diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 3 | ||||
| -rw-r--r-- | 77392-0.txt | 12244 | ||||
| -rw-r--r-- | 77392-h/77392-h.htm | 14041 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 |
5 files changed, 26301 insertions, 0 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..6833f05 --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,3 @@ +* text=auto +*.txt text +*.md text diff --git a/77392-0.txt b/77392-0.txt new file mode 100644 index 0000000..59fae7f --- /dev/null +++ b/77392-0.txt @@ -0,0 +1,12244 @@ +*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77392 *** + +A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KÖNYVKIADÓ VÁLLALATA + +ÚJ FOLYAM + +1925–1927. CYCLUS + +GYULAI PÁL KRITIKAI DOLGOZATAINAK ÚJABB GYÜJTEMÉNYE + +AZ 1927-IK ÉVI ILLETMÉNY + +GYULAI PÁL KRITIKAI DOLGOZATAINAK ÚJABB GYÜJTEMÉNYE + +1850–1904 + +BUDAPEST + +A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KIADÁSA + +1927 + +FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA + + + + +TARTALOM. + + E kiadványról IX + +1850. + + I. Irodalmi élet 1 + II. Egy földönfutó hátrahagyott novellái 4 + +1853. + + III. Keveháza 13 + IV. Sujánszky Antal vallásos költeményei 16 + V. Pünkösd napja 19 + +1854. + + VI. Egy kis szóváltás 25 + VII. Kemény Zsigmond regényei és beszélyei 30 + +1861. + + VIII. Egy pár jegyzet a «Visszatekintés» című cikkre 38 + +1862. + + IX. Adalék népmeséinkhez 50 + X. Néhány év Petőfi életéből 55 + XI. Petőfi életéből 79 + XII. Két ó-székely ballada 86 + XIII. Budapesti Szemle XLVIII–XLIX. füz 127 + XIV. Szavalmányok 131 + XV. Nemzeti hárfa 134 + XVI. A nemes fészek 137 + XVII. Jókai legújabb regénye 140 + XVIII. Józsa 144 + XIX. Apró polémiák 150 + XX. Törökország fővárosa 152 + XXI. A Szépművészetek Csarnoka 160 + XXII. Polémiák 163 + XXIII. Budapesti Szemle LIII. füz. 169 + XXIV. Dalok könyve 174 + XXV. Budapesti Szemle LIV. füz 176 + XXVI. Gróf Széchenyi István politikai iskolája 178 + XXVII. A magyar nemzet klasszikus írói 181 + XXVIII. A magyar orvosok és természetvizsgálók IX-ik nagygyűlése 185 + XXIX. Újabb magyar lantosok 190 + +1864. + + XXX. A magyar nemzeti irodalom története.. 192 + XXXI. Petőfi életrajza 194 + XXXII. Portugál népköltészet 196 + +1865. + + XXXIII. A «sírhalmomi» szóról 199 + +1866. + + XXXIV. Zilahy Károly munkái 201 + +1868. + + XXXV. Eötvös emlékbeszédei 252 + +1875. + + XXXVI. Színházi szemle 263 + +1877. + + XXXVII. Helyreigazítás Dóczy «Csók»-ját illetőleg… 290 + XXXVIII. Petőfi és a M. T. Akadémia 292 + +1878. + + XXXIX. Válasz Grünwald Béla úr nyilt levelére 295 + +1879. + + XL. A szerkesztő jegyzetei Volf György válaszára 303 + +1881. + + XLI. A szerkesztő jegyzete 315 + +1882. + + XLII. A Nyelvőr és a Budapesti Szemle 318 + +1883. + + XLIII. «Toldi Szerelme» egy kihagyott versszakáról 324 + +1890. + + XLIV. Deskriptiv kritika 330 + +1891. + + XLV. Jászai Mari asszony Elektrája 332 + XLVI. A beteg parlament 334 + +1892. + + XLVII. Magyar szellemi élet 337 + +1893. + + XLVIII. A Nemzeti Színház műsoráról 340 + XLIX. A M. T. Akadémia s egy pár hírlapíró 345 + +1894. + + L. Simon Zsuzsa 348 + +1895. + + LI. A Nemzeti Színház és Szigligeti 355 + +1896. + + LII. Báró Kemény Zsigmond emlékezete 357 + LIII. Veres Pálné emlékezete 366 + +1897. + + LIV. Első könyvem. 373 + +1899. + + LV. Egy kis polémia 380 + +1901. + + LVI. A Petőfi-ház 389 + LVII. Giroflé és Girofla 394 + +1904. + + LVIII. Pogányok 397 + Jegyzetek 403 + Jegyzéke Gyulai Pál azon kritikai dolgozatainak, melyek kötetbe összegyüjtve még nem jelentek meg 415 + Név- és tárgymutató 418 + + + + +E KIADVÁNYRÓL. + +Gyulai Pál sokáig nem gondolt bírálatai összegyüjtésére. +Emlékbeszédeiből már 1879-ben (s újra 1890-ben) közzétett egy-, majd +1902-ben két kötetnyit. Dramaturgiai dolgozatait csak halála előtt egy +évvel, 1908-ban foglalta össze két kötetbe s ugyanakkor kritikai +dolgozatai első csoportját egybe. + +Ez utóbbi Akadémiánk kiadványaként jelent meg s hét terjedelmesebb, +csaknem tanulmányszerű kritikai dolgozatot tartalmaz az 1854-től 1861-ig +terjedő időből. Akadémiánk ez egy kötetnyi gyüjteménnyel megindult +kezdetet folytatni akarván, Gyulai Pál halála után két évvel, 1911-ben, +a Bírálatok c. kötetet adta ki, mely 1861-től 1903-ig menőleg +számszerint harminckilenc válogatott bírálatát öleli fel Gyulai Pálnak. + +Sem a Kritikai dolgozatok, sem a Bírálatok kötete nem merítette ki a +maga évkörének, együttesen egy hosszú félszázadnak (1854–1903) egész, bő +készletét. Kívánatosnak látszott tehát oly pótkötet előállítása, mely +lehetőleg kiegészíti amazok hézagait. + +Ez a célja a jelen kiadványnak. + +Gyulai Pál kritikai dolgozatainak ez újabb gyüjteménye dr. Bisztray +Gyula egyetemi könyvtári tisztviselő úrnak egy ezelőtt két évvel, +magánbuzgalomból vállalt munkáján alapszik. Ő u. i. 1925-ben mutatott be +e sorok írójának egy gépírásos, kész munkálatot, pontos másolatát Gyulai +Pál mindazon, 1860 és 1880 között írt bírálatainak, melyek az említett +két akadémiai kiadványba nem voltak felvéve. E gyüjteménnyel, melyet +nagyobb arányú tanulmány vezetett be s bőséges jegyzet-felszerelés +kísért, azt célozta, hogy legalább az említett két évtizedre, a kritikus +Gyulai Pál e virágkorára vonatkozólag végre teljes gyüjtemény álljon +rendelkezésünkre. + +Gyulai Pál születésének századik évfordulója közeledvén, tudomására +hoztam az akadémiai főtitkár úrnak egy ily kész mű létezését. Örömmel +fogadta közlésemet, s úgy vélekedvén, hogy Akadémiánk +Gyulai-centenáriumi ünnepélyét méltóképpen egészítené ki s tenné +maradandóbb hatásúvá egy harmadik Gyulai-kötet közzététele, csakhamar +akadémiai határozattá emeltette ezt a gondolatot. Felkérte Négyesy +László és Császár Elemér r. t. urakat is a kötet anyagának +megvizsgálására, s reám bízta a megtisztelő feladatot, hogy az ő +észrevételeiknek, valamint Angyal Dávid r. t. úr tanácsainak figyelembe +vételével elkészítsem a kiadvány végleges tervét. + +Minthogy nem tudni, mikor nyílik alkalom a korábbi gyüjtemények 1860 +előtti és 1880 utáni anyagának szintoly mérvű kiegészítésére, minőt +Bisztray úr e két év közötti szakaszra nézve tervezett, időszerűbbnek +látszott, a közbülső húsz év anyagának némi megrostálása árán Gyulai Pál +tevékenységének egész tartamára kiterjeszteni a készülő gyüjteményt. +Mellőztünk tehát némely kisebb jelentőségű cikkeket az említett két +évtized már lemásolt anyagából, s felvettünk helyettök korábbi, vagy +későbbi bírálatokat. Bisztray úr készséggel vállalkozott gyüjteményének +ily szempontú átalakítására s így vált e szép gyüjtemény az 1850-től +1904-ig terjedő egész időre nézve a két korábbi akadémiai kiadvány +tetemes pótlékává. + +Arról, sajnos, le kellett mondanunk, hogy minden idetartozót kiadjunk. +Az egy bizonyára előbb-utóbb megvalósuló teljes Gyulai-kiadásnak lesz a +teendője. A még ezen kötetből is kimaradt dolgozatok jegyzékét a kötet +végén találja meg az olvasó. Közülök az Arisztidesz (Vajda János) +Önbírálatáról szólót különös sajnálattal mellőztük, – nagy terjedelme +miatt. Némelyeket azért hagytunk ki, mert java-anyagukat egy-egy későbbi +emlékbeszédébe úgyis beolvasztotta Gyulai Pál, mint a Pákh Albertről +(1867) s a Csengery Antalról (1873) szólót; másokat pedig azért, mert +csak betűjeggyel aláírt cikkek lévén, Gyulai szerzősége (bár nem +valószínűtlen) kétséget kizárólag megállapítható nem volt. Ilyen +különösen két, _–g_ jelzésű bírálat a Budapester Tagblattról s Ábrányi +Emil költeményeiről, a Budapesti Szemle XXXIX. és XL. kötetében (1884). +Viszont egy-egy apró «szerkesztői jegyzetet» is örömest fölvettünk +magvas, többnyire elvi jelentőségű tartalma miatt. + +A közlött bírálatok nagy része megkívánja vonatkozásaiknak ismertetését. +Ezt a célt szolgálják Bisztray Gyula úrnak a kötet végén olvasható +jegyzetei, melyek egyúttal a szerzőség kérdését is elintézik, +valahányszor az tisztázásra szorul. Gyulai szövegének nyilvánvaló +sajtóhibáit kijavította a kötet szerkesztője, de minden kétes esetben +szögletes zárjelbe foglalva közli figyelmeztetését. Az egész szöveg az +Akadémia mai helyesírási szabályai szerint szedetett ki. + +Aligha szorul indokolásra, hogy mi miért vétetett fel a kötetbe. Még a +jelentéktelenebbnek tetsző, vagy tárgyánál fogva kevesebbet ígérő +cikkecske is tanulsággal szolgál. Az 1854-nél korábbi darabok már +koraiságuk miatt is méltán felhívják a figyelmet magukra s épen nem +méltatlan társai a későbbieknek. Még riportszerű beszámolóban is (a +magyar orvosok és természetvizsgálók egyik nagy gyűléséről) szerét ejti +Gyulai irodalmi és közérdekű fejtegetéseknek a szónoki előadás +művészetéről, a tudomány népszerűsítésének formai feltételeiről s +megbírálja természettudósainkat, kik «úgy látszik, keveset adnak a +szorosan vett irodalmi műveltségre». Több ízben ismerteti, még Arany +János folyóirataiban, a Csengery-féle Budapesti Szemle egy-egy új +füzetét, s ily igénytelen tartalmi tájékoztatásokhoz is tud fűzni +eredeti megfigyeléseket, helyreigazításokat, vitába száll egy-egy +értekezővel, tanácsot ad, eszméket vet fel, fejtegeti a nagy magyar +szemle célját s egyik főeszközét, az essai műfaját, becses adatokat +közöl előfizetői akkori számáról, s hírlapi megrovások ellenében éppoly +biztos nyugalommal védi, amily határozottan visszaútasít hol egy, hol +más bírálatában minden elfogultságot és fölületességet, mely +intézményeket és kiváló alkotókat – Akadémiát, Aranyt, Madáchot – +könnyelműen támad. E kötet egyik legterjedelmesebb bírálata egy ma már +alig ismert, de barátaitól túlzottan magasztalt, korán elhúnyt költőnek +és kritikusnak, Zilahy Károlynak a hagyatékával foglalkozik; vele +szemben kellett Aranyt s Madáchot «védelmeznie», valamint általában a +higgadtság mérlegét a baráti elfogultság hamis súlymértékeivel szemben. +E bírálat ma is időszerű, hiszen elfogult reklám és toborzás állandóan +kísérletezik a helyes értékviszonyok megzavarásával. A határt nem +ismerő, szertelen magasztalásnak mindenkor ellensége volt Gyulai, +valóságos «kórjel»-nek tartotta s e kötetben is van «Egy kis polemiá»-ja +ellene. Még emlékbeszédben sem engedi meg a dicsőítő túlzást, mert bár e +műfaj valódi muzsája a rokonszenv, éppen ez az, mely «a közönségesnél +mélyebb kedélyt bizonyos gyöngédségi érzetnél fogva megóvja a dicsőítési +túlzásoktól». S minthogy szerinte «leginkább a kitűnő írókat kell +bírálni s nem a középszerűeket, kiket mellőzhetni is»: nem hagyja szó +nélkül br. Eötvös Józsefnek Kazinczy felett tartott emlékbeszédét, +melyben egy-egy vonás «zavarja a rajz hűségét s nem szükségképi +következménye a kegyelet eszményítésének sem». E bírálat egyébként +kiváló fejtegetését tartalmazza az emlékbeszéd műfajának, aminthogy más +bírálatainak is gyakori erénye egy-egy műfaj – irányregény, útleirás, +élet- és jellemrajz történeti regény – jellemének és határkérdéseinek +tisztázása. De nemcsak efféle, az elméletbe átmenő fejtegetések intik +vissza a mai olvasót Gyulai egy-egy bírálatához, vagy polémiájához. Az +értékelés hangos tévedéseiben idejekorán észreveszi a veszedelmet, +megállapítja egy-egy visszás irányzat megindulását s legott ostromra +indul egyelőre még gyér képviselői ellen. Ez az érdeke első Színházi +Szemléjének, mely Csiky Gergely Jóslatá-ból kiindulva az új-romantikus +dráma genesisét adja elő támadó éllel s az akadémiai álláspont +védelmével. + +Amint Eötvös kegyeletes túlzásával szemben a való mértékére szállítja +Kazinczy nyelvújítói érdemeit, Szarvas Gábor és a Nyelvőr +új-orthologiájával szemben éppoly világos különbségtevéssel védi meg a +nyelvújítás történeti tényét s a költői nyelv szempontjából immár +kártevés nélkül ki nem irtható eredményeit. A Nyelvőrrel való egyik +legnevezetesebb vitája is itt van kötetünkben, s a Nyelvőrhöz intézett +öt kérdése nemcsak mint vitatkozó fogás, hanem mint szigorú elvi +distinctio is Gyulai legemlékezetesebb sorai közé tartozik. Nyelvszokás +és költői szabadság jogviszonyait érinti a «Sírhalmomi» szóról írt +cikkecskéje is. + +E kötetnek nem kevesebb, mint öt darabja foglalkozik Petőfivel, egy-egy +róla írt könyvet bírálva, egy hirlapi támadás alkalmával az Akadémiának +Petőfihez való viszonyát tisztázva, s végül a Petőfi-ház gondolatát +vitatva meg. Első klasszikus bírálata is Petőfiről szólt (1854) s azt +még maga osztotta be a Kritikai Dolgozatok gyüjteményébe. Azt s az itt +közzétetteket feldolgozta a Petőfi-irodalom, de nem árt, ha a nagy +közönség közelebbről is megismeri, mily nem szűnő érdeklődéssel figyelte +Gyulai a Petőfi-irodalom gyarapodását, vizsgálta a felmerülő adatok +hitelét, s mennyire tiltakozott Petőfi jellemének bárminő, akár naiv +magasztalásból eredő és hamisan szépítő, akár könnyelműen megbélyegző +eltorzítása ellen. Az igazságot védte itt is a mindkét irányú fictio +ellenében, de a kegyeletlenség vádját sem rettegte, mikor a kegyeletnek +az ő felfogása szerint helytelen módját kellett kárhoztatnia. + +Két ízben is hallatja szavát br. Kemény Zsigmondról a jelen kötetben. +Nem lesz érdektelen egyik sem a híres emlékbeszéd mellett. Személyes +emlékek közvetlensége is növeli a «Veres Pálné emlékezeté»-nek, de +különösen a Toldi szerelme egy kihagyott versszakáról szóló közleménynek +az érdekét. Ez utóbbi mily híven idézi elénk nemcsak a végső napjait +élő, öreg Arany Jánost, hanem az igazi Gyulai Pált is, ki sohasem +tartózkodik annyira a hatáskeltés érzelmi eszközeitől, mint mikor maga +lelke gyökeréig a meghatottság rabja. E csaknem rideg tárgyilagosságú +cikkecske egyike az ő leglíraibb fogantatású megnyilatkozásainak. Mily +nagy idő, s személyes élmények mily gazdag zománca választja el ezt a +megholtra emlékező közleményt attól a kötetünkben Keveháza címen +olvasható kis szemlerészlettől, melyet még kritikai pályája elején írt. +A fiatal műértő lelkesen hódol a nagy költő előtt: az közügy! – a +gyászoló barát elfojtja könnyeit: meghatottsága az ő magánügye! A két +időpont ellentétesen viselkedő Gyulai Pál-ja ugyanaz a _férfi_. + +Igen régi keletű Gyulai érdeklődése a népköltészet iránt. 1854-i +Petőfi-tanulmánya már kiforrott nézeteket tartalmaz újabb irodalmunk e +sarkalatos erőforrásáról. Kötetünk egyik korai darabja is a népiesség +igazi értelmével s ennek alapján a «néplap» (Vasárnapi Ujság) +feladatainak tisztázásával foglalkozik. Egy másik cikke népmeséinkhez +közli adalékul az «Igazság és Hamisság» oly változatát, mely különbözik +a Kriza-félétől. Két ó-székely ballada c. nagy terjedelmű közleménye +egyúttal a legbecsesebbek közé tartozik; nemcsak a két remek +népballadának esztétikai fejtegetése miatt, hanem azon elméleti +megvitatások révén is, melyekben a nép- és műköltészetnek, a nemzetinek +és népiesnek mibenlétét s egymáshoz való viszonyát magyarázza. A magyar +népiesség elméletének történetében nevezetes hely illeti meg e kiváló +tanulmányt. Végül egy portugál néprománc verses fordítása is figyelmet +kelthet idetartozó darabjai között, valamint az a bírálata, melyben +«városi» és «falusi» költészet indokolatlan megkülönböztetését útasítja +vissza. + +Kiadványunk azonban főképp a polémikus Gyulait mutatja be, még pedig +leginkább szerkesztői minőségében. Itt lép csak elénk igazán az elvek s +a jogérzék embere. Folyóirattól határozott irányt követel meg, s a +szerkesztőtől annak nyílt érvényesítését; egy folyóirat szava mindig +fontosabb szerinte az egyéni véleménynél, mert a szerkesztő s a vele +szoros viszonyban, szolidaritásban és kölcsönhatásban álló írók bizonyos +alakuló, vagy már kialakult közvéleményt és közérzületet jelentenek s +annak határozott képviselőiként kell forogniok a nyilvánosság előtt. +Mély erkölcsi gyökere s messzire tekintő bölcselete van e kemény +határozottságnak: «A tudomány és irodalom kérdéseiben s még sok másban +is egyedüli bíró az idő, de hogy ez valaha döntőleg ítélhessen, +szükséges, hogy benne, érte, vele vizsgálódjunk, ítéljünk, küzdjünk, +hogy akiket ugyanegy szellem lelkesít, egyesüljenek s vállvetve, +sokszorozott erővel, erejükhöz képest sok oldalról támogassák azt az +ügyet, amelyért lelkesülnek s azt bizonyosan inkább eszközlik a +határozott színű folyóiratok, mint a kevésbbé határozottak, mert +küzdelmet idéznek elő, erőkifejtésre kényszerítik az ellenfélt s a +fejlődés kovászát vetik be irodalomba és közönségbe egyaránt.» Ezt írja +Arany János folyóiratában, szerkesztői állásfoglalást várva tőle is egy +ott folyó vitában; s lehet-e felségesebb célkitűzéssel igazolni kritikát +és elvi küzdelemre kihívó harcvágyat, mint az idézett szavakkal, melyek +értelme ez: mutassuk meg magunkat őszintén, kényszerítsük egymást nyílt +meggyőződésekre, s úgy menjünk aztán a bíró: az idő elé. Ítélj, hogy +megítéltessél; ítélj, hogy magad is a bíró elé kerülj, de úgy ítélj, +hogy nyugodt öntudattal járulhass eléje. Fölemelő, szeplőtelen, férfias +morál! + +Ily alapon méltán követelhetni a kritika jogát és szabadságát minden +közéleti jelenséggel szemben. S ő e jogot megkövetelte, kivívta s minden +megtorló kísérlet ellenére biztosította is maga és munkatársai számára. +E jog megvonása a kritikust «legalább is haszontalan íróvá tenné» – írja +a Polémiák-ban. «Én – folytatja indokolt hévvel – mindig tiltakoztam e +jograblás ellen s részemről egy fikarcnyit sem fogok engedni soha a +kritika jogaiból, melyeket nem én oktrojáltam, hanem maga a kritika +természete fejtett ki s a századok gyakorlata szentesített.» Nem is +engedett! Tanuskodnak róla szerkesztői válaszai és jegyzetei, melyekből +néhány emlékezetesebbet örömmel teszünk itten közzé. Élesen megvonja a +különbséget a magánszemély s az író között; attól eltiltja a bírálatot, +emezt mindazon adalékokkal együtt, melyeket magáról műve által a +nyilvánosság elé bocsát, jogos tárgyává teszi meg a bírálatnak. «A +kritikus sokat, mindent elmondhat, mit a bírálata alatti könyv fekete +vagy fehér soraiból a dedukció, indukció, vagy analógia útján +kiokoskodhatni»: ellenben «nem tehet semminemű célzatot, megrovást, még +a legigazabbat sem, ha az csak az író magánviszonyai és személyisége +ismeretében leli alapját». A bírálat nyomán feljajduló késő érzékenység +megtorlásait keményen, de higgadtan veri vissza, névtelen munkatárs +bírálatáért egész felelősséggel helyt áll; s minthogy a visszavágás +rendesen a névtelenségben keresi az ellenfél gyönge oldalát s a +névtelenséget gyávaságnak tulajdonítja: e «lovagiatlan» fegyvert is nem +egyszer kiüti az ellenfél kezéből. Ha a névtelenséget elítélnők, vagy +éppen törvénnyel tiltanók, elegendő ok nélkül korlátoznók a vélemény +szabadságát; mert «nemcsak arra van jogunk, hogy gondolatainkat, +véleményünket szabadon közöljük, hanem arra is, hogy oly módon és +alakban közöljük, ami természetünknek, ízlésünknek és körülményeinknek +leginkább megfelel». Az állam és társadalom, ha érdekei megsértettek, +mindig számadásra vonhatja a szerkesztőt és kiadót, akik a névtelen +íróért teljes felelősséget vállaltak. Az ellenbírálatok kérdésében is +más a véleménye, mint az ilyenek beküldőinek általában: «Az +ellenbírálatok kiadása nem a kötelesség kérdése, mint sokan hiszik, +hanem csak a figyelemé, amellyel a körülményekhez képest, valamely ügy +vagy személy iránt viseltetünk»; «hogy dolgozó társaink ellen írt és +meggyőződésünkkel ellenkező cikkek közlését kötelességünknek tartsuk: +azt ugyan jogosan tőlünk senki sem kívánhatja». Egyébként is «a kritika +nem annyira a bírált íróért van, mint inkább az irodalomért és +közönségért». Mindamellett amikor már nem elvről volt szó, s a Budapesti +Szemle egy álnevű cikkében megbírált Jászai Mari a szerkesztő értesülése +szerint nőiségében érezte sértve magát, nem habozott egy szerkesztői +nyilatkozatban kijelenteni, hogy «_e tekintetben_ tőle minden vonakodás +nélkül bocsánatot kérni lovagias kötelességének ismeri». S tudta védeni +nemcsak a kritika jogát, hanem az írókét is, ha sor került reá, miről az +anthologiák túlkapásait elítélő bírálatai ebben a kötetben is tanuságot +tesznek. + +Bizonyos népszerű felfogás szerette «epésnek» elképzelni a +meggyőződésnek s a bírálás és megbíráltatás szenvedélyének ezt a tiszta +lelkiismeretű hívét és katonáját. Mily gyarló torzítás! Íme, ez a kötete +is valami csodálatos higgadtság, nyugodt és vidám öntudat tiszta +világába vezet. Csupa harc és vita, támadó és védekező gerjedelem: de +ragyog a nap, tiszta a lég s üdítő, mint a magasságoké, mintha nem is +ember, hanem maga az eszme csatáznék. Gyulainál alig lehet ugyan +egyénibb jelenséget elképzelnünk s harciasabbat se sokat; legegyénítőbb +vonása azonban korántsem valamely köznapi ingerültség, hanem a +személyfölöttiség szenvedélye, mely földre vet, mikor harcba indul, +minden földi terhet, s azért oly erős a harcban, mert csak lélek szerint +vívja. Ezért oly salaktalan, ezért oly tiszta, ezért olyan derült az ő +nagy harcainak minden okmánya, bírálatai minden kötete. + +Nem egyéni kedvtelésből harcolt: nyugalmat, ihletet áldozott fel +kritikusi népszerűtlenségért; de megtette, mert felsőbb hatalmak, a +józan ész, az ízlés, az erkölcs, a nemzeti lelkiismeret, az egyenes +emberség jelölték ki katonájokúl. Neki az irodalom, neki az ízlés dolga +sohasem volt magánügy, sőt nemzeti ügynek tartotta, amely «szoros +kapcsolatban van az állam és társadalom igen fontos erkölcsi +érdekeivel». Óvta hát azok ellenében is, kik nemes célból és +lelkesedéssel, de «rossz, céltévesztő, sőt célellenes eszközökkel» +álltak szolgálatába; óvta minden oly törekvés veszedelmeitől, mely «a +nemzeti irányt nemzetibbel akarja megrontani». Az irodalommal egyaránt +figyelme tárgya volt politikai életünk. S ma, mikor már tettek és +szándékok megérlelték nem várt gyümölcsüket, csaknem megdöbbenve +olvashatjuk azon intő szavakat, melyekkel A beteg parlament c. bírálatát +fejezte be 1891-ben: «Részünkről parlamentünk nagyobb és könnyebben +gyógyítható betegségének tartjuk a botrány és obstrukció divatosságát. A +bajt nem kell kicsinyleni, ez nem pártkérdés, nem is csak a házszabályok +kérdése, hanem valóságos alkotmány-kérdés. Belőle a kisebbség vétója +fejlődhetik ki, amelyet nem ismer alkotmányunk.» Ismétlem, ezt 1891-ben +írta! Hogy a dualizmus adott alakjának fenntartása mily nagy érdeke a +magyar nemzetnek, s hogy gyöngülése csak ellenségeinek lenne diadala s +hazánkat beláthatatlan zavarba, veszélybe döntené: arról is emlékezetes +sorok olvashatók ugyane cikkecske végén. + +Késő bánat nem okulás! De van e kötetben sok oly szava a lelkiismeretnek +és éles belátásnak, melyen okulni még ma sem lenne késő. Veres Pálné +emlékezetében ezt mondja a nőemancipáció és a szocializmus kérdéséről, +melyek szerinte sokban hasonlítanak egymáshoz: «Mindkettőnek van igaza +is, valódi és súlyos bajokat tár föl, de az ajánlott gyógyszerek még +súlyosabbakat idéznének elő. Nem a merev elvek valósítása, a gyökeres +reform a gyógyszer, hanem a részletes javítás s megalkuvás a létező +társadalmi renddel». + +Vajha mennél többen olvasnák Gyulait s vajha az esztétikai igényeket oly +fölénnyel hangoztató korunk elsajátítaná tőle azt a legkényesebb ízlést, +mely a maga ítéleteit a lelkiismeret mérlegén is mindenkor megméri. + +Budapesten, 1927 január elején. + +_Horváth János_ l. t. + + + + +IRODALMI ÉLET.[1] + +Röviden és egyszerűen fogjuk kezelni e rovatot. Reméljük, nemcsak a +nyájas olvasó fogja átnézni, hanem a szép olvasónő is. Mindemellett sok +mulatságost nem igérünk, de annyi hasznot mindenesetre igen, hogy néhány +rossz könyvtől megmentjük s egy-két jelesre, élvezhetőre utasítjuk. Az +idő drága, a pénz szűk, kik pedig a magyar könyvet veszik, nem gazdag +emberek. + +Még egy szót! + +Ismertetésünk inkább szépirodalmi dolgozatokra terjedend ki, de +észrevétel nélkül az érdekesebb röpiratokat, történeti műveket, utazási +rajzokat sem hagyjuk, sőt a folyóiratokban megjelenő nevezetesebb +cikkekre is figyelmeztetjük olvasóinkat. Különben igyekezni fogunk, hogy +szigorúak és lelkiismeretesek legyünk. Az elsővel tartozunk az ügynek, a +másodikkal önmagunknak. Vannak ugyan emberek, kik irodalmunk e +szerencsétlen korszakában a szigorúságot hazafiatlanságnak tartják, az +abszolut szempontot örökre ellökik s a viszonyost csak dicsériádokra +zsákmányolják ki; de ezek a virágzóbb állapotban is így beszéltek s +talán pro domo sua. Jaj azon irodalomnak, melyet így kívánnak +fölvirágoztatni! Aztán a miénk két év előtt már szépen virágzott s +európai hírű költőink vannak. Ama beszéd nem egyéb, mint meggyalázás. +Miért akarjátok az írót, mint koldust az utcaszögletre állítani, hogy +ott rimánkodón kiáltsa: vegyetek, igaz, hitvány könyv, de magyar, +vegyetek hazafiságból, ti, kik a jót is alig veszitek? Hát a büszke +magyarnak már önérzete sincs? Hát a hazafiság szent érzetét könyörületté +akarjátok lealacsonyítni, vagy kizsákmányolni zsebetek számára? Az +irodalmat nem a könyvek száma terjeszti és emeli s mint a példák +bizonyítják, némely nyelvet egy-két íróért is megtanulnak. Ajánljátok a +jót, vegyétek a jót! Ennyiből áll az egész. + +Most inkább kell, mint valaha szigorú és józan beszéd. Jeleseink nagy +része visszavonulva él, a középszerűség csiripol és erőszakoskodik. +Dudva kezdi lepni az eddig csinos kertet s minden lépten szilaj állatok +lábnyoma látszik. Ki szól bele? Ki ügyel? senki. Szabad a vásár. Ó, +aranjuezi szép napok! + +Mindezekből azonban senki ne következtesse, hogy mi valami nagy dolgot +akarunk véghezvinni. A világért sem! Augias istállójához Hercules kell. +Nekünk igen kevés erőnk van, mi mint szakférfiak, nem tanultuk az +esztétikát, kevés esztétikust forgattunk, külföldön sem utazhatánk s +inkább csak némi ízlés és néhány nagy költők műveiből vont elvek +birtokában vagyunk. Mi csak a politikai lapok ujdondászainál akarunk +többek lenni, kik minden tartalom nélkül százszor ismételt +epithetonokban beszélnek, bókolnak a szavatlan írónak, ölelik a kedves +költőt, leveszik a kalapot a lélekmagas költemény előtt, szívbájoló +dalokat ajánlanak a lelkes honleányoknak, előre megdicsérik a nem ismert +drámát, hazafiúi indulattal mentik, ha megbukott s magasztalnak +mindenkit, ha csak történetesen valakire nem haragusznak, vagy egy +meglehetősen sikerült élcért nem kell kivételt tenniök. Nem akarjuk, +hogy csak ezek kezében legyen a kritika és szükségesnek tartunk némi +ellenőrködést, midőn vele komolyan egy lap sem foglalkozik. Tehát némi +hiányt akarunk pótolni, úgy, ahogy lehet. E lap körén kívül esik minden +tudományos s hosszasabb fejtegetés. Nagyon mélyen nem is értünk hozzá. +Csak társalogni akarunk, inkább tömötten, mint üres fecsegéssel s nem +annyira elménckedve, mint okkal. Hangot kívánunk adni sok becsületes +magyar ember bosszúsága- és örömeinek, midőn egy-egy új könyvet átolvas. +Sokat magunk mondunk el, sokat az olvasóra hagyunk. Csak a jellemzőbb +vonásokat emeljük ki, csak a főbb eszméket említjük meg, csak az +érdekesebb helyeket érintjük. + +Röviden, egyszerűen, lelkiismeretesen, szigorún. + +Elveinket ismertetéseink folytában lesz idő bemutatnunk. Az írmodor és +nyelv vizsgálatára főfigyelmet fordítunk; mert a magyar nyelvnek elég +ellensége van, nem szükség, hogy az üldözött ellen íróink is fegyvert +fogjanak. + +Jövő számunkban megkezdjük a ciklust! + + + + +EGY FÖLDÖNFUTÓ HÁTRAHAGYOTT NOVELLÁI.[2] + +Két kötetben. Pest, 1850. Heckenast Gusztáv sajátja. Ára 2 frt ezüstben. + +E novellák írójára – bár csak földönfutónak címeztetik – mindenki +ráismerhet. Neve most több ajkon hangzik, mint három-négy év előtt, +midőn az itt összeszedett műveivel föllépett. Hanem ez éppen úgy nem +volt az ő hibája, mint amaz nem egészen az ő érdeme. + +Őt a forradalom tette ismertté s itt hamar híresedik az ember. Sokszor +alkalmas perc, jól választott modor s egy kis merészség mindennél többet +tesz. Vele is ez történt. Eddig nem szokott hangon szólott, mit, mit +nem, az nem tartozott a dologhoz, a modor volt a legfőbb s ez tetszett. +Ő sem többet, sem kevesebbet nem tőn, mint hízelgett a napi +szenvedélyeknek, hangot adott az utcák és kávéházak pillanatszerű +véleményeinek, mindezt komoly terv, kiszámított politikai rendszer s +organizált párt nélkül ugyan, de éppen azon csinos, piquant s jól +elbeszélni tudó modorban, miként azt novelláiban megszoktuk. A különbség +csak az volt, hogy az elmésség szúró tőhegyéből gyilkoló tőr lett, a +finom gúnymosolyból sarcasticus hahota, gondolatai a néha fölmerülő +könny helyett mindennapos vérben úsztak s ő, a glacée-keztyűs, elegáns +arszlán, ki némi előszeretettel viseltetett a szalonokhoz s egyik +novellájának – «Egy kastély az erdőben» – érdekességét illendő bókkal, +valamely magyar hercegi család fényes nevétől föltételezé, tetszék +magának piszkos kezekkel és szurtosan, nem mindig az előjog és +visszaélés, sőt többször a becsület, közügy és kegyeletek oszlopait +döntögetni. + +És mi történt? + +Előbb nevettek rajta, később gyűlölték és félték, majd éppen ezáltal +hatásra emelvén, bókoltak előtte. Egyébiránt ez nem tartozik ránk. +Itélni fog a jövő s most legföllebb csak hiányosan véleményezhetünk. +Inkább azért is érintők, mert összefüggésben van azokkal, miket mondani +akarunk. + +Ő a politikai hatást szépirodalmi tehetségének köszöni s mint írónak +éppen ugyanazon árny- és fényoldalai vannak ezen a pályán, miként +amazon. Könnyed szeret lenni, hogy nehézkes, untató ne legyen, ha +mindjárt üressé és tartalmatlanná is fajul, ő ezért sokat, sőt – ha kell +– mindent föláldoz, nála az alak minden, a tárgy kevés vagy semmi, a +dolgok mélyére ritkán száll; mert tudja, hogy vannak mindkét nemben +tudós művek, melyeket senki sem olvas; magasra sem emelkedik, mert +hasonlókép lehetnek olyanok, kiknek ez nevetségesen áll, ő pedig minden +inkább kíván lenni, mint ez – s végre érdekesnek találja magát bizonyos +könnyelmű szinezetben, melyet tán genialitásnak hisz. Azonban, mint +szépirodalmi író végetlenül fölötte áll a politikainak. Az érintett +tulajdonok közül több is van helyén a novellában, mint vezércikkben; +továbbá az alakító tehetség inkább költői, mint bármi más s végre +novelláiban, nálunk mód nélkül puszta s kevés szerencsével mívelt téren, +sok szerencsével mozog. + +Mi őt szépirodalmunkra nézve igen is érezhető veszteségnek tartjuk. Nem +halt meg ugyan, de kibujdosottjaink nem követik a francia és német +menekülteket, kik nem politikai tartalmú műveikkel gyakran fölkeresik +hazájok könyvárusait; sőt ellenkezőleg, még regényt is idegen nyelven +írnak, mint például Jósika. Hír szerint Eötvös is több történeti műven +dolgozik, melyek hasonlólag nem magyarul jelennek meg. Ez ellen éppen +úgy ki kell kelnünk, mint kikeltünk közelebbről a bennlevők +hallgatagsága ellen. Bajos ugyan itélni némely magánviszonyok tekintetbe +vétele nélkül, melyek itt sokat nyomhatnak, de annyi joggal +megjegyezhető, hogy ha a nemzetiséghezi hűtlenséget íróink kezdik meg, +legkevésbbé sem lesz csudálatos, ha a közönség velök éppen semmit, ez +egyetlen megmaradt kincsünkkel pedig kevesebbet gondol, mintsem kellene. + +E novellákat összeszedni szerencsés gondolat volt; kivált ha az írói +tulajdon megsértése nélkül történt. Különben nekünk sem erről, sem az +ellenkezőről legkisebb tudomásunk sincs s ki útbaigazítana – főképp a +megsértés esetében – igen megköszönnők; mert kötelességünk őrködni az +írói tulajdon fölött, melyet a jelen viszonyok közt is szőnyegre hozni +már nagy ideje. + +Pálffy legjobb novellaíróink közé tartozik. Nem lehet őt ugyan a szó +magasabb értelmében költőnek nevezni – bár némely műve sejtetni látszik, +miként tőle függ, hogy több legyen, mint amennyi – de teljes joggal +számot tarthat az úgynevezett kellemes és mulatságos író nevére, kit +elolvasni rendszerint minden ember ráér. És ez nem kevés, különösen +nálunk, hol az írni tudás azon értelemben, mint azt a francia veszi, +fehér holló. Ő a magyar novellairodalom legszomorúbb korszakában lépett +föl. Kovács Pál ritkán hallatá magát, Csató, ki majd legjobban érté a +novella mesterségét, meghalt. Kuthy félreismerve tehetségeit s elvesztve +benső egyszerűségét, csak kicsapongásokban jelent meg. Nagy Ignác +elmésséghajhászattal ölte olvasóit, Jókai még nem lépett föl. A többiek +által csak íródtak a novellák s a szerzőn és szerkesztőn kívül alig +olvasá el más. E körülmények közt ő ott kezdte, hol kelle, azt hozott, +mire leginkább szükség volt. Megmutatta, mint kell előadni, elbeszélni, +egyszerűségével szembetette magát a Kuthy hibáit eltanult tömeggel, mely +csak lázas jeleneteket és bizarr hasonlításokat vadászott; elhagyott +térre, halmokra mutatott, hol jellem- és mesében annyi gazdag ér hever +kibányászatlanul, a társalgási dialognak, mely a jobbaknál is kevéssé +volt élvezetes s melyben Jósika is, minden bárósága mellett +szerencsétlen, műveltebb, ízletesebb, finomabb hangot adott s +könnyedségével legyőzte azon számtalan nehézségeket, melyek itt +rendszerint fölmerülnek. + +Maig is legerősebb oldalai maradtak: az elbeszélni tudás, egyszerűség, s +a kör, honnan történetét és személyeit meríti. A legegyszerűbb meséből +is legtöbbször meglepő cselekvényt bonyolít s csekély, közönséges +történetet oly érdekesen tud elbeszélni, hogy felednünk kell a lényeget. +A cselekvényt mindig ott kezdi, hol kell s a bevégzéskor minden +alkalmatlan jelenést, mi a hatást gyöngíthetné, gondosan kerül. Meg +tudja találni az illő alakot s oly nagy szenvedélyeket sohasem tárgyal, +melyek egy novella szűk körén ki nem fejthetők, vagy új genialis alakot +kívánnak. Jellemzései rövidek, de a főbb vonalokat egyszerre +előtüntetők. Néhány szavakban többet mond, mint más, lapokon. Különben +jellemeit nem leiratokban, hanem a novella párbeszédei közt s a +cselekvény drámaiságában igyekszik kifejteni. És ez nagyon helyén van, +mert ez a különbség novella és beszély között. Itt igen szerencsés. A +párbeszédeket bámulatos könnyedség- és élénkséggel kezeli s a mellett +nyelve hajlékony, kellemes s néhol oly finom, hogy a franciával bátran +kiállhatja a versenyt. Személyeit nem valami fantasztikus világból, vagy +a torzított események beteges légköréből veszi, hanem a való életből. +Leginkább a társas körökben mozog s itt a magyar életnek sok kedves +oldalait tünteti föl. A kor, melyből ír, leginkább a jelen s ha a multra +tér, nem megy vissza ezelőtt öt-hatszáz évre, csak a mult századra s +hajporos őseinkről érdekesen beszél. Ez figyelemreméltó. Mult századi +életünk úgyis egyképpen el van hanyagolva költőink és történetíróink +által. Bár többen követnék! + +De az itt elősorolt előnyök nem teher nélküliek, mint valának a magyar +nemes birtokai, sőt mint a dolgok természetes rendje hozza magával, +éppen a tehernek okai. Többeket fennebb érinténk, nehányról még alább +emlékezni fogunk. Itt csak azt jegyezzük meg, hogy e művek egy kellemes +perc hatásán kívül egyebet ritkán hagynak magok után. Ritkán, mondjuk: +mert általánosságban beszélünk. Ez lehet tiszta esztétikai gyönyör, de +hasonlít ahhoz, minőt egy kert nyujtana, melyben ugyan szép, de mind +egyszínű s illatú virágok ültetvék. Egy perc alatt mindent élveztünk s +nincs miért többé ott mulatnunk. Egy költői lélek hatalmasabb erővel hat +reánk, a gyönyörérzés több nemeivel illet s magokat szór el, melyek +öntudatlanul lelkünkre hullanak s virágzásba jőnek. Ezért lehet a +költőket nemcsak nemi, hanem abszolut tekintetben is összehasonlítani; +mert különben azon furcsa állításra jönnénk, hogy egy jó népdalíró éppen +oly nagy költő, mint Shakespeare. + +Pálffy leginkább mulattatni kíván oly értelemben, mint a műveltebb +társaságban szokás. Ilyenkor, mint mindenki tudja, sok kellemes +ürességet is kell elmondanunk… Ha olvasói nem éppen ásítanak, egyébre +keveset gondol. Megvetni látszik azon számtalan eszközöket, melyeket a +költészet nyújt egy mű tökélyesítésére. Nála a reflexiók ritkák, a lírai +elem még csöppekben sem szivárog, a meglepő s erőteljes gondolatok – +követelje bár egyképpen a helyzet és jellem – igen gyéren mutatkoznak. +Aztán némelykor csak vázol, mi sok helyt a maga helyén van s művészi, de +olykor hasonlít azon arcképhez, melyen csak egyes vonások láthatók +összhang és színezet nélkül s így belőle egészet nem alkothatunk. Szeret +továbbá az élet- és szenvedélyeknek fölszínén járni. Előtte a komikum +alig több, mint mulatságos, víg esemény, a tragikum pedig szerencsétlen +és szomorú. + +Ezért novelláiban kevés eszme, semmi világnézet. Az eszmék közül +feltünőbben csak egy húzódik rajtok át. Gúny a kordovány csizmájú +táblabírák ellen s üldözése mindannak, mi a bon ton-nal ellenkezik. +Innen van aztán az, hogy társaséletünket nem mindig olyannak festi, mint +amilyen, hanem inkább milyennek lenni kellene. E tekintetben dicséretére +legyen mondva messze távozik novellaíróink nagy sokaságától, kik valami +nevetséges monstrumot akarnak ránk disputálni s belénk érzelegni. A +nemzetiségről is más véleménye van. Nem sokat ad a külsőségekre, +melyeket a polgárosulás egyszínűvé tett már minden nemzetnél, de annál +többet a lényegesekre s ezeknek alapján akar ő Pestből egy második +Párizst teremteni. + +Ideje már az egyes művekre térnünk. Rövidséggel kárpótlandjuk eddigi +hosszadalmasságunkat. + +A két kötet összesen tizenkét novellát tartalmaz. + +Az első _Carteaux_. Ez szoros értelemben nem annyira novella, mint +szeszélyes elmefuttatás eseményekben s hogy szavaival éljünk: «a Paulo, +Antonio, Lucio, Vincenzio-féle beszélyek ellen van intézve, melyeknek +ideje – szerinte – szerencsésen lejárt.» Carteauxnak Infloisvali +jelenése igen mulatságos. + +_Egy éj a csárdában._ Az elbeszélés teszi érdekessé. Méltó elolvasni +csak a csaplárért is, ki vendégtelen korcsmájában nejével táncol. +Levéteti fejkötőjét s felkiált: Úgy rózsám!… most meg vagyok veled +elégedve. Életemben sohasem szenvedhettem az asszonyt, nekem csak leány +kell; nem is asszonynak vettelek el… hanem, hogy mellettem leánykodjál. +Jer, őgyelegj mellettem, mint mikor anyádnál voltál s aztán szívesen +megölellek, agyoncsókollak, táncolok veled, csak arra ne emlékeztess, +hogy asszony vagy, hogy konty alá kerültél, inkább nem bánom, +durcáskodjál, mint otthon tevéd, az jól illett neked. + +_Etoile-Sombre_ és _Rivuli Dominarum._ Együtt említjük, bár külön +kötetben vannak. Mindkettő a mult időből van véve s elbeszélési modoruk +ugyanaz. Azon számtalan beszélyek közé tartoznak, minőket a francia +lapok mindennap közölnek, a németek csak fordításban, a magyarok igen +ritkán. Sem nem jó, sem nem rossz, ha t. i. a nem jót nem szabad +rossznak címezni. Emlékirat- vagy utazási rajzban, hol a költészet nem +lényeg, igen helyökön vannak. + +_Trois-Riviers._ Angolhonban játszik s az idegen körülmények között igen +jól feltalálja magát a szerző. Jele, hogy haszonnal tanulmányozta a +külföldi irodalmakat. Sok magyar arisztokrata nem hinné el, hogy ezt +Pesten írták. Különben a kalandok egyszerűbbítése még emelné becsét. +Olykor az anekdotok körében csapong. + +_Városi és falusi elmésség. Pesti szerelem. Csel és véletlen. A +tiszttartó veje. Harlem Richárd._ A tanulékonyság majd ugyanazon +magjából keltek majd mindnyájan. Rászedett nagybátyák, pajkos +unokaöccsök, megcsalt vőlegények játsszák benne a főszerepet s a csomót +néha egy-egy francia vaudeville-t író kéz szövi meg és vágja ketté. De a +szerző mindemellett sok új színezetet öntött el rajtok s gondoskodott +róla, hogy ne únjuk magunkat. A jókedvű jurátusok, feszes táblabírák oly +mulattatón és elmésen vannak festve. Könnyelmű víg pajtásokat és zsémbes +öregeket Pálffy általában kitűnő szerencsével rajzol. Nem kevésbbé +szerencsés a magyar arisztokraták feltüntetésében is. Erényeik- és +hibáikkal együtt írja le, nem mint népszínműíróink, kik +népszerűség-hajhászatért minden báróból és grófból aljas gazembert +gyártanak. Lehet s van báró gazember, de az ő gazemberök nem báró. A +_falusi és városi elmésség_ legkevesebb, a _Pesti szerelem_ igen jókedvű +előadású s meséje ügyesen szőtt, valamint a _Tiszttartó veje_ is, bár +igen jól kezdett elejének nem felel meg. _Harlem Richárd_-ban a dialog +kitűnő, annyira, hogy a magyar irodalomban az úgynevezett társalgási +nemben jobbat nem ismerünk, míg a _Csel és véletlen_ meséje erőltetett s +a színész alakváltoztatása által elhasznált rugó szerencsétlen. + +Mindegyiknél jobb az _Egy báróné_. Minő művésziek Emiliának +kedélymozzanatai s mennyi költészet- és emelkedéssel vannak festve! Neki +egész világa az ős kastély és tágas kert, ismerősei, anyja s testvére. +Megjelen egy ifjú – testvére barátja – de rá kevés hatást tesz. Azonban +az ifjú olvasni szeret. Emilia figyelmes lesz s látja az ifjú arcáról, +hogy a könyvekben rejlő gondolatok neki örömet szereznek. Az ifjú +könyvei, elmenetele után, hátramaradván, Emilia lapozni kezd bennök s a +megjegyzett gondolatok az övéivel leginkább összehangzanak s míg +hasonlókat ír melléjök, szívében tiszta szűz szerelem fejlődik ki… A +kolostor nevelőintézetének templomában, hova később vitetik, egy apácává +szentelendő leány képét látja. A kép hozzá hasonlít, a festő az ifjú… Az +ábrándos álom valóvá lesz, a csöndes érzés zajongó szenvedéllyé válik. +De minek beszéljem tovább? Ki nem sejti, hogy az apácává szentelendő +leány ő leend? S minő ügyes motivumokat használ erre a szerző! Ízletül +elég ennyi a novelláról, a mese érdekességét, az elbeszélés komoly +egyszerűségét s a többi jellemek jól talált vonásait az olvasóra bízzuk, +hibákat nem is keresvén. + +_Egy kastély az erdőben_ végzi be a köteteket. Itt is megismerjük az +_Egy báróné_ íróját. + +Bár futólagos észrevételeink felébresztenék a közönség figyelmét. + +Nem politikai rokon- és ellenszenv vezette nézeteinket, hanem tisztán +művészi szempont. Reméljük, hogy az ismertetett köteteket a közönség is +csak e szempontból nézendi, annyival is inkább, hogy azok fognak +bizonyosan rajtok legtöbbet mulatni, kik őt a politikai pályán leginkább +gyűlölték. + + + + +KEVEHÁZA.[3] + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +A költemények közül először is az Arany Jánosét kell említenünk. Címe +_Keveháza_. Ki Aranyt _Toldi_-ja óta figyelemmel kisérte, észreveheté, +mily sokoldalúságot tüntet fel ő tárgy- és formában egyaránt. Az +eposztól a balladáig, az ódától a legegyszerűbb dalig mindenütt egy +genialis szellem gazdag és változatos nyilatkozataival találkozunk. És e +nyilatkozatok mindig megtalálják saját formájukat s mi több, e formák +nemzetiek; ő forma tekintetében is sok újjal gazdagítá költészetünket, a +népdalokból levont formáktól kezdve le egyes nyelvfordulatok-, rímek- és +assonance-okig, sőt ez utóbbinak rendszerét is ő alkotá meg. Iránya, a +népi elemből fejteni ki és virágoztatni fel a nemzeti költészetet, +ugyanaz, mi minden jóravaló költészet életelve volt a hellentől fogva a +legújabbakig. E mellett tárgyilagossága bámulatos. Mindig a tárgytól +vesz lelkesülést s nem saját lelkesülését önti a tárgyra. Nála a tárgy +benső természete, mondhatnók szelleme határozza meg a hangulatot, formát +– mindent. Erről legújabb költeményei is fényes bizonyságot tesznek. +_Rozgonyiné_ balladájában, (Szépirodalmi Lapok második szám), melynek +népies formája annyira összhangzik a tárggyal s a ritmus alaphangja +mintegy a Rozgonyiné kedélyében van, mily hű és költői felfogás, midőn a +nő férjét nem valamely eszme iránti lelkesülésből követi a csatába, mi +egy kis anachronismus mellett a költői érdekből is vonna le valamit, +hanem, «hogy lehessen élve-halva közelében». Egy a nőiség határán +túllépett s kétes erényekkel kimázolt hősné helyett, mily nagyszerűen +áll előttünk az egyszerű hölgy, ki nem érzi tette nagyságát, mert az nem +egyéb, mint szerelme, mi oly természetes. S a valódi balladai menet, +mely csak körrajzot ad s művészi szaggatottságával hat, mily találón +végződik, finom ellentéte koszorúként fonódván Rozgonyiné homlokára: + + Egy árva szó sem beszéli + Zsigmond győzedelmét; + Mind a világ, széles világ + Rozgonyi Cziczellét. + +A «Délibáb»-ban megjelent _Török Bálint_-ja is, mely históriás ének +levén, kevésbbé művészi forma ugyan, minő tárgyilagos jellemű! A +Tinódi-féle krónikahangot úgy utánozza, hogy költőivé teremti. Előttünk +a kor; szó, nyelvfordulat, rím, ritmus, festenek, beszélnek, hatnak s +bűverővel ragadnak a multba. Az ódon és gyermeteg felfogás, mi különösen +Török Bálint festésében nyilatkozik s a régi magyar szellem, mi minden +betűjét áthatja, gazdag kárpótlást nyujtanak még azoknak is, kik az +elbeszélő költészet minden nemében több eszmét óhajtanak alapul s +kerekebb egészet a kivitelben, mint mennyit némely tárgy megszenvedhet +anélkül, hogy jellemét elveszítse. + +_Keveháza_ egy kisded eposz. Itt nem találkozunk Arany plasztikájával, +sem mély lélektani felfogásával, mik annyira hatalmában. Keve kún +vezérnek a rómaiak és longobárdokkali harcait énekli meg: tehát tárgyát +őstörténetünk legrégibb szakából vette, melyről csak nehány száraz adat +jutott ránk, a népköltészet mit sem őrzött meg s hitregéjéről alig +tudunk többet, mint mennyit a jelen század költői költöttek. E miatt a +tárgyhoz képest bizonyos homályban jelennek meg hősei, kikre csak a +tábortüzek és szikrázó kardok világítanak, hogy fölismerhessük őket s +dicsfényben lássuk. Távolról halljuk a harci zajt s a jelenetek mintha +elmosódó álomképek volnának. E költemény el nem ragad, sem nagyszerű +jeleneteivel nem vonz, inkább merengésbe ejt s álmodozunk pillanatokra a +multról; néha egy kürtriadás ébreszt, látjuk a turulos zászlót, a küzdő +hadakat, a haldokló Kevét, a temetkező tábort, a megújult harcban vívó +Bendegúzt és Detrét, a győzelem áldomását s midőn eltűn előlünk az +éneklő dalia, mintha a jelenkori dalnok állana előttünk, ki méla kedvvel +borong a multon. Az egész eposzon a hang uralkodik a tárgy fölött, +azonban a tárgytól van kölcsönözve és hatalmas, méltóságos. Talán +említenünk sem kell, hogy itt is, mint Arany mindegyik művében, +találkozunk ritka nyelvhatalmával, technikai könnyűségével s azon +bámulatos sajátsággal, mely a szavak hangjaival a természet képeit s az +érzések árnyalatait oly mesterien festi. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + + + + +SUJÁNSZKY ANTAL VALLÁSOS KÖLTEMÉNYEI.[4] + +Második bővített kiadás. Pesten, 1853. Emich Gusztáv bizománya. 8. r. +240 l. Ára 2 fr. p. p. + +A vallásos költészetet sokan nem tartják költészetnek, némelyek pedig +irányköltészetnek hiszik. Költészet az s éppen nem irányköltészet. +Alatta természetesen nem ultramontán regényeket s pietisztikus +dalocskákat kell értenünk, melyekben korlátolt világnézetek s beteges +érzések megtagadni törekszenek a szív és élet igazait s néha a +keresztyén vallás szellemét, nem is említve azon erőszakot, mit a +művészeten elkövetnek. A vallásos költészet felüláll a tanok és emberi +csinálmányok prózáján; a lírában kiömlése az egy önmagába szállt +léleknek, melyet öntörpesége és gyarlósága lesújt s Isten nagysága +fölemel, vágya a szívnek, hogy megnyiljék az ég sugallatainak s +kiengesztelje magát. Éppen az, mi az imádság, csakhogy költőibb +helyzeteket keres s a szép tömjénével is áldozik. Innen jelleme +egyszerűség, mélység és fönség. A legmagasabb óda, melyben a +lelkesülésnek csak az áhitat szab határt, ez is csak azért, hogy +megszentelje. + +«A szent énekek úgy sietnek föl égre – mond egy ítész – a szív mélyéből +egymás mellett, mikép a gót tornyok. Itt csak két pont van: zenit és +nadir, legmagasb, legmélyebb, forrás a szív, cél az Isten. Itt nem lehet +sokféle a hang, de szükség, hogy mély legyen és magas, mint a két pont, +melyek között szárnyalnia kell». + +E szempontok szerint kevés éldelhetőt nyújt az ujabb magyar költészet, +sokkal többet a régi, azon korból, midőn irodalmunk hittani része vala +leggazdagabb s Zrinyitől kezdve majd mindenik költő megkisérté erejét e +nemben. Emlékezzünk csak vissza ez énekekre, melyek közül nehányat +énekes könyveink maig is megőríztek. Mi erőteljesen, áthatón szólalnak +meg, éppen mint az orgona megrázó sóhajtásai s a szentegyház +boltíveiként mi fönséggel emelkednek ég felé. Egyszerűségök mily +nagyszerű s a régies szín és bibliai hang mily ellenállhatlanul hat +kedélyünkre. Sőt Dávid zsoltárainak régibb fordításai is sikerültebbek +az újabbaknál, a Tárkányi Béláéit sem véve ki, bár ezek legtöbb beccsel +bírnak. + +Ezelőtt évekkel a Protestáns lap és Religio, újabban a Családi Lapok +hozományai hasonlítanak némely úgynevezett népies költeményekhez, +melyekben egy-két kifejezésre van minden súly helyezve, de az éltető +szellem hiányzik. Bizonyos fagyos ájtat vonul át rajtok, mely nem vérből +forrt érzés hangja; épületes, kegyes eszmék rímekbe szedve költői +felfogás és alakítás nélkül. A fej előre kigondolt reflexiói át nem +járva a szív melegétől, szárnyaszegett ömlengések, felül nem emelkedők a +föld prózai légkörén. Aztán a mellett, hogy sok idegen elemmel vannak +vegyülve, most epigrammokba szorítvák, majd hosszú elmélkedéssé +nyujtottak, majd végre oly képek- és fordulatokban olvadnak föl, mik a +világi költészet tulajdonságai. + +De ha valódi költői szellem is lenne bennök; magok a formák, melyekbe +öntetnek, képesek volnának elölni azt. Vallásos népdalaink, énekes +könyveink s a régi magyar költészet a legszebb és változatosb formákat +nyújtják s mit tapasztalunk? Szent énekeink oly formákban jelennek meg, +melyek jellemeikkel homlokegyenest ellenkeznek. Éppen, mintha az egyházi +zene fönséges dallamaiba operai trillák szövetnének be. A nyelv és +dikció cicomás és dagályos. Kevés benne a bibliai stílből, holott az +alaphangot itt kellene keresni. A régi irodalom, nyelv és forma +tekintetében a vallásos költő számára legtöbb kincset rejt, mit kevés +átalakítással a legkényelmesebben használhat. Legyen itt elég csak +Pázmány műveit említenünk s a szombatosak énekes könyvét, melyet Lugossi +az Akadémiában ismertetett, + +A legendákkal sem vagyunk máskép. E hagyományokat, melyekben a +keresztyén vallás legköltőibb eszméi jelennek meg érzékítve s melyek +lángeszű festészekben annyi remekműre gyujtottak lelkesülést, rétori +áradozás közt a prózailag odavetett tanulságokban vesszük, mint a +legszárazabb didaktikus mesét. Hiányzik az egyszerű koncepció és menet, +az ódon és szent hang s a költői báj. + +Mit általánosan az újabb vallásos költészetről mondánk, ugyanazt kell +mondanunk az előttünk fekvő gyűjteményről is, mely második megbővített +kiadás s lírai és elbeszélő műveket tartalmaz. Előttünk természetesen +főszempont a széptani vala. Más szempontból épületes s igen ajánlandó +olvasmány lehet. + +Kiállítása csinos, kár, hogy számos nyomtatási hibák ferdítik. + + + + +PÜNKÖSD NAPJA.[5] + +Piros pünkösd napja! Tagadom, hogy a keresztyénség e nagy ünnepét, +egyszersmind legszebb ünnepül egyedül a tavasz s a magyar népköltészet +választották volna ki. Par excellence a nagyvárosiak ünnepe az. Ekkor a +város föltámad önmaga ellen a – természet jogaiért. + +«El a porral, le a kőfalakból, ki a szabadba, a zöldbe, a természet +kebelére, föl a hegyekre, be a völgyekbe, a csermely partjaira, a lombok +árnyai alá, feledni, vigadni, álmodozni, elfáradni, akár unatkozni is, +csak az Istenért ne a városban! Minő szép, minő jó a természet, a mi +édesanyánk, kit hűtlenül elhagytunk boldogtalanságunkra, minő boldog a +pásztornép, kiknek primadonnája a csalogány s nem Kaiser-Ernstnő; nem +hallanak zongora-virtuózokat, csak méla furulyaszót; ügyvédök a +komondor, kit fizetni sem kell; egyetlen parancsszó, mit hallanak, a +mennydörgés, egyetlen reményök a virány zöldje, mit nekik is, +bárányaiknak is mindenik év meghoz, minden boldogságuk csendes álom +virágok közt, csillagos ég alatt, édes, egyszerű dal, assonance s rímek +nélkül, mibe nem kötnek bele kritikusok, csók az ártatlan lány ajakáról, +kinek piperéjeért semmit sem kell fizetni, szeszélyeért legföllebb csak +bárányt áldoznak s kit már csak azért sem félthetnek, mert nincs kitől… +el veled civilizáció, üdvözlégy szent természet!» – kiált a lelkesült +nép, ideértve a bankárokat, kereskedőket, hivatalbelieket és a haute +volée azon részét sem véve ki, mely még nem unatkozik falun. Idylli +érzelem szállja meg a szíveket s megindul a nagy népvándorlás a +pásztorörömök igéretföldjére, a budai hegyek közé, a városligetbe, +Visegrádra: piros pünkösd napján hajnalban vagy legalább is délután. + +Én is Arkádia kebelén születtem – nem Magyarországot értem alatta, mint +Szabó István, hanem amit Schiller – kiáltám magam is lelkesülve – +belőlem sem fogyott ki egészen a költészet, bennem is maradt még ábránd, +hogy gyűlöljem a civilizációt fájdalmai- s bohóságaival. El! el! Tanyát +fogok ütni a budai hegyek legmagasabb csúcsán, felkiáltvan Robozzal: +nyomorult emberek; kikocsizok a városligetbe s ringatva magam +gondolákon, megírom a legelső magyar barcarolt, hogy legyen mit +Simonfinak zenére tenni; kirándulok Visegrádra, s elmerengvén az ősi +nagyság romjain, ódát írok rá szonettben, mint Császár. Ah, minő rég nem +hallott a magyar közönség szonettet. Mit? írok? látszik, hogy még nem +vagyok a zöldben. Dehogy írok! Kinek volna kedve énekelni, midőn +csalogány és pacsirta zeng, lomb és szellő susognak. Én némán fogok +megállani a kék boltozat alatt, bámulva az ezer hangból összeolvadt dal +nagyszerű költészetét. Mennyivel negyobb műfilozóf a természet, mint +bölcseink. Ő nem tiltja meg a csalogánynak, hogy ne énekeljen +fájdalomról, meghagyja a pacsirta örömét, szereti az erdő rejtélyes és +sötét romanticizmusát, nem bánja a szellő és patak idylli csevegéseit, +tűri a felhők világfájdalmát, midőn villámolva mennydörgik be a +láthatárt, nem haragszik a szivárvány humorára, mely könnyezve és +mosolyogva öleli át a földet. Neki minden szép, mi hű, igaz és jellemző. +Ő csak a hamisat gyűlöli. Neki nincs iránya, mert ezer iránya van, ő nem +egy, hanem egész. Ő sem klasszikus, sem romantikus, sem szomorú, sem +víg, sem népies, sem szalonias, neki csak ízlése van, mely gyönyörködni +és gyönyörködtetni tud. + +De hova tévedtem megint! Felolvasást tartok a szépről. Hisz én a zöldbe +készülök, hol feledni akarom az irodalmat apró hiúság- és +szenvedélyeivel, a várost színés kávéházat, szalonjai- és poros utcái- +és blazirtságával egyetemben. Két napig boldog akarok lenni és szabad. +Ott nem beszél majd senki nekem «Tamás bátyá»-ról, opera helyett +madárdalt hallgatok, a vadrózsákat, a helyett, hogy olvasnám, szakítni +fogom, az egészséges hegyi lég kigyógyít lázas álmaimból, melyeket ama +szép szemek gyujtottak lelkemben, melyekről, mint Heine + + Hab’ ich ein ganzes Heer + Von ewigen Liedern gedichtet. + +S midőn visszatérek enyhült kedéllyel és egészségesen, a természet +örömeiről fogok regélni olvasóimnak, a helyett, hogy dr. Toldyval +polemizáljak; hol és mi módon találkozik ő a «Kinizsi» című eposzban +Arany hangjával, mikép azt valamelyik «Irodalmi napló»-jában írá, vagy +belekössek a Nemzeti Színház igazgatóságába: miért bocsátja el Jókainét +és Lendvait egyszerre vendégszerepekre drámai előadásaink nagy kárára? +avagy éppen a közönségbe: miért nem járja a színházat, midőn reá annyira +büszke s nemzeti kincsének nevezi és elvégre pedig vitázzam a Délibáb +színkritikusával Tamás bátya fölött. + +Tamás bátya! Mennyi könny és tinta folyt el már érte Európában. Nálunk +ehhez még epe is járult, mi szintén könnye egy bizonyos fájdalomnak s az +a jó tulajdonsága van, hogy vele, mint legfeketébb tintával írni is +lehet. De a könnyek, a könnyek, melyeket legujabb színműalakban a +közönség és kritikusok szemeiből kicsalt! Dumanoir és Dennery +mindenesetre jól értik a mesterséget. Tamás bátya szentimentális francia +színmű. Dumas és Iffland együtt. A francia és német iskola közös erővel +rázzák meg és lágyítják el az embert. Sokaknak nagyon tetszik. + +Nekem ugyan nem valami különösen. De azért kár volna elrontani a más +gusztusát, például a Délibábét. Aztán humanitás, erkölcs, szent ügy s +több efféle vegyül a dologba. Még rám fognák, hogy pártolom a +rabszolgaságot, pedig esküvel erősíthetem, hogy mindenféle bilincset +gyűlölök, még azokat is, melyeket a művészetre szoktak fölverni. E +mellett egy barátom arról is meggyőzött, hogy jobb az embernek +erkölcsösnek, mint műértőnek lenni. Barátomnak igaza van, a Délibábnak +is. Ki a zöldbe! + +Ily gondolatok és remények között léptem ki a szobából. Minő piros +pünkösd napja! Szeles, borult és hideg idő! Vissza kellett fordulnom és +harmat-, szellő-, meg illatszomjas lelkemet betűkön legeltetnem. A +lapokat forgattam és unatkozám. De nem! Volt egy kedves pillanatom is. +Örömkiáltások között olvasám a Divatcsarnok azon igéretét, hogy +ennekutána csak ritkán adand rossz verset. Mégsem oly kegyetlen a sors. +Azonban kipótolta másnap. A kérlelhetetlen megakadályozá a visegrádi +kéjutazást. Eső esett, szél fútt, a hajó itt maradt, vele együtt én is, +mások is. Egy óra mulva is lát engem Pest, mint nem a Szökött katonát +Milano – sóhajtám elkeseredve a Dunaparton. Hajh! az idő már «régóta +ellenségem» s mindenütt «mohón ragadja meg az alkalmat ezen embertelen +indulatát irányomban kitüntetni.» + +Desperációból este színházba mentem. A _Szökött katonát_ adták +Szigligetitől. + +Mennyi szép emlék, fájó érzés ébredt föl lelkemben. Keveset figyeltem a +darabra. Az előadásról legföllebb csak annyit tudnék mondani, hogy +Füredi igen szépen énekelt, de kevés gonddal játszott; Völgyi ezredes +segéde a szobában ezredese előtt nem vette le a csákóját, pedig tudtomra +ezt csak a közemberek szokták tenni; Tóthnak most sem tudtam +megbarátkozni vontatott s torkából sivító úgynevezett intrikus +szavalatával, melyre ő oly nagy súlyt helyez. Mint mondám, egészen a +multban éltem, a Szökött katona először adatásának napjaiban. Előttem +lebegett a régi jó idő, midőn annyit gyűlöltünk, ostromoltunk az életben +és irodalomban, mit most örömest visszaóhajtanánk. A remény és +csalódások hosszú sora vonult el előttem. Tíz év élményeit éreztem át +egy pillanatban. Sírni vala kedvem. + +Ne mosolyogjatok! Csak Füredi bús nótái lágyítottak el. Ideggyöngeség. +Tudok én víg is lenni, mint közönségünk vala hajdan, midőn egymás hátán +örömrivalgások közt ünneplé meg az új magyar színművek diadalát, a +többek közt a Szökött katonáét is. Akkor irodalmunkban háború lőn izenve +az idegen szellemnek. Mindenütt mozgalom. A népies elem föl kezdé magát +küzdeni, líra-, eposz-, drámában egyaránt. A két elsőben remekeket +hagyott hátra, míg [a] népszínmű csak nagyreményű ifjú maradt, kiben +megvénült az ifjúság. A Szökött katona fecske volt, de nem hozott +tavaszt. Nem épültünk tovább, hanem romlani kezdénk. A népies, melyből +politika és költészet egykép divatot csinált, téveszmék anyja lőn. +Divatos népköltőink és népszínműíróink egy hajóban eveznek. A népies és +műköltőileg szépet nemcsak külárnyalatokban, de a legáltalánosabb +bellényegben is egymással ellenkezőknek hiszik. Miként lírikusaink +népszokás-, tájszólás-, külsőségekben keresik a fődolgot, mi csak +feldolgozandó anyag, úgy hajhásszák a népszínműírók csupán a népdalt, +falusi táncot, zsiványt s több effélét, mi szintén csak anyag, mely +alakításra vár. A népdal éppen azért szép, miért másféle dal, a +népszínmű nemkülönben. A költészet egy és örök legproteusibb alakjában +is. A népszínműben is cselekvényt és jellemeket kell adnotok. Én nem +bánom, keressétek elő a hatás minden eszközét, csak tegyétek azokat a +szellem szolgáivá, vegyetek akárhonnan anyagot, csak teremtsetek belőle. +Hassatok, de igazán hassatok, hogy gyönyörködjünk. Nem mondok én mást a +lírikusoknak is. Hadd pengjen a cimbalom, zengjenek a palóc dalok, de +adjatok költészetet, ne prózát, érzést, ne rángatódzást, gondolatot, ne +bombasztot – a sujtással nem sokat nyertünk. + +Úgy hiszem, e végsorokat nem is a színházban gondoltam, hanem otthon +álmodám. Nehézkes álmaim voltak. Nem esett jól a vacsora. Reggel újra +eső- és hidegre ébredtem föl; mondják, havazott is. Nem állíthatom, de +Vörösmarty _Gábor diák_-jával joggal elmondhatnám: soha, soha ilyen +pünkösd napja. + + + + +EGY KIS SZÓVÁLTÁS.[6] + +Nem olvasóinkkal akarunk szót váltani, hanem engedelmökből a «Budapesti +Hirlap» tisztelt szerkesztőjével. Ugyan már miért? – kérdhetik +olvasóink. Oka van a dolognak. Ugyanis azon tisztelt szerkesztő úr +haragszik reánk és másokra. De hát miért haragszik? Ő bizony csak azért, +hogy – amint nagy úriasan mondja – a magyar népnek annyi «növelője és +informátora» akadt, hogy a «Vasárnapi Ujság» előállott, hogy Csengery és +Kemény «Magyar Népkönyvet» adnak ki, hogy Friebeisz «Magyar +Népkönyvtárt» szerkeszt, hogy Vas Gereben még folytatja a «Falusi +Estéket», hogy Lukácsy a «Magyar Nők Házikönyvtárát» indította meg: +szóval azért haragszik, hogy a népies irodalomban egyszerre nagy +mozgalom támadt. Mi pedig meg akarjuk szépen kérni, hogy ne haragudjék, +vagy ha mégis haragszik, – Isten neki, – haragudjék ok nélkül. + +Szállunk tehát az úrra, tisztelt szerkesztő úr! + +Higyje meg, még nincs oka haragudni. Mert ugyan mi kár van abban, ha egy +téren sokan próbálkoznak, ha verseny kél, a közönség sok közül +választhat s végre győz, ami legjobb? Örülni kell ezen, mert lássa +tisztelt szerkesztő úr, az mindig jó jel, ha az irodalomnak valamely +eddig míveletlenül hagyott ágát sokan kezdik mívelni. Egyik is próbál, a +másik is, egyik itt, másik ott keresi a dolog nyitját, ez is igyekszik, +az is, emez okul amaz tévedésein, amaz megjavul emez sikerén. A sok +kísérlet következménye aztán az lesz, hogy valamelyik sikerül. Egyszerre +csak azt vesszük észre, hogy irodalmunknak a parlag ága felvirágzott. Ez +a világ sora s ezt igen jól tudhatná a szerkesztő úr, ki jeles +történetíró s mindennap figyelemmel kíséri a világ eseményeit. Csak egy +példát mondunk. Ezelőtt harminc évvel hírlapirodalmunk sem volt valami +derék, most már, hála Istennek, dicsekedhetünk is vele. Ezelőtt harminc +évvel bizony a szerkesztő úr sem adhatott volna ki jobb lapot a «Hazai +és Külföldi Tudósításoknál», most már hatszorta jobbat ad s oly szép +vezércikkeket ír, minőt Kulcsár nem írhatott volna, ha mindjárt fejére +áll is. Legyünk türelmesek s tanuljunk a multból. + +A szerkesztő úr azért is haragszik, hogy miért nem egyesülnek a népies +vállalatok szerkesztői és írói egyetlenegy vállalatra, mert csak +egyesült erővel adhatnának ki valami jót. Egyelőre úgy látszik, mintha +ez jó tanács volna, pedig nem az. A történettan, melyet a szerkesztő úr +igen jól tud, az élet, melyben elég alkalma lehetett tapasztalatokat +tenni, bizonyos körülmények mellett mindig megcáfolják az igaznak hitt +állítást. Minden embernek megvan a maga saját iránya és terve, nemcsak +az irodalmi, hanem a másféle vállalatoknál is. Természetesen kiki csak +azokkal egyesülhet céljára, kik vele rokon gondolkozásúak, ha máskép +tesz, sohasem fogja elérni célját és sem így, sem amúgy nem tehet +hasznot. Népies vállalataink szerkesztői közül is mindegyiknek megvan a +maga külön terve és iránya. Különböző utakon akarnak egy célra törekedni +s mindegyik a magáét tartja legjobbnak. Hadd menjenek az egyértelműek +együtt, keresse egyik itt, másik ott az igaz utat, mert csak így +találhatják meg. Higyje meg tisztelt szerkesztő úr, hogy tanácsa +bármilyen jó szándékból származott, nem nagy értékű. Ha nem hiszi, +bátrak leszünk egy kérdést intézni a tisztelt szerkesztő úrhoz: ugyan +miért nem egyesíti lapját a «Pesti Naplóval»? A két jó lapból, +egyesítve, bizonyosan még jobb lenne. Nemde mosolyogni fog s megköszöni +a jó tanácsot. + +Ne haragudjék hát szerkesztő úr még most, hogy annyi népies vállalat +állott elő, hanem haragudjék akkor, ha a vállalatok nem fognak +megfelelni hivatásuknak s haszontalanok lesznek. Azonban erről még most +nem lehet ítélnie. A Csengery és Kemény «Magyar Népkönyvéből» még +egyetlen füzet sem jelent meg, a Friebeiszéből sem, s mi is még csak a +hatodik számnál vagyunk. Az említett esetben nemcsak joga lesz, de +kötelessége is kiönteni haragját alapos kritikákban s erre kérjük is. +Kritizálja meg a népies vállalatokat keményen, igazságosan, jó +szándékból. Hanem nem úgy, mint most kritizálta a mi eddig megjelent +számainkat, mert ez – engedelemmel legyen mondva – nem ér egy fakovát. + +Ugyanis a szerkesztő úr mult vasárnapi számában azt mondja rólunk: «A +«Vasárnapi Ujság» eddigi négy számából s egy kissé tarkán összeállított +tartalmából itélve, semmi határozott tervet és irányt nem mutat s gyönge +fametszései mellett nem igen van a nép számára írva, mit valóban annál +inkább lehet sajnálni, mert a vállalat, mint halljuk, máris szép +pártfogásnak örvend.» + +A szerkesztő úr először is tarkasággal vádol bennünket, de mi ezt +hajlandók vagyunk érdemnek tartani, mert tarkaság, egyszerűen szólva, +annyit tesz, mint változatosság s ez egy lapnak mindig főkelléke. Ide +fogunk törekedni ezután is. Mi fametszeteinket illeti, az igaz, hogy +azok nem acélmetszetek s egyik kevésbbé sikerül, mint a másik, hanem +körülményeink közt s lapunk csekély díja mellett, nem is kívánhatja a +szerkesztő úr tőlünk a világ legtökéletesebb fametszését – Pesten: +valamint mi sem kívánunk a szerkesztő úrtól tömöttebb, szebb papiron +nyomott s olcsóbb «Budapesti Hirlapot». + +Nagyobb vád a harmadik, hogy nincs határozott tervünk és irányunk. Ennek +bátrak vagyunk határozottan ellene mondani. Mi programmunkban +megmondottuk, hogy a népirodalom nem egy bizonyos szakának leszünk +közlönye, minő például gazdászat, műipar, történettan, költészet, hanem +általánosan közönségünk szükségeihez mérve, minden szakból közlendünk +cikkeket; tehát enciklopédiai néplap leszünk, melynek kötelessége +érdeket gerjeszteni a tudományok iránt, eszméket ébreszteni, mívelni az +ízlést, mulattatni s figyelemmel kísérni a körébe tartozó napi +eseményeket s e tervünkhöz, úgy hisszük, hívek maradtunk – legalább +eddigi számaink bizonyságot tesznek mellettünk s ezután még inkább +fognak. Irányunkat illetőleg «Vezéreszméinkben» bevallottuk, hogy nem +fogunk hízelegni a nemzeti előítéleteknek, az idegen nemzetiségeket +testvéreinknek nézzük s ápolni fogjuk a magyar nép nemes érzelmeit, +tiszteletreméltó hajlamait, szellemibb vágyait. Mutassa meg a szerkesztő +úr: miben sértettük meg az erkölcsiséget, az ízlést, a tudomány és józan +ész tekintélyét! Álljon elő kívánságaival, minő tervet és irányt kíván +tőlünk. Hadd halljunk a puszta szó mellett tényt, okot, tanácsot. + +Azt is mondja a szerkesztő úr, hogy nem igen írunk a nép számára, Nem +tudjuk, mit ért a szerkesztő úr a «nép» alatt. Mi nem írunk azon +néposztálynak, mely nem tud olvasni, annak sem, mely valami csekély +előismerettel nem bír s nincs fogékonysága az irodalom iránt. Mi azon +osztálynak írunk, mely nem nyers tömeg, megvannak szellemibb vágyai, de +nem oly vagyonos, hogy az irodalomra valóban költhessen, sem annyira +tudományosan készült, hogy a szaklapokat s könyveket élvezhesse s ideje +sincs reá sokat olvasni. Hogy ez osztály hazánkban számos, mutatják +előfizetőink. Mi azt hisszük, hogy ily közönség nem szorult holmi +mesterkélt együgyű előadásra, sem iskolás hangra. Mi a népiest +iratainkban sem a póriasság-, sem az affektációban nem keressük, hanem +az egyszerű, világos, érdekes s tömött előadásban. Mi nem kívánjuk +lapunk íróitól, hogy megtagadják magukban a mívelt embert, kit a nép +örömest és tisztelettel hallgat, sőt ellenkezőleg megkívánjuk bennök. Mi +sem hisszük, hogy egészen eltaláltuk volna a hangot, de azt igen, hogy +jó úton járunk s mindinkább el fogjuk találni. + +Egyébiránt, ha a szerkesztő úr valamely jobb terv, irány vagy előadási +modor birtokában van, legyen szíves azt közölni velünk. Látogasson meg +bennünket vagy mi teendjük tiszteletünket. Ugyanakkorra kérjük azon +történeti cikkét is, mit lapunk megindulásakor önként ígérni +szíveskedett. Kíváncsiak vagyunk látni: miben helyezi ön a népies +előadást s minő irányt követ? + + + + +KEMÉNY ZSIGMOND REGÉNYEI ÉS BESZÉLYEI.[7] + +III. köt. (Ködképek a kedély láthatárán.) IV. köt. (Szerelem és hiúság.) +V. köt. (Szív örvényei. Erény és illem.) Pest, 1854. Emich Gusztáv +nyomdája és bizománya. Ára 3 frt. p. p. + +Úgy látszik, mintha a sors líránk pangását a regény termékenységével +akarná kárpótolni. A közelebbi négy év alatt újabb és régibb regényírók +oly nagy tevékenységet fejtettek ki, mint még soha. Oly korszak után, +mely lelki kimerültséget hagyott hátra, fogékonyabb is a kedély, a +regény kihűltebb, de élménydús, csendesb, de változatos, nem oly +elragadó, de eszméltetőbb költészetében keresni élvet, mint lelkesülni a +líra szenvedélyes hangjain. + +A közönség részvéte fokozta a regényírók tevékenységét. Hajdan egy évben +legfeljebb három regény jelent meg; most minden hónapban veszünk +ugyanannyit s ha e nagy tevékenységben a gondatlan hevenyészet vagy +sikertelen kísérlet nem egy jelenségét látjuk, ne feledjük, hogy a +regény nálunk még új nem, most küzd igazabban tárgyaival, keresi +formáját és sem oly megalakult nyelvre, sem oly hagyományos nyomokra nem +talált, mint líránk. Aztán a költészet legdivatosb neme mindig a +legerősb s leggyöngébb egyszersmind. Ez élénk mozgalom mindenesetre +örvendetes, mert zajában az erő küzdelme hallik, mi elébb-utóbb kiforrja +magát s egy megalakult regényirodalmat teremt. + +_Kemény_ a magyar regényírók közt legkitűnőbb helyet foglal el +tehetsége, termékenysége s irányánál fogva egyaránt. Erős +tárgyilagossága, mely emelkedett nézpontból fogja fel az életet, a +szenvedélyek hű festése, mely a lélektani kifejlésre helyez fősúlyt, +jótékony ellentétet képez szemben azon szűk alanyiság ábrándképei s a +halmozott események azon megriadt folyamával, mi iránt regényeinkben oly +nagy hajlam mutatkozik. Ez Kemény regényeiben eléggé nem méltatható +érdem, mert utoljára is az emberi lélek tanulmányozása képezi minden +költői mű lényegét s igazán jegyzi meg _Planche_ a legújabb francia +regényekről szólván: «A szenvedélyek mélyreható elemzése s átgondolása +által rendezett szerkezet nélkül a regény nem egyéb, mint egy neme az +idővesztegetésnek, nem tartozik többé az irodalmi térre, hanem a domino +mellett foglal helyet.» + +_Kemény_ mindig lélektani feladattal küzd meg, eszméken emeli föl +cselekvényét s a szenvedélyek fejlődését tárja elénk. Ő nemcsak a +szenvedélyek természetét ismeri, de azok egyéni nyilvánulásait is a +társadalmi formák ezer változatai alatt. A szív legtitkosb redőit nyitja +előttünk s a szenvedélyek fejlődésében annyi új és finom árnyalatot +tüntet föl, hogy nem tudjuk a kutató ész vagy az alkotó képzelet erején +csodálkozzunk-e inkább. Éppen oly lélekbúvár, mint költő. Tárgyainak +mindig tanulmányt szentel. A kor, színhely, hol személyei játszanak, hű +rajzban állanak előttünk. Történeti műveiben mélyreható s részletes +történeti tanulmánnyal találkozunk. Az újabb korból vett művei a magyar +fensőbb köröket oly tárgyilagosan festik, mint egyetlen magyar regény +sem s e nagy gonddal kivitt rajzokon mindig érdekes háttért képez +politikai életünk valamely korszaka. Nemes ízlése vetekedik nyelve +választékosságával. Hatalmas képzelődése széles ismeretek fölött +rendelkezik s eszmegazdagsága oly nagy, hogy azt mintegy pazarolni +látszik. + +Mindez fényesen mutatkozik jelen novelláiban is és ha azon paradoxonnak +valami értelme van, hogy a jeles írók árnyoldalait fényoldalai képezik, +úgy Kemény hibáit is érdemei fejtik meg. Ő annyi előszeretettel csüng a +lélektani fejlődés titkain, a szenvedélyek elemzésén, hogy néha inkább +bölcsész, kit a nők is meghallgathatnak ugyan, de a túlvitt boncolgatás +miatt jellemei nem domborodhatnak ki mindig plasztikai alakokká, s néhol +a cselekvény menete is meglassul. Nála alig lehet kimutatni lélektani +botlást, oly mélyen ki van számítva, átgondolva minden, de igen +jellemet, mely bár indokolt, de mert csak felboncolva van, nem állhat +előttünk életfrissen, szabadon mozogva. Ő sehol sem úntat, mert +szellemdússága kifogyhatlan, de fáraszt, mert nem enged pihenni s +úntalan eszmék mélyére von, vagy képzelme játékai közé ragad, hogy +ragyogó hasonlataival kábítson el. Ő mindig kiviszi gondolatait, a +jellemek, szenvedélyek bevégzetten tárulnak elénk, de a szerkezet nem +mindig válthat széparányú, kerek alakot, mert egy szép tájkép, az +események egy vonzó mellékvonala, egy érdekes eszme csábítják el a +költőt s legtöbbször az olvasót is. Az ő nyelve erőt és méltóságot +egyesít, mert hű kifejezése gondolatainak, de mert megszokta a +ragyogást, nem lehet eléggé egyszerű, könnyed ott, hol a tárgy bizonyos +könnyelműséget, élénk szinezetet kíván. + +_Kemény_ jellemeiben az embereknek sem jó, sem rossz oldalát nem látjuk, +csak gyöngeségeiket. Műveinek alapeszméje nem divatos elv, mely a tömeg +szenvedélyeinek hízeleg, sem köznapi morál, mely más emberi természetet +hírdet, mint aminő van, sem egy ábrándozó lélek szép álmai, ki a világot +reformálni akarja. Ő alapeszméiben és jellemeiben nagyrészt szkeptikus +és polémikus. Szeret megtámadni eszméket, mikbe a tömeg vakon hisz s +boldogítóknak képzelt elvek oly hatásait tünteti föl, melyek csak azért +válnak boldogtalanság eszközeivé, mert szigorúan s minden +következményeikkel alkalmaztattak. Mesterileg ért két ellenkező elv, +szenvedély ugyanazon eredményét mutatni ki az események folytán. +Becsületes embereket fest, kiket nemes kedélyök vétkesek- és +szerencsétlenekké tesz, szenvedélyeket, melyek önmagukhoz következetesen +bűn- és erénybe játszanak át. Mindenütt küzdeni látszik a szív +idealizmusa, az ész tévtanai ellen a lélektani boncolás, a lírai +hangulat, a drámai helyzetek varázsával. Mintha mondani akarná az +embereknek: nemcsak bűnötök tesz boldogtalanná, de még inkább +korlátoltságtok, nemcsak a rossz szív, közöny, kaján indulat hoz a +világra rosszat, de a lelkesülés, ábránd, nemes kedély is, nemcsak +szenvedélyeitekben rejlik nemezis, de erős meggyőződéstök- s büszke +elveitekben is. + +Az ő költészete nem az erény és bűn, hanem az emberi gyöngeségek +költészete. Ő kétkedni tanít. Kérlelhetlenül széttöri a szemüveget, mely +az életet eszményi fényben csillogtatja, de nem azért, hogy amint a +modern romantikus a társadalom sebeit tárja fel s megmutassa, minő +ellenkezésben van az élet eszményeinkkel, sőt ellenkezőleg vitatni +látszik, hogy mindennek így kell lennie, eszményeink is ugyanazon +eredményt szülnék vagy még rosszabbat. A modern romantikus ki nem békít +az élettel, de haragra lelkesít a társadalmi intézmények ellen s tanai +teljesülésével biztat; _Kemény_ kihűt, józanná tesz, de a legtöbbször +vigasztalhatlanná is, mert oly oldalról mutatja be az életet sötétnek, +melyet kevésbbé hiszünk annak s a ledöntött eszmények helyébe csak a +kétkedő kérlelhetlen észt ülteti. + +Egyik beszélyben Florestan gróf így szól: «Oh, az ember gyarló teremtés, +mikor imádkozik vagy vétkezik egyaránt. Minden csak máz rajtunk, mely +gyöngeségeket von be. Bűneink nagy része túlhajtott erény; erényeink +nagy része magát ki nem nőtt bűn. Játékszerei vagyunk ellenszenveinknek, +melyek megvakítanak és közönyünknek, mely érzéseink lángját oltja ki, +hogy a sötétségben szellemünk aludjék el és a szívtelenség által butákká +váljunk.» Ezt nemcsak Florestan gróf mondja, ez többé-kevésbbé áthúzódik +e novellák mindegyikén. + +A «Ködképek a kedély láthatárán» című beszélyfüzérben azon eszme vonul +át, hogy rögeszméink gyakran vétkesebb- és szerencsétlenebbé tesznek +bennünket, mint bűneink. + +Az egyik beszély hőse egy nemes kedélyű gróf, kinek rögeszméje +környezetét boldogítani. S mert aki valakire a boldogságot erővel akarja +tukmálni, az a szívből vagy az önérzés vagy a hála erényét kénytelen +száműzni, jobbágyai hálátlansággal fizetnek. A gróf nemesszívű zsarnok, +ki elveiért a legnagyobb erőszakra is kész. Élete keserű küzdelem, +környezete gyűlöli s fél tőle, elveinek szigorú alkalmazása sikeretlen +és nevetséges következményeket szül s monomániája végre saját családi +életét is feldúlja. + +A másikban egy nő szerelme által teszi szerencsétlenné férjét és +gyermekét s a férjet viszont szerelme utáltatja meg nejével. E merész +családi drámában, mely a legnagyobb óvatossággal van kivive, a személyek +hasonló, csak más színezetű monomániájával találkozunk. + +A «Szerelem és hiúság» címűben egy nő szereti férjét, de ártatlanul +tetszelgő lévén, hiúsága miatt hűtelen lesz férjéhez, a nélkül, hogy +valósággal szeretné az ifjút, ki közönye által ingerli s az örvény +szélére ragadja. A férj elutasítja magától nejét, mert mélyebben +szereti, mintsem a megtérttel, ki ezután kedvét keresné, hízelegne, +rabnője lenne, tovább is élni tudna. + +Az «Erény és illem» ugyanazon eszmének ellentéte. Itt egy hindu nő nem +szereti férjét, hanem egy angol katonatisztet. A férj gyanúba veszi, de +gyanújának senki sem ad hitelt. Ekkor hogy bosszút álljon, mérget vesz +be, mert így neje, ha közvélemény előtt becsületes akar maradni, +sírjánál máglyán fogja magát megégetni, ellenkező esetben pedig le lesz +húzva álarca. A nő, kinek hiúsága az illem, máglyára lép. Mindkét +beszélyben hiúságból áldozza föl szerelmét a nő és lesz boldogtalan. + +A «Szív örvényeiben» egy leány, ki azt hiszi, hogy csalódott kedvesében, +egy vén tábornagyhoz megy férjhez. Mint nő kedvese miatt, kit titkon +folyvást szeret, egy oly férfiú hatalmába jut, kit nem szeret, de ki őt +szereti s éppen ezért boldogtalanná kell hogy tegye. Végre férje halála +után egy harmadik ifjú neje lesz, ki bontatlanul adja vissza neki a +szekrényt, melyben multját leplezetlenül feltárja, mert nem akar eszének +fegyvert adni szíve ellen, melynek csalálmai ezerte szebbek, mint amily +hasznos lehetne kiábrándulása. + +Íme, a tárgyak, melyekkel _Kemény_ foglalkozni szeret, a felfogás, +melyben világnézetei nyilatkoznak. Mindez egy mélyen gondolkozó ész, egy +gazdag kebel, egy nagy talentum egész erejével van kivíve. Mégis midőn +könyvét letesszük, a benyomás, mit művei kedélyünkben hátrahagynak, +önkénytesen azon kérdést kelti fel: vajjon csakugyan ilyen-e az élet? +vajjon e mély bepillantás az emberi dolgokba, nem egy kiégett szív +elfogultsága-e, – mely, mert egykor nagyon is idealista volt, most +nagyon is kétkedő lőn? Nem meghasonlás-e ez, melyben az ész küzd a +szívvel s legyőzi a nélkül, hogy kiengesztelődnék vele s néha mégis +visszaóhajtja ábrándjait, melyeket elvesztett. Vajjon az eszmék és +szenvedélyek erős logikájába nem csúszott-e egy vonás, egy gondolat, +mely mind a költőt, mind az olvasót megcsalja? Vajjon költői +tárgyilagosság-e ez egészen s nem erőszakos visszhatás-e a túlvitt +alanyiság ellen a nélkül, hogy valami ténylegesben, legyen az akár +érzés, akár eszme, kinyugodni bírjon? + +Mindezen kérdésekre lehetetlen tagadólag felelni. _Kemény_ +tárgyilagossága nem mindenütt olyan, melyet mint költőit, feltétlenül +magasztalni lehetne s amennyiben e jelen novellákban a szkeptikus +polémiával találkozunk, bizonyos disszonanciát kell éreznünk. Éppen mint +Balzac és Thackeray-nél. Nincs is a világirodalomban három oly költő, +kiknek világnézetei annyira rokonok legyenek, bár azok költői +feldolgozásában nagy köztök a különbség. Balzac mindig a bűnt juttatja +diadalra és rossz szenvedélyű emberekkel dolgozik, Thackeray a világ +legkiábrándultabb költője és keserű humorával egyaránt nevetségessé +teszi a jó és rossz embert, Kemény az emberi gyöngeségekből szövi +költészetét s bár bír még illuziókkal, de nincs bennök mély hite. S mert +mindegyik a pénz és születés nagy világából, a fensőbb körök életéből +meríti tárgyait, a polgárisultság korrupcióját tartja elénk. A költői +genre különböző, de a hatás ugyanaz és sötét. + +Egyébiránt a novellák mindegyikében a legsikerültebb rajzokra s +leglélektanibb mozzanatokra találunk. + +A «Ködképek» egyik beszélyében a régibb erdélyi arisztokratikus élet +igen érdekes rajzát vesszük. S minő mély lélektani felfogással +találkozunk mindenütt. Különösen szép, midőn Jenő gróf neje ablakai +alatt a virágokat összetapodva látja, unokaöccse lábnyomaira ismer s +felkiált: Csak történet, puszta történet az egész. E gondolat ébreszti +fel benne a féltékenységet s elűzni akarván a gyanút, úntalan ajkára jő: +«csak történet!» + +A «Szív örvényei»-ben a velencei élet s a képcsarnokok szellemdús rajzát +vesszük. Különösen szép Anselm naplója s benne azon lap, melyen Carlo +Dolce Magdalenája felől mondja el gondolatait. E beszélyben két oly +jelenet van, mely mind a felfogás, mind a kivitelben a legművésziebbek +közé tartozik. Egyik a vén tábornagy és ifjú neje közti családi jelenet, +melyet a férj tehetlen szerelme, enyelgései s a nő bűnös öntudata valami +bűvös elégiai hangulatúvá tesznek. Másik, midőn Wranich Isidor eszményi +szerelme kéjsóvár bosszúvá fajul s e lélekállapothoz mily jól van +választva a külső körülmény is. A különben mértékletes férfiú éppen +leissza magát s pillanat óta a régi emberből új lesz. + +A «Szerelem és hiúság» a legkerekebb szerkezetű novella az egész +gyüjteményben és Sarolta a legművésziebben van kivive. + +De minek egyes szépségeket mutatnom fel s részletes boncolgatásokba +bocsátkoznom, midőn célom csak az volt, hogy _Kemény_ költészetének +jellemét rajzoljam, mintegy kulcsul e novellákhoz. S vajjon kell-e a +közönség figyelmébe ajánlanom egyik legnagyobb regényírónk műveit? + + + + +EGY PÁR JEGYZET A «VISSZATEKINTÉS» CÍMŰ CIKKRE.[8] + +Lehetlen szó nélkül hagynom azon megjegyzéseket, melyeket e lapok +tisztelt szerkesztője «Megint a kritikáról» írt cikkeim másodikára tett. +Sajnálom, hogy tovább kell nyújtanom e már különben is elég hosszúra +nyúlt polémiát, de bizonyára okom van reá. A szerkesztő távol van ugyan +attól, hogy ferdítsen, sőt ellenkezőleg némely töredék gondolatomat +éppen kiegészítni törekszik, mindamellett egy pontban mégis panaszom van +ellene. Válaszában mindent elmond, ami szükséges, csak egyet mellőz, +kiindulásom pontját, úgy szólva a kérdés egyik leglényegesebb részét, mi +által cikkem s egész okoskodásom oly inaszakadtul tűnik föl, hogy +mellőzhetlen kötelességem némi felvilágosítás, némi cáfolat. + +Mind Eszther szerzője, mind Szász Károly ellen írt cikkemben ugyanegy +dolgot követelek, oly lapot, melynek elve, színezete van. A két cikk +között csak az a különbség, hogy az elsőben a hazafias részvények útján +felállítandó elvtelen lap kivihetlenségét és haszontalanságát igyekeztem +megmutatni, a másikban pedig azt, hogy az elvek alkalmazása szintoly +erős pártokat szűl, mint maguk az elvek, hogy az úgynevezett árnyalatok +nagy és élesen küzdő pártok lehetnek, hogy mérték és alkalmazása mindig +elvkérdés a kritikai lapoknál s legfeljebb csak a csekély árnyalatok és +apró részletek nem ronthatják meg a lap egységét. Elismertem a lap +nézeteivel ellenkező cikkek kiadhatási szabadságát, azon föltételek +alatt, ha a szerkesztő gondoskodik arról, hogy lapjának iránya, elve, +szóval mindaz, minek képviselője akar lenni, sérelmet nem szenved. Az +ezt eszközlő módok közül különösebben megemlítettem a szerkesztői +jegyzeteket, tüzetes cáfolatot, a nyilt kérdésnek hagyást. Cikkemből +világosan kitűnik, hogy ez esetek csak mint kivételesek lebegtek szemeim +előtt s a hiba éppen ott rejlik, hogy a szerkesztő mellőzve kiindulásom +e pontját, amaz eseteket mindennapiaknak teszi föl s a kivételes +szabályt a mindennapi gyakorlat szempontjából ítéli meg. Ha fájóslábúnak +vagy éppen sántának mankót ajánlunk, vajjon a sántaságot, mint óhajtandó +állapotot tüntetjük-e föl, vajjon vádolhat-e minket valaki azzal, hogy a +gyűlöletes mankót elébb becsüljük az ép lábnál. A szerkesztő pedig +ilyesmit hány szememre, máskép nem érthetni e szavakat: «Így a +szerkesztő egy _örökös_ beavatkozó lesz a más beszédébe, egy oly +akadékos gáncsoló, ki vagy minden harmadik szóba belévág, vagy, miután +végighallgatta munkatársát, honorárium helyett azzal fizeti ki, hogy +neki fordul egy páncélos, paizsos cikkel s bebizonyítja, hogy társa +véleménye csak labda volt, melyet azért dobott fel, hogy lehessen – +ütni. Én, megvallom, így szerkesztett lapot még nem láttam s ha látnék, +sem volna örömömre.» Valóban én sem láttam, valóban nekem sem volna nagy +örömömre. + +Azonban vizsgáljuk, miért nem láthatni ily lapot a külföldi irodalomban. +Ez átható világot fog vetni a kérdésre. Az angol irodalomban a kritikai +vagy részben kritikával foglalkozó lapok rendesen névtelen cikkeket +közölnek. Ott minden cikk a lap véleménye s ily nagy szolidaritás levén +a szerkesztő és dolgozótársai közt, természetesen nincs szükség ama +kivételes szabályra. A francia kritikusok már nagyrészt kiteszik nevöket +s így a szerkesztő már valamivel kevésbbé felelős a lapjában megjelent +cikkekért, de mégis a nevezetesebb folyóiratokban nagy összhangzás van +még a különböző rovatok írói közt is. Például a «Revue des deux +mondes»-ban az irodalmi, műtárlati és zenekritikák egymást segítik és +világosítják, sőt ha más kezekbe megy is át valamely rovat, rendesen nem +tér ki a hagyományos kerékvágásból. Hasonlót mondhatni a jelesebb német +folyóiratokról is. A Schmidt Julian lapja például oly határzott +színezetű, aminőt csak kívánni lehet. Mindamellett nem mondom, hogy +akármelyikben nem lehet találni egyenetlenségeket, sőt néha egynéhány +jelentékeny eltérést is, kivált némely jelesb tehetség iránti +hódolatból, kivált az idő hosszasb folyamában. Mindez nem az elv +ellenére történik, hanem az elv mellett sem kerülhető el, mert elvégre +is sohasem lehet az életet egészen beszorítni az absztrakció merev +formáiba, mert akármely rendszer is a legvégsőbb következményekig víve +ritkán áldásos. A fődolog tapintatosan venni gyakorlatba a rendszert, az +elvet s midőn módosítjuk is, folyvást szolgálatában állanunk. Azonban +egyrészt éppen ezért a jegyzetet, cáfolatot, nyilt kérdésnek hagyást +mind a francia, mind a német lapokban megtalálhatjuk, valahányszor csak +szükség van reájok. Nemrég a «Revue des deux mondes»-ban[9] láttam egy +jegyzetet, melyben a szerkesztőség tiltakozik dolgozótársa cikkének +egyik része ellen, fölemlítvén, hogy a szemle a fönnforgó kérdésben már +többször ellenkező nézetet nyilvánított, most sem akar lemondani róla, +mindamellett nincs ellenére, ha egynémely dolgozótársa máskép +gondolkozik. A «Die Grenzboten» néhány régibb számait forgatva, szintén +találtam egy hasonló tiltakozást, melyben a szerkesztő egyik +dolgozótársa által egész általánosságban becsmérelt francia kritikát +védeni igyekszik.[10] Ha kezeim közt volna néhány kötet francia és német +folyóirat, bizonyosan megakadna itt-ott egy pár ily jegyzet: E jeles +cikket, bár nem mindenben értünk egyet a szerzővel, érdekesnek láttuk +közleni; vagy: E tárgyra felhívjuk íróink figyelmét s örömest fogadunk +el idevonatkozó cikkeket. Mindez ritkán történik, mert nem igen van +szükség reá. A lapnak oly szerződött dolgozótársai vannak, kiket +ugyanazon szellem lelkesít. Aztán, amint elébbi cikkemben is megjegyzém, +a szerkesztés mindig néhány író nyilt, vagy hallgatólagos szövetsége, +mely határozott programm körül csoportosul. A szerkesztő, ha kedve volna +is reá, nem lehet örökös beavatkozó, ki ütleggel fizeti dolgozótársait. +Íme az ok, amiért nem láthat e lapok tisztelt szerkesztője oly felfogás +szerint szerkesztett lapot, aminőt nekem tulajdonít, de amely ellen +tiltakoznom kell. Szerencsétlenségem, hogy sokszor félreértenek. Az ok +bennem is rejlhetik, mert talán némely részletet nem színezek ki eléggé, +némelyet pedig kelletén túl is. Nem egyszer történt meg már rajtam, hogy +cikkeimben csak a toronyhegyeket látták, a közönség és bírálóim. Már +megszoktam. Azonban oly írótól, ki költészetben és kritikában társait +egy fővel haladja meg, az ember megvárná, hogy ha nem ferdít, ne is +mellőzzön, ne csak a toronyhegyet lássa, hanem vizsgálja magát az +épületet is, ha mindjárt nem sok néznivaló van is rajta. + +Jól tudom, hogy a mi irodalmunkban nem mind lehetséges az, mi a külföldi +irodalmakban éppen nem ritkaság. Valóban nálunk felette bajos jó +szépirodalmi vagy tisztán kritikai lapot szerkeszteni. A szerkesztő és +dolgozótársai között nagyon csekély a szolidaritás. A költők, ha nem +szerkesztők, majd mindenik szépirodalmi lapba írnak. Ritkán támogatják +valamelyiket különösebben. Mindegy nekik Hölgyfutár vagy Családi Kör, +Nefelejts vagy Figyelő, Divatcsarnok vagy Nővilág. Nem szűkkeblűek, +sokat bírnak szeretni s irtóznak az úgynevezett pártoskodástól. +Mindennek aztán az a következménye, hogy sem az írók, sem a közönség nem +alakulhatnak határozott csoportozatokká, nem lehet valódi verseny s a +helyett, hogy két-három lap, szellemileg és anyagilag virágozzék, +tengődik öt-hat. Ami a kritikusokat illeti, sem elegen nincsenek, sem +körülményeink nem kedvezők fejlődésökre. Divatlapjaink ugyan nemcsak a +divat, hanem az irodalom és művészet közlönyeinek is nevezik magokat, +nem akarnak sem Bazarok, sem Irisek lenni, de minden irodalmi nagy +fennhéjázások mellett is, nem igen tájékozzák olvasóikat az irodalom és +művészet újabb mozgalmai közt. Azt hiszik, hogy ez csak a kritikai lapok +dolga, mintha bizony nem volna majd minden folyóirat és lap bizonyos +tekintetben kritikai, amennyiben, ha nem is tüzetesen, legalább +tájékozón, ha nem is részletesen, de mindenesetre általánosságban hozzá +tartozik szólni a körébe vágó eseményekhez. A Nemzeti Színháztól és a +hangversenyadóktól tiszteletjegyet követelnek, panaszkodnak, ha az írók +nem küldik be nekik megjelent műveiket, de rendesen csak a színházról +szoktak írni valamit, minden egyébről hallgatnak vagy legfeljebb egy pár +frázisban nyilatkoznak. Hetenkint egy pár hasábon sok jót és szépet el +lehetne mondani az irodalmi és művészi ügyekről. A folyóiratokat és +lapokat éppen az teszi kiválón érdekesekké, ha minden körükbe tartozó +mozgalomhoz hozzászólanak. Szépirodalmi lapjainknak a társaséleti, +művészeti és irodalmi rovatokra nagyobb súlyt kellene helyezni. Komoly +dolgokat kellemes modorban, kritikai tájékozást mintegy szellemdús +társalgásban: íme, az egész titok. Minderre nincs semmi gond, +szépirodalmi lapjainkból csaknem száműzve van mindennemű kritika s így +teljességgel nem képződhetnek nálunk ama könnyed és kellemes modorú, +inkább jellemző, mint boncoló, kritikusok, akik különösen a nőolvasókra +oly jótékony hatást gyakorolhatnának. A politikai lapok csak akkor +foglalkoznak az irodalommal, ha a politikai élet teljesen pang, ha +élénkülni kezd, ha ezrekkel szaporodik az előfizetők száma, túladnak +kritikusaikon, irodalmi szemleíróikon, talán azért, nehogy ezek is +nagyobb közönségnek írhassanak s több tiszteletdíjat követeljenek, mint +eddig. Egy-egy tudományos folyóirat, egy-egy ritkán felbukkanó kritikai +lap látja csak szívesen kritikusainkat. Ide menekül aztán mindegyik s +bár nagyon csekély számmal vannak, különböző irányuk miatt mégis nem +igen férhetnek meg együtt. Azonban itt sem lehet hosszas maradásuk. A +tudományos folyóirat hamar megbukik, a kritikai lap még hamarább, mert a +magyar nemzet a politikai és társadalmi téren nagy eréllyel küzd ugyan +nemzetisége mellett, de annak teljességgel nem érzi szükségét, hogy +legalább egy nagyobb közönségnek szánt tudományos folyóiratot, minő +például a Budapesti Szemle, mégis illő volna fenntartani, ha mindjárt +csak a becsület kedvéért is. Mindebből aztán igen természetesen igen sok +rossz foly: állandó kritikáról szó sem lehet, az alakulni kezdő kritikai +irányok nem fejthetik ki erejöket, a kritikusoknak nincs sem pályája, +sem kedve s éppen azért seholsem igen látunk kitartó munkásságot. + +Ily körülmények közt valóban nehéz, sőt lehetlen oly szerkesztés, mely, +mint mondám, a külföldi irodalmakban éppen nem ritkaság. Tulajdonkép +nincsenek dolgozótársak s a cikkek bőségében sincs köszönet, mert annyi +különböző irányt bajos egy egésszé olvasztani. A szerkesztő, ha lapjának +színezetet akar adni, kénytelen ama rendszabályokhoz folyamodni, +melyeket e lapok tisztelt szerkesztője is foganatba vesz és többször, +mint amennyiszer akár kül-, akár belföldi példákban láthatni. Bizonyosan +nem örömest teszi, de tennie kell, két alkalmatlanság közt mindig jobb a +kevésbbé alkalmatlan. Nem _örökös_ beavatkozó ugyan, mert nincs szükség +reá, hiszen úgy lehetlen volna a szerkesztés, de mégis csak belévág +olykor a más szavába, egy-egy páncélos paizsos cikke is megakad néha s +némely dolgozótársát, a honorárium mellett nem ütleggel ugyan, de +egy-egy gyöngéd oldalbabökéssel csakugyan fizetgeti. S nekem éppen +ezért, meg másért is, nincs semmi szavam szerkesztési eljárása ellen, +sőt csodálkozom, hogy nehéz körülményei mellett is oly jeles lapot +szerkeszt s a meglehetős heterogén elemek között oly tapintatosan meg +tudja tartani lapja színezetét. Miért vádoltam hát mégis irodalmi +jellemtelenséggel. Vádam csak egyetlen esetre vonatkozott s ez is csak +bizonyos eshetőségre nézve, ha tudniillik a Szász Károly és köztem +fennforgó vitát nem nyilatkoztatja nyilt kérdésnek, vagy nem nyilatkozik +felőle határozottan. «De ha megengedi ön – mondhatja a szerkesztő, +aminthogy mondja is, – hogy lehet tárgy, melyről esztétikai lap +szerkesztőjének sincs mindjárt kész véleménye, azt sem vonja kétségbe, +hogy lehet olyan is, melyről cikksorozat vagy vitás pör végén sem +állhatna elő, nemhogy döntő ítélettel, de néha meghatározott véleménnyel +sem… Azáltal, hogy lapjába vette s hagyta vitatni pro et contra, eléggé +mutatja, hogy a kérdés _nyilt_; azáltal, hogy hallgat, pedig azt, hogy ő +nem bírja, vagy nem látja még idejét bezárni.» Ez igen derekas felelet. +A szerkesztő engem az általam felállított elvek logikai szövedékébe +igyekszik fojtani. De még lehelek. Elismerem az ellenvetés formai +igazságát; valóban hibáztam abban, hogy e speciális követelésemet nem +igyekeztem világosabban indokolni. Azonban a szerkesztő, ki a mások +gondolatjai folyamát oly messziről belátja, talán érthette, +kiegészíthette volna e követelésemet is. Felvilágosítom, kiegészítem hát +én. A Szász Károly és köztem folyó vita olynemű, milyet egy irodalmi lap +sem hagyhat szó nélkül s nyilt kérdésnek is csak részben nyilváníthat. +Miről foly a vita? Arról, hogy mi adja meg az irodalmi lapoknak elvi +színezetét, mennyiben lehet és kell azt fenntartani, aztán meg arról, +hogy a kritika jogai, szemben az íróval, meddig terjednek. Ez nem +hasonlítható a _szép_ meghatározása feletti értekezésekhez, ez nem a +tudomány nyilt kérdése, sem olyan, melyet, bármennyire terjesszük is ki +a szerkesztő közönyösségének jogosultságát, egészen szó nélkül lehessen +hagyni. Kivált kritikai lap szerkesztője egy pillanatig sem szerkeszthet +a nélkül, hogy e kérdésekről határozott véleménye ne legyen s ha +lapjában foly a vita e kérdések felett, kötelessége megjegyezni, ha nem +többet, legalább annyit: mi nem elegyedve e kérdések elméleti és +részletes vitatásába, ez meg amaz okból, ily meg ily gyakorlatot +alapítottunk meg, melytől ezután sincs szándékunk eltérni. A Figyelő +nyilatkozott is, bővebben, mint ahogy én kívántam, mi nagyon szükséges +volt; mert most már mind a közönség, mind az írók tisztában lehetnek +álláspontja iránt. Vádam természetesen elenyészett. A szerkesztő +folyvást tiltakozik ugyan, hogy nyilatkozatát nem értem teszi, hanem +kevésbbé figyelmes vagy botránykereső olvasóiért, visszautasítja +elméletem egy részét, sőt a gyöngédség némi erős iróniájával fel se +teszi rólam, hogy mindazt követeljem, amit csakugyan követelek. E +tiltakozás és visszautasításban mennyiben van igaza és mennyiben nincs, +cikkem folytán már megjegyeztem, most még hozzáadok valamit. + +E lapok tisztelt szerkesztője nem ismeri el azon kötelezettséget, hogy a +lapnak, az eltérő nézetekre nézve, minden speciális esetben nyilatkozni +kelljen. Ha így tesszük fel a kérdést, sem igent, sem nemet nem lehet +felelni. Minden attól függ, mi az a speciális eset, minő állást foglal +el a lap, sőt némikép még attól is, vajjon enciklopédiai lap-e, vagy +szépirodalmi, vagy tisztán kritikai. Azt hiszem, jobb úgy tenni fel a +kérdést, amint én tettem: gondoskodjék a szerkesztő, hogy lapjának +iránya, elve, szóval _mindaz, minek képviselője akar lenni, sérelmet ne +szenvedjen_. Azt elébbi cikkemben sem állítám, hogy csak a jegyzet, +nyilt kérdésnek hagyás, tüzetes cáfolat az egyedüli eszközök erre, +megmondottam, hogy ezer módja van annak, hogy az ellenkező vélemények +közlése mellett meg lehet őrizni a lap irányának egységét egész a +részletekig, e módszerben is bizonyos elvet, rendszert követve. A +szerkesztő nemcsak elismeri ezt, hanem még részletezi is, miért csak +köszönettel tartozom, de éppen ezért a nem minden speciális eset +kérdését kénytelen vagyok igen bő köpenynek nyilatkoztatni, nem ugyan e +lapok szerkesztőjére, mert az ő gyakorlata jobb elméleténél, hanem +másokra nézve. Hasonlót mondhatni a szerkesztő e következő megjegyzésére +is: «Vagy a jelen és jövőbeli olvasóközönség (értem nem a gondolatlanul +olvasó _nagyot_, hanem a gondolkozó, vizsgálódó _kicsinyt_) ítéletére +nem bízhatunk semmit? Tehetjük-e, hogy véleménye valamely tárgyról az +legyen, mit a szerkesztő a tárgyról utoljára mond s ne az, mit az illető +cikk vagy vitás pör folytán magának képzett; és szükséges-e, hogy +mindannyiszor a szerkesztőét is hallja, ki itt nem mint bíró, csupán egy +harmadik fél, mely kell, nem kell, ott lábatlankodik mindenütt?» Ez is +igen bő köpeny, oly bő, hogy egy kissé szorítva alája tér Eszter +szerzőjének elvből elvtelen lapja is. Aztán azt az örökös, kell, nem +kell, lábatlankodást, én sem nem óhajtom, sem kényszerűségét nem értem, +még oly lapnál sem, melynek dolgozótársai közt olyanok is vannak, kik +csak szükségtől valók. Cikkemből tisztán kivehető az, hogy a csekély +árnyalatokra, apró részletekre nem helyezek semmi súlyt, hogy a cikkek +hiányaiért nem teszem felelőssé a szerkesztőt s csak a lap iránya, +színezete fenntartását követelem s csak azon tág és szabatosság nélküli +értelmezés ellen tiltakozom, melyet Szász Károly az elvről, mértékről és +alkalmazásukról, valamint az árnyalatokról is, jónak látott felállítani. +Egyébiránt a szerkesztő önmagával jön ellenkezésbe, midőn sokat bízván a +figyelmes olvasó ítéletére, a fennforgó ügyben mégis csak nem figyelmes +olvasóiért tesz nyilatkozatot. Talán itt is lehetett volna valamit bízni +ama kisebb olvasó közönség belátására. Ki tudja, hogy ily eset még +hányszor jöhet elé, de különben is amaz indok nem nagyértékű. Tökéletes +igaz, hogy sem a kritikus, sem a szerkesztő, sőt még a közönség sem oly +bíró, ki döntő ítéletet mond s mindenik csak al- vagy felpörös. A +tudomány és irodalom kérdéseiben s még sok másban is az egyedüli bíró az +idő, de hogy ez valaha döntőleg ítélhessen, szükséges, hogy benne, érte, +vele vizsgálódjunk, ítéljünk, küzdjünk, hogy akiket ugyanegy szellem +lelkesít, egyesüljenek s vállvetve, sokszorozott erővel, erejükhöz +képest sok oldalról támogassák azt az ügyet, amelyért lelkesülnek s azt +bizonyosan inkább eszközlik a határozott színezetű folyóiratok, mint a +kevésbbé határozottak, mert küzdelmet idéznek elő, erőkifejtésre +kényszerítik az ellenfélt s a fejlődés kovászát vetik be irodalomba és +közönségbe egyaránt. Továbbá egy lap nyilatkozata nemcsak pusztán a +szerkesztő egyéni véleménye. A szerkesztő egy csoport íróval van szoros +viszonyban, sőt szolidaritásban, kik hatnak reá s kikre viszont ő is +hat. Az élénk érintkezés, a kölcsönös eszmecsere bizonyos közvéleményt, +közérzületet alapít meg köztük. Egy lap mindig gyúpont vagy legalább +annak kellene lenni, mely az írók és közönség egy részének eszméit, +hajlamait magába olvasztja, irányt ad és vesz, fejleszt és fejlődik, élő +érdekekre támaszkodik, szükségnek tesz eleget, szóval képviselője +valamely még csak alakuló vagy már megalakult iránynak s e helyzeténél +fogva szava bizonyos tekintetben mindig fontosabb az egyéni véleménynél, +még akkor is, ha tévúton jár, mert tanuságot tesz arról, hogy sokan +gondolkoznak úgy, sokakat lelkesít hasonló küzdelem. E felfogásom, úgy +hiszem, elég világot vet mindarra, mi netalán cikkemben homályban +maradt. + +Nem a vitatkozás viszketegéből kezdtem és folytatom e polémiát; mint +máskor, most is hallgathaték vala. Szívemen fekszik e kérdés s nem +először vívok mellette. Igaz ugyan, hogy az irodalmi lapok határozott +színezetűekké szoktak válni minden izgatás, minden kicirkalmazott +elmélet nélkül is, mihelyt nagy és új eszmék kezdik mozgatgatni az +irodalmat s minden irodalomban vannak oly idők, midőn az eszmék hiánya +közönyösséget áraszt maga körül és az eklekticizmus felé kezdenek +hajlani költők és kritikusok. De ilyenkor sem kell kialudni minden +mozgalomnak, minden törekvésnek, különben oda jutunk, ahol vagyunk, +midőn jogosan kérdezhetjük meg irodalmi lapjaink majd mindenikétől: +ugyan hogy tudtatok élni 5–10 évig, hogy oly kevésről volt határozott +véleményetek, hogy oly csekély nyomot hagytatok az irodalmi fejlődésben, +hogy a jövőnek egy-két göröngyét sem törekvétek egyengetni? Nem a +szenvedélyes egyoldalúságot óhajtom, sem a vak kizárólagosságot, de meg +vagyok győződve, hogy vezérelvek, eszményművészi hit nélkül nincs sem +valódi kritika, sem irodalmi lap. S éppen ezért nagyon sajnálom, hogy e +kérdésben oly lap ellen kellett polémiát folytatnom, melynek irodalmi +lapjaink közt egyedül vannak vezérelvei, eszménye, hite. Nem vagyok oka, +kényszerülve voltam reá. Szász Károly, az udvarias kritika e Bayardja, +bizonyára lehetett volna oly udvarias, hogy elégséges ok nélkül ne +elegyítse polémiáinkba a Figyelő dolgait. Szerencsémnek tartanám e lap +mellett küzdeni s íme, legalább egy pontban, úgy félig-meddig ellene +küzdök. + + + + +ADALÉK NÉPMESÉINKHEZ.[11] + +Amint emlékeznek az olvasók, egy «Igazság és Hamisság» című, versben +feldolgozott népmesét közöltem volt e lapok második évi folyamának 2-ik +számában. A szerkesztő Merényi népmeséinek bírálatában, a népmesék +különböző fajairól szólván, megemlékezett ez allegóriai népmeséről is s +feldolgozásomra ezt jegyezte meg: «Kár, hogy Gyulai kidolgozásában +hiányzik a költői igazságtétel, mi, úgy emlékszem, a Hamisság +büntetésében s abban áll, hogy a keze-lábától, szemétől megfosztott +Igazság addig görög, hogy egy pernyés gödörbe esik, hol csodaerő által +visszanyeri tagjait s még épebb, szebb lesz, mint azelőtt. A Hamisság +büntetésének részleteire nem emlékszem». Szolgáljon mentségemül, hogy e +népmesét csak oly alakban ismertem, amint adtam s a szerkesztő által +említett kifejlés teljesen ismeretlen volt előttem. Szó sincs róla, hogy +így teljesebb, szebb, költőibb, de legyen szabad mindamellett +megjegyeznem, hogy a nép _allegóriai, nézleti_ és _állatmeséinek_ +végkifejlésében _szükségeskép_ nem kell meglenni a költői +igazságtételnek. E mesékben a túlnyomó elem vagy a jellemzés, vagy a +tréfás ötlet vagy annak megérzékítése, hogy így meg, így foly a világ. +Az ilyfajta mese ritkán bajlódik a ravaszság vagy gonoszság +megbüntetésével, elég neki, ha az együgyűségét, könnyenhivést, vagy +hiúságot megbüntette. Így például _Grimmnél_ «A macska és egér +társaságban» című mesében a macska mindenben megcsalja az együgyű +egeret, végre meg is eszi, de azért a macska nincs megbüntetve, sőt +végül odaveti a mesemondó: «Látod, ez a világ folyása.» Mindez némikép +igazolja azt, hogy az Igazság és Hamisság meséjét merhettem az általam +ismert töredékben is feldolgozni, mint olyat, hol az Igazságnak +együgyűsége és gyámoltalansága van felmutatva. Ezzel természetesen nem +akarom elvitatni, mintha e mesére nézve nem volna e lapok +szerkesztőjének teljesen igaza. Éppen azért mindent elkövettem, hogy e +mesét teljes épségben megszerezhessem. Sehogy sem sikerült. Kérdeztem +gyermeket, vénasszonyt, ifjú leányt, dajkát, kocsist, szóval mindenkit, +kitől valaha csak mesét hallottam. Mindhiába. Aki tudott is róla +valamit, csak elmosódott töredékekre emlékezett. Végre _Kriza János_ úr +segített rajtam, kinek gazdag székely népmese-gyüjteménye van, oly +gazdag, választékos és hű, hogy a szintén jeles Merényiét, kivált a +hűség tekintetében, jóval felülmúlja. Ezen a jövő tavasszal akalmasint +megjelenő gyüjteményből, íme, szerencsés vagyok közölni az egész mesét s +így némileg jóvátenni hibámat. Valóban e mese egyike legszebb +népmeséinknek s úgy látszik, hogy eredeti, amennyiben nem emlékszem a +külföldi gyüjteményekben hasonló mesére. + +A mese így következik: + +«Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon, még azon is túl, két +ember, egyiket hívták _Igazságnak_, másikat _Hamisságnak_. Megindultak +ezek ketten messze-messze útra, útravalóról sem felejtkeztek el +gondoskodni s előre megegyeztek, hogy elsőbben az egyik pogácsáját egyék +meg, azután a másikét. Hogy megeheznek, a Hamisság azt mondja az +Igazságnak: együk meg a tiedet előbb, mert te osztán könnyebben +utazhatol. Megeszik bizony az Igazságét. Egyszer, mikor jól megehülne az +Igazság, mondja a Hamisságnak: barátom! adj már nekem is a tiédből. Azt +mondja a Hamisság: adok, ha megengeded, hogy az egyik szemedet kivájjam. +Mennek tovább s ismét kér az Igazság, de a másik nem akart különben +adni, hanem ha az egyik szemét megengedi, hogy kivájja. Egyszer úgy +megéhezik a szegény Igazság, hogy egy toppot sem tudott lépni, ő bizony +megengedte, hogy az egyik szemét kivájja, ekkor adott egy darab pogácsát +neki. Egyszer ismét megéhezik a szegény Igazság, kér a hamisság +pogácsájából, de azt mondja, hogy nem ad, ha meg nem engedi, hogy a +másik szemét is kivájja. Mit tudott tenni, kénytelen volt, hogy azt is +megengedje, mert szinte holt meg éhel. Mennek, mind mennek, ismét kér az +Igazság a Hamisság pogácsájából, de nem akar adni, míg meg nem engedi, +hogy mind a két kezét karját levágja. Szegény Igazság! neki ugyan +megesett! de mit tudott tenni, az ember az életért mindenét odaadja – ő +is megengedte, csak hogy meg ne haljon éhel. Immár nem volt hová lenni +lelkének, hanem azon kérte a Hamisságot, tegyen véle annyi barátságot, +hogy vezesse el őtet a vetéskapuhoz, hogy a sokadalmasoktól ott +kéregessen alamizsnát. Elvezeti biz őtet a Hamisság, de nem a +vetéskapuhoz, hanem ott nem messze a hegyen volt egy akasztófa, ahhoz, – +oda leülteti s ott hagyja. A szegény Igazság megtapogatja, hogy vajjon +ott van-e a vetéskapu, – ott várta már az embereket, de hát egy lélek +sem jár, csak a szél süvöltözött. Egyszer éjfélkor hát megyen oda három +varjú, egyik elkezdögeli: no olyan újságot hallottam, hogy tű olyant +soha sem hallottatok; a másik is: biz én is olyant; a harmadik is: biz +én is olyant hallottam. Az első azt hallotta, hogy az éjtszaka olyan +harmat hull, hogyha avval az ember csonka-bonka kezeit s a vakszemét +megmossa, még frissebb lesz, mint ha újra született volna. Ezt a szegény +Igazság mind hallgatta. Azt mondja a másik varjú is: hát tudjátok-e, +hogy a király leánya mért fogy minden nap, mint a gyertya? ha valaki azt +megurusolná, hát fele királyságát annak adná a király, pedig könnyű +megurusolni, mert a királyleány mikor vette az urvacsoráját, hát a pap +mikor nyujtotta a kenyeret, elejtette, egy varas béka elkapta, megette, +ezért fogy már mindennap; de ha valaki azt a békát kiásná a templom +eresziből, mert ott van egy kő alatt most is, osztán borba beadná neki, +hát mindjárt meggyógyulna a király leánya. A harmadik varjú is +elkezdögeli: hát tudjátok-e, hogy ennek a városnak mit kéne csinálni, +hogy a szomjúság miatt mindegyre ne halnának az emberek olyan erősen. A +résbe vagyon egy fűzfa, a fűzfa alatt egy malomkő, ha valaki azt onnan +kivenné, éppen olyan szélyesen jőne a víz, mint a malomkerék. Evvel a +három varjú onnét elrepült mint a szél. + +A szegény Igazság is neki áll, a harmattal megmossa kezeit, szemeit, hát +frissebb, mint ha újra született volna, – ő bizony fogja magát, bemenyen +a városba, megjelenti a királynak, hogy ő meg tudná urusolni a leánya +betegségét. A király egyszeribe megörül neki, sok mindent, fele +királyságát is neki ígéri, ha meg tudja urusolni. A szegény Igazság +veszen maga mellé három embert, elmenyen vélek, kiásassa a templom +eresziből a kecskebékát, hát meg is kapják, egyszeribe felbontsák, hát +még a falás kenyér épen van, – azt egybe megmossa maga az Igazság, belé +teszi egy pohár borba, de előbb a király leányát álomporral elaltassa, +azután beadja a kenyeret neki borban, – mikor felébredett a király +leánya, hát tízszerte frissebb, mint amikor született volt. A király +örömiben azt sem tudta, mit csináljon, oda akarta adni fele királyságát, +de ő nem vette el, hanem kért egy szekér pénzt, mind ezüst huszast. A +király bizony egy nagy társzekeret neki megtöltött, azt izeni, hogy már +indulhat, de az Igazság azt izeni vissza, hogy ő még azt is meg tudná +urusolni, hogy ennek a városnak mindég bő vize lenne. A király mindjárt +kihirdetteti a városban, hogy nála egy ilyen ember vagyon, aki a +városnak bő vizet tudna árasztani. Megörül a város népe, egyszeribe +annyi pénzt Igérnek, amennyit csak elvihet. Fogja magát az Igazság, +elmenyen nehányad magával le a résre, ott a fűzfa alól kiásassa a nagy +malomkövet, hát akkora helyről buzog fel a víz, mint amekkora helyt +fekütt a malomkő. Egyszeribe a város annyi pénzt ád, amennyit csak két +társzekér megbírhatott. Megindul az Igazság, hogy már a sok pénzzel +menyen haza, hát előltalálja a Hamisságot. Kérdi a Hamisság: hát te hogy +tettél szert erre a teméntelen sok pénzre? Az Igazság ahogy volt, éppen +úgy elbeszélte neki. Fogja magát a Hamisság is, fogad egy embert, hogy +az ő szemeit is vájja ki, a két karját pedig vágja le, osztán őtet is +vigye ki az akasztófához; úgy teszen biz az ember, levágja a két karját, +a két szemit kivájja, osztán elvezeti ki az akasztófához s ott hagyja. +Várja, várja a Hamisság a három varjut, hát éjfélkor el is jőnek, +leszállnak az akasztófára, – egyszer megérezik, hogy ott valami büdösség +van, a varjúk bizony leszállanak rája, – ahajt mind egy szikráig +megették a Hamisságot. Holnap legyen a kijetek vendégök!» + + + + +NÉHÁNY ÉV PETŐFI ÉLETÉBŐL.[12] + +Irta Szeberényi Lajos. (Szeged, Burgernél. 1861.) + +Érdekes könyvecske, melyet örömmel fogadhatnak mind Petőfi tisztelői, +mind pedig azok, kik az irodalom történelmével foglalkoznak. Én még más +szempontból is örültem neki. Megmondom okát, noha magamról kell +szólanom, mi kissé unalmas, de rövid leszek s így elnézésre lehet +számítanom. + +Ezelőtt nyolc évvel, 1854-ben, Petőfi életiratát s művei esztétikai +fejtegetését kísérlettem meg. Dolgozatom tulajdonkép csak +conversations-lexiconi cikk akart lenni, melyre Pákh Albert szólított +fel az általa szerkesztett «Újabbkori Ismeretek Tára» számára. Az +adatokat a régibb lapokon s Petőfi némely levelein kívül Arany, +Csengery, Emődy, Orlai – Petrics, de leginkább Pákh szolgáltatták. +Azonban cikkem sokkal terjedelmesbbé vált, mintsem a szerkesztő +kiadhatta volna; rövid kivonatot készített belőle s azt tanácsolta, hogy +adjam ki valamelyik hetilapban vagy havi iratban. Csakugyan, egy pár +részlettel megbővítve s megtoldva némi polémiával az újabb magyar líra +ellen, kiadtam az Új Magyar Múzeumban. Innen dolgozatom formátlansága, +innen, hogy az, sem mint életirat, sem mint esztétikai jellemrajz még a +nem nagyon szigorú igényeket sem elégíti ki. Mindamellett kiadását a mai +napig sem bántam meg, legalább egy csoport adatot adtam át a +nyilvánosságnak, legalább oly időben igyekeztem Petőfi költeményeinek +szépségeit fejtegetni, midőn irodalmunk hemzsegett ugyan a +Petőfi-utánzóktól, de azért a lehető legkevesebbet beszéltek róla; +legalább alkalmat nyujtottam arra, hogy bírálatok, cáfolatok +keletkezhessenek s így kitisztuljanak a netalán hibás adatok. Szándékom +volt ugyan a dolgozatot egy teljesebbel, jobbal, egy egész könyvvel +kicserélni, de azt most már bizonyos körülmények miatt alig lehet +tennem. Azonban az adatok gyüjtésével nem hagytam föl, örömest szolgálok +másoknak, örömest szólok mindenhez, mi Petőfi életére vonatkozik, kivált +ha az dolgozatommal kapcsolatban van, minő a jelen eset is. + +Szeberényi selmeci tanulótársa s azután is egy pár évig barátja volt +Petőfinek s úgy látszik, hogy csaknem az egyedüli, ki költőnk e +korszakából hiteles adatokat szolgáltathat. Ő ugyan már ezelőtt is írt +egy pár cikket ez évekről, ha jól emlékszem az 1855-ki Divatcsarnokba, +azonban itt mindent bővebben tárgyal s Petőfinek négy hozzá írt levelét +is közli. Az én életirati vázlatom a selmeci napokról majdnem hallgat, +csak annyit jegyez meg, hogy Petőfi előbb az aszódi, aztán a sz. – +lőrinci gimnáziumban tanult,[13] később pedig a selmeci líceumban, +honnan kiutasíttatását színészkedése okozta volna. Szeberényi nemcsak +részletes rajzot nyujt Petőfi selmeci életéről, hanem kimutatja ez +utóbbi adat hibás voltát is. Szerinte Petőfi nem színészkedett, csak +mindennap meglátogatta egy ott mulató német színtársulat előadásait az +akkori iskolai szigorú törvények ellenére is. «Hogy Selmecen Petőfi +szinészkedett volna, s azért utasíttatott volna ki az iskolából, – mond +Szeberényi a 10-ik lapon, – mint Gyulai állítja, tévedésen alapul. A +német nyelvben azon időben nem is volt annyira jártas, hogy a színpadon +fölléphetett volna, ha csakugyan lett volna is kedve német színésznek +lenni.» Mind elhiszem s legkisebb okom sincs kételkedni benne. Én ez +adatot Pákhtól hallottam, kinek Petőfi beszélette, hogy a színészet +miatt összetűzött tanáraival s mivel egyik költeményében azt írja: «Sine +fine folyt a per s abeundi consilium lett a vége breviter», a két adat +kombinációjából származott tévedésem. Nem is úgy értettem, hogy német +színész lett, abban pedig, hogy Selmecen is megfordulhat magyar +színtársulat nincs valami abszurdum, legalább az erdélyi Szebenben néha +3–4 hétig játszanak magyarok, pedig rendes német színháza van s +bizonyára németebb város Selmecnél. + +A színház gyakori látogatása egyébiránt a Szeberényi tanuskodása szerint +is befolyt arra, hogy Petőfi elhagyja az iskolát. «Gazdája – mond +Szeberényi – részeges kamarai hajdú volt, kivel Petőfi egy szobában +lakott s ki olykor mámoros fővel a nála szállásolt tanulóknak saját +verses szüleményeit szokta volt tollba mondogatni. Ez, esti +elmaradozásának okát talán nem is gyanítván, másrészt pedig látván, hogy +a szegény fiú, kinek annyija sem volt, hogy a karzati beléptidíjt +megfizethette volna, e végre egyik-másik holmiját eladta, korhelységgel +vádolta őt tanítóinál. Ezek nem vettek annyi fáradságot, hogy az ügyet +mélyebben megvizsgálják, különösen, hogy az iskolatörvények szűk határai +közt meg nem férő lélek körűl pszichológiai vizsgálatot tartottak volna; +more patrio megintették, megdorgálták s a történteket valószínűleg +atyjával is tudatták. A dorgálásoknak eredménye csak az lett, hogy P. +folytatta életmódját, mi tanárait tőle egészen elidegeníté; gazdája +pedig, egy atyjához intézett levélben, őt a legfeketébb színekkel, mint +legkicsapongóbb ifjút rajzolta. P. pedig nem volt az; ezt én mondhatom, +ki csaknem éjjel-nappal vele valék, ki előtt semmit sem titkolt, kinek +minden léptéről volt tudomása s kivel, hogy annál gyakrabban együtt +lehessen, a fönnebb történtek után, legközelebbi szomszédságomban bérelt +szállást. Hanyagnak, kicsapongónak tartották őt tanárai is, mert a hideg +idegen nyelven szárazon előadott tudományokat, különösen a +költészettant, nem tanulta oly szajkó módon, mint némely akkori eminens, +ki midőn az iskolából kilépett, látta, hogy semmit sem tud. Ráfogták +Petőfire, hogy a költészettanhoz nincs kedve, kinek ez, a magyar +történet mellett, melyet akkor a magyar nyelven írt legjobb művekből +szorgalmasan tanulgatott, csaknem kizárólagos tanulmánya vala. Ekkor +történt, hogy midőn az iskolában egy művét felolvasta, tanítója nem +akarta elhinni, hogy azt maga készítette. Bekövetkezett a félévi +vizsgálat február első napjaiban s Petőfi a következő osztályozásban +részesült: + + +Ex moribus Classis 1-æ. + +– poetica Classis 1-æ. + +– geographia antiqua Classis 1-æ. + +– exercitiis styli Classis 1-æ. + +– doctrina fidei Classis 1-æ ex ultimis. + +– antiquitatibus romanis Classis 1-æ ex ultimis. + +– historia patriæ Classis 2-æ. + +Az osztályozás, ha emlékezetem nem csal, atyjának is elküldetett. +Képzelhetni, milyen hatással lehettek e tudósítások a boldog +együgyűségben élő s hite szerint legszebb reményében csalatkozott +atyára. Ez szolgálhat némileg, ha nem is mentségül, de legalább kulcsául +azon igazságtalan bánásmódjának, melyben e többrendbeli denunciatio +következtében fiát részesítette.» + +Miben állott ez igazságtalan bánásmód? Atyja egy szemrehányással telt +levelet írt neki s kijelentette, hogy korhelysége, kicsapongásai által +érdemetlenné tette magát arra, hogy ő róla többé, mint fiáról, +gondoskodjék s egészen sorsára bízza. Szeberényi, kivel közlötte e +levelet, vígasztalta, azzal biztatván, hogy atyja, ha megtudja a dolog +valóságát, ki fog engesztelődni. «Sohasem – felelt ő – ismerem atyámat, +de különben is kegyelemért esedezni atyámnál nem fogok.» Oly felelet, +mely megegyezik a későbbi Petőfi jellemével is. Csakugyan Petőfi +elhagyta az iskolát s így nem kiutasítva, hanem magától s nyakába vette +a világot febr. 14 és 16. közt 1839-ben. Eltávozásakor e sorokat írta +Szeberényi emlékkönyvébe: + + Kegytelen a végzet; nem hagy sok időig örülni + Minket együttlétünk édeni napjainak. + Ámde az a földnek bármely részére ragadhat, + Érted ezen kebel ég s lészen örökre hived. + +Némi kalandok után Pestre érkezett s ott beszállott abba a külvárosi +vendéglőbe, hova atyja szokott, azt mondván, hogy a husvéti ünnepekre +megy haza s itt atyját vagy legalább kocsiját bevárja. Az én tudomásom +szerint az nem külvárosi vendéglő volt, hanem a belvárosi úgynevezett +«Kecskeméti-ház», mi igen hihető, mert atyja haszonbérlőtársa volt Hábel +Józsefnek, ki Kecskeméten lakott. Szeberényi körülményesen adja elő az +atya és fiú közti találkozást. Néhány napi ott tartózkodása után +jelentik neki, hogy atyja megérkezett. Felugrott, menni akart, de atyja +éppen akkor lépett be. Mentegette magát, azt mondotta, hogy tanárai haza +küldték a husvéti szünnapokra. Atyja kétkedve jegyezte meg, hogy husvét +még csak három hét mulva lesz. De levelet is hoztam tőlök apámnak, – +vágta ki magát a fiú. Az atyja a levelet kérte elő, a fiú egyik +ismerősüket nevezte meg, kinél a levelet hagyta. Együtt indultak el amaz +állítólagos ismerőshöz. Karonfogva mentek végig több utcán, míg végre +elérték a kijelölt házat. A fiú előzékenyen kinyitotta az ajtót, atyját +előre bocsátotta, aztán becsapván elosont s csak hónapok mulva +találkozott ismét atyjával. + +Szeberényi szerint Petőfi, Selmecre jöttekor, (1838 aug.) 17 éves volt, +mint az iskolai anyakönyv bizonyítja s így 1821-ben született volna, +noha 1–2 évvel fiatalabbnak látszott. «Nem tudom, – folytatja tovább, – +honnan merítette Gyulai azon állítását, hogy Petőfi 1823. jan. 1-én +született, honnan ez adat a Magyar Írók életrajzába is átment.» +Csodálatos, hogy ezen Szeberényi csodálkozik. Hiszen ez adat ott áll +mindenkinek nyitva, Petőfi Összes költeményei első kiadásához mellékelt +arcképe alatt s így egyenesen Petőfitől került. De még csodálatosb az, +hogy Szeberényi semmit sem tud arról, hogy Petőfi születésének mind éve +s napja, mind pedig helye cáfolhatlan adatokkal tisztába van hozva. Ő a +szülővárosra vonatkozólag ezt jegyzi meg: «Petőfi, a selmeci iskolai +anyakönyv szerint, aug. 31-én iratta be magát. Születése helyének itt +Kiskőrös van bejegyezve, míg ellenben az ottani Magyar Társaság +jegyzőkönyvébe maga saját kezével Szabad-Szállást írta be születése +helyéül. Innen kitetszik, hogy Gyulai állítása, mintha Petőfi +Félegyházán született volna, hibás.» Hogy mennyiben tévedtem s mennyiben +nem, sokkal fontosabb adatokkal van már bebizonyítva, mint a minőket +felhoz Szeberényi. Az 1857-iki Vasárnapi Ujság hasábjain az egész +kiderült. Sárkány János kiskőrösi lelkész az egyházi keresztelési +anyakönyvet idézte, hol a 127. lapon ez áll: «1823 jan. 1-én +kereszteltetett Petrovics István és Hrúsz Mária fia, Sándor.»[14] Én ez +adat közlésekor tüstént felszólaltam a Pesti Naplóban. Nem kételkedtem +ugyan az anyakönyvi adat hitelességén, de belőle csak annyit olvastam +ki, hogy 1823 jan. 1-én Petőfit csakugyan a kiskőrösi egyházban +keresztelték, miből még nem következik, hogy ott is született volna. +Hivatkoztam Petőfi «Szülőföldemen» című költeményére, melyet Félegyházán +írt s melyben ez áll: «Ez a város születésem helye.» E mellett +fölemlítettem, hogy Petőfi egyik barátja homályosan emlékszik, mintha +hallotta volna Petőfitől, hogy nem ott született, hol keresztelték. +Mindebből azt következtettem, hogy Félegyházán [!] kath. község lévén, +könnyen vihették át a csecsemőt Kiskőrösre keresztelni az evang. +lelkészhez. Ezért a születésre nézve az anyakönyv még magában nem dönt. +Azonban Sárkány úr a V. U. szerkesztőjéhez küldött levelében valóságos +döntő okiratot is közlött, Kiskőrös városa 1822–23-iki jegyzőkönyvének +kivonatát, mely szerint Petőfi atyja a város mészárszékének +haszonbérlője volt. E levelet a szerkesztő csak velem közlötte s nem +egyszersmind a közönséggel, mivel fölöslegesnek hitte Petőfi +testvérének, Istvánnak, Brünnből írt levele után, melyet egész +terjedelmében közlött.[15] E levélben a többek közt ez áll: «Sándor +Kiskőrösen született 1822-ik év december 31-én pontban éjféli 12 órakor. +Hosszú életök folytában szüléim soha kedvesebb új évet nem értek, mint +az 1823-ik, öt évi házasságuk után végre az ég egy fiúval áldotta meg +őket. Ezt szüleimtől nem egyszer hallottam s midőn felnőttem, +számtalanszor olvastam a Nagy Biblia melléklapján atyám jegyzetét: +Sándor fiam született stb., hol harmadfélév mulva saját nevem is +ragyogott.» E szerint jogosan írhatta Petőfi, hogy 1823 jan. 1-én +született, könnyen érthetni az anyakönyvi adatot is, hogy még aznap +megkeresztelték s azt hiszem, 1823-nál maradhatunk a jövőre is. Ama +másik kérdésre, hogy Petőfi szülővárosát megtagadta-e vagy csak nem +tudta, nem lehet egész bizonyossággal felelni. Az igazság szántszándékos +ferdítésével bajos vádolnunk. Igaz ugyan, hogy alkalmasint aszódi +iskolai bizonyítványa nyomán, kiskőrösi születésűnek van beírva a +selmeci iskolai anyakönyvbe s ő mégis szabadszállásinak írta magát a +Magyar Társaság jegyzőkönyvében, de ennek oka nemcsak az lehet, hogy +érdekesebbnek tartotta a felföldön kún fiúként szerepelni, hanem az is, +hogy ő Kiskőrösön csak mint egyéves csecsemő élt s mikor Selmecre +került, szülői már visszaköltöztek Szabadszállásra, hol még Kiskőrösre +szakadásuk előtt laktak, mint földbirtokosok.[16] Ami «Szülőföldemen» +című versét illeti, abban legcsekélyebb affektáció sincs. Egyéves +korától egész hatéves koráig itt nevelkedett s így természetes, hogy +gyermekkori emlékei, melyeket e költeményben megénekel, Félegyházához +voltak tapadva s így azt, legalább költeményében, méltán tartotta +szülőföldjének. + +Szeberényi egy pár furcsa históriácskát is megemlít Petőfi selmeci +tanuló korából. Annak a pap-históriának nemigen örülhet az ember. Ezt +nem rováskép mondom Szeberényire nézve; elvégre ami igaz, igaz, ha +kellemetlen is, noha talán férhetne hozzá egy kis kétség, mert a +diákocskák szeretnek némely excesszust magokra fogni az érdekesség +kedvéért, hanem mert tartok tőle, hogy Petőfi valamelyik életírója vagy +aki novellát gyárt vagy adomákat szemel ki, túl kiszínezi vagy nagy +súlyt helyez reá, különben is Petőfire szeretnek sok minden furcsát +fogni s ez oldalról bámulni. Egy másik históriácskának csak annyi alapja +van, amennyiben valaki magára fog valamely adomát. «Aszódon, – mond +Szeberényi, – történt, mint maga (Petőfi) beszéli, hogy derék tanítója +egyszer felszólítá, határozná meg, mi a diák? mire ő rövid megfontolás +után ezt felelé: a diák oly semmi, melyből minden lehet.» Ezt az elmés +feleletet nem Petőfi gondolta ki, nagyon régi história az, még gyermek +koromban hallottam a vén diákoktól, kik mint adomát beszélték. +Csodálkozni lehet, hogy Szeberényi soha sem hallotta; ez egyébiránt némi +adat arra nézve is, hogy a pap-históriát se higyjük el oly könnyen, ha +mindjárt maga Petőfi beszélette is. Sokkal nevezetesb mindennél az, mit +Szeberényi költőnk irodalmi első kísérleteiről ír. Petőfi tagja volt a +selmeci iskolai Magyar Társaságnak s úgy látszik, itt érezte magát +legotthonosabban. November 7-én 1838-ban lépett fel első munkájával, egy +«A hűtelenhez» címzett költeménnyel, melynek bírálója éppen Szeberényi +volt, a társaság elnöke. A költemény meglepte a bírálót s a többek közt +azt az észrevételt tette reá, hogyha a szerző szép tehetségével +szorgalom párosul, idővel jelesb költőink közt fog helyet foglalni. E +költeményt közli is Szeberényi s róla most az a véleménye, hogy nem +sokkal jobb, mint száz meg száz kezdőnek összefércelt rímecskéi. Nem +vagyunk egészen egy véleményben Szeberényivel. A költemény ugyan semmit +sem ér, de nyelvében, verselésében van valami, mit nem igen találhatni +meg száz meg száz kezdő kísérletében. Petőfinek még egy más kísérletét +is fölolvasták a Magyar Társaság gyűlésén elmenetele után egy pár +nappal. E költemény címe: «A költő keserve» volt. Ez még nagyobb hatást +tett s a társaság közmegegyezéssel az érdemkönyvbe iktatta, hova csak a +legjelesb dolgozatokat vették föl. E költeményt nem közölheti +Szeberényi, mert az Érdemkönyv ugyan ma is megvan, de azok a lapok, +melyeken e mű volt, hiányzanak, alkalmasint 1851-ben a selmeci +tűzvészkor vesztek el. + +Petőfi későbbi éveiből is egész 1845-ig feljegyez Szeberényi néhány +adatot, melyek, kivált Petőfinek Szeberényihez írt négy levele, részint +megigazítják, részint körülményesbbé teszik az én életirati vázlatomat. +Szeberényi szerint is, mint nálam, az atya néhány hónap mulva erővel +vitte haza fiát, noha ez az útközben többször vissza akart szökni, +később Sopron megyébe küldötték egyik rokonukhoz, ki növeltetéséről +gondoskodni kívánt s a soproni líceumba szándékozott beadni. Szeberényi +szerint ez az anyja műve volt, mert atyja, a selmeci kázus után, azt +akarta, hogy fia tanulja az ő mesterségét. Az én vázlatom szerint +Petőfi, Sopronba érkezve, egyenesen a laktanyának tartott s katonának +csapott föl (1839). Szeberényi igazolja mind az évet, mind a tényt, +azzal a különbséggel, hogy Petőfi Sopronban megkezdte ugyan +tanulmányait, de nem sokáig folytatta. Katonaságát, megszabadulását +Szeberényi éppen úgy adja elő, mint én, csakhogy több mulatságos +históriácskát emel ki. Megjegyzi, hogy egyszer Petőfi transzporttal +küldetett Pozsonyba s a vezénylő tizedestől engedelmet kapott, hogy az +éjt barátjaival tölthesse. Már ekkor észre lehetett venni rajta, hogy a +katonai pálya nincs inyére, de azért nem panaszkodott s inkább csak +helyzete nevetséges oldalát igyekezett feltüntetni. «Elmondta, – +folytatja Szeberényi, – mikép kezdte őt káplárja a katonai +gyakorlatokban oktatni. – Tudja-e kend, – így beszélt, tizedese szavait +idézve, – tudja-e kend, mi az a stéling? Nem. – Nohát a stéling a +katonának az a stellungja, amelyben áll. – Beszélte továbbá, hogy +hálótársa egy cigány fiú; továbbá mi nehezére esik, hogy a megszabott +órán túl gyertyát égetni nem szabad a laktanyában, de ő gyakran, ennek +dacára, szuronyának feje fölött függő karikájába illeszti a gyertyát s +midőn társai elalusznak, meggyujtja és olvassa a soproni tanulóktól e +végre kapott könyveket.» + +Petőfi 1841-ben szabadult meg a katonaságtól Szeberényi szerint is, +kivel hazatértekor ugyanazon év tavaszán találkozott Pozsonyban s +dicsekedve mutatta neki obsitját, melyet az ezred orvosa eszközölt ki. +Tanulótársai néhány napig maguknál tartották. Ottléte alatt egy +«Kuruttyó» című humoros balladát írt, melynek tárgya egy vén cigány, de +amely elveszett, pedig Szeberényi véleménye szerint ifjabbkori versei +közt aligha az nem volt a legsikerültebb. Petőfinek megszabadulásától +egész pápai diák koráig terjedő viszontagságairól, adatok hiányában, +hallgat az én életirati vázlatom. E hézagot igen körülményesen betöltik +Petőfi itt közlött levelei. «Veled – írja a többek közt Szeberényinek +Pápáról, júl. 7. 1842 – utoljára Pozsonban beszéltem, onnan szüléimhez +Pestre mentem. Ezek örültek, hogy a katonaságtól megszabadultam, de +képzeld barátom, azt akarják, hogy mészáros legyek, én és mesterember! +Ennek két oka volt. Először az apám mindig jobban szeretett volna látni: +húst mérni, mint jambusokat és trocheusokat faragni. Másodszor! – s ez +már fontosabb! – szüleim elszegényedtek, annyira, hogy engem +tanulásomban segíteni nem voltak képesek. Azonban, gondolhatod, hogyha +még tíz ily fontos ok lett volna is, ebben velök meg nem egyezem.» S +csakugyan, Petőfi jobb időt várva, két hónapot (május és június 1841) +otthon töltött, később Pestre ment, de itt, amint ő maga mondja, semmi +kedvező szél nem fúván, nem is lengedezvén, tovább folytatta útját Füred +felé s innen átkelve a Balatonon, Somogyon, Veszprémen át Tolnába, +Ozorára ment, hol színészekkel találkozván, beállott színésznek Rónai +név alatt. Három hónapig színészkedett, ekkor a társaság tönkre jutván, +Mohácson búcsút vett a színészettől s Pécs, Szigetvár, Kaposvár, +Keszthely, Sümeg, Szombathelyen keresztül Pozsonyba ment, hol tanulni +akart, de nem volt miből éljen. Végre Pápán állapodott meg, hol Tarczy +tanár vette pártfogása alá. Itt is ugyan csak tengődött, de mégis +eltengődött valahogy egy évig. Részt vett az iskolai képzőtársaság +munkásságában, megnyerte az egyik balladai pályadíjat, azonkívül másik +balladája s két lírai költeménye is – többet nem adott be – dícséretet +nyertek. «Ez is elég egy obsitos-logikusnak», – veti utána. + +Pápát 1842 nov. 2-án hagyta el, hogy színésznek álljon. «Feljöttem +barátom Pápára, – írja, – feljöttem, hogy örökre elhagyjam az oskolát. +Engem rettenetesen üldöz a sors. Egy borzasztó mélység előtt állok, +melyet át kell lépnem s e lépéssel talán két szívet (szülőimét) +repesztek meg. S mégsem tehetek máskép. Lásd barátom színésszé kell +lennem, kell, nincs semmi menedék; szülőim nem segíthetnek s Pápán nincs +semmi alkalmam, mellyel a nyomoru filléreket életem tengetésére +megszerezhetném. Most már harmadszor színésszé!» Első színészkedése +alatt alkalmasint azokat a hónapokat érti, melyeket Selmecről eljötte +után Pesten töltött, mint statiszta a színháznál. S csakugyan színésszé +lett Székesfehérvárott a Szabó József társaságánál. A következő év +tavaszán (1843 márc. 5.) már Kecskemétről ír barátjának. «És azóta +színész vagyok, – mond a többek közt – s noha igen parányi lény még a +színpadon, de reménylem, egykor nem leszek utolsó; mert nem hiszem, hogy +az ég segédkeze ne lenne azzal, ki oly szent célokkal, oly eltökéléssel +áldozva lépett a színpadra, mint én.» Ez időszakra esik költői pályája +kezdete is az irodalomban. Mint pápai diák küldött föl már verset az +Athenæumba. Első megjelent költeménye «A borozó» volt, még Petrovich név +alatt. A második «Hazámban» Petőfi név alatt. Mindkettő az 1842-iki +Athenæumban. 1843-ban már többször, e folyóirat csaknem minden füzetében +lehetett találkozni a Petőfi névvel. Idevonatkozólag írja barátjának: +«Tehát kitaláltad volna «A borozó» szerzőjét, ha Petrovich alatta nem +volna is? No úgy remélem, még könnyebben kitalálod, ki az a Petőfi +Sándor, ugyan az Athenæumban. Karácsonkor (1842) Pesten valék és +megismerkedém személyesen Bajzával és Vörösmartyval. Vörösmartynak +szembe tűntek verseim s amint Bajzától hallám ő a Petőfi név alatt +valami régibb írót vélt sejteni. Félnapot tölték a régtől tisztelt, +szeretett két férfi körében. Színésztársaim is olvasták az Athenæumban +Petőfi versét, de ők nem hiszik, hogy én vagyok az. Egyébiránt nem sokat +törődöm velök, kik többnyire asini ad lyram.» + +Tavaszig, úgy látszik, Kecskeméten maradt, legalább júl. 21. 1843-ban +Pestről írt levelében azt írja Szeberényinek, hogy husvét után elment +Pápáról, hova alkalmasint Kecskemétről jött s egy darabig Pozsonyban +tartózkodott. Itteni színészkedését, írnokoskodását s végre Pestre +jövetelét e levélben saját maga is éppen úgy írja le, mint én életirati +vázlatomban. Csak egyetlen egy hibás adatot kell igazítnom. Tudtam, hogy +Petőfit nyomasztó körülményeiben egy pár nevezetesb magyar író emelte +ki, kikkel Pozsonyban ismerkedett meg, de nem tudtam nevöket. +Tulajdonkép Vachott Sándor kezdeményezése volt az egész. De halljuk +magát Petőfit: «Szerencsémre megismerkedtem Vachott Sándorral. Ez +Pozsonyból lerándult kedveséhez Pestre, ki már e hónap 10-e óta neje s +itt tudtomon kívül számomra egy aláírási ívet bocsátott ki az +athenæisták közt, melyen 30 pengő forint gyűlt össze. Az adakozók +Vörösmarty s Vörösmartyné, Bajza s Bajzáné, Vachott Sándor s mátkája s +ennek atyja stb. Ezzel segítettem ki magamat Pozsonyban. Később maga +szólított fel Fekete (a színigazgató), hogy álljak társaságához, mit +azonnal tettem is. De mindjárt azután való nap kaptam Nagy Ignáctól +levelet, melyben jelenti, hogyha Pestre akarok jőni, kieszközlendik, +miszerint a Nemzeti Színháznál bevegyenek s azonkívül nehány hónapra +fordítnivalót is ad a Külföldi Regénytár számára. Én tehát természetesen +azonnal bejövék. Három hete, hogy itt vagyok s már egy kis regényt, a +Negyvenéves hölgy, Bernard Károlytól, le is forditottam, melyért száz +váltó forintot kapok. Tegnap kezdtem a másikba, Robin Hood, Jamestől. Ez +németben 900 lap s jó darabig fog elfoglalni. Addig Pesten leszek, +azután pedig hova megyek, még nem tudom, mert a pesti színpadra lépni +most még, ez oly fa, melybe nem merem fejszémet vágni, noha arra +Vörösmarty sine fine ösztönöz. Majd elhatározom magamat.» + +E levelek stílus és forma szempontjából nem oly érdekesek ugyan, mint +Petőfi későbbi levelei, melyek, mint például a Kerényihez írottak, +prózai munkái legjavát teszik, mindamellett ezekben is feltűnő az +egyszerűség és könnyűség, melyek Petőfit kiválóan jellemzik. Másfelől be +engednek pillantanunk a tizenkilencéves Petőfi lelkébe, hol örökös és +lázas nyugtalanságban küzd élete mindennemű viszonyával, a szülők +akaratjával, a barátok tanácsával, az iskola, a katonaság, sőt még a +színészet korlátaival is. Tulajdonkép nem tudja mit akar, csak érzi, +hogy nem közönséges pályára van hivatva s mindenütt keresi e pályát. +Most hős, majd színész, majd költő akar lenni, végre mindkettő +egyszerre. Nem maradhat egy helyen sokáig, vándorolnia kell, hamar +lemond egy-egy pályáról, ma diák, holnap katona, majd színész, ismét +diák, ismét színész, csak lantjához marad hű, de egyszer arról is le +akar mondani. «Nekem az Athenaeumban, – írja Pápáról Szeberényinek +1842-ben, – jött ki egy versem (nem tudom olvastad-e saját nevem alatt) +azonban ez az _első és utolsó vers, melyet tőlem lát a világ_. Lemondok +barátom a verselésről, le; ez a mai világban szegény embernek háládatlan +egy mesterség, átkozott keveset hajt a konyhára, lemondok tehát és a +prózához állok, barátom, mitől valaha annyira írtóztam.» S mégis +ugyanazon év novemberében új verset küld barátjának s a másik évben már +így kiált föl: «Írám, hogy lemondok a verselésről? Nem tudják, mit +beszélnek, valami ilyféle van a szentírásban». Azonban e habozás és +sikertelenség közepett is folyvást mély hite van magában. Vagy ki kell +küzdenie magát vagy elvesznie. Nem akar közönséges ember lenni. «Már rég +meg van mondva, hogy én középszerű ember nem leszek: aut Caesar aut +nihil. Ne nevess ki barátom, ha bolondokat beszélek.» + +Küzdelmes nyugtalansága apróbb dolgokban is nyilatkozik. Meg akarja +változtatni nevét, azt hiszem, nemcsak nem magyaros hangzásáért, hanem +mert egy új és nagy nevet akar kivívni magának. Először Örömfi Vidornak +nevezi magát, így írta nevét egy könyvbe, melyet Szeberényinek +ajándékozott, majd Rónai, később Sió, míg egyszerű ízlése visszavezeti a +Petőfi névhez, mely a Petrovicsnak fordítása. Ellenben költeményei +kidolgozásában majd semmi nyoma nincs e habozásnak. Keveset javít +rajtok, csak valamivel többet, mint később, midőn nagyon gyorsan +dolgozott s ritkán javított egy-két szót. Szeberényi e levelekhez +mellékelt két oly költeményét közli, melyek összes költeményei közt is +megjelentek. Mindenikben van ugyan javítás, de aránylag csekély. Inkább +csak egy-egy rossz epithetont cserél föl mással vagy egy-egy mondatnak +ad nagyobb erőt. A «Felköszöntés» című költeményének[17] eredeti címe +más volt: «Az utolsó éj… n» (alkalmasint Pápán). Négy javítást tett +benne s mindeniket a költemény előnyére. Egyik: _Lángerőjű vad hatalmú +bor_ helyett _Részegítő, lánghullámú bort;_ a másik: _Nézzen rám a +sivatag homokja_ helyett: _Ide nézzen a puszták homokja;_ a harmadik: +_Éljen a sors égi rendelése_ helyett: _Éljen a világ dicső folyása_, a +negyedik: _Szép hűség_ helyett _Szent hűség_ s _gyehenna_ helyett +_pokol_. A «Jövendőlés»[18] című dalnak eredetileg szintén más címe +volt: «Az álom». Ebben lényeges javítást tett, egy egész új versszakot +csúsztatott be. Apróbb változtatások itt sem hiányzanak: _És nőtt a +gyermek, lángra gyujtá forró keblét az ifjukor_ helyett: _Lángra lobbant +meleg keblén az ifju kor; ír_ helyett _enyh; Soká, soká, örökkön él_ +helyett _Anyám, soká, örökkön él_. Egy az összes költemények közé föl +nem vett s eddig ismeretlen költeményét is közli Szeberényi. Címe az +«Első dal», melyben a színpadot és színésztársait üdvözli, majd semmi +becse sincs, pedig 1843-ból való. Kenetes hangú és oktató, minden +emelkedettség nélkül s meglehetős eszmétlen. Sajnálkoznunk kell, hogy +Petőfinek Szeberényihez intézett többi levelei elvesztek, holott egész +1845-ig folyvást levelezésben állottak egymással. Szeberényi, úgy +látszik, e levelek tartalmára sem emlékszik, mi némi kárpótlásul +szolgálhatna; legalább könyvében nem találhatni nyomát. Az 1844–45-i +évekből csak egy tréfás históriácskát jegyez föl, s érinti, hogy +barátságuk felbomlott. A tréfás históriácska, mely Petőfit nagyon +bosszantotta, a következő: Petőfi egy napon Gyömrőre A-i ismerősét +látogatni kimenvén, ez gróf Telekiéknél így mutatta be: Petőfi barátom +Pestről, ki félig-meddig író is volna már! Barátságuk felbomlása, mint +mondám, csak röviden van érintve. Petőfit a Kör által kiadott +költeményeinek bírálata idegeníté el iskolai barátjától, annyira, hogy +ha találkozott is vele, többé nem akart reá ismerni. «Bocsáss meg, oh +bocsáss meg, – mond Szeberényi, – te az idvezültnek szelleme, ha azon jó +szándékról, hogy magasztalóid elbizottságra ösztönző túlzó tömjénezéseit +egy kissé ellensulyozzam, egy részben _nétalán_ igazságtalanná lettem.» +És ismét: «Egyébiránt, hogy ő volt is _talán_ a hibás, azt én még +életében régen megbocsátottam.» Ennyi mindaz, mit Szeberényi az egész +dologról jónak lát megjegyezni, de amit én nem hagyhatok bővebb szó +nélkül. + +Miért oly hallgatag Szeberényi e pontnál, midőn más helyt annyira +közlékeny, hogy a legcsekélyebb adatot is följegyzi? Miért vonul csak +itt vissza, midőn másutt, amint ily munkákban nemcsak elkerülhetetlen, +hanem szükséges is, nem átall beszélni magáról? Ha mindent elmond +Petőfiről, amit tud, miért hallgatja el csak azt, mi szintoly érdekes, +mint a többi s irodalmi üggyel lévén kapcsolatban nem oly kényes +természetű, hogy diszkrécióból mellőzni kelljen? Miért nem utasítja az +életírót, hogy hol jelent meg az a bírálat, mely Petőfit annyira +felbőszítette? Szeberényi vagy helyesli, talán egészben, talán részben, +mindazt, mit akkor Petőfiről írt, vagy nem. Ha igen, miért nem vallja +be, ha nem, miért hallgat? Mindenesetre ez nem erkölcsi bátorság. Ezt +ugyan nem volna szabad mondanom az udvarias Szász Károly szerint, ki +megtiltja az író erkölcsi intencióit kutatni, a sorok közt nem enged +olvasnunk s a társadalmi illemet az irodalmi illemmel egynek tartja, +azonban én még nem aláztam oda tollamat, hogy ily szabályokat aláírjak. +Még egyszer ismétlem, hogy ez nem erkölcsi bátorság, annyival inkább, +hogy a _talán netalán_ kifejezések a dologgal ismeretlen olvasó előtt +majd mindent csak Petőfire látszanak hárítani. Nem kívánok sem Petőfi +ügyvéde, sem Szeberényi vádlója lenni, de megpróbálom kideríteni az +ügyet, amennyiben tehetem s pótolni Szeberényi könyve e hiányát. + +Szeberényi bírálata a Hirnökben[19] jelent meg Etőfi Andor név alatt. +Tudomásom nem oly bizonyos, mint kétszer-kettő négy, de mégis elég +alapos arra, hogy a legnagyobb hihetőséggel kombinálhassak. Ez alapot +Petőfinek e cikkre írt feleletéből[20] merítettem, mely a következő: «A +Hirnök utósó számaiban két lelkes honfi (egy név alatt) szent +buzgalommal izzad, iparkodván engem verseimmel egyetemben tönkre +silányítani. Különösen ajánlom mindenkinek, hogy elolvassa, ki csak +hozzá férhet, sőt kérem mindazokat, kiket csekélységem csak némely +részben is érdekel, hogy elolvassák. Az ott buzgólkodó két atyafi +hajdani iskolatársam, kik már akkor kalapálták a kadenciákat, mikor én +még azt sem tudtam, mi a költészet: bocskorszíj-e vagy martyr-korona? – +És ők azóta folyvást ütik a verseket és ezeknek özönével elárasztják a +szerkesztőket rendre; de a szerkesztők oly impertinens embertelenek, +hogy őket mindeddig nem mutatták be a közönségnek. És ez aztán vexa! és +dühbe hozza az embert, valamintségesen dühbe hozta az én fenntisztelt +iskolatársaimat s nem csoda, hogy dühökben éppen belém kaptak, én belém, +kire ők hajdanában csak olyan formán néztek le, mint néz le a nagy, nagy +ökör a lábainál szaladó kicsiny kis pacsirtára. Hazám tiszta keblű, +=legszebb erényű= ifjai, fogadjátok hódolatom =tömjénét=.» + +Petőfi e soraiból kettő bizonyos: először, hogy tanulótársát vagy éppen +társait hitte lappangani amaz álnév alatt; másodszor, hogy a kompakt +betűkkel szedetett _szebb erényű_ szóval Szeberényire célzott. Az +évszám, a tanulótárs, a szójáték, a barátság fölbomlása, minden arra +mutat, hogy Szeberényi volt ama bírálat szerzője vagy legalább fő +benne.[21] Teljességgel nem dícsérem Petőfinek meglehet elmés, de +semmiesetre sem derekas feleletét. Először az anonymitas lebbengetése +nem lovagias, másodszor rosszul esik az embernek a rajta elömlő +affektáció. Tudjuk, Petőfi még Selmecen írt már verset s így nem +őszintén mondja, hogy akkor ő még azt sem tudta, mi a költészet: +bocskorszíj-e vagy martyr-korona. Tudjuk, éppen Szeberényi volt az, ki +Selmecen első versét kitüntette s így affektál, midőn lenézést hány +szemére hajdani barátjának. Aztán másfelől Szeberényi később +legbizalmasb barátja lett, kihez így ír 1842-ben: «Írod, hogy közöljük +egymással elmeszüleményeinket. Én ezt a legnagyobb készséggel, +szívességgel és örömmel teszem. Arra is kérlek, hogy küldj bírálatot +verseimre (ha tán arra méltók), de oly elbizott semmiesetre nem vagyok, +hogy munkádat bírálni fognám. Ismerem e dologban gyöngeségemet». Még más +helyet is idézhetnék Petőfi leveleiből, azonban ebből is elég világos, +hogy Petőfinek bármely nagy sérelem után is nem volt joga meghamisítani +a multat. De mire nem képes egy ifjú költő kritikusa ellenében, legyen +az bár igazságos, vagy igazságtalan, mélyreható vagy felületes, ha +kellemetlent hall tőle. A genie e gyöngeség alól még nem menti föl az +embert, sőt a középszerűség sokszor még türelmesb. Mindhiába, akár +tűrik, akár nem, a szabad véleményt sohasem nyomhatni el s mindenki +jogában lesz mindig: vizsgálódni, ítélni s okos és nem okos dolgokat +mondani. A Petőfi ellen írt gyarló kritikák éppen oly keveset +bizonyítanak a kritika, mint a rossz költemények a költészet ellen. + +Azonban nem volt-e Petőfi haragjának valami oly oka is, mely mentségére +szolgál és Szeberényit terheli? Valóban volt. Azonban nem +csodálkozhatni, hogy Szeberényi sok részben balul ítélte meg Petőfit. +Hiszen ma is vannak elég nagy tekintélyű írók, kik Petőfi lírájáról, +mint a magyar klasszikai költészet megrontójáról beszélnek s Toldy, +Vörösmarty után, csak epigonokat lát költészetünkben. Az is természetes +volt, hogy Szeberényi Petőfinek oly esztétikátlanságokat, sőt +ocsmányságokat vet szemére, melyek a szenvedély vagy humor jellemző és +jól talált kifejezései s csak az a hibájuk, hogy nem abból az iskolából +valók, midőn nagyon bámult esztétikai kifejezések voltak az ilyenek is: +«Az ösztönzaj csak élvre lobbadoz» vagy «Hajnali kellemű fény hinti +mosolygva sugárát, melyre az ifjú remény rakja le fellegi várát». Hogyne +botránkoznék meg hát Szeberényi Petőfinek még ily sorain is: «Elpártolt +barát _veszett ebként_ ki szívem _megmarád_, vagy Tiéd vagyok, tiéd +hazám, e szív, e lélek, _kit szeretnék, ha tégedet nem szeretnélek_». +Mindez természetes, sőt azt tartom természetlennek, hogy Szeberényi, s +ez bírálata legjobb része, kezdte sejteni a népnemzeti elem fontosságát, +sőt ez oldalról méltányolja is Petőfit, noha csak átalánosságban, mert +részletezése éppen ellenkezőt bizonyít. Egyébiránt az egész bírálat nem +mélyreható, leghelyesb benne egy pár nyelvhiba megrovása s a méltánylat +és megrovás egész végeredménye az, hogy Petőfi csak ügyes kezdő. De nem +ez, amivel Petőfi nem helyeselhető kifakadását menteni akarom. Van ott +egy pár oly sor, melyeket Szeberényinek nem volt joga mondani mint +kritikusnak, annál kevésbbé mint barátnak s amelyek könnyen +felingerelhették a különben is ingerlékeny ifjú költőt. A dolognak egy +kis históriája van. A pápai iskolai képzőtársulat 1845-ben egy +zsebkönyvet adott ki, Tavasz cím alatt, tagjai dolgozataiból. Kiadták +Petőfinek diákkori két versét, tudtán kívül. Petőfi gúnyosan köszönte +meg nekik, hogy első kísérleteit oly nagyra becsülik. Ezt szemére veti +Szeberényi s idézi a Tavaszban megjelent versei egyikét, az Ideál címűt, +bebizonyítni törekedvén, hogy ez van olyan, sőt formai tekintetben jobb, +Petőfinek a maga által kiadott verseinél. Elég gyönge vers biz az, a +Kunoss iskolájából, Petőfinek joga volt mind ki nem adni, mind tudtán +kívüli megjelenéseért bosszankodni. Szeberényi így végzi bírálatának ide +vonatkozó részét: «Ha jól vagyok értesítve, akkor Petőfi Sándor úr most +is tagja a pápai képző-társaságnak s így csupán tagtársaik munkáit +közlötték a kiadók, sőt ha Petőfi úr _végezni akarta volna iskoláit_, +még most sem írna ám mást, mint iskolai gyakorlatokat.» + +Szeberényi úr legjobban tudta, hogy Petőfi miért hagyta el a selmeci +iskolát, miért a pápait, sőt a jelen munkácskájában maga menti őt a +korhelység és kicsapongások vádja ellen. Miért vetette hát szemére, hogy +nem végzett, hogy megszökött, s talán korhely és kicsapott diák? Miért +sejtetett a Petőfi körülményeivel ismeretlen olvasó előtt többet, mint +amennyi a dologban volt? Ez nemcsak egy hű baráthoz nem illett, de egy +távol ismerőshöz sem. Azonban vajjon mint kritikusnak volt-e joga erre? +Bizonyára nem én vagyok az, ki a kritika jogait csonkítani óhajtom. Ott +van Jósika Miklós és Szász Károly s utánuk egy egész had, kik az illem +örve alatt rabláncokat akarnának verni a kritikára. Hiú fáradalom. A +kritika egy-egy lovagját semmivé tehetik, de a kritika örök jogait +sohasem. Jól mondta Erdélyi: «A kritikusok végrendelete meg van írva: +Exoriare aliquis nostris ex ossibus ultor.» Valóban a kritikának több +joga van, mint amennyit nálunk némely nagytekintélyű írók elismerni +méltóztatnak. A kritikus sokat, mindent elmondhat, mit a bírálata alatti +könyv fekete vagy fehér soraiból a dedukció, indukció vagy analógia +útján kiokoskodhatni. Elmondhatja például egy csoport nyegle előfizetési +felszólításra vagy hírlapi fogásra, hogy emez írók egész a házaló +szatócs fortélyos kérkedéseig aljasítják le tollukat; elmondhatja, hogy +eme költő a népnek hogyan hízeleg s ez újabbkori Mæcenástól hogyan +koldul egy pár kegyes pillantást vagy tölt erszényt; elmondhatja, hogy +eme regényíró a képmutató erkölcsösség mázával vonja be célzatai +erkölcstelenségét; elmondhatja, ha szükséges s alapot tud reá találni, +hogy eme történetíró szántszándékkal hamisítja meg az adatokat, eme +kritikusból a rosszakarat szól s eme politikai író egészen mást beszél, +mint amit akar. Sőt arra is joga van a kritikusnak, ha az író +egyszersmind valamely másnemű és bírálat alá eső közpálya embere, hogy +ezzel is kapcsolatba hozza kritikáját s így a könyv fehér és fekete +sorain túl is terjeszkedjék. De miért csinált példákat felhoznom? +Olvassátok az irodalmak történelmét Aristarchustól Planche Gusztávig, +Cicerótól Széchenyi Istvánig s meg fogtok győződni, hogy nem a +legdrasztikusabb példákat hoztam föl. Azonban e hatalomnak, mely már +azért sem lehet zsarnoki, mert mindenki gyakorolhatja s mindig csak az +igazság és szellem szolgálatában válik hatalommá, nem szabad az író +magánviszonyaihoz férközni s ennyiben tisztelni tartozik személyét. A +kritikus nem tehet semminemű célzatot, megrovást, még a legigazabbat +sem, ha az csak az író magánviszonyai és személyisége ismeretében leli +alapját. A kritikus e jogot csak az író halálával nyeri meg. Szeberényi +átlépte e korlátot, megsértette a törvényt, mert hiszen 1845-ben Petőfi +még élt. + +S most is mennyivel jobban teszi vala, ha könyvecskéjében az egész ügyet +bevallja s _talán-_ és _netalán_-os felsóhajtása helyett így szól: +Bocsáss meg, oh üdvözültnek szelleme, hogy megsértettelek, hogy oly +sértésre ingereltelek, mely már azért sem illett hozzád, mert +természeted elleni affektációval vegyült. + + + + +PETŐFI ÉLETÉBŐL.[22] + +Regényes rajzok. Írta Szokoly Viktor. Második kiadás. 1862. Kiadja Emich +Gusztáv. + +Mi ez, életirat-e vagy regény? Egyik sem a kettő közül, olyan +öszvérgenre, melyet szebben mauvais genrenek lehetne nevezni. Egyébiránt +kényelmes genre, amennyiben az írónak mindig megvan a maga mentsége. +Például, ha művét, mint életiratot, hibáztatják, azt felelheti reá: hisz +ez nem életirat, mit nekem a száraz tények, én költői művet írtam, nem +kötöttem ugyan magam holmi pedant formákhoz, de nem is ez a költészet +lényege; ha pedig mint regényt támadják meg: eh, minő rosszakarat, +mondhatja ismét, hisz ez nem regény, csak regényes rajz, a tények mind +igazak, csak a hatás végett dolgoztam föl egyet-mást némi költői +felfogással; legfeljebb a részletekben van egy kis pótlás s az is úgy, +hogy a jóakaratú olvasó könnyen észreveheti. + +Szokoly előlegesen, minden hibáztatás nélkül is, használja e mentséget, +ha nem is oly élesen, mint ahogy mi kifejeztük. Ugyanis előszavában a +többek közt így ír: «Nem igénylem a száraz adatok elvitathatlan +alaposságát, hanem _elbeszélésemet_ csak úgy óhajtom tekintetni, mint +ama regéket, mikben az üres hézagokat az író képzelme pótolja ki, s +melyek mindazonáltal _való alapon_ nyugosznak. Nem életírást, hanem +regényes rajzokat adok e helyütt s a jóakaratú olvasó bizonyára tudandja +a _tényeket_ ama részektől megkülönböztetni, miket _bővebb jellemzés_ +vagy a _történtek kerekdedsége_ miatt irtam.» E sorok eléggé mutatják, +hogy Szokoly az életíró hitelességéről sem mond le s a beszélyíró +dicsőségéhez is tart némi igényt. Ám legyen. Szóljunk hát e könyvről, +mind a két szempontból, noha nem tartoznánk vele. Vizsgáljuk először a +való alapot, a tényeket, a történteket, aztán lássuk, hogy mint regény +mennyiben sikerült. + +Szokoly Petőfi kecskeméti színészkedésén (1842) kezdi az életírást s +bevégzi ott, midőn Petőfi 1843 nyarán Debrecenbe indul, hogy ismét +színésszé legyen. Mintegy két év tehát, amit Szokoly tolla alá vesz. +Teljességgel nem értjük, hogy mi szükség volt rajzolnia Petőfi pozsonyi +és pesti napjait is, hiszen a «történtek kerekdedsége» úgy kívánta +volna, hogy a kecskeméti napokon bevégződjék az egész. Azonban, amint +már megjegyeztük, Szokoly nem akar lemondani az életíró teljessége- és +hitelességéről. Kár, hogy az egész műben oly kevés az adat s ami van is, +nagyrészt valótlan vagy ferde s így a követelt «való alap» nagyon +parányivá olvad le. + +Petőfi kecskeméti élete rajzában csak egyetlenegy adat való, tudniillik, +hogy Petőfi Kecskeméten színész volt. Vajjon _Borostyán_ volt-e álneve +ez időszakban, ahhoz kétség férhet, bár nem merjük határozottan tagadni. +Annyi bizonyos, hogy 1842-ben júl. 7-ről Pápán kelt és Szeberényihez +intézett levelében így írja alá magát: (jelenleg) _Petrovics Sándor_ +tanuló, (hajdan) _Rónai_ színész, (jövőben) _Sió_ színész és +literator.[23] Arról a kalandról, melyet Szokoly műve középpontjává +tesz, nem tudnak semmit Petőfi életírói. Mi ugyan hallottunk valami +olyat, hogy Petőfi Kecskeméten öreg háziasszonyának sokat beszélt volna +egy vastag könyvéről, melyben csodadolgok vannak s melyet sok pénzért +sem adna el másnak s háziasszonya eltávoztakor ezt kérte volna tőle +zálogba, amíg a házbért kifizeti, abban a reményben, hogy ez sohasem +történvén meg, ő lesz ama csodakönyv birtokosa, azonban az egész +alkalmasint mende-monda, legalább egyetlen életíró sem vette hiteles +adatnak, sőt meg sem említi. Szokoly talán éppen erre épített, midőn +Sophokles drámáinak egy Mátyás-korabeli álmásolatját adatja el +Petőfivel, egyik kecskeméti tanárnak, hogy egy elnyomorodott +özvegyasszonyt s egy szíve elleni házasságra kényszerített fiatal leányt +kiszabadítson az uzsorás tanár körmei közül. Elég ügyetlen, otromba +história az egész, kár volt belevonni Petőfit, kivált Szokolynak, ki +különben annyira tiszteli, hogy félistennek, mythosi alaknak mondja +előszavában. A versek idézése sem nyugszik való alapon. Ama versek közül +csak egyetlenegyet írt Petőfi Kecskeméten, «A jövendölés» címűt, s azt +sem 1842-ben írta, hanem 1843-ban. A «Felköszöntést» Pápán írta, a +«Disznótorban» címűt Székesfehérvárott, a «Búcsút a színészettől» Pesten +1844-ben, a «Hozzá»-t szintén Pesten 1844-ben. + +Ami Petőfi pozsonyi és pesti napjainak rajzát illeti, itt az adatokra +nézve már hívebb Szokoly, de jellemzés tekintetében itt is meglehetős +hűtelen. Például úgy állítja elő Vörösmartyt és Bajzát, mint akik Petőfi +első verseit mindjárt egy óriás lángész nyilatkozványainak tartották, s +mint valami két öreg nagybácsival, egy kis cselszövényt gondoltat ki +velök, hogy Petőfi valódi nevét és helyzetét megtudhassák. Mindez nem +így van. Az igaz, hogy mindkettőnek feltűntek Petőfi versei s Vörösmarty +valami régibb írót vélt rejtőzni a Petőfi név alatt,[24] hanem, hogy oly +lángésznek tartották volna Petőfit, mint amilyennek most mi tartjuk, +pályája végén, arról szó sem volt. Legalább az a körülmény, hogy +Vörösmarty valami régibb írót vélt neve alatt rejtezni, mellettünk +bizonyít. Szokoly, úgy látszik, csak azért túlozza a dolgot, hogy +összehasonlíthassa Vörösmartyt és Bajzát a mostani kritikusokkal, mert +mindjárt utánaveti: «Ez a valódi nagyság, mely nem félti saját +dicsőségét; tündöklő nap, mely a ragyogó csillagok mellett még jobban +feltűnik, s rátok gondolva nagy szellemek, mindig eszembe jutnak +napjaink romboló démonai, ama bősz irígy had, mely a bitorlott +bakó-bárddal, miután a jobbak bírószéke ellen el nem ítélheti, legalább +nyakát igyekszik szegni a valódi tehetségnek s fennen kürtöli, hogy az +ész, esztétika törvénye szerint, melyhez ő éppen annyit ért, mint +czigányhóhér a Corpus Jurishoz, küldte áldozatát a semmiségbe. +Pöffeszkedő holdnak tartalak én titeket, mely nagyobbnak hiszi magát, +mint ama fölötte millió mértföldekre levő csillagok s mely elsápadva +búvik a bérczek ormai mögé, midőn közelében teljes dicsfényében kel fel +a nap.» Mi örvendünk, ha kritikusokra jó szatirát ír valaki, úgysem igen +van irodalmunkban jó szatira, nem haragszunk meg egy-egy elmés célzásért +sem, óhajtjuk, hogy érdemleges cikkek keletkezzenek kritikusaink +tévedései ellen, hanem az ily frázisoktól valóban iszonyodunk. Egy kis +pöffeszkedés érzésben és gondolatban: ennyi az egész. Nem érdemli a +papirt és tintát. Egyébiránt jó lesz Szokolynak megtekinteni, hogy az +akkori irodalom Hölgyfutárai, Gombostűi stb. fiatal humoristái és költői +milyennek tartották Bajzát. Látni fogja, hogy éppen oly démonnak, +bakónak, tudatlannak, mint ő tartja a mostani nem tudni kiket, csakhogy +egy kissé elmésebben s jobb stíllal írták meg az ilyesmit. + +Szokoly művéről, mint regényről, sem nyilatkozhatunk kedvezőn. Valóban, +ha mint beszély vagy regényke sikerült volna, nem vennők oly szorosan az +életirat valótlan adatait. Költőnek sok szabad, csak tudja az embert +elragadni, noha egy bizonyos pontig a történelmi hűség egyik része a +költői illuziónak. De ily nagyon is szegény invenció, ily meglehetősen +gyönge jellemzés, nem igen képes hatni. Az egész regényke +megtörténhetett volna Petőfi nélkül is. Színésztársa Színi egyedül +sokkal jobban rászedhette volna Kánya tanár uramat, inkább is illett +volna hozzá, különben is a cselszövényben ő a fő, a Petőfié inkább csak +az Eszter megmentésének gondolatja. Így már azért is inkább sikerült +volna a mű, mert legfeljebb egy pár íves beszélyre olvad le s a forma a +tárgyhoz mért lesz vala. Azonban Szokolynak nyujtani kellett a tésztát, +mert meg akart felelni a címnek: «Petőfi életéből.» Csakhogy ha már +fölléptette Petőfit, ne rajzolta volna olyannak, amilyennek Petőfit +senki el nem ismerheti. Ki hallotta valaha, hogy Petőfi színészkorában +nagyon élelmes ember volt? Szokoly egyedül hagyatja Székesfehérvárott a +ruhatár és díszítmények megmentése végett a hitelezők kezéből. +Kecskeméten diszítményeket festet, ruhatárt teremtet vele a semmiből, +szóval az ilyesmikben a társaság lelkévé teszi, a legélelmesebb +színigazgatónak tünteti föl, ki megérdemli, hogy valóban is az legyen. +Aztán fordít egyet a dolgon s ekkor előáll Petőfi a költő, Petőfi a +szerelmes, ki meg akarja menteni kedvese családját és lemond kedveséről. +Az egész szerelem-história nem illik Petőfi jelleméhez. Petőfi, ha +szeretett, szenvedélyesen szeretett s nem mondott le oly könnyen a +barátság kedvéért, éppen úgy, hogy ő juttassa barátja eszébe: te, +szeresd el tőlem ezt a lyányt, mert én csak a dicsőség útján akarok +haladni. A német írók kedvenc szokása, nevezetesb íróikról beszélyt vagy +regényt írni. Leginkább azért teszik, hogy mélyen és szellemdúsan +okoskodhassanak az illető író munkáiról, céljairól, műveltségtörténeti +küldetéséről. Mi is elővesszük néha nevezetesb íróinkat vagy +szónokainkat. Kalandokat fogunk rájok s mindent elkövetünk, nehogy híven +rajzoljuk, mert ez nem volna elég regényes. Egyik mód sem ér egy +fabatkát, de a németeké legalább kegyeletes. + +Kánya tanár jelleme is elhibázott, pedig ezen fordul meg az egész +cselekvény. Egy tanár még a legkorlátoltabb eszű és ismeretű is, csak +tud annyit, hogy meg képes különböztetni egy rossz tintával írt éppen +iskolai kéziratot egy Mátyás-korabeli kódextől. Aztán Kánya +fösvénységével hogy egyezik meg az, hogy oly könnyen kidobja a pénzt, +noha különben sem szenvedélyes régiségbúvár s e mellett gyanakodó és +gyakorlati ember? A többi jellemek is mind ilyenek s csak annyival +jobbak, hogy nincsenek ily részletesen rajzolva s nem untatják annyit az +olvasót. Azonban van e könyvnek egy oly része is, mely helyenként +tanuságot tesz Szokoly elbeszélő tehetségéről. Kár, hogy e rész oly +dologra vonatkozik, mi a regény kezdete előtt történt. Így tulajdonkép +csak holmi a multat illető epizód sikerült az egész regényben. Itt az +elbeszélés egyszerűbb, az alakok jellemzőbbek s az egészen némi bensőség +ömlik el. Kivált Dudás Antal házassága s Dudás Mihály gyermekévei és +elszegényedése érdekesen vannak leírva, bár holmi anakronizmust s egy +kis járatlanságot a hazai földiratban itt is tapasztalnunk kellett. + +Hadd végezzük be cikkünket némi méltánylat mellett némi jó tanáccsal is, +noha mi ritkán szoktunk az írókhoz fordulni, mert a kritika nem annyira +a bírált íróért van, mint inkább az irodalomért és közönségért. Jó lesz +Szokolynak felhagyni ezzel a mauvais genre-ral. Az ne vezesse félre, +hogy egy pár jeles írónk is műveli s az ily könyvek második kiadást is +érnek. A jeles írók is szoktak botlani kivált nálunk, s amit sokan +vesznek, nem mindig szokott jó lenni. Ha már íróról akar beszélyt írni, +tegye legalább szükséges személlyé s jellemezze úgy, amint életéből és +munkáiból ismerjük. S végre azzal a «Korpusz jurisz»-féle ortográfiával +hagyjon fel. Valami jobbat is lehet tanulni a Hölgyfutártól, mint ilyen +ortográfiát. + + + + +KÉT Ó-SZÉKELY BALLADA.[25] + +Akiket a népköltészet érdekel, alkalmasint emlékezni fognak ama két +ó-székely balladára, amelyek egyikét Nagy Lajos közlé a Kolozsvári +Közlönyben, a másikat pedig én a Budapesti Szemlében. Amazt Erdélyi egy +egész cikkre méltatta, emettől a magam részéről szintén nem sajnáltam a +szót. Mindkettő nem mindennapi figyelmet keltett és méltán, mert mind +esztétikai, mind másnemű tekintetekből olyanok, hogy népköltészetünk +legritkább jelenségei közé tartoznak. Valami olynemű zamat érzik rajtok, +minő a Percy-féle ó-angol balladákon, miért bátran reájok illeszthetni +az ó-székely ballada tisztes címét. + +Sokszor gondoltam, ha én legalább vagy harminc ilyet összegyüjthetnék. +Bizonyára gazdagítanám irodalmunkat annyi, ha nem több, jó balladával, +mint amennyit műköltészetünk fel bír mutatni. De hiába minden +fáradságom, ha ugyan fáradságnak lehet nevezni olynemű kutatást, +amelyhez idő és eszközök egyaránt hiányzanak. Az óhajtott és remélt +harminc számot még háromig sem vihettem föl. Azonban egyszer-másszor +csak cseppen valami. Íme két új ó-székely balladát van szerencsém +bemutatni, nem ugyan a magam, hanem, ami egyébiránt tökéletesen mindegy, +a _Kriza János_ székely népköltési gyüjteményéből. De mielőtt ezt +tenném, nem lesz fölösleges egy pár szót szólanom magáról a +gyüjteményről. + +Kriza még 1840 körül kezdette meg a székely népdalok és mesék gyüjtését, +tehát oly időben, midőn ilyesmivel nálunk tüzetesen senki sem +foglalkozott. Egy pár év mulva, 1843-ban, aláírási ívet is bocsátott ki +«Vadrózsák» címe alatt megjelenendő gyüjteményére. Kevés részvét +mutatkozott, a terv dugába dűlt. Midőn 1846-ban a Kisfaludy-Társaság +megindítá gyüjteményét, Kriza újra hozzálátott a gyüjtéshez, remélve az +ügy iránt fölébredt érdekeltségben. Azonban részint a közbejött +forradalom, részint hivatalos foglalatosságai megakadályozták +gyüjteménye rendezésében és közrebocsátásában. Ezelőtt három évvel, gróf +Mikó Imre felszólítására, újonnan, harmadszor is neki kezdett a +gyüjtésnek. A gróf maga is nagyban elősegítette a vállalatot, mert feles +számú népmesét és táncszót gyüjtetett számára s egyszersmind nagylelkűen +elvállalta a kiadás költségét. A gyüjtemény első kötete, mely mintegy +30–35 nyomott ívet tesz, e folyó évi március elején már sajtó alá ment s +az ősz folytán alkalmasint meg fog jelenni. Az első kötetet egy második +fogja követni, mely leginkább népmeséket tartalmaz. Nagyrészt ismerem e +gyüjteményt s oly gazdagnak és sokoldalúnak találom, hogy egy pár +pontban a Kisfaludy-Társaság által kiadott Erdélyi-féle gyüjteményt is +felülmúlja. Kriza szélesebb körben gyüjtött, mint eddigi gyüjtőink; nem +elégedett meg a balladák, dalok, mondák és népmesék gyüjtésével, hanem +egyébre is kiterjesztette figyelmét. A táncszók, találós mesék, +népsajátságok, minők a szólásmódok, szokások, ünnepélyek, babonák, +család-, hely- és állatnevek, nevezetes részét teszik gyüjteményének. E +mellett a székely tájszólásra is nagy figyelmet fordított, mit annál +könnyebben tehetett, mert maga is székely. A gyüjteményben minden +székely tájszólás szerint lesz közölve, egész a legapróbb változatokig, +a vidékek szerint, mit aztán a könyv végén jegyzetek s egy kis tájszótár +fognak megmagyarázni. Így e gyüjtemény nyelvészeink figyelmét is méltán +igényelheti. + +Engem esztétikai szempontból a gyüjtemény néhány balladája és népmeséje +lepett meg leginkább. Magyar népmesét úgy elbeszélve, mint ahogy itt van +egy pár, még se nem olvastam, se nem hallottam. A balladák közt szintén +van egy pár, «Kádár Kata», «Budai Ilona» címűek, melyek alkalmasint a +legjobb magyar népballadák. Egy hosszabb, száz soros, «Kőmíves Kelemen» +című költői beszéllyel is találkozunk, mely népköltészetünkben a maga +nemében egyetlen. Szóval e régies maradványok tanuságot fognak tenni a +mellett, hogy népköltészetünk az epikai nemben is gazdag volt s kivált a +világtól rejtettebb vidékeinken még most is találhat némi maradványokra +a fáradhatlan kutató. Szívesen közölném itt mind e kitűnő balladákat, de +a gyüjteményt legbecsesb gyöngyeitől nem lehetett megfosztanom. Amiket +közlök, szintén kitűnők. Ím, itt következik az egyik, az udvarhelyszéki +tájszólás szerint: + + +_Bátori Boldizsár._ + + Asztalnál ül vala, gyönge Judit asszon, + Lábánál röngette szép arany böcsőjit: + «Beli fijam beli! szép futkosó fijam! + Mett[26] neköd nem apád Bátori Bódizsár; + + Im az a te apád erdéji kapitány, + A ki atta neköd szép arany böcsőjit, + Annak négy szarvába négy arany pereczöt, + Osztán a fejedre bozsonyi[27] süvegöt.» + + Hát ajtón hâgassa[28] Bátori Bódizsár + «Mėg[29] ne tagadd asszon mostan beszédödöt! + + «Bizon nem tagadom, lelköm jámbor uram, + Lėányokat szidom, a rosz lėányokat, + Virágomnak szépit nyílatlan leszötték, + Bokretába kötték, legenyeknek tötték.» + + «Megtagadád asszon mostan beszédödöt; + Nyiss ajtót, nyiss ajtót, asszon feleségöm!» + + «Minnyát[30] nyitok, minnyát, lelköm, jámbor uram, + Hadd huzzam lábomba karmazsin csidmámot, + Hadd vessem nyakamba vont arany szoknyámot.» + + De nem győzé várni, berugá az ajtót: + «Készű’j asszon, készű’j hónap álló dé’re + A rózsa-piacra, a fővövő hejre.» + + «Hol vagy édös szógám, legkedvesebb postám, + Készitsd elé neköm, hat lovam, hintómat.» + + Ők êkészülének, el is indulának, + El is indulának, oda is jutának. + + «Várj kicsit, várj kicsit, te feteke[31] hóhér! + Mett a halottnak is hármat harangoznak, + Lám árva fejemnek ėgyet sem konditnak. + + Azomban érközik erdéji kapitány, + Eccör megforditsa, keccör megcsókôja + Keccör megforditsa, százszor megcsókôja: + «Enyim vagy, nem másé, te asszonyi állat! + +E balladán mindjárt szembeötlik a strófaszerkezet és rím hiánya. Hanem +ez nem valami nagy ritkaság. A Királyfi, Oláh Gerő, Szép Ilon, Molnár +Anna és Barcsai egy vagy más részben mind ilyenek s éppen azért +legrégibb népballadáink, mert eléggé be van bizonyítva, hogy +költészetünk eredetileg csak a ritmus báját ismerte s minden afféle, +mint rím és mérték, csak esetlegesek lehettek. Ezt elég hát csak röviden +megjegyeznünk. Sokkal nevezetesebb jelenség az, hogy e ballada nem oly +körben játszik, mint többi népballadáink, melyeknek színhelye csak a +kunyhók és puszták, mint Fehér László, Csomor Danyi stb. címűeknek, vagy +pedig a mesék világa, mint a Királyfi és Szép Ilon. Itt várurakról, +lovagokról van szó, kikről eddig ismert népballadáink mélyen hallgatnak. +Bátori Boldizsár ugyan nem a történelmi Báthori, de mégis várúr, ki le +akarja nyakaztatni nejét s hatlovas hintón viteti a fővevő helyre, az +erdélyi kapitány szintén nem Zsigmond fejedelem, de alkalmasint erdélyi +vajda vagy fővezér, ki elég hatalmas kedvesét megszabadítani. Íme, +egyetlen népballadánk, mely a lovagkorból maradt fenn. Ott a sötét és +kegyetlen várúr, ki élet és halál felett rendelkezik, ott a szenvedő nő, +ki titkon szeret, ott a kalandor lovag, aki a helyett, hogy amint az +apródok és trubadurok szoktak, elvérezzék a férj kardja alatt, +győzedelmeskedik felette. Ez utóbbi körülmény figyelemreméltó. A +népköltészet egy pár nagyon erős indok nélkül nem szokta pártját fogni a +hűtlen nőknek és csábítóknak, mint ahogy az újabbkori regény- és +vígjátékköltőknél divatos. A népköltészet, a szofizmák és +társadalom-ellenes elméletek helyett a hagyományos morált követi, s +kivált a férj és nő közötti viszony előtte a legszentebbek egyike. +Hogyan lehet hát megegyeztetni balladánk alapeszméjét és költői +igazságszolgáltatását a népköltészet e jellemvonásával? A magyarázat nem +éppen a legbajosb, bárminő eseteket vegyünk is föl. Először is, lehet e +ballada csak töredék, bár némi önálló töredéke egy nagyobb költeménynek. +Akkor az egész költeményt kellene ismernünk, hogy e tekintetben +határozottan ítélhessünk. A mese egész szövedéke s mindenekfelett a +bevégzés, bizonyosan minden kétségünket eloszlatná. De ha mint egészet +vesszük is, úgy amint van, úgy sem igen akadhatunk föl. E ballada +alkalmasint, mint a legtöbb népballada, valóságos történet alapján +keletkezett. Akik számára készült, jól ismerhették Bátorit és Judit +asszonyt, tudták például, hogy Bátori rabolta nejét, vagy a szülők nagy +erőszakkal adták hozzája. Éppen azért a népköltő nem tartotta +szükségesnek mindezt megemlíteni, megelégedett azzal, hogy az ily +házasságot számba nem véve, a szeretők pártjára álljon s oly férjet +rajzoljon, kihez ne fordulhasson a hallgatónak semminemű részvéte. S +valóban így is van. Bátori csak egy hallgatózó, kegyetlen, sőt gyáva +férj és semmi egyéb. A megcsalt szerelem vagy sértett becsületnek +egyetlen hangja sem lebben el ajkáról. Mintha kapna az alkalmon, hogy +feleségét lenyakaztathassa s még vívni sem kíván becsületéért, midőn +nejének kedvese megjelen. Mit a költemény róla elhallgat, sokkal inkább +ellene szól, mint amit elmond. + +A másik költemény ím ez, szintén tájszólás szerint: + + +_Julia szép leány._ + +(A Fejér-Nyikó-mellékiről.) + + Julia szép lėány ėgykoron kimöne[32] + Búzavirág szödni a búzamezőbe, + Búzavirág szödni, koszorúba kötni, + Koszorúba kötni, magát ott mulatni. + Föl is fő’tekinte a magoss egekbe, + Egy szép gyalog ösveny hát ott jődögel le, + Azon ereszködék fodor fejér bárány, + A napot s a hódat szarva között hozván; + A fényös csillagot a homlokán hozta; + Két szép arany perec, aj! a két szarvába, + Aj! a két ódalán két szép égő gyertya; + Mennyi szőre szála, annyi csillag rajta. + Szóval mongya neköm fodor fejér bárány: + Mėg ne ijeggy töllem Julia szép lėány! + Mett most esött héja szüzek seröginek, + Ha eljőnél velem, én oda vinnélek + A mėnnyei karba, a szönt szüzek közi, + Hogy bételnék veled azok kegyös rendi; + A mėnnyei kócsot adnám a kezedbe; + E’ső[33] kakasszókor jőnék nözésödre[34] + Másod kakasszókor tégöd mėgkérnélek, + Harmad kakasszókor tégöd elvinnélek. + + Az anyjához fordul Julia szép lėány, + Szóval mongya neki: anyám, édös anyám! + Én is csak kimönék búzavirág szödni, + Búzavirág szödni, koszorúba kötni, + Koszorúba kötni, magamot mulatni: + Föl is fő’tekinték a magoss egekbe, + Ėgy szép gyalog ösveny hát ott jődögél le, + Azon ereszködék fodor fejér bárány, + A napot és hódat szarva között hozván; + A fényös csillagot a homlokán hozta; + Két szép arany perec, aj! a két szarvába, + Aj! a két ódalán két szép égő gyertya: + Mennyi szőre szála, annyi csillag rajta, + Szóval mongya neköm fodor fejér bárány: + Mėg ne ijeggy töllem Julia szép lėány! + Mett most esött héja szüzek seröginek: + Ha elmönnék vélle, hogy oda vinnének + + A mėnnyei karba, a szönt szüzek közi, + Hogy bételnék velem azok kegyes rendi; + A mėnnyei kócsot a kezembe aggya, + E’ső kakasszókor jőnek látásomra, + Másod kakasszókor ingömöt mėgkérnek, + Harmad kakasszókor ingömöt[35] elvisznek. + Sirass anyám, sirass, éltömbe hadd hajjam, + Hadd hajjam éltömbe, hogy siratsz hótomba. + + Lėányom, lėányom! virágos kertömbe + E’ső raj méhömnek gyönge lépecskéje, + Gyönge lépecskének sárguló viassza, + Sárog[36] viasszának fődön futó füstye, + Fődön futó füstye s mennybe ható langja! + + A mėnnyei harang húzatlan szólalék. + A mėnnyei ajtó nyitatlan mėgnyilék. + Jaj! az én lėányom oda bévezeték. + +Ilynemű költeményt sem találunk eddigi gyüjteményeinkben. A vallásos +hang s némi miszticizmus nem ismeretlen ugyan a magyar nép lírájában, +sőt népköltészetünk régibb termékeiben a hazafiság is majd mindig a +vallással összeolvadva jelent meg, de még eddig egyetlen verses népi +legendát sem ismerünk, sem oly verses mondát vagy éppen balladát, mely +az isteni hatalomnak az emberi dolgokba való beleelegyedését tárgyalná, +vagy a keresztyén és nemzeti hagyományokat olvasztaná össze egy költői +cselekvénybe. Íme fontossága e balladának. Benne a keresztyén hagyomány +nemzeti szellemben van felfogva. A beteg leány látomása, melyben +Krisztus menyasszonyának jegyeztetik el, eszmében éppen oly keresztyén, +mint amilyen népi és magyar az előadásban és kiszínezésben. Szintén +ilyen az anya fájdalma is haldokló leánya felett, melyben a keresztyén +rezignáció oly szépen olvad össze a népi gyöngédséggel. Nagybecsű +költemény ez s éppen oly becsületére válik a magyar nép szívének, mint +alkotó fantáziájának. + +Ami egyébiránt mindkét költemény alkatát és más szépségeit illeti, +legyen szabad kiindulásom pontjául Toldy Ferencnek és Kazinczy Gábornak +egy a népköltészetre vonatkozó állítását fölvennem. Ők Gaal meséi +harmadik kötetéhez, mint kiadók, egy előszót írtak, melyben a többek +közt így szólnak:[37] «Azt is látjuk e mesékből, mily mesteri kézzel +tudta Gaal a nép igénytelen s egy és más részben tökéletlen +összeállításaiból – mert a népi elbeszélők hol feledve holmit, hol +toldva, majd egy előzmény, majd következmények hiányzanak nálok s így a +kompozíció ritkán mutatja azon épséget és kerekdedséget, mely után a +műköltészet öntudatosan törekszik – mint tudott, mondjuk, elhagyás, +kiegészítés által oly kerek egészeket összeállítani, melyek aztán a +művészi eszme követelményeinek is megfelelnek. A művészi átdolgozó +főfeladása, hogy a feltalálás, melyhez gyakran folyamodnia kell, a +népmesészet szellemében történjék, az előadásban nézetünk szerint éppen +azon szabadsága, sőt kötelessége van, mellyel más tárgyak kezelésében +bír. Nem a népnek dolgozván, hanem költői míveltséggel bíró olvasónak, +tárgyainak érdekét mindazon eszközökkel igyekszik emelni, melyek nélkül +a mesének végre is csak etnológiai becse van. S így vajmi rosszul fogná +fel például Homér hirdetett «népköltőségét» az, ki úgy gondolkodnék, +hogy midőn a görög összes népmondáit éneklé, kompozícióban és előadásban +az alnép álláspontján maradt, vagy arra szállt le. Műköltő ő is, és +népies csak amennyiben eszme és tárgy a néptől vétetett: előadása a +herosokat, nem a földmívelőt és rabszolgát tartotta szem előtt. Ezek +legyenek itt érintve azon óhajtás indokolására, hogy bár átültetve +nyernők meg a Gaal valóban költői s a népmesei naiv felfogástól el nem +távozó kidolgozásait, bár valahára a Majláthéit is, melyek Kazinczy +Ferenc kezétől több, mint harminc év óta készen hevernek kéziratban, de +azért is, hogy szünnénk meg a népies költőnek, ki mindig műköltő, mint +Kisfaludy K. és Czuczor «Népdalaik és népmondáikban», Vörösmarty a +«Tündérvölgyben» stb. jogait a népköltőére szállítani le s oly irodalmi +faj felállítására törekedni, mely éppen a valódi népköltészetnek nemcsak +szépségeit, mik a naiv felfogásban vannak, hanem gyengéit is, melyek a +nép szellemi fejletlenségéből származnak, tehát alkotási hiányait, +nyerseségeit, ürességeit, nyelv és verselési tökéletlenségeit +szentesíteni törekszik s így költészetünket versben és prózában, +elsülyesztéssel fenyegeti.» + +Nem hiba, sőt érdem, hogy a kiadó urak az előszóban is, úgy mellesleg, +egy kis leckét tartanak az újabb költőknek és kritikusoknak. Azonban +baj, hogy a mi céljokra tartozott, sőt kötelességük lett volna, arra +nézve egy kissé zavarban hagyják az olvasót. Nem tudja az ember kivenni, +hogy a nép tökéletlen alkotásaiból, mikép állított össze Gaal kerek +egészeket. Amit kihagyott, oda nem tartozók, más mesék részei voltak-e s +így kritikailag járt el, vagy csak tisztán esztétikai szempontból indult +ki, pusztán ízlését követte, mi nem igen lett volna szabad. A +kiegészítést valamely mese különböző variansaiból eszközlötte-e, vagy +saját fantáziájából, mi lehet költői érdem, de sehogy sem gyüjtői. +Minderre nem ad felvilágosítást a harmadik kötet ez előszava s ennyiben +meglehetős ellenkezésben áll az első kötet előszavával, hol a többek +közt ezt olvassuk: «Gaal összes gyüjtései nyolcvan mesét tartalmaznak, +részint általa megfigyelve és leírva, részint magyar közvitézektől +tollba mondva, vagy magok által számára leírva, úgy, mint azt otthon a +nép körében hallották s magok is elbeszélni szokták».[38] A második +kötet előszavában megint: «A mi kiadásunkat az is jellemzi, hogy azokat +(t. i. a meséket) nem csak a tartalomra nézve illetetlenül egészen, úgy, +mint egy s más nép embere által közöltettek, adjuk, de híven tartva meg +a kifejezés egyes sajátságait is».