Initial commit of ebook 77502 filesHEADmain

5 files changed, 5466 insertions, 0 deletions

diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes
new file mode 100644
index 0000000..6833f05
--- /dev/null
+++ b/.gitattributes
@@ -0,0 +1,3 @@
+* text=auto
+*.txt text
+*.md text
diff --git a/77502-0.txt b/77502-0.txt
new file mode 100644
index 0000000..81d01bb
--- /dev/null
+++ b/77502-0.txt
@@ -0,0 +1,2850 @@
+*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77502 ***
+
+KÉK RÓKA
+
+HERCZEG FERENC MUNKÁI
+
+   _Regények_ Fűzve Kötve
+   _Hosszabb elbeszélések_ kor.
+   Az arany hegedü 4.80 7.30
+   A hét sváb. Regény 4.50 7.–
+   Magdaléna két élete 2.50 5.–
+   Álomország 4.– 6.50
+   A királyné futárja, Innocent és Mühlbeck rajzaival 4.– 6 50
+   A fehér páva, kisvárosi történet 3.50 6.50
+   Szerelmesek 4.– 6.50
+   Lélekrablás 3.50 6.–
+   Honszerző 4.– 6.50
+   Andor és András, Márk rajzaival 3.20 5.70
+   Pogányok. Tört. regény 5.– 7.50
+   Idegenek közt 2.80 5.30
+   Egy leány története 3.60 6.10
+   Szabolcs házassága 3.20 5.70
+   Simon Zsuzsa 3.60 6.10
+   Fenn és lenn 4.– 6.50
+   _Gyurkovicsék:_
+   A Gyurkovics-lányok, 26. ezer 3.– 5.50
+   A Gyurkovics-fiuk, 4. kiadás 4.– 6.50
+   Gyurka és Sándor 3.– 5.50
+   _Elbeszélések:_
+   Napváros 4.– 6.50
+   Szelek szárnyán 3.50 6.–
+   Kaland 4.– 6.50
+   Elbeszélések 3.20 5.70
+   Böske, Erzsi, Erzsébet 3.50 6.–
+   Arianna 3.– 5.50
+   Az első fecske 3.– 5.50
+   Napnyugati mesék 3.20 5.70
+   Mutamur 4.– 6.50
+   Mesék, Mühlbeck Károly rajzaival  8.–
+
+SINGER ÉS WOLFNER KIADÁSA BUDAPEST
+
+KÉK RÓKA
+
+SZINJÁTÉK HÁROM FELVONÁSBAN
+
+IRTA
+
+HERCZEG FERENC
+
+NEGYEDIK KIADÁS
+
+(10–12 ezer)
+
+BUDAPEST 1917 SINGER ÉS WOLFNER KIADÁSA
+
+Magyarországon való előadás joga dr Marton Sándornál (Budapest IV.
+Bécsi-utca 1) szerezhető meg.
+
+*
+
+Minden jog, a forditás joga is fenntartva
+
+*
+
+Szinpadokkal szemben kézirat.
+
+– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
+
+Copyright 1917 by W. Karczag Wien.
+
+Korvin Testvérek könyvnyomdája, Budapest.
+
+
+
+
+_SZEMÉLYEK_
+
+
+_PÁL_
+
+_CECILE_
+
+_SÁNDOR_
+
+_TRILL BÁRÓ_
+
+_LENCSI_
+
+
+
+
+ELSŐ FELVONÁS.
+
+_Előkelő nyári lakás fogadószobája a budai hegyvidéken. A lakás
+berendezését jómód, művészi ízlés, derüs kényelemszeretet és a házigazda
+konzervativ hajlandósága jellemzi. Világos kárpitok, öblös angol
+bútorok, kevés, de válogatott műtárgy._
+
+_Hátul íves nagyablak, melyen keresztül a szemben – egy képzelt völgyön
+túl – fekvő erdős hegylejtőre látni. Az erdőben elszórt nyári lakások
+tornyai és tetői. Nyár van, az erdő zöld; délutáni napfény._
+
+_Balról hátul főbejárás; üvegajtó, mely az előszobába vezet. Zongora;
+ülőbútorok, kis asztal körül; az asztalon nyári virágok, cigaretta,
+gyujtó és egy bonbonier._
+
+_Jobbról hátul ajtó a lakás többi részeibe. Jobbról elől kandalló,
+fölötte tükör. A kandalló mellett nehány szék, az egyik igen díszes,
+antik karosszék, amely szinben és stilusban különbözik a többi
+bútortól._
+
+_Ebbe a székbe senki sem ül, csak Sándor._
+
+_Az első jelentés alatt a nyitott erkélyablak alatt madár énekel._
+
+_Lencsi, majd Pál._
+
+(Lencsi nem szép, de kellemes fiatal leány. Igen egyszerűen öltözik,
+preparandista-genre. A lénye meleg, behízelgő, kecsesen alázatos. Tudja
+és másokkal is érezteti, hogy ő szegény leány és hogy tudatában van
+alárendelt helyzetének. A főbejáraton jön, kalappal, keztyüsen. Fekete
+kis retikülje van, a kis ujjára akasztva rózsaszínű papírba csomagolt és
+arany fonállal átkötött kis vízfestményt hoz. A festmény akkora, mint
+egy levelezőlap. Mivel senkit sem talál a szobában, hangosan köszönt,
+hogy magára vonja a figyelmet.)
+
+_Lencsi_ (édesen): Szép kezedet csókolom, édes Cecile néni! (Szünet után
+szonor hangon.) Alászolgálja, Pali bácsi! (Senki nem jelentkezik. Lencsi
+az asztalhoz megy, gyakorlatra valló fogással kinyitja a bonboniert, egy
+cukorkát a szájába tesz, nehányat a táskájába. Kívül beszédet hall, erre
+elkotródik az asztaltól.)
+
+_Pál_ (kinyitja a jobb ajtót, kis akvarellt tart a kezében, haragosan
+visszaszól valakinek, aki a szomszédszobában van): Engedelmet kérek,
+Kucsera úr, azért, hogy én professzor vagyok, azért nem kell még
+hülyének lennem! Megértett? És ha nem óhajt többet szerencséltetni, –
+hát: _volt_ szerencsém! (Belép, hirtelen még eszébe jut valami, amit
+Kucserának mondhatna, kajánul megfordul, de azután leinti önmagát, előre
+jön.) Cili, kérlek! (Megpillantja Lencsit, az arca földerül.) Nini –
+maga az, Lencsike?
+
+_Lencsi:_ Nem Cecile – _csak_ én!
+
+_Pál:_ Azt hittem a feleségem… Hát hogy van maga, kisleány? Régóta nem
+mutatta magát, kis hűtelen!
+
+_Lencsi:_ Rosszkor jöttem, ugye?
+
+_Pál:_ Ugyan kérem, maga nem is tud rosszkor jönni.
+
+_Lencsi:_ A bácsi olyan jó, olyan nemes – és mégis vannak emberek, akik
+bántják. Az előbb is –
+
+_Pál_ (megint dühbe jön): Igen – megint Kucsera úr! Mindig Kucsera úr!
+Az egyetlen ember Magyarországon, aki fel tud mászatni a falra. Hanem
+most jól odamondtam neki…
+
+_Lencsi:_ Kucsera úr – ki az?
+
+_Pál:_ Festőművész. Leonardo da Ó-Buda. Elvállalta, hogy illusztrálni
+fogja a könyvemet…
+
+_Lencsi_ (lelkesen): Magyarország és társországainak édesvizi hidrái? –
+
+_Pál:_ Igen – Magyarország hidrái… Ma végül elhozta az első
+illusztrációt… Nézze meg! (Odadobja neki az akvarellt.) Ez egy
+hidromeduza akar lenni – disznóság!
+
+_Lencsi_ (távol tartja a képet és szakértően nézi): Bizony ez gyöngén
+sikerült!
+
+_Pál:_ Ez nem hidra, hanem egy megőrült pitypang. Kucsera úr azt mondja,
+ő nem tud szolgailag másolni. Mert neki egyéni meglátásai vannak. A
+hangulata viszi, mint a sast a szárnya. Kucsera úr egy sas és azért
+lilaszínűnek festi a szürke kukacot.
+
+_Lencsi:_ Ez egy Habarnica grisea akarna lenni?
+
+_Pál:_ A bosszantó az, hogy Kucsera úr miatt megint meg fogok késni a
+könyvemmel. Pedig a berliniek ugyancsak sürgetik már. Minden
+tisztességes ország feldolgozta már a maga édesvizi hidráit – csak mi
+vagyunk megint hátralékban… Bizony Isten, ha az ember erre gondol,
+szinte szégyel kimenni az utcára… (Szünet.) Hallja, Lencsi, honnan tudja
+maga, hogy ezt Habarnica griseának hívják?
+
+_Lencsi:_ Hát Istenem – az ember csak ismeri hazájának édesvizi hidráit?
+
+_Pál:_ No igen – ez természetes – ez kötelesség… De azért mégis… Én nem
+tudtam, hogy a fiatal leányok nálunk ilyen tanulmányokkal foglalkoznak.
+
+_Lencsi_ (nevet, majd becsületesen): Nem is foglalkoznak, bácsi. Engem
+csak azért érdekelnek a habarnicák, mert maga könyvet ír róluk.
+
+_Pál:_ Mert én könyvet írok róluk? Csak azért? Az álláspontja nem éppen
+tudományos – sőt nem is logikus… De kedves. Nagyon kedves. És reám nézve
+hízelgő. Maga egy kedves leány, Lencsi… Üljön le! Mit adjak? Egy
+cigarettát?
+
+_Lencsi_ (tréfás megbotránykozással ég felé tekint): Óh – shoking!
+
+_Pál:_ Hát akkor csokoládét!
+
+_Lencsi:_ Köszönöm – soha.
+
+_Pál:_ A fiatal hölgyek szeretik a nyalánkságot.
+
+_Lencsi:_ A fiatal hölgyek – az más. De szegény leánynak nem jó, ha
+megszokja az ilyet.
+
+_Pál:_ Ebben már nincs igaza. Éppen a szegény embernek kell jól élnie,
+hogy mégis valami kárpótlása legyen az életben…
+
+_Lencsi:_ Na hát egyet! De csak egyet! (Eszik.) Tudja, miért jöttem?
+Gyám uram, alássan jelentem: rajztanárnő lettem!
+
+_Pál:_ Megint egy újabb diploma? Tyű, a ragyogóját! Ugyan hány van már a
+ládafiában?
+
+_Lencsi:_ Öt darab! (Az ujjaival mutat.) Cinque! Öt kutyabőröm van, de
+hivatalom még egy sincs.
+
+_Pál:_ Mindenáron magyar királyi gyerekpofozó akar lenni?
+
+_Lencsi:_ Valahogy csak meg kell élnem… és jó tanítónő lenne belőlem,
+szeretem a gyerekeket…
+
+_Pál:_ Aki a gyerekeket szereti, az ne legyen tanítónő, hanem menjen
+férjhez. Mert _egy_ gyerek több, mint _száz_ gyerek.
+
+_Lencsi_ (cseppnyi zavarral): Elhiszem… De a dolog nem olyan egyszerű…
+Különösen, ha az ember olyan szegény leány…
+
+_Pál:_ No Lencsi, ennyire még nem kell lenézni a férfinépet? Hát az én
+feleségem nem volt szegény leány?
+
+_Lencsi_ (némi túlzással): Cecile – az egészen más! Ő nagystilű nő – ő
+arra született, hogy ragyogjon. Ő olyan szép –
+
+_Pál:_ A szépség tulajdonképen nem is olyan fontos kellék a házasságban,
+mint hinné az ember… Az ember hamar megszokja, aztán egészen mindegy,
+akár van, akár nincs… Azaz, hogy nem egészen mindegy… (Valami
+kellemetlen dologra gondol.) Nem egészen mindegy…
+
+_Lencsi_ (kibontja a rózsaszínű csomagját): Elhoztam a vizsgálati
+dolgozatomat… Egy kis akvarell… Szeretném, ha megnézné…
+
+_Pál:_ Csendélet – mi? Meisseni váza őszi rózsákkal és sokác kendővel…
+Ohohó! Hiszen ez egy Viridis! Egy Habarnica viridis – (Meghatottan.) és
+egy Ceratophylumba kapaszkodik!… _Ez_ illusztráció! _Ez_ illusztráció!
+Hogy nyüzsögnek az éhes kis csápjai… És az áttetsző opálszínek! Nahát
+Kucsera úr egy állat! (Lencsira néz, szünet.) Lencsi – maga fogja
+illusztrálni a könyvemet!
+
+_Lencsi_ (örömében tapsol.)
+
+_Pál:_ Beszéljünk komolyan, kis leány. Hamar neki kell látni a munkának.
+Legjobb lesz, ha hozzánk jön lakni. Holnap lehet?
+
+_Lencsi:_ Holnap este! (Extázisban.) Ah – dolgozni fogok, dolgozni! És
+meglássa: ha svungba jövök, még jobban csinálom! (Hirtelen kijózanodik.)
+És Cecile néni –? Mit szól majd ő hozzá –?
+
+_Pál:_ Ő nem érdeklődik a természettudományok iránt…
+
+_Lencsi:_ (meggyőződés nélkül): Ő egy nagystilű nő – arra született –
+
+_Pál_ (szavába vág): Hogy ragyogjon – rendben van.
+
+_Lencsi_ (lappangó tekintettel): Cecile a városban van?
+
+_Pál_ (humorosan): Rókavadászaton. Egy kék rókagarniturát akar venni…
+
+_Lencsi:_ Jé – még mindig? Már a tavasszal is akart.
+
+_Pál:_ Ugy látszik, kék rókát választani nehéz dolog, nehezebb, mint
+férjet… Nálam nem gondolkodott olyan sokáig… Most minduntalan
+rátelefonál a szűcs – már egészen rókakongresszus gyült össze Pesten…
+Cili célba vesz egyet, aztán meggondolja magát, aztán mást választ és
+megint meggondolja magát… Most megint arról van szó, hogy boa legyen
+vagy pellerin…
+
+_Lencsi:_ Imádkozni fogok, hogy a jó Isten soha ne adjon nekem kék rókát
+– én megőrülnék ennyi gondtól.
+
+_Pál:_ Cilinél inkább a szűcsök szoktak megőrülni. Hát ilyen az élet!
+Két évvel ezelőtt a freudizmus járta nálunk, tavaly a golf, az idén
+pedig a kék róka az uralkodó csillagzat…
+
+_Lencsi:_ Sokat jár még ide Trill báró – az aviatikus?
+
+_Pál_ (elkedvetlenkedik): Trill? Hogy jutott most eszébe?
+
+_Lencsi:_ Ó csak úgy véletlenül… Tegnap láttam a Török-utcában – ő a
+Török-utcában lakik – csodálkoztam, hogy a divatkirály Budapesten
+nyaral… (Ártatlan arccal.) ámbár a bácsiék is Budapesten maradtak az
+idén…
+
+_Pál:_ Cili nem akart fürdőhelyre menni. Azt mondja: ki kell élveznünk a
+nyaralónkat…
+
+_Lencsi_ (buzgón): Persze – igaza is van! Itt minden olyan szép –
+
+_Pál:_ Az a Trill, az aviatikus, egyáltalában nem jár már ide…
+(Diszkrétül.) Azt hiszem, történt valami közte és Cili közt…
+
+_Lencsi_ (mohón): Ugyan –?
+
+_Pál:_ Azt hiszem, Cili egész csendben kiadta az útját… Az ő előkelő,
+arrogáns modorával… (Nevet.) Ehhez ő nagyon ért!
+
+(Kívül csengetés, a csengő egyszer hosszan, aztán röviden és megint
+hosszan szól.)
+
+_Pál_ (meglepetten): Ohó? Mi ez? Mi ez?
+
+_Lencsi:_ Jé! Hiszen így Sándor úr szokott csöngetni…
+
+_Pál:_ De hiszen ő a Svjácban van! A Svájcban! (A csöngetés ugyanúgy
+megismétlődik.)
+
+(Pál kisiet az előszobába. Meglepett kiáltások, vidám üdvözlés a szín
+mögött, mint: „Hát igazán te vagy?“ „Nem kaptad meg a levelemet?“ „No de
+ilyen meglepetés!“ Lencsi, mialatt magában van, fölveszi Pál égő
+cigarettáját az asztalról, kettőt szippant, majd visszalopja a helyére.)
+
+_Lencsi, Pál, Sándor._
+
+_Sándor_ (Pállal balról jön): Programm szerint meg kellett volna még
+néznem a Rhone-gleccsert… de azután egyszerre nagyon megcsömörlöttem az
+egész alpesi panorámától, – főleg azoktól a gleccserektől! (Kezet ad
+Lencsinek.) Lencsi nagysád, szereti a gleccsereket?
+
+_Lencsi:_ A hideg dolgok közül csak a citromfagylaltot…
+
+_Pál:_ Ugy nézz fel – igenis: fel – erre a hölgyre hogy neki öt
+diplomája van… (Ujjával mutatja.) Cinque! Ugy tud festeni, mint egy
+angyal. Egyáltalában mindent tud.
+
+_Sándor:_ Kivéve _egy_ dolgot.
+
+_Lencsi:_ Hát téved, kérem, mert én _főzni_ is tudok.
+
+_Sándor_ (szkeptikusan): Egy pesti leány? Te hiszed?
+
+_Pál_ (fanatikusan): Róla én a csodát is elhiszem!
+
+_Lencsi_ (Sándorhoz): Mi a kedvenc étele, kérem?
+
+_Sándor:_ Hajdanában, régen, mielőtt még a francia chefek meggyalázták
+nemzeti konyhakultúránkat, nagy híre volt a rác halnak komáromi módon…
+
+_Lencsi:_ Az semmi. Azt én tudom.
+
+_Sándor:_ Lencsi nagysád, vannak dolgok, amelyekből nem szabad gúnyt
+űzni!
+
+_Lencsi:_ Megcsinálom magának a rác halat – komáromi módon…
+
+_Sándor:_ Mikor és hol?
+
+_Pál:_ Itt nálunk, holnap este… (Lencsihez.) Holnap kollokválni fog rác
+halból!
+
+_Lencsi:_ Megyek egyenesen Neuszidler halászmesterhez és megrendelem a
+harcsát… Hányan leszünk?
+
+_Pál:_ Csak mi hárman.
+
+_Sándor_ (szemrehányóan): És a feleséged?
+
+_Pál:_ Persze – a feleségem!
+
+_Lencsi:_ Legjobb lesz, ha idetelefonálok Neuszidlertől… akkor már
+itthon lesz Cecile… Hátha akar még valakit hívni? (Készülődik.)
+
+_Sándor:_ Lencsi nagysád, én egy vén agglegény vagyok, de ha a hal
+sikerül, – akkor nem felelek magamról!
+
+_Lencsi_ (kedvesen): Kérem, kérem, ne ébressze fel bennem az alvó
+vénkisasszonyt! (Meghajlik.) Jó estét! (Gyerekes hangon.) Csókoltatom
+Cecile néni kezét! (Balra el.)
+
+_Pál_ (utána szól): El nem felejteni a festéket!
+
+_Pál, Sándor._
+
+_Sándor:_ Egészen helyes leány!
+
+_Pál_ (komolyan): Több annál. Igazi nő. A nőiesség benne száz percent.
+Planétatermészet. Akkor fog igazán fényleni, ha megtalálta a maga
+napját, amely körül keringhet.
+
+_Sándor:_ Na hallod, csillagnak éppen nem nézem – csak nagyon ügyes
+kölyöknek. Ez ért hozzá, hogyan kell megsütni egy harcsát – és hogyan
+kell megfőzni egy professzort… (Körül néz.) Cecile nincs itthon?
+
+_Pál:_ Minden pillanatban jöhet… No ülj le, a te székedbe!
+
+_Sándor_ (a karosszékhez közeledik, gyengéden): Az én székem! Azt
+szeretném csak tudni, ki volt az a kötnivaló, aki elhitette az
+emberekkel, hogy muszáj utazni… Pedig hidd el, nem is muszáj utazni… Mi
+közöm nekem a gleccserekhez? (Más hangon.) A városba ment?
+
+_Pál:_ Cili? Reggel ment be… (Humorral.) Rókavadászatra!
+
+_Sándor_ (nevet): Még mindig a kék róka?
+
+_Pál:_ Az egy hihetetlenül ravasz bestia, – nem akar terítékre kerülni…
+Remélem, most már Pesten maradsz?
+
+_Sándor:_ No de mennyire! Te – nevess ki – formális honvágyam volt
+utánatok.
+
+_Pál_ (kedélyesen): Fejezzük ki precizebben: honvágyad volt a feleségem
+után. Csak ne zsenirozd magad, ha útközben netán beleszerettél volna –
+
+_Sándor_ (komolyan): Kérlek, ő nem az az asszony, akibe az ember csak
+úgy beleszeret… Vannak dolgok, amiket éppen a nagy értékük miatt nem
+kíván meg az ember… Például a sixtini Madonna… vagy az izé – (Valami
+nagyot mutat a levegőben.) Amióta a barátságunk tart, most voltam
+először úton… (Lassankint elérzékenyedik.) Tudod, én nem szoktam
+érzelegni, – de meg kell mondanom, neked is, Cecilenek is meg kell
+mondanom: a ti barátságtok nekem igen nagy érték – talán a legnagyobb
+érték életemben…
+
+_Pál_ (ugyancsak elérzékenyedik): No de kedves öregem, te nagyon
+túltaksálsz minket, – Cilit talán nem, de engem nagyon is túltaksálsz!
+
+_Sándor:_ Nevess ki, azért mégis megmondom: a te házad nekem olyan, mint
+a templom… Mert valami kell az embernek, ha nem akar végleg disznóvá
+lenni… Én a ti előszobátokban lerakom a sárcipőmet és a tisztátalan
+gondolataimat… (Meghatottan hallgat.)
+
+_Pál_ (meghatott szünet után, lágy hangon): Egy szivart? Egészen könnyű!
+
+_Sándor:_ Vacsora előtt már nem gyújtok rá.
+
+_Pál:_ Persze, itt maradsz vacsorára?
+
+_Sándor:_ Sajnos, nem lehet. (Diszkrétül.) Várnak rám.
+
+_Pál_ (diszkrétül): Riki?
+
+_Sándor_ (tolvaj mosollyal): Tudod, két hónapja nem láttam…
+
+_Pál_ (ugyanavval a mosollyal): Persze – és az ember szíve nem gleccser
+– hehe! Hanem Cili sajnálni fogja.
+
+_Sándor:_ Te – nehogy tréfából szóba hozd előtte!
+
+_Pál:_ Rikit? Ah – ugyan! Tudom én azt, hogy a mi dámáink nem értenek
+meg bizonyos dolgokat… Nem értik meg, hogy az ember szíve nem gleccser –
+hehe!
+
+_Sándor_ (az óráját nézi): Vajjon, hol ebédelt, ha egész nap benn volt!
+
+_Pál:_ Cili? (Vállat von.) Talán a házmesterrel hozatott magának
+valamit… egy pohár tejet… az ilyen asszony nem is eszik, csak csipeget,
+mint a madár… (Élénken.) Hanem te, meg leszel lepetve, hogy megváltozott
+megint! Ő időközönkint megváltozik – bőrt cserél, mint tavasszal a
+kigyó… Most olyan, mintha áthangolták volna mollra… Még a beszédje is
+csupa moll-akkord…
+
+_Sándor:_ Sokat jár még ide Trill, az aviatikus?
+
+_Pál_ (elborul): Trill? Hogy jut az most eszedbe?
+
+_Sándor:_ Ma találkoztam vele, – azaz akartam vele találkozni!
+
+_Pál:_ Hát ő egyáltalában nem jár már ide. Május óta elkallódott. Azt
+hiszem, Cili kiadta neki az útját – tudod, az ő előkelő és arrogáns
+modorával…
+
+_Sándor_ (nevet): Ehhez ő nagyon ért! De igazán örülök a Trill esetének.
+Nem szerettem, nem szerettem, hogy az a kamasz idejár az én – pardon! a
+te házadba –
+
+_Pál:_ A mi házunkba!
+
+_Sándor:_ A fejében szalma van, a szívében pedig szecska… Majd mindjárt
+elmondok róla valamit… Elmentem ma hozzá, a Török-utcába… A tavasszal
+említette, hogy szeretne túladni a vörös autóján… Mert ő száz lóerőt
+akar beszerezni…
+
+_Pál:_ Neki a semmitevéshez száz lóerő kell!
+
+_Sándor_ (elismeréssel): Ez jó! – Cecilenek is tetszett a vörös kocsi, –
+gondoltam, megveszem…
+
+_Pál:_ No és megalkudtatok?
+
+_Sándor:_ Délben jártam nála… Ő méltósága ugyan otthon volt, de nem
+fogadott…
+
+_Pál:_ Sz –!
+
+_Sándor:_ A kapuban a kaszinói szolgával találkoztam, hozta neki a déli
+abrakot… Két személyre való ebéd – édes sütemény – gyümölcs – jégbe
+hütött Chateau Ira.
+
+_Pál:_ Haha – valami hölgyemény volt nála… Ez a betörő úgy fogyasztja a
+nőstényeket, mint a bivaly a csalamádét…
+
+_Sándor:_ Na – nekem meg van a magam külön véleménye az asszonyevőkről…
+Azok olyan urak, akik nőkre éhesek és akiket aztán megesznek a nők…
+Hanem most jön a java! Az imént gyalog jöttem ki ide… A Szép Ilonánál
+utólértem egy autót – rögtön megismertem a báró pecsétviasz kocsiját… A
+gesztenyefasor alatt vesztegelt, – a soffőr a kerekek alatt mászkált –
+pánja volt… A vászontető alatt egy megszeppent párocska lapult meg… Én
+csak a lábukat láttam… Az egyik hímnemű amerikai, a másik elegáns női
+cipőcske… Lakk, fehér selyem betéttel… Első osztályú – mondhatom!
+
+_Pál:_ A babáját kocsikáztatta.
+
+_Sándor_ (erkölcsi felháborodással): Nohát kérlek, egy ember, aki
+világos nappal kokottokkal csavarog, az már azon a határon van, ahol a
+báró végződik és az Alfonz kezdődik!
+
+_Pál:_ Nohát ez túlzás! Honnan tudod különben, hogy kokott volt?
+Uriasszony is lehetett!
+
+_Sándor:_ Megőrültél? Trill és egy úriasszony! Hiszen az egy barom! (A
+zongorához telepedik.)
+
+_Pál:_ Baromnak barom, de olyan barom, amely repülni tud! Egy szarvas
+marha, amely a felhőket hasítja (Pletykakedvvel.) Te, nekem van is egy
+jó tippem. Doktor Ditrichné… Odaát lakik a Hárshegyen, – ilyen szeme van
+(Öklével mutatja.) – kis bajuszt is ereszt, az ura meg közismert hülye.
+
+_Sándor_ (egy Grieg-féle dalt kezd játszani a zongorán, később
+meghatottan mondja.) Igazán örülök, hogy megint itthon vagyok, de a
+zongorát meg kell hangoltatni!
+
+_Előbbi, Cecile._
+
+_Cecile_ (kalappal, keztyűvel, napernyővel, könnyű nyári toilettben, – a
+lábán fehér betétes lakkcipő van, – belép a főbejáraton. Megpillantja
+Sándort, az arca felragyog, csendre inti Pált, nesztelenül a zongorához
+oson, Sándor válla fölé hajlik és halk, édes hangon dudolja a dalt.)
+
+_Sándor_ (sugárzó arccal fejezi be játékát, fölkel és kezet csókol
+Cecilenek.)
+
+_Cecile:_ Mi ujság a Svájcban? Hogy van Reding Itel, Rudenz Ulrik és a
+többi kártyaütés? (Pálhoz, mialatt megszokásból csókra nyújtja a
+homlokát.) Szervusz, öreg Paulusz! Hát mégis pellerint csináltatok a kék
+rókából!
+
+_Pál_ (Sándorhoz): Na, most már direkt hozzá adresszálhatod a
+vallomásodat… (Cecilehez.) Eddig rajtam keresztül kurizált magának.
+
+_Cecile:_ Sándor kurizált? Ez egy Biedermayer-motivum. (A kandallóhoz
+lép, hogy a tükör előtt levesse a kalapot.) Hanem miért nem telegrafált
+Sándor? (Kötekedve.) Volt már eset, hogy a váratlan öröm megölt egy
+asszonyt.
+
+_Sándor_ (a rémülettől dermedten nézi Cecile cipőjét.)
+
+_Cecile_ (a tükör előtt fecseg): Hallja, a maga öröme nem mondható
+viharosnak… Ugy látszik, a maga barátsága náthát fogott a svájci
+gleccserek közt… Minek is ment olyan hideg vidékre? Lássa, itt sokkal
+szebb a nyár… Ezerszer szebb… Halálosan szép! A levegő forró és édes, –
+még a por is aranyszínű – ah és esténkint micsoda szagok ereszkednek le
+a hegyekről! Egy arany kohóban lakunk itt!… (A tükörbe néz és a
+zsebkendőjével az ajka szélén babrálgat, mintha egy kis sebhelyet
+fedezett volna fel.)
+
+_Pál:_ A Svájcban, vagy itt – mindegy. Mindenki magában hordja a maga
+nyarát – vagy a maga telét.
+
+_Cecile:_ Ezt a szép mondást beírhatja a Lencsi emlékkönyvébe. (A száját
+dörzsöli.)
+
+_Sándor_ (aki élesen szemmel tartja, fojtott hangon): Ne féljen, – nem
+látszik semmi.
+
+_Cecile_ (hirtelen feléje fordul, ijedten): Tessék? (Szünet után.) Mi
+nem látszik?
+
+_Sándor:_ A száján – semmi!
+
+(Cecile és Sándor egy pillanatig farkasszemet néznek.)
+
+_Pál_ (harsogva nevet, Cecile cipőjére mutat): Nézd – fehér betétes
+lakkcipő!
+
+_Cecile:_ Kérem, mi lelte magukat?
+
+_Pál_ (Sándorhoz): Barátom, ebből az esetből okulni lehet! Ha most nem
+Cecilről volna szó, hanem valami más asszonyról, mondjuk valami
+tucatasszonyról, – akkor – (Vállat von.)
+
+_Cecile_ (aggódva nézi hol az egyiket, hol a másikat): Igazán idegessé
+fognak tenni… Kérem, mondják meg, mi lelte magukat?
+
+_Pál:_ Semmi, – egy furcsa kis véletlen… Mi az előbb női cipőkről
+diskuráltunk… (Pletykakedvvel.) Mondja, Cili, nem tudja, van a hárshegyi
+Ditrichnének ilyen fehérbetétes cipője?
+
+_Cecile:_ Nem tudom, nem is érdekel… De ilyen cipővel már igazán nem
+lehet az utcára menni – minden kokott ilyet visel… (Lehúzza a keztyűjét,
+egy villamos jegy, amely a keztyűjében volt, a padlóra esik.)
+
+_Sándor_ (egy percre nem vette le róla a szemét, fölveszi a jegyet.)
+Valamit elvesztett.
+
+_Cecile_ (jókedvet erőltetve): Magának prezentelem, ha megigéri, hogy
+jobb kedve lesz.
+
+_Sándor:_ Villamos jegy… Maga a villamossal jött?
+
+_Cecile:_ A Kálvin-téren szálltam fel.
+
+_Sándor:_ Olcsón utazik. Más emberfiát 30 fillérrel hozzák, magát
+12-ért. Ez szakaszjegy.
+
+_Pál:_ Hátha a konduktor titkos imádója és szakaszjegyekben rójja le
+hódolatát?
+
+_Sándor:_ Lehet. Az is lehet, hogy ő nagysága autón, mondjuk autótaxin
+jött ki a Szép Ilonáig és ott átszállott a villamosra… Az asszonyok
+szeretik, ha a férjük azt hiszi róluk, hogy takarékosak… A legprédább
+asszonyok is szeretik…
+
+_Cecile:_ Ejnye Sándor, – de undorító maga ma! Hát prédának tart engem?
+
+_Sándor:_ Pénz dolgában – nem!
+
+_Cecile_ (Pálhoz könnyedén): Butaság, de én már sohasem fogom megtanulni
+a villamos utazást… Ma is egyeneset vettem átszálló helyett és a Szép
+Ilonánál még egy szakaszt kellett fizetnem…
+
+_Pál_ (nevet): Ilyen az asszony!
+
+_Sándor_ (fájdalmasan): Ilyen az asszony!
+
+_Pál_ (meghökkenve): Te – mi lelt téged?
+
+_Sándor:_ Semmi!
+
+_Pál:_ Figyelmeztetlek: engem nem lehet becsapni, nekem jó szemem van.
+Ne is tagadd: neked valami bajod van.
+
+_Sándor:_ Van egy igazság, egy gyalázatos igazság, az tesz beteggé… Néha
+megfeledkezem róla – de aztán megint föltámad, megrohan, torkon ragad,
+fojtogat, – ah!
+
+_Pál:_ Na–na–na–na! Miféle veszedelmes igazság az?
+
+_Sándor:_ A világ szemétdomb, – ez az igazság. Csupa mocsok, bűz,
+rothadás, (Lábával dobbant.) undorító! (Észbekap, erőt vesz magán.)
+Bocsáss meg – úgy látszik: bolond vagyok!
+
+_Pál:_ Bolond nem vagy, de ideges vagy. Ez a fekete pesszimizmus, – a
+hirtelen hangulatváltozás: tipikus neuraszténia! Beszéltél már
+doktorral?
+
+_Sándor:_ Még nem, – de most megyek hozzá. (Készülődik.)
+
+_Pál:_ Igy nem eresztelek el, – majd ha megnyugodtál.
+
+_Cecile:_ Ne tartóztassa. A városban már várja a doktora. Doktor Riki.
+
+_Pál_ (meghökken): Micsoda – maga tudja? (Sándorhoz.) Tudja!
+
+_Cecile:_ Hűtött pezsgőt fog rendelni a bajára.
+
+_Sándor_ (gonoszul): Chateau Irát! (Kiabál.) Chateau Irát!
+
+_Pál_ (Cecilehez): Kérem, ne viccelődjenek! Ha Sándor _ilyen_ állapotban
+van, az komoly dolog. Lásd, öregem, itt jóbarátaid közt vagy. Itt
+őszintén beszélhetsz. Neked valami nagy kellemetlenséged volt, – nem
+igaz? (Halkabban.) Talán Riki csinált valami haszontalanságot?
+
+_Sándor_ (fáradtan legyint.)
+
+_Cecile:_ Riki nem is csinálhat elég haszontalanságot. Hiszen őt azért
+fizetik. Sándor úr elvből híve a differenciált nőiességnek. Vannak női,
+akiktől elvárja, hogy tisztességesek legyenek. Szárazon és vízen
+rendületlenül tisztességesek. Aztán vannak női, akiktől az ellenkezőt
+kívánja. Ha Rikinek egy nap eszébe jutna, hogy ő tisztességes lesz,
+azzal kínos meglepetést szerezne Sándornak.
+
+_Pál:_ Jól van: hát nem Riki. De asszony van a játékban, az bizonyos.
+
+_Cecile:_ Mindig asszony van a játékban. De legyünk diszkrétek, – hátha
+úriasszony?
+
+_Sándor:_ Legyünk diszkrétek! Kíméljük a nőt akkor is, mikor térdig
+gázol a gyalázatban.
+
+_Cecile:_ Gyalázat! Megmondjam mi a gyalázat? Gyalázat az, ami a másé.
+Ami a magáé, az sohasem gyalázatos. (Hozzálép.) Mondja, szereti maga azt
+a bizonyos vászoncselédet?
+
+_Sándor:_ Megvetem.
+
+_Cecile:_ Rendben van! Ha szeretné, akkor azt ajánlanám: tegye tönkre,
+törje ki a nyakát, mint valami gonosz állatnak. De ha nem szereti, akkor
+mi köze az egész dologhoz? Maga igen nagy úr, kedves barátom. Minden a
+magáé, Az erény, a bűn, minden, a felséged szeszélyeit szolgálja. A bűn
+a francia pezsgő – (gonoszul) a Chateau Ira – arra való, hogy olykor
+becsípjen tőle. De magának az erény is kell! Az erény a hűs erdei forrás
+– az meg arra való, hogy meggyógyítsa a kacenjammert, amit a pezsgőtől
+kapott… Szép, szép, – de mit tudja maga, hogy mi történik a források
+mélyében? Minden víz a tenger felé igyekszik.
+
+_Sándor:_ Rendszerint azonban csak a pocsolyáig jut és a szarvasmarha
+iszik belőle…
+
+_Cecile_ (némi szomorúsággal): Hát az a szarvasmarha szerencséje – az
+ökör bonne fortünje!
+
+_Sándor_ (elharapja keserű válaszát): Jó estét, megyek!
+
+_Pál:_ Nahát eredj, aludd ki magad… Mikor látunk megint?
+
+_Sándor:_ Holnap elutazom.
+
+_Pál:_ Elutazol? Hová?
+
+_Sándor:_ A Svájcba. Meg kell néznem a Rhone-gleccsert.
+
+_Pál:_ Hát te egy tomboló őrült vagy és én előre látom, hogy
+kényszerzubbonyt fogunk rádadni… Kérem, Cili, hát szóljon hozzá, ne
+eressze el így!
+
+_Cecile_ (kezét Sándor karjára teszi): Magának bánata van… Sajnálom!
+Nagyon, nagyon sajnálom! Valaki, akit nagyra tartott, méltatlannak
+mutatta magát… Dehát biztos ez? Nem lehet tévedés?
+
+_Sándor_ (Nem válaszol, csak megvetően és keserűen mosolyog.)
+
+_Cecile_ (némileg elveszti bátorságát, szomorúbban): Mégis azt
+ajánlanám: beszéljen vele – azzal a nővel – beszéljen vele nyiltan és
+becsületesen… Ő meg fogja magyarázni, – ő meg fogja nyugtatni…
+
+_Sándor:_ Az valószínű, ha időt engedek neki, hogy hazugságokat eszeljen
+ki.
+
+_Cecile:_ A nők nem hazudnak mindig. Csak akkor, ha máskép nem lehet. De
+ebben az esetben máskép is lehet. (Sándor gúnyos arcába tekint, hirtelen
+dühbe jön.) Hát tegyen, amit akar – bánom is én! (Szünet után
+kárörvendően mosolyog.) Hanem hallja, azért én nem irigylem magát. El
+fog utazni, meg fog szökni, de a kézipodgyászával együtt magával fogja
+vinni a kínzó kétségeit is… És megjósolom magának: soha, soha nem fog
+tisztán látni ebben a dologban! Mert legyen az az asszony bűnös, vagy
+legyen ártatlan: a legostobább nőnek is van annyi esze, hogy meg tudja
+védeni a maga titkait.
+
+_Sándor:_ Sekély víz, könnyű a fenekére látni.
+
+_Pál:_ És mit látsz?
+
+_Sándor:_ Iszapot.
+
+_Cecile_ (gonosz mosollyal): Én nagyon sokat tartok a maga
+intellektusáról, de ravasz embernek azért nem tartom. Nem. Maga egy
+cseppet sem ravasz. Ha én a maga felesége volnék – amitől mentse meg
+magát az ég – és ha kedvem jönne, hát bizony mondom: én magát hetenkint
+akár hétszer is megcsalhatnám és maga mégis az erény mintaképének
+tartana.
+
+_Sándor:_ Megcsalna biztosan, de megtéveszteni öt percig sem tudna.
+
+_Pál:_ Ez nagy mondás, öregem, nagy mondás!
+
+_Cecile:_ Hát tegyük fel, hogy a felesége volnék. Én ma egész nap a
+városban voltam… Komisszióztam.
+
+_Pál_ (humorral): Rókavadászaton volt.
+
+_Cecile:_ Nem gyanusak ezek a sűrű vadászkirándulások? Biztos, hogy a
+róka, amelyet én hajtok, kék? Lássa, már a külsőm is gyanus. Minden, ami
+rajtam van, ujdonatúj!
+
+_Pál_ (Sándorhoz halkan, ugrató hangon): Elül gombolós blúz!
+
+_Cecile:_ Uj cipő, új keztyű… A zsebkendőm csipkekendő – nézze meg!
+(Odadobja neki, Sándor a zongorára dobja.) És a kezem – a körmöm… Ma
+maniküröztettem… Komissziózáshoz? Vallja be, mindez nagyon gyanus!
+
+_Pál:_ A leggyanúsabb pedig az, hogy őnagysága mindig bizonyos
+előszeretettel tereli magára a gyanut… Én azzal a parasztregulával
+szoktam magamat vigasztalni, hogy ugatós kutya nem harap… Lehet azonban,
+hogy a modern kutya már maga is ismeri a parasztregulát és csak azért
+ilyen hangos, hogy alibilit ugasson össze magának…
+
+_Cecile:_ Minden gyanus. De hol a bizonyosság?
