diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 3 | ||||
| -rw-r--r-- | 77502-0.txt | 2850 | ||||
| -rw-r--r-- | 77502-h/77502-h.htm | 2600 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 |
5 files changed, 5466 insertions, 0 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..6833f05 --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,3 @@ +* text=auto +*.txt text +*.md text diff --git a/77502-0.txt b/77502-0.txt new file mode 100644 index 0000000..81d01bb --- /dev/null +++ b/77502-0.txt @@ -0,0 +1,2850 @@ +*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77502 *** + +KÉK RÓKA + +HERCZEG FERENC MUNKÁI + + _Regények_ Fűzve Kötve + _Hosszabb elbeszélések_ kor. + Az arany hegedü 4.80 7.30 + A hét sváb. Regény 4.50 7.– + Magdaléna két élete 2.50 5.– + Álomország 4.– 6.50 + A királyné futárja, Innocent és Mühlbeck rajzaival 4.– 6 50 + A fehér páva, kisvárosi történet 3.50 6.50 + Szerelmesek 4.– 6.50 + Lélekrablás 3.50 6.– + Honszerző 4.– 6.50 + Andor és András, Márk rajzaival 3.20 5.70 + Pogányok. Tört. regény 5.– 7.50 + Idegenek közt 2.80 5.30 + Egy leány története 3.60 6.10 + Szabolcs házassága 3.20 5.70 + Simon Zsuzsa 3.60 6.10 + Fenn és lenn 4.– 6.50 + _Gyurkovicsék:_ + A Gyurkovics-lányok, 26. ezer 3.– 5.50 + A Gyurkovics-fiuk, 4. kiadás 4.– 6.50 + Gyurka és Sándor 3.– 5.50 + _Elbeszélések:_ + Napváros 4.– 6.50 + Szelek szárnyán 3.50 6.– + Kaland 4.– 6.50 + Elbeszélések 3.20 5.70 + Böske, Erzsi, Erzsébet 3.50 6.– + Arianna 3.– 5.50 + Az első fecske 3.– 5.50 + Napnyugati mesék 3.20 5.70 + Mutamur 4.– 6.50 + Mesék, Mühlbeck Károly rajzaival 8.– + +SINGER ÉS WOLFNER KIADÁSA BUDAPEST + +KÉK RÓKA + +SZINJÁTÉK HÁROM FELVONÁSBAN + +IRTA + +HERCZEG FERENC + +NEGYEDIK KIADÁS + +(10–12 ezer) + +BUDAPEST 1917 SINGER ÉS WOLFNER KIADÁSA + +Magyarországon való előadás joga dr Marton Sándornál (Budapest IV. +Bécsi-utca 1) szerezhető meg. + +* + +Minden jog, a forditás joga is fenntartva + +* + +Szinpadokkal szemben kézirat. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +Copyright 1917 by W. Karczag Wien. + +Korvin Testvérek könyvnyomdája, Budapest. + + + + +_SZEMÉLYEK_ + + +_PÁL_ + +_CECILE_ + +_SÁNDOR_ + +_TRILL BÁRÓ_ + +_LENCSI_ + + + + +ELSŐ FELVONÁS. + +_Előkelő nyári lakás fogadószobája a budai hegyvidéken. A lakás +berendezését jómód, művészi ízlés, derüs kényelemszeretet és a házigazda +konzervativ hajlandósága jellemzi. Világos kárpitok, öblös angol +bútorok, kevés, de válogatott műtárgy._ + +_Hátul íves nagyablak, melyen keresztül a szemben – egy képzelt völgyön +túl – fekvő erdős hegylejtőre látni. Az erdőben elszórt nyári lakások +tornyai és tetői. Nyár van, az erdő zöld; délutáni napfény._ + +_Balról hátul főbejárás; üvegajtó, mely az előszobába vezet. Zongora; +ülőbútorok, kis asztal körül; az asztalon nyári virágok, cigaretta, +gyujtó és egy bonbonier._ + +_Jobbról hátul ajtó a lakás többi részeibe. Jobbról elől kandalló, +fölötte tükör. A kandalló mellett nehány szék, az egyik igen díszes, +antik karosszék, amely szinben és stilusban különbözik a többi +bútortól._ + +_Ebbe a székbe senki sem ül, csak Sándor._ + +_Az első jelentés alatt a nyitott erkélyablak alatt madár énekel._ + +_Lencsi, majd Pál._ + +(Lencsi nem szép, de kellemes fiatal leány. Igen egyszerűen öltözik, +preparandista-genre. A lénye meleg, behízelgő, kecsesen alázatos. Tudja +és másokkal is érezteti, hogy ő szegény leány és hogy tudatában van +alárendelt helyzetének. A főbejáraton jön, kalappal, keztyüsen. Fekete +kis retikülje van, a kis ujjára akasztva rózsaszínű papírba csomagolt és +arany fonállal átkötött kis vízfestményt hoz. A festmény akkora, mint +egy levelezőlap. Mivel senkit sem talál a szobában, hangosan köszönt, +hogy magára vonja a figyelmet.) + +_Lencsi_ (édesen): Szép kezedet csókolom, édes Cecile néni! (Szünet után +szonor hangon.) Alászolgálja, Pali bácsi! (Senki nem jelentkezik. Lencsi +az asztalhoz megy, gyakorlatra valló fogással kinyitja a bonboniert, egy +cukorkát a szájába tesz, nehányat a táskájába. Kívül beszédet hall, erre +elkotródik az asztaltól.) + +_Pál_ (kinyitja a jobb ajtót, kis akvarellt tart a kezében, haragosan +visszaszól valakinek, aki a szomszédszobában van): Engedelmet kérek, +Kucsera úr, azért, hogy én professzor vagyok, azért nem kell még +hülyének lennem! Megértett? És ha nem óhajt többet szerencséltetni, – +hát: _volt_ szerencsém! (Belép, hirtelen még eszébe jut valami, amit +Kucserának mondhatna, kajánul megfordul, de azután leinti önmagát, előre +jön.) Cili, kérlek! (Megpillantja Lencsit, az arca földerül.) Nini – +maga az, Lencsike? + +_Lencsi:_ Nem Cecile – _csak_ én! + +_Pál:_ Azt hittem a feleségem… Hát hogy van maga, kisleány? Régóta nem +mutatta magát, kis hűtelen! + +_Lencsi:_ Rosszkor jöttem, ugye? + +_Pál:_ Ugyan kérem, maga nem is tud rosszkor jönni. + +_Lencsi:_ A bácsi olyan jó, olyan nemes – és mégis vannak emberek, akik +bántják. Az előbb is – + +_Pál_ (megint dühbe jön): Igen – megint Kucsera úr! Mindig Kucsera úr! +Az egyetlen ember Magyarországon, aki fel tud mászatni a falra. Hanem +most jól odamondtam neki… + +_Lencsi:_ Kucsera úr – ki az? + +_Pál:_ Festőművész. Leonardo da Ó-Buda. Elvállalta, hogy illusztrálni +fogja a könyvemet… + +_Lencsi_ (lelkesen): Magyarország és társországainak édesvizi hidrái? – + +_Pál:_ Igen – Magyarország hidrái… Ma végül elhozta az első +illusztrációt… Nézze meg! (Odadobja neki az akvarellt.) Ez egy +hidromeduza akar lenni – disznóság! + +_Lencsi_ (távol tartja a képet és szakértően nézi): Bizony ez gyöngén +sikerült! + +_Pál:_ Ez nem hidra, hanem egy megőrült pitypang. Kucsera úr azt mondja, +ő nem tud szolgailag másolni. Mert neki egyéni meglátásai vannak. A +hangulata viszi, mint a sast a szárnya. Kucsera úr egy sas és azért +lilaszínűnek festi a szürke kukacot. + +_Lencsi:_ Ez egy Habarnica grisea akarna lenni? + +_Pál:_ A bosszantó az, hogy Kucsera úr miatt megint meg fogok késni a +könyvemmel. Pedig a berliniek ugyancsak sürgetik már. Minden +tisztességes ország feldolgozta már a maga édesvizi hidráit – csak mi +vagyunk megint hátralékban… Bizony Isten, ha az ember erre gondol, +szinte szégyel kimenni az utcára… (Szünet.) Hallja, Lencsi, honnan tudja +maga, hogy ezt Habarnica griseának hívják? + +_Lencsi:_ Hát Istenem – az ember csak ismeri hazájának édesvizi hidráit? + +_Pál:_ No igen – ez természetes – ez kötelesség… De azért mégis… Én nem +tudtam, hogy a fiatal leányok nálunk ilyen tanulmányokkal foglalkoznak. + +_Lencsi_ (nevet, majd becsületesen): Nem is foglalkoznak, bácsi. Engem +csak azért érdekelnek a habarnicák, mert maga könyvet ír róluk. + +_Pál:_ Mert én könyvet írok róluk? Csak azért? Az álláspontja nem éppen +tudományos – sőt nem is logikus… De kedves. Nagyon kedves. És reám nézve +hízelgő. Maga egy kedves leány, Lencsi… Üljön le! Mit adjak? Egy +cigarettát? + +_Lencsi_ (tréfás megbotránykozással ég felé tekint): Óh – shoking! + +_Pál:_ Hát akkor csokoládét! + +_Lencsi:_ Köszönöm – soha. + +_Pál:_ A fiatal hölgyek szeretik a nyalánkságot. + +_Lencsi:_ A fiatal hölgyek – az más. De szegény leánynak nem jó, ha +megszokja az ilyet. + +_Pál:_ Ebben már nincs igaza. Éppen a szegény embernek kell jól élnie, +hogy mégis valami kárpótlása legyen az életben… + +_Lencsi:_ Na hát egyet! De csak egyet! (Eszik.) Tudja, miért jöttem? +Gyám uram, alássan jelentem: rajztanárnő lettem! + +_Pál:_ Megint egy újabb diploma? Tyű, a ragyogóját! Ugyan hány van már a +ládafiában? + +_Lencsi:_ Öt darab! (Az ujjaival mutat.) Cinque! Öt kutyabőröm van, de +hivatalom még egy sincs. + +_Pál:_ Mindenáron magyar királyi gyerekpofozó akar lenni? + +_Lencsi:_ Valahogy csak meg kell élnem… és jó tanítónő lenne belőlem, +szeretem a gyerekeket… + +_Pál:_ Aki a gyerekeket szereti, az ne legyen tanítónő, hanem menjen +férjhez. Mert _egy_ gyerek több, mint _száz_ gyerek. + +_Lencsi_ (cseppnyi zavarral): Elhiszem… De a dolog nem olyan egyszerű… +Különösen, ha az ember olyan szegény leány… + +_Pál:_ No Lencsi, ennyire még nem kell lenézni a férfinépet? Hát az én +feleségem nem volt szegény leány? + +_Lencsi_ (némi túlzással): Cecile – az egészen más! Ő nagystilű nő – ő +arra született, hogy ragyogjon. Ő olyan szép – + +_Pál:_ A szépség tulajdonképen nem is olyan fontos kellék a házasságban, +mint hinné az ember… Az ember hamar megszokja, aztán egészen mindegy, +akár van, akár nincs… Azaz, hogy nem egészen mindegy… (Valami +kellemetlen dologra gondol.) Nem egészen mindegy… + +_Lencsi_ (kibontja a rózsaszínű csomagját): Elhoztam a vizsgálati +dolgozatomat… Egy kis akvarell… Szeretném, ha megnézné… + +_Pál:_ Csendélet – mi? Meisseni váza őszi rózsákkal és sokác kendővel… +Ohohó! Hiszen ez egy Viridis! Egy Habarnica viridis – (Meghatottan.) és +egy Ceratophylumba kapaszkodik!… _Ez_ illusztráció! _Ez_ illusztráció! +Hogy nyüzsögnek az éhes kis csápjai… És az áttetsző opálszínek! Nahát +Kucsera úr egy állat! (Lencsira néz, szünet.) Lencsi – maga fogja +illusztrálni a könyvemet! + +_Lencsi_ (örömében tapsol.) + +_Pál:_ Beszéljünk komolyan, kis leány. Hamar neki kell látni a munkának. +Legjobb lesz, ha hozzánk jön lakni. Holnap lehet? + +_Lencsi:_ Holnap este! (Extázisban.) Ah – dolgozni fogok, dolgozni! És +meglássa: ha svungba jövök, még jobban csinálom! (Hirtelen kijózanodik.) +És Cecile néni –? Mit szól majd ő hozzá –? + +_Pál:_ Ő nem érdeklődik a természettudományok iránt… + +_Lencsi:_ (meggyőződés nélkül): Ő egy nagystilű nő – arra született – + +_Pál_ (szavába vág): Hogy ragyogjon – rendben van. + +_Lencsi_ (lappangó tekintettel): Cecile a városban van? + +_Pál_ (humorosan): Rókavadászaton. Egy kék rókagarniturát akar venni… + +_Lencsi:_ Jé – még mindig? Már a tavasszal is akart. + +_Pál:_ Ugy látszik, kék rókát választani nehéz dolog, nehezebb, mint +férjet… Nálam nem gondolkodott olyan sokáig… Most minduntalan +rátelefonál a szűcs – már egészen rókakongresszus gyült össze Pesten… +Cili célba vesz egyet, aztán meggondolja magát, aztán mást választ és +megint meggondolja magát… Most megint arról van szó, hogy boa legyen +vagy pellerin… + +_Lencsi:_ Imádkozni fogok, hogy a jó Isten soha ne adjon nekem kék rókát +– én megőrülnék ennyi gondtól. + +_Pál:_ Cilinél inkább a szűcsök szoktak megőrülni. Hát ilyen az élet! +Két évvel ezelőtt a freudizmus járta nálunk, tavaly a golf, az idén +pedig a kék róka az uralkodó csillagzat… + +_Lencsi:_ Sokat jár még ide Trill báró – az aviatikus? + +_Pál_ (elkedvetlenkedik): Trill? Hogy jutott most eszébe? + +_Lencsi:_ Ó csak úgy véletlenül… Tegnap láttam a Török-utcában – ő a +Török-utcában lakik – csodálkoztam, hogy a divatkirály Budapesten +nyaral… (Ártatlan arccal.) ámbár a bácsiék is Budapesten maradtak az +idén… + +_Pál:_ Cili nem akart fürdőhelyre menni. Azt mondja: ki kell élveznünk a +nyaralónkat… + +_Lencsi_ (buzgón): Persze – igaza is van! Itt minden olyan szép – + +_Pál:_ Az a Trill, az aviatikus, egyáltalában nem jár már ide… +(Diszkrétül.) Azt hiszem, történt valami közte és Cili közt… + +_Lencsi_ (mohón): Ugyan –? + +_Pál:_ Azt hiszem, Cili egész csendben kiadta az útját… Az ő előkelő, +arrogáns modorával… (Nevet.) Ehhez ő nagyon ért! + +(Kívül csengetés, a csengő egyszer hosszan, aztán röviden és megint +hosszan szól.) + +_Pál_ (meglepetten): Ohó? Mi ez? Mi ez? + +_Lencsi:_ Jé! Hiszen így Sándor úr szokott csöngetni… + +_Pál:_ De hiszen ő a Svjácban van! A Svájcban! (A csöngetés ugyanúgy +megismétlődik.) + +(Pál kisiet az előszobába. Meglepett kiáltások, vidám üdvözlés a szín +mögött, mint: „Hát igazán te vagy?“ „Nem kaptad meg a levelemet?“ „No de +ilyen meglepetés!“ Lencsi, mialatt magában van, fölveszi Pál égő +cigarettáját az asztalról, kettőt szippant, majd visszalopja a helyére.) + +_Lencsi, Pál, Sándor._ + +_Sándor_ (Pállal balról jön): Programm szerint meg kellett volna még +néznem a Rhone-gleccsert… de azután egyszerre nagyon megcsömörlöttem az +egész alpesi panorámától, – főleg azoktól a gleccserektől! (Kezet ad +Lencsinek.) Lencsi nagysád, szereti a gleccsereket? + +_Lencsi:_ A hideg dolgok közül csak a citromfagylaltot… + +_Pál:_ Ugy nézz fel – igenis: fel – erre a hölgyre hogy neki öt +diplomája van… (Ujjával mutatja.) Cinque! Ugy tud festeni, mint egy +angyal. Egyáltalában mindent tud. + +_Sándor:_ Kivéve _egy_ dolgot. + +_Lencsi:_ Hát téved, kérem, mert én _főzni_ is tudok. + +_Sándor_ (szkeptikusan): Egy pesti leány? Te hiszed? + +_Pál_ (fanatikusan): Róla én a csodát is elhiszem! + +_Lencsi_ (Sándorhoz): Mi a kedvenc étele, kérem? + +_Sándor:_ Hajdanában, régen, mielőtt még a francia chefek meggyalázták +nemzeti konyhakultúránkat, nagy híre volt a rác halnak komáromi módon… + +_Lencsi:_ Az semmi. Azt én tudom. + +_Sándor:_ Lencsi nagysád, vannak dolgok, amelyekből nem szabad gúnyt +űzni! + +_Lencsi:_ Megcsinálom magának a rác halat – komáromi módon… + +_Sándor:_ Mikor és hol? + +_Pál:_ Itt nálunk, holnap este… (Lencsihez.) Holnap kollokválni fog rác +halból! + +_Lencsi:_ Megyek egyenesen Neuszidler halászmesterhez és megrendelem a +harcsát… Hányan leszünk? + +_Pál:_ Csak mi hárman. + +_Sándor_ (szemrehányóan): És a feleséged? + +_Pál:_ Persze – a feleségem! + +_Lencsi:_ Legjobb lesz, ha idetelefonálok Neuszidlertől… akkor már +itthon lesz Cecile… Hátha akar még valakit hívni? (Készülődik.) + +_Sándor:_ Lencsi nagysád, én egy vén agglegény vagyok, de ha a hal +sikerül, – akkor nem felelek magamról! + +_Lencsi_ (kedvesen): Kérem, kérem, ne ébressze fel bennem az alvó +vénkisasszonyt! (Meghajlik.) Jó estét! (Gyerekes hangon.) Csókoltatom +Cecile néni kezét! (Balra el.) + +_Pál_ (utána szól): El nem felejteni a festéket! + +_Pál, Sándor._ + +_Sándor:_ Egészen helyes leány! + +_Pál_ (komolyan): Több annál. Igazi nő. A nőiesség benne száz percent. +Planétatermészet. Akkor fog igazán fényleni, ha megtalálta a maga +napját, amely körül keringhet. + +_Sándor:_ Na hallod, csillagnak éppen nem nézem – csak nagyon ügyes +kölyöknek. Ez ért hozzá, hogyan kell megsütni egy harcsát – és hogyan +kell megfőzni egy professzort… (Körül néz.) Cecile nincs itthon? + +_Pál:_ Minden pillanatban jöhet… No ülj le, a te székedbe! + +_Sándor_ (a karosszékhez közeledik, gyengéden): Az én székem! Azt +szeretném csak tudni, ki volt az a kötnivaló, aki elhitette az +emberekkel, hogy muszáj utazni… Pedig hidd el, nem is muszáj utazni… Mi +közöm nekem a gleccserekhez? (Más hangon.) A városba ment? + +_Pál:_ Cili? Reggel ment be… (Humorral.) Rókavadászatra! + +_Sándor_ (nevet): Még mindig a kék róka? + +_Pál:_ Az egy hihetetlenül ravasz bestia, – nem akar terítékre kerülni… +Remélem, most már Pesten maradsz? + +_Sándor:_ No de mennyire! Te – nevess ki – formális honvágyam volt +utánatok. + +_Pál_ (kedélyesen): Fejezzük ki precizebben: honvágyad volt a feleségem +után. Csak ne zsenirozd magad, ha útközben netán beleszerettél volna – + +_Sándor_ (komolyan): Kérlek, ő nem az az asszony, akibe az ember csak +úgy beleszeret… Vannak dolgok, amiket éppen a nagy értékük miatt nem +kíván meg az ember… Például a sixtini Madonna… vagy az izé – (Valami +nagyot mutat a levegőben.) Amióta a barátságunk tart, most voltam +először úton… (Lassankint elérzékenyedik.) Tudod, én nem szoktam +érzelegni, – de meg kell mondanom, neked is, Cecilenek is meg kell +mondanom: a ti barátságtok nekem igen nagy érték – talán a legnagyobb +érték életemben… + +_Pál_ (ugyancsak elérzékenyedik): No de kedves öregem, te nagyon +túltaksálsz minket, – Cilit talán nem, de engem nagyon is túltaksálsz! + +_Sándor:_ Nevess ki, azért mégis megmondom: a te házad nekem olyan, mint +a templom… Mert valami kell az embernek, ha nem akar végleg disznóvá +lenni… Én a ti előszobátokban lerakom a sárcipőmet és a tisztátalan +gondolataimat… (Meghatottan hallgat.) + +_Pál_ (meghatott szünet után, lágy hangon): Egy szivart? Egészen könnyű! + +_Sándor:_ Vacsora előtt már nem gyújtok rá. + +_Pál:_ Persze, itt maradsz vacsorára? + +_Sándor:_ Sajnos, nem lehet. (Diszkrétül.) Várnak rám. + +_Pál_ (diszkrétül): Riki? + +_Sándor_ (tolvaj mosollyal): Tudod, két hónapja nem láttam… + +_Pál_ (ugyanavval a mosollyal): Persze – és az ember szíve nem gleccser +– hehe! Hanem Cili sajnálni fogja. + +_Sándor:_ Te – nehogy tréfából szóba hozd előtte! + +_Pál:_ Rikit? Ah – ugyan! Tudom én azt, hogy a mi dámáink nem értenek +meg bizonyos dolgokat… Nem értik meg, hogy az ember szíve nem gleccser – +hehe! + +_Sándor_ (az óráját nézi): Vajjon, hol ebédelt, ha egész nap benn volt! + +_Pál:_ Cili? (Vállat von.) Talán a házmesterrel hozatott magának +valamit… egy pohár tejet… az ilyen asszony nem is eszik, csak csipeget, +mint a madár… (Élénken.) Hanem te, meg leszel lepetve, hogy megváltozott +megint! Ő időközönkint megváltozik – bőrt cserél, mint tavasszal a +kigyó… Most olyan, mintha áthangolták volna mollra… Még a beszédje is +csupa moll-akkord… + +_Sándor:_ Sokat jár még ide Trill, az aviatikus? + +_Pál_ (elborul): Trill? Hogy jut az most eszedbe? + +_Sándor:_ Ma találkoztam vele, – azaz akartam vele találkozni! + +_Pál:_ Hát ő egyáltalában nem jár már ide. Május óta elkallódott. Azt +hiszem, Cili kiadta neki az útját – tudod, az ő előkelő és arrogáns +modorával… + +_Sándor_ (nevet): Ehhez ő nagyon ért! De igazán örülök a Trill esetének. +Nem szerettem, nem szerettem, hogy az a kamasz idejár az én – pardon! a +te házadba – + +_Pál:_ A mi házunkba! + +_Sándor:_ A fejében szalma van, a szívében pedig szecska… Majd mindjárt +elmondok róla valamit… Elmentem ma hozzá, a Török-utcába… A tavasszal +említette, hogy szeretne túladni a vörös autóján… Mert ő száz lóerőt +akar beszerezni… + +_Pál:_ Neki a semmitevéshez száz lóerő kell! + +_Sándor_ (elismeréssel): Ez jó! – Cecilenek is tetszett a vörös kocsi, – +gondoltam, megveszem… + +_Pál:_ No és megalkudtatok? + +_Sándor:_ Délben jártam nála… Ő méltósága ugyan otthon volt, de nem +fogadott… + +_Pál:_ Sz –! + +_Sándor:_ A kapuban a kaszinói szolgával találkoztam, hozta neki a déli +abrakot… Két személyre való ebéd – édes sütemény – gyümölcs – jégbe +hütött Chateau Ira. + +_Pál:_ Haha – valami hölgyemény volt nála… Ez a betörő úgy fogyasztja a +nőstényeket, mint a bivaly a csalamádét… + +_Sándor:_ Na – nekem meg van a magam külön véleménye az asszonyevőkről… +Azok olyan urak, akik nőkre éhesek és akiket aztán megesznek a nők… +Hanem most jön a java! Az imént gyalog jöttem ki ide… A Szép Ilonánál +utólértem egy autót – rögtön megismertem a báró pecsétviasz kocsiját… A +gesztenyefasor alatt vesztegelt, – a soffőr a kerekek alatt mászkált – +pánja volt… A vászontető alatt egy megszeppent párocska lapult meg… Én +csak a lábukat láttam… Az egyik hímnemű amerikai, a másik elegáns női +cipőcske… Lakk, fehér selyem betéttel… Első osztályú – mondhatom! + +_Pál:_ A babáját kocsikáztatta. + +_Sándor_ (erkölcsi felháborodással): Nohát kérlek, egy ember, aki +világos nappal kokottokkal csavarog, az már azon a határon van, ahol a +báró végződik és az Alfonz kezdődik! + +_Pál:_ Nohát ez túlzás! Honnan tudod különben, hogy kokott volt? +Uriasszony is lehetett! + +_Sándor:_ Megőrültél? Trill és egy úriasszony! Hiszen az egy barom! (A +zongorához telepedik.) + +_Pál:_ Baromnak barom, de olyan barom, amely repülni tud! Egy szarvas +marha, amely a felhőket hasítja (Pletykakedvvel.) Te, nekem van is egy +jó tippem. Doktor Ditrichné… Odaát lakik a Hárshegyen, – ilyen szeme van +(Öklével mutatja.) – kis bajuszt is ereszt, az ura meg közismert hülye. + +_Sándor_ (egy Grieg-féle dalt kezd játszani a zongorán, később +meghatottan mondja.) Igazán örülök, hogy megint itthon vagyok, de a +zongorát meg kell hangoltatni! + +_Előbbi, Cecile._ + +_Cecile_ (kalappal, keztyűvel, napernyővel, könnyű nyári toilettben, – a +lábán fehér betétes lakkcipő van, – belép a főbejáraton. Megpillantja +Sándort, az arca felragyog, csendre inti Pált, nesztelenül a zongorához +oson, Sándor válla fölé hajlik és halk, édes hangon dudolja a dalt.) + +_Sándor_ (sugárzó arccal fejezi be játékát, fölkel és kezet csókol +Cecilenek.) + +_Cecile:_ Mi ujság a Svájcban? Hogy van Reding Itel, Rudenz Ulrik és a +többi kártyaütés? (Pálhoz, mialatt megszokásból csókra nyújtja a +homlokát.) Szervusz, öreg Paulusz! Hát mégis pellerint csináltatok a kék +rókából! + +_Pál_ (Sándorhoz): Na, most már direkt hozzá adresszálhatod a +vallomásodat… (Cecilehez.) Eddig rajtam keresztül kurizált magának. + +_Cecile:_ Sándor kurizált? Ez egy Biedermayer-motivum. (A kandallóhoz +lép, hogy a tükör előtt levesse a kalapot.) Hanem miért nem telegrafált +Sándor? (Kötekedve.) Volt már eset, hogy a váratlan öröm megölt egy +asszonyt. + +_Sándor_ (a rémülettől dermedten nézi Cecile cipőjét.) + +_Cecile_ (a tükör előtt fecseg): Hallja, a maga öröme nem mondható +viharosnak… Ugy látszik, a maga barátsága náthát fogott a svájci +gleccserek közt… Minek is ment olyan hideg vidékre? Lássa, itt sokkal +szebb a nyár… Ezerszer szebb… Halálosan szép! A levegő forró és édes, – +még a por is aranyszínű – ah és esténkint micsoda szagok ereszkednek le +a hegyekről! Egy arany kohóban lakunk itt!… (A tükörbe néz és a +zsebkendőjével az ajka szélén babrálgat, mintha egy kis sebhelyet +fedezett volna fel.) + +_Pál:_ A Svájcban, vagy itt – mindegy. Mindenki magában hordja a maga +nyarát – vagy a maga telét. + +_Cecile:_ Ezt a szép mondást beírhatja a Lencsi emlékkönyvébe. (A száját +dörzsöli.) + +_Sándor_ (aki élesen szemmel tartja, fojtott hangon): Ne féljen, – nem +látszik semmi. + +_Cecile_ (hirtelen feléje fordul, ijedten): Tessék? (Szünet után.) Mi +nem látszik? + +_Sándor:_ A száján – semmi! + +(Cecile és Sándor egy pillanatig farkasszemet néznek.) + +_Pál_ (harsogva nevet, Cecile cipőjére mutat): Nézd – fehér betétes +lakkcipő! + +_Cecile:_ Kérem, mi lelte magukat? + +_Pál_ (Sándorhoz): Barátom, ebből az esetből okulni lehet! Ha most nem +Cecilről volna szó, hanem valami más asszonyról, mondjuk valami +tucatasszonyról, – akkor – (Vállat von.) + +_Cecile_ (aggódva nézi hol az egyiket, hol a másikat): Igazán idegessé +fognak tenni… Kérem, mondják meg, mi lelte magukat? + +_Pál:_ Semmi, – egy furcsa kis véletlen… Mi az előbb női cipőkről +diskuráltunk… (Pletykakedvvel.) Mondja, Cili, nem tudja, van a hárshegyi +Ditrichnének ilyen fehérbetétes cipője? + +_Cecile:_ Nem tudom, nem is érdekel… De ilyen cipővel már igazán nem +lehet az utcára menni – minden kokott ilyet visel… (Lehúzza a keztyűjét, +egy villamos jegy, amely a keztyűjében volt, a padlóra esik.) + +_Sándor_ (egy percre nem vette le róla a szemét, fölveszi a jegyet.) +Valamit elvesztett. + +_Cecile_ (jókedvet erőltetve): Magának prezentelem, ha megigéri, hogy +jobb kedve lesz. + +_Sándor:_ Villamos jegy… Maga a villamossal jött? + +_Cecile:_ A Kálvin-téren szálltam fel. + +_Sándor:_ Olcsón utazik. Más emberfiát 30 fillérrel hozzák, magát +12-ért. Ez szakaszjegy. + +_Pál:_ Hátha a konduktor titkos imádója és szakaszjegyekben rójja le +hódolatát? + +_Sándor:_ Lehet. Az is lehet, hogy ő nagysága autón, mondjuk autótaxin +jött ki a Szép Ilonáig és ott átszállott a villamosra… Az asszonyok +szeretik, ha a férjük azt hiszi róluk, hogy takarékosak… A legprédább +asszonyok is szeretik… + +_Cecile:_ Ejnye Sándor, – de undorító maga ma! Hát prédának tart engem? + +_Sándor:_ Pénz dolgában – nem! + +_Cecile_ (Pálhoz könnyedén): Butaság, de én már sohasem fogom megtanulni +a villamos utazást… Ma is egyeneset vettem átszálló helyett és a Szép +Ilonánál még egy szakaszt kellett fizetnem… + +_Pál_ (nevet): Ilyen az asszony! + +_Sándor_ (fájdalmasan): Ilyen az asszony! + +_Pál_ (meghökkenve): Te – mi lelt téged? + +_Sándor:_ Semmi! + +_Pál:_ Figyelmeztetlek: engem nem lehet becsapni, nekem jó szemem van. +Ne is tagadd: neked valami bajod van. + +_Sándor:_ Van egy igazság, egy gyalázatos igazság, az tesz beteggé… Néha +megfeledkezem róla – de aztán megint föltámad, megrohan, torkon ragad, +fojtogat, – ah! + +_Pál:_ Na–na–na–na! Miféle veszedelmes igazság az? + +_Sándor:_ A világ szemétdomb, – ez az igazság. Csupa mocsok, bűz, +rothadás, (Lábával dobbant.) undorító! (Észbekap, erőt vesz magán.) +Bocsáss meg – úgy látszik: bolond vagyok! + +_Pál:_ Bolond nem vagy, de ideges vagy. Ez a fekete pesszimizmus, – a +hirtelen hangulatváltozás: tipikus neuraszténia! Beszéltél már +doktorral? + +_Sándor:_ Még nem, – de most megyek hozzá. (Készülődik.) + +_Pál:_ Igy nem eresztelek el, – majd ha megnyugodtál. + +_Cecile:_ Ne tartóztassa. A városban már várja a doktora. Doktor Riki. + +_Pál_ (meghökken): Micsoda – maga tudja? (Sándorhoz.) Tudja! + +_Cecile:_ Hűtött pezsgőt fog rendelni a bajára. + +_Sándor_ (gonoszul): Chateau Irát! (Kiabál.) Chateau Irát! + +_Pál_ (Cecilehez): Kérem, ne viccelődjenek! Ha Sándor _ilyen_ állapotban +van, az komoly dolog. Lásd, öregem, itt jóbarátaid közt vagy. Itt +őszintén beszélhetsz. Neked valami nagy kellemetlenséged volt, – nem +igaz? (Halkabban.) Talán Riki csinált valami haszontalanságot? + +_Sándor_ (fáradtan legyint.) + +_Cecile:_ Riki nem is csinálhat elég haszontalanságot. Hiszen őt azért +fizetik. Sándor úr elvből híve a differenciált nőiességnek. Vannak női, +akiktől elvárja, hogy tisztességesek legyenek. Szárazon és vízen +rendületlenül tisztességesek. Aztán vannak női, akiktől az ellenkezőt +kívánja. Ha Rikinek egy nap eszébe jutna, hogy ő tisztességes lesz, +azzal kínos meglepetést szerezne Sándornak. + +_Pál:_ Jól van: hát nem Riki. De asszony van a játékban, az bizonyos. + +_Cecile:_ Mindig asszony van a játékban. De legyünk diszkrétek, – hátha +úriasszony? + +_Sándor:_ Legyünk diszkrétek! Kíméljük a nőt akkor is, mikor térdig +gázol a gyalázatban. + +_Cecile:_ Gyalázat! Megmondjam mi a gyalázat? Gyalázat az, ami a másé. +Ami a magáé, az sohasem gyalázatos. (Hozzálép.) Mondja, szereti maga azt +a bizonyos vászoncselédet? + +_Sándor:_ Megvetem. + +_Cecile:_ Rendben van! Ha szeretné, akkor azt ajánlanám: tegye tönkre, +törje ki a nyakát, mint valami gonosz állatnak. De ha nem szereti, akkor +mi köze az egész dologhoz? Maga igen nagy úr, kedves barátom. Minden a +magáé, Az erény, a bűn, minden, a felséged szeszélyeit szolgálja. A bűn +a francia pezsgő – (gonoszul) a Chateau Ira – arra való, hogy olykor +becsípjen tőle. De magának az erény is kell! Az erény a hűs erdei forrás +– az meg arra való, hogy meggyógyítsa a kacenjammert, amit a pezsgőtől +kapott… Szép, szép, – de mit tudja maga, hogy mi történik a források +mélyében? Minden víz a tenger felé igyekszik. + +_Sándor:_ Rendszerint azonban csak a pocsolyáig jut és a szarvasmarha +iszik belőle… + +_Cecile_ (némi szomorúsággal): Hát az a szarvasmarha szerencséje – az +ökör bonne fortünje! + +_Sándor_ (elharapja keserű válaszát): Jó estét, megyek! + +_Pál:_ Nahát eredj, aludd ki magad… Mikor látunk megint? + +_Sándor:_ Holnap elutazom. + +_Pál:_ Elutazol? Hová? + +_Sándor:_ A Svájcba. Meg kell néznem a Rhone-gleccsert. + +_Pál:_ Hát te egy tomboló őrült vagy és én előre látom, hogy +kényszerzubbonyt fogunk rádadni… Kérem, Cili, hát szóljon hozzá, ne +eressze el így! + +_Cecile_ (kezét Sándor karjára teszi): Magának bánata van… Sajnálom! +Nagyon, nagyon sajnálom! Valaki, akit nagyra tartott, méltatlannak +mutatta magát… Dehát biztos ez? Nem lehet tévedés? + +_Sándor_ (Nem válaszol, csak megvetően és keserűen mosolyog.) + +_Cecile_ (némileg elveszti bátorságát, szomorúbban): Mégis azt +ajánlanám: beszéljen vele – azzal a nővel – beszéljen vele nyiltan és +becsületesen… Ő meg fogja magyarázni, – ő meg fogja nyugtatni… + +_Sándor:_ Az valószínű, ha időt engedek neki, hogy hazugságokat eszeljen +ki. + +_Cecile:_ A nők nem hazudnak mindig. Csak akkor, ha máskép nem lehet. De +ebben az esetben máskép is lehet. (Sándor gúnyos arcába tekint, hirtelen +dühbe jön.) Hát tegyen, amit akar – bánom is én! (Szünet után +kárörvendően mosolyog.) Hanem hallja, azért én nem irigylem magát. El +fog utazni, meg fog szökni, de a kézipodgyászával együtt magával fogja +vinni a kínzó kétségeit is… És megjósolom magának: soha, soha nem fog +tisztán látni ebben a dologban! Mert legyen az az asszony bűnös, vagy +legyen ártatlan: a legostobább nőnek is van annyi esze, hogy meg tudja +védeni a maga titkait. + +_Sándor:_ Sekély víz, könnyű a fenekére látni. + +_Pál:_ És mit látsz? + +_Sándor:_ Iszapot. + +_Cecile_ (gonosz mosollyal): Én nagyon sokat tartok a maga +intellektusáról, de ravasz embernek azért nem tartom. Nem. Maga egy +cseppet sem ravasz. Ha én a maga felesége volnék – amitől mentse meg +magát az ég – és ha kedvem jönne, hát bizony mondom: én magát hetenkint +akár hétszer is megcsalhatnám és maga mégis az erény mintaképének +tartana. + +_Sándor:_ Megcsalna biztosan, de megtéveszteni öt percig sem tudna. + +_Pál:_ Ez nagy mondás, öregem, nagy mondás! + +_Cecile:_ Hát tegyük fel, hogy a felesége volnék. Én ma egész nap a +városban voltam… Komisszióztam. + +_Pál_ (humorral): Rókavadászaton volt. + +_Cecile:_ Nem gyanusak ezek a sűrű vadászkirándulások? Biztos, hogy a +róka, amelyet én hajtok, kék? Lássa, már a külsőm is gyanus. Minden, ami +rajtam van, ujdonatúj! + +_Pál_ (Sándorhoz halkan, ugrató hangon): Elül gombolós blúz! + +_Cecile:_ Uj cipő, új keztyű… A zsebkendőm csipkekendő – nézze meg! +(Odadobja neki, Sándor a zongorára dobja.) És a kezem – a körmöm… Ma +maniküröztettem… Komissziózáshoz? Vallja be, mindez nagyon gyanus! + +_Pál:_ A leggyanúsabb pedig az, hogy őnagysága mindig bizonyos +előszeretettel tereli magára a gyanut… Én azzal a parasztregulával +szoktam magamat vigasztalni, hogy ugatós kutya nem harap… Lehet azonban, +hogy a modern kutya már maga is ismeri a parasztregulát és csak azért +ilyen hangos, hogy alibilit ugasson össze magának… + +_Cecile:_ Minden gyanus. De hol a bizonyosság? + +_Sándor:_ Ha az ura volnék, két perc alatt meg tudnám szerezni a teljes +bizonyosságot. + +_Cecile:_ Ezennel átruházom magára a férj jogait. (Megakad, mosolyog.) +Persze, az olyan férjét, aki gyűlöli a feleségét. + +_Sándor:_ Egyetlen kérdéssel csapdát fogok magának állítani – és maga +bele fog menni, akkor is, ha igazat mond, akkor is, ha hazudik… + +_Pál:_ Nem stiglic az asszony, édes öregem! + +_Sándor:_ Kérdezhetek? + +_Cecile:_ Tessék. Kérdésekre válaszolni: ez némileg az én speciálításom. +(Egy pillanatig farkasszemet néznek.) + +_Sándor_ (brutálisan): Mit csinált ma délben a Török-utcában? + +_Pál_ (ijedt csend után bizonytalan hangon): A Török-utcában? Hiszen ott +– ott az a… (Elhallgat, mereven nézi Cecilet.) + +_Cecile_ (nyugodtan): _Ez_ a csapda? (Pálhoz): Emlékszik a szűcsöm +nevére? + +_Pál:_ A szűcs? + +_Cecile_ (idegesen): No