[39] + +A kettő közül melyik már az igaz és helyes? Illetetlenül hagyni-e a +népmesét, mint ahogy a nép szokta beszélni, vagy bizonyos, nagyon tágan +értelmezhető kiegészítés és elhagyás által oly kerek egészet állítani +össze, mely az úgynevezett művészi eszme követelményének is megfeleljen? +Gyüjtő és kritikus volt-e Gaal, vagy művészi feldolgozó s így költő, ki +tárgyának érdekét mindazokkal az eszközökkel emelte, melyek nélkül a +kiadók szerint a mesének végre is csak etnológiai becse van? Miért +beszélnek a kiadók kétfélekép, miért dícsérik Gaalt egyszer így, másszor +úgy? Az ember elvégre is kénytelen az utolsó nyilatkozatban nyugodni +meg, ha nem is éppen Gaalt, de legalább a kiadókat illetőleg. A harmadik +kötet nyilatkozata nemcsak utolsó s így érettebb megfontolás eredménye, +hanem terjedelmesb, indokoltabb s így némileg az elmélet tekintélyével +lép föl. Azonban mindezt bővebben vizsgálni nem célom. Azt is szó nélkül +hagyom, vajjon Homér műköltészetét sokan és nagy tekintélyek hirdetik-e +úgy, hogy csak tárgyat és eszmét vett a néptől s egyebet semmit. Azt sem +veszem rossz néven költészetünk úgynevezett aranykorának kritikai +bajnokaitól, hogy Kisfaludy K., Czuczor és Vörösmarty mellé a «stb.» +helyett miért nem illesztették oda legalább a Petőfi nevét. Szintén azt +sem vizsgálom, vajjon azok az újabb költők Petőfin kezdve napjainkig, +kik a jól-rosszul, de úgynevezett népies csoportozatot alkotják, minden +kivétel nélkül elsülyesztéssel fenyegetik-e költészetünket s köztök +egyetlen valamire való költőcske sincs? Csak arról akarok szólani, mi +tisztán célomra tartozik. Toldy és Kazinczy oly véleményben vannak, hogy +a népköltészet egész szépsége csak a naiv felfogásban áll, valami kerek +egészet, valami művészit alkotni képtelen, nyers és üres. Fennebb +megengedik ugyan, hogy nagy ritkán a népköltészetben is találhatni +egy-egy ép kompoziciót, de később mintegy megsokalva, visszaveszik ezt +is, sőt a népmesére nézve egyenesen kimondják, hogy művészi feldolgozás +nélkül csak etnológiai becse van. Mindez összevéve körülbelül annyit +tesz, hogy a műköltészet poézis, a népköltészet nem poézis, legfeljebb +csak a poézis anyaga, mint a történelem, a közélet, melyek szintén +nyujtanak nemcsak tárgyat, de egyszersmind költői mozzanatokat is. Ily +állítás nagyon megpróbálja az ember béketűrését, én pedig, legalább az +irodalomban, nem tartozom a béketűrők közé, sőt éppen nagy barátja +vagyok a viszálykodásoknak. + +A mű- és népköltészet csak egymás mellé rendelt fogalmak, a költészet +alárendelt fogalmai. Nagy különbséget köztük még magában az sem tesz, +hogy egyik a szellem úgynevezett öntudatlan, a másik pedig öntudatos +nyilatkozványa. A legnagyobb műköltő teremtésében is nyilatkozik némi +öntudatlanság, vagy ha jobban tetszik, önkéntesség s bajos állítani, +hogy a nép ismeretlen költői a szó teljes értelmében öntudatlanok lettek +volna. Nem hiszem, hogy Shakespeare oly öntudatosan írta volna drámáit, +mint ahogy kritikusai felboncolják, nem hiszem, hogy a népmeseköltők meg +ne tudták volna különböztetni a jól bonyolított mesét a rossztól s már +az a körülmény, hogy egyik a másikén változtatott, toldott hozzá, +hagyott ki belőle, némi öntudatosságot bizonyít. Erre ugyan azt +mondhatni, hogy ez csak ösztön s tapintat, tehát éppen az öntudatlanság. +Jól van, de az ösztön és tapintat mindig bizonyos homályos érzések és +eszmék eredménye s vajjon a műköltő nem követi-e olykor, sőt talán +legtöbbször csak ösztönét s tapintatát, melyeket sok esetben semmi sem +pótolhat. Mindemellett sem állítom, hogy több vagy kevesebb +öntudatlanság ne volna a népköltészet egyik jellemvonása szemben a +műköltészettel, csak nem helyezek reá nagy súlyt. A főkülönbség köztök +az, hogy a népköltészet máskép származik, mint a műköltészet s a +származásánál fogva meglehetős szorosan meghatározott köre és stílja +van, melyekben mintegy megállapodik s melyektől még a legnagyobb +hanyatlás korszakában sem igen tér el, amíg a műköltészet szintén +származási körülményeinél fogva, szakadatlanul és nagyban hullámzik, +minden kört és stílt felölel, magát a népköltészetét is. E különbségek +részletezése legjobban megmagyarázza a kérdést. + +A népköltészet terem, ismeretlen szerzők teremtik, maga az egész nép. +Legvirágzóbb korszaka akkor van, midőn mindenki még nép s inkább csak a +rang és tehetség különböztetik meg az embereket, nem egyszersmind a +míveltség is. A királynak ugyanazon hite, előítélete van, ami a +koldusnak, a vezér eszmeköre nem más, ha nem is éppen a hadakozásra, de +egyebekre nézve, mint a közvitézé. A társadalmi viszonyok egyszerűek, a +fantázia despotizmusa határtalan, történelem, vallás, filozófia, a tudás +és tapasztalat minden ága a költészetbe van olvadva. Vándordalnokok +támadnak, néhol egy egész testület, mint a nép költészetének ápolói és +mívelői. Ezek is olyanok, mint maga a nép, legfeljebb csak abban +különböznek tőle, hogy nem szántanak, vetnek, nem rendes harcosok, de +néha még abban sem. Mindnyájan hallottunk valamit a rapszódról, skaldról +és bardról. Hagyományaink emlegetik a hegedősöket és regeseket s tudjuk, +mily kedvencei voltak a népnek. E vándor dalnokok némi tekintetben +hasonlítanak mostani cigányainkhoz, kik minden tudományos zeneismeret +nélkül tartják fenn és mívelik a néptől vett nemzeti dallamainkat. +Sohasem nagyobb a költészet hatása, mint e korban, mi igen természetes. +A teljes hit erejét, a korlátlan fantázia szárnyalását nem gyöngítheti a +kérlelhetetlen analizis, minden eszme, tény, ismeret költői alakban +jelen meg, a nyelv szegény a tudósnak, vagy filozófusnak, de a költőre +nézve véghetetlen gazdag, nem szabatos, de oly erőteljes és plasztikai, +mint később soha. Sehol az elmékben általánosítás, absztrakció, +mindenütt konkrét közvetlenség. A naiv korszakból lassanként emelkedik +ki a nép s ekkor is inkább csak egyesek és osztályok, mint az egész. Az +emelkedésnek különböző lépcsői lehetnek, e lépcsők valamelyikénél, +kivált midőn írni kezdenek a nép bölcsei és dalnokai, kezdődik már +némileg a műköltészet. Azonban a műköltészet kezdete nem egyéb, mint a +népköltészet folytatása, szerencsés körülmények közt tetőpontra emelve +egy pár nagy tehetségű vándordalnok, egy pár hatalmas genius által, kik +úgyszólva befejezik a nép valamely nagyobb művét, melyen századok +dolgoztak. Ez a Homérok, ez a valódi nemzeti eposz kora, természetesen, +a körülmények különböző változatai szerint, néhol teljes erőben +kifejlődve, másutt a fejlődés bizonyos fokán maradva, néhol külső vagy +belső körülmények miatt megzavarva, elcsenevészve, vagy mint nálunk, +feledségbe temetve. E korszak termékeit néha el akarják vitatni a +népköltészettől. Annyi igaz, hogy lehetlen oly határvonalt húzni, mely +minden nép költészetére illjék. Például a görög aránylag míveltebb volt, +midőn az Iliász jelen alakját nyerte, mint a német a Nibelungenlied +keletkeztekor; az Iliász a nép- és műköltészet csodás vegyülete, bár +amaz túlnyomóbb benne, amíg a Nibelungenliedben csekély vagy éppen semmi +nyoma a műköltészetnek. Az is bizonyos, hogy a nemzeti eposz +kifejlésének e végső stádiuma a nemzeti szellem bizonyos emelkedési +fokán történik, azonban e fokot a műveltség és műköltészet korának +tartani nagy tévedés. A műköltészet némi nyomai még nem elegendők arra, +hogy Homért oly műköltőnek oktrojáljuk, mint aminők Virgil, Tasso, +Zrínyi, még akkor sem, ha ezek a műköltészet úgynevezett naiv eposza +felé hajolnának is. + +E korszakon túl a nép- és műköltészet mindinkább elválnak egymástól. +Amint a míveltség terjed, a népköltészet azon arányban sűlyedez. A +míveltség nagyobb válaszfalat von az emberek közé, mint bárminemű rang +és hatalom. Az eszmekör és gondolkodásmód változtával, változik a +költészet is. A míveltséget majd mindig idegen és míveltebb nemzetekkel +való érintkezés eszközli s ritka az a nemzet, mely amit mástól +kölcsönzött, tüstént vérébe vegye át. A műköltészet csakhamar idegen +példányok után indul s a legtöbbször úgy jelenik meg, mint a míveltség, +sőt a nemzeti műköltészet kifejlődésének egyik föltétele. A műköltők +többé nem vándordalnokok, nem a nép előtt szavalják, éneklik +költeményeiket, hanem szobatudósok, kik könyveket írnak. A közönség +többé nem naiv hallgatóság, hanem tanult, reflektáló fők választott +népe. A műköltők és míveltek büszkeségöket helyezik abban, hogy semmiben +se hasonlítsanak a néphez. S valóban az már lehetlen is. Azonban a +lenézett, együgyű nép híven őrzi a századok hagyományait, még mind +azokat a mondákat, dalokat énekli, amelyeket apáitól hallott, átadja +maradékainak, sőt folyvást újakat is alkot. De a hanyatlás nyomait már +észrevehetni. A régiek romlanak, az újabbak csak a régiek ismétlései, a +legjobb esetben új dolgok régi alakba öntve. Valami nagyobb mű nem igen +áll elő, legfeljebb csak egy-egy dal, egy-egy ballada az, melyben még a +régi erő nyilatkozik. A népköltészet mélyen érzi, hogy a nép két felé +szakadt, míveltek- és míveletlenekre, hogy tehetségesb fiai egy jó +részét mindennap veszti, de leginkább azt, hogy az előre haladó, +felvilágosodott kor mindinkább romlására törekszik. Amíg a népköltészet +így hanyatlik, a műköltészet mind emelkedőben vagy legalább nagy +mozgalomban. Egy-egy nagy költő ugyan jó darab időre megszabja folyamát, +de egy mederben sokáig soha sem maradhat. Törekvésre törekvés, irányra +irány, túlságra túlság következik. Azonban valahányszor megúnja az +idegen nemzetek utánzását, vagy igen mesterkéltté válik, vagy a +filozófia hektikájában fulladoz, koronként le-lehajlik megújhodást, +felfrissülést keresni a népköltészet ifjító forrásánál. Hogy többet ne +említsek, Goethe a népköltészet hatása alatt teremtette meg a német dalt +és balladát, Burns az ó-skót népköltészet karján lépett föl, végkép +megbuktatta a francia iskolát, csak azóta van ismét szó angol líráról, +sőt Walter Scott, Moore, Byron az ő vállain emelkedtek, mert az ilynemű +mozgalom, bárminek nevezzék is el, nem a népköltészet utánzása, bár +abból indul ki, hanem a fantázia győzelme a reflexió, a nemzeti szellemé +az idegen iskolák felett és többé-kevésbbé visszatérés a természethez a +túlhajtott vagy ferde elmélet és gyakorlat tömkelegéből. Vajjon ami +másutt koronként jótékonyan hatott, nálunk veszéllyel fenyeget-e? Vajjon +egy három évtized óta fejlődő iránynak erősb lüktetése sülyedés-e? +Vajjon egy csoport középszerű költőnek bűneiért el kell-e ítélnünk a +jobb költőket is? Vajjon bizonyos árnyoldalakért pálcát kell-e törnünk +az egész irány felett? Csodálatos, hogy Toldy és Kazinczy Gábor urak, +kik oly jól ismerik a külföldi irodalmak történelmét, a mi költészetünk +úgynevezett népies mozgalmát valami hallatlan, egészen különálló ténynek +látszanak tekinteni. És Toldy úr mennyire megváltozott húsz év alatt! Ő +a Kisfaludy-Társaság 1843-ik nagygyűlésén így szólott: «Nem fájlalom a +nyelvünktől idegen s rátolt görög mérték és szkémák mellőztetését, +költészetünk e legszebb virágai az iskolai neveltetésű férfiúk +tanulószobáikból a nemzet szabad ege alá ki nem hathattak, a tömeghez +beutat nem nyerhettek, de fájlalom, hogy még eddig a nyelvünkben, mint +minden nyelvben meglevő saját mértéket és ritmust ki nem lestük, nem +szabályoztuk verseinket minnyelvünkhöz s lelki halló érzékünkhöz illőbb +lejtéssel nem kezdtük alkotni». Íme, Toldy kívánata teljesült. A +közelebbi húsz év költői vagy legalább egy pár költője egyszersmind +nemzeti ritmusunk bajnokai, nemcsak gyakorlatilag, hanem elméletileg is. +Ha egyebet nem, ennyit legalább megadhatni nekik, megadhatja kivált +Toldi, ki egykor annyira óhajtotta a nyelvünkben meglevő saját ritmust, +hogy e tekintetben még költészetünk úgynevezett aranykora költőinek is +mert szemrehányást tenni. De menjünk tovább. + +A nép- és műköltészet származási körülményeiből könnyen megérthetni a +jellemző különbségeket is. A népköltészet nem ismer költői egyéniséget. +Mintha minden műve egyetlen költőtől származnék, most lelkesültebb, majd +kevésbbé lelkesült, még erőteljes vagy már hanyatló, de ugyanegy +költőtől. Valóban itt a nép maga szól s csak olyat, mi az egésznek +lelkéből forrott ki. A hagyomány és közérzés háttérbe szorít mindennemű +kiválón alanyi és egyéni felfogást. Tárgya nem előre kigondolt, hanem +megtörtént, átélt, mely századokon át észrevétlen képződik, alakul +költőivé. Nem arra törekszik, hogy másokra hasson, hanem, hogy +kibeszélje emlékeit, fájdalmát, örömét. Ezért se nem ismeri, se nem +keresi a hatás eszközeit s legtöbbször a valódisággal legnagyobb +egyszerűséget párosít. Távol van tőle minden mesterséges ékítmény, +hosszan kivitt hasonlat, gondos színezés, hatásra számított fordulat. +Minden idegen tárgyat és formát eltol magától vagy amit valaha átvett, +annyira megváltoztatta, átidomította, hogy egészen vérévé vált. +Felfogásában naiv, előítéletes, babonás, előadásában plasztikai, +jellemző s tele idiotizmussal. Az elbeszélő nemben nyugalom, +célratörekvés s némi töredékesség jellemzik, a lírában pedig merész +szökdelés s inkább belső, mint külső kerekdedség s mindenek fölött az +énekelhetőség. Megvannak hagyományos formái, melyeket sohasem vet el. +Tárgyban és formában konzervatív s csak annyiban újít, amennyiben a +régin részben változtat vagy újat ékel be a régibe. Innen minden +népköltészetben a tömérdek varians, innen különböző tárgyú +költeményekben ugyanazon kezdő és bevégző sorok s másnemű ismétlések. +Folyvást egy körben mozog a mythos, hőskor és falusi élet körében, +folyvást ugyanazon eszményei, meggyőződései és előítéletei vannak. +Egyszerű primitív viszonyokat tárgyal és sohasem komplikált, de annál +erősb szenvedélyeket. Nem illemes, de szemérmes, nem finom, de gyöngéd, +nem választékos, de annál természetesb. Sohasem akar semmit +bebizonyítni, de azért mindig megvan alapeszméje. A fantázia és érzés +leánya, kit nem vénít a reflexió. A költészet négy nemei közül csak +kettőt mível: az epikait és lírait, a drámai- és didaktikainak rendesen +inkább csak elemei vannak meg benne. Az eposz s mi ezzel rokon, mint +ballada, népmese, a felé hajlik legnagyobb előszeretettel. E téren nem +versenyezhet vele a műköltészet. Az eposz, a monda neki történelem, +melyben hiszen, mint valami igazban s e hit elősegíti lelkesülését. A +népmesét, legalább részben, már nem hiszi, némi iróniával áll vele +szemközt, miből aztán humora fejlődik. Lírája tulajdonkép tánc és zene. +Együtt születnek, sokszor elébb a tánc és dallam, mint hozzá a vers. E +legszubjektivebb nemben is a nép szubjektivitása nyilatkozik s nem az +egyéneké. Amit más néptől vesz át, szintén nem egy-egy kiváló egyéniség +műve. Események szivárogtatják át, idő és benyomások készítik elő, az +egész dolgozza föl. Szóval a népköltészet sokban hasonlít a nyelvhez, +melyet szintén az összes nép, szintén míveletlen korszak állít elő, de +azért az emberi szellemnek egyik legbámulatosb, legfönségesb műve. + +A műköltészetben a költői egyéniségek nyomulnak előtérbe. Nem annyira az +egyesek vannak a tömeg hatása alatt, mint inkább az egyesek uralkodnak a +tömegen. Különböző irányok és iskolák alakulnak. Minden osztálynak +megvan a maga kedvenc költője, minden költőnek a maga kedvenc eszméje, +tárgyai. A hagyomány nem szent, a közérzést néha maga a költő is +bátorkodik teremteni. A jelesb műköltőket is jellemzi ugyan az, hogy +együtt éreznek nemzetökkel, a hagyományokból dolgoznak s többé-kevésbbé +osztoznak még nemzetük előítéleteiben is. Azonban egyéniségök mégsem +enyészik el, csak összeolvadni törekszenek nemzetökkel, egészen nem +olvadnak belé s a legtöbbször éppen annyit adnak magukból, mint vesznek +a közszellemből. Goethe és Schiller például a legélesebben fejezik ki a +német szellemet, mégis mily különbség van köztök, mindenik megtartja +egyénisége sajátságait s mindenik csak részben fejezi ki nemzetét. Néha +az is megtörténik, hogy a műköltő megelőzi korát, későre lesz népszerű, +aztán ismét feledségbe sülyed s egy új korszaknak kell életre +ébreszteni, mi a népköltészetben mind lehetlen. Példa reá Shakespeare és +Milton. S a műköltészet e szakadatlan változását nemcsak tisztán +politikai változások idézik elő, nagy szerepet játszik benne a reflexió, +a tudomány is. A filozófia, történelem, nyelvészet, idegen irodalmak +tanulmányai sokképpen hatnak reá s folyásának új-új utat szabnak. Nincs +európai műköltészet, mely a klasszikai irodalmak jármát ne viselte +volna, aztán az angol éppen úgy meghódolt a francia műköltészetnek, mint +a francia az olasznak s a német majd mindeniknek. Dantén éppen úgy +megérezhetni a középkor teológiáját és filozófiáját, mint Voltaireon a +XVIII. század enciklopédistáit, Schilleren Kantot, az újabbakon Hegelt. +A német romantikának a középkori művészet és irodalom iránti érdek adott +életet, éppen mint a franciának azok a történelmi és irodalmi +tanulmányok, melyek a XVIII. század hatását igyekeztek ellensúlyozni. A +műköltészet majd minden idegen eszmét és formát fölvesz, sok ugyan, +kivált a formák közül nem válhatik vérévé, de azért míveli, sőt a +keresztyén polgárisodás és míveltség szolidaritásánál fogva sokban +hasonlít egymáshoz majd mindenik európai nemzet költészete. Ily +érintkezési pontok megvannak ugyan az egymással nem igen közlekedő +nemzetek népköltészetében is, de ez az emberi szellem őstermészete +ugyanazonságából foly, míg amott a míveltség és irodalmi tanulmányok +eredménye. + +A műköltészet tárgyban és formában forradalmi, mindig újra és +eredetiségre törekszik. Tárgya nem annyira megtörtént, mint kigondolt, +nem annyira átélt, mint képzelt. A kitűnőbb műköltők ugyan szintén arról +szoktak költeni, mit átéltek, de sohasem annyira, mint a nép s még e +sajátságuk is csak egyéniségöket tolja előtérbe, holott a +népköltészetben az egész nép áll előttünk. A műköltő mindig arra +törekszik, hogy megindítson, nevettessen, hasson. Ezért keresi a hatás +eszközeit, ezért a műkölteményekben annyi mesterséges ékítmény, +bonyodalom, fordulat, egész az ízléstelenségig. Még a legnagyobb műköltő +sem találja meg e tekintetben mindig a helyes utat. A keresztyén korszak +legnagyobb költőjében, Shakespeareban is feltűnik az élc túlságos +hajhászata, mellyel annyira hatni kívánt hallgatóira. A műköltő +felfogásába továbbá mindig belevegyül a reflexió, éppen mint olvasóinál. +A fantáziának mindig szenvedni kell valamit – néha sokat – az értelem +szkepticizmusa miatt. Előadása szabatos, választékos, de egyszersmind +nem oly erőteljes és plasztikai. Illedelmesb, mint szemérmes, bölcsebb, +mint erkölcsös. Sokszor akar valamit bebizonyítani, néha művének +kompoziciója egy egész szillogizmus s alakjai absztrakt eszmék. Olykor +éppen erőt vesz rajta a tanítási düh s vannak korszakok, midőn egyedüli +eszménye a tanköltészet. Változatosságra távolról sem lehet +összehasonlítani a népköltészetet a műköltészettel. A műköltészet minden +stílt és genret felölel. Éppen úgy fülünkbe csengenek a népköltészet +utánzott hangjai, melyek eredetijét dajkánktól hallottuk, mint a +klasszikai világ eszméi és érzései, melyeket tudományos míveltség nélkül +nem élvezhetni. Megtalálhatni itt a nagy és kis költők különböző +csoportozataiban az emberi kedély és jellem mindennemű nyilatkozatát a +legegyénibb részletekig, találhatni itt mindent, de mindent s olykor +csak magát a költészetet nem. A műköltészet a költészet minden nemét +míveli, sőt új fajokat is teremt. Legkevesebb szerencséje van az +eposzhoz, mely leginkább csak akkor sikerül neki, ha a népköltészet +nyomain jár. A drámában már szerencsésb, sőt e nemet magas fejlődési +fokra szokta emelni, ha a hagyományok földjén verhet gyökeret s +népszellemből szív éltető erőt, mint ahogy a görög drámaíróknál és +Shakespearenál történt. Lírája többé-kevésbbé megválik a zenétől. Inkább +az olvasó, mint az énekes számára költ. Az ódában, elégiában sokszor +felülmulja a népköltészetet, a dalban ritkábban vagy csak úgy, ha a +népköltészettől tanul. Goethe, Burns, Petőfi a népköltészettől tanultak +sokat, ezért nemzetök legjelesb dalköltői. E téren Goethe éppen úgy +felülmulja Schillert, mint Burns Byront, mint Petőfi minden magyar +költőt. A balladára nézve ugyanez áll. A regény, tanköltemény, szatira +és humor majdnem kizárólagosan a műköltészet termékei. E fajok csak +míveltebb korszakokban állhatnak elő, a míveltség éppen úgy éltető +levegőjök, mint bizonyos romlottság, legalább annyi, mennyit a kifejlett +állami vagy társadalmi élet okvetlen magával hoz. De kiválón jellemzi e +mellett a mű- és népköltészetet az a körülmény, hogy a műköltészetnek +több megújhodási korszakai lehetnek, aranykorát kétszer is megérheti, a +népköltészet csak egyszer virágzik s többé sohsem. + +A nép- és műköltészet e jellemvonásait, bár futólag s elég hiányosan, +nem azért igyekeztem vázolni, hogy a népköltészet elsőségét kimutassam a +műköltészet felett. Akkor éppen oly nemű, habár nem is oly nagy hibába +estem volna, mint Toldy és Kazinczy Gábor urak. Igaz, a népköltészet +virágzó kora költőibb s a fantázia nagyobbszerű műveire alkalmasb +korszak, mint a műköltészeté s Macaulaynek sok igaza van, midőn azt +mondja, hogy a művelődés haladtával a költészet csaknem szükségeskép +hanyatlik, amely arányban többet tud és gondolkodik az ember, annál +kevesebbet tekinti az egyént, inkább az osztályokat s ennélfogva jobb +elméletet s rosszabb költeményeket ír. Azonban a népköltészet virágzó +korszakába is benyúlik már a műköltészet s bizonyos pontig elősegíti +emelkedését, továbbá a műveltebb korszakokban szintén állanak elő nagy +költők, kik a mult és jelen benyomásai alatt, egyaránt merítve a +népköltészet hagyományaiból s koruk eszméiből, oly műveket állítnak elő, +melyek versenyeznek a népköltészet legnagyobbszerű teremtményeivel is, +végre a költészet forrása, ha apad is korszakonként, sohasem apad ki +egészen s mindig marad néhány tiszta csepp az emberiség enyhületére. + +Mind a nép-, mind a műköltészet kényszerű és felséges nyilatkozványa az +emberi szellemnek s egyik sem menekülhet a másik hatása alól. Boldog az +a nemzet, mely mindkét nemben nagy műveket állíthatott elő; rendesen +amely nemzetnek gazdag népköltészete van, műköltészete is az. Boldog az +a korszak, midőn szerencsés körülmények közt a nép- és műköltészet +testvériesen érintkeznek s egyik a másikból csak azt olvasztja magába, +ami szép és nagy. Az esztétikusnak nem az a tiszte, hogy egyiket a másik +rovására dicsérje, hanem hogy méltányolja mindenikben ami méltányolni +való s tanulja mindenikből, mit tanulnia lehet. Különben is mindeniknek +megvan a maga fény- és árnyoldala. A népköltészet termékei nagyon ki +vannak téve az elveszés és csonkítás veszélyeinek; a műköltemények, +kivált a nyomtatás feltalálása óta, nem igen veszhetnek el, pedig soknak +vesztét éppen nem bánná az ember. A népköltemények hiányait a +szájról-szájra adás sokszor elenyészteti, hézagait pótolja, az +elmosódott részeket kidomborítja, kerekké görgeti; a műköltemények úgy +maradnak, ahogy írójuk írta, örökre, minden hibáikkal együtt. A +népköltészet csak a fejlődés bizonyos fokáig kíséri az emberiséget; a +műköltészet mindvégig hű dajkája. A népköltészet köre szűk, de abban +aztán erős is; a műköltészeté tág, de sok nem tisztán költői, sőt +ellenséges elem is vegyül bele, melyek gyöngítik a fantázia +szárnyalását. A népköltészet nem szabályos, sőt néha féktelenebb, mint +óhajtanók; a műköltészet igen is szabályos, sokszor ferde szabályok +rabja. A népköltészet technikája primitív, de magába rejti a nemzeti +ritmus bűbájos hangjait; a műköltészet néha a nemzeti ritmust idegennel +nyomja el s ha ezt nem teszi is, sőt kiművelve a tökély magas fokára +emeli, nyelve, szókötése ritkán versenyezhet a népköltészet +költőiségével. A népköltészet a romlás, sülyedés korszakában könnyen +válik póriassá, trágárrá, nyerssé, üressé, míg a műköltészet hanyatlását +leginkább az jellemzi, hogy túlfinom, mesterkélt, tudós vagy éppen +erkölcstelen. Bajos meghatározni, melyik nagyobb baj, de annyi bizonyos, +hogy a rossz népköltemények magukban a néptöltészetet éppen oly kevéssé +jellemzik, mint a rossz műköltemények a műköltészetet. + +Toldy és Kazinczy G. mégis, úgy látszik, csak a romlott vagy rossz +népkölteményeket vették tekintetbe, midőn a népköltészetről ítéltek, de +ugyanakkor egyszersmind a legsikerültebb műkölteményeket tartották szem +előtt. Lehet-e máskép? Avagy a Nibelungenlied csakugyan nyers mű volna, +az angol és skót balladák üresek, a Cid spanyol románc-ciklus műbecs +nélküli s Homér csak azért maradhat meg trónján, mert műköltővé lehet +oktrojálni? Tehát a népmesének csak úgy van becse, ha elrontjuk vagy +felcifrázzuk, mint Majláth, avagy ha népietlen vagy rossz magyarsággal +adjuk elő, mint Gaal? Így Addison bizonyára elsülyesztéssel fenyegette +versben és prózában az angol irodalmat, midőn Spectatorjében az angol +népballadákat a műköltészet remekeivel merte összehasonlítani s a +«Vadászat Chevyben» című ballada némely részét éppen annyira becsülte, +mint az Aeneis ezzel párhuzamos helyeit. Goethenek nem volt ízlése, +midőn a népköltészetből mert tanulni. A Grimm-testvérek tévednek, ha +mint műegészeket is becsülni tudják a német nép egyszerű meséit. Toldy +és Kazinczy G. nagy megvetéssel szólnak a nép nyelvi és verselési +tökéletlenségeiről is. De, kérdem, a Magyar Akadémia nyelvtana nyelvünk +tökéletes elmélete-e? Műprózánk elérte-e a tökély magas fokát, csak a +tiszta magyarságban is? Bizonyára népdalainkból és népmeséinkből +nyelvészeink és stilisztáink sok tökéletlenségét lehet megigazítani. +Bizonyára a nép «szellemi fejletlensége» korszakában alakult nyelvünknek +bámulatos egy rendszere van, ha mindjárt a szellemi fejlettség napjaiban +élő nyelvészeink még nem is bírták kikutatni minden titkát. Nem védem a +verselési tökéletlenséget, sem a nép-, sem a műköltészetben, de +népköltészetünk verselési tökéletlensége mégis olynemű, hogy +népzenénkkel együtt a legfőbb tekintély a nemzeti ritmus kérdésében s ha +Toldy figyelmet fordít reá, nem követi el azt a hibát +költészet-történelmében, (II. kötet 100–101 lap), hogy Amade magyar +szkémáit olasz melódiáknak tartsa. + +De mindez hagyján. Toldy és Kazinczy G. kivált a kompoziciót tagadják +meg a népkölteményektől. Egyszer bevallják ugyan, hogy ezt a népi +elbeszélők ügyetlensége rontja meg, de később már egészen csak a nép +szellemi fejletlenségéből származtatnak mindent. Vajjon a műköltészetben +nincs-e hiányos kompozició? A műköltemény csak azért, mert műköltemény, +már jó kompozició-e? S a szellem fejlettsége, mely a műköltőnél ritkán +hiányzik, szükségesb-e a jó kompozicióra nézve, mint az erős fantázia, +melyet a műveltség nem adhat? Igaz, a népköltemények gyakran csonkítva +vagy zavartan szállanak a késő nemzedékre, azt sem tagadhatni, hogy a +népköltészet sok s tán legjobb termékeit feledségbe temeti az idő árja s +így ítéletünket, okoskodásunkat nem támogathatja annyi példa, mint a +műköltészetben, de amik fennmaradnak is, elég világosan bizonyítják, +hogy éppen az invenció és kompozició a népköltészet egyik erős oldala. S +ez igen természetes. A népköltészet virágzó korszakákan a fantáziát nem +gyöngítheti a reflexió, mint a műveltség idejében. A nép emléke meg nem +tarthat olyasmit, ami nem kelt érdeket, nem köti le a figyelmet, szóval +nem kerekedik ki szerves egésszé. Nem fogadja el, nem adja tovább s e +kritikája sokkal döntőbb, mint a műköltészeté. Vagy ha az invenció és +kompozició nagy hiányai mellett is elfogad valamit a tárgy nagyszerűsége +iránti érdekből, minden egyes dalnok, minden nemzedék ráteszi kezét, +javít rajta, alakítja, símítja, mint a patak hulláma a kavicsot. A +műköltő szegény invencióval, gyönge kompozicióval is nagy hatást tehet. +A költői egyéniség eredetisége, a lírai hangulatok varázsa, a reflexiók +mélysége, az ékesszólás vagy humor ereje sokat eltakar és feledtet a +művelt közönségnél. Példa reá Byron. A népre ilyesminek kevés hatása +van. A mese leleményes szövevénye, a kompozició kereksége, a szereplő +egyének kidomborodó alakjai leginkább azok, miken kapni szokott s amik +legmélyebben nyomulnak emlékébe. Sőt e tekintetben a műköltészet is a +népköltészetre támaszkodik. A görög mondavilág invenciói- s néha kész +kompozicióiból táplálkozott az egész európai úgynevezett klasszicizmus. +Az epikusok egészen Homérra támaszkodtak, akik pedig más úton indultak, +mint Dante és Milton, a keresztyén hagyományokhoz kellett folyamodniok. +Ariosto a középkori monda- és mesevilágból merített, Shakespeare gyakran +leszállott a népmondák- és balladákhoz s örömest átvette a kész mesét. A +népköltészet hány hőse, mondája, meséje jelenik meg koronként a +műköltészet terén s a történelmi évkönyvekben is nem azok az események +legalkalmasbak-e a kompozicióra, vagy éppen kész kompoziciók, melyek +mint mondatöredékek vegyültek oda? + +Nincs itt helye taglalnom az európai népköltészet nevezetesb műveit a +kompoziciót illetőleg. Csak a mi népköltészetünknél maradok, csak az +ó-székely balladákra szorítkozom. Népköltészetünk valóban szegény s csak +a lírában és népmesékben lehet valamennyire gazdagnak mondani. De vajjon +műköltészetünk gazdag-e? Hiszen itt is csak a lírában vagyunk gazdagok s +a költészet más két nemében, hol a kompocizió erejétől függ legtöbb, sőt +minden, szegénységünk szembetűnő. A régibb költészetben egyedül Zrinyi +műve érdemli meg a valódi kompozició nevét. De ha mélyebben vizsgáljuk e +kitűnő művet, érezni fogjuk, hogy Zrinyi invenciója és kompoziciója egy +jó részét Tasso és Virgil közegén át Homér és a görög nép «szellemi +fejletlenségéből» merítette. S ezt nem megróváskép mondom, sőt bámulom +Zrinyit, hogy mindemellett mégis eredeti tudott maradni. A klasszikai, +francia és német iskoláink költői nem voltak képesek valami életrevaló +kompoziciót előállítani. Költészetünk úgynevezett aranykorszakában, a +drámai nemben, csak Bánk bánt tudjuk felmutatni, melyet éppen az +aranykor költői és kritikusai mellőztek mindvégig, pedig maig is, minden +fogyatkozásai mellett, egyetlen erősb drámai kompoziciónk. E korszak +legnagyobb képviselője Vörösmarty. Senki sem tiszteli nálam jobban +Vörösmartyt. Ő vetette meg költészetünk nemzetibb alapját, ő proklamálta +a fantázia szabadságát, ő alakította át művészivé a magyar költői +nyelvet az erő és sajátság sértése nélkül, az ő gazdag tehetsége +árasztott legtöbb fényt és meleget költészetünkre egy egész +század-negyedig. Azonban a legnagyobb rokonszenv és tisztelet mellett is +bajos drámáiban és eposzaiban erős kompoziciót találni. Drámái e +tekintetben szóba se jöhetnek. Eposzaiban ritkán sikerül az egész, csak +a részlet. Másnemű szépség van bennök, mint a kompozicióé. «Zalán +futásában» tulajdonkép kompozició sincs. «Eger» című művében az Ómár és +Ida jeleneteiből, egy epizódból áll a kompozició egész gazdagsága. Csak +a «Két szomszédvár»-ban van valódi kompozició, bár nem az erősbek közül +való. Tudom, hogy apróbb elbeszélő műveiben, balladái közt vannak +sikerült kompoziciók is, kivált azokban, melyeknél a népköltészet is +nyujtott némi támogatást, mint «Szép Ilonka», «Szilágyi és Hajmási» +címűekben. Különben nem azt akarom vitatni, hogy műköltészetünkben +nincsenek sikerült kompoziciók, hanem azt, hogy Toldy és Kazinczy G. +által annyira lenézett népköltészetünkben is csak megakad ilyesmi. +Népmeséink, tisztán a kompozicióra nézve, bátran versenyezhetnek, +novelláink legjelesbjeivel, melyeknek Achilles-sarka rendesen a +kompozició. Fehér Anna népballadánk, bár verselése silány, erősb +kompozició Arany Ágnes asszonyánál. Sem Kisfaludy Károly, sem Garay nem +írtak oly sikerült balladákat, mint «Barcsai» és «Molnár Anna» és Kriza +gyüjteményének 5–6 balladáját, melyekből egy párt mutatványkép +közlöttem, szembe merem állítni költészetünk legsikerültebb balladáival +s éppen a kompozicióra nézve. + +Sajnálom, hogy nem közölhettem Kriza gyüjteményének minden balladáját, +mert fényes bizonyságot tettek volna népköltészetünk alkotó erejéről. De +elmondom egy párnak tartalmát. A prózai vázlatból is látszani fog, hogy +a nép «szellemi fejletlensége» nem oly ellensége a költői kompoziciónak, +mint ahogy Toldy és Kazinczy G. hiszik. + +A «Kádár Kata» című balladának tárgya oly régi, mint a szerelem és +rangkülönbség. Gyula Márton így szól anyjához: + + Anyám, anyám édös anyám + Én êvöszöm Kádár Katát + Jobbágyunknak szép lėányát. + +Az anya nem engedi. «Vedd el, – úgymond, – nagy uraknak szép leányát.» A +fiúnak csak Kádár Kata kell. Anyja kitagadja, a fiú bujdosni indul. +Kádár Kata egy keszkenőt ad neki emlékül. + + Mikor e szénibe[40] vörösre változik + Akkor életöm is tudd mėg, mėgvátozik. + +Gyula Márton bujdosik hegyeken, völgyeken, egyszer változást lát a +keszkenőn. Kocsisára kiált, hogy hajtson sebesebben: + + A főd az istené, a ló az eböké, + Fordûjunk, mett vörös szén már a keszkenyő, + Kádár Katának is immán rég vége lőtt. + +A falu végén a pásztorral találkozik s kérdi tőle, hogy mi ujság a +faluban. A pásztor azt mondja, hogy neked rossz, mert anyád megfogatta +Kádár Katát s feneketlen tóba vettette. A fiú odaigéri a pásztornak +hintóját, pénzét, csak mutassa meg neki azt a tót, hova kedvesét +bevetették. + + El is mönének ők a tónak széjire, + Kádár Kata lelköm, szój ėgyet, itt vagy-e? + +A lyánka megszólal s kedvese utána rohan a hullámok közé. Anyja +búvárokért küld, megkapják mindkettőt egymást átölelve. Mind a kettőt +eltemetik, egyiket oltár elébe, másikat oltár háta megé, a kettőből kinő +két kápolna-virág, melyek az oltár tetején összekapcsolódnak. + + Az anyjok oda mönt, le is szakasztotta + A kápôna-virág hėzza így szólala: + Átkozott légy, átkozott légy, + Édös anyám Gyulainé! + Éltömbe rosz vótál, + Most is mėggyikôtál. + +Íme, nem kerek kompozició-e ez? Nem kerekebb-e, mint Vörösmarty +«Rabló»-ja, vagy «Salamon»-ja? Mily kényszerűen teszi egymást +boldogtalanná e három személy s mintegy ötvenkét sorban mily sebesen s a +főmozzanatok mily erős kidomborításával foly le e kis tragédia! Semmi +fölösleges díszítmény, semmi lírai ömlengés. Az egyszerű elbeszélés +gyorsan halad s minden fordulóponton a szenvedély egy-egy igaz és erős +nyilatkozata. A kitagadás, az emlékbe adott keszkenő babonája a +cselekvénynek mind megannyi szála, melyek összeolvasztva rejtik magukban +az indokot és bonyodalmat s mélyen hatnak fantáziánkra. S a szenvedély +démonizmusa, mely az ifjút a hullámok közé ragadja mily költőileg van a +tóban megszólaló leánnyal kifejezve. Aztán, midőn az anya, mintegy +megbánva tettét, kifogatja s egymás mellé temetteti őket s oda megy +vigaszul, emlékül virágot szakítni sírjokról, mily rémítőn kell +megrendülnie bűne öntudatában! Boldoggá akarta tenni fiát és megölte, +enyhülni akar sírjánál, virágot szakít emlékül s az emlék egy átokká +válik, mely sohasem némulhat el. Kell-e erősb és költőibb +igazságszolgáltatás? A szeretők sírján növő fát vagy virágot hányszor +használják a műköltők, nálunk is csak Petőfi kétszer használja, de míg +nála is csak költői díszítmény, némi közhelyféle, itt a kompozició +lényeges része, úgyszólva befejezése a cselekvénynek. + +A «Budai Ilona» című ballada egy anyát rajzol. Ellenség üt a falura, +talán éppen a tatárok. Az anya összeszedi kincseit, fölkapja két kis +gyermekét és szalad az erdőnek. Úgy tetszik neki, mintha üldözők +közelednének, zaj, lódobogás hallszik a távolból. Jobban szalad, de a +nagy teher miatt lábai már alig bírják. «Gyermeket ingyen ad az Isten, +de pénzt nem, azt szerezni kell» – kiált fel s leteszi egyik gyermekét a +fa alá s tovább szalad. Ismét hallja a zajt és a lódobogást, ismét +jobban kezd szaladni, de a nagy teher miatt már roskadoz. «Gyermeket +ingyen ad az Isten, de pénzt nem, azt szerezni kell» – kiáltja újra, +másik gyermekét is leteszi egy fa alá s megkönnyebbülve tovább szalad. +Végre kiér az erdőből egy tisztásra, a zaj, a lódobogás többé nem +üldözi. A félelemtől megzavart lélek eszmélni kezd. Egy bivaltehén jő +vele szembe, mely egyik fáradt borját szarva közé vette, a másikat pedig +maga után rijja. Az anyából egész erejében tör ki az önvád. A bivaltehén +megjelenése tulajdonkép nem egyéb, mint a fölébredt önvád erős +kifejezése. Íme, az oktalan állat jobban szereti gyermekeit, mint ő! +Visszamegy, rohan s a’ tájt, hol elhagyta egyik gyermekét, megáll, nevén +szólítja, magához híja, de csak azt hallja visszhangzani a sűrűből: «Nem +vagy anyám, ha szerettél volna, el nem hagytál volna». A másik helyt is +ugyanazt hallja, tulajdonkép csak kétségbeesésében, félőrültségében +képzeli hallani. Tépdesi haját s önmagát megátkozó jajveszékeléssel +végződik be a ballada. + +Hát nem műegész-e ez? Az invenció benne nem eredetibb-e, mint Arany +«Árva fiú»-jában, s kompoziciója nem éppen oly erős-e, mint amannak +Aranynál? A sírból gyermekéért feljövő szülő, a síron túl is éber szülői +szeretet, a népköltészetnek sokszor használt gondolata. Itt e +tekintetben semmi olyan, mit, legalább én, valahol olvastam volna. +Aranynál a kísértet megjelenése a sötétben megijedt gyermek kedélyének +nyilatkozata, aztán a mostohaanya is látja, mert a félelem a gyermektől +elragad reá is, mert bűnének öntudata szintén megeleveníti előtte a +kísértetet. Szóval a kísértet megjelenése nemcsak babona, hanem +lélektani alapra fektetett költői gondolat, éppen mint Shakespearenél, +hol Banquo árnya szintén a Macbeth lelki furdalásának szülötte. E +balladában sincs máskép: az elveszett gyermekek felkiáltása az anyai +lelkiismeret és kétségbeesés hangja. Vajjon Shakespearetől vagy Aranytól +tanulta-e ezt a nép vagy ők tanulták a néptől? A költészetben sokat, +igen sokat lehet tanulni a nép «szellemi fejletlenségéből». + +Hadd térjek át ama két balladára, melyeket egész épségökben szóról-szóra +lehetett közölnöm. + +A «Bátori Boldizsár» című balladát tekinthetni egésznek vagy töredéknek, +rosszalhatni költői igazságszolgáltatását vagy elfogadhatni az én +magyarázatomat, de azt lehetlen el nem ismerni, hogy a férjét gyűlölő és +kedvesében mélyen hívő Judit asszony mesterileg van rajzolva, hogy a +műnek minden sora, a cselekvény minden mozzanata oly egymásból foly, oly +szerves egészet alkot, minőket műballadáinkban ritkán találhatni. Judit +ott ül a bölcső mellett és rengeti gyermekét. A gyermek arcvonásaiban a +kedveséit látja és reá gondol. A szerelem és gyűlölet felindulásában +kiáltja: + + Beli fijam, beli, szép futkosó fijam + Mett neköd nem apád Bátori Bódizsár. + +Mi természetesb, mint hogy az anya ringatván gyermekét daloljon, +gyügyögjön neki, mi megfoghatóbb, mint hogy Judit asszony gyönyörködjék +gyermekében, e gyönyörbe férje iránti gyűlölete vegyüljön s elandalodása +közben mintegy önkénytelen kibeszélje titkát. Aztán ő nemcsak szereti +kedvesét, hanem büszke is reá. + + Im az a te apád erdéji kapitány + A ki atta neköd szép arany böcsőjit. + +Szerelmében a női hiúság is szerepel, az ő kedvese hős, egy ország +parancsnoka, gazdag, pazar és gyöngéd az övéi iránt. E bölcsődal a +kedves utáni forró vágy, a férj elleni gyűlölet, a gyermek iránti +gyöngédség olvadéka. Mindez nyolc sorban s mily művészien! Azzal, amit a +ballada elmond, fölkelti az olvasó lelkében azt is, amit elhallgat. + +A nő hallgatózó férje kiáltására zavarba jő és tettető, hízelgő hangon + + Bizon nem tagadom, lelköm, jámbor uram + +olyat mond, mivel senkit sem ámíthatni el. E zavarából, az ügyetlen +mentségéből látszik, mennyire átadta magát szíve gerjedelmének, mennyire +nem gondolta, hogy valaki még kihallgathatja beszédét. Mily bajos egy +őszinte érzés felindulásában hazudni! Elhagyta ravaszsága, mellyel eddig +annyiszor kijátszotta férjét, de egy pár pillanat s ismét rendbe szedi +magát. Férje második kiáltására már jobban felel: + + Minnyát nyitok, minnyát, lelköm jámbor uram, + Hadd huzzam lábomba karmazsin csidmámot, + Hadd vessem nyakamba vont arany szoknyámot. + +Időt akar nyerni, hogy valamit kigondolhasson férje haragja +csillapítására, vagy pedig, hogy elrejthesse magát. De a férj berúgja az +ajtót és halált kiált fejére. A nő nem kér, rimánkodik, sem hízeleg és +tettet többé. Méltóságába burkolózva kiáltja a szolgának: + + Hol vagy édes szógám, legkedvesebb postám + Készitsd elő neköm, hat lovam, hintómat. + +Egy szava sincs férjéhez, a haláltól sem fél, csak kedvesére gondol, +mélyen hiszi, hogy nem fogja elhagyni őt s megmenti. E hit még a +vérpadon se hagyja el. Időt akar nyerni, az aggodalom, remény s +méltatlanság hangján kiáltja a hóhérnak: + + Várj kicsit, várj kicsit te fekete hóhér! + Mett a halottnak is hármat harangoznak, + Lám árva fejemnek ėgyet sem kondítnak. + +Nem csalatkozott, kedvese megérkezik és + + Eccör megforditsa, keccör megcsókôja + Keccör megfordítsa, százszor megcsókôja. + «Enyim vagy nem másé, te asszonyi állat. + +Talán fölösleges magyaráznom, hogy a «te asszonyi állat» a régebbi +időben nem volt gyöngédtelen kifejezés s csak annyit tett, mint most az +asszonyi lény. Akinek nem tetszik, könnyen tehet helyibe mást, például: +édes szerelmesem! Azonban e három sor nagy szépségéről lehetlen nem +szólanom. Bátori [!] lóhalálába érkezik, rohan a vérpadra, megragadj +akedvesét, egyszer megfordítja, mintha meg akarna győződni, vajjon ő az, +él-e s reá borul, csókolni kezdi. Aztán mintha még nem hinne szemeinek, +mintha nem tudna betelni kedvese nézésével, még egyszer megfordítja, +csókjaival halmozza el s mintegy csak most juthatva szóhoz, a +szenvedély, öröm és diadal hangján kiáltja: Enyim vagy, nem másé! +Mennyire ki van fejezve ez egy pár sorban a megmentés gyors +erőszakossága, a szenvedély és öröm szilaj rohama. Nem tudom, van-e +műballadáinkban ilynemű jelenet hasonló erővel kifejezve, de annyi +bizonyos, hogy e helyet régibb és újabb költőink közt senki sem írta +volna meg jobban. + +A «Julia szép leány» című ballada nagyobb becsű, mint műköltészetünk +hozzá hasonló legendaszerű termékei. Abban az egy pár legendában, +melyeket Vörösmarty és Czuczor írtak, többé-kevésbbé hiányzik a naiv +meghatottság s fenséges egyszerűség. Vörösmarty «Hedvig»-je nem ment a +túlterheltségtől. A szép leírások, a ragyogó s hosszan kivitt hasonlatok +meglehetősen gyöngítik a kompozició hatását. Czuczor «Szűz Margit»-ja +kissé józan mű, a benne előforduló látomás csak parabola. Margitnak egy +mezei séta alkalmával is eszébe juthatott volna az, mit a látomás neki +kinyilatkoztat. Átalában a szövevény nem olyan, mely szükségessé tegye +az isteni beavatkozást. Aztán mindkettőben nincs eléggé elfedezve a +célzatosság. A «Julia szép leány» című népballadának éppen a naiv +meghatottságban s fönséges egyszerűségben rejlik ereje. S mily +természetes benne a természetfölötti látomás! Julia egy beteg leány, ki +közelegni sejti halálát, már elfordult a föld örömeitől, a túlvilágra +gondol, az égre szögzi szemeit. S íme egy gyalogösvény nyúlik le az +égből. + + S azon ereszködék fodor fehér bárány, + A napot s a hódat szarva között hozván, + +hogy eljegyezze az ég mátkájának. A látomás alapja a leány kedélyében is +le van téve. Mintegy vágyát látja megtestesülni, Isten szólítja magához, +mint ahogy a nép szokta mondani. + +Ami magát a látomás leírását illeti, bizonyára nem mondhatjuk oly +szépnek, ragyogónak, mint amidőn Vörösmarty ír le valamit. Például, +ahogy Gábor angyalt írja le: + + Ment az angyal. Hajnal nyilt utána, + Dal szövődött szárnya zajszelétől, + Dal, minőt a lélek hall magában + Éjein, ha boldog álma megjön, + S a nem ismert tündérhon öléből + Legrejtettebb vágya visszahangzik. + +magában mind nagyon szép, de kérdés, vajjon oly szép-e akkor is, ha mint +a mű organikus részét tekintjük? E szép rajz semmi szükségest sem +jellemez, semmire sem készíti elő az olvasót, semmit sem hat a +cselekvényre, csak költői díszítmény, mely ha nem árt, nem is használ. +Balladánkban minden ilynemű festés lényeges rész. A látomás az egésznek +forduló pontja, rajzában legnagyobb súly a fényre van helyezve. Minden, +égi (nap, hold, csillagok), templomi (égő gyertyák), világi (aranyperec) +ragyogvány egy fénytengerbe olvad, hogy mintegy megdöbbentse s +magasztaltságba ejtse Juliát. S e fénytengerben, mint János mennyei +jelenéseiben, a bárány jelképes alakja lebeg, a szeretet hívó szavai +hangzanak, melyeket oly ünnepélyesen rekeszt be az igéret: + + Első kakasszókor jőnék nözésedre, + Másod kakasszókor téged mėgkérnélek, + Harmad kakasszókor téged elvinnélek. + +A leány el van jegyezve az égnek, még csak anyjától akar búcsút venni, +ez egyetlentől, mi a földhöz vonja. Hazamegy, elmondja látomását, hogy ő +már az ég menyasszonya és felkiált: + + Sirass anyám, sirass, éltömbe hadd hajjam, + Hadd hajjam éltömbe, hogy siratsz hótomba. + +Látni óhajtja anyja könnyeit, érezni, hogy mennyire szeretve volt. A +legnemesb érzés felindulásai közt válik meg a földtől, anyja könnyei, +csókjai kísérik a mennyei mátka karjai közé, + +Úgy látszik, mintha hiba volna, hogy a látomás egész jelenete kétszer +fordul elő, egyszer, mint leírás, másodszor mint elbeszélés. Valóban ez +más helyt hiba volna, de itt a költemény természete, maga a lélekállapot +kívánja meg. Julia beszéde nem pusztán elbeszélés. Őt mélyen meghatotta +a látomás, önkénytelen ismétli, mintegy belé éli magát. Az ismétlés +nagyon kiemeli a látomás csodáját, mintha az ember nem tudna betelni +vele s bámulatába mélyedne. Aztán az anya is abban a pillanatban már +látni kezd mindent, miről leánya beszél, mert alig kiáltja a +haldoklónak: + + Lėányom, lėányom! virágos kertömbe + E’ső raj méhömnek gyönge lépecskéje, + Gyönge lépecskének sárguló viaszsza, + Sárog viaszszának fődön futó füstye, + Fődön futó füstye s mėnnybe ható langja! + +már megnyilik a menny: + + A mėnnyei harang húzatlan szólalék, + A mėnnyei ajtó nyitatlan megnyilék, + Jaj! az én lėányom oda bévezeték! + +Nem hiszem, hogy lehessen a népköltészetnek oly ellensége, ki ne érezze +e nyolc sor költői nagy szépségét. A fájdalom és keresztyén rezignáció +hangja ez. Mély fájdalom s az Isten akaratjába való mély megnyugvás +olvadnak benne össze. Mily eszmeiség s mily plasztikailag kifejezve! A +virágos kert az anya ifjúsága, az első raj méhnek gyönge lépe az első +gyermek, ki már halvány, beteg, mint a lép viasza. A földön futó füst a +halandó test, az égbeható láng a halhatlan lélek. S az anyai érzés e +megindító sóhaját mily fönségesen fejezi be ama három sor, melyek a +leány mennybeszállását festik s az olvasót a menny titkai, sejtelmei +közt hagyják. + +Az ily szép helyek a népköltészetben nem tartoznak éppen a legritkábbak +közé. Az Erdélyi, a Kriza s a magam kézirati gyüjteményéből nem egyet +hozhatnék föl. Például a börtön iszonyát sehol sem láttam oly erős +színnel festve, mint Kriza gyüjteménye egyik balladatöredékének e +soraiban: + + Siratozza magát a szegény rab-asszon: + «Ma hét esztendeje, têjes harmad napja, + Hogy estem rabságra, szörnyű nagy fogságra, + Hol husomat értem, husomat mėgöttem, + Hol ezt nem tehettem, kégyók, békák ötték + Hol vérömet értem, vérömet mėgittam, + Karomból, lábomból véröm sokszor szíttam. + A ki nėköm adná kinyerének héját + Biz az is mėglátná mėnnyeknek országát; + A ki nėköm adná poharának vizét, + Az is mėgkostôná a ménnyország izét.» + +S a gyűlölet minő szenvedélyes kifejezése az, mi válaszkép a rab fülébe +dördül: + + «Mintsem neki adnám kinyeremnek héját, + Inkább oda vetném küssebb komondornak, + Mintsem oda adnám poharamnak vizét + Inkább megitatnám palotám fődivel. + Fogjátok vigyétök a fővövő hejre!» + +Talán elég. Talán ennyi is képes megingatni azokat a nézeteket, melyek +nemcsak a Toldy és Kazinczy G. uraké, hanem [melyeket] egy egész +irodalmi nagy párt vall magáéinak. S lehetett-e jobb alkalmam +ostromlásukra, mint éppen most, midőn népköltészetünk egy pár kitűnő +termékét volt szerencsém bemutatni. Azonban midőn a népköltészet +esztétikai nagy becse mellett küzdök, midőn költészetünk úgynevezett +népies mozgalmának védelmére kelek, nem a népköltészet puszta utánzására +utalom költőinket, sem népies mozgalmunk nagy visszaéléseit nincs +szándékom még távolról is mentegetni. A közelebbi tíz év alatt talán +senki sem küzdött hevesebben e visszaélések ellen, mint én; jól vagy +rosszul, sikerrel vagy siker nélkül, de küzdöttem. Azt is tudom, hogy a +költőnek kora eszméi színvonalán kell állania, hogy a népköltészetnek +sem köre, sem felfogása nem elégítheti korunkat s a költészet sohasem +kötheti magát egy genrehez, egy iskolához s legkevésbbé lehet az egész +nemzet helyett, egy osztály csatlósa, legyen ez akár az úri rend, akár a +nép. De mélyen fölindít, midőn a népköltészetet, esztétikai szempontból, +annyira becsméreltetni hallom s költészetünknek úgynevezett népies +mozgalmát a sülyedés korának bélyegzik. Amely esztétikus nem tudja +élvezni a népköltészetet, az a műköltészet némely remekeiben is igen +keveset fog találni s ellensége lesz mindannak, ami friss, eredeti és +sajátságos. Aki képzelhet oly valóban nemzeti költészetet, melynek +legalább egyik alapja nem a népköltészet, az csak az idegen irodalmak +utánzásában keresi a nemzeti költészet dicsőségét. Csodálatos, hogy +kritikusaink némelyike költészetünk mindenik iskoláját tudja +méltánylani, csak a népiest tartja Isten csapásának. E sülyedés kora +alkalmasint azért van oly élesen kijelölve, hogy annál inkább feltűnjék +az aranykor, melynek Kisfaludy K. és Vörösmarty kiváló képviselői. Toldy +úr, úgy látszik, restelte oly költészetnek írni meg történelmét, melynek +nincs oly aranykora, mint például a németnek, azért oktrojált egyet a +magyarnak is. Nem vette tekintetbe, hogy itt másnemű a fejlődés s a +német sablon éppen oly kevéssé illik a magyar, mint az angol irodalomra, +pedig ott ugyancsak nagy költők vannak ám. Különben az aranykort nem +azok szokták kijelölni, akik benne élnek, hanem az utókor. Aztán az az +úgynevezett népies mozgalom csak folytatása költészetünk ama nemzetibb +átalakulásának, melyet Kisfaludy és Vörösmarty kezdeményeztek. +Tulajdonkép egy korszak ez, a fejlődés különböző stádiumán s éppen nem +lefelé. Egy s másban ellentétben vannak ugyan, de egymás kiegészítői. A +népies kifejezés csak pártnév s mint ilyen, éppen oly kevéssé fejezi ki +a lényeget, mint a romantika pártneve. A népies iskolára, amint némelyek +meghatározzák, csak annyit adok, mint más iskolára, de sokat, mindennél +többet adok ám arra, hogy uralkodóvá tette költészetünkben a formát +illetőleg a nemzeti ritmust, a tartalomra nézve a nemzeti életbe +mélyedést, szóval a nép-nemzeti elemnek a művészettel összeolvadó +fejlődését. Ezt nem lehet többé kiküszöbölni, a legkülönbözőbb szellemű +költők sem fognak menekülni hatása alól. Aranykor ide, aranykor oda: én +egyre-másra 1811–1830-ig éppen annyi jeles költőt és kitűnő művet +ismerek, mint 1830-tól napjainkig. Igaz ugyan, hogy sem itt, sem ott, +nem tudunk felmutatni oly nagy művet, mely a világirodalom elsőrendű +remekeivel versenyezzék, sem oly magas tökélyre fejlett műprózánk még +nincs, melyet valódi magyar klasszikainak lehetne nevezni, de én mindezt +a jövőtől várom s ha csalódni fogok is, nem csalódom annyira, mint Toldy +az ő kicirkalmazott aranykorával. + + + + +BUDAPESTI SZEMLE.[41] + +Szerkeszti és kiadja Csengery Antal. XLVIII. és XLIX. füzet. Pest, 1862. +Emich Gusztáv. + +Még egy füzet s a Szemle bevégzi ötödik évi folyamát is. A szerkesztő öt +év alatt mindent megtett arra nézve, hogy vállalata tájékozza a nemzet +értelmiségét mindazokról az eszmékről, amelyek világszerte +foglalkodtatják a szellemeket s közvetítőül szolgáljon a külföldi +irodalmak és a hazai tudományosság közt egyfelől, a szaktudósok és a +művelt közönség közt másfelől. S valóban, ha végigtekintünk az öt évi +folyamon, meggyőződünk, hogy a szerkesztő, irodalmi körülményeinkhez +képest, a lehető legjobbat adta mind tartalomban, mind formában. Sokat +tett különösen arra, hogy a tudományos előadás ízléssel párosuljon s az +eddig irodalmunkban egyedül divatos értekezés az essay vagy tanulmány +élvezhetőbb formájához alkalmazkodjék. Vannak a Szemlének cikkei, melyek +a külföldi «Revue»-k cikkeivel is kiállják a versenyt s ha nem mindenik +írója is találja el a formát, ha némelyik essay helyett könyvet vagy +értekezést ír, ez csak azt mutatja, hogy bármily vállalat, mely +úgyszólva irodalmunkba egészen új genre-t honosít meg, csak lassanként +találja meg és növeli íróit. A hatodik évi folyam megindultával, mint +halljuk, a szerkesztő még érdekesebbé kívánja tenni vállalatát. +Negyedévenkint irodalmi szemléket fog közölni, melyek kritikai átnézetét +adják valamely irodalmi ágnak, kivált szépirodalmunknak, a főbb irányok +bírálata mellett ismertetve a nevezetesb írókat és csoportosítva körülök +a csak valamennyire is figyelemreméltó jelenségeket. + +Vajjon a közönség részvéte hasonló arányban emelkedik-e a szerkesztő és +dolgozótársai buzgalmával? Éppen nem. Bár a Szemlének minden évben +tíz-hússzal több előfizetője akad s így lassacskán növekedik, de még +távol van attól, hogy anyagilag csak valamennyire is virágzó állapotban +legyen. Mi nem igen szoktunk kemény vádakat szórni a közönség +részvétlensége ellen, mint azok a lapok, melyeknek meglehetős számos +előfizetőjök van, saját sebeinket is takargatjuk, nem mintha +szégyenlenők, mert van annyi önérzetünk, hogy ha nem is nagyra, de +többre becsüljük magunkat némely eléggé léha vállalatnál, mely a +közönség részvétének örvend, hanem mert nem akarjuk összezavartatni +panaszunkat azokkal a panaszokkal, melyek az irodalom ügyének ürügye +alatt úgyszólva magoknak kéregetnek. Azonban itt mégis lehetlen +elnyomnunk egy megjegyzést: nincs-e széles Magyarországon 300 +olvasótársulat vagy közkönyvtár és 5–600 oly ember, kinek valamivel több +szellemi táplálék kell, mint amennyit még a legjobb néplap is nyujthat? +Íme, 8–900 előfizető elég volna arra, hogy a Szemle még inkább +megközelíthesse föladatát, többször jelenjen meg, politikai szemlét is +adjon s lassanként Magyarország Revue des deux Mondes-jává váljék. + +De térjünk a jelen füzetre, melyet _Verulami Baco_ ismertetésének +második közleménye nyit meg _Erdélyi Jánostól_. Az első Baco életét +ismertette, ez munkáit ismerteti, amennyire lehet, Baco saját szavai +szerint. A harmadik, mint a cikk végszavaiból kivehetni, az Erdélyi +véleményét fogja tartalmazni Baco műveiről. «A jelen egész közleményben, +– mond Erdélyi – Baco beszélt, a következőkben illő, hogy mi beszéljünk +– műveiről.» Nagybecsű monográfia, az egyetlen alapos dolgozat +irodalmunkban Bacoról, kiről oly jól jegyzi meg Erdélyi: «Hozzá köti az +új tudományosság történeti szálait, újjászületése folyamát s még ma sem +futott ki rajza határaiból az idő.» Bár az első közlemény, mely Baco +életiratát tárgyalta messze marad Macaulay művészi és ragyogó +essay-jétől, de Erdélyi tanulmánya egészben véve, úgy látszik, +tudományosb mű s nemcsak nagy körvanalakban, mint Macaulay, hanem +részletesen is tárgyalja a nagy angol bölcs szellemét és műveit. Reánk, +mint esztétikai lapra kiválón érdekesek Baco nézetei a költészetről, +melyet Erdélyi szerint a következőkben közlünk is: + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +Íme, Shakespeare kortársa egy pár találó és mélyreható megjegyzése +mellett is mily hiányosan és hibásan elmélkedik a költészetről. S ami +különösen feltűnő, a parabolákat becsüli legtöbbre az egész +költészetben. Ily körülmények közt ugyan hogy történhetett meg, hogy +vannak angolok, kik komolyan hiszik, sőt könyvet is írnak mellette, hogy +tulajdonkép Baco írta volna Shakespeare drámáit? Egyébiránt nem újság, +hogy a legnagyobb filozófusok sokszor meglehetős gyönge esztétikusok. +Plato ki akarta zárni a költőket respublikájából, Kant nem sokra +becsülte a verset, mert nincs benne elég logika, Baco a parabolákat +becsüli legtöbbre s némi megvetéssel kiált fel egy helyt: «Ideje +fölemelkedni e földről (tudniillik a költészetről) a bölcsészet és +tudomány tiszta levegőjébe». Ha csodálatosnak látszik is e jelenség, +megvan azért az oka. A legabsztraktabb valami, minő a filozófia s a +legkonkrétabb valami, minő a költészet, bajosan egyeznek meg egymással. +Az is természetes, hogy a tisztán műfilozóftól, ki leginkább csak a +művészetet vagy a művészet valamelyik szakát tűzte ki tanulmányai +tárgyául, több valódi esztétikát tanulhatni, mint a filozófok +legnagyobbikától is, ki a szépet csak általánosan vizsgálja. Bizonyosan +a drámaíró több hasznát veheti Lessingnek, mint Hegelnek. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + + + + +SZAVALMÁNYOK.[42] + +Növendék leányok számára. Összeállítá Réthy Lajos. Kolozsvár, 1862. +Kiadja Stein János. + +«Egy tiszteletreméltó nevelőnőtől hallám egykor, – mond Réthy +előszavában, – semmi sem nevetségesebb és boszantóbb rám nézve, mint +midőn leánykáimtól ilyeket hallok szavalni: «Kardot kötök oldalamra.» +«Összeverem sarkantyúmat», stb. Mondám, hogy irodalmunk elég gazdag +leánygyermekek kedélyéhez és korához mért költeményekben, csak meg kell +választani. Elhiszem, felelé ő, csak ott a bökkenő, hogy azok, kik a +leányok nevelésével foglalkoznak, nem mindnyájan ismerik tüzetesen az +irodalmat, vagy ha ismerik, nincs idejök utánjárni. Ezért óhajtanék egy +kis gyüjteményt, mely éppen e célból legyen készítve. E rövid párbeszéd +következtében állítám össze a jelen gyüjteményt. Tekintettel voltam az +összeállításnál alakra és tartalomra egyaránt. Igyekeztem olyat adni, mi +alakjával egyszerre megnyerjen, mintegy ösztönözzön a szavalásra, +tartalmával fejtse a _nőt_ és _honleányt_.» + +Az irányt csak helyeselhetni, éppen ezért sajnálnunk kell, hogy +megvalósítása nem igen sikerült. Valóban e gyüjtemény nem jobb, sőt +olyan sincs, mint Vachott Sándorné hasonló irányú gyüjteménye, pedig +ebben is elég hiány van, s az írónő inkább csak ösztöne után indult, +mint elvek, kiszámított terv szerint szerkesztett. Először is nem +hagyhatjuk megrovás nélkül azt, hogy Réthy gyüjteményében a régibb +irodalom egészen mellőzve van. Tudjuk, hogy Réthy csak a többi antológia +szerkesztőit követte, kik nem szoktak fölvenni oly költeményt, mely +Vörösmarty előtt volt írva. Vajjon elvből történik-e ez vagy csak a +régibb irodalombeli jártasság hiányából? Bárhogy álljon a dolog, +mindenesetre nagy hiba. Nem említve egyebet, régibb költőink a költészet +némely oly fajait is művelték, melyeket mai költőink nem művelnek s mind +a formát, mind a tartalmat illetőleg, igen alkalmasak arra, hogy minél +több oldaluvá tegyenek valamely antológiát. Réthy is sok becses adalékot +találhatott volna céljára nézve a régibb irodalomban, kivált Kisfaludy +Sándor műveiben. Hát még ha a tanköltészetet nem zárja ki egészen +gyüjteményéből, noha ez kivált ifjúságnak szerkesztett antológiából +kimaradhatlan, mennyi jó darabot szemelhet vala ki Kazinczy, Kis János +stb. műveiből. + +Részint innen foly az is, hogy gyüjteménye meglehetős egyhangú, kivált +oly költemények hiányoznak belőle, melyek a természet szépségei élénk +érzésének szüleményei, mi annyival feltűnőbb, mert e nemben újabb +irodalmunk is elég gazdag s a gyüjtemény célja is mellette szól. Réthy a +hazafias költeményekre helyezte a legnagyobb súlyt, nem vitatjuk, +helyesen-e, vagy nem, de óhajtottuk volna a jó megválasztást. Az oly +költemények, mint _Miatyánk, Nemzeti színek, Új év napján_, melyek nem +egyebek, mint versbe szedett prózai frázisok, nem igen hathatnak a +fiatal nőszívre. A _Ki volt nagyobb_ című költemény is kimaradhatott +volna. Tudjuk, hogy ez népszerű költemény, legalább színészeink sokat +szavalják, de a mellett, hogy nem ment némi közhangú nemzeti +dicsekedéstől, vajjon illik-e nevendékleány szájába az, hogy azért +büszke nemzetére, mert Botond beütötte a nagy érckaput, Lehel még +halálakor is főbevágta kürtjével ellenségét, Kinizsi félkézzel +hengergette a malomkövet, két karddal küzdött s holtak hátán ett és +ivott? Vajjon az ilyesmi nem olyan-e, mint «kardot kötök oldalamra» mire +annyira megbotránkozott Réthy nevelőnője? Azt sem helyeselhetni, hogy +egy pár sötétebb színezetű lírai mű is becsúszott a gyüjteménybe. Ily +gyüjteményekben az esztétikai cél mellett sohasem kell feledni a +pedagógiait is s kár követni a Szabó Rikhard Gyermekbarátját, mely még +Byron világfájdalmas költeményeit is közli növendék olvasóival. +Kimaradhattak volna még bizonyos ismeretlen költő (–s) versei is, nem +azért mert ismeretlen költő írta, hanem mert gyöngék. + +Mind e hibák mellett is e kis antológia a Vachott Sándornéjéval együtt +némi hézagot pótol irodalmunkban s nevelőnőink egy kis kritikával +használhatják. + + + + +NEMZETI HÁRFA.[43] + +Magyar költőnők műveiből összeállította Farkas Albert. Pest, 1862. +Kiadja Geibel. + +Nemrég írónőink arcképcsarnoka jelent meg, most műveik antológiáját +vesszük. Az arcképcsarnokról azt kell hinnünk, hogy csak az írónői +pályától való elrettentésre volt számítva. Ugyan kinek lesz kedve +írónővé lenni, ha arcát, melyre minden nő, még az írónő is ad valamit, +elcsúfítva adják át az örökkévalóságnak? Ez antológia talán írónőink +vigasztalására jelent meg, mintegy kárpótlásul az arcképcsarnokért. +Valóban külseje nemcsak csinos, hanem éppen díszes. A kiadón semmi sem +mult. A költemények megválogatását már kevésbbé dicsérhetjük, a +szerkesztő előszava pedig éppen tintafolt, mely elcsúfítja a díszes +könyvecskét. + +Már maga a cím is rossz. A «Nemzeti hárfa» inkább csak hazafiúi dalok +gyüjteményére illik, vagy pedig oly gyüjteményre, mely költőinknek a +nemzeti szellem szempontjából legjellemzőbb műveit tartalmazza. Az +előszótól azt vártuk, hogy a szerkesztő a női költészetről mond el +egyet-mást vagy pedig költőnőinket jellemzi egy pár rövid, de találó +vonással. E helyett mintegy hat lapon mind arról okoskodik, hogy +irodalmunkban nem szokták kimondani az igazat, kimondani valakinek +véleményét büntetlenül a civilizált világban csak nálunk nem szabad s +több efféle átalánosságokat szór jobbra-balra elég dagályos és rossz +nyelven. Aztán nagy hősiességgel elszánja magát, hogy ő már most igazán +megmondja az igazat írónőinkről. + + Quid dignum tanto feret hic promissor hiatu? + Parturiunt montes nascetur ridiculus mus. + +Valóban e _hat_ lapnyi bevezetés után csak három lapnyi fejtegetés +következik. Nagyobb a kapu, mint a város. Csakhogy aztán hallanánk +valami okosat. Azonban szerkesztőnk e három lapon leginkább azon +tünődik, hogy Idunát vagy Ferenczy Terézt tartsa-e nagyobb költőnőnek s +miután összehord egy csoport badarságot, például, hogy Ferenczy Teréz +minden szenvedély iránt fogékony (ilyesmit legfeljebb Shakespeareről +lehet mondani), hogy költészete pantheon, egekbe nyúló hatalmas és +terjedelmes szentegyház dicső romja (e szerint a görög és a gót stíl +ugyanegy volna), elvégre is Ferenczy Teréznek adja az elsőséget. +Szendrey Juliát azzal dicséri meg, hogy eszméi kerekdedek s jótékony +nyiltsággal fejezi ki érzelmeit. A kerekdedséget nem az eszméről, hanem +a kompozicióról, kidolgozásról s több effélékről szokták mondani. A +nyiltság pedig csak nyiltság, de magában még nem költői érdem. +Megköszöni a költőnő az ily dicséretet. Szőllősy Ninának «A kert utolsó +rózsája» című költeményében a «magos világnézetet» magasztalja. Aki e +versben akár magos, akár magtalan világnézetet fedez föl, az az üres +erszényben is pénzt fog találni. Flórának pattogó eszmeszikráit emeli ki +s költészete be nem fejezettségét rója meg. A költészet be nem +fejezettsége megint csodálatos kifejezés. Annyi bizonyos, hogy amíg +Flóra meg nem szűn írni, addig költészete sem lesz befejezett. +Izidórának fájdalmát mély tengerhez hasonlítja, mely sok szép gyöngyöt +adhat az olvasóközönségnek, ha a formára és egyöntetűségre több gondot +fordít (már t. i. a tenger). Bányai Ágnesben a lelki állapotok gyöngéd +festését, az átmenetek és árnyalatok hű visszatükröződését méltányolja s +óhajtja, hogy elbeszélő költeményeket írjon, hihetőleg azért, mert nagy +objektivitással tudja felfogni a kültárgyakat, például: + + Nyugodt leszek, mint a szikla, + Melyből (t. i. a sziklából) a szív kiszakítva. + +Vohl Jankáról azt jegyzi meg, hogy oly téren verdesi szárnyait, hová ő +nem követheti. Megvalljuk, nem értjük, ha csak azt nem teszi, hogy Vohl +J. szárnyas angyal, a szerkesztő pedig Platonnak szárnyatlan, tollatlan +embere. Úgy látszik, hogy Vohl Jankára nagyon haragszik, mert csak egy +verset vesz föl tőle, azt is megcsillagozza holmi gúnyos +felkiáltójellel. Ha rossznak tartja, miért vette be? Atalát sem szíveli, +monoton lantjától kevés tiszta hangot vár. Monotonia és monotonia közt +nagy a különbség. Byron is monoton. Általában írónőink mindnyájan +monotonok, de ezzel még nem sokat mondtunk. + +A szerkesztő az _abc_ majd minden betűjére talált egy-egy írónőt, kik +között csakugyan hemzseg a sok, legalább előttünk ismeretlen, Theodóra, +Eleonora, Bianka. Önkénytelen eszébe jut az embernek az a régi bohózati +dal, melyben az eladó lyányok versbe vannak szedve: Sári, Fáni, Háni, +Máli stb. Elég lett volna kevesebb költőnő is. Egyébiránt a kiadás elég +díszes s habár a válogatás nem a legjobb, mégis mint egyetlen antológia +költőnőink műveiből, hézagot pótol, nőlírikusaink némi átnézetét adja. + + + + +A NEMES FÉSZEK.[44] + +Turgenyev után fordította G. Pest, 1862. Lauffer és Stolp tulajdona. + +Örvendünk, hogy fordítóink az orosz irodalom iránt is kezdenek +érdeklődni. Ezelőtt egy évtizeddel a magyar irodalom alig tudott valamit +az oroszról, pedig ez irodalom kitűnő költőket mutat föl. Puskin, +Lermontov, Gogoly, Szollogub, Turgenyev a legműveltebb nemzetek +figyelmét is megérdemlik. E mellett a mi irodalmunk és az orosz között, +a különböző viszonyok ellenére is, sok hasonlóság van. Ott is, mint +nálunk, csak néhány évtized óta vált nemzetibbé a költészet; a +népnemzeti elem nálok is hasonló körülmények közt vívta fel magát; az +orosz költő éppen úgy küzd a fensőbb körök franciás műveltségével, mint +ahogy mi legműveltebb köreink németességével. A politikai és társadalmi +viszonyokkal való elégedetlenséget éppen úgy megérezhetni az orosz +költőn, mint a magyaron, csakhogy az orosz költészetben több a +melankólia és az epés humor. + +Turgenyev egyik legkitűnőbb képviselője az újabb orosz +beszély-irodalomnak. Ő is, mint Gogoly, kiválón az orosz társadalmat +rajzolja. E jelen regénye is, ahogy mondani szokták, egy darab +Oroszország. Koncepciója nem valami nagyszerű ugyan, kompoziciója sem +tartozik a legkitűnőbbek közé, de elbeszélése nagyon sikerült, valamint +jellemrajza is. Turgenyev könnyed, élénk, kellemes elbeszélő, de sohasem +édeskés vagy üres, egyénei élesen jellemezvék, erős realista, de sohasem +sülyed a fotográfiáig; a kedélyesség és gunyor bizonyos különös +vegyülete vonul végig majd mindenik munkáján, amely úgy látszik, az +egyéni különbségek változatai közt, majd minden orosz újabb +novellistának sajátja. + +E regényének főhőse egy orosz földbirtokos, Lavreczky, kit atyja +Rousseau elvei szerint nevelt. Mint tudatlan és tapasztalatlan különc +lép a világba, hol egy kacér leány hálójába kerül; nőül veszi s miután +Párizsban átél vele egy pár évet, mint megcsalt férj válik meg tőle s +tér vissza ősi nemes fészkébe. Itt megszeret egy egyszerű falusi +kisasszonyt, Örzsét, egy valódi orosz leányt. Küzd egy darabig +szenvedélyével, hiszen házasember, azonban, midőn egy francia lapban azt +olvassa, hogy neje meghalt, nyilatkozik a leánynak. Örzse viszonozza +szenvedélyét s íme megjelenik a holtnak vélt nő, ki csak terhes beteg +volt. Örzse apáca lesz, Lavreczky egyedül marad a világon, a nő pedig +férjétől rendelt évpénzből tovább is vígan éli napjait. Rövidbe vonva ez +a regény meséje, mely egész végig érdekesen, lélektanilag fejlődik. +Nemcsak a főszemélyek, hanem a mellékesek is jól vannak rajzolva. A +fiatal bürokrata és világfi Pansin, a hiú, gyönge és jószívű falusi +teensasszony Dimitrevna Mária, a nyers, nyelves, becsületes ó-orosz nő, +Timotheena Márta, az élhetetlen idealista Michalevics, a meghasonlott +kedélyű, de jámbor német zongoramester és zeneszerző, Lemm, mindmegannyi +az életből vett alakok, akiken, úgyszólva, érzik az orosz levegő. Míg a +főszemélyek egyike, Örzse, van a legkevesebb biztonsággal rajzolva. A +szerző regénye vége felé, hol sebesen kellene haladni a cselekvénynek, +egy egész szakaszt szentel Örzse gyermekkorának, hogy vallásosságát, +zárdába vonulását, mintegy előre indokolja. Bizvást elmaradhatott volna +az egész; mindenesetre ez indokot, mely némikép azelőtt is nyilatkozik +Örzse jellemében, előbb kellett volna egy pár alkalmas helyt jobban +kitüntetni. + +Ajánljuk olvasóink figyelmébe a jeles regényt, annyival inkább, mert, +itt-ott némi nehézkességet leszámítva, a fordítás eléggé sikerült. + + + + +JÓKAI LEGÚJABB REGÉNYE.[45] + +Emich Gusztáv Jókai «Politikai divatok» című regényére előfizetési +felhívást küldött szét, mely így hangzik: «Jelen regény, melyből szerző +előszavát alább közöljük, XII füzetben fog megjelenni, szerző saját +kiadósága mellett; az első füzet már sajtó alatt van s f. év október +elsején jelenik meg s azontul minden hó 1-én és 16-án egy füzet küldetik +belőle szét. Az öt íves füzetek díszes alakban és csínnal lesznek +kiállítva, mind a XII füzet előfizetési díja helyben _5 frt 50 kr._ – +_postai_ helybeküldéssel bérmentesen 6 frt. Az előfizetési díjak _Emich +Gusztáv könyvkiadó hivatalába_ utasítandók. A pontos szétküldésről +alólirott kiadóhivatala gondoskodik. Gyüjtőknek (kik hozzájuk küldendő +példányokat szívesek lesznek szétosztani) minden 10 példányra egy +tiszteletpéldány áll rendelkezésökre s miután az 1-ső füzet október 1-én +megjelenik, kérjük az aláírási _íveket_, amennyiben lehetséges, aznapig +beküldeni, nehogy a szétküldésben fennakadás legyen. Pest, szept. 1-én, +1862. _Emich Gusztáv_. + +_Előszó_ a «_Politikai divatok_» című regényhez. Hiába mondják nekünk, +válasszátok külön a magánéletet a közélettől; tudjatok érzelmesek lenni, +mint a német; praktikusak, mint az angol; elmések, mint a francia költők +azok, a nélkül, hogy politizálnának. Írjatok úgy, hogy az elmondott mese +ne legyen feltűnően magyar történet; tele a közélet lármájával, hogy +tudja azt élvezni akármi nemzet szülötte is: egyszóval ne írjatok mindig +irányregényt. Nem lehet szót fogadnunk; lehetetlen az. Nálunk minden +életregény, minden családi dráma annyira össze van nőve a nemzet +közéletével; az általános bú és öröm, a történelmet alkotó közemelkedés +és sülyedés minden egyes életregény alakulására oly határozott +befolyással bírt mindenkor, hogy az alaphangot semmi költő nem +mellőzheti, a nélkül, hogy élethűtelen vagy éppen frivol ne legyen. +Kérdezzétek meg a családi szakadások okait, – közélet viszályaira fognak +visszavezetni. Kérdezzétek meg nagy jellemek kiemelkedését, elbukását, – +politikai katasztrofokat fogtok találni. Kérdezzétek meg a feldúlt +életpályák viszontagságait, kérdezzétek meg az elszegényült falvak urát +– a közélet kuszált viharaira utalnak vissza. Tudakoljátok az özvegyek +könnyeit, miért hullanak? az árvák sóhajait, hová repülnek? – azok mind +országos bajokhoz fognak elvezetni. S ha rokonszenv után vágyó kebletek +egy ideálért sóhajt, férfi vagy nő eszménykép legyen az; ott is fogjátok +érezni, hogy a ki csupán az ábrándozónak volt ideálja, az csak félig +töltötte be a szívet; s egész embernek azt ismerjük el, aki nem csak +magának élt. Saját légkörünk ez. Ezt lehelljük ki, ezt lehelljük be; +mint éltetőt, mint fojtót; ez keserít, ez édesít, mint a gyümölcsöt a +hegyi lég, melytől a szőlő édesebb lesz, a torma pedig keserűbb, mint a +csendes lapályi kertben. Nálunk mindenki benne él a közéletben; a munkás +ettől várja jobb sorsát, a kereskedő üzlete felvirágzását, a tudománynak +ez ad vállára szárnyat vagy lábára láncot; a jellem ebben edződik acéllá +vagy olvad salakká; ennek saját kultusza van; saját dogmái, saját +költészete és különösen saját divatjai. Ki ne tudná, csak másfél évtized +alatt, hány politikai eszme vált uralkodó divattá közöttünk? hány +áldozatot és mily nagyokat vitt magával? _akiknél az több volt, mint +divat_ s akik hívek maradtak még akkor is eszméikhez, midőn azok már +kimentek a divatból. E korszakot igyekezett visszatüntetni regényem, +melynek bizonyosan számos hibái között első helyet foglalhat az, hogy +több munkája volt benne az emlékezetnek, mint a képzelmi erőnek. Pest, +augusztus 18-kán 1862. _Jókai Mór_.» + +Midőn ez előfizetési felhívást a legmelegebben ajánljuk olvasóink +figyelmébe, nem tehetjük, hogy az előszóra egy pár megjegyzést ne +tegyünk. Jókai mentegetőzik, hogy ismét irányregényt kell írnia s e +kénytelenséget viszonyainkból igyekszik kimagyarázni. Nem értjük eléggé, +hogy a mi viszonyaink miért volnának inkább irányregényre teremtve, mint +a más nemzetekéi. Azok az okok, melyeket Jókai felhoz, szintúgy illenek +más nemzetekre is, mert a közélet mozgalmai, a politikai viszonyok +mindenütt befolynak a családi és magánéletre, az abszolutizmus alatt +éppen úgy, mint az alkotmányos életben. A költészet, kivált a +regényköltészet, fölveheti magába mindezt, mert felölelhet minden +gondolható emberi viszonyt, politikait és vallásit egyaránt, de ezáltal +még nem válik irányköltészetté. Az érzelmes német, az elmés francia, a +praktikus angol legalább egészen mást ért az irányregény alatt, pedig +ezek ugyancsak tudhatják, hogy mi az, mert néhány évtized óta, +szegényeknek elég irányregényt kell nyelniök. Jókainak annál kevésbbé +volt szüksége a mentségre, mert, hála Istennek, még eddig egyetlen +irányregényt sem írt. A _Magyar nábob_ és _Kárpáthy Zoltán_ oly kevéssé +irányregények, mint a _Szegény gazdagok_. A _Régi jó táblabírák_ című +regénye sem az, mert nem a megyei rendszer üdvös voltát bizonyítja be, +szemben a parlamentáris rendszerrel, hanem csak táblabírákat rajzol s +egy történetet mond el abból a korból, amikor még a megyei élet +virágzott. Jókai, úgy látszik, a politikai és társadalmi viszonyok +rajzát, melyet a regényekben különben is ritkán kerülhetni ki, a nemzeti +életbe mélyedést, a nemzeties felfogást, melynek minden nemzeti költőben +meg kell lenni s más ilyesmit nevez itt irányregénynek. Örvendünk rajta, +mert jó, ha a költő inkább az alkotásban szabatos, mint az elméletben. +Az irányregény nem valami derék genre, legalább az esztétika folyvást +tiltakozik ellene, mert rendesen valamely politikai párt vagy vallásos +felekezet érdekében készül, valamely rendszert, vagy reformot akar reánk +vitatni s eszméi kedvéért az esztétikai célt mellékessé, a költői +cselekvényt az absztrakció szillogizmusává, a személyeket pusztán eszmék +hordozójává alacsonyítja. Megtörténik ugyan néha, hogy némi politikai, +vagy társadalmi irány jól egyezik a művészi céllal, beleolvad az egész +mű organikus kényszerűségébe, de ekkor aztán többé már nem is +úgynevezett irányregény, hanem csak jó regény, mint a többi. Hisszük, +hogy Jókainak a «Politikai divatok» című regénye is ilyen lesz, éppen +azért még egyszer ajánljuk olvasóink figyelmébe. + + + + +JÓZSA.[46] + +Költemények. Írta Ponori Thewrewk Emil. A költő arcképével. Pest, 1862. +Kiadja Kilián György. + +Sajnáljuk, hogy fiatal hellenistánk, ki maga iránt már is érdeket +gerjesztett, elég gondatlan volt föllépni e kötet költeménnyel. Egészen +más, kísérleteink némely sikerültebbjét közölni a lapokban s ismét más, +egy kötet gyönge kísérletet adni ki, kivált azzal a követeléssel, mint +Thewrewk, ki egyszersmind arcképét is oda mellékeltette s megengedte +kiadójának, hogy könyvét oly magasztalással hirdesse, mely őt legalább +is elsőrendű költőnkké oktrojálja. + +Thewrewk sokban különbözik legújabb lírikusainktól, más a tanulmánya, +hajlama, ízlése, de azt a közös vonást, mely egy pár év óta, lírai +gyüjteményeink nagy részét kiválóan jellemzi, benne is föltalálhatni. +Mit értünk e közös vonás alatt? Amaz erőtlenséget, mely nem képes +valamely eszmével vagy érzéssel megtelni vagy azt összpontosítva +kifejezni, amaz aprólékosságot, mely minden csekély benyomásnak dalt +szentel, ama költői gyermekeskedést, mely szalmaszálon szappanbuborékot +fú s emez, az olvasó kedélyére nézve nyom nélküli játékban találja +legfőbb gyönyörét. Nem tudjuk, tehetlenségből foly-e mindez vagy elvből. +Annyi bizonyos, hogy legújabb lírikusaink legtöbbjében a lelkesülésnek +még szikrája is alig csillámlik és semmit sem kedvelnek jobban, mint +holmi kis reflexiót vagy rajzot némi érzelmi mártással föltálalni. +Thewrewkben is hiányzik a lelkesülés, soha sincs annyira meghatva, +mennyi csak egy dalra is szükséges, de azért mindig talál valami leírni +valót, ha az mindjárt semmiség is, mindig készen áll fejében egy kis +reflexió, egy-egy köznapi ellentét vagy hasonlat trópusát keresve. Oly +neme ez a költészetnek, mely ellehet nemcsak lelkesülés, de fölindulás +nélkül is. A fantáziának és kedélynek csak annyi munkássága szükséges +hozzá, mennyi elég, hogy beszélgetés közben, sétáláskor, egyre-másra, mi +előnkbe akad, egy-egy rövid megjegyzést tegyünk. + +Valóban Thewrewk költészete nagyrészt nem egyéb, mint egy utcán vagy +szobájában sétáló ember megjegyzéseinek, ötleteinek összege. Csodáljuk, +hogy csak egy kötetre telt. Ilyesmit sokat lehet írni egy év alatt. +Nincs oly nap s a napnak oly órája, mely meg ne ajándékozhatná az embert +ily nemű ihlettel, csak legyen elég türelme versbeszedni és leírni. +Thewrewknek, ha nem is a legkitartóbb, de mégis elég türelme van. Lát +egy szomorú legényt s nem rest feljegyezni róla legalább ennyit: annyi +leány van a világon, mint virág, ha egyik hervad, virul más, kaphatsz +még szeretőt, csak ne búsulj. (18. k.) Örvend, hogy kitavaszodott, az +ifjak vigadnak és felkiált: boldog az ember a lét tavaszán. (20. k.) +Megvallja, hogy szenved, mert kedvese beteg, de csak gyógyítsa meg az +Isten, majd ép lesz ő is. (22. k.). Lát egy öreg kintornást, ki egy +udvaron sokáig játszik hangszerén, egy leányka nagyon gyönyörködik +benne, de sem ő, sem más egy fillért sem vet neki, mire költőnk +felsóhajt: gyönyörködnek zenéjén s róla megfeledkeznek. (26. k.) +Elmondja, hogy a lepke, ha kéjelegni akar, csak pillanatra száll a virág +kelyhére, az élet is csak pillanat, azért töltse vele azt a lyánka és +aztán repüljön szabadon. (29. k.) Egy pár furcsa történetet is följegyez +magáról; például: egy leány állott a kapuban, tüstént beszaladt, ahogy +őt meglátta, de költőnk csakhamar utólérte, megölelte, megcsókolta, a +lányka kezdetben vonakodott, de később még ő lett a csalogató. (30. k.). +Vigasztalja kedvesét, kitől búcsút vesz; ő csak távozik, de el nem +távozik s mert kedvese hűn szereti, mindig és mindenütt meg fogja +találni képét, ha keblébe tekint. (39. k.) Borús az ég, hull a zápor, +kedvese mindjobban símul hozzá a lugasban, szívének lángjai mindinkább +nőnek s a zápor nem bírja oltani. (40. k.) A nap lemegy, a viola +harmatos, de jő a hajnal, fölszárad a harmat, vajjon fölszáradnak-e +könnyei is. (43. k.) A nap leszáll, vagy mint a költő mondja, +leszendereg, búcsúzni látja kedvesét, de eljő a reggel s kedvese elébe +tűnik; a nap ismét leszáll, az ég komor, sötét; ő is bús, amint +búcsúzik, de ismét eljő a reg, megint nála van s így hogy lehetne bús. +(40. k.) + +Még sok ily verset idézhetnénk, mert amint mondottuk, szerzőnknek elég +türelme van majd minden semmiséget versbe szedni. Nem akarunk +félreértetni. Nem azt hibáztatjuk Thewrewkben, hogy nagy eszméket, +emelkedett érzé eket nem énekel. Jól tudjuk, hogy látszólag semmiségből +gyöngéd dal állhat elő s a köznapi dolog a felfogás és alakítás által +mély jelentőséget nyerhet. Legalább Goethe nagyon tudott az ilyesmihez, +noha nemcsak ebben telt kedve s éppen nem csinált belőle professziót. +Hanem ide egy kis fantázia és kedély kell, mindenekfelett pedig +önkénytesség és meghatottság, mi Thewrewkben egészen hiányzani látszik. +Soha sincs megtelve tárgyával, nem képes azt költői oldalról felfogni, +innen egyszerűsége mindennapiság, naivitása gyerekesség s a ritmus a +helyett, hogy emelné gondolatait, ellenkezőleg még inkább kitünteti az +értelem ama rideg mesterkedését, mely költészetnek akar hazudni némi +reflexiót, hasonlatot, ellentétet vagy élcet és sokszor a legízetlenebb +modorban. Például, lehet-e ennél valami költőitlenebb? (85. k.): + + Jég a szőlőt elverte, + Nincsen remény szüretre. + Nem lesz új bor, lesz majd ó: + Van még elég fogadó! + + Az én bajom egész más, + Dehogy van még kárpótlás! + Elhagyott a kedvesem, + Oda minden örömem. + +Nem mondjuk, hogy az egész kötet csak ilyenből áll, de a legtöbb hasonló +ehhez. Thewrewk legsikerültebb dalocskáiban sem tud feljebb emelkedni +egy-egy oly ellentétnél, hasonlatnál vagy élcnél, melyek a +közönségesbnél csak valamivel jobbak. Íme, itt közlünk egyet a jobbak +közül, talán a legjobbat. (25. k.): + + Felhő vonul át az égen + És a napot elfödi. + Hamar vonulj irigy felhő! + S nap kezdj ujra fényleni! + + Megbántottam szeretőmet; + Vigan rég nem láthatám! + Vonulj tovább komoly harag! + S lányka mosolygj ismét rám! + +Még azt is meg kell adnunk Thewrewknek, hogy kerüli a dagályt, nem +vadássza, halmozza a képeket s éppen nem bőbeszédű. De e negatív +tulajdonnal nem társul semmi pozitív: e negativitásban nem annyira +költői érzék vagy műgond nyilatkozik, mint inkább az érzelmi sekélyesség +és értelmi ridegség. Mindamellett még ez értelemben se lehet +szabatosaknak nevezni költeményeit. Nem egyszer hallunk tőle erőltetett +élcet, nem találó hasonlatot s oda nem illő kifejezést. Például egy +helyt azt mondja: «A rózsa, mely rejtekben áll, mily gyorsan elvirul». +Nincs benne igazság; éppen a napnak nagyon kitett rózsa az, mely a +leggyorsabban elvirul. Más helyt így kiált föl: + + Ha tudnék festeni, kis házat föstenék. + Körötte volna kert, fölötte nyájas ég. + A háznak ablakán Etelka nézne ki, + S én elfutnék oda rá csókot hinteni. + +Ennyi az egész költemény. Vajjon meggondolta-e a költő, hogy a futásnak +egy mozzanatát le lehet ugyan festeni, de benne azt, hogy valaki éppen +csókolódás végett fut az ablakhoz, még Rafael sem festhetné vásznára. + +Verselését sem dicsérhetjük, bár el kell ismernünk, hogy az valamivel +gondosb a szokottnál. Jambusra néha trocheust vagy spondeust rímel s oly +nemű rímek, mint _viharok_ és _csapások_, nem éppen a legritkábbak nála. +De mindezt örömest eltűrnök, ha némi bájt tudna önteni verseibe. Csak a +mértéket igyekszik megtartani, a dallamossághoz nincs érzéke. Nem átall +ily monoton sorokat leírni: _szabadba vágytam látni a tavaszt, Mit +vétettem ellened én Istenem_. Sokszor absztrakt kifejezéseket használ +konkrétok helyett s néha egész a hirlapi stílusig száll le; például: +_szép ha szilárd előtörekvéssel döntve döntjük számos gátjait; Gyászolja +őt az összes magyarság_ stb… Sokkal otthonosb szerzőnk az olasz +szonettben és a görög disztichonban, mint a magyar vagy német +dalformában. Szonetteiben sem sok ugyan az eszme és érzés, de legalább +megvan bennök a gondolatnak bizonyos haladása s némi törekvés valami +művészit adni. Valamennyire érti, hogy mikép kellene, ha nem is tudja +megvalósítani. Görög modorban írt epigrammái a legsikerültebbek mind a +tartalmat, mind a formát illetőleg. Itt is van ugyan elég gyönge, de +mégis többet érnek dalainál s van köztök jó is. Ha fiatal költő első +kísérleteiből biztosan lehetne jósolni jövőjére, ki mernők mondani, hogy +Thewrewktől legfeljebb csak epigrammokat várhatunk. Éppen azért +csodálkozunk, hogy műfordítmányai közt, mert ilyenek is vannak e +kötetben, egyetlen epigrammot sem találhatni. Homérból veszünk egy pár +töredéket, Bionból Adonis halotti énekét s Anakreonnak mintegy húsz +dalát. Méltányoljuk e törekvést és sajnáljuk, hogy nem mondhatjuk: +Thewrewk felülmulta elődeit. Homért illetőleg nemcsak hogy Kölcseyt nem +multa felül, de Szabó Istvánt sem, anakreoni dalai jobbak, mint némely +más kísérletek, de nem jobbak a Szabó Károlyéinál. + +Még csak a címre van egy pár megjegyzésünk, hogy azzal végezzük be +cikkünket, amin talán kezdenünk kellett volna. Józsa a szerző szerint +annyit tesz, mint Josephine, vagy ahogy régebben mondották Józéfa. +Legyen. De mi szükség volt éppen nőnévről nevezni el e könyvet? Az igaz, +hogy van benne egynéhány Józsához írt vers, de több van olyan, mely sem +Józsára, sem Rózsára nem illik. Az ember, amint a könyvre néz, azt +hiszi, hogy az költői beszély, melynek hősnője Józsa. Semmi sem igazolja +e címet, egy kis különc szeszély az egész, mely az olvasót már előre +lehangolja, amit fájdalom, maga a könyv teljességgel nem képes +eloszlatni. + + + + +APRÓ POLÉMIÁK.[47] + +– A «Nővilág» szerkesztője legközelebbi számában így sóhajt fel: «A +«Nővilág» eddigelé békés egyetértésben élt laptársaival; nem bántott +senkit, őt nem bántá senki. Az első eset most is áll, de az utóbbi nem, +mert majd egyik, majd másik kolléga ront neki e lapnak, hogy miért, e +talány megfejtését a közönségre bízzuk». Nem hisszük, hogy mívelt olvasó +valami különöst találjon abban, mi a legmindennapibb dolog a világon, t. +i., hogy egyik lap a másikra, mikor szükségét látja, egy pár megjegyzést +tesz. Sokkal különösebb az, midőn valaki azt panaszolja, hogy őt +bírálják, pedig ő békés, jámbor ember, éljünk békességben, ne szóljunk +egymásról, legfeljebb dicsérőleg. Leben und leben lassen. Így lehetlen a +kritika. Ily elvet, legalább tudtunkra és nyilván, még senki se +hirdetett irodalmunkban s azt legkevésbbé a Nővilág szerkesztőjétől +vártuk, ki lapjában maga is közöl bírálatokat. + +– A «Gombostű» is panaszkodik s egyenesen a Figyelőre. «Szebben senki +sem igazolta az Önbírálat állítását, hogy nálunk a zsurnaliszták +gyanúsítni szeretnek, mint G. P., aki a Gombostűt, mivel nem osztja G. +P. úr nézetét, azzal gyanúsítja, hogy azért említi az alföldi viszonyok +némely árnyoldalát, mivel az Alföldön nincs előfizetője. Valóban magas +műítészi szempont. Ha ily okok vezetnék a zsurnaliszták tollát, akkor a +Figyelőnek nemcsak az Alföld, de a Felföld ellen is ki kellene kelni». +Nem árt a Gombostűnek, a többek közt, két dolgot megtanulni, ha író s +illetőleg polémikus akar lenni. Először, az anonymitas tiszteletben +tartása rég elfogadott elv minden irodalomban. Az Önbírálatnak a +Figyelőben megjelent bírálata alá (-i). van írva s nem G. P., tehát nem +G. P.-t, hanem (-i)-t kellett volna feleletre vonnia, vagy pedig magát a +Figyelőt. Másodszor, a valódi író védeni vagy visszavonni szokta +állításait, nem pedig megmásítani. A Gombostű úgy tesz, mint az egyszeri +peres ember, ki «az ütlegből sokat elvesz és a joghoz egy tallért tesz». +A Gombostű az alföldi viszonyok nemcsak _némely_ árnyoldalainak +kiemelését dicsérte az Önbírálatban, hanem azt is, hogy az _Alföldön, +oly kezdetleges ősállapotban van minden, mint nagy Árpád apánk +idejében_. Erre mondta aztán a Figyelőben megjelent bírálat: Rózsaági +úrnak alkalmasint azért tetszett annyira ez a hely, mert talán a +Gombostűből éppen oly kevésszámú példány jár az Alföldre, mint Árpád +apánk idejében. Ez nem gyanúsítás akart lenni, hanem csak gúny. Azt +kívántuk kifejezni, hogy józan ítéletű író nem írhat alá ily badar +állítást, csak oly szubjektív indokból, mely nem tartozik a dologhoz. +Mondhattunk volna más indokot, furcsábbnál furcsábbat, mindegy lett +volna. Mi nem tudjuk, hogy a Gombostűnek mennyi előfizetője van az Al- +vagy Felföldön, nem is szokásunk az előfizetők számából megítélni az +írókat. Mi örülnénk legjobban, ha a Gombostű szépirodalmunknak oly +szolíd, jól berendezett és nagy jövedelmű uradalma lehetne, aminőket a +barbárnak nevezett Alföld nem egyet tud felmutatni. + + + + +TÖRÖKORSZÁG FŐVÁROSA.[48] + +Írta Br. Horváth Miklós. Pest, 1862. Engel és Mandello tulajdona. + +Útirajzról bírálatot írni oly kritikusnak, ki sohasem utazott az illető +országban, meglehetősen nehéz feladat. Saját tapasztalásából nem +ítélhetve, kénytelen könyvekhez, azaz: más útirajzokhoz, folyamodni. De +kérdés: vajjon az a másik utazó hűbb, igazságosb-e, mint az, akinek +éppen munkáját akarjuk bírálni? S ha hű és igazságos is, vajjon azóta +nem történtek-e változások, melyek hol lényegesen, hol módosítólag +befolynak egy és más viszonyra? Aztán az utazóknak hajlamaik, +műveltségök s helyzetök szerint, hol erre, hol arra van éles érzékök. +Amiben az egyik erős, a másik gyönge lehet, amit egyik jól látott, a +másiknak elkerülte figyelmét. Szóval a kritikus vég nélkül kétkedhetik s +mégsem fog oly erős támaszpontot találhatni, hova megvetve lábát, +határozottan merhessen ítélni. A történelmi munkák bírálójának egészen +más a helyzete. Ő okmányokból ítélhet, sokkal több különböző forrást +vethet össze s kmi legfőbb, mindig csak bevégzett multat vesz bonckés +alá. Az útirajzok a jelent tárgyalják, mely naponként változhatik, +hiszen a műveltségi viszonyok, még magukra a tájakra, az országok e +legváltozhatlanabb emlékeire is gyakorolhatnak némi módosító befolyást. +Némely útirajz nagy tévedését vagy ráfogását észrevehetni ugyan, sőt +néha azt is kiérezhetni, vajjon a szerző könyvekből dolgozott-e vagy +saját szemével vizsgált mindent, de a szokottnál valamivel nagyobb gond +sokat elfödhet s a legélesb szemű bírálót is megjátszhatja, ha csak maga +nem utazott s nem látta mindazt, melynek leírását bírálja. Ily +helyzetben a kritikus kénytelen leszállani triposzáról, olvasóinak csak +kalauzként ajánlkozni, nem annyira bírálatot, mint könyvismertetést írni +s legfeljebb ott bírálni határozottabban, hol tisztán irodalmi +szempontokból indulhatni ki. + +Őszintén megvalljuk, hogy mi is a fennebb rajzolt helyzetben vagyunk. +Sohasem jártunk Törökországban, nem ismerjük fővárosát, sőt még +könyvekből sem olvastunk annyit róla, hogy a kezünk alatti útirajz +tartalmát megbírálhassuk. Szerencsénkre Horváth Miklós sem politikai, +sem nemzetgazdasági, sem régiségtani, sem etnográfiai tanulmányokat nem +akar nyujtani útirajza keretében. Ő csak világfias turista, ki a maga +mulatságára utazik s olvasóit is inkább mulattatni, mint tanítani +kívánja. Kiválón semmi sem fekszik szívén; oly kevéssé szenvedélyes +politikus, mint régiségbúvár s a társadalmi viszonyok, művészet, +természet iránt nem érdeklődik mélyebben, mint minden más műveltebb +ember. Mindezt nem is titkolja, nem folyamodik tudós könyvekhez, hogy +hol innen, hol onnan kiírva egy pár lapot, történelmi, politikai vagy +természettudományi ismereteit fitogtassa, vagy pedig nagy fontosan +leírjon olyasmit, mit nem látott, vagy, ha látott is, nem vizsgált. +Elszóródásból utazik, látni, hallani, mulatni, élvezni szeret s átadni +magát a különböző benyomásoknak. E benyomások rajzát vesszük e könyvben, +mely leginkább esztétikai hatásra törekszik s ennélfogva annál bátrabban +hozzá szólhatunk. + +Éppen nem hibáztatjuk a könnyed, világfias modort s még kevésbbé az +esztétikai hatásra törekvést. Az útleírónak a legnagyobb szabadsága van +az írók között, mind a tárgyra, mind a formára nézve. Itt minden genre +jogos, csak tudjon az író hűn és elevenen rajzolni s érezzék rajzán a +tapasztalás közvetlensége. E kettő az, mi nélkül nincs valódi útleírás, +akár tudós írja, ki új hódítmánnyal akarja gazdagítani a tudományt, akár +gondtalan turista, ki csak kedvtelésből utazik. S ha ehhez még formai +csín járul, ha az író, tárgyához mérve, tud vonzón, az érdeket ébren +tartva, elbeszélni, ahol szükség hangulatot, érzelmeket költeni föl, +szóval van benne valami a költőből: előttünk állanak az utazónak, mint +írónak, leglényegesb tulajdonai. Horváthban megvan egy és más e +tulajdonokból, de inkább csirában, mint kifejlődve, inkább csak +elszórva, egyes lapokon nyilatkozik, mint az egész műben. Nagy +egyenetlenségeket találunk művében mindenütt, oly egyenetlenségeket, +melyek nem a tárgyból, hanem az íróból folynak s éppen azért nem +olvadnak belé az egész összhangjába. Nem mindenütt érzik a tapasztalás +közvetlensége, vagy a benyomás volt bágyadt, vagy az írónak nem volt +elég ereje azt kellőn kifejezni. A rajz mindenütt eleven akar lenni, de +néhol nem biztos vagy bevégzetlen, más helyt pedig csak a szín erős, +avagy e helyett is csak frázist veszünk. Elbeszélése nem báj nélküli, de +itt-ott kapkodó, vannak benne kitűnő szakaszok, de az egésznek nincs +kompoziciója. + +Mindjárt a bevezetés első lapja kissé forszirozott. Egyszerűbben +elmondva nem tünt volna ki annyira a bevezető eszme mindennapisága, +mellyel, ha jól emlékszünk, különböző változatban, már sok turista +kezdte meg rajzát, t. i., hogy valami magyarázhatlan nyugtalanság vonja +az embert túl a határokon. A tárgyhoz sokkal jobban illett volna az, mit +szerzőnk szintén érint, de nem fektet reá kellő súlyt, hogy megúnta az +európai polgárisodást, mely nagyjában mindenütt ugyanaz s vágyik +keletre, egy új ismeretlen világba. Általában, midőn szerzőnk hatni akar +s nagyon összeszedi magát, kevésbbé hat, mint amidőn gond nélkül ecsetli +benyomásait. Így például mindaz, mit a tengerre érkezéséig ír, nagyrészt +jól van írva. Rövid jellemző vonások, folyékony, kellemes elbeszélés, +éppen annyi, amennyi kell, hogy mintegy nyitányul szolgájon az út +főcéljához, amely Konstantinápoly. A tenger rajzával már éppen nem +vagyunk megelégedve. «Tengert látni – mond szerzőnk – először vagy +tízedszer, mindig megható. Szemeink első tekintete az Istent keresi, ki +megvédjen e végtelenség közepett, e fényes haboktól, melyek oly +csábítók, e hullámok ölelésétől, melyek oly puhák s mégis oly szilajok, +e titkos mélységtől, mely mérhetlen, mint a szenvedély. Az égre +tekintünk, mondom, s e két végtelenség hasonlata, e két elem összhangja +az, mi megnyugtat. E ragyogó csillagok, hová lelkünk fohásza repül, nem +sujtanak le, miért bántanának a síma vizek? A tenger csak addig ijesztő, +míg az enyészet medrének képzeljük, míg a halál eszméjével azonos, míg +egy hideg sírt, egy nagyszerű temetőt látunk benne. De ha a +természetbúvár, vagy csak a vizsgáló elmélet szemeivel nézzük; ha +eszünkbe jut, hogy mélysége nem a halál, hanem az élet hazája, hogy itt +is, mint a föld színén növények virágoznak, ásványok tenyésznek, ezer +élőlény lakik, azzal a különbséggel, hogy e növényzet még frissebb, +gyöngédebb, a színezet még élénkebb, festőibb, a kincsek még drágábbak, +az élet még rejtélyesb, költőibb, könnyen megbarátkozunk vele.» + +Ily rajzot olyan is írhat, ki sohase látott tengert. Szerző a tenger +félemletes nagyszerűségét akarja leírni s a fényes habok csábításáról, +öleléséről beszél, mintha Goethe halásza volna. S mily mesterkélten van +kivive a tenger és ég összhangja az ember megnyugtatására. Minthogy a +ragyogó csillagok nem sujtják le az embert, nem félhet a síma haboktól +sem. Ez nem közvetlen benyomás, ez az erőtlen reflexió mesterkedése, ez +nem rajz, hanem ízetlen frázis. Ellenben mily jól van írva, mindjárt +alább, e következő hely, kivéve a fényes habok és harmatos virágok +hasonlatát, melyet még purpureus pannusnak sem lehet neveznünk: «Nem +tudom, álmodik-e az ember tengeren, midőn a légben csüngve képzeli magát +s egy arasznyira felette egy vastag ember nyugszik, kinek lélekzetét +érzi, mozdulatait hallja s alatta szintén egy arasznyi távolságra egy +más élőlény (sovány vagy kövér, ez semmit sem változtat), ki ízlése +szokásait követve álmában beszél, sóhajt vagy köhög, midőn a verejték +izzó csöppjei folynak homlokodon s tüdőd már alig működhetik szabadon, +midőn mozdulatlanul heversz s mégis úgy tetszik, mintha nyílsebességgel +haladnál, midőn minden nyugszik s egy tompa moraj szakadatlan zúg +füledben… valóban rémes álom. Körülbelül ezt álmodjuk a hajón. Mily +különbség a reggel. A fedélzetet megmosták, mintha az éj köde +elhomályosította volna, a tengerészek fölváltották egymást, a lég +pompás, illatos, éltető, a nap lanyha sugáraival most ébred, a hullámok +tisztán láthatók, a méla morajnak értelme lőn, virágok nem nyílnak, +madarak nem énekelnek ugyan, de a fényes habok harmatos virágok s a +hullám csattanása zengzetes dal». + +Ilyen az egész könyv. Amit a bevezetés e mutatványairól mondtunk, illik +az egyes szakaszokra is. Jó és rossz, elevenség és bágyadtság így +váltakoznak egész végig. Vannak szakaszok, melyek átalában nem +sikerültek. Ilyen a _Bazár, Szent Sófia, Régi viseletek,_ stb. címűek. A +bazár rajza csak nagy átalánosság, melyben alig van valami jellemző +vonás. Nem tudjuk képzelni s legfeljebb csak annyi nyomul emlékünkbe, +hogy egy roppant épület ezer bolttal, melyben sok minden van s hogy itt +a kalmárok nem oly kínálkozók, mint Európában. Nem aprólékos részleteket +kívánunk, csak néhány jellemző vonást, oly rajzot, mely a legfőbb +részleteket a legjellemzőbb oldalról emelje ki. A Szent Sófia is majdnem +ilyen rajz. Egy-egy érzelmes felkiáltás, élc vagy jó hasonlat nem +elégíti ki az embert, midőn tárgyakról, viszonyokról kívánna olvasni. S +e szakaszt mily rosszul fejezi be a mohamedán vallásnak holmi száraz és +rövid magyarázata. Ennél a csekély műveltségű ember is többet tud. A +«Régi viseletek» című szakasz egy múzeum-félét ismertet, melyben bábok +vannak kiállítva, régi török ruházatban, rangfokozat és osztályok +szerint. Mily jó, valódi művészi tere lett volna itt szerzőnknek a +régibb és újabb török életet és szokásokat külsőségeiben ismertetni, +historizálni, festeni, okoskodni, humorizálni, szóval egy egész +kaleidoszkópot ragyogtatni előnkbe. Mindezt elmulasztja, bár eleinte +kedvet mutat hozzá. Sok dolga van, tovább kell sietnie. Átalában nagy +sietséggel ragadja olvasóit tárgyról-tárgyra, hogy mindegyre újabbat és +érdekesebbet mutasson. Azért mindig is eléri azt, hogy kíváncsiságunkat +felizgassa, de annál ritkábban, hogy egyszersmind kielégítse. Fél, hogy +pedáns útleíró hírébe jő, ha kissé részletesb, restel valamibe mélyebben +beleereszkedni, mert talán unalmas lesz. Azt hiszi, hogy eleget beszélt +már s az olvasónak is oly kevés türelme van elolvasni azt, amit nem +látott, mint neki leírni a már látottat, élvezettet. Változatos akar +lenni s nagyon töredékes, kerüli az unalmasságot s meglehetős felületes. +In vitium ducit culpae fuga. Ezért sok szakasza érdekesen kezdődik, de +nem foly vagy végződik egyszersmind úgy is s képei gyakran elmosódnak. +Ritkán találja el a középutat a könnyedség és könnyűség közt s csak néha +igyekszik párosítni a sebességet körülményességgel s benyomásai rajzát +magának a tárgynak rajzával. + +Azonban e nem, vagy csak félig sikerült szakaszok mellett vannak +sikerültek is. Ilyenek a _Forgó dervisek_, a _Dohány_, az _Ordító +dervisek_ stb. Az elsőnek csak az a baja, hogy egy kis affektációval +végződik, a másodiknak az, hogy a kief rajzába becsúszott egy pár oly +vonás is, mely ellenkezik a többivel. A harmadik a legsikerültebb. Ez +egy valódi genrekép, melyben költői invenció is nyilatkozik s nagyon jól +is van elbeszélve. Az esztétikai hatásra törekvést sok helyt vehetni +észre szerzőnkben. Sajnos, hogy erre ott törekedett legkevésbbé, hol a +legnagyobb szükség lett volna reá, értjük, az egész útirajz +kompoziciójában. Szerzőnk nem puszta naplót akart írni, ő művészibb +feladatot tűzött ki magának, Törökország fővárosa rajzát kívánta adni. +Ezért mintegy bevezetéskép csak röviden rajzolja útját a fővárosig. +Eddig mind jól megy, de ezután nincs semmi terve és szakaszait minden +szerves kapcsolat, művészi cél nélkül írja úgy, ahogy eszébe jutnak. A +temetőn kezdi s holmi utcai böngészeten végzi. Sehogy se tudja +megtalálni a pontot, honnan beljebb vezesse olvasóit, hogy bizonyos +művészi csoportozatban, önkénytelen, természetesen bontakozzanak ki a +város titkai. A műnek nincs architektonikája, ez benne a legnagyobb +hiba, mit a szerző maga is érez, bár némi elmés mentegetőzéssel +eltakarni kíván. «Kiállhatlan unalmas lenne rendezett előadásom» – kiált +fel a többek közt. Nem hisszük. A művészi rendetlenség már rend, még +pedig egyike a nehezebbeknek. Más a tudományos rendszer s más a +kompozició. Itt nyilatkozott volna igazán a szerző teremtő fantáziája s +nem egyes, különben szép, lapokon. E mellett szakaszai is alkalmasint +inkább sikerültek volna, mert szerzőnk nem tudva, mit hol mondjon el, +hol ide, hol oda tett valamit, hova nem illik s nem is sejtve, hogy +mennyit fog írni, folyvást sietett, a nélkül, hogy valami célhoz érjen. + +Talán igen szigorún ítélünk oly műről, mely tehetséget és törekvést +tanusít. Azonban úgy hisszük, hogy csak megbecsüljük a tehetséget, ha +annyit várunk tőle, amennyit talán adhat. Igaz, kevesebb fáradságba +került volna úgy egyszerűen remekműnek neveznünk ez útirajzot, mint +némely laptársunk tevé, de mi sohasem sajnálunk egy kis analizist, az +pedig kérlelhetlen s nem elégszik be frázissal. Lehet, hogy könnyen +válik igazságtalanná, de akkor is ébreszt egy pár gondolatot, +közönségben és íróban egyaránt. + + + + +A SZÉPMŰVÉSZETEK CSARNOKA.[49] + +Vettük az e című és br. _Jósika_ Kálmán által szerkesztendő új lap +mutatványszámát. Megjelenik hetenként egyszer, másfél íven, szövegbe +nyomott képekkel. Előfizetési ár egy évre 12 frt. Ami tartalmát illeti, +az előszó, mely az olvasóknak azt igéri, hogy a «Szépművészetek +Csarnoka» _legkedveltebb_ íróinktól közöl dolgozatokat, e +mutatványszámhoz annyiban nem illik, amennyiben csak egyetlen egy jobb +vagy kedveltebb írótól van benne dolgozat, t. i. Pálffy Alberttől egy +novella kezdete, mert a J. M. rövid levelét, melyben a szerkesztőnek, +mint öccsének, egy pár jó tanácsot ad, egyelőre atyafidolgozótársnak +igérkezik, későbbre, a siker esetére tartva fel magának a kollégiális +közremunkálást, nem lehet tulajdonkép költői vagy esztétikai dolgozatnak +nevezni. Egyébiránt mutatványszámból nem igen lehet megítélni a lapokat. +Könnyen megtörténhetik, hogy ez új lap is sokkal jobb lesz, mint +aminőnek a mutatványszám mutatja, mely nem egyéb, mint a Vasárnapi +Ujság, Ország Tükre és Hölgyfutár különös vegyülete. A Szépművészetek +Csarnokában még eddig legkevesebb van a szépművészetekről; aztán azt se +érti az ember, hogy a szépművészetek melyik ágára vonatkoznak a +Patkó-féle zsiványhírek, az öngyilkosságok, a tűzvészek, a füllevágási +históriák. Ennyivel be is fejeznők jelentésünket, ha a «Szobrászatunk» +rovata alatt nem volna egy cikk, melyet bajos szó nélkül hagyni. E cikk +nem annyira a szobrászatról szól, mint inkább az Akadémiát támadja meg +amolyan Önbírálatféle felfogással. És miért? Leginkább azért, mert az +Akadémia nem pártolja a szobrászatot, holott, ez új lap szerint, «az +akadémiák teendője a művészet minden ágát figyelemmel kísérni, +fejlődését előmozdítani és haladására tényleg befolyást gyakorolni». +Értsük meg a dolgot: más a szépművészetek akadémiája, megint más a +tudományoké. A miénk a tudományok akadémiája, tessék a cikkírónak +elolvasni szabályait, mert úgy látszik, hogy a legelemibb fogalma sincs +akadémiánk szervezetéről. Ha az Akadémia olyasmit tenne, amit ő kíván, +túllépne körén, az alapítók szelleme ellen cselekednék, szóval míg +egyfelől megsértené alaptörvényét, másfelől lenne ex omnibus aliquid, ex +toto nihil. Sok pénz kell az összes művészetek akadémiájára; amennyi +most az Akadémiának van, az a tudományokéra is kevés. A többi vádhoz is +hozzászólunk. A cikkíró felhozza «Pompéry nem okadatolható +megválasztását és Brassai mellőztetését». Vajjon miért teszi szembe +Brassait Pompéryvel? Úgy látszik, nem tudja, hogy Brassai már huszonöt +év óta levelezőtag s teljességgel nincs kedve versenyezni Pompéryvel, +kit csak nemrég választottak levelezőtaggá. Nem ez itt a baj, hanem az, +hogy Brassai nem rendes tag, pedig megérdemelné, azonban a mulasztás +megtudása végett senki sem szorult a cikkíróra, midőn azt mások régebben +és sokkal jobban elmondották. Azt is elmondja a cikkiró, hogy az +Akadémia páratlan együgyűséggel osztogatja a 100 aranyakat hol +Pompérynak, hol Gregussnak s mellőzi a soha meg nem koszorúzott Vajda +Jánost és Salamon Ferencet. Mit mondjon az ember ily furcsa beszédre. Az +Akadémia az alapítványok értelmében minden oly művet tartozik +megjutalmazni, mely a többinél aránylag jobb, elég szerencsétlenség, +hogy oly gyönge műveket kellett megjutalmaznia, mint a Telivér és +Lángész, de erről az Akadémia éppen úgy nem tehet, mint arról, hogy a +Szépművészetek Csarnokának mutatványszáma nem ütött ki a legjobban. Ami +Salamont illeti, őt mindeddig azért nem jutalmazhatták meg, ha akarták +volna is, mert soha semmire sem pályázott. Vajdát meg azért, mert +merészkedtek azt hinni, hogy a nagy jutalmat a Petőfi összes költeményei +inkább megérdemlik, mint a Vajdáéi. Arra, amit a cikkíró az Akadémia +kétharmadára mond, hogy a «nembánomság, hányavetiség, bagolyszeműség, +lelkiismeretlenség képviselői» csak azt feleljük, hogy bármilyenek +legyenek is azon meg nem nevezett urak, bizonyára nincs köztök oly +gyönge ítéletű ember, ki Zilahy Károlyt oly nagy tehetségű kritikusnak, +Remellayt oly jeles novellistának és történelemírónak tartsa, mint +aminőknek hirdeti őket a Szépművészetek Csarnokának nagy pipájú, de +kevés dohányú szerkesztősége. + + + + +POLÉMIÁK.[50] + +Egy pár ellenem intézett felszólalásra akarok felelni. Rövid leszek; a +szerkesztő kevés tért engedhetett rendelkezésem alá, de másfelől ama +felszólalások sem olyanok, hogy részletesb fejtegetést érdemeljenek. + +Először is Szeberényivel kell végeznem, kinek nyilatkozatát fennebb +egész terjedelmében olvashatni. Szeberényi szokatlannak tart kérdőre +vonni bármely szerzőt, miért nem mondta ezt vagy amazt, mert a bírálat +csak arra vonatkozhatik, amit a szerző mondott, nem pedig arra, amit nem +mondott. Én az ily kérdőre vonást sem szokatlannak, sem jogtalannak nem +tartom. Az oly történelemírót, ki hallgat némely dolgokról, melyeket tud +vagy könnyen tudhatna, még eddig mindig megrótták s mellőzését +pártszellemnek vagy egyéb oly okoknak tulajdonították, melyeket munkája +szelleméből kiolvashattak. Az emlékiratok bírálatában egyik főszempont +éppen az, hogy mit mellőz az író s mit nem, miért mondja el ezt így vagy +amúgy. Például Béranger emlékiratainak bírálói (a többek közt Montégut), +rossz néven veszik a szerzőtől, hogy barátnéjáról, Frère Juditról miért +hallgat oly mélyen, miért bízza másokra, barátokra, idegenekre vagy tán +éppen rosszakarókra, hogy oly érzelemről és viszonyról beszéljenek, mely +neki annyi szép költeményt sugallt. Megrótták továbbá, hogy mind +politikai, mind irodalmi kortársairól oly keveset s csak kedvezőt mond, +hogy inkább szeret hallgatni s egészen mellőzni valakit, mintha azt +akarná, hogy halála után is mindenkivel barátságban éljen és +népszerűségét teljesen megőrizhesse. Természetesen, ami másutt szabad, +nálunk tiltva van, hol némelyek a kritika oly kódexét akarják +megalapítani, mely a kritikust legalább is haszontalan íróvá tenné. Én +mindig tiltakoztam e jograblás ellen s részemről egy fikarcnyit sem +fogok engedni soha a kritika jogaiból, melyeket nem én oktrojáltam, +hanem maga a kritika természete fejtett ki s a századok gyakorlata +szentesített. + +Azonban én Szeberényit nem annyira pusztán csak a hallgatásért róttam +meg, mint inkább azért, hogy felemlítvén Petőfivel való barátsága +felbomlását, melyet verseiről írt bírálata okozott, csak Petőfit sejteti +hibásnak s magáról egészen hallgat, vagy legfeljebb annyiban szól, +amennyiben a nagylelkűt játszhatja. Adatokkal mutattam ki, hogy amaz +irodalmi versengésben nemcsak Petőfi követett el hibát, hanem Szeberényi +is s mellőzve a bírálat igazságtalanságát s netalán bosszúból eredt +indokait, egyedül azt hoztam fel, hogy Szeberényi Petőfi +magánviszonyaira célzott, mire a kritikusnak nincs joga. Szeberényi, úgy +látszik, most sem akarja elismerni e hibát, azt hiszi, hogy ő mindenben +igazságos volt Petőfi iránt s most is csak annyiban szól érdemlegesen a +tárgyhoz, amennyiben Petőfit vádolhatja. De vajjon a más hibája +igazolhatja-e a magunkét? Nem, legfeljebb megfoghatóbbá teszi. Vajjon +igazságtalanságot igazságtalansággal torolni vissza s még évek mulva sem +ismerni el igazságtalanságunkat, midőn már ellenfelünk a sírban +nyugszik, erkölcsi bátorság-e? Bizonyára nem. Én oly kevéssé voltam +elfogult Petőfi, mint Szeberényi iránt, csak tények felett ítéltem s ha +Petőfiben az affektációt, az anonymitas lovagiatlan leleplezését nem +helyeseltem, bizony Szeberényiben sem dicsérhettem azt a jogtalanságot, +mely szerint Petőfi magánviszonyaira célzott, a körülményekkel +ismeretlen olvasó előtt többet sejtetett, mint amennyi a dologban volt. +Ami azt illeti, hogy a pápai iskolai társulatnak joga volt Petőfi első +kísérleteit kiadni, nem vonom kétségbe, de bizonyára nagy indiszkréciót +követtek el a szerkesztők, midőn a már hírre vergődött költőt így +kompromittálták s nem tudom miért ne lehetett volna joga Petőfinek ezért +bosszankodni s gúnyosan köszönni meg barátjai indiszkrécióját. + +A «Törökország Fővárosa» szerzőjéhez, br. Horváth Miklóshoz és Riedl +Szendéhez, a «Kritikai Lapok» szerkesztőjéhez kell még egy pár sort +intéznem. Az első az «Ország Tükré»-ben, a második saját lapjában szólal +fel ellenem s von kérdőre az e lapokban _–i_ és _–y_ jegyek alatt +megjelent bírálatokért. Egyik stílusomból ismer reám, a másik pedig +hallomás szerint úgy tudja, hogy én vezetem a Figyelőt. Mindkettőnek, +úgy látszik, elve nem tisztelni az anonymitást s többet adni a névre, +mint a dologra. Az anonymitas megőrzése és tiszteletben tartása fontos +dolog a zsurnalisztikában, de másfelől pusztán csak a lovagiasság is +kötelességünkké teszi. Azonban nekem sem időm, sem terem erről most +értekezni, sőt, minthogy jelenleg nincs szükségem anonymitásom +fenntartására, ezennel eleget teszek ellenfeleim kíváncsiságának s +kinyilatkoztatom, hogy e lapban az _–i_ és _–y_ jegyű cikkeket mind én +írtam, megjegyezve azt, hogy br. Horváth nem stílusomról ismert reám, +mert oly cikket is nekem tulajdonít, a _–z_ jegyűt, melyet nem én írtam, +Riedl pedig alkalmasint nem köszönné meg, ha róla valamelyik lap egy +csoport pletykát hirdetne «hallomás szerint» bevezetéssel. Valóságos +pletyka, hogy a Figyelő szerkesztését egy idő óta én vezetem. Én e +lapnak csak fődolgozótársa vagy egyszerűbben és igazabban +szerkesztősegédje vagyok s ha a szerkesztő akadályozása esetében egy pár +számot szerkesztettem is, az egészen a szerkesztő intézkedéseinek +szellemében történt. Nincs e lapban semminemű dualizmus, oly cikk, +melyet a szerkesztő, legalább nagyjában, nem helyeselt, nem jelent itt +meg sem tőlem, sem mástól. Riedl legjobban tudhatja, hogy a Kritikai +Lapok ellen kívülem más is polémizált a Figyelőben, sokkal régebb és +nyomósabban mint én, maga a szerkesztő, még pedig nyelvészeti kérdésben, +mely elől, nagy csodálkozásomra, Riedl, a nyelvész, büszkén ugyan, de +mégis visszavonult. + +De térjünk br. Horváthra. Ő általam megbírált munkáját védi, hibáztatja +bírálatomat, mely munkájában mindent méltányolt, amit lehetett, csak +egészen sikerültnek vagy éppen remeknek nem nevezte, mert ily Isten +ellen való vétket csak nem követhettem el. Tulajdonkép felületességemet, +igazságtalanságomat, önhittségemet, epésségemet akarja kimutatni. Régi +címeim ezek már nekem s nem is hiszem, hogy valaha másokkal cserélhessem +fel, kivált ha azok ítélnek felettem, kiknek munkáiban fogyatkozásokat +mertem találni. Nem is szándékszom érdemleges polémiába bocsátkozni, sőt +br. Horváth művének oly gyöngeségeit sem tárom fel, melyeket +bírálatomban mellőztem, mert nem annyira tartalmát, mint inkább csak +formáját kívántam bírálni. Ő nem érti vagy nem akarja érteni bírálatomat +s én bizonyára nem fognám felvilágosítani. Hadd higyje hát, hogy én nem +ismerem munkája minden részletét s így nem olvastam el egészen, hogy +azért róttam meg, mert nem mondott el mindent Konstantinápolyról, hogy +azért hibáztattam művének kompozicióját, mert a temetőn kezdi a város +rajzát. Azonban két dolgot mégis bátor vagyok figyelmébe ajánlani: +először, ha idéz valamiből, idézze szó szerint s ne rontsa meg se a +stílust, se az értelmet, mint megrontotta amaz egy pár sorban, melyeket +bírálatomban idézett; másodszor nemcsak rossz ízlés, hanem valóságos +jogtalanság olyasmit a közönség elébe vinni, mi csak magánkörben +mondatott. Hogy Brassai mit mondott nekem egy társaságban, hogy én mit +beszéltem egy pár írótársammal a színház csarnokában (amit mondtam, nem +úgy mondtam, amint br. Horváth előadja), sem a dologhoz, sem a közönség +elébe nem tartozik. Ily divat könnyen a kávénénikék pletykatárává +alakítja át az irodalmat, mit úgy hiszem, br. Horváth sem kíván, még +akkor sem, ha így csakugyan el lehetne némítani egy pár kellemetlen +kritikust. + +Riedl egy egész nyilt levelet intéz hozzám, melyet, megvallom, nem értek +eléggé. Azt vártam, hogy így fog hozzám szólani: ön egy pár gúnyos, +élesbnél-élesb megjegyzést tett lapomra, tessék bővebben hozzá szólani, +ne csak gúnyolódjék, hanem bírálja meg tüzetesen lapom szellemét. E +helyett érzékenyen ömledez s az irónia és őszinteség hangján néhány +bókot dob szemem közé. Elmondja, hogy ezelőtt hat évvel egy külföldi +egyetemre hívták a magyar nyelv és irodalom tanszékére, hogy ott +figyelemmel kísérte a világirodalom mozgalmait, készült és tanult; +visszatérve hazájába, midőn látta, hogy itt a kritikának nincsenek méltó +képviselői, elhatározta megindítani lapját s ha nem is sikerült céljára +nézve mindent megtenni, mindent a legjobban megtett, amit csak tenni +lehetett. Lassankint szaporodnak lapjának olvasói, barátjai, de +ellenfelei is, akik közt sajnálva lát engem is. Felszólít, hogy tegyem +fölöslegessé munkásságát, írjak lapjába vagy más lapba jobb kritikákat, +mint amelyek lapjában megjelennek, de addig, amíg e fontos közügyet +méltóbb kezekben nem látja, folytatja kötelességei teljesítését és +tovább szerkeszt. Mit feleljen az ember ilyesmire? Úgy hiszem, elég lesz +őszintén bevallanom, hogy én csakugyan ellenség vagyok, ellensége nem +Riedlnek, hanem lapjának, nem annak, mi lapjában itt-ott jó, hanem az +egész szellemének. Ellensége lettem azon percben, melyben frivol +programmját olvastam, de még inkább, midőn közelebbről ismerni tanultam. +Okaim e következők: a «Kritikai Lapok»-nak tulajdonkép nincsenek +esztétikai elvei, sőt tájékozni se tudják magokat költészetünkben; +tudományos cikkeik és kritikáik szertelen követelők, az európai +szempontot emlegetik, a tudományok meghonosítása mellett akarnak izgatni +és sokszor még a mi irodolmunk színvonalán sem állanak; a magyar +tudományosság legnevezetesb kérdéseihez nem szólanak, legnevezetesb +tudományos könyveinket nem bírálják s inkább csak iskolai könyvekkel +bajlódnak; halomra írják az átalános jeremiádot, de specialitásokba nem +bocsátkoznak; majd minden folyóiratot, lapot nyeglének tartanak, de alig +van egyetlen számok, melyben magokat a nemzet mártirainak, az egyetlen +becsületes vállalatnak ne hirdetnék. Ez okok és vádak, elismerem, így +bizonyítás nélkül nagyon csekély értékűek, ki is fogom fejteni, minthogy +a Figyelőben már nincs terem, valamelyik politikai lap tárcájában. Addig +maradjon válasz nélkül ama nyilt levél, csak ez lehet a valódi válasz, +mellyel a Kritikai Lapoknak tartozom. + + + + +BUDAPESTI SZEMLE.[51] + +Szerkeszti és kiadja Csengery Antal. LIII-ik füzet. Pest, 1863. + +E kezünk alatti füzet már harmadika a hatodik évi folyamnak. Egy fél +évtizedet élt már e folyóirat, de, fájdalom, a szerkesztő és írók +buzgalmával nem növekedett a közönség részvéte. Mint halljuk, a Szemle +előfizetői inkább apadnak, mint növekednek. Hát megszünjék e vállalatunk +is? Hát oda jussunk-e ismét, hogy egyetlen nagyobb folyóiratunk se +legyen, mely közvetítőül szolgáljon a hazai és külföldi irodalom, a +szaktudós és mívelt közönség közt. Megindulásakor, 1857-ben, részvéttel +üdvözölte közönségünk a Szemlét. Vajjon kevésbbé becses-e e folyóirat +most, midőn tizenhat vastag kötet gazdag tartalmára hivatkozhatik, mint +volt akkor, midőn csak igérhetett? Azóta vesztett-e fontosságából +nemzeti irodalmunk ügye? Avagy pótolta-e e folyóiratot más hasonló, nem +mondjuk tartalomban, csak pusztán törekvésben? Óhajtja-e a magyar +közönség, hogy e szép multú és még szebb jövőjű folyóirata mihamarább +félbeszakítsa pályáját? Olvasóinkra bízzuk a feleletet. + +A jelen füzet tartalma a következő: I. _Két eposz._ Első közlemény. A +Nibelungenlied. _Szász_ Károlytól. – II. _A társadalom tudománya és +Riehl munkái. Trefort_ Ágostontól. – III. _Művészet csarnoka:_ +Correggio. Planche után. _Székely_ Józseftől. – IV. Éledés és +életkezdet. _Brassaitól_. – V. _M. Tudományos Akadémia;_ Az 1863-ban +tartott közülés. VI. _Irodalmi szemle;_ M. Chevalier a londoni +műtárlatról. _Jánosi_ Ferenctől. Representativ men, in seven lectures. +By Ralph W. Emerson. (I. Napoleon jellemzése.) _Bezerédj_ Lászlótól. +VII. _Hazai könyvészet_. + +Mind becses vagy érdekes cikkek; minket legközelebbről a széptaniak +érdekelnek. Szász Károly esztétikai és irodalomtörténeti értekezése két +híres eposzt vesz tanulmányai tárgyául, a Nibelungenliedet és Firdúszi +Sáhnáméját. Kelet és Nyugat e két legnagyobbszerű művéről még alig volt +szó irodalmunkban. Legfeljebb csak nevöket hallottuk néha emlegettetni; +Szász Károlyt illeti az első tüzetes és derekas ismertetés dicsősége. Ez +első közlemény a Nibelungenliedet tárgyalja, de ennek is még csak felét. +Úgy látszik, terjedelmes és részletes tanulmány lesz. Mindenesetre +legjelesb Szász minden eddigi széptani dolgozatai közt. Szeretettel +csüng tárgyán s egészen beleélte magát. Nemcsak magyarázza e nagyszerű +költeményt, hanem mintegy reprodukálja. A prózai, de folyékony és szép +elbeszélést mindjárt-mindjárt megszakítja nehány jellemzőbb versszak +nagyon sikerült fordításban. Csaknem azt kell hinnünk, hogy szerző +lefordította a Nibelungenliedet s egészen kész művéből vegyít ide +töredékeket. Nagyon élénk képét vesszük az egész műnek. S az +elbeszélésbe koronként tapintatosan vannak beleszőve a jellemek s a +cselekvény jeles széptani fejtegetése. Magánál az értekezésnél kevésbbé +dicsérhetjük a bevezetést, melyben Szász nehány tájékozó szót ejt az +eposzról és korszerűségéről. A fődologban nagyrészt igaza van, de nem +tudja jól kimagyarázni magát s néhol téveszmékbe bonyolódik. Tökéletesen +igaz, hogy az eposz mindjárt korszerűvé válik, mihelyt egy nagy tehetség +áll elő, ki azt korszerűvé képes tenni. Például Virgil egy lelkesülésre +kevéssé hajlandó, sőt romlott korban is képes volt hatni, mert a +multakról énekelve mindent költeményébe olvasztott, mi a jelenben a +kedélyeket leginkább elfoglalta. Azonban, midőn Szász azt mondja, hogy +korunk minden műformák közt kiválólag a regény felé hajlik, a társadalmi +kérdések részletes tárgyalásának e tág keretű műnem a legkedvezőbb, de +támadjon szellem, mely a társadalmunkat mozgató kérdéseket, az élet +aprólékosságaitól eltérve, óriási mérvekben az eposz keretében +tárgyalja, az eposz azonnal korszerű lesz, úgy látszik, azt hiszi, hagy +az életfeltételéből kivetkőztetett regény már könnyen eposszá válhatik. +E látszatot csaknem bizonysággá emeli az, midőn Szász azt mondja, hogy +Sue s a frivol francia irodalom bajnokai oly kevéssé képesek eposzt +teremteni, mint a mindennapi csendéletet mesterileg festő angolok, de +például Hugo Victor merészebb és nagy csatavázú alkotásaiban ki nem +látja az eposz súlypontja felé való nehézkedést. Tehát a «Nyomorultak» – +mert erre látszik célozni Szász – az újkor eposzának embriója, tehát oly +irányregényekből fog kikelni az újkor eposza, melyeknek a regény tág +formája is szűk s inkább a reflexió, mint a fantázia teremtvényei. Mi az +újkor e leendő eposzát sehogy se tudnók üdvözölni. A bevezetés még egy +pár állítására tehetnénk ily megjegyzést. Szász azon meghatározását sem +tartjuk szerencsésnek, hogy az eposz a világnézlet költészete. +Mindenesetre máskép kellett volna kifejteni s magában az értekezésben is +szólni valamit a Nibelungenlied világnézletéről. De erről talán később +lesz szó, mi is akkor talán bővebben szólhatunk e különben nagybecsű +tanulmányhoz. + +A másik széptani cikk Planche Correggiója. Planche éppen oly nevezetes +kritikus a képírás, mint a szépirodalom mezején. Köszönjük a Szemlének, +hogy a világ legjelesb képíróiról rajzolt arcképeit a magyarba +átültette. Irodalmunk semmiben sem oly szegény, mint az ily +dolgozatokban. Planchenak, ezzel együtt, már hat ily arcképe jelent meg +a Szemlében: _Rubens, Rafael, Michelangelo, Leonardo da Vinci, +Rembrandt, Correggio_. Mily derék kötetet tenne ez így összegyüjtve, ha +könyvárusaink és közönségünk a fordított művekből venne egyebet is, mint +regényt. Legyen szabad e jelen cikkből egy kis mutatványt közölnünk. +Planche ugyan benne a francia képírókhoz intézi szavait, de még többet +érthetnek belőle a mieink: + +«Antonio (Correggio) az ecset kezelése előtt már tanulmányozta a +költőket, történetírókat és bölcsészeket. Nálunk ma az ifjú nemzedék, +mely magát a festészetre szánja, távol van ez út követésétől. Teljes +figyelme saját szaka külön tanulmányozására összpontosul; fájdalom, e +tényt igen könnyű bebizonyítani. A párizsi szépművészeti iskolában +irodalmi tanfolyam nem létezik. A bölcsészet sohasem fordult elő a +leckék tervsorozatában. Mi a történetet illeti, noha az az iskolából +nincs kirekesztve, a tanulók nem foglalkoznak vele; mert a történelem se +a közvizsgálaton, se a versenyben szóba nem jön. Természetes annálfogva, +hogy annak a tanulók igenis másodrendű befolyást tulajdonítanak. A +rajzművészetben kitünt nagy emberek élete eléggé bizonyítja, hogy +mielőtt teljesen hivatásuknak szentelték volna magukat, nagyobb részint +mindazon feladásokat megkísértették, melyek értelmünk kíváncsiságát +ingerlik. Ez nagyon hosszú út, fogják némelyek mondani, ha mielőtt a +festészethez fognánk, át kell bolyganunk az emberismeretek minden +köreit; az élet nagyon is rövid hasonló munka végrehajtására. Az +irodalom tanulmányozásának ellenei helyesen teszik, ha a szépművészetek +iskolájában e terjedelmes és sok időt igénylő tanulmány ellen kikelnek. +Nem is arról van szó, hogy az ifjú festőket az irodalom, történet és +bölcselem mély tanulmányozásával terheljük, de e három tárgyban oly +elemi ismereteket kell nekik nyujtanunk, melyeket maguktól növelhetnek +és kifejthetnek. Azok, kik csak a műtani ismeretek tanulmányozására +szorítkoznak, szüntelen a juhait őrző Giottora emlékeztetnek bennünket, +ki Cimabue műteremiért odahagyta nyáját s művészete legkitűnőbb mesterei +között foglalt helyet. Ezek elfelejtik, hogy Giotto alig hogy az +ecsettel megbarátkozott, fölfogta kora bölcselete és irodalma +tanulmányozásának szükségét. Minden műve egy-egy bizonyság széles és +sokoldalú ismeretei mellett. A Santa Maria al’Arena bájos egyháztól +kezdve Páduában a nápolyi «Incoronata»-ig egyetlen freskója sincs, +melyen kiművelt elméjének kincsei ne ragyognának. Az irodalom +tanulmányozásának előnyeit kiemelni elég, ha idézzük Leonardot, +Michelangelot és Rafaelt. Világos bizonyság ez arra nézve. Mindenki +tudja, hogy e három férfiú, kiknek neve a lángész jelképe lett, +kíváncsian tanulmányozott minden írót, kik eszméjüket termékenyíthették +s munkájukkal nem szorítkoztak hivatásuk csupán műtani értésére.» + + + + +DALOK KÖNYVE.[52] + +Száz magyar költő és a nép dalaiból műfajilag rendezve, szerkeszté +Kolmár József. Baja, 1863. Schőn Jakab. + +Megint egy új antológia. Maholnap több lesz az antológiák, mint a költők +száma. Valóban az antológiákkal való visszaélés mindinkább kezd +terjedni. Senki sem örülne jobban, mint mi, ha az iskolák számára vagy +irodalomtörténelmi segédkönyvül minél jobb antológiák jelennének meg, de +midőn látjuk, hogy majd mindennemű irodalmi szempont mellőzésével az +antológiakiadás csak puszta üzletté vált egész az írók megkárosításáig, +lehetetlen bosszankodásunkat ki nem fejeznünk. Kiadóink egymásra +rendelik meg az antológiákat, sőt egész rendszeres antológia-könyvtárt +is adnak ki; az igaz, egy költőből rendesen nem vesznek át többet egy +ívnél, de mit ér ez, ha egyik gyüjteményben egy ív ballada jelen meg, a +másikban egy ív dal, a harmadikban egy ív epigramm? Így az összes közlés +sokra megy, így némely költőt egészen ki lehet adni s a tulajdonjog +kijátszva. Hát még arra mit mondjunk, midőn némely gyüjteménybe 3–4 ívet +vett át valaki egyetlen egy költőtől? Kolmár gyüjteménye ilyen. +Vörösmartytól ötvenhárom darab van benne, Petőfitől pedig ötven. Itt +nemcsak a méltányosság van áthágva, hanem a betűszerinti törvényesség +is, mert sem Vörösmarty, sem Petőfi művei még nem váltak köztulajdonná. +– Ami a gyüjtemény irodalmi becsét illeti, nem mondhatni kitűnőnek, +habár némi ízlést nem tagadhatni meg tőle. Először is meg kell rónunk +azt a Kertbeny-féle utánzást; Kolmár is százra viszi föl a költők +számát, ki akarja tölteni az egész abc-ét, előszeretettel fordul némely +homályos nevű költőkhöz s jeleseket mellőz. Somogyi Ignácot például +feljebb becsüli Székácsnál, Horváth Endrét kiküszöböli a költők sorából, +míg másokat költővé avat. – A műfaji rendezést sem mondhatni +sikerültnek. Nincs felmutatva minden műfaj s egyik a másikba zavarva. +Hát még a fajoknak az a furcsa elnevezése, mint szomordal, beszélydal, +természetdal, levéldal, képdal, stb?! + + + + +BUDAPESTI SZEMLE.[53] + +Szerkeszti és kiadja Csengery Antal. LIV. füzet. Pest, 1863. + +E füzetet is, mint az előbbenit, _Szász_ Károly «_Két eposz_» című +tanulmánya nyitja meg. Most a második közleményt vesszük, mely a +Nibelungenlied második felét tárgyalja. Szász itt is éppen oly +szeretettel csügg tárgyán, mint az első közleményben s a tartalom +elbeszélését, sőt magát a fejtegetést is a jellemzőbb versszakok +fordítmányával szövi át, mi az egészet nagyon élénkké teszi. Jelesen +fejtegeti e nagyszerű eposz alkatát, érintve ama mondaköröket is, +melyeket a Nibelungenlied mintegy magába olvasztott. Most is, mint a +multkor legkevésbbé vagyunk megelégedve az eposznak, mint a világnézlet +költészetének fejtegetésével. Így határozta meg volt Szász az eposzt +mult közleményében s ezt most magából a Nibelungenliedből igyekszik +megmutatni, de nem mutat ki egyebet, mint azt, mi minden nagyobb és +jelesb költői műről áll, legyen eposz, dráma vagy akármi egyéb, t. i. +hogy rajta az illető század bélyege s többé-kevésbbé megtestesítvék +benne a kor világnézletei. Különösen feltűnt nekünk e következő hely: «A +népáramlások kora minden inkább, mint a vallási, világnézleti és +társadalmi elméletek és spekulációk ideje, – ezekre nyugalom kell s +éppen az hiányzott ama korban.» Ezt Szász arra nézve hozza fel, hogy a +Nibelungenlied hősein félkeresztyén és félbarbár szellem ömlik el, de +egyszersmind azt sejteti, mintha a teljesb és egységesb világnézletű s +így jobb eposzokat termő korszak a nyugalmas bölcselkedés korszaka volna +s nemcsak a mű-, hanem a naiv eposz is holmi spekulációkból indulna ki, +holott az ellenkező már eldöntött s csaknem megcáfolhatlan igazság. +Azonban egy pár sorért nem gáncsoljuk tovább e jeles tanulmányt, melynek +harmadik és negyedik közleményét, a Firdúszi eposzáról való tanulmányt, +nagy örömmel várjuk. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +Íme e jeles vállalat egy újabb becses füzete. Irodalmunk jelen viszonyai +közt alig lehet kiállítani jobb füzeteket. A Szemlében, ami hiány van, +az inkább az írók hiányában rejlik. Közelebbről az egyik napilap +megrótta a Szemlét, hogy nem fordít elég gondot a magyar irodalomra és +irodalomtörténetre. Mi úgy tudjuk, hogy ez nem múlik a Szemle +szerkesztőjén. A közelebbi hat év alatt majd minden nevezetesb s nagyobb +irodalmi vagy irodalomtörténeti tanulmány a Szemlében jelent meg. Most, +hogy kevesb ily cikket adhat, oka az, hogy az irodalmi tanulmányokkal +foglalkozók kevesebbet dolgoznak, egyébbel vannak elhalmozva, vagy talán +kedvök sincs. Egyébiránt az ily cikkek sem a közönség, sem az irodalom +részéről nem találtak valami nagy részvétre. Kivált a napilapok +újdonságírói csak úgy lóhátról beszélnek rólok, pedig alkalmasint +rendesen el sem olvassák. + + + + +GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN POLITIKAI ISKOLÁJA.[54] + +Saját műveiből összeállítva Török János által. Első kötet Kiadja +Heckenast Gusztáv. Pest, 1863. + +«Kívánatos – úgymond az előszóban Török – hogy a nemzet újabban kezdje +tanulmányozni gróf Széchenyi István halhatatlan munkáit, kivált, hogy az +ifjabb nemzedék mielőbb módot nyerjen, korunk téveszméi ellenében a +dicsőült magyar államférfiú velős és szellemdús irataiból nemcsak a +jövőre nézve a gyakorlati hazafiság s józan nemzeti politika egészséges +utasításait s eszméit meríteni, hanem egyszersmind tanulság és alaposság +végett megismerkedni azon eszmemenettel is, mely gróf Széchenyi István +reformátori sikeres munkásságának elejétől kezdve fonalát képezé. A +dicsőültnek munkái azonban a könyvkereskedésekből már rég eltüntek, +együttesen összegyüjtve csak igen kevés háznál találhatók, sőt még +leghűbb tisztelői is csupán egyes műveit bírják elszórva. Valamint azért +sürgősb, úgy méltóbb irodalmi vállalatot alig képzelnénk ezidőszerint, +mint gróf Széchenyi István összes munkáinak kiadását. Minthogy azonban a +most csupán elszórva s egyrészt még kéziratban létező munkák +összegyüjtése és rendezése hosszabb időt kíván s e részben a dicsőültnek +örökösei nem is határoztak, a napról-napra érezhetőbb szellemi szükségen +egyedül a jelesb munkák velős kivonatának gyors és olcsó kiadása által +segíthetni.» «Legfőbb gondom volt, – folytatja tovább, – a nagy +államférfiú munkáinak legjelesb és leglényegesb helyeit oly +kiválasztással adni, hogy a szerző eszmemenete eredeti összefüggésben +kitűnjék, egyszersmind pedig reformátori küzdelmeinek története +tükröztessék vissza. Az első kötet a «Hitel», «Világ» és «Stadium» e +három úttörő nevezetes munka gyöngyeiből csaknem egészen kitelt. – A +második kötetben, mely Széchenyi egyéb kiadott munkáinak kivonatát +foglalandja magában, – szándékom a dicsőültnek némely kiadatlan iratait +is toldalékul fölvenni, különösen azokat, melyek megtört szívének +kegyeletes emlékeül szolgálnak.» + +Ez előszóból eléggé kivehetni a munka célját és tartalmát, azonban azt +nagyon bajos megérteni mind az előszóból, mind magából a munkából, hogy +miképpen lehet töredékekkel és aforizmákkal Széchenyi eszmemenetét az +eredeti kapcsolatban feltüntetni, hogy lehet kivonatot készíteni +összevonás s a hozzá szükséges kapcsolatok nélkül, valamint azt sem, +hogy mikép lehet politikai iskolának nevezni egy, ha mindjárt +kronológiai rendben összegyüjtött, úgynevezett gyöngyfüzért, valamely +politikai íróból. Ez éppen olyan, mintha valaki Shakespeare drámáiból +kiszedegetné a szebb helyeket s gyüjteményét Shakespeare drámai +iskolájának nevezné. Ki Széchenyit e gyüjteményből akarja ismerni, az +ugyan valóban soha sem fogja ismerni. Egészen más lesz vala, ha Török +Széchenyi műveit és politikáját érdemlegesen ismerteti s e célra használ +föl idézeteket a szükséges helyeken. Végre azt sem értjük, miért volna +Török Széchenyi politikai tanítványa. Régóta halljuk ugyan, de sohase +tudtuk megfogni. Egyébiránt ez nem tartozik reánk, ítéljék el a +politikusok, de reánk is tartozik kimondani, hogy az ily gyöngysorok, +legyenek bármily gonddal, sőt pártcél nélkül is kiszemelve, semmikép nem +pótolják Széchenyi összes munkáit s hogy az örökösöknek elkölcsi +kötelessége valahára egy összes, a dicsőülthez méltó kiadást rendeztetni +s ha lehet egy oly szakértő által, ki inkább tiszteli, mint emlegeti +Széchenyit. + + + + +A MAGYAR NEMZET KLASSZIKUS ÍRÓI.[55] + +Kiadja Toldy Ferenc. Pest, 1863. Heckenast. + +Nagyon örvendünk, hogy e becses és olcsó gyüjtemény szakadatlan foly s +oly kitűnő szerkesztő kezében, mint Toldy. Ez alkalommal három kötetet +veszünk, egyet Virág Benedek, kettőt Bajza munkáiból s ezzel mindkét +íróé be van végezve. Virág ez utolsó kötete poétai munkáit foglalja +magában, mint harmadik és teljesb kiadás. – «Örömmel teljesítem, – mond +Toldy, – Heckenast G. barátomnak a magam óhajtását megelőzött saját +óhajtását, midőn Virág Benedek _Poétai Munkáit_ is adom a «Magyar Nemzet +Classicus Írói» e gyüjteményében. Az olvasó, ki nemzeti költészetünk mai +álláspontjából szokta a mult korok kitűnőbb szellemeit megítélni, nem +fogja Virágot tehetségeihez és érdeméhez képest méltányolni; s a +Helikonnak ma már kivívott magasságairól nem tekint vissza azon szédítő +mélységbe, melyből a multnak emberei, melyből annyiak felett Virág +Benedek, emelték ki az egykor földön csúszó magyar múzsát. S igenis: +Virág ódáira Berzsenyi, episztoláira és gunyoros költeményeire Kazinczy, +epigrammái s meséire Vitkovics, Szentmiklóssy és Czuczor rég homályt +vetettek, úgy, hogy Virág fénye szinte elhalványodott mellettök: a +nemzeties irány pedig már annyira éltető, sőt uralkodó eleme összes +irodalmunknak, hogy alig eszméljük immár, miképpen mindez egykor máskép +lehetett! Pedig mennyire más volt a kor, melyben Virág föllépett és +hatott s mely hatalmas és elragadó. De ez iránt magát a kort kell +megkérdeznünk.» Itt néhány Virágra vonatkozó sort idéz Toldy Kazinczy, +Csokonai, Berzsenyi és Vörösmarty költeményeiből s aztán így folytatja: +«Végre azon nemzeti iránynak, melyet Horvát István az ő nyomain hozott +be történetvizsgálatunkba, első megpendítője s kifejezett képviselője +Virág Benedek volt «Magyar Századai»-ban, első egyszersmind, ki +költeményeiben a nyomorult jelennek csüggesztő világába a magyar +hősvilág kétségtelenül nagy és biztató emlékezeteit idézve fel, +költészetünket új tartalommal és lélekkel termékenyítette meg s közvetve +klasszikai műeposzunk alapvetője lett. Így egész teljességében áll róla +a nagy költő szép mondása: + + .......... ki kora + Legjobbjait gerjesztve emelé, + Minden koroknak élt. + +Igenis: Virág költészetünk fejlődési láncolatában oly szem, melynek +ismerete nélkül e fejlődés menetele csonka, érthetetlen: s +klasszikusaink sorozatából, hogy az maholnap szerves egészet képezzen, +ki nem maradhat. De az ő költeményei becse nemcsak históriai, hanem +költői is s itt azon álláspontot kell megragadnunk, melyet más helyt +jellemeztem s ezúttal ismétlenem annál kevésbbé szükséges, mert azon +írásom az e gyüjteményben szintén közlött «Magyar Századok» előtt +olvasható.» + +Ez mind igen jól van mondva; teljesen helyeseljük Toldy nézeteit, kivéve +kettőt: először azt, hogy van klasszikai (ha az a remek értelmében van +mondva) műeposzunk; másodszor azt, hogy Virág klasszikusaink sorába +tartozik. Ez a költészet történelmében a Toldy által felállított +nézettel is ellenkezik. Azonban ellenvetésünk természetesen nem azt +teszi, hogy Virág nem jeles költő s hogy ne örülnénk ez újabb +kiadásának; mi csak szeretnők, ha e becses gyüjtemény valamivel +általánosb címet nyerne, például a «Magyar nemzet classicus és jelesb +írói» s a szerkesztő ne volna kénytelen klasszikusaink nagyon csekély +számát talán nagyon is megszaporítani. + +Bajzának e szintén utolsó kötetei nyelvészeti és filozófiai cikkeit, +vegyes polémiái nevezetesbjeit s dramaturgiai dolgozatait foglalják +magokban. «E hatodik kötettel – mond az utószó – bérekesztem Bajza +összegyüjtött munkái kiadását. Bár ez kétannyit, sőt többet, hoz az +1851-kinél, korántsem meríti ki ez írónk irodalmi munkásságát. Ide sem +tudva a «Hajdankor Világtörténetét», vitairataiból csak némelyeket +adhattam, melyek amily kiható és mély befolyást gyakoroltak az irodalmi +élet körén, kiválóbb érdekkel bírnak; dramaturgiai írásaiból pedig csak +szemelvényeket (s ezeket is kihagyásokkal), hogy legalább némileg +visszatükröztessék azon mértékadó hatás, mellyel Bajza összes +színügyünkre, mint szervező és műbíráló, volt. De még soká foghatnak, +költő, színész s mívelt nézőre egyformán, fejtőleg hatni ezen, a drámai +költészet és színművészet törvényeit mindig tényekből kiinduló konkrét +előadásban tartalmazó, mélyen átgondolt s azért biztos kézzel odavetett +esztétikai vázlatok: míg szervezők és igazgatók a színügy technikájára +tartozó, bár alkalmi intések öszvegében a legjobb gyakorlati kalauzt +találhatják fel. A kép kikerekítésére nem maradhatott el az író polémiai +első föllépte e téren, valamint szózata sem, mely azonkívül, hogy irányt +adott a színügynek a maga idejében, legtöbb részeiben érvényes marad +minden időre. – A nagy számú mellőzöttekben is mindenütt azon a dolog +lényegét kimerítő tárgyalás, azon éles ítélet, szétoldó erős logika s +polémiai taktika, melyek a közlöttek többjeiben művészi formában lépve +föl, egy nemét a klasszicitásnak veszik igénybe; de ott az általános +igazságok s derék észrevételek annyira vannak pillanatnyi érdekű, mert +mindig egyszersmind személyes, kérdések bő fejtegetésével vegyítve – t. +i. a rettegett zsurnaliszta, éppen mert rettegték, éveken át, +mindenfelől megszünés nélkül ostromoltatván, hallgatással fenn nem +tarthatá magát – hogy e miatt azok most már csak az irodalmi és színi +ügy történésze s a biográfus figyelmét köthetik le. Ezeknek az Athenæum +köteteit kell majd gondosan olvasniok. – A színbírálatokat eredeti +aláírásaikkal adtam. A figyelmes olvasó észre fogja venni, mikép +változott a névvel a hang is: nem tartózkodásból, bár oly időben, midőn +a független színbíráló hatóságilag is háborgattatott: azt Bajza nem +ismert, hanem számolásból.» + +Őszintén megvallva, mi valamivel többet óhajtottunk Bajza polémiáiból. +Tudjuk, hogy Toldy örömest rendez vala egy egész teljes kiadást is, ha a +gyüjtemény terjedelme s a kiadó engedik. Így is szívesen vesszük +Bajzának e legteljesb kiadását. Azonban talán nem ártott volna Bajza +kihagyott polémiáinak és más cikkeinek egy kis jegyzékét közölni. Teljes +kiadást sokáíg nem remélhetünk s így mind Bajza életírói, mind az +irodalom történelmével foglalkozók alig fogják megtalálni a lapokban +elszórt, kivált álnevű dolgozatait. S vajjon, ha pályatársai kihalnak, +kitől várhatunk e tekintetben biztos felvilágosítást. + + + + +A MAGYAR ORVOSOK ÉS TERMÉSZET-VIZSGÁLÓK IX-IK NAGYGYŰLÉSE.[56] + +(Szept. 22. és 24-kén.) + +A «saison morte» néhány napra fölelevenült. Utcáink zajosbak, a lakomák +és estélyek egymást érik, a Nemzeti Színház, a kérvényzők nagy +bosszúságára, nagyon látogatott, a szállodák vendégeket, a bérkocsik +pártfogókat nyertek, a Nemzeti Múzeum parkja pedig egy ideiglenes +bádog-szökőkúttal ékeskedik. Talán igen léhán kezdem e cikkecskét, mely +egy tudós gyűlésről kívánna némi referáda lenni. Hiába, az a +bádog-szökőkút egészen elléhásítja a kedélyt s furcsábbnál-furcsább +gondolatokat kelt föl az emberben. Hűsítni kivánták-e vele a léget, mint +keleten szokás? de hiszen szeptember végét éljük s meglehetős csípős +szelek fúdogálnak. A tudósoknak szándékozták-e megmagyarázni +gyakorlatilag a szökőkút elméletét? Lehetlen. Csak díszítmény akart +lenni az egész, de valóban nem lett egyéb, mint egy kis mulatság az +utcagyermekek számára s a tudós gyűlés meglehetős léha előcsarnoka. A +múzeumi park és kerítése elég szegényes, nem nagy becsületére válik sem +a fővárosnak, sem az országnak, éppen azért kár oly ideiglenes +díszítményecskével felcifrázni, mely a többi résszel éles ellentétben +van s csak kirívóbbá teszi fogyatkozásait. De lépjünk a terembe s +legyünk komolyabbak. Az állvány közepén, nem messze az elnöki széktől, +Bene Ferenc szobra foglal helyet, ki először indítványozta s +egyszersmind megalapította e gyűléseket. A karzatok tömve, a terem +minden padja elfoglalva s már az elnök, br. Eötvös József is belépett, +kit éljenzés fogad. A főváros majd minden orvosa és természettudósa +jelen van, a vidékről szintén számosan gyűltek föl, sőt egy pár bécsi +nevezetesség is lerándult. Itt Balassa, Sauer jól ismert arcával +találkozunk, amott nem messze az elnöktől a nyolcvanéves öreg Zipser +foglal helyet, emitt a tömegben Brassai ősz feje és magas termete +emelkedik ki; amott egy pár frakk és kabát tűnik föl s ha tudakozódik az +ember, azt nyeri felvilágosításul: ez itt Hebra a híres orvos és tanár, +az ott Frauenfeld a bécsi növény- és ásványtani-társaság küldöttje, emez +itt Wittelshöfer, a bécsi orvosi lap szerkesztője, amaz ott Samaleder s +így tovább. Az elnöki asztalnál a gyűlés titkárai, Kovács Sebestyén +Endre és Szabó József urak elfoglalják helyöket. Egy pár «halljuk» +hangzik, a zaj csendre verődik s az elnök szólni kezd. + +Br. Eötvös beszéde három pont körül forgott: kegyelettel emlékezett Bene +Ferencről, e gyűlések alapítójáról; szólott a természettudományok +haladásáról, érinté némely káros következéseit, különösen a +materialisztikus irányt s egyszersmind mély hitét fejezte ki az iránt, +hogy a természettudományok haladása végeredményeiben éppen azon morális +elveket és vallásos meggyőződéseket fogja megerősíteni, melyeknek +meggyöngülése miatt most aggódunk; végül az általános és hazai +tudományosság közti viszonyt fejtegette s egy idevonatkozó hazafiúi +meggyőződéssel s óhajtással zárta be jeles beszédét, melyre zajos éljen +harsogott. + +Ezután Kubínyi Ágoston állott fel, mint a soproni nagygyűlés alelnöke, +örömét fejezte ki, hogy tizenhat évi időköz után újra üdvözölheti +pályatársait s egyszersmind a soproni ülés azóta meghalt tagjai +emlékének áldozott. Őt Kovács Sebestyén Endre váltotta fel a szószéken, +ki Bene Ferenc felett tartott emlékbeszédet. E munka egyes megtapsolt +mondatai nem fedezhették el egyfelől azt az életrajzi részletességet, +melyet a szónoki beszéd formája nem tűrhet, másfelől pedig azt a magában +becses, de szintén oda nem tartozó részt, mely az orvosi tudományok +tizenhat évi haladását tárgyazza. Értekezést Szabó József olvasott «Az +ember a geológiában» címűt, mely e most annyira vitatott kérdés állását +néhány erős és biztos vonással rajzolja. Kár, hogy szava alig hallszott +s e miatt értekezésének kevesebb hatása volt, mint érdemelte volna. +Kubinyi hivatalosan jelentette, hogy a Bene Ferenc emlékére +indítványozott érmek elkészültek és kaphatók s egyszersmind +indítványozta, hogy jó volna egy ezüst érmet a gyűlés részéről az +ünnepelt özvegyének küldeni. Elfogadtatott s az elnök erre nézve egy +ünnepélyes küldöttséget nevezett ki. Majd néhány üdvözlő levél +olvastatott fel Pest városa, az Erdélyi Múzeumegylet s a bécsi növény- +és ásványtani egylet részéről. Továbbá jelentés tétetett a pénztár +állásáról, mely mintegy 1000 frtra megy. A még fennmaradt időt a +programm szerint indítványok töltötték be. Egyetlen indítvány sem +fogadtatott el, mi magában nem baj, de nagy baj az, hogy egy pár +gyermekes indítványt is hallottunk. Egy fiatal orvos nagyon megörvendvén +a gyűlés napi közlönyének, mely az ülés idejére alapíttatott, +indítványozza, hogy a lapot állandósítva heti folyóirattá kellene +átváltoztatni. Ami legfőbb, hogy miből és mi módon, arról mélyen +hallgatott. Ilyesmit százat is lehet indítványozni egy nap alatt, nem +kell egyéb hozzá, csak szó. Egy természettudós és tanár hosszasan +előadta, hogy ő egy értekezést írt erről meg erről, melyet egy német +tudományos lap keményen megtámadott; feleletét a szerkesztő nem vette +be, pedig igaza van s több efféle. Várta már az ember, minő nagy +dolognak lesz ez bevezetése, végre is tudtára adta a gyűlésnek, hogy ő, +a ki nem adott cáfolatot, fel fogja olvasni a szakülésben. Minő +ünnepélyes ülés lenne az az Akadémiában vagy Kisfaludy-Társaságban, ha a +tagok az ellenök írt polémiák miatt kezdenének panaszkodni. Nem tudtuk, +hogy némely természettudós érzékenyebb a költők- és művészeknél is. + +Az ünnepélyes ülést lakoma követte a lövöldében, hol számos toasztok +mondattak; a többek közt a Stettinben gyűlésező német orvosok és +természetvizsgálókra is poharak űríttettek, mi távirat útján tüstént +tudtukra is adatott s mire a szíves üdvözlő válasz még aznap +megérkezett. Szóval az első nap ünnep volt minden tekintetben, a +második, harmadik és negyedik, mint hétköznapok, a munka napjai. A +szakülések nagyon látogatottak voltak, sok jeles értekezés olvastatott, +az eszmecsere, vita javában folyt, szóval a gyűlés egyik főcélját most +jobban megközelítni igyekezett, mint régebben s örömmel tapasztaltuk, +hogy természettudósainknak nem csak száma szaporodik, hanem munkásságok +is kétszerezett és behatóbb. Vajha a gyűlés másik célját is mindinkább +megvalósíthatná, mi nem egyéb, mint a nagy közönség érdekeltségének +felköltése a természettudományok iránt. Erre nézve az ünnepélyes ülések +is sokat tehetnének, de meg kell vallanunk, még keveset tettek. E +tekintetben a második ünnepélyes ülés sem volt sikerültebb az elsőnél. +Többen olvastak értekezést; Knöpfler Vilmos «A természettudományok és +gyakorlati élet kapcsolatáról», Balogh Pál «Az olasz tudósok 1847-ben +tartott velencei gyűléséről», Bene Ferenc «Az elmebetegekről való +gondoskodásról», Schmidl Adolf a «Bihari hegységről», Hideghéty Antal «A +jelen ínség elemezése és óvszereiről», Patrubány Gergely «Wirchov +sejtkórtanáról», Romer Flórián «Zalamegye középkori egyházi +műemlékéről». Teljességgel nem akarjuk kisebbíteni a felolvasó urak +érdemeit, sőt elismerjük, hogy egy pár jeles értekezést is hallottunk. +De mégis átalában el nem nyomhatjuk azon megjegyzésünket, hogy +természettudósainkban hiányzik az előadás művészete, a külső és belső +formának erős érzéke, szóval az, mi egyik legfőbb eszköz a tudomány +népszerűvé tételére. Úgy látszik, keveset adnak a szorosan vett irodalmi +műveltségre s éppen nem követik az angol és francia tudósokat, kik e +tekintetben oly kitűnők. + +Ily ünnepélyes ülések értekezőinek egyik kiváló hibája az, hogy a szép +formát egyes floszkulusokban keresik s nem az egész kompoziciójában s +élénk folyamatos előadás helyett, melyből a főrészek mintegy láthatólag +emelkednek ki s olvadnak a főeszmében össze, vagy szónoki dagályba +vegyített szárazságot hallunk, vagy pedig annyi aprólékos részletet, +melyek a fővonásokat egészen betemetik. Adja Isten, hogy e tekintetben +is haladjunk s a jövő nagygyűlés szégyenítse meg netalán igazságtalan +gáncsainkat. + + + + +ÚJABB MAGYAR LANTOSOK.[57] + +Petőfitől máig. Pest, 1864. Heckenast. + +Kiadóink nagyon is pártfogásokba vették az antológiákat. Ha jól +emlékszünk, három év alatt ez már a tizedik kötet antológia Heckenast +kiadásában. Nem mondjuk törvényellenesnek ez eljárást; a kiadó betölti a +törvény betűjét, egy költőből egy kötetbe nem vétet át többet egy ívnél, +de mit ér, ha aztán tíz kötetben akár tíz ívet is találhatni egy +költőtől. Mindenesetre nem méltányosság. Még az más volna, ha +irodalomtörténeti vagy iskolai szempontból szerkesztenének kiadóink +antológiákat vagy pedig illusztrált díszalbumokként adnának ki. Így csak +puszta üzlet az írók rovására. – A kezünk alatti antológia újabb lírai +költészetünk képét kívánná nyujtani, vagy amint a névtelen szerkesztő +előszava mondja: «A legújabb magyar költői korszak összes termékeiből +vesz itt az olvasóközönség egy válogatott gyüjteményt időrendi +sorozatban és a szerint szemelve ki, amint az egyes költők egy vagy más +tekintetben figyelmet érdemelnek.» Kár, hogy az időrend néhol nincs +megtartva s a választás se mindenütt sikerült. Tompát, mint elbeszélőt, +a «Pipás kántor»-nál jelesb művel mutathatta volna be a szerkesztő, ha +ugyan Tompának szüksége van a bemutatásra. Szász Károlyból is jobban +választhatott volna, valamint Lévayból; Zalárnak, egyet kivéve, majdnem +leggyöngébb költeményeit szemelte ki. Bizonyos, eléggé nem indokolható +rokon- és ellenszenvet is veszünk észre ez antológia összeállításában. +Dózsától, Balogh Zoltántól egyetlen költeményt se találunk benne, +ellenben Zilahy Károlynak majd minden költeménye ott van, még olyan is, +mely sehol se jelent meg. Bozzai, e korán elhúnyt jeles fiatal költő, +egészen mellőzve, ellenben ott Cserényi Imre, ki alig írt egy pár +költeményt s még eddig inkább csinosan versel, mint költ. Az előszó +elmaradhatott volna. Petőfiről mond el egyet s mást túlozva és elrontva +azt, mit mások már jobban elmondottak. Azt mondani Petőfiről, hogy ő +szólott először magyar lélekkel magyar szívhez, csak frázis s e mellett +nem is igaz. Még kevésbbé igaz az, hogy Petőfi elhúnytával líránkban +csak visszaesés történt, de hanyatlás úgy látszik, mégsem mutatkozik; e +visszaesésnek főoka az időben rejlett, hátraléptünk, hogy annál +nagyobbat ugorhassunk s ha nem is haladunk szökdelve, mindazáltal vannak +jelenségek, melyek líránk jövőjére nézve a legjobb reménnyel biztatnak. +Ez körülbelül annyit tesz, hogy az 1849 utáni évtized lírai munkássága +visszaesést képez, a mostani évtized lírikusai pedig az emelkedés +korszakának kezdői. Vajjon kik a jövő lírájának e képviselői? Mi nem +ismerjük őket. Jó lett volna a szerkesztőnek egy kissé kimagyarázni +magát. Egyébiránt ajánljuk ez antológiát olvasóink figyelmébe; hiányai +mellett az újabb lírai mozgalmak elég élénk képét nyujtja. + + + + +A MAGYAR NEMZETI IRODALOM TÖRTÉNETE.[58] + +A legrégibb időktől a jelenkorig. Tankönyvül köz- és magánoktatásban. +Írta Toldy Ferenc. Első füzet. Pest. Emich Gusztáv tulajdona. 1864. + +Egész szívünkből üdvözöljük e könyvet, mely Toldy terjedelmes +irodalomtörténetének sem újabb kiadása, sem folytatása, hanem egészen új +és önálló könyv. Mint tudjuk, Toldy terjedelmes irodalomtörténetét csak +a mohácsi vészig írta meg, továbbá költészetünk történetét csak +Kisfaludy Sándorig bocsátotta közre két külön kötetben. Így mindeddig +nem volt teljesen bevégzett irodalomtörténetünk, mert az e téren +megjelent más művek oly gyönge kompilációk, hogy szóba sem jöhetnek. +Valóban szégyene volt a magyar irodalomnak, hogy irodalomtörténete még +az iskolák számára sem volt használhatóan kidolgozva, a közönség kezébe +pedig semmit sem adhattunk, melyből irodalmát a legrégibb időktől a +jelenkorig haszonnal áttekinthesse. E hiányon akar Toldy segíteni jelen +könyvével; míg több kötetre terjedő irodalomtörténetét bevégezhetné: +mintegy 18–20 nyomtatott íven összevonta tanulmányai eredményét. +Leginkább tankönyvet írt ugyan köz- és magánhasználatra, de úgy, hogy a +nagyközönség, sőt egyben s másban még a szakemberek is használhatják. +Nemcsak a módszer ajánlja e könyvet, hanem az adatok teljessége és +pontossága is. Valóban nem csekély nehézséggel járt néhány ívre teljesen +beszorítani az egész magyar irodalmat s minden feltűnőbb jelenséget, ha +nem is mélyrehatón, de mégis jellemzőn felmutatni. Toldy szerencsésen +megoldotta e feladatot s e mellett jegyzeteiben a magyar irodalom teljes +bibliografiáját közli. Felfogásunk vagy ítéletünk néha különbözhetik az +övétől, itt-ott némely átalánosságot terjedelmesben, némely részletet +összevontabban óhajthatunk, de el kell ismerni a munka jelességét, mint +egyetlent a maga nemében irodalmunkban s kívánnók, hogy iskoláink +valláskülönbség nélkül bevegyék s a közönség között is minél inkább +elterjedjen. – A kezünk alatti első füzet a legrégibb időktől 1807-ig +terjed, a második, mely, amint halljuk, sajtó alatt van, a még hátralevő +40 évet (1807–1849) tárgyalja. E második füzethez fogja a szerző +bevezetését is csatolni, melyben az irodalomtörténet tanítása módjáról +és könyve használatáról adja elő nézeteit. + + + + +PETŐFI ÉLETRAJZA.[59] + +Petőfi életrajzával megint foglalkozni kezd irodalmunk. Örvendünk rajta, +habár az eredménnyel nem igen lehetünk megelégedve. A «Fővárosi +Lapok»-ban Zilahy Károly ez év elején egy meglehetős terjedelmű +életrajzot indított meg, mely bizonyos körülmények miatt megszakadt +ugyan, de egy tíz íves füzetben nemsokára egészen meg fog jelenni, mint +a nemrég kibocsátott, kissé nagyhangú, előfizetési felhívásban olvassuk. +A «Pester Lloyd» tárcája nemrég végzett be egy egész cikksorozatot Beck +Károlytól, mely Petőfinek e német költővel való viszonyát és +beszélgetéseit tárgyazza. Sajnáljuk, de kénytelenek vagyunk kimondani, +hogy Beck Károly teljesen képtelen Petőfit jellemezni. Egész német +burschot alkot belőle. Nemcsak aki ismerte Petőfit, de az is, ki nem +ismerte, csak műveit olvasta, meg fog ütközni e rajzon. Az igaz, hogy +Petőfi Beckkel némi viszonyban állott, egy párszor meglátogatta, de hogy +olyasmiket s úgy beszélt volna, amint Beck előadja, abban kétkednünk +kell. Úgy látszik Beck nem egyebet célzott cikkeivel mint azt, hogy +részint a maga, részint a Petőfi szájával elmondja nézeteit a német és +magyar nemzet közti viszonyról, továbbá a saját és Petőfi költészetéről. +– Zilahyban méltányolnunk kell a fáradhatlan kutatást, de egyszersmind +hibáztatnunk az itt ott-nagyon kritikátlan eljárást, valamint azon módot +is, hogy apróságokra, esetlegességekre, sőt pletykákra kelleténél több +súlyt helyez s ezáltal a jellem lényegét akaratlanul is elferdíti. +Egyébiránt nem az egészről ítélünk, melyet nem ismerünk, hanem csak a +megjelent részekről; óhajtjuk, hogy a nemsokára megjelenő füzet +megcáfolja ítéletünket. Csak egy példát hozunk fel ítéletünk +támogatására. «Petőfi – mond többek közt Zilahy – a nők irányában nem +tudott szeretetreméltó lenni, mindjárt lelkemnek, galambomnak címezte s +minden előljáró beszéd nélkül összevissza ölelgette őket, miért +egyébiránt az asszonyok nem szoktak megharagudni, csak okkal-móddal.» +Mellőzve a szerző meglehetős ferde nézetét a nőkről, csak azt kérdjük: +volt-e valaha a világon oly ember, kiről el lehet mondani azt, mit +szerző Petőfiről oly határozottan állít? mert, hogy Petőfi nem volt +olyan, azt mindenki tudja, ki Petőfit ismerte. + + + + +PORTUGÁL NÉPKÖLTÉSZET.[60] + +Bellermann, egy német, ki sok ideig lakott Portugálban, egy kötet +portugál népdalt és románcot hagyott hátra, melyet barátjai nemrég adtak +ki Lipcsében. Minden dalhoz és románchoz oda van csatolva a német +fordítás is; egyszersmind számos felvilágosító jegyzetet veszünk a jeles +gyüjtőtől és fordítótól. A portugáloknak még nincs nagyobbszerű +népköltési gyüjteményök. Első gyüjtőjök de Almeida Garrett volt, a +közelebb elhúnyt külügyminiszter, ki 1851-ben adta ki mintegy harminchét +darabból álló gyüjteményét. Bellermann egészen átvette e gyüjteményt, a +többi, a felesebb szám, az ő fáradságának gyümölcse. A portugál +népköltészet átalában sokat hasonlít a spanyolhoz, a különbség köztök +csak az, hogy a portugál szelídebb és lágyabb. Ami a spanyol +költészetben szenvedélyes, vad és iszonyú, a portugálban mintegy +megenyhül. A portugál nép leginkább ünnep- és vasárnapokon szokta +énekelni dalait, románcait és legendáit. Örege, ifja összegyűl a +kertekben vagy a falu piacán vagy csapszékben; egyik gitárt vagy +tamburint vesz kezébe és sebes ütemekben énekel a szűz szerelemről, a +nőhűségről, szerelmi boldogságról és kínról, tiltott viszonyokról. Víg +és szomorú dal s románc egymást váltogatják. A szerelmi és +lovagrománcokkal ájtatos legendák és csodás regék társulnak. A +tulajdonképi történelmi ó-portulgál dalok és románcok leginkább a mórok +körül forognak s a Nagy Károly mondaköréből vannak véve. Meglepő, hogy +oly kitűnő hajósnépnél, minő a portugál, a tengeri kalandokról +hallgatnak a románcok. Bellermann csak egyetlen oly románcot tudott +találni, melynek színhelye a tenger és hajó. Címe: A «Kathrinéta hajó». +Hanem ez aztán nagyon szép. Ím itt közöljük amint hirtelenében +lefordíthattuk: + + Nézd amott az Kathrinéta, + Hirneves hajó, figyelj, + Elmondom mi történt rajta; + Ajh csodás és iszonyú! + + Napok teltek, év is eltelt + S hazatérni nem tudott; + Már alig van enni-inni, + Éhhalállal küzd a nép! + Sarutalpat lágyitottak + Csillapítni éhöket; + De az oly kemény, hogy senki, + Bár akarja, sem eszi, + Sorsot húznak, vágóhídra + Mint barmot kit vigyenek, + A hajónak kapitányát + Érte a sors, iszonyú! + + «Hej fiam, matrózfiacskám, + Mássz fel ott az árbocon. + Látod-e a spanyol földet + Vagy Portugal partjait?» + «Nem látom a spanyol földet, + Sem Portugál partjait. + Látok hét mezitlen kardot + Mind szívednek fenve ki.» + + «Mássz feljebb szemes fiacskám, + Tetejéig meg se állj! + Látod-e a spanyol földet + Vagy Portugál fövenyét?» + + «Hát mit adsz jó kapitányom? + Megvan, megvan, mit kivánsz. + Látom már a spanyol földet, + Portugálnak fövenyét. + Három lyányt is látok immár + Egy nagy fának árnyiban: + Egyik űl és csöndesen varr, + A másik meg fonogat, + Harmadik, legkedvesb köztök, + Búsul, búsul, sírni kezd.» + «Mind a három én leányom, + Végre hát ölelhetem! + No, a ki legkedvesb köztök, + Lesz jutalmul a te nőd.» + «Nem kell nékem a te lyányod, + Téged vár, téged szeret.» + «Jól van, hát pénz lesz jutalmad, + Mennyit elbirsz válladon.» + «Pénz se’ kell, bajjal szerezted, + Tartsd magadnak öregem.» + «Od’ adom hát paripámat, + Szép fehér és párja nincs.» + «Nem kell, tartsd meg paripádat, + Hozzám csak bajjal szokik.» + «Nesze, vedd hát Kathrinétát, + Messzi útra jó hajó.» + «Az se’ kell, mert kormányozni + Nem tudnám úgy, mint magad.» + «Nos, mi kell, szemes fiacskám? + Szólj és vedd jutalmadat.» + «Lelket kérek, lelked kérem + Menten add át, tartozol.» + «Pusztulj sátán, pusztulj innen, + Pusztulj, ne kisérts tovább! + Lelkemet Istennek adtam, + Testem légyen tengeré.» + De leszáll egy angyal hozzá, + Tengerből kiemeli. + Sátán ordít, ordítását + Visszazúgja szél s a hab; + Kathrinéta lassan, csendben + Még az este kikötött. + + + + +A «SÍRHALMOMI» SZÓRÓL.[61] + +Talán nem lesz fölösleges a fennebbieket egy pár sorral kiegészítenem. +Fogarasi úrnak igaza van; a «sirhalmomi gyászjel»-hez hasonló ragozás +vagy jobban mondva szóképzés csakugyan előfordul a sajószentpéteri +végzésben s ezt én nem tudtam. Azonban, jól megjegyezzük, ez egyetlen +hely nyelvemlékeinkben, mely Vörösmarty kérdéses sora mellett bizonyít. +Ha több volna, Fogarasi úr idézné, mert rendszeresen búvárkodik a régi +nyelvben s ily nevezetes adat másutt is oly kevéssé kerülte volna el +figyelmét, mint a sajószentpéteri végzésben. Újabban én magam is +átnéztem egy pár nyelvemléket és régi írót, de hasonló szóképzést sehol +sem találtam. Most már az a kérdés: vajjon oly szóképzést, melyet csak +egyetlen adat támogat, igazolhatni-e s vajjon lehet-e véle élnünk, csak +mint költői szabadsággal is? A szíves olvasók talán emlékeznek reá, hogy +én a költői nyelv jogát híven védem és sokat szabadnak tartok, mit a +szorosan vett nyelvtan megtilt. Azonban e szabadság a nyelv sarkalatos +törvényeit csak akkor hághatja át, ha azt a régi irodalom vagy a nép +költői nyelvszokása szentesíti. Itt ez az eset nincs, mert egyetlen adat +nem teremt nyelvszokást. Nem tagadom, hogy vannak és lehetnek esetek, +midőn a költő e szentesítés nélkül is merhet s merészségét siker +koronázza, de az ilynemű szabadság már nem terjedhet ki a szóképzés, +ragozás és kötés legsarkalatosb törvényeire. Ily esetben a vétséget a +körülményekhez képest nagyritkán elnézhetni ugyan, de sohasem +helyeselhetni. E szempontból kiindulva, szó nélkül hagytam volna +Vörösmarty kérdéses sorát, ha a ragoknak _i_ szóképzővel ragozása nem +volna annyira elterjedve irodalmunkban, hogy méltán bélyegezhetjük egyik +legkirívóbb visszaélésnek. Már oda jutottunk, hogy alig van egy pár író, +kinek stílusa ment a _tóli–tőli, bóli–bőli, róli–rőli_-féle +ragozásoktól. S különös, ezt nem a költők használják, kiknek erre több +joguk volna, hanem éppen a prózaírók. Ezért legyen nekem szabad +ismételnem azt, mit Fogarasi úr a sajószentpéteri végzésről tartott +akadémiai értekezésében a _városonki_ szóképzésre nézve mondott, de +amiről most, úgy látszik, megfeledkezett. «Tehát kétségen kívül +_városonki_, _városonkbeli_ helyett áll. De ezt már a mai időben magam +sem merném írni.»[62] + + + + +ZILAHY KÁROLY MUNKÁI.[63] + +(Zilahy Károly összegyüjtött munkái.) Kiadták Dalmady Győző, Dömötör +János, Komócsy József, Szabados János, Szász Béla, Tolnai Lajos s az +elhúnytnak több barátja. Két kötet. Pest, 1866. Eggenberger. (Petőfi +Sándor életrajza.) Írta Zilahy Károly. Pest, 1864. Emich. + +Zilahy Károlynak, e korán elhúnyt fiatal írónak, összegyüjtött munkáit +akarjuk megbírálni, melyeket nemrég barátai adtak ki; hozzájok csatoljuk +egyszersmind egy régebben kiadott munkáját is, a Petőfi életrajzát, +melyet e gyüjtemény nem foglal magában. Mind erről, mind amazokról +számos magasztaló bírálatot olvastunk a lapokban. A fiatal irodalom, az +új nemzedék, amint nevezi magát néhány fiatal író, mintegy Lessingjét +ünnepelte s ünnepli maig is az elhúnytban. Halála után munkái kiadására +több író egyesült, éppen mint a Kisfaludy Károlyéira. Emlékére Dalmady +Győző egy dicsőítő költeményt írt, mely inkább illik Shakespearere vagy +I. Napoleonra, mint Zilahyra, ha ugyan illik valakire. A munkáihoz +csatolt életrajzban egy helyt ezt olvassuk: «A kritikai pályán csak az +egy Macaulayt tudjuk, aki 25 évére Zilahynál többet produkált». Nem lesz +érdektelen vizsgálnunk: vajjon Zilahy csakugyan oly rendkívüli tehetség +volt-e, ki már is nagybecsű munkákkal ajándékozta meg nemzetét, vagy +csak egy törekvő fiatal író, kinek kísérletei tehetségre mutatnak s +kiből, ha buzgósága nem lankad, látköre tágul, ítélőtehetsége megérik, +ízlése nemesül, idővel talán jeles író vált volna. + +Összegyüjtött munkáit eredeti és fordított költeményei nyitják meg, +számra mintegy harmincnégy darab. Majd mind lírai költemények; nem +mutatnak valami gazdag érre, alig van köztök egy pár sikerült; de van +bennök egy oly sajátság, melyet egyetlen magyar költőben sem +tapasztaltunk. Zilahy költészete nemcsak vigasztalhatlan, hanem sivár, +majdnem a kopárságig. A természet bájainak, az élet örömeinek egyetlen +sugára sem csillámlik át rajta; nem visszhangzanak benne a hazafiság +eszméi; sehol az ífjú szív lelkesülése, édes bánatja, viharos haragja, +enyhítő könnye. De a kétkedő elme, a fájdalomtól marcangolt szív szilaj +melancholiáját sem halljuk. E sötét hangulatnak nincs elég tárgya, +eszméje, gazdagsága s általában költőisége. Mintha nem is egy +huszonötéves ember írta volna e költeményeket. Kietlen pusztaságon +érezzük magunkat, az eget felhők borítják, de nem támad vihar, se ki nem +derűl; éles szél fú, de nem válik szélvésszé, se szellővé nem lágyul; +egy-egy villám gyúl ki, de nem követi dörgés. A tájképnek nincsenek +változatos alakzatai s éppén úgy hiányzik a vihar nagyszerűsége, mint az +éj búskomor pompája. Fantáziánkat semmi sem foglalkodtatja és szívünk +megdöbbenés vagy borongó felindulás helyett némi kellemetlen érzéssel +telik meg. Zilahy egyik költeményében e szavakkal: «Az én szívem sötét, +rideg», tökéletesen jellemezte költészetét. S mindebben az affektációnak +kevés nyomára találhatni. Úgy látszik, hogy betegség s más csapások +hamar feldúlták szívét, mely, minthogy nem igen volt fogékony az örömre, +a fájdalomban sem lehetett gazdag. De lett légyen szíve bármennyire +fogékony, annyi bizonyos, hogy fantáziája nem volt eléggé költői, hogy +élményeiből bár kétségbeesett, de szívreható költészetet alkothasson. A +költészetben csak oly érzés hathat igazán a szívre, akár öröm, akár +fájdalom legyen, melyet mennél több ember érezhet s ha a költő képes azt +oly formába önteni, mely teljesen kifejezi. Zilahy költeményében +mindkettő meglehetősen hiányzik. Nem tud maga iránt elég érdeket +gerjeszteni; fájdalmát nem érezhetjük, mert nem értjük. Ott van például +a «_Hajótört_» című költeménye. Minden sora kétségbeesést lehel, de nem +tudhatni okát e kétségbeesésnek. Egy bűnös ember jajveszéklése-e ez vagy +egy nagyravágyóé vagy általában az emberi dolgok mulandósága miatti +elkeseredés? A költemény hol ezt, hol amazt látszik sejtetni. A +«_Vadonban élek_» kezdetű szintén ily nem érthető fájdalmat fejez ki. A +költő magányba vonúl és múltját siratja. + + S bár kárba ment mind mind amit reméltem, + Megcsalt, kicsufolt miben hinni véltem: + + A fény, mit az elmúlt láng visszavet, + Még édesen hevíti szivemet. + +kiált föl a költemény közepén s már mintegy enyhűlni véljük, azonban így +folytatja: + + S ha eltagadja sugarát a nap, + Villám elalszik vak felhők alatt; + + Itt hajlik rám egy rozmarinbokor, + Egy bősz titkot s jaj, szörnyű gyászt takar, + + S kinek sírján a gyászos ág rezeg + Ifjan, ártatlanul itt szenvedett. + + S amint a lomb a kőre ráborúl, + Ártatlanul, úgy mond, ártatlanul. + + Minek örűltem, mért élnem lehetne, + E néma kő alatt van eltemetve. + +Mi az a bősz titok? Ki nyugszik ott a sírban? Mind nem tudjuk. Hogy +lehessen elég részvétünk ez érthetlen fájdalom iránt, még akkor is, ha a +költő több erővel vagy gyöngédséggel tudná kifejezni érzéseit? A +«Livornóban» című költeményben, melynek első versszaka így hangzik: + + Ne híjj magaddal engemet, + Szögfürtű szép halászleány. + Ha áldva kulcsol most karod: + Megátkoznál a csók után. + +úgy látszik, azt akarja kifejezni, hogy az ő sötét szíve képtelen a +boldogságra; de a költemény elején és végén belopózott egy pár oly vonás +is, melyek őt kiégett szívű csábítónak sejtetik, mi bizonyosan nem volt +szándékában. Ily nem eléggé határzott érzés jellemzi Zilahy költeményei +jó részét, melyhez talán éppen ez okon bizonyos bágyadtság is járul. A +_Cs. emlékkönyvébe, Tünődés, Páris, Völgyben zúg a bérci csermely, +Marengói síkon_ című költeményein többé-kevésbbé ily bágyadtság vonul +el. + +Azonban vannak oly költeményei, melyekben határozottabb és erélyesb +érzéssel találkozunk. Csakhogy itt is ritkán találja meg s még ritkábban +összpontosítja a legfőbb vonásokat, vagy pedig nem éppen összeférő +árnyalatokat vegyít össze, mi ismét némi bizonytalanságban hagyja az +olvasót. _Testvérem emléke_ című költeményében meghalt testvérét +siratja. A bevezető sorok nem igen illenek e fájdalomhoz. A költeménynek +nincs eleje, közepe sovány. A szeretett testvér képe csak e két +versszakban tűn elénk: + + Imént volt, hogy merengve, gyúlva + Távol csendült kürt hanginál, + Mondád: mi sem maradhatunk el, + Ha majd mindenki síkra száll. + + Most volt, hogy paripánk repűlve + A bércen együtt dobogott; + Most sirattuk a drága angyalt, + A kis galamb fejű sasot. + +A két végső sor célzatát nem érthetni tisztán; a költő nem rajzolja oly +vonásokkal a közte és testvére közti viszonyt, melyek, erős részvétet +keltve, megértessék mély fájdalmát. Ha meg tudta volna eleveníteni +szeretete tárgyát, mennyivel hatásosabb lett volna a két végső versszak, +melyek valóban sikerültek: + + Ha én volnék ott kiterítve, + Megrepesztené szívedet! + Oh, mennyire szerettél minket. + Lelkem! én is megyek veled. + + Nincs szó!