+
+_Sándor:_ Ha az ura volnék, két perc alatt meg tudnám szerezni a teljes
+bizonyosságot.
+
+_Cecile:_ Ezennel átruházom magára a férj jogait. (Megakad, mosolyog.)
+Persze, az olyan férjét, aki gyűlöli a feleségét.
+
+_Sándor:_ Egyetlen kérdéssel csapdát fogok magának állítani – és maga
+bele fog menni, akkor is, ha igazat mond, akkor is, ha hazudik…
+
+_Pál:_ Nem stiglic az asszony, édes öregem!
+
+_Sándor:_ Kérdezhetek?
+
+_Cecile:_ Tessék. Kérdésekre válaszolni: ez némileg az én speciálításom.
+(Egy pillanatig farkasszemet néznek.)
+
+_Sándor_ (brutálisan): Mit csinált ma délben a Török-utcában?
+
+_Pál_ (ijedt csend után bizonytalan hangon): A Török-utcában? Hiszen ott
+– ott az a… (Elhallgat, mereven nézi Cecilet.)
+
+_Cecile_ (nyugodtan): _Ez_ a csapda? (Pálhoz): Emlékszik a szűcsöm
+nevére?
+
+_Pál:_ A szűcs?
+
+_Cecile_ (idegesen): No csak emlékezzék! Franciásan szokta ejteni!
+
+_Pál:_ Hop! Meszanzsé!
+
+_Cecile:_ Igen, Messinger.
+
+_Pál_ (örömmel) Török-utca 13! Igen – 13 – (Sándorhoz.) Most már halljuk
+a féltékeny férjet.
+
+_Sándor_ (zárkózottan): Ugy látszik, kérdésekre válaszolni – ez tényleg
+a maga speciálitása!
+
+_Pál:_ Ebbe belebuktál, édes öregem.
+
+(A szín mögött telefoncsöngetés.)
+
+Ez nekem szól! Lencsi a harcsával… (Jobbra megy, visszaszól.) Ebbe
+csúnyán belebuktál! (El.)
+
+_Cecile, Sándor._
+
+_Cecile_ (miután egy ideig mozdulatlanúl állott, egy közvetlen
+mozdulattal Sándor felé nyújtja a kezét.)
+
+_Sándor_ (hidegen és mereven hátrál.)
+
+_Cecile_ (halkan, melegen): A kezét – kérem!
+
+_Sándor:_ Nem lehet, nagyságos asszony!
+
+_Cecile:_ Már nem vagyok Cecile?
+
+_Sándor:_ Cecile nincs már… Meghalt… Maga megölte… (Gyűlölettel.) Maga,
+az idegen nőszemély, meggyilkolta Cecilet és az arcára vette a lárváját…
+De én nem ismerem, én nem ismerem magát, én nem akarom ismerni!
+
+_Cecile:_ Olyan kegyetlen, mint egy gyermek… Mint egy elkényeztetett
+gyermek… És mindent egy gyanuért?
+
+_Sándor:_ Már nem gyanu – teljes bizonyosság. Maga vallott magára –
+belement a csapdámba… Értse meg: én nem tudtam, hogy maga ma a
+Török-utcában volt… Én csak azt tudom: _valaki_ ott lakik. Ugy
+okoskodtam magamban: ha ott járt annál az úrnál, aki biztosan
+gondoskodott valami ürügyről is, alibiről… Mert hiszen esze az van! Az
+ilyenféle nőnek mindig van a szeretője utcájában egy fogorvosa, egy
+varrónője – vagy szűcsmestere! Maga elárulta magát a nagy óvatosságával…
+Lássa, ha túlzásba viszik a ravaszságot, akkor ostobaság lesz belőle…
+(Megragadja Cecil karját.) Meri tagadni, hogy ott volt Trillnél?
+
+_Cecile_ (kiszabadítja magát): Kérem, kérem – már olyan goromba, mintha
+házasok volnánk! (A karját dörzsöli, mosolyog.) Hogy merem-e tagadni?
+Szegény barátom, én ennél sokkal valószínűbb dolgokat is merek tagadni…
+De nézze, nincs ennek a vallatásnak semmi célja. Ha megtettem, akkor nem
+leszek olyan ostoba, hogy bevalljam. Ha nem tettem meg, akkor úgyis
+hiába tagadok, maga nem hisz nekem. Tehát higyjen, amit akar, – én
+sokkal büszkébb vagyok, semhogy védjem magam! (Szünet.) A meghalt
+barátságunkat azonban megsíratom. Azt hiszem, vénasszony koromban is
+síratni fogom még.
+
+_Előbbiek, Pál._
+
+_Pál_ (jobbról jön): Cili, kérem, a kis Lencsi kijön holnap estére és
+halat főz nekünk… Ez már meg van beszélve… Most azt akarja tudni, hány
+személyre való legyen a harcsa?
+
+_Cecile:_ Hárman leszünk – Sándor és mi ketten.
+
+_Pál_ (szemrehányóan): No és Lencsi?!
+
+_Sándor:_ Holnap én úton leszek; nem jöhetek.
+
+_Pál_ (dühösen): Itt fogsz maradni! Hiszen Lencsi neked főzi a ráchalat
+– komáromi módon!
+
+_Cecile:_ Utazni fog – igen – de csak megérdemlünk egymástól egy
+búcsúlakomát?
+
+_Pál:_ Neuraszténiás embernek társaság kell, nem utazás! Lencsi jókedvű
+leány, ha akarod, hozhatsz még valakit a városból… Valakit a vén fiúk
+közül…
+
+_Sándor:_ Hozhatok, akit akarok?
+
+_Pál:_ Akit akarsz! Aki neked jó, azt én szívesen látom.
+
+_Sándor_ (Cecilehez): Akit akarok?
+
+_Cecile_ (nyugtalanul): Igen…
+
+_Sándor:_ Köszönöm. Eljövök és vendéget hozok. Trill bárót, az
+aviatikust.
+
+_Pál:_ A repülő ökröt? Bizarr gondolat! (Cecilet, majd Sándort nézi.) Ha
+mindenáron akarjátok – nem bánom! Talán nevetni fogunk az éretlenségein.
+Tehát öt teriték! (Jobbról el.)
+
+_Cecile, Sándor._
+
+_Cecile:_ Az az úr – az az ember – nem fog eljönni.
+
+_Sándor:_ El fog jönni. Én tudok beszélni a nyelvén. Ha azt mondom neki,
+a tüntető távolmaradásával kompromittál egy hölgyet, akkor ész nélkül
+ide fog vágtatni, mert az az állat gentleman… Ha azonban maga leinti,
+akkor – (Vállat von.) Nos, akkor én sem jövök, nem fog többet látni az
+életben.
+
+_Cecile:_ Sándor, mire való ez?
+
+_Sándor:_ Maga akarta: a búcsúlakomát! Legyen búcsúlakoma! Fenséges
+vendéget hívok asztalához: az Igazságot!
+
+_Cecile:_ Barátom, az asszony és az igazság ne üljön soha egy asztal
+mellett. Ez a Nibelungok lakomája lesz. Asztalnál vér fog folyni.
+
+_Sándor:_ Az asszony agyonveri az igazságot.
+
+_Cecile:_ Vagy az igazság az asszonyt.
+
+_Sándor:_ Tehát mindenképen érdekes souper lesz.
+
+_Cecile:_ Mi szüksége még az igazságra? Hiszen azt mondja, mindent tud
+már!
+
+_Sándor:_ Nem is magamat akarom meggyőzni, hanem magát; meg akarom
+győzni, hogy eldobta magát. Érti? Eldobta magát, a porba, az iszapba!
+Ugy néztem fel magához, mint egy királynőhöz, mint egy istennőhöz! Maga
+volt a nőiesség, a hűség, a tisztaság, a jóság… Maga volt minden!
+(Nevet.) Milyen ostoba voltam! Kavicsot őriztem a trezorjaimban és azt
+hittem, milliomos vagyok… Hogy szégyellem magam – öreg fejemmel
+lépremenni ilyen szemfényvesztésnek! Nincs tisztaság, nincs hűség, nincs
+semmi! A királynő, az istennő sűrű fátyolt tesz az arcára és hideg
+szívvel és forró vérrel beoson a Török-utcai legénylakásba! Hát ez
+hihetetlen! Ez egy gonosz álom! Egy undorító álom!
+
+_Cecile_ (aggódva néz jobbra): Sándor, kérem…
+
+_Sándor:_ Hát jól van, kérem – _igy_ is lehet! De akkor tessék komolyan
+csinálni! Tessék végigcsinálni! Ha tűzbe ugrik az erény, akkor égjen is!
+A királynő, az istennő szálljon le a trónról, – le, ha mondom, le a
+piedesztálról – bele a porba, az iszapba, ahova vágyódott, ahová való!
+Ezt nem lehet néhány szellemességgel elütni! Ezt nem! Mert ha ez se
+komoly dolog, akkor – Uristen! – akkor az egész élet nem egyéb, mint egy
+rossz vicc, akkor az egész mindenség csupa képmutatás, komédia,
+szamárság!
+
+_Cecile_ (észreveszi a belépő Pált, vakmerően és vídáman Sándor szavába
+vág): Hát szóval: eljön holnap vacsorára – és ez igazán kedves magától!
+
+_Pál:_ Brávó! Akkor rendben vagyunk!
+
+_Sándor_ (mereven nézi Cecilet, majd hirtelen meghajlik): Jó éjszakát!
+
+_Pál_ (az ajtóig kíséri, utána szól): Aludd ki magad – holnap legyen
+jobb kedved!
+
+_Pál, Cecile._
+
+_Pál:_ Nagyon indulatosan beszéltetek… Bevallotta, hogy mi bántja?
+
+_Cecile_ (gondolataiban): Szerelmes!
+
+_Pál:_ Ujjé – szerelmes! Hogy én erről nem tudtam.
+
+_Cecile:_ Én sem – én sem!
+
+_Pál:_ Megcsalta a donna?
+
+_Cecile_ (ránéz, majd vállat von): Az ilyet sohasem lehet biztosan tudni
+– de nem is fontos…
+
+_Pál:_ Nem fontos? Hát akkor mi a fontos?
+
+_Cecile:_ Sándor hiszi, hogy megcsalták, ez a fontos.
+
+_Pál:_ Hát úgy kell neki! Igenis úgy kell neki! (Cecile derekára teszi a
+kezét és lassan keresztülvezeti a szobán.) Az ilyen legényember élete
+tele van piszokkal… Mért nem házasodik meg?
+
+(_Függöny_.)
+
+
+
+
+MÁSODIK FELVONÁS.
+
+_(Az első felvonás szobája. Másnap este. Már alkonyodik.)_
+
+_Cecile, Pál._
+
+_Cecile_ (a kanapén gubbaszkodik, cigarettázik és sötéten bámul maga
+elé.)
+
+_Pál_ (keresztülmegy a szobán, az óráját nézi): Bámulatosak az emberek…
+Nem tudnak pontosak lenni… Igazán bámulatosak… (Cecilere néz, meghökken,
+halkan és gyöngéden.) Valami baja van?
+
+_Cecile_ (tagadólag rázza a fejét.)
+
+_Pál:_ A feje? Nem csoda! Egész nap cigarettázik – egyiket a másik után…
+Most meg könyes a szeme is!
+
+_Cecile_ (némán könyörög, hogy hagyja békén.)
+
+_Pál:_ Nézze, drágám, én nem szoktam tolakodni, még a feleségem
+bizalmába se szoktam tolakodni… de ezt most még sem hagyhatom ennyibe…
+Maga sír és én nem tudom, hogy miért? Hát mégis a férje volnék, vagy mi!
+Itt valami hiba van és a hibáért – én vagyok felelős.
+
+_Cecile_ (szinte mulat a naivságán, de nem szól, nehogy a hangja
+elárulja a felindulását.)
+
+_Pál:_ Ugy látszik, a tudományos munka is szenvedéllyé lesz… rossz
+szenvedéllyé, mint a kártya vagy az alkohol… Tudja, vannak napok, mikor
+úgy megyek a dolgozószobámba, mint a részeges ember a csapszékbe… Ha
+valaki ilyenkor megzavar, azt hidegvérrel meg tudnám gyilkolni… Néha
+álmomban is meduzák úszkálnak körülöttem – szivárványszínű új speciesek
+– akkorák, mint egy kofaernyő… Én a meduzák után megyek és maga másfelé
+megy… És most azon veszem észre magam, hogy már nagyon messzire
+elkerültünk egymástól… Mondja őszintén: nagyon boldogtalanná teszem én
+magát?
+
+_Cecile:_ Nézze, öreg Paulusz, ha nem tudná még, hát megmondom: maga
+mindig azt szokta tenni, amit én akarok… Ha én úgy akartam volna, akkor
+az összes meduzák megpukkadhattak volna a féltékenységtől – maga még sem
+nézett volna feléjük… Mindenért, ami a házasságunkban történt, engem
+illett a felelősség…
+
+_Pál:_ Ugy?
+
+_Cecile:_ És ha nem leszek többé –
+
+_Pál_ (szavába vág): Pardon! Nem lesz többé? Hogy érti azt?
+
+_Cecile:_ Barátom, nemcsak a meduza, az asszony is mulandó. Hanem azért
+ne féljen, az ilyen jó anyagot nem hagyják parlagon az asszonyok. Ha én
+egyszer útra kelek innen, akkor majd megszólal az előszoba-csengő,
+megnyílik az ajtó és mosolyogva belép „az új nő“ – ő, aki majd tovább
+fűzi a maga sorsát. (Csöngetés az előszobában.)
+
+_Pál:_ Jönnek. Kérem, legalább mossa meg a szemét, még azt fogják hinni,
+megvertem magát!
+
+_Cecile_ (jobbra el.)
+
+_Pál, Lencsi._
+
+_Lencsi_ (balról jön, egyik kezében kis hálóban jókora harcsát, a
+másikban festékes ládát hoz, hozzácsatolt palettával): Jó estét!
+
+_Pál:_ No végre!
+
+_Lencsi:_ Ketten jöttünk… (Orra alá tartja a halat.) Ez aztán harcsa –
+mi?
+
+_Pál:_ Ez már aztán harcsa!
+
+_Lencsi:_ Kilójáért 6 koronát kért a bandita – de én jól megmondtam neki
+a véleményemet – így aztán ideadta 5 kilencvenért… Elhozták a
+kufferemet?
+
+_Pál:_ Már régen fenn van a toronyszobában… Holnap reggel aztán munkának
+látunk ám, Lencsi!
+
+_Lencsi:_ Nem is képzeli, milyen jót tesz velem… Milyen nagyszerű az, ha
+az ember érzi, hogy valahová tartozik – valakihez… Ez a nő sorsa és –
+hivatása: szolgálni!
+
+_Pál:_ Dehogy is! A nő született királynő – mondta valaki.
+
+_Lencsi:_ Születet királynő, ha egy királyt szolgálhat!
+
+_Pál:_ Furcsa, hogy mi még soha sem beszéltünk ilyenekről – pedig a
+gyámja vagyok… Mondja, volt már a maga szívében királykoronázás?
+
+_Lencsi_ (pirulva): Oh – mit kérdez, bácsi!
+
+_Pál:_ Én azt hiszem, talán kötelességem is – mint gyámja…
+
+_Lencsi:_ Minden hívő léleknek van egy királya, egy istene, akire
+hódolattal és hűséggel gondol… De az csak álom, csak vallásos kultusz,
+mert oceánok választják el tőlem, felhők magasságában jár fölöttem…
+
+_Pál:_ Kérem, a mai fejlett közlekedési eszközök mellett…
+
+_Lencsi_ (szavába vág): De én nem is akarom, hogy ő tudjon rólam, nem
+akarom, hogy az én szomorú kis árnyékom ráessen az ő tündöklő útjára… Ő
+boldog és nincs rám szüksége… Ő boldog és a boldogság önzővé tesz…
+(Rajongva égfelé emeli a harcsát.) De ha egyszer szerencsétlenség érné,
+ha boldogtalan lenne, ha egyedül maradna – akkor, óh, akkor hozzá
+sietnék és azt mondanám neki: – (Megpillantja a belépő Cecilet, minden
+átmenet nélkül.) Óh, drága Cecile, csókolom a szép kezedet!
+
+_Előbbiek, Cecile._
+
+_Cecile_ (jobbról belépett.)
+
+_Lencsi:_ Mit szólsz a vakmerőségemhez? Bekvártélyoztam magam a házadba…
+Olyan boldog vagyok, hogy a te közeledben lehetek – hiszen tudod, te
+nekem ideálom vagy… Te vagy a legszebb, a legelegánsabb, a
+legszellemesebb. (Észreveszi, hogy a fecsegése idegessé teszi Cecilet,
+Pálhoz fordul.) Láttam ám Sándor urat… A villamos kocsiból láttam…
+Fiakkeren jön, de a villamos elhagyta…
+
+_Cecile_ (figyelmessé lett): Egyeül volt a kocsiban?
+
+_Lencsi:_ Egyedül… (Pálhoz.) Az előszobából benéztem az ebédlőbe… Öt
+teríték… Ki az ötödik?
+
+_Pál_ (szárazon): Trill báró…
+
+_Lencsi:_ Trill? (Hirtelen Cecile felé fordul és mereven nézi.)
+
+_Pál_ (némi zavarral): Sándor akarta mindenáron.
+
+_Lencsi_ (hirtelen Pál felé fordul): Sándor akarta? (Észreveszi, hogy
+ügyetlen volt, szünet után gyerekes hangon): Jaj, úgy drukkolok, úgy
+drukkolok a hal miatt! Istenem, csak sikerüljön… Még az államvizsgán sem
+drukkoltam így… Megyek beadom a halat a konyhába… (Jobbra el.)
+
+_Pál, Cecile._
+
+_Cecile_ (indulatosan): Meddig marad a házunkban ez a leány?
+
+_Pál_ (az ablakban): Miért?
+
+_Cecile_ (meggondolja magát): Különben maradjon, amíg magának jól esik!
+
+_Pál_ (az ablakban): Jön már! Most fordul be a fasorba… (Előre.) Magukra
+hagyom magukat… Beszéljen vele, hanem kérem: ne irónikusan! Maga vele
+mindig irónikusan beszél! Neki most melegségre, barátságra van szüksége…
+Ugy látszik, a szegény fiú tényleg valami bestia karmaiba került…
+(Jobbra el.)
+
+_Cecile, Sándor._
+
+_Cecile_ (az ablakhoz megy.)
+
+_Sándor_ (balról jön, elhalad Cecile mellett, anélkül, hogy észrevenné,
+keresve néz körül.)
+
+_Cecile:_ Sándor!
+
+_Sándor_ (hidegen bólint.)
+
+_Cecile:_ Köszönöm, Sándor.
+
+_Sándor:_ Mit köszön?
+
+_Cecile:_ Köszönöm, hogy egyedül jött, hogy nem hozta magával azt az
+embert, azt az urat… Igy jobb, így méltóbb…
+
+_Sándor:_ Tévedés. Trill a sarkomban van. Szavát vettem, hogy eljön és ő
+beváltja a szavát, a fickó gentleman. (Jobbra indul.) Paulusz odabenn
+van?
+
+_Cecile:_ Maradjon. Beszélnem kell magával. De kérem, könyörgök: ne
+folytassuk ott, ahol tegnap elhagytuk. Én ma már nem vagyok az, aki
+tegnap voltam. Nincs bennem semmi büszkeség, semmi, de semmi harciasság.
+Csak szomorúság van bennem. Lágy és édes szomorúság. Mondja, Sándor,
+nincs rá mód, hogy mi megint azok legyünk, akik voltunk?
+
+_Sándor:_ Ezt jól adja! Tegnap földrengés volt. Széttört, agyonvert és
+porba lökött mindent, ami értékes volt a világon. Az egész világ ma
+sivatag, szemétóceán, hullahegy és maga azt mondja: tegyük meg nem
+történtté! Nem, csodák nem történnek már.
+
+_Cecile:_ Csodák is történnek, ha meg van a hit.
+
+_Sándor:_ Én nem hiszek semmit, nem is akarom, hogy velem elhitessenek
+valamit. Abban sem hiszek, hogy a megalázkodása őszinte legyen. Maga
+gőgös asszony, ha most mégis féket tesz a nyelvére, ez annak a jele,
+hogy megijedt, nagyon fél valakitől, vagy valamitől…
+
+_Cecile:_ Ugyan, nem hallott még asszonyokról, gőgös asszonyokról, akik
+_egy_ embertől a durvaságot is szivesen eltürték?
+
+_Sándor:_ Durván bántak magával a Török-utcában?
+
+_Cecile:_ A Török-utcában? Hát mondjuk, ott voltam! Én a Török-utcában
+voltam, én egy rossz asszony vagyok. Rendben van, de maga nem az uram,
+nem is a kedvesem! Soha nem is akart az lenni. Maga nem a nőt szerette
+bennem, hanem az embert. A barátom volt. Magát nem csaltam meg. A
+barátságunkat érintetlenül és tisztán hoztam vissza a Török-utcából, ha
+ugyan ott voltam. Miért löki el mégis magától? Miért beszél velem a
+gyűlölet, a megvetés hangján?
+
+_Sándor:_ Nézze, kérem, én egy közönséges ember vagyok. Olyan, mint a
+többi: gyönge és ingatag. Én ebben a nagy vurstliban, melyet életnek
+neveznek, csak úgy tudok exisztálni, ha van egy-két szilárd pont, amibe
+belekapaszkodhatom. Ilyen szilárd pont volt az erény, a női erény, maga,
+mert maga volt nekem a nő és az erény. De most maga is felült az
+ördöghintára, az erény forogni és bukfencezni kezd, én elvesztettem
+minden támaszomat, én tegnap óta belezuhantam a végtelen semmibe… Hát
+ezért gyűlölöm magát, ezért vetem meg!
+
+_Cecile_ (hozzálép, a karjára teszi a kezét, szeliden): Kegyetlenkedjék
+velem, ha jól esik, én szívesen eltűröm, de hallgasson meg! Maga azt
+hiszi, hogy én mindent elvesztettem. Mindent – a Török-utcában… De mit
+tud maga arról, ami az enyém? A fejemben, a szivemben, a véremben a mi
+van… Annyi minden van, annyi, hogy dúsgazdaggá tehetnék valakit! Ezt
+mind felajánlom magának, olyan őszintén, olyan fentartás nélkül, ahogyan
+soha még ember nem ajándékozta meg barátját… Tegnap én még nem tudtam,
+mi a barátság… Talán nem is hittem benne… Nem tudtam, hogy mi maga
+nekem… A földrengésnek kellett jönnie, hogy ledüljenek mind a falak és
+hogy mi meglássuk egymást!
+
+_Sándor:_ Nézze Cecile, amit maga most csinál, azt nálunk otthon
+kacérkodásnak nevezik… Közönséges kacérkodásnak… Az asszonyok azt
+hiszik, mindenkit meg lehet fizetni ugyanavval a bankóval… Hát vegye
+tudomásul, kérem, én nem vagyok olyan olcsó legény!
+
+_Cecile:_ De kár, de kár, hogy a férfiak mindig az öregapjuk fejével
+gondolkoznak, soha a magukéval.
+
+_Sándor:_ Ha maga az öreganyja fejével gondolkozik, akkor soha nem jut
+el a Török-utcába!
+
+_Cecile_ (csendesen mosolyog maga elé): Milyen furcsa ez tulajdonképen!
+Mi itt beszélünk, beszélünk, de nekem úgy tetszik, egyikünk sem mondja
+azt, amit kellene… Maga szavakat mond, szavakat: erény, női erény,
+ördöghinta és azt várja, hogy összetörjek a súlyuk alatt. De hát ezek a
+szavak üresek és pehelykönnyűek, én legalább nem érzem a súlyukat…
+Mondok magának valamit, Sándor! Én talán nem voltam a Török-utcában, de
+elképzelek olyan esetet, amikor el tudnék oda menni… Attól függ csak, ki
+lakik ott… Hát én nem vagyok erényes asszony, akkor sem, ha nem is járok
+a Török-utcába. De mindez nem is fontos. Fontos nekem az, hogy magától
+el kell szakadnom. Lássa, mi most úgy állunk szemben egymással, ahogyan
+férfi és nő talán még soha nem állott. Ez a mi óránk, Sándor! Ne mondja,
+hogy kacér vagyok, hanem nézzen rám, ismerjen meg… Ugye, mi most már nem
+szakadhatunk el egymástól?
+
+_Sándor_ (fölvett a zongoráról egy képes francia divatlapot és a
+borítékon levő női arcképet nézi.)
+
+_Cecile:_ Lealázkodtam maga előtt. Porig alázkodtam. Amennyire egy
+asszony le tud alázkodni. De most már emeljen föl! Ez kötelessége. Maga
+erős és okos, hát ne hagyjon magamra!
+
+_Sándor_ (a lapot nézi, elneveti magát): Xénia nagyhercegnő… (Megmutatja
+Cecilenek a lap cimképét.) Kérem, ne felejtse el ezt a nevet: Xénia
+nagyhercegnő!
+
+_Cecile:_ (meghökkenve néz rá.)
+
+_Sándor:_ No ne féljen, nem hibbantam meg, csak – Xénia nagyhercegnő!
+Egy császár huga volt… ez a szépséges princessz meghalt, (A füzetet
+nézi.) meghalt öt esztendővel ezelőtt! Ne felejtse el: meghalt öt
+esztendővel ezelőtt. Folytatása következik. (A füzetet visszadobja a
+helyére. Az ámuló Cecilere néz, hangosan nevet.) Haha!
+
+_Előbbiek, Pál._
+
+_Pál_ (balról jön, meghallja Sándor nevetését, vidáman kezet fog vele.)
+Bravó! Csakhogy megjött megint a régi kedved! Ezt már szeretem! Hanem
+most vágd magad haptákba, maga pedig, oh Cecilia, piruljon el
+szemérmetesen és öltse dobogó szive fölé az erény páncélját, mert ő jön,
+ő jön, sőt már itt is van: a sasszárnyú Ikarosz, a nagy asszonyevő, a
+híres szívdöglesztő…
+
+(Autótülök a szín mögött.)
+
+_Sándor_ (bejelentő hangon): A Ma hercege!
+
+_Pál:_ A Ma hercege?
+
+_Cecile_ (egy bizonytalan lépést tesz, majd hirtelen sarkon fordul,
+jobbra el.)
+
+_Pál_ (utána néz): Miért ment ki?
+
+_Sándor:_ Talán ki akarja magát csipni, ruhát vált, egy kis pudert az
+arcára…
+
+_Pál_ (meggyőződés nélkül): Trill kedvéért? No hiszen rosszul ismered az
+asszonyt… Cili és Trill! Haha!
+
+_Előbbiek, Trill._
+
+_Trill_ (csinos és elegáns fiú, oxfordi genre, balról jön): Jó estét!
+(Nagyon melegen, szinte meghatott komolysággal rázza meg Pál kezét.)
+Köszönöm a szives meghívást, nagyon köszönöm… igazán megtisztelésnek
+veszem, direkte megtiszteltetésnek… És örülök, nagyon örülök, hogy
+megint láthatom… (Némi mágnásos leereszkedéssel.) Szervusz, Sándor!
+(Körül néz. Cecilet keresi.)
+
+_Pál:_ Hogy van, hogy van, sasszárnyú Ikarosz báró?
+
+_Trill_ (behízelgő szerénységgel): Sasszárnyú? Oh kérem, én még csak a
+kisebb fajtájú baromfihoz tartozom. Talán csókaszárnyú, legföljebb
+varjúszárnyú… (Cecilet keresi.)
+
+_Pál:_ Mindig olvassuk a nevét, fenn kóvályog, nem tudom hány ezer
+méternyire az emberiség feje fölött…
+
+_Sándor:_ Nem unalmas odafenn, túl a kéményeken?
+
+_Trill_ (hüvösen): Nem! Az ember kevés kaszinótaggal találkozik!
+
+_Pál_ (nevet.)
+
+_Trill_ (Pálhoz szivélyesen): A repülés, kérem alássan, épp olyan
+mulatságos, vagy unalmas, mint minden más hazárdjáték.
+
+_Pál:_ Tét: egy gentleman nyakcsigolyája.
+
+_Trill:_ Ez szellemes! Direkt szellemes! Egy gentleman nyakcsigolyája,
+megjegyzem magamnak.
+
+_Pál:_ És ha nem indiszkrét a kérdésem: Hány angyalnak csavarta el már
+odafenn a fejét?
+
+_Trill_ (kedvesen és lelkesen): A magamformájú szegény ember a felhők
+fölött is csak levegőt talál, üres levegőt… Nem úgy, mint szellemi
+nagyjaink, a tudósok, azok a föld pocsolyáiban is tündöklő csodákat
+fedeznek fel… Ilyen szellemi magasságokba mi nem tudunk fölemelkedni, mi
+szegény repülők, nem, de azért meg van az a jogunk, hogy büszkék legyünk
+világhírű honfitársainkra!
+
+_Sándor_ (Pálhoz): Hát tessék: ő büszke reád, mint világhírű
+honfitársára!
+
+_Pál:_ Valljuk be: szép tószt volt!
+
+_Trill_ (vidám nekilendüléssel): Hát urak, mi ujság a fővárosi
+társaságban?
+
+Pál és Sándor (összenéznek.)
+
+_Sándor:_ No hallod, ezt te kérdezed tőlünk? Az aszfalt-báró, a
+zsúrherceg és tenniszkirály?
+
+_Trill:_ Kérlek, én mostanában alig vagyok Pesten… Nagyon sokat utazom…
+Repülőversenyeket fogunk rendezni a vidéki városokban… Most is három
+napot kellett izé… – Nagyváradon töltenem… (Pálhoz.) Ma reggel jöttem
+csak meg Nagyváradról… (Sándorhoz.) Három napig nem is láttam Pestet…
+
+_Pál:_ Tegnap még Aradon volt, báró úr?
+
+_Trill:_ Nagyváradon.
+
+_Pál:_ Akkor ajánlom, fogja fülön a legényét…
+
+_Trill:_ Csinált valamit a lókötő?
+
+_Pál:_ A lókötő Chateau Irat iszik és szobaleányokat kocsikáztat a
+pecsétviasz-autóban.
+
+_Trill_ (arcátlan hidegvérrel): Ugy-e? Na hát ha így van, akkor direkt
+el fogom csapni. Őtet is, a soffőrt is… Hogy miket mernek manap a
+cselédek! (Sándorhoz.) Véletlenül nem tudnál nekem való legényt?
+
+_Előbbiek, Cecile._
+
+_Cecile_ (jobbról jön, bólint Trill felé, a továbbiak alatt Sándor
+közelében marad, mintha védelmet keresne nála.)
+
+_Trill:_ Oh–oh–oh! Nagyságos asszonyom, hát Budapesten van?! Itthon
+méltóztatik lenni? Na de ilyen meglepetés! Én azt hittem – nekem azt
+mondták – a Tátrában van… Valaki azt beszélte – egy hölgyismerősöm
+beszélte – látta Lomnicon – vagy talán Csorbán – nem emlékszem biztosan,
+hol látta… Valószínűleg összetévesztette valakivel… Mert vannak meglepő
+hasonlatosságok az életben… Igen, de ha tudtam volna, hogy itthon
+méltóztatik lenni, ha tudtam volna, akkor már régóta tiszteletemet
+tettem volna… Én ma is azt hittem, hogy legényvacsorára jövök… Özvegy
+legények bús vacsorájára… (Megfenyegeti Sándort.) És te nem szóltál
+nekem egy szót sem! El akartad titkolni a nagyságos asszonyt, direkt
+elsikkasztani! (Miután fagyos csendben hallgatják, lassankint elveszti
+biztosságát, – most beleül az antik karosszékbe és új lendülettel
+beszél, miközben Sándor és Pál, akiket bosszant, hogy a karosszékbe ült,
+ellenséges szemeket meresztenek reá.) Hanem ragyogó színben van a
+nagyságos asszony! Amióta szerencsém van ismerni, nem volt még olyan
+ragyogó színben… Az uraknak nem tűnik fel annyira, mert gyakran látják
+őnagyságát, de nekem már nagyon régen volt szerencsém… Van már egy
+hónapja… Ohó, megálljunk csak! Május huszonhetedikén volt a galamblövés
+– akkor láttam a szigeten – ez stimmel, úgy-e? – tehát másfél hónapja!
+Majdnem másfél hónapja! Dehogy! (Sándorhoz.) Több, mint másfél hónapja,
+hogy nem láttam a nagyságos asszonyt! (Pálhoz.) Másfél hónapja!
+Csodálatos, hogy múlik az idő, oly gyorsan, bár nekem sok volt a másfél
+hónap, nagyon sok… (Megint megfeneklik, kétségbeesetten néz körül, újabb
+nekilendüléssel.) Hanem a tisztelt tanár úr is milyen ragyogó színben
+van! (Sándorhoz.) Direkt ragyogó színben van, na, nincs igazam? Persze,
+a jó levegő, a csend és a szép kilátás… És a lelki harmónia – az a fő!
+(A homlokát törli.) Csak körül kell nézni ebben a házban, az ember
+mindjárt látja: itt harmónia van… Itt van valami, ami tiszta és jó, ami
+meleg és szent… (Nem bírja tovább.)
+
+_Sándor_ (miután egy ideig élvezte Trill zavarát): Másfél hónapig nem
+voltál itt? Fogadni mernék, hogy ezalatt valami csinos nő lábainál
+pengetted a gitárt… (Cecilehez.) Nem is sejti, hogy ennek az úrnak
+milyen szerencséje van a hölgyeknél… Szédületes szerencséje! És nem ám
+afféle kis grizetteknél, hanem elsőklasszisú dámáknál, igazi
+úriasszonyoknál!
+
+_Pál:_ Néha úgy megostromolják a lakását, hogy az inasa számjegyeket
+osztogat, mint a híres operatöröknél… Ne tessék tolakodni, hölgyeim!
+Mindenki sorra kerül!
+
+_Trill_ (Pállal szemben adja a jó fiút): Ugy érzem, most már teljesen
+megértem a vicclap számára. Szabad cigarettára gyújtanom? (Rágyújt.)
+
+_Sándor_ (Cecilehez): A kis ravasz a humor mezejére tereli a dolgot… De
+az igazság az, hogy mindenki irigyli közülünk – minden férfi… Hanem el
+kell ismerni, hogy megérdemli a kolosszális szerencséjét… Mert úgy
+nézzen rá, hogy ő a legdiszkrétebb férfi, akit életemben láttam… Sok
+diszkrét férfit láttam már életemben, de ilyet egyet sem!
+
+_Pál:_ Egy úriasszony nem is plaszirozhatja előnyösebben a jó hírét,
+mint Trill báró úrnál.
+
+_Trill_ (akinek e csipkedés igen jól esik, meleg mosollyal honorálja Pál
+megjegyzését, majd fölényesen fordul Sándor felé): Kérlek alássan, te
+talán plakátirozni szoktad, ha egy szép asszony rád mosolyog?
+
+_Sándor:_ Rám nem mosolyognak a szép asszonyok, arról már egészen
+leszoktak… (Lelkes érdeklődés hangján.) Hanem te, jó egypár éve nem
+láttam már a hajfürtgyűjteményedet… Akviráltál azóta szép új
+példányokat?
+
+_Cecile_ (a hajfürt szónál egy alig észrevehető, ideges mozdulatot
+tesz.)
+
+_Trill_ (akinek láthatólag rettenetesen kellemetlen a téma, magától
+kikelten): No, de kérlek! Hát csak nem fogod – (Cecilere nézve, hirtelen
+elhallgat.) Azt hiszem, ez a hely nem az a hely…
+
+_Sándor:_ Sőt ellenkezőleg: éppen a tisztességes nőket érdeklik az ilyen
+dolgok… (Cecilehez.) Nincs is ebben semmi! Az egyik képeslapokat gyűjt,
+a másik hajfürtöket… Egészen poétikus ötlet: „A szerelem elmúlik, de a
+hajtincs megmarad!“ Fekete, barna, szőke fürtök – bársony kazettában –
+kulcs alatt! (Trillhez.) Ugy-e, vörös is van? (Cecilehez, szakszerűen
+magyarázva.) A tincsek sorszámmal vannak ellátva – az adományozók neve
+katalogizálva lesz – a könyvelés persze szigorúan titkos… (Cecilehez,
+aki cigarettára akart gyújtani, de fordítva fogta a gyújtót.) Kicsit
+ideges ma – no majd én! (Tüzet ad neki.)
+
+_Trill_ (már egyszer félbe akarta szakítani Sándort): Bocsánat, hát ez a
+dolog magyarázatra szorul… Mert nem úgy van, nem egészen úgy, ahogyan ő
+mondja… Őt néha kissé elragadja a fantáziája, mert ő egy Mikszáth
+Kálmán, kérem! Hát lehet, kérem, hogy régen, fiatal koromban, eltettem
+egypár emléket… Az ember végre is csak egyszer fiatal és én sohasem
+szerettem a kártyát, meg a léhaságokat… De ma már nincs semmiféle
+gyűjteményem… Régen túl vagyok az ilyeneken, amióta megismertem az élet
+komolyságát… (Komolyan, némi férfias megindulással.) S ha ma egy hölgy
+megtisztelne egy emlékkel – (Szárazon.) ezt csak úgy mondom, mert direkt
+ki van zárva – (Lendülettel.) azt egyedül őrizném, teljesen elkülönítve,
+mint valami ereklyekincset, mint egy drága szentséget! (Sándorhoz
+epésen.) Hogy mért kellett ezt szóba hozni –
+
+_Sándor_ (Cecilehez): Talán el sem hiszi, pedig úgy van: Trill
+gyűjteményében olyan hajfürt is van, amely koronás főn termett…
+
+_Trill:_ Koronás főn? Jó lesz a mentőkért telefonálni!
+
+_Sándor:_ Egy nevet mondok, csak egy nevet és te hallgatni fogsz: Xénia!
+
+_Cecile_ (figyelmessé lesz a név hallatára.)
+
+_Trill:_ Xénia? Soha sem hallottam!
+
+_Sándor_ (sugalló hangon): Xénia nagyhercegnő!
+
+_Trill:_ Nagyhercegnő? (A cím láthatólag imponál neki.)
+
+_Sándor_ (Cecilehez): Ez a rossz csont tavaly Scheveningenben nyaralt…
+Ugyanakkor megjelent ott Xénia nagyhercegnő is – de senki sem
+gyanította, hogy a kettejük sejourja közt valami összefüggés van…
+
+_Trill:_ Összefüggés? Jaj de jó! Tizezer ember fürdött ott – és ő
+összefüggésről beszél!
+
+_Sándor_ (nem törődik Trillel, mindig Cecile felé fordulva): Magam nem
+voltam ott, de a kaszinóban ma is beszélnek még róla – persze csak a
+Trill háta mögött…
+
+_Trill:_ Miről?
+
+_Sándor_ (Cecilehez): A nyilvánosság előtt kerülték egymást – Trill és a
+nagyhercegnő… De egyszer egy nagy orkán után – sötét este – egy
+párocskát láttak a néptelen homokbuckák közt… A háborgó tengert nézték
+és a hold előtt vágtató felhőket… Egy társaság megleste őket… A gavallér
+Trill volt – ezt egyhangulag megállapították… Az istennőre vonatkozólag
+megoszlanak a vélemények… Némelyek azt állítják: elárúsítónő a
+nagyárúházból…
+
+_Trill_ (dühösen): Igazi budapesti traccs!
+
+_Sándor:_ Mások följebb keresgélnek – sokkal feljebb. Azt mondják: azon
+az estén egy fejedelmi hölgy repülő leckét vett – propeller nélkül – a
+híres gyűjtemény pedig egy oroszosan szőke fürttel gazdagodott…
+
+_Trill_ (akinek igen tetszik ez a fordulat): Tagadom! Direkt tagadom!
+
+_Sándor:_ Azt is mered tagadni, hogy ismerted a nagyhercegnőt, mi?
+
+_Trill_ (kis szünet után): Pardon! Csak helyesen kell disztingválni!
+Hajfürtadás –
+
+_Pál_ (közbevág): Hajfürtadományozás! Egy nagyhercegnő adományoz…
+
+_Trill:_ Hajfürtadományozás és egyszerű ismeretség között van különbség!
+Igen nagy különbség! Végre: ha mondjuk, abban a szerencsében részesültem
+_volna_, hogy bemutattak _volna_ őfenségének, aki mondjuk érdeklődik az
+aviatika iránt, abban még igazán nem volna semmi… És én nem is tűrném,
+hogy erről valaki tiszteletlenül nyilatkozzék!