csak emlékezzék! Franciásan szokta ejteni! + +_Pál:_ Hop! Meszanzsé! + +_Cecile:_ Igen, Messinger. + +_Pál_ (örömmel) Török-utca 13! Igen – 13 – (Sándorhoz.) Most már halljuk +a féltékeny férjet. + +_Sándor_ (zárkózottan): Ugy látszik, kérdésekre válaszolni – ez tényleg +a maga speciálitása! + +_Pál:_ Ebbe belebuktál, édes öregem. + +(A szín mögött telefoncsöngetés.) + +Ez nekem szól! Lencsi a harcsával… (Jobbra megy, visszaszól.) Ebbe +csúnyán belebuktál! (El.) + +_Cecile, Sándor._ + +_Cecile_ (miután egy ideig mozdulatlanúl állott, egy közvetlen +mozdulattal Sándor felé nyújtja a kezét.) + +_Sándor_ (hidegen és mereven hátrál.) + +_Cecile_ (halkan, melegen): A kezét – kérem! + +_Sándor:_ Nem lehet, nagyságos asszony! + +_Cecile:_ Már nem vagyok Cecile? + +_Sándor:_ Cecile nincs már… Meghalt… Maga megölte… (Gyűlölettel.) Maga, +az idegen nőszemély, meggyilkolta Cecilet és az arcára vette a lárváját… +De én nem ismerem, én nem ismerem magát, én nem akarom ismerni! + +_Cecile:_ Olyan kegyetlen, mint egy gyermek… Mint egy elkényeztetett +gyermek… És mindent egy gyanuért? + +_Sándor:_ Már nem gyanu – teljes bizonyosság. Maga vallott magára – +belement a csapdámba… Értse meg: én nem tudtam, hogy maga ma a +Török-utcában volt… Én csak azt tudom: _valaki_ ott lakik. Ugy +okoskodtam magamban: ha ott járt annál az úrnál, aki biztosan +gondoskodott valami ürügyről is, alibiről… Mert hiszen esze az van! Az +ilyenféle nőnek mindig van a szeretője utcájában egy fogorvosa, egy +varrónője – vagy szűcsmestere! Maga elárulta magát a nagy óvatosságával… +Lássa, ha túlzásba viszik a ravaszságot, akkor ostobaság lesz belőle… +(Megragadja Cecil karját.) Meri tagadni, hogy ott volt Trillnél? + +_Cecile_ (kiszabadítja magát): Kérem, kérem – már olyan goromba, mintha +házasok volnánk! (A karját dörzsöli, mosolyog.) Hogy merem-e tagadni? +Szegény barátom, én ennél sokkal valószínűbb dolgokat is merek tagadni… +De nézze, nincs ennek a vallatásnak semmi célja. Ha megtettem, akkor nem +leszek olyan ostoba, hogy bevalljam. Ha nem tettem meg, akkor úgyis +hiába tagadok, maga nem hisz nekem. Tehát higyjen, amit akar, – én +sokkal büszkébb vagyok, semhogy védjem magam! (Szünet.) A meghalt +barátságunkat azonban megsíratom. Azt hiszem, vénasszony koromban is +síratni fogom még. + +_Előbbiek, Pál._ + +_Pál_ (jobbról jön): Cili, kérem, a kis Lencsi kijön holnap estére és +halat főz nekünk… Ez már meg van beszélve… Most azt akarja tudni, hány +személyre való legyen a harcsa? + +_Cecile:_ Hárman leszünk – Sándor és mi ketten. + +_Pál_ (szemrehányóan): No és Lencsi?! + +_Sándor:_ Holnap én úton leszek; nem jöhetek. + +_Pál_ (dühösen): Itt fogsz maradni! Hiszen Lencsi neked főzi a ráchalat +– komáromi módon! + +_Cecile:_ Utazni fog – igen – de csak megérdemlünk egymástól egy +búcsúlakomát? + +_Pál:_ Neuraszténiás embernek társaság kell, nem utazás! Lencsi jókedvű +leány, ha akarod, hozhatsz még valakit a városból… Valakit a vén fiúk +közül… + +_Sándor:_ Hozhatok, akit akarok? + +_Pál:_ Akit akarsz! Aki neked jó, azt én szívesen látom. + +_Sándor_ (Cecilehez): Akit akarok? + +_Cecile_ (nyugtalanul): Igen… + +_Sándor:_ Köszönöm. Eljövök és vendéget hozok. Trill bárót, az +aviatikust. + +_Pál:_ A repülő ökröt? Bizarr gondolat! (Cecilet, majd Sándort nézi.) Ha +mindenáron akarjátok – nem bánom! Talán nevetni fogunk az éretlenségein. +Tehát öt teriték! (Jobbról el.) + +_Cecile, Sándor._ + +_Cecile:_ Az az úr – az az ember – nem fog eljönni. + +_Sándor:_ El fog jönni. Én tudok beszélni a nyelvén. Ha azt mondom neki, +a tüntető távolmaradásával kompromittál egy hölgyet, akkor ész nélkül +ide fog vágtatni, mert az az állat gentleman… Ha azonban maga leinti, +akkor – (Vállat von.) Nos, akkor én sem jövök, nem fog többet látni az +életben. + +_Cecile:_ Sándor, mire való ez? + +_Sándor:_ Maga akarta: a búcsúlakomát! Legyen búcsúlakoma! Fenséges +vendéget hívok asztalához: az Igazságot! + +_Cecile:_ Barátom, az asszony és az igazság ne üljön soha egy asztal +mellett. Ez a Nibelungok lakomája lesz. Asztalnál vér fog folyni. + +_Sándor:_ Az asszony agyonveri az igazságot. + +_Cecile:_ Vagy az igazság az asszonyt. + +_Sándor:_ Tehát mindenképen érdekes souper lesz. + +_Cecile:_ Mi szüksége még az igazságra? Hiszen azt mondja, mindent tud +már! + +_Sándor:_ Nem is magamat akarom meggyőzni, hanem magát; meg akarom +győzni, hogy eldobta magát. Érti? Eldobta magát, a porba, az iszapba! +Ugy néztem fel magához, mint egy királynőhöz, mint egy istennőhöz! Maga +volt a nőiesség, a hűség, a tisztaság, a jóság… Maga volt minden! +(Nevet.) Milyen ostoba voltam! Kavicsot őriztem a trezorjaimban és azt +hittem, milliomos vagyok… Hogy szégyellem magam – öreg fejemmel +lépremenni ilyen szemfényvesztésnek! Nincs tisztaság, nincs hűség, nincs +semmi! A királynő, az istennő sűrű fátyolt tesz az arcára és hideg +szívvel és forró vérrel beoson a Török-utcai legénylakásba! Hát ez +hihetetlen! Ez egy gonosz álom! Egy undorító álom! + +_Cecile_ (aggódva néz jobbra): Sándor, kérem… + +_Sándor:_ Hát jól van, kérem – _igy_ is lehet! De akkor tessék komolyan +csinálni! Tessék végigcsinálni! Ha tűzbe ugrik az erény, akkor égjen is! +A királynő, az istennő szálljon le a trónról, – le, ha mondom, le a +piedesztálról – bele a porba, az iszapba, ahova vágyódott, ahová való! +Ezt nem lehet néhány szellemességgel elütni! Ezt nem! Mert ha ez se +komoly dolog, akkor – Uristen! – akkor az egész élet nem egyéb, mint egy +rossz vicc, akkor az egész mindenség csupa képmutatás, komédia, +szamárság! + +_Cecile_ (észreveszi a belépő Pált, vakmerően és vídáman Sándor szavába +vág): Hát szóval: eljön holnap vacsorára – és ez igazán kedves magától! + +_Pál:_ Brávó! Akkor rendben vagyunk! + +_Sándor_ (mereven nézi Cecilet, majd hirtelen meghajlik): Jó éjszakát! + +_Pál_ (az ajtóig kíséri, utána szól): Aludd ki magad – holnap legyen +jobb kedved! + +_Pál, Cecile._ + +_Pál:_ Nagyon indulatosan beszéltetek… Bevallotta, hogy mi bántja? + +_Cecile_ (gondolataiban): Szerelmes! + +_Pál:_ Ujjé – szerelmes! Hogy én erről nem tudtam. + +_Cecile:_ Én sem – én sem! + +_Pál:_ Megcsalta a donna? + +_Cecile_ (ránéz, majd vállat von): Az ilyet sohasem lehet biztosan tudni +– de nem is fontos… + +_Pál:_ Nem fontos? Hát akkor mi a fontos? + +_Cecile:_ Sándor hiszi, hogy megcsalták, ez a fontos. + +_Pál:_ Hát úgy kell neki! Igenis úgy kell neki! (Cecile derekára teszi a +kezét és lassan keresztülvezeti a szobán.) Az ilyen legényember élete +tele van piszokkal… Mért nem házasodik meg? + +(_Függöny_.) + + + + +MÁSODIK FELVONÁS. + +_(Az első felvonás szobája. Másnap este. Már alkonyodik.)_ + +_Cecile, Pál._ + +_Cecile_ (a kanapén gubbaszkodik, cigarettázik és sötéten bámul maga +elé.) + +_Pál_ (keresztülmegy a szobán, az óráját nézi): Bámulatosak az emberek… +Nem tudnak pontosak lenni… Igazán bámulatosak… (Cecilere néz, meghökken, +halkan és gyöngéden.) Valami baja van? + +_Cecile_ (tagadólag rázza a fejét.) + +_Pál:_ A feje? Nem csoda! Egész nap cigarettázik – egyiket a másik után… +Most meg könyes a szeme is! + +_Cecile_ (némán könyörög, hogy hagyja békén.) + +_Pál:_ Nézze, drágám, én nem szoktam tolakodni, még a feleségem +bizalmába se szoktam tolakodni… de ezt most még sem hagyhatom ennyibe… +Maga sír és én nem tudom, hogy miért? Hát mégis a férje volnék, vagy mi! +Itt valami hiba van és a hibáért – én vagyok felelős. + +_Cecile_ (szinte mulat a naivságán, de nem szól, nehogy a hangja +elárulja a felindulását.) + +_Pál:_ Ugy látszik, a tudományos munka is szenvedéllyé lesz… rossz +szenvedéllyé, mint a kártya vagy az alkohol… Tudja, vannak napok, mikor +úgy megyek a dolgozószobámba, mint a részeges ember a csapszékbe… Ha +valaki ilyenkor megzavar, azt hidegvérrel meg tudnám gyilkolni… Néha +álmomban is meduzák úszkálnak körülöttem – szivárványszínű új speciesek +– akkorák, mint egy kofaernyő… Én a meduzák után megyek és maga másfelé +megy… És most azon veszem észre magam, hogy már nagyon messzire +elkerültünk egymástól… Mondja őszintén: nagyon boldogtalanná teszem én +magát? + +_Cecile:_ Nézze, öreg Paulusz, ha nem tudná még, hát megmondom: maga +mindig azt szokta tenni, amit én akarok… Ha én úgy akartam volna, akkor +az összes meduzák megpukkadhattak volna a féltékenységtől – maga még sem +nézett volna feléjük… Mindenért, ami a házasságunkban történt, engem +illett a felelősség… + +_Pál:_ Ugy? + +_Cecile:_ És ha nem leszek többé – + +_Pál_ (szavába vág): Pardon! Nem lesz többé? Hogy érti azt? + +_Cecile:_ Barátom, nemcsak a meduza, az asszony is mulandó. Hanem azért +ne féljen, az ilyen jó anyagot nem hagyják parlagon az asszonyok. Ha én +egyszer útra kelek innen, akkor majd megszólal az előszoba-csengő, +megnyílik az ajtó és mosolyogva belép „az új nő“ – ő, aki majd tovább +fűzi a maga sorsát. (Csöngetés az előszobában.) + +_Pál:_ Jönnek. Kérem, legalább mossa meg a szemét, még azt fogják hinni, +megvertem magát! + +_Cecile_ (jobbra el.) + +_Pál, Lencsi._ + +_Lencsi_ (balról jön, egyik kezében kis hálóban jókora harcsát, a +másikban festékes ládát hoz, hozzácsatolt palettával): Jó estét! + +_Pál:_ No végre! + +_Lencsi:_ Ketten jöttünk… (Orra alá tartja a halat.) Ez aztán harcsa – +mi? + +_Pál:_ Ez már aztán harcsa! + +_Lencsi:_ Kilójáért 6 koronát kért a bandita – de én jól megmondtam neki +a véleményemet – így aztán ideadta 5 kilencvenért… Elhozták a +kufferemet? + +_Pál:_ Már régen fenn van a toronyszobában… Holnap reggel aztán munkának +látunk ám, Lencsi! + +_Lencsi:_ Nem is képzeli, milyen jót tesz velem… Milyen nagyszerű az, ha +az ember érzi, hogy valahová tartozik – valakihez… Ez a nő sorsa és – +hivatása: szolgálni! + +_Pál:_ Dehogy is! A nő született királynő – mondta valaki. + +_Lencsi:_ Születet királynő, ha egy királyt szolgálhat! + +_Pál:_ Furcsa, hogy mi még soha sem beszéltünk ilyenekről – pedig a +gyámja vagyok… Mondja, volt már a maga szívében királykoronázás? + +_Lencsi_ (pirulva): Oh – mit kérdez, bácsi! + +_Pál:_ Én azt hiszem, talán kötelességem is – mint gyámja… + +_Lencsi:_ Minden hívő léleknek van egy királya, egy istene, akire +hódolattal és hűséggel gondol… De az csak álom, csak vallásos kultusz, +mert oceánok választják el tőlem, felhők magasságában jár fölöttem… + +_Pál:_ Kérem, a mai fejlett közlekedési eszközök mellett… + +_Lencsi_ (szavába vág): De én nem is akarom, hogy ő tudjon rólam, nem +akarom, hogy az én szomorú kis árnyékom ráessen az ő tündöklő útjára… Ő +boldog és nincs rám szüksége… Ő boldog és a boldogság önzővé tesz… +(Rajongva égfelé emeli a harcsát.) De ha egyszer szerencsétlenség érné, +ha boldogtalan lenne, ha egyedül maradna – akkor, óh, akkor hozzá +sietnék és azt mondanám neki: – (Megpillantja a belépő Cecilet, minden +átmenet nélkül.) Óh, drága Cecile, csókolom a szép kezedet! + +_Előbbiek, Cecile._ + +_Cecile_ (jobbról belépett.) + +_Lencsi:_ Mit szólsz a vakmerőségemhez? Bekvártélyoztam magam a házadba… +Olyan boldog vagyok, hogy a te közeledben lehetek – hiszen tudod, te +nekem ideálom vagy… Te vagy a legszebb, a legelegánsabb, a +legszellemesebb. (Észreveszi, hogy a fecsegése idegessé teszi Cecilet, +Pálhoz fordul.) Láttam ám Sándor urat… A villamos kocsiból láttam… +Fiakkeren jön, de a villamos elhagyta… + +_Cecile_ (figyelmessé lett): Egyeül volt a kocsiban? + +_Lencsi:_ Egyedül… (Pálhoz.) Az előszobából benéztem az ebédlőbe… Öt +teríték… Ki az ötödik? + +_Pál_ (szárazon): Trill báró… + +_Lencsi:_ Trill? (Hirtelen Cecile felé fordul és mereven nézi.) + +_Pál_ (némi zavarral): Sándor akarta mindenáron. + +_Lencsi_ (hirtelen Pál felé fordul): Sándor akarta? (Észreveszi, hogy +ügyetlen volt, szünet után gyerekes hangon): Jaj, úgy drukkolok, úgy +drukkolok a hal miatt! Istenem, csak sikerüljön… Még az államvizsgán sem +drukkoltam így… Megyek beadom a halat a konyhába… (Jobbra el.) + +_Pál, Cecile._ + +_Cecile_ (indulatosan): Meddig marad a házunkban ez a leány? + +_Pál_ (az ablakban): Miért? + +_Cecile_ (meggondolja magát): Különben maradjon, amíg magának jól esik! + +_Pál_ (az ablakban): Jön már! Most fordul be a fasorba… (Előre.) Magukra +hagyom magukat… Beszéljen vele, hanem kérem: ne irónikusan! Maga vele +mindig irónikusan beszél! Neki most melegségre, barátságra van szüksége… +Ugy látszik, a szegény fiú tényleg valami bestia karmaiba került… +(Jobbra el.) + +_Cecile, Sándor._ + +_Cecile_ (az ablakhoz megy.) + +_Sándor_ (balról jön, elhalad Cecile mellett, anélkül, hogy észrevenné, +keresve néz körül.) + +_Cecile:_ Sándor! + +_Sándor_ (hidegen bólint.) + +_Cecile:_ Köszönöm, Sándor. + +_Sándor:_ Mit köszön? + +_Cecile:_ Köszönöm, hogy egyedül jött, hogy nem hozta magával azt az +embert, azt az urat… Igy jobb, így méltóbb… + +_Sándor:_ Tévedés. Trill a sarkomban van. Szavát vettem, hogy eljön és ő +beváltja a szavát, a fickó gentleman. (Jobbra indul.) Paulusz odabenn +van? + +_Cecile:_ Maradjon. Beszélnem kell magával. De kérem, könyörgök: ne +folytassuk ott, ahol tegnap elhagytuk. Én ma már nem vagyok az, aki +tegnap voltam. Nincs bennem semmi büszkeség, semmi, de semmi harciasság. +Csak szomorúság van bennem. Lágy és édes szomorúság. Mondja, Sándor, +nincs rá mód, hogy mi megint azok legyünk, akik voltunk? + +_Sándor:_ Ezt jól adja! Tegnap földrengés volt. Széttört, agyonvert és +porba lökött mindent, ami értékes volt a világon. Az egész világ ma +sivatag, szemétóceán, hullahegy és maga azt mondja: tegyük meg nem +történtté! Nem, csodák nem történnek már. + +_Cecile:_ Csodák is történnek, ha meg van a hit. + +_Sándor:_ Én nem hiszek semmit, nem is akarom, hogy velem elhitessenek +valamit. Abban sem hiszek, hogy a megalázkodása őszinte legyen. Maga +gőgös asszony, ha most mégis féket tesz a nyelvére, ez annak a jele, +hogy megijedt, nagyon fél valakitől, vagy valamitől… + +_Cecile:_ Ugyan, nem hallott még asszonyokról, gőgös asszonyokról, akik +_egy_ embertől a durvaságot is szivesen eltürték? + +_Sándor:_ Durván bántak magával a Török-utcában? + +_Cecile:_ A Török-utcában? Hát mondjuk, ott voltam! Én a Török-utcában +voltam, én egy rossz asszony vagyok. Rendben van, de maga nem az uram, +nem is a kedvesem! Soha nem is akart az lenni. Maga nem a nőt szerette +bennem, hanem az embert. A barátom volt. Magát nem csaltam meg. A +barátságunkat érintetlenül és tisztán hoztam vissza a Török-utcából, ha +ugyan ott voltam. Miért löki el mégis magától? Miért beszél velem a +gyűlölet, a megvetés hangján? + +_Sándor:_ Nézze, kérem, én egy közönséges ember vagyok. Olyan, mint a +többi: gyönge és ingatag. Én ebben a nagy vurstliban, melyet életnek +neveznek, csak úgy tudok exisztálni, ha van egy-két szilárd pont, amibe +belekapaszkodhatom. Ilyen szilárd pont volt az erény, a női erény, maga, +mert maga volt nekem a nő és az erény. De most maga is felült az +ördöghintára, az erény forogni és bukfencezni kezd, én elvesztettem +minden támaszomat, én tegnap óta belezuhantam a végtelen semmibe… Hát +ezért gyűlölöm magát, ezért vetem meg! + +_Cecile_ (hozzálép, a karjára teszi a kezét, szeliden): Kegyetlenkedjék +velem, ha jól esik, én szívesen eltűröm, de hallgasson meg! Maga azt +hiszi, hogy én mindent elvesztettem. Mindent – a Török-utcában… De mit +tud maga arról, ami az enyém? A fejemben, a szivemben, a véremben a mi +van… Annyi minden van, annyi, hogy dúsgazdaggá tehetnék valakit! Ezt +mind felajánlom magának, olyan őszintén, olyan fentartás nélkül, ahogyan +soha még ember nem ajándékozta meg barátját… Tegnap én még nem tudtam, +mi a barátság… Talán nem is hittem benne… Nem tudtam, hogy mi maga +nekem… A földrengésnek kellett jönnie, hogy ledüljenek mind a falak és +hogy mi meglássuk egymást! + +_Sándor:_ Nézze Cecile, amit maga most csinál, azt nálunk otthon +kacérkodásnak nevezik… Közönséges kacérkodásnak… Az asszonyok azt +hiszik, mindenkit meg lehet fizetni ugyanavval a bankóval… Hát vegye +tudomásul, kérem, én nem vagyok olyan olcsó legény! + +_Cecile:_ De kár, de kár, hogy a férfiak mindig az öregapjuk fejével +gondolkoznak, soha a magukéval. + +_Sándor:_ Ha maga az öreganyja fejével gondolkozik, akkor soha nem jut +el a Török-utcába! + +_Cecile_ (csendesen mosolyog maga elé): Milyen furcsa ez tulajdonképen! +Mi itt beszélünk, beszélünk, de nekem úgy tetszik, egyikünk sem mondja +azt, amit kellene… Maga szavakat mond, szavakat: erény, női erény, +ördöghinta és azt várja, hogy összetörjek a súlyuk alatt. De hát ezek a +szavak üresek és pehelykönnyűek, én legalább nem érzem a súlyukat… +Mondok magának valamit, Sándor! Én talán nem voltam a Török-utcában, de +elképzelek olyan esetet, amikor el tudnék oda menni… Attól függ csak, ki +lakik ott… Hát én nem vagyok erényes asszony, akkor sem, ha nem is járok +a Török-utcába. De mindez nem is fontos. Fontos nekem az, hogy magától +el kell szakadnom. Lássa, mi most úgy állunk szemben egymással, ahogyan +férfi és nő talán még soha nem állott. Ez a mi óránk, Sándor! Ne mondja, +hogy kacér vagyok, hanem nézzen rám, ismerjen meg… Ugye, mi most már nem +szakadhatunk el egymástól? + +_Sándor_ (fölvett a zongoráról egy képes francia divatlapot és a +borítékon levő női arcképet nézi.) + +_Cecile:_ Lealázkodtam maga előtt. Porig alázkodtam. Amennyire egy +asszony le tud alázkodni. De most már emeljen föl! Ez kötelessége. Maga +erős és okos, hát ne hagyjon magamra! + +_Sándor_ (a lapot nézi, elneveti magát): Xénia nagyhercegnő… (Megmutatja +Cecilenek a lap cimképét.) Kérem, ne felejtse el ezt a nevet: Xénia +nagyhercegnő! + +_Cecile:_ (meghökkenve néz rá.) + +_Sándor:_ No ne féljen, nem hibbantam meg, csak – Xénia nagyhercegnő! +Egy császár huga volt… ez a szépséges princessz meghalt, (A füzetet +nézi.) meghalt öt esztendővel ezelőtt! Ne felejtse el: meghalt öt +esztendővel ezelőtt. Folytatása következik. (A füzetet visszadobja a +helyére. Az ámuló Cecilere néz, hangosan nevet.) Haha! + +_Előbbiek, Pál._ + +_Pál_ (balról jön, meghallja Sándor nevetését, vidáman kezet fog vele.) +Bravó! Csakhogy megjött megint a régi kedved! Ezt már szeretem! Hanem +most vágd magad haptákba, maga pedig, oh Cecilia, piruljon el +szemérmetesen és öltse dobogó szive fölé az erény páncélját, mert ő jön, +ő jön, sőt már itt is van: a sasszárnyú Ikarosz, a nagy asszonyevő, a +híres szívdöglesztő… + +(Autótülök a szín mögött.) + +_Sándor_ (bejelentő hangon): A Ma hercege! + +_Pál:_ A Ma hercege? + +_Cecile_ (egy bizonytalan lépést tesz, majd hirtelen sarkon fordul, +jobbra el.) + +_Pál_ (utána néz): Miért ment ki? + +_Sándor:_ Talán ki akarja magát csipni, ruhát vált, egy kis pudert az +arcára… + +_Pál_ (meggyőződés nélkül): Trill kedvéért? No hiszen rosszul ismered az +asszonyt… Cili és Trill! Haha! + +_Előbbiek, Trill._ + +_Trill_ (csinos és elegáns fiú, oxfordi genre, balról jön): Jó estét! +(Nagyon melegen, szinte meghatott komolysággal rázza meg Pál kezét.) +Köszönöm a szives meghívást, nagyon köszönöm… igazán megtisztelésnek +veszem, direkte megtiszteltetésnek… És örülök, nagyon örülök, hogy +megint láthatom… (Némi mágnásos leereszkedéssel.) Szervusz, Sándor! +(Körül néz. Cecilet keresi.) + +_Pál:_ Hogy van, hogy van, sasszárnyú Ikarosz báró? + +_Trill_ (behízelgő szerénységgel): Sasszárnyú? Oh kérem, én még csak a +kisebb fajtájú baromfihoz tartozom. Talán csókaszárnyú, legföljebb +varjúszárnyú… (Cecilet keresi.) + +_Pál:_ Mindig olvassuk a nevét, fenn kóvályog, nem tudom hány ezer +méternyire az emberiség feje fölött… + +_Sándor:_ Nem unalmas odafenn, túl a kéményeken? + +_Trill_ (hüvösen): Nem! Az ember kevés kaszinótaggal találkozik! + +_Pál_ (nevet.) + +_Trill_ (Pálhoz szivélyesen): A repülés, kérem alássan, épp olyan +mulatságos, vagy unalmas, mint minden más hazárdjáték. + +_Pál:_ Tét: egy gentleman nyakcsigolyája. + +_Trill:_ Ez szellemes! Direkt szellemes! Egy gentleman nyakcsigolyája, +megjegyzem magamnak. + +_Pál:_ És ha nem indiszkrét a kérdésem: Hány angyalnak csavarta el már +odafenn a fejét? + +_Trill_ (kedvesen és lelkesen): A magamformájú szegény ember a felhők +fölött is csak levegőt talál, üres levegőt… Nem úgy, mint szellemi +nagyjaink, a tudósok, azok a föld pocsolyáiban is tündöklő csodákat +fedeznek fel… Ilyen szellemi magasságokba mi nem tudunk fölemelkedni, mi +szegény repülők, nem, de azért meg van az a jogunk, hogy büszkék legyünk +világhírű honfitársainkra! + +_Sándor_ (Pálhoz): Hát tessék: ő büszke reád, mint világhírű +honfitársára! + +_Pál:_ Valljuk be: szép tószt volt! + +_Trill_ (vidám nekilendüléssel): Hát urak, mi ujság a fővárosi +társaságban? + +Pál és Sándor (összenéznek.) + +_Sándor:_ No hallod, ezt te kérdezed tőlünk? Az aszfalt-báró, a +zsúrherceg és tenniszkirály? + +_Trill:_ Kérlek, én mostanában alig vagyok Pesten… Nagyon sokat utazom… +Repülőversenyeket fogunk rendezni a vidéki városokban… Most is három +napot kellett izé… – Nagyváradon töltenem… (Pálhoz.) Ma reggel jöttem +csak meg Nagyváradról… (Sándorhoz.) Három napig nem is láttam Pestet… + +_Pál:_ Tegnap még Aradon volt, báró úr? + +_Trill:_ Nagyváradon. + +_Pál:_ Akkor ajánlom, fogja fülön a legényét… + +_Trill:_ Csinált valamit a lókötő? + +_Pál:_ A lókötő Chateau Irat iszik és szobaleányokat kocsikáztat a +pecsétviasz-autóban. + +_Trill_ (arcátlan hidegvérrel): Ugy-e? Na hát ha így van, akkor direkt +el fogom csapni. Őtet is, a soffőrt is… Hogy miket mernek manap a +cselédek! (Sándorhoz.) Véletlenül nem tudnál nekem való legényt? + +_Előbbiek, Cecile._ + +_Cecile_ (jobbról jön, bólint Trill felé, a továbbiak alatt Sándor +közelében marad, mintha védelmet keresne nála.) + +_Trill:_ Oh–oh–oh! Nagyságos asszonyom, hát Budapesten van?! Itthon +méltóztatik lenni? Na de ilyen meglepetés! Én azt hittem – nekem azt +mondták – a Tátrában van… Valaki azt beszélte – egy hölgyismerősöm +beszélte – látta Lomnicon – vagy talán Csorbán – nem emlékszem biztosan, +hol látta… Valószínűleg összetévesztette valakivel… Mert vannak meglepő +hasonlatosságok az életben… Igen, de ha tudtam volna, hogy itthon +méltóztatik lenni, ha tudtam volna, akkor már régóta tiszteletemet +tettem volna… Én ma is azt hittem, hogy legényvacsorára jövök… Özvegy +legények bús vacsorájára… (Megfenyegeti Sándort.) És te nem szóltál +nekem egy szót sem! El akartad titkolni a nagyságos asszonyt, direkt +elsikkasztani! (Miután fagyos csendben hallgatják, lassankint elveszti +biztosságát, – most beleül az antik karosszékbe és új lendülettel +beszél, miközben Sándor és Pál, akiket bosszant, hogy a karosszékbe ült, +ellenséges szemeket meresztenek reá.) Hanem ragyogó színben van a +nagyságos asszony! Amióta szerencsém van ismerni, nem volt még olyan +ragyogó színben… Az uraknak nem tűnik fel annyira, mert gyakran látják +őnagyságát, de nekem már nagyon régen volt szerencsém… Van már egy +hónapja… Ohó, megálljunk csak! Május huszonhetedikén volt a galamblövés +– akkor láttam a szigeten – ez stimmel, úgy-e? – tehát másfél hónapja! +Majdnem másfél hónapja! Dehogy! (Sándorhoz.) Több, mint másfél hónapja, +hogy nem láttam a nagyságos asszonyt! (Pálhoz.) Másfél hónapja! +Csodálatos, hogy múlik az idő, oly gyorsan, bár nekem sok volt a másfél +hónap, nagyon sok… (Megint megfeneklik, kétségbeesetten néz körül, újabb +nekilendüléssel.) Hanem a tisztelt tanár úr is milyen ragyogó színben +van! (Sándorhoz.) Direkt ragyogó színben van, na, nincs igazam? Persze, +a jó levegő, a csend és a szép kilátás… És a lelki harmónia – az a fő! +(A homlokát törli.) Csak körül kell nézni ebben a házban, az ember +mindjárt látja: itt harmónia van… Itt van valami, ami tiszta és jó, ami +meleg és szent… (Nem bírja tovább.) + +_Sándor_ (miután egy ideig élvezte Trill zavarát): Másfél hónapig nem +voltál itt? Fogadni mernék, hogy ezalatt valami csinos nő lábainál +pengetted a gitárt… (Cecilehez.) Nem is sejti, hogy ennek az úrnak +milyen szerencséje van a hölgyeknél… Szédületes szerencséje! És nem ám +afféle kis grizetteknél, hanem elsőklasszisú dámáknál, igazi +úriasszonyoknál! + +_Pál:_ Néha úgy megostromolják a lakását, hogy az inasa számjegyeket +osztogat, mint a híres operatöröknél… Ne tessék tolakodni, hölgyeim! +Mindenki sorra kerül! + +_Trill_ (Pállal szemben adja a jó fiút): Ugy érzem, most már teljesen +megértem a vicclap számára. Szabad cigarettára gyújtanom? (Rágyújt.) + +_Sándor_ (Cecilehez): A kis ravasz a humor mezejére tereli a dolgot… De +az igazság az, hogy mindenki irigyli közülünk – minden férfi… Hanem el +kell ismerni, hogy megérdemli a kolosszális szerencséjét… Mert úgy +nézzen rá, hogy ő a legdiszkrétebb férfi, akit életemben láttam… Sok +diszkrét férfit láttam már életemben, de ilyet egyet sem! + +_Pál:_ Egy úriasszony nem is plaszirozhatja előnyösebben a jó hírét, +mint Trill báró úrnál. + +_Trill_ (akinek e csipkedés igen jól esik, meleg mosollyal honorálja Pál +megjegyzését, majd fölényesen fordul Sándor felé): Kérlek alássan, te +talán plakátirozni szoktad, ha egy szép asszony rád mosolyog? + +_Sándor:_ Rám nem mosolyognak a szép asszonyok, arról már egészen +leszoktak… (Lelkes érdeklődés hangján.) Hanem te, jó egypár éve nem +láttam már a hajfürtgyűjteményedet… Akviráltál azóta szép új +példányokat? + +_Cecile_ (a hajfürt szónál egy alig észrevehető, ideges mozdulatot +tesz.) + +_Trill_ (akinek láthatólag rettenetesen kellemetlen a téma, magától +kikelten): No, de kérlek! Hát csak nem fogod – (Cecilere nézve, hirtelen +elhallgat.) Azt hiszem, ez a hely nem az a hely… + +_Sándor:_ Sőt ellenkezőleg: éppen a tisztességes nőket érdeklik az ilyen +dolgok… (Cecilehez.) Nincs is ebben semmi! Az egyik képeslapokat gyűjt, +a másik hajfürtöket… Egészen poétikus ötlet: „A szerelem elmúlik, de a +hajtincs megmarad!“ Fekete, barna, szőke fürtök – bársony kazettában – +kulcs alatt! (Trillhez.) Ugy-e, vörös is van? (Cecilehez, szakszerűen +magyarázva.) A tincsek sorszámmal vannak ellátva – az adományozók neve +katalogizálva lesz – a könyvelés persze szigorúan titkos… (Cecilehez, +aki cigarettára akart gyújtani, de fordítva fogta a gyújtót.) Kicsit +ideges ma – no majd én! (Tüzet ad neki.) + +_Trill_ (már egyszer félbe akarta szakítani Sándort): Bocsánat, hát ez a +dolog magyarázatra szorul… Mert nem úgy van, nem egészen úgy, ahogyan ő +mondja… Őt néha kissé elragadja a fantáziája, mert ő egy Mikszáth +Kálmán, kérem! Hát lehet, kérem, hogy régen, fiatal koromban, eltettem +egypár emléket… Az ember végre is csak egyszer fiatal és én sohasem +szerettem a kártyát, meg a léhaságokat… De ma már nincs semmiféle +gyűjteményem… Régen túl vagyok az ilyeneken, amióta megismertem az élet +komolyságát… (Komolyan, némi férfias megindulással.) S ha ma egy hölgy +megtisztelne egy emlékkel – (Szárazon.) ezt csak úgy mondom, mert direkt +ki van zárva – (Lendülettel.) azt egyedül őrizném, teljesen elkülönítve, +mint valami ereklyekincset, mint egy drága szentséget! (Sándorhoz +epésen.) Hogy mért kellett ezt szóba hozni – + +_Sándor_ (Cecilehez): Talán el sem hiszi, pedig úgy van: Trill +gyűjteményében olyan hajfürt is van, amely koronás főn termett… + +_Trill:_ Koronás főn? Jó lesz a mentőkért telefonálni! + +_Sándor:_ Egy nevet mondok, csak egy nevet és te hallgatni fogsz: Xénia! + +_Cecile_ (figyelmessé lesz a név hallatára.) + +_Trill:_ Xénia? Soha sem hallottam! + +_Sándor_ (sugalló hangon): Xénia nagyhercegnő! + +_Trill:_ Nagyhercegnő? (A cím láthatólag imponál neki.) + +_Sándor_ (Cecilehez): Ez a rossz csont tavaly Scheveningenben nyaralt… +Ugyanakkor megjelent ott Xénia nagyhercegnő is – de senki sem +gyanította, hogy a kettejük sejourja közt valami összefüggés van… + +_Trill:_ Összefüggés? Jaj de jó! Tizezer ember fürdött ott – és ő +összefüggésről beszél! + +_Sándor_ (nem törődik Trillel, mindig Cecile felé fordulva): Magam nem +voltam ott, de a kaszinóban ma is beszélnek még róla – persze csak a +Trill háta mögött… + +_Trill:_ Miről? + +_Sándor_ (Cecilehez): A nyilvánosság előtt kerülték egymást – Trill és a +nagyhercegnő… De egyszer egy nagy orkán után – sötét este – egy +párocskát láttak a néptelen homokbuckák közt… A háborgó tengert nézték +és a hold előtt vágtató felhőket… Egy társaság megleste őket… A gavallér +Trill volt – ezt egyhangulag megállapították… Az istennőre vonatkozólag +megoszlanak a vélemények… Némelyek azt állítják: elárúsítónő a +nagyárúházból… + +_Trill_ (dühösen): Igazi budapesti traccs! + +_Sándor:_ Mások följebb keresgélnek – sokkal feljebb. Azt mondják: azon +az estén egy fejedelmi hölgy repülő leckét vett – propeller nélkül – a +híres gyűjtemény pedig egy oroszosan szőke fürttel gazdagodott… + +_Trill_ (akinek igen tetszik ez a fordulat): Tagadom! Direkt tagadom! + +_Sándor:_ Azt is mered tagadni, hogy ismerted a nagyhercegnőt, mi? + +_Trill_ (kis szünet után): Pardon! Csak helyesen kell disztingválni! +Hajfürtadás – + +_Pál_ (közbevág): Hajfürtadományozás! Egy nagyhercegnő adományoz… + +_Trill:_ Hajfürtadományozás és egyszerű ismeretség között van különbség! +Igen nagy különbség! Végre: ha mondjuk, abban a szerencsében részesültem +_volna_, hogy bemutattak _volna_ őfenségének, aki mondjuk érdeklődik az +aviatika iránt, abban még igazán nem volna semmi… És én nem is tűrném, +hogy erről valaki tiszteletlenül nyilatkozzék! + +_Pál:_ Jó, jó, de őfenségének legmagasabb mászkálása éjnek idején a +homokbuckák közt – + +_Sándor:_ Vagy mégis az elárúsítóleány volt a nagyárúházból? + +_Trill_ (lojálisan): Egy fiatal hercegnő, aki bizonyos fokig fölötte áll +az emberek ítéletének, megengedhet magának ilyen kis ártatlan +romantikát… + +_Sándor:_ Ugy-e, nem mered tagadni, hogy vele sétáltál? + +_Trill:_ Nem merem? Nevetséges! A dologban nincs semmi tagadni való… + +_Előbbiek, Lencsi._ + +_Lencsi_ (jobbról jön, kötény, feltűrt ruhaujjak, nyitott szakácskönyv a +kezében): Bácsi, kérem. (Megpillantja Trillt.) Óh, bocsánat… + +_Pál:_ Maguk még nem ismerik egymást? (Bemutatás.) Trill báró, +nagyhercegi kamarai aviatikus… + +_Lencsi_ (nevetve meghajlik, aztán komolyan): Bácsi kérem, a gombát +egészben, vagy vagdalva? A szakácskönyv utasítása homályos… (Megmutatja +neki a passzust a könyvben.) + +_Sándor:_ Vagdalva?! Rémület fog el! (Pálhoz.) Jó volna helyszíni +szemlét tartani! + +_Pál_ (a könyvben böngész): Az ügy kezd tényleg aggasztó fordulatot +venni… Lássuk azt a harcsát! + +_Lencsi:_ Jaj, én úgy drukkolok! Ugy druk – (Elharapja a szót, Trillt +nézi, majd Cecilet, aztán kiegészíti.) – kolok! (Pállal jobbra el.) + +_Cecile, Sándor, Trill._ + +_Sándor_ (fölveszi a füzetet Xénia arcképével és szó nélkül Cecile +kezébe adja.) + +_Cecile_ (földre ejti.) + +_Trill_ (udvariasan fölemeli, egy pillantást vet a képre, elolvassa az +aláírást, ijedten