… De mely eddig nekem csak + Várt nyugalom volt, semmi más, + A halál, mert veled közös sors: + A legnagyobb vigasztalás. + +A többi költemény mind a megcsalt szerelem fájdalmát zengi, de itt sem +értjük mindenütt a költő lelki állapotját: + + Előttem állsz ragyogva, büszkén, + Tollad mint leng, fátylad lebeg: + Csalárd tündér álmélva nézlek, + Szegény lány, szánlak tégedet. + +kezdi egyik költeményét: tehát a csalódott szerelmes kedvese bájainak +hatása alatt áll még, de erkölcsi fensőségében szánja is őt. Ez volna az +első versszak értelme. A szánalom közelebbi okát érinti is a költő, bár +nem elég világosan, midőn így szól: + + De véled tán, nem vettem észre + Szíved mélyén a bánatot. + Csekély a felhő fenn az égen, + S homályba ejti a napot. + +Ez vagy azt teszi, hogy a leány büszkesége kedvese irányában csak +szerep, mely fájdalmába kerül, vagy azt, hogy a leány sem boldog, mert +talán mást szeret reménytelenül. Bárhogy álljon a dolog, az egész +költemény hangulatával ellenkezik a bevégzés átkos kitörése: + + Megölve, kővé válva fekszem: + Élet nálad, nálam halál. + Ne láss, kerülj, felejts el, oh e + Kiontott vér fejedre száll! + +De meg kell vallanunk, hogy e költeménynek van egy szép versszaka is: + + Megmondtam én, tündér vagy, angyal, + Angyal, kinek csak szárnya nincs; + Igaz szerelem szárnyat adhat, + Minden más vágy csak rabbilincs. + +Azonban e sikerült versszakot is elrontja, midőn elkezdi magyarázni: + + Bilincs, mely sárba, porba von le, + Köd, mely eloltja fényedet, + S bűbájából – oh jaj – kitépi + Varázsban égő képedet. + +A «_Hegedűszóban szép mese_» tárgya szintén szerelmi boldogtalanság; +allegória, még pedig eléggé ízetlen és homályos. A költő az utcán egy +ifjú sápadt nővel találkozik, ki egy mesét juttat eszébe. Volt egyszer +egy pásztorleány és pásztorifjú, kik egymást szerették és boldogul +éltek, de egyszer csak megszólal az erdőben egy kürt. Megjelen egy árny, +kit az ifjúnak követni kell a Feketevárba, melynek örökös foglya marad. +Mikor az árny elvitte a pásztort, a leány elájult, azonban a fáról egy +kandúr ugrott le, megcsókolta a leányt s hátára véve egy barlangba +vitte. A leány föleszmél, sóhajt, jajgat; egész nap sír, de nincs +szabadulás. Így él boldogtalanul a két szerelmes, egyik a Feketevárban, +másik a kandúr körmei közt. Az egész csak annyit fejez ki, hogy két +szerelmes egymástól elválasztva mily boldogtalan; de hogy miért történik +mindez, minek jelképe az árny, minek a kandúr, mind nem érthetni. Se +naivitás, se humor nincs benne; valami fásult hangulat szüleménye az +egész, mely mély értelemmel kacérkodnék. + +A _Képzelve_ kezdetű költemény első versszaka így hangzik: + + Képzelve vagy álmomban, + Már nem tudom és nem bánom. + De láttalak, emlékszem, + Könnyezve, halaványon. + +Ez inkább fásult, mint méla hangból mindjárt a második versszakban a +legérzelmesebbe esik belé: + + Beszélj, oh, drága gyermek, + Ah mond el ami bántott! + Bár messze, soh’se hágy el + Legigazabb barátod. + +Azonban a könnyező hölgy bánatával nem sokat foglalkozik, hanem a +helyett, a magáét beszéli el, elmondva, hogy mindent föláldozott érte s +kérdi, vajjon van-e a leány szívében egy gondolat az ő számára vagy +pedig úgy tesz, mint a szirén, ki bűvös énekével a vándort a tengerhez +csalja s míg ez hívőn eseng, imádkozik, amaz tovább evez s örökre +odahagyja. A szirén hasonlatát ilynemű fordulattal már többen sokkal +szebben használták föl. De nem ez a költemény főhibája, hanem az, hogy a +hangulat benne zavart, a részek közt nincs szerves kapcsolat, annyira, +hogy két költemény is kitelnék belőle. Általában Zilahy nagyobb +költeményei majd mind ilyenek, kivéve a _Véletlen látogatást_, mely e +tekintetben sikerült. A költő álmát beszéli el. Kedvese s ennek rokona +anyja látogatására jőnek. A leány künn marad; a rokon bejő s elmondja, +hogy csak puszta félreértés forog fenn, a leány híven szereti. A költő +kirohan kedveséhez, ki szótlan néz reá. «De meddig tart e hallgatás +még.» Ekkor anyja lép hozzájok s a leány mosolyogva szól: «A ki hallgat, +megegyezik». Anyja áldását adja a boldog párra. + + Kezem feléd nyujtom valóban, + Nyujtom, de már te nem vagy ott, + Nézlek, a szürkület mutatja + A hóvirágos ablakot. + + A dérlepett viskók felett fenn + Szemem hamar reá talál, + Hol dombtetőn diófa mellett + Anyámnak síri halma áll. + + Elfordulok. Arcképed ott van + S fölötte függ még fátyolod, + Mit esküvőd napján fejedről + A haragvó szél elkapott. + +Ez kerek egész; az álom rajza ugyan élénkebb és jellemzőbb lehetne; a +befejezés mindenesetre jobb, csak a fátyol egy kissé erőltetett. Hogyan +jutott az a költő birtokába? Fölkapta-e és eldugta, vagy a szél vitte +ablakába? Ez önkénytelen kérdés könnyen paralizálhatja a hatást az +olvasóban. + +Kisebb költeményei kompozició tekintetében sokkal jobbak, kár, hogy +legtöbbször egy-egy elhasznált hasonlatnál, vagy epigrammai fordulatnál +nem emelkednek föllebb. Minden tekintetben legjobb köztök az «_Elült a +szél_» kezdetű, ezt mint a gyüjtemény legjobb költeményét ide iktatjuk: + + Elült a szél: ezüst olajfák alszanak. + Előttem a Durance moraj nélkül halad. + + Szívem fáj s mégis oly könnyű, mert bánatom + Éjében sugárzó képedet láthatom. + + Te jutsz eszembe, te, s édes fájdalmamat + Nem háborítja szó s nem egy rossz gondolat. + + A félig meghalt hang keblemben újra él, + Rabod még egyszer hisz, eseng, szeret, remél. + +Verselése és nyelve elég gondos, bár nincs feltűnőbb eredetisége vagy +bája. Megakad ugyan itt-ott egy-egy fülsértő egyhanguság, mint: + + De elfed oh + Elfed s engemet eltemet + +vagy a rövid szótagok ritmustalan halmozása mint + + Én csalképei betege vagyok + +de e tekintetben általán véve méltánylást érdemel. A rossz, ízetlen +hasonlatoktól is sokkal mentebb, mint ifjú pályatársai. Valami újat, +meglepőt alig nyujt ugyan, de a dagályt kerüli. Ilynemű feltűnőbb +ízléstelenséget csak két helyt vettünk észre. «_Jenő_» című +költeményében elhúnyt barátját eltévedt üstököshöz hasonlítja, mely a +sokaság közt elhagyatva élt s nem levén mit ölelni a földön, az égbe +szállott. Tehát az üstökös a földről száll az égbe. Az «_Ajánlás_»-ban +azt mondja, hogy a bánat tengerére szállott s ott tébolyogva az árban +gyöngyöket talált; vad éjjel, bősz fergetegben kedvese képe kísérte, +érte rohant gyászba, vészbe s gyöngyét is neki szenteli. Viharos éjben +szedni a tenger gyöngyeit egy kissé nehéz mesterség. + +Fordított költeményei közül legjobbak azok, melyeket Puskinból fordított +Bodenstedt után. E német fordító nevét ugyan elhallgatja, de ez már +nálunk így szokás. Legkevésbbé sikerültek a Heineből fordítottak, melyek +nagyon nehézkesek. Ariosto töredékét gondos nyelv tünteti ki, de sok +helyt hiányzik benne a sormetszet s az octava rima három ríme helyett +négy rímet használ. + +Költeményeit elbeszélései követik, öt eredeti s egy fordított Turgenyev +után. Elbeszélő költészete még sivárabb, mint a lírai. Az idealizmus +tökéletes hiánya jellemzi majd mindeniket. Egyetlenegy személye iránt +sem viseltethetünk érdekkel; férfiai és női úgy erkölcsi, mint széptani +tekintetben a legkellemetlenebb benyomást hagyják maguk után. Bűnösek +minden szenvedély, gyöngék minden küzdelem nélkül. Mintha a költő nem is +költeményt írna, hanem elbeszélne egyet-mást az életből, amit látott, +hallott, de mélyebben nem vizsgált. A költői igazságszolgáltatásnak, a +művészeti világ e gondviselésének, nyomait sem találhatni e +beszélyekben. Mintha az erkölcsi világban nem is volna nemezis. Ami +történik, csak történik s az emberek bensőleg sem boldogok, sem +boldogtalanok. Nemcsak becsületes nincs köztök, de valódian érző sincs. +Nem látunk küzdelmeket, nem halljuk az öröm vagy fájdalom hangját. Se +nem nevetünk, se föl nem indulunk, se a humor vegyes hangulatai közt nem +hánykódunk. Sivár világ vesz körül bennünket, maga a költő sincs +részvéttel személyei iránt s csak némi fanyar iróniával kíséri őket. Ide +járul még, hogy Zilahynak nincs találékonysága, csak elbeszélni tud, de +nem egyszersmind bármely egyszerű mesét szőni s jellemet rajzolni. +Alakjai nem emelkednek ki, cselekvényeinek nincsenek érdekes +fordulópontjai s bevégzése vagy elhamarkodott vagy erőltetett. Ami +beszélyeiben jó, azok a mellékdolgok, egy-egy tájkép, a hely vagy a +társaság rajza, mely beszélyeinek színhelye. Itt egy pár vonással +biztosan rajzol s látszik rajta a tapasztalat közvetlensége. Mintha +érezné, hogy ebben áll minden ereje, igen is belé merül, odahagyja +főszemélyeit, elejti a különben egyszerű cselekvény fonalát s +meg-megrontja a forma arányait. + +Ily formátlan valami a «_Csalfa álmok, tört remények_» című beszélye. A +költő akarna is, tudna is elbeszélni valamit, de nincs mit elbeszéljen. +Két szerelmes történetét beszéli el, mely éppen oly érdektelen, mint +visszataszító. Orgován Helén beleszeret egy Zelinszky nevű hadnagyba. +Minthogy a szülők nem akarnak beleegyezni a házasságba, Helén elszökik a +hadnaggyal. Összeesküsznek, Zelinszkynek Szepességen lakó gazdag +nagybátyja letévén értök a kauciót. Azonban kevés jövedelmök levén, csak +nyomorognak. A megbántott szülők semmit sem akarnak tudni leányukról. +Zelinszky a kártyán próbálja megalapítani szerencséjét, de veszt. Nincs +más mód, mint az öreg nagybátyjához folyamodni. Odautaznak s éppen +halálos betegen találják; azonban halálából nem sok hasznot húznak. Az +öreg úr csak tízezer forintot hagyott nekik végrendeletében, a többi +Orsolya asszonyé lett, az öreg gazdasszonyáé és ápolójáé, kivel, úgy +látszik, némi viszonya volt. Zelinszky beküldte lemondását az ezredhez s +Helénnel és a tízezer forinttal Bécsbe költözött. Itt hamar nyakára +hágtak a pénznek. Azonban kisegítette őket a jó szerencse. Zelinszky +Leviczky grófnénak lett kedvese, Helén pedig Leviczky grófnak. Volt újra +pénz. Semmiben sem szenvedtek fogyatkozást. Mindnyájan egy fényes +palotában laktak s egymás feleségét megcserélve, boldogul éltek. A gróf +fia, az ifjú Leviczky, megzavarja e boldogságot; ugyanis meghallván +szülői botrányos életét, Velencéből Bécsbe jő s Zelinszkyt párbajra +hívja. Zelinszky veszélyesen megsebesíti az ifjút, aztán elszökik +Poroszországba, onnan Párizsba, hol mint magyar menekült szerepel. +Helén, úgy látszik, hánykódik-vetődik a világban. A költő mint +gyermekkori ismerősével a vasúton találkozik vele s úgy tapasztalja, +hogy valamint őt Swift, úgy Helént az élet tökéletesen demoralizálta. +Miért és hogyan demoralizálta a költőt Swift, nem tudjuk, de annyi +bizonyos, hogy a beszély éppen oly kevéssé erkölcsös, mint költői. Helén +szépségét lelkesülten rajzolja a költő, de kedélyvilágát egy pillanatra +sem tárja fel; sokat beszél Helén szenvedélyéről, fájdalmáról, de maga a +szenvedély egyetlen mozzanatban sem nyilatkozik. Nem értjük e szegény +leányt s nem is hisszük, hogy volna szíve. Szülőit minden küzdelem +nélkül hagyja oda, mintha csak bálba menne. S vajjon szerette-e férjét? +A házassági viszony felbomlása éppen oly könnyen megesik, mint az +elszökés. S csodálatos! a költő közli velünk Helén naplóját. +Felvilágosítást remélünk belőle meríthetni s nem találunk benne egyebet +Karthausi-modorban írt világfájdalmas ömlengéseknél, melyek csak puszta +általánosságok s nincsenek kapcsolatban házas élete eseményeivel. Úgy +látszik, a költő ez ömlengéseket, töredékgondolatokat régebben írta s +hogy kárba ne vesszenek, beszélyébe szőtte. Helén erkölcsi sülyedése +körülményeiről sem hallunk semmit. A költő, mint valami újdonságíró, +csak a tényt közli minden benső kapcsolat, fejlődés nélkül. Zelinszkyt +szintén csak így rajzolja. Általában személyeire igen illik az, amit ő, +mint kritikus egyik beszélyírónk személyeiről megjegyzett, tudniillik, +hogy olyanok, mint a mák, melynek fejéhez a gyermek con amore suhintja +fűzfa vesszőjét, gyönyörködve a kicseppenő fehér nedvben, vér nincs +honnan ömöljön. Mindamellett egy pár érdekes mellékrészlet nem hiányzik +a beszélyben; a berendi udvar, a kis városi pletykák rajzai tehetséget +árulnak el, valamint hellyel-közzel az elbeszélés elevensége is. + +Az «_Apropos-k és malapropos_»-knak már inkább van meséje, de ez is elég +rideg világ, bár komikai beszély akarna lenni. Zekula, egy +haszonbérlőből lett birtokos, fiainak tanítót fogad, egy ifjú +papjelöltet, Endi Lőrincet. Ez beleszeret unokahugába, Kláriba, Zekuláné +pedig az ifjú tanítóba. Tóni, Zekuláné társalgónője, észrevévén, +asszonya hajlamát, igyekszik elősegíteni e viszonyt. A szemérmes +Lőrincnek kártyát vet, kiveti, hogy szerelmes és szerettetik. Lőrinc azt +hiszi, hogy Tóni Klárira céloz, zavarba jő. Tóni e zavart Zekulánéra +magyarázza, bátorítja a félénk szerelmest, sőt másnap este azt súgja +fülébe, hogy menjen a kerti lugasba, hol neki tegnap kártyát vetett, +kedvese ott várja. Lőrinc Klárival vélt találkozni és szerelmi +vallomását egy levélre bízva, elindult a lugasba. Ott Zekuláné várt reá; +nem ismerte meg, azt hitte Klárihoz szól s átadta neki a levelet. +Azonban csakhamar észreveszi tévedését és elszalad, Zekuláné pedig a +szobába siet elolvasni a levelet. Van zaj a háznál. Zekuláné fellármázza +férjét, ki meginti ugyan Lőrincet, de egyszersmind azt is +kinyilatkoztatja, hogy ha valami biztos állomást szerez magának, nem +tagadja meg tőle unokahuga kezét. Lőrinc erre elmondja, hogy ily +állomása már akadt, mert éppen ma hívták meg udvari papnak kedvező +föltételek mellett. Klári férjhez megy Lőrinchez, de férje helyett a +fiatal bárót, Lőrinc kegyurát szeretgeti, mit Lőrinc a maga hasznáért +éppen nem akadályoz. Meg nem foghatni, hogy a költő miért teszi Lőrincet +hitvány emberré. Naiv komikai alak helyett kár volt egy nyomorultat +rajzolnia. A durva és veszekedő Zekula is hamar válik jámbor, szíves +indulatú emberré. Mennyivel jobb lett volna, ha Zekula féltékenységből +adja férjhez unohakugát. Így Zekuláné komikaibb alakká válik, Zekula +szükségesebb személy s a cselekvény menete élénkebb. Az expozicióban +sokat hallunk a szereplő személyek multjáról, többet, mint amennyi ily +kis beszélyben szükséges, de nagyon keveset arra nézve, ami a +fejlődéssel és kifejléssel kapcsolatos. A tárgy éppen oly rideg, mint a +tárgyalás. Komikai vidor kedv vagy humoros hangulat helyett, fanyar +szeszély ömlik el az egészen. + +«_Egy magyar énekesnő külföldön_» egy gazdag ifjú szerelmi története, ki +Olaszországban egy Biánka nevű kacér színésznőbe szerelmes. Az ifjú a +leányra költi minden pénzét, aztán hamiskártyás lesz, a színésznő +cimboráival segíti kifosztani az idegeneket, végre egy éjjel észre +vevén, hogy kedvese mást is szeret, vetélytársát megöli, elszökik s e +közönyös megjegyzéssel fejezi be a beszélyt, melyet maga beszél el: +«Néha csakugyan furcsa társaságokba keveredik az ember.» A személyek +közt senki sincs, ki részvétünkre lenne érdemes. A költő itt inkább +feltárja főszemélye bensőjét, mint első beszélyében, de nincs köszönet +benne; cselekvénye kerekebb, elevenebb, mint a másodikban, de a tárgy és +tárgyalás ridegebb, visszataszítóbb mindeniknél. A színésznő lehetne +kacér, hűtelen, csak volna benne valami báj, szeretetreméltó, valami +emberi érzés, hogy értenők az ifjú szenvedélyét s ne kellene csak +utálnunk. Az ifjú lehetne sokkal bűnösebb, csak volna valami +szenvedélye, küzdelme, búja. Prévost is ilynemű viszonyt tárgyal híres +beszélyében, Manon Lescaut-ban, de mily különböző a felfogás, hogy +egyebet ne említsünk. Manon többször megcsalja kedvesét, mint itt Biánka +Oszkárt, de minő bájos teremtés, könnyelműsége mily naiv, szíve +hűtlenségében is mily hű s mennyi küzdelemmel, szenvedéssel fizeti meg +egyetlen hibáját, hogy a szegénységet nem tudja tűrni. És Grieux +esztelen, de mély szerelme mily emberi, igaz és részvétre méltó. +Könnyelműsége annyi mély érzéssel, erkölcsi megsemmisülése a szerelmi +feláldozás oly erkölcsösségével vegyül, hogy megindítja szívünket. +Mindezt csak azért hozzuk fel, hogy Zilahy beszélyének tárgya még +magában nem zárja ki a költőieséget, sőt a francia beszélyirodalom egyik +valódi remekműve ilynemű viszonyon alapul. Nem e beszélynek tárgyát +hibáztatjuk, hanem a felfogást, a tárgyalást, melyből hiányzik minden +költőiség. Nincs költőitlenebb, mint a bűn szenvedély nélkül. Oszkár +szerelme nem szerelem, pusztán gavalléri kaland, minden szenvedély, sőt +lélektani érdek nélkül. Biánka a legközönségesebb személy, ki valaha +beszélyíró tollára akadt. S mily nyomorult a két főszemély környezete. +Csodálatos, hogy egy huszonötéves beszélyíró az életnek csak sivár, +mondhatni leghitványabb oldalát festi. Mintha nem találna részvétére +érdemes tárgyat s amit talál, az nem más, mint egy bárgyú gyermek. A +«_Verőfényes napok_» című beszélyét valóban az tünteti ki, hogy +részvéttel viseltetik főszemélye, egy bárgyú gyerek iránt, ki +játszótársa volt s hozzá egész haláláig ragaszkodott. De vajjon a költő +részvéte elragad-e az olvasóra is, az egészen más kérdés. Nem az a +kifogásunk, hogy a beszély hőse egy tíz-tizenkétéves gyermek. A +költészet örök forrása és tárgya az emberi szív, legyen az gyermeké, +ifjúé vagy öregé. Azonban az ember oly állapota, mikor születésénél +fogva vagy más testi bajok miatt csak egy fokkal több az állatnál, +inkább az orvosi tudomány tárgya, mint a költészeté. Ami jellemző, nem +mindig egyszersmind költői is. Más tekintetben e beszély vagy +helyesebben genrekép legsikerültebb Zilahy elbeszélő művei közt. A +főpontok arányosan emelkednek ki, kevés benne az áradozás, egypár +részlet kitűnően sikerült. Turgenyev orosz beszélyíró befolyását ugyan +megérezhetni rajta, mindamellett Zilahy sehol sem eredetibb és sehol sem +tanusit több elbeszélő tehetséget, mint éppen e művében. A «_Székely +legény_» című humoreszkjéről ellenkezőleg semmi dicséretest nem +mondhatni. Ez oly ízetlenség, hogy alul van minden kritikán. Még csak +egy kis székely jellemzetesség sincs benne. Zilahy egyik bírálója azt +jegyzi meg, hogy sok székely szót igyekszik meghonosítani az +irodalomban. E székely tárgyú népies beszélyben mi nem találunk többet +két közönséges székely szónál: _kabala_ (kanca), _vesdi_ (verseny). +Többi beszélyeiben ami tájszó előfordul, azok erdélyi magyar tájszók s +van köztük egy pár oláhos is, mint például _szokotyálás_, melyek +használatát nem igen ajánlhatni. + +Útirajzokat is írt: «_Kirándulás Provenceba_». «_A dalok földjéről_» és +«_Nizai élet_» címek alatt. Nem tárgyilagos rajzok, melyek az átutazott +országokat akarják előnkbe varázsolni, tanítva és mulattatva, hanem hol +szatirai, hol lírai hangulatok, melyeket az út keltett fel a szerzőben +vagy maga árasztott reája. A szerző alanyisága volna a fő, ami ellen +semmi szavunk. Azonban alanyisága itt is oly rideg, oly kopár, mint +lírai költészete s éppen úgy akarna is, tudna is elbeszélni, ha volna +mit, mint elbeszélő költészetében. Amit lírai és elbeszélő költészetéről +mondottunk, jórészt illik ide is. Útirajzaiban is a mellékdolgok, az +apróságok sikerülnek leginkább: egy-egy hajnal, alkony vagy táj rajza, +néhány gúnyoros megjegyzés és élc, bár néha vagy diákos vagy cinikus +vagy pedig mindkettő egyszerre. Ha valami nagyobba fog, például +kalandját beszéli el, egy kis szatirai rajzot akar kikerekíteni, vagy +éppen reflexiókba bocsátkozik, majd mindig unalmas vagy ízetlen. +Ilyesmit ritkán is kísért meg, abban telik kedve, ha apróságot-apróságra +halmozhat. Beutazza Svájc egy részét s gúnyra nem talál méltóbb tárgyat, +mint a lausannei polgármester kiáltványának e szavait: «Lausanne +méltónak mutatta magát, hogy Waadt kanton fővárosa legyen», föllengzését +pedig mind kiárasztja Chillon várára, nehány frázist szentelvén +Byronnak. Franciaországgal is így tesz: ennek is beutazza egy részét s +szatirája megelégszik azzal, hogy kicsúfolja Castellane tábornagyot, +kinek vén létére fiatal szeretője van. Föllengzése itt is, mint Svájcban +nem emelkedik föllebb egy költő emlékénél, a Petrarcaénál, ki «Laura +sírjára könnyeinek gyémántesőjét hullatta s minden könnyű egy dallá +változott és visszhangzott egy félezred éven át milliók szívében.» A +svájci és francia társadalmi, politikai életről egészen hallgat, mintha +nem érdekelné vagy nem fordult volna meg semmiféle társaságban. Csak +magával foglalkozik s egy-egy útitársával, csak a vagonban, vendéglőkben +és utcákon szedi minden tapasztalatát. Jól van, csak lássunk belőle +valami érdekest, de alig látunk egyebet hajhászott genialitásnál, mely +semmiségeknek mély jelentőséget akarna adni, de nem tud. Toulonban egy +spanyol hölgy szólítja meg, később karját kéri; utazónk ásít s odaadja. +Miért ne járna vele, hiszen őt Toulonban úgysem ismerik. Együtt járják +meg a várost. Legtöbbet az őrültek házában mulatnak. A sennora beszédbe +elegyedik az őrültekkel s kérdi utazónktól, miért nem szól ő is. «Hagyja +el, sennora – úgymond – én nem tudok a bolondok nyelvén beszélni, ez +nekem már egyetmás bajt okozott s még fog is okozni, de isten neki, +elszalasztottam azt az időt, amikor megtanulhattam volna; hát csak +maradok eddigi tudományommal; akad elvétve egy-két okos ember, aki +megért így is.» Ezzel tovább sétálnak; a sennora elbeszéli, hogy ő +Touleseból való és Soult marechal keresztleánya, egy év óta Marseilleben +lakik, most főhadiszállását Toulonba akarta áttenni, azonban nem tetszik +neki e város, igen szomorú és sivár, misem köti ide, holnap fölszedi a +sátorfát s megy Livornóba, az is kikötőhely. Nem tudni, miért, a kikötők +iránt különös előszeretettel viseltetett. Végre egymástól elválni +készülnek; a sennora egy mély és jelentésteljes pillantás után megkéri +utazónkat, hogy vegyen neki valami emléket a belvárosban. Utazónk nem +szereti a pénzt haszontalanságra költeni. Van egy papagálya, melyet +Marseilleben vett s melytől szabadulni akar; ezt ajándékozza neki. Hogy +bármily tekintetben mi érdekes van az ily históriákban, nem tudjuk +felfogni. Aki útirajzban alanyiságát teszi központtá, igen érdekes +egyéniségnek kell lennie, ki gazdag kedélyt élénk fantáziával párosít. +Zilahyt Heine és Petőfi útirajzai vezethették félre. Hasonló formára +törekedett, de semmivel sem tudta pótolni Heine humorát és Petőfi +szeretetreméltóságát. Rajzaiban legsikerültebb az a részlet, hol +kevésbbé foglalkozik magával s van valami tárgya s ez a nizzai élet +rajza. Azonban itt sem elégíti ki mindenütt a fölkeltett kíváncsiságot. +Antibesbe kirándulását oly hosszan írja le, mintha valami érdekest +akarna elbeszélni s csak holmi apróságokat tálal föl. Követelő +fennhéjázással mondja, hogy őt az utazásban nem a tudomány érdekli, +hanem az élet, ezért szeret a nép közé elegyedni s tanulmányozni belső +sajátságait. Ezért egy korcsmában néhány francia katona közé ül. +Hallgatja, mit énekelnek, hát a francia dicsőségről énekelnek s így +azzal a hallatlan nagy tapasztalattal gazdagodik, hogy a francia +dicsvágyó nép. Leszámítva nehány nehézkes vagy nem elég magyaros +mondatait, nyelve gondos, sőt ahol valódi gondolatja van, szép is. +Útirajzai, valamint novellái is leginkább stíl tekintetében érdemelnek +figyelmet. + +Ideje már szólanunk irodalomtörténeti és széptani munkáiról, melyeket +mint legkitűnőbbeket emelnek ki barátai és bírálói. Köztök a Petőfi +életrajza a legterjedelmesb, de egyszersmind a leggyöngébb. Zilahy +Petőfi jellemrajza helyett bizonyos tekintetben torzképét festi. +Csodálkozunk, hogy, ha más nem, legalább Petőfi barátai, kik részint +szerkesztők, részint hirlapok dolgozótársai, nem szólaltak föl ez +életrajz ellen. Igaz, Zilahynak nem rosszindulat vezette tollát, sőt +ellenkezőleg Petőfi leglelkesültebb tisztelői közé tartozik. Majdnem +imádja s elragadtatása némi szolgaias érzelemmé fajul, midőn könyve +mottójául Ariosto e sorát teszi: «E könyv urunknak lesz szentelve.» De +mit ér a lelkesülés, ha a dicsőített költő hóbortos alakként tűnik föl, +kit se mint embert, se mint költőt nem érthetünk? E tíz ívre terjedő +könyv csak adatgyüjtemény s egyéb semmi. Zilahy jól, rosszul, kritikával +és kritika nélkül összeszedett mindent, amit Petőfiről olvasott és +hallott, de nem vizsgálta a tények lélektani indokait és benső +kapcsolatát. Nem levén vezéreszméi, nem tudja csoportosítani az +eseményeket. Petőfinek csak külső élete tárul fel előttünk s a +mellékdolgok, apróságok, esetlegességek, mint gyom a virágot, betemetik +mindazt, ami fő és lényeges. Innen van aztán, hogy a könyv egészen más +benyomást tesz az olvasóra, mint aminőt a szerző céloz. Egyaránt +hiányzik belőle a filozóf szelleme s a művész alakító ereje, sőt a nyelv +gondossága, a stíl szépsége is, melyre Zilahy másutt észrevehető +törekvést tanusít. Itt csak újdonságírói, tudósítói előadással +találkozunk, mely a történetírás alantibb színvonalára sem emelkedik. + +Zilahy Petőfit csak mint embert igyekszik rajzolni s egészen mellőzi a +költőt; élete minden apróságaira kiterjeszkedik, de szelleme legnagyobb +vonásait sem tárja előnkbe. Ez a könyv egyik legnagyobb hibája. Zilahy, +úgy látszik, azt hitte, hogy a költő jellemrajzát nem kell összezavarni +az ember életrajzával, mert az két különböző dolog; azt hitte, hogy mert +vannak politikai, esztétikai jellemrajzok, melyek nem akarnak életrajzok +lenni: tehát az életrajzban sem lehet helye a jellemrajznak. A +jellemrajz különösen élő íróról, keveset olvaszthat magába az illető +életrajzából; legfőbb feladata az író összes munkásságát, hatását +rajzolni, megítélni, nem pedig körülményei és munkássága, magán- és +közélete, élményei és művei kapcsolatát kimutatni, annyival inkább nem, +mert az író életében az életrajzi adatok nem igen lehetnek ismeretesek, +vagy ha azok is, diszkrécionális okokból nem használhatók elég szabadon. +Azonban az író halála után a jellemrajz is mindent magába olvaszt az író +életrajzából, mi céljára szükséges. Macaulay politikai és esztétikai +jellemrajzai a legfényesebben igazolják, hogy mennyit nyer a jellemrajz +igazságban és mélységben a szükséges életrajzi adatok felhasználásával. +Ha a jellemrajz nem lehet el az életrajz legfőbb adatai nélkül, az +életrajznak éppen kötelessége nagy vonásokban mindent felölelni, mi az +író munkásságára, szelleme jellemzésére, sőt művei bírálatára tartozik, +amennyiben tudniillik az elbeszélő forma folyamatossága és arányai +megengedik. Főfeladata, hogy az embert és írót együtt rajzolja, magán- +és közélete kölcsönös egymásra hatásával, hogy kísérje tehetsége és +jelleme fejlődését a társadalmi, politikai és irodalmi viszonyok kedvező +vagy kedvezőtlen befolyásai közt s kimutassa szelleme hatását és munkái +becsét. Az életrajz is történetírás, nem krónika s éppen úgy megkívánja +a történelmi kritika, a filozófiai vizsgálódás és művészi alakítás +vegyületét, mint akármely más történelmi mű. E nélkül csak +adatgyüjtemény, mely se tanulságot, se gyönyört nem nyujt az olvasónak. +Ugyan mit tanulhatni oly életrajzból, mely mindarról hallgat, ami az +írót irodalomtörténeti személlyé emeli s érdemessé teszi arra, hogy +megírják terjedelmes életrajzát? Hogyan gyönyörködhetnénk oly +életrajzban, mely sokat emlegeti a költő nagyságát, de a nagyság +plasztikai arányai sehol sem emelkednek fel előttünk és szobor helyett +csak kődarabokat találunk a költő sírján? Zilahy sok mindent elmond +Petőfiről, még azt is, hányszor volt ittas, azt is, hogy 1849-ben kinek +a lovain ment Székelykeresztúrról Bem főhadiszállására, de költői +alakját egy pillanatra sem tünteti föl. Hűségesen följegyzi, hogy ez meg +amaz munkáját mikor írta vagy adta ki, magáról a munkáról csak egy pár +sort ír, ezt is csak néha, a legtöbbször hibásan. Például, hogy a +«Borozó» című költeményen, mely Petőfi első nyomtatott műve, más szín és +hang ömlik el, mint ami eddig lantos költészetünkben divatozott, hogy +«Levél színész barátomhoz» című költeménye oly pont költészetében, mely +nézlet-módját, de főleg páratlan eredetiségű kedélyét leginkább hordja +magán, hogy «Hóhér kötele» című regényének nyelve példányszerű és Tigris +és Hiéna drámáját gyors cselekvény, érdekes menet, eleven festés és +nyelv jellemzik s mégis drámai becse alig van. Ily töredékes és félszeg +megjegyzésekkel jellemzi Zilahy Petőfit, mint költőt, kinek költészete +oly szoros kapcsolatban van életével. Ide járul még, hogy a kor +társadalmi és politikai viszonyait még csak nem is érinti, holott Petőfi +költészete éppen oly hű kifejezése korának, mint saját életének. Zilahy +könyvének e tekintetben egészen elhibázott tervét azzal akarta jóvá +tenni, hogy bevezetéskép «Petőfi álláspontja» cím alatt Petőfi +költészetéről összeírt nehány lapot, melyek ciceróval szedve sem tesznek +egy félívecskét s melyekben, amint maga megvallja, meg sem kísérli +Petőfi költői nagyságának jellemzését. Egy pár töredékes eszmét mond el +Petőfi álláspontjáról, melyeket előtte mások sokkal jobban elmondottak. +Feltűnő, hogy Petőfit nem mint dalköltőt s a specifikus magyar dal +megalkotóját emeli ki, ami költészetének legerősb oldala, hanem csak +általában, mint lírikust. Az egész vázlatban kevés szabatosan jellemző +vonás van, de annál több a túlság. Zilahy csak Petőfit ismeri el a +magyar költészet voltaképi képviselőjének s azt hiszi, hogy ha valamit +mutatni akarunk a külföldnek, _egyedül_ csak vele állhatunk elő. +Shakespeare bizonyára sokkal nagyobb költő Petőfinél, de legrajongóbb +imádójának sem jut eszébe az, hogy az angol költészet egyedüli +képviselőjének nevezze. Azonban ha e vázlatban Petőfi sikerült +jellemrajzát írja vala is meg Zilahy, mégsem teszi jóvá könyvének hibás +kompozicióját. Életrajzban a jellemrajznak szerves résznek kell lenni, +egyiknek a másikba olvadni s egymást táplálva együtt fejleni egy +egésszé. + +A könyv másik hibája még ennél is nagyobb. Petőfinek mint embernek rajza +teljességgel nem sikerült. Nemcsak művészietlen, hanem nagyrészt +érthetlen is. Éppen úgy nincs benne művészi alakítás, elevenség, mint +bensőbe ható törekvés, lélektani következetesség. Zilahy csak külsőleg +fűzi össze az adatokat, nem bensőleg is s ez adatok közt sok az +aprólékos, mellékes s a lényeges aránylag csekély. Kedveli, halmozza a +felötlő, bizarr, adomaszerű vonásokat, de nem tudja kapcsolatba hozni a +jellem belső mivoltával s el-eltorzítja a költő nemes alakját. Nem +értjük, hogy e csavargó, hóbortos, goromba ifjú kebeléből hogyan +fakadhatott annyi költészet? Megdöbbenve kérdezzük: ez-e Petőfi, hisz +gyöngeségei az esztelenségig emelkednek, szeszélyei a kiállhatatlanságig +és sehol vagy csak sejtetve oly tulajdona, mely részvétünket +lebilincselhetné. Zilahy éppen oly kevéssé tud iránta érdeket +gerjeszteni, mint beszélyeiben főszemélyei iránt. Ez életrajz éppen oly +visszatetszést szül, mint beszélyei; amint azokból, úgy ebből is +hiányzik az idealizmus s a dicsőítő frázisok nem takarhatják el kedélye +ridegségét. De legfeltűnőbb az, hogy nem levén kulcsa Petőfi jelleméhez, +csak a felületen marad, vagy lélektani abszurdumokba téved, mi nem +engedi feltűnni Petőfi valódi fény- és árnyoldalait. + +Mindezt már Petőfi gyermeksége rajzán észrevehetni. Zilahy híven leírja, +hogy Petőfi szülői honnan származtak, hány hold földjök volt, de hogy +mily jelleműek voltak s mily befolyást gyakoroltak fiokra, arról +hallgat, pedig az atya szigora, úgy látszik, befolyt a fiú dacos +természete kifejtésére s leginkább az anya gyöngéd érzése nem engedte +elvadulni érzéseit. Több mint valószínű, hogy a dac és gyöngédség +vegyülete, a szív nemessége bizonyos nyerseségbe olvadva, mi Petőfi +jellemének egyik alkatrésze s mit zivataros ifjúsága még inkább +kifejtett, már a szülői háznál veszi kezdetét. Hogy a hely, hol +született, a családi körülmények, melyek közt felnőtt, a hányt-vetett +élet, melybe korán belésodródott, mennyiben hatottak költészetére, +szintén mellőzi Zilahy. Ő Petőfi népies irányát Csokonai- és Gvadányinak +tulajdonítja, kik már selmeci tanuló korában kedvenc költői voltak. +Szeberényi, kitől Zilahy a selmeci adatokat veszi, se Csokonait, se +Gvadányit nem említi, csak Vörösmartyt, de valószínű, hogy Petőfi +amazokat is már korán ismerte, azonban nagy tévedés hatásukból +magyarázni ki Petőfi népies irányát. A magyar irodalomban már Petőfi +föllépte előtt megindult a népies irány fejlődése. Mihelyt költészetünk +kibontakozott a klasszicizmus békóiból, a nemzeti irány már hajlott a +népieshez, hogy erősödést és eredetiséget merítsen belőle. Kimutathatni +ezt már az Aurora-kör törekvéseiben, kivált Vörösmartyéban; később a +népköltészet mind élénkebb figyelem tárgya lőn s megindult a magyar +népköltési gyüjtemény. A nemzetiség fejlődése, a politikai életben +felküzdő demokráciai irány mind elősegítették költészetünknek +nemzetiesbbé válását. Petőfi pályáját mintegy egyengették az irodalmi és +politikai viszonyok. Nem Csokonai, ki csak kivételkép ereszkedett le a +néphez, nem Gvadányi, kinek nem volt ízlése, keltették föl Petőfi népies +irányát, hanem az irodalmi és politikai viszonyok összes hatása és saját +egyéni körülményei. Az alföldön született; Kiskunságon töltötte +gyermekségét, a nép közt nőtt fel, sokat hányódott, megfordult +Magyarország majd minden vidékén, sokat érintkezett a néppel. +Gyermeksége és ifjúsága benyomásai, emlékei, kalandjai, hajlamai, +szenvedései, mintegy a magyar népszellem képviselőjévé avatták föl. Ha +grófnak születik, ha a fensőbb körökben nő fel, bizonyára inkább válik +belőle magyar Byron, mint magyar Burns. + +Zilahy Petőfi iskolai életét is hibásan ítéli meg. «Amit Petőfi iskolai +hanyagsága felől költői szeszélyében összedalolt vagy csevegett – +úgymond Zilahy – az nem egyéb kedélyes mesénél.» Az igaz, hogy Petőfi a +maga iskolai életét költeményeiben a humor kedvéért néha a valónál +élesben rajzolja – nem való például, hogy az iskolából kiutasították, +ellenkezőleg maga szökött meg – de hogy szorgalmas, rendes tanuló lett +volna, azt éppen nem mondhatni. Egyébiránt Zilahynak különböztetni +kellett volna. Petőfi iskolai pályájáról 1838-ig kevés adatunk van. Úgy +látszik, egész tizenötéves koráig, mikor a selmeci iskolába került, +gondos felügyelet alatt volt, szorgalmasan tanult s ekkor vetette meg +míveltsége alapját, bár tanítói szigora néha dacra ingerelte. Ezt nem +emeli ki Zilahy, hanem jónak látja a mellett kardoskodni, hogy Petőfi +mily szorgalmas tanuló volt, tanárai mily szűkfejű, lelkiismeretlen és +igazságtalan emberek voltak. Hogy Selmecen Petőfi éppen nem volt +szorgalmas tanuló s az iskolai törvényeket többször megsértette, +kitetszik Szeberényiből, ki Petőfi ez évét körülményesen leírja. De +Szeberényi menti is Petőfit; azt mondja, hogy a tanároknak ugyan nem +tanult, de buzgó tagja volt a képző-társaságnak és szorgalmasan olvasta +a magyar költői és történelmi munkákat. Mindezt nincs okunk kétségbe +vonni, bizonyos tekintetben a tanárokat is hibáztathatni, de mindent +csak az ő nyakukba róni s Petőfit minden alól fölmenteni, amint Zilahy +teszi, éppen úgy ellenkezik az adatokkal, mint Petőfi fejlődése +lélektani folyamával. Petőfi távol szülőitől, minden gondosb felügyelet +nélkül, szülői megrongált pénzviszonyai miatt régibb állapotjához képest +szükséget is szenvedve, már megkezdi küzdelmét az élettel. Szilaj +természete, függetlenségre vágyó lelke nem fér meg az iskola korlátai +közt. A színészet iránti hajlam korán fölébred benne; homályos érzelmek, +vágyak, zsibongják körül. A lángész öntudatlan sejtelmei kínozzák, dacos +ingerlékenysége, könnyelmű szeszélyei összeütközésbe hozzák az iskolai +és családi viszonyokkal. Hanyagsága tanárai bosszúságát kelti föl, +gazdájának túlzott panasza atyja szigorát, ki leveszi róla kezét. Az +elkeseredett, de hajlani nem akaró ifjonc a világba indul, egyik +csínyből a másikba sodródik, az iskolai életbe többé nem tud +belezökkenni, most katona, majd tanuló, aztán színész, megint tanuló és +ismét színész. A nyomorban sem veszti el életkedvét, sikertelen +küzdelmei közt is fenntartja önbizalma, erkölcsi tévedéseiben is megőrzi +hitét az erkölcsben, hányódásai közepett is olvas, ír, de legtöbbet +tanul az életből. Íme Zilahy jóigyekezetű tanulója, kinek hanyagsága nem +egyéb mesénél. Zilahy mindemellett con amore beszéli el az ifjonc Petőfi +vásott csínyeit, hogy szerzett pénzt az útra a katholikus papoktól, hogy +szedte rá atyját, mily kóbor életet élt Pesten. Mindezt Zilahy +helyesnek, derék dolognak lá-szik találni, kiszínezve adja elő, de azt +csak érinti, hogy mily lelki és erkölcsi erővel emelkedik ki Petőfi +ifjúsága és csavargó élete tévedéseiből, megtalálva pályáját, mily +szorgalmat és munkásságot fejt ki, mint kíséri folyvást anyja képe s +mily szeretettel fordul szülőihöz, hogy végnapjaikban gyámoluk legyen. +Nemcsak itt, hanem másutt is hibája az életrajznak, hogy az ilyesmiket +csak mint száraz adatokat adja elő, de mindazt, ami felötlő, bizarr, +kiszínezve írja le. Amazokon átsiklik az olvasó, emezek megmaradnak +emlékében s a jellem körvonalai akaratlan is elferdülnek. + +Nincs szándékunk az életrajzot részletesen bírálni, annyival inkább, +mert hibája nem egyes részletekben rejlik, még kevésbbé az adatok +pontatlanságában, mint az egészen elömlő szellemen, mely képtelen az +adatokat feldolgozni, az indokokat leleplezni s hű képet rajzolni. A +munka egyedüli érdeme az, hogy az eddig elszórt adatokat összegyüjtötte, +egy pár újjal pótolta; vannak ugyan benne tetemes hézagok, például +Petőfi házassága körülményei, irodalmi tanulmányai, író barátjaihoz való +viszonyai alig érintetnek; a mellékesb adatok közt hibákat is +találhatni, például, hogy Petőfi 1840 elején Sopronból Selmecen át ment +Horvátországba (holott Sopronból egyenesen Pozsonyba ment s ott +találkozott Szeberényivel, ki akkor pozsonyi tanuló volt), hogy 1847-ben +kiadott összes költeményeit az Életképekben br. Eötvös ismertette meg +(Eötvös a Pesti Hirlapba írt egy kis tájékoztató és védő cikket Petőfi +költészetéről), hogy «Táblabíró» című szatirikus beszélytöredékét +1849-ben írta a budai hegyek között (e töredék már azelőtt két évvel +megjelent az Életképekben), hogy a Hóhér kötele című regényét a kocsi +párkányán és a korcsma falán írta s több ilyes: mindamellett egészben +véve az életrajz e tekintetben méltánylatot érdemel. Néha lapokon át nem +is találunk benne egyebet adatnál, csoportosítás és minden behatóbb +lélektani fejtegetés nélkül, rosszul elbeszélve. S mennyi aprólékosság +van itt minden lapon. Zilahy fontosnak tartja följegyezni, hogy 1841-ben +Kápli Lajos Sopronban a Maurer-vendéglőben 1 frt 6 krajcárig rúgó +vacsorát fizetett Petőfinek, hogy egész 1847-ig kitől és mennyit kért +kölcsön, egész addig, hogy Pozsonyban mikép öltöztette ki Lisznyai, +ócska ruháját hogy szerezte meg Wilim szabó az Apácasoron, ki azt ma is +mint szent ereklyét őrzi. Mintha bizony 1842-ben széles körben ismerték +volna Petőfi nevét és éppen egy német szabó lelkesült volna Petőfi ócska +ruhájáért. Ez adatot Zilahy Lisznyaitól vette. Látszik rajta a +Lisznyaias fantázia, valamint a Vahot Imrétől vetteken is a dicsekedő +szellem. Az ily aprólékosságokkal teljes életrajz hasonlít az oly +arcképhez, melyen a képíró minden pórust, pattanásocskát megjelöl. +Vásznon vagy könyvben semmi sem árt annyira, mint a lényegtelen dolgok +halmozása. S mégis Zilahy könyvében még ezt is szívesebben eltűrhetni, +mint azt, midőn itt-ott belekezd Petőfi jelleme rajzolásába. Jellemzése +a legtöbbször vagy frázis, vagy esetleges történetnek rendes vonássá +emelése, vagy lélektani kulcs nélkül felhozott különcségek. Egy párnak +cáfolatát idejegyezzük, leginkább Petőfi emléke iránti kegyeletből. + +«Na, hogy Petőfinek különös modora volt, tagadhatlan!» – kiált föl +Zilahy s elbeszéli, hogy midőn Vahot Imrének volt segédszerkesztője s +nála lakott, Vahot kis gyermekeinek, kik oly örömest barátkoztak volna +vele, soha egy jó szót sem adott, mindenféle grimászokkal, vadállati +fogvicsorgatással és szemhunyorítással ijesztgette őket. Lehet, hogy a +Vahot gyermekei sokat alkalmatlankodtak neki, lehet, hogy ajtójánál +lármázván, rájok ijesztett, mit az érzékeny szülők rossz néven vettek, +de hogy Petőfi a gyermekeket ne szerette volna s goromba lett volna +irántok, az nem való, sőt ellenkezőleg, sok volt magában is a +gyermekies, naiv. 1845-ben Pákh Albert atyjánál mulatva, barátja ifjabb +testvéreivel órákig ellabdázott, Arany János gyermekeivel örömest +játszott, a fiú mulatságára egy költeményt is írt, mely «Arany Laczinak» +címet viseli s a gyermekek számára írt magyar költemények között a +legjobb. A gyermekekhez ily vadnak rajzolván Zilahy Petőfit, a nők +irányában éppen szemtelennek hirdeti s öltözködését a leghóbortosabbnak +festi. Halljuk saját szavait: «A nők irányában nem tudott +szeretetreméltó lenni; ha jól találta magát, mindjárt lelkemnek, +galambomnak címezte s minden előljáró beszéd nélkül összevissza +ölelgette őket (amiért egyébiránt az asszonyok nem szoktak megharagudni +– csak okkal-móddal); öltözete, magaviselete mind másforma volt, mint +más emberfiáé; főleg viseletében szerette a különcöt játszani, úgy, hogy +aki meglátta, vele álmadott. Majd olyan kalapokat készíttetett, mint egy +rézbogrács, csodálatos süvegeket; majd ember nem látta, fül nem hallotta +zekéket, dolmányokat virágos atlaszból. És ő mindezt nem hiúságból vagy +hatásvadászatból tette, mert hozzá férni nagyon bajos volt, hanem +szeszélyből és különcségből.» Ezután leírja Zilahy, hogy Tóth Gáspárnál +mily prémes dolmányt, sujtásos mellényt, magyar nadrágot s asztrakán +kucsmát csináltatott magának, mely ruháját aztán majdnem egy esztendeig +viselte. Nem valóságos torzvonások-e ezek? Lehet-e jobban rágalmazni +Petőfit, mint ahogy ott dicsőítője Zilahy teszi? Amott lélektani +képtelenség, emitt a valóság egészen elferdülve. Volt-e, van-e a világon +oly ember, kiről el lehet mondani azt, mit Zilahy Petőfiről oly +határozottan állít s egész cinizmussal, mintegy helyeselni látszik? A +legféktelenebb ember sem viselheti magát így társaságban; hogy Petőfi +nem viselte, azt mindenki bizonyítja, ki őt ismerte. Petőfi inkább +tartózkodó, elfogult volt a nők irányában, mint bátor vagy éppen +vakmerész s ha a finomabb társaskörök illemét megsértette is kendőtlen +nyakával, keztyűtlen kezével, a női becsületről mindig lovagiasan +gondolkozott. Ami öltözetét illeti, azt is túlozva, ferdítve adja elő +Zilahy. Hogy ebben nem volt mindig jó ízlése, ez igaz, de hogy valóságos +ijesztő lett volna, éppen nem áll. A virágos atlaszból készült, szem nem +látta, fül nem hallotta zekékből és dolmányokból csak annyi igaz, hogy +1847-ben volt egy virágos atlasz atillája, de ilyet akkor nemcsak ő +viselt, hanem Egressy, Kuthy, Kazinczy Gábor s mások is. 1845-ben nem +annyira különcségből, szeszélyből, mint nemzeti buzgóságból öltözött +tetőtől-talpig magyar ruhába. A magyar költők sokat emlegették, hogy a +nemzet eldobta ősei bajnoki köntösét s rút idegent cserélt; az ő erős +nemzeti érzése nem akart a szónál maradni. Peleskei nótáriusnak +gúnyolták, de azért nem tágított, részint dacból, részint +kénytelenségből, mert nem élt oly körülmények között, hogy könnyen +csináltathasson új ruhát. Később úgy öltözködött, mint más, kivéve, hogy +frakkot, kabátot nem viselt s mellényén pantalonán mindig volt egy kis +magyar sujtás. + +Petőfi különcségei, gyöngéi vagy éppen hibái, egy-egy tiszteletreméltó +elvnek vagy nemes érzésnek voltak túlságai, melyek benső természete és +költészete szellemében lelik leghelyesb magyarázatukat. E nélkül csak +esztelenségeknek tünnek föl, és Zilahy hibája éppen az, hogy e +kapcsolatot nem látja vagy nem emeli ki kellően. Petőfi Zilahy szerint, +büszke, rátartó, szótlan vagy nyers ember volt; akik barátságot +tartottak is vele, panaszkodtak uralkodásvágya, erőszakossága és +zsarnokoskodó természete ellen; rokonszenveit éppen oly sűrűen gyorsan +változtatta, mint ruháit; az önbecsülésben sem tartott mértéket, néha +túlvitte, máskor nem vette figyelembe; a szeszélyt jellemerőnek, a +makacsságot állhatatosságnak vette. Mindez rágalomnak is beillenék, ha +nem volna értetlenség. Petőfi jellemének és költészetének egyik kiváló +jellemvonása az őszinteség. Sok körülmény hatott oda, hogy ez benne +majdnem a betegségig kifejlődjék. Az őszinteség szép tulajdon az életben +s éltető forrása a lírikusnak, de csak egy bizonyos pontig. Az igen +őszinte költő könnyen megénekel olyat is, miről talán hallgatni kellene, +az igen őszinte ember olyakat is mondhat másnak, mi már nyerseségnek, +gorombaságnak is beillik. Petőfin mindkettő megesett. De az ily +nyerseség az életben nem a szív vadsága, hanem bizonyos szilaj naivitás, +az ily gorombaság nem sértés, mert nincs benne rosszakarat, hanem csak +az illemi formák önkénytelen mellőzése. Ily értelemben volt Petőfi +nyers, mit még feltűnőbbé tett népiessége. Valamint költeményeiben néha +oly népies kifejezésén is megbotránkoztak, mely ellen nem szólhat az +esztétika: úgy az életben is némely igen elfinomodott embert könnyen +bánthatott népies modora. Lehet, hogy később mindebbe vegyült egy kis +affektáció is, de az kétségtelen, hogy nyerseségének alapja az +őszinteség volt, mely előbb mint naivitás nyilatkozott, majd mint elv +kapcsolatban demokráciai, sőt köztársasági érzelmével. Büszkesége, +melyet Zilahy helytelenül rátartással told meg, hasonlított +nyerseségéhez. Eleven önérzete volt; sokat tartott becsületére, melyet +féltékenyen őrzött, függetlenségére, melyet szenvedések árán vásárolt, +táplálta költői tehetségébe vetett erős hitét, mely nem engedte +csüggedni, pályát nyitott számára s fenntartotta a támadások ellenében. +Nem tűrte a megaláztatást bármi formában s néha annak tartotta azt is, +mi csak tapintatlanság volt. Annak nincs alapja, amit Zilahy állít, hogy +önérzete néha elhagyta, vagy amint ő oly furcsán mondja: «olykor nem +vette elég figyelembe önbecsülését». Önbecs érzete sohasem hagyta el, +sőt túlságokba sodorta. Utálván a szerénykedő képmutatást, az alázatos +kevélységet, örömestebb akart szerénytelennek látszani. Ha valaki +lenézte költeményeit s némely költőtársaiét, melyek gyöngébbek voltak, +jobbaknak ítélte, társaság- és irodalomban nem restelte kimondani, hogy +az övéi jobbak, de soha senki után nem járt, senki hiúságának nem +hízelgett, hogy cserébe tömjénezést nyerjen. Költői önérzete vagy éppen +hiúsága kitöréseit a legtöbbször humor enyhíti vagy jókedvű malice. Csak +ha mélyen sértve érezte magát, tört ki heves lelke szilaj +szenvedélyességével, melyet nem igyekezett fékezni. Heves véralkatát, +ingerlékenységét még inkább kifejtette szakadatlan és termékeny költői +munkássága. A sok írás idegessé tette, mozgékony képzelődése, a +benyomásokra oly fogékony kedélye, könnyen ragadta hol kitörő jókedvre, +hol búskomorságra; innen szeszélyei, de hogy a szeszélyt jellemerőnek +vette volna, az mesebeszéd. Inkább a dacot és szenvedélyességet vette +annak, mert erős meggyőződései voltak, elvein majdnem fanatizmussal +csüngött s egész a végletekig alkalmazta. Ami ezek körén kívül esett, +ahhoz nem volt érzéke. Föllengző idealizmusa, költői nemes alanyisága +mintegy ragadta magával; az életben is a lelkesülés rohamai között élt. +Innen csekély okból is könnyen összeütközött barátaival, kikhez +egyébiránt híven ragaszkodott. Gyermekkori barátjai közül csak az egy +Szeberényivel hasonlott meg végkép s nem minden ok nélkül. Pákhkal +kétszer is összezördült, de folyvást barátja maradt. Vörösmartyval +politikai meggyőződése erős összeütközésbe hozta, de polémiái után is +úgy ragaszkodott hozzá, mint atyjához. Zilahy Petőfit a barátságra +méltatlannak rajzolja s mégis egy helyt így kiált fel: «Igazi +ragaszkodó, ily nagy szellemhez méltó vele élő-haló barátja nem is volt +senki». De ennek ellenére ugyanazon lapon mégis idézi Petőfinek egyik +levelét, melyben ez Emődyt leghívebb, legönzéstelenebb és legtisztább +lelkű barátai egyikének nevezi. Ki érti meg ebből, hogy mily barát volt +Petőfi s milyenek voltak barátai? + +De halljuk tovább, hogyan jellemzi Zilahy Petőfit, mint barátot és +szerelmest. «Egy futó perc elég volt reá – úgymond – hogy a férfit +barátjának, a nőt kedvesének vallja, a másik perc pedig, hogy örökre +meggyűlölje. Debrecenben 1846-ban történt, hogy színelőadás alkalmával +egy szép színésznő szomszédságába esvén, az első felvonás alatt +megismerkedtek egymással, a másodiknál örök szerelmet vallottak, a +harmadikat végig sem nézték, hanem futottak tiszteletes Tóth Mihály +uramhoz, kivel Petőfi különben is igen jó barátságban állott, hogy +eskesse őket össze azonnal. A tiszteletes szerencsére azt válaszolta, +hogy gyertyavilágnál esküdni hazai kanonjaink értelmében tilos, +legfeljebb diszpenzáció mellett történhetik, azért menjenek, hozzanak +előbb diszpenzációt. Petőfi e szűkkeblűségen rendkivűl fölháborodott, +tiszteletreméltó barátját szidta, mint a bokrot s úgy vált el tőle, mint +halálos ellenségétől. Aztán ismét megbékéltek. A kedélyes művésznő pedig +a helyett, hogy a fölmentés után járt-kelt volna, férjhez ment máshoz. +Petőfi is jobbat gondolt és útjaik többé nem találkozának.» A tény +fővonásaiban igaz s annyival terhelőbb Petőfire nézve, mert akkor már +ismerte és szerette leendő nejét. De vajjon nem volt-e ez eset +kivételes, sőt egyetlen egész életében, valamely gonosz óra kísértése, +melynek nem tudott ellentállani? Vajjon igaz-e, hogy gyakran tett +ilyesmit s ez volt főjellemvonása barátságban, szerelemben, mint Zilahy +állítja? Vajjon nincs-e ez eseménynek lélektani kulcsa, mely megfejti +nekünk e hallatlan könnyelmű, sőt érthetlen tettet? Elmondjuk röviden, +amit tudunk; tartozunk vele Petőfi emlékének; nem menteni akarjuk e +tettét, csak kimagyarázni s megmutatni, hogy Petőfi nem volt kötözni +való bolond, amint Zilahy rajzolja. + +Petőfi Szatmár megyében 1846 őszén megismerkedett egy ifjú hölggyel, kit +aztán 1847 őszén nőül is vett. Mindjárt az első napokban szenvedélyesen +megszerette; szerelme viszonoztatott. Visszatérve Pestre, a leányt +levélben megkérte atyjától, kit nem ismert, mert az látogatásakor nem +volt otthon. Az atya azt válaszolta: ő még nem ismeri annyira Petőfit, +hogy határozott választ adhasson, leánya is még nagyon ifjú, várjanak +egy évig s ha akkor is mindkettő megmarad szándéka mellett, ő nem vet a +házasság elébe akadályt, még akkor sem, ha nem helyeselné. Petőfi nem +volt megelégedve a válasszal, azt hitte, hogy a kitűzött határidő csak +arra való, hogy elfordítsák tőle kedvese szívét. Lángoló szenvedélye nem +ismert gátat s égbekiáltó igazságtalanságnak tartotta az atya +magaviseletét. Végletekre hajló természete, a társadalmi formák +megvetése, meggondolatlan lépésekre ragadták. Erdődre utazott, sürgette +a házasságot s összetűzött a szülőkkel, kik megmaradtak határozatuk +mellett. Ekkor a leányhoz fordult s kérte, hogy szökjék el s esküdjék +meg vele a szomszéd városban. A leány nem hajlott kérésére, de +megigérte, hogy hű marad hozzá s a kitűzött határidő mulva neje lesz, +szülei ellenére is. Petőfit felingerelte a válasz, keserűsége most a +leány ellen fordult, kétkedni kezdett szerelmében s kétségbeesve hagyta +oda Erdődöt. Így érkezett Debrecenbe, hol egy szép és elmés színésznő +kacérsága azt a gondolatot ébreszté föl benne, hogy e leányt par dépit +nőül vevén, bosszút álljon kedvesén, ha magát boldogtalanná teszi is. +Mindez egy óra műve volt; tüstént meg akart esküdni a színésznővel, úgy +látszik félt, hogy egy óra mulva nem lesz elég ereje végrehajtani +bosszúját. Nem találván papot, ki megeskesse, másnap Pestre utazott, +örvendve, hogy nem tette meg azt, amit meg akart tenni s ami miatt most +már önvádat érzett. Íme e kaland indoka és körülményei. Zilahy mindezt +nem tudta, talán nem is tudhatta, de így sem volt följogosítva, egy +puszta, minden indok nélküli esztelenségre képesnek hinni Petőfit s mi +több, jellemrajza alapjául venni. S ezzel megválhatunk e könyvtől. Ennyi +is elég tájékozni az olvasót s az irodalomtörténettel foglalkozókat, +hogy e könyv csak adatgyüjtemény, de nem életrajz s legkevésbbé Petőfi +hű képe. + +Térjünk át Zilahy széptani kísérleteire, bírálatai- és polémiáira, +melyekből áll nagyrészt munkái második kötete. Itt inkább helyén van, +mint az életrajz terén. Legalább megvan benne a küzdelmi szenvedély, ha +nem is vezeti mindig erős meggyőződés, van bátorsága, bár könnyen +hetykeségbe vagy cinizmusba sodródik, látköre nem széles, ismeretei +nagyon töredékesek, de amint utolsó, félbeszakadt töredéke mutatja, kezd +nyomósabban gondolkozni. Életrajzírója termékenységét, eszmei +tartalmasságát és önállóságát emeli ki. Szerinte a világirodalomban, az +egy Macaulayt kivéve, nincs példa reá, hogy valaki huszonötéves korában +többet produkált volna Zilahynál. Nem tudjuk, hogy Macaulay hány éves +korában kezdett kritikát írni, de hogy legelső kísérletének egyetlen +lapja is többet ér, mint Zilahy összes kritikai munkássága, az kétséget +nem szenved. Nem jártunk utána, hogy Európa legkitűnőbb kritikusai, hány +éves korukban emelkedtek hírnévre, de azt látjuk, hogy Zilahy egyetlen +kritikát sem írt, mely akár formára, akár tartalomra nézve kitűnő +legyen; legjelesb dolgozata is csak tehetségét tanusítja, egy +fejlődésben levő tehetség küzdelmét, mely még nem találta meg útját. A +termékenység alatt az eszmék és jeles munkák gazdagságát értjük, nem +pedig a puszta számarányt. Ami önállóságát, eredetiségét illeti, melyet +maga Zilahy is nagy önérzettel szokott emlegetni, eszmeköre sokkal +szűkebb, mint a magyar esztétikai irodalomé, még ebben sem tudja magát +biztosan tájékozni, nem hogy szélesbítené. Az bizonyos, hogy Zilahynak +vannak eredeti gondolatjai, de ezek vagy abszurdumok, vagy zavaros +fogalmairól tesznek tanuságot. Ő pálcát tör Molière egyik legkitűnőbb +műve fölött, de Bajza Jenőnek igen gyönge s még némi drámai tehetségre +is alig mutató tragédiáját kitűnőnek hirdeti. Arany János költészetét +inkább a tanulmány, mint a teremtő fantázia szülöttének tartja, de +Vajdában mélységet és eredetiséget fedez fel. A forradalom utáni évekből +1860-ig egyetlen figyelemreméltó lírikust sem talál, azonban Dalmadyt és +Vidát úgy üdvözli, mint őszinteségből és igazságból kivetkőzött líránk +megváltatásának első hírnökeit. Elítéli az egész magyar zsurnalisztikát, +mint amelynek nincs erkölcsi súlya s a közönségnek legfeljebb bohóca +vagy colporteurje s a Vajda János szerkesztette Magyar Sajtóhoz +szegődik, melyet leginkább a botrányok tettek emlékezetessé. Fejtegetése +és stílusa nagyon egyenetlen; a helyes megjegyzéseket helytelenek +követik, a világos és szabatos mondatokat homályosak, majdnem +érthetlenek váltják föl. Fölvet egy-egy fontos kérdést, de megfejtetlen +hagyja, néha megrója, mi nem hiba s dicséri a hibát. Sohasem bocsátkozik +valamelv író vagy mű derekasb boncolatába, megelégszik egy pár +általánosb vonással, vagy egy-egy feltűnőbb részlettel s a fődolgot +ritkán találja el. Keresi a polémiát, néha csak a polémia kedvéért s +küzdő bajnok helyett csak fecsegő Thersites. Hajlamból vagy szükségből +kedveli az ügyvédi fogásokat; erőlteti a legélesb gúnyt egész az +ízléstelenségig, de rosszul esik neki, ha őt is gúnyolni merik. Büszke +reá, hogy nem ismer el tekintélyt s mégis panaszkodik, hogy Arany +tekintélyével nem lépett föl védeni őt valamelyik polémiájában. Szeretne +egy irodalmi új párt vezére lenni, de csak egy kis türelmetlen cotteria +élén találja magát, mely doronggal akarná bevenni Helicont; szeretné az +új költőkkel megverni az idősbeket, az új nemzedékkel a régit, de nem +találván nagy tehetségeket, a kicsinyeket nagyítja; szeretne mint valami +új irány képviselője nagy változást hajtani végre a magyar irodalomban, +de nincsenek új eszméi s maga sem tudja mily irányt követ. + +Azonban e hiú küzdelem, ez elkeseredett vergődés közepett folyvást +fejlődik s bizonyos erő nyilatkozik benne, mely alkalmasint előbb-utóbb +kiemelte volna ferde helyzetéből. Az íróság suhancéveit élte s oly +irodalmi körben, hol ő volt a legokosabb ember. Kiocsudása valószínűleg +nemsokára bekövetkezett volna s a csalódások, felköltve +elégedetlenségét, talán oly útra terelik vala, melyen hasznos +szolgálatot tehet a magyar kritika ügyének. Utolsó munkája legalább +ilyesmire mutat. Apró és napi becsű bírálatok helyett egy nagyobb +tanulmányba fog, mely nyomósabb gondolkozást tanusít. A tanulmány címe a +«_Tragédia bölcselete, vonatkozással Teleki László Kegyencére_». Csak +töredék, mert halála félbeszakasztotta, de legtöbbet ér széptani +dolgozatai közt. Nem fejti ki ugyan még nagyjában sem a tragédia +bölcseletét, számos paradoxonra találhatni benne, de néhány jó +gondolatot mond el a tragikumról. Kár, hogy fejtegetésében néhol +hiányzik a benső kapcsolat, előadása helyenként homályos, igen is +filozófiai akar lenni, bár nem otthonos eléggé a filozófiai műnyelvben. +«A tragédia fogalom – úgymond Zilahy – ezen gondolatban összpontosul: a +természetileg igazolható, de erkölcsileg nem jogosult indulatot az +erkölcsi joggal ellenkezésbe hozni és a kettő között az erkölcsi jognak +adni elégtételt. Más szóval: a konkrét emberi ellen az absztrakt +világrendnek szolgáltatni igazságot.» Zilahy, úgy látszik, a világrend +alatt csak az erkölcsiség törvényeinek összességét érti s a tragikum +határát egy kissé szűk körre szorítja. Az egyén, midőn a világrendnek +keztyűt dob, az egyetemes vagy együttleges ellen támad fel s ez nem +mindig az erkölcsiség törvénye. Egy politikai ballépés nem az +erkölcsiség megsértése s mégis lehet tragikai alap. Néha erényeink +hozhatnak tragikai helyzetbe, nem azért, hogy nem voltunk eléggé +erkölcsösök, hanem mert átléptük az okosság határait. Lear nem sérti meg +az erkölcsiség törvényét, csak az okosságét s mégis oly szenvedések +martaléka lesz, mintha nagy bűnt követett volna el. Éppen az a tragikum +egyik jellemző oldala, hagy a nemezis nem csak a bűnt bünteti, hanem +mindent, ami ellenkezik a dolgok kényszerűségével s a büntetés a +tévedéssel nincs mindig arányban. Alább maga Zilahy is észreveszi, hogy +vannak oly drámai hősök, kik nem sértik az erkölcsiség törvényeit s +mégis bukásuk tragikai hatású, de nem tudja megmagyarázni okát. Azonban +igen helyes megjegyzése az, hogy a tragédia mindig oly eszmét juttat +győzelemre, melynek megsértése miatt a hősnek buknia kellett, de abban +téved, midőn a tragédia céljának csak a büntetést tűzi ki s nem +egyszersmind a kiengesztelődést is. Innen van aztán, hogy a tragikai +félelmet is csak a büntetésben helyezi, holott a félelem a részvét +szüleménye, mely már akkor megkezdődik, midőn a hős a bűn vagy tévedés +bonyodalmaiba sodródik s folyvást növekedik a katasztrófig, hol a +kiengesztelődés enyhíti, mely a szánalom és megnyugvás vegyes érzése. Az +ókori és újkori dráma különbségeire a tragikai alapot illetőleg, szintén +helyes észrevételeket tesz; különösen találó az, hogy az ókori drámában +a világrend, melyet mi a dolgok természetébe belehelyezünk, mint a +fölött kívül álló nemezis szerepel, de abban ismét téved, sőt ez +állításával is némikép ellenkezésbe jő, midőn az ókori tragédia egyik +főkülönbségét abban keresi, hogy a régiek egyén helyett típust vagy +általában csak embert rajzoltak, az ember fogalmában pedig csak érezhető +a tragikum, de belőle ki nem hozható. A mondat ez utóbbi részét nem +értjük, de nincs is szükségünk reá. A tragikumra nézve nem tesz +különbséget az, hogy a hős egyén, típus vagy általában ember, mert a +tragikai bűnt bármely alakban elkövetheti. A főkülönbség e tekintetben +az ó- és újkori költészet tragikuma között az, hogy az újkori költészet +a tragikai bűnt a tragikai bukással a a legszorosb kapcsolatba hozza, +míg az ókori ezt nem tartotta okvetlen szükségesnek. Aristoteles +megkívánja ugyan, hogy a hős ne legyen ártatlan, de csak azért, mert egy +tökéletesen erényes embernek szerencsétlensége nem volna részvét- és +félelemgerjesztő, csak iszonyú, borzasztó, de sehol sem emeli ki a +tragikai bűn és katasztróf szoros kapcsolatát. Innen foly az is, hogy az +újkori tragikum teljes magyarázatát nem találjuk meg Lessingben, ki a +tragikum értelmezésében egy hajszálnyit sem tért el Aristotelestől. +Legtöbb fogyatkozást találhatni e tanulmányban, hol a dráma és eposz +közti különbségeket fejtegeti. A nyelv homályos s a legfőbb különbségek +mellőzvék. A dráma és regény közti különbségekről éppen hallgat, pedig +erről annyival inkább kellett volna szólnia, mert a legújabb drámákban +igen észrevehető a regényi kompozició felé hajlás. Teleki Kegyencéről +keveset ír, mert a tartalom elmondásánál megszakad a tanulmány. Bár +nagyon is túlbecsülni látszik e művet, mert bizonyos tekintetben Hamlet +mellé állítja, mindamellett főhibáját helyesen emeli ki. Általában e +tanulmány, fogyatkozásai mellett is, bizonyságot tesz Zilahy kritikai +tehetségéről és tanulmányáról. Kár, hogy Bajza Jenő Zách Feliciánja +dicsőítését ide is belévegyíti. Vagy hitte, hogy barátja tragédiája +lángeszű mű: ekkor ítélőtehetségét kell kétségbe hoznunk; vagy nem hitte +s barátságból dicsőítette: ez lehet szép tulajdon a barátok előtt, de az +irodalomban pajtáskodás, melybe éppen annak kellett volna legkevésbbé +beleesni, ki másokat sokszor ezzel vádolt. + +A _Drámai nyelvről_ írt rövid értekezése keveset ér. Fölveti a kérdést, +hamar kész a felelettel, de teljességgel nem fejti meg. «A drámai nyelv +– úgymond – az, mely legközvetlenebbül foly a helyzetből, a szereplő +egyén jelleméből és amelyben a beszélő személy legtisztábban kiadja, mi +lelkében történik, kevés szóval sokat mondván.» Vajjon e meghatározás +nem illik-e a költészet minden nemére? Például a lírai nyelv az, mely +legközvetlenebbül foly a költő helyzetéből és jelleméből, melyben +legtisztábban kiadja, mi lelkében történik, kevés szóval lehető sokat +mondván. Az epikai nyelv az, mely legközvetlenebbül foly a dolog +természetéből, a személyek helyzetéből, jelleméből, legtisztábban kiadja +ami lelkükben történik, kevés szóval lehető sokat mondván. Ez csak azt +teszi, hogy a költészet minden nemében legjobb nyelv az, mely a célt +legjobban szolgálja, de ez oly általánosság, mely a dolog lényegére nem +vet világot, mert éppen azokat az eszközöket mellőzi, melyekkel a célt +elérhetni, azokat a jellemvonásokat nem számlálja elő, melyek az +általános költői nyelv módosulásait jelölik a drámai költészet körében. +A cikk többi része csak esztétikai elmefuttatás, mely a főtételt nem +magyarázza ki. S midőn Zilahy Heine azt a mondatát, hogy a színpadról +inkább hat a retorikai, mint a költői nyelv, elfogadja s a költői +retorika érthetetlen fogalmával toldja meg, bebizonyítja, hogy nincs +fogalma a valódi drámai nyelvről. Heinét nem értette. Heine itt gúnyosan +szól s a nagy tömegre céloz. Az igaz, hogy a lírai vagy értekező +nyelvnél a színpadon hatásosabb a retorikai, mert a rétor is a nagy +tömeghez szól, mint a drámaíró, de ez a valódi drámai nyelvnek csak +legfeljebb pótszere, mint a színpadi csíny a valódi drámai hatásnak. E +cikkébe is belevegyíti Bajza Jenőt, a drámai nyelv példányául hozván föl +egy szerencsétlen hasonlatát. + +Zilahy szeretett a drámával foglalkozni. «_A drámai igazság és a magyar +drámairodalom_», «_Baklövések a dramaturgia abcéjében_», «_Hívatlan +bíró, fogadatlan prókátor_» című cikkei mind dramaturgiai polémiák. +Köztök legigénytelenebb és legjobb az első, amennyiben egy lapnak azt az +állítását, hogy Othellóban a zsebkendő ellopatásának történetessége +idézi elő az egész tragédiát, néhány szóval helyesen cáfolja meg. Más +két polémiája nagyobb igényű, de csak esetlegesen vagy a mellékdolgokban +találhatni bennök egy-egy helyes megjegyzést, a fődologban sehol sincs +igaza, még ott sincs, hol az igazság mellett küzd, melyet nem tud +megvédeni. Zavaros eszmék vagy abszurdumok jellemzik e két polémiáját. +Kimeríti olvasottságának egész tárházát s csak még meg nem érett +ítélőtehetségéről tesz tanubizonyságot. A Baklövések című polémiájában +két lap ellen folytat polémiát: a Gombostű és a Magyar Sajtó ellen. A +Gombostű ez állítását akarná cáfolni: «A tragédiának nem főcélja a +költői igazságszolgáltatás, mert különben Romeo és Julia nagyon rossz +tragédia volna, amennyiben az ártatlanság legyilkolása nem bosszultatik +meg; a szép Desdemona, a szenvedő Luiz s más kedves leánykák, akiket a +rosszak bántalmaznak, csak azon reményben szenvednek, hogy túl a síron +megjutalmaztatnak és éppen ez a költő föladata.» Zilahy igen helyesen +szükségesnek tartja a költői igazságszolgáltatást, de Romeo és Julia +bukásának kényszerűségét nem tudja kimagyarázni. Azt mondja, hogy a mű +tragikuma a szeretők indulatának nyilatkozási módjában és mértékében +fekszik s kimutatja azt a határt, melyen túl emberi szenvedély, bármily +fényes legyen, nem emelkedhetik. Tehát Romeo és Julia tragikai bűne az, +hogy igen szeretik egymást, de e miatt még boldogok lehetnének, ha +szerelmök nem ütköznék össze a szülői, családi, sőt egész nemzetségi +kegyelettel, ha Romeo nem ölné meg Tybaltot, ha a két családban +kibékítés helyett nem gyujtana föl még nagyobb gyűlölséget s helyzete +nem ragadná oly pontra, hol csak a legvakmerőbb cselszövény segíthet s a +véletlen uralma kezdődik. Desdemonát sem jól védi. «A költészet eszményi +világában – úgymond – Desdemona halála nem halál, mert alakja +erkölcsileg egészben marad fenn számunkra és fájdalma éppen a költői +igazságnak legnagyszerűbb eszköze (a cél megszentesíti az eszközt), +amely Othellót megejti. Nincs-e Desdemona megbosszulva e bukásban?» Hogy +a hős bukásakor környezetéből ártatlanokat is magával ránt, kik hozzá +ragaszkodtak, az természetes, ez sohasem gyöngíti a tragikumot, de +egyébiránt Desdemonának megvan a maga tragikai bűne: +tapasztalatlanságával, jó szíve gondatlanságával maga is taszítja férjét +amaz örvény felé, melynek ő is martaléka lesz. A vita másik főbb pontja +a reformátor tragikuma körül folyt. A Gombostű azt a tételt állította +fel, hogy minden reformátor született tragikai hős s mennél inkább +sikerült eszméje, annál alkalmasabb. Zilahy inkább csak mellékoldalról +ostromolja ez állítást, de a fődolgot mellőzi, tudniillik, hogy a reform +sikere nem lehet tragédia tárgya, mert nincs bukás, a sikertelenség +pedig mindig az, mert vagy abból foly, hogy a reform idő előtti volt s a +fennálló rend életerejének kényszerűségével jött ellenkezésbe vagy +abból, hogy a reformátor túlsága, ballépései vagy szenvedélyei miatt +eljátszotta a siker jogát. A Magyar Sajtóval a tragikai részvétről +vitatkozik, de szintén nem oldja meg a kérdést. A Magyar Sajtó +tárcaírója nem tartotta szükségesnek, hogy a tragikai hős mindig +részvétre gerjesztő legyen s felhozta a többek között Shakespeare III. +Richárdját, ki a dráma elejétől végig országos gazember s így a részvét +elméleténél fogva nem lehetne tragikai hős. Zilahy vitatja, hogy Richárd +iránt részvétet érezhetünk, mert a rejtett motivumoknak nyilvánulásakor +a cinizmus humora alatt égő fájdalom mély tüzében, a születése által +letiprott és meggyalázott ember átkos végzetében a jellem megkövesült +vadságának erkölcsileg magyarázatát és leküzdhetlen nagyravágyásában +egyéni igazolását találjuk s a kedély elborzasztó kétségbeesett +sivárságán részvétre gerjedünk. Valaminek magyarázata, lélektani +igazolása, még nem részvétgerjesztés, ami pedig elborzasztja az embert, +nem igen gerjesztheti részvétre. Zilahyt a részvét szó hozta zavarba s +nem tudott belőle kibontakozni. A tragikai érdek legszokottabb neme az, +hogy a hős részvétgerjesztő legyen; az ókori drámaírók tragikai hősei +mind ilyenek, sőt a Shakespearéi is. Azonban Shakespeare megkísérlett +olynemű tragikai érdeket is, melyben a részvét nem foglal helyet, hanem +valami egyéb helyettesíti. Ez a nagy bűnösök tragédiája, kik mint kész +bűnösök, sőt gonoszok lépnek föl. A hős nem részvétre gerjesztő, hanem +megdöbbentő tulajdonaival fog érdeket gerjeszteni, minők rendkívüli +szellemi, sőt démoni erő, vakmerő vitézség, mindent feláldozó +tevékenység és szilárdság. Inkább megdöbbenünk, mint részvétre +gerjedünk, nem őt féltjük a bosszuló nemezis karjától, hanem inkább +attól félünk, hogy démoni erejével dacol mindennel s midőn győzelme +tetőpontján, az elért, de rögtön meghiúsult siker percében, a fellázadt +erkölcsi erők a bukás örvényébe sodorják, kiengesztelődünk és +megnyugszunk. Az ily tragikai hős rajza igen nehéz s ritkán sikerül s +még a siker esetében sem oly nagyhatású, mint a másik, mert az abszolut +gonoszság részvétellenes hatását bajos enyhíteni s a költői +igazságszolgáltatás kiengesztelődésébe könnyen vegyülhet az undor +bizonyos íze. Leginkább Shakespeare lábolta meg ez örvényt III. +Richárdjában, de nem azáltal, hogy hőse kedélyének borzasztó sivársága +iránt részvétet keltett, hanem hogy gonoszságába rendkívüli szellemi +erőt és hősiséget tudott vegyíteni. Dramaturgiai polémiái harmadikát a +Koszorú ellen intézte Zilahy; Molière Tartuffeje fölött tör pálcát benne +s azt akarná kimutatni, hogy Molière a romanticizmus költője. Molière +ostromlásában Schlegel fegyvereit használja s elég ügyetlenül. +Színbírálatainkban többször kimutattuk, hogy Schlegel éppen oly +igazságatlanságot, mint korlátoltságot tanusít Molière megítélésében. +Itt nincs miért mindezt ismételnünk; Molière romanticizmusát is éppen +csak megemlítjük. Zilahy életírója panaszkodik, hogy Zilahyt a +klasszicizmus és romanticizmus nemértésével vádolták, pedig e cikke is +mutatja, mily jól értette. Zilahy a romanticizmus költőjének nevezte +Molièret, ki a francia klasszicizmus egyik hőse. S hogyan magyarázza ki +magát? Minthogy a romanticizmus a keresztyén korszak költészete s +Molière keresztyén volt, tehát a romanticizmus vígjátékírója; igaz +ugyan, hogy a francia klasszikai iskolához is tartozik, de az csak a kis +klasszicizmus s így Molièret nevezhetni a nagy romanticizmus költőjének, +melyben benne van a kis klasszicizmus, a kis romanticizmus, de nincs +benne a nagy klasszicizmus. S ez okoskodást, mely éppen annyi +irodalomtörténeti járatlanságot, mint logikátlan gondolkozást tanusít, a +romanticizmus helyes felfogásának tartják Zilahy életírója s munkái +kiadói. Nem zavarjuk őket boldog hitökben, idővel majd felvilágosodnak s +olvasóinknak, úgy hisszük, elég volt az okoskodás felmutatása is. + +A lírai költők közül Vajda János, Szabados, Dalmady és Atala +költeményeit bírálta Zilahy, amazokat sok rokonszenvvel, emezt pedig +meglehetős ellenszenvvel, melyeknek esztétikai okaira nem igen +találhatni az illető bírálatokban. Vajda különös kedvence, a jóakaratban +nincs hiány, csak az a baj, hogy amit egész naivitással dicséretkép +mond, megrovásnak illik be. Kiemeli eredetiségét, mélységét, de +egyszersmind megjegyzi, hogy Vajda a Petőfi iskola legközvetlenebb +tanítványa, kin Petőfi Felhőinek hatása érzik. Tehát Vajda eredetisége +abból áll, hogy Petőfi leggyöngébb költeményeiből merítette +lelkesülését. Valóban különös eredetiség. Hibáztatja a közönséget, hogy +nem olvassa Vajdát, magát a költőt is hibáztatja, hogy miért hajhássza a +nem-közönségest, miért költészetének alapszíne sötét, miért +nyerseskedik, shakespeareskedik; azért nem olvassák. Valami egyéb okának +kell lenni, mert a nem-közönséges már az újság ingerével is hat, Byront +költészetének sötét alapszíne mellett is olvassák. Shakespeare és Petőfi +nyersesége nem kergeti el az olvasókat. Valami más miatt nem olvassák +Vajdát, mit Zilahy elfeledett fejtegetni s mi sem fejtegetünk. Szabados +és Dalmady nem részesülnek ily akaratlanul gonosz dicséretben, de nem +érthetni, hogy miért üdvözli őket Zilahy úgy, mint az igazságából és +őszinteségéből kivetkőzött líránk megváltatásának első hírnökeit. Semmit +sem mutat ki bennök, mi rokonszenvét igazolná és az olvasót meggyőzné. +Szabadosban megdicséri az «Utolsó Zrínyi» című balladát drámai voltáért, +holott az egész egy igen hosszúra nyujtott elbeszélő magánbeszéd, +melynek semmi drámai formája sincs; különösen kiemel belőle egy +versszakot, mely csakugyan jó, de inkább elbeszélői ügyes fordulat, mint +Berzsenyi-féle összeszorított ódahang, melyhez hasonlítja. Megjelöl +nehány költeményt, melyek olvasást érdemelnek s fölboncol egy csoport +rossz hasonlatot. Ennyinél sokkal többet találhatni az 1850–60-iki +korszak nem egy költőjében, kiket Zilahy annyira lenéz. Dalmadyban az +érzés valóságát és erejét dicséri, de amiket belőle idéz, nem éppen +igazolják ítéletét, sőt Dalmady nyelve sokszor annyira nem az érzésé, +hogy lapos prózának is beillik. Kiemeli hangjának kenetességét, mely +határzott világnézet visszatükrözése; hogy megvan-e ez Dalmadyban, már +csak azért sem tudhatjuk, mert nem értjük, hogy mit teszen. Általában +nagy hibája Zilahynak, hogy nem tudja jellemezni a bírálandó költőt s +ami helyest mond, az inkább egy-egy versszak szépségére, vagy hibájára +vonatkozik. De megesik rajta, hogy megdícsér egy-egy rossz versszakot +is. Például Dalmady e következő versszakát a hangulat és gondolatmenet +nemes szépségének ízleltetőjéül mutatja be: + + Ki fekszik e mohos sír alján, + Melynek nincs már keresztje sem? + Rejtelmesen beszél a szellő: + Tán egy világ, a szerelem! + A bogárkák csak jőnek, jőnek, + Míg eltünnek két oldalán – + Az alant oly rég álmodónak + Hírt visznek a földről talán. + +Mily nyelvtani hiba mindjárt a második sor. Jól magyarul ez így van: +_Melynek már keresztje sincs_. A sírba mászó bogárkák (talán férgek), +melyek a halottnak hírt visznek, inkább rútság, mint szépség. Zilahy e +bírálatait rendesen egy-egy tájékozó bevezetéssel kezdi, mely a magyar +költészet fejlődésének némely pontjait érinti, de éppen úgy nem találja +el a főjellemvonásokat, mint a bírálandó költőkben. A Szabados +bírálatához írt bevezetésében megemlíti a magyar költészet nemzetibb +fejlődését s ez irány képviselői: Petőfi és Arany mellé oda teszi +Sárossy Gyulát, ki «Arany Trombitá»-jával nagy mértékben elősegíté ez +irány fejlődését. Az Arany Trombita nem is költői mű, hanem egy versbe +szedett politikai pamflet, melynek ugyan volt politikai hatása, de nem +egyszersmind költői s a nép-nemzeties költői irány fejlődésére semmit +sem hatott. Az Atala bírálatában találóan jegyzi meg, hogy e költőnőnek +nem annyira egy húrja, mint inkább csak egy hangja van, de hogy mi ez a +hang, nem mondja meg. Fölboncol egy pár sikerült és nem sikerült +versszakot s abban állapodik meg, hogy Atalában legkevesebb a lírai +természet, s beszély- és regényírásra utasítja. Miért? Mert prózával +érintkező bölcseleti irányt lát benne s bizonyos hajlamot az +absztrakcióra: tehát a bölcseleti irány és absztrakció a beszélyírói +tehetség jelei. + +Még e gyüjtemény három bírálatáról kell szólanunk. Egyiknek tárgya +Vadnai «Eszter» című regénye, a másiknak Madách «Ember tragédiája», a +harmadiknak Arany «Buda halála». Vadnai regényének főhibáját abban +találja Zilahy, hogy nincs hibája, azaz nincs benne semmi pozitív jó. +Nem olvasván e regényt, nem tudjuk, mennyiben igaz ez ítélet, mennyiben +nem, de azt különösnek találjuk, hogy Zilahy alább mégis pozitív +hibákról beszél s a többek közt ezt: «Az én kedves kis húgom újra +vidámságot fog hozni a mi szobánkba», émelygő germanizmusnak bélyegzi, +mert ez így van jól: _kedves húgom, szobánkba_ s nem az _én kedves +hugom, a mi szobánkba_. Ebben semminemű germanizmus nincs, sőt +valahányszor nagyobb nyomatékosságot akarnak adni a személyragnak, a +névmás kitétele mulhatlan. Zilahy az Ember tragédiájában semmi feltűnőt +nem talál. Örvend, hogy irodalmunk Madáchban egy tapasztalatokon +megszűrt, mélyen gondolkodó fővel gyarapodott, de meg kell vallania, +hogy műve mint költemény semmit sem ér, mint drámai költemény még +kevesebbet, tehát a semminél is kevesebbet. S mond-e valamit a mű +hiányai- és hibáiról? Keveset, tulajdonkép semmit. Főellenvetése az, +hogy Madách Ádámja nem külön egyén, midőn mint külön alak jelen meg, ha +az lenne, akkor Madách annyiszor multa volna felül Goethét, ahány külön +alakot teremt vala. Mi azt hisszük, hogy úgy sem multa volna felül +egyszer sem, noha Faust is inkább típus, mint egyén. A művészetnek +vannak oly tárgyai, melyek kiválóan eszményítést kívánnak, nem pedig +egyénítést. A Krisztus- és Madonnaképet nem az egyénítés teszi +műremekké. Az Ember Tragédiájának tárgya nem egyéneket követelt, hanem +éppen a különböző korszakok típusait. Hogy e minden esetre nevezetes +költemény, mennyiben sikerült, annak fejtegetése nem ide tartozik, elég +tudnunk, hogy Zilahy minden analizis nélkül tör pálcát fölötte. De +csoda-e? hisz Arany János «Buda halálát» is szintén így ítéli el. +Töredékjegyzeteiben, melyeket e költeményről összeírt a romantikus és +naiv eposzt akarná megmagyarázni. Fogalmai itt is zavartak. Nem érti, +hogy a naiv eposzt nem írják, hanem a nép teremti századokon át s így +főleg a népköltészet szülötte. Azonban a műköltészetben is naiv eposznak +hívják az oly eposzt, mely az eredeti naiv eposz nyomain halad s a +korviszonyokhoz képest, amennyiben lehetséges, sajátságait igyekszik +mintegy visszavarázsolni. Minthogy a keresztyén korszak népköltészetének +jelleme általában véve romantikus, az ily naiv eposz szintén romantikus. +De hogy másnemű romantikus műeposzok is vannak, melyek kevésbbé +támaszkodnak a népköltészetre s ezért nem neveztetnek naivoknak csak +romantikusoknak, az természetes; mert a naivitás nem lényeges része a +romanticizmusnak, amint ez később a műköltészetben kifejlődött. Zilahy +vádolja Aranyt, hogy Attila alakjába nem tudott fönséget lehelni. Hogy +miért nem fönséges Arany Attilája, azt nem mondja meg, hanem +költészetére általában ezt a megjegyzést teszi: «Arany összes +költészetére el lehet mondani, hogy ő meggyőzni mindig tud, megindítani +gyakran, de felemelni alig és igazában soha. Az ő költői természetében a +fantázia a legkevesebb, holott az eposz minden egyéb között ezt kívánja +túlnyomólag. Még csak egyetlen oly dala sincs, mint Csokonainál a +«Földiekkel játszó égi tünemény!» vagy a «Tihanyi echo» hoz írt ritka +varázsú óda, melyekben a szentimentalizmus égető bája a fenségest +csapkodja. Petőfit nem is említem.» Zilahy esztétikai műszavain néha +nagyon nehéz eligazodni. Nem értjük, mit tesz, hogy Arany meggyőzi +olvasóit. Meggyőzni valakit valamiről, a tudomány, a szónoklat dolga, +nem a költészeté. Ily értelemben veszi-e e szót, ez okon tagadja-e meg a +fantáziát Aranytól, nem vehetni ki tisztán, sőt ellenkezőleg, úgy +látszik, hogy ezt éppen dicséri benne, mint alsóbbrendű költői +tulajdont. A fantázia hiányát egyébből látszik következtetni, abból, +hogy Arany eposzaiban nincs lírai föllengzés, szentimentális ábránd, +legalább ide mutat az, hogy Csokonai dalait hozza föl. Hogy a lírai +föllengzés, szentimentális ábránd nem forrása az epikai fönségnek s +általában nem is szükséges az eposzban, úgy hisszük, nem szükség +mutogatnunk. De várhattunk-e más ítéletet Zilahytól, ki Bajza Jenő +tragédiáját dicsőíti s Vajda egyik leggyöngébb költeményét mesterinek +nevezi? Már ez magában fölöslegessé tesz minden cáfolatot. + +Íme Zilahy kritikai pályája, mely egy kissé különbözik lapjaink +rajzától, de bizonyára hűbb a valóhoz. Mindamellett halálát veszteségnek +tartjuk irodalmunkra nézve. Egy tehetséget tanusító fiatal írónak +fejlődése első stádiumában sokat szabad hibázni és tévedni. Zilahy még +alig végezte be gimnáziális tanulmányait, midőn már az irodalmi pályára +lépett, alig került ki az egyetemről, midőn már a kritika triposzára +ült. Becsszomja távolról sem állott arányban tehetségével s egyszerre +akart odajutni, hová a lángész is, bár gyorsan, de csak fokonként +emelkedik. A mohó és szertelen ambició talán sohasem volt annyira +divatos irodalmunkban, mint jelenleg. De Zilahynak legalább tehetsége +volt, mely reményre jogosította az embert; ő legalább küzdő és törekvő +ifjú volt, ki nagyrészt csekély becsű műveit alkalmasint becsesebbekkel +feledtette volna el. Nem annyira az, ami volt, hanem ami talán lehetett +volna, nem annyira multja, mint jövője fejezi ki az irodalom veszteségét +s pályája kritikai méltánylatát. + + + + +EÖTVÖS EMLÉKBESZÉDEI.[64] + +Magyar írók és államférfiak. Br. Eötvös József emlékbeszédei. Pest, +1868. Kiadja Ráth Mór. 333. l. + +Ez igen csinos kötetben teljes gyüjteményét vesszük Eötvös +emlékbeszédeinek, melyek koronként, 1839–1867-ig, az Akadémia ünnepélyes +ülésein mondattak el. E majdnem harminc évi időközben Eötvös századunk +első felének nehány legnevezetesb magyar írója és államférfia fölött +tartott emlékbeszédeket. Egy félszázad küzdelme tárul fel előttünk. Itt +találjuk Kazinczyt és Széchenyit, Vörösmartyt és Szalayt, irodalmi és +politikai megújhodásunk bajnokait; itt Kölcseyt, Kőrösyt, Regulyt, +Dessewffy Józsefet és Emilt, kik többé-kevésbbé nevezetes szerepet +játsztak a magyar irodalom, tudomány vagy politika terén. Majd mind oly +férfiak, kik méltók a szónok ihletére, kire egy egész nemzet figyel. + +Valóban Eötvös sokkal több volt, mint akadémiai szónok; a nemzet +szónokaként ünnepelte a nemzet halottjai emlékét. Az államférfiú csak +szószékét változtatta, de nem egyszersmind eszméit, érzéseit, +aggodalmait és reményeit. S volt idő, midőn a nemzeti intézmények romjai +közt csak az Akadémia szószéke állott még épen s csak innen lehetett +szólni egy-egy ünnepélyes percben az egész nemzethez. A hazafi bánat és +remény e beszédek alaphangulata. Eötvös az Akadémia szószékén folyvást a +nemzeti élet hullámzásainak befolyása alatt áll s belevegyül a kor +küzdelmeibe. 1839–48-ig ifjú túláradó lelkesedése a hazafi bánatból erőt +merítve, reményt hirdet és tettekre buzdít. 1858–1867-ig lelkesedése +csillapodottabb, de fájdalma mélyebb, lelke gazdagabb eszmékben és +tapasztalatokban, a romokra állva balzsamot csepegtet a nemzet sebeire s +a csalódások keserűségei közt a jövőbe vetett hitet táplálja. A bánat és +remény e folyvást megújuló hangulata egyhangúvá teszi e könyvet. Ez +egyhangúság ugyan nem változatosság nélküli, de mégis egyhangúság. Midőn +egy vagy több évi időközben hallottuk e beszédeket, az egyhangúság nem +tünhetett föl, mint most, midőn összegyüjtve egyfolytában olvassuk. De +lehet-e ezért hibáztatnunk a szónokot? Aligha. Ki tehet róla, hogy a +magyar nemzeti érzés egy félszázad óta bánatból és reményből táplálkozik +s kevés megszakítással egész 1867-ig e hangulat levegőjében éltünk? +Szólhatott-e a szónok máskép oly férfiak fölött, kik a hazafi bánat, +küzdelem és remény megtestesülései voltak s oly korban, mely szégyelve a +jelent, büszke önérzettel küzdött a jövőért vagy csalódásainak +közepette, a kétségbeesés örvénye szélén vigaszt és hitet keresett? +Eötvös engedve belső ösztönének hű maradt magához és a korhoz. +Emlékbeszédei hatásának egyik főoka ebben rejlett. Egy későbbi kor talán +még inkább észreveszi e beszédek egyhangúságát, mint mi, de egyszersmind +egy egész kor kedélyhangulatát látja visszatükröződni bennök, mi mindig +elég kárpótlás marad. + +Az emlékbeszéd elméletével tüzetesen nem igen szoktak foglalkozni egy +irodalomban sem, de legalább bírálni szokták az emlékbeszédeket. +Bizonyos hamis kegyelet a magyar zsurnalisztikát ettől egészen +visszatartja. Azt hiszi, hogy kegyeletlenség felszólalni a hízelgés +erkölcstelensége, a szertelen dicsőítés ízléstelensége ellen, melyek nem +egy emlékbeszédben az értelmet és kedélyt egyaránt megbotránkoztatják. +Mióta az Akadémia és Kisfaludy-Társaság megalapíttatott, számos +emlékbeszédet hallottunk már, de Kölcseynek, az első emlékszónoknak, +valódi kegyelete, férfias méltósága nem igen találtak követőkre. A +legtöbb szónok egész erejéből arra törekszik, hogy rútul ledicsérje azt, +ki felett beszél. Néha, mintha képmutató udvaroncokat vagy béres +zsurnalisztákat hallanánk. Még jó, ha a szónok az elhunytat csak +szerfölött nagyítja vagy oly érdemeket tulajdonít neki, melyek nem +voltak meg benne, de megesik az is, hogy oly szertelen érdemeket olvaszt +össze, melyek együtt aligha lehetségesek. A kegyelet ünnepélyén, nem +kegyeletlenséget tanusítanak-e az ily beszédek, melyek bizonyos +tekintetben nevetségessé tesznek valamely kitűnő vagy jeles tudóst vagy +írót? Nem gúny-e az Akadémiára, hogy a tudomány és irodalom +képviselőinek némán kell végig hallgatniok oly beszédeket, melyek a +tudományt meghamisítják s az irodalmi ízlést sértik? + +Mondanunk sem kell, hogy Eötvös éppen nem tartozik az ily akadémiai +szónokok közé. Kölcsey után leginkább ő őrizte meg a valódi kegyelet és +szónoklat hagyományait. Kegyelete csak a valódi érdemekhez fordul s a +személyek tiszteletét az eszmék kultuszává igyekszik emelni. Rokonszenve +néha nagyításra ragadja, de sohasem a szertelenig. Néha, bár ritkábban, +árnyoldalakat is érint, de fényoldal és érdem mintegy kényszerű +kíséretében, mi emlékbeszédben a kegyelet és hűség legszebb +összeolvasztása. Az eszmék gazdagsága és érzelmek nemessége megőrzik őt +a keresettség cifrálkodásaitól s a kötelességszerű dicsőítés +modorosságától. Egészben véve beszédeit e tekintetben nem érheti gáncs, +de itt-ott találhatni bennök egy-egy vonást, mely zavarja a rajz hűségét +s nem szükségképi következménye a kegyelet eszményítésének sem. Igaz, e +vonások nem éppen lényegesek s nem annyira célzatosságból származnak, +mint figyelmetlenségből vagy vizsgálat nélkül elfogadott irodalmi +előítéletekből, de mindamellett nem mellőzhetjük, mert oly kitűnő íróban +találjuk, mint Eötvös. Leginkább a kitűnő írókat kell bírálni s nem a +középszerűeket, kiket mellőzhetni is. Idejegyzünk hát Eötvös +jellemzéseiből egy pár oly vonást, melyeket túlzottaknak tartunk. + +«A magyar nyelv – mond Eötvös Kazinczy fölött tartott emlékbeszédében – +amint ez egy élő és fejlődő nép nyelvénél máskép nem is lehet, mindig +újult és fejlődött: a különbség Kazinczy és mások közt csak abban áll, +hogy mit azok, kik a nyelvújításban elődei voltak, a pillanat +szükségétől kényszerítve, rendszer nélkül tettek, azt ő teljes +öntudattal cselekedte, szem előtt tartva a célt, melyet el akart érni és +«_soha meg nem feledkezve azon határokról, melyeket túllépni a +legmerészebb nyelvújításnak sem szabad_». + +A végső mondatban nincs igazság s kimaradhatott volna a kegyelet sérelme +nélkül, annyival inkább, mert nem erre van alapítva a beszéd s csak mint +igen mellékeszme fordúl elő benne. Igaz, az emlékbeszéd sohasem kritika, +de az is bizonyos, hogy nem foglalhat magában olyast, mi a kritikával +egyenes ellenkezésben van. A reformátorok pályája nem igen lehet ment +több vagy kevesebb tévedéstől. Ezt mintegy helyzetök kényszerűsége hozza +magával. Küzdelmök hevében nem választhatják meg mindig a legcélszerűbb +eszközöket, tovább mennek, mint szándékuk volt, vagy olyat is akarnak, +mit az idő később tévedéssé derít ki, bár a körülményekben igazolásukat +találhatni. Kazinczy mindenesetre ily reformátor volt. Pályája éppen nem +ment a tévedésektől, de azok nem kisebbítik dicsőségét. A nagy eszme, +melynek bajnoka volt, a nagy mozgalom, melyet megindított, szenvedése, +mely mártírrá avatta, nemzeti újjászületésünk legelső hősévé emelik. E +szempontból nem magasztalhatni eléggé. De a tisztán nyelvészeti és +irodalmi szempont mindig tiltakozni fog az ellen, hogy Kazinczy sohasem +lépte át azon határokat, melyeket túllépni a legmerészebb nyelvújításnak +sem szabad. Egyetlen irodalom sem mutathat föl oly merész nyelvújítót, +mint Kazinczy, talán azért, mert egyetlen irodalom sem volt oly +sajátságos körülmények között, mint a miénk. Lehet, hogy mindaz, mi +Kazinczy tanai- és hatásában tévedés, a történeti kényszerűség +fejleménye volt, melyen át kelle esnünk, de az bizonyos, hogy +Kazinczynak egész irányát ma már nem fogadhatja el se a nyelvész, se a +stiliszta. Mint nyelvújító, ki a gyökök alkotása szabadságát is vitatta +támadói ellen írt polémiáiban, néha túlságokra ragadtatott, melyeket +követői még tovább fejlesztettek. Mint a magyar művészi próza és költői +nyelv megalapítója a művészit a magyarossal nem mindig tudta +kiegyeztetni, idegenszerűségre adott példát. Az újabb költői nyelv +Vörösmartytól napjainkig egy s más tekintetben reakció Kazinczy +tévedései ellen s hogy prózánkban, bár folyvást mutatkozik, kevésbbé +erőteljes e reakció, azt csak sajnálni lehet. + +A Vörösmarty, Dessewffy Emil, Szalay fölött mondott beszédekben is +találhatni ily mellékesen odavetett túlságokat. «Vörösmarty az első +magyar költő – úgy mond – kit a szó legszebb értelmében népszerűnek +mondhatunk.» De vajjon Kisfaludy Sándor nem volt-e szintén oly népszerű +a maga korában? Sőt Vörösmarty népszerűsége csak lassan, a kor +fejlődésével, növekedett, míg Kisfaludy S. gyorsan s majdnem egyszerre +lőn népszerű. Mindezt jól tudja Eötvös, ki a Kisfaludy Sándor +tiszteletére 1843-ban rendezett dalünnepen tartott elnöki megnyitó +beszédében így szólt: «Kisfaludy Sándor legnépszerűbb költője +hazánknak»; pedig ekkor Kisfaludy Sándor népszerűsége már hanyatlóban +volt s a Vörösmartyé már elérte tetőpontját. «Szóljak-e Egerről páratlan +varázsával – folytatja Eötvös – szóljak-e Cserhalomról, melynél +nagyobbszerű eposzi mű kevesebb sorban talán még nem iratott?» Hogy Eger +és Cserhalom remekművek, a régibb magyar kritika egyik előítélete, mely +Toldy nyomán átment az irodalomtörténeti kézikönyvekbe is. Nem +tagadhatni, hogy mindkettőben genialis részletek vannak, de egészben +véve egyiket sem mondhatni teljesen sikerültnek; nincs kerek meséjök s +tulajdonkép csak egy pár epizód összefűzéséből állanak, nemcsak a +világirodalomban, hanem Vörösmarty kisebb munkái közt is van oly mű, +mely sokkal költőibb, nagyobbszerű mindkettőnél, például a «Két +szomszédvár». + +Dessewffy Emilről ezt jegyzi meg egy helyt: «Azon érdemet senki sem +tagadhatja meg tőle, hogy műveinek ékességét a világosságban kereste». +Ez igen szembeszökő túlzás, bár szerény méltánylat akarna lenni. +Dessewffy stílusából éppen az egyszerűség és világosság hiányzott, +egyike a legnehézkesebb stilisztáinknak. Szalayról ezt olvassuk: «Soha +lángész több szorgalommal nem párosult». Nem tudjuk: vajjon Eötvös a +lángészt a tudományos értelmében veszi-e, vagy csak nagy tehetséget ért +alatta, mint ahogy a közbeszéd használja e kifejezést. Ez utóbbi +értelemben teljesen igaza van, de hogy nagy tehetség több szorgalommal +sohasem párosult annyira, mint Szalayban, az legfeljebb csak akkor +állhat meg, ha hozzá tesszük: Magyarországon, mert ha általában az egész +világra vonatkozólag értjük e mondatot, nemcsak az igazság, hanem az +eszményítés szempontjából is hibáztatnunk kell. + +Máskülönben a Szalay fölött mondott beszéd legsikerültebb az egész +gyüjteményben. Itt is bebizonyult, hogy a rokonszenv az emlékbeszéd +valódi múzsája. Lelkesíti a szónokot, hogy érezze s éreztetni tudja a +valódi érdemeket, erőt kölcsönöz az élénk rajzhoz, sőt a közönségesnél +mélyebb kedélyt bizonyos gyöngédségi érzetnél fogva megóvja a dicsőítési +túlzásoktól. Eötvös emlékbeszédeiben senkinek alakja sem emelkedik ki +oly egyszerű fönségben, átlátszó fényben, mint a Szalayé. Mintha nem is +rajzolna, csak fölleplezné e képet, mely évek óta ott él lelkében, +letörülhetlenül. Kissé eszményíti, de nem többel, mint amennyit az +emlékbeszéd eltűr, sőt megkíván. Kevésbbé folyamodik szónoki fogásokhoz, +mint más beszédeiben, mégis ékesszólóbb, mint bárhol. Mindezt nem +mondhatni el a Széchenyi fölött tartott emlékbeszédről. Az ok +alkalmasint a rokonszenv hiányában rejlik. Eötvös tiszteli Széchenyit, +bámulja nagy tehetségét, elősorolja érdemeit, de érezzük, hogy nem +viseltetik rokonszenvvel egyénisége iránt. Inkább értekezik róla, mint +szónokol fölötte, inkább pályája egyes oldalait mutatja föl, mint az +egész államférfiút és embert. Nem áll előttünk az újabb magyar +történelem legnagyobb és legtragikusabb alakja. Széchenyi több, mint +reformer, regenerátora a magyarnak, Széchenyi legeurópaiabb +államférfiaink közt, mégis mindvégig legmagyarabb, Széchenyi a siker +legtöbb nyomát hagyta maga után, mégis legszerencsétlenebb mindazok +között, kik a jelen században a magyar politikai élet színpadán +szerepeltek. Mindezt, minek a beszéd központját kell vala képeznie, csak +érinti Eötvös vagy éppen mellőzi. Lehet, hogy a politikai körülmények, +melyeknek hatása alatt szónokolt, lehet, hogy saját multja, mert egykor +határozott pártállást foglalt el Széchenyi ellenében, szintén +befolyhattak arra, hogy egyetmást mellőzzön, vagy a fődolgot kevésbbé +emelje ki. A beszédben nem hiányoznak egyes szép részletek, de az egész +benyomása nem olyan, minőt Széchenyi pályája és egyénisége mintegy +követel. Széchenyi a történet lapjain, árnyoldalaival, tévedéseivel +együtt nagyobb arányokban fog kiemelkedni, mint ahogy rajzolja ez +emlékbeszéd, mely csak fényoldalait tünteti föl. + +Ami a beszédek alkatát illeti, az sokkal változatosb, mint a hangulat, +melynek egyhangúságát már fennebb megjegyeztük. A kezdet és bevégzés +gyakran hasonlít egymáshoz, nem eszmékben, hanem módban, de maga a +beszéd ritkán. Eötvös nem követi akadémiai beszédeinket, melyek gyakran +nem egyebek, mint életrajzi vázlatok a dicsőítés cirádáival +felpiperézve. Tudja, hogy a szónoknak csak annyit kell beolvasztania az +életrajzból, mennyit a beszéd formája megbír, sőt ez sem mindig +szükséges, fődolog a szónoklattá vált jellemrajz vagy egy nagy eszmének, +célnak kultusza, melynek az illető bajnoka volt. Kazinczy fölött mondott +beszédében Eötvös mellőz majd minden életrajzi adatot, az írót és embert +is csak egy pár vonással érinti; beszédét mint központ, a nemzetiség +eszméje uralja, melyet Kazinczy mint író és nyelvújító fölébresztve, +hitté erősített. S mi jól illett leginkább erről beszélnie akkor, midőn +nemzetiségünk ellen irtó háborút indított az osztrák minisztérium s az +országszerte megüllött Kazinczy-ünnep első zajosb tiltakozás volt a +zsarnokság intézményei ellen. Szalayt már rajzolja mint embert, írót és +államférfiút egyaránt s jellemvonásaiban egyszersmind megelevenülnek +mindazon főbb eszmék, melyekért Szalay egész életén át küzdött. Reguly +emlékét egy lélektani és tudományos kérdés vizsgálatával ünnepli, melyet +Reguly pályája kelt föl benne s mely éppen oly világot vet Reguly +egyéniségére, mint tudományos küzdelmeire. Reguly valóságos egyénként +emelkedik ki. Jellemzési tekintetben e beszéd vetekszik a Szalay fölött +mondottal, csakhogy ez utóbibban több a szónoki erő és meghatottság. +Dessewffy Emilben mellőzi a politikust s csak a hazafit és embert +eleveníti meg s jó tulajdonai túlságaiból magyarázza ki némely +árnyoldalait. Politikai ellenfele, de barátja és tiszttársa fölött +kellett beszélnie s minden affektáció nélkül a legfinomabb tapintattal +oldotta meg feladatát. A Vörösmarty fölött mondott beszéde legkevésbbé +sikerült, tulajdonkép nincs alapeszméje s a jellemrajz oly általánosság, +melyet más költőről is el lehet mondani. E mellett bizonyos bágyadtság +ömlik el rajta. Ilynemű a Kölcsey fölött mondott beszéd is, csakhogy a +szónoki erő ifjú felbuzgása némileg takarja a jellemrajz hiányát. +Egyébiránt Eötvös 1848 előtti beszédei általában kevésbbé sikerültek, +mint a későbbiek. Amazokban talán több a hév és csillogás, de se +jellemrajz, se szabatosság, se a reflexiók erejére nézve nem +mérkőzhetnek emezekkel. + +Eötvöst, mint szónokot, nem lehet igazságosan megítélni csak +emlékbeszédeiből. A fejtegető és vitatkozó szónok, ki a megyei és +országos termekben nem egyszer vívott ki diadalt, itt egészen háttérbe +szorul s csak az ünnepély szónoka áll előttünk. Azonban egy +tulajdonsága, mely mint írót kiválóan jellemzi, sehol sem lép annyira +előtérbe, mint emlékbeszédeiben s ez a reflexió által felköltött érzés s +az érzés által felköltött reflexió. Nem emelkedik a szenvedélyig, +legfeljebb érinti azt, nem ragadja el hallgatóit, csak meghatja. +Fantáziája nem erős s a plasztikaiság éppen úgy hiányzik rajzaiban, mint +stíljében. Még annyira kedvelt s túlságosan kedvelt hasonlataiban sem +találhatni meg a plasztikai kidomborodást, vagy ragyogó színezetet. +Mintha ezekhez is reflexió által jutna, nem könnyedén árasztja, hanem +némi nehézkességgel tárja ki s olykor mintegy elnyujtja. Innen van, hogy +az elevenség nem kiváló tulajdona s átmenetei, fordulatai ritkán +gyorsak, önkénytelenek s meglepők. Beszédeinek egységét inkább a +hangulat és gondolat képezi, mint a részek aránya s a fokozatos és +szerves emelkedés. Ő gondolkozik és érez, e kettő egy nála s túlsúlyok +olykor megbénítja a fantázia működését s fogyatékossá teszi a művészi +formát. Ebben rejlik főereje és főgyöngesége. Mívelt és gazdag lelke, +könnyen felinduló nemes kedélyének áramlata oly jótékonyan hat elmére és +szívre. Az emberiség és hazafiság, a keresztyénség és kultúra, az +európaiság és magyarság, a kegyelet és igazság, a melankólia és +megnyugvás nagy eszméi és érzéseinek varázsa alatt állunk. Az érzés +reflexióvá, ez pedig érzéssé válik bennünk is. De a reflexiók nagy +tömege, melyekben több finomság nyilatkozik, mint erély, néha a +hallgatót is éppen úgy elbágyasztja, mint a szónokot s mintegy +el-elmosódik előttünk a láthatár. + +A könyvet elnöki megnyitó beszédek zárják be, melyeket szerző a +Kisfaludy Sándor tiszteletére rendezett dalünnepen, az Akadémia, +Kisfaludy-Társaság, Erdélyi Múzeum, magyar orvosok és +természetvizsgálók, magyar írók segély-egylete ünnepélyes ülésein +tartott. Közpályájának egyik igen kitűnő oldalát jelölik e beszédek. Ez +intézetek majd mindenike körül feledhetlen érdemei vannak s némelyiknek +még ma is elnöke és szónoka. Az emberszeretet, tudomány és hazafiság, a +mívelt elme és nemes kedély ritka emberben egyesül annyira, mint benne s +teljes mértékben illenek reá Quintilianus e szavai: «Orator esse, nisi +vir bonus non potest». + + + + +SZÍNHÁZI SZEMLE.[65] + +E jelen közleménnyel megkezdjük színházi szemlénket, amelyet eddig +mellőzni voltunk kénytelenek. E folyó, irat szűk terét érdekesebb +közlemények vették igénybe, másfelől politikai és szépirodalmi lapjaink +kiváló előszeretettel foglalkozván a színkritikával, mi éppen ezért azt +leginkább mellőzhetőnek hittük. Azonban színkritikánk egy idő óta anyira +a drámaírók vagy az általok sugalmazottak kezébe került, hogy éppen nem +fölösleges, ha nem drámaírók is hallatják szavokat; e mellett +színkritikusaink inkább szavakban bővelkednek, mint eszmékben s nem +levén erős meggyőződésök, annyira a pillanat benyomásai alatt írnak, +hogy gyakran nem egyebek, mint a közönség zajosb, de kevésbbé mívelt +részének szószólói. Mi nem vesszük rossz néven, ha jobbak hiányában +gyöngébb eredeti színművek is adatnak, azt sem tartjuk bajnak, ha +valamely gyönge műnek inkább csak jobb oldalai emeltetnek ki, de az már +kórjel, ha a kritika gyarló kísérleteket kiváló tehetség jeleiként +üdvözöl, hibákat szépségeknek hirdet, téves irányokat bátorít s kerülve +minden érdemleges tárgyalást, behatóbb fejtegetést, vagy az egyéni +tetszés önkényét proklamálja a kritika legfőbb elvének vagy a közönség +kevésbbé ízléses részének tapsaira hivatkozva, ezt tartja döntőbírónak +az ízlés legfontosabb kérdéseiben. + +Sajnáljuk, hogy szemlénket egy oly mű bírálatával kell megkezdenünk, +amelyre más körülmények között kevés szót vesztegetnénk. Értjük Csiky +Gergely _Jóslat_ című úgynevezett vígjátékát, amely október 11-én +adatott a nemzeti színpadon s a közönség és hírlapok oly érdeklődését +keltette föl, aminőt még akkor sem érdemelt volna, ha sikerültebb. A +műnek egész története van, amelyet, ha röviden is, el kell beszélnünk. + +Az Akadémia legközelebbi Teleki-pályázatán Szász Károly volt a +bíráló-bizottság előadója. Jelentésében megtámadta a hírlapokat, amelyek +élesen szokták megróni az Akadémiát bírálatainak részint túlszigora, +részint kíméletlen hangja miatt s egyszersmind kimutatni igyekezett, +hogy az akadémiai jelentések a tehetséget, a művek egyes jelességeit +mindig elismerték és kiemelték s ha az egésznek koszorút nem nyujthattak +is s ha kénytelenek voltak olykor aranyok mellé töviseket is tűzdelni a +koszorúba: tehettek-e róla, ítéletöket nem igazolta-e a következés, a +pályázatok többségét tevő silányságok ellen pedig lehet-e igen éles +bármely modor? Hiszen minden gimnázista, sőt ha a jelek nem csalnak, sok +merész suszterinas vagy legalább borbély- és szabólegények, egyszóval +oly egyének is pályáznak, akikben az írói tehetségnek szikrája sincs, +akik irodalommal és esztétikával komolyan egy percig sem foglalkoztak, +kiknek nemcsak a drámáról, hanem általában a költészetről sincs +fogalmok. Az ily pályázók nem érdemelnek kíméletet, nem jutalmat és +koszorút, arról szó sincs, hanem ostort érdemelnének és huszonöt pálcát. +S ezt kimondani s mert tényleg csakugyan nem szolgáltathatjuk ki nekik, +legalább erkölcsileg éreztetni velök, nemcsak szabad, hanem helyes is, +annyival inkább, mert a teljes ismeretlenség miatt nem válhatik +személyes sértéssé. Azután elmondotta Szász Károly, hogy alig volt +pályázat, amelyen annyi bírálaton alul lévő mű pályázott volna; a sok +selejtes között a még talán szóba jöhető is gyönge s a legjobb is igen +középszerű. A pályázat egyetlen darabja, amely mégis irodalmi +színvonalon áll, a _Jóslat_ című. Ennek van öntudatos alapeszméje, +számítással szőtt meséje, nyomait mutatja a drámai forma és a fejlesztés +iránti érzéknek, jellemek helyett nehány alakot bír felmutatni, nyelve +pedig bár legkevésbbé drámai, itt-ott legalább költői s általában +irodalmi nyelv. A részletekre térvén, kifejtette, hogy a mű tulajdonkép +nem is vígjáték, mert csak a mellékszemélyekben van komikai elem, mint +dráma is elhibázott s legfeljebb az oly közönség előtt víhat ki némi +tetszést, amely a mellékcselekvények és epizódok tarkaságával, +mellékszemélyek hóbortjaival is megelégszik s drámai összhatást nem +követel. Mindezeknél fogva a bírálók többsége, bár elismeri, hogy a +_Jóslat_ pályatársai között határozottan a legérdemesebb mű, sőt +egyetlen, mely általános irodalmi színvonalon áll s így kénytelen azt az +Ügyrend 109. szakasza értelmében a jutalomra ajánlani, de egyfelől, mert +csak külsőleg és mellékszemélyeiben ismerheti el vígjátéknak, mert +általán csak igen relatív becset tulajdonít neki s mert másfelől +színszerűség tekintetében is alig hiszi, hogy közepes sikert is +arathasson, feltétlenül a jutalomra még sem ajánlhajta s az Ügyrend 110. +szakaszának alkalmazását kéri, mely szerint a jeligés levél csak akkor +bontatik fel, ha a szerző jelentkezik. Az Akadémia elfogadta a bírálók +többsége határozatát, bár egyik bíráló, Tóth Kálmán, különvéleményt +adott be, Toldy Ferenc pedig felszólalt, hogy nem vígjátéknak nem lehet +kiadni a jutalmat, midőn a pályázat tiszta vígjátékot követel, de az +Akadémia megmaradt határozata mellett, mert a bírálók kijelentették, +hogy a többi pályaművek, amelyek inkább vígjátékok, oly gyengék, hogy +bármelyik megjutalmazása valóságos botrány lenne. + +Szász Károly jelentésén a felolvasás előtt némi javítást tett. Ahol a +minden kritikán alul lévő pályaművekről szól, a _suszterinas, borbély- +és szabólegények_ kifejezéseket _tanulógyerekek és éretlen ifjoncokkal_ +cserélte föl s ahol azt mondja, hogy az ily pályázók _ostort és huszonöt +pálcát érdemelnének_, következőkép módosította: _az ily, Petőfi szerint, +mezítlábas suhancok egyáltalában nem érdemelnek kíméletet_. Így is +jelent meg az _Akadémiai Értesítőben_, azonban némely hírlap tévedésből +vagy akaratból a kihúzott helyeket is kiadta. + +A hírlapok felzúdultak a bírálat éles hangja ellen, bár ez _csak_ az oly +művekre vonatkozott, amelyek minden bírálaton alul voltak s melyeket +hírlapjaink teljességgel nem ismertek s maig sem ismernek; megtámadták +az akadémiai Ügyrend 110. szakaszát, mely szerint, ha a bírálók egy +művet sem találnak jutalomra érdemesnek, minthogy a jutalmat +mindenesetre ki kell adni, a jeligés levél nem bontatik fel mindaddig, +amíg a szerző ki nem jelenti abbeli szándékát, hogy a rosszaló ítélet +dacára is fel akarja venni a jutalmat; az író prostituálásának nevezték +az ily eljárást s a szakasz eltörlését követelték. Pedig e szakasz nem a +drámaírók ellen, sőt érdekökben hozatott s ha a rosszalásnak a műre +nézve némi élesb kifejezést kölcsönöz is, a személy iránt éppen finom +kíméletet tanusít. Az Akadémia tekintélyét eléggé védi azáltal, ha +szigorú ítéletében kimondja, hogy a jutalmat csak azért adja ki, mert +kénytelen kiadni az alapító akarata szerint. Az illető szakasz 1861-ben +az írók érdekében az Eötvös indítványára hozatott, aki azt hitte, hogy +az író akkor van prostituálva, ha a kedvezőtlen bírálat dacára is +jeligés levele az ő megkérdezése nélkül felbontatik s neve átadatik a +nyilvánosságnak. De amint a példák tanusítják, a mi drámaíróink és +drámaíró színkritikusaink egy kissé híjával vannak a finom érzületnek s +a meg nem érdemelt aranyakat meg nem érdemelt dicsőséggel akarják +fölvenni. Hogy e szakaszt az Akadémia esetenként helyesen alkalmazza-e +vagy nem, az lehet vita tárgya, de hogy az magában véve helyes és éppen +nem prostituálja az írót, azt minden értelmes ember belátja, akit +önérdeke el nem vakít. + +Az ismeretlen szerző, Csiky Gergely kath. pap jelentkezett, művét +kinyomatta s a Nemzeti Színház igazgatósága kitűzte azt előadásra is. +Minden jel oda mutatott, hogy bizonyos körülményeket felhasználva, a +drámaírók egész hadjáratot intéznek az Akadémia ellen, amelyre okuk van +neheztelni. Szigligeti a szokottnál nagyobb buzgalommal fogott a mű +szcenirozása- és javítgatásához. Az előadás előtt néhány nappal a Pesti +Napló jelt adott az ütközetre egy heves cikkben bevádolva az Akadémiát s +hízelegve a közönségnek egész a nevetségig. Elmondotta, hogy érdemesebb +kézbe ritkán juttatott az Akadémia száz aranyat színdarabért. Egy vonzó, +ihlettel és ízléssel írt művet jutalmazott meg a vak tyúk, ami nem sűrűn +esett meg eddig rajta, egy hivatott s hozzá képzett tehetséget avatott +fel, szándékán kívül ugyan és kényszerűségből, de fölavatta s megírta +neki az útlevelet a dicsőséghez. Az Akadémia a jó színművektől meg +szokta tagadni a jutalmat. Neki ez sem tetszett, de tetszeni fog a +közönségnek, amely ritka önállósággal s éppen oly egészséges, mint +öntudatos ízléssel és tapintattal ítél a színházi újdonságokról. A mi +közönségünknek ebben alig akad valahol mása Európában. A _Pesti Napló_ +ily s ezekhez hasonló ömlengései csak nyegle kortesfogások voltak, de +azzal már együgyűséget árult el, midőn komolyan vitatta, hogy a kérdéses +művet egy a középfajokat kizáró tisztán vígjátéki pályázaton éppen azért +kellett volna megdicsérni, mert nem vígjáték, az pedig valóságos +erkölcstelenség volt, _midőn ráfogta Szász Károlyra, hogy mindazt, amit +a minden kritikán alul álló pályaművekre mondott, a Jóslatról is +mondotta és szerzőjét pellengérre, korbácsra s Isten tudja még mire +ítélte_. + +E rágalmat elhitték a többi lapok, a közönség is, amelyek rég elfeledték +az akadémiai bírálatot vagy talán nem is olvasták. Ez volt a mű +hatásának egyik oka. A közönség, amely különben is hajlandó +ellenzékeskedni szemben az irodalmi és tudományos testületek +ítéleteivel, azt hitte, hogy egy legméltatlanabbul meggyalázott írónak +kell igazságot szolgáltatnia. Ezért elfogultan kereste és megtapsolt a +_Jóslat_ban minden olyast, amit csak lehetett: egy pár lírai szebb +helyet s nehány burleszk alakot. Ide járult még az aránylag elég jó +előadás, a szép görög öltözetek, az ünnepélyes menet fénye. Az est némi +demonstráció színét viselte magán. Azonban a demonstrációban a +közönségnek csak zajosb és kevésbbé mívelt része vett részt, a másik +rész hidegen maradt s ízetlennek találta a művet. Mi legalább az előadás +végével nem egy embertől hallottuk, hogy a mű száz krajcárt sem ér, +nemhogy száz aranyat. De a hatás legfőbb okát mindamellett nem a +rágalmazott Akadémia ellen való visszahatásban kell keresnünk. Legtöbbet +tett arra az a körülmény, hogy a szerző katholikus pap s műve +alapeszméjéből és tárgyából bizonyos irányt magyarázhatni ki. A mű +tudniillik Delphiben játszik, Apolló főpapnőjének nem szabad szeretni, +férjhez menni és férjhez megy, a papok pedig megházasodnak. A közönség a +mult leple alatt célzást vélt a jelenre s kitapsolta a szerzőt. A +vásottabb rész gyönyörködni akart egy pap drámaíró hajlongásaiban s +midőn a harmadik előadáskor nem jött ki, egy páholyban meglátva, +megéljenezte, hogy legalább kihajlásait élvezhesse. + +Íme, a különben sem igen zajos hatásban mily kevés része van a drámai +művészetnek. A hírlapok, amelyek mindenáron ünnepelni akarták e művet, +többé-kevésbbé kénytelenek bevallani, hogy nem vígjáték, igen sok hibája +és fogyatkozása van, de azért mégis költői mű, egy kitűnő tehetség +terméke s az Akadémia nem ért a dramaturgiához. Valóban alig van valami +mulatságosabb, mint hírlapjaink kritikája e műről, amelyet mindenkép +magasztalva, tulajdonkép elítélnek. «A mű cselekvénye kevés – úgy +mondanak a _Fővárosi Lapok_ – a dikciók kedvéért egy eszmét sokszor és +hosszadalmasan összevisszaforgat és ismétel; sok jelenetben szembeszökőn +emlékeztet _Aesopusra_ és más darabokra, egy-két alakja tökéletlenül +vázolt, úgy, hogy ezekkel a darab végéig sem jöhetünk tisztába; a +vígjátéki légkörből sokszor igen is zord vidékre téved, sőt alapjában a +mű nem is vígjáték s végül igen is kurtán bánik el és nem is valami +eredeti módon a szerelem apoteozisával. Szerkezete némileg laza, +cselekvénye kuszált, bonyodalma mesterkélt.» Mindebből természetesen az +következik, hogy a mű rossz. Teljességgel nem. A _Fővárosi Lapok_nak +egészen más logikája van: a művet jelesnek hirdeti, mely +megszégyenítette az Akadémia ítéletét, költői nyelve és szembeötlő +szépségei által. Az ily tehetséget fel kell keresni s nem elnyomni, ha +napfényre kerül. A hiányok (tehát már hibák nincsenek is a műben), +amelyek a _Jóslat_ban jelentkeznek, nem a szerző tehetségének rovandók +fel, hanem színpadi járatlanságának, papi állásának. A _Nemzeti Hírlap_ +szintén ily sajátságos logikával szólott a darabhoz. Kifejtette, hogy a +mű bonyodalma mily gyarló, a drámai élet egészen hiányzik benne, de a +szerző ért az egyénítéshez, valódi költő, a mű egészben véve nyereség +irodalmunkra nézve s az Akadémia blamirozta magát. Az _Ellenőr_ igaznak +találta az akadémiai bírálatot, de hozzátette, hogy mégis igaztalanul +bántak a darabbal, mert az határozott tehetség műve, habár nem is +szorosan a vígjáték és tragédia szabályai szerint nyilvánul, amaz +akadémiai szabályok szerint, amelyeket az író-arisztokrácia talált föl. +A műnek sok jó tulajdona van, amelyek között legfőbb az, hogy költői és +vonzó. Azonban azt nem említi, hogy mik benne azok a vonzó és költői +tulajdonságok, valamint azt sem, hogy ha már nem tud a szerző se +vígjátékot, se tragédiát írni, vajjon tud-e drámát, az íródemokrácia +szabályai szerint. A _Kelet Népe_ három tényezőben kereste a mű hatása +okait: először, mert az Akadémiának nem tetszett, másodszor mert +szerzője pap, harmadszor, mert valóban költői mű, de hogy mennyiben +költői mű, azt később elég hosszas és zavaros bírálatában sem fejti ki. +A _Hon_ nem igen meri dícsérni társainak e magasztalt kegyencét, de +annál inkább szidalmazza az Akadémiát, hisz valamit csak szidalmaznia +kell, ha már a kormányt nem szidalmazhatja. Megvallja, hogy a mű bizony +gyönge, a közönség veszett híre miatt mit sem várván tőle nagyon +alacsony katonamértéket alkalmazott hozzá. Meséjét bajos elmondani, mert +a mű szerencsétlen technikája miatt nehéz megtartani az elbeszélő +filumot. Nagy baja a műnek, hogy alakjait nem egyéníti s nem tudja +irántok felkölteni a néző érdeklődését. De azért a szerzőre, mint +drámaíróra szép jövő vár, mert jó nyelven ír, költői emelkedettségű +helyei vannak s nehány sikerült dialógja. Hisz ennyit Jámbor Pál +drámáiban is találhatni s csodálkozunk, hogy a _Hon_ miért nem sürgeti +Szigligetit ezeknek is színre hozatalára. A pesti német lapok szintén +megbámulták a _Jóslat_ot s csodálkoztak az Akadémia együgyűségén. A +_Pester Lloyd_ különösen kiemelte, hogy a mű helyenként lángoló, de +egészséges érzékiséget lehet (a vén pap szerelmét értette-e ez alatt +vagy az ifjú papnőét, azt nem mondja meg), de egy pár nap mulva megbánta +lelkesülését s egy terjedelmes behatóbb bírálatban igazat adott az +Akadémiának. + +Íme, e bírálatok éppen nem tesznek bizonyságot hírlapjaink logikája s +esztétikai míveltsége mellett. Azt hisszük, hogy nemcsak az Akadémiának +nem szükség előttök meghajolnia, hanem másnak sem, akinek egy kis +ítélőtehetsége van. S ha még csak ennyi volna, hagyján! Szász Károly egy +hosszabb cikkben felelt a támadásokra. Elmondotta, hogy éles +kifejezéssel csak a bírálaton alul álló műveket illette, hogy a +_Jóslat_ban mindent méltányolt, amit lehetett, csak jutalomra nem +tartotta érdemesnek, most sem tartja, sőt előadva még élesebben tüntek +fel előtte a mű fogyatkozásai és hibái s ezeket újabban is kifejteni +igyekezett. S vajjon lapjaink megkísérlették-e megcáfolni Szász Károly +fejtegetéseit? Éppen nem. Hallgatnak. De mégsem egészen. Felszólalt a +_Pesti Napló_. Bár hallgatott volna, mert amit mondott, valódi botrány. +Kinyilatkoztatta, hogy a _Jóslat_ értéke fölött nem kíván vitázni. +Sohasem jutott eszébe azt követelni, hogy másnak valami azért tessék, +mert neki tetszik, semmi sincs egyénibb, mint az ízlés (pedig első +cikkében éppen azt vette rossz néven az Akadémiától, hogy egy vonzó, +ihlettel és ízléssel írt művet meg nem dicsért). Senkinek sem jutott +volna eszébe az Akadémiát és bírálóit megtámadni azért, hogy a _Jóslat_ +nem tetszik nekik, hanem a bántalmazó hang okozta a megbotránkozást +(tudjuk, hogy Szász Károly a _Jóslat_ ellen nem használt semminemű éles +kifejezést, csak a _Pesti Napló_ fogta reá; élesb kifejezései a minden +bírálaton alul levő művekre vonatkoztak). Még egyszer ismételte, hogy +mindenkinek a maga dolga, hogy mi tetszik neki s mi nem, írónak, +kritikusnak, közönségnek egyaránt; ahhoz nincs másnak szólója. Aztán +hozzátette, hogy olynemű kritizálás mellett, aminővel Szász Károly indul +a _Jóslat_ ellen, egyetlen darabja sem állhat meg irodalmunknak. + +Amely lap ily elvet hirdet, az az egyéni önkényt emeli a kritika +főelvévé s lemond arról, hogy az irodalmi komoly közlönyök közé +számíttassék. Ez elv szerint minden ízlés, ítélet jogos, nincs különbség +a jó és rossz ízlés között. Bizonyára bárki félre vethet bármily +remekművet, megtapsolhat bármily gyarló drámát, a nélkül, hogy okát +tartoznék adni. De egy kritikustól, aki ítélőbíró akar lenni az ízlés +dolgában, mást várunk. Hallani akarjuk okait, ítélete kifejtését, +vizsgálódásai és tapasztalatai eredményét. Az ízlés ösztöne nem +esetlegesség, a művészet törvényei nem konvencionális szabályok, hanem +oly igazságok, amelyek a természeten, emberi szíven, a különböző +művészetek és műfajok sajátságain és céljain alapulnak. A lángész oly +kevéssé teremti e törvényeket, mint a kritikus; amaz csak +kinyilatkoztatja s erejéhez képest betölti többé vagy kevésbbé teljesen, +emez pedig csak nyomozza több vagy kevesebb szerencsével. Aki ezt +tagadja, lehet a _Pesti Napló_ dolgozótársa, szerkesztője, de bizonyára +nem oly író, aki esztétikai kérdésekhez szólhatna. A _Pesti Napló_ +huszonöt év óta nemcsak politikai, hanem irodalmi lap is; Erdélyi +Jánoson kezdve koronként ide dolgoztak a jobb magyar kritikusok, akik +nem hitték, hogy az ízlés dolga magánügy, sőt nemzeti ügynek tartották, +amely szoros kapcsolatban van az állam és társadalom igen fontos +erkölcsi érdekeivel. Íme a _Pesti Napló_ nemcsak multja hagyományával +szakít, hanem egyszersmind egy gyarló mű kedvéért meggyalázza az egész +magyar drámairodalmat, egy sorban tevén a _Jóslatot_ legjobb +drámáinkkal, amelyek szerinte éppen úgy nem állják ki a kritikát, de +azért mégis tetszenek. Ha az embert megzavarja az indulat, úgy látszik, +nem retten vissza semminemű abszurdumtól. + +Mi nem kívánunk se az Akadémia, se Szász Károly mellett ügyvédkedni. +Való, hogy az Akadémia pályázati jelentéseit és jutalmazásait bizonyos +egyenetlenség jellemzi, de ez természetes. Nem mindig ugyanazon +egyénekből alakíttatván a bíráló-bizottság, némi eltéréseknek kell +mutatkozni. De általában e bíráló-bizottságok inkább engedékenyek, mint +túlszigorúak. Hogy oda sülyedjenek, ahová az _Ellenőr_ kívánja, hogy +minden művet dicsérettel jutalmazzanak, ami a nemzeti színpadon talán +előadható, az ellenkeznék az Akadémia méltóságával. A nemzeti színpadon +az ujdonság, jövedelem vagy egy pár színész és színésznő kedvéért oly +darabokat is adnak, amelyeknek alig van esztétikai becsök. Az Akadémia +éppen oly kevéssé hódolhat e szempontoknak, mint a nagyközönség változó +szeszélyeinek. Ami Szász Károlyt illeti, ő nem annyira abban hibás, hogy +kevésre becsülte a _Jóslatot_, mint inkább abban, hogy nem emelte ki +minden hibáját, fölösleges bosszúságot vesztegetett a minden kritikán +alul lévő művekre s mellőzte azon drámai irány kritikáját, amely újabb +drámairodalmunk egész betegségévé kezd válni s amelynek a _Jóslat_ is +egyik szerencsétlen szülötte. + +Valóban a _Jóslat_ tisztán irodalmi szempontból leginkább azért érdemel +figyelmet, mert mutatja, hogy mind több követőre talál nálunk bizonyos +drámai irány, amelyet egy rendszeres pajtáskodó kritika úgy félig-meddig +reáerőszakolt közönségre és irodalomra egyaránt. Ez irány Shakespeare +tekintélyével fedezi magát. Shakespeare nem egy tévedésre adott alkalmat +a francia és német romantikában. Miért legyen máskép nálunk is? Ezelőtt +negyven-ötven évvel történelmi drámánk az ő zászlója alatt indult +tévútra. Akkori drámaíróink Shakespearenak nem valódi történelmi drámáit +vették példányul, hanem történelmi ciklusos műveit, amelyek nagyobb +részt inkább csak történelmi rajzok, melyekben erőteljes korrajz, +bámulatos egyénítés s részben gazdag drámai élet nyilatkozik ugyan, de +egészben véve sem drámák, sem tragédiák. Azonban e tévedés nem volt +minden haszon nélkül; a mult felé vezette lelkesülésünket s ha nem is +drámai, de ragyogó és emelkedett magán- és párbeszédeivel jótékonyan +hatott költői nyelvünk fejlődésére. Ez újabb írány aligha fog ennyit is +nyujtani. Mintegy kilenc éve már, hogy nehány drámaírónk Shakespeare +leggyöngébb műveinek leggyöngébb oldalait kezdi utánozni egy csoport +eredeti hóbort kíséretében. Shakespeare idejében az elmés és különc +beszédmód Lily útmutatása szerint egész tanulmány tárgya volt; Lily +1579-ben _Euphues_ című művében fejtette ki erről nézeteit s igyekezett +utasítást adni az elmés és keresett beszédmód művészetéhez. A +nyakatekert, szimbolikus és mesterkélt beszédmód Lily művéről +euphuismusnak neveztetett. Shakespeare is hódolt ez iránynak első +kísérleteiben, különösen a _Felsült szerelmesek_ című vígjátékában. Új +irányú drámaíróink ezt tanulták el tőle; hajhásszák az élcet, szójátékot +és mesterkélt beszédmódot; stíljök ízetlenségét még inkább kiemeli az, +hogy nem igen jól verselnek s nem levén erős nyelvérzékök némely népies +szót vagy fordulatot nem a maga helyén alkalmaznak. Irányuk a műfajra is +kiterjed. Nem Shakespeare tragédiáit vagy sikerültebb vígjátékait +utánozzák, bár írnak vígjátékot is, de leginkább a középfajú drámákat +kedvelik, melyekben tragikai és komikai elemek vegyülnek, azonban nem +értik a vegyítés módját, mire Shakespeare e fajta jobb művei elég jó +példányok s műveikben a küzdő elemek úgyszólva megsemmisítik egymást. +Shakespeare és a korabeli drámaírók bekalandozták a költészet, +történelem és fantázia minden zeg-zugát, az e korbeli angol dráma magába +olvasztott mindent, amit talált; az emberi viszonyok minden árnyalatát, +a fantázia minden szeszélyét, a kedély minden hullámzását s minden +kérdést, amelyet a gyakorlati élet vagy filozófiai elmélkedés fölvethet. +A dráma e divata és óriási ereje egy ideig mintegy fölemésztette a +költészet minden ágát. Drámai alakban jelent meg minden: eposz, beszély, +népmese, tanköltemény, szatira. Shakespeare is feldolgozott oly +tárgyakat, amelyek nem voltak eléggé alkalmasak drámára s bár +kizsákmányolta drámai oldalukat s bár a jellemrajz gazdagságával fedezte +a fogyatkozást, neki sem igen sikerült legyőzni az anyag nehézségeit. +Azonban bármit dolgozott fel, bárhonnan kölcsönözte tárgyát, tisztelte a +hagyományt, mert tudta, hogy az elősegítője a költői hatásnak s ha a +képzeleti világhoz fordult, azt nem hamisította meg, sőt a jellemrajz és +cselekvény segítségével közelebb hozta a reális világhoz. A mi új +drámaíróink éppen nem zsákmányolják ki nem eléggé drámai tárgyok drámai +oldalát; megvetnek minden hagyományt, lábbal tapodják a történelmet s a +képzelet céltalan korlátlanságát tartják a költői felfogás világának. +Bármit kölcsönöznek Shakespeareból az kezökben gyümölcstelenné válik, de +azt meg sem kísérlik, hogy Shakespeare jellemzési módját s +cselekvényfejlesztése mesterfogásait tanulmányozzák. Valóban ez új +drámai iránynak legfőbb baja, hogy elhanyagolja, sőt nem is tartja +szükségesnek az emberi szív és viszonyok hű rajzát s a cselekvényt annál +költőiebbnek hiszi, mennél inkább hiányzik benne a józan ész. Nem +mondjuk, hogy e drámaírók ne tudnának egy-egy érzést erélyesen, sőt +költői bájjal kifejezni, de egy jellemet következetesen nemhogy +kidolgozni, hanem csak felfogni sem igen törekesznek. Nem éppen +szeretetreméltó alanyiságuk könnyen az előtérbe tolul, személyeik +helyett szeretnek magok beszélni s fődolguk az élces fordulat és +retorikai ékítmény. Azt sem mondjuk, hogy ne tudnának írni egy-egy +sikerült jelenetet, de egész művök mesterkélt, erőszakolt s az alapjában +mindig van valami, ami a hóborthoz hasonlít. Ide járul még, hogy kevés +bennök a finomság, gyöngédség, sőt erkölcsi érzékök sem éppen erős. + +E drámai mozgalom megindítója és főképviselője Rákosi Jenő; az ő nyomán +indult Dóczy Csókjával, amely annyi nem érdemelt dicséretben részesült, +Csepregi a _Vízözön_nel, Ábrányi Kornél a _Rövidlátók_kal – e két utóbbi +nem adatott, csak nyomtatásban jelent meg és Csiky a _Jóslat_tal. + +Rákosi _Aesopus_ című vígjátéka, amellyel először föllépett, +mindenesetre tehetséget tanusított. Az ízetlenség mellett is +nyilatkozott benne bizonyos komikai ér s az egészben véve rossz +kompozicióban nem hiányzott egy pár sikerült részlet. Ez inkább hetyke, +mint merész kísérletnek figyelmet kellett kelteni szemben némely akkori +aluszékony és prózai vígjátékkal. Ezt némi költői fény látszott fedezni, +ha nem is a költészet valódi fénye. Azonban az élesb szem észrevehette, +hogy egy s más, amit a szerző másoktól tanult, nem a legjobb s amit maga +nyujt, az nagyrészt egy kissé rossz. A vígjáték tárgya egészen költött s +csak Aesopus személyét szolgáltatta hozzá a hagyomány. S mivé tette +Rákosi a hagyomány nagyfejű, púposhátú, dadogó, de lángeszű meseköltő +rabszolgáját? Egy deli, bár kissé dadogó ifjúvá, aki azonban a szerelmi +vallomás hevében, ami más embert legalább abban a percben könnyen +dadogóvá tesz, elveszti dadogását, aki egy pillanat alatt meghódítja +gazdája, Xanthus, leányát, igen rossz s éppen nem æsopusi meséket +mondogat s egy pár nap alatt gazdája családját, sőt az egész samosi +udvart újjain forgatja. S még hagyján, ha ezt gyöngeségeiknél fogva +tenné. De akaratnélküli bábokból áll az egész személyzet, akikkel +mindent tehet Aesopus, ha a szerző akarja. A főcselekvényt majd +elborítják a mellékcselekvények, amelyek különben sokkal +mulatságosabbak, bár olykor nem eléggé világosak; egy-egy szerencsés +komikai vonást túlzás vagy ízetlenség vált föl s a párbeszédeken, +amelyektől nem tagadhatni meg bizonyos költőiséget s ötletgazdagságot, +nagyon is meglátszik a _Felsült szerelmesek_ hatása, amelyet Rákosi +akkortájt fordított. A _Régi dal régi gyűlölségről_ vígjáték akart lenni +s dráma lett belőle. A magyar társadalmat rajzolná, de egy jellemző +vonás sincs benne. A mű főszemélye Lévi Shakespeare Shylockjának +valóságos paródiája. Ki ez a mai Shylock? Egy égőbb gyűlöletű zsidó, +mint a régi, de egyszersmind oly lágyszívű, lemondó, feláldozó, mint egy +keresztyén mártír. A _Színre színt_ben jó az alapeszme s talán az +egyetlen a Rákosi színművei közt, amelyben öntudatosan vagy öntudatlanul +lélektani feladatot akart megoldani. Egy ifjú házas féltékeny +bizalmatlansága barátja iránt, amely ezt csábításra ingerli, a nő +sértett önérzete, amely mindkettő ellen fordulva, mindkettő fölött +diadalt ül, igen jó komikai alapeszme. De a jellemrajz elhibázott, a +szövevény durva egész az ízléstelenségig. Általában Rákosi keveset +gondol cselekvénye valószínűségével és művészibb szövésével. Neki elég +bármely gyönge indok vagy körülmény, hogy tovább bonyolítson, előtte fő, +hogy a kínálkozó helyzetet, amelybe cselekvénye belezökkent, +kibányászhassa. Ami a jellemrajzot illeti, Bánfi akkor legkevésbbé +féltékeny, amikor leginkább lehetne. Margitot úgy mutatja be a szerző, +mint a természet naiv szülöttét, aki nem ismeri a nagy világot s íme, +amidőn az udvarnál megjelen, annyi bátorságot, kacérságot, +világismeretet tud kifejteni, amennyit éppen nem vártunk tőle. Mátyás +király, bár van benne egy-egy királyi vonás is, lassanként együgyűvé +törpül s éppen nem a magyar történelem és hagyomány Mátyás királya. +Rákosiban nincs történelmi érzék s korrajz helyett mindig a népmesék +világába téved, a nélkül, hogy valóban naivvá tudna válni. A _Krakói +barátok_ dráma akart lenni s a végén majdnem bohózattá vált. Rákosi +ritkán tudja vagy sejti, mit akar, vagy eredetiséget akar keresni a +komoly és komikai elemek nem igen szerencsés vegyítésében. Újra a +történelemhez fordulva, ami nem neki való, abban lelte gyönyörét, hogy +Hedvig királynőből egészen mást teremtsen, mint aminőnek a történelem, +különösen a magyar hagyomány feltünteti. Valóban, Hedvig hamar szeretni +tudó nő, aztán egy kissé perfid, mint királynő pedig mindent maga szeret +tenni, még futárnak sem küld mást, hanem maga megyen. Látásból, a +trónbeszéd izgalmai közt, halálosan beleszeret a litván követbe, aztán +az elébb kigúnyolt Vilmos hercegnek nyujtja kezét, csakhamar megszegi, +amit igért; barátnak öltözve, mintha senki sem állana szolgálatára, +ellovagol Litvánia határszélére, hogy bizonyos gonosz szándék felől +értesítse Jagellót. A jellemrajz ügyefogyottságával csak a lelemény +szegénysége versenyez e minden tekintetben elhibázott műben. A _Szerelem +iskolája_ formai tekintetben legjobb műve Rákosinak, amennyiben mellőzve +a henye jeleneteket, cselekvénye célra sietőbb s euphuismusait is +valamennyire mérsékelni igyekszik s egy valóban kitűnő jelenetet is +találunk benne. De leleménye, bár különc, éppen nem eredeti s ami a +legnagyobb baj, az alapeszme s a főszemély jellemrajza alig egyéb egy +megfoghatatlan tévedésnél. A mű cselekvénye tulajdonkép egy álom, +amelyet Stella királyleány álmodik, akit atyja, mint a család egyetlen +sarját, bár mindenkép férjhez szeretne adni, mégis a férfinemet gyűlölő +asszonyokkal neveltet, aki már kilencven kérőt elutasított, senkihez sem +akar férjhez menni, sőt annyira gyűlöli a szerelmet, hogy egyik +udvarhölgyét, mert egy testőrrel együtt találta, száműzi udvarából, +aztán fáradtan elalszik. Ezzel végződik az első felvonás. A második, +harmadik, negyedik felvonás nem egyéb, mint a királyleány álma, melyben +férjhez nem-menetelének borzasztó következményei tárulnak fel előtte s +midőn fölébred, álmától annyira megijed, hogy férjhez menne akárkihez, +aminthogy meg is kéri kezét egyik kérőjének. Az egész álomnak nincs +lélektani nyitja és fejleménye. Alig készíthette elő azt valami +kedélyében s nagyrészt oly emberekről álmodik, akiket sohasem látott. Az +álom borzadalmasságai megijeszthetik, de következik-e ebből, hogy +szerelemre ébredjen s rajzolja-e ezt a szerző bármily alapon, mint +Moreto Donna Diannájában, aki úgy látszik, szeme előtt lebegett. Nem egy +büszke, fennhéjázó bölcselkedő leány átváltozása ez, de egy zavart lélek +félelme vagy egy vérkeringési bajban szenvedő beteg kedélyállapotja, aki +felindulásában mindenre kész. Ez mindenesetre sem lélektani, sem költői +felfogás. E mellett a mű nem úgy van írva, hogy a néző tulajdonkép +tudja, mikor kezdődik az álom s ami még különösebb, az álom eseményei +indokoltabbak, mint az ébrenlété. Különben ez is vígjáték akart lenni s +nagyon is komoly dráma lett, a szerző valami nagyon költőivel akarta +meglepni a közönséget s nagyon is költőietlen labirintba tévedt. + +Íme e drámai új irány legfőbb művei. Mi nem vonjuk kétségbe Rákosi +tehetségét, jövője felett sem törünk pálcát – jósolgatni különben sem a +kritika tiszte – de annyi bizonyosnak látszik előttünk, hogy ez irány +nem szülhet jó drámát s hogy mégis nem egy követőre talált, az valóságos +kórjel. S csodálatos, Rákosi egyik utánzója, Dóczy, _Csókjával_ sokkal +több tetszést aratott, mint maga a mester bármelyik művével. E +vígjátékot az Akadémia megjutalmazta, ami mutatja, hogy elég engedékeny, +de ha már tette, jobb lesz vala, ha mással irat róla bírálatot s nem +Tóth Kálmánnal, aki népszerű drámaíró lehet, de mindenesetre gyönge +kritikus. + +E mű alapszeméje egy kissé erkölcstelen s egy kissé nem igaz. Azt akarja +bebizonyítani, hogy minden ember: férfi, nő, ifjú vagy öreg, házas vagy +férjes, szerelem dolgában tilosban vadász, ha szükség készti vagy +alkalom csábítja. S mi furcsán bizonyítja be ezt két főszemélyében! Egy +ifjú király, aki csak nemrég nősült, szereti nejét, udvarában nem tűri a +tilos viszonyt és csókot, fogadni kész udvara erkölcsiségére s elhagyva +azt, álruhában tér vissza, hogy mindent kikémleljen, először is maga +esik tilos viszonyba s egy paraszleányt, akit a csókolózásért +megbüntetett, maga akar összevissza csókolni, sőt oly őrjöngő felindulás +martaléka, ami igen heves szerelemről tesz tanuságot. Minő szükség +készti? Csak nem az, hogy fogadását elveszítse. Minő alkalom csábítja? A +parasztleány nem igen kínálgatja szerelmével, aztán könnyen megismerheti +benne a királyt s a királyi kert nem éppen legalkalmasabb hely ily +kalandra. De mindamellett a király szereti nejét. Hát neje, a szende +spanyol királyné mit csinál? Ezt, úgy látszik, a spanyol udvari szigorú +szabályok éppen semmiben sem akadályozzák. Elhisz egy mesét, tudniillik, +hogy van egy zsidó, a legrútabb ember a világon, de a világ legnagyobb +gyémántját bírja s ezt a világ legszebb asszonyának akarja adni, ha őt +megcsókolja. Lejön éjjel a kertbe, meg is csókolja a zsidót, tulajdonkép +férjét, aki őt parasztleánynak gondolja. Természetesen nem ismernek +egymás hangjára, pedig sok mindent összebeszélnek. Ennél hóbortosabb +históriát a legrosszabb bohózatban sem láthatni. Valószínűségről, +jellemrajzról szó sincs az egész műben. A szerző minden egyéb, csak nem +objektív. Mindig maga beszél személyei helyett. Az egész mű lírai +verseny, élcek és ötletek pattogása s ezek között vannak sikerültek is; +csakhogy a nyelv és verselés magyarsága kissé hasonlít a _Faust_ +fordításához ugyancsak a szerzőtől, amelynek magyartalanságát ezelőtt +két évvel eléggé kimutatta e folyóirat. A cselekvény a +valószínűtlenségek halmaza, melyben minden abszurdumot álruhának s az éj +sötétének kell indokolni. Valódi bujósdi gyermekjáték az egész +bonyodalom. Dóczy, úgy látszik, megirigyelte a _Szentivánéji álom_ +összevisszaságát, csakhogy ott egy növény nedvének varázsa költi fel a +szívben élő, bár nyugvó szenvedélyeket s az álom szeszélye fejezi ki a +kedély igaz titkait. Dóczy művének vége, midőn elhitetik a királynéval, +hogy mindez csak álom volt, költőietlen másolata Shakespeare legköltőibb +bohózatának. Valóban e drámai új irány nem egy szülöttéről elmondhatni +Horatiussal: velut ægri somnia. Mi tetszett hát mégis e műben, hogy +annyiszor adatott színpadunkon? Akárki könnyen kitalálhatja. Tetszett +benne néhány lírai hely, különösen a csók dicsőítése, amely ily alakban +ugyan nem illlik a parasztleány szájába, ha jól emlékszünk, +reminiszcencia is, de mindenesetre jól van írva, aztán tetszett az erős +csókolózás, amelyet színészeink egész virtuózitással érzékítettek és +végre egész tűzbe hozta a karzatot az a jelenet, midőn a parasztleány +kedvéért felmász a fára az udvari pap, hogy neki almát szakítson, a +leány pedig elveszi a lajtorját s a pap a fán akad. Ez volt a +legtermészetesb, a legérthetőbb az egész műben, a többiből nagyon +keveset értett mívelt és nem mívelt közönség, mert a mű kuszált és +zavaros meséje még olvasva sem éppen könnyen felfogható. S végre +legtöbbet tett e mű sikerére nézve a hírlapok szertelen dicsőítése. Oly +dicsőítéssel üdvözölték a szerzőt a pesti magyar és német lapok, +aminőben a legnagyobb magyar költők, Vörösmarty, Petőfi és Arany legjobb +művei sem részesültek. Mindenki sietett megnézni e híres művet; némelyek +azért, hogy elmondhassák: láttam, de keveset ér, mások pedig azért, hogy +hódolva a csinált közvéleménynek, felkiálthassanak: valóban nagyszerű! + +Nem csoda, ha ilynemű siker reményében a _Jóslat_ szerzője is ez +irányhoz csatlakozott. Hanem szerencsére nyelvet és verselést nem +Rákosi- és Dóczytól tanult, hanem Vörösmartytól, sőt a harmadik felvonás +első jelenete, midőn a fiatal papnők és főpapnő megjöttének örülnek, +hangban igen nagyon hasonlít _Csongor és Tündé_ben a tündérek +párbeszédéhez. Hogy illik-e ide e hang, az egészen más kérdés, de annyi +bizonyos, hogy Csiky jambusai eléggé hangzatosak, nyelve is szabatos s +éppen nem magyartalan vagy keresett, azonban általában véve inkább +lírai, mint drámai nyelv. Csiky, ha szerét teheti, nagyon szeret +ömledezni s minthogy jellemrajzai nagyrészt absztrakciókból állnak s +főszemélyei passzív természetűek, akik csak sóhajtoznak, erre nagyon is +tág tere nyílik. Egyébiránt művének lírai szépségei nem valami +nagybecsűek, gyakran csak közhelyek s olykor az iskolás erőlködés is +megérzik rajtok. Például: + + Feledni téged! + Felejti-é holdját az ég? Felejti + A bujdosó vezérlő csillagát? + Felejti-é a tengert a folyó? + Felejti-é virágait a méhe? + Feledni tudná életét a lélek? + Feledni tudnálak én tégedet. + +Amit Csiky újabb drámaíróinktól tanult, az nem más, mint az, hogy +vígjátékot akarván írni, ne írjon az ember vígjátékot, hogy vígjátéka +tárgyát ne a jelenben keresse, hanem a multban, a mesés korban, azonban +ne tiszteljen semmiféle hagyományt, hogy a cselekvény annál költőibb, +mennél kevesebb benne a józan ész és valószínűség, hogy mesterkedjék +egész erejéből, de az emberi szív tanulmányára és rajzára minél +kevesebbet adjon. + +A _Pesti Napló_ pedánsoknak nevezte az akadémiai bírálókat, mert tiszta +vígjátéki pályázaton nem méltányolhattak egy nem vígjátékot. «Nem +vígjáték! – úgymond – oh, ti pedánsok! Persze Venus nem csillag, hanem +bolygó, de fényesebb a csillagnál.» Azonban később észre vévén, hogy +mégis csak együgyűség ezt vitatni, egyet kanyarodik s így szól: «Egy +akadémiai bírálónak méltó ambiciója lehet a dolgon fordítani, mondván: +ez a munka nem tiszta vígjáték ugyan a molièri szabályok értelmében, de +ha a _Sok hűhó semmiért_ című shakespearei vígjátékból absztrahálunk +szabályt, a _Jóslatot_ könnyűszerrel megkoszorúzhatjuk». A _Pesti +Napló_, úgy látszik, azt hiszi, hogy Molière csak bohózatokat írt s +nincsenek oly művei, amelyekbe komoly elem vegyül, sőt az úgynevezett +fensőbb vígjátékot, amely bizony nem kacagtató, nem éppen Molière +teremtette volna meg. Való, hogy Shakespeare némely vígjátékaiban vannak +komoly fordulatok, de a legjobbak sokkal derűltebbek, sőt hajlóbbak a +bohózatos felé, mint Molière fensőbb vígjátékai. Való, hogy a _Sok hűhó +semmiért_ című vígjátékban egy fordulat komoly összeütközést idéz elő, +de a mű kezdete oly derűlt hangulatba ringatja a nézőt, a komikai és +humoros alakok annyira mérséklik a komolyabbakat s a herceg testvérének +gonosz cselszövényét annyira meggyengítik a kitűnőleg rajzolt és +elhelyezett törvényszolgák, hogy ott, ahol komoly fordulat kezd +beállani, éppen nem tarthatunk a tragikai katasztróftól. Sőt az, hogy a +herceg testvére gonosz csínyét nem az okos, hanem az együgyű emberek +leplezik föl, éppen komikai vonás. Már maga a mű címe és alapeszméje, +hogy egy kis semmiség mennyi nevetséges és komolynak látszó bajt okozhat +a gyönge embereknek, megőrzi a néző kedélyét a komolyabb felindulástól. +Azonban nem szükség csak Molière- és Shakespearere tekintenünk. Mióta +vígjátékot írnak, bizonyos pontig a komoly elem sohasem volt belőle +kizárva. Már Horatius megmondotta, hogy a vígjáték néha elkomolyodik. +Minden attól függ, hogyan vegyíti a költő az elemeket, művének van e +komikai alapeszméje s főszemélyeiben erősb vagy finomabb komikai vonás. +S ha e szempontból vizsgáljuk a _Jóslatot_, mit találunk? A mű úgy +indul, hogy akár tragédia is válhatnék belőle, már tudniillik olyan, +amilyen. A páthosz fuvallatát érezzük és erős vagy legalább erősnek +látszó szenvedélyek akarnak megküzdeni nemcsak a kötelességgel, hanem +egy végzetszerű jóslattal is. A főpap Adrastos aggódik, hogy a főpapnő +Olympia szívében szerelem gyulhat föl valaki iránt s csókja férfi ajkát +érintheti s akkor a jóslat szerint összeomlik a templom; ő Apolló örök +szűzének szánta a leányt, de ha azé nem lehet, akkor az övének kell +lennie, mert szereti őt egy elkésett szenvedély egész őrjöngésével. S +éppen akkor érkezik haza Olympia szerelmesen; egy ifjú, Helios követi. +Olympia szíve háborog, küzd fogadalmával, de hű marad hozzá. Helios nem +élhet Olympia nélkül, ki kell őt vívnia az ég ellenére is az isten +karjai közül. Nem drámai, sőt tragikai motivumok-e ezek? Van-e a +főszemélyekben, akik a főcselekvényt végrehajtják, még csak árnya is a +komikumnak s a vénülő főpap, akire bizony ráfért volna egy kis komikum, +a mű végén nem egy valóságos gonosztettet akar-e elkövetni? A komikum +csak a mellékszemélyekben és alakokban nyilatkozik, amelyek meglehetősen +elkoptatott színpadi reminiszcenciák s amelyek nélkül az egész +főcselekvény megtörténhetnék. Igaz, hogy a mellékdolgok a főcselekvény +nyakára nőnek, de ez bizonyára nem érdeme a műnek s nem teszi +vígjátékká. + +De ne nézzük e művet vígjátéknak, nézzük drámának s vizsgáljuk ez +oldalról. Először is feltűnik, hogy a szerző a görög korba tévedve, nem +elégedett meg a görög mythologiával. Megtanulta újabb drámaíróinktól, +hogy a hagyományt nem kell tisztelni. «Már maga a mythologia is egy +képzelt, nem létező világ nekünk, amelyet a modern drámaíró csak nagy +diszkrécióval használhat – jegyzi meg helyesen Szász Károly e műről +szólva – s e képzelt világba még egy egészen önkényes s magában is +abszurd föltevést csúsztatni belé, oly lábbal taposása minden +tradiciónak, oly hatványozása a képzelt világ képzeleti bővítésének, +melyet a költő nem merhet soha, melyet Shakespeare sem mert, mert ő a +képzelt világban is respektálta a tradiciókat.» + +Csiky a következő, nem éppen szerencsés leleménnyel toldja meg a görög +hagyományt. Delphiben, Apolló jóstemplomában minden 20–20 évben négy +szűzet férjhez adnak; ezek egy évre anyák lesznek és pedig egyik +ikerleánykákkal, a más három is leányokkal, úgy, hogy a jóstemplomnak a +négy férjhez adott leány helyett öt leány áll ismét rendelkezésére öt +csecsemő közül a legszebb, az ikrek egyike, Pythiának van kijelölve s +mind az öt együtt neveltetik föl. Mikor húsz évet érnek, hogy az előbbi +eljárást ismételni lehessen, a Pythia-jelöltet kiküldik a világba, hogy +keressen férjet a másik négy leánynak; maga aztán, ha a világ- és +férfilátás e nehéz kísértését a nélkül állja ki, hogy szerelemre +gyuljon, átveszi a Pythia tisztét, a másik négy leányt pedig a kijelölt +férjeknek odaadják azzal a kötelezéssel, hogy első leánygyermeköket a +jóstemplomnak szentelik. De [ha] a férjkeresésben a Pythia szerelmes +talál lenni, ha ajkát férfi ajka éri: vége mindennek, a templom rombadől +s Delphi dicsősége, Apolló tisztelete oda van. + +Ez éppen nem naiv és különben sem igen jól gondolt leleményre volt-e +szüksége a szerzőnek műve szempontjából is? Mi szükség arra, hogy egyik +nőnek mindig ikerleánya szülessék. Van-e ennek hatása a mű legcsekélyebb +mozzanatára is? Mi szükség, hogy megpróbáltatás végett a leendő főpapnő +bekóborolja a világot. Ezt a mélyebb erkölcsi alapon nyugvó keresztyén +vallás sem téteti papnőivel. Olympia a nélkül is könnyen találkozhatnék +Heliosszal. Mi szükség, hogy a főpapnő a többi négy számára férj-keresni +induljon a világba, midőn egy felhívásra a templomi szép szűzekhez +örömest csődülnének Görögország ifjai s a mű ügyetlen bonyodalmai így +még könnyebben megtörténhetnének? De a legnagyobb baj az, hogy a mű +vallásos és csodás elemeivel a szerző éppen nem tud bánni. Nemcsak a +nézőket nem ringatja illuzióba, hanem még drámája személyeit sem. A +főpap hinni látszik Kastal forrása csodás erejébe, a hívek csődülnek +Delphibe, hogy vigasztalást találjanak s megtudják jövendő sorsukat; a +jóslat teljesül, a templom összeomlik, de a főpap és papnő kedélyében +éppen nem nyilatkozik félelem a bosszuló istenségtől, a nép, bár a +templom összeomlik s így szeme előtt történik csoda, oly félvállról +veszi a dolgot, mintha valami építőállvány omlott volna össze és +Görögország hit nélkül marad s éppen a csodák korszakában. Midőn a mű +végén a papnő férjhez megy, a papok megházasodnak s majdnem az egész +személyzet megtalálja párját, nemcsak a szerelem ül diadalt a cœlibatus +felett, hanem egyszersmind a nyers természeti ösztön mindennemű hit és +erkölcsi hatalom felett. + +A főszemélyekben még külső drámaiság sincs s a mű cselekvénye a lehető +legdurvább, sőt együgyű. Helios és Olympia nem tesznek semmit, csak +ömlengenek és belső küzdelemben emésztődnek s a végső felvonásban is ott +vannak, ahol az elsőben. E két személy jeleneteiből semminemű tett nem +fejlődik ki. Olympia találkozót igér Heliosnak, meg is jelen rajta, +megvallja, hogy szereti, neki is adja gyűrűjét, de visszautasítja a +szöktetés tervét, sőt felfogadtatja Heliosszal, hogy másnap megjelenik a +triposz előtt s amit Apolló a Pythia szája által rendel, azt híven +követi. Olympia tulajdonkép hű akar maradni kötelességéhez, szívében +lemondott Heliosról s egy más leányt akar hozzá nőül adni holnapi +jóslatában. Helios ugyan nem mond le kedveséről, de nem tesz érte semmit +s elvégre is a véletlen által jut hozzá. Az egész műben csak Adrastos a +cselekvő személy, de oly dolgokat tesz, amelyek éppen nem hangzanak +össze azzal, amit akar. Mikor megtudja, hogy Olympia Heliost szereti, +sőt ez a papnőt szöktetni is akarja egyik barátja segélyével, aki +szintén egy másik papnőt akar szöktetni, a helyett, hogy egy pillanatra +se hagyja Olympiát magára vagy éppen elzárja, két hæterát öltöztet fel a +papnők ruhájába, hogy az ifjak ezeket szöktessék el. Midőn a jósnap +szertartásai között Olympia elájul, Adrastos látván, hogy Kastal +forrásának csodatevő ereje nem fog rajta, elhatározza, hogy ő maga +szökteti el őt a templom kincseivel Egyiptomba. S hogyan hajtja végre a +szöktetést? Amíg társa összeszedi a templom kincseit, a Parnass hegyére +hurcolja Olympiát s ott egy barlangba akarja elrejteni, tehát éppen oda +viszi, ahova gyűlnek az ő tudta szerint is a hívek s köztök Helios, +föltalálni kedveseiket, akiket a jósige rendelt számukra nőül. +Természetesen ezek kiszabadítják Olympiát körmei közül s a mű ügyetlen +cselszövője a legügyetlenebbül megbukik. + +Van-e ebben józan ész? Szerző jól megtanulta a magyar dráma új +irányától, hogy annál költőibb valamely mű, mennél kevesebb benne a +józan ész. Igaz, hogy a józan ész még nem költészet, de e nélkül még nem +volt valamire való drámaíró. Nem boncoljuk tovább e művet, nem is +jósoljuk azt a _Jóslat_ szerzőjéről, hogy nem lehet belőle drámaíró, de +az bizonyos, hogy e műve inkább csak lírai tehetséget, verselési +gyakorlottságot, némi párbeszédbeli ügyességet tanúsít, mint drámaírói +tehetséget. Az is bizonyosnak látszik előttünk, hogy az irány, amelyet +követ, éppen nem fogja elősegíteni drámaírói fejlődését. Ez irány az +erőlködés hóbortja, az ízetlenség gőgje, amely ellen ideje valahára +minél erélyesebben felszólalni a józan ész és jóízlés nevében. + + + + +HELYREIGAZÍTÁS DÓCZY «CSÓK»-JÁT ILLETŐLEG.[66] + +Tisztelt szerkesztő úr! Az «Ellenőr» vasárnapi számának tárcájában azt a +megjegyzést olvasom, hogy én annak idejében Dóczy úr «Csók» című +vígjátékáról a «Budapesti Szemlé»-be egy nagyobb esztétikai tanulmányt +írtam, amelyet e műnek bécsi sikere teljesen megcáfol. Nem bocsátkozom e +mű bécsi sikerének boncolatába, hogy t. i. mennyiben segítették azt elő +bizonyos külső körülmények; nem vizsgálom: vajjon az «Ellenőr» +tárcaírója híven idézi-e mindazt, amit e mű pesti sikerének okairól +mondottam; mellőzöm azt is, hogy a bécsi kritika, bár más szóval, +lényegben ugyanazt mondja, amit én mondottam, hogy e műnek, mint +drámának, csekély becse van, cselekvénye és jellemrajza komolyan szóba +sem jöhet, az egész egy lírai verseny, élcek és ötletek pattogása, +amelyek között vannak sikerültek is. Annyira meg vagyok győződve e mű +drámai csekély becséről, oly kevéssé tekintem azt vitás kérdésnek, hogy +reám nézve tökéletesen közönyös, bárki bármennyire kárhoztatja is +bírálatomat. + +Azonban egy pont iránt nem vagyok közönyös s éppen csak ezért szólalok +fel. Restelném, ha valaki elhinné, hogy én Dóczy úr «Csók»-ját bárminő +szempontból érdemesnek találtam egy nagyobb tanulmányra. A dolog másként +áll. A «Budapesti Szemle» 18-dik számában «Színházi Szemle» cím alatt +bírálat alá vettem újabb drámairodalmunk azon irányát, amely Shakespeare +leggyöngébb műveinek leggyöngébb oldalait utánozza, emellett éppen +Shakespeare ellenére elhanyagolja, sőt nem is tartja szükségesnek az +emberi szív és viszonyok hű rajzát s a cselekvényt annál költőibbnek +hiszi, mennél inkább hiányzik benne a józan ész. Ez irányt bírálva, a +többik között természetesen a Dóczy úr vígjátékáról is kellett írnom, +mint ez irány egyik képviselőjéről és írtam is róla másfél ívnyi +cikkemben nem egészen két lapot. Ennyi ami igaz, sem több, sem kevesebb. + +Szíveskedjék, tisztelt szerkesztő úr, e sorokat becses lapjába fölvenni. +Budapest, márc. 5. 1877. + +Teljes tisztelettel _Gyulai Pál_. + + + + +PETŐFI ÉS A M. T. AKADÉMIA.[67] + +Tisztelt szerkesztő úr! A Manasszes-féle Petőfi-mondának ugyan +végeszakadt; de a Petőfi emlékét úgy most, mint régebben, folyvást +kísérti bizonyos Manasszes-féle szellem. Hiszen «Szibéria és az +ólombánya» is Pestről származott Erdélybe, az itteni álmodozás ott +hazugsággá alakult s visszakerülve itt mint valóságot kezdették hinni. +De hadd térjek a dologra. + +Az «Üstökös» jún. 17-iki számában «Muszka rajzok: Hogy becsülik meg a +poétákat Oroszországban» című cikkben K-s M-n összehasonlítván Puskin és +Petőfi sorsát, a többi között ezt mondja: «Petőfi dalait nem méltatták +semmi figyelemre országunk nagyjai, azok a kunyhók között elhangzottak: +senkinek sem jutott eszébe költőjüket megjutalmazni, még a tudós +társaságnak sem.» + +Ebből egy betű sem igaz. Hogy az Akadémia 1858-ban (1848 óta első +nagygyűlésen) a nagy-jutalommal tüntette ki Petőfi munkáit, azt mindenki +tudja, de ha netalán az «Üstökös» kétkednék benne, álljon itt az +Akadémia 1858-dik nagygyűlése jegyzőkönyvének VI-dik pontja: + +«Következvén a nagyjutalmi ügy tárgyalása, _Czuczor Gergely r. t. a +nyelvtudományi osztály_ jelentését olvasta az 1843/48-ki évkörben +megjelent szakbeli legjobb munkákról, mely szerint akadémiai nagy +jutalomra 200 aranyban _Petőfi Sándor költeményei_, Pest, 1847., a +Marczibányi-féle 50 aranyas jutalomra pedig _Fogarasi Jánostól_ «_A +Magyar Nyelv Szelleme_», Pest, 1844. ajánltatnak. Helybenhagyatott; +kéretvén a T. Igazgató Tanács, hogy az első jutalmat, nem élvén többé +szerzője, a költő fiának kiadatni méltóztatnék.» + +Hogy az Akadémia 1858 előtt miért nem jutalmazhatta meg Petőfi +költeményeit, az kitűnik magából a jegyzőkönyvből. Petőfi 1844-ben adta +ki költeményeinek első kisebb gyüjteményét, 1845-ben ennek folytatását +és végre 1847-ben nagy gyüjteményét, amely magában foglalta a két első +gyüjteményt és némely önállóan megjelent műveket is. A nagyjutalom hat +évenkint szokott kiadatni s így az Akadémia Petőfit a legjobb akarat +mellett is csak 1849-ben jutalmazhatta volna, azonban akkor nem +tarthatván nagygyűlést, az elmaradt jutalmat csak 1858-ban adhatta ki, +amidőn a nagygyűlés tartása megengedtetett. A 200 arany jutalom ki is +adatott fiának, akinek egyedül ez tette atyjáról maradt örökségét, azzal +az ezer forinttal együtt, melyet Pfeiffer fizetett az általam kiadott +«Vegyes művek»-ért. + +Az sem igaz, hagy Petőfit országunk nagyjai semmi figyelemre nem +méltatták s csak a kunyhók becsülték. Eötvös elég országnagy volt mind +rangjára, mind politikai és irodalmi állására nézve és 1846-ban [!] ő +írt egy egész cikket Petőfi mellett. Petőfi dalait éppen úgy énekelték a +szalonokban, mint másutt, midőn a negyvenes években a magyar dalok +divatba jöttek s munkáit a hazafiasb magyar arisztokrácia éppen úgy +ismerte, mint a középosztály és sokkal inkább, mint a szoros értelemben +vett nép. Ha Petőfi csak a kunyhók kedvence lett volna, Emich bajosan +vette volna meg költeményeit örökre és semmi esetre sem adta volna ki +oly díszesen. + +Az igaz, hogy Petőfit sem kis, sem nagy úr, sem pedig a kunyhók lakója +nem kínálta meg pénzzel, de azt Petőfi el sem fogadta volna. Azonban +ilynemű jutalomra talán az «Üstökös» sem gondolt. Petőfi munkái ügyében, +csak egyszer folyamodott nem könyvárushoz, de az sem volt magánszemély; +1849-ben Kossuthnak, mint a magyar kormány elnökének, azt az ajánlatot +tette, hogy 1848/49-ben írt költeményeit vegye meg az állam kinyomatás +végett, minthogy a könyvárusok semmire sem vállalkoznak. Kossuth nem +teljesítette Petőfi kérését, azonban később Szemere, a Csengery +közbenjárására, megtett annyit, hogy «Honvéd» című költeményét megvette +az állami pénztárból 500 forinton, kinyomatta és kiosztotta a +hadseregben. + +De elég erről ennyi. Soraim közlését kérve, maradtam teljes tisztelettel + +Budapest, jún. 24-én, 1877. + +_Gyulai Pál_. + + + + +VÁLASZ GRÜNWALD BÉLA ÚR NYILT LEVELÉRE.[68] + +Bizonyára önmegtagadásunknak s a szerző iránti figyelmünknek adtuk +jelét, midőn a fennebbi cikket e folyóiratba fölvettük. Senkitől sem +vesszük rossz néven, legkevésbbé a megbírált írótól, ha a _Budapesti +Szemle_ nézeteiben nem osztozik, bírálatait nem helyesli, sőt +ellenbírálatra fakad. De hogy ez ellenbírálatokat éppen mi adjuk ki, +amidőn annyi más lap van, amelyek örömest fölvesznek mindent, ami a _B. +Sz._ ellen szól; hogy dolgozótársaink ellen írt és meggyőződésünkkel +ellenkező cikkek közlését kötelességünknek tartsuk: azt ugyan jogosan +tőlünk senki sem kívánhatja. Így lehetetlenné válnék a szerkesztés, +nemcsak elvi, hanem más tekintetben is. Az ellenbírálatok kiadása nem a +kötelesség kérdése, amint sokan hiszik, hanem csak a figyelemé, amellyel +a körülményekhez képest, valamely ügy vagy személy iránt viseltetünk. + +Íme az ok, amiért önmegtagadással is kiadtuk Grünwald úr ellenbírálatát. +De éppen azért óhajtjuk vala, ha jobban védi saját ügyét, ha +ellenvetéseinket pontonként cáfolja, ha kevesebbet beszél magáról s +többet arról, ami a dologra tartozik. Grünwald úr, mint író, egész +áldozatnak képzeli magát, pedig még eddig írói pályáján sokkal több +méltánylattal találkozott, mint gánccsal; személyeskedésről panaszkodik, +holott a _B. Sz._ bírálója csak munkájáról, írói egyéniségéről szólt s +benne a magánszemélyt még távolról sem érintette; nagy önérzettel +emlegeti, hogy a valót, a reális életet akarja _bevezetni_ +publicisztikánkba, mintha eddig minden magyar publiciszta léha álmodozó +lett volna; senkit sem tart jogosultnak munkája bírálatára, aki +közvetlen tapasztalatok után nem ismeri a felvidéki viszonyokat, de +ugyanakkor munkáját nemcsak a Felvidék, hanem az egész ország +ismertetésének hirdeti, amelyet nem közvetlen tapasztalatok után ismer; +némi úrias szenvelgéssel hánytorgatja, hogy ő nem professzionátus író, +nem keres irodalmi sikert, nem kedveli a banális dicséreteket, nem +bosszankodik a kedvezőtlen bírálatért, mintha bizony a bírálatot az író +kedvéért írnák s nem a közönség számára valamely eszme vagy ügy +érdekében. + +Nem háborgatva Grünwald úr fennhéjázó képzelgéseit, áttérünk arra, ami +ellenbírálatában inkább a dologra tartozik. + +Grünwald úr először is azzal vádolja a _B. Sz._ bírálóját, hogy +ferdített, mondatait megcsonkította s olyasmiket fogott reá, amiket nem +mondott vagy nem úgy mondott. Mi figyelmesen összehasonlítottuk a +röpiratot a bírálattal, de Grünwald úr vádját nem találtuk alaposnak s +minthogy vádja támogatására ő maga nem hoz fel semmit, fölmentve érezzük +magunkat a további fejtegetéstől s mint ő, a figyelmes és elfogulatlan +olvasóra bízzuk az ítéletet. + +Grünwald úr másik fontos vádja az, hogy a _B. Sz._ bírálójának lelkét +nem kapta meg ellenállhatatlanul az a nagy tény, amely a munka tárgyát +képezi s a helyett, hogy ezzel foglalkozott volna, holmi +kicsinyeskedésre vetemedett. E vádnak, ha van valami értelme, nem lehet +más, mint az, hogy a bíráló nem a tárgyat bírálta, hanem a tárgyalást, +hogy nem a tárgyalás szabatossága, ereje határozza meg valamely munka +becsét, hanem a tárgy fontossága. E szerint igen könnyű volna a tudomány +és irodalom bármely ágában kitűnő és remek munkákat írni s a kritikának +nem volna más tiszte, mint vizsgálódni: vajjon elég fontos, nagyszerű-e +a tény, amelyet valamely munka tárgyal, aztán lelkesülni rajta és +lemondani a tárgyalás megítéléséről, mint kicsinyeskedésről. De vajjon a +_B. Sz._ bírálója nem ismerte-e el a munka tárgyának fontosságát s +vajjon nem éppen azért hibáztatta-e a tárgyalás modorát, túlságait, +ellenmondásait, tévedéseit, mert méltatlanok a tárgy fontosságához s +károsak éppen arra a célra nézve, amelyet a szerző el akart érni? + +De Grünwald úr nemcsak kicsinyeskedéssel vádolja a _B. Szemlét_, hanem +könnyelműséggel, tájékozatlansággal és nyegleséggel is. Mélyen sértve +érzi magát, hogy rajza hűségét kétségbe hozta a bíráló; csodálkozik, +hogy oly viszonyokról és állapotokról mert írni, amelyeket közvetlen +tapasztalat útján nem ismer, amelyekkel abszolute nem foglalkozott; +hibáztatja a szerkesztőt, aki ily bírálatot nem átallott kiadni s azt +hiszi, hogyha egy író, aki Afrikában nem járt, valamely afrikai híres +utazó könyvéről így írna, bírálatát bizonyára visszautasítanók. Grünwald +úr túlozni, kicsinyleni szeret mindent s ha heve elragadja, éppen úgy +elfeledi a következetességet, mint nem tud különböztetni. Mondotta-e +csak egy szóval is a bíráló, hogy Grünwald úr ez vagy amaz adata azért +nem való, mert ő közvetlen tapasztalat útján, vagy más forrásból máskép +tudja a dolgot? Nem. A bírálatban egyetlen egy oly állítás sincs, +amelyhez a Felvidék viszonyainak részletesb ismerete volna szükséges, +mint amennyi a Grünwald úr könyvében is található. A bíráló a való +tényállást kereste. Ezt nem lelte meg a könyvben, nem azért, mintha a +szerző valótlant akarna mondani, ezzel nem is gyanúsította, hanem azért, +mert modorában van annyira túlozni, hogy ahol valamit fehérnek akar +feltüntetni, ott mindent fehérré, a hol feketének ott mindent feketére +fest. A bíráló a munka belső ellenmondásaiból indult ki s e szempontból +hozta kétségbe a rajz hűségét s így bármely afrikai híres utazó könyvét +is bírálhatja oly ember is, aki sohasem járt Afrikában. Grünwald urat +elragadta az izgatói hév, ahol könyvében a magyar kormány +gyámoltalanságát akarta bebizonyítni, oly nyomorúltnak, tehetetlennek +rajzolta a pánszláv pártot, amely egy csapással megsemmisíthető, ahol +pedig a párt veszélyességét szándékozott kimutatni, oly ügyesnek, +befolyásosnak és áldozatra késznek tüntette föl, hogy megsemmisítése +éppen nem látszik oly könnyűnek. A párt terjedésének indokait is ily +ellenmondóan magyarázza; hol tagadni, hol elismerni látszik a +nemzetiségi eszmék és demokráciai intézmények hatását, sőt fennebbi +nyilt levelében is egy tényt annyira általánosít, oly rózsás színben +tünteti föl a dolgokat, mintha nem ő volna az, aki egész erejéből +kongatja a vészharangot. + +Ez ellenmondásokat hibáztatta a bíráló Grünwald úr könyvében s +egyszersmind megrótta modorát, amely dúslakodik az elégedetlenségben, +amelynek örömet látszik adni a zúgolódás korlátlan kiöntése, felfogását, +amely az intéző férfiakban csak képtelen és tehetetlen bábokat lát, +amely nem akar ismerni nehézségeket, nem törődik az akadályokkal, +könnyűnek hiszi minden magában helyes gondolat kivitelét s nem veszi +semmibe azt a hosszú utat, amely egy helyes eszmét, ennek a politikai +intézményekben megvalósításától elválaszt. A bíráló ez állítását +indokolni is igyekezett és példát hozott fel a felekezeti kérdések +kényességére nézve, amelyekkel a szerző könnyen szeretne elbánni. + +Mindezt Grünwald úr mellőzi válaszában s cáfolat helyett gúnyos +csodálkozását fejezi ki, hogy mily furcsa bíráló a _B. Szemle_ bírálója, +aki nem emel kifogást a munka alaptételei ellen, az orvosszereket is +helyesli s mégis hibáztatja a munkát s éppen nem magyarázza meg azt a +magasabb álláspontot, amelynek hiányát megrótta a szerzőben. Grünwald úr +szerint, úgy látszik, csak a teljes méltánylat vagy a teljes hibáztatás +a valódi kritika s azt a kritikát, amely a körülmények szerint hol +méltányol, hol hibáztat, egészen haszontalannak hiszi. Valóban a bírálat +helyeselte a munka alaptételeit és javaslatait, tudniillik, hogy a +felvidéki tótságnál a nemzetiségi kérdés nem vált oly veszélyessé, mint +az oláhok és rácok között, hogy elfajulásának elejét venni inkább lehet +kilátásunk, hogy e célra elsősorban a közigazgatás erélyesb vezetéséről +kellene intézkednünk s aztán a jövőre gondolva az elemi iskolákat és +tanítóképző-intézeteket magyar szelleműekké alakítanunk át, de +egyszersmind hibáztatta a felvidéki viszonyoknak zavart, egymásnak +ellenmondó rajzait s azt a túlzást és szenvedélyességet, amelyet szerző +egész munkáján elönt. Vajjon e két dolog ellenkezik-e egymással? A +bíráló nagyrészt egyetértett a szerzővel az orvosszerekre nézve is, de +hibáztatta a módot, amely szerint a szerző azokat alkalmaztatni kívánja, +a részletekkel nem törődve, az akadályokat nem tekintve. Vajjon e két +dolog nem összeegyeztethető-e? Vajjon nincs-e bennök kifejezve az a +magasabb szempont is, amelyeket Grünwald úr teljességgel nem akar +megérteni, tudniillik bizonyos tárgyilagosság, amely kiemelkedik a helyi +tapasztalatok és érzelmek köréből, bizonyos behatóbb és nyugodtabb +fölfogás, mely nem esik hol a pesszimizmus, hol az optimizmus +zsákmányául. + +Grünwald úr sokat emlegeti a reális életét, a tényleges viszonyokat, +amelyekből kiindul és szánakozva tekint reánk, akiket ideológoknak tart. +De nekünk úgy tetszik, hogy ő sokkal inkább ideológ, mint mi s +Magyarország reális viszonyait, legalább egy pár főpontra nézve, éppen +nem veszi tekintetbe. Mindnyájan óhajtjuk a rendszeresebb nemzeti +politikát s a magyar állam eszméjének erősb érvényesítését, amennyiben +viszonyaink közt lehetséges. De Grünwald úr szemei előtt mindig külföld +leghatalmasb államai lebegnek s ami ott lehetséges, nálunk is +lehetségesnek hiszi. Hajlandó oly politikát javasolni, aminőt Bismarck +követ Elszászban s a vallásfelekezetek iránt is hasonló eljárást +követel, de igenis kirívó egyoldalúsággal csak a protestánsokra nézve. +Grünwald úr tapasztalván, hogy a felvidéki pánszlávok a protestáns +autonómiát saját céljokra zsákmányolják ki, az 1791: XXVI. törvénycikket +módosíttatni kívánja s fennen hirdeti, hogy mennél nagyobb veszély a +protestáns autonómia az államra nézve, az állam annál nagyobb veszély a +protestáns autonómiára nézve. De, habár hasonló jelenséget tapasztal a +katholika egyházban is, habár elmondja, hogy a pánszláv párt befolyást +gyakorol a bécsi Pazmanæumban, kezében van a primás nagyszombati +tanítóképző-intézete, hogy az esztergomi és nyitrai egyházmegyék tót +részeiben akadálytalanul foly a pánszláv izgatás, mindamellett nem az +illető püspököt támadja meg, hanem csak a kormányt, hogy miért nem +figyelmezteti őket kötelességökre s éppen nem hajlandó Bismarck-féle +rendszabályokat ajánlani a katholikus püspökök irányában. Következetes +politika-e ez s vajjon a protestánsok irányában annyira ki van-e merítve +minden eszköz, hogy bajainkat még felekezeti viszályokkal is +sokszorozzuk? + +Nem akarunk Grünwald úr nyilt levelének minden pontjára válaszolni, csak +a legfőbb pontokban védjük e folyóiratot és bírálóját. + +Grünwald úr azt mondja, hogy mi rossz néven vettük Bittóval, Szapáryval +és Tiszával való megelégedését. Ez nem áll, mi csak Andrássy torzképét +nem helyeseltük. Ha csak abból ítéljük meg államférfiainkat, hogy a +Felvidékre nézve mit és mit nem tettek, akkor Deák bizonyára éppen úgy +eltörpül Grünwald úr szerint Bittó előtt, mint Andrássy szemben +Szapáryval. De hogy Andrássy miniszterelnöksége alatt is történt valami +a Felvidék érdekében, azt a Grünwald úr könyvéből is kimutathatni. A +felvidéki középiskolák hazafias szellemét általában dicséri Grünwald úr +is és elismeri, hogy mindjárt a magyar minisztérium megalakulásakor +elmozdíttattak belőlök a pánszláv érzelmű tanárok, azt is elismeri, hogy +a kiegyezkedés tette lehetővé a nemzetibb politikát s így Andrássynak e +tekintetben is érdemei vannak. De Andrássy mint közös miniszter szintén +befolyt arra, hogy Bécsben a föderáció felé hajló államférfiak felül ne +kerekedhessenek, amit bizonyára a Felvidék érzett volna meg leginkább. + +Egyébiránt mi nem védjük államférfiainknak se mult, se jelen +mulasztásait a felvidéki ügyekre nézve, a közigazgatás erélyesb +vezetését is óhajtjuk, de azt hisszük, hogy különbség van az erély és +erőszak között, valamint a tevékenység és meggondolatlanság között is s +a nehézségek megvetése nem egy legyőzésökkel. Szívesen elismerjük +Grünwald úr könyve jó oldalait, méltányoljuk tehetségét és buzgó +hazafiságát, sőt őszintén köszönjük, hogy a kérdést szőnyegre hozta s +nagy körben figyelmet ébresztett iránta. De újra ismételjük, ha rossz +néven veszi is Grünwald úr tanácsainkat, hogy bizonyos tárgyilagosság, +némi nyugodtabb felfogás nem fog ártani neki, ha akár író, akár +államférfiú, akár csak izgató akar is lenni. S ha Széchenyire +hivatkozik, mi is ugyanezt tesszük s ajánljuk figyelmébe Széchenyinek +1842-ben az Akadémiában elmondott beszédét, amely szintén a nemzetiségi +kérdésről szól s az óvatosságot és eszélyt teljességgel nem tartja +ideológ kozmopolitizmusnak. + + + + +A SZERKESZTŐ JEGYZETEI VOLF GYÖRGY VÁLASZÁRA.[69] + +Minden csonkítás nélkül, egész terjedelmében veszi itt az olvasó Volf úr +válaszát, amelyet éppen oly gőgös önteltség és durva hang jellemez, mint +majd minden polémiáját. A dolog érdemére nézve V. jegyű bírálónk +bizonyára meg fogja tenni észrevételeit, ha szükségesnek látja, azonban +a magunk részéről egyet-mást addig sem hagyhatunk szó nélkül. + +Volf úr nagy ortológus és évek óta a legharsányabb hangon hirdeti a +_Nyelvőr_ben: ne újíts, magyar, de úgy látszik, hogy más tekintetben +nagy kedvelője a gyökeres újításoknak. Meg akarja változtatni nemcsak a +magyar, hanem a külföldi irodalmaknak egy régi szokását, amúgy könnyedén +elítélve az irodalmi névtelenséget és Schopenhauerrel gyávának, +nyomorultnak, becstelennek nevezve mindenkit, aki névtelenül írt, ír és +írni fog. S ez még nem elég. Úgy látszik, a polémiában is némi új +szokást akar meghonosítni. Szerinte először is szükséges, hogy a +polémikus dicsérgesse a maga nagy szellemi erejét, tudományát; másodszor +másban némely nem teljesen szabatos kifejezést, de amelyek a dolog +lényegén mit sem változtatnak, ráfogásnak, hamisításnak bélyegezzen, +azonban magát följogosítva érezze a valóságos ráfogásra is; harmadszor +ellenfelét folyvást bosszúállónak, személyeskedőnek, igazságtalannak, +illetéktelennek nevezve, csak arról szóljon, amit fölvilágosítani vagy +megcáfolhatni vél, de a sokkal számosabb és lényegesebb ellenvetésekről +teljesen hallgasson s mintha azok figyelemreméltók sem volnának, +packázva vesse oda: minderre nem érek rá, inkább ráhagyom, hogy neki +legyen igaza. Íme, az ósdi és újító Volf kettős arca! De úgy hisszük, +hogy Volf úr ortológiája minden ízetlenségével együtt hamarább válhatik +a stiliszták katekizmusává, mint irodalmi újításai a kritika kodexévé. + +Volf úr az irodalmi névtelenséget gyalázatos visszaélésnek tartja s azt +mondja, hogy ezért mindeddig csak korlátoltságot vágtak a fejéhez, de +igazi, elfogadható okot egyetlen egyet sem tudtak mondani. Nem tudjuk, +hogy Volf úr mikor és hol fejtette ki elméletét a névtelenségről, de azt +tudjuk, hogy a névtelenség védelmére nálunk is, másutt is sok mindent +összeírtak s hoztak föl oly okokokat is, melyeket ha Volf úr bölcsesége +nem fogadhat is el, de megcáfolásuk nem ellenkeznék méltóságával. De +vajjon ő maga mily okokat hoz föl a névtelenség ellen? Szerinte a +névtelenség mindig gyanús, a bírálók rendesen azért hallgatják el +nevöket, mert az olvasó ítéletén erőszakot akarnak elkövetni vagy +egyenesen nem igazat, vagy csak módjával igazat szeretnének vele +valóságos és teljes mértékű igazság gyanánt elfogadtatni, vagy ha az +igazságot tiszteletben tartják is, azt nem magáért, hanem valami +mellékes célból szolgálják s éppen azért rejtik el nevöket, mert jól +tudják, hogy szíve szándéka ítéli el az embert. Szerinte a névtelenség +káros mind az irodalomra, mind az íróra nézve. Annak silányítja +tartalmát, mivel gondolatok helyett pajtáskodással és személyes +herce-hurcával tölti meg, ennek tompítja és sokszor megrontja erkölcsi +érzékét, mivel fölmenti a személyes felelősség alól. Egyszóval a +névtelenség valóságos átka az irodalomnak, mert csak a pajtáskodásnak, +személyes bosszúnak s minden néven nevezendő egyéb alávalóságnak szolgál +menedékül. Volf úrban a névtelenség gyűlölete valóságos mánia. Neki a +névtelen bíráló hiába szolgálja a teljes igazságot, már névtelenségénél +fogva gyanús és szándéka nem lehet tiszta, ellenben, aki aláírja nevét, +ha nem szolgálja is az igazságot, bizalomkeltő és tiszta szándéka minden +kétségen felül áll. Azt látszik hinni, hogy a hirlapirodalom és kritika +minden bajának a névtelenség az oka s mihelyt aláírja nevét az író, +megszűnik minden fölületesség, igazságtalanság és pajtáskodás. De vajjon +van-e valami lényeges különbség a legkitűnőbb magyar kritikusok és +hírlapírók aláírt és névtelen vagy álnevű dolgozatai között s ha van, a +névtelenség-e ennek az oka? Kölcsey, Vörösmarty, Bajza, Erdélyi, Arany +stb., gróf Dessewffy Aurél, báró Eötvös, Kemény, Deák Ferenc stb. +mindnyájan írtak névtelenül vagy álnévvel s névtelen és aláírt cikkeik +ész és jellem tekintetében általában véve egyértékűek. Hiába nevezi el +őket Volf úr Schopenhauer szájával gyáváknak, nyomorúltaknak, +becsteleneknek, e tekintetben már ítélt fölöttük az idő. S vajjon, ha a +jelent tekintjük, bölcsebbé válnék-e báró Kaas Ivor, ha mindig aláírná +cikkeit és dühöngőbbé-e Verhovay, ha eltitkolná nevét? Szana Tamás és +Irmei Ferenc több együgyűséget írnának-e névtelenül, mint írnak nevök +alatt s vajjon magának Volf úrnak fönnebb közlött és aláírt cikke, +bárminő tekintetben, fölötte áll-e V. jegyű dolgozótársunk bírálatának? +Azt a bűverőt, amelyet Volf úr a névaláírásnak tulajdonít, mi sehol sem +tapasztaltuk. + +Azonban nem akarjuk félreérteni Volf urat. Állításaiból ugyan logikaian +következik mindaz, amit megcáfolni igyekeztünk, de ő tulajdonkép nem ezt +akarta mondani, hanem azt, hogy mindennemű írói és kritikai fogyatkozás, +tévedés, sőt bűn kifejlődésére sokkal kedvezőbb a névtelenség, mint az +ellenkező, mert az írót fölmenti a személyes felelősség alól. De vajjon +a névtelen cikkért, bírálatért vagy könyvért senki sem felelős-e s a +szerkesztő és kiadó felelőssége sok tekintetben nem korlátozóbb, +mérséklőbb-e, mint magáé az íróé? Minden szerkesztő és kiadó sokkal +nehezebben ád ki névtelen, mint aláírt cikket vagy könyvet, mert ezért +kevésbbé felelős, amazért pedig a felelősség egész súlya reá nehezedik. +Éppen azért szerkesztő és kiadó sokkal szigorúabbak minden ily esetben, +az írók pedig engedékenyebbek s könnyebben állnak reá módosításokra, sőt +kihagyásokra is. Mindez a névtelenség természetes következménye, amelyet +Volf úr éppen nem vesz tekintetbe. Éppen azért, ha a névtelenséget +elítéljük, vagy éppen törvénnyel tiltjuk, elegendő ok nélkül korlátoljuk +a vélemény szabadságát. Nemcsak arra van jogunk, hogy gondolatainkat, +véleményünket szabadon közöljük, hanem arra is, hogy oly módon és +alakban közöljük, ami természetünknek, ízlésünknek és körülményeinknek +leginkább megfelel. Azt, aki névtelenül akar írni, ugyan miért +korlátolja az állam és társadalom, midőn sértett érdekeiért mindig +feleletre vonhatja a szerkesztőt és kiadót, akik az íróért teljes +felelősséget vállaltak? Az írók részint azért írnak névtelenül vagy +álnév alatt, mert nem bíznak eléggé magokban, félnek a szégyentől, bár +néha váratlan nagy sikert vívnak ki, részint pedig azért, mert mint +politikai cikkírók és kritikusok, természetök miatt vagy állásuk és +körülményeiknél fogva nem akarják magokat kellemetlenségnek, bajnak vagy +éppen veszélynek kitenni. Már Bajza megmondotta, hogy vannak éles, +mélyítéletű, nagy tudományú emberek, de mindemellett is tartózkodók, +félénkek, néha pedig túlságig szerények, kiktől önszemélyökben vagy nem +hallhatni semminemű ítéletet, mert hallgatnak inkább, hogysem valakivel +összeütközzenek vagy legalább való, őszinte ítéletet nem. S vajjon az +ily férfiaktól Schopenhauernek Rousseautól kölcsönzött paradoxonai +kedvéért megfosszuk-e az irodalmat? S ha a névtelenség elítélésével el +tudnánk is nyomni némely léha és nem tiszta forrású cikket, nem +nyomnánk-e el komoly és nemes törekvéseket is? De mit használna az +elnyomás, midőn az aláírt léha és rosszakaratú cikkekben azután sem +volna hiány? Volf úr szűk ajtót akar nyitni a komoly és nemes törekvésű +íróknak, ellenben tág kaput tár a léháknak és rosszakaratúaknak, akik +rendesen tolakodók és szemérmetlenek. Minden korban írtak névtelen vagy +álnevű könyveket, cikkeket, kritikákat s írni fognak ezután is s ami a +dolgok kényszerűségéből foly, azon nem vehet erőt semminemű filozófusi +önkény vagy rossz kedv szülte szofizma. + +Volf úr el akarná hitetni velünk, hogy az összes külföldi, sőt a magyar +irodalom is elítéli a névtelenséget s kiírtására törekszik. Ez éppen nem +áll. Az írók most is, mint régen tetszésök szerint névvel vagy +névtelenül írnak s a kiadók és szerkesztők nem igen hajlandók, saját +érdekök ellen, elvkérdéssé fújni föl e kérdést. A magyar irodalomban +most is éppen oly divatos a névtelenség vagy álnevűség, mint ezelőtt +negyven évvel s csak egyetlen folyóiratot tudunk, amely elvül látszott +kitűzni a névtelenség kiküszöbölését. Ez a _Nyelvőr_, de amidőn +kénytelen volt vele, mégis közlött álnevű cikket, sőt újabban nem retten +vissza a névtelen cikkek közlésétől sem s így Volf úr saját fészkét +gyalázza meg, midőn a névtelenségre a becstelenség bélyegét akarja +sütni. Angolországban mindig szokásos volt a politikai cikkek, +röpiratok, tudományos és irodalmi bírálatok névtelen írása s bizonyítja, +hogy a névtelenség éppen nincs szoros kapcsolatban a sajtószabadság és +nyilvánosság kérdésével. Angolország sajtója és alkotmánya régóta a +legszabadabb s írói mégis folyvást gyakorolják a névtelenség jogát. Volf +úr fölhozza, hogy az _Academy_ és _Fortnightly Review_ mindig megnevezik +közleményeik íróit. Senki sem tiltja, ha az íróknak úgy tetszik. De a +_Times_on kezdve a legjelentéktelenebb napilapig nem névtelenek-e az +angol politikai cikkek? S a szemlék, magazinok, hetilapok legtöbbjében +nem találunk-e névtelen közleményeket s a legrégibb és legtekintélyesebb +angol szemle az _Edinburgh Review_ minden közleménye nem névtelen-e? A +német irodalomról Volf úr azt jegyzi meg: mindenki tudja, hogy itt a +kritikusok mindig megnevezik magokat s elég a _Jenaer +Literaturzeitungra_ hivatkoznia. Óhajtjuk, hogy Volf úr nyelvtörténeti +adatai biztosabbak legyenek, mint az irodalomtörténetiek. Ott a +_Literarisches Centralblatt_ s még egy csoport irodalmi és kritikai lap, +szemle, melyek számos névtelen bírálatokat közölnek; a német politikai +lapok mellékletei és tárcái szintén telvék névtelen cikkekkel. +Franciaországban törvény tiltja a névtelenséget, de, ha jól emlékszünk, +e törvény III. Napoleon önkényének szüleménye, aki nem elégedett meg a +kiadóval és szerkesztővel s az írón is bosszút akart állani. De azért +álnevű könyvek és cikkek itt is jelentek meg s olykor nem a szerzők +írták alá cikkeiket, hanem oly írók, akik a felelősséget elvállalni +készek voltak. Minden rendszabály, amely az irodalom és zsurnalisztika +természetével ellenkezik, eredménytelen és megbosszulja magát. + +Szint ily alaptalanok Volf úrnak azon vádjai is, melyekben V. jegyű +bírálónkat ráfogással, hamisítással igyekszik megbélyegezni. Volf úr a +_Nyelvemléktár_ IV. kötete előszavában ezt írja az _Érdy-kódex_ +szerzőjéről: «Egy pár adatból azt következtetem, hogy déli +Magyarországban élhetett vagy talán oda való volt. Ilyen az, hogy +Prologusában Szlavóniát közel helyhezi s a szlavón vallásos irodalmat +különösen kiemeli. Ilyen továbbá az is, hogy a _szerencse_ szó néha +éppen úgy, mint déli íróinknál mindig _szerencsa_ alakban fordul elő. +Ilyen végre még az, hogy egy helyen a _kutya_ szót gunyhó értelemben +használja, amit csak valamely délszláv dialektusból sajátíthatott el, +mert az éjszakiakban e szó tudtommal nincs meg; a déliek közül magam az +illyrből ismerem». Bírálónk e helyre ezt jegyzi meg: «Nyelvészeti +ismerete is hiányos lehet annak, ki a IV. kötet előszavában azért +gondolja délvidéki írónak az _Érdy-kódex_ íróját, mert _szerencse_ mint +mondja, déli íróinknál általában mindig _szerencsa_ alakban fordul elő. +Ha az Akadémia nagy szótárába tekint, megtanulja, hogy ez alak +Ilosvainál s Szalay 400 levelében is található. Azt pedig tartozott +volna tudni, hogy Tinódinál és Illésházynál is megvan. Ezeket pedig déli +íróknak nem nevezheti». + +Volf úr ezért nagy zajt üt, ráfogást, hamisítást emleget, mert ő nemcsak +a _szerencsa_ szóból következtette az _Érdy-kódex_ írójának déli +származását, hanem két más körülményből is s ezeket bírálónk mellőzte. +De vajjon megtámadta-e a bíráló Volf úrnak két más bizonyítékát, nemcsak +e harmadikat hibáztatta-e s nemcsak e harmadikból következtette-e +nyelvészeti ismerete hiányos voltát? Megengedem, hogy bírálónk +szabatosabban szól vala, ha így ír: Volf úr azért _is_ gondolja déli +írónak stb., de az is, ahogy írt, a dolog lényegén mit sem változtat s +Volf úrnak éppen nincs joga ráfogást, hamisítást emlegetni. + +A második ráfogás, hamisítás a következő volna: Volf úr a +_Nyelvemléktár_nak ugyancsak IV. kötete előszavát így végzi be: «Több +(hiba) nem igen lehet, mert a kész nyomtatványt még egyszer gondosan +betűről-betűre összevetettem az eredetivel. Kérem az olvasót, hogy a +kijelölteket használat előtt kijavítani s a netalán észre nem vetteket +elnézni szíveskedjék». Bírálónk bővebben kiterjeszkedvén a másolási és +sajtóhibákra s különösen megróván azt az eljárást, hogy előbb +kinyomatták az első kötetet a Gévay és Jászay másolatai után s csak +akkor jutott eszökbe meghozatni az eredetit, így folytatja fejtegetését: +«Volf úr a IV. kötet vége felé egész fideliter mondja: több (hiba) nem +igen lehet, azután kéri az olvasót, hogy az észre nem vetteket igazítsa +ki. Ez kissé nevetséges dolog. Ugyan kérem, miből, micsoda hozzávetéssel +igazítsuk ki stb». Volf úr egész méltatlankodva kiált föl: «Az van-e itt +mondva, amit a bíráló mondat velem vagy más? És ha más, mit gondoljunk a +bírálóról? Nem szándékos hamisítás-e az, ami itt elkövetett?» Bizony nem +szándékos hamisítás, sőt szándéktalan sem. Lehet-e valamely másolási +vagy sajtóhibát elnézni, ha észre nem vettük s ha észre vettük, nem +igyekszünk-e kiigazítani? A bírálónak, Volf úr kérése logikai +következményeit kivonva, joga van fölkiáltani: a Volf úr által észre nem +vett hibákat miből, honnan, micsoda hozzávetéssel igazítsuk ki? + +Jól mondja bírálónk Volfról, hogy nem gondol a kicsiségekkel, ha akarja, +de a kicsiségekből nagy dolgot tud csinálni, ha akarja. Íme, kicsiségből +mily hamar tud nagy ráfogást, hamisítást fölfújni s mily kicsibe veszi +azt, ha maga úgy mellékesen valóságos ráfogást követ el. Válaszában több +helyt fitymálón emlegeti bírólónk ítélőtehetségét s a többek közt azt +jegyzi meg róla: «Hogy a bíráló írás- és hangtani nézeteket akar a +kódexekből elvonatni (198. l.) és mégis úgy szeretné kiadatni, ahogy a +_Régi költők tára_ van kiadva (190. l.), tehát a mai ortográfiával, az +mutatja, hogy maga sem tudja, mit akar». Bírálónk sehol egy szóval sem +hibáztatja a kódexeknek eredeti ortográfiával való kiadását, sőt az +ortográfia kérdését föl sem hozza. Amire Volf úr hivatkozik, az egészen +mást jelent. Bírálónk azt hibáztatja, hogy a _Nyelvemléktár_ +kódexeinknek csak foto- vagy inkább telegráfja, amely közli a megértett +és meg nem értett szókat és sorokat, értelmező, magyarázó jegyzetek, +szótár stb. nélkül és amaz idézett helyen azon csodálkozik, hogy a +Nyelvtudományi Bizottság ezt így akarta vagy eltűrte, holott Sziládyval +nem így adatta ki a költőket, hanem _értelmező, magyarázó jegyzetekkel, +szómutatóval_ stb. Amint Volf úr fölfogja bírálónk hibáztatását, kétszer +is ismételve, az már a dolog lényegébe vág s valóságos ráfogás. + +A keményhangú Volf úr, aki saját kíméletlenségét nagyrabecsüli, +bírálónknak hangján is megbotránkozik és szemünkre hányja, hogy e +személyeskedő bírálatot a _Budapesti Szemle_ ugyanazon számában adtuk +ki, amelyben megróttuk némely politikai lap durva hangját. Annyi való, +hogy a bírálatban van itt-ott élesség, de nincs durvaság. Volf úr +különösen kiemeli, hogy az indulatos bíráló nem igen válogat a +kifejezésekben s őt eszetlennek, pontosságát pedig butának nevezi. Ama +sorok, melyekre Volf úr hivatkozik, így hangzanak: «A IV. kötet 15. l. +ezt mondja: ‚A jelen kiadás kódexünket hű másolatban közli s így az +eredetinek nemcsak ortográfiáját, hanem még íráshibáit is meg kelle +tartanunk’. Így könnyebb is volt. Meg sem kellett érteni, csak +értetlenül adni odább. De nem szégyelletes dolog-e az, a tökéletlenségek +eszetlen közlőjévé lenni? Nem szégyen-e, hogy csak egy szerény +jegyzetben sem vet hozzá gyanítást arról: mi lehet az a sok tarka-barka +alak s miképpen kell kibonyolítani egyik-másik összezavart, érthetetlen, +utavesztett mondatot? Mit gondoljunk, mi oka lehet e buta hűségnek, +micsoda lélekkel adhatni mindezt így a magyar olvasó és éppen +nyelvtanuló közönség, tanuló, tanító kezébe?» Ez idézetből látszik, hogy +az _eszetlen, buta_ kifejezés az elvre, a kiadás rendszerére vonatkozik +s nem Volf úr személyére. Ellenben Volf úr válaszában folyvást a bíráló +személyét illeti a legbecsmérlőbb kifejezésekkel s nemcsak tehetségét, +tudományát támadja meg, hanem egész erkölcsi lényegét. A bosszúállás +tényének bélyegzi a bírálatot, kutatja a személyt s megállapítja, hogy +ellene egy egész összeesküvés alakult: van egy bűnszerző, aki kigondolta +a bosszút és adatokat szolgáltatott, egy orgyilkos, aki stílusba öntötte +az egészet s végre egy szerkesztő, aki mindezt készségesen elősegítette. +Csodálkozunk, hogy Volf úr nem hozta föl a szedőt is, aki a bírálatot +kiszedte, a korrektort, aki kijavította, a Franklin-Társulatot, amely +kiadta, az expeditort, aki szétküldte s az olvasót, aki el merte +olvasni. S ily orgyilkosság fényes nappal történt Budapesten, a +rendőrség szemeláttára. Iszonyú! + +Nekünk Volf úr válaszában az tűnt föl leginkább, hogy egész crimen læsæ +majestatisnak tartja azt, hogy őt megbírálni merték és nem kedvezőn. +Mintha ilyesmit tárgyilagos író, tisztességes ember nem követhetne el, +csak elfogult elme és bosszúért lihegő szív. S vajjon, ha így állana is +a dolog, megfosztaná-e az minden becsétől a bírálatot s nem-igazzá +tenné-e ami benne igaz? Mi azt hisszük, hogy a kritikára nem egy esetben +reáillik az, amit Mephisto mondott Faustnak, amikor ez azt kérdezte +tőle, hogy ki ő: + + Ein Theil von jener Kraft, + Die stets das Böse will, und stets das Gute schafft. + +Mi több joggal emlegethetnők a bosszút, ha nem találnók oly +nevetségesnek. Alighogy a _Szemlében_ megjelent a _Nyelvemléktár_ +bírálata, a _Nyelvőr_ tüstént nekünk rontott, hirdetve, hogy mi hibásabb +kiadó vagyunk, mint Volf, mert az általunk szerkesztett _Olcsó Könyvtár_ +Daykájában e sorokban: «Ha ütsz ismét te boldog óra? Ha fordul végezésem +jóra? _(Esdeklés.)_ Hazám, ha ügyelsz majd tulajdon kincseidre? Ha vonsz +örök homályt balhimezéseidre?» _(Vitéz Imréhez)_ a ha-t _hah_-ra +javítottuk, nem tudva a _ha_ kötőszónak, mint névmásnak független kérdő +használatát, _mikor_, _mely időben_ jelentéssel, pedig megtanulhattuk +volna ezt a Ballagi szótárából, Simonyi nyelvtanából, Aranytól: «Oh +nemzetem _ha_ fognád elfeledni, hogyan viselte súlyos nyavalyád?» +Vörösmartytól: «Csaták miatt _ha_ nyughatol, oh ifjú szép hazánk?» + +A _Nyelvőr_ egy kissé mohón kapott az alkalmon; ennyit Ballagi és +Simonyi nélkül sem nehéz tudni. Ha figyelemre méltatta kiadásainkat, +tudhatná, hogy mi, ha javítunk, a régi írók szövegén, azt mindig +megemlítjük jegyzetben; másodszor mi kiadtuk Vörösmartyt is s ha ott a +_ha_-t nem javítottuk ki _hah_-ra, bizony ezt Daykában sem akarhattuk s +itt valamely figyelmetlenségnek kellett okozni a hibát. Úgy is történt. +Daykának két kiadása van: a Kazinczyé és a Toldyé, ez utóbbi a jobb, +mert Toldy az eredeti kéziratból visszaállította a Kazinczytól itt-ott +önkényesen megváltoztatott szöveget. Mi azért a Toldy kiadásából +szedettük ki a munkát, s midőn az egész ki volt szedve, a reviziót +odaadtuk segédünknek, hogy hasonlítsa össze a Kazinczyéval, részint az +írásjelek, részint a Toldy kiadásába becsúszott nyomdahibák miatt. +Segédünk kijegyezte a revizió ívére az eltéréseket, amelyekből némelyt +megtartottunk, némelyt elvetettünk. A Kazinczy kiadásában a kérdő _ha_ +mindenütt _hâ_-val van jegyezve s azt segédünk mindenütt _hah_-ra +javította. Ez figyelmünket vagy elkerülte vagy utána akartunk járni, +hogy Kazinczy mit értett ama jel alatt s valami közbe jövén, feledésbe +ment az egész s így maradt benne a hiba. De akárhogy történt, a hiba +hibának marad s a _Nyelvőr_ jól tette, hogy nem hagyta szó nélkül, akár +bosszúból tette, akár ügyszeretetből. Volf úr is jobban tenné, ha nem +emlegetné annyit a bosszút. Ezzel nem lehet lefegyverezni a kritikát, +sem félrevezetni a közönséget. Ami helyes és igaz, helyesnek és igaznak +marad akárki akármely indokból mondja, névvel, vagy névtelenül s +tökéletesen mindegy a _Budapesti Szemlé_ben jelen-e meg vagy a +_Nyelvőr_ben. + + + + +A SZERKESZTŐ JEGYZETE.[70] + +Íme, egész terjedelmében közöljük dolgozótársunk polémiáját bírálói +ellen, bár azt hisszük, hogy nem éppen szükséges oly cikkekre +válaszolni, melyekben majdnem oly kevés a valódi tárgyismeret, mint a +komoly meggyőződés. De ha már kiadtuk e polémiát, a magunk részéről sem +nyomhatunk el egy pár megjegyzést. + +A magyar hirlapirodalom néha oly sajátságos képet tár elénk, minőt a +szatiraíró sem gondolhatna ki jobban. Ilyen ez is. Kossuth egy könyvet +ír, melyben Deákot csempészőnek nevezi, s az újabb közjogi +intézményeinket megállapító 1867: XII. törvénycikkről pedig azt hirdeti, +hogy annak egész alapja történeti falsum. Ez állítás annyira új, oly +hallatlan, hogy minden esetre megérdemelt volna politikai hirlapjainktól +egy pár megjegyzést. S mi történik? Egyetlenegy politikai lap sem szólal +fel. Hallgat az _Ellenőr, Pesti Napló_ és _Lloyd_, hallgat mindenik. +Ugyanakkor egy fiatal kritikus egy elég objektív tanulmányt ír Jókairól, +mint regényíróról s tüzetesen és rendszeresebben igyekszik kifejteni +azt, amit már több kritikus megjegyzett s a műveltebb közönség is rég +érez, tudniillik, hogy Jókainak a pszichológia nem erős oldala. S mi +történik? Néhány politikai lap, mintha összebeszélt volna, felzúdul s +oly zajt üt, mintha valaki a magyar alkotmány alapját támadta volna meg, +vagy a Deák emlékét akarná meggyalázni. A _Lloyd_, mint a nemzeti +becsület védője lép föl, az _Ellenőr_ a lángészen történt sérelmet +bosszulja meg, a _Pesti Naplót_ sem hagyja alunni a nagy ártatlan +igazság és síkra lép a hallatlan igazságtalanság ellen. Egyszóval főbb +politikai lapjaink egy pár napig legfontosabb kérdésnek tartották, hogy +Jókai pszichológiai nagyhatalmasságát egyesült erővel megvédjék. Hát nem +nevetséges-e ez? + +Mi harminc év óta sok társaságban megfordultunk, néha olyanokban is, +melyek esztétikai tekintetben műveltebbek voltak, mint a _Lloyd, Pesti +Napló_ és _Ellenőr_ szerkesztőségei, de sohasem hallottuk, hogy valaki +Jókait, mint pszichológot, különösen kiemelte volna. Legőszintébb +tisztelői is ez oldalról nem tartották erősnek s egészen más oldalról +méltányolták. Szerették benne az elbeszélő stíl ritka bájait, a rajz és +színezet élénkségét, a leleményes kalandokat, a humoros ötletek és +genreképek gazdagságát s ezekért sok mindent megbocsátottak neki. +Lélektani botlásait, a jellem- és korrajz szembeszökő, olykor botrányos +hibáit inkább csak menteni igyekeztek, mint igazolni, de sohasem +dicsekedtek velök, mint fényoldallal. Sőt újabban ez őszinte tisztelők +is sokallani kezdik, hogy kedvencök mennél többet ír, annál kevesebb +tiszteletben tartja a fizikai és erkölcsi lehetőség határait. + +Valóban óhajtandó volna, ha a _Lloyd, Pesti Napló_ és _Ellenőr_ e +felfogás tévességéről mielőbb felvilágosítanák a magyar közönséget és +kritikát, de nem Asbóth- és Keszler-féle fecsegésekkel, hanem alapos +tanulmánnyal, részletes analizissel. A _Lloyd_ egyszersmind +Németországot is fölvilágosíthatná, mert mi nem ismerünk valamirevaló +német kritikust, aki Jókai pszichológiáját erősnek tartaná. Legalább +Schmidt Julián, aki porosz-német fensősége érzetében egész +leereszkedéssel igyekszik méltányolni Jókait, pszichológiáját meglehetős +gyöngének találja. Világosítsa őt fel a _Lloyd_, védje meg nemzeti +becsületünket, az _Ellenőr_ és _Pesti Napló_ pedig győzzék meg a magyar +közönséget arról, hogy Jókai regényeiben tulajdonkép nem az a jó, amit +benne leginkább élvezhetni, hanem az, ami nem igen élvezhető: az +affektált szenvedélyek s a lélektani abszurdumok – és tegyék tönkre a +_Budapesti Szemlét_, mely mindezek becsét már húsz év óta nem hajlandó +elismerni. + + + + +A NYELVŐR ÉS A BUDAPESTI SZEMLE.[71] + +A _Nyelvőr_ utolsó száma (1881. XII. füzet) oly nagy zajjal ront reánk, +mintha valami csínyen kapott volna bennünket, pedig ha csínyről lehet +szó, nem mi, hanem ő követte el. A dolog igen egyszerű, bár azt a +_Nyelvőr_ mindenkép összebonyolítni törekszik. Általában természete a +_Nyelvőr_nek, hogy minden kis dologból minél nagyobbat csináljon, az +egyszerűt cigányosan elcifrázza, egész szenvedéllyel támadjon és +dulakodjék, de a legcsekélyebb támadást is rossz néven véve, +üldöztetését panaszolja. De térjünk a dologra. + +A _Nyelvőr_ egyik számában (1881. IX. füzet) Bánóczi Greguss +_Költészettanát_ ismertette. A könyv fény- és árnyoldalairól nem tudott +vagy nem akart semmit mondani, hogy mégis mondjon valamit, idézett +belőle, de oly hibás fölfogással, annyira megcsonkítva, hogy annak, amit +az író mondott, éppen ellenkezője következett belőle és fennen hirdette, +hogy mindez a _Nyelvőr_ szellemében van mondva. Az idézet főpontja ez: +«A költői szabadságot rosszul értelmezik, akik a költő azon +szabadságának tekintik, hogy a vers kedvéért hibát követhet el, midőn +tudniillik a vers rákényszeríti, hogy például az _ik_-es igét +_ik_-telenül ragozza, _karomat_ helyett azt mondja _karom_, tájszókat, +népies kiejtéseket, szokatlan szórendet, inverziókot engedjen magának». +A _Budapesti Szemle_ erre fölszólalt, a Greguss könyvéből egész +terjedelmében lenyomatta az idézett helyet, kimutatta az ismertető +tévedését s visszautasította a _Nyelvőr_ szellemének ez újabb +nyilatkozatát, mely éppen oly ellenkezésben áll a dolog természetével, +mint nép- és műköltészetünk öt százados gyakorlatával. + +S mit tesz a _Nyelvőr?_ Azt mondja rólunk: «a gyanúsítás szomorú +fegyveréhez nyúlva, a legkétségtelenebb tényeket elcsavarjuk, csakhogy a +közönségben fölszíthassuk ellene a netán már hamvadóban levő +bizalmatlanságot». S mivel bizonyítja be mindezt? Először is elismeri, +hogy Bánóczi csakugyan csonkán idézett s idézetének az az értelme van, +amit mi megtámadtunk s amit most maga a _Nyelvőr_ sem helyesel. De hisz +ezzel éppen ellenkezőt bizonyít be, mint amivel bennünket vádol. A vád +elesik s nincs helye többé a vitának. Mindegy, azért mi mégis +gyanúsítottunk s elcsavartuk a legkétségtelenebb tényeket, mert a +_Nyelvőr_ azt hiszi, úgy akarja; aki oly lehetetlen dolgot is lehetőnek +hisz, hogy nyelvünket vissza lehet erőszakolni a Kazinczy előtti korra, +az bizony ily csekély lehetetlenségen fönn nem akad. + +A _Nyelvőr_ a következő okoskodással hiszi bebizonyithatónak vádját: az +nem változtat semmit a dolog velején, hogy dolgozótársa félreértette a +Greguss könyvét, csonkán idézett belőle s megtiltott a költőknek oly +dolgokat, melyek mindenha szabadosak voltak; mert az alaptétel, +tudniillik, hogy nincs költői szabadság, a nélkül is megáll és ez, nem +pedig a magyarázat veendő a Nyelvőr szelleme nyilatkozatának. Különös, +nagyon különös. Az egész könyvismertetésben, valamint a csonka idézetben +is egy szó sincs arról, hogy nincs költői szabadság, hanem csak arról, +hogy némelyek hibásan fogják föl a költői szabadságot. Hogyan állhat meg +tehát a _Nyelvőr_nek egy oly tétele, melyet nem is vitatott? S az a +tétel, melyet tulajdonkép vitatott, hogy némelyek hibásan fogják föl a +költői szabadságot, hogyan lehet helyes, midőn a magyarázó példák azt +mutatják, hogy a dolgot teljesen félreérti? Egyébiránt az a kérdés, hogy +van-e, nincs-e költői szabadság, attól függ, hogy mit értünk alatta. +Jóravaló költő eddig sem értette alatta azt, hogy a költőnek szabad +megsérteni a nyelv legsarkalatosabb törvényeit, hanem csak azt, hogy +különbség van a költői és prózai nyelv között s amabban némely oly +megnyujtások, rövidítések, kettőztetések, összevonások, csonkítások, +archaizmusok, szoloecizmusok, inverziók is szabadosak, melyeket emez +kevésbbé, vagy éppen nem vehet igénybe. S e szabadságot is mindig a +nyelv természete és szelleme korlátozza, azért ami egyik nyelvben +szabad, nem következik, hogy a másikban is szabad legyen. Nálunk nem +Kazinczy volt első hirdetője a költői szabadságnak; nép- és +műköltészetünk századok óta gyakorolja s ezelőtt két századdal Gyöngyösi +már elméletét is megírta. + +De vizsgáljuk, hogy mivel támogatja még nagyhangú vádját a _Nyelvőr?_ +Azzal, hogy a _karom_-féle használat helyességére nézve már rég +nyilatkozott, továbbá, hogy az _ik_-es ragozás további fenntartásának +szükségét szintén rég megszüntnek hirdette. Jól van, de miért adott hát +ki egy oly cikket, mely a _karom_-féle használatot megtiltja s némely +_ik_-es igéknek _ik_-telen ragozását még a költőknek sem engedi meg? Ha +egy folyóirat előbb így, aztán amúgy beszél, két ellenkező véleménye +közül mindig az utolsót szokás végső megállapodásának venni, kivált ha +azt, mint a folyóirat irányának egyik kifejezését, bocsátják világgá. Mi +tudtuk, hogy a _Nyelvőr_ nyilatkozott mindkét kérdésben, cikkünk meg is +említette, hogy szelleme oly szeszélyesen változó, mint valamely ideges +hölgyé. Egyszóval se nem ferdítettünk, se nem hallgattunk el semmit s a +gyanúsítást s a legkétségtelenebb tények elcsavarását nem mi követtük +el, hanem a _Nyelvőr_ a maga igazságszerető ártatlanságában. + +Az ember azt hinné, hogy itt már véget ér a _Nyelvőr_ polémiája. A +világért sem. A _Nyelvőr_ szeret szélesen, hosszan, sőt laposan is írni. +Úgy látszik, az új szók miatt annyira megutálta az újabb magyar +irodalmat, hogy ízlést is a régiből tanul és Sámbár és Matkó mintaírói. +Aztán kedve telik benne, hogy oly irodalmi szabályokat állítson föl, +melyeket sehol a világon nem követnek, sőt maga is áthág, de mástól +szigorúan megköveteli. A minap azt hirdette, hogy nem illik névtelenül +vagy álnévvel írni, de azért közöl névtelen és álnevű cikkeket is. Most +meg azt hirdeti, hogy a megtámadott írónak kötelessége felelni minden +támadásra, minden hozzáintézett kérdésre, bár maga nem egyszer válasz +nélkül hagyja támadóit. Szemünkre hányja, hogy még maig sem feleltünk +ezelőtt harmadfél évvel hozzánk intézett kérdéseire s míg tartozásunkat +le nem rójuk, nem igen van jogunk bíráló megjegyzéseket tenni a +_Nyelvőr_re. Az igaz, hogy nem válaszoltunk ama kérdésekre, nem +válaszoltunk pedig azért, mert nem tartottuk szükségesnek, de a +_Budapesti Szemle_ azóta is folyvást igyekezett kideríteni az ortológia +némely tévedéseit s ama kérdéseket is érintette, amennyiben szükségesnek +látszott. Az író mindig maga határozza meg, hogy válaszoljon-e, vagy ne +valamely támadásra, ő vallja kárát, ha némasága miatt veszti írói +reputációját; azért ne fájjon a _Nyelvőrnek_ a mi fejünk. Úgy látszik, +hogy a _Nyelvőr_ mindenkép vitázni akar velünk. Jól van, mi is hát +kérdéseket intézünk hozzá az ő modorában. Nem követeljük ugyan, hogy +feleljen reájok, magunkat sem kötelezzük a válaszra, de ha polémiai +kedvének táplálék kell, nem annyira a magunk, mint az olvasóközönség +kedvéért, határozza meg világosan és szabatosan: + +1. A nyelv csak természeti produktum-e vagy egyszersmind történeti is s +ha ez is, a magyar nyelvújítás csak elméleti tan, futó divat volt-e vagy +történeti tény, amellyel számolni kell? + +2. A nyelvész törvényhozója-e a nyelvnek, vagy csak törvényeinek +fejtegetője, tényeinek magyarázója, anomáliáinak fölvilágosítója s hogy +mily szókat használhatni a végső stádiumban, ő dönti-e el vagy az író és +beszélő nemzet java? + +3. Szándéka-e a _Nyelvőr_nek kiirtani nyelvünkből mindazon új szókat, +melyek az ő helyes vagy helytelen szabályainak meg nem felelnek, még ha +általánosan elterjedtek és szükségesek is? + +4. Minthogy a _Nyelvőr_ is használ oly új szókat, melyeket rosszaknak +tart, megengedi-e másoknak, hogy szintén használhassanak oly új szókat, +melyeket jóknak vagy legalább szükségeseknek tartanak? + +5. Ha a _Nyelvőr_ magának, másoknak is engedményt tesz, nem fog-e a +szigorú elmélet ellenkezni a tág lelkiismeretű gyakorlattal s nem lesz-e +kénytelen előbb-utóbb, itt is, ott is, meghajolni az író és beszélő +nemzet szüksége, szokása és ízlése követelményeinek? + +S midőn e kérdéseket ajánljuk a _Nyelvőr_ figyelmébe, egyszersmind azzal +a jó tanáccsal is kívánunk szolgálni, hogy dolgozótársait buzdítsa egy +kissé jobb magyarságra. Például Bánóczi újabb cikke egy fordított +regényről oly rosszul van írva magyarul, hogy ritkítja párját. Éppen +most vettünk Kolozsvárról egy névtelen levelet, mely kócsintásait +tárgyalja. De minthogy kifogytunk a helyből, közlését jövő számunkra +halasztjuk. + + + + +«TOLDI SZERELME» EGY KIHAGYOTT VERSSZAKÁRÓL.[72] + +Valahányszor az Akadémiában hivatalos dolgom volt, menet vagy jövet, ha +csak egy percre is, mindig meglátogattam Arany Jánost. Halála előtt +mintegy három héttel, egy akadémiai ülés előtt, szintén benyitottam +hozzá. Ott ült íróasztala előtt, egy írókönyvre hajolva s jegyezgetve +belé. + +– Jó napot, János! Mit csinálsz? Nem vagyok-e alkalmatlan? + +– Nem. Mindjárt kész vagyok, csak a napi kiadásokat jegyzem be +számadókönyvembe, aztán beszélgethetünk, – viszonzá s újra lehajolt +számadókönyvéhez s folytatta a jegyezgetést. + +– Ugyan mit vesződöl te ezzel? Rontod különben is elgyöngült szemeidet. +Fiadra vagy unokádra bízhatnád vagy akár elhagyhatnád az egészet. Nem +tartozol te senkinek számadással, magadnak pedig csak megengedhetsz egy +kis kényelmet. Semmi hasznod belőle, ha utolsó krajcárig tudod is, hogy +mit adtál ki. Amit kiadtál, hogy vissza nem jő, ezt a nélkül is +tudhatod. + +– Ej, milyen meggondolatlanul fecsegsz össze mindent – mondá Arany +föltekintve írókönyvéből – látszik, hogy könnyelmű, rossz gazda vagy. + +– Az nem vagyok – viszonzám – többet sohasem költöttem, mint amennyi +jövedelmem volt. Ha kevesebb volt, kevesebbet, ha több volt, többet +költöttem. Néha még valami fönn is maradt. Mi szükség ehhez számadás? + +– De hiszen így te sohasem tudod, hogy mennyi a bevételed és mennyi a +kiadásod! + +– Az utolsó krajcárig nem, de annyira igen, amennyire szükségét érzem. A +legfőbb az, hogy soha sincs deficitem. Bevételeim részint haviak, +részint negyedéviek; minden hó és negyedév elején fedezem +legszükségesebb kiadásaimat; ami pénzem marad, azt elzárom s költök +belőle, annál kevesebbet, mennél inkább fogy, egész a jövő hónapig vagy +negyedévig. Ez az én rendszerem, amelyhez nem kell számadókönyv; +egyfelől kényelmes, másfelől nem bonyolít bajba. + +– Nem kívánok részt bölcseségedből – jegyzé meg Arany röviden. + +– Minden ember a maga természete és szükségei szerint bölcselkedik. +Egyébiránt, ha pontosan jegyezném is bevételeimet és kiadásaimat, +szembaj esetében nem vesződném vele, hanem másra bíznám. + +– Az én szemem többé meg nem gyógyul – mondá Arany szomorúan – néhány +szám följegyzése már nem árthat neki. De ne veszekedjünk tovább – +folytatá derűltebben – gondolom, nem azért jöttél hozzám. Ülj le, +mindjárt elvégzem dolgomat, addig olvass valamit, aztán beszéljünk +okosabb dolgokról. + +Erre leültem egy karosszékre asztala mellé, amelynek végén elszórva +néhány könyv feküdt. Fölvettem közülök egyet, hát alatta egy +Margit-szigetről szóló nyomtatvány tünt szemembe, melynek üres lapjára +irónnal néhány verssor volt írva. Fölvettem és elolvastam; reáismertem +Arany kéziratára, valamint arra is, hogy ez egy _Toldi szerelméből_ +kihagyott versszak, még pedig a XII. ének végéből, midőn Toldi Margit +szigetén négy fiatal fűzet ültet kedvese sírjához. A kihagyott +versszakban megemlíti a költő, hogy a négy fűz elárvult sarjai talán még +maig is élnek, egy fejedelmi személy (József főherceg) oltalmában, aki e +sziget nagy multját virányos jövővel szegte be s hagyta, hogy az agg +költő éneke utolját ott zengje el s aztán hallgatva várja ott halálát. + +– Miért hagytad ki e versszakot _Toldi szerelméből?_ – kérdém Aranytól, +aki éppen bevégezte számadását s hozzám fordult. + +– Mit kutatsz irataim közt? – kiáltott föl némi ingerültséggel. + +– Nem irataid közt kutattam, hanem könyveid között, sőt nem is kutattam +Te mondád, hogy olvassak valamit, amíg számadásod bevégezed, így vettem +kezembe e nyomtatványt, melynek üres lapján versed állott. Ez oly +szabályos eljárás, hogy a rendőrség sem találhatna benne hibát. De mondd +csak, mikor írtad e versszakot? Az eredeti kéziratban, melyet nekem +ideadtál volt olvasás végett, e versszak nem volt meg. + +– Persze, hogy nem volt meg – mondá Arany lassankint földerülve – de, +hogy most hogyan került e nyomtatvány a könyvek közé, magam sem tudom, +Azonban halld, elmondom néked az egész históriát. Emlékszel, 1879-ben +végeztem be _Toldi szerelmét_. Odaadtam neked olvasás és bírálat végett, +te néhány nap mulva visszahoztad s közölted velem megjegyzéseidet. A +többek között azt jegyezted meg, hogy midőn Toldi kedvese sírjára borul, +a «Piroska» fölkiáltáson kívül egyebet is mondhatna, jól esnék az +olvasónak, ha egy pár sorban kifejezné fájdalmát. Én erre viszont +megjegyeztem, nincs szükség reá, a fájdalom nagyságát éppen a szólni nem +tudás fejezi ki. Azonban eltávozásod után sokat gondolkoztam e +versszakon; eszembe jutott, hogy sehol sem fejeztem ki, pedig akartam, +Toldinak azt a fogadását, hogy szíve sohasem kíván többé asszonyt +ismerni. E hely éppen alkalmas volna reá, azért változtattam az illető +versszakokon s midőn Toldi fájdalmának első rohama valamit enyhült, még +négy sort adtam ajakára, melyek kifejezik fogadását is. Később arról is +gondolkoztam, minthogy a Margit-sziget a jelenet színhelye, vajjon nem +kellene-e beleszőnöm József főherceget is, aki e szigetet a főváros +díszére s a szenvedő emberiség javára egész tündérkertté varázsolta át. +Arra is gondoltam, hogy illő volna személyes hálámat is kifejezni egy +pár sorban, mert lásd, hogy nyaranként e szigeten lakhatom, az reám +beteg emberre nézve valóságos áldás. Aztán József főherceg sok +szívességet tanusított irántam, minden feltünés nélkül, észrevétlen, +gyöngéden. A fürdőigazgatóság a legjobb szobákat adatta nekem, a bért +sohasem emelte, bár a másokét igen; gondoskodott kényelmemről a nélkül, +hogy kértem volna, reggelenként virágokat küldetett nőmnek és unokámnak. +Úgy hiszem, hogy mindezt a fürdőigazgatóság nem magától tette, hanem +alkalmasint József főherceg utasításából, aki meghagyta nekik, hogy +hozzám figyelemmel, szívességgel legyenek. Megvallom, mindez jól esett +szívemnek s ez érzés szülötte az a versszak, amelyet az imént olvastál. +De kihagytam mind az első, mind a második kiadásból, nehogy hízelgőnek +gúnyoljanak vagy valami olyat sejtsenek, aminek semmi alapja nincs. + +– Azt ugyan rosszul tetted – mondám egész komolyan – mert jól mondja +Erdélyi János: + + «A mit érzesz, azt soh’se tagadd el». + +– Könnyen és hamar ítélsz – viszonzá Arany – az első és második +kiadásból, igaz, kihagytam a versszakot, de a harmadik vagy negyedik +kiadásban, halálom után, benne lesz. Ím, lásd magad – folytatá +könyvtárához lépve s kivéve abból _Toldi szerelme_ nyomott példányát. – +Nézd, mily gondosan bejegyeztem ide a kihagyott versszakot, megjelölve +azt is, hogy hova kell jönnie. – Most halld kapcsolatosan mind a négy +versszakot, a 105. a kihagyott. + +És kezdé olvasni, amint következik: + + +103. + + «Piroska!»… zuhant most körűl a keresztre, + Kebléhez szorítva, záporba fürösztve, + Csókolta, ölelte azt a hideg szírtet, + Mig vele a nagyján valamit enyhített; + De tovább is egyre zokogott bánatja, + Mint mikor a sirást el a gyermek hagyja; + Majd szemeit törlé s a csillagos égre + Fölnézve sokáig, így szólala végre. + + +104. + + «Tiszta vagy, ott is vagy! hiszem erős hittel, + Oda vársz, meggyógyitsz boldog szeretettel; + Addig soha e szív asszonyt ne ösmérjen, + Fogadom, s megállom, Isten úgy segéljen.» + Most kele – négy gödröt vájt neki jó kardja, + Két keze markával földjét kikaparta, + Felránta tövestűl négy fiatal fűzet: + Ezek árnyékolják az apácaszűzet. + + +105. + + _A négy fűz elárvult sarjai tán élnek_ + _Ma is, oltalmában fejdelmi személynek,_ + _Ki, hogy e szép sziget rászálla idővel,_ + _Beszövé nagy multját virányos jövővel_ + _S hagyta, hogy a környék agg fülemiléje_ + _Éneke utolját ott elzengicsélje,_ + _Azután hallgatva ott várja halálát,_ + _De kövessük Toldit és a rege szálát._ + + +106. + + Hogy látta-e mind ezt a kolostor népe, + Ki tudja, hisz ennek ötszáz harminc éve; + Lehet az, hogy látták vagy meg is ösmerték, + De megháborítni a nagy hőst nem merték. + A mely úton jött volt, azon is ment vissza, + Piroska torát már szomorúan issza, + Piroska torában szerelme utóját, + Együtt az Anikó vidám kézfogóját. + +– No hát meg vagy velem elégedve? – kérdé Arany az olvasás bevégzésekor, +szelíden mosolyogva. + +– Meg, János s ha kívánod, kedvedért ezután rendes számadást viszek +bevételeimről és kiadásaimról. + +– Nem kívánom, élj kedved szerint, de engedd, hogy más is kedve szerint +élhessen. Én így is meg vagyok veled elégedve. + +Ekkor órámra tekinték s láttam, hogy öt óra már elmult. + +– Már öt óra, mennem kell, mert ha te meg vagy is velem elégedve, az +osztály nem igen lesz, ha mint osztálytitkár elkésem az ülésről. Isten +veled! Nem jössz el te is az ülésre? + +– Nem, eleget jártam húsz év óta, engedjétek, hogy élvezzem +szabadságomat, úgysem sokáig tart – mondá Arany szomorúan s kezet +szorítva elváltunk egymástól. + +És csakugyan, három hét mulva ravatalon feküdt. + + + + +DESKRIPTÍV KRITIKA. + + +I.[73] + +A _Hét_ című hetilap 22. számában igen különös elvet hirdet s akar reá +erőszakolni a magyar kritikára. Megtiltja a kritikusnak, hogy valamely +mű értékéről elmélkedjék s vizsgálja, hogy az jó vagy rossz. «Aki nem a +szabályok szemüvegén nézi az irodalmat – úgymond – hanem saját szemével +lát, a maga szívével érez, az már számot akar adni élvezetéről, +mindenekelőtt az író tehetségét, gondolatait, érzelmeit, személyiségét +vizsgálja, mint a természettudós, aki a növényt nem bírálja, hanem +leírja. Nekünk, fájdalom, nincs _deskriptív_ kritikánk, nekünk csak +bíráink és bakóink vannak.» Tehát a kritikusnak nem szabad bírálni, csak +ismertetni. De hát így hogy adhat számot élvezetéről, hogy vizsgálhatja +az író egyéniségét, ha nem szabad bírálnia, ítélnie? Ami még különösebb, +ez elvet Alexander Bernát hirdeti, aki a magyar filozófiai irodalom +egyik érdemes munkása. Képzelhetni-e filozófot elemzés, bírálat, ítélet +nélkül? S vajjon nem bírált-e maga Alexander is regényeket, drámákat és +tudományos munkákat? S nem oly lapban hirdeti-e ez elvet, amely +jól-rosszul szintén bírál, sőt minden indokolás nélkül koronként pálcát +tör az Akadémia és a Kisfaludy-Társaság fölött? Alexander panegyrist +írva Dóczi arcképéhez, hirdeti ez elvet, mert rossz néven veszi, hogy +Dóczit nemcsak ismertetni, hanem bírálni is merik. Nem jobb lett volna-e +megcáfolni és nevetségesekké tenni Dóczi igazságtalan bírálóit, mint +általában elítélni minden bírálatot? Bizonyára mindenki tetszése szerint +írhat csak ismertetést valamely műről, de megtagadni a bírálat jogát, +annyi, mint a gondolat szabadságát igázni le, ehhez pedig senkinek se +joga, se ereje. + + +II.[74] + +Legyen szabad egy pár rövid megjegyzést tenni e nyilt levélre. Mi minden +fokú és formájú kritikát jogosnak tartunk s éppen azért szólaltunk föl +A. B. ellen, mert bizonyos fokú kritikát megtiltani látszott. Igaz, hogy +minden fokú kritikának megvannak a maga ösvényei, de nem a foktól vagy +formától függ valamely kritika becse, hanem a kritikus szellemétől. Az +is igaz, hogy némely elmélet csinálmány, de vajjon a benyomás mindig +csalhatatlan-e s nem lehet-e a rokon- és ellenszenv, esetleges +körülmények vagy éppen rossz ízlés csinálmánya? Dóczi némely lélektani +abszurdumait se az elméletből, se a benyomásokból folyó kritikával nem +lehet igazolni. + + + + +JÁSZAI MARI ASSZONY ELEKTRÁJA. + + +I.[75] + +Minden megjegyzés nélkül közöljük e sorokat, melyeket éppen nem tartunk +igazságtalanoknak, sőt azt hisszük, hogy Jászai Mari Elektrája még más +bajban is szenved: Elektra jellemének nem elég szabatos fölfogásában. +Elektra elkeseredett nő, aki áhítja az atyjáért veendő bosszút, de +egyszersmind nemesszívű s bosszúvágyának is kegyelet a forrása. +Legerősebb fölindulásaiban sem hóbortos vagy elvadult, hanem csak +érzéseitől elragadott királyi nő, aki sohasem vetkőzik ki egészen +nőiségéből. Ezt nem mindig tartotta szem előtt a művésznő s erre befolyt +azon sajátsága is, hogy nála a lelki fájdalom kifejezésében könnyen +túlsúlyra kap a test lázas idegessége. Éppen azért legsikerültebbnek +tartjuk egész Elektrájában azt a jelenetet, midőn a gyászhírtől +lesujtva, odaborul testvére vélt hamvvedréhez és elsiratja: «Oh, +szeretett Orestesem emléke te» stb. Itt nemcsak az átmenet volt +lélektani, hanem a lélek fájdalmának kifejezése is mély, benső és +tiszta, amelyet nem zavart meg a test idegláza. + + +II.[76] _Nyilatkozat_. + +A _Budapesti Szemle_ februári számában Jászai Mari asszony Elektrájáról +írt _Nyílt levél a szerkesztőhöz_ című álnevű cikk némely kifejezéseit, +amint közvetlen és közvetett forrásból értesültem, a művésznő olyanoknak +találta, melyek őt, mint nőt is sérthetik: ennek ellenében, mint felelős +szerkesztő, kijelentem, hogy a bírálatnak nem volt sértő szándéka s ha a +művésznő azzal magát _nőiségében_ sértve érzi, őszintén sajnálom s _e +tekintetben_ tőle minden vonakodás nélkül bocsánatot kérni lovagias +kötelességemnek ismerem. + +Budapest, 1891. február 17. + + + + +A BETEG PARLAMENT.[77] + +Írta gr. Keglevich Béla. Budapest, 1891. Franklin-Társulat. + +E röpirat szerzője parlamentünk betegségét a ferde pártviszonyokban +keresi s azt hiszi, hogy mindaddig, amíg azok máskép nem alakulnak, nem +lehet a bajon segíteni, mert a pártok jelenlegi alakulásukban képtelenek +úgy teljesíteni föladatukat, amint teljesíteniök kellene. Bírálat alá +veszi a pártokat s kimutatni igyekszik, hogy a szabadelvű párt +szabadelvűség tekintetében nem elég tömör. Nem egy tagja vonzódik a +konzervatív irány felé és csak azért állott a szabadelvű párthoz, mert +nem szegődhetett máshová. Ez állapotnak az a következése, hogy a kormány +minden kérdésben nem lehet oly szabadelvű, mint aminő lehetne, hanem +pártja egy része konzervatív irányának megfelelően kénytelen haladni nem +egy kérdésben. A mérsékelt ellenzékről nem sok mondanivalója van a +szerzőnek. Azt hiszi, hogy közte és a szabadelvű párt között elvi +különbség nincs s ellenzéki működése tisztán személyes okokra vezethető +vissza. Ami a szélső baloldalt illeti, ez szintén olynemű bajokban +szenved, mint a szabadelvű-párt, nem mindnyájan vallanak radikális +elveket, sok köztük a maradi; e mellett nem ismervén el a közjogi alapot +s így nem remélhetvén a kormányra jutást, nyugodtan alkalmaznak minden +erőszakos eszközt, amellyel megakadályozhatják a kormány működését, mert +biztosítva érzik magokat azon eshetőség ellen, hogy valamikor ők is +hasonló nehézségekkel lesznek kénytelenek megküzdeni. + +A szerző így jellemezve a pártok, a beteg parlament állapotát, +orvosszerűl azt ajánlja, hogy a minden párton található konzervativek +tömörüljenek egy párttá s legyen három pártunk: szabadelvű, konzervatív +és radikális. E pártok küzdelme csak jótékonyan hathatna közéletünkre; a +szabadelvű és konzervatív párt könnyen váltakozhatnék, a kormány s a +radikális párt serkentően hathatna mindkettőre. Úgy látszik, a szerző +előtt az angol tory- és whig-párt küzdelme lebeg s meg kell vallani, +hogy 1867-ben helyén lett volna, ha a konzervatív-párt, elismervén a +közjogi kiegyezést, külön párttá szervezkedik, sőt később, a fuzió után +is, amikor a körülmények még inkább kedveztek megalakulásának. Azonban +Sennyei báró kezdeménye hamar véget ért s azóta semmi ilynemű mozgalom +nem mutatkozott. Ily körülmények között nem várhatni ily párt +megalakulását s a szerző óhajtásának és ösztönzésének nem igen van +gyakorlati oldala. + +Részünkről parlamentünk nagyobb és könnyebben gyógyítható betegségének +tartjuk a botrány és obstrukció divatosságát. A bajt nem kell +kicsinyleni, ez nem pártkérdés, nem is csak a házszabályok kérdése, +hanem valóságos alkotmány-kérdés. Belőle a kisebbség vétója fejlődhetik +ki, amelyet nem ismer alkotmányunk. Európa minden alkotmányos országa +csirájában elfojtott minden ily kísérletet; nekünk is ezt kell tenni. A +házszabályok szigorítása s a klotür behozatala, habár enyhe formában, +immár kikerülhetetlen. Ide járul még egy más jelenség is, mely a közjogi +alap erélyes védelmét teszi szükségessé. A mérsékelt ellenzék, új néven +nemzeti párt, a közjogi alapon állónak mondja ugyan magát, de azon +jelszóval, hogy azt nemzeti irányban igyekszik fejleszteni, bár más +úton, más árnyalattal, többé-kevésbbé ugyanazt teszi, mint a szélső +baloldal, amellyel a választásokra szövetkezett is. A dualizmus jelen +alakjának fönntartása nagy érdekében fekszik a magyar nemzetnek; +gyöngülése, bomladozása ellenségeinek volna diadala s különösen Európa +jelen helyzetében hazánkat oly beláthatatlan zavarba, veszélybe döntené, +amelyen aztán nem segíthetnének se Apponyi gróf széphangú szónoklata, se +Kaas báró hipnotikus vezércikkei. + + + + +MAGYAR SZELLEMI ÉLET.