diff options
Diffstat (limited to '77502-0.txt')
| -rw-r--r-- | 77502-0.txt | 2850 |
1 files changed, 2850 insertions, 0 deletions
diff --git a/77502-0.txt b/77502-0.txt new file mode 100644 index 0000000..81d01bb --- /dev/null +++ b/77502-0.txt @@ -0,0 +1,2850 @@ +*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77502 *** + +KÉK RÓKA + +HERCZEG FERENC MUNKÁI + + _Regények_ Fűzve Kötve + _Hosszabb elbeszélések_ kor. + Az arany hegedü 4.80 7.30 + A hét sváb. Regény 4.50 7.– + Magdaléna két élete 2.50 5.– + Álomország 4.– 6.50 + A királyné futárja, Innocent és Mühlbeck rajzaival 4.– 6 50 + A fehér páva, kisvárosi történet 3.50 6.50 + Szerelmesek 4.– 6.50 + Lélekrablás 3.50 6.– + Honszerző 4.– 6.50 + Andor és András, Márk rajzaival 3.20 5.70 + Pogányok. Tört. regény 5.– 7.50 + Idegenek közt 2.80 5.30 + Egy leány története 3.60 6.10 + Szabolcs házassága 3.20 5.70 + Simon Zsuzsa 3.60 6.10 + Fenn és lenn 4.– 6.50 + _Gyurkovicsék:_ + A Gyurkovics-lányok, 26. ezer 3.– 5.50 + A Gyurkovics-fiuk, 4. kiadás 4.– 6.50 + Gyurka és Sándor 3.– 5.50 + _Elbeszélések:_ + Napváros 4.– 6.50 + Szelek szárnyán 3.50 6.– + Kaland 4.– 6.50 + Elbeszélések 3.20 5.70 + Böske, Erzsi, Erzsébet 3.50 6.– + Arianna 3.– 5.50 + Az első fecske 3.– 5.50 + Napnyugati mesék 3.20 5.70 + Mutamur 4.– 6.50 + Mesék, Mühlbeck Károly rajzaival 8.– + +SINGER ÉS WOLFNER KIADÁSA BUDAPEST + +KÉK RÓKA + +SZINJÁTÉK HÁROM FELVONÁSBAN + +IRTA + +HERCZEG FERENC + +NEGYEDIK KIADÁS + +(10–12 ezer) + +BUDAPEST 1917 SINGER ÉS WOLFNER KIADÁSA + +Magyarországon való előadás joga dr Marton Sándornál (Budapest IV. +Bécsi-utca 1) szerezhető meg. + +* + +Minden jog, a forditás joga is fenntartva + +* + +Szinpadokkal szemben kézirat. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +Copyright 1917 by W. Karczag Wien. + +Korvin Testvérek könyvnyomdája, Budapest. + + + + +_SZEMÉLYEK_ + + +_PÁL_ + +_CECILE_ + +_SÁNDOR_ + +_TRILL BÁRÓ_ + +_LENCSI_ + + + + +ELSŐ FELVONÁS. + +_Előkelő nyári lakás fogadószobája a budai hegyvidéken. A lakás +berendezését jómód, művészi ízlés, derüs kényelemszeretet és a házigazda +konzervativ hajlandósága jellemzi. Világos kárpitok, öblös angol +bútorok, kevés, de válogatott műtárgy._ + +_Hátul íves nagyablak, melyen keresztül a szemben – egy képzelt völgyön +túl – fekvő erdős hegylejtőre látni. Az erdőben elszórt nyári lakások +tornyai és tetői. Nyár van, az erdő zöld; délutáni napfény._ + +_Balról hátul főbejárás; üvegajtó, mely az előszobába vezet. Zongora; +ülőbútorok, kis asztal körül; az asztalon nyári virágok, cigaretta, +gyujtó és egy bonbonier._ + +_Jobbról hátul ajtó a lakás többi részeibe. Jobbról elől kandalló, +fölötte tükör. A kandalló mellett nehány szék, az egyik igen díszes, +antik karosszék, amely szinben és stilusban különbözik a többi +bútortól._ + +_Ebbe a székbe senki sem ül, csak Sándor._ + +_Az első jelentés alatt a nyitott erkélyablak alatt madár énekel._ + +_Lencsi, majd Pál._ + +(Lencsi nem szép, de kellemes fiatal leány. Igen egyszerűen öltözik, +preparandista-genre. A lénye meleg, behízelgő, kecsesen alázatos. Tudja +és másokkal is érezteti, hogy ő szegény leány és hogy tudatában van +alárendelt helyzetének. A főbejáraton jön, kalappal, keztyüsen. Fekete +kis retikülje van, a kis ujjára akasztva rózsaszínű papírba csomagolt és +arany fonállal átkötött kis vízfestményt hoz. A festmény akkora, mint +egy levelezőlap. Mivel senkit sem talál a szobában, hangosan köszönt, +hogy magára vonja a figyelmet.) + +_Lencsi_ (édesen): Szép kezedet csókolom, édes Cecile néni! (Szünet után +szonor hangon.) Alászolgálja, Pali bácsi! (Senki nem jelentkezik. Lencsi +az asztalhoz megy, gyakorlatra valló fogással kinyitja a bonboniert, egy +cukorkát a szájába tesz, nehányat a táskájába. Kívül beszédet hall, erre +elkotródik az asztaltól.) + +_Pál_ (kinyitja a jobb ajtót, kis akvarellt tart a kezében, haragosan +visszaszól valakinek, aki a szomszédszobában van): Engedelmet kérek, +Kucsera úr, azért, hogy én professzor vagyok, azért nem kell még +hülyének lennem! Megértett? És ha nem óhajt többet szerencséltetni, – +hát: _volt_ szerencsém! (Belép, hirtelen még eszébe jut valami, amit +Kucserának mondhatna, kajánul megfordul, de azután leinti önmagát, előre +jön.) Cili, kérlek! (Megpillantja Lencsit, az arca földerül.) Nini – +maga az, Lencsike? + +_Lencsi:_ Nem Cecile – _csak_ én! + +_Pál:_ Azt hittem a feleségem… Hát hogy van maga, kisleány? Régóta nem +mutatta magát, kis hűtelen! + +_Lencsi:_ Rosszkor jöttem, ugye? + +_Pál:_ Ugyan kérem, maga nem is tud rosszkor jönni. + +_Lencsi:_ A bácsi olyan jó, olyan nemes – és mégis vannak emberek, akik +bántják. Az előbb is – + +_Pál_ (megint dühbe jön): Igen – megint Kucsera úr! Mindig Kucsera úr! +Az egyetlen ember Magyarországon, aki fel tud mászatni a falra. Hanem +most jól odamondtam neki… + +_Lencsi:_ Kucsera úr – ki az? + +_Pál:_ Festőművész. Leonardo da Ó-Buda. Elvállalta, hogy illusztrálni +fogja a könyvemet… + +_Lencsi_ (lelkesen): Magyarország és társországainak édesvizi hidrái? – + +_Pál:_ Igen – Magyarország hidrái… Ma végül elhozta az első +illusztrációt… Nézze meg! (Odadobja neki az akvarellt.) Ez egy +hidromeduza akar lenni – disznóság! + +_Lencsi_ (távol tartja a képet és szakértően nézi): Bizony ez gyöngén +sikerült! + +_Pál:_ Ez nem hidra, hanem egy megőrült pitypang. Kucsera úr azt mondja, +ő nem tud szolgailag másolni. Mert neki egyéni meglátásai vannak. A +hangulata viszi, mint a sast a szárnya. Kucsera úr egy sas és azért +lilaszínűnek festi a szürke kukacot. + +_Lencsi:_ Ez egy Habarnica grisea akarna lenni? + +_Pál:_ A bosszantó az, hogy Kucsera úr miatt megint meg fogok késni a +könyvemmel. Pedig a berliniek ugyancsak sürgetik már. Minden +tisztességes ország feldolgozta már a maga édesvizi hidráit – csak mi +vagyunk megint hátralékban… Bizony Isten, ha az ember erre gondol, +szinte szégyel kimenni az utcára… (Szünet.) Hallja, Lencsi, honnan tudja +maga, hogy ezt Habarnica griseának hívják? + +_Lencsi:_ Hát Istenem – az ember csak ismeri hazájának édesvizi hidráit? + +_Pál:_ No igen – ez természetes – ez kötelesség… De azért mégis… Én nem +tudtam, hogy a fiatal leányok nálunk ilyen tanulmányokkal foglalkoznak. + +_Lencsi_ (nevet, majd becsületesen): Nem is foglalkoznak, bácsi. Engem +csak azért érdekelnek a habarnicák, mert maga könyvet ír róluk. + +_Pál:_ Mert én könyvet írok róluk? Csak azért? Az álláspontja nem éppen +tudományos – sőt nem is logikus… De kedves. Nagyon kedves. És reám nézve +hízelgő. Maga egy kedves leány, Lencsi… Üljön le! Mit adjak? Egy +cigarettát? + +_Lencsi_ (tréfás megbotránykozással ég felé tekint): Óh – shoking! + +_Pál:_ Hát akkor csokoládét! + +_Lencsi:_ Köszönöm – soha. + +_Pál:_ A fiatal hölgyek szeretik a nyalánkságot. + +_Lencsi:_ A fiatal hölgyek – az más. De szegény leánynak nem jó, ha +megszokja az ilyet. + +_Pál:_ Ebben már nincs igaza. Éppen a szegény embernek kell jól élnie, +hogy mégis valami kárpótlása legyen az életben… + +_Lencsi:_ Na hát egyet! De csak egyet! (Eszik.) Tudja, miért jöttem? +Gyám uram, alássan jelentem: rajztanárnő lettem! + +_Pál:_ Megint egy újabb diploma? Tyű, a ragyogóját! Ugyan hány van már a +ládafiában? + +_Lencsi:_ Öt darab! (Az ujjaival mutat.) Cinque! Öt kutyabőröm van, de +hivatalom még egy sincs. + +_Pál:_ Mindenáron magyar királyi gyerekpofozó akar lenni? + +_Lencsi:_ Valahogy csak meg kell élnem… és jó tanítónő lenne belőlem, +szeretem a gyerekeket… + +_Pál:_ Aki a gyerekeket szereti, az ne legyen tanítónő, hanem menjen +férjhez. Mert _egy_ gyerek több, mint _száz_ gyerek. + +_Lencsi_ (cseppnyi zavarral): Elhiszem… De a dolog nem olyan egyszerű… +Különösen, ha az ember olyan szegény leány… + +_Pál:_ No Lencsi, ennyire még nem kell lenézni a férfinépet? Hát az én +feleségem nem volt szegény leány? + +_Lencsi_ (némi túlzással): Cecile – az egészen más! Ő nagystilű nő – ő +arra született, hogy ragyogjon. Ő olyan szép – + +_Pál:_ A szépség tulajdonképen nem is olyan fontos kellék a házasságban, +mint hinné az ember… Az ember hamar megszokja, aztán egészen mindegy, +akár van, akár nincs… Azaz, hogy nem egészen mindegy… (Valami +kellemetlen dologra gondol.) Nem egészen mindegy… + +_Lencsi_ (kibontja a rózsaszínű csomagját): Elhoztam a vizsgálati +dolgozatomat… Egy kis akvarell… Szeretném, ha megnézné… + +_Pál:_ Csendélet – mi? Meisseni váza őszi rózsákkal és sokác kendővel… +Ohohó! Hiszen ez egy Viridis! Egy Habarnica viridis – (Meghatottan.) és +egy Ceratophylumba kapaszkodik!… _Ez_ illusztráció! _Ez_ illusztráció! +Hogy nyüzsögnek az éhes kis csápjai… És az áttetsző opálszínek! Nahát +Kucsera úr egy állat! (Lencsira néz, szünet.) Lencsi – maga fogja +illusztrálni a könyvemet! + +_Lencsi_ (örömében tapsol.) + +_Pál:_ Beszéljünk komolyan, kis leány. Hamar neki kell látni a munkának. +Legjobb lesz, ha hozzánk jön lakni. Holnap lehet? + +_Lencsi:_ Holnap este! (Extázisban.) Ah – dolgozni fogok, dolgozni! És +meglássa: ha svungba jövök, még jobban csinálom! (Hirtelen kijózanodik.) +És Cecile néni –? Mit szól majd ő hozzá –? + +_Pál:_ Ő nem érdeklődik a természettudományok iránt… + +_Lencsi:_ (meggyőződés nélkül): Ő egy nagystilű nő – arra született – + +_Pál_ (szavába vág): Hogy ragyogjon – rendben van. + +_Lencsi_ (lappangó tekintettel): Cecile a városban van? + +_Pál_ (humorosan): Rókavadászaton. Egy kék rókagarniturát akar venni… + +_Lencsi:_ Jé – még mindig? Már a tavasszal is akart. + +_Pál:_ Ugy látszik, kék rókát választani nehéz dolog, nehezebb, mint +férjet… Nálam nem gondolkodott olyan sokáig… Most minduntalan +rátelefonál a szűcs – már egészen rókakongresszus gyült össze Pesten… +Cili célba vesz egyet, aztán meggondolja magát, aztán mást választ és +megint meggondolja magát… Most megint arról van szó, hogy boa legyen +vagy pellerin… + +_Lencsi:_ Imádkozni fogok, hogy a jó Isten soha ne adjon nekem kék rókát +– én megőrülnék ennyi gondtól. + +_Pál:_ Cilinél inkább a szűcsök szoktak megőrülni. Hát ilyen az élet! +Két évvel ezelőtt a freudizmus járta nálunk, tavaly a golf, az idén +pedig a kék róka az uralkodó csillagzat… + +_Lencsi:_ Sokat jár még ide Trill báró – az aviatikus? + +_Pál_ (elkedvetlenkedik): Trill? Hogy jutott most eszébe? + +_Lencsi:_ Ó csak úgy véletlenül… Tegnap láttam a Török-utcában – ő a +Török-utcában lakik – csodálkoztam, hogy a divatkirály Budapesten +nyaral… (Ártatlan arccal.) ámbár a bácsiék is Budapesten maradtak az +idén… + +_Pál:_ Cili nem akart fürdőhelyre menni. Azt mondja: ki kell élveznünk a +nyaralónkat… + +_Lencsi_ (buzgón): Persze – igaza is van! Itt minden olyan szép – + +_Pál:_ Az a Trill, az aviatikus, egyáltalában nem jár már ide… +(Diszkrétül.) Azt hiszem, történt valami közte és Cili közt… + +_Lencsi_ (mohón): Ugyan –? + +_Pál:_ Azt hiszem, Cili egész csendben kiadta az útját… Az ő előkelő, +arrogáns modorával… (Nevet.) Ehhez ő nagyon ért! + +(Kívül csengetés, a csengő egyszer hosszan, aztán röviden és megint +hosszan szól.) + +_Pál_ (meglepetten): Ohó? Mi ez? Mi ez? + +_Lencsi:_ Jé! Hiszen így Sándor úr szokott csöngetni… + +_Pál:_ De hiszen ő a Svjácban van! A Svájcban! (A csöngetés ugyanúgy +megismétlődik.) + +(Pál kisiet az előszobába. Meglepett kiáltások, vidám üdvözlés a szín +mögött, mint: „Hát igazán te vagy?“ „Nem kaptad meg a levelemet?“ „No de +ilyen meglepetés!“ Lencsi, mialatt magában van, fölveszi Pál égő +cigarettáját az asztalról, kettőt szippant, majd visszalopja a helyére.) + +_Lencsi, Pál, Sándor._ + +_Sándor_ (Pállal balról jön): Programm szerint meg kellett volna még +néznem a Rhone-gleccsert… de azután egyszerre nagyon megcsömörlöttem az +egész alpesi panorámától, – főleg azoktól a gleccserektől! (Kezet ad +Lencsinek.) Lencsi nagysád, szereti a gleccsereket? + +_Lencsi:_ A hideg dolgok közül csak a citromfagylaltot… + +_Pál:_ Ugy nézz fel – igenis: fel – erre a hölgyre hogy neki öt +diplomája van… (Ujjával mutatja.) Cinque! Ugy tud festeni, mint egy +angyal. Egyáltalában mindent tud. + +_Sándor:_ Kivéve _egy_ dolgot. + +_Lencsi:_ Hát téved, kérem, mert én _főzni_ is tudok. + +_Sándor_ (szkeptikusan): Egy pesti leány? Te hiszed? + +_Pál_ (fanatikusan): Róla én a csodát is elhiszem! + +_Lencsi_ (Sándorhoz): Mi a kedvenc étele, kérem? + +_Sándor:_ Hajdanában, régen, mielőtt még a francia chefek meggyalázták +nemzeti konyhakultúránkat, nagy híre volt a rác halnak komáromi módon… + +_Lencsi:_ Az semmi. Azt én tudom. + +_Sándor:_ Lencsi nagysád, vannak dolgok, amelyekből nem szabad gúnyt +űzni! + +_Lencsi:_ Megcsinálom magának a rác halat – komáromi módon… + +_Sándor:_ Mikor és hol? + +_Pál:_ Itt nálunk, holnap este… (Lencsihez.) Holnap kollokválni fog rác +halból! + +_Lencsi:_ Megyek egyenesen Neuszidler halászmesterhez és megrendelem a +harcsát… Hányan leszünk? + +_Pál:_ Csak mi hárman. + +_Sándor_ (szemrehányóan): És a feleséged? + +_Pál:_ Persze – a feleségem! + +_Lencsi:_ Legjobb lesz, ha idetelefonálok Neuszidlertől… akkor már +itthon lesz Cecile… Hátha akar még valakit hívni? (Készülődik.) + +_Sándor:_ Lencsi nagysád, én egy vén agglegény vagyok, de ha a hal +sikerül, – akkor nem felelek magamról! + +_Lencsi_ (kedvesen): Kérem, kérem, ne ébressze fel bennem az alvó +vénkisasszonyt! (Meghajlik.) Jó estét! (Gyerekes hangon.) Csókoltatom +Cecile néni kezét! (Balra el.) + +_Pál_ (utána szól): El nem felejteni a festéket! + +_Pál, Sándor._ + +_Sándor:_ Egészen helyes leány! + +_Pál_ (komolyan): Több annál. Igazi nő. A nőiesség benne száz percent. +Planétatermészet. Akkor fog igazán fényleni, ha megtalálta a maga +napját, amely körül keringhet. + +_Sándor:_ Na hallod, csillagnak éppen nem nézem – csak nagyon ügyes +kölyöknek. Ez ért hozzá, hogyan kell megsütni egy harcsát – és hogyan +kell megfőzni egy professzort… (Körül néz.) Cecile nincs itthon? + +_Pál:_ Minden pillanatban jöhet… No ülj le, a te székedbe! + +_Sándor_ (a karosszékhez közeledik, gyengéden): Az én székem! Azt +szeretném csak tudni, ki volt az a