nézi hol Cecilet, hol Sándort.) + +_Sándor:_ Szegény, jó Xénia nagyhercegnő! Milyen tragikus sors jutott +neked osztályrészül! Meghaltál, négy esztendővel a tengerparti séta +előtt. + +_Trill:_ Tessék? (A képet, majd Sándort nézi, egyszerre elkezd nevetni.) +Nahát téged jól felültettelek! Téged lóvá tettelek! (Cecilehez +közeledik.) + +_Cecile:_ Kérem, én nem akarom magát megbántani, nem is haragszom, de +kérem: menjen el! Ne nézzen így reám, kérem, hanem menjen el! + +_Trill:_ No de nagyságos asszonyom igazán nem értem… + +_Cecile_ (megvadulva): Én most már nem bánom, akármi lesz is – én most +már semmit sem bánok! + +_Sándor_ (Trillhez bizalmasan): Ideges szeszély! De azt hiszem, +őnagyságának – éppen őnagyságának – nem lehet olyan szeszélye, amit +neked – éppen neked – vakon nem kellene teljesítened. + +_Trill:_ Nagyon sértő szeszély! + +_Sándor:_ Ugyan! Megsérthet egy szép hölgy egy gentlemant? + +_Trill_ (vállat von): Jól van, mehetek… Hanem hogy a tanár mit fog +gondolni, azt már nem tudom… (Durván.) Különben bánom is én! Gondoljon, +amit akar! (Föltesz egy monoklit, amelyet eddig még nem használt.) +Direkt nevetséges! (Balra el.) + +_Sándor, Cecile._ + +_Sándor_ (cigarettára gyújt, kaján jókedvvel): Maga a férfitől nem látta +az embert. Most bemutattam magának az embert, már amennyiben ez a +kétlábú izé a homo sapiens családba sorozható. Mégis inkább +szarvasmarha. Arra született, hogy szarvakat viseljen, méteres +szarvakat… Ha ő akar másokat felszarvazni, az természetrajzi +szemtelenség. Még csak vére sincs a fajankónak! Csak hiúsága van. Nem +kell neki az asszony szépsége – csak a hírneve… + +(Kivül autótülök.) + +_Cecile:_ Az élet egy szemétdomb! + +_Sándor_ (kellemes meglepetéssel): Igen? Hiszen akkor rendben vagyunk… +Miután sikerült ennek a hitvallásnak egy új apostolnőt szereznem, itt +már be is fejeztem volna a küldetésemet. (Készülődik.) Jó mulatást, +szépasszony! + +_Cecile_ (ijedten): Elmegy? + +_Sándor:_ Hogyne! csak meg muszáj néznem a Rhone-gleccsert! + +_Cecile_ (a halántékát fogja): Elhagy… És mi lesz velem? Mit tegyek? Mit +mondjak az uramnak? + +_Sándor:_ Az urának? Jókor jut eszébe. Hát mondok magának valamit, szép +asszony: ne féljen semmit, legyen egészen nyugodt, nem lesz itt semmi +baj, maga szépen ki fogja magát vágni… Hogyan? Azt nem tudom… De ki +fogja magát vágni… Az olyan házasság, ahol a férj gazdag és az asszony +szegény, az olyan házasság az én megfigyelésem szerint tartós szokott +lenni… Magukat erős kötelék fűzi egymáshoz: a kék róka! Gondoljon a kék +rókára, az erőt fog magának adni, hogy megvédje a családi boldogságot. + +_Cecile:_ Hiszen lehet, hogy rossz asszony vagyok, de olcsó én nem +vagyok… + +_Sándor:_ Olcsó – drága? Relativ fogalom. + +_Előbbiek, Pál._ + +_Pál_ (jobbról): Türelem, gyerekek, mindjárt tálalnak. Hol van Trill? + +_Sándor:_ Elrepült. + +_Pál:_ Mit csinált? + +_Sándor:_ Majd Cecile megmagyarázza… ő mindent megmagyaráz… + +_Pál:_ Történt valami? + +_Sándor_ (miután Cecile makacsul hallgat): Semmi különös. Telefonon +kérették, jőjjön azonnal a városba… Köztünk maradjon a szó: én azt +hiszem, Xénia nagyhercegnő… + +_Pál:_ No de ilyen szélkakas! Öt perccel a vacsora előtt ő startol. +Különben bánom is én! Igy négyesbe kedélyesebb lesz. + +_Sándor:_ Hármasba még kedélyesebb lesz, mert én is startolok. + +_Pál:_ Te –? Megint rád jött a dühöngő ürület? + +_Sándor:_ Dehogy, kérlek, a dolog nagyon egyszerű… Én tudniillik – +(Cecilere néz, hirtelen elhallgat.) Majd Cecile lesz olyan szíves, +megmagyaráz mindent… + +_Pál:_ Most már dosztig vagyok a rébuszokkal… (Kiabál.) Mi történik itt? + +_Cecile_ (cigarettát vesz az asztalról): Az történt, hogy én megcsaltam +magát. + +_Pál_ (ijedten, szelíden): Mit csinált, drágám? + +_Cecile_ (eldobja a cigarettát, idegesen kiabál): Megcsaltam magát! + +_Pál_ (szünet után, sápadtan): Hogy maga engem, hogy maga engem +megcsalt? + +_Cecile_ (Sándorra mutat): Ott a vádló. + +_Sándor_ (meg akar ugrani, a főbejáratig sompolyog): Azt hiszem, ennél a +családi jelenetnél felesleges vagyok… + +_Cecile:_ Dehogy felesleges! (Karon csípi.) Az erény tűzbe ugrott… Maga +követelte a tragédiát… Tessék itt van! Hívják a szerzőt, hát ne bújjon +el, kérem! (Előrevezeti.) + +_Pál_ (Sándorhoz): Ez komoly? + +_Sándor_ (egy kézmozdulattal Cecilre hárítja a szólást.) + +_Cecile:_ Nem, kedves uram! Én megteszem azt, hogy a fejemet oda hajtom +a bárd alá, de én nem nyakazom le magamat. Az a hóhér kötelessége és én +tartok a rendre… (Irónikus páthosszal.) Teljesítse a kötelességét! +(Jobbra el.) + +_Pál, Sándor._ + +_Sándor_ (fel, alá jár): Azt hiszi, nem merek rá vallani! Mert hiszen +belénk nevelték, minden úgynevezett gentlemanbe: hogy a léha nők +alfonzai, a kicsapongás orgazdái legyünk… Az asszony kilopja az ura +zsebéből a becsületét, én pedig, a gentleman, azalatt másfelé terelem a +férj figyelmét… „Falazni“, mondják tolvaj nyelven… Hát én nem kérek az +ilyen lovagiasságból! Én nem falazok! Ha nekem a becsület és a +becstelenség közt kell választanom, akkor én a becsület mellé állok, +akár nadrágot, akár szoknyát visel… (Megáll Pál előtt, megfogja a +kabátját.) Megmondom neked, igenis megmondom: Cecile megcsalt, megcsalt, +megcsalt! + +_Pál:_ Kivel? + +_Sándor:_ Kivel? A kitünő báróval, a repülő szarvasmarhával… + +_Pál_ (ijedten): Trillel –? Hát mégis Trillel! Ajajaj! Baj, nagy baj! +Szegény Cili. + +_Sándor:_ Micsoda, még sajnálod, mikor így eldobta magát? Hát értsd meg, +ember: Cecile egy bukott nő, eldobta magát! + +_Pál:_ Hiszen éppen azért sajnálom, mert eldobta magát… Egy ilyen +asszony bizony különb sorsot érdemelt volna! (Felfortyan.) Hanem +mindennek te vagy az oka! Nem vigyáztál rá! + +_Sándor:_ Én –? Megbolondultál? Hát ki az ura: te vagy én? + +_Pál:_ Én vagyok, de éppen azért! Mit ér a férj vigyázása? A férj a +kilencedik szomszédtól tudja meg, mi történik a házában… Hanem veled jó +barátságban volt. Te imponáltál neki. Rád hallgatott. Igazán úgy +viselkedtél, mint egy – – szóval: nagyon ostobán viselkedtél! Rettenetes +ostobán! Mi az ördögöt kerestél te Svácjban? Egy ilyen asszonyt nem +hanyagol el az ember! Egy ilyen asszonyt, aki a körme hegyéig csupa +fantázia, azt nem hagyja magára az ember! + +_Sándor:_ Óriási! Hát én vagyok az oka, mindennek én vagyok az oka! Mit +szándékozol most tenni? + +_Pál:_ Először beszélnem kell vele. + +_Sándor:_ Hazudni fog valamit. + +_Pál:_ Nekem nem. Nekem sohasem hazudik. Olyan hiszékeny férj vagyok, +nem vicc és nem élvezet engem becsapni. + +_Sándor:_ Ki fogod kergetni a házadból! El fogsz tőle válni! Ezzel +tartozol a nevednek és a barátaidnak. + +_Pál:_ Ugy látom, a barátaim igen türelmetlen hitelezők… + +_Sándor:_ Paulusz, csak nem gondolsz arra, hogy megbocsáss neki?! + +_Pál:_ Az ember nem azt teszi, amit gondol, hanem amit muszáj. + +_Sándor:_ Ami pedig azt az alávaló gazembert illeti, azt a Trillt – + +_Pál:_ Miért volna gazember? + +_Sándor:_ No hallod, nem csábította el a feleségedet? + +_Pál:_ Azt én nem tudom, nem voltam ott. Alkalmasint te sem voltál ott. +Én csak azt tudom: Ha egy fiatal fickó ilyen bájos asszony közelébe +férhet, akkor igazán szomorú öszvérnek kellene lennie – na! (Leinti +önmagát.) + +_Sándor:_ Szép elveid vannak. Nagyon szép elveid. + +_Pál:_ Asszonyi dolgokban nekem egyáltalán nincsenek elveim… +Visszaemlékszem azonban a múltra, főleg a te múltadra, na! (Leinti +magát.) + +_Sándor:_ Föltétlenül meg fogsz verekedni, Trillel! + +_Pál_ (gúnyosan): Fogok –? + +_Sándor_ (meghökken): Paulusz, te nem vagy gyáva ember! + +_Pál:_ Dehogy nem! Nagyon is gyáva vagyok. Száz dolog van, amitől félek. +A haláltól véletlenül nem félek. De ha szembe találom magam az emberek +ítéletével, akkor libabőrös lesz a hátam… Te azt mondod nekem, +duellálnom kell Trillel? Hát én csupa gyávaságból duellálni fogok… Hogy +én mellékesen mit gondolok magamról, rólad és a párbajról, mint +olyanról, azt inkább nem mondom meg… (Meghajlik.) Kérlek, vállald el az +ügyem intézését, gondolom, így szokták mondani? + +_Sándor:_ A gazember holnap a pisztolyod előtt fog állani. + +_Pál_ (vigyorogva): Pisztolyra fogunk menni? + +_Sándor:_ Föltétlenül! + +_Pál:_ Hogy gyűlölöd te azt az embert! + +_Sándor:_ Te, mi van veled? Miféle lé folyik a te ereidben? Mert vér +semmiesetre sem! + +_Pál:_ Hát én nem tagadom: Nincs meg bennem a megcsalt férj tüzes és +becsületes haragja… Talán azért nem, mert a mi házasságunk nem is volt +igazi házasság… Csak félreértés volt, egy félreértés, amit az +anyakönyvvezető hitelesített… Cili gondolatai künn röpködtek, a dúcon +kívül, mit tudom én hol? De az én gondolataim sem ültek otthon… nem +tiszta a lelkiismeretem, hát hogy dobáljam kövekkel? Én inkább sajnálom. +Régóta sajnálom. Fél szemmel nézem az íróasztalom mellől és sajnálom. + +_Sándor:_ Ravasz asszony az, nincs azon mit sajnálni! + +_Pál:_ Ravasz, persze ravasz, de ne feledd, nekünk ravaszkodik: értünk +ravaszkodik, szegény. Ravasz, mint a selyembundás, titokzatos kis állat, +a kék róka, amely olyan nagyon ingerli a fantáziáját… A parányi kis +lábaival fáradhatatlanul trapol a hómezőkön, az éjféli nap alatt, egyik +jéghegytől a másikhoz oson, mindig ravaszkodik, mindig keres valamit, én +azt hiszem: végeredményben egy kis melegségért ravaszkodik. És az egész +játék az ő bőrére megy. Én különben régóta tudom, hogy egyszer meg fog +csalni, de mégis máskép képzeltem a dolgot, egészen máskép… + +_Sándor:_ Hogy képzelted? + +_Pál_ (egyszerűen): Ugy, hogy veled fog megcsalni. + +_Sándor:_ Mi az –? Velem –? Megőrültél? + +_Pál:_ Az egész világ azt hitte! + +_Sándor_ (növekedő izgalommal): Velem! Hát engedj meg, igazán nem +értelek… És te ezt ilyen könnyen veszed? Neked nem is lett volna ellene +kifogásod? + +_Pál:_ Mivel úgy is túl kellett rajta esnem, inkább te, mint más! Te +tisztességes ember vagy, jó barátom, te kímélted volna a nevemet. +Azonkívül gazdag vagy, feleségül vehetted volna Cecilet és ő mindenképen +nyert volna a cserén. Most már tudod, hogy én mért nem haragszom. És +most elmondom neked azt is, hogy te miért haragszol olyan nagyon! + +_Sándor_ (méltósággal): A te házad nekem quasi templom volt… Ami az +életemben tiszta és becsületes – + +_Pál_ (a szavába vág): Jó, jó, csak kérlek: ne szavalj! Neked egészen jó +ötleted volt, mikor azt a Trillt a Ma hercegének nevezted… Egy ember +ment, mendegélt, peckesen és előkelően, a vadgesztenyefasorban… Aztán +bömbölve jött a vörös autó – elütötte, legázolta. Aki az autóban ül, az +a Ma hercege. Aki a földön fekszik: a Tegnap lovagja. Barátom, te is +voltál herceg, a Holnap királya is lehettél volna, de te nem éltél a +hatalmaddal, hát meghaltál! + +_Sándor_ (dühösen nevet): Meghaltam? + +_Pál:_ És én azt tartom, aki meghalt, az feküdjék szép csendesen. Jó +nevelésű hulla egyáltalában nem csinál skandalumot. + +_Előbbiek, Cecile._ + +_Cecile_ (útra készen, kalappal, nyári kabáttal, keztyűvel.) Isten vele, +öreg Paulusz! + +_Pál:_ Elmegy? + +_Cecile:_ El. + +_Pál:_ Hová? + +_Cecile:_ A városba, Erna nénémhez. + +_Pál:_ Ugy! És aztán –? + +_Cecile:_ Aztán el fogunk válni, Paulusz! A mi házasságunk – (Legyint a +kezével.) + +_Pál:_ Na persze. (Utánozza a gesztust.) Muszáj válni? + +_Cecile:_ Muszáj. + +_Pál:_ És mi legyen a válóok? + +_Cecile:_ Arról Sándor úr fog gondoskodni – szivességből… + +_Pál:_ Nem, – majd az ügyvédem talál valami tisztességes okot… Hanem +mivel most már itt tartunk és mivel most már ugyis mindegy: mégis +szeretném tudni, igaz-e, amit Sándor mond? + +_Cecile_ (megigazítja Pál nyakkendőjét): Nézze, drágám, mi most már +szétmegyünk, hát nem is fontos, hogy mit gondolunk egymásról… De maguk +ketten együtt maradnak és azért nem szabad összeveszniök… Hát legjobb +lesz, ha maga mindent elhisz, amit az az úr mond… De most már szeretnék +indulni. + +_Pál:_ De hogyan fog bejutni? (Sándorhoz.) Kölcsön adhatnád a kocsidat? + +_Sándor_ (némán bólint.) + +_Cecile:_ Ha egy asszony olyan útra indul, mint én, akkor meg szokta +kérni egy tiszteletreméltó barátját, hogy kisérje el… nehogy úgy lássék, +mintha kidobták volna… Nekem van itt egy tiszteletreméltó barátom +(Pálhoz.) – kérem, kisérjen el Erna nénihez. + +_Pál:_ Szivesen drágám, csak a kalapomért megyek. (Jobbra el.) + +_Cecile, Sándor._ + +_Cecile_ (miután jó ideig mozdulatlanul állottak, halk hangon): +Irgalmatlan vágás volt, megsebesültem, de az én sebemből maga fog +elvérezni. + +_Előbbiek, Pál._ + +_Pál_ (jobbról jön, nyári felöltőben, kalappal a kezében): Hát ha úgy +tetszik… + +_Cecile:_ Paulusz kérem, ha Messingertől doboz jön, azt majd küldje Erna +nénihez. + +_Pál_ (bólint): A kék róka! (Karját nyújtja, körülnéz, mintha ő +búcsúznék, meghatottan.) Azért, valljuk meg, sok jó órát eltöltöttünk +itt – mi hárman! + +_Sándor_ (az antik székre támaszkodik és megsemmisülten néz maga elé.) + +(Függöny.) + + + + +HARMADIK FELVONÁS. + +_Az első két felvonás szobája. A butorok a régiek, de az elrendezésben +változás történt, amely arra vall, hogy egy erős és érzékies egyéniség +keresi az érvényesülést. Uj dolgok: egy tigrisbőr a kandalló előtt, +nehány elevenszínű brokátpárna a kanapén, egy színes zongoratakaró, +egy-két szobrocska és egyéb apróságok. A zongorán női zsebkendő. A +vázákban őszi rózsák. A szemben lévő erdő rozsdavörös októberi színeket +mutat. Őszi délután. A jobboldali ajtó nyitva van._ + +_Lencsi, Pál._ + +_Pál_ (divatosan feltünő házikabátot visel, a kanapén ül, nyomdai +levonatokat tart a kezében és egy ceruzával korrekturákat csinál.) + +_Lencsi hangja_ (amint a szín mögött a cselédekkel veszekszik): Nekem +pedig ne vágjon képeket, mert azt én nem tűröm. Az én házamban az +történik, amit én akarok és aki nekem képeket vág, az pakkolhat és +mehet, nem is kell megvárni a tizennégy napot, mehet rögtön, fel is út, +le is út! + +_Lencsi_ (jobbról belép, rikító színű japán kimonót visel, hozzá +ugyanolyan színű főkötőt vagy kendőt a fején, piros, haragos, a +konyhából jön.) + +_Pál_ (nem tekint fel a korrekturájából, közömbös hangon): Történt +valami, anyukám? + +_Lencsi:_ Megint nyitva találtam a hátsó üvegajtót. Ha kérdezem, ki volt +a tettes, akkor összefog az egész banda és úgy hazudik, hogy az már +csuda… Te, apukám, a Fräulein hogy tud hazudni! Olimpusi bajnok lehetne. + +_Pál_ (mint fent): Anyukám, miféle baj lesz abból, ha nyitva van az +üvegajtó? + +_Lencsi_ (harciasan): Cug lesz belőle, apukám! Ez az egész ház különben +is olyan, mint a madárkalicka. A szél ott jár ki-be rajta, ahol éppen +kedve van, az ember nem tudja, hogy mikor lesz tőle nyomorékká egész +életére… Hiszen természetes is, ez nyári lakás, villa, itt csak nyáron +szokás lakni, most pedig október van! + +_Pál:_ A szomszéd villában egész télen laknak, azt mondják, nagyon +kedélyes… + +_Lencsi:_ Hogyne, Grönlandban is egész télen laknak, ott is nagyon +kedélyes. (A lábával dobbant.) De azok eszkimók! + +_Pál_ (az asztalra csap): A szomszédok nem eszkimók, hanem +vászonkereskedők! + +_Lencsi_ (minden átmenet nélkül Pál ölébe ül, vidáman és kedvesen): Hát +szabad igy bömbölni, mikor a kedves feleségeddel beszélsz? + +_Pál_ (csendesen): Én nem bömbölök! + +_Lencsi_ (befészkeli magát az ölében, a gyermekek nyujtott hangján): +Mikor megyünk már a városba lakni, apukám? + +_Pál:_ Pedig én úgy örültem már a télnek. A behavazott kertnek és a nagy +csendnek. Meglátod, annyi fekete rigó van itt! Befejezhetném +Magyarország édesvizi hidráit, te pedig megcsinálhatnád hozzá az +illusztrációkat… + +_Lencsi:_ Én? Nagyon tévedsz, apuka, ha azt hiszed, én azért mentem +férjhez, hogy efféle kukacokkal bajlódjam… Elvégzi azt Kucsera úr, +jobban, mint én. + +_Pál:_ Csakhogy Kucsera úr most már szóba nem áll velem, már a +köszöntésemet sem fogadja… + +_Lencsi:_ Mert bömböltél vele! Te mindig bömbölsz, mikor az emberekkel +beszélsz. Hanem tudod mit? Majd én megbékítem Kucsera urat. Elmegyek a +műtermébe, kedves mesternek szólítom: és meglátod, füttyszóra pariroz. + +_Pál:_ Igazán megtennéd nekem? + +_Lencsi:_ Meg, apukám. De te is megteszed nekem, hogy bemegyünk lakni a +városba. Itt már csak vászonkereskedők és fekete rigók laknak. + +_Pál:_ De kár, hogy nem szereted a természetet, Lencsi. + +_Lencsi:_ Először nem vagyok Lencsi, hanem Lóna! Százszor mondtam már, +Lóna! Helén Ilona–Lóna… Másodszor: én semmit sem szeretek, csak téged… +Szóval: bemegyünk. (Jobbról, balról megcsókolja.) + +_Pál_ (az óráját nézi): Tyű, a ragyogóját! Majd elfelejtettem, te: ő írt +nekem. + +_Lencsi_ (fölkel, elboruló arccal): Kicsoda? + +_Pál:_ Ő! + +_Lencsi_ (nyomatékkal): Ő –? + +_Pál_ (bólint.) + +_Lencsi_ (vésztjóslóan): Mit akar már megint? + +_Pál:_ Az apanázs dolgát kellene már elintézni, azt írja, legegyszerűbb +lesz, ha kijön ide. + +_Lencsi:_ Ha kijön ide? Ide, az én házamba? Megőrült az az asszony? +Hallatlan! Reménylem, megírtad neki, hogy erről szó sem lehet? + +_Pál:_ Megírtam neki, hogyne, meg… De a levelet nem küldhettem el, mert +nem tudom a pesti szállását. + +_Lencsi_ (előkelően): Nagyon jól van, apukám! Akkor majd én a Fräuleint +odaállítom a kertbe és az megmondja neki, hogy itt nem lesz fogadva. + +_Pál:_ Nem, nem, azt már nem! Nézd, Lencsi, pardon, Lóna, nézd, én azt a +közvetítő útat választottam, hogy idekértem Sándort… + +_Lencsi_ (derülten): Sándort? Hát Pesten van? + +_Pál:_ Egy hete, hogy hazajött. + +_Lencsi:_ És még nem tett nálam első látogatást? Hallod, ez nagyon +furcsa! + +_Pál:_ Talán nem mer… attól fél, hogy te nem látod szivesen… + +_Lencsi:_ Oh, nagyon szivesen látom! Ő úgy viselkedett a katasztrófa +órájában, mint ahogy egy úriembernek és jóbarátnak viselkedni kell. Mert +te akkor gyönge voltál! + +_Pál:_ No jó, hagyjuk már azokat a régi históriákat! + +_Lencsi:_ Mondd, megmaradsz amellett, hogy pénzt adsz annak a dámának? + +_Pál_ (idegesen): Kérlek, ne furkálj mindig! Engem ne furkálj! +Megigértem, hát úgy is lesz! + +_Lencsi:_ Óh, ti férfiak! Mintha az a dáma rászorult volna a te +pénzedre! Na, nem szóltam semmit… De tudod-e, hogy kék rókát visel? A +Messinger mondta! Ő kék rókát visel, nekem persze jó a rongyos ezüstróka +is! + +_Pál:_ Akinek olyan gyönyörű válla van, mint neked, az bűnt követ el a +világrend ellen, ha boát visel… + +_Lencsi_ (bosszúsan): Ugyan kérlek, ne légy ilyen sületlen… És hol +leszünk mi, mialatt itt konferenciáznak? Elbújjak a saját házamban? + +_Pál:_ Fölmegyünk addig a hárshegyi kertészhez… Ugyis beszélni akartál +vele a meteor-muskátlik miatt… + +_Lencsi_ (elmosolyodik): Hát mondd, apukám, igazán szebb az én vállam, +mint az övé? (Megcsókolja.) Sokat szenvedtél, te szegény ember! Nagyon +meggyötört az az asszony! + +_Pál:_ Na, nem is gyötört olyan nagyon. + +_Lencsi_ (szigorúan): Gyötört! Csakhogy te nem tudtál róla. Hiszen te +olyan, olyan tapasztalatlan vagy! Én beláttam a kártyáiba és már akkor +is föltettem magamban, hogy kárpótolni foglak. + +_Pál:_ Te drága! Pedig te még akkor kisleány voltál. + +_Lencsi:_ Gyermek voltam, de láttam, hogy a házasságodba már beleütött a +filoxera… + +(Kint csengetés: hosszú, rövid, hosszú.) + +_Lencsi:_ Ez ő! (Végig néz magán.) Juj! Át kell öltöznöm! (Kiugrik a +jobb ajtón.) + +_Pál és Sándor._ + +_Sándor_ (sápadtabb, komorabb lett): Jó napot, Paulusz! + +_Pál:_ Isten hozott, öregem! Hát téged táviratokkal és express +levelekkel kell bombázni, ha az ember látni akar? Hogy vagy? Hiszen te +úgy élsz, mint a bolygó hollandi: mindig a vasuti kupéban. Csodálkoztál, +úgy-e, hogy olyan hamar megházasodtam megint? + +_Sándor:_ Tulajdonképen nem csodálkoztam. Sejtettem, hogy el fogod venni +ezt az – ezt az őnagyságát. + +_Pál:_ Sejtetted? Furcsa! Lencsi, izé a Lóna is sejtette… Csak én – +(Elharapja a szót.) Hogy vagy különben? + +_Sándor:_ Kutya bajom. + +_Pál:_ Nagyszerű színben vagy. De mintha kicsit megfogytál volna, nem? +Beteg voltál? + +_Sándor_ (bosszúsan): Oh, dehogy! + +_Pál:_ Most Már Budapesten maradsz? + +_Sándor:_ Valahol csak maradnom kell! Hanem Budapest idegessé tesz. Az +emberek itt olyan – olyan komikusak. + +_Pál:_ Hát máshol milyenek? + +_Sándor:_ Tulajdonképen máshol is komikusak… + +_Pál:_ Tudod mi kellene neked? Valami rendes foglalkozás. + +_Sándor:_ Igen, lehet… Csakhogy nem érdekel, semmi sem érdekel… + +_Pál:_ Éppen semmi, semmi a világon? + +_Sándor:_ Semmi a világon… (Maga elé bámul.) Na, hagyjuk ezt! Hát +micsoda „életkérdés“ az, amit már megint meg kell oldani? + +_Pál:_ Képzeld: őnagysága megint feltünt a láthatáron! + +_Sándor_ (mereven bámul rá.) + +_Pál:_ Te a katasztrófa óráiban mint férfi és jóbarát állottál +mellettem. Én akkor gyenge voltam, de te erős kézzel vezettél a +kötelesség és a becsület útján. + +_Sándor:_ Kötelesség! Becsület! Te is az öregapád fejével szoktál +gondolkozni?! Mondd csak: biztos vagy te abban, hogy – hogy ő akkor +megcsalt? + +_Pál:_ Hát hogyne volnék biztos! Feltétlenül biztos vagyok! + +_Sándor:_ Honnan vetted ezt a meggyőződést? + +_Pál:_ Honnan? Hát tőled! Te győztél meg. (Ijedten.) Sándor, az +Istenért! Csak nem bántad még meg, hogy én elváltam? + +_Sándor_ (fáradtan legyint): Hagyjuk ezt! Hát mi az, mi bajod megint +vele? + +_Pál:_ Képzeld, megrohant azzal az értesítéssel, hogy ma délután négykor +itt lesz. + +_Sándor:_ Cecile – itt? Négykor? (Az órát nézi.) Most fél négy van. +Megyek. Nem akarok vele találkozni. + +_Pál:_ De hiszen éppen azért hivattalak, hogy találkozzál vele. Még +egyszer, utoljára! Ezzel quasi meg fogod koronázni szép művedet. (Irást +vesz ki a zsebéből.) Semmiség az egész… Ezt alá kell írnia, akkor +folyósítom az apanázst. + +_Sándor:_ Köszönöm, nem kérek belőle… Nekem éppen elég volt a ti +dolgaitokból. + +_Pál:_ Nézd – te a katasztrófa óráiban mint férfi és jó barát állottál +mellettem… + +_Sándor:_ Kérlek, hagyj békében a te katasztrófáiddal. + +_Pál:_ Nem akarod? Ejnye, sajnálom… Cili érdekében sajnálom. Lencsi el +fogja utasíttatni a cselédekkel… Mert hogy magam beszéljek vele: olyan +nincs a sifonérban. + +_Sándor:_ A cselédekkel? (Gondolkozik.) Add ide! + +_Pál:_ Tudtam, hogy te kirántasz a csávából… (Odaadja neki az írást.) +Igazán örülök, hogy nem kell vele találkoznom. Tudod, én már egészen +elszoktam az ő genrejától. Különös asszony az. Néha arra gondolok: +olyan, mint a prém, amit a nyakában visel, a kék róka – nagystílű, +költséges és nem melegít. És hazug is, mint a kék róka. Mert az nem is +kék. Lencsi-Lóna egészen más! Olyan átlátszó, – neki üveglelke van. Neki +az a büszkesége, hogy szolgál… Planétatermészet. Majd meglátod – hallom: +már jön! – majd meglátod, milyen egyszerűen öltözik. Megengedhetné +magának, de ő olyan szerény, mint egy kis gépírókisasszony… + +_Előbbiek, Lencsi._ + +_Lencsi_ (divatos hajviselettel, raffinált elegánciájú ruhában, fehér +keztyűvel, égő cigarettával a kezében belép, derüs fölénnyel viselkedik, +kissé, de csak nagyon kissé mágnásosan beszél, szóval „dáma.“) + +_Pál:_ Gyere drágám, itt van egy régi kedves emberem. + +_Lencsi:_ No csak nem mutatod be nekem Sándor urat? Hiszen mi régi, jó +barátok vagyunk… (Kezet fog vele.) Kedves magától, hogy mégis eszébe +jutottam. Már régóta szerettem volna magával beszélni… Meg akartam +mondani, hogy ebben a házban sok minden máskép van most, csak a maga +karosszéke áll még a régi helyén. Várja magát… Üljön le, kérem! + +_Sándor_ (szinte babonás rémülettel hátrál az antik szék elől, más +helyre ül.) + +_Lencsi_ (maga Pál székének karjára ül, Pál vállára támaszkodik és úgy +néz szembe Sándorral): Nem ül oda? Amint akarja! Nálunk mindig azt +tegye, amit akar. Én megszoktam, hogy a világot az uram szemével nézzem… +Amit ő szeret, az nekem is kedves. Magát nagyon szereti az uram. + +_Pál_ (halkan): Drága! + +_Lencsi:_ Ha egyszer egy fél órát áldozna nekem, akkor megbeszélném +magával a téli saisonra vonatkozó apró kis terveimet… Mert hiszen most +már Budapesten marad ugy-e? Nagyon szeretném, ha a terveim megnyernék a +maga tetszését… + +_Pál_ (gyanakodva): Miféle tervekről beszélsz? + +_Lencsi:_ Neked emberek közé kell menned, drágám, a sok munka árt az +egészségednek… (Sándorhoz.) Én gyűlölöm a lármás társaságot, csak +bizalmas körben érzem jól magam… Ha már benn leszünk a városban, nyitva +tartjuk a házunkat egynehány jóbarátunk számára… Tudja, egy kis +intellektuális szalónról ábrándozom. Művészek, tudósok, nehány +politikus, talán egy-két arisztokrata… hogy keverve legyen… mindössze +husz-harminc-negyven ember. + +_Pál:_ Erre az intellektuális szalónra még alszunk egyet! Most gyere, ő +minden percben ránk nyithat. + +_Lencsi_ (Sándorhoz): Egy óra múlva itt leszünk megint. Számítok rá, +velünk vacsorázik? (Kacéran.) Ráchal lesz, komáromi módon. + +_Pál:_ Az alsó kapun menjünk, különben összetalálkoztok és attól óvjon +Isten. (Sádorhoz.) Rádbízom házam becsületét. Neked már praxisod van +ebben. Gyere, Loncsi. (Lencsivel jobbra el.) + +_Sándor egyedül._ + +(Körüljár a szobában. A zongoráról felvesz egy női zsebkendőt, mohón +megszagolja, de mivel idegen parfümöt érez, unodorodva eldobja. Az +óráját nézi. Leül a zongorához és ugyanazt a Grieg-dalt játsza, amelyet +az első felvonásban.) + +_Sándor, Cecile._ + +(Cecile észrevétlenül belép, prémet visel, megáll, kis ideig hallgatja a +játékot, azután nesztelenül Sándorhoz oson, a vállára hajlik és halkan +énekel.) + +_Sándor:_ Cecile! (Fölkel és elfogultan nézi.) + +_Cecile:_ Maga itt mint állandó házibarát van szerződtetve? + +_Sándor_ (tiltakozva): Pardon! Azóta ma vagyok itt először. Csak úgy, +mint maga. + +_Cecile:_ Szép, hogy mégis megtartotta értem a gyászesztendőt. Tudja, az +előbb különös hallucinációm volt. Amint végig jöttem a kerten, az én +elárvult dáliáim között, megismertem a maga játékát… és úgy éreztem, +hogy megint másfél esztendővel fiatalabb vagyok, nem is történt semmi +változás, én csak benn voltam a városban. – + +_Sándor_ (epésen): Rókavadászaton! + +_Cecile_ (vállat von, kis idő múlva szárazon): Már nem! Itt a +vadászzsákmány! A vállán levő prémre mutat.) Hanem beszéljünk az +üzletről. Hol a házigazda? + +_Sándor:_ Paulusz nincs itthon, engem bízott meg, hogy tárgyaljak +magával. + +_Cecile:_ Mulatságos! Magát itt készenlétben tartják ellenem, mint az +aspirint a főfájás ellen. + +_Sándor:_ Pál kéreti, írja ezt alá. (Kezébe adja az ívet.) + +_Cecile_ (az ívvel a kezében körüljár): Nézze, a szegény bútoraim rám +sem ismernek többet, hülyék lettek a sok klopfolástól… + +_Sándor:_ Lesz szíves aláirni? + +_Cecile:_ Rögtön, ha olyan sietős! (Jobb kezéről lehúzza a keztyűt, +közbe eszébe jut valami és elmosolyodik.) Nos? Csinos a Rhone gleccser? + +_Sándor:_ Nem emlékszem. + +_Cecile:_ Pedig ott volt, tavaly szeptemberben. + +_Sándor:_ Honnan tudja? + +_Cecile:_ A világ olyan kicsi. Olyan kicsi, hogy a télen majdnem +összetalálkoztunk a Maloja hotelben. Én január 10-én érkeztem oda. + +_Sándor_ (önfeledten): Huszadikán. + +_Cecile_ (mosolyogva néz rá): Ugy látszik, a világ tényleg kicsi… + +_Sándor:_ Lesz szíves? (Kezébe adja a tollat.) + +_Cecile:_ Mondja, úgy találja, hogy lefogytam? + +_Sándor_ (vállat von): Igazán nem tudom. + +_Cecile_ (boldogan): Képzelje: hat kilót fogytam! Nekem nagyon jót tesz, +ha bánatom van. Még egy ilyen bánat és igazi Mannequin-termetem lesz. +(Sándor türelmetlen mozdulatára reagál.) Jó, jó! Hát mi van azzal az +írással? + +_Sándor:_ Ha aláírja, pénzt kap. + +_Cecile_ (olvassa): „A járadék visszavonható, illetőleg beszüntethető, +ha botrányos, vagy tisztességbe ütköző életmódommal méltatlanná teszem +rá magamat.