[78] + +Elbeszélések és rajzok a magyar írók és művészek életéből. Szerkesztette +Igmándy Mihály. Budapest, 1892. + +Sajátságos irodalmi viszonyok között élünk. Valakinek eszébe jut, hogy +kiadja az élő magyar írók és művészek arcképeit szöveg kíséretében. Ez +eddig helyes. Természetesen azt várja az ember, hogy a szöveget maga a +vállalkozó írja vagy szakférfiakkal iratja. Oh, nem! A vállalkozó +leleményesebb ember, mintsem a szokott úton induljon. Magokat az írókat +és művészeket kéri föl, hogy írjanak magokról valamit, írják meg életök +valamelyik érdekes epizódját. S az írók és művészek engedelmeskednek a +vállalkozó kérésének, mint valamely fensőbb parancsnak. E szokatlan +eljárást mindkét részről csak úgy lehetne menteni, ha a vállalat +jövedelme jótékony célra fordíttatnék. Ily esetben szokatlan módhoz is +folyamodhatik az ember, amit rendes körülmények között nem tenne meg. +Jótékony célból tisztes nők a templom ajtaja elé állhatnak persellyel, +műkedvelők mint művészek léphetnek föl s írók szöveget írhatnak saját +arcképökhöz. A szokatlanság fölkelti a kíváncsiságot s megnyitja a +közönség erszényét. + +Ily mentség nélkül olynemű vállalat, mint ez az album, nem igen illik az +irodalom méltóságához s hogy lapjaink mégis föltűnő méltánylattal +fogadták, azt, úgy látszik, az a körülmény magyarázza meg, hogy a +szerkesztők vagy dolgozótársaik szívesen írván ez albumba, saját magok +ellen nem fordulhattak. Ez általános megjegyzést elégnek tartva, nem +szándékozunk az album bírálatába bocsátkozni. Mindenesetre van benne +néhány érdekes és sikerült dolgozat is, de egészben véve meglehetős +szegényes s inkább a hiúság kirakata, mint a szellem kincstára. Az +írónők leginkább írói pályájok sikereit emlegetik; a színésznők első +fölléptök izgalmairól és méltánylóiról írnak; a színészek pályájok +kalandjaiból beszélnek el egyet-mást, ami nem mindig érdekes, de erősen +ki van színezve; a festők és szobrászok a kisebb lapok tárcacikkeit +utánozzák s mintegy mondani látszanak: mégsem oly nehéz az az írói +művészet; a hírlapírók némelyike ártatlan hírlapi csínyeit leplezi le, +az ártalmasokról hallgat; a költők legtöbbje szerénykedve gyermeksége +tehetséget jósló emlékeivel vagy pályája dicsőségével kacérkodik s +egy-egy oldalvágást mér kritikusára. Ifj. Ábrányi Kornél ily cím alatt: +_Mit köszönhetek én Gyulai Pálnak_, egy egész cikkel tiszteli meg e +folyóirat szerkesztőjét, mint kritikust. Elmondja, hogy csaknem egy +negyedszázad óta hadilábon állanak egymással, hogy Gyulai első ifjúsága +óta rosszul bánik vele, hogy a legcsúnyább, legmérgesebb irigység +kígyójával marja folyvást. «Ez a kígyó pedig – végzi elmélkedését – +nemcsak azokat szokta marni, akikre rábocsátják, hanem azt is, aki +keblén melengeti. Nincs borzasztóbb sors, mint egy egész életen át egy +ilyen mérges kígyóval összeakasztva lenni és sohasem tudni szabadulni +tőle. S minél inkább nő éveink száma, annál inkább nő a kígyónak is +hatalma fölöttünk. Nos és ettől a kígyótól csak az van megmentve, aki +még jókor, még gyermekkorában, úgyszólva játék közben, érezte annak +marását s annyiszor érezte, hogy nemcsak hozzá szokott, hanem hozzá is +edződött. Azt később hiába harapják s mivel hiába harapják, hát szállást +sem keresnek nála. Ezt köszönhetem én Gyulai Pálnak. Bármeddig élnék, +soha ezért a hálát el nem felejthetem.» + +Hogy e hadilábon állás, üldözés, kígyómarás tulajdonképpen miben +nyilatkozik, azt Ábrányi egy szóval sem említi. Kipótoljuk e mulasztást. +Az egész csak annyi, hogy Ábrányi költői műveit, politikai röpiratait +nem igen kedvezően bírálta meg e folyóirat. Hogy e bírálatok nem voltak +éppen igazságtalanok, azt Ábrányi maga elismerte, midőn a költői +pályától visszavonult, mint amelyre nem érez elég hivatottságot s +egészen a politikának áldozza tevékenységét, amelyre talán nagyon is +hivatottnak képzeli magát. Politikai röpiratai egyikéről, az Andrássy +Gyuláról irottról, szintén maga elismerte a _Pesti Napló_ban, hogy egy +kissé balul ítélte meg Andrássyt. E tények, úgy hisszük, nem Ábrányi, +hanem e folyóirat mellett tanuskodnak. Ami Ábrányi háláját illeti, erről +is hallgat a cikk. E hiányt is kipótoljuk. E hála abban nyilatkozik, +hogy Ábrányi _Pesti Napló_ja minden alkalmat fölhasznál e folyóiratnak +és szerkesztőjének nagyon is heves becsmérlésére. Azonban e hála vagy +hálátlanság semmi esetre nem oly csapás, amelyet bárki könnyen el ne +viselhetne. + + + + +A NEMZETI SZÍNHÁZ MŰSORÁRÓL.[79] + +Egy pár megjegyzést akarunk tenni a Nemzeti Színház műsorára, de nem +bocsátkozunk bővebb részletekbe s még kevésbbé szándékozunk kimeríteni a +tárgyat, amely különben tüzetesebb fejtegetést is megérdemelne. Azt +hisszük azonban, hogy néhány megjegyzés sem fölösleges különösen akkor, +midőn alig szól valaki e kérdéshez s ha szól is, nem igen tárgyilagos +indokok vezetik. + +A Nemzeti Színház műsora kezdettől fogva három irányt egyesített: +először színre hozatalát s fenntartását egy pár külföldi nagy drámaíró +remekműveinek; másodszor kiválogatását az újabb európai drámairodalom +oly sikerültebb újdonságainak, melyek nálunk is sikerre számíthatnak és +végre fejlesztését a magyar drámai irodalomnak, színre hozva minden oly +eredeti művet, mely egy vagy más tekintetben sikerültebb, a jelesbeket +fenntartva mindaddig, amíg jelesbek le nem szorítják, de ekkor sem +mellőzve egy pár olyant, amelyeknek állandóbb becsök van vagy amelyekhez +nevezetes irodalomtörténeti emlék fűződik. E hármas irányt nem az +igazgatók találták föl, ez a viszonyok természetes kényszerűségéből +folyt s egyhamar nem is változtathat rajta senki. Ezért a Nemzeti +Színház műsora megítélésében mindig csak a körül foroghat a kérdés: +vajjon az igazgató e hármas irányt minő ízléssel és sikerrel szolgálja. + +Ezúttal mellőzzük a külföld remekeit és újdonságait s csak a magyar +drámairodalomra szorítkozunk s mindjárt minden habozás nélkül ki merjük +mondani, hogy kivéve talán a forradalom után egy pár évet, soha annyi +rossz eredeti színmű nem került színre, mint a közelebbi évtizedben +Paulay Ede igazgatása alatt. Elég lesz csak Mérai Horváth, Kabos Ede, +Szemere Attila, Tolnai Andor, Abonyi Árpád színműveit említenünk. +Megemlíthetnők még más szerzők hasonló értékű műveit is, de elégnek +tartjuk csak a legfőbbekre rámutatni. Mi az oka e jelenségnek? Bizony +nem annyira az ízléstelenség, bár olykor ez is befolyással lehet, mint +inkább részint a hibásan felfogott hazafiság és nemzeti irány, részint +pedig a sajtó nem éppen önzetlen ösztönzése. Politikai és társadalmi +mozgalmaink között is megtaláljuk e jelenséget, mely lelkesedve és +lelkesítve, a nemzeti irányt a nemzetibbel akarja megrontani. A cél és +lelkesedés nemes, de az eszközök rosszak, céltévesztők, sőt +célellenesek. Nem csoda, ha ettől a Nemzeti Színház igazgatója sem ment. +Miért ne higyje ő is, hogy minél több eredeti új mű színrehozatala a +leghatásosabb módja az eredeti drámairodalom fejlesztésének? Pedig ennek +éppen ellenkezője áll. A sok rossz eredeti új színmű árt a jobbak +hitelének, vagy ha nem, megrontja a közönség ízlését; a színészekre +nézve sincs jó hatással, lehangolja őket s nem nagy gondot fordítanak +oly színműre, amely nem soká a lomtárba kerül. Jól tudjuk, hogy senki +sem állhat jót valamely színmű sikeréről, mert az néha a közönség +hangulatától és esetleges körülményektől is függ: a drámairodalom +története nem egy művet említ, amelyek ideig-óráig nagy hatást tettek, +aztán elfeledték őket és volt nem egy oly remekmű is, amely megbukott s +csak később vívta ki a közönség tapsait. Azt is tudjuk, hogy a valóban +sikerült színmű ritka, de az ilyen és a valóban rossz színmű között még +sok fokozat van s éppen a Nemzeti Színháznak nem lehet hivatása az +utóbbi iránt különös rokonszenvvel viseltetni. A Nemzeti Színháznak az +új színművekre nézve mindig a körülményekhez kell alkalmazkodnia; +termékenyebb korszakban, midőn sikerültebb művek között válogathat, +minél ritkábban kell kísérletet tenni a gyöngébbekkel; meddőbb +korszakban természetesen olyanokat is színre hozhatni, amelyek máskor +mellőzhetők, mert megkívánhatja ezt az eredeti drámairodalom +fejlődésének folytonossága, de az olyanok minden időben mellőzendők, +melyekben se drámai, se színi, se nyelvi tekintetben nincs valami +figyelemreméltó vagy éppen ízléstelen léhaságok. Ez nem volna +fejlesztés, hanem sülyesztés, nem a nemzeti irány támogatása, hanem +akaratlan kigúnyolása. + +Nem ismerjük a színházi újabb szabályzatokat; ezeket nálunk +kényök-kedvök szerint, szükségeikhez képest szokták változtatni +intendánsok és igazgatók, a kormány folytonos helybenhagyásával, pedig +némi állandóság nem ártana e tekintetben is. Nem tudjuk: vajjon a régi +viszonyban van-e az intendáns az igazgatóval s az ujjonnan +visszaállított drámabíráló-bizottságnak is megvan-e a régi hatásköre s +így mennyiben, mily arányban illeti meg mindnyájokat a felelősség. A +régibb szabályzat szerint az intendáns nem elegyedett belé az igazgatók +teendőinek részleteibe, csak általában ellenőrizte azt a művészeti +irányt, melyben előlegesen megegyeztek; továbbá az igazgató, +felelősségénél fogva, nem tartozott előadatni minden oly művet, amelyet +a drámabíráló-bizottság elfogadott, de a visszavetett művet sem +adathatta elő, vagy ha mégis elő akarta adatni, ez a visszavető +drámabírálók lemondását vonhatta maga után. Így arányosan oszlott meg a +felelősség, a nélkül, hogy egyik a másikat csorbította volna. Ha a régi +szabályzat áll, akkor mind a három intézmény képviselői felelősök, de a +dolog természete szerint legfőkép az igazgató, akinek feleletre vonását, +kirívóbb esetben, a sajtónak kellene gyakorlatba venni. + +Azonban a sajtó inkább ösztönzi az úgynevezett hazafiasb, nemzetibb +irányt, mint korlátozza. Az új eredeti színművekről különbözőkép +vélekednek ugyan hírlapjaink, sőt némelyiket keményen el is ítélik, de +abban mindnyájan egyetértenek, hogy a műsorra minél több új eredeti +művet kell kitűzni, mert csak ily módon fejlődhetik drámairodalmunk s +jutunk majd abba a helyzetbe, hogy mennél ritkábban szoruljunk idegen +újdonságokra. Mi legalább nem olvastunk hírlapjainkban olynemű +felszólalást, mely az új eredeti színművek irányában egy kis +mérsékletre, több óvatosságra s némi kritikára ösztönözné a Nemzeti +Színház igazgatóját. Ide járul még az a körülmény is, hogy drámaíróink +legnagyobb része hírlapíró, vagy valamelyik hírlap pártfogoltja. Így még +kevésbbé hajlandók alkalmatlankodni az igazgatónak, oly tanácsokkal +szolgálva, melyek esetleg ellenök fordulhatnának. A drámaírók és +hírlapok előzékenységét az igazgató hasonló előzékenységgel viszonozza s +talán ez egyik oka annak, hogy Paulay oly népszerű a hírlapok hasábjain. + +A sikerültebb művek műsoron maradására és a régiek fölelevenítésére sem +a leghelyesebb eljárást tapasztaljuk. Nem egyszer sokáig maradnak a +műsoron oly művek is, melyeknek néhány előadás után végkép el kellene +tűnniök, ami pedig a régiek fölelevenítését illeti, arra rendszerint +csak élő költők számíthatnak, a halottakkal oly kevéssé törődik az +igazgatóság, mint a sajtó. Néhány évtized óta szokás a Nemzeti +Színházban, hogy egy pár elhúnyt drámaíró születése vagy halála napján +előadják valamelyik művét, meglehetős készületlenül, mintegy robotból. +Az igazgatók azt hiszik, hogy ezzel lefizették a kegyelet és +nemzetiesség egész terhes adóját. Miért ne lehetne az ily műveket máskor +és többször is előadni? Mindenesetre ez inkább szolgálná a nemzeti +irányt, mint a rossz művek iránt való előzékenység. A másnemű +fölelevenítéseket inkább személyes tekintetek sugalmazzák, mint tárgyias +okok. Például miért eleveníteni föl Rákosi Jenőnek _A báróné levelei_ +című művét, mely csekély becsű s hatást sem tett? Az _Éljen az +egyenlőség_ br. Eötvös Józseftől, a _Tisztújítás_ Nagy Ignáctól, +mindenesetre többet érnek, hatást is tettek a magok idejében s e mellett +a közelmult korrajzai. Miért vetik ezeket sutba s miért elevenítik föl +Bartók Lajos _Legszebb_jét, e drámaitlan, hideg és unalmas vígjátékot? +Ott van régibb vígjátékaink között több sokkal becsesebb. Például, hogy +csak egyet említsünk, Csató _Megházasodtam_ című vígjátéka, mely egykor +kedvelt darabja volt a Nemzeti Színház műsorának. Miért erőnek erejével +fenntartani Dóczi Lajosnak némely gyarlóbb darabját s Bartók Lajosnak +annyira szegényes és zavaros történelmi drámáit, melyeknél sokkal +jobbakat találhatni régibb történelmi színműveink között első sorban +Szigligetitől? Azonban úgy látszik, lassanként maga Szigligeti is +leszorul a nemzeti színpadról, melynek annyi szolgálatot tett. + +Nem kívánunk bővebb részletekbe bocsátkozni. Ennyi is elég +figyelmeztetésül. Nem hisszük ugyan, hogy sikere legyen, de +fölszólalásunkkal némi kötelességet véltünk teljesíteni. + + + + +A M. T. AKADÉMIA S EGY PÁR HÍRLAPÍRÓ.[80] + +A _Hét_ május havi 20-dik számában a következőket olvashatni: + +«Magyarország már értesült róla, hogy a magyar tudós társaságnak most +van nagyhete. Az a nagyhét arra való, hogy amit egész esztendőn +keresztül nem csináltak, azt ezen a héten se csinálják meg. +Csodálatosképpen az Akadémiának mégis van jelenteni valója, nagyobbrészt +pályázatokról, melyek meddők maradtak.» + +E soroknak vagy az az értelme, hogy az Akadémia egész éven át nem +csinált semmit s mégis munkásságáról jelentést irat, nagyobbrészt +pályázatokról, melyek meddők maradtak, vagy pedig az, hogy az Akadémia +munkálkodik ugyan, de munkásságának semmi tudományos értéke nincs s +pályázatain egyetlen valamirevaló tehetség sem versenyez. Az első +értelemben vett állítás igazán annyi, mint semmi, mert homlokegyenest +ellenkezik a köztudomású tényekkel. Az Akadémia mind a három osztályában +ez évben is számos értekezést olvastatott föl, az Akadémia maga több +tudományos munkát adott ki, azonfelül segélyével sok oly könyv és +folyóirat jelent meg, amelyek máskép bajosan láthattak volna napvilágot +és pályázatai közt nem egy volt sikeres. Ha másik értelemben vesszük a +_Hét_ állítását, hogy az Akadémia munkásságának tudományos értéke semmi, +akkor először is méltán azt kérdhetjük: van-e magyar író, aki egyaránt +jártas annyiféle tudományban, melyeket az Akadémia tagjai művelnek, hogy +az Akadémia egész munkásságáról szakszerű ítéletet mondhasson? Bizonyára +nincs s ha valaki mégis oly vakmerő, hogy ilyenül lép föl, ítéletét +legalább valamivel indokolni igyekszik. A _Hét_ ezt sem teszi. Meg +vagyunk győződve, hogy a _Hét_ dolgozótársai között senki sincs, aki az +Akadémia közelebbi összes kiadványait elolvasta volna, valamint arról +is, hogy köztök éppen nincsenek polyhistorok, s legkevésbbé az, maga a +szerkesztő, Kiss József, akit ugyan, mint balladaköltőt, Silberstein és +Vészi urak Arany mellé helyeztek, de aki egy pár sikerültebb költeménye +mellett is igen középszerű költő s a tudományok bármelyikében való +jártasságának még eddig semmi jelét nem adta. A _Hét_ megsemmisítő +ítélete egyébiránt nem annyira ítélet, mint közhely, melyet egyik +hírlapíró a másiktól kölcsönöz s hogy eredetinek lássék, legalább egy +kissé eltorzítani törekszik. + +De nézzünk belé egy napilapba is. A _Pesti Hirlap_ május 15-diki +számában az Akadémia ünnepélyes űléséről a többek között ezt olvassuk: + +«Nem tudjuk, hogy miféle állapotok vannak most az Akadémia kebelében, de +a tudós társaság ennél a nagygyűlésnél se Arany János emlékezetét, se +saját hagyományait, se a művelt magyar közönséget nem tisztelte eléggé. +A programm Eötvös Lóránt megnyitó beszédén kívül, amely figyelmet +ébresztett, csak két pontból állott. Az egyik Lévay József fölolvasása +volt _Arany lírájáról_, a másik Szily Kálmán főtitkáré _Aranyról_, mint +akadémiai főtitkárról. Az első nem bírt oly eredeti tartalommal s +előadása sem volt olyan, ami figyelmet ébresztett volna. A másik gyönge +előadás mellett csak vázlatos volt, de nem oly stílszerű irodalmi mű, +mely az alkalomhoz illett volna. Aranyról, mint főtitkárról az Akadémia +sok jellemzőt mondhat ma gának, de a közönség Arany Jánosnak, a nemzeti +ízlés és érzelemvilág alkotó nagy emberének, más érdemeit és sajátságait +akarja hallani ezen a napon.» + +A cikk folyamán, midőn részletesebben ismerteti a tudósító az +előadásokat, a következőket olvassuk: + +«Lévay József r. tag Arany lírájáról szólt ékes, költői nyelven.» + +Szily Kálmánról, akit elébb hibáztatott, hogy miért nem értekezett +arról, amiről Lévay, ezt jegyzi meg: + +«Érdekesen írja meg Arany titkárrá választatását s azokat az apró +kellemetlenségeket, melyekkel a költőt az akadémikusok megtisztelték… A +fölolvasás további részében Arany titkári működésével s titkársága +alkotásaival foglalkozott. A szépen előadott emlékezést a közönség +élénken megéljenezte.» + +Hogy illik össze a cikk eleje végével? Amott igen becsmérli mind a két +előadót, itt pedig meglehetősen méltányolja. Úgy látszik a tudósítónak +gyönge emlékezőtehetsége van s amit egyik percben ír, arról a másikban +megfeledkezik. + +Némely hírlapíró nem egyszer emlegeti büszkén, hogy a sajtó hatalom. +Valóban az, de csak akkor, ha eszméi vannak s komolyan az igazságra +törekszik. E nélkül éppen nem hatalom, hanem csak papirmázoló-gép. + + + + +SIMON ZSUZSA.[81] + +Regény. Írta Herczeg Ferenc. Két kötet. Budapest, 1894. Singer és +Wolfner. + +Ha jól emlékszünk, e mű Herczegnek második regénye. Az első csak félig +sikerült, amennyiben egy pár részlet tehetségéről tőn bizonyságot. +Vajjon e második sikerültebb-e? E kérdésre bajos a határozott felelet. +Mindenesetre ez újabb regény forma és előadás tekintetében jobb az +elsőnél és egyes részletek is sikerültebbek. Herczeg, aki egy pár kötet +elbeszélést és rajzot adott ki s köztök sikerülteket is, néhány +jelenetet, rajzot jól eltalál itt is, de a regény alapeszméjét, +cselekvényét s a főszemélyek jellemrajzát a legjobb akarat mellett sem +lehet sikerültnek mondani. Szerzőnek mentségül szolgálhat, hogy oly +tárgyba fogott, mely a legkitűnőbb írónak sem könnyen sikerül, de +másfelől azt a vádat sem kerülheti el, hogy céljához nem a +legalkalmasabb eszközöket választotta. + +A regény tárgya egy elcsábított leány története, aki végre boldog +révpartra jut. Simon Zsuzsa egy nyugalmazott ezredes leánya, aki éppen +akkor veszti el anyját, mikor nagyleánnyá nő fel. Vidám és kedves leány, +akit mindenki szeret. Egy volt képviselő és birtokos, Orlay, fiatal +özvegyember, aki éppen abban a kis városban lakik, melyben az ezredes, +sok rokonszenvvel viseltetik a leány iránt. De fejlődő szerelmét +visszariasztja Réfalvy festő, az ezredes távol-rokona, aki egy pár +hónapra a kis városba jő magát kipihenni s kibe Zsuzsa beleszeret. Az +ezredes észreveszi ezt, kérdőre vonja őket s midőn bevallják titkukat, +abban állapodik, hogy Réfalvy hagyja el a kis várost, menjen vissza +Párizsba, esztendő mulva visszajöhet s ha akkor is egymáséi akarnak +lenni, vegye nőül. Réfalvy másnap indulandó, Zsuzsa négyszemközt el akar +búcsúzni tőle, késő este szobájába suhan s nála tölti az éjet. Hónapok +telnek el. Zsuzsa tévedése, bűne tudatában szenved, de remél s várja +Réfalvy visszajövetelét. Azonban egy francia lap akad kezébe, melyből +Réfalvynak egy botrányos pöréről értesül s egyszersmind arról is, hogy +egy rosszhírű leányt vett nőül. Amennyire lesujtja Zsuzsát e hír, +annyira megörvendezteti Orlayt, aki most gyakrabban kezdi látogatni őt. +Orlay szerelme lassanként erős szenvedéllyé válik, mely a leányt is +magával ragadja, de Zsuzsa mégis csakhamar fölébred mámorából, midőn +Orlay kezét akarja megkérni. Levelet ír hozzá, melyben bevallja +tévedését, bűnét. «Nem lehetek az ön felesége – írja – valamint más +becsületes emberé sem lehetnék. Csak egy embernek volt joga és +kötelessége, hogy engem oltárhoz vezessen.» E válasz sem változtatja meg +Orlay elhatározását, Zsuzsát nőül veszi s a fővárosba költözik. Ezalatt +Réfalvy, aki Párizsban korhely életet élt, nejétől elvált, Pestre +érkezik, hogy egy új festményét a műtárlaton kiállíthassa. Meglátja +Zsuzsát az utcán, színházban s találkozni akar vele. Előbb egy levelet +ír hozzá, hivatkozva a vele töltött éj emlékére, találkozást kér tőle, +de mást gondol, nem küldi el a levelet. Maga megy Zsuzsához, de ez +kiutasítja házából. Réfalvyt más csapás is éri, festménye a tárlaton +teljesen megbukik. Zilált anyagi viszonyai, ideges bántalmai, +reménytelen jövője halálba űzik. Öngyilkos lesz. A rendőrtiszt, aki +lepecsételi holmiját, megtalálja a Zsuzsához írt s el nem küldött +levelet is s hogy idegenek ne olvashassák, kezébe juttatja Zsuzsa egyik +nőrokonának, aki ismerőse volt. E rokon, Osztrovayné, ellensége volt +Zsuzsának és bosszús Orlayra, akihez egykor örömest ment volna nőül s +kivel később is kacérkodott. Most kapva kap az alkalmon, hogy bosszúját +kielégíthesse. Az őt meglátogató Orlaynak megmutatja e levelet azzal a +megjegyzéssel, hogy ezek után Orlayné asszonyt kénytelen kitiltani +házából. Orlay e sértés miatt férjét párbajra hívja ki, de ez elsímítja +az összeütközést. Egy hírlapi cikk, mely Réfalvy halálát tárgyalja, a +nevek elhallgatásával megemlíti, hogy a művésznek egy gazdag leány volt +kedvese, de atyja ellenezte a házasságot; egy gavallér megbocsátotta +tévedését gazdagságáért s nőül vette. E rágalom elkeserítette Orlayt, +meglátogatta a nyilvános helyeket, hogy valaki szemébe mondjon ilyest s +párbajra hívhassa. Végre megnyugodott sorsában, felülemelkedett a világ +ítéletén s hazament a kis városba, hova nejét már elébb elküldötte. +Otthon szótalan s bár nyugodt, mégis meglátszott rajta a kiállott +küzdelmek nyoma. Neje is szenved s midőn egy reggel atyját látja jönni +izgatottan házukhoz, kiejti kezéből a fésűt és felkiált: «Édesatyám +mindent tud, Budapestről jő, ott megmondtak neki mindent.» Bezárja +ajtaját és kihallgatja a másik szobában levő atyjának és férjének +beszélgetését. Az atya dühöng, a férj csöndesíti, megvallja, hogy +mindent tudott, midőn Zsuzsát nőül vette s a világ ítéletét megveti. De +az atya nem bocsát meg neki, az ő becsülete nem tűr szennyet. Zsuzsa +kétségbeesve revolvert ragad, de eszébe jut, hogy anyának érzi magát és +eldobja a fegyvert. Az atya és férj veszélyt sejtenek és betörnek +szobájába. Zsuzsa bevallja öngyilkos szándékát, melytől anyasága +tartóztatta vissza. Az atya elcsöndesült s midőn a házastársak egyedül +maradtak, Orlay a felesége szemébe nézett nem a szerelmes ember lázas +gyöngédségével, hanem a férfi tiszta rajongásával, ki az asszonyban +először tiszteli gyermeke anyját, Zsuzsa pedig rátette két kezét férje +vállára és megkönnyebbülten mondotta: Mégis jobb élni. + +E vázlatból is észrevehetni, hogy a szerző könnyen, mondhatni +könnyelműen vette föladatát s megoldására éppen nem alkalmas eszközöket +használt. Egyik főbaj, hogy a regény hősnője, Zsuzsa, nem tud maga iránt +elég érdeket felkölteni s amit fölkelt, az is hamar elenyészik. Nem +tudunk vele tisztába jönni, nincs kulcsunk jelleméhez, nem értjük +eléggé. A szerző rokonszenvesen mutatja be, de egyetlen oly vonással sem +rajzolja, mely elhitetné velünk, hogy oly könnyen csábuló vagy +csábítható. S íme a szegény leány, a naívság minden érzelme, a +szenvedély minden heve s a csábítás minden ostroma nélkül, egyszerre +csak megtéved. Besurran jövendőbeli jegyese szobájába s nála tölti az +éjet. Meglepetve, lehangolva olvassuk tovább a regényt s többé nem +érdeklődünk iránta, nem azért mert tévedt, hanem mert nem értjük, hogyan +tévedhetett. Ide járul még azon körülmény is, hogy csábítójának, +Réfalvynak, rajza éppen nem világosítja meg e rejtélyt. Az ifjú +művészben alig van valami, ami hathatna Zsuzsa képzelmére, kedélyére. +Lehet valaki lelkiismeretlen csábító, de bizonyára van benne valami +vonzó tulajdon, szeretetreméltóság is, mely megejti a tapasztalatlan +szívet. Említi is a szerző, hogy Réfalvy «egyike azoknak a hatalmas +féljellemeknek, melyek örvény módjára vonzzák magok felé a nőt, olyan +ember, akinek ellenállhatatlan erőt kölcsönöz az a hazárd tulajdonsága, +hogy minden pillanatban kész mindenét egy kártyára föltenni; ily +emberrel szemben a leány teljesen védtelen». De mindebből a cselekmény +egész folyama alatt, Réfalvynak se szavában, se tettében nem látunk +semmit. Egy mozzanatot fölhoz ugyan a szerző, mely vezetője lehetne a +rokonszenvnek, vonzalomnak, tudniillik Réfalvy búskomolyságát, +megrontott ifjúságát panaszolja s a leány azt mondja rá: «Neked nem +szabad így beszélned, te nem vagy romlott, te jó vagy, csak valami +bánatod van». De ebből nem válik semmi, a leány nem bánatjáért szereti +meg, hogy vigasztalója, őrangyala legyen. Egyszóval nem igen érthető a +viszony, valamint az sem, hogy Réfalvy, kiről azt mondja a szerző, +szerelme nem léha kaland volt, hanem az igaz szerelemnek várva-várt +megnyilatkozása, hogyan él vissza oly galádul az annyira szeretett leány +vonzalmával. + +Általában a regény fordulópontjain a cselekvényt nem igen táplálja a +jellemrajz, pedig e kettőnek összhatásától függ úgy a drámai, mint az +elbeszélő művekben a költői hatás, úgyannyira, hogy valamely cselekvény +valószínű, költői hatású lehet bizonyos jellemekkel, de másokkal éppen +nem az. Itt nemcsak Zsuzsa és Réfalvy jellemrajza árt a költői hatásnak, +hanem az Orlayé is. Orlay képviselő, kormánybiztos, aki szerepet játszik +vidéki és fővárosi társaséletben, lovagias ember, sokat tart világi +becsületére, de nem olyan, ki az életben megtanult lemondani s dacolni a +világ ítéletével, mégis kétszer megbocsát Zsuzsának; először, midőn +elveszi, másodszor, midőn neje esete a világ szájára kerül. Mindezt +megteheti egy sokat szenvedett, emelkedett lelkű s a világban már nem +élő férfiú, de Orlay bajosan. A szerző szembeszökőn erőlteti a dolgot, +hogy megtestesítse alapeszméjét, tudniillik, hogy egy nemesszívű, bár +tévedt leány egy kis szenvedés után, a zavartalan boldogság révpartjára +juthat. Nem vizsgáljuk, helyes-e az alapeszme, de az bizonyos előttünk, +hogy az nincs megtestesítve a regényben. Vajjon zavartalan boldogsággal +végződik-e a regény? Zsuzsa, akinek kétszer megbocsát Orlay, nincs-e +némi alázott helyzetben s egyrangú-e a szerelemben férjével? Nem a hála +rabszolgája-e bizonyos pontig. És Orlay sebe, melyet büszkeségén ejtett +neje esete, nem fog-e sajogni később is. Vajjon zavartalan boldogság-e +ez? Úgy hisszük, ez elemek kiképzésén jobban végezhette volna be +regényét a szerző, ha már a tragikai véget kerülni akarta, mint azzal, +az erőltetett optimizmussal, melyben az olvasó bajosan hihet. + +A regényhez függelékül, de tőle teljesen függetlenül egy _Böske, Erzsi, +Erzsébet_ című beszélyke van csatolva, mely igen sikerült, mindenesetre +sikerültebb a regénynél. Szemere Pál szokta volt mondogatni, hogy némely +költő nagy tárgyba fog, de nem tud belőle nagyot alkotni, másik a kis +tárgyat kedveli s belőle, ha nem is mindig nagyot, de mindenesetre +szépet alkot. Némi tekintetben Herczeg egy személyben testesítette meg +Szemere megjegyzését. Regényében ő nagy tárgyba vágta fejszéjét, de +bizony nem tudott belőle sikert kicsikarni, ellenben beszélykéjében a +kis tárgyat természetesen és kellemesen alakította szép művé. Egy ifjú +ember beszéli el történetét; azon kezdi, hogy gyermekkorában milyen volt +Böske, az ő kis nénjének barátnője. Hogy nénje meghalt, majd mindennap +átjött a szomszédból, játszott az árva babákkal s felöltöztette őket. +Anyja rendre mind neki ajándékozta a babákat s midőn az utolsót is +odaadta, többé nem jött el hozzájok. Aztán elmondja, hogy amidőn mint +jogász hazajött, Böske már Erzsi kisasszony volt, kibe ő halálosan +beleszeretett. Azonban Erzsi máshoz ment férjhez s neki azt mondotta: +«Jankó legyen eszed, csak nem vagy belém komolyan szerelmes, hiszen egy +évvel idősebb vagyok nálad», ezzel elment s nem jött többé házukhoz. +Végre azt is elbeszéli, hogy találkozott vele mint Erzsébet asszonnyal, +kinek már felnőtt szép leánya volt, kibe beleszeretett és nőül vette. S +azóta Erzsébet szorgalmasan járt házukhoz, nem úgy, mint Böske és Erzsi. +Mindez oly jól és jellemzőn van elbeszélve, hogy semmi sem zavarja +élvezetünket. + +Reméljük, hogy Herczeg harmadik regényéről kedvezőbben nyilatkozhatunk; +nagyobb tárggyal is sikeresebben fog megbirkózni. + + + + +A NEMZETI SZÍNHÁZ ÉS SZIGLIGETI.[82] + +Nemrég _Egy év statisztikája_ cím alatt egy kis közlemény járta be a +lapokat, mely pontosan beszámol arról, hogy 1894 augusztus hó 18-tól +kezdve 1895 június 14-ig, hány előadás volt a Nemzeti Színházban, hány +tragédia, vígjáték, középfajú dráma került színre, hány eredeti, hány +fordított, hány régi, új vagy ujonnan betanult, kitől és hányszor és +végre a színészek és színésznők közül, kik hányszor léptek föl. + +Mellőzzük észrevételeinket a műsorra nézve, mert csak azt kellene +ismételnünk, amit ezelőtt néhány évvel bővebben fejtegettünk. Legföljebb +még csak azt tehetnők hozzá, hogy az a nem igen dicsérendő rendszer, +melyet Paulay az eredeti színművek műsorának összeállítására nézve +követett, éppen nem változott, sőt még rosszabbra fordult. Most csak +egyetlen pontra szorítkozunk. Föltűnő, nagyon föltűnő a statisztikai +közleményben, hogy a mult színházi évben Szigligetinek csak egyetlen egy +műve került színre s az is csak egyszer. Szigligeti száznál több +színművet írt, majdnem egy félszázadig folyvást gazdagította a műsort, a +Nemzeti Színháznak a negyvenes években úgyszólva közönséget teremtett s +íme, halála után még el sem telik két évtized, már elfeledi az a +műintézet, melynek egykor lelke volt; csak egyetlen egy művét adatja +elő, azt is csak egyszer. + +Valóban ez nagy kegyeletlenség! De mellőzzük a kegyeletet s induljunk ki +tisztán esztétikai szempontból. Vajjon annyira elavultak-e Szigligeti +művei, hogy a közönség egészen elfordul tőlök? Vajjon az újabb +színművek, amelyek kedvéért annyira háttérbe szorul s talán a jövő évben +már egészen kiszorul Szigligeti a Nemzeti Színházból, nagyobb becsűek-e +az övéinél? Azt hisszük, hogy ezt még a _Budapesti Hirlap_ sem merné +állítani, habár pazar kedvében mindegyre egy-egy nagyszabású költőt +födözget föl. De nézzünk csak belé a statisztikai közleménybe: vajjon +kik azok az újabb drámaírók, akiknek kedvéért annyira mellőzik +Szigligetit? Ott van mindjárt Bartók Lajos, akinek éppen a drámára van +legkevesebb tehetsége s kinek kísérleteit únja a közönség. Tőle a mult +évben négy művet adtak elő nyolcszor, sőt két művét: a _Méheket_ és +_Erzsébetet_ új betanulással, ha ugyan nyaka-tekert jambusait +betanulhatták színészeink. Ott van továbbá Váradi Antal, akinek a mult +évben három darabját adták tizenhárom este. Vajjon az ő hangzatos, de +üres retorikájában és élettelen alakjaiban nyilatkozik-e annyi drámaiság +és történelmi érzék, mint Szigligeti leggyöngébb történelmi +színműveiben? + +De elég, nem folytatjuk tovább. Mi nem követelünk a Nemzeti Színháztól +kegyeletet, de egy kis jóízlést mindenesetre megvárhatunk. + + + + +BÁRÓ KEMÉNY ZSIGMOND EMLÉKEZETE.[83] + +Mielőtt megnyitnám ünnepélyes közülésünket, legyen szabad egy rövid +negyedórát báró Kemény Zsigmond emlékének szentelnem, akinek +márványmellszobrát tisztelői adományaiból immár elkészítette társaságunk +s ezennel bemutatja a közönségnek. + +Báró Kemény Zsigmond egykor elnökünk volt, buzgó elnökünk, akinek egy +válságos napon veszélyben forgó vagyonunk megmentését köszönhetjük. De +nem ez kegyeletünk főforrása, hanem az ő írói érdemei, melyekkel annyi +fényt árasztott társaságunkra. Kemény harminc éven át, mint regényíró és +publicista szolgálta nemzetét. E két pálya között oszlott meg +munkássága, amíg csak bírta tollát. Politikai szélcsendben regényeket +írt, küzdelmesebb időben politikai röpiratokat és vezércikkeket. Mint +regényírót csakhamar Jósika és Eötvös mellett emlegette a közönség, mint +politikus bár lassabban, de folyvást emelkedett s vezércikkeivel s egy +napilap szerkesztésével nevezetes befolyást gyakorolt közéletünkre. + +Kemény sajátságos helyet foglal el regényíróink között, de a legfőbb +sajátság, mely őt megkülönbözteti, a tragikum erős érzéke. Valóban +regényei tragikai művek, tragikaibbak tragédiáinknál. Rajtok nem annyira +kellem ömlik el, mint némi zord fönség s derült hangulat helyett a +búskomolyság árnya borong: a fájdalom és megnyugvás bizonyos vegyülete. +Éles szeme az állami és társadalmi bonyodalmakban hamar meglátja a +végzetest és az egyénekben azt az elemet, mely fejlődve örvény felé +vonja a halandót. Folyvást tragikai összeütközéseket vesz tárgyul; az +egyént rajzolja, aki összeütközik az egyetemessel vagy együttlegessel és +elbukik. De tragikai hőseinek kiindulópontját, fejlődését és +katasztrófáját bajos volna egy rövid szabatos meghatározás alá vonni. +Egyik esetben a viszonyok alakítják tragikai hősét, másikban a hős +tettei idézik föl a bonyodalmat; néha párhuzamosan halad egyik a másik +mellett. Sorsukat a viszonyok és szenvedélyeik döntik el s a végzet és +szabad akarat egymás részei. Az állami és társadalmi viszonyok mily +változatossága táplálja a szenvedélyeket s az emberi természet mily +gazdagsága nyilatkozik az élet küzdelmeiben. Az élet szép, mint a +paradicsom kertje, de a lombok suttogásában kígyó sziszeg; reményeink, +vágyaink tündérligetekbe csalnak bennünket, de minden bokorban nemezis +ólálkodik. A szegény halandó folyvást saját és mások tetteinek hatása +alatt áll s a végeredményt ritkán számíthatja ki. A küzdelem hevében +elvesztjük ítéletünk biztosságát s csak akkor látunk tisztábban, amikor +már késő. E mellett bűnhödésünk ritkán van arányban tévedéseinkkel, +vétségünkkel, bűneinkkel; az állami, társadalmi, általában az erkölcsi +viszonyok fejleményei éppen oly kényszerűek, mint a fizikai törvények: +nem ismerik a szánalmat, könyörületességet, sőt még az igazságosságot +sem. A tévedés, gyöngeség, hiba gyászosabb következményeket szülhetnek, +mint maga a bűn, s a tévedő és bűnös nemcsak magát sodorja örvénybe, +hanem azokat is, akik hozzá ragaszkodtak. Mindez a tragikum +miszticizmusa, melyet az ókor éppen azért a fátum fogalmába foglalt +össze, a keresztyén hit pedig a túlvilágba helyezte a rejtély +megoldását: a végleges, örök igazságosságot. + +Így fogta föl Kemény a tragikumot s bár első ifjúsága arra a korra esik, +midőn diadalát ülte a francia romanticizmus, amely annyira kedvelte a +nagy bűnök tragikumát, ő inkább a nemesebb szenvedélyek, mondhatni az +erény tragikuma felé fordult előszeretettel. Senki sem volt buzgóbb +magyarázója azon szárnyas igének, hogy a pokol jószándékkal van +kikövezve. Valóban a nagy bűnöktől inkább meg tudjuk őrizni magunkat, +mint szívünk nemes, de eszélytelen elragadtatásaitól. Boldogítani +akarunk mást és szerencsétlenné tesszük; erényünk könnyen örvény felé +ragadhat bennünket, ha nem párosul eszéllyel; szolgálni hisszük hazánkat +és sértjük érdekeit, mert bonyodalmas voltukat nem tudjuk megérteni; +erélyünk, tevékenységünk éppen annyi bajt hozhat reánk, mint +önmérsékletünk és tétlenségünk; engedünk egy szeszélyes fölindulásnak és +elhatároztuk sorsunk tragikai folyamát. Ily s ezekhez hasonló eszméket +hirdetnek Kemény regényei, melyeknek bonyodalmát erős jellemrajz +táplálja. Kemény kedveli az összetett indokokat, a szenvedélyek rajzában +több indokot, szenvedélyt olvaszt össze, melyek egymásra hatva, egymást +élesztve, vagy mérsékelve idézik elő a bonyodalmat és kifejlést. +Különösen kitűnő a lelki küzdelmek rajzában. Élénken tolmácsolja a szív +és ész dialektikáját, a képzelődés erejét elhatározásunkra, a +tettreragadtatás vagy a tett visszahatásának hangulatát s a +halálrasebzett hős végperceit. + +Kemény regényei nagyrészt történelmiek; csak két regényt s egy pár +nagyobb beszélyt írt a jelen korból. Vonzotta szülőföldjének, Erdélynek +történelme. Atyja birtoka közel feküdt Gyulafehérvárhoz, az erdélyi +fejedelmek székhelyéhez, hol egyik őse, Kemény János fejedelem is +trónolt; közel a szentimrei térhez, hol másik őse, Kemény Simon, Hunyadi +Jánosért áldozta föl magát. Családja emlékei megkedveltették vele az +erdélyi emlékírókat, mély benyomást tett reá Magyarország +kettészakadása, Izabella királyné és Martinuzzi, a Báthory- és +Rákóczi-család. A történelmi regény már fölzsendült irodalmunkban, +Kemény emelni igyekezett, történelmi szellemet lehelve belé. Nagy súlyt +fektetett a korrajzra, de nem a külsőségekben, hanem a lényegesekben. A +kor eszméit és szenvedélyeit testesítette meg személyeiben és +összeolvasztotta a költői célt és történelmi hűséget. A családi +tragédiák szoros kapcsolatban vannak az országos viszonyokkal s a +történelmi és költött személyek egyaránt a kor színében jelennek meg. +_Gyulai Pál_ című regényében mily élesen tünteti föl a prágai és +stambuli udvar cselszövényeit, a jezsuitákat és muderrizeket, a pártokat +és államférfiakat s magát Báthory Zsigmond udvarát, melynek körében foly +le a regény tragédiája. Az _Özvegy és leányá_ban és a _Rajongók_ban +jellemzőn társulnak elénkbe I. Rákóczi György kora, az erdélyi +fejedelemség létjoga, politikája, diplomáciája, a katholicizmus és +protestantizmus küzdelme, az elnyomott szekták rajongása s mindezzel +kapcsolatban az örök emberi sznevedélyek harca. Utolsó regényében, a +_Zord idő_ben, egy családi drámát véve központúl, Magyarország állami és +társadalmi fölbomlását rajzolja. Buda eleste, a török hódoltság s az +erdélyi fejedelemség megalakulása a regény főpontjai s a bonyodalom és +jellemrajz egészen e viszonyok szülöttei. Keménynek nemcsak a +történelemből, hanem a jelen életből vett regényein is megérzik a kor +levegője. Hátterök a harmincas- és negyvenes-évek magyar viszonyai. +Kemény mindig tényleges viszonyokból indul ki, erős képzelme a mult vagy +jelen valóságát alakítja s a korfestő és lélekbúvár összhangzik benne a +költővel. + +A regényíró Kemény a publicisztában és hírlapíróban sem tagadta meg +magát. A költőt és politikust összekapcsolta az eszme és hangulat +bizonyos rokonsága. Valamint regényeiben a nemes szenvedélyek tévedéseit +rajzolta: úgy politikai műveiben előszeretettel fejtegette a nemes +törekvések tévedéseit, a hazafiság túlságait, némely népszerű eszmék +árnyoldalait, sőt veszélyeit. Regényeiben örömest merült a lélekbúvárlat +mélységeibe, mint politikai író semmit sem kedvelt annyira, mint az +eszmék fejleményeinek, a tények okainak, az események értelmének +nyomozását. Behatóan boncoló tehetségét tudományos műveltség és +széleskörű ismeretek támogatták. Lapja szerkesztésében talán egyetmást +elhanyagolt, de a nevezetes pillanatokban mindig résen állott s a +legfontosabb kérdéseket folyvást tárgyalta. Lapjának határozott színe, +iránya volt, nem szeszélyből, hiúságból vagy önzésből, hanem mély +meggyőződésből s mindig tudta, mit, mikor és hogyan kell írni. +Ellenfelei álláspontját híven fölfogta, akaratlan sem értette félre s a +heves küzdelmek napjaiban is folyvást megőrízte lapja méltóságát. Ma már +nem kívánunk ennyit vezércikkíróinktól és szerkesztőinktől. Megelégszünk +kevesebbel, sőt hajlandók vagyunk lenézni régibb hirlapirodalmunkat. +Nemrég olvashattuk valamelyik napilapban, hogy a fejlődésnek mily +alacsony fokán állott régibb hirlapirodalmunk, a maihoz képest. Csak egy +pár évtizede fejlődtünk oda, hogy a külfölddel is versenyezhetünk. +Bizonyára mai hirlapjaink mozgékonyabbak, gyorsabb közlésűek, amiben +elősegíti őket közlekedési eszközeink fejlődése, bizonyára +terjedelmesebbek, változatosabbak s több ágát ölelik föl a közéletnek, +mit részben a sajtószabadságnak s jobb anyagi helyzetöknek is +köszönhetnek, de mégis régibb hírlapjainktól irigyelhetnek valamit, +azokat a vezérférfiakat, akik a régibb lapok élén állottak, azokat az +államférfiakat, akik írók is voltak egyszersmind s írói munkásságukkal +annyira megtermékenyítették közéletünket. Elég legyen csak Széchenyit, +Kossuthot, Dessewffy Aurélt, Eötvös Józsefet, Szalay Lászlót és Csengery +Antalt említeni. + +E férfiak közé tartozott Kemény is. Erdélyben kezdette politikai +pályáját: föl-fölszólalt Kolozs megye közgyűlésein s vezércikket írt +egyik kolozsvári politikai lapba. Igyekezett odahatni, hogy az erdélyi +ellenzék ne csak sérelmi politikát űzzön, hanem foglalkozzék a reform +kérdéseivel is. A _Korteskedés és ellenszerei_ című röpirata, mely +tárgyával kapcsolatban, reformjaink vezéreszméiről, a cenzusról s a +demokráciai törekvések és a magyar nemzetiségi érdekek kiegyeztetéséről +értekezett, szélesebb körben tette ismertté nevét. Az Akadémia tagjává +választotta, Széchenyi pedig meghívta egy általa alapítandó lap +szerkesztőjének. Kemény nem remélve, hogy Széchenyi vezérlete alatt új +pártot alakíthasson, nem lépett ki pártjából, az Eötvös-töredékhez +csatlakozott s 1846-ban Pestre költözve, Csengery _Pesti Hirlap_jának +fődolgozótársa, majd társszerkesztője lett. Itt leginkább oly +kérdésekről írt, melyek alkotmányunknak a képviselőrendszerre való +átmenetelét tárgyazták, majd 1848-ban a márciusi napokon kezdve egész +december végeig folyvást cikkeivel kísérte a mozgalmakat, egyaránt +küzdve a bécsi és pesti szélsőségek ellen. Mint képviselő követte a +kormányt Debrecenbe, Szegedre, Aradra, s a világosi nap után Ugocsa és +Szatmár megyében bujdosott. Visszatérve Pestre és kegyelmet nyerve, újra +fölvette írói tollát, egy pár történelmi tanulmányt írt s két röpiratot, +a _Forradalom után_ s _Még egy szó a forradalom után_ címűeket. Ez +legkitűnőbb politikai műve Keménynek. Bámulatos az a tárgyilagosság, az +a beható boncolás, amellyel a közelmult huszonöt év történelmét +tárgyalja. Kimutatja a kormány és pártok tévedéseit, saját párttöredékét +sem kímélve. A mult és jelen tanuságaiból ád tanácsot a jövőre. +Egyesülésre szólítja föl a hazai pártokat egy nagy nemzeti párttá; mind +a dinasztiának, mind a nemzetnek azt a tanácsot adja, hogy lépjen vissza +a _Pragmatica sanctio_ alapjára, mely mindkettőjök jogfolytonosságának +legfőbb biztosítéka. Mi volt egyéb e két röpirat lényege, mint magva a +kiegyezésnek, mely 1867-ben terebélyes fává nőtt? De akkor Keményre +senki sem hallgatott, fönt lenézték, alant gyanúsították. Azonban volt +jutalma is. E röpiratok még szorosabbra fűzték Deákkal való barátságát, +aki azelőtt is nagyrabecsülte jellemét és tehetségét. Kemény 1855-ben +átvette a _Pesti Napló_ szerkesztését s az _Angol királynő_be költözött, +hol Deák is lakott. + +E két férfiúval a magyar politika súlypontja az _Angol királynő_be +költözött. Deák szerény, de tágas szobája az ország szalonja volt, +melyet gyakran látogatott meg pártkülönbség nélkül minden rendű és rangú +hazafi. Deák jobban ismerte az ország hangulatát, mint a rendőrség feje. +Látogatói az ország minden részéből értesítést hoztak neki s irányt, +vigaszt vittek el tőle: lelki erőt a türelemre, kitartásra és hazafias +cselekvésre buzdítást oly téren, mely még szabad volt. Sikeretlen +kísérlete után Kemény is a szenvedőleges ellenállás és várás politikáját +követte, de cselekvésre buzdította nemzetét a társadalmi téren. Lapjában +nem foglalkozott a belügyi politikával, csak följegyezte a tényeket s +csak külügyi, társadalmi és irodalmi kérdésekről írt. Erősíteni +törekedett a nemzeti összetartás szellemét, buzdítani a nemzetiséghez +való hűséget, irányt adni a társadalmi erőnek minden téren. A kormány +gyanús szemmel tekintett lapjára, a rendőrség örömest bosszantotta, de +Kemény közönyös türelmén s nyugodt méltóságán nem fogott ki. Nem írt +olyat, amibe beleköthettek volna, arra, amiről hallgatott, nem +kényszeríthették, pedig ez volt leghathatósabb szónoklata. + +De végre, 1860-ban, midőn az októberi diploma kiadatott, szólnia kellett +nyiltan és hangosan. Egy pár napi habozás után meg is szólalt s kitűzte +az 1848-iki törvények zászlóját, de óvatosan, ki nem zárva a +kiegyenlítés lehetőségét. A nagy szótól visszhangzott az ország s Kemény +vívta első csatáját Zsedényi Edvárddal, az októberi diploma egyik +képviselőjével. Az országgyűlés megnyiltával Deák vette át a szót, hogy +kifejezze az ország közvéleményét azokban a fönséges föliratokban, +melyekben Magyarország jogai oly világosan és kétségbevonhatatlanul +voltak földerítve, mint államiratban még soha. Kemény ekkor még +szorosabban csatlakozott Deákhoz s lapjának taktikája, fejtegetései +folyvást érlelték a kiegyezés fejleményeit egész a siker stádiumáig. +Ekkor még egyszer síkraszállott egy hosszabb cikksorozatban Kossuth +híres levele ellen. Ez volt hattyúdala: + + Midőn egy nap föléled, győz a jog + S eltiprott zászlónk újra fellobog, + Nem érzé már a diadalgyönyört, + Lélekbe’, testbe végkép összetört. + És elfeledték. + +De mi nem feledtük el. Híven őriztük emlékét, tanusítja e márványszobor +is, mely üléstermünket ékesíti. Emlékeztessen e szobor tovább is minket +és utódainkat azokra az irodalmi eszményekre, melyekért Kemény nem siker +nélkül lelkesült s azokra a hazafias erényekre, melyek egy szomorú +korszakban oly fényesen jelölik pályáját. + +S e kegyeletes érzések között ezennel megnyitom a Kisfaludy-Társaság +XLIX. ünnepélyes közülését. + + + + +VERES PÁLNÉ EMLÉKEZETE.[84] + +Ritka az oly nő, aki családi körének él, szívén viseli a háztartás és +gyermeknevelés nehéz gondjait, mégis a közélet terén is nagyobb +munkásságot bír kifejteni, legyen az irodalom, művészet vagy a +társadalmi tevékenység bármely köre. Az emberi erő korlátozott, a több +irányú munkásság egymást bénítja, kivált a nőnél, aki idegesebb +természetű s érzelemben, lelkesedésben gazdagabb, mint a férfiú. Ha +vizsgáljuk a közéletben kitűnt nők életét, majd mindeniknél megtaláljuk +a nagy szerencsétlenséget vagy nagy szerencsét, melynek pályájokat +köszönik. Az életben korán csalódott leány vagy nő, ha fennkölt +szellemű, örömest fordul oly munkássági körhöz, mely begyógyítja sebeit +s az elveszett boldogságért megnyugvást vagy éppen dicsőséget nyujt +cserébe. A boldog nő is kilép olykor a családi szűk körből, hogy +résztvegyen a közéletben, de leginkább csak akkor, ha szerencsésen +alakult körülményei erre mintegy utat nyitnak, sőt ösztönzik. + +Ily boldog és szerencsés nő volt Veres Pálné, Beniczky Hermin, a +nőképző-egyesület kezdeményezője és tanintézetének alapítója, akinek +emlékét ünnepelni gyűltünk össze e teremben. Ő nem úgy vegyült a +közéletbe, mint az életben csalódott nő, hanem mint boldog hitves és +anya, aki fölnevelvén és férjhez adván egyetlen leányát, hogy +betölthesse a munkásságában így támadt ürt, egész Magyarország leányai +gondját vette lelkére. De erre őt egy más körülmény is ösztönözte. Régi +nemes családnak volt sarja s korán árvaságra jutott. Nagyatyja, egy +nyolcvanéves agg, vette házához, aki már koránál fogva sem fordíthatott +sok gondot unokája szellemi kiképeztetésére. Magányban nőtt hajadonná a +gyermek s élénken kezdette érezni elmaradottságát a műveltségben. Maga +igyekezett pótolni a hézagokat a megkapható könyvek olvasásával. +Szellemi küzdelme mély benyomást tőn reá s lassanként tudatára ébredt +annak, hogy hazánkban a nők szellemi kiképeztetésével éppen oly keveset +gondol a család, mint a társadalom és állam. + +S e tudat mind erősbödött benne férjhez menetele után is. Férje Nógrád +megye előkelő nemesei közé tartozott, aki részt vett a közügyekben s +barátai közé számította a megye két nagyreményű ifját, Szontágh Pált, +aki nagy barátja volt az irodalomnak és Madách Imrét, aki titkon lírai +és drámai költeményeket írt s örömest foglalkozott filozófiai +kérdésekkel is. E társaság révén az ifjú nő mindinkább érdeklődött a +magyar irodalom iránt, amelyet kevésbbé ismert, minthogy nagyatyja +házánál leginkább német könyveket olvasott. Érdekelték a politikai +küzdelmek is, de a nőnevelés kérdéseit legörömestebb szőtte +társalgásába. Ez annyival inkább természetes volt, mert saját leányának +nevelése egészen elfoglalta lelkét. Otthon neveltette, jeles +tanárjelölteket tartott a háznál, mindig jelen volt a tanításkor, együtt +tanult leányával, sőt nem egyszer maga is tanította. S midőn a nevelés +bevégződött és férjhezment leánya odahagyta a szülői házat, őt már +megszokott gondja nem hagyta el, a nőnevelés kérdése még élénkebben +maradt lelkében s csak időre, alkalomra várt, hogy tettekben +jelentkezzék. + +És méltán. A nőnevelés ügye el volt hanyagolva hazánkban. Az állam egész +az újabb időkig figyelmen kívül hagyta; az egyházak csak a +legszükségesebb elemi ismeretekre szorítkoztak, a társadalom +megelégedett a magánvállalkozók intézeteivel, melyeknek gondosabbjai is +inkább csak a látszatra, mint a lényegre törekedtek, arra sem nemzeti +irányban. Az előkelőbbek és vagyonosak külföldről hozattak nevelőnőket, +mert itthon nem voltak oly intézetek, ahol ezek képeztessenek, sőt az is +megtörtént, hogy külföldi intézetekbe küldötték leányaikat. Ez volt +aztán egyik oka annak, hogy a felsőbb női körökben sokkal később vert +gyökeret a nemzeti műveltség, mint a férfiakéban s Vörösmartynak az _Úri +hölgyhöz_ című ódája a negyvenes években is nem költői képzelgés volt, +hanem szomorú valóság. A harmincas- és negyvenes években, amidőn annyi +reform-eszme merült fel közéletünkben, a nőnevelés ügyét is szóba hozta +néhány lelkes író, különösen Fáy András, de kevés sikerrel. Az 1848-ban +történt nagy átalakulás után a magyar kormány bizonyára kezébe vette +volna ez ügyet is, ha közbe nem jő a forradalom. Az ötvenes években +semmi fontosabb lépés nem történt a nőnevelés ügyében s ha történik, +bizonyára nem nemzeti irányban történik vala. Végre 1867-ben +visszaállíttatott alkotmányunk, de eleinte a közoktatás terén annyi +teendő volt, hogy a nőnevelés ügyét ideig-óráig halasztani kellett. + +Veres Pálné egy percig sem tartotta halaszthatónak. Feljött a fővárosba +azzal az elhatározással, hogy a nők érdekében mozgalmat indít. Célja +volt egyrészt nyomást gyakorolni a kormányra, másrészt társadalmi úton +egy női tanintézetet létesíteni s általában érdekeltséget kelteni a nők +ügye iránt. Értekezletet hívott össze, melyen 1867 május 24-én huszonkét +nő jelent meg. Abban állapodtak meg, hogy egy nőképző-egyesületet +létesítenek. Még azon évben százra emelkedett a tagok száma, az +alapszabályok csakhamar megerősítést nyertek s 1868 március 23-án +megalakult az egyesület és Veres Pálnét választotta elnökének. A +politikai és közoktatásügyi vezérférfiak némi gyanúval tekintettek a +mozgalomra. Azt hitték, hogy az egyik hulláma azon európai áramlatnak, +mely az úgynevezett nőemancipációval új alapra akarja fektetni a +társadalmat, az államéletben új helyzetet jelöl ki a nőnek s megfosztva +régi előjogaitól, oly új jogokkal ruházza föl, melyek aligha javára +válnak. Valóban a nőemancipáció kérdése sokban hasonlít a +szocializmuséhoz. Mindkettőnek van igaza is, valódi és súlyos bajokat +tár föl, de az ajánlott gyógyszerek még súlyosabbakat idéznének elő. Nem +a merev elvek valósítása, a gyökeres reform a gyógyszer, hanem a +részletes javítás s megalkuvás a létező társadalmi renddel. + +Veres Pálnét sértette a gyanú, annyival inkább, mert saját, _Nézetek a +női ügy érdekében_ című röpiratának némely nem elég szabatos kifejezései +adtak erre okot. Azonban a félreértés hamar kiderült; az egyesület +kérvényét, mely női iskolák alapítását sürgette s melyet kilencezer nő +írt alá, Deák Ferenc nyujtotta be az országgyűléshez s br. Eötvös József +is megigérte a nőnevelés érdekei támogatását. E mellett elhatározta az +egyesület, hogy be nem várva az állam intézkedéseit, a maga erején +alapít egy női tanintézetet, még pedig oly módon, hogy az lassanként +felsőbb leányiskolává alakulhasson át s egyszersmind a nőktől +elfoglalható önfenntartási pályákra szükséges ismeretek megszerzésére is +alkalmat nyujthasson. Veres Pálné buzgalma és erélye nem tűrt halasztást +s az intézet két kis szobában már 1869 október 17-én megnyilt egy +fensőbb osztállyal, tizenkét növendékkel és öt tanárral. Magam is ott +voltam bölcsejénél; elfoglaltságom mellett is örömest elvállaltam egy +pár évig az intézet igazgatását s benne a magyar irodalom tanítását. +Mintha most is előttem állanának a vidám arcú, élénk figyelmű és +tanulékony leánykák. Azóta huszonöt évnél több idő telt el, bizonyára +most nem ismernék reájok, ők sem ismernének reám, aki immár +megöregedtem. De éppen azért bárkinél inkább tanuskodhatom arra nézve, +hogy mily szűkös körülmények között, mily csekély kezdetből indult ki ez +intézet, hogy mily erős, kitartó buzgalom és erély kellett ahhoz, hogy +odáig emelkedjék, ahol most áll. + +A kezdeményező lelkesülése hatott társaira is. Mind többen csatlakoztak +az egyesülethez, az alapítványok szaporodtak, a társadalom minden +körében akadtak pártfogói, az állam és a főváros támogatni kezdették. A +tanférfiak örömest nyujtottak segédkezet mind a tantervek kidolgozására, +mind a tanárok ajánlására nézve. Az intézet minden évben fejlődött +szellemileg és anyagilag egyaránt s húsz év alatt megközelítette +kitűzött célját, sőt 1881-ben saját házába költözhetett, ebbe a szép +épületbe, melyet saját szükségei szerint rendezhetett be. A század végén +ismét a magyar műveltségnek szolgálhat e telek, mint szolgált a század +elején is, midőn e helyen egy francia tetőzetű ház állott s Vitkovics +Mihály, a Kazinczy pesti triászának egyike, lakott benne, akinek +estélyei gyakran összegyüjtötték Pest nem nagyszámú íróit, az agg +Virágtól kezdve az ifjú Vörösmartyig. Ahol most az ifjú női nemzedék +ismerni tanulja irodalmunkat, akkor az új magyar irodalom megalkotói +gyűltek össze, hogy felolvassák egymásnak műveiket s megbeszéljék a +nyelv és irodalom ügyeit. A régi, dűledező ház helyén méltán emelkedik +ez új épület, hogy összeolvassza a mult emlékeit és a jövő reményeit. + +Alig van valami emberhez méltóbb öröm, mint amidőn az eszmét, amelyért +küzd, munkálkodik, lassanként valósulni látja. Veres Pálné részesült ez +örömben. A nőnevelés eszméje, melynek szószólójaként lépett föl, +folyvást hódít állami és társadalmi életünkben. A nőképző-egyesület +alakulásának és izgatásainak volt hatása arra, hogy egy pár évtized +alatt polgári és fensőbb leányiskolák keletkeztek, községi vagy állami +költségen. Azonban legnagyobb öröme telt a nőképző-egyesület +iskolájában, melynek létrehozásában, gondozásában oly nagy részt vett. A +siker öröme folyvást élesztette munkásságát egész végleheletéig. Annyira +összeforrott munkássága ez intézettel, hogy nem is tudjuk képzelni +nélküle s mintha még most is várnók, hogy újra megjelen köztünk. De nem +jelen meg többé, örökre elhagyta ez intézetet, melyhez annyi hévvel +ragaszkodott s attól távol a vanyarci sírboltban alussza örök álmait. + +Vigasztaljanak meg bennünket egyik tisztelőjének, Madách Imrének, sorai, +melyeket egy szintén nógrádmegyei nő halálára írt. + + Mindig mások javára fáradál, + Mindig csak másoknak kedvéért éltél, + Ha megkivántad már a pihenést, + Meg kell nyugodnunk, hogy sírodba tértél. + +Pihenj csendesen! Emlékedet az ércnél tartósabban fogja megőrizni ez +intézet folyvást megújuló növendékeinek hálája, akiknek meghalva is +anyjok maradtál. Áldás poraidra, lebegjen szellemed őrangyalként +fölöttök. + + + + +ELSŐ KÖNYVEM.[85] + +Hazafias és egyéb költemények. Írta Lampérth Géza. Beöthy Zsolt +előszavával. Budapest, 1897. + +Egy új lírikus, akit Beöthy Zsolt vezet be, azonban bevezető előszava +nem foglalkozik a költemények esztétikai becsével; inkább csak +általánosságban akarja megjelölni azt az irányt, melynek az ifjú költő +képviselője. Beöthy szerint ifjú költőink táborában különböző jelszavak +alatt, voltakép a falu és nagyváros világa állanak szemben egymással. Az +egyik a magyar természet eredetiségéből, erejéből, egyszerű érzéseiből +és képeiből meríti ihletét. A másikat egy nagy tömeg izgatott idegélete +hevíti, hogy az életnek ezer színű és ezerféle nyüzsgő zűrzavarát a +költői érzés és gondolat villámfényével hassa át. Budapest ma nagyobb, +gazdagabb és szebb, mint a régi volt, de élete még korántsem magyar +nagyvárosi élet. Költészete visszhangozza utcái lármáját, de nem merít +belőle se érzést, se eszméket, melyek magyar valónkkal és céljainkkal +kapcsolatosak lennének. Hogy a fővárosi fejlődés a kivánt irányt vegye, +még erre is a magyar vidék, a magyar falu életének és költészetének +minél nagyobb, minél mélyebb befolyást óhajtanánk. Igazi magyar +költészet eddig más níncs is, mint a magyar vidék, magyar falu +költészete. A kisérletek, amelyek valami egészen másnak kezdésére +történtek, azt mutatják, hogy a tőle és nagy hagyományaitól való +elszakadás a nemzeti lélek irányában is idegenséget jelent. Az új magyar +nagyvilág költészetének csak a régi magyar kisvilág költészetéből lehet +kifejlődnie. Ezért méltánylást érdemel Lampérth, aki nemcsak mintáit +kereste a magyar falu nagy költői közt, de eszményeit és lelkesedését is +a magyar természetből merítette. Ihlete és iskolája egyaránt magyar. +Lelkes ódáival és kedves dalaival, egyszerű és nemes érzéseivel, szép +formáival bizonyára meg fogja találni az utat közönségünk szívéhez. Jó +úton indult, mely nem kifelé visz, hanem fölfelé. + +Íme, Beöthy eszmemenete, melyben különösen meglepő az, hogy +költészetünket két részre osztja: falusira és városira s Magyarország +minden nagy költőjét a falusiak közé sorozza s kimondja, hogy igazi +magyar költészet eddig más nincs, mint a magyar vidék és magyar falu +költészete. Maga megvallja ugyan, hogy ez a kategória talán nem +esztétikai, de mi azt hisszük, hogy más szempontból sem igazolható. +Ősidőktől fogva a költészet tárgya az emberi szív, természet, társadalom +és állam; vallásos himnuszok, hazafias és szerelmi dalok zengtek +mindenkor a költők lantján; az állami és társadalmi összeütközések a +családi élet örömei és fájdalmai foglalták el lelköket. Ezekből +merítette a költő ihletét akár falun, akár városon lakott s ha a falusi +magány vagy a zajos városi élet inkább meglátszott művein, az csak oly +egyéni vonás volt, mint sok más egyéb. Zrínyi és Balassa miért volnának +falusi költők, midőn mindketten a renaissanceból merítettek s a vallásos +és hazafias küzdelmek hatása alatt írtak? Miben nyilatkozik Vörösmarty +falusi költészete, mely kiválóan nemzeti és Pest irodalmi és politikai +mozgalmaiból keletkezett? Petőfi és Arany költészetére ugyan nagy +hatással volt annak a magyar vidéknek környezete, ahol születtek, de +mennyi más hatás járult ehhez, részint irodalmi, részint politikai. Igaz +az is, hogy elődeiknél többet merítettek a népköltészetből s a nemzetit +és művészit magasabb fokon egyesítették, de a népköltészet több, mint +egy falu vagy vidék költészete, az az egész népé és több százados +maradvány, mint maga a nyelv; egyik főforrása ugyan a nemzeti +költészetnek, de nem egészen az s midőn Beöthy az egész magyar nemzeti +költészetet falusi költészetnek nevezi, lejjebb szállítja a +népköltészetnél. Az ő falusi költészete nem népköltészet, hanem a +műköltészetnek oly faja, melynek alig lehetnek más sajátságai, mint hogy +falun keletkezik s a falusi életből van merítve. Az első sajátság semmit +sem magyaráz ki, a második csak csekély mértékben igaz s oly kevéssé +illik Vörösmartyra, mint Aranyra vagy Petőfire. + +Beöthyt az vezette e különös osztályozásra, hogy nagyobb városaink nem +voltak túlnyomóan magyarok, s ennélfogva inkább vidéken lüktetett a +magyarság szíve. De nem vett észre egy más jelenséget, tudniillik, hogy +nem magyarajkú városainkban is mindig megvolt a magyarságnak bizonyos +nagyobb vagy kisebb köre, mely folyvást növekedett és fejlődött, sőt az +idegen elemeket magába olvasztotta, sokkal nagyobb mértékben, mint +falun. Fővárosunk egy félszázadnál több idő óta inkább központja +szellemi mozgalmainknak, fészke a nemzeti szellemnek, mint bármely +vidéke az országnak, de azért helytelen volna fővárosi és falusi +tudományt és költészetet különböztetnünk meg. A másik ok, amely Beöthy +osztályozására befolyt, az a tapasztalata volt, hogy ifjú költőink közül +nem egy mintegy megtagadni látszik nemzeti költészetünk szellemét s ez +onnan származik, mert Budapest élete még korántsem magyar nagyvárosi +élet. De Párizsban és Londonban nem élnek-e oly költők, akik eltérnek a +francia és angol nemzeti költészet hagyományaitól s vajjon nem ezeket +utánozzák-e némely ifjabb költőink? Hiszen a multban is találunk erre +példát. Kazinczy a vidéken élt, sohasem volt fővárosi lakos, de a +német-görög klasszicizmust igyekezett átültetni irodalmunkba. Arany is a +vidéken élt, hatottak reá a külföldi költők is, de azt nemzetibb +szellemben tudta földolgozni, mint Kazinczy. Nem a falu és főváros dönti +el a költő sorsát, hanem sok minden összehatása, különösen a közszellem, +a nemzeti fejlődés és saját géniusza. + +Azért jó lesz fölhagyni a falusi költészet elnevezéssel s megtartani a +nemzeti vagy a nép-nemzeti költészet műszavát. Beöthy is tulajdonkép +azért méltányolja Lampérthet, hogy a nemzeti költészet hagyományainak +híve. Valóban Lampérth többször zendíti meg nemzeti ritmusunkat, mint +sok más társa s a magyar világ eszme- és érzésköréből igyekszik meríteni +tárgyait. Azonban ez még magában senkit sem tett költővé s a nemzeti +költészet fogalma is tágabb körű, mert magában foglalhat különböző +költői egyéniségeket, új tárgyakat hódíthat meg, új eszmék tolmácsa +lehet, de leginkább abban a módban nyilatkozik, amint mindezt a költő +kifejezi s a nemzet szellemébe oltja. E tekintetben Lampérth költészete +nem igen vonja magára a figyelmet. Úgy látszik, hogy tehetsége nincs még +kifejlődve. Költeményei inkább csinos verselési gyakorlatok, mint valódi +költői művek. Megakad bennök egy-egy sikerültebb versszak, de egész vers +ritkán. Nincsenek hóbortjai, de eszmékben éppen nem gazdag s a +szenvedély nem háborgatja. Nem igen esik dagályba, de hasonlatai, képei +nem megragadók. Nyelve elég szabatos, de különösebb báj nem nyilatkozik +benne. + +A gyüjteményt hazafias költemények nyitják meg, nagyrészt ódák. A költő +megénekli a kivándorlást, a magyar dalt és nyelvet, a magyar ifjúságot +március 15-én, a honvédek emlékét, Rodostót, az ezredéves ünnepet több +ízben és Jókait jubileuma alkalmával. Ez ódákra sehogy sem illenék a +«falusi költészet» elnevezés; nem falun, hanem a fővárosban merítette +hozzájok a költő ihletét, még pedig a napisajtó vezércikkeiből. +Hírlapjaink némely ünnepélyes alkalommal nagy lelkesedésre tűzelik +magokat, de a legtöbbször csak stereotíp szónoki frázisokban áradoznak s +a hazafiság túlzásában keresik a hatást. Lampérth ódáiban is valami +ilyest találunk, habár csinosabb nyelven, de nem csekélyebb túlzással. A +honvédekről szólva, így kiált fel: «Föld soh’se hordott több ily +katonát!» Továbbá: «Gondolj a dicsőkre, félistenekkel csodás nagy +időkre!» Petőfi és Arany is írtak a honvédekről, de idáig nem +ragadtatták magokat. Lampérth Rodostóról emlékezve, óhajtja, vajha dala +fölrázhatná az alvó nemzetet. Vajjon miért alvó nemzet a magyar? Mert +elfeledte multját s nem hozatja haza a rodostói bújdosók hamvait. Annak +sok más oka lehet, de az álomba sülyedés legkevésbbé. A Jókaihoz írt +ódában azt olvassuk, hogy a nagy mestert az egész nagyvilág hódolattal +veszi körül. Ez is hírlapi cikkek visszhangja; az ódai emelkedés nem ily +frázisokban nyilatkozik. Egyszóval ez ódákban bizonyos obligát tartalom +és hang a túlnyomó. Azonban van köztök egy pár olyan is, mely elüt a +többitől. Ilyen az _Előre_ című, amely a költő küzdelmét, kétségeit s +önbátorítását rajzolja. E költeményben valódi érzés lüktet, szerkezete +lélektani mozzanatokon fordul meg s a nyelv kiszabadul a köznapi +frázisok békóiból. Szintén sikerült az _Ezredik év_, mely +egyszerűségével és szabatos bel- és külformájával ragadja meg a +figyelmet. + +A gyüjtemény második részének címe: _Szerelem_ s a költő szerelmi dalait +foglalja magában. Úgy látszik, Lampérth lírájának leggyöngébb oldala a +szerelmi dal. E fajta dalai inkább a reflexió szülöttei, mint az érzéséi +s legkevésbbé van meg bennök a dalnak az a sajátsága, mely az érzést a +ritmussal annyira összeolvasztja, hogy mintegy egymást szülik. Általában +nem ömlik el rajtok az érzés melege vagy a szenvedély fölindulása s ha +felcsillan is itt-ott egy sikerült fordulat vagy elmés ötlet, mint +egészek hidegen hagyják az olvasót. Csak helyeselhetni, hogy Lampérth +kerüli a szerelmi hóbortot, eszeveszettséget, melyre némely fiatal költő +annyira büszke, de a nagy józanság sem forrása a szerelem költészetének. + +A harmadik rész _Élet és álom_ cím alatt vegyes tartalmú. Van itt +ballada, életkép, elégia, dal, hol vidám, hol búskomoly hangulat +szülöttei. Költőnket néha megszállja a vallásos érzés is s csak +sajnálhatni, hogy nem tudja azt nagyobb hatással kifejezni. A gyermeki +szeretetnek és gyermeki emlékeinek nem egy lapot szentel, de némi +túlzott érzékenykedésbe esik. Ily tárgyú költeményei között +legsikerültebb az _Itthon_ című. Kevésbbé sikerültek barátja halálára +írt elégiái, melyek alig többek száraz verselésnél. Nem egyszer emlegeti +elhagyatottságát, küzdelmeit, de folyvást bízik a gondviselésben; +legsikerültebben fejezi ki ezt az _Árva dala_ című költeményben. Egy pár +kisebb humoros költeményt is írt, de epigrammai élök egy kissé tompa. +_Kun László_ balladájában van drámaiság, de a szenvedély rajza +erőltetett s az egész nem tud hangulatot ébreszteni. Ennél sokkal +sikerültebb a _Kis libapásztor_ életkép. Egyszerűségében némi keresetlen +báj nyilatkozik s a kis gyerek ártatlanságából bevegyül valami magába a +költeménybe is. + +A kötetet _Könyvemhez_ címzett vers zárja be, melyben a költő +útrabocsátja könyvét s utasítja, hogy mit feleljen a kérdezőknek; ha +előtte ajtót zárnának, keressen föl egy kis falut, az ő szülőházát, hol +bölcsőjét ringatták, ott várni fogják és szívökbe zárják minden sorát. +Bizonyára a szülők és rokonok leghálásabb olvasói műveinknek, de ez nem +elég a dicsőségre, szükséges, hogy az olvasóközönség figyelmét és +tetszését is kivívjuk. Lampérth is jobban teszi, ha nem lép ki még +gyüjteményével, hanem vár, amíg tehetsége fejlődik s néhány már sikerült +darabjait újakkal szaporíthatja. De az ifjú költők majd mindenike +mielőbb egész gyüjteménnyel akar föllépni, bár később megbánja. +Óhajtjuk, hogy Lampérth második gyüjteményét ne csak szülőháza fogadja +tetszéssel, hanem a bírálók és a közönség is. + + + + +EGY KIS POLÉMIA.[86] + +A politikai és irodalmi pártok kiválóbb képviselőiket rendesen +túlbecsülik, sokkal több méltánylatban részesítik, mint amennyit +megérdemelnek s később a történelem tiszte a magasztalásokat valódi +értékökre szállítani le. Mindez természetes, de az már kevésbbé, ha a +magasztalás nem ismer határt és szertelenségbe téved. Ez már kórjel és +sajnos, hogy hírlapirodalmunkban mindinkább növekszik e kóros állapot s +méltán felkiálthatunk: + + Ha annyi volna a nagy emberünk, + Mennyit naponként folyvást hirdetünk, + S oly sok dicső tulajdon volna bennünk, + A legdicsőbb nemzetnek kéne lennünk. + +Nem szándékunk részletekbe bocsátkozni, sőt a politikát egészen +mellőzzük s csak az irodalomról szólunk valamit. Itt is csak egy pár +jelenségre szorítkozunk, amint éppen a napokban szemünkbe ötlöttek. Ha +felhánynók lapjainknak egész évi folyamát, bizonyára sok olyant +találnánk bennök, amik igazolnák állításunkat. Hiszen, hogy egyebet ne +említsünk, mindinkább elharapózik az a szokás, hogy kiadóink agyba-főbe +dicsértetik kiadványaikat s az így készült ismertetést nyomtatva, a +könyvhöz mellékelve küldik meg a lapoknak, melyek örömest kiadják, ha az +író iránt nem viseltetnek ellenséges indulattal. De térjünk tárgyunkra. + +Egy pár hét óta az _Egyetértés_ homlokán a következő előfizetési +felhívást olvashatni: + +«Előfizetőinknek és olvasóinknak szíves figyelmét felhívjuk arra, hogy +törekvésünk, hogy lapunk, mint eddig, úgy a kezdődő új évnegyedben is a +legnagyobb, legjobb és legtartalmasabb magyar lap legyen. – Eötvös +Károly, lapunk vezére s nemzetünk egyik legnagyobb írója, ki édes magyar +nyelvünk ragyogó szépségeit a legtisztábban tárja az olvasó elé, ebben +az évnegyedben is folytatja + +_Gróf Károlyi Gábor följegyzései_ + +című remek művét, melyhez hasonló szép olvasmány nálunk soha s a +világirodalomban is kevés jelent meg. Ezen kívül a bevezető közlemények +most jelennek meg + +_Utazás a Balaton körül_ + +című, szintén páratlan szépségű művéből, mely talán még a másiknál is +gazdagabb lesz érdekes részletekben.» + +Így ír az _Egyetértés_ Eötvös Károlyról, aki a lap vezére s így +bizonyára tudtával vagy legalább utólagos jóváhagyása mellett jelent meg +e feldicsőítés. S mily művészi fokozással áradnak benne a gondolatok! +Eleinte Eötvös Károly csak _egyik legnagyobb_ magyar író, de azután +mindjárt nyelvünk ragyogó szépségeit _legtisztábban_ tárja az olvasó +elé, így _legnagyobb_ író mindazok között, kik magyarul írtak vagy +írnak. De ez sem elég! Excelsior! Károlyi Gáborról írt műve _remekmű_, +melyhez hasonló nálunk _soha_, a világirodalomban is _kevés_ jelent meg. +Tehát Eötvös Károly a legremekebb magyar író s a világirodalomban +Shakespeare, Goethe stb. mellett foglal helyet. _Utazás a Balaton körül_ +című műve is _páratlan szépségű_, talán még a másiknál is gazdagabb lesz +érdekes részletekben. A szerény _talán_ mennyire emeli a páratlan +szépség szörnyű szerénytelenségét. + +Bajos megítélni a két úgynevezett remekmű irodalmi értékét, mert a +szerző még egyiket sem végezte be, de a megjelent részletek sehogysem +igazolják a remekséget. Gróf Károlyi Gábor följegyzéseket hagyott hátra +s Eötvös K. a helyett, hogy ezeket, fölvilágosításokkal kísérve, kiadta +volna, vagy ezek alapján, más adatokat is felhasználva, megírta volna +gr. Károlyi Gábor életrajzát, magát gr. Károlyi Gábort beszélteti, +mintha emlékiratokat hagyott volna hátra! Így már a kiindulópont hibás s +nem eléggé megbízható. De így sem tudja Eötvös eléggé érdekessé tenni +gr. Károlyi Gábor egyéniségét; politikai és társadalmi szereplése nem is +nyujt erre elég anyagot; a korrajzi és lélektani részletek pótolhatnák e +hiányt, de ezekben éppen nem gazdag a mű. Eötvöstől nem vitathatni el az +elbeszélő tehetséget, de az sem oly eredeti és művészi, hogy remekségről +lehetne szó s magyarossága nem ment némi parlagi íztől. Az _Utazás a +Balaton körül_ nem emelkedik följebb a rendes tárcáknál, csak stílje +jobb; hogy Eötvös kedveli a nagyhangú s öntetsző túlzást, tódítást, +talán mondanunk sem kell. + +Elég ebből ennyi. Az élő dicsőítésétől térjünk át egy halottéra, mert +hírlapjaink nekrológjai, ünnepélyes alkalmakra írt emlékcikkei szintén +nagy túlzásokba szoktak esni. Éppen nem hibáztatjuk, hogy a +tanáregyesület Szarvas Gábornak szobrot emelt. Ő mindenesetre jeles +nyelvész volt, bár Hunfalvy Pál és Budenz József, a magyar +összehasonlító ugor nyelvészet megalapítói, szorosan tudományos +szempontból mélyebb nyomokat hagytak hátra, de a közönségre nézve +szűkebb körben és kevesebb zajjal mozogva, nem kelthettek annyi +figyelmet, mint Szarvas. Az ünnepély ellen sincs kifogásunk. Beöthy +Zsolt mérsékeltebb beszédet tartott, mint aminőt vártunk, mert őt nem +egyszer ragadja túlságra szónoki heve. Sajó Sándor ódája nem valami +jeles költemény, de ezen nem csodálkozhatni, mert a dicsőítő ódák ritkán +sikerülnek, azonban azon már csodálkozunk, hogy magyar költő annyira +lelkesülni tud Szarvasért, kinek kevés érzéke volt a költői nyelvhez s +éppen nem vette figyelembe a nyelv esztétikai oldalát. Amiket mi +hibáztatunk, azok a hírlapok vezércikkei, melyek ez alkalommal +megjelentek. Különösen a _Budapesti Hirlap_ és a _Magyarország_ tettek +ki magokért. + +A _Budapesti Hirlap_ többek között ezt írja: + +«Szarvas magyar lelke húsz és néhány év előtt sem a szó-, sem a +mondatalkotásban nem ismert reá az akkori magyar nyelvben a saját +törvényei szerint kifejlődött és kifejleszthető magyar nyelvre. +Lehetetlen korcsok, vakmerő csonkítások csúfitották el s egész nyelvünk +szinte fuldoklott az idegenség áradatában. Lehetett-e vajjon – hogy csak +két példát hozzunk fel – az _arandok_ szóban fölismerni az aranyfarkú +vakondokot, a _szőnyeg_ szóban a szövött anyagot. Lehetett-e az +elkábítóan hömpölygetett körmondatokban s a németből a leggyászosabb +szolgaisággal lefordított kifejezések sokadalmában ráismerni a Pázmány +Péter, a Szenczi Molnár Albert, a Petőfi, az Arany János nyelvére? Nem +lehetett. A hite szent volt, hogy elcsúfitott nyelvünket meg lehet +tisztítani. A lelkét tette rá, hogy megtisztítja és amennyire emberileg +lehetett, megtisztította.» + +A _Magyarország_ hasonlókép ír Szarvasról, aki szerinte európai +színvonalra emelte a magyar nyelvtudományt s ekkép vázolja hatását az +irodalomra és közéletre: + +«A sajtó nyelve megtisztult, az országgyűlés szónokai restelkedtek sokat +gúnyolt lomposságuk miatt, a tudósok világosabb, magyarosabb írásmódra +törekedtek. S nincs aki meg ne vallaná, hogy mindez Szarvas Gábornak és +az ő Nyelvőrének munkája volt. Pedig mi tudjuk, mi értéke van e +munkának, mi mély jelentősége, mi egyetemes hatása, mi nemzeti +fontossága. Mert az egész nemzetre kihat nyelvének megtisztulása. +Érezzük, hogy több ez a stíl javulásánál, több ez műveltségben való +haladásnál. Mikor az idegen hatáson növekedett nyelvújítókat letaszítják +ítélőszékükből s a székbe beleültetik a romlatlan érzékű, józan eszű, +higgadt gondolkozású népet: akkor válik teljessé csak a negyvennyolcas +alkotások kiépítése, akkor leszen a nemzet nemcsak intézményeiben +demokratikussá, hanem érzéseiben is. – Ki volna oly vakmerő, aki tagadni +merné e mű nagyságát? Ki oly tudatlan, hogy be ne látná? Bizonyára jogos +kegyelet vezette e népet, midőn szobrot emelt ama három nagy férfiúnak, +kik megalkották a mai Magyarországot politikai intézményeiben, a +legnagyobbal, Kossuthtal együtt. De méltó s önmagát megtisztelő vala, +hogy közelségökben hírdesse hatását Szarvas Gábornak is, a ki +_megalkotta a mai Magyarország nyelvét_.» + +Ezek szerint a jelen században Szarvas Gáborig senki sem írt jól +magyarul, kivéve Petőfit és Aranyt. De az a baj, hogy Petőfi semmit sem +tanult Szarvas Gábortól, mert nem olvashatta csalhatatlan bulláit s +versei tele vannak a nyelvújítás korcs szavaival s rút csonkításaival; +Arany pedig, aki olvasta, éppen nem szegődött hozzá, sőt egy párszor +ellene nyilatkozott. A szegény _Budapesti Hirlap_nak még azt is meg kell +érni, hogy azt az elátkozott _szőnyeg_ szót mind a két költő használja. +(Egyébiránt a _szőnyeg_ nem új szó, már Zrínyinél s a XVII. század más +íróinál megtaláljuk, de az _anyag_ új szó, melyet, úgy látszik, a _B. +H._ réginek vél.). Mi éppen nem látjuk nyelv tekintetében azt a nagy +különbséget, mely a régibb és újabb irodalmat egymástól elválasztja s +melyet Szarvas nagy művének hirdetnek. Akkor is, most is voltak és +vannak jobb és kevésbbé jó nyelvű írók. Hogy az országgyűlési szónokok +most jobban beszélnek, mint régen, éppen nem állíthatni. Azt a két +feliratot, melyeket Deák 1861-ben írt, ma sem tudná senki megírni jobb +magyarsággal. Kossuth sokkal jobban beszélt és írt magyarul, mint Bartha +Miklós. Csengery vezércikkei nemcsak okosabbak, hanem jobban is irattak, +mint a Kaas Ivoréi; Kemény Zsigmond és Salamon Ferenc felülmulják +Neményit és Vészit. Bajza és Erdélyi kiállják a versenyt Alexander és +Bánóczi magyarságával. + +Az sem áll, hogy a nyelvi idegenszerűség és a nyelvújítás erőszakosságai +ellen Szarvasig senki sem lépett föl. A költői nyelvben a visszahatást +már Vörösmarty végrehajtotta s az ő nyomán indultak Petőfi és Arany, +újabb forrásokból is merítve. A prózát illetőleg a nyelvújítás győzelme +után sem szünt meg egyes szók bírálata. Az ötvenes- és hatvanas években, +melyeket a nyelvi barbarizmus korszakának bélyegeznek Szarvas ortológ +hívei, többen szólaltak föl az idegenszerűségek s a szükségtelen vagy +rossz szók ellen. Különösen Brassai és Arany tüntek ki e téren. Bugát +_Szócsíntana_ ellen maga Toldy is kikelt. Az Akadémia azt a véleményt +fejezte ki, hogy csak a műszók magyarosítandók s nem egyszersmind a +műnevek s pályakérdést tűzött ki az idegenszerűségek és a nyelvújítás +visszaélései ellen. Az előkelő írói és nyelvészeti körök nem annyira az +újítás, mint inkább a konzervatizmus felé hajoltak s ezt Arany ki is +fejezte egyik fölszólalásában. + +Szarvas nem vett részt e mozgalomban, mert még nem lépett a nyelvészeti +pályára. Először mint szépirodalmi író tett kísérletet egy pár drámával +és Phædrus meséi műfordításával, melyek csekély becsű művek s nyom +nélkül enyésztek el. Első nyelvészeti értekezése 1867-ben jelent meg a +pozsonyi gimnázium _Értesítő_jében _Magyartalanságok_ címe alatt. Újat, +mit már többízben el nem mondottak volna, nem sokat mondott, de az alak, +melyben elmondta, könnyen érthető s magát olvastató volt és figyelmet +keltett. Második nyelvészeti munkája _A magyar igeidők_ című, az +Akadémiától jutalmat nyert pályairat volt, mely a régi nyelv alapos +ismeretéről tett bizonyságot, de gyakorlati hatása nem lehetett, mert a +régi igeidők használatának visszaállítása, melyben Hunfalvy is +fáradozott, hiú feladatnak bizonyult. 1872-ben indította meg a +_Nyelvőr_t, melybe számos jeles etimológiai cikket írt. Küzdött a +magyartalanságok ellen, buzdította társait a népnyelvi adatok +gyüjtésére, tért nyitott a szorosabb értelemben vett magyar nyelvészet +kérdéseinek megvitatására s általában élénk érdeklődést keltett föl a +közönségben nyelvészetünk iránt. Ez volt Szarvasnak legfőbb érdeme. + +Ádáz harca a nyelvújítás ellen, melynek semminemű érdemeit nem akarta +elismerni s minden nyomát kiirtani igyekezett irodalmunkból: kétes becsű +föllépés volt s nem is koronázta siker, bár hívei ezt tartják +főérdemének s hírlapjaink ezért dicsőítik. Már kiindulópontja sem volt +helyes. Hirdette, hogy a nyelv természeti termék, pedig az történeti +termék is, sőt a konvenciónak is van benne része s ha valamely szó +bármely úton belekerül a nyelvbe, a közönség elfogadja, a legjobb írók +használják és szükség van reá, a nyelvész ki nem tilthatja a nyelvből, +elég, ha megmagyarázza, hogyan eredt. Hirdette, hogy a népnek, mint a +nyelv őstermelése képviselőjének, minden szabad, az írónak semmi sem, +holott az irodalom és nyelv története eléggé bizonyítja, hogy az írók +mily nagy befolyással voltak a nyelv fejlődésére. A nyelvtudomány +ítélőszéke főbírájának képzelte magát s oly törvények szerint ítélt, +melyeket önkényesen maga alkotott. Elítélte a gyökelvonást, de a +népnyelvi adatok mindinkább kiderítik, hogy a nép rég idő óta használja +a szóalkotás e módját. Elvetette az idegen szóképzővel alkotott szókat, +de vajjon a megmagyarosodott idegen szók immár magyaros szóképzőjével +alkotott szók nem forogtak-e a nép száján a nyelvújítás előtt is? A +hamis analógián alapuló szókat kiirtandóknak vélte, de a népnyelv hamis +analógiáit, szeszélyeit nem merte bántani. Kigondolta a holt képzők +elméletét, mely szerint kiirtandó minden oly szó, mely ezek segélyével +készült, de ha holt szót föl lehet eleveníteni, miért ne a holt képzőt? +S mik azok a holt képzők? Nagy része azon képzőknek, melyeket a +nyelvújítás használt. Igaz, a nyelvújítás e tekintetben sok visszaélést +követett el, használt oly képzőt is, ami nem volt az, de az elvvel való +visszaélés nem döntheti meg magát az elvet. + +Ily módon Szarvas a szók igen nagy tömegétől akarta megfosztani +nyelvünket, azonban érezte, hogy az így támadt ürt valahogy be kell +tölteni s ha nem akarunk kevert nyelven írni, a rossz új szókat +helyesebbekkel kell pótolni. Megkezdette a pótlást, de amily gyors és +leleményes tevékenységet fejtett ki a rombolásban, oly lassú és +tehetetlen volt az alkotásban. Az ortológok egész tábora éveken át +fáradozott a pótlás nagy munkájában, de bizony csekély eredménnyel s így +kénytelenek voltak visszafanyalodni az üldözött rossz új szókhoz. Ekkor +azzal vigasztalták magokat, hogy csak addig élnek velök, míg az idő +folyamán pótolhatják. De maig sem pótolták s nincs valami furcsább, mint +az, midőn ortológjaink szidják a nyelvújítást, de használják szavait. +Íme a tanáregyesület, mely emelte és leleplezte Szarvas szobrát, +közgyűlése programmjában ily Szarvastól kiátkozott szókat is használ: +_elnök, titkár, tanár, keret_. + +A tanár és hirlapíró urak egy kissé őszintébbek és szerényebbek +lehetnének. Az a nagyhangú dicsekvés nem mutat jó ízlésre. A mai magyar +nyelv nem Szarvas Gábor nyelve, hanem a magyar nemzeté, mely századokon +át fejlődött s melyen Kazinczy és társai kiirthatatlan nyomokat hagytak. +A nyelvújítás tévedései mellett is nagy mozgalom volt nemcsak nyelvi és +irodalmi, hanem társadalmi és politikai tekintetben is. Semmi sem +bizonyítja ezt jobban, mint az a körülmény, hogy új ellenségei +akaratlanul is hatása alatt vannak s kénytelenek szavait használni. + + + + +A PETŐFI-HÁZ.[87] + +Ezelőtt másfél évvel, a Petőfi-ünnepélyek idejében, valaki a +Petőfi-Társaság tagjai közül, talán éppen maga az alelnök, azt +indítványozta, hogy a fővárosban egy házat kellene szerezni vagy építeni +közköltségen, mely a Petőfi-ház nevét viselné, hol a Petőfi-ereklyék +őriztetnének s a Petőfi-Társaság ülései tartatnának; sőt más +szépirodalmi társaságok ülései is: egyszóval e ház a szépirodalom háza +lenne, mint a tudományé az Akadémia palotája. Az indítvány visszhangra +talált a sajtóban. Senki sem vizsgálta a szükségét és kivihetőségét. A +Petőfi-Társaság gyüjtőíveket bocsátott ki s adakozásra szólította föl a +közönséget. Azonban az adakozás gyéren folyt s mindenki beláthatta, hogy +ily módon bajosan fog fölépülni a Petőfi-ház. Belátta ezt maga a +társaság is s amint a lapokban olvassuk, küldöttséget indított mind a +kormányhoz, mind a városhoz segély kieszközlése végett. + +Nemzeti kegyeletre hivatkozott az indítvány, nemzeti kegyelet ösztönözte +az adakozókat. De vajjon van-e szüksége Petőfi emlékének ilynemű +kegyeletre? Petőfinek két szobrot emelt a nemzet: egyet a fővárosban, +hol élt, mást Segesvárott, melynek közelében elesett. Ily kegyeletes +kitüntetésben még egyetlen magyar költő sem részesült. E mellett Petőfi +művei újabb meg újabb kiadásban jelennek meg, mindenki veszi, olvassa s +énekli dalait. Az ily kegyelet legszebb koszorúja a költő emlékének. +Nekünk úgy tetszik, hogy nem Petőfinek, hanem a Petőfi-Társaságnak van +szüksége ily kegyeletes házra, hol kényelmesen elhelyezkedjék s a magyar +szépirodalom vezérszerepét kísérelje meg játszani, amelyre nem igen +látszik hivatottnak. + +A kegyeletnek az a módja, melyet a Petőfi-Társaság a Petőfi-házzal akar +elérni, éppen nem szokásos Európában. Arra van példa, hogy egy-egy nagy +költő házát hol élt és meghalt, az állam, város vagy község fönntartja s +odahelyezi ereklyéit; így keletkezett Shakespeare- és Goethe-ház, de azt +nem igen hallottuk, hogy valamely nagy író emlékére ház épüljön. Jut-e +eszébe az olasznak, hogy Rómában Dante-házat, a németnek, hogy Berlinben +Goethe- vagy Schiller-házat, az angolnak, hogy Londonban +Shakespeare-házat, a franciának, hogy Hugo Viktor-házat emeljen? +Bizonyára nem. Miért akarnánk hát mi Petőfi-házat építeni vagy venni +kegyeletes emlékül? Hiszen a Petőfi-ereklyék legbecsesebbjei, kéziratai +a Nemzeti Múzeum birtokában vannak, ha van más egyéb is, azt is szívesen +veszi a Múzeum s akár egy Petőfi-szobát rendezhet be. Mire ennek egy +egész palota? Vagy mi túl akarunk tenni más nemzeteken, megmutatva, hogy +csak mi tudjuk becsülni költőinket. Fölösleges gond, hivságos +lelkesedés! + +De ha a Petőfi emlékének kegyelete nem kívánja meg a Petőfi-ház +építését, nem kívánják meg vagy legalább nem teszik-e óhajtandóvá a +Petőfi-Társaság nagy érdemei a multban s remélhető nagy szolgálatai a +jövőben? – kérdheti valaki a Petőfi-ház pártolói közül. Amíg erre +felelnénk, jó lesz visszapillantanunk a Petőfi-Társaság alakulásának +körülményeire. + +A Petőfi-Társaság ezelőtt mintegy huszonöt évvel alakult meg, mint a +Kisfaludy-Társaság versenytársa. Némely írók panaszkodtak a +Kisfaludy-Társaságra, hogy nem ad ki elég eredeti művet, mert a +műfordításokat éppen nem mellőzi, továbbá tiszteletdíjat sem fizet +eleget, mert egy kiadótársulattal van szerződése s így az üzleti +nyereség jelentékeny része annak a zsebébe foly. Ezért szükség volna egy +oly társaságot alapítani, mely csak eredeti művet ad ki s nem szerződik +semmi kiadótársulattal vagy könyvárussal, maga vezeti az üzletet s a +nyereséget az íróknak juttatja. Az ily alapon indult Petőfi-Társaság +csakhamar megkezdte kiadványait, de sehogysem boldogult velök. A vége az +lett, hogy se pénz, se posztó. E miatt a társaság visszavonult +mindennemű kiadástól. Jelenleg nem is ad ki semmit, csak ünnepélyes +ülései programmját. + +A másik ok, mely a Petőfi-Társaságot létrehozta, az a körülmény volt, +hogy a Kisfaludy-Társaság tagjai megválasztásában egy kissé válogatósnak +mutatkozott. A fiatal, sőt az idősb írók közül sem választott meg +olyanokat, akiknek munkásságát nem találta elég komolynak. Az +elégedetlenség, különösen a fiatal írók táborában meglehetősen nagy volt +s a tásaságot nem egyszer erősen megtámadták. Hangoztatni kezdették, +hogy szükség volna egy oly társaságra, mely buzdítná a fiatal írókat +taggá választással és műveik kiadásával. De a Petőfi-Társaság e második +létoka is mindinkább veszti jelentőségét. Néhány év óta a +Kisfaludy-Társaság alább szállította színvonalát, megválaszt tagjául nem +egy oly írót, kit régebben meg nem választott volna, sőt újabban a +Petőfi-Társaság tagjai, akik egyszersmind a Kisfaludy-Társaság tagjai +is, döntőleg kezdenek befolyni a Kisfaludy-Társaság ügyeibe, nemsokára +fölöslegessé teszik saját társaságukat, ami nem igen fog a +Kisfaludy-Társaság javára és dicsőségére szolgálni. + +De talán a Petőfi-Társaság a Petőfi életrajza megírásában vagy a reá +vonatkozó adatok összegyüjtésében s tisztázásában és munkái esztétikai +méltatásában fejtett ki nagy munkásságot? Bizony jó lélekkel ezt sem +mondhatni. E tekintetben igen keveset tett; éppen a Kisfaludy-Társaság +igyekezett ebbeli mulasztását pótolni, ha többet nem, legalább kiadott +egy három kötetes munkát, mely tisztázni törekedett a Petőfi életére +vonatkozó adatokat s mindeddig legjobb életrajza Petőfinek. Másutt +valamely nagy író nevét viselő társaságok azt tartják legfőbb +föladatuknak, hogy összegyüjtenek mindennemű adatot az író életére +nézve, kutatják és kiadják levelezéseit, lappangó műveit s +tanulmányokban világítják meg összes munkásságát. A Petőfi-Társaság +megelégszik Petőfi nagy neve hangoztatásával s azokkal a nagy, rímes és +rímtelen frázisokkal, melyekkel koronként megtiszteli emlékét. + +Azt a kérést, melyet a Petőfi-Társaság elébb a közönséghez s most a +kormányhoz és a fővároshoz intéz, semmi sem igazolja. Régibb és nagyobb +érdemű irodalmi és tudományos társaságoknak, minők a Kisfaludy-, +természettudományi és történelmi társaságok, eszökbe sem jut ily +kéréssel előállani, pedig inkább hivatkozhatnának multjokra. +Megelégszenek azzal, amit munkásságukkal összeszereznek s legkevésbbé +házra van szükségök a kormány vagy város kegyelméből. Ott van az +Akadémia, mely örömest kölcsönzi oda termeit az irodalmi társaságoknak +ülések tartására s bizonyára a Petőfi-Társaság képzelt háza nem lenne +oly alkalmas ülésekre, mint az Akadémia két szép terme. Azonban némely +szépirodalmi író, hogy orvosi műszóval éljünk, az önérzet túltengésében +szenved s nem csoda, ha az elragad egy egész társaságra is. S éppen most +kérni segélyt kormánytól és várostól, mikor a pénzügyi viszonyok oly +kedvezőtlenek! Hiszi-e a Petőfi-Társaság, hogy a főváros sietni fog +áldozatot hozni a fölösleges Petőfi-háznak, súlyos pénzügyi bajai +közepett? Fölteszi-e a kultuszminiszterről, hogy megfeledkezve +felelősségéről, segélyezni fogja a sehogy sem igazolható Petőfi-ház +fölépítését, midőn tárcája legszükségesebb kiadásaira sincs elég pénze? + +Föltünő s éppen nem örvendetes jelenség közéletünkben, hogy egyesek és +testületek mennyire az államra akarnak támaszkodni, mennyire igénybe +veszik pénzerejét. Hát senki sem képes magán segíteni, mindenütt az +állam segítsen s a Petőfi-házat is ő építse föl? Szó ami szó; a +Petőfi-Társaságnak nem annyira házra van szüksége, mint inkább komoly +munkára, költői ihletre és egy kis önbírálatra. + + + + +GIROFLÉ ÉS GIROFLA.[88] + +Regény két kötetben. Írta Ambrus Zoltán. Budapest, 1901. Singer és +Wolfner. + +E könyv nem felel meg egészen címének. A benne szereplő két színésznő +nem sokat hasonlít a _Giroflé és Girofla_ hősnőihez, maga a mű pedig +inkább beszély, mint regény. A szerző ugyan igyekszik regénnyé +kinyujtani könyvét, amennyiben fölösleges személyeket is léptet föl, +részletesen rajzol ott is, ahol nem kellene, de mindez csak külsőleg, +nem bensőleg izmosítja a regényt. Jellemző az egész műalkotásra nézve, +hogy a szerző a bonyodalom legérdekesebb pontján eltünteti főszemélyeit +és sorsukról csak másoktól hallunk némi száraz adatokat. + +A mű meséje egyszerű, éppen nem bonyodalmas s ezt nem hibáztatáskép +mondjuk. Lehet igen egyszerű meséből is igen érdekes regényt írni, ha a +lelki állapotok és társadalmi viszonyok rajza beható és eleven s jól be +tud olvadni a bonyodalom fejlődésébe. Mindez e regényben nagyrészt +hiányzik. A szerző elég jól tud elbeszélni, egy pár sikerült rajzot is +nyujt, de leleménye szegényes, a részek közt nincs arány s a bevégzés +elhibázott. Úgy látszik, a szerzőnek nem volt elég ideje megérlelni +regénye alapeszméjét és tervét s a kidolgozásra is kevés gondot +fordított. A rögtönzés nyomai látszanak rajta; hirlapi cikket lehet +rögtönözni, de hosszabb költői művet bajosan. + +A regény hőse Vidovics Feri, egy ifjú bácskai földesúr, gavallérember, +aki pártolja a színészetet, szeret udvarolni a színésznőknek s általában +nagy szerepet játszik egy bácskai város társaséletében; sem elég típus, +sem elég egyén, de van benne egy pár jól eltalált vonás. Beleszeret egy +fiatal kezdő színésznőbe, Mirába, aki ikernővérével, Lolával, éppen +akkor lép föl a Vidovics városa színpadán. Mira is szereti udvarlóját +elébb titkon, aztán elég nyiltan is. Azonban Vidovics visszariad attól, +hogy Mirát akár nőül vegye, akár pedig szeretőjévé tegye. Küzdelme +önmagával, lelkiismeretével a regénynek legsikerültebb része mind +tartalomra, mind formára nézve s tanusítja a szerző nem mindennapi +tehetségét. Végre a színésztársaság elhagyja a várost, a két szerelmes +megválik egymástól, hónapokig nem látják egymást, levelet sem írnak +egymásnak. Vidovics szenvedélyét a távolság csak fokozza, látnia kell +őt, találkozni vele és fölkeresi azt a vidéki várost, ahol a +színésztársaság tartózkodik. Csakugyan találkoznak és Vidovics +elszökteti a leányt. + +Itt aztán a szerző megszakítja elbeszélése folyamát s nem rajzolja +tovább a fejleményeket. De szerencsénkre egyik bácskai nőt egy Párizsban +élő barátnője értesíti a szeretők sorsáról. Így megtudjuk mi is, hogy +Vidovics Párizsban a Madelaine-templomban oltárhoz vezette Mirát, hogy a +házasságot egy fiúgyermek születése előzte meg, aki igen hasonlít +anyjához. Vidovics bácskai ismerősei csodálkozva hallják e hírt s azt +jegyzik meg reá: biz’ ezt korább is megtehette volna. Ezt mondhatták a +bácskaiak, akik nem ismerték Vidovics küzdelmét, de mi nem mondhatjuk, +akiket a szerző beavatott szilárd elhatározásába, hogy se szeretőjévé +nem teszi Mirát, se nőül nem veszi. S éppen az lett volna a regény +föladata, hogy rajzolja azt a lelki átalakulást, melyen Vidovics átment +a próbaházasságtól a valóságos házasságig. De úgy látszik, ezt a szerző +vagy nehéznek tartotta, vagy az ívek túlhaladták volna a kiszabott +terjedelmet s ideje volt bevégezni a regényt. + +S ezzel mi is befejezhetnők rövid bírálatunkat, de legalább egy pár +szóval sajnálatunkat kell kifejeznünk, hogy a szépirodalmi írók is +kezdik követni némely hirlap helyesírását. Ambrus is az _a ki_-t, _a +mi_-t egy szónak írja. Olvasta-e Arany Jánosnak erről a kérdésről írt +rövid értekezését, amelyet összes munkái közt is megtalálhatni? Olvassa +el s meg fog győződni, hogy az Akakiak Arany fejtegetéseit mindeddig nem +tudták megcáfolni. E mellett Ambrus a meg nem magyarosodott idegen +szókat is magyarosan írja. Vagy ez talán nem az ő, hanem a Singer- és +Wolfner-cég hivatalos helyesírása, mint a Légrády-cégé a puszta _c_? De +van még egyéb is, ami megbotránkoztatja az embert Ambrus nyelvében: ott +is, ahol szabatos magyar kifejezéssel élhetne, örömest használ nem +egyszer idegen szót. Például: «_apró passioi_» elárulták (_szenvedélyei_ +helyett); Orlovszky herceg nem éppen tündér _szoarejá_ban (estély +helyett); az egész világ _gracia_ját (kegye helyett); a +gyémánt-_collier_ (nyaklánc helyett) stb. Ha a szépirodalmi írók sem +törekesznek nyelvtisztaságra, ugyan kiktől várjuk azt? + + + + +POGÁNYOK.[89] + +Regény. Írta Herczeg Ferenc. Budapest, 1902. Singer és Wolfner kiadása. + +Regényirodalmunk a mult, a történelem felé kezd fordulni, amelyet néhány +évtized óta egészen elhanyagolt; csak a jelennel foglalkozott, csak +onnan vette tárgyait, hőseit s mintegy szakított azzal a műfajjal, +melyet Jósika kezdeményezett s Eötvös és Kemény annyi jeles művekkel +folytattak. Íme Herczeg, a jelen élet rajzolója, egy történelmi +regénnyel lép föl, még pedig a magyar történelem legrégibb korszakából, +melyet eddig csak eposzíróink mertek rajzolni. Vajjon e téren fog-e +annyi sikert aratni, mint a jelen életből vett műveiben? Vajjon a költői +leleményt kellő fokon tudja-e összeolvasztani a korrajzzal? Valóban, a +történelmi regény lényegét a korrajz s a költői lelemény összeolvadása +teszi, vagyis a művészeti cél s a történelmi igazság együttes +szolgálata. Ezért a költőnek bizonyos szabadságai vannak szemben a +történelmi hűséggel; vehet föl költött személyeket és eseményeket is, de +ezekben is a kort kell rajzolnia, csoportokban, egyénekben, viszonyokban +és összeütközésekben tüntetve föl a kor eszméit és szenvedélyeit. + +E szempontokból tekintve Herczeg regényét, nem mondhatjuk azt +sikerültnek. A regény tárgya a Szent István halálát követő korból van +véve. Abban az időben játszik, midőn Péter király második királysága +utolsó napjait éli, Vatha kitűzi a lázadás zászlaját, Endre és Leventa +bújdosásukból visszatérve, a mozgalom élére állanak. Azonban mihelyt +győzött a forradalom, Endre megkoronáztatta magát s a keresztyén vallást +és Szent István állami intézményeit visszaállította s ezt annyival +inkább tehette, mert a forradalmat jórészt az idegen uralom idézte elé. +E kort rajzolva tág tere nyílik az írónak a pogány és keresztyén vallás, +a régi és újkori intézmények küzdelmét föltüntetni s egyszersmind +sejtetni a keresztyén és nyugati szellem végleges győzelmét. Mindezt +meglehetős könnyeden veszi Herczeg. Vatha, a pogányság vezére, továbbá +Béla és Leventa csak a regény végén jelennek meg; a küzdelmek inkább +csak érintve vannak, semmint a regény cselekvényébe forrasztva. + +Baj az is, hogy a regény nem az egész magyar nép mozgalmát rajzolja, +hanem csak egy kis töredékét, a bessenyőkét, kiknek egy része a +honfoglaláskor a magyarokhoz csatlakozott. Hőse Alpár, a bessenyő +Thonuzóba fia, ki keresztyénné lett, papnak nevelték, visszavágyik a +pusztára s erős benső küzdelem után a pogány bessenyők vezére lesz és +Vathához csatlakozik. A bessenyő táborban játszik a cselekvény nagy +része. Innen van aztán, hogy a szerző a magyar pogányok szokásai-, +vallásos szertartásairól nem tájékozza az olvasót. Föltűnő, mily kevéssé +ismeri vagy használja a magyar mythologiai hagyományokat; beszél +Holdistenről, Holdlányokról, Göncölistenről, Vadleányokról és +Éjasszonyokról, Fuvó királyról, a Szélanya fiáról; említi a Rétszagoló, +Kulancs, Szilkehordó és Vérszemű csillagokat; elmondja, hogy a tölgyfa, +mint szent fa, tiszteletben részesül stb. Honnan vette mindezt? Talán a +bessenyő hagyományokból, ha ugyan ilyenek vannak. + +Bizonyára nehéz föladat a pogány magyarság vallásának és társadalmi +viszonyainak rajza. Kevés adatunk van rólok, de mégis van annyi, hogy +néhány fővonással megeleveníthessük. Íme, példa reá Arany, aki a _Buda +halálá_ban a húnok vallását és társadalmát, mint őseinkét, magyar +hagyományok alapján rajzolja. Ez úton indulhatott volna Herczeg is, de +nem indult. Elvétve, csak egy pár helyt találunk ily törekvést. Midőn a +szerző a bessenyő táborban az előkelők lakomáját írja le, a regössel az +ó-székely balladák modorát és ritmusát szólaltaja meg. Az elénekelt +költemények ugyan nem valami kitűnőek, de a törekvés méltánylást +érdemel. A történelmi regényt a korrajz gondja még nem teszi, ne is +tegye archeológiai repertoriummá vagy történelmi aprólékoskodássá. A +korrajznak csak a költői lelemény emelését kell szolgálnia, mert a +főcél, mint minden költői műben, az esztétikai hatás. S vajjon e +tekintetben sikerült-e a regény? A cselekvény bonyodalma, a jellemrajz +ereje kárpótolja-e, feledteti-e a korrajz hiányát? Sajnálattal kell +megjegyeznünk, hogy nem igen. + +A regény meséje inkább események tarka sorozata, mint költői cselekvény, +melynek főszemélyei fölkeltik érdeklődésünket, bonyodalma gyönyörködtet +és katasztrófája meghat. A mű hőse Alpár, Thonuzóba fia, aki csak +eleinte érdekelheti az olvasót, azután mind politikai pályája, mind +szerelmi története meglehetős érdektelen. Elhagyva a keresztyénséget s a +pogány bessenyők élére állva, a Dunántúlra megy s Vatha seregéhez +csatlakozik. Hősiesen küzd ugyan, de semmi tekintetben nem foly be a +forradalom politikai bonyodalmaira. Endre megkoronázása, Leventa halála +után visszatér a Maros partjaira és végre kibújdosik seregével a nem +magyarországi bessenyőkhöz, akik Bizánc ostromára készülnek. Ezzel +bevégződhetnék a regény, de a szerző jegyzet címén még egy pár lapot +csatol hozzá, melyekben beszámol a regényben szereplők további sorsáról. +«Alpár sorsa, úgymond, összeforrt a nagy bessenyőkével, neve pedig +végleg elmerült a nagy háborúk viharos hullámaiba.» Ez lehet történelmi, +de semmi tekintetben sem költői eljárás. Szerelmi története valamivel +érdekesebb, de ez sem kelt valódi költői érdeket. Az ember azt hinné, +hogy a keresztyénből lett pogány könnyen bele fog szeretni Seruzádba, a +bessenyő fejedelemnőbe, aki tárt karokkal fogadja s tüntetően elárulja +hozzá való vonzódását. De Alpár érzéketlen iránta; ő már szeret és +titkon egy a görög udvarban nevekedett leányt, Zenóbiát, a maros-vári +ispánnénak első férjétől való gyermekét, akit Konstantinápolyból +hazatértekor még mint pap ő kísért Maros-Várra. Szerelme szótlan, néma; +csak titkon szereti és védi minden ellen; kétszer menti meg életét, de +semminemű szorosabb viszony nem fejlődik köztök s így nem is hathat a +bonyodalomra. A hallgatag bessenyő vezér csak a regény végén +nyilatkozik, ezt suttogva fülébe: «Asszonnyá teszlek vezéri sátramban!» +Zenóbia, ki a forradalmi harc alatt a görög apácák kolostorában talált +menhelyet s ott fölvette az apácafátyolt, kétségbeesve tördelte kezeit +és így szólt: «Hát testem és lelkem nem a Boldogasszonyé-e?» + +Íme, egy erős összeütközés magva, amelyből semmi sem fejlődik ki, mert +Zenóbia, amikor visszatér Maros-Várba s a vidéken egy görög +apácakolostort látogat meg, Seruzád ösztönzésére azt a bessenyők +földúlják s a szegény leány odavész. Ezalatt Alpár is hazakerül s némely +jelekből sejtvén a szomorú eseményt, szíve nagy fájdalmában így +fohászkodik: «Jézus Krisztus, hozzád fohászkodom. Te tudsz csodát tenni, +hát tégy csodát; tedd meg nem történtté, ami megtörtént. Itt vagyok, +láss a szívembe. Vesd ki belőle mindazt, mi nem kedves előtted. Ne +viaskodjál velem. Uram, ne viaskodjál. Hiszen te Isten vagy, énnekem +pedig nincs erőm, akaratom. Te is Boldogasszony, te Gellért úr, ti mind +könyörüljetek rajtam!» Az imádság nem használ, a szomorú hír csakugyan +való; ekkor Alpár elűzi táborából Seruzádot, útnak indul seregével a +nagy bessenyőkhöz. Seruzád lóháton távolról követi a vezért s egy +sziklacsúcson a mélységbe veti magát. Az ember azt várná, s a korrajzba +is éppen beillenék, hogy a megtört szívű Alpár ismét keresztyén lesz, +kolostorba vonul, annyival inkább, mert néhány lappal ez esemény leírása +előtt a szerző ekkép nyilatkozik: «A pogányság elvesztette csatáját már +akkor, mikor még csak kantározott. Mert ők azért fegyverkeztek, hogy +testeket öljenek, a hatalmas ellenség azonban nem a testekben, hanem a +lelkekben lakozik; az erős hit ellen nem lehet kopjával harcolni, csak +még erősebb hittel. Nekik pedig nincs hitök. Alpár, de bizonyára Vatha +is régen nem tudtak már hinni a táltosok és javasasszonyok együgyű +babonáiban; tették magokat, mintha hinnének, erőlködtek, hogy higyjenek, +de nem tudtak.» E néhány vonásból is kitűnik, hogy Alpár jellemrajza, a +rája épített cselekvény teljesen elhibázott; sikerültebbek a regény +mellékalakjai s néhány érdekesen megírt epizód, de egy-egy részlet nem +kárpótlás az egészért. + +Még a regény nyelvére és helyesírására teszünk egy pár megjegyzést. +Herczeg régebben a _Budapesti Hirlap_ dolgozótársa levén, reá ragadt +valami e lap nyelvi és helyesírási különösségeiből. Ő is _láthatár_ +helyett _szemhatárt_ ír; e helyett hogy _meg voltak lepve, meglepődtek;_ +az _udvaronc_ neki _udvaros_, bár egy lappal előbb a _kegyenc_ szót +használja _kedvelt_ helyett; ezeket a _ki_, a _mely_, a _mi_, a _hol_ +egy szónak rántja össze, Arany János bosszúságára és Wlassics Gyula +örömére. Saját nevében a _cz_-t kétféleképpen írja: Her_cz_eg és +Feren_c_. De miért tenni mindezért őt felelőssé, midőn annyi más is +teszi s ő nem hiába az _Új Idők_ szerkesztője? + + + + +JEGYZETEK. + +Rövidítések: _Bp. H. = Budapesti Hirlap; Bp. Sz. = Budapesti Szemle; Sz. +F. = Szépirodalmi Figyelő._ + +=Irodalmi élet.= A Szilágyi Sándor szerkesztette _Pesti Röpívek_ +irodalmi szemléjének beköszöntő cikke. Az _Irodalmi élet_ összefoglaló +címe alatt Gyulai – mint rovatvezető – öt bírálatot írt, valamennyit +névtelenül, de nem egyszersmind jelzés nélkül. A cikkek előtt egy nyilas +silhouetteje látható, s hogy e jegy mögött Gyulai lappang, annak +igazolására – a tárgyi vonatkozásokat (pl. az írói tulajdonjog +tiszteletbentartásának éber gondja), későbbi cikkeiben megismétlődő +idézeteit, kedvelt szóhasználatait stb. nem tekintve – elég lesz +utalnunk arra, hogy a 6. sz.-ban megjelent negyedik bírálatot (Horváth +Döme: _Alföldi színműtár_) Gyulai maga iktatta _Dramaturgiai Dolgozatai_ +(I. köt.) sorába. + +=Egy földönfutó hátrahagyott novellái.= (Pálffy Albert novellái.) A +_Pesti Röpívek Irodalmi életé_nek harmadik bírálata. Gyulai +szerzőségének bizonyítékait 1. az előbbi jegyzetben. + +Az ötödik bekezdés ezen sorai: «… kikeltünk közelebbről a bennlevők +hallgatagsága ellen» – hivatkozás a _Pesti Röpívek_ben megjelent egyik +korábbi bírálatra, amelyben Gyulai többek közt ezeket mondja: «Különös +előítélet kapott lábra jelesebb költőinknél. Tetszenek magoknak +elvonulva, mintha e szegény nemzet már nem is volna méltó hozzájok. +Valóban jól megválaszták az időt… Miért a bánatba merült jó nemzetet +évődésének hagyni s átadni a haldokló nyugalmas álmának, melyből +rendszerént halálra ébrül?… Sokan a politika köpenyével takaródznak… De +nálunk divat mindent politikával vegyíteni össze s meghajolni nehány +balfogalom előtt. Alig tehetjük, hogy ne legyünk keserűek s talán +igazságtalanok is. Kedvünk van a fájdalmat affektációnak, az elvből +hallgatást népszerűséghajhászatnak nevezni, stb.» (_P. R._, 3. sz. +90–91. l.) + +A hatodik bekezdés következő helyén: «Különben nekünk sem erről, sem az +ellenkezőről legkisebb tudomásunk sincs» – csillag alatt a szerkesztő +(Szilágyi Sándor) megjegyzi: «De van nekünk. E munkák 1848-ban ki voltak +nyomva, Heckenast még akkor megvette, de a kiütött forradalom miatt +korábban nem jöhetett ki. Az írói jog legkevésbbé sincs sértve.» + +=Keveháza.= Arany «kisded eposzának» s két másik költeményének ezen +jellemzése tulajdonképpen egy hosszabb cikk kiszakított fejezete. A cikk +a Császár Ferenc szerkesztése mellett 1853-ban kiadott _Szikszói +Enyhlapok_ c. jótékonycélú album bírálata. (_Szépirodalmi Lapok_, 1853. +15–16. sz.) A bírálat bevezetéséből – általános tájékoztatóul – közlünk +néhány sort: «A _Szikszói Enyhlapok_ történeti cikkeket, novellákat és +költeményeket tartalmaznak. Röviden ismertetésöket adjuk, előre +bocsátván, hogy a jótékony cél az ítészet szavát el nem némíthatja, s +azon különben méltánylandó mentség, mi a véglapon olvasható, oly +könnyelműségre, minőt a költemények megválogatásában tapasztalhatni, +senkit föl nem jogosíthat, annál kevésbbé Császárt, ki egykor több volt, +mint szigorú ítész; mert igazságtalan volt, és egy Petőfi irányában.» – +Következik a kiadó bevezető cikkének, valamint Kővári László, Fáy +András, Ilorváth Cyrill, Bulyovszkyné, Bernát Gáspár, Egressy Gábor, +Degré Alajos, Kovács Pál stb. cikkeinek kritikája; Arany János +költeménye után Lévai, Szász Károly, Császár Ferenc, Tóth Kálmán stb. +verseiről szól Gyulai röviden. + +Arra nézve, hogy az _1000_. jegy valóban Gyulai dolgozatait jelzi, – +_Dr. Papp Ferenc_ c. igazgató úr, Gyulai munkái kiváló ismerőjének +becses közlése alapján – utalunk Arany Jánosnak Tompához írott egyik +levelére, hol Arany (éppen a _Keveháza_ bírálatára tett célzással) az +_1000_ jegyű cikkiróban Gyulait nevezi meg: «… a _Gyulai (1000)_ +enthusiasmusa megszégyenít.» (Arany János _Hátrahagyott levelezése_, +1888. I. 308. l.) + +=Sujánszky Antal vallásos kötleményei.= Aláírva: _1000_. Gyulai +szerzőségét illetőleg l. a fennebbi néhány sort. + +=Pünkösd napja.= Mint érdekes ritkaságot: Gyulai kevésszámú csevegő +modorban írt tárcacikkeinek egyikét közöljük ezt a hangulatos és friss +naplótöredéket. Észrevételei, bíráló megjegyzései (pl. a _Szökött +katoná_ról és a népszínműről) különben is helyet követelnek Gyulai +kritikai dolgozatai gyüjteményében. – Hogy a _–g_. jegy Gyulai jegye, +bizonyítják a _Szépirodalmi Lapok_ _–g_. jegyű színi kritikái, melyek +valamennyien szerepelnek a _Dram. Dolg._ I. kötetében. + +A harmadik bekezdés első két sora célzás Szabó István _Arkadia a +magyarok hazája_ című dolgozatára. (Megjelent _Új Magyar Múzeum_ +1851–52.) + +=Egy kis szóváltás.= Gyulai szerzőségére vonatkozólag l. _A Vasárnapi +Ujság XXV. évfordulójára_ írt visszaemlékezés (_Emlékb_. II. 56. l.) +következő sorait: «… amidőn a hivatalos lap megtámadta szerény lapunkat, +a szerkesztőség nevében én állottam ki védelmére _Egy kis szóváltás_ +című cikkben.» A hivatalos lap támadó cikke: _Bp. H._ 1854. ápr. 2., +384. sz. 2166. l. «Vegyes hírlő» c. rovatának második híre. A cikk «A +magyar nép nevelői és informátorai» címmel névtelenül jelent meg. A _Bp. +H._ szerkesztője: Szilágyi Ferenc. + +=Kemény Zsigmond regényei és beszélyei.= A Kemény Zsigmond fölött +tartott emlékbeszéddel (_Emlékb_. I.) a legszorosabban összefügg. A +kettő sok tekintetben kiegészíti egymást, sokban egyezik; e dolgozat az +alap, melyen Gyulai emlékbeszéde épül. + +=Egy pár jegyzet a «Visszatekintés» című cikkre.= E cikk voltaképpen a +Szász Károllyal folytatott s «hosszúra nyúlt polémiát» zárja le. +Előzményei Gyulainak _Néhány szó a kritikáról_ c. dolgozatára mennek +vissza. (_Sz. F._ 1860–61. I. évf. 17–18. sz. és _Krit. dolg._) Erre +következett _Még néhány szó a kritikáról_ Szász Károlytól. (_Sz. F._ +1860–61. I. évf. 21–22. sz.). Ezt követte Gyulai válasza: _Megint a +kritikáról._ (_Sz. F._ 1860–61. I. évf. 29., 34., 35. sz. és _Krit. +dolg._). + +Közben a _Sz. F._ 1860–61. I. évf. 30. sz. 478. lapján Szász Károly +«_Gyulay_ (sic!) _Pálnak_» ezeket mondja: «Ön azt állítja, hogy én ön +szavait ferdítve és valótlanul terjesztem elé; de úgy tetszik, ön ezt +nem bizonyította be egyetlen esetben sem. Ez ellenében én bátorkodom +öntől kérdeni: 1-ör. Mikor mondtam én s mikor közölhetett e lapok +szerkesztője oly badarságot,* minőt ön reám fog: hogy _az +értelmetlenség, számítani nem tudás és badarság, mint a költői szellem +szükségképi alkatrészei szerepelhetnek?_ 2-or mikor mondtam én, hogy ön +valamely rögeszmét: _személyes ellenszenv palástolására_ vett volna föl? +Átalában mikor szóltam önnek személyes ellen-szenveiről egy szót is? – +Egész tisztelettel kérdi _Szász Károly_.» A * alatti jegyzetben mintegy +hasábnyi terjedelemben a szerk. (Arany János) közvetítő békítgetése: +«Uraim az istenért! ne olvassanak többet egymás iratából, mint a mennyi +abban írva áll stb.» + +Szász Károly fenti kérdéseire vonatkozik Gyulai csillag alatti jegyzete +_Megint a kritikáról_ c. cikke végén: «E számban (t. i. _Sz. F._ +1860–61. I. évf. 30. sz.) ön… stb.» – Ugyancsak ott, a csillag előtt +tesz Gyulai megjegyzést Arany János jegyzetére: «A szerk. már megkezdé a +nyilatkozást e lapok 30-ik számában… stb.» + +Csak mindezek után következik Arany János _Visszatekintés_ (és nem – +mint Gyulai az eredeti szövegben hibásan idézi – «Visszatekintések») c. +cikke. (_Sz. F._ 1860–61. I. évf. 36–41. sz., aláírva: A. J. Később +kötetben is: _Arany János prózai dolgozatai._ Bpest, 1879.). Arany +_Visszatekintése_ – amint azt maga is mondja – nem annyira Gyulai pörös +ügyét illeti, mint Brassai Sámuelnek _Mégis valami a fordításról_ c. +dolgozatát (Brassai dolgozata: _Sz. F._ 1860–61. I. évf. 19–20., 27–28., +30–33. sz. Arany _Visszatekintése_ után a többi folytatás a 48–50. +számokban.) – Így tehát Gyulaira csupán a két lapnyi bevezető rész +vonatkozik. (_Sz. F._ 561–562. l.) + +Az itt elmondottakhoz fűződnek Gyulai «jegyzetei». + +=Adalék népmeséinkhez.= Gyulai verse: _Az Igazság és Hamisság._ +(Allegoria). _Sz. F._ 1862. II. évf. 2. sz. 25. l. – A szerkesztő, Arany +János, szóbanforgó cikke, «_Eredeti népmesék._ Összegyüjtötte Merényi +László. I–II-ik kötet. Pest, 1861. Kiadja Heckenast Gusztáv.»: _Sz. F._ +1862. 1–4. sz. A Gyulai feldolgozására vonatkozó sorok a 4. sz. befejező +közleményében. – Kriza János gyüjteményében (_Vadrózsák_, Székely +népköltési gyüjtemény. Szerkeszti Kriza János. I. kötet Kolozsvártt, +1863. Stein János.) a mese címe: _Az Igazság és Hamisság utazása_. Ez +azonban a mesének egy másik változata; a királyleányról nincs benne szó. +A mesében háromszor is előforduló _vetéskapu_ helyén Krizánál _város +kapuja_ szerepel. + +=Néhány év Petőfi életéből.= A Jósika Miklóst és Szász Károlyt érintő +megjegyzésekre nézve l. Gyulainak _Megint a kritikáról_ c. polémiáját +(_Krit. dolg._), a továbbiakra nézve pedig e kötet _Polémiák_ c. cikkét. + +=Két ó-székely ballada.= A szövegben (120. l.) ugyan nem javítottuk ki, +de a «Bátori Boldizsár» c. ballada befejezését méltató sorokban Gyulai +tévesen írta, hogy «Bátori ló halálába érkezik, rohan a vérpadra stb.» +Itt ugyanis nem Bátoriról van szó, hanem az «erdéji kapitányról». + +=Budapesti Szemle XLVIII.–XLIX. füz.= Ennek és valamennyi-g jegyű +dolgozatnak eredetére nézve l. e kötet teljes aláírású _Polémiák_ c. +cikkét, mely a szintén _-g_ jegyű _Törökország fővárosa_ c. dolgozattal +kapcsolatos; ez a cikk kétségtelenné teszi Gyulai szerzőségét, mi +egyébként a tartalmi és formai sajátosságokból is kiviláglik. – E cikket +rövidítve közöljük, szaggatott vonalakkal helyettesítvén a mellőzött +idézeteket s az általános tartalmi ismertetést. + +=A nemes fészek.= Ennek, valamint az összes _-i_ jegyű dolgozatnak +szerzőségére vonatkozólag l. e kötet _Polémiák_ c. cikkét, melyben +Gyulai többek között ezeket mondja: «E lapban (t. i. a _Sz. F._-ben) az +_-i_ és _-y_ jegyű cikkeket mind én írtam.» + +=Apró polémiák.= _Nővilág_ Divatlap a magyar hölgyek számára. Szerk. +Vajda János. 1862. VI. évf. 26. sz. 414. l. Gyulai szószerint idézi a +«_Pesti hírek_» c. rovat első hírét. – _Gombostű_. Szépirodalmi és +társaséleti, divatközlöny. Szerk. Rózsaági Antal. 1862. I. évf. 76. sz. +2409. hasáb, «Hírcsarnok» c. rovat első híre. – A polémia Gyulainak +_Önbírálat_ c. kritikájára (_Sz. F._ 1862. 13–18. sz.) megy vissza. +Ebben mondja többek között a következőket: «Azután a «Gombostű» dicsérte +meg (az Önbírálatot). Különösen kiemelte belőle azt, hogy az egész nagy +magyar alföldön oly kezdetleges ősállapotban van minden, amint nagy +Árpád apánk idejében. Rózsaági úrnak alkalmasint azért tetszett annyira +ez a hely, mert talán a Gombostűből éppen oly kevés számú példány jár az +Alföldre, mint Árpád idejében. A «Nővilágnak» szintén föl kellett +szólalnia. Ajánlotta e «gúnyostorozó» művet az ő kedves honleányainak, +mint igen tanulságost s belőle mutatványt is közlött.» + +=Törökország fővárosa.= A továbbiakra nézve l. a _Polémiák_ jegyzeteit. + +=Polémiák.= «A szerkesztő kevés tért engedhetett rendelkezésem alá», +azért mert a _Sz. F._ ezzel a számmal megszűnt; erre utal a cikk végén +ez a sor is: «minthogy a Figyelőben már nincs terem.» + +Szeberényi nyilatkozata közvetlenül Gyulai cikke előtt: «_Elkésett +nyilatkozat Gyulainak egy vádjára._» (_Sz. F._ 1862. II. félév, 26. sz. +404–405. l. Aláírva: Szeberényi Lajos.) + +A _–z_ jegyű bírálat, melyet nem Gyulai, hanem valószinűleg Szász Károly +írt: _Vegyes cikkek nők számára._ Írta Szabó Richard. Aláírva: _–Z_. +(_Sz. F._ 1862. II. 21. sz. 323. l.) + +Br. Horváth Miklós _Egy kis polémia_ c. ellenbírálatát l. _Az Ország +Tükre_ Budapesti Képes Közlöny. Szerk. Balázs Sándor. 1862. I. évf. 23. +sz. 330–331. l. Aláírva: H. + +Riedl nyilt levele: _Kritikai Lapok_ a magyar tudományosság, +szépirodalom és művészet érdekében. Szerk. Riedl Szende. 1862. 14. sz. +329–332. l. _A «Kritikai Lapok» szerkesztőjének nyilt levele Gyulai +Pálhoz_. + +Az «élesbnél élesb» megjegyzéseket Gyulai Vajda János _Önbírálat_ c. +röpiratának kritikájában (_Sz. F._ 1862. 13–18. sz.) tette. A röpiratot +a _Kritikai Lapok_ 1862. évf. 10. sz. ismerteti: «Legújabb könyv. +Figyelmeztetés ez új jelenségre.» Erre a panegyrisre jegyezte meg +Gyulai: «A röpiratot a «Kritikai Lapok» oly nagy hűhóval üdvözelték, +mintha a szerkesztőség valamelyik tagja írta volna. Valóban e röpirat +éppen oly kevés eszmével meri leckézni a m. nemzetet, mint amily kevés +tudománnyal fogott hozzá a Kr. lapok szerkesztősége az ő úgynevezett +tudományhonosításához.» Alább pedig: «Mi nem vagyunk barátai Riedl +«Kritikai lapjai»-nak, mert az esztétikához keveset ért, tudományos +kritikája pedig a legtöbbször elég felületes és iskolás szagú stb.» + +=Dalok könyve.= Névtelen cikk a _Koszorú_ «Irodalom»-rovatában. Gyulai +szerzőségét a tartalmi vonatkozásokon (kifakadás az antológiák +felburjánzása ellen, stb.) kívül főleg az bizonyítja, hogy a rovat +negyedik, _Nemzeti Színház_ c. darabját Gyulai Pál felvette dramaturgiai +dolgozatai sorába: _Dram. dolg._ I. köt. 382. l.: «_Egy új színműtár_. +Kiadja Toldy István. Nemzeti színház. I–II. kötet. Pest, 1863.» + +=Budapesti Szemle. LIV. füz.= Névtelen cikk. Gyulai írta, mert az első +sorokban hivatkozik a _Koszorú_ 1863. I. 14. sz.-ban közölt +ismertetésre, melyet _-g_ jellel szignált. + +=Gróf Széchenyi István politikai iskolája.= Szintén névtelen cikk, de +soraiból kiérzik Gyulai hangja. V. ö. e cikket az _Önbírálat_ +kritikájának (_Sz. F._ 1862. 13–18. sz.) következő soraival: [Vajda +János] «legkiállhatatlanabb, midőn Széchenyieskedni akar s még Széchenyi +szókötéseit is utánozza. Egész második Török János áll előttünk.» + +=A magyar orvosok és természetvizsgálók IX-ik nagygyűlése.= Mint különös +érdekességet: Gyulai egyetlen riportszerű dolgozatát közöljük e cikket. + +=Újabb magyar lantosok.= Névtelen cikk. Gyulai szerzősége mellett a +következő bizonyítékok szólnak: 1. A _Koszorú_ «Irodalom» rovatának +cikkeit jórészt Gyulai írta. 2. Az antológiákkal való visszaélésről +szólva, elítéli a kiadókat, mint a _Dalok könyve_ c. előbbi cikkben. 3. +Tompáról, Szász Károlyról, Lévayról rokonszenvesen nyilatkozik, ellenben +kifogásolja, hogy Zilahy Károlynak majd minden költeménye ott van a +gyüjteményben (lásd a Zilahy munkáiról írt kritikát). 4. Gyulaira +vallanak végül a Petőfiről mondottak és az antológiát ajánló, befejező +sorok. + +=A magyar nemzeti irodalom története.= Névtelen eikk. A hang azonban +Gyulaira vall. + +=Petőfi életrajza.= A cikk második felét v. ö. Gyulainak _Zilahy Károly +munkái_ról írt bírálatával. + +A «sírhalmomi» szóról. E cikk, mely Gyulai Vörösmarty-kiadásához szolgál +adalékul, válasz Fogarasi János alábbi megjegyzéseire (_Koszorú_, 1865. +III. évf. 6. sz. 142. l., aláírva: Fogarasi): + + «Sírhalmomi gyásznak elég jel + A sárga levél. + + _Vörösmarty_ [_A haldokló leány._]» + +«Vörösmarty minden munkái» első kötete 223. lapján ezen jegyzék áll: «A +_sírhalmomi_ merészb és szabálytalanabb ragozás, mint az annyira divatba +jött _házbani_, _kertbeni_ s ehhez hasonló ragozások. Mindenesetre +hibás, se a régi, se a népnyelv nem igazolja s esztétikai szempontból +sem igen lehet támogatni.» + +«Legyen szabad egyik legrégibb, legkitűnőbb eredeti, még pedig prózai +nyelven írt nyelvemlékünkből tökéletesen hasonszerű esetet idézni. + +«Az 1403-dik évbeli szentpéteri végzésben olvassuk: «Hogy ha az vidéki +bort valahol az falukon, avagy városokon ez mi _városonki_ gyalánt és +neve alatt valaki eladand.» Senki sem fogja tagadni, hogy a «sírhalmomi» +szó ragozási alakja teljesen azonos a «városonki» (azaz: városunki) szó +ragozási alakjával. Vörösmarty idézett verse még 1829-ben jött ki az +Aurórában, a szentpéteri végzés csak 1840-ben jutott nyilvánosság elé és +csak kevéssel előbb jött napfényre. Vörösmarty tehát innen nem vehette. +Ámde Vörösmartynak oly kitűnő érzéke vala hasonlíthatlan nyelvünkben, +mint csak fölötte keveseknek, mióta azt ősapáink megteremtették.» + +Eddig Fogarasi megjegyzései. Gyulai válasza közvetlenül ezen sorok után +következik. – A dologból egy kis polémia lett. A _Koszorú_ következő +számában (_Koszorú_, 1865. III. évf. 7. sz. 165–166. l.) _Felvilágosítás +Vörösmarty «sírhalmomi» szóalakjára címen_ Fogarasi válaszolt Gyulainak. +A polémiát a szerk., Arany János, csillagalatti ötsoros jegyzete zárja +le. «Mi a kérdéses alakot: _sírhalmomi gyász_ oly költői merészségnek +tekintjük, mely egy Vörösmartynál, éppen merészsége által, megkap és +kiragad a mindennapiságból; de azért nem engednők meg, hogy a próza pl. +_bundámi prémet_ írjon vagy mondjon.» + +_A «sírhalmomi» szóról_ címet a _Koszorú_ tartalomjegyzékéből vettük át; +mind Fogarasi jegyzete, mind Gyulai válasza ugyanis cím nélkül van +közölve a _Koszorú_ «Irodalom»-rovatában. + +=Zilahy Károly munkái.= E bírálattal kapcsolatosan l. a _Petőfi +életrajza_ c. előbbi cikket. – A «Verőfényes napok» c. novelláról +mondottakat v. ö. «Az út a révpart felé» c. bírálattal (Gyulai: +_Bírálatok_). + +=Eötvös emlékbeszédei.= E bírálat több részletét (az Akadémia, Eötvös +lelki tulajdonai) Gyulai Eötvös fölött tartott emlékbeszédébe is +beolvasztotta. + +=Színházi szemle.= A hírlapok cikkei, melyekre Gyulai hivatkozik, a +következő számokban jelentek meg: _Pesti Napló_, 1875 okt. 3. XXVI. évf. +226. sz. – _Fővárosi Lapok_, 1875 okt. 13. XII. évf. 234. sz. – _Nemzeti +Hirlap_, 1875 okt. 13. I. évf. 284. sz. – _Ellenőr_, 1875 okt. 13. VII. +évf. 284. sz. – _Kelet Népe_, 1875 okt 13. I. évf. 121. sz. – _Hon_, +reggeli kiadás, 1875 okt. 13. XIII. évf. 234. sz. – _Pester Lloyd_, 1875 +okt. 13. XXII. évf. 238. sz. – E kritikával kapcsolatban l. +gyüjteményünk _Helyreigazítás Dóczy «Csók»-ját illetőleg_ c. cikkét a +hozzáfűzött jegyzetekkel együtt. – A Rákosi, Dóczy és Csiky darabjairól +mondottakat v. ö. a _Dram. dolg._ II. kötetének következő bírálataival: +_A szent korona varázsa; Vegyes párok; Csiky Gergely újabb színművei, +Proletárok._ E későbbi bírálatok mind hivatkoznak a _Színházi Szemlére_. + +=Helyreigazítás Dóczy «Csókját» illetőleg.= A cikk az _Ellenőr_ «Hazai +Irodalom» c. rovatában jelent meg ezzel a bevezetéssel: «– _Gyulai Pál_ +egyetemi tanár úrtól a következő helyreigazítást vettük:» – A +«Helyreigazítás» címet Szinnyeitől _(Magyar írók)_ kölcsönöztük. (Itt +említjük meg azt is, hogy Szinnyei adata: «Ellenőr (1877. 62. sz.») +téves; a cikk ugyanis nem a 62., hanem a 63. számban van; igaz ugyan, +hogy a márc. 5-i példányok fölé is tévedésből 62. sz-ot szedtek 63 +helyett.). A cikkecske, mely Gyulai felszólalását provokálta, az +_Ellenőr_ 1877 márc. 4. IX. évf. 62. sz. «Tárca» rovatában olvasható «A +fővárosból» cím alá foglalt pletykahírek között: _«Új közösügy – a +«Csók»_. + +=Petőfi és a M. T. Akadémia.= A _Fővárosi Lapok_ szerkesztője, akihez +Gyulai e helyreigazító levelet intézte, Vadnai Károly. Gyulai egyik +adata téves; Eötvös nem 1846-ban, hanem 1847-ben írt cikket Petőfiről +(l. _Pesti Hirlap_ I. 880. sz. 315. l. 1847. május 14.). – +Gyüjteményünknek ez az egyetlen darabja, melynek eredeti szövegében +Gyulai jellegzetes _cz_-je helyett mindenütt egyszerű _c_ szerepel. Ez +mindenesetre a _Fővárosi Lapok_ korrektorának egyéni akciója. + +=Válasz Grünwald Béla úr nyilt levelére.= A _Bp. Sz._ 1878. évi +folyamában (16. k. 421–428. l.) egy ilyen című névtelen bírálat jelent +meg: _A Felvidék. Politikai tanulmány. Írta Grünwald Béla. Budapest_, +1878. _Ráth Mór. (Ára 1 frt)_. Grünwald Béla erre _Nyilt levelet_ +intézett _Gyulai Pál úrhoz, a Budapesti Szemle szerkesztőjéhez_. (_Bp. +Sz._ 1878. 17. k. 193–203. l.). Gyulai válasza közvetlenül ezen nyilt +levél után következik. + +=A szerkesztő jegyzetei Volf György válaszára.= A _Bp. Sz._ 1879. +évfolyamában (21. k. 184–198. l.) _Magyar Nyelvemlékek_ címmel egy V. +jegyű bírálat jelent meg, amely az Akadémia nyelvtud. bizottsága által +1874–1876-ban kiadott _Nyelvemléktár_ I–V. kötetével foglalkozik. A +bírálat azzal kezdődik, hogy e mű már be volt a _Bp. Sz._ közönségének +mutatva (l. _Bp. Sz._ 16. k. 432. l.), de nem volt részletesen +ismertetve; tekintsük egy kissé közelebbről stb. Erre a kritikára Volf +György _Válasz a Nyelvemléktár ügyében_ c. ellenbírálatot írt (_Bp. Sz._ +1879. 21. k. 411–425. l.). Volf az egész bírálatban személyes bosszút +lát. A névtelenségnek – úgymond – ma semmi értelme nincs, káros mind az +irodalomra, mind az íróra stb. – A szerk. (Gyulai) jegyzetei közvetlenül +ezen válasz után olvashatók, cím nélkül. A címet mi adtuk. – Ez +éleshangú polémiánál szükséges megjegyezni, hogy a két ellenfél között +később igen jó viszony fejlődött ki; Gyulai szívesen fogadott cikkeket +Volftól a _Bp. Sz._-be s az Akadémiában is örömest dolgoztatta. + +Az anonymitas kérdésére nézve l. még gyüjteményünk következő cikkeit: +_Néhány év Petőfi életéből, Apró polémiák, Polémiák._ Gyulainak a +névtelenségről vallott felfogását kizárólag a jelen kötet fenti +dolgozatai tüntetik fel. + +=A szerkesztő jegyzete.= Gyulai e jegyzetet Péterfy Jenő _Bírálóimnak_ +c. polémiájához (_Bp. Sz._ 26. k. 313–318. l.) fűzte. Péterfy polémiája +felelet Asbóth János és Keszler József bírálataira, melyek a _Pester +Lloyd_ban (1881. 95. sz.), illetőleg _Ellenőr_ben (1881. 172. sz.) +jelentek meg és támadták Péterfynek _Jókai Mór_ról írt s a _Bp. Sz._-ben +(26. k. 1–27. l.) közölt tanulmányát. A _Pesti Naplót_ Péterfy polémiája +nem említi. – A jegyzet elején tett célzás Kossuth _Iratai_ra vonatkozik +s így kapcsolatban van Gyulai _Még egyszer Kossuth és a pragmatica +sanctio_ c. cikkével (_Bp. Sz._ 26. k. 144–155. l. és _Bírálatok_). + +=A Nyelvőr és a Budapesti Szemle.= Aláírás nélkül jelent meg, de Gyulai +szerzősége kétségtelen; a cikk közvetlen folytatása Gyulai _A Nyelvőr és +a költői szabadság_ című, szintén anonym dolgozatának _(Bírálatok)_, sőt +kapcsolatban van a Volf György válaszához írt szerkesztői jegyzetekkel +is. – A polémia körébe vágó cikkek sorrendje egyébként a következő: +Bánóczi József: _Greguss Költészettanának is mertetése_ (_Magyar +Nyelvőr_ 1881. X. k. 421–424. l.); Gyulai: _A Nyelvőr és a költői +szabadság_ (Bp. Sz. 28. k. 318–320. l.); Szarvas Gábor: _Fatum est_ (_M. +Nyelvőr_ 1881. X. k. 553–557. l.) s végül Gyulai szóbanforgó cikke: _A +Nyelvőr és a Budapesti Szemle._ – A Gyulainak feladott kérdések a +_Nyelvőr_ VIII. k.-ben (1879 máj. 15. sz.) találhatók; az ezekre való +megfelelésre Szarvas Gábor _Ballagi Mór és a magyar nyelv_ c. cikkében +(_Nyelvőr_ X. k. 59–69. l.) sürgeti Gyulait. – A cikk befejező soraiban +említett nyilt levél a _Bp. Sz._ 29. k. 349–352. lapján olvasható. + +=«Toldi szerelme» egy kihagyott versszakáról.= E bensőséges hangú +visszaemlékezés inkább szépirodalmi, mint kritikai mű, – érdekes +irodalomtörténeti vonatkozása miatt azonban jól illik a gyüjteménybe; +mellőzése – úgy hisszük – indokolatlan lenne. + +=Deskriptív kritika.= Gyulai első megjegyzése Alexander Bernátnak _Dóczy +Lajos_ról írt cikkére (_A Hét_ 1890. 22. sz.) vonatkozik. Alexander erre +nyilt levelet intézett Gyulaihoz _Deskriptív kritika_ címmel (_Bp. Sz._ +63. k. 478–480. l.). Ehhez kapcsolódik Gyulai második, rövid jegyzete. + +=Jászai Mari asszony Elektrája.= A _Bp. Sz._-ben (65. k. 318–320. l.) +_Spectator_ aláírású nyilt levél számolt be _Jászai Mari asszony +Elektrájá_ról. Gyulai e nyilt levél végszavához fűzi csillagalatti +(kiadásunkban I. számmal jelzett) jegyzetét. + +=A M. T. Akadémia s egy pár hirlapíró.= _A Hét_ből idézett rész az 1893 +máj. 14-iki szám _Irodalom_ rovatának _Akadémiai_ kezdetű pár soros +híréből való, a _Pesti Hirlap_ból vett idézet pedig az 1893 máj. 15-iki +szám _Arany emlékezete_ c. részletes tudósításából. – _A Hét_ nem hagyta +szó nélkül Gyulai cikkét; erre vonatkozóan l. _A Hét_ 1893 jún. 4-iki +sz.-nak _A Budapesti Szemlében_ kezdetű polémiáját. + +=A Nemzeti Színház és Szigligeti.= A _Bp. Sz._ eredeti szövege alatt +feltűntetett gondolatjel (-) sajtóhiba; Gyulai _–i_ jegyét a +tartalomjegyzék helyesen közli. – «A néhány évvel ezelőtt bővebben +fejtegetett észrevételek» – hivatkozás gyüjteményünknek _A Nemzeti +Színház műsoráról_ c. cikkére. + +=Egy kis polémia.= A polémia idézetei a _Bp. H._ 1899 júl. 3-iki +_Szarvas Gábor szobra_ c. vezércikkéből és Sebestyén Károly _Szarvas +Gábor_ról írt cikkéből (_Magyarország_ 1899. júl. 2.) valók. + + + + +JEGYZÉKE GYULAI PÁL AZON KRITIKAI DOLGOZATAINAK, MELYEK KÖTETBE +ÖSSZEGYÜJTVE MÉG NEM JELENTEK MEG. + +Gyüjtési munkálatainkban Szinnyei József repertóriuma _(Magyar írók)_ +szolgált a legfőbb útbaigazításokkal. Mivel e gazdag, bár nem teljes +repertórium még mindig bő kútfeje a Gyulai-irodalomnak, közöljük +lajstrom gyanánt, hozzávéve az általunk felkutatott dolgozatok címeit s +elhagyva Gyulai szépirodalmi munkáinak, valamint eddigi köteteibe s +gyüjteményünkbe fölvett dolgozatainak jegyzékét. + +_Regélő Pesti Divatlap_, 1842. Színi kritika. + +Kolozsvári _Nemzeti Társalkodó_, 1843–44. Kisebb dolgozatok. + +_Pesti Röpívek_, 1850. 1. sz. Dobsa Lajos: Marquis Brumon; 2. sz. Boross +Mihály: Házasság spekulációból; 3. sz Barna Ignác: Szerelemhangok; 9. +sz. A Hölgyfutár poétái; 4–10. sz. Társaséletünk. + +_Fiatalság Barátja_, 1851. Vegyes közlemények. + +_Szépirodalmi Lapok_, 1853. 9. sz. Losonczy László költeményei; 14. sz. +Elsz Sándor – B. S. F.: Ő nem féltékeny; 15–16. sz. Szikszói Enyhlapok; +46. sz. A chinai salon. + +_Vasárnapi Ujság_, 1854. 1. sz. Irodalmi ismertetések: Toldi, +Hunyadiak-kora; 6. sz. gróf Teleki József; 1866. 44. sz. Kemény +Zsigmond; 1867. 7. sz. Pákh Albert; 1873. 49. sz. Csengery Antal. + +_Pesti Napló_, 1855. II. 51. sz. Obernyik Károly; 1857. 10., 25. sz. +Petőfi szülővárosáról; 1862. 224., 236. sz. A magyar írók segélyegylete +és a «Vezér» tárcaírója; 242. sz., 1863. 15., 23., 24., 28. sz. A magyar +írók segélyegylete; 1867–68. Politikai cikkek Deák-párti szellemben, 8. +sz. Perczel Mór emlékirataira; 1872. 78. A Kisfaludy-Társaság utolsó +űléséről; kisebb cikkek; 1874. 135., 142. Deák F. levele B. Wesselényi +Miklóshoz. 236. sz. Petőfi költeményei s az írói tulajdonjog; 1878. 2., +3. sz. A magyar írók segélyegylete; 1879. Petőfi és Prielle Cornelia. + +_Magyar Sajtó_, 1862. 241., 1864. 35., 56., 1866. 81. sz. Magyar írók +segélyegylete. + +_Szépirodalmi Figyelő_, 1861. I. 46. sz. Kazinczy Ferenc levelei Cserey +Farkashoz (csillagalatti jegyzet); 1862. 13–18. sz. Önbírálat; 15. sz. +Spanyol népmesék; 20. sz. Szerelem és eskü; 23–24. sz. Kolozsvári album. + +_Koszorú_, 1863. I. 19. sz. A magyar ember könyvtára; A magyar +izraeliták évkönyve; A magyar nemzet classicusai; 1864. II. 10. sz. Amit +a nők legjobban szeretnek; 11 sz. Nyelvtudományi Közlemények; Budapesti +Szemle LXI. füz.; 20. sz. Budapesti Szemle LXII., LXIII. füz. + +_Budapesti Szemle_, 1866. 4–5. sz. Flegler Szalay Lászlóról; Imre S.: +Magyar irod. tört. 5–8. sz. Kisf.-Társ. 1867. 8. sz. Chateaubriand és +kora, Ponsard emlékezete: 1868–1869. 10–15. sz. Kisf.-Társ.; 1881. 27. +k. Vázlatok a M. T. Akadémia félszázados történetéből; 1882. 33. k. +Válasz Trefort Ágost nyilt levelére; 1884. 39. k. A Pesti Napló és a +Kisf.-Társ.; 1885. 42. k. Budapest a kiállítás alatt; 44. k. A komáromi +és váradi színészet tört. 1891. 66. k. Sipulusz tárcái; 67. k. Magyar +vagy német színház? 1892. 73. k. A Bp. Hirlap és gr. Széchenyi István; +1894. 77. k. A Magyar Nyelvőrnek; 80. k. Huszár Anna; 1896. 87. k. +Testamentum, A szív könyve; 1897. 91. k. Igazság a földön; 1898. 95. k. +A bevándorlók; 1900. 102. k. Korhadt fakeresztek: 103. k. Ugody Lila; +1904. 118. k. Emlékezés Deák Ferencre; 119. k. Jókai Mór önmagáról. + +_Politikai Hetilap_, 1866. Bírálatok. + +_Budapesti Közlöny_, 1867. Bírálatok; 2629. l. Magyar írók segélyegylete +kimutatása; 1872. 74. sz. Lord Byron és Rutilius. + +_Sürgöny_, 1867. 44. sz. Magyar írók segélyegylete. + +_Hon_, 1867. 36. sz. Magyar írók segélyegylete. + +_Reform_, 1870–71. Vegyes cikkek és bírálatok. + +_Ellenőr_, 1877. 438. sz. Petőfiről, előad. után Sümegi Kálmán (Gyulai +egyetemi előadásáról szóló tárcacikk). + +_A Kisfaludy-Társaság Évlapjai_, XVII. Jelentés Lukács Móric haláláról; +XVIII. Pohárköszöntője Tóth Lőrinc félszázados írói munkásságának +ünnepén; Bíráló jelentés Pálffy Albert _Eszti kisasszony professzora_ c. +regényéről; XIX. Beszéde a Katona-ünnepen, Kecskeméten, 1883 ápr. 16; +XXI. Bír. jelent. Baróti László _Újabb Petőfi-reliquiák_ c. művéről; +XXIII. Bír. jelent. Kunoss Ignác török népmeséiről; XXV. Bír. jelent. +Ferenczi Zoltán _Petőfi-életrajzáról_; XXVIII. Bír. jelent. Kriza János +költeményeiről; XXIX. Üdvözlet Apponyinak; XXXII. Üdvözlet Rákosi +Viktornak; Jelentés Pálffy Albert haláláról; XXXIV. Bír. jelent. Lehr +Albert _Hermann und Dorothea_-fordításáról. + +_Nemzet_, 1882. 52. sz. Petőfi és Klapka; 1893. 28. sz. A +Kisfaludy-Társaság és gr. Apponyi Albert. + +_Budapesti Hirlap_, 1882. 248. sz. Petőfi élete és költészete, Gyulai +előadásaiból. + +_Akadémiai Értesítő_, 1883–84. Jelentések a Péczely drámai pályázatról; +1885. Jelentése a széphalmi mauzoleumról s javaslatai; 1886. Jelentés a +Péczely drámai pályázatról. + +_Egyetértés_. 1883, 357. sz. Felolvasása Petőfi dalairól. + +_Magyar Ifjúság Lapja_, 1885. Arany János _Ártatlan dac_ című +költeményének története. + + + + +NÉV- ÉS TÁRGYMUTATÓ. + + =A.= + Abonyi Árpád 341. + Ábrányi Kornél 276, 338, 339. + – _Rövidlátók_ 276. + Academy 308. + Addison 110. + Akadémia 18, 161, 162, 170, 188, 252–254, 261, 264–273, 280, 292, 293, + 302, 309, 324, 330, 345–347, 362, 385, 386, 389, 392, 393. + – Értesítő 266. + – Nyelvtana 110. + Alexander Bernát 330, 331, 385. + Almeida-Garrett, de – 196. + Amade 111. + Ambrus Zoltán 394, 396. + – _Giroflé és Girofla_ 394. + Anakreon 149. + Andrássy Gyula gr. 301, 339. + Angol királynő (szálló) 363. + Apponyi Albert gr. 336. + Arany János 13–15, 21, 55, 114, 117, 118, 229, 236, 237, 247–250, 282, + 305, 313, 324–326, 328, 329, 346, 347, 375, 376, 383–385, 396, 399, + 402. + – _Ágnes asszony_ 114. + – _Árva fiú_ 117. + – _Buda halála_ 248, 249, 399. + – _Keveháza_ 13, 14. + – _Rozgonyiné_ 13. + – _Toldi_ 13. + – _Toldi szerelme_ 324, 326, 328. + – _Török Bálint_ 14. + – _Visszatekintés_ 38. + Ariosto 112, 210, 219. + Aristarchus 77. + Aristoteles 239, 240. + Asboth 316. + Atala 136, 245, 248. + Athenaeum 67–69, 184. + Aurora-kör 224. + =B.= + Baco, Verulami 128, 129. + Bajza Jenő 236, 240, 241, 250. + – _Zách Felicián_ 240. + Bajza József 68, 81–83, 181, 183, 184, 305, 307, 385. + – _Hajdankor világtörténete_ 183. + Balassa Bálint 374. + Balassa János 186. + Balogh Pál 189. + Balogh Zoltán 191. + Ballagi Mór 313. + Balzac 36. + _Bánk bán_ 113. + Bánóczi József 318, 319, 323, 385. + Bányai Ágnes 136. + Bartha Miklós 385. + Bartók Lajos 344, 356. + – _Erzsébet_ 356. + – _Legszebb_ 344. + – _Méhek_ 356. + Bazár 42. + Beck Károly 194. + Bellermann 196, 197. + Bene Ferenc 186, 187, 189. + Beniczky Hermin ld.: Veres Pálné. + Beöthy Zsolt 373–376, 383. + Béranger 163. + Bernard Károly 69. + Berzsenyi 181, 182, 246. + Bezerédj László 170. + Bianka 136. + Bion 149. + Bismarck 300, 301. + Bittó István 301. + Bodenstedt 210. + Bozzai 191. + Brassai 161, 167, 170, 186, 385. + Budapesti Hirlap 25, 28, 356, 383, 384, 402. + – Szemle 43, 86, 127, 128, 169, 172, 176, 177, 290, 291, 295–297, 299, + 311, 313, 314, 317–319, 321, 333. + Budenz József 382. + Bugát 385. + – _Szócsíntan_ 385. + Burns 102, 107, 225. + Byron 102, 107, 112, 133, 136, 217, 225, 246. + =C., Cs.= + Chevalier 170. + Cicero 77. + _Cid_ 110. + Cimabue 173. + Correggio 170, 172. + Czuczor 95, 97, 121, 181, 292. + – _Szűz Margit_ 121. + Családi Kör (újs.) 42. + Családi Lapok 17. + Császár Ferenc 20. + Csató 6, 344. + – _Megházasodtam_ 344. + Csengery Antal 25, 27, 55, 127, 169, 176, 294, 362, 385. + Csepregi 276. + – _Vízözön_ 276. + Cserényi Imre 191. + Csiky Gergely 264, 267, 276, 283, 286. + – _Jóslat_ 264, 265, 268, 270–274, 276, 283–285, 289. + Csokonai 182, 224, 250. + – _Földiekkel játszó égi tünemény!_ 250. + – _Tihanyi echo_ 250. + =D.= + Dalmady Győző 201, 236, 245–247. + Dante 105, 112, 390. + Dávid zsoltárai 17. + Dayka 313, 314. + Deák Ferenc 301, 305, 315, 316, 363, 364, 369, 385. + Délibáb (újs.) 14, 21, 22. + Dennery 22. + Dessewffy Aurél gr. 305, 362. + Dessewffy Emil gr. 252, 256, 257, 260. + Dessewffy József gr. 252. + Divatcsarnok 22, 42, 56. + Dóczy Lajos 276, 280, 282, 283, 290, 291, 331, 344. + – _Csók_ 276, 280, 290. + Dolce, Carlo 37. + Dózsa 191. + Dömjén József 74. + Dömötör János 201. + Dumanoir 22. + Dumas 22. + =E.= + Edinburgh Review 308. + Egressy 230. + Egyetértés 381. + Eleonora 136. + Életképek 227. + Ellenőr 270, 273, 290, 315–317. + Emerson, Ralph W. 170. + Emich Gusztáv 140, 294. + Emődy 55, 233. + Eötvös József br. 6, 186, 227, 252–255, 257–260, 267, 293, 305, 344, + 357, 362, 369, 397. + – _Éljen az egyenlőség_ 344. + – _Emlékbeszédei_ 252. + – _Karthausi_ 212. + Eötvös Károly 381, 382. + – _Gróf Károlyi Gábor följegyzései_ 381. + – _Utazás a Balaton körül_ 381, 382. + Eötvös Lóránt br. 346. + Erdélyi János 77, 86, 87, 123, 129, 273, 305, 328, 385. + Erdélyi Múzeum-egylet 187, 261. + _Érdy-kódex_ 309. + «Eszther» szerzője 38, 47. + Etőfi Andor 73. + =F.= + Falusi Esték (újs.) 25. + Farkas Albert 134. + – _Nemzeti hárfa_ 134. + Fáy András 368. + Ferenczy Teréz 135. + Figyelő ld.: Szépirodalmi Figyelő. + Firduszi 170, 177. + – _Sáhnámé_ 170. + Flóra 135. + Fogarasi János 199, 293. + – _A magyar nyelv szelleme_ 293. + Fortnightly Review 308. + Fővárosi Lapok 194, 269. + Franklin-Társulat 312. + Frauenfeld 186. + Frère Judit 163. + Friebeisz 25, 27. + Füredi 23. + =G., Gy.= + Gaal György 94–96, 110. + Garay 114. + Gévay 310. + Giotto 173. + Goethe 101, 105, 107, 110, 146, 156, 249, 381, 390. + – _Faust_ 249, 281, 313. + Gogoly 137. + Gombostű (újs.) 83, 150, 151, 242, 243. + Greguss 162, 318, 319. + – _Költészettan_ 318. + Grenzboten 41. + Grimm 51, 110. + Grünwald Béla 295–302. + Gvadányi 224. + Gyermekbarát (újs.) 133. + Gyöngyösi 320. + Gyulai Pál 50, 57, 60, 61, 338, 339. + – _Igazság és Hamisság_ 50. + – _Megint a kritikáról_ 38. + =H.= + Hazai és Külföldi Tudósítások 26. + Hebra 186. + Heckenast G. 181, 190. + Hegel 105, 130. + Heine 21, 210, 218, 219, 241. + Herczeg Ferenc 348, 353, 354, 397–399, 402. + – _Böske, Erzsi, Erzsébet_ 353. + – _Pogányok_ 397. + – _Simon Zsuzsa_ 348. + Hét 330, 345, 346. + Hideghéty Antal 189. + Hírnök 73. + Homér 94, 97, 100, 110, 112, 113, 149. + – _Iliász_ 100. + Hon (újs.) 270, 271. + Horatius 282, 285. + Horváth Endre 175. + Horvát István 182. + Horváth Miklós br. 152–154, 165–167. + – _Törökország fővárosa_ 152, 165. + Hölgyfutár 42, 83, 85, 160. + Hrúsz Mária 61. + Hugo Victor 171, 390. + – _Nyomorultak_ 171. + Hunfalvy Pál 200, 382, 386. + =I., J.= + Iduna 135. + Iffland 22. + Igmándy Mihály 337. + – _Magyar szellemi élet_ 337. + Illésházy 309. + Ilosvai 309. + Iris 42. + Irmei Ferenc 305. + Izidóra 136. + Jámbor Pál 271. + James 69. + – _Robin Hood_ 69. + Jánosi Ferenc 170. + Jászai Mari 332, 333. + Jászay Pál 310. + Jenaer Literaturzeitung 308. + Jókai 7, 140, 142, 143, 160, 315–317, 377. + – _Kárpáthy Zoltán_ 143. + – _Magyar nábob_ 143. + – _Politikai divatok_ 140, 143. + – _Régi jó táblabirák_ 143. + – _Szegény gazdagok_ 143. + Jókainé 21. + Jósika Kálmán br. 160. + Jósika Miklós br. 6, 7, 77, 357, 397. L. «Eszther» szerzője alatt is. + József főherceg 326, 327. + =K.= + Kaas Ivor br. 305, 336, 385. + Kabos Ede 341. + Kakas Márton 292. + Kant 105, 129. + _Kathrinéta hajó_ 197. + Kazinczy Ferenc 95, 132, 181, 182, 252, 255, 256, 259, 260, 314, 319, + 320, 370, 376, 388. + Kazinczy Gábor 94, 96, 97, 102, 108, 110, 111, 114, 124, 230. + Keglevich Béla gr. 334. + – _A beteg parlament_ 334. + Kelet Népe (újs.) 270. + Kemény Zsigmond br. 25, 27, 30–32, 34–37, 305, 357, 359–365, 385, 397. + – _Erény és illem_ 30, 35. + – _Forradalom után_ 363. + – _Gyulai Pál_ 360. + – _Korteskedés és ellenszerei_ 362. + – _Ködképek a kedély láthatárán_ 30, 34, 37. + – _Még egy szó a forradalom után_ 363. + – _Özvegy és leánya_ 360. + – _Rajongók_ 360. + – _Szerelem és hiúság_ 30, 35, 37. + – _Szív örvényei_ 30, 35, 37. + – _Zord idő_ 360. + Kerényi 69. + Kertbeny 175. + Keszler 316. + Kis János 132. + Kiss József 346. + Kisfaludy Károly 95, 97, 114, 125, 201. + Kisfaludy Sándor 132, 192, 257, 261. + Kisfaludy-Társaság 87, 102, 188, 254, 261, 331, 357, 365, 391, 392. + Knöpfler Vilmos 189. + Kolmár József 174, 175. + – _Dalok könyve_ 174. + Kolozsvári Közlöny 86. + Komócsy József 201. + Kossuth 294, 315, 362, 364, 384, 385. + Koszorú 245. + Kovács Pál 6. + Kovács Sebestyén Endre 186, 187. + Kölcsey 149, 252, 254, 260, 305. + Kőrösy 252. + Kritikai Lapok 165, 166, 168. + Kriza János 51, 87, 114, 123, 124. + – _Vadrózsák_ 87. + Kubinyi Ágoston 187. + Kulcsár 26. + Kunoss 76. + Kuthy 7, 230. + Külföldi Regénytár 69. + =L.= + Lampérth Géza 373, 374, 376, 378, 379. + – _Első könyvem_ 373. + Légrády-cég 396. + Lendvai Márton 21. + Leonardo da Vinci 172, 173. + Lermontov 137. + Lessing 130, 201, 240. + Lévay József, 191, 346, 347. + Lily 274, 275. + – _Euphues_ 274. + Lisznyai 228. + Literarisches Centralblatt 308. + Lugossi 18. + Lukácsy 25. + =M.= + Macaulay 108, 129, 201, 221, 235, 236. + Madách Imre 248, 249, 357, 371. + – _Az ember tragédiája_ 248, 249. + Magyar Népkönyv 25, 27. + – Népkönyvtár 25. + – Nők Házikönyvtára 25. + – ország (újs.) 383. + – Sajtó 236, 242, 243. + – Társaság 61, 62, 64. + Majláth 95, 110. + Matkó 321. + Mérai Horváth 341. + Merényi 50, 51. + Michelangelo 172, 173. + Mikó Imre gr. 87. + Milton 105, 112. + Molière 236, 245, 284, 285. + – _Tartuffe_ 245. + Montégut 163. + Moore 102. + Moreto 280. + – _Donna Dianna_ 280. + =N., Ny.= + Nagy Ignác 7, 68, 344. + – _Tisztújítás_ 344. + Nagy Lajos 86. + I. Napoleon 170, 201. + III. Napoleon 308. + Nefelejts (újs.) 42. + _Negyvenéves hölgy_ 69. + Neményi 385. + Nemzeti Hírlap 270. + – Múzeum 185, 390. + – Színház 21, 42, 68, 185, 267, 340–344, 355, 356. + Nibelungenlied 100, 110, 169, 170, 172, 176, 177. + Nővilág 42, 150. + Nyelvemléktár 309–311, 313. + Nyelvőr 303, 308, 313, 314, 318–322, 384, 386. + Nyelvtudományi Közlemények 200. + =O.= + Olcsó Könyvtár 313. + Orlai-Petrics 55. + Ország Tükre 160, 165. + =P.= + Pákh Albert 55, 57, 229, 233. + Pálffy Albert 6, 9, 11, 160. + – _A tiszttartó veje_ 11. + – _Carteaux_ 10. + – _Csel és véletlen_ 11. + – _Egy báróné_ 11, 12. + – _Egy éj a csárdában_ 10. + – _Egy kastély az erdőben_ 5, 12. + – _Etoile-Sombre_ 10. + – _Harlem Richárd_ 11. + – _Pesti szerelem_ 11. + – _Rivuli Dominarum_ 10. + – _Trois Riviers_ 10. + – _Városi és falusi elmésség_ 11. + Patrubány Gergely 189. + Paulay Ede 341, 343, 355. + Pazmanaeum 300. + Pázmány Péter 18, 383. + Percy 86. + Pester Lloyd 194, 271, 315–317. + Pesti Divatlap 73. + – Hírlap 227, 346, 362. + – Napló 27, 61, 267, 268, 271–273, 284, 315–317, 339, 363. + Petőfi István 56, 62. + Petőfi Sándor 55–76, 78–84, 97, 107, 116, 162, 164, 165, 174, 175, + 190, 191, 194, 195, 201, 218–231, 233–235, 246, 247, 250, 266, 282, + 292–294, 375, 383–385, 389, 390, 392. + – _Felhők_ 246. + – _Hóhér kötele_ 222, 227. + – _Összes költeményei_ 60, 162, 293. + – _Tigris és hiéna_ 222. + Petőfi-ház 389, 390, 393. + – Társaság 389–393. + Petrarca 217. + Petrovics István 61. + Pfeiffer 293. + Phaedrus 385. + Planche Gusztáv 31, 77, 170, 172. + Plato 129, 136. + Pompéry 161. + Prévost 215. + – _Manon Lescaut_ 215. + Protestáns Lap 17. + Puskin 137, 210, 292. + =Q.= + Quintilianus 262. + =R.= + Rafael 148, 172, 173. + Rákosi Jenő 276–280, 283, 344. + – _A báróné levelei_ 344. + – _Aesopus_ 269, 276. + – _Krakói barátok_ 278. + – _Régi dal régi gyűlölségről_ 277. + – _Szerelem iskolája_ 279. + – _Színre-színt_ 278. + Régi magyar költők tára 311. + Reguly 252, 260. + Religio 17. + Rembrandt 172. + Remellay 162. + Réthy Lajos 131–133. + – _Szavalmányok_ 131. + Revue des deux mondes 40, 128. + Riedl Szende 165–168. + Riehl 170. + Roboz 20. + Romer Flórián 189. + Rousseau 138, 307. + Rózsaági 151. + Rubens 172. + =S.= + Sajó Sándor 383. + Salamon Ferenc 162, 385. + Samaleder 186. + Sámbár 321. + Sárossy Gyula 247. + – _Arany trombita_ 247, 248. + Sauer 186. + Schiller 20, 105, 107, 340. + Schlegel 245. + Schmidl Adolf 189. + Schmidt Julian 40, 317. + Schopenhauer 303, 305, 307. + Scott Walter 102. + Sennyei br. 335. + Shakespeare 8, 98, 105–107, 112, 118, 129, 135, 179, 201, 222, 243, + 244, 246, 274, 275, 277, 282, 284–286, 291, 381, 390. + – _Felsült szerelmesek_ 275, 277. + – _Hamlet_ 240. + – _Macbeth_ 118. + – _Othello_ 241, 243. + – _III. Richard_ 243, 244. + – _Romeo és Julia_ 242. + – _Sok hűhó semmiért_ 284. + – _Szentivánéji álom_ 282. + Silberstein 346. + Simonfi Kálmán 20. + Simonyi 313. + Singer-Wolfner 396. + Somogyi Ignác 175. + Sophokles 81. + – _Elektra_ 332, 333. + Spectator 111. + Sue 171. + Sujánszky Antal 16. + – _Vallásos költeményei_ 16. + Swift 212. + =Sz.= + Szabados János 201, 245–247. + Szabó István 20, 149. + Szabó József 186, 187. + Szabó Károly 149. + Szabó Richárd 133. + Szalay László 252, 256–258, 260, 362, + Szalay 309. + Szana Tamás 305. + Szapáry 301. + Szarvas Gábor 382–388. + – _A magyar igeidők_ 386. + – _Magyartalanságok_ 386. + Szász Béla 201. + Szász Károly 38, 44, 45, 47, 49, 72, 77, 169–171, 176, 177, 191, + 264–266, 268, 271–273, 286. + – _Két eposz_ 170, 176. + Szeberényi Lajos 55–57, 59–61, 63–66, 68–76, 78, 80, 81, 163–165, 225, + 227, 233. + – _Néhány év Petőfi életéből_ 55. + Széchenyi István gr. 77, 178–180, 252, 258, 259, 302, 362. + – _Hitel_ 179. + – _Világ_ 179. + – _Stadium_ 179. + Székács 175. + Székely József 170. + Székely népballadák 86. + – _Barcsai_ 90, 114. + – _Bátori Boldizsár_ 88, 118. + – _Budai Ilona_ 88, 116. + – _Julia szép leány_ 91, 120, 121. + – _Kádár Kata_ 88, 114. + – _Királyfi_ 90. + – _Kőmíves Kelemen_ 88. + – _Molnár Anna_ 114. + – _Oláh Gerő_ 90. + – _Szép Ilon_ 90. + Szemere Attila 341. + Szemere Bertalan 294. + Szemere Pál 353. + Szenczi Molnár Albert 383. + Szendrey Julia 135. + Szentmiklóssy 181. + Szépirodalmi Figyelő 42, 46, 49, 150, 151, 165, 166, 168. + Szépirodalmi Lapok 13. + Szépművészetek Csarnoka 160, 162. + Szigligeti 23, 267, 271, 344, 355, 356. + – _Szökött katona_ 23. + Szilády 311. + Szily Kálmán 346, 347. + Szokoly Viktor 79–85. + – _Petőfi életéből_ 79. + Szollogub 137. + Szöllősy Nina 135. + Szontágh Pál 357. + =T.= + Tárkányi Béla 17. + Tasso 100, 113. + Tavasz (zsebkönyv) 74, 76. + Teleki László 238, 240. + – _Kegyenc_ 238, 240. + Teleki-pályázat 264. + Thackeray 36. + Theodóra 136. + Thewrewk Emil, Ponori 144–147, 149. + – _Józsa_ 144, 149. + Times 308. + Tinódi 14, 309. + Tisza Kálmán 301. + Toldy Ferenc 21, 75, 94, 96, 97, 102, 108, 110, 111, 114, 124–126, + 181–184, 192, 193, 257, 266, 314, 385. + – _A magyar nemzet classicus írói_ 181. + – _A magyar nemzeti irodalom története_ 192. + Tolnai Andor 341. + Tolnai Lajos 201. + Tompa 190, 191. + – _Pipás kántor_ 190. + Tóth Kálmán 266, 280. + Török János 178, 179. + – _Gróf Széchenyi István politikai iskolája_ 178. + Trefort Ágoston 170. + Turgenyev 137, 210, 216. + – _A nemes fészek_ 137. + =U., Ü.= + Új Idők 402. + Új Magyar Múzeum 55. + Újabbkori ismeretek tára 55. + Üstökös 292, 294. + =V., W.= + Vachott Sándor 68. + Vachott Sándorné 131–133. + Vadnai 248. + – _Eszter_ 248. + Vahot Imre 228. + Vajda János 162, 236, 245, 246, 250. + – _Önbírálat_ 150, 151. 161. + Váradi Antal 356. + Vas Gereben 25. + Vasárnapi Újság 25, 27, 56, 61, 160. + Veres Pálné 366, 368–371. + – _Nézetek a női ügy érdekében_ 369. + Verhovay 305. + Vészi József 346, 385. + Vida 236. + Virág Benedek 181–183, 371. + – _Magyar Századok_ 182. + – _Poétai Munkái_ 181. + Virgil 100, 113, 171. + – _Aeneis_ 110. + Vitkovics Mihály 181, 370. + Vohl Janka 136. + Volf György 303–314. + Voltaire 105. + Vörösmarty 24, 68, 69, 75, 81, 82, 95, 97, 113, 116, 120, 121, 125, + 126, 132, 174, 175, 182, 199, 200, 224, 233, 252, 256, 257, 260, + 282, 283, 305, 313, 368, 371, 375, 385. + – _Cserhalom_ 257. + – _Csongor és Tünde_ 283. + – _Eger_ 113, 257. + – _Gábor diák_ 24. + – _Hedvig_ 121. + – _Két szomszédvár_ 114, 257. + – _Rabló_ 116. + – _Salamon_ 116. + – _Szép Ilonka_ 114. + – _Szilágyi és Hajmási_ 114. + – _Tündérvölgy_ 95. + – _Uri hölgyhöz_ 368. + – _Zalán futása_ 113. + Wittelshöfer 186. + Wlassics Gyula 402. + =Z., Zs.= + Zalár 191. + Zilahy Károly 162, 191, 194, 195, 201–204, 208, 211, 215, 216, + 218–226, 228–236, 238, 240–251. + – _Apropos-k és malapropos-k_ 213. + – _Baklövések a dramaturgia abécéjében_ 241, 242. + – _Csalfa álmok, tört remények_ 211. + – _Dalok földjéről_ 216. + – _Drámai igazság és a magyar drámairodalom_ 241. + – _Drámai nyelvről_ 240. + – _Egy magyar énekesnő külföldön_ 214. + – _Hivatlan bíró, fogadatlan prókátor_ 241. + – _Kirándulás Provenceba_ 216. + – _Nizzai élet_ 216. + – _Petőfi Sándor életrajza_ 194, 195, 201, 219–235. + – _Székely legény_ 216. + – _Verőfényes napok_ 216. + – _Tragédia bölcselete_ 238. + Zipser 186. + Zrínyi Miklós gr. 17, 100, 113, 374, 384. + Zsedényi Edvárd 364. + + + + +Lábjegyzetek. + +[Footnote 1: Pesti Röpívek. 1850. I. év, 1. sz. 27–28. l., aláírás +nélkül.] + +[Footnote 2: Pesti Röpívek, 1850. 1. év, 4. sz. 123–126. l., aláírás +nélkül.] + +[Footnote 3: Szépirodalmi Lapok, 1853. Első félév, 16. sz. 255–256. l., +aláírva: _1000_.] + +[Footnote 4: Szépirodalmi Lapok, 1853. Első félév, 31. sz. 496. l. +aláírva: _1000_.] + +[Footnote 5: Szépirodalmi Lapok, 1853. Első félév, 40. sz. 628–633. l., +aláírva: _–g_.] + +[Footnote 6: Vasárnapi Ujság, 1854. I. évf. 6. sz. 46–47. l., aláírva: +_A «Vasárnapi Ujság» szerkesztősége_.] + +[Footnote 7: Pesti Napló, 1854. V. évf. 50/1193. sz., aláírva: _Gyulai +Pál_.] + +[Footnote 8: Szépirodalmi Figyelő, 1861. I. évf. 44–45. sz., 689–691, +705–707. l., aláírva: _Gyulai Pál_.] + +[Footnote 9: Avril 15, 1861. 918 p.] + +[Footnote 10: 1854. II. Semester. IV. Band. 70. S.] + +[Footnote 11: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. 9. sz., 132–134. l., +aláírva: _Gyulai Pál_.] + +[Footnote 12: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 1–3. +sz., 4–6., 20–22., 36–39. l., aláírva: _Gyulai Pál_.] + +[Footnote 13: Petőfi iskolai életére vonatkozó adatokat egész a selmeci +líceumba léptéig testvére Petőfi István közlése nyomán (lásd Vasárnapi +U. 1857. 5. sz.), így kell kiigazítni: Petőfi egész hatéves koráig +Félegyházán volt szülőinél; akkor Kecskemétre adták Hábel Józsefhez, ki +atyja akkori félegyházi s kecskeméti székeinek haszonbérlő társa volt. +Két évig járt Kecskeméten az ev. alsóbb iskolába s midőn innen +visszajött, szülei Félegyházáról Szabadszállásra költöztek s innen +nemsokára Szent-Lőrincre (Tolna megyében) vitték iskolába, hol legalább +is egy évet töltött. Visszatértével Pestre vitték, hol három évig, +azután Aszódra, hol szintén három évig járt iskolába. 1838-ban Selmecre +vitték a retorikába, hol azonban félév mulva búcsút vett a kapufélfától. + +_Gy. P._] + +[Footnote 14: Lásd V. U. 1857. 1. sz.] + +[Footnote 15: Lásd V. U. 1857. 5. sz.] + +[Footnote 16: Lásd V. U. 1857. 3. sz. Vörösmarty László levelét.] + +[Footnote 17: Lásd Petőfi összes költeményei, Pest, 1848. I. db. 158. +l.] + +[Footnote 18: Lásd Petőfi összes költeményei 168. lap. Szeberényi +szerint nincs benne.] + +[Footnote 19: Lásd Hirnök 1845. I-ső félév 16., 17. sz.] + +[Footnote 20: Lásd Pesti Divatlap 1845. I-ső félév 19. sz.] + +[Footnote 21: Petőfi feleletében a kompakt betűkkel szedett másik szó +«tömjénét» alkalmasint Dömjén Józsefre vonatkozik, a «Tavasz» című +zsebkönyv egyik szerkesztőjére. Azonban úgy látszik, hogy a bírálatot +Szeberényi írta és Dömjén csak a pápai adatokat szolgáltatta neki Petőfi +ellen.] + +[Footnote 22: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 11. +sz. 165–167. l., aláírva: _Gy. P._] + +[Footnote 23: Lásd Néhány év Petőfi életéből. Írta Szeberényi 25. l.] + +[Footnote 24: Lásd Néhány év Petőfi életéből. 29. l.] + +[Footnote 25: Szépirodalmi Figyelő. 1862, II. évf. Második félév, 12–16. +sz., 177–179, 193–197, 209–211, 225–227, 241–245. l., aláírva: _Gyulai +Pál_.] + +[Footnote 26: Mett = mert.] + +[Footnote 27: Pozsonyi.] + +[Footnote 28: Terpedt _a_, hasonló esetben az _l_ előtt a többi +önhangzók is így vannak jelölve.] + +[Footnote 29: Közép _e_, a többi is így ponttal van jelölve.] + +[Footnote 30: Mindjárt.] + +[Footnote 31: Fekete, betűcsere.] + +[Footnote 32: A közép e, itt is ponttal van jelölve.] + +[Footnote 33: Első.] + +[Footnote 34: Nézés, az első _ö_ az _ö_ és _é_ közötti diphtongusszerű +hang.] + +[Footnote 35: Engemet.] + +[Footnote 36: Sárga.] + +[Footnote 37: Gaal György népmese gyüjteménye. Kiadták Kazinczy Gábor és +Toldy Ferenc. Pest, 1857–59. Harmadik kötet, IV–VII. lap.] + +[Footnote 38: Gaal György magyar népmese gyüjteménye. Kiadták Kazinczy +G. és Toldy F. Első kötet. 1857. III–IV. lap.] + +[Footnote 39: U. a. Második kötet. III–IV. lap.] + +[Footnote 40: Színében.] + +[Footnote 41: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 12. +sz., 179–182. l., aláírva: _–g_.] + +[Footnote 42: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 13. +sz. 205–206. l., aláírva: _–g_.] + +[Footnote 43: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 18. +sz. 284–285. l., aláírva: _–g_.] + +[Footnote 44: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 20. +sz. 315–316. l., aláírva: _–i_.] + +[Footnote 45: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 20. +sz. 316–317. l., aláírva: _–i_.] + +[Footnote 46: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 21. +sz. 325–326. l., aláírva: _–g_.] + +[Footnote 47: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 21. +sz. 334–335. l., aláírva: _–i_.] + +[Footnote 48: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 22. +sz. 339–342. l., aláírva: _–g_.] + +[Footnote 49: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 22. +sz. 350–351. l., aláírva: _–g_.] + +[Footnote 50: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 26. +sz. 405–406. l., aláírva: _Gyulai Pál_.] + +[Footnote 51: Koszorú, 1863. Első félév, 14. sz., 330–332. l., aláírva: +_–g_.] + +[Footnote 52: Koszorú, 1863. Első félév, 19. sz. 452. l., aláírás +nélkül.] + +[Footnote 53: Koszorú, 1863. Első félév, 22. sz. 523. l., aláírás +nélkül.] + +[Footnote 54: Koszorú, 1863. Első félév, 22. sz. 523–524. l., aláírás +nélkül.] + +[Footnote 55: Koszorú, 1863. I. évf. Második félév, 5. sz. 113–114. l., +aláírva: _–g_.] + +[Footnote 56: Koszorú, 1863. I. évf. Második félév, 13. sz. 309–310. l., +aláírva: _–i_.] + +[Footnote 57: Koszorú, 1863. I. évf. Második félév, 22. sz. 523. l., +aláírás nélkül.] + +[Footnote 58: Koszorú, 1864. II. évf. Első félév, 6. sz. 139–140. l., +aláírás nélkül.] + +[Footnote 59: Koszorú, 1864. II. évf. Első félév, 11. sz. 258. l., +aláírva: _–g_.] + +[Footnote 60: Koszorú, 1864. II. évf. Első félév, 12. sz. 284. l., +aláírva: _Gy. P._] + +[Footnote 61: Koszorú, 1865. III. évf. Első félév, 6. sz. 142. l., +aláírva: _Gyulai Pál_.] + +[Footnote 62: Nyelvtudományi Közlemények. Szerkeszti Hunfalvy. Harmadik +kötet. Második füzet. 1864. 207. l.] + +[Footnote 63: Budapesti Szemle, 1866. V. köt. 465–495. l., aláírva: +_Gyulai Pál_.] + +[Footnote 64: Budapesti Szemle, 1868. XI. köt. 186–193. l., aláírva: +_Gyulai Pál_.] + +[Footnote 65: Budapesti Szemle, 1875. 9. köt. 18. sz. 408–427. l., +aláírva: _Gyulai Pál_.] + +[Footnote 66: Ellenőr, 1877. IX. évf. 63. sz.] + +[Footnote 67: Fővárosi Lapok, 1877. XIV. évf. 144. sz.] + +[Footnote 68: Budapesti Szemle, 1878. 17. köt. 33. sz. 203–208. l. +aláírva: _Gyulai Pál_.] + +[Footnote 69: Budapesti Szemle, 1879. 21. köt. 42. sz. 425–434. l., +aláírva: _Szerk_.] + +[Footnote 70: Budapesti Szemle, 1881. 26. köt. 53. s. 319–320. l., +aláírás nélkül.] + +[Footnote 71: Budapesti Szemle, 1882. 29. köt. 61. sz. 173–176. l., +aláírás nélkül.] + +[Footnote 72: Budapesti Szemle, 1883. 34. köt. 76. sz. 129–133. l., +aláírva: _Gyulai Pál_.] + +[Footnote 73: Budapesti Szemle, 1890. 63. köt. 163. sz. 160. l., +aláírva: _–i_.] + +[Footnote 74: Budapesti Szemle, 1890. 63. köt. 165. sz. 480. l., +aláírva: _–i_.] + +[Footnote 75: Budapesti Szemle, 1891. 65. köt. 170. sz. 320. l., +aláírva: _Szerk_.] + +[Footnote 76: Budapesti Szemle, 1891. 65. köt. 171. sz. 480. l., +aláírva: _Gyulai Pál, a Budapesti Szemle szerkesztője_.] + +[Footnote 77: Budapesti Szemle, 1891. 68. köt. 180. sz. 492–493. l., +aláírva: _–i_.] + +[Footnote 78: Budapesti Szemle, 1892. 69. köt. 181. sz. 156–158. l., +aláírva: _–i_.] + +[Footnote 79: Budapesti Szemle, 1893. 74. köt. 196. sz. 156–159. l., +aláírva: _–i_.] + +[Footnote 80: Budapesti Szemle, 1893. 74. köt. 198. sz. 477–478. l., +aláírva: _–i_.] + +[Footnote 81: Budapesti Szemle, 1894. 80. köt, 214. sz. 153–157. l., +aláírva: _–i_.] + +[Footnote 82: Budapesti Szemle, 1895. 83. köt. 223. sz. 157–158. l., +aláírva: _–i_.] + +[Footnote 83: Mint elnöki megnyitó fölolvastatott a Kisfaludy-Társaság +1896 febr. 9-én tartott közülésén. + +Budapesti Szemle, 1896. 85. köt. 231. sz. 463–469. l., aláírva: _Gyulai +Pál_.] + +[Footnote 84: Mint emlékbeszéd fölolvastatott a nőképző-egyesület folyó +év máj. 30-án tartott emlékünnepélyén. + +Budapesti Szemle, 1896. 86. köt. 234. sz. 454–458. l., aláírva: _Gyulai +Pál_.] + +[Footnote 85: Budapesti Szemle, 1897. 92. köt. 250. sz. 148–152. l., +aláírva: _–i_.] + +[Footnote 86: Budapesti Szemle, 1899. 99. köt. 272. sz. 306–312. l., +aláírva: _–i_.] + +[Footnote 87: Budapesti Szemle, 1901. 105. köt. 289. sz. 156–159. l., +aláírva: _–i_.] + +[Footnote 88: Budapesti Szemle, 1901. 107. köt. 297. sz. 475–477. l., +aláírva: _–i_.] + +[Footnote 89: Budapesti Szemle, 1904. 117. köt. 325. sz. 137–140. l., +aláírva: _–i_.] + +FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. + + +*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77392 *** diff --git a/77392-h/77392-h.htm b/77392-h/77392-h.htm new file mode 100644 index 0000000..999ce95 --- /dev/null +++ b/77392-h/77392-h.htm @@ -0,0 +1,14041 @@ +<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" + "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> +<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> +<head> +<meta name="generator" content= +"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> +<meta http-equiv="Content-Type" content= +"text/html; charset=utf-8" /> +<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> +<title>Gyulai Pál kritikai dolgozatainak újabb gyüjteménye | +Project Gutenberg</title> + +<style type="text/css"> +/*<![CDATA[*/ +body { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; +} + +h1,h2,h3,h4 { + text-align: center; + clear: both; + line-height: 200%; +} + +h2,h3 { + margin-top: 2em; +} + +h1 span.smaller { + font-size: 75%; + line-height: 200%; +} + +h2 span.smaller { + font-size: 80%; +} + +p { + margin-top: 0.75em; + margin-bottom: 0.75em; +} + +body > p { + text-align: justify; + text-indent: 1.5em; +} + +p.i0 { + text-indent: 0; +} + +hr { + width: 33%; + margin-top: 2em; + margin-bottom: 2em; + margin-left: auto; + margin-right: auto; + clear: both; +} + +hr.chap {width: 65%} +hr.tb {width: 25%;} + +ul.lsoff { + list-style-type: none; + /* font-size: 90%; */ + text-align: justify; +/* columns: 2; */ +} + +.pagenum { +/* visibility: hidden; */ +/* display: none; */ + position: absolute; + right: 2%; + color: gray; + font-size: smaller; + text-align: right; + text-indent:0; +} + +.blockquot { + margin-left: 10%; + margin-right: 0%; + text-align: justify; + font-size: 0.9em; + text-indent: 1.5em; +} + +.center { + text-align: center; + text-indent: 0; +} + +.summary { + text-align: center; + text-indent: 0; + width: 90%; + margin: auto; + font-size: 90%; + font-style: italic; +} + +.right { + text-align: right; + margin-right: 1.5em; +} + +.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} + +.caption {font-weight: bold;} + +.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} + +.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} + +.footnotes { + border: dashed 1px; +} + +.footnote { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; + font-size: 0.9em; + text-align: justify; +} + +.footnote .label { + position: absolute; + right: 84%; + text-align: right; +} + +.fnanchor { + vertical-align: super; + font-size: .8em; + text-decoration: none; +} + +.poem { +/* margin-left: 1.5em; */ +/* width: 90%; */ + font-size: 0.9em; + display: table; + margin: auto; + text-align: left; +} + +.poem p { + margin: 1em auto 1em auto; +} + +.poem p.center { +/* margin-left: 3em; */ + max-width: 30em; + text-align: center; +} + +.poem .stanza { + margin: 1em 0em 1em 0em; +} + +.poem span.i0 { + display: block; + margin-left: 0em; + padding-left: 3em; + text-indent: -3em; +} + +.poem span.i2 { + display: block; + margin-left: 1em; + padding-left: 3em; + text-indent: -3em; +} + +.poem span.i8 { + display: block; + margin-left: 4em; + padding-left: 3em; + text-indent: -3em; +} + +.poem span.i12 { + display: block; + margin-left: 6em; + padding-left: 3em; + text-indent: -3em; +} + +ul.TOC { + list-style-type: none; + padding-left: 10%; +/* text-indent: 0; */ + text-indent: -5%; + width: 70%; + text-align: justify; +} + +ul.TOC li { + margin-top: 0.25em; +} + +ul.indented { + padding-left: 10%; + text-indent: -5%; + text-align: justify; +} + +.TOC .roman { + width: 4em; + display: inline-block; + text-align: right; + margin-left: 1em; +} + +span.ralign { + position: absolute; + text-align: right; + right: 15%; + top: auto; +} +/*]]>*/ +</style> +</head> +<body> +<div style='text-align:center'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77392 ***</div> +<hr class="chap" /> +<div class="chapter"></div> +<p class="center"><span class="caption-large">A MAGYAR TUDOMÁNYOS +AKADÉMIA KÖNYVKIADÓ VÁLLALATA</span></p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption-large">ÚJ FOLYAM</span></p> +<p class="center"><span class="caption">1925–1927. +CYCLUS</span></p> +<p> </p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption-150">GYULAI PÁL<br /></span> +<span class="caption-large">KRITIKAI DOLGOZATAINAK ÚJABB +GYÜJTEMÉNYE</span></p> +<p> </p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">AZ 1927-IK ÉVI +ILLETMÉNY</span></p> +<hr class="chap" /> +<h1>GYULAI PÁL<br /> +<span class="smaller">KRITIKAI DOLGOZATAINAK ÚJABB +GYÜJTEMÉNYE</span></h1> +<p class="center"><span class="caption-large">1850–1904</span></p> +<p> </p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption-large">BUDAPEST</span></p> +<p class="center"><span class="caption">A MAGYAR TUDOMÁNYOS +AKADÉMIA KIADÁSA</span></p> +<p class="center"><span class="caption">1927</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">FRANKLIN-TÁRSULAT +NYOMDÁJA</span></p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_V" id= +"Page_V">V.</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>TARTALOM.</h2> +</div> +<ul class="TOC"> +<li>E kiadványról <span class="ralign"><a href= +"#Page_IX">IX</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1850.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">I.</span> Irodalmi élet <span class= +"ralign"><a href="#Page_1">1</a></span></li> +<li><span class="roman">II.</span> Egy földönfutó hátrahagyott +novellái <span class="ralign"><a href="#Page_4">4</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1853.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">III.</span> Keveháza <span class= +"ralign"><a href="#Page_13">13</a></span></li> +<li><span class="roman">IV.</span> Sujánszky Antal vallásos +költeményei <span class="ralign"><a href= +"#Page_16">16</a></span></li> +<li><span class="roman">V.</span> Pünkösd napja <span class= +"ralign"><a href="#Page_19">19</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1854.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">VI.</span> Egy kis szóváltás <span class= +"ralign"><a href="#Page_25">25</a></span></li> +<li><span class="roman">VII.</span> Kemény Zsigmond regényei és +beszélyei <span class="ralign"><a href= +"#Page_30">30</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1861.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">VIII.</span> Egy pár jegyzet a +«Visszatekintés» című cikkre <span class="ralign"><a href= +"#Page_38">38</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1862.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">IX.</span> Adalék népmeséinkhez +<span class="ralign"><a href="#Page_50">50</a></span></li> +<li><span class="roman">X.</span> Néhány év Petőfi életéből +<span class="ralign"><a href="#Page_55">55</a></span></li> +<li><span class="roman">XI.</span> Petőfi életéből <span class= +"ralign"><a href="#Page_79">79</a></span></li> +<li><span class="roman">XII.</span> Két ó-székely ballada +<span class="ralign"><a href="#Page_86">86</a></span></li> +<li><span class="roman">XIII.</span> Budapesti Szemle XLVIII–XLIX. +füz <span class="ralign"><a href="#Page_127">127</a></span></li> +<li><span class="roman">XIV.</span> Szavalmányok <span class= +"ralign"><a href="#Page_131">131</a></span></li> +<li><span class="roman">XV.</span> Nemzeti hárfa <span class= +"ralign"><a href="#Page_134">134</a></span></li> +<li><span class="roman">XVI.</span> A nemes fészek <span class= +"ralign"><a href="#Page_137">137</a></span></li> +<li><span class="roman">XVII.</span> Jókai legújabb regénye +<span class="ralign"><a href="#Page_140">140</a></span></li> +<li><span class="roman">XVIII.</span> Józsa <span class= +"ralign"><a href="#Page_144">144</a></span></li> +<li><span class="roman">XIX.</span> Apró polémiák <span class= +"ralign"><a href="#Page_150">150</a></span></li> +<li><span class="roman">XX.</span> Törökország fővárosa +<span class="ralign"><a href="#Page_152">152</a></span></li> +<li><span class="roman">XXI.</span> A Szépművészetek Csarnoka +<span class="ralign"><a href="#Page_160">160</a></span></li> +<li><span class="roman">XXII.</span> Polémiák <span class= +"ralign"><a href="#Page_163">163</a></span></li> +<li><span class="pagenum"><a name="Page_VI" id= +"Page_VI">VI.</a></span></li> +<li><span class="roman">XXIII.</span> Budapesti Szemle LIII. füz. +<span class="ralign"><a href="#Page_169">169</a></span></li> +<li><span class="roman">XXIV.</span> Dalok könyve <span class= +"ralign"><a href="#Page_174">174</a></span></li> +<li><span class="roman">XXV.</span> Budapesti Szemle LIV. füz +<span class="ralign"><a href="#Page_176">176</a></span></li> +<li><span class="roman">XXVI.</span> Gróf Széchenyi István +politikai iskolája <span class="ralign"><a href= +"#Page_178">178</a></span></li> +<li><span class="roman">XXVII.</span> A magyar nemzet klasszikus +írói <span class="ralign"><a href="#Page_181">181</a></span></li> +<li><span class="roman">XXVIII.</span> A magyar orvosok és +természetvizsgálók IX-ik nagygyűlése <span class="ralign"><a href= +"#Page_185">185</a></span></li> +<li><span class="roman">XXIX.</span> Újabb magyar lantosok +<span class="ralign"><a href="#Page_190">190</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1864.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XXX.</span> A magyar nemzeti irodalom +története.. <span class="ralign"><a href= +"#Page_192">192</a></span></li> +<li><span class="roman">XXXI.</span> Petőfi életrajza <span class= +"ralign"><a href="#Page_194">194</a></span></li> +<li><span class="roman">XXXII.</span> Portugál népköltészet +<span class="ralign"><a href="#Page_196">196</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1865.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XXXIII.</span> A «sírhalmomi» szóról +<span class="ralign"><a href="#Page_199">199</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1866.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XXXIV.</span> Zilahy Károly munkái +<span class="ralign"><a href="#Page_201">201</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1868.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XXXV.</span> Eötvös emlékbeszédei +<span class="ralign"><a href="#Page_252">252</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1875.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XXXVI.</span> Színházi szemle <span class= +"ralign"><a href="#Page_263">263</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1877.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XXXVII.</span> Helyreigazítás Dóczy +«Csók»-ját illetőleg… <span class="ralign"><a href= +"#Page_290">290</a></span></li> +<li><span class="roman">XXXVIII.</span> Petőfi és a M. T. Akadémia +<span class="ralign"><a href="#Page_292">292</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1878.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XXXIX.</span> Válasz Grünwald Béla úr nyilt +levelére <span class="ralign"><a href= +"#Page_295">295</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1879.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XL.</span> A szerkesztő jegyzetei Volf +György válaszára <span class="ralign"><a href= +"#Page_303">303</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1881.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XLI.</span> A szerkesztő jegyzete +<span class="ralign"><a href="#Page_315">315</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1882.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XLII.</span> A Nyelvőr és a Budapesti +Szemle <span class="ralign"><a href="#Page_318">318</a></span></li> +</ul> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_VII" id= +"Page_VII">VII.</a></span></p> +<p class="center">1883.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XLIII.</span> «Toldi Szerelme» egy +kihagyott versszakáról <span class="ralign"><a href= +"#Page_324">324</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1890.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XLIV.</span> Deskriptiv kritika +<span class="ralign"><a href="#Page_330">330</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1891.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XLV.</span> Jászai Mari asszony Elektrája +<span class="ralign"><a href="#Page_332">332</a></span></li> +<li><span class="roman">XLVI.</span> A beteg parlament <span class= +"ralign"><a href="#Page_334">334</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1892.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XLVII.</span> Magyar szellemi élet +<span class="ralign"><a href="#Page_337">337</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1893.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XLVIII.</span> A Nemzeti Színház műsoráról +<span class="ralign"><a href="#Page_340">340</a></span></li> +<li><span class="roman">XLIX.</span> A M. T. Akadémia s egy pár +hírlapíró <span class="ralign"><a href= +"#Page_345">345</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1894.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">L.</span> Simon Zsuzsa <span class= +"ralign"><a href="#Page_348">348</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1895.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">LI.</span> A Nemzeti Színház és Szigligeti +<span class="ralign"><a href="#Page_355">355</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1896.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">LII.</span> Báró Kemény Zsigmond emlékezete +<span class="ralign"><a href="#Page_357">357</a></span></li> +<li><span class="roman">LIII.</span> Veres Pálné emlékezete +<span class="ralign"><a href="#Page_366">366</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1897.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">LIV.</span> Első könyvem. <span class= +"ralign"><a href="#Page_373">373</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1899.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">LV.</span> Egy kis polémia <span class= +"ralign"><a href="#Page_380">380</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1901.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">LVI.</span> A Petőfi-ház <span class= +"ralign"><a href="#Page_389">389</a></span></li> +<li><span class="roman">LVII.</span> Giroflé és Girofla +<span class="ralign"><a href="#Page_394">394</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1904.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">LVIII.</span> Pogányok <span class= +"ralign"><a href="#Page_397">397</a></span></li> +<li>Jegyzetek <span class="ralign"><a href= +"#Page_403">403</a></span></li> +<li>Jegyzéke Gyulai Pál azon kritikai dolgozatainak, melyek kötetbe +összegyüjtve még nem jelentek meg <span class="ralign"><a href= +"#Page_415">415</a></span></li> +<li>Név- és tárgymutató <span class="ralign"><a href= +"#Page_418">418</a></span></li> +</ul> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_VIII" id= +"Page_VIII">VIII.</a></span></p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_IX" id="Page_IX"><br /> +IX.</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>E KIADVÁNYRÓL.</h2> +</div> +<p>Gyulai Pál sokáig nem gondolt bírálatai összegyüjtésére. +Emlékbeszédeiből már 1879-ben (s újra 1890-ben) közzétett egy-, +majd 1902-ben két kötetnyit. Dramaturgiai dolgozatait csak halála +előtt egy évvel, 1908-ban foglalta össze két kötetbe s ugyanakkor +kritikai dolgozatai első csoportját egybe.</p> +<p>Ez utóbbi Akadémiánk kiadványaként jelent meg s hét +terjedelmesebb, csaknem tanulmányszerű kritikai dolgozatot +tartalmaz az 1854-től 1861-ig terjedő időből. Akadémiánk ez egy +kötetnyi gyüjteménnyel megindult kezdetet folytatni akarván, Gyulai +Pál halála után két évvel, 1911-ben, a Bírálatok c. kötetet adta +ki, mely 1861-től 1903-ig menőleg számszerint harminckilenc +válogatott bírálatát öleli fel Gyulai Pálnak.</p> +<p>Sem a Kritikai dolgozatok, sem a Bírálatok kötete nem merítette +ki a maga évkörének, együttesen egy hosszú félszázadnak (1854–1903) +egész, bő készletét. Kívánatosnak látszott tehát oly pótkötet +előállítása, mely lehetőleg kiegészíti amazok hézagait.</p> +<p>Ez a célja a jelen kiadványnak.</p> +<p>Gyulai Pál kritikai dolgozatainak ez újabb gyüjteménye dr. +Bisztray Gyula egyetemi könyvtári tisztviselő úrnak egy ezelőtt két +évvel, magánbuzgalomból vállalt munkáján alapszik. Ő u. i. 1925-ben +mutatott be e sorok írójának egy gépírásos, kész munkálatot, +<span class="pagenum"><a name="Page_X" id="Page_X">X.</a></span> +pontos másolatát Gyulai Pál mindazon, 1860 és 1880 között írt +bírálatainak, melyek az említett két akadémiai kiadványba nem +voltak felvéve. E gyüjteménnyel, melyet nagyobb arányú tanulmány +vezetett be s bőséges jegyzet-felszerelés kísért, azt célozta, hogy +legalább az említett két évtizedre, a kritikus Gyulai Pál e +virágkorára vonatkozólag végre teljes gyüjtemény álljon +rendelkezésünkre.</p> +<p>Gyulai Pál születésének századik évfordulója közeledvén, +tudomására hoztam az akadémiai főtitkár úrnak egy ily kész mű +létezését. Örömmel fogadta közlésemet, s úgy vélekedvén, hogy +Akadémiánk Gyulai-centenáriumi ünnepélyét méltóképpen egészítené ki +s tenné maradandóbb hatásúvá egy harmadik Gyulai-kötet közzététele, +csakhamar akadémiai határozattá emeltette ezt a gondolatot. +Felkérte Négyesy László és Császár Elemér r. t. urakat is a kötet +anyagának megvizsgálására, s reám bízta a megtisztelő feladatot, +hogy az ő észrevételeiknek, valamint Angyal Dávid r. t. úr +tanácsainak figyelembe vételével elkészítsem a kiadvány végleges +tervét.</p> +<p>Minthogy nem tudni, mikor nyílik alkalom a korábbi gyüjtemények +1860 előtti és 1880 utáni anyagának szintoly mérvű kiegészítésére, +minőt Bisztray úr e két év közötti szakaszra nézve tervezett, +időszerűbbnek látszott, a közbülső húsz év anyagának némi +megrostálása árán Gyulai Pál tevékenységének egész tartamára +kiterjeszteni a készülő gyüjteményt. Mellőztünk tehát némely kisebb +jelentőségű cikkeket az említett két évtized már lemásolt +anyagából, s felvettünk helyettök korábbi, vagy későbbi +bírálatokat. Bisztray úr készséggel vállalkozott gyüjteményének ily +szempontú átalakítására s így vált e szép gyüjtemény az +<span class="pagenum"><a name="Page_XI" id="Page_XI">XI.</a></span> +1850-től 1904-ig terjedő egész időre nézve a két korábbi akadémiai +kiadvány tetemes pótlékává.</p> +<p>Arról, sajnos, le kellett mondanunk, hogy minden idetartozót +kiadjunk. Az egy bizonyára előbb-utóbb megvalósuló teljes +Gyulai-kiadásnak lesz a teendője. A még ezen kötetből is kimaradt +dolgozatok jegyzékét a kötet végén találja meg az olvasó. Közülök +az Arisztidesz (Vajda János) Önbírálatáról szólót különös +sajnálattal mellőztük, – nagy terjedelme miatt. Némelyeket azért +hagytunk ki, mert java-anyagukat egy-egy későbbi emlékbeszédébe +úgyis beolvasztotta Gyulai Pál, mint a Pákh Albertről (1867) s a +Csengery Antalról (1873) szólót; másokat pedig azért, mert csak +betűjeggyel aláírt cikkek lévén, Gyulai szerzősége (bár nem +valószínűtlen) kétséget kizárólag megállapítható nem volt. Ilyen +különösen két, <i>–g</i> jelzésű bírálat a Budapester Tagblattról s +Ábrányi Emil költeményeiről, a Budapesti Szemle XXXIX. és XL. +kötetében (1884). Viszont egy-egy apró «szerkesztői jegyzetet» is +örömest fölvettünk magvas, többnyire elvi jelentőségű tartalma +miatt.</p> +<p>A közlött bírálatok nagy része megkívánja vonatkozásaiknak +ismertetését. Ezt a célt szolgálják Bisztray Gyula úrnak a kötet +végén olvasható jegyzetei, melyek egyúttal a szerzőség kérdését is +elintézik, valahányszor az tisztázásra szorul. Gyulai szövegének +nyilvánvaló sajtóhibáit kijavította a kötet szerkesztője, de minden +kétes esetben szögletes zárjelbe foglalva közli figyelmeztetését. +Az egész szöveg az Akadémia mai helyesírási szabályai szerint +szedetett ki.</p> +<p>Aligha szorul indokolásra, hogy mi miért vétetett fel a kötetbe. +Még a jelentéktelenebbnek tetsző, vagy tárgyánál fogva kevesebbet +ígérő cikkecske is tanulsággal <span class="pagenum"><a name= +"Page_XII" id="Page_XII">XII.</a></span> szolgál. Az 1854-nél +korábbi darabok már koraiságuk miatt is méltán felhívják a +figyelmet magukra s épen nem méltatlan társai a későbbieknek. Még +riportszerű beszámolóban is (a magyar orvosok és természetvizsgálók +egyik nagy gyűléséről) szerét ejti Gyulai irodalmi és közérdekű +fejtegetéseknek a szónoki előadás művészetéről, a tudomány +népszerűsítésének formai feltételeiről s megbírálja +természettudósainkat, kik «úgy látszik, keveset adnak a szorosan +vett irodalmi műveltségre». Több ízben ismerteti, még Arany János +folyóirataiban, a Csengery-féle Budapesti Szemle egy-egy új +füzetét, s ily igénytelen tartalmi tájékoztatásokhoz is tud fűzni +eredeti megfigyeléseket, helyreigazításokat, vitába száll egy-egy +értekezővel, tanácsot ad, eszméket vet fel, fejtegeti a nagy magyar +szemle célját s egyik főeszközét, az essai műfaját, becses adatokat +közöl előfizetői akkori számáról, s hírlapi megrovások ellenében +éppoly biztos nyugalommal védi, amily határozottan visszaútasít hol +egy, hol más bírálatában minden elfogultságot és fölületességet, +mely intézményeket és kiváló alkotókat – Akadémiát, Aranyt, +Madáchot – könnyelműen támad. E kötet egyik legterjedelmesebb +bírálata egy ma már alig ismert, de barátaitól túlzottan +magasztalt, korán elhúnyt költőnek és kritikusnak, Zilahy Károlynak +a hagyatékával foglalkozik; vele szemben kellett Aranyt s Madáchot +«védelmeznie», valamint általában a higgadtság mérlegét a baráti +elfogultság hamis súlymértékeivel szemben. E bírálat ma is +időszerű, hiszen elfogult reklám és toborzás állandóan kísérletezik +a helyes értékviszonyok megzavarásával. A határt nem ismerő, +szertelen magasztalásnak mindenkor ellensége volt Gyulai, valóságos +«kórjel»-nek tartotta s e kötetben is van «Egy kis polemiá»-ja +ellene. <span class="pagenum"><a name="Page_XIII" id= +"Page_XIII">XIII.</a></span> Még emlékbeszédben sem engedi meg a +dicsőítő túlzást, mert bár e műfaj valódi muzsája a rokonszenv, +éppen ez az, mely «a közönségesnél mélyebb kedélyt bizonyos +gyöngédségi érzetnél fogva megóvja a dicsőítési túlzásoktól». S +minthogy szerinte «leginkább a kitűnő írókat kell bírálni s nem a +középszerűeket, kiket mellőzhetni is»: nem hagyja szó nélkül br. +Eötvös Józsefnek Kazinczy felett tartott emlékbeszédét, melyben +egy-egy vonás «zavarja a rajz hűségét s nem szükségképi +következménye a kegyelet eszményítésének sem». E bírálat egyébként +kiváló fejtegetését tartalmazza az emlékbeszéd műfajának, aminthogy +más bírálatainak is gyakori erénye egy-egy műfaj – irányregény, +útleirás, élet- és jellemrajz történeti regény – jellemének és +határkérdéseinek tisztázása. De nemcsak efféle, az elméletbe átmenő +fejtegetések intik vissza a mai olvasót Gyulai egy-egy bírálatához, +vagy polémiájához. Az értékelés hangos tévedéseiben idejekorán +észreveszi a veszedelmet, megállapítja egy-egy visszás irányzat +megindulását s legott ostromra indul egyelőre még gyér képviselői +ellen. Ez az érdeke első Színházi Szemléjének, mely Csiky Gergely +Jóslatá-ból kiindulva az új-romantikus dráma genesisét adja elő +támadó éllel s az akadémiai álláspont védelmével.</p> +<p>Amint Eötvös kegyeletes túlzásával szemben a való mértékére +szállítja Kazinczy nyelvújítói érdemeit, Szarvas Gábor és a Nyelvőr +új-orthologiájával szemben éppoly világos különbségtevéssel védi +meg a nyelvújítás történeti tényét s a költői nyelv szempontjából +immár kártevés nélkül ki nem irtható eredményeit. A Nyelvőrrel való +egyik legnevezetesebb vitája is itt van kötetünkben, s a Nyelvőrhöz +intézett öt kérdése nemcsak mint vitatkozó fogás, hanem mint +szigorú elvi distinctio <span class="pagenum"><a name="Page_XIV" +id="Page_XIV">XIV.</a></span> is Gyulai legemlékezetesebb sorai +közé tartozik. Nyelvszokás és költői szabadság jogviszonyait érinti +a «Sírhalmomi» szóról írt cikkecskéje is.</p> +<p>E kötetnek nem kevesebb, mint öt darabja foglalkozik Petőfivel, +egy-egy róla írt könyvet bírálva, egy hirlapi támadás alkalmával az +Akadémiának Petőfihez való viszonyát tisztázva, s végül a +Petőfi-ház gondolatát vitatva meg. Első klasszikus bírálata is +Petőfiről szólt (1854) s azt még maga osztotta be a Kritikai +Dolgozatok gyüjteményébe. Azt s az itt közzétetteket feldolgozta a +Petőfi-irodalom, de nem árt, ha a nagy közönség közelebbről is +megismeri, mily nem szűnő érdeklődéssel figyelte Gyulai a +Petőfi-irodalom gyarapodását, vizsgálta a felmerülő adatok hitelét, +s mennyire tiltakozott Petőfi jellemének bárminő, akár naiv +magasztalásból eredő és hamisan szépítő, akár könnyelműen +megbélyegző eltorzítása ellen. Az igazságot védte itt is a mindkét +irányú fictio ellenében, de a kegyeletlenség vádját sem rettegte, +mikor a kegyeletnek az ő felfogása szerint helytelen módját kellett +kárhoztatnia.</p> +<p>Két ízben is hallatja szavát br. Kemény Zsigmondról a jelen +kötetben. Nem lesz érdektelen egyik sem a híres emlékbeszéd +mellett. Személyes emlékek közvetlensége is növeli a «Veres Pálné +emlékezeté»-nek, de különösen a Toldi szerelme egy kihagyott +versszakáról szóló közleménynek az érdekét. Ez utóbbi mily híven +idézi elénk nemcsak a végső napjait élő, öreg Arany Jánost, hanem +az igazi Gyulai Pált is, ki sohasem tartózkodik annyira a +hatáskeltés érzelmi eszközeitől, mint mikor maga lelke gyökeréig a +meghatottság rabja. E csaknem rideg tárgyilagosságú cikkecske +egyike az ő leglíraibb fogantatású megnyilatkozásainak. Mily nagy +idő, s személyes élmények mily gazdag zománca <span class= +"pagenum"><a name="Page_XV" id="Page_XV">XV.</a></span> választja +el ezt a megholtra emlékező közleményt attól a kötetünkben Keveháza +címen olvasható kis szemlerészlettől, melyet még kritikai pályája +elején írt. A fiatal műértő lelkesen hódol a nagy költő előtt: az +közügy! – a gyászoló barát elfojtja könnyeit: meghatottsága az ő +magánügye! A két időpont ellentétesen viselkedő Gyulai Pál-ja +ugyanaz a <i>férfi</i>.</p> +<p>Igen régi keletű Gyulai érdeklődése a népköltészet iránt. 1854-i +Petőfi-tanulmánya már kiforrott nézeteket tartalmaz újabb +irodalmunk e sarkalatos erőforrásáról. Kötetünk egyik korai darabja +is a népiesség igazi értelmével s ennek alapján a «néplap» +(Vasárnapi Ujság) feladatainak tisztázásával foglalkozik. Egy másik +cikke népmeséinkhez közli adalékul az «Igazság és Hamisság» oly +változatát, mely különbözik a Kriza-félétől. Két ó-székely ballada +c. nagy terjedelmű közleménye egyúttal a legbecsesebbek közé +tartozik; nemcsak a két remek népballadának esztétikai fejtegetése +miatt, hanem azon elméleti megvitatások révén is, melyekben a nép- +és műköltészetnek, a nemzetinek és népiesnek mibenlétét s egymáshoz +való viszonyát magyarázza. A magyar népiesség elméletének +történetében nevezetes hely illeti meg e kiváló tanulmányt. Végül +egy portugál néprománc verses fordítása is figyelmet kelthet +idetartozó darabjai között, valamint az a bírálata, melyben +«városi» és «falusi» költészet indokolatlan megkülönböztetését +útasítja vissza.</p> +<p>Kiadványunk azonban főképp a polémikus Gyulait mutatja be, még +pedig leginkább szerkesztői minőségében. Itt lép csak elénk igazán +az elvek s a jogérzék embere. Folyóirattól határozott irányt +követel meg, s a szerkesztőtől annak nyílt érvényesítését; egy +folyóirat szava mindig fontosabb szerinte az egyéni véleménynél, +<span class="pagenum"><a name="Page_XVI" id= +"Page_XVI">XVI.</a></span> mert a szerkesztő s a vele szoros +viszonyban, szolidaritásban és kölcsönhatásban álló írók bizonyos +alakuló, vagy már kialakult közvéleményt és közérzületet jelentenek +s annak határozott képviselőiként kell forogniok a nyilvánosság +előtt. Mély erkölcsi gyökere s messzire tekintő bölcselete van e +kemény határozottságnak: «A tudomány és irodalom kérdéseiben s még +sok másban is egyedüli bíró az idő, de hogy ez valaha döntőleg +ítélhessen, szükséges, hogy benne, érte, vele vizsgálódjunk, +ítéljünk, küzdjünk, hogy akiket ugyanegy szellem lelkesít, +egyesüljenek s vállvetve, sokszorozott erővel, erejükhöz képest sok +oldalról támogassák azt az ügyet, amelyért lelkesülnek s azt +bizonyosan inkább eszközlik a határozott színű folyóiratok, mint a +kevésbbé határozottak, mert küzdelmet idéznek elő, erőkifejtésre +kényszerítik az ellenfélt s a fejlődés kovászát vetik be irodalomba +és közönségbe egyaránt.» Ezt írja Arany János folyóiratában, +szerkesztői állásfoglalást várva tőle is egy ott folyó vitában; s +lehet-e felségesebb célkitűzéssel igazolni kritikát és elvi +küzdelemre kihívó harcvágyat, mint az idézett szavakkal, melyek +értelme ez: mutassuk meg magunkat őszintén, kényszerítsük egymást +nyílt meggyőződésekre, s úgy menjünk aztán a bíró: az idő elé. +Ítélj, hogy megítéltessél; ítélj, hogy magad is a bíró elé kerülj, +de úgy ítélj, hogy nyugodt öntudattal járulhass eléje. Fölemelő, +szeplőtelen, férfias morál!