kötnivaló, aki elhitette az +emberekkel, hogy muszáj utazni… Pedig hidd el, nem is muszáj utazni… Mi +közöm nekem a gleccserekhez? (Más hangon.) A városba ment? + +_Pál:_ Cili? Reggel ment be… (Humorral.) Rókavadászatra! + +_Sándor_ (nevet): Még mindig a kék róka? + +_Pál:_ Az egy hihetetlenül ravasz bestia, – nem akar terítékre kerülni… +Remélem, most már Pesten maradsz? + +_Sándor:_ No de mennyire! Te – nevess ki – formális honvágyam volt +utánatok. + +_Pál_ (kedélyesen): Fejezzük ki precizebben: honvágyad volt a feleségem +után. Csak ne zsenirozd magad, ha útközben netán beleszerettél volna – + +_Sándor_ (komolyan): Kérlek, ő nem az az asszony, akibe az ember csak +úgy beleszeret… Vannak dolgok, amiket éppen a nagy értékük miatt nem +kíván meg az ember… Például a sixtini Madonna… vagy az izé – (Valami +nagyot mutat a levegőben.) Amióta a barátságunk tart, most voltam +először úton… (Lassankint elérzékenyedik.) Tudod, én nem szoktam +érzelegni, – de meg kell mondanom, neked is, Cecilenek is meg kell +mondanom: a ti barátságtok nekem igen nagy érték – talán a legnagyobb +érték életemben… + +_Pál_ (ugyancsak elérzékenyedik): No de kedves öregem, te nagyon +túltaksálsz minket, – Cilit talán nem, de engem nagyon is túltaksálsz! + +_Sándor:_ Nevess ki, azért mégis megmondom: a te házad nekem olyan, mint +a templom… Mert valami kell az embernek, ha nem akar végleg disznóvá +lenni… Én a ti előszobátokban lerakom a sárcipőmet és a tisztátalan +gondolataimat… (Meghatottan hallgat.) + +_Pál_ (meghatott szünet után, lágy hangon): Egy szivart? Egészen könnyű! + +_Sándor:_ Vacsora előtt már nem gyújtok rá. + +_Pál:_ Persze, itt maradsz vacsorára? + +_Sándor:_ Sajnos, nem lehet. (Diszkrétül.) Várnak rám. + +_Pál_ (diszkrétül): Riki? + +_Sándor_ (tolvaj mosollyal): Tudod, két hónapja nem láttam… + +_Pál_ (ugyanavval a mosollyal): Persze – és az ember szíve nem gleccser +– hehe! Hanem Cili sajnálni fogja. + +_Sándor:_ Te – nehogy tréfából szóba hozd előtte! + +_Pál:_ Rikit? Ah – ugyan! Tudom én azt, hogy a mi dámáink nem értenek +meg bizonyos dolgokat… Nem értik meg, hogy az ember szíve nem gleccser – +hehe! + +_Sándor_ (az óráját nézi): Vajjon, hol ebédelt, ha egész nap benn volt! + +_Pál:_ Cili? (Vállat von.) Talán a házmesterrel hozatott magának +valamit… egy pohár tejet… az ilyen asszony nem is eszik, csak csipeget, +mint a madár… (Élénken.) Hanem te, meg leszel lepetve, hogy megváltozott +megint! Ő időközönkint megváltozik – bőrt cserél, mint tavasszal a +kigyó… Most olyan, mintha áthangolták volna mollra… Még a beszédje is +csupa moll-akkord… + +_Sándor:_ Sokat jár még ide Trill, az aviatikus? + +_Pál_ (elborul): Trill? Hogy jut az most eszedbe? + +_Sándor:_ Ma találkoztam vele, – azaz akartam vele találkozni! + +_Pál:_ Hát ő egyáltalában nem jár már ide. Május óta elkallódott. Azt +hiszem, Cili kiadta neki az útját – tudod, az ő előkelő és arrogáns +modorával… + +_Sándor_ (nevet): Ehhez ő nagyon ért! De igazán örülök a Trill esetének. +Nem szerettem, nem szerettem, hogy az a kamasz idejár az én – pardon! a +te házadba – + +_Pál:_ A mi házunkba! + +_Sándor:_ A fejében szalma van, a szívében pedig szecska… Majd mindjárt +elmondok róla valamit… Elmentem ma hozzá, a Török-utcába… A tavasszal +említette, hogy szeretne túladni a vörös autóján… Mert ő száz lóerőt +akar beszerezni… + +_Pál:_ Neki a semmitevéshez száz lóerő kell! + +_Sándor_ (elismeréssel): Ez jó! – Cecilenek is tetszett a vörös kocsi, – +gondoltam, megveszem… + +_Pál:_ No és megalkudtatok? + +_Sándor:_ Délben jártam nála… Ő méltósága ugyan otthon volt, de nem +fogadott… + +_Pál:_ Sz –! + +_Sándor:_ A kapuban a kaszinói szolgával találkoztam, hozta neki a déli +abrakot… Két személyre való ebéd – édes sütemény – gyümölcs – jégbe +hütött Chateau Ira. + +_Pál:_ Haha – valami hölgyemény volt nála… Ez a betörő úgy fogyasztja a +nőstényeket, mint a bivaly a csalamádét… + +_Sándor:_ Na – nekem meg van a magam külön véleménye az asszonyevőkről… +Azok olyan urak, akik nőkre éhesek és akiket aztán megesznek a nők… +Hanem most jön a java! Az imént gyalog jöttem ki ide… A Szép Ilonánál +utólértem egy autót – rögtön megismertem a báró pecsétviasz kocsiját… A +gesztenyefasor alatt vesztegelt, – a soffőr a kerekek alatt mászkált – +pánja volt… A vászontető alatt egy megszeppent párocska lapult meg… Én +csak a lábukat láttam… Az egyik hímnemű amerikai, a másik elegáns női +cipőcske… Lakk, fehér selyem betéttel… Első osztályú – mondhatom! + +_Pál:_ A babáját kocsikáztatta. + +_Sándor_ (erkölcsi felháborodással): Nohát kérlek, egy ember, aki +világos nappal kokottokkal csavarog, az már azon a határon van, ahol a +báró végződik és az Alfonz kezdődik! + +_Pál:_ Nohát ez túlzás! Honnan tudod különben, hogy kokott volt? +Uriasszony is lehetett! + +_Sándor:_ Megőrültél? Trill és egy úriasszony! Hiszen az egy barom! (A +zongorához telepedik.) + +_Pál:_ Baromnak barom, de olyan barom, amely repülni tud! Egy szarvas +marha, amely a felhőket hasítja (Pletykakedvvel.) Te, nekem van is egy +jó tippem. Doktor Ditrichné… Odaát lakik a Hárshegyen, – ilyen szeme van +(Öklével mutatja.) – kis bajuszt is ereszt, az ura meg közismert hülye. + +_Sándor_ (egy Grieg-féle dalt kezd játszani a zongorán, később +meghatottan mondja.) Igazán örülök, hogy megint itthon vagyok, de a +zongorát meg kell hangoltatni! + +_Előbbi, Cecile._ + +_Cecile_ (kalappal, keztyűvel, napernyővel, könnyű nyári toilettben, – a +lábán fehér betétes lakkcipő van, – belép a főbejáraton. Megpillantja +Sándort, az arca felragyog, csendre inti Pált, nesztelenül a zongorához +oson, Sándor válla fölé hajlik és halk, édes hangon dudolja a dalt.) + +_Sándor_ (sugárzó arccal fejezi be játékát, fölkel és kezet csókol +Cecilenek.) + +_Cecile:_ Mi ujság a Svájcban? Hogy van Reding Itel, Rudenz Ulrik és a +többi kártyaütés? (Pálhoz, mialatt megszokásból csókra nyújtja a +homlokát.) Szervusz, öreg Paulusz! Hát mégis pellerint csináltatok a kék +rókából! + +_Pál_ (Sándorhoz): Na, most már direkt hozzá adresszálhatod a +vallomásodat… (Cecilehez.) Eddig rajtam keresztül kurizált magának. + +_Cecile:_ Sándor kurizált? Ez egy Biedermayer-motivum. (A kandallóhoz +lép, hogy a tükör előtt levesse a kalapot.) Hanem miért nem telegrafált +Sándor? (Kötekedve.) Volt már eset, hogy a váratlan öröm megölt egy +asszonyt. + +_Sándor_ (a rémülettől dermedten nézi Cecile cipőjét.) + +_Cecile_ (a tükör előtt fecseg): Hallja, a maga öröme nem mondható +viharosnak… Ugy látszik, a maga barátsága náthát fogott a svájci +gleccserek közt… Minek is ment olyan hideg vidékre? Lássa, itt sokkal +szebb a nyár… Ezerszer szebb… Halálosan szép! A levegő forró és édes, – +még a por is aranyszínű – ah és esténkint micsoda szagok ereszkednek le +a hegyekről! Egy arany kohóban lakunk itt!… (A tükörbe néz és a +zsebkendőjével az ajka szélén babrálgat, mintha egy kis sebhelyet +fedezett volna fel.) + +_Pál:_ A Svájcban, vagy itt – mindegy. Mindenki magában hordja a maga +nyarát – vagy a maga telét. + +_Cecile:_ Ezt a szép mondást beírhatja a Lencsi emlékkönyvébe. (A száját +dörzsöli.) + +_Sándor_ (aki élesen szemmel tartja, fojtott hangon): Ne féljen, – nem +látszik semmi. + +_Cecile_ (hirtelen feléje fordul, ijedten): Tessék? (Szünet után.) Mi +nem látszik? + +_Sándor:_ A száján – semmi! + +(Cecile és Sándor egy pillanatig farkasszemet néznek.) + +_Pál_ (harsogva nevet, Cecile cipőjére mutat): Nézd – fehér betétes +lakkcipő! + +_Cecile:_ Kérem, mi lelte magukat? + +_Pál_ (Sándorhoz): Barátom, ebből az esetből okulni lehet! Ha most nem +Cecilről volna szó, hanem valami más asszonyról, mondjuk valami +tucatasszonyról, – akkor – (Vállat von.) + +_Cecile_ (aggódva nézi hol az egyiket, hol a másikat): Igazán idegessé +fognak tenni… Kérem, mondják meg, mi lelte magukat? + +_Pál:_ Semmi, – egy furcsa kis véletlen… Mi az előbb női cipőkről +diskuráltunk… (Pletykakedvvel.) Mondja, Cili, nem tudja, van a hárshegyi +Ditrichnének ilyen fehérbetétes cipője? + +_Cecile:_ Nem tudom, nem is érdekel… De ilyen cipővel már igazán nem +lehet az utcára menni – minden kokott ilyet visel… (Lehúzza a keztyűjét, +egy villamos jegy, amely a keztyűjében volt, a padlóra esik.) + +_Sándor_ (egy percre nem vette le róla a szemét, fölveszi a jegyet.) +Valamit elvesztett. + +_Cecile_ (jókedvet erőltetve): Magának prezentelem, ha megigéri, hogy +jobb kedve lesz. + +_Sándor:_ Villamos jegy… Maga a villamossal jött? + +_Cecile:_ A Kálvin-téren szálltam fel. + +_Sándor:_ Olcsón utazik. Más emberfiát 30 fillérrel hozzák, magát +12-ért. Ez szakaszjegy. + +_Pál:_ Hátha a konduktor titkos imádója és szakaszjegyekben rójja le +hódolatát? + +_Sándor:_ Lehet. Az is lehet, hogy ő nagysága autón, mondjuk autótaxin +jött ki a Szép Ilonáig és ott átszállott a villamosra… Az asszonyok +szeretik, ha a férjük azt hiszi róluk, hogy takarékosak… A legprédább +asszonyok is szeretik… + +_Cecile:_ Ejnye Sándor, – de undorító maga ma! Hát prédának tart engem? + +_Sándor:_ Pénz dolgában – nem! + +_Cecile_ (Pálhoz könnyedén): Butaság, de én már sohasem fogom megtanulni +a villamos utazást… Ma is egyeneset vettem átszálló helyett és a Szép +Ilonánál még egy szakaszt kellett fizetnem… + +_Pál_ (nevet): Ilyen az asszony! + +_Sándor_ (fájdalmasan): Ilyen az asszony! + +_Pál_ (meghökkenve): Te – mi lelt téged? + +_Sándor:_ Semmi! + +_Pál:_ Figyelmeztetlek: engem nem lehet becsapni, nekem jó szemem van. +Ne is tagadd: neked valami bajod van. + +_Sándor:_ Van egy igazság, egy gyalázatos igazság, az tesz beteggé… Néha +megfeledkezem róla – de aztán megint föltámad, megrohan, torkon ragad, +fojtogat, – ah! + +_Pál:_ Na–na–na–na! Miféle veszedelmes igazság az? + +_Sándor:_ A világ szemétdomb, – ez az igazság. Csupa mocsok, bűz, +rothadás, (Lábával dobbant.) undorító! (Észbekap, erőt vesz magán.) +Bocsáss meg – úgy látszik: bolond vagyok! + +_Pál:_ Bolond nem vagy, de ideges vagy. Ez a fekete pesszimizmus, – a +hirtelen hangulatváltozás: tipikus neuraszténia! Beszéltél már +doktorral? + +_Sándor:_ Még nem, – de most megyek hozzá. (Készülődik.) + +_Pál:_ Igy nem eresztelek el, – majd ha megnyugodtál. + +_Cecile:_ Ne tartóztassa. A városban már várja a doktora. Doktor Riki. + +_Pál_ (meghökken): Micsoda – maga tudja? (Sándorhoz.) Tudja! + +_Cecile:_ Hűtött pezsgőt fog rendelni a bajára. + +_Sándor_ (gonoszul): Chateau Irát! (Kiabál.) Chateau Irát! + +_Pál_ (Cecilehez): Kérem, ne viccelődjenek! Ha Sándor _ilyen_ állapotban +van, az komoly dolog. Lásd, öregem, itt jóbarátaid közt vagy. Itt +őszintén beszélhetsz. Neked valami nagy kellemetlenséged volt, – nem +igaz? (Halkabban.) Talán Riki csinált valami haszontalanságot? + +_Sándor_ (fáradtan legyint.) + +_Cecile:_ Riki nem is csinálhat elég haszontalanságot. Hiszen őt azért +fizetik. Sándor úr elvből híve a differenciált nőiességnek. Vannak női, +akiktől elvárja, hogy tisztességesek legyenek. Szárazon és vízen +rendületlenül tisztességesek. Aztán vannak női, akiktől az ellenkezőt +kívánja. Ha Rikinek egy nap eszébe jutna, hogy ő tisztességes lesz, +azzal kínos meglepetést szerezne Sándornak. + +_Pál:_ Jól van: hát nem Riki. De asszony van a játékban, az bizonyos. + +_Cecile:_ Mindig asszony van a játékban. De legyünk diszkrétek, – hátha +úriasszony? + +_Sándor:_ Legyünk diszkrétek! Kíméljük a nőt akkor is, mikor térdig +gázol a gyalázatban. + +_Cecile:_ Gyalázat! Megmondjam mi a gyalázat? Gyalázat az, ami a másé. +Ami a magáé, az sohasem gyalázatos. (Hozzálép.) Mondja, szereti maga azt +a bizonyos vászoncselédet? + +_Sándor:_ Megvetem. + +_Cecile:_ Rendben van! Ha szeretné, akkor azt ajánlanám: tegye tönkre, +törje ki a nyakát, mint valami gonosz állatnak. De ha nem szereti, akkor +mi köze az egész dologhoz? Maga igen nagy úr, kedves barátom. Minden a +magáé, Az erény, a bűn, minden, a felséged szeszélyeit szolgálja. A bűn +a francia pezsgő – (gonoszul) a Chateau Ira – arra való, hogy olykor +becsípjen tőle. De magának az erény is kell! Az erény a hűs erdei forrás +– az meg arra való, hogy meggyógyítsa a kacenjammert, amit a pezsgőtől +kapott… Szép, szép, – de mit tudja maga, hogy mi történik a források +mélyében? Minden víz a tenger felé igyekszik. + +_Sándor:_ Rendszerint azonban csak a pocsolyáig jut és a szarvasmarha +iszik belőle… + +_Cecile_ (némi szomorúsággal): Hát az a szarvasmarha szerencséje – az +ökör bonne fortünje! + +_Sándor_ (elharapja keserű válaszát): Jó estét, megyek! + +_Pál:_ Nahát eredj, aludd ki magad… Mikor látunk megint? + +_Sándor:_ Holnap elutazom. + +_Pál:_ Elutazol? Hová? + +_Sándor:_ A Svájcba. Meg kell néznem a Rhone-gleccsert. + +_Pál:_ Hát te egy tomboló őrült vagy és én előre látom, hogy +kényszerzubbonyt fogunk rádadni… Kérem, Cili, hát szóljon hozzá, ne +eressze el így! + +_Cecile_ (kezét Sándor karjára teszi): Magának bánata van… Sajnálom! +Nagyon, nagyon sajnálom! Valaki, akit nagyra tartott, méltatlannak +mutatta magát… Dehát biztos ez? Nem lehet tévedés? + +_Sándor_ (Nem válaszol, csak megvetően és keserűen mosolyog.) + +_Cecile_ (némileg elveszti bátorságát, szomorúbban): Mégis azt +ajánlanám: beszéljen vele – azzal a nővel – beszéljen vele nyiltan és +becsületesen… Ő meg fogja magyarázni, – ő meg fogja nyugtatni… + +_Sándor:_ Az valószínű, ha időt engedek neki, hogy hazugságokat eszeljen +ki. + +_Cecile:_ A nők nem hazudnak mindig. Csak akkor, ha máskép nem lehet. De +ebben az esetben máskép is lehet. (Sándor gúnyos arcába tekint, hirtelen +dühbe jön.) Hát tegyen, amit akar – bánom is én! (Szünet után +kárörvendően mosolyog.) Hanem hallja, azért én nem irigylem magát. El +fog utazni, meg fog szökni, de a kézipodgyászával együtt magával fogja +vinni a kínzó kétségeit is… És megjósolom magának: soha, soha nem fog +tisztán látni ebben a dologban! Mert legyen az az asszony bűnös, vagy +legyen ártatlan: a legostobább nőnek is van annyi esze, hogy meg tudja +védeni a maga titkait. + +_Sándor:_ Sekély víz, könnyű a fenekére látni. + +_Pál:_ És mit látsz? + +_Sándor:_ Iszapot. + +_Cecile_ (gonosz mosollyal): Én nagyon sokat tartok a maga +intellektusáról, de ravasz embernek azért nem tartom. Nem. Maga egy +cseppet sem ravasz. Ha én a maga felesége volnék – amitől mentse meg +magát az ég – és ha kedvem jönne, hát bizony mondom: én magát hetenkint +akár hétszer is megcsalhatnám és maga mégis az erény mintaképének +tartana. + +_Sándor:_ Megcsalna biztosan, de megtéveszteni öt percig sem tudna. + +_Pál:_ Ez nagy mondás, öregem, nagy mondás! + +_Cecile:_ Hát tegyük fel, hogy a felesége volnék. Én ma egész nap a +városban voltam… Komisszióztam. + +_Pál_ (humorral): Rókavadászaton volt. + +_Cecile:_ Nem gyanusak ezek a sűrű vadászkirándulások? Biztos, hogy a +róka, amelyet én hajtok, kék? Lássa, már a külsőm is gyanus. Minden, ami +rajtam van, ujdonatúj! + +_Pál_ (Sándorhoz halkan, ugrató hangon): Elül gombolós blúz! + +_Cecile:_ Uj cipő, új keztyű… A zsebkendőm csipkekendő – nézze meg! +(Odadobja neki, Sándor a zongorára dobja.) És a kezem – a körmöm… Ma +maniküröztettem… Komissziózáshoz? Vallja be, mindez nagyon gyanus! + +_Pál:_ A leggyanúsabb pedig az, hogy őnagysága mindig bizonyos +előszeretettel tereli magára a gyanut… Én azzal a parasztregulával +szoktam magamat vigasztalni, hogy ugatós kutya nem harap… Lehet azonban, +hogy a modern kutya már maga is ismeri a parasztregulát és csak azért +ilyen hangos, hogy alibilit ugasson össze magának… + +_Cecile:_ Minden gyanus. De hol a bizonyosság? + +_Sándor:_ Ha az ura volnék, két perc alatt meg tudnám szerezni a teljes +bizonyosságot. + +_Cecile:_ Ezennel átruházom magára a férj jogait. (Megakad, mosolyog.) +Persze, az olyan férjét, aki gyűlöli a feleségét. + +_Sándor:_ Egyetlen kérdéssel csapdát fogok magának állítani – és maga +bele fog menni, akkor is, ha igazat mond, akkor is, ha hazudik… + +_Pál:_ Nem stiglic az asszony, édes öregem! + +_Sándor:_ Kérdezhetek? + +_Cecile:_ Tessék. Kérdésekre válaszolni: ez némileg az én speciálításom. +(Egy pillanatig farkasszemet néznek.) + +_Sándor_ (brutálisan): Mit csinált ma délben a Török-utcában? + +_Pál_ (ijedt csend után bizonytalan hangon): A Török-utcában? Hiszen ott +– ott az a… (Elhallgat, mereven nézi Cecilet.) + +_Cecile_ (nyugodtan): _Ez_ a csapda? (Pálhoz): Emlékszik a szűcsöm +nevére? + +_Pál:_ A szűcs? + +_Cecile_ (idegesen): No csak emlékezzék! Franciásan szokta ejteni! + +_Pál:_ Hop! Meszanzsé! + +_Cecile:_ Igen, Messinger. + +_Pál_ (örömmel) Török-utca 13! Igen – 13 – (Sándorhoz.) Most már halljuk +a féltékeny férjet. + +_Sándor_ (zárkózottan): Ugy látszik, kérdésekre válaszolni – ez tényleg +a maga speciálitása! + +_Pál:_ Ebbe belebuktál, édes öregem. + +(A szín mögött telefoncsöngetés.) + +Ez nekem szól! Lencsi a harcsával… (Jobbra megy, visszaszól.) Ebbe +csúnyán belebuktál! (El.) + +_Cecile, Sándor._ + +_Cecile_ (miután egy ideig mozdulatlanúl állott, egy közvetlen +mozdulattal Sándor felé nyújtja a kezét.) + +_Sándor_ (hidegen és mereven hátrál.) + +_Cecile_ (halkan, melegen): A kezét – kérem! + +_Sándor:_ Nem lehet, nagyságos asszony! + +_Cecile:_ Már nem vagyok Cecile? + +_Sándor:_ Cecile nincs már… Meghalt… Maga megölte… (Gyűlölettel.) Maga, +az idegen nőszemély, meggyilkolta Cecilet és az arcára vette a lárváját… +De én nem ismerem, én nem ismerem magát, én nem akarom ismerni! + +_Cecile:_ Olyan kegyetlen, mint egy gyermek… Mint egy elkényeztetett +gyermek… És mindent egy gyanuért? + +_Sándor:_ Már nem gyanu – teljes bizonyosság. Maga vallott magára – +belement a csapdámba… Értse meg: én nem tudtam, hogy maga ma a +Török-utcában volt… Én csak azt tudom: _valaki_ ott lakik. Ugy +okoskodtam magamban: ha ott járt annál az úrnál, aki biztosan +gondoskodott valami ürügyről is, alibiről… Mert hiszen esze az van! Az +ilyenféle nőnek mindig van a szeretője utcájában egy fogorvosa, egy +varrónője – vagy szűcsmestere! Maga elárulta magát a nagy óvatosságával… +Lássa, ha túlzásba viszik a ravaszságot, akkor ostobaság lesz belőle… +(Megragadja Cecil karját.) Meri tagadni, hogy ott volt Trillnél? + +_Cecile_ (kiszabadítja magát): Kérem, kérem – már olyan goromba, mintha +házasok volnánk! (A karját dörzsöli, mosolyog.) Hogy merem-e tagadni? +Szegény barátom, én ennél sokkal valószínűbb dolgokat is merek tagadni… +De nézze, nincs ennek a vallatásnak semmi célja. Ha megtettem, akkor nem +leszek olyan ostoba, hogy bevalljam. Ha nem tettem meg, akkor úgyis +hiába tagadok, maga nem hisz nekem. Tehát higyjen, amit akar, – én +sokkal büszkébb vagyok, semhogy védjem magam! (Szünet.) A meghalt +barátságunkat azonban megsíratom. Azt hiszem, vénasszony koromban is +síratni fogom még. + +_Előbbiek, Pál._ + +_Pál_ (jobbról jön): Cili, kérem, a kis Lencsi kijön holnap estére és +halat főz nekünk… Ez már meg van beszélve… Most azt akarja tudni, hány +személyre való legyen a harcsa? + +_Cecile:_ Hárman leszünk – Sándor és mi ketten. + +_Pál_ (szemrehányóan): No és Lencsi?! + +_Sándor:_ Holnap én úton leszek; nem jöhetek. + +_Pál_ (dühösen): Itt fogsz maradni! Hiszen Lencsi neked főzi a ráchalat +– komáromi módon! + +_Cecile:_ Utazni fog – igen – de csak megérdemlünk egymástól egy +búcsúlakomát? + +_Pál:_ Neuraszténiás embernek társaság kell, nem utazás! Lencsi jókedvű +leány, ha akarod, hozhatsz még valakit a városból… Valakit a vén fiúk +közül… + +_Sándor:_ Hozhatok, akit akarok? + +_Pál:_ Akit akarsz! Aki neked jó, azt én szívesen látom. + +_Sándor_ (Cecilehez): Akit akarok? + +_Cecile_ (nyugtalanul): Igen… + +_Sándor:_ Köszönöm. Eljövök és vendéget hozok. Trill bárót, az +aviatikust. + +_Pál:_ A repülő ökröt? Bizarr gondolat! (Cecilet, majd Sándort nézi.) Ha +mindenáron akarjátok – nem bánom! Talán nevetni fogunk az éretlenségein. +Tehát öt teriték! (Jobbról el.) + +_Cecile, Sándor._ + +_Cecile:_ Az az úr – az az ember – nem fog eljönni. + +_Sándor:_ El fog jönni. Én tudok beszélni a nyelvén. Ha azt mondom neki, +a tüntető távolmaradásával kompromittál egy hölgyet, akkor ész nélkül +ide fog vágtatni, mert az az állat gentleman… Ha azonban maga leinti, +akkor – (Vállat von.) Nos, akkor én sem jövök, nem fog többet látni az +életben. + +_Cecile:_ Sándor, mire való ez? + +_Sándor:_ Maga akarta: a búcsúlakomát! Legyen búcsúlakoma! Fenséges +vendéget hívok asztalához: az Igazságot! + +_Cecile:_ Barátom, az asszony és az igazság ne üljön soha egy asztal +mellett. Ez a Nibelungok lakomája lesz. Asztalnál vér fog folyni. + +_Sándor:_ Az asszony agyonveri az igazságot. + +_Cecile:_ Vagy az igazság az asszonyt. + +_Sándor:_ Tehát mindenképen érdekes souper lesz. + +_Cecile:_ Mi szüksége még az igazságra? Hiszen azt mondja, mindent tud +már! + +_Sándor:_ Nem is magamat akarom meggyőzni, hanem magát; meg akarom +győzni, hogy eldobta magát. Érti? Eldobta magát, a porba, az iszapba! +Ugy néztem fel magához, mint egy királynőhöz, mint egy istennőhöz! Maga +volt a nőiesség, a hűség, a tisztaság, a jóság… Maga volt minden! +(Nevet.) Milyen ostoba voltam! Kavicsot őriztem a trezorjaimban és azt +hittem, milliomos vagyok… Hogy szégyellem magam – öreg fejemmel +lépremenni ilyen szemfényvesztésnek! Nincs tisztaság, nincs hűség, nincs +semmi! A királynő, az istennő sűrű fátyolt tesz az arcára és hideg +szívvel és forró vérrel beoson a Török-utcai legénylakásba! Hát ez +hihetetlen! Ez egy gonosz álom! Egy undorító álom! + +_Cecile_ (aggódva néz jobbra): Sándor, kérem… + +_Sándor:_ Hát jól van, kérem – _igy_ is lehet! De akkor tessék komolyan +csinálni! Tessék végigcsinálni! Ha tűzbe ugrik az erény, akkor égjen is! +A királynő, az istennő szálljon le a trónról, – le, ha mondom, le a +piedesztálról – bele a porba, az iszapba, ahova vágyódott, ahová való! +Ezt nem lehet néhány szellemességgel elütni! Ezt nem! Mert ha ez se +komoly dolog, akkor – Uristen! – akkor az egész élet nem egyéb, mint egy +rossz vicc, akkor az egész mindenség csupa képmutatás, komédia, +szamárság! + +_Cecile_ (észreveszi a belépő Pált, vakmerően és vídáman Sándor szavába +vág): Hát szóval: eljön holnap vacsorára – és ez igazán kedves magától! + +_Pál:_ Brávó! Akkor rendben vagyunk! + +_Sándor_ (mereven nézi Cecilet, majd hirtelen meghajlik): Jó éjszakát! + +_Pál_ (az ajtóig kíséri, utána szól): Aludd ki magad – holnap legyen +jobb kedved! + +_Pál, Cecile._ + +_Pál:_ Nagyon indulatosan beszéltetek… Bevallotta, hogy mi bántja? + +_Cecile_ (gondolataiban): Szerelmes! + +_Pál:_ Ujjé – szerelmes! Hogy én erről nem tudtam. + +_Cecile:_ Én sem – én sem! + +_Pál:_ Megcsalta a donna? + +_Cecile_ (ránéz, majd vállat von): Az ilyet sohasem lehet biztosan tudni +– de nem is fontos… + +_Pál:_ Nem fontos? Hát akkor mi a fontos? + +_Cecile:_ Sándor hiszi, hogy megcsalták, ez a fontos. + +_Pál:_ Hát úgy kell neki! Igenis úgy kell neki! (Cecile derekára teszi a +kezét és lassan keresztülvezeti a szobán.) Az ilyen legényember élete +tele van piszokkal… Mért nem házasodik meg? + +(_Függöny_.) + + + + +MÁSODIK FELVONÁS. + +_(Az első felvonás szobája. Másnap este. Már alkonyodik.)_ + +_Cecile, Pál._ + +_Cecile_ (a kanapén gubbaszkodik, cigarettázik és sötéten bámul maga +elé.) + +_Pál_ (keresztülmegy a szobán, az óráját nézi): Bámulatosak az emberek… +Nem tudnak pontosak lenni… Igazán bámulatosak… (Cecilere néz, meghökken, +halkan és gyöngéden.) Valami baja van? + +_Cecile_ (tagadólag rázza a fejét.) + +_Pál:_ A feje? Nem csoda! Egész nap cigarettázik – egyiket a másik után… +Most meg könyes a szeme is! + +_Cecile_ (némán könyörög, hogy hagyja békén.) + +_Pál:_ Nézze, drágám, én nem szoktam tolakodni, még a feleségem +bizalmába se szoktam tolakodni… de ezt most még sem hagyhatom ennyibe… +Maga sír és én nem tudom, hogy miért? Hát mégis a férje volnék, vagy mi! +Itt valami hiba van és a hibáért – én vagyok felelős. + +_Cecile_ (szinte mulat a naivságán, de nem szól, nehogy a hangja +elárulja a felindulását.) + +_Pál:_ Ugy látszik, a tudományos munka is szenvedéllyé lesz… rossz +szenvedéllyé, mint a kártya vagy az alkohol… Tudja, vannak napok, mikor +úgy megyek a dolgozószobámba, mint a részeges ember a csapszékbe… Ha +valaki ilyenkor megzavar, azt hidegvérrel meg tudnám gyilkolni… Néha +álmomban is meduzák úszkálnak körülöttem – szivárványszínű új speciesek +– akkorák, mint egy kofaernyő… Én a meduzák után megyek és maga másfelé +megy… És most azon veszem észre magam, hogy már nagyon messzire +elkerültünk egymástól… Mondja őszintén: nagyon boldogtalanná teszem én +magát? + +_Cecile:_ Nézze, öreg Paulusz, ha nem tudná még, hát megmondom: maga +mindig azt szokta tenni, amit én akarok… Ha én úgy akartam volna, akkor +az összes meduzák megpukkadhattak volna a féltékenységtől – maga még sem +nézett volna feléjük… Mindenért, ami a házasságunkban történt, engem +illett a felelősség… + +_Pál:_ Ugy? + +_Cecile:_ És ha nem leszek többé – + +_Pál_ (szavába vág): Pardon! Nem lesz többé? Hogy érti azt? + +_Cecile:_ Barátom, nemcsak a meduza, az asszony is mulandó. Hanem azért +ne féljen, az ilyen jó anyagot nem hagyják parlagon az asszonyok. Ha én +egyszer útra kelek innen, akkor majd megszólal az előszoba-csengő, +megnyílik az ajtó és mosolyogva belép „az új nő“ – ő, aki majd tovább +fűzi a maga sorsát. (Csöngetés az előszobában.) + +_Pál:_ Jönnek. Kérem, legalább mossa meg a szemét, még azt fogják hinni, +megvertem magát! + +_Cecile_ (jobbra el.) + +_Pál, Lencsi._ + +_Lencsi_ (balról jön, egyik kezében kis hálóban jókora harcsát, a +másikban festékes ládát hoz, hozzácsatolt palettával): Jó estét! + +_Pál:_ No végre! + +_Lencsi:_ Ketten jöttünk… (Orra alá tartja a halat.) Ez aztán harcsa – +mi? + +_Pál:_ Ez már aztán harcsa! + +_Lencsi:_ Kilójáért 6 koronát kért a bandita – de én jól megmondtam neki +a véleményemet – így aztán ideadta 5 kilencvenért… Elhozták a +kufferemet? + +_Pál:_ Már régen fenn van a toronyszobában… Holnap reggel aztán munkának +látunk ám, Lencsi! + +_Lencsi:_ Nem is képzeli, milyen jót tesz velem… Milyen nagyszerű az, ha +az ember érzi, hogy valahová tartozik – valakihez… Ez a nő sorsa és – +hivatása: szolgálni! + +_Pál:_ Dehogy is! A nő született királynő – mondta valaki. + +_Lencsi:_ Születet királynő, ha egy királyt szolgálhat! + +_Pál:_ Furcsa, hogy mi még soha sem beszéltünk ilyenekről – pedig a +gyámja vagyok… Mondja, volt már a maga szívében királykoronázás? + +_Lencsi_ (pirulva): Oh – mit kérdez, bácsi! + +_Pál:_ Én azt hiszem, talán kötelességem is – mint gyámja… + +_Lencsi:_ Minden hívő léleknek van egy királya, egy istene, akire +hódolattal és hűséggel gondol… De az csak álom, csak vallásos kultusz, +mert oceánok választják el tőlem, felhők magasságában jár fölöttem… + +_Pál:_ Kérem, a mai fejlett közlekedési eszközök mellett… + +_Lencsi_ (szavába vág): De én nem is akarom, hogy ő tudjon rólam, nem +akarom, hogy az én szomorú kis árnyékom ráessen az ő tündöklő útjára… Ő +boldog és nincs rám szüksége… Ő boldog és a boldogság önzővé tesz… +(Rajongva égfelé emeli a harcsát.) De ha egyszer szerencsétlenség érné, +ha boldogtalan lenne, ha egyedül maradna – akkor, óh, akkor hozzá +sietnék és azt mondanám neki: – (Megpillantja a belépő Cecilet, minden +átmenet nélkül.) Óh, drága Cecile, csókolom a szép kezedet! + +_Előbbiek, Cecile._ + +_Cecile_ (jobbról belépett.) + +_Lencsi:_ Mit szólsz a vakmerőségemhez? Bekvártélyoztam magam a házadba… +Olyan boldog vagyok, hogy a te közeledben lehetek – hiszen tudod, te +nekem ideálom vagy… Te vagy a legszebb, a legelegánsabb, a +legszellemesebb. (Észreveszi, hogy a fecsegése idegessé teszi Cecilet, +Pálhoz fordul.) Láttam ám Sándor urat… A villamos kocsiból láttam… +Fiakkeren jön, de a villamos elhagyta… + +_Cecile_ (figyelmessé lett): Egyeül volt a kocsiban? + +_Lencsi:_ Egyedül… (Pálhoz.) Az előszobából benéztem az ebédlőbe… Öt +teríték… Ki az ötödik? + +_Pál_ (szárazon): Trill báró… + +_Lencsi:_ Trill? (Hirtelen Cecile felé fordul és mereven nézi.) + +_Pál_ (némi zavarral): Sándor akarta mindenáron. + +_Lencsi_ (hirtelen Pál felé fordul): Sándor