“ (Szól.) Azt már hallottam, hogy egy úriasszonyt azért +fizetnek, hogy ne legyen tisztességes, de pénzért tisztességesnek lenni, +– ez nem elegáns! + +_Sándor:_ Azért alá fogja írni, ahogy én ismerem. + +_Cecile_ (nevet): Alá bizony! Az Ur sajnos, csak a mezők liliomát +ruházza fel ingyen, az asszonyoknak meg kell fizetniök a toilettjüket. +(Aláírja.) + +_Sándor:_ Persze, a kék róka! + +_Cecile:_ Nézze, októberben mégsem járhatok mitológiai divat szerint… +Hány óra kérem? + +_Sándor:_ Fél öt! + +_Cecile:_ Teremtő Istenem – és én megigértem, hogy negyedkor a +cukrászdában leszek… Nahát Isten áldja meg! Reménylem, ha Paulusznak +megint dolga lesz velem, akkor mi ketten megint látjuk egymást… Jó +napot! (Balra el, a keztyűjét, melyet íráshoz levetett, az asztalon +felejti, az ajtót nyitva hagyja.) + +_Sándor_ (utána szól): Jó napot! (Egy percig egyedül marad. Lehajtott +fővel és reménytelenül bámul maga elé. Megtalálja Cecile keztyűjét, +arcához emeli és mohón szívja magába a parfümjét.) + +_Cecile_ (újból megjelenik a nyitott ajtóban, meglepetten nézi Sándort, +fölismeri fölényét, belép.) + +_Sándor_ (meghökkenve tekint rá.) + +_Cecile:_ Sándor kérem – + +_Sándor:_ Mi az? + +_Cecile:_ A keztyűmet kérem… + +_Sándor_ (keresve körülnéz): A keztyűjét? + +_Cecile_ (szelíden): A kezében van! + +_Sándor:_ Igen, a kezemben van… (Odaadja neki.) + +_Cecile_ (lassan felhúzza a keztyűt, közbe mosolyogva nézi Sándort): +Sándor kérem – + +_Sándor:_ Tessék? + +_Cecile:_ Adja ide azt az írást… + +_Sándor:_ Az írást –? + +_Cecile:_ A belső zsebébe tette… (Átveszi az írást, Sándorra tekint, +kétfelé tépi az írást.) + +_Sándor:_ Mit csinál? Az apanázs… + +_Cecile:_ Nem kell. + +_Sándor:_ Nekem semmi közöm hozzá, de talán mégis meg kellene fontolnia, +a maga vagyoni viszonyai szerények… + +_Cecile:_ Igen, a vagyonom az egyedüli, ami szerény rajtam… + +_Sándor:_ Hogyan képzeli most már a jövőjét? + +_Cecile:_ A jövőmet? Hát tudja, az én jövőm tulajdonképen már elmúlt. + +_Sándor:_ És a kék róka? + +_Cecile:_ Azt ne féltse. Az élet sok minden megpróbáltatást róhat még +rám, de azt soha sem fogja elérni, hogy én csincsillát viseljek… És hogy +egészen megnyugtassam magát, hát vegye tudomásul: én férjhez fogok +menni! + +_Sándor:_ Ezt most határozta el, ebben a percben? + +_Cecile:_ Dehogy! Már az előbb az előszobában… Ha elkísér a cukrászdába, +akkor megtudhatja, ki az a boldog halandó. + +_Sándor:_ Őszintén szólva, nem vagyok olyan kiváncsi… (Szünet után.) +Természetesen gazdag ember? + +_Cecile:_ Természetesen. + +_Sándor:_ Ha indiszkrét ember volnék, kérdeznék valamit. + +_Cecile_ (nevet): Tudom, tudom! Hogy a jövendőbelim hallotta-e már hírét +a Török-utcának? Megnyugtathatom! Én elsősorban a Török-utcának +köszönhetem, hogy oltár elé akar vezetni. + +_Sándor:_ Ilyen férfi is van? + +_Cecile:_ A férfiak egyáltalán nem olyanok, mint maga hiszi, a nők meg +pláne nem olyanok… Maga, úgy-e, olyasmit képzel, hogy az asszonyt, aki a +város szájára került, lenézi az úgynevezett jó társaság? Barátom, ez ma +már csak a ponyva- és mozi-irodalom morálja, elavult gics! Az életben +másképpen van. Az embereket semmi sem érdekli jobban, mint a csinos +asszony, akinek a híre, hogy is mondjam csak? akinek a híre egy kis +erdei illatot áraszt… Lássa: azelőtt a macska sem törődött velem, +tisztességes asszony voltam, hát nem voltam érdekes… Amióta szóba került +az a história, a Török-utcai história, azóta nagyon felment az ázsióm! +Minden ifjú és a legtöbb középkorú férfi azt hiszi, szerencsét kell +nálam próbálnia. Kaviár vagyok, kaviár az entellektuelleknek! A békavérű +nyárspolgár föllángol az én társaságomban, a legunalmasabb fajankó is +szellemes lesz… És ha az urak másnak találnak, mint remélték, akkor azt +mondják: eh, a Török-utcai história pletyka volt! Néha azután feleségül +akarnak venni! Elég gyakran akarnak feleségül venni. És titokban minden +nő irigyel. Igazán sajnálom a kifogástalan hírű asszonyokat! Szegények +mélabúsan legelésznek a házasélet sovány rétjein, olyanok, mint a +hófehér tehénkék… Tudja, nekem csak egy bajom van: kezd már kopni a +rossz hírem. Kezdenek megint tisztességes asszonyszámba venni. Ez +komolyan aggaszt. Kénytelen leszek a nimbuszomat valami újabb botránnyal +fölfrissíteni. + +_Sándor_ (keserűen): Ilyen elvek mellett nagyon boldog lehet. + +_Cecile:_ Ki beszél itt boldogságról? Kicsoda boldog? Az erény fehér +tehénkéi talán boldogok? Vagy maga, édes barátom, maga boldog? Nekem +hiába mesél, barátom, én nagyon jól ismerem magát. Senki sem ismeri, +csak én egyedül! Maga ma Magyarország legszerencsétlenebb embere… Én +megértem a maga hallgatását… + +_Sándor_ (gúnyosan nevet.) + +_Cecile:_ Megértem a gúnyos nevetését is… Eleven ember nem is nevet így, +csak a kísértetek szoktak ilyen rémesen kacagni… Szegény barátom, talán +nem is tudja? Maga meghalt, elvérzett! (Az antik szék támlájára ül.) Ez +volt a maga otthona és hazája, ez volt magának az élet trónusa… Én +elzavartam innen és most a maga élete már nem élet! Hiába néz reám igy: +maga csak szimulálja az életet, de maga egy hulla! Ez így van és nincs +másképen! No dehát én egy jó asszonyka vagyok. Nekem van szívem. Én új +életre fogom magát kelteni, megint embert csinálok magából. Oh, én meg +tudom csinálni! Hallgasson csak ide, Sándor! Én újból férjhez megyek, +megint maga lesz az én házibarátom és akkor minden jó lesz megint! +Akarja? + +_Sándor_ (konsternálva): Hallja, Cecile, a maga cinizmusa, – ez mégis +sok! + +_Cecile_ (ragyog és szikrázik az impertinenciától): De most már igazán +sietek a cukrászdába – a vőlegényemhez – a maga jövendő jóbarátjához! +Szegény, már nagyon türelmetlen lesz… Nem is tudom, mit mondjak neki? +Hop – megvan! Azt fogom neki mondani: rókavadászaton voltam – a +Török-utcában – _a szűcsnél_ – ezt a kék rókát vettem… Jó lesz neki a +házasság előtt egy kis előzetes tréning… (Az ajtóban visszafordul.) Ha +megkapja a házassági partécédulámat, vonuljon be haladéktalanul… +Házibarátok 6-tól 8-ig fogadtatnak. + +_Sándor_ (nem bir a felgyülemlett keserűséggel): Bestia! + +_Cecile_ (megrázkódik és meglapul, mintha veréstől félne. A húr hirtelen +kettészakadt, a lelki feszültség megszűnt. Az asszony arcán édes mosoly +jelenik meg. Alázatosan lép Sándorhoz és szelíden tekint fel hozzá.) + +_Sándor_ (resteli a durvaságát, zavartan morog): Amit maga csinál – amit +maga csinál az emberrel – meg lehetne bolondulni! + +_Cecile_ (halkan és őszintén): Egymást gyötörjük és önmagunk vérzünk… +Nincs ennek semmi értelme… A halottaknak jobban meg kellene férni egymás +mellett… Mert most már bevallom magának: én is meghaltam – már csak a +saját magam hazajáró lelke vagyok… Én is hulla vagyok – áldozata a nagy +földrengésnek… Olyan szomorú a mi mai találkozásunk: két kísértet +összetalálkozott a régi tanyán… Éppen csak a fehér lepedő hiányzik +rólunk… Vajjon miről beszélgetnek a halottak a szellemek órájában? Az +elmúlt életről – milyen volt és milyen lehetett volna… (Egy ötlete +támad.) Kérem, üljön le! A maga karosszékébe! (Sándor a szék mellett +áll, de nem ül le, csak mereven nézi az asszonyt. Cecile egyszerre +nagyon mozgékony lett – leteszi a prémet és a kalapját.) Kakasszóig +megint szabadok vagyunk – tegyünk úgy, mintha megint élnénk – hiszen ez +a halottak kedvenc játéka… Én vagyok a ház asszonya… Maga az én barátom… +Öreg Paulusz bezárkózott a könyvtárszobába – vacsoráig láthatatlan +marad… Kérem, adjon egy egyiptomit… (Sándor cigarettát és tüzet ad +neki.) Beszélgessünk… Most megengedhetjük magunknak, hogy olyan őszinték +legyünk, mint elevenkorunkban soha… Bennem most valami óriási, valami +katasztrófális őszinteség erjedzik… Most mindent megtudhat tőlem, olyan +dolgokat is, amit asszony még sohasem vallott be férfinak… De előbb +kérdeznék magától valamit. Mi lett a maga kis Rikijével? No ne mondja, +ha nem akarja – úgy is tudom: férjhez ment… Maga egy férjet vett neki… +Ismeretlenül is rokonszenveztem a derék leányzóval – tudom, nagyon +hasonlított hozzám… (Sándor meglepett mozdulata.) Csudálkozik, hogy +tudtam erről? Maguk urak nem is sejtik, hogy mi mindent tudunk mi! Riki +úgy is szokott öltözködni, mint én – azt hiszem, a jó leány tervszerűen +kultiválta a hasonlatosságot… + +_Sándor_ (leül): Hasonlatosságról nem lehet szó – legföljebb valami +egészen felületes hasonlatosságról… Végül a hattyú és a lúd is hasonlít… + +_Cecile:_ Ah? Köszönöm a hattyút! Hanem azért én nem váltam be, mint +hattyú… Bemásztam a szenesládába – bemaszatoltam a hófehér ruhámat… De +mit vétett a szegény liba? A hasonlatossága tette kegyvesztetté? + +_Sándor:_ Kérem, hagyjuk ezt a témát! + +_Cecile_ (kifakad): Hallja, ha rajtam állana, én kitiltanék a +társaságból minden urat, ki barátnőt tart magának. + +_Sándor_ (bágyadt gúnnyal): Istenem – ez az erkölcsi szigor! + +_Cecile:_ Nem erkölcsről van szó – egészen más valamiről… Igy mi nem +játszunk egyforma chanceokkal, kedves uram! Maguk mind hamis kártyások – +csak nyerni akarnak, veszíteni nem. Mi nők az eszünk mellett a +szívünket, a vérünket, az idegeinket is belevisszük a játékba… az +élettől való nagy félelmünket, az élet utáni nagy vágyunkat is… Mindent +fölteszünk a kártyára! Maguk _csak_ az eszükkel játszanak. Ami érték +azonkívül még volna magukban, azt letétbe helyezik – Rikinél. Nem csoda, +ha aztán úgy kifosztanak minket, mint a parancsolat. Lássa, ha Riki, aki +olyan nagyon hasonlított hozzám, nem gibicelt volna magának a hamis +játéknál, akkor maga – (Habozik, hirtelen elszántsággal.) Hát igen: +akkor maga engem feleségül vett volna. + +_Sándor_ (megriadtan): Mit csináltam volna? + +_Cecile:_ Fe–le–sé–gül vett vol–na! + +_Sándor:_ Feleségül vettem volna! De hát engedje meg, Cecile, mikor én +magával megismerkedtem, már a legjobb barátom menyasszonya volt! + +_Cecile_ (álmodozva bólint): Hat évvel ezelőtt – egy nyári estén – +julius 23-án – a Margit-szigeten… Kívül-belül hófehér leány voltam… Ah, +maga sohasem fogja megérteni, hogy mi dobogott és újjongott akkor az én +fehér foulard-blúzom alatt. Tudja, ha akkor este, mikor a hajóhídon +kezet fogtunk, azt mondta volna nekem: (Forrón súgja.) Gyere velem! – +bizony Isten, én faképnél hagytam volna a vőlegényemet és a +gardedámomat, – én magával mentem volna. + +_Sándor:_ Velem jött volna – hová? + +_Cecile_ (a cigarettája füstjét bámulja): Hogy hová? Ezt _én_ nem +kérdeztem volna! Ugyebár hihetetlen? Ilyesmi még sohasem történt meg +első találkozáskor. De csak azért nem, mert még soha sem akadt férfi, +aki azt mondta volna egy úrileánynak: Gyere velem! Hiszen maguk olyan +gyávák! A bátorságuk is Rikinél maradt! De én nem is vártam meg az +invitációját – így is feleségül mentem magához. + +_Sándor:_ Mit csinált? + +_Cecile:_ Fe–le–sé–gül mentem magához! Maga észre sem vette, hogy az +uram volt? Ez megint hasonlít magához. Én éveken át a maga hűséges párja +voltam. Mindenem a magáé volt. Minden, ami jó és rossz rajtam – csak a +szépségem nem. Maga megelégedett a szépségem másolatával, amit Rikinél +talált. Magának ez kényelmesebb volt, de vallja be: becsületes nem volt! +Ha este nálunk volt – emlékszik azokra az estékre? + +_Sándor_ (meghatottan bólint.) + +_Cecile:_ Egész nap készültem… Csinosítottam a testemet és a lelkemet… +Magának… Mindig valami édes, kaján harci vággyal vártam az estét… És +milyen boldog voltam, ha a csipősségeimmel ki tudtam forgatni a +nyugalmából! Tizenegykor szokott hazamenni. Rendesen lekísértük a kerti +kapuig… Olyankor maga és én hallgattunk – csak szegény jó Paulusz +beszélt… Mikor visszajöttünk a világos, üres házba, én mindig +csodálkoztam. Hát mi ez? Az én uram és az én jóbarátom elcserélték a +szerepüket. Az uram elment, a jóbarátom pedig itt maradt. (Más hangon.) +Lássa: én mindent el merek mondani!! + +_Sándor:_ Ha mindent mer, akkor mondja meg azt is, miért csalta meg +Pauluszt? + +_Cecile:_ Pauluszt? Mi köze annak az embernek mindehhez? Ha valakit +megcsaltam _volna_, magát csaltam _volna_. És ha valaki megérdemelte +volna, maga bizony megérdemelte volna. (A szemébe néz, elneveti magát, +hosszan nevet, a nevetésével a sírást leplezi – végül kendőjével +megtörli a szemét.) + +_Sándor_ (forrón, fojtott hangon): Miért nevet? Miért nevet? + +_Cecile:_ Bocsásson meg – nem tehetek róla, (Könyek közt.) de a férfiak +olyan nevetségesek – olyan nevetségesek. (Sírva fakad.) + +_Sándor_ (szünet után): Miért sír? Mondja! Nem kell szégyenkeznie – +hiszen mi halottak vagyunk! + +_Cecile:_ Eszembe jutott valami, de ezt a kísértetek is csak suttogó +hangon mondhatják egymásnak… + +_Sándor_ (Cecilehez lép, hozzá hajlik): Hát súgja meg! + +_Cecile_ (megfogja a kezét s a lábához vonja): Jőjjön még közelebb! +(Halkan.) Eszembe jutott, hogy maga úgy beszél velem, mintha az ükanyja +hazajáró lelke volnék… Pedig én huszonhét esztendős vagyok. Ha +véletlenül nem tudná, azt is elárulhatom: az ereimben meleg élet folyik +és a szívem dobog… (Sándor eléje roskad és székestül átfogja.) Azt +hiszem, most éppen nagyon dobog… érzi? (A melléhez vonja Sándor fejét.) + +_Sándor_ (remegő megindulással): Nagyon dobog… + +_Cecile_ (rátapasztja kezét Sándor szájára): Most hallgass – te! Ugy is +tudom, mit gondolsz! Azt is tudom, mi kell neked… (Halkan.) Én kellek… +úgy-e? (Szünet.) De hiszen drága barátom, ennél semmi sem egyszerűbb. +Tisztességes asszonykoromban is az volt a legmerészebb álmom, hogy a te +kedvesed lehessek… Hát _most_ csak nem fogok kényeskedni. (Gyöngéden.) +Hallja, Sándor, nekem egy ügyes kis ötletem van! Tizennégy hónappal +ezelőtt, mikor utoljára együtt voltunk – itt – maga búcsúlakomát +rendezett… Meghívta vendégnek az Igazságot – kár volt! Ma este +revancheot adok magának! Akarja? Én is hívok vendéget – de nem az +Igazságot, hanem az Életet! Az aranyruhás Életet! + +_Sándor_ (szenvedélyesen): Te vagy az igazság és az élet! Te vagy +minden! Csak te! (Meg akarja csókolni a száját.) + +_Cecile_ (szeliden elhárítja magától, enyhe gúnnyal): Amióta Riki nem +gibicel magának a játéknál, azóta maga rossz kondicióban van… Ideges… Ha +akarnám, most mindenét elnyerhetném, talán az életét is. De én nobilis +partner vagyok. Nem játszom részeg emberekkel. (Fölkel.) + +_Sándor:_ Mi az? + +_Cecile:_ Mindjárt ki fog józanodni! (Keresztbe fonja a két karját, a +levegőbe tekint): Trill! Trill báró! Trill! + +_Sándor_ (dühösen dobbant): Cecile! + +_Cecile:_ Érzi már az orvosság hatását? Sándor, én ma nem vacsorázom +magával… Sem ma, sem máskor… Mert ha asztalhoz ülnénk, akkor Trill +eljönne mint hivatlan harmadik… Ismerem – nagyon tolakodó fiú… És ez +megint csak a Nibelungok lakomája lenne, asztalnál vér folyna… + +_Sándor:_ Mit beszél? Hiszen ő messzi van – Amerikában… + +_Cecile_ (rosszul megjátszott ámulattal): Ne mondja. + +_Sándor:_ Feleségül vette Jaquette özvegyét… A híres borotvagyáros +özvegyét… Most ő maga is borotvákat fabrikál – valahol Bostonban… Maga +ezt nem tudta? + +_Cecile:_ Nagyon jól tudtam. Attól a Trilltől, aki Bostonban borotvát +köszörül, nem is félek… De nagyon félek a másik bárótól, aki a maga +fejében lakik… Vele nem akarok többet találkozni… Tudja, vannak dolgok, +amiket nem lehet kétszer megélni! + +_Sándor_ (rövid küzködés után): Nos, Cecile – én nem hiszem! + +_Cecile_ (nagy szemekkel nézi): Mit nem hisz? + +_Sándor:_ Azt az egész butaságot Trillel… Hogy maga és Trill – ah, +lehetetlen! Egy ilyen asszony és az a fajankó? Ki van zárva! Nincs is +maga ellen semmi bizonyíték! A villamosjegy – Chateau Ira? Ezek +bárgyúságok! Egy féltékeny bolond hallucinációi. A maga szűcse igazán a +Török-utcában lakik – Messingernek hívják – maga aznap nála is volt a +kék róka miatt… Nohát! És a fehérbetétes lakkcipő? Igen, egy nő ült az +autóban, de hogy ki volt az a nő – + +_Cecile_ (szelíden): Én voltam, barátom. + +_Sándor_ (kiabál): Nem igaz! Hazudik! + +_Cecile_ (kiabál): Ne legyen olyan goromba, Sándor! De miért vállalnám, +ha ártatlan vagyok? + +_Sándor:_ Hát tudom én azt? Nem lehet magát kiismerni… Haragudott rám, +az urát megunta… Volt már nő, aki ilyen obkól leugrott a negyedik +emeletről… Lehet, hogy maga is véget akart vetni az egész komédiának – +hát tudom én azt? Azt megértem, hogy mért nem védekezett soha az én +vádjaim ellen… Maga büszke természet és én megbántottam… Nem tagadom: +megbántottam – úgy bántam magával, ahogyan nem kellett volna – pedig +maga olyan büszke, mint egy démon! És talán a jövőre is gondol… Nem +tudja, vagy nem akarja bizonyítani az ártatlanságát. Hiszen nincs +nehezebb dolog, mint a negativ bizonyítás! Tehát inkább magára veszi a +bűnt… Jól van! Vegye magára! Ha maga a hazugság, akkor nekem nem kell az +igazság! És ha az a tündöklés és forróság, ami felém sugárzik, ami +nélkül én nem akarok élni – mert nekem ez az élet! – ha ez bűn: akkor +szeretem a bűnét is! De hát ezek mind csak szavak – szavak. Üresek, +pehelykönnyűek. Nem is fontosak. Fontos csak az, hogy egymásra +találtunk, hogy nem szabad többé egymástól elszakadnunk. No, úgy-e, +Cecile? + +_Cecile_ (magába fordultan, titokzatos nyugalommal): Ahogy akarja, +barátom. Ahogy gondolja. + +_Sándor:_ Az enyém vagy! + +_Cecile_ (magába fordultan, titokzatos nyugalommal): Mindig a magáé +voltam – ma is a magáé vagyok. + +_Sándor_ (a kalapját fogva): Gyere – menjünk innen! + +_Cecile_ (a kalapja után nyúl): Menjünk. Követlek, ahová akarod… +(Hirtelen megélénkül.) De van egy feltételem – egyetlen feltételem. +(Szemébe tekint.) Én ma Chateau Irát akarok inni! + +_Sándor_ (meghökken, elborul.) + +_Cecile_ (hozzásimul, halkan): Nekem ma Chateau Irát kell innom! Veled – +Chateau Irát! Érted? Kell! + +_Sándor_ (habozik, majd fölkacag): Ugy látom, ez valami büntetés akar +lenni? Valami büntetésféle? Nem akarod, hogy valamikor még én emlegessem +a Chateau Irát… (Dühösen.) Hát jól van, te – (Megához szorítja.) + +_Cecile_ (kibontakozik): A többit majd megmondja nekem asztalnál… Nem +szeretném, ha öreg Paulusz tetten érne minket – most, mikor már nem is +az uram! (Önfeledt mosollyal tekint maga elé.) + +_Sándor:_ Menjünk innen! + +_Cecile_ (halkan): Mondja Sándor, lehetne az, hogy mi ketten a +legközelebbi napokban egy kis utazást csináljunk? + +_Sándor_ (felragyog): Együtt? Hó, de mennyire lehet! + +_Cecile:_ A Svájcba? A Rhone-gleccserhez? + +_Sándor:_ A Rhone-gleccserhez! Ahová akarod! + +_Cecile_ (szemérmetes zavarban): És úgyis lehetne utazni, – maguk fiúk +jobban értenek az ilyenhez – mondja: úgy is lehetne – hogy – hogy +útközben mi ketten ne lakjunk külön-külön? + +_Sándor:_ Lehet – de mennyire lehet – sőt kell is! + +_Cecile:_ Nem fél, hogy botrány lesz belőle? + +_Sándor_ (a tapasztalt vivör fölényével): Ah – bízza csak reám! Tudom +én, hogyan kell elkerülni a feltűnést… Van egy pár bevált formaság – + +_Cecile_ (érdeklődve): Igazán? + +_Sándor:_ A bejelentésnél – és a többi… Ha az ember azokat nem mulasztja +el, akkor nincs semmi baj! + +_Cecile:_ Tehát formaság – igen… Van egy formaság, azzal elejét lehet +venni minden feltűnésnek és minden botránynak… (A szemébe néz.) +Elmegyünk az anyakönyvvezetőhöz! + +_Sándor:_ Tessék? (Meghökkenve bámul reá.) + +_Cecile_ (anyailag): Jobb így, Sándor, higyje el – én ismerem magát és +ismerem magamat is: előbb-utóbb mégis feleségül fog venni… (Halkan.) +Jobb, ha a feleségéből lesz a szeretője, mintha a szeretőjéből lesz a +felesége… Ezzel tartozom a vőlegényemnek. + +_Sándor:_ Hjah igaz! A vőlegény – a gazdag vőlegény – mi van vele? És +egyáltalában: ki az? + +_Cecile:_ Az én vőlegényem? Maga. Csak nem gondolja, hogy más férfi járt +az eszemben? + +_Pál jön Lencsivel._ + +_Lencsi:_ Kész a ráchal. – (Megpillantja Ceciléket, hirtelen elhallgat, +ellenséges szemmel nézi őket.) + +_Pál_ (idegesen csettint ujjaival.) + +_Cecile_ (derült nyugalommal): Jó estét, öreg Paulusz! + +_Pál_ (zavartan): Jó színben van – (Lencsihez.) jó színben van! + +_Lencsi_ (Cecile pillantásának hatása alatt, kisleányos hanglejtéssel): +Kezét csókolom, Cecile néni! + +(_Függöny_.) + +AZ ARANY HEGEDÜ + +REGÉNY + +IRTA HERCZEG FERENC + + Fűzve 4 kor. 80 fillér. + Kötve 7 kor. 30 fillér. +Második kiadás + +Az Arany Hegedüről megjelent ismertetésekből: + +A HÉT: + +Herczeg Ferenc ismeri a nők lelkét, tudja legtitkosabb gondolataikat, +egészen a szív mélyéről feltörő ösztönökig, melyek, ha tudatossá +lesznek, a Freud-féle igazságok megdöbbentő erejével birnak. Az Arató +István Kató asszonya öt évig fürdött a férje lelkének fényében. Az író +finom éleslátással boncolta szét ezt az alakot azokra a különböző +Katákra, a pajkos gyerektől, a hivatalos professzornéig, amelyek +együttvéve az egyéniség hiányát és a jelentéktelenséget mutatják. + +AZ UJSÁG: + +Herczeg Ferenc művei az életből sarjadzanak, de nem futnak az életnek +szintjén, hanem föléje emelkednek könnyed és biztos technikájú, de +mindenekfölött izléses épület gyanánt. Az épületeit az emberismeret, a +megfigyelés kockaköveiből rakja össze és diszekül gyönyörű hangulatokat, +finom szimbolumokat és költői erejű leírásokat alkalmaz. Kölcsönöz az +élettől, de többet ád neki. + +BUDAPESTI HIRLAP: + +A regény finomművű analitikus munka, amilyen csak a legnagyobbak +tollából került és Herczeg Ferenc irodalmi termésének legjavából való. A +legnagyobb analitikus írók erejével eleveníti meg az ingatag, nem +kiforrott, báblelkű asszony pszichéjét és mesteri módon vonultatja végig +előttünk minden rezdülését. + +A HÉT SVÁB + +Regény + +IRTA: HERCZEG FERENC + + Fűzve 4 korona 50 fillér. + Kötve 7 korona. +Szabadságharcunk nagy napjairól mesteri tollal megfestett regény, amely +megkapó képekben állitja elénk a délvidéki svábok szereplését nagy +nemzeti küzdelmeinkben. Egyike az utóbbi évek legszebbregényének. + +A könyvről megjelent ismertetésekből: + +AZ UJSÁG: + +… A nagy szinjáték történelmi eseményeit összeolvasztja Herczeg Ferenc +mesteri tolla a délvidéki városok apró-cseprő dolgaival és művészien +érezteti meg az epochalis kor izzó levegőjét. + +A VILÁG: + +Herczeg, kit hűs és biztos írásművészete távoltart az általánosságoktól, +a lélektan nehezebb végét ragadja meg és lépésről-lépésre mutatja be, +mint sodródnak ezek a higgadt polgárok a forradalomba. + +PESTI HIRLAP: + +1848-ban Versec volt az egyik fókusa az osztrák-szerb őrületnek, a +lakosság szerb nemzetiségű része révén, és akik oltogatni próbálták, +lándzsát törve a magyar állameszme mellett, a verseci lakosság másik +része: a svábok voltak, élükön a hét svábbal. Ebből a szempontból külön +izgalmas érdekességű a regény. + +BUDAPESTI HIRLAP: + +Müvészi korrajz, amelyről a történelem levegője árad. A mese Herczeg +régi művészetére vall, a jellemrajzok pompásak. Még sohasem mintázta meg +egyre hatalmasabb művészetével a sváb lélek rajzait senki, mint Herczeg. + +PESTER LLOYD: + +Herczeg Ferenc regénye „A hét sváb“ derűs és fájdalmas húrokat remegtet +meg bennünk, mert egy darab dicsőséges magyar história támad föl benne, +a Bánátnak, e délmagyarországi viharfészeknek 1848/49-iki históriája. +Városok és falvak gyulnak ki és a mai égő városokra régi tűzvészek +visszfénye hull. A hajdani ágyúdörgés még fájdalmasabban dübörög +agyunkban. A multbeli páthosz és fájdalom, szerelem és kétségbeesés +ragad meg minket is, mintha csak azoknak sorsáról volna szó, akik ma +szeretnek és szenvednek és meghalnak. + + +*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77502 *** diff --git a/77502-h/77502-h.htm b/77502-h/77502-h.htm new file mode 100644 index 0000000..d78e1af --- /dev/null +++ b/77502-h/77502-h.htm @@ -0,0 +1,2600 @@ +<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" + "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> +<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> +<head> +<meta name="generator" content= +"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> +<meta http-equiv="Content-Type" content= +"text/html; charset=utf-8" /> +<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> +<title>Kék róka by Ferenc Herczeg | Project Gutenberg</title> + +<style type="text/css"> +/*<![CDATA[*/ +body { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; +} + +h1,h2 { + text-align: center; + clear: both; + line-height: 200%; +} +h2 { + margin-top: 2em; +} + +p { + margin-top: 0.75em; + margin-bottom: 0.75em; +} + +body > p { + text-align: justify; + text-indent: 1.5em; +} + +p.i0 { + text-indent: 0; +} + +hr { + width: 33%; + margin-top: 2em; + margin-bottom: 2em; + margin-left: auto; + margin-right: auto; + clear: both; +} + +hr.chap {width: 65%} +hr.tb {width: 25%;} + +ul.lsoff { + list-style-type: none; + /* font-size: 90%; */ + text-align: justify; +/* columns: 2; */ +} + +table { + margin-left: auto; + margin-right: auto; +} + +td { + padding-left: 1em; + padding-right: 1em; +} + +.pagenum { +/* visibility: hidden; */ +/* display: none; */ + position: absolute; + right: 2%; + color: gray; + font-size: smaller; + text-align: right; + text-indent:0; +} + +.center { + text-align: center; + text-indent: 0; +} + +em.gesperrt { + font-style: normal; +/* font-weight: normal; */ + letter-spacing: 0.2em; + padding-left: 0.2em; +} + +.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} + +.caption {font-weight: bold;} + +.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} + +ul.indented { + padding-left: 10%; + text-indent: -5%; + text-align: justify; +} +/*]]>*/ +</style> +</head> +<body> +<div style='text-align:center'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77502 ***</div> +<hr class="chap" /> +<div class="chapter"></div> +<p class="center"><span class="caption-150">KÉK RÓKA</span></p> +<div class="chapter"> +<h2>HERCZEG FERENC MUNKÁI</h2> +</div> +<table summary="Herczeg Ferenc munkái"> +<tr> +<td><i>Regények</i></td> +<td>Fűzve</td> +<td>Kötve</td> +</tr> +<tr> +<td><i>Hosszabb elbeszélések</i></td> +<td>kor.</td> +<td></td> +</tr> +<tr> +<td>Az arany hegedü</td> +<td>4.80</td> +<td>7.30</td> +</tr> +<tr> +<td>A hét sváb. Regény</td> +<td>4.50</td> +<td>7.–</td> +</tr> +<tr> +<td>Magdaléna két élete</td> +<td>2.50</td> +<td>5.–</td> +</tr> +<tr> +<td>Álomország</td> +<td>4.–</td> +<td>6.50</td> +</tr> +<tr> +<td>A királyné futárja, Innocent és Mühlbeck rajzaival</td> +<td>4.–</td> +<td>6 50</td> +</tr> +<tr> +<td>A fehér páva, kisvárosi történet</td> +<td>3.50</td> +<td>6.50</td> +</tr> +<tr> +<td>Szerelmesek</td> +<td>4.–</td> +<td>6.50</td> +</tr> +<tr> +<td>Lélekrablás</td> +<td>3.50</td> +<td>6.–</td> +</tr> +<tr> +<td>Honszerző</td> +<td>4.–</td> +<td>6.50</td> +</tr> +<tr> +<td>Andor és András, Márk rajzaival</td> +<td>3.20</td> +<td>5.70</td> +</tr> +<tr> +<td>Pogányok. Tört. regény</td> +<td>5.–</td> +<td>7.50</td> +</tr> +<tr> +<td>Idegenek közt</td> +<td>2.80</td> +<td>5.30</td> +</tr> +<tr> +<td>Egy leány története</td> +<td>3.60</td> +<td>6.10</td> +</tr> +<tr> +<td>Szabolcs házassága</td> +<td>3.20</td> +<td>5.70</td> +</tr> +<tr> +<td>Simon Zsuzsa</td> +<td>3.60</td> +<td>6.10</td> +</tr> +<tr> +<td>Fenn és lenn</td> +<td>4.–</td> +<td>6.50</td> +</tr> +<tr> +<td><i>Gyurkovicsék:</i></td> +<td></td> +<td></td> +</tr> +<tr> +<td>A Gyurkovics-lányok, 26. ezer</td> +<td>3.–</td> +<td>5.50</td> +</tr> +<tr> +<td>A Gyurkovics-fiuk, 4. kiadás</td> +<td>4.–</td> +<td>6.50</td> +</tr> +<tr> +<td>Gyurka és Sándor</td> +<td>3.–</td> +<td>5.50</td> +</tr> +<tr> +<td><i>Elbeszélések:</i></td> +<td></td> +<td></td> +</tr> +<tr> +<td>Napváros</td> +<td>4.–</td> +<td>6.50</td> +</tr> +<tr> +<td>Szelek szárnyán</td> +<td>3.50</td> +<td>6.–</td> +</tr> +<tr> +<td>Kaland</td> +<td>4.–</td> +<td>6.50</td> +</tr> +<tr> +<td>Elbeszélések</td> +<td>3.20</td> +<td>5.70</td> +</tr> +<tr> +<td>Böske, Erzsi, Erzsébet</td> +<td>3.50</td> +<td>6.–</td> +</tr> +<tr> +<td>Arianna</td> +<td>3.–</td> +<td>5.50</td> +</tr> +<tr> +<td>Az első fecske</td> +<td>3.–</td> +<td>5.50</td> +</tr> +<tr> +<td>Napnyugati mesék</td> +<td>3.20</td> +<td>5.70</td> +</tr> +<tr> +<td>Mutamur</td> +<td>4.–</td> +<td>6.50</td> +</tr> +<tr> +<td>Mesék, Mühlbeck Károly rajzaival</td> +<td></td> +<td>8.–</td> +</tr> +</table> +<p class="center">SINGER ÉS WOLFNER KIADÁSA BUDAPEST</p> +<hr class="chap" /> +<div class="chapter"></div> +<h1>KÉK RÓKA</h1> +<p class="center"><span class="caption">SZINJÁTÉK HÁROM +FELVONÁSBAN</span></p> +<p class="center"><span class="caption">IRTA</span></p> +<p class="center"><span class="caption-150">HERCZEG +FERENC</span></p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">NEGYEDIK KIADÁS</span></p> +<p class="center"><span class="caption">(10–12 ezer)</span></p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST 1917 SINGER ÉS +WOLFNER KIADÁSA</span></p> +<p class="center">Magyarországon való előadás joga dr Marton +Sándornál (Budapest IV. Bécsi-utca 1) szerezhető meg.</p> +<p class="center">*</p> +<p class="center">Minden jog, a forditás joga is fenntartva</p> +<p class="center">*</p> +<p class="center">Szinpadokkal szemben kézirat.</p> +<hr class="tb" /> +<p class="center">Copyright 1917 by W. Karczag Wien.</p> +<p class="center"><span class="caption-small">Korvin Testvérek +könyvnyomdája, Budapest.</span></p> +<div class="chapter"> +<h2><i>SZEMÉLYEK</i></h2> +</div> +<ul class="lsoff indented"> +<li><i>PÁL</i></li> +<li><i>CECILE</i></li> +<li><i>SÁNDOR</i></li> +<li><i>TRILL BÁRÓ</i></li> +<li><i>LENCSI</i></li> +</ul> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_6" id= +"Page_6">-6-</a></span></p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7"><br /> +-7-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>ELSŐ FELVONÁS.</h2> +</div> +<p><i>Előkelő nyári lakás fogadószobája a budai hegyvidéken. A +lakás berendezését jómód, művészi ízlés, derüs kényelemszeretet és +a házigazda konzervativ hajlandósága jellemzi. Világos kárpitok, +öblös angol bútorok, kevés, de válogatott műtárgy.</i></p> +<p><i>Hátul íves nagyablak, melyen keresztül a szemben – egy +képzelt völgyön túl – fekvő erdős hegylejtőre látni. Az erdőben +elszórt nyári lakások tornyai és tetői. Nyár van, az erdő zöld; +délutáni napfény.</i></p> +<p><i>Balról hátul főbejárás; üvegajtó, mely az előszobába vezet. +Zongora; ülőbútorok, kis asztal körül; az asztalon nyári virágok, +cigaretta, gyujtó és egy bonbonier.</i></p> +<p><i>Jobbról hátul ajtó a lakás többi részeibe. Jobbról elől +kandalló, fölötte tükör. A kandalló mellett nehány szék, az egyik +igen díszes, antik karosszék, amely szinben és stilusban különbözik +a többi bútortól.</i></p> +<p><i>Ebbe a székbe senki sem ül, csak Sándor.</i></p> +<p><i>Az első jelentés alatt a nyitott erkélyablak alatt madár +énekel.</i> <span class="pagenum"><a name="Page_8" id= +"Page_8">-8-</a></span></p> +<p class="center"><i>Lencsi, majd Pál.</i></p> +<p>(Lencsi nem szép, de kellemes fiatal leány. Igen egyszerűen +öltözik, preparandista-genre. A lénye meleg, behízelgő, kecsesen +alázatos. Tudja és másokkal is érezteti, hogy ő szegény leány és +hogy tudatában van alárendelt helyzetének. A főbejáraton jön, +kalappal, keztyüsen. Fekete kis retikülje van, a kis ujjára +akasztva rózsaszínű papírba csomagolt és arany fonállal átkötött +kis vízfestményt hoz. A festmény akkora, mint egy levelezőlap. +Mivel senkit sem talál a szobában, hangosan köszönt, hogy magára +vonja a figyelmet.)</p> +<p><i>Lencsi</i> (édesen): Szép kezedet csókolom, édes Cecile néni! +(Szünet után szonor hangon.) Alászolgálja, Pali bácsi! (Senki nem +jelentkezik. Lencsi az asztalhoz megy, gyakorlatra valló fogással +kinyitja a bonboniert, egy cukorkát a szájába tesz, nehányat a +táskájába. Kívül beszédet hall, erre elkotródik az asztaltól.)</p> +<p><i>Pál</i> (kinyitja a jobb ajtót, kis akvarellt tart a kezében, +haragosan visszaszól valakinek, aki a szomszédszobában van): +Engedelmet kérek, Kucsera úr, azért, hogy én professzor vagyok, +azért nem kell még hülyének lennem! Megértett? És ha nem óhajt +többet szerencséltetni, – hát: <i>volt</i> szerencsém! (Belép, +hirtelen még eszébe jut valami, amit Kucserának mondhatna, kajánul +megfordul, de azután leinti önmagát, előre jön.) Cili, kérlek! +(Megpillantja Lencsit, az arca földerül.) Nini – maga az, +Lencsike?</p> +<p><i>Lencsi:</i> Nem Cecile – <i>csak</i> én!</p> +<p><i>Pál:</i> Azt hittem a feleségem… Hát hogy van maga, kisleány? +Régóta nem mutatta magát, kis hűtelen! <span class= +"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span></p> +<p><i>Lencsi:</i> Rosszkor jöttem, ugye?</p> +<p><i>Pál:</i> Ugyan kérem, maga nem is tud rosszkor jönni.</p> +<p><i>Lencsi:</i> A bácsi olyan jó, olyan nemes – és mégis vannak +emberek, akik bántják. Az előbb is –</p> +<p><i>Pál</i> (megint dühbe jön): Igen – megint Kucsera úr! Mindig +Kucsera úr! Az egyetlen ember Magyarországon, aki fel tud mászatni +a falra. Hanem most jól odamondtam neki…</p> +<p><i>Lencsi:</i> Kucsera úr – ki az?</p> +<p><i>Pál:</i> Festőművész. Leonardo da Ó-Buda. Elvállalta, hogy +illusztrálni fogja a könyvemet…</p> +<p><i>Lencsi</i> (lelkesen): Magyarország és társországainak +édesvizi hidrái? –</p> +<p><i>Pál:</i> Igen – Magyarország hidrái… Ma végül elhozta az első +illusztrációt… Nézze meg! (Odadobja neki az akvarellt.) Ez egy +hidromeduza akar lenni – disznóság!</p> +<p><i>Lencsi</i> (távol tartja a képet és szakértően nézi): Bizony +ez gyöngén sikerült!</p> +<p><i>Pál:</i> Ez nem hidra, hanem egy megőrült pitypang. Kucsera +úr azt mondja, ő nem tud szolgailag másolni. Mert neki egyéni +meglátásai vannak. A hangulata viszi, mint a sast a szárnya. +Kucsera úr egy sas és azért lilaszínűnek festi a szürke +kukacot.</p> +<p><i>Lencsi:</i> Ez egy Habarnica grisea akarna lenni?