</p> +<p>Ily alapon méltán követelhetni a kritika jogát és szabadságát +minden közéleti jelenséggel szemben. S ő e jogot megkövetelte, +kivívta s minden megtorló kísérlet ellenére biztosította is maga és +munkatársai számára. E jog megvonása a kritikust «legalább is +haszontalan íróvá tenné» – írja a Polémiák-ban. «Én – folytatja +<span class="pagenum"><a name="Page_XVII" id= +"Page_XVII">XVII.</a></span> indokolt hévvel – mindig tiltakoztam e +jograblás ellen s részemről egy fikarcnyit sem fogok engedni soha a +kritika jogaiból, melyeket nem én oktrojáltam, hanem maga a kritika +természete fejtett ki s a századok gyakorlata szentesített.» Nem is +engedett! Tanuskodnak róla szerkesztői válaszai és jegyzetei, +melyekből néhány emlékezetesebbet örömmel teszünk itten közzé. +Élesen megvonja a különbséget a magánszemély s az író között; attól +eltiltja a bírálatot, emezt mindazon adalékokkal együtt, melyeket +magáról műve által a nyilvánosság elé bocsát, jogos tárgyává teszi +meg a bírálatnak. «A kritikus sokat, mindent elmondhat, mit a +bírálata alatti könyv fekete vagy fehér soraiból a dedukció, +indukció, vagy analógia útján kiokoskodhatni»: ellenben «nem tehet +semminemű célzatot, megrovást, még a legigazabbat sem, ha az csak +az író magánviszonyai és személyisége ismeretében leli alapját». A +bírálat nyomán feljajduló késő érzékenység megtorlásait keményen, +de higgadtan veri vissza, névtelen munkatárs bírálatáért egész +felelősséggel helyt áll; s minthogy a visszavágás rendesen a +névtelenségben keresi az ellenfél gyönge oldalát s a névtelenséget +gyávaságnak tulajdonítja: e «lovagiatlan» fegyvert is nem egyszer +kiüti az ellenfél kezéből. Ha a névtelenséget elítélnők, vagy éppen +törvénnyel tiltanók, elegendő ok nélkül korlátoznók a vélemény +szabadságát; mert «nemcsak arra van jogunk, hogy gondolatainkat, +véleményünket szabadon közöljük, hanem arra is, hogy oly módon és +alakban közöljük, ami természetünknek, ízlésünknek és +körülményeinknek leginkább megfelel». Az állam és társadalom, ha +érdekei megsértettek, mindig számadásra vonhatja a szerkesztőt és +kiadót, akik a névtelen íróért teljes felelősséget vállaltak. Az +ellenbírálatok kérdésében <span class="pagenum"><a name= +"Page_XVIII" id="Page_XVIII">XVIII.</a></span> is más a véleménye, +mint az ilyenek beküldőinek általában: «Az ellenbírálatok kiadása +nem a kötelesség kérdése, mint sokan hiszik, hanem csak a +figyelemé, amellyel a körülményekhez képest, valamely ügy vagy +személy iránt viseltetünk»; «hogy dolgozó társaink ellen írt és +meggyőződésünkkel ellenkező cikkek közlését kötelességünknek +tartsuk: azt ugyan jogosan tőlünk senki sem kívánhatja». Egyébként +is «a kritika nem annyira a bírált íróért van, mint inkább az +irodalomért és közönségért». Mindamellett amikor már nem elvről +volt szó, s a Budapesti Szemle egy álnevű cikkében megbírált Jászai +Mari a szerkesztő értesülése szerint nőiségében érezte sértve +magát, nem habozott egy szerkesztői nyilatkozatban kijelenteni, +hogy «<i>e tekintetben</i> tőle minden vonakodás nélkül bocsánatot +kérni lovagias kötelességének ismeri». S tudta védeni nemcsak a +kritika jogát, hanem az írókét is, ha sor került reá, miről az +anthologiák túlkapásait elítélő bírálatai ebben a kötetben is +tanuságot tesznek.</p> +<p>Bizonyos népszerű felfogás szerette «epésnek» elképzelni a +meggyőződésnek s a bírálás és megbíráltatás szenvedélyének ezt a +tiszta lelkiismeretű hívét és katonáját. Mily gyarló torzítás! Íme, +ez a kötete is valami csodálatos higgadtság, nyugodt és vidám +öntudat tiszta világába vezet. Csupa harc és vita, támadó és +védekező gerjedelem: de ragyog a nap, tiszta a lég s üdítő, mint a +magasságoké, mintha nem is ember, hanem maga az eszme csatáznék. +Gyulainál alig lehet ugyan egyénibb jelenséget elképzelnünk s +harciasabbat se sokat; legegyénítőbb vonása azonban korántsem +valamely köznapi ingerültség, hanem a személyfölöttiség +szenvedélye, mely földre vet, mikor harcba indul, minden földi +terhet, s azért oly erős a harcban, mert <span class= +"pagenum"><a name="Page_XIX" id="Page_XIX">XIX.</a></span> csak +lélek szerint vívja. Ezért oly salaktalan, ezért oly tiszta, ezért +olyan derült az ő nagy harcainak minden okmánya, bírálatai minden +kötete.</p> +<p>Nem egyéni kedvtelésből harcolt: nyugalmat, ihletet áldozott fel +kritikusi népszerűtlenségért; de megtette, mert felsőbb hatalmak, a +józan ész, az ízlés, az erkölcs, a nemzeti lelkiismeret, az egyenes +emberség jelölték ki katonájokúl. Neki az irodalom, neki az ízlés +dolga sohasem volt magánügy, sőt nemzeti ügynek tartotta, amely +«szoros kapcsolatban van az állam és társadalom igen fontos +erkölcsi érdekeivel». Óvta hát azok ellenében is, kik nemes célból +és lelkesedéssel, de «rossz, céltévesztő, sőt célellenes +eszközökkel» álltak szolgálatába; óvta minden oly törekvés +veszedelmeitől, mely «a nemzeti irányt nemzetibbel akarja +megrontani». Az irodalommal egyaránt figyelme tárgya volt politikai +életünk. S ma, mikor már tettek és szándékok megérlelték nem várt +gyümölcsüket, csaknem megdöbbenve olvashatjuk azon intő szavakat, +melyekkel A beteg parlament c. bírálatát fejezte be 1891-ben: +«Részünkről parlamentünk nagyobb és könnyebben gyógyítható +betegségének tartjuk a botrány és obstrukció divatosságát. A bajt +nem kell kicsinyleni, ez nem pártkérdés, nem is csak a házszabályok +kérdése, hanem valóságos alkotmány-kérdés. Belőle a kisebbség +vétója fejlődhetik ki, amelyet nem ismer alkotmányunk.» Ismétlem, +ezt 1891-ben írta! Hogy a dualizmus adott alakjának fenntartása +mily nagy érdeke a magyar nemzetnek, s hogy gyöngülése csak +ellenségeinek lenne diadala s hazánkat beláthatatlan zavarba, +veszélybe döntené: arról is emlékezetes sorok olvashatók ugyane +cikkecske végén.</p> +<p>Késő bánat nem okulás! De van e kötetben sok <span class= +"pagenum"><a name="Page_XX" id="Page_XX">XX.</a></span> oly szava a +lelkiismeretnek és éles belátásnak, melyen okulni még ma sem lenne +késő. Veres Pálné emlékezetében ezt mondja a nőemancipáció és a +szocializmus kérdéséről, melyek szerinte sokban hasonlítanak +egymáshoz: «Mindkettőnek van igaza is, valódi és súlyos bajokat tár +föl, de az ajánlott gyógyszerek még súlyosabbakat idéznének elő. +Nem a merev elvek valósítása, a gyökeres reform a gyógyszer, hanem +a részletes javítás s megalkuvás a létező társadalmi renddel».</p> +<p>Vajha mennél többen olvasnák Gyulait s vajha az esztétikai +igényeket oly fölénnyel hangoztató korunk elsajátítaná tőle azt a +legkényesebb ízlést, mely a maga ítéleteit a lelkiismeret mérlegén +is mindenkor megméri.</p> +<p>Budapesten, 1927 január elején.</p> +<p class="right"><i>Horváth János</i><br /> +l. t.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= +"Page_1">-1-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>IRODALMI ÉLET.<a name="FNanchor_1" id="FNanchor_1"></a><a href= +"#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a></h2> +</div> +<p>Röviden és egyszerűen fogjuk kezelni e rovatot. Reméljük, +nemcsak a nyájas olvasó fogja átnézni, hanem a szép olvasónő is. +Mindemellett sok mulatságost nem igérünk, de annyi hasznot +mindenesetre igen, hogy néhány rossz könyvtől megmentjük s egy-két +jelesre, élvezhetőre utasítjuk. Az idő drága, a pénz szűk, kik +pedig a magyar könyvet veszik, nem gazdag emberek.</p> +<p>Még egy szót!</p> +<p>Ismertetésünk inkább szépirodalmi dolgozatokra terjedend ki, de +észrevétel nélkül az érdekesebb röpiratokat, történeti műveket, +utazási rajzokat sem hagyjuk, sőt a folyóiratokban megjelenő +nevezetesebb cikkekre is figyelmeztetjük olvasóinkat. Különben +igyekezni fogunk, hogy szigorúak és lelkiismeretesek legyünk. Az +elsővel tartozunk az ügynek, a másodikkal önmagunknak. Vannak ugyan +emberek, kik irodalmunk e szerencsétlen korszakában a szigorúságot +hazafiatlanságnak tartják, az abszolut szempontot örökre ellökik s +a viszonyost csak dicsériádokra zsákmányolják ki; de ezek a +virágzóbb állapotban is így beszéltek s talán pro domo sua. Jaj +azon irodalomnak, melyet így kívánnak fölvirágoztatni! Aztán a +miénk két év előtt már szépen <span class="pagenum"><a name= +"Page_2" id="Page_2">-2-</a></span> virágzott s európai hírű +költőink vannak. Ama beszéd nem egyéb, mint meggyalázás. Miért +akarjátok az írót, mint koldust az utcaszögletre állítani, hogy ott +rimánkodón kiáltsa: vegyetek, igaz, hitvány könyv, de magyar, +vegyetek hazafiságból, ti, kik a jót is alig veszitek? Hát a büszke +magyarnak már önérzete sincs? Hát a hazafiság szent érzetét +könyörületté akarjátok lealacsonyítni, vagy kizsákmányolni zsebetek +számára? Az irodalmat nem a könyvek száma terjeszti és emeli s mint +a példák bizonyítják, némely nyelvet egy-két íróért is megtanulnak. +Ajánljátok a jót, vegyétek a jót! Ennyiből áll az egész.</p> +<p>Most inkább kell, mint valaha szigorú és józan beszéd. Jeleseink +nagy része visszavonulva él, a középszerűség csiripol és +erőszakoskodik. Dudva kezdi lepni az eddig csinos kertet s minden +lépten szilaj állatok lábnyoma látszik. Ki szól bele? Ki ügyel? +senki. Szabad a vásár. Ó, aranjuezi szép napok!</p> +<p>Mindezekből azonban senki ne következtesse, hogy mi valami nagy +dolgot akarunk véghezvinni. A világért sem! Augias istállójához +Hercules kell. Nekünk igen kevés erőnk van, mi mint szakférfiak, +nem tanultuk az esztétikát, kevés esztétikust forgattunk, külföldön +sem utazhatánk s inkább csak némi ízlés és néhány nagy költők +műveiből vont elvek birtokában vagyunk. Mi csak a politikai lapok +ujdondászainál akarunk többek lenni, kik minden tartalom nélkül +százszor ismételt epithetonokban beszélnek, bókolnak a szavatlan +írónak, ölelik a kedves költőt, leveszik a kalapot a lélekmagas +költemény előtt, szívbájoló dalokat ajánlanak a lelkes +honleányoknak, előre megdicsérik a nem ismert drámát, hazafiúi +indulattal mentik, ha megbukott s magasztalnak mindenkit, ha csak +történetesen valakire <span class="pagenum"><a name="Page_3" id= +"Page_3">-3-</a></span> nem haragusznak, vagy egy meglehetősen +sikerült élcért nem kell kivételt tenniök. Nem akarjuk, hogy csak +ezek kezében legyen a kritika és szükségesnek tartunk némi +ellenőrködést, midőn vele komolyan egy lap sem foglalkozik. Tehát +némi hiányt akarunk pótolni, úgy, ahogy lehet. E lap körén kívül +esik minden tudományos s hosszasabb fejtegetés. Nagyon mélyen nem +is értünk hozzá. Csak társalogni akarunk, inkább tömötten, mint +üres fecsegéssel s nem annyira elménckedve, mint okkal. Hangot +kívánunk adni sok becsületes magyar ember bosszúsága- és örömeinek, +midőn egy-egy új könyvet átolvas. Sokat magunk mondunk el, sokat az +olvasóra hagyunk. Csak a jellemzőbb vonásokat emeljük ki, csak a +főbb eszméket említjük meg, csak az érdekesebb helyeket +érintjük.</p> +<p>Röviden, egyszerűen, lelkiismeretesen, szigorún.</p> +<p>Elveinket ismertetéseink folytában lesz idő bemutatnunk. Az +írmodor és nyelv vizsgálatára főfigyelmet fordítunk; mert a magyar +nyelvnek elég ellensége van, nem szükség, hogy az üldözött ellen +íróink is fegyvert fogjanak.</p> +<p>Jövő számunkban megkezdjük a ciklust!</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_4" id= +"Page_4">-4-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>EGY FÖLDÖNFUTÓ HÁTRAHAGYOTT NOVELLÁI.<a name="FNanchor_2" id= +"FNanchor_2"></a><a href="#Footnote_2" class="fnanchor">2)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Két kötetben. Pest, 1850. Heckenast Gusztáv +sajátja. Ára 2 frt ezüstben.</p> +<p>E novellák írójára – bár csak földönfutónak címeztetik – +mindenki ráismerhet. Neve most több ajkon hangzik, mint három-négy +év előtt, midőn az itt összeszedett műveivel föllépett. Hanem ez +éppen úgy nem volt az ő hibája, mint amaz nem egészen az ő +érdeme.</p> +<p>Őt a forradalom tette ismertté s itt hamar híresedik az ember. +Sokszor alkalmas perc, jól választott modor s egy kis merészség +mindennél többet tesz. Vele is ez történt. Eddig nem szokott hangon +szólott, mit, mit nem, az nem tartozott a dologhoz, a modor volt a +legfőbb s ez tetszett. Ő sem többet, sem kevesebbet nem tőn, mint +hízelgett a napi szenvedélyeknek, hangot adott az utcák és +kávéházak pillanatszerű véleményeinek, mindezt komoly terv, +kiszámított politikai rendszer s organizált párt nélkül ugyan, de +éppen azon csinos, piquant s jól elbeszélni tudó modorban, miként +azt novelláiban megszoktuk. A különbség csak az volt, hogy az +elmésség szúró tőhegyéből gyilkoló tőr lett, a finom gúnymosolyból +sarcasticus hahota, gondolatai a néha fölmerülő könny helyett +mindennapos vérben úsztak s ő, a glacée-keztyűs, <span class= +"pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span> elegáns +arszlán, ki némi előszeretettel viseltetett a szalonokhoz s egyik +novellájának – «Egy kastély az erdőben» – érdekességét illendő +bókkal, valamely magyar hercegi család fényes nevétől föltételezé, +tetszék magának piszkos kezekkel és szurtosan, nem mindig az előjog +és visszaélés, sőt többször a becsület, közügy és kegyeletek +oszlopait döntögetni.</p> +<p>És mi történt?</p> +<p>Előbb nevettek rajta, később gyűlölték és félték, majd éppen +ezáltal hatásra emelvén, bókoltak előtte. Egyébiránt ez nem +tartozik ránk. Itélni fog a jövő s most legföllebb csak hiányosan +véleményezhetünk. Inkább azért is érintők, mert összefüggésben van +azokkal, miket mondani akarunk.</p> +<p>Ő a politikai hatást szépirodalmi tehetségének köszöni s mint +írónak éppen ugyanazon árny- és fényoldalai vannak ezen a pályán, +miként amazon. Könnyed szeret lenni, hogy nehézkes, untató ne +legyen, ha mindjárt üressé és tartalmatlanná is fajul, ő ezért +sokat, sőt – ha kell – mindent föláldoz, nála az alak minden, a +tárgy kevés vagy semmi, a dolgok mélyére ritkán száll; mert tudja, +hogy vannak mindkét nemben tudós művek, melyeket senki sem olvas; +magasra sem emelkedik, mert hasonlókép lehetnek olyanok, kiknek ez +nevetségesen áll, ő pedig minden inkább kíván lenni, mint ez – s +végre érdekesnek találja magát bizonyos könnyelmű szinezetben, +melyet tán genialitásnak hisz. Azonban, mint szépirodalmi író +végetlenül fölötte áll a politikainak. Az érintett tulajdonok közül +több is van helyén a novellában, mint vezércikkben; továbbá az +alakító tehetség inkább költői, mint bármi más s végre novelláiban, +nálunk mód nélkül puszta s kevés szerencsével mívelt téren, sok +szerencsével mozog. <span class="pagenum"><a name="Page_6" id= +"Page_6">-6-</a></span></p> +<p>Mi őt szépirodalmunkra nézve igen is érezhető veszteségnek +tartjuk. Nem halt meg ugyan, de kibujdosottjaink nem követik a +francia és német menekülteket, kik nem politikai tartalmú műveikkel +gyakran fölkeresik hazájok könyvárusait; sőt ellenkezőleg, még +regényt is idegen nyelven írnak, mint például Jósika. Hír szerint +Eötvös is több történeti műven dolgozik, melyek hasonlólag nem +magyarul jelennek meg. Ez ellen éppen úgy ki kell kelnünk, mint +kikeltünk közelebbről a bennlevők hallgatagsága ellen. Bajos ugyan +itélni némely magánviszonyok tekintetbe vétele nélkül, melyek itt +sokat nyomhatnak, de annyi joggal megjegyezhető, hogy ha a +nemzetiséghezi hűtlenséget íróink kezdik meg, legkevésbbé sem lesz +csudálatos, ha a közönség velök éppen semmit, ez egyetlen megmaradt +kincsünkkel pedig kevesebbet gondol, mintsem kellene.</p> +<p>E novellákat összeszedni szerencsés gondolat volt; kivált ha az +írói tulajdon megsértése nélkül történt. Különben nekünk sem erről, +sem az ellenkezőről legkisebb tudomásunk sincs s ki útbaigazítana – +főképp a megsértés esetében – igen megköszönnők; mert kötelességünk +őrködni az írói tulajdon fölött, melyet a jelen viszonyok közt is +szőnyegre hozni már nagy ideje.</p> +<p>Pálffy legjobb novellaíróink közé tartozik. Nem lehet őt ugyan a +szó magasabb értelmében költőnek nevezni – bár némely műve sejtetni +látszik, miként tőle függ, hogy több legyen, mint amennyi – de +teljes joggal számot tarthat az úgynevezett kellemes és mulatságos +író nevére, kit elolvasni rendszerint minden ember ráér. És ez nem +kevés, különösen nálunk, hol az írni tudás azon értelemben, mint +azt a francia veszi, fehér holló. Ő a magyar novellairodalom +legszomorúbb korszakában lépett föl. Kovács Pál ritkán hallatá +magát, Csató, ki majd <span class="pagenum"><a name="Page_7" id= +"Page_7">-7-</a></span> legjobban érté a novella mesterségét, +meghalt. Kuthy félreismerve tehetségeit s elvesztve benső +egyszerűségét, csak kicsapongásokban jelent meg. Nagy Ignác +elmésséghajhászattal ölte olvasóit, Jókai még nem lépett föl. A +többiek által csak íródtak a novellák s a szerzőn és szerkesztőn +kívül alig olvasá el más. E körülmények közt ő ott kezdte, hol +kelle, azt hozott, mire leginkább szükség volt. Megmutatta, mint +kell előadni, elbeszélni, egyszerűségével szembetette magát a Kuthy +hibáit eltanult tömeggel, mely csak lázas jeleneteket és bizarr +hasonlításokat vadászott; elhagyott térre, halmokra mutatott, hol +jellem- és mesében annyi gazdag ér hever kibányászatlanul, a +társalgási dialognak, mely a jobbaknál is kevéssé volt élvezetes s +melyben Jósika is, minden bárósága mellett szerencsétlen, +műveltebb, ízletesebb, finomabb hangot adott s könnyedségével +legyőzte azon számtalan nehézségeket, melyek itt rendszerint +fölmerülnek.</p> +<p>Maig is legerősebb oldalai maradtak: az elbeszélni tudás, +egyszerűség, s a kör, honnan történetét és személyeit meríti. A +legegyszerűbb meséből is legtöbbször meglepő cselekvényt bonyolít s +csekély, közönséges történetet oly érdekesen tud elbeszélni, hogy +felednünk kell a lényeget. A cselekvényt mindig ott kezdi, hol kell +s a bevégzéskor minden alkalmatlan jelenést, mi a hatást +gyöngíthetné, gondosan kerül. Meg tudja találni az illő alakot s +oly nagy szenvedélyeket sohasem tárgyal, melyek egy novella szűk +körén ki nem fejthetők, vagy új genialis alakot kívánnak. +Jellemzései rövidek, de a főbb vonalokat egyszerre előtüntetők. +Néhány szavakban többet mond, mint más, lapokon. Különben jellemeit +nem leiratokban, hanem a novella párbeszédei közt s a cselekvény +drámaiságában igyekszik kifejteni. <span class="pagenum"><a name= +"Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> És ez nagyon helyén van, mert +ez a különbség novella és beszély között. Itt igen szerencsés. A +párbeszédeket bámulatos könnyedség- és élénkséggel kezeli s a +mellett nyelve hajlékony, kellemes s néhol oly finom, hogy a +franciával bátran kiállhatja a versenyt. Személyeit nem valami +fantasztikus világból, vagy a torzított események beteges +légköréből veszi, hanem a való életből. Leginkább a társas körökben +mozog s itt a magyar életnek sok kedves oldalait tünteti föl. A +kor, melyből ír, leginkább a jelen s ha a multra tér, nem megy +vissza ezelőtt öt-hatszáz évre, csak a mult századra s hajporos +őseinkről érdekesen beszél. Ez figyelemreméltó. Mult századi +életünk úgyis egyképpen el van hanyagolva költőink és +történetíróink által. Bár többen követnék!</p> +<p>De az itt elősorolt előnyök nem teher nélküliek, mint valának a +magyar nemes birtokai, sőt mint a dolgok természetes rendje hozza +magával, éppen a tehernek okai. Többeket fennebb érinténk, +nehányról még alább emlékezni fogunk. Itt csak azt jegyezzük meg, +hogy e művek egy kellemes perc hatásán kívül egyebet ritkán hagynak +magok után. Ritkán, mondjuk: mert általánosságban beszélünk. Ez +lehet tiszta esztétikai gyönyör, de hasonlít ahhoz, minőt egy kert +nyujtana, melyben ugyan szép, de mind egyszínű s illatú virágok +ültetvék. Egy perc alatt mindent élveztünk s nincs miért többé ott +mulatnunk. Egy költői lélek hatalmasabb erővel hat reánk, a +gyönyörérzés több nemeivel illet s magokat szór el, melyek +öntudatlanul lelkünkre hullanak s virágzásba jőnek. Ezért lehet a +költőket nemcsak nemi, hanem abszolut tekintetben is +összehasonlítani; mert különben azon furcsa állításra jönnénk, hogy +egy jó népdalíró éppen oly nagy költő, mint Shakespeare. +<span class="pagenum"><a name="Page_9" id= +"Page_9">-9-</a></span></p> +<p>Pálffy leginkább mulattatni kíván oly értelemben, mint a +műveltebb társaságban szokás. Ilyenkor, mint mindenki tudja, sok +kellemes ürességet is kell elmondanunk… Ha olvasói nem éppen +ásítanak, egyébre keveset gondol. Megvetni látszik azon számtalan +eszközöket, melyeket a költészet nyújt egy mű tökélyesítésére. Nála +a reflexiók ritkák, a lírai elem még csöppekben sem szivárog, a +meglepő s erőteljes gondolatok – követelje bár egyképpen a helyzet +és jellem – igen gyéren mutatkoznak. Aztán némelykor csak vázol, mi +sok helyt a maga helyén van s művészi, de olykor hasonlít azon +arcképhez, melyen csak egyes vonások láthatók összhang és színezet +nélkül s így belőle egészet nem alkothatunk. Szeret továbbá az +élet- és szenvedélyeknek fölszínén járni. Előtte a komikum alig +több, mint mulatságos, víg esemény, a tragikum pedig szerencsétlen +és szomorú.</p> +<p>Ezért novelláiban kevés eszme, semmi világnézet. Az eszmék közül +feltünőbben csak egy húzódik rajtok át. Gúny a kordovány csizmájú +táblabírák ellen s üldözése mindannak, mi a bon ton-nal ellenkezik. +Innen van aztán az, hogy társaséletünket nem mindig olyannak festi, +mint amilyen, hanem inkább milyennek lenni kellene. E tekintetben +dicséretére legyen mondva messze távozik novellaíróink nagy +sokaságától, kik valami nevetséges monstrumot akarnak ránk +disputálni s belénk érzelegni. A nemzetiségről is más véleménye +van. Nem sokat ad a külsőségekre, melyeket a polgárosulás +egyszínűvé tett már minden nemzetnél, de annál többet a +lényegesekre s ezeknek alapján akar ő Pestből egy második Párizst +teremteni.</p> +<p>Ideje már az egyes művekre térnünk. Rövidséggel kárpótlandjuk +eddigi hosszadalmasságunkat. <span class="pagenum"><a name= +"Page_10" id="Page_10">-10-</a></span></p> +<p>A két kötet összesen tizenkét novellát tartalmaz.</p> +<p>Az első <i>Carteaux</i>. Ez szoros értelemben nem annyira +novella, mint szeszélyes elmefuttatás eseményekben s hogy szavaival +éljünk: «a Paulo, Antonio, Lucio, Vincenzio-féle beszélyek ellen +van intézve, melyeknek ideje – szerinte – szerencsésen lejárt.» +Carteauxnak Infloisvali jelenése igen mulatságos.</p> +<p><i>Egy éj a csárdában.</i> Az elbeszélés teszi érdekessé. Méltó +elolvasni csak a csaplárért is, ki vendégtelen korcsmájában nejével +táncol. Levéteti fejkötőjét s felkiált: Úgy rózsám!… most meg +vagyok veled elégedve. Életemben sohasem szenvedhettem az asszonyt, +nekem csak leány kell; nem is asszonynak vettelek el… hanem, hogy +mellettem leánykodjál. Jer, őgyelegj mellettem, mint mikor anyádnál +voltál s aztán szívesen megölellek, agyoncsókollak, táncolok veled, +csak arra ne emlékeztess, hogy asszony vagy, hogy konty alá +kerültél, inkább nem bánom, durcáskodjál, mint otthon tevéd, az jól +illett neked.</p> +<p><i>Etoile-Sombre</i> és <i>Rivuli Dominarum.</i> Együtt +említjük, bár külön kötetben vannak. Mindkettő a mult időből van +véve s elbeszélési modoruk ugyanaz. Azon számtalan beszélyek közé +tartoznak, minőket a francia lapok mindennap közölnek, a németek +csak fordításban, a magyarok igen ritkán. Sem nem jó, sem nem +rossz, ha t. i. a nem jót nem szabad rossznak címezni. Emlékirat- +vagy utazási rajzban, hol a költészet nem lényeg, igen helyökön +vannak.</p> +<p><i>Trois-Riviers.</i> Angolhonban játszik s az idegen +körülmények között igen jól feltalálja magát a szerző. Jele, hogy +haszonnal tanulmányozta a külföldi irodalmakat. Sok magyar +arisztokrata nem hinné el, hogy ezt Pesten írták. Különben a +kalandok egyszerűbbítése <span class="pagenum"><a name="Page_11" +id="Page_11">-11-</a></span> még emelné becsét. Olykor az anekdotok +körében csapong.</p> +<p><i>Városi és falusi elmésség. Pesti szerelem. Csel és véletlen. +A tiszttartó veje. Harlem Richárd.</i> A tanulékonyság majd +ugyanazon magjából keltek majd mindnyájan. Rászedett nagybátyák, +pajkos unokaöccsök, megcsalt vőlegények játsszák benne a főszerepet +s a csomót néha egy-egy francia vaudeville-t író kéz szövi meg és +vágja ketté. De a szerző mindemellett sok új színezetet öntött el +rajtok s gondoskodott róla, hogy ne únjuk magunkat. A jókedvű +jurátusok, feszes táblabírák oly mulattatón és elmésen vannak +festve. Könnyelmű víg pajtásokat és zsémbes öregeket Pálffy +általában kitűnő szerencsével rajzol. Nem kevésbbé szerencsés a +magyar arisztokraták feltüntetésében is. Erényeik- és hibáikkal +együtt írja le, nem mint népszínműíróink, kik +népszerűség-hajhászatért minden báróból és grófból aljas gazembert +gyártanak. Lehet s van báró gazember, de az ő gazemberök nem báró. +A <i>falusi és városi elmésség</i> legkevesebb, a <i>Pesti +szerelem</i> igen jókedvű előadású s meséje ügyesen szőtt, valamint +a <i>Tiszttartó veje</i> is, bár igen jól kezdett elejének nem +felel meg. <i>Harlem Richárd</i>-ban a dialog kitűnő, annyira, hogy +a magyar irodalomban az úgynevezett társalgási nemben jobbat nem +ismerünk, míg a <i>Csel és véletlen</i> meséje erőltetett s a +színész alakváltoztatása által elhasznált rugó szerencsétlen.</p> +<p>Mindegyiknél jobb az <i>Egy báróné</i>. Minő művésziek Emiliának +kedélymozzanatai s mennyi költészet- és emelkedéssel vannak festve! +Neki egész világa az ős kastély és tágas kert, ismerősei, anyja s +testvére. Megjelen egy ifjú – testvére barátja – de rá kevés hatást +tesz. Azonban az ifjú olvasni szeret. Emilia figyelmes lesz s látja +az ifjú arcáról, hogy a könyvekben rejlő gondolatok <span class= +"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span> neki +örömet szereznek. Az ifjú könyvei, elmenetele után, hátramaradván, +Emilia lapozni kezd bennök s a megjegyzett gondolatok az övéivel +leginkább összehangzanak s míg hasonlókat ír melléjök, szívében +tiszta szűz szerelem fejlődik ki… A kolostor nevelőintézetének +templomában, hova később vitetik, egy apácává szentelendő leány +képét látja. A kép hozzá hasonlít, a festő az ifjú… Az ábrándos +álom valóvá lesz, a csöndes érzés zajongó szenvedéllyé válik. De +minek beszéljem tovább? Ki nem sejti, hogy az apácává szentelendő +leány ő leend? S minő ügyes motivumokat használ erre a szerző! +Ízletül elég ennyi a novelláról, a mese érdekességét, az elbeszélés +komoly egyszerűségét s a többi jellemek jól talált vonásait az +olvasóra bízzuk, hibákat nem is keresvén.</p> +<p><i>Egy kastély az erdőben</i> végzi be a köteteket. Itt is +megismerjük az <i>Egy báróné</i> íróját.</p> +<p>Bár futólagos észrevételeink felébresztenék a közönség +figyelmét.</p> +<p>Nem politikai rokon- és ellenszenv vezette nézeteinket, hanem +tisztán művészi szempont. Reméljük, hogy az ismertetett köteteket a +közönség is csak e szempontból nézendi, annyival is inkább, hogy +azok fognak bizonyosan rajtok legtöbbet mulatni, kik őt a politikai +pályán leginkább gyűlölték.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_13" id= +"Page_13">-13-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>KEVEHÁZA.<a name="FNanchor_3" id="FNanchor_3"></a><a href= +"#Footnote_3" class="fnanchor">3)</a></h2> +</div> +<hr class="tb" /> +<p>A költemények közül először is az Arany Jánosét kell említenünk. +Címe <i>Keveháza</i>. Ki Aranyt <i>Toldi</i>-ja óta figyelemmel +kisérte, észreveheté, mily sokoldalúságot tüntet fel ő tárgy- és +formában egyaránt. Az eposztól a balladáig, az ódától a +legegyszerűbb dalig mindenütt egy genialis szellem gazdag és +változatos nyilatkozataival találkozunk. És e nyilatkozatok mindig +megtalálják saját formájukat s mi több, e formák nemzetiek; ő forma +tekintetében is sok újjal gazdagítá költészetünket, a népdalokból +levont formáktól kezdve le egyes nyelvfordulatok-, rímek- és +assonance-okig, sőt ez utóbbinak rendszerét is ő alkotá meg. +Iránya, a népi elemből fejteni ki és virágoztatni fel a nemzeti +költészetet, ugyanaz, mi minden jóravaló költészet életelve volt a +hellentől fogva a legújabbakig. E mellett tárgyilagossága +bámulatos. Mindig a tárgytól vesz lelkesülést s nem saját +lelkesülését önti a tárgyra. Nála a tárgy benső természete, +mondhatnók szelleme határozza meg a hangulatot, formát – mindent. +Erről legújabb költeményei is fényes bizonyságot tesznek. +<i>Rozgonyiné</i> balladájában, (Szépirodalmi Lapok második szám), +melynek <span class="pagenum"><a name="Page_14" id= +"Page_14">-14-</a></span> népies formája annyira összhangzik a +tárggyal s a ritmus alaphangja mintegy a Rozgonyiné kedélyében van, +mily hű és költői felfogás, midőn a nő férjét nem valamely eszme +iránti lelkesülésből követi a csatába, mi egy kis anachronismus +mellett a költői érdekből is vonna le valamit, hanem, «hogy +lehessen élve-halva közelében». Egy a nőiség határán túllépett s +kétes erényekkel kimázolt hősné helyett, mily nagyszerűen áll +előttünk az egyszerű hölgy, ki nem érzi tette nagyságát, mert az +nem egyéb, mint szerelme, mi oly természetes. S a valódi balladai +menet, mely csak körrajzot ad s művészi szaggatottságával hat, mily +találón végződik, finom ellentéte koszorúként fonódván Rozgonyiné +homlokára:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Egy árva szó sem +beszéli<br /></span> <span class="i0">Zsigmond +győzedelmét;<br /></span> <span class="i0">Mind a világ, széles +világ<br /></span> <span class="i0">Rozgonyi +Cziczellét.<br /></span></div> +</div> +<p>A «Délibáb»-ban megjelent <i>Török Bálint</i>-ja is, mely +históriás ének levén, kevésbbé művészi forma ugyan, minő +tárgyilagos jellemű! A Tinódi-féle krónikahangot úgy utánozza, hogy +költőivé teremti. Előttünk a kor; szó, nyelvfordulat, rím, ritmus, +festenek, beszélnek, hatnak s bűverővel ragadnak a multba. Az ódon +és gyermeteg felfogás, mi különösen Török Bálint festésében +nyilatkozik s a régi magyar szellem, mi minden betűjét áthatja, +gazdag kárpótlást nyujtanak még azoknak is, kik az elbeszélő +költészet minden nemében több eszmét óhajtanak alapul s kerekebb +egészet a kivitelben, mint mennyit némely tárgy megszenvedhet +anélkül, hogy jellemét elveszítse.</p> +<p><i>Keveháza</i> egy kisded eposz. Itt nem találkozunk Arany +plasztikájával, sem mély lélektani felfogásával, <span class= +"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> mik +annyira hatalmában. Keve kún vezérnek a rómaiak és longobárdokkali +harcait énekli meg: tehát tárgyát őstörténetünk legrégibb szakából +vette, melyről csak nehány száraz adat jutott ránk, a népköltészet +mit sem őrzött meg s hitregéjéről alig tudunk többet, mint mennyit +a jelen század költői költöttek. E miatt a tárgyhoz képest bizonyos +homályban jelennek meg hősei, kikre csak a tábortüzek és szikrázó +kardok világítanak, hogy fölismerhessük őket s dicsfényben lássuk. +Távolról halljuk a harci zajt s a jelenetek mintha elmosódó +álomképek volnának. E költemény el nem ragad, sem nagyszerű +jeleneteivel nem vonz, inkább merengésbe ejt s álmodozunk +pillanatokra a multról; néha egy kürtriadás ébreszt, látjuk a +turulos zászlót, a küzdő hadakat, a haldokló Kevét, a temetkező +tábort, a megújult harcban vívó Bendegúzt és Detrét, a győzelem +áldomását s midőn eltűn előlünk az éneklő dalia, mintha a jelenkori +dalnok állana előttünk, ki méla kedvvel borong a multon. Az egész +eposzon a hang uralkodik a tárgy fölött, azonban a tárgytól van +kölcsönözve és hatalmas, méltóságos. Talán említenünk sem kell, +hogy itt is, mint Arany mindegyik művében, találkozunk ritka +nyelvhatalmával, technikai könnyűségével s azon bámulatos +sajátsággal, mely a szavak hangjaival a természet képeit s az +érzések árnyalatait oly mesterien festi.</p> +<hr class="tb" /> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_16" id= +"Page_16">-16-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>SUJÁNSZKY ANTAL VALLÁSOS KÖLTEMÉNYEI.<a name="FNanchor_4" id= +"FNanchor_4"></a><a href="#Footnote_4" class="fnanchor">4)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Második bővített kiadás. Pesten, 1853. Emich +Gusztáv bizománya. 8. r. 240 l. Ára 2 fr. p. p.</p> +<p>A vallásos költészetet sokan nem tartják költészetnek, némelyek +pedig irányköltészetnek hiszik. Költészet az s éppen nem +irányköltészet. Alatta természetesen nem ultramontán regényeket s +pietisztikus dalocskákat kell értenünk, melyekben korlátolt +világnézetek s beteges érzések megtagadni törekszenek a szív és +élet igazait s néha a keresztyén vallás szellemét, nem is említve +azon erőszakot, mit a művészeten elkövetnek. A vallásos költészet +felüláll a tanok és emberi csinálmányok prózáján; a lírában +kiömlése az egy önmagába szállt léleknek, melyet öntörpesége és +gyarlósága lesújt s Isten nagysága fölemel, vágya a szívnek, hogy +megnyiljék az ég sugallatainak s kiengesztelje magát. Éppen az, mi +az imádság, csakhogy költőibb helyzeteket keres s a szép tömjénével +is áldozik. Innen jelleme egyszerűség, mélység és fönség. A +legmagasabb óda, melyben a lelkesülésnek csak az áhitat szab +határt, ez is csak azért, hogy megszentelje.</p> +<p>«A szent énekek úgy sietnek föl égre – mond egy ítész – a szív +mélyéből egymás mellett, mikép a gót <span class="pagenum"><a name= +"Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> tornyok. Itt csak két pont +van: zenit és nadir, legmagasb, legmélyebb, forrás a szív, cél az +Isten. Itt nem lehet sokféle a hang, de szükség, hogy mély legyen +és magas, mint a két pont, melyek között szárnyalnia kell».</p> +<p>E szempontok szerint kevés éldelhetőt nyújt az ujabb magyar +költészet, sokkal többet a régi, azon korból, midőn irodalmunk +hittani része vala leggazdagabb s Zrinyitől kezdve majd mindenik +költő megkisérté erejét e nemben. Emlékezzünk csak vissza ez +énekekre, melyek közül nehányat énekes könyveink maig is +megőríztek. Mi erőteljesen, áthatón szólalnak meg, éppen mint az +orgona megrázó sóhajtásai s a szentegyház boltíveiként mi fönséggel +emelkednek ég felé. Egyszerűségök mily nagyszerű s a régies szín és +bibliai hang mily ellenállhatlanul hat kedélyünkre. Sőt Dávid +zsoltárainak régibb fordításai is sikerültebbek az újabbaknál, a +Tárkányi Béláéit sem véve ki, bár ezek legtöbb beccsel bírnak.</p> +<p>Ezelőtt évekkel a Protestáns lap és Religio, újabban a Családi +Lapok hozományai hasonlítanak némely úgynevezett népies +költeményekhez, melyekben egy-két kifejezésre van minden súly +helyezve, de az éltető szellem hiányzik. Bizonyos fagyos ájtat +vonul át rajtok, mely nem vérből forrt érzés hangja; épületes, +kegyes eszmék rímekbe szedve költői felfogás és alakítás nélkül. A +fej előre kigondolt reflexiói át nem járva a szív melegétől, +szárnyaszegett ömlengések, felül nem emelkedők a föld prózai +légkörén. Aztán a mellett, hogy sok idegen elemmel vannak vegyülve, +most epigrammokba szorítvák, majd hosszú elmélkedéssé nyujtottak, +majd végre oly képek- és fordulatokban olvadnak föl, mik a világi +költészet tulajdonságai.</p> +<p>De ha valódi költői szellem is lenne bennök; magok <span class= +"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> a formák, +melyekbe öntetnek, képesek volnának elölni azt. Vallásos +népdalaink, énekes könyveink s a régi magyar költészet a legszebb +és változatosb formákat nyújtják s mit tapasztalunk? Szent énekeink +oly formákban jelennek meg, melyek jellemeikkel homlokegyenest +ellenkeznek. Éppen, mintha az egyházi zene fönséges dallamaiba +operai trillák szövetnének be. A nyelv és dikció cicomás és +dagályos. Kevés benne a bibliai stílből, holott az alaphangot itt +kellene keresni. A régi irodalom, nyelv és forma tekintetében a +vallásos költő számára legtöbb kincset rejt, mit kevés +átalakítással a legkényelmesebben használhat. Legyen itt elég csak +Pázmány műveit említenünk s a szombatosak énekes könyvét, melyet +Lugossi az Akadémiában ismertetett,</p> +<p>A legendákkal sem vagyunk máskép. E hagyományokat, melyekben a +keresztyén vallás legköltőibb eszméi jelennek meg érzékítve s +melyek lángeszű festészekben annyi remekműre gyujtottak +lelkesülést, rétori áradozás közt a prózailag odavetett +tanulságokban vesszük, mint a legszárazabb didaktikus mesét. +Hiányzik az egyszerű koncepció és menet, az ódon és szent hang s a +költői báj.</p> +<p>Mit általánosan az újabb vallásos költészetről mondánk, ugyanazt +kell mondanunk az előttünk fekvő gyűjteményről is, mely második +megbővített kiadás s lírai és elbeszélő műveket tartalmaz. Előttünk +természetesen főszempont a széptani vala. Más szempontból épületes +s igen ajánlandó olvasmány lehet.</p> +<p>Kiállítása csinos, kár, hogy számos nyomtatási hibák +ferdítik.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_19" id= +"Page_19">-19-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>PÜNKÖSD NAPJA.<a name="FNanchor_5" id="FNanchor_5"></a><a href= +"#Footnote_5" class="fnanchor">5)</a></h2> +</div> +<p>Piros pünkösd napja! Tagadom, hogy a keresztyénség e nagy +ünnepét, egyszersmind legszebb ünnepül egyedül a tavasz s a magyar +népköltészet választották volna ki. Par excellence a nagyvárosiak +ünnepe az. Ekkor a város föltámad önmaga ellen a – természet +jogaiért.</p> +<p>«El a porral, le a kőfalakból, ki a szabadba, a zöldbe, a +természet kebelére, föl a hegyekre, be a völgyekbe, a csermely +partjaira, a lombok árnyai alá, feledni, vigadni, álmodozni, +elfáradni, akár unatkozni is, csak az Istenért ne a városban! Minő +szép, minő jó a természet, a mi édesanyánk, kit hűtlenül elhagytunk +boldogtalanságunkra, minő boldog a pásztornép, kiknek primadonnája +a csalogány s nem Kaiser-Ernstnő; nem hallanak zongora-virtuózokat, +csak méla furulyaszót; ügyvédök a komondor, kit fizetni sem kell; +egyetlen parancsszó, mit hallanak, a mennydörgés, egyetlen reményök +a virány zöldje, mit nekik is, bárányaiknak is mindenik év meghoz, +minden boldogságuk csendes álom virágok közt, csillagos ég alatt, +édes, egyszerű dal, assonance s rímek nélkül, mibe nem kötnek bele +kritikusok, csók az ártatlan lány ajakáról, kinek piperéjeért +semmit sem <span class="pagenum"><a name="Page_20" id= +"Page_20">-20-</a></span> kell fizetni, szeszélyeért legföllebb +csak bárányt áldoznak s kit már csak azért sem félthetnek, mert +nincs kitől… el veled civilizáció, üdvözlégy szent természet!» – +kiált a lelkesült nép, ideértve a bankárokat, kereskedőket, +hivatalbelieket és a haute volée azon részét sem véve ki, mely még +nem unatkozik falun. Idylli érzelem szállja meg a szíveket s +megindul a nagy népvándorlás a pásztorörömök igéretföldjére, a +budai hegyek közé, a városligetbe, Visegrádra: piros pünkösd napján +hajnalban vagy legalább is délután.</p> +<p>Én is Arkádia kebelén születtem – nem Magyarországot értem +alatta, mint Szabó István, hanem amit Schiller – kiáltám magam is +lelkesülve – belőlem sem fogyott ki egészen a költészet, bennem is +maradt még ábránd, hogy gyűlöljem a civilizációt fájdalmai- s +bohóságaival. El! el! Tanyát fogok ütni a budai hegyek legmagasabb +csúcsán, felkiáltvan Robozzal: nyomorult emberek; kikocsizok a +városligetbe s ringatva magam gondolákon, megírom a legelső magyar +barcarolt, hogy legyen mit Simonfinak zenére tenni; kirándulok +Visegrádra, s elmerengvén az ősi nagyság romjain, ódát írok rá +szonettben, mint Császár. Ah, minő rég nem hallott a magyar +közönség szonettet. Mit? írok? látszik, hogy még nem vagyok a +zöldben. Dehogy írok! Kinek volna kedve énekelni, midőn csalogány +és pacsirta zeng, lomb és szellő susognak. Én némán fogok megállani +a kék boltozat alatt, bámulva az ezer hangból összeolvadt dal +nagyszerű költészetét. Mennyivel negyobb műfilozóf a természet, +mint bölcseink. Ő nem tiltja meg a csalogánynak, hogy ne énekeljen +fájdalomról, meghagyja a pacsirta örömét, szereti az erdő rejtélyes +és sötét romanticizmusát, nem bánja a szellő és patak idylli +csevegéseit, tűri a felhők világfájdalmát, midőn villámolva +<span class="pagenum"><a name="Page_21" id= +"Page_21">-21-</a></span> mennydörgik be a láthatárt, nem haragszik +a szivárvány humorára, mely könnyezve és mosolyogva öleli át a +földet. Neki minden szép, mi hű, igaz és jellemző. Ő csak a hamisat +gyűlöli. Neki nincs iránya, mert ezer iránya van, ő nem egy, hanem +egész. Ő sem klasszikus, sem romantikus, sem szomorú, sem víg, sem +népies, sem szalonias, neki csak ízlése van, mely gyönyörködni és +gyönyörködtetni tud.</p> +<p>De hova tévedtem megint! Felolvasást tartok a szépről. Hisz én a +zöldbe készülök, hol feledni akarom az irodalmat apró hiúság- és +szenvedélyeivel, a várost színés kávéházat, szalonjai- és poros +utcái- és blazirtságával egyetemben. Két napig boldog akarok lenni +és szabad. Ott nem beszél majd senki nekem «Tamás bátyá»-ról, opera +helyett madárdalt hallgatok, a vadrózsákat, a helyett, hogy +olvasnám, szakítni fogom, az egészséges hegyi lég kigyógyít lázas +álmaimból, melyeket ama szép szemek gyujtottak lelkemben, +melyekről, mint Heine</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Hab’ ich ein ganzes +Heer<br /></span> <span class="i0">Von ewigen Liedern +gedichtet.<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">S midőn visszatérek enyhült kedéllyel és +egészségesen, a természet örömeiről fogok regélni olvasóimnak, a +helyett, hogy dr. Toldyval polemizáljak; hol és mi módon találkozik +ő a «Kinizsi» című eposzban Arany hangjával, mikép azt valamelyik +«Irodalmi napló»-jában írá, vagy belekössek a Nemzeti Színház +igazgatóságába: miért bocsátja el Jókainét és Lendvait egyszerre +vendégszerepekre drámai előadásaink nagy kárára? avagy éppen a +közönségbe: miért nem járja a színházat, midőn reá annyira büszke s +nemzeti kincsének nevezi és elvégre pedig vitázzam a Délibáb +színkritikusával Tamás bátya fölött. <span class="pagenum"><a name= +"Page_22" id="Page_22">-22-</a></span></p> +<p>Tamás bátya! Mennyi könny és tinta folyt el már érte Európában. +Nálunk ehhez még epe is járult, mi szintén könnye egy bizonyos +fájdalomnak s az a jó tulajdonsága van, hogy vele, mint legfeketébb +tintával írni is lehet. De a könnyek, a könnyek, melyeket legujabb +színműalakban a közönség és kritikusok szemeiből kicsalt! Dumanoir +és Dennery mindenesetre jól értik a mesterséget. Tamás bátya +szentimentális francia színmű. Dumas és Iffland együtt. A francia +és német iskola közös erővel rázzák meg és lágyítják el az embert. +Sokaknak nagyon tetszik.</p> +<p>Nekem ugyan nem valami különösen. De azért kár volna elrontani a +más gusztusát, például a Délibábét. Aztán humanitás, erkölcs, szent +ügy s több efféle vegyül a dologba. Még rám fognák, hogy pártolom a +rabszolgaságot, pedig esküvel erősíthetem, hogy mindenféle +bilincset gyűlölök, még azokat is, melyeket a művészetre szoktak +fölverni. E mellett egy barátom arról is meggyőzött, hogy jobb az +embernek erkölcsösnek, mint műértőnek lenni. Barátomnak igaza van, +a Délibábnak is. Ki a zöldbe!</p> +<p>Ily gondolatok és remények között léptem ki a szobából. Minő +piros pünkösd napja! Szeles, borult és hideg idő! Vissza kellett +fordulnom és harmat-, szellő-, meg illatszomjas lelkemet betűkön +legeltetnem. A lapokat forgattam és unatkozám. De nem! Volt egy +kedves pillanatom is. Örömkiáltások között olvasám a Divatcsarnok +azon igéretét, hogy ennekutána csak ritkán adand rossz verset. +Mégsem oly kegyetlen a sors. Azonban kipótolta másnap. A +kérlelhetetlen megakadályozá a visegrádi kéjutazást. Eső esett, +szél fútt, a hajó itt maradt, vele együtt én is, mások is. Egy óra +mulva is lát engem Pest, mint nem a Szökött katonát Milano – +<span class="pagenum"><a name="Page_23" id= +"Page_23">-23-</a></span> sóhajtám elkeseredve a Dunaparton. Hajh! +az idő már «régóta ellenségem» s mindenütt «mohón ragadja meg az +alkalmat ezen embertelen indulatát irányomban kitüntetni.»</p> +<p>Desperációból este színházba mentem. A <i>Szökött katonát</i> +adták Szigligetitől.</p> +<p>Mennyi szép emlék, fájó érzés ébredt föl lelkemben. Keveset +figyeltem a darabra. Az előadásról legföllebb csak annyit tudnék +mondani, hogy Füredi igen szépen énekelt, de kevés gonddal +játszott; Völgyi ezredes segéde a szobában ezredese előtt nem vette +le a csákóját, pedig tudtomra ezt csak a közemberek szokták tenni; +Tóthnak most sem tudtam megbarátkozni vontatott s torkából sivító +úgynevezett intrikus szavalatával, melyre ő oly nagy súlyt helyez. +Mint mondám, egészen a multban éltem, a Szökött katona először +adatásának napjaiban. Előttem lebegett a régi jó idő, midőn annyit +gyűlöltünk, ostromoltunk az életben és irodalomban, mit most +örömest visszaóhajtanánk. A remény és csalódások hosszú sora vonult +el előttem. Tíz év élményeit éreztem át egy pillanatban. Sírni vala +kedvem.</p> +<p>Ne mosolyogjatok! Csak Füredi bús nótái lágyítottak el. +Ideggyöngeség. Tudok én víg is lenni, mint közönségünk vala hajdan, +midőn egymás hátán örömrivalgások közt ünneplé meg az új magyar +színművek diadalát, a többek közt a Szökött katonáét is. Akkor +irodalmunkban háború lőn izenve az idegen szellemnek. Mindenütt +mozgalom. A népies elem föl kezdé magát küzdeni, líra-, eposz-, +drámában egyaránt. A két elsőben remekeket hagyott hátra, míg [a] +népszínmű csak nagyreményű ifjú maradt, kiben megvénült az ifjúság. +A Szökött katona fecske volt, de nem hozott tavaszt. Nem épültünk +tovább, hanem romlani kezdénk. A <span class="pagenum"><a name= +"Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> népies, melyből politika és +költészet egykép divatot csinált, téveszmék anyja lőn. Divatos +népköltőink és népszínműíróink egy hajóban eveznek. A népies és +műköltőileg szépet nemcsak külárnyalatokban, de a legáltalánosabb +bellényegben is egymással ellenkezőknek hiszik. Miként lírikusaink +népszokás-, tájszólás-, külsőségekben keresik a fődolgot, mi csak +feldolgozandó anyag, úgy hajhásszák a népszínműírók csupán a +népdalt, falusi táncot, zsiványt s több effélét, mi szintén csak +anyag, mely alakításra vár. A népdal éppen azért szép, miért +másféle dal, a népszínmű nemkülönben. A költészet egy és örök +legproteusibb alakjában is. A népszínműben is cselekvényt és +jellemeket kell adnotok. Én nem bánom, keressétek elő a hatás +minden eszközét, csak tegyétek azokat a szellem szolgáivá, vegyetek +akárhonnan anyagot, csak teremtsetek belőle. Hassatok, de igazán +hassatok, hogy gyönyörködjünk. Nem mondok én mást a lírikusoknak +is. Hadd pengjen a cimbalom, zengjenek a palóc dalok, de adjatok +költészetet, ne prózát, érzést, ne rángatódzást, gondolatot, ne +bombasztot – a sujtással nem sokat nyertünk.</p> +<p>Úgy hiszem, e végsorokat nem is a színházban gondoltam, hanem +otthon álmodám. Nehézkes álmaim voltak. Nem esett jól a vacsora. +Reggel újra eső- és hidegre ébredtem föl; mondják, havazott is. Nem +állíthatom, de Vörösmarty <i>Gábor diák</i>-jával joggal +elmondhatnám: soha, soha ilyen pünkösd napja.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_25" id= +"Page_25">-25-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>EGY KIS SZÓVÁLTÁS.<a name="FNanchor_6" id= +"FNanchor_6"></a><a href="#Footnote_6" class="fnanchor">6)</a></h2> +</div> +<p>Nem olvasóinkkal akarunk szót váltani, hanem engedelmökből a +«Budapesti Hirlap» tisztelt szerkesztőjével. Ugyan már miért? – +kérdhetik olvasóink. Oka van a dolognak. Ugyanis azon tisztelt +szerkesztő úr haragszik reánk és másokra. De hát miért haragszik? Ő +bizony csak azért, hogy – amint nagy úriasan mondja – a magyar +népnek annyi «növelője és informátora» akadt, hogy a «Vasárnapi +Ujság» előállott, hogy Csengery és Kemény «Magyar Népkönyvet» adnak +ki, hogy Friebeisz «Magyar Népkönyvtárt» szerkeszt, hogy Vas +Gereben még folytatja a «Falusi Estéket», hogy Lukácsy a «Magyar +Nők Házikönyvtárát» indította meg: szóval azért haragszik, hogy a +népies irodalomban egyszerre nagy mozgalom támadt. Mi pedig meg +akarjuk szépen kérni, hogy ne haragudjék, vagy ha mégis haragszik, +– Isten neki, – haragudjék ok nélkül.</p> +<p>Szállunk tehát az úrra, tisztelt szerkesztő úr!</p> +<p>Higyje meg, még nincs oka haragudni. Mert ugyan mi kár van +abban, ha egy téren sokan próbálkoznak, ha verseny kél, a közönség +sok közül választhat s végre győz, ami legjobb? Örülni kell ezen, +mert lássa tisztelt szerkesztő úr, az mindig jó jel, ha az +irodalomnak valamely <span class="pagenum"><a name="Page_26" id= +"Page_26">-26-</a></span> eddig míveletlenül hagyott ágát sokan +kezdik mívelni. Egyik is próbál, a másik is, egyik itt, másik ott +keresi a dolog nyitját, ez is igyekszik, az is, emez okul amaz +tévedésein, amaz megjavul emez sikerén. A sok kísérlet +következménye aztán az lesz, hogy valamelyik sikerül. Egyszerre +csak azt vesszük észre, hogy irodalmunknak a parlag ága +felvirágzott. Ez a világ sora s ezt igen jól tudhatná a szerkesztő +úr, ki jeles történetíró s mindennap figyelemmel kíséri a világ +eseményeit. Csak egy példát mondunk. Ezelőtt harminc évvel +hírlapirodalmunk sem volt valami derék, most már, hála Istennek, +dicsekedhetünk is vele. Ezelőtt harminc évvel bizony a szerkesztő +úr sem adhatott volna ki jobb lapot a «Hazai és Külföldi +Tudósításoknál», most már hatszorta jobbat ad s oly szép +vezércikkeket ír, minőt Kulcsár nem írhatott volna, ha mindjárt +fejére áll is. Legyünk türelmesek s tanuljunk a multból.</p> +<p>A szerkesztő úr azért is haragszik, hogy miért nem egyesülnek a +népies vállalatok szerkesztői és írói egyetlenegy vállalatra, mert +csak egyesült erővel adhatnának ki valami jót. Egyelőre úgy +látszik, mintha ez jó tanács volna, pedig nem az. A történettan, +melyet a szerkesztő úr igen jól tud, az élet, melyben elég alkalma +lehetett tapasztalatokat tenni, bizonyos körülmények mellett mindig +megcáfolják az igaznak hitt állítást. Minden embernek megvan a maga +saját iránya és terve, nemcsak az irodalmi, hanem a másféle +vállalatoknál is. Természetesen kiki csak azokkal egyesülhet +céljára, kik vele rokon gondolkozásúak, ha máskép tesz, sohasem +fogja elérni célját és sem így, sem amúgy nem tehet hasznot. Népies +vállalataink szerkesztői közül is mindegyiknek megvan a maga külön +terve és iránya. Különböző utakon akarnak egy célra törekedni s +mindegyik a magáét <span class="pagenum"><a name="Page_27" id= +"Page_27">-27-</a></span> tartja legjobbnak. Hadd menjenek az +egyértelműek együtt, keresse egyik itt, másik ott az igaz utat, +mert csak így találhatják meg. Higyje meg tisztelt szerkesztő úr, +hogy tanácsa bármilyen jó szándékból származott, nem nagy értékű. +Ha nem hiszi, bátrak leszünk egy kérdést intézni a tisztelt +szerkesztő úrhoz: ugyan miért nem egyesíti lapját a «Pesti +Naplóval»? A két jó lapból, egyesítve, bizonyosan még jobb lenne. +Nemde mosolyogni fog s megköszöni a jó tanácsot.</p> +<p>Ne haragudjék hát szerkesztő úr még most, hogy annyi népies +vállalat állott elő, hanem haragudjék akkor, ha a vállalatok nem +fognak megfelelni hivatásuknak s haszontalanok lesznek. Azonban +erről még most nem lehet ítélnie. A Csengery és Kemény «Magyar +Népkönyvéből» még egyetlen füzet sem jelent meg, a Friebeiszéből +sem, s mi is még csak a hatodik számnál vagyunk. Az említett +esetben nemcsak joga lesz, de kötelessége is kiönteni haragját +alapos kritikákban s erre kérjük is. Kritizálja meg a népies +vállalatokat keményen, igazságosan, jó szándékból. Hanem nem úgy, +mint most kritizálta a mi eddig megjelent számainkat, mert ez – +engedelemmel legyen mondva – nem ér egy fakovát.</p> +<p>Ugyanis a szerkesztő úr mult vasárnapi számában azt mondja +rólunk: «A «Vasárnapi Ujság» eddigi négy számából s egy kissé +tarkán összeállított tartalmából itélve, semmi határozott tervet és +irányt nem mutat s gyönge fametszései mellett nem igen van a nép +számára írva, mit valóban annál inkább lehet sajnálni, mert a +vállalat, mint halljuk, máris szép pártfogásnak örvend.»</p> +<p>A szerkesztő úr először is tarkasággal vádol bennünket, de mi +ezt hajlandók vagyunk érdemnek tartani, mert tarkaság, egyszerűen +szólva, annyit tesz, mint változatosság <span class= +"pagenum"><a name="Page_28" id="Page_28">-28-</a></span> s ez egy +lapnak mindig főkelléke. Ide fogunk törekedni ezután is. Mi +fametszeteinket illeti, az igaz, hogy azok nem acélmetszetek s +egyik kevésbbé sikerül, mint a másik, hanem körülményeink közt s +lapunk csekély díja mellett, nem is kívánhatja a szerkesztő úr +tőlünk a világ legtökéletesebb fametszését – Pesten: valamint mi +sem kívánunk a szerkesztő úrtól tömöttebb, szebb papiron nyomott s +olcsóbb «Budapesti Hirlapot».</p> +<p>Nagyobb vád a harmadik, hogy nincs határozott tervünk és +irányunk. Ennek bátrak vagyunk határozottan ellene mondani. Mi +programmunkban megmondottuk, hogy a népirodalom nem egy bizonyos +szakának leszünk közlönye, minő például gazdászat, műipar, +történettan, költészet, hanem általánosan közönségünk szükségeihez +mérve, minden szakból közlendünk cikkeket; tehát enciklopédiai +néplap leszünk, melynek kötelessége érdeket gerjeszteni a +tudományok iránt, eszméket ébreszteni, mívelni az ízlést, +mulattatni s figyelemmel kísérni a körébe tartozó napi eseményeket +s e tervünkhöz, úgy hisszük, hívek maradtunk – legalább eddigi +számaink bizonyságot tesznek mellettünk s ezután még inkább fognak. +Irányunkat illetőleg «Vezéreszméinkben» bevallottuk, hogy nem +fogunk hízelegni a nemzeti előítéleteknek, az idegen nemzetiségeket +testvéreinknek nézzük s ápolni fogjuk a magyar nép nemes érzelmeit, +tiszteletreméltó hajlamait, szellemibb vágyait. Mutassa meg a +szerkesztő úr: miben sértettük meg az erkölcsiséget, az ízlést, a +tudomány és józan ész tekintélyét! Álljon elő kívánságaival, minő +tervet és irányt kíván tőlünk. Hadd halljunk a puszta szó mellett +tényt, okot, tanácsot.</p> +<p>Azt is mondja a szerkesztő úr, hogy nem igen írunk a nép +számára, Nem tudjuk, mit ért a szerkesztő úr a <span class= +"pagenum"><a name="Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> «nép» +alatt. Mi nem írunk azon néposztálynak, mely nem tud olvasni, annak +sem, mely valami csekély előismerettel nem bír s nincs fogékonysága +az irodalom iránt. Mi azon osztálynak írunk, mely nem nyers tömeg, +megvannak szellemibb vágyai, de nem oly vagyonos, hogy az +irodalomra valóban költhessen, sem annyira tudományosan készült, +hogy a szaklapokat s könyveket élvezhesse s ideje sincs reá sokat +olvasni. Hogy ez osztály hazánkban számos, mutatják előfizetőink. +Mi azt hisszük, hogy ily közönség nem szorult holmi mesterkélt +együgyű előadásra, sem iskolás hangra. Mi a népiest iratainkban sem +a póriasság-, sem az affektációban nem keressük, hanem az egyszerű, +világos, érdekes s tömött előadásban. Mi nem kívánjuk lapunk +íróitól, hogy megtagadják magukban a mívelt embert, kit a nép +örömest és tisztelettel hallgat, sőt ellenkezőleg megkívánjuk +bennök. Mi sem hisszük, hogy egészen eltaláltuk volna a hangot, de +azt igen, hogy jó úton járunk s mindinkább el fogjuk találni.</p> +<p>Egyébiránt, ha a szerkesztő úr valamely jobb terv, irány vagy +előadási modor birtokában van, legyen szíves azt közölni velünk. +Látogasson meg bennünket vagy mi teendjük tiszteletünket. +Ugyanakkorra kérjük azon történeti cikkét is, mit lapunk +megindulásakor önként ígérni szíveskedett. Kíváncsiak vagyunk +látni: miben helyezi ön a népies előadást s minő irányt követ?</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_30" id= +"Page_30">-30-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>KEMÉNY ZSIGMOND REGÉNYEI ÉS BESZÉLYEI.<a name="FNanchor_7" id= +"FNanchor_7"></a><a href="#Footnote_7" class="fnanchor">7)</a></h2> +</div> +<p class="summary">III. köt. (Ködképek a kedély láthatárán.) IV. +köt. (Szerelem és hiúság.) V. köt. (Szív örvényei. Erény és illem.) +Pest, 1854. Emich Gusztáv nyomdája és bizománya. Ára 3 frt. p. +p.</p> +<p>Úgy látszik, mintha a sors líránk pangását a regény +termékenységével akarná kárpótolni. A közelebbi négy év alatt újabb +és régibb regényírók oly nagy tevékenységet fejtettek ki, mint még +soha. Oly korszak után, mely lelki kimerültséget hagyott hátra, +fogékonyabb is a kedély, a regény kihűltebb, de élménydús, +csendesb, de változatos, nem oly elragadó, de eszméltetőbb +költészetében keresni élvet, mint lelkesülni a líra szenvedélyes +hangjain.</p> +<p>A közönség részvéte fokozta a regényírók tevékenységét. Hajdan +egy évben legfeljebb három regény jelent meg; most minden hónapban +veszünk ugyanannyit s ha e nagy tevékenységben a gondatlan +hevenyészet vagy sikertelen kísérlet nem egy jelenségét látjuk, ne +feledjük, hogy a regény nálunk még új nem, most küzd igazabban +tárgyaival, keresi formáját és sem oly megalakult nyelvre, sem oly +hagyományos nyomokra nem talált, mint líránk. Aztán a költészet +legdivatosb <span class="pagenum"><a name="Page_31" id= +"Page_31">-31-</a></span> neme mindig a legerősb s leggyöngébb +egyszersmind. Ez élénk mozgalom mindenesetre örvendetes, mert +zajában az erő küzdelme hallik, mi elébb-utóbb kiforrja magát s egy +megalakult regényirodalmat teremt.</p> +<p><i>Kemény</i> a magyar regényírók közt legkitűnőbb helyet foglal +el tehetsége, termékenysége s irányánál fogva egyaránt. Erős +tárgyilagossága, mely emelkedett nézpontból fogja fel az életet, a +szenvedélyek hű festése, mely a lélektani kifejlésre helyez +fősúlyt, jótékony ellentétet képez szemben azon szűk alanyiság +ábrándképei s a halmozott események azon megriadt folyamával, mi +iránt regényeinkben oly nagy hajlam mutatkozik. Ez Kemény +regényeiben eléggé nem méltatható érdem, mert utoljára is az emberi +lélek tanulmányozása képezi minden költői mű lényegét s igazán +jegyzi meg <i>Planche</i> a legújabb francia regényekről szólván: +«A szenvedélyek mélyreható elemzése s átgondolása által rendezett +szerkezet nélkül a regény nem egyéb, mint egy neme az +idővesztegetésnek, nem tartozik többé az irodalmi térre, hanem a +domino mellett foglal helyet.»</p> +<p><i>Kemény</i> mindig lélektani feladattal küzd meg, eszméken +emeli föl cselekvényét s a szenvedélyek fejlődését tárja elénk. Ő +nemcsak a szenvedélyek természetét ismeri, de azok egyéni +nyilvánulásait is a társadalmi formák ezer változatai alatt. A szív +legtitkosb redőit nyitja előttünk s a szenvedélyek fejlődésében +annyi új és finom árnyalatot tüntet föl, hogy nem tudjuk a kutató +ész vagy az alkotó képzelet erején csodálkozzunk-e inkább. Éppen +oly lélekbúvár, mint költő. Tárgyainak mindig tanulmányt szentel. A +kor, színhely, hol személyei játszanak, hű rajzban állanak +előttünk. Történeti műveiben mélyreható s részletes történeti +tanulmánnyal találkozunk. Az újabb korból vett művei a magyar +fensőbb <span class="pagenum"><a name="Page_32" id= +"Page_32">-32-</a></span> köröket oly tárgyilagosan festik, mint +egyetlen magyar regény sem s e nagy gonddal kivitt rajzokon mindig +érdekes háttért képez politikai életünk valamely korszaka. Nemes +ízlése vetekedik nyelve választékosságával. Hatalmas képzelődése +széles ismeretek fölött rendelkezik s eszmegazdagsága oly nagy, +hogy azt mintegy pazarolni látszik.</p> +<p>Mindez fényesen mutatkozik jelen novelláiban is és ha azon +paradoxonnak valami értelme van, hogy a jeles írók árnyoldalait +fényoldalai képezik, úgy Kemény hibáit is érdemei fejtik meg. Ő +annyi előszeretettel csüng a lélektani fejlődés titkain, a +szenvedélyek elemzésén, hogy néha inkább bölcsész, kit a nők is +meghallgathatnak ugyan, de a túlvitt boncolgatás miatt jellemei nem +domborodhatnak ki mindig plasztikai alakokká, s néhol a cselekvény +menete is meglassul. Nála alig lehet kimutatni lélektani botlást, +oly mélyen ki van számítva, átgondolva minden, de igen jellemet, +mely bár indokolt, de mert csak felboncolva van, nem állhat +előttünk életfrissen, szabadon mozogva. Ő sehol sem úntat, mert +szellemdússága kifogyhatlan, de fáraszt, mert nem enged pihenni s +úntalan eszmék mélyére von, vagy képzelme játékai közé ragad, hogy +ragyogó hasonlataival kábítson el. Ő mindig kiviszi gondolatait, a +jellemek, szenvedélyek bevégzetten tárulnak elénk, de a szerkezet +nem mindig válthat széparányú, kerek alakot, mert egy szép tájkép, +az események egy vonzó mellékvonala, egy érdekes eszme csábítják el +a költőt s legtöbbször az olvasót is. Az ő nyelve erőt és +méltóságot egyesít, mert hű kifejezése gondolatainak, de mert +megszokta a ragyogást, nem lehet eléggé egyszerű, könnyed ott, hol +a tárgy bizonyos könnyelműséget, élénk szinezetet kíván.</p> +<p><i>Kemény</i> jellemeiben az embereknek sem jó, sem <span class= +"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> rossz +oldalát nem látjuk, csak gyöngeségeiket. Műveinek alapeszméje nem +divatos elv, mely a tömeg szenvedélyeinek hízeleg, sem köznapi +morál, mely más emberi természetet hírdet, mint aminő van, sem egy +ábrándozó lélek szép álmai, ki a világot reformálni akarja. Ő +alapeszméiben és jellemeiben nagyrészt szkeptikus és polémikus. +Szeret megtámadni eszméket, mikbe a tömeg vakon hisz s +boldogítóknak képzelt elvek oly hatásait tünteti föl, melyek csak +azért válnak boldogtalanság eszközeivé, mert szigorúan s minden +következményeikkel alkalmaztattak. Mesterileg ért két ellenkező +elv, szenvedély ugyanazon eredményét mutatni ki az események +folytán. Becsületes embereket fest, kiket nemes kedélyök vétkesek- +és szerencsétlenekké tesz, szenvedélyeket, melyek önmagukhoz +következetesen bűn- és erénybe játszanak át. Mindenütt küzdeni +látszik a szív idealizmusa, az ész tévtanai ellen a lélektani +boncolás, a lírai hangulat, a drámai helyzetek varázsával. Mintha +mondani akarná az embereknek: nemcsak bűnötök tesz boldogtalanná, +de még inkább korlátoltságtok, nemcsak a rossz szív, közöny, kaján +indulat hoz a világra rosszat, de a lelkesülés, ábránd, nemes +kedély is, nemcsak szenvedélyeitekben rejlik nemezis, de erős +meggyőződéstök- s büszke elveitekben is.</p> +<p>Az ő költészete nem az erény és bűn, hanem az emberi gyöngeségek +költészete. Ő kétkedni tanít. Kérlelhetlenül széttöri a szemüveget, +mely az életet eszményi fényben csillogtatja, de nem azért, hogy +amint a modern romantikus a társadalom sebeit tárja fel s +megmutassa, minő ellenkezésben van az élet eszményeinkkel, sőt +ellenkezőleg vitatni látszik, hogy mindennek így kell lennie, +eszményeink is ugyanazon eredményt szülnék vagy még rosszabbat. A +modern romantikus ki nem <span class="pagenum"><a name="Page_34" +id="Page_34">-34-</a></span> békít az élettel, de haragra lelkesít +a társadalmi intézmények ellen s tanai teljesülésével biztat; +<i>Kemény</i> kihűt, józanná tesz, de a legtöbbször +vigasztalhatlanná is, mert oly oldalról mutatja be az életet +sötétnek, melyet kevésbbé hiszünk annak s a ledöntött eszmények +helyébe csak a kétkedő kérlelhetlen észt ülteti.</p> +<p>Egyik beszélyben Florestan gróf így szól: «Oh, az ember gyarló +teremtés, mikor imádkozik vagy vétkezik egyaránt. Minden csak máz +rajtunk, mely gyöngeségeket von be. Bűneink nagy része túlhajtott +erény; erényeink nagy része magát ki nem nőtt bűn. Játékszerei +vagyunk ellenszenveinknek, melyek megvakítanak és közönyünknek, +mely érzéseink lángját oltja ki, hogy a sötétségben szellemünk +aludjék el és a szívtelenség által butákká váljunk.» Ezt nemcsak +Florestan gróf mondja, ez többé-kevésbbé áthúzódik e novellák +mindegyikén.</p> +<p>A «Ködképek a kedély láthatárán» című beszélyfüzérben azon eszme +vonul át, hogy rögeszméink gyakran vétkesebb- és szerencsétlenebbé +tesznek bennünket, mint bűneink.</p> +<p>Az egyik beszély hőse egy nemes kedélyű gróf, kinek rögeszméje +környezetét boldogítani. S mert aki valakire a boldogságot erővel +akarja tukmálni, az a szívből vagy az önérzés vagy a hála erényét +kénytelen száműzni, jobbágyai hálátlansággal fizetnek. A gróf +nemesszívű zsarnok, ki elveiért a legnagyobb erőszakra is kész. +Élete keserű küzdelem, környezete gyűlöli s fél tőle, elveinek +szigorú alkalmazása sikeretlen és nevetséges következményeket szül +s monomániája végre saját családi életét is feldúlja.</p> +<p>A másikban egy nő szerelme által teszi szerencsétlenné férjét és +gyermekét s a férjet viszont szerelme utáltatja meg nejével. E +merész családi drámában, mely <span class="pagenum"><a name= +"Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> a legnagyobb óvatossággal +van kivive, a személyek hasonló, csak más színezetű monomániájával +találkozunk.</p> +<p>A «Szerelem és hiúság» címűben egy nő szereti férjét, de +ártatlanul tetszelgő lévén, hiúsága miatt hűtelen lesz férjéhez, a +nélkül, hogy valósággal szeretné az ifjút, ki közönye által ingerli +s az örvény szélére ragadja. A férj elutasítja magától nejét, mert +mélyebben szereti, mintsem a megtérttel, ki ezután kedvét keresné, +hízelegne, rabnője lenne, tovább is élni tudna.</p> +<p>Az «Erény és illem» ugyanazon eszmének ellentéte. Itt egy hindu +nő nem szereti férjét, hanem egy angol katonatisztet. A férj +gyanúba veszi, de gyanújának senki sem ad hitelt. Ekkor hogy +bosszút álljon, mérget vesz be, mert így neje, ha közvélemény előtt +becsületes akar maradni, sírjánál máglyán fogja magát megégetni, +ellenkező esetben pedig le lesz húzva álarca. A nő, kinek hiúsága +az illem, máglyára lép. Mindkét beszélyben hiúságból áldozza föl +szerelmét a nő és lesz boldogtalan.</p> +<p>A «Szív örvényeiben» egy leány, ki azt hiszi, hogy csalódott +kedvesében, egy vén tábornagyhoz megy férjhez. Mint nő kedvese +miatt, kit titkon folyvást szeret, egy oly férfiú hatalmába jut, +kit nem szeret, de ki őt szereti s éppen ezért boldogtalanná kell +hogy tegye. Végre férje halála után egy harmadik ifjú neje lesz, ki +bontatlanul adja vissza neki a szekrényt, melyben multját +leplezetlenül feltárja, mert nem akar eszének fegyvert adni szíve +ellen, melynek csalálmai ezerte szebbek, mint amily hasznos lehetne +kiábrándulása.</p> +<p>Íme, a tárgyak, melyekkel <i>Kemény</i> foglalkozni szeret, a +felfogás, melyben világnézetei nyilatkoznak. Mindez egy mélyen +gondolkozó ész, egy gazdag kebel, egy nagy talentum egész erejével +van kivíve. Mégis midőn <span class="pagenum"><a name="Page_36" id= +"Page_36">-36-</a></span> könyvét letesszük, a benyomás, mit művei +kedélyünkben hátrahagynak, önkénytesen azon kérdést kelti fel: +vajjon csakugyan ilyen-e az élet? vajjon e mély bepillantás az +emberi dolgokba, nem egy kiégett szív elfogultsága-e, – mely, mert +egykor nagyon is idealista volt, most nagyon is kétkedő lőn? Nem +meghasonlás-e ez, melyben az ész küzd a szívvel s legyőzi a nélkül, +hogy kiengesztelődnék vele s néha mégis visszaóhajtja ábrándjait, +melyeket elvesztett. Vajjon az eszmék és szenvedélyek erős +logikájába nem csúszott-e egy vonás, egy gondolat, mely mind a +költőt, mind az olvasót megcsalja? Vajjon költői tárgyilagosság-e +ez egészen s nem erőszakos visszhatás-e a túlvitt alanyiság ellen a +nélkül, hogy valami ténylegesben, legyen az akár érzés, akár eszme, +kinyugodni bírjon?</p> +<p>Mindezen kérdésekre lehetetlen tagadólag felelni. <i>Kemény</i> +tárgyilagossága nem mindenütt olyan, melyet mint költőit, +feltétlenül magasztalni lehetne s amennyiben e jelen novellákban a +szkeptikus polémiával találkozunk, bizonyos disszonanciát kell +éreznünk. Éppen mint Balzac és Thackeray-nél. Nincs is a +világirodalomban három oly költő, kiknek világnézetei annyira +rokonok legyenek, bár azok költői feldolgozásában nagy köztök a +különbség. Balzac mindig a bűnt juttatja diadalra és rossz +szenvedélyű emberekkel dolgozik, Thackeray a világ +legkiábrándultabb költője és keserű humorával egyaránt nevetségessé +teszi a jó és rossz embert, Kemény az emberi gyöngeségekből szövi +költészetét s bár bír még illuziókkal, de nincs bennök mély hite. S +mert mindegyik a pénz és születés nagy világából, a fensőbb körök +életéből meríti tárgyait, a polgárisultság korrupcióját tartja +elénk. A költői genre különböző, de a hatás ugyanaz és sötét. +<span class="pagenum"><a name="Page_37" id= +"Page_37">-37-</a></span></p> +<p>Egyébiránt a novellák mindegyikében a legsikerültebb rajzokra s +leglélektanibb mozzanatokra találunk.</p> +<p>A «Ködképek» egyik beszélyében a régibb erdélyi arisztokratikus +élet igen érdekes rajzát vesszük. S minő mély lélektani felfogással +találkozunk mindenütt. Különösen szép, midőn Jenő gróf neje ablakai +alatt a virágokat összetapodva látja, unokaöccse lábnyomaira ismer +s felkiált: Csak történet, puszta történet az egész. E gondolat +ébreszti fel benne a féltékenységet s elűzni akarván a gyanút, +úntalan ajkára jő: «csak történet!»</p> +<p>A «Szív örvényei»-ben a velencei élet s a képcsarnokok +szellemdús rajzát vesszük. Különösen szép Anselm naplója s benne +azon lap, melyen Carlo Dolce Magdalenája felől mondja el +gondolatait. E beszélyben két oly jelenet van, mely mind a +felfogás, mind a kivitelben a legművésziebbek közé tartozik. Egyik +a vén tábornagy és ifjú neje közti családi jelenet, melyet a férj +tehetlen szerelme, enyelgései s a nő bűnös öntudata valami bűvös +elégiai hangulatúvá tesznek. Másik, midőn Wranich Isidor eszményi +szerelme kéjsóvár bosszúvá fajul s e lélekállapothoz mily jól van +választva a külső körülmény is. A különben mértékletes férfiú éppen +leissza magát s pillanat óta a régi emberből új lesz.</p> +<p>A «Szerelem és hiúság» a legkerekebb szerkezetű novella az egész +gyüjteményben és Sarolta a legművésziebben van kivive.</p> +<p>De minek egyes szépségeket mutatnom fel s részletes +boncolgatásokba bocsátkoznom, midőn célom csak az volt, hogy +<i>Kemény</i> költészetének jellemét rajzoljam, mintegy kulcsul e +novellákhoz. S vajjon kell-e a közönség figyelmébe ajánlanom egyik +legnagyobb regényírónk műveit?</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_38" id= +"Page_38">-38-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>EGY PÁR JEGYZET A «VISSZATEKINTÉS» CÍMŰ CIKKRE.<a name= +"FNanchor_8" id="FNanchor_8"></a><a href="#Footnote_8" class= +"fnanchor">8)</a></h2> +</div> +<p>Lehetlen szó nélkül hagynom azon megjegyzéseket, melyeket e +lapok tisztelt szerkesztője «Megint a kritikáról» írt cikkeim +másodikára tett. Sajnálom, hogy tovább kell nyújtanom e már +különben is elég hosszúra nyúlt polémiát, de bizonyára okom van +reá. A szerkesztő távol van ugyan attól, hogy ferdítsen, sőt +ellenkezőleg némely töredék gondolatomat éppen kiegészítni +törekszik, mindamellett egy pontban mégis panaszom van ellene. +Válaszában mindent elmond, ami szükséges, csak egyet mellőz, +kiindulásom pontját, úgy szólva a kérdés egyik leglényegesebb +részét, mi által cikkem s egész okoskodásom oly inaszakadtul tűnik +föl, hogy mellőzhetlen kötelességem némi felvilágosítás, némi +cáfolat.</p> +<p>Mind Eszther szerzője, mind Szász Károly ellen írt cikkemben +ugyanegy dolgot követelek, oly lapot, melynek elve, színezete van. +A két cikk között csak az a különbség, hogy az elsőben a hazafias +részvények útján felállítandó elvtelen lap kivihetlenségét és +haszontalanságát igyekeztem megmutatni, a másikban pedig azt, hogy +az elvek alkalmazása szintoly erős pártokat szűl, <span class= +"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> mint maguk +az elvek, hogy az úgynevezett árnyalatok nagy és élesen küzdő +pártok lehetnek, hogy mérték és alkalmazása mindig elvkérdés a +kritikai lapoknál s legfeljebb csak a csekély árnyalatok és apró +részletek nem ronthatják meg a lap egységét. Elismertem a lap +nézeteivel ellenkező cikkek kiadhatási szabadságát, azon föltételek +alatt, ha a szerkesztő gondoskodik arról, hogy lapjának iránya, +elve, szóval mindaz, minek képviselője akar lenni, sérelmet nem +szenved. Az ezt eszközlő módok közül különösebben megemlítettem a +szerkesztői jegyzeteket, tüzetes cáfolatot, a nyilt kérdésnek +hagyást. Cikkemből világosan kitűnik, hogy ez esetek csak mint +kivételesek lebegtek szemeim előtt s a hiba éppen ott rejlik, hogy +a szerkesztő mellőzve kiindulásom e pontját, amaz eseteket +mindennapiaknak teszi föl s a kivételes szabályt a mindennapi +gyakorlat szempontjából ítéli meg. Ha fájóslábúnak vagy éppen +sántának mankót ajánlunk, vajjon a sántaságot, mint óhajtandó +állapotot tüntetjük-e föl, vajjon vádolhat-e minket valaki azzal, +hogy a gyűlöletes mankót elébb becsüljük az ép lábnál. A szerkesztő +pedig ilyesmit hány szememre, máskép nem érthetni e szavakat: «Így +a szerkesztő egy <i>örökös</i> beavatkozó lesz a más beszédébe, egy +oly akadékos gáncsoló, ki vagy minden harmadik szóba belévág, vagy, +miután végighallgatta munkatársát, honorárium helyett azzal fizeti +ki, hogy neki fordul egy páncélos, paizsos cikkel s bebizonyítja, +hogy társa véleménye csak labda volt, melyet azért dobott fel, hogy +lehessen – ütni. Én, megvallom, így szerkesztett lapot még nem +láttam s ha látnék, sem volna örömömre.» Valóban én sem láttam, +valóban nekem sem volna nagy örömömre.</p> +<p>Azonban vizsgáljuk, miért nem láthatni ily lapot a külföldi +irodalomban. Ez átható világot fog vetni a kérdésre. <span class= +"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> Az angol +irodalomban a kritikai vagy részben kritikával foglalkozó lapok +rendesen névtelen cikkeket közölnek. Ott minden cikk a lap +véleménye s ily nagy szolidaritás levén a szerkesztő és +dolgozótársai közt, természetesen nincs szükség ama kivételes +szabályra. A francia kritikusok már nagyrészt kiteszik nevöket s +így a szerkesztő már valamivel kevésbbé felelős a lapjában +megjelent cikkekért, de mégis a nevezetesebb folyóiratokban nagy +összhangzás van még a különböző rovatok írói közt is. Például a +«Revue des deux mondes»-ban az irodalmi, műtárlati és zenekritikák +egymást segítik és világosítják, sőt ha más kezekbe megy is át +valamely rovat, rendesen nem tér ki a hagyományos kerékvágásból. +Hasonlót mondhatni a jelesebb német folyóiratokról is. A Schmidt +Julian lapja például oly határzott színezetű, aminőt csak kívánni +lehet. Mindamellett nem mondom, hogy akármelyikben nem lehet +találni egyenetlenségeket, sőt néha egynéhány jelentékeny eltérést +is, kivált némely jelesb tehetség iránti hódolatból, kivált az idő +hosszasb folyamában. Mindez nem az elv ellenére történik, hanem az +elv mellett sem kerülhető el, mert elvégre is sohasem lehet az +életet egészen beszorítni az absztrakció merev formáiba, mert +akármely rendszer is a legvégsőbb következményekig víve ritkán +áldásos. A fődolog tapintatosan venni gyakorlatba a rendszert, az +elvet s midőn módosítjuk is, folyvást szolgálatában állanunk. +Azonban egyrészt éppen ezért a jegyzetet, cáfolatot, nyilt +kérdésnek hagyást mind a francia, mind a német lapokban +megtalálhatjuk, valahányszor csak szükség van reájok. Nemrég a +«Revue des deux mondes»-ban<a name="FNanchor_9" id= +"FNanchor_9"></a><a href="#Footnote_9" class="fnanchor">9)</a> +láttam egy jegyzetet, melyben a szerkesztőség <span class= +"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> tiltakozik +dolgozótársa cikkének egyik része ellen, fölemlítvén, hogy a szemle +a fönnforgó kérdésben már többször ellenkező nézetet nyilvánított, +most sem akar lemondani róla, mindamellett nincs ellenére, ha +egynémely dolgozótársa máskép gondolkozik. A «Die Grenzboten» +néhány régibb számait forgatva, szintén találtam egy hasonló +tiltakozást, melyben a szerkesztő egyik dolgozótársa által egész +általánosságban becsmérelt francia kritikát védeni +igyekszik.<a name="FNanchor_10" id="FNanchor_10"></a><a href= +"#Footnote_10" class="fnanchor">10)</a> Ha kezeim közt volna néhány +kötet francia és német folyóirat, bizonyosan megakadna itt-ott egy +pár ily jegyzet: E jeles cikket, bár nem mindenben értünk egyet a +szerzővel, érdekesnek láttuk közleni; vagy: E tárgyra felhívjuk +íróink figyelmét s örömest fogadunk el idevonatkozó cikkeket. +Mindez ritkán történik, mert nem igen van szükség reá. A lapnak oly +szerződött dolgozótársai vannak, kiket ugyanazon szellem lelkesít. +Aztán, amint elébbi cikkemben is megjegyzém, a szerkesztés mindig +néhány író nyilt, vagy hallgatólagos szövetsége, mely határozott +programm körül csoportosul. A szerkesztő, ha kedve volna is reá, +nem lehet örökös beavatkozó, ki ütleggel fizeti dolgozótársait. Íme +az ok, amiért nem láthat e lapok tisztelt szerkesztője oly felfogás +szerint szerkesztett lapot, aminőt nekem tulajdonít, de amely ellen +tiltakoznom kell. Szerencsétlenségem, hogy sokszor félreértenek. Az +ok bennem is rejlhetik, mert talán némely részletet nem színezek ki +eléggé, némelyet pedig kelletén túl is. Nem egyszer történt meg már +rajtam, hogy cikkeimben csak a toronyhegyeket látták, a közönség és +bírálóim. Már megszoktam. Azonban oly írótól, ki költészetben és +kritikában társait egy fővel haladja <span class="pagenum"><a name= +"Page_42" id="Page_42">-42-</a></span> meg, az ember megvárná, hogy +ha nem ferdít, ne is mellőzzön, ne csak a toronyhegyet lássa, hanem +vizsgálja magát az épületet is, ha mindjárt nem sok néznivaló van +is rajta.</p> +<p>Jól tudom, hogy a mi irodalmunkban nem mind lehetséges az, mi a +külföldi irodalmakban éppen nem ritkaság. Valóban nálunk felette +bajos jó szépirodalmi vagy tisztán kritikai lapot szerkeszteni. A +szerkesztő és dolgozótársai között nagyon csekély a szolidaritás. A +költők, ha nem szerkesztők, majd mindenik szépirodalmi lapba írnak. +Ritkán támogatják valamelyiket különösebben. Mindegy nekik +Hölgyfutár vagy Családi Kör, Nefelejts vagy Figyelő, Divatcsarnok +vagy Nővilág. Nem szűkkeblűek, sokat bírnak szeretni s irtóznak az +úgynevezett pártoskodástól. Mindennek aztán az a következménye, +hogy sem az írók, sem a közönség nem alakulhatnak határozott +csoportozatokká, nem lehet valódi verseny s a helyett, hogy +két-három lap, szellemileg és anyagilag virágozzék, tengődik +öt-hat. Ami a kritikusokat illeti, sem elegen nincsenek, sem +körülményeink nem kedvezők fejlődésökre. Divatlapjaink ugyan +nemcsak a divat, hanem az irodalom és művészet közlönyeinek is +nevezik magokat, nem akarnak sem Bazarok, sem Irisek lenni, de +minden irodalmi nagy fennhéjázások mellett is, nem igen tájékozzák +olvasóikat az irodalom és művészet újabb mozgalmai közt. Azt +hiszik, hogy ez csak a kritikai lapok dolga, mintha bizony nem +volna majd minden folyóirat és lap bizonyos tekintetben kritikai, +amennyiben, ha nem is tüzetesen, legalább tájékozón, ha nem is +részletesen, de mindenesetre általánosságban hozzá tartozik szólni +a körébe vágó eseményekhez. A Nemzeti Színháztól és a +hangversenyadóktól tiszteletjegyet követelnek, panaszkodnak, ha az +írók nem küldik <span class="pagenum"><a name="Page_43" id= +"Page_43">-43-</a></span> be nekik megjelent műveiket, de rendesen +csak a színházról szoktak írni valamit, minden egyébről hallgatnak +vagy legfeljebb egy pár frázisban nyilatkoznak. Hetenkint egy pár +hasábon sok jót és szépet el lehetne mondani az irodalmi és művészi +ügyekről. A folyóiratokat és lapokat éppen az teszi kiválón +érdekesekké, ha minden körükbe tartozó mozgalomhoz hozzászólanak. +Szépirodalmi lapjainknak a társaséleti, művészeti és irodalmi +rovatokra nagyobb súlyt kellene helyezni. Komoly dolgokat kellemes +modorban, kritikai tájékozást mintegy szellemdús társalgásban: íme, +az egész titok. Minderre nincs semmi gond, szépirodalmi lapjainkból +csaknem száműzve van mindennemű kritika s így teljességgel nem +képződhetnek nálunk ama könnyed és kellemes modorú, inkább +jellemző, mint boncoló, kritikusok, akik különösen a nőolvasókra +oly jótékony hatást gyakorolhatnának. A politikai lapok csak akkor +foglalkoznak az irodalommal, ha a politikai élet teljesen pang, ha +élénkülni kezd, ha ezrekkel szaporodik az előfizetők száma, +túladnak kritikusaikon, irodalmi szemleíróikon, talán azért, nehogy +ezek is nagyobb közönségnek írhassanak s több tiszteletdíjat +követeljenek, mint eddig. Egy-egy tudományos folyóirat, egy-egy +ritkán felbukkanó kritikai lap látja csak szívesen kritikusainkat. +Ide menekül aztán mindegyik s bár nagyon csekély számmal vannak, +különböző irányuk miatt mégis nem igen férhetnek meg együtt. +Azonban itt sem lehet hosszas maradásuk. A tudományos folyóirat +hamar megbukik, a kritikai lap még hamarább, mert a magyar nemzet a +politikai és társadalmi téren nagy eréllyel küzd ugyan nemzetisége +mellett, de annak teljességgel nem érzi szükségét, hogy legalább +egy nagyobb közönségnek szánt tudományos folyóiratot, minő például +a Budapesti Szemle, mégis illő <span class="pagenum"><a name= +"Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> volna fenntartani, ha +mindjárt csak a becsület kedvéért is. Mindebből aztán igen +természetesen igen sok rossz foly: állandó kritikáról szó sem +lehet, az alakulni kezdő kritikai irányok nem fejthetik ki +erejöket, a kritikusoknak nincs sem pályája, sem kedve s éppen +azért seholsem igen látunk kitartó munkásságot.</p> +<p>Ily körülmények közt valóban nehéz, sőt lehetlen oly +szerkesztés, mely, mint mondám, a külföldi irodalmakban éppen nem +ritkaság. Tulajdonkép nincsenek dolgozótársak s a cikkek bőségében +sincs köszönet, mert annyi különböző irányt bajos egy egésszé +olvasztani. A szerkesztő, ha lapjának színezetet akar adni, +kénytelen ama rendszabályokhoz folyamodni, melyeket e lapok +tisztelt szerkesztője is foganatba vesz és többször, mint +amennyiszer akár kül-, akár belföldi példákban láthatni. Bizonyosan +nem örömest teszi, de tennie kell, két alkalmatlanság közt mindig +jobb a kevésbbé alkalmatlan. Nem <i>örökös</i> beavatkozó ugyan, +mert nincs szükség reá, hiszen úgy lehetlen volna a szerkesztés, de +mégis csak belévág olykor a más szavába, egy-egy páncélos paizsos +cikke is megakad néha s némely dolgozótársát, a honorárium mellett +nem ütleggel ugyan, de egy-egy gyöngéd oldalbabökéssel csakugyan +fizetgeti. S nekem éppen ezért, meg másért is, nincs semmi szavam +szerkesztési eljárása ellen, sőt csodálkozom, hogy nehéz +körülményei mellett is oly jeles lapot szerkeszt s a meglehetős +heterogén elemek között oly tapintatosan meg tudja tartani lapja +színezetét. Miért vádoltam hát mégis irodalmi jellemtelenséggel. +Vádam csak egyetlen esetre vonatkozott s ez is csak bizonyos +eshetőségre nézve, ha tudniillik a Szász Károly és köztem fennforgó +vitát nem nyilatkoztatja nyilt kérdésnek, vagy nem nyilatkozik +felőle határozottan. «De ha megengedi ön – <span class= +"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> mondhatja +a szerkesztő, aminthogy mondja is, – hogy lehet tárgy, melyről +esztétikai lap szerkesztőjének sincs mindjárt kész véleménye, azt +sem vonja kétségbe, hogy lehet olyan is, melyről cikksorozat vagy +vitás pör végén sem állhatna elő, nemhogy döntő ítélettel, de néha +meghatározott véleménnyel sem… Azáltal, hogy lapjába vette s hagyta +vitatni pro et contra, eléggé mutatja, hogy a kérdés <i>nyilt</i>; +azáltal, hogy hallgat, pedig azt, hogy ő nem bírja, vagy nem látja +még idejét bezárni.» Ez igen derekas felelet. A szerkesztő engem az +általam felállított elvek logikai szövedékébe igyekszik fojtani. De +még lehelek. Elismerem az ellenvetés formai igazságát; valóban +hibáztam abban, hogy e speciális követelésemet nem igyekeztem +világosabban indokolni. Azonban a szerkesztő, ki a mások +gondolatjai folyamát oly messziről belátja, talán érthette, +kiegészíthette volna e követelésemet is. Felvilágosítom, +kiegészítem hát én. A Szász Károly és köztem folyó vita olynemű, +milyet egy irodalmi lap sem hagyhat szó nélkül s nyilt kérdésnek is +csak részben nyilváníthat. Miről foly a vita? Arról, hogy mi adja +meg az irodalmi lapoknak elvi színezetét, mennyiben lehet és kell +azt fenntartani, aztán meg arról, hogy a kritika jogai, szemben az +íróval, meddig terjednek. Ez nem hasonlítható a <i>szép</i> +meghatározása feletti értekezésekhez, ez nem a tudomány nyilt +kérdése, sem olyan, melyet, bármennyire terjesszük is ki a +szerkesztő közönyösségének jogosultságát, egészen szó nélkül +lehessen hagyni. Kivált kritikai lap szerkesztője egy pillanatig +sem szerkeszthet a nélkül, hogy e kérdésekről határozott véleménye +ne legyen s ha lapjában foly a vita e kérdések felett, kötelessége +megjegyezni, ha nem többet, legalább annyit: mi nem elegyedve e +kérdések elméleti és részletes vitatásába, ez meg amaz okból, +<span class="pagenum"><a name="Page_46" id= +"Page_46">-46-</a></span> ily meg ily gyakorlatot alapítottunk meg, +melytől ezután sincs szándékunk eltérni. A Figyelő nyilatkozott is, +bővebben, mint ahogy én kívántam, mi nagyon szükséges volt; mert +most már mind a közönség, mind az írók tisztában lehetnek +álláspontja iránt. Vádam természetesen elenyészett. A szerkesztő +folyvást tiltakozik ugyan, hogy nyilatkozatát nem értem teszi, +hanem kevésbbé figyelmes vagy botránykereső olvasóiért, +visszautasítja elméletem egy részét, sőt a gyöngédség némi erős +iróniájával fel se teszi rólam, hogy mindazt követeljem, amit +csakugyan követelek. E tiltakozás és visszautasításban mennyiben +van igaza és mennyiben nincs, cikkem folytán már megjegyeztem, most +még hozzáadok valamit.</p> +<p>E lapok tisztelt szerkesztője nem ismeri el azon +kötelezettséget, hogy a lapnak, az eltérő nézetekre nézve, minden +speciális esetben nyilatkozni kelljen. Ha így tesszük fel a +kérdést, sem igent, sem nemet nem lehet felelni. Minden attól függ, +mi az a speciális eset, minő állást foglal el a lap, sőt némikép +még attól is, vajjon enciklopédiai lap-e, vagy szépirodalmi, vagy +tisztán kritikai. Azt hiszem, jobb úgy tenni fel a kérdést, amint +én tettem: gondoskodjék a szerkesztő, hogy lapjának iránya, elve, +szóval <i>mindaz, minek képviselője akar lenni, sérelmet ne +szenvedjen</i>. Azt elébbi cikkemben sem állítám, hogy csak a +jegyzet, nyilt kérdésnek hagyás, tüzetes cáfolat az egyedüli +eszközök erre, megmondottam, hogy ezer módja van annak, hogy az +ellenkező vélemények közlése mellett meg lehet őrizni a lap +irányának egységét egész a részletekig, e módszerben is bizonyos +elvet, rendszert követve. A szerkesztő nemcsak elismeri ezt, hanem +még részletezi is, miért csak köszönettel tartozom, de éppen ezért +a nem minden speciális eset kérdését <span class="pagenum"><a name= +"Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> kénytelen vagyok igen bő +köpenynek nyilatkoztatni, nem ugyan e lapok szerkesztőjére, mert az +ő gyakorlata jobb elméleténél, hanem másokra nézve. Hasonlót +mondhatni a szerkesztő e következő megjegyzésére is: «Vagy a jelen +és jövőbeli olvasóközönség (értem nem a gondolatlanul olvasó +<i>nagyot</i>, hanem a gondolkozó, vizsgálódó <i>kicsinyt</i>) +ítéletére nem bízhatunk semmit? Tehetjük-e, hogy véleménye valamely +tárgyról az legyen, mit a szerkesztő a tárgyról utoljára mond s ne +az, mit az illető cikk vagy vitás pör folytán magának képzett; és +szükséges-e, hogy mindannyiszor a szerkesztőét is hallja, ki itt +nem mint bíró, csupán egy harmadik fél, mely kell, nem kell, ott +lábatlankodik mindenütt?» Ez is igen bő köpeny, oly bő, hogy egy +kissé szorítva alája tér Eszter szerzőjének elvből elvtelen lapja +is. Aztán azt az örökös, kell, nem kell, lábatlankodást, én sem nem +óhajtom, sem kényszerűségét nem értem, még oly lapnál sem, melynek +dolgozótársai közt olyanok is vannak, kik csak szükségtől valók. +Cikkemből tisztán kivehető az, hogy a csekély árnyalatokra, apró +részletekre nem helyezek semmi súlyt, hogy a cikkek hiányaiért nem +teszem felelőssé a szerkesztőt s csak a lap iránya, színezete +fenntartását követelem s csak azon tág és szabatosság nélküli +értelmezés ellen tiltakozom, melyet Szász Károly az elvről, +mértékről és alkalmazásukról, valamint az árnyalatokról is, jónak +látott felállítani. Egyébiránt a szerkesztő önmagával jön +ellenkezésbe, midőn sokat bízván a figyelmes olvasó ítéletére, a +fennforgó ügyben mégis csak nem figyelmes olvasóiért tesz +nyilatkozatot. Talán itt is lehetett volna valamit bízni ama kisebb +olvasó közönség belátására. Ki tudja, hogy ily eset még hányszor +jöhet elé, de különben is amaz indok nem nagyértékű. Tökéletes +igaz, hogy sem a kritikus, <span class="pagenum"><a name="Page_48" +id="Page_48">-48-</a></span> sem a szerkesztő, sőt még a közönség +sem oly bíró, ki döntő ítéletet mond s mindenik csak al- vagy +felpörös. A tudomány és irodalom kérdéseiben s még sok másban is az +egyedüli bíró az idő, de hogy ez valaha döntőleg ítélhessen, +szükséges, hogy benne, érte, vele vizsgálódjunk, ítéljünk, +küzdjünk, hogy akiket ugyanegy szellem lelkesít, egyesüljenek s +vállvetve, sokszorozott erővel, erejükhöz képest sok oldalról +támogassák azt az ügyet, amelyért lelkesülnek s azt bizonyosan +inkább eszközlik a határozott színezetű folyóiratok, mint a +kevésbbé határozottak, mert küzdelmet idéznek elő, erőkifejtésre +kényszerítik az ellenfélt s a fejlődés kovászát vetik be irodalomba +és közönségbe egyaránt. Továbbá egy lap nyilatkozata nemcsak +pusztán a szerkesztő egyéni véleménye. A szerkesztő egy csoport +íróval van szoros viszonyban, sőt szolidaritásban, kik hatnak reá s +kikre viszont ő is hat. Az élénk érintkezés, a kölcsönös eszmecsere +bizonyos közvéleményt, közérzületet alapít meg köztük. Egy lap +mindig gyúpont vagy legalább annak kellene lenni, mely az írók és +közönség egy részének eszméit, hajlamait magába olvasztja, irányt +ad és vesz, fejleszt és fejlődik, élő érdekekre támaszkodik, +szükségnek tesz eleget, szóval képviselője valamely még csak +alakuló vagy már megalakult iránynak s e helyzeténél fogva szava +bizonyos tekintetben mindig fontosabb az egyéni véleménynél, még +akkor is, ha tévúton jár, mert tanuságot tesz arról, hogy sokan +gondolkoznak úgy, sokakat lelkesít hasonló küzdelem. E felfogásom, +úgy hiszem, elég világot vet mindarra, mi netalán cikkemben +homályban maradt.</p> +<p>Nem a vitatkozás viszketegéből kezdtem és folytatom e polémiát; +mint máskor, most is hallgathaték vala. Szívemen fekszik e kérdés s +nem először vívok mellette. <span class="pagenum"><a name="Page_49" +id="Page_49">-49-</a></span> Igaz ugyan, hogy az irodalmi lapok +határozott színezetűekké szoktak válni minden izgatás, minden +kicirkalmazott elmélet nélkül is, mihelyt nagy és új eszmék kezdik +mozgatgatni az irodalmat s minden irodalomban vannak oly idők, +midőn az eszmék hiánya közönyösséget áraszt maga körül és az +eklekticizmus felé kezdenek hajlani költők és kritikusok. De +ilyenkor sem kell kialudni minden mozgalomnak, minden törekvésnek, +különben oda jutunk, ahol vagyunk, midőn jogosan kérdezhetjük meg +irodalmi lapjaink majd mindenikétől: ugyan hogy tudtatok élni 5–10 +évig, hogy oly kevésről volt határozott véleményetek, hogy oly +csekély nyomot hagytatok az irodalmi fejlődésben, hogy a jövőnek +egy-két göröngyét sem törekvétek egyengetni? Nem a szenvedélyes +egyoldalúságot óhajtom, sem a vak kizárólagosságot, de meg vagyok +győződve, hogy vezérelvek, eszményművészi hit nélkül nincs sem +valódi kritika, sem irodalmi lap. S éppen ezért nagyon sajnálom, +hogy e kérdésben oly lap ellen kellett polémiát folytatnom, melynek +irodalmi lapjaink közt egyedül vannak vezérelvei, eszménye, hite. +Nem vagyok oka, kényszerülve voltam reá. Szász Károly, az udvarias +kritika e Bayardja, bizonyára lehetett volna oly udvarias, hogy +elégséges ok nélkül ne elegyítse polémiáinkba a Figyelő dolgait. +Szerencsémnek tartanám e lap mellett küzdeni s íme, legalább egy +pontban, úgy félig-meddig ellene küzdök.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_50" id= +"Page_50">-50-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>ADALÉK NÉPMESÉINKHEZ.<a name="FNanchor_11" id= +"FNanchor_11"></a><a href="#Footnote_11" class= +"fnanchor">11)</a></h2> +</div> +<p>Amint emlékeznek az olvasók, egy «Igazság és Hamisság» című, +versben feldolgozott népmesét közöltem volt e lapok második évi +folyamának 2-ik számában. A szerkesztő Merényi népmeséinek +bírálatában, a népmesék különböző fajairól szólván, megemlékezett +ez allegóriai népmeséről is s feldolgozásomra ezt jegyezte meg: +«Kár, hogy Gyulai kidolgozásában hiányzik a költői igazságtétel, +mi, úgy emlékszem, a Hamisság büntetésében s abban áll, hogy a +keze-lábától, szemétől megfosztott Igazság addig görög, hogy egy +pernyés gödörbe esik, hol csodaerő által visszanyeri tagjait s még +épebb, szebb lesz, mint azelőtt. A Hamisság büntetésének +részleteire nem emlékszem». Szolgáljon mentségemül, hogy e népmesét +csak oly alakban ismertem, amint adtam s a szerkesztő által +említett kifejlés teljesen ismeretlen volt előttem. Szó sincs róla, +hogy így teljesebb, szebb, költőibb, de legyen szabad mindamellett +megjegyeznem, hogy a nép <i>allegóriai, nézleti</i> és +<i>állatmeséinek</i> végkifejlésében <i>szükségeskép</i> nem kell +meglenni a költői igazságtételnek. E mesékben a túlnyomó elem vagy +a jellemzés, vagy a tréfás ötlet vagy annak megérzékítése, hogy így +meg, így foly a világ. Az ilyfajta mese ritkán bajlódik a ravaszság +vagy gonoszság megbüntetésével, elég neki, ha az együgyűségét, +könnyenhivést, vagy hiúságot <span class="pagenum"><a name= +"Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> megbüntette. Így például +<i>Grimmnél</i> «A macska és egér társaságban» című mesében a +macska mindenben megcsalja az együgyű egeret, végre meg is eszi, de +azért a macska nincs megbüntetve, sőt végül odaveti a mesemondó: +«Látod, ez a világ folyása.» Mindez némikép igazolja azt, hogy az +Igazság és Hamisság meséjét merhettem az általam ismert töredékben +is feldolgozni, mint olyat, hol az Igazságnak együgyűsége és +gyámoltalansága van felmutatva. Ezzel természetesen nem akarom +elvitatni, mintha e mesére nézve nem volna e lapok szerkesztőjének +teljesen igaza. Éppen azért mindent elkövettem, hogy e mesét teljes +épségben megszerezhessem. Sehogy sem sikerült. Kérdeztem gyermeket, +vénasszonyt, ifjú leányt, dajkát, kocsist, szóval mindenkit, kitől +valaha csak mesét hallottam. Mindhiába. Aki tudott is róla valamit, +csak elmosódott töredékekre emlékezett. Végre <i>Kriza János</i> úr +segített rajtam, kinek gazdag székely népmese-gyüjteménye van, oly +gazdag, választékos és hű, hogy a szintén jeles Merényiét, kivált a +hűség tekintetében, jóval felülmúlja. Ezen a jövő tavasszal +akalmasint megjelenő gyüjteményből, íme, szerencsés vagyok közölni +az egész mesét s így némileg jóvátenni hibámat. Valóban e mese +egyike legszebb népmeséinknek s úgy látszik, hogy eredeti, +amennyiben nem emlékszem a külföldi gyüjteményekben hasonló +mesére.</p> +<p>A mese így következik:</p> +<p>«Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon, még azon is túl, +két ember, egyiket hívták <i>Igazságnak</i>, másikat +<i>Hamisságnak</i>. Megindultak ezek ketten messze-messze útra, +útravalóról sem felejtkeztek el gondoskodni s előre megegyeztek, +hogy elsőbben az egyik pogácsáját egyék meg, azután a másikét. Hogy +megeheznek, <span class="pagenum"><a name="Page_52" id= +"Page_52">-52-</a></span> a Hamisság azt mondja az Igazságnak: +együk meg a tiedet előbb, mert te osztán könnyebben utazhatol. +Megeszik bizony az Igazságét. Egyszer, mikor jól megehülne az +Igazság, mondja a Hamisságnak: barátom! adj már nekem is a tiédből. +Azt mondja a Hamisság: adok, ha megengeded, hogy az egyik szemedet +kivájjam. Mennek tovább s ismét kér az Igazság, de a másik nem +akart különben adni, hanem ha az egyik szemét megengedi, hogy +kivájja. Egyszer úgy megéhezik a szegény Igazság, hogy egy toppot +sem tudott lépni, ő bizony megengedte, hogy az egyik szemét +kivájja, ekkor adott egy darab pogácsát neki. Egyszer ismét +megéhezik a szegény Igazság, kér a hamisság pogácsájából, de azt +mondja, hogy nem ad, ha meg nem engedi, hogy a másik szemét is +kivájja. Mit tudott tenni, kénytelen volt, hogy azt is megengedje, +mert szinte holt meg éhel. Mennek, mind mennek, ismét kér az +Igazság a Hamisság pogácsájából, de nem akar adni, míg meg nem +engedi, hogy mind a két kezét karját levágja. Szegény Igazság! neki +ugyan megesett! de mit tudott tenni, az ember az életért mindenét +odaadja – ő is megengedte, csak hogy meg ne haljon éhel. Immár nem +volt hová lenni lelkének, hanem azon kérte a Hamisságot, tegyen +véle annyi barátságot, hogy vezesse el őtet a vetéskapuhoz, hogy a +sokadalmasoktól ott kéregessen alamizsnát. Elvezeti biz őtet a +Hamisság, de nem a vetéskapuhoz, hanem ott nem messze a hegyen volt +egy akasztófa, ahhoz, – oda leülteti s ott hagyja. A szegény +Igazság megtapogatja, hogy vajjon ott van-e a vetéskapu, – ott +várta már az embereket, de hát egy lélek sem jár, csak a szél +süvöltözött. Egyszer éjfélkor hát megyen oda három varjú, egyik +elkezdögeli: no olyan újságot hallottam, hogy tű olyant soha sem +hallottatok; <span class="pagenum"><a name="Page_53" id= +"Page_53">-53-</a></span> a másik is: biz én is olyant; a harmadik +is: biz én is olyant hallottam. Az első azt hallotta, hogy az +éjtszaka olyan harmat hull, hogyha avval az ember csonka-bonka +kezeit s a vakszemét megmossa, még frissebb lesz, mint ha újra +született volna. Ezt a szegény Igazság mind hallgatta. Azt mondja a +másik varjú is: hát tudjátok-e, hogy a király leánya mért fogy +minden nap, mint a gyertya? ha valaki azt megurusolná, hát fele +királyságát annak adná a király, pedig könnyű megurusolni, mert a +királyleány mikor vette az urvacsoráját, hát a pap mikor nyujtotta +a kenyeret, elejtette, egy varas béka elkapta, megette, ezért fogy +már mindennap; de ha valaki azt a békát kiásná a templom eresziből, +mert ott van egy kő alatt most is, osztán borba beadná neki, hát +mindjárt meggyógyulna a király leánya. A harmadik varjú is +elkezdögeli: hát tudjátok-e, hogy ennek a városnak mit kéne +csinálni, hogy a szomjúság miatt mindegyre ne halnának az emberek +olyan erősen. A résbe vagyon egy fűzfa, a fűzfa alatt egy malomkő, +ha valaki azt onnan kivenné, éppen olyan szélyesen jőne a víz, mint +a malomkerék. Evvel a három varjú onnét elrepült mint a szél.</p> +<p>A szegény Igazság is neki áll, a harmattal megmossa kezeit, +szemeit, hát frissebb, mint ha újra született volna, – ő bizony +fogja magát, bemenyen a városba, megjelenti a királynak, hogy ő meg +tudná urusolni a leánya betegségét. A király egyszeribe megörül +neki, sok mindent, fele királyságát is neki ígéri, ha meg tudja +urusolni. A szegény Igazság veszen maga mellé három embert, +elmenyen vélek, kiásassa a templom eresziből a kecskebékát, hát meg +is kapják, egyszeribe felbontsák, hát még a falás kenyér épen van, +– azt egybe megmossa maga az Igazság, belé teszi egy pohár borba, +de <span class="pagenum"><a name="Page_54" id= +"Page_54">-54-</a></span> előbb a király leányát álomporral +elaltassa, azután beadja a kenyeret neki borban, – mikor +felébredett a király leánya, hát tízszerte frissebb, mint amikor +született volt. A király örömiben azt sem tudta, mit csináljon, oda +akarta adni fele királyságát, de ő nem vette el, hanem kért egy +szekér pénzt, mind ezüst huszast. A király bizony egy nagy +társzekeret neki megtöltött, azt izeni, hogy már indulhat, de az +Igazság azt izeni vissza, hogy ő még azt is meg tudná urusolni, +hogy ennek a városnak mindég bő vize lenne. A király mindjárt +kihirdetteti a városban, hogy nála egy ilyen ember vagyon, aki a +városnak bő vizet tudna árasztani. Megörül a város népe, egyszeribe +annyi pénzt Igérnek, amennyit csak elvihet. Fogja magát az Igazság, +elmenyen nehányad magával le a résre, ott a fűzfa alól kiásassa a +nagy malomkövet, hát akkora helyről buzog fel a víz, mint amekkora +helyt fekütt a malomkő. Egyszeribe a város annyi pénzt ád, amennyit +csak két társzekér megbírhatott. Megindul az Igazság, hogy már a +sok pénzzel menyen haza, hát előltalálja a Hamisságot. Kérdi a +Hamisság: hát te hogy tettél szert erre a teméntelen sok pénzre? Az +Igazság ahogy volt, éppen úgy elbeszélte neki. Fogja magát a +Hamisság is, fogad egy embert, hogy az ő szemeit is vájja ki, a két +karját pedig vágja le, osztán őtet is vigye ki az akasztófához; úgy +teszen biz az ember, levágja a két karját, a két szemit kivájja, +osztán elvezeti ki az akasztófához s ott hagyja. Várja, várja a +Hamisság a három varjut, hát éjfélkor el is jőnek, leszállnak az +akasztófára, – egyszer megérezik, hogy ott valami büdösség van, a +varjúk bizony leszállanak rája, – ahajt mind egy szikráig megették +a Hamisságot. Holnap legyen a kijetek vendégök!»</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_55" id= +"Page_55">-55-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>NÉHÁNY ÉV PETŐFI ÉLETÉBŐL.<a name="FNanchor_12" id= +"FNanchor_12"></a><a href="#Footnote_12" class= +"fnanchor">12)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Irta Szeberényi Lajos. (Szeged, Burgernél. +1861.)</p> +<p>Érdekes könyvecske, melyet örömmel fogadhatnak mind Petőfi +tisztelői, mind pedig azok, kik az irodalom történelmével +foglalkoznak. Én még más szempontból is örültem neki. Megmondom +okát, noha magamról kell szólanom, mi kissé unalmas, de rövid +leszek s így elnézésre lehet számítanom.</p> +<p>Ezelőtt nyolc évvel, 1854-ben, Petőfi életiratát s művei +esztétikai fejtegetését kísérlettem meg. Dolgozatom tulajdonkép +csak conversations-lexiconi cikk akart lenni, melyre Pákh Albert +szólított fel az általa szerkesztett «Újabbkori Ismeretek Tára» +számára. Az adatokat a régibb lapokon s Petőfi némely levelein +kívül Arany, Csengery, Emődy, Orlai – Petrics, de leginkább Pákh +szolgáltatták. Azonban cikkem sokkal terjedelmesbbé vált, mintsem a +szerkesztő kiadhatta volna; rövid kivonatot készített belőle s azt +tanácsolta, hogy adjam ki valamelyik hetilapban vagy havi iratban. +Csakugyan, egy pár részlettel megbővítve s megtoldva némi +polémiával az újabb magyar líra ellen, kiadtam az Új Magyar +Múzeumban. Innen dolgozatom formátlansága, innen, hogy az, sem mint +életirat, sem mint esztétikai jellemrajz még a nem nagyon szigorú +igényeket <span class="pagenum"><a name="Page_56" id= +"Page_56">-56-</a></span> sem elégíti ki. Mindamellett kiadását a +mai napig sem bántam meg, legalább egy csoport adatot adtam át a +nyilvánosságnak, legalább oly időben igyekeztem Petőfi +költeményeinek szépségeit fejtegetni, midőn irodalmunk hemzsegett +ugyan a Petőfi-utánzóktól, de azért a lehető legkevesebbet +beszéltek róla; legalább alkalmat nyujtottam arra, hogy bírálatok, +cáfolatok keletkezhessenek s így kitisztuljanak a netalán hibás +adatok. Szándékom volt ugyan a dolgozatot egy teljesebbel, jobbal, +egy egész könyvvel kicserélni, de azt most már bizonyos körülmények +miatt alig lehet tennem. Azonban az adatok gyüjtésével nem hagytam +föl, örömest szolgálok másoknak, örömest szólok mindenhez, mi +Petőfi életére vonatkozik, kivált ha az dolgozatommal kapcsolatban +van, minő a jelen eset is.</p> +<p>Szeberényi selmeci tanulótársa s azután is egy pár évig barátja +volt Petőfinek s úgy látszik, hogy csaknem az egyedüli, ki költőnk +e korszakából hiteles adatokat szolgáltathat. Ő ugyan már ezelőtt +is írt egy pár cikket ez évekről, ha jól emlékszem az 1855-ki +Divatcsarnokba, azonban itt mindent bővebben tárgyal s Petőfinek +négy hozzá írt levelét is közli. Az én életirati vázlatom a selmeci +napokról majdnem hallgat, csak annyit jegyez meg, hogy Petőfi előbb +az aszódi, aztán a sz. – lőrinci gimnáziumban tanult,<a name= +"FNanchor_13" id="FNanchor_13"></a><a href="#Footnote_13" class= +"fnanchor">13)</a> később pedig a selmeci <span class= +"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> líceumban, +honnan kiutasíttatását színészkedése okozta volna. Szeberényi +nemcsak részletes rajzot nyujt Petőfi selmeci életéről, hanem +kimutatja ez utóbbi adat hibás voltát is. Szerinte Petőfi nem +színészkedett, csak mindennap meglátogatta egy ott mulató német +színtársulat előadásait az akkori iskolai szigorú törvények +ellenére is. «Hogy Selmecen Petőfi szinészkedett volna, s azért +utasíttatott volna ki az iskolából, – mond Szeberényi a 10-ik +lapon, – mint Gyulai állítja, tévedésen alapul. A német nyelvben +azon időben nem is volt annyira jártas, hogy a színpadon +fölléphetett volna, ha csakugyan lett volna is kedve német +színésznek lenni.» Mind elhiszem s legkisebb okom sincs kételkedni +benne. Én ez adatot Pákhtól hallottam, kinek Petőfi beszélette, +hogy a színészet miatt összetűzött tanáraival s mivel egyik +költeményében azt írja: «Sine fine folyt a per s abeundi consilium +lett a vége breviter», a két adat kombinációjából származott +tévedésem. Nem is úgy értettem, hogy német színész lett, abban +pedig, hogy Selmecen is megfordulhat magyar színtársulat nincs +valami abszurdum, legalább az erdélyi Szebenben néha 3–4 hétig +játszanak magyarok, pedig rendes német színháza van s bizonyára +németebb város Selmecnél.</p> +<p>A színház gyakori látogatása egyébiránt a Szeberényi tanuskodása +szerint is befolyt arra, hogy Petőfi elhagyja az iskolát. «Gazdája +– mond Szeberényi – részeges kamarai hajdú volt, kivel Petőfi egy +szobában lakott s ki olykor mámoros fővel a nála szállásolt +tanulóknak <span class="pagenum"><a name="Page_58" id= +"Page_58">-58-</a></span> saját verses szüleményeit szokta volt +tollba mondogatni. Ez, esti elmaradozásának okát talán nem is +gyanítván, másrészt pedig látván, hogy a szegény fiú, kinek annyija +sem volt, hogy a karzati beléptidíjt megfizethette volna, e végre +egyik-másik holmiját eladta, korhelységgel vádolta őt tanítóinál. +Ezek nem vettek annyi fáradságot, hogy az ügyet mélyebben +megvizsgálják, különösen, hogy az iskolatörvények szűk határai közt +meg nem férő lélek körűl pszichológiai vizsgálatot tartottak volna; +more patrio megintették, megdorgálták s a történteket valószínűleg +atyjával is tudatták. A dorgálásoknak eredménye csak az lett, hogy +P. folytatta életmódját, mi tanárait tőle egészen elidegeníté; +gazdája pedig, egy atyjához intézett levélben, őt a legfeketébb +színekkel, mint legkicsapongóbb ifjút rajzolta. P. pedig nem volt +az; ezt én mondhatom, ki csaknem éjjel-nappal vele valék, ki előtt +semmit sem titkolt, kinek minden léptéről volt tudomása s kivel, +hogy annál gyakrabban együtt lehessen, a fönnebb történtek után, +legközelebbi szomszédságomban bérelt szállást. Hanyagnak, +kicsapongónak tartották őt tanárai is, mert a hideg idegen nyelven +szárazon előadott tudományokat, különösen a költészettant, nem +tanulta oly szajkó módon, mint némely akkori eminens, ki midőn az +iskolából kilépett, látta, hogy semmit sem tud. Ráfogták Petőfire, +hogy a költészettanhoz nincs kedve, kinek ez, a magyar történet +mellett, melyet akkor a magyar nyelven írt legjobb művekből +szorgalmasan tanulgatott, csaknem kizárólagos tanulmánya vala. +Ekkor történt, hogy midőn az iskolában egy művét felolvasta, +tanítója nem akarta elhinni, hogy azt maga készítette. +Bekövetkezett a félévi vizsgálat február első napjaiban s Petőfi a +következő osztályozásban részesült: <span class="pagenum"><a name= +"Page_59" id="Page_59">-59-</a></span></p> +<ul class="lsoff indented"> +<li>Ex moribus Classis 1-æ.</li> +<li>– poetica Classis 1-æ.</li> +<li>– geographia antiqua Classis 1-æ.</li> +<li>– exercitiis styli Classis 1-æ.</li> +<li>– doctrina fidei Classis 1-æ ex ultimis.</li> +<li>– antiquitatibus romanis Classis 1-æ ex ultimis.</li> +<li>– historia patriæ Classis 2-æ.</li> +</ul> +<p>Az osztályozás, ha emlékezetem nem csal, atyjának is +elküldetett. Képzelhetni, milyen hatással lehettek e tudósítások a +boldog együgyűségben élő s hite szerint legszebb reményében +csalatkozott atyára. Ez szolgálhat némileg, ha nem is mentségül, de +legalább kulcsául azon igazságtalan bánásmódjának, melyben e +többrendbeli denunciatio következtében fiát részesítette.»</p> +<p>Miben állott ez igazságtalan bánásmód? Atyja egy szemrehányással +telt levelet írt neki s kijelentette, hogy korhelysége, +kicsapongásai által érdemetlenné tette magát arra, hogy ő róla +többé, mint fiáról, gondoskodjék s egészen sorsára bízza. +Szeberényi, kivel közlötte e levelet, vígasztalta, azzal biztatván, +hogy atyja, ha megtudja a dolog valóságát, ki fog engesztelődni. +«Sohasem – felelt ő – ismerem atyámat, de különben is kegyelemért +esedezni atyámnál nem fogok.» Oly felelet, mely megegyezik a +későbbi Petőfi jellemével is. Csakugyan Petőfi elhagyta az iskolát +s így nem kiutasítva, hanem magától s nyakába vette a világot febr. +14 és 16. közt 1839-ben. Eltávozásakor e sorokat írta Szeberényi +emlékkönyvébe:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Kegytelen a végzet; nem hagy +sok időig örülni<br /></span> <span class="i2">Minket együttlétünk +édeni napjainak.<br /></span> <span class="i0">Ámde az a földnek +bármely részére ragadhat,<br /></span> <span class="i2">Érted ezen +kebel ég s lészen örökre hived.<br /></span></div> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_60" id= +"Page_60">-60-</a></span></p> +<p>Némi kalandok után Pestre érkezett s ott beszállott abba a +külvárosi vendéglőbe, hova atyja szokott, azt mondván, hogy a +husvéti ünnepekre megy haza s itt atyját vagy legalább kocsiját +bevárja. Az én tudomásom szerint az nem külvárosi vendéglő volt, +hanem a belvárosi úgynevezett «Kecskeméti-ház», mi igen hihető, +mert atyja haszonbérlőtársa volt Hábel Józsefnek, ki Kecskeméten +lakott. Szeberényi körülményesen adja elő az atya és fiú közti +találkozást. Néhány napi ott tartózkodása után jelentik neki, hogy +atyja megérkezett. Felugrott, menni akart, de atyja éppen akkor +lépett be. Mentegette magát, azt mondotta, hogy tanárai haza +küldték a husvéti szünnapokra. Atyja kétkedve jegyezte meg, hogy +husvét még csak három hét mulva lesz. De levelet is hoztam tőlök +apámnak, – vágta ki magát a fiú. Az atyja a levelet kérte elő, a +fiú egyik ismerősüket nevezte meg, kinél a levelet hagyta. Együtt +indultak el amaz állítólagos ismerőshöz. Karonfogva mentek végig +több utcán, míg végre elérték a kijelölt házat. A fiú előzékenyen +kinyitotta az ajtót, atyját előre bocsátotta, aztán becsapván +elosont s csak hónapok mulva találkozott ismét atyjával.</p> +<p>Szeberényi szerint Petőfi, Selmecre jöttekor, (1838 aug.) 17 +éves volt, mint az iskolai anyakönyv bizonyítja s így 1821-ben +született volna, noha 1–2 évvel fiatalabbnak látszott. «Nem tudom, +– folytatja tovább, – honnan merítette Gyulai azon állítását, hogy +Petőfi 1823. jan. 1-én született, honnan ez adat a Magyar Írók +életrajzába is átment.» Csodálatos, hogy ezen Szeberényi +csodálkozik. Hiszen ez adat ott áll mindenkinek nyitva, Petőfi +Összes költeményei első kiadásához mellékelt arcképe alatt s így +egyenesen Petőfitől került. De még csodálatosb az, hogy Szeberényi +semmit <span class="pagenum"><a name="Page_61" id= +"Page_61">-61-</a></span> sem tud arról, hogy Petőfi születésének +mind éve s napja, mind pedig helye cáfolhatlan adatokkal tisztába +van hozva. Ő a szülővárosra vonatkozólag ezt jegyzi meg: «Petőfi, a +selmeci iskolai anyakönyv szerint, aug. 31-én iratta be magát. +Születése helyének itt Kiskőrös van bejegyezve, míg ellenben az +ottani Magyar Társaság jegyzőkönyvébe maga saját kezével +Szabad-Szállást írta be születése helyéül. Innen kitetszik, hogy +Gyulai állítása, mintha Petőfi Félegyházán született volna, hibás.» +Hogy mennyiben tévedtem s mennyiben nem, sokkal fontosabb adatokkal +van már bebizonyítva, mint a minőket felhoz Szeberényi. Az 1857-iki +Vasárnapi Ujság hasábjain az egész kiderült. Sárkány János +kiskőrösi lelkész az egyházi keresztelési anyakönyvet idézte, hol a +127. lapon ez áll: «1823 jan. 1-én kereszteltetett Petrovics István +és Hrúsz Mária fia, Sándor.»<a name="FNanchor_14" id= +"FNanchor_14"></a><a href="#Footnote_14" class="fnanchor">14)</a> +Én ez adat közlésekor tüstént felszólaltam a Pesti Naplóban. Nem +kételkedtem ugyan az anyakönyvi adat hitelességén, de belőle csak +annyit olvastam ki, hogy 1823 jan. 1-én Petőfit csakugyan a +kiskőrösi egyházban keresztelték, miből még nem következik, hogy +ott is született volna. Hivatkoztam Petőfi «Szülőföldemen» című +költeményére, melyet Félegyházán írt s melyben ez áll: «Ez a város +születésem helye.» E mellett fölemlítettem, hogy Petőfi egyik +barátja homályosan emlékszik, mintha hallotta volna Petőfitől, hogy +nem ott született, hol keresztelték. Mindebből azt következtettem, +hogy Félegyházán [!] kath. község lévén, könnyen vihették át a +csecsemőt Kiskőrösre keresztelni az evang. lelkészhez. Ezért a +születésre nézve az anyakönyv még magában nem dönt. Azonban Sárkány +úr a V. U. szerkesztőjéhez <span class="pagenum"><a name="Page_62" +id="Page_62">-62-</a></span> küldött levelében valóságos döntő +okiratot is közlött, Kiskőrös városa 1822–23-iki jegyzőkönyvének +kivonatát, mely szerint Petőfi atyja a város mészárszékének +haszonbérlője volt. E levelet a szerkesztő csak velem közlötte s +nem egyszersmind a közönséggel, mivel fölöslegesnek hitte Petőfi +testvérének, Istvánnak, Brünnből írt levele után, melyet egész +terjedelmében közlött.<a name="FNanchor_15" id= +"FNanchor_15"></a><a href="#Footnote_15" class="fnanchor">15)</a> E +levélben a többek közt ez áll: «Sándor Kiskőrösen született 1822-ik +év december 31-én pontban éjféli 12 órakor. Hosszú életök folytában +szüléim soha kedvesebb új évet nem értek, mint az 1823-ik, öt évi +házasságuk után végre az ég egy fiúval áldotta meg őket. Ezt +szüleimtől nem egyszer hallottam s midőn felnőttem, számtalanszor +olvastam a Nagy Biblia melléklapján atyám jegyzetét: Sándor fiam +született stb., hol harmadfélév mulva saját nevem is ragyogott.» E +szerint jogosan írhatta Petőfi, hogy 1823 jan. 1-én született, +könnyen érthetni az anyakönyvi adatot is, hogy még aznap +megkeresztelték s azt hiszem, 1823-nál maradhatunk a jövőre is. Ama +másik kérdésre, hogy Petőfi szülővárosát megtagadta-e vagy csak nem +tudta, nem lehet egész bizonyossággal felelni. Az igazság +szántszándékos ferdítésével bajos vádolnunk. Igaz ugyan, hogy +alkalmasint aszódi iskolai bizonyítványa nyomán, kiskőrösi +születésűnek van beírva a selmeci iskolai anyakönyvbe s ő mégis +szabadszállásinak írta magát a Magyar Társaság jegyzőkönyvében, de +ennek oka nemcsak az lehet, hogy érdekesebbnek tartotta a felföldön +kún fiúként szerepelni, hanem az is, hogy ő Kiskőrösön csak mint +egyéves csecsemő élt s mikor Selmecre került, szülői már +visszaköltöztek Szabadszállásra, hol még Kiskőrösre <span class= +"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> szakadásuk +előtt laktak, mint földbirtokosok.<a name="FNanchor_16" id= +"FNanchor_16"></a><a href="#Footnote_16" class="fnanchor">16)</a> +Ami «Szülőföldemen» című versét illeti, abban legcsekélyebb +affektáció sincs. Egyéves korától egész hatéves koráig itt +nevelkedett s így természetes, hogy gyermekkori emlékei, melyeket e +költeményben megénekel, Félegyházához voltak tapadva s így azt, +legalább költeményében, méltán tartotta szülőföldjének.</p> +<p>Szeberényi egy pár furcsa históriácskát is megemlít Petőfi +selmeci tanuló korából. Annak a pap-históriának nemigen örülhet az +ember. Ezt nem rováskép mondom Szeberényire nézve; elvégre ami +igaz, igaz, ha kellemetlen is, noha talán férhetne hozzá egy kis +kétség, mert a diákocskák szeretnek némely excesszust magokra fogni +az érdekesség kedvéért, hanem mert tartok tőle, hogy Petőfi +valamelyik életírója vagy aki novellát gyárt vagy adomákat szemel +ki, túl kiszínezi vagy nagy súlyt helyez reá, különben is Petőfire +szeretnek sok minden furcsát fogni s ez oldalról bámulni. Egy másik +históriácskának csak annyi alapja van, amennyiben valaki magára fog +valamely adomát. «Aszódon, – mond Szeberényi, – történt, mint maga +(Petőfi) beszéli, hogy derék tanítója egyszer felszólítá, határozná +meg, mi a diák? mire ő rövid megfontolás után ezt felelé: a diák +oly semmi, melyből minden lehet.» Ezt az elmés feleletet nem Petőfi +gondolta ki, nagyon régi história az, még gyermek koromban +hallottam a vén diákoktól, kik mint adomát beszélték. Csodálkozni +lehet, hogy Szeberényi soha sem hallotta; ez egyébiránt némi adat +arra nézve is, hogy a pap-históriát se higyjük el oly könnyen, ha +mindjárt maga Petőfi beszélette is. Sokkal nevezetesb mindennél az, +mit Szeberényi költőnk irodalmi első <span class="pagenum"><a name= +"Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> kísérleteiről ír. Petőfi +tagja volt a selmeci iskolai Magyar Társaságnak s úgy látszik, itt +érezte magát legotthonosabban. November 7-én 1838-ban lépett fel +első munkájával, egy «A hűtelenhez» címzett költeménnyel, melynek +bírálója éppen Szeberényi volt, a társaság elnöke. A költemény +meglepte a bírálót s a többek közt azt az észrevételt tette reá, +hogyha a szerző szép tehetségével szorgalom párosul, idővel jelesb +költőink közt fog helyet foglalni. E költeményt közli is Szeberényi +s róla most az a véleménye, hogy nem sokkal jobb, mint száz meg +száz kezdőnek összefércelt rímecskéi. Nem vagyunk egészen egy +véleményben Szeberényivel. A költemény ugyan semmit sem ér, de +nyelvében, verselésében van valami, mit nem igen találhatni meg +száz meg száz kezdő kísérletében. Petőfinek még egy más kísérletét +is fölolvasták a Magyar Társaság gyűlésén elmenetele után egy pár +nappal. E költemény címe: «A költő keserve» volt. Ez még nagyobb +hatást tett s a társaság közmegegyezéssel az érdemkönyvbe iktatta, +hova csak a legjelesb dolgozatokat vették föl. E költeményt nem +közölheti Szeberényi, mert az Érdemkönyv ugyan ma is megvan, de +azok a lapok, melyeken e mű volt, hiányzanak, alkalmasint 1851-ben +a selmeci tűzvészkor vesztek el.</p> +<p>Petőfi későbbi éveiből is egész 1845-ig feljegyez Szeberényi +néhány adatot, melyek, kivált Petőfinek Szeberényihez írt négy +levele, részint megigazítják, részint körülményesbbé teszik az én +életirati vázlatomat. Szeberényi szerint is, mint nálam, az atya +néhány hónap mulva erővel vitte haza fiát, noha ez az útközben +többször vissza akart szökni, később Sopron megyébe küldötték egyik +rokonukhoz, ki növeltetéséről gondoskodni kívánt s a soproni +líceumba szándékozott beadni. Szeberényi <span class= +"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> szerint ez +az anyja műve volt, mert atyja, a selmeci kázus után, azt akarta, +hogy fia tanulja az ő mesterségét. Az én vázlatom szerint Petőfi, +Sopronba érkezve, egyenesen a laktanyának tartott s katonának +csapott föl (1839). Szeberényi igazolja mind az évet, mind a tényt, +azzal a különbséggel, hogy Petőfi Sopronban megkezdte ugyan +tanulmányait, de nem sokáig folytatta. Katonaságát, megszabadulását +Szeberényi éppen úgy adja elő, mint én, csakhogy több mulatságos +históriácskát emel ki. Megjegyzi, hogy egyszer Petőfi transzporttal +küldetett Pozsonyba s a vezénylő tizedestől engedelmet kapott, hogy +az éjt barátjaival tölthesse. Már ekkor észre lehetett venni rajta, +hogy a katonai pálya nincs inyére, de azért nem panaszkodott s +inkább csak helyzete nevetséges oldalát igyekezett feltüntetni. +«Elmondta, – folytatja Szeberényi, – mikép kezdte őt káplárja a +katonai gyakorlatokban oktatni. – Tudja-e kend, – így beszélt, +tizedese szavait idézve, – tudja-e kend, mi az a stéling? Nem. – +Nohát a stéling a katonának az a stellungja, amelyben áll. – +Beszélte továbbá, hogy hálótársa egy cigány fiú; továbbá mi +nehezére esik, hogy a megszabott órán túl gyertyát égetni nem +szabad a laktanyában, de ő gyakran, ennek dacára, szuronyának feje +fölött függő karikájába illeszti a gyertyát s midőn társai +elalusznak, meggyujtja és olvassa a soproni tanulóktól e végre +kapott könyveket.»</p> +<p>Petőfi 1841-ben szabadult meg a katonaságtól Szeberényi szerint +is, kivel hazatértekor ugyanazon év tavaszán találkozott Pozsonyban +s dicsekedve mutatta neki obsitját, melyet az ezred orvosa +eszközölt ki. Tanulótársai néhány napig maguknál tartották. Ottléte +alatt egy «Kuruttyó» című humoros balladát írt, melynek tárgya egy +vén cigány, de amely elveszett, <span class="pagenum"><a name= +"Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> pedig Szeberényi véleménye +szerint ifjabbkori versei közt aligha az nem volt a legsikerültebb. +Petőfinek megszabadulásától egész pápai diák koráig terjedő +viszontagságairól, adatok hiányában, hallgat az én életirati +vázlatom. E hézagot igen körülményesen betöltik Petőfi itt közlött +levelei. «Veled – írja a többek közt Szeberényinek Pápáról, júl. 7. +1842 – utoljára Pozsonban beszéltem, onnan szüléimhez Pestre +mentem. Ezek örültek, hogy a katonaságtól megszabadultam, de +képzeld barátom, azt akarják, hogy mészáros legyek, én és +mesterember! Ennek két oka volt. Először az apám mindig jobban +szeretett volna látni: húst mérni, mint jambusokat és trocheusokat +faragni. Másodszor! – s ez már fontosabb! – szüleim elszegényedtek, +annyira, hogy engem tanulásomban segíteni nem voltak képesek. +Azonban, gondolhatod, hogyha még tíz ily fontos ok lett volna is, +ebben velök meg nem egyezem.» S csakugyan, Petőfi jobb időt várva, +két hónapot (május és június 1841) otthon töltött, később Pestre +ment, de itt, amint ő maga mondja, semmi kedvező szél nem fúván, +nem is lengedezvén, tovább folytatta útját Füred felé s innen +átkelve a Balatonon, Somogyon, Veszprémen át Tolnába, Ozorára ment, +hol színészekkel találkozván, beállott színésznek Rónai név alatt. +Három hónapig színészkedett, ekkor a társaság tönkre jutván, +Mohácson búcsút vett a színészettől s Pécs, Szigetvár, Kaposvár, +Keszthely, Sümeg, Szombathelyen keresztül Pozsonyba ment, hol +tanulni akart, de nem volt miből éljen. Végre Pápán állapodott meg, +hol Tarczy tanár vette pártfogása alá. Itt is ugyan csak tengődött, +de mégis eltengődött valahogy egy évig. Részt vett az iskolai +képzőtársaság munkásságában, megnyerte az egyik balladai +pályadíjat, azonkívül másik balladája s két lírai költeménye +<span class="pagenum"><a name="Page_67" id= +"Page_67">-67-</a></span> is – többet nem adott be – dícséretet +nyertek. «Ez is elég egy obsitos-logikusnak», – veti utána.</p> +<p>Pápát 1842 nov. 2-án hagyta el, hogy színésznek álljon. +«Feljöttem barátom Pápára, – írja, – feljöttem, hogy örökre +elhagyjam az oskolát. Engem rettenetesen üldöz a sors. Egy +borzasztó mélység előtt állok, melyet át kell lépnem s e lépéssel +talán két szívet (szülőimét) repesztek meg. S mégsem tehetek +máskép. Lásd barátom színésszé kell lennem, kell, nincs semmi +menedék; szülőim nem segíthetnek s Pápán nincs semmi alkalmam, +mellyel a nyomoru filléreket életem tengetésére megszerezhetném. +Most már harmadszor színésszé!» Első színészkedése alatt +alkalmasint azokat a hónapokat érti, melyeket Selmecről eljötte +után Pesten töltött, mint statiszta a színháznál. S csakugyan +színésszé lett Székesfehérvárott a Szabó József társaságánál. A +következő év tavaszán (1843 márc. 5.) már Kecskemétről ír +barátjának. «És azóta színész vagyok, – mond a többek közt – s noha +igen parányi lény még a színpadon, de reménylem, egykor nem leszek +utolsó; mert nem hiszem, hogy az ég segédkeze ne lenne azzal, ki +oly szent célokkal, oly eltökéléssel áldozva lépett a színpadra, +mint én.» Ez időszakra esik költői pályája kezdete is az +irodalomban. Mint pápai diák küldött föl már verset az Athenæumba. +Első megjelent költeménye «A borozó» volt, még Petrovich név alatt. +A második «Hazámban» Petőfi név alatt. Mindkettő az 1842-iki +Athenæumban. 1843-ban már többször, e folyóirat csaknem minden +füzetében lehetett találkozni a Petőfi névvel. Idevonatkozólag írja +barátjának: «Tehát kitaláltad volna «A borozó» szerzőjét, ha +Petrovich alatta nem volna is? No úgy remélem, még könnyebben +kitalálod, ki az a Petőfi Sándor, ugyan az Athenæumban. +<span class="pagenum"><a name="Page_68" id= +"Page_68">-68-</a></span> Karácsonkor (1842) Pesten valék és +megismerkedém személyesen Bajzával és Vörösmartyval. Vörösmartynak +szembe tűntek verseim s amint Bajzától hallám ő a Petőfi név alatt +valami régibb írót vélt sejteni. Félnapot tölték a régtől tisztelt, +szeretett két férfi körében. Színésztársaim is olvasták az +Athenæumban Petőfi versét, de ők nem hiszik, hogy én vagyok az. +Egyébiránt nem sokat törődöm velök, kik többnyire asini ad +lyram.»</p> +<p>Tavaszig, úgy látszik, Kecskeméten maradt, legalább júl. 21. +1843-ban Pestről írt levelében azt írja Szeberényinek, hogy husvét +után elment Pápáról, hova alkalmasint Kecskemétről jött s egy +darabig Pozsonyban tartózkodott. Itteni színészkedését, +írnokoskodását s végre Pestre jövetelét e levélben saját maga is +éppen úgy írja le, mint én életirati vázlatomban. Csak egyetlen egy +hibás adatot kell igazítnom. Tudtam, hogy Petőfit nyomasztó +körülményeiben egy pár nevezetesb magyar író emelte ki, kikkel +Pozsonyban ismerkedett meg, de nem tudtam nevöket. Tulajdonkép +Vachott Sándor kezdeményezése volt az egész. De halljuk magát +Petőfit: «Szerencsémre megismerkedtem Vachott Sándorral. Ez +Pozsonyból lerándult kedveséhez Pestre, ki már e hónap 10-e óta +neje s itt tudtomon kívül számomra egy aláírási ívet bocsátott ki +az athenæisták közt, melyen 30 pengő forint gyűlt össze. Az +adakozók Vörösmarty s Vörösmartyné, Bajza s Bajzáné, Vachott Sándor +s mátkája s ennek atyja stb. Ezzel segítettem ki magamat +Pozsonyban. Később maga szólított fel Fekete (a színigazgató), hogy +álljak társaságához, mit azonnal tettem is. De mindjárt azután való +nap kaptam Nagy Ignáctól levelet, melyben jelenti, hogyha Pestre +akarok jőni, kieszközlendik, miszerint a Nemzeti Színháznál +<span class="pagenum"><a name="Page_69" id= +"Page_69">-69-</a></span> bevegyenek s azonkívül nehány hónapra +fordítnivalót is ad a Külföldi Regénytár számára. Én tehát +természetesen azonnal bejövék. Három hete, hogy itt vagyok s már +egy kis regényt, a Negyvenéves hölgy, Bernard Károlytól, le is +forditottam, melyért száz váltó forintot kapok. Tegnap kezdtem a +másikba, Robin Hood, Jamestől. Ez németben 900 lap s jó darabig fog +elfoglalni. Addig Pesten leszek, azután pedig hova megyek, még nem +tudom, mert a pesti színpadra lépni most még, ez oly fa, melybe nem +merem fejszémet vágni, noha arra Vörösmarty sine fine ösztönöz. +Majd elhatározom magamat.»</p> +<p>E levelek stílus és forma szempontjából nem oly érdekesek ugyan, +mint Petőfi későbbi levelei, melyek, mint például a Kerényihez +írottak, prózai munkái legjavát teszik, mindamellett ezekben is +feltűnő az egyszerűség és könnyűség, melyek Petőfit kiválóan +jellemzik. Másfelől be engednek pillantanunk a tizenkilencéves +Petőfi lelkébe, hol örökös és lázas nyugtalanságban küzd élete +mindennemű viszonyával, a szülők akaratjával, a barátok tanácsával, +az iskola, a katonaság, sőt még a színészet korlátaival is. +Tulajdonkép nem tudja mit akar, csak érzi, hogy nem közönséges +pályára van hivatva s mindenütt keresi e pályát. Most hős, majd +színész, majd költő akar lenni, végre mindkettő egyszerre. Nem +maradhat egy helyen sokáig, vándorolnia kell, hamar lemond egy-egy +pályáról, ma diák, holnap katona, majd színész, ismét diák, ismét +színész, csak lantjához marad hű, de egyszer arról is le akar +mondani. «Nekem az Athenaeumban, – írja Pápáról Szeberényinek +1842-ben, – jött ki egy versem (nem tudom olvastad-e saját nevem +alatt) azonban ez az <i>első és utolsó vers, melyet tőlem lát a +világ</i>. Lemondok barátom <span class="pagenum"><a name="Page_70" +id="Page_70">-70-</a></span> a verselésről, le; ez a mai világban +szegény embernek háládatlan egy mesterség, átkozott keveset hajt a +konyhára, lemondok tehát és a prózához állok, barátom, mitől valaha +annyira írtóztam.» S mégis ugyanazon év novemberében új verset küld +barátjának s a másik évben már így kiált föl: «Írám, hogy lemondok +a verselésről? Nem tudják, mit beszélnek, valami ilyféle van a +szentírásban». Azonban e habozás és sikertelenség közepett is +folyvást mély hite van magában. Vagy ki kell küzdenie magát vagy +elvesznie. Nem akar közönséges ember lenni. «Már rég meg van +mondva, hogy én középszerű ember nem leszek: aut Caesar aut nihil. +Ne nevess ki barátom, ha bolondokat beszélek.»</p> +<p>Küzdelmes nyugtalansága apróbb dolgokban is nyilatkozik. Meg +akarja változtatni nevét, azt hiszem, nemcsak nem magyaros +hangzásáért, hanem mert egy új és nagy nevet akar kivívni magának. +Először Örömfi Vidornak nevezi magát, így írta nevét egy könyvbe, +melyet Szeberényinek ajándékozott, majd Rónai, később Sió, míg +egyszerű ízlése visszavezeti a Petőfi névhez, mely a Petrovicsnak +fordítása. Ellenben költeményei kidolgozásában majd semmi nyoma +nincs e habozásnak. Keveset javít rajtok, csak valamivel többet, +mint később, midőn nagyon gyorsan dolgozott s ritkán javított +egy-két szót. Szeberényi e levelekhez mellékelt két oly költeményét +közli, melyek összes költeményei közt is megjelentek. Mindenikben +van ugyan javítás, de aránylag csekély. Inkább csak egy-egy rossz +epithetont cserél föl mással vagy egy-egy mondatnak ad nagyobb +erőt. A «Felköszöntés» című költeményének<a name="FNanchor_17" id= +"FNanchor_17"></a><a href="#Footnote_17" class="fnanchor">17)</a> +eredeti <span class="pagenum"><a name="Page_71" id= +"Page_71">-71-</a></span> címe más volt: «Az utolsó éj… n» +(alkalmasint Pápán). Négy javítást tett benne s mindeniket a +költemény előnyére. Egyik: <i>Lángerőjű vad hatalmú bor</i> helyett +<i>Részegítő, lánghullámú bort;</i> a másik: <i>Nézzen rám a +sivatag homokja</i> helyett: <i>Ide nézzen a puszták homokja;</i> a +harmadik: <i>Éljen a sors égi rendelése</i> helyett: <i>Éljen a +világ dicső folyása</i>, a negyedik: <i>Szép hűség</i> helyett +<i>Szent hűség</i> s <i>gyehenna</i> helyett <i>pokol</i>. A +«Jövendőlés»<a name="FNanchor_18" id="FNanchor_18"></a><a href= +"#Footnote_18" class="fnanchor">18)</a> című dalnak eredetileg +szintén más címe volt: «Az álom». Ebben lényeges javítást tett, egy +egész új versszakot csúsztatott be. Apróbb változtatások itt sem +hiányzanak: <i>És nőtt a gyermek, lángra gyujtá forró keblét az +ifjukor</i> helyett: <i>Lángra lobbant meleg keblén az ifju kor; +ír</i> helyett <i>enyh; Soká, soká, örökkön él</i> helyett +<i>Anyám, soká, örökkön él</i>. Egy az összes költemények közé föl +nem vett s eddig ismeretlen költeményét is közli Szeberényi. Címe +az «Első dal», melyben a színpadot és színésztársait üdvözli, majd +semmi becse sincs, pedig 1843-ból való. Kenetes hangú és oktató, +minden emelkedettség nélkül s meglehetős eszmétlen. Sajnálkoznunk +kell, hogy Petőfinek Szeberényihez intézett többi levelei +elvesztek, holott egész 1845-ig folyvást levelezésben állottak +egymással. Szeberényi, úgy látszik, e levelek tartalmára sem +emlékszik, mi némi kárpótlásul szolgálhatna; legalább könyvében nem +találhatni nyomát. Az 1844–45-i évekből csak egy tréfás +históriácskát jegyez föl, s érinti, hogy barátságuk felbomlott. A +tréfás históriácska, mely Petőfit nagyon bosszantotta, a következő: +Petőfi egy napon Gyömrőre A-i ismerősét látogatni kimenvén, ez gróf +Telekiéknél így mutatta be: Petőfi barátom Pestről, <span class= +"pagenum"><a name="Page_72" id="Page_72">-72-</a></span> ki +félig-meddig író is volna már! Barátságuk felbomlása, mint mondám, +csak röviden van érintve. Petőfit a Kör által kiadott +költeményeinek bírálata idegeníté el iskolai barátjától, annyira, +hogy ha találkozott is vele, többé nem akart reá ismerni. «Bocsáss +meg, oh bocsáss meg, – mond Szeberényi, – te az idvezültnek +szelleme, ha azon jó szándékról, hogy magasztalóid elbizottságra +ösztönző túlzó tömjénezéseit egy kissé ellensulyozzam, egy részben +<i>nétalán</i> igazságtalanná lettem.» És ismét: «Egyébiránt, hogy +ő volt is <i>talán</i> a hibás, azt én még életében régen +megbocsátottam.» Ennyi mindaz, mit Szeberényi az egész dologról +jónak lát megjegyezni, de amit én nem hagyhatok bővebb szó +nélkül.</p> +<p>Miért oly hallgatag Szeberényi e pontnál, midőn más helyt +annyira közlékeny, hogy a legcsekélyebb adatot is följegyzi? Miért +vonul csak itt vissza, midőn másutt, amint ily munkákban nemcsak +elkerülhetetlen, hanem szükséges is, nem átall beszélni magáról? Ha +mindent elmond Petőfiről, amit tud, miért hallgatja el csak azt, mi +szintoly érdekes, mint a többi s irodalmi üggyel lévén kapcsolatban +nem oly kényes természetű, hogy diszkrécióból mellőzni kelljen? +Miért nem utasítja az életírót, hogy hol jelent meg az a bírálat, +mely Petőfit annyira felbőszítette? Szeberényi vagy helyesli, talán +egészben, talán részben, mindazt, mit akkor Petőfiről írt, vagy +nem. Ha igen, miért nem vallja be, ha nem, miért hallgat? +Mindenesetre ez nem erkölcsi bátorság. Ezt ugyan nem volna szabad +mondanom az udvarias Szász Károly szerint, ki megtiltja az író +erkölcsi intencióit kutatni, a sorok közt nem enged olvasnunk s a +társadalmi illemet az irodalmi illemmel egynek tartja, azonban én +még nem aláztam oda tollamat, hogy ily szabályokat aláírjak. Még +egyszer ismétlem, hogy ez <span class="pagenum"><a name="Page_73" +id="Page_73">-73-</a></span> nem erkölcsi bátorság, annyival +inkább, hogy a <i>talán netalán</i> kifejezések a dologgal +ismeretlen olvasó előtt majd mindent csak Petőfire látszanak +hárítani. Nem kívánok sem Petőfi ügyvéde, sem Szeberényi vádlója +lenni, de megpróbálom kideríteni az ügyet, amennyiben tehetem s +pótolni Szeberényi könyve e hiányát.</p> +<p>Szeberényi bírálata a Hirnökben<a name="FNanchor_19" id= +"FNanchor_19"></a><a href="#Footnote_19" class="fnanchor">19)</a> +jelent meg Etőfi Andor név alatt. Tudomásom nem oly bizonyos, mint +kétszer-kettő négy, de mégis elég alapos arra, hogy a legnagyobb +hihetőséggel kombinálhassak. Ez alapot Petőfinek e cikkre írt +feleletéből<a name="FNanchor_20" id="FNanchor_20"></a><a href= +"#Footnote_20" class="fnanchor">20)</a> merítettem, mely a +következő: «A Hirnök utósó számaiban két lelkes honfi (egy név +alatt) szent buzgalommal izzad, iparkodván engem verseimmel +egyetemben tönkre silányítani. Különösen ajánlom mindenkinek, hogy +elolvassa, ki csak hozzá férhet, sőt kérem mindazokat, kiket +csekélységem csak némely részben is érdekel, hogy elolvassák. Az +ott buzgólkodó két atyafi hajdani iskolatársam, kik már akkor +kalapálták a kadenciákat, mikor én még azt sem tudtam, mi a +költészet: bocskorszíj-e vagy martyr-korona? – És ők azóta folyvást +ütik a verseket és ezeknek özönével elárasztják a szerkesztőket +rendre; de a szerkesztők oly impertinens embertelenek, hogy őket +mindeddig nem mutatták be a közönségnek. És ez aztán vexa! és dühbe +hozza az embert, valamintségesen dühbe hozta az én fenntisztelt +iskolatársaimat s nem csoda, hogy dühökben éppen belém kaptak, én +belém, kire ők hajdanában csak olyan formán néztek le, mint néz le +a nagy, nagy ökör a lábainál szaladó kicsiny kis pacsirtára. Hazám +tiszta keblű, <b>legszebb erényű</b> ifjai, fogadjátok hódolatom +<b>tömjénét</b>.» <span class="pagenum"><a name="Page_74" id= +"Page_74">-74-</a></span></p> +<p>Petőfi e soraiból kettő bizonyos: először, hogy tanulótársát +vagy éppen társait hitte lappangani amaz álnév alatt; másodszor, +hogy a kompakt betűkkel szedetett <i>szebb erényű</i> szóval +Szeberényire célzott. Az évszám, a tanulótárs, a szójáték, a +barátság fölbomlása, minden arra mutat, hogy Szeberényi volt ama +bírálat szerzője vagy legalább fő benne.<a name="FNanchor_21" id= +"FNanchor_21"></a><a href="#Footnote_21" class="fnanchor">21)</a> +Teljességgel nem dícsérem Petőfinek meglehet elmés, de semmiesetre +sem derekas feleletét. Először az anonymitas lebbengetése nem +lovagias, másodszor rosszul esik az embernek a rajta elömlő +affektáció. Tudjuk, Petőfi még Selmecen írt már verset s így nem +őszintén mondja, hogy akkor ő még azt sem tudta, mi a költészet: +bocskorszíj-e vagy martyr-korona. Tudjuk, éppen Szeberényi volt az, +ki Selmecen első versét kitüntette s így affektál, midőn lenézést +hány szemére hajdani barátjának. Aztán másfelől Szeberényi később +legbizalmasb barátja lett, kihez így ír 1842-ben: «Írod, hogy +közöljük egymással elmeszüleményeinket. Én ezt a legnagyobb +készséggel, szívességgel és örömmel teszem. Arra is kérlek, hogy +küldj bírálatot verseimre (ha tán arra méltók), de oly elbizott +semmiesetre nem vagyok, hogy munkádat bírálni fognám. Ismerem e +dologban gyöngeségemet». Még más helyet is idézhetnék Petőfi +leveleiből, azonban ebből is elég világos, hogy Petőfinek bármely +nagy sérelem után is nem volt joga meghamisítani a multat. De mire +nem képes egy ifjú költő kritikusa ellenében, legyen az bár +igazságos, vagy igazságtalan, mélyreható vagy felületes, +<span class="pagenum"><a name="Page_75" id= +"Page_75">-75-</a></span> ha kellemetlent hall tőle. A genie e +gyöngeség alól még nem menti föl az embert, sőt a középszerűség +sokszor még türelmesb. Mindhiába, akár tűrik, akár nem, a szabad +véleményt sohasem nyomhatni el s mindenki jogában lesz mindig: +vizsgálódni, ítélni s okos és nem okos dolgokat mondani. A Petőfi +ellen írt gyarló kritikák éppen oly keveset bizonyítanak a kritika, +mint a rossz költemények a költészet ellen.</p> +<p>Azonban nem volt-e Petőfi haragjának valami oly oka is, mely +mentségére szolgál és Szeberényit terheli? Valóban volt. Azonban +nem csodálkozhatni, hogy Szeberényi sok részben balul ítélte meg +Petőfit. Hiszen ma is vannak elég nagy tekintélyű írók, kik Petőfi +lírájáról, mint a magyar klasszikai költészet megrontójáról +beszélnek s Toldy, Vörösmarty után, csak epigonokat lát +költészetünkben. Az is természetes volt, hogy Szeberényi Petőfinek +oly esztétikátlanságokat, sőt ocsmányságokat vet szemére, melyek a +szenvedély vagy humor jellemző és jól talált kifejezései s csak az +a hibájuk, hogy nem abból az iskolából valók, midőn nagyon bámult +esztétikai kifejezések voltak az ilyenek is: «Az ösztönzaj csak +élvre lobbadoz» vagy «Hajnali kellemű fény hinti mosolygva sugárát, +melyre az ifjú remény rakja le fellegi várát». Hogyne botránkoznék +meg hát Szeberényi Petőfinek még ily sorain is: «Elpártolt barát +<i>veszett ebként</i> ki szívem <i>megmarád</i>, vagy Tiéd vagyok, +tiéd hazám, e szív, e lélek, <i>kit szeretnék, ha tégedet nem +szeretnélek</i>». Mindez természetes, sőt azt tartom +természetlennek, hogy Szeberényi, s ez bírálata legjobb része, +kezdte sejteni a népnemzeti elem fontosságát, sőt ez oldalról +méltányolja is Petőfit, noha csak átalánosságban, mert részletezése +éppen ellenkezőt bizonyít. Egyébiránt az egész bírálat nem +mélyreható, leghelyesb benne <span class="pagenum"><a name= +"Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> egy pár nyelvhiba megrovása +s a méltánylat és megrovás egész végeredménye az, hogy Petőfi csak +ügyes kezdő. De nem ez, amivel Petőfi nem helyeselhető kifakadását +menteni akarom. Van ott egy pár oly sor, melyeket Szeberényinek nem +volt joga mondani mint kritikusnak, annál kevésbbé mint barátnak s +amelyek könnyen felingerelhették a különben is ingerlékeny ifjú +költőt. A dolognak egy kis históriája van. A pápai iskolai +képzőtársulat 1845-ben egy zsebkönyvet adott ki, Tavasz cím alatt, +tagjai dolgozataiból. Kiadták Petőfinek diákkori két versét, tudtán +kívül. Petőfi gúnyosan köszönte meg nekik, hogy első kísérleteit +oly nagyra becsülik. Ezt szemére veti Szeberényi s idézi a +Tavaszban megjelent versei egyikét, az Ideál címűt, bebizonyítni +törekedvén, hogy ez van olyan, sőt formai tekintetben jobb, +Petőfinek a maga által kiadott verseinél. Elég gyönge vers biz az, +a Kunoss iskolájából, Petőfinek joga volt mind ki nem adni, mind +tudtán kívüli megjelenéseért bosszankodni. Szeberényi így végzi +bírálatának ide vonatkozó részét: «Ha jól vagyok értesítve, akkor +Petőfi Sándor úr most is tagja a pápai képző-társaságnak s így +csupán tagtársaik munkáit közlötték a kiadók, sőt ha Petőfi úr +<i>végezni akarta volna iskoláit</i>, még most sem írna ám mást, +mint iskolai gyakorlatokat.»</p> +<p>Szeberényi úr legjobban tudta, hogy Petőfi miért hagyta el a +selmeci iskolát, miért a pápait, sőt a jelen munkácskájában maga +menti őt a korhelység és kicsapongások vádja ellen. Miért vetette +hát szemére, hogy nem végzett, hogy megszökött, s talán korhely és +kicsapott diák? Miért sejtetett a Petőfi körülményeivel ismeretlen +olvasó előtt többet, mint amennyi a dologban volt? Ez nemcsak egy +hű baráthoz nem illett, de <span class="pagenum"><a name="Page_77" +id="Page_77">-77-</a></span> egy távol ismerőshöz sem. Azonban +vajjon mint kritikusnak volt-e joga erre? Bizonyára nem én vagyok +az, ki a kritika jogait csonkítani óhajtom. Ott van Jósika Miklós +és Szász Károly s utánuk egy egész had, kik az illem örve alatt +rabláncokat akarnának verni a kritikára. Hiú fáradalom. A kritika +egy-egy lovagját semmivé tehetik, de a kritika örök jogait sohasem. +Jól mondta Erdélyi: «A kritikusok végrendelete meg van írva: +Exoriare aliquis nostris ex ossibus ultor.» Valóban a kritikának +több joga van, mint amennyit nálunk némely nagytekintélyű írók +elismerni méltóztatnak. A kritikus sokat, mindent elmondhat, mit a +bírálata alatti könyv fekete vagy fehér soraiból a dedukció, +indukció vagy analógia útján kiokoskodhatni. Elmondhatja például +egy csoport nyegle előfizetési felszólításra vagy hírlapi fogásra, +hogy emez írók egész a házaló szatócs fortélyos kérkedéseig +aljasítják le tollukat; elmondhatja, hogy eme költő a népnek hogyan +hízeleg s ez újabbkori Mæcenástól hogyan koldul egy pár kegyes +pillantást vagy tölt erszényt; elmondhatja, hogy eme regényíró a +képmutató erkölcsösség mázával vonja be célzatai erkölcstelenségét; +elmondhatja, ha szükséges s alapot tud reá találni, hogy eme +történetíró szántszándékkal hamisítja meg az adatokat, eme +kritikusból a rosszakarat szól s eme politikai író egészen mást +beszél, mint amit akar. Sőt arra is joga van a kritikusnak, ha az +író egyszersmind valamely másnemű és bírálat alá eső közpálya +embere, hogy ezzel is kapcsolatba hozza kritikáját s így a könyv +fehér és fekete sorain túl is terjeszkedjék. De miért csinált +példákat felhoznom? Olvassátok az irodalmak történelmét +Aristarchustól Planche Gusztávig, Cicerótól Széchenyi Istvánig s +meg fogtok győződni, hogy nem a legdrasztikusabb példákat hoztam +<span class="pagenum"><a name="Page_78" id= +"Page_78">-78-</a></span> föl. Azonban e hatalomnak, mely már azért +sem lehet zsarnoki, mert mindenki gyakorolhatja s mindig csak az +igazság és szellem szolgálatában válik hatalommá, nem szabad az író +magánviszonyaihoz férközni s ennyiben tisztelni tartozik személyét. +A kritikus nem tehet semminemű célzatot, megrovást, még a +legigazabbat sem, ha az csak az író magánviszonyai és személyisége +ismeretében leli alapját. A kritikus e jogot csak az író halálával +nyeri meg. Szeberényi átlépte e korlátot, megsértette a törvényt, +mert hiszen 1845-ben Petőfi még élt.</p> +<p>S most is mennyivel jobban teszi vala, ha könyvecskéjében az +egész ügyet bevallja s <i>talán-</i> és <i>netalán</i>-os +felsóhajtása helyett így szól: Bocsáss meg, oh üdvözültnek +szelleme, hogy megsértettelek, hogy oly sértésre ingereltelek, mely +már azért sem illett hozzád, mert természeted elleni affektációval +vegyült.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_79" id= +"Page_79">-79-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>PETŐFI ÉLETÉBŐL.<a name="FNanchor_22" id= +"FNanchor_22"></a><a href="#Footnote_22" class= +"fnanchor">22)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Regényes rajzok. Írta Szokoly Viktor. Második +kiadás. 1862. Kiadja Emich Gusztáv.</p> +<p>Mi ez, életirat-e vagy regény? Egyik sem a kettő közül, olyan +öszvérgenre, melyet szebben mauvais genrenek lehetne nevezni. +Egyébiránt kényelmes genre, amennyiben az írónak mindig megvan a +maga mentsége. Például, ha művét, mint életiratot, hibáztatják, azt +felelheti reá: hisz ez nem életirat, mit nekem a száraz tények, én +költői művet írtam, nem kötöttem ugyan magam holmi pedant +formákhoz, de nem is ez a költészet lényege; ha pedig mint regényt +támadják meg: eh, minő rosszakarat, mondhatja ismét, hisz ez nem +regény, csak regényes rajz, a tények mind igazak, csak a hatás +végett dolgoztam föl egyet-mást némi költői felfogással; legfeljebb +a részletekben van egy kis pótlás s az is úgy, hogy a jóakaratú +olvasó könnyen észreveheti.</p> +<p>Szokoly előlegesen, minden hibáztatás nélkül is, használja e +mentséget, ha nem is oly élesen, mint ahogy mi kifejeztük. Ugyanis +előszavában a többek közt így ír: «Nem igénylem a száraz adatok +elvitathatlan alaposságát, hanem <i>elbeszélésemet</i> csak úgy +óhajtom tekintetni, <span class="pagenum"><a name="Page_80" id= +"Page_80">-80-</a></span> mint ama regéket, mikben az üres +hézagokat az író képzelme pótolja ki, s melyek mindazonáltal +<i>való alapon</i> nyugosznak. Nem életírást, hanem regényes +rajzokat adok e helyütt s a jóakaratú olvasó bizonyára tudandja a +<i>tényeket</i> ama részektől megkülönböztetni, miket <i>bővebb +jellemzés</i> vagy a <i>történtek kerekdedsége</i> miatt irtam.» E +sorok eléggé mutatják, hogy Szokoly az életíró hitelességéről sem +mond le s a beszélyíró dicsőségéhez is tart némi igényt. Ám legyen. +Szóljunk hát e könyvről, mind a két szempontból, noha nem +tartoznánk vele. Vizsgáljuk először a való alapot, a tényeket, a +történteket, aztán lássuk, hogy mint regény mennyiben sikerült.</p> +<p>Szokoly Petőfi kecskeméti színészkedésén (1842) kezdi az +életírást s bevégzi ott, midőn Petőfi 1843 nyarán Debrecenbe indul, +hogy ismét színésszé legyen. Mintegy két év tehát, amit Szokoly +tolla alá vesz. Teljességgel nem értjük, hogy mi szükség volt +rajzolnia Petőfi pozsonyi és pesti napjait is, hiszen a «történtek +kerekdedsége» úgy kívánta volna, hogy a kecskeméti napokon +bevégződjék az egész. Azonban, amint már megjegyeztük, Szokoly nem +akar lemondani az életíró teljessége- és hitelességéről. Kár, hogy +az egész műben oly kevés az adat s ami van is, nagyrészt valótlan +vagy ferde s így a követelt «való alap» nagyon parányivá olvad +le.</p> +<p>Petőfi kecskeméti élete rajzában csak egyetlenegy adat való, +tudniillik, hogy Petőfi Kecskeméten színész volt. Vajjon +<i>Borostyán</i> volt-e álneve ez időszakban, ahhoz kétség férhet, +bár nem merjük határozottan tagadni. Annyi bizonyos, hogy 1842-ben +júl. 7-ről Pápán kelt és Szeberényihez intézett levelében így írja +alá magát: (jelenleg) <i>Petrovics Sándor</i> tanuló, (hajdan) +<span class="pagenum"><a name="Page_81" id= +"Page_81">-81-</a></span> <i>Rónai</i> színész, (jövőben) +<i>Sió</i> színész és literator.<a name="FNanchor_23" id= +"FNanchor_23"></a><a href="#Footnote_23" class="fnanchor">23)</a> +Arról a kalandról, melyet Szokoly műve középpontjává tesz, nem +tudnak semmit Petőfi életírói. Mi ugyan hallottunk valami olyat, +hogy Petőfi Kecskeméten öreg háziasszonyának sokat beszélt volna +egy vastag könyvéről, melyben csodadolgok vannak s melyet sok +pénzért sem adna el másnak s háziasszonya eltávoztakor ezt kérte +volna tőle zálogba, amíg a házbért kifizeti, abban a reményben, +hogy ez sohasem történvén meg, ő lesz ama csodakönyv birtokosa, +azonban az egész alkalmasint mende-monda, legalább egyetlen életíró +sem vette hiteles adatnak, sőt meg sem említi. Szokoly talán éppen +erre épített, midőn Sophokles drámáinak egy Mátyás-korabeli +álmásolatját adatja el Petőfivel, egyik kecskeméti tanárnak, hogy +egy elnyomorodott özvegyasszonyt s egy szíve elleni házasságra +kényszerített fiatal leányt kiszabadítson az uzsorás tanár körmei +közül. Elég ügyetlen, otromba história az egész, kár volt belevonni +Petőfit, kivált Szokolynak, ki különben annyira tiszteli, hogy +félistennek, mythosi alaknak mondja előszavában. A versek idézése +sem nyugszik való alapon. Ama versek közül csak egyetlenegyet írt +Petőfi Kecskeméten, «A jövendölés» címűt, s azt sem 1842-ben írta, +hanem 1843-ban. A «Felköszöntést» Pápán írta, a «Disznótorban» +címűt Székesfehérvárott, a «Búcsút a színészettől» Pesten 1844-ben, +a «Hozzá»-t szintén Pesten 1844-ben.</p> +<p>Ami Petőfi pozsonyi és pesti napjainak rajzát illeti, itt az +adatokra nézve már hívebb Szokoly, de jellemzés tekintetében itt is +meglehetős hűtelen. Például úgy állítja elő Vörösmartyt és Bajzát, +mint akik Petőfi első <span class="pagenum"><a name="Page_82" id= +"Page_82">-82-</a></span> verseit mindjárt egy óriás lángész +nyilatkozványainak tartották, s mint valami két öreg nagybácsival, +egy kis cselszövényt gondoltat ki velök, hogy Petőfi valódi nevét +és helyzetét megtudhassák. Mindez nem így van. Az igaz, hogy +mindkettőnek feltűntek Petőfi versei s Vörösmarty valami régibb +írót vélt rejtőzni a Petőfi név alatt,<a name="FNanchor_24" id= +"FNanchor_24"></a><a href="#Footnote_24" class="fnanchor">24)</a> +hanem, hogy oly lángésznek tartották volna Petőfit, mint amilyennek +most mi tartjuk, pályája végén, arról szó sem volt. Legalább az a +körülmény, hogy Vörösmarty valami régibb írót vélt neve alatt +rejtezni, mellettünk bizonyít. Szokoly, úgy látszik, csak azért +túlozza a dolgot, hogy összehasonlíthassa Vörösmartyt és Bajzát a +mostani kritikusokkal, mert mindjárt utánaveti: «Ez a valódi +nagyság, mely nem félti saját dicsőségét; tündöklő nap, mely a +ragyogó csillagok mellett még jobban feltűnik, s rátok gondolva +nagy szellemek, mindig eszembe jutnak napjaink romboló démonai, ama +bősz irígy had, mely a bitorlott bakó-bárddal, miután a jobbak +bírószéke ellen el nem ítélheti, legalább nyakát igyekszik szegni a +valódi tehetségnek s fennen kürtöli, hogy az ész, esztétika +törvénye szerint, melyhez ő éppen annyit ért, mint czigányhóhér a +Corpus Jurishoz, küldte áldozatát a semmiségbe. Pöffeszkedő holdnak +tartalak én titeket, mely nagyobbnak hiszi magát, mint ama fölötte +millió mértföldekre levő csillagok s mely elsápadva búvik a bérczek +ormai mögé, midőn közelében teljes dicsfényében kel fel a nap.» Mi +örvendünk, ha kritikusokra jó szatirát ír valaki, úgysem igen van +irodalmunkban jó szatira, nem haragszunk meg egy-egy elmés +célzásért sem, óhajtjuk, hogy érdemleges cikkek keletkezzenek +kritikusaink tévedései ellen, hanem <span class="pagenum"><a name= +"Page_83" id="Page_83">-83-</a></span> az ily frázisoktól valóban +iszonyodunk. Egy kis pöffeszkedés érzésben és gondolatban: ennyi az +egész. Nem érdemli a papirt és tintát. Egyébiránt jó lesz +Szokolynak megtekinteni, hogy az akkori irodalom Hölgyfutárai, +Gombostűi stb. fiatal humoristái és költői milyennek tartották +Bajzát. Látni fogja, hogy éppen oly démonnak, bakónak, tudatlannak, +mint ő tartja a mostani nem tudni kiket, csakhogy egy kissé +elmésebben s jobb stíllal írták meg az ilyesmit.</p> +<p>Szokoly művéről, mint regényről, sem nyilatkozhatunk kedvezőn. +Valóban, ha mint beszély vagy regényke sikerült volna, nem vennők +oly szorosan az életirat valótlan adatait. Költőnek sok szabad, +csak tudja az embert elragadni, noha egy bizonyos pontig a +történelmi hűség egyik része a költői illuziónak. De ily nagyon is +szegény invenció, ily meglehetősen gyönge jellemzés, nem igen képes +hatni. Az egész regényke megtörténhetett volna Petőfi nélkül is. +Színésztársa Színi egyedül sokkal jobban rászedhette volna Kánya +tanár uramat, inkább is illett volna hozzá, különben is a +cselszövényben ő a fő, a Petőfié inkább csak az Eszter +megmentésének gondolatja. Így már azért is inkább sikerült volna a +mű, mert legfeljebb egy pár íves beszélyre olvad le s a forma a +tárgyhoz mért lesz vala. Azonban Szokolynak nyujtani kellett a +tésztát, mert meg akart felelni a címnek: «Petőfi életéből.» +Csakhogy ha már fölléptette Petőfit, ne rajzolta volna olyannak, +amilyennek Petőfit senki el nem ismerheti. Ki hallotta valaha, hogy +Petőfi színészkorában nagyon élelmes ember volt? Szokoly egyedül +hagyatja Székesfehérvárott a ruhatár és díszítmények megmentése +végett a hitelezők kezéből. Kecskeméten diszítményeket festet, +ruhatárt teremtet vele a semmiből, szóval az ilyesmikben a társaság +<span class="pagenum"><a name="Page_84" id= +"Page_84">-84-</a></span> lelkévé teszi, a legélelmesebb +színigazgatónak tünteti föl, ki megérdemli, hogy valóban is az +legyen. Aztán fordít egyet a dolgon s ekkor előáll Petőfi a költő, +Petőfi a szerelmes, ki meg akarja menteni kedvese családját és +lemond kedveséről. Az egész szerelem-história nem illik Petőfi +jelleméhez. Petőfi, ha szeretett, szenvedélyesen szeretett s nem +mondott le oly könnyen a barátság kedvéért, éppen úgy, hogy ő +juttassa barátja eszébe: te, szeresd el tőlem ezt a lyányt, mert én +csak a dicsőség útján akarok haladni. A német írók kedvenc szokása, +nevezetesb íróikról beszélyt vagy regényt írni. Leginkább azért +teszik, hogy mélyen és szellemdúsan okoskodhassanak az illető író +munkáiról, céljairól, műveltségtörténeti küldetéséről. Mi is +elővesszük néha nevezetesb íróinkat vagy szónokainkat. Kalandokat +fogunk rájok s mindent elkövetünk, nehogy híven rajzoljuk, mert ez +nem volna elég regényes. Egyik mód sem ér egy fabatkát, de a +németeké legalább kegyeletes.</p> +<p>Kánya tanár jelleme is elhibázott, pedig ezen fordul meg az +egész cselekvény. Egy tanár még a legkorlátoltabb eszű és ismeretű +is, csak tud annyit, hogy meg képes különböztetni egy rossz +tintával írt éppen iskolai kéziratot egy Mátyás-korabeli kódextől. +Aztán Kánya fösvénységével hogy egyezik meg az, hogy oly könnyen +kidobja a pénzt, noha különben sem szenvedélyes régiségbúvár s e +mellett gyanakodó és gyakorlati ember? A többi jellemek is mind +ilyenek s csak annyival jobbak, hogy nincsenek ily részletesen +rajzolva s nem untatják annyit az olvasót. Azonban van e könyvnek +egy oly része is, mely helyenként tanuságot tesz Szokoly elbeszélő +tehetségéről. Kár, hogy e rész oly dologra vonatkozik, mi a regény +kezdete előtt történt. Így tulajdonkép csak holmi a multat illető +epizód sikerült az <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= +"Page_85">-85-</a></span> egész regényben. Itt az elbeszélés +egyszerűbb, az alakok jellemzőbbek s az egészen némi bensőség ömlik +el. Kivált Dudás Antal házassága s Dudás Mihály gyermekévei és +elszegényedése érdekesen vannak leírva, bár holmi anakronizmust s +egy kis járatlanságot a hazai földiratban itt is tapasztalnunk +kellett.</p> +<p>Hadd végezzük be cikkünket némi méltánylat mellett némi jó +tanáccsal is, noha mi ritkán szoktunk az írókhoz fordulni, mert a +kritika nem annyira a bírált íróért van, mint inkább az irodalomért +és közönségért. Jó lesz Szokolynak felhagyni ezzel a mauvais +genre-ral. Az ne vezesse félre, hogy egy pár jeles írónk is műveli +s az ily könyvek második kiadást is érnek. A jeles írók is szoktak +botlani kivált nálunk, s amit sokan vesznek, nem mindig szokott jó +lenni. Ha már íróról akar beszélyt írni, tegye legalább szükséges +személlyé s jellemezze úgy, amint életéből és munkáiból ismerjük. S +végre azzal a «Korpusz jurisz»-féle ortográfiával hagyjon fel. +Valami jobbat is lehet tanulni a Hölgyfutártól, mint ilyen +ortográfiát.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_86" id= +"Page_86">-86-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>KÉT Ó-SZÉKELY BALLADA.<a name="FNanchor_25" id= +"FNanchor_25"></a><a href="#Footnote_25" class= +"fnanchor">25)</a></h2> +</div> +<p>Akiket a népköltészet érdekel, alkalmasint emlékezni fognak ama +két ó-székely balladára, amelyek egyikét Nagy Lajos közlé a +Kolozsvári Közlönyben, a másikat pedig én a Budapesti Szemlében. +Amazt Erdélyi egy egész cikkre méltatta, emettől a magam részéről +szintén nem sajnáltam a szót. Mindkettő nem mindennapi figyelmet +keltett és méltán, mert mind esztétikai, mind másnemű tekintetekből +olyanok, hogy népköltészetünk legritkább jelenségei közé tartoznak. +Valami olynemű zamat érzik rajtok, minő a Percy-féle ó-angol +balladákon, miért bátran reájok illeszthetni az ó-székely ballada +tisztes címét.</p> +<p>Sokszor gondoltam, ha én legalább vagy harminc ilyet +összegyüjthetnék. Bizonyára gazdagítanám irodalmunkat annyi, ha nem +több, jó balladával, mint amennyit műköltészetünk fel bír mutatni. +De hiába minden fáradságom, ha ugyan fáradságnak lehet nevezni +olynemű kutatást, amelyhez idő és eszközök egyaránt hiányzanak. Az +óhajtott és remélt harminc számot még háromig sem vihettem föl. +Azonban egyszer-másszor csak cseppen valami. Íme két új ó-székely +balladát van szerencsém bemutatni, nem ugyan a magam, hanem, +<span class="pagenum"><a name="Page_87" id= +"Page_87">-87-</a></span> ami egyébiránt tökéletesen mindegy, a +<i>Kriza János</i> székely népköltési gyüjteményéből. De mielőtt +ezt tenném, nem lesz fölösleges egy pár szót szólanom magáról a +gyüjteményről.</p> +<p>Kriza még 1840 körül kezdette meg a székely népdalok és mesék +gyüjtését, tehát oly időben, midőn ilyesmivel nálunk tüzetesen +senki sem foglalkozott. Egy pár év mulva, 1843-ban, aláírási ívet +is bocsátott ki «Vadrózsák» címe alatt megjelenendő gyüjteményére. +Kevés részvét mutatkozott, a terv dugába dűlt. Midőn 1846-ban a +Kisfaludy-Társaság megindítá gyüjteményét, Kriza újra hozzálátott a +gyüjtéshez, remélve az ügy iránt fölébredt érdekeltségben. Azonban +részint a közbejött forradalom, részint hivatalos foglalatosságai +megakadályozták gyüjteménye rendezésében és közrebocsátásában. +Ezelőtt három évvel, gróf Mikó Imre felszólítására, újonnan, +harmadszor is neki kezdett a gyüjtésnek. A gróf maga is nagyban +elősegítette a vállalatot, mert feles számú népmesét és táncszót +gyüjtetett számára s egyszersmind nagylelkűen elvállalta a kiadás +költségét. A gyüjtemény első kötete, mely mintegy 30–35 nyomott +ívet tesz, e folyó évi március elején már sajtó alá ment s az ősz +folytán alkalmasint meg fog jelenni. Az első kötetet egy második +fogja követni, mely leginkább népmeséket tartalmaz. Nagyrészt +ismerem e gyüjteményt s oly gazdagnak és sokoldalúnak találom, hogy +egy pár pontban a Kisfaludy-Társaság által kiadott Erdélyi-féle +gyüjteményt is felülmúlja. Kriza szélesebb körben gyüjtött, mint +eddigi gyüjtőink; nem elégedett meg a balladák, dalok, mondák és +népmesék gyüjtésével, hanem egyébre is kiterjesztette figyelmét. A +táncszók, találós mesék, népsajátságok, minők a szólásmódok, +szokások, ünnepélyek, babonák, család-, <span class= +"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span> hely- és +állatnevek, nevezetes részét teszik gyüjteményének. E mellett a +székely tájszólásra is nagy figyelmet fordított, mit annál +könnyebben tehetett, mert maga is székely. A gyüjteményben minden +székely tájszólás szerint lesz közölve, egész a legapróbb +változatokig, a vidékek szerint, mit aztán a könyv végén jegyzetek +s egy kis tájszótár fognak megmagyarázni. Így e gyüjtemény +nyelvészeink figyelmét is méltán igényelheti.</p> +<p>Engem esztétikai szempontból a gyüjtemény néhány balladája és +népmeséje lepett meg leginkább. Magyar népmesét úgy elbeszélve, +mint ahogy itt van egy pár, még se nem olvastam, se nem hallottam. +A balladák közt szintén van egy pár, «Kádár Kata», «Budai Ilona» +címűek, melyek alkalmasint a legjobb magyar népballadák. Egy +hosszabb, száz soros, «Kőmíves Kelemen» című költői beszéllyel is +találkozunk, mely népköltészetünkben a maga nemében egyetlen. +Szóval e régies maradványok tanuságot fognak tenni a mellett, hogy +népköltészetünk az epikai nemben is gazdag volt s kivált a világtól +rejtettebb vidékeinken még most is találhat némi maradványokra a +fáradhatlan kutató. Szívesen közölném itt mind e kitűnő balladákat, +de a gyüjteményt legbecsesb gyöngyeitől nem lehetett megfosztanom. +Amiket közlök, szintén kitűnők. Ím, itt következik az egyik, az +udvarhelyszéki tájszólás szerint:</p> +<div class="poem"> +<h4><i>Bátori Boldizsár.</i></h4> +<div class="stanza"><span class="i0">Asztalnál ül vala, gyönge +Judit asszon,<br /></span> <span class="i0">Lábánál röngette szép +arany böcsőjit:<br /></span> <span class="i0">«Beli fijam beli! +szép futkosó fijam!<br /></span> <span class="i0">Mett<a name= +"FNanchor_26" id="FNanchor_26"></a><a href="#Footnote_26" class= +"fnanchor">26)</a> neköd nem apád Bátori Bódizsár;<br /></span> +<span class="pagenum"><a name="Page_89" id= +"Page_89">-89-</a></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Im az a te apád erdéji +kapitány,<br /></span> <span class="i0">A ki atta neköd szép arany +böcsőjit,<br /></span> <span class="i0">Annak négy szarvába négy +arany pereczöt,<br /></span> <span class="i0">Osztán a fejedre +bozsonyi<a name="FNanchor_27" id="FNanchor_27"></a><a href= +"#Footnote_27" class="fnanchor">27)</a> +süvegöt.»<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Hát ajtón hâgassa<a name= +"FNanchor_28" id="FNanchor_28"></a><a href="#Footnote_28" class= +"fnanchor">28)</a> Bátori Bódizsár<br /></span> <span class= +"i0">«Mėg<a name="FNanchor_29" id="FNanchor_29"></a><a href= +"#Footnote_29" class="fnanchor">29)</a> ne tagadd asszon mostan +beszédödöt!<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">«Bizon nem tagadom, lelköm +jámbor uram,<br /></span> <span class="i0">Lėányokat szidom, a rosz +lėányokat,<br /></span> <span class="i0">Virágomnak szépit +nyílatlan leszötték,<br /></span> <span class="i0">Bokretába +kötték, legenyeknek tötték.»<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">«Megtagadád asszon mostan +beszédödöt;<br /></span> <span class="i0">Nyiss ajtót, nyiss ajtót, +asszon feleségöm!»<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">«Minnyát<a name="FNanchor_30" +id="FNanchor_30"></a><a href="#Footnote_30" class= +"fnanchor">30)</a> nyitok, minnyát, lelköm, jámbor +uram,<br /></span> <span class="i0">Hadd huzzam lábomba karmazsin +csidmámot,<br /></span> <span class="i0">Hadd vessem nyakamba vont +arany szoknyámot.»<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">De nem győzé várni, berugá az +ajtót:<br /></span> <span class="i0">«Készű’j asszon, készű’j hónap +álló dé’re<br /></span> <span class="i0">A rózsa-piacra, a fővövő +hejre.»<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">«Hol vagy édös szógám, +legkedvesebb postám,<br /></span> <span class="i0">Készitsd elé +neköm, hat lovam, hintómat.»<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Ők êkészülének, el is +indulának,<br /></span> <span class="i0">El is indulának, oda is +jutának.<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">«Várj kicsit, várj kicsit, te +feteke<a name="FNanchor_31" id="FNanchor_31"></a><a href= +"#Footnote_31" class="fnanchor">31)</a> hóhér!<br /></span> +<span class="i0">Mett a halottnak is hármat +harangoznak,<br /></span> <span class="i0">Lám árva fejemnek ėgyet +sem konditnak.<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Azomban érközik erdéji +kapitány,<br /></span> <span class="i0">Eccör megforditsa, keccör +megcsókôja<br /></span> <span class="i0">Keccör megforditsa, +százszor megcsókôja:<br /></span> <span class="i0">«Enyim vagy, nem +másé, te asszonyi állat!<br /></span></div> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_90" id= +"Page_90">-90-</a></span></p> +<p>E balladán mindjárt szembeötlik a strófaszerkezet és rím hiánya. +Hanem ez nem valami nagy ritkaság. A Királyfi, Oláh Gerő, Szép +Ilon, Molnár Anna és Barcsai egy vagy más részben mind ilyenek s +éppen azért legrégibb népballadáink, mert eléggé be van bizonyítva, +hogy költészetünk eredetileg csak a ritmus báját ismerte s minden +afféle, mint rím és mérték, csak esetlegesek lehettek. Ezt elég hát +csak röviden megjegyeznünk. Sokkal nevezetesebb jelenség az, hogy e +ballada nem oly körben játszik, mint többi népballadáink, melyeknek +színhelye csak a kunyhók és puszták, mint Fehér László, Csomor +Danyi stb. címűeknek, vagy pedig a mesék világa, mint a Királyfi és +Szép Ilon. Itt várurakról, lovagokról van szó, kikről eddig ismert +népballadáink mélyen hallgatnak. Bátori Boldizsár ugyan nem a +történelmi Báthori, de mégis várúr, ki le akarja nyakaztatni nejét +s hatlovas hintón viteti a fővevő helyre, az erdélyi kapitány +szintén nem Zsigmond fejedelem, de alkalmasint erdélyi vajda vagy +fővezér, ki elég hatalmas kedvesét megszabadítani. Íme, egyetlen +népballadánk, mely a lovagkorból maradt fenn. Ott a sötét és +kegyetlen várúr, ki élet és halál felett rendelkezik, ott a +szenvedő nő, ki titkon szeret, ott a kalandor lovag, aki a helyett, +hogy amint az apródok és trubadurok szoktak, elvérezzék a férj +kardja alatt, győzedelmeskedik felette. Ez utóbbi körülmény +figyelemreméltó. A népköltészet egy pár nagyon erős indok nélkül +nem szokta pártját fogni a hűtlen nőknek és csábítóknak, mint ahogy +az újabbkori regény- és vígjátékköltőknél divatos. A népköltészet, +a szofizmák és társadalom-ellenes elméletek helyett a hagyományos +morált követi, s kivált a férj és nő közötti viszony előtte a +legszentebbek egyike. Hogyan lehet hát megegyeztetni balladánk +alapeszméjét és költői <span class="pagenum"><a name="Page_91" id= +"Page_91">-91-</a></span> igazságszolgáltatását a népköltészet e +jellemvonásával? A magyarázat nem éppen a legbajosb, bárminő +eseteket vegyünk is föl. Először is, lehet e ballada csak töredék, +bár némi önálló töredéke egy nagyobb költeménynek. Akkor az egész +költeményt kellene ismernünk, hogy e tekintetben határozottan +ítélhessünk. A mese egész szövedéke s mindenekfelett a bevégzés, +bizonyosan minden kétségünket eloszlatná. De ha mint egészet +vesszük is, úgy amint van, úgy sem igen akadhatunk föl. E ballada +alkalmasint, mint a legtöbb népballada, valóságos történet alapján +keletkezett. Akik számára készült, jól ismerhették Bátorit és Judit +asszonyt, tudták például, hogy Bátori rabolta nejét, vagy a szülők +nagy erőszakkal adták hozzája. Éppen azért a népköltő nem tartotta +szükségesnek mindezt megemlíteni, megelégedett azzal, hogy az ily +házasságot számba nem véve, a szeretők pártjára álljon s oly férjet +rajzoljon, kihez ne fordulhasson a hallgatónak semminemű részvéte. +S valóban így is van. Bátori csak egy hallgatózó, kegyetlen, sőt +gyáva férj és semmi egyéb. A megcsalt szerelem vagy sértett +becsületnek egyetlen hangja sem lebben el ajkáról. Mintha kapna az +alkalmon, hogy feleségét lenyakaztathassa s még vívni sem kíván +becsületéért, midőn nejének kedvese megjelen. Mit a költemény róla +elhallgat, sokkal inkább ellene szól, mint amit elmond.</p> +<p>A másik költemény ím ez, szintén tájszólás szerint:</p> +<div class="poem"> +<h4><i>Julia szép leány.</i></h4> +<p class="center">(A Fejér-Nyikó-mellékiről.)</p> +<div class="stanza"><span class="i0">Julia szép lėány ėgykoron +kimöne<a name="FNanchor_32" id="FNanchor_32"></a><a href= +"#Footnote_32" class="fnanchor">32)</a><br /></span> <span class= +"i0">Búzavirág szödni a búzamezőbe,<br /></span> <span class= +"i0">Búzavirág szödni, koszorúba kötni,<br /></span> <span class= +"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span> +<span class="i0">Koszorúba kötni, magát ott mulatni.<br /></span> +<span class="i0">Föl is fő’tekinte a magoss egekbe,<br /></span> +<span class="i0">Egy szép gyalog ösveny hát ott jődögel +le,<br /></span> <span class="i0">Azon ereszködék fodor fejér +bárány,<br /></span> <span class="i0">A napot s a hódat szarva +között hozván;<br /></span> <span class="i0">A fényös csillagot a +homlokán hozta;<br /></span> <span class="i0">Két szép arany perec, +aj! a két szarvába,<br /></span> <span class="i0">Aj! a két ódalán +két szép égő gyertya;<br /></span> <span class="i0">Mennyi szőre +szála, annyi csillag rajta.<br /></span> <span class="i0">Szóval +mongya neköm fodor fejér bárány:<br /></span> <span class="i0">Mėg +ne ijeggy töllem Julia szép lėány!<br /></span> <span class= +"i0">Mett most esött héja szüzek seröginek,<br /></span> +<span class="i0">Ha eljőnél velem, én oda vinnélek<br /></span> +<span class="i0">A mėnnyei karba, a szönt szüzek közi,<br /></span> +<span class="i0">Hogy bételnék veled azok kegyös +rendi;<br /></span> <span class="i0">A mėnnyei kócsot adnám a +kezedbe;<br /></span> <span class="i0">E’ső<a name="FNanchor_33" +id="FNanchor_33"></a><a href="#Footnote_33" class= +"fnanchor">33)</a> kakasszókor jőnék nözésödre<a name="FNanchor_34" +id="FNanchor_34"></a><a href="#Footnote_34" class= +"fnanchor">34)</a><br /></span> <span class="i0">Másod kakasszókor +tégöd mėgkérnélek,<br /></span> <span class="i0">Harmad kakasszókor +tégöd elvinnélek.<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Az anyjához fordul Julia szép +lėány,<br /></span> <span class="i0">Szóval mongya neki: anyám, +édös anyám!<br /></span> <span class="i0">Én is csak kimönék +búzavirág szödni,<br /></span> <span class="i0">Búzavirág szödni, +koszorúba kötni,<br /></span> <span class="i0">Koszorúba kötni, +magamot mulatni:<br /></span> <span class="i0">Föl is fő’tekinték a +magoss egekbe,<br /></span> <span class="i0">Ėgy szép gyalog ösveny +hát ott jődögél le,<br /></span> <span class="i0">Azon ereszködék +fodor fejér bárány,<br /></span> <span class="i0">A napot és hódat +szarva között hozván;<br /></span> <span class="i0">A fényös +csillagot a homlokán hozta;<br /></span> <span class="i0">Két szép +arany perec, aj! a két szarvába,<br /></span> <span class="i0">Aj! +a két ódalán két szép égő gyertya:<br /></span> <span class= +"i0">Mennyi szőre szála, annyi csillag rajta,<br /></span> +<span class="i0">Szóval mongya neköm fodor fejér +bárány:<br /></span> <span class="i0">Mėg ne ijeggy töllem Julia +szép lėány!<br /></span> <span class="i0">Mett most esött héja +szüzek seröginek:<br /></span> <span class="i0">Ha elmönnék vélle, +hogy oda vinnének<br /></span> <span class="pagenum"><a name= +"Page_93" id="Page_93">-93-</a></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">A mėnnyei karba, a szönt +szüzek közi,<br /></span> <span class="i0">Hogy bételnék velem azok +kegyes rendi;<br /></span> <span class="i0">A mėnnyei kócsot a +kezembe aggya,<br /></span> <span class="i0">E’ső kakasszókor jőnek +látásomra,<br /></span> <span class="i0">Másod kakasszókor ingömöt +mėgkérnek,<br /></span> <span class="i0">Harmad kakasszókor +ingömöt<a name="FNanchor_35" id="FNanchor_35"></a><a href= +"#Footnote_35" class="fnanchor">35)</a> elvisznek.<br /></span> +<span class="i0">Sirass anyám, sirass, éltömbe hadd +hajjam,<br /></span> <span class="i0">Hadd hajjam éltömbe, hogy +siratsz hótomba.<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Lėányom, lėányom! virágos +kertömbe<br /></span> <span class="i0">E’ső raj méhömnek gyönge +lépecskéje,<br /></span> <span class="i0">Gyönge lépecskének +sárguló viassza,<br /></span> <span class="i0">Sárog<a name= +"FNanchor_36" id="FNanchor_36"></a><a href="#Footnote_36" class= +"fnanchor">36)</a> viasszának fődön futó füstye,<br /></span> +<span class="i0">Fődön futó füstye s mennybe ható +langja!<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">A mėnnyei harang húzatlan +szólalék.<br /></span> <span class="i0">A mėnnyei ajtó nyitatlan +mėgnyilék.<br /></span> <span class="i0">Jaj! az én lėányom oda +bévezeték.<br /></span></div> +</div> +<p>Ilynemű költeményt sem találunk eddigi gyüjteményeinkben. A +vallásos hang s némi miszticizmus nem ismeretlen ugyan a magyar nép +lírájában, sőt népköltészetünk régibb termékeiben a hazafiság is +majd mindig a vallással összeolvadva jelent meg, de még eddig +egyetlen verses népi legendát sem ismerünk, sem oly verses mondát +vagy éppen balladát, mely az isteni hatalomnak az emberi dolgokba +való beleelegyedését tárgyalná, vagy a keresztyén és nemzeti +hagyományokat olvasztaná össze egy költői cselekvénybe. Íme +fontossága e balladának. Benne a keresztyén hagyomány nemzeti +szellemben van felfogva. A beteg leány látomása, melyben Krisztus +menyasszonyának jegyeztetik el, eszmében éppen oly keresztyén, mint +amilyen népi és magyar az előadásban és kiszínezésben. Szintén +ilyen az anya fájdalma <span class="pagenum"><a name="Page_94" id= +"Page_94">-94-</a></span> is haldokló leánya felett, melyben a +keresztyén rezignáció oly szépen olvad össze a népi gyöngédséggel. +Nagybecsű költemény ez s éppen oly becsületére válik a magyar nép +szívének, mint alkotó fantáziájának.</p> +<p>Ami egyébiránt mindkét költemény alkatát és más szépségeit +illeti, legyen szabad kiindulásom pontjául Toldy Ferencnek és +Kazinczy Gábornak egy a népköltészetre vonatkozó állítását +fölvennem. Ők Gaal meséi harmadik kötetéhez, mint kiadók, egy +előszót írtak, melyben a többek közt így szólnak:<a name= +"FNanchor_37" id="FNanchor_37"></a><a href="#Footnote_37" class= +"fnanchor">37)</a> «Azt is látjuk e mesékből, mily mesteri kézzel +tudta Gaal a nép igénytelen s egy és más részben tökéletlen +összeállításaiból – mert a népi elbeszélők hol feledve holmit, hol +toldva, majd egy előzmény, majd következmények hiányzanak nálok s +így a kompozíció ritkán mutatja azon épséget és kerekdedséget, mely +után a műköltészet öntudatosan törekszik – mint tudott, mondjuk, +elhagyás, kiegészítés által oly kerek egészeket összeállítani, +melyek aztán a művészi eszme követelményeinek is megfelelnek. A +művészi átdolgozó főfeladása, hogy a feltalálás, melyhez gyakran +folyamodnia kell, a népmesészet szellemében történjék, az +előadásban nézetünk szerint éppen azon szabadsága, sőt kötelessége +van, mellyel más tárgyak kezelésében bír. Nem a népnek dolgozván, +hanem költői míveltséggel bíró olvasónak, tárgyainak érdekét +mindazon eszközökkel igyekszik emelni, melyek nélkül a mesének +végre is csak etnológiai becse van. S így vajmi rosszul fogná fel +például Homér hirdetett «népköltőségét» az, ki úgy gondolkodnék, +hogy midőn a görög összes népmondáit éneklé, kompozícióban +<span class="pagenum"><a name="Page_95" id= +"Page_95">-95-</a></span> és előadásban az alnép álláspontján +maradt, vagy arra szállt le. Műköltő ő is, és népies csak +amennyiben eszme és tárgy a néptől vétetett: előadása a herosokat, +nem a földmívelőt és rabszolgát tartotta szem előtt. Ezek legyenek +itt érintve azon óhajtás indokolására, hogy bár átültetve nyernők +meg a Gaal valóban költői s a népmesei naiv felfogástól el nem +távozó kidolgozásait, bár valahára a Majláthéit is, melyek Kazinczy +Ferenc kezétől több, mint harminc év óta készen hevernek +kéziratban, de azért is, hogy szünnénk meg a népies költőnek, ki +mindig műköltő, mint Kisfaludy K. és Czuczor «Népdalaik és +népmondáikban», Vörösmarty a «Tündérvölgyben» stb. jogait a +népköltőére szállítani le s oly irodalmi faj felállítására +törekedni, mely éppen a valódi népköltészetnek nemcsak szépségeit, +mik a naiv felfogásban vannak, hanem gyengéit is, melyek a nép +szellemi fejletlenségéből származnak, tehát alkotási hiányait, +nyerseségeit, ürességeit, nyelv és verselési tökéletlenségeit +szentesíteni törekszik s így költészetünket versben és prózában, +elsülyesztéssel fenyegeti.»</p> +<p>Nem hiba, sőt érdem, hogy a kiadó urak az előszóban is, úgy +mellesleg, egy kis leckét tartanak az újabb költőknek és +kritikusoknak. Azonban baj, hogy a mi céljokra tartozott, sőt +kötelességük lett volna, arra nézve egy kissé zavarban hagyják az +olvasót. Nem tudja az ember kivenni, hogy a nép tökéletlen +alkotásaiból, mikép állított össze Gaal kerek egészeket. Amit +kihagyott, oda nem tartozók, más mesék részei voltak-e s így +kritikailag járt el, vagy csak tisztán esztétikai szempontból +indult ki, pusztán ízlését követte, mi nem igen lett volna szabad. +A kiegészítést valamely mese különböző variansaiból eszközlötte-e, +vagy saját fantáziájából, mi lehet költői érdem, de sehogy sem +gyüjtői. <span class="pagenum"><a name="Page_96" id= +"Page_96">-96-</a></span> Minderre nem ad felvilágosítást a +harmadik kötet ez előszava s ennyiben meglehetős ellenkezésben áll +az első kötet előszavával, hol a többek közt ezt olvassuk: «Gaal +összes gyüjtései nyolcvan mesét tartalmaznak, részint általa +megfigyelve és leírva, részint magyar közvitézektől tollba mondva, +vagy magok által számára leírva, úgy, mint azt otthon a nép körében +hallották s magok is elbeszélni szokták».<a name="FNanchor_38" id= +"FNanchor_38"></a><a href="#Footnote_38" class="fnanchor">38)</a> A +második kötet előszavában megint: «A mi kiadásunkat az is jellemzi, +hogy azokat (t. i. a meséket) nem csak a tartalomra nézve +illetetlenül egészen, úgy, mint egy s más nép embere által +közöltettek, adjuk, de híven tartva meg a kifejezés egyes +sajátságait is».<a name="FNanchor_39" id="FNanchor_39"></a><a href= +"#Footnote_39" class="fnanchor">39)</a></p> +<p>A kettő közül melyik már az igaz és helyes? Illetetlenül +hagyni-e a népmesét, mint ahogy a nép szokta beszélni, vagy +bizonyos, nagyon tágan értelmezhető kiegészítés és elhagyás által +oly kerek egészet állítani össze, mely az úgynevezett művészi eszme +követelményének is megfeleljen? Gyüjtő és kritikus volt-e Gaal, +vagy művészi feldolgozó s így költő, ki tárgyának érdekét +mindazokkal az eszközökkel emelte, melyek nélkül a kiadók szerint a +mesének végre is csak etnológiai becse van? Miért beszélnek a +kiadók kétfélekép, miért dícsérik Gaalt egyszer így, másszor úgy? +Az ember elvégre is kénytelen az utolsó nyilatkozatban nyugodni +meg, ha nem is éppen Gaalt, de legalább a kiadókat illetőleg. A +harmadik kötet nyilatkozata nemcsak utolsó s így érettebb +megfontolás eredménye, hanem terjedelmesb, indokoltabb s így +némileg az elmélet tekintélyével lép <span class="pagenum"><a name= +"Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> föl. Azonban mindezt +bővebben vizsgálni nem célom. Azt is szó nélkül hagyom, vajjon +Homér műköltészetét sokan és nagy tekintélyek hirdetik-e úgy, hogy +csak tárgyat és eszmét vett a néptől s egyebet semmit. Azt sem +veszem rossz néven költészetünk úgynevezett aranykorának kritikai +bajnokaitól, hogy Kisfaludy K., Czuczor és Vörösmarty mellé a +«stb.» helyett miért nem illesztették oda legalább a Petőfi nevét. +Szintén azt sem vizsgálom, vajjon azok az újabb költők Petőfin +kezdve napjainkig, kik a jól-rosszul, de úgynevezett népies +csoportozatot alkotják, minden kivétel nélkül elsülyesztéssel +fenyegetik-e költészetünket s köztök egyetlen valamire való +költőcske sincs? Csak arról akarok szólani, mi tisztán célomra +tartozik. Toldy és Kazinczy oly véleményben vannak, hogy a +népköltészet egész szépsége csak a naiv felfogásban áll, valami +kerek egészet, valami művészit alkotni képtelen, nyers és üres. +Fennebb megengedik ugyan, hogy nagy ritkán a népköltészetben is +találhatni egy-egy ép kompoziciót, de később mintegy megsokalva, +visszaveszik ezt is, sőt a népmesére nézve egyenesen kimondják, +hogy művészi feldolgozás nélkül csak etnológiai becse van. Mindez +összevéve körülbelül annyit tesz, hogy a műköltészet poézis, a +népköltészet nem poézis, legfeljebb csak a poézis anyaga, mint a +történelem, a közélet, melyek szintén nyujtanak nemcsak tárgyat, de +egyszersmind költői mozzanatokat is. Ily állítás nagyon megpróbálja +az ember béketűrését, én pedig, legalább az irodalomban, nem +tartozom a béketűrők közé, sőt éppen nagy barátja vagyok a +viszálykodásoknak.</p> +<p>A mű- és népköltészet csak egymás mellé rendelt fogalmak, a +költészet alárendelt fogalmai. Nagy különbséget köztük még magában +az sem tesz, hogy egyik a <span class="pagenum"><a name="Page_98" +id="Page_98">-98-</a></span> szellem úgynevezett öntudatlan, a +másik pedig öntudatos nyilatkozványa. A legnagyobb műköltő +teremtésében is nyilatkozik némi öntudatlanság, vagy ha jobban +tetszik, önkéntesség s bajos állítani, hogy a nép ismeretlen költői +a szó teljes értelmében öntudatlanok lettek volna. Nem hiszem, hogy +Shakespeare oly öntudatosan írta volna drámáit, mint ahogy +kritikusai felboncolják, nem hiszem, hogy a népmeseköltők meg ne +tudták volna különböztetni a jól bonyolított mesét a rossztól s már +az a körülmény, hogy egyik a másikén változtatott, toldott hozzá, +hagyott ki belőle, némi öntudatosságot bizonyít. Erre ugyan azt +mondhatni, hogy ez csak ösztön s tapintat, tehát éppen az +öntudatlanság. Jól van, de az ösztön és tapintat mindig bizonyos +homályos érzések és eszmék eredménye s vajjon a műköltő nem +követi-e olykor, sőt talán legtöbbször csak ösztönét s tapintatát, +melyeket sok esetben semmi sem pótolhat. Mindemellett sem állítom, +hogy több vagy kevesebb öntudatlanság ne volna a népköltészet egyik +jellemvonása szemben a műköltészettel, csak nem helyezek reá nagy +súlyt. A főkülönbség köztök az, hogy a népköltészet máskép +származik, mint a műköltészet s a származásánál fogva meglehetős +szorosan meghatározott köre és stílja van, melyekben mintegy +megállapodik s melyektől még a legnagyobb hanyatlás korszakában sem +igen tér el, amíg a műköltészet szintén származási körülményeinél +fogva, szakadatlanul és nagyban hullámzik, minden kört és stílt +felölel, magát a népköltészetét is. E különbségek részletezése +legjobban megmagyarázza a kérdést.</p> +<p>A népköltészet terem, ismeretlen szerzők teremtik, maga az egész +nép. Legvirágzóbb korszaka akkor van, midőn mindenki még nép s +inkább csak a rang és tehetség <span class="pagenum"><a name= +"Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> különböztetik meg az +embereket, nem egyszersmind a míveltség is. A királynak ugyanazon +hite, előítélete van, ami a koldusnak, a vezér eszmeköre nem más, +ha nem is éppen a hadakozásra, de egyebekre nézve, mint a +közvitézé. A társadalmi viszonyok egyszerűek, a fantázia +despotizmusa határtalan, történelem, vallás, filozófia, a tudás és +tapasztalat minden ága a költészetbe van olvadva. Vándordalnokok +támadnak, néhol egy egész testület, mint a nép költészetének ápolói +és mívelői. Ezek is olyanok, mint maga a nép, legfeljebb csak abban +különböznek tőle, hogy nem szántanak, vetnek, nem rendes harcosok, +de néha még abban sem. Mindnyájan hallottunk valamit a rapszódról, +skaldról és bardról. Hagyományaink emlegetik a hegedősöket és +regeseket s tudjuk, mily kedvencei voltak a népnek. E vándor +dalnokok némi tekintetben hasonlítanak mostani cigányainkhoz, kik +minden tudományos zeneismeret nélkül tartják fenn és mívelik a +néptől vett nemzeti dallamainkat. Sohasem nagyobb a költészet +hatása, mint e korban, mi igen természetes. A teljes hit erejét, a +korlátlan fantázia szárnyalását nem gyöngítheti a kérlelhetetlen +analizis, minden eszme, tény, ismeret költői alakban jelen meg, a +nyelv szegény a tudósnak, vagy filozófusnak, de a költőre nézve +véghetetlen gazdag, nem szabatos, de oly erőteljes és plasztikai, +mint később soha. Sehol az elmékben általánosítás, absztrakció, +mindenütt konkrét közvetlenség. A naiv korszakból lassanként +emelkedik ki a nép s ekkor is inkább csak egyesek és osztályok, +mint az egész. Az emelkedésnek különböző lépcsői lehetnek, e +lépcsők valamelyikénél, kivált midőn írni kezdenek a nép bölcsei és +dalnokai, kezdődik már némileg a műköltészet. Azonban a műköltészet +kezdete nem egyéb, mint a népköltészet folytatása, szerencsés +<span class="pagenum"><a name="Page_100" id= +"Page_100">-100-</a></span> körülmények közt tetőpontra emelve egy +pár nagy tehetségű vándordalnok, egy pár hatalmas genius által, kik +úgyszólva befejezik a nép valamely nagyobb művét, melyen századok +dolgoztak. Ez a Homérok, ez a valódi nemzeti eposz kora, +természetesen, a körülmények különböző változatai szerint, néhol +teljes erőben kifejlődve, másutt a fejlődés bizonyos fokán maradva, +néhol külső vagy belső körülmények miatt megzavarva, elcsenevészve, +vagy mint nálunk, feledségbe temetve. E korszak termékeit néha el +akarják vitatni a népköltészettől. Annyi igaz, hogy lehetlen oly +határvonalt húzni, mely minden nép költészetére illjék. Például a +görög aránylag míveltebb volt, midőn az Iliász jelen alakját +nyerte, mint a német a Nibelungenlied keletkeztekor; az Iliász a +nép- és műköltészet csodás vegyülete, bár amaz túlnyomóbb benne, +amíg a Nibelungenliedben csekély vagy éppen semmi nyoma a +műköltészetnek. Az is bizonyos, hogy a nemzeti eposz kifejlésének e +végső stádiuma a nemzeti szellem bizonyos emelkedési fokán +történik, azonban e fokot a műveltség és műköltészet korának +tartani nagy tévedés. A műköltészet némi nyomai még nem elegendők +arra, hogy Homért oly műköltőnek oktrojáljuk, mint aminők Virgil, +Tasso, Zrínyi, még akkor sem, ha ezek a műköltészet úgynevezett +naiv eposza felé hajolnának is.