+
+_Pál:_ Jó, jó, de őfenségének legmagasabb mászkálása éjnek idején a
+homokbuckák közt –
+
+_Sándor:_ Vagy mégis az elárúsítóleány volt a nagyárúházból?
+
+_Trill_ (lojálisan): Egy fiatal hercegnő, aki bizonyos fokig fölötte áll
+az emberek ítéletének, megengedhet magának ilyen kis ártatlan
+romantikát…
+
+_Sándor:_ Ugy-e, nem mered tagadni, hogy vele sétáltál?
+
+_Trill:_ Nem merem? Nevetséges! A dologban nincs semmi tagadni való…
+
+_Előbbiek, Lencsi._
+
+_Lencsi_ (jobbról jön, kötény, feltűrt ruhaujjak, nyitott szakácskönyv a
+kezében): Bácsi, kérem. (Megpillantja Trillt.) Óh, bocsánat…
+
+_Pál:_ Maguk még nem ismerik egymást? (Bemutatás.) Trill báró,
+nagyhercegi kamarai aviatikus…
+
+_Lencsi_ (nevetve meghajlik, aztán komolyan): Bácsi kérem, a gombát
+egészben, vagy vagdalva? A szakácskönyv utasítása homályos… (Megmutatja
+neki a passzust a könyvben.)
+
+_Sándor:_ Vagdalva?! Rémület fog el! (Pálhoz.) Jó volna helyszíni
+szemlét tartani!
+
+_Pál_ (a könyvben böngész): Az ügy kezd tényleg aggasztó fordulatot
+venni… Lássuk azt a harcsát!
+
+_Lencsi:_ Jaj, én úgy drukkolok! Ugy druk – (Elharapja a szót, Trillt
+nézi, majd Cecilet, aztán kiegészíti.) – kolok! (Pállal jobbra el.)
+
+_Cecile, Sándor, Trill._
+
+_Sándor_ (fölveszi a füzetet Xénia arcképével és szó nélkül Cecile
+kezébe adja.)
+
+_Cecile_ (földre ejti.)
+
+_Trill_ (udvariasan fölemeli, egy pillantást vet a képre, elolvassa az
+aláírást, ijedten nézi hol Cecilet, hol Sándort.)
+
+_Sándor:_ Szegény, jó Xénia nagyhercegnő! Milyen tragikus sors jutott
+neked osztályrészül! Meghaltál, négy esztendővel a tengerparti séta
+előtt.
+
+_Trill:_ Tessék? (A képet, majd Sándort nézi, egyszerre elkezd nevetni.)
+Nahát téged jól felültettelek! Téged lóvá tettelek! (Cecilehez
+közeledik.)
+
+_Cecile:_ Kérem, én nem akarom magát megbántani, nem is haragszom, de
+kérem: menjen el! Ne nézzen így reám, kérem, hanem menjen el!
+
+_Trill:_ No de nagyságos asszonyom igazán nem értem…
+
+_Cecile_ (megvadulva): Én most már nem bánom, akármi lesz is – én most
+már semmit sem bánok!
+
+_Sándor_ (Trillhez bizalmasan): Ideges szeszély! De azt hiszem,
+őnagyságának – éppen őnagyságának – nem lehet olyan szeszélye, amit
+neked – éppen neked – vakon nem kellene teljesítened.
+
+_Trill:_ Nagyon sértő szeszély!
+
+_Sándor:_ Ugyan! Megsérthet egy szép hölgy egy gentlemant?
+
+_Trill_ (vállat von): Jól van, mehetek… Hanem hogy a tanár mit fog
+gondolni, azt már nem tudom… (Durván.) Különben bánom is én! Gondoljon,
+amit akar! (Föltesz egy monoklit, amelyet eddig még nem használt.)
+Direkt nevetséges! (Balra el.)
+
+_Sándor, Cecile._
+
+_Sándor_ (cigarettára gyújt, kaján jókedvvel): Maga a férfitől nem látta
+az embert. Most bemutattam magának az embert, már amennyiben ez a
+kétlábú izé a homo sapiens családba sorozható. Mégis inkább
+szarvasmarha. Arra született, hogy szarvakat viseljen, méteres
+szarvakat… Ha ő akar másokat felszarvazni, az természetrajzi
+szemtelenség. Még csak vére sincs a fajankónak! Csak hiúsága van. Nem
+kell neki az asszony szépsége – csak a hírneve…
+
+(Kivül autótülök.)
+
+_Cecile:_ Az élet egy szemétdomb!
+
+_Sándor_ (kellemes meglepetéssel): Igen? Hiszen akkor rendben vagyunk…
+Miután sikerült ennek a hitvallásnak egy új apostolnőt szereznem, itt
+már be is fejeztem volna a küldetésemet. (Készülődik.) Jó mulatást,
+szépasszony!
+
+_Cecile_ (ijedten): Elmegy?
+
+_Sándor:_ Hogyne! csak meg muszáj néznem a Rhone-gleccsert!
+
+_Cecile_ (a halántékát fogja): Elhagy… És mi lesz velem? Mit tegyek? Mit
+mondjak az uramnak?
+
+_Sándor:_ Az urának? Jókor jut eszébe. Hát mondok magának valamit, szép
+asszony: ne féljen semmit, legyen egészen nyugodt, nem lesz itt semmi
+baj, maga szépen ki fogja magát vágni… Hogyan? Azt nem tudom… De ki
+fogja magát vágni… Az olyan házasság, ahol a férj gazdag és az asszony
+szegény, az olyan házasság az én megfigyelésem szerint tartós szokott
+lenni… Magukat erős kötelék fűzi egymáshoz: a kék róka! Gondoljon a kék
+rókára, az erőt fog magának adni, hogy megvédje a családi boldogságot.
+
+_Cecile:_ Hiszen lehet, hogy rossz asszony vagyok, de olcsó én nem
+vagyok…
+
+_Sándor:_ Olcsó – drága? Relativ fogalom.
+
+_Előbbiek, Pál._
+
+_Pál_ (jobbról): Türelem, gyerekek, mindjárt tálalnak. Hol van Trill?
+
+_Sándor:_ Elrepült.
+
+_Pál:_ Mit csinált?
+
+_Sándor:_ Majd Cecile megmagyarázza… ő mindent megmagyaráz…
+
+_Pál:_ Történt valami?
+
+_Sándor_ (miután Cecile makacsul hallgat): Semmi különös. Telefonon
+kérették, jőjjön azonnal a városba… Köztünk maradjon a szó: én azt
+hiszem, Xénia nagyhercegnő…
+
+_Pál:_ No de ilyen szélkakas! Öt perccel a vacsora előtt ő startol.
+Különben bánom is én! Igy négyesbe kedélyesebb lesz.
+
+_Sándor:_ Hármasba még kedélyesebb lesz, mert én is startolok.
+
+_Pál:_ Te –? Megint rád jött a dühöngő ürület?
+
+_Sándor:_ Dehogy, kérlek, a dolog nagyon egyszerű… Én tudniillik –
+(Cecilere néz, hirtelen elhallgat.) Majd Cecile lesz olyan szíves,
+megmagyaráz mindent…
+
+_Pál:_ Most már dosztig vagyok a rébuszokkal… (Kiabál.) Mi történik itt?
+
+_Cecile_ (cigarettát vesz az asztalról): Az történt, hogy én megcsaltam
+magát.
+
+_Pál_ (ijedten, szelíden): Mit csinált, drágám?
+
+_Cecile_ (eldobja a cigarettát, idegesen kiabál): Megcsaltam magát!
+
+_Pál_ (szünet után, sápadtan): Hogy maga engem, hogy maga engem
+megcsalt?
+
+_Cecile_ (Sándorra mutat): Ott a vádló.
+
+_Sándor_ (meg akar ugrani, a főbejáratig sompolyog): Azt hiszem, ennél a
+családi jelenetnél felesleges vagyok…
+
+_Cecile:_ Dehogy felesleges! (Karon csípi.) Az erény tűzbe ugrott… Maga
+követelte a tragédiát… Tessék itt van! Hívják a szerzőt, hát ne bújjon
+el, kérem! (Előrevezeti.)
+
+_Pál_ (Sándorhoz): Ez komoly?
+
+_Sándor_ (egy kézmozdulattal Cecilre hárítja a szólást.)
+
+_Cecile:_ Nem, kedves uram! Én megteszem azt, hogy a fejemet oda hajtom
+a bárd alá, de én nem nyakazom le magamat. Az a hóhér kötelessége és én
+tartok a rendre… (Irónikus páthosszal.) Teljesítse a kötelességét!
+(Jobbra el.)
+
+_Pál, Sándor._
+
+_Sándor_ (fel, alá jár): Azt hiszi, nem merek rá vallani! Mert hiszen
+belénk nevelték, minden úgynevezett gentlemanbe: hogy a léha nők
+alfonzai, a kicsapongás orgazdái legyünk… Az asszony kilopja az ura
+zsebéből a becsületét, én pedig, a gentleman, azalatt másfelé terelem a
+férj figyelmét… „Falazni“, mondják tolvaj nyelven… Hát én nem kérek az
+ilyen lovagiasságból! Én nem falazok! Ha nekem a becsület és a
+becstelenség közt kell választanom, akkor én a becsület mellé állok,
+akár nadrágot, akár szoknyát visel… (Megáll Pál előtt, megfogja a
+kabátját.) Megmondom neked, igenis megmondom: Cecile megcsalt, megcsalt,
+megcsalt!
+
+_Pál:_ Kivel?
+
+_Sándor:_ Kivel? A kitünő báróval, a repülő szarvasmarhával…
+
+_Pál_ (ijedten): Trillel –? Hát mégis Trillel! Ajajaj! Baj, nagy baj!
+Szegény Cili.
+
+_Sándor:_ Micsoda, még sajnálod, mikor így eldobta magát? Hát értsd meg,
+ember: Cecile egy bukott nő, eldobta magát!
+
+_Pál:_ Hiszen éppen azért sajnálom, mert eldobta magát… Egy ilyen
+asszony bizony különb sorsot érdemelt volna! (Felfortyan.) Hanem
+mindennek te vagy az oka! Nem vigyáztál rá!
+
+_Sándor:_ Én –? Megbolondultál? Hát ki az ura: te vagy én?
+
+_Pál:_ Én vagyok, de éppen azért! Mit ér a férj vigyázása? A férj a
+kilencedik szomszédtól tudja meg, mi történik a házában… Hanem veled jó
+barátságban volt. Te imponáltál neki. Rád hallgatott. Igazán úgy
+viselkedtél, mint egy – – szóval: nagyon ostobán viselkedtél! Rettenetes
+ostobán! Mi az ördögöt kerestél te Svácjban? Egy ilyen asszonyt nem
+hanyagol el az ember! Egy ilyen asszonyt, aki a körme hegyéig csupa
+fantázia, azt nem hagyja magára az ember!
+
+_Sándor:_ Óriási! Hát én vagyok az oka, mindennek én vagyok az oka! Mit
+szándékozol most tenni?
+
+_Pál:_ Először beszélnem kell vele.
+
+_Sándor:_ Hazudni fog valamit.
+
+_Pál:_ Nekem nem. Nekem sohasem hazudik. Olyan hiszékeny férj vagyok,
+nem vicc és nem élvezet engem becsapni.
+
+_Sándor:_ Ki fogod kergetni a házadból! El fogsz tőle válni! Ezzel
+tartozol a nevednek és a barátaidnak.
+
+_Pál:_ Ugy látom, a barátaim igen türelmetlen hitelezők…
+
+_Sándor:_ Paulusz, csak nem gondolsz arra, hogy megbocsáss neki?!
+
+_Pál:_ Az ember nem azt teszi, amit gondol, hanem amit muszáj.
+
+_Sándor:_ Ami pedig azt az alávaló gazembert illeti, azt a Trillt –
+
+_Pál:_ Miért volna gazember?
+
+_Sándor:_ No hallod, nem csábította el a feleségedet?
+
+_Pál:_ Azt én nem tudom, nem voltam ott. Alkalmasint te sem voltál ott.
+Én csak azt tudom: Ha egy fiatal fickó ilyen bájos asszony közelébe
+férhet, akkor igazán szomorú öszvérnek kellene lennie – na! (Leinti
+önmagát.)
+
+_Sándor:_ Szép elveid vannak. Nagyon szép elveid.
+
+_Pál:_ Asszonyi dolgokban nekem egyáltalán nincsenek elveim…
+Visszaemlékszem azonban a múltra, főleg a te múltadra, na! (Leinti
+magát.)
+
+_Sándor:_ Föltétlenül meg fogsz verekedni, Trillel!
+
+_Pál_ (gúnyosan): Fogok –?
+
+_Sándor_ (meghökken): Paulusz, te nem vagy gyáva ember!
+
+_Pál:_ Dehogy nem! Nagyon is gyáva vagyok. Száz dolog van, amitől félek.
+A haláltól véletlenül nem félek. De ha szembe találom magam az emberek
+ítéletével, akkor libabőrös lesz a hátam… Te azt mondod nekem,
+duellálnom kell Trillel? Hát én csupa gyávaságból duellálni fogok… Hogy
+én mellékesen mit gondolok magamról, rólad és a párbajról, mint
+olyanról, azt inkább nem mondom meg… (Meghajlik.) Kérlek, vállald el az
+ügyem intézését, gondolom, így szokták mondani?
+
+_Sándor:_ A gazember holnap a pisztolyod előtt fog állani.
+
+_Pál_ (vigyorogva): Pisztolyra fogunk menni?
+
+_Sándor:_ Föltétlenül!
+
+_Pál:_ Hogy gyűlölöd te azt az embert!
+
+_Sándor:_ Te, mi van veled? Miféle lé folyik a te ereidben? Mert vér
+semmiesetre sem!
+
+_Pál:_ Hát én nem tagadom: Nincs meg bennem a megcsalt férj tüzes és
+becsületes haragja… Talán azért nem, mert a mi házasságunk nem is volt
+igazi házasság… Csak félreértés volt, egy félreértés, amit az
+anyakönyvvezető hitelesített… Cili gondolatai künn röpködtek, a dúcon
+kívül, mit tudom én hol? De az én gondolataim sem ültek otthon… nem
+tiszta a lelkiismeretem, hát hogy dobáljam kövekkel? Én inkább sajnálom.
+Régóta sajnálom. Fél szemmel nézem az íróasztalom mellől és sajnálom.
+
+_Sándor:_ Ravasz asszony az, nincs azon mit sajnálni!
+
+_Pál:_ Ravasz, persze ravasz, de ne feledd, nekünk ravaszkodik: értünk
+ravaszkodik, szegény. Ravasz, mint a selyembundás, titokzatos kis állat,
+a kék róka, amely olyan nagyon ingerli a fantáziáját… A parányi kis
+lábaival fáradhatatlanul trapol a hómezőkön, az éjféli nap alatt, egyik
+jéghegytől a másikhoz oson, mindig ravaszkodik, mindig keres valamit, én
+azt hiszem: végeredményben egy kis melegségért ravaszkodik. És az egész
+játék az ő bőrére megy. Én különben régóta tudom, hogy egyszer meg fog
+csalni, de mégis máskép képzeltem a dolgot, egészen máskép…
+
+_Sándor:_ Hogy képzelted?
+
+_Pál_ (egyszerűen): Ugy, hogy veled fog megcsalni.
+
+_Sándor:_ Mi az –? Velem –? Megőrültél?
+
+_Pál:_ Az egész világ azt hitte!
+
+_Sándor_ (növekedő izgalommal): Velem! Hát engedj meg, igazán nem
+értelek… És te ezt ilyen könnyen veszed? Neked nem is lett volna ellene
+kifogásod?
+
+_Pál:_ Mivel úgy is túl kellett rajta esnem, inkább te, mint más! Te
+tisztességes ember vagy, jó barátom, te kímélted volna a nevemet.
+Azonkívül gazdag vagy, feleségül vehetted volna Cecilet és ő mindenképen
+nyert volna a cserén. Most már tudod, hogy én mért nem haragszom. És
+most elmondom neked azt is, hogy te miért haragszol olyan nagyon!
+
+_Sándor_ (méltósággal): A te házad nekem quasi templom volt… Ami az
+életemben tiszta és becsületes –
+
+_Pál_ (a szavába vág): Jó, jó, csak kérlek: ne szavalj! Neked egészen jó
+ötleted volt, mikor azt a Trillt a Ma hercegének nevezted… Egy ember
+ment, mendegélt, peckesen és előkelően, a vadgesztenyefasorban… Aztán
+bömbölve jött a vörös autó – elütötte, legázolta. Aki az autóban ül, az
+a Ma hercege. Aki a földön fekszik: a Tegnap lovagja. Barátom, te is
+voltál herceg, a Holnap királya is lehettél volna, de te nem éltél a
+hatalmaddal, hát meghaltál!
+
+_Sándor_ (dühösen nevet): Meghaltam?
+
+_Pál:_ És én azt tartom, aki meghalt, az feküdjék szép csendesen. Jó
+nevelésű hulla egyáltalában nem csinál skandalumot.
+
+_Előbbiek, Cecile._
+
+_Cecile_ (útra készen, kalappal, nyári kabáttal, keztyűvel.) Isten vele,
+öreg Paulusz!
+
+_Pál:_ Elmegy?
+
+_Cecile:_ El.
+
+_Pál:_ Hová?
+
+_Cecile:_ A városba, Erna nénémhez.
+
+_Pál:_ Ugy! És aztán –?
+
+_Cecile:_ Aztán el fogunk válni, Paulusz! A mi házasságunk – (Legyint a
+kezével.)
+
+_Pál:_ Na persze. (Utánozza a gesztust.) Muszáj válni?
+
+_Cecile:_ Muszáj.
+
+_Pál:_ És mi legyen a válóok?
+
+_Cecile:_ Arról Sándor úr fog gondoskodni – szivességből…
+
+_Pál:_ Nem, – majd az ügyvédem talál valami tisztességes okot… Hanem
+mivel most már itt tartunk és mivel most már ugyis mindegy: mégis
+szeretném tudni, igaz-e, amit Sándor mond?
+
+_Cecile_ (megigazítja Pál nyakkendőjét): Nézze, drágám, mi most már
+szétmegyünk, hát nem is fontos, hogy mit gondolunk egymásról… De maguk
+ketten együtt maradnak és azért nem szabad összeveszniök… Hát legjobb
+lesz, ha maga mindent elhisz, amit az az úr mond… De most már szeretnék
+indulni.
+
+_Pál:_ De hogyan fog bejutni? (Sándorhoz.) Kölcsön adhatnád a kocsidat?
+
+_Sándor_ (némán bólint.)
+
+_Cecile:_ Ha egy asszony olyan útra indul, mint én, akkor meg szokta
+kérni egy tiszteletreméltó barátját, hogy kisérje el… nehogy úgy lássék,
+mintha kidobták volna… Nekem van itt egy tiszteletreméltó barátom
+(Pálhoz.) – kérem, kisérjen el Erna nénihez.
+
+_Pál:_ Szivesen drágám, csak a kalapomért megyek. (Jobbra el.)
+
+_Cecile, Sándor._
+
+_Cecile_ (miután jó ideig mozdulatlanul állottak, halk hangon):
+Irgalmatlan vágás volt, megsebesültem, de az én sebemből maga fog
+elvérezni.
+
+_Előbbiek, Pál._
+
+_Pál_ (jobbról jön, nyári felöltőben, kalappal a kezében): Hát ha úgy
+tetszik…
+
+_Cecile:_ Paulusz kérem, ha Messingertől doboz jön, azt majd küldje Erna
+nénihez.
+
+_Pál_ (bólint): A kék róka! (Karját nyújtja, körülnéz, mintha ő
+búcsúznék, meghatottan.) Azért, valljuk meg, sok jó órát eltöltöttünk
+itt – mi hárman!
+
+_Sándor_ (az antik székre támaszkodik és megsemmisülten néz maga elé.)
+
+(Függöny.)
+
+
+
+
+HARMADIK FELVONÁS.
+
+_Az első két felvonás szobája. A butorok a régiek, de az elrendezésben
+változás történt, amely arra vall, hogy egy erős és érzékies egyéniség
+keresi az érvényesülést. Uj dolgok: egy tigrisbőr a kandalló előtt,
+nehány elevenszínű brokátpárna a kanapén, egy színes zongoratakaró,
+egy-két szobrocska és egyéb apróságok. A zongorán női zsebkendő. A
+vázákban őszi rózsák. A szemben lévő erdő rozsdavörös októberi színeket
+mutat. Őszi délután. A jobboldali ajtó nyitva van._
+
+_Lencsi, Pál._
+
+_Pál_ (divatosan feltünő házikabátot visel, a kanapén ül, nyomdai
+levonatokat tart a kezében és egy ceruzával korrekturákat csinál.)
+
+_Lencsi hangja_ (amint a szín mögött a cselédekkel veszekszik): Nekem
+pedig ne vágjon képeket, mert azt én nem tűröm. Az én házamban az
+történik, amit én akarok és aki nekem képeket vág, az pakkolhat és
+mehet, nem is kell megvárni a tizennégy napot, mehet rögtön, fel is út,
+le is út!
+
+_Lencsi_ (jobbról belép, rikító színű japán kimonót visel, hozzá
+ugyanolyan színű főkötőt vagy kendőt a fején, piros, haragos, a
+konyhából jön.)
+
+_Pál_ (nem tekint fel a korrekturájából, közömbös hangon): Történt
+valami, anyukám?
+
+_Lencsi:_ Megint nyitva találtam a hátsó üvegajtót. Ha kérdezem, ki volt
+a tettes, akkor összefog az egész banda és úgy hazudik, hogy az már
+csuda… Te, apukám, a Fräulein hogy tud hazudni! Olimpusi bajnok lehetne.
+
+_Pál_ (mint fent): Anyukám, miféle baj lesz abból, ha nyitva van az
+üvegajtó?
+
+_Lencsi_ (harciasan): Cug lesz belőle, apukám! Ez az egész ház különben
+is olyan, mint a madárkalicka. A szél ott jár ki-be rajta, ahol éppen
+kedve van, az ember nem tudja, hogy mikor lesz tőle nyomorékká egész
+életére… Hiszen természetes is, ez nyári lakás, villa, itt csak nyáron
+szokás lakni, most pedig október van!
+
+_Pál:_ A szomszéd villában egész télen laknak, azt mondják, nagyon
+kedélyes…
+
+_Lencsi:_ Hogyne, Grönlandban is egész télen laknak, ott is nagyon
+kedélyes. (A lábával dobbant.) De azok eszkimók!
+
+_Pál_ (az asztalra csap): A szomszédok nem eszkimók, hanem
+vászonkereskedők!
+
+_Lencsi_ (minden átmenet nélkül Pál ölébe ül, vidáman és kedvesen): Hát
+szabad igy bömbölni, mikor a kedves feleségeddel beszélsz?
+
+_Pál_ (csendesen): Én nem bömbölök!
+
+_Lencsi_ (befészkeli magát az ölében, a gyermekek nyujtott hangján):
+Mikor megyünk már a városba lakni, apukám?
+
+_Pál:_ Pedig én úgy örültem már a télnek. A behavazott kertnek és a nagy
+csendnek. Meglátod, annyi fekete rigó van itt! Befejezhetném
+Magyarország édesvizi hidráit, te pedig megcsinálhatnád hozzá az
+illusztrációkat…
+
+_Lencsi:_ Én? Nagyon tévedsz, apuka, ha azt hiszed, én azért mentem
+férjhez, hogy efféle kukacokkal bajlódjam… Elvégzi azt Kucsera úr,
+jobban, mint én.
+
+_Pál:_ Csakhogy Kucsera úr most már szóba nem áll velem, már a
+köszöntésemet sem fogadja…
+
+_Lencsi:_ Mert bömböltél vele! Te mindig bömbölsz, mikor az emberekkel
+beszélsz. Hanem tudod mit? Majd én megbékítem Kucsera urat. Elmegyek a
+műtermébe, kedves mesternek szólítom: és meglátod, füttyszóra pariroz.
+
+_Pál:_ Igazán megtennéd nekem?
+
+_Lencsi:_ Meg, apukám. De te is megteszed nekem, hogy bemegyünk lakni a
+városba. Itt már csak vászonkereskedők és fekete rigók laknak.
+
+_Pál:_ De kár, hogy nem szereted a természetet, Lencsi.
+
+_Lencsi:_ Először nem vagyok Lencsi, hanem Lóna! Százszor mondtam már,
+Lóna! Helén Ilona–Lóna… Másodszor: én semmit sem szeretek, csak téged…
+Szóval: bemegyünk. (Jobbról, balról megcsókolja.)
+
+_Pál_ (az óráját nézi): Tyű, a ragyogóját! Majd elfelejtettem, te: ő írt
+nekem.
+
+_Lencsi_ (fölkel, elboruló arccal): Kicsoda?
+
+_Pál:_ Ő!
+
+_Lencsi_ (nyomatékkal): Ő –?
+
+_Pál_ (bólint.)
+
+_Lencsi_ (vésztjóslóan): Mit akar már megint?
+
+_Pál:_ Az apanázs dolgát kellene már elintézni, azt írja, legegyszerűbb
+lesz, ha kijön ide.
+
+_Lencsi:_ Ha kijön ide? Ide, az én házamba? Megőrült az az asszony?
+Hallatlan! Reménylem, megírtad neki, hogy erről szó sem lehet?
+
+_Pál:_ Megírtam neki, hogyne, meg… De a levelet nem küldhettem el, mert
+nem tudom a pesti szállását.
+
+_Lencsi_ (előkelően): Nagyon jól van, apukám! Akkor majd én a Fräuleint
+odaállítom a kertbe és az megmondja neki, hogy itt nem lesz fogadva.
+
+_Pál:_ Nem, nem, azt már nem! Nézd, Lencsi, pardon, Lóna, nézd, én azt a
+közvetítő útat választottam, hogy idekértem Sándort…
+
+_Lencsi_ (derülten): Sándort? Hát Pesten van?
+
+_Pál:_ Egy hete, hogy hazajött.
+
+_Lencsi:_ És még nem tett nálam első látogatást? Hallod, ez nagyon
+furcsa!
+
+_Pál:_ Talán nem mer… attól fél, hogy te nem látod szivesen…
+
+_Lencsi:_ Oh, nagyon szivesen látom! Ő úgy viselkedett a katasztrófa
+órájában, mint ahogy egy úriembernek és jóbarátnak viselkedni kell. Mert
+te akkor gyönge voltál!
+
+_Pál:_ No jó, hagyjuk már azokat a régi históriákat!
+
+_Lencsi:_ Mondd, megmaradsz amellett, hogy pénzt adsz annak a dámának?
+
+_Pál_ (idegesen): Kérlek, ne furkálj mindig! Engem ne furkálj!
+Megigértem, hát úgy is lesz!
+
+_Lencsi:_ Óh, ti férfiak! Mintha az a dáma rászorult volna a te
+pénzedre! Na, nem szóltam semmit… De tudod-e, hogy kék rókát visel? A
+Messinger mondta! Ő kék rókát visel, nekem persze jó a rongyos ezüstróka
+is!
+
+_Pál:_ Akinek olyan gyönyörű válla van, mint neked, az bűnt követ el a
+világrend ellen, ha boát visel…
+
+_Lencsi_ (bosszúsan): Ugyan kérlek, ne légy ilyen sületlen… És hol
+leszünk mi, mialatt itt konferenciáznak? Elbújjak a saját házamban?
+
+_Pál:_ Fölmegyünk addig a hárshegyi kertészhez… Ugyis beszélni akartál
+vele a meteor-muskátlik miatt…
+
+_Lencsi_ (elmosolyodik): Hát mondd, apukám, igazán szebb az én vállam,
+mint az övé? (Megcsókolja.) Sokat szenvedtél, te szegény ember! Nagyon
+meggyötört az az asszony!
+
+_Pál:_ Na, nem is gyötört olyan nagyon.
+
+_Lencsi_ (szigorúan): Gyötört! Csakhogy te nem tudtál róla. Hiszen te
+olyan, olyan tapasztalatlan vagy! Én beláttam a kártyáiba és már akkor
+is föltettem magamban, hogy kárpótolni foglak.
+
+_Pál:_ Te drága! Pedig te még akkor kisleány voltál.
+
+_Lencsi:_ Gyermek voltam, de láttam, hogy a házasságodba már beleütött a
+filoxera…
+
+(Kint csengetés: hosszú, rövid, hosszú.)
+
+_Lencsi:_ Ez ő! (Végig néz magán.) Juj! Át kell öltöznöm! (Kiugrik a
+jobb ajtón.)
+
+_Pál és Sándor._
+
+_Sándor_ (sápadtabb, komorabb lett): Jó napot, Paulusz!
+
+_Pál:_ Isten hozott, öregem! Hát téged táviratokkal és express
+levelekkel kell bombázni, ha az ember látni akar? Hogy vagy? Hiszen te
+úgy élsz, mint a bolygó hollandi: mindig a vasuti kupéban. Csodálkoztál,
+úgy-e, hogy olyan hamar megházasodtam megint?
+
+_Sándor:_ Tulajdonképen nem csodálkoztam. Sejtettem, hogy el fogod venni
+ezt az – ezt az őnagyságát.
+
+_Pál:_ Sejtetted? Furcsa! Lencsi, izé a Lóna is sejtette… Csak én –
+(Elharapja a szót.) Hogy vagy különben?
+
+_Sándor:_ Kutya bajom.
+
+_Pál:_ Nagyszerű színben vagy. De mintha kicsit megfogytál volna, nem?
+Beteg voltál?
+
+_Sándor_ (bosszúsan): Oh, dehogy!
+
+_Pál:_ Most Már Budapesten maradsz?
+
+_Sándor:_ Valahol csak maradnom kell! Hanem Budapest idegessé tesz. Az
+emberek itt olyan – olyan komikusak.
+
+_Pál:_ Hát máshol milyenek?
+
+_Sándor:_ Tulajdonképen máshol is komikusak…
+
+_Pál:_ Tudod mi kellene neked? Valami rendes foglalkozás.
+
+_Sándor:_ Igen, lehet… Csakhogy nem érdekel, semmi sem érdekel…
+
+_Pál:_ Éppen semmi, semmi a világon?
+
+_Sándor:_ Semmi a világon… (Maga elé bámul.) Na, hagyjuk ezt! Hát
+micsoda „életkérdés“ az, amit már megint meg kell oldani?
+
+_Pál:_ Képzeld: őnagysága megint feltünt a láthatáron!
+
+_Sándor_ (mereven bámul rá.)
+
+_Pál:_ Te a katasztrófa óráiban mint férfi és jóbarát állottál
+mellettem. Én akkor gyenge voltam, de te erős kézzel vezettél a
+kötelesség és a becsület útján.
+
+_Sándor:_ Kötelesség! Becsület! Te is az öregapád fejével szoktál
+gondolkozni?! Mondd csak: biztos vagy te abban, hogy – hogy ő akkor
+megcsalt?
+
+_Pál:_ Hát hogyne volnék biztos! Feltétlenül biztos vagyok!
+
+_Sándor:_ Honnan vetted ezt a meggyőződést?
+
+_Pál:_ Honnan? Hát tőled! Te győztél meg. (Ijedten.) Sándor, az
+Istenért! Csak nem bántad még meg, hogy én elváltam?
+
+_Sándor_ (fáradtan legyint): Hagyjuk ezt! Hát mi az, mi bajod megint
+vele?
+
+_Pál:_ Képzeld, megrohant azzal az értesítéssel, hogy ma délután négykor
+itt lesz.
+
+_Sándor:_ Cecile – itt? Négykor? (Az órát nézi.) Most fél négy van.
+Megyek. Nem akarok vele találkozni.
+
+_Pál:_ De hiszen éppen azért hivattalak, hogy találkozzál vele. Még
+egyszer, utoljára! Ezzel quasi meg fogod koronázni szép művedet. (Irást
+vesz ki a zsebéből.) Semmiség az egész… Ezt alá kell írnia, akkor
+folyósítom az apanázst.
+
+_Sándor:_ Köszönöm, nem kérek belőle… Nekem éppen elég volt a ti
+dolgaitokból.
+
+_Pál:_ Nézd – te a katasztrófa óráiban mint férfi és jó barát állottál
+mellettem…
+
+_Sándor:_ Kérlek, hagyj békében a te katasztrófáiddal.
+
+_Pál:_ Nem akarod? Ejnye, sajnálom… Cili érdekében sajnálom. Lencsi el
+fogja utasíttatni a cselédekkel… Mert hogy magam beszéljek vele: olyan
+nincs a sifonérban.
+
+_Sándor:_ A cselédekkel? (Gondolkozik.) Add ide!
+
+_Pál:_ Tudtam, hogy te kirántasz a csávából… (Odaadja neki az írást.)
+Igazán örülök, hogy nem kell vele találkoznom. Tudod, én már egészen
+elszoktam az ő genrejától. Különös asszony az. Néha arra gondolok:
+olyan, mint a prém, amit a nyakában visel, a kék róka – nagystílű,
+költséges és nem melegít. És hazug is, mint a kék róka. Mert az nem is
+kék. Lencsi-Lóna egészen más! Olyan átlátszó, – neki üveglelke van. Neki
+az a büszkesége, hogy szolgál… Planétatermészet. Majd meglátod – hallom:
+már jön! – majd meglátod, milyen egyszerűen öltözik. Megengedhetné
+magának, de ő olyan szerény, mint egy kis gépírókisasszony…
+
+_Előbbiek, Lencsi._
+
+_Lencsi_ (divatos hajviselettel, raffinált elegánciájú ruhában, fehér
+keztyűvel, égő cigarettával a kezében belép, derüs fölénnyel viselkedik,
+kissé, de csak nagyon kissé mágnásosan beszél, szóval „dáma.“)
+
+_Pál:_ Gyere drágám, itt van egy régi kedves emberem.
+
+_Lencsi:_ No csak nem mutatod be nekem Sándor urat? Hiszen mi régi, jó
+barátok vagyunk… (Kezet fog vele.) Kedves magától, hogy mégis eszébe
+jutottam. Már régóta szerettem volna magával beszélni… Meg akartam
+mondani, hogy ebben a házban sok minden máskép van most, csak a maga
+karosszéke áll még a régi helyén. Várja magát… Üljön le, kérem!
+
+_Sándor_ (szinte babonás rémülettel hátrál az antik szék elől, más
+helyre ül.)
+
+_Lencsi_ (maga Pál székének karjára ül, Pál vállára támaszkodik és úgy
+néz szembe Sándorral): Nem ül oda? Amint akarja! Nálunk mindig azt
+tegye, amit akar. Én megszoktam, hogy a világot az uram szemével nézzem…
+Amit ő szeret, az nekem is kedves. Magát nagyon szereti az uram.
+
+_Pál_ (halkan): Drága!
+
+_Lencsi:_ Ha egyszer egy fél órát áldozna nekem, akkor megbeszélném
+magával a téli saisonra vonatkozó apró kis terveimet… Mert hiszen most
+már Budapesten marad ugy-e? Nagyon szeretném, ha a terveim megnyernék a
+maga tetszését…
+
+_Pál_ (gyanakodva): Miféle tervekről beszélsz?
+
+_Lencsi:_ Neked emberek közé kell menned, drágám, a sok munka árt az
+egészségednek… (Sándorhoz.) Én gyűlölöm a lármás társaságot, csak
+bizalmas körben érzem jól magam… Ha már benn leszünk a városban, nyitva
+tartjuk a házunkat egynehány jóbarátunk számára… Tudja, egy kis
+intellektuális szalónról ábrándozom. Művészek, tudósok, nehány
+politikus, talán egy-két arisztokrata… hogy keverve legyen… mindössze
+husz-harminc-negyven ember.
+
+_Pál:_ Erre az intellektuális szalónra még alszunk egyet! Most gyere, ő
+minden percben ránk nyithat.
+
+_Lencsi_ (Sándorhoz): Egy óra múlva itt leszünk megint. Számítok rá,
+velünk vacsorázik? (Kacéran.) Ráchal lesz, komáromi módon.
+
+_Pál:_ Az alsó kapun menjünk, különben összetalálkoztok és attól óvjon
+Isten. (Sádorhoz.) Rádbízom házam becsületét. Neked már praxisod van
+ebben. Gyere, Loncsi. (Lencsivel jobbra el.)
+
+_Sándor egyedül._
+
+(Körüljár a szobában. A zongoráról felvesz egy női zsebkendőt, mohón
+megszagolja, de mivel idegen parfümöt érez, unodorodva eldobja. Az
+óráját nézi. Leül a zongorához és ugyanazt a Grieg-dalt játsza, amelyet
+az első felvonásban.)
+
+_Sándor, Cecile._
+
+(Cecile észrevétlenül belép, prémet visel, megáll, kis ideig hallgatja a
+játékot, azután nesztelenül Sándorhoz oson, a vállára hajlik és halkan
+énekel.)
+
+_Sándor:_ Cecile! (Fölkel és elfogultan nézi.)
+
+_Cecile:_ Maga itt mint állandó házibarát van szerződtetve?
+
+_Sándor_ (tiltakozva): Pardon! Azóta ma vagyok itt először. Csak úgy,
+mint maga.
+
+_Cecile:_ Szép, hogy mégis megtartotta értem a gyászesztendőt. Tudja, az
+előbb különös hallucinációm volt. Amint végig jöttem a kerten, az én
+elárvult dáliáim között, megismertem a maga játékát… és úgy éreztem,
+hogy megint másfél esztendővel fiatalabb vagyok, nem is történt semmi
+változás, én csak benn voltam a városban. –
+
+_Sándor_ (epésen): Rókavadászaton!
+
+_Cecile_ (vállat von, kis idő múlva szárazon): Már nem! Itt a
+vadászzsákmány! A vállán levő prémre mutat.) Hanem beszéljünk az
+üzletről. Hol a házigazda?
+
+_Sándor:_ Paulusz nincs itthon, engem bízott meg, hogy tárgyaljak
+magával.
+
+_Cecile:_ Mulatságos! Magát itt készenlétben tartják ellenem, mint az
+aspirint a főfájás ellen.
+
+_Sándor:_ Pál kéreti, írja ezt alá. (Kezébe adja az ívet.)
+
+_Cecile_ (az ívvel a kezében körüljár): Nézze, a szegény bútoraim rám
+sem ismernek többet, hülyék lettek a sok klopfolástól…
+
+_Sándor:_ Lesz szíves aláirni?
+
+_Cecile:_ Rögtön, ha olyan sietős! (Jobb kezéről lehúzza a keztyűt,
+közbe eszébe jut valami és elmosolyodik.) Nos? Csinos a Rhone gleccser?
+
+_Sándor:_ Nem emlékszem.
+
+_Cecile:_ Pedig ott volt, tavaly szeptemberben.
+
+_Sándor:_ Honnan tudja?
+
+_Cecile:_ A világ olyan kicsi. Olyan kicsi, hogy a télen majdnem
+összetalálkoztunk a Maloja hotelben. Én január 10-én érkeztem oda.
+
+_Sándor_ (önfeledten): Huszadikán.
+
+_Cecile_ (mosolyogva néz rá): Ugy látszik, a világ tényleg kicsi…
+
+_Sándor:_ Lesz szíves? (Kezébe adja a tollat.)
+
+_Cecile:_ Mondja, úgy találja, hogy lefogytam?
+
+_Sándor_ (vállat von): Igazán nem tudom.
+
+_Cecile_ (boldogan): Képzelje: hat kilót fogytam! Nekem nagyon jót tesz,
+ha bánatom van. Még egy ilyen bánat és igazi Mannequin-termetem lesz.
+(Sándor türelmetlen mozdulatára reagál.) Jó, jó! Hát mi van azzal az
+írással?
+
+_Sándor:_ Ha aláírja, pénzt kap.
+
+_Cecile_ (olvassa): „A járadék visszavonható, illetőleg beszüntethető,
+ha botrányos, vagy tisztességbe ütköző életmódommal méltatlanná teszem
+rá magamat.“ (Szól.) Azt már hallottam, hogy egy úriasszonyt azért
+fizetnek, hogy ne legyen tisztességes, de pénzért tisztességesnek lenni,
+– ez nem elegáns!
+
+_Sándor:_ Azért alá fogja írni, ahogy én ismerem.
+
+_Cecile_ (nevet): Alá bizony! Az Ur sajnos, csak a mezők liliomát
+ruházza fel ingyen, az asszonyoknak meg kell fizetniök a toilettjüket.
+(Aláírja.)
+
+_Sándor:_ Persze, a kék róka!
+
+_Cecile:_ Nézze, októberben mégsem járhatok mitológiai divat szerint…
+Hány óra kérem?
+
+_Sándor:_ Fél öt!