akarta? (Észreveszi, hogy +ügyetlen volt, szünet után gyerekes hangon): Jaj, úgy drukkolok, úgy +drukkolok a hal miatt! Istenem, csak sikerüljön… Még az államvizsgán sem +drukkoltam így… Megyek beadom a halat a konyhába… (Jobbra el.) + +_Pál, Cecile._ + +_Cecile_ (indulatosan): Meddig marad a házunkban ez a leány? + +_Pál_ (az ablakban): Miért? + +_Cecile_ (meggondolja magát): Különben maradjon, amíg magának jól esik! + +_Pál_ (az ablakban): Jön már! Most fordul be a fasorba… (Előre.) Magukra +hagyom magukat… Beszéljen vele, hanem kérem: ne irónikusan! Maga vele +mindig irónikusan beszél! Neki most melegségre, barátságra van szüksége… +Ugy látszik, a szegény fiú tényleg valami bestia karmaiba került… +(Jobbra el.) + +_Cecile, Sándor._ + +_Cecile_ (az ablakhoz megy.) + +_Sándor_ (balról jön, elhalad Cecile mellett, anélkül, hogy észrevenné, +keresve néz körül.) + +_Cecile:_ Sándor! + +_Sándor_ (hidegen bólint.) + +_Cecile:_ Köszönöm, Sándor. + +_Sándor:_ Mit köszön? + +_Cecile:_ Köszönöm, hogy egyedül jött, hogy nem hozta magával azt az +embert, azt az urat… Igy jobb, így méltóbb… + +_Sándor:_ Tévedés. Trill a sarkomban van. Szavát vettem, hogy eljön és ő +beváltja a szavát, a fickó gentleman. (Jobbra indul.) Paulusz odabenn +van? + +_Cecile:_ Maradjon. Beszélnem kell magával. De kérem, könyörgök: ne +folytassuk ott, ahol tegnap elhagytuk. Én ma már nem vagyok az, aki +tegnap voltam. Nincs bennem semmi büszkeség, semmi, de semmi harciasság. +Csak szomorúság van bennem. Lágy és édes szomorúság. Mondja, Sándor, +nincs rá mód, hogy mi megint azok legyünk, akik voltunk? + +_Sándor:_ Ezt jól adja! Tegnap földrengés volt. Széttört, agyonvert és +porba lökött mindent, ami értékes volt a világon. Az egész világ ma +sivatag, szemétóceán, hullahegy és maga azt mondja: tegyük meg nem +történtté! Nem, csodák nem történnek már. + +_Cecile:_ Csodák is történnek, ha meg van a hit. + +_Sándor:_ Én nem hiszek semmit, nem is akarom, hogy velem elhitessenek +valamit. Abban sem hiszek, hogy a megalázkodása őszinte legyen. Maga +gőgös asszony, ha most mégis féket tesz a nyelvére, ez annak a jele, +hogy megijedt, nagyon fél valakitől, vagy valamitől… + +_Cecile:_ Ugyan, nem hallott még asszonyokról, gőgös asszonyokról, akik +_egy_ embertől a durvaságot is szivesen eltürték? + +_Sándor:_ Durván bántak magával a Török-utcában? + +_Cecile:_ A Török-utcában? Hát mondjuk, ott voltam! Én a Török-utcában +voltam, én egy rossz asszony vagyok. Rendben van, de maga nem az uram, +nem is a kedvesem! Soha nem is akart az lenni. Maga nem a nőt szerette +bennem, hanem az embert. A barátom volt. Magát nem csaltam meg. A +barátságunkat érintetlenül és tisztán hoztam vissza a Török-utcából, ha +ugyan ott voltam. Miért löki el mégis magától? Miért beszél velem a +gyűlölet, a megvetés hangján? + +_Sándor:_ Nézze, kérem, én egy közönséges ember vagyok. Olyan, mint a +többi: gyönge és ingatag. Én ebben a nagy vurstliban, melyet életnek +neveznek, csak úgy tudok exisztálni, ha van egy-két szilárd pont, amibe +belekapaszkodhatom. Ilyen szilárd pont volt az erény, a női erény, maga, +mert maga volt nekem a nő és az erény. De most maga is felült az +ördöghintára, az erény forogni és bukfencezni kezd, én elvesztettem +minden támaszomat, én tegnap óta belezuhantam a végtelen semmibe… Hát +ezért gyűlölöm magát, ezért vetem meg! + +_Cecile_ (hozzálép, a karjára teszi a kezét, szeliden): Kegyetlenkedjék +velem, ha jól esik, én szívesen eltűröm, de hallgasson meg! Maga azt +hiszi, hogy én mindent elvesztettem. Mindent – a Török-utcában… De mit +tud maga arról, ami az enyém? A fejemben, a szivemben, a véremben a mi +van… Annyi minden van, annyi, hogy dúsgazdaggá tehetnék valakit! Ezt +mind felajánlom magának, olyan őszintén, olyan fentartás nélkül, ahogyan +soha még ember nem ajándékozta meg barátját… Tegnap én még nem tudtam, +mi a barátság… Talán nem is hittem benne… Nem tudtam, hogy mi maga +nekem… A földrengésnek kellett jönnie, hogy ledüljenek mind a falak és +hogy mi meglássuk egymást! + +_Sándor:_ Nézze Cecile, amit maga most csinál, azt nálunk otthon +kacérkodásnak nevezik… Közönséges kacérkodásnak… Az asszonyok azt +hiszik, mindenkit meg lehet fizetni ugyanavval a bankóval… Hát vegye +tudomásul, kérem, én nem vagyok olyan olcsó legény! + +_Cecile:_ De kár, de kár, hogy a férfiak mindig az öregapjuk fejével +gondolkoznak, soha a magukéval. + +_Sándor:_ Ha maga az öreganyja fejével gondolkozik, akkor soha nem jut +el a Török-utcába! + +_Cecile_ (csendesen mosolyog maga elé): Milyen furcsa ez tulajdonképen! +Mi itt beszélünk, beszélünk, de nekem úgy tetszik, egyikünk sem mondja +azt, amit kellene… Maga szavakat mond, szavakat: erény, női erény, +ördöghinta és azt várja, hogy összetörjek a súlyuk alatt. De hát ezek a +szavak üresek és pehelykönnyűek, én legalább nem érzem a súlyukat… +Mondok magának valamit, Sándor! Én talán nem voltam a Török-utcában, de +elképzelek olyan esetet, amikor el tudnék oda menni… Attól függ csak, ki +lakik ott… Hát én nem vagyok erényes asszony, akkor sem, ha nem is járok +a Török-utcába. De mindez nem is fontos. Fontos nekem az, hogy magától +el kell szakadnom. Lássa, mi most úgy állunk szemben egymással, ahogyan +férfi és nő talán még soha nem állott. Ez a mi óránk, Sándor! Ne mondja, +hogy kacér vagyok, hanem nézzen rám, ismerjen meg… Ugye, mi most már nem +szakadhatunk el egymástól? + +_Sándor_ (fölvett a zongoráról egy képes francia divatlapot és a +borítékon levő női arcképet nézi.) + +_Cecile:_ Lealázkodtam maga előtt. Porig alázkodtam. Amennyire egy +asszony le tud alázkodni. De most már emeljen föl! Ez kötelessége. Maga +erős és okos, hát ne hagyjon magamra! + +_Sándor_ (a lapot nézi, elneveti magát): Xénia nagyhercegnő… (Megmutatja +Cecilenek a lap cimképét.) Kérem, ne felejtse el ezt a nevet: Xénia +nagyhercegnő! + +_Cecile:_ (meghökkenve néz rá.) + +_Sándor:_ No ne féljen, nem hibbantam meg, csak – Xénia nagyhercegnő! +Egy császár huga volt… ez a szépséges princessz meghalt, (A füzetet +nézi.) meghalt öt esztendővel ezelőtt! Ne felejtse el: meghalt öt +esztendővel ezelőtt. Folytatása következik. (A füzetet visszadobja a +helyére. Az ámuló Cecilere néz, hangosan nevet.) Haha! + +_Előbbiek, Pál._ + +_Pál_ (balról jön, meghallja Sándor nevetését, vidáman kezet fog vele.) +Bravó! Csakhogy megjött megint a régi kedved! Ezt már szeretem! Hanem +most vágd magad haptákba, maga pedig, oh Cecilia, piruljon el +szemérmetesen és öltse dobogó szive fölé az erény páncélját, mert ő jön, +ő jön, sőt már itt is van: a sasszárnyú Ikarosz, a nagy asszonyevő, a +híres szívdöglesztő… + +(Autótülök a szín mögött.) + +_Sándor_ (bejelentő hangon): A Ma hercege! + +_Pál:_ A Ma hercege? + +_Cecile_ (egy bizonytalan lépést tesz, majd hirtelen sarkon fordul, +jobbra el.) + +_Pál_ (utána néz): Miért ment ki? + +_Sándor:_ Talán ki akarja magát csipni, ruhát vált, egy kis pudert az +arcára… + +_Pál_ (meggyőződés nélkül): Trill kedvéért? No hiszen rosszul ismered az +asszonyt… Cili és Trill! Haha! + +_Előbbiek, Trill._ + +_Trill_ (csinos és elegáns fiú, oxfordi genre, balról jön): Jó estét! +(Nagyon melegen, szinte meghatott komolysággal rázza meg Pál kezét.) +Köszönöm a szives meghívást, nagyon köszönöm… igazán megtisztelésnek +veszem, direkte megtiszteltetésnek… És örülök, nagyon örülök, hogy +megint láthatom… (Némi mágnásos leereszkedéssel.) Szervusz, Sándor! +(Körül néz. Cecilet keresi.) + +_Pál:_ Hogy van, hogy van, sasszárnyú Ikarosz báró? + +_Trill_ (behízelgő szerénységgel): Sasszárnyú? Oh kérem, én még csak a +kisebb fajtájú baromfihoz tartozom. Talán csókaszárnyú, legföljebb +varjúszárnyú… (Cecilet keresi.) + +_Pál:_ Mindig olvassuk a nevét, fenn kóvályog, nem tudom hány ezer +méternyire az emberiség feje fölött… + +_Sándor:_ Nem unalmas odafenn, túl a kéményeken? + +_Trill_ (hüvösen): Nem! Az ember kevés kaszinótaggal találkozik! + +_Pál_ (nevet.) + +_Trill_ (Pálhoz szivélyesen): A repülés, kérem alássan, épp olyan +mulatságos, vagy unalmas, mint minden más hazárdjáték. + +_Pál:_ Tét: egy gentleman nyakcsigolyája. + +_Trill:_ Ez szellemes! Direkt szellemes! Egy gentleman nyakcsigolyája, +megjegyzem magamnak. + +_Pál:_ És ha nem indiszkrét a kérdésem: Hány angyalnak csavarta el már +odafenn a fejét? + +_Trill_ (kedvesen és lelkesen): A magamformájú szegény ember a felhők +fölött is csak levegőt talál, üres levegőt… Nem úgy, mint szellemi +nagyjaink, a tudósok, azok a föld pocsolyáiban is tündöklő csodákat +fedeznek fel… Ilyen szellemi magasságokba mi nem tudunk fölemelkedni, mi +szegény repülők, nem, de azért meg van az a jogunk, hogy büszkék legyünk +világhírű honfitársainkra! + +_Sándor_ (Pálhoz): Hát tessék: ő büszke reád, mint világhírű +honfitársára! + +_Pál:_ Valljuk be: szép tószt volt! + +_Trill_ (vidám nekilendüléssel): Hát urak, mi ujság a fővárosi +társaságban? + +Pál és Sándor (összenéznek.) + +_Sándor:_ No hallod, ezt te kérdezed tőlünk? Az aszfalt-báró, a +zsúrherceg és tenniszkirály? + +_Trill:_ Kérlek, én mostanában alig vagyok Pesten… Nagyon sokat utazom… +Repülőversenyeket fogunk rendezni a vidéki városokban… Most is három +napot kellett izé… – Nagyváradon töltenem… (Pálhoz.) Ma reggel jöttem +csak meg Nagyváradról… (Sándorhoz.) Három napig nem is láttam Pestet… + +_Pál:_ Tegnap még Aradon volt, báró úr? + +_Trill:_ Nagyváradon. + +_Pál:_ Akkor ajánlom, fogja fülön a legényét… + +_Trill:_ Csinált valamit a lókötő? + +_Pál:_ A lókötő Chateau Irat iszik és szobaleányokat kocsikáztat a +pecsétviasz-autóban. + +_Trill_ (arcátlan hidegvérrel): Ugy-e? Na hát ha így van, akkor direkt +el fogom csapni. Őtet is, a soffőrt is… Hogy miket mernek manap a +cselédek! (Sándorhoz.) Véletlenül nem tudnál nekem való legényt? + +_Előbbiek, Cecile._ + +_Cecile_ (jobbról jön, bólint Trill felé, a továbbiak alatt Sándor +közelében marad, mintha védelmet keresne nála.) + +_Trill:_ Oh–oh–oh! Nagyságos asszonyom, hát Budapesten van?! Itthon +méltóztatik lenni? Na de ilyen meglepetés! Én azt hittem – nekem azt +mondták – a Tátrában van… Valaki azt beszélte – egy hölgyismerősöm +beszélte – látta Lomnicon – vagy talán Csorbán – nem emlékszem biztosan, +hol látta… Valószínűleg összetévesztette valakivel… Mert vannak meglepő +hasonlatosságok az életben… Igen, de ha tudtam volna, hogy itthon +méltóztatik lenni, ha tudtam volna, akkor már régóta tiszteletemet +tettem volna… Én ma is azt hittem, hogy legényvacsorára jövök… Özvegy +legények bús vacsorájára… (Megfenyegeti Sándort.) És te nem szóltál +nekem egy szót sem! El akartad titkolni a nagyságos asszonyt, direkt +elsikkasztani! (Miután fagyos csendben hallgatják, lassankint elveszti +biztosságát, – most beleül az antik karosszékbe és új lendülettel +beszél, miközben Sándor és Pál, akiket bosszant, hogy a karosszékbe ült, +ellenséges szemeket meresztenek reá.) Hanem ragyogó színben van a +nagyságos asszony! Amióta szerencsém van ismerni, nem volt még olyan +ragyogó színben… Az uraknak nem tűnik fel annyira, mert gyakran látják +őnagyságát, de nekem már nagyon régen volt szerencsém… Van már egy +hónapja… Ohó, megálljunk csak! Május huszonhetedikén volt a galamblövés +– akkor láttam a szigeten – ez stimmel, úgy-e? – tehát másfél hónapja! +Majdnem másfél hónapja! Dehogy! (Sándorhoz.) Több, mint másfél hónapja, +hogy nem láttam a nagyságos asszonyt! (Pálhoz.) Másfél hónapja! +Csodálatos, hogy múlik az idő, oly gyorsan, bár nekem sok volt a másfél +hónap, nagyon sok… (Megint megfeneklik, kétségbeesetten néz körül, újabb +nekilendüléssel.) Hanem a tisztelt tanár úr is milyen ragyogó színben +van! (Sándorhoz.) Direkt ragyogó színben van, na, nincs igazam? Persze, +a jó levegő, a csend és a szép kilátás… És a lelki harmónia – az a fő! +(A homlokát törli.) Csak körül kell nézni ebben a házban, az ember +mindjárt látja: itt harmónia van… Itt van valami, ami tiszta és jó, ami +meleg és szent… (Nem bírja tovább.) + +_Sándor_ (miután egy ideig élvezte Trill zavarát): Másfél hónapig nem +voltál itt? Fogadni mernék, hogy ezalatt valami csinos nő lábainál +pengetted a gitárt… (Cecilehez.) Nem is sejti, hogy ennek az úrnak +milyen szerencséje van a hölgyeknél… Szédületes szerencséje! És nem ám +afféle kis grizetteknél, hanem elsőklasszisú dámáknál, igazi +úriasszonyoknál! + +_Pál:_ Néha úgy megostromolják a lakását, hogy az inasa számjegyeket +osztogat, mint a híres operatöröknél… Ne tessék tolakodni, hölgyeim! +Mindenki sorra kerül! + +_Trill_ (Pállal szemben adja a jó fiút): Ugy érzem, most már teljesen +megértem a vicclap számára. Szabad cigarettára gyújtanom? (Rágyújt.) + +_Sándor_ (Cecilehez): A kis ravasz a humor mezejére tereli a dolgot… De +az igazság az, hogy mindenki irigyli közülünk – minden férfi… Hanem el +kell ismerni, hogy megérdemli a kolosszális szerencséjét… Mert úgy +nézzen rá, hogy ő a legdiszkrétebb férfi, akit életemben láttam… Sok +diszkrét férfit láttam már életemben, de ilyet egyet sem! + +_Pál:_ Egy úriasszony nem is plaszirozhatja előnyösebben a jó hírét, +mint Trill báró úrnál. + +_Trill_ (akinek e csipkedés igen jól esik, meleg mosollyal honorálja Pál +megjegyzését, majd fölényesen fordul Sándor felé): Kérlek alássan, te +talán plakátirozni szoktad, ha egy szép asszony rád mosolyog? + +_Sándor:_ Rám nem mosolyognak a szép asszonyok, arról már egészen +leszoktak… (Lelkes érdeklődés hangján.) Hanem te, jó egypár éve nem +láttam már a hajfürtgyűjteményedet… Akviráltál azóta szép új +példányokat? + +_Cecile_ (a hajfürt szónál egy alig észrevehető, ideges mozdulatot +tesz.) + +_Trill_ (akinek láthatólag rettenetesen kellemetlen a téma, magától +kikelten): No, de kérlek! Hát csak nem fogod – (Cecilere nézve, hirtelen +elhallgat.) Azt hiszem, ez a hely nem az a hely… + +_Sándor:_ Sőt ellenkezőleg: éppen a tisztességes nőket érdeklik az ilyen +dolgok… (Cecilehez.) Nincs is ebben semmi! Az egyik képeslapokat gyűjt, +a másik hajfürtöket… Egészen poétikus ötlet: „A szerelem elmúlik, de a +hajtincs megmarad!