</p> +<p>E korszakon túl a nép- és műköltészet mindinkább elválnak +egymástól. Amint a míveltség terjed, a népköltészet azon arányban +sűlyedez. A míveltség nagyobb válaszfalat von az emberek közé, mint +bárminemű rang és hatalom. Az eszmekör és gondolkodásmód +változtával, változik a költészet is. A míveltséget majd mindig +idegen és míveltebb nemzetekkel való érintkezés eszközli s ritka az +a nemzet, mely amit mástól kölcsönzött, <span class= +"pagenum"><a name="Page_101" id="Page_101">-101-</a></span> tüstént +vérébe vegye át. A műköltészet csakhamar idegen példányok után +indul s a legtöbbször úgy jelenik meg, mint a míveltség, sőt a +nemzeti műköltészet kifejlődésének egyik föltétele. A műköltők +többé nem vándordalnokok, nem a nép előtt szavalják, éneklik +költeményeiket, hanem szobatudósok, kik könyveket írnak. A közönség +többé nem naiv hallgatóság, hanem tanult, reflektáló fők választott +népe. A műköltők és míveltek büszkeségöket helyezik abban, hogy +semmiben se hasonlítsanak a néphez. S valóban az már lehetlen is. +Azonban a lenézett, együgyű nép híven őrzi a századok hagyományait, +még mind azokat a mondákat, dalokat énekli, amelyeket apáitól +hallott, átadja maradékainak, sőt folyvást újakat is alkot. De a +hanyatlás nyomait már észrevehetni. A régiek romlanak, az újabbak +csak a régiek ismétlései, a legjobb esetben új dolgok régi alakba +öntve. Valami nagyobb mű nem igen áll elő, legfeljebb csak egy-egy +dal, egy-egy ballada az, melyben még a régi erő nyilatkozik. A +népköltészet mélyen érzi, hogy a nép két felé szakadt, míveltek- és +míveletlenekre, hogy tehetségesb fiai egy jó részét mindennap +veszti, de leginkább azt, hogy az előre haladó, felvilágosodott kor +mindinkább romlására törekszik. Amíg a népköltészet így hanyatlik, +a műköltészet mind emelkedőben vagy legalább nagy mozgalomban. +Egy-egy nagy költő ugyan jó darab időre megszabja folyamát, de egy +mederben sokáig soha sem maradhat. Törekvésre törekvés, irányra +irány, túlságra túlság következik. Azonban valahányszor megúnja az +idegen nemzetek utánzását, vagy igen mesterkéltté válik, vagy a +filozófia hektikájában fulladoz, koronként le-lehajlik megújhodást, +felfrissülést keresni a népköltészet ifjító forrásánál. Hogy többet +ne említsek, Goethe a népköltészet hatása alatt teremtette meg +<span class="pagenum"><a name="Page_102" id= +"Page_102">-102-</a></span> a német dalt és balladát, Burns az +ó-skót népköltészet karján lépett föl, végkép megbuktatta a francia +iskolát, csak azóta van ismét szó angol líráról, sőt Walter Scott, +Moore, Byron az ő vállain emelkedtek, mert az ilynemű mozgalom, +bárminek nevezzék is el, nem a népköltészet utánzása, bár abból +indul ki, hanem a fantázia győzelme a reflexió, a nemzeti szellemé +az idegen iskolák felett és többé-kevésbbé visszatérés a +természethez a túlhajtott vagy ferde elmélet és gyakorlat +tömkelegéből. Vajjon ami másutt koronként jótékonyan hatott, nálunk +veszéllyel fenyeget-e? Vajjon egy három évtized óta fejlődő +iránynak erősb lüktetése sülyedés-e? Vajjon egy csoport középszerű +költőnek bűneiért el kell-e ítélnünk a jobb költőket is? Vajjon +bizonyos árnyoldalakért pálcát kell-e törnünk az egész irány +felett? Csodálatos, hogy Toldy és Kazinczy Gábor urak, kik oly jól +ismerik a külföldi irodalmak történelmét, a mi költészetünk +úgynevezett népies mozgalmát valami hallatlan, egészen különálló +ténynek látszanak tekinteni. És Toldy úr mennyire megváltozott húsz +év alatt! Ő a Kisfaludy-Társaság 1843-ik nagygyűlésén így szólott: +«Nem fájlalom a nyelvünktől idegen s rátolt görög mérték és szkémák +mellőztetését, költészetünk e legszebb virágai az iskolai +neveltetésű férfiúk tanulószobáikból a nemzet szabad ege alá ki nem +hathattak, a tömeghez beutat nem nyerhettek, de fájlalom, hogy még +eddig a nyelvünkben, mint minden nyelvben meglevő saját mértéket és +ritmust ki nem lestük, nem szabályoztuk verseinket minnyelvünkhöz s +lelki halló érzékünkhöz illőbb lejtéssel nem kezdtük alkotni». Íme, +Toldy kívánata teljesült. A közelebbi húsz év költői vagy legalább +egy pár költője egyszersmind nemzeti ritmusunk bajnokai, nemcsak +<span class="pagenum"><a name="Page_103" id= +"Page_103">-103-</a></span> gyakorlatilag, hanem elméletileg is. Ha +egyebet nem, ennyit legalább megadhatni nekik, megadhatja kivált +Toldi, ki egykor annyira óhajtotta a nyelvünkben meglevő saját +ritmust, hogy e tekintetben még költészetünk úgynevezett aranykora +költőinek is mert szemrehányást tenni. De menjünk tovább.</p> +<p>A nép- és műköltészet származási körülményeiből könnyen +megérthetni a jellemző különbségeket is. A népköltészet nem ismer +költői egyéniséget. Mintha minden műve egyetlen költőtől +származnék, most lelkesültebb, majd kevésbbé lelkesült, még +erőteljes vagy már hanyatló, de ugyanegy költőtől. Valóban itt a +nép maga szól s csak olyat, mi az egésznek lelkéből forrott ki. A +hagyomány és közérzés háttérbe szorít mindennemű kiválón alanyi és +egyéni felfogást. Tárgya nem előre kigondolt, hanem megtörtént, +átélt, mely századokon át észrevétlen képződik, alakul költőivé. +Nem arra törekszik, hogy másokra hasson, hanem, hogy kibeszélje +emlékeit, fájdalmát, örömét. Ezért se nem ismeri, se nem keresi a +hatás eszközeit s legtöbbször a valódisággal legnagyobb +egyszerűséget párosít. Távol van tőle minden mesterséges ékítmény, +hosszan kivitt hasonlat, gondos színezés, hatásra számított +fordulat. Minden idegen tárgyat és formát eltol magától vagy amit +valaha átvett, annyira megváltoztatta, átidomította, hogy egészen +vérévé vált. Felfogásában naiv, előítéletes, babonás, előadásában +plasztikai, jellemző s tele idiotizmussal. Az elbeszélő nemben +nyugalom, célratörekvés s némi töredékesség jellemzik, a lírában +pedig merész szökdelés s inkább belső, mint külső kerekdedség s +mindenek fölött az énekelhetőség. Megvannak hagyományos formái, +melyeket sohasem vet el. Tárgyban és formában konzervatív s csak +annyiban újít, <span class="pagenum"><a name="Page_104" id= +"Page_104">-104-</a></span> amennyiben a régin részben változtat +vagy újat ékel be a régibe. Innen minden népköltészetben a tömérdek +varians, innen különböző tárgyú költeményekben ugyanazon kezdő és +bevégző sorok s másnemű ismétlések. Folyvást egy körben mozog a +mythos, hőskor és falusi élet körében, folyvást ugyanazon +eszményei, meggyőződései és előítéletei vannak. Egyszerű primitív +viszonyokat tárgyal és sohasem komplikált, de annál erősb +szenvedélyeket. Nem illemes, de szemérmes, nem finom, de gyöngéd, +nem választékos, de annál természetesb. Sohasem akar semmit +bebizonyítni, de azért mindig megvan alapeszméje. A fantázia és +érzés leánya, kit nem vénít a reflexió. A költészet négy nemei +közül csak kettőt mível: az epikait és lírait, a drámai- és +didaktikainak rendesen inkább csak elemei vannak meg benne. Az +eposz s mi ezzel rokon, mint ballada, népmese, a felé hajlik +legnagyobb előszeretettel. E téren nem versenyezhet vele a +műköltészet. Az eposz, a monda neki történelem, melyben hiszen, +mint valami igazban s e hit elősegíti lelkesülését. A népmesét, +legalább részben, már nem hiszi, némi iróniával áll vele szemközt, +miből aztán humora fejlődik. Lírája tulajdonkép tánc és zene. +Együtt születnek, sokszor elébb a tánc és dallam, mint hozzá a +vers. E legszubjektivebb nemben is a nép szubjektivitása +nyilatkozik s nem az egyéneké. Amit más néptől vesz át, szintén nem +egy-egy kiváló egyéniség műve. Események szivárogtatják át, idő és +benyomások készítik elő, az egész dolgozza föl. Szóval a +népköltészet sokban hasonlít a nyelvhez, melyet szintén az összes +nép, szintén míveletlen korszak állít elő, de azért az emberi +szellemnek egyik legbámulatosb, legfönségesb műve.</p> +<p>A műköltészetben a költői egyéniségek nyomulnak előtérbe. Nem +annyira az egyesek vannak a tömeg <span class="pagenum"><a name= +"Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> hatása alatt, mint inkább +az egyesek uralkodnak a tömegen. Különböző irányok és iskolák +alakulnak. Minden osztálynak megvan a maga kedvenc költője, minden +költőnek a maga kedvenc eszméje, tárgyai. A hagyomány nem szent, a +közérzést néha maga a költő is bátorkodik teremteni. A jelesb +műköltőket is jellemzi ugyan az, hogy együtt éreznek nemzetökkel, a +hagyományokból dolgoznak s többé-kevésbbé osztoznak még nemzetük +előítéleteiben is. Azonban egyéniségök mégsem enyészik el, csak +összeolvadni törekszenek nemzetökkel, egészen nem olvadnak belé s a +legtöbbször éppen annyit adnak magukból, mint vesznek a +közszellemből. Goethe és Schiller például a legélesebben fejezik ki +a német szellemet, mégis mily különbség van köztök, mindenik +megtartja egyénisége sajátságait s mindenik csak részben fejezi ki +nemzetét. Néha az is megtörténik, hogy a műköltő megelőzi korát, +későre lesz népszerű, aztán ismét feledségbe sülyed s egy új +korszaknak kell életre ébreszteni, mi a népköltészetben mind +lehetlen. Példa reá Shakespeare és Milton. S a műköltészet e +szakadatlan változását nemcsak tisztán politikai változások idézik +elő, nagy szerepet játszik benne a reflexió, a tudomány is. A +filozófia, történelem, nyelvészet, idegen irodalmak tanulmányai +sokképpen hatnak reá s folyásának új-új utat szabnak. Nincs európai +műköltészet, mely a klasszikai irodalmak jármát ne viselte volna, +aztán az angol éppen úgy meghódolt a francia műköltészetnek, mint a +francia az olasznak s a német majd mindeniknek. Dantén éppen úgy +megérezhetni a középkor teológiáját és filozófiáját, mint +Voltaireon a XVIII. század enciklopédistáit, Schilleren Kantot, az +újabbakon Hegelt. A német romantikának a középkori művészet és +irodalom iránti érdek adott életet, éppen mint a franciának +<span class="pagenum"><a name="Page_106" id= +"Page_106">-106-</a></span> azok a történelmi és irodalmi +tanulmányok, melyek a XVIII. század hatását igyekeztek +ellensúlyozni. A műköltészet majd minden idegen eszmét és formát +fölvesz, sok ugyan, kivált a formák közül nem válhatik vérévé, de +azért míveli, sőt a keresztyén polgárisodás és míveltség +szolidaritásánál fogva sokban hasonlít egymáshoz majd mindenik +európai nemzet költészete. Ily érintkezési pontok megvannak ugyan +az egymással nem igen közlekedő nemzetek népköltészetében is, de ez +az emberi szellem őstermészete ugyanazonságából foly, míg amott a +míveltség és irodalmi tanulmányok eredménye.</p> +<p>A műköltészet tárgyban és formában forradalmi, mindig újra és +eredetiségre törekszik. Tárgya nem annyira megtörtént, mint +kigondolt, nem annyira átélt, mint képzelt. A kitűnőbb műköltők +ugyan szintén arról szoktak költeni, mit átéltek, de sohasem +annyira, mint a nép s még e sajátságuk is csak egyéniségöket tolja +előtérbe, holott a népköltészetben az egész nép áll előttünk. A +műköltő mindig arra törekszik, hogy megindítson, nevettessen, +hasson. Ezért keresi a hatás eszközeit, ezért a műkölteményekben +annyi mesterséges ékítmény, bonyodalom, fordulat, egész az +ízléstelenségig. Még a legnagyobb műköltő sem találja meg e +tekintetben mindig a helyes utat. A keresztyén korszak legnagyobb +költőjében, Shakespeareban is feltűnik az élc túlságos hajhászata, +mellyel annyira hatni kívánt hallgatóira. A műköltő felfogásába +továbbá mindig belevegyül a reflexió, éppen mint olvasóinál. A +fantáziának mindig szenvedni kell valamit – néha sokat – az értelem +szkepticizmusa miatt. Előadása szabatos, választékos, de +egyszersmind nem oly erőteljes és plasztikai. Illedelmesb, mint +szemérmes, bölcsebb, mint erkölcsös. Sokszor <span class= +"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> akar +valamit bebizonyítani, néha művének kompoziciója egy egész +szillogizmus s alakjai absztrakt eszmék. Olykor éppen erőt vesz +rajta a tanítási düh s vannak korszakok, midőn egyedüli eszménye a +tanköltészet. Változatosságra távolról sem lehet összehasonlítani a +népköltészetet a műköltészettel. A műköltészet minden stílt és +genret felölel. Éppen úgy fülünkbe csengenek a népköltészet +utánzott hangjai, melyek eredetijét dajkánktól hallottuk, mint a +klasszikai világ eszméi és érzései, melyeket tudományos míveltség +nélkül nem élvezhetni. Megtalálhatni itt a nagy és kis költők +különböző csoportozataiban az emberi kedély és jellem mindennemű +nyilatkozatát a legegyénibb részletekig, találhatni itt mindent, de +mindent s olykor csak magát a költészetet nem. A műköltészet a +költészet minden nemét míveli, sőt új fajokat is teremt. +Legkevesebb szerencséje van az eposzhoz, mely leginkább csak akkor +sikerül neki, ha a népköltészet nyomain jár. A drámában már +szerencsésb, sőt e nemet magas fejlődési fokra szokta emelni, ha a +hagyományok földjén verhet gyökeret s népszellemből szív éltető +erőt, mint ahogy a görög drámaíróknál és Shakespearenál történt. +Lírája többé-kevésbbé megválik a zenétől. Inkább az olvasó, mint az +énekes számára költ. Az ódában, elégiában sokszor felülmulja a +népköltészetet, a dalban ritkábban vagy csak úgy, ha a +népköltészettől tanul. Goethe, Burns, Petőfi a népköltészettől +tanultak sokat, ezért nemzetök legjelesb dalköltői. E téren Goethe +éppen úgy felülmulja Schillert, mint Burns Byront, mint Petőfi +minden magyar költőt. A balladára nézve ugyanez áll. A regény, +tanköltemény, szatira és humor majdnem kizárólagosan a műköltészet +termékei. E fajok csak míveltebb korszakokban állhatnak elő, a +míveltség éppen úgy éltető <span class="pagenum"><a name="Page_108" +id="Page_108">-108-</a></span> levegőjök, mint bizonyos romlottság, +legalább annyi, mennyit a kifejlett állami vagy társadalmi élet +okvetlen magával hoz. De kiválón jellemzi e mellett a mű- és +népköltészetet az a körülmény, hogy a műköltészetnek több +megújhodási korszakai lehetnek, aranykorát kétszer is megérheti, a +népköltészet csak egyszer virágzik s többé sohsem.</p> +<p>A nép- és műköltészet e jellemvonásait, bár futólag s elég +hiányosan, nem azért igyekeztem vázolni, hogy a népköltészet +elsőségét kimutassam a műköltészet felett. Akkor éppen oly nemű, +habár nem is oly nagy hibába estem volna, mint Toldy és Kazinczy +Gábor urak. Igaz, a népköltészet virágzó kora költőibb s a fantázia +nagyobbszerű műveire alkalmasb korszak, mint a műköltészeté s +Macaulaynek sok igaza van, midőn azt mondja, hogy a művelődés +haladtával a költészet csaknem szükségeskép hanyatlik, amely +arányban többet tud és gondolkodik az ember, annál kevesebbet +tekinti az egyént, inkább az osztályokat s ennélfogva jobb +elméletet s rosszabb költeményeket ír. Azonban a népköltészet +virágzó korszakába is benyúlik már a műköltészet s bizonyos pontig +elősegíti emelkedését, továbbá a műveltebb korszakokban szintén +állanak elő nagy költők, kik a mult és jelen benyomásai alatt, +egyaránt merítve a népköltészet hagyományaiból s koruk eszméiből, +oly műveket állítnak elő, melyek versenyeznek a népköltészet +legnagyobbszerű teremtményeivel is, végre a költészet forrása, ha +apad is korszakonként, sohasem apad ki egészen s mindig marad +néhány tiszta csepp az emberiség enyhületére.</p> +<p>Mind a nép-, mind a műköltészet kényszerű és felséges +nyilatkozványa az emberi szellemnek s egyik sem menekülhet a másik +hatása alól. Boldog az a nemzet, <span class="pagenum"><a name= +"Page_109" id="Page_109">-109-</a></span> mely mindkét nemben nagy +műveket állíthatott elő; rendesen amely nemzetnek gazdag +népköltészete van, műköltészete is az. Boldog az a korszak, midőn +szerencsés körülmények közt a nép- és műköltészet testvériesen +érintkeznek s egyik a másikból csak azt olvasztja magába, ami szép +és nagy. Az esztétikusnak nem az a tiszte, hogy egyiket a másik +rovására dicsérje, hanem hogy méltányolja mindenikben ami +méltányolni való s tanulja mindenikből, mit tanulnia lehet. +Különben is mindeniknek megvan a maga fény- és árnyoldala. A +népköltészet termékei nagyon ki vannak téve az elveszés és +csonkítás veszélyeinek; a műköltemények, kivált a nyomtatás +feltalálása óta, nem igen veszhetnek el, pedig soknak vesztét éppen +nem bánná az ember. A népköltemények hiányait a szájról-szájra adás +sokszor elenyészteti, hézagait pótolja, az elmosódott részeket +kidomborítja, kerekké görgeti; a műköltemények úgy maradnak, ahogy +írójuk írta, örökre, minden hibáikkal együtt. A népköltészet csak a +fejlődés bizonyos fokáig kíséri az emberiséget; a műköltészet +mindvégig hű dajkája. A népköltészet köre szűk, de abban aztán erős +is; a műköltészeté tág, de sok nem tisztán költői, sőt ellenséges +elem is vegyül bele, melyek gyöngítik a fantázia szárnyalását. A +népköltészet nem szabályos, sőt néha féktelenebb, mint óhajtanók; a +műköltészet igen is szabályos, sokszor ferde szabályok rabja. A +népköltészet technikája primitív, de magába rejti a nemzeti ritmus +bűbájos hangjait; a műköltészet néha a nemzeti ritmust idegennel +nyomja el s ha ezt nem teszi is, sőt kiművelve a tökély magas +fokára emeli, nyelve, szókötése ritkán versenyezhet a népköltészet +költőiségével. A népköltészet a romlás, sülyedés korszakában +könnyen válik póriassá, trágárrá, nyerssé, üressé, míg a +műköltészet <span class="pagenum"><a name="Page_110" id= +"Page_110">-110-</a></span> hanyatlását leginkább az jellemzi, hogy +túlfinom, mesterkélt, tudós vagy éppen erkölcstelen. Bajos +meghatározni, melyik nagyobb baj, de annyi bizonyos, hogy a rossz +népköltemények magukban a néptöltészetet éppen oly kevéssé +jellemzik, mint a rossz műköltemények a műköltészetet.</p> +<p>Toldy és Kazinczy G. mégis, úgy látszik, csak a romlott vagy +rossz népkölteményeket vették tekintetbe, midőn a népköltészetről +ítéltek, de ugyanakkor egyszersmind a legsikerültebb +műkölteményeket tartották szem előtt. Lehet-e máskép? Avagy a +Nibelungenlied csakugyan nyers mű volna, az angol és skót balladák +üresek, a Cid spanyol románc-ciklus műbecs nélküli s Homér csak +azért maradhat meg trónján, mert műköltővé lehet oktrojálni? Tehát +a népmesének csak úgy van becse, ha elrontjuk vagy felcifrázzuk, +mint Majláth, avagy ha népietlen vagy rossz magyarsággal adjuk elő, +mint Gaal? Így Addison bizonyára elsülyesztéssel fenyegette versben +és prózában az angol irodalmat, midőn Spectatorjében az angol +népballadákat a műköltészet remekeivel merte összehasonlítani s a +«Vadászat Chevyben» című ballada némely részét éppen annyira +becsülte, mint az Aeneis ezzel párhuzamos helyeit. Goethenek nem +volt ízlése, midőn a népköltészetből mert tanulni. A +Grimm-testvérek tévednek, ha mint műegészeket is becsülni tudják a +német nép egyszerű meséit. Toldy és Kazinczy G. nagy megvetéssel +szólnak a nép nyelvi és verselési tökéletlenségeiről is. De, +kérdem, a Magyar Akadémia nyelvtana nyelvünk tökéletes elmélete-e? +Műprózánk elérte-e a tökély magas fokát, csak a tiszta magyarságban +is? Bizonyára népdalainkból és népmeséinkből nyelvészeink és +stilisztáink sok tökéletlenségét lehet megigazítani. Bizonyára a +nép «szellemi fejletlensége» <span class="pagenum"><a name= +"Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> korszakában alakult +nyelvünknek bámulatos egy rendszere van, ha mindjárt a szellemi +fejlettség napjaiban élő nyelvészeink még nem is bírták kikutatni +minden titkát. Nem védem a verselési tökéletlenséget, sem a nép-, +sem a műköltészetben, de népköltészetünk verselési tökéletlensége +mégis olynemű, hogy népzenénkkel együtt a legfőbb tekintély a +nemzeti ritmus kérdésében s ha Toldy figyelmet fordít reá, nem +követi el azt a hibát költészet-történelmében, (II. kötet 100–101 +lap), hogy Amade magyar szkémáit olasz melódiáknak tartsa.</p> +<p>De mindez hagyján. Toldy és Kazinczy G. kivált a kompoziciót +tagadják meg a népkölteményektől. Egyszer bevallják ugyan, hogy ezt +a népi elbeszélők ügyetlensége rontja meg, de később már egészen +csak a nép szellemi fejletlenségéből származtatnak mindent. Vajjon +a műköltészetben nincs-e hiányos kompozició? A műköltemény csak +azért, mert műköltemény, már jó kompozició-e? S a szellem +fejlettsége, mely a műköltőnél ritkán hiányzik, szükségesb-e a jó +kompozicióra nézve, mint az erős fantázia, melyet a műveltség nem +adhat? Igaz, a népköltemények gyakran csonkítva vagy zavartan +szállanak a késő nemzedékre, azt sem tagadhatni, hogy a +népköltészet sok s tán legjobb termékeit feledségbe temeti az idő +árja s így ítéletünket, okoskodásunkat nem támogathatja annyi +példa, mint a műköltészetben, de amik fennmaradnak is, elég +világosan bizonyítják, hogy éppen az invenció és kompozició a +népköltészet egyik erős oldala. S ez igen természetes. A +népköltészet virágzó korszakákan a fantáziát nem gyöngítheti a +reflexió, mint a műveltség idejében. A nép emléke meg nem tarthat +olyasmit, ami nem kelt érdeket, nem köti le a figyelmet, szóval nem +kerekedik ki szerves <span class="pagenum"><a name="Page_112" id= +"Page_112">-112-</a></span> egésszé. Nem fogadja el, nem adja +tovább s e kritikája sokkal döntőbb, mint a műköltészeté. Vagy ha +az invenció és kompozició nagy hiányai mellett is elfogad valamit a +tárgy nagyszerűsége iránti érdekből, minden egyes dalnok, minden +nemzedék ráteszi kezét, javít rajta, alakítja, símítja, mint a +patak hulláma a kavicsot. A műköltő szegény invencióval, gyönge +kompozicióval is nagy hatást tehet. A költői egyéniség eredetisége, +a lírai hangulatok varázsa, a reflexiók mélysége, az ékesszólás +vagy humor ereje sokat eltakar és feledtet a művelt közönségnél. +Példa reá Byron. A népre ilyesminek kevés hatása van. A mese +leleményes szövevénye, a kompozició kereksége, a szereplő egyének +kidomborodó alakjai leginkább azok, miken kapni szokott s amik +legmélyebben nyomulnak emlékébe. Sőt e tekintetben a műköltészet is +a népköltészetre támaszkodik. A görög mondavilág invenciói- s néha +kész kompozicióiból táplálkozott az egész európai úgynevezett +klasszicizmus. Az epikusok egészen Homérra támaszkodtak, akik pedig +más úton indultak, mint Dante és Milton, a keresztyén +hagyományokhoz kellett folyamodniok. Ariosto a középkori monda- és +mesevilágból merített, Shakespeare gyakran leszállott a népmondák- +és balladákhoz s örömest átvette a kész mesét. A népköltészet hány +hőse, mondája, meséje jelenik meg koronként a műköltészet terén s a +történelmi évkönyvekben is nem azok az események legalkalmasbak-e a +kompozicióra, vagy éppen kész kompoziciók, melyek mint +mondatöredékek vegyültek oda?</p> +<p>Nincs itt helye taglalnom az európai népköltészet nevezetesb +műveit a kompoziciót illetőleg. Csak a mi népköltészetünknél +maradok, csak az ó-székely balladákra szorítkozom. Népköltészetünk +valóban szegény s <span class="pagenum"><a name="Page_113" id= +"Page_113">-113-</a></span> csak a lírában és népmesékben lehet +valamennyire gazdagnak mondani. De vajjon műköltészetünk gazdag-e? +Hiszen itt is csak a lírában vagyunk gazdagok s a költészet más két +nemében, hol a kompocizió erejétől függ legtöbb, sőt minden, +szegénységünk szembetűnő. A régibb költészetben egyedül Zrinyi műve +érdemli meg a valódi kompozició nevét. De ha mélyebben vizsgáljuk e +kitűnő művet, érezni fogjuk, hogy Zrinyi invenciója és kompoziciója +egy jó részét Tasso és Virgil közegén át Homér és a görög nép +«szellemi fejletlenségéből» merítette. S ezt nem megróváskép +mondom, sőt bámulom Zrinyit, hogy mindemellett mégis eredeti tudott +maradni. A klasszikai, francia és német iskoláink költői nem voltak +képesek valami életrevaló kompoziciót előállítani. Költészetünk +úgynevezett aranykorszakában, a drámai nemben, csak Bánk bánt +tudjuk felmutatni, melyet éppen az aranykor költői és kritikusai +mellőztek mindvégig, pedig maig is, minden fogyatkozásai mellett, +egyetlen erősb drámai kompoziciónk. E korszak legnagyobb +képviselője Vörösmarty. Senki sem tiszteli nálam jobban +Vörösmartyt. Ő vetette meg költészetünk nemzetibb alapját, ő +proklamálta a fantázia szabadságát, ő alakította át művészivé a +magyar költői nyelvet az erő és sajátság sértése nélkül, az ő +gazdag tehetsége árasztott legtöbb fényt és meleget költészetünkre +egy egész század-negyedig. Azonban a legnagyobb rokonszenv és +tisztelet mellett is bajos drámáiban és eposzaiban erős kompoziciót +találni. Drámái e tekintetben szóba se jöhetnek. Eposzaiban ritkán +sikerül az egész, csak a részlet. Másnemű szépség van bennök, mint +a kompozicióé. «Zalán futásában» tulajdonkép kompozició sincs. +«Eger» című művében az Ómár és Ida jeleneteiből, egy epizódból áll +a kompozició egész gazdagsága. Csak a <span class= +"pagenum"><a name="Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> «Két +szomszédvár»-ban van valódi kompozició, bár nem az erősbek közül +való. Tudom, hogy apróbb elbeszélő műveiben, balladái közt vannak +sikerült kompoziciók is, kivált azokban, melyeknél a népköltészet +is nyujtott némi támogatást, mint «Szép Ilonka», «Szilágyi és +Hajmási» címűekben. Különben nem azt akarom vitatni, hogy +műköltészetünkben nincsenek sikerült kompoziciók, hanem azt, hogy +Toldy és Kazinczy G. által annyira lenézett népköltészetünkben is +csak megakad ilyesmi. Népmeséink, tisztán a kompozicióra nézve, +bátran versenyezhetnek, novelláink legjelesbjeivel, melyeknek +Achilles-sarka rendesen a kompozició. Fehér Anna népballadánk, bár +verselése silány, erősb kompozició Arany Ágnes asszonyánál. Sem +Kisfaludy Károly, sem Garay nem írtak oly sikerült balladákat, mint +«Barcsai» és «Molnár Anna» és Kriza gyüjteményének 5–6 balladáját, +melyekből egy párt mutatványkép közlöttem, szembe merem állítni +költészetünk legsikerültebb balladáival s éppen a kompozicióra +nézve.</p> +<p>Sajnálom, hogy nem közölhettem Kriza gyüjteményének minden +balladáját, mert fényes bizonyságot tettek volna népköltészetünk +alkotó erejéről. De elmondom egy párnak tartalmát. A prózai +vázlatból is látszani fog, hogy a nép «szellemi fejletlensége» nem +oly ellensége a költői kompoziciónak, mint ahogy Toldy és Kazinczy +G. hiszik.</p> +<p>A «Kádár Kata» című balladának tárgya oly régi, mint a szerelem +és rangkülönbség. Gyula Márton így szól anyjához:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Anyám, anyám édös +anyám<br /></span> <span class="i0">Én êvöszöm Kádár +Katát<br /></span> <span class="i0">Jobbágyunknak szép +lėányát.<br /></span></div> +</div> +<p>Az anya nem engedi. «Vedd el, – úgymond, – nagy <span class= +"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span> uraknak +szép leányát.» A fiúnak csak Kádár Kata kell. Anyja kitagadja, a +fiú bujdosni indul. Kádár Kata egy keszkenőt ad neki emlékül.</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Mikor e szénibe<a name= +"FNanchor_40" id="FNanchor_40"></a><a href="#Footnote_40" class= +"fnanchor">40)</a> vörösre változik<br /></span> <span class= +"i0">Akkor életöm is tudd mėg, mėgvátozik.<br /></span></div> +</div> +<p>Gyula Márton bujdosik hegyeken, völgyeken, egyszer változást lát +a keszkenőn. Kocsisára kiált, hogy hajtson sebesebben:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">A főd az istené, a ló az +eböké,<br /></span> <span class="i0">Fordûjunk, mett vörös szén már +a keszkenyő,<br /></span> <span class="i0">Kádár Katának is immán +rég vége lőtt.<br /></span></div> +</div> +<p>A falu végén a pásztorral találkozik s kérdi tőle, hogy mi ujság +a faluban. A pásztor azt mondja, hogy neked rossz, mert anyád +megfogatta Kádár Katát s feneketlen tóba vettette. A fiú odaigéri a +pásztornak hintóját, pénzét, csak mutassa meg neki azt a tót, hova +kedvesét bevetették.</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">El is mönének ők a tónak +széjire,<br /></span> <span class="i0">Kádár Kata lelköm, szój +ėgyet, itt vagy-e?<br /></span></div> +</div> +<p>A lyánka megszólal s kedvese utána rohan a hullámok közé. Anyja +búvárokért küld, megkapják mindkettőt egymást átölelve. Mind a +kettőt eltemetik, egyiket oltár elébe, másikat oltár háta megé, a +kettőből kinő két kápolna-virág, melyek az oltár tetején +összekapcsolódnak.</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Az anyjok oda mönt, le is +szakasztotta<br /></span> <span class="i0">A kápôna-virág hėzza így +szólala:<br /></span> <span class="i0">Átkozott légy, átkozott +légy,<br /></span> <span class="i0">Édös anyám +Gyulainé!<br /></span> <span class="i0">Éltömbe rosz +vótál,<br /></span> <span class="i0">Most is +mėggyikôtál.<br /></span></div> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_116" id= +"Page_116">-116-</a></span></p> +<p>Íme, nem kerek kompozició-e ez? Nem kerekebb-e, mint Vörösmarty +«Rabló»-ja, vagy «Salamon»-ja? Mily kényszerűen teszi egymást +boldogtalanná e három személy s mintegy ötvenkét sorban mily +sebesen s a főmozzanatok mily erős kidomborításával foly le e kis +tragédia! Semmi fölösleges díszítmény, semmi lírai ömlengés. Az +egyszerű elbeszélés gyorsan halad s minden fordulóponton a +szenvedély egy-egy igaz és erős nyilatkozata. A kitagadás, az +emlékbe adott keszkenő babonája a cselekvénynek mind megannyi +szála, melyek összeolvasztva rejtik magukban az indokot és +bonyodalmat s mélyen hatnak fantáziánkra. S a szenvedély +démonizmusa, mely az ifjút a hullámok közé ragadja mily költőileg +van a tóban megszólaló leánnyal kifejezve. Aztán, midőn az anya, +mintegy megbánva tettét, kifogatja s egymás mellé temetteti őket s +oda megy vigaszul, emlékül virágot szakítni sírjokról, mily rémítőn +kell megrendülnie bűne öntudatában! Boldoggá akarta tenni fiát és +megölte, enyhülni akar sírjánál, virágot szakít emlékül s az emlék +egy átokká válik, mely sohasem némulhat el. Kell-e erősb és +költőibb igazságszolgáltatás? A szeretők sírján növő fát vagy +virágot hányszor használják a műköltők, nálunk is csak Petőfi +kétszer használja, de míg nála is csak költői díszítmény, némi +közhelyféle, itt a kompozició lényeges része, úgyszólva befejezése +a cselekvénynek.</p> +<p>A «Budai Ilona» című ballada egy anyát rajzol. Ellenség üt a +falura, talán éppen a tatárok. Az anya összeszedi kincseit, +fölkapja két kis gyermekét és szalad az erdőnek. Úgy tetszik neki, +mintha üldözők közelednének, zaj, lódobogás hallszik a távolból. +Jobban szalad, de a nagy teher miatt lábai már alig bírják. +«Gyermeket ingyen ad az Isten, de pénzt nem, azt szerezni kell» – +<span class="pagenum"><a name="Page_117" id= +"Page_117">-117-</a></span> kiált fel s leteszi egyik gyermekét a +fa alá s tovább szalad. Ismét hallja a zajt és a lódobogást, ismét +jobban kezd szaladni, de a nagy teher miatt már roskadoz. +«Gyermeket ingyen ad az Isten, de pénzt nem, azt szerezni kell» – +kiáltja újra, másik gyermekét is leteszi egy fa alá s +megkönnyebbülve tovább szalad. Végre kiér az erdőből egy tisztásra, +a zaj, a lódobogás többé nem üldözi. A félelemtől megzavart lélek +eszmélni kezd. Egy bivaltehén jő vele szembe, mely egyik fáradt +borját szarva közé vette, a másikat pedig maga után rijja. Az +anyából egész erejében tör ki az önvád. A bivaltehén megjelenése +tulajdonkép nem egyéb, mint a fölébredt önvád erős kifejezése. Íme, +az oktalan állat jobban szereti gyermekeit, mint ő! Visszamegy, +rohan s a’ tájt, hol elhagyta egyik gyermekét, megáll, nevén +szólítja, magához híja, de csak azt hallja visszhangzani a sűrűből: +«Nem vagy anyám, ha szerettél volna, el nem hagytál volna». A másik +helyt is ugyanazt hallja, tulajdonkép csak kétségbeesésében, +félőrültségében képzeli hallani. Tépdesi haját s önmagát megátkozó +jajveszékeléssel végződik be a ballada.</p> +<p>Hát nem műegész-e ez? Az invenció benne nem eredetibb-e, mint +Arany «Árva fiú»-jában, s kompoziciója nem éppen oly erős-e, mint +amannak Aranynál? A sírból gyermekéért feljövő szülő, a síron túl +is éber szülői szeretet, a népköltészetnek sokszor használt +gondolata. Itt e tekintetben semmi olyan, mit, legalább én, valahol +olvastam volna. Aranynál a kísértet megjelenése a sötétben megijedt +gyermek kedélyének nyilatkozata, aztán a mostohaanya is látja, mert +a félelem a gyermektől elragad reá is, mert bűnének öntudata +szintén megeleveníti előtte a kísértetet. Szóval a kísértet +megjelenése nemcsak babona, hanem lélektani alapra <span class= +"pagenum"><a name="Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> +fektetett költői gondolat, éppen mint Shakespearenél, hol Banquo +árnya szintén a Macbeth lelki furdalásának szülötte. E balladában +sincs máskép: az elveszett gyermekek felkiáltása az anyai +lelkiismeret és kétségbeesés hangja. Vajjon Shakespearetől vagy +Aranytól tanulta-e ezt a nép vagy ők tanulták a néptől? A +költészetben sokat, igen sokat lehet tanulni a nép «szellemi +fejletlenségéből».</p> +<p>Hadd térjek át ama két balladára, melyeket egész épségökben +szóról-szóra lehetett közölnöm.</p> +<p>A «Bátori Boldizsár» című balladát tekinthetni egésznek vagy +töredéknek, rosszalhatni költői igazságszolgáltatását vagy +elfogadhatni az én magyarázatomat, de azt lehetlen el nem ismerni, +hogy a férjét gyűlölő és kedvesében mélyen hívő Judit asszony +mesterileg van rajzolva, hogy a műnek minden sora, a cselekvény +minden mozzanata oly egymásból foly, oly szerves egészet alkot, +minőket műballadáinkban ritkán találhatni. Judit ott ül a bölcső +mellett és rengeti gyermekét. A gyermek arcvonásaiban a kedveséit +látja és reá gondol. A szerelem és gyűlölet felindulásában +kiáltja:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Beli fijam, beli, szép futkosó +fijam<br /></span> <span class="i0">Mett neköd nem apád Bátori +Bódizsár.<br /></span></div> +</div> +<p>Mi természetesb, mint hogy az anya ringatván gyermekét daloljon, +gyügyögjön neki, mi megfoghatóbb, mint hogy Judit asszony +gyönyörködjék gyermekében, e gyönyörbe férje iránti gyűlölete +vegyüljön s elandalodása közben mintegy önkénytelen kibeszélje +titkát. Aztán ő nemcsak szereti kedvesét, hanem büszke is reá.</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Im az a te apád erdéji +kapitány<br /></span> <span class="i0">A ki atta neköd szép arany +böcsőjit.<br /></span></div> +</div> +<p>Szerelmében a női hiúság is szerepel, az ő kedvese <span class= +"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> hős, +egy ország parancsnoka, gazdag, pazar és gyöngéd az övéi iránt. E +bölcsődal a kedves utáni forró vágy, a férj elleni gyűlölet, a +gyermek iránti gyöngédség olvadéka. Mindez nyolc sorban s mily +művészien! Azzal, amit a ballada elmond, fölkelti az olvasó +lelkében azt is, amit elhallgat.</p> +<p>A nő hallgatózó férje kiáltására zavarba jő és tettető, hízelgő +hangon</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Bizon nem tagadom, lelköm, +jámbor uram<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">olyat mond, mivel senkit sem ámíthatni el. E +zavarából, az ügyetlen mentségéből látszik, mennyire átadta magát +szíve gerjedelmének, mennyire nem gondolta, hogy valaki még +kihallgathatja beszédét. Mily bajos egy őszinte érzés +felindulásában hazudni! Elhagyta ravaszsága, mellyel eddig +annyiszor kijátszotta férjét, de egy pár pillanat s ismét rendbe +szedi magát. Férje második kiáltására már jobban felel:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Minnyát nyitok, minnyát, +lelköm jámbor uram,<br /></span> <span class="i0">Hadd huzzam +lábomba karmazsin csidmámot,<br /></span> <span class="i0">Hadd +vessem nyakamba vont arany szoknyámot.<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">Időt akar nyerni, hogy valamit kigondolhasson férje +haragja csillapítására, vagy pedig, hogy elrejthesse magát. De a +férj berúgja az ajtót és halált kiált fejére. A nő nem kér, +rimánkodik, sem hízeleg és tettet többé. Méltóságába burkolózva +kiáltja a szolgának:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Hol vagy édes szógám, +legkedvesebb postám<br /></span> <span class="i0">Készitsd elő +neköm, hat lovam, hintómat.<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">Egy szava sincs férjéhez, a haláltól sem fél, csak +kedvesére gondol, mélyen hiszi, hogy nem fogja elhagyni őt s +megmenti. E hit még a vérpadon se hagyja el. Időt akar <span class= +"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> nyerni, +az aggodalom, remény s méltatlanság hangján kiáltja a hóhérnak:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Várj kicsit, várj kicsit te +fekete hóhér!<br /></span> <span class="i0">Mett a halottnak is +hármat harangoznak,<br /></span> <span class="i0">Lám árva fejemnek +ėgyet sem kondítnak.<br /></span></div> +</div> +<p>Nem csalatkozott, kedvese megérkezik és</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Eccör megforditsa, keccör +megcsókôja<br /></span> <span class="i0">Keccör megfordítsa, +százszor megcsókôja.<br /></span> <span class="i0">«Enyim vagy nem +másé, te asszonyi állat.<br /></span></div> +</div> +<p>Talán fölösleges magyaráznom, hogy a «te asszonyi állat» a +régebbi időben nem volt gyöngédtelen kifejezés s csak annyit tett, +mint most az asszonyi lény. Akinek nem tetszik, könnyen tehet +helyibe mást, például: édes szerelmesem! Azonban e három sor nagy +szépségéről lehetlen nem szólanom. Bátori [!] lóhalálába érkezik, +rohan a vérpadra, megragadj akedvesét, egyszer megfordítja, mintha +meg akarna győződni, vajjon ő az, él-e s reá borul, csókolni kezdi. +Aztán mintha még nem hinne szemeinek, mintha nem tudna betelni +kedvese nézésével, még egyszer megfordítja, csókjaival halmozza el +s mintegy csak most juthatva szóhoz, a szenvedély, öröm és diadal +hangján kiáltja: Enyim vagy, nem másé! Mennyire ki van fejezve ez +egy pár sorban a megmentés gyors erőszakossága, a szenvedély és +öröm szilaj rohama. Nem tudom, van-e műballadáinkban ilynemű +jelenet hasonló erővel kifejezve, de annyi bizonyos, hogy e helyet +régibb és újabb költőink közt senki sem írta volna meg jobban.</p> +<p>A «Julia szép leány» című ballada nagyobb becsű, mint +műköltészetünk hozzá hasonló legendaszerű termékei. Abban az egy +pár legendában, melyeket Vörösmarty <span class="pagenum"><a name= +"Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> és Czuczor írtak, +többé-kevésbbé hiányzik a naiv meghatottság s fenséges egyszerűség. +Vörösmarty «Hedvig»-je nem ment a túlterheltségtől. A szép +leírások, a ragyogó s hosszan kivitt hasonlatok meglehetősen +gyöngítik a kompozició hatását. Czuczor «Szűz Margit»-ja kissé +józan mű, a benne előforduló látomás csak parabola. Margitnak egy +mezei séta alkalmával is eszébe juthatott volna az, mit a látomás +neki kinyilatkoztat. Átalában a szövevény nem olyan, mely +szükségessé tegye az isteni beavatkozást. Aztán mindkettőben nincs +eléggé elfedezve a célzatosság. A «Julia szép leány» című +népballadának éppen a naiv meghatottságban s fönséges +egyszerűségben rejlik ereje. S mily természetes benne a +természetfölötti látomás! Julia egy beteg leány, ki közelegni sejti +halálát, már elfordult a föld örömeitől, a túlvilágra gondol, az +égre szögzi szemeit. S íme egy gyalogösvény nyúlik le az égből.</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">S azon ereszködék fodor fehér +bárány,<br /></span> <span class="i0">A napot s a hódat szarva +között hozván,<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">hogy eljegyezze az ég mátkájának. A látomás alapja a +leány kedélyében is le van téve. Mintegy vágyát látja +megtestesülni, Isten szólítja magához, mint ahogy a nép szokta +mondani.</p> +<p>Ami magát a látomás leírását illeti, bizonyára nem mondhatjuk +oly szépnek, ragyogónak, mint amidőn Vörösmarty ír le valamit. +Például, ahogy Gábor angyalt írja le:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Ment az angyal. Hajnal nyilt +utána,<br /></span> <span class="i0">Dal szövődött szárnya +zajszelétől,<br /></span> <span class="i0">Dal, minőt a lélek hall +magában<br /></span> <span class="i0">Éjein, ha boldog álma +megjön,<br /></span> <span class="i0">S a nem ismert tündérhon +öléből<br /></span> <span class="i0">Legrejtettebb vágya +visszahangzik.<br /></span></div> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_122" id= +"Page_122">-122-</a></span></p> +<p class="i0">magában mind nagyon szép, de kérdés, vajjon oly +szép-e akkor is, ha mint a mű organikus részét tekintjük? E szép +rajz semmi szükségest sem jellemez, semmire sem készíti elő az +olvasót, semmit sem hat a cselekvényre, csak költői díszítmény, +mely ha nem árt, nem is használ. Balladánkban minden ilynemű festés +lényeges rész. A látomás az egésznek forduló pontja, rajzában +legnagyobb súly a fényre van helyezve. Minden, égi (nap, hold, +csillagok), templomi (égő gyertyák), világi (aranyperec) ragyogvány +egy fénytengerbe olvad, hogy mintegy megdöbbentse s magasztaltságba +ejtse Juliát. S e fénytengerben, mint János mennyei jelenéseiben, a +bárány jelképes alakja lebeg, a szeretet hívó szavai hangzanak, +melyeket oly ünnepélyesen rekeszt be az igéret:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Első kakasszókor jőnék +nözésedre,<br /></span> <span class="i0">Másod kakasszókor téged +mėgkérnélek,<br /></span> <span class="i0">Harmad kakasszókor téged +elvinnélek.<br /></span></div> +</div> +<p>A leány el van jegyezve az égnek, még csak anyjától akar búcsút +venni, ez egyetlentől, mi a földhöz vonja. Hazamegy, elmondja +látomását, hogy ő már az ég menyasszonya és felkiált:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Sirass anyám, sirass, éltömbe +hadd hajjam,<br /></span> <span class="i0">Hadd hajjam éltömbe, +hogy siratsz hótomba.<br /></span></div> +</div> +<p>Látni óhajtja anyja könnyeit, érezni, hogy mennyire szeretve +volt. A legnemesb érzés felindulásai közt válik meg a földtől, +anyja könnyei, csókjai kísérik a mennyei mátka karjai közé,</p> +<p>Úgy látszik, mintha hiba volna, hogy a látomás egész jelenete +kétszer fordul elő, egyszer, mint leírás, másodszor mint +elbeszélés. Valóban ez más helyt hiba volna, de itt a költemény +természete, maga a lélekállapot <span class="pagenum"><a name= +"Page_123" id="Page_123">-123-</a></span> kívánja meg. Julia +beszéde nem pusztán elbeszélés. Őt mélyen meghatotta a látomás, +önkénytelen ismétli, mintegy belé éli magát. Az ismétlés nagyon +kiemeli a látomás csodáját, mintha az ember nem tudna betelni vele +s bámulatába mélyedne. Aztán az anya is abban a pillanatban már +látni kezd mindent, miről leánya beszél, mert alig kiáltja a +haldoklónak:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Lėányom, lėányom! virágos +kertömbe<br /></span> <span class="i0">E’ső raj méhömnek gyönge +lépecskéje,<br /></span> <span class="i0">Gyönge lépecskének +sárguló viaszsza,<br /></span> <span class="i0">Sárog viaszszának +fődön futó füstye,<br /></span> <span class="i0">Fődön futó füstye +s mėnnybe ható langja!<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">már megnyilik a menny:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">A mėnnyei harang húzatlan +szólalék,<br /></span> <span class="i0">A mėnnyei ajtó nyitatlan +megnyilék,<br /></span> <span class="i0">Jaj! az én lėányom oda +bévezeték!<br /></span></div> +</div> +<p>Nem hiszem, hogy lehessen a népköltészetnek oly ellensége, ki ne +érezze e nyolc sor költői nagy szépségét. A fájdalom és keresztyén +rezignáció hangja ez. Mély fájdalom s az Isten akaratjába való mély +megnyugvás olvadnak benne össze. Mily eszmeiség s mily +plasztikailag kifejezve! A virágos kert az anya ifjúsága, az első +raj méhnek gyönge lépe az első gyermek, ki már halvány, beteg, mint +a lép viasza. A földön futó füst a halandó test, az égbeható láng a +halhatlan lélek. S az anyai érzés e megindító sóhaját mily +fönségesen fejezi be ama három sor, melyek a leány mennybeszállását +festik s az olvasót a menny titkai, sejtelmei közt hagyják.</p> +<p>Az ily szép helyek a népköltészetben nem tartoznak éppen a +legritkábbak közé. Az Erdélyi, a Kriza s a magam kézirati +gyüjteményéből nem egyet hozhatnék <span class="pagenum"><a name= +"Page_124" id="Page_124">-124-</a></span> föl. Például a börtön +iszonyát sehol sem láttam oly erős színnel festve, mint Kriza +gyüjteménye egyik balladatöredékének e soraiban:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Siratozza magát a szegény +rab-asszon:<br /></span> <span class="i0">«Ma hét esztendeje, têjes +harmad napja,<br /></span> <span class="i0">Hogy estem rabságra, +szörnyű nagy fogságra,<br /></span> <span class="i0">Hol husomat +értem, husomat mėgöttem,<br /></span> <span class="i0">Hol ezt nem +tehettem, kégyók, békák ötték<br /></span> <span class="i0">Hol +vérömet értem, vérömet mėgittam,<br /></span> <span class= +"i0">Karomból, lábomból véröm sokszor szíttam.<br /></span> +<span class="i0">A ki nėköm adná kinyerének héját<br /></span> +<span class="i0">Biz az is mėglátná mėnnyeknek +országát;<br /></span> <span class="i0">A ki nėköm adná poharának +vizét,<br /></span> <span class="i0">Az is mėgkostôná a ménnyország +izét.»<br /></span></div> +</div> +<p>S a gyűlölet minő szenvedélyes kifejezése az, mi válaszkép a rab +fülébe dördül:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">«Mintsem neki adnám +kinyeremnek héját,<br /></span> <span class="i0">Inkább oda vetném +küssebb komondornak,<br /></span> <span class="i0">Mintsem oda +adnám poharamnak vizét<br /></span> <span class="i0">Inkább +megitatnám palotám fődivel.<br /></span> <span class="i0">Fogjátok +vigyétök a fővövő hejre!»<br /></span></div> +</div> +<p>Talán elég. Talán ennyi is képes megingatni azokat a nézeteket, +melyek nemcsak a Toldy és Kazinczy G. uraké, hanem [melyeket] egy +egész irodalmi nagy párt vall magáéinak. S lehetett-e jobb alkalmam +ostromlásukra, mint éppen most, midőn népköltészetünk egy pár +kitűnő termékét volt szerencsém bemutatni. Azonban midőn a +népköltészet esztétikai nagy becse mellett küzdök, midőn +költészetünk úgynevezett népies mozgalmának védelmére kelek, nem a +népköltészet puszta utánzására utalom költőinket, sem népies +mozgalmunk nagy visszaéléseit nincs szándékom még távolról is +mentegetni. A közelebbi tíz év alatt talán senki sem <span class= +"pagenum"><a name="Page_125" id="Page_125">-125-</a></span> küzdött +hevesebben e visszaélések ellen, mint én; jól vagy rosszul, +sikerrel vagy siker nélkül, de küzdöttem. Azt is tudom, hogy a +költőnek kora eszméi színvonalán kell állania, hogy a +népköltészetnek sem köre, sem felfogása nem elégítheti korunkat s a +költészet sohasem kötheti magát egy genrehez, egy iskolához s +legkevésbbé lehet az egész nemzet helyett, egy osztály csatlósa, +legyen ez akár az úri rend, akár a nép. De mélyen fölindít, midőn a +népköltészetet, esztétikai szempontból, annyira becsméreltetni +hallom s költészetünknek úgynevezett népies mozgalmát a sülyedés +korának bélyegzik. Amely esztétikus nem tudja élvezni a +népköltészetet, az a műköltészet némely remekeiben is igen keveset +fog találni s ellensége lesz mindannak, ami friss, eredeti és +sajátságos. Aki képzelhet oly valóban nemzeti költészetet, melynek +legalább egyik alapja nem a népköltészet, az csak az idegen +irodalmak utánzásában keresi a nemzeti költészet dicsőségét. +Csodálatos, hogy kritikusaink némelyike költészetünk mindenik +iskoláját tudja méltánylani, csak a népiest tartja Isten +csapásának. E sülyedés kora alkalmasint azért van oly élesen +kijelölve, hogy annál inkább feltűnjék az aranykor, melynek +Kisfaludy K. és Vörösmarty kiváló képviselői. Toldy úr, úgy +látszik, restelte oly költészetnek írni meg történelmét, melynek +nincs oly aranykora, mint például a németnek, azért oktrojált egyet +a magyarnak is. Nem vette tekintetbe, hogy itt másnemű a fejlődés s +a német sablon éppen oly kevéssé illik a magyar, mint az angol +irodalomra, pedig ott ugyancsak nagy költők vannak ám. Különben az +aranykort nem azok szokták kijelölni, akik benne élnek, hanem az +utókor. Aztán az az úgynevezett népies mozgalom csak folytatása +költészetünk ama nemzetibb átalakulásának, melyet Kisfaludy és +<span class="pagenum"><a name="Page_126" id= +"Page_126">-126-</a></span> Vörösmarty kezdeményeztek. Tulajdonkép +egy korszak ez, a fejlődés különböző stádiumán s éppen nem lefelé. +Egy s másban ellentétben vannak ugyan, de egymás kiegészítői. A +népies kifejezés csak pártnév s mint ilyen, éppen oly kevéssé +fejezi ki a lényeget, mint a romantika pártneve. A népies iskolára, +amint némelyek meghatározzák, csak annyit adok, mint más iskolára, +de sokat, mindennél többet adok ám arra, hogy uralkodóvá tette +költészetünkben a formát illetőleg a nemzeti ritmust, a tartalomra +nézve a nemzeti életbe mélyedést, szóval a nép-nemzeti elemnek a +művészettel összeolvadó fejlődését. Ezt nem lehet többé +kiküszöbölni, a legkülönbözőbb szellemű költők sem fognak menekülni +hatása alól. Aranykor ide, aranykor oda: én egyre-másra +1811–1830-ig éppen annyi jeles költőt és kitűnő művet ismerek, mint +1830-tól napjainkig. Igaz ugyan, hogy sem itt, sem ott, nem tudunk +felmutatni oly nagy művet, mely a világirodalom elsőrendű +remekeivel versenyezzék, sem oly magas tökélyre fejlett műprózánk +még nincs, melyet valódi magyar klasszikainak lehetne nevezni, de +én mindezt a jövőtől várom s ha csalódni fogok is, nem csalódom +annyira, mint Toldy az ő kicirkalmazott aranykorával.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_127" id= +"Page_127">-127-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>BUDAPESTI SZEMLE.<a name="FNanchor_41" id= +"FNanchor_41"></a><a href="#Footnote_41" class= +"fnanchor">41)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Szerkeszti és kiadja Csengery Antal. XLVIII. és +XLIX. füzet. Pest, 1862. Emich Gusztáv.</p> +<p>Még egy füzet s a Szemle bevégzi ötödik évi folyamát is. A +szerkesztő öt év alatt mindent megtett arra nézve, hogy vállalata +tájékozza a nemzet értelmiségét mindazokról az eszmékről, amelyek +világszerte foglalkodtatják a szellemeket s közvetítőül szolgáljon +a külföldi irodalmak és a hazai tudományosság közt egyfelől, a +szaktudósok és a művelt közönség közt másfelől. S valóban, ha +végigtekintünk az öt évi folyamon, meggyőződünk, hogy a szerkesztő, +irodalmi körülményeinkhez képest, a lehető legjobbat adta mind +tartalomban, mind formában. Sokat tett különösen arra, hogy a +tudományos előadás ízléssel párosuljon s az eddig irodalmunkban +egyedül divatos értekezés az essay vagy tanulmány élvezhetőbb +formájához alkalmazkodjék. Vannak a Szemlének cikkei, melyek a +külföldi «Revue»-k cikkeivel is kiállják a versenyt s ha nem +mindenik írója is találja el a formát, ha némelyik essay helyett +könyvet vagy értekezést ír, ez csak azt mutatja, hogy bármily +vállalat, mely úgyszólva irodalmunkba egészen új genre-t honosít +meg, csak lassanként találja meg és növeli <span class= +"pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128">-128-</a></span> íróit. +A hatodik évi folyam megindultával, mint halljuk, a szerkesztő még +érdekesebbé kívánja tenni vállalatát. Negyedévenkint irodalmi +szemléket fog közölni, melyek kritikai átnézetét adják valamely +irodalmi ágnak, kivált szépirodalmunknak, a főbb irányok bírálata +mellett ismertetve a nevezetesb írókat és csoportosítva körülök a +csak valamennyire is figyelemreméltó jelenségeket.</p> +<p>Vajjon a közönség részvéte hasonló arányban emelkedik-e a +szerkesztő és dolgozótársai buzgalmával? Éppen nem. Bár a Szemlének +minden évben tíz-hússzal több előfizetője akad s így lassacskán +növekedik, de még távol van attól, hogy anyagilag csak valamennyire +is virágzó állapotban legyen. Mi nem igen szoktunk kemény vádakat +szórni a közönség részvétlensége ellen, mint azok a lapok, +melyeknek meglehetős számos előfizetőjök van, saját sebeinket is +takargatjuk, nem mintha szégyenlenők, mert van annyi önérzetünk, +hogy ha nem is nagyra, de többre becsüljük magunkat némely eléggé +léha vállalatnál, mely a közönség részvétének örvend, hanem mert +nem akarjuk összezavartatni panaszunkat azokkal a panaszokkal, +melyek az irodalom ügyének ürügye alatt úgyszólva magoknak +kéregetnek. Azonban itt mégis lehetlen elnyomnunk egy megjegyzést: +nincs-e széles Magyarországon 300 olvasótársulat vagy közkönyvtár +és 5–600 oly ember, kinek valamivel több szellemi táplálék kell, +mint amennyit még a legjobb néplap is nyujthat? Íme, 8–900 +előfizető elég volna arra, hogy a Szemle még inkább megközelíthesse +föladatát, többször jelenjen meg, politikai szemlét is adjon s +lassanként Magyarország Revue des deux Mondes-jává váljék.</p> +<p>De térjünk a jelen füzetre, melyet <i>Verulami Baco</i> +<span class="pagenum"><a name="Page_129" id= +"Page_129">-129-</a></span> ismertetésének második közleménye nyit +meg <i>Erdélyi Jánostól</i>. Az első Baco életét ismertette, ez +munkáit ismerteti, amennyire lehet, Baco saját szavai szerint. A +harmadik, mint a cikk végszavaiból kivehetni, az Erdélyi véleményét +fogja tartalmazni Baco műveiről. «A jelen egész közleményben, – +mond Erdélyi – Baco beszélt, a következőkben illő, hogy mi +beszéljünk – műveiről.» Nagybecsű monográfia, az egyetlen alapos +dolgozat irodalmunkban Bacoról, kiről oly jól jegyzi meg Erdélyi: +«Hozzá köti az új tudományosság történeti szálait, újjászületése +folyamát s még ma sem futott ki rajza határaiból az idő.» Bár az +első közlemény, mely Baco életiratát tárgyalta messze marad +Macaulay művészi és ragyogó essay-jétől, de Erdélyi tanulmánya +egészben véve, úgy látszik, tudományosb mű s nemcsak nagy +körvanalakban, mint Macaulay, hanem részletesen is tárgyalja a nagy +angol bölcs szellemét és műveit. Reánk, mint esztétikai lapra +kiválón érdekesek Baco nézetei a költészetről, melyet Erdélyi +szerint a következőkben közlünk is:</p> +<hr class="tb" /> +<p>Íme, Shakespeare kortársa egy pár találó és mélyreható +megjegyzése mellett is mily hiányosan és hibásan elmélkedik a +költészetről. S ami különösen feltűnő, a parabolákat becsüli +legtöbbre az egész költészetben. Ily körülmények közt ugyan hogy +történhetett meg, hogy vannak angolok, kik komolyan hiszik, sőt +könyvet is írnak mellette, hogy tulajdonkép Baco írta volna +Shakespeare drámáit? Egyébiránt nem újság, hogy a legnagyobb +filozófusok sokszor meglehetős gyönge esztétikusok. Plato ki akarta +zárni a költőket respublikájából, Kant nem sokra becsülte a verset, +mert nincs benne elég logika, Baco a parabolákat becsüli legtöbbre +s némi <span class="pagenum"><a name="Page_130" id= +"Page_130">-130-</a></span> megvetéssel kiált fel egy helyt: «Ideje +fölemelkedni e földről (tudniillik a költészetről) a bölcsészet és +tudomány tiszta levegőjébe». Ha csodálatosnak látszik is e +jelenség, megvan azért az oka. A legabsztraktabb valami, minő a +filozófia s a legkonkrétabb valami, minő a költészet, bajosan +egyeznek meg egymással. Az is természetes, hogy a tisztán +műfilozóftól, ki leginkább csak a művészetet vagy a művészet +valamelyik szakát tűzte ki tanulmányai tárgyául, több valódi +esztétikát tanulhatni, mint a filozófok legnagyobbikától is, ki a +szépet csak általánosan vizsgálja. Bizonyosan a drámaíró több +hasznát veheti Lessingnek, mint Hegelnek.</p> +<hr class="tb" /> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_131" id= +"Page_131">-131-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>SZAVALMÁNYOK.<a name="FNanchor_42" id= +"FNanchor_42"></a><a href="#Footnote_42" class= +"fnanchor">42)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Növendék leányok számára. Összeállítá Réthy +Lajos. Kolozsvár, 1862. Kiadja Stein János.</p> +<p>«Egy tiszteletreméltó nevelőnőtől hallám egykor, – mond Réthy +előszavában, – semmi sem nevetségesebb és boszantóbb rám nézve, +mint midőn leánykáimtól ilyeket hallok szavalni: «Kardot kötök +oldalamra.» «Összeverem sarkantyúmat», stb. Mondám, hogy irodalmunk +elég gazdag leánygyermekek kedélyéhez és korához mért +költeményekben, csak meg kell választani. Elhiszem, felelé ő, csak +ott a bökkenő, hogy azok, kik a leányok nevelésével foglalkoznak, +nem mindnyájan ismerik tüzetesen az irodalmat, vagy ha ismerik, +nincs idejök utánjárni. Ezért óhajtanék egy kis gyüjteményt, mely +éppen e célból legyen készítve. E rövid párbeszéd következtében +állítám össze a jelen gyüjteményt. Tekintettel voltam az +összeállításnál alakra és tartalomra egyaránt. Igyekeztem olyat +adni, mi alakjával egyszerre megnyerjen, mintegy ösztönözzön a +szavalásra, tartalmával fejtse a <i>nőt</i> és +<i>honleányt</i>.»</p> +<p>Az irányt csak helyeselhetni, éppen ezért sajnálnunk kell, hogy +megvalósítása nem igen sikerült. Valóban e gyüjtemény nem jobb, sőt +olyan sincs, mint Vachott <span class="pagenum"><a name="Page_132" +id="Page_132">-132-</a></span> Sándorné hasonló irányú gyüjteménye, +pedig ebben is elég hiány van, s az írónő inkább csak ösztöne után +indult, mint elvek, kiszámított terv szerint szerkesztett. Először +is nem hagyhatjuk megrovás nélkül azt, hogy Réthy gyüjteményében a +régibb irodalom egészen mellőzve van. Tudjuk, hogy Réthy csak a +többi antológia szerkesztőit követte, kik nem szoktak fölvenni oly +költeményt, mely Vörösmarty előtt volt írva. Vajjon elvből +történik-e ez vagy csak a régibb irodalombeli jártasság hiányából? +Bárhogy álljon a dolog, mindenesetre nagy hiba. Nem említve +egyebet, régibb költőink a költészet némely oly fajait is művelték, +melyeket mai költőink nem művelnek s mind a formát, mind a +tartalmat illetőleg, igen alkalmasak arra, hogy minél több oldaluvá +tegyenek valamely antológiát. Réthy is sok becses adalékot +találhatott volna céljára nézve a régibb irodalomban, kivált +Kisfaludy Sándor műveiben. Hát még ha a tanköltészetet nem zárja ki +egészen gyüjteményéből, noha ez kivált ifjúságnak szerkesztett +antológiából kimaradhatlan, mennyi jó darabot szemelhet vala ki +Kazinczy, Kis János stb. műveiből.</p> +<p>Részint innen foly az is, hogy gyüjteménye meglehetős egyhangú, +kivált oly költemények hiányoznak belőle, melyek a természet +szépségei élénk érzésének szüleményei, mi annyival feltűnőbb, mert +e nemben újabb irodalmunk is elég gazdag s a gyüjtemény célja is +mellette szól. Réthy a hazafias költeményekre helyezte a legnagyobb +súlyt, nem vitatjuk, helyesen-e, vagy nem, de óhajtottuk volna a jó +megválasztást. Az oly költemények, mint <i>Miatyánk, Nemzeti +színek, Új év napján</i>, melyek nem egyebek, mint versbe szedett +prózai frázisok, nem igen hathatnak a fiatal nőszívre. A <i>Ki volt +nagyobb</i> című költemény is kimaradhatott volna. <span class= +"pagenum"><a name="Page_133" id="Page_133">-133-</a></span> Tudjuk, +hogy ez népszerű költemény, legalább színészeink sokat szavalják, +de a mellett, hogy nem ment némi közhangú nemzeti dicsekedéstől, +vajjon illik-e nevendékleány szájába az, hogy azért büszke +nemzetére, mert Botond beütötte a nagy érckaput, Lehel még +halálakor is főbevágta kürtjével ellenségét, Kinizsi félkézzel +hengergette a malomkövet, két karddal küzdött s holtak hátán ett és +ivott? Vajjon az ilyesmi nem olyan-e, mint «kardot kötök oldalamra» +mire annyira megbotránkozott Réthy nevelőnője? Azt sem +helyeselhetni, hogy egy pár sötétebb színezetű lírai mű is +becsúszott a gyüjteménybe. Ily gyüjteményekben az esztétikai cél +mellett sohasem kell feledni a pedagógiait is s kár követni a Szabó +Rikhard Gyermekbarátját, mely még Byron világfájdalmas költeményeit +is közli növendék olvasóival. Kimaradhattak volna még bizonyos +ismeretlen költő (–s) versei is, nem azért mert ismeretlen költő +írta, hanem mert gyöngék.</p> +<p>Mind e hibák mellett is e kis antológia a Vachott Sándornéjéval +együtt némi hézagot pótol irodalmunkban s nevelőnőink egy kis +kritikával használhatják.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_134" id= +"Page_134">-134-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>NEMZETI HÁRFA.<a name="FNanchor_43" id= +"FNanchor_43"></a><a href="#Footnote_43" class= +"fnanchor">43)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Magyar költőnők műveiből összeállította Farkas +Albert. Pest, 1862. Kiadja Geibel.</p> +<p>Nemrég írónőink arcképcsarnoka jelent meg, most műveik +antológiáját vesszük. Az arcképcsarnokról azt kell hinnünk, hogy +csak az írónői pályától való elrettentésre volt számítva. Ugyan +kinek lesz kedve írónővé lenni, ha arcát, melyre minden nő, még az +írónő is ad valamit, elcsúfítva adják át az örökkévalóságnak? Ez +antológia talán írónőink vigasztalására jelent meg, mintegy +kárpótlásul az arcképcsarnokért. Valóban külseje nemcsak csinos, +hanem éppen díszes. A kiadón semmi sem mult. A költemények +megválogatását már kevésbbé dicsérhetjük, a szerkesztő előszava +pedig éppen tintafolt, mely elcsúfítja a díszes könyvecskét.</p> +<p>Már maga a cím is rossz. A «Nemzeti hárfa» inkább csak hazafiúi +dalok gyüjteményére illik, vagy pedig oly gyüjteményre, mely +költőinknek a nemzeti szellem szempontjából legjellemzőbb műveit +tartalmazza. Az előszótól azt vártuk, hogy a szerkesztő a női +költészetről mond el egyet-mást vagy pedig költőnőinket jellemzi +egy pár rövid, de találó vonással. E helyett mintegy hat lapon mind +arról okoskodik, hogy irodalmunkban <span class="pagenum"><a name= +"Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> nem szokták kimondani az +igazat, kimondani valakinek véleményét büntetlenül a civilizált +világban csak nálunk nem szabad s több efféle átalánosságokat szór +jobbra-balra elég dagályos és rossz nyelven. Aztán nagy +hősiességgel elszánja magát, hogy ő már most igazán megmondja az +igazat írónőinkről.</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Quid dignum tanto feret hic +promissor hiatu?<br /></span> <span class="i0">Parturiunt montes +nascetur ridiculus mus.<br /></span></div> +</div> +<p>Valóban e <i>hat</i> lapnyi bevezetés után csak három lapnyi +fejtegetés következik. Nagyobb a kapu, mint a város. Csakhogy aztán +hallanánk valami okosat. Azonban szerkesztőnk e három lapon +leginkább azon tünődik, hogy Idunát vagy Ferenczy Terézt tartsa-e +nagyobb költőnőnek s miután összehord egy csoport badarságot, +például, hogy Ferenczy Teréz minden szenvedély iránt fogékony +(ilyesmit legfeljebb Shakespeareről lehet mondani), hogy költészete +pantheon, egekbe nyúló hatalmas és terjedelmes szentegyház dicső +romja (e szerint a görög és a gót stíl ugyanegy volna), elvégre is +Ferenczy Teréznek adja az elsőséget. Szendrey Juliát azzal dicséri +meg, hogy eszméi kerekdedek s jótékony nyiltsággal fejezi ki +érzelmeit. A kerekdedséget nem az eszméről, hanem a kompozicióról, +kidolgozásról s több effélékről szokták mondani. A nyiltság pedig +csak nyiltság, de magában még nem költői érdem. Megköszöni a +költőnő az ily dicséretet. Szőllősy Ninának «A kert utolsó rózsája» +című költeményében a «magos világnézetet» magasztalja. Aki e +versben akár magos, akár magtalan világnézetet fedez föl, az az +üres erszényben is pénzt fog találni. Flórának pattogó +eszmeszikráit emeli ki s költészete be nem fejezettségét rója meg. +A költészet be nem fejezettsége megint csodálatos kifejezés. Annyi +bizonyos, hogy amíg Flóra meg nem szűn írni, addig <span class= +"pagenum"><a name="Page_136" id="Page_136">-136-</a></span> +költészete sem lesz befejezett. Izidórának fájdalmát mély tengerhez +hasonlítja, mely sok szép gyöngyöt adhat az olvasóközönségnek, ha a +formára és egyöntetűségre több gondot fordít (már t. i. a tenger). +Bányai Ágnesben a lelki állapotok gyöngéd festését, az átmenetek és +árnyalatok hű visszatükröződését méltányolja s óhajtja, hogy +elbeszélő költeményeket írjon, hihetőleg azért, mert nagy +objektivitással tudja felfogni a kültárgyakat, például:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Nyugodt leszek, mint a +szikla,<br /></span> <span class="i0">Melyből (t. i. a sziklából) a +szív kiszakítva.<br /></span></div> +</div> +<p>Vohl Jankáról azt jegyzi meg, hogy oly téren verdesi szárnyait, +hová ő nem követheti. Megvalljuk, nem értjük, ha csak azt nem +teszi, hogy Vohl J. szárnyas angyal, a szerkesztő pedig Platonnak +szárnyatlan, tollatlan embere. Úgy látszik, hogy Vohl Jankára +nagyon haragszik, mert csak egy verset vesz föl tőle, azt is +megcsillagozza holmi gúnyos felkiáltójellel. Ha rossznak tartja, +miért vette be? Atalát sem szíveli, monoton lantjától kevés tiszta +hangot vár. Monotonia és monotonia közt nagy a különbség. Byron is +monoton. Általában írónőink mindnyájan monotonok, de ezzel még nem +sokat mondtunk.</p> +<p>A szerkesztő az <i>abc</i> majd minden betűjére talált egy-egy +írónőt, kik között csakugyan hemzseg a sok, legalább előttünk +ismeretlen, Theodóra, Eleonora, Bianka. Önkénytelen eszébe jut az +embernek az a régi bohózati dal, melyben az eladó lyányok versbe +vannak szedve: Sári, Fáni, Háni, Máli stb. Elég lett volna kevesebb +költőnő is. Egyébiránt a kiadás elég díszes s habár a válogatás nem +a legjobb, mégis mint egyetlen antológia költőnőink műveiből, +hézagot pótol, nőlírikusaink némi átnézetét adja.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_137" id= +"Page_137">-137-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A NEMES FÉSZEK.<a name="FNanchor_44" id= +"FNanchor_44"></a><a href="#Footnote_44" class= +"fnanchor">44)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Turgenyev után fordította G. Pest, 1862. Lauffer +és Stolp tulajdona.</p> +<p>Örvendünk, hogy fordítóink az orosz irodalom iránt is kezdenek +érdeklődni. Ezelőtt egy évtizeddel a magyar irodalom alig tudott +valamit az oroszról, pedig ez irodalom kitűnő költőket mutat föl. +Puskin, Lermontov, Gogoly, Szollogub, Turgenyev a legműveltebb +nemzetek figyelmét is megérdemlik. E mellett a mi irodalmunk és az +orosz között, a különböző viszonyok ellenére is, sok hasonlóság +van. Ott is, mint nálunk, csak néhány évtized óta vált nemzetibbé a +költészet; a népnemzeti elem nálok is hasonló körülmények közt +vívta fel magát; az orosz költő éppen úgy küzd a fensőbb körök +franciás műveltségével, mint ahogy mi legműveltebb köreink +németességével. A politikai és társadalmi viszonyokkal való +elégedetlenséget éppen úgy megérezhetni az orosz költőn, mint a +magyaron, csakhogy az orosz költészetben több a melankólia és az +epés humor.</p> +<p>Turgenyev egyik legkitűnőbb képviselője az újabb orosz +beszély-irodalomnak. Ő is, mint Gogoly, kiválón az orosz +társadalmat rajzolja. E jelen regénye is, ahogy mondani szokták, +egy darab Oroszország. Koncepciója <span class="pagenum"><a name= +"Page_138" id="Page_138">-138-</a></span> nem valami nagyszerű +ugyan, kompoziciója sem tartozik a legkitűnőbbek közé, de +elbeszélése nagyon sikerült, valamint jellemrajza is. Turgenyev +könnyed, élénk, kellemes elbeszélő, de sohasem édeskés vagy üres, +egyénei élesen jellemezvék, erős realista, de sohasem sülyed a +fotográfiáig; a kedélyesség és gunyor bizonyos különös vegyülete +vonul végig majd mindenik munkáján, amely úgy látszik, az egyéni +különbségek változatai közt, majd minden orosz újabb novellistának +sajátja.</p> +<p>E regényének főhőse egy orosz földbirtokos, Lavreczky, kit atyja +Rousseau elvei szerint nevelt. Mint tudatlan és tapasztalatlan +különc lép a világba, hol egy kacér leány hálójába kerül; nőül +veszi s miután Párizsban átél vele egy pár évet, mint megcsalt férj +válik meg tőle s tér vissza ősi nemes fészkébe. Itt megszeret egy +egyszerű falusi kisasszonyt, Örzsét, egy valódi orosz leányt. Küzd +egy darabig szenvedélyével, hiszen házasember, azonban, midőn egy +francia lapban azt olvassa, hogy neje meghalt, nyilatkozik a +leánynak. Örzse viszonozza szenvedélyét s íme megjelenik a holtnak +vélt nő, ki csak terhes beteg volt. Örzse apáca lesz, Lavreczky +egyedül marad a világon, a nő pedig férjétől rendelt évpénzből +tovább is vígan éli napjait. Rövidbe vonva ez a regény meséje, mely +egész végig érdekesen, lélektanilag fejlődik. Nemcsak a +főszemélyek, hanem a mellékesek is jól vannak rajzolva. A fiatal +bürokrata és világfi Pansin, a hiú, gyönge és jószívű falusi +teensasszony Dimitrevna Mária, a nyers, nyelves, becsületes ó-orosz +nő, Timotheena Márta, az élhetetlen idealista Michalevics, a +meghasonlott kedélyű, de jámbor német zongoramester és zeneszerző, +Lemm, mindmegannyi az életből vett alakok, akiken, úgyszólva, érzik +az orosz levegő. Míg a főszemélyek egyike, Örzse, van a legkevesebb +<span class="pagenum"><a name="Page_139" id= +"Page_139">-139-</a></span> biztonsággal rajzolva. A szerző regénye +vége felé, hol sebesen kellene haladni a cselekvénynek, egy egész +szakaszt szentel Örzse gyermekkorának, hogy vallásosságát, zárdába +vonulását, mintegy előre indokolja. Bizvást elmaradhatott volna az +egész; mindenesetre ez indokot, mely némikép azelőtt is nyilatkozik +Örzse jellemében, előbb kellett volna egy pár alkalmas helyt jobban +kitüntetni.</p> +<p>Ajánljuk olvasóink figyelmébe a jeles regényt, annyival inkább, +mert, itt-ott némi nehézkességet leszámítva, a fordítás eléggé +sikerült.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_140" id= +"Page_140">-140-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>JÓKAI LEGÚJABB REGÉNYE.<a name="FNanchor_45" id= +"FNanchor_45"></a><a href="#Footnote_45" class= +"fnanchor">45)</a></h2> +</div> +<p>Emich Gusztáv Jókai «Politikai divatok» című regényére +előfizetési felhívást küldött szét, mely így hangzik: «Jelen +regény, melyből szerző előszavát alább közöljük, XII füzetben fog +megjelenni, szerző saját kiadósága mellett; az első füzet már sajtó +alatt van s f. év október elsején jelenik meg s azontul minden hó +1-én és 16-án egy füzet küldetik belőle szét. Az öt íves füzetek +díszes alakban és csínnal lesznek kiállítva, mind a XII füzet +előfizetési díja helyben <i>5 frt 50 kr.</i> – <i>postai</i> +helybeküldéssel bérmentesen 6 frt. Az előfizetési díjak <i>Emich +Gusztáv könyvkiadó hivatalába</i> utasítandók. A pontos +szétküldésről alólirott kiadóhivatala gondoskodik. Gyüjtőknek (kik +hozzájuk küldendő példányokat szívesek lesznek szétosztani) minden +10 példányra egy tiszteletpéldány áll rendelkezésökre s miután az +1-ső füzet október 1-én megjelenik, kérjük az aláírási +<i>íveket</i>, amennyiben lehetséges, aznapig beküldeni, nehogy a +szétküldésben fennakadás legyen. Pest, szept. 1-én, 1862. <i>Emich +Gusztáv</i>.</p> +<p><i>Előszó</i> a «<i>Politikai divatok</i>» című regényhez. Hiába +mondják nekünk, válasszátok külön a magánéletet a közélettől; +tudjatok érzelmesek lenni, mint a német; <span class= +"pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141">-141-</a></span> +praktikusak, mint az angol; elmések, mint a francia költők azok, a +nélkül, hogy politizálnának. Írjatok úgy, hogy az elmondott mese ne +legyen feltűnően magyar történet; tele a közélet lármájával, hogy +tudja azt élvezni akármi nemzet szülötte is: egyszóval ne írjatok +mindig irányregényt. Nem lehet szót fogadnunk; lehetetlen az. +Nálunk minden életregény, minden családi dráma annyira össze van +nőve a nemzet közéletével; az általános bú és öröm, a történelmet +alkotó közemelkedés és sülyedés minden egyes életregény alakulására +oly határozott befolyással bírt mindenkor, hogy az alaphangot semmi +költő nem mellőzheti, a nélkül, hogy élethűtelen vagy éppen frivol +ne legyen. Kérdezzétek meg a családi szakadások okait, – közélet +viszályaira fognak visszavezetni. Kérdezzétek meg nagy jellemek +kiemelkedését, elbukását, – politikai katasztrofokat fogtok +találni. Kérdezzétek meg a feldúlt életpályák viszontagságait, +kérdezzétek meg az elszegényült falvak urát – a közélet kuszált +viharaira utalnak vissza. Tudakoljátok az özvegyek könnyeit, miért +hullanak? az árvák sóhajait, hová repülnek? – azok mind országos +bajokhoz fognak elvezetni. S ha rokonszenv után vágyó kebletek egy +ideálért sóhajt, férfi vagy nő eszménykép legyen az; ott is +fogjátok érezni, hogy a ki csupán az ábrándozónak volt ideálja, az +csak félig töltötte be a szívet; s egész embernek azt ismerjük el, +aki nem csak magának élt. Saját légkörünk ez. Ezt lehelljük ki, ezt +lehelljük be; mint éltetőt, mint fojtót; ez keserít, ez édesít, +mint a gyümölcsöt a hegyi lég, melytől a szőlő édesebb lesz, a +torma pedig keserűbb, mint a csendes lapályi kertben. Nálunk +mindenki benne él a közéletben; a munkás ettől várja jobb sorsát, a +kereskedő üzlete felvirágzását, a tudománynak ez ad <span class= +"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> vállára +szárnyat vagy lábára láncot; a jellem ebben edződik acéllá vagy +olvad salakká; ennek saját kultusza van; saját dogmái, saját +költészete és különösen saját divatjai. Ki ne tudná, csak másfél +évtized alatt, hány politikai eszme vált uralkodó divattá +közöttünk? hány áldozatot és mily nagyokat vitt magával? <i>akiknél +az több volt, mint divat</i> s akik hívek maradtak még akkor is +eszméikhez, midőn azok már kimentek a divatból. E korszakot +igyekezett visszatüntetni regényem, melynek bizonyosan számos hibái +között első helyet foglalhat az, hogy több munkája volt benne az +emlékezetnek, mint a képzelmi erőnek. Pest, augusztus 18-kán 1862. +<i>Jókai Mór</i>.»</p> +<p>Midőn ez előfizetési felhívást a legmelegebben ajánljuk +olvasóink figyelmébe, nem tehetjük, hogy az előszóra egy pár +megjegyzést ne tegyünk. Jókai mentegetőzik, hogy ismét irányregényt +kell írnia s e kénytelenséget viszonyainkból igyekszik +kimagyarázni. Nem értjük eléggé, hogy a mi viszonyaink miért +volnának inkább irányregényre teremtve, mint a más nemzetekéi. Azok +az okok, melyeket Jókai felhoz, szintúgy illenek más nemzetekre is, +mert a közélet mozgalmai, a politikai viszonyok mindenütt befolynak +a családi és magánéletre, az abszolutizmus alatt éppen úgy, mint az +alkotmányos életben. A költészet, kivált a regényköltészet, +fölveheti magába mindezt, mert felölelhet minden gondolható emberi +viszonyt, politikait és vallásit egyaránt, de ezáltal még nem válik +irányköltészetté. Az érzelmes német, az elmés francia, a praktikus +angol legalább egészen mást ért az irányregény alatt, pedig ezek +ugyancsak tudhatják, hogy mi az, mert néhány évtized óta, +szegényeknek elég irányregényt kell nyelniök. Jókainak annál +kevésbbé volt szüksége a mentségre, mert, hála <span class= +"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span> +Istennek, még eddig egyetlen irányregényt sem írt. A <i>Magyar +nábob</i> és <i>Kárpáthy Zoltán</i> oly kevéssé irányregények, mint +a <i>Szegény gazdagok</i>. A <i>Régi jó táblabírák</i> című regénye +sem az, mert nem a megyei rendszer üdvös voltát bizonyítja be, +szemben a parlamentáris rendszerrel, hanem csak táblabírákat rajzol +s egy történetet mond el abból a korból, amikor még a megyei élet +virágzott. Jókai, úgy látszik, a politikai és társadalmi viszonyok +rajzát, melyet a regényekben különben is ritkán kerülhetni ki, a +nemzeti életbe mélyedést, a nemzeties felfogást, melynek minden +nemzeti költőben meg kell lenni s más ilyesmit nevez itt +irányregénynek. Örvendünk rajta, mert jó, ha a költő inkább az +alkotásban szabatos, mint az elméletben. Az irányregény nem valami +derék genre, legalább az esztétika folyvást tiltakozik ellene, mert +rendesen valamely politikai párt vagy vallásos felekezet érdekében +készül, valamely rendszert, vagy reformot akar reánk vitatni s +eszméi kedvéért az esztétikai célt mellékessé, a költői cselekvényt +az absztrakció szillogizmusává, a személyeket pusztán eszmék +hordozójává alacsonyítja. Megtörténik ugyan néha, hogy némi +politikai, vagy társadalmi irány jól egyezik a művészi céllal, +beleolvad az egész mű organikus kényszerűségébe, de ekkor aztán +többé már nem is úgynevezett irányregény, hanem csak jó regény, +mint a többi. Hisszük, hogy Jókainak a «Politikai divatok» című +regénye is ilyen lesz, éppen azért még egyszer ajánljuk olvasóink +figyelmébe.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_144" id= +"Page_144">-144-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>JÓZSA.<a name="FNanchor_46" id="FNanchor_46"></a><a href= +"#Footnote_46" class="fnanchor">46)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Költemények. Írta Ponori Thewrewk Emil. A költő +arcképével. Pest, 1862. Kiadja Kilián György.</p> +<p>Sajnáljuk, hogy fiatal hellenistánk, ki maga iránt már is +érdeket gerjesztett, elég gondatlan volt föllépni e kötet +költeménnyel. Egészen más, kísérleteink némely sikerültebbjét +közölni a lapokban s ismét más, egy kötet gyönge kísérletet adni +ki, kivált azzal a követeléssel, mint Thewrewk, ki egyszersmind +arcképét is oda mellékeltette s megengedte kiadójának, hogy könyvét +oly magasztalással hirdesse, mely őt legalább is elsőrendű +költőnkké oktrojálja.</p> +<p>Thewrewk sokban különbözik legújabb lírikusainktól, más a +tanulmánya, hajlama, ízlése, de azt a közös vonást, mely egy pár év +óta, lírai gyüjteményeink nagy részét kiválóan jellemzi, benne is +föltalálhatni. Mit értünk e közös vonás alatt? Amaz erőtlenséget, +mely nem képes valamely eszmével vagy érzéssel megtelni vagy azt +összpontosítva kifejezni, amaz aprólékosságot, mely minden csekély +benyomásnak dalt szentel, ama költői gyermekeskedést, mely +szalmaszálon szappanbuborékot fú s emez, az olvasó kedélyére nézve +nyom nélküli játékban találja legfőbb gyönyörét. Nem tudjuk, +tehetlenségből <span class="pagenum"><a name="Page_145" id= +"Page_145">-145-</a></span> foly-e mindez vagy elvből. Annyi +bizonyos, hogy legújabb lírikusaink legtöbbjében a lelkesülésnek +még szikrája is alig csillámlik és semmit sem kedvelnek jobban, +mint holmi kis reflexiót vagy rajzot némi érzelmi mártással +föltálalni. Thewrewkben is hiányzik a lelkesülés, soha sincs +annyira meghatva, mennyi csak egy dalra is szükséges, de azért +mindig talál valami leírni valót, ha az mindjárt semmiség is, +mindig készen áll fejében egy kis reflexió, egy-egy köznapi +ellentét vagy hasonlat trópusát keresve. Oly neme ez a +költészetnek, mely ellehet nemcsak lelkesülés, de fölindulás nélkül +is. A fantáziának és kedélynek csak annyi munkássága szükséges +hozzá, mennyi elég, hogy beszélgetés közben, sétáláskor, +egyre-másra, mi előnkbe akad, egy-egy rövid megjegyzést +tegyünk.</p> +<p>Valóban Thewrewk költészete nagyrészt nem egyéb, mint egy utcán +vagy szobájában sétáló ember megjegyzéseinek, ötleteinek összege. +Csodáljuk, hogy csak egy kötetre telt. Ilyesmit sokat lehet írni +egy év alatt. Nincs oly nap s a napnak oly órája, mely meg ne +ajándékozhatná az embert ily nemű ihlettel, csak legyen elég +türelme versbeszedni és leírni. Thewrewknek, ha nem is a +legkitartóbb, de mégis elég türelme van. Lát egy szomorú legényt s +nem rest feljegyezni róla legalább ennyit: annyi leány van a +világon, mint virág, ha egyik hervad, virul más, kaphatsz még +szeretőt, csak ne búsulj. (18. k.) Örvend, hogy kitavaszodott, az +ifjak vigadnak és felkiált: boldog az ember a lét tavaszán. (20. +k.) Megvallja, hogy szenved, mert kedvese beteg, de csak gyógyítsa +meg az Isten, majd ép lesz ő is. (22. k.). Lát egy öreg kintornást, +ki egy udvaron sokáig játszik hangszerén, egy leányka nagyon +gyönyörködik benne, de sem ő, sem más egy fillért sem vet neki, +mire költőnk <span class="pagenum"><a name="Page_146" id= +"Page_146">-146-</a></span> felsóhajt: gyönyörködnek zenéjén s róla +megfeledkeznek. (26. k.) Elmondja, hogy a lepke, ha kéjelegni akar, +csak pillanatra száll a virág kelyhére, az élet is csak pillanat, +azért töltse vele azt a lyánka és aztán repüljön szabadon. (29. k.) +Egy pár furcsa történetet is följegyez magáról; például: egy leány +állott a kapuban, tüstént beszaladt, ahogy őt meglátta, de költőnk +csakhamar utólérte, megölelte, megcsókolta, a lányka kezdetben +vonakodott, de később még ő lett a csalogató. (30. k.). Vigasztalja +kedvesét, kitől búcsút vesz; ő csak távozik, de el nem távozik s +mert kedvese hűn szereti, mindig és mindenütt meg fogja találni +képét, ha keblébe tekint. (39. k.) Borús az ég, hull a zápor, +kedvese mindjobban símul hozzá a lugasban, szívének lángjai +mindinkább nőnek s a zápor nem bírja oltani. (40. k.) A nap lemegy, +a viola harmatos, de jő a hajnal, fölszárad a harmat, vajjon +fölszáradnak-e könnyei is. (43. k.) A nap leszáll, vagy mint a +költő mondja, leszendereg, búcsúzni látja kedvesét, de eljő a +reggel s kedvese elébe tűnik; a nap ismét leszáll, az ég komor, +sötét; ő is bús, amint búcsúzik, de ismét eljő a reg, megint nála +van s így hogy lehetne bús. (40. k.)</p> +<p>Még sok ily verset idézhetnénk, mert amint mondottuk, +szerzőnknek elég türelme van majd minden semmiséget versbe szedni. +Nem akarunk félreértetni. Nem azt hibáztatjuk Thewrewkben, hogy +nagy eszméket, emelkedett érzé eket nem énekel. Jól tudjuk, hogy +látszólag semmiségből gyöngéd dal állhat elő s a köznapi dolog a +felfogás és alakítás által mély jelentőséget nyerhet. Legalább +Goethe nagyon tudott az ilyesmihez, noha nemcsak ebben telt kedve s +éppen nem csinált belőle professziót. Hanem ide egy kis fantázia és +kedély kell, mindenekfelett pedig önkénytesség és meghatottság, mi +<span class="pagenum"><a name="Page_147" id= +"Page_147">-147-</a></span> Thewrewkben egészen hiányzani látszik. +Soha sincs megtelve tárgyával, nem képes azt költői oldalról +felfogni, innen egyszerűsége mindennapiság, naivitása gyerekesség s +a ritmus a helyett, hogy emelné gondolatait, ellenkezőleg még +inkább kitünteti az értelem ama rideg mesterkedését, mely +költészetnek akar hazudni némi reflexiót, hasonlatot, ellentétet +vagy élcet és sokszor a legízetlenebb modorban. Például, lehet-e +ennél valami költőitlenebb? (85. k.):</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Jég a szőlőt +elverte,<br /></span> <span class="i0">Nincsen remény +szüretre.<br /></span> <span class="i0">Nem lesz új bor, lesz majd +ó:<br /></span> <span class="i0">Van még elég +fogadó!<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Az én bajom egész +más,<br /></span> <span class="i0">Dehogy van még +kárpótlás!<br /></span> <span class="i0">Elhagyott a +kedvesem,<br /></span> <span class="i0">Oda minden +örömem.<br /></span></div> +</div> +<p>Nem mondjuk, hogy az egész kötet csak ilyenből áll, de a legtöbb +hasonló ehhez. Thewrewk legsikerültebb dalocskáiban sem tud feljebb +emelkedni egy-egy oly ellentétnél, hasonlatnál vagy élcnél, melyek +a közönségesbnél csak valamivel jobbak. Íme, itt közlünk egyet a +jobbak közül, talán a legjobbat. (25. k.):</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Felhő vonul át az +égen<br /></span> <span class="i0">És a napot elfödi.<br /></span> +<span class="i0">Hamar vonulj irigy felhő!<br /></span> +<span class="i0">S nap kezdj ujra fényleni!<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Megbántottam +szeretőmet;<br /></span> <span class="i0">Vigan rég nem +láthatám!<br /></span> <span class="i0">Vonulj tovább komoly +harag!<br /></span> <span class="i0">S lányka mosolygj ismét +rám!<br /></span></div> +</div> +<p>Még azt is meg kell adnunk Thewrewknek, hogy kerüli a dagályt, +nem vadássza, halmozza a képeket s éppen nem bőbeszédű. De e +negatív tulajdonnal nem társul semmi pozitív: e negativitásban nem +annyira költői érzék vagy műgond nyilatkozik, mint inkább az +érzelmi sekélyesség és értelmi ridegség. Mindamellett még ez +értelemben se lehet szabatosaknak nevezni költeményeit. Nem egyszer +hallunk tőle erőltetett élcet, <span class="pagenum"><a name= +"Page_148" id="Page_148">-148-</a></span> nem találó hasonlatot s +oda nem illő kifejezést. Például egy helyt azt mondja: «A rózsa, +mely rejtekben áll, mily gyorsan elvirul». Nincs benne igazság; +éppen a napnak nagyon kitett rózsa az, mely a leggyorsabban +elvirul. Más helyt így kiált föl:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Ha tudnék festeni, kis házat +föstenék.<br /></span> <span class="i0">Körötte volna kert, fölötte +nyájas ég.<br /></span> <span class="i0">A háznak ablakán Etelka +nézne ki,<br /></span> <span class="i0">S én elfutnék oda rá csókot +hinteni.<br /></span></div> +</div> +<p>Ennyi az egész költemény. Vajjon meggondolta-e a költő, hogy a +futásnak egy mozzanatát le lehet ugyan festeni, de benne azt, hogy +valaki éppen csókolódás végett fut az ablakhoz, még Rafael sem +festhetné vásznára.</p> +<p>Verselését sem dicsérhetjük, bár el kell ismernünk, hogy az +valamivel gondosb a szokottnál. Jambusra néha trocheust vagy +spondeust rímel s oly nemű rímek, mint <i>viharok</i> és +<i>csapások</i>, nem éppen a legritkábbak nála. De mindezt örömest +eltűrnök, ha némi bájt tudna önteni verseibe. Csak a mértéket +igyekszik megtartani, a dallamossághoz nincs érzéke. Nem átall ily +monoton sorokat leírni: <i>szabadba vágytam látni a tavaszt, Mit +vétettem ellened én Istenem</i>. Sokszor absztrakt kifejezéseket +használ konkrétok helyett s néha egész a hirlapi stílusig száll le; +például: <i>szép ha szilárd előtörekvéssel döntve döntjük számos +gátjait; Gyászolja őt az összes magyarság</i> stb… Sokkal otthonosb +szerzőnk az olasz szonettben és a görög disztichonban, mint a +magyar vagy német dalformában. Szonetteiben sem sok ugyan az eszme +és érzés, de legalább megvan bennök a gondolatnak bizonyos haladása +s némi törekvés valami művészit adni. Valamennyire érti, hogy mikép +kellene, ha nem is <span class="pagenum"><a name="Page_149" id= +"Page_149">-149-</a></span> tudja megvalósítani. Görög modorban írt +epigrammái a legsikerültebbek mind a tartalmat, mind a formát +illetőleg. Itt is van ugyan elég gyönge, de mégis többet érnek +dalainál s van köztök jó is. Ha fiatal költő első kísérleteiből +biztosan lehetne jósolni jövőjére, ki mernők mondani, hogy +Thewrewktől legfeljebb csak epigrammokat várhatunk. Éppen azért +csodálkozunk, hogy műfordítmányai közt, mert ilyenek is vannak e +kötetben, egyetlen epigrammot sem találhatni. Homérból veszünk egy +pár töredéket, Bionból Adonis halotti énekét s Anakreonnak mintegy +húsz dalát. Méltányoljuk e törekvést és sajnáljuk, hogy nem +mondhatjuk: Thewrewk felülmulta elődeit. Homért illetőleg nemcsak +hogy Kölcseyt nem multa felül, de Szabó Istvánt sem, anakreoni +dalai jobbak, mint némely más kísérletek, de nem jobbak a Szabó +Károlyéinál.</p> +<p>Még csak a címre van egy pár megjegyzésünk, hogy azzal végezzük +be cikkünket, amin talán kezdenünk kellett volna. Józsa a szerző +szerint annyit tesz, mint Josephine, vagy ahogy régebben mondották +Józéfa. Legyen. De mi szükség volt éppen nőnévről nevezni el e +könyvet? Az igaz, hogy van benne egynéhány Józsához írt vers, de +több van olyan, mely sem Józsára, sem Rózsára nem illik. Az ember, +amint a könyvre néz, azt hiszi, hogy az költői beszély, melynek +hősnője Józsa. Semmi sem igazolja e címet, egy kis különc szeszély +az egész, mely az olvasót már előre lehangolja, amit fájdalom, maga +a könyv teljességgel nem képes eloszlatni.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_150" id= +"Page_150">-150-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>APRÓ POLÉMIÁK.<a name="FNanchor_47" id= +"FNanchor_47"></a><a href="#Footnote_47" class= +"fnanchor">47)</a></h2> +</div> +<p>– A «Nővilág» szerkesztője legközelebbi számában így sóhajt fel: +«A «Nővilág» eddigelé békés egyetértésben élt laptársaival; nem +bántott senkit, őt nem bántá senki. Az első eset most is áll, de az +utóbbi nem, mert majd egyik, majd másik kolléga ront neki e lapnak, +hogy miért, e talány megfejtését a közönségre bízzuk». Nem hisszük, +hogy mívelt olvasó valami különöst találjon abban, mi a +legmindennapibb dolog a világon, t. i., hogy egyik lap a másikra, +mikor szükségét látja, egy pár megjegyzést tesz. Sokkal különösebb +az, midőn valaki azt panaszolja, hogy őt bírálják, pedig ő békés, +jámbor ember, éljünk békességben, ne szóljunk egymásról, legfeljebb +dicsérőleg. Leben und leben lassen. Így lehetlen a kritika. Ily +elvet, legalább tudtunkra és nyilván, még senki se hirdetett +irodalmunkban s azt legkevésbbé a Nővilág szerkesztőjétől vártuk, +ki lapjában maga is közöl bírálatokat.</p> +<p>– A «Gombostű» is panaszkodik s egyenesen a Figyelőre. «Szebben +senki sem igazolta az Önbírálat állítását, hogy nálunk a +zsurnaliszták gyanúsítni szeretnek, mint G. P., aki a Gombostűt, +mivel nem osztja G. P. úr nézetét, azzal gyanúsítja, hogy azért +említi az alföldi viszonyok némely árnyoldalát, mivel az Alföldön +nincs előfizetője. Valóban magas műítészi szempont. <span class= +"pagenum"><a name="Page_151" id="Page_151">-151-</a></span> Ha ily +okok vezetnék a zsurnaliszták tollát, akkor a Figyelőnek nemcsak az +Alföld, de a Felföld ellen is ki kellene kelni». Nem árt a +Gombostűnek, a többek közt, két dolgot megtanulni, ha író s +illetőleg polémikus akar lenni. Először, az anonymitas tiszteletben +tartása rég elfogadott elv minden irodalomban. Az Önbírálatnak a +Figyelőben megjelent bírálata alá (-i). van írva s nem G. P., tehát +nem G. P.-t, hanem (-i)-t kellett volna feleletre vonnia, vagy +pedig magát a Figyelőt. Másodszor, a valódi író védeni vagy +visszavonni szokta állításait, nem pedig megmásítani. A Gombostű +úgy tesz, mint az egyszeri peres ember, ki «az ütlegből sokat +elvesz és a joghoz egy tallért tesz». A Gombostű az alföldi +viszonyok nemcsak <i>némely</i> árnyoldalainak kiemelését dicsérte +az Önbírálatban, hanem azt is, hogy az <i>Alföldön, oly kezdetleges +ősállapotban van minden, mint nagy Árpád apánk idejében</i>. Erre +mondta aztán a Figyelőben megjelent bírálat: Rózsaági úrnak +alkalmasint azért tetszett annyira ez a hely, mert talán a +Gombostűből éppen oly kevésszámú példány jár az Alföldre, mint +Árpád apánk idejében. Ez nem gyanúsítás akart lenni, hanem csak +gúny. Azt kívántuk kifejezni, hogy józan ítéletű író nem írhat alá +ily badar állítást, csak oly szubjektív indokból, mely nem tartozik +a dologhoz. Mondhattunk volna más indokot, furcsábbnál furcsábbat, +mindegy lett volna. Mi nem tudjuk, hogy a Gombostűnek mennyi +előfizetője van az Al- vagy Felföldön, nem is szokásunk az +előfizetők számából megítélni az írókat. Mi örülnénk legjobban, ha +a Gombostű szépirodalmunknak oly szolíd, jól berendezett és nagy +jövedelmű uradalma lehetne, aminőket a barbárnak nevezett Alföld +nem egyet tud felmutatni.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_152" id= +"Page_152">-152-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>TÖRÖKORSZÁG FŐVÁROSA.<a name="FNanchor_48" id= +"FNanchor_48"></a><a href="#Footnote_48" class= +"fnanchor">48)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Írta Br. Horváth Miklós. Pest, 1862. Engel és +Mandello tulajdona.</p> +<p>Útirajzról bírálatot írni oly kritikusnak, ki sohasem utazott az +illető országban, meglehetősen nehéz feladat. Saját tapasztalásából +nem ítélhetve, kénytelen könyvekhez, azaz: más útirajzokhoz, +folyamodni. De kérdés: vajjon az a másik utazó hűbb, igazságosb-e, +mint az, akinek éppen munkáját akarjuk bírálni? S ha hű és +igazságos is, vajjon azóta nem történtek-e változások, melyek hol +lényegesen, hol módosítólag befolynak egy és más viszonyra? Aztán +az utazóknak hajlamaik, műveltségök s helyzetök szerint, hol erre, +hol arra van éles érzékök. Amiben az egyik erős, a másik gyönge +lehet, amit egyik jól látott, a másiknak elkerülte figyelmét. +Szóval a kritikus vég nélkül kétkedhetik s mégsem fog oly erős +támaszpontot találhatni, hova megvetve lábát, határozottan +merhessen ítélni. A történelmi munkák bírálójának egészen más a +helyzete. Ő okmányokból ítélhet, sokkal több különböző forrást +vethet össze s kmi legfőbb, mindig csak bevégzett multat vesz +bonckés alá. Az útirajzok a jelent tárgyalják, mely naponként +változhatik, hiszen a műveltségi viszonyok, még magukra a tájakra, +az országok e legváltozhatlanabb <span class="pagenum"><a name= +"Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> emlékeire is +gyakorolhatnak némi módosító befolyást. Némely útirajz nagy +tévedését vagy ráfogását észrevehetni ugyan, sőt néha azt is +kiérezhetni, vajjon a szerző könyvekből dolgozott-e vagy saját +szemével vizsgált mindent, de a szokottnál valamivel nagyobb gond +sokat elfödhet s a legélesb szemű bírálót is megjátszhatja, ha csak +maga nem utazott s nem látta mindazt, melynek leírását bírálja. Ily +helyzetben a kritikus kénytelen leszállani triposzáról, olvasóinak +csak kalauzként ajánlkozni, nem annyira bírálatot, mint +könyvismertetést írni s legfeljebb ott bírálni határozottabban, hol +tisztán irodalmi szempontokból indulhatni ki.</p> +<p>Őszintén megvalljuk, hogy mi is a fennebb rajzolt helyzetben +vagyunk. Sohasem jártunk Törökországban, nem ismerjük fővárosát, +sőt még könyvekből sem olvastunk annyit róla, hogy a kezünk alatti +útirajz tartalmát megbírálhassuk. Szerencsénkre Horváth Miklós sem +politikai, sem nemzetgazdasági, sem régiségtani, sem etnográfiai +tanulmányokat nem akar nyujtani útirajza keretében. Ő csak +világfias turista, ki a maga mulatságára utazik s olvasóit is +inkább mulattatni, mint tanítani kívánja. Kiválón semmi sem fekszik +szívén; oly kevéssé szenvedélyes politikus, mint régiségbúvár s a +társadalmi viszonyok, művészet, természet iránt nem érdeklődik +mélyebben, mint minden más műveltebb ember. Mindezt nem is +titkolja, nem folyamodik tudós könyvekhez, hogy hol innen, hol +onnan kiírva egy pár lapot, történelmi, politikai vagy +természettudományi ismereteit fitogtassa, vagy pedig nagy fontosan +leírjon olyasmit, mit nem látott, vagy, ha látott is, nem vizsgált. +Elszóródásból utazik, látni, hallani, mulatni, élvezni szeret s +átadni magát a különböző benyomásoknak. E benyomások rajzát vesszük +e könyvben, mely <span class="pagenum"><a name="Page_154" id= +"Page_154">-154-</a></span> leginkább esztétikai hatásra törekszik +s ennélfogva annál bátrabban hozzá szólhatunk.</p> +<p>Éppen nem hibáztatjuk a könnyed, világfias modort s még kevésbbé +az esztétikai hatásra törekvést. Az útleírónak a legnagyobb +szabadsága van az írók között, mind a tárgyra, mind a formára +nézve. Itt minden genre jogos, csak tudjon az író hűn és elevenen +rajzolni s érezzék rajzán a tapasztalás közvetlensége. E kettő az, +mi nélkül nincs valódi útleírás, akár tudós írja, ki új +hódítmánnyal akarja gazdagítani a tudományt, akár gondtalan +turista, ki csak kedvtelésből utazik. S ha ehhez még formai csín +járul, ha az író, tárgyához mérve, tud vonzón, az érdeket ébren +tartva, elbeszélni, ahol szükség hangulatot, érzelmeket költeni +föl, szóval van benne valami a költőből: előttünk állanak az +utazónak, mint írónak, leglényegesb tulajdonai. Horváthban megvan +egy és más e tulajdonokból, de inkább csirában, mint kifejlődve, +inkább csak elszórva, egyes lapokon nyilatkozik, mint az egész +műben. Nagy egyenetlenségeket találunk művében mindenütt, oly +egyenetlenségeket, melyek nem a tárgyból, hanem az íróból folynak s +éppen azért nem olvadnak belé az egész összhangjába. Nem mindenütt +érzik a tapasztalás közvetlensége, vagy a benyomás volt bágyadt, +vagy az írónak nem volt elég ereje azt kellőn kifejezni. A rajz +mindenütt eleven akar lenni, de néhol nem biztos vagy bevégzetlen, +más helyt pedig csak a szín erős, avagy e helyett is csak frázist +veszünk. Elbeszélése nem báj nélküli, de itt-ott kapkodó, vannak +benne kitűnő szakaszok, de az egésznek nincs kompoziciója.</p> +<p>Mindjárt a bevezetés első lapja kissé forszirozott. Egyszerűbben +elmondva nem tünt volna ki annyira a bevezető eszme mindennapisága, +mellyel, ha jól emlékszünk, <span class="pagenum"><a name= +"Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> különböző változatban, +már sok turista kezdte meg rajzát, t. i., hogy valami +magyarázhatlan nyugtalanság vonja az embert túl a határokon. A +tárgyhoz sokkal jobban illett volna az, mit szerzőnk szintén érint, +de nem fektet reá kellő súlyt, hogy megúnta az európai +polgárisodást, mely nagyjában mindenütt ugyanaz s vágyik keletre, +egy új ismeretlen világba. Általában, midőn szerzőnk hatni akar s +nagyon összeszedi magát, kevésbbé hat, mint amidőn gond nélkül +ecsetli benyomásait. Így például mindaz, mit a tengerre érkezéséig +ír, nagyrészt jól van írva. Rövid jellemző vonások, folyékony, +kellemes elbeszélés, éppen annyi, amennyi kell, hogy mintegy +nyitányul szolgájon az út főcéljához, amely Konstantinápoly. A +tenger rajzával már éppen nem vagyunk megelégedve. «Tengert látni – +mond szerzőnk – először vagy tízedszer, mindig megható. Szemeink +első tekintete az Istent keresi, ki megvédjen e végtelenség +közepett, e fényes haboktól, melyek oly csábítók, e hullámok +ölelésétől, melyek oly puhák s mégis oly szilajok, e titkos +mélységtől, mely mérhetlen, mint a szenvedély. Az égre tekintünk, +mondom, s e két végtelenség hasonlata, e két elem összhangja az, mi +megnyugtat. E ragyogó csillagok, hová lelkünk fohásza repül, nem +sujtanak le, miért bántanának a síma vizek? A tenger csak addig +ijesztő, míg az enyészet medrének képzeljük, míg a halál eszméjével +azonos, míg egy hideg sírt, egy nagyszerű temetőt látunk benne. De +ha a természetbúvár, vagy csak a vizsgáló elmélet szemeivel nézzük; +ha eszünkbe jut, hogy mélysége nem a halál, hanem az élet hazája, +hogy itt is, mint a föld színén növények virágoznak, ásványok +tenyésznek, ezer élőlény lakik, azzal a különbséggel, hogy e +növényzet még frissebb, gyöngédebb, a színezet még élénkebb, +festőibb, <span class="pagenum"><a name="Page_156" id= +"Page_156">-156-</a></span> a kincsek még drágábbak, az élet még +rejtélyesb, költőibb, könnyen megbarátkozunk vele.»</p> +<p>Ily rajzot olyan is írhat, ki sohase látott tengert. Szerző a +tenger félemletes nagyszerűségét akarja leírni s a fényes habok +csábításáról, öleléséről beszél, mintha Goethe halásza volna. S +mily mesterkélten van kivive a tenger és ég összhangja az ember +megnyugtatására. Minthogy a ragyogó csillagok nem sujtják le az +embert, nem félhet a síma haboktól sem. Ez nem közvetlen benyomás, +ez az erőtlen reflexió mesterkedése, ez nem rajz, hanem ízetlen +frázis. Ellenben mily jól van írva, mindjárt alább, e következő +hely, kivéve a fényes habok és harmatos virágok hasonlatát, melyet +még purpureus pannusnak sem lehet neveznünk: «Nem tudom, álmodik-e +az ember tengeren, midőn a légben csüngve képzeli magát s egy +arasznyira felette egy vastag ember nyugszik, kinek lélekzetét +érzi, mozdulatait hallja s alatta szintén egy arasznyi távolságra +egy más élőlény (sovány vagy kövér, ez semmit sem változtat), ki +ízlése szokásait követve álmában beszél, sóhajt vagy köhög, midőn a +verejték izzó csöppjei folynak homlokodon s tüdőd már alig +működhetik szabadon, midőn mozdulatlanul heversz s mégis úgy +tetszik, mintha nyílsebességgel haladnál, midőn minden nyugszik s +egy tompa moraj szakadatlan zúg füledben… valóban rémes álom. +Körülbelül ezt álmodjuk a hajón. Mily különbség a reggel. A +fedélzetet megmosták, mintha az éj köde elhomályosította volna, a +tengerészek fölváltották egymást, a lég pompás, illatos, éltető, a +nap lanyha sugáraival most ébred, a hullámok tisztán láthatók, a +méla morajnak értelme lőn, virágok nem nyílnak, madarak nem +énekelnek ugyan, de a fényes habok harmatos virágok s a hullám +csattanása zengzetes dal». <span class="pagenum"><a name="Page_157" +id="Page_157">-157-</a></span></p> +<p>Ilyen az egész könyv. Amit a bevezetés e mutatványairól +mondtunk, illik az egyes szakaszokra is. Jó és rossz, elevenség és +bágyadtság így váltakoznak egész végig. Vannak szakaszok, melyek +átalában nem sikerültek. Ilyen a <i>Bazár, Szent Sófia, Régi +viseletek,</i> stb. címűek. A bazár rajza csak nagy átalánosság, +melyben alig van valami jellemző vonás. Nem tudjuk képzelni s +legfeljebb csak annyi nyomul emlékünkbe, hogy egy roppant épület +ezer bolttal, melyben sok minden van s hogy itt a kalmárok nem oly +kínálkozók, mint Európában. Nem aprólékos részleteket kívánunk, +csak néhány jellemző vonást, oly rajzot, mely a legfőbb részleteket +a legjellemzőbb oldalról emelje ki. A Szent Sófia is majdnem ilyen +rajz. Egy-egy érzelmes felkiáltás, élc vagy jó hasonlat nem elégíti +ki az embert, midőn tárgyakról, viszonyokról kívánna olvasni. S e +szakaszt mily rosszul fejezi be a mohamedán vallásnak holmi száraz +és rövid magyarázata. Ennél a csekély műveltségű ember is többet +tud. A «Régi viseletek» című szakasz egy múzeum-félét ismertet, +melyben bábok vannak kiállítva, régi török ruházatban, rangfokozat +és osztályok szerint. Mily jó, valódi művészi tere lett volna itt +szerzőnknek a régibb és újabb török életet és szokásokat +külsőségeiben ismertetni, historizálni, festeni, okoskodni, +humorizálni, szóval egy egész kaleidoszkópot ragyogtatni előnkbe. +Mindezt elmulasztja, bár eleinte kedvet mutat hozzá. Sok dolga van, +tovább kell sietnie. Átalában nagy sietséggel ragadja olvasóit +tárgyról-tárgyra, hogy mindegyre újabbat és érdekesebbet mutasson. +Azért mindig is eléri azt, hogy kíváncsiságunkat felizgassa, de +annál ritkábban, hogy egyszersmind kielégítse. Fél, hogy pedáns +útleíró hírébe jő, ha kissé részletesb, restel valamibe mélyebben +beleereszkedni, <span class="pagenum"><a name="Page_158" id= +"Page_158">-158-</a></span> mert talán unalmas lesz. Azt hiszi, +hogy eleget beszélt már s az olvasónak is oly kevés türelme van +elolvasni azt, amit nem látott, mint neki leírni a már látottat, +élvezettet. Változatos akar lenni s nagyon töredékes, kerüli az +unalmasságot s meglehetős felületes. In vitium ducit culpae fuga. +Ezért sok szakasza érdekesen kezdődik, de nem foly vagy végződik +egyszersmind úgy is s képei gyakran elmosódnak. Ritkán találja el a +középutat a könnyedség és könnyűség közt s csak néha igyekszik +párosítni a sebességet körülményességgel s benyomásai rajzát +magának a tárgynak rajzával.</p> +<p>Azonban e nem, vagy csak félig sikerült szakaszok mellett vannak +sikerültek is. Ilyenek a <i>Forgó dervisek</i>, a <i>Dohány</i>, az +<i>Ordító dervisek</i> stb. Az elsőnek csak az a baja, hogy egy kis +affektációval végződik, a másodiknak az, hogy a kief rajzába +becsúszott egy pár oly vonás is, mely ellenkezik a többivel. A +harmadik a legsikerültebb. Ez egy valódi genrekép, melyben költői +invenció is nyilatkozik s nagyon jól is van elbeszélve. Az +esztétikai hatásra törekvést sok helyt vehetni észre szerzőnkben. +Sajnos, hogy erre ott törekedett legkevésbbé, hol a legnagyobb +szükség lett volna reá, értjük, az egész útirajz kompoziciójában. +Szerzőnk nem puszta naplót akart írni, ő művészibb feladatot tűzött +ki magának, Törökország fővárosa rajzát kívánta adni. Ezért mintegy +bevezetéskép csak röviden rajzolja útját a fővárosig. Eddig mind +jól megy, de ezután nincs semmi terve és szakaszait minden szerves +kapcsolat, művészi cél nélkül írja úgy, ahogy eszébe jutnak. A +temetőn kezdi s holmi utcai böngészeten végzi. Sehogy se tudja +megtalálni a pontot, honnan beljebb vezesse olvasóit, hogy bizonyos +művészi csoportozatban, önkénytelen, természetesen bontakozzanak ki +a város titkai. A műnek nincs architektonikája, <span class= +"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span> ez +benne a legnagyobb hiba, mit a szerző maga is érez, bár némi elmés +mentegetőzéssel eltakarni kíván. «Kiállhatlan unalmas lenne +rendezett előadásom» – kiált fel a többek közt. Nem hisszük. A +művészi rendetlenség már rend, még pedig egyike a nehezebbeknek. +Más a tudományos rendszer s más a kompozició. Itt nyilatkozott +volna igazán a szerző teremtő fantáziája s nem egyes, különben +szép, lapokon. E mellett szakaszai is alkalmasint inkább sikerültek +volna, mert szerzőnk nem tudva, mit hol mondjon el, hol ide, hol +oda tett valamit, hova nem illik s nem is sejtve, hogy mennyit fog +írni, folyvást sietett, a nélkül, hogy valami célhoz érjen.</p> +<p>Talán igen szigorún ítélünk oly műről, mely tehetséget és +törekvést tanusít. Azonban úgy hisszük, hogy csak megbecsüljük a +tehetséget, ha annyit várunk tőle, amennyit talán adhat. Igaz, +kevesebb fáradságba került volna úgy egyszerűen remekműnek +neveznünk ez útirajzot, mint némely laptársunk tevé, de mi sohasem +sajnálunk egy kis analizist, az pedig kérlelhetlen s nem elégszik +be frázissal. Lehet, hogy könnyen válik igazságtalanná, de akkor is +ébreszt egy pár gondolatot, közönségben és íróban egyaránt.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_160" id= +"Page_160">-160-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A SZÉPMŰVÉSZETEK CSARNOKA.<a name="FNanchor_49" id= +"FNanchor_49"></a><a href="#Footnote_49" class= +"fnanchor">49)</a></h2> +</div> +<p>Vettük az e című és br. <i>Jósika</i> Kálmán által szerkesztendő +új lap mutatványszámát. Megjelenik hetenként egyszer, másfél íven, +szövegbe nyomott képekkel. Előfizetési ár egy évre 12 frt. Ami +tartalmát illeti, az előszó, mely az olvasóknak azt igéri, hogy a +«Szépművészetek Csarnoka» <i>legkedveltebb</i> íróinktól közöl +dolgozatokat, e mutatványszámhoz annyiban nem illik, amennyiben +csak egyetlen egy jobb vagy kedveltebb írótól van benne dolgozat, +t. i. Pálffy Alberttől egy novella kezdete, mert a J. M. rövid +levelét, melyben a szerkesztőnek, mint öccsének, egy pár jó +tanácsot ad, egyelőre atyafidolgozótársnak igérkezik, későbbre, a +siker esetére tartva fel magának a kollégiális közremunkálást, nem +lehet tulajdonkép költői vagy esztétikai dolgozatnak nevezni. +Egyébiránt mutatványszámból nem igen lehet megítélni a lapokat. +Könnyen megtörténhetik, hogy ez új lap is sokkal jobb lesz, mint +aminőnek a mutatványszám mutatja, mely nem egyéb, mint a Vasárnapi +Ujság, Ország Tükre és Hölgyfutár különös vegyülete. A +Szépművészetek Csarnokában még eddig legkevesebb van a +szépművészetekről; aztán azt se érti az ember, hogy a +szépművészetek melyik ágára vonatkoznak a <span class= +"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span> +Patkó-féle zsiványhírek, az öngyilkosságok, a tűzvészek, a +füllevágási históriák. Ennyivel be is fejeznők jelentésünket, ha a +«Szobrászatunk» rovata alatt nem volna egy cikk, melyet bajos szó +nélkül hagyni. E cikk nem annyira a szobrászatról szól, mint inkább +az Akadémiát támadja meg amolyan Önbírálatféle felfogással. És +miért? Leginkább azért, mert az Akadémia nem pártolja a +szobrászatot, holott, ez új lap szerint, «az akadémiák teendője a +művészet minden ágát figyelemmel kísérni, fejlődését előmozdítani +és haladására tényleg befolyást gyakorolni». Értsük meg a dolgot: +más a szépművészetek akadémiája, megint más a tudományoké. A miénk +a tudományok akadémiája, tessék a cikkírónak elolvasni szabályait, +mert úgy látszik, hogy a legelemibb fogalma sincs akadémiánk +szervezetéről. Ha az Akadémia olyasmit tenne, amit ő kíván, +túllépne körén, az alapítók szelleme ellen cselekednék, szóval míg +egyfelől megsértené alaptörvényét, másfelől lenne ex omnibus +aliquid, ex toto nihil. Sok pénz kell az összes művészetek +akadémiájára; amennyi most az Akadémiának van, az a tudományokéra +is kevés. A többi vádhoz is hozzászólunk. A cikkíró felhozza +«Pompéry nem okadatolható megválasztását és Brassai mellőztetését». +Vajjon miért teszi szembe Brassait Pompéryvel? Úgy látszik, nem +tudja, hogy Brassai már huszonöt év óta levelezőtag s teljességgel +nincs kedve versenyezni Pompéryvel, kit csak nemrég választottak +levelezőtaggá. Nem ez itt a baj, hanem az, hogy Brassai nem rendes +tag, pedig megérdemelné, azonban a mulasztás megtudása végett senki +sem szorult a cikkíróra, midőn azt mások régebben és sokkal jobban +elmondották. Azt is elmondja a cikkiró, hogy az Akadémia páratlan +együgyűséggel osztogatja a 100 aranyakat hol Pompérynak, +<span class="pagenum"><a name="Page_162" id= +"Page_162">-162-</a></span> hol Gregussnak s mellőzi a soha meg nem +koszorúzott Vajda Jánost és Salamon Ferencet. Mit mondjon az ember +ily furcsa beszédre. Az Akadémia az alapítványok értelmében minden +oly művet tartozik megjutalmazni, mely a többinél aránylag jobb, +elég szerencsétlenség, hogy oly gyönge műveket kellett +megjutalmaznia, mint a Telivér és Lángész, de erről az Akadémia +éppen úgy nem tehet, mint arról, hogy a Szépművészetek Csarnokának +mutatványszáma nem ütött ki a legjobban. Ami Salamont illeti, őt +mindeddig azért nem jutalmazhatták meg, ha akarták volna is, mert +soha semmire sem pályázott. Vajdát meg azért, mert merészkedtek azt +hinni, hogy a nagy jutalmat a Petőfi összes költeményei inkább +megérdemlik, mint a Vajdáéi. Arra, amit a cikkíró az Akadémia +kétharmadára mond, hogy a «nembánomság, hányavetiség, +bagolyszeműség, lelkiismeretlenség képviselői» csak azt feleljük, +hogy bármilyenek legyenek is azon meg nem nevezett urak, bizonyára +nincs köztök oly gyönge ítéletű ember, ki Zilahy Károlyt oly nagy +tehetségű kritikusnak, Remellayt oly jeles novellistának és +történelemírónak tartsa, mint aminőknek hirdeti őket a +Szépművészetek Csarnokának nagy pipájú, de kevés dohányú +szerkesztősége.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_163" id= +"Page_163">-163-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>POLÉMIÁK.<a name="FNanchor_50" id="FNanchor_50"></a><a href= +"#Footnote_50" class="fnanchor">50)</a></h2> +</div> +<p>Egy pár ellenem intézett felszólalásra akarok felelni. Rövid +leszek; a szerkesztő kevés tért engedhetett rendelkezésem alá, de +másfelől ama felszólalások sem olyanok, hogy részletesb fejtegetést +érdemeljenek.</p> +<p>Először is Szeberényivel kell végeznem, kinek nyilatkozatát +fennebb egész terjedelmében olvashatni. Szeberényi szokatlannak +tart kérdőre vonni bármely szerzőt, miért nem mondta ezt vagy +amazt, mert a bírálat csak arra vonatkozhatik, amit a szerző +mondott, nem pedig arra, amit nem mondott. Én az ily kérdőre vonást +sem szokatlannak, sem jogtalannak nem tartom. Az oly +történelemírót, ki hallgat némely dolgokról, melyeket tud vagy +könnyen tudhatna, még eddig mindig megrótták s mellőzését +pártszellemnek vagy egyéb oly okoknak tulajdonították, melyeket +munkája szelleméből kiolvashattak. Az emlékiratok bírálatában egyik +főszempont éppen az, hogy mit mellőz az író s mit nem, miért mondja +el ezt így vagy amúgy. Például Béranger emlékiratainak bírálói (a +többek közt Montégut), rossz néven veszik a szerzőtől, hogy +barátnéjáról, Frère Juditról miért hallgat oly mélyen, miért bízza +másokra, barátokra, idegenekre vagy tán éppen rosszakarókra, hogy +<span class="pagenum"><a name="Page_164" id= +"Page_164">-164-</a></span> oly érzelemről és viszonyról +beszéljenek, mely neki annyi szép költeményt sugallt. Megrótták +továbbá, hogy mind politikai, mind irodalmi kortársairól oly +keveset s csak kedvezőt mond, hogy inkább szeret hallgatni s +egészen mellőzni valakit, mintha azt akarná, hogy halála után is +mindenkivel barátságban éljen és népszerűségét teljesen +megőrizhesse. Természetesen, ami másutt szabad, nálunk tiltva van, +hol némelyek a kritika oly kódexét akarják megalapítani, mely a +kritikust legalább is haszontalan íróvá tenné. Én mindig +tiltakoztam e jograblás ellen s részemről egy fikarcnyit sem fogok +engedni soha a kritika jogaiból, melyeket nem én oktrojáltam, hanem +maga a kritika természete fejtett ki s a századok gyakorlata +szentesített.</p> +<p>Azonban én Szeberényit nem annyira pusztán csak a hallgatásért +róttam meg, mint inkább azért, hogy felemlítvén Petőfivel való +barátsága felbomlását, melyet verseiről írt bírálata okozott, csak +Petőfit sejteti hibásnak s magáról egészen hallgat, vagy legfeljebb +annyiban szól, amennyiben a nagylelkűt játszhatja. Adatokkal +mutattam ki, hogy amaz irodalmi versengésben nemcsak Petőfi +követett el hibát, hanem Szeberényi is s mellőzve a bírálat +igazságtalanságát s netalán bosszúból eredt indokait, egyedül azt +hoztam fel, hogy Szeberényi Petőfi magánviszonyaira célzott, mire a +kritikusnak nincs joga. Szeberényi, úgy látszik, most sem akarja +elismerni e hibát, azt hiszi, hogy ő mindenben igazságos volt +Petőfi iránt s most is csak annyiban szól érdemlegesen a tárgyhoz, +amennyiben Petőfit vádolhatja. De vajjon a más hibája igazolhatja-e +a magunkét? Nem, legfeljebb megfoghatóbbá teszi. Vajjon +igazságtalanságot igazságtalansággal torolni vissza s még évek +mulva sem ismerni el igazságtalanságunkat, midőn már ellenfelünk +<span class="pagenum"><a name="Page_165" id= +"Page_165">-165-</a></span> a sírban nyugszik, erkölcsi bátorság-e? +Bizonyára nem. Én oly kevéssé voltam elfogult Petőfi, mint +Szeberényi iránt, csak tények felett ítéltem s ha Petőfiben az +affektációt, az anonymitas lovagiatlan leleplezését nem +helyeseltem, bizony Szeberényiben sem dicsérhettem azt a +jogtalanságot, mely szerint Petőfi magánviszonyaira célzott, a +körülményekkel ismeretlen olvasó előtt többet sejtetett, mint +amennyi a dologban volt. Ami azt illeti, hogy a pápai iskolai +társulatnak joga volt Petőfi első kísérleteit kiadni, nem vonom +kétségbe, de bizonyára nagy indiszkréciót követtek el a +szerkesztők, midőn a már hírre vergődött költőt így kompromittálták +s nem tudom miért ne lehetett volna joga Petőfinek ezért +bosszankodni s gúnyosan köszönni meg barátjai indiszkrécióját.</p> +<p>A «Törökország Fővárosa» szerzőjéhez, br. Horváth Miklóshoz és +Riedl Szendéhez, a «Kritikai Lapok» szerkesztőjéhez kell még egy +pár sort intéznem. Az első az «Ország Tükré»-ben, a második saját +lapjában szólal fel ellenem s von kérdőre az e lapokban <i>–i</i> +és <i>–y</i> jegyek alatt megjelent bírálatokért. Egyik stílusomból +ismer reám, a másik pedig hallomás szerint úgy tudja, hogy én +vezetem a Figyelőt. Mindkettőnek, úgy látszik, elve nem tisztelni +az anonymitást s többet adni a névre, mint a dologra. Az anonymitas +megőrzése és tiszteletben tartása fontos dolog a zsurnalisztikában, +de másfelől pusztán csak a lovagiasság is kötelességünkké teszi. +Azonban nekem sem időm, sem terem erről most értekezni, sőt, +minthogy jelenleg nincs szükségem anonymitásom fenntartására, +ezennel eleget teszek ellenfeleim kíváncsiságának s +kinyilatkoztatom, hogy e lapban az <i>–i</i> és <i>–y</i> jegyű +cikkeket mind én írtam, megjegyezve azt, hogy br. Horváth nem +stílusomról ismert reám, mert oly cikket <span class= +"pagenum"><a name="Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> is +nekem tulajdonít, a <i>–z</i> jegyűt, melyet nem én írtam, Riedl +pedig alkalmasint nem köszönné meg, ha róla valamelyik lap egy +csoport pletykát hirdetne «hallomás szerint» bevezetéssel. +Valóságos pletyka, hogy a Figyelő szerkesztését egy idő óta én +vezetem. Én e lapnak csak fődolgozótársa vagy egyszerűbben és +igazabban szerkesztősegédje vagyok s ha a szerkesztő akadályozása +esetében egy pár számot szerkesztettem is, az egészen a szerkesztő +intézkedéseinek szellemében történt. Nincs e lapban semminemű +dualizmus, oly cikk, melyet a szerkesztő, legalább nagyjában, nem +helyeselt, nem jelent itt meg sem tőlem, sem mástól. Riedl +legjobban tudhatja, hogy a Kritikai Lapok ellen kívülem más is +polémizált a Figyelőben, sokkal régebb és nyomósabban mint én, maga +a szerkesztő, még pedig nyelvészeti kérdésben, mely elől, nagy +csodálkozásomra, Riedl, a nyelvész, büszkén ugyan, de mégis +visszavonult.</p> +<p>De térjünk br. Horváthra. Ő általam megbírált munkáját védi, +hibáztatja bírálatomat, mely munkájában mindent méltányolt, amit +lehetett, csak egészen sikerültnek vagy éppen remeknek nem nevezte, +mert ily Isten ellen való vétket csak nem követhettem el. +Tulajdonkép felületességemet, igazságtalanságomat, önhittségemet, +epésségemet akarja kimutatni. Régi címeim ezek már nekem s nem is +hiszem, hogy valaha másokkal cserélhessem fel, kivált ha azok +ítélnek felettem, kiknek munkáiban fogyatkozásokat mertem találni. +Nem is szándékszom érdemleges polémiába bocsátkozni, sőt br. +Horváth művének oly gyöngeségeit sem tárom fel, melyeket +bírálatomban mellőztem, mert nem annyira tartalmát, mint inkább +csak formáját kívántam bírálni. Ő nem érti vagy nem akarja érteni +bírálatomat <span class="pagenum"><a name="Page_167" id= +"Page_167">-167-</a></span> s én bizonyára nem fognám +felvilágosítani. Hadd higyje hát, hogy én nem ismerem munkája +minden részletét s így nem olvastam el egészen, hogy azért róttam +meg, mert nem mondott el mindent Konstantinápolyról, hogy azért +hibáztattam művének kompozicióját, mert a temetőn kezdi a város +rajzát. Azonban két dolgot mégis bátor vagyok figyelmébe ajánlani: +először, ha idéz valamiből, idézze szó szerint s ne rontsa meg se a +stílust, se az értelmet, mint megrontotta amaz egy pár sorban, +melyeket bírálatomban idézett; másodszor nemcsak rossz ízlés, hanem +valóságos jogtalanság olyasmit a közönség elébe vinni, mi csak +magánkörben mondatott. Hogy Brassai mit mondott nekem egy +társaságban, hogy én mit beszéltem egy pár írótársammal a színház +csarnokában (amit mondtam, nem úgy mondtam, amint br. Horváth +előadja), sem a dologhoz, sem a közönség elébe nem tartozik. Ily +divat könnyen a kávénénikék pletykatárává alakítja át az irodalmat, +mit úgy hiszem, br. Horváth sem kíván, még akkor sem, ha így +csakugyan el lehetne némítani egy pár kellemetlen kritikust.</p> +<p>Riedl egy egész nyilt levelet intéz hozzám, melyet, megvallom, +nem értek eléggé. Azt vártam, hogy így fog hozzám szólani: ön egy +pár gúnyos, élesbnél-élesb megjegyzést tett lapomra, tessék +bővebben hozzá szólani, ne csak gúnyolódjék, hanem bírálja meg +tüzetesen lapom szellemét. E helyett érzékenyen ömledez s az irónia +és őszinteség hangján néhány bókot dob szemem közé. Elmondja, hogy +ezelőtt hat évvel egy külföldi egyetemre hívták a magyar nyelv és +irodalom tanszékére, hogy ott figyelemmel kísérte a világirodalom +mozgalmait, készült és tanult; visszatérve hazájába, midőn látta, +hogy itt a kritikának nincsenek méltó képviselői, elhatározta +megindítani lapját s ha nem is sikerült céljára <span class= +"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> nézve +mindent megtenni, mindent a legjobban megtett, amit csak tenni +lehetett. Lassankint szaporodnak lapjának olvasói, barátjai, de +ellenfelei is, akik közt sajnálva lát engem is. Felszólít, hogy +tegyem fölöslegessé munkásságát, írjak lapjába vagy más lapba jobb +kritikákat, mint amelyek lapjában megjelennek, de addig, amíg e +fontos közügyet méltóbb kezekben nem látja, folytatja kötelességei +teljesítését és tovább szerkeszt. Mit feleljen az ember ilyesmire? +Úgy hiszem, elég lesz őszintén bevallanom, hogy én csakugyan +ellenség vagyok, ellensége nem Riedlnek, hanem lapjának, nem annak, +mi lapjában itt-ott jó, hanem az egész szellemének. Ellensége +lettem azon percben, melyben frivol programmját olvastam, de még +inkább, midőn közelebbről ismerni tanultam. Okaim e következők: a +«Kritikai Lapok»-nak tulajdonkép nincsenek esztétikai elvei, sőt +tájékozni se tudják magokat költészetünkben; tudományos cikkeik és +kritikáik szertelen követelők, az európai szempontot emlegetik, a +tudományok meghonosítása mellett akarnak izgatni és sokszor még a +mi irodolmunk színvonalán sem állanak; a magyar tudományosság +legnevezetesb kérdéseihez nem szólanak, legnevezetesb tudományos +könyveinket nem bírálják s inkább csak iskolai könyvekkel +bajlódnak; halomra írják az átalános jeremiádot, de specialitásokba +nem bocsátkoznak; majd minden folyóiratot, lapot nyeglének +tartanak, de alig van egyetlen számok, melyben magokat a nemzet +mártirainak, az egyetlen becsületes vállalatnak ne hirdetnék. Ez +okok és vádak, elismerem, így bizonyítás nélkül nagyon csekély +értékűek, ki is fogom fejteni, minthogy a Figyelőben már nincs +terem, valamelyik politikai lap tárcájában. Addig maradjon válasz +nélkül ama nyilt levél, csak ez lehet a valódi válasz, mellyel a +Kritikai Lapoknak tartozom.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_169" id= +"Page_169">-169-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>BUDAPESTI SZEMLE.<a name="FNanchor_51" id= +"FNanchor_51"></a><a href="#Footnote_51" class= +"fnanchor">51)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Szerkeszti és kiadja Csengery Antal. LIII-ik +füzet. Pest, 1863.</p> +<p>E kezünk alatti füzet már harmadika a hatodik évi folyamnak. Egy +fél évtizedet élt már e folyóirat, de, fájdalom, a szerkesztő és +írók buzgalmával nem növekedett a közönség részvéte. Mint halljuk, +a Szemle előfizetői inkább apadnak, mint növekednek. Hát megszünjék +e vállalatunk is? Hát oda jussunk-e ismét, hogy egyetlen nagyobb +folyóiratunk se legyen, mely közvetítőül szolgáljon a hazai és +külföldi irodalom, a szaktudós és mívelt közönség közt. +Megindulásakor, 1857-ben, részvéttel üdvözölte közönségünk a +Szemlét. Vajjon kevésbbé becses-e e folyóirat most, midőn tizenhat +vastag kötet gazdag tartalmára hivatkozhatik, mint volt akkor, +midőn csak igérhetett? Azóta vesztett-e fontosságából nemzeti +irodalmunk ügye? Avagy pótolta-e e folyóiratot más hasonló, nem +mondjuk tartalomban, csak pusztán törekvésben? Óhajtja-e a magyar +közönség, hogy e szép multú és még szebb jövőjű folyóirata +mihamarább félbeszakítsa pályáját? Olvasóinkra bízzuk a +feleletet.</p> +<p>A jelen füzet tartalma a következő: I. <i>Két eposz.</i> Első +közlemény. A Nibelungenlied. <i>Szász</i> Károlytól. – <span class= +"pagenum"><a name="Page_170" id="Page_170">-170-</a></span> II. +<i>A társadalom tudománya és Riehl munkái. Trefort</i> Ágostontól. +– III. <i>Művészet csarnoka:</i> Correggio. Planche után. +<i>Székely</i> Józseftől. – IV. Éledés és életkezdet. +<i>Brassaitól</i>. – V. <i>M. Tudományos Akadémia;</i> Az 1863-ban +tartott közülés. VI. <i>Irodalmi szemle;</i> M. Chevalier a londoni +műtárlatról. <i>Jánosi</i> Ferenctől. Representativ men, in seven +lectures. By Ralph W. Emerson. (I. Napoleon jellemzése.) +<i>Bezerédj</i> Lászlótól. VII. <i>Hazai könyvészet</i>.</p> +<p>Mind becses vagy érdekes cikkek; minket legközelebbről a +széptaniak érdekelnek. Szász Károly esztétikai és irodalomtörténeti +értekezése két híres eposzt vesz tanulmányai tárgyául, a +Nibelungenliedet és Firdúszi Sáhnáméját. Kelet és Nyugat e két +legnagyobbszerű művéről még alig volt szó irodalmunkban. Legfeljebb +csak nevöket hallottuk néha emlegettetni; Szász Károlyt illeti az +első tüzetes és derekas ismertetés dicsősége. Ez első közlemény a +Nibelungenliedet tárgyalja, de ennek is még csak felét. Úgy +látszik, terjedelmes és részletes tanulmány lesz. Mindenesetre +legjelesb Szász minden eddigi széptani dolgozatai közt. Szeretettel +csüng tárgyán s egészen beleélte magát. Nemcsak magyarázza e +nagyszerű költeményt, hanem mintegy reprodukálja. A prózai, de +folyékony és szép elbeszélést mindjárt-mindjárt megszakítja nehány +jellemzőbb versszak nagyon sikerült fordításban. Csaknem azt kell +hinnünk, hogy szerző lefordította a Nibelungenliedet s egészen kész +művéből vegyít ide töredékeket. Nagyon élénk képét vesszük az egész +műnek. S az elbeszélésbe koronként tapintatosan vannak beleszőve a +jellemek s a cselekvény jeles széptani fejtegetése. Magánál az +értekezésnél kevésbbé dicsérhetjük a bevezetést, melyben Szász +nehány tájékozó szót ejt az eposzról és korszerűségéről. +<span class="pagenum"><a name="Page_171" id= +"Page_171">-171-</a></span> A fődologban nagyrészt igaza van, de +nem tudja jól kimagyarázni magát s néhol téveszmékbe bonyolódik. +Tökéletesen igaz, hogy az eposz mindjárt korszerűvé válik, mihelyt +egy nagy tehetség áll elő, ki azt korszerűvé képes tenni. Például +Virgil egy lelkesülésre kevéssé hajlandó, sőt romlott korban is +képes volt hatni, mert a multakról énekelve mindent költeményébe +olvasztott, mi a jelenben a kedélyeket leginkább elfoglalta. +Azonban, midőn Szász azt mondja, hogy korunk minden műformák közt +kiválólag a regény felé hajlik, a társadalmi kérdések részletes +tárgyalásának e tág keretű műnem a legkedvezőbb, de támadjon +szellem, mely a társadalmunkat mozgató kérdéseket, az élet +aprólékosságaitól eltérve, óriási mérvekben az eposz keretében +tárgyalja, az eposz azonnal korszerű lesz, úgy látszik, azt hiszi, +hagy az életfeltételéből kivetkőztetett regény már könnyen eposszá +válhatik. E látszatot csaknem bizonysággá emeli az, midőn Szász azt +mondja, hogy Sue s a frivol francia irodalom bajnokai oly kevéssé +képesek eposzt teremteni, mint a mindennapi csendéletet mesterileg +festő angolok, de például Hugo Victor merészebb és nagy csatavázú +alkotásaiban ki nem látja az eposz súlypontja felé való +nehézkedést. Tehát a «Nyomorultak» – mert erre látszik célozni +Szász – az újkor eposzának embriója, tehát oly irányregényekből fog +kikelni az újkor eposza, melyeknek a regény tág formája is szűk s +inkább a reflexió, mint a fantázia teremtvényei. Mi az újkor e +leendő eposzát sehogy se tudnók üdvözölni. A bevezetés még egy pár +állítására tehetnénk ily megjegyzést. Szász azon meghatározását sem +tartjuk szerencsésnek, hogy az eposz a világnézlet költészete. +Mindenesetre máskép kellett volna kifejteni s magában az +értekezésben is szólni valamit <span class="pagenum"><a name= +"Page_172" id="Page_172">-172-</a></span> a Nibelungenlied +világnézletéről. De erről talán később lesz szó, mi is akkor talán +bővebben szólhatunk e különben nagybecsű tanulmányhoz.</p> +<p>A másik széptani cikk Planche Correggiója. Planche éppen oly +nevezetes kritikus a képírás, mint a szépirodalom mezején. +Köszönjük a Szemlének, hogy a világ legjelesb képíróiról rajzolt +arcképeit a magyarba átültette. Irodalmunk semmiben sem oly +szegény, mint az ily dolgozatokban. Planchenak, ezzel együtt, már +hat ily arcképe jelent meg a Szemlében: <i>Rubens, Rafael, +Michelangelo, Leonardo da Vinci, Rembrandt, Correggio</i>. Mily +derék kötetet tenne ez így összegyüjtve, ha könyvárusaink és +közönségünk a fordított művekből venne egyebet is, mint regényt. +Legyen szabad e jelen cikkből egy kis mutatványt közölnünk. Planche +ugyan benne a francia képírókhoz intézi szavait, de még többet +érthetnek belőle a mieink:</p> +<p>«Antonio (Correggio) az ecset kezelése előtt már tanulmányozta a +költőket, történetírókat és bölcsészeket. Nálunk ma az ifjú +nemzedék, mely magát a festészetre szánja, távol van ez út +követésétől. Teljes figyelme saját szaka külön tanulmányozására +összpontosul; fájdalom, e tényt igen könnyű bebizonyítani. A +párizsi szépművészeti iskolában irodalmi tanfolyam nem létezik. A +bölcsészet sohasem fordult elő a leckék tervsorozatában. Mi a +történetet illeti, noha az az iskolából nincs kirekesztve, a +tanulók nem foglalkoznak vele; mert a történelem se a +közvizsgálaton, se a versenyben szóba nem jön. Természetes +annálfogva, hogy annak a tanulók igenis másodrendű befolyást +tulajdonítanak. A rajzművészetben kitünt nagy emberek élete eléggé +bizonyítja, hogy mielőtt teljesen hivatásuknak szentelték volna +magukat, nagyobb részint mindazon feladásokat <span class= +"pagenum"><a name="Page_173" id="Page_173">-173-</a></span> +megkísértették, melyek értelmünk kíváncsiságát ingerlik. Ez nagyon +hosszú út, fogják némelyek mondani, ha mielőtt a festészethez +fognánk, át kell bolyganunk az emberismeretek minden köreit; az +élet nagyon is rövid hasonló munka végrehajtására. Az irodalom +tanulmányozásának ellenei helyesen teszik, ha a szépművészetek +iskolájában e terjedelmes és sok időt igénylő tanulmány ellen +kikelnek. Nem is arról van szó, hogy az ifjú festőket az irodalom, +történet és bölcselem mély tanulmányozásával terheljük, de e három +tárgyban oly elemi ismereteket kell nekik nyujtanunk, melyeket +maguktól növelhetnek és kifejthetnek. Azok, kik csak a műtani +ismeretek tanulmányozására szorítkoznak, szüntelen a juhait őrző +Giottora emlékeztetnek bennünket, ki Cimabue műteremiért odahagyta +nyáját s művészete legkitűnőbb mesterei között foglalt helyet. Ezek +elfelejtik, hogy Giotto alig hogy az ecsettel megbarátkozott, +fölfogta kora bölcselete és irodalma tanulmányozásának szükségét. +Minden műve egy-egy bizonyság széles és sokoldalú ismeretei +mellett. A Santa Maria al’Arena bájos egyháztól kezdve Páduában a +nápolyi «Incoronata»-ig egyetlen freskója sincs, melyen kiművelt +elméjének kincsei ne ragyognának. Az irodalom tanulmányozásának +előnyeit kiemelni elég, ha idézzük Leonardot, Michelangelot és +Rafaelt. Világos bizonyság ez arra nézve. Mindenki tudja, hogy e +három férfiú, kiknek neve a lángész jelképe lett, kíváncsian +tanulmányozott minden írót, kik eszméjüket termékenyíthették s +munkájukkal nem szorítkoztak hivatásuk csupán műtani értésére.»</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_174" id= +"Page_174">-174-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>DALOK KÖNYVE.<a name="FNanchor_52" id= +"FNanchor_52"></a><a href="#Footnote_52" class= +"fnanchor">52)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Száz magyar költő és a nép dalaiból műfajilag +rendezve, szerkeszté Kolmár József. Baja, 1863. Schőn Jakab.</p> +<p>Megint egy új antológia. Maholnap több lesz az antológiák, mint +a költők száma. Valóban az antológiákkal való visszaélés mindinkább +kezd terjedni. Senki sem örülne jobban, mint mi, ha az iskolák +számára vagy irodalomtörténelmi segédkönyvül minél jobb antológiák +jelennének meg, de midőn látjuk, hogy majd mindennemű irodalmi +szempont mellőzésével az antológiakiadás csak puszta üzletté vált +egész az írók megkárosításáig, lehetetlen bosszankodásunkat ki nem +fejeznünk. Kiadóink egymásra rendelik meg az antológiákat, sőt +egész rendszeres antológia-könyvtárt is adnak ki; az igaz, egy +költőből rendesen nem vesznek át többet egy ívnél, de mit ér ez, ha +egyik gyüjteményben egy ív ballada jelen meg, a másikban egy ív +dal, a harmadikban egy ív epigramm? Így az összes közlés sokra +megy, így némely költőt egészen ki lehet adni s a tulajdonjog +kijátszva. Hát még arra mit mondjunk, midőn némely gyüjteménybe 3–4 +ívet vett át valaki egyetlen egy költőtől? Kolmár gyüjteménye +ilyen. Vörösmartytól ötvenhárom darab van benne, Petőfitől pedig +ötven. Itt nemcsak a méltányosság van áthágva, hanem a betűszerinti +<span class="pagenum"><a name="Page_175" id= +"Page_175">-175-</a></span> törvényesség is, mert sem Vörösmarty, +sem Petőfi művei még nem váltak köztulajdonná. – Ami a gyüjtemény +irodalmi becsét illeti, nem mondhatni kitűnőnek, habár némi ízlést +nem tagadhatni meg tőle. Először is meg kell rónunk azt a +Kertbeny-féle utánzást; Kolmár is százra viszi föl a költők számát, +ki akarja tölteni az egész abc-ét, előszeretettel fordul némely +homályos nevű költőkhöz s jeleseket mellőz. Somogyi Ignácot például +feljebb becsüli Székácsnál, Horváth Endrét kiküszöböli a költők +sorából, míg másokat költővé avat. – A műfaji rendezést sem +mondhatni sikerültnek. Nincs felmutatva minden műfaj s egyik a +másikba zavarva. Hát még a fajoknak az a furcsa elnevezése, mint +szomordal, beszélydal, természetdal, levéldal, képdal, stb?!</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_176" id= +"Page_176">-176-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>BUDAPESTI SZEMLE.<a name="FNanchor_53" id= +"FNanchor_53"></a><a href="#Footnote_53" class= +"fnanchor">53)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Szerkeszti és kiadja Csengery Antal. LIV. füzet. +Pest, 1863.</p> +<p>E füzetet is, mint az előbbenit, <i>Szász</i> Károly «<i>Két +eposz</i>» című tanulmánya nyitja meg. Most a második közleményt +vesszük, mely a Nibelungenlied második felét tárgyalja. Szász itt +is éppen oly szeretettel csügg tárgyán, mint az első közleményben s +a tartalom elbeszélését, sőt magát a fejtegetést is a jellemzőbb +versszakok fordítmányával szövi át, mi az egészet nagyon élénkké +teszi. Jelesen fejtegeti e nagyszerű eposz alkatát, érintve ama +mondaköröket is, melyeket a Nibelungenlied mintegy magába +olvasztott. Most is, mint a multkor legkevésbbé vagyunk megelégedve +az eposznak, mint a világnézlet költészetének fejtegetésével. Így +határozta meg volt Szász az eposzt mult közleményében s ezt most +magából a Nibelungenliedből igyekszik megmutatni, de nem mutat ki +egyebet, mint azt, mi minden nagyobb és jelesb költői műről áll, +legyen eposz, dráma vagy akármi egyéb, t. i. hogy rajta az illető +század bélyege s többé-kevésbbé megtestesítvék benne a kor +világnézletei. Különösen feltűnt nekünk e következő hely: «A +népáramlások kora minden inkább, mint a vallási, világnézleti és +társadalmi elméletek és spekulációk ideje, – ezekre nyugalom kell s +éppen az hiányzott ama korban.» <span class="pagenum"><a name= +"Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> Ezt Szász arra nézve +hozza fel, hogy a Nibelungenlied hősein félkeresztyén és félbarbár +szellem ömlik el, de egyszersmind azt sejteti, mintha a teljesb és +egységesb világnézletű s így jobb eposzokat termő korszak a +nyugalmas bölcselkedés korszaka volna s nemcsak a mű-, hanem a naiv +eposz is holmi spekulációkból indulna ki, holott az ellenkező már +eldöntött s csaknem megcáfolhatlan igazság. Azonban egy pár sorért +nem gáncsoljuk tovább e jeles tanulmányt, melynek harmadik és +negyedik közleményét, a Firdúszi eposzáról való tanulmányt, nagy +örömmel várjuk.</p> +<hr class="tb" /> +<p>Íme e jeles vállalat egy újabb becses füzete. Irodalmunk jelen +viszonyai közt alig lehet kiállítani jobb füzeteket. A Szemlében, +ami hiány van, az inkább az írók hiányában rejlik. Közelebbről az +egyik napilap megrótta a Szemlét, hogy nem fordít elég gondot a +magyar irodalomra és irodalomtörténetre. Mi úgy tudjuk, hogy ez nem +múlik a Szemle szerkesztőjén. A közelebbi hat év alatt majd minden +nevezetesb s nagyobb irodalmi vagy irodalomtörténeti tanulmány a +Szemlében jelent meg. Most, hogy kevesb ily cikket adhat, oka az, +hogy az irodalmi tanulmányokkal foglalkozók kevesebbet dolgoznak, +egyébbel vannak elhalmozva, vagy talán kedvök sincs. Egyébiránt az +ily cikkek sem a közönség, sem az irodalom részéről nem találtak +valami nagy részvétre. Kivált a napilapok újdonságírói csak úgy +lóhátról beszélnek rólok, pedig alkalmasint rendesen el sem +olvassák.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_178" id= +"Page_178">-178-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN POLITIKAI ISKOLÁJA.<a name="FNanchor_54" +id="FNanchor_54"></a><a href="#Footnote_54" class= +"fnanchor">54)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Saját műveiből összeállítva Török János által. +Első kötet Kiadja Heckenast Gusztáv. Pest, 1863.</p> +<p>«Kívánatos – úgymond az előszóban Török – hogy a nemzet újabban +kezdje tanulmányozni gróf Széchenyi István halhatatlan munkáit, +kivált, hogy az ifjabb nemzedék mielőbb módot nyerjen, korunk +téveszméi ellenében a dicsőült magyar államférfiú velős és +szellemdús irataiból nemcsak a jövőre nézve a gyakorlati hazafiság +s józan nemzeti politika egészséges utasításait s eszméit meríteni, +hanem egyszersmind tanulság és alaposság végett megismerkedni azon +eszmemenettel is, mely gróf Széchenyi István reformátori sikeres +munkásságának elejétől kezdve fonalát képezé. A dicsőültnek munkái +azonban a könyvkereskedésekből már rég eltüntek, együttesen +összegyüjtve csak igen kevés háznál találhatók, sőt még leghűbb +tisztelői is csupán egyes műveit bírják elszórva. Valamint azért +sürgősb, úgy méltóbb irodalmi vállalatot alig képzelnénk +ezidőszerint, mint gróf Széchenyi István összes munkáinak kiadását. +Minthogy azonban a most csupán elszórva s egyrészt még kéziratban +létező munkák összegyüjtése <span class="pagenum"><a name= +"Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> és rendezése hosszabb +időt kíván s e részben a dicsőültnek örökösei nem is határoztak, a +napról-napra érezhetőbb szellemi szükségen egyedül a jelesb munkák +velős kivonatának gyors és olcsó kiadása által segíthetni.» +«Legfőbb gondom volt, – folytatja tovább, – a nagy államférfiú +munkáinak legjelesb és leglényegesb helyeit oly kiválasztással +adni, hogy a szerző eszmemenete eredeti összefüggésben kitűnjék, +egyszersmind pedig reformátori küzdelmeinek története tükröztessék +vissza. Az első kötet a «Hitel», «Világ» és «Stadium» e három +úttörő nevezetes munka gyöngyeiből csaknem egészen kitelt. – A +második kötetben, mely Széchenyi egyéb kiadott munkáinak kivonatát +foglalandja magában, – szándékom a dicsőültnek némely kiadatlan +iratait is toldalékul fölvenni, különösen azokat, melyek megtört +szívének kegyeletes emlékeül szolgálnak.»</p> +<p>Ez előszóból eléggé kivehetni a munka célját és tartalmát, +azonban azt nagyon bajos megérteni mind az előszóból, mind magából +a munkából, hogy miképpen lehet töredékekkel és aforizmákkal +Széchenyi eszmemenetét az eredeti kapcsolatban feltüntetni, hogy +lehet kivonatot készíteni összevonás s a hozzá szükséges +kapcsolatok nélkül, valamint azt sem, hogy mikép lehet politikai +iskolának nevezni egy, ha mindjárt kronológiai rendben +összegyüjtött, úgynevezett gyöngyfüzért, valamely politikai íróból. +Ez éppen olyan, mintha valaki Shakespeare drámáiból kiszedegetné a +szebb helyeket s gyüjteményét Shakespeare drámai iskolájának +nevezné. Ki Széchenyit e gyüjteményből akarja ismerni, az ugyan +valóban soha sem fogja ismerni. Egészen más lesz vala, ha Török +Széchenyi műveit és politikáját érdemlegesen ismerteti s e célra +használ föl idézeteket a szükséges helyeken. Végre azt sem értjük, +miért volna Török Széchenyi <span class="pagenum"><a name= +"Page_180" id="Page_180">-180-</a></span> politikai tanítványa. +Régóta halljuk ugyan, de sohase tudtuk megfogni. Egyébiránt ez nem +tartozik reánk, ítéljék el a politikusok, de reánk is tartozik +kimondani, hogy az ily gyöngysorok, legyenek bármily gonddal, sőt +pártcél nélkül is kiszemelve, semmikép nem pótolják Széchenyi +összes munkáit s hogy az örökösöknek elkölcsi kötelessége valahára +egy összes, a dicsőülthez méltó kiadást rendeztetni s ha lehet egy +oly szakértő által, ki inkább tiszteli, mint emlegeti +Széchenyit.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_181" id= +"Page_181">-181-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A MAGYAR NEMZET KLASSZIKUS ÍRÓI.<a name="FNanchor_55" id= +"FNanchor_55"></a><a href="#Footnote_55" class= +"fnanchor">55)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Kiadja Toldy Ferenc. Pest, 1863. Heckenast.</p> +<p>Nagyon örvendünk, hogy e becses és olcsó gyüjtemény szakadatlan +foly s oly kitűnő szerkesztő kezében, mint Toldy. Ez alkalommal +három kötetet veszünk, egyet Virág Benedek, kettőt Bajza munkáiból +s ezzel mindkét íróé be van végezve. Virág ez utolsó kötete poétai +munkáit foglalja magában, mint harmadik és teljesb kiadás. – +«Örömmel teljesítem, – mond Toldy, – Heckenast G. barátomnak a +magam óhajtását megelőzött saját óhajtását, midőn Virág Benedek +<i>Poétai Munkáit</i> is adom a «Magyar Nemzet Classicus Írói» e +gyüjteményében. Az olvasó, ki nemzeti költészetünk mai +álláspontjából szokta a mult korok kitűnőbb szellemeit megítélni, +nem fogja Virágot tehetségeihez és érdeméhez képest méltányolni; s +a Helikonnak ma már kivívott magasságairól nem tekint vissza azon +szédítő mélységbe, melyből a multnak emberei, melyből annyiak +felett Virág Benedek, emelték ki az egykor földön csúszó magyar +múzsát. S igenis: Virág ódáira Berzsenyi, episztoláira és gunyoros +költeményeire Kazinczy, epigrammái s meséire Vitkovics, +Szentmiklóssy és Czuczor rég homályt vetettek, úgy, hogy Virág +fénye szinte elhalványodott mellettök: a nemzeties <span class= +"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span> irány +pedig már annyira éltető, sőt uralkodó eleme összes irodalmunknak, +hogy alig eszméljük immár, miképpen mindez egykor máskép lehetett! +Pedig mennyire más volt a kor, melyben Virág föllépett és hatott s +mely hatalmas és elragadó. De ez iránt magát a kort kell +megkérdeznünk.» Itt néhány Virágra vonatkozó sort idéz Toldy +Kazinczy, Csokonai, Berzsenyi és Vörösmarty költeményeiből s aztán +így folytatja: «Végre azon nemzeti iránynak, melyet Horvát István +az ő nyomain hozott be történetvizsgálatunkba, első megpendítője s +kifejezett képviselője Virág Benedek volt «Magyar Századai»-ban, +első egyszersmind, ki költeményeiben a nyomorult jelennek +csüggesztő világába a magyar hősvilág kétségtelenül nagy és biztató +emlékezeteit idézve fel, költészetünket új tartalommal és lélekkel +termékenyítette meg s közvetve klasszikai műeposzunk alapvetője +lett. Így egész teljességében áll róla a nagy költő szép +mondása:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">.......... ki +kora<br /></span> <span class="i0">Legjobbjait gerjesztve +emelé,<br /></span> <span class="i0">Minden koroknak +élt.<br /></span></div> +</div> +<p>Igenis: Virág költészetünk fejlődési láncolatában oly szem, +melynek ismerete nélkül e fejlődés menetele csonka, érthetetlen: s +klasszikusaink sorozatából, hogy az maholnap szerves egészet +képezzen, ki nem maradhat. De az ő költeményei becse nemcsak +históriai, hanem költői is s itt azon álláspontot kell +megragadnunk, melyet más helyt jellemeztem s ezúttal ismétlenem +annál kevésbbé szükséges, mert azon írásom az e gyüjteményben +szintén közlött «Magyar Századok» előtt olvasható.»</p> +<p>Ez mind igen jól van mondva; teljesen helyeseljük Toldy +nézeteit, kivéve kettőt: először azt, hogy <span class= +"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> van +klasszikai (ha az a remek értelmében van mondva) műeposzunk; +másodszor azt, hogy Virág klasszikusaink sorába tartozik. Ez a +költészet történelmében a Toldy által felállított nézettel is +ellenkezik. Azonban ellenvetésünk természetesen nem azt teszi, hogy +Virág nem jeles költő s hogy ne örülnénk ez újabb kiadásának; mi +csak szeretnők, ha e becses gyüjtemény valamivel általánosb címet +nyerne, például a «Magyar nemzet classicus és jelesb írói» s a +szerkesztő ne volna kénytelen klasszikusaink nagyon csekély számát +talán nagyon is megszaporítani.</p> +<p>Bajzának e szintén utolsó kötetei nyelvészeti és filozófiai +cikkeit, vegyes polémiái nevezetesbjeit s dramaturgiai dolgozatait +foglalják magokban. «E hatodik kötettel – mond az utószó – +bérekesztem Bajza összegyüjtött munkái kiadását. Bár ez kétannyit, +sőt többet, hoz az 1851-kinél, korántsem meríti ki ez írónk +irodalmi munkásságát. Ide sem tudva a «Hajdankor Világtörténetét», +vitairataiból csak némelyeket adhattam, melyek amily kiható és mély +befolyást gyakoroltak az irodalmi élet körén, kiválóbb érdekkel +bírnak; dramaturgiai írásaiból pedig csak szemelvényeket (s ezeket +is kihagyásokkal), hogy legalább némileg visszatükröztessék azon +mértékadó hatás, mellyel Bajza összes színügyünkre, mint szervező +és műbíráló, volt. De még soká foghatnak, költő, színész s mívelt +nézőre egyformán, fejtőleg hatni ezen, a drámai költészet és +színművészet törvényeit mindig tényekből kiinduló konkrét +előadásban tartalmazó, mélyen átgondolt s azért biztos kézzel +odavetett esztétikai vázlatok: míg szervezők és igazgatók a színügy +technikájára tartozó, bár alkalmi intések öszvegében a legjobb +gyakorlati kalauzt találhatják fel. A kép kikerekítésére nem +maradhatott el az író polémiai első föllépte e téren, valamint +<span class="pagenum"><a name="Page_184" id= +"Page_184">-184-</a></span> szózata sem, mely azonkívül, hogy +irányt adott a színügynek a maga idejében, legtöbb részeiben +érvényes marad minden időre. – A nagy számú mellőzöttekben is +mindenütt azon a dolog lényegét kimerítő tárgyalás, azon éles +ítélet, szétoldó erős logika s polémiai taktika, melyek a közlöttek +többjeiben művészi formában lépve föl, egy nemét a klasszicitásnak +veszik igénybe; de ott az általános igazságok s derék észrevételek +annyira vannak pillanatnyi érdekű, mert mindig egyszersmind +személyes, kérdések bő fejtegetésével vegyítve – t. i. a rettegett +zsurnaliszta, éppen mert rettegték, éveken át, mindenfelől +megszünés nélkül ostromoltatván, hallgatással fenn nem tarthatá +magát – hogy e miatt azok most már csak az irodalmi és színi ügy +történésze s a biográfus figyelmét köthetik le. Ezeknek az Athenæum +köteteit kell majd gondosan olvasniok. – A színbírálatokat eredeti +aláírásaikkal adtam. A figyelmes olvasó észre fogja venni, mikép +változott a névvel a hang is: nem tartózkodásból, bár oly időben, +midőn a független színbíráló hatóságilag is háborgattatott: azt +Bajza nem ismert, hanem számolásból.»</p> +<p>Őszintén megvallva, mi valamivel többet óhajtottunk Bajza +polémiáiból. Tudjuk, hogy Toldy örömest rendez vala egy egész +teljes kiadást is, ha a gyüjtemény terjedelme s a kiadó engedik. +Így is szívesen vesszük Bajzának e legteljesb kiadását. Azonban +talán nem ártott volna Bajza kihagyott polémiáinak és más cikkeinek +egy kis jegyzékét közölni. Teljes kiadást sokáíg nem remélhetünk s +így mind Bajza életírói, mind az irodalom történelmével foglalkozók +alig fogják megtalálni a lapokban elszórt, kivált álnevű +dolgozatait. S vajjon, ha pályatársai kihalnak, kitől várhatunk e +tekintetben biztos felvilágosítást.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_185" id= +"Page_185">-185-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A MAGYAR ORVOSOK ÉS TERMÉSZET-VIZSGÁLÓK IX-IK +NAGYGYŰLÉSE.<a name="FNanchor_56" id="FNanchor_56"></a><a href= +"#Footnote_56" class="fnanchor">56)</a></h2> +</div> +<p class="summary">(Szept. 22. és 24-kén.)</p> +<p>A «saison morte» néhány napra fölelevenült. Utcáink zajosbak, a +lakomák és estélyek egymást érik, a Nemzeti Színház, a kérvényzők +nagy bosszúságára, nagyon látogatott, a szállodák vendégeket, a +bérkocsik pártfogókat nyertek, a Nemzeti Múzeum parkja pedig egy +ideiglenes bádog-szökőkúttal ékeskedik. Talán igen léhán kezdem e +cikkecskét, mely egy tudós gyűlésről kívánna némi referáda lenni. +Hiába, az a bádog-szökőkút egészen elléhásítja a kedélyt s +furcsábbnál-furcsább gondolatokat kelt föl az emberben. Hűsítni +kivánták-e vele a léget, mint keleten szokás? de hiszen szeptember +végét éljük s meglehetős csípős szelek fúdogálnak. A tudósoknak +szándékozták-e megmagyarázni gyakorlatilag a szökőkút elméletét? +Lehetlen. Csak díszítmény akart lenni az egész, de valóban nem lett +egyéb, mint egy kis mulatság az utcagyermekek számára s a tudós +gyűlés meglehetős léha előcsarnoka. A múzeumi park és kerítése elég +szegényes, nem nagy becsületére válik sem a fővárosnak, sem az +országnak, éppen azért kár oly ideiglenes díszítményecskével +felcifrázni, mely a többi résszel éles ellentétben van s csak +kirívóbbá teszi <span class="pagenum"><a name="Page_186" id= +"Page_186">-186-</a></span> fogyatkozásait. De lépjünk a terembe s +legyünk komolyabbak. Az állvány közepén, nem messze az elnöki +széktől, Bene Ferenc szobra foglal helyet, ki először indítványozta +s egyszersmind megalapította e gyűléseket. A karzatok tömve, a +terem minden padja elfoglalva s már az elnök, br. Eötvös József is +belépett, kit éljenzés fogad. A főváros majd minden orvosa és +természettudósa jelen van, a vidékről szintén számosan gyűltek föl, +sőt egy pár bécsi nevezetesség is lerándult. Itt Balassa, Sauer jól +ismert arcával találkozunk, amott nem messze az elnöktől a +nyolcvanéves öreg Zipser foglal helyet, emitt a tömegben Brassai +ősz feje és magas termete emelkedik ki; amott egy pár frakk és +kabát tűnik föl s ha tudakozódik az ember, azt nyeri +felvilágosításul: ez itt Hebra a híres orvos és tanár, az ott +Frauenfeld a bécsi növény- és ásványtani-társaság küldöttje, emez +itt Wittelshöfer, a bécsi orvosi lap szerkesztője, amaz ott +Samaleder s így tovább. Az elnöki asztalnál a gyűlés titkárai, +Kovács Sebestyén Endre és Szabó József urak elfoglalják helyöket. +Egy pár «halljuk» hangzik, a zaj csendre verődik s az elnök szólni +kezd.</p> +<p>Br. Eötvös beszéde három pont körül forgott: kegyelettel +emlékezett Bene Ferencről, e gyűlések alapítójáról; szólott a +természettudományok haladásáról, érinté némely káros következéseit, +különösen a materialisztikus irányt s egyszersmind mély hitét +fejezte ki az iránt, hogy a természettudományok haladása +végeredményeiben éppen azon morális elveket és vallásos +meggyőződéseket fogja megerősíteni, melyeknek meggyöngülése miatt +most aggódunk; végül az általános és hazai tudományosság közti +viszonyt fejtegette s egy idevonatkozó hazafiúi meggyőződéssel s +óhajtással zárta be jeles beszédét, melyre zajos éljen harsogott. +<span class="pagenum"><a name="Page_187" id= +"Page_187">-187-</a></span></p> +<p>Ezután Kubínyi Ágoston állott fel, mint a soproni nagygyűlés +alelnöke, örömét fejezte ki, hogy tizenhat évi időköz után újra +üdvözölheti pályatársait s egyszersmind a soproni ülés azóta +meghalt tagjai emlékének áldozott. Őt Kovács Sebestyén Endre +váltotta fel a szószéken, ki Bene Ferenc felett tartott +emlékbeszédet. E munka egyes megtapsolt mondatai nem fedezhették el +egyfelől azt az életrajzi részletességet, melyet a szónoki beszéd +formája nem tűrhet, másfelől pedig azt a magában becses, de szintén +oda nem tartozó részt, mely az orvosi tudományok tizenhat évi +haladását tárgyazza. Értekezést Szabó József olvasott «Az ember a +geológiában» címűt, mely e most annyira vitatott kérdés állását +néhány erős és biztos vonással rajzolja. Kár, hogy szava alig +hallszott s e miatt értekezésének kevesebb hatása volt, mint +érdemelte volna. Kubinyi hivatalosan jelentette, hogy a Bene Ferenc +emlékére indítványozott érmek elkészültek és kaphatók s +egyszersmind indítványozta, hogy jó volna egy ezüst érmet a gyűlés +részéről az ünnepelt özvegyének küldeni. Elfogadtatott s az elnök +erre nézve egy ünnepélyes küldöttséget nevezett ki. Majd néhány +üdvözlő levél olvastatott fel Pest városa, az Erdélyi Múzeumegylet +s a bécsi növény- és ásványtani egylet részéről. Továbbá jelentés +tétetett a pénztár állásáról, mely mintegy 1000 frtra megy. A még +fennmaradt időt a programm szerint indítványok töltötték be. +Egyetlen indítvány sem fogadtatott el, mi magában nem baj, de nagy +baj az, hogy egy pár gyermekes indítványt is hallottunk. Egy fiatal +orvos nagyon megörvendvén a gyűlés napi közlönyének, mely az ülés +idejére alapíttatott, indítványozza, hogy a lapot állandósítva heti +folyóirattá kellene átváltoztatni. Ami legfőbb, hogy miből és mi +módon, arról mélyen hallgatott. <span class="pagenum"><a name= +"Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> Ilyesmit százat is lehet +indítványozni egy nap alatt, nem kell egyéb hozzá, csak szó. Egy +természettudós és tanár hosszasan előadta, hogy ő egy értekezést +írt erről meg erről, melyet egy német tudományos lap keményen +megtámadott; feleletét a szerkesztő nem vette be, pedig igaza van s +több efféle. Várta már az ember, minő nagy dolognak lesz ez +bevezetése, végre is tudtára adta a gyűlésnek, hogy ő, a ki nem +adott cáfolatot, fel fogja olvasni a szakülésben. Minő ünnepélyes +ülés lenne az az Akadémiában vagy Kisfaludy-Társaságban, ha a tagok +az ellenök írt polémiák miatt kezdenének panaszkodni. Nem tudtuk, +hogy némely természettudós érzékenyebb a költők- és művészeknél +is.</p> +<p>Az ünnepélyes ülést lakoma követte a lövöldében, hol számos +toasztok mondattak; a többek közt a Stettinben gyűlésező német +orvosok és természetvizsgálókra is poharak űríttettek, mi távirat +útján tüstént tudtukra is adatott s mire a szíves üdvözlő válasz +még aznap megérkezett. Szóval az első nap ünnep volt minden +tekintetben, a második, harmadik és negyedik, mint hétköznapok, a +munka napjai. A szakülések nagyon látogatottak voltak, sok jeles +értekezés olvastatott, az eszmecsere, vita javában folyt, szóval a +gyűlés egyik főcélját most jobban megközelítni igyekezett, mint +régebben s örömmel tapasztaltuk, hogy természettudósainknak nem +csak száma szaporodik, hanem munkásságok is kétszerezett és +behatóbb. Vajha a gyűlés másik célját is mindinkább +megvalósíthatná, mi nem egyéb, mint a nagy közönség érdekeltségének +felköltése a természettudományok iránt. Erre nézve az ünnepélyes +ülések is sokat tehetnének, de meg kell vallanunk, még keveset +tettek. E tekintetben a második ünnepélyes ülés sem volt +sikerültebb az elsőnél. Többen olvastak értekezést; <span class= +"pagenum"><a name="Page_189" id="Page_189">-189-</a></span> +Knöpfler Vilmos «A természettudományok és gyakorlati élet +kapcsolatáról», Balogh Pál «Az olasz tudósok 1847-ben tartott +velencei gyűléséről», Bene Ferenc «Az elmebetegekről való +gondoskodásról», Schmidl Adolf a «Bihari hegységről», Hideghéty +Antal «A jelen ínség elemezése és óvszereiről», Patrubány Gergely +«Wirchov sejtkórtanáról», Romer Flórián «Zalamegye középkori +egyházi műemlékéről». Teljességgel nem akarjuk kisebbíteni a +felolvasó urak érdemeit, sőt elismerjük, hogy egy pár jeles +értekezést is hallottunk. De mégis átalában el nem nyomhatjuk azon +megjegyzésünket, hogy természettudósainkban hiányzik az előadás +művészete, a külső és belső formának erős érzéke, szóval az, mi +egyik legfőbb eszköz a tudomány népszerűvé tételére. Úgy látszik, +keveset adnak a szorosan vett irodalmi műveltségre s éppen nem +követik az angol és francia tudósokat, kik e tekintetben oly +kitűnők.</p> +<p>Ily ünnepélyes ülések értekezőinek egyik kiváló hibája az, hogy +a szép formát egyes floszkulusokban keresik s nem az egész +kompoziciójában s élénk folyamatos előadás helyett, melyből a +főrészek mintegy láthatólag emelkednek ki s olvadnak a főeszmében +össze, vagy szónoki dagályba vegyített szárazságot hallunk, vagy +pedig annyi aprólékos részletet, melyek a fővonásokat egészen +betemetik. Adja Isten, hogy e tekintetben is haladjunk s a jövő +nagygyűlés szégyenítse meg netalán igazságtalan gáncsainkat.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_190" id= +"Page_190">-190-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>ÚJABB MAGYAR LANTOSOK.<a name="FNanchor_57" id= +"FNanchor_57"></a><a href="#Footnote_57" class= +"fnanchor">57)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Petőfitől máig. Pest, 1864. Heckenast.</p> +<p>Kiadóink nagyon is pártfogásokba vették az antológiákat. Ha jól +emlékszünk, három év alatt ez már a tizedik kötet antológia +Heckenast kiadásában. Nem mondjuk törvényellenesnek ez eljárást; a +kiadó betölti a törvény betűjét, egy költőből egy kötetbe nem vétet +át többet egy ívnél, de mit ér, ha aztán tíz kötetben akár tíz ívet +is találhatni egy költőtől. Mindenesetre nem méltányosság. Még az +más volna, ha irodalomtörténeti vagy iskolai szempontból +szerkesztenének kiadóink antológiákat vagy pedig illusztrált +díszalbumokként adnának ki. Így csak puszta üzlet az írók rovására. +– A kezünk alatti antológia újabb lírai költészetünk képét kívánná +nyujtani, vagy amint a névtelen szerkesztő előszava mondja: «A +legújabb magyar költői korszak összes termékeiből vesz itt az +olvasóközönség egy válogatott gyüjteményt időrendi sorozatban és a +szerint szemelve ki, amint az egyes költők egy vagy más tekintetben +figyelmet érdemelnek.» Kár, hogy az időrend néhol nincs megtartva s +a választás se mindenütt sikerült. Tompát, mint elbeszélőt, a +«Pipás kántor»-nál jelesb művel mutathatta volna be a <span class= +"pagenum"><a name="Page_191" id="Page_191">-191-</a></span> +szerkesztő, ha ugyan Tompának szüksége van a bemutatásra. Szász +Károlyból is jobban választhatott volna, valamint Lévayból; +Zalárnak, egyet kivéve, majdnem leggyöngébb költeményeit szemelte +ki. Bizonyos, eléggé nem indokolható rokon- és ellenszenvet is +veszünk észre ez antológia összeállításában. Dózsától, Balogh +Zoltántól egyetlen költeményt se találunk benne, ellenben Zilahy +Károlynak majd minden költeménye ott van, még olyan is, mely sehol +se jelent meg. Bozzai, e korán elhúnyt jeles fiatal költő, egészen +mellőzve, ellenben ott Cserényi Imre, ki alig írt egy pár +költeményt s még eddig inkább csinosan versel, mint költ. Az előszó +elmaradhatott volna. Petőfiről mond el egyet s mást túlozva és +elrontva azt, mit mások már jobban elmondottak. Azt mondani +Petőfiről, hogy ő szólott először magyar lélekkel magyar szívhez, +csak frázis s e mellett nem is igaz. Még kevésbbé igaz az, hogy +Petőfi elhúnytával líránkban csak visszaesés történt, de hanyatlás +úgy látszik, mégsem mutatkozik; e visszaesésnek főoka az időben +rejlett, hátraléptünk, hogy annál nagyobbat ugorhassunk s ha nem is +haladunk szökdelve, mindazáltal vannak jelenségek, melyek líránk +jövőjére nézve a legjobb reménnyel biztatnak. Ez körülbelül annyit +tesz, hogy az 1849 utáni évtized lírai munkássága visszaesést +képez, a mostani évtized lírikusai pedig az emelkedés korszakának +kezdői. Vajjon kik a jövő lírájának e képviselői? Mi nem ismerjük +őket. Jó lett volna a szerkesztőnek egy kissé kimagyarázni magát. +Egyébiránt ajánljuk ez antológiát olvasóink figyelmébe; hiányai +mellett az újabb lírai mozgalmak elég élénk képét nyujtja.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_192" id= +"Page_192">-192-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A MAGYAR NEMZETI IRODALOM TÖRTÉNETE.<a name="FNanchor_58" id= +"FNanchor_58"></a><a href="#Footnote_58" class= +"fnanchor">58)</a></h2> +</div> +<p class="summary">A legrégibb időktől a jelenkorig. Tankönyvül +köz- és magánoktatásban. Írta Toldy Ferenc. Első füzet. Pest. Emich +Gusztáv tulajdona. 1864.</p> +<p>Egész szívünkből üdvözöljük e könyvet, mely Toldy terjedelmes +irodalomtörténetének sem újabb kiadása, sem folytatása, hanem +egészen új és önálló könyv. Mint tudjuk, Toldy terjedelmes +irodalomtörténetét csak a mohácsi vészig írta meg, továbbá +költészetünk történetét csak Kisfaludy Sándorig bocsátotta közre +két külön kötetben. Így mindeddig nem volt teljesen bevégzett +irodalomtörténetünk, mert az e téren megjelent más művek oly gyönge +kompilációk, hogy szóba sem jöhetnek. Valóban szégyene volt a +magyar irodalomnak, hogy irodalomtörténete még az iskolák számára +sem volt használhatóan kidolgozva, a közönség kezébe pedig semmit +sem adhattunk, melyből irodalmát a legrégibb időktől a jelenkorig +haszonnal áttekinthesse. E hiányon akar Toldy segíteni jelen +könyvével; míg több kötetre terjedő irodalomtörténetét +bevégezhetné: mintegy 18–20 nyomtatott íven összevonta tanulmányai +eredményét. Leginkább tankönyvet írt ugyan <span class= +"pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> köz- és +magánhasználatra, de úgy, hogy a nagyközönség, sőt egyben s másban +még a szakemberek is használhatják. Nemcsak a módszer ajánlja e +könyvet, hanem az adatok teljessége és pontossága is. Valóban nem +csekély nehézséggel járt néhány ívre teljesen beszorítani az egész +magyar irodalmat s minden feltűnőbb jelenséget, ha nem is +mélyrehatón, de mégis jellemzőn felmutatni. Toldy szerencsésen +megoldotta e feladatot s e mellett jegyzeteiben a magyar irodalom +teljes bibliografiáját közli. Felfogásunk vagy ítéletünk néha +különbözhetik az övétől, itt-ott némely átalánosságot +terjedelmesben, némely részletet összevontabban óhajthatunk, de el +kell ismerni a munka jelességét, mint egyetlent a maga nemében +irodalmunkban s kívánnók, hogy iskoláink valláskülönbség nélkül +bevegyék s a közönség között is minél inkább elterjedjen. – A +kezünk alatti első füzet a legrégibb időktől 1807-ig terjed, a +második, mely, amint halljuk, sajtó alatt van, a még hátralevő 40 +évet (1807–1849) tárgyalja. E második füzethez fogja a szerző +bevezetését is csatolni, melyben az irodalomtörténet tanítása +módjáról és könyve használatáról adja elő nézeteit.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_194" id= +"Page_194">-194-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>PETŐFI ÉLETRAJZA.<a name="FNanchor_59" id= +"FNanchor_59"></a><a href="#Footnote_59" class= +"fnanchor">59)</a></h2> +</div> +<p>Petőfi életrajzával megint foglalkozni kezd irodalmunk. +Örvendünk rajta, habár az eredménnyel nem igen lehetünk +megelégedve. A «Fővárosi Lapok»-ban Zilahy Károly ez év elején egy +meglehetős terjedelmű életrajzot indított meg, mely bizonyos +körülmények miatt megszakadt ugyan, de egy tíz íves füzetben +nemsokára egészen meg fog jelenni, mint a nemrég kibocsátott, kissé +nagyhangú, előfizetési felhívásban olvassuk. A «Pester Lloyd» +tárcája nemrég végzett be egy egész cikksorozatot Beck Károlytól, +mely Petőfinek e német költővel való viszonyát és beszélgetéseit +tárgyazza. Sajnáljuk, de kénytelenek vagyunk kimondani, hogy Beck +Károly teljesen képtelen Petőfit jellemezni. Egész német burschot +alkot belőle. Nemcsak aki ismerte Petőfit, de az is, ki nem +ismerte, csak műveit olvasta, meg fog ütközni e rajzon. Az igaz, +hogy Petőfi Beckkel némi viszonyban állott, egy párszor +meglátogatta, de hogy olyasmiket s úgy beszélt volna, amint Beck +előadja, abban kétkednünk kell. Úgy látszik Beck nem egyebet +célzott cikkeivel mint azt, hogy részint a maga, részint a Petőfi +szájával elmondja nézeteit a német és magyar nemzet közti +viszonyról, továbbá a saját és Petőfi <span class= +"pagenum"><a name="Page_195" id="Page_195">-195-</a></span> +költészetéről. – Zilahyban méltányolnunk kell a fáradhatlan +kutatást, de egyszersmind hibáztatnunk az itt ott-nagyon +kritikátlan eljárást, valamint azon módot is, hogy apróságokra, +esetlegességekre, sőt pletykákra kelleténél több súlyt helyez s +ezáltal a jellem lényegét akaratlanul is elferdíti. Egyébiránt nem +az egészről ítélünk, melyet nem ismerünk, hanem csak a megjelent +részekről; óhajtjuk, hogy a nemsokára megjelenő füzet megcáfolja +ítéletünket. Csak egy példát hozunk fel ítéletünk támogatására. +«Petőfi – mond többek közt Zilahy – a nők irányában nem tudott +szeretetreméltó lenni, mindjárt lelkemnek, galambomnak címezte s +minden előljáró beszéd nélkül összevissza ölelgette őket, miért +egyébiránt az asszonyok nem szoktak megharagudni, csak +okkal-móddal.» Mellőzve a szerző meglehetős ferde nézetét a nőkről, +csak azt kérdjük: volt-e valaha a világon oly ember, kiről el lehet +mondani azt, mit szerző Petőfiről oly határozottan állít? mert, +hogy Petőfi nem volt olyan, azt mindenki tudja, ki Petőfit +ismerte.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_196" id= +"Page_196">-196-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>PORTUGÁL NÉPKÖLTÉSZET.<a name="FNanchor_60" id= +"FNanchor_60"></a><a href="#Footnote_60" class= +"fnanchor">60)</a></h2> +</div> +<p>Bellermann, egy német, ki sok ideig lakott Portugálban, egy +kötet portugál népdalt és románcot hagyott hátra, melyet barátjai +nemrég adtak ki Lipcsében. Minden dalhoz és románchoz oda van +csatolva a német fordítás is; egyszersmind számos felvilágosító +jegyzetet veszünk a jeles gyüjtőtől és fordítótól. A portugáloknak +még nincs nagyobbszerű népköltési gyüjteményök. Első gyüjtőjök de +Almeida Garrett volt, a közelebb elhúnyt külügyminiszter, ki +1851-ben adta ki mintegy harminchét darabból álló gyüjteményét. +Bellermann egészen átvette e gyüjteményt, a többi, a felesebb szám, +az ő fáradságának gyümölcse. A portugál népköltészet átalában sokat +hasonlít a spanyolhoz, a különbség köztök csak az, hogy a portugál +szelídebb és lágyabb. Ami a spanyol költészetben szenvedélyes, vad +és iszonyú, a portugálban mintegy megenyhül. A portugál nép +leginkább ünnep- és vasárnapokon szokta énekelni dalait, románcait +és legendáit. Örege, ifja összegyűl a kertekben vagy a falu piacán +vagy csapszékben; egyik gitárt vagy tamburint vesz kezébe és sebes +ütemekben énekel a szűz szerelemről, a nőhűségről, szerelmi +boldogságról és kínról, tiltott viszonyokról. Víg és szomorú +<span class="pagenum"><a name="Page_197" id= +"Page_197">-197-</a></span> dal s románc egymást váltogatják. A +szerelmi és lovagrománcokkal ájtatos legendák és csodás regék +társulnak. A tulajdonképi történelmi ó-portulgál dalok és románcok +leginkább a mórok körül forognak s a Nagy Károly mondaköréből +vannak véve. Meglepő, hogy oly kitűnő hajósnépnél, minő a portugál, +a tengeri kalandokról hallgatnak a románcok. Bellermann csak +egyetlen oly románcot tudott találni, melynek színhelye a tenger és +hajó. Címe: A «Kathrinéta hajó». Hanem ez aztán nagyon szép. Ím itt +közöljük amint hirtelenében lefordíthattuk:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Nézd amott az +Kathrinéta,<br /></span> <span class="i0">Hirneves hajó, +figyelj,<br /></span> <span class="i0">Elmondom mi történt +rajta;<br /></span> <span class="i0">Ajh csodás és +iszonyú!<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Napok teltek, év is +eltelt<br /></span> <span class="i0">S hazatérni nem +tudott;<br /></span> <span class="i0">Már alig van +enni-inni,<br /></span> <span class="i0">Éhhalállal küzd a +nép!<br /></span> <span class="i0">Sarutalpat +lágyitottak<br /></span> <span class="i0">Csillapítni +éhöket;<br /></span> <span class="i0">De az oly kemény, hogy +senki,<br /></span> <span class="i0">Bár akarja, sem +eszi,<br /></span> <span class="i0">Sorsot húznak, +vágóhídra<br /></span> <span class="i0">Mint barmot kit +vigyenek,<br /></span> <span class="i0">A hajónak +kapitányát<br /></span> <span class="i0">Érte a sors, +iszonyú!<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">«Hej fiam, +matrózfiacskám,<br /></span> <span class="i0">Mássz fel ott az +árbocon.<br /></span> <span class="i0">Látod-e a spanyol +földet<br /></span> <span class="i0">Vagy Portugal +partjait?»<br /></span> <span class="i0">«Nem látom a spanyol +földet,<br /></span> <span class="i0">Sem Portugál +partjait.<br /></span> <span class="i0">Látok hét mezitlen +kardot<br /></span> <span class="i0">Mind szívednek fenve +ki.»<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">«Mássz feljebb szemes +fiacskám,<br /></span> <span class="i0">Tetejéig meg se +állj!<br /></span> <span class="i0">Látod-e a spanyol +földet<br /></span> <span class="i0">Vagy Portugál +fövenyét?»<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">«Hát mit adsz jó +kapitányom?<br /></span> <span class="i0">Megvan, megvan, mit +kivánsz.<br /></span> <span class="i0">Látom már a spanyol +földet,<br /></span> <span class="i0">Portugálnak +fövenyét.<br /></span> <span class="i0">Három lyányt is látok +immár<br /></span> <span class="i0">Egy nagy fának +árnyiban:<br /></span> <span class="i0">Egyik űl és csöndesen +varr,<br /></span> <span class="i0">A másik meg +fonogat,<br /></span> <span class="i0">Harmadik, legkedvesb +köztök,<br /></span> <span class="i0">Búsul, búsul, sírni +kezd.»<br /></span> <span class="i0">«Mind a három én +leányom,<br /></span> <span class="i0">Végre hát +ölelhetem!<br /></span> <span class="i0">No, a ki legkedvesb +köztök,<br /></span> <span class="i0">Lesz jutalmul a te +nőd.»<br /></span> <span class="i0">«Nem kell nékem a te +lyányod,<br /></span> <span class="i0">Téged vár, téged +szeret.»<br /></span> <span class="i0">«Jól van, hát pénz lesz +jutalmad,<br /></span> <span class="i0">Mennyit elbirsz +válladon.»<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_198" +id="Page_198">-198-</a></span> <span class="i0">«Pénz se’ kell, +bajjal szerezted,<br /></span> <span class="i0">Tartsd magadnak +öregem.»<br /></span> <span class="i0">«Od’ adom hát +paripámat,<br /></span> <span class="i0">Szép fehér és párja +nincs.»<br /></span> <span class="i0">«Nem kell, tartsd meg +paripádat,<br /></span> <span class="i0">Hozzám csak bajjal +szokik.»<br /></span> <span class="i0">«Nesze, vedd hát +Kathrinétát,<br /></span> <span class="i0">Messzi útra jó +hajó.»<br /></span> <span class="i0">«Az se’ kell, mert +kormányozni<br /></span> <span class="i0">Nem tudnám úgy, mint +magad.»<br /></span> <span class="i0">«Nos, mi kell, szemes +fiacskám?<br /></span> <span class="i0">Szólj és vedd +jutalmadat.»<br /></span> <span class="i0">«Lelket kérek, lelked +kérem<br /></span> <span class="i0">Menten add át, +tartozol.»<br /></span> <span class="i0">«Pusztulj sátán, pusztulj +innen,<br /></span> <span class="i0">Pusztulj, ne kisérts +tovább!<br /></span> <span class="i0">Lelkemet Istennek +adtam,<br /></span> <span class="i0">Testem légyen +tengeré.»<br /></span> <span class="i0">De leszáll egy angyal +hozzá,<br /></span> <span class="i0">Tengerből +kiemeli.<br /></span> <span class="i0">Sátán ordít, +ordítását<br /></span> <span class="i0">Visszazúgja szél s a +hab;<br /></span> <span class="i0">Kathrinéta lassan, +csendben<br /></span> <span class="i0">Még az este +kikötött.<br /></span></div> +</div> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_199" id= +"Page_199">-199-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A «SÍRHALMOMI» SZÓRÓL.<a name="FNanchor_61" id= +"FNanchor_61"></a><a href="#Footnote_61" class= +"fnanchor">61)</a></h2> +</div> +<p>Talán nem lesz fölösleges a fennebbieket egy pár sorral +kiegészítenem. Fogarasi úrnak igaza van; a «sirhalmomi +gyászjel»-hez hasonló ragozás vagy jobban mondva szóképzés +csakugyan előfordul a sajószentpéteri végzésben s ezt én nem +tudtam. Azonban, jól megjegyezzük, ez egyetlen hely +nyelvemlékeinkben, mely Vörösmarty kérdéses sora mellett bizonyít. +Ha több volna, Fogarasi úr idézné, mert rendszeresen búvárkodik a +régi nyelvben s ily nevezetes adat másutt is oly kevéssé kerülte +volna el figyelmét, mint a sajószentpéteri végzésben. Újabban én +magam is átnéztem egy pár nyelvemléket és régi írót, de hasonló +szóképzést sehol sem találtam. Most már az a kérdés: vajjon oly +szóképzést, melyet csak egyetlen adat támogat, igazolhatni-e s +vajjon lehet-e véle élnünk, csak mint költői szabadsággal is? A +szíves olvasók talán emlékeznek reá, hogy én a költői nyelv jogát +híven védem és sokat szabadnak tartok, mit a szorosan vett nyelvtan +megtilt. Azonban e szabadság a nyelv sarkalatos törvényeit csak +akkor hághatja át, ha azt a régi irodalom vagy a nép költői +nyelvszokása szentesíti. Itt ez az eset nincs, mert egyetlen adat +nem teremt nyelvszokást. Nem tagadom, <span class= +"pagenum"><a name="Page_200" id="Page_200">-200-</a></span> hogy +vannak és lehetnek esetek, midőn a költő e szentesítés nélkül is +merhet s merészségét siker koronázza, de az ilynemű szabadság már +nem terjedhet ki a szóképzés, ragozás és kötés legsarkalatosb +törvényeire. Ily esetben a vétséget a körülményekhez képest +nagyritkán elnézhetni ugyan, de sohasem helyeselhetni. E +szempontból kiindulva, szó nélkül hagytam volna Vörösmarty kérdéses +sorát, ha a ragoknak <i>i</i> szóképzővel ragozása nem volna +annyira elterjedve irodalmunkban, hogy méltán bélyegezhetjük egyik +legkirívóbb visszaélésnek. Már oda jutottunk, hogy alig van egy pár +író, kinek stílusa ment a <i>tóli–tőli, bóli–bőli, +róli–rőli</i>-féle ragozásoktól. S különös, ezt nem a költők +használják, kiknek erre több joguk volna, hanem éppen a prózaírók. +Ezért legyen nekem szabad ismételnem azt, mit Fogarasi úr a +sajószentpéteri végzésről tartott akadémiai értekezésében a +<i>városonki</i> szóképzésre nézve mondott, de amiről most, úgy +látszik, megfeledkezett. «Tehát kétségen kívül <i>városonki</i>, +<i>városonkbeli</i> helyett áll. De ezt már a mai időben magam sem +merném írni.»<a name="FNanchor_62" id="FNanchor_62"></a><a href= +"#Footnote_62" class="fnanchor">62)</a></p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_201" id= +"Page_201">-201-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>ZILAHY KÁROLY MUNKÁI.<a name="FNanchor_63" id= +"FNanchor_63"></a><a href="#Footnote_63" class= +"fnanchor">63)</a></h2> +</div> +<p class="summary">(Zilahy Károly összegyüjtött munkái.) Kiadták +Dalmady Győző, Dömötör János, Komócsy József, Szabados János, Szász +Béla, Tolnai Lajos s az elhúnytnak több barátja. Két kötet. Pest, +1866. Eggenberger. (Petőfi Sándor életrajza.) Írta Zilahy Károly. +Pest, 1864. Emich.</p> +<p>Zilahy Károlynak, e korán elhúnyt fiatal írónak, összegyüjtött +munkáit akarjuk megbírálni, melyeket nemrég barátai adtak ki; +hozzájok csatoljuk egyszersmind egy régebben kiadott munkáját is, a +Petőfi életrajzát, melyet e gyüjtemény nem foglal magában. Mind +erről, mind amazokról számos magasztaló bírálatot olvastunk a +lapokban. A fiatal irodalom, az új nemzedék, amint nevezi magát +néhány fiatal író, mintegy Lessingjét ünnepelte s ünnepli maig is +az elhúnytban. Halála után munkái kiadására több író egyesült, +éppen mint a Kisfaludy Károlyéira. Emlékére Dalmady Győző egy +dicsőítő költeményt írt, mely inkább illik Shakespearere vagy I. +Napoleonra, mint Zilahyra, ha ugyan illik valakire. A munkáihoz +csatolt életrajzban egy helyt ezt olvassuk: «A kritikai pályán csak +az egy Macaulayt tudjuk, aki 25 évére Zilahynál többet produkált». +Nem lesz érdektelen vizsgálnunk: vajjon Zilahy csakugyan oly +rendkívüli tehetség volt-e, ki már <span class="pagenum"><a name= +"Page_202" id="Page_202">-202-</a></span> is nagybecsű munkákkal +ajándékozta meg nemzetét, vagy csak egy törekvő fiatal író, kinek +kísérletei tehetségre mutatnak s kiből, ha buzgósága nem lankad, +látköre tágul, ítélőtehetsége megérik, ízlése nemesül, idővel talán +jeles író vált volna.</p> +<p>Összegyüjtött munkáit eredeti és fordított költeményei nyitják +meg, számra mintegy harmincnégy darab. Majd mind lírai költemények; +nem mutatnak valami gazdag érre, alig van köztök egy pár sikerült; +de van bennök egy oly sajátság, melyet egyetlen magyar költőben sem +tapasztaltunk. Zilahy költészete nemcsak vigasztalhatlan, hanem +sivár, majdnem a kopárságig. A természet bájainak, az élet +örömeinek egyetlen sugára sem csillámlik át rajta; nem +visszhangzanak benne a hazafiság eszméi; sehol az ífjú szív +lelkesülése, édes bánatja, viharos haragja, enyhítő könnye. De a +kétkedő elme, a fájdalomtól marcangolt szív szilaj melancholiáját +sem halljuk. E sötét hangulatnak nincs elég tárgya, eszméje, +gazdagsága s általában költőisége. Mintha nem is egy huszonötéves +ember írta volna e költeményeket. Kietlen pusztaságon érezzük +magunkat, az eget felhők borítják, de nem támad vihar, se ki nem +derűl; éles szél fú, de nem válik szélvésszé, se szellővé nem +lágyul; egy-egy villám gyúl ki, de nem követi dörgés. A tájképnek +nincsenek változatos alakzatai s éppén úgy hiányzik a vihar +nagyszerűsége, mint az éj búskomor pompája. Fantáziánkat semmi sem +foglalkodtatja és szívünk megdöbbenés vagy borongó felindulás +helyett némi kellemetlen érzéssel telik meg. Zilahy egyik +költeményében e szavakkal: «Az én szívem sötét, rideg», tökéletesen +jellemezte költészetét. S mindebben az affektációnak kevés nyomára +találhatni. Úgy látszik, hogy betegség s más csapások hamar +feldúlták szívét, mely, <span class="pagenum"><a name="Page_203" +id="Page_203">-203-</a></span> minthogy nem igen volt fogékony az +örömre, a fájdalomban sem lehetett gazdag. De lett légyen szíve +bármennyire fogékony, annyi bizonyos, hogy fantáziája nem volt +eléggé költői, hogy élményeiből bár kétségbeesett, de szívreható +költészetet alkothasson. A költészetben csak oly érzés hathat +igazán a szívre, akár öröm, akár fájdalom legyen, melyet mennél +több ember érezhet s ha a költő képes azt oly formába önteni, mely +teljesen kifejezi. Zilahy költeményében mindkettő meglehetősen +hiányzik. Nem tud maga iránt elég érdeket gerjeszteni; fájdalmát +nem érezhetjük, mert nem értjük. Ott van például a +«<i>Hajótört</i>» című költeménye. Minden sora kétségbeesést lehel, +de nem tudhatni okát e kétségbeesésnek. Egy bűnös ember +jajveszéklése-e ez vagy egy nagyravágyóé vagy általában az emberi +dolgok mulandósága miatti elkeseredés? A költemény hol ezt, hol +amazt látszik sejtetni. A «<i>Vadonban élek</i>» kezdetű szintén +ily nem érthető fájdalmat fejez ki. A költő magányba vonúl és +múltját siratja.</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">S bár kárba ment mind mind +amit reméltem,<br /></span> <span class="i0">Megcsalt, kicsufolt +miben hinni véltem:<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">A fény, mit az elmúlt láng +visszavet,<br /></span> <span class="i0">Még édesen hevíti +szivemet.<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">kiált föl a költemény közepén s már mintegy enyhűlni +véljük, azonban így folytatja:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">S ha eltagadja sugarát a +nap,<br /></span> <span class="i0">Villám elalszik vak felhők +alatt;<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Itt hajlik rám egy +rozmarinbokor,<br /></span> <span class="i0">Egy bősz titkot s jaj, +szörnyű gyászt takar,<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">S kinek sírján a gyászos ág +rezeg<br /></span> <span class="i0">Ifjan, ártatlanul itt +szenvedett.<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_204" +id="Page_204">-204-</a></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">S amint a lomb a kőre +ráborúl,<br /></span> <span class="i0">Ártatlanul, úgy mond, +ártatlanul.<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Minek örűltem, mért élnem +lehetne,<br /></span> <span class="i0">E néma kő alatt van +eltemetve.<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">Mi az a bősz titok? Ki nyugszik ott a sírban? Mind +nem tudjuk. Hogy lehessen elég részvétünk ez érthetlen fájdalom +iránt, még akkor is, ha a költő több erővel vagy gyöngédséggel +tudná kifejezni érzéseit? A «Livornóban» című költeményben, melynek +első versszaka így hangzik:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Ne híjj magaddal +engemet,<br /></span> <span class="i0">Szögfürtű szép +halászleány.<br /></span> <span class="i0">Ha áldva kulcsol most +karod:<br /></span> <span class="i0">Megátkoznál a csók +után.<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">úgy látszik, azt akarja kifejezni, hogy az ő sötét +szíve képtelen a boldogságra; de a költemény elején és végén +belopózott egy pár oly vonás is, melyek őt kiégett szívű csábítónak +sejtetik, mi bizonyosan nem volt szándékában. Ily nem eléggé +határzott érzés jellemzi Zilahy költeményei jó részét, melyhez +talán éppen ez okon bizonyos bágyadtság is járul. A <i>Cs. +emlékkönyvébe, Tünődés, Páris, Völgyben zúg a bérci csermely, +Marengói síkon</i> című költeményein többé-kevésbbé ily bágyadtság +vonul el.</p> +<p>Azonban vannak oly költeményei, melyekben határozottabb és +erélyesb érzéssel találkozunk. Csakhogy itt is ritkán találja meg s +még ritkábban összpontosítja a legfőbb vonásokat, vagy pedig nem +éppen összeférő árnyalatokat vegyít össze, mi ismét némi +bizonytalanságban hagyja az olvasót. <i>Testvérem emléke</i> című +költeményében meghalt testvérét siratja. A bevezető sorok nem igen +illenek e fájdalomhoz. A költeménynek nincs <span class= +"pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205">-205-</a></span> eleje, +közepe sovány. A szeretett testvér képe csak e két versszakban tűn +elénk:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Imént volt, hogy merengve, +gyúlva<br /></span> <span class="i0">Távol csendült kürt +hanginál,<br /></span> <span class="i0">Mondád: mi sem maradhatunk +el,<br /></span> <span class="i0">Ha majd mindenki síkra +száll.<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Most volt, hogy paripánk +repűlve<br /></span> <span class="i0">A bércen együtt +dobogott;<br /></span> <span class="i0">Most sirattuk a drága +angyalt,<br /></span> <span class="i0">A kis galamb fejű +sasot.<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">A két végső sor célzatát nem érthetni tisztán; a +költő nem rajzolja oly vonásokkal a közte és testvére közti +viszonyt, melyek, erős részvétet keltve, megértessék mély +fájdalmát. Ha meg tudta volna eleveníteni szeretete tárgyát, +mennyivel hatásosabb lett volna a két végső versszak, melyek +valóban sikerültek:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Ha én volnék ott +kiterítve,<br /></span> <span class="i0">Megrepesztené +szívedet!<br /></span> <span class="i0">Oh, mennyire szerettél +minket.<br /></span> <span class="i0">Lelkem! én is megyek +veled.<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Nincs szó!… De mely eddig +nekem csak<br /></span> <span class="i0">Várt nyugalom volt, semmi +más,<br /></span> <span class="i0">A halál, mert veled közös +sors:<br /></span> <span class="i0">A legnagyobb +vigasztalás.<br /></span></div> +</div> +<p>A többi költemény mind a megcsalt szerelem fájdalmát zengi, de +itt sem értjük mindenütt a költő lelki állapotját:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Előttem állsz ragyogva, +büszkén,<br /></span> <span class="i0">Tollad mint leng, fátylad +lebeg:<br /></span> <span class="i0">Csalárd tündér álmélva +nézlek,<br /></span> <span class="i0">Szegény lány, szánlak +tégedet.<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">kezdi egyik költeményét: tehát a csalódott szerelmes +<span class="pagenum"><a name="Page_206" id= +"Page_206">-206-</a></span> kedvese bájainak hatása alatt áll még, +de erkölcsi fensőségében szánja is őt. Ez volna az első versszak +értelme. A szánalom közelebbi okát érinti is a költő, bár nem elég +világosan, midőn így szól:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">De véled tán, nem vettem +észre<br /></span> <span class="i0">Szíved mélyén a +bánatot.<br /></span> <span class="i0">Csekély a felhő fenn az +égen,<br /></span> <span class="i0">S homályba ejti a +napot.<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">Ez vagy azt teszi, hogy a leány büszkesége kedvese +irányában csak szerep, mely fájdalmába kerül, vagy azt, hogy a +leány sem boldog, mert talán mást szeret reménytelenül. Bárhogy +álljon a dolog, az egész költemény hangulatával ellenkezik a +bevégzés átkos kitörése:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Megölve, kővé válva +fekszem:<br /></span> <span class="i0">Élet nálad, nálam +halál.<br /></span> <span class="i0">Ne láss, kerülj, felejts el, +oh e<br /></span> <span class="i0">Kiontott vér fejedre +száll!<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">De meg kell vallanunk, hogy e költeménynek van egy +szép versszaka is:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Megmondtam én, tündér vagy, +angyal,<br /></span> <span class="i0">Angyal, kinek csak szárnya +nincs;<br /></span> <span class="i0">Igaz szerelem szárnyat +adhat,<br /></span> <span class="i0">Minden más vágy csak +rabbilincs.<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">Azonban e sikerült versszakot is elrontja, midőn +elkezdi magyarázni:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Bilincs, mely sárba, porba von +le,<br /></span> <span class="i0">Köd, mely eloltja +fényedet,<br /></span> <span class="i0">S bűbájából – oh jaj – +kitépi<br /></span> <span class="i0">Varázsban égő +képedet.<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">A «<i>Hegedűszóban szép mese</i>» tárgya szintén +szerelmi boldogtalanság; allegória, még pedig eléggé ízetlen és +<span class="pagenum"><a name="Page_207" id= +"Page_207">-207-</a></span> homályos. A költő az utcán egy ifjú +sápadt nővel találkozik, ki egy mesét juttat eszébe. Volt egyszer +egy pásztorleány és pásztorifjú, kik egymást szerették és boldogul +éltek, de egyszer csak megszólal az erdőben egy kürt. Megjelen egy +árny, kit az ifjúnak követni kell a Feketevárba, melynek örökös +foglya marad. Mikor az árny elvitte a pásztort, a leány elájult, +azonban a fáról egy kandúr ugrott le, megcsókolta a leányt s hátára +véve egy barlangba vitte. A leány föleszmél, sóhajt, jajgat; egész +nap sír, de nincs szabadulás. Így él boldogtalanul a két szerelmes, +egyik a Feketevárban, másik a kandúr körmei közt. Az egész csak +annyit fejez ki, hogy két szerelmes egymástól elválasztva mily +boldogtalan; de hogy miért történik mindez, minek jelképe az árny, +minek a kandúr, mind nem érthetni. Se naivitás, se humor nincs +benne; valami fásult hangulat szüleménye az egész, mely mély +értelemmel kacérkodnék.</p> +<p>A <i>Képzelve</i> kezdetű költemény első versszaka így +hangzik:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Képzelve vagy +álmomban,<br /></span> <span class="i0">Már nem tudom és nem +bánom.<br /></span> <span class="i0">De láttalak, +emlékszem,<br /></span> <span class="i0">Könnyezve, +halaványon.<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">Ez inkább fásult, mint méla hangból mindjárt a +második versszakban a legérzelmesebbe esik belé:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Beszélj, oh, drága +gyermek,<br /></span> <span class="i0">Ah mond el ami +bántott!<br /></span> <span class="i0">Bár messze, soh’se hágy +el<br /></span> <span class="i0">Legigazabb +barátod.<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">Azonban a könnyező hölgy bánatával nem sokat +foglalkozik, hanem a helyett, a magáét beszéli el, elmondva, hogy +mindent föláldozott érte s kérdi, vajjon van-e a <span class= +"pagenum"><a name="Page_208" id="Page_208">-208-</a></span> leány +szívében egy gondolat az ő számára vagy pedig úgy tesz, mint a +szirén, ki bűvös énekével a vándort a tengerhez csalja s míg ez +hívőn eseng, imádkozik, amaz tovább evez s örökre odahagyja. A +szirén hasonlatát ilynemű fordulattal már többen sokkal szebben +használták föl. De nem ez a költemény főhibája, hanem az, hogy a +hangulat benne zavart, a részek közt nincs szerves kapcsolat, +annyira, hogy két költemény is kitelnék belőle. Általában Zilahy +nagyobb költeményei majd mind ilyenek, kivéve a <i>Véletlen +látogatást</i>, mely e tekintetben sikerült. A költő álmát beszéli +el. Kedvese s ennek rokona anyja látogatására jőnek. A leány künn +marad; a rokon bejő s elmondja, hogy csak puszta félreértés forog +fenn, a leány híven szereti. A költő kirohan kedveséhez, ki szótlan +néz reá. «De meddig tart e hallgatás még.» Ekkor anyja lép hozzájok +s a leány mosolyogva szól: «A ki hallgat, megegyezik». Anyja +áldását adja a boldog párra.</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Kezem feléd nyujtom +valóban,<br /></span> <span class="i0">Nyujtom, de már te nem vagy +ott,<br /></span> <span class="i0">Nézlek, a szürkület +mutatja<br /></span> <span class="i0">A hóvirágos +ablakot.