+
+_Cecile:_ Teremtő Istenem – és én megigértem, hogy negyedkor a
+cukrászdában leszek… Nahát Isten áldja meg! Reménylem, ha Paulusznak
+megint dolga lesz velem, akkor mi ketten megint látjuk egymást… Jó
+napot! (Balra el, a keztyűjét, melyet íráshoz levetett, az asztalon
+felejti, az ajtót nyitva hagyja.)
+
+_Sándor_ (utána szól): Jó napot! (Egy percig egyedül marad. Lehajtott
+fővel és reménytelenül bámul maga elé. Megtalálja Cecile keztyűjét,
+arcához emeli és mohón szívja magába a parfümjét.)
+
+_Cecile_ (újból megjelenik a nyitott ajtóban, meglepetten nézi Sándort,
+fölismeri fölényét, belép.)
+
+_Sándor_ (meghökkenve tekint rá.)
+
+_Cecile:_ Sándor kérem –
+
+_Sándor:_ Mi az?
+
+_Cecile:_ A keztyűmet kérem…
+
+_Sándor_ (keresve körülnéz): A keztyűjét?
+
+_Cecile_ (szelíden): A kezében van!
+
+_Sándor:_ Igen, a kezemben van… (Odaadja neki.)
+
+_Cecile_ (lassan felhúzza a keztyűt, közbe mosolyogva nézi Sándort):
+Sándor kérem –
+
+_Sándor:_ Tessék?
+
+_Cecile:_ Adja ide azt az írást…
+
+_Sándor:_ Az írást –?
+
+_Cecile:_ A belső zsebébe tette… (Átveszi az írást, Sándorra tekint,
+kétfelé tépi az írást.)
+
+_Sándor:_ Mit csinál? Az apanázs…
+
+_Cecile:_ Nem kell.
+
+_Sándor:_ Nekem semmi közöm hozzá, de talán mégis meg kellene fontolnia,
+a maga vagyoni viszonyai szerények…
+
+_Cecile:_ Igen, a vagyonom az egyedüli, ami szerény rajtam…
+
+_Sándor:_ Hogyan képzeli most már a jövőjét?
+
+_Cecile:_ A jövőmet? Hát tudja, az én jövőm tulajdonképen már elmúlt.
+
+_Sándor:_ És a kék róka?
+
+_Cecile:_ Azt ne féltse. Az élet sok minden megpróbáltatást róhat még
+rám, de azt soha sem fogja elérni, hogy én csincsillát viseljek… És hogy
+egészen megnyugtassam magát, hát vegye tudomásul: én férjhez fogok
+menni!
+
+_Sándor:_ Ezt most határozta el, ebben a percben?
+
+_Cecile:_ Dehogy! Már az előbb az előszobában… Ha elkísér a cukrászdába,
+akkor megtudhatja, ki az a boldog halandó.
+
+_Sándor:_ Őszintén szólva, nem vagyok olyan kiváncsi… (Szünet után.)
+Természetesen gazdag ember?
+
+_Cecile:_ Természetesen.
+
+_Sándor:_ Ha indiszkrét ember volnék, kérdeznék valamit.
+
+_Cecile_ (nevet): Tudom, tudom! Hogy a jövendőbelim hallotta-e már hírét
+a Török-utcának? Megnyugtathatom! Én elsősorban a Török-utcának
+köszönhetem, hogy oltár elé akar vezetni.
+
+_Sándor:_ Ilyen férfi is van?
+
+_Cecile:_ A férfiak egyáltalán nem olyanok, mint maga hiszi, a nők meg
+pláne nem olyanok… Maga, úgy-e, olyasmit képzel, hogy az asszonyt, aki a
+város szájára került, lenézi az úgynevezett jó társaság? Barátom, ez ma
+már csak a ponyva- és mozi-irodalom morálja, elavult gics! Az életben
+másképpen van. Az embereket semmi sem érdekli jobban, mint a csinos
+asszony, akinek a híre, hogy is mondjam csak? akinek a híre egy kis
+erdei illatot áraszt… Lássa: azelőtt a macska sem törődött velem,
+tisztességes asszony voltam, hát nem voltam érdekes… Amióta szóba került
+az a história, a Török-utcai história, azóta nagyon felment az ázsióm!
+Minden ifjú és a legtöbb középkorú férfi azt hiszi, szerencsét kell
+nálam próbálnia. Kaviár vagyok, kaviár az entellektuelleknek! A békavérű
+nyárspolgár föllángol az én társaságomban, a legunalmasabb fajankó is
+szellemes lesz… És ha az urak másnak találnak, mint remélték, akkor azt
+mondják: eh, a Török-utcai história pletyka volt! Néha azután feleségül
+akarnak venni! Elég gyakran akarnak feleségül venni. És titokban minden
+nő irigyel. Igazán sajnálom a kifogástalan hírű asszonyokat! Szegények
+mélabúsan legelésznek a házasélet sovány rétjein, olyanok, mint a
+hófehér tehénkék… Tudja, nekem csak egy bajom van: kezd már kopni a
+rossz hírem. Kezdenek megint tisztességes asszonyszámba venni. Ez
+komolyan aggaszt. Kénytelen leszek a nimbuszomat valami újabb botránnyal
+fölfrissíteni.
+
+_Sándor_ (keserűen): Ilyen elvek mellett nagyon boldog lehet.
+
+_Cecile:_ Ki beszél itt boldogságról? Kicsoda boldog? Az erény fehér
+tehénkéi talán boldogok? Vagy maga, édes barátom, maga boldog? Nekem
+hiába mesél, barátom, én nagyon jól ismerem magát. Senki sem ismeri,
+csak én egyedül! Maga ma Magyarország legszerencsétlenebb embere… Én
+megértem a maga hallgatását…
+
+_Sándor_ (gúnyosan nevet.)
+
+_Cecile:_ Megértem a gúnyos nevetését is… Eleven ember nem is nevet így,
+csak a kísértetek szoktak ilyen rémesen kacagni… Szegény barátom, talán
+nem is tudja? Maga meghalt, elvérzett! (Az antik szék támlájára ül.) Ez
+volt a maga otthona és hazája, ez volt magának az élet trónusa… Én
+elzavartam innen és most a maga élete már nem élet! Hiába néz reám igy:
+maga csak szimulálja az életet, de maga egy hulla! Ez így van és nincs
+másképen! No dehát én egy jó asszonyka vagyok. Nekem van szívem. Én új
+életre fogom magát kelteni, megint embert csinálok magából. Oh, én meg
+tudom csinálni! Hallgasson csak ide, Sándor! Én újból férjhez megyek,
+megint maga lesz az én házibarátom és akkor minden jó lesz megint!
+Akarja?
+
+_Sándor_ (konsternálva): Hallja, Cecile, a maga cinizmusa, – ez mégis
+sok!
+
+_Cecile_ (ragyog és szikrázik az impertinenciától): De most már igazán
+sietek a cukrászdába – a vőlegényemhez – a maga jövendő jóbarátjához!
+Szegény, már nagyon türelmetlen lesz… Nem is tudom, mit mondjak neki?
+Hop – megvan! Azt fogom neki mondani: rókavadászaton voltam – a
+Török-utcában – _a szűcsnél_ – ezt a kék rókát vettem… Jó lesz neki a
+házasság előtt egy kis előzetes tréning… (Az ajtóban visszafordul.) Ha
+megkapja a házassági partécédulámat, vonuljon be haladéktalanul…
+Házibarátok 6-tól 8-ig fogadtatnak.
+
+_Sándor_ (nem bir a felgyülemlett keserűséggel): Bestia!
+
+_Cecile_ (megrázkódik és meglapul, mintha veréstől félne. A húr hirtelen
+kettészakadt, a lelki feszültség megszűnt. Az asszony arcán édes mosoly
+jelenik meg. Alázatosan lép Sándorhoz és szelíden tekint fel hozzá.)
+
+_Sándor_ (resteli a durvaságát, zavartan morog): Amit maga csinál – amit
+maga csinál az emberrel – meg lehetne bolondulni!
+
+_Cecile_ (halkan és őszintén): Egymást gyötörjük és önmagunk vérzünk…
+Nincs ennek semmi értelme… A halottaknak jobban meg kellene férni egymás
+mellett… Mert most már bevallom magának: én is meghaltam – már csak a
+saját magam hazajáró lelke vagyok… Én is hulla vagyok – áldozata a nagy
+földrengésnek… Olyan szomorú a mi mai találkozásunk: két kísértet
+összetalálkozott a régi tanyán… Éppen csak a fehér lepedő hiányzik
+rólunk… Vajjon miről beszélgetnek a halottak a szellemek órájában? Az
+elmúlt életről – milyen volt és milyen lehetett volna… (Egy ötlete
+támad.) Kérem, üljön le! A maga karosszékébe! (Sándor a szék mellett
+áll, de nem ül le, csak mereven nézi az asszonyt. Cecile egyszerre
+nagyon mozgékony lett – leteszi a prémet és a kalapját.) Kakasszóig
+megint szabadok vagyunk – tegyünk úgy, mintha megint élnénk – hiszen ez
+a halottak kedvenc játéka… Én vagyok a ház asszonya… Maga az én barátom…
+Öreg Paulusz bezárkózott a könyvtárszobába – vacsoráig láthatatlan
+marad… Kérem, adjon egy egyiptomit… (Sándor cigarettát és tüzet ad
+neki.) Beszélgessünk… Most megengedhetjük magunknak, hogy olyan őszinték
+legyünk, mint elevenkorunkban soha… Bennem most valami óriási, valami
+katasztrófális őszinteség erjedzik… Most mindent megtudhat tőlem, olyan
+dolgokat is, amit asszony még sohasem vallott be férfinak… De előbb
+kérdeznék magától valamit. Mi lett a maga kis Rikijével? No ne mondja,
+ha nem akarja – úgy is tudom: férjhez ment… Maga egy férjet vett neki…
+Ismeretlenül is rokonszenveztem a derék leányzóval – tudom, nagyon
+hasonlított hozzám… (Sándor meglepett mozdulata.) Csudálkozik, hogy
+tudtam erről? Maguk urak nem is sejtik, hogy mi mindent tudunk mi! Riki
+úgy is szokott öltözködni, mint én – azt hiszem, a jó leány tervszerűen
+kultiválta a hasonlatosságot…
+
+_Sándor_ (leül): Hasonlatosságról nem lehet szó – legföljebb valami
+egészen felületes hasonlatosságról… Végül a hattyú és a lúd is hasonlít…
+
+_Cecile:_ Ah? Köszönöm a hattyút! Hanem azért én nem váltam be, mint
+hattyú… Bemásztam a szenesládába – bemaszatoltam a hófehér ruhámat… De
+mit vétett a szegény liba? A hasonlatossága tette kegyvesztetté?
+
+_Sándor:_ Kérem, hagyjuk ezt a témát!
+
+_Cecile_ (kifakad): Hallja, ha rajtam állana, én kitiltanék a
+társaságból minden urat, ki barátnőt tart magának.
+
+_Sándor_ (bágyadt gúnnyal): Istenem – ez az erkölcsi szigor!
+
+_Cecile:_ Nem erkölcsről van szó – egészen más valamiről… Igy mi nem
+játszunk egyforma chanceokkal, kedves uram! Maguk mind hamis kártyások –
+csak nyerni akarnak, veszíteni nem. Mi nők az eszünk mellett a
+szívünket, a vérünket, az idegeinket is belevisszük a játékba… az
+élettől való nagy félelmünket, az élet utáni nagy vágyunkat is… Mindent
+fölteszünk a kártyára! Maguk _csak_ az eszükkel játszanak. Ami érték
+azonkívül még volna magukban, azt letétbe helyezik – Rikinél. Nem csoda,
+ha aztán úgy kifosztanak minket, mint a parancsolat. Lássa, ha Riki, aki
+olyan nagyon hasonlított hozzám, nem gibicelt volna magának a hamis
+játéknál, akkor maga – (Habozik, hirtelen elszántsággal.) Hát igen:
+akkor maga engem feleségül vett volna.
+
+_Sándor_ (megriadtan): Mit csináltam volna?
+
+_Cecile:_ Fe–le–sé–gül vett vol–na!
+
+_Sándor:_ Feleségül vettem volna! De hát engedje meg, Cecile, mikor én
+magával megismerkedtem, már a legjobb barátom menyasszonya volt!
+
+_Cecile_ (álmodozva bólint): Hat évvel ezelőtt – egy nyári estén –
+julius 23-án – a Margit-szigeten… Kívül-belül hófehér leány voltam… Ah,
+maga sohasem fogja megérteni, hogy mi dobogott és újjongott akkor az én
+fehér foulard-blúzom alatt. Tudja, ha akkor este, mikor a hajóhídon
+kezet fogtunk, azt mondta volna nekem: (Forrón súgja.) Gyere velem! –
+bizony Isten, én faképnél hagytam volna a vőlegényemet és a
+gardedámomat, – én magával mentem volna.
+
+_Sándor:_ Velem jött volna – hová?
+
+_Cecile_ (a cigarettája füstjét bámulja): Hogy hová? Ezt _én_ nem
+kérdeztem volna! Ugyebár hihetetlen? Ilyesmi még sohasem történt meg
+első találkozáskor. De csak azért nem, mert még soha sem akadt férfi,
+aki azt mondta volna egy úrileánynak: Gyere velem! Hiszen maguk olyan
+gyávák! A bátorságuk is Rikinél maradt! De én nem is vártam meg az
+invitációját – így is feleségül mentem magához.
+
+_Sándor:_ Mit csinált?
+
+_Cecile:_ Fe–le–sé–gül mentem magához! Maga észre sem vette, hogy az
+uram volt? Ez megint hasonlít magához. Én éveken át a maga hűséges párja
+voltam. Mindenem a magáé volt. Minden, ami jó és rossz rajtam – csak a
+szépségem nem. Maga megelégedett a szépségem másolatával, amit Rikinél
+talált. Magának ez kényelmesebb volt, de vallja be: becsületes nem volt!
+Ha este nálunk volt – emlékszik azokra az estékre?
+
+_Sándor_ (meghatottan bólint.)
+
+_Cecile:_ Egész nap készültem… Csinosítottam a testemet és a lelkemet…
+Magának… Mindig valami édes, kaján harci vággyal vártam az estét… És
+milyen boldog voltam, ha a csipősségeimmel ki tudtam forgatni a
+nyugalmából! Tizenegykor szokott hazamenni. Rendesen lekísértük a kerti
+kapuig… Olyankor maga és én hallgattunk – csak szegény jó Paulusz
+beszélt… Mikor visszajöttünk a világos, üres házba, én mindig
+csodálkoztam. Hát mi ez? Az én uram és az én jóbarátom elcserélték a
+szerepüket. Az uram elment, a jóbarátom pedig itt maradt. (Más hangon.)
+Lássa: én mindent el merek mondani!!
+
+_Sándor:_ Ha mindent mer, akkor mondja meg azt is, miért csalta meg
+Pauluszt?
+
+_Cecile:_ Pauluszt? Mi köze annak az embernek mindehhez? Ha valakit
+megcsaltam _volna_, magát csaltam _volna_. És ha valaki megérdemelte
+volna, maga bizony megérdemelte volna. (A szemébe néz, elneveti magát,
+hosszan nevet, a nevetésével a sírást leplezi – végül kendőjével
+megtörli a szemét.)
+
+_Sándor_ (forrón, fojtott hangon): Miért nevet? Miért nevet?
+
+_Cecile:_ Bocsásson meg – nem tehetek róla, (Könyek közt.) de a férfiak
+olyan nevetségesek – olyan nevetségesek. (Sírva fakad.)
+
+_Sándor_ (szünet után): Miért sír? Mondja! Nem kell szégyenkeznie –
+hiszen mi halottak vagyunk!
+
+_Cecile:_ Eszembe jutott valami, de ezt a kísértetek is csak suttogó
+hangon mondhatják egymásnak…
+
+_Sándor_ (Cecilehez lép, hozzá hajlik): Hát súgja meg!
+
+_Cecile_ (megfogja a kezét s a lábához vonja): Jőjjön még közelebb!
+(Halkan.) Eszembe jutott, hogy maga úgy beszél velem, mintha az ükanyja
+hazajáró lelke volnék… Pedig én huszonhét esztendős vagyok. Ha
+véletlenül nem tudná, azt is elárulhatom: az ereimben meleg élet folyik
+és a szívem dobog… (Sándor eléje roskad és székestül átfogja.) Azt
+hiszem, most éppen nagyon dobog… érzi? (A melléhez vonja Sándor fejét.)
+
+_Sándor_ (remegő megindulással): Nagyon dobog…
+
+_Cecile_ (rátapasztja kezét Sándor szájára): Most hallgass – te! Ugy is
+tudom, mit gondolsz! Azt is tudom, mi kell neked… (Halkan.) Én kellek…
+úgy-e? (Szünet.) De hiszen drága barátom, ennél semmi sem egyszerűbb.
+Tisztességes asszonykoromban is az volt a legmerészebb álmom, hogy a te
+kedvesed lehessek… Hát _most_ csak nem fogok kényeskedni. (Gyöngéden.)
+Hallja, Sándor, nekem egy ügyes kis ötletem van! Tizennégy hónappal
+ezelőtt, mikor utoljára együtt voltunk – itt – maga búcsúlakomát
+rendezett… Meghívta vendégnek az Igazságot – kár volt! Ma este
+revancheot adok magának! Akarja? Én is hívok vendéget – de nem az
+Igazságot, hanem az Életet! Az aranyruhás Életet!
+
+_Sándor_ (szenvedélyesen): Te vagy az igazság és az élet! Te vagy
+minden! Csak te! (Meg akarja csókolni a száját.)
+
+_Cecile_ (szeliden elhárítja magától, enyhe gúnnyal): Amióta Riki nem
+gibicel magának a játéknál, azóta maga rossz kondicióban van… Ideges… Ha
+akarnám, most mindenét elnyerhetném, talán az életét is. De én nobilis
+partner vagyok. Nem játszom részeg emberekkel. (Fölkel.)
+
+_Sándor:_ Mi az?
+
+_Cecile:_ Mindjárt ki fog józanodni! (Keresztbe fonja a két karját, a
+levegőbe tekint): Trill! Trill báró! Trill!
+
+_Sándor_ (dühösen dobbant): Cecile!
+
+_Cecile:_ Érzi már az orvosság hatását? Sándor, én ma nem vacsorázom
+magával… Sem ma, sem máskor… Mert ha asztalhoz ülnénk, akkor Trill
+eljönne mint hivatlan harmadik… Ismerem – nagyon tolakodó fiú… És ez
+megint csak a Nibelungok lakomája lenne, asztalnál vér folyna…
+
+_Sándor:_ Mit beszél? Hiszen ő messzi van – Amerikában…
+
+_Cecile_ (rosszul megjátszott ámulattal): Ne mondja.
+
+_Sándor:_ Feleségül vette Jaquette özvegyét… A híres borotvagyáros
+özvegyét… Most ő maga is borotvákat fabrikál – valahol Bostonban… Maga
+ezt nem tudta?
+
+_Cecile:_ Nagyon jól tudtam. Attól a Trilltől, aki Bostonban borotvát
+köszörül, nem is félek… De nagyon félek a másik bárótól, aki a maga
+fejében lakik… Vele nem akarok többet találkozni… Tudja, vannak dolgok,
+amiket nem lehet kétszer megélni!
+
+_Sándor_ (rövid küzködés után): Nos, Cecile – én nem hiszem!
+
+_Cecile_ (nagy szemekkel nézi): Mit nem hisz?
+
+_Sándor:_ Azt az egész butaságot Trillel… Hogy maga és Trill – ah,
+lehetetlen! Egy ilyen asszony és az a fajankó? Ki van zárva! Nincs is
+maga ellen semmi bizonyíték! A villamosjegy – Chateau Ira? Ezek
+bárgyúságok! Egy féltékeny bolond hallucinációi. A maga szűcse igazán a
+Török-utcában lakik – Messingernek hívják – maga aznap nála is volt a
+kék róka miatt… Nohát! És a fehérbetétes lakkcipő? Igen, egy nő ült az
+autóban, de hogy ki volt az a nő –
+
+_Cecile_ (szelíden): Én voltam, barátom.
+
+_Sándor_ (kiabál): Nem igaz! Hazudik!
+
+_Cecile_ (kiabál): Ne legyen olyan goromba, Sándor! De miért vállalnám,
+ha ártatlan vagyok?
+
+_Sándor:_ Hát tudom én azt? Nem lehet magát kiismerni… Haragudott rám,
+az urát megunta… Volt már nő, aki ilyen obkól leugrott a negyedik
+emeletről… Lehet, hogy maga is véget akart vetni az egész komédiának –
+hát tudom én azt? Azt megértem, hogy mért nem védekezett soha az én
+vádjaim ellen… Maga büszke természet és én megbántottam… Nem tagadom:
+megbántottam – úgy bántam magával, ahogyan nem kellett volna – pedig
+maga olyan büszke, mint egy démon! És talán a jövőre is gondol… Nem
+tudja, vagy nem akarja bizonyítani az ártatlanságát. Hiszen nincs
+nehezebb dolog, mint a negativ bizonyítás! Tehát inkább magára veszi a
+bűnt… Jól van! Vegye magára! Ha maga a hazugság, akkor nekem nem kell az
+igazság! És ha az a tündöklés és forróság, ami felém sugárzik, ami
+nélkül én nem akarok élni – mert nekem ez az élet! – ha ez bűn: akkor
+szeretem a bűnét is! De hát ezek mind csak szavak – szavak. Üresek,
+pehelykönnyűek. Nem is fontosak. Fontos csak az, hogy egymásra
+találtunk, hogy nem szabad többé egymástól elszakadnunk. No, úgy-e,
+Cecile?
+
+_Cecile_ (magába fordultan, titokzatos nyugalommal): Ahogy akarja,
+barátom. Ahogy gondolja.
+
+_Sándor:_ Az enyém vagy!
+
+_Cecile_ (magába fordultan, titokzatos nyugalommal): Mindig a magáé
+voltam – ma is a magáé vagyok.
+
+_Sándor_ (a kalapját fogva): Gyere – menjünk innen!
+
+_Cecile_ (a kalapja után nyúl): Menjünk. Követlek, ahová akarod…
+(Hirtelen megélénkül.) De van egy feltételem – egyetlen feltételem.
+(Szemébe tekint.) Én ma Chateau Irát akarok inni!
+
+_Sándor_ (meghökken, elborul.)
+
+_Cecile_ (hozzásimul, halkan): Nekem ma Chateau Irát kell innom! Veled –
+Chateau Irát! Érted? Kell!
+
+_Sándor_ (habozik, majd fölkacag): Ugy látom, ez valami büntetés akar
+lenni? Valami büntetésféle? Nem akarod, hogy valamikor még én emlegessem
+a Chateau Irát… (Dühösen.) Hát jól van, te – (Megához szorítja.)
+
+_Cecile_ (kibontakozik): A többit majd megmondja nekem asztalnál… Nem
+szeretném, ha öreg Paulusz tetten érne minket – most, mikor már nem is
+az uram! (Önfeledt mosollyal tekint maga elé.)
+
+_Sándor:_ Menjünk innen!
+
+_Cecile_ (halkan): Mondja Sándor, lehetne az, hogy mi ketten a
+legközelebbi napokban egy kis utazást csináljunk?
+
+_Sándor_ (felragyog): Együtt? Hó, de mennyire lehet!
+
+_Cecile:_ A Svájcba? A Rhone-gleccserhez?
+
+_Sándor:_ A Rhone-gleccserhez! Ahová akarod!
+
+_Cecile_ (szemérmetes zavarban): És úgyis lehetne utazni, – maguk fiúk
+jobban értenek az ilyenhez – mondja: úgy is lehetne – hogy – hogy
+útközben mi ketten ne lakjunk külön-külön?
+
+_Sándor:_ Lehet – de mennyire lehet – sőt kell is!
+
+_Cecile:_ Nem fél, hogy botrány lesz belőle?
+
+_Sándor_ (a tapasztalt vivör fölényével): Ah – bízza csak reám! Tudom
+én, hogyan kell elkerülni a feltűnést… Van egy pár bevált formaság –
+
+_Cecile_ (érdeklődve): Igazán?
+
+_Sándor:_ A bejelentésnél – és a többi… Ha az ember azokat nem mulasztja
+el, akkor nincs semmi baj!
+
+_Cecile:_ Tehát formaság – igen… Van egy formaság, azzal elejét lehet
+venni minden feltűnésnek és minden botránynak… (A szemébe néz.)
+Elmegyünk az anyakönyvvezetőhöz!
+
+_Sándor:_ Tessék? (Meghökkenve bámul reá.)
+
+_Cecile_ (anyailag): Jobb így, Sándor, higyje el – én ismerem magát és
+ismerem magamat is: előbb-utóbb mégis feleségül fog venni… (Halkan.)
+Jobb, ha a feleségéből lesz a szeretője, mintha a szeretőjéből lesz a
+felesége… Ezzel tartozom a vőlegényemnek.
+
+_Sándor:_ Hjah igaz! A vőlegény – a gazdag vőlegény – mi van vele? És
+egyáltalában: ki az?
+
+_Cecile:_ Az én vőlegényem? Maga. Csak nem gondolja, hogy más férfi járt
+az eszemben?
+
+_Pál jön Lencsivel._
+
+_Lencsi:_ Kész a ráchal. – (Megpillantja Ceciléket, hirtelen elhallgat,
+ellenséges szemmel nézi őket.)
+
+_Pál_ (idegesen csettint ujjaival.)
+
+_Cecile_ (derült nyugalommal): Jó estét, öreg Paulusz!
+
+_Pál_ (zavartan): Jó színben van – (Lencsihez.) jó színben van!
+
+_Lencsi_ (Cecile pillantásának hatása alatt, kisleányos hanglejtéssel):
+Kezét csókolom, Cecile néni!
+
+(_Függöny_.)
+
+AZ ARANY HEGEDÜ
+
+REGÉNY
+
+IRTA HERCZEG FERENC
+
+   Fűzve 4 kor. 80 fillér.
+   Kötve 7 kor. 30 fillér.
+Második kiadás
+
+Az Arany Hegedüről megjelent ismertetésekből:
+
+A HÉT:
+
+Herczeg Ferenc ismeri a nők lelkét, tudja legtitkosabb gondolataikat,
+egészen a szív mélyéről feltörő ösztönökig, melyek, ha tudatossá
+lesznek, a Freud-féle igazságok megdöbbentő erejével birnak. Az Arató
+István Kató asszonya öt évig fürdött a férje lelkének fényében. Az író
+finom éleslátással boncolta szét ezt az alakot azokra a különböző
+Katákra, a pajkos gyerektől, a hivatalos professzornéig, amelyek
+együttvéve az egyéniség hiányát és a jelentéktelenséget mutatják.
+
+AZ UJSÁG:
+
+Herczeg Ferenc művei az életből sarjadzanak, de nem futnak az életnek
+szintjén, hanem föléje emelkednek könnyed és biztos technikájú, de
+mindenekfölött izléses épület gyanánt. Az épületeit az emberismeret, a
+megfigyelés kockaköveiből rakja össze és diszekül gyönyörű hangulatokat,
+finom szimbolumokat és költői erejű leírásokat alkalmaz. Kölcsönöz az
+élettől, de többet ád neki.
+
+BUDAPESTI HIRLAP:
+
+A regény finomművű analitikus munka, amilyen csak a legnagyobbak
+tollából került és Herczeg Ferenc irodalmi termésének legjavából való. A
+legnagyobb analitikus írók erejével eleveníti meg az ingatag, nem
+kiforrott, báblelkű asszony pszichéjét és mesteri módon vonultatja végig
+előttünk minden rezdülését.
+
+A HÉT SVÁB
+
+Regény
+
+IRTA: HERCZEG FERENC
+
+   Fűzve 4 korona 50 fillér.
+   Kötve 7 korona.
+Szabadságharcunk nagy napjairól mesteri tollal megfestett regény, amely
+megkapó képekben állitja elénk a délvidéki svábok szereplését nagy
+nemzeti küzdelmeinkben. Egyike az utóbbi évek legszebbregényének.
+
+A könyvről megjelent ismertetésekből:
+
+AZ UJSÁG:
+
+… A nagy szinjáték történelmi eseményeit összeolvasztja Herczeg Ferenc
+mesteri tolla a délvidéki városok apró-cseprő dolgaival és művészien
+érezteti meg az epochalis kor izzó levegőjét.
+
+A VILÁG:
+
+Herczeg, kit hűs és biztos írásművészete távoltart az általánosságoktól,
+a lélektan nehezebb végét ragadja meg és lépésről-lépésre mutatja be,
+mint sodródnak ezek a higgadt polgárok a forradalomba.
+
+PESTI HIRLAP:
+
+1848-ban Versec volt az egyik fókusa az osztrák-szerb őrületnek, a
+lakosság szerb nemzetiségű része révén, és akik oltogatni próbálták,
+lándzsát törve a magyar állameszme mellett, a verseci lakosság másik
+része: a svábok voltak, élükön a hét svábbal. Ebből a szempontból külön
+izgalmas érdekességű a regény.
+
+BUDAPESTI HIRLAP:
+
+Müvészi korrajz, amelyről a történelem levegője árad. A mese Herczeg
+régi művészetére vall, a jellemrajzok pompásak. Még sohasem mintázta meg
+egyre hatalmasabb művészetével a sváb lélek rajzait senki, mint Herczeg.
+
+PESTER LLOYD:
+
+Herczeg Ferenc regénye „A hét sváb“ derűs és fájdalmas húrokat remegtet
+meg bennünk, mert egy darab dicsőséges magyar história támad föl benne,
+a Bánátnak, e délmagyarországi viharfészeknek 1848/49-iki históriája.
+Városok és falvak gyulnak ki és a mai égő városokra régi tűzvészek
+visszfénye hull. A hajdani ágyúdörgés még fájdalmasabban dübörög
+agyunkban. A multbeli páthosz és fájdalom, szerelem és kétségbeesés
+ragad meg minket is, mintha csak azoknak sorsáról volna szó, akik ma
+szeretnek és szenvednek és meghalnak.
+
+
+*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77502 ***
diff --git a/77502-h/77502-h.htm b/77502-h/77502-h.htm
new file mode 100644
index 0000000..d78e1af
--- /dev/null
+++ b/77502-h/77502-h.htm
@@ -0,0 +1,2600 @@
+<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN"
+    "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd">
+<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu">
+<head>
+<meta name="generator" content=
+"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" />
+<meta http-equiv="Content-Type" content=
+"text/html; charset=utf-8" />
+<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" />
+<title>Kék róka by Ferenc Herczeg | Project Gutenberg</title>
+
+<style type="text/css">
+/*<![CDATA[*/
+body {
+ margin-left: 10%;
+ margin-right: 10%;
+}
+
+h1,h2 {
+ text-align: center;
+ clear: both;
+ line-height: 200%;
+}
+h2 {
+ margin-top: 2em;
+}
+
+p {
+ margin-top: 0.75em;
+ margin-bottom: 0.75em;
+}
+
+body > p {
+ text-align: justify;
+ text-indent: 1.5em;
+}
+
+p.i0 {
+ text-indent: 0;
+}
+
+hr {
+ width: 33%;
+ margin-top: 2em;
+ margin-bottom: 2em;
+ margin-left: auto;
+ margin-right: auto;
+ clear: both;
+}
+
+hr.chap {width: 65%}
+hr.tb {width: 25%;}
+
+ul.lsoff {
+ list-style-type: none;
+ /* font-size: 90%; */
+ text-align: justify;
+/*  columns: 2; */
+}
+
+table {
+ margin-left: auto;
+ margin-right: auto;
+}
+
+td {
+ padding-left: 1em;
+ padding-right: 1em;
+}
+
+.pagenum {
+/*  visibility: hidden; */
+/*  display: none; */
+ position: absolute;
+ right: 2%;
+ color: gray;
+ font-size: smaller;
+ text-align: right;
+ text-indent:0;
+}
+
+.center {
+ text-align: center;
+ text-indent: 0;
+}
+
+em.gesperrt {
+ font-style: normal;
+/*  font-weight: normal; */
+ letter-spacing: 0.2em;
+ padding-left: 0.2em;
+}
+
+.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;}
+
+.caption {font-weight: bold;}
+
+.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;}
+
+ul.indented {
+ padding-left: 10%;
+ text-indent: -5%;
+ text-align: justify;
+}
+/*]]>*/
+</style>
+</head>
+<body>
+<div style='text-align:center'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77502 ***</div>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<p class="center"><span class="caption-150">KÉK RÓKA</span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>HERCZEG FERENC MUNKÁI</h2>
+</div>
+<table summary="Herczeg Ferenc munkái">
+<tr>
+<td><i>Regények</i></td>
+<td>Fűzve</td>
+<td>Kötve</td>
+</tr>
+<tr>
+<td><i>Hosszabb elbeszélések</i></td>
+<td>kor.</td>
+<td></td>
+</tr>
+<tr>
+<td>Az arany hegedü</td>
+<td>4.80</td>
+<td>7.30</td>
+</tr>
+<tr>
+<td>A hét sváb. Regény</td>
+<td>4.50</td>
+<td>7.–</td>
+</tr>
+<tr>
+<td>Magdaléna két élete</td>
+<td>2.50</td>
+<td>5.–</td>
+</tr>
+<tr>
+<td>Álomország</td>
+<td>4.–</td>
+<td>6.50</td>
+</tr>
+<tr>
+<td>A királyné futárja, Innocent és Mühlbeck rajzaival</td>
+<td>4.–</td>
+<td>6 50</td>
+</tr>
+<tr>
+<td>A fehér páva, kisvárosi történet</td>
+<td>3.50</td>
+<td>6.50</td>
+</tr>
+<tr>
+<td>Szerelmesek</td>
+<td>4.–</td>
+<td>6.50</td>
+</tr>
+<tr>
+<td>Lélekrablás</td>
+<td>3.50</td>
+<td>6.–</td>
+</tr>
+<tr>
+<td>Honszerző</td>
+<td>4.–</td>
+<td>6.50</td>
+</tr>
+<tr>
+<td>Andor és András, Márk rajzaival</td>
+<td>3.20</td>
+<td>5.70</td>
+</tr>
+<tr>
+<td>Pogányok. Tört. regény</td>
+<td>5.–</td>
+<td>7.50</td>
+</tr>
+<tr>
+<td>Idegenek közt</td>
+<td>2.80</td>
+<td>5.30</td>
+</tr>
+<tr>
+<td>Egy leány története</td>
+<td>3.60</td>
+<td>6.10</td>
+</tr>
+<tr>
+<td>Szabolcs házassága</td>
+<td>3.20</td>
+<td>5.70</td>
+</tr>
+<tr>
+<td>Simon Zsuzsa</td>
+<td>3.60</td>
+<td>6.10</td>
+</tr>
+<tr>
+<td>Fenn és lenn</td>
+<td>4.–</td>
+<td>6.50</td>
+</tr>
+<tr>
+<td><i>Gyurkovicsék:</i></td>
+<td></td>
+<td></td>
+</tr>
+<tr>
+<td>A Gyurkovics-lányok, 26. ezer</td>
+<td>3.–</td>
+<td>5.50</td>
+</tr>
+<tr>
+<td>A Gyurkovics-fiuk, 4. kiadás</td>
+<td>4.–</td>
+<td>6.50</td>
+</tr>
+<tr>
+<td>Gyurka és Sándor</td>
+<td>3.–</td>
+<td>5.50</td>
+</tr>
+<tr>
+<td><i>Elbeszélések:</i></td>
+<td></td>
+<td></td>
+</tr>
+<tr>
+<td>Napváros</td>
+<td>4.–</td>
+<td>6.50</td>
+</tr>
+<tr>
+<td>Szelek szárnyán</td>
+<td>3.50</td>
+<td>6.–</td>
+</tr>
+<tr>
+<td>Kaland</td>
+<td>4.–</td>
+<td>6.50</td>
+</tr>
+<tr>
+<td>Elbeszélések</td>
+<td>3.20</td>
+<td>5.70</td>
+</tr>
+<tr>
+<td>Böske, Erzsi, Erzsébet</td>
+<td>3.50</td>
+<td>6.–</td>
+</tr>
+<tr>
+<td>Arianna</td>
+<td>3.–</td>
+<td>5.50</td>
+</tr>
+<tr>
+<td>Az első fecske</td>
+<td>3.–</td>
+<td>5.50</td>
+</tr>
+<tr>
+<td>Napnyugati mesék</td>
+<td>3.20</td>
+<td>5.70</td>
+</tr>
+<tr>
+<td>Mutamur</td>
+<td>4.–</td>
+<td>6.50</td>
+</tr>
+<tr>
+<td>Mesék, Mühlbeck Károly rajzaival</td>
+<td></td>
+<td>8.–</td>
+</tr>
+</table>
+<p class="center">SINGER ÉS WOLFNER KIADÁSA BUDAPEST</p>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<h1>KÉK RÓKA</h1>
+<p class="center"><span class="caption">SZINJÁTÉK HÁROM
+FELVONÁSBAN</span></p>
+<p class="center"><span class="caption">IRTA</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-150">HERCZEG
+FERENC</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption">NEGYEDIK KIADÁS</span></p>
+<p class="center"><span class="caption">(10–12 ezer)</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST 1917 SINGER ÉS
+WOLFNER KIADÁSA</span></p>
+<p class="center">Magyarországon való előadás joga dr Marton
+Sándornál (Budapest IV. Bécsi-utca 1) szerezhető meg.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p class="center">Minden jog, a forditás joga is fenntartva</p>
+<p class="center">*</p>
+<p class="center">Szinpadokkal szemben kézirat.</p>
+<hr class="tb" />
+<p class="center">Copyright 1917 by W. Karczag Wien.</p>
+<p class="center"><span class="caption-small">Korvin Testvérek
+könyvnyomdája, Budapest.</span></p>
+<div class="chapter">
+<h2><i>SZEMÉLYEK</i></h2>
+</div>
+<ul class="lsoff indented">
+<li><i>PÁL</i></li>
+<li><i>CECILE</i></li>
+<li><i>SÁNDOR</i></li>
+<li><i>TRILL BÁRÓ</i></li>
+<li><i>LENCSI</i></li>
+</ul>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_6" id=
+"Page_6">-6-</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7"><br />
+-7-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>ELSŐ FELVONÁS.</h2>
+</div>
+<p><i>Előkelő nyári lakás fogadószobája a budai hegyvidéken. A
+lakás berendezését jómód, művészi ízlés, derüs kényelemszeretet és
+a házigazda konzervativ hajlandósága jellemzi. Világos kárpitok,
+öblös angol bútorok, kevés, de válogatott műtárgy.</i></p>
+<p><i>Hátul íves nagyablak, melyen keresztül a szemben – egy
+képzelt völgyön túl – fekvő erdős hegylejtőre látni. Az erdőben
+elszórt nyári lakások tornyai és tetői. Nyár van, az erdő zöld;
+délutáni napfény.</i></p>
+<p><i>Balról hátul főbejárás; üvegajtó, mely az előszobába vezet.
+Zongora; ülőbútorok, kis asztal körül; az asztalon nyári virágok,
+cigaretta, gyujtó és egy bonbonier.</i></p>
+<p><i>Jobbról hátul ajtó a lakás többi részeibe. Jobbról elől
+kandalló, fölötte tükör. A kandalló mellett nehány szék, az egyik
+igen díszes, antik karosszék, amely szinben és stilusban különbözik
+a többi bútortól.</i></p>
+<p><i>Ebbe a székbe senki sem ül, csak Sándor.</i></p>
+<p><i>Az első jelentés alatt a nyitott erkélyablak alatt madár
+énekel.</i> <span class="pagenum"><a name="Page_8" id=
+"Page_8">-8-</a></span></p>
+<p class="center"><i>Lencsi, majd Pál.</i></p>
+<p>(Lencsi nem szép, de kellemes fiatal leány. Igen egyszerűen
+öltözik, preparandista-genre. A lénye meleg, behízelgő, kecsesen
+alázatos. Tudja és másokkal is érezteti, hogy ő szegény leány és
+hogy tudatában van alárendelt helyzetének. A főbejáraton jön,
+kalappal, keztyüsen. Fekete kis retikülje van, a kis ujjára
+akasztva rózsaszínű papírba csomagolt és arany fonállal átkötött
+kis vízfestményt hoz. A festmény akkora, mint egy levelezőlap.
+Mivel senkit sem talál a szobában, hangosan köszönt, hogy magára
+vonja a figyelmet.)</p>
+<p><i>Lencsi</i> (édesen): Szép kezedet csókolom, édes Cecile néni!