“ Fekete, barna, szőke fürtök – bársony kazettában – +kulcs alatt! (Trillhez.) Ugy-e, vörös is van? (Cecilehez, szakszerűen +magyarázva.) A tincsek sorszámmal vannak ellátva – az adományozók neve +katalogizálva lesz – a könyvelés persze szigorúan titkos… (Cecilehez, +aki cigarettára akart gyújtani, de fordítva fogta a gyújtót.) Kicsit +ideges ma – no majd én! (Tüzet ad neki.) + +_Trill_ (már egyszer félbe akarta szakítani Sándort): Bocsánat, hát ez a +dolog magyarázatra szorul… Mert nem úgy van, nem egészen úgy, ahogyan ő +mondja… Őt néha kissé elragadja a fantáziája, mert ő egy Mikszáth +Kálmán, kérem! Hát lehet, kérem, hogy régen, fiatal koromban, eltettem +egypár emléket… Az ember végre is csak egyszer fiatal és én sohasem +szerettem a kártyát, meg a léhaságokat… De ma már nincs semmiféle +gyűjteményem… Régen túl vagyok az ilyeneken, amióta megismertem az élet +komolyságát… (Komolyan, némi férfias megindulással.) S ha ma egy hölgy +megtisztelne egy emlékkel – (Szárazon.) ezt csak úgy mondom, mert direkt +ki van zárva – (Lendülettel.) azt egyedül őrizném, teljesen elkülönítve, +mint valami ereklyekincset, mint egy drága szentséget! (Sándorhoz +epésen.) Hogy mért kellett ezt szóba hozni – + +_Sándor_ (Cecilehez): Talán el sem hiszi, pedig úgy van: Trill +gyűjteményében olyan hajfürt is van, amely koronás főn termett… + +_Trill:_ Koronás főn? Jó lesz a mentőkért telefonálni! + +_Sándor:_ Egy nevet mondok, csak egy nevet és te hallgatni fogsz: Xénia! + +_Cecile_ (figyelmessé lesz a név hallatára.) + +_Trill:_ Xénia? Soha sem hallottam! + +_Sándor_ (sugalló hangon): Xénia nagyhercegnő! + +_Trill:_ Nagyhercegnő? (A cím láthatólag imponál neki.) + +_Sándor_ (Cecilehez): Ez a rossz csont tavaly Scheveningenben nyaralt… +Ugyanakkor megjelent ott Xénia nagyhercegnő is – de senki sem +gyanította, hogy a kettejük sejourja közt valami összefüggés van… + +_Trill:_ Összefüggés? Jaj de jó! Tizezer ember fürdött ott – és ő +összefüggésről beszél! + +_Sándor_ (nem törődik Trillel, mindig Cecile felé fordulva): Magam nem +voltam ott, de a kaszinóban ma is beszélnek még róla – persze csak a +Trill háta mögött… + +_Trill:_ Miről? + +_Sándor_ (Cecilehez): A nyilvánosság előtt kerülték egymást – Trill és a +nagyhercegnő… De egyszer egy nagy orkán után – sötét este – egy +párocskát láttak a néptelen homokbuckák közt… A háborgó tengert nézték +és a hold előtt vágtató felhőket… Egy társaság megleste őket… A gavallér +Trill volt – ezt egyhangulag megállapították… Az istennőre vonatkozólag +megoszlanak a vélemények… Némelyek azt állítják: elárúsítónő a +nagyárúházból… + +_Trill_ (dühösen): Igazi budapesti traccs! + +_Sándor:_ Mások följebb keresgélnek – sokkal feljebb. Azt mondják: azon +az estén egy fejedelmi hölgy repülő leckét vett – propeller nélkül – a +híres gyűjtemény pedig egy oroszosan szőke fürttel gazdagodott… + +_Trill_ (akinek igen tetszik ez a fordulat): Tagadom! Direkt tagadom! + +_Sándor:_ Azt is mered tagadni, hogy ismerted a nagyhercegnőt, mi? + +_Trill_ (kis szünet után): Pardon! Csak helyesen kell disztingválni! +Hajfürtadás – + +_Pál_ (közbevág): Hajfürtadományozás! Egy nagyhercegnő adományoz… + +_Trill:_ Hajfürtadományozás és egyszerű ismeretség között van különbség! +Igen nagy különbség! Végre: ha mondjuk, abban a szerencsében részesültem +_volna_, hogy bemutattak _volna_ őfenségének, aki mondjuk érdeklődik az +aviatika iránt, abban még igazán nem volna semmi… És én nem is tűrném, +hogy erről valaki tiszteletlenül nyilatkozzék! + +_Pál:_ Jó, jó, de őfenségének legmagasabb mászkálása éjnek idején a +homokbuckák közt – + +_Sándor:_ Vagy mégis az elárúsítóleány volt a nagyárúházból? + +_Trill_ (lojálisan): Egy fiatal hercegnő, aki bizonyos fokig fölötte áll +az emberek ítéletének, megengedhet magának ilyen kis ártatlan +romantikát… + +_Sándor:_ Ugy-e, nem mered tagadni, hogy vele sétáltál? + +_Trill:_ Nem merem? Nevetséges! A dologban nincs semmi tagadni való… + +_Előbbiek, Lencsi._ + +_Lencsi_ (jobbról jön, kötény, feltűrt ruhaujjak, nyitott szakácskönyv a +kezében): Bácsi, kérem. (Megpillantja Trillt.) Óh, bocsánat… + +_Pál:_ Maguk még nem ismerik egymást? (Bemutatás.) Trill báró, +nagyhercegi kamarai aviatikus… + +_Lencsi_ (nevetve meghajlik, aztán komolyan): Bácsi kérem, a gombát +egészben, vagy vagdalva? A szakácskönyv utasítása homályos… (Megmutatja +neki a passzust a könyvben.) + +_Sándor:_ Vagdalva?! Rémület fog el! (Pálhoz.) Jó volna helyszíni +szemlét tartani! + +_Pál_ (a könyvben böngész): Az ügy kezd tényleg aggasztó fordulatot +venni… Lássuk azt a harcsát! + +_Lencsi:_ Jaj, én úgy drukkolok! Ugy druk – (Elharapja a szót, Trillt +nézi, majd Cecilet, aztán kiegészíti.) – kolok! (Pállal jobbra el.) + +_Cecile, Sándor, Trill._ + +_Sándor_ (fölveszi a füzetet Xénia arcképével és szó nélkül Cecile +kezébe adja.) + +_Cecile_ (földre ejti.) + +_Trill_ (udvariasan fölemeli, egy pillantást vet a képre, elolvassa az +aláírást, ijedten nézi hol Cecilet, hol Sándort.) + +_Sándor:_ Szegény, jó Xénia nagyhercegnő! Milyen tragikus sors jutott +neked osztályrészül! Meghaltál, négy esztendővel a tengerparti séta +előtt. + +_Trill:_ Tessék? (A képet, majd Sándort nézi, egyszerre elkezd nevetni.) +Nahát téged jól felültettelek! Téged lóvá tettelek! (Cecilehez +közeledik.) + +_Cecile:_ Kérem, én nem akarom magát megbántani, nem is haragszom, de +kérem: menjen el! Ne nézzen így reám, kérem, hanem menjen el! + +_Trill:_ No de nagyságos asszonyom igazán nem értem… + +_Cecile_ (megvadulva): Én most már nem bánom, akármi lesz is – én most +már semmit sem bánok! + +_Sándor_ (Trillhez bizalmasan): Ideges szeszély! De azt hiszem, +őnagyságának – éppen őnagyságának – nem lehet olyan szeszélye, amit +neked – éppen neked – vakon nem kellene teljesítened. + +_Trill:_ Nagyon sértő szeszély! + +_Sándor:_ Ugyan! Megsérthet egy szép hölgy egy gentlemant? + +_Trill_ (vállat von): Jól van, mehetek… Hanem hogy a tanár mit fog +gondolni, azt már nem tudom… (Durván.) Különben bánom is én! Gondoljon, +amit akar! (Föltesz egy monoklit, amelyet eddig még nem használt.) +Direkt nevetséges! (Balra el.) + +_Sándor, Cecile._ + +_Sándor_ (cigarettára gyújt, kaján jókedvvel): Maga a férfitől nem látta +az embert. Most bemutattam magának az embert, már amennyiben ez a +kétlábú izé a homo sapiens családba sorozható. Mégis inkább +szarvasmarha. Arra született, hogy szarvakat viseljen, méteres +szarvakat… Ha ő akar másokat felszarvazni, az természetrajzi +szemtelenség. Még csak vére sincs a fajankónak! Csak hiúsága van. Nem +kell neki az asszony szépsége – csak a hírneve… + +(Kivül autótülök.) + +_Cecile:_ Az élet egy szemétdomb! + +_Sándor_ (kellemes meglepetéssel): Igen? Hiszen akkor rendben vagyunk… +Miután sikerült ennek a hitvallásnak egy új apostolnőt szereznem, itt +már be is fejeztem volna a küldetésemet. (Készülődik.) Jó mulatást, +szépasszony! + +_Cecile_ (ijedten): Elmegy? + +_Sándor:_ Hogyne! csak meg muszáj néznem a Rhone-gleccsert! + +_Cecile_ (a halántékát fogja): Elhagy… És mi lesz velem? Mit tegyek? Mit +mondjak az uramnak? + +_Sándor:_ Az urának? Jókor jut eszébe. Hát mondok magának valamit, szép +asszony: ne féljen semmit, legyen egészen nyugodt, nem lesz itt semmi +baj, maga szépen ki fogja magát vágni… Hogyan? Azt nem tudom… De ki +fogja magát vágni… Az olyan házasság, ahol a férj gazdag és az asszony +szegény, az olyan házasság az én megfigyelésem szerint tartós szokott +lenni… Magukat erős kötelék fűzi egymáshoz: a kék róka! Gondoljon a kék +rókára, az erőt fog magának adni, hogy megvédje a családi boldogságot. + +_Cecile:_ Hiszen lehet, hogy rossz asszony vagyok, de olcsó én nem +vagyok… + +_Sándor:_ Olcsó – drága? Relativ fogalom. + +_Előbbiek, Pál._ + +_Pál_ (jobbról): Türelem, gyerekek, mindjárt tálalnak. Hol van Trill? + +_Sándor:_ Elrepült. + +_Pál:_ Mit csinált? + +_Sándor:_ Majd Cecile megmagyarázza… ő mindent megmagyaráz… + +_Pál:_ Történt valami? + +_Sándor_ (miután Cecile makacsul hallgat): Semmi különös. Telefonon +kérették, jőjjön azonnal a városba… Köztünk maradjon a szó: én azt +hiszem, Xénia nagyhercegnő… + +_Pál:_ No de ilyen szélkakas! Öt perccel a vacsora előtt ő startol. +Különben bánom is én! Igy négyesbe kedélyesebb lesz. + +_Sándor:_ Hármasba még kedélyesebb lesz, mert én is startolok. + +_Pál:_ Te –? Megint rád jött a dühöngő ürület? + +_Sándor:_ Dehogy, kérlek, a dolog nagyon egyszerű… Én tudniillik – +(Cecilere néz, hirtelen elhallgat.) Majd Cecile lesz olyan szíves, +megmagyaráz mindent… + +_Pál:_ Most már dosztig vagyok a rébuszokkal… (Kiabál.) Mi történik itt? + +_Cecile_ (cigarettát vesz az asztalról): Az történt, hogy én megcsaltam +magát. + +_Pál_ (ijedten, szelíden): Mit csinált, drágám? + +_Cecile_ (eldobja a cigarettát, idegesen kiabál): Megcsaltam magát! + +_Pál_ (szünet után, sápadtan): Hogy maga engem, hogy maga engem +megcsalt? + +_Cecile_ (Sándorra mutat): Ott a vádló. + +_Sándor_ (meg akar ugrani, a főbejáratig sompolyog): Azt hiszem, ennél a +családi jelenetnél felesleges vagyok… + +_Cecile:_ Dehogy felesleges! (Karon csípi.) Az erény tűzbe ugrott… Maga +követelte a tragédiát… Tessék itt van! Hívják a szerzőt, hát ne bújjon +el, kérem! (Előrevezeti.) + +_Pál_ (Sándorhoz): Ez komoly? + +_Sándor_ (egy kézmozdulattal Cecilre hárítja a szólást.) + +_Cecile:_ Nem, kedves uram! Én megteszem azt, hogy a fejemet oda hajtom +a bárd alá, de én nem nyakazom le magamat. Az a hóhér kötelessége és én +tartok a rendre… (Irónikus páthosszal.) Teljesítse a kötelességét! +(Jobbra el.) + +_Pál, Sándor._ + +_Sándor_ (fel, alá jár): Azt hiszi, nem merek rá vallani! Mert hiszen +belénk nevelték, minden úgynevezett gentlemanbe: hogy a léha nők +alfonzai, a kicsapongás orgazdái legyünk… Az asszony kilopja az ura +zsebéből a becsületét, én pedig, a gentleman, azalatt másfelé terelem a +férj figyelmét… „Falazni“, mondják tolvaj nyelven… Hát én nem kérek az +ilyen lovagiasságból! Én nem falazok! Ha nekem a becsület és a +becstelenség közt kell választanom, akkor én a becsület mellé állok, +akár nadrágot, akár szoknyát visel… (Megáll Pál előtt, megfogja a +kabátját.) Megmondom neked, igenis megmondom: Cecile megcsalt, megcsalt, +megcsalt! + +_Pál:_ Kivel? + +_Sándor:_ Kivel? A kitünő báróval, a repülő szarvasmarhával… + +_Pál_ (ijedten): Trillel –? Hát mégis Trillel! Ajajaj! Baj, nagy baj! +Szegény Cili. + +_Sándor:_ Micsoda, még sajnálod, mikor így eldobta magát? Hát értsd meg, +ember: Cecile egy bukott nő, eldobta magát! + +_Pál:_ Hiszen éppen azért sajnálom, mert eldobta magát… Egy ilyen +asszony bizony különb sorsot érdemelt volna! (Felfortyan.) Hanem +mindennek te vagy az oka! Nem vigyáztál rá! + +_Sándor:_ Én –? Megbolondultál? Hát ki az ura: te vagy én? + +_Pál:_ Én vagyok, de éppen azért! Mit ér a férj vigyázása? A férj a +kilencedik szomszédtól tudja meg, mi történik a házában… Hanem veled jó +barátságban volt. Te imponáltál neki. Rád hallgatott. Igazán úgy +viselkedtél, mint egy – – szóval: nagyon ostobán viselkedtél! Rettenetes +ostobán! Mi az ördögöt kerestél te Svácjban? Egy ilyen asszonyt nem +hanyagol el az ember! Egy ilyen asszonyt, aki a körme hegyéig csupa +fantázia, azt nem hagyja magára az ember! + +_Sándor:_ Óriási! Hát én vagyok az oka, mindennek én vagyok az oka! Mit +szándékozol most tenni? + +_Pál:_ Először beszélnem kell vele. + +_Sándor:_ Hazudni fog valamit. + +_Pál:_ Nekem nem. Nekem sohasem hazudik. Olyan hiszékeny férj vagyok, +nem vicc és nem élvezet engem becsapni. + +_Sándor:_ Ki fogod kergetni a házadból! El fogsz tőle válni! Ezzel +tartozol a nevednek és a barátaidnak. + +_Pál:_ Ugy látom, a barátaim igen türelmetlen hitelezők… + +_Sándor:_ Paulusz, csak nem gondolsz arra, hogy megbocsáss neki?! + +_Pál:_ Az ember nem azt teszi, amit gondol, hanem amit muszáj. + +_Sándor:_ Ami pedig azt az alávaló gazembert illeti, azt a Trillt – + +_Pál:_ Miért volna gazember? + +_Sándor:_ No hallod, nem csábította el a feleségedet? + +_Pál:_ Azt én nem tudom, nem voltam ott. Alkalmasint te sem voltál ott. +Én csak azt tudom: Ha egy fiatal fickó ilyen bájos asszony közelébe +férhet, akkor igazán szomorú öszvérnek kellene lennie – na! (Leinti +önmagát.) + +_Sándor:_ Szép elveid vannak. Nagyon szép elveid. + +_Pál:_ Asszonyi dolgokban nekem egyáltalán nincsenek elveim… +Visszaemlékszem azonban a múltra, főleg a te múltadra, na! (Leinti +magát.) + +_Sándor:_ Föltétlenül meg fogsz verekedni, Trillel! + +_Pál_ (gúnyosan): Fogok –? + +_Sándor_ (meghökken): Paulusz, te nem vagy gyáva ember! + +_Pál:_ Dehogy nem! Nagyon is gyáva vagyok. Száz dolog van, amitől félek. +A haláltól véletlenül nem félek. De ha szembe találom magam az emberek +ítéletével, akkor libabőrös lesz a hátam… Te azt mondod nekem, +duellálnom kell Trillel? Hát én csupa gyávaságból duellálni fogok… Hogy +én mellékesen mit gondolok magamról, rólad és a párbajról, mint +olyanról, azt inkább nem mondom meg… (Meghajlik.) Kérlek, vállald el az +ügyem intézését, gondolom, így szokták mondani? + +_Sándor:_ A gazember holnap a pisztolyod előtt fog állani. + +_Pál_ (vigyorogva): Pisztolyra fogunk menni? + +_Sándor:_ Föltétlenül! + +_Pál:_ Hogy gyűlölöd te azt az embert! + +_Sándor:_ Te, mi van veled? Miféle lé folyik a te ereidben? Mert vér +semmiesetre sem! + +_Pál:_ Hát én nem tagadom: Nincs meg bennem a megcsalt férj tüzes és +becsületes haragja… Talán azért nem, mert a mi házasságunk nem is volt +igazi házasság… Csak félreértés volt, egy félreértés, amit az +anyakönyvvezető hitelesített… Cili gondolatai künn röpködtek, a dúcon +kívül, mit tudom én hol? De az én gondolataim sem ültek otthon… nem +tiszta a lelkiismeretem, hát hogy dobáljam kövekkel? Én inkább sajnálom. +Régóta sajnálom. Fél szemmel nézem az íróasztalom mellől és sajnálom. + +_Sándor:_ Ravasz asszony az, nincs azon mit sajnálni! + +_Pál:_ Ravasz, persze ravasz, de ne feledd, nekünk ravaszkodik: értünk +ravaszkodik, szegény. Ravasz, mint