<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">A dérlepett viskók felett +fenn<br /></span> <span class="i0">Szemem hamar reá +talál,<br /></span> <span class="i0">Hol dombtetőn diófa +mellett<br /></span> <span class="i0">Anyámnak síri halma +áll.<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Elfordulok. Arcképed ott +van<br /></span> <span class="i0">S fölötte függ még +fátyolod,<br /></span> <span class="i0">Mit esküvőd napján +fejedről<br /></span> <span class="i0">A haragvó szél +elkapott.<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">Ez kerek egész; az álom rajza ugyan élénkebb és +jellemzőbb lehetne; a befejezés mindenesetre jobb, csak a fátyol +egy kissé erőltetett. Hogyan jutott az a költő <span class= +"pagenum"><a name="Page_209" id="Page_209">-209-</a></span> +birtokába? Fölkapta-e és eldugta, vagy a szél vitte ablakába? Ez +önkénytelen kérdés könnyen paralizálhatja a hatást az +olvasóban.</p> +<p>Kisebb költeményei kompozició tekintetében sokkal jobbak, kár, +hogy legtöbbször egy-egy elhasznált hasonlatnál, vagy epigrammai +fordulatnál nem emelkednek föllebb. Minden tekintetben legjobb +köztök az «<i>Elült a szél</i>» kezdetű, ezt mint a gyüjtemény +legjobb költeményét ide iktatjuk:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Elült a szél: ezüst olajfák +alszanak.<br /></span> <span class="i0">Előttem a Durance moraj +nélkül halad.<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Szívem fáj s mégis oly könnyű, +mert bánatom<br /></span> <span class="i0">Éjében sugárzó képedet +láthatom.<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Te jutsz eszembe, te, s édes +fájdalmamat<br /></span> <span class="i0">Nem háborítja szó s nem +egy rossz gondolat.<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">A félig meghalt hang keblemben +újra él,<br /></span> <span class="i0">Rabod még egyszer hisz, +eseng, szeret, remél.<br /></span></div> +</div> +<p>Verselése és nyelve elég gondos, bár nincs feltűnőbb eredetisége +vagy bája. Megakad ugyan itt-ott egy-egy fülsértő egyhanguság, +mint:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">De elfed oh<br /></span> +<span class="i0">Elfed s engemet eltemet<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">vagy a rövid szótagok ritmustalan halmozása mint</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Én csalképei betege +vagyok<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">de e tekintetben általán véve méltánylást érdemel. A +rossz, ízetlen hasonlatoktól is sokkal mentebb, mint ifjú +pályatársai. Valami újat, meglepőt alig nyujt ugyan, de a dagályt +kerüli. Ilynemű feltűnőbb ízléstelenséget csak két helyt vettünk +észre. «<i>Jenő</i>» című költeményében <span class= +"pagenum"><a name="Page_210" id="Page_210">-210-</a></span> elhúnyt +barátját eltévedt üstököshöz hasonlítja, mely a sokaság közt +elhagyatva élt s nem levén mit ölelni a földön, az égbe szállott. +Tehát az üstökös a földről száll az égbe. Az «<i>Ajánlás</i>»-ban +azt mondja, hogy a bánat tengerére szállott s ott tébolyogva az +árban gyöngyöket talált; vad éjjel, bősz fergetegben kedvese képe +kísérte, érte rohant gyászba, vészbe s gyöngyét is neki szenteli. +Viharos éjben szedni a tenger gyöngyeit egy kissé nehéz +mesterség.</p> +<p>Fordított költeményei közül legjobbak azok, melyeket Puskinból +fordított Bodenstedt után. E német fordító nevét ugyan elhallgatja, +de ez már nálunk így szokás. Legkevésbbé sikerültek a Heineből +fordítottak, melyek nagyon nehézkesek. Ariosto töredékét gondos +nyelv tünteti ki, de sok helyt hiányzik benne a sormetszet s az +octava rima három ríme helyett négy rímet használ.</p> +<p>Költeményeit elbeszélései követik, öt eredeti s egy fordított +Turgenyev után. Elbeszélő költészete még sivárabb, mint a lírai. Az +idealizmus tökéletes hiánya jellemzi majd mindeniket. Egyetlenegy +személye iránt sem viseltethetünk érdekkel; férfiai és női úgy +erkölcsi, mint széptani tekintetben a legkellemetlenebb benyomást +hagyják maguk után. Bűnösek minden szenvedély, gyöngék minden +küzdelem nélkül. Mintha a költő nem is költeményt írna, hanem +elbeszélne egyet-mást az életből, amit látott, hallott, de +mélyebben nem vizsgált. A költői igazságszolgáltatásnak, a +művészeti világ e gondviselésének, nyomait sem találhatni e +beszélyekben. Mintha az erkölcsi világban nem is volna nemezis. Ami +történik, csak történik s az emberek bensőleg sem boldogok, sem +boldogtalanok. Nemcsak becsületes nincs köztök, de valódian érző +sincs. Nem látunk küzdelmeket, <span class="pagenum"><a name= +"Page_211" id="Page_211">-211-</a></span> nem halljuk az öröm vagy +fájdalom hangját. Se nem nevetünk, se föl nem indulunk, se a humor +vegyes hangulatai közt nem hánykódunk. Sivár világ vesz körül +bennünket, maga a költő sincs részvéttel személyei iránt s csak +némi fanyar iróniával kíséri őket. Ide járul még, hogy Zilahynak +nincs találékonysága, csak elbeszélni tud, de nem egyszersmind +bármely egyszerű mesét szőni s jellemet rajzolni. Alakjai nem +emelkednek ki, cselekvényeinek nincsenek érdekes fordulópontjai s +bevégzése vagy elhamarkodott vagy erőltetett. Ami beszélyeiben jó, +azok a mellékdolgok, egy-egy tájkép, a hely vagy a társaság rajza, +mely beszélyeinek színhelye. Itt egy pár vonással biztosan rajzol s +látszik rajta a tapasztalat közvetlensége. Mintha érezné, hogy +ebben áll minden ereje, igen is belé merül, odahagyja főszemélyeit, +elejti a különben egyszerű cselekvény fonalát s meg-megrontja a +forma arányait.</p> +<p>Ily formátlan valami a «<i>Csalfa álmok, tört remények</i>» című +beszélye. A költő akarna is, tudna is elbeszélni valamit, de nincs +mit elbeszéljen. Két szerelmes történetét beszéli el, mely éppen +oly érdektelen, mint visszataszító. Orgován Helén beleszeret egy +Zelinszky nevű hadnagyba. Minthogy a szülők nem akarnak beleegyezni +a házasságba, Helén elszökik a hadnaggyal. Összeesküsznek, +Zelinszkynek Szepességen lakó gazdag nagybátyja letévén értök a +kauciót. Azonban kevés jövedelmök levén, csak nyomorognak. A +megbántott szülők semmit sem akarnak tudni leányukról. Zelinszky a +kártyán próbálja megalapítani szerencséjét, de veszt. Nincs más +mód, mint az öreg nagybátyjához folyamodni. Odautaznak s éppen +halálos betegen találják; azonban halálából nem sok hasznot húznak. +Az öreg úr csak tízezer forintot hagyott nekik végrendeletében, a +<span class="pagenum"><a name="Page_212" id= +"Page_212">-212-</a></span> többi Orsolya asszonyé lett, az öreg +gazdasszonyáé és ápolójáé, kivel, úgy látszik, némi viszonya volt. +Zelinszky beküldte lemondását az ezredhez s Helénnel és a tízezer +forinttal Bécsbe költözött. Itt hamar nyakára hágtak a pénznek. +Azonban kisegítette őket a jó szerencse. Zelinszky Leviczky +grófnénak lett kedvese, Helén pedig Leviczky grófnak. Volt újra +pénz. Semmiben sem szenvedtek fogyatkozást. Mindnyájan egy fényes +palotában laktak s egymás feleségét megcserélve, boldogul éltek. A +gróf fia, az ifjú Leviczky, megzavarja e boldogságot; ugyanis +meghallván szülői botrányos életét, Velencéből Bécsbe jő s +Zelinszkyt párbajra hívja. Zelinszky veszélyesen megsebesíti az +ifjút, aztán elszökik Poroszországba, onnan Párizsba, hol mint +magyar menekült szerepel. Helén, úgy látszik, hánykódik-vetődik a +világban. A költő mint gyermekkori ismerősével a vasúton találkozik +vele s úgy tapasztalja, hogy valamint őt Swift, úgy Helént az élet +tökéletesen demoralizálta. Miért és hogyan demoralizálta a költőt +Swift, nem tudjuk, de annyi bizonyos, hogy a beszély éppen oly +kevéssé erkölcsös, mint költői. Helén szépségét lelkesülten +rajzolja a költő, de kedélyvilágát egy pillanatra sem tárja fel; +sokat beszél Helén szenvedélyéről, fájdalmáról, de maga a +szenvedély egyetlen mozzanatban sem nyilatkozik. Nem értjük e +szegény leányt s nem is hisszük, hogy volna szíve. Szülőit minden +küzdelem nélkül hagyja oda, mintha csak bálba menne. S vajjon +szerette-e férjét? A házassági viszony felbomlása éppen oly könnyen +megesik, mint az elszökés. S csodálatos! a költő közli velünk Helén +naplóját. Felvilágosítást remélünk belőle meríthetni s nem találunk +benne egyebet Karthausi-modorban írt világfájdalmas ömlengéseknél, +melyek csak puszta általánosságok s nincsenek kapcsolatban +<span class="pagenum"><a name="Page_213" id= +"Page_213">-213-</a></span> házas élete eseményeivel. Úgy látszik, +a költő ez ömlengéseket, töredékgondolatokat régebben írta s hogy +kárba ne vesszenek, beszélyébe szőtte. Helén erkölcsi sülyedése +körülményeiről sem hallunk semmit. A költő, mint valami +újdonságíró, csak a tényt közli minden benső kapcsolat, fejlődés +nélkül. Zelinszkyt szintén csak így rajzolja. Általában személyeire +igen illik az, amit ő, mint kritikus egyik beszélyírónk +személyeiről megjegyzett, tudniillik, hogy olyanok, mint a mák, +melynek fejéhez a gyermek con amore suhintja fűzfa vesszőjét, +gyönyörködve a kicseppenő fehér nedvben, vér nincs honnan ömöljön. +Mindamellett egy pár érdekes mellékrészlet nem hiányzik a +beszélyben; a berendi udvar, a kis városi pletykák rajzai +tehetséget árulnak el, valamint hellyel-közzel az elbeszélés +elevensége is.</p> +<p>Az «<i>Apropos-k és malapropos</i>»-knak már inkább van meséje, +de ez is elég rideg világ, bár komikai beszély akarna lenni. +Zekula, egy haszonbérlőből lett birtokos, fiainak tanítót fogad, +egy ifjú papjelöltet, Endi Lőrincet. Ez beleszeret unokahugába, +Kláriba, Zekuláné pedig az ifjú tanítóba. Tóni, Zekuláné +társalgónője, észrevévén, asszonya hajlamát, igyekszik elősegíteni +e viszonyt. A szemérmes Lőrincnek kártyát vet, kiveti, hogy +szerelmes és szerettetik. Lőrinc azt hiszi, hogy Tóni Klárira +céloz, zavarba jő. Tóni e zavart Zekulánéra magyarázza, bátorítja a +félénk szerelmest, sőt másnap este azt súgja fülébe, hogy menjen a +kerti lugasba, hol neki tegnap kártyát vetett, kedvese ott várja. +Lőrinc Klárival vélt találkozni és szerelmi vallomását egy levélre +bízva, elindult a lugasba. Ott Zekuláné várt reá; nem ismerte meg, +azt hitte Klárihoz szól s átadta neki a levelet. Azonban csakhamar +észreveszi tévedését és elszalad, Zekuláné pedig a szobába siet +elolvasni <span class="pagenum"><a name="Page_214" id= +"Page_214">-214-</a></span> a levelet. Van zaj a háznál. Zekuláné +fellármázza férjét, ki meginti ugyan Lőrincet, de egyszersmind azt +is kinyilatkoztatja, hogy ha valami biztos állomást szerez magának, +nem tagadja meg tőle unokahuga kezét. Lőrinc erre elmondja, hogy +ily állomása már akadt, mert éppen ma hívták meg udvari papnak +kedvező föltételek mellett. Klári férjhez megy Lőrinchez, de férje +helyett a fiatal bárót, Lőrinc kegyurát szeretgeti, mit Lőrinc a +maga hasznáért éppen nem akadályoz. Meg nem foghatni, hogy a költő +miért teszi Lőrincet hitvány emberré. Naiv komikai alak helyett kár +volt egy nyomorultat rajzolnia. A durva és veszekedő Zekula is +hamar válik jámbor, szíves indulatú emberré. Mennyivel jobb lett +volna, ha Zekula féltékenységből adja férjhez unohakugát. Így +Zekuláné komikaibb alakká válik, Zekula szükségesebb személy s a +cselekvény menete élénkebb. Az expozicióban sokat hallunk a +szereplő személyek multjáról, többet, mint amennyi ily kis +beszélyben szükséges, de nagyon keveset arra nézve, ami a +fejlődéssel és kifejléssel kapcsolatos. A tárgy éppen oly rideg, +mint a tárgyalás. Komikai vidor kedv vagy humoros hangulat helyett, +fanyar szeszély ömlik el az egészen.</p> +<p>«<i>Egy magyar énekesnő külföldön</i>» egy gazdag ifjú szerelmi +története, ki Olaszországban egy Biánka nevű kacér színésznőbe +szerelmes. Az ifjú a leányra költi minden pénzét, aztán +hamiskártyás lesz, a színésznő cimboráival segíti kifosztani az +idegeneket, végre egy éjjel észre vevén, hogy kedvese mást is +szeret, vetélytársát megöli, elszökik s e közönyös megjegyzéssel +fejezi be a beszélyt, melyet maga beszél el: «Néha csakugyan furcsa +társaságokba keveredik az ember.» A személyek közt senki sincs, ki +részvétünkre lenne érdemes. A költő itt inkább feltárja főszemélye +bensőjét, mint <span class="pagenum"><a name="Page_215" id= +"Page_215">-215-</a></span> első beszélyében, de nincs köszönet +benne; cselekvénye kerekebb, elevenebb, mint a másodikban, de a +tárgy és tárgyalás ridegebb, visszataszítóbb mindeniknél. A +színésznő lehetne kacér, hűtelen, csak volna benne valami báj, +szeretetreméltó, valami emberi érzés, hogy értenők az ifjú +szenvedélyét s ne kellene csak utálnunk. Az ifjú lehetne sokkal +bűnösebb, csak volna valami szenvedélye, küzdelme, búja. Prévost is +ilynemű viszonyt tárgyal híres beszélyében, Manon Lescaut-ban, de +mily különböző a felfogás, hogy egyebet ne említsünk. Manon +többször megcsalja kedvesét, mint itt Biánka Oszkárt, de minő bájos +teremtés, könnyelműsége mily naiv, szíve hűtlenségében is mily hű s +mennyi küzdelemmel, szenvedéssel fizeti meg egyetlen hibáját, hogy +a szegénységet nem tudja tűrni. És Grieux esztelen, de mély +szerelme mily emberi, igaz és részvétre méltó. Könnyelműsége annyi +mély érzéssel, erkölcsi megsemmisülése a szerelmi feláldozás oly +erkölcsösségével vegyül, hogy megindítja szívünket. Mindezt csak +azért hozzuk fel, hogy Zilahy beszélyének tárgya még magában nem +zárja ki a költőieséget, sőt a francia beszélyirodalom egyik valódi +remekműve ilynemű viszonyon alapul. Nem e beszélynek tárgyát +hibáztatjuk, hanem a felfogást, a tárgyalást, melyből hiányzik +minden költőiség. Nincs költőitlenebb, mint a bűn szenvedély +nélkül. Oszkár szerelme nem szerelem, pusztán gavalléri kaland, +minden szenvedély, sőt lélektani érdek nélkül. Biánka a +legközönségesebb személy, ki valaha beszélyíró tollára akadt. S +mily nyomorult a két főszemély környezete. Csodálatos, hogy egy +huszonötéves beszélyíró az életnek csak sivár, mondhatni +leghitványabb oldalát festi. Mintha nem találna részvétére érdemes +tárgyat s amit talál, az nem más, mint <span class= +"pagenum"><a name="Page_216" id="Page_216">-216-</a></span> egy +bárgyú gyermek. A «<i>Verőfényes napok</i>» című beszélyét valóban +az tünteti ki, hogy részvéttel viseltetik főszemélye, egy bárgyú +gyerek iránt, ki játszótársa volt s hozzá egész haláláig +ragaszkodott. De vajjon a költő részvéte elragad-e az olvasóra is, +az egészen más kérdés. Nem az a kifogásunk, hogy a beszély hőse egy +tíz-tizenkétéves gyermek. A költészet örök forrása és tárgya az +emberi szív, legyen az gyermeké, ifjúé vagy öregé. Azonban az ember +oly állapota, mikor születésénél fogva vagy más testi bajok miatt +csak egy fokkal több az állatnál, inkább az orvosi tudomány tárgya, +mint a költészeté. Ami jellemző, nem mindig egyszersmind költői is. +Más tekintetben e beszély vagy helyesebben genrekép legsikerültebb +Zilahy elbeszélő művei közt. A főpontok arányosan emelkednek ki, +kevés benne az áradozás, egypár részlet kitűnően sikerült. +Turgenyev orosz beszélyíró befolyását ugyan megérezhetni rajta, +mindamellett Zilahy sehol sem eredetibb és sehol sem tanusit több +elbeszélő tehetséget, mint éppen e művében. A «<i>Székely +legény</i>» című humoreszkjéről ellenkezőleg semmi dicséretest nem +mondhatni. Ez oly ízetlenség, hogy alul van minden kritikán. Még +csak egy kis székely jellemzetesség sincs benne. Zilahy egyik +bírálója azt jegyzi meg, hogy sok székely szót igyekszik +meghonosítani az irodalomban. E székely tárgyú népies beszélyben mi +nem találunk többet két közönséges székely szónál: <i>kabala</i> +(kanca), <i>vesdi</i> (verseny). Többi beszélyeiben ami tájszó +előfordul, azok erdélyi magyar tájszók s van köztük egy pár oláhos +is, mint például <i>szokotyálás</i>, melyek használatát nem igen +ajánlhatni.</p> +<p>Útirajzokat is írt: «<i>Kirándulás Provenceba</i>». «<i>A dalok +földjéről</i>» és «<i>Nizai élet</i>» címek alatt. Nem tárgyilagos +rajzok, melyek az átutazott országokat akarják előnkbe <span class= +"pagenum"><a name="Page_217" id="Page_217">-217-</a></span> +varázsolni, tanítva és mulattatva, hanem hol szatirai, hol lírai +hangulatok, melyeket az út keltett fel a szerzőben vagy maga +árasztott reája. A szerző alanyisága volna a fő, ami ellen semmi +szavunk. Azonban alanyisága itt is oly rideg, oly kopár, mint lírai +költészete s éppen úgy akarna is, tudna is elbeszélni, ha volna +mit, mint elbeszélő költészetében. Amit lírai és elbeszélő +költészetéről mondottunk, jórészt illik ide is. Útirajzaiban is a +mellékdolgok, az apróságok sikerülnek leginkább: egy-egy hajnal, +alkony vagy táj rajza, néhány gúnyoros megjegyzés és élc, bár néha +vagy diákos vagy cinikus vagy pedig mindkettő egyszerre. Ha valami +nagyobba fog, például kalandját beszéli el, egy kis szatirai rajzot +akar kikerekíteni, vagy éppen reflexiókba bocsátkozik, majd mindig +unalmas vagy ízetlen. Ilyesmit ritkán is kísért meg, abban telik +kedve, ha apróságot-apróságra halmozhat. Beutazza Svájc egy részét +s gúnyra nem talál méltóbb tárgyat, mint a lausannei polgármester +kiáltványának e szavait: «Lausanne méltónak mutatta magát, hogy +Waadt kanton fővárosa legyen», föllengzését pedig mind kiárasztja +Chillon várára, nehány frázist szentelvén Byronnak. +Franciaországgal is így tesz: ennek is beutazza egy részét s +szatirája megelégszik azzal, hogy kicsúfolja Castellane +tábornagyot, kinek vén létére fiatal szeretője van. Föllengzése itt +is, mint Svájcban nem emelkedik föllebb egy költő emlékénél, a +Petrarcaénál, ki «Laura sírjára könnyeinek gyémántesőjét hullatta s +minden könnyű egy dallá változott és visszhangzott egy félezred +éven át milliók szívében.» A svájci és francia társadalmi, +politikai életről egészen hallgat, mintha nem érdekelné vagy nem +fordult volna meg semmiféle társaságban. Csak magával foglalkozik s +egy-egy útitársával, csak a vagonban, vendéglőkben <span class= +"pagenum"><a name="Page_218" id="Page_218">-218-</a></span> és +utcákon szedi minden tapasztalatát. Jól van, csak lássunk belőle +valami érdekest, de alig látunk egyebet hajhászott genialitásnál, +mely semmiségeknek mély jelentőséget akarna adni, de nem tud. +Toulonban egy spanyol hölgy szólítja meg, később karját kéri; +utazónk ásít s odaadja. Miért ne járna vele, hiszen őt Toulonban +úgysem ismerik. Együtt járják meg a várost. Legtöbbet az őrültek +házában mulatnak. A sennora beszédbe elegyedik az őrültekkel s +kérdi utazónktól, miért nem szól ő is. «Hagyja el, sennora – +úgymond – én nem tudok a bolondok nyelvén beszélni, ez nekem már +egyetmás bajt okozott s még fog is okozni, de isten neki, +elszalasztottam azt az időt, amikor megtanulhattam volna; hát csak +maradok eddigi tudományommal; akad elvétve egy-két okos ember, aki +megért így is.» Ezzel tovább sétálnak; a sennora elbeszéli, hogy ő +Touleseból való és Soult marechal keresztleánya, egy év óta +Marseilleben lakik, most főhadiszállását Toulonba akarta áttenni, +azonban nem tetszik neki e város, igen szomorú és sivár, misem köti +ide, holnap fölszedi a sátorfát s megy Livornóba, az is kikötőhely. +Nem tudni, miért, a kikötők iránt különös előszeretettel +viseltetett. Végre egymástól elválni készülnek; a sennora egy mély +és jelentésteljes pillantás után megkéri utazónkat, hogy vegyen +neki valami emléket a belvárosban. Utazónk nem szereti a pénzt +haszontalanságra költeni. Van egy papagálya, melyet Marseilleben +vett s melytől szabadulni akar; ezt ajándékozza neki. Hogy bármily +tekintetben mi érdekes van az ily históriákban, nem tudjuk +felfogni. Aki útirajzban alanyiságát teszi központtá, igen érdekes +egyéniségnek kell lennie, ki gazdag kedélyt élénk fantáziával +párosít. Zilahyt Heine és Petőfi útirajzai vezethették félre. +Hasonló formára törekedett, de <span class="pagenum"><a name= +"Page_219" id="Page_219">-219-</a></span> semmivel sem tudta +pótolni Heine humorát és Petőfi szeretetreméltóságát. Rajzaiban +legsikerültebb az a részlet, hol kevésbbé foglalkozik magával s van +valami tárgya s ez a nizzai élet rajza. Azonban itt sem elégíti ki +mindenütt a fölkeltett kíváncsiságot. Antibesbe kirándulását oly +hosszan írja le, mintha valami érdekest akarna elbeszélni s csak +holmi apróságokat tálal föl. Követelő fennhéjázással mondja, hogy +őt az utazásban nem a tudomány érdekli, hanem az élet, ezért szeret +a nép közé elegyedni s tanulmányozni belső sajátságait. Ezért egy +korcsmában néhány francia katona közé ül. Hallgatja, mit énekelnek, +hát a francia dicsőségről énekelnek s így azzal a hallatlan nagy +tapasztalattal gazdagodik, hogy a francia dicsvágyó nép. Leszámítva +nehány nehézkes vagy nem elég magyaros mondatait, nyelve gondos, +sőt ahol valódi gondolatja van, szép is. Útirajzai, valamint +novellái is leginkább stíl tekintetében érdemelnek figyelmet.</p> +<p>Ideje már szólanunk irodalomtörténeti és széptani munkáiról, +melyeket mint legkitűnőbbeket emelnek ki barátai és bírálói. Köztök +a Petőfi életrajza a legterjedelmesb, de egyszersmind a +leggyöngébb. Zilahy Petőfi jellemrajza helyett bizonyos tekintetben +torzképét festi. Csodálkozunk, hogy, ha más nem, legalább Petőfi +barátai, kik részint szerkesztők, részint hirlapok dolgozótársai, +nem szólaltak föl ez életrajz ellen. Igaz, Zilahynak nem +rosszindulat vezette tollát, sőt ellenkezőleg Petőfi +leglelkesültebb tisztelői közé tartozik. Majdnem imádja s +elragadtatása némi szolgaias érzelemmé fajul, midőn könyve +mottójául Ariosto e sorát teszi: «E könyv urunknak lesz szentelve.» +De mit ér a lelkesülés, ha a dicsőített költő hóbortos alakként +tűnik föl, kit se mint embert, se mint költőt nem érthetünk? E tíz +<span class="pagenum"><a name="Page_220" id= +"Page_220">-220-</a></span> ívre terjedő könyv csak adatgyüjtemény +s egyéb semmi. Zilahy jól, rosszul, kritikával és kritika nélkül +összeszedett mindent, amit Petőfiről olvasott és hallott, de nem +vizsgálta a tények lélektani indokait és benső kapcsolatát. Nem +levén vezéreszméi, nem tudja csoportosítani az eseményeket. +Petőfinek csak külső élete tárul fel előttünk s a mellékdolgok, +apróságok, esetlegességek, mint gyom a virágot, betemetik mindazt, +ami fő és lényeges. Innen van aztán, hogy a könyv egészen más +benyomást tesz az olvasóra, mint aminőt a szerző céloz. Egyaránt +hiányzik belőle a filozóf szelleme s a művész alakító ereje, sőt a +nyelv gondossága, a stíl szépsége is, melyre Zilahy másutt +észrevehető törekvést tanusít. Itt csak újdonságírói, tudósítói +előadással találkozunk, mely a történetírás alantibb színvonalára +sem emelkedik.</p> +<p>Zilahy Petőfit csak mint embert igyekszik rajzolni s egészen +mellőzi a költőt; élete minden apróságaira kiterjeszkedik, de +szelleme legnagyobb vonásait sem tárja előnkbe. Ez a könyv egyik +legnagyobb hibája. Zilahy, úgy látszik, azt hitte, hogy a költő +jellemrajzát nem kell összezavarni az ember életrajzával, mert az +két különböző dolog; azt hitte, hogy mert vannak politikai, +esztétikai jellemrajzok, melyek nem akarnak életrajzok lenni: tehát +az életrajzban sem lehet helye a jellemrajznak. A jellemrajz +különösen élő íróról, keveset olvaszthat magába az illető +életrajzából; legfőbb feladata az író összes munkásságát, hatását +rajzolni, megítélni, nem pedig körülményei és munkássága, magán- és +közélete, élményei és művei kapcsolatát kimutatni, annyival inkább +nem, mert az író életében az életrajzi adatok nem igen lehetnek +ismeretesek, vagy ha azok is, diszkrécionális okokból nem +használhatók elég szabadon. <span class="pagenum"><a name= +"Page_221" id="Page_221">-221-</a></span> Azonban az író halála +után a jellemrajz is mindent magába olvaszt az író életrajzából, mi +céljára szükséges. Macaulay politikai és esztétikai jellemrajzai a +legfényesebben igazolják, hogy mennyit nyer a jellemrajz igazságban +és mélységben a szükséges életrajzi adatok felhasználásával. Ha a +jellemrajz nem lehet el az életrajz legfőbb adatai nélkül, az +életrajznak éppen kötelessége nagy vonásokban mindent felölelni, mi +az író munkásságára, szelleme jellemzésére, sőt művei bírálatára +tartozik, amennyiben tudniillik az elbeszélő forma folyamatossága +és arányai megengedik. Főfeladata, hogy az embert és írót együtt +rajzolja, magán- és közélete kölcsönös egymásra hatásával, hogy +kísérje tehetsége és jelleme fejlődését a társadalmi, politikai és +irodalmi viszonyok kedvező vagy kedvezőtlen befolyásai közt s +kimutassa szelleme hatását és munkái becsét. Az életrajz is +történetírás, nem krónika s éppen úgy megkívánja a történelmi +kritika, a filozófiai vizsgálódás és művészi alakítás vegyületét, +mint akármely más történelmi mű. E nélkül csak adatgyüjtemény, mely +se tanulságot, se gyönyört nem nyujt az olvasónak. Ugyan mit +tanulhatni oly életrajzból, mely mindarról hallgat, ami az írót +irodalomtörténeti személlyé emeli s érdemessé teszi arra, hogy +megírják terjedelmes életrajzát? Hogyan gyönyörködhetnénk oly +életrajzban, mely sokat emlegeti a költő nagyságát, de a nagyság +plasztikai arányai sehol sem emelkednek fel előttünk és szobor +helyett csak kődarabokat találunk a költő sírján? Zilahy sok +mindent elmond Petőfiről, még azt is, hányszor volt ittas, azt is, +hogy 1849-ben kinek a lovain ment Székelykeresztúrról Bem +főhadiszállására, de költői alakját egy pillanatra sem tünteti föl. +Hűségesen följegyzi, hogy ez meg amaz munkáját mikor írta vagy +<span class="pagenum"><a name="Page_222" id= +"Page_222">-222-</a></span> adta ki, magáról a munkáról csak egy +pár sort ír, ezt is csak néha, a legtöbbször hibásan. Például, hogy +a «Borozó» című költeményen, mely Petőfi első nyomtatott műve, más +szín és hang ömlik el, mint ami eddig lantos költészetünkben +divatozott, hogy «Levél színész barátomhoz» című költeménye oly +pont költészetében, mely nézlet-módját, de főleg páratlan +eredetiségű kedélyét leginkább hordja magán, hogy «Hóhér kötele» +című regényének nyelve példányszerű és Tigris és Hiéna drámáját +gyors cselekvény, érdekes menet, eleven festés és nyelv jellemzik s +mégis drámai becse alig van. Ily töredékes és félszeg +megjegyzésekkel jellemzi Zilahy Petőfit, mint költőt, kinek +költészete oly szoros kapcsolatban van életével. Ide járul még, +hogy a kor társadalmi és politikai viszonyait még csak nem is +érinti, holott Petőfi költészete éppen oly hű kifejezése korának, +mint saját életének. Zilahy könyvének e tekintetben egészen +elhibázott tervét azzal akarta jóvá tenni, hogy bevezetéskép +«Petőfi álláspontja» cím alatt Petőfi költészetéről összeírt nehány +lapot, melyek ciceróval szedve sem tesznek egy félívecskét s +melyekben, amint maga megvallja, meg sem kísérli Petőfi költői +nagyságának jellemzését. Egy pár töredékes eszmét mond el Petőfi +álláspontjáról, melyeket előtte mások sokkal jobban elmondottak. +Feltűnő, hogy Petőfit nem mint dalköltőt s a specifikus magyar dal +megalkotóját emeli ki, ami költészetének legerősb oldala, hanem +csak általában, mint lírikust. Az egész vázlatban kevés szabatosan +jellemző vonás van, de annál több a túlság. Zilahy csak Petőfit +ismeri el a magyar költészet voltaképi képviselőjének s azt hiszi, +hogy ha valamit mutatni akarunk a külföldnek, <i>egyedül</i> csak +vele állhatunk elő. Shakespeare bizonyára sokkal nagyobb költő +Petőfinél, de legrajongóbb imádójának <span class= +"pagenum"><a name="Page_223" id="Page_223">-223-</a></span> sem jut +eszébe az, hogy az angol költészet egyedüli képviselőjének nevezze. +Azonban ha e vázlatban Petőfi sikerült jellemrajzát írja vala is +meg Zilahy, mégsem teszi jóvá könyvének hibás kompozicióját. +Életrajzban a jellemrajznak szerves résznek kell lenni, egyiknek a +másikba olvadni s egymást táplálva együtt fejleni egy egésszé.</p> +<p>A könyv másik hibája még ennél is nagyobb. Petőfinek mint +embernek rajza teljességgel nem sikerült. Nemcsak művészietlen, +hanem nagyrészt érthetlen is. Éppen úgy nincs benne művészi +alakítás, elevenség, mint bensőbe ható törekvés, lélektani +következetesség. Zilahy csak külsőleg fűzi össze az adatokat, nem +bensőleg is s ez adatok közt sok az aprólékos, mellékes s a +lényeges aránylag csekély. Kedveli, halmozza a felötlő, bizarr, +adomaszerű vonásokat, de nem tudja kapcsolatba hozni a jellem belső +mivoltával s el-eltorzítja a költő nemes alakját. Nem értjük, hogy +e csavargó, hóbortos, goromba ifjú kebeléből hogyan fakadhatott +annyi költészet? Megdöbbenve kérdezzük: ez-e Petőfi, hisz +gyöngeségei az esztelenségig emelkednek, szeszélyei a +kiállhatatlanságig és sehol vagy csak sejtetve oly tulajdona, mely +részvétünket lebilincselhetné. Zilahy éppen oly kevéssé tud iránta +érdeket gerjeszteni, mint beszélyeiben főszemélyei iránt. Ez +életrajz éppen oly visszatetszést szül, mint beszélyei; amint +azokból, úgy ebből is hiányzik az idealizmus s a dicsőítő frázisok +nem takarhatják el kedélye ridegségét. De legfeltűnőbb az, hogy nem +levén kulcsa Petőfi jelleméhez, csak a felületen marad, vagy +lélektani abszurdumokba téved, mi nem engedi feltűnni Petőfi valódi +fény- és árnyoldalait.</p> +<p>Mindezt már Petőfi gyermeksége rajzán észrevehetni. Zilahy híven +leírja, hogy Petőfi szülői honnan származtak, <span class= +"pagenum"><a name="Page_224" id="Page_224">-224-</a></span> hány +hold földjök volt, de hogy mily jelleműek voltak s mily befolyást +gyakoroltak fiokra, arról hallgat, pedig az atya szigora, úgy +látszik, befolyt a fiú dacos természete kifejtésére s leginkább az +anya gyöngéd érzése nem engedte elvadulni érzéseit. Több mint +valószínű, hogy a dac és gyöngédség vegyülete, a szív nemessége +bizonyos nyerseségbe olvadva, mi Petőfi jellemének egyik alkatrésze +s mit zivataros ifjúsága még inkább kifejtett, már a szülői háznál +veszi kezdetét. Hogy a hely, hol született, a családi körülmények, +melyek közt felnőtt, a hányt-vetett élet, melybe korán +belésodródott, mennyiben hatottak költészetére, szintén mellőzi +Zilahy. Ő Petőfi népies irányát Csokonai- és Gvadányinak +tulajdonítja, kik már selmeci tanuló korában kedvenc költői voltak. +Szeberényi, kitől Zilahy a selmeci adatokat veszi, se Csokonait, se +Gvadányit nem említi, csak Vörösmartyt, de valószínű, hogy Petőfi +amazokat is már korán ismerte, azonban nagy tévedés hatásukból +magyarázni ki Petőfi népies irányát. A magyar irodalomban már +Petőfi föllépte előtt megindult a népies irány fejlődése. Mihelyt +költészetünk kibontakozott a klasszicizmus békóiból, a nemzeti +irány már hajlott a népieshez, hogy erősödést és eredetiséget +merítsen belőle. Kimutathatni ezt már az Aurora-kör törekvéseiben, +kivált Vörösmartyéban; később a népköltészet mind élénkebb figyelem +tárgya lőn s megindult a magyar népköltési gyüjtemény. A nemzetiség +fejlődése, a politikai életben felküzdő demokráciai irány mind +elősegítették költészetünknek nemzetiesbbé válását. Petőfi pályáját +mintegy egyengették az irodalmi és politikai viszonyok. Nem +Csokonai, ki csak kivételkép ereszkedett le a néphez, nem Gvadányi, +kinek nem volt ízlése, keltették föl Petőfi népies irányát, hanem +az irodalmi <span class="pagenum"><a name="Page_225" id= +"Page_225">-225-</a></span> és politikai viszonyok összes hatása és +saját egyéni körülményei. Az alföldön született; Kiskunságon +töltötte gyermekségét, a nép közt nőtt fel, sokat hányódott, +megfordult Magyarország majd minden vidékén, sokat érintkezett a +néppel. Gyermeksége és ifjúsága benyomásai, emlékei, kalandjai, +hajlamai, szenvedései, mintegy a magyar népszellem képviselőjévé +avatták föl. Ha grófnak születik, ha a fensőbb körökben nő fel, +bizonyára inkább válik belőle magyar Byron, mint magyar Burns.</p> +<p>Zilahy Petőfi iskolai életét is hibásan ítéli meg. «Amit Petőfi +iskolai hanyagsága felől költői szeszélyében összedalolt vagy +csevegett – úgymond Zilahy – az nem egyéb kedélyes mesénél.» Az +igaz, hogy Petőfi a maga iskolai életét költeményeiben a humor +kedvéért néha a valónál élesben rajzolja – nem való például, hogy +az iskolából kiutasították, ellenkezőleg maga szökött meg – de hogy +szorgalmas, rendes tanuló lett volna, azt éppen nem mondhatni. +Egyébiránt Zilahynak különböztetni kellett volna. Petőfi iskolai +pályájáról 1838-ig kevés adatunk van. Úgy látszik, egész +tizenötéves koráig, mikor a selmeci iskolába került, gondos +felügyelet alatt volt, szorgalmasan tanult s ekkor vetette meg +míveltsége alapját, bár tanítói szigora néha dacra ingerelte. Ezt +nem emeli ki Zilahy, hanem jónak látja a mellett kardoskodni, hogy +Petőfi mily szorgalmas tanuló volt, tanárai mily szűkfejű, +lelkiismeretlen és igazságtalan emberek voltak. Hogy Selmecen +Petőfi éppen nem volt szorgalmas tanuló s az iskolai törvényeket +többször megsértette, kitetszik Szeberényiből, ki Petőfi ez évét +körülményesen leírja. De Szeberényi menti is Petőfit; azt mondja, +hogy a tanároknak ugyan nem tanult, de buzgó tagja volt a +képző-társaságnak és szorgalmasan <span class="pagenum"><a name= +"Page_226" id="Page_226">-226-</a></span> olvasta a magyar költői +és történelmi munkákat. Mindezt nincs okunk kétségbe vonni, +bizonyos tekintetben a tanárokat is hibáztathatni, de mindent csak +az ő nyakukba róni s Petőfit minden alól fölmenteni, amint Zilahy +teszi, éppen úgy ellenkezik az adatokkal, mint Petőfi fejlődése +lélektani folyamával. Petőfi távol szülőitől, minden gondosb +felügyelet nélkül, szülői megrongált pénzviszonyai miatt régibb +állapotjához képest szükséget is szenvedve, már megkezdi küzdelmét +az élettel. Szilaj természete, függetlenségre vágyó lelke nem fér +meg az iskola korlátai közt. A színészet iránti hajlam korán +fölébred benne; homályos érzelmek, vágyak, zsibongják körül. A +lángész öntudatlan sejtelmei kínozzák, dacos ingerlékenysége, +könnyelmű szeszélyei összeütközésbe hozzák az iskolai és családi +viszonyokkal. Hanyagsága tanárai bosszúságát kelti föl, gazdájának +túlzott panasza atyja szigorát, ki leveszi róla kezét. Az +elkeseredett, de hajlani nem akaró ifjonc a világba indul, egyik +csínyből a másikba sodródik, az iskolai életbe többé nem tud +belezökkenni, most katona, majd tanuló, aztán színész, megint +tanuló és ismét színész. A nyomorban sem veszti el életkedvét, +sikertelen küzdelmei közt is fenntartja önbizalma, erkölcsi +tévedéseiben is megőrzi hitét az erkölcsben, hányódásai közepett is +olvas, ír, de legtöbbet tanul az életből. Íme Zilahy jóigyekezetű +tanulója, kinek hanyagsága nem egyéb mesénél. Zilahy mindemellett +con amore beszéli el az ifjonc Petőfi vásott csínyeit, hogy +szerzett pénzt az útra a katholikus papoktól, hogy szedte rá +atyját, mily kóbor életet élt Pesten. Mindezt Zilahy helyesnek, +derék dolognak lá-szik találni, kiszínezve adja elő, de azt csak +érinti, hogy mily lelki és erkölcsi erővel emelkedik ki Petőfi +ifjúsága és csavargó élete tévedéseiből, <span class= +"pagenum"><a name="Page_227" id="Page_227">-227-</a></span> +megtalálva pályáját, mily szorgalmat és munkásságot fejt ki, mint +kíséri folyvást anyja képe s mily szeretettel fordul szülőihöz, +hogy végnapjaikban gyámoluk legyen. Nemcsak itt, hanem másutt is +hibája az életrajznak, hogy az ilyesmiket csak mint száraz adatokat +adja elő, de mindazt, ami felötlő, bizarr, kiszínezve írja le. +Amazokon átsiklik az olvasó, emezek megmaradnak emlékében s a +jellem körvonalai akaratlan is elferdülnek.</p> +<p>Nincs szándékunk az életrajzot részletesen bírálni, annyival +inkább, mert hibája nem egyes részletekben rejlik, még kevésbbé az +adatok pontatlanságában, mint az egészen elömlő szellemen, mely +képtelen az adatokat feldolgozni, az indokokat leleplezni s hű +képet rajzolni. A munka egyedüli érdeme az, hogy az eddig elszórt +adatokat összegyüjtötte, egy pár újjal pótolta; vannak ugyan benne +tetemes hézagok, például Petőfi házassága körülményei, irodalmi +tanulmányai, író barátjaihoz való viszonyai alig érintetnek; a +mellékesb adatok közt hibákat is találhatni, például, hogy Petőfi +1840 elején Sopronból Selmecen át ment Horvátországba (holott +Sopronból egyenesen Pozsonyba ment s ott találkozott Szeberényivel, +ki akkor pozsonyi tanuló volt), hogy 1847-ben kiadott összes +költeményeit az Életképekben br. Eötvös ismertette meg (Eötvös a +Pesti Hirlapba írt egy kis tájékoztató és védő cikket Petőfi +költészetéről), hogy «Táblabíró» című szatirikus beszélytöredékét +1849-ben írta a budai hegyek között (e töredék már azelőtt két +évvel megjelent az Életképekben), hogy a Hóhér kötele című regényét +a kocsi párkányán és a korcsma falán írta s több ilyes: +mindamellett egészben véve az életrajz e tekintetben méltánylatot +érdemel. Néha lapokon át nem is találunk benne egyebet adatnál, +csoportosítás és minden behatóbb lélektani fejtegetés nélkül, +<span class="pagenum"><a name="Page_228" id= +"Page_228">-228-</a></span> rosszul elbeszélve. S mennyi +aprólékosság van itt minden lapon. Zilahy fontosnak tartja +följegyezni, hogy 1841-ben Kápli Lajos Sopronban a +Maurer-vendéglőben 1 frt 6 krajcárig rúgó vacsorát fizetett +Petőfinek, hogy egész 1847-ig kitől és mennyit kért kölcsön, egész +addig, hogy Pozsonyban mikép öltöztette ki Lisznyai, ócska ruháját +hogy szerezte meg Wilim szabó az Apácasoron, ki azt ma is mint +szent ereklyét őrzi. Mintha bizony 1842-ben széles körben ismerték +volna Petőfi nevét és éppen egy német szabó lelkesült volna Petőfi +ócska ruhájáért. Ez adatot Zilahy Lisznyaitól vette. Látszik rajta +a Lisznyaias fantázia, valamint a Vahot Imrétől vetteken is a +dicsekedő szellem. Az ily aprólékosságokkal teljes életrajz +hasonlít az oly arcképhez, melyen a képíró minden pórust, +pattanásocskát megjelöl. Vásznon vagy könyvben semmi sem árt +annyira, mint a lényegtelen dolgok halmozása. S mégis Zilahy +könyvében még ezt is szívesebben eltűrhetni, mint azt, midőn +itt-ott belekezd Petőfi jelleme rajzolásába. Jellemzése a +legtöbbször vagy frázis, vagy esetleges történetnek rendes vonássá +emelése, vagy lélektani kulcs nélkül felhozott különcségek. Egy +párnak cáfolatát idejegyezzük, leginkább Petőfi emléke iránti +kegyeletből.</p> +<p>«Na, hogy Petőfinek különös modora volt, tagadhatlan!» – kiált +föl Zilahy s elbeszéli, hogy midőn Vahot Imrének volt +segédszerkesztője s nála lakott, Vahot kis gyermekeinek, kik oly +örömest barátkoztak volna vele, soha egy jó szót sem adott, +mindenféle grimászokkal, vadállati fogvicsorgatással és +szemhunyorítással ijesztgette őket. Lehet, hogy a Vahot gyermekei +sokat alkalmatlankodtak neki, lehet, hogy ajtójánál lármázván, +rájok ijesztett, mit az érzékeny szülők rossz néven vettek, de hogy +Petőfi a gyermekeket ne szerette <span class="pagenum"><a name= +"Page_229" id="Page_229">-229-</a></span> volna s goromba lett +volna irántok, az nem való, sőt ellenkezőleg, sok volt magában is a +gyermekies, naiv. 1845-ben Pákh Albert atyjánál mulatva, barátja +ifjabb testvéreivel órákig ellabdázott, Arany János gyermekeivel +örömest játszott, a fiú mulatságára egy költeményt is írt, mely +«Arany Laczinak» címet viseli s a gyermekek számára írt magyar +költemények között a legjobb. A gyermekekhez ily vadnak rajzolván +Zilahy Petőfit, a nők irányában éppen szemtelennek hirdeti s +öltözködését a leghóbortosabbnak festi. Halljuk saját szavait: «A +nők irányában nem tudott szeretetreméltó lenni; ha jól találta +magát, mindjárt lelkemnek, galambomnak címezte s minden előljáró +beszéd nélkül összevissza ölelgette őket (amiért egyébiránt az +asszonyok nem szoktak megharagudni – csak okkal-móddal); öltözete, +magaviselete mind másforma volt, mint más emberfiáé; főleg +viseletében szerette a különcöt játszani, úgy, hogy aki meglátta, +vele álmadott. Majd olyan kalapokat készíttetett, mint egy +rézbogrács, csodálatos süvegeket; majd ember nem látta, fül nem +hallotta zekéket, dolmányokat virágos atlaszból. És ő mindezt nem +hiúságból vagy hatásvadászatból tette, mert hozzá férni nagyon +bajos volt, hanem szeszélyből és különcségből.» Ezután leírja +Zilahy, hogy Tóth Gáspárnál mily prémes dolmányt, sujtásos +mellényt, magyar nadrágot s asztrakán kucsmát csináltatott magának, +mely ruháját aztán majdnem egy esztendeig viselte. Nem valóságos +torzvonások-e ezek? Lehet-e jobban rágalmazni Petőfit, mint ahogy +ott dicsőítője Zilahy teszi? Amott lélektani képtelenség, emitt a +valóság egészen elferdülve. Volt-e, van-e a világon oly ember, +kiről el lehet mondani azt, mit Zilahy Petőfiről oly határozottan +állít s egész cinizmussal, mintegy helyeselni <span class= +"pagenum"><a name="Page_230" id="Page_230">-230-</a></span> +látszik? A legféktelenebb ember sem viselheti magát így +társaságban; hogy Petőfi nem viselte, azt mindenki bizonyítja, ki +őt ismerte. Petőfi inkább tartózkodó, elfogult volt a nők +irányában, mint bátor vagy éppen vakmerész s ha a finomabb +társaskörök illemét megsértette is kendőtlen nyakával, keztyűtlen +kezével, a női becsületről mindig lovagiasan gondolkozott. Ami +öltözetét illeti, azt is túlozva, ferdítve adja elő Zilahy. Hogy +ebben nem volt mindig jó ízlése, ez igaz, de hogy valóságos ijesztő +lett volna, éppen nem áll. A virágos atlaszból készült, szem nem +látta, fül nem hallotta zekékből és dolmányokból csak annyi igaz, +hogy 1847-ben volt egy virágos atlasz atillája, de ilyet akkor +nemcsak ő viselt, hanem Egressy, Kuthy, Kazinczy Gábor s mások is. +1845-ben nem annyira különcségből, szeszélyből, mint nemzeti +buzgóságból öltözött tetőtől-talpig magyar ruhába. A magyar költők +sokat emlegették, hogy a nemzet eldobta ősei bajnoki köntösét s rút +idegent cserélt; az ő erős nemzeti érzése nem akart a szónál +maradni. Peleskei nótáriusnak gúnyolták, de azért nem tágított, +részint dacból, részint kénytelenségből, mert nem élt oly +körülmények között, hogy könnyen csináltathasson új ruhát. Később +úgy öltözködött, mint más, kivéve, hogy frakkot, kabátot nem viselt +s mellényén pantalonán mindig volt egy kis magyar sujtás.</p> +<p>Petőfi különcségei, gyöngéi vagy éppen hibái, egy-egy +tiszteletreméltó elvnek vagy nemes érzésnek voltak túlságai, melyek +benső természete és költészete szellemében lelik leghelyesb +magyarázatukat. E nélkül csak esztelenségeknek tünnek föl, és +Zilahy hibája éppen az, hogy e kapcsolatot nem látja vagy nem emeli +ki kellően. Petőfi Zilahy szerint, büszke, rátartó, szótlan vagy +nyers ember volt; akik barátságot tartottak is vele, panaszkodtak +<span class="pagenum"><a name="Page_231" id= +"Page_231">-231-</a></span> uralkodásvágya, erőszakossága és +zsarnokoskodó természete ellen; rokonszenveit éppen oly sűrűen +gyorsan változtatta, mint ruháit; az önbecsülésben sem tartott +mértéket, néha túlvitte, máskor nem vette figyelembe; a szeszélyt +jellemerőnek, a makacsságot állhatatosságnak vette. Mindez +rágalomnak is beillenék, ha nem volna értetlenség. Petőfi +jellemének és költészetének egyik kiváló jellemvonása az +őszinteség. Sok körülmény hatott oda, hogy ez benne majdnem a +betegségig kifejlődjék. Az őszinteség szép tulajdon az életben s +éltető forrása a lírikusnak, de csak egy bizonyos pontig. Az igen +őszinte költő könnyen megénekel olyat is, miről talán hallgatni +kellene, az igen őszinte ember olyakat is mondhat másnak, mi már +nyerseségnek, gorombaságnak is beillik. Petőfin mindkettő megesett. +De az ily nyerseség az életben nem a szív vadsága, hanem bizonyos +szilaj naivitás, az ily gorombaság nem sértés, mert nincs benne +rosszakarat, hanem csak az illemi formák önkénytelen mellőzése. Ily +értelemben volt Petőfi nyers, mit még feltűnőbbé tett népiessége. +Valamint költeményeiben néha oly népies kifejezésén is +megbotránkoztak, mely ellen nem szólhat az esztétika: úgy az +életben is némely igen elfinomodott embert könnyen bánthatott +népies modora. Lehet, hogy később mindebbe vegyült egy kis +affektáció is, de az kétségtelen, hogy nyerseségének alapja az +őszinteség volt, mely előbb mint naivitás nyilatkozott, majd mint +elv kapcsolatban demokráciai, sőt köztársasági érzelmével. +Büszkesége, melyet Zilahy helytelenül rátartással told meg, +hasonlított nyerseségéhez. Eleven önérzete volt; sokat tartott +becsületére, melyet féltékenyen őrzött, függetlenségére, melyet +szenvedések árán vásárolt, táplálta költői tehetségébe vetett erős +hitét, mely nem <span class="pagenum"><a name="Page_232" id= +"Page_232">-232-</a></span> engedte csüggedni, pályát nyitott +számára s fenntartotta a támadások ellenében. Nem tűrte a +megaláztatást bármi formában s néha annak tartotta azt is, mi csak +tapintatlanság volt. Annak nincs alapja, amit Zilahy állít, hogy +önérzete néha elhagyta, vagy amint ő oly furcsán mondja: «olykor +nem vette elég figyelembe önbecsülését». Önbecs érzete sohasem +hagyta el, sőt túlságokba sodorta. Utálván a szerénykedő +képmutatást, az alázatos kevélységet, örömestebb akart +szerénytelennek látszani. Ha valaki lenézte költeményeit s némely +költőtársaiét, melyek gyöngébbek voltak, jobbaknak ítélte, +társaság- és irodalomban nem restelte kimondani, hogy az övéi +jobbak, de soha senki után nem járt, senki hiúságának nem +hízelgett, hogy cserébe tömjénezést nyerjen. Költői önérzete vagy +éppen hiúsága kitöréseit a legtöbbször humor enyhíti vagy jókedvű +malice. Csak ha mélyen sértve érezte magát, tört ki heves lelke +szilaj szenvedélyességével, melyet nem igyekezett fékezni. Heves +véralkatát, ingerlékenységét még inkább kifejtette szakadatlan és +termékeny költői munkássága. A sok írás idegessé tette, mozgékony +képzelődése, a benyomásokra oly fogékony kedélye, könnyen ragadta +hol kitörő jókedvre, hol búskomorságra; innen szeszélyei, de hogy a +szeszélyt jellemerőnek vette volna, az mesebeszéd. Inkább a dacot +és szenvedélyességet vette annak, mert erős meggyőződései voltak, +elvein majdnem fanatizmussal csüngött s egész a végletekig +alkalmazta. Ami ezek körén kívül esett, ahhoz nem volt érzéke. +Föllengző idealizmusa, költői nemes alanyisága mintegy ragadta +magával; az életben is a lelkesülés rohamai között élt. Innen +csekély okból is könnyen összeütközött barátaival, kikhez +egyébiránt híven ragaszkodott. Gyermekkori barátjai közül csak az +egy <span class="pagenum"><a name="Page_233" id= +"Page_233">-233-</a></span> Szeberényivel hasonlott meg végkép s +nem minden ok nélkül. Pákhkal kétszer is összezördült, de folyvást +barátja maradt. Vörösmartyval politikai meggyőződése erős +összeütközésbe hozta, de polémiái után is úgy ragaszkodott hozzá, +mint atyjához. Zilahy Petőfit a barátságra méltatlannak rajzolja s +mégis egy helyt így kiált fel: «Igazi ragaszkodó, ily nagy +szellemhez méltó vele élő-haló barátja nem is volt senki». De ennek +ellenére ugyanazon lapon mégis idézi Petőfinek egyik levelét, +melyben ez Emődyt leghívebb, legönzéstelenebb és legtisztább lelkű +barátai egyikének nevezi. Ki érti meg ebből, hogy mily barát volt +Petőfi s milyenek voltak barátai?</p> +<p>De halljuk tovább, hogyan jellemzi Zilahy Petőfit, mint barátot +és szerelmest. «Egy futó perc elég volt reá – úgymond – hogy a +férfit barátjának, a nőt kedvesének vallja, a másik perc pedig, +hogy örökre meggyűlölje. Debrecenben 1846-ban történt, hogy +színelőadás alkalmával egy szép színésznő szomszédságába esvén, az +első felvonás alatt megismerkedtek egymással, a másodiknál örök +szerelmet vallottak, a harmadikat végig sem nézték, hanem futottak +tiszteletes Tóth Mihály uramhoz, kivel Petőfi különben is igen jó +barátságban állott, hogy eskesse őket össze azonnal. A tiszteletes +szerencsére azt válaszolta, hogy gyertyavilágnál esküdni hazai +kanonjaink értelmében tilos, legfeljebb diszpenzáció mellett +történhetik, azért menjenek, hozzanak előbb diszpenzációt. Petőfi e +szűkkeblűségen rendkivűl fölháborodott, tiszteletreméltó barátját +szidta, mint a bokrot s úgy vált el tőle, mint halálos +ellenségétől. Aztán ismét megbékéltek. A kedélyes művésznő pedig a +helyett, hogy a fölmentés után járt-kelt volna, férjhez ment +máshoz. Petőfi is jobbat gondolt és útjaik <span class= +"pagenum"><a name="Page_234" id="Page_234">-234-</a></span> többé +nem találkozának.» A tény fővonásaiban igaz s annyival terhelőbb +Petőfire nézve, mert akkor már ismerte és szerette leendő nejét. De +vajjon nem volt-e ez eset kivételes, sőt egyetlen egész életében, +valamely gonosz óra kísértése, melynek nem tudott ellentállani? +Vajjon igaz-e, hogy gyakran tett ilyesmit s ez volt főjellemvonása +barátságban, szerelemben, mint Zilahy állítja? Vajjon nincs-e ez +eseménynek lélektani kulcsa, mely megfejti nekünk e hallatlan +könnyelmű, sőt érthetlen tettet? Elmondjuk röviden, amit tudunk; +tartozunk vele Petőfi emlékének; nem menteni akarjuk e tettét, csak +kimagyarázni s megmutatni, hogy Petőfi nem volt kötözni való +bolond, amint Zilahy rajzolja.</p> +<p>Petőfi Szatmár megyében 1846 őszén megismerkedett egy ifjú +hölggyel, kit aztán 1847 őszén nőül is vett. Mindjárt az első +napokban szenvedélyesen megszerette; szerelme viszonoztatott. +Visszatérve Pestre, a leányt levélben megkérte atyjától, kit nem +ismert, mert az látogatásakor nem volt otthon. Az atya azt +válaszolta: ő még nem ismeri annyira Petőfit, hogy határozott +választ adhasson, leánya is még nagyon ifjú, várjanak egy évig s ha +akkor is mindkettő megmarad szándéka mellett, ő nem vet a házasság +elébe akadályt, még akkor sem, ha nem helyeselné. Petőfi nem volt +megelégedve a válasszal, azt hitte, hogy a kitűzött határidő csak +arra való, hogy elfordítsák tőle kedvese szívét. Lángoló +szenvedélye nem ismert gátat s égbekiáltó igazságtalanságnak +tartotta az atya magaviseletét. Végletekre hajló természete, a +társadalmi formák megvetése, meggondolatlan lépésekre ragadták. +Erdődre utazott, sürgette a házasságot s összetűzött a szülőkkel, +kik megmaradtak határozatuk mellett. Ekkor a leányhoz fordult s +kérte, hogy szökjék el s esküdjék meg vele a szomszéd városban. +<span class="pagenum"><a name="Page_235" id= +"Page_235">-235-</a></span> A leány nem hajlott kérésére, de +megigérte, hogy hű marad hozzá s a kitűzött határidő mulva neje +lesz, szülei ellenére is. Petőfit felingerelte a válasz, keserűsége +most a leány ellen fordult, kétkedni kezdett szerelmében s +kétségbeesve hagyta oda Erdődöt. Így érkezett Debrecenbe, hol egy +szép és elmés színésznő kacérsága azt a gondolatot ébreszté föl +benne, hogy e leányt par dépit nőül vevén, bosszút álljon kedvesén, +ha magát boldogtalanná teszi is. Mindez egy óra műve volt; tüstént +meg akart esküdni a színésznővel, úgy látszik félt, hogy egy óra +mulva nem lesz elég ereje végrehajtani bosszúját. Nem találván +papot, ki megeskesse, másnap Pestre utazott, örvendve, hogy nem +tette meg azt, amit meg akart tenni s ami miatt most már önvádat +érzett. Íme e kaland indoka és körülményei. Zilahy mindezt nem +tudta, talán nem is tudhatta, de így sem volt följogosítva, egy +puszta, minden indok nélküli esztelenségre képesnek hinni Petőfit s +mi több, jellemrajza alapjául venni. S ezzel megválhatunk e +könyvtől. Ennyi is elég tájékozni az olvasót s az +irodalomtörténettel foglalkozókat, hogy e könyv csak +adatgyüjtemény, de nem életrajz s legkevésbbé Petőfi hű képe.</p> +<p>Térjünk át Zilahy széptani kísérleteire, bírálatai- és +polémiáira, melyekből áll nagyrészt munkái második kötete. Itt +inkább helyén van, mint az életrajz terén. Legalább megvan benne a +küzdelmi szenvedély, ha nem is vezeti mindig erős meggyőződés, van +bátorsága, bár könnyen hetykeségbe vagy cinizmusba sodródik, +látköre nem széles, ismeretei nagyon töredékesek, de amint utolsó, +félbeszakadt töredéke mutatja, kezd nyomósabban gondolkozni. +Életrajzírója termékenységét, eszmei tartalmasságát és önállóságát +emeli ki. Szerinte a világirodalomban, az egy Macaulayt kivéve, +nincs példa reá, <span class="pagenum"><a name="Page_236" id= +"Page_236">-236-</a></span> hogy valaki huszonötéves korában többet +produkált volna Zilahynál. Nem tudjuk, hogy Macaulay hány éves +korában kezdett kritikát írni, de hogy legelső kísérletének +egyetlen lapja is többet ér, mint Zilahy összes kritikai +munkássága, az kétséget nem szenved. Nem jártunk utána, hogy Európa +legkitűnőbb kritikusai, hány éves korukban emelkedtek hírnévre, de +azt látjuk, hogy Zilahy egyetlen kritikát sem írt, mely akár +formára, akár tartalomra nézve kitűnő legyen; legjelesb dolgozata +is csak tehetségét tanusítja, egy fejlődésben levő tehetség +küzdelmét, mely még nem találta meg útját. A termékenység alatt az +eszmék és jeles munkák gazdagságát értjük, nem pedig a puszta +számarányt. Ami önállóságát, eredetiségét illeti, melyet maga +Zilahy is nagy önérzettel szokott emlegetni, eszmeköre sokkal +szűkebb, mint a magyar esztétikai irodalomé, még ebben sem tudja +magát biztosan tájékozni, nem hogy szélesbítené. Az bizonyos, hogy +Zilahynak vannak eredeti gondolatjai, de ezek vagy abszurdumok, +vagy zavaros fogalmairól tesznek tanuságot. Ő pálcát tör Molière +egyik legkitűnőbb műve fölött, de Bajza Jenőnek igen gyönge s még +némi drámai tehetségre is alig mutató tragédiáját kitűnőnek +hirdeti. Arany János költészetét inkább a tanulmány, mint a teremtő +fantázia szülöttének tartja, de Vajdában mélységet és eredetiséget +fedez fel. A forradalom utáni évekből 1860-ig egyetlen +figyelemreméltó lírikust sem talál, azonban Dalmadyt és Vidát úgy +üdvözli, mint őszinteségből és igazságból kivetkőzött líránk +megváltatásának első hírnökeit. Elítéli az egész magyar +zsurnalisztikát, mint amelynek nincs erkölcsi súlya s a közönségnek +legfeljebb bohóca vagy colporteurje s a Vajda János szerkesztette +Magyar Sajtóhoz szegődik, melyet leginkább a botrányok tettek +emlékezetessé. <span class="pagenum"><a name="Page_237" id= +"Page_237">-237-</a></span> Fejtegetése és stílusa nagyon +egyenetlen; a helyes megjegyzéseket helytelenek követik, a világos +és szabatos mondatokat homályosak, majdnem érthetlenek váltják föl. +Fölvet egy-egy fontos kérdést, de megfejtetlen hagyja, néha +megrója, mi nem hiba s dicséri a hibát. Sohasem bocsátkozik +valamelv író vagy mű derekasb boncolatába, megelégszik egy pár +általánosb vonással, vagy egy-egy feltűnőbb részlettel s a fődolgot +ritkán találja el. Keresi a polémiát, néha csak a polémia kedvéért +s küzdő bajnok helyett csak fecsegő Thersites. Hajlamból vagy +szükségből kedveli az ügyvédi fogásokat; erőlteti a legélesb gúnyt +egész az ízléstelenségig, de rosszul esik neki, ha őt is gúnyolni +merik. Büszke reá, hogy nem ismer el tekintélyt s mégis +panaszkodik, hogy Arany tekintélyével nem lépett föl védeni őt +valamelyik polémiájában. Szeretne egy irodalmi új párt vezére +lenni, de csak egy kis türelmetlen cotteria élén találja magát, +mely doronggal akarná bevenni Helicont; szeretné az új költőkkel +megverni az idősbeket, az új nemzedékkel a régit, de nem találván +nagy tehetségeket, a kicsinyeket nagyítja; szeretne mint valami új +irány képviselője nagy változást hajtani végre a magyar +irodalomban, de nincsenek új eszméi s maga sem tudja mily irányt +követ.</p> +<p>Azonban e hiú küzdelem, ez elkeseredett vergődés közepett +folyvást fejlődik s bizonyos erő nyilatkozik benne, mely +alkalmasint előbb-utóbb kiemelte volna ferde helyzetéből. Az íróság +suhancéveit élte s oly irodalmi körben, hol ő volt a legokosabb +ember. Kiocsudása valószínűleg nemsokára bekövetkezett volna s a +csalódások, felköltve elégedetlenségét, talán oly útra terelik +vala, melyen hasznos szolgálatot tehet a magyar kritika ügyének. +Utolsó munkája legalább ilyesmire mutat. <span class= +"pagenum"><a name="Page_238" id="Page_238">-238-</a></span> Apró és +napi becsű bírálatok helyett egy nagyobb tanulmányba fog, mely +nyomósabb gondolkozást tanusít. A tanulmány címe a «<i>Tragédia +bölcselete, vonatkozással Teleki László Kegyencére</i>». Csak +töredék, mert halála félbeszakasztotta, de legtöbbet ér széptani +dolgozatai közt. Nem fejti ki ugyan még nagyjában sem a tragédia +bölcseletét, számos paradoxonra találhatni benne, de néhány jó +gondolatot mond el a tragikumról. Kár, hogy fejtegetésében néhol +hiányzik a benső kapcsolat, előadása helyenként homályos, igen is +filozófiai akar lenni, bár nem otthonos eléggé a filozófiai +műnyelvben. «A tragédia fogalom – úgymond Zilahy – ezen gondolatban +összpontosul: a természetileg igazolható, de erkölcsileg nem +jogosult indulatot az erkölcsi joggal ellenkezésbe hozni és a kettő +között az erkölcsi jognak adni elégtételt. Más szóval: a konkrét +emberi ellen az absztrakt világrendnek szolgáltatni igazságot.» +Zilahy, úgy látszik, a világrend alatt csak az erkölcsiség +törvényeinek összességét érti s a tragikum határát egy kissé szűk +körre szorítja. Az egyén, midőn a világrendnek keztyűt dob, az +egyetemes vagy együttleges ellen támad fel s ez nem mindig az +erkölcsiség törvénye. Egy politikai ballépés nem az erkölcsiség +megsértése s mégis lehet tragikai alap. Néha erényeink hozhatnak +tragikai helyzetbe, nem azért, hogy nem voltunk eléggé erkölcsösök, +hanem mert átléptük az okosság határait. Lear nem sérti meg az +erkölcsiség törvényét, csak az okosságét s mégis oly szenvedések +martaléka lesz, mintha nagy bűnt követett volna el. Éppen az a +tragikum egyik jellemző oldala, hagy a nemezis nem csak a bűnt +bünteti, hanem mindent, ami ellenkezik a dolgok kényszerűségével s +a büntetés a tévedéssel nincs mindig arányban. Alább maga Zilahy is +észreveszi, hogy vannak oly drámai hősök, kik <span class= +"pagenum"><a name="Page_239" id="Page_239">-239-</a></span> nem +sértik az erkölcsiség törvényeit s mégis bukásuk tragikai hatású, +de nem tudja megmagyarázni okát. Azonban igen helyes megjegyzése +az, hogy a tragédia mindig oly eszmét juttat győzelemre, melynek +megsértése miatt a hősnek buknia kellett, de abban téved, midőn a +tragédia céljának csak a büntetést tűzi ki s nem egyszersmind a +kiengesztelődést is. Innen van aztán, hogy a tragikai félelmet is +csak a büntetésben helyezi, holott a félelem a részvét szüleménye, +mely már akkor megkezdődik, midőn a hős a bűn vagy tévedés +bonyodalmaiba sodródik s folyvást növekedik a katasztrófig, hol a +kiengesztelődés enyhíti, mely a szánalom és megnyugvás vegyes +érzése. Az ókori és újkori dráma különbségeire a tragikai alapot +illetőleg, szintén helyes észrevételeket tesz; különösen találó az, +hogy az ókori drámában a világrend, melyet mi a dolgok természetébe +belehelyezünk, mint a fölött kívül álló nemezis szerepel, de abban +ismét téved, sőt ez állításával is némikép ellenkezésbe jő, midőn +az ókori tragédia egyik főkülönbségét abban keresi, hogy a régiek +egyén helyett típust vagy általában csak embert rajzoltak, az ember +fogalmában pedig csak érezhető a tragikum, de belőle ki nem +hozható. A mondat ez utóbbi részét nem értjük, de nincs is +szükségünk reá. A tragikumra nézve nem tesz különbséget az, hogy a +hős egyén, típus vagy általában ember, mert a tragikai bűnt bármely +alakban elkövetheti. A főkülönbség e tekintetben az ó- és újkori +költészet tragikuma között az, hogy az újkori költészet a tragikai +bűnt a tragikai bukással a a legszorosb kapcsolatba hozza, míg az +ókori ezt nem tartotta okvetlen szükségesnek. Aristoteles +megkívánja ugyan, hogy a hős ne legyen ártatlan, de csak azért, +mert egy tökéletesen erényes embernek szerencsétlensége +<span class="pagenum"><a name="Page_240" id= +"Page_240">-240-</a></span> nem volna részvét- és félelemgerjesztő, +csak iszonyú, borzasztó, de sehol sem emeli ki a tragikai bűn és +katasztróf szoros kapcsolatát. Innen foly az is, hogy az újkori +tragikum teljes magyarázatát nem találjuk meg Lessingben, ki a +tragikum értelmezésében egy hajszálnyit sem tért el Aristotelestől. +Legtöbb fogyatkozást találhatni e tanulmányban, hol a dráma és +eposz közti különbségeket fejtegeti. A nyelv homályos s a legfőbb +különbségek mellőzvék. A dráma és regény közti különbségekről éppen +hallgat, pedig erről annyival inkább kellett volna szólnia, mert a +legújabb drámákban igen észrevehető a regényi kompozició felé +hajlás. Teleki Kegyencéről keveset ír, mert a tartalom elmondásánál +megszakad a tanulmány. Bár nagyon is túlbecsülni látszik e művet, +mert bizonyos tekintetben Hamlet mellé állítja, mindamellett +főhibáját helyesen emeli ki. Általában e tanulmány, fogyatkozásai +mellett is, bizonyságot tesz Zilahy kritikai tehetségéről és +tanulmányáról. Kár, hogy Bajza Jenő Zách Feliciánja dicsőítését ide +is belévegyíti. Vagy hitte, hogy barátja tragédiája lángeszű mű: +ekkor ítélőtehetségét kell kétségbe hoznunk; vagy nem hitte s +barátságból dicsőítette: ez lehet szép tulajdon a barátok előtt, de +az irodalomban pajtáskodás, melybe éppen annak kellett volna +legkevésbbé beleesni, ki másokat sokszor ezzel vádolt.</p> +<p>A <i>Drámai nyelvről</i> írt rövid értekezése keveset ér. +Fölveti a kérdést, hamar kész a felelettel, de teljességgel nem +fejti meg. «A drámai nyelv – úgymond – az, mely legközvetlenebbül +foly a helyzetből, a szereplő egyén jelleméből és amelyben a +beszélő személy legtisztábban kiadja, mi lelkében történik, kevés +szóval sokat mondván.» Vajjon e meghatározás nem illik-e a +költészet minden nemére? Például a lírai nyelv az, mely +<span class="pagenum"><a name="Page_241" id= +"Page_241">-241-</a></span> legközvetlenebbül foly a költő +helyzetéből és jelleméből, melyben legtisztábban kiadja, mi +lelkében történik, kevés szóval lehető sokat mondván. Az epikai +nyelv az, mely legközvetlenebbül foly a dolog természetéből, a +személyek helyzetéből, jelleméből, legtisztábban kiadja ami +lelkükben történik, kevés szóval lehető sokat mondván. Ez csak azt +teszi, hogy a költészet minden nemében legjobb nyelv az, mely a +célt legjobban szolgálja, de ez oly általánosság, mely a dolog +lényegére nem vet világot, mert éppen azokat az eszközöket mellőzi, +melyekkel a célt elérhetni, azokat a jellemvonásokat nem számlálja +elő, melyek az általános költői nyelv módosulásait jelölik a drámai +költészet körében. A cikk többi része csak esztétikai elmefuttatás, +mely a főtételt nem magyarázza ki. S midőn Zilahy Heine azt a +mondatát, hogy a színpadról inkább hat a retorikai, mint a költői +nyelv, elfogadja s a költői retorika érthetetlen fogalmával toldja +meg, bebizonyítja, hogy nincs fogalma a valódi drámai nyelvről. +Heinét nem értette. Heine itt gúnyosan szól s a nagy tömegre céloz. +Az igaz, hogy a lírai vagy értekező nyelvnél a színpadon hatásosabb +a retorikai, mert a rétor is a nagy tömeghez szól, mint a drámaíró, +de ez a valódi drámai nyelvnek csak legfeljebb pótszere, mint a +színpadi csíny a valódi drámai hatásnak. E cikkébe is belevegyíti +Bajza Jenőt, a drámai nyelv példányául hozván föl egy szerencsétlen +hasonlatát.</p> +<p>Zilahy szeretett a drámával foglalkozni. «<i>A drámai igazság és +a magyar drámairodalom</i>», «<i>Baklövések a dramaturgia +abcéjében</i>», «<i>Hívatlan bíró, fogadatlan prókátor</i>» című +cikkei mind dramaturgiai polémiák. Köztök legigénytelenebb és +legjobb az első, amennyiben egy lapnak azt az állítását, hogy +Othellóban a zsebkendő ellopatásának <span class="pagenum"><a name= +"Page_242" id="Page_242">-242-</a></span> történetessége idézi elő +az egész tragédiát, néhány szóval helyesen cáfolja meg. Más két +polémiája nagyobb igényű, de csak esetlegesen vagy a +mellékdolgokban találhatni bennök egy-egy helyes megjegyzést, a +fődologban sehol sincs igaza, még ott sincs, hol az igazság mellett +küzd, melyet nem tud megvédeni. Zavaros eszmék vagy abszurdumok +jellemzik e két polémiáját. Kimeríti olvasottságának egész tárházát +s csak még meg nem érett ítélőtehetségéről tesz tanubizonyságot. A +Baklövések című polémiájában két lap ellen folytat polémiát: a +Gombostű és a Magyar Sajtó ellen. A Gombostű ez állítását akarná +cáfolni: «A tragédiának nem főcélja a költői igazságszolgáltatás, +mert különben Romeo és Julia nagyon rossz tragédia volna, +amennyiben az ártatlanság legyilkolása nem bosszultatik meg; a szép +Desdemona, a szenvedő Luiz s más kedves leánykák, akiket a rosszak +bántalmaznak, csak azon reményben szenvednek, hogy túl a síron +megjutalmaztatnak és éppen ez a költő föladata.» Zilahy igen +helyesen szükségesnek tartja a költői igazságszolgáltatást, de +Romeo és Julia bukásának kényszerűségét nem tudja kimagyarázni. Azt +mondja, hogy a mű tragikuma a szeretők indulatának nyilatkozási +módjában és mértékében fekszik s kimutatja azt a határt, melyen túl +emberi szenvedély, bármily fényes legyen, nem emelkedhetik. Tehát +Romeo és Julia tragikai bűne az, hogy igen szeretik egymást, de e +miatt még boldogok lehetnének, ha szerelmök nem ütköznék össze a +szülői, családi, sőt egész nemzetségi kegyelettel, ha Romeo nem +ölné meg Tybaltot, ha a két családban kibékítés helyett nem +gyujtana föl még nagyobb gyűlölséget s helyzete nem ragadná oly +pontra, hol csak a legvakmerőbb cselszövény segíthet s a véletlen +uralma kezdődik. Desdemonát sem jól védi. «A költészet <span class= +"pagenum"><a name="Page_243" id="Page_243">-243-</a></span> +eszményi világában – úgymond – Desdemona halála nem halál, mert +alakja erkölcsileg egészben marad fenn számunkra és fájdalma éppen +a költői igazságnak legnagyszerűbb eszköze (a cél megszentesíti az +eszközt), amely Othellót megejti. Nincs-e Desdemona megbosszulva e +bukásban?» Hogy a hős bukásakor környezetéből ártatlanokat is +magával ránt, kik hozzá ragaszkodtak, az természetes, ez sohasem +gyöngíti a tragikumot, de egyébiránt Desdemonának megvan a maga +tragikai bűne: tapasztalatlanságával, jó szíve gondatlanságával +maga is taszítja férjét amaz örvény felé, melynek ő is martaléka +lesz. A vita másik főbb pontja a reformátor tragikuma körül folyt. +A Gombostű azt a tételt állította fel, hogy minden reformátor +született tragikai hős s mennél inkább sikerült eszméje, annál +alkalmasabb. Zilahy inkább csak mellékoldalról ostromolja ez +állítást, de a fődolgot mellőzi, tudniillik, hogy a reform sikere +nem lehet tragédia tárgya, mert nincs bukás, a sikertelenség pedig +mindig az, mert vagy abból foly, hogy a reform idő előtti volt s a +fennálló rend életerejének kényszerűségével jött ellenkezésbe vagy +abból, hogy a reformátor túlsága, ballépései vagy szenvedélyei +miatt eljátszotta a siker jogát. A Magyar Sajtóval a tragikai +részvétről vitatkozik, de szintén nem oldja meg a kérdést. A Magyar +Sajtó tárcaírója nem tartotta szükségesnek, hogy a tragikai hős +mindig részvétre gerjesztő legyen s felhozta a többek között +Shakespeare III. Richárdját, ki a dráma elejétől végig országos +gazember s így a részvét elméleténél fogva nem lehetne tragikai +hős. Zilahy vitatja, hogy Richárd iránt részvétet érezhetünk, mert +a rejtett motivumoknak nyilvánulásakor a cinizmus humora alatt égő +fájdalom mély tüzében, a születése által letiprott és meggyalázott +ember <span class="pagenum"><a name="Page_244" id= +"Page_244">-244-</a></span> átkos végzetében a jellem megkövesült +vadságának erkölcsileg magyarázatát és leküzdhetlen +nagyravágyásában egyéni igazolását találjuk s a kedély elborzasztó +kétségbeesett sivárságán részvétre gerjedünk. Valaminek +magyarázata, lélektani igazolása, még nem részvétgerjesztés, ami +pedig elborzasztja az embert, nem igen gerjesztheti részvétre. +Zilahyt a részvét szó hozta zavarba s nem tudott belőle +kibontakozni. A tragikai érdek legszokottabb neme az, hogy a hős +részvétgerjesztő legyen; az ókori drámaírók tragikai hősei mind +ilyenek, sőt a Shakespearéi is. Azonban Shakespeare megkísérlett +olynemű tragikai érdeket is, melyben a részvét nem foglal helyet, +hanem valami egyéb helyettesíti. Ez a nagy bűnösök tragédiája, kik +mint kész bűnösök, sőt gonoszok lépnek föl. A hős nem részvétre +gerjesztő, hanem megdöbbentő tulajdonaival fog érdeket gerjeszteni, +minők rendkívüli szellemi, sőt démoni erő, vakmerő vitézség, +mindent feláldozó tevékenység és szilárdság. Inkább megdöbbenünk, +mint részvétre gerjedünk, nem őt féltjük a bosszuló nemezis +karjától, hanem inkább attól félünk, hogy démoni erejével dacol +mindennel s midőn győzelme tetőpontján, az elért, de rögtön +meghiúsult siker percében, a fellázadt erkölcsi erők a bukás +örvényébe sodorják, kiengesztelődünk és megnyugszunk. Az ily +tragikai hős rajza igen nehéz s ritkán sikerül s még a siker +esetében sem oly nagyhatású, mint a másik, mert az abszolut +gonoszság részvétellenes hatását bajos enyhíteni s a költői +igazságszolgáltatás kiengesztelődésébe könnyen vegyülhet az undor +bizonyos íze. Leginkább Shakespeare lábolta meg ez örvényt III. +Richárdjában, de nem azáltal, hogy hőse kedélyének borzasztó +sivársága iránt részvétet keltett, hanem hogy gonoszságába +rendkívüli szellemi <span class="pagenum"><a name="Page_245" id= +"Page_245">-245-</a></span> erőt és hősiséget tudott vegyíteni. +Dramaturgiai polémiái harmadikát a Koszorú ellen intézte Zilahy; +Molière Tartuffeje fölött tör pálcát benne s azt akarná kimutatni, +hogy Molière a romanticizmus költője. Molière ostromlásában +Schlegel fegyvereit használja s elég ügyetlenül. Színbírálatainkban +többször kimutattuk, hogy Schlegel éppen oly igazságatlanságot, +mint korlátoltságot tanusít Molière megítélésében. Itt nincs miért +mindezt ismételnünk; Molière romanticizmusát is éppen csak +megemlítjük. Zilahy életírója panaszkodik, hogy Zilahyt a +klasszicizmus és romanticizmus nemértésével vádolták, pedig e cikke +is mutatja, mily jól értette. Zilahy a romanticizmus költőjének +nevezte Molièret, ki a francia klasszicizmus egyik hőse. S hogyan +magyarázza ki magát? Minthogy a romanticizmus a keresztyén korszak +költészete s Molière keresztyén volt, tehát a romanticizmus +vígjátékírója; igaz ugyan, hogy a francia klasszikai iskolához is +tartozik, de az csak a kis klasszicizmus s így Molièret nevezhetni +a nagy romanticizmus költőjének, melyben benne van a kis +klasszicizmus, a kis romanticizmus, de nincs benne a nagy +klasszicizmus. S ez okoskodást, mely éppen annyi irodalomtörténeti +járatlanságot, mint logikátlan gondolkozást tanusít, a +romanticizmus helyes felfogásának tartják Zilahy életírója s munkái +kiadói. Nem zavarjuk őket boldog hitökben, idővel majd +felvilágosodnak s olvasóinknak, úgy hisszük, elég volt az okoskodás +felmutatása is.</p> +<p>A lírai költők közül Vajda János, Szabados, Dalmady és Atala +költeményeit bírálta Zilahy, amazokat sok rokonszenvvel, emezt +pedig meglehetős ellenszenvvel, melyeknek esztétikai okaira nem +igen találhatni az illető bírálatokban. Vajda különös kedvence, a +jóakaratban <span class="pagenum"><a name="Page_246" id= +"Page_246">-246-</a></span> nincs hiány, csak az a baj, hogy amit +egész naivitással dicséretkép mond, megrovásnak illik be. Kiemeli +eredetiségét, mélységét, de egyszersmind megjegyzi, hogy Vajda a +Petőfi iskola legközvetlenebb tanítványa, kin Petőfi Felhőinek +hatása érzik. Tehát Vajda eredetisége abból áll, hogy Petőfi +leggyöngébb költeményeiből merítette lelkesülését. Valóban különös +eredetiség. Hibáztatja a közönséget, hogy nem olvassa Vajdát, magát +a költőt is hibáztatja, hogy miért hajhássza a nem-közönségest, +miért költészetének alapszíne sötét, miért nyerseskedik, +shakespeareskedik; azért nem olvassák. Valami egyéb okának kell +lenni, mert a nem-közönséges már az újság ingerével is hat, Byront +költészetének sötét alapszíne mellett is olvassák. Shakespeare és +Petőfi nyersesége nem kergeti el az olvasókat. Valami más miatt nem +olvassák Vajdát, mit Zilahy elfeledett fejtegetni s mi sem +fejtegetünk. Szabados és Dalmady nem részesülnek ily akaratlanul +gonosz dicséretben, de nem érthetni, hogy miért üdvözli őket Zilahy +úgy, mint az igazságából és őszinteségéből kivetkőzött líránk +megváltatásának első hírnökeit. Semmit sem mutat ki bennök, mi +rokonszenvét igazolná és az olvasót meggyőzné. Szabadosban +megdicséri az «Utolsó Zrínyi» című balladát drámai voltáért, holott +az egész egy igen hosszúra nyujtott elbeszélő magánbeszéd, melynek +semmi drámai formája sincs; különösen kiemel belőle egy versszakot, +mely csakugyan jó, de inkább elbeszélői ügyes fordulat, mint +Berzsenyi-féle összeszorított ódahang, melyhez hasonlítja. Megjelöl +nehány költeményt, melyek olvasást érdemelnek s fölboncol egy +csoport rossz hasonlatot. Ennyinél sokkal többet találhatni az +1850–60-iki korszak nem egy költőjében, kiket Zilahy annyira lenéz. +Dalmadyban az <span class="pagenum"><a name="Page_247" id= +"Page_247">-247-</a></span> érzés valóságát és erejét dicséri, de +amiket belőle idéz, nem éppen igazolják ítéletét, sőt Dalmady +nyelve sokszor annyira nem az érzésé, hogy lapos prózának is +beillik. Kiemeli hangjának kenetességét, mely határzott világnézet +visszatükrözése; hogy megvan-e ez Dalmadyban, már csak azért sem +tudhatjuk, mert nem értjük, hogy mit teszen. Általában nagy hibája +Zilahynak, hogy nem tudja jellemezni a bírálandó költőt s ami +helyest mond, az inkább egy-egy versszak szépségére, vagy hibájára +vonatkozik. De megesik rajta, hogy megdícsér egy-egy rossz +versszakot is. Például Dalmady e következő versszakát a hangulat és +gondolatmenet nemes szépségének ízleltetőjéül mutatja be:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Ki fekszik e mohos sír +alján,<br /></span> <span class="i0">Melynek nincs már keresztje +sem?<br /></span> <span class="i0">Rejtelmesen beszél a +szellő:<br /></span> <span class="i0">Tán egy világ, a +szerelem!<br /></span> <span class="i0">A bogárkák csak jőnek, +jőnek,<br /></span> <span class="i0">Míg eltünnek két oldalán +–<br /></span> <span class="i0">Az alant oly rég +álmodónak<br /></span> <span class="i0">Hírt visznek a földről +talán.<br /></span></div> +</div> +<p>Mily nyelvtani hiba mindjárt a második sor. Jól magyarul ez így +van: <i>Melynek már keresztje sincs</i>. A sírba mászó bogárkák +(talán férgek), melyek a halottnak hírt visznek, inkább rútság, +mint szépség. Zilahy e bírálatait rendesen egy-egy tájékozó +bevezetéssel kezdi, mely a magyar költészet fejlődésének némely +pontjait érinti, de éppen úgy nem találja el a főjellemvonásokat, +mint a bírálandó költőkben. A Szabados bírálatához írt +bevezetésében megemlíti a magyar költészet nemzetibb fejlődését s +ez irány képviselői: Petőfi és Arany mellé oda teszi Sárossy +Gyulát, ki «Arany Trombitá»-jával nagy mértékben elősegíté ez irány +fejlődését. <span class="pagenum"><a name="Page_248" id= +"Page_248">-248-</a></span> Az Arany Trombita nem is költői mű, +hanem egy versbe szedett politikai pamflet, melynek ugyan volt +politikai hatása, de nem egyszersmind költői s a nép-nemzeties +költői irány fejlődésére semmit sem hatott. Az Atala bírálatában +találóan jegyzi meg, hogy e költőnőnek nem annyira egy húrja, mint +inkább csak egy hangja van, de hogy mi ez a hang, nem mondja meg. +Fölboncol egy pár sikerült és nem sikerült versszakot s abban +állapodik meg, hogy Atalában legkevesebb a lírai természet, s +beszély- és regényírásra utasítja. Miért? Mert prózával érintkező +bölcseleti irányt lát benne s bizonyos hajlamot az absztrakcióra: +tehát a bölcseleti irány és absztrakció a beszélyírói tehetség +jelei.</p> +<p>Még e gyüjtemény három bírálatáról kell szólanunk. Egyiknek +tárgya Vadnai «Eszter» című regénye, a másiknak Madách «Ember +tragédiája», a harmadiknak Arany «Buda halála». Vadnai regényének +főhibáját abban találja Zilahy, hogy nincs hibája, azaz nincs benne +semmi pozitív jó. Nem olvasván e regényt, nem tudjuk, mennyiben +igaz ez ítélet, mennyiben nem, de azt különösnek találjuk, hogy +Zilahy alább mégis pozitív hibákról beszél s a többek közt ezt: «Az +én kedves kis húgom újra vidámságot fog hozni a mi szobánkba», +émelygő germanizmusnak bélyegzi, mert ez így van jól: <i>kedves +húgom, szobánkba</i> s nem az <i>én kedves hugom, a mi +szobánkba</i>. Ebben semminemű germanizmus nincs, sőt valahányszor +nagyobb nyomatékosságot akarnak adni a személyragnak, a névmás +kitétele mulhatlan. Zilahy az Ember tragédiájában semmi feltűnőt +nem talál. Örvend, hogy irodalmunk Madáchban egy tapasztalatokon +megszűrt, mélyen gondolkodó fővel gyarapodott, de meg kell +vallania, hogy műve mint költemény <span class="pagenum"><a name= +"Page_249" id="Page_249">-249-</a></span> semmit sem ér, mint +drámai költemény még kevesebbet, tehát a semminél is kevesebbet. S +mond-e valamit a mű hiányai- és hibáiról? Keveset, tulajdonkép +semmit. Főellenvetése az, hogy Madách Ádámja nem külön egyén, midőn +mint külön alak jelen meg, ha az lenne, akkor Madách annyiszor +multa volna felül Goethét, ahány külön alakot teremt vala. Mi azt +hisszük, hogy úgy sem multa volna felül egyszer sem, noha Faust is +inkább típus, mint egyén. A művészetnek vannak oly tárgyai, melyek +kiválóan eszményítést kívánnak, nem pedig egyénítést. A Krisztus- +és Madonnaképet nem az egyénítés teszi műremekké. Az Ember +Tragédiájának tárgya nem egyéneket követelt, hanem éppen a +különböző korszakok típusait. Hogy e minden esetre nevezetes +költemény, mennyiben sikerült, annak fejtegetése nem ide tartozik, +elég tudnunk, hogy Zilahy minden analizis nélkül tör pálcát +fölötte. De csoda-e? hisz Arany János «Buda halálát» is szintén így +ítéli el. Töredékjegyzeteiben, melyeket e költeményről összeírt a +romantikus és naiv eposzt akarná megmagyarázni. Fogalmai itt is +zavartak. Nem érti, hogy a naiv eposzt nem írják, hanem a nép +teremti századokon át s így főleg a népköltészet szülötte. Azonban +a műköltészetben is naiv eposznak hívják az oly eposzt, mely az +eredeti naiv eposz nyomain halad s a korviszonyokhoz képest, +amennyiben lehetséges, sajátságait igyekszik mintegy +visszavarázsolni. Minthogy a keresztyén korszak népköltészetének +jelleme általában véve romantikus, az ily naiv eposz szintén +romantikus. De hogy másnemű romantikus műeposzok is vannak, melyek +kevésbbé támaszkodnak a népköltészetre s ezért nem neveztetnek +naivoknak csak romantikusoknak, az természetes; mert a naivitás nem +lényeges része a romanticizmusnak, <span class="pagenum"><a name= +"Page_250" id="Page_250">-250-</a></span> amint ez később a +műköltészetben kifejlődött. Zilahy vádolja Aranyt, hogy Attila +alakjába nem tudott fönséget lehelni. Hogy miért nem fönséges Arany +Attilája, azt nem mondja meg, hanem költészetére általában ezt a +megjegyzést teszi: «Arany összes költészetére el lehet mondani, +hogy ő meggyőzni mindig tud, megindítani gyakran, de felemelni alig +és igazában soha. Az ő költői természetében a fantázia a +legkevesebb, holott az eposz minden egyéb között ezt kívánja +túlnyomólag. Még csak egyetlen oly dala sincs, mint Csokonainál a +«Földiekkel játszó égi tünemény!» vagy a «Tihanyi echo» hoz írt +ritka varázsú óda, melyekben a szentimentalizmus égető bája a +fenségest csapkodja. Petőfit nem is említem.» Zilahy esztétikai +műszavain néha nagyon nehéz eligazodni. Nem értjük, mit tesz, hogy +Arany meggyőzi olvasóit. Meggyőzni valakit valamiről, a tudomány, a +szónoklat dolga, nem a költészeté. Ily értelemben veszi-e e szót, +ez okon tagadja-e meg a fantáziát Aranytól, nem vehetni ki tisztán, +sőt ellenkezőleg, úgy látszik, hogy ezt éppen dicséri benne, mint +alsóbbrendű költői tulajdont. A fantázia hiányát egyébből látszik +következtetni, abból, hogy Arany eposzaiban nincs lírai föllengzés, +szentimentális ábránd, legalább ide mutat az, hogy Csokonai dalait +hozza föl. Hogy a lírai föllengzés, szentimentális ábránd nem +forrása az epikai fönségnek s általában nem is szükséges az +eposzban, úgy hisszük, nem szükség mutogatnunk. De várhattunk-e más +ítéletet Zilahytól, ki Bajza Jenő tragédiáját dicsőíti s Vajda +egyik leggyöngébb költeményét mesterinek nevezi? Már ez magában +fölöslegessé tesz minden cáfolatot.</p> +<p>Íme Zilahy kritikai pályája, mely egy kissé különbözik lapjaink +rajzától, de bizonyára hűbb a valóhoz. <span class= +"pagenum"><a name="Page_251" id="Page_251">-251-</a></span> +Mindamellett halálát veszteségnek tartjuk irodalmunkra nézve. Egy +tehetséget tanusító fiatal írónak fejlődése első stádiumában sokat +szabad hibázni és tévedni. Zilahy még alig végezte be gimnáziális +tanulmányait, midőn már az irodalmi pályára lépett, alig került ki +az egyetemről, midőn már a kritika triposzára ült. Becsszomja +távolról sem állott arányban tehetségével s egyszerre akart +odajutni, hová a lángész is, bár gyorsan, de csak fokonként +emelkedik. A mohó és szertelen ambició talán sohasem volt annyira +divatos irodalmunkban, mint jelenleg. De Zilahynak legalább +tehetsége volt, mely reményre jogosította az embert; ő legalább +küzdő és törekvő ifjú volt, ki nagyrészt csekély becsű műveit +alkalmasint becsesebbekkel feledtette volna el. Nem annyira az, ami +volt, hanem ami talán lehetett volna, nem annyira multja, mint +jövője fejezi ki az irodalom veszteségét s pályája kritikai +méltánylatát.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_252" id= +"Page_252">-252-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>EÖTVÖS EMLÉKBESZÉDEI.<a name="FNanchor_64" id= +"FNanchor_64"></a><a href="#Footnote_64" class= +"fnanchor">64)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Magyar írók és államférfiak. Br. Eötvös József +emlékbeszédei. Pest, 1868. Kiadja Ráth Mór. 333. l.</p> +<p>Ez igen csinos kötetben teljes gyüjteményét vesszük Eötvös +emlékbeszédeinek, melyek koronként, 1839–1867-ig, az Akadémia +ünnepélyes ülésein mondattak el. E majdnem harminc évi időközben +Eötvös századunk első felének nehány legnevezetesb magyar írója és +államférfia fölött tartott emlékbeszédeket. Egy félszázad küzdelme +tárul fel előttünk. Itt találjuk Kazinczyt és Széchenyit, +Vörösmartyt és Szalayt, irodalmi és politikai megújhodásunk +bajnokait; itt Kölcseyt, Kőrösyt, Regulyt, Dessewffy Józsefet és +Emilt, kik többé-kevésbbé nevezetes szerepet játsztak a magyar +irodalom, tudomány vagy politika terén. Majd mind oly férfiak, kik +méltók a szónok ihletére, kire egy egész nemzet figyel.</p> +<p>Valóban Eötvös sokkal több volt, mint akadémiai szónok; a nemzet +szónokaként ünnepelte a nemzet halottjai emlékét. Az államférfiú +csak szószékét változtatta, de nem egyszersmind eszméit, érzéseit, +aggodalmait és reményeit. S volt idő, midőn a nemzeti intézmények +romjai közt csak az Akadémia szószéke állott még épen s csak innen +lehetett szólni egy-egy ünnepélyes <span class="pagenum"><a name= +"Page_253" id="Page_253">-253-</a></span> percben az egész +nemzethez. A hazafi bánat és remény e beszédek alaphangulata. +Eötvös az Akadémia szószékén folyvást a nemzeti élet hullámzásainak +befolyása alatt áll s belevegyül a kor küzdelmeibe. 1839–48-ig ifjú +túláradó lelkesedése a hazafi bánatból erőt merítve, reményt hirdet +és tettekre buzdít. 1858–1867-ig lelkesedése csillapodottabb, de +fájdalma mélyebb, lelke gazdagabb eszmékben és tapasztalatokban, a +romokra állva balzsamot csepegtet a nemzet sebeire s a csalódások +keserűségei közt a jövőbe vetett hitet táplálja. A bánat és remény +e folyvást megújuló hangulata egyhangúvá teszi e könyvet. Ez +egyhangúság ugyan nem változatosság nélküli, de mégis egyhangúság. +Midőn egy vagy több évi időközben hallottuk e beszédeket, az +egyhangúság nem tünhetett föl, mint most, midőn összegyüjtve +egyfolytában olvassuk. De lehet-e ezért hibáztatnunk a szónokot? +Aligha. Ki tehet róla, hogy a magyar nemzeti érzés egy félszázad +óta bánatból és reményből táplálkozik s kevés megszakítással egész +1867-ig e hangulat levegőjében éltünk? Szólhatott-e a szónok máskép +oly férfiak fölött, kik a hazafi bánat, küzdelem és remény +megtestesülései voltak s oly korban, mely szégyelve a jelent, +büszke önérzettel küzdött a jövőért vagy csalódásainak közepette, a +kétségbeesés örvénye szélén vigaszt és hitet keresett? Eötvös +engedve belső ösztönének hű maradt magához és a korhoz. +Emlékbeszédei hatásának egyik főoka ebben rejlett. Egy későbbi kor +talán még inkább észreveszi e beszédek egyhangúságát, mint mi, de +egyszersmind egy egész kor kedélyhangulatát látja visszatükröződni +bennök, mi mindig elég kárpótlás marad.</p> +<p>Az emlékbeszéd elméletével tüzetesen nem igen szoktak +foglalkozni egy irodalomban sem, de legalább bírálni <span class= +"pagenum"><a name="Page_254" id="Page_254">-254-</a></span> szokták +az emlékbeszédeket. Bizonyos hamis kegyelet a magyar +zsurnalisztikát ettől egészen visszatartja. Azt hiszi, hogy +kegyeletlenség felszólalni a hízelgés erkölcstelensége, a szertelen +dicsőítés ízléstelensége ellen, melyek nem egy emlékbeszédben az +értelmet és kedélyt egyaránt megbotránkoztatják. Mióta az Akadémia +és Kisfaludy-Társaság megalapíttatott, számos emlékbeszédet +hallottunk már, de Kölcseynek, az első emlékszónoknak, valódi +kegyelete, férfias méltósága nem igen találtak követőkre. A legtöbb +szónok egész erejéből arra törekszik, hogy rútul ledicsérje azt, ki +felett beszél. Néha, mintha képmutató udvaroncokat vagy béres +zsurnalisztákat hallanánk. Még jó, ha a szónok az elhunytat csak +szerfölött nagyítja vagy oly érdemeket tulajdonít neki, melyek nem +voltak meg benne, de megesik az is, hogy oly szertelen érdemeket +olvaszt össze, melyek együtt aligha lehetségesek. A kegyelet +ünnepélyén, nem kegyeletlenséget tanusítanak-e az ily beszédek, +melyek bizonyos tekintetben nevetségessé tesznek valamely kitűnő +vagy jeles tudóst vagy írót? Nem gúny-e az Akadémiára, hogy a +tudomány és irodalom képviselőinek némán kell végig hallgatniok oly +beszédeket, melyek a tudományt meghamisítják s az irodalmi ízlést +sértik?</p> +<p>Mondanunk sem kell, hogy Eötvös éppen nem tartozik az ily +akadémiai szónokok közé. Kölcsey után leginkább ő őrizte meg a +valódi kegyelet és szónoklat hagyományait. Kegyelete csak a valódi +érdemekhez fordul s a személyek tiszteletét az eszmék kultuszává +igyekszik emelni. Rokonszenve néha nagyításra ragadja, de sohasem a +szertelenig. Néha, bár ritkábban, árnyoldalakat is érint, de +fényoldal és érdem mintegy kényszerű kíséretében, mi emlékbeszédben +a kegyelet és hűség <span class="pagenum"><a name="Page_255" id= +"Page_255">-255-</a></span> legszebb összeolvasztása. Az eszmék +gazdagsága és érzelmek nemessége megőrzik őt a keresettség +cifrálkodásaitól s a kötelességszerű dicsőítés modorosságától. +Egészben véve beszédeit e tekintetben nem érheti gáncs, de itt-ott +találhatni bennök egy-egy vonást, mely zavarja a rajz hűségét s nem +szükségképi következménye a kegyelet eszményítésének sem. Igaz, e +vonások nem éppen lényegesek s nem annyira célzatosságból +származnak, mint figyelmetlenségből vagy vizsgálat nélkül +elfogadott irodalmi előítéletekből, de mindamellett nem +mellőzhetjük, mert oly kitűnő íróban találjuk, mint Eötvös. +Leginkább a kitűnő írókat kell bírálni s nem a középszerűeket, +kiket mellőzhetni is. Idejegyzünk hát Eötvös jellemzéseiből egy pár +oly vonást, melyeket túlzottaknak tartunk.</p> +<p>«A magyar nyelv – mond Eötvös Kazinczy fölött tartott +emlékbeszédében – amint ez egy élő és fejlődő nép nyelvénél máskép +nem is lehet, mindig újult és fejlődött: a különbség Kazinczy és +mások közt csak abban áll, hogy mit azok, kik a nyelvújításban +elődei voltak, a pillanat szükségétől kényszerítve, rendszer nélkül +tettek, azt ő teljes öntudattal cselekedte, szem előtt tartva a +célt, melyet el akart érni és «<i>soha meg nem feledkezve azon +határokról, melyeket túllépni a legmerészebb nyelvújításnak sem +szabad</i>».</p> +<p>A végső mondatban nincs igazság s kimaradhatott volna a kegyelet +sérelme nélkül, annyival inkább, mert nem erre van alapítva a +beszéd s csak mint igen mellékeszme fordúl elő benne. Igaz, az +emlékbeszéd sohasem kritika, de az is bizonyos, hogy nem foglalhat +magában olyast, mi a kritikával egyenes ellenkezésben van. A +reformátorok pályája nem igen lehet ment több vagy kevesebb +tévedéstől. Ezt mintegy helyzetök kényszerűsége hozza <span class= +"pagenum"><a name="Page_256" id="Page_256">-256-</a></span> +magával. Küzdelmök hevében nem választhatják meg mindig a +legcélszerűbb eszközöket, tovább mennek, mint szándékuk volt, vagy +olyat is akarnak, mit az idő később tévedéssé derít ki, bár a +körülményekben igazolásukat találhatni. Kazinczy mindenesetre ily +reformátor volt. Pályája éppen nem ment a tévedésektől, de azok nem +kisebbítik dicsőségét. A nagy eszme, melynek bajnoka volt, a nagy +mozgalom, melyet megindított, szenvedése, mely mártírrá avatta, +nemzeti újjászületésünk legelső hősévé emelik. E szempontból nem +magasztalhatni eléggé. De a tisztán nyelvészeti és irodalmi +szempont mindig tiltakozni fog az ellen, hogy Kazinczy sohasem +lépte át azon határokat, melyeket túllépni a legmerészebb +nyelvújításnak sem szabad. Egyetlen irodalom sem mutathat föl oly +merész nyelvújítót, mint Kazinczy, talán azért, mert egyetlen +irodalom sem volt oly sajátságos körülmények között, mint a miénk. +Lehet, hogy mindaz, mi Kazinczy tanai- és hatásában tévedés, a +történeti kényszerűség fejleménye volt, melyen át kelle esnünk, de +az bizonyos, hogy Kazinczynak egész irányát ma már nem fogadhatja +el se a nyelvész, se a stiliszta. Mint nyelvújító, ki a gyökök +alkotása szabadságát is vitatta támadói ellen írt polémiáiban, néha +túlságokra ragadtatott, melyeket követői még tovább fejlesztettek. +Mint a magyar művészi próza és költői nyelv megalapítója a művészit +a magyarossal nem mindig tudta kiegyeztetni, idegenszerűségre adott +példát. Az újabb költői nyelv Vörösmartytól napjainkig egy s más +tekintetben reakció Kazinczy tévedései ellen s hogy prózánkban, bár +folyvást mutatkozik, kevésbbé erőteljes e reakció, azt csak +sajnálni lehet.</p> +<p>A Vörösmarty, Dessewffy Emil, Szalay fölött mondott beszédekben +is találhatni ily mellékesen odavetett <span class= +"pagenum"><a name="Page_257" id="Page_257">-257-</a></span> +túlságokat. «Vörösmarty az első magyar költő – úgy mond – kit a szó +legszebb értelmében népszerűnek mondhatunk.» De vajjon Kisfaludy +Sándor nem volt-e szintén oly népszerű a maga korában? Sőt +Vörösmarty népszerűsége csak lassan, a kor fejlődésével, +növekedett, míg Kisfaludy S. gyorsan s majdnem egyszerre lőn +népszerű. Mindezt jól tudja Eötvös, ki a Kisfaludy Sándor +tiszteletére 1843-ban rendezett dalünnepen tartott elnöki megnyitó +beszédében így szólt: «Kisfaludy Sándor legnépszerűbb költője +hazánknak»; pedig ekkor Kisfaludy Sándor népszerűsége már +hanyatlóban volt s a Vörösmartyé már elérte tetőpontját. «Szóljak-e +Egerről páratlan varázsával – folytatja Eötvös – szóljak-e +Cserhalomról, melynél nagyobbszerű eposzi mű kevesebb sorban talán +még nem iratott?» Hogy Eger és Cserhalom remekművek, a régibb +magyar kritika egyik előítélete, mely Toldy nyomán átment az +irodalomtörténeti kézikönyvekbe is. Nem tagadhatni, hogy +mindkettőben genialis részletek vannak, de egészben véve egyiket +sem mondhatni teljesen sikerültnek; nincs kerek meséjök s +tulajdonkép csak egy pár epizód összefűzéséből állanak, nemcsak a +világirodalomban, hanem Vörösmarty kisebb munkái közt is van oly +mű, mely sokkal költőibb, nagyobbszerű mindkettőnél, például a «Két +szomszédvár».</p> +<p>Dessewffy Emilről ezt jegyzi meg egy helyt: «Azon érdemet senki +sem tagadhatja meg tőle, hogy műveinek ékességét a világosságban +kereste». Ez igen szembeszökő túlzás, bár szerény méltánylat akarna +lenni. Dessewffy stílusából éppen az egyszerűség és világosság +hiányzott, egyike a legnehézkesebb stilisztáinknak. Szalayról ezt +olvassuk: «Soha lángész több szorgalommal nem párosult». Nem +tudjuk: vajjon Eötvös a lángészt <span class="pagenum"><a name= +"Page_258" id="Page_258">-258-</a></span> a tudományos értelmében +veszi-e, vagy csak nagy tehetséget ért alatta, mint ahogy a +közbeszéd használja e kifejezést. Ez utóbbi értelemben teljesen +igaza van, de hogy nagy tehetség több szorgalommal sohasem párosult +annyira, mint Szalayban, az legfeljebb csak akkor állhat meg, ha +hozzá tesszük: Magyarországon, mert ha általában az egész világra +vonatkozólag értjük e mondatot, nemcsak az igazság, hanem az +eszményítés szempontjából is hibáztatnunk kell.</p> +<p>Máskülönben a Szalay fölött mondott beszéd legsikerültebb az +egész gyüjteményben. Itt is bebizonyult, hogy a rokonszenv az +emlékbeszéd valódi múzsája. Lelkesíti a szónokot, hogy érezze s +éreztetni tudja a valódi érdemeket, erőt kölcsönöz az élénk +rajzhoz, sőt a közönségesnél mélyebb kedélyt bizonyos gyöngédségi +érzetnél fogva megóvja a dicsőítési túlzásoktól. Eötvös +emlékbeszédeiben senkinek alakja sem emelkedik ki oly egyszerű +fönségben, átlátszó fényben, mint a Szalayé. Mintha nem is +rajzolna, csak fölleplezné e képet, mely évek óta ott él lelkében, +letörülhetlenül. Kissé eszményíti, de nem többel, mint amennyit az +emlékbeszéd eltűr, sőt megkíván. Kevésbbé folyamodik szónoki +fogásokhoz, mint más beszédeiben, mégis ékesszólóbb, mint bárhol. +Mindezt nem mondhatni el a Széchenyi fölött tartott emlékbeszédről. +Az ok alkalmasint a rokonszenv hiányában rejlik. Eötvös tiszteli +Széchenyit, bámulja nagy tehetségét, elősorolja érdemeit, de +érezzük, hogy nem viseltetik rokonszenvvel egyénisége iránt. Inkább +értekezik róla, mint szónokol fölötte, inkább pályája egyes +oldalait mutatja föl, mint az egész államférfiút és embert. Nem áll +előttünk az újabb magyar történelem legnagyobb és legtragikusabb +alakja. Széchenyi több, mint reformer, regenerátora a magyarnak, +Széchenyi legeurópaiabb <span class="pagenum"><a name="Page_259" +id="Page_259">-259-</a></span> államférfiaink közt, mégis mindvégig +legmagyarabb, Széchenyi a siker legtöbb nyomát hagyta maga után, +mégis legszerencsétlenebb mindazok között, kik a jelen században a +magyar politikai élet színpadán szerepeltek. Mindezt, minek a +beszéd központját kell vala képeznie, csak érinti Eötvös vagy éppen +mellőzi. Lehet, hogy a politikai körülmények, melyeknek hatása +alatt szónokolt, lehet, hogy saját multja, mert egykor határozott +pártállást foglalt el Széchenyi ellenében, szintén befolyhattak +arra, hogy egyetmást mellőzzön, vagy a fődolgot kevésbbé emelje ki. +A beszédben nem hiányoznak egyes szép részletek, de az egész +benyomása nem olyan, minőt Széchenyi pályája és egyénisége mintegy +követel. Széchenyi a történet lapjain, árnyoldalaival, tévedéseivel +együtt nagyobb arányokban fog kiemelkedni, mint ahogy rajzolja ez +emlékbeszéd, mely csak fényoldalait tünteti föl.</p> +<p>Ami a beszédek alkatát illeti, az sokkal változatosb, mint a +hangulat, melynek egyhangúságát már fennebb megjegyeztük. A kezdet +és bevégzés gyakran hasonlít egymáshoz, nem eszmékben, hanem +módban, de maga a beszéd ritkán. Eötvös nem követi akadémiai +beszédeinket, melyek gyakran nem egyebek, mint életrajzi vázlatok a +dicsőítés cirádáival felpiperézve. Tudja, hogy a szónoknak csak +annyit kell beolvasztania az életrajzból, mennyit a beszéd formája +megbír, sőt ez sem mindig szükséges, fődolog a szónoklattá vált +jellemrajz vagy egy nagy eszmének, célnak kultusza, melynek az +illető bajnoka volt. Kazinczy fölött mondott beszédében Eötvös +mellőz majd minden életrajzi adatot, az írót és embert is csak egy +pár vonással érinti; beszédét mint központ, a nemzetiség eszméje +uralja, melyet Kazinczy mint író és nyelvújító fölébresztve, hitté +erősített. <span class="pagenum"><a name="Page_260" id= +"Page_260">-260-</a></span> S mi jól illett leginkább erről +beszélnie akkor, midőn nemzetiségünk ellen irtó háborút indított az +osztrák minisztérium s az országszerte megüllött Kazinczy-ünnep +első zajosb tiltakozás volt a zsarnokság intézményei ellen. Szalayt +már rajzolja mint embert, írót és államférfiút egyaránt s +jellemvonásaiban egyszersmind megelevenülnek mindazon főbb eszmék, +melyekért Szalay egész életén át küzdött. Reguly emlékét egy +lélektani és tudományos kérdés vizsgálatával ünnepli, melyet Reguly +pályája kelt föl benne s mely éppen oly világot vet Reguly +egyéniségére, mint tudományos küzdelmeire. Reguly valóságos +egyénként emelkedik ki. Jellemzési tekintetben e beszéd vetekszik a +Szalay fölött mondottal, csakhogy ez utóbibban több a szónoki erő +és meghatottság. Dessewffy Emilben mellőzi a politikust s csak a +hazafit és embert eleveníti meg s jó tulajdonai túlságaiból +magyarázza ki némely árnyoldalait. Politikai ellenfele, de barátja +és tiszttársa fölött kellett beszélnie s minden affektáció nélkül a +legfinomabb tapintattal oldotta meg feladatát. A Vörösmarty fölött +mondott beszéde legkevésbbé sikerült, tulajdonkép nincs alapeszméje +s a jellemrajz oly általánosság, melyet más költőről is el lehet +mondani. E mellett bizonyos bágyadtság ömlik el rajta. Ilynemű a +Kölcsey fölött mondott beszéd is, csakhogy a szónoki erő ifjú +felbuzgása némileg takarja a jellemrajz hiányát. Egyébiránt Eötvös +1848 előtti beszédei általában kevésbbé sikerültek, mint a +későbbiek. Amazokban talán több a hév és csillogás, de se +jellemrajz, se szabatosság, se a reflexiók erejére nézve nem +mérkőzhetnek emezekkel.</p> +<p>Eötvöst, mint szónokot, nem lehet igazságosan megítélni csak +emlékbeszédeiből. A fejtegető és vitatkozó szónok, ki a megyei és +országos termekben nem egyszer <span class="pagenum"><a name= +"Page_261" id="Page_261">-261-</a></span> vívott ki diadalt, itt +egészen háttérbe szorul s csak az ünnepély szónoka áll előttünk. +Azonban egy tulajdonsága, mely mint írót kiválóan jellemzi, sehol +sem lép annyira előtérbe, mint emlékbeszédeiben s ez a reflexió +által felköltött érzés s az érzés által felköltött reflexió. Nem +emelkedik a szenvedélyig, legfeljebb érinti azt, nem ragadja el +hallgatóit, csak meghatja. Fantáziája nem erős s a plasztikaiság +éppen úgy hiányzik rajzaiban, mint stíljében. Még annyira kedvelt s +túlságosan kedvelt hasonlataiban sem találhatni meg a plasztikai +kidomborodást, vagy ragyogó színezetet. Mintha ezekhez is reflexió +által jutna, nem könnyedén árasztja, hanem némi nehézkességgel +tárja ki s olykor mintegy elnyujtja. Innen van, hogy az elevenség +nem kiváló tulajdona s átmenetei, fordulatai ritkán gyorsak, +önkénytelenek s meglepők. Beszédeinek egységét inkább a hangulat és +gondolat képezi, mint a részek aránya s a fokozatos és szerves +emelkedés. Ő gondolkozik és érez, e kettő egy nála s túlsúlyok +olykor megbénítja a fantázia működését s fogyatékossá teszi a +művészi formát. Ebben rejlik főereje és főgyöngesége. Mívelt és +gazdag lelke, könnyen felinduló nemes kedélyének áramlata oly +jótékonyan hat elmére és szívre. Az emberiség és hazafiság, a +keresztyénség és kultúra, az európaiság és magyarság, a kegyelet és +igazság, a melankólia és megnyugvás nagy eszméi és érzéseinek +varázsa alatt állunk. Az érzés reflexióvá, ez pedig érzéssé válik +bennünk is. De a reflexiók nagy tömege, melyekben több finomság +nyilatkozik, mint erély, néha a hallgatót is éppen úgy +elbágyasztja, mint a szónokot s mintegy el-elmosódik előttünk a +láthatár.</p> +<p>A könyvet elnöki megnyitó beszédek zárják be, melyeket szerző a +Kisfaludy Sándor tiszteletére rendezett dalünnepen, az Akadémia, +Kisfaludy-Társaság, Erdélyi <span class="pagenum"><a name= +"Page_262" id="Page_262">-262-</a></span> Múzeum, magyar orvosok és +természetvizsgálók, magyar írók segély-egylete ünnepélyes ülésein +tartott. Közpályájának egyik igen kitűnő oldalát jelölik e +beszédek. Ez intézetek majd mindenike körül feledhetlen érdemei +vannak s némelyiknek még ma is elnöke és szónoka. Az emberszeretet, +tudomány és hazafiság, a mívelt elme és nemes kedély ritka emberben +egyesül annyira, mint benne s teljes mértékben illenek reá +Quintilianus e szavai: «Orator esse, nisi vir bonus non +potest».</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_263" id= +"Page_263">-263-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>SZÍNHÁZI SZEMLE.<a name="FNanchor_65" id= +"FNanchor_65"></a><a href="#Footnote_65" class= +"fnanchor">65)</a></h2> +</div> +<p>E jelen közleménnyel megkezdjük színházi szemlénket, amelyet +eddig mellőzni voltunk kénytelenek. E folyó, irat szűk terét +érdekesebb közlemények vették igénybe, másfelől politikai és +szépirodalmi lapjaink kiváló előszeretettel foglalkozván a +színkritikával, mi éppen ezért azt leginkább mellőzhetőnek hittük. +Azonban színkritikánk egy idő óta anyira a drámaírók vagy az +általok sugalmazottak kezébe került, hogy éppen nem fölösleges, ha +nem drámaírók is hallatják szavokat; e mellett színkritikusaink +inkább szavakban bővelkednek, mint eszmékben s nem levén erős +meggyőződésök, annyira a pillanat benyomásai alatt írnak, hogy +gyakran nem egyebek, mint a közönség zajosb, de kevésbbé mívelt +részének szószólói. Mi nem vesszük rossz néven, ha jobbak hiányában +gyöngébb eredeti színművek is adatnak, azt sem tartjuk bajnak, ha +valamely gyönge műnek inkább csak jobb oldalai emeltetnek ki, de az +már kórjel, ha a kritika gyarló kísérleteket kiváló tehetség +jeleiként üdvözöl, hibákat szépségeknek hirdet, téves irányokat +bátorít s kerülve minden érdemleges tárgyalást, behatóbb +fejtegetést, vagy az egyéni tetszés önkényét proklamálja a kritika +legfőbb elvének vagy a <span class="pagenum"><a name="Page_264" id= +"Page_264">-264-</a></span> közönség kevésbbé ízléses részének +tapsaira hivatkozva, ezt tartja döntőbírónak az ízlés legfontosabb +kérdéseiben.</p> +<p>Sajnáljuk, hogy szemlénket egy oly mű bírálatával kell +megkezdenünk, amelyre más körülmények között kevés szót +vesztegetnénk. Értjük Csiky Gergely <i>Jóslat</i> című úgynevezett +vígjátékát, amely október 11-én adatott a nemzeti színpadon s a +közönség és hírlapok oly érdeklődését keltette föl, aminőt még +akkor sem érdemelt volna, ha sikerültebb. A műnek egész története +van, amelyet, ha röviden is, el kell beszélnünk.</p> +<p>Az Akadémia legközelebbi Teleki-pályázatán Szász Károly volt a +bíráló-bizottság előadója. Jelentésében megtámadta a hírlapokat, +amelyek élesen szokták megróni az Akadémiát bírálatainak részint +túlszigora, részint kíméletlen hangja miatt s egyszersmind +kimutatni igyekezett, hogy az akadémiai jelentések a tehetséget, a +művek egyes jelességeit mindig elismerték és kiemelték s ha az +egésznek koszorút nem nyujthattak is s ha kénytelenek voltak olykor +aranyok mellé töviseket is tűzdelni a koszorúba: tehettek-e róla, +ítéletöket nem igazolta-e a következés, a pályázatok többségét tevő +silányságok ellen pedig lehet-e igen éles bármely modor? Hiszen +minden gimnázista, sőt ha a jelek nem csalnak, sok merész +suszterinas vagy legalább borbély- és szabólegények, egyszóval oly +egyének is pályáznak, akikben az írói tehetségnek szikrája sincs, +akik irodalommal és esztétikával komolyan egy percig sem +foglalkoztak, kiknek nemcsak a drámáról, hanem általában a +költészetről sincs fogalmok. Az ily pályázók nem érdemelnek +kíméletet, nem jutalmat és koszorút, arról szó sincs, hanem ostort +érdemelnének és huszonöt pálcát. S ezt kimondani s mert tényleg +csakugyan nem szolgáltathatjuk <span class="pagenum"><a name= +"Page_265" id="Page_265">-265-</a></span> ki nekik, legalább +erkölcsileg éreztetni velök, nemcsak szabad, hanem helyes is, +annyival inkább, mert a teljes ismeretlenség miatt nem válhatik +személyes sértéssé. Azután elmondotta Szász Károly, hogy alig volt +pályázat, amelyen annyi bírálaton alul lévő mű pályázott volna; a +sok selejtes között a még talán szóba jöhető is gyönge s a legjobb +is igen középszerű. A pályázat egyetlen darabja, amely mégis +irodalmi színvonalon áll, a <i>Jóslat</i> című. Ennek van öntudatos +alapeszméje, számítással szőtt meséje, nyomait mutatja a drámai +forma és a fejlesztés iránti érzéknek, jellemek helyett nehány +alakot bír felmutatni, nyelve pedig bár legkevésbbé drámai, itt-ott +legalább költői s általában irodalmi nyelv. A részletekre térvén, +kifejtette, hogy a mű tulajdonkép nem is vígjáték, mert csak a +mellékszemélyekben van komikai elem, mint dráma is elhibázott s +legfeljebb az oly közönség előtt víhat ki némi tetszést, amely a +mellékcselekvények és epizódok tarkaságával, mellékszemélyek +hóbortjaival is megelégszik s drámai összhatást nem követel. +Mindezeknél fogva a bírálók többsége, bár elismeri, hogy a +<i>Jóslat</i> pályatársai között határozottan a legérdemesebb mű, +sőt egyetlen, mely általános irodalmi színvonalon áll s így +kénytelen azt az Ügyrend 109. szakasza értelmében a jutalomra +ajánlani, de egyfelől, mert csak külsőleg és mellékszemélyeiben +ismerheti el vígjátéknak, mert általán csak igen relatív becset +tulajdonít neki s mert másfelől színszerűség tekintetében is alig +hiszi, hogy közepes sikert is arathasson, feltétlenül a jutalomra +még sem ajánlhajta s az Ügyrend 110. szakaszának alkalmazását kéri, +mely szerint a jeligés levél csak akkor bontatik fel, ha a szerző +jelentkezik. Az Akadémia elfogadta a bírálók többsége határozatát, +bár <span class="pagenum"><a name="Page_266" id= +"Page_266">-266-</a></span> egyik bíráló, Tóth Kálmán, +különvéleményt adott be, Toldy Ferenc pedig felszólalt, hogy nem +vígjátéknak nem lehet kiadni a jutalmat, midőn a pályázat tiszta +vígjátékot követel, de az Akadémia megmaradt határozata mellett, +mert a bírálók kijelentették, hogy a többi pályaművek, amelyek +inkább vígjátékok, oly gyengék, hogy bármelyik megjutalmazása +valóságos botrány lenne.</p> +<p>Szász Károly jelentésén a felolvasás előtt némi javítást tett. +Ahol a minden kritikán alul lévő pályaművekről szól, a +<i>suszterinas, borbély- és szabólegények</i> kifejezéseket +<i>tanulógyerekek és éretlen ifjoncokkal</i> cserélte föl s ahol +azt mondja, hogy az ily pályázók <i>ostort és huszonöt pálcát +érdemelnének</i>, következőkép módosította: <i>az ily, Petőfi +szerint, mezítlábas suhancok egyáltalában nem érdemelnek +kíméletet</i>. Így is jelent meg az <i>Akadémiai Értesítőben</i>, +azonban némely hírlap tévedésből vagy akaratból a kihúzott helyeket +is kiadta.</p> +<p>A hírlapok felzúdultak a bírálat éles hangja ellen, bár ez +<i>csak</i> az oly művekre vonatkozott, amelyek minden bírálaton +alul voltak s melyeket hírlapjaink teljességgel nem ismertek s maig +sem ismernek; megtámadták az akadémiai Ügyrend 110. szakaszát, mely +szerint, ha a bírálók egy művet sem találnak jutalomra érdemesnek, +minthogy a jutalmat mindenesetre ki kell adni, a jeligés levél nem +bontatik fel mindaddig, amíg a szerző ki nem jelenti abbeli +szándékát, hogy a rosszaló ítélet dacára is fel akarja venni a +jutalmat; az író prostituálásának nevezték az ily eljárást s a +szakasz eltörlését követelték. Pedig e szakasz nem a drámaírók +ellen, sőt érdekökben hozatott s ha a rosszalásnak a műre nézve +némi élesb kifejezést kölcsönöz is, a személy iránt éppen finom +kíméletet tanusít. Az Akadémia tekintélyét eléggé védi azáltal, ha +szigorú ítéletében <span class="pagenum"><a name="Page_267" id= +"Page_267">-267-</a></span> kimondja, hogy a jutalmat csak azért +adja ki, mert kénytelen kiadni az alapító akarata szerint. Az +illető szakasz 1861-ben az írók érdekében az Eötvös indítványára +hozatott, aki azt hitte, hogy az író akkor van prostituálva, ha a +kedvezőtlen bírálat dacára is jeligés levele az ő megkérdezése +nélkül felbontatik s neve átadatik a nyilvánosságnak. De amint a +példák tanusítják, a mi drámaíróink és drámaíró színkritikusaink +egy kissé híjával vannak a finom érzületnek s a meg nem érdemelt +aranyakat meg nem érdemelt dicsőséggel akarják fölvenni. Hogy e +szakaszt az Akadémia esetenként helyesen alkalmazza-e vagy nem, az +lehet vita tárgya, de hogy az magában véve helyes és éppen nem +prostituálja az írót, azt minden értelmes ember belátja, akit +önérdeke el nem vakít.</p> +<p>Az ismeretlen szerző, Csiky Gergely kath. pap jelentkezett, +művét kinyomatta s a Nemzeti Színház igazgatósága kitűzte azt +előadásra is. Minden jel oda mutatott, hogy bizonyos körülményeket +felhasználva, a drámaírók egész hadjáratot intéznek az Akadémia +ellen, amelyre okuk van neheztelni. Szigligeti a szokottnál nagyobb +buzgalommal fogott a mű szcenirozása- és javítgatásához. Az előadás +előtt néhány nappal a Pesti Napló jelt adott az ütközetre egy heves +cikkben bevádolva az Akadémiát s hízelegve a közönségnek egész a +nevetségig. Elmondotta, hogy érdemesebb kézbe ritkán juttatott az +Akadémia száz aranyat színdarabért. Egy vonzó, ihlettel és ízléssel +írt művet jutalmazott meg a vak tyúk, ami nem sűrűn esett meg eddig +rajta, egy hivatott s hozzá képzett tehetséget avatott fel, +szándékán kívül ugyan és kényszerűségből, de fölavatta s megírta +neki az útlevelet a dicsőséghez. Az Akadémia a jó színművektől meg +szokta tagadni a jutalmat. Neki <span class="pagenum"><a name= +"Page_268" id="Page_268">-268-</a></span> ez sem tetszett, de +tetszeni fog a közönségnek, amely ritka önállósággal s éppen oly +egészséges, mint öntudatos ízléssel és tapintattal ítél a színházi +újdonságokról. A mi közönségünknek ebben alig akad valahol mása +Európában. A <i>Pesti Napló</i> ily s ezekhez hasonló ömlengései +csak nyegle kortesfogások voltak, de azzal már együgyűséget árult +el, midőn komolyan vitatta, hogy a kérdéses művet egy a +középfajokat kizáró tisztán vígjátéki pályázaton éppen azért +kellett volna megdicsérni, mert nem vígjáték, az pedig valóságos +erkölcstelenség volt, <i>midőn ráfogta Szász Károlyra, hogy +mindazt, amit a minden kritikán alul álló pályaművekre mondott, a +Jóslatról is mondotta és szerzőjét pellengérre, korbácsra s Isten +tudja még mire ítélte</i>.</p> +<p>E rágalmat elhitték a többi lapok, a közönség is, amelyek rég +elfeledték az akadémiai bírálatot vagy talán nem is olvasták. Ez +volt a mű hatásának egyik oka. A közönség, amely különben is +hajlandó ellenzékeskedni szemben az irodalmi és tudományos +testületek ítéleteivel, azt hitte, hogy egy legméltatlanabbul +meggyalázott írónak kell igazságot szolgáltatnia. Ezért elfogultan +kereste és megtapsolt a <i>Jóslat</i>ban minden olyast, amit csak +lehetett: egy pár lírai szebb helyet s nehány burleszk alakot. Ide +járult még az aránylag elég jó előadás, a szép görög öltözetek, az +ünnepélyes menet fénye. Az est némi demonstráció színét viselte +magán. Azonban a demonstrációban a közönségnek csak zajosb és +kevésbbé mívelt része vett részt, a másik rész hidegen maradt s +ízetlennek találta a művet. Mi legalább az előadás végével nem egy +embertől hallottuk, hogy a mű száz krajcárt sem ér, nemhogy száz +aranyat. De a hatás legfőbb okát mindamellett nem a rágalmazott +Akadémia ellen való visszahatásban kell keresnünk. Legtöbbet +<span class="pagenum"><a name="Page_269" id= +"Page_269">-269-</a></span> tett arra az a körülmény, hogy a szerző +katholikus pap s műve alapeszméjéből és tárgyából bizonyos irányt +magyarázhatni ki. A mű tudniillik Delphiben játszik, Apolló +főpapnőjének nem szabad szeretni, férjhez menni és férjhez megy, a +papok pedig megházasodnak. A közönség a mult leple alatt célzást +vélt a jelenre s kitapsolta a szerzőt. A vásottabb rész +gyönyörködni akart egy pap drámaíró hajlongásaiban s midőn a +harmadik előadáskor nem jött ki, egy páholyban meglátva, +megéljenezte, hogy legalább kihajlásait élvezhesse.</p> +<p>Íme, a különben sem igen zajos hatásban mily kevés része van a +drámai művészetnek. A hírlapok, amelyek mindenáron ünnepelni +akarták e művet, többé-kevésbbé kénytelenek bevallani, hogy nem +vígjáték, igen sok hibája és fogyatkozása van, de azért mégis +költői mű, egy kitűnő tehetség terméke s az Akadémia nem ért a +dramaturgiához. Valóban alig van valami mulatságosabb, mint +hírlapjaink kritikája e műről, amelyet mindenkép magasztalva, +tulajdonkép elítélnek. «A mű cselekvénye kevés – úgy mondanak a +<i>Fővárosi Lapok</i> – a dikciók kedvéért egy eszmét sokszor és +hosszadalmasan összevisszaforgat és ismétel; sok jelenetben +szembeszökőn emlékeztet <i>Aesopusra</i> és más darabokra, egy-két +alakja tökéletlenül vázolt, úgy, hogy ezekkel a darab végéig sem +jöhetünk tisztába; a vígjátéki légkörből sokszor igen is zord +vidékre téved, sőt alapjában a mű nem is vígjáték s végül igen is +kurtán bánik el és nem is valami eredeti módon a szerelem +apoteozisával. Szerkezete némileg laza, cselekvénye kuszált, +bonyodalma mesterkélt.» Mindebből természetesen az következik, hogy +a mű rossz. Teljességgel nem. A <i>Fővárosi Lapok</i>nak egészen +más logikája van: a művet jelesnek hirdeti, mely megszégyenítette +az Akadémia ítéletét, költői <span class="pagenum"><a name= +"Page_270" id="Page_270">-270-</a></span> nyelve és szembeötlő +szépségei által. Az ily tehetséget fel kell keresni s nem elnyomni, +ha napfényre kerül. A hiányok (tehát már hibák nincsenek is a +műben), amelyek a <i>Jóslat</i>ban jelentkeznek, nem a szerző +tehetségének rovandók fel, hanem színpadi járatlanságának, papi +állásának. A <i>Nemzeti Hírlap</i> szintén ily sajátságos logikával +szólott a darabhoz. Kifejtette, hogy a mű bonyodalma mily gyarló, a +drámai élet egészen hiányzik benne, de a szerző ért az +egyénítéshez, valódi költő, a mű egészben véve nyereség +irodalmunkra nézve s az Akadémia blamirozta magát. Az +<i>Ellenőr</i> igaznak találta az akadémiai bírálatot, de +hozzátette, hogy mégis igaztalanul bántak a darabbal, mert az +határozott tehetség műve, habár nem is szorosan a vígjáték és +tragédia szabályai szerint nyilvánul, amaz akadémiai szabályok +szerint, amelyeket az író-arisztokrácia talált föl. A műnek sok jó +tulajdona van, amelyek között legfőbb az, hogy költői és vonzó. +Azonban azt nem említi, hogy mik benne azok a vonzó és költői +tulajdonságok, valamint azt sem, hogy ha már nem tud a szerző se +vígjátékot, se tragédiát írni, vajjon tud-e drámát, az +íródemokrácia szabályai szerint. A <i>Kelet Népe</i> három +tényezőben kereste a mű hatása okait: először, mert az Akadémiának +nem tetszett, másodszor mert szerzője pap, harmadszor, mert valóban +költői mű, de hogy mennyiben költői mű, azt később elég hosszas és +zavaros bírálatában sem fejti ki. A <i>Hon</i> nem igen meri +dícsérni társainak e magasztalt kegyencét, de annál inkább +szidalmazza az Akadémiát, hisz valamit csak szidalmaznia kell, ha +már a kormányt nem szidalmazhatja. Megvallja, hogy a mű bizony +gyönge, a közönség veszett híre miatt mit sem várván tőle nagyon +alacsony katonamértéket alkalmazott hozzá. Meséjét bajos elmondani, +<span class="pagenum"><a name="Page_271" id= +"Page_271">-271-</a></span> mert a mű szerencsétlen technikája +miatt nehéz megtartani az elbeszélő filumot. Nagy baja a műnek, +hogy alakjait nem egyéníti s nem tudja irántok felkölteni a néző +érdeklődését. De azért a szerzőre, mint drámaíróra szép jövő vár, +mert jó nyelven ír, költői emelkedettségű helyei vannak s nehány +sikerült dialógja. Hisz ennyit Jámbor Pál drámáiban is találhatni s +csodálkozunk, hogy a <i>Hon</i> miért nem sürgeti Szigligetit +ezeknek is színre hozatalára. A pesti német lapok szintén +megbámulták a <i>Jóslat</i>ot s csodálkoztak az Akadémia +együgyűségén. A <i>Pester Lloyd</i> különösen kiemelte, hogy a mű +helyenként lángoló, de egészséges érzékiséget lehet (a vén pap +szerelmét értette-e ez alatt vagy az ifjú papnőét, azt nem mondja +meg), de egy pár nap mulva megbánta lelkesülését s egy terjedelmes +behatóbb bírálatban igazat adott az Akadémiának.</p> +<p>Íme, e bírálatok éppen nem tesznek bizonyságot hírlapjaink +logikája s esztétikai míveltsége mellett. Azt hisszük, hogy nemcsak +az Akadémiának nem szükség előttök meghajolnia, hanem másnak sem, +akinek egy kis ítélőtehetsége van. S ha még csak ennyi volna, +hagyján! Szász Károly egy hosszabb cikkben felelt a támadásokra. +Elmondotta, hogy éles kifejezéssel csak a bírálaton alul álló +műveket illette, hogy a <i>Jóslat</i>ban mindent méltányolt, amit +lehetett, csak jutalomra nem tartotta érdemesnek, most sem tartja, +sőt előadva még élesebben tüntek fel előtte a mű fogyatkozásai és +hibái s ezeket újabban is kifejteni igyekezett. S vajjon lapjaink +megkísérlették-e megcáfolni Szász Károly fejtegetéseit? Éppen nem. +Hallgatnak. De mégsem egészen. Felszólalt a <i>Pesti Napló</i>. Bár +hallgatott volna, mert amit mondott, valódi botrány. +Kinyilatkoztatta, hogy a <i>Jóslat</i> értéke fölött nem kíván +vitázni. Sohasem jutott <span class="pagenum"><a name="Page_272" +id="Page_272">-272-</a></span> eszébe azt követelni, hogy másnak +valami azért tessék, mert neki tetszik, semmi sincs egyénibb, mint +az ízlés (pedig első cikkében éppen azt vette rossz néven az +Akadémiától, hogy egy vonzó, ihlettel és ízléssel írt művet meg nem +dicsért). Senkinek sem jutott volna eszébe az Akadémiát és bírálóit +megtámadni azért, hogy a <i>Jóslat</i> nem tetszik nekik, hanem a +bántalmazó hang okozta a megbotránkozást (tudjuk, hogy Szász Károly +a <i>Jóslat</i> ellen nem használt semminemű éles kifejezést, csak +a <i>Pesti Napló</i> fogta reá; élesb kifejezései a minden +bírálaton alul levő művekre vonatkoztak). Még egyszer ismételte, +hogy mindenkinek a maga dolga, hogy mi tetszik neki s mi nem, +írónak, kritikusnak, közönségnek egyaránt; ahhoz nincs másnak +szólója. Aztán hozzátette, hogy olynemű kritizálás mellett, +aminővel Szász Károly indul a <i>Jóslat</i> ellen, egyetlen darabja +sem állhat meg irodalmunknak.</p> +<p>Amely lap ily elvet hirdet, az az egyéni önkényt emeli a kritika +főelvévé s lemond arról, hogy az irodalmi komoly közlönyök közé +számíttassék. Ez elv szerint minden ízlés, ítélet jogos, nincs +különbség a jó és rossz ízlés között. Bizonyára bárki félre vethet +bármily remekművet, megtapsolhat bármily gyarló drámát, a nélkül, +hogy okát tartoznék adni. De egy kritikustól, aki ítélőbíró akar +lenni az ízlés dolgában, mást várunk. Hallani akarjuk okait, +ítélete kifejtését, vizsgálódásai és tapasztalatai eredményét. Az +ízlés ösztöne nem esetlegesség, a művészet törvényei nem +konvencionális szabályok, hanem oly igazságok, amelyek a +természeten, emberi szíven, a különböző művészetek és műfajok +sajátságain és céljain alapulnak. A lángész oly kevéssé teremti e +törvényeket, mint a kritikus; amaz csak kinyilatkoztatja s erejéhez +képest betölti többé vagy kevésbbé <span class="pagenum"><a name= +"Page_273" id="Page_273">-273-</a></span> teljesen, emez pedig csak +nyomozza több vagy kevesebb szerencsével. Aki ezt tagadja, lehet a +<i>Pesti Napló</i> dolgozótársa, szerkesztője, de bizonyára nem oly +író, aki esztétikai kérdésekhez szólhatna. A <i>Pesti Napló</i> +huszonöt év óta nemcsak politikai, hanem irodalmi lap is; Erdélyi +Jánoson kezdve koronként ide dolgoztak a jobb magyar kritikusok, +akik nem hitték, hogy az ízlés dolga magánügy, sőt nemzeti ügynek +tartották, amely szoros kapcsolatban van az állam és társadalom +igen fontos erkölcsi érdekeivel. Íme a <i>Pesti Napló</i> nemcsak +multja hagyományával szakít, hanem egyszersmind egy gyarló mű +kedvéért meggyalázza az egész magyar drámairodalmat, egy sorban +tevén a <i>Jóslatot</i> legjobb drámáinkkal, amelyek szerinte éppen +úgy nem állják ki a kritikát, de azért mégis tetszenek. Ha az +embert megzavarja az indulat, úgy látszik, nem retten vissza +semminemű abszurdumtól.</p> +<p>Mi nem kívánunk se az Akadémia, se Szász Károly mellett +ügyvédkedni. Való, hogy az Akadémia pályázati jelentéseit és +jutalmazásait bizonyos egyenetlenség jellemzi, de ez természetes. +Nem mindig ugyanazon egyénekből alakíttatván a bíráló-bizottság, +némi eltéréseknek kell mutatkozni. De általában e +bíráló-bizottságok inkább engedékenyek, mint túlszigorúak. Hogy oda +sülyedjenek, ahová az <i>Ellenőr</i> kívánja, hogy minden művet +dicsérettel jutalmazzanak, ami a nemzeti színpadon talán előadható, +az ellenkeznék az Akadémia méltóságával. A nemzeti színpadon az +ujdonság, jövedelem vagy egy pár színész és színésznő kedvéért oly +darabokat is adnak, amelyeknek alig van esztétikai becsök. Az +Akadémia éppen oly kevéssé hódolhat e szempontoknak, mint a +nagyközönség változó szeszélyeinek. Ami Szász Károlyt illeti, ő nem +annyira abban hibás, <span class="pagenum"><a name="Page_274" id= +"Page_274">-274-</a></span> hogy kevésre becsülte a +<i>Jóslatot</i>, mint inkább abban, hogy nem emelte ki minden +hibáját, fölösleges bosszúságot vesztegetett a minden kritikán alul +lévő művekre s mellőzte azon drámai irány kritikáját, amely újabb +drámairodalmunk egész betegségévé kezd válni s amelynek a +<i>Jóslat</i> is egyik szerencsétlen szülötte.</p> +<p>Valóban a <i>Jóslat</i> tisztán irodalmi szempontból leginkább +azért érdemel figyelmet, mert mutatja, hogy mind több követőre +talál nálunk bizonyos drámai irány, amelyet egy rendszeres +pajtáskodó kritika úgy félig-meddig reáerőszakolt közönségre és +irodalomra egyaránt. Ez irány Shakespeare tekintélyével fedezi +magát. Shakespeare nem egy tévedésre adott alkalmat a francia és +német romantikában. Miért legyen máskép nálunk is? Ezelőtt +negyven-ötven évvel történelmi drámánk az ő zászlója alatt indult +tévútra. Akkori drámaíróink Shakespearenak nem valódi történelmi +drámáit vették példányul, hanem történelmi ciklusos műveit, amelyek +nagyobb részt inkább csak történelmi rajzok, melyekben erőteljes +korrajz, bámulatos egyénítés s részben gazdag drámai élet +nyilatkozik ugyan, de egészben véve sem drámák, sem tragédiák. +Azonban e tévedés nem volt minden haszon nélkül; a mult felé +vezette lelkesülésünket s ha nem is drámai, de ragyogó és +emelkedett magán- és párbeszédeivel jótékonyan hatott költői +nyelvünk fejlődésére. Ez újabb írány aligha fog ennyit is nyujtani. +Mintegy kilenc éve már, hogy nehány drámaírónk Shakespeare +leggyöngébb műveinek leggyöngébb oldalait kezdi utánozni egy +csoport eredeti hóbort kíséretében. Shakespeare idejében az elmés +és különc beszédmód Lily útmutatása szerint egész tanulmány tárgya +volt; Lily 1579-ben <i>Euphues</i> című művében fejtette ki erről +nézeteit s igyekezett utasítást adni az elmés <span class= +"pagenum"><a name="Page_275" id="Page_275">-275-</a></span> és +keresett beszédmód művészetéhez. A nyakatekert, szimbolikus és +mesterkélt beszédmód Lily művéről euphuismusnak neveztetett. +Shakespeare is hódolt ez iránynak első kísérleteiben, különösen a +<i>Felsült szerelmesek</i> című vígjátékában. Új irányú drámaíróink +ezt tanulták el tőle; hajhásszák az élcet, szójátékot és mesterkélt +beszédmódot; stíljök ízetlenségét még inkább kiemeli az, hogy nem +igen jól verselnek s nem levén erős nyelvérzékök némely népies szót +vagy fordulatot nem a maga helyén alkalmaznak. Irányuk a műfajra is +kiterjed. Nem Shakespeare tragédiáit vagy sikerültebb vígjátékait +utánozzák, bár írnak vígjátékot is, de leginkább a középfajú +drámákat kedvelik, melyekben tragikai és komikai elemek vegyülnek, +azonban nem értik a vegyítés módját, mire Shakespeare e fajta jobb +művei elég jó példányok s műveikben a küzdő elemek úgyszólva +megsemmisítik egymást. Shakespeare és a korabeli drámaírók +bekalandozták a költészet, történelem és fantázia minden zeg-zugát, +az e korbeli angol dráma magába olvasztott mindent, amit talált; az +emberi viszonyok minden árnyalatát, a fantázia minden szeszélyét, a +kedély minden hullámzását s minden kérdést, amelyet a gyakorlati +élet vagy filozófiai elmélkedés fölvethet. A dráma e divata és +óriási ereje egy ideig mintegy fölemésztette a költészet minden +ágát. Drámai alakban jelent meg minden: eposz, beszély, népmese, +tanköltemény, szatira. Shakespeare is feldolgozott oly tárgyakat, +amelyek nem voltak eléggé alkalmasak drámára s bár kizsákmányolta +drámai oldalukat s bár a jellemrajz gazdagságával fedezte a +fogyatkozást, neki sem igen sikerült legyőzni az anyag nehézségeit. +Azonban bármit dolgozott fel, bárhonnan kölcsönözte tárgyát, +tisztelte a hagyományt, mert tudta, hogy az elősegítője a +<span class="pagenum"><a name="Page_276" id= +"Page_276">-276-</a></span> költői hatásnak s ha a képzeleti +világhoz fordult, azt nem hamisította meg, sőt a jellemrajz és +cselekvény segítségével közelebb hozta a reális világhoz. A mi új +drámaíróink éppen nem zsákmányolják ki nem eléggé drámai tárgyok +drámai oldalát; megvetnek minden hagyományt, lábbal tapodják a +történelmet s a képzelet céltalan korlátlanságát tartják a költői +felfogás világának. Bármit kölcsönöznek Shakespeareból az kezökben +gyümölcstelenné válik, de azt meg sem kísérlik, hogy Shakespeare +jellemzési módját s cselekvényfejlesztése mesterfogásait +tanulmányozzák. Valóban ez új drámai iránynak legfőbb baja, hogy +elhanyagolja, sőt nem is tartja szükségesnek az emberi szív és +viszonyok hű rajzát s a cselekvényt annál költőiebbnek hiszi, +mennél inkább hiányzik benne a józan ész. Nem mondjuk, hogy e +drámaírók ne tudnának egy-egy érzést erélyesen, sőt költői bájjal +kifejezni, de egy jellemet következetesen nemhogy kidolgozni, hanem +csak felfogni sem igen törekesznek. Nem éppen szeretetreméltó +alanyiságuk könnyen az előtérbe tolul, személyeik helyett szeretnek +magok beszélni s fődolguk az élces fordulat és retorikai ékítmény. +Azt sem mondjuk, hogy ne tudnának írni egy-egy sikerült jelenetet, +de egész művök mesterkélt, erőszakolt s az alapjában mindig van +valami, ami a hóborthoz hasonlít. Ide járul még, hogy kevés bennök +a finomság, gyöngédség, sőt erkölcsi érzékök sem éppen erős.</p> +<p>E drámai mozgalom megindítója és főképviselője Rákosi Jenő; az ő +nyomán indult Dóczy Csókjával, amely annyi nem érdemelt dicséretben +részesült, Csepregi a <i>Vízözön</i>nel, Ábrányi Kornél a +<i>Rövidlátók</i>kal – e két utóbbi nem adatott, csak nyomtatásban +jelent meg és Csiky a <i>Jóslat</i>tal.</p> +<p>Rákosi <i>Aesopus</i> című vígjátéka, amellyel először +föllépett, <span class="pagenum"><a name="Page_277" id= +"Page_277">-277-</a></span> mindenesetre tehetséget tanusított. Az +ízetlenség mellett is nyilatkozott benne bizonyos komikai ér s az +egészben véve rossz kompozicióban nem hiányzott egy pár sikerült +részlet. Ez inkább hetyke, mint merész kísérletnek figyelmet +kellett kelteni szemben némely akkori aluszékony és prózai +vígjátékkal. Ezt némi költői fény látszott fedezni, ha nem is a +költészet valódi fénye. Azonban az élesb szem észrevehette, hogy +egy s más, amit a szerző másoktól tanult, nem a legjobb s amit maga +nyujt, az nagyrészt egy kissé rossz. A vígjáték tárgya egészen +költött s csak Aesopus személyét szolgáltatta hozzá a hagyomány. S +mivé tette Rákosi a hagyomány nagyfejű, púposhátú, dadogó, de +lángeszű meseköltő rabszolgáját? Egy deli, bár kissé dadogó ifjúvá, +aki azonban a szerelmi vallomás hevében, ami más embert legalább +abban a percben könnyen dadogóvá tesz, elveszti dadogását, aki egy +pillanat alatt meghódítja gazdája, Xanthus, leányát, igen rossz s +éppen nem æsopusi meséket mondogat s egy pár nap alatt gazdája +családját, sőt az egész samosi udvart újjain forgatja. S még +hagyján, ha ezt gyöngeségeiknél fogva tenné. De akaratnélküli +bábokból áll az egész személyzet, akikkel mindent tehet Aesopus, ha +a szerző akarja. A főcselekvényt majd elborítják a +mellékcselekvények, amelyek különben sokkal mulatságosabbak, bár +olykor nem eléggé világosak; egy-egy szerencsés komikai vonást +túlzás vagy ízetlenség vált föl s a párbeszédeken, amelyektől nem +tagadhatni meg bizonyos költőiséget s ötletgazdagságot, nagyon is +meglátszik a <i>Felsült szerelmesek</i> hatása, amelyet Rákosi +akkortájt fordított. A <i>Régi dal régi gyűlölségről</i> vígjáték +akart lenni s dráma lett belőle. A magyar társadalmat rajzolná, de +egy jellemző vonás sincs benne. A mű főszemélye Lévi Shakespeare +<span class="pagenum"><a name="Page_278" id= +"Page_278">-278-</a></span> Shylockjának valóságos paródiája. Ki ez +a mai Shylock? Egy égőbb gyűlöletű zsidó, mint a régi, de +egyszersmind oly lágyszívű, lemondó, feláldozó, mint egy keresztyén +mártír. A <i>Színre színt</i>ben jó az alapeszme s talán az +egyetlen a Rákosi színművei közt, amelyben öntudatosan vagy +öntudatlanul lélektani feladatot akart megoldani. Egy ifjú házas +féltékeny bizalmatlansága barátja iránt, amely ezt csábításra +ingerli, a nő sértett önérzete, amely mindkettő ellen fordulva, +mindkettő fölött diadalt ül, igen jó komikai alapeszme. De a +jellemrajz elhibázott, a szövevény durva egész az ízléstelenségig. +Általában Rákosi keveset gondol cselekvénye valószínűségével és +művészibb szövésével. Neki elég bármely gyönge indok vagy +körülmény, hogy tovább bonyolítson, előtte fő, hogy a kínálkozó +helyzetet, amelybe cselekvénye belezökkent, kibányászhassa. Ami a +jellemrajzot illeti, Bánfi akkor legkevésbbé féltékeny, amikor +leginkább lehetne. Margitot úgy mutatja be a szerző, mint a +természet naiv szülöttét, aki nem ismeri a nagy világot s íme, +amidőn az udvarnál megjelen, annyi bátorságot, kacérságot, +világismeretet tud kifejteni, amennyit éppen nem vártunk tőle. +Mátyás király, bár van benne egy-egy királyi vonás is, lassanként +együgyűvé törpül s éppen nem a magyar történelem és hagyomány +Mátyás királya. Rákosiban nincs történelmi érzék s korrajz helyett +mindig a népmesék világába téved, a nélkül, hogy valóban naivvá +tudna válni. A <i>Krakói barátok</i> dráma akart lenni s a végén +majdnem bohózattá vált. Rákosi ritkán tudja vagy sejti, mit akar, +vagy eredetiséget akar keresni a komoly és komikai elemek nem igen +szerencsés vegyítésében. Újra a történelemhez fordulva, ami nem +neki való, abban lelte gyönyörét, hogy Hedvig királynőből egészen +mást <span class="pagenum"><a name="Page_279" id= +"Page_279">-279-</a></span> teremtsen, mint aminőnek a történelem, +különösen a magyar hagyomány feltünteti. Valóban, Hedvig hamar +szeretni tudó nő, aztán egy kissé perfid, mint királynő pedig +mindent maga szeret tenni, még futárnak sem küld mást, hanem maga +megyen. Látásból, a trónbeszéd izgalmai közt, halálosan beleszeret +a litván követbe, aztán az elébb kigúnyolt Vilmos hercegnek nyujtja +kezét, csakhamar megszegi, amit igért; barátnak öltözve, mintha +senki sem állana szolgálatára, ellovagol Litvánia határszélére, +hogy bizonyos gonosz szándék felől értesítse Jagellót. A jellemrajz +ügyefogyottságával csak a lelemény szegénysége versenyez e minden +tekintetben elhibázott műben. A <i>Szerelem iskolája</i> formai +tekintetben legjobb műve Rákosinak, amennyiben mellőzve a henye +jeleneteket, cselekvénye célra sietőbb s euphuismusait is +valamennyire mérsékelni igyekszik s egy valóban kitűnő jelenetet is +találunk benne. De leleménye, bár különc, éppen nem eredeti s ami a +legnagyobb baj, az alapeszme s a főszemély jellemrajza alig egyéb +egy megfoghatatlan tévedésnél. A mű cselekvénye tulajdonkép egy +álom, amelyet Stella királyleány álmodik, akit atyja, mint a család +egyetlen sarját, bár mindenkép férjhez szeretne adni, mégis a +férfinemet gyűlölő asszonyokkal neveltet, aki már kilencven kérőt +elutasított, senkihez sem akar férjhez menni, sőt annyira gyűlöli a +szerelmet, hogy egyik udvarhölgyét, mert egy testőrrel együtt +találta, száműzi udvarából, aztán fáradtan elalszik. Ezzel végződik +az első felvonás. A második, harmadik, negyedik felvonás nem egyéb, +mint a királyleány álma, melyben férjhez nem-menetelének borzasztó +következményei tárulnak fel előtte s midőn fölébred, álmától +annyira megijed, hogy férjhez menne akárkihez, aminthogy meg is +kéri kezét egyik kérőjének. <span class="pagenum"><a name= +"Page_280" id="Page_280">-280-</a></span> Az egész álomnak nincs +lélektani nyitja és fejleménye. Alig készíthette elő azt valami +kedélyében s nagyrészt oly emberekről álmodik, akiket sohasem +látott. Az álom borzadalmasságai megijeszthetik, de következik-e +ebből, hogy szerelemre ébredjen s rajzolja-e ezt a szerző bármily +alapon, mint Moreto Donna Diannájában, aki úgy látszik, szeme előtt +lebegett. Nem egy büszke, fennhéjázó bölcselkedő leány átváltozása +ez, de egy zavart lélek félelme vagy egy vérkeringési bajban +szenvedő beteg kedélyállapotja, aki felindulásában mindenre kész. +Ez mindenesetre sem lélektani, sem költői felfogás. E mellett a mű +nem úgy van írva, hogy a néző tulajdonkép tudja, mikor kezdődik az +álom s ami még különösebb, az álom eseményei indokoltabbak, mint az +ébrenlété. Különben ez is vígjáték akart lenni s nagyon is komoly +dráma lett, a szerző valami nagyon költőivel akarta meglepni a +közönséget s nagyon is költőietlen labirintba tévedt.</p> +<p>Íme e drámai új irány legfőbb művei. Mi nem vonjuk kétségbe +Rákosi tehetségét, jövője felett sem törünk pálcát – jósolgatni +különben sem a kritika tiszte – de annyi bizonyosnak látszik +előttünk, hogy ez irány nem szülhet jó drámát s hogy mégis nem egy +követőre talált, az valóságos kórjel. S csodálatos, Rákosi egyik +utánzója, Dóczy, <i>Csókjával</i> sokkal több tetszést aratott, +mint maga a mester bármelyik művével. E vígjátékot az Akadémia +megjutalmazta, ami mutatja, hogy elég engedékeny, de ha már tette, +jobb lesz vala, ha mással irat róla bírálatot s nem Tóth Kálmánnal, +aki népszerű drámaíró lehet, de mindenesetre gyönge kritikus.</p> +<p>E mű alapszeméje egy kissé erkölcstelen s egy kissé nem igaz. +Azt akarja bebizonyítani, hogy minden <span class= +"pagenum"><a name="Page_281" id="Page_281">-281-</a></span> ember: +férfi, nő, ifjú vagy öreg, házas vagy férjes, szerelem dolgában +tilosban vadász, ha szükség készti vagy alkalom csábítja. S mi +furcsán bizonyítja be ezt két főszemélyében! Egy ifjú király, aki +csak nemrég nősült, szereti nejét, udvarában nem tűri a tilos +viszonyt és csókot, fogadni kész udvara erkölcsiségére s elhagyva +azt, álruhában tér vissza, hogy mindent kikémleljen, először is +maga esik tilos viszonyba s egy paraszleányt, akit a csókolózásért +megbüntetett, maga akar összevissza csókolni, sőt oly őrjöngő +felindulás martaléka, ami igen heves szerelemről tesz tanuságot. +Minő szükség készti? Csak nem az, hogy fogadását elveszítse. Minő +alkalom csábítja? A parasztleány nem igen kínálgatja szerelmével, +aztán könnyen megismerheti benne a királyt s a királyi kert nem +éppen legalkalmasabb hely ily kalandra. De mindamellett a király +szereti nejét. Hát neje, a szende spanyol királyné mit csinál? Ezt, +úgy látszik, a spanyol udvari szigorú szabályok éppen semmiben sem +akadályozzák. Elhisz egy mesét, tudniillik, hogy van egy zsidó, a +legrútabb ember a világon, de a világ legnagyobb gyémántját bírja s +ezt a világ legszebb asszonyának akarja adni, ha őt megcsókolja. +Lejön éjjel a kertbe, meg is csókolja a zsidót, tulajdonkép férjét, +aki őt parasztleánynak gondolja. Természetesen nem ismernek egymás +hangjára, pedig sok mindent összebeszélnek. Ennél hóbortosabb +históriát a legrosszabb bohózatban sem láthatni. Valószínűségről, +jellemrajzról szó sincs az egész műben. A szerző minden egyéb, csak +nem objektív. Mindig maga beszél személyei helyett. Az egész mű +lírai verseny, élcek és ötletek pattogása s ezek között vannak +sikerültek is; csakhogy a nyelv és verselés magyarsága kissé +hasonlít a <i>Faust</i> fordításához ugyancsak a szerzőtől, +amelynek magyartalanságát <span class="pagenum"><a name="Page_282" +id="Page_282">-282-</a></span> ezelőtt két évvel eléggé kimutatta e +folyóirat. A cselekvény a valószínűtlenségek halmaza, melyben +minden abszurdumot álruhának s az éj sötétének kell indokolni. +Valódi bujósdi gyermekjáték az egész bonyodalom. Dóczy, úgy +látszik, megirigyelte a <i>Szentivánéji álom</i> összevisszaságát, +csakhogy ott egy növény nedvének varázsa költi fel a szívben élő, +bár nyugvó szenvedélyeket s az álom szeszélye fejezi ki a kedély +igaz titkait. Dóczy művének vége, midőn elhitetik a királynéval, +hogy mindez csak álom volt, költőietlen másolata Shakespeare +legköltőibb bohózatának. Valóban e drámai új irány nem egy +szülöttéről elmondhatni Horatiussal: velut ægri somnia. Mi tetszett +hát mégis e műben, hogy annyiszor adatott színpadunkon? Akárki +könnyen kitalálhatja. Tetszett benne néhány lírai hely, különösen a +csók dicsőítése, amely ily alakban ugyan nem illlik a parasztleány +szájába, ha jól emlékszünk, reminiszcencia is, de mindenesetre jól +van írva, aztán tetszett az erős csókolózás, amelyet színészeink +egész virtuózitással érzékítettek és végre egész tűzbe hozta a +karzatot az a jelenet, midőn a parasztleány kedvéért felmász a fára +az udvari pap, hogy neki almát szakítson, a leány pedig elveszi a +lajtorját s a pap a fán akad. Ez volt a legtermészetesb, a +legérthetőbb az egész műben, a többiből nagyon keveset értett +mívelt és nem mívelt közönség, mert a mű kuszált és zavaros meséje +még olvasva sem éppen könnyen felfogható. S végre legtöbbet tett e +mű sikerére nézve a hírlapok szertelen dicsőítése. Oly dicsőítéssel +üdvözölték a szerzőt a pesti magyar és német lapok, aminőben a +legnagyobb magyar költők, Vörösmarty, Petőfi és Arany legjobb művei +sem részesültek. Mindenki sietett megnézni e híres művet; némelyek +azért, hogy elmondhassák: láttam, <span class="pagenum"><a name= +"Page_283" id="Page_283">-283-</a></span> de keveset ér, mások +pedig azért, hogy hódolva a csinált közvéleménynek, +felkiálthassanak: valóban nagyszerű!</p> +<p>Nem csoda, ha ilynemű siker reményében a <i>Jóslat</i> szerzője +is ez irányhoz csatlakozott. Hanem szerencsére nyelvet és verselést +nem Rákosi- és Dóczytól tanult, hanem Vörösmartytól, sőt a harmadik +felvonás első jelenete, midőn a fiatal papnők és főpapnő +megjöttének örülnek, hangban igen nagyon hasonlít <i>Csongor és +Tündé</i>ben a tündérek párbeszédéhez. Hogy illik-e ide e hang, az +egészen más kérdés, de annyi bizonyos, hogy Csiky jambusai eléggé +hangzatosak, nyelve is szabatos s éppen nem magyartalan vagy +keresett, azonban általában véve inkább lírai, mint drámai nyelv. +Csiky, ha szerét teheti, nagyon szeret ömledezni s minthogy +jellemrajzai nagyrészt absztrakciókból állnak s főszemélyei passzív +természetűek, akik csak sóhajtoznak, erre nagyon is tág tere +nyílik. Egyébiránt művének lírai szépségei nem valami nagybecsűek, +gyakran csak közhelyek s olykor az iskolás erőlködés is megérzik +rajtok. Például:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i12">Feledni téged!<br /></span> +<span class="i0">Felejti-é holdját az ég? Felejti<br /></span> +<span class="i0">A bujdosó vezérlő csillagát?<br /></span> +<span class="i0">Felejti-é a tengert a folyó?<br /></span> +<span class="i0">Felejti-é virágait a méhe?<br /></span> +<span class="i0">Feledni tudná életét a lélek?<br /></span> +<span class="i0">Feledni tudnálak én tégedet.<br /></span></div> +</div> +<p>Amit Csiky újabb drámaíróinktól tanult, az nem más, mint az, +hogy vígjátékot akarván írni, ne írjon az ember vígjátékot, hogy +vígjátéka tárgyát ne a jelenben keresse, hanem a multban, a mesés +korban, azonban ne tiszteljen semmiféle hagyományt, hogy a +cselekvény annál költőibb, mennél kevesebb benne a józan ész és +valószínűség, hogy mesterkedjék egész erejéből, de az <span class= +"pagenum"><a name="Page_284" id="Page_284">-284-</a></span> emberi +szív tanulmányára és rajzára minél kevesebbet adjon.</p> +<p>A <i>Pesti Napló</i> pedánsoknak nevezte az akadémiai bírálókat, +mert tiszta vígjátéki pályázaton nem méltányolhattak egy nem +vígjátékot. «Nem vígjáték! – úgymond – oh, ti pedánsok! Persze +Venus nem csillag, hanem bolygó, de fényesebb a csillagnál.» +Azonban később észre vévén, hogy mégis csak együgyűség ezt vitatni, +egyet kanyarodik s így szól: «Egy akadémiai bírálónak méltó +ambiciója lehet a dolgon fordítani, mondván: ez a munka nem tiszta +vígjáték ugyan a molièri szabályok értelmében, de ha a <i>Sok hűhó +semmiért</i> című shakespearei vígjátékból absztrahálunk szabályt, +a <i>Jóslatot</i> könnyűszerrel megkoszorúzhatjuk». A <i>Pesti +Napló</i>, úgy látszik, azt hiszi, hogy Molière csak bohózatokat +írt s nincsenek oly művei, amelyekbe komoly elem vegyül, sőt az +úgynevezett fensőbb vígjátékot, amely bizony nem kacagtató, nem +éppen Molière teremtette volna meg. Való, hogy Shakespeare némely +vígjátékaiban vannak komoly fordulatok, de a legjobbak sokkal +derűltebbek, sőt hajlóbbak a bohózatos felé, mint Molière fensőbb +vígjátékai. Való, hogy a <i>Sok hűhó semmiért</i> című vígjátékban +egy fordulat komoly összeütközést idéz elő, de a mű kezdete oly +derűlt hangulatba ringatja a nézőt, a komikai és humoros alakok +annyira mérséklik a komolyabbakat s a herceg testvérének gonosz +cselszövényét annyira meggyengítik a kitűnőleg rajzolt és +elhelyezett törvényszolgák, hogy ott, ahol komoly fordulat kezd +beállani, éppen nem tarthatunk a tragikai katasztróftól. Sőt az, +hogy a herceg testvére gonosz csínyét nem az okos, hanem az együgyű +emberek leplezik föl, éppen komikai vonás. Már maga a mű címe és +alapeszméje, hogy egy kis semmiség mennyi <span class= +"pagenum"><a name="Page_285" id="Page_285">-285-</a></span> +nevetséges és komolynak látszó bajt okozhat a gyönge embereknek, +megőrzi a néző kedélyét a komolyabb felindulástól. Azonban nem +szükség csak Molière- és Shakespearere tekintenünk. Mióta +vígjátékot írnak, bizonyos pontig a komoly elem sohasem volt belőle +kizárva. Már Horatius megmondotta, hogy a vígjáték néha +elkomolyodik. Minden attól függ, hogyan vegyíti a költő az +elemeket, művének van e komikai alapeszméje s főszemélyeiben erősb +vagy finomabb komikai vonás. S ha e szempontból vizsgáljuk a +<i>Jóslatot</i>, mit találunk? A mű úgy indul, hogy akár tragédia +is válhatnék belőle, már tudniillik olyan, amilyen. A páthosz +fuvallatát érezzük és erős vagy legalább erősnek látszó +szenvedélyek akarnak megküzdeni nemcsak a kötelességgel, hanem egy +végzetszerű jóslattal is. A főpap Adrastos aggódik, hogy a főpapnő +Olympia szívében szerelem gyulhat föl valaki iránt s csókja férfi +ajkát érintheti s akkor a jóslat szerint összeomlik a templom; ő +Apolló örök szűzének szánta a leányt, de ha azé nem lehet, akkor az +övének kell lennie, mert szereti őt egy elkésett szenvedély egész +őrjöngésével. S éppen akkor érkezik haza Olympia szerelmesen; egy +ifjú, Helios követi. Olympia szíve háborog, küzd fogadalmával, de +hű marad hozzá. Helios nem élhet Olympia nélkül, ki kell őt vívnia +az ég ellenére is az isten karjai közül. Nem drámai, sőt tragikai +motivumok-e ezek? Van-e a főszemélyekben, akik a főcselekvényt +végrehajtják, még csak árnya is a komikumnak s a vénülő főpap, +akire bizony ráfért volna egy kis komikum, a mű végén nem egy +valóságos gonosztettet akar-e elkövetni? A komikum csak a +mellékszemélyekben és alakokban nyilatkozik, amelyek meglehetősen +elkoptatott színpadi reminiszcenciák s amelyek nélkül az egész +főcselekvény megtörténhetnék. <span class="pagenum"><a name= +"Page_286" id="Page_286">-286-</a></span> Igaz, hogy a mellékdolgok +a főcselekvény nyakára nőnek, de ez bizonyára nem érdeme a műnek s +nem teszi vígjátékká.</p> +<p>De ne nézzük e művet vígjátéknak, nézzük drámának s vizsgáljuk +ez oldalról. Először is feltűnik, hogy a szerző a görög korba +tévedve, nem elégedett meg a görög mythologiával. Megtanulta újabb +drámaíróinktól, hogy a hagyományt nem kell tisztelni. «Már maga a +mythologia is egy képzelt, nem létező világ nekünk, amelyet a +modern drámaíró csak nagy diszkrécióval használhat – jegyzi meg +helyesen Szász Károly e műről szólva – s e képzelt világba még egy +egészen önkényes s magában is abszurd föltevést csúsztatni belé, +oly lábbal taposása minden tradiciónak, oly hatványozása a képzelt +világ képzeleti bővítésének, melyet a költő nem merhet soha, melyet +Shakespeare sem mert, mert ő a képzelt világban is respektálta a +tradiciókat.»</p> +<p>Csiky a következő, nem éppen szerencsés leleménnyel toldja meg a +görög hagyományt. Delphiben, Apolló jóstemplomában minden 20–20 +évben négy szűzet férjhez adnak; ezek egy évre anyák lesznek és +pedig egyik ikerleánykákkal, a más három is leányokkal, úgy, hogy a +jóstemplomnak a négy férjhez adott leány helyett öt leány áll ismét +rendelkezésére öt csecsemő közül a legszebb, az ikrek egyike, +Pythiának van kijelölve s mind az öt együtt neveltetik föl. Mikor +húsz évet érnek, hogy az előbbi eljárást ismételni lehessen, a +Pythia-jelöltet kiküldik a világba, hogy keressen férjet a másik +négy leánynak; maga aztán, ha a világ- és férfilátás e nehéz +kísértését a nélkül állja ki, hogy szerelemre gyuljon, átveszi a +Pythia tisztét, a másik négy leányt pedig a kijelölt férjeknek +odaadják azzal a kötelezéssel, hogy első leánygyermeköket a +jóstemplomnak szentelik. De <span class="pagenum"><a name= +"Page_287" id="Page_287">-287-</a></span> [ha] a férjkeresésben a +Pythia szerelmes talál lenni, ha ajkát férfi ajka éri: vége +mindennek, a templom rombadől s Delphi dicsősége, Apolló tisztelete +oda van.</p> +<p>Ez éppen nem naiv és különben sem igen jól gondolt leleményre +volt-e szüksége a szerzőnek műve szempontjából is? Mi szükség arra, +hogy egyik nőnek mindig ikerleánya szülessék. Van-e ennek hatása a +mű legcsekélyebb mozzanatára is? Mi szükség, hogy megpróbáltatás +végett a leendő főpapnő bekóborolja a világot. Ezt a mélyebb +erkölcsi alapon nyugvó keresztyén vallás sem téteti papnőivel. +Olympia a nélkül is könnyen találkozhatnék Heliosszal. Mi szükség, +hogy a főpapnő a többi négy számára férj-keresni induljon a +világba, midőn egy felhívásra a templomi szép szűzekhez örömest +csődülnének Görögország ifjai s a mű ügyetlen bonyodalmai így még +könnyebben megtörténhetnének? De a legnagyobb baj az, hogy a mű +vallásos és csodás elemeivel a szerző éppen nem tud bánni. Nemcsak +a nézőket nem ringatja illuzióba, hanem még drámája személyeit sem. +A főpap hinni látszik Kastal forrása csodás erejébe, a hívek +csődülnek Delphibe, hogy vigasztalást találjanak s megtudják +jövendő sorsukat; a jóslat teljesül, a templom összeomlik, de a +főpap és papnő kedélyében éppen nem nyilatkozik félelem a bosszuló +istenségtől, a nép, bár a templom összeomlik s így szeme előtt +történik csoda, oly félvállról veszi a dolgot, mintha valami +építőállvány omlott volna össze és Görögország hit nélkül marad s +éppen a csodák korszakában. Midőn a mű végén a papnő férjhez megy, +a papok megházasodnak s majdnem az egész személyzet megtalálja +párját, nemcsak a szerelem ül diadalt a cœlibatus felett, hanem +egyszersmind a nyers természeti ösztön mindennemű hit és erkölcsi +hatalom felett. <span class="pagenum"><a name="Page_288" id= +"Page_288">-288-</a></span></p> +<p>A főszemélyekben még külső drámaiság sincs s a mű cselekvénye a +lehető legdurvább, sőt együgyű. Helios és Olympia nem tesznek +semmit, csak ömlengenek és belső küzdelemben emésztődnek s a végső +felvonásban is ott vannak, ahol az elsőben. E két személy +jeleneteiből semminemű tett nem fejlődik ki. Olympia találkozót +igér Heliosnak, meg is jelen rajta, megvallja, hogy szereti, neki +is adja gyűrűjét, de visszautasítja a szöktetés tervét, sőt +felfogadtatja Heliosszal, hogy másnap megjelenik a triposz előtt s +amit Apolló a Pythia szája által rendel, azt híven követi. Olympia +tulajdonkép hű akar maradni kötelességéhez, szívében lemondott +Heliosról s egy más leányt akar hozzá nőül adni holnapi jóslatában. +Helios ugyan nem mond le kedveséről, de nem tesz érte semmit s +elvégre is a véletlen által jut hozzá. Az egész műben csak Adrastos +a cselekvő személy, de oly dolgokat tesz, amelyek éppen nem +hangzanak össze azzal, amit akar. Mikor megtudja, hogy Olympia +Heliost szereti, sőt ez a papnőt szöktetni is akarja egyik barátja +segélyével, aki szintén egy másik papnőt akar szöktetni, a helyett, +hogy egy pillanatra se hagyja Olympiát magára vagy éppen elzárja, +két hæterát öltöztet fel a papnők ruhájába, hogy az ifjak ezeket +szöktessék el. Midőn a jósnap szertartásai között Olympia elájul, +Adrastos látván, hogy Kastal forrásának csodatevő ereje nem fog +rajta, elhatározza, hogy ő maga szökteti el őt a templom kincseivel +Egyiptomba. S hogyan hajtja végre a szöktetést? Amíg társa +összeszedi a templom kincseit, a Parnass hegyére hurcolja Olympiát +s ott egy barlangba akarja elrejteni, tehát éppen oda viszi, ahova +gyűlnek az ő tudta szerint is a hívek s köztök Helios, föltalálni +kedveseiket, akiket a jósige rendelt számukra nőül. Természetesen +ezek kiszabadítják <span class="pagenum"><a name="Page_289" id= +"Page_289">-289-</a></span> Olympiát körmei közül s a mű ügyetlen +cselszövője a legügyetlenebbül megbukik.</p> +<p>Van-e ebben józan ész? Szerző jól megtanulta a magyar dráma új +irányától, hogy annál költőibb valamely mű, mennél kevesebb benne a +józan ész. Igaz, hogy a józan ész még nem költészet, de e nélkül +még nem volt valamire való drámaíró. Nem boncoljuk tovább e művet, +nem is jósoljuk azt a <i>Jóslat</i> szerzőjéről, hogy nem lehet +belőle drámaíró, de az bizonyos, hogy e műve inkább csak lírai +tehetséget, verselési gyakorlottságot, némi párbeszédbeli +ügyességet tanúsít, mint drámaírói tehetséget. Az is bizonyosnak +látszik előttünk, hogy az irány, amelyet követ, éppen nem fogja +elősegíteni drámaírói fejlődését. Ez irány az erőlködés hóbortja, +az ízetlenség gőgje, amely ellen ideje valahára minél erélyesebben +felszólalni a józan ész és jóízlés nevében.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_290" id= +"Page_290">-290-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>HELYREIGAZÍTÁS DÓCZY «CSÓK»-JÁT ILLETŐLEG.<a name="FNanchor_66" +id="FNanchor_66"></a><a href="#Footnote_66" class= +"fnanchor">66)</a></h2> +</div> +<p>Tisztelt szerkesztő úr! Az «Ellenőr» vasárnapi számának +tárcájában azt a megjegyzést olvasom, hogy én annak idejében Dóczy +úr «Csók» című vígjátékáról a «Budapesti Szemlé»-be egy nagyobb +esztétikai tanulmányt írtam, amelyet e műnek bécsi sikere teljesen +megcáfol. Nem bocsátkozom e mű bécsi sikerének boncolatába, hogy t. +i. mennyiben segítették azt elő bizonyos külső körülmények; nem +vizsgálom: vajjon az «Ellenőr» tárcaírója híven idézi-e mindazt, +amit e mű pesti sikerének okairól mondottam; mellőzöm azt is, hogy +a bécsi kritika, bár más szóval, lényegben ugyanazt mondja, amit én +mondottam, hogy e műnek, mint drámának, csekély becse van, +cselekvénye és jellemrajza komolyan szóba sem jöhet, az egész egy +lírai verseny, élcek és ötletek pattogása, amelyek között vannak +sikerültek is. Annyira meg vagyok győződve e mű drámai csekély +becséről, oly kevéssé tekintem azt vitás kérdésnek, hogy reám nézve +tökéletesen közönyös, bárki bármennyire kárhoztatja is +bírálatomat.</p> +<p>Azonban egy pont iránt nem vagyok közönyös s éppen csak ezért +szólalok fel. Restelném, ha valaki elhinné, hogy én Dóczy úr +«Csók»-ját bárminő szempontból <span class="pagenum"><a name= +"Page_291" id="Page_291">-291-</a></span> érdemesnek találtam egy +nagyobb tanulmányra. A dolog másként áll. A «Budapesti Szemle» +18-dik számában «Színházi Szemle» cím alatt bírálat alá vettem +újabb drámairodalmunk azon irányát, amely Shakespeare leggyöngébb +műveinek leggyöngébb oldalait utánozza, emellett éppen Shakespeare +ellenére elhanyagolja, sőt nem is tartja szükségesnek az emberi +szív és viszonyok hű rajzát s a cselekvényt annál költőibbnek +hiszi, mennél inkább hiányzik benne a józan ész. Ez irányt bírálva, +a többik között természetesen a Dóczy úr vígjátékáról is kellett +írnom, mint ez irány egyik képviselőjéről és írtam is róla másfél +ívnyi cikkemben nem egészen két lapot. Ennyi ami igaz, sem több, +sem kevesebb.</p> +<p>Szíveskedjék, tisztelt szerkesztő úr, e sorokat becses lapjába +fölvenni. Budapest, márc. 5. 1877.</p> +<p class="right">Teljes tisztelettel<br /> +<i>Gyulai Pál</i>.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_292" id= +"Page_292">-292-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>PETŐFI ÉS A M. T. AKADÉMIA.<a name="FNanchor_67" id= +"FNanchor_67"></a><a href="#Footnote_67" class= +"fnanchor">67)</a></h2> +</div> +<p>Tisztelt szerkesztő úr! A Manasszes-féle Petőfi-mondának ugyan +végeszakadt; de a Petőfi emlékét úgy most, mint régebben, folyvást +kísérti bizonyos Manasszes-féle szellem. Hiszen «Szibéria és az +ólombánya» is Pestről származott Erdélybe, az itteni álmodozás ott +hazugsággá alakult s visszakerülve itt mint valóságot kezdették +hinni. De hadd térjek a dologra.</p> +<p>Az «Üstökös» jún. 17-iki számában «Muszka rajzok: Hogy becsülik +meg a poétákat Oroszországban» című cikkben K-s M-n +összehasonlítván Puskin és Petőfi sorsát, a többi között ezt +mondja: «Petőfi dalait nem méltatták semmi figyelemre országunk +nagyjai, azok a kunyhók között elhangzottak: senkinek sem jutott +eszébe költőjüket megjutalmazni, még a tudós társaságnak sem.»</p> +<p>Ebből egy betű sem igaz. Hogy az Akadémia 1858-ban (1848 óta +első nagygyűlésen) a nagy-jutalommal tüntette ki Petőfi munkáit, +azt mindenki tudja, de ha netalán az «Üstökös» kétkednék benne, +álljon itt az Akadémia 1858-dik nagygyűlése jegyzőkönyvének VI-dik +pontja:</p> +<p>«Következvén a nagyjutalmi ügy tárgyalása, <i>Czuczor Gergely r. +t. a nyelvtudományi osztály</i> jelentését <span class= +"pagenum"><a name="Page_293" id="Page_293">-293-</a></span> olvasta +az 1843/48-ki évkörben megjelent szakbeli legjobb munkákról, mely +szerint akadémiai nagy jutalomra 200 aranyban <i>Petőfi Sándor +költeményei</i>, Pest, 1847., a Marczibányi-féle 50 aranyas +jutalomra pedig <i>Fogarasi Jánostól</i> «<i>A Magyar Nyelv +Szelleme</i>», Pest, 1844. ajánltatnak. Helybenhagyatott; kéretvén +a T. Igazgató Tanács, hogy az első jutalmat, nem élvén többé +szerzője, a költő fiának kiadatni méltóztatnék.»</p> +<p>Hogy az Akadémia 1858 előtt miért nem jutalmazhatta meg Petőfi +költeményeit, az kitűnik magából a jegyzőkönyvből. Petőfi 1844-ben +adta ki költeményeinek első kisebb gyüjteményét, 1845-ben ennek +folytatását és végre 1847-ben nagy gyüjteményét, amely magában +foglalta a két első gyüjteményt és némely önállóan megjelent +műveket is. A nagyjutalom hat évenkint szokott kiadatni s így az +Akadémia Petőfit a legjobb akarat mellett is csak 1849-ben +jutalmazhatta volna, azonban akkor nem tarthatván nagygyűlést, az +elmaradt jutalmat csak 1858-ban adhatta ki, amidőn a nagygyűlés +tartása megengedtetett. A 200 arany jutalom ki is adatott fiának, +akinek egyedül ez tette atyjáról maradt örökségét, azzal az ezer +forinttal együtt, melyet Pfeiffer fizetett az általam kiadott +«Vegyes művek»-ért.</p> +<p>Az sem igaz, hagy Petőfit országunk nagyjai semmi figyelemre nem +méltatták s csak a kunyhók becsülték. Eötvös elég országnagy volt +mind rangjára, mind politikai és irodalmi állására nézve és +1846-ban [!] ő írt egy egész cikket Petőfi mellett. Petőfi dalait +éppen úgy énekelték a szalonokban, mint másutt, midőn a negyvenes +években a magyar dalok divatba jöttek s munkáit a hazafiasb magyar +arisztokrácia éppen úgy ismerte, mint a középosztály és sokkal +inkább, mint a szoros értelemben vett nép. Ha Petőfi csak a kunyhók +kedvence lett <span class="pagenum"><a name="Page_294" id= +"Page_294">-294-</a></span> volna, Emich bajosan vette volna meg +költeményeit örökre és semmi esetre sem adta volna ki oly +díszesen.</p> +<p>Az igaz, hogy Petőfit sem kis, sem nagy úr, sem pedig a kunyhók +lakója nem kínálta meg pénzzel, de azt Petőfi el sem fogadta volna. +Azonban ilynemű jutalomra talán az «Üstökös» sem gondolt. Petőfi +munkái ügyében, csak egyszer folyamodott nem könyvárushoz, de az +sem volt magánszemély; 1849-ben Kossuthnak, mint a magyar kormány +elnökének, azt az ajánlatot tette, hogy 1848/49-ben írt +költeményeit vegye meg az állam kinyomatás végett, minthogy a +könyvárusok semmire sem vállalkoznak. Kossuth nem teljesítette +Petőfi kérését, azonban később Szemere, a Csengery közbenjárására, +megtett annyit, hogy «Honvéd» című költeményét megvette az állami +pénztárból 500 forinton, kinyomatta és kiosztotta a +hadseregben.</p> +<p>De elég erről ennyi. Soraim közlését kérve, maradtam teljes +tisztelettel</p> +<p>Budapest, jún. 24-én, 1877.</p> +<p class="right"><i>Gyulai Pál</i>.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_295" id= +"Page_295">-295-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>VÁLASZ GRÜNWALD BÉLA ÚR NYILT LEVELÉRE.<a name="FNanchor_68" +id="FNanchor_68"></a><a href="#Footnote_68" class= +"fnanchor">68)</a></h2> +</div> +<p>Bizonyára önmegtagadásunknak s a szerző iránti figyelmünknek +adtuk jelét, midőn a fennebbi cikket e folyóiratba fölvettük. +Senkitől sem vesszük rossz néven, legkevésbbé a megbírált írótól, +ha a <i>Budapesti Szemle</i> nézeteiben nem osztozik, bírálatait +nem helyesli, sőt ellenbírálatra fakad. De hogy ez ellenbírálatokat +éppen mi adjuk ki, amidőn annyi más lap van, amelyek örömest +fölvesznek mindent, ami a <i>B. Sz.</i> ellen szól; hogy +dolgozótársaink ellen írt és meggyőződésünkkel ellenkező cikkek +közlését kötelességünknek tartsuk: azt ugyan jogosan tőlünk senki +sem kívánhatja. Így lehetetlenné válnék a szerkesztés, nemcsak +elvi, hanem más tekintetben is. Az ellenbírálatok kiadása nem a +kötelesség kérdése, amint sokan hiszik, hanem csak a figyelemé, +amellyel a körülményekhez képest, valamely ügy vagy személy iránt +viseltetünk.</p> +<p>Íme az ok, amiért önmegtagadással is kiadtuk Grünwald úr +ellenbírálatát. De éppen azért óhajtjuk vala, ha jobban védi saját +ügyét, ha ellenvetéseinket pontonként cáfolja, ha kevesebbet beszél +magáról s többet arról, ami a dologra tartozik. Grünwald úr, mint +író, <span class="pagenum"><a name="Page_296" id= +"Page_296">-296-</a></span> egész áldozatnak képzeli magát, pedig +még eddig írói pályáján sokkal több méltánylattal találkozott, mint +gánccsal; személyeskedésről panaszkodik, holott a <i>B. Sz.</i> +bírálója csak munkájáról, írói egyéniségéről szólt s benne a +magánszemélyt még távolról sem érintette; nagy önérzettel emlegeti, +hogy a valót, a reális életet akarja <i>bevezetni</i> +publicisztikánkba, mintha eddig minden magyar publiciszta léha +álmodozó lett volna; senkit sem tart jogosultnak munkája +bírálatára, aki közvetlen tapasztalatok után nem ismeri a felvidéki +viszonyokat, de ugyanakkor munkáját nemcsak a Felvidék, hanem az +egész ország ismertetésének hirdeti, amelyet nem közvetlen +tapasztalatok után ismer; némi úrias szenvelgéssel hánytorgatja, +hogy ő nem professzionátus író, nem keres irodalmi sikert, nem +kedveli a banális dicséreteket, nem bosszankodik a kedvezőtlen +bírálatért, mintha bizony a bírálatot az író kedvéért írnák s nem a +közönség számára valamely eszme vagy ügy érdekében.</p> +<p>Nem háborgatva Grünwald úr fennhéjázó képzelgéseit, áttérünk +arra, ami ellenbírálatában inkább a dologra tartozik.</p> +<p>Grünwald úr először is azzal vádolja a <i>B. Sz.</i> bírálóját, +hogy ferdített, mondatait megcsonkította s olyasmiket fogott reá, +amiket nem mondott vagy nem úgy mondott. Mi figyelmesen +összehasonlítottuk a röpiratot a bírálattal, de Grünwald úr vádját +nem találtuk alaposnak s minthogy vádja támogatására ő maga nem hoz +fel semmit, fölmentve érezzük magunkat a további fejtegetéstől s +mint ő, a figyelmes és elfogulatlan olvasóra bízzuk az +ítéletet.</p> +<p>Grünwald úr másik fontos vádja az, hogy a <i>B. Sz.</i> +bírálójának lelkét nem kapta meg ellenállhatatlanul az <span class= +"pagenum"><a name="Page_297" id="Page_297">-297-</a></span> a nagy +tény, amely a munka tárgyát képezi s a helyett, hogy ezzel +foglalkozott volna, holmi kicsinyeskedésre vetemedett. E vádnak, ha +van valami értelme, nem lehet más, mint az, hogy a bíráló nem a +tárgyat bírálta, hanem a tárgyalást, hogy nem a tárgyalás +szabatossága, ereje határozza meg valamely munka becsét, hanem a +tárgy fontossága. E szerint igen könnyű volna a tudomány és +irodalom bármely ágában kitűnő és remek munkákat írni s a +kritikának nem volna más tiszte, mint vizsgálódni: vajjon elég +fontos, nagyszerű-e a tény, amelyet valamely munka tárgyal, aztán +lelkesülni rajta és lemondani a tárgyalás megítéléséről, mint +kicsinyeskedésről. De vajjon a <i>B. Sz.</i> bírálója nem ismerte-e +el a munka tárgyának fontosságát s vajjon nem éppen azért +hibáztatta-e a tárgyalás modorát, túlságait, ellenmondásait, +tévedéseit, mert méltatlanok a tárgy fontosságához s károsak éppen +arra a célra nézve, amelyet a szerző el akart érni?</p> +<p>De Grünwald úr nemcsak kicsinyeskedéssel vádolja a <i>B. +Szemlét</i>, hanem könnyelműséggel, tájékozatlansággal és +nyegleséggel is. Mélyen sértve érzi magát, hogy rajza hűségét +kétségbe hozta a bíráló; csodálkozik, hogy oly viszonyokról és +állapotokról mert írni, amelyeket közvetlen tapasztalat útján nem +ismer, amelyekkel abszolute nem foglalkozott; hibáztatja a +szerkesztőt, aki ily bírálatot nem átallott kiadni s azt hiszi, +hogyha egy író, aki Afrikában nem járt, valamely afrikai híres +utazó könyvéről így írna, bírálatát bizonyára visszautasítanók. +Grünwald úr túlozni, kicsinyleni szeret mindent s ha heve +elragadja, éppen úgy elfeledi a következetességet, mint nem tud +különböztetni. Mondotta-e csak egy szóval is a bíráló, hogy +Grünwald úr ez vagy amaz adata azért nem való, mert ő közvetlen +<span class="pagenum"><a name="Page_298" id= +"Page_298">-298-</a></span> tapasztalat útján, vagy más forrásból +máskép tudja a dolgot? Nem. A bírálatban egyetlen egy oly állítás +sincs, amelyhez a Felvidék viszonyainak részletesb ismerete volna +szükséges, mint amennyi a Grünwald úr könyvében is található. A +bíráló a való tényállást kereste. Ezt nem lelte meg a könyvben, nem +azért, mintha a szerző valótlant akarna mondani, ezzel nem is +gyanúsította, hanem azért, mert modorában van annyira túlozni, hogy +ahol valamit fehérnek akar feltüntetni, ott mindent fehérré, a hol +feketének ott mindent feketére fest. A bíráló a munka belső +ellenmondásaiból indult ki s e szempontból hozta kétségbe a rajz +hűségét s így bármely afrikai híres utazó könyvét is bírálhatja oly +ember is, aki sohasem járt Afrikában. Grünwald urat elragadta az +izgatói hév, ahol könyvében a magyar kormány gyámoltalanságát +akarta bebizonyítni, oly nyomorúltnak, tehetetlennek rajzolta a +pánszláv pártot, amely egy csapással megsemmisíthető, ahol pedig a +párt veszélyességét szándékozott kimutatni, oly ügyesnek, +befolyásosnak és áldozatra késznek tüntette föl, hogy +megsemmisítése éppen nem látszik oly könnyűnek. A párt terjedésének +indokait is ily ellenmondóan magyarázza; hol tagadni, hol elismerni +látszik a nemzetiségi eszmék és demokráciai intézmények hatását, +sőt fennebbi nyilt levelében is egy tényt annyira általánosít, oly +rózsás színben tünteti föl a dolgokat, mintha nem ő volna az, aki +egész erejéből kongatja a vészharangot.</p> +<p>Ez ellenmondásokat hibáztatta a bíráló Grünwald úr könyvében s +egyszersmind megrótta modorát, amely dúslakodik az +elégedetlenségben, amelynek örömet látszik adni a zúgolódás +korlátlan kiöntése, felfogását, amely az intéző férfiakban csak +képtelen és tehetetlen <span class="pagenum"><a name="Page_299" id= +"Page_299">-299-</a></span> bábokat lát, amely nem akar ismerni +nehézségeket, nem törődik az akadályokkal, könnyűnek hiszi minden +magában helyes gondolat kivitelét s nem veszi semmibe azt a hosszú +utat, amely egy helyes eszmét, ennek a politikai intézményekben +megvalósításától elválaszt. A bíráló ez állítását indokolni is +igyekezett és példát hozott fel a felekezeti kérdések kényességére +nézve, amelyekkel a szerző könnyen szeretne elbánni.</p> +<p>Mindezt Grünwald úr mellőzi válaszában s cáfolat helyett gúnyos +csodálkozását fejezi ki, hogy mily furcsa bíráló a <i>B. Szemle</i> +bírálója, aki nem emel kifogást a munka alaptételei ellen, az +orvosszereket is helyesli s mégis hibáztatja a munkát s éppen nem +magyarázza meg azt a magasabb álláspontot, amelynek hiányát +megrótta a szerzőben. Grünwald úr szerint, úgy látszik, csak a +teljes méltánylat vagy a teljes hibáztatás a valódi kritika s azt a +kritikát, amely a körülmények szerint hol méltányol, hol hibáztat, +egészen haszontalannak hiszi. Valóban a bírálat helyeselte a munka +alaptételeit és javaslatait, tudniillik, hogy a felvidéki tótságnál +a nemzetiségi kérdés nem vált oly veszélyessé, mint az oláhok és +rácok között, hogy elfajulásának elejét venni inkább lehet +kilátásunk, hogy e célra elsősorban a közigazgatás erélyesb +vezetéséről kellene intézkednünk s aztán a jövőre gondolva az elemi +iskolákat és tanítóképző-intézeteket magyar szelleműekké +alakítanunk át, de egyszersmind hibáztatta a felvidéki viszonyoknak +zavart, egymásnak ellenmondó rajzait s azt a túlzást és +szenvedélyességet, amelyet szerző egész munkáján elönt. Vajjon e +két dolog ellenkezik-e egymással? A bíráló nagyrészt egyetértett a +szerzővel az orvosszerekre nézve is, de hibáztatta a módot, amely +szerint a szerző azokat alkalmaztatni kívánja, a részletekkel nem +törődve, <span class="pagenum"><a name="Page_300" id= +"Page_300">-300-</a></span> az akadályokat nem tekintve. Vajjon e +két dolog nem összeegyeztethető-e? Vajjon nincs-e bennök kifejezve +az a magasabb szempont is, amelyeket Grünwald úr teljességgel nem +akar megérteni, tudniillik bizonyos tárgyilagosság, amely +kiemelkedik a helyi tapasztalatok és érzelmek köréből, bizonyos +behatóbb és nyugodtabb fölfogás, mely nem esik hol a pesszimizmus, +hol az optimizmus zsákmányául.</p> +<p>Grünwald úr sokat emlegeti a reális életét, a tényleges +viszonyokat, amelyekből kiindul és szánakozva tekint reánk, akiket +ideológoknak tart. De nekünk úgy tetszik, hogy ő sokkal inkább +ideológ, mint mi s Magyarország reális viszonyait, legalább egy pár +főpontra nézve, éppen nem veszi tekintetbe. Mindnyájan óhajtjuk a +rendszeresebb nemzeti politikát s a magyar állam eszméjének erősb +érvényesítését, amennyiben viszonyaink közt lehetséges. De Grünwald +úr szemei előtt mindig külföld leghatalmasb államai lebegnek s ami +ott lehetséges, nálunk is lehetségesnek hiszi. Hajlandó oly +politikát javasolni, aminőt Bismarck követ Elszászban s a +vallásfelekezetek iránt is hasonló eljárást követel, de igenis +kirívó egyoldalúsággal csak a protestánsokra nézve. Grünwald úr +tapasztalván, hogy a felvidéki pánszlávok a protestáns autonómiát +saját céljokra zsákmányolják ki, az 1791: XXVI. törvénycikket +módosíttatni kívánja s fennen hirdeti, hogy mennél nagyobb veszély +a protestáns autonómia az államra nézve, az állam annál nagyobb +veszély a protestáns autonómiára nézve. De, habár hasonló +jelenséget tapasztal a katholika egyházban is, habár elmondja, hogy +a pánszláv párt befolyást gyakorol a bécsi Pazmanæumban, kezében +van a primás nagyszombati tanítóképző-intézete, hogy az esztergomi +és nyitrai egyházmegyék tót részeiben <span class= +"pagenum"><a name="Page_301" id="Page_301">-301-</a></span> +akadálytalanul foly a pánszláv izgatás, mindamellett nem az illető +püspököt támadja meg, hanem csak a kormányt, hogy miért nem +figyelmezteti őket kötelességökre s éppen nem hajlandó +Bismarck-féle rendszabályokat ajánlani a katholikus püspökök +irányában. Következetes politika-e ez s vajjon a protestánsok +irányában annyira ki van-e merítve minden eszköz, hogy bajainkat +még felekezeti viszályokkal is sokszorozzuk?</p> +<p>Nem akarunk Grünwald úr nyilt levelének minden pontjára +válaszolni, csak a legfőbb pontokban védjük e folyóiratot és +bírálóját.</p> +<p>Grünwald úr azt mondja, hogy mi rossz néven vettük Bittóval, +Szapáryval és Tiszával való megelégedését. Ez nem áll, mi csak +Andrássy torzképét nem helyeseltük. Ha csak abból ítéljük meg +államférfiainkat, hogy a Felvidékre nézve mit és mit nem tettek, +akkor Deák bizonyára éppen úgy eltörpül Grünwald úr szerint Bittó +előtt, mint Andrássy szemben Szapáryval. De hogy Andrássy +miniszterelnöksége alatt is történt valami a Felvidék érdekében, +azt a Grünwald úr könyvéből is kimutathatni. A felvidéki +középiskolák hazafias szellemét általában dicséri Grünwald úr is és +elismeri, hogy mindjárt a magyar minisztérium megalakulásakor +elmozdíttattak belőlök a pánszláv érzelmű tanárok, azt is elismeri, +hogy a kiegyezkedés tette lehetővé a nemzetibb politikát s így +Andrássynak e tekintetben is érdemei vannak. De Andrássy mint közös +miniszter szintén befolyt arra, hogy Bécsben a föderáció felé hajló +államférfiak felül ne kerekedhessenek, amit bizonyára a Felvidék +érzett volna meg leginkább.</p> +<p>Egyébiránt mi nem védjük államférfiainknak se mult, se jelen +mulasztásait a felvidéki ügyekre nézve, a <span class= +"pagenum"><a name="Page_302" id="Page_302">-302-</a></span> +közigazgatás erélyesb vezetését is óhajtjuk, de azt hisszük, hogy +különbség van az erély és erőszak között, valamint a tevékenység és +meggondolatlanság között is s a nehézségek megvetése nem egy +legyőzésökkel. Szívesen elismerjük Grünwald úr könyve jó oldalait, +méltányoljuk tehetségét és buzgó hazafiságát, sőt őszintén +köszönjük, hogy a kérdést szőnyegre hozta s nagy körben figyelmet +ébresztett iránta. De újra ismételjük, ha rossz néven veszi is +Grünwald úr tanácsainkat, hogy bizonyos tárgyilagosság, némi +nyugodtabb felfogás nem fog ártani neki, ha akár író, akár +államférfiú, akár csak izgató akar is lenni. S ha Széchenyire +hivatkozik, mi is ugyanezt tesszük s ajánljuk figyelmébe +Széchenyinek 1842-ben az Akadémiában elmondott beszédét, amely +szintén a nemzetiségi kérdésről szól s az óvatosságot és eszélyt +teljességgel nem tartja ideológ kozmopolitizmusnak.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_303" id= +"Page_303">-303-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A SZERKESZTŐ JEGYZETEI VOLF GYÖRGY VÁLASZÁRA.<a name= +"FNanchor_69" id="FNanchor_69"></a><a href="#Footnote_69" class= +"fnanchor">69)</a></h2> +</div> +<p>Minden csonkítás nélkül, egész terjedelmében veszi itt az olvasó +Volf úr válaszát, amelyet éppen oly gőgös önteltség és durva hang +jellemez, mint majd minden polémiáját. A dolog érdemére nézve V. +jegyű bírálónk bizonyára meg fogja tenni észrevételeit, ha +szükségesnek látja, azonban a magunk részéről egyet-mást addig sem +hagyhatunk szó nélkül.</p> +<p>Volf úr nagy ortológus és évek óta a legharsányabb hangon +hirdeti a <i>Nyelvőr</i>ben: ne újíts, magyar, de úgy látszik, hogy +más tekintetben nagy kedvelője a gyökeres újításoknak. Meg akarja +változtatni nemcsak a magyar, hanem a külföldi irodalmaknak egy +régi szokását, amúgy könnyedén elítélve az irodalmi névtelenséget +és Schopenhauerrel gyávának, nyomorultnak, becstelennek nevezve +mindenkit, aki névtelenül írt, ír és írni fog. S ez még nem elég. +Úgy látszik, a polémiában is némi új szokást akar meghonosítni. +Szerinte először is szükséges, hogy a polémikus dicsérgesse a maga +nagy szellemi erejét, tudományát; másodszor másban némely nem +teljesen szabatos kifejezést, de amelyek a dolog lényegén mit sem +változtatnak, ráfogásnak, hamisításnak <span class= +"pagenum"><a name="Page_304" id="Page_304">-304-</a></span> +bélyegezzen, azonban magát följogosítva érezze a valóságos +ráfogásra is; harmadszor ellenfelét folyvást bosszúállónak, +személyeskedőnek, igazságtalannak, illetéktelennek nevezve, csak +arról szóljon, amit fölvilágosítani vagy megcáfolhatni vél, de a +sokkal számosabb és lényegesebb ellenvetésekről teljesen hallgasson +s mintha azok figyelemreméltók sem volnának, packázva vesse oda: +minderre nem érek rá, inkább ráhagyom, hogy neki legyen igaza. Íme, +az ósdi és újító Volf kettős arca! De úgy hisszük, hogy Volf úr +ortológiája minden ízetlenségével együtt hamarább válhatik a +stiliszták katekizmusává, mint irodalmi újításai a kritika +kodexévé.</p> +<p>Volf úr az irodalmi névtelenséget gyalázatos visszaélésnek +tartja s azt mondja, hogy ezért mindeddig csak korlátoltságot +vágtak a fejéhez, de igazi, elfogadható okot egyetlen egyet sem +tudtak mondani. Nem tudjuk, hogy Volf úr mikor és hol fejtette ki +elméletét a névtelenségről, de azt tudjuk, hogy a névtelenség +védelmére nálunk is, másutt is sok mindent összeírtak s hoztak föl +oly okokokat is, melyeket ha Volf úr bölcsesége nem fogadhat is el, +de megcáfolásuk nem ellenkeznék méltóságával. De vajjon ő maga mily +okokat hoz föl a névtelenség ellen? Szerinte a névtelenség mindig +gyanús, a bírálók rendesen azért hallgatják el nevöket, mert az +olvasó ítéletén erőszakot akarnak elkövetni vagy egyenesen nem +igazat, vagy csak módjával igazat szeretnének vele valóságos és +teljes mértékű igazság gyanánt elfogadtatni, vagy ha az igazságot +tiszteletben tartják is, azt nem magáért, hanem valami mellékes +célból szolgálják s éppen azért rejtik el nevöket, mert jól tudják, +hogy szíve szándéka ítéli el az embert. Szerinte a névtelenség +káros mind az irodalomra, mind az íróra <span class= +"pagenum"><a name="Page_305" id="Page_305">-305-</a></span> nézve. +Annak silányítja tartalmát, mivel gondolatok helyett pajtáskodással +és személyes herce-hurcával tölti meg, ennek tompítja és sokszor +megrontja erkölcsi érzékét, mivel fölmenti a személyes felelősség +alól. Egyszóval a névtelenség valóságos átka az irodalomnak, mert +csak a pajtáskodásnak, személyes bosszúnak s minden néven nevezendő +egyéb alávalóságnak szolgál menedékül. Volf úrban a névtelenség +gyűlölete valóságos mánia. Neki a névtelen bíráló hiába szolgálja a +teljes igazságot, már névtelenségénél fogva gyanús és szándéka nem +lehet tiszta, ellenben, aki aláírja nevét, ha nem szolgálja is az +igazságot, bizalomkeltő és tiszta szándéka minden kétségen felül +áll. Azt látszik hinni, hogy a hirlapirodalom és kritika minden +bajának a névtelenség az oka s mihelyt aláírja nevét az író, +megszűnik minden fölületesség, igazságtalanság és pajtáskodás. De +vajjon van-e valami lényeges különbség a legkitűnőbb magyar +kritikusok és hírlapírók aláírt és névtelen vagy álnevű dolgozatai +között s ha van, a névtelenség-e ennek az oka? Kölcsey, Vörösmarty, +Bajza, Erdélyi, Arany stb., gróf Dessewffy Aurél, báró Eötvös, +Kemény, Deák Ferenc stb. mindnyájan írtak névtelenül vagy álnévvel +s névtelen és aláírt cikkeik ész és jellem tekintetében általában +véve egyértékűek. Hiába nevezi el őket Volf úr Schopenhauer +szájával gyáváknak, nyomorúltaknak, becsteleneknek, e tekintetben +már ítélt fölöttük az idő. S vajjon, ha a jelent tekintjük, +bölcsebbé válnék-e báró Kaas Ivor, ha mindig aláírná cikkeit és +dühöngőbbé-e Verhovay, ha eltitkolná nevét? Szana Tamás és Irmei +Ferenc több együgyűséget írnának-e névtelenül, mint írnak nevök +alatt s vajjon magának Volf úrnak fönnebb közlött és aláírt cikke, +bárminő tekintetben, fölötte áll-e V. jegyű dolgozótársunk +bírálatának? <span class="pagenum"><a name="Page_306" id= +"Page_306">-306-</a></span> Azt a bűverőt, amelyet Volf úr a +névaláírásnak tulajdonít, mi sehol sem tapasztaltuk.</p> +<p>Azonban nem akarjuk félreérteni Volf urat. Állításaiból ugyan +logikaian következik mindaz, amit megcáfolni igyekeztünk, de ő +tulajdonkép nem ezt akarta mondani, hanem azt, hogy mindennemű írói +és kritikai fogyatkozás, tévedés, sőt bűn kifejlődésére sokkal +kedvezőbb a névtelenség, mint az ellenkező, mert az írót fölmenti a +személyes felelősség alól. De vajjon a névtelen cikkért, bírálatért +vagy könyvért senki sem felelős-e s a szerkesztő és kiadó +felelőssége sok tekintetben nem korlátozóbb, mérséklőbb-e, mint +magáé az íróé? Minden szerkesztő és kiadó sokkal nehezebben ád ki +névtelen, mint aláírt cikket vagy könyvet, mert ezért kevésbbé +felelős, amazért pedig a felelősség egész súlya reá nehezedik. +Éppen azért szerkesztő és kiadó sokkal szigorúabbak minden ily +esetben, az írók pedig engedékenyebbek s könnyebben állnak reá +módosításokra, sőt kihagyásokra is. Mindez a névtelenség +természetes következménye, amelyet Volf úr éppen nem vesz +tekintetbe. Éppen azért, ha a névtelenséget elítéljük, vagy éppen +törvénnyel tiltjuk, elegendő ok nélkül korlátoljuk a vélemény +szabadságát. Nemcsak arra van jogunk, hogy gondolatainkat, +véleményünket szabadon közöljük, hanem arra is, hogy oly módon és +alakban közöljük, ami természetünknek, ízlésünknek és +körülményeinknek leginkább megfelel. Azt, aki névtelenül akar írni, +ugyan miért korlátolja az állam és társadalom, midőn sértett +érdekeiért mindig feleletre vonhatja a szerkesztőt és kiadót, akik +az íróért teljes felelősséget vállaltak? Az írók részint azért +írnak névtelenül vagy álnév alatt, mert nem bíznak eléggé magokban, +félnek a szégyentől, bár néha váratlan nagy sikert vívnak ki, +részint pedig <span class="pagenum"><a name="Page_307" id= +"Page_307">-307-</a></span> azért, mert mint politikai cikkírók és +kritikusok, természetök miatt vagy állásuk és körülményeiknél fogva +nem akarják magokat kellemetlenségnek, bajnak vagy éppen veszélynek +kitenni. Már Bajza megmondotta, hogy vannak éles, mélyítéletű, nagy +tudományú emberek, de mindemellett is tartózkodók, félénkek, néha +pedig túlságig szerények, kiktől önszemélyökben vagy nem hallhatni +semminemű ítéletet, mert hallgatnak inkább, hogysem valakivel +összeütközzenek vagy legalább való, őszinte ítéletet nem. S vajjon +az ily férfiaktól Schopenhauernek Rousseautól kölcsönzött +paradoxonai kedvéért megfosszuk-e az irodalmat? S ha a névtelenség +elítélésével el tudnánk is nyomni némely léha és nem tiszta forrású +cikket, nem nyomnánk-e el komoly és nemes törekvéseket is? De mit +használna az elnyomás, midőn az aláírt léha és rosszakaratú +cikkekben azután sem volna hiány? Volf úr szűk ajtót akar nyitni a +komoly és nemes törekvésű íróknak, ellenben tág kaput tár a +léháknak és rosszakaratúaknak, akik rendesen tolakodók és +szemérmetlenek. Minden korban írtak névtelen vagy álnevű könyveket, +cikkeket, kritikákat s írni fognak ezután is s ami a dolgok +kényszerűségéből foly, azon nem vehet erőt semminemű filozófusi +önkény vagy rossz kedv szülte szofizma.</p> +<p>Volf úr el akarná hitetni velünk, hogy az összes külföldi, sőt a +magyar irodalom is elítéli a névtelenséget s kiírtására törekszik. +Ez éppen nem áll. Az írók most is, mint régen tetszésök szerint +névvel vagy névtelenül írnak s a kiadók és szerkesztők nem igen +hajlandók, saját érdekök ellen, elvkérdéssé fújni föl e kérdést. A +magyar irodalomban most is éppen oly divatos a névtelenség vagy +álnevűség, mint ezelőtt negyven évvel s csak egyetlen folyóiratot +tudunk, amely elvül látszott <span class="pagenum"><a name= +"Page_308" id="Page_308">-308-</a></span> kitűzni a névtelenség +kiküszöbölését. Ez a <i>Nyelvőr</i>, de amidőn kénytelen volt vele, +mégis közlött álnevű cikket, sőt újabban nem retten vissza a +névtelen cikkek közlésétől sem s így Volf úr saját fészkét gyalázza +meg, midőn a névtelenségre a becstelenség bélyegét akarja sütni. +Angolországban mindig szokásos volt a politikai cikkek, röpiratok, +tudományos és irodalmi bírálatok névtelen írása s bizonyítja, hogy +a névtelenség éppen nincs szoros kapcsolatban a sajtószabadság és +nyilvánosság kérdésével. Angolország sajtója és alkotmánya régóta a +legszabadabb s írói mégis folyvást gyakorolják a névtelenség jogát. +Volf úr fölhozza, hogy az <i>Academy</i> és <i>Fortnightly +Review</i> mindig megnevezik közleményeik íróit. Senki sem tiltja, +ha az íróknak úgy tetszik. De a <i>Times</i>on kezdve a +legjelentéktelenebb napilapig nem névtelenek-e az angol politikai +cikkek? S a szemlék, magazinok, hetilapok legtöbbjében nem +találunk-e névtelen közleményeket s a legrégibb és +legtekintélyesebb angol szemle az <i>Edinburgh Review</i> minden +közleménye nem névtelen-e? A német irodalomról Volf úr azt jegyzi +meg: mindenki tudja, hogy itt a kritikusok mindig megnevezik +magokat s elég a <i>Jenaer Literaturzeitungra</i> hivatkoznia. +Óhajtjuk, hogy Volf úr nyelvtörténeti adatai biztosabbak legyenek, +mint az irodalomtörténetiek. Ott a <i>Literarisches +Centralblatt</i> s még egy csoport irodalmi és kritikai lap, +szemle, melyek számos névtelen bírálatokat közölnek; a német +politikai lapok mellékletei és tárcái szintén telvék névtelen +cikkekkel. Franciaországban törvény tiltja a névtelenséget, de, ha +jól emlékszünk, e törvény III. Napoleon önkényének szüleménye, aki +nem elégedett meg a kiadóval és szerkesztővel s az írón is bosszút +akart állani. De azért álnevű könyvek és cikkek itt is jelentek meg +s olykor nem a <span class="pagenum"><a name="Page_309" id= +"Page_309">-309-</a></span> szerzők írták alá cikkeiket, hanem oly +írók, akik a felelősséget elvállalni készek voltak. Minden +rendszabály, amely az irodalom és zsurnalisztika természetével +ellenkezik, eredménytelen és megbosszulja magát.</p> +<p>Szint ily alaptalanok Volf úrnak azon vádjai is, melyekben V. +jegyű bírálónkat ráfogással, hamisítással igyekszik megbélyegezni. +Volf úr a <i>Nyelvemléktár</i> IV. kötete előszavában ezt írja az +<i>Érdy-kódex</i> szerzőjéről: «Egy pár adatból azt következtetem, +hogy déli Magyarországban élhetett vagy talán oda való volt. Ilyen +az, hogy Prologusában Szlavóniát közel helyhezi s a szlavón +vallásos irodalmat különösen kiemeli. Ilyen továbbá az is, hogy a +<i>szerencse</i> szó néha éppen úgy, mint déli íróinknál mindig +<i>szerencsa</i> alakban fordul elő. Ilyen végre még az, hogy egy +helyen a <i>kutya</i> szót gunyhó értelemben használja, amit csak +valamely délszláv dialektusból sajátíthatott el, mert az +éjszakiakban e szó tudtommal nincs meg; a déliek közül magam az +illyrből ismerem». Bírálónk e helyre ezt jegyzi meg: «Nyelvészeti +ismerete is hiányos lehet annak, ki a IV. kötet előszavában azért +gondolja délvidéki írónak az <i>Érdy-kódex</i> íróját, mert +<i>szerencse</i> mint mondja, déli íróinknál általában mindig +<i>szerencsa</i> alakban fordul elő. Ha az Akadémia nagy szótárába +tekint, megtanulja, hogy ez alak Ilosvainál s Szalay 400 levelében +is található. Azt pedig tartozott volna tudni, hogy Tinódinál és +Illésházynál is megvan. Ezeket pedig déli íróknak nem +nevezheti».</p> +<p>Volf úr ezért nagy zajt üt, ráfogást, hamisítást emleget, mert ő +nemcsak a <i>szerencsa</i> szóból következtette az +<i>Érdy-kódex</i> írójának déli származását, hanem két más +körülményből is s ezeket bírálónk mellőzte. De vajjon megtámadta-e +a bíráló Volf úrnak két más bizonyítékát, nemcsak e harmadikat +hibáztatta-e s nemcsak e harmadikból <span class="pagenum"><a name= +"Page_310" id="Page_310">-310-</a></span> következtette-e +nyelvészeti ismerete hiányos voltát? Megengedem, hogy bírálónk +szabatosabban szól vala, ha így ír: Volf úr azért <i>is</i> +gondolja déli írónak stb., de az is, ahogy írt, a dolog lényegén +mit sem változtat s Volf úrnak éppen nincs joga ráfogást, +hamisítást emlegetni.</p> +<p>A második ráfogás, hamisítás a következő volna: Volf úr a +<i>Nyelvemléktár</i>nak ugyancsak IV. kötete előszavát így végzi +be: «Több (hiba) nem igen lehet, mert a kész nyomtatványt még +egyszer gondosan betűről-betűre összevetettem az eredetivel. Kérem +az olvasót, hogy a kijelölteket használat előtt kijavítani s a +netalán észre nem vetteket elnézni szíveskedjék». Bírálónk bővebben +kiterjeszkedvén a másolási és sajtóhibákra s különösen megróván azt +az eljárást, hogy előbb kinyomatták az első kötetet a Gévay és +Jászay másolatai után s csak akkor jutott eszökbe meghozatni az +eredetit, így folytatja fejtegetését: «Volf úr a IV. kötet vége +felé egész fideliter mondja: több (hiba) nem igen lehet, azután +kéri az olvasót, hogy az észre nem vetteket igazítsa ki. Ez kissé +nevetséges dolog. Ugyan kérem, miből, micsoda hozzávetéssel +igazítsuk ki stb». Volf úr egész méltatlankodva kiált föl: «Az +van-e itt mondva, amit a bíráló mondat velem vagy más? És ha más, +mit gondoljunk a bírálóról? Nem szándékos hamisítás-e az, ami itt +elkövetett?» Bizony nem szándékos hamisítás, sőt szándéktalan sem. +Lehet-e valamely másolási vagy sajtóhibát elnézni, ha észre nem +vettük s ha észre vettük, nem igyekszünk-e kiigazítani? A +bírálónak, Volf úr kérése logikai következményeit kivonva, joga van +fölkiáltani: a Volf úr által észre nem vett hibákat miből, honnan, +micsoda hozzávetéssel igazítsuk ki?</p> +<p>Jól mondja bírálónk Volfról, hogy nem gondol a <span class= +"pagenum"><a name="Page_311" id="Page_311">-311-</a></span> +kicsiségekkel, ha akarja, de a kicsiségekből nagy dolgot tud +csinálni, ha akarja. Íme, kicsiségből mily hamar tud nagy ráfogást, +hamisítást fölfújni s mily kicsibe veszi azt, ha maga úgy +mellékesen valóságos ráfogást követ el. Válaszában több helyt +fitymálón emlegeti bírólónk ítélőtehetségét s a többek közt azt +jegyzi meg róla: «Hogy a bíráló írás- és hangtani nézeteket akar a +kódexekből elvonatni (198. l.) és mégis úgy szeretné kiadatni, +ahogy a <i>Régi költők tára</i> van kiadva (190. l.), tehát a mai +ortográfiával, az mutatja, hogy maga sem tudja, mit akar». Bírálónk +sehol egy szóval sem hibáztatja a kódexeknek eredeti ortográfiával +való kiadását, sőt az ortográfia kérdését föl sem hozza. Amire Volf +úr hivatkozik, az egészen mást jelent. Bírálónk azt hibáztatja, +hogy a <i>Nyelvemléktár</i> kódexeinknek csak foto- vagy inkább +telegráfja, amely közli a megértett és meg nem értett szókat és +sorokat, értelmező, magyarázó jegyzetek, szótár stb. nélkül és amaz +idézett helyen azon csodálkozik, hogy a Nyelvtudományi Bizottság +ezt így akarta vagy eltűrte, holott Sziládyval nem így adatta ki a +költőket, hanem <i>értelmező, magyarázó jegyzetekkel, +szómutatóval</i> stb. Amint Volf úr fölfogja bírálónk hibáztatását, +kétszer is ismételve, az már a dolog lényegébe vág s valóságos +ráfogás.