+(Szünet után szonor hangon.) Alászolgálja, Pali bácsi! (Senki nem
+jelentkezik. Lencsi az asztalhoz megy, gyakorlatra valló fogással
+kinyitja a bonboniert, egy cukorkát a szájába tesz, nehányat a
+táskájába. Kívül beszédet hall, erre elkotródik az asztaltól.)</p>
+<p><i>Pál</i> (kinyitja a jobb ajtót, kis akvarellt tart a kezében,
+haragosan visszaszól valakinek, aki a szomszédszobában van):
+Engedelmet kérek, Kucsera úr, azért, hogy én professzor vagyok,
+azért nem kell még hülyének lennem! Megértett? És ha nem óhajt
+többet szerencséltetni, – hát: <i>volt</i> szerencsém! (Belép,
+hirtelen még eszébe jut valami, amit Kucserának mondhatna, kajánul
+megfordul, de azután leinti önmagát, előre jön.) Cili, kérlek!
+(Megpillantja Lencsit, az arca földerül.) Nini – maga az,
+Lencsike?</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Nem Cecile – <i>csak</i> én!</p>
+<p><i>Pál:</i> Azt hittem a feleségem… Hát hogy van maga, kisleány?
+Régóta nem mutatta magát, kis hűtelen! <span class=
+"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span></p>
+<p><i>Lencsi:</i> Rosszkor jöttem, ugye?</p>
+<p><i>Pál:</i> Ugyan kérem, maga nem is tud rosszkor jönni.</p>
+<p><i>Lencsi:</i> A bácsi olyan jó, olyan nemes – és mégis vannak
+emberek, akik bántják. Az előbb is –</p>
+<p><i>Pál</i> (megint dühbe jön): Igen – megint Kucsera úr! Mindig
+Kucsera úr! Az egyetlen ember Magyarországon, aki fel tud mászatni
+a falra. Hanem most jól odamondtam neki…</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Kucsera úr – ki az?</p>
+<p><i>Pál:</i> Festőművész. Leonardo da Ó-Buda. Elvállalta, hogy
+illusztrálni fogja a könyvemet…</p>
+<p><i>Lencsi</i> (lelkesen): Magyarország és társországainak
+édesvizi hidrái? –</p>
+<p><i>Pál:</i> Igen – Magyarország hidrái… Ma végül elhozta az első
+illusztrációt… Nézze meg! (Odadobja neki az akvarellt.) Ez egy
+hidromeduza akar lenni – disznóság!</p>
+<p><i>Lencsi</i> (távol tartja a képet és szakértően nézi): Bizony
+ez gyöngén sikerült!</p>
+<p><i>Pál:</i> Ez nem hidra, hanem egy megőrült pitypang. Kucsera
+úr azt mondja, ő nem tud szolgailag másolni. Mert neki egyéni
+meglátásai vannak. A hangulata viszi, mint a sast a szárnya.
+Kucsera úr egy sas és azért lilaszínűnek festi a szürke
+kukacot.</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Ez egy Habarnica grisea akarna lenni?</p>
+<p><i>Pál:</i> A bosszantó az, hogy Kucsera úr miatt megint meg
+fogok késni a könyvemmel. Pedig a berliniek ugyancsak sürgetik már.
+Minden tisztességes ország <span class="pagenum"><a name="Page_10"
+id="Page_10">-10-</a></span> feldolgozta már a maga édesvizi
+hidráit – csak mi vagyunk megint hátralékban… Bizony Isten, ha az
+ember erre gondol, szinte szégyel kimenni az utcára… (Szünet.)
+Hallja, Lencsi, honnan tudja maga, hogy ezt Habarnica griseának
+hívják?</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Hát Istenem – az ember csak ismeri hazájának
+édesvizi hidráit?</p>
+<p><i>Pál:</i> No igen – ez természetes – ez kötelesség… De azért
+mégis… Én nem tudtam, hogy a fiatal leányok nálunk ilyen
+tanulmányokkal foglalkoznak.</p>
+<p><i>Lencsi</i> (nevet, majd becsületesen): Nem is foglalkoznak,
+bácsi. Engem csak azért érdekelnek a habarnicák, mert maga könyvet
+ír róluk.</p>
+<p><i>Pál:</i> Mert én könyvet írok róluk? Csak azért? Az
+álláspontja nem éppen tudományos – sőt nem is logikus… De kedves.
+Nagyon kedves. És reám nézve hízelgő. Maga egy kedves leány,
+Lencsi… Üljön le! Mit adjak? Egy cigarettát?</p>
+<p><i>Lencsi</i> (tréfás megbotránykozással ég felé tekint): Óh –
+shoking!</p>
+<p><i>Pál:</i> Hát akkor csokoládét!</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Köszönöm – soha.</p>
+<p><i>Pál:</i> A fiatal hölgyek szeretik a nyalánkságot.</p>
+<p><i>Lencsi:</i> A fiatal hölgyek – az más. De szegény leánynak
+nem jó, ha megszokja az ilyet.</p>
+<p><i>Pál:</i> Ebben már nincs igaza. Éppen a szegény embernek kell
+jól élnie, hogy mégis valami kárpótlása legyen az életben…</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Na hát egyet! De csak egyet! (Eszik.)
+<span class="pagenum"><a name="Page_11" id=
+"Page_11">-11-</a></span> Tudja, miért jöttem? Gyám uram, alássan
+jelentem: rajztanárnő lettem!</p>
+<p><i>Pál:</i> Megint egy újabb diploma? Tyű, a ragyogóját! Ugyan
+hány van már a ládafiában?</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Öt darab! (Az ujjaival mutat.) Cinque! Öt
+kutyabőröm van, de hivatalom még egy sincs.</p>
+<p><i>Pál:</i> Mindenáron magyar királyi gyerekpofozó akar
+lenni?</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Valahogy csak meg kell élnem… és jó tanítónő
+lenne belőlem, szeretem a gyerekeket…</p>
+<p><i>Pál:</i> Aki a gyerekeket szereti, az ne legyen tanítónő,
+hanem menjen férjhez. Mert <i>egy</i> gyerek több, mint <i>száz</i>
+gyerek.</p>
+<p><i>Lencsi</i> (cseppnyi zavarral): Elhiszem… De a dolog nem
+olyan egyszerű… Különösen, ha az ember olyan szegény leány…</p>
+<p><i>Pál:</i> No Lencsi, ennyire még nem kell lenézni a
+férfinépet? Hát az én feleségem nem volt szegény leány?</p>
+<p><i>Lencsi</i> (némi túlzással): Cecile – az egészen más! Ő
+nagystilű nő – ő arra született, hogy ragyogjon. Ő olyan szép –</p>
+<p><i>Pál:</i> A szépség tulajdonképen nem is olyan fontos kellék a
+házasságban, mint hinné az ember… Az ember hamar megszokja, aztán
+egészen mindegy, akár van, akár nincs… Azaz, hogy nem egészen
+mindegy… (Valami kellemetlen dologra gondol.) Nem egészen
+mindegy…</p>
+<p><i>Lencsi</i> (kibontja a rózsaszínű csomagját): Elhoztam a
+vizsgálati dolgozatomat… Egy kis akvarell… Szeretném, ha megnézné…
+<span class="pagenum"><a name="Page_12" id=
+"Page_12">-12-</a></span></p>
+<p><i>Pál:</i> Csendélet – mi? Meisseni váza őszi rózsákkal és
+sokác kendővel… Ohohó! Hiszen ez egy Viridis! Egy Habarnica viridis
+– (Meghatottan.) és egy Ceratophylumba kapaszkodik!… <i>Ez</i>
+illusztráció! <i>Ez</i> illusztráció! Hogy nyüzsögnek az éhes kis
+csápjai… És az áttetsző opálszínek! Nahát Kucsera úr egy állat!
+(Lencsira néz, szünet.) Lencsi – maga fogja illusztrálni a
+könyvemet!</p>
+<p><i>Lencsi</i> (örömében tapsol.)</p>
+<p><i>Pál:</i> Beszéljünk komolyan, kis leány. Hamar neki kell
+látni a munkának. Legjobb lesz, ha hozzánk jön lakni. Holnap
+lehet?</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Holnap este! (Extázisban.) Ah – dolgozni fogok,
+dolgozni! És meglássa: ha svungba jövök, még jobban csinálom!
+(Hirtelen kijózanodik.) És Cecile néni –? Mit szól majd ő hozzá
+–?</p>
+<p><i>Pál:</i> Ő nem érdeklődik a természettudományok iránt…</p>
+<p><i>Lencsi:</i> (meggyőződés nélkül): Ő egy nagystilű nő – arra
+született –</p>
+<p><i>Pál</i> (szavába vág): Hogy ragyogjon – rendben van.</p>
+<p><i>Lencsi</i> (lappangó tekintettel): Cecile a városban van?</p>
+<p><i>Pál</i> (humorosan): Rókavadászaton. Egy kék rókagarniturát
+akar venni…</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Jé – még mindig? Már a tavasszal is akart.</p>
+<p><i>Pál:</i> Ugy látszik, kék rókát választani nehéz dolog,
+nehezebb, mint férjet… Nálam nem gondolkodott olyan sokáig… Most
+minduntalan rátelefonál a szűcs – már egészen rókakongresszus gyült
+össze Pesten… Cili célba <span class="pagenum"><a name="Page_13"
+id="Page_13">-13-</a></span> vesz egyet, aztán meggondolja magát,
+aztán mást választ és megint meggondolja magát… Most megint arról
+van szó, hogy boa legyen vagy pellerin…</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Imádkozni fogok, hogy a jó Isten soha ne adjon
+nekem kék rókát – én megőrülnék ennyi gondtól.</p>
+<p><i>Pál:</i> Cilinél inkább a szűcsök szoktak megőrülni. Hát
+ilyen az élet! Két évvel ezelőtt a freudizmus járta nálunk, tavaly
+a golf, az idén pedig a kék róka az uralkodó csillagzat…</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Sokat jár még ide Trill báró – az aviatikus?</p>
+<p><i>Pál</i> (elkedvetlenkedik): Trill? Hogy jutott most
+eszébe?</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Ó csak úgy véletlenül… Tegnap láttam a
+Török-utcában – ő a Török-utcában lakik – csodálkoztam, hogy a
+divatkirály Budapesten nyaral… (Ártatlan arccal.) ámbár a bácsiék
+is Budapesten maradtak az idén…</p>
+<p><i>Pál:</i> Cili nem akart fürdőhelyre menni. Azt mondja: ki
+kell élveznünk a nyaralónkat…</p>
+<p><i>Lencsi</i> (buzgón): Persze – igaza is van! Itt minden olyan
+szép –</p>
+<p><i>Pál:</i> Az a Trill, az aviatikus, egyáltalában nem jár már
+ide… (Diszkrétül.) Azt hiszem, történt valami közte és Cili
+közt…</p>
+<p><i>Lencsi</i> (mohón): Ugyan –?</p>
+<p><i>Pál:</i> Azt hiszem, Cili egész csendben kiadta az útját… Az
+ő előkelő, arrogáns modorával… (Nevet.) Ehhez ő nagyon ért!</p>
+<p>(Kívül csengetés, a csengő egyszer hosszan, aztán röviden és
+megint hosszan szól.) <span class="pagenum"><a name="Page_14" id=
+"Page_14">-14-</a></span></p>
+<p><i>Pál</i> (meglepetten): Ohó? Mi ez? Mi ez?</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Jé! Hiszen így Sándor úr szokott csöngetni…</p>
+<p><i>Pál:</i> De hiszen ő a Svjácban van! A Svájcban! (A csöngetés
+ugyanúgy megismétlődik.)</p>
+<p>(Pál kisiet az előszobába. Meglepett kiáltások, vidám üdvözlés a
+szín mögött, mint: „Hát igazán te vagy?“ „Nem kaptad meg a
+levelemet?“ „No de ilyen meglepetés!“ Lencsi, mialatt magában van,
+fölveszi Pál égő cigarettáját az asztalról, kettőt szippant, majd
+visszalopja a helyére.)</p>
+<p class="center"><i>Lencsi, Pál, Sándor.</i></p>
+<p><i>Sándor</i> (Pállal balról jön): Programm szerint meg kellett
+volna még néznem a Rhone-gleccsert… de azután egyszerre nagyon
+megcsömörlöttem az egész alpesi panorámától, – főleg azoktól a
+gleccserektől! (Kezet ad Lencsinek.) Lencsi nagysád, szereti a
+gleccsereket?</p>
+<p><i>Lencsi:</i> A hideg dolgok közül csak a citromfagylaltot…</p>
+<p><i>Pál:</i> Ugy nézz fel – igenis: fel – erre a hölgyre hogy
+neki öt diplomája van… (Ujjával mutatja.) Cinque! Ugy tud festeni,
+mint egy angyal. Egyáltalában mindent tud.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Kivéve <i>egy</i> dolgot.</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Hát téved, kérem, mert én <i>főzni</i> is
+tudok.</p>
+<p><i>Sándor</i> (szkeptikusan): Egy pesti leány? Te hiszed?</p>
+<p><i>Pál</i> (fanatikusan): Róla én a csodát is elhiszem!
+<span class="pagenum"><a name="Page_15" id=
+"Page_15">-15-</a></span></p>
+<p><i>Lencsi</i> (Sándorhoz): Mi a kedvenc étele, kérem?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Hajdanában, régen, mielőtt még a francia chefek
+meggyalázták nemzeti konyhakultúránkat, nagy híre volt a rác halnak
+komáromi módon…</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Az semmi. Azt én tudom.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Lencsi nagysád, vannak dolgok, amelyekből nem
+szabad gúnyt űzni!</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Megcsinálom magának a rác halat – komáromi
+módon…</p>
+<p><i>Sándor:</i> Mikor és hol?</p>
+<p><i>Pál:</i> Itt nálunk, holnap este… (Lencsihez.) Holnap
+kollokválni fog rác halból!</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Megyek egyenesen Neuszidler halászmesterhez és
+megrendelem a harcsát… Hányan leszünk?</p>
+<p><i>Pál:</i> Csak mi hárman.</p>
+<p><i>Sándor</i> (szemrehányóan): És a feleséged?</p>
+<p><i>Pál:</i> Persze – a feleségem!</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Legjobb lesz, ha idetelefonálok Neuszidlertől…
+akkor már itthon lesz Cecile… Hátha akar még valakit hívni?
+(Készülődik.)</p>
+<p><i>Sándor:</i> Lencsi nagysád, én egy vén agglegény vagyok, de
+ha a hal sikerül, – akkor nem felelek magamról!</p>
+<p><i>Lencsi</i> (kedvesen): Kérem, kérem, ne ébressze fel bennem
+az alvó vénkisasszonyt! (Meghajlik.) Jó estét! (Gyerekes hangon.)
+Csókoltatom Cecile néni kezét! (Balra el.)</p>
+<p><i>Pál</i> (utána szól): El nem felejteni a festéket!
+<span class="pagenum"><a name="Page_16" id=
+"Page_16">-16-</a></span></p>
+<p class="center"><i>Pál, Sándor.</i></p>
+<p><i>Sándor:</i> Egészen helyes leány!</p>
+<p><i>Pál</i> (komolyan): Több annál. Igazi nő. A nőiesség benne
+száz percent. Planétatermészet. Akkor fog igazán fényleni, ha
+megtalálta a maga napját, amely körül keringhet.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Na hallod, csillagnak éppen nem nézem – csak
+nagyon ügyes kölyöknek. Ez ért hozzá, hogyan kell megsütni egy
+harcsát – és hogyan kell megfőzni egy professzort… (Körül néz.)
+Cecile nincs itthon?</p>
+<p><i>Pál:</i> Minden pillanatban jöhet… No ülj le, a te
+székedbe!</p>
+<p><i>Sándor</i> (a karosszékhez közeledik, gyengéden): Az én
+székem! Azt szeretném csak tudni, ki volt az a kötnivaló, aki
+elhitette az emberekkel, hogy muszáj utazni… Pedig hidd el, nem is
+muszáj utazni… Mi közöm nekem a gleccserekhez? (Más hangon.) A
+városba ment?</p>
+<p><i>Pál:</i> Cili? Reggel ment be… (Humorral.)
+Rókavadászatra!</p>
+<p><i>Sándor</i> (nevet): Még mindig a kék róka?</p>
+<p><i>Pál:</i> Az egy hihetetlenül ravasz bestia, – nem akar
+terítékre kerülni… Remélem, most már Pesten maradsz?</p>
+<p><i>Sándor:</i> No de mennyire! Te – nevess ki – formális
+honvágyam volt utánatok.</p>
+<p><i>Pál</i> (kedélyesen): Fejezzük ki precizebben: honvágyad volt
+a feleségem után. Csak ne zsenirozd magad, ha útközben netán
+beleszerettél volna – <span class="pagenum"><a name="Page_17" id=
+"Page_17">-17-</a></span></p>
+<p><i>Sándor</i> (komolyan): Kérlek, ő nem az az asszony, akibe az
+ember csak úgy beleszeret… Vannak dolgok, amiket éppen a nagy
+értékük miatt nem kíván meg az ember… Például a sixtini Madonna…
+vagy az izé – (Valami nagyot mutat a levegőben.) Amióta a
+barátságunk tart, most voltam először úton… (Lassankint
+elérzékenyedik.) Tudod, én nem szoktam érzelegni, – de meg kell
+mondanom, neked is, Cecilenek is meg kell mondanom: a ti
+barátságtok nekem igen nagy érték – talán a legnagyobb érték
+életemben…</p>
+<p><i>Pál</i> (ugyancsak elérzékenyedik): No de kedves öregem, te
+nagyon túltaksálsz minket, – Cilit talán nem, de engem nagyon is
+túltaksálsz!</p>
+<p><i>Sándor:</i> Nevess ki, azért mégis megmondom: a te házad
+nekem olyan, mint a templom… Mert valami kell az embernek, ha nem
+akar végleg disznóvá lenni… Én a ti előszobátokban lerakom a
+sárcipőmet és a tisztátalan gondolataimat… (Meghatottan
+hallgat.)</p>
+<p><i>Pál</i> (meghatott szünet után, lágy hangon): Egy szivart?
+Egészen könnyű!</p>
+<p><i>Sándor:</i> Vacsora előtt már nem gyújtok rá.</p>
+<p><i>Pál:</i> Persze, itt maradsz vacsorára?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Sajnos, nem lehet. (Diszkrétül.) Várnak rám.</p>
+<p><i>Pál</i> (diszkrétül): Riki?</p>
+<p><i>Sándor</i> (tolvaj mosollyal): Tudod, két hónapja nem
+láttam…</p>
+<p><i>Pál</i> (ugyanavval a mosollyal): Persze – és az ember szíve
+nem gleccser – hehe! Hanem Cili sajnálni fogja. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span></p>
+<p><i>Sándor:</i> Te – nehogy tréfából szóba hozd előtte!</p>
+<p><i>Pál:</i> Rikit? Ah – ugyan! Tudom én azt, hogy a mi dámáink
+nem értenek meg bizonyos dolgokat… Nem értik meg, hogy az ember
+szíve nem gleccser – hehe!</p>
+<p><i>Sándor</i> (az óráját nézi): Vajjon, hol ebédelt, ha egész
+nap benn volt!</p>
+<p><i>Pál:</i> Cili? (Vállat von.) Talán a házmesterrel hozatott
+magának valamit… egy pohár tejet… az ilyen asszony nem is eszik,
+csak csipeget, mint a madár… (Élénken.) Hanem te, meg leszel
+lepetve, hogy megváltozott megint! Ő időközönkint megváltozik –
+bőrt cserél, mint tavasszal a kigyó… Most olyan, mintha áthangolták
+volna mollra… Még a beszédje is csupa moll-akkord…</p>
+<p><i>Sándor:</i> Sokat jár még ide Trill, az aviatikus?</p>
+<p><i>Pál</i> (elborul): Trill? Hogy jut az most eszedbe?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Ma találkoztam vele, – azaz akartam vele
+találkozni!</p>
+<p><i>Pál:</i> Hát ő egyáltalában nem jár már ide. Május óta
+elkallódott. Azt hiszem, Cili kiadta neki az útját – tudod, az ő
+előkelő és arrogáns modorával…</p>
+<p><i>Sándor</i> (nevet): Ehhez ő nagyon ért! De igazán örülök a
+Trill esetének. Nem szerettem, nem szerettem, hogy az a kamasz
+idejár az én – pardon! a te házadba –</p>
+<p><i>Pál:</i> A mi házunkba!</p>
+<p><i>Sándor:</i> A fejében szalma van, a szívében pedig szecska…
+Majd mindjárt elmondok róla valamit… Elmentem ma hozzá, a
+Török-utcába… A tavasszal említette, hogy szeretne túladni a vörös
+autóján… Mert ő száz lóerőt akar beszerezni… <span class=
+"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span></p>
+<p><i>Pál:</i> Neki a semmitevéshez száz lóerő kell!</p>
+<p><i>Sándor</i> (elismeréssel): Ez jó! – Cecilenek is tetszett a
+vörös kocsi, – gondoltam, megveszem…</p>
+<p><i>Pál:</i> No és megalkudtatok?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Délben jártam nála… Ő méltósága ugyan otthon
+volt, de nem fogadott…</p>
+<p><i>Pál:</i> Sz –!</p>
+<p><i>Sándor:</i> A kapuban a kaszinói szolgával találkoztam, hozta
+neki a déli abrakot… Két személyre való ebéd – édes sütemény –
+gyümölcs – jégbe hütött Chateau Ira.</p>
+<p><i>Pál:</i> Haha – valami hölgyemény volt nála… Ez a betörő úgy
+fogyasztja a nőstényeket, mint a bivaly a csalamádét…</p>
+<p><i>Sándor:</i> Na – nekem meg van a magam külön véleménye az
+asszonyevőkről… Azok olyan urak, akik nőkre éhesek és akiket aztán
+megesznek a nők… Hanem most jön a java! Az imént gyalog jöttem ki
+ide… A Szép Ilonánál utólértem egy autót – rögtön megismertem a
+báró pecsétviasz kocsiját… A gesztenyefasor alatt vesztegelt, – a
+soffőr a kerekek alatt mászkált – pánja volt… A vászontető alatt
+egy megszeppent párocska lapult meg… Én csak a lábukat láttam… Az
+egyik hímnemű amerikai, a másik elegáns női cipőcske… Lakk, fehér
+selyem betéttel… Első osztályú – mondhatom!</p>
+<p><i>Pál:</i> A babáját kocsikáztatta.</p>
+<p><i>Sándor</i> (erkölcsi felháborodással): Nohát kérlek, egy
+ember, aki világos nappal kokottokkal csavarog, az <span class=
+"pagenum"><a name="Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> már azon a
+határon van, ahol a báró végződik és az Alfonz kezdődik!</p>
+<p><i>Pál:</i> Nohát ez túlzás! Honnan tudod különben, hogy kokott
+volt? Uriasszony is lehetett!</p>
+<p><i>Sándor:</i> Megőrültél? Trill és egy úriasszony! Hiszen az
+egy barom! (A zongorához telepedik.)</p>
+<p><i>Pál:</i> Baromnak barom, de olyan barom, amely repülni tud!
+Egy szarvas marha, amely a felhőket hasítja (Pletykakedvvel.) Te,
+nekem van is egy jó tippem. Doktor Ditrichné… Odaát lakik a
+Hárshegyen, – ilyen szeme van (Öklével mutatja.) – kis bajuszt is
+ereszt, az ura meg közismert hülye.</p>
+<p><i>Sándor</i> (egy Grieg-féle dalt kezd játszani a zongorán,
+később meghatottan mondja.) Igazán örülök, hogy megint itthon
+vagyok, de a zongorát meg kell hangoltatni!</p>
+<p class="center"><i>Előbbi, Cecile.</i></p>
+<p><i>Cecile</i> (kalappal, keztyűvel, napernyővel, könnyű nyári
+toilettben, – a lábán fehér betétes lakkcipő van, – belép a
+főbejáraton. Megpillantja Sándort, az arca felragyog, csendre inti
+Pált, nesztelenül a zongorához oson, Sándor válla fölé hajlik és
+halk, édes hangon dudolja a dalt.)</p>
+<p><i>Sándor</i> (sugárzó arccal fejezi be játékát, fölkel és kezet
+csókol Cecilenek.)</p>
+<p><i>Cecile:</i> Mi ujság a Svájcban? Hogy van Reding Itel, Rudenz
+Ulrik és a többi kártyaütés? (Pálhoz, mialatt <span class=
+"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span>
+megszokásból csókra nyújtja a homlokát.) Szervusz, öreg Paulusz!
+Hát mégis pellerint csináltatok a kék rókából!</p>
+<p><i>Pál</i> (Sándorhoz): Na, most már direkt hozzá adresszálhatod
+a vallomásodat… (Cecilehez.) Eddig rajtam keresztül kurizált
+magának.</p>
+<p><i>Cecile:</i> Sándor kurizált? Ez egy Biedermayer-motivum. (A
+kandallóhoz lép, hogy a tükör előtt levesse a kalapot.) Hanem miért
+nem telegrafált Sándor? (Kötekedve.) Volt már eset, hogy a váratlan
+öröm megölt egy asszonyt.</p>
+<p><i>Sándor</i> (a rémülettől dermedten nézi Cecile cipőjét.)</p>
+<p><i>Cecile</i> (a tükör előtt fecseg): Hallja, a maga öröme nem
+mondható viharosnak… Ugy látszik, a maga barátsága náthát fogott a
+svájci gleccserek közt… Minek is ment olyan hideg vidékre? Lássa,
+itt sokkal szebb a nyár… Ezerszer szebb… Halálosan szép! A levegő
+forró és édes, – még a por is aranyszínű – ah és esténkint micsoda
+szagok ereszkednek le a hegyekről! Egy arany kohóban lakunk itt!…
+(A tükörbe néz és a zsebkendőjével az ajka szélén babrálgat, mintha
+egy kis sebhelyet fedezett volna fel.)</p>
+<p><i>Pál:</i> A Svájcban, vagy itt – mindegy. Mindenki magában
+hordja a maga nyarát – vagy a maga telét.</p>
+<p><i>Cecile:</i> Ezt a szép mondást beírhatja a Lencsi
+emlékkönyvébe. (A száját dörzsöli.)</p>
+<p><i>Sándor</i> (aki élesen szemmel tartja, fojtott hangon): Ne
+féljen, – nem látszik semmi.</p>
+<p><i>Cecile</i> (hirtelen feléje fordul, ijedten): Tessék? (Szünet
+után.) Mi nem látszik? <span class="pagenum"><a name="Page_22" id=
+"Page_22">-22-</a></span></p>
+<p><i>Sándor:</i> A száján – semmi!</p>
+<p>(Cecile és Sándor egy pillanatig farkasszemet néznek.)</p>
+<p><i>Pál</i> (harsogva nevet, Cecile cipőjére mutat): Nézd – fehér
+betétes lakkcipő!</p>
+<p><i>Cecile:</i> Kérem, mi lelte magukat?</p>
+<p><i>Pál</i> (Sándorhoz): Barátom, ebből az esetből okulni lehet!
+Ha most nem Cecilről volna szó, hanem valami más asszonyról,
+mondjuk valami tucatasszonyról, – akkor – (Vállat von.)</p>
+<p><i>Cecile</i> (aggódva nézi hol az egyiket, hol a másikat):
+Igazán idegessé fognak tenni… Kérem, mondják meg, mi lelte
+magukat?</p>
+<p><i>Pál:</i> Semmi, – egy furcsa kis véletlen… Mi az előbb női
+cipőkről diskuráltunk… (Pletykakedvvel.) Mondja, Cili, nem tudja,
+van a hárshegyi Ditrichnének ilyen fehérbetétes cipője?</p>
+<p><i>Cecile:</i> Nem tudom, nem is érdekel… De ilyen cipővel már
+igazán nem lehet az utcára menni – minden kokott ilyet visel…
+(Lehúzza a keztyűjét, egy villamos jegy, amely a keztyűjében volt,
+a padlóra esik.)</p>
+<p><i>Sándor</i> (egy percre nem vette le róla a szemét, fölveszi a
+jegyet.) Valamit elvesztett.</p>
+<p><i>Cecile</i> (jókedvet erőltetve): Magának prezentelem, ha
+megigéri, hogy jobb kedve lesz.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Villamos jegy… Maga a villamossal jött?</p>
+<p><i>Cecile:</i> A Kálvin-téren szálltam fel.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Olcsón utazik. Más emberfiát 30 fillérrel hozzák,
+magát 12-ért. Ez szakaszjegy. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_23" id="Page_23">-23-</a></span></p>
+<p><i>Pál:</i> Hátha a konduktor titkos imádója és szakaszjegyekben
+rójja le hódolatát?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Lehet. Az is lehet, hogy ő nagysága autón,
+mondjuk autótaxin jött ki a Szép Ilonáig és ott átszállott a
+villamosra… Az asszonyok szeretik, ha a férjük azt hiszi róluk,
+hogy takarékosak… A legprédább asszonyok is szeretik…</p>
+<p><i>Cecile:</i> Ejnye Sándor, – de undorító maga ma! Hát prédának
+tart engem?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Pénz dolgában – nem!</p>
+<p><i>Cecile</i> (Pálhoz könnyedén): Butaság, de én már sohasem
+fogom megtanulni a villamos utazást… Ma is egyeneset vettem
+átszálló helyett és a Szép Ilonánál még egy szakaszt kellett
+fizetnem…</p>
+<p><i>Pál</i> (nevet): Ilyen az asszony!</p>
+<p><i>Sándor</i> (fájdalmasan): Ilyen az asszony!</p>
+<p><i>Pál</i> (meghökkenve): Te – mi lelt téged?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Semmi!</p>
+<p><i>Pál:</i> Figyelmeztetlek: engem nem lehet becsapni, nekem jó
+szemem van. Ne is tagadd: neked valami bajod van.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Van egy igazság, egy gyalázatos igazság, az tesz
+beteggé… Néha megfeledkezem róla – de aztán megint föltámad,
+megrohan, torkon ragad, fojtogat, – ah!</p>
+<p><i>Pál:</i> Na–na–na–na! Miféle veszedelmes igazság az?</p>
+<p><i>Sándor:</i> A világ szemétdomb, – ez az igazság. Csupa
+mocsok, bűz, rothadás, (Lábával dobbant.) undorító! <span class=
+"pagenum"><a name="Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> (Észbekap,
+erőt vesz magán.) Bocsáss meg – úgy látszik: bolond vagyok!</p>
+<p><i>Pál:</i> Bolond nem vagy, de ideges vagy. Ez a fekete
+pesszimizmus, – a hirtelen hangulatváltozás: tipikus neuraszténia!
+Beszéltél már doktorral?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Még nem, – de most megyek hozzá.
+(Készülődik.)</p>
+<p><i>Pál:</i> Igy nem eresztelek el, – majd ha megnyugodtál.</p>
+<p><i>Cecile:</i> Ne tartóztassa. A városban már várja a doktora.
+Doktor Riki.</p>
+<p><i>Pál</i> (meghökken): Micsoda – maga tudja? (Sándorhoz.)
+Tudja!</p>
+<p><i>Cecile:</i> Hűtött pezsgőt fog rendelni a bajára.</p>
+<p><i>Sándor</i> (gonoszul): Chateau Irát! (Kiabál.) Chateau
+Irát!</p>
+<p><i>Pál</i> (Cecilehez): Kérem, ne viccelődjenek! Ha Sándor
+<i>ilyen</i> állapotban van, az komoly dolog. Lásd, öregem, itt
+jóbarátaid közt vagy. Itt őszintén beszélhetsz. Neked valami nagy
+kellemetlenséged volt, – nem igaz? (Halkabban.) Talán Riki csinált
+valami haszontalanságot?</p>
+<p><i>Sándor</i> (fáradtan legyint.)</p>
+<p><i>Cecile:</i> Riki nem is csinálhat elég haszontalanságot.
+Hiszen őt azért fizetik. Sándor úr elvből híve a differenciált
+nőiességnek. Vannak női, akiktől elvárja, hogy tisztességesek
+legyenek. Szárazon és vízen rendületlenül tisztességesek. Aztán
+vannak női, akiktől az ellenkezőt kívánja. Ha Rikinek egy nap
+eszébe jutna, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_25" id=
+"Page_25">-25-</a></span> ő tisztességes lesz, azzal kínos
+meglepetést szerezne Sándornak.</p>
+<p><i>Pál:</i> Jól van: hát nem Riki. De asszony van a játékban, az
+bizonyos.</p>
+<p><i>Cecile:</i> Mindig asszony van a játékban. De legyünk
+diszkrétek, – hátha úriasszony?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Legyünk diszkrétek! Kíméljük a nőt akkor is,
+mikor térdig gázol a gyalázatban.</p>
+<p><i>Cecile:</i> Gyalázat! Megmondjam mi a gyalázat? Gyalázat az,
+ami a másé. Ami a magáé, az sohasem gyalázatos. (Hozzálép.) Mondja,
+szereti maga azt a bizonyos vászoncselédet?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Megvetem.</p>
+<p><i>Cecile:</i> Rendben van! Ha szeretné, akkor azt ajánlanám:
+tegye tönkre, törje ki a nyakát, mint valami gonosz állatnak. De ha
+nem szereti, akkor mi köze az egész dologhoz? Maga igen nagy úr,
+kedves barátom. Minden a magáé, Az erény, a bűn, minden, a felséged
+szeszélyeit szolgálja. A bűn a francia pezsgő – (gonoszul) a
+Chateau Ira – arra való, hogy olykor becsípjen tőle. De magának az
+erény is kell! Az erény a hűs erdei forrás – az meg arra való, hogy
+meggyógyítsa a kacenjammert, amit a pezsgőtől kapott… Szép, szép, –
+de mit tudja maga, hogy mi történik a források mélyében? Minden víz
+a tenger felé igyekszik.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Rendszerint azonban csak a pocsolyáig jut és a
+szarvasmarha iszik belőle…</p>
+<p><i>Cecile</i> (némi szomorúsággal): Hát az a szarvasmarha
+szerencséje – az ökör bonne fortünje!</p>
+<p><i>Sándor</i> (elharapja keserű válaszát): Jó estét, megyek!
+<span class="pagenum"><a name="Page_26" id=
+"Page_26">-26-</a></span></p>
+<p><i>Pál:</i> Nahát eredj, aludd ki magad… Mikor látunk
+megint?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Holnap elutazom.</p>
+<p><i>Pál:</i> Elutazol? Hová?</p>
+<p><i>Sándor:</i> A Svájcba. Meg kell néznem a Rhone-gleccsert.</p>
+<p><i>Pál:</i> Hát te egy tomboló őrült vagy és én előre látom,
+hogy kényszerzubbonyt fogunk rádadni… Kérem, Cili, hát szóljon
+hozzá, ne eressze el így!</p>
+<p><i>Cecile</i> (kezét Sándor karjára teszi): Magának bánata van…
+Sajnálom! Nagyon, nagyon sajnálom! Valaki, akit nagyra tartott,
+méltatlannak mutatta magát… Dehát biztos ez? Nem lehet tévedés?</p>
+<p><i>Sándor</i> (Nem válaszol, csak megvetően és keserűen
+mosolyog.)</p>
+<p><i>Cecile</i> (némileg elveszti bátorságát, szomorúbban): Mégis
+azt ajánlanám: beszéljen vele – azzal a nővel – beszéljen vele
+nyiltan és becsületesen… Ő meg fogja magyarázni, – ő meg fogja
+nyugtatni…</p>
+<p><i>Sándor:</i> Az valószínű, ha időt engedek neki, hogy
+hazugságokat eszeljen ki.</p>
+<p><i>Cecile:</i> A nők nem hazudnak mindig. Csak akkor, ha máskép
+nem lehet. De ebben az esetben máskép is lehet. (Sándor gúnyos
+arcába tekint, hirtelen dühbe jön.) Hát tegyen, amit akar – bánom
+is én! (Szünet után kárörvendően mosolyog.) Hanem hallja, azért én
+nem irigylem magát. El fog utazni, meg fog szökni, de a
+kézipodgyászával együtt magával fogja vinni a kínzó kétségeit is…
+És megjósolom magának: soha, soha nem fog tisztán látni ebben a
+dologban! Mert legyen az az <span class="pagenum"><a name="Page_27"
+id="Page_27">-27-</a></span> asszony bűnös, vagy legyen ártatlan: a
+legostobább nőnek is van annyi esze, hogy meg tudja védeni a maga
+titkait.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Sekély víz, könnyű a fenekére látni.</p>
+<p><i>Pál:</i> És mit látsz?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Iszapot.</p>
+<p><i>Cecile</i> (gonosz mosollyal): Én nagyon sokat tartok a maga
+intellektusáról, de ravasz embernek azért nem tartom. Nem. Maga egy
+cseppet sem ravasz. Ha én a maga felesége volnék – amitől mentse
+meg magát az ég – és ha kedvem jönne, hát bizony mondom: én magát
+hetenkint akár hétszer is megcsalhatnám és maga mégis az erény
+mintaképének tartana.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Megcsalna biztosan, de megtéveszteni öt percig
+sem tudna.</p>
+<p><i>Pál:</i> Ez nagy mondás, öregem, nagy mondás!</p>
+<p><i>Cecile:</i> Hát tegyük fel, hogy a felesége volnék. Én ma
+egész nap a városban voltam… Komisszióztam.</p>
+<p><i>Pál</i> (humorral): Rókavadászaton volt.</p>
+<p><i>Cecile:</i> Nem gyanusak ezek a sűrű vadászkirándulások?
+Biztos, hogy a róka, amelyet én hajtok, kék? Lássa, már a külsőm is
+gyanus. Minden, ami rajtam van, ujdonatúj!</p>
+<p><i>Pál</i> (Sándorhoz halkan, ugrató hangon): Elül gombolós
+blúz!</p>
+<p><i>Cecile:</i> Uj cipő, új keztyű… A zsebkendőm csipkekendő –
+nézze meg! (Odadobja neki, Sándor a zongorára dobja.) És a kezem –
+a körmöm… Ma maniküröztettem… Komissziózáshoz? Vallja be, mindez
+nagyon gyanus! <span class="pagenum"><a name="Page_28" id=
+"Page_28">-28-</a></span></p>
+<p><i>Pál:</i> A leggyanúsabb pedig az, hogy őnagysága mindig
+bizonyos előszeretettel tereli magára a gyanut… Én azzal a
+parasztregulával szoktam magamat vigasztalni, hogy ugatós kutya nem
+harap… Lehet azonban, hogy a modern kutya már maga is ismeri a
+parasztregulát és csak azért ilyen hangos, hogy alibilit ugasson
+össze magának…</p>
+<p><i>Cecile:</i> Minden gyanus. De hol a bizonyosság?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Ha az ura volnék, két perc alatt meg tudnám
+szerezni a teljes bizonyosságot.</p>
+<p><i>Cecile:</i> Ezennel átruházom magára a férj jogait. (Megakad,
+mosolyog.) Persze, az olyan férjét, aki gyűlöli a feleségét.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Egyetlen kérdéssel csapdát fogok magának állítani
+– és maga bele fog menni, akkor is, ha igazat mond, akkor is, ha
+hazudik…</p>
+<p><i>Pál:</i> Nem stiglic az asszony, édes öregem!</p>
+<p><i>Sándor:</i> Kérdezhetek?</p>
+<p><i>Cecile:</i> Tessék. Kérdésekre válaszolni: ez némileg az én
+speciálításom. (Egy pillanatig farkasszemet néznek.)</p>
+<p><i>Sándor</i> (brutálisan): Mit csinált ma délben a
+Török-utcában?</p>
+<p><i>Pál</i> (ijedt csend után bizonytalan hangon): A
+Török-utcában? Hiszen ott – ott az a… (Elhallgat, mereven nézi
+Cecilet.)</p>
+<p><i>Cecile</i> (nyugodtan): <i>Ez</i> a csapda? (Pálhoz):
+Emlékszik a szűcsöm nevére?</p>
+<p><i>Pál:</i> A szűcs? <span class="pagenum"><a name="Page_29" id=
+"Page_29">-29-</a></span></p>
+<p><i>Cecile</i> (idegesen): No csak emlékezzék! Franciásan szokta
+ejteni!</p>
+<p><i>Pál:</i> Hop! Meszanzsé!</p>
+<p><i>Cecile:</i> Igen, Messinger.</p>
+<p><i>Pál</i> (örömmel) Török-utca 13! Igen – 13 – (Sándorhoz.)