a selyembundás, titokzatos kis állat, +a kék róka, amely olyan nagyon ingerli a fantáziáját… A parányi kis +lábaival fáradhatatlanul trapol a hómezőkön, az éjféli nap alatt, egyik +jéghegytől a másikhoz oson, mindig ravaszkodik, mindig keres valamit, én +azt hiszem: végeredményben egy kis melegségért ravaszkodik. És az egész +játék az ő bőrére megy. Én különben régóta tudom, hogy egyszer meg fog +csalni, de mégis máskép képzeltem a dolgot, egészen máskép… + +_Sándor:_ Hogy képzelted? + +_Pál_ (egyszerűen): Ugy, hogy veled fog megcsalni. + +_Sándor:_ Mi az –? Velem –? Megőrültél? + +_Pál:_ Az egész világ azt hitte! + +_Sándor_ (növekedő izgalommal): Velem! Hát engedj meg, igazán nem +értelek… És te ezt ilyen könnyen veszed? Neked nem is lett volna ellene +kifogásod? + +_Pál:_ Mivel úgy is túl kellett rajta esnem, inkább te, mint más! Te +tisztességes ember vagy, jó barátom, te kímélted volna a nevemet. +Azonkívül gazdag vagy, feleségül vehetted volna Cecilet és ő mindenképen +nyert volna a cserén. Most már tudod, hogy én mért nem haragszom. És +most elmondom neked azt is, hogy te miért haragszol olyan nagyon! + +_Sándor_ (méltósággal): A te házad nekem quasi templom volt… Ami az +életemben tiszta és becsületes – + +_Pál_ (a szavába vág): Jó, jó, csak kérlek: ne szavalj! Neked egészen jó +ötleted volt, mikor azt a Trillt a Ma hercegének nevezted… Egy ember +ment, mendegélt, peckesen és előkelően, a vadgesztenyefasorban… Aztán +bömbölve jött a vörös autó – elütötte, legázolta. Aki az autóban ül, az +a Ma hercege. Aki a földön fekszik: a Tegnap lovagja. Barátom, te is +voltál herceg, a Holnap királya is lehettél volna, de te nem éltél a +hatalmaddal, hát meghaltál! + +_Sándor_ (dühösen nevet): Meghaltam? + +_Pál:_ És én azt tartom, aki meghalt, az feküdjék szép csendesen. Jó +nevelésű hulla egyáltalában nem csinál skandalumot. + +_Előbbiek, Cecile._ + +_Cecile_ (útra készen, kalappal, nyári kabáttal, keztyűvel.) Isten vele, +öreg Paulusz! + +_Pál:_ Elmegy? + +_Cecile:_ El. + +_Pál:_ Hová? + +_Cecile:_ A városba, Erna nénémhez. + +_Pál:_ Ugy! És aztán –? + +_Cecile:_ Aztán el fogunk válni, Paulusz! A mi házasságunk – (Legyint a +kezével.) + +_Pál:_ Na persze. (Utánozza a gesztust.) Muszáj válni? + +_Cecile:_ Muszáj. + +_Pál:_ És mi legyen a válóok? + +_Cecile:_ Arról Sándor úr fog gondoskodni – szivességből… + +_Pál:_ Nem, – majd az ügyvédem talál valami tisztességes okot… Hanem +mivel most már itt tartunk és mivel most már ugyis mindegy: mégis +szeretném tudni, igaz-e, amit Sándor mond? + +_Cecile_ (megigazítja Pál nyakkendőjét): Nézze, drágám, mi most már +szétmegyünk, hát nem is fontos, hogy mit gondolunk egymásról… De maguk +ketten együtt maradnak és azért nem szabad összeveszniök… Hát legjobb +lesz, ha maga mindent elhisz, amit az az úr mond… De most már szeretnék +indulni. + +_Pál:_ De hogyan fog bejutni? (Sándorhoz.) Kölcsön adhatnád a kocsidat? + +_Sándor_ (némán bólint.) + +_Cecile:_ Ha egy asszony olyan útra indul, mint én, akkor meg szokta +kérni egy tiszteletreméltó barátját, hogy kisérje el… nehogy úgy lássék, +mintha kidobták volna… Nekem van itt egy tiszteletreméltó barátom +(Pálhoz.) – kérem, kisérjen el Erna nénihez. + +_Pál:_ Szivesen drágám, csak a kalapomért megyek. (Jobbra el.) + +_Cecile, Sándor._ + +_Cecile_ (miután jó ideig mozdulatlanul állottak, halk hangon): +Irgalmatlan vágás volt, megsebesültem, de az én sebemből maga fog +elvérezni. + +_Előbbiek, Pál._ + +_Pál_ (jobbról jön, nyári felöltőben, kalappal a kezében): Hát ha úgy +tetszik… + +_Cecile:_ Paulusz kérem, ha Messingertől doboz jön, azt majd küldje Erna +nénihez. + +_Pál_ (bólint): A kék róka! (Karját nyújtja, körülnéz, mintha ő +búcsúznék, meghatottan.) Azért, valljuk meg, sok jó órát eltöltöttünk +itt – mi hárman! + +_Sándor_ (az antik székre támaszkodik és megsemmisülten néz maga elé.) + +(Függöny.) + + + + +HARMADIK FELVONÁS. + +_Az első két felvonás szobája. A butorok a régiek, de az elrendezésben +változás történt, amely arra vall, hogy egy erős és érzékies egyéniség +keresi az érvényesülést. Uj dolgok: egy tigrisbőr a kandalló előtt, +nehány elevenszínű brokátpárna a kanapén, egy színes zongoratakaró, +egy-két szobrocska és egyéb apróságok. A zongorán női zsebkendő. A +vázákban őszi rózsák. A szemben lévő erdő rozsdavörös októberi színeket +mutat. Őszi délután. A jobboldali ajtó nyitva van._ + +_Lencsi, Pál._ + +_Pál_ (divatosan feltünő házikabátot visel, a kanapén ül, nyomdai +levonatokat tart a kezében és egy ceruzával korrekturákat csinál.) + +_Lencsi hangja_ (amint a szín mögött a cselédekkel veszekszik): Nekem +pedig ne vágjon képeket, mert azt én nem tűröm. Az én házamban az +történik, amit én akarok és aki nekem képeket vág, az pakkolhat és +mehet, nem is kell megvárni a tizennégy napot, mehet rögtön, fel is út, +le is út! + +_Lencsi_ (jobbról belép, rikító színű japán kimonót visel, hozzá +ugyanolyan színű főkötőt vagy kendőt a fején, piros, haragos, a +konyhából jön.) + +_Pál_ (nem tekint fel a korrekturájából, közömbös hangon): Történt +valami, anyukám? + +_Lencsi:_ Megint nyitva találtam a hátsó üvegajtót. Ha kérdezem, ki volt +a tettes, akkor összefog az egész banda és úgy hazudik, hogy az már +csuda… Te, apukám, a Fräulein hogy tud hazudni! Olimpusi bajnok lehetne. + +_Pál_ (mint fent): Anyukám, miféle baj lesz abból, ha nyitva van az +üvegajtó? + +_Lencsi_ (harciasan): Cug lesz belőle, apukám! Ez az egész ház különben +is olyan, mint a madárkalicka. A szél ott jár ki-be rajta, ahol éppen +kedve van, az ember nem tudja, hogy mikor lesz tőle nyomorékká egész +életére… Hiszen természetes is, ez nyári lakás, villa, itt csak nyáron +szokás lakni, most pedig október van! + +_Pál:_ A szomszéd villában egész télen laknak, azt mondják, nagyon +kedélyes… + +_Lencsi:_ Hogyne, Grönlandban is egész télen laknak, ott is nagyon +kedélyes. (A lábával dobbant.) De azok eszkimók! + +_Pál_ (az asztalra csap): A szomszédok nem eszkimók, hanem +vászonkereskedők! + +_Lencsi_ (minden átmenet nélkül Pál ölébe ül, vidáman és kedvesen): Hát +szabad igy bömbölni, mikor a kedves feleségeddel beszélsz? + +_Pál_ (csendesen): Én nem bömbölök! + +_Lencsi_ (befészkeli magát az ölében, a gyermekek nyujtott hangján): +Mikor megyünk már a városba lakni, apukám? + +_Pál:_ Pedig én úgy örültem már a télnek. A behavazott kertnek és a nagy +csendnek. Meglátod, annyi fekete rigó van itt! Befejezhetném +Magyarország édesvizi hidráit, te pedig megcsinálhatnád hozzá az +illusztrációkat… + +_Lencsi:_ Én? Nagyon tévedsz, apuka, ha azt hiszed, én azért mentem +férjhez, hogy efféle kukacokkal bajlódjam… Elvégzi azt Kucsera úr, +jobban, mint én. + +_Pál:_ Csakhogy Kucsera úr most már szóba nem áll velem, már a +köszöntésemet sem fogadja… + +_Lencsi:_ Mert bömböltél vele! Te mindig bömbölsz, mikor az emberekkel +beszélsz. Hanem tudod mit? Majd én megbékítem Kucsera urat. Elmegyek a +műtermébe, kedves mesternek szólítom: és meglátod, füttyszóra pariroz. + +_Pál:_ Igazán megtennéd nekem? + +_Lencsi:_ Meg, apukám. De te is megteszed nekem, hogy bemegyünk lakni a +városba. Itt már csak vászonkereskedők és fekete rigók laknak. + +_Pál:_ De kár, hogy nem szereted a természetet, Lencsi. + +_Lencsi:_ Először nem vagyok Lencsi, hanem Lóna! Százszor mondtam már, +Lóna! Helén Ilona–Lóna… Másodszor: én semmit sem szeretek, csak téged… +Szóval: bemegyünk. (Jobbról, balról megcsókolja.) + +_Pál_ (az óráját nézi): Tyű, a ragyogóját! Majd elfelejtettem, te: ő írt +nekem. + +_Lencsi_ (fölkel, elboruló arccal): Kicsoda? + +_Pál:_ Ő! + +_Lencsi_ (nyomatékkal): Ő –? + +_Pál_ (bólint.) + +_Lencsi_ (vésztjóslóan): Mit akar már megint? + +_Pál:_ Az apanázs dolgát kellene már elintézni, azt írja, legegyszerűbb +lesz, ha kijön ide. + +_Lencsi:_ Ha kijön ide? Ide, az én házamba? Megőrült az az asszony? +Hallatlan! Reménylem, megírtad neki, hogy erről szó sem lehet? + +_Pál:_ Megírtam neki, hogyne, meg… De a levelet nem küldhettem el, mert +nem tudom a pesti szállását. + +_Lencsi_ (előkelően): Nagyon jól van, apukám! Akkor majd én a Fräuleint +odaállítom a kertbe és az megmondja neki, hogy itt nem lesz fogadva. + +_Pál:_ Nem, nem, azt már nem! Nézd, Lencsi, pardon, Lóna, nézd, én azt a +közvetítő útat választottam, hogy idekértem Sándort… + +_Lencsi_ (derülten): Sándort? Hát Pesten van? + +_Pál:_ Egy hete, hogy hazajött. + +_Lencsi:_ És még nem tett nálam első látogatást? Hallod, ez nagyon +furcsa! + +_Pál:_ Talán nem mer… attól fél, hogy te nem látod szivesen… + +_Lencsi:_ Oh, nagyon szivesen látom! Ő úgy viselkedett a katasztrófa +órájában, mint ahogy egy úriembernek és jóbarátnak viselkedni kell. Mert +te akkor gyönge voltál! + +_Pál:_ No jó, hagyjuk már azokat a régi históriákat! + +_Lencsi:_ Mondd, megmaradsz amellett, hogy pénzt adsz annak a dámának? + +_Pál_ (idegesen): Kérlek, ne furkálj mindig! Engem ne furkálj! +Megigértem, hát úgy is lesz! + +_Lencsi:_ Óh, ti férfiak! Mintha az a dáma rászorult volna a te +pénzedre! Na, nem szóltam semmit… De tudod-e, hogy kék rókát visel? A +Messinger mondta! Ő kék rókát visel, nekem persze jó a rongyos ezüstróka +is! + +_Pál:_ Akinek olyan gyönyörű válla van, mint neked, az bűnt követ el a +világrend ellen, ha boát visel… + +_Lencsi_ (bosszúsan): Ugyan kérlek, ne légy ilyen sületlen… És hol +leszünk mi, mialatt itt konferenciáznak? Elbújjak a saját házamban? + +_Pál:_ Fölmegyünk addig a hárshegyi kertészhez… Ugyis beszélni akartál +vele a meteor-muskátlik miatt… + +_Lencsi_ (elmosolyodik): Hát mondd, apukám, igazán szebb az én vállam, +mint az övé? (Megcsókolja.) Sokat szenvedtél, te szegény ember! Nagyon +meggyötört az az asszony! + +_Pál:_ Na, nem is gyötört olyan nagyon. + +_Lencsi_ (szigorúan): Gyötört! Csakhogy te nem tudtál róla. Hiszen te +olyan, olyan tapasztalatlan vagy! Én beláttam a kártyáiba és már akkor +is föltettem magamban, hogy kárpótolni foglak. + +_Pál:_ Te drága! Pedig te még akkor kisleány voltál. + +_Lencsi:_ Gyermek voltam, de láttam, hogy a házasságodba már beleütött a +filoxera… + +(Kint csengetés: hosszú, rövid, hosszú.) + +_Lencsi:_ Ez ő! (Végig néz magán.) Juj! Át kell öltöznöm! (Kiugrik a +jobb ajtón.) + +_Pál és Sándor._ + +_Sándor_ (sápadtabb, komorabb lett): Jó napot, Paulusz! + +_Pál:_ Isten hozott, öregem! Hát téged táviratokkal és express +levelekkel kell bombázni, ha az ember látni akar? Hogy vagy? Hiszen te +úgy élsz, mint a bolygó hollandi: mindig a vasuti kupéban. Csodálkoztál, +úgy-e, hogy olyan hamar megházasodtam megint? + +_Sándor:_ Tulajdonképen nem csodálkoztam. Sejtettem, hogy el fogod venni +ezt az – ezt az őnagyságát. + +_Pál:_ Sejtetted? Furcsa! Lencsi, izé a Lóna is sejtette… Csak én – +(Elharapja a szót.) Hogy vagy különben? + +_Sándor:_ Kutya bajom. + +_Pál:_ Nagyszerű színben vagy. De mintha kicsit megfogytál volna, nem? +Beteg voltál? + +_Sándor_ (bosszúsan): Oh, dehogy! + +_Pál:_ Most Már Budapesten maradsz? + +_Sándor:_ Valahol csak maradnom kell! Hanem Budapest idegessé tesz. Az +emberek itt olyan – olyan komikusak. + +_Pál:_ Hát máshol milyenek? + +_Sándor:_ Tulajdonképen máshol is komikusak… + +_Pál:_ Tudod mi kellene neked? Valami rendes foglalkozás. + +_Sándor:_ Igen, lehet… Csakhogy nem érdekel, semmi sem érdekel… + +_Pál:_ Éppen semmi, semmi a világon? + +_Sándor:_ Semmi a világon… (Maga elé bámul.) Na, hagyjuk ezt! Hát +micsoda „életkérdés“ az, amit már megint meg kell oldani? + +_Pál:_ Képzeld: őnagysága megint feltünt a láthatáron! + +_Sándor_ (mereven bámul rá.) + +_Pál:_ Te a katasztrófa óráiban mint férfi és jóbarát állottál +mellettem. Én akkor gyenge voltam, de te erős kézzel vezettél a +kötelesség és a becsület útján. + +_Sándor:_ Kötelesség! Becsület! Te is az öregapád fejével szoktál +gondolkozni?! Mondd csak: biztos vagy te abban, hogy – hogy ő akkor +megcsalt? + +_Pál:_ Hát hogyne volnék biztos! Feltétlenül biztos vagyok! + +_Sándor:_ Honnan vetted ezt a meggyőződést? + +_Pál:_ Honnan? Hát tőled! Te győztél meg. (Ijedten.) Sándor, az +Istenért! Csak nem bántad még meg, hogy én elváltam? + +_Sándor_ (fáradtan legyint): Hagyjuk ezt! Hát mi az, mi bajod megint +vele? + +_Pál:_ Képzeld, megrohant azzal az értesítéssel, hogy ma délután négykor +itt lesz. + +_Sándor:_ Cecile – itt? Négykor? (Az órát nézi.) Most fél négy van. +Megyek. Nem akarok vele találkozni. + +_Pál:_ De hiszen éppen azért hivattalak, hogy találkozzál vele. Még +egyszer, utoljára! Ezzel quasi meg fogod koronázni szép művedet. (Irást +vesz ki a zsebéből.) Semmiség az egész… Ezt alá kell írnia, akkor +folyósítom az apanázst. + +_Sándor:_ Köszönöm, nem kérek belőle… Nekem éppen elég volt a ti +dolgaitokból. + +_Pál:_ Nézd – te a katasztrófa óráiban mint férfi és jó barát állottál +mellettem… + +_Sándor:_ Kérlek, hagyj békében a te katasztrófáiddal. + +_Pál:_ Nem akarod? Ejnye, sajnálom… Cili érdekében sajnálom. Lencsi el +fogja utasíttatni a cselédekkel… Mert hogy magam beszéljek vele: olyan +nincs a sifonérban. + +_Sándor:_ A cselédekkel? (Gondolkozik.) Add ide! + +_Pál:_ Tudtam, hogy te kirántasz a csávából… (Odaadja neki az írást.) +Igazán örülök, hogy nem kell vele találkoznom. Tudod, én már egészen +elszoktam az ő genrejától. Különös asszony az. Néha arra gondolok: +olyan, mint a prém, amit a nyakában visel, a kék róka – nagystílű, +költséges és nem melegít. És hazug is, mint a kék róka. Mert az nem is +kék. Lencsi-Lóna egészen más! Olyan átlátszó, – neki üveglelke van. Neki +az a büszkesége, hogy szolgál… Planétatermészet. Majd meglátod – hallom: +már jön! – majd meglátod, milyen egyszerűen öltözik. Megengedhetné +magának, de ő olyan szerény, mint egy kis gépírókisasszony… + +_Előbbiek, Lencsi._ + +_Lencsi_ (divatos hajviselettel, raffinált elegánciájú ruhában, fehér +keztyűvel, égő cigarettával a kezében belép, derüs fölénnyel viselkedik, +kissé, de csak nagyon kissé mágnásosan beszél, szóval „dáma.