</p> +<p><i>Pál:</i> A bosszantó az, hogy Kucsera úr miatt megint meg +fogok késni a könyvemmel. Pedig a berliniek ugyancsak sürgetik már. +Minden tisztességes ország <span class="pagenum"><a name="Page_10" +id="Page_10">-10-</a></span> feldolgozta már a maga édesvizi +hidráit – csak mi vagyunk megint hátralékban… Bizony Isten, ha az +ember erre gondol, szinte szégyel kimenni az utcára… (Szünet.) +Hallja, Lencsi, honnan tudja maga, hogy ezt Habarnica griseának +hívják?</p> +<p><i>Lencsi:</i> Hát Istenem – az ember csak ismeri hazájának +édesvizi hidráit?</p> +<p><i>Pál:</i> No igen – ez természetes – ez kötelesség… De azért +mégis… Én nem tudtam, hogy a fiatal leányok nálunk ilyen +tanulmányokkal foglalkoznak.</p> +<p><i>Lencsi</i> (nevet, majd becsületesen): Nem is foglalkoznak, +bácsi. Engem csak azért érdekelnek a habarnicák, mert maga könyvet +ír róluk.</p> +<p><i>Pál:</i> Mert én könyvet írok róluk? Csak azért? Az +álláspontja nem éppen tudományos – sőt nem is logikus… De kedves. +Nagyon kedves. És reám nézve hízelgő. Maga egy kedves leány, +Lencsi… Üljön le! Mit adjak? Egy cigarettát?</p> +<p><i>Lencsi</i> (tréfás megbotránykozással ég felé tekint): Óh – +shoking!</p> +<p><i>Pál:</i> Hát akkor csokoládét!</p> +<p><i>Lencsi:</i> Köszönöm – soha.</p> +<p><i>Pál:</i> A fiatal hölgyek szeretik a nyalánkságot.</p> +<p><i>Lencsi:</i> A fiatal hölgyek – az más. De szegény leánynak +nem jó, ha megszokja az ilyet.</p> +<p><i>Pál:</i> Ebben már nincs igaza. Éppen a szegény embernek kell +jól élnie, hogy mégis valami kárpótlása legyen az életben…</p> +<p><i>Lencsi:</i> Na hát egyet! De csak egyet! (Eszik.) +<span class="pagenum"><a name="Page_11" id= +"Page_11">-11-</a></span> Tudja, miért jöttem? Gyám uram, alássan +jelentem: rajztanárnő lettem!</p> +<p><i>Pál:</i> Megint egy újabb diploma? Tyű, a ragyogóját! Ugyan +hány van már a ládafiában?</p> +<p><i>Lencsi:</i> Öt darab! (Az ujjaival mutat.) Cinque! Öt +kutyabőröm van, de hivatalom még egy sincs.</p> +<p><i>Pál:</i> Mindenáron magyar királyi gyerekpofozó akar +lenni?</p> +<p><i>Lencsi:</i> Valahogy csak meg kell élnem… és jó tanítónő +lenne belőlem, szeretem a gyerekeket…</p> +<p><i>Pál:</i> Aki a gyerekeket szereti, az ne legyen tanítónő, +hanem menjen férjhez. Mert <i>egy</i> gyerek több, mint <i>száz</i> +gyerek.</p> +<p><i>Lencsi</i> (cseppnyi zavarral): Elhiszem… De a dolog nem +olyan egyszerű… Különösen, ha az ember olyan szegény leány…</p> +<p><i>Pál:</i> No Lencsi, ennyire még nem kell lenézni a +férfinépet? Hát az én feleségem nem volt szegény leány?</p> +<p><i>Lencsi</i> (némi túlzással): Cecile – az egészen más! Ő +nagystilű nő – ő arra született, hogy ragyogjon. Ő olyan szép –</p> +<p><i>Pál:</i> A szépség tulajdonképen nem is olyan fontos kellék a +házasságban, mint hinné az ember… Az ember hamar megszokja, aztán +egészen mindegy, akár van, akár nincs… Azaz, hogy nem egészen +mindegy… (Valami kellemetlen dologra gondol.) Nem egészen +mindegy…</p> +<p><i>Lencsi</i> (kibontja a rózsaszínű csomagját): Elhoztam a +vizsgálati dolgozatomat… Egy kis akvarell… Szeretném, ha megnézné… +<span class="pagenum"><a name="Page_12" id= +"Page_12">-12-</a></span></p> +<p><i>Pál:</i> Csendélet – mi? Meisseni váza őszi rózsákkal és +sokác kendővel… Ohohó! Hiszen ez egy Viridis! Egy Habarnica viridis +– (Meghatottan.) és egy Ceratophylumba kapaszkodik!… <i>Ez</i> +illusztráció! <i>Ez</i> illusztráció! Hogy nyüzsögnek az éhes kis +csápjai… És az áttetsző opálszínek! Nahát Kucsera úr egy állat! +(Lencsira néz, szünet.) Lencsi – maga fogja illusztrálni a +könyvemet!</p> +<p><i>Lencsi</i> (örömében tapsol.)</p> +<p><i>Pál:</i> Beszéljünk komolyan, kis leány. Hamar neki kell +látni a munkának. Legjobb lesz, ha hozzánk jön lakni. Holnap +lehet?</p> +<p><i>Lencsi:</i> Holnap este! (Extázisban.) Ah – dolgozni fogok, +dolgozni! És meglássa: ha svungba jövök, még jobban csinálom! +(Hirtelen kijózanodik.) És Cecile néni –? Mit szól majd ő hozzá +–?</p> +<p><i>Pál:</i> Ő nem érdeklődik a természettudományok iránt…</p> +<p><i>Lencsi:</i> (meggyőződés nélkül): Ő egy nagystilű nő – arra +született –</p> +<p><i>Pál</i> (szavába vág): Hogy ragyogjon – rendben van.</p> +<p><i>Lencsi</i> (lappangó tekintettel): Cecile a városban van?</p> +<p><i>Pál</i> (humorosan): Rókavadászaton. Egy kék rókagarniturát +akar venni…</p> +<p><i>Lencsi:</i> Jé – még mindig? Már a tavasszal is akart.</p> +<p><i>Pál:</i> Ugy látszik, kék rókát választani nehéz dolog, +nehezebb, mint férjet… Nálam nem gondolkodott olyan sokáig… Most +minduntalan rátelefonál a szűcs – már egészen rókakongresszus gyült +össze Pesten… Cili célba <span class="pagenum"><a name="Page_13" +id="Page_13">-13-</a></span> vesz egyet, aztán meggondolja magát, +aztán mást választ és megint meggondolja magát… Most megint arról +van szó, hogy boa legyen vagy pellerin…</p> +<p><i>Lencsi:</i> Imádkozni fogok, hogy a jó Isten soha ne adjon +nekem kék rókát – én megőrülnék ennyi gondtól.</p> +<p><i>Pál:</i> Cilinél inkább a szűcsök szoktak megőrülni. Hát +ilyen az élet! Két évvel ezelőtt a freudizmus járta nálunk, tavaly +a golf, az idén pedig a kék róka az uralkodó csillagzat…</p> +<p><i>Lencsi:</i> Sokat jár még ide Trill báró – az aviatikus?</p> +<p><i>Pál</i> (elkedvetlenkedik): Trill? Hogy jutott most +eszébe?</p> +<p><i>Lencsi:</i> Ó csak úgy véletlenül… Tegnap láttam a +Török-utcában – ő a Török-utcában lakik – csodálkoztam, hogy a +divatkirály Budapesten nyaral… (Ártatlan arccal.) ámbár a bácsiék +is Budapesten maradtak az idén…</p> +<p><i>Pál:</i> Cili nem akart fürdőhelyre menni. Azt mondja: ki +kell élveznünk a nyaralónkat…</p> +<p><i>Lencsi</i> (buzgón): Persze – igaza is van! Itt minden olyan +szép –</p> +<p><i>Pál:</i> Az a Trill, az aviatikus, egyáltalában nem jár már +ide… (Diszkrétül.) Azt hiszem, történt valami közte és Cili +közt…</p> +<p><i>Lencsi</i> (mohón): Ugyan –?</p> +<p><i>Pál:</i> Azt hiszem, Cili egész csendben kiadta az útját… Az +ő előkelő, arrogáns modorával… (Nevet.) Ehhez ő nagyon ért!</p> +<p>(Kívül csengetés, a csengő egyszer hosszan, aztán röviden és +megint hosszan szól.) <span class="pagenum"><a name="Page_14" id= +"Page_14">-14-</a></span></p> +<p><i>Pál</i> (meglepetten): Ohó? Mi ez? Mi ez?</p> +<p><i>Lencsi:</i> Jé! Hiszen így Sándor úr szokott csöngetni…</p> +<p><i>Pál:</i> De hiszen ő a Svjácban van! A Svájcban! (A csöngetés +ugyanúgy megismétlődik.)</p> +<p>(Pál kisiet az előszobába. Meglepett kiáltások, vidám üdvözlés a +szín mögött, mint: „Hát igazán te vagy?“ „Nem kaptad meg a +levelemet?“ „No de ilyen meglepetés!“ Lencsi, mialatt magában van, +fölveszi Pál égő cigarettáját az asztalról, kettőt szippant, majd +visszalopja a helyére.)</p> +<p class="center"><i>Lencsi, Pál, Sándor.</i></p> +<p><i>Sándor</i> (Pállal balról jön): Programm szerint meg kellett +volna még néznem a Rhone-gleccsert… de azután egyszerre nagyon +megcsömörlöttem az egész alpesi panorámától, – főleg azoktól a +gleccserektől! (Kezet ad Lencsinek.) Lencsi nagysád, szereti a +gleccsereket?</p> +<p><i>Lencsi:</i> A hideg dolgok közül csak a citromfagylaltot…</p> +<p><i>Pál:</i> Ugy nézz fel – igenis: fel – erre a hölgyre hogy +neki öt diplomája van… (Ujjával mutatja.) Cinque! Ugy tud festeni, +mint egy angyal. Egyáltalában mindent tud.</p> +<p><i>Sándor:</i> Kivéve <i>egy</i> dolgot.</p> +<p><i>Lencsi:</i> Hát téved, kérem, mert én <i>főzni</i> is +tudok.</p> +<p><i>Sándor</i> (szkeptikusan): Egy pesti leány? Te hiszed?</p> +<p><i>Pál</i> (fanatikusan): Róla én a csodát is elhiszem! +<span class="pagenum"><a name="Page_15" id= +"Page_15">-15-</a></span></p> +<p><i>Lencsi</i> (Sándorhoz): Mi a kedvenc étele, kérem?</p> +<p><i>Sándor:</i> Hajdanában, régen, mielőtt még a francia chefek +meggyalázták nemzeti konyhakultúránkat, nagy híre volt a rác halnak +komáromi módon…</p> +<p><i>Lencsi:</i> Az semmi. Azt én tudom.</p> +<p><i>Sándor:</i> Lencsi nagysád, vannak dolgok, amelyekből nem +szabad gúnyt űzni!</p> +<p><i>Lencsi:</i> Megcsinálom magának a rác halat – komáromi +módon…</p> +<p><i>Sándor:</i> Mikor és hol?</p> +<p><i>Pál:</i> Itt nálunk, holnap este… (Lencsihez.) Holnap +kollokválni fog rác halból!</p> +<p><i>Lencsi:</i> Megyek egyenesen Neuszidler halászmesterhez és +megrendelem a harcsát… Hányan leszünk?</p> +<p><i>Pál:</i> Csak mi hárman.</p> +<p><i>Sándor</i> (szemrehányóan): És a feleséged?</p> +<p><i>Pál:</i> Persze – a feleségem!</p> +<p><i>Lencsi:</i> Legjobb lesz, ha idetelefonálok Neuszidlertől… +akkor már itthon lesz Cecile… Hátha akar még valakit hívni? +(Készülődik.)</p> +<p><i>Sándor:</i> Lencsi nagysád, én egy vén agglegény vagyok, de +ha a hal sikerül, – akkor nem felelek magamról!</p> +<p><i>Lencsi</i> (kedvesen): Kérem, kérem, ne ébressze fel bennem +az alvó vénkisasszonyt! (Meghajlik.) Jó estét! (Gyerekes hangon.) +Csókoltatom Cecile néni kezét! (Balra el.)</p> +<p><i>Pál</i> (utána szól): El nem felejteni a festéket! +<span class="pagenum"><a name="Page_16" id= +"Page_16">-16-</a></span></p> +<p class="center"><i>Pál, Sándor.</i></p> +<p><i>Sándor:</i> Egészen helyes leány!</p> +<p><i>Pál</i> (komolyan): Több annál. Igazi nő. A nőiesség benne +száz percent. Planétatermészet. Akkor fog igazán fényleni, ha +megtalálta a maga napját, amely körül keringhet.</p> +<p><i>Sándor:</i> Na hallod, csillagnak éppen nem nézem – csak +nagyon ügyes kölyöknek. Ez ért hozzá, hogyan kell megsütni egy +harcsát – és hogyan kell megfőzni egy professzort… (Körül néz.) +Cecile nincs itthon?</p> +<p><i>Pál:</i> Minden pillanatban jöhet… No ülj le, a te +székedbe!</p> +<p><i>Sándor</i> (a karosszékhez közeledik, gyengéden): Az én +székem! Azt szeretném csak tudni, ki volt az a kötnivaló, aki +elhitette az emberekkel, hogy muszáj utazni… Pedig hidd el, nem is +muszáj utazni… Mi közöm nekem a gleccserekhez? (Más hangon.) A +városba ment?</p> +<p><i>Pál:</i> Cili? Reggel ment be… (Humorral.) +Rókavadászatra!</p> +<p><i>Sándor</i> (nevet): Még mindig a kék róka?</p> +<p><i>Pál:</i> Az egy hihetetlenül ravasz bestia, – nem akar +terítékre kerülni… Remélem, most már Pesten maradsz?</p> +<p><i>Sándor:</i> No de mennyire! Te – nevess ki – formális +honvágyam volt utánatok.</p> +<p><i>Pál</i> (kedélyesen): Fejezzük ki precizebben: honvágyad volt +a feleségem után. Csak ne zsenirozd magad, ha útközben netán +beleszerettél volna – <span class="pagenum"><a name="Page_17" id= +"Page_17">-17-</a></span></p> +<p><i>Sándor</i> (komolyan): Kérlek, ő nem az az asszony, akibe az +ember csak úgy beleszeret… Vannak dolgok, amiket éppen a nagy +értékük miatt nem kíván meg az ember… Például a sixtini Madonna… +vagy az izé – (Valami nagyot mutat a levegőben.) Amióta a +barátságunk tart, most voltam először úton… (Lassankint +elérzékenyedik.) Tudod, én nem szoktam érzelegni, – de meg kell +mondanom, neked is, Cecilenek is meg kell mondanom: a ti +barátságtok nekem igen nagy érték – talán a legnagyobb érték +életemben…</p> +<p><i>Pál</i> (ugyancsak elérzékenyedik): No de kedves öregem, te +nagyon túltaksálsz minket, – Cilit talán nem, de engem nagyon is +túltaksálsz!</p> +<p><i>Sándor:</i> Nevess ki, azért mégis megmondom: a te házad +nekem olyan, mint a templom… Mert valami kell az embernek, ha nem +akar végleg disznóvá lenni… Én a ti előszobátokban lerakom a +sárcipőmet és a tisztátalan gondolataimat… (Meghatottan +hallgat.)</p> +<p><i>Pál</i> (meghatott szünet után, lágy hangon): Egy szivart? +Egészen könnyű!</p> +<p><i>Sándor:</i> Vacsora előtt már nem gyújtok rá.</p> +<p><i>Pál:</i> Persze, itt maradsz vacsorára?</p> +<p><i>Sándor:</i> Sajnos, nem lehet. (Diszkrétül.) Várnak rám.</p> +<p><i>Pál</i> (diszkrétül): Riki?</p> +<p><i>Sándor</i> (tolvaj mosollyal): Tudod, két hónapja nem +láttam…</p> +<p><i>Pál</i> (ugyanavval a mosollyal): Persze – és az ember szíve +nem gleccser – hehe! Hanem Cili sajnálni fogja. <span class= +"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span></p> +<p><i>Sándor:</i> Te – nehogy tréfából szóba hozd előtte!</p> +<p><i>Pál:</i> Rikit? Ah – ugyan! Tudom én azt, hogy a mi dámáink +nem értenek meg bizonyos dolgokat… Nem értik meg, hogy az ember +szíve nem gleccser – hehe!</p> +<p><i>Sándor</i> (az óráját nézi): Vajjon, hol ebédelt, ha egész +nap benn volt!</p> +<p><i>Pál:</i> Cili? (Vállat von.) Talán a házmesterrel hozatott +magának valamit… egy pohár tejet… az ilyen asszony nem is eszik, +csak csipeget, mint a madár… (Élénken.) Hanem te, meg leszel +lepetve, hogy megváltozott megint! Ő időközönkint megváltozik – +bőrt cserél, mint tavasszal a kigyó… Most olyan, mintha áthangolták +volna mollra… Még a beszédje is csupa moll-akkord…</p> +<p><i>Sándor:</i> Sokat jár még ide Trill, az aviatikus?</p> +<p><i>Pál</i> (elborul): Trill? Hogy jut az most eszedbe?</p> +<p><i>Sándor:</i> Ma találkoztam vele, – azaz akartam vele +találkozni!</p> +<p><i>Pál:</i> Hát ő egyáltalában nem jár már ide. Május óta +elkallódott. Azt hiszem, Cili kiadta neki az útját – tudod, az ő +előkelő és arrogáns modorával…</p> +<p><i>Sándor</i> (nevet): Ehhez ő nagyon ért! De igazán örülök a +Trill esetének. Nem szerettem, nem szerettem, hogy az a kamasz +idejár az én – pardon! a te házadba –</p> +<p><i>Pál:</i> A mi házunkba!</p> +<p><i>Sándor:</i> A fejében szalma van, a szívében pedig szecska… +Majd mindjárt elmondok róla valamit… Elmentem ma hozzá, a +Török-utcába… A tavasszal említette, hogy szeretne túladni a vörös +autóján… Mert ő száz lóerőt akar beszerezni… <span class= +"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span></p> +<p><i>Pál:</i> Neki a semmitevéshez száz lóerő kell!</p> +<p><i>Sándor</i> (elismeréssel): Ez jó! – Cecilenek is tetszett a +vörös kocsi, – gondoltam, megveszem…</p> +<p><i>Pál:</i> No és megalkudtatok?</p> +<p><i>Sándor:</i> Délben jártam nála… Ő méltósága ugyan otthon +volt, de nem fogadott…</p> +<p><i>Pál:</i> Sz –!</p> +<p><i>Sándor:</i> A kapuban a kaszinói szolgával találkoztam, hozta +neki a déli abrakot… Két személyre való ebéd – édes sütemény – +gyümölcs – jégbe hütött Chateau Ira.</p> +<p><i>Pál:</i> Haha – valami hölgyemény volt nála… Ez a betörő úgy +fogyasztja a nőstényeket, mint a bivaly a csalamádét…</p> +<p><i>Sándor:</i> Na – nekem meg van a magam külön véleménye az +asszonyevőkről… Azok olyan urak, akik nőkre éhesek és akiket aztán +megesznek a nők… Hanem most jön a java! Az imént gyalog jöttem ki +ide… A Szép Ilonánál utólértem egy autót – rögtön megismertem a +báró pecsétviasz kocsiját… A gesztenyefasor alatt vesztegelt, – a +soffőr a kerekek alatt mászkált – pánja volt… A vászontető alatt +egy megszeppent párocska lapult meg… Én csak a lábukat láttam… Az +egyik hímnemű amerikai, a másik elegáns női cipőcske… Lakk, fehér +selyem betéttel… Első osztályú – mondhatom!</p> +<p><i>Pál:</i> A babáját kocsikáztatta.</p> +<p><i>Sándor</i> (erkölcsi felháborodással): Nohát kérlek, egy +ember, aki világos nappal kokottokkal csavarog, az <span class= +"pagenum"><a name="Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> már azon a +határon van, ahol a báró végződik és az Alfonz kezdődik!</p> +<p><i>Pál:</i> Nohát ez túlzás! Honnan tudod különben, hogy kokott +volt? Uriasszony is lehetett!</p> +<p><i>Sándor:</i> Megőrültél? Trill és egy úriasszony! Hiszen az +egy barom! (A zongorához telepedik.)</p> +<p><i>Pál:</i> Baromnak barom, de olyan barom, amely repülni tud! +Egy szarvas marha, amely a felhőket hasítja (Pletykakedvvel.) Te, +nekem van is egy jó tippem. Doktor Ditrichné… Odaát lakik a +Hárshegyen, – ilyen szeme van (Öklével mutatja.) – kis bajuszt is +ereszt, az ura meg közismert hülye.</p> +<p><i>Sándor</i> (egy Grieg-féle dalt kezd játszani a zongorán, +később meghatottan mondja.) Igazán örülök, hogy megint itthon +vagyok, de a zongorát meg kell hangoltatni!</p> +<p class="center"><i>Előbbi, Cecile.</i></p> +<p><i>Cecile</i> (kalappal, keztyűvel, napernyővel, könnyű nyári +toilettben, – a lábán fehér betétes lakkcipő van, – belép a +főbejáraton. Megpillantja Sándort, az arca felragyog, csendre inti +Pált, nesztelenül a zongorához oson, Sándor válla fölé hajlik és +halk, édes hangon dudolja a dalt.)</p> +<p><i>Sándor</i> (sugárzó arccal fejezi be játékát, fölkel és kezet +csókol Cecilenek.)</p> +<p><i>Cecile:</i> Mi ujság a Svájcban? Hogy van Reding Itel, Rudenz +Ulrik és a többi kártyaütés? (Pálhoz, mialatt <span class= +"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> +megszokásból csókra nyújtja a homlokát.) Szervusz, öreg Paulusz! +Hát mégis pellerint csináltatok a kék rókából!</p> +<p><i>Pál</i> (Sándorhoz): Na, most már direkt hozzá adresszálhatod +a vallomásodat… (Cecilehez.) Eddig rajtam keresztül kurizált +magának.</p> +<p><i>Cecile:</i> Sándor kurizált? Ez egy Biedermayer-motivum. (A +kandallóhoz lép, hogy a tükör előtt levesse a kalapot.) Hanem miért +nem telegrafált Sándor? (Kötekedve.) Volt már eset, hogy a váratlan +öröm megölt egy asszonyt.</p> +<p><i>Sándor</i> (a rémülettől dermedten nézi Cecile cipőjét.)</p> +<p><i>Cecile</i> (a tükör előtt fecseg): Hallja, a maga öröme nem +mondható viharosnak… Ugy látszik, a maga barátsága náthát fogott a +svájci gleccserek közt… Minek is ment olyan hideg vidékre? Lássa, +itt sokkal szebb a nyár… Ezerszer szebb… Halálosan szép! A levegő +forró és édes, – még a por is aranyszínű – ah és esténkint micsoda +szagok ereszkednek le a hegyekről! Egy arany kohóban lakunk itt!… +(A tükörbe néz és a zsebkendőjével az ajka szélén babrálgat, mintha +egy kis sebhelyet fedezett volna fel.)</p> +<p><i>Pál:</i> A Svájcban, vagy itt – mindegy. Mindenki magában +hordja a maga nyarát – vagy a maga telét.</p> +<p><i>Cecile:</i> Ezt a szép mondást beírhatja a Lencsi +emlékkönyvébe. (A száját dörzsöli.)</p> +<p><i>Sándor</i> (aki élesen szemmel tartja, fojtott hangon): Ne +féljen, – nem látszik semmi.</p> +<p><i>Cecile</i> (hirtelen feléje fordul, ijedten): Tessék? (Szünet +után.) Mi nem látszik? <span class="pagenum"><a name="Page_22" id= +"Page_22">-22-</a></span></p> +<p><i>Sándor:</i> A száján – semmi!</p> +<p>(Cecile és Sándor egy pillanatig farkasszemet néznek.)</p> +<p><i>Pál</i> (harsogva nevet, Cecile cipőjére mutat): Nézd – fehér +betétes lakkcipő!</p> +<p><i>Cecile:</i> Kérem, mi lelte magukat?</p> +<p><i>Pál</i> (Sándorhoz): Barátom, ebből az esetből okulni lehet! +Ha most nem Cecilről volna szó, hanem valami más asszonyról, +mondjuk valami tucatasszonyról, – akkor – (Vállat von.)</p> +<p><i>Cecile</i> (aggódva nézi hol az egyiket, hol a másikat): +Igazán idegessé fognak tenni… Kérem, mondják meg, mi lelte +magukat?</p> +<p><i>Pál:</i> Semmi, – egy furcsa kis véletlen… Mi az előbb női +cipőkről diskuráltunk… (Pletykakedvvel.) Mondja, Cili, nem tudja, +van a hárshegyi Ditrichnének ilyen fehérbetétes cipője?</p> +<p><i>Cecile:</i> Nem tudom, nem is érdekel… De ilyen cipővel már +igazán nem lehet az utcára menni – minden kokott ilyet visel… +(Lehúzza a keztyűjét, egy villamos jegy, amely a keztyűjében volt, +a padlóra esik.)</p> +<p><i>Sándor</i> (egy percre nem vette le róla a szemét, fölveszi a +jegyet.) Valamit elvesztett.</p> +<p><i>Cecile</i> (jókedvet erőltetve): Magának prezentelem, ha +megigéri, hogy jobb kedve lesz.</p> +<p><i>Sándor:</i> Villamos jegy… Maga a villamossal jött?</p> +<p><i>Cecile:</i> A Kálvin-téren szálltam fel.</p> +<p><i>Sándor:</i> Olcsón utazik. Más emberfiát 30 fillérrel hozzák, +magát 12-ért. Ez szakaszjegy. <span class="pagenum"><a name= +"Page_23" id="Page_23">-23-</a></span></p> +<p><i>Pál:</i> Hátha a konduktor titkos imádója és szakaszjegyekben +rójja le hódolatát?</p> +<p><i>Sándor:</i> Lehet. Az is lehet, hogy ő nagysága autón, +mondjuk autótaxin jött ki a Szép Ilonáig és ott átszállott a +villamosra… Az asszonyok szeretik, ha a férjük azt hiszi róluk, +hogy takarékosak… A legprédább asszonyok is szeretik…</p> +<p><i>Cecile:</i> Ejnye Sándor, – de undorító maga ma! Hát prédának +tart engem?</p> +<p><i>Sándor:</i> Pénz dolgában – nem!</p> +<p><i>Cecile</i> (Pálhoz könnyedén): Butaság, de én már sohasem +fogom megtanulni a villamos utazást… Ma is egyeneset vettem +átszálló helyett és a Szép Ilonánál még egy szakaszt kellett +fizetnem…</p> +<p><i>Pál</i> (nevet): Ilyen az asszony!</p> +<p><i>Sándor</i> (fájdalmasan): Ilyen az asszony!</p> +<p><i>Pál</i> (meghökkenve): Te – mi lelt téged?</p> +<p><i>Sándor:</i> Semmi!</p> +<p><i>Pál:</i> Figyelmeztetlek: engem nem lehet becsapni, nekem jó +szemem van. Ne is tagadd: neked valami bajod van.</p> +<p><i>Sándor:</i> Van egy igazság, egy gyalázatos igazság, az tesz +beteggé… Néha megfeledkezem róla – de aztán megint föltámad, +megrohan, torkon ragad, fojtogat, – ah!</p> +<p><i>Pál:</i> Na–na–na–na! Miféle veszedelmes igazság az?</p> +<p><i>Sándor:</i> A világ szemétdomb, – ez az igazság. Csupa +mocsok, bűz, rothadás, (Lábával dobbant.) undorító! <span class= +"pagenum"><a name="Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> (Észbekap, +erőt vesz magán.) Bocsáss meg – úgy látszik: bolond vagyok!</p> +<p><i>Pál:</i> Bolond nem vagy, de ideges vagy. Ez a fekete +pesszimizmus, – a hirtelen hangulatváltozás: tipikus neuraszténia! +Beszéltél már doktorral?</p> +<p><i>Sándor:</i> Még nem, – de most megyek hozzá. +(Készülődik.)</p> +<p><i>Pál:</i> Igy nem eresztelek el, – majd ha megnyugodtál.</p> +<p><i>Cecile:</i> Ne tartóztassa. A városban már várja a doktora. +Doktor Riki.</p> +<p><i>Pál</i> (meghökken): Micsoda – maga tudja? (Sándorhoz.) +Tudja!</p> +<p><i>Cecile:</i> Hűtött pezsgőt fog rendelni a bajára.</p> +<p><i>Sándor</i> (gonoszul): Chateau Irát! (Kiabál.) Chateau +Irát!</p> +<p><i>Pál</i> (Cecilehez): Kérem, ne viccelődjenek! Ha Sándor +<i>ilyen</i> állapotban van, az komoly dolog. Lásd, öregem, itt +jóbarátaid közt vagy. Itt őszintén beszélhetsz. Neked valami nagy +kellemetlenséged volt, – nem igaz? (Halkabban.) Talán Riki csinált +valami haszontalanságot?</p> +<p><i>Sándor</i> (fáradtan legyint.)</p> +<p><i>Cecile:</i> Riki nem is csinálhat elég haszontalanságot. +Hiszen őt azért fizetik. Sándor úr elvből híve a differenciált +nőiességnek. Vannak női, akiktől elvárja, hogy tisztességesek +legyenek. Szárazon és vízen rendületlenül tisztességesek. Aztán +vannak női, akiktől az ellenkezőt kívánja. Ha Rikinek egy nap +eszébe jutna, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_25" id= +"Page_25">-25-</a></span> ő tisztességes lesz, azzal kínos +meglepetést szerezne Sándornak.</p> +<p><i>Pál:</i> Jól van: hát nem Riki. De asszony van a játékban, az +bizonyos.</p> +<p><i>Cecile:</i> Mindig asszony van a játékban. De legyünk +diszkrétek, – hátha úriasszony?</p> +<p><i>Sándor:</i> Legyünk diszkrétek! Kíméljük a nőt akkor is, +mikor térdig gázol a gyalázatban.</p> +<p><i>Cecile:</i> Gyalázat! Megmondjam mi a gyalázat? Gyalázat az, +ami a másé. Ami a magáé, az sohasem gyalázatos. (Hozzálép.) Mondja, +szereti maga azt a bizonyos vászoncselédet?</p> +<p><i>Sándor:</i> Megvetem.</p> +<p><i>Cecile:</i> Rendben van! Ha szeretné, akkor azt ajánlanám: +tegye tönkre, törje ki a nyakát, mint valami gonosz állatnak. De ha +nem szereti, akkor mi köze az egész dologhoz? Maga igen nagy úr, +kedves barátom. Minden a magáé, Az erény, a bűn, minden, a felséged +szeszélyeit szolgálja. A bűn a francia pezsgő – (gonoszul) a +Chateau Ira – arra való, hogy olykor becsípjen tőle. De magának az +erény is kell! Az erény a hűs erdei forrás – az meg arra való, hogy +meggyógyítsa a kacenjammert, amit a pezsgőtől kapott… Szép, szép, – +de mit tudja maga, hogy mi történik a források mélyében? Minden víz +a tenger felé igyekszik.</p> +<p><i>Sándor:</i> Rendszerint azonban csak a pocsolyáig jut és a +szarvasmarha iszik belőle…</p> +<p><i>Cecile</i> (némi szomorúsággal): Hát az a szarvasmarha +szerencséje – az ökör bonne fortünje!</p> +<p><i>Sándor</i> (elharapja keserű válaszát): Jó estét, megyek! +<span class="pagenum"><a name="Page_26" id= +"Page_26">-26-</a></span></p> +<p><i>Pál:</i> Nahát eredj, aludd ki magad… Mikor látunk +megint?</p> +<p><i>Sándor:</i> Holnap elutazom.</p> +<p><i>Pál:</i> Elutazol? Hová?</p> +<p><i>Sándor:</i> A Svájcba. Meg kell néznem a Rhone-gleccsert.</p> +<p><i>Pál:</i> Hát te egy tomboló őrült vagy és én előre látom, +hogy kényszerzubbonyt fogunk rádadni… Kérem, Cili, hát szóljon +hozzá, ne eressze el így!</p> +<p><i>Cecile</i> (kezét Sándor karjára teszi): Magának bánata van… +Sajnálom! Nagyon, nagyon sajnálom! Valaki, akit nagyra tartott, +méltatlannak mutatta magát… Dehát biztos ez? Nem lehet tévedés?</p> +<p><i>Sándor</i> (Nem válaszol, csak megvetően és keserűen +mosolyog.)</p> +<p><i>Cecile</i> (némileg elveszti bátorságát, szomorúbban): Mégis +azt ajánlanám: beszéljen vele – azzal a nővel – beszéljen vele +nyiltan és becsületesen… Ő meg fogja magyarázni, – ő meg fogja +nyugtatni…</p> +<p><i>Sándor:</i> Az valószínű, ha időt engedek neki, hogy +hazugságokat eszeljen ki.</p> +<p><i>Cecile:</i> A nők nem hazudnak mindig. Csak akkor, ha máskép +nem lehet. De ebben az esetben máskép is lehet. (Sándor gúnyos +arcába tekint, hirtelen dühbe jön.) Hát tegyen, amit akar – bánom +is én! (Szünet után kárörvendően mosolyog.) Hanem hallja, azért én +nem irigylem magát. El fog utazni, meg fog szökni, de a +kézipodgyászával együtt magával fogja vinni a kínzó kétségeit is… +És megjósolom magának: soha, soha nem fog tisztán látni ebben a +dologban! Mert legyen az az <span class="pagenum"><a name="Page_27" +id="Page_27">-27-</a></span> asszony bűnös, vagy legyen ártatlan: a +legostobább nőnek is van annyi esze, hogy meg tudja védeni a maga +titkait.</p> +<p><i>Sándor:</i> Sekély víz, könnyű a fenekére látni.</p> +<p><i>Pál:</i> És mit látsz?</p> +<p><i>Sándor:</i> Iszapot.</p> +<p><i>Cecile</i> (gonosz mosollyal): Én nagyon sokat tartok a maga +intellektusáról, de ravasz embernek azért nem tartom. Nem. Maga egy +cseppet sem ravasz. Ha én a maga felesége volnék – amitől mentse +meg magát az ég – és ha kedvem jönne, hát bizony mondom: én magát +hetenkint akár hétszer is megcsalhatnám és maga mégis az erény +mintaképének tartana.</p> +<p><i>Sándor:</i> Megcsalna biztosan, de megtéveszteni öt percig +sem tudna.</p> +<p><i>Pál:</i> Ez nagy mondás, öregem, nagy mondás!</p> +<p><i>Cecile:</i> Hát tegyük fel, hogy a felesége volnék. Én ma +egész nap a városban voltam… Komisszióztam.</p> +<p><i>Pál</i> (humorral): Rókavadászaton volt.</p> +<p><i>Cecile:</i> Nem gyanusak ezek a sűrű vadászkirándulások? +Biztos, hogy a róka, amelyet én hajtok, kék? Lássa, már a külsőm is +gyanus. Minden, ami rajtam van, ujdonatúj!</p> +<p><i>Pál</i> (Sándorhoz halkan, ugrató hangon): Elül gombolós +blúz!</p> +<p><i>Cecile:</i> Uj cipő, új keztyű… A zsebkendőm csipkekendő – +nézze meg! (Odadobja neki, Sándor a zongorára dobja.) És a kezem – +a körmöm… Ma maniküröztettem… Komissziózáshoz? Vallja be, mindez +nagyon gyanus! <span class="pagenum"><a name="Page_28" id= +"Page_28">-28-</a></span></p> +<p><i>Pál:</i> A leggyanúsabb pedig az, hogy őnagysága mindig +bizonyos előszeretettel tereli magára a gyanut… Én azzal a +parasztregulával szoktam magamat vigasztalni, hogy ugatós kutya nem +harap… Lehet azonban, hogy a modern kutya már maga is ismeri a +parasztregulát és csak azért ilyen hangos, hogy alibilit ugasson +össze magának…</p> +<p><i>Cecile:</i> Minden gyanus. De hol a bizonyosság?</p> +<p><i>Sándor:</i> Ha az ura volnék, két perc alatt meg tudnám +szerezni a teljes bizonyosságot.</p> +<p><i>Cecile:</i> Ezennel átruházom magára a férj jogait. (Megakad, +mosolyog.) Persze, az olyan férjét, aki gyűlöli a feleségét.</p> +<p><i>Sándor:</i> Egyetlen kérdéssel csapdát fogok magának állítani +– és maga bele fog menni, akkor is, ha igazat mond, akkor is, ha +hazudik…</p> +<p><i>Pál:</i> Nem stiglic az asszony, édes öregem!</p> +<p><i>Sándor:</i> Kérdezhetek?</p> +<p><i>Cecile:</i> Tessék. Kérdésekre válaszolni: ez némileg az én +speciálításom. (Egy pillanatig farkasszemet néznek.)</p> +<p><i>Sándor</i> (brutálisan): Mit csinált ma délben a +Török-utcában?</p> +<p><i>Pál</i> (ijedt csend után bizonytalan hangon): A +Török-utcában? Hiszen ott – ott az a… (Elhallgat, mereven nézi +Cecilet.)</p> +<p><i>Cecile</i> (nyugodtan): <i>Ez</i> a csapda? (Pálhoz): +Emlékszik a szűcsöm nevére?</p> +<p><i>Pál:</i> A szűcs? <span class="pagenum"><a name="Page_29" id= +"Page_29">-29-</a></span></p> +<p><i>Cecile</i> (idegesen): No csak emlékezzék! Franciásan szokta +ejteni!</p> +<p><i>Pál:</i> Hop! Meszanzsé!</p> +<p><i>Cecile:</i> Igen, Messinger.</p> +<p><i>Pál</i> (örömmel) Török-utca 13! Igen – 13 – (Sándorhoz.) +Most már halljuk a féltékeny férjet.</p> +<p><i>Sándor</i> (zárkózottan): Ugy látszik, kérdésekre válaszolni +– ez tényleg a maga speciálitása!</p> +<p><i>Pál:</i> Ebbe belebuktál, édes öregem.</p> +<p class="center">(A szín mögött telefoncsöngetés.)</p> +<p class="i0">Ez nekem szól! Lencsi a harcsával… (Jobbra megy, +visszaszól.) Ebbe csúnyán belebuktál! (El.)</p> +<p class="center"><i>Cecile, Sándor.</i></p> +<p><i>Cecile</i> (miután egy ideig mozdulatlanúl állott, egy +közvetlen mozdulattal Sándor felé nyújtja a kezét.)</p> +<p><i>Sándor</i> (hidegen és mereven hátrál.)</p> +<p><i>Cecile</i> (halkan, melegen): A kezét – kérem!</p> +<p><i>Sándor:</i> Nem lehet, nagyságos asszony!</p> +<p><i>Cecile:</i> Már nem vagyok Cecile?</p> +<p><i>Sándor:</i> Cecile nincs már… Meghalt… Maga megölte… +(Gyűlölettel.) Maga, az idegen nőszemély, meggyilkolta Cecilet és +az arcára vette a lárváját… De én nem ismerem, én nem ismerem +magát, én nem akarom ismerni! <span class="pagenum"><a name= +"Page_30" id="Page_30">-30-</a></span></p> +<p><i>Cecile:</i> Olyan kegyetlen, mint egy gyermek… Mint egy +elkényeztetett gyermek… És mindent egy gyanuért?</p> +<p><i>Sándor:</i> Már nem gyanu – teljes bizonyosság. Maga vallott +magára – belement a csapdámba… Értse meg: én nem tudtam, hogy maga +ma a Török-utcában volt… Én csak azt tudom: <i>valaki</i> ott +lakik. Ugy okoskodtam magamban: ha ott járt annál az úrnál, aki +biztosan gondoskodott valami ürügyről is, alibiről… Mert hiszen +esze az van! Az ilyenféle nőnek mindig van a szeretője utcájában +egy fogorvosa, egy varrónője – vagy szűcsmestere! Maga elárulta +magát a nagy óvatosságával… Lássa, ha túlzásba viszik a +ravaszságot, akkor ostobaság lesz belőle… (Megragadja Cecil +karját.) Meri tagadni, hogy ott volt Trillnél?