+Most már halljuk a féltékeny férjet.</p>
+<p><i>Sándor</i> (zárkózottan): Ugy látszik, kérdésekre válaszolni
+– ez tényleg a maga speciálitása!</p>
+<p><i>Pál:</i> Ebbe belebuktál, édes öregem.</p>
+<p class="center">(A szín mögött telefoncsöngetés.)</p>
+<p class="i0">Ez nekem szól! Lencsi a harcsával… (Jobbra megy,
+visszaszól.) Ebbe csúnyán belebuktál! (El.)</p>
+<p class="center"><i>Cecile, Sándor.</i></p>
+<p><i>Cecile</i> (miután egy ideig mozdulatlanúl állott, egy
+közvetlen mozdulattal Sándor felé nyújtja a kezét.)</p>
+<p><i>Sándor</i> (hidegen és mereven hátrál.)</p>
+<p><i>Cecile</i> (halkan, melegen): A kezét – kérem!</p>
+<p><i>Sándor:</i> Nem lehet, nagyságos asszony!</p>
+<p><i>Cecile:</i> Már nem vagyok Cecile?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Cecile nincs már… Meghalt… Maga megölte…
+(Gyűlölettel.) Maga, az idegen nőszemély, meggyilkolta Cecilet és
+az arcára vette a lárváját… De én nem ismerem, én nem ismerem
+magát, én nem akarom ismerni! <span class="pagenum"><a name=
+"Page_30" id="Page_30">-30-</a></span></p>
+<p><i>Cecile:</i> Olyan kegyetlen, mint egy gyermek… Mint egy
+elkényeztetett gyermek… És mindent egy gyanuért?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Már nem gyanu – teljes bizonyosság. Maga vallott
+magára – belement a csapdámba… Értse meg: én nem tudtam, hogy maga
+ma a Török-utcában volt… Én csak azt tudom: <i>valaki</i> ott
+lakik. Ugy okoskodtam magamban: ha ott járt annál az úrnál, aki
+biztosan gondoskodott valami ürügyről is, alibiről… Mert hiszen
+esze az van! Az ilyenféle nőnek mindig van a szeretője utcájában
+egy fogorvosa, egy varrónője – vagy szűcsmestere! Maga elárulta
+magát a nagy óvatosságával… Lássa, ha túlzásba viszik a
+ravaszságot, akkor ostobaság lesz belőle… (Megragadja Cecil
+karját.) Meri tagadni, hogy ott volt Trillnél?</p>
+<p><i>Cecile</i> (kiszabadítja magát): Kérem, kérem – már olyan
+goromba, mintha házasok volnánk! (A karját dörzsöli, mosolyog.)
+Hogy merem-e tagadni? Szegény barátom, én ennél sokkal valószínűbb
+dolgokat is merek tagadni… De nézze, nincs ennek a vallatásnak
+semmi célja. Ha megtettem, akkor nem leszek olyan ostoba, hogy
+bevalljam. Ha nem tettem meg, akkor úgyis hiába tagadok, maga nem
+hisz nekem. Tehát higyjen, amit akar, – én sokkal büszkébb vagyok,
+semhogy védjem magam! (Szünet.) A meghalt barátságunkat azonban
+megsíratom. Azt hiszem, vénasszony koromban is síratni fogom még.
+<span class="pagenum"><a name="Page_31" id=
+"Page_31">-31-</a></span></p>
+<p class="center"><i>Előbbiek, Pál.</i></p>
+<p><i>Pál</i> (jobbról jön): Cili, kérem, a kis Lencsi kijön holnap
+estére és halat főz nekünk… Ez már meg van beszélve… Most azt
+akarja tudni, hány személyre való legyen a harcsa?</p>
+<p><i>Cecile:</i> Hárman leszünk – Sándor és mi ketten.</p>
+<p><i>Pál</i> (szemrehányóan): No és Lencsi?!</p>
+<p><i>Sándor:</i> Holnap én úton leszek; nem jöhetek.</p>
+<p><i>Pál</i> (dühösen): Itt fogsz maradni! Hiszen Lencsi neked
+főzi a ráchalat – komáromi módon!</p>
+<p><i>Cecile:</i> Utazni fog – igen – de csak megérdemlünk
+egymástól egy búcsúlakomát?</p>
+<p><i>Pál:</i> Neuraszténiás embernek társaság kell, nem utazás!
+Lencsi jókedvű leány, ha akarod, hozhatsz még valakit a városból…
+Valakit a vén fiúk közül…</p>
+<p><i>Sándor:</i> Hozhatok, akit akarok?</p>
+<p><i>Pál:</i> Akit akarsz! Aki neked jó, azt én szívesen
+látom.</p>
+<p><i>Sándor</i> (Cecilehez): Akit akarok?</p>
+<p><i>Cecile</i> (nyugtalanul): Igen…</p>
+<p><i>Sándor:</i> Köszönöm. Eljövök és vendéget hozok. Trill bárót,
+az aviatikust.</p>
+<p><i>Pál:</i> A repülő ökröt? Bizarr gondolat! (Cecilet, majd
+Sándort nézi.) Ha mindenáron akarjátok – nem bánom! Talán nevetni
+fogunk az éretlenségein. Tehát öt teriték! (Jobbról el.)
+<span class="pagenum"><a name="Page_32" id=
+"Page_32">-32-</a></span></p>
+<p class="center"><i>Cecile, Sándor.</i></p>
+<p><i>Cecile:</i> Az az úr – az az ember – nem fog eljönni.</p>
+<p><i>Sándor:</i> El fog jönni. Én tudok beszélni a nyelvén. Ha azt
+mondom neki, a tüntető távolmaradásával kompromittál egy hölgyet,
+akkor ész nélkül ide fog vágtatni, mert az az állat gentleman… Ha
+azonban maga leinti, akkor – (Vállat von.) Nos, akkor én sem jövök,
+nem fog többet látni az életben.</p>
+<p><i>Cecile:</i> Sándor, mire való ez?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Maga akarta: a búcsúlakomát! Legyen búcsúlakoma!
+Fenséges vendéget hívok asztalához: az Igazságot!</p>
+<p><i>Cecile:</i> Barátom, az asszony és az igazság ne üljön soha
+egy asztal mellett. Ez a Nibelungok lakomája lesz. Asztalnál vér
+fog folyni.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Az asszony agyonveri az igazságot.</p>
+<p><i>Cecile:</i> Vagy az igazság az asszonyt.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Tehát mindenképen érdekes souper lesz.</p>
+<p><i>Cecile:</i> Mi szüksége még az igazságra? Hiszen azt mondja,
+mindent tud már!</p>
+<p><i>Sándor:</i> Nem is magamat akarom meggyőzni, hanem magát; meg
+akarom győzni, hogy eldobta magát. Érti? Eldobta magát, a porba, az
+iszapba! Ugy néztem fel magához, mint egy királynőhöz, mint egy
+istennőhöz! Maga volt a nőiesség, a hűség, a tisztaság, a jóság…
+Maga volt minden! (Nevet.) Milyen ostoba voltam! Kavicsot őriztem a
+trezorjaimban és azt hittem, milliomos vagyok… Hogy szégyellem
+magam – öreg <span class="pagenum"><a name="Page_33" id=
+"Page_33">-33-</a></span> fejemmel lépremenni ilyen
+szemfényvesztésnek! Nincs tisztaság, nincs hűség, nincs semmi! A
+királynő, az istennő sűrű fátyolt tesz az arcára és hideg szívvel
+és forró vérrel beoson a Török-utcai legénylakásba! Hát ez
+hihetetlen! Ez egy gonosz álom! Egy undorító álom!</p>
+<p><i>Cecile</i> (aggódva néz jobbra): Sándor, kérem…</p>
+<p><i>Sándor:</i> Hát jól van, kérem – <i>igy</i> is lehet! De
+akkor tessék komolyan csinálni! Tessék végigcsinálni! Ha tűzbe
+ugrik az erény, akkor égjen is! A királynő, az istennő szálljon le
+a trónról, – le, ha mondom, le a piedesztálról – bele a porba, az
+iszapba, ahova vágyódott, ahová való! Ezt nem lehet néhány
+szellemességgel elütni! Ezt nem! Mert ha ez se komoly dolog, akkor
+– Uristen! – akkor az egész élet nem egyéb, mint egy rossz vicc,
+akkor az egész mindenség csupa képmutatás, komédia, szamárság!</p>
+<p><i>Cecile</i> (észreveszi a belépő Pált, vakmerően és vídáman
+Sándor szavába vág): Hát szóval: eljön holnap vacsorára – és ez
+igazán kedves magától!</p>
+<p><i>Pál:</i> Brávó! Akkor rendben vagyunk!</p>
+<p><i>Sándor</i> (mereven nézi Cecilet, majd hirtelen meghajlik):
+Jó éjszakát!</p>
+<p><i>Pál</i> (az ajtóig kíséri, utána szól): Aludd ki magad –
+holnap legyen jobb kedved!</p>
+<p class="center"><i>Pál, Cecile.</i></p>
+<p><i>Pál:</i> Nagyon indulatosan beszéltetek… Bevallotta, hogy mi
+bántja?</p>
+<p><i>Cecile</i> (gondolataiban): Szerelmes! <span class=
+"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span></p>
+<p><i>Pál:</i> Ujjé – szerelmes! Hogy én erről nem tudtam.</p>
+<p><i>Cecile:</i> Én sem – én sem!</p>
+<p><i>Pál:</i> Megcsalta a donna?</p>
+<p><i>Cecile</i> (ránéz, majd vállat von): Az ilyet sohasem lehet
+biztosan tudni – de nem is fontos…</p>
+<p><i>Pál:</i> Nem fontos? Hát akkor mi a fontos?</p>
+<p><i>Cecile:</i> Sándor hiszi, hogy megcsalták, ez a fontos.</p>
+<p><i>Pál:</i> Hát úgy kell neki! Igenis úgy kell neki! (Cecile
+derekára teszi a kezét és lassan keresztülvezeti a szobán.) Az
+ilyen legényember élete tele van piszokkal… Mért nem házasodik
+meg?</p>
+<p class="center">(<i>Függöny</i>.) <span class="pagenum"><a name=
+"Page_35" id="Page_35">-35-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>MÁSODIK FELVONÁS.</h2>
+</div>
+<p class="center"><i>(Az első felvonás szobája. Másnap este. Már
+alkonyodik.)</i></p>
+<p class="center"><i>Cecile, Pál.</i></p>
+<p><i>Cecile</i> (a kanapén gubbaszkodik, cigarettázik és sötéten
+bámul maga elé.)</p>
+<p><i>Pál</i> (keresztülmegy a szobán, az óráját nézi): Bámulatosak
+az emberek… Nem tudnak pontosak lenni… Igazán bámulatosak…
+(Cecilere néz, meghökken, halkan és gyöngéden.) Valami baja
+van?</p>
+<p><i>Cecile</i> (tagadólag rázza a fejét.)</p>
+<p><i>Pál:</i> A feje? Nem csoda! Egész nap cigarettázik – egyiket
+a másik után… Most meg könyes a szeme is!</p>
+<p><i>Cecile</i> (némán könyörög, hogy hagyja békén.)</p>
+<p><i>Pál:</i> Nézze, drágám, én nem szoktam tolakodni, még a
+feleségem bizalmába se szoktam tolakodni… de ezt most még sem
+hagyhatom ennyibe… Maga sír és én nem tudom, hogy miért? Hát mégis
+a férje volnék, <span class="pagenum"><a name="Page_36" id=
+"Page_36">-36-</a></span> vagy mi! Itt valami hiba van és a hibáért
+– én vagyok felelős.</p>
+<p><i>Cecile</i> (szinte mulat a naivságán, de nem szól, nehogy a
+hangja elárulja a felindulását.)</p>
+<p><i>Pál:</i> Ugy látszik, a tudományos munka is szenvedéllyé
+lesz… rossz szenvedéllyé, mint a kártya vagy az alkohol… Tudja,
+vannak napok, mikor úgy megyek a dolgozószobámba, mint a részeges
+ember a csapszékbe… Ha valaki ilyenkor megzavar, azt hidegvérrel
+meg tudnám gyilkolni… Néha álmomban is meduzák úszkálnak körülöttem
+– szivárványszínű új speciesek – akkorák, mint egy kofaernyő… Én a
+meduzák után megyek és maga másfelé megy… És most azon veszem észre
+magam, hogy már nagyon messzire elkerültünk egymástól… Mondja
+őszintén: nagyon boldogtalanná teszem én magát?</p>
+<p><i>Cecile:</i> Nézze, öreg Paulusz, ha nem tudná még, hát
+megmondom: maga mindig azt szokta tenni, amit én akarok… Ha én úgy
+akartam volna, akkor az összes meduzák megpukkadhattak volna a
+féltékenységtől – maga még sem nézett volna feléjük… Mindenért, ami
+a házasságunkban történt, engem illett a felelősség…</p>
+<p><i>Pál:</i> Ugy?</p>
+<p><i>Cecile:</i> És ha nem leszek többé –</p>
+<p><i>Pál</i> (szavába vág): Pardon! Nem lesz többé? Hogy érti
+azt?</p>
+<p><i>Cecile:</i> Barátom, nemcsak a meduza, az asszony is mulandó.
+Hanem azért ne féljen, az ilyen jó anyagot nem hagyják parlagon az
+asszonyok. Ha én egyszer útra kelek innen, akkor majd megszólal az
+előszoba-csengő, <span class="pagenum"><a name="Page_37" id=
+"Page_37">-37-</a></span> megnyílik az ajtó és mosolyogva belép „az
+új nő“ – ő, aki majd tovább fűzi a maga sorsát. (Csöngetés az
+előszobában.)</p>
+<p><i>Pál:</i> Jönnek. Kérem, legalább mossa meg a szemét, még azt
+fogják hinni, megvertem magát!</p>
+<p><i>Cecile</i> (jobbra el.)</p>
+<p class="center"><i>Pál, Lencsi.</i></p>
+<p><i>Lencsi</i> (balról jön, egyik kezében kis hálóban jókora
+harcsát, a másikban festékes ládát hoz, hozzácsatolt palettával):
+Jó estét!</p>
+<p><i>Pál:</i> No végre!</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Ketten jöttünk… (Orra alá tartja a halat.) Ez
+aztán harcsa – mi?</p>
+<p><i>Pál:</i> Ez már aztán harcsa!</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Kilójáért 6 koronát kért a bandita – de én jól
+megmondtam neki a véleményemet – így aztán ideadta 5 kilencvenért…
+Elhozták a kufferemet?</p>
+<p><i>Pál:</i> Már régen fenn van a toronyszobában… Holnap reggel
+aztán munkának látunk ám, Lencsi!</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Nem is képzeli, milyen jót tesz velem… Milyen
+nagyszerű az, ha az ember érzi, hogy valahová tartozik – valakihez…
+Ez a nő sorsa és – hivatása: szolgálni!</p>
+<p><i>Pál:</i> Dehogy is! A nő született királynő – mondta
+valaki.</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Születet királynő, ha egy királyt szolgálhat!
+<span class="pagenum"><a name="Page_38" id=
+"Page_38">-38-</a></span></p>
+<p><i>Pál:</i> Furcsa, hogy mi még soha sem beszéltünk ilyenekről –
+pedig a gyámja vagyok… Mondja, volt már a maga szívében
+királykoronázás?</p>
+<p><i>Lencsi</i> (pirulva): Oh – mit kérdez, bácsi!</p>
+<p><i>Pál:</i> Én azt hiszem, talán kötelességem is – mint
+gyámja…</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Minden hívő léleknek van egy királya, egy istene,
+akire hódolattal és hűséggel gondol… De az csak álom, csak vallásos
+kultusz, mert oceánok választják el tőlem, felhők magasságában jár
+fölöttem…</p>
+<p><i>Pál:</i> Kérem, a mai fejlett közlekedési eszközök
+mellett…</p>
+<p><i>Lencsi</i> (szavába vág): De én nem is akarom, hogy ő tudjon
+rólam, nem akarom, hogy az én szomorú kis árnyékom ráessen az ő
+tündöklő útjára… Ő boldog és nincs rám szüksége… Ő boldog és a
+boldogság önzővé tesz… (Rajongva égfelé emeli a harcsát.) De ha
+egyszer szerencsétlenség érné, ha boldogtalan lenne, ha egyedül
+maradna – akkor, óh, akkor hozzá sietnék és azt mondanám neki: –
+(Megpillantja a belépő Cecilet, minden átmenet nélkül.) Óh, drága
+Cecile, csókolom a szép kezedet!</p>
+<p class="center"><i>Előbbiek, Cecile.</i></p>
+<p><i>Cecile</i> (jobbról belépett.)</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Mit szólsz a vakmerőségemhez? Bekvártélyoztam
+magam a házadba… Olyan boldog vagyok, hogy a te közeledben lehetek
+– hiszen tudod, te nekem <span class="pagenum"><a name="Page_39"
+id="Page_39">-39-</a></span> ideálom vagy… Te vagy a legszebb, a
+legelegánsabb, a legszellemesebb. (Észreveszi, hogy a fecsegése
+idegessé teszi Cecilet, Pálhoz fordul.) Láttam ám Sándor urat… A
+villamos kocsiból láttam… Fiakkeren jön, de a villamos
+elhagyta…</p>
+<p><i>Cecile</i> (figyelmessé lett): Egyeül volt a kocsiban?</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Egyedül… (Pálhoz.) Az előszobából benéztem az
+ebédlőbe… Öt teríték… Ki az ötödik?</p>
+<p><i>Pál</i> (szárazon): Trill báró…</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Trill? (Hirtelen Cecile felé fordul és mereven
+nézi.)</p>
+<p><i>Pál</i> (némi zavarral): Sándor akarta mindenáron.</p>
+<p><i>Lencsi</i> (hirtelen Pál felé fordul): Sándor akarta?
+(Észreveszi, hogy ügyetlen volt, szünet után gyerekes hangon): Jaj,
+úgy drukkolok, úgy drukkolok a hal miatt! Istenem, csak sikerüljön…
+Még az államvizsgán sem drukkoltam így… Megyek beadom a halat a
+konyhába… (Jobbra el.)</p>
+<p class="center"><i>Pál, Cecile.</i></p>
+<p><i>Cecile</i> (indulatosan): Meddig marad a házunkban ez a
+leány?</p>
+<p><i>Pál</i> (az ablakban): Miért?</p>
+<p><i>Cecile</i> (meggondolja magát): Különben maradjon, amíg
+magának jól esik!</p>
+<p><i>Pál</i> (az ablakban): Jön már! Most fordul be a fasorba…
+(Előre.) Magukra hagyom magukat… Beszéljen <span class=
+"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> vele,
+hanem kérem: ne irónikusan! Maga vele mindig irónikusan beszél!
+Neki most melegségre, barátságra van szüksége… Ugy látszik, a
+szegény fiú tényleg valami bestia karmaiba került… (Jobbra el.)</p>
+<p class="center"><i>Cecile, Sándor.</i></p>
+<p><i>Cecile</i> (az ablakhoz megy.)</p>
+<p><i>Sándor</i> (balról jön, elhalad Cecile mellett, anélkül, hogy
+észrevenné, keresve néz körül.)</p>
+<p><i>Cecile:</i> Sándor!</p>
+<p><i>Sándor</i> (hidegen bólint.)</p>
+<p><i>Cecile:</i> Köszönöm, Sándor.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Mit köszön?</p>
+<p><i>Cecile:</i> Köszönöm, hogy egyedül jött, hogy nem hozta
+magával azt az embert, azt az urat… Igy jobb, így méltóbb…</p>
+<p><i>Sándor:</i> Tévedés. Trill a sarkomban van. Szavát vettem,
+hogy eljön és ő beváltja a szavát, a fickó gentleman. (Jobbra
+indul.) Paulusz odabenn van?</p>
+<p><i>Cecile:</i> Maradjon. Beszélnem kell magával. De kérem,
+könyörgök: ne folytassuk ott, ahol tegnap elhagytuk. Én ma már nem
+vagyok az, aki tegnap voltam. Nincs bennem semmi büszkeség, semmi,
+de semmi harciasság. Csak szomorúság van bennem. Lágy és édes
+szomorúság. Mondja, Sándor, nincs rá mód, hogy mi megint azok
+legyünk, akik voltunk?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Ezt jól adja! Tegnap földrengés volt. Széttört,
+<span class="pagenum"><a name="Page_41" id=
+"Page_41">-41-</a></span> agyonvert és porba lökött mindent, ami
+értékes volt a világon. Az egész világ ma sivatag, szemétóceán,
+hullahegy és maga azt mondja: tegyük meg nem történtté! Nem, csodák
+nem történnek már.</p>
+<p><i>Cecile:</i> Csodák is történnek, ha meg van a hit.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Én nem hiszek semmit, nem is akarom, hogy velem
+elhitessenek valamit. Abban sem hiszek, hogy a megalázkodása
+őszinte legyen. Maga gőgös asszony, ha most mégis féket tesz a
+nyelvére, ez annak a jele, hogy megijedt, nagyon fél valakitől,
+vagy valamitől…</p>
+<p><i>Cecile:</i> Ugyan, nem hallott még asszonyokról, gőgös
+asszonyokról, akik <i>egy</i> embertől a durvaságot is szivesen
+eltürték?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Durván bántak magával a Török-utcában?</p>
+<p><i>Cecile:</i> A Török-utcában? Hát mondjuk, ott voltam! Én a
+Török-utcában voltam, én egy rossz asszony vagyok. Rendben van, de
+maga nem az uram, nem is a kedvesem! Soha nem is akart az lenni.
+Maga nem a nőt szerette bennem, hanem az embert. A barátom volt.
+Magát nem csaltam meg. A barátságunkat érintetlenül és tisztán
+hoztam vissza a Török-utcából, ha ugyan ott voltam. Miért löki el
+mégis magától? Miért beszél velem a gyűlölet, a megvetés
+hangján?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Nézze, kérem, én egy közönséges ember vagyok.
+Olyan, mint a többi: gyönge és ingatag. Én ebben a nagy vurstliban,
+melyet életnek neveznek, csak úgy tudok exisztálni, ha van egy-két
+szilárd pont, amibe belekapaszkodhatom. Ilyen szilárd pont volt az
+erény, a női erény, maga, mert maga volt nekem a nő és az
+<span class="pagenum"><a name="Page_42" id=
+"Page_42">-42-</a></span> erény. De most maga is felült az
+ördöghintára, az erény forogni és bukfencezni kezd, én elvesztettem
+minden támaszomat, én tegnap óta belezuhantam a végtelen semmibe…
+Hát ezért gyűlölöm magát, ezért vetem meg!</p>
+<p><i>Cecile</i> (hozzálép, a karjára teszi a kezét, szeliden):
+Kegyetlenkedjék velem, ha jól esik, én szívesen eltűröm, de
+hallgasson meg! Maga azt hiszi, hogy én mindent elvesztettem.
+Mindent – a Török-utcában… De mit tud maga arról, ami az enyém? A
+fejemben, a szivemben, a véremben a mi van… Annyi minden van,
+annyi, hogy dúsgazdaggá tehetnék valakit! Ezt mind felajánlom
+magának, olyan őszintén, olyan fentartás nélkül, ahogyan soha még
+ember nem ajándékozta meg barátját… Tegnap én még nem tudtam, mi a
+barátság… Talán nem is hittem benne… Nem tudtam, hogy mi maga
+nekem… A földrengésnek kellett jönnie, hogy ledüljenek mind a falak
+és hogy mi meglássuk egymást!</p>
+<p><i>Sándor:</i> Nézze Cecile, amit maga most csinál, azt nálunk
+otthon kacérkodásnak nevezik… Közönséges kacérkodásnak… Az
+asszonyok azt hiszik, mindenkit meg lehet fizetni ugyanavval a
+bankóval… Hát vegye tudomásul, kérem, én nem vagyok olyan olcsó
+legény!</p>
+<p><i>Cecile:</i> De kár, de kár, hogy a férfiak mindig az
+öregapjuk fejével gondolkoznak, soha a magukéval.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Ha maga az öreganyja fejével gondolkozik, akkor
+soha nem jut el a Török-utcába!</p>
+<p><i>Cecile</i> (csendesen mosolyog maga elé): Milyen furcsa ez
+tulajdonképen! Mi itt beszélünk, beszélünk, de nekem úgy tetszik,
+egyikünk sem mondja azt, amit kellene… Maga szavakat mond,
+szavakat: erény, női erény, ördöghinta és azt várja, hogy
+összetörjek a súlyuk <span class="pagenum"><a name="Page_43" id=
+"Page_43">-43-</a></span> alatt. De hát ezek a szavak üresek és
+pehelykönnyűek, én legalább nem érzem a súlyukat… Mondok magának
+valamit, Sándor! Én talán nem voltam a Török-utcában, de elképzelek
+olyan esetet, amikor el tudnék oda menni… Attól függ csak, ki lakik
+ott… Hát én nem vagyok erényes asszony, akkor sem, ha nem is járok
+a Török-utcába. De mindez nem is fontos. Fontos nekem az, hogy
+magától el kell szakadnom. Lássa, mi most úgy állunk szemben
+egymással, ahogyan férfi és nő talán még soha nem állott. Ez a mi
+óránk, Sándor! Ne mondja, hogy kacér vagyok, hanem nézzen rám,
+ismerjen meg… Ugye, mi most már nem szakadhatunk el egymástól?</p>
+<p><i>Sándor</i> (fölvett a zongoráról egy képes francia divatlapot
+és a borítékon levő női arcképet nézi.)</p>
+<p><i>Cecile:</i> Lealázkodtam maga előtt. Porig alázkodtam.
+Amennyire egy asszony le tud alázkodni. De most már emeljen föl! Ez
+kötelessége. Maga erős és okos, hát ne hagyjon magamra!</p>
+<p><i>Sándor</i> (a lapot nézi, elneveti magát): Xénia
+nagyhercegnő… (Megmutatja Cecilenek a lap cimképét.) Kérem, ne
+felejtse el ezt a nevet: Xénia nagyhercegnő!</p>
+<p><i>Cecile:</i> (meghökkenve néz rá.)</p>
+<p><i>Sándor:</i> No ne féljen, nem hibbantam meg, csak – Xénia
+nagyhercegnő! Egy császár huga volt… ez a szépséges princessz
+meghalt, (A füzetet nézi.) meghalt öt esztendővel ezelőtt! Ne
+felejtse el: meghalt öt esztendővel ezelőtt. Folytatása következik.
+(A füzetet visszadobja a helyére. Az ámuló Cecilere néz, hangosan
+nevet.) Haha! <span class="pagenum"><a name="Page_44" id=
+"Page_44">-44-</a></span></p>
+<p class="center"><i>Előbbiek, Pál.</i></p>
+<p><i>Pál</i> (balról jön, meghallja Sándor nevetését, vidáman
+kezet fog vele.) Bravó! Csakhogy megjött megint a régi kedved! Ezt
+már szeretem! Hanem most vágd magad haptákba, maga pedig, oh
+Cecilia, piruljon el szemérmetesen és öltse dobogó szive fölé az
+erény páncélját, mert ő jön, ő jön, sőt már itt is van: a
+sasszárnyú Ikarosz, a nagy asszonyevő, a híres szívdöglesztő…</p>
+<p class="center">(Autótülök a szín mögött.)</p>
+<p><i>Sándor</i> (bejelentő hangon): A Ma hercege!</p>
+<p><i>Pál:</i> A Ma hercege?</p>
+<p><i>Cecile</i> (egy bizonytalan lépést tesz, majd hirtelen sarkon
+fordul, jobbra el.)</p>
+<p><i>Pál</i> (utána néz): Miért ment ki?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Talán ki akarja magát csipni, ruhát vált, egy kis
+pudert az arcára…</p>
+<p><i>Pál</i> (meggyőződés nélkül): Trill kedvéért? No hiszen
+rosszul ismered az asszonyt… Cili és Trill! Haha!</p>
+<p class="center"><i>Előbbiek, Trill.</i></p>
+<p><i>Trill</i> (csinos és elegáns fiú, oxfordi genre, balról jön):
+Jó estét! (Nagyon melegen, szinte meghatott komolysággal rázza meg
+Pál kezét.) Köszönöm a szives meghívást, nagyon köszönöm… igazán
+megtisztelésnek veszem, direkte megtiszteltetésnek… És örülök,
+nagyon <span class="pagenum"><a name="Page_45" id=
+"Page_45">-45-</a></span> örülök, hogy megint láthatom… (Némi
+mágnásos leereszkedéssel.) Szervusz, Sándor! (Körül néz. Cecilet
+keresi.)</p>
+<p><i>Pál:</i> Hogy van, hogy van, sasszárnyú Ikarosz báró?</p>
+<p><i>Trill</i> (behízelgő szerénységgel): Sasszárnyú? Oh kérem, én
+még csak a kisebb fajtájú baromfihoz tartozom. Talán csókaszárnyú,
+legföljebb varjúszárnyú… (Cecilet keresi.)</p>
+<p><i>Pál:</i> Mindig olvassuk a nevét, fenn kóvályog, nem tudom
+hány ezer méternyire az emberiség feje fölött…</p>
+<p><i>Sándor:</i> Nem unalmas odafenn, túl a kéményeken?</p>
+<p><i>Trill</i> (hüvösen): Nem! Az ember kevés kaszinótaggal
+találkozik!</p>
+<p><i>Pál</i> (nevet.)</p>
+<p><i>Trill</i> (Pálhoz szivélyesen): A repülés, kérem alássan, épp
+olyan mulatságos, vagy unalmas, mint minden más hazárdjáték.</p>
+<p><i>Pál:</i> Tét: egy gentleman nyakcsigolyája.</p>
+<p><i>Trill:</i> Ez szellemes! Direkt szellemes! Egy gentleman
+nyakcsigolyája, megjegyzem magamnak.</p>
+<p><i>Pál:</i> És ha nem indiszkrét a kérdésem: Hány angyalnak
+csavarta el már odafenn a fejét?</p>
+<p><i>Trill</i> (kedvesen és lelkesen): A magamformájú szegény
+ember a felhők fölött is csak levegőt talál, üres levegőt… Nem úgy,
+mint szellemi nagyjaink, a tudósok, azok a föld pocsolyáiban is
+tündöklő csodákat fedeznek fel… Ilyen szellemi magasságokba mi nem
+tudunk fölemelkedni, <span class="pagenum"><a name="Page_46" id=
+"Page_46">-46-</a></span> mi szegény repülők, nem, de azért meg van
+az a jogunk, hogy büszkék legyünk világhírű honfitársainkra!</p>
+<p><i>Sándor</i> (Pálhoz): Hát tessék: ő büszke reád, mint
+világhírű honfitársára!</p>
+<p><i>Pál:</i> Valljuk be: szép tószt volt!</p>
+<p><i>Trill</i> (vidám nekilendüléssel): Hát urak, mi ujság a
+fővárosi társaságban?</p>
+<p>Pál és Sándor (összenéznek.)</p>
+<p><i>Sándor:</i> No hallod, ezt te kérdezed tőlünk? Az
+aszfalt-báró, a zsúrherceg és tenniszkirály?</p>
+<p><i>Trill:</i> Kérlek, én mostanában alig vagyok Pesten… Nagyon
+sokat utazom… Repülőversenyeket fogunk rendezni a vidéki
+városokban… Most is három napot kellett izé… – Nagyváradon
+töltenem… (Pálhoz.) Ma reggel jöttem csak meg Nagyváradról…
+(Sándorhoz.) Három napig nem is láttam Pestet…</p>
+<p><i>Pál:</i> Tegnap még Aradon volt, báró úr?</p>
+<p><i>Trill:</i> Nagyváradon.</p>
+<p><i>Pál:</i> Akkor ajánlom, fogja fülön a legényét…</p>
+<p><i>Trill:</i> Csinált valamit a lókötő?</p>
+<p><i>Pál:</i> A lókötő Chateau Irat iszik és szobaleányokat
+kocsikáztat a pecsétviasz-autóban.</p>
+<p><i>Trill</i> (arcátlan hidegvérrel): Ugy-e? Na hát ha így van,
+akkor direkt el fogom csapni. Őtet is, a soffőrt is… Hogy miket
+mernek manap a cselédek! (Sándorhoz.) Véletlenül nem tudnál nekem
+való legényt? <span class="pagenum"><a name="Page_47" id=
+"Page_47">-47-</a></span></p>
+<p class="center"><i>Előbbiek, Cecile.</i></p>
+<p><i>Cecile</i> (jobbról jön, bólint Trill felé, a továbbiak alatt
+Sándor közelében marad, mintha védelmet keresne nála.)</p>
+<p><i>Trill:</i> Oh–oh–oh! Nagyságos asszonyom, hát Budapesten
+van?! Itthon méltóztatik lenni? Na de ilyen meglepetés! Én azt
+hittem – nekem azt mondták – a Tátrában van… Valaki azt beszélte –
+egy hölgyismerősöm beszélte – látta Lomnicon – vagy talán Csorbán –
+nem emlékszem biztosan, hol látta… Valószínűleg összetévesztette
+valakivel… Mert vannak meglepő hasonlatosságok az életben… Igen, de
+ha tudtam volna, hogy itthon méltóztatik lenni, ha tudtam volna,
+akkor már régóta tiszteletemet tettem volna… Én ma is azt hittem,
+hogy legényvacsorára jövök… Özvegy legények bús vacsorájára…
+(Megfenyegeti Sándort.) És te nem szóltál nekem egy szót sem! El
+akartad titkolni a nagyságos asszonyt, direkt elsikkasztani!
+(Miután fagyos csendben hallgatják, lassankint elveszti
+biztosságát, – most beleül az antik karosszékbe és új lendülettel
+beszél, miközben Sándor és Pál, akiket bosszant, hogy a karosszékbe
+ült, ellenséges szemeket meresztenek reá.) Hanem ragyogó színben
+van a nagyságos asszony! Amióta szerencsém van ismerni, nem volt
+még olyan ragyogó színben… Az uraknak nem tűnik fel annyira, mert
+gyakran látják őnagyságát, de nekem már nagyon régen volt
+szerencsém… Van már egy hónapja… Ohó, megálljunk csak! Május
+huszonhetedikén volt a galamblövés – akkor láttam a szigeten – ez
+stimmel, úgy-e? – tehát másfél hónapja! Majdnem másfél hónapja!
+Dehogy! <span class="pagenum"><a name="Page_48" id=
+"Page_48">-48-</a></span> (Sándorhoz.) Több, mint másfél hónapja,
+hogy nem láttam a nagyságos asszonyt! (Pálhoz.) Másfél hónapja!
+Csodálatos, hogy múlik az idő, oly gyorsan, bár nekem sok volt a
+másfél hónap, nagyon sok… (Megint megfeneklik, kétségbeesetten néz
+körül, újabb nekilendüléssel.) Hanem a tisztelt tanár úr is milyen
+ragyogó színben van! (Sándorhoz.) Direkt ragyogó színben van, na,
+nincs igazam? Persze, a jó levegő, a csend és a szép kilátás… És a
+lelki harmónia – az a fő! (A homlokát törli.) Csak körül kell nézni
+ebben a házban, az ember mindjárt látja: itt harmónia van… Itt van
+valami, ami tiszta és jó, ami meleg és szent… (Nem bírja
+tovább.)</p>
+<p><i>Sándor</i> (miután egy ideig élvezte Trill zavarát): Másfél
+hónapig nem voltál itt? Fogadni mernék, hogy ezalatt valami csinos
+nő lábainál pengetted a gitárt… (Cecilehez.) Nem is sejti, hogy
+ennek az úrnak milyen szerencséje van a hölgyeknél… Szédületes
+szerencséje! És nem ám afféle kis grizetteknél, hanem elsőklasszisú
+dámáknál, igazi úriasszonyoknál!</p>
+<p><i>Pál:</i> Néha úgy megostromolják a lakását, hogy az inasa
+számjegyeket osztogat, mint a híres operatöröknél… Ne tessék
+tolakodni, hölgyeim! Mindenki sorra kerül!</p>
+<p><i>Trill</i> (Pállal szemben adja a jó fiút): Ugy érzem, most
+már teljesen megértem a vicclap számára. Szabad cigarettára
+gyújtanom? (Rágyújt.)</p>
+<p><i>Sándor</i> (Cecilehez): A kis ravasz a humor mezejére tereli
+a dolgot… De az igazság az, hogy mindenki irigyli közülünk – minden
+férfi… Hanem el kell ismerni, hogy megérdemli a kolosszális
+szerencséjét… <span class="pagenum"><a name="Page_49" id=
+"Page_49">-49-</a></span> Mert úgy nézzen rá, hogy ő a
+legdiszkrétebb férfi, akit életemben láttam… Sok diszkrét férfit
+láttam már életemben, de ilyet egyet sem!</p>
+<p><i>Pál:</i> Egy úriasszony nem is plaszirozhatja előnyösebben a
+jó hírét, mint Trill báró úrnál.</p>
+<p><i>Trill</i> (akinek e csipkedés igen jól esik, meleg mosollyal
+honorálja Pál megjegyzését, majd fölényesen fordul Sándor felé):
+Kérlek alássan, te talán plakátirozni szoktad, ha egy szép asszony
+rád mosolyog?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Rám nem mosolyognak a szép asszonyok, arról már
+egészen leszoktak… (Lelkes érdeklődés hangján.) Hanem te, jó egypár
+éve nem láttam már a hajfürtgyűjteményedet… Akviráltál azóta szép
+új példányokat?</p>
+<p><i>Cecile</i> (a hajfürt szónál egy alig észrevehető, ideges
+mozdulatot tesz.)</p>
+<p><i>Trill</i> (akinek láthatólag rettenetesen kellemetlen a téma,
+magától kikelten): No, de kérlek! Hát csak nem fogod – (Cecilere
+nézve, hirtelen elhallgat.) Azt hiszem, ez a hely nem az a
+hely…</p>
+<p><i>Sándor:</i> Sőt ellenkezőleg: éppen a tisztességes nőket
+érdeklik az ilyen dolgok… (Cecilehez.) Nincs is ebben semmi! Az
+egyik képeslapokat gyűjt, a másik hajfürtöket… Egészen poétikus
+ötlet: „A szerelem elmúlik, de a hajtincs megmarad!“ Fekete, barna,
+szőke fürtök – bársony kazettában – kulcs alatt! (Trillhez.) Ugy-e,
+vörös is van? (Cecilehez, szakszerűen magyarázva.) A tincsek
+sorszámmal vannak ellátva – az adományozók neve katalogizálva lesz
+– a könyvelés persze szigorúan titkos… (Cecilehez, aki cigarettára
+akart gyújtani, de <span class="pagenum"><a name="Page_50" id=
+"Page_50">-50-</a></span> fordítva fogta a gyújtót.) Kicsit ideges
+ma – no majd én! (Tüzet ad neki.)</p>
+<p><i>Trill</i> (már egyszer félbe akarta szakítani Sándort):
+Bocsánat, hát ez a dolog magyarázatra szorul… Mert nem úgy van, nem
+egészen úgy, ahogyan ő mondja… Őt néha kissé elragadja a
+fantáziája, mert ő egy Mikszáth Kálmán, kérem! Hát lehet, kérem,
+hogy régen, fiatal koromban, eltettem egypár emléket… Az ember
+végre is csak egyszer fiatal és én sohasem szerettem a kártyát, meg
+a léhaságokat… De ma már nincs semmiféle gyűjteményem… Régen túl
+vagyok az ilyeneken, amióta megismertem az élet komolyságát…
+(Komolyan, némi férfias megindulással.) S ha ma egy hölgy
+megtisztelne egy emlékkel – (Szárazon.) ezt csak úgy mondom, mert
+direkt ki van zárva – (Lendülettel.) azt egyedül őrizném, teljesen
+elkülönítve, mint valami ereklyekincset, mint egy drága szentséget!
+(Sándorhoz epésen.) Hogy mért kellett ezt szóba hozni –</p>
+<p><i>Sándor</i> (Cecilehez): Talán el sem hiszi, pedig úgy van:
+Trill gyűjteményében olyan hajfürt is van, amely koronás főn
+termett…</p>
+<p><i>Trill:</i> Koronás főn? Jó lesz a mentőkért telefonálni!</p>
+<p><i>Sándor:</i> Egy nevet mondok, csak egy nevet és te hallgatni
+fogsz: Xénia!</p>
+<p><i>Cecile</i> (figyelmessé lesz a név hallatára.)</p>
+<p><i>Trill:</i> Xénia? Soha sem hallottam!</p>
+<p><i>Sándor</i> (sugalló hangon): Xénia nagyhercegnő!</p>
+<p><i>Trill:</i> Nagyhercegnő? (A cím láthatólag imponál neki.)</p>
+<p><i>Sándor</i> (Cecilehez): Ez a rossz csont tavaly
+Scheveningenben <span class="pagenum"><a name="Page_51" id=
+"Page_51">-51-</a></span> nyaralt… Ugyanakkor megjelent ott Xénia
+nagyhercegnő is – de senki sem gyanította, hogy a kettejük sejourja
+közt valami összefüggés van…</p>
+<p><i>Trill:</i> Összefüggés? Jaj de jó! Tizezer ember fürdött ott
+– és ő összefüggésről beszél!</p>
+<p><i>Sándor</i> (nem törődik Trillel, mindig Cecile felé
+fordulva): Magam nem voltam ott, de a kaszinóban ma is beszélnek
+még róla – persze csak a Trill háta mögött…</p>
+<p><i>Trill:</i> Miről?</p>
+<p><i>Sándor</i> (Cecilehez): A nyilvánosság előtt kerülték egymást
+– Trill és a nagyhercegnő… De egyszer egy nagy orkán után – sötét
+este – egy párocskát láttak a néptelen homokbuckák közt… A háborgó
+tengert nézték és a hold előtt vágtató felhőket… Egy társaság
+megleste őket… A gavallér Trill volt – ezt egyhangulag
+megállapították… Az istennőre vonatkozólag megoszlanak a
+vélemények… Némelyek azt állítják: elárúsítónő a nagyárúházból…</p>
+<p><i>Trill</i> (dühösen): Igazi budapesti traccs!</p>
+<p><i>Sándor:</i> Mások följebb keresgélnek – sokkal feljebb. Azt
+mondják: azon az estén egy fejedelmi hölgy repülő leckét vett –
+propeller nélkül – a híres gyűjtemény pedig egy oroszosan szőke
+fürttel gazdagodott…</p>
+<p><i>Trill</i> (akinek igen tetszik ez a fordulat): Tagadom!