“) + +_Pál:_ Gyere drágám, itt van egy régi kedves emberem. + +_Lencsi:_ No csak nem mutatod be nekem Sándor urat? Hiszen mi régi, jó +barátok vagyunk… (Kezet fog vele.) Kedves magától, hogy mégis eszébe +jutottam. Már régóta szerettem volna magával beszélni… Meg akartam +mondani, hogy ebben a házban sok minden máskép van most, csak a maga +karosszéke áll még a régi helyén. Várja magát… Üljön le, kérem! + +_Sándor_ (szinte babonás rémülettel hátrál az antik szék elől, más +helyre ül.) + +_Lencsi_ (maga Pál székének karjára ül, Pál vállára támaszkodik és úgy +néz szembe Sándorral): Nem ül oda? Amint akarja! Nálunk mindig azt +tegye, amit akar. Én megszoktam, hogy a világot az uram szemével nézzem… +Amit ő szeret, az nekem is kedves. Magát nagyon szereti az uram. + +_Pál_ (halkan): Drága! + +_Lencsi:_ Ha egyszer egy fél órát áldozna nekem, akkor megbeszélném +magával a téli saisonra vonatkozó apró kis terveimet… Mert hiszen most +már Budapesten marad ugy-e? Nagyon szeretném, ha a terveim megnyernék a +maga tetszését… + +_Pál_ (gyanakodva): Miféle tervekről beszélsz? + +_Lencsi:_ Neked emberek közé kell menned, drágám, a sok munka árt az +egészségednek… (Sándorhoz.) Én gyűlölöm a lármás társaságot, csak +bizalmas körben érzem jól magam… Ha már benn leszünk a városban, nyitva +tartjuk a házunkat egynehány jóbarátunk számára… Tudja, egy kis +intellektuális szalónról ábrándozom. Művészek, tudósok, nehány +politikus, talán egy-két arisztokrata… hogy keverve legyen… mindössze +husz-harminc-negyven ember. + +_Pál:_ Erre az intellektuális szalónra még alszunk egyet! Most gyere, ő +minden percben ránk nyithat. + +_Lencsi_ (Sándorhoz): Egy óra múlva itt leszünk megint. Számítok rá, +velünk vacsorázik? (Kacéran.) Ráchal lesz, komáromi módon. + +_Pál:_ Az alsó kapun menjünk, különben összetalálkoztok és attól óvjon +Isten. (Sádorhoz.) Rádbízom házam becsületét. Neked már praxisod van +ebben. Gyere, Loncsi. (Lencsivel jobbra el.) + +_Sándor egyedül._ + +(Körüljár a szobában. A zongoráról felvesz egy női zsebkendőt, mohón +megszagolja, de mivel idegen parfümöt érez, unodorodva eldobja. Az +óráját nézi. Leül a zongorához és ugyanazt a Grieg-dalt játsza, amelyet +az első felvonásban.) + +_Sándor, Cecile._ + +(Cecile észrevétlenül belép, prémet visel, megáll, kis ideig hallgatja a +játékot, azután nesztelenül Sándorhoz oson, a vállára hajlik és halkan +énekel.) + +_Sándor:_ Cecile! (Fölkel és elfogultan nézi.) + +_Cecile:_ Maga itt mint állandó házibarát van szerződtetve? + +_Sándor_ (tiltakozva): Pardon! Azóta ma vagyok itt először. Csak úgy, +mint maga. + +_Cecile:_ Szép, hogy mégis megtartotta értem a gyászesztendőt. Tudja, az +előbb különös hallucinációm volt. Amint végig jöttem a kerten, az én +elárvult dáliáim között, megismertem a maga játékát… és úgy éreztem, +hogy megint másfél esztendővel fiatalabb vagyok, nem is történt semmi +változás, én csak benn voltam a városban. – + +_Sándor_ (epésen): Rókavadászaton! + +_Cecile_ (vállat von, kis idő múlva szárazon): Már nem! Itt a +vadászzsákmány! A vállán levő prémre mutat.) Hanem beszéljünk az +üzletről. Hol a házigazda? + +_Sándor:_ Paulusz nincs itthon, engem bízott meg, hogy tárgyaljak +magával. + +_Cecile:_ Mulatságos! Magát itt készenlétben tartják ellenem, mint az +aspirint a főfájás ellen. + +_Sándor:_ Pál kéreti, írja ezt alá. (Kezébe adja az ívet.) + +_Cecile_ (az ívvel a kezében körüljár): Nézze, a szegény bútoraim rám +sem ismernek többet, hülyék lettek a sok klopfolástól… + +_Sándor:_ Lesz szíves aláirni? + +_Cecile:_ Rögtön, ha olyan sietős! (Jobb kezéről lehúzza a keztyűt, +közbe eszébe jut valami és elmosolyodik.) Nos? Csinos a Rhone gleccser? + +_Sándor:_ Nem emlékszem. + +_Cecile:_ Pedig ott volt, tavaly szeptemberben. + +_Sándor:_ Honnan tudja? + +_Cecile:_ A világ olyan kicsi. Olyan kicsi, hogy a télen majdnem +összetalálkoztunk a Maloja hotelben. Én január 10-én érkeztem oda. + +_Sándor_ (önfeledten): Huszadikán. + +_Cecile_ (mosolyogva néz rá): Ugy látszik, a világ tényleg kicsi… + +_Sándor:_ Lesz szíves? (Kezébe adja a tollat.) + +_Cecile:_ Mondja, úgy találja, hogy lefogytam? + +_Sándor_ (vállat von): Igazán nem tudom. + +_Cecile_ (boldogan): Képzelje: hat kilót fogytam! Nekem nagyon jót tesz, +ha bánatom van. Még egy ilyen bánat és igazi Mannequin-termetem lesz. +(Sándor türelmetlen mozdulatára reagál.) Jó, jó! Hát mi van azzal az +írással? + +_Sándor:_ Ha aláírja, pénzt kap. + +_Cecile_ (olvassa): „A járadék visszavonható, illetőleg beszüntethető, +ha botrányos, vagy tisztességbe ütköző életmódommal méltatlanná teszem +rá magamat.“ (Szól.) Azt már hallottam, hogy egy úriasszonyt azért +fizetnek, hogy ne legyen tisztességes, de pénzért tisztességesnek lenni, +– ez nem elegáns! + +_Sándor:_ Azért alá fogja írni, ahogy én ismerem. + +_Cecile_ (nevet): Alá bizony! Az Ur sajnos, csak a mezők liliomát +ruházza fel ingyen, az asszonyoknak meg kell fizetniök a toilettjüket. +(Aláírja.) + +_Sándor:_ Persze, a kék róka! + +_Cecile:_ Nézze, októberben mégsem járhatok mitológiai divat szerint… +Hány óra kérem? + +_Sándor:_ Fél öt! + +_Cecile:_ Teremtő Istenem – és én megigértem, hogy negyedkor a +cukrászdában leszek… Nahát Isten áldja meg! Reménylem, ha Paulusznak +megint dolga lesz velem, akkor mi ketten megint látjuk egymást… Jó +napot! (Balra el, a keztyűjét, melyet íráshoz levetett, az asztalon +felejti, az ajtót nyitva hagyja.) + +_Sándor_ (utána szól): Jó napot! (Egy percig egyedül marad. Lehajtott +fővel és reménytelenül bámul maga elé. Megtalálja Cecile keztyűjét, +arcához emeli és mohón szívja magába a parfümjét.) + +_Cecile_ (újból megjelenik a nyitott ajtóban, meglepetten nézi Sándort, +fölismeri fölényét, belép.) + +_Sándor_ (meghökkenve tekint rá.) + +_Cecile:_ Sándor kérem – + +_Sándor:_ Mi az? + +_Cecile:_ A keztyűmet kérem… + +_Sándor_ (keresve körülnéz): A keztyűjét? + +_Cecile_ (szelíden): A kezében van! + +_Sándor:_ Igen, a kezemben van… (Odaadja neki.) + +_Cecile_ (lassan felhúzza a keztyűt, közbe mosolyogva nézi Sándort): +Sándor kérem – + +_Sándor:_ Tessék? + +_Cecile:_ Adja ide azt az írást… + +_Sándor:_ Az írást –? + +_Cecile:_ A belső zsebébe tette… (Átveszi az írást, Sándorra tekint, +kétfelé tépi az írást.) + +_Sándor:_ Mit csinál? Az apanázs… + +_Cecile:_ Nem kell. + +_Sándor:_ Nekem semmi közöm hozzá, de talán mégis meg kellene fontolnia, +a maga vagyoni viszonyai szerények… + +_Cecile:_ Igen, a vagyonom az egyedüli, ami szerény rajtam… + +_Sándor:_ Hogyan képzeli most már a jövőjét? + +_Cecile:_ A jövőmet? Hát tudja, az én jövőm tulajdonképen már elmúlt. + +_Sándor:_ És a kék róka? + +_Cecile:_ Azt ne féltse. Az élet sok minden megpróbáltatást róhat még +rám, de azt soha sem fogja elérni, hogy én csincsillát viseljek… És hogy +egészen megnyugtassam magát, hát vegye tudomásul: én férjhez fogok +menni! + +_Sándor:_ Ezt most határozta el, ebben a percben? + +_Cecile:_ Dehogy! Már az előbb az előszobában… Ha elkísér a cukrászdába, +akkor megtudhatja, ki az a boldog halandó. + +_Sándor:_ Őszintén szólva, nem vagyok olyan kiváncsi… (Szünet után.) +Természetesen gazdag ember? + +_Cecile:_ Természetesen. + +_Sándor:_ Ha indiszkrét ember volnék, kérdeznék valamit. + +_Cecile_ (nevet): Tudom, tudom! Hogy a jövendőbelim hallotta-e már hírét +a Török-utcának? Megnyugtathatom! Én elsősorban a Török-utcának +köszönhetem, hogy oltár elé akar vezetni. + +_Sándor:_ Ilyen férfi is van? + +_Cecile:_ A férfiak egyáltalán nem olyanok, mint maga hiszi, a nők meg +pláne nem olyanok… Maga, úgy-e, olyasmit képzel, hogy az asszonyt, aki a +város szájára került, lenézi az úgynevezett jó társaság? Barátom, ez ma +már csak a ponyva- és mozi-irodalom morálja, elavult gics! Az életben +másképpen van. Az embereket semmi sem érdekli jobban, mint a csinos +asszony, akinek a híre, hogy is mondjam csak? akinek a híre egy kis +erdei illatot áraszt… Lássa: azelőtt a macska sem törődött velem, +tisztességes asszony voltam, hát nem voltam érdekes… Amióta szóba került +az a história, a Török-utcai história, azóta nagyon felment az ázsióm! +Minden ifjú és a legtöbb középkorú férfi azt hiszi, szerencsét kell +nálam próbálnia. Kaviár vagyok, kaviár az entellektuelleknek! A békavérű +nyárspolgár föllángol az én társaságomban, a legunalmasabb fajankó is +szellemes lesz… És ha az urak másnak találnak, mint remélték, akkor azt +mondják: eh, a Török-utcai história pletyka volt! Néha azután feleségül +akarnak venni! Elég gyakran akarnak feleségül venni. És titokban minden +nő irigyel. Igazán sajnálom a kifogástalan hírű asszonyokat! Szegények +mélabúsan legelésznek a házasélet sovány rétjein, olyanok, mint a +hófehér tehénkék… Tudja, nekem csak egy bajom van: kezd már kopni a +rossz hírem. Kezdenek megint tisztességes asszonyszámba venni. Ez +komolyan aggaszt. Kénytelen leszek a nimbuszomat valami újabb botránnyal +fölfrissíteni. + +_Sándor_ (keserűen): Ilyen elvek mellett nagyon boldog lehet. + +_Cecile:_ Ki beszél itt boldogságról? Kicsoda boldog? Az erény fehér +tehénkéi talán boldogok? Vagy maga, édes barátom, maga boldog? Nekem +hiába mesél, barátom, én nagyon jól ismerem magát. Senki sem ismeri, +csak én egyedül! Maga ma Magyarország legszerencsétlenebb embere… Én +megértem a maga hallgatását… + +_Sándor_ (gúnyosan nevet.) + +_Cecile:_ Megértem a gúnyos nevetését is… Eleven ember nem is nevet így, +csak a kísértetek szoktak ilyen rémesen kacagni… Szegény barátom, talán +nem is tudja? Maga meghalt, elvérzett! (Az antik szék támlájára ül.) Ez +volt a maga otthona és hazája, ez volt magának az élet trónusa… Én +elzavartam innen és most a maga élete már nem élet! Hiába néz reám igy: +maga csak szimulálja az életet, de maga egy hulla! Ez így van és nincs +másképen! No dehát én egy jó asszonyka vagyok. Nekem van szívem. Én új +életre fogom magát kelteni, megint embert csinálok magából. Oh, én meg +tudom csinálni! Hallgasson csak ide, Sándor! Én újból férjhez megyek, +megint maga lesz az én házibarátom és akkor minden jó lesz megint! +Akarja? + +_Sándor_ (konsternálva): Hallja, Cecile, a maga cinizmusa, – ez mégis +sok! + +_Cecile_ (ragyog és szikrázik az impertinenciától): De most már igazán +sietek a cukrászdába – a vőlegényemhez – a maga jövendő jóbarátjához! +Szegény, már nagyon türelmetlen lesz… Nem is tudom, mit mondjak neki? +Hop – megvan! Azt fogom neki mondani: rókavadászaton voltam – a +Török-utcában – _a szűcsnél_ – ezt a kék rókát vettem… Jó lesz neki a +házasság előtt egy kis előzetes tréning… (Az ajtóban visszafordul.) Ha +megkapja a házassági partécédulámat, vonuljon be haladéktalanul… +Házibarátok 6-tól 8-ig fogadtatnak. + +_Sándor_ (nem bir a felgyülemlett keserűséggel): Bestia! + +_Cecile_ (megrázkódik és meglapul, mintha veréstől félne. A húr hirtelen +kettészakadt, a lelki feszültség megszűnt. Az asszony arcán édes mosoly +jelenik meg. Alázatosan lép Sándorhoz és szelíden tekint fel hozzá.) + +_Sándor_ (resteli a durvaságát, zavartan morog): Amit maga csinál – amit +maga csinál az emberrel – meg lehetne bolondulni! + +_Cecile_ (halkan és őszintén): Egymást gyötörjük és önmagunk vérzünk… +Nincs ennek semmi értelme… A halottaknak jobban meg kellene férni egymás +mellett… Mert most már bevallom magának: én is meghaltam – már csak a +saját magam hazajáró lelke vagyok… Én is hulla vagyok – áldozata a nagy +földrengésnek… Olyan szomorú a mi mai találkozásunk: két kísértet +összetalálkozott a régi tanyán… Éppen csak a fehér lepedő hiányzik +rólunk… Vajjon miről beszélgetnek a halottak a szellemek órájában? Az +elmúlt életről – milyen volt és milyen lehetett volna… (Egy ötlete +támad.) Kérem, üljön le! A maga karosszékébe! (Sándor a szék mellett +áll, de nem ül le, csak mereven nézi az asszonyt. Cecile egyszerre +nagyon mozgékony lett – leteszi a prémet és a kalapját.) Kakasszóig +megint szabadok vagyunk – tegyünk úgy, mintha megint élnénk – hiszen ez +a halottak kedvenc játéka… Én vagyok a ház asszonya… Maga az én barátom… +Öreg Paulusz bezárkózott a könyvtárszobába – vacsoráig láthatatlan +marad… Kérem, adjon egy egyiptomit… (Sándor cigarettát és tüzet ad +neki.) Beszélgessünk… Most megengedhetjük magunknak, hogy olyan őszinték +legyünk, mint elevenkorunkban soha… Bennem most valami óriási, valami +katasztrófális őszinteség erjedzik… Most mindent megtudhat tőlem, olyan +dolgokat is, amit asszony még sohasem vallott be férfinak… De előbb +kérdeznék magától valamit. Mi lett a maga kis Rikijével? No ne mondja, +ha nem akarja – úgy is tudom: férjhez ment… Maga egy férjet vett neki… +Ismeretlenül is rokonszenveztem a derék leányzóval – tudom, nagyon +hasonlított hozzám… (Sándor meglepett mozdulata.) Csudálkozik, hogy +tudtam erről? Maguk urak nem is sejtik, hogy mi mindent tudunk mi! Riki +úgy is szokott öltözködni, mint én – azt hiszem, a jó leány tervszerűen +kultiválta a hasonlatosságot… + +_Sándor_ (leül): Hasonlatosságról nem lehet szó – legföljebb valami +egészen felületes hasonlatosságról… Végül a hattyú és a lúd is hasonlít… + +_Cecile:_ Ah? Köszönöm a hattyút! Hanem azért én nem váltam be, mint +hattyú… Bemásztam a szenesládába – bemaszatoltam a hófehér ruhámat… De +mit vétett a szegény liba? A hasonlatossága tette kegyvesztetté? + +_Sándor:_ Kérem, hagyjuk ezt a témát! + +_Cecile_ (kifakad): Hallja, ha rajtam állana, én kitiltanék a +társaságból minden urat, ki barátnőt tart magának. + +_Sándor_ (bágyadt gúnnyal): Istenem – ez az erkölcsi szigor! + +_Cecile:_ Nem erkölcsről van szó – egészen más valamiről… Igy mi nem +játszunk egyforma chanceokkal, kedves uram! Maguk mind hamis kártyások – +csak nyerni akarnak, veszíteni nem. Mi nők az eszünk mellett a +szívünket, a vérünket, az idegeinket is belevisszük a játékba… az +élettől való nagy félelmünket, az élet utáni nagy vágyunkat is… Mindent +fölteszünk a kártyára! Maguk _csak_ az eszükkel játszanak. Ami érték +azonkívül még volna magukban, azt letétbe helyezik – Rikinél. Nem csoda, +ha aztán úgy kifosztanak minket, mint a parancsolat. Lássa, ha