</p> +<p><i>Cecile</i> (kiszabadítja magát): Kérem, kérem – már olyan +goromba, mintha házasok volnánk! (A karját dörzsöli, mosolyog.) +Hogy merem-e tagadni? Szegény barátom, én ennél sokkal valószínűbb +dolgokat is merek tagadni… De nézze, nincs ennek a vallatásnak +semmi célja. Ha megtettem, akkor nem leszek olyan ostoba, hogy +bevalljam. Ha nem tettem meg, akkor úgyis hiába tagadok, maga nem +hisz nekem. Tehát higyjen, amit akar, – én sokkal büszkébb vagyok, +semhogy védjem magam! (Szünet.) A meghalt barátságunkat azonban +megsíratom. Azt hiszem, vénasszony koromban is síratni fogom még. +<span class="pagenum"><a name="Page_31" id= +"Page_31">-31-</a></span></p> +<p class="center"><i>Előbbiek, Pál.</i></p> +<p><i>Pál</i> (jobbról jön): Cili, kérem, a kis Lencsi kijön holnap +estére és halat főz nekünk… Ez már meg van beszélve… Most azt +akarja tudni, hány személyre való legyen a harcsa?</p> +<p><i>Cecile:</i> Hárman leszünk – Sándor és mi ketten.</p> +<p><i>Pál</i> (szemrehányóan): No és Lencsi?!</p> +<p><i>Sándor:</i> Holnap én úton leszek; nem jöhetek.</p> +<p><i>Pál</i> (dühösen): Itt fogsz maradni! Hiszen Lencsi neked +főzi a ráchalat – komáromi módon!</p> +<p><i>Cecile:</i> Utazni fog – igen – de csak megérdemlünk +egymástól egy búcsúlakomát?</p> +<p><i>Pál:</i> Neuraszténiás embernek társaság kell, nem utazás! +Lencsi jókedvű leány, ha akarod, hozhatsz még valakit a városból… +Valakit a vén fiúk közül…</p> +<p><i>Sándor:</i> Hozhatok, akit akarok?</p> +<p><i>Pál:</i> Akit akarsz! Aki neked jó, azt én szívesen +látom.</p> +<p><i>Sándor</i> (Cecilehez): Akit akarok?</p> +<p><i>Cecile</i> (nyugtalanul): Igen…</p> +<p><i>Sándor:</i> Köszönöm. Eljövök és vendéget hozok. Trill bárót, +az aviatikust.</p> +<p><i>Pál:</i> A repülő ökröt? Bizarr gondolat! (Cecilet, majd +Sándort nézi.) Ha mindenáron akarjátok – nem bánom! Talán nevetni +fogunk az éretlenségein. Tehát öt teriték! (Jobbról el.) +<span class="pagenum"><a name="Page_32" id= +"Page_32">-32-</a></span></p> +<p class="center"><i>Cecile, Sándor.</i></p> +<p><i>Cecile:</i> Az az úr – az az ember – nem fog eljönni.</p> +<p><i>Sándor:</i> El fog jönni. Én tudok beszélni a nyelvén. Ha azt +mondom neki, a tüntető távolmaradásával kompromittál egy hölgyet, +akkor ész nélkül ide fog vágtatni, mert az az állat gentleman… Ha +azonban maga leinti, akkor – (Vállat von.) Nos, akkor én sem jövök, +nem fog többet látni az életben.</p> +<p><i>Cecile:</i> Sándor, mire való ez?</p> +<p><i>Sándor:</i> Maga akarta: a búcsúlakomát! Legyen búcsúlakoma! +Fenséges vendéget hívok asztalához: az Igazságot!</p> +<p><i>Cecile:</i> Barátom, az asszony és az igazság ne üljön soha +egy asztal mellett. Ez a Nibelungok lakomája lesz. Asztalnál vér +fog folyni.</p> +<p><i>Sándor:</i> Az asszony agyonveri az igazságot.</p> +<p><i>Cecile:</i> Vagy az igazság az asszonyt.</p> +<p><i>Sándor:</i> Tehát mindenképen érdekes souper lesz.</p> +<p><i>Cecile:</i> Mi szüksége még az igazságra? Hiszen azt mondja, +mindent tud már!</p> +<p><i>Sándor:</i> Nem is magamat akarom meggyőzni, hanem magát; meg +akarom győzni, hogy eldobta magát. Érti? Eldobta magát, a porba, az +iszapba! Ugy néztem fel magához, mint egy királynőhöz, mint egy +istennőhöz! Maga volt a nőiesség, a hűség, a tisztaság, a jóság… +Maga volt minden! (Nevet.) Milyen ostoba voltam! Kavicsot őriztem a +trezorjaimban és azt hittem, milliomos vagyok… Hogy szégyellem +magam – öreg <span class="pagenum"><a name="Page_33" id= +"Page_33">-33-</a></span> fejemmel lépremenni ilyen +szemfényvesztésnek! Nincs tisztaság, nincs hűség, nincs semmi! A +királynő, az istennő sűrű fátyolt tesz az arcára és hideg szívvel +és forró vérrel beoson a Török-utcai legénylakásba! Hát ez +hihetetlen! Ez egy gonosz álom! Egy undorító álom!</p> +<p><i>Cecile</i> (aggódva néz jobbra): Sándor, kérem…</p> +<p><i>Sándor:</i> Hát jól van, kérem – <i>igy</i> is lehet! De +akkor tessék komolyan csinálni! Tessék végigcsinálni! Ha tűzbe +ugrik az erény, akkor égjen is! A királynő, az istennő szálljon le +a trónról, – le, ha mondom, le a piedesztálról – bele a porba, az +iszapba, ahova vágyódott, ahová való! Ezt nem lehet néhány +szellemességgel elütni! Ezt nem! Mert ha ez se komoly dolog, akkor +– Uristen! – akkor az egész élet nem egyéb, mint egy rossz vicc, +akkor az egész mindenség csupa képmutatás, komédia, szamárság!</p> +<p><i>Cecile</i> (észreveszi a belépő Pált, vakmerően és vídáman +Sándor szavába vág): Hát szóval: eljön holnap vacsorára – és ez +igazán kedves magától!</p> +<p><i>Pál:</i> Brávó! Akkor rendben vagyunk!</p> +<p><i>Sándor</i> (mereven nézi Cecilet, majd hirtelen meghajlik): +Jó éjszakát!</p> +<p><i>Pál</i> (az ajtóig kíséri, utána szól): Aludd ki magad – +holnap legyen jobb kedved!</p> +<p class="center"><i>Pál, Cecile.</i></p> +<p><i>Pál:</i> Nagyon indulatosan beszéltetek… Bevallotta, hogy mi +bántja?</p> +<p><i>Cecile</i> (gondolataiban): Szerelmes! <span class= +"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span></p> +<p><i>Pál:</i> Ujjé – szerelmes! Hogy én erről nem tudtam.</p> +<p><i>Cecile:</i> Én sem – én sem!</p> +<p><i>Pál:</i> Megcsalta a donna?</p> +<p><i>Cecile</i> (ránéz, majd vállat von): Az ilyet sohasem lehet +biztosan tudni – de nem is fontos…</p> +<p><i>Pál:</i> Nem fontos? Hát akkor mi a fontos?</p> +<p><i>Cecile:</i> Sándor hiszi, hogy megcsalták, ez a fontos.</p> +<p><i>Pál:</i> Hát úgy kell neki! Igenis úgy kell neki! (Cecile +derekára teszi a kezét és lassan keresztülvezeti a szobán.) Az +ilyen legényember élete tele van piszokkal… Mért nem házasodik +meg?</p> +<p class="center">(<i>Függöny</i>.) <span class="pagenum"><a name= +"Page_35" id="Page_35">-35-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>MÁSODIK FELVONÁS.</h2> +</div> +<p class="center"><i>(Az első felvonás szobája. Másnap este. Már +alkonyodik.)</i></p> +<p class="center"><i>Cecile, Pál.</i></p> +<p><i>Cecile</i> (a kanapén gubbaszkodik, cigarettázik és sötéten +bámul maga elé.)</p> +<p><i>Pál</i> (keresztülmegy a szobán, az óráját nézi): Bámulatosak +az emberek… Nem tudnak pontosak lenni… Igazán bámulatosak… +(Cecilere néz, meghökken, halkan és gyöngéden.) Valami baja +van?</p> +<p><i>Cecile</i> (tagadólag rázza a fejét.)</p> +<p><i>Pál:</i> A feje? Nem csoda! Egész nap cigarettázik – egyiket +a másik után… Most meg könyes a szeme is!</p> +<p><i>Cecile</i> (némán könyörög, hogy hagyja békén.)</p> +<p><i>Pál:</i> Nézze, drágám, én nem szoktam tolakodni, még a +feleségem bizalmába se szoktam tolakodni… de ezt most még sem +hagyhatom ennyibe… Maga sír és én nem tudom, hogy miért? Hát mégis +a férje volnék, <span class="pagenum"><a name="Page_36" id= +"Page_36">-36-</a></span> vagy mi! Itt valami hiba van és a hibáért +– én vagyok felelős.</p> +<p><i>Cecile</i> (szinte mulat a naivságán, de nem szól, nehogy a +hangja elárulja a felindulását.)</p> +<p><i>Pál:</i> Ugy látszik, a tudományos munka is szenvedéllyé +lesz… rossz szenvedéllyé, mint a kártya vagy az alkohol… Tudja, +vannak napok, mikor úgy megyek a dolgozószobámba, mint a részeges +ember a csapszékbe… Ha valaki ilyenkor megzavar, azt hidegvérrel +meg tudnám gyilkolni… Néha álmomban is meduzák úszkálnak körülöttem +– szivárványszínű új speciesek – akkorák, mint egy kofaernyő… Én a +meduzák után megyek és maga másfelé megy… És most azon veszem észre +magam, hogy már nagyon messzire elkerültünk egymástól… Mondja +őszintén: nagyon boldogtalanná teszem én magát?</p> +<p><i>Cecile:</i> Nézze, öreg Paulusz, ha nem tudná még, hát +megmondom: maga mindig azt szokta tenni, amit én akarok… Ha én úgy +akartam volna, akkor az összes meduzák megpukkadhattak volna a +féltékenységtől – maga még sem nézett volna feléjük… Mindenért, ami +a házasságunkban történt, engem illett a felelősség…</p> +<p><i>Pál:</i> Ugy?</p> +<p><i>Cecile:</i> És ha nem leszek többé –</p> +<p><i>Pál</i> (szavába vág): Pardon! Nem lesz többé? Hogy érti +azt?</p> +<p><i>Cecile:</i> Barátom, nemcsak a meduza, az asszony is mulandó. +Hanem azért ne féljen, az ilyen jó anyagot nem hagyják parlagon az +asszonyok. Ha én egyszer útra kelek innen, akkor majd megszólal az +előszoba-csengő, <span class="pagenum"><a name="Page_37" id= +"Page_37">-37-</a></span> megnyílik az ajtó és mosolyogva belép „az +új nő“ – ő, aki majd tovább fűzi a maga sorsát. (Csöngetés az +előszobában.)</p> +<p><i>Pál:</i> Jönnek. Kérem, legalább mossa meg a szemét, még azt +fogják hinni, megvertem magát!</p> +<p><i>Cecile</i> (jobbra el.)</p> +<p class="center"><i>Pál, Lencsi.</i></p> +<p><i>Lencsi</i> (balról jön, egyik kezében kis hálóban jókora +harcsát, a másikban festékes ládát hoz, hozzácsatolt palettával): +Jó estét!</p> +<p><i>Pál:</i> No végre!</p> +<p><i>Lencsi:</i> Ketten jöttünk… (Orra alá tartja a halat.) Ez +aztán harcsa – mi?</p> +<p><i>Pál:</i> Ez már aztán harcsa!</p> +<p><i>Lencsi:</i> Kilójáért 6 koronát kért a bandita – de én jól +megmondtam neki a véleményemet – így aztán ideadta 5 kilencvenért… +Elhozták a kufferemet?</p> +<p><i>Pál:</i> Már régen fenn van a toronyszobában… Holnap reggel +aztán munkának látunk ám, Lencsi!</p> +<p><i>Lencsi:</i> Nem is képzeli, milyen jót tesz velem… Milyen +nagyszerű az, ha az ember érzi, hogy valahová tartozik – valakihez… +Ez a nő sorsa és – hivatása: szolgálni!</p> +<p><i>Pál:</i> Dehogy is! A nő született királynő – mondta +valaki.</p> +<p><i>Lencsi:</i> Születet királynő, ha egy királyt szolgálhat! +<span class="pagenum"><a name="Page_38" id= +"Page_38">-38-</a></span></p> +<p><i>Pál:</i> Furcsa, hogy mi még soha sem beszéltünk ilyenekről – +pedig a gyámja vagyok… Mondja, volt már a maga szívében +királykoronázás?</p> +<p><i>Lencsi</i> (pirulva): Oh – mit kérdez, bácsi!</p> +<p><i>Pál:</i> Én azt hiszem, talán kötelességem is – mint +gyámja…</p> +<p><i>Lencsi:</i> Minden hívő léleknek van egy királya, egy istene, +akire hódolattal és hűséggel gondol… De az csak álom, csak vallásos +kultusz, mert oceánok választják el tőlem, felhők magasságában jár +fölöttem…</p> +<p><i>Pál:</i> Kérem, a mai fejlett közlekedési eszközök +mellett…</p> +<p><i>Lencsi</i> (szavába vág): De én nem is akarom, hogy ő tudjon +rólam, nem akarom, hogy az én szomorú kis árnyékom ráessen az ő +tündöklő útjára… Ő boldog és nincs rám szüksége… Ő boldog és a +boldogság önzővé tesz… (Rajongva égfelé emeli a harcsát.) De ha +egyszer szerencsétlenség érné, ha boldogtalan lenne, ha egyedül +maradna – akkor, óh, akkor hozzá sietnék és azt mondanám neki: – +(Megpillantja a belépő Cecilet, minden átmenet nélkül.) Óh, drága +Cecile, csókolom a szép kezedet!</p> +<p class="center"><i>Előbbiek, Cecile.</i></p> +<p><i>Cecile</i> (jobbról belépett.)</p> +<p><i>Lencsi:</i> Mit szólsz a vakmerőségemhez? Bekvártélyoztam +magam a házadba… Olyan boldog vagyok, hogy a te közeledben lehetek +– hiszen tudod, te nekem <span class="pagenum"><a name="Page_39" +id="Page_39">-39-</a></span> ideálom vagy… Te vagy a legszebb, a +legelegánsabb, a legszellemesebb. (Észreveszi, hogy a fecsegése +idegessé teszi Cecilet, Pálhoz fordul.) Láttam ám Sándor urat… A +villamos kocsiból láttam… Fiakkeren jön, de a villamos +elhagyta…</p> +<p><i>Cecile</i> (figyelmessé lett): Egyeül volt a kocsiban?</p> +<p><i>Lencsi:</i> Egyedül… (Pálhoz.) Az előszobából benéztem az +ebédlőbe… Öt teríték… Ki az ötödik?</p> +<p><i>Pál</i> (szárazon): Trill báró…</p> +<p><i>Lencsi:</i> Trill? (Hirtelen Cecile felé fordul és mereven +nézi.)</p> +<p><i>Pál</i> (némi zavarral): Sándor akarta mindenáron.</p> +<p><i>Lencsi</i> (hirtelen Pál felé fordul): Sándor akarta? +(Észreveszi, hogy ügyetlen volt, szünet után gyerekes hangon): Jaj, +úgy drukkolok, úgy drukkolok a hal miatt! Istenem, csak sikerüljön… +Még az államvizsgán sem drukkoltam így… Megyek beadom a halat a +konyhába… (Jobbra el.)</p> +<p class="center"><i>Pál, Cecile.</i></p> +<p><i>Cecile</i> (indulatosan): Meddig marad a házunkban ez a +leány?</p> +<p><i>Pál</i> (az ablakban): Miért?</p> +<p><i>Cecile</i> (meggondolja magát): Különben maradjon, amíg +magának jól esik!</p> +<p><i>Pál</i> (az ablakban): Jön már! Most fordul be a fasorba… +(Előre.) Magukra hagyom magukat… Beszéljen <span class= +"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> vele, +hanem kérem: ne irónikusan! Maga vele mindig irónikusan beszél! +Neki most melegségre, barátságra van szüksége… Ugy látszik, a +szegény fiú tényleg valami bestia karmaiba került… (Jobbra el.)</p> +<p class="center"><i>Cecile, Sándor.</i></p> +<p><i>Cecile</i> (az ablakhoz megy.)</p> +<p><i>Sándor</i> (balról jön, elhalad Cecile mellett, anélkül, hogy +észrevenné, keresve néz körül.)</p> +<p><i>Cecile:</i> Sándor!</p> +<p><i>Sándor</i> (hidegen bólint.)</p> +<p><i>Cecile:</i> Köszönöm, Sándor.</p> +<p><i>Sándor:</i> Mit köszön?</p> +<p><i>Cecile:</i> Köszönöm, hogy egyedül jött, hogy nem hozta +magával azt az embert, azt az urat… Igy jobb, így méltóbb…</p> +<p><i>Sándor:</i> Tévedés. Trill a sarkomban van. Szavát vettem, +hogy eljön és ő beváltja a szavát, a fickó gentleman. (Jobbra +indul.) Paulusz odabenn van?</p> +<p><i>Cecile:</i> Maradjon. Beszélnem kell magával. De kérem, +könyörgök: ne folytassuk ott, ahol tegnap elhagytuk. Én ma már nem +vagyok az, aki tegnap voltam. Nincs bennem semmi büszkeség, semmi, +de semmi harciasság. Csak szomorúság van bennem. Lágy és édes +szomorúság. Mondja, Sándor, nincs rá mód, hogy mi megint azok +legyünk, akik voltunk?</p> +<p><i>Sándor:</i> Ezt jól adja! Tegnap földrengés volt. Széttört, +<span class="pagenum"><a name="Page_41" id= +"Page_41">-41-</a></span> agyonvert és porba lökött mindent, ami +értékes volt a világon. Az egész világ ma sivatag, szemétóceán, +hullahegy és maga azt mondja: tegyük meg nem történtté! Nem, csodák +nem történnek már.</p> +<p><i>Cecile:</i> Csodák is történnek, ha meg van a hit.</p> +<p><i>Sándor:</i> Én nem hiszek semmit, nem is akarom, hogy velem +elhitessenek valamit. Abban sem hiszek, hogy a megalázkodása +őszinte legyen. Maga gőgös asszony, ha most mégis féket tesz a +nyelvére, ez annak a jele, hogy megijedt, nagyon fél valakitől, +vagy valamitől…</p> +<p><i>Cecile:</i> Ugyan, nem hallott még asszonyokról, gőgös +asszonyokról, akik <i>egy</i> embertől a durvaságot is szivesen +eltürték?</p> +<p><i>Sándor:</i> Durván bántak magával a Török-utcában?</p> +<p><i>Cecile:</i> A Török-utcában? Hát mondjuk, ott voltam! Én a +Török-utcában voltam, én egy rossz asszony vagyok. Rendben van, de +maga nem az uram, nem is a kedvesem! Soha nem is akart az lenni. +Maga nem a nőt szerette bennem, hanem az embert. A barátom volt. +Magát nem csaltam meg. A barátságunkat érintetlenül és tisztán +hoztam vissza a Török-utcából, ha ugyan ott voltam. Miért löki el +mégis magától? Miért beszél velem a gyűlölet, a megvetés +hangján?</p> +<p><i>Sándor:</i> Nézze, kérem, én egy közönséges ember vagyok. +Olyan, mint a többi: gyönge és ingatag. Én ebben a nagy vurstliban, +melyet életnek neveznek, csak úgy tudok exisztálni, ha van egy-két +szilárd pont, amibe belekapaszkodhatom. Ilyen szilárd pont volt az +erény, a női erény, maga, mert maga volt nekem a nő és az +<span class="pagenum"><a name="Page_42" id= +"Page_42">-42-</a></span> erény. De most maga is felült az +ördöghintára, az erény forogni és bukfencezni kezd, én elvesztettem +minden támaszomat, én tegnap óta belezuhantam a végtelen semmibe… +Hát ezért gyűlölöm magát, ezért vetem meg!</p> +<p><i>Cecile</i> (hozzálép, a karjára teszi a kezét, szeliden): +Kegyetlenkedjék velem, ha jól esik, én szívesen eltűröm, de +hallgasson meg! Maga azt hiszi, hogy én mindent elvesztettem. +Mindent – a Török-utcában… De mit tud maga arról, ami az enyém? A +fejemben, a szivemben, a véremben a mi van… Annyi minden van, +annyi, hogy dúsgazdaggá tehetnék valakit! Ezt mind felajánlom +magának, olyan őszintén, olyan fentartás nélkül, ahogyan soha még +ember nem ajándékozta meg barátját… Tegnap én még nem tudtam, mi a +barátság… Talán nem is hittem benne… Nem tudtam, hogy mi maga +nekem… A földrengésnek kellett jönnie, hogy ledüljenek mind a falak +és hogy mi meglássuk egymást!</p> +<p><i>Sándor:</i> Nézze Cecile, amit maga most csinál, azt nálunk +otthon kacérkodásnak nevezik… Közönséges kacérkodásnak… Az +asszonyok azt hiszik, mindenkit meg lehet fizetni ugyanavval a +bankóval… Hát vegye tudomásul, kérem, én nem vagyok olyan olcsó +legény!</p> +<p><i>Cecile:</i> De kár, de kár, hogy a férfiak mindig az +öregapjuk fejével gondolkoznak, soha a magukéval.</p> +<p><i>Sándor:</i> Ha maga az öreganyja fejével gondolkozik, akkor +soha nem jut el a Török-utcába!</p> +<p><i>Cecile</i> (csendesen mosolyog maga elé): Milyen furcsa ez +tulajdonképen! Mi itt beszélünk, beszélünk, de nekem úgy tetszik, +egyikünk sem mondja azt, amit kellene… Maga szavakat mond, +szavakat: erény, női erény, ördöghinta és azt várja, hogy +összetörjek a súlyuk <span class="pagenum"><a name="Page_43" id= +"Page_43">-43-</a></span> alatt. De hát ezek a szavak üresek és +pehelykönnyűek, én legalább nem érzem a súlyukat… Mondok magának +valamit, Sándor! Én talán nem voltam a Török-utcában, de elképzelek +olyan esetet, amikor el tudnék oda menni… Attól függ csak, ki lakik +ott… Hát én nem vagyok erényes asszony, akkor sem, ha nem is járok +a Török-utcába. De mindez nem is fontos. Fontos nekem az, hogy +magától el kell szakadnom. Lássa, mi most úgy állunk szemben +egymással, ahogyan férfi és nő talán még soha nem állott. Ez a mi +óránk, Sándor! Ne mondja, hogy kacér vagyok, hanem nézzen rám, +ismerjen meg… Ugye, mi most már nem szakadhatunk el egymástól?</p> +<p><i>Sándor</i> (fölvett a zongoráról egy képes francia divatlapot +és a borítékon levő női arcképet nézi.)</p> +<p><i>Cecile:</i> Lealázkodtam maga előtt. Porig alázkodtam. +Amennyire egy asszony le tud alázkodni. De most már emeljen föl! Ez +kötelessége. Maga erős és okos, hát ne hagyjon magamra!</p> +<p><i>Sándor</i> (a lapot nézi, elneveti magát): Xénia +nagyhercegnő… (Megmutatja Cecilenek a lap cimképét.) Kérem, ne +felejtse el ezt a nevet: Xénia nagyhercegnő!</p> +<p><i>Cecile:</i> (meghökkenve néz rá.)</p> +<p><i>Sándor:</i> No ne féljen, nem hibbantam meg, csak – Xénia +nagyhercegnő! Egy császár huga volt… ez a szépséges princessz +meghalt, (A füzetet nézi.) meghalt öt esztendővel ezelőtt! Ne +felejtse el: meghalt öt esztendővel ezelőtt. Folytatása következik. +(A füzetet visszadobja a helyére. Az ámuló Cecilere néz, hangosan +nevet.) Haha! <span class="pagenum"><a name="Page_44" id= +"Page_44">-44-</a></span></p> +<p class="center"><i>Előbbiek, Pál.</i></p> +<p><i>Pál</i> (balról jön, meghallja Sándor nevetését, vidáman +kezet fog vele.) Bravó! Csakhogy megjött megint a régi kedved! Ezt +már szeretem! Hanem most vágd magad haptákba, maga pedig, oh +Cecilia, piruljon el szemérmetesen és öltse dobogó szive fölé az +erény páncélját, mert ő jön, ő jön, sőt már itt is van: a +sasszárnyú Ikarosz, a nagy asszonyevő, a híres szívdöglesztő…</p> +<p class="center">(Autótülök a szín mögött.)</p> +<p><i>Sándor</i> (bejelentő hangon): A Ma hercege!</p> +<p><i>Pál:</i> A Ma hercege?</p> +<p><i>Cecile</i> (egy bizonytalan lépést tesz, majd hirtelen sarkon +fordul, jobbra el.)</p> +<p><i>Pál</i> (utána néz): Miért ment ki?</p> +<p><i>Sándor:</i> Talán ki akarja magát csipni, ruhát vált, egy kis +pudert az arcára…</p> +<p><i>Pál</i> (meggyőződés nélkül): Trill kedvéért? No hiszen +rosszul ismered az asszonyt… Cili és Trill! Haha!</p> +<p class="center"><i>Előbbiek, Trill.</i></p> +<p><i>Trill</i> (csinos és elegáns fiú, oxfordi genre, balról jön): +Jó estét! (Nagyon melegen, szinte meghatott komolysággal rázza meg +Pál kezét.) Köszönöm a szives meghívást, nagyon köszönöm… igazán +megtisztelésnek veszem, direkte megtiszteltetésnek… És örülök, +nagyon <span class="pagenum"><a name="Page_45" id= +"Page_45">-45-</a></span> örülök, hogy megint láthatom… (Némi +mágnásos leereszkedéssel.) Szervusz, Sándor! (Körül néz. Cecilet +keresi.)</p> +<p><i>Pál:</i> Hogy van, hogy van, sasszárnyú Ikarosz báró?</p> +<p><i>Trill</i> (behízelgő szerénységgel): Sasszárnyú? Oh kérem, én +még csak a kisebb fajtájú baromfihoz tartozom. Talán csókaszárnyú, +legföljebb varjúszárnyú… (Cecilet keresi.)</p> +<p><i>Pál:</i> Mindig olvassuk a nevét, fenn kóvályog, nem tudom +hány ezer méternyire az emberiség feje fölött…</p> +<p><i>Sándor:</i> Nem unalmas odafenn, túl a kéményeken?</p> +<p><i>Trill</i> (hüvösen): Nem! Az ember kevés kaszinótaggal +találkozik!</p> +<p><i>Pál</i> (nevet.)</p> +<p><i>Trill</i> (Pálhoz szivélyesen): A repülés, kérem alássan, épp +olyan mulatságos, vagy unalmas, mint minden más hazárdjáték.</p> +<p><i>Pál:</i> Tét: egy gentleman nyakcsigolyája.</p> +<p><i>Trill:</i> Ez szellemes! Direkt szellemes! Egy gentleman +nyakcsigolyája, megjegyzem magamnak.</p> +<p><i>Pál:</i> És ha nem indiszkrét a kérdésem: Hány angyalnak +csavarta el már odafenn a fejét?</p> +<p><i>Trill</i> (kedvesen és lelkesen): A magamformájú szegény +ember a felhők fölött is csak levegőt talál, üres levegőt… Nem úgy, +mint szellemi nagyjaink, a tudósok, azok a föld pocsolyáiban is +tündöklő csodákat fedeznek fel… Ilyen szellemi magasságokba mi nem +tudunk fölemelkedni, <span class="pagenum"><a name="Page_46" id= +"Page_46">-46-</a></span> mi szegény repülők, nem, de azért meg van +az a jogunk, hogy büszkék legyünk világhírű honfitársainkra!</p> +<p><i>Sándor</i> (Pálhoz): Hát tessék: ő büszke reád, mint +világhírű honfitársára!</p> +<p><i>Pál:</i> Valljuk be: szép tószt volt!</p> +<p><i>Trill</i> (vidám nekilendüléssel): Hát urak, mi ujság a +fővárosi társaságban?</p> +<p>Pál és Sándor (összenéznek.)</p> +<p><i>Sándor:</i> No hallod, ezt te kérdezed tőlünk? Az +aszfalt-báró, a zsúrherceg és tenniszkirály?</p> +<p><i>Trill:</i> Kérlek, én mostanában alig vagyok Pesten… Nagyon +sokat utazom… Repülőversenyeket fogunk rendezni a vidéki +városokban… Most is három napot kellett izé… – Nagyváradon +töltenem… (Pálhoz.) Ma reggel jöttem csak meg Nagyváradról… +(Sándorhoz.) Három napig nem is láttam Pestet…</p> +<p><i>Pál:</i> Tegnap még Aradon volt, báró úr?</p> +<p><i>Trill:</i> Nagyváradon.</p> +<p><i>Pál:</i> Akkor ajánlom, fogja fülön a legényét…</p> +<p><i>Trill:</i> Csinált valamit a lókötő?</p> +<p><i>Pál:</i> A lókötő Chateau Irat iszik és szobaleányokat +kocsikáztat a pecsétviasz-autóban.</p> +<p><i>Trill</i> (arcátlan hidegvérrel): Ugy-e? Na hát ha így van, +akkor direkt el fogom csapni. Őtet is, a soffőrt is… Hogy miket +mernek manap a cselédek! (Sándorhoz.) Véletlenül nem tudnál nekem +való legényt? <span class="pagenum"><a name="Page_47" id= +"Page_47">-47-</a></span></p> +<p class="center"><i>Előbbiek, Cecile.</i></p> +<p><i>Cecile</i> (jobbról jön, bólint Trill felé, a továbbiak alatt +Sándor közelében marad, mintha védelmet keresne nála.)</p> +<p><i>Trill:</i> Oh–oh–oh! Nagyságos asszonyom, hát Budapesten +van?! Itthon méltóztatik lenni? Na de ilyen meglepetés! Én azt +hittem – nekem azt mondták – a Tátrában van… Valaki azt beszélte – +egy hölgyismerősöm beszélte – látta Lomnicon – vagy talán Csorbán – +nem emlékszem biztosan, hol látta… Valószínűleg összetévesztette +valakivel… Mert vannak meglepő hasonlatosságok az életben… Igen, de +ha tudtam volna, hogy itthon méltóztatik lenni, ha tudtam volna, +akkor már régóta tiszteletemet tettem volna… Én ma is azt hittem, +hogy legényvacsorára jövök… Özvegy legények bús vacsorájára… +(Megfenyegeti Sándort.) És te nem szóltál nekem egy szót sem! El +akartad titkolni a nagyságos asszonyt, direkt elsikkasztani! +(Miután fagyos csendben hallgatják, lassankint elveszti +biztosságát, – most beleül az antik karosszékbe és új lendülettel +beszél, miközben Sándor és Pál, akiket bosszant, hogy a karosszékbe +ült, ellenséges szemeket meresztenek reá.) Hanem ragyogó színben +van a nagyságos asszony! Amióta szerencsém van ismerni, nem volt +még olyan ragyogó színben… Az uraknak nem tűnik fel annyira, mert +gyakran látják őnagyságát, de nekem már nagyon régen volt +szerencsém… Van már egy hónapja… Ohó, megálljunk csak! Május +huszonhetedikén volt a galamblövés – akkor láttam a szigeten – ez +stimmel, úgy-e? – tehát másfél hónapja! Majdnem másfél hónapja! +Dehogy! <span class="pagenum"><a name="Page_48" id= +"Page_48">-48-</a></span> (Sándorhoz.) Több, mint másfél hónapja, +hogy nem láttam a nagyságos asszonyt! (Pálhoz.) Másfél hónapja! +Csodálatos, hogy múlik az idő, oly gyorsan, bár nekem sok volt a +másfél hónap, nagyon sok… (Megint megfeneklik, kétségbeesetten néz +körül, újabb nekilendüléssel.) Hanem a tisztelt tanár úr is milyen +ragyogó színben van! (Sándorhoz.) Direkt ragyogó színben van, na, +nincs igazam? Persze, a jó levegő, a csend és a szép kilátás… És a +lelki harmónia – az a fő! (A homlokát törli.) Csak körül kell nézni +ebben a házban, az ember mindjárt látja: itt harmónia van… Itt van +valami, ami tiszta és jó, ami meleg és szent… (Nem bírja +tovább.)</p> +<p><i>Sándor</i> (miután egy ideig élvezte Trill zavarát): Másfél +hónapig nem voltál itt? Fogadni mernék, hogy ezalatt valami csinos +nő lábainál pengetted a gitárt… (Cecilehez.) Nem is sejti, hogy +ennek az úrnak milyen szerencséje van a hölgyeknél… Szédületes +szerencséje! És nem ám afféle kis grizetteknél, hanem elsőklasszisú +dámáknál, igazi úriasszonyoknál!</p> +<p><i>Pál:</i> Néha úgy megostromolják a lakását, hogy az inasa +számjegyeket osztogat, mint a híres operatöröknél… Ne tessék +tolakodni, hölgyeim! Mindenki sorra kerül!</p> +<p><i>Trill</i> (Pállal szemben adja a jó fiút): Ugy érzem, most +már teljesen megértem a vicclap számára. Szabad cigarettára +gyújtanom? (Rágyújt.)</p> +<p><i>Sándor</i> (Cecilehez): A kis ravasz a humor mezejére tereli +a dolgot… De az igazság az, hogy mindenki irigyli közülünk – minden +férfi… Hanem el kell ismerni, hogy megérdemli a kolosszális +szerencséjét… <span class="pagenum"><a name="Page_49" id= +"Page_49">-49-</a></span> Mert úgy nézzen rá, hogy ő a +legdiszkrétebb férfi, akit életemben láttam… Sok diszkrét férfit +láttam már életemben, de ilyet egyet sem!</p> +<p><i>Pál:</i> Egy úriasszony nem is plaszirozhatja előnyösebben a +jó hírét, mint Trill báró úrnál.</p> +<p><i>Trill</i> (akinek e csipkedés igen jól esik, meleg mosollyal +honorálja Pál megjegyzését, majd fölényesen fordul Sándor felé): +Kérlek alássan, te talán plakátirozni szoktad, ha egy szép asszony +rád mosolyog?</p> +<p><i>Sándor:</i> Rám nem mosolyognak a szép asszonyok, arról már +egészen leszoktak… (Lelkes érdeklődés hangján.) Hanem te, jó egypár +éve nem láttam már a hajfürtgyűjteményedet… Akviráltál azóta szép +új példányokat?</p> +<p><i>Cecile</i> (a hajfürt szónál egy alig észrevehető, ideges +mozdulatot tesz.)</p> +<p><i>Trill</i> (akinek láthatólag rettenetesen kellemetlen a téma, +magától kikelten): No, de kérlek! Hát csak nem fogod – (Cecilere +nézve, hirtelen elhallgat.) Azt hiszem, ez a hely nem az a +hely…</p> +<p><i>Sándor:</i> Sőt ellenkezőleg: éppen a tisztességes nőket +érdeklik az ilyen dolgok… (Cecilehez.) Nincs is ebben semmi! Az +egyik képeslapokat gyűjt, a másik hajfürtöket… Egészen poétikus +ötlet: „A szerelem elmúlik, de a hajtincs megmarad!“ Fekete, barna, +szőke fürtök – bársony kazettában – kulcs alatt! (Trillhez.) Ugy-e, +vörös is van? (Cecilehez, szakszerűen magyarázva.) A tincsek +sorszámmal vannak ellátva – az adományozók neve katalogizálva lesz +– a könyvelés persze szigorúan titkos… (Cecilehez, aki cigarettára +akart gyújtani, de <span class="pagenum"><a name="Page_50" id= +"Page_50">-50-</a></span> fordítva fogta a gyújtót.) Kicsit ideges +ma – no majd én! (Tüzet ad neki.)</p> +<p><i>Trill</i> (már egyszer félbe akarta szakítani Sándort): +Bocsánat, hát ez a dolog magyarázatra szorul… Mert nem úgy van, nem +egészen úgy, ahogyan ő mondja… Őt néha kissé elragadja a +fantáziája, mert ő egy Mikszáth Kálmán, kérem! Hát lehet, kérem, +hogy régen, fiatal koromban, eltettem egypár emléket… Az ember +végre is csak egyszer fiatal és én sohasem szerettem a kártyát, meg +a léhaságokat… De ma már nincs semmiféle gyűjteményem… Régen túl +vagyok az ilyeneken, amióta megismertem az élet komolyságát… +(Komolyan, némi férfias megindulással.) S ha ma egy hölgy +megtisztelne egy emlékkel – (Szárazon.) ezt csak úgy mondom, mert +direkt ki van zárva – (Lendülettel.) azt egyedül őrizném, teljesen +elkülönítve, mint valami ereklyekincset, mint egy drága szentséget! +(Sándorhoz epésen.) Hogy mért kellett ezt szóba hozni –</p> +<p><i>Sándor</i> (Cecilehez): Talán el sem hiszi, pedig úgy van: +Trill gyűjteményében olyan hajfürt is van, amely koronás főn +termett…</p> +<p><i>Trill:</i> Koronás főn? Jó lesz a mentőkért telefonálni!</p> +<p><i>Sándor:</i> Egy nevet mondok, csak egy nevet és te hallgatni +fogsz: Xénia!</p> +<p><i>Cecile</i> (figyelmessé lesz a név hallatára.)</p> +<p><i>Trill:</i> Xénia? Soha sem hallottam!</p> +<p><i>Sándor</i> (sugalló hangon): Xénia nagyhercegnő!</p> +<p><i>Trill:</i> Nagyhercegnő? (A cím láthatólag imponál neki.)</p> +<p><i>Sándor</i> (Cecilehez): Ez a rossz csont tavaly +Scheveningenben <span class="pagenum"><a name="Page_51" id= +"Page_51">-51-</a></span> nyaralt… Ugyanakkor megjelent ott Xénia +nagyhercegnő is – de senki sem gyanította, hogy a kettejük sejourja +közt valami összefüggés van…</p> +<p><i>Trill:</i> Összefüggés? Jaj de jó! Tizezer ember fürdött ott +– és ő összefüggésről beszél!</p> +<p><i>Sándor</i> (nem törődik Trillel, mindig Cecile felé +fordulva): Magam nem voltam ott, de a kaszinóban ma is beszélnek +még róla – persze csak a Trill háta mögött…</p> +<p><i>Trill:</i> Miről?</p> +<p><i>Sándor</i> (Cecilehez): A nyilvánosság előtt kerülték egymást +– Trill és a nagyhercegnő… De egyszer egy nagy orkán után – sötét +este – egy párocskát láttak a néptelen homokbuckák közt… A háborgó +tengert nézték és a hold előtt vágtató felhőket… Egy társaság +megleste őket… A gavallér Trill volt – ezt egyhangulag +megállapították… Az istennőre vonatkozólag megoszlanak a +vélemények… Némelyek azt állítják: elárúsítónő a nagyárúházból…</p> +<p><i>Trill</i> (dühösen): Igazi budapesti traccs!</p> +<p><i>Sándor:</i> Mások följebb keresgélnek – sokkal feljebb. Azt +mondják: azon az estén egy fejedelmi hölgy repülő leckét vett – +propeller nélkül – a híres gyűjtemény pedig egy oroszosan szőke +fürttel gazdagodott…</p> +<p><i>Trill</i> (akinek igen tetszik ez a fordulat): Tagadom! +Direkt tagadom!</p> +<p><i>Sándor:</i> Azt is mered tagadni, hogy ismerted a +nagyhercegnőt, mi?