+Direkt tagadom!</p>
+<p><i>Sándor:</i> Azt is mered tagadni, hogy ismerted a
+nagyhercegnőt, mi?</p>
+<p><i>Trill</i> (kis szünet után): Pardon! Csak helyesen kell
+disztingválni! Hajfürtadás – <span class="pagenum"><a name=
+"Page_52" id="Page_52">-52-</a></span></p>
+<p><i>Pál</i> (közbevág): Hajfürtadományozás! Egy nagyhercegnő
+adományoz…</p>
+<p><i>Trill:</i> Hajfürtadományozás és egyszerű ismeretség között
+van különbség! Igen nagy különbség! Végre: ha mondjuk, abban a
+szerencsében részesültem <i>volna</i>, hogy bemutattak <i>volna</i>
+őfenségének, aki mondjuk érdeklődik az aviatika iránt, abban még
+igazán nem volna semmi… És én nem is tűrném, hogy erről valaki
+tiszteletlenül nyilatkozzék!</p>
+<p><i>Pál:</i> Jó, jó, de őfenségének legmagasabb mászkálása éjnek
+idején a homokbuckák közt –</p>
+<p><i>Sándor:</i> Vagy mégis az elárúsítóleány volt a
+nagyárúházból?</p>
+<p><i>Trill</i> (lojálisan): Egy fiatal hercegnő, aki bizonyos
+fokig fölötte áll az emberek ítéletének, megengedhet magának ilyen
+kis ártatlan romantikát…</p>
+<p><i>Sándor:</i> Ugy-e, nem mered tagadni, hogy vele sétáltál?</p>
+<p><i>Trill:</i> Nem merem? Nevetséges! A dologban nincs semmi
+tagadni való…</p>
+<p class="center"><i>Előbbiek, Lencsi.</i></p>
+<p><i>Lencsi</i> (jobbról jön, kötény, feltűrt ruhaujjak, nyitott
+szakácskönyv a kezében): Bácsi, kérem. (Megpillantja Trillt.) Óh,
+bocsánat…</p>
+<p><i>Pál:</i> Maguk még nem ismerik egymást? (Bemutatás.) Trill
+báró, nagyhercegi kamarai aviatikus…</p>
+<p><i>Lencsi</i> (nevetve meghajlik, aztán komolyan): Bácsi
+<span class="pagenum"><a name="Page_53" id=
+"Page_53">-53-</a></span> kérem, a gombát egészben, vagy vagdalva?
+A szakácskönyv utasítása homályos… (Megmutatja neki a passzust a
+könyvben.)</p>
+<p><i>Sándor:</i> Vagdalva?! Rémület fog el! (Pálhoz.) Jó volna
+helyszíni szemlét tartani!</p>
+<p><i>Pál</i> (a könyvben böngész): Az ügy kezd tényleg aggasztó
+fordulatot venni… Lássuk azt a harcsát!</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Jaj, én úgy drukkolok! Ugy druk – (Elharapja a
+szót, Trillt nézi, majd Cecilet, aztán kiegészíti.) – kolok!
+(Pállal jobbra el.)</p>
+<p class="center"><i>Cecile, Sándor, Trill.</i></p>
+<p><i>Sándor</i> (fölveszi a füzetet Xénia arcképével és szó nélkül
+Cecile kezébe adja.)</p>
+<p><i>Cecile</i> (földre ejti.)</p>
+<p><i>Trill</i> (udvariasan fölemeli, egy pillantást vet a képre,
+elolvassa az aláírást, ijedten nézi hol Cecilet, hol Sándort.)</p>
+<p><i>Sándor:</i> Szegény, jó Xénia nagyhercegnő! Milyen tragikus
+sors jutott neked osztályrészül! Meghaltál, négy esztendővel a
+tengerparti séta előtt.</p>
+<p><i>Trill:</i> Tessék? (A képet, majd Sándort nézi, egyszerre
+elkezd nevetni.) Nahát téged jól felültettelek! Téged lóvá
+tettelek! (Cecilehez közeledik.)</p>
+<p><i>Cecile:</i> Kérem, én nem akarom magát megbántani, nem is
+haragszom, de kérem: menjen el! Ne nézzen így reám, kérem, hanem
+menjen el! <span class="pagenum"><a name="Page_54" id=
+"Page_54">-54-</a></span></p>
+<p><i>Trill:</i> No de nagyságos asszonyom igazán nem értem…</p>
+<p><i>Cecile</i> (megvadulva): Én most már nem bánom, akármi lesz
+is – én most már semmit sem bánok!</p>
+<p><i>Sándor</i> (Trillhez bizalmasan): Ideges szeszély! De azt
+hiszem, őnagyságának – éppen őnagyságának – nem lehet olyan
+szeszélye, amit neked – éppen neked – vakon nem kellene
+teljesítened.</p>
+<p><i>Trill:</i> Nagyon sértő szeszély!</p>
+<p><i>Sándor:</i> Ugyan! Megsérthet egy szép hölgy egy
+gentlemant?</p>
+<p><i>Trill</i> (vállat von): Jól van, mehetek… Hanem hogy a tanár
+mit fog gondolni, azt már nem tudom… (Durván.) Különben bánom is
+én! Gondoljon, amit akar! (Föltesz egy monoklit, amelyet eddig még
+nem használt.) Direkt nevetséges! (Balra el.)</p>
+<p class="center"><i>Sándor, Cecile.</i></p>
+<p><i>Sándor</i> (cigarettára gyújt, kaján jókedvvel): Maga a
+férfitől nem látta az embert. Most bemutattam magának az embert,
+már amennyiben ez a kétlábú izé a homo sapiens családba sorozható.
+Mégis inkább szarvasmarha. Arra született, hogy szarvakat viseljen,
+méteres szarvakat… Ha ő akar másokat felszarvazni, az
+természetrajzi szemtelenség. Még csak vére sincs a fajankónak! Csak
+hiúsága van. Nem kell neki az asszony szépsége – csak a
+hírneve…</p>
+<p class="center">(Kivül autótülök.) <span class="pagenum"><a name=
+"Page_55" id="Page_55">-55-</a></span></p>
+<p><i>Cecile:</i> Az élet egy szemétdomb!</p>
+<p><i>Sándor</i> (kellemes meglepetéssel): Igen? Hiszen akkor
+rendben vagyunk… Miután sikerült ennek a hitvallásnak egy új
+apostolnőt szereznem, itt már be is fejeztem volna a küldetésemet.
+(Készülődik.) Jó mulatást, szépasszony!</p>
+<p><i>Cecile</i> (ijedten): Elmegy?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Hogyne! csak meg muszáj néznem a
+Rhone-gleccsert!</p>
+<p><i>Cecile</i> (a halántékát fogja): Elhagy… És mi lesz velem?
+Mit tegyek? Mit mondjak az uramnak?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Az urának? Jókor jut eszébe. Hát mondok magának
+valamit, szép asszony: ne féljen semmit, legyen egészen nyugodt,
+nem lesz itt semmi baj, maga szépen ki fogja magát vágni… Hogyan?
+Azt nem tudom… De ki fogja magát vágni… Az olyan házasság, ahol a
+férj gazdag és az asszony szegény, az olyan házasság az én
+megfigyelésem szerint tartós szokott lenni… Magukat erős kötelék
+fűzi egymáshoz: a kék róka! Gondoljon a kék rókára, az erőt fog
+magának adni, hogy megvédje a családi boldogságot.</p>
+<p><i>Cecile:</i> Hiszen lehet, hogy rossz asszony vagyok, de olcsó
+én nem vagyok…</p>
+<p><i>Sándor:</i> Olcsó – drága? Relativ fogalom.</p>
+<p class="center"><i>Előbbiek, Pál.</i></p>
+<p><i>Pál</i> (jobbról): Türelem, gyerekek, mindjárt tálalnak. Hol
+van Trill?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Elrepült. <span class="pagenum"><a name="Page_56"
+id="Page_56">-56-</a></span></p>
+<p><i>Pál:</i> Mit csinált?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Majd Cecile megmagyarázza… ő mindent
+megmagyaráz…</p>
+<p><i>Pál:</i> Történt valami?</p>
+<p><i>Sándor</i> (miután Cecile makacsul hallgat): Semmi különös.
+Telefonon kérették, jőjjön azonnal a városba… Köztünk maradjon a
+szó: én azt hiszem, Xénia nagyhercegnő…</p>
+<p><i>Pál:</i> No de ilyen szélkakas! Öt perccel a vacsora előtt ő
+startol. Különben bánom is én! Igy négyesbe kedélyesebb lesz.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Hármasba még kedélyesebb lesz, mert én is
+startolok.</p>
+<p><i>Pál:</i> Te –? Megint rád jött a dühöngő ürület?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Dehogy, kérlek, a dolog nagyon egyszerű… Én
+tudniillik – (Cecilere néz, hirtelen elhallgat.) Majd Cecile lesz
+olyan szíves, megmagyaráz mindent…</p>
+<p><i>Pál:</i> Most már dosztig vagyok a rébuszokkal… (Kiabál.) Mi
+történik itt?</p>
+<p><i>Cecile</i> (cigarettát vesz az asztalról): Az történt, hogy
+én megcsaltam magát.</p>
+<p><i>Pál</i> (ijedten, szelíden): Mit csinált, drágám?</p>
+<p><i>Cecile</i> (eldobja a cigarettát, idegesen kiabál):
+Megcsaltam magát!</p>
+<p><i>Pál</i> (szünet után, sápadtan): Hogy maga engem, hogy maga
+engem megcsalt?</p>
+<p><i>Cecile</i> (Sándorra mutat): Ott a vádló.</p>
+<p><i>Sándor</i> (meg akar ugrani, a főbejáratig sompolyog): Azt
+hiszem, ennél a családi jelenetnél felesleges vagyok… <span class=
+"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span></p>
+<p><i>Cecile:</i> Dehogy felesleges! (Karon csípi.) Az erény tűzbe
+ugrott… Maga követelte a tragédiát… Tessék itt van! Hívják a
+szerzőt, hát ne bújjon el, kérem! (Előrevezeti.)</p>
+<p><i>Pál</i> (Sándorhoz): Ez komoly?</p>
+<p><i>Sándor</i> (egy kézmozdulattal Cecilre hárítja a
+szólást.)</p>
+<p><i>Cecile:</i> Nem, kedves uram! Én megteszem azt, hogy a
+fejemet oda hajtom a bárd alá, de én nem nyakazom le magamat. Az a
+hóhér kötelessége és én tartok a rendre… (Irónikus páthosszal.)
+Teljesítse a kötelességét! (Jobbra el.)</p>
+<p class="center"><i>Pál, Sándor.</i></p>
+<p><i>Sándor</i> (fel, alá jár): Azt hiszi, nem merek rá vallani!
+Mert hiszen belénk nevelték, minden úgynevezett gentlemanbe: hogy a
+léha nők alfonzai, a kicsapongás orgazdái legyünk… Az asszony
+kilopja az ura zsebéből a becsületét, én pedig, a gentleman,
+azalatt másfelé terelem a férj figyelmét… „Falazni“, mondják tolvaj
+nyelven… Hát én nem kérek az ilyen lovagiasságból! Én nem falazok!
+Ha nekem a becsület és a becstelenség közt kell választanom, akkor
+én a becsület mellé állok, akár nadrágot, akár szoknyát visel…
+(Megáll Pál előtt, megfogja a kabátját.) Megmondom neked, igenis
+megmondom: Cecile megcsalt, megcsalt, megcsalt!</p>
+<p><i>Pál:</i> Kivel? <span class="pagenum"><a name="Page_58" id=
+"Page_58">-58-</a></span></p>
+<p><i>Sándor:</i> Kivel? A kitünő báróval, a repülő
+szarvasmarhával…</p>
+<p><i>Pál</i> (ijedten): Trillel –? Hát mégis Trillel! Ajajaj! Baj,
+nagy baj! Szegény Cili.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Micsoda, még sajnálod, mikor így eldobta magát?
+Hát értsd meg, ember: Cecile egy bukott nő, eldobta magát!</p>
+<p><i>Pál:</i> Hiszen éppen azért sajnálom, mert eldobta magát… Egy
+ilyen asszony bizony különb sorsot érdemelt volna! (Felfortyan.)
+Hanem mindennek te vagy az oka! Nem vigyáztál rá!</p>
+<p><i>Sándor:</i> Én –? Megbolondultál? Hát ki az ura: te vagy
+én?</p>
+<p><i>Pál:</i> Én vagyok, de éppen azért! Mit ér a férj vigyázása?
+A férj a kilencedik szomszédtól tudja meg, mi történik a házában…
+Hanem veled jó barátságban volt. Te imponáltál neki. Rád
+hallgatott. Igazán úgy viselkedtél, mint egy – – szóval: nagyon
+ostobán viselkedtél! Rettenetes ostobán! Mi az ördögöt kerestél te
+Svácjban? Egy ilyen asszonyt nem hanyagol el az ember! Egy ilyen
+asszonyt, aki a körme hegyéig csupa fantázia, azt nem hagyja magára
+az ember!</p>
+<p><i>Sándor:</i> Óriási! Hát én vagyok az oka, mindennek én vagyok
+az oka! Mit szándékozol most tenni?</p>
+<p><i>Pál:</i> Először beszélnem kell vele.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Hazudni fog valamit.</p>
+<p><i>Pál:</i> Nekem nem. Nekem sohasem hazudik. Olyan hiszékeny
+férj vagyok, nem vicc és nem élvezet engem becsapni. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span></p>
+<p><i>Sándor:</i> Ki fogod kergetni a házadból! El fogsz tőle
+válni! Ezzel tartozol a nevednek és a barátaidnak.</p>
+<p><i>Pál:</i> Ugy látom, a barátaim igen türelmetlen
+hitelezők…</p>
+<p><i>Sándor:</i> Paulusz, csak nem gondolsz arra, hogy megbocsáss
+neki?!</p>
+<p><i>Pál:</i> Az ember nem azt teszi, amit gondol, hanem amit
+muszáj.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Ami pedig azt az alávaló gazembert illeti, azt a
+Trillt –</p>
+<p><i>Pál:</i> Miért volna gazember?</p>
+<p><i>Sándor:</i> No hallod, nem csábította el a feleségedet?</p>
+<p><i>Pál:</i> Azt én nem tudom, nem voltam ott. Alkalmasint te sem
+voltál ott. Én csak azt tudom: Ha egy fiatal fickó ilyen bájos
+asszony közelébe férhet, akkor igazán szomorú öszvérnek kellene
+lennie – na! (Leinti önmagát.)</p>
+<p><i>Sándor:</i> Szép elveid vannak. Nagyon szép elveid.</p>
+<p><i>Pál:</i> Asszonyi dolgokban nekem egyáltalán nincsenek
+elveim… Visszaemlékszem azonban a múltra, főleg a te múltadra, na!
+(Leinti magát.)</p>
+<p><i>Sándor:</i> Föltétlenül meg fogsz verekedni, Trillel!</p>
+<p><i>Pál</i> (gúnyosan): Fogok –?</p>
+<p><i>Sándor</i> (meghökken): Paulusz, te nem vagy gyáva ember!</p>
+<p><i>Pál:</i> Dehogy nem! Nagyon is gyáva vagyok. Száz dolog van,
+amitől félek. A haláltól véletlenül nem félek. De ha szembe találom
+magam az emberek ítéletével, akkor libabőrös lesz a hátam… Te azt
+mondod nekem, duellálnom kell Trillel? Hát én csupa gyávaságból
+<span class="pagenum"><a name="Page_60" id=
+"Page_60">-60-</a></span> duellálni fogok… Hogy én mellékesen mit
+gondolok magamról, rólad és a párbajról, mint olyanról, azt inkább
+nem mondom meg… (Meghajlik.) Kérlek, vállald el az ügyem intézését,
+gondolom, így szokták mondani?</p>
+<p><i>Sándor:</i> A gazember holnap a pisztolyod előtt fog
+állani.</p>
+<p><i>Pál</i> (vigyorogva): Pisztolyra fogunk menni?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Föltétlenül!</p>
+<p><i>Pál:</i> Hogy gyűlölöd te azt az embert!</p>
+<p><i>Sándor:</i> Te, mi van veled? Miféle lé folyik a te ereidben?
+Mert vér semmiesetre sem!</p>
+<p><i>Pál:</i> Hát én nem tagadom: Nincs meg bennem a megcsalt férj
+tüzes és becsületes haragja… Talán azért nem, mert a mi házasságunk
+nem is volt igazi házasság… Csak félreértés volt, egy félreértés,
+amit az anyakönyvvezető hitelesített… Cili gondolatai künn
+röpködtek, a dúcon kívül, mit tudom én hol? De az én gondolataim
+sem ültek otthon… nem tiszta a lelkiismeretem, hát hogy dobáljam
+kövekkel? Én inkább sajnálom. Régóta sajnálom. Fél szemmel nézem az
+íróasztalom mellől és sajnálom.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Ravasz asszony az, nincs azon mit sajnálni!</p>
+<p><i>Pál:</i> Ravasz, persze ravasz, de ne feledd, nekünk
+ravaszkodik: értünk ravaszkodik, szegény. Ravasz, mint a
+selyembundás, titokzatos kis állat, a kék róka, amely olyan nagyon
+ingerli a fantáziáját… A parányi kis lábaival fáradhatatlanul
+trapol a hómezőkön, az éjféli nap alatt, egyik jéghegytől a
+másikhoz oson, mindig <span class="pagenum"><a name="Page_61" id=
+"Page_61">-61-</a></span> ravaszkodik, mindig keres valamit, én azt
+hiszem: végeredményben egy kis melegségért ravaszkodik. És az egész
+játék az ő bőrére megy. Én különben régóta tudom, hogy egyszer meg
+fog csalni, de mégis máskép képzeltem a dolgot, egészen máskép…</p>
+<p><i>Sándor:</i> Hogy képzelted?</p>
+<p><i>Pál</i> (egyszerűen): Ugy, hogy veled fog megcsalni.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Mi az –? Velem –? Megőrültél?</p>
+<p><i>Pál:</i> Az egész világ azt hitte!</p>
+<p><i>Sándor</i> (növekedő izgalommal): Velem! Hát engedj meg,
+igazán nem értelek… És te ezt ilyen könnyen veszed? Neked nem is
+lett volna ellene kifogásod?</p>
+<p><i>Pál:</i> Mivel úgy is túl kellett rajta esnem, inkább te,
+mint más! Te tisztességes ember vagy, jó barátom, te kímélted volna
+a nevemet. Azonkívül gazdag vagy, feleségül vehetted volna Cecilet
+és ő mindenképen nyert volna a cserén. Most már tudod, hogy én mért
+nem haragszom. És most elmondom neked azt is, hogy te miért
+haragszol olyan nagyon!</p>
+<p><i>Sándor</i> (méltósággal): A te házad nekem quasi templom
+volt… Ami az életemben tiszta és becsületes –</p>
+<p><i>Pál</i> (a szavába vág): Jó, jó, csak kérlek: ne szavalj!
+Neked egészen jó ötleted volt, mikor azt a Trillt a Ma hercegének
+nevezted… Egy ember ment, mendegélt, peckesen és előkelően, a
+vadgesztenyefasorban… Aztán bömbölve jött a vörös autó – elütötte,
+legázolta. Aki az autóban ül, az a Ma hercege. Aki a földön
+fekszik: a Tegnap lovagja. Barátom, te is voltál herceg, a Holnap
+királya is lehettél volna, de te nem éltél a hatalmaddal, hát
+meghaltál! <span class="pagenum"><a name="Page_62" id=
+"Page_62">-62-</a></span></p>
+<p><i>Sándor</i> (dühösen nevet): Meghaltam?</p>
+<p><i>Pál:</i> És én azt tartom, aki meghalt, az feküdjék szép
+csendesen. Jó nevelésű hulla egyáltalában nem csinál
+skandalumot.</p>
+<p class="center"><i>Előbbiek, Cecile.</i></p>
+<p><i>Cecile</i> (útra készen, kalappal, nyári kabáttal,
+keztyűvel.) Isten vele, öreg Paulusz!</p>
+<p><i>Pál:</i> Elmegy?</p>
+<p><i>Cecile:</i> El.</p>
+<p><i>Pál:</i> Hová?</p>
+<p><i>Cecile:</i> A városba, Erna nénémhez.</p>
+<p><i>Pál:</i> Ugy! És aztán –?</p>
+<p><i>Cecile:</i> Aztán el fogunk válni, Paulusz! A mi házasságunk
+– (Legyint a kezével.)</p>
+<p><i>Pál:</i> Na persze. (Utánozza a gesztust.) Muszáj válni?</p>
+<p><i>Cecile:</i> Muszáj.</p>
+<p><i>Pál:</i> És mi legyen a válóok?</p>
+<p><i>Cecile:</i> Arról Sándor úr fog gondoskodni –
+szivességből…</p>
+<p><i>Pál:</i> Nem, – majd az ügyvédem talál valami tisztességes
+okot… Hanem mivel most már itt tartunk és mivel most már ugyis
+mindegy: mégis szeretném tudni, igaz-e, amit Sándor mond?</p>
+<p><i>Cecile</i> (megigazítja Pál nyakkendőjét): Nézze,
+<span class="pagenum"><a name="Page_63" id=
+"Page_63">-63-</a></span> drágám, mi most már szétmegyünk, hát nem
+is fontos, hogy mit gondolunk egymásról… De maguk ketten együtt
+maradnak és azért nem szabad összeveszniök… Hát legjobb lesz, ha
+maga mindent elhisz, amit az az úr mond… De most már szeretnék
+indulni.</p>
+<p><i>Pál:</i> De hogyan fog bejutni? (Sándorhoz.) Kölcsön adhatnád
+a kocsidat?</p>
+<p><i>Sándor</i> (némán bólint.)</p>
+<p><i>Cecile:</i> Ha egy asszony olyan útra indul, mint én, akkor
+meg szokta kérni egy tiszteletreméltó barátját, hogy kisérje el…
+nehogy úgy lássék, mintha kidobták volna… Nekem van itt egy
+tiszteletreméltó barátom (Pálhoz.) – kérem, kisérjen el Erna
+nénihez.</p>
+<p><i>Pál:</i> Szivesen drágám, csak a kalapomért megyek. (Jobbra
+el.)</p>
+<p class="center"><i>Cecile, Sándor.</i></p>
+<p><i>Cecile</i> (miután jó ideig mozdulatlanul állottak, halk
+hangon): Irgalmatlan vágás volt, megsebesültem, de az én sebemből
+maga fog elvérezni.</p>
+<p class="center"><i>Előbbiek, Pál.</i></p>
+<p><i>Pál</i> (jobbról jön, nyári felöltőben, kalappal a kezében):
+Hát ha úgy tetszik…</p>
+<p><i>Cecile:</i> Paulusz kérem, ha Messingertől doboz jön, azt
+majd küldje Erna nénihez. <span class="pagenum"><a name="Page_64"
+id="Page_64">-64-</a></span></p>
+<p><i>Pál</i> (bólint): A kék róka! (Karját nyújtja, körülnéz,
+mintha ő búcsúznék, meghatottan.) Azért, valljuk meg, sok jó órát
+eltöltöttünk itt – mi hárman!</p>
+<p><i>Sándor</i> (az antik székre támaszkodik és megsemmisülten néz
+maga elé.)</p>
+<p class="center">(Függöny.) <span class="pagenum"><a name=
+"Page_65" id="Page_65">-65-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>HARMADIK FELVONÁS.</h2>
+</div>
+<p class="center"><i>Az első két felvonás szobája. A butorok a
+régiek, de az elrendezésben változás történt, amely arra vall, hogy
+egy erős és érzékies egyéniség keresi az érvényesülést. Uj dolgok:
+egy tigrisbőr a kandalló előtt, nehány elevenszínű brokátpárna a
+kanapén, egy színes zongoratakaró, egy-két szobrocska és egyéb
+apróságok. A zongorán női zsebkendő. A vázákban őszi rózsák. A
+szemben lévő erdő rozsdavörös októberi színeket mutat. Őszi
+délután. A jobboldali ajtó nyitva van.</i></p>
+<p class="center"><i>Lencsi, Pál.</i></p>
+<p><i>Pál</i> (divatosan feltünő házikabátot visel, a kanapén ül,
+nyomdai levonatokat tart a kezében és egy ceruzával korrekturákat
+csinál.)</p>
+<p><i>Lencsi hangja</i> (amint a szín mögött a cselédekkel
+veszekszik): Nekem pedig ne vágjon képeket, mert azt én nem tűröm.
+Az én házamban az történik, amit én <span class="pagenum"><a name=
+"Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> akarok és aki nekem képeket
+vág, az pakkolhat és mehet, nem is kell megvárni a tizennégy napot,
+mehet rögtön, fel is út, le is út!</p>
+<p><i>Lencsi</i> (jobbról belép, rikító színű japán kimonót visel,
+hozzá ugyanolyan színű főkötőt vagy kendőt a fején, piros, haragos,
+a konyhából jön.)</p>
+<p><i>Pál</i> (nem tekint fel a korrekturájából, közömbös hangon):
+Történt valami, anyukám?</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Megint nyitva találtam a hátsó üvegajtót. Ha
+kérdezem, ki volt a tettes, akkor összefog az egész banda és úgy
+hazudik, hogy az már csuda… Te, apukám, a Fräulein hogy tud
+hazudni! Olimpusi bajnok lehetne.</p>
+<p><i>Pál</i> (mint fent): Anyukám, miféle baj lesz abból, ha
+nyitva van az üvegajtó?</p>
+<p><i>Lencsi</i> (harciasan): Cug lesz belőle, apukám! Ez az egész
+ház különben is olyan, mint a madárkalicka. A szél ott jár ki-be
+rajta, ahol éppen kedve van, az ember nem tudja, hogy mikor lesz
+tőle nyomorékká egész életére… Hiszen természetes is, ez nyári
+lakás, villa, itt csak nyáron szokás lakni, most pedig október
+van!</p>
+<p><i>Pál:</i> A szomszéd villában egész télen laknak, azt mondják,
+nagyon kedélyes…</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Hogyne, Grönlandban is egész télen laknak, ott is
+nagyon kedélyes. (A lábával dobbant.) De azok eszkimók!</p>
+<p><i>Pál</i> (az asztalra csap): A szomszédok nem eszkimók, hanem
+vászonkereskedők!</p>
+<p><i>Lencsi</i> (minden átmenet nélkül Pál ölébe ül, vidáman
+<span class="pagenum"><a name="Page_67" id=
+"Page_67">-67-</a></span> és kedvesen): Hát szabad igy bömbölni,
+mikor a kedves feleségeddel beszélsz?</p>
+<p><i>Pál</i> (csendesen): Én nem bömbölök!</p>
+<p><i>Lencsi</i> (befészkeli magát az ölében, a gyermekek nyujtott
+hangján): Mikor megyünk már a városba lakni, apukám?</p>
+<p><i>Pál:</i> Pedig én úgy örültem már a télnek. A behavazott
+kertnek és a nagy csendnek. Meglátod, annyi fekete rigó van itt!
+Befejezhetném Magyarország édesvizi hidráit, te pedig
+megcsinálhatnád hozzá az illusztrációkat…</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Én? Nagyon tévedsz, apuka, ha azt hiszed, én
+azért mentem férjhez, hogy efféle kukacokkal bajlódjam… Elvégzi azt
+Kucsera úr, jobban, mint én.</p>
+<p><i>Pál:</i> Csakhogy Kucsera úr most már szóba nem áll velem,
+már a köszöntésemet sem fogadja…</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Mert bömböltél vele! Te mindig bömbölsz, mikor az
+emberekkel beszélsz. Hanem tudod mit? Majd én megbékítem Kucsera
+urat. Elmegyek a műtermébe, kedves mesternek szólítom: és meglátod,
+füttyszóra pariroz.</p>
+<p><i>Pál:</i> Igazán megtennéd nekem?</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Meg, apukám. De te is megteszed nekem, hogy
+bemegyünk lakni a városba. Itt már csak vászonkereskedők és fekete
+rigók laknak.</p>
+<p><i>Pál:</i> De kár, hogy nem szereted a természetet, Lencsi.</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Először nem vagyok Lencsi, hanem Lóna! Százszor
+mondtam már, Lóna! Helén Ilona–Lóna… Másodszor: én semmit sem
+szeretek, csak téged… Szóval: bemegyünk. (Jobbról, balról
+megcsókolja.) <span class="pagenum"><a name="Page_68" id=
+"Page_68">-68-</a></span></p>
+<p><i>Pál</i> (az óráját nézi): Tyű, a ragyogóját! Majd
+elfelejtettem, te: ő írt nekem.</p>
+<p><i>Lencsi</i> (fölkel, elboruló arccal): Kicsoda?</p>
+<p><i>Pál:</i> Ő!</p>
+<p><i>Lencsi</i> (nyomatékkal): Ő –?</p>
+<p><i>Pál</i> (bólint.)</p>
+<p><i>Lencsi</i> (vésztjóslóan): Mit akar már megint?</p>
+<p><i>Pál:</i> Az apanázs dolgát kellene már elintézni, azt írja,
+legegyszerűbb lesz, ha kijön ide.</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Ha kijön ide? Ide, az én házamba? Megőrült az az
+asszony? Hallatlan! Reménylem, megírtad neki, hogy erről szó sem
+lehet?</p>
+<p><i>Pál:</i> Megírtam neki, hogyne, meg… De a levelet nem
+küldhettem el, mert nem tudom a pesti szállását.</p>
+<p><i>Lencsi</i> (előkelően): Nagyon jól van, apukám! Akkor majd én
+a Fräuleint odaállítom a kertbe és az megmondja neki, hogy itt nem
+lesz fogadva.</p>
+<p><i>Pál:</i> Nem, nem, azt már nem! Nézd, Lencsi, pardon, Lóna,
+nézd, én azt a közvetítő útat választottam, hogy idekértem
+Sándort…</p>
+<p><i>Lencsi</i> (derülten): Sándort? Hát Pesten van?</p>
+<p><i>Pál:</i> Egy hete, hogy hazajött.</p>
+<p><i>Lencsi:</i> És még nem tett nálam első látogatást? Hallod, ez
+nagyon furcsa!</p>
+<p><i>Pál:</i> Talán nem mer… attól fél, hogy te nem látod
+szivesen…</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Oh, nagyon szivesen látom! Ő úgy viselkedett a
+katasztrófa órájában, mint ahogy egy úriembernek és jóbarátnak
+viselkedni kell. Mert te akkor gyönge voltál! <span class=
+"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span></p>
+<p><i>Pál:</i> No jó, hagyjuk már azokat a régi históriákat!</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Mondd, megmaradsz amellett, hogy pénzt adsz annak
+a dámának?</p>
+<p><i>Pál</i> (idegesen): Kérlek, ne furkálj mindig! Engem ne
+furkálj! Megigértem, hát úgy is lesz!</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Óh, ti férfiak! Mintha az a dáma rászorult volna
+a te pénzedre! Na, nem szóltam semmit… De tudod-e, hogy kék rókát
+visel? A Messinger mondta! Ő kék rókát visel, nekem persze jó a
+rongyos ezüstróka is!</p>
+<p><i>Pál:</i> Akinek olyan gyönyörű válla van, mint neked, az bűnt
+követ el a világrend ellen, ha boát visel…</p>
+<p><i>Lencsi</i> (bosszúsan): Ugyan kérlek, ne légy ilyen sületlen…
+És hol leszünk mi, mialatt itt konferenciáznak? Elbújjak a saját
+házamban?</p>
+<p><i>Pál:</i> Fölmegyünk addig a hárshegyi kertészhez… Ugyis
+beszélni akartál vele a meteor-muskátlik miatt…</p>
+<p><i>Lencsi</i> (elmosolyodik): Hát mondd, apukám, igazán szebb az
+én vállam, mint az övé? (Megcsókolja.) Sokat szenvedtél, te szegény
+ember! Nagyon meggyötört az az asszony!</p>
+<p><i>Pál:</i> Na, nem is gyötört olyan nagyon.</p>
+<p><i>Lencsi</i> (szigorúan): Gyötört! Csakhogy te nem tudtál róla.
+Hiszen te olyan, olyan tapasztalatlan vagy! Én beláttam a kártyáiba
+és már akkor is föltettem magamban, hogy kárpótolni foglak.</p>
+<p><i>Pál:</i> Te drága! Pedig te még akkor kisleány voltál.</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Gyermek voltam, de láttam, hogy a házasságodba
+már beleütött a filoxera…</p>
+<p class="center">(Kint csengetés: hosszú, rövid, hosszú.)
+<span class="pagenum"><a name="Page_70" id=
+"Page_70">-70-</a></span></p>
+<p><i>Lencsi:</i> Ez ő! (Végig néz magán.) Juj! Át kell öltöznöm!
+(Kiugrik a jobb ajtón.)</p>
+<p class="center"><i>Pál és Sándor.</i></p>
+<p><i>Sándor</i> (sápadtabb, komorabb lett): Jó napot, Paulusz!</p>
+<p><i>Pál:</i> Isten hozott, öregem! Hát téged táviratokkal és
+express levelekkel kell bombázni, ha az ember látni akar? Hogy
+vagy? Hiszen te úgy élsz, mint a bolygó hollandi: mindig a vasuti
+kupéban. Csodálkoztál, úgy-e, hogy olyan hamar megházasodtam
+megint?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Tulajdonképen nem csodálkoztam. Sejtettem, hogy
+el fogod venni ezt az – ezt az őnagyságát.</p>
+<p><i>Pál:</i> Sejtetted? Furcsa! Lencsi, izé a Lóna is sejtette…
+Csak én – (Elharapja a szót.) Hogy vagy különben?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Kutya bajom.</p>
+<p><i>Pál:</i> Nagyszerű színben vagy. De mintha kicsit megfogytál
+volna, nem? Beteg voltál?</p>
+<p><i>Sándor</i> (bosszúsan): Oh, dehogy!</p>
+<p><i>Pál:</i> Most Már Budapesten maradsz?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Valahol csak maradnom kell! Hanem Budapest
+idegessé tesz. Az emberek itt olyan – olyan komikusak.</p>
+<p><i>Pál:</i> Hát máshol milyenek?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Tulajdonképen máshol is komikusak…</p>
+<p><i>Pál:</i> Tudod mi kellene neked? Valami rendes foglalkozás.
+<span class="pagenum"><a name="Page_71" id=
+"Page_71">-71-</a></span></p>
+<p><i>Sándor:</i> Igen, lehet… Csakhogy nem érdekel, semmi sem
+érdekel…</p>
+<p><i>Pál:</i> Éppen semmi, semmi a világon?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Semmi a világon… (Maga elé bámul.) Na, hagyjuk
+ezt! Hát micsoda „életkérdés“ az, amit már megint meg kell
+oldani?</p>
+<p><i>Pál:</i> Képzeld: őnagysága megint feltünt a láthatáron!</p>
+<p><i>Sándor</i> (mereven bámul rá.)</p>
+<p><i>Pál:</i> Te a katasztrófa óráiban mint férfi és jóbarát
+állottál mellettem. Én akkor gyenge voltam, de te erős kézzel
+vezettél a kötelesség és a becsület útján.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Kötelesség! Becsület! Te is az öregapád fejével
+szoktál gondolkozni?! Mondd csak: biztos vagy te abban, hogy – hogy
+ő akkor megcsalt?</p>
+<p><i>Pál:</i> Hát hogyne volnék biztos! Feltétlenül biztos
+vagyok!</p>
+<p><i>Sándor:</i> Honnan vetted ezt a meggyőződést?</p>
+<p><i>Pál:</i> Honnan? Hát tőled! Te győztél meg. (Ijedten.)
+Sándor, az Istenért! Csak nem bántad még meg, hogy én elváltam?</p>
+<p><i>Sándor</i> (fáradtan legyint): Hagyjuk ezt! Hát mi az, mi
+bajod megint vele?</p>
+<p><i>Pál:</i> Képzeld, megrohant azzal az értesítéssel, hogy ma
+délután négykor itt lesz.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Cecile – itt? Négykor? (Az órát nézi.) Most fél
+négy van. Megyek. Nem akarok vele találkozni.</p>
+<p><i>Pál:</i> De hiszen éppen azért hivattalak, hogy találkozzál
+vele. Még egyszer, utoljára! Ezzel quasi meg <span class=
+"pagenum"><a name="Page_72" id="Page_72">-72-</a></span> fogod
+koronázni szép művedet. (Irást vesz ki a zsebéből.) Semmiség az
+egész… Ezt alá kell írnia, akkor folyósítom az apanázst.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Köszönöm, nem kérek belőle… Nekem éppen elég volt
+a ti dolgaitokból.</p>
+<p><i>Pál:</i> Nézd – te a katasztrófa óráiban mint férfi és jó
+barát állottál mellettem…</p>
+<p><i>Sándor:</i> Kérlek, hagyj békében a te katasztrófáiddal.</p>
+<p><i>Pál:</i> Nem akarod? Ejnye, sajnálom… Cili érdekében
+sajnálom. Lencsi el fogja utasíttatni a cselédekkel… Mert hogy
+magam beszéljek vele: olyan nincs a sifonérban.</p>
+<p><i>Sándor:</i> A cselédekkel? (Gondolkozik.) Add ide!</p>
+<p><i>Pál:</i> Tudtam, hogy te kirántasz a csávából… (Odaadja neki
+az írást.) Igazán örülök, hogy nem kell vele találkoznom. Tudod, én
+már egészen elszoktam az ő genrejától. Különös asszony az. Néha
+arra gondolok: olyan, mint a prém, amit a nyakában visel, a kék
+róka – nagystílű, költséges és nem melegít. És hazug is, mint a kék
+róka. Mert az nem is kék. Lencsi-Lóna egészen más! Olyan átlátszó,
+– neki üveglelke van. Neki az a büszkesége, hogy szolgál…
+Planétatermészet. Majd meglátod – hallom: már jön! – majd meglátod,
+milyen egyszerűen öltözik. Megengedhetné magának, de ő olyan
+szerény, mint egy kis gépírókisasszony… <span class=
+"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span></p>
+<p class="center"><i>Előbbiek, Lencsi.</i></p>
+<p><i>Lencsi</i> (divatos hajviselettel, raffinált elegánciájú
+ruhában, fehér keztyűvel, égő cigarettával a kezében belép, derüs
+fölénnyel viselkedik, kissé, de csak nagyon kissé mágnásosan
+beszél, szóval „dáma.“)</p>
+<p><i>Pál:</i> Gyere drágám, itt van egy régi kedves emberem.</p>
+<p><i>Lencsi:</i> No csak nem mutatod be nekem Sándor urat? Hiszen
+mi régi, jó barátok vagyunk… (Kezet fog vele.) Kedves magától, hogy
+mégis eszébe jutottam. Már régóta szerettem volna magával beszélni…
+Meg akartam mondani, hogy ebben a házban sok minden máskép van
+most, csak a maga karosszéke áll még a régi helyén. Várja magát…
+Üljön le, kérem!</p>
+<p><i>Sándor</i> (szinte babonás rémülettel hátrál az antik szék
+elől, más helyre ül.)</p>
+<p><i>Lencsi</i> (maga Pál székének karjára ül, Pál vállára
+támaszkodik és úgy néz szembe Sándorral): Nem ül oda? Amint akarja!