Riki, aki +olyan nagyon hasonlított hozzám, nem gibicelt volna magának a hamis +játéknál, akkor maga – (Habozik, hirtelen elszántsággal.) Hát igen: +akkor maga engem feleségül vett volna. + +_Sándor_ (megriadtan): Mit csináltam volna? + +_Cecile:_ Fe–le–sé–gül vett vol–na! + +_Sándor:_ Feleségül vettem volna! De hát engedje meg, Cecile, mikor én +magával megismerkedtem, már a legjobb barátom menyasszonya volt! + +_Cecile_ (álmodozva bólint): Hat évvel ezelőtt – egy nyári estén – +julius 23-án – a Margit-szigeten… Kívül-belül hófehér leány voltam… Ah, +maga sohasem fogja megérteni, hogy mi dobogott és újjongott akkor az én +fehér foulard-blúzom alatt. Tudja, ha akkor este, mikor a hajóhídon +kezet fogtunk, azt mondta volna nekem: (Forrón súgja.) Gyere velem! – +bizony Isten, én faképnél hagytam volna a vőlegényemet és a +gardedámomat, – én magával mentem volna. + +_Sándor:_ Velem jött volna – hová? + +_Cecile_ (a cigarettája füstjét bámulja): Hogy hová? Ezt _én_ nem +kérdeztem volna! Ugyebár hihetetlen? Ilyesmi még sohasem történt meg +első találkozáskor. De csak azért nem, mert még soha sem akadt férfi, +aki azt mondta volna egy úrileánynak: Gyere velem! Hiszen maguk olyan +gyávák! A bátorságuk is Rikinél maradt! De én nem is vártam meg az +invitációját – így is feleségül mentem magához. + +_Sándor:_ Mit csinált? + +_Cecile:_ Fe–le–sé–gül mentem magához! Maga észre sem vette, hogy az +uram volt? Ez megint hasonlít magához. Én éveken át a maga hűséges párja +voltam. Mindenem a magáé volt. Minden, ami jó és rossz rajtam – csak a +szépségem nem. Maga megelégedett a szépségem másolatával, amit Rikinél +talált. Magának ez kényelmesebb volt, de vallja be: becsületes nem volt! +Ha este nálunk volt – emlékszik azokra az estékre? + +_Sándor_ (meghatottan bólint.) + +_Cecile:_ Egész nap készültem… Csinosítottam a testemet és a lelkemet… +Magának… Mindig valami édes, kaján harci vággyal vártam az estét… És +milyen boldog voltam, ha a csipősségeimmel ki tudtam forgatni a +nyugalmából! Tizenegykor szokott hazamenni. Rendesen lekísértük a kerti +kapuig… Olyankor maga és én hallgattunk – csak szegény jó Paulusz +beszélt… Mikor visszajöttünk a világos, üres házba, én mindig +csodálkoztam. Hát mi ez? Az én uram és az én jóbarátom elcserélték a +szerepüket. Az uram elment, a jóbarátom pedig itt maradt. (Más hangon.) +Lássa: én mindent el merek mondani!! + +_Sándor:_ Ha mindent mer, akkor mondja meg azt is, miért csalta meg +Pauluszt? + +_Cecile:_ Pauluszt? Mi köze annak az embernek mindehhez? Ha valakit +megcsaltam _volna_, magát csaltam _volna_. És ha valaki megérdemelte +volna, maga bizony megérdemelte volna. (A szemébe néz, elneveti magát, +hosszan nevet, a nevetésével a sírást leplezi – végül kendőjével +megtörli a szemét.) + +_Sándor_ (forrón, fojtott hangon): Miért nevet? Miért nevet? + +_Cecile:_ Bocsásson meg – nem tehetek róla, (Könyek közt.) de a férfiak +olyan nevetségesek – olyan nevetségesek. (Sírva fakad.) + +_Sándor_ (szünet után): Miért sír? Mondja! Nem kell szégyenkeznie – +hiszen mi halottak vagyunk! + +_Cecile:_ Eszembe jutott valami, de ezt a kísértetek is csak suttogó +hangon mondhatják egymásnak… + +_Sándor_ (Cecilehez lép, hozzá hajlik): Hát súgja meg! + +_Cecile_ (megfogja a kezét s a lábához vonja): Jőjjön még közelebb! +(Halkan.) Eszembe jutott, hogy maga úgy beszél velem, mintha az ükanyja +hazajáró lelke volnék… Pedig én huszonhét esztendős vagyok. Ha +véletlenül nem tudná, azt is elárulhatom: az ereimben meleg élet folyik +és a szívem dobog… (Sándor eléje roskad és székestül átfogja.) Azt +hiszem, most éppen nagyon dobog… érzi? (A melléhez vonja Sándor fejét.) + +_Sándor_ (remegő megindulással): Nagyon dobog… + +_Cecile_ (rátapasztja kezét Sándor szájára): Most hallgass – te! Ugy is +tudom, mit gondolsz! Azt is tudom, mi kell neked… (Halkan.) Én kellek… +úgy-e? (Szünet.) De hiszen drága barátom, ennél semmi sem egyszerűbb. +Tisztességes asszonykoromban is az volt a legmerészebb álmom, hogy a te +kedvesed lehessek… Hát _most_ csak nem fogok kényeskedni. (Gyöngéden.) +Hallja, Sándor, nekem egy ügyes kis ötletem van! Tizennégy hónappal +ezelőtt, mikor utoljára együtt voltunk – itt – maga búcsúlakomát +rendezett… Meghívta vendégnek az Igazságot – kár volt! Ma este +revancheot adok magának! Akarja? Én is hívok vendéget – de nem az +Igazságot, hanem az Életet! Az aranyruhás Életet! + +_Sándor_ (szenvedélyesen): Te vagy az igazság és az élet! Te vagy +minden! Csak te! (Meg akarja csókolni a száját.) + +_Cecile_ (szeliden elhárítja magától, enyhe gúnnyal): Amióta Riki nem +gibicel magának a játéknál, azóta maga rossz kondicióban van… Ideges… Ha +akarnám, most mindenét elnyerhetném, talán az életét is. De én nobilis +partner vagyok. Nem játszom részeg emberekkel. (Fölkel.) + +_Sándor:_ Mi az? + +_Cecile:_ Mindjárt ki fog józanodni! (Keresztbe fonja a két karját, a +levegőbe tekint): Trill! Trill báró! Trill! + +_Sándor_ (dühösen dobbant): Cecile! + +_Cecile:_ Érzi már az orvosság hatását? Sándor, én ma nem vacsorázom +magával… Sem ma, sem máskor… Mert ha asztalhoz ülnénk, akkor Trill +eljönne mint hivatlan harmadik… Ismerem – nagyon tolakodó fiú… És ez +megint csak a Nibelungok lakomája lenne, asztalnál vér folyna… + +_Sándor:_ Mit beszél? Hiszen ő messzi van – Amerikában… + +_Cecile_ (rosszul megjátszott ámulattal): Ne mondja. + +_Sándor:_ Feleségül vette Jaquette özvegyét… A híres borotvagyáros +özvegyét… Most ő maga is borotvákat fabrikál – valahol Bostonban… Maga +ezt nem tudta? + +_Cecile:_ Nagyon jól tudtam. Attól a Trilltől, aki Bostonban borotvát +köszörül, nem is félek… De nagyon félek a másik bárótól, aki a maga +fejében lakik… Vele nem akarok többet találkozni… Tudja, vannak dolgok, +amiket nem lehet kétszer megélni! + +_Sándor_ (rövid küzködés után): Nos, Cecile – én nem hiszem! + +_Cecile_ (nagy szemekkel nézi): Mit nem hisz? + +_Sándor:_ Azt az egész butaságot Trillel… Hogy maga és Trill – ah, +lehetetlen! Egy ilyen asszony és az a fajankó? Ki van zárva! Nincs is +maga ellen semmi bizonyíték! A villamosjegy – Chateau Ira? Ezek +bárgyúságok! Egy féltékeny bolond hallucinációi. A maga szűcse igazán a +Török-utcában lakik – Messingernek hívják – maga aznap nála is volt a +kék róka miatt… Nohát! És a fehérbetétes lakkcipő? Igen, egy nő ült az +autóban, de hogy ki volt az a nő – + +_Cecile_ (szelíden): Én voltam, barátom. + +_Sándor_ (kiabál): Nem igaz! Hazudik! + +_Cecile_ (kiabál): Ne legyen olyan goromba, Sándor! De miért vállalnám, +ha ártatlan vagyok? + +_Sándor:_ Hát tudom én azt? Nem lehet magát kiismerni… Haragudott rám, +az urát megunta… Volt már nő, aki ilyen obkól leugrott a negyedik +emeletről… Lehet, hogy maga is véget akart vetni az egész komédiának – +hát tudom én azt? Azt megértem, hogy mért nem védekezett soha az én +vádjaim ellen… Maga büszke természet és én megbántottam… Nem tagadom: +megbántottam – úgy bántam magával, ahogyan nem kellett volna – pedig +maga olyan büszke, mint egy démon! És talán a jövőre is gondol… Nem +tudja, vagy nem akarja bizonyítani az ártatlanságát. Hiszen nincs +nehezebb dolog, mint a negativ bizonyítás! Tehát inkább magára veszi a +bűnt… Jól van! Vegye magára! Ha maga a hazugság, akkor nekem nem kell az +igazság! És ha az a tündöklés és forróság, ami felém sugárzik, ami +nélkül én nem akarok élni – mert nekem ez az élet! – ha ez bűn: akkor +szeretem a bűnét is! De hát ezek mind csak szavak – szavak. Üresek, +pehelykönnyűek. Nem is fontosak. Fontos csak az, hogy egymásra +találtunk, hogy nem szabad többé egymástól elszakadnunk. No, úgy-e, +Cecile? + +_Cecile_ (magába fordultan, titokzatos nyugalommal): Ahogy akarja, +barátom. Ahogy gondolja. + +_Sándor:_ Az enyém vagy! + +_Cecile_ (magába fordultan, titokzatos nyugalommal): Mindig a magáé +voltam – ma is a magáé vagyok. + +_Sándor_ (a kalapját fogva): Gyere – menjünk innen! + +_Cecile_ (a kalapja után nyúl): Menjünk. Követlek, ahová akarod… +(Hirtelen megélénkül.) De van egy feltételem – egyetlen feltételem. +(Szemébe tekint.) Én ma Chateau Irát akarok inni! + +_Sándor_ (meghökken, elborul.) + +_Cecile_ (hozzásimul, halkan): Nekem ma Chateau Irát kell innom! Veled – +Chateau Irát! Érted? Kell! + +_Sándor_ (habozik, majd fölkacag): Ugy látom, ez valami büntetés akar +lenni? Valami büntetésféle? Nem akarod, hogy valamikor még én emlegessem +a Chateau Irát… (Dühösen.) Hát jól van, te – (Megához szorítja.) + +_Cecile_ (kibontakozik): A többit majd megmondja nekem asztalnál… Nem +szeretném, ha öreg Paulusz tetten érne minket – most, mikor már nem is +az uram! (Önfeledt mosollyal tekint maga elé.) + +_Sándor:_ Menjünk innen! + +_Cecile_ (halkan): Mondja Sándor, lehetne az, hogy mi ketten a +legközelebbi napokban egy kis utazást csináljunk? + +_Sándor_ (felragyog): Együtt? Hó, de mennyire lehet! + +_Cecile:_ A Svájcba? A Rhone-gleccserhez? + +_Sándor:_ A Rhone-gleccserhez! Ahová akarod! + +_Cecile_ (szemérmetes zavarban): És úgyis lehetne utazni, – maguk fiúk +jobban értenek az ilyenhez – mondja: úgy is lehetne – hogy – hogy +útközben mi ketten ne lakjunk külön-külön? + +_Sándor:_ Lehet – de mennyire lehet – sőt kell is! + +_Cecile:_ Nem fél, hogy botrány lesz belőle? + +_Sándor_ (a tapasztalt vivör fölényével): Ah – bízza csak reám! Tudom +én, hogyan kell elkerülni a feltűnést… Van egy pár bevált formaság – + +_Cecile_ (érdeklődve): Igazán? + +_Sándor:_ A bejelentésnél – és a többi… Ha az ember azokat nem mulasztja +el, akkor nincs semmi baj! + +_Cecile:_ Tehát formaság – igen… Van egy formaság, azzal elejét lehet +venni minden feltűnésnek és minden botránynak… (A szemébe néz.) +Elmegyünk az anyakönyvvezetőhöz! + +_Sándor:_ Tessék? (Meghökkenve bámul reá.) + +_Cecile_ (anyailag): Jobb így, Sándor, higyje el – én ismerem magát és +ismerem magamat is: előbb-utóbb mégis feleségül fog venni… (Halkan.) +Jobb, ha a feleségéből lesz a szeretője, mintha a szeretőjéből lesz a +felesége… Ezzel tartozom a vőlegényemnek. + +_Sándor:_ Hjah igaz! A vőlegény – a gazdag vőlegény – mi van vele? És +egyáltalában: ki az? + +_Cecile:_ Az én vőlegényem? Maga. Csak nem gondolja, hogy más férfi járt +az eszemben? + +_Pál jön Lencsivel._ + +_Lencsi:_ Kész a ráchal. – (Megpillantja Ceciléket, hirtelen elhallgat, +ellenséges szemmel nézi őket.) + +_Pál_ (idegesen csettint ujjaival.) + +_Cecile_ (derült nyugalommal): Jó estét, öreg Paulusz! + +_Pál_ (zavartan): Jó színben van – (Lencsihez.) jó színben van! + +_Lencsi_ (Cecile pillantásának hatása alatt, kisleányos hanglejtéssel): +Kezét csókolom, Cecile néni! + +(_Függöny_.) + +AZ ARANY HEGEDÜ + +REGÉNY + +IRTA HERCZEG FERENC + + Fűzve 4 kor. 80 fillér. + Kötve 7 kor. 30 fillér. +Második kiadás + +Az Arany Hegedüről megjelent ismertetésekből: + +A HÉT: + +Herczeg Ferenc ismeri a nők lelkét, tudja legtitkosabb gondolataikat, +egészen a szív mélyéről feltörő ösztönökig, melyek, ha tudatossá +lesznek, a Freud-féle igazságok megdöbbentő erejével birnak. Az Arató +István Kató asszonya öt évig fürdött a férje lelkének fényében. Az író +finom éleslátással boncolta szét ezt az alakot azokra a különböző +Katákra, a pajkos gyerektől, a hivatalos professzornéig, amelyek +együttvéve az egyéniség hiányát és a jelentéktelenséget mutatják. + +AZ UJSÁG: + +Herczeg Ferenc művei az életből sarjadzanak, de nem futnak az életnek +szintjén, hanem föléje emelkednek könnyed és biztos technikájú, de +mindenekfölött izléses épület gyanánt. Az épületeit az emberismeret, a +megfigyelés kockaköveiből rakja össze és diszekül gyönyörű hangulatokat, +finom szimbolumokat és költői erejű leírásokat alkalmaz. Kölcsönöz az +élettől, de többet ád neki. + +BUDAPESTI HIRLAP: + +A regény finomművű analitikus munka, amilyen csak a legnagyobbak +tollából került és Herczeg Ferenc irodalmi termésének legjavából való. A +legnagyobb analitikus írók erejével eleveníti meg az ingatag, nem +kiforrott, báblelkű asszony pszichéjét és mesteri módon vonultatja végig +előttünk minden rezdülését. + +A HÉT SVÁB + +Regény + +IRTA: HERCZEG FERENC + + Fűzve 4 korona 50 fillér. + Kötve 7 korona. +Szabadságharcunk nagy napjairól mesteri tollal megfestett regény, amely +megkapó képekben állitja elénk a délvidéki svábok szereplését nagy +nemzeti küzdelmeinkben. Egyike az utóbbi évek legszebbregényének. + +A könyvről megjelent ismertetésekből: + +AZ UJSÁG: + +… A nagy szinjáték történelmi eseményeit összeolvasztja Herczeg Ferenc +mesteri tolla a délvidéki városok apró-cseprő dolgaival és művészien +érezteti meg az epochalis kor izzó levegőjét. + +A VILÁG: + +Herczeg, kit hűs és biztos írásművészete távoltart az általánosságoktól, +a lélektan nehezebb végét ragadja meg és lépésről-lépésre mutatja be, +mint sodródnak ezek a higgadt polgárok a forradalomba. + +PESTI HIRLAP: + +1848-ban Versec volt az egyik fókusa az osztrák-szerb őrületnek, a +lakosság szerb nemzetiségű része révén, és akik oltogatni próbálták, +lándzsát törve a magyar állameszme mellett, a verseci lakosság másik +része: a svábok voltak, élükön a hét svábbal. Ebből a szempontból külön +izgalmas érdekességű a regény. + +BUDAPESTI HIRLAP: + +Müvészi korrajz, amelyről a történelem levegője árad. A mese Herczeg +régi művészetére vall, a jellemrajzok pompásak. Még sohasem mintázta meg +egyre hatalmasabb művészetével a sváb lélek rajzait senki, mint Herczeg. + +PESTER LLOYD: + +Herczeg Ferenc regénye „A hét sváb“ derűs és fájdalmas húrokat remegtet +meg bennünk, mert egy darab dicsőséges magyar história támad föl benne, +a Bánátnak, e délmagyarországi viharfészeknek 1848/49-iki históriája. +Városok és falvak gyulnak ki és a mai égő városokra régi tűzvészek +visszfénye hull. A hajdani ágyúdörgés még fájdalmasabban dübörög +agyunkban. A multbeli páthosz és fájdalom, szerelem és kétségbeesés +ragad meg minket is, mintha csak azoknak sorsáról volna szó, akik ma +szeretnek és szenvednek és meghalnak. + + +*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77502 *** |