</p> +<p><i>Trill</i> (kis szünet után): Pardon! Csak helyesen kell +disztingválni! Hajfürtadás – <span class="pagenum"><a name= +"Page_52" id="Page_52">-52-</a></span></p> +<p><i>Pál</i> (közbevág): Hajfürtadományozás! Egy nagyhercegnő +adományoz…</p> +<p><i>Trill:</i> Hajfürtadományozás és egyszerű ismeretség között +van különbség! Igen nagy különbség! Végre: ha mondjuk, abban a +szerencsében részesültem <i>volna</i>, hogy bemutattak <i>volna</i> +őfenségének, aki mondjuk érdeklődik az aviatika iránt, abban még +igazán nem volna semmi… És én nem is tűrném, hogy erről valaki +tiszteletlenül nyilatkozzék!</p> +<p><i>Pál:</i> Jó, jó, de őfenségének legmagasabb mászkálása éjnek +idején a homokbuckák közt –</p> +<p><i>Sándor:</i> Vagy mégis az elárúsítóleány volt a +nagyárúházból?</p> +<p><i>Trill</i> (lojálisan): Egy fiatal hercegnő, aki bizonyos +fokig fölötte áll az emberek ítéletének, megengedhet magának ilyen +kis ártatlan romantikát…</p> +<p><i>Sándor:</i> Ugy-e, nem mered tagadni, hogy vele sétáltál?</p> +<p><i>Trill:</i> Nem merem? Nevetséges! A dologban nincs semmi +tagadni való…</p> +<p class="center"><i>Előbbiek, Lencsi.</i></p> +<p><i>Lencsi</i> (jobbról jön, kötény, feltűrt ruhaujjak, nyitott +szakácskönyv a kezében): Bácsi, kérem. (Megpillantja Trillt.) Óh, +bocsánat…</p> +<p><i>Pál:</i> Maguk még nem ismerik egymást? (Bemutatás.) Trill +báró, nagyhercegi kamarai aviatikus…</p> +<p><i>Lencsi</i> (nevetve meghajlik, aztán komolyan): Bácsi +<span class="pagenum"><a name="Page_53" id= +"Page_53">-53-</a></span> kérem, a gombát egészben, vagy vagdalva? +A szakácskönyv utasítása homályos… (Megmutatja neki a passzust a +könyvben.)</p> +<p><i>Sándor:</i> Vagdalva?! Rémület fog el! (Pálhoz.) Jó volna +helyszíni szemlét tartani!</p> +<p><i>Pál</i> (a könyvben böngész): Az ügy kezd tényleg aggasztó +fordulatot venni… Lássuk azt a harcsát!</p> +<p><i>Lencsi:</i> Jaj, én úgy drukkolok! Ugy druk – (Elharapja a +szót, Trillt nézi, majd Cecilet, aztán kiegészíti.) – kolok! +(Pállal jobbra el.)</p> +<p class="center"><i>Cecile, Sándor, Trill.</i></p> +<p><i>Sándor</i> (fölveszi a füzetet Xénia arcképével és szó nélkül +Cecile kezébe adja.)</p> +<p><i>Cecile</i> (földre ejti.)</p> +<p><i>Trill</i> (udvariasan fölemeli, egy pillantást vet a képre, +elolvassa az aláírást, ijedten nézi hol Cecilet, hol Sándort.)</p> +<p><i>Sándor:</i> Szegény, jó Xénia nagyhercegnő! Milyen tragikus +sors jutott neked osztályrészül! Meghaltál, négy esztendővel a +tengerparti séta előtt.</p> +<p><i>Trill:</i> Tessék? (A képet, majd Sándort nézi, egyszerre +elkezd nevetni.) Nahát téged jól felültettelek! Téged lóvá +tettelek! (Cecilehez közeledik.)</p> +<p><i>Cecile:</i> Kérem, én nem akarom magát megbántani, nem is +haragszom, de kérem: menjen el! Ne nézzen így reám, kérem, hanem +menjen el! <span class="pagenum"><a name="Page_54" id= +"Page_54">-54-</a></span></p> +<p><i>Trill:</i> No de nagyságos asszonyom igazán nem értem…</p> +<p><i>Cecile</i> (megvadulva): Én most már nem bánom, akármi lesz +is – én most már semmit sem bánok!</p> +<p><i>Sándor</i> (Trillhez bizalmasan): Ideges szeszély! De azt +hiszem, őnagyságának – éppen őnagyságának – nem lehet olyan +szeszélye, amit neked – éppen neked – vakon nem kellene +teljesítened.</p> +<p><i>Trill:</i> Nagyon sértő szeszély!</p> +<p><i>Sándor:</i> Ugyan! Megsérthet egy szép hölgy egy +gentlemant?</p> +<p><i>Trill</i> (vállat von): Jól van, mehetek… Hanem hogy a tanár +mit fog gondolni, azt már nem tudom… (Durván.) Különben bánom is +én! Gondoljon, amit akar! (Föltesz egy monoklit, amelyet eddig még +nem használt.) Direkt nevetséges! (Balra el.)</p> +<p class="center"><i>Sándor, Cecile.</i></p> +<p><i>Sándor</i> (cigarettára gyújt, kaján jókedvvel): Maga a +férfitől nem látta az embert. Most bemutattam magának az embert, +már amennyiben ez a kétlábú izé a homo sapiens családba sorozható. +Mégis inkább szarvasmarha. Arra született, hogy szarvakat viseljen, +méteres szarvakat… Ha ő akar másokat felszarvazni, az +természetrajzi szemtelenség. Még csak vére sincs a fajankónak! Csak +hiúsága van. Nem kell neki az asszony szépsége – csak a +hírneve…</p> +<p class="center">(Kivül autótülök.) <span class="pagenum"><a name= +"Page_55" id="Page_55">-55-</a></span></p> +<p><i>Cecile:</i> Az élet egy szemétdomb!</p> +<p><i>Sándor</i> (kellemes meglepetéssel): Igen? Hiszen akkor +rendben vagyunk… Miután sikerült ennek a hitvallásnak egy új +apostolnőt szereznem, itt már be is fejeztem volna a küldetésemet. +(Készülődik.) Jó mulatást, szépasszony!</p> +<p><i>Cecile</i> (ijedten): Elmegy?</p> +<p><i>Sándor:</i> Hogyne! csak meg muszáj néznem a +Rhone-gleccsert!</p> +<p><i>Cecile</i> (a halántékát fogja): Elhagy… És mi lesz velem? +Mit tegyek? Mit mondjak az uramnak?</p> +<p><i>Sándor:</i> Az urának? Jókor jut eszébe. Hát mondok magának +valamit, szép asszony: ne féljen semmit, legyen egészen nyugodt, +nem lesz itt semmi baj, maga szépen ki fogja magát vágni… Hogyan? +Azt nem tudom… De ki fogja magát vágni… Az olyan házasság, ahol a +férj gazdag és az asszony szegény, az olyan házasság az én +megfigyelésem szerint tartós szokott lenni… Magukat erős kötelék +fűzi egymáshoz: a kék róka! Gondoljon a kék rókára, az erőt fog +magának adni, hogy megvédje a családi boldogságot.</p> +<p><i>Cecile:</i> Hiszen lehet, hogy rossz asszony vagyok, de olcsó +én nem vagyok…</p> +<p><i>Sándor:</i> Olcsó – drága? Relativ fogalom.</p> +<p class="center"><i>Előbbiek, Pál.</i></p> +<p><i>Pál</i> (jobbról): Türelem, gyerekek, mindjárt tálalnak. Hol +van Trill?</p> +<p><i>Sándor:</i> Elrepült. <span class="pagenum"><a name="Page_56" +id="Page_56">-56-</a></span></p> +<p><i>Pál:</i> Mit csinált?</p> +<p><i>Sándor:</i> Majd Cecile megmagyarázza… ő mindent +megmagyaráz…</p> +<p><i>Pál:</i> Történt valami?</p> +<p><i>Sándor</i> (miután Cecile makacsul hallgat): Semmi különös. +Telefonon kérették, jőjjön azonnal a városba… Köztünk maradjon a +szó: én azt hiszem, Xénia nagyhercegnő…</p> +<p><i>Pál:</i> No de ilyen szélkakas! Öt perccel a vacsora előtt ő +startol. Különben bánom is én! Igy négyesbe kedélyesebb lesz.</p> +<p><i>Sándor:</i> Hármasba még kedélyesebb lesz, mert én is +startolok.</p> +<p><i>Pál:</i> Te –? Megint rád jött a dühöngő ürület?</p> +<p><i>Sándor:</i> Dehogy, kérlek, a dolog nagyon egyszerű… Én +tudniillik – (Cecilere néz, hirtelen elhallgat.) Majd Cecile lesz +olyan szíves, megmagyaráz mindent…</p> +<p><i>Pál:</i> Most már dosztig vagyok a rébuszokkal… (Kiabál.) Mi +történik itt?</p> +<p><i>Cecile</i> (cigarettát vesz az asztalról): Az történt, hogy +én megcsaltam magát.</p> +<p><i>Pál</i> (ijedten, szelíden): Mit csinált, drágám?</p> +<p><i>Cecile</i> (eldobja a cigarettát, idegesen kiabál): +Megcsaltam magát!</p> +<p><i>Pál</i> (szünet után, sápadtan): Hogy maga engem, hogy maga +engem megcsalt?</p> +<p><i>Cecile</i> (Sándorra mutat): Ott a vádló.</p> +<p><i>Sándor</i> (meg akar ugrani, a főbejáratig sompolyog): Azt +hiszem, ennél a családi jelenetnél felesleges vagyok… <span class= +"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span></p> +<p><i>Cecile:</i> Dehogy felesleges! (Karon csípi.) Az erény tűzbe +ugrott… Maga követelte a tragédiát… Tessék itt van! Hívják a +szerzőt, hát ne bújjon el, kérem! (Előrevezeti.)</p> +<p><i>Pál</i> (Sándorhoz): Ez komoly?</p> +<p><i>Sándor</i> (egy kézmozdulattal Cecilre hárítja a +szólást.)</p> +<p><i>Cecile:</i> Nem, kedves uram! Én megteszem azt, hogy a +fejemet oda hajtom a bárd alá, de én nem nyakazom le magamat. Az a +hóhér kötelessége és én tartok a rendre… (Irónikus páthosszal.) +Teljesítse a kötelességét! (Jobbra el.)</p> +<p class="center"><i>Pál, Sándor.</i></p> +<p><i>Sándor</i> (fel, alá jár): Azt hiszi, nem merek rá vallani! +Mert hiszen belénk nevelték, minden úgynevezett gentlemanbe: hogy a +léha nők alfonzai, a kicsapongás orgazdái legyünk… Az asszony +kilopja az ura zsebéből a becsületét, én pedig, a gentleman, +azalatt másfelé terelem a férj figyelmét… „Falazni“, mondják tolvaj +nyelven… Hát én nem kérek az ilyen lovagiasságból! Én nem falazok! +Ha nekem a becsület és a becstelenség közt kell választanom, akkor +én a becsület mellé állok, akár nadrágot, akár szoknyát visel… +(Megáll Pál előtt, megfogja a kabátját.) Megmondom neked, igenis +megmondom: Cecile megcsalt, megcsalt, megcsalt!</p> +<p><i>Pál:</i> Kivel? <span class="pagenum"><a name="Page_58" id= +"Page_58">-58-</a></span></p> +<p><i>Sándor:</i> Kivel? A kitünő báróval, a repülő +szarvasmarhával…</p> +<p><i>Pál</i> (ijedten): Trillel –? Hát mégis Trillel! Ajajaj! Baj, +nagy baj! Szegény Cili.</p> +<p><i>Sándor:</i> Micsoda, még sajnálod, mikor így eldobta magát? +Hát értsd meg, ember: Cecile egy bukott nő, eldobta magát!</p> +<p><i>Pál:</i> Hiszen éppen azért sajnálom, mert eldobta magát… Egy +ilyen asszony bizony különb sorsot érdemelt volna! (Felfortyan.) +Hanem mindennek te vagy az oka! Nem vigyáztál rá!</p> +<p><i>Sándor:</i> Én –? Megbolondultál? Hát ki az ura: te vagy +én?</p> +<p><i>Pál:</i> Én vagyok, de éppen azért! Mit ér a férj vigyázása? +A férj a kilencedik szomszédtól tudja meg, mi történik a házában… +Hanem veled jó barátságban volt. Te imponáltál neki. Rád +hallgatott. Igazán úgy viselkedtél, mint egy – – szóval: nagyon +ostobán viselkedtél! Rettenetes ostobán! Mi az ördögöt kerestél te +Svácjban? Egy ilyen asszonyt nem hanyagol el az ember! Egy ilyen +asszonyt, aki a körme hegyéig csupa fantázia, azt nem hagyja magára +az ember!</p> +<p><i>Sándor:</i> Óriási! Hát én vagyok az oka, mindennek én vagyok +az oka! Mit szándékozol most tenni?</p> +<p><i>Pál:</i> Először beszélnem kell vele.</p> +<p><i>Sándor:</i> Hazudni fog valamit.</p> +<p><i>Pál:</i> Nekem nem. Nekem sohasem hazudik. Olyan hiszékeny +férj vagyok, nem vicc és nem élvezet engem becsapni. <span class= +"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span></p> +<p><i>Sándor:</i> Ki fogod kergetni a házadból! El fogsz tőle +válni! Ezzel tartozol a nevednek és a barátaidnak.</p> +<p><i>Pál:</i> Ugy látom, a barátaim igen türelmetlen +hitelezők…</p> +<p><i>Sándor:</i> Paulusz, csak nem gondolsz arra, hogy megbocsáss +neki?!</p> +<p><i>Pál:</i> Az ember nem azt teszi, amit gondol, hanem amit +muszáj.</p> +<p><i>Sándor:</i> Ami pedig azt az alávaló gazembert illeti, azt a +Trillt –</p> +<p><i>Pál:</i> Miért volna gazember?</p> +<p><i>Sándor:</i> No hallod, nem csábította el a feleségedet?</p> +<p><i>Pál:</i> Azt én nem tudom, nem voltam ott. Alkalmasint te sem +voltál ott. Én csak azt tudom: Ha egy fiatal fickó ilyen bájos +asszony közelébe férhet, akkor igazán szomorú öszvérnek kellene +lennie – na! (Leinti önmagát.)</p> +<p><i>Sándor:</i> Szép elveid vannak. Nagyon szép elveid.</p> +<p><i>Pál:</i> Asszonyi dolgokban nekem egyáltalán nincsenek +elveim… Visszaemlékszem azonban a múltra, főleg a te múltadra, na! +(Leinti magát.)</p> +<p><i>Sándor:</i> Föltétlenül meg fogsz verekedni, Trillel!</p> +<p><i>Pál</i> (gúnyosan): Fogok –?</p> +<p><i>Sándor</i> (meghökken): Paulusz, te nem vagy gyáva ember!</p> +<p><i>Pál:</i> Dehogy nem! Nagyon is gyáva vagyok. Száz dolog van, +amitől félek. A haláltól véletlenül nem félek. De ha szembe találom +magam az emberek ítéletével, akkor libabőrös lesz a hátam… Te azt +mondod nekem, duellálnom kell Trillel? Hát én csupa gyávaságból +<span class="pagenum"><a name="Page_60" id= +"Page_60">-60-</a></span> duellálni fogok… Hogy én mellékesen mit +gondolok magamról, rólad és a párbajról, mint olyanról, azt inkább +nem mondom meg… (Meghajlik.) Kérlek, vállald el az ügyem intézését, +gondolom, így szokták mondani?</p> +<p><i>Sándor:</i> A gazember holnap a pisztolyod előtt fog +állani.</p> +<p><i>Pál</i> (vigyorogva): Pisztolyra fogunk menni?</p> +<p><i>Sándor:</i> Föltétlenül!</p> +<p><i>Pál:</i> Hogy gyűlölöd te azt az embert!</p> +<p><i>Sándor:</i> Te, mi van veled? Miféle lé folyik a te ereidben? +Mert vér semmiesetre sem!</p> +<p><i>Pál:</i> Hát én nem tagadom: Nincs meg bennem a megcsalt férj +tüzes és becsületes haragja… Talán azért nem, mert a mi házasságunk +nem is volt igazi házasság… Csak félreértés volt, egy félreértés, +amit az anyakönyvvezető hitelesített… Cili gondolatai künn +röpködtek, a dúcon kívül, mit tudom én hol? De az én gondolataim +sem ültek otthon… nem tiszta a lelkiismeretem, hát hogy dobáljam +kövekkel? Én inkább sajnálom. Régóta sajnálom. Fél szemmel nézem az +íróasztalom mellől és sajnálom.</p> +<p><i>Sándor:</i> Ravasz asszony az, nincs azon mit sajnálni!</p> +<p><i>Pál:</i> Ravasz, persze ravasz, de ne feledd, nekünk +ravaszkodik: értünk ravaszkodik, szegény. Ravasz, mint a +selyembundás, titokzatos kis állat, a kék róka, amely olyan nagyon +ingerli a fantáziáját… A parányi kis lábaival fáradhatatlanul +trapol a hómezőkön, az éjféli nap alatt, egyik jéghegytől a +másikhoz oson, mindig <span class="pagenum"><a name="Page_61" id= +"Page_61">-61-</a></span> ravaszkodik, mindig keres valamit, én azt +hiszem: végeredményben egy kis melegségért ravaszkodik. És az egész +játék az ő bőrére megy. Én különben régóta tudom, hogy egyszer meg +fog csalni, de mégis máskép képzeltem a dolgot, egészen máskép…</p> +<p><i>Sándor:</i> Hogy képzelted?</p> +<p><i>Pál</i> (egyszerűen): Ugy, hogy veled fog megcsalni.</p> +<p><i>Sándor:</i> Mi az –? Velem –? Megőrültél?</p> +<p><i>Pál:</i> Az egész világ azt hitte!</p> +<p><i>Sándor</i> (növekedő izgalommal): Velem! Hát engedj meg, +igazán nem értelek… És te ezt ilyen könnyen veszed? Neked nem is +lett volna ellene kifogásod?</p> +<p><i>Pál:</i> Mivel úgy is túl kellett rajta esnem, inkább te, +mint más! Te tisztességes ember vagy, jó barátom, te kímélted volna +a nevemet. Azonkívül gazdag vagy, feleségül vehetted volna Cecilet +és ő mindenképen nyert volna a cserén. Most már tudod, hogy én mért +nem haragszom. És most elmondom neked azt is, hogy te miért +haragszol olyan nagyon!</p> +<p><i>Sándor</i> (méltósággal): A te házad nekem quasi templom +volt… Ami az életemben tiszta és becsületes –</p> +<p><i>Pál</i> (a szavába vág): Jó, jó, csak kérlek: ne szavalj! +Neked egészen jó ötleted volt, mikor azt a Trillt a Ma hercegének +nevezted… Egy ember ment, mendegélt, peckesen és előkelően, a +vadgesztenyefasorban… Aztán bömbölve jött a vörös autó – elütötte, +legázolta. Aki az autóban ül, az a Ma hercege. Aki a földön +fekszik: a Tegnap lovagja. Barátom, te is voltál herceg, a Holnap +királya is lehettél volna, de te nem éltél a hatalmaddal, hát +meghaltál! <span class="pagenum"><a name="Page_62" id= +"Page_62">-62-</a></span></p> +<p><i>Sándor</i> (dühösen nevet): Meghaltam?</p> +<p><i>Pál:</i> És én azt tartom, aki meghalt, az feküdjék szép +csendesen. Jó nevelésű hulla egyáltalában nem csinál +skandalumot.</p> +<p class="center"><i>Előbbiek, Cecile.</i></p> +<p><i>Cecile</i> (útra készen, kalappal, nyári kabáttal, +keztyűvel.) Isten vele, öreg Paulusz!</p> +<p><i>Pál:</i> Elmegy?</p> +<p><i>Cecile:</i> El.</p> +<p><i>Pál:</i> Hová?</p> +<p><i>Cecile:</i> A városba, Erna nénémhez.</p> +<p><i>Pál:</i> Ugy! És aztán –?</p> +<p><i>Cecile:</i> Aztán el fogunk válni, Paulusz! A mi házasságunk +– (Legyint a kezével.)</p> +<p><i>Pál:</i> Na persze. (Utánozza a gesztust.) Muszáj válni?</p> +<p><i>Cecile:</i> Muszáj.</p> +<p><i>Pál:</i> És mi legyen a válóok?</p> +<p><i>Cecile:</i> Arról Sándor úr fog gondoskodni – +szivességből…</p> +<p><i>Pál:</i> Nem, – majd az ügyvédem talál valami tisztességes +okot… Hanem mivel most már itt tartunk és mivel most már ugyis +mindegy: mégis szeretném tudni, igaz-e, amit Sándor mond?</p> +<p><i>Cecile</i> (megigazítja Pál nyakkendőjét): Nézze, +<span class="pagenum"><a name="Page_63" id= +"Page_63">-63-</a></span> drágám, mi most már szétmegyünk, hát nem +is fontos, hogy mit gondolunk egymásról… De maguk ketten együtt +maradnak és azért nem szabad összeveszniök… Hát legjobb lesz, ha +maga mindent elhisz, amit az az úr mond… De most már szeretnék +indulni.</p> +<p><i>Pál:</i> De hogyan fog bejutni? (Sándorhoz.) Kölcsön adhatnád +a kocsidat?</p> +<p><i>Sándor</i> (némán bólint.)</p> +<p><i>Cecile:</i> Ha egy asszony olyan útra indul, mint én, akkor +meg szokta kérni egy tiszteletreméltó barátját, hogy kisérje el… +nehogy úgy lássék, mintha kidobták volna… Nekem van itt egy +tiszteletreméltó barátom (Pálhoz.) – kérem, kisérjen el Erna +nénihez.</p> +<p><i>Pál:</i> Szivesen drágám, csak a kalapomért megyek. (Jobbra +el.)</p> +<p class="center"><i>Cecile, Sándor.</i></p> +<p><i>Cecile</i> (miután jó ideig mozdulatlanul állottak, halk +hangon): Irgalmatlan vágás volt, megsebesültem, de az én sebemből +maga fog elvérezni.</p> +<p class="center"><i>Előbbiek, Pál.</i></p> +<p><i>Pál</i> (jobbról jön, nyári felöltőben, kalappal a kezében): +Hát ha úgy tetszik…</p> +<p><i>Cecile:</i> Paulusz kérem, ha Messingertől doboz jön, azt +majd küldje Erna nénihez. <span class="pagenum"><a name="Page_64" +id="Page_64">-64-</a></span></p> +<p><i>Pál</i> (bólint): A kék róka! (Karját nyújtja, körülnéz, +mintha ő búcsúznék, meghatottan.) Azért, valljuk meg, sok jó órát +eltöltöttünk itt – mi hárman!</p> +<p><i>Sándor</i> (az antik székre támaszkodik és megsemmisülten néz +maga elé.)</p> +<p class="center">(Függöny.) <span class="pagenum"><a name= +"Page_65" id="Page_65">-65-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>HARMADIK FELVONÁS.</h2> +</div> +<p class="center"><i>Az első két felvonás szobája. A butorok a +régiek, de az elrendezésben változás történt, amely arra vall, hogy +egy erős és érzékies egyéniség keresi az érvényesülést. Uj dolgok: +egy tigrisbőr a kandalló előtt, nehány elevenszínű brokátpárna a +kanapén, egy színes zongoratakaró, egy-két szobrocska és egyéb +apróságok. A zongorán női zsebkendő. A vázákban őszi rózsák. A +szemben lévő erdő rozsdavörös októberi színeket mutat. Őszi +délután. A jobboldali ajtó nyitva van.</i></p> +<p class="center"><i>Lencsi, Pál.</i></p> +<p><i>Pál</i> (divatosan feltünő házikabátot visel, a kanapén ül, +nyomdai levonatokat tart a kezében és egy ceruzával korrekturákat +csinál.)</p> +<p><i>Lencsi hangja</i> (amint a szín mögött a cselédekkel +veszekszik): Nekem pedig ne vágjon képeket, mert azt én nem tűröm. +Az én házamban az történik, amit én <span class="pagenum"><a name= +"Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> akarok és aki nekem képeket +vág, az pakkolhat és mehet, nem is kell megvárni a tizennégy napot, +mehet rögtön, fel is út, le is út!</p> +<p><i>Lencsi</i> (jobbról belép, rikító színű japán kimonót visel, +hozzá ugyanolyan színű főkötőt vagy kendőt a fején, piros, haragos, +a konyhából jön.)</p> +<p><i>Pál</i> (nem tekint fel a korrekturájából, közömbös hangon): +Történt valami, anyukám?</p> +<p><i>Lencsi:</i> Megint nyitva találtam a hátsó üvegajtót. Ha +kérdezem, ki volt a tettes, akkor összefog az egész banda és úgy +hazudik, hogy az már csuda… Te, apukám, a Fräulein hogy tud +hazudni! Olimpusi bajnok lehetne.</p> +<p><i>Pál</i> (mint fent): Anyukám, miféle baj lesz abból, ha +nyitva van az üvegajtó?</p> +<p><i>Lencsi</i> (harciasan): Cug lesz belőle, apukám! Ez az egész +ház különben is olyan, mint a madárkalicka. A szél ott jár ki-be +rajta, ahol éppen kedve van, az ember nem tudja, hogy mikor lesz +tőle nyomorékká egész életére… Hiszen természetes is, ez nyári +lakás, villa, itt csak nyáron szokás lakni, most pedig október +van!</p> +<p><i>Pál:</i> A szomszéd villában egész télen laknak, azt mondják, +nagyon kedélyes…</p> +<p><i>Lencsi:</i> Hogyne, Grönlandban is egész télen laknak, ott is +nagyon kedélyes. (A lábával dobbant.) De azok eszkimók!</p> +<p><i>Pál</i> (az asztalra csap): A szomszédok nem eszkimók, hanem +vászonkereskedők!</p> +<p><i>Lencsi</i> (minden átmenet nélkül Pál ölébe ül, vidáman +<span class="pagenum"><a name="Page_67" id= +"Page_67">-67-</a></span> és kedvesen): Hát szabad igy bömbölni, +mikor a kedves feleségeddel beszélsz?</p> +<p><i>Pál</i> (csendesen): Én nem bömbölök!</p> +<p><i>Lencsi</i> (befészkeli magát az ölében, a gyermekek nyujtott +hangján): Mikor megyünk már a városba lakni, apukám?</p> +<p><i>Pál:</i> Pedig én úgy örültem már a télnek. A behavazott +kertnek és a nagy csendnek. Meglátod, annyi fekete rigó van itt! +Befejezhetném Magyarország édesvizi hidráit, te pedig +megcsinálhatnád hozzá az illusztrációkat…</p> +<p><i>Lencsi:</i> Én? Nagyon tévedsz, apuka, ha azt hiszed, én +azért mentem férjhez, hogy efféle kukacokkal bajlódjam… Elvégzi azt +Kucsera úr, jobban, mint én.</p> +<p><i>Pál:</i> Csakhogy Kucsera úr most már szóba nem áll velem, +már a köszöntésemet sem fogadja…</p> +<p><i>Lencsi:</i> Mert bömböltél vele! Te mindig bömbölsz, mikor az +emberekkel beszélsz. Hanem tudod mit? Majd én megbékítem Kucsera +urat. Elmegyek a műtermébe, kedves mesternek szólítom: és meglátod, +füttyszóra pariroz.</p> +<p><i>Pál:</i> Igazán megtennéd nekem?</p> +<p><i>Lencsi:</i> Meg, apukám. De te is megteszed nekem, hogy +bemegyünk lakni a városba. Itt már csak vászonkereskedők és fekete +rigók laknak.</p> +<p><i>Pál:</i> De kár, hogy nem szereted a természetet, Lencsi.</p> +<p><i>Lencsi:</i> Először nem vagyok Lencsi, hanem Lóna! Százszor +mondtam már, Lóna! Helén Ilona–Lóna… Másodszor: én semmit sem +szeretek, csak téged… Szóval: bemegyünk. (Jobbról, balról +megcsókolja.) <span class="pagenum"><a name="Page_68" id= +"Page_68">-68-</a></span></p> +<p><i>Pál</i> (az óráját nézi): Tyű, a ragyogóját! Majd +elfelejtettem, te: ő írt nekem.</p> +<p><i>Lencsi</i> (fölkel, elboruló arccal): Kicsoda?</p> +<p><i>Pál:</i> Ő!</p> +<p><i>Lencsi</i> (nyomatékkal): Ő –?</p> +<p><i>Pál</i> (bólint.)</p> +<p><i>Lencsi</i> (vésztjóslóan): Mit akar már megint?</p> +<p><i>Pál:</i> Az apanázs dolgát kellene már elintézni, azt írja, +legegyszerűbb lesz, ha kijön ide.</p> +<p><i>Lencsi:</i> Ha kijön ide? Ide, az én házamba? Megőrült az az +asszony? Hallatlan! Reménylem, megírtad neki, hogy erről szó sem +lehet?</p> +<p><i>Pál:</i> Megírtam neki, hogyne, meg… De a levelet nem +küldhettem el, mert nem tudom a pesti szállását.</p> +<p><i>Lencsi</i> (előkelően): Nagyon jól van, apukám! Akkor majd én +a Fräuleint odaállítom a kertbe és az megmondja neki, hogy itt nem +lesz fogadva.</p> +<p><i>Pál:</i> Nem, nem, azt már nem! Nézd, Lencsi, pardon, Lóna, +nézd, én azt a közvetítő útat választottam, hogy idekértem +Sándort…</p> +<p><i>Lencsi</i> (derülten): Sándort? Hát Pesten van?</p> +<p><i>Pál:</i> Egy hete, hogy hazajött.</p> +<p><i>Lencsi:</i> És még nem tett nálam első látogatást? Hallod, ez +nagyon furcsa!</p> +<p><i>Pál:</i> Talán nem mer… attól fél, hogy te nem látod +szivesen…</p> +<p><i>Lencsi:</i> Oh, nagyon szivesen látom! Ő úgy viselkedett a +katasztrófa órájában, mint ahogy egy úriembernek és jóbarátnak +viselkedni kell. Mert te akkor gyönge voltál! <span class= +"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span></p> +<p><i>Pál:</i> No jó, hagyjuk már azokat a régi históriákat!</p> +<p><i>Lencsi:</i> Mondd, megmaradsz amellett, hogy pénzt adsz annak +a dámának?</p> +<p><i>Pál</i> (idegesen): Kérlek, ne furkálj mindig! Engem ne +furkálj! Megigértem, hát úgy is lesz!</p> +<p><i>Lencsi:</i> Óh, ti férfiak! Mintha az a dáma rászorult volna +a te pénzedre! Na, nem szóltam semmit… De tudod-e, hogy kék rókát +visel? A Messinger mondta! Ő kék rókát visel, nekem persze jó a +rongyos ezüstróka is!</p> +<p><i>Pál:</i> Akinek olyan gyönyörű válla van, mint neked, az bűnt +követ el a világrend ellen, ha boát visel…</p> +<p><i>Lencsi</i> (bosszúsan): Ugyan kérlek, ne légy ilyen sületlen… +És hol leszünk mi, mialatt itt konferenciáznak? Elbújjak a saját +házamban?</p> +<p><i>Pál:</i> Fölmegyünk addig a hárshegyi kertészhez… Ugyis +beszélni akartál vele a meteor-muskátlik miatt…</p> +<p><i>Lencsi</i> (elmosolyodik): Hát mondd, apukám, igazán szebb az +én vállam, mint az övé? (Megcsókolja.) Sokat szenvedtél, te szegény +ember! Nagyon meggyötört az az asszony!</p> +<p><i>Pál:</i> Na, nem is gyötört olyan nagyon.</p> +<p><i>Lencsi</i> (szigorúan): Gyötört! Csakhogy te nem tudtál róla. +Hiszen te olyan, olyan tapasztalatlan vagy! Én beláttam a kártyáiba +és már akkor is föltettem magamban, hogy kárpótolni foglak.</p> +<p><i>Pál:</i> Te drága! Pedig te még akkor kisleány voltál.</p> +<p><i>Lencsi:</i> Gyermek voltam, de láttam, hogy a házasságodba +már beleütött a filoxera…</p> +<p class="center">(Kint csengetés: hosszú, rövid, hosszú.) +<span class="pagenum"><a name="Page_70" id= +"Page_70">-70-</a></span></p> +<p><i>Lencsi:</i> Ez ő! (Végig néz magán.) Juj! Át kell öltöznöm! +(Kiugrik a jobb ajtón.)</p> +<p class="center"><i>Pál és Sándor.</i></p> +<p><i>Sándor</i> (sápadtabb, komorabb lett): Jó napot, Paulusz!</p> +<p><i>Pál:</i> Isten hozott, öregem! Hát téged táviratokkal és +express levelekkel kell bombázni, ha az ember látni akar? Hogy +vagy? Hiszen te úgy élsz, mint a bolygó hollandi: mindig a vasuti +kupéban. Csodálkoztál, úgy-e, hogy olyan hamar megházasodtam +megint?</p> +<p><i>Sándor:</i> Tulajdonképen nem csodálkoztam. Sejtettem, hogy +el fogod venni ezt az – ezt az őnagyságát.</p> +<p><i>Pál:</i> Sejtetted? Furcsa! Lencsi, izé a Lóna is sejtette… +Csak én – (Elharapja a szót.) Hogy vagy különben?</p> +<p><i>Sándor:</i> Kutya bajom.</p> +<p><i>Pál:</i> Nagyszerű színben vagy. De mintha kicsit megfogytál +volna, nem? Beteg voltál?</p> +<p><i>Sándor</i> (bosszúsan): Oh, dehogy!</p> +<p><i>Pál:</i> Most Már Budapesten maradsz?</p> +<p><i>Sándor:</i> Valahol csak maradnom kell! Hanem Budapest +idegessé tesz. Az emberek itt olyan – olyan komikusak.</p> +<p><i>Pál:</i> Hát máshol milyenek?</p> +<p><i>Sándor:</i> Tulajdonképen máshol is komikusak…</p> +<p><i>Pál:</i> Tudod mi kellene neked? Valami rendes foglalkozás. +<span class="pagenum"><a name="Page_71" id= +"Page_71">-71-</a></span></p> +<p><i>Sándor:</i> Igen, lehet… Csakhogy nem érdekel, semmi sem +érdekel…</p> +<p><i>Pál:</i> Éppen semmi, semmi a világon?</p> +<p><i>Sándor:</i> Semmi a világon… (Maga elé bámul.) Na, hagyjuk +ezt! Hát micsoda „életkérdés“ az, amit már megint meg kell +oldani?</p> +<p><i>Pál:</i> Képzeld: őnagysága megint feltünt a láthatáron!</p> +<p><i>Sándor</i> (mereven bámul rá.)</p> +<p><i>Pál:</i> Te a katasztrófa óráiban mint férfi és jóbarát +állottál mellettem. Én akkor gyenge voltam, de te erős kézzel +vezettél a kötelesség és a becsület útján.</p> +<p><i>Sándor:</i> Kötelesség! Becsület! Te is az öregapád fejével +szoktál gondolkozni?! Mondd csak: biztos vagy te abban, hogy – hogy +ő akkor megcsalt?</p> +<p><i>Pál:</i> Hát hogyne volnék biztos! Feltétlenül biztos +vagyok!</p> +<p><i>Sándor:</i> Honnan vetted ezt a meggyőződést?</p> +<p><i>Pál:</i> Honnan? Hát tőled! Te győztél meg. (Ijedten.) +Sándor, az Istenért! Csak nem bántad még meg, hogy én elváltam?</p> +<p><i>Sándor</i> (fáradtan legyint): Hagyjuk ezt! Hát mi az, mi +bajod megint vele?</p> +<p><i>Pál:</i> Képzeld, megrohant azzal az értesítéssel, hogy ma +délután négykor itt lesz.</p> +<p><i>Sándor:</i> Cecile – itt? Négykor? (Az órát nézi.) Most fél +négy van. Megyek. Nem akarok vele találkozni.</p> +<p><i>Pál:</i> De hiszen éppen azért hivattalak, hogy találkozzál +vele. Még egyszer, utoljára! Ezzel quasi meg <span class= +"pagenum"><a name="Page_72" id="Page_72">-72-</a></span> fogod +koronázni szép művedet. (Irást vesz ki a zsebéből.) Semmiség az +egész… Ezt alá kell írnia, akkor folyósítom az apanázst.</p> +<p><i>Sándor:</i> Köszönöm, nem kérek belőle… Nekem éppen elég volt +a ti dolgaitokból.</p> +<p><i>Pál:</i> Nézd – te a katasztrófa óráiban mint férfi és jó +barát állottál mellettem…</p> +<p><i>Sándor:</i> Kérlek, hagyj békében a te katasztrófáiddal.</p> +<p><i>Pál:</i> Nem akarod? Ejnye, sajnálom… Cili érdekében +sajnálom. Lencsi el fogja utasíttatni a cselédekkel… Mert hogy +magam beszéljek vele: olyan nincs a sifonérban.</p> +<p><i>Sándor:</i> A cselédekkel? (Gondolkozik.) Add ide!</p> +<p><i>Pál:</i> Tudtam, hogy te kirántasz a csávából… (Odaadja neki +az írást.) Igazán örülök, hogy nem kell vele találkoznom. Tudod, én +már egészen elszoktam az ő genrejától. Különös asszony az. Néha +arra gondolok: olyan, mint a prém, amit a nyakában visel, a kék +róka – nagystílű, költséges és nem melegít. És hazug is, mint a kék +róka. Mert az nem is kék. Lencsi-Lóna egészen más! Olyan átlátszó, +– neki üveglelke van. Neki az a büszkesége, hogy szolgál… +Planétatermészet. Majd meglátod – hallom: már jön! – majd meglátod, +milyen egyszerűen öltözik. Megengedhetné magának, de ő olyan +szerény, mint egy kis gépírókisasszony… <span class= +"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span></p> +<p class="center"><i>Előbbiek, Lencsi.</i></p> +<p><i>Lencsi</i> (divatos hajviselettel, raffinált elegánciájú +ruhában, fehér keztyűvel, égő cigarettával a kezében belép, derüs +fölénnyel viselkedik, kissé, de csak nagyon kissé mágnásosan +beszél, szóval „dáma.“)</p> +<p><i>Pál:</i> Gyere drágám, itt van egy régi kedves emberem.</p> +<p><i>Lencsi:</i> No csak nem mutatod be nekem Sándor urat? Hiszen +mi régi, jó barátok vagyunk… (Kezet fog vele.) Kedves magától, hogy +mégis eszébe jutottam. Már régóta szerettem volna magával beszélni… +Meg akartam mondani, hogy ebben a házban sok minden máskép van +most, csak a maga karosszéke áll még a régi helyén. Várja magát… +Üljön le, kérem!</p> +<p><i>Sándor</i> (szinte babonás rémülettel hátrál az antik szék +elől, más helyre ül.)</p> +<p><i>Lencsi</i> (maga Pál székének karjára ül, Pál vállára +támaszkodik és úgy néz szembe Sándorral): Nem ül oda? Amint akarja! +Nálunk mindig azt tegye, amit akar. Én megszoktam, hogy a világot +az uram szemével nézzem… Amit ő szeret, az nekem is kedves. Magát +nagyon szereti az uram.</p> +<p><i>Pál</i> (halkan): Drága!</p> +<p><i>Lencsi:</i> Ha egyszer egy fél órát áldozna nekem, akkor +megbeszélném magával a téli saisonra vonatkozó apró kis terveimet… +Mert hiszen most már Budapesten marad ugy-e? Nagyon szeretném, ha a +terveim megnyernék a maga tetszését… <span class="pagenum"><a name= +"Page_74" id="Page_74">-74-</a></span></p> +<p><i>Pál</i> (gyanakodva): Miféle tervekről beszélsz?</p> +<p><i>Lencsi:</i> Neked emberek közé kell menned, drágám, a sok +munka árt az egészségednek… (Sándorhoz.) Én gyűlölöm a lármás +társaságot, csak bizalmas körben érzem jól magam… Ha már benn +leszünk a városban, nyitva tartjuk a házunkat egynehány jóbarátunk +számára… Tudja, egy kis intellektuális szalónról ábrándozom. +Művészek, tudósok, nehány politikus, talán egy-két arisztokrata… +hogy keverve legyen… mindössze husz-harminc-negyven ember.</p> +<p><i>Pál:</i> Erre az intellektuális szalónra még alszunk egyet! +Most gyere, ő minden percben ránk nyithat.