+Nálunk mindig azt tegye, amit akar. Én megszoktam, hogy a világot
+az uram szemével nézzem… Amit ő szeret, az nekem is kedves. Magát
+nagyon szereti az uram.</p>
+<p><i>Pál</i> (halkan): Drága!</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Ha egyszer egy fél órát áldozna nekem, akkor
+megbeszélném magával a téli saisonra vonatkozó apró kis terveimet…
+Mert hiszen most már Budapesten marad ugy-e? Nagyon szeretném, ha a
+terveim megnyernék a maga tetszését… <span class="pagenum"><a name=
+"Page_74" id="Page_74">-74-</a></span></p>
+<p><i>Pál</i> (gyanakodva): Miféle tervekről beszélsz?</p>
+<p><i>Lencsi:</i> Neked emberek közé kell menned, drágám, a sok
+munka árt az egészségednek… (Sándorhoz.) Én gyűlölöm a lármás
+társaságot, csak bizalmas körben érzem jól magam… Ha már benn
+leszünk a városban, nyitva tartjuk a házunkat egynehány jóbarátunk
+számára… Tudja, egy kis intellektuális szalónról ábrándozom.
+Művészek, tudósok, nehány politikus, talán egy-két arisztokrata…
+hogy keverve legyen… mindössze husz-harminc-negyven ember.</p>
+<p><i>Pál:</i> Erre az intellektuális szalónra még alszunk egyet!
+Most gyere, ő minden percben ránk nyithat.</p>
+<p><i>Lencsi</i> (Sándorhoz): Egy óra múlva itt leszünk megint.
+Számítok rá, velünk vacsorázik? (Kacéran.) Ráchal lesz, komáromi
+módon.</p>
+<p><i>Pál:</i> Az alsó kapun menjünk, különben összetalálkoztok és
+attól óvjon Isten. (Sádorhoz.) Rádbízom házam becsületét. Neked már
+praxisod van ebben. Gyere, Loncsi. (Lencsivel jobbra el.)</p>
+<p class="center"><i>Sándor egyedül.</i></p>
+<p>(Körüljár a szobában. A zongoráról felvesz egy női zsebkendőt,
+mohón megszagolja, de mivel idegen parfümöt érez, unodorodva
+eldobja. Az óráját nézi. Leül a zongorához és ugyanazt a Grieg-dalt
+játsza, amelyet az első felvonásban.) <span class=
+"pagenum"><a name="Page_75" id="Page_75">-75-</a></span></p>
+<p class="center"><i>Sándor, Cecile.</i></p>
+<p>(Cecile észrevétlenül belép, prémet visel, megáll, kis ideig
+hallgatja a játékot, azután nesztelenül Sándorhoz oson, a vállára
+hajlik és halkan énekel.)</p>
+<p><i>Sándor:</i> Cecile! (Fölkel és elfogultan nézi.)</p>
+<p><i>Cecile:</i> Maga itt mint állandó házibarát van
+szerződtetve?</p>
+<p><i>Sándor</i> (tiltakozva): Pardon! Azóta ma vagyok itt először.
+Csak úgy, mint maga.</p>
+<p><i>Cecile:</i> Szép, hogy mégis megtartotta értem a
+gyászesztendőt. Tudja, az előbb különös hallucinációm volt. Amint
+végig jöttem a kerten, az én elárvult dáliáim között, megismertem a
+maga játékát… és úgy éreztem, hogy megint másfél esztendővel
+fiatalabb vagyok, nem is történt semmi változás, én csak benn
+voltam a városban. –</p>
+<p><i>Sándor</i> (epésen): Rókavadászaton!</p>
+<p><i>Cecile</i> (vállat von, kis idő múlva szárazon): Már nem! Itt
+a vadászzsákmány! A vállán levő prémre mutat.) Hanem beszéljünk az
+üzletről. Hol a házigazda?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Paulusz nincs itthon, engem bízott meg, hogy
+tárgyaljak magával.</p>
+<p><i>Cecile:</i> Mulatságos! Magát itt készenlétben tartják
+ellenem, mint az aspirint a főfájás ellen.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Pál kéreti, írja ezt alá. (Kezébe adja az
+ívet.)</p>
+<p><i>Cecile</i> (az ívvel a kezében körüljár): Nézze, a szegény
+<span class="pagenum"><a name="Page_76" id=
+"Page_76">-76-</a></span> bútoraim rám sem ismernek többet, hülyék
+lettek a sok klopfolástól…</p>
+<p><i>Sándor:</i> Lesz szíves aláirni?</p>
+<p><i>Cecile:</i> Rögtön, ha olyan sietős! (Jobb kezéről lehúzza a
+keztyűt, közbe eszébe jut valami és elmosolyodik.) Nos? Csinos a
+Rhone gleccser?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Nem emlékszem.</p>
+<p><i>Cecile:</i> Pedig ott volt, tavaly szeptemberben.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Honnan tudja?</p>
+<p><i>Cecile:</i> A világ olyan kicsi. Olyan kicsi, hogy a télen
+majdnem összetalálkoztunk a Maloja hotelben. Én január 10-én
+érkeztem oda.</p>
+<p><i>Sándor</i> (önfeledten): Huszadikán.</p>
+<p><i>Cecile</i> (mosolyogva néz rá): Ugy látszik, a világ tényleg
+kicsi…</p>
+<p><i>Sándor:</i> Lesz szíves? (Kezébe adja a tollat.)</p>
+<p><i>Cecile:</i> Mondja, úgy találja, hogy lefogytam?</p>
+<p><i>Sándor</i> (vállat von): Igazán nem tudom.</p>
+<p><i>Cecile</i> (boldogan): Képzelje: hat kilót fogytam! Nekem
+nagyon jót tesz, ha bánatom van. Még egy ilyen bánat és igazi
+Mannequin-termetem lesz. (Sándor türelmetlen mozdulatára reagál.)
+Jó, jó! Hát mi van azzal az írással?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Ha aláírja, pénzt kap.</p>
+<p><i>Cecile</i> (olvassa): „A járadék visszavonható, illetőleg
+beszüntethető, ha botrányos, vagy tisztességbe ütköző életmódommal
+méltatlanná teszem rá magamat.“ (Szól.) Azt már hallottam, hogy egy
+úriasszonyt azért <span class="pagenum"><a name="Page_77" id=
+"Page_77">-77-</a></span> fizetnek, hogy ne legyen tisztességes, de
+pénzért tisztességesnek lenni, – ez nem elegáns!</p>
+<p><i>Sándor:</i> Azért alá fogja írni, ahogy én ismerem.</p>
+<p><i>Cecile</i> (nevet): Alá bizony! Az Ur sajnos, csak a mezők
+liliomát ruházza fel ingyen, az asszonyoknak meg kell fizetniök a
+toilettjüket. (Aláírja.)</p>
+<p><i>Sándor:</i> Persze, a kék róka!</p>
+<p><i>Cecile:</i> Nézze, októberben mégsem járhatok mitológiai
+divat szerint… Hány óra kérem?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Fél öt!</p>
+<p><i>Cecile:</i> Teremtő Istenem – és én megigértem, hogy
+negyedkor a cukrászdában leszek… Nahát Isten áldja meg! Reménylem,
+ha Paulusznak megint dolga lesz velem, akkor mi ketten megint
+látjuk egymást… Jó napot! (Balra el, a keztyűjét, melyet íráshoz
+levetett, az asztalon felejti, az ajtót nyitva hagyja.)</p>
+<p><i>Sándor</i> (utána szól): Jó napot! (Egy percig egyedül marad.
+Lehajtott fővel és reménytelenül bámul maga elé. Megtalálja Cecile
+keztyűjét, arcához emeli és mohón szívja magába a parfümjét.)</p>
+<p><i>Cecile</i> (újból megjelenik a nyitott ajtóban, meglepetten
+nézi Sándort, fölismeri fölényét, belép.)</p>
+<p><i>Sándor</i> (meghökkenve tekint rá.)</p>
+<p><i>Cecile:</i> Sándor kérem –</p>
+<p><i>Sándor:</i> Mi az?</p>
+<p><i>Cecile:</i> A keztyűmet kérem…</p>
+<p><i>Sándor</i> (keresve körülnéz): A keztyűjét?</p>
+<p><i>Cecile</i> (szelíden): A kezében van!</p>
+<p><i>Sándor:</i> Igen, a kezemben van… (Odaadja neki.)
+<span class="pagenum"><a name="Page_78" id=
+"Page_78">-78-</a></span></p>
+<p><i>Cecile</i> (lassan felhúzza a keztyűt, közbe mosolyogva nézi
+Sándort): Sándor kérem –</p>
+<p><i>Sándor:</i> Tessék?</p>
+<p><i>Cecile:</i> Adja ide azt az írást…</p>
+<p><i>Sándor:</i> Az írást –?</p>
+<p><i>Cecile:</i> A belső zsebébe tette… (Átveszi az írást,
+Sándorra tekint, kétfelé tépi az írást.)</p>
+<p><i>Sándor:</i> Mit csinál? Az apanázs…</p>
+<p><i>Cecile:</i> Nem kell.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Nekem semmi közöm hozzá, de talán mégis meg
+kellene fontolnia, a maga vagyoni viszonyai szerények…</p>
+<p><i>Cecile:</i> Igen, a vagyonom az egyedüli, ami szerény
+rajtam…</p>
+<p><i>Sándor:</i> Hogyan képzeli most már a jövőjét?</p>
+<p><i>Cecile:</i> A jövőmet? Hát tudja, az én jövőm tulajdonképen
+már elmúlt.</p>
+<p><i>Sándor:</i> És a kék róka?</p>
+<p><i>Cecile:</i> Azt ne féltse. Az élet sok minden megpróbáltatást
+róhat még rám, de azt soha sem fogja elérni, hogy én csincsillát
+viseljek… És hogy egészen megnyugtassam magát, hát vegye tudomásul:
+én férjhez fogok menni!</p>
+<p><i>Sándor:</i> Ezt most határozta el, ebben a percben?</p>
+<p><i>Cecile:</i> Dehogy! Már az előbb az előszobában… Ha elkísér a
+cukrászdába, akkor megtudhatja, ki az a boldog halandó.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Őszintén szólva, nem vagyok olyan kiváncsi…
+(Szünet után.) Természetesen gazdag ember? <span class=
+"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span></p>
+<p><i>Cecile:</i> Természetesen.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Ha indiszkrét ember volnék, kérdeznék
+valamit.</p>
+<p><i>Cecile</i> (nevet): Tudom, tudom! Hogy a jövendőbelim
+hallotta-e már hírét a Török-utcának? Megnyugtathatom! Én
+elsősorban a Török-utcának köszönhetem, hogy oltár elé akar
+vezetni.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Ilyen férfi is van?</p>
+<p><i>Cecile:</i> A férfiak egyáltalán nem olyanok, mint maga
+hiszi, a nők meg pláne nem olyanok… Maga, úgy-e, olyasmit képzel,
+hogy az asszonyt, aki a város szájára került, lenézi az úgynevezett
+jó társaság? Barátom, ez ma már csak a ponyva- és mozi-irodalom
+morálja, elavult gics! Az életben másképpen van. Az embereket semmi
+sem érdekli jobban, mint a csinos asszony, akinek a híre, hogy is
+mondjam csak? akinek a híre egy kis erdei illatot áraszt… Lássa:
+azelőtt a macska sem törődött velem, tisztességes asszony voltam,
+hát nem voltam érdekes… Amióta szóba került az a história, a
+Török-utcai história, azóta nagyon felment az ázsióm! Minden ifjú
+és a legtöbb középkorú férfi azt hiszi, szerencsét kell nálam
+próbálnia. Kaviár vagyok, kaviár az entellektuelleknek! A békavérű
+nyárspolgár föllángol az én társaságomban, a legunalmasabb fajankó
+is szellemes lesz… És ha az urak másnak találnak, mint remélték,
+akkor azt mondják: eh, a Török-utcai história pletyka volt! Néha
+azután feleségül akarnak venni! Elég gyakran akarnak feleségül
+venni. És titokban minden nő irigyel. Igazán sajnálom a
+kifogástalan hírű asszonyokat! Szegények mélabúsan legelésznek a
+házasélet sovány rétjein, olyanok, mint a hófehér <span class=
+"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> tehénkék…
+Tudja, nekem csak egy bajom van: kezd már kopni a rossz hírem.
+Kezdenek megint tisztességes asszonyszámba venni. Ez komolyan
+aggaszt. Kénytelen leszek a nimbuszomat valami újabb botránnyal
+fölfrissíteni.</p>
+<p><i>Sándor</i> (keserűen): Ilyen elvek mellett nagyon boldog
+lehet.</p>
+<p><i>Cecile:</i> Ki beszél itt boldogságról? Kicsoda boldog? Az
+erény fehér tehénkéi talán boldogok? Vagy maga, édes barátom, maga
+boldog? Nekem hiába mesél, barátom, én nagyon jól ismerem magát.
+Senki sem ismeri, csak én egyedül! Maga ma Magyarország
+legszerencsétlenebb embere… Én megértem a maga hallgatását…</p>
+<p><i>Sándor</i> (gúnyosan nevet.)</p>
+<p><i>Cecile:</i> Megértem a gúnyos nevetését is… Eleven ember nem
+is nevet így, csak a kísértetek szoktak ilyen rémesen kacagni…
+Szegény barátom, talán nem is tudja? Maga meghalt, elvérzett! (Az
+antik szék támlájára ül.) Ez volt a maga otthona és hazája, ez volt
+magának az élet trónusa… Én elzavartam innen és most a maga élete
+már nem élet! Hiába néz reám igy: maga csak szimulálja az életet,
+de maga egy hulla! Ez így van és nincs másképen! No dehát én egy jó
+asszonyka vagyok. Nekem van szívem. Én új életre fogom magát
+kelteni, megint embert csinálok magából. Oh, én meg tudom csinálni!
+Hallgasson csak ide, Sándor! Én újból férjhez megyek, megint maga
+lesz az én házibarátom és akkor minden jó lesz megint! Akarja?</p>
+<p><i>Sándor</i> (konsternálva): Hallja, Cecile, a maga cinizmusa,
+– ez mégis sok! <span class="pagenum"><a name="Page_81" id=
+"Page_81">-81-</a></span></p>
+<p><i>Cecile</i> (ragyog és szikrázik az impertinenciától): De most
+már igazán sietek a cukrászdába – a vőlegényemhez – a maga jövendő
+jóbarátjához! Szegény, már nagyon türelmetlen lesz… Nem is tudom,
+mit mondjak neki? Hop – megvan! Azt fogom neki mondani:
+rókavadászaton voltam – a Török-utcában – <i>a szűcsnél</i> – ezt a
+kék rókát vettem… Jó lesz neki a házasság előtt egy kis előzetes
+tréning… (Az ajtóban visszafordul.) Ha megkapja a házassági
+partécédulámat, vonuljon be haladéktalanul… Házibarátok 6-tól 8-ig
+fogadtatnak.</p>
+<p><i>Sándor</i> (nem bir a felgyülemlett keserűséggel):
+Bestia!</p>
+<p><i>Cecile</i> (megrázkódik és meglapul, mintha veréstől félne. A
+húr hirtelen kettészakadt, a lelki feszültség megszűnt. Az asszony
+arcán édes mosoly jelenik meg. Alázatosan lép Sándorhoz és szelíden
+tekint fel hozzá.)</p>
+<p><i>Sándor</i> (resteli a durvaságát, zavartan morog): Amit maga
+csinál – amit maga csinál az emberrel – meg lehetne bolondulni!</p>
+<p><i>Cecile</i> (halkan és őszintén): Egymást gyötörjük és
+önmagunk vérzünk… Nincs ennek semmi értelme… A halottaknak jobban
+meg kellene férni egymás mellett… Mert most már bevallom magának:
+én is meghaltam – már csak a saját magam hazajáró lelke vagyok… Én
+is hulla vagyok – áldozata a nagy földrengésnek… Olyan szomorú a mi
+mai találkozásunk: két kísértet összetalálkozott a régi tanyán…
+Éppen csak a fehér lepedő hiányzik rólunk… Vajjon miről
+beszélgetnek a halottak a szellemek órájában? Az elmúlt életről –
+milyen volt és milyen lehetett volna… (Egy ötlete <span class=
+"pagenum"><a name="Page_82" id="Page_82">-82-</a></span> támad.)
+Kérem, üljön le! A maga karosszékébe! (Sándor a szék mellett áll,
+de nem ül le, csak mereven nézi az asszonyt. Cecile egyszerre
+nagyon mozgékony lett – leteszi a prémet és a kalapját.) Kakasszóig
+megint szabadok vagyunk – tegyünk úgy, mintha megint élnénk –
+hiszen ez a halottak kedvenc játéka… Én vagyok a ház asszonya… Maga
+az én barátom… Öreg Paulusz bezárkózott a könyvtárszobába –
+vacsoráig láthatatlan marad… Kérem, adjon egy egyiptomit… (Sándor
+cigarettát és tüzet ad neki.) Beszélgessünk… Most megengedhetjük
+magunknak, hogy olyan őszinték legyünk, mint elevenkorunkban soha…
+Bennem most valami óriási, valami katasztrófális őszinteség
+erjedzik… Most mindent megtudhat tőlem, olyan dolgokat is, amit
+asszony még sohasem vallott be férfinak… De előbb kérdeznék magától
+valamit. Mi lett a maga kis Rikijével? No ne mondja, ha nem akarja
+– úgy is tudom: férjhez ment… Maga egy férjet vett neki…
+Ismeretlenül is rokonszenveztem a derék leányzóval – tudom, nagyon
+hasonlított hozzám… (Sándor meglepett mozdulata.) Csudálkozik, hogy
+tudtam erről? Maguk urak nem is sejtik, hogy mi mindent tudunk mi!
+Riki úgy is szokott öltözködni, mint én – azt hiszem, a jó leány
+tervszerűen kultiválta a hasonlatosságot…</p>
+<p><i>Sándor</i> (leül): Hasonlatosságról nem lehet szó –
+legföljebb valami egészen felületes hasonlatosságról… Végül a
+hattyú és a lúd is hasonlít…</p>
+<p><i>Cecile:</i> Ah? Köszönöm a hattyút! Hanem azért én nem váltam
+be, mint hattyú… Bemásztam a szenesládába – bemaszatoltam a hófehér
+ruhámat… De mit <span class="pagenum"><a name="Page_83" id=
+"Page_83">-83-</a></span> vétett a szegény liba? A hasonlatossága
+tette kegyvesztetté?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Kérem, hagyjuk ezt a témát!</p>
+<p><i>Cecile</i> (kifakad): Hallja, ha rajtam állana, én kitiltanék
+a társaságból minden urat, ki barátnőt tart magának.</p>
+<p><i>Sándor</i> (bágyadt gúnnyal): Istenem – ez az erkölcsi
+szigor!</p>
+<p><i>Cecile:</i> Nem erkölcsről van szó – egészen más valamiről…
+Igy mi nem játszunk egyforma chanceokkal, kedves uram! Maguk mind
+hamis kártyások – csak nyerni akarnak, veszíteni nem. Mi nők az
+eszünk mellett a szívünket, a vérünket, az idegeinket is
+belevisszük a játékba… az élettől való nagy félelmünket, az élet
+utáni nagy vágyunkat is… Mindent fölteszünk a kártyára! Maguk
+<i>csak</i> az eszükkel játszanak. Ami érték azonkívül még volna
+magukban, azt letétbe helyezik – Rikinél. Nem csoda, ha aztán úgy
+kifosztanak minket, mint a parancsolat. Lássa, ha Riki, aki olyan
+nagyon hasonlított hozzám, nem gibicelt volna magának a hamis
+játéknál, akkor maga – (Habozik, hirtelen elszántsággal.) Hát igen:
+akkor maga engem feleségül vett volna.</p>
+<p><i>Sándor</i> (megriadtan): Mit csináltam volna?</p>
+<p><i>Cecile:</i> Fe–le–sé–gül vett vol–na!</p>
+<p><i>Sándor:</i> Feleségül vettem volna! De hát engedje meg,
+Cecile, mikor én magával megismerkedtem, már a legjobb barátom
+menyasszonya volt!</p>
+<p><i>Cecile</i> (álmodozva bólint): Hat évvel ezelőtt – egy
+<span class="pagenum"><a name="Page_84" id=
+"Page_84">-84-</a></span> nyári estén – julius 23-án – a
+Margit-szigeten… Kívül-belül hófehér leány voltam… Ah, maga sohasem
+fogja megérteni, hogy mi dobogott és újjongott akkor az én fehér
+foulard-blúzom alatt. Tudja, ha akkor este, mikor a hajóhídon kezet
+fogtunk, azt mondta volna nekem: (Forrón súgja.) Gyere velem! –
+bizony Isten, én faképnél hagytam volna a vőlegényemet és a
+gardedámomat, – én magával mentem volna.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Velem jött volna – hová?</p>
+<p><i>Cecile</i> (a cigarettája füstjét bámulja): Hogy hová? Ezt
+<i>én</i> nem kérdeztem volna! Ugyebár hihetetlen? Ilyesmi még
+sohasem történt meg első találkozáskor. De csak azért nem, mert még
+soha sem akadt férfi, aki azt mondta volna egy úrileánynak: Gyere
+velem! Hiszen maguk olyan gyávák! A bátorságuk is Rikinél maradt!
+De én nem is vártam meg az invitációját – így is feleségül mentem
+magához.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Mit csinált?</p>
+<p><i>Cecile:</i> Fe–le–sé–gül mentem magához! Maga észre sem
+vette, hogy az uram volt? Ez megint hasonlít magához. Én éveken át
+a maga hűséges párja voltam. Mindenem a magáé volt. Minden, ami jó
+és rossz rajtam – csak a szépségem nem. Maga megelégedett a
+szépségem másolatával, amit Rikinél talált. Magának ez kényelmesebb
+volt, de vallja be: becsületes nem volt! Ha este nálunk volt –
+emlékszik azokra az estékre?</p>
+<p><i>Sándor</i> (meghatottan bólint.)</p>
+<p><i>Cecile:</i> Egész nap készültem… Csinosítottam a testemet és
+a lelkemet… Magának… Mindig valami <span class="pagenum"><a name=
+"Page_85" id="Page_85">-85-</a></span> édes, kaján harci vággyal
+vártam az estét… És milyen boldog voltam, ha a csipősségeimmel ki
+tudtam forgatni a nyugalmából! Tizenegykor szokott hazamenni.
+Rendesen lekísértük a kerti kapuig… Olyankor maga és én hallgattunk
+– csak szegény jó Paulusz beszélt… Mikor visszajöttünk a világos,
+üres házba, én mindig csodálkoztam. Hát mi ez? Az én uram és az én
+jóbarátom elcserélték a szerepüket. Az uram elment, a jóbarátom
+pedig itt maradt. (Más hangon.) Lássa: én mindent el merek
+mondani!!</p>
+<p><i>Sándor:</i> Ha mindent mer, akkor mondja meg azt is, miért
+csalta meg Pauluszt?</p>
+<p><i>Cecile:</i> Pauluszt? Mi köze annak az embernek mindehhez? Ha
+valakit megcsaltam <i>volna</i>, magát csaltam <i>volna</i>. És ha
+valaki megérdemelte volna, maga bizony megérdemelte volna. (A
+szemébe néz, elneveti magát, hosszan nevet, a nevetésével a sírást
+leplezi – végül kendőjével megtörli a szemét.)</p>
+<p><i>Sándor</i> (forrón, fojtott hangon): Miért nevet? Miért
+nevet?</p>
+<p><i>Cecile:</i> Bocsásson meg – nem tehetek róla, (Könyek közt.)
+de a férfiak olyan nevetségesek – olyan nevetségesek. (Sírva
+fakad.)</p>
+<p><i>Sándor</i> (szünet után): Miért sír? Mondja! Nem kell
+szégyenkeznie – hiszen mi halottak vagyunk!</p>
+<p><i>Cecile:</i> Eszembe jutott valami, de ezt a kísértetek is
+csak suttogó hangon mondhatják egymásnak…</p>
+<p><i>Sándor</i> (Cecilehez lép, hozzá hajlik): Hát súgja meg!
+<span class="pagenum"><a name="Page_86" id=
+"Page_86">-86-</a></span></p>
+<p><i>Cecile</i> (megfogja a kezét s a lábához vonja): Jőjjön még
+közelebb! (Halkan.) Eszembe jutott, hogy maga úgy beszél velem,
+mintha az ükanyja hazajáró lelke volnék… Pedig én huszonhét
+esztendős vagyok. Ha véletlenül nem tudná, azt is elárulhatom: az
+ereimben meleg élet folyik és a szívem dobog… (Sándor eléje roskad
+és székestül átfogja.) Azt hiszem, most éppen nagyon dobog… érzi?
+(A melléhez vonja Sándor fejét.)</p>
+<p><i>Sándor</i> (remegő megindulással): Nagyon dobog…</p>
+<p><i>Cecile</i> (rátapasztja kezét Sándor szájára): Most hallgass
+– te! Ugy is tudom, mit gondolsz! Azt is tudom, mi kell neked…
+(Halkan.) Én kellek… úgy-e? (Szünet.) De hiszen drága barátom,
+ennél semmi sem egyszerűbb. Tisztességes asszonykoromban is az volt
+a legmerészebb álmom, hogy a te kedvesed lehessek… Hát <i>most</i>
+csak nem fogok kényeskedni. (Gyöngéden.) Hallja, Sándor, nekem egy
+ügyes kis ötletem van! Tizennégy hónappal ezelőtt, mikor utoljára
+együtt voltunk – itt – maga búcsúlakomát rendezett… Meghívta
+vendégnek az Igazságot – kár volt! Ma este revancheot adok magának!
+Akarja? Én is hívok vendéget – de nem az Igazságot, hanem az
+Életet! Az aranyruhás Életet!</p>
+<p><i>Sándor</i> (szenvedélyesen): Te vagy az igazság és az élet!
+Te vagy minden! Csak te! (Meg akarja csókolni a száját.)</p>
+<p><i>Cecile</i> (szeliden elhárítja magától, enyhe gúnnyal):
+Amióta Riki nem gibicel magának a játéknál, azóta maga rossz
+kondicióban van… Ideges… Ha akarnám, most mindenét elnyerhetném,
+talán az életét is. De én <span class="pagenum"><a name="Page_87"
+id="Page_87">-87-</a></span> nobilis partner vagyok. Nem játszom
+részeg emberekkel. (Fölkel.)</p>
+<p><i>Sándor:</i> Mi az?</p>
+<p><i>Cecile:</i> Mindjárt ki fog józanodni! (Keresztbe fonja a két
+karját, a levegőbe tekint): Trill! Trill báró! Trill!</p>
+<p><i>Sándor</i> (dühösen dobbant): Cecile!</p>
+<p><i>Cecile:</i> Érzi már az orvosság hatását? Sándor, én ma nem
+vacsorázom magával… Sem ma, sem máskor… Mert ha asztalhoz ülnénk,
+akkor Trill eljönne mint hivatlan harmadik… Ismerem – nagyon
+tolakodó fiú… És ez megint csak a Nibelungok lakomája lenne,
+asztalnál vér folyna…</p>
+<p><i>Sándor:</i> Mit beszél? Hiszen ő messzi van – Amerikában…</p>
+<p><i>Cecile</i> (rosszul megjátszott ámulattal): Ne mondja.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Feleségül vette Jaquette özvegyét… A híres
+borotvagyáros özvegyét… Most ő maga is borotvákat fabrikál –
+valahol Bostonban… Maga ezt nem tudta?</p>
+<p><i>Cecile:</i> Nagyon jól tudtam. Attól a Trilltől, aki
+Bostonban borotvát köszörül, nem is félek… De nagyon félek a másik
+bárótól, aki a maga fejében lakik… Vele nem akarok többet
+találkozni… Tudja, vannak dolgok, amiket nem lehet kétszer
+megélni!</p>
+<p><i>Sándor</i> (rövid küzködés után): Nos, Cecile – én nem
+hiszem!</p>
+<p><i>Cecile</i> (nagy szemekkel nézi): Mit nem hisz?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Azt az egész butaságot Trillel… Hogy <span class=
+"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span> maga és
+Trill – ah, lehetetlen! Egy ilyen asszony és az a fajankó? Ki van
+zárva! Nincs is maga ellen semmi bizonyíték! A villamosjegy –
+Chateau Ira? Ezek bárgyúságok! Egy féltékeny bolond hallucinációi.
+A maga szűcse igazán a Török-utcában lakik – Messingernek hívják –
+maga aznap nála is volt a kék róka miatt… Nohát! És a fehérbetétes
+lakkcipő? Igen, egy nő ült az autóban, de hogy ki volt az a nő
+–</p>
+<p><i>Cecile</i> (szelíden): Én voltam, barátom.</p>
+<p><i>Sándor</i> (kiabál): Nem igaz! Hazudik!</p>
+<p><i>Cecile</i> (kiabál): Ne legyen olyan goromba, Sándor! De
+miért vállalnám, ha ártatlan vagyok?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Hát tudom én azt? Nem lehet magát kiismerni…
+Haragudott rám, az urát megunta… Volt már nő, aki ilyen obkól
+leugrott a negyedik emeletről… Lehet, hogy maga is véget akart
+vetni az egész komédiának – hát tudom én azt? Azt megértem, hogy
+mért nem védekezett soha az én vádjaim ellen… Maga büszke természet
+és én megbántottam… Nem tagadom: megbántottam – úgy bántam magával,
+ahogyan nem kellett volna – pedig maga olyan büszke, mint egy
+démon! És talán a jövőre is gondol… Nem tudja, vagy nem akarja
+bizonyítani az ártatlanságát. Hiszen nincs nehezebb dolog, mint a
+negativ bizonyítás! Tehát inkább magára veszi a bűnt… Jól van!
+Vegye magára! Ha maga a hazugság, akkor nekem nem kell az igazság!
+És ha az a tündöklés és forróság, ami felém sugárzik, ami nélkül én
+nem akarok élni – mert nekem ez az élet! – ha ez bűn: akkor
+szeretem a bűnét is! De hát ezek mind csak szavak – szavak. Üresek,
+pehelykönnyűek. <span class="pagenum"><a name="Page_89" id=
+"Page_89">-89-</a></span> Nem is fontosak. Fontos csak az, hogy
+egymásra találtunk, hogy nem szabad többé egymástól elszakadnunk.
+No, úgy-e, Cecile?</p>
+<p><i>Cecile</i> (magába fordultan, titokzatos nyugalommal): Ahogy
+akarja, barátom. Ahogy gondolja.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Az enyém vagy!</p>
+<p><i>Cecile</i> (magába fordultan, titokzatos nyugalommal): Mindig
+a magáé voltam – ma is a magáé vagyok.</p>
+<p><i>Sándor</i> (a kalapját fogva): Gyere – menjünk innen!</p>
+<p><i>Cecile</i> (a kalapja után nyúl): Menjünk. Követlek, ahová
+akarod… (Hirtelen megélénkül.) De van egy feltételem – egyetlen
+feltételem. (Szemébe tekint.) Én ma Chateau Irát akarok inni!</p>
+<p><i>Sándor</i> (meghökken, elborul.)</p>
+<p><i>Cecile</i> (hozzásimul, halkan): Nekem ma Chateau Irát kell
+innom! Veled – Chateau Irát! Érted? Kell!</p>
+<p><i>Sándor</i> (habozik, majd fölkacag): Ugy látom, ez valami
+büntetés akar lenni? Valami büntetésféle? Nem akarod, hogy
+valamikor még én emlegessem a Chateau Irát… (Dühösen.) Hát jól van,
+te – (Megához szorítja.)</p>
+<p><i>Cecile</i> (kibontakozik): A többit majd megmondja nekem
+asztalnál… Nem szeretném, ha öreg Paulusz tetten érne minket –
+most, mikor már nem is az uram! (Önfeledt mosollyal tekint maga
+elé.)</p>
+<p><i>Sándor:</i> Menjünk innen!</p>
+<p><i>Cecile</i> (halkan): Mondja Sándor, lehetne az, hogy mi
+ketten a legközelebbi napokban egy kis utazást csináljunk?
+<span class="pagenum"><a name="Page_90" id=
+"Page_90">-90-</a></span></p>
+<p><i>Sándor</i> (felragyog): Együtt? Hó, de mennyire lehet!</p>
+<p><i>Cecile:</i> A Svájcba? A Rhone-gleccserhez?</p>
+<p><i>Sándor:</i> A Rhone-gleccserhez! Ahová akarod!</p>
+<p><i>Cecile</i> (szemérmetes zavarban): És úgyis lehetne utazni, –
+maguk fiúk jobban értenek az ilyenhez – mondja: úgy is lehetne –
+hogy – hogy útközben mi ketten ne lakjunk külön-külön?</p>
+<p><i>Sándor:</i> Lehet – de mennyire lehet – sőt kell is!</p>
+<p><i>Cecile:</i> Nem fél, hogy botrány lesz belőle?</p>
+<p><i>Sándor</i> (a tapasztalt vivör fölényével): Ah – bízza csak
+reám! Tudom én, hogyan kell elkerülni a feltűnést… Van egy pár
+bevált formaság –</p>
+<p><i>Cecile</i> (érdeklődve): Igazán?</p>
+<p><i>Sándor:</i> A bejelentésnél – és a többi… Ha az ember azokat
+nem mulasztja el, akkor nincs semmi baj!</p>
+<p><i>Cecile:</i> Tehát formaság – igen… Van egy formaság, azzal
+elejét lehet venni minden feltűnésnek és minden botránynak… (A
+szemébe néz.) Elmegyünk az anyakönyvvezetőhöz!</p>
+<p><i>Sándor:</i> Tessék? (Meghökkenve bámul reá.)</p>
+<p><i>Cecile</i> (anyailag): Jobb így, Sándor, higyje el – én
+ismerem magát és ismerem magamat is: előbb-utóbb mégis feleségül
+fog venni… (Halkan.) Jobb, ha a feleségéből lesz a szeretője,
+mintha a szeretőjéből lesz a felesége… Ezzel tartozom a
+vőlegényemnek.</p>
+<p><i>Sándor:</i> Hjah igaz! A vőlegény – a gazdag vőlegény – mi
+van vele? És egyáltalában: ki az?</p>
+<p><i>Cecile:</i> Az én vőlegényem? Maga. Csak nem gondolja, hogy
+más férfi járt az eszemben? <span class="pagenum"><a name="Page_91"
+id="Page_91">-91-</a></span></p>
+<p class="center"><i>Pál jön Lencsivel.</i></p>
+<p><i>Lencsi:</i> Kész a ráchal. – (Megpillantja Ceciléket,
+hirtelen elhallgat, ellenséges szemmel nézi őket.)</p>
+<p><i>Pál</i> (idegesen csettint ujjaival.)</p>
+<p><i>Cecile</i> (derült nyugalommal): Jó estét, öreg Paulusz!</p>
+<p><i>Pál</i> (zavartan): Jó színben van – (Lencsihez.) jó színben
+van!</p>
+<p><i>Lencsi</i> (Cecile pillantásának hatása alatt, kisleányos
+hanglejtéssel): Kezét csókolom, Cecile néni!</p>
+<p class="center">(<i>Függöny</i>.)</p>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_92" id=
+"Page_92">-92-</a></span></p>
+<p class="center">AZ ARANY HEGEDÜ</p>
+<p class="center">REGÉNY</p>
+<p class="center">IRTA HERCZEG FERENC</p>
+<p class="center">Második kiadás</p>
+<table>
+<tr>
+<td>Fűzve</td>
+<td>4 kor. 80 fillér.</td>
+</tr>
+<tr>
+<td>Kötve</td>
+<td>7 kor. 30 fillér.</td>
+</tr>
+</table>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_93" id=
+"Page_93">-93-</a></span></p>
+<p class="center">Az Arany Hegedüről megjelent ismertetésekből:</p>
+<p class="i0">A HÉT:</p>
+<p>Herczeg Ferenc ismeri a nők lelkét, tudja legtitkosabb
+gondolataikat, egészen a szív mélyéről feltörő ösztönökig, melyek,
+ha tudatossá lesznek, a Freud-féle igazságok megdöbbentő erejével
+birnak. Az Arató István Kató asszonya öt évig fürdött a férje
+lelkének fényében. Az író finom éleslátással boncolta szét ezt az
+alakot azokra a különböző Katákra, a pajkos gyerektől, a hivatalos
+professzornéig, amelyek együttvéve az egyéniség hiányát és a
+jelentéktelenséget mutatják.</p>
+<p class="i0">AZ UJSÁG:</p>
+<p>Herczeg Ferenc művei az életből sarjadzanak, de nem futnak az
+életnek szintjén, hanem föléje emelkednek könnyed és biztos
+technikájú, de mindenekfölött izléses épület gyanánt. Az épületeit
+az emberismeret, a megfigyelés kockaköveiből rakja össze és
+diszekül gyönyörű hangulatokat, finom szimbolumokat és költői erejű
+leírásokat alkalmaz. Kölcsönöz az élettől, de többet ád neki.</p>
+<p class="i0">BUDAPESTI HIRLAP:</p>
+<p>A regény finomművű analitikus munka, amilyen csak a legnagyobbak
+tollából került és Herczeg Ferenc irodalmi termésének legjavából
+való. A legnagyobb analitikus írók erejével eleveníti meg az
+ingatag, nem kiforrott, báblelkű asszony pszichéjét és mesteri
+módon vonultatja végig előttünk minden rezdülését.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_94" id=
+"Page_94">-94-</a></span></p>
+<p class="center">A HÉT SVÁB</p>
+<p class="center"><em class="gesperrt">Regény</em></p>
+<p class="center">IRTA: HERCZEG FERENC</p>
+<p>Szabadságharcunk nagy napjairól mesteri tollal megfestett
+regény, amely megkapó képekben állitja elénk a délvidéki svábok
+szereplését nagy nemzeti küzdelmeinkben. Egyike az utóbbi évek
+legszebbregényének.</p>
+<table>
+<tr>
+<td>Fűzve</td>
+<td>4 korona 50 fillér.</td>
+</tr>
+<tr>
+<td>Kötve</td>
+<td>7 korona.</td>
+</tr>
+</table>
+<p class="center">A könyvről megjelent ismertetésekből:</p>
+<p class="i0">AZ UJSÁG:</p>
+<p>… A nagy szinjáték történelmi eseményeit összeolvasztja Herczeg
+Ferenc mesteri tolla a délvidéki városok apró-cseprő dolgaival és
+művészien érezteti meg az epochalis kor izzó levegőjét.</p>
+<p class="i0">A VILÁG:</p>
+<p>Herczeg, kit hűs és biztos írásművészete távoltart az
+általánosságoktól, a lélektan nehezebb végét ragadja meg és
+lépésről-lépésre mutatja be, mint sodródnak ezek a higgadt polgárok
+a forradalomba. <span class="pagenum"><a name="Page_95" id=
+"Page_95">-95-</a></span></p>
+<p class="i0">PESTI HIRLAP:</p>
+<p>1848-ban Versec volt az egyik fókusa az osztrák-szerb őrületnek,
+a lakosság szerb nemzetiségű része révén, és akik oltogatni
+próbálták, lándzsát törve a magyar állameszme mellett, a verseci
+lakosság másik része: a svábok voltak, élükön a hét svábbal. Ebből
+a szempontból külön izgalmas érdekességű a regény.</p>
+<p class="i0">BUDAPESTI HIRLAP:</p>
+<p>Müvészi korrajz, amelyről a történelem levegője árad. A mese
+Herczeg régi művészetére vall, a jellemrajzok pompásak. Még sohasem
+mintázta meg egyre hatalmasabb művészetével a sváb lélek rajzait
+senki, mint Herczeg.</p>
+<p class="i0">PESTER LLOYD:</p>
+<p>Herczeg Ferenc regénye „A hét sváb“ derűs és fájdalmas húrokat
+remegtet meg bennünk, mert egy darab dicsőséges magyar história
+támad föl benne, a Bánátnak, e délmagyarországi viharfészeknek
+1848/49-iki históriája. Városok és falvak gyulnak ki és a mai égő
+városokra régi tűzvészek visszfénye hull. A hajdani ágyúdörgés még
+fájdalmasabban dübörög agyunkban. A multbeli páthosz és fájdalom,
+szerelem és kétségbeesés ragad meg minket is, mintha csak azoknak
+sorsáról volna szó, akik ma szeretnek és szenvednek és
+meghalnak.</p>
+<hr class="chap" />
+<div style='text-align:center'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77502 ***</div>
+</body>
+</html>
diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt
new file mode 100644
index 0000000..6c72794
--- /dev/null
+++ b/LICENSE.txt
@@ -0,0 +1,11 @@
+This book, including all associated images, markup, improvements,
+metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be
+in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES.
+
+Procedures for determining public domain status are described in
+the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org.
+
+No investigation has been made concerning possible copyrights in
+jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize
+this eBook outside of the United States should confirm copyright
+status under the laws that apply to them.
diff --git a/README.md b/README.md
new file mode 100644
index 0000000..37f1a7b
--- /dev/null
+++ b/README.md
@@ -0,0 +1,2 @@
+Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for eBook #77502
+(https://www.gutenberg.org/ebooks/77502)