</p> +<p><i>Lencsi</i> (Sándorhoz): Egy óra múlva itt leszünk megint. +Számítok rá, velünk vacsorázik? (Kacéran.) Ráchal lesz, komáromi +módon.</p> +<p><i>Pál:</i> Az alsó kapun menjünk, különben összetalálkoztok és +attól óvjon Isten. (Sádorhoz.) Rádbízom házam becsületét. Neked már +praxisod van ebben. Gyere, Loncsi. (Lencsivel jobbra el.)</p> +<p class="center"><i>Sándor egyedül.</i></p> +<p>(Körüljár a szobában. A zongoráról felvesz egy női zsebkendőt, +mohón megszagolja, de mivel idegen parfümöt érez, unodorodva +eldobja. Az óráját nézi. Leül a zongorához és ugyanazt a Grieg-dalt +játsza, amelyet az első felvonásban.) <span class= +"pagenum"><a name="Page_75" id="Page_75">-75-</a></span></p> +<p class="center"><i>Sándor, Cecile.</i></p> +<p>(Cecile észrevétlenül belép, prémet visel, megáll, kis ideig +hallgatja a játékot, azután nesztelenül Sándorhoz oson, a vállára +hajlik és halkan énekel.)</p> +<p><i>Sándor:</i> Cecile! (Fölkel és elfogultan nézi.)</p> +<p><i>Cecile:</i> Maga itt mint állandó házibarát van +szerződtetve?</p> +<p><i>Sándor</i> (tiltakozva): Pardon! Azóta ma vagyok itt először. +Csak úgy, mint maga.</p> +<p><i>Cecile:</i> Szép, hogy mégis megtartotta értem a +gyászesztendőt. Tudja, az előbb különös hallucinációm volt. Amint +végig jöttem a kerten, az én elárvult dáliáim között, megismertem a +maga játékát… és úgy éreztem, hogy megint másfél esztendővel +fiatalabb vagyok, nem is történt semmi változás, én csak benn +voltam a városban. –</p> +<p><i>Sándor</i> (epésen): Rókavadászaton!</p> +<p><i>Cecile</i> (vállat von, kis idő múlva szárazon): Már nem! Itt +a vadászzsákmány! A vállán levő prémre mutat.) Hanem beszéljünk az +üzletről. Hol a házigazda?</p> +<p><i>Sándor:</i> Paulusz nincs itthon, engem bízott meg, hogy +tárgyaljak magával.</p> +<p><i>Cecile:</i> Mulatságos! Magát itt készenlétben tartják +ellenem, mint az aspirint a főfájás ellen.</p> +<p><i>Sándor:</i> Pál kéreti, írja ezt alá. (Kezébe adja az +ívet.)</p> +<p><i>Cecile</i> (az ívvel a kezében körüljár): Nézze, a szegény +<span class="pagenum"><a name="Page_76" id= +"Page_76">-76-</a></span> bútoraim rám sem ismernek többet, hülyék +lettek a sok klopfolástól…</p> +<p><i>Sándor:</i> Lesz szíves aláirni?</p> +<p><i>Cecile:</i> Rögtön, ha olyan sietős! (Jobb kezéről lehúzza a +keztyűt, közbe eszébe jut valami és elmosolyodik.) Nos? Csinos a +Rhone gleccser?</p> +<p><i>Sándor:</i> Nem emlékszem.</p> +<p><i>Cecile:</i> Pedig ott volt, tavaly szeptemberben.</p> +<p><i>Sándor:</i> Honnan tudja?</p> +<p><i>Cecile:</i> A világ olyan kicsi. Olyan kicsi, hogy a télen +majdnem összetalálkoztunk a Maloja hotelben. Én január 10-én +érkeztem oda.</p> +<p><i>Sándor</i> (önfeledten): Huszadikán.</p> +<p><i>Cecile</i> (mosolyogva néz rá): Ugy látszik, a világ tényleg +kicsi…</p> +<p><i>Sándor:</i> Lesz szíves? (Kezébe adja a tollat.)</p> +<p><i>Cecile:</i> Mondja, úgy találja, hogy lefogytam?</p> +<p><i>Sándor</i> (vállat von): Igazán nem tudom.</p> +<p><i>Cecile</i> (boldogan): Képzelje: hat kilót fogytam! Nekem +nagyon jót tesz, ha bánatom van. Még egy ilyen bánat és igazi +Mannequin-termetem lesz. (Sándor türelmetlen mozdulatára reagál.) +Jó, jó! Hát mi van azzal az írással?</p> +<p><i>Sándor:</i> Ha aláírja, pénzt kap.</p> +<p><i>Cecile</i> (olvassa): „A járadék visszavonható, illetőleg +beszüntethető, ha botrányos, vagy tisztességbe ütköző életmódommal +méltatlanná teszem rá magamat.“ (Szól.) Azt már hallottam, hogy egy +úriasszonyt azért <span class="pagenum"><a name="Page_77" id= +"Page_77">-77-</a></span> fizetnek, hogy ne legyen tisztességes, de +pénzért tisztességesnek lenni, – ez nem elegáns!</p> +<p><i>Sándor:</i> Azért alá fogja írni, ahogy én ismerem.</p> +<p><i>Cecile</i> (nevet): Alá bizony! Az Ur sajnos, csak a mezők +liliomát ruházza fel ingyen, az asszonyoknak meg kell fizetniök a +toilettjüket. (Aláírja.)</p> +<p><i>Sándor:</i> Persze, a kék róka!</p> +<p><i>Cecile:</i> Nézze, októberben mégsem járhatok mitológiai +divat szerint… Hány óra kérem?</p> +<p><i>Sándor:</i> Fél öt!</p> +<p><i>Cecile:</i> Teremtő Istenem – és én megigértem, hogy +negyedkor a cukrászdában leszek… Nahát Isten áldja meg! Reménylem, +ha Paulusznak megint dolga lesz velem, akkor mi ketten megint +látjuk egymást… Jó napot! (Balra el, a keztyűjét, melyet íráshoz +levetett, az asztalon felejti, az ajtót nyitva hagyja.)</p> +<p><i>Sándor</i> (utána szól): Jó napot! (Egy percig egyedül marad. +Lehajtott fővel és reménytelenül bámul maga elé. Megtalálja Cecile +keztyűjét, arcához emeli és mohón szívja magába a parfümjét.)</p> +<p><i>Cecile</i> (újból megjelenik a nyitott ajtóban, meglepetten +nézi Sándort, fölismeri fölényét, belép.)</p> +<p><i>Sándor</i> (meghökkenve tekint rá.)</p> +<p><i>Cecile:</i> Sándor kérem –</p> +<p><i>Sándor:</i> Mi az?</p> +<p><i>Cecile:</i> A keztyűmet kérem…</p> +<p><i>Sándor</i> (keresve körülnéz): A keztyűjét?</p> +<p><i>Cecile</i> (szelíden): A kezében van!</p> +<p><i>Sándor:</i> Igen, a kezemben van… (Odaadja neki.) +<span class="pagenum"><a name="Page_78" id= +"Page_78">-78-</a></span></p> +<p><i>Cecile</i> (lassan felhúzza a keztyűt, közbe mosolyogva nézi +Sándort): Sándor kérem –</p> +<p><i>Sándor:</i> Tessék?</p> +<p><i>Cecile:</i> Adja ide azt az írást…</p> +<p><i>Sándor:</i> Az írást –?</p> +<p><i>Cecile:</i> A belső zsebébe tette… (Átveszi az írást, +Sándorra tekint, kétfelé tépi az írást.)</p> +<p><i>Sándor:</i> Mit csinál? Az apanázs…</p> +<p><i>Cecile:</i> Nem kell.</p> +<p><i>Sándor:</i> Nekem semmi közöm hozzá, de talán mégis meg +kellene fontolnia, a maga vagyoni viszonyai szerények…</p> +<p><i>Cecile:</i> Igen, a vagyonom az egyedüli, ami szerény +rajtam…</p> +<p><i>Sándor:</i> Hogyan képzeli most már a jövőjét?</p> +<p><i>Cecile:</i> A jövőmet? Hát tudja, az én jövőm tulajdonképen +már elmúlt.</p> +<p><i>Sándor:</i> És a kék róka?</p> +<p><i>Cecile:</i> Azt ne féltse. Az élet sok minden megpróbáltatást +róhat még rám, de azt soha sem fogja elérni, hogy én csincsillát +viseljek… És hogy egészen megnyugtassam magát, hát vegye tudomásul: +én férjhez fogok menni!</p> +<p><i>Sándor:</i> Ezt most határozta el, ebben a percben?</p> +<p><i>Cecile:</i> Dehogy! Már az előbb az előszobában… Ha elkísér a +cukrászdába, akkor megtudhatja, ki az a boldog halandó.</p> +<p><i>Sándor:</i> Őszintén szólva, nem vagyok olyan kiváncsi… +(Szünet után.) Természetesen gazdag ember? <span class= +"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span></p> +<p><i>Cecile:</i> Természetesen.</p> +<p><i>Sándor:</i> Ha indiszkrét ember volnék, kérdeznék +valamit.</p> +<p><i>Cecile</i> (nevet): Tudom, tudom! Hogy a jövendőbelim +hallotta-e már hírét a Török-utcának? Megnyugtathatom! Én +elsősorban a Török-utcának köszönhetem, hogy oltár elé akar +vezetni.</p> +<p><i>Sándor:</i> Ilyen férfi is van?</p> +<p><i>Cecile:</i> A férfiak egyáltalán nem olyanok, mint maga +hiszi, a nők meg pláne nem olyanok… Maga, úgy-e, olyasmit képzel, +hogy az asszonyt, aki a város szájára került, lenézi az úgynevezett +jó társaság? Barátom, ez ma már csak a ponyva- és mozi-irodalom +morálja, elavult gics! Az életben másképpen van. Az embereket semmi +sem érdekli jobban, mint a csinos asszony, akinek a híre, hogy is +mondjam csak? akinek a híre egy kis erdei illatot áraszt… Lássa: +azelőtt a macska sem törődött velem, tisztességes asszony voltam, +hát nem voltam érdekes… Amióta szóba került az a história, a +Török-utcai história, azóta nagyon felment az ázsióm! Minden ifjú +és a legtöbb középkorú férfi azt hiszi, szerencsét kell nálam +próbálnia. Kaviár vagyok, kaviár az entellektuelleknek! A békavérű +nyárspolgár föllángol az én társaságomban, a legunalmasabb fajankó +is szellemes lesz… És ha az urak másnak találnak, mint remélték, +akkor azt mondják: eh, a Török-utcai história pletyka volt! Néha +azután feleségül akarnak venni! Elég gyakran akarnak feleségül +venni. És titokban minden nő irigyel. Igazán sajnálom a +kifogástalan hírű asszonyokat! Szegények mélabúsan legelésznek a +házasélet sovány rétjein, olyanok, mint a hófehér <span class= +"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> tehénkék… +Tudja, nekem csak egy bajom van: kezd már kopni a rossz hírem. +Kezdenek megint tisztességes asszonyszámba venni. Ez komolyan +aggaszt. Kénytelen leszek a nimbuszomat valami újabb botránnyal +fölfrissíteni.</p> +<p><i>Sándor</i> (keserűen): Ilyen elvek mellett nagyon boldog +lehet.</p> +<p><i>Cecile:</i> Ki beszél itt boldogságról? Kicsoda boldog? Az +erény fehér tehénkéi talán boldogok? Vagy maga, édes barátom, maga +boldog? Nekem hiába mesél, barátom, én nagyon jól ismerem magát. +Senki sem ismeri, csak én egyedül! Maga ma Magyarország +legszerencsétlenebb embere… Én megértem a maga hallgatását…</p> +<p><i>Sándor</i> (gúnyosan nevet.)</p> +<p><i>Cecile:</i> Megértem a gúnyos nevetését is… Eleven ember nem +is nevet így, csak a kísértetek szoktak ilyen rémesen kacagni… +Szegény barátom, talán nem is tudja? Maga meghalt, elvérzett! (Az +antik szék támlájára ül.) Ez volt a maga otthona és hazája, ez volt +magának az élet trónusa… Én elzavartam innen és most a maga élete +már nem élet! Hiába néz reám igy: maga csak szimulálja az életet, +de maga egy hulla! Ez így van és nincs másképen! No dehát én egy jó +asszonyka vagyok. Nekem van szívem. Én új életre fogom magát +kelteni, megint embert csinálok magából. Oh, én meg tudom csinálni! +Hallgasson csak ide, Sándor! Én újból férjhez megyek, megint maga +lesz az én házibarátom és akkor minden jó lesz megint! Akarja?</p> +<p><i>Sándor</i> (konsternálva): Hallja, Cecile, a maga cinizmusa, +– ez mégis sok! <span class="pagenum"><a name="Page_81" id= +"Page_81">-81-</a></span></p> +<p><i>Cecile</i> (ragyog és szikrázik az impertinenciától): De most +már igazán sietek a cukrászdába – a vőlegényemhez – a maga jövendő +jóbarátjához! Szegény, már nagyon türelmetlen lesz… Nem is tudom, +mit mondjak neki? Hop – megvan! Azt fogom neki mondani: +rókavadászaton voltam – a Török-utcában – <i>a szűcsnél</i> – ezt a +kék rókát vettem… Jó lesz neki a házasság előtt egy kis előzetes +tréning… (Az ajtóban visszafordul.) Ha megkapja a házassági +partécédulámat, vonuljon be haladéktalanul… Házibarátok 6-tól 8-ig +fogadtatnak.</p> +<p><i>Sándor</i> (nem bir a felgyülemlett keserűséggel): +Bestia!</p> +<p><i>Cecile</i> (megrázkódik és meglapul, mintha veréstől félne. A +húr hirtelen kettészakadt, a lelki feszültség megszűnt. Az asszony +arcán édes mosoly jelenik meg. Alázatosan lép Sándorhoz és szelíden +tekint fel hozzá.)</p> +<p><i>Sándor</i> (resteli a durvaságát, zavartan morog): Amit maga +csinál – amit maga csinál az emberrel – meg lehetne bolondulni!</p> +<p><i>Cecile</i> (halkan és őszintén): Egymást gyötörjük és +önmagunk vérzünk… Nincs ennek semmi értelme… A halottaknak jobban +meg kellene férni egymás mellett… Mert most már bevallom magának: +én is meghaltam – már csak a saját magam hazajáró lelke vagyok… Én +is hulla vagyok – áldozata a nagy földrengésnek… Olyan szomorú a mi +mai találkozásunk: két kísértet összetalálkozott a régi tanyán… +Éppen csak a fehér lepedő hiányzik rólunk… Vajjon miről +beszélgetnek a halottak a szellemek órájában? Az elmúlt életről – +milyen volt és milyen lehetett volna… (Egy ötlete <span class= +"pagenum"><a name="Page_82" id="Page_82">-82-</a></span> támad.) +Kérem, üljön le! A maga karosszékébe! (Sándor a szék mellett áll, +de nem ül le, csak mereven nézi az asszonyt. Cecile egyszerre +nagyon mozgékony lett – leteszi a prémet és a kalapját.) Kakasszóig +megint szabadok vagyunk – tegyünk úgy, mintha megint élnénk – +hiszen ez a halottak kedvenc játéka… Én vagyok a ház asszonya… Maga +az én barátom… Öreg Paulusz bezárkózott a könyvtárszobába – +vacsoráig láthatatlan marad… Kérem, adjon egy egyiptomit… (Sándor +cigarettát és tüzet ad neki.) Beszélgessünk… Most megengedhetjük +magunknak, hogy olyan őszinték legyünk, mint elevenkorunkban soha… +Bennem most valami óriási, valami katasztrófális őszinteség +erjedzik… Most mindent megtudhat tőlem, olyan dolgokat is, amit +asszony még sohasem vallott be férfinak… De előbb kérdeznék magától +valamit. Mi lett a maga kis Rikijével? No ne mondja, ha nem akarja +– úgy is tudom: férjhez ment… Maga egy férjet vett neki… +Ismeretlenül is rokonszenveztem a derék leányzóval – tudom, nagyon +hasonlított hozzám… (Sándor meglepett mozdulata.) Csudálkozik, hogy +tudtam erről? Maguk urak nem is sejtik, hogy mi mindent tudunk mi! +Riki úgy is szokott öltözködni, mint én – azt hiszem, a jó leány +tervszerűen kultiválta a hasonlatosságot…</p> +<p><i>Sándor</i> (leül): Hasonlatosságról nem lehet szó – +legföljebb valami egészen felületes hasonlatosságról… Végül a +hattyú és a lúd is hasonlít…</p> +<p><i>Cecile:</i> Ah? Köszönöm a hattyút! Hanem azért én nem váltam +be, mint hattyú… Bemásztam a szenesládába – bemaszatoltam a hófehér +ruhámat… De mit <span class="pagenum"><a name="Page_83" id= +"Page_83">-83-</a></span> vétett a szegény liba? A hasonlatossága +tette kegyvesztetté?</p> +<p><i>Sándor:</i> Kérem, hagyjuk ezt a témát!</p> +<p><i>Cecile</i> (kifakad): Hallja, ha rajtam állana, én kitiltanék +a társaságból minden urat, ki barátnőt tart magának.</p> +<p><i>Sándor</i> (bágyadt gúnnyal): Istenem – ez az erkölcsi +szigor!</p> +<p><i>Cecile:</i> Nem erkölcsről van szó – egészen más valamiről… +Igy mi nem játszunk egyforma chanceokkal, kedves uram! Maguk mind +hamis kártyások – csak nyerni akarnak, veszíteni nem. Mi nők az +eszünk mellett a szívünket, a vérünket, az idegeinket is +belevisszük a játékba… az élettől való nagy félelmünket, az élet +utáni nagy vágyunkat is… Mindent fölteszünk a kártyára! Maguk +<i>csak</i> az eszükkel játszanak. Ami érték azonkívül még volna +magukban, azt letétbe helyezik – Rikinél. Nem csoda, ha aztán úgy +kifosztanak minket, mint a parancsolat. Lássa, ha Riki, aki olyan +nagyon hasonlított hozzám, nem gibicelt volna magának a hamis +játéknál, akkor maga – (Habozik, hirtelen elszántsággal.) Hát igen: +akkor maga engem feleségül vett volna.</p> +<p><i>Sándor</i> (megriadtan): Mit csináltam volna?</p> +<p><i>Cecile:</i> Fe–le–sé–gül vett vol–na!</p> +<p><i>Sándor:</i> Feleségül vettem volna! De hát engedje meg, +Cecile, mikor én magával megismerkedtem, már a legjobb barátom +menyasszonya volt!</p> +<p><i>Cecile</i> (álmodozva bólint): Hat évvel ezelőtt – egy +<span class="pagenum"><a name="Page_84" id= +"Page_84">-84-</a></span> nyári estén – julius 23-án – a +Margit-szigeten… Kívül-belül hófehér leány voltam… Ah, maga sohasem +fogja megérteni, hogy mi dobogott és újjongott akkor az én fehér +foulard-blúzom alatt. Tudja, ha akkor este, mikor a hajóhídon kezet +fogtunk, azt mondta volna nekem: (Forrón súgja.) Gyere velem! – +bizony Isten, én faképnél hagytam volna a vőlegényemet és a +gardedámomat, – én magával mentem volna.</p> +<p><i>Sándor:</i> Velem jött volna – hová?</p> +<p><i>Cecile</i> (a cigarettája füstjét bámulja): Hogy hová? Ezt +<i>én</i> nem kérdeztem volna! Ugyebár hihetetlen? Ilyesmi még +sohasem történt meg első találkozáskor. De csak azért nem, mert még +soha sem akadt férfi, aki azt mondta volna egy úrileánynak: Gyere +velem! Hiszen maguk olyan gyávák! A bátorságuk is Rikinél maradt! +De én nem is vártam meg az invitációját – így is feleségül mentem +magához.</p> +<p><i>Sándor:</i> Mit csinált?</p> +<p><i>Cecile:</i> Fe–le–sé–gül mentem magához! Maga észre sem +vette, hogy az uram volt? Ez megint hasonlít magához. Én éveken át +a maga hűséges párja voltam. Mindenem a magáé volt. Minden, ami jó +és rossz rajtam – csak a szépségem nem. Maga megelégedett a +szépségem másolatával, amit Rikinél talált. Magának ez kényelmesebb +volt, de vallja be: becsületes nem volt! Ha este nálunk volt – +emlékszik azokra az estékre?</p> +<p><i>Sándor</i> (meghatottan bólint.)</p> +<p><i>Cecile:</i> Egész nap készültem… Csinosítottam a testemet és +a lelkemet… Magának… Mindig valami <span class="pagenum"><a name= +"Page_85" id="Page_85">-85-</a></span> édes, kaján harci vággyal +vártam az estét… És milyen boldog voltam, ha a csipősségeimmel ki +tudtam forgatni a nyugalmából! Tizenegykor szokott hazamenni. +Rendesen lekísértük a kerti kapuig… Olyankor maga és én hallgattunk +– csak szegény jó Paulusz beszélt… Mikor visszajöttünk a világos, +üres házba, én mindig csodálkoztam. Hát mi ez? Az én uram és az én +jóbarátom elcserélték a szerepüket. Az uram elment, a jóbarátom +pedig itt maradt. (Más hangon.) Lássa: én mindent el merek +mondani!!</p> +<p><i>Sándor:</i> Ha mindent mer, akkor mondja meg azt is, miért +csalta meg Pauluszt?</p> +<p><i>Cecile:</i> Pauluszt? Mi köze annak az embernek mindehhez? Ha +valakit megcsaltam <i>volna</i>, magát csaltam <i>volna</i>. És ha +valaki megérdemelte volna, maga bizony megérdemelte volna. (A +szemébe néz, elneveti magát, hosszan nevet, a nevetésével a sírást +leplezi – végül kendőjével megtörli a szemét.)</p> +<p><i>Sándor</i> (forrón, fojtott hangon): Miért nevet? Miért +nevet?</p> +<p><i>Cecile:</i> Bocsásson meg – nem tehetek róla, (Könyek közt.) +de a férfiak olyan nevetségesek – olyan nevetségesek. (Sírva +fakad.)</p> +<p><i>Sándor</i> (szünet után): Miért sír? Mondja! Nem kell +szégyenkeznie – hiszen mi halottak vagyunk!</p> +<p><i>Cecile:</i> Eszembe jutott valami, de ezt a kísértetek is +csak suttogó hangon mondhatják egymásnak…</p> +<p><i>Sándor</i> (Cecilehez lép, hozzá hajlik): Hát súgja meg! +<span class="pagenum"><a name="Page_86" id= +"Page_86">-86-</a></span></p> +<p><i>Cecile</i> (megfogja a kezét s a lábához vonja): Jőjjön még +közelebb! (Halkan.) Eszembe jutott, hogy maga úgy beszél velem, +mintha az ükanyja hazajáró lelke volnék… Pedig én huszonhét +esztendős vagyok. Ha véletlenül nem tudná, azt is elárulhatom: az +ereimben meleg élet folyik és a szívem dobog… (Sándor eléje roskad +és székestül átfogja.) Azt hiszem, most éppen nagyon dobog… érzi? +(A melléhez vonja Sándor fejét.)</p> +<p><i>Sándor</i> (remegő megindulással): Nagyon dobog…</p> +<p><i>Cecile</i> (rátapasztja kezét Sándor szájára): Most hallgass +– te! Ugy is tudom, mit gondolsz! Azt is tudom, mi kell neked… +(Halkan.) Én kellek… úgy-e? (Szünet.) De hiszen drága barátom, +ennél semmi sem egyszerűbb. Tisztességes asszonykoromban is az volt +a legmerészebb álmom, hogy a te kedvesed lehessek… Hát <i>most</i> +csak nem fogok kényeskedni. (Gyöngéden.) Hallja, Sándor, nekem egy +ügyes kis ötletem van! Tizennégy hónappal ezelőtt, mikor utoljára +együtt voltunk – itt – maga búcsúlakomát rendezett… Meghívta +vendégnek az Igazságot – kár volt! Ma este revancheot adok magának! +Akarja? Én is hívok vendéget – de nem az Igazságot, hanem az +Életet! Az aranyruhás Életet!</p> +<p><i>Sándor</i> (szenvedélyesen): Te vagy az igazság és az élet! +Te vagy minden! Csak te! (Meg akarja csókolni a száját.)</p> +<p><i>Cecile</i> (szeliden elhárítja magától, enyhe gúnnyal): +Amióta Riki nem gibicel magának a játéknál, azóta maga rossz +kondicióban van… Ideges… Ha akarnám, most mindenét elnyerhetném, +talán az életét is. De én <span class="pagenum"><a name="Page_87" +id="Page_87">-87-</a></span> nobilis partner vagyok. Nem játszom +részeg emberekkel. (Fölkel.)</p> +<p><i>Sándor:</i> Mi az?</p> +<p><i>Cecile:</i> Mindjárt ki fog józanodni! (Keresztbe fonja a két +karját, a levegőbe tekint): Trill! Trill báró! Trill!</p> +<p><i>Sándor</i> (dühösen dobbant): Cecile!</p> +<p><i>Cecile:</i> Érzi már az orvosság hatását? Sándor, én ma nem +vacsorázom magával… Sem ma, sem máskor… Mert ha asztalhoz ülnénk, +akkor Trill eljönne mint hivatlan harmadik… Ismerem – nagyon +tolakodó fiú… És ez megint csak a Nibelungok lakomája lenne, +asztalnál vér folyna…</p> +<p><i>Sándor:</i> Mit beszél? Hiszen ő messzi van – Amerikában…</p> +<p><i>Cecile</i> (rosszul megjátszott ámulattal): Ne mondja.</p> +<p><i>Sándor:</i> Feleségül vette Jaquette özvegyét… A híres +borotvagyáros özvegyét… Most ő maga is borotvákat fabrikál – +valahol Bostonban… Maga ezt nem tudta?</p> +<p><i>Cecile:</i> Nagyon jól tudtam. Attól a Trilltől, aki +Bostonban borotvát köszörül, nem is félek… De nagyon félek a másik +bárótól, aki a maga fejében lakik… Vele nem akarok többet +találkozni… Tudja, vannak dolgok, amiket nem lehet kétszer +megélni!</p> +<p><i>Sándor</i> (rövid küzködés után): Nos, Cecile – én nem +hiszem!</p> +<p><i>Cecile</i> (nagy szemekkel nézi): Mit nem hisz?</p> +<p><i>Sándor:</i> Azt az egész butaságot Trillel… Hogy <span class= +"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span> maga és +Trill – ah, lehetetlen! Egy ilyen asszony és az a fajankó? Ki van +zárva! Nincs is maga ellen semmi bizonyíték! A villamosjegy – +Chateau Ira? Ezek bárgyúságok! Egy féltékeny bolond hallucinációi. +A maga szűcse igazán a Török-utcában lakik – Messingernek hívják – +maga aznap nála is volt a kék róka miatt… Nohát! És a fehérbetétes +lakkcipő? Igen, egy nő ült az autóban, de hogy ki volt az a nő +–</p> +<p><i>Cecile</i> (szelíden): Én voltam, barátom.</p> +<p><i>Sándor</i> (kiabál): Nem igaz! Hazudik!</p> +<p><i>Cecile</i> (kiabál): Ne legyen olyan goromba, Sándor! De +miért vállalnám, ha ártatlan vagyok?</p> +<p><i>Sándor:</i> Hát tudom én azt? Nem lehet magát kiismerni… +Haragudott rám, az urát megunta… Volt már nő, aki ilyen obkól +leugrott a negyedik emeletről… Lehet, hogy maga is véget akart +vetni az egész komédiának – hát tudom én azt? Azt megértem, hogy +mért nem védekezett soha az én vádjaim ellen… Maga büszke természet +és én megbántottam… Nem tagadom: megbántottam – úgy bántam magával, +ahogyan nem kellett volna – pedig maga olyan büszke, mint egy +démon! És talán a jövőre is gondol… Nem tudja, vagy nem akarja +bizonyítani az ártatlanságát. Hiszen nincs nehezebb dolog, mint a +negativ bizonyítás! Tehát inkább magára veszi a bűnt… Jól van! +Vegye magára! Ha maga a hazugság, akkor nekem nem kell az igazság! +És ha az a tündöklés és forróság, ami felém sugárzik, ami nélkül én +nem akarok élni – mert nekem ez az élet! – ha ez bűn: akkor +szeretem a bűnét is! De hát ezek mind csak szavak – szavak. Üresek, +pehelykönnyűek. <span class="pagenum"><a name="Page_89" id= +"Page_89">-89-</a></span> Nem is fontosak. Fontos csak az, hogy +egymásra találtunk, hogy nem szabad többé egymástól elszakadnunk. +No, úgy-e, Cecile?</p> +<p><i>Cecile</i> (magába fordultan, titokzatos nyugalommal): Ahogy +akarja, barátom. Ahogy gondolja.</p> +<p><i>Sándor:</i> Az enyém vagy!</p> +<p><i>Cecile</i> (magába fordultan, titokzatos nyugalommal): Mindig +a magáé voltam – ma is a magáé vagyok.</p> +<p><i>Sándor</i> (a kalapját fogva): Gyere – menjünk innen!</p> +<p><i>Cecile</i> (a kalapja után nyúl): Menjünk. Követlek, ahová +akarod… (Hirtelen megélénkül.) De van egy feltételem – egyetlen +feltételem. (Szemébe tekint.) Én ma Chateau Irát akarok inni!</p> +<p><i>Sándor</i> (meghökken, elborul.)</p> +<p><i>Cecile</i> (hozzásimul, halkan): Nekem ma Chateau Irát kell +innom! Veled – Chateau Irát! Érted? Kell!</p> +<p><i>Sándor</i> (habozik, majd fölkacag): Ugy látom, ez valami +büntetés akar lenni? Valami büntetésféle? Nem akarod, hogy +valamikor még én emlegessem a Chateau Irát… (Dühösen.) Hát jól van, +te – (Megához szorítja.)</p> +<p><i>Cecile</i> (kibontakozik): A többit majd megmondja nekem +asztalnál… Nem szeretném, ha öreg Paulusz tetten érne minket – +most, mikor már nem is az uram! (Önfeledt mosollyal tekint maga +elé.)</p> +<p><i>Sándor:</i> Menjünk innen!</p> +<p><i>Cecile</i> (halkan): Mondja Sándor, lehetne az, hogy mi +ketten a legközelebbi napokban egy kis utazást csináljunk? +<span class="pagenum"><a name="Page_90" id= +"Page_90">-90-</a></span></p> +<p><i>Sándor</i> (felragyog): Együtt? Hó, de mennyire lehet!</p> +<p><i>Cecile:</i> A Svájcba? A Rhone-gleccserhez?</p> +<p><i>Sándor:</i> A Rhone-gleccserhez! Ahová akarod!</p> +<p><i>Cecile</i> (szemérmetes zavarban): És úgyis lehetne utazni, – +maguk fiúk jobban értenek az ilyenhez – mondja: úgy is lehetne – +hogy – hogy útközben mi ketten ne lakjunk külön-külön?</p> +<p><i>Sándor:</i> Lehet – de mennyire lehet – sőt kell is!</p> +<p><i>Cecile:</i> Nem fél, hogy botrány lesz belőle?</p> +<p><i>Sándor</i> (a tapasztalt vivör fölényével): Ah – bízza csak +reám! Tudom én, hogyan kell elkerülni a feltűnést… Van egy pár +bevált formaság –</p> +<p><i>Cecile</i> (érdeklődve): Igazán?</p> +<p><i>Sándor:</i> A bejelentésnél – és a többi… Ha az ember azokat +nem mulasztja el, akkor nincs semmi baj!</p> +<p><i>Cecile:</i> Tehát formaság – igen… Van egy formaság, azzal +elejét lehet venni minden feltűnésnek és minden botránynak… (A +szemébe néz.) Elmegyünk az anyakönyvvezetőhöz!</p> +<p><i>Sándor:</i> Tessék? (Meghökkenve bámul reá.)</p> +<p><i>Cecile</i> (anyailag): Jobb így, Sándor, higyje el – én +ismerem magát és ismerem magamat is: előbb-utóbb mégis feleségül +fog venni… (Halkan.) Jobb, ha a feleségéből lesz a szeretője, +mintha a szeretőjéből lesz a felesége… Ezzel tartozom a +vőlegényemnek.</p> +<p><i>Sándor:</i> Hjah igaz! A vőlegény – a gazdag vőlegény – mi +van vele? És egyáltalában: ki az?</p> +<p><i>Cecile:</i> Az én vőlegényem? Maga. Csak nem gondolja, hogy +más férfi járt az eszemben? <span class="pagenum"><a name="Page_91" +id="Page_91">-91-</a></span></p> +<p class="center"><i>Pál jön Lencsivel.</i></p> +<p><i>Lencsi:</i> Kész a ráchal. – (Megpillantja Ceciléket, +hirtelen elhallgat, ellenséges szemmel nézi őket.)</p> +<p><i>Pál</i> (idegesen csettint ujjaival.)</p> +<p><i>Cecile</i> (derült nyugalommal): Jó estét, öreg Paulusz!</p> +<p><i>Pál</i> (zavartan): Jó színben van – (Lencsihez.) jó színben +van!</p> +<p><i>Lencsi</i> (Cecile pillantásának hatása alatt, kisleányos +hanglejtéssel): Kezét csókolom, Cecile néni!</p> +<p class="center">(<i>Függöny</i>.)</p> +<hr class="chap" /> +<div class="chapter"></div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_92" id= +"Page_92">-92-</a></span></p> +<p class="center">AZ ARANY HEGEDÜ</p> +<p class="center">REGÉNY</p> +<p class="center">IRTA HERCZEG FERENC</p> +<p class="center">Második kiadás</p> +<table> +<tr> +<td>Fűzve</td> +<td>4 kor. 80 fillér.</td> +</tr> +<tr> +<td>Kötve</td> +<td>7 kor. 30 fillér.</td> +</tr> +</table> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_93" id= +"Page_93">-93-</a></span></p> +<p class="center">Az Arany Hegedüről megjelent ismertetésekből:</p> +<p class="i0">A HÉT:</p> +<p>Herczeg Ferenc ismeri a nők lelkét, tudja legtitkosabb +gondolataikat, egészen a szív mélyéről feltörő ösztönökig, melyek, +ha tudatossá lesznek, a Freud-féle igazságok megdöbbentő erejével +birnak. Az Arató István Kató asszonya öt évig fürdött a férje +lelkének fényében. Az író finom éleslátással boncolta szét ezt az +alakot azokra a különböző Katákra, a pajkos gyerektől, a hivatalos +professzornéig, amelyek együttvéve az egyéniség hiányát és a +jelentéktelenséget mutatják.</p> +<p class="i0">AZ UJSÁG:</p> +<p>Herczeg Ferenc művei az életből sarjadzanak, de nem futnak az +életnek szintjén, hanem föléje emelkednek könnyed és biztos +technikájú, de mindenekfölött izléses épület gyanánt. Az épületeit +az emberismeret, a megfigyelés kockaköveiből rakja össze és +diszekül gyönyörű hangulatokat, finom szimbolumokat és költői erejű +leírásokat alkalmaz. Kölcsönöz az élettől, de többet ád neki.</p> +<p class="i0">BUDAPESTI HIRLAP:</p> +<p>A regény finomművű analitikus munka, amilyen csak a legnagyobbak +tollából került és Herczeg Ferenc irodalmi termésének legjavából +való. A legnagyobb analitikus írók erejével eleveníti meg az +ingatag, nem kiforrott, báblelkű asszony pszichéjét és mesteri +módon vonultatja végig előttünk minden rezdülését.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_94" id= +"Page_94">-94-</a></span></p> +<p class="center">A HÉT SVÁB</p> +<p class="center"><em class="gesperrt">Regény</em></p> +<p class="center">IRTA: HERCZEG FERENC</p> +<p>Szabadságharcunk nagy napjairól mesteri tollal megfestett +regény, amely megkapó képekben állitja elénk a délvidéki svábok +szereplését nagy nemzeti küzdelmeinkben. Egyike az utóbbi évek +legszebbregényének.</p> +<table> +<tr> +<td>Fűzve</td> +<td>4 korona 50 fillér.</td> +</tr> +<tr> +<td>Kötve</td> +<td>7 korona.</td> +</tr> +</table> +<p class="center">A könyvről megjelent ismertetésekből:</p> +<p class="i0">AZ UJSÁG:</p> +<p>… A nagy szinjáték történelmi eseményeit összeolvasztja Herczeg +Ferenc mesteri tolla a délvidéki városok apró-cseprő dolgaival és +művészien érezteti meg az epochalis kor izzó levegőjét.</p> +<p class="i0">A VILÁG:</p> +<p>Herczeg, kit hűs és biztos írásművészete távoltart az +általánosságoktól, a lélektan nehezebb végét ragadja meg és +lépésről-lépésre mutatja be, mint sodródnak ezek a higgadt polgárok +a forradalomba. <span class="pagenum"><a name="Page_95" id= +"Page_95">-95-</a></span></p> +<p class="i0">PESTI HIRLAP:</p> +<p>1848-ban Versec volt az egyik fókusa az osztrák-szerb őrületnek, +a lakosság szerb nemzetiségű része révén, és akik oltogatni +próbálták, lándzsát törve a magyar állameszme mellett, a verseci +lakosság másik része: a svábok voltak, élükön a hét svábbal. Ebből +a szempontból külön izgalmas érdekességű a regény.</p> +<p class="i0">BUDAPESTI HIRLAP:</p> +<p>Müvészi korrajz, amelyről a történelem levegője árad. A mese +Herczeg régi művészetére vall, a jellemrajzok pompásak. Még sohasem +mintázta meg egyre hatalmasabb művészetével a sváb lélek rajzait +senki, mint Herczeg.</p> +<p class="i0">PESTER LLOYD:</p> +<p>Herczeg Ferenc regénye „A hét sváb“ derűs és fájdalmas húrokat +remegtet meg bennünk, mert egy darab dicsőséges magyar história +támad föl benne, a Bánátnak, e délmagyarországi viharfészeknek +1848/49-iki históriája. Városok és falvak gyulnak ki és a mai égő +városokra régi tűzvészek visszfénye hull. A hajdani ágyúdörgés még +fájdalmasabban dübörög agyunkban. A multbeli páthosz és fájdalom, +szerelem és kétségbeesés ragad meg minket is, mintha csak azoknak +sorsáról volna szó, akik ma szeretnek és szenvednek és +meghalnak.</p> +<hr class="chap" /> +<div style='text-align:center'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77502 ***</div> +</body> +</html> diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6c72794 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This book, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..37f1a7b --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for eBook #77502 +(https://www.gutenberg.org/ebooks/77502) |