</p> +<p>A keményhangú Volf úr, aki saját kíméletlenségét nagyrabecsüli, +bírálónknak hangján is megbotránkozik és szemünkre hányja, hogy e +személyeskedő bírálatot a <i>Budapesti Szemle</i> ugyanazon +számában adtuk ki, amelyben megróttuk némely politikai lap durva +hangját. Annyi való, hogy a bírálatban van itt-ott élesség, de +nincs durvaság. Volf úr különösen kiemeli, hogy az indulatos bíráló +nem igen válogat a kifejezésekben s őt eszetlennek, pontosságát +pedig butának nevezi. Ama <span class="pagenum"><a name="Page_312" +id="Page_312">-312-</a></span> sorok, melyekre Volf úr hivatkozik, +így hangzanak: «A IV. kötet 15. l. ezt mondja: ‚A jelen kiadás +kódexünket hű másolatban közli s így az eredetinek nemcsak +ortográfiáját, hanem még íráshibáit is meg kelle tartanunk’. Így +könnyebb is volt. Meg sem kellett érteni, csak értetlenül adni +odább. De nem szégyelletes dolog-e az, a tökéletlenségek eszetlen +közlőjévé lenni? Nem szégyen-e, hogy csak egy szerény jegyzetben +sem vet hozzá gyanítást arról: mi lehet az a sok tarka-barka alak s +miképpen kell kibonyolítani egyik-másik összezavart, érthetetlen, +utavesztett mondatot? Mit gondoljunk, mi oka lehet e buta hűségnek, +micsoda lélekkel adhatni mindezt így a magyar olvasó és éppen +nyelvtanuló közönség, tanuló, tanító kezébe?» Ez idézetből látszik, +hogy az <i>eszetlen, buta</i> kifejezés az elvre, a kiadás +rendszerére vonatkozik s nem Volf úr személyére. Ellenben Volf úr +válaszában folyvást a bíráló személyét illeti a legbecsmérlőbb +kifejezésekkel s nemcsak tehetségét, tudományát támadja meg, hanem +egész erkölcsi lényegét. A bosszúállás tényének bélyegzi a +bírálatot, kutatja a személyt s megállapítja, hogy ellene egy egész +összeesküvés alakult: van egy bűnszerző, aki kigondolta a bosszút +és adatokat szolgáltatott, egy orgyilkos, aki stílusba öntötte az +egészet s végre egy szerkesztő, aki mindezt készségesen +elősegítette. Csodálkozunk, hogy Volf úr nem hozta föl a szedőt is, +aki a bírálatot kiszedte, a korrektort, aki kijavította, a +Franklin-Társulatot, amely kiadta, az expeditort, aki szétküldte s +az olvasót, aki el merte olvasni. S ily orgyilkosság fényes nappal +történt Budapesten, a rendőrség szemeláttára. Iszonyú!</p> +<p>Nekünk Volf úr válaszában az tűnt föl leginkább, hogy egész +crimen læsæ majestatisnak tartja azt, hogy <span class= +"pagenum"><a name="Page_313" id="Page_313">-313-</a></span> őt +megbírálni merték és nem kedvezőn. Mintha ilyesmit tárgyilagos író, +tisztességes ember nem követhetne el, csak elfogult elme és +bosszúért lihegő szív. S vajjon, ha így állana is a dolog, +megfosztaná-e az minden becsétől a bírálatot s nem-igazzá tenné-e +ami benne igaz? Mi azt hisszük, hogy a kritikára nem egy esetben +reáillik az, amit Mephisto mondott Faustnak, amikor ez azt kérdezte +tőle, hogy ki ő:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Ein Theil von jener +Kraft,<br /></span> <span class="i0">Die stets das Böse will, und +stets das Gute schafft.<br /></span></div> +</div> +<p>Mi több joggal emlegethetnők a bosszút, ha nem találnók oly +nevetségesnek. Alighogy a <i>Szemlében</i> megjelent a +<i>Nyelvemléktár</i> bírálata, a <i>Nyelvőr</i> tüstént nekünk +rontott, hirdetve, hogy mi hibásabb kiadó vagyunk, mint Volf, mert +az általunk szerkesztett <i>Olcsó Könyvtár</i> Daykájában e +sorokban: «Ha ütsz ismét te boldog óra? Ha fordul végezésem jóra? +<i>(Esdeklés.)</i> Hazám, ha ügyelsz majd tulajdon kincseidre? Ha +vonsz örök homályt balhimezéseidre?» <i>(Vitéz Imréhez)</i> a ha-t +<i>hah</i>-ra javítottuk, nem tudva a <i>ha</i> kötőszónak, mint +névmásnak független kérdő használatát, <i>mikor</i>, <i>mely +időben</i> jelentéssel, pedig megtanulhattuk volna ezt a Ballagi +szótárából, Simonyi nyelvtanából, Aranytól: «Oh nemzetem <i>ha</i> +fognád elfeledni, hogyan viselte súlyos nyavalyád?» Vörösmartytól: +«Csaták miatt <i>ha</i> nyughatol, oh ifjú szép hazánk?»</p> +<p>A <i>Nyelvőr</i> egy kissé mohón kapott az alkalmon; ennyit +Ballagi és Simonyi nélkül sem nehéz tudni. Ha figyelemre méltatta +kiadásainkat, tudhatná, hogy mi, ha javítunk, a régi írók szövegén, +azt mindig megemlítjük jegyzetben; másodszor mi kiadtuk Vörösmartyt +is s ha ott a <i>ha</i>-t nem javítottuk ki <i>hah</i>-ra, bizony +ezt <span class="pagenum"><a name="Page_314" id= +"Page_314">-314-</a></span> Daykában sem akarhattuk s itt valamely +figyelmetlenségnek kellett okozni a hibát. Úgy is történt. Daykának +két kiadása van: a Kazinczyé és a Toldyé, ez utóbbi a jobb, mert +Toldy az eredeti kéziratból visszaállította a Kazinczytól itt-ott +önkényesen megváltoztatott szöveget. Mi azért a Toldy kiadásából +szedettük ki a munkát, s midőn az egész ki volt szedve, a reviziót +odaadtuk segédünknek, hogy hasonlítsa össze a Kazinczyéval, részint +az írásjelek, részint a Toldy kiadásába becsúszott nyomdahibák +miatt. Segédünk kijegyezte a revizió ívére az eltéréseket, +amelyekből némelyt megtartottunk, némelyt elvetettünk. A Kazinczy +kiadásában a kérdő <i>ha</i> mindenütt <i>hâ</i>-val van jegyezve s +azt segédünk mindenütt <i>hah</i>-ra javította. Ez figyelmünket +vagy elkerülte vagy utána akartunk járni, hogy Kazinczy mit értett +ama jel alatt s valami közbe jövén, feledésbe ment az egész s így +maradt benne a hiba. De akárhogy történt, a hiba hibának marad s a +<i>Nyelvőr</i> jól tette, hogy nem hagyta szó nélkül, akár +bosszúból tette, akár ügyszeretetből. Volf úr is jobban tenné, ha +nem emlegetné annyit a bosszút. Ezzel nem lehet lefegyverezni a +kritikát, sem félrevezetni a közönséget. Ami helyes és igaz, +helyesnek és igaznak marad akárki akármely indokból mondja, névvel, +vagy névtelenül s tökéletesen mindegy a <i>Budapesti Szemlé</i>ben +jelen-e meg vagy a <i>Nyelvőr</i>ben.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_315" id= +"Page_315">-315-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A SZERKESZTŐ JEGYZETE.<a name="FNanchor_70" id= +"FNanchor_70"></a><a href="#Footnote_70" class= +"fnanchor">70)</a></h2> +</div> +<p>Íme, egész terjedelmében közöljük dolgozótársunk polémiáját +bírálói ellen, bár azt hisszük, hogy nem éppen szükséges oly +cikkekre válaszolni, melyekben majdnem oly kevés a valódi +tárgyismeret, mint a komoly meggyőződés. De ha már kiadtuk e +polémiát, a magunk részéről sem nyomhatunk el egy pár +megjegyzést.</p> +<p>A magyar hirlapirodalom néha oly sajátságos képet tár elénk, +minőt a szatiraíró sem gondolhatna ki jobban. Ilyen ez is. Kossuth +egy könyvet ír, melyben Deákot csempészőnek nevezi, s az újabb +közjogi intézményeinket megállapító 1867: XII. törvénycikkről pedig +azt hirdeti, hogy annak egész alapja történeti falsum. Ez állítás +annyira új, oly hallatlan, hogy minden esetre megérdemelt volna +politikai hirlapjainktól egy pár megjegyzést. S mi történik? +Egyetlenegy politikai lap sem szólal fel. Hallgat az <i>Ellenőr, +Pesti Napló</i> és <i>Lloyd</i>, hallgat mindenik. Ugyanakkor egy +fiatal kritikus egy elég objektív tanulmányt ír Jókairól, mint +regényíróról s tüzetesen és rendszeresebben igyekszik kifejteni +azt, amit már több kritikus megjegyzett s a műveltebb közönség is +rég érez, tudniillik, hogy Jókainak a pszichológia nem erős oldala. +S mi történik? Néhány politikai <span class="pagenum"><a name= +"Page_316" id="Page_316">-316-</a></span> lap, mintha összebeszélt +volna, felzúdul s oly zajt üt, mintha valaki a magyar alkotmány +alapját támadta volna meg, vagy a Deák emlékét akarná meggyalázni. +A <i>Lloyd</i>, mint a nemzeti becsület védője lép föl, az +<i>Ellenőr</i> a lángészen történt sérelmet bosszulja meg, a +<i>Pesti Naplót</i> sem hagyja alunni a nagy ártatlan igazság és +síkra lép a hallatlan igazságtalanság ellen. Egyszóval főbb +politikai lapjaink egy pár napig legfontosabb kérdésnek tartották, +hogy Jókai pszichológiai nagyhatalmasságát egyesült erővel +megvédjék. Hát nem nevetséges-e ez?</p> +<p>Mi harminc év óta sok társaságban megfordultunk, néha olyanokban +is, melyek esztétikai tekintetben műveltebbek voltak, mint a +<i>Lloyd, Pesti Napló</i> és <i>Ellenőr</i> szerkesztőségei, de +sohasem hallottuk, hogy valaki Jókait, mint pszichológot, különösen +kiemelte volna. Legőszintébb tisztelői is ez oldalról nem tartották +erősnek s egészen más oldalról méltányolták. Szerették benne az +elbeszélő stíl ritka bájait, a rajz és színezet élénkségét, a +leleményes kalandokat, a humoros ötletek és genreképek gazdagságát +s ezekért sok mindent megbocsátottak neki. Lélektani botlásait, a +jellem- és korrajz szembeszökő, olykor botrányos hibáit inkább csak +menteni igyekeztek, mint igazolni, de sohasem dicsekedtek velök, +mint fényoldallal. Sőt újabban ez őszinte tisztelők is sokallani +kezdik, hogy kedvencök mennél többet ír, annál kevesebb +tiszteletben tartja a fizikai és erkölcsi lehetőség határait.</p> +<p>Valóban óhajtandó volna, ha a <i>Lloyd, Pesti Napló</i> és +<i>Ellenőr</i> e felfogás tévességéről mielőbb felvilágosítanák a +magyar közönséget és kritikát, de nem Asbóth- és Keszler-féle +fecsegésekkel, hanem alapos tanulmánnyal, részletes analizissel. A +<i>Lloyd</i> egyszersmind Németországot <span class= +"pagenum"><a name="Page_317" id="Page_317">-317-</a></span> is +fölvilágosíthatná, mert mi nem ismerünk valamirevaló német +kritikust, aki Jókai pszichológiáját erősnek tartaná. Legalább +Schmidt Julián, aki porosz-német fensősége érzetében egész +leereszkedéssel igyekszik méltányolni Jókait, pszichológiáját +meglehetős gyöngének találja. Világosítsa őt fel a <i>Lloyd</i>, +védje meg nemzeti becsületünket, az <i>Ellenőr</i> és <i>Pesti +Napló</i> pedig győzzék meg a magyar közönséget arról, hogy Jókai +regényeiben tulajdonkép nem az a jó, amit benne leginkább +élvezhetni, hanem az, ami nem igen élvezhető: az affektált +szenvedélyek s a lélektani abszurdumok – és tegyék tönkre a +<i>Budapesti Szemlét</i>, mely mindezek becsét már húsz év óta nem +hajlandó elismerni.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_318" id= +"Page_318">-318-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A NYELVŐR ÉS A BUDAPESTI SZEMLE.<a name="FNanchor_71" id= +"FNanchor_71"></a><a href="#Footnote_71" class= +"fnanchor">71)</a></h2> +</div> +<p>A <i>Nyelvőr</i> utolsó száma (1881. XII. füzet) oly nagy zajjal +ront reánk, mintha valami csínyen kapott volna bennünket, pedig ha +csínyről lehet szó, nem mi, hanem ő követte el. A dolog igen +egyszerű, bár azt a <i>Nyelvőr</i> mindenkép összebonyolítni +törekszik. Általában természete a <i>Nyelvőr</i>nek, hogy minden +kis dologból minél nagyobbat csináljon, az egyszerűt cigányosan +elcifrázza, egész szenvedéllyel támadjon és dulakodjék, de a +legcsekélyebb támadást is rossz néven véve, üldöztetését +panaszolja. De térjünk a dologra.</p> +<p>A <i>Nyelvőr</i> egyik számában (1881. IX. füzet) Bánóczi +Greguss <i>Költészettanát</i> ismertette. A könyv fény- és +árnyoldalairól nem tudott vagy nem akart semmit mondani, hogy mégis +mondjon valamit, idézett belőle, de oly hibás fölfogással, annyira +megcsonkítva, hogy annak, amit az író mondott, éppen ellenkezője +következett belőle és fennen hirdette, hogy mindez a <i>Nyelvőr</i> +szellemében van mondva. Az idézet főpontja ez: «A költői +szabadságot rosszul értelmezik, akik a költő azon szabadságának +tekintik, hogy a vers kedvéért hibát követhet el, midőn tudniillik +a vers rákényszeríti, hogy például az <i>ik</i>-es igét +<i>ik</i>-telenül ragozza, <i>karomat</i> helyett <span class= +"pagenum"><a name="Page_319" id="Page_319">-319-</a></span> azt +mondja <i>karom</i>, tájszókat, népies kiejtéseket, szokatlan +szórendet, inverziókot engedjen magának». A <i>Budapesti Szemle</i> +erre fölszólalt, a Greguss könyvéből egész terjedelmében lenyomatta +az idézett helyet, kimutatta az ismertető tévedését s +visszautasította a <i>Nyelvőr</i> szellemének ez újabb +nyilatkozatát, mely éppen oly ellenkezésben áll a dolog +természetével, mint nép- és műköltészetünk öt százados +gyakorlatával.</p> +<p>S mit tesz a <i>Nyelvőr?</i> Azt mondja rólunk: «a gyanúsítás +szomorú fegyveréhez nyúlva, a legkétségtelenebb tényeket +elcsavarjuk, csakhogy a közönségben fölszíthassuk ellene a netán +már hamvadóban levő bizalmatlanságot». S mivel bizonyítja be +mindezt? Először is elismeri, hogy Bánóczi csakugyan csonkán +idézett s idézetének az az értelme van, amit mi megtámadtunk s amit +most maga a <i>Nyelvőr</i> sem helyesel. De hisz ezzel éppen +ellenkezőt bizonyít be, mint amivel bennünket vádol. A vád elesik s +nincs helye többé a vitának. Mindegy, azért mi mégis gyanúsítottunk +s elcsavartuk a legkétségtelenebb tényeket, mert a <i>Nyelvőr</i> +azt hiszi, úgy akarja; aki oly lehetetlen dolgot is lehetőnek hisz, +hogy nyelvünket vissza lehet erőszakolni a Kazinczy előtti korra, +az bizony ily csekély lehetetlenségen fönn nem akad.</p> +<p>A <i>Nyelvőr</i> a következő okoskodással hiszi +bebizonyithatónak vádját: az nem változtat semmit a dolog velején, +hogy dolgozótársa félreértette a Greguss könyvét, csonkán idézett +belőle s megtiltott a költőknek oly dolgokat, melyek mindenha +szabadosak voltak; mert az alaptétel, tudniillik, hogy nincs költői +szabadság, a nélkül is megáll és ez, nem pedig a magyarázat veendő +a Nyelvőr szelleme nyilatkozatának. Különös, nagyon különös. Az +egész könyvismertetésben, valamint a <span class="pagenum"><a name= +"Page_320" id="Page_320">-320-</a></span> csonka idézetben is egy +szó sincs arról, hogy nincs költői szabadság, hanem csak arról, +hogy némelyek hibásan fogják föl a költői szabadságot. Hogyan +állhat meg tehát a <i>Nyelvőr</i>nek egy oly tétele, melyet nem is +vitatott? S az a tétel, melyet tulajdonkép vitatott, hogy némelyek +hibásan fogják föl a költői szabadságot, hogyan lehet helyes, midőn +a magyarázó példák azt mutatják, hogy a dolgot teljesen félreérti? +Egyébiránt az a kérdés, hogy van-e, nincs-e költői szabadság, attól +függ, hogy mit értünk alatta. Jóravaló költő eddig sem értette +alatta azt, hogy a költőnek szabad megsérteni a nyelv +legsarkalatosabb törvényeit, hanem csak azt, hogy különbség van a +költői és prózai nyelv között s amabban némely oly megnyujtások, +rövidítések, kettőztetések, összevonások, csonkítások, +archaizmusok, szoloecizmusok, inverziók is szabadosak, melyeket +emez kevésbbé, vagy éppen nem vehet igénybe. S e szabadságot is +mindig a nyelv természete és szelleme korlátozza, azért ami egyik +nyelvben szabad, nem következik, hogy a másikban is szabad legyen. +Nálunk nem Kazinczy volt első hirdetője a költői szabadságnak; nép- +és műköltészetünk századok óta gyakorolja s ezelőtt két századdal +Gyöngyösi már elméletét is megírta.</p> +<p>De vizsgáljuk, hogy mivel támogatja még nagyhangú vádját a +<i>Nyelvőr?</i> Azzal, hogy a <i>karom</i>-féle használat +helyességére nézve már rég nyilatkozott, továbbá, hogy az +<i>ik</i>-es ragozás további fenntartásának szükségét szintén rég +megszüntnek hirdette. Jól van, de miért adott hát ki egy oly +cikket, mely a <i>karom</i>-féle használatot megtiltja s némely +<i>ik</i>-es igéknek <i>ik</i>-telen ragozását még a költőknek sem +engedi meg? Ha egy folyóirat előbb így, aztán amúgy beszél, két +ellenkező véleménye közül mindig az utolsót szokás végső +megállapodásának venni, <span class="pagenum"><a name="Page_321" +id="Page_321">-321-</a></span> kivált ha azt, mint a folyóirat +irányának egyik kifejezését, bocsátják világgá. Mi tudtuk, hogy a +<i>Nyelvőr</i> nyilatkozott mindkét kérdésben, cikkünk meg is +említette, hogy szelleme oly szeszélyesen változó, mint valamely +ideges hölgyé. Egyszóval se nem ferdítettünk, se nem hallgattunk el +semmit s a gyanúsítást s a legkétségtelenebb tények elcsavarását +nem mi követtük el, hanem a <i>Nyelvőr</i> a maga igazságszerető +ártatlanságában.</p> +<p>Az ember azt hinné, hogy itt már véget ér a <i>Nyelvőr</i> +polémiája. A világért sem. A <i>Nyelvőr</i> szeret szélesen, +hosszan, sőt laposan is írni. Úgy látszik, az új szók miatt annyira +megutálta az újabb magyar irodalmat, hogy ízlést is a régiből tanul +és Sámbár és Matkó mintaírói. Aztán kedve telik benne, hogy oly +irodalmi szabályokat állítson föl, melyeket sehol a világon nem +követnek, sőt maga is áthág, de mástól szigorúan megköveteli. A +minap azt hirdette, hogy nem illik névtelenül vagy álnévvel írni, +de azért közöl névtelen és álnevű cikkeket is. Most meg azt +hirdeti, hogy a megtámadott írónak kötelessége felelni minden +támadásra, minden hozzáintézett kérdésre, bár maga nem egyszer +válasz nélkül hagyja támadóit. Szemünkre hányja, hogy még maig sem +feleltünk ezelőtt harmadfél évvel hozzánk intézett kérdéseire s míg +tartozásunkat le nem rójuk, nem igen van jogunk bíráló +megjegyzéseket tenni a <i>Nyelvőr</i>re. Az igaz, hogy nem +válaszoltunk ama kérdésekre, nem válaszoltunk pedig azért, mert nem +tartottuk szükségesnek, de a <i>Budapesti Szemle</i> azóta is +folyvást igyekezett kideríteni az ortológia némely tévedéseit s ama +kérdéseket is érintette, amennyiben szükségesnek látszott. Az író +mindig maga határozza meg, hogy válaszoljon-e, vagy ne valamely +támadásra, ő vallja kárát, ha némasága <span class= +"pagenum"><a name="Page_322" id="Page_322">-322-</a></span> miatt +veszti írói reputációját; azért ne fájjon a <i>Nyelvőrnek</i> a mi +fejünk. Úgy látszik, hogy a <i>Nyelvőr</i> mindenkép vitázni akar +velünk. Jól van, mi is hát kérdéseket intézünk hozzá az ő +modorában. Nem követeljük ugyan, hogy feleljen reájok, magunkat sem +kötelezzük a válaszra, de ha polémiai kedvének táplálék kell, nem +annyira a magunk, mint az olvasóközönség kedvéért, határozza meg +világosan és szabatosan:</p> +<p>1. A nyelv csak természeti produktum-e vagy egyszersmind +történeti is s ha ez is, a magyar nyelvújítás csak elméleti tan, +futó divat volt-e vagy történeti tény, amellyel számolni kell?</p> +<p>2. A nyelvész törvényhozója-e a nyelvnek, vagy csak törvényeinek +fejtegetője, tényeinek magyarázója, anomáliáinak fölvilágosítója s +hogy mily szókat használhatni a végső stádiumban, ő dönti-e el vagy +az író és beszélő nemzet java?</p> +<p>3. Szándéka-e a <i>Nyelvőr</i>nek kiirtani nyelvünkből mindazon +új szókat, melyek az ő helyes vagy helytelen szabályainak meg nem +felelnek, még ha általánosan elterjedtek és szükségesek is?</p> +<p>4. Minthogy a <i>Nyelvőr</i> is használ oly új szókat, melyeket +rosszaknak tart, megengedi-e másoknak, hogy szintén használhassanak +oly új szókat, melyeket jóknak vagy legalább szükségeseknek +tartanak?</p> +<p>5. Ha a <i>Nyelvőr</i> magának, másoknak is engedményt tesz, nem +fog-e a szigorú elmélet ellenkezni a tág lelkiismeretű gyakorlattal +s nem lesz-e kénytelen előbb-utóbb, itt is, ott is, meghajolni az +író és beszélő nemzet szüksége, szokása és ízlése +követelményeinek?</p> +<p>S midőn e kérdéseket ajánljuk a <i>Nyelvőr</i> figyelmébe, +egyszersmind azzal a jó tanáccsal is kívánunk szolgálni, +<span class="pagenum"><a name="Page_323" id= +"Page_323">-323-</a></span> hogy dolgozótársait buzdítsa egy kissé +jobb magyarságra. Például Bánóczi újabb cikke egy fordított +regényről oly rosszul van írva magyarul, hogy ritkítja párját. +Éppen most vettünk Kolozsvárról egy névtelen levelet, mely +kócsintásait tárgyalja. De minthogy kifogytunk a helyből, közlését +jövő számunkra halasztjuk.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_324" id= +"Page_324">-324-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>«TOLDI SZERELME» EGY KIHAGYOTT VERSSZAKÁRÓL.<a name= +"FNanchor_72" id="FNanchor_72"></a><a href="#Footnote_72" class= +"fnanchor">72)</a></h2> +</div> +<p>Valahányszor az Akadémiában hivatalos dolgom volt, menet vagy +jövet, ha csak egy percre is, mindig meglátogattam Arany Jánost. +Halála előtt mintegy három héttel, egy akadémiai ülés előtt, +szintén benyitottam hozzá. Ott ült íróasztala előtt, egy írókönyvre +hajolva s jegyezgetve belé.</p> +<p>– Jó napot, János! Mit csinálsz? Nem vagyok-e alkalmatlan?</p> +<p>– Nem. Mindjárt kész vagyok, csak a napi kiadásokat jegyzem be +számadókönyvembe, aztán beszélgethetünk, – viszonzá s újra lehajolt +számadókönyvéhez s folytatta a jegyezgetést.</p> +<p>– Ugyan mit vesződöl te ezzel? Rontod különben is elgyöngült +szemeidet. Fiadra vagy unokádra bízhatnád vagy akár elhagyhatnád az +egészet. Nem tartozol te senkinek számadással, magadnak pedig csak +megengedhetsz egy kis kényelmet. Semmi hasznod belőle, ha utolsó +krajcárig tudod is, hogy mit adtál ki. Amit kiadtál, hogy vissza +nem jő, ezt a nélkül is tudhatod.</p> +<p>– Ej, milyen meggondolatlanul fecsegsz össze mindent – mondá +Arany föltekintve írókönyvéből – látszik, hogy könnyelmű, rossz +gazda vagy. <span class="pagenum"><a name="Page_325" id= +"Page_325">-325-</a></span></p> +<p>– Az nem vagyok – viszonzám – többet sohasem költöttem, mint +amennyi jövedelmem volt. Ha kevesebb volt, kevesebbet, ha több +volt, többet költöttem. Néha még valami fönn is maradt. Mi szükség +ehhez számadás?</p> +<p>– De hiszen így te sohasem tudod, hogy mennyi a bevételed és +mennyi a kiadásod!</p> +<p>– Az utolsó krajcárig nem, de annyira igen, amennyire szükségét +érzem. A legfőbb az, hogy soha sincs deficitem. Bevételeim részint +haviak, részint negyedéviek; minden hó és negyedév elején fedezem +legszükségesebb kiadásaimat; ami pénzem marad, azt elzárom s költök +belőle, annál kevesebbet, mennél inkább fogy, egész a jövő hónapig +vagy negyedévig. Ez az én rendszerem, amelyhez nem kell +számadókönyv; egyfelől kényelmes, másfelől nem bonyolít bajba.</p> +<p>– Nem kívánok részt bölcseségedből – jegyzé meg Arany +röviden.</p> +<p>– Minden ember a maga természete és szükségei szerint +bölcselkedik. Egyébiránt, ha pontosan jegyezném is bevételeimet és +kiadásaimat, szembaj esetében nem vesződném vele, hanem másra +bíznám.</p> +<p>– Az én szemem többé meg nem gyógyul – mondá Arany szomorúan – +néhány szám följegyzése már nem árthat neki. De ne veszekedjünk +tovább – folytatá derűltebben – gondolom, nem azért jöttél hozzám. +Ülj le, mindjárt elvégzem dolgomat, addig olvass valamit, aztán +beszéljünk okosabb dolgokról.</p> +<p>Erre leültem egy karosszékre asztala mellé, amelynek végén +elszórva néhány könyv feküdt. Fölvettem közülök egyet, hát alatta +egy Margit-szigetről szóló nyomtatvány tünt szemembe, melynek üres +lapjára irónnal néhány verssor volt írva. Fölvettem és elolvastam; +<span class="pagenum"><a name="Page_326" id= +"Page_326">-326-</a></span> reáismertem Arany kéziratára, valamint +arra is, hogy ez egy <i>Toldi szerelméből</i> kihagyott versszak, +még pedig a XII. ének végéből, midőn Toldi Margit szigetén négy +fiatal fűzet ültet kedvese sírjához. A kihagyott versszakban +megemlíti a költő, hogy a négy fűz elárvult sarjai talán még maig +is élnek, egy fejedelmi személy (József főherceg) oltalmában, aki e +sziget nagy multját virányos jövővel szegte be s hagyta, hogy az +agg költő éneke utolját ott zengje el s aztán hallgatva várja ott +halálát.</p> +<p>– Miért hagytad ki e versszakot <i>Toldi szerelméből?</i> – +kérdém Aranytól, aki éppen bevégezte számadását s hozzám +fordult.</p> +<p>– Mit kutatsz irataim közt? – kiáltott föl némi +ingerültséggel.</p> +<p>– Nem irataid közt kutattam, hanem könyveid között, sőt nem is +kutattam Te mondád, hogy olvassak valamit, amíg számadásod +bevégezed, így vettem kezembe e nyomtatványt, melynek üres lapján +versed állott. Ez oly szabályos eljárás, hogy a rendőrség sem +találhatna benne hibát. De mondd csak, mikor írtad e versszakot? Az +eredeti kéziratban, melyet nekem ideadtál volt olvasás végett, e +versszak nem volt meg.</p> +<p>– Persze, hogy nem volt meg – mondá Arany lassankint földerülve +– de, hogy most hogyan került e nyomtatvány a könyvek közé, magam +sem tudom, Azonban halld, elmondom néked az egész históriát. +Emlékszel, 1879-ben végeztem be <i>Toldi szerelmét</i>. Odaadtam +neked olvasás és bírálat végett, te néhány nap mulva visszahoztad s +közölted velem megjegyzéseidet. A többek között azt jegyezted meg, +hogy midőn Toldi kedvese sírjára borul, a «Piroska» fölkiáltáson +kívül egyebet is mondhatna, jól esnék az olvasónak, ha egy +<span class="pagenum"><a name="Page_327" id= +"Page_327">-327-</a></span> pár sorban kifejezné fájdalmát. Én erre +viszont megjegyeztem, nincs szükség reá, a fájdalom nagyságát éppen +a szólni nem tudás fejezi ki. Azonban eltávozásod után sokat +gondolkoztam e versszakon; eszembe jutott, hogy sehol sem fejeztem +ki, pedig akartam, Toldinak azt a fogadását, hogy szíve sohasem +kíván többé asszonyt ismerni. E hely éppen alkalmas volna reá, +azért változtattam az illető versszakokon s midőn Toldi fájdalmának +első rohama valamit enyhült, még négy sort adtam ajakára, melyek +kifejezik fogadását is. Később arról is gondolkoztam, minthogy a +Margit-sziget a jelenet színhelye, vajjon nem kellene-e beleszőnöm +József főherceget is, aki e szigetet a főváros díszére s a szenvedő +emberiség javára egész tündérkertté varázsolta át. Arra is +gondoltam, hogy illő volna személyes hálámat is kifejezni egy pár +sorban, mert lásd, hogy nyaranként e szigeten lakhatom, az reám +beteg emberre nézve valóságos áldás. Aztán József főherceg sok +szívességet tanusított irántam, minden feltünés nélkül, +észrevétlen, gyöngéden. A fürdőigazgatóság a legjobb szobákat +adatta nekem, a bért sohasem emelte, bár a másokét igen; +gondoskodott kényelmemről a nélkül, hogy kértem volna, reggelenként +virágokat küldetett nőmnek és unokámnak. Úgy hiszem, hogy mindezt a +fürdőigazgatóság nem magától tette, hanem alkalmasint József +főherceg utasításából, aki meghagyta nekik, hogy hozzám +figyelemmel, szívességgel legyenek. Megvallom, mindez jól esett +szívemnek s ez érzés szülötte az a versszak, amelyet az imént +olvastál. De kihagytam mind az első, mind a második kiadásból, +nehogy hízelgőnek gúnyoljanak vagy valami olyat sejtsenek, aminek +semmi alapja nincs. <span class="pagenum"><a name="Page_328" id= +"Page_328">-328-</a></span></p> +<p>– Azt ugyan rosszul tetted – mondám egész komolyan – mert jól +mondja Erdélyi János:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">«A mit érzesz, azt soh’se +tagadd el».<br /></span></div> +</div> +<p>– Könnyen és hamar ítélsz – viszonzá Arany – az első és második +kiadásból, igaz, kihagytam a versszakot, de a harmadik vagy +negyedik kiadásban, halálom után, benne lesz. Ím, lásd magad – +folytatá könyvtárához lépve s kivéve abból <i>Toldi szerelme</i> +nyomott példányát. – Nézd, mily gondosan bejegyeztem ide a +kihagyott versszakot, megjelölve azt is, hogy hova kell jönnie. – +Most halld kapcsolatosan mind a négy versszakot, a 105. a +kihagyott.</p> +<p>És kezdé olvasni, amint következik:</p> +<div class="poem"> +<h4>103.</h4> +<div class="stanza"><span class="i0">«Piroska!»… zuhant most körűl +a keresztre,<br /></span> <span class="i0">Kebléhez szorítva, +záporba fürösztve,<br /></span> <span class="i0">Csókolta, ölelte +azt a hideg szírtet,<br /></span> <span class="i0">Mig vele a +nagyján valamit enyhített;<br /></span> <span class="i2">De tovább +is egyre zokogott bánatja,<br /></span> <span class="i0">Mint mikor +a sirást el a gyermek hagyja;<br /></span> <span class="i0">Majd +szemeit törlé s a csillagos égre<br /></span> <span class= +"i0">Fölnézve sokáig, így szólala végre.<br /></span></div> +</div> +<div class="poem"> +<h4>104.</h4> +<div class="stanza"><span class="i0">«Tiszta vagy, ott is vagy! +hiszem erős hittel,<br /></span> <span class="i0">Oda vársz, +meggyógyitsz boldog szeretettel;<br /></span> <span class= +"i0">Addig soha e szív asszonyt ne ösmérjen,<br /></span> +<span class="i0">Fogadom, s megállom, Isten úgy +segéljen.»<br /></span> <span class="i2">Most kele – négy gödröt +vájt neki jó kardja,<br /></span> <span class="i0">Két keze +markával földjét kikaparta,<br /></span> <span class="i0">Felránta +tövestűl négy fiatal fűzet:<br /></span> <span class="i0">Ezek +árnyékolják az apácaszűzet.<br /></span></div> +</div> +<div class="poem"> +<h4>105.</h4> +<div class="stanza"><span class="i0"><i>A négy fűz elárvult sarjai +tán élnek</i><br /></span> <span class="i0"><i>Ma is, oltalmában +fejdelmi személynek,</i><br /></span> <span class= +"pagenum"><a name="Page_329" id="Page_329">-329-</a></span> +<span class="i0"><i>Ki, hogy e szép sziget rászálla +idővel,</i><br /></span> <span class="i0"><i>Beszövé nagy multját +virányos jövővel</i><br /></span> <span class="i2"><i>S hagyta, +hogy a környék agg fülemiléje</i><br /></span> <span class= +"i0"><i>Éneke utolját ott elzengicsélje,</i><br /></span> +<span class="i0"><i>Azután hallgatva ott várja +halálát,</i><br /></span> <span class="i0"><i>De kövessük Toldit és +a rege szálát.</i><br /></span></div> +</div> +<div class="poem"> +<h4>106.</h4> +<div class="stanza"><span class="i0">Hogy látta-e mind ezt a +kolostor népe,<br /></span> <span class="i0">Ki tudja, hisz ennek +ötszáz harminc éve;<br /></span> <span class="i0">Lehet az, hogy +látták vagy meg is ösmerték,<br /></span> <span class="i0">De +megháborítni a nagy hőst nem merték.<br /></span> <span class= +"i2">A mely úton jött volt, azon is ment vissza,<br /></span> +<span class="i0">Piroska torát már szomorúan issza,<br /></span> +<span class="i0">Piroska torában szerelme utóját,<br /></span> +<span class="i0">Együtt az Anikó vidám +kézfogóját.<br /></span></div> +</div> +<p>– No hát meg vagy velem elégedve? – kérdé Arany az olvasás +bevégzésekor, szelíden mosolyogva.</p> +<p>– Meg, János s ha kívánod, kedvedért ezután rendes számadást +viszek bevételeimről és kiadásaimról.</p> +<p>– Nem kívánom, élj kedved szerint, de engedd, hogy más is kedve +szerint élhessen. Én így is meg vagyok veled elégedve.</p> +<p>Ekkor órámra tekinték s láttam, hogy öt óra már elmult.</p> +<p>– Már öt óra, mennem kell, mert ha te meg vagy is velem +elégedve, az osztály nem igen lesz, ha mint osztálytitkár elkésem +az ülésről. Isten veled! Nem jössz el te is az ülésre?</p> +<p>– Nem, eleget jártam húsz év óta, engedjétek, hogy élvezzem +szabadságomat, úgysem sokáig tart – mondá Arany szomorúan s kezet +szorítva elváltunk egymástól.</p> +<p>És csakugyan, három hét mulva ravatalon feküdt.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_330" id= +"Page_330">-330-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>DESKRIPTÍV KRITIKA.</h2> +</div> +<h3>I.<a name="FNanchor_73" id="FNanchor_73"></a><a href= +"#Footnote_73" class="fnanchor">73)</a></h3> +<p>A <i>Hét</i> című hetilap 22. számában igen különös elvet hirdet +s akar reá erőszakolni a magyar kritikára. Megtiltja a kritikusnak, +hogy valamely mű értékéről elmélkedjék s vizsgálja, hogy az jó vagy +rossz. «Aki nem a szabályok szemüvegén nézi az irodalmat – úgymond +– hanem saját szemével lát, a maga szívével érez, az már számot +akar adni élvezetéről, mindenekelőtt az író tehetségét, +gondolatait, érzelmeit, személyiségét vizsgálja, mint a +természettudós, aki a növényt nem bírálja, hanem leírja. Nekünk, +fájdalom, nincs <i>deskriptív</i> kritikánk, nekünk csak bíráink és +bakóink vannak.» Tehát a kritikusnak nem szabad bírálni, csak +ismertetni. De hát így hogy adhat számot élvezetéről, hogy +vizsgálhatja az író egyéniségét, ha nem szabad bírálnia, ítélnie? +Ami még különösebb, ez elvet Alexander Bernát hirdeti, aki a magyar +filozófiai irodalom egyik érdemes munkása. Képzelhetni-e filozófot +elemzés, bírálat, ítélet nélkül? S vajjon nem bírált-e maga +Alexander is regényeket, drámákat és tudományos munkákat? S nem oly +lapban hirdeti-e ez elvet, amely jól-rosszul szintén bírál, sőt +minden indokolás nélkül koronként pálcát tör az Akadémia +<span class="pagenum"><a name="Page_331" id= +"Page_331">-331-</a></span> és a Kisfaludy-Társaság fölött? +Alexander panegyrist írva Dóczi arcképéhez, hirdeti ez elvet, mert +rossz néven veszi, hogy Dóczit nemcsak ismertetni, hanem bírálni is +merik. Nem jobb lett volna-e megcáfolni és nevetségesekké tenni +Dóczi igazságtalan bírálóit, mint általában elítélni minden +bírálatot? Bizonyára mindenki tetszése szerint írhat csak +ismertetést valamely műről, de megtagadni a bírálat jogát, annyi, +mint a gondolat szabadságát igázni le, ehhez pedig senkinek se +joga, se ereje.</p> +<h3>II.<a name="FNanchor_74" id="FNanchor_74"></a><a href= +"#Footnote_74" class="fnanchor">74)</a></h3> +<p>Legyen szabad egy pár rövid megjegyzést tenni e nyilt levélre. +Mi minden fokú és formájú kritikát jogosnak tartunk s éppen azért +szólaltunk föl A. B. ellen, mert bizonyos fokú kritikát megtiltani +látszott. Igaz, hogy minden fokú kritikának megvannak a maga +ösvényei, de nem a foktól vagy formától függ valamely kritika +becse, hanem a kritikus szellemétől. Az is igaz, hogy némely +elmélet csinálmány, de vajjon a benyomás mindig csalhatatlan-e s +nem lehet-e a rokon- és ellenszenv, esetleges körülmények vagy +éppen rossz ízlés csinálmánya? Dóczi némely lélektani abszurdumait +se az elméletből, se a benyomásokból folyó kritikával nem lehet +igazolni.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_332" id= +"Page_332">-332-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>JÁSZAI MARI ASSZONY ELEKTRÁJA.</h2> +</div> +<h3>I.<a name="FNanchor_75" id="FNanchor_75"></a><a href= +"#Footnote_75" class="fnanchor">75)</a></h3> +<p>Minden megjegyzés nélkül közöljük e sorokat, melyeket éppen nem +tartunk igazságtalanoknak, sőt azt hisszük, hogy Jászai Mari +Elektrája még más bajban is szenved: Elektra jellemének nem elég +szabatos fölfogásában. Elektra elkeseredett nő, aki áhítja az +atyjáért veendő bosszút, de egyszersmind nemesszívű s +bosszúvágyának is kegyelet a forrása. Legerősebb fölindulásaiban +sem hóbortos vagy elvadult, hanem csak érzéseitől elragadott +királyi nő, aki sohasem vetkőzik ki egészen nőiségéből. Ezt nem +mindig tartotta szem előtt a művésznő s erre befolyt azon sajátsága +is, hogy nála a lelki fájdalom kifejezésében könnyen túlsúlyra kap +a test lázas idegessége. Éppen azért legsikerültebbnek tartjuk +egész Elektrájában azt a jelenetet, midőn a gyászhírtől lesujtva, +odaborul testvére vélt hamvvedréhez és elsiratja: «Oh, szeretett +Orestesem emléke te» stb. Itt nemcsak az átmenet volt lélektani, +hanem a lélek fájdalmának kifejezése is mély, benső és tiszta, +amelyet nem zavart meg a test idegláza. <span class= +"pagenum"><a name="Page_333" id="Page_333">-333-</a></span></p> +<h3>II.<a name="FNanchor_76" id="FNanchor_76"></a><a href= +"#Footnote_76" class="fnanchor">76)</a><br /> +<i>Nyilatkozat</i>.</h3> +<p>A <i>Budapesti Szemle</i> februári számában Jászai Mari asszony +Elektrájáról írt <i>Nyílt levél a szerkesztőhöz</i> című álnevű +cikk némely kifejezéseit, amint közvetlen és közvetett forrásból +értesültem, a művésznő olyanoknak találta, melyek őt, mint nőt is +sérthetik: ennek ellenében, mint felelős szerkesztő, kijelentem, +hogy a bírálatnak nem volt sértő szándéka s ha a művésznő azzal +magát <i>nőiségében</i> sértve érzi, őszintén sajnálom s <i>e +tekintetben</i> tőle minden vonakodás nélkül bocsánatot kérni +lovagias kötelességemnek ismerem.</p> +<p>Budapest, 1891. február 17.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_334" id= +"Page_334">-334-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A BETEG PARLAMENT.<a name="FNanchor_77" id= +"FNanchor_77"></a><a href="#Footnote_77" class= +"fnanchor">77)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Írta gr. Keglevich Béla. Budapest, 1891. +Franklin-Társulat.</p> +<p>E röpirat szerzője parlamentünk betegségét a ferde +pártviszonyokban keresi s azt hiszi, hogy mindaddig, amíg azok +máskép nem alakulnak, nem lehet a bajon segíteni, mert a pártok +jelenlegi alakulásukban képtelenek úgy teljesíteni föladatukat, +amint teljesíteniök kellene. Bírálat alá veszi a pártokat s +kimutatni igyekszik, hogy a szabadelvű párt szabadelvűség +tekintetében nem elég tömör. Nem egy tagja vonzódik a konzervatív +irány felé és csak azért állott a szabadelvű párthoz, mert nem +szegődhetett máshová. Ez állapotnak az a következése, hogy a +kormány minden kérdésben nem lehet oly szabadelvű, mint aminő +lehetne, hanem pártja egy része konzervatív irányának megfelelően +kénytelen haladni nem egy kérdésben. A mérsékelt ellenzékről nem +sok mondanivalója van a szerzőnek. Azt hiszi, hogy közte és a +szabadelvű párt között elvi különbség nincs s ellenzéki működése +tisztán személyes okokra vezethető vissza. Ami a szélső baloldalt +illeti, ez szintén olynemű bajokban szenved, mint a +szabadelvű-párt, nem mindnyájan vallanak radikális elveket, sok +köztük a maradi; e mellett nem ismervén el a közjogi alapot s így +nem <span class="pagenum"><a name="Page_335" id= +"Page_335">-335-</a></span> remélhetvén a kormányra jutást, +nyugodtan alkalmaznak minden erőszakos eszközt, amellyel +megakadályozhatják a kormány működését, mert biztosítva érzik +magokat azon eshetőség ellen, hogy valamikor ők is hasonló +nehézségekkel lesznek kénytelenek megküzdeni.</p> +<p>A szerző így jellemezve a pártok, a beteg parlament állapotát, +orvosszerűl azt ajánlja, hogy a minden párton található +konzervativek tömörüljenek egy párttá s legyen három pártunk: +szabadelvű, konzervatív és radikális. E pártok küzdelme csak +jótékonyan hathatna közéletünkre; a szabadelvű és konzervatív párt +könnyen váltakozhatnék, a kormány s a radikális párt serkentően +hathatna mindkettőre. Úgy látszik, a szerző előtt az angol tory- és +whig-párt küzdelme lebeg s meg kell vallani, hogy 1867-ben helyén +lett volna, ha a konzervatív-párt, elismervén a közjogi kiegyezést, +külön párttá szervezkedik, sőt később, a fuzió után is, amikor a +körülmények még inkább kedveztek megalakulásának. Azonban Sennyei +báró kezdeménye hamar véget ért s azóta semmi ilynemű mozgalom nem +mutatkozott. Ily körülmények között nem várhatni ily párt +megalakulását s a szerző óhajtásának és ösztönzésének nem igen van +gyakorlati oldala.</p> +<p>Részünkről parlamentünk nagyobb és könnyebben gyógyítható +betegségének tartjuk a botrány és obstrukció divatosságát. A bajt +nem kell kicsinyleni, ez nem pártkérdés, nem is csak a házszabályok +kérdése, hanem valóságos alkotmány-kérdés. Belőle a kisebbség +vétója fejlődhetik ki, amelyet nem ismer alkotmányunk. Európa +minden alkotmányos országa csirájában elfojtott minden ily +kísérletet; nekünk is ezt kell tenni. A házszabályok szigorítása s +a klotür behozatala, habár enyhe formában, immár kikerülhetetlen. +Ide járul még egy más <span class="pagenum"><a name="Page_336" id= +"Page_336">-336-</a></span> jelenség is, mely a közjogi alap +erélyes védelmét teszi szükségessé. A mérsékelt ellenzék, új néven +nemzeti párt, a közjogi alapon állónak mondja ugyan magát, de azon +jelszóval, hogy azt nemzeti irányban igyekszik fejleszteni, bár más +úton, más árnyalattal, többé-kevésbbé ugyanazt teszi, mint a szélső +baloldal, amellyel a választásokra szövetkezett is. A dualizmus +jelen alakjának fönntartása nagy érdekében fekszik a magyar +nemzetnek; gyöngülése, bomladozása ellenségeinek volna diadala s +különösen Európa jelen helyzetében hazánkat oly beláthatatlan +zavarba, veszélybe döntené, amelyen aztán nem segíthetnének se +Apponyi gróf széphangú szónoklata, se Kaas báró hipnotikus +vezércikkei.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_337" id= +"Page_337">-337-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>MAGYAR SZELLEMI ÉLET.<a name="FNanchor_78" id= +"FNanchor_78"></a><a href="#Footnote_78" class= +"fnanchor">78)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Elbeszélések és rajzok a magyar írók és művészek +életéből. Szerkesztette Igmándy Mihály. Budapest, 1892.</p> +<p>Sajátságos irodalmi viszonyok között élünk. Valakinek eszébe +jut, hogy kiadja az élő magyar írók és művészek arcképeit szöveg +kíséretében. Ez eddig helyes. Természetesen azt várja az ember, +hogy a szöveget maga a vállalkozó írja vagy szakférfiakkal iratja. +Oh, nem! A vállalkozó leleményesebb ember, mintsem a szokott úton +induljon. Magokat az írókat és művészeket kéri föl, hogy írjanak +magokról valamit, írják meg életök valamelyik érdekes epizódját. S +az írók és művészek engedelmeskednek a vállalkozó kérésének, mint +valamely fensőbb parancsnak. E szokatlan eljárást mindkét részről +csak úgy lehetne menteni, ha a vállalat jövedelme jótékony célra +fordíttatnék. Ily esetben szokatlan módhoz is folyamodhatik az +ember, amit rendes körülmények között nem tenne meg. Jótékony +célból tisztes nők a templom ajtaja elé állhatnak persellyel, +műkedvelők mint művészek léphetnek föl s írók szöveget írhatnak +saját arcképökhöz. A szokatlanság fölkelti a kíváncsiságot s +megnyitja a közönség erszényét.</p> +<p>Ily mentség nélkül olynemű vállalat, mint ez az album, +<span class="pagenum"><a name="Page_338" id= +"Page_338">-338-</a></span> nem igen illik az irodalom méltóságához +s hogy lapjaink mégis föltűnő méltánylattal fogadták, azt, úgy +látszik, az a körülmény magyarázza meg, hogy a szerkesztők vagy +dolgozótársaik szívesen írván ez albumba, saját magok ellen nem +fordulhattak. Ez általános megjegyzést elégnek tartva, nem +szándékozunk az album bírálatába bocsátkozni. Mindenesetre van +benne néhány érdekes és sikerült dolgozat is, de egészben véve +meglehetős szegényes s inkább a hiúság kirakata, mint a szellem +kincstára. Az írónők leginkább írói pályájok sikereit emlegetik; a +színésznők első fölléptök izgalmairól és méltánylóiról írnak; a +színészek pályájok kalandjaiból beszélnek el egyet-mást, ami nem +mindig érdekes, de erősen ki van színezve; a festők és szobrászok a +kisebb lapok tárcacikkeit utánozzák s mintegy mondani látszanak: +mégsem oly nehéz az az írói művészet; a hírlapírók némelyike +ártatlan hírlapi csínyeit leplezi le, az ártalmasokról hallgat; a +költők legtöbbje szerénykedve gyermeksége tehetséget jósló +emlékeivel vagy pályája dicsőségével kacérkodik s egy-egy +oldalvágást mér kritikusára. Ifj. Ábrányi Kornél ily cím alatt: +<i>Mit köszönhetek én Gyulai Pálnak</i>, egy egész cikkel tiszteli +meg e folyóirat szerkesztőjét, mint kritikust. Elmondja, hogy +csaknem egy negyedszázad óta hadilábon állanak egymással, hogy +Gyulai első ifjúsága óta rosszul bánik vele, hogy a legcsúnyább, +legmérgesebb irigység kígyójával marja folyvást. «Ez a kígyó pedig +– végzi elmélkedését – nemcsak azokat szokta marni, akikre +rábocsátják, hanem azt is, aki keblén melengeti. Nincs borzasztóbb +sors, mint egy egész életen át egy ilyen mérges kígyóval +összeakasztva lenni és sohasem tudni szabadulni tőle. S minél +inkább nő éveink száma, annál inkább nő a kígyónak is hatalma +fölöttünk. <span class="pagenum"><a name="Page_339" id= +"Page_339">-339-</a></span> Nos és ettől a kígyótól csak az van +megmentve, aki még jókor, még gyermekkorában, úgyszólva játék +közben, érezte annak marását s annyiszor érezte, hogy nemcsak hozzá +szokott, hanem hozzá is edződött. Azt később hiába harapják s mivel +hiába harapják, hát szállást sem keresnek nála. Ezt köszönhetem én +Gyulai Pálnak. Bármeddig élnék, soha ezért a hálát el nem +felejthetem.»</p> +<p>Hogy e hadilábon állás, üldözés, kígyómarás tulajdonképpen miben +nyilatkozik, azt Ábrányi egy szóval sem említi. Kipótoljuk e +mulasztást. Az egész csak annyi, hogy Ábrányi költői műveit, +politikai röpiratait nem igen kedvezően bírálta meg e folyóirat. +Hogy e bírálatok nem voltak éppen igazságtalanok, azt Ábrányi maga +elismerte, midőn a költői pályától visszavonult, mint amelyre nem +érez elég hivatottságot s egészen a politikának áldozza +tevékenységét, amelyre talán nagyon is hivatottnak képzeli magát. +Politikai röpiratai egyikéről, az Andrássy Gyuláról irottról, +szintén maga elismerte a <i>Pesti Napló</i>ban, hogy egy kissé +balul ítélte meg Andrássyt. E tények, úgy hisszük, nem Ábrányi, +hanem e folyóirat mellett tanuskodnak. Ami Ábrányi háláját illeti, +erről is hallgat a cikk. E hiányt is kipótoljuk. E hála abban +nyilatkozik, hogy Ábrányi <i>Pesti Napló</i>ja minden alkalmat +fölhasznál e folyóiratnak és szerkesztőjének nagyon is heves +becsmérlésére. Azonban e hála vagy hálátlanság semmi esetre nem oly +csapás, amelyet bárki könnyen el ne viselhetne.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_340" id= +"Page_340">-340-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A NEMZETI SZÍNHÁZ MŰSORÁRÓL.<a name="FNanchor_79" id= +"FNanchor_79"></a><a href="#Footnote_79" class= +"fnanchor">79)</a></h2> +</div> +<p>Egy pár megjegyzést akarunk tenni a Nemzeti Színház műsorára, de +nem bocsátkozunk bővebb részletekbe s még kevésbbé szándékozunk +kimeríteni a tárgyat, amely különben tüzetesebb fejtegetést is +megérdemelne. Azt hisszük azonban, hogy néhány megjegyzés sem +fölösleges különösen akkor, midőn alig szól valaki e kérdéshez s ha +szól is, nem igen tárgyilagos indokok vezetik.</p> +<p>A Nemzeti Színház műsora kezdettől fogva három irányt +egyesített: először színre hozatalát s fenntartását egy pár +külföldi nagy drámaíró remekműveinek; másodszor kiválogatását az +újabb európai drámairodalom oly sikerültebb újdonságainak, melyek +nálunk is sikerre számíthatnak és végre fejlesztését a magyar +drámai irodalomnak, színre hozva minden oly eredeti művet, mely egy +vagy más tekintetben sikerültebb, a jelesbeket fenntartva +mindaddig, amíg jelesbek le nem szorítják, de ekkor sem mellőzve +egy pár olyant, amelyeknek állandóbb becsök van vagy amelyekhez +nevezetes irodalomtörténeti emlék fűződik. E hármas irányt nem az +igazgatók találták föl, ez a viszonyok természetes kényszerűségéből +folyt s egyhamar nem is változtathat rajta senki. Ezért a Nemzeti +Színház műsora megítélésében mindig csak a körül foroghat a kérdés: +vajjon az igazgató e hármas irányt minő ízléssel és sikerrel +szolgálja. <span class="pagenum"><a name="Page_341" id= +"Page_341">-341-</a></span></p> +<p>Ezúttal mellőzzük a külföld remekeit és újdonságait s csak a +magyar drámairodalomra szorítkozunk s mindjárt minden habozás +nélkül ki merjük mondani, hogy kivéve talán a forradalom után egy +pár évet, soha annyi rossz eredeti színmű nem került színre, mint a +közelebbi évtizedben Paulay Ede igazgatása alatt. Elég lesz csak +Mérai Horváth, Kabos Ede, Szemere Attila, Tolnai Andor, Abonyi +Árpád színműveit említenünk. Megemlíthetnők még más szerzők hasonló +értékű műveit is, de elégnek tartjuk csak a legfőbbekre rámutatni. +Mi az oka e jelenségnek? Bizony nem annyira az ízléstelenség, bár +olykor ez is befolyással lehet, mint inkább részint a hibásan +felfogott hazafiság és nemzeti irány, részint pedig a sajtó nem +éppen önzetlen ösztönzése. Politikai és társadalmi mozgalmaink +között is megtaláljuk e jelenséget, mely lelkesedve és lelkesítve, +a nemzeti irányt a nemzetibbel akarja megrontani. A cél és +lelkesedés nemes, de az eszközök rosszak, céltévesztők, sőt +célellenesek. Nem csoda, ha ettől a Nemzeti Színház igazgatója sem +ment. Miért ne higyje ő is, hogy minél több eredeti új mű +színrehozatala a leghatásosabb módja az eredeti drámairodalom +fejlesztésének? Pedig ennek éppen ellenkezője áll. A sok rossz +eredeti új színmű árt a jobbak hitelének, vagy ha nem, megrontja a +közönség ízlését; a színészekre nézve sincs jó hatással, lehangolja +őket s nem nagy gondot fordítanak oly színműre, amely nem soká a +lomtárba kerül. Jól tudjuk, hogy senki sem állhat jót valamely +színmű sikeréről, mert az néha a közönség hangulatától és esetleges +körülményektől is függ: a drámairodalom története nem egy művet +említ, amelyek ideig-óráig nagy hatást tettek, aztán elfeledték +őket és volt nem egy oly remekmű is, amely megbukott s csak később +vívta ki a közönség <span class="pagenum"><a name="Page_342" id= +"Page_342">-342-</a></span> tapsait. Azt is tudjuk, hogy a valóban +sikerült színmű ritka, de az ilyen és a valóban rossz színmű között +még sok fokozat van s éppen a Nemzeti Színháznak nem lehet hivatása +az utóbbi iránt különös rokonszenvvel viseltetni. A Nemzeti +Színháznak az új színművekre nézve mindig a körülményekhez kell +alkalmazkodnia; termékenyebb korszakban, midőn sikerültebb művek +között válogathat, minél ritkábban kell kísérletet tenni a +gyöngébbekkel; meddőbb korszakban természetesen olyanokat is színre +hozhatni, amelyek máskor mellőzhetők, mert megkívánhatja ezt az +eredeti drámairodalom fejlődésének folytonossága, de az olyanok +minden időben mellőzendők, melyekben se drámai, se színi, se nyelvi +tekintetben nincs valami figyelemreméltó vagy éppen ízléstelen +léhaságok. Ez nem volna fejlesztés, hanem sülyesztés, nem a nemzeti +irány támogatása, hanem akaratlan kigúnyolása.</p> +<p>Nem ismerjük a színházi újabb szabályzatokat; ezeket nálunk +kényök-kedvök szerint, szükségeikhez képest szokták változtatni +intendánsok és igazgatók, a kormány folytonos helybenhagyásával, +pedig némi állandóság nem ártana e tekintetben is. Nem tudjuk: +vajjon a régi viszonyban van-e az intendáns az igazgatóval s az +ujjonnan visszaállított drámabíráló-bizottságnak is megvan-e a régi +hatásköre s így mennyiben, mily arányban illeti meg mindnyájokat a +felelősség. A régibb szabályzat szerint az intendáns nem elegyedett +belé az igazgatók teendőinek részleteibe, csak általában +ellenőrizte azt a művészeti irányt, melyben előlegesen megegyeztek; +továbbá az igazgató, felelősségénél fogva, nem tartozott előadatni +minden oly művet, amelyet a drámabíráló-bizottság elfogadott, de a +visszavetett művet sem adathatta elő, vagy ha mégis elő akarta +<span class="pagenum"><a name="Page_343" id= +"Page_343">-343-</a></span> adatni, ez a visszavető drámabírálók +lemondását vonhatta maga után. Így arányosan oszlott meg a +felelősség, a nélkül, hogy egyik a másikat csorbította volna. Ha a +régi szabályzat áll, akkor mind a három intézmény képviselői +felelősök, de a dolog természete szerint legfőkép az igazgató, +akinek feleletre vonását, kirívóbb esetben, a sajtónak kellene +gyakorlatba venni.</p> +<p>Azonban a sajtó inkább ösztönzi az úgynevezett hazafiasb, +nemzetibb irányt, mint korlátozza. Az új eredeti színművekről +különbözőkép vélekednek ugyan hírlapjaink, sőt némelyiket keményen +el is ítélik, de abban mindnyájan egyetértenek, hogy a műsorra +minél több új eredeti művet kell kitűzni, mert csak ily módon +fejlődhetik drámairodalmunk s jutunk majd abba a helyzetbe, hogy +mennél ritkábban szoruljunk idegen újdonságokra. Mi legalább nem +olvastunk hírlapjainkban olynemű felszólalást, mely az új eredeti +színművek irányában egy kis mérsékletre, több óvatosságra s némi +kritikára ösztönözné a Nemzeti Színház igazgatóját. Ide járul még +az a körülmény is, hogy drámaíróink legnagyobb része hírlapíró, +vagy valamelyik hírlap pártfogoltja. Így még kevésbbé hajlandók +alkalmatlankodni az igazgatónak, oly tanácsokkal szolgálva, melyek +esetleg ellenök fordulhatnának. A drámaírók és hírlapok +előzékenységét az igazgató hasonló előzékenységgel viszonozza s +talán ez egyik oka annak, hogy Paulay oly népszerű a hírlapok +hasábjain.</p> +<p>A sikerültebb művek műsoron maradására és a régiek +fölelevenítésére sem a leghelyesebb eljárást tapasztaljuk. Nem +egyszer sokáig maradnak a műsoron oly művek is, melyeknek néhány +előadás után végkép el kellene tűnniök, ami pedig a régiek +fölelevenítését illeti, arra rendszerint csak élő költők +számíthatnak, a halottakkal <span class="pagenum"><a name= +"Page_344" id="Page_344">-344-</a></span> oly kevéssé törődik az +igazgatóság, mint a sajtó. Néhány évtized óta szokás a Nemzeti +Színházban, hogy egy pár elhúnyt drámaíró születése vagy halála +napján előadják valamelyik művét, meglehetős készületlenül, mintegy +robotból. Az igazgatók azt hiszik, hogy ezzel lefizették a kegyelet +és nemzetiesség egész terhes adóját. Miért ne lehetne az ily +műveket máskor és többször is előadni? Mindenesetre ez inkább +szolgálná a nemzeti irányt, mint a rossz művek iránt való +előzékenység. A másnemű fölelevenítéseket inkább személyes +tekintetek sugalmazzák, mint tárgyias okok. Például miért +eleveníteni föl Rákosi Jenőnek <i>A báróné levelei</i> című művét, +mely csekély becsű s hatást sem tett? Az <i>Éljen az egyenlőség</i> +br. Eötvös Józseftől, a <i>Tisztújítás</i> Nagy Ignáctól, +mindenesetre többet érnek, hatást is tettek a magok idejében s e +mellett a közelmult korrajzai. Miért vetik ezeket sutba s miért +elevenítik föl Bartók Lajos <i>Legszebb</i>jét, e drámaitlan, hideg +és unalmas vígjátékot? Ott van régibb vígjátékaink között több +sokkal becsesebb. Például, hogy csak egyet említsünk, Csató +<i>Megházasodtam</i> című vígjátéka, mely egykor kedvelt darabja +volt a Nemzeti Színház műsorának. Miért erőnek erejével fenntartani +Dóczi Lajosnak némely gyarlóbb darabját s Bartók Lajosnak annyira +szegényes és zavaros történelmi drámáit, melyeknél sokkal jobbakat +találhatni régibb történelmi színműveink között első sorban +Szigligetitől? Azonban úgy látszik, lassanként maga Szigligeti is +leszorul a nemzeti színpadról, melynek annyi szolgálatot tett.</p> +<p>Nem kívánunk bővebb részletekbe bocsátkozni. Ennyi is elég +figyelmeztetésül. Nem hisszük ugyan, hogy sikere legyen, de +fölszólalásunkkal némi kötelességet véltünk teljesíteni.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_345" id= +"Page_345">-345-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A M. T. AKADÉMIA S EGY PÁR HÍRLAPÍRÓ.<a name="FNanchor_80" id= +"FNanchor_80"></a><a href="#Footnote_80" class= +"fnanchor">80)</a></h2> +</div> +<p>A <i>Hét</i> május havi 20-dik számában a következőket +olvashatni:</p> +<div class="blockquot"> +<p>«Magyarország már értesült róla, hogy a magyar tudós társaságnak +most van nagyhete. Az a nagyhét arra való, hogy amit egész +esztendőn keresztül nem csináltak, azt ezen a héten se csinálják +meg. Csodálatosképpen az Akadémiának mégis van jelenteni valója, +nagyobbrészt pályázatokról, melyek meddők maradtak.»</p> +</div> +<p>E soroknak vagy az az értelme, hogy az Akadémia egész éven át +nem csinált semmit s mégis munkásságáról jelentést irat, +nagyobbrészt pályázatokról, melyek meddők maradtak, vagy pedig az, +hogy az Akadémia munkálkodik ugyan, de munkásságának semmi +tudományos értéke nincs s pályázatain egyetlen valamirevaló +tehetség sem versenyez. Az első értelemben vett állítás igazán +annyi, mint semmi, mert homlokegyenest ellenkezik a köztudomású +tényekkel. Az Akadémia mind a három osztályában ez évben is számos +értekezést olvastatott föl, az Akadémia maga több tudományos munkát +adott ki, azonfelül segélyével sok oly könyv és folyóirat jelent +meg, amelyek máskép bajosan láthattak volna napvilágot és +pályázatai közt nem egy volt sikeres. <span class= +"pagenum"><a name="Page_346" id="Page_346">-346-</a></span> Ha +másik értelemben vesszük a <i>Hét</i> állítását, hogy az Akadémia +munkásságának tudományos értéke semmi, akkor először is méltán azt +kérdhetjük: van-e magyar író, aki egyaránt jártas annyiféle +tudományban, melyeket az Akadémia tagjai művelnek, hogy az Akadémia +egész munkásságáról szakszerű ítéletet mondhasson? Bizonyára nincs +s ha valaki mégis oly vakmerő, hogy ilyenül lép föl, ítéletét +legalább valamivel indokolni igyekszik. A <i>Hét</i> ezt sem teszi. +Meg vagyunk győződve, hogy a <i>Hét</i> dolgozótársai között senki +sincs, aki az Akadémia közelebbi összes kiadványait elolvasta +volna, valamint arról is, hogy köztök éppen nincsenek polyhistorok, +s legkevésbbé az, maga a szerkesztő, Kiss József, akit ugyan, mint +balladaköltőt, Silberstein és Vészi urak Arany mellé helyeztek, de +aki egy pár sikerültebb költeménye mellett is igen középszerű költő +s a tudományok bármelyikében való jártasságának még eddig semmi +jelét nem adta. A <i>Hét</i> megsemmisítő ítélete egyébiránt nem +annyira ítélet, mint közhely, melyet egyik hírlapíró a másiktól +kölcsönöz s hogy eredetinek lássék, legalább egy kissé eltorzítani +törekszik.</p> +<p>De nézzünk belé egy napilapba is. A <i>Pesti Hirlap</i> május +15-diki számában az Akadémia ünnepélyes űléséről a többek között +ezt olvassuk:</p> +<div class="blockquot"> +<p>«Nem tudjuk, hogy miféle állapotok vannak most az Akadémia +kebelében, de a tudós társaság ennél a nagygyűlésnél se Arany János +emlékezetét, se saját hagyományait, se a művelt magyar közönséget +nem tisztelte eléggé. A programm Eötvös Lóránt megnyitó beszédén +kívül, amely figyelmet ébresztett, csak két pontból állott. Az +egyik Lévay József fölolvasása volt <i>Arany lírájáról</i>, a másik +Szily Kálmán főtitkáré <i>Aranyról</i>, mint akadémiai főtitkárról. +Az első nem bírt oly eredeti tartalommal s előadása sem volt olyan, +ami figyelmet ébresztett volna. A másik gyönge előadás <span class= +"pagenum"><a name="Page_347" id="Page_347">-347-</a></span> mellett +csak vázlatos volt, de nem oly stílszerű irodalmi mű, mely az +alkalomhoz illett volna. Aranyról, mint főtitkárról az Akadémia sok +jellemzőt mondhat ma gának, de a közönség Arany Jánosnak, a nemzeti +ízlés és érzelemvilág alkotó nagy emberének, más érdemeit és +sajátságait akarja hallani ezen a napon.»</p> +</div> +<p>A cikk folyamán, midőn részletesebben ismerteti a tudósító az +előadásokat, a következőket olvassuk:</p> +<div class="blockquot"> +<p>«Lévay József r. tag Arany lírájáról szólt ékes, költői +nyelven.»</p> +</div> +<p>Szily Kálmánról, akit elébb hibáztatott, hogy miért nem +értekezett arról, amiről Lévay, ezt jegyzi meg:</p> +<div class="blockquot"> +<p>«Érdekesen írja meg Arany titkárrá választatását s azokat az +apró kellemetlenségeket, melyekkel a költőt az akadémikusok +megtisztelték… A fölolvasás további részében Arany titkári +működésével s titkársága alkotásaival foglalkozott. A szépen +előadott emlékezést a közönség élénken megéljenezte.»</p> +</div> +<p>Hogy illik össze a cikk eleje végével? Amott igen becsmérli mind +a két előadót, itt pedig meglehetősen méltányolja. Úgy látszik a +tudósítónak gyönge emlékezőtehetsége van s amit egyik percben ír, +arról a másikban megfeledkezik.</p> +<p>Némely hírlapíró nem egyszer emlegeti büszkén, hogy a sajtó +hatalom. Valóban az, de csak akkor, ha eszméi vannak s komolyan az +igazságra törekszik. E nélkül éppen nem hatalom, hanem csak +papirmázoló-gép.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_348" id= +"Page_348">-348-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>SIMON ZSUZSA.<a name="FNanchor_81" id= +"FNanchor_81"></a><a href="#Footnote_81" class= +"fnanchor">81)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Regény. Írta Herczeg Ferenc. Két kötet. +Budapest, 1894. Singer és Wolfner.</p> +<p>Ha jól emlékszünk, e mű Herczegnek második regénye. Az első csak +félig sikerült, amennyiben egy pár részlet tehetségéről tőn +bizonyságot. Vajjon e második sikerültebb-e? E kérdésre bajos a +határozott felelet. Mindenesetre ez újabb regény forma és előadás +tekintetében jobb az elsőnél és egyes részletek is sikerültebbek. +Herczeg, aki egy pár kötet elbeszélést és rajzot adott ki s köztök +sikerülteket is, néhány jelenetet, rajzot jól eltalál itt is, de a +regény alapeszméjét, cselekvényét s a főszemélyek jellemrajzát a +legjobb akarat mellett sem lehet sikerültnek mondani. Szerzőnek +mentségül szolgálhat, hogy oly tárgyba fogott, mely a legkitűnőbb +írónak sem könnyen sikerül, de másfelől azt a vádat sem kerülheti +el, hogy céljához nem a legalkalmasabb eszközöket választotta.</p> +<p>A regény tárgya egy elcsábított leány története, aki végre +boldog révpartra jut. Simon Zsuzsa egy nyugalmazott ezredes leánya, +aki éppen akkor veszti el anyját, mikor nagyleánnyá nő fel. Vidám +és kedves leány, akit mindenki szeret. Egy volt képviselő és +birtokos, <span class="pagenum"><a name="Page_349" id= +"Page_349">-349-</a></span> Orlay, fiatal özvegyember, aki éppen +abban a kis városban lakik, melyben az ezredes, sok rokonszenvvel +viseltetik a leány iránt. De fejlődő szerelmét visszariasztja +Réfalvy festő, az ezredes távol-rokona, aki egy pár hónapra a kis +városba jő magát kipihenni s kibe Zsuzsa beleszeret. Az ezredes +észreveszi ezt, kérdőre vonja őket s midőn bevallják titkukat, +abban állapodik, hogy Réfalvy hagyja el a kis várost, menjen vissza +Párizsba, esztendő mulva visszajöhet s ha akkor is egymáséi akarnak +lenni, vegye nőül. Réfalvy másnap indulandó, Zsuzsa négyszemközt el +akar búcsúzni tőle, késő este szobájába suhan s nála tölti az éjet. +Hónapok telnek el. Zsuzsa tévedése, bűne tudatában szenved, de +remél s várja Réfalvy visszajövetelét. Azonban egy francia lap akad +kezébe, melyből Réfalvynak egy botrányos pöréről értesül s +egyszersmind arról is, hogy egy rosszhírű leányt vett nőül. +Amennyire lesujtja Zsuzsát e hír, annyira megörvendezteti Orlayt, +aki most gyakrabban kezdi látogatni őt. Orlay szerelme lassanként +erős szenvedéllyé válik, mely a leányt is magával ragadja, de +Zsuzsa mégis csakhamar fölébred mámorából, midőn Orlay kezét akarja +megkérni. Levelet ír hozzá, melyben bevallja tévedését, bűnét. «Nem +lehetek az ön felesége – írja – valamint más becsületes emberé sem +lehetnék. Csak egy embernek volt joga és kötelessége, hogy engem +oltárhoz vezessen.» E válasz sem változtatja meg Orlay +elhatározását, Zsuzsát nőül veszi s a fővárosba költözik. Ezalatt +Réfalvy, aki Párizsban korhely életet élt, nejétől elvált, Pestre +érkezik, hogy egy új festményét a műtárlaton kiállíthassa. Meglátja +Zsuzsát az utcán, színházban s találkozni akar vele. Előbb egy +levelet ír hozzá, hivatkozva a vele töltött éj emlékére, +találkozást kér tőle, de mást gondol, nem küldi el a levelet. Maga +megy <span class="pagenum"><a name="Page_350" id= +"Page_350">-350-</a></span> Zsuzsához, de ez kiutasítja házából. +Réfalvyt más csapás is éri, festménye a tárlaton teljesen megbukik. +Zilált anyagi viszonyai, ideges bántalmai, reménytelen jövője +halálba űzik. Öngyilkos lesz. A rendőrtiszt, aki lepecsételi +holmiját, megtalálja a Zsuzsához írt s el nem küldött levelet is s +hogy idegenek ne olvashassák, kezébe juttatja Zsuzsa egyik +nőrokonának, aki ismerőse volt. E rokon, Osztrovayné, ellensége +volt Zsuzsának és bosszús Orlayra, akihez egykor örömest ment volna +nőül s kivel később is kacérkodott. Most kapva kap az alkalmon, +hogy bosszúját kielégíthesse. Az őt meglátogató Orlaynak megmutatja +e levelet azzal a megjegyzéssel, hogy ezek után Orlayné asszonyt +kénytelen kitiltani házából. Orlay e sértés miatt férjét párbajra +hívja ki, de ez elsímítja az összeütközést. Egy hírlapi cikk, mely +Réfalvy halálát tárgyalja, a nevek elhallgatásával megemlíti, hogy +a művésznek egy gazdag leány volt kedvese, de atyja ellenezte a +házasságot; egy gavallér megbocsátotta tévedését gazdagságáért s +nőül vette. E rágalom elkeserítette Orlayt, meglátogatta a +nyilvános helyeket, hogy valaki szemébe mondjon ilyest s párbajra +hívhassa. Végre megnyugodott sorsában, felülemelkedett a világ +ítéletén s hazament a kis városba, hova nejét már elébb elküldötte. +Otthon szótalan s bár nyugodt, mégis meglátszott rajta a kiállott +küzdelmek nyoma. Neje is szenved s midőn egy reggel atyját látja +jönni izgatottan házukhoz, kiejti kezéből a fésűt és felkiált: +«Édesatyám mindent tud, Budapestről jő, ott megmondtak neki +mindent.» Bezárja ajtaját és kihallgatja a másik szobában levő +atyjának és férjének beszélgetését. Az atya dühöng, a férj +csöndesíti, megvallja, hogy mindent tudott, midőn Zsuzsát nőül +vette s a világ ítéletét megveti. De az atya nem bocsát meg neki, +<span class="pagenum"><a name="Page_351" id= +"Page_351">-351-</a></span> az ő becsülete nem tűr szennyet. Zsuzsa +kétségbeesve revolvert ragad, de eszébe jut, hogy anyának érzi +magát és eldobja a fegyvert. Az atya és férj veszélyt sejtenek és +betörnek szobájába. Zsuzsa bevallja öngyilkos szándékát, melytől +anyasága tartóztatta vissza. Az atya elcsöndesült s midőn a +házastársak egyedül maradtak, Orlay a felesége szemébe nézett nem a +szerelmes ember lázas gyöngédségével, hanem a férfi tiszta +rajongásával, ki az asszonyban először tiszteli gyermeke anyját, +Zsuzsa pedig rátette két kezét férje vállára és megkönnyebbülten +mondotta: Mégis jobb élni.</p> +<p>E vázlatból is észrevehetni, hogy a szerző könnyen, mondhatni +könnyelműen vette föladatát s megoldására éppen nem alkalmas +eszközöket használt. Egyik főbaj, hogy a regény hősnője, Zsuzsa, +nem tud maga iránt elég érdeket felkölteni s amit fölkelt, az is +hamar elenyészik. Nem tudunk vele tisztába jönni, nincs kulcsunk +jelleméhez, nem értjük eléggé. A szerző rokonszenvesen mutatja be, +de egyetlen oly vonással sem rajzolja, mely elhitetné velünk, hogy +oly könnyen csábuló vagy csábítható. S íme a szegény leány, a +naívság minden érzelme, a szenvedély minden heve s a csábítás +minden ostroma nélkül, egyszerre csak megtéved. Besurran +jövendőbeli jegyese szobájába s nála tölti az éjet. Meglepetve, +lehangolva olvassuk tovább a regényt s többé nem érdeklődünk +iránta, nem azért mert tévedt, hanem mert nem értjük, hogyan +tévedhetett. Ide járul még azon körülmény is, hogy csábítójának, +Réfalvynak, rajza éppen nem világosítja meg e rejtélyt. Az ifjú +művészben alig van valami, ami hathatna Zsuzsa képzelmére, +kedélyére. Lehet valaki lelkiismeretlen csábító, de bizonyára van +benne valami vonzó tulajdon, szeretetreméltóság is, mely megejti a +tapasztalatlan szívet. Említi is a szerző, <span class= +"pagenum"><a name="Page_352" id="Page_352">-352-</a></span> hogy +Réfalvy «egyike azoknak a hatalmas féljellemeknek, melyek örvény +módjára vonzzák magok felé a nőt, olyan ember, akinek +ellenállhatatlan erőt kölcsönöz az a hazárd tulajdonsága, hogy +minden pillanatban kész mindenét egy kártyára föltenni; ily +emberrel szemben a leány teljesen védtelen». De mindebből a +cselekmény egész folyama alatt, Réfalvynak se szavában, se tettében +nem látunk semmit. Egy mozzanatot fölhoz ugyan a szerző, mely +vezetője lehetne a rokonszenvnek, vonzalomnak, tudniillik Réfalvy +búskomolyságát, megrontott ifjúságát panaszolja s a leány azt +mondja rá: «Neked nem szabad így beszélned, te nem vagy romlott, te +jó vagy, csak valami bánatod van». De ebből nem válik semmi, a +leány nem bánatjáért szereti meg, hogy vigasztalója, őrangyala +legyen. Egyszóval nem igen érthető a viszony, valamint az sem, hogy +Réfalvy, kiről azt mondja a szerző, szerelme nem léha kaland volt, +hanem az igaz szerelemnek várva-várt megnyilatkozása, hogyan él +vissza oly galádul az annyira szeretett leány vonzalmával.</p> +<p>Általában a regény fordulópontjain a cselekvényt nem igen +táplálja a jellemrajz, pedig e kettőnek összhatásától függ úgy a +drámai, mint az elbeszélő művekben a költői hatás, úgyannyira, hogy +valamely cselekvény valószínű, költői hatású lehet bizonyos +jellemekkel, de másokkal éppen nem az. Itt nemcsak Zsuzsa és +Réfalvy jellemrajza árt a költői hatásnak, hanem az Orlayé is. +Orlay képviselő, kormánybiztos, aki szerepet játszik vidéki és +fővárosi társaséletben, lovagias ember, sokat tart világi +becsületére, de nem olyan, ki az életben megtanult lemondani s +dacolni a világ ítéletével, mégis kétszer megbocsát Zsuzsának; +először, midőn elveszi, másodszor, midőn neje esete a világ szájára +<span class="pagenum"><a name="Page_353" id= +"Page_353">-353-</a></span> kerül. Mindezt megteheti egy sokat +szenvedett, emelkedett lelkű s a világban már nem élő férfiú, de +Orlay bajosan. A szerző szembeszökőn erőlteti a dolgot, hogy +megtestesítse alapeszméjét, tudniillik, hogy egy nemesszívű, bár +tévedt leány egy kis szenvedés után, a zavartalan boldogság +révpartjára juthat. Nem vizsgáljuk, helyes-e az alapeszme, de az +bizonyos előttünk, hogy az nincs megtestesítve a regényben. Vajjon +zavartalan boldogsággal végződik-e a regény? Zsuzsa, akinek kétszer +megbocsát Orlay, nincs-e némi alázott helyzetben s egyrangú-e a +szerelemben férjével? Nem a hála rabszolgája-e bizonyos pontig. És +Orlay sebe, melyet büszkeségén ejtett neje esete, nem fog-e sajogni +később is. Vajjon zavartalan boldogság-e ez? Úgy hisszük, ez elemek +kiképzésén jobban végezhette volna be regényét a szerző, ha már a +tragikai véget kerülni akarta, mint azzal, az erőltetett +optimizmussal, melyben az olvasó bajosan hihet.</p> +<p>A regényhez függelékül, de tőle teljesen függetlenül egy +<i>Böske, Erzsi, Erzsébet</i> című beszélyke van csatolva, mely +igen sikerült, mindenesetre sikerültebb a regénynél. Szemere Pál +szokta volt mondogatni, hogy némely költő nagy tárgyba fog, de nem +tud belőle nagyot alkotni, másik a kis tárgyat kedveli s belőle, ha +nem is mindig nagyot, de mindenesetre szépet alkot. Némi +tekintetben Herczeg egy személyben testesítette meg Szemere +megjegyzését. Regényében ő nagy tárgyba vágta fejszéjét, de bizony +nem tudott belőle sikert kicsikarni, ellenben beszélykéjében a kis +tárgyat természetesen és kellemesen alakította szép művé. Egy ifjú +ember beszéli el történetét; azon kezdi, hogy gyermekkorában milyen +volt Böske, az ő kis nénjének barátnője. Hogy nénje meghalt, majd +mindennap átjött a <span class="pagenum"><a name="Page_354" id= +"Page_354">-354-</a></span> szomszédból, játszott az árva babákkal +s felöltöztette őket. Anyja rendre mind neki ajándékozta a babákat +s midőn az utolsót is odaadta, többé nem jött el hozzájok. Aztán +elmondja, hogy amidőn mint jogász hazajött, Böske már Erzsi +kisasszony volt, kibe ő halálosan beleszeretett. Azonban Erzsi +máshoz ment férjhez s neki azt mondotta: «Jankó legyen eszed, csak +nem vagy belém komolyan szerelmes, hiszen egy évvel idősebb vagyok +nálad», ezzel elment s nem jött többé házukhoz. Végre azt is +elbeszéli, hogy találkozott vele mint Erzsébet asszonnyal, kinek +már felnőtt szép leánya volt, kibe beleszeretett és nőül vette. S +azóta Erzsébet szorgalmasan járt házukhoz, nem úgy, mint Böske és +Erzsi. Mindez oly jól és jellemzőn van elbeszélve, hogy semmi sem +zavarja élvezetünket.</p> +<p>Reméljük, hogy Herczeg harmadik regényéről kedvezőbben +nyilatkozhatunk; nagyobb tárggyal is sikeresebben fog +megbirkózni.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_355" id= +"Page_355">-355-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A NEMZETI SZÍNHÁZ ÉS SZIGLIGETI.<a name="FNanchor_82" id= +"FNanchor_82"></a><a href="#Footnote_82" class= +"fnanchor">82)</a></h2> +</div> +<p>Nemrég <i>Egy év statisztikája</i> cím alatt egy kis közlemény +járta be a lapokat, mely pontosan beszámol arról, hogy 1894 +augusztus hó 18-tól kezdve 1895 június 14-ig, hány előadás volt a +Nemzeti Színházban, hány tragédia, vígjáték, középfajú dráma került +színre, hány eredeti, hány fordított, hány régi, új vagy ujonnan +betanult, kitől és hányszor és végre a színészek és színésznők +közül, kik hányszor léptek föl.</p> +<p>Mellőzzük észrevételeinket a műsorra nézve, mert csak azt +kellene ismételnünk, amit ezelőtt néhány évvel bővebben +fejtegettünk. Legföljebb még csak azt tehetnők hozzá, hogy az a nem +igen dicsérendő rendszer, melyet Paulay az eredeti színművek +műsorának összeállítására nézve követett, éppen nem változott, sőt +még rosszabbra fordult. Most csak egyetlen pontra szorítkozunk. +Föltűnő, nagyon föltűnő a statisztikai közleményben, hogy a mult +színházi évben Szigligetinek csak egyetlen egy műve került színre s +az is csak egyszer. Szigligeti száznál több színművet írt, majdnem +egy félszázadig folyvást gazdagította a műsort, a Nemzeti +Színháznak a negyvenes években úgyszólva közönséget teremtett s +íme, halála után még el sem telik két évtized, <span class= +"pagenum"><a name="Page_356" id="Page_356">-356-</a></span> már +elfeledi az a műintézet, melynek egykor lelke volt; csak egyetlen +egy művét adatja elő, azt is csak egyszer.</p> +<p>Valóban ez nagy kegyeletlenség! De mellőzzük a kegyeletet s +induljunk ki tisztán esztétikai szempontból. Vajjon annyira +elavultak-e Szigligeti művei, hogy a közönség egészen elfordul +tőlök? Vajjon az újabb színművek, amelyek kedvéért annyira háttérbe +szorul s talán a jövő évben már egészen kiszorul Szigligeti a +Nemzeti Színházból, nagyobb becsűek-e az övéinél? Azt hisszük, hogy +ezt még a <i>Budapesti Hirlap</i> sem merné állítani, habár pazar +kedvében mindegyre egy-egy nagyszabású költőt födözget föl. De +nézzünk csak belé a statisztikai közleménybe: vajjon kik azok az +újabb drámaírók, akiknek kedvéért annyira mellőzik Szigligetit? Ott +van mindjárt Bartók Lajos, akinek éppen a drámára van legkevesebb +tehetsége s kinek kísérleteit únja a közönség. Tőle a mult évben +négy művet adtak elő nyolcszor, sőt két művét: a <i>Méheket</i> és +<i>Erzsébetet</i> új betanulással, ha ugyan nyaka-tekert jambusait +betanulhatták színészeink. Ott van továbbá Váradi Antal, akinek a +mult évben három darabját adták tizenhárom este. Vajjon az ő +hangzatos, de üres retorikájában és élettelen alakjaiban +nyilatkozik-e annyi drámaiság és történelmi érzék, mint Szigligeti +leggyöngébb történelmi színműveiben?</p> +<p>De elég, nem folytatjuk tovább. Mi nem követelünk a Nemzeti +Színháztól kegyeletet, de egy kis jóízlést mindenesetre +megvárhatunk.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_357" id= +"Page_357">-357-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>BÁRÓ KEMÉNY ZSIGMOND EMLÉKEZETE.<a name="FNanchor_83" id= +"FNanchor_83"></a><a href="#Footnote_83" class= +"fnanchor">83)</a></h2> +</div> +<p>Mielőtt megnyitnám ünnepélyes közülésünket, legyen szabad egy +rövid negyedórát báró Kemény Zsigmond emlékének szentelnem, akinek +márványmellszobrát tisztelői adományaiból immár elkészítette +társaságunk s ezennel bemutatja a közönségnek.</p> +<p>Báró Kemény Zsigmond egykor elnökünk volt, buzgó elnökünk, +akinek egy válságos napon veszélyben forgó vagyonunk megmentését +köszönhetjük. De nem ez kegyeletünk főforrása, hanem az ő írói +érdemei, melyekkel annyi fényt árasztott társaságunkra. Kemény +harminc éven át, mint regényíró és publicista szolgálta nemzetét. E +két pálya között oszlott meg munkássága, amíg csak bírta tollát. +Politikai szélcsendben regényeket írt, küzdelmesebb időben +politikai röpiratokat és vezércikkeket. Mint regényírót csakhamar +Jósika és Eötvös mellett emlegette a közönség, mint politikus bár +lassabban, de folyvást emelkedett s vezércikkeivel s egy napilap +szerkesztésével nevezetes befolyást gyakorolt közéletünkre.</p> +<p>Kemény sajátságos helyet foglal el regényíróink között, de a +legfőbb sajátság, mely őt megkülönbözteti, <span class= +"pagenum"><a name="Page_358" id="Page_358">-358-</a></span> a +tragikum erős érzéke. Valóban regényei tragikai művek, tragikaibbak +tragédiáinknál. Rajtok nem annyira kellem ömlik el, mint némi zord +fönség s derült hangulat helyett a búskomolyság árnya borong: a +fájdalom és megnyugvás bizonyos vegyülete. Éles szeme az állami és +társadalmi bonyodalmakban hamar meglátja a végzetest és az +egyénekben azt az elemet, mely fejlődve örvény felé vonja a +halandót. Folyvást tragikai összeütközéseket vesz tárgyul; az +egyént rajzolja, aki összeütközik az egyetemessel vagy +együttlegessel és elbukik. De tragikai hőseinek kiindulópontját, +fejlődését és katasztrófáját bajos volna egy rövid szabatos +meghatározás alá vonni. Egyik esetben a viszonyok alakítják +tragikai hősét, másikban a hős tettei idézik föl a bonyodalmat; +néha párhuzamosan halad egyik a másik mellett. Sorsukat a viszonyok +és szenvedélyeik döntik el s a végzet és szabad akarat egymás +részei. Az állami és társadalmi viszonyok mily változatossága +táplálja a szenvedélyeket s az emberi természet mily gazdagsága +nyilatkozik az élet küzdelmeiben. Az élet szép, mint a paradicsom +kertje, de a lombok suttogásában kígyó sziszeg; reményeink, +vágyaink tündérligetekbe csalnak bennünket, de minden bokorban +nemezis ólálkodik. A szegény halandó folyvást saját és mások +tetteinek hatása alatt áll s a végeredményt ritkán számíthatja ki. +A küzdelem hevében elvesztjük ítéletünk biztosságát s csak akkor +látunk tisztábban, amikor már késő. E mellett bűnhödésünk ritkán +van arányban tévedéseinkkel, vétségünkkel, bűneinkkel; az állami, +társadalmi, általában az erkölcsi viszonyok fejleményei éppen oly +kényszerűek, mint a fizikai törvények: nem ismerik a szánalmat, +könyörületességet, sőt még az igazságosságot sem. A tévedés, +gyöngeség, hiba gyászosabb következményeket <span class= +"pagenum"><a name="Page_359" id="Page_359">-359-</a></span> +szülhetnek, mint maga a bűn, s a tévedő és bűnös nemcsak magát +sodorja örvénybe, hanem azokat is, akik hozzá ragaszkodtak. Mindez +a tragikum miszticizmusa, melyet az ókor éppen azért a fátum +fogalmába foglalt össze, a keresztyén hit pedig a túlvilágba +helyezte a rejtély megoldását: a végleges, örök igazságosságot.</p> +<p>Így fogta föl Kemény a tragikumot s bár első ifjúsága arra a +korra esik, midőn diadalát ülte a francia romanticizmus, amely +annyira kedvelte a nagy bűnök tragikumát, ő inkább a nemesebb +szenvedélyek, mondhatni az erény tragikuma felé fordult +előszeretettel. Senki sem volt buzgóbb magyarázója azon szárnyas +igének, hogy a pokol jószándékkal van kikövezve. Valóban a nagy +bűnöktől inkább meg tudjuk őrizni magunkat, mint szívünk nemes, de +eszélytelen elragadtatásaitól. Boldogítani akarunk mást és +szerencsétlenné tesszük; erényünk könnyen örvény felé ragadhat +bennünket, ha nem párosul eszéllyel; szolgálni hisszük hazánkat és +sértjük érdekeit, mert bonyodalmas voltukat nem tudjuk megérteni; +erélyünk, tevékenységünk éppen annyi bajt hozhat reánk, mint +önmérsékletünk és tétlenségünk; engedünk egy szeszélyes +fölindulásnak és elhatároztuk sorsunk tragikai folyamát. Ily s +ezekhez hasonló eszméket hirdetnek Kemény regényei, melyeknek +bonyodalmát erős jellemrajz táplálja. Kemény kedveli az összetett +indokokat, a szenvedélyek rajzában több indokot, szenvedélyt +olvaszt össze, melyek egymásra hatva, egymást élesztve, vagy +mérsékelve idézik elő a bonyodalmat és kifejlést. Különösen kitűnő +a lelki küzdelmek rajzában. Élénken tolmácsolja a szív és ész +dialektikáját, a képzelődés erejét elhatározásunkra, a +tettreragadtatás vagy a tett <span class="pagenum"><a name= +"Page_360" id="Page_360">-360-</a></span> visszahatásának +hangulatát s a halálrasebzett hős végperceit.</p> +<p>Kemény regényei nagyrészt történelmiek; csak két regényt s egy +pár nagyobb beszélyt írt a jelen korból. Vonzotta szülőföldjének, +Erdélynek történelme. Atyja birtoka közel feküdt Gyulafehérvárhoz, +az erdélyi fejedelmek székhelyéhez, hol egyik őse, Kemény János +fejedelem is trónolt; közel a szentimrei térhez, hol másik őse, +Kemény Simon, Hunyadi Jánosért áldozta föl magát. Családja emlékei +megkedveltették vele az erdélyi emlékírókat, mély benyomást tett +reá Magyarország kettészakadása, Izabella királyné és Martinuzzi, a +Báthory- és Rákóczi-család. A történelmi regény már fölzsendült +irodalmunkban, Kemény emelni igyekezett, történelmi szellemet +lehelve belé. Nagy súlyt fektetett a korrajzra, de nem a +külsőségekben, hanem a lényegesekben. A kor eszméit és +szenvedélyeit testesítette meg személyeiben és összeolvasztotta a +költői célt és történelmi hűséget. A családi tragédiák szoros +kapcsolatban vannak az országos viszonyokkal s a történelmi és +költött személyek egyaránt a kor színében jelennek meg. <i>Gyulai +Pál</i> című regényében mily élesen tünteti föl a prágai és +stambuli udvar cselszövényeit, a jezsuitákat és muderrizeket, a +pártokat és államférfiakat s magát Báthory Zsigmond udvarát, +melynek körében foly le a regény tragédiája. Az <i>Özvegy és +leányá</i>ban és a <i>Rajongók</i>ban jellemzőn társulnak elénkbe +I. Rákóczi György kora, az erdélyi fejedelemség létjoga, +politikája, diplomáciája, a katholicizmus és protestantizmus +küzdelme, az elnyomott szekták rajongása s mindezzel kapcsolatban +az örök emberi sznevedélyek harca. Utolsó regényében, a <i>Zord +idő</i>ben, egy családi drámát véve központúl, Magyarország állami +és társadalmi fölbomlását rajzolja. <span class="pagenum"><a name= +"Page_361" id="Page_361">-361-</a></span> Buda eleste, a török +hódoltság s az erdélyi fejedelemség megalakulása a regény főpontjai +s a bonyodalom és jellemrajz egészen e viszonyok szülöttei. +Keménynek nemcsak a történelemből, hanem a jelen életből vett +regényein is megérzik a kor levegője. Hátterök a harmincas- és +negyvenes-évek magyar viszonyai. Kemény mindig tényleges +viszonyokból indul ki, erős képzelme a mult vagy jelen valóságát +alakítja s a korfestő és lélekbúvár összhangzik benne a +költővel.</p> +<p>A regényíró Kemény a publicisztában és hírlapíróban sem tagadta +meg magát. A költőt és politikust összekapcsolta az eszme és +hangulat bizonyos rokonsága. Valamint regényeiben a nemes +szenvedélyek tévedéseit rajzolta: úgy politikai műveiben +előszeretettel fejtegette a nemes törekvések tévedéseit, a +hazafiság túlságait, némely népszerű eszmék árnyoldalait, sőt +veszélyeit. Regényeiben örömest merült a lélekbúvárlat mélységeibe, +mint politikai író semmit sem kedvelt annyira, mint az eszmék +fejleményeinek, a tények okainak, az események értelmének +nyomozását. Behatóan boncoló tehetségét tudományos műveltség és +széleskörű ismeretek támogatták. Lapja szerkesztésében talán +egyetmást elhanyagolt, de a nevezetes pillanatokban mindig résen +állott s a legfontosabb kérdéseket folyvást tárgyalta. Lapjának +határozott színe, iránya volt, nem szeszélyből, hiúságból vagy +önzésből, hanem mély meggyőződésből s mindig tudta, mit, mikor és +hogyan kell írni. Ellenfelei álláspontját híven fölfogta, akaratlan +sem értette félre s a heves küzdelmek napjaiban is folyvást +megőrízte lapja méltóságát. Ma már nem kívánunk ennyit +vezércikkíróinktól és szerkesztőinktől. Megelégszünk kevesebbel, +sőt hajlandók vagyunk lenézni régibb hirlapirodalmunkat. Nemrég +olvashattuk valamelyik <span class="pagenum"><a name="Page_362" id= +"Page_362">-362-</a></span> napilapban, hogy a fejlődésnek mily +alacsony fokán állott régibb hirlapirodalmunk, a maihoz képest. +Csak egy pár évtizede fejlődtünk oda, hogy a külfölddel is +versenyezhetünk. Bizonyára mai hirlapjaink mozgékonyabbak, gyorsabb +közlésűek, amiben elősegíti őket közlekedési eszközeink fejlődése, +bizonyára terjedelmesebbek, változatosabbak s több ágát ölelik föl +a közéletnek, mit részben a sajtószabadságnak s jobb anyagi +helyzetöknek is köszönhetnek, de mégis régibb hírlapjainktól +irigyelhetnek valamit, azokat a vezérférfiakat, akik a régibb lapok +élén állottak, azokat az államférfiakat, akik írók is voltak +egyszersmind s írói munkásságukkal annyira megtermékenyítették +közéletünket. Elég legyen csak Széchenyit, Kossuthot, Dessewffy +Aurélt, Eötvös Józsefet, Szalay Lászlót és Csengery Antalt +említeni.</p> +<p>E férfiak közé tartozott Kemény is. Erdélyben kezdette politikai +pályáját: föl-fölszólalt Kolozs megye közgyűlésein s vezércikket +írt egyik kolozsvári politikai lapba. Igyekezett odahatni, hogy az +erdélyi ellenzék ne csak sérelmi politikát űzzön, hanem +foglalkozzék a reform kérdéseivel is. A <i>Korteskedés és +ellenszerei</i> című röpirata, mely tárgyával kapcsolatban, +reformjaink vezéreszméiről, a cenzusról s a demokráciai törekvések +és a magyar nemzetiségi érdekek kiegyeztetéséről értekezett, +szélesebb körben tette ismertté nevét. Az Akadémia tagjává +választotta, Széchenyi pedig meghívta egy általa alapítandó lap +szerkesztőjének. Kemény nem remélve, hogy Széchenyi vezérlete alatt +új pártot alakíthasson, nem lépett ki pártjából, az +Eötvös-töredékhez csatlakozott s 1846-ban Pestre költözve, Csengery +<i>Pesti Hirlap</i>jának fődolgozótársa, majd társszerkesztője +lett. Itt leginkább oly kérdésekről írt, melyek alkotmányunknak +<span class="pagenum"><a name="Page_363" id= +"Page_363">-363-</a></span> a képviselőrendszerre való átmenetelét +tárgyazták, majd 1848-ban a márciusi napokon kezdve egész december +végeig folyvást cikkeivel kísérte a mozgalmakat, egyaránt küzdve a +bécsi és pesti szélsőségek ellen. Mint képviselő követte a kormányt +Debrecenbe, Szegedre, Aradra, s a világosi nap után Ugocsa és +Szatmár megyében bujdosott. Visszatérve Pestre és kegyelmet nyerve, +újra fölvette írói tollát, egy pár történelmi tanulmányt írt s két +röpiratot, a <i>Forradalom után</i> s <i>Még egy szó a forradalom +után</i> címűeket. Ez legkitűnőbb politikai műve Keménynek. +Bámulatos az a tárgyilagosság, az a beható boncolás, amellyel a +közelmult huszonöt év történelmét tárgyalja. Kimutatja a kormány és +pártok tévedéseit, saját párttöredékét sem kímélve. A mult és jelen +tanuságaiból ád tanácsot a jövőre. Egyesülésre szólítja föl a hazai +pártokat egy nagy nemzeti párttá; mind a dinasztiának, mind a +nemzetnek azt a tanácsot adja, hogy lépjen vissza a <i>Pragmatica +sanctio</i> alapjára, mely mindkettőjök jogfolytonosságának legfőbb +biztosítéka. Mi volt egyéb e két röpirat lényege, mint magva a +kiegyezésnek, mely 1867-ben terebélyes fává nőtt? De akkor Keményre +senki sem hallgatott, fönt lenézték, alant gyanúsították. Azonban +volt jutalma is. E röpiratok még szorosabbra fűzték Deákkal való +barátságát, aki azelőtt is nagyrabecsülte jellemét és tehetségét. +Kemény 1855-ben átvette a <i>Pesti Napló</i> szerkesztését s az +<i>Angol királynő</i>be költözött, hol Deák is lakott.</p> +<p>E két férfiúval a magyar politika súlypontja az <i>Angol +királynő</i>be költözött. Deák szerény, de tágas szobája az ország +szalonja volt, melyet gyakran látogatott meg pártkülönbség nélkül +minden rendű és rangú hazafi. Deák jobban ismerte az ország +hangulatát, mint a rendőrség feje. Látogatói az ország minden +részéből értesítést <span class="pagenum"><a name="Page_364" id= +"Page_364">-364-</a></span> hoztak neki s irányt, vigaszt vittek el +tőle: lelki erőt a türelemre, kitartásra és hazafias cselekvésre +buzdítást oly téren, mely még szabad volt. Sikeretlen kísérlete +után Kemény is a szenvedőleges ellenállás és várás politikáját +követte, de cselekvésre buzdította nemzetét a társadalmi téren. +Lapjában nem foglalkozott a belügyi politikával, csak följegyezte a +tényeket s csak külügyi, társadalmi és irodalmi kérdésekről írt. +Erősíteni törekedett a nemzeti összetartás szellemét, buzdítani a +nemzetiséghez való hűséget, irányt adni a társadalmi erőnek minden +téren. A kormány gyanús szemmel tekintett lapjára, a rendőrség +örömest bosszantotta, de Kemény közönyös türelmén s nyugodt +méltóságán nem fogott ki. Nem írt olyat, amibe beleköthettek volna, +arra, amiről hallgatott, nem kényszeríthették, pedig ez volt +leghathatósabb szónoklata.</p> +<p>De végre, 1860-ban, midőn az októberi diploma kiadatott, szólnia +kellett nyiltan és hangosan. Egy pár napi habozás után meg is +szólalt s kitűzte az 1848-iki törvények zászlóját, de óvatosan, ki +nem zárva a kiegyenlítés lehetőségét. A nagy szótól visszhangzott +az ország s Kemény vívta első csatáját Zsedényi Edvárddal, az +októberi diploma egyik képviselőjével. Az országgyűlés megnyiltával +Deák vette át a szót, hogy kifejezze az ország közvéleményét +azokban a fönséges föliratokban, melyekben Magyarország jogai oly +világosan és kétségbevonhatatlanul voltak földerítve, mint +államiratban még soha. Kemény ekkor még szorosabban csatlakozott +Deákhoz s lapjának taktikája, fejtegetései folyvást érlelték a +kiegyezés fejleményeit egész a siker stádiumáig. Ekkor még egyszer +síkraszállott egy hosszabb cikksorozatban Kossuth híres levele +ellen. Ez volt hattyúdala: <span class="pagenum"><a name="Page_365" +id="Page_365">-365-</a></span></p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Midőn egy nap föléled, győz a +jog<br /></span> <span class="i0">S eltiprott zászlónk újra +fellobog,<br /></span> <span class="i0">Nem érzé már a +diadalgyönyört,<br /></span> <span class="i0">Lélekbe’, testbe +végkép összetört.<br /></span> <span class="i0">És +elfeledték.<br /></span></div> +</div> +<p>De mi nem feledtük el. Híven őriztük emlékét, tanusítja e +márványszobor is, mely üléstermünket ékesíti. Emlékeztessen e +szobor tovább is minket és utódainkat azokra az irodalmi +eszményekre, melyekért Kemény nem siker nélkül lelkesült s azokra a +hazafias erényekre, melyek egy szomorú korszakban oly fényesen +jelölik pályáját.</p> +<p>S e kegyeletes érzések között ezennel megnyitom a +Kisfaludy-Társaság XLIX. ünnepélyes közülését.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_366" id= +"Page_366">-366-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>VERES PÁLNÉ EMLÉKEZETE.<a name="FNanchor_84" id= +"FNanchor_84"></a><a href="#Footnote_84" class= +"fnanchor">84)</a></h2> +</div> +<p>Ritka az oly nő, aki családi körének él, szívén viseli a +háztartás és gyermeknevelés nehéz gondjait, mégis a közélet terén +is nagyobb munkásságot bír kifejteni, legyen az irodalom, művészet +vagy a társadalmi tevékenység bármely köre. Az emberi erő +korlátozott, a több irányú munkásság egymást bénítja, kivált a +nőnél, aki idegesebb természetű s érzelemben, lelkesedésben +gazdagabb, mint a férfiú. Ha vizsgáljuk a közéletben kitűnt nők +életét, majd mindeniknél megtaláljuk a nagy szerencsétlenséget vagy +nagy szerencsét, melynek pályájokat köszönik. Az életben korán +csalódott leány vagy nő, ha fennkölt szellemű, örömest fordul oly +munkássági körhöz, mely begyógyítja sebeit s az elveszett +boldogságért megnyugvást vagy éppen dicsőséget nyujt cserébe. A +boldog nő is kilép olykor a családi szűk körből, hogy résztvegyen a +közéletben, de leginkább csak akkor, ha szerencsésen alakult +körülményei erre mintegy utat nyitnak, sőt ösztönzik.</p> +<p>Ily boldog és szerencsés nő volt Veres Pálné, Beniczky Hermin, a +nőképző-egyesület kezdeményezője és tanintézetének alapítója, +akinek emlékét ünnepelni gyűltünk <span class="pagenum"><a name= +"Page_367" id="Page_367">-367-</a></span> össze e teremben. Ő nem +úgy vegyült a közéletbe, mint az életben csalódott nő, hanem mint +boldog hitves és anya, aki fölnevelvén és férjhez adván egyetlen +leányát, hogy betölthesse a munkásságában így támadt ürt, egész +Magyarország leányai gondját vette lelkére. De erre őt egy más +körülmény is ösztönözte. Régi nemes családnak volt sarja s korán +árvaságra jutott. Nagyatyja, egy nyolcvanéves agg, vette házához, +aki már koránál fogva sem fordíthatott sok gondot unokája szellemi +kiképeztetésére. Magányban nőtt hajadonná a gyermek s élénken +kezdette érezni elmaradottságát a műveltségben. Maga igyekezett +pótolni a hézagokat a megkapható könyvek olvasásával. Szellemi +küzdelme mély benyomást tőn reá s lassanként tudatára ébredt annak, +hogy hazánkban a nők szellemi kiképeztetésével éppen oly keveset +gondol a család, mint a társadalom és állam.</p> +<p>S e tudat mind erősbödött benne férjhez menetele után is. Férje +Nógrád megye előkelő nemesei közé tartozott, aki részt vett a +közügyekben s barátai közé számította a megye két nagyreményű +ifját, Szontágh Pált, aki nagy barátja volt az irodalomnak és +Madách Imrét, aki titkon lírai és drámai költeményeket írt s +örömest foglalkozott filozófiai kérdésekkel is. E társaság révén az +ifjú nő mindinkább érdeklődött a magyar irodalom iránt, amelyet +kevésbbé ismert, minthogy nagyatyja házánál leginkább német +könyveket olvasott. Érdekelték a politikai küzdelmek is, de a +nőnevelés kérdéseit legörömestebb szőtte társalgásába. Ez annyival +inkább természetes volt, mert saját leányának nevelése egészen +elfoglalta lelkét. Otthon neveltette, jeles tanárjelölteket tartott +a háznál, mindig jelen volt a tanításkor, együtt tanult leányával, +sőt nem egyszer maga is <span class="pagenum"><a name="Page_368" +id="Page_368">-368-</a></span> tanította. S midőn a nevelés +bevégződött és férjhezment leánya odahagyta a szülői házat, őt már +megszokott gondja nem hagyta el, a nőnevelés kérdése még élénkebben +maradt lelkében s csak időre, alkalomra várt, hogy tettekben +jelentkezzék.</p> +<p>És méltán. A nőnevelés ügye el volt hanyagolva hazánkban. Az +állam egész az újabb időkig figyelmen kívül hagyta; az egyházak +csak a legszükségesebb elemi ismeretekre szorítkoztak, a társadalom +megelégedett a magánvállalkozók intézeteivel, melyeknek +gondosabbjai is inkább csak a látszatra, mint a lényegre +törekedtek, arra sem nemzeti irányban. Az előkelőbbek és vagyonosak +külföldről hozattak nevelőnőket, mert itthon nem voltak oly +intézetek, ahol ezek képeztessenek, sőt az is megtörtént, hogy +külföldi intézetekbe küldötték leányaikat. Ez volt aztán egyik oka +annak, hogy a felsőbb női körökben sokkal később vert gyökeret a +nemzeti műveltség, mint a férfiakéban s Vörösmartynak az <i>Úri +hölgyhöz</i> című ódája a negyvenes években is nem költői képzelgés +volt, hanem szomorú valóság. A harmincas- és negyvenes években, +amidőn annyi reform-eszme merült fel közéletünkben, a nőnevelés +ügyét is szóba hozta néhány lelkes író, különösen Fáy András, de +kevés sikerrel. Az 1848-ban történt nagy átalakulás után a magyar +kormány bizonyára kezébe vette volna ez ügyet is, ha közbe nem jő a +forradalom. Az ötvenes években semmi fontosabb lépés nem történt a +nőnevelés ügyében s ha történik, bizonyára nem nemzeti irányban +történik vala. Végre 1867-ben visszaállíttatott alkotmányunk, de +eleinte a közoktatás terén annyi teendő volt, hogy a nőnevelés +ügyét ideig-óráig halasztani kellett.</p> +<p>Veres Pálné egy percig sem tartotta halaszthatónak. <span class= +"pagenum"><a name="Page_369" id="Page_369">-369-</a></span> Feljött +a fővárosba azzal az elhatározással, hogy a nők érdekében mozgalmat +indít. Célja volt egyrészt nyomást gyakorolni a kormányra, másrészt +társadalmi úton egy női tanintézetet létesíteni s általában +érdekeltséget kelteni a nők ügye iránt. Értekezletet hívott össze, +melyen 1867 május 24-én huszonkét nő jelent meg. Abban állapodtak +meg, hogy egy nőképző-egyesületet létesítenek. Még azon évben +százra emelkedett a tagok száma, az alapszabályok csakhamar +megerősítést nyertek s 1868 március 23-án megalakult az egyesület +és Veres Pálnét választotta elnökének. A politikai és +közoktatásügyi vezérférfiak némi gyanúval tekintettek a mozgalomra. +Azt hitték, hogy az egyik hulláma azon európai áramlatnak, mely az +úgynevezett nőemancipációval új alapra akarja fektetni a +társadalmat, az államéletben új helyzetet jelöl ki a nőnek s +megfosztva régi előjogaitól, oly új jogokkal ruházza föl, melyek +aligha javára válnak. Valóban a nőemancipáció kérdése sokban +hasonlít a szocializmuséhoz. Mindkettőnek van igaza is, valódi és +súlyos bajokat tár föl, de az ajánlott gyógyszerek még +súlyosabbakat idéznének elő. Nem a merev elvek valósítása, a +gyökeres reform a gyógyszer, hanem a részletes javítás s megalkuvás +a létező társadalmi renddel.</p> +<p>Veres Pálnét sértette a gyanú, annyival inkább, mert saját, +<i>Nézetek a női ügy érdekében</i> című röpiratának némely nem elég +szabatos kifejezései adtak erre okot. Azonban a félreértés hamar +kiderült; az egyesület kérvényét, mely női iskolák alapítását +sürgette s melyet kilencezer nő írt alá, Deák Ferenc nyujtotta be +az országgyűléshez s br. Eötvös József is megigérte a nőnevelés +érdekei támogatását. E mellett elhatározta az egyesület, hogy be +nem várva az állam intézkedéseit, a maga erején <span class= +"pagenum"><a name="Page_370" id="Page_370">-370-</a></span> alapít +egy női tanintézetet, még pedig oly módon, hogy az lassanként +felsőbb leányiskolává alakulhasson át s egyszersmind a nőktől +elfoglalható önfenntartási pályákra szükséges ismeretek +megszerzésére is alkalmat nyujthasson. Veres Pálné buzgalma és +erélye nem tűrt halasztást s az intézet két kis szobában már 1869 +október 17-én megnyilt egy fensőbb osztállyal, tizenkét növendékkel +és öt tanárral. Magam is ott voltam bölcsejénél; elfoglaltságom +mellett is örömest elvállaltam egy pár évig az intézet igazgatását +s benne a magyar irodalom tanítását. Mintha most is előttem +állanának a vidám arcú, élénk figyelmű és tanulékony leánykák. +Azóta huszonöt évnél több idő telt el, bizonyára most nem ismernék +reájok, ők sem ismernének reám, aki immár megöregedtem. De éppen +azért bárkinél inkább tanuskodhatom arra nézve, hogy mily szűkös +körülmények között, mily csekély kezdetből indult ki ez intézet, +hogy mily erős, kitartó buzgalom és erély kellett ahhoz, hogy odáig +emelkedjék, ahol most áll.</p> +<p>A kezdeményező lelkesülése hatott társaira is. Mind többen +csatlakoztak az egyesülethez, az alapítványok szaporodtak, a +társadalom minden körében akadtak pártfogói, az állam és a főváros +támogatni kezdették. A tanférfiak örömest nyujtottak segédkezet +mind a tantervek kidolgozására, mind a tanárok ajánlására nézve. Az +intézet minden évben fejlődött szellemileg és anyagilag egyaránt s +húsz év alatt megközelítette kitűzött célját, sőt 1881-ben saját +házába költözhetett, ebbe a szép épületbe, melyet saját szükségei +szerint rendezhetett be. A század végén ismét a magyar műveltségnek +szolgálhat e telek, mint szolgált a század elején is, midőn e +helyen egy francia tetőzetű ház állott s Vitkovics Mihály, a +Kazinczy pesti triászának egyike, lakott benne, akinek <span class= +"pagenum"><a name="Page_371" id="Page_371">-371-</a></span> +estélyei gyakran összegyüjtötték Pest nem nagyszámú íróit, az agg +Virágtól kezdve az ifjú Vörösmartyig. Ahol most az ifjú női +nemzedék ismerni tanulja irodalmunkat, akkor az új magyar irodalom +megalkotói gyűltek össze, hogy felolvassák egymásnak műveiket s +megbeszéljék a nyelv és irodalom ügyeit. A régi, dűledező ház +helyén méltán emelkedik ez új épület, hogy összeolvassza a mult +emlékeit és a jövő reményeit.</p> +<p>Alig van valami emberhez méltóbb öröm, mint amidőn az eszmét, +amelyért küzd, munkálkodik, lassanként valósulni látja. Veres Pálné +részesült ez örömben. A nőnevelés eszméje, melynek szószólójaként +lépett föl, folyvást hódít állami és társadalmi életünkben. A +nőképző-egyesület alakulásának és izgatásainak volt hatása arra, +hogy egy pár évtized alatt polgári és fensőbb leányiskolák +keletkeztek, községi vagy állami költségen. Azonban legnagyobb +öröme telt a nőképző-egyesület iskolájában, melynek létrehozásában, +gondozásában oly nagy részt vett. A siker öröme folyvást élesztette +munkásságát egész végleheletéig. Annyira összeforrott munkássága ez +intézettel, hogy nem is tudjuk képzelni nélküle s mintha még most +is várnók, hogy újra megjelen köztünk. De nem jelen meg többé, +örökre elhagyta ez intézetet, melyhez annyi hévvel ragaszkodott s +attól távol a vanyarci sírboltban alussza örök álmait.</p> +<p>Vigasztaljanak meg bennünket egyik tisztelőjének, Madách +Imrének, sorai, melyeket egy szintén nógrádmegyei nő halálára +írt.</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Mindig mások javára +fáradál,<br /></span> <span class="i0">Mindig csak másoknak +kedvéért éltél,<br /></span> <span class="i0">Ha megkivántad már a +pihenést,<br /></span> <span class="i0">Meg kell nyugodnunk, hogy +sírodba tértél.<br /></span></div> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_372" id= +"Page_372">-372-</a></span></p> +<p>Pihenj csendesen! Emlékedet az ércnél tartósabban fogja +megőrizni ez intézet folyvást megújuló növendékeinek hálája, +akiknek meghalva is anyjok maradtál. Áldás poraidra, lebegjen +szellemed őrangyalként fölöttök.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_373" id= +"Page_373">-373-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>ELSŐ KÖNYVEM.<a name="FNanchor_85" id= +"FNanchor_85"></a><a href="#Footnote_85" class= +"fnanchor">85)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Hazafias és egyéb költemények. Írta Lampérth +Géza. Beöthy Zsolt előszavával. Budapest, 1897.</p> +<p>Egy új lírikus, akit Beöthy Zsolt vezet be, azonban bevezető +előszava nem foglalkozik a költemények esztétikai becsével; inkább +csak általánosságban akarja megjelölni azt az irányt, melynek az +ifjú költő képviselője. Beöthy szerint ifjú költőink táborában +különböző jelszavak alatt, voltakép a falu és nagyváros világa +állanak szemben egymással. Az egyik a magyar természet +eredetiségéből, erejéből, egyszerű érzéseiből és képeiből meríti +ihletét. A másikat egy nagy tömeg izgatott idegélete hevíti, hogy +az életnek ezer színű és ezerféle nyüzsgő zűrzavarát a költői érzés +és gondolat villámfényével hassa át. Budapest ma nagyobb, gazdagabb +és szebb, mint a régi volt, de élete még korántsem magyar +nagyvárosi élet. Költészete visszhangozza utcái lármáját, de nem +merít belőle se érzést, se eszméket, melyek magyar valónkkal és +céljainkkal kapcsolatosak lennének. Hogy a fővárosi fejlődés a +kivánt irányt vegye, még erre is a magyar vidék, a magyar falu +életének és költészetének minél nagyobb, minél mélyebb befolyást +óhajtanánk. Igazi magyar költészet eddig más níncs is, <span class= +"pagenum"><a name="Page_374" id="Page_374">-374-</a></span> mint a +magyar vidék, magyar falu költészete. A kisérletek, amelyek valami +egészen másnak kezdésére történtek, azt mutatják, hogy a tőle és +nagy hagyományaitól való elszakadás a nemzeti lélek irányában is +idegenséget jelent. Az új magyar nagyvilág költészetének csak a +régi magyar kisvilág költészetéből lehet kifejlődnie. Ezért +méltánylást érdemel Lampérth, aki nemcsak mintáit kereste a magyar +falu nagy költői közt, de eszményeit és lelkesedését is a magyar +természetből merítette. Ihlete és iskolája egyaránt magyar. Lelkes +ódáival és kedves dalaival, egyszerű és nemes érzéseivel, szép +formáival bizonyára meg fogja találni az utat közönségünk szívéhez. +Jó úton indult, mely nem kifelé visz, hanem fölfelé.</p> +<p>Íme, Beöthy eszmemenete, melyben különösen meglepő az, hogy +költészetünket két részre osztja: falusira és városira s +Magyarország minden nagy költőjét a falusiak közé sorozza s +kimondja, hogy igazi magyar költészet eddig más nincs, mint a +magyar vidék és magyar falu költészete. Maga megvallja ugyan, hogy +ez a kategória talán nem esztétikai, de mi azt hisszük, hogy más +szempontból sem igazolható. Ősidőktől fogva a költészet tárgya az +emberi szív, természet, társadalom és állam; vallásos himnuszok, +hazafias és szerelmi dalok zengtek mindenkor a költők lantján; az +állami és társadalmi összeütközések a családi élet örömei és +fájdalmai foglalták el lelköket. Ezekből merítette a költő ihletét +akár falun, akár városon lakott s ha a falusi magány vagy a zajos +városi élet inkább meglátszott művein, az csak oly egyéni vonás +volt, mint sok más egyéb. Zrínyi és Balassa miért volnának falusi +költők, midőn mindketten a renaissanceból merítettek s a vallásos +és hazafias küzdelmek hatása alatt írtak? Miben <span class= +"pagenum"><a name="Page_375" id="Page_375">-375-</a></span> +nyilatkozik Vörösmarty falusi költészete, mely kiválóan nemzeti és +Pest irodalmi és politikai mozgalmaiból keletkezett? Petőfi és +Arany költészetére ugyan nagy hatással volt annak a magyar vidéknek +környezete, ahol születtek, de mennyi más hatás járult ehhez, +részint irodalmi, részint politikai. Igaz az is, hogy elődeiknél +többet merítettek a népköltészetből s a nemzetit és művészit +magasabb fokon egyesítették, de a népköltészet több, mint egy falu +vagy vidék költészete, az az egész népé és több százados maradvány, +mint maga a nyelv; egyik főforrása ugyan a nemzeti költészetnek, de +nem egészen az s midőn Beöthy az egész magyar nemzeti költészetet +falusi költészetnek nevezi, lejjebb szállítja a népköltészetnél. Az +ő falusi költészete nem népköltészet, hanem a műköltészetnek oly +faja, melynek alig lehetnek más sajátságai, mint hogy falun +keletkezik s a falusi életből van merítve. Az első sajátság semmit +sem magyaráz ki, a második csak csekély mértékben igaz s oly +kevéssé illik Vörösmartyra, mint Aranyra vagy Petőfire.</p> +<p>Beöthyt az vezette e különös osztályozásra, hogy nagyobb +városaink nem voltak túlnyomóan magyarok, s ennélfogva inkább +vidéken lüktetett a magyarság szíve. De nem vett észre egy más +jelenséget, tudniillik, hogy nem magyarajkú városainkban is mindig +megvolt a magyarságnak bizonyos nagyobb vagy kisebb köre, mely +folyvást növekedett és fejlődött, sőt az idegen elemeket magába +olvasztotta, sokkal nagyobb mértékben, mint falun. Fővárosunk egy +félszázadnál több idő óta inkább központja szellemi mozgalmainknak, +fészke a nemzeti szellemnek, mint bármely vidéke az országnak, de +azért helytelen volna fővárosi és falusi tudományt és költészetet +különböztetnünk meg. A másik <span class="pagenum"><a name= +"Page_376" id="Page_376">-376-</a></span> ok, amely Beöthy +osztályozására befolyt, az a tapasztalata volt, hogy ifjú költőink +közül nem egy mintegy megtagadni látszik nemzeti költészetünk +szellemét s ez onnan származik, mert Budapest élete még korántsem +magyar nagyvárosi élet. De Párizsban és Londonban nem élnek-e oly +költők, akik eltérnek a francia és angol nemzeti költészet +hagyományaitól s vajjon nem ezeket utánozzák-e némely ifjabb +költőink? Hiszen a multban is találunk erre példát. Kazinczy a +vidéken élt, sohasem volt fővárosi lakos, de a német-görög +klasszicizmust igyekezett átültetni irodalmunkba. Arany is a +vidéken élt, hatottak reá a külföldi költők is, de azt nemzetibb +szellemben tudta földolgozni, mint Kazinczy. Nem a falu és főváros +dönti el a költő sorsát, hanem sok minden összehatása, különösen a +közszellem, a nemzeti fejlődés és saját géniusza.</p> +<p>Azért jó lesz fölhagyni a falusi költészet elnevezéssel s +megtartani a nemzeti vagy a nép-nemzeti költészet műszavát. Beöthy +is tulajdonkép azért méltányolja Lampérthet, hogy a nemzeti +költészet hagyományainak híve. Valóban Lampérth többször zendíti +meg nemzeti ritmusunkat, mint sok más társa s a magyar világ eszme- +és érzésköréből igyekszik meríteni tárgyait. Azonban ez még magában +senkit sem tett költővé s a nemzeti költészet fogalma is tágabb +körű, mert magában foglalhat különböző költői egyéniségeket, új +tárgyakat hódíthat meg, új eszmék tolmácsa lehet, de leginkább +abban a módban nyilatkozik, amint mindezt a költő kifejezi s a +nemzet szellemébe oltja. E tekintetben Lampérth költészete nem igen +vonja magára a figyelmet. Úgy látszik, hogy tehetsége nincs még +kifejlődve. Költeményei inkább csinos verselési gyakorlatok, mint +valódi költői művek. Megakad bennök egy-egy <span class= +"pagenum"><a name="Page_377" id="Page_377">-377-</a></span> +sikerültebb versszak, de egész vers ritkán. Nincsenek hóbortjai, de +eszmékben éppen nem gazdag s a szenvedély nem háborgatja. Nem igen +esik dagályba, de hasonlatai, képei nem megragadók. Nyelve elég +szabatos, de különösebb báj nem nyilatkozik benne.</p> +<p>A gyüjteményt hazafias költemények nyitják meg, nagyrészt ódák. +A költő megénekli a kivándorlást, a magyar dalt és nyelvet, a +magyar ifjúságot március 15-én, a honvédek emlékét, Rodostót, az +ezredéves ünnepet több ízben és Jókait jubileuma alkalmával. Ez +ódákra sehogy sem illenék a «falusi költészet» elnevezés; nem +falun, hanem a fővárosban merítette hozzájok a költő ihletét, még +pedig a napisajtó vezércikkeiből. Hírlapjaink némely ünnepélyes +alkalommal nagy lelkesedésre tűzelik magokat, de a legtöbbször csak +stereotíp szónoki frázisokban áradoznak s a hazafiság túlzásában +keresik a hatást. Lampérth ódáiban is valami ilyest találunk, habár +csinosabb nyelven, de nem csekélyebb túlzással. A honvédekről +szólva, így kiált fel: «Föld soh’se hordott több ily katonát!» +Továbbá: «Gondolj a dicsőkre, félistenekkel csodás nagy időkre!» +Petőfi és Arany is írtak a honvédekről, de idáig nem ragadtatták +magokat. Lampérth Rodostóról emlékezve, óhajtja, vajha dala +fölrázhatná az alvó nemzetet. Vajjon miért alvó nemzet a magyar? +Mert elfeledte multját s nem hozatja haza a rodostói bújdosók +hamvait. Annak sok más oka lehet, de az álomba sülyedés +legkevésbbé. A Jókaihoz írt ódában azt olvassuk, hogy a nagy +mestert az egész nagyvilág hódolattal veszi körül. Ez is hírlapi +cikkek visszhangja; az ódai emelkedés nem ily frázisokban +nyilatkozik. Egyszóval ez ódákban bizonyos obligát tartalom és hang +a túlnyomó. Azonban van köztök egy pár olyan is, mely elüt a +többitől. Ilyen <span class="pagenum"><a name="Page_378" id= +"Page_378">-378-</a></span> az <i>Előre</i> című, amely a költő +küzdelmét, kétségeit s önbátorítását rajzolja. E költeményben +valódi érzés lüktet, szerkezete lélektani mozzanatokon fordul meg s +a nyelv kiszabadul a köznapi frázisok békóiból. Szintén sikerült az +<i>Ezredik év</i>, mely egyszerűségével és szabatos bel- és +külformájával ragadja meg a figyelmet.</p> +<p>A gyüjtemény második részének címe: <i>Szerelem</i> s a költő +szerelmi dalait foglalja magában. Úgy látszik, Lampérth lírájának +leggyöngébb oldala a szerelmi dal. E fajta dalai inkább a reflexió +szülöttei, mint az érzéséi s legkevésbbé van meg bennök a dalnak az +a sajátsága, mely az érzést a ritmussal annyira összeolvasztja, +hogy mintegy egymást szülik. Általában nem ömlik el rajtok az érzés +melege vagy a szenvedély fölindulása s ha felcsillan is itt-ott egy +sikerült fordulat vagy elmés ötlet, mint egészek hidegen hagyják az +olvasót. Csak helyeselhetni, hogy Lampérth kerüli a szerelmi +hóbortot, eszeveszettséget, melyre némely fiatal költő annyira +büszke, de a nagy józanság sem forrása a szerelem +költészetének.</p> +<p>A harmadik rész <i>Élet és álom</i> cím alatt vegyes tartalmú. +Van itt ballada, életkép, elégia, dal, hol vidám, hol búskomoly +hangulat szülöttei. Költőnket néha megszállja a vallásos érzés is s +csak sajnálhatni, hogy nem tudja azt nagyobb hatással kifejezni. A +gyermeki szeretetnek és gyermeki emlékeinek nem egy lapot szentel, +de némi túlzott érzékenykedésbe esik. Ily tárgyú költeményei között +legsikerültebb az <i>Itthon</i> című. Kevésbbé sikerültek barátja +halálára írt elégiái, melyek alig többek száraz verselésnél. Nem +egyszer emlegeti elhagyatottságát, küzdelmeit, de folyvást bízik a +gondviselésben; legsikerültebben fejezi ki ezt az <i>Árva dala</i> +című költeményben. Egy pár kisebb humoros költeményt is +<span class="pagenum"><a name="Page_379" id= +"Page_379">-379-</a></span> írt, de epigrammai élök egy kissé +tompa. <i>Kun László</i> balladájában van drámaiság, de a +szenvedély rajza erőltetett s az egész nem tud hangulatot +ébreszteni. Ennél sokkal sikerültebb a <i>Kis libapásztor</i> +életkép. Egyszerűségében némi keresetlen báj nyilatkozik s a kis +gyerek ártatlanságából bevegyül valami magába a költeménybe is.</p> +<p>A kötetet <i>Könyvemhez</i> címzett vers zárja be, melyben a +költő útrabocsátja könyvét s utasítja, hogy mit feleljen a +kérdezőknek; ha előtte ajtót zárnának, keressen föl egy kis falut, +az ő szülőházát, hol bölcsőjét ringatták, ott várni fogják és +szívökbe zárják minden sorát. Bizonyára a szülők és rokonok +leghálásabb olvasói műveinknek, de ez nem elég a dicsőségre, +szükséges, hogy az olvasóközönség figyelmét és tetszését is +kivívjuk. Lampérth is jobban teszi, ha nem lép ki még +gyüjteményével, hanem vár, amíg tehetsége fejlődik s néhány már +sikerült darabjait újakkal szaporíthatja. De az ifjú költők majd +mindenike mielőbb egész gyüjteménnyel akar föllépni, bár később +megbánja. Óhajtjuk, hogy Lampérth második gyüjteményét ne csak +szülőháza fogadja tetszéssel, hanem a bírálók és a közönség is.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_380" id= +"Page_380">-380-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>EGY KIS POLÉMIA.<a name="FNanchor_86" id= +"FNanchor_86"></a><a href="#Footnote_86" class= +"fnanchor">86)</a></h2> +</div> +<p>A politikai és irodalmi pártok kiválóbb képviselőiket rendesen +túlbecsülik, sokkal több méltánylatban részesítik, mint amennyit +megérdemelnek s később a történelem tiszte a magasztalásokat valódi +értékökre szállítani le. Mindez természetes, de az már kevésbbé, ha +a magasztalás nem ismer határt és szertelenségbe téved. Ez már +kórjel és sajnos, hogy hírlapirodalmunkban mindinkább növekszik e +kóros állapot s méltán felkiálthatunk:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Ha annyi volna a nagy +emberünk,<br /></span> <span class="i0">Mennyit naponként folyvást +hirdetünk,<br /></span> <span class="i0">S oly sok dicső tulajdon +volna bennünk,<br /></span> <span class="i0">A legdicsőbb nemzetnek +kéne lennünk.<br /></span></div> +</div> +<p>Nem szándékunk részletekbe bocsátkozni, sőt a politikát egészen +mellőzzük s csak az irodalomról szólunk valamit. Itt is csak egy +pár jelenségre szorítkozunk, amint éppen a napokban szemünkbe +ötlöttek. Ha felhánynók lapjainknak egész évi folyamát, bizonyára +sok olyant találnánk bennök, amik igazolnák állításunkat. Hiszen, +hogy egyebet ne említsünk, mindinkább elharapózik az a szokás, hogy +kiadóink agyba-főbe dicsértetik kiadványaikat s az így készült +ismertetést <span class="pagenum"><a name="Page_381" id= +"Page_381">-381-</a></span> nyomtatva, a könyvhöz mellékelve küldik +meg a lapoknak, melyek örömest kiadják, ha az író iránt nem +viseltetnek ellenséges indulattal. De térjünk tárgyunkra.</p> +<p>Egy pár hét óta az <i>Egyetértés</i> homlokán a következő +előfizetési felhívást olvashatni:</p> +<div class="blockquot"> +<p>«Előfizetőinknek és olvasóinknak szíves figyelmét felhívjuk +arra, hogy törekvésünk, hogy lapunk, mint eddig, úgy a kezdődő új +évnegyedben is a legnagyobb, legjobb és legtartalmasabb magyar lap +legyen. – Eötvös Károly, lapunk vezére s nemzetünk egyik legnagyobb +írója, ki édes magyar nyelvünk ragyogó szépségeit a legtisztábban +tárja az olvasó elé, ebben az évnegyedben is folytatja</p> +<p class="center"><i>Gróf Károlyi Gábor följegyzései</i></p> +<p class="i0">című remek művét, melyhez hasonló szép olvasmány +nálunk soha s a világirodalomban is kevés jelent meg. Ezen kívül a +bevezető közlemények most jelennek meg</p> +<p class="center"><i>Utazás a Balaton körül</i></p> +<p class="i0">című, szintén páratlan szépségű művéből, mely talán +még a másiknál is gazdagabb lesz érdekes részletekben.»</p> +</div> +<p>Így ír az <i>Egyetértés</i> Eötvös Károlyról, aki a lap vezére s +így bizonyára tudtával vagy legalább utólagos jóváhagyása mellett +jelent meg e feldicsőítés. S mily művészi fokozással áradnak benne +a gondolatok! Eleinte Eötvös Károly csak <i>egyik legnagyobb</i> +magyar író, de azután mindjárt nyelvünk ragyogó szépségeit +<i>legtisztábban</i> tárja az olvasó elé, így <i>legnagyobb</i> író +mindazok között, kik magyarul írtak vagy írnak. De ez sem elég! +Excelsior! Károlyi Gáborról írt műve <i>remekmű</i>, melyhez +hasonló nálunk <i>soha</i>, a világirodalomban is <i>kevés</i> +jelent meg. Tehát Eötvös Károly a legremekebb magyar író s a +világirodalomban Shakespeare, Goethe stb. mellett foglal helyet. +<i>Utazás a Balaton körül</i> című műve is <i>páratlan +szépségű</i>, talán még a másiknál is gazdagabb <span class= +"pagenum"><a name="Page_382" id="Page_382">-382-</a></span> lesz +érdekes részletekben. A szerény <i>talán</i> mennyire emeli a +páratlan szépség szörnyű szerénytelenségét.</p> +<p>Bajos megítélni a két úgynevezett remekmű irodalmi értékét, mert +a szerző még egyiket sem végezte be, de a megjelent részletek +sehogysem igazolják a remekséget. Gróf Károlyi Gábor följegyzéseket +hagyott hátra s Eötvös K. a helyett, hogy ezeket, +fölvilágosításokkal kísérve, kiadta volna, vagy ezek alapján, más +adatokat is felhasználva, megírta volna gr. Károlyi Gábor +életrajzát, magát gr. Károlyi Gábort beszélteti, mintha +emlékiratokat hagyott volna hátra! Így már a kiindulópont hibás s +nem eléggé megbízható. De így sem tudja Eötvös eléggé érdekessé +tenni gr. Károlyi Gábor egyéniségét; politikai és társadalmi +szereplése nem is nyujt erre elég anyagot; a korrajzi és lélektani +részletek pótolhatnák e hiányt, de ezekben éppen nem gazdag a mű. +Eötvöstől nem vitathatni el az elbeszélő tehetséget, de az sem oly +eredeti és művészi, hogy remekségről lehetne szó s magyarossága nem +ment némi parlagi íztől. Az <i>Utazás a Balaton körül</i> nem +emelkedik följebb a rendes tárcáknál, csak stílje jobb; hogy Eötvös +kedveli a nagyhangú s öntetsző túlzást, tódítást, talán mondanunk +sem kell.</p> +<p>Elég ebből ennyi. Az élő dicsőítésétől térjünk át egy halottéra, +mert hírlapjaink nekrológjai, ünnepélyes alkalmakra írt emlékcikkei +szintén nagy túlzásokba szoktak esni. Éppen nem hibáztatjuk, hogy a +tanáregyesület Szarvas Gábornak szobrot emelt. Ő mindenesetre jeles +nyelvész volt, bár Hunfalvy Pál és Budenz József, a magyar +összehasonlító ugor nyelvészet megalapítói, szorosan tudományos +szempontból mélyebb nyomokat hagytak hátra, de a közönségre nézve +szűkebb körben és kevesebb zajjal mozogva, nem kelthettek annyi +<span class="pagenum"><a name="Page_383" id= +"Page_383">-383-</a></span> figyelmet, mint Szarvas. Az ünnepély +ellen sincs kifogásunk. Beöthy Zsolt mérsékeltebb beszédet tartott, +mint aminőt vártunk, mert őt nem egyszer ragadja túlságra szónoki +heve. Sajó Sándor ódája nem valami jeles költemény, de ezen nem +csodálkozhatni, mert a dicsőítő ódák ritkán sikerülnek, azonban +azon már csodálkozunk, hogy magyar költő annyira lelkesülni tud +Szarvasért, kinek kevés érzéke volt a költői nyelvhez s éppen nem +vette figyelembe a nyelv esztétikai oldalát. Amiket mi hibáztatunk, +azok a hírlapok vezércikkei, melyek ez alkalommal megjelentek. +Különösen a <i>Budapesti Hirlap</i> és a <i>Magyarország</i> tettek +ki magokért.</p> +<p>A <i>Budapesti Hirlap</i> többek között ezt írja:</p> +<div class="blockquot"> +<p>«Szarvas magyar lelke húsz és néhány év előtt sem a szó-, sem a +mondatalkotásban nem ismert reá az akkori magyar nyelvben a saját +törvényei szerint kifejlődött és kifejleszthető magyar nyelvre. +Lehetetlen korcsok, vakmerő csonkítások csúfitották el s egész +nyelvünk szinte fuldoklott az idegenség áradatában. Lehetett-e +vajjon – hogy csak két példát hozzunk fel – az <i>arandok</i> +szóban fölismerni az aranyfarkú vakondokot, a <i>szőnyeg</i> szóban +a szövött anyagot. Lehetett-e az elkábítóan hömpölygetett +körmondatokban s a németből a leggyászosabb szolgaisággal +lefordított kifejezések sokadalmában ráismerni a Pázmány Péter, a +Szenczi Molnár Albert, a Petőfi, az Arany János nyelvére? Nem +lehetett. A hite szent volt, hogy elcsúfitott nyelvünket meg lehet +tisztítani. A lelkét tette rá, hogy megtisztítja és amennyire +emberileg lehetett, megtisztította.»</p> +</div> +<p>A <i>Magyarország</i> hasonlókép ír Szarvasról, aki szerinte +európai színvonalra emelte a magyar nyelvtudományt s ekkép vázolja +hatását az irodalomra és közéletre:</p> +<div class="blockquot"> +<p>«A sajtó nyelve megtisztult, az országgyűlés szónokai +restelkedtek sokat gúnyolt lomposságuk miatt, a tudósok +<span class="pagenum"><a name="Page_384" id= +"Page_384">-384-</a></span> világosabb, magyarosabb írásmódra +törekedtek. S nincs aki meg ne vallaná, hogy mindez Szarvas +Gábornak és az ő Nyelvőrének munkája volt. Pedig mi tudjuk, mi +értéke van e munkának, mi mély jelentősége, mi egyetemes hatása, mi +nemzeti fontossága. Mert az egész nemzetre kihat nyelvének +megtisztulása. Érezzük, hogy több ez a stíl javulásánál, több ez +műveltségben való haladásnál. Mikor az idegen hatáson növekedett +nyelvújítókat letaszítják ítélőszékükből s a székbe beleültetik a +romlatlan érzékű, józan eszű, higgadt gondolkozású népet: akkor +válik teljessé csak a negyvennyolcas alkotások kiépítése, akkor +leszen a nemzet nemcsak intézményeiben demokratikussá, hanem +érzéseiben is. – Ki volna oly vakmerő, aki tagadni merné e mű +nagyságát? Ki oly tudatlan, hogy be ne látná? Bizonyára jogos +kegyelet vezette e népet, midőn szobrot emelt ama három nagy +férfiúnak, kik megalkották a mai Magyarországot politikai +intézményeiben, a legnagyobbal, Kossuthtal együtt. De méltó s +önmagát megtisztelő vala, hogy közelségökben hírdesse hatását +Szarvas Gábornak is, a ki <i>megalkotta a mai Magyarország +nyelvét</i>.»</p> +</div> +<p>Ezek szerint a jelen században Szarvas Gáborig senki sem írt jól +magyarul, kivéve Petőfit és Aranyt. De az a baj, hogy Petőfi semmit +sem tanult Szarvas Gábortól, mert nem olvashatta csalhatatlan +bulláit s versei tele vannak a nyelvújítás korcs szavaival s rút +csonkításaival; Arany pedig, aki olvasta, éppen nem szegődött +hozzá, sőt egy párszor ellene nyilatkozott. A szegény <i>Budapesti +Hirlap</i>nak még azt is meg kell érni, hogy azt az elátkozott +<i>szőnyeg</i> szót mind a két költő használja. (Egyébiránt a +<i>szőnyeg</i> nem új szó, már Zrínyinél s a XVII. század más +íróinál megtaláljuk, de az <i>anyag</i> új szó, melyet, úgy +látszik, a <i>B. H.</i> réginek vél.). Mi éppen nem látjuk nyelv +tekintetében azt a nagy különbséget, mely a régibb és újabb +irodalmat egymástól elválasztja s melyet Szarvas nagy művének +hirdetnek. Akkor is, most is voltak és vannak jobb és kevésbbé jó +nyelvű <span class="pagenum"><a name="Page_385" id= +"Page_385">-385-</a></span> írók. Hogy az országgyűlési szónokok +most jobban beszélnek, mint régen, éppen nem állíthatni. Azt a két +feliratot, melyeket Deák 1861-ben írt, ma sem tudná senki megírni +jobb magyarsággal. Kossuth sokkal jobban beszélt és írt magyarul, +mint Bartha Miklós. Csengery vezércikkei nemcsak okosabbak, hanem +jobban is irattak, mint a Kaas Ivoréi; Kemény Zsigmond és Salamon +Ferenc felülmulják Neményit és Vészit. Bajza és Erdélyi kiállják a +versenyt Alexander és Bánóczi magyarságával.</p> +<p>Az sem áll, hogy a nyelvi idegenszerűség és a nyelvújítás +erőszakosságai ellen Szarvasig senki sem lépett föl. A költői +nyelvben a visszahatást már Vörösmarty végrehajtotta s az ő nyomán +indultak Petőfi és Arany, újabb forrásokból is merítve. A prózát +illetőleg a nyelvújítás győzelme után sem szünt meg egyes szók +bírálata. Az ötvenes- és hatvanas években, melyeket a nyelvi +barbarizmus korszakának bélyegeznek Szarvas ortológ hívei, többen +szólaltak föl az idegenszerűségek s a szükségtelen vagy rossz szók +ellen. Különösen Brassai és Arany tüntek ki e téren. Bugát +<i>Szócsíntana</i> ellen maga Toldy is kikelt. Az Akadémia azt a +véleményt fejezte ki, hogy csak a műszók magyarosítandók s nem +egyszersmind a műnevek s pályakérdést tűzött ki az idegenszerűségek +és a nyelvújítás visszaélései ellen. Az előkelő írói és nyelvészeti +körök nem annyira az újítás, mint inkább a konzervatizmus felé +hajoltak s ezt Arany ki is fejezte egyik fölszólalásában.</p> +<p>Szarvas nem vett részt e mozgalomban, mert még nem lépett a +nyelvészeti pályára. Először mint szépirodalmi író tett kísérletet +egy pár drámával és Phædrus meséi műfordításával, melyek csekély +becsű művek s nyom nélkül enyésztek el. Első nyelvészeti értekezése +<span class="pagenum"><a name="Page_386" id= +"Page_386">-386-</a></span> 1867-ben jelent meg a pozsonyi +gimnázium <i>Értesítő</i>jében <i>Magyartalanságok</i> címe alatt. +Újat, mit már többízben el nem mondottak volna, nem sokat mondott, +de az alak, melyben elmondta, könnyen érthető s magát olvastató +volt és figyelmet keltett. Második nyelvészeti munkája <i>A magyar +igeidők</i> című, az Akadémiától jutalmat nyert pályairat volt, +mely a régi nyelv alapos ismeretéről tett bizonyságot, de +gyakorlati hatása nem lehetett, mert a régi igeidők használatának +visszaállítása, melyben Hunfalvy is fáradozott, hiú feladatnak +bizonyult. 1872-ben indította meg a <i>Nyelvőr</i>t, melybe számos +jeles etimológiai cikket írt. Küzdött a magyartalanságok ellen, +buzdította társait a népnyelvi adatok gyüjtésére, tért nyitott a +szorosabb értelemben vett magyar nyelvészet kérdéseinek +megvitatására s általában élénk érdeklődést keltett föl a +közönségben nyelvészetünk iránt. Ez volt Szarvasnak legfőbb +érdeme.</p> +<p>Ádáz harca a nyelvújítás ellen, melynek semminemű érdemeit nem +akarta elismerni s minden nyomát kiirtani igyekezett irodalmunkból: +kétes becsű föllépés volt s nem is koronázta siker, bár hívei ezt +tartják főérdemének s hírlapjaink ezért dicsőítik. Már +kiindulópontja sem volt helyes. Hirdette, hogy a nyelv természeti +termék, pedig az történeti termék is, sőt a konvenciónak is van +benne része s ha valamely szó bármely úton belekerül a nyelvbe, a +közönség elfogadja, a legjobb írók használják és szükség van reá, a +nyelvész ki nem tilthatja a nyelvből, elég, ha megmagyarázza, +hogyan eredt. Hirdette, hogy a népnek, mint a nyelv őstermelése +képviselőjének, minden szabad, az írónak semmi sem, holott az +irodalom és nyelv története eléggé bizonyítja, hogy az írók mily +nagy befolyással voltak a nyelv fejlődésére. A nyelvtudomány +<span class="pagenum"><a name="Page_387" id= +"Page_387">-387-</a></span> ítélőszéke főbírájának képzelte magát s +oly törvények szerint ítélt, melyeket önkényesen maga alkotott. +Elítélte a gyökelvonást, de a népnyelvi adatok mindinkább +kiderítik, hogy a nép rég idő óta használja a szóalkotás e módját. +Elvetette az idegen szóképzővel alkotott szókat, de vajjon a +megmagyarosodott idegen szók immár magyaros szóképzőjével alkotott +szók nem forogtak-e a nép száján a nyelvújítás előtt is? A hamis +analógián alapuló szókat kiirtandóknak vélte, de a népnyelv hamis +analógiáit, szeszélyeit nem merte bántani. Kigondolta a holt képzők +elméletét, mely szerint kiirtandó minden oly szó, mely ezek +segélyével készült, de ha holt szót föl lehet eleveníteni, miért ne +a holt képzőt? S mik azok a holt képzők? Nagy része azon képzőknek, +melyeket a nyelvújítás használt. Igaz, a nyelvújítás e tekintetben +sok visszaélést követett el, használt oly képzőt is, ami nem volt +az, de az elvvel való visszaélés nem döntheti meg magát az +elvet.</p> +<p>Ily módon Szarvas a szók igen nagy tömegétől akarta megfosztani +nyelvünket, azonban érezte, hogy az így támadt ürt valahogy be kell +tölteni s ha nem akarunk kevert nyelven írni, a rossz új szókat +helyesebbekkel kell pótolni. Megkezdette a pótlást, de amily gyors +és leleményes tevékenységet fejtett ki a rombolásban, oly lassú és +tehetetlen volt az alkotásban. Az ortológok egész tábora éveken át +fáradozott a pótlás nagy munkájában, de bizony csekély eredménnyel +s így kénytelenek voltak visszafanyalodni az üldözött rossz új +szókhoz. Ekkor azzal vigasztalták magokat, hogy csak addig élnek +velök, míg az idő folyamán pótolhatják. De maig sem pótolták s +nincs valami furcsább, mint az, midőn ortológjaink szidják a +nyelvújítást, de használják szavait. Íme a tanáregyesület, mely +emelte és leleplezte <span class="pagenum"><a name="Page_388" id= +"Page_388">-388-</a></span> Szarvas szobrát, közgyűlése +programmjában ily Szarvastól kiátkozott szókat is használ: +<i>elnök, titkár, tanár, keret</i>.</p> +<p>A tanár és hirlapíró urak egy kissé őszintébbek és szerényebbek +lehetnének. Az a nagyhangú dicsekvés nem mutat jó ízlésre. A mai +magyar nyelv nem Szarvas Gábor nyelve, hanem a magyar nemzeté, mely +századokon át fejlődött s melyen Kazinczy és társai kiirthatatlan +nyomokat hagytak. A nyelvújítás tévedései mellett is nagy mozgalom +volt nemcsak nyelvi és irodalmi, hanem társadalmi és politikai +tekintetben is. Semmi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a +körülmény, hogy új ellenségei akaratlanul is hatása alatt vannak s +kénytelenek szavait használni.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_389" id= +"Page_389">-389-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A PETŐFI-HÁZ.<a name="FNanchor_87" id= +"FNanchor_87"></a><a href="#Footnote_87" class= +"fnanchor">87)</a></h2> +</div> +<p>Ezelőtt másfél évvel, a Petőfi-ünnepélyek idejében, valaki a +Petőfi-Társaság tagjai közül, talán éppen maga az alelnök, azt +indítványozta, hogy a fővárosban egy házat kellene szerezni vagy +építeni közköltségen, mely a Petőfi-ház nevét viselné, hol a +Petőfi-ereklyék őriztetnének s a Petőfi-Társaság ülései +tartatnának; sőt más szépirodalmi társaságok ülései is: egyszóval e +ház a szépirodalom háza lenne, mint a tudományé az Akadémia +palotája. Az indítvány visszhangra talált a sajtóban. Senki sem +vizsgálta a szükségét és kivihetőségét. A Petőfi-Társaság +gyüjtőíveket bocsátott ki s adakozásra szólította föl a közönséget. +Azonban az adakozás gyéren folyt s mindenki beláthatta, hogy ily +módon bajosan fog fölépülni a Petőfi-ház. Belátta ezt maga a +társaság is s amint a lapokban olvassuk, küldöttséget indított mind +a kormányhoz, mind a városhoz segély kieszközlése végett.</p> +<p>Nemzeti kegyeletre hivatkozott az indítvány, nemzeti kegyelet +ösztönözte az adakozókat. De vajjon van-e szüksége Petőfi emlékének +ilynemű kegyeletre? Petőfinek két szobrot emelt a nemzet: egyet a +fővárosban, hol élt, mást Segesvárott, melynek közelében elesett. +<span class="pagenum"><a name="Page_390" id= +"Page_390">-390-</a></span> Ily kegyeletes kitüntetésben még +egyetlen magyar költő sem részesült. E mellett Petőfi művei újabb +meg újabb kiadásban jelennek meg, mindenki veszi, olvassa s énekli +dalait. Az ily kegyelet legszebb koszorúja a költő emlékének. +Nekünk úgy tetszik, hogy nem Petőfinek, hanem a Petőfi-Társaságnak +van szüksége ily kegyeletes házra, hol kényelmesen elhelyezkedjék s +a magyar szépirodalom vezérszerepét kísérelje meg játszani, amelyre +nem igen látszik hivatottnak.</p> +<p>A kegyeletnek az a módja, melyet a Petőfi-Társaság a +Petőfi-házzal akar elérni, éppen nem szokásos Európában. Arra van +példa, hogy egy-egy nagy költő házát hol élt és meghalt, az állam, +város vagy község fönntartja s odahelyezi ereklyéit; így +keletkezett Shakespeare- és Goethe-ház, de azt nem igen hallottuk, +hogy valamely nagy író emlékére ház épüljön. Jut-e eszébe az +olasznak, hogy Rómában Dante-házat, a németnek, hogy Berlinben +Goethe- vagy Schiller-házat, az angolnak, hogy Londonban +Shakespeare-házat, a franciának, hogy Hugo Viktor-házat emeljen? +Bizonyára nem. Miért akarnánk hát mi Petőfi-házat építeni vagy +venni kegyeletes emlékül? Hiszen a Petőfi-ereklyék legbecsesebbjei, +kéziratai a Nemzeti Múzeum birtokában vannak, ha van más egyéb is, +azt is szívesen veszi a Múzeum s akár egy Petőfi-szobát rendezhet +be. Mire ennek egy egész palota? Vagy mi túl akarunk tenni más +nemzeteken, megmutatva, hogy csak mi tudjuk becsülni költőinket. +Fölösleges gond, hivságos lelkesedés!</p> +<p>De ha a Petőfi emlékének kegyelete nem kívánja meg a Petőfi-ház +építését, nem kívánják meg vagy legalább nem teszik-e óhajtandóvá a +Petőfi-Társaság nagy érdemei a multban s remélhető nagy szolgálatai +a jövőben? – kérdheti valaki a Petőfi-ház pártolói közül. +<span class="pagenum"><a name="Page_391" id= +"Page_391">-391-</a></span> Amíg erre felelnénk, jó lesz +visszapillantanunk a Petőfi-Társaság alakulásának +körülményeire.</p> +<p>A Petőfi-Társaság ezelőtt mintegy huszonöt évvel alakult meg, +mint a Kisfaludy-Társaság versenytársa. Némely írók panaszkodtak a +Kisfaludy-Társaságra, hogy nem ad ki elég eredeti művet, mert a +műfordításokat éppen nem mellőzi, továbbá tiszteletdíjat sem fizet +eleget, mert egy kiadótársulattal van szerződése s így az üzleti +nyereség jelentékeny része annak a zsebébe foly. Ezért szükség +volna egy oly társaságot alapítani, mely csak eredeti művet ad ki s +nem szerződik semmi kiadótársulattal vagy könyvárussal, maga vezeti +az üzletet s a nyereséget az íróknak juttatja. Az ily alapon indult +Petőfi-Társaság csakhamar megkezdte kiadványait, de sehogysem +boldogult velök. A vége az lett, hogy se pénz, se posztó. E miatt a +társaság visszavonult mindennemű kiadástól. Jelenleg nem is ad ki +semmit, csak ünnepélyes ülései programmját.</p> +<p>A másik ok, mely a Petőfi-Társaságot létrehozta, az a körülmény +volt, hogy a Kisfaludy-Társaság tagjai megválasztásában egy kissé +válogatósnak mutatkozott. A fiatal, sőt az idősb írók közül sem +választott meg olyanokat, akiknek munkásságát nem találta elég +komolynak. Az elégedetlenség, különösen a fiatal írók táborában +meglehetősen nagy volt s a tásaságot nem egyszer erősen +megtámadták. Hangoztatni kezdették, hogy szükség volna egy oly +társaságra, mely buzdítná a fiatal írókat taggá választással és +műveik kiadásával. De a Petőfi-Társaság e második létoka is +mindinkább veszti jelentőségét. Néhány év óta a Kisfaludy-Társaság +alább szállította színvonalát, megválaszt tagjául nem egy oly írót, +kit régebben meg nem választott volna, sőt újabban a +Petőfi-Társaság tagjai, akik egyszersmind a Kisfaludy-Társaság +<span class="pagenum"><a name="Page_392" id= +"Page_392">-392-</a></span> tagjai is, döntőleg kezdenek befolyni a +Kisfaludy-Társaság ügyeibe, nemsokára fölöslegessé teszik saját +társaságukat, ami nem igen fog a Kisfaludy-Társaság javára és +dicsőségére szolgálni.</p> +<p>De talán a Petőfi-Társaság a Petőfi életrajza megírásában vagy a +reá vonatkozó adatok összegyüjtésében s tisztázásában és munkái +esztétikai méltatásában fejtett ki nagy munkásságot? Bizony jó +lélekkel ezt sem mondhatni. E tekintetben igen keveset tett; éppen +a Kisfaludy-Társaság igyekezett ebbeli mulasztását pótolni, ha +többet nem, legalább kiadott egy három kötetes munkát, mely +tisztázni törekedett a Petőfi életére vonatkozó adatokat s +mindeddig legjobb életrajza Petőfinek. Másutt valamely nagy író +nevét viselő társaságok azt tartják legfőbb föladatuknak, hogy +összegyüjtenek mindennemű adatot az író életére nézve, kutatják és +kiadják levelezéseit, lappangó műveit s tanulmányokban világítják +meg összes munkásságát. A Petőfi-Társaság megelégszik Petőfi nagy +neve hangoztatásával s azokkal a nagy, rímes és rímtelen +frázisokkal, melyekkel koronként megtiszteli emlékét.</p> +<p>Azt a kérést, melyet a Petőfi-Társaság elébb a közönséghez s +most a kormányhoz és a fővároshoz intéz, semmi sem igazolja. Régibb +és nagyobb érdemű irodalmi és tudományos társaságoknak, minők a +Kisfaludy-, természettudományi és történelmi társaságok, eszökbe +sem jut ily kéréssel előállani, pedig inkább hivatkozhatnának +multjokra. Megelégszenek azzal, amit munkásságukkal összeszereznek +s legkevésbbé házra van szükségök a kormány vagy város kegyelméből. +Ott van az Akadémia, mely örömest kölcsönzi oda termeit az irodalmi +társaságoknak ülések tartására s bizonyára a Petőfi-Társaság +képzelt háza nem lenne oly alkalmas <span class="pagenum"><a name= +"Page_393" id="Page_393">-393-</a></span> ülésekre, mint az +Akadémia két szép terme. Azonban némely szépirodalmi író, hogy +orvosi műszóval éljünk, az önérzet túltengésében szenved s nem +csoda, ha az elragad egy egész társaságra is. S éppen most kérni +segélyt kormánytól és várostól, mikor a pénzügyi viszonyok oly +kedvezőtlenek! Hiszi-e a Petőfi-Társaság, hogy a főváros sietni fog +áldozatot hozni a fölösleges Petőfi-háznak, súlyos pénzügyi bajai +közepett? Fölteszi-e a kultuszminiszterről, hogy megfeledkezve +felelősségéről, segélyezni fogja a sehogy sem igazolható Petőfi-ház +fölépítését, midőn tárcája legszükségesebb kiadásaira sincs elég +pénze?</p> +<p>Föltünő s éppen nem örvendetes jelenség közéletünkben, hogy +egyesek és testületek mennyire az államra akarnak támaszkodni, +mennyire igénybe veszik pénzerejét. Hát senki sem képes magán +segíteni, mindenütt az állam segítsen s a Petőfi-házat is ő építse +föl? Szó ami szó; a Petőfi-Társaságnak nem annyira házra van +szüksége, mint inkább komoly munkára, költői ihletre és egy kis +önbírálatra.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_394" id= +"Page_394">-394-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>GIROFLÉ ÉS GIROFLA.<a name="FNanchor_88" id= +"FNanchor_88"></a><a href="#Footnote_88" class= +"fnanchor">88)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Regény két kötetben. Írta Ambrus Zoltán. +Budapest, 1901. Singer és Wolfner.</p> +<p>E könyv nem felel meg egészen címének. A benne szereplő két +színésznő nem sokat hasonlít a <i>Giroflé és Girofla</i> hősnőihez, +maga a mű pedig inkább beszély, mint regény. A szerző ugyan +igyekszik regénnyé kinyujtani könyvét, amennyiben fölösleges +személyeket is léptet föl, részletesen rajzol ott is, ahol nem +kellene, de mindez csak külsőleg, nem bensőleg izmosítja a regényt. +Jellemző az egész műalkotásra nézve, hogy a szerző a bonyodalom +legérdekesebb pontján eltünteti főszemélyeit és sorsukról csak +másoktól hallunk némi száraz adatokat.</p> +<p>A mű meséje egyszerű, éppen nem bonyodalmas s ezt nem +hibáztatáskép mondjuk. Lehet igen egyszerű meséből is igen érdekes +regényt írni, ha a lelki állapotok és társadalmi viszonyok rajza +beható és eleven s jól be tud olvadni a bonyodalom fejlődésébe. +Mindez e regényben nagyrészt hiányzik. A szerző elég jól tud +elbeszélni, egy pár sikerült rajzot is nyujt, de leleménye +szegényes, a részek közt nincs arány s a bevégzés elhibázott. Úgy +látszik, a szerzőnek nem volt elég ideje megérlelni regénye +<span class="pagenum"><a name="Page_395" id= +"Page_395">-395-</a></span> alapeszméjét és tervét s a kidolgozásra +is kevés gondot fordított. A rögtönzés nyomai látszanak rajta; +hirlapi cikket lehet rögtönözni, de hosszabb költői művet +bajosan.</p> +<p>A regény hőse Vidovics Feri, egy ifjú bácskai földesúr, +gavallérember, aki pártolja a színészetet, szeret udvarolni a +színésznőknek s általában nagy szerepet játszik egy bácskai város +társaséletében; sem elég típus, sem elég egyén, de van benne egy +pár jól eltalált vonás. Beleszeret egy fiatal kezdő színésznőbe, +Mirába, aki ikernővérével, Lolával, éppen akkor lép föl a Vidovics +városa színpadán. Mira is szereti udvarlóját elébb titkon, aztán +elég nyiltan is. Azonban Vidovics visszariad attól, hogy Mirát akár +nőül vegye, akár pedig szeretőjévé tegye. Küzdelme önmagával, +lelkiismeretével a regénynek legsikerültebb része mind tartalomra, +mind formára nézve s tanusítja a szerző nem mindennapi tehetségét. +Végre a színésztársaság elhagyja a várost, a két szerelmes megválik +egymástól, hónapokig nem látják egymást, levelet sem írnak +egymásnak. Vidovics szenvedélyét a távolság csak fokozza, látnia +kell őt, találkozni vele és fölkeresi azt a vidéki várost, ahol a +színésztársaság tartózkodik. Csakugyan találkoznak és Vidovics +elszökteti a leányt.</p> +<p>Itt aztán a szerző megszakítja elbeszélése folyamát s nem +rajzolja tovább a fejleményeket. De szerencsénkre egyik bácskai nőt +egy Párizsban élő barátnője értesíti a szeretők sorsáról. Így +megtudjuk mi is, hogy Vidovics Párizsban a Madelaine-templomban +oltárhoz vezette Mirát, hogy a házasságot egy fiúgyermek születése +előzte meg, aki igen hasonlít anyjához. Vidovics bácskai ismerősei +csodálkozva hallják e hírt s azt jegyzik meg reá: biz’ ezt korább +is megtehette volna. Ezt mondhatták a <span class= +"pagenum"><a name="Page_396" id="Page_396">-396-</a></span> +bácskaiak, akik nem ismerték Vidovics küzdelmét, de mi nem +mondhatjuk, akiket a szerző beavatott szilárd elhatározásába, hogy +se szeretőjévé nem teszi Mirát, se nőül nem veszi. S éppen az lett +volna a regény föladata, hogy rajzolja azt a lelki átalakulást, +melyen Vidovics átment a próbaházasságtól a valóságos házasságig. +De úgy látszik, ezt a szerző vagy nehéznek tartotta, vagy az ívek +túlhaladták volna a kiszabott terjedelmet s ideje volt bevégezni a +regényt.</p> +<p>S ezzel mi is befejezhetnők rövid bírálatunkat, de legalább egy +pár szóval sajnálatunkat kell kifejeznünk, hogy a szépirodalmi írók +is kezdik követni némely hirlap helyesírását. Ambrus is az <i>a +ki</i>-t, <i>a mi</i>-t egy szónak írja. Olvasta-e Arany Jánosnak +erről a kérdésről írt rövid értekezését, amelyet összes munkái közt +is megtalálhatni? Olvassa el s meg fog győződni, hogy az Akakiak +Arany fejtegetéseit mindeddig nem tudták megcáfolni. E mellett +Ambrus a meg nem magyarosodott idegen szókat is magyarosan írja. +Vagy ez talán nem az ő, hanem a Singer- és Wolfner-cég hivatalos +helyesírása, mint a Légrády-cégé a puszta <i>c</i>? De van még +egyéb is, ami megbotránkoztatja az embert Ambrus nyelvében: ott is, +ahol szabatos magyar kifejezéssel élhetne, örömest használ nem +egyszer idegen szót. Például: «<i>apró passioi</i>» elárulták +(<i>szenvedélyei</i> helyett); Orlovszky herceg nem éppen tündér +<i>szoarejá</i>ban (estély helyett); az egész világ +<i>gracia</i>ját (kegye helyett); a gyémánt-<i>collier</i> +(nyaklánc helyett) stb. Ha a szépirodalmi írók sem törekesznek +nyelvtisztaságra, ugyan kiktől várjuk azt?</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_397" id= +"Page_397">-397-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>POGÁNYOK.<a name="FNanchor_89" id="FNanchor_89"></a><a href= +"#Footnote_89" class="fnanchor">89)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Regény. Írta Herczeg Ferenc. Budapest, 1902. +Singer és Wolfner kiadása.</p> +<p>Regényirodalmunk a mult, a történelem felé kezd fordulni, +amelyet néhány évtized óta egészen elhanyagolt; csak a jelennel +foglalkozott, csak onnan vette tárgyait, hőseit s mintegy szakított +azzal a műfajjal, melyet Jósika kezdeményezett s Eötvös és Kemény +annyi jeles művekkel folytattak. Íme Herczeg, a jelen élet +rajzolója, egy történelmi regénnyel lép föl, még pedig a magyar +történelem legrégibb korszakából, melyet eddig csak eposzíróink +mertek rajzolni. Vajjon e téren fog-e annyi sikert aratni, mint a +jelen életből vett műveiben? Vajjon a költői leleményt kellő fokon +tudja-e összeolvasztani a korrajzzal? Valóban, a történelmi regény +lényegét a korrajz s a költői lelemény összeolvadása teszi, vagyis +a művészeti cél s a történelmi igazság együttes szolgálata. Ezért a +költőnek bizonyos szabadságai vannak szemben a történelmi hűséggel; +vehet föl költött személyeket és eseményeket is, de ezekben is a +kort kell rajzolnia, csoportokban, egyénekben, viszonyokban és +összeütközésekben tüntetve föl a kor eszméit és szenvedélyeit. +<span class="pagenum"><a name="Page_398" id= +"Page_398">-398-</a></span></p> +<p>E szempontokból tekintve Herczeg regényét, nem mondhatjuk azt +sikerültnek. A regény tárgya a Szent István halálát követő korból +van véve. Abban az időben játszik, midőn Péter király második +királysága utolsó napjait éli, Vatha kitűzi a lázadás zászlaját, +Endre és Leventa bújdosásukból visszatérve, a mozgalom élére +állanak. Azonban mihelyt győzött a forradalom, Endre +megkoronáztatta magát s a keresztyén vallást és Szent István állami +intézményeit visszaállította s ezt annyival inkább tehette, mert a +forradalmat jórészt az idegen uralom idézte elé. E kort rajzolva +tág tere nyílik az írónak a pogány és keresztyén vallás, a régi és +újkori intézmények küzdelmét föltüntetni s egyszersmind sejtetni a +keresztyén és nyugati szellem végleges győzelmét. Mindezt +meglehetős könnyeden veszi Herczeg. Vatha, a pogányság vezére, +továbbá Béla és Leventa csak a regény végén jelennek meg; a +küzdelmek inkább csak érintve vannak, semmint a regény +cselekvényébe forrasztva.</p> +<p>Baj az is, hogy a regény nem az egész magyar nép mozgalmát +rajzolja, hanem csak egy kis töredékét, a bessenyőkét, kiknek egy +része a honfoglaláskor a magyarokhoz csatlakozott. Hőse Alpár, a +bessenyő Thonuzóba fia, ki keresztyénné lett, papnak nevelték, +visszavágyik a pusztára s erős benső küzdelem után a pogány +bessenyők vezére lesz és Vathához csatlakozik. A bessenyő táborban +játszik a cselekvény nagy része. Innen van aztán, hogy a szerző a +magyar pogányok szokásai-, vallásos szertartásairól nem tájékozza +az olvasót. Föltűnő, mily kevéssé ismeri vagy használja a magyar +mythologiai hagyományokat; beszél Holdistenről, Holdlányokról, +Göncölistenről, Vadleányokról és Éjasszonyokról, Fuvó királyról, a +Szélanya fiáról; említi a Rétszagoló, <span class= +"pagenum"><a name="Page_399" id="Page_399">-399-</a></span> +Kulancs, Szilkehordó és Vérszemű csillagokat; elmondja, hogy a +tölgyfa, mint szent fa, tiszteletben részesül stb. Honnan vette +mindezt? Talán a bessenyő hagyományokból, ha ugyan ilyenek +vannak.</p> +<p>Bizonyára nehéz föladat a pogány magyarság vallásának és +társadalmi viszonyainak rajza. Kevés adatunk van rólok, de mégis +van annyi, hogy néhány fővonással megeleveníthessük. Íme, példa reá +Arany, aki a <i>Buda halálá</i>ban a húnok vallását és társadalmát, +mint őseinkét, magyar hagyományok alapján rajzolja. Ez úton +indulhatott volna Herczeg is, de nem indult. Elvétve, csak egy pár +helyt találunk ily törekvést. Midőn a szerző a bessenyő táborban az +előkelők lakomáját írja le, a regössel az ó-székely balladák +modorát és ritmusát szólaltaja meg. Az elénekelt költemények ugyan +nem valami kitűnőek, de a törekvés méltánylást érdemel. A +történelmi regényt a korrajz gondja még nem teszi, ne is tegye +archeológiai repertoriummá vagy történelmi aprólékoskodássá. A +korrajznak csak a költői lelemény emelését kell szolgálnia, mert a +főcél, mint minden költői műben, az esztétikai hatás. S vajjon e +tekintetben sikerült-e a regény? A cselekvény bonyodalma, a +jellemrajz ereje kárpótolja-e, feledteti-e a korrajz hiányát? +Sajnálattal kell megjegyeznünk, hogy nem igen.</p> +<p>A regény meséje inkább események tarka sorozata, mint költői +cselekvény, melynek főszemélyei fölkeltik érdeklődésünket, +bonyodalma gyönyörködtet és katasztrófája meghat. A mű hőse Alpár, +Thonuzóba fia, aki csak eleinte érdekelheti az olvasót, azután mind +politikai pályája, mind szerelmi története meglehetős érdektelen. +Elhagyva a keresztyénséget s a pogány bessenyők élére állva, a +Dunántúlra megy s Vatha seregéhez csatlakozik. Hősiesen küzd ugyan, +de semmi tekintetben <span class="pagenum"><a name="Page_400" id= +"Page_400">-400-</a></span> nem foly be a forradalom politikai +bonyodalmaira. Endre megkoronázása, Leventa halála után visszatér a +Maros partjaira és végre kibújdosik seregével a nem magyarországi +bessenyőkhöz, akik Bizánc ostromára készülnek. Ezzel bevégződhetnék +a regény, de a szerző jegyzet címén még egy pár lapot csatol hozzá, +melyekben beszámol a regényben szereplők további sorsáról. «Alpár +sorsa, úgymond, összeforrt a nagy bessenyőkével, neve pedig végleg +elmerült a nagy háborúk viharos hullámaiba.» Ez lehet történelmi, +de semmi tekintetben sem költői eljárás. Szerelmi története +valamivel érdekesebb, de ez sem kelt valódi költői érdeket. Az +ember azt hinné, hogy a keresztyénből lett pogány könnyen bele fog +szeretni Seruzádba, a bessenyő fejedelemnőbe, aki tárt karokkal +fogadja s tüntetően elárulja hozzá való vonzódását. De Alpár +érzéketlen iránta; ő már szeret és titkon egy a görög udvarban +nevekedett leányt, Zenóbiát, a maros-vári ispánnénak első férjétől +való gyermekét, akit Konstantinápolyból hazatértekor még mint pap ő +kísért Maros-Várra. Szerelme szótlan, néma; csak titkon szereti és +védi minden ellen; kétszer menti meg életét, de semminemű szorosabb +viszony nem fejlődik köztök s így nem is hathat a bonyodalomra. A +hallgatag bessenyő vezér csak a regény végén nyilatkozik, ezt +suttogva fülébe: «Asszonnyá teszlek vezéri sátramban!» Zenóbia, ki +a forradalmi harc alatt a görög apácák kolostorában talált +menhelyet s ott fölvette az apácafátyolt, kétségbeesve tördelte +kezeit és így szólt: «Hát testem és lelkem nem a +Boldogasszonyé-e?»</p> +<p>Íme, egy erős összeütközés magva, amelyből semmi sem fejlődik +ki, mert Zenóbia, amikor visszatér Maros-Várba s a vidéken egy +görög apácakolostort látogat meg, <span class="pagenum"><a name= +"Page_401" id="Page_401">-401-</a></span> Seruzád ösztönzésére azt +a bessenyők földúlják s a szegény leány odavész. Ezalatt Alpár is +hazakerül s némely jelekből sejtvén a szomorú eseményt, szíve nagy +fájdalmában így fohászkodik: «Jézus Krisztus, hozzád fohászkodom. +Te tudsz csodát tenni, hát tégy csodát; tedd meg nem történtté, ami +megtörtént. Itt vagyok, láss a szívembe. Vesd ki belőle mindazt, mi +nem kedves előtted. Ne viaskodjál velem. Uram, ne viaskodjál. +Hiszen te Isten vagy, énnekem pedig nincs erőm, akaratom. Te is +Boldogasszony, te Gellért úr, ti mind könyörüljetek rajtam!» Az +imádság nem használ, a szomorú hír csakugyan való; ekkor Alpár +elűzi táborából Seruzádot, útnak indul seregével a nagy +bessenyőkhöz. Seruzád lóháton távolról követi a vezért s egy +sziklacsúcson a mélységbe veti magát. Az ember azt várná, s a +korrajzba is éppen beillenék, hogy a megtört szívű Alpár ismét +keresztyén lesz, kolostorba vonul, annyival inkább, mert néhány +lappal ez esemény leírása előtt a szerző ekkép nyilatkozik: «A +pogányság elvesztette csatáját már akkor, mikor még csak +kantározott. Mert ők azért fegyverkeztek, hogy testeket öljenek, a +hatalmas ellenség azonban nem a testekben, hanem a lelkekben +lakozik; az erős hit ellen nem lehet kopjával harcolni, csak még +erősebb hittel. Nekik pedig nincs hitök. Alpár, de bizonyára Vatha +is régen nem tudtak már hinni a táltosok és javasasszonyok együgyű +babonáiban; tették magokat, mintha hinnének, erőlködtek, hogy +higyjenek, de nem tudtak.» E néhány vonásból is kitűnik, hogy Alpár +jellemrajza, a rája épített cselekvény teljesen elhibázott; +sikerültebbek a regény mellékalakjai s néhány érdekesen megírt +epizód, de egy-egy részlet nem kárpótlás az egészért.</p> +<p>Még a regény nyelvére és helyesírására teszünk egy <span class= +"pagenum"><a name="Page_402" id="Page_402">-402-</a></span> pár +megjegyzést. Herczeg régebben a <i>Budapesti Hirlap</i> +dolgozótársa levén, reá ragadt valami e lap nyelvi és helyesírási +különösségeiből. Ő is <i>láthatár</i> helyett <i>szemhatárt</i> ír; +e helyett hogy <i>meg voltak lepve, meglepődtek;</i> az +<i>udvaronc</i> neki <i>udvaros</i>, bár egy lappal előbb a +<i>kegyenc</i> szót használja <i>kedvelt</i> helyett; ezeket a +<i>ki</i>, a <i>mely</i>, a <i>mi</i>, a <i>hol</i> egy szónak +rántja össze, Arany János bosszúságára és Wlassics Gyula örömére. +Saját nevében a <i>cz</i>-t kétféleképpen írja: Her<i>cz</i>eg és +Feren<i>c</i>. De miért tenni mindezért őt felelőssé, midőn annyi +más is teszi s ő nem hiába az <i>Új Idők</i> szerkesztője?</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_403" id= +"Page_403">-403-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>JEGYZETEK.</h2> +</div> +<p class="center">Rövidítések: <i>Bp. H. = Budapesti Hirlap; Bp. +Sz. = Budapesti Szemle; Sz. F. = Szépirodalmi Figyelő.</i></p> +<p><b>Irodalmi élet.</b> A Szilágyi Sándor szerkesztette <i>Pesti +Röpívek</i> irodalmi szemléjének beköszöntő cikke. Az <i>Irodalmi +élet</i> összefoglaló címe alatt Gyulai – mint rovatvezető – öt +bírálatot írt, valamennyit névtelenül, de nem egyszersmind jelzés +nélkül. A cikkek előtt egy nyilas silhouetteje látható, s hogy e +jegy mögött Gyulai lappang, annak igazolására – a tárgyi +vonatkozásokat (pl. az írói tulajdonjog tiszteletbentartásának éber +gondja), későbbi cikkeiben megismétlődő idézeteit, kedvelt +szóhasználatait stb. nem tekintve – elég lesz utalnunk arra, hogy a +6. sz.-ban megjelent negyedik bírálatot (Horváth Döme: <i>Alföldi +színműtár</i>) Gyulai maga iktatta <i>Dramaturgiai Dolgozatai</i> +(I. köt.) sorába.</p> +<p><b>Egy földönfutó hátrahagyott novellái.</b> (Pálffy Albert +novellái.) A <i>Pesti Röpívek Irodalmi életé</i>nek harmadik +bírálata. Gyulai szerzőségének bizonyítékait 1. az előbbi +jegyzetben.</p> +<p>Az ötödik bekezdés ezen sorai: «… kikeltünk közelebbről a +bennlevők hallgatagsága ellen» – hivatkozás a <i>Pesti +Röpívek</i>ben megjelent egyik korábbi bírálatra, amelyben Gyulai +többek közt ezeket mondja: «Különös előítélet kapott lábra jelesebb +költőinknél. Tetszenek magoknak elvonulva, mintha e szegény nemzet +már nem is volna méltó hozzájok. Valóban jól megválaszták az időt… +Miért a bánatba merült jó nemzetet évődésének hagyni s átadni a +haldokló nyugalmas álmának, melyből rendszerént halálra ébrül?… +Sokan a politika köpenyével takaródznak… De nálunk divat mindent +politikával vegyíteni össze s meghajolni nehány balfogalom előtt. +Alig tehetjük, hogy ne <span class="pagenum"><a name="Page_404" id= +"Page_404">-404-</a></span> legyünk keserűek s talán igazságtalanok +is. Kedvünk van a fájdalmat affektációnak, az elvből hallgatást +népszerűséghajhászatnak nevezni, stb.» (<i>P. R.</i>, 3. sz. 90–91. +l.)</p> +<p>A hatodik bekezdés következő helyén: «Különben nekünk sem erről, +sem az ellenkezőről legkisebb tudomásunk sincs» – csillag alatt a +szerkesztő (Szilágyi Sándor) megjegyzi: «De van nekünk. E munkák +1848-ban ki voltak nyomva, Heckenast még akkor megvette, de a +kiütött forradalom miatt korábban nem jöhetett ki. Az írói jog +legkevésbbé sincs sértve.»</p> +<p><b>Keveháza.</b> Arany «kisded eposzának» s két másik +költeményének ezen jellemzése tulajdonképpen egy hosszabb cikk +kiszakított fejezete. A cikk a Császár Ferenc szerkesztése mellett +1853-ban kiadott <i>Szikszói Enyhlapok</i> c. jótékonycélú album +bírálata. (<i>Szépirodalmi Lapok</i>, 1853. 15–16. sz.) A bírálat +bevezetéséből – általános tájékoztatóul – közlünk néhány sort: «A +<i>Szikszói Enyhlapok</i> történeti cikkeket, novellákat és +költeményeket tartalmaznak. Röviden ismertetésöket adjuk, előre +bocsátván, hogy a jótékony cél az ítészet szavát el nem némíthatja, +s azon különben méltánylandó mentség, mi a véglapon olvasható, oly +könnyelműségre, minőt a költemények megválogatásában +tapasztalhatni, senkit föl nem jogosíthat, annál kevésbbé Császárt, +ki egykor több volt, mint szigorú ítész; mert igazságtalan volt, és +egy Petőfi irányában.» – Következik a kiadó bevezető cikkének, +valamint Kővári László, Fáy András, Ilorváth Cyrill, Bulyovszkyné, +Bernát Gáspár, Egressy Gábor, Degré Alajos, Kovács Pál stb. +cikkeinek kritikája; Arany János költeménye után Lévai, Szász +Károly, Császár Ferenc, Tóth Kálmán stb. verseiről szól Gyulai +röviden.</p> +<p>Arra nézve, hogy az <i>1000</i>. jegy valóban Gyulai dolgozatait +jelzi, – <i>Dr. Papp Ferenc</i> c. igazgató úr, Gyulai munkái +kiváló ismerőjének becses közlése alapján – utalunk Arany Jánosnak +Tompához írott egyik levelére, hol Arany (éppen a <i>Keveháza</i> +bírálatára tett célzással) az <i>1000</i> jegyű cikkiróban Gyulait +nevezi meg: «… a <i>Gyulai (1000)</i> enthusiasmusa megszégyenít.» +(Arany János <i>Hátrahagyott levelezése</i>, 1888. I. 308. l.)</p> +<p><b>Sujánszky Antal vallásos kötleményei.</b> Aláírva: +<i>1000</i>. Gyulai szerzőségét illetőleg l. a fennebbi néhány +sort. <span class="pagenum"><a name="Page_405" id= +"Page_405">-405-</a></span></p> +<p><b>Pünkösd napja.</b> Mint érdekes ritkaságot: Gyulai kevésszámú +csevegő modorban írt tárcacikkeinek egyikét közöljük ezt a +hangulatos és friss naplótöredéket. Észrevételei, bíráló +megjegyzései (pl. a <i>Szökött katoná</i>ról és a népszínműről) +különben is helyet követelnek Gyulai kritikai dolgozatai +gyüjteményében. – Hogy a <i>–g</i>. jegy Gyulai jegye, bizonyítják +a <i>Szépirodalmi Lapok</i> <i>–g</i>. jegyű színi kritikái, melyek +valamennyien szerepelnek a <i>Dram. Dolg.</i> I. kötetében.</p> +<p>A harmadik bekezdés első két sora célzás Szabó István <i>Arkadia +a magyarok hazája</i> című dolgozatára. (Megjelent <i>Új Magyar +Múzeum</i> 1851–52.)</p> +<p><b>Egy kis szóváltás.</b> Gyulai szerzőségére vonatkozólag l. +<i>A Vasárnapi Ujság XXV. évfordulójára</i> írt visszaemlékezés +(<i>Emlékb</i>. II. 56. l.) következő sorait: «… amidőn a hivatalos +lap megtámadta szerény lapunkat, a szerkesztőség nevében én +állottam ki védelmére <i>Egy kis szóváltás</i> című cikkben.» A +hivatalos lap támadó cikke: <i>Bp. H.</i> 1854. ápr. 2., 384. sz. +2166. l. «Vegyes hírlő» c. rovatának második híre. A cikk «A magyar +nép nevelői és informátorai» címmel névtelenül jelent meg. A <i>Bp. +H.</i> szerkesztője: Szilágyi Ferenc.</p> +<p><b>Kemény Zsigmond regényei és beszélyei.</b> A Kemény Zsigmond +fölött tartott emlékbeszéddel (<i>Emlékb</i>. I.) a legszorosabban +összefügg. A kettő sok tekintetben kiegészíti egymást, sokban +egyezik; e dolgozat az alap, melyen Gyulai emlékbeszéde épül.</p> +<p><b>Egy pár jegyzet a «Visszatekintés» című cikkre.</b> E cikk +voltaképpen a Szász Károllyal folytatott s «hosszúra nyúlt +polémiát» zárja le. Előzményei Gyulainak <i>Néhány szó a +kritikáról</i> c. dolgozatára mennek vissza. (<i>Sz. F.</i> +1860–61. I. évf. 17–18. sz. és <i>Krit. dolg.</i>) Erre következett +<i>Még néhány szó a kritikáról</i> Szász Károlytól. (<i>Sz. F.</i> +1860–61. I. évf. 21–22. sz.). Ezt követte Gyulai válasza: <i>Megint +a kritikáról.</i> (<i>Sz. F.</i> 1860–61. I. évf. 29., 34., 35. sz. +és <i>Krit. dolg.</i>).</p> +<p>Közben a <i>Sz. F.</i> 1860–61. I. évf. 30. sz. 478. lapján +Szász Károly «<i>Gyulay</i> (sic!) <i>Pálnak</i>» ezeket mondja: +«Ön azt állítja, hogy én ön szavait ferdítve és valótlanul +terjesztem elé; de úgy tetszik, ön ezt nem bizonyította be egyetlen +esetben sem. Ez ellenében én bátorkodom öntől kérdeni: 1-ör. Mikor +mondtam én s mikor közölhetett e lapok szerkesztője <span class= +"pagenum"><a name="Page_406" id="Page_406">-406-</a></span> oly +badarságot,* minőt ön reám fog: hogy <i>az értelmetlenség, +számítani nem tudás és badarság, mint a költői szellem szükségképi +alkatrészei szerepelhetnek?</i> 2-or mikor mondtam én, hogy ön +valamely rögeszmét: <i>személyes ellenszenv palástolására</i> vett +volna föl? Átalában mikor szóltam önnek személyes ellen-szenveiről +egy szót is? – Egész tisztelettel kérdi <i>Szász Károly</i>.» A * +alatti jegyzetben mintegy hasábnyi terjedelemben a szerk. (Arany +János) közvetítő békítgetése: «Uraim az istenért! ne olvassanak +többet egymás iratából, mint a mennyi abban írva áll stb.»</p> +<p>Szász Károly fenti kérdéseire vonatkozik Gyulai csillag alatti +jegyzete <i>Megint a kritikáról</i> c. cikke végén: «E számban (t. +i. <i>Sz. F.</i> 1860–61. I. évf. 30. sz.) ön… stb.» – Ugyancsak +ott, a csillag előtt tesz Gyulai megjegyzést Arany János +jegyzetére: «A szerk. már megkezdé a nyilatkozást e lapok 30-ik +számában… stb.»</p> +<p>Csak mindezek után következik Arany János <i>Visszatekintés</i> +(és nem – mint Gyulai az eredeti szövegben hibásan idézi – +«Visszatekintések») c. cikke. (<i>Sz. F.</i> 1860–61. I. évf. +36–41. sz., aláírva: A. J. Később kötetben is: <i>Arany János +prózai dolgozatai.</i> Bpest, 1879.). Arany <i>Visszatekintése</i> +– amint azt maga is mondja – nem annyira Gyulai pörös ügyét illeti, +mint Brassai Sámuelnek <i>Mégis valami a fordításról</i> c. +dolgozatát (Brassai dolgozata: <i>Sz. F.</i> 1860–61. I. évf. +19–20., 27–28., 30–33. sz. Arany <i>Visszatekintése</i> után a +többi folytatás a 48–50. számokban.) – Így tehát Gyulaira csupán a +két lapnyi bevezető rész vonatkozik. (<i>Sz. F.</i> 561–562. +l.)</p> +<p>Az itt elmondottakhoz fűződnek Gyulai «jegyzetei».</p> +<p><b>Adalék népmeséinkhez.</b> Gyulai verse: <i>Az Igazság és +Hamisság.</i> (Allegoria). <i>Sz. F.</i> 1862. II. évf. 2. sz. 25. +l. – A szerkesztő, Arany János, szóbanforgó cikke, «<i>Eredeti +népmesék.</i> Összegyüjtötte Merényi László. I–II-ik kötet. Pest, +1861. Kiadja Heckenast Gusztáv.»: <i>Sz. F.</i> 1862. 1–4. sz. A +Gyulai feldolgozására vonatkozó sorok a 4. sz. befejező +közleményében. – Kriza János gyüjteményében (<i>Vadrózsák</i>, +Székely népköltési gyüjtemény. Szerkeszti Kriza János. I. kötet +Kolozsvártt, 1863. Stein János.) a mese címe: <i>Az Igazság és +Hamisság utazása</i>. Ez azonban a mesének egy másik változata; a +királyleányról nincs benne szó. A mesében <span class= +"pagenum"><a name="Page_407" id="Page_407">-407-</a></span> +háromszor is előforduló <i>vetéskapu</i> helyén Krizánál <i>város +kapuja</i> szerepel.</p> +<p><b>Néhány év Petőfi életéből.</b> A Jósika Miklóst és Szász +Károlyt érintő megjegyzésekre nézve l. Gyulainak <i>Megint a +kritikáról</i> c. polémiáját (<i>Krit. dolg.</i>), a továbbiakra +nézve pedig e kötet <i>Polémiák</i> c. cikkét.</p> +<p><b>Két ó-székely ballada.</b> A szövegben (120. l.) ugyan nem +javítottuk ki, de a «Bátori Boldizsár» c. ballada befejezését +méltató sorokban Gyulai tévesen írta, hogy «Bátori ló halálába +érkezik, rohan a vérpadra stb.» Itt ugyanis nem Bátoriról van szó, +hanem az «erdéji kapitányról».</p> +<p><b>Budapesti Szemle XLVIII.–XLIX. füz.</b> Ennek és valamennyi-g +jegyű dolgozatnak eredetére nézve l. e kötet teljes aláírású +<i>Polémiák</i> c. cikkét, mely a szintén <i>-g</i> jegyű +<i>Törökország fővárosa</i> c. dolgozattal kapcsolatos; ez a cikk +kétségtelenné teszi Gyulai szerzőségét, mi egyébként a tartalmi és +formai sajátosságokból is kiviláglik. – E cikket rövidítve +közöljük, szaggatott vonalakkal helyettesítvén a mellőzött +idézeteket s az általános tartalmi ismertetést.</p> +<p><b>A nemes fészek.</b> Ennek, valamint az összes <i>-i</i> jegyű +dolgozatnak szerzőségére vonatkozólag l. e kötet <i>Polémiák</i> c. +cikkét, melyben Gyulai többek között ezeket mondja: «E lapban (t. +i. a <i>Sz. F.</i>-ben) az <i>-i</i> és <i>-y</i> jegyű cikkeket +mind én írtam.»</p> +<p><b>Apró polémiák.</b> <i>Nővilág</i> Divatlap a magyar hölgyek +számára. Szerk. Vajda János. 1862. VI. évf. 26. sz. 414. l. Gyulai +szószerint idézi a «<i>Pesti hírek</i>» c. rovat első hírét. – +<i>Gombostű</i>. Szépirodalmi és társaséleti, divatközlöny. Szerk. +Rózsaági Antal. 1862. I. évf. 76. sz. 2409. hasáb, «Hírcsarnok» c. +rovat első híre. – A polémia Gyulainak <i>Önbírálat</i> c. +kritikájára (<i>Sz. F.</i> 1862. 13–18. sz.) megy vissza. Ebben +mondja többek között a következőket: «Azután a «Gombostű» dicsérte +meg (az Önbírálatot). Különösen kiemelte belőle azt, hogy az egész +nagy magyar alföldön oly kezdetleges ősállapotban van minden, amint +nagy Árpád apánk idejében. Rózsaági úrnak alkalmasint azért +tetszett annyira ez a hely, mert talán a Gombostűből éppen oly +kevés számú példány jár az Alföldre, mint Árpád idejében. A +«Nővilágnak» szintén föl kellett szólalnia. Ajánlotta e +«gúnyostorozó» művet az ő kedves <span class="pagenum"><a name= +"Page_408" id="Page_408">-408-</a></span> honleányainak, mint igen +tanulságost s belőle mutatványt is közlött.»</p> +<p><b>Törökország fővárosa.</b> A továbbiakra nézve l. a +<i>Polémiák</i> jegyzeteit.</p> +<p><b>Polémiák.</b> «A szerkesztő kevés tért engedhetett +rendelkezésem alá», azért mert a <i>Sz. F.</i> ezzel a számmal +megszűnt; erre utal a cikk végén ez a sor is: «minthogy a +Figyelőben már nincs terem.»</p> +<p>Szeberényi nyilatkozata közvetlenül Gyulai cikke előtt: +«<i>Elkésett nyilatkozat Gyulainak egy vádjára.</i>» (<i>Sz. F.</i> +1862. II. félév, 26. sz. 404–405. l. Aláírva: Szeberényi +Lajos.)</p> +<p>A <i>–z</i> jegyű bírálat, melyet nem Gyulai, hanem valószinűleg +Szász Károly írt: <i>Vegyes cikkek nők számára.</i> Írta Szabó +Richard. Aláírva: <i>–Z</i>. (<i>Sz. F.</i> 1862. II. 21. sz. 323. +l.)</p> +<p>Br. Horváth Miklós <i>Egy kis polémia</i> c. ellenbírálatát l. +<i>Az Ország Tükre</i> Budapesti Képes Közlöny. Szerk. Balázs +Sándor. 1862. I. évf. 23. sz. 330–331. l. Aláírva: H.</p> +<p>Riedl nyilt levele: <i>Kritikai Lapok</i> a magyar +tudományosság, szépirodalom és művészet érdekében. Szerk. Riedl +Szende. 1862. 14. sz. 329–332. l. <i>A «Kritikai Lapok» +szerkesztőjének nyilt levele Gyulai Pálhoz</i>.</p> +<p>Az «élesbnél élesb» megjegyzéseket Gyulai Vajda János +<i>Önbírálat</i> c. röpiratának kritikájában (<i>Sz. F.</i> 1862. +13–18. sz.) tette. A röpiratot a <i>Kritikai Lapok</i> 1862. évf. +10. sz. ismerteti: «Legújabb könyv. Figyelmeztetés ez új +jelenségre.» Erre a panegyrisre jegyezte meg Gyulai: «A röpiratot a +«Kritikai Lapok» oly nagy hűhóval üdvözelték, mintha a +szerkesztőség valamelyik tagja írta volna. Valóban e röpirat éppen +oly kevés eszmével meri leckézni a m. nemzetet, mint amily kevés +tudománnyal fogott hozzá a Kr. lapok szerkesztősége az ő +úgynevezett tudományhonosításához.» Alább pedig: «Mi nem vagyunk +barátai Riedl «Kritikai lapjai»-nak, mert az esztétikához keveset +ért, tudományos kritikája pedig a legtöbbször elég felületes és +iskolás szagú stb.»</p> +<p><b>Dalok könyve.</b> Névtelen cikk a <i>Koszorú</i> +«Irodalom»-rovatában. Gyulai szerzőségét a tartalmi vonatkozásokon +(kifakadás az antológiák felburjánzása ellen, stb.) kívül főleg az +bizonyítja, hogy a rovat negyedik, <i>Nemzeti Színház</i> c. +darabját Gyulai Pál felvette dramaturgiai dolgozatai sorába: +<i>Dram. dolg.</i> I. köt. 382. l.: «<i>Egy új színműtár</i>. +<span class="pagenum"><a name="Page_409" id= +"Page_409">-409-</a></span> Kiadja Toldy István. Nemzeti színház. +I–II. kötet. Pest, 1863.»</p> +<p><b>Budapesti Szemle. LIV. füz.</b> Névtelen cikk. Gyulai írta, +mert az első sorokban hivatkozik a <i>Koszorú</i> 1863. I. 14. +sz.-ban közölt ismertetésre, melyet <i>-g</i> jellel szignált.</p> +<p><b>Gróf Széchenyi István politikai iskolája.</b> Szintén +névtelen cikk, de soraiból kiérzik Gyulai hangja. V. ö. e cikket az +<i>Önbírálat</i> kritikájának (<i>Sz. F.</i> 1862. 13–18. sz.) +következő soraival: [Vajda János] «legkiállhatatlanabb, midőn +Széchenyieskedni akar s még Széchenyi szókötéseit is utánozza. +Egész második Török János áll előttünk.»</p> +<p><b>A magyar orvosok és természetvizsgálók IX-ik nagygyűlése.</b> +Mint különös érdekességet: Gyulai egyetlen riportszerű dolgozatát +közöljük e cikket.</p> +<p><b>Újabb magyar lantosok.</b> Névtelen cikk. Gyulai szerzősége +mellett a következő bizonyítékok szólnak: 1. A <i>Koszorú</i> +«Irodalom» rovatának cikkeit jórészt Gyulai írta. 2. Az +antológiákkal való visszaélésről szólva, elítéli a kiadókat, mint a +<i>Dalok könyve</i> c. előbbi cikkben. 3. Tompáról, Szász +Károlyról, Lévayról rokonszenvesen nyilatkozik, ellenben +kifogásolja, hogy Zilahy Károlynak majd minden költeménye ott van a +gyüjteményben (lásd a Zilahy munkáiról írt kritikát). 4. Gyulaira +vallanak végül a Petőfiről mondottak és az antológiát ajánló, +befejező sorok.</p> +<p><b>A magyar nemzeti irodalom története.</b> Névtelen eikk. A +hang azonban Gyulaira vall.</p> +<p><b>Petőfi életrajza.</b> A cikk második felét v. ö. Gyulainak +<i>Zilahy Károly munkái</i>ról írt bírálatával.</p> +<p>A «sírhalmomi» szóról. E cikk, mely Gyulai Vörösmarty-kiadásához +szolgál adalékul, válasz Fogarasi János alábbi megjegyzéseire +(<i>Koszorú</i>, 1865. III. évf. 6. sz. 142. l., aláírva: +Fogarasi):</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">«Sírhalmomi gyásznak elég +jel<br /></span> <span class="i0">A sárga levél.<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i8"><i>Vörösmarty</i> [<i>A +haldokló leány.</i>]»<br /></span></div> +</div> +<p>«Vörösmarty minden munkái» első kötete 223. lapján ezen jegyzék +áll: «A <i>sírhalmomi</i> merészb és szabálytalanabb ragozás, mint +az annyira divatba jött <i>házbani</i>, <i>kertbeni</i> s +<span class="pagenum"><a name="Page_410" id= +"Page_410">-410-</a></span> ehhez hasonló ragozások. Mindenesetre +hibás, se a régi, se a népnyelv nem igazolja s esztétikai +szempontból sem igen lehet támogatni.»</p> +<p>«Legyen szabad egyik legrégibb, legkitűnőbb eredeti, még pedig +prózai nyelven írt nyelvemlékünkből tökéletesen hasonszerű esetet +idézni.</p> +<p>«Az 1403-dik évbeli szentpéteri végzésben olvassuk: «Hogy ha az +vidéki bort valahol az falukon, avagy városokon ez mi +<i>városonki</i> gyalánt és neve alatt valaki eladand.» Senki sem +fogja tagadni, hogy a «sírhalmomi» szó ragozási alakja teljesen +azonos a «városonki» (azaz: városunki) szó ragozási alakjával. +Vörösmarty idézett verse még 1829-ben jött ki az Aurórában, a +szentpéteri végzés csak 1840-ben jutott nyilvánosság elé és csak +kevéssel előbb jött napfényre. Vörösmarty tehát innen nem vehette. +Ámde Vörösmartynak oly kitűnő érzéke vala hasonlíthatlan +nyelvünkben, mint csak fölötte keveseknek, mióta azt ősapáink +megteremtették.»</p> +<p>Eddig Fogarasi megjegyzései. Gyulai válasza közvetlenül ezen +sorok után következik. – A dologból egy kis polémia lett. A +<i>Koszorú</i> következő számában (<i>Koszorú</i>, 1865. III. évf. +7. sz. 165–166. l.) <i>Felvilágosítás Vörösmarty «sírhalmomi» +szóalakjára címen</i> Fogarasi válaszolt Gyulainak. A polémiát a +szerk., Arany János, csillagalatti ötsoros jegyzete zárja le. «Mi a +kérdéses alakot: <i>sírhalmomi gyász</i> oly költői merészségnek +tekintjük, mely egy Vörösmartynál, éppen merészsége által, megkap +és kiragad a mindennapiságból; de azért nem engednők meg, hogy a +próza pl. <i>bundámi prémet</i> írjon vagy mondjon.»</p> +<p><i>A «sírhalmomi» szóról</i> címet a <i>Koszorú</i> +tartalomjegyzékéből vettük át; mind Fogarasi jegyzete, mind Gyulai +válasza ugyanis cím nélkül van közölve a <i>Koszorú</i> +«Irodalom»-rovatában.</p> +<p><b>Zilahy Károly munkái.</b> E bírálattal kapcsolatosan l. a +<i>Petőfi életrajza</i> c. előbbi cikket. – A «Verőfényes napok» c. +novelláról mondottakat v. ö. «Az út a révpart felé» c. bírálattal +(Gyulai: <i>Bírálatok</i>).</p> +<p><b>Eötvös emlékbeszédei.</b> E bírálat több részletét (az +Akadémia, Eötvös lelki tulajdonai) Gyulai Eötvös fölött tartott +emlékbeszédébe is beolvasztotta. <span class="pagenum"><a name= +"Page_411" id="Page_411">-411-</a></span></p> +<p><b>Színházi szemle.</b> A hírlapok cikkei, melyekre Gyulai +hivatkozik, a következő számokban jelentek meg: <i>Pesti Napló</i>, +1875 okt. 3. XXVI. évf. 226. sz. – <i>Fővárosi Lapok</i>, 1875 okt. +13. XII. évf. 234. sz. – <i>Nemzeti Hirlap</i>, 1875 okt. 13. I. +évf. 284. sz. – <i>Ellenőr</i>, 1875 okt. 13. VII. évf. 284. sz. – +<i>Kelet Népe</i>, 1875 okt 13. I. évf. 121. sz. – <i>Hon</i>, +reggeli kiadás, 1875 okt. 13. XIII. évf. 234. sz. – <i>Pester +Lloyd</i>, 1875 okt. 13. XXII. évf. 238. sz. – E kritikával +kapcsolatban l. gyüjteményünk <i>Helyreigazítás Dóczy «Csók»-ját +illetőleg</i> c. cikkét a hozzáfűzött jegyzetekkel együtt. – A +Rákosi, Dóczy és Csiky darabjairól mondottakat v. ö. a <i>Dram. +dolg.</i> II. kötetének következő bírálataival: <i>A szent korona +varázsa; Vegyes párok; Csiky Gergely újabb színművei, +Proletárok.</i> E későbbi bírálatok mind hivatkoznak a <i>Színházi +Szemlére</i>.</p> +<p><b>Helyreigazítás Dóczy «Csókját» illetőleg.</b> A cikk az +<i>Ellenőr</i> «Hazai Irodalom» c. rovatában jelent meg ezzel a +bevezetéssel: «– <i>Gyulai Pál</i> egyetemi tanár úrtól a következő +helyreigazítást vettük:» – A «Helyreigazítás» címet Szinnyeitől +<i>(Magyar írók)</i> kölcsönöztük. (Itt említjük meg azt is, hogy +Szinnyei adata: «Ellenőr (1877. 62. sz.») téves; a cikk ugyanis nem +a 62., hanem a 63. számban van; igaz ugyan, hogy a márc. 5-i +példányok fölé is tévedésből 62. sz-ot szedtek 63 helyett.). A +cikkecske, mely Gyulai felszólalását provokálta, az <i>Ellenőr</i> +1877 márc. 4. IX. évf. 62. sz. «Tárca» rovatában olvasható «A +fővárosból» cím alá foglalt pletykahírek között: <i>«Új közösügy – +a «Csók»</i>.</p> +<p><b>Petőfi és a M. T. Akadémia.</b> A <i>Fővárosi Lapok</i> +szerkesztője, akihez Gyulai e helyreigazító levelet intézte, Vadnai +Károly. Gyulai egyik adata téves; Eötvös nem 1846-ban, hanem +1847-ben írt cikket Petőfiről (l. <i>Pesti Hirlap</i> I. 880. sz. +315. l. 1847. május 14.). – Gyüjteményünknek ez az egyetlen +darabja, melynek eredeti szövegében Gyulai jellegzetes <i>cz</i>-je +helyett mindenütt egyszerű <i>c</i> szerepel. Ez mindenesetre a +<i>Fővárosi Lapok</i> korrektorának egyéni akciója.</p> +<p><b>Válasz Grünwald Béla úr nyilt levelére.</b> A <i>Bp. Sz.</i> +1878. évi folyamában (16. k. 421–428. l.) egy ilyen című névtelen +bírálat jelent meg: <i>A Felvidék. Politikai tanulmány. Írta +Grünwald Béla. Budapest</i>, 1878. <i>Ráth Mór. (Ára 1 frt)</i>. +Grünwald Béla erre <i>Nyilt levelet</i> intézett <i>Gyulai Pál +úrhoz, a Budapesti Szemle szerkesztőjéhez</i>. (<i>Bp. Sz.</i> +1878. 17. k. <span class="pagenum"><a name="Page_412" id= +"Page_412">-412-</a></span> 193–203. l.). Gyulai válasza +közvetlenül ezen nyilt levél után következik.</p> +<p><b>A szerkesztő jegyzetei Volf György válaszára.</b> A <i>Bp. +Sz.</i> 1879. évfolyamában (21. k. 184–198. l.) <i>Magyar +Nyelvemlékek</i> címmel egy V. jegyű bírálat jelent meg, amely az +Akadémia nyelvtud. bizottsága által 1874–1876-ban kiadott +<i>Nyelvemléktár</i> I–V. kötetével foglalkozik. A bírálat azzal +kezdődik, hogy e mű már be volt a <i>Bp. Sz.</i> közönségének +mutatva (l. <i>Bp. Sz.</i> 16. k. 432. l.), de nem volt részletesen +ismertetve; tekintsük egy kissé közelebbről stb. Erre a kritikára +Volf György <i>Válasz a Nyelvemléktár ügyében</i> c. ellenbírálatot +írt (<i>Bp. Sz.</i> 1879. 21. k. 411–425. l.). Volf az egész +bírálatban személyes bosszút lát. A névtelenségnek – úgymond – ma +semmi értelme nincs, káros mind az irodalomra, mind az íróra stb. – +A szerk. (Gyulai) jegyzetei közvetlenül ezen válasz után +olvashatók, cím nélkül. A címet mi adtuk. – Ez éleshangú polémiánál +szükséges megjegyezni, hogy a két ellenfél között később igen jó +viszony fejlődött ki; Gyulai szívesen fogadott cikkeket Volftól a +<i>Bp. Sz.</i>-be s az Akadémiában is örömest dolgoztatta.</p> +<p>Az anonymitas kérdésére nézve l. még gyüjteményünk következő +cikkeit: <i>Néhány év Petőfi életéből, Apró polémiák, Polémiák.</i> +Gyulainak a névtelenségről vallott felfogását kizárólag a jelen +kötet fenti dolgozatai tüntetik fel.</p> +<p><b>A szerkesztő jegyzete.</b> Gyulai e jegyzetet Péterfy Jenő +<i>Bírálóimnak</i> c. polémiájához (<i>Bp. Sz.</i> 26. k. 313–318. +l.) fűzte. Péterfy polémiája felelet Asbóth János és Keszler József +bírálataira, melyek a <i>Pester Lloyd</i>ban (1881. 95. sz.), +illetőleg <i>Ellenőr</i>ben (1881. 172. sz.) jelentek meg és +támadták Péterfynek <i>Jókai Mór</i>ról írt s a <i>Bp. Sz.</i>-ben +(26. k. 1–27. l.) közölt tanulmányát. A <i>Pesti Naplót</i> Péterfy +polémiája nem említi. – A jegyzet elején tett célzás Kossuth +<i>Iratai</i>ra vonatkozik s így kapcsolatban van Gyulai <i>Még +egyszer Kossuth és a pragmatica sanctio</i> c. cikkével (<i>Bp. +Sz.</i> 26. k. 144–155. l. és <i>Bírálatok</i>).</p> +<p><b>A Nyelvőr és a Budapesti Szemle.</b> Aláírás nélkül jelent +meg, de Gyulai szerzősége kétségtelen; a cikk közvetlen folytatása +Gyulai <i>A Nyelvőr és a költői szabadság</i> című, szintén anonym +dolgozatának <i>(Bírálatok)</i>, sőt kapcsolatban van a Volf György +válaszához írt szerkesztői jegyzetekkel is. <span class= +"pagenum"><a name="Page_413" id="Page_413">-413-</a></span> – A +polémia körébe vágó cikkek sorrendje egyébként a következő: Bánóczi +József: <i>Greguss Költészettanának is mertetése</i> (<i>Magyar +Nyelvőr</i> 1881. X. k. 421–424. l.); Gyulai: <i>A Nyelvőr és a +költői szabadság</i> (Bp. Sz. 28. k. 318–320. l.); Szarvas Gábor: +<i>Fatum est</i> (<i>M. Nyelvőr</i> 1881. X. k. 553–557. l.) s +végül Gyulai szóbanforgó cikke: <i>A Nyelvőr és a Budapesti +Szemle.</i> – A Gyulainak feladott kérdések a <i>Nyelvőr</i> VIII. +k.-ben (1879 máj. 15. sz.) találhatók; az ezekre való megfelelésre +Szarvas Gábor <i>Ballagi Mór és a magyar nyelv</i> c. cikkében +(<i>Nyelvőr</i> X. k. 59–69. l.) sürgeti Gyulait. – A cikk befejező +soraiban említett nyilt levél a <i>Bp. Sz.</i> 29. k. 349–352. +lapján olvasható.</p> +<p><b>«Toldi szerelme» egy kihagyott versszakáról.</b> E bensőséges +hangú visszaemlékezés inkább szépirodalmi, mint kritikai mű, – +érdekes irodalomtörténeti vonatkozása miatt azonban jól illik a +gyüjteménybe; mellőzése – úgy hisszük – indokolatlan lenne.</p> +<p><b>Deskriptív kritika.</b> Gyulai első megjegyzése Alexander +Bernátnak <i>Dóczy Lajos</i>ról írt cikkére (<i>A Hét</i> 1890. 22. +sz.) vonatkozik. Alexander erre nyilt levelet intézett Gyulaihoz +<i>Deskriptív kritika</i> címmel (<i>Bp. Sz.</i> 63. k. 478–480. +l.). Ehhez kapcsolódik Gyulai második, rövid jegyzete.</p> +<p><b>Jászai Mari asszony Elektrája.</b> A <i>Bp. Sz.</i>-ben (65. +k. 318–320. l.) <i>Spectator</i> aláírású nyilt levél számolt be +<i>Jászai Mari asszony Elektrájá</i>ról. Gyulai e nyilt levél +végszavához fűzi csillagalatti (kiadásunkban I. számmal jelzett) +jegyzetét.</p> +<p><b>A M. T. Akadémia s egy pár hirlapíró.</b> <i>A Hét</i>ből +idézett rész az 1893 máj. 14-iki szám <i>Irodalom</i> rovatának +<i>Akadémiai</i> kezdetű pár soros híréből való, a <i>Pesti +Hirlap</i>ból vett idézet pedig az 1893 máj. 15-iki szám <i>Arany +emlékezete</i> c. részletes tudósításából. – <i>A Hét</i> nem +hagyta szó nélkül Gyulai cikkét; erre vonatkozóan l. <i>A Hét</i> +1893 jún. 4-iki sz.-nak <i>A Budapesti Szemlében</i> kezdetű +polémiáját.</p> +<p><b>A Nemzeti Színház és Szigligeti.</b> A <i>Bp. Sz.</i> eredeti +szövege alatt feltűntetett gondolatjel (-) sajtóhiba; Gyulai +<i>–i</i> jegyét a tartalomjegyzék helyesen közli. – «A néhány +évvel ezelőtt bővebben fejtegetett észrevételek» – hivatkozás +<span class="pagenum"><a name="Page_414" id= +"Page_414">-414-</a></span> gyüjteményünknek <i>A Nemzeti Színház +műsoráról</i> c. cikkére.</p> +<p><b>Egy kis polémia.</b> A polémia idézetei a <i>Bp. H.</i> 1899 +júl. 3-iki <i>Szarvas Gábor szobra</i> c. vezércikkéből és +Sebestyén Károly <i>Szarvas Gábor</i>ról írt cikkéből +(<i>Magyarország</i> 1899. júl. 2.) valók.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_415" id= +"Page_415">-415-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>JEGYZÉKE<br /> +<span class="smaller">GYULAI PÁL AZON KRITIKAI DOLGOZATAINAK, +MELYEK KÖTETBE ÖSSZEGYÜJTVE MÉG NEM JELENTEK MEG</span>.</h2> +</div> +<p>Gyüjtési munkálatainkban Szinnyei József repertóriuma <i>(Magyar +írók)</i> szolgált a legfőbb útbaigazításokkal. Mivel e gazdag, bár +nem teljes repertórium még mindig bő kútfeje a Gyulai-irodalomnak, +közöljük lajstrom gyanánt, hozzávéve az általunk felkutatott +dolgozatok címeit s elhagyva Gyulai szépirodalmi munkáinak, +valamint eddigi köteteibe s gyüjteményünkbe fölvett dolgozatainak +jegyzékét.</p> +<p><i>Regélő Pesti Divatlap</i>, 1842. Színi kritika.</p> +<p>Kolozsvári <i>Nemzeti Társalkodó</i>, 1843–44. Kisebb +dolgozatok.</p> +<p><i>Pesti Röpívek</i>, 1850. 1. sz. Dobsa Lajos: Marquis Brumon; +2. sz. Boross Mihály: Házasság spekulációból; 3. sz Barna Ignác: +Szerelemhangok; 9. sz. A Hölgyfutár poétái; 4–10. sz. +Társaséletünk.</p> +<p><i>Fiatalság Barátja</i>, 1851. Vegyes közlemények.</p> +<p><i>Szépirodalmi Lapok</i>, 1853. 9. sz. Losonczy László +költeményei; 14. sz. Elsz Sándor – B. S. F.: Ő nem féltékeny; +15–16. sz. Szikszói Enyhlapok; 46. sz. A chinai salon.</p> +<p><i>Vasárnapi Ujság</i>, 1854. 1. sz. Irodalmi ismertetések: +Toldi, Hunyadiak-kora; 6. sz. gróf Teleki József; 1866. 44. sz. +Kemény Zsigmond; 1867. 7. sz. Pákh Albert; 1873. 49. sz. Csengery +Antal.</p> +<p><i>Pesti Napló</i>, 1855. II. 51. sz. Obernyik Károly; 1857. +10., 25. sz. Petőfi szülővárosáról; 1862. 224., 236. sz. A magyar +írók segélyegylete és a «Vezér» tárcaírója; 242. sz., 1863. 15., +23., 24., 28. sz. A magyar írók segélyegylete; 1867–68. Politikai +cikkek Deák-párti szellemben, 8. sz. <span class="pagenum"><a name= +"Page_416" id="Page_416">-416-</a></span> Perczel Mór +emlékirataira; 1872. 78. A Kisfaludy-Társaság utolsó űléséről; +kisebb cikkek; 1874. 135., 142. Deák F. levele B. Wesselényi +Miklóshoz. 236. sz. Petőfi költeményei s az írói tulajdonjog; 1878. +2., 3. sz. A magyar írók segélyegylete; 1879. Petőfi és Prielle +Cornelia.</p> +<p><i>Magyar Sajtó</i>, 1862. 241., 1864. 35., 56., 1866. 81. sz. +Magyar írók segélyegylete.</p> +<p><i>Szépirodalmi Figyelő</i>, 1861. I. 46. sz. Kazinczy Ferenc +levelei Cserey Farkashoz (csillagalatti jegyzet); 1862. 13–18. sz. +Önbírálat; 15. sz. Spanyol népmesék; 20. sz. Szerelem és eskü; +23–24. sz. Kolozsvári album.</p> +<p><i>Koszorú</i>, 1863. I. 19. sz. A magyar ember könyvtára; A +magyar izraeliták évkönyve; A magyar nemzet classicusai; 1864. II. +10. sz. Amit a nők legjobban szeretnek; 11 sz. Nyelvtudományi +Közlemények; Budapesti Szemle LXI. füz.; 20. sz. Budapesti Szemle +LXII., LXIII. füz.</p> +<p><i>Budapesti Szemle</i>, 1866. 4–5. sz. Flegler Szalay +Lászlóról; Imre S.: Magyar irod. tört. 5–8. sz. Kisf.-Társ. 1867. +8. sz. Chateaubriand és kora, Ponsard emlékezete: 1868–1869. 10–15. +sz. Kisf.-Társ.; 1881. 27. k. Vázlatok a M. T. Akadémia félszázados +történetéből; 1882. 33. k. Válasz Trefort Ágost nyilt levelére; +1884. 39. k. A Pesti Napló és a Kisf.-Társ.; 1885. 42. k. Budapest +a kiállítás alatt; 44. k. A komáromi és váradi színészet tört. +1891. 66. k. Sipulusz tárcái; 67. k. Magyar vagy német színház? +1892. 73. k. A Bp. Hirlap és gr. Széchenyi István; 1894. 77. k. A +Magyar Nyelvőrnek; 80. k. Huszár Anna; 1896. 87. k. Testamentum, A +szív könyve; 1897. 91. k. Igazság a földön; 1898. 95. k. A +bevándorlók; 1900. 102. k. Korhadt fakeresztek: 103. k. Ugody Lila; +1904. 118. k. Emlékezés Deák Ferencre; 119. k. Jókai Mór +önmagáról.</p> +<p><i>Politikai Hetilap</i>, 1866. Bírálatok.</p> +<p><i>Budapesti Közlöny</i>, 1867. Bírálatok; 2629. l. Magyar írók +segélyegylete kimutatása; 1872. 74. sz. Lord Byron és Rutilius.</p> +<p><i>Sürgöny</i>, 1867. 44. sz. Magyar írók segélyegylete.</p> +<p><i>Hon</i>, 1867. 36. sz. Magyar írók segélyegylete.</p> +<p><i>Reform</i>, 1870–71. Vegyes cikkek és bírálatok. <span class= +"pagenum"><a name="Page_417" id="Page_417">-417-</a></span></p> +<p><i>Ellenőr</i>, 1877. 438. sz. Petőfiről, előad. után Sümegi +Kálmán (Gyulai egyetemi előadásáról szóló tárcacikk).</p> +<p><i>A Kisfaludy-Társaság Évlapjai</i>, XVII. Jelentés Lukács +Móric haláláról; XVIII. Pohárköszöntője Tóth Lőrinc félszázados +írói munkásságának ünnepén; Bíráló jelentés Pálffy Albert <i>Eszti +kisasszony professzora</i> c. regényéről; XIX. Beszéde a +Katona-ünnepen, Kecskeméten, 1883 ápr. 16; XXI. Bír. jelent. Baróti +László <i>Újabb Petőfi-reliquiák</i> c. művéről; XXIII. Bír. +jelent. Kunoss Ignác török népmeséiről; XXV. Bír. jelent. Ferenczi +Zoltán <i>Petőfi-életrajzáról</i>; XXVIII. Bír. jelent. Kriza János +költeményeiről; XXIX. Üdvözlet Apponyinak; XXXII. Üdvözlet Rákosi +Viktornak; Jelentés Pálffy Albert haláláról; XXXIV. Bír. jelent. +Lehr Albert <i>Hermann und Dorothea</i>-fordításáról.</p> +<p><i>Nemzet</i>, 1882. 52. sz. Petőfi és Klapka; 1893. 28. sz. A +Kisfaludy-Társaság és gr. Apponyi Albert.</p> +<p><i>Budapesti Hirlap</i>, 1882. 248. sz. Petőfi élete és +költészete, Gyulai előadásaiból.</p> +<p><i>Akadémiai Értesítő</i>, 1883–84. Jelentések a Péczely drámai +pályázatról; 1885. Jelentése a széphalmi mauzoleumról s javaslatai; +1886. Jelentés a Péczely drámai pályázatról.</p> +<p><i>Egyetértés</i>. 1883, 357. sz. Felolvasása Petőfi +dalairól.</p> +<p><i>Magyar Ifjúság Lapja</i>, 1885. Arany János <i>Ártatlan +dac</i> című költeményének története.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_418" id= +"Page_418">-418-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>NÉV- ÉS TÁRGYMUTATÓ.</h2> +</div> +<ul class="TOC"> +<li><b>A.</b></li> +<li>Abonyi Árpád <a href="#Page_341">341</a>.</li> +<li>Ábrányi Kornél <a href="#Page_276">276</a>, <a href= +"#Page_338">338</a>, <a href="#Page_339">339</a>.</li> +<li>– <i>Rövidlátók</i> <a href="#Page_276">276</a>.</li> +<li>Academy <a href="#Page_308">308</a>.</li> +<li>Addison <a href="#Page_110">110</a>.</li> +<li>Akadémia <a href="#Page_18">18</a>, <a href= +"#Page_161">161</a>, <a href="#Page_162">162</a>, <a href= +"#Page_170">170</a>, <a href="#Page_188">188</a>, <a href= +"#Page_252">252</a>–<a href="#Page_254">254</a>, <a href= +"#Page_261">261</a>, <a href="#Page_264">264</a>–<a href= +"#Page_273">273</a>, <a href="#Page_280">280</a>, <a href= +"#Page_292">292</a>, <a href="#Page_293">293</a>, <a href= +"#Page_302">302</a>, <a href="#Page_309">309</a>, <a href= +"#Page_324">324</a>, <a href="#Page_330">330</a>, <a href= +"#Page_345">345</a>–<a href="#Page_347">347</a>, <a href= +"#Page_362">362</a>, <a href="#Page_385">385</a>, <a href= +"#Page_386">386</a>, <a href="#Page_389">389</a>, <a href= +"#Page_392">392</a>, <a href="#Page_393">393</a>.</li> +<li>– Értesítő <a href="#Page_266">266</a>.</li> +<li>– Nyelvtana <a href="#Page_110">110</a>.</li> +<li>Alexander Bernát <a href="#Page_330">330</a>, <a href= +"#Page_331">331</a>, <a href="#Page_385">385</a>.</li> +<li>Almeida-Garrett, de – <a href="#Page_196">196</a>.</li> +<li>Amade <a href="#Page_111">111</a>.</li> +<li>Ambrus Zoltán <a href="#Page_394">394</a>, <a href= +"#Page_396">396</a>.</li> +<li>– <i>Giroflé és Girofla</i> <a href="#Page_394">394</a>.</li> +<li>Anakreon <a href="#Page_149">149</a>.</li> +<li>Andrássy Gyula gr. <a href="#Page_301">301</a>, <a href= +"#Page_339">339</a>.</li> +<li>Angol királynő (szálló) <a href="#Page_363">363</a>.</li> +<li>Apponyi Albert gr. <a href="#Page_336">336</a>.</li> +<li>Arany János <a href="#Page_13">13</a>–<a href= +"#Page_15">15</a>, <a href="#Page_21">21</a>, <a href= +"#Page_55">55</a>, <a href="#Page_114">114</a>, <a href= +"#Page_117">117</a>, <a href="#Page_118">118</a>, <a href= +"#Page_229">229</a>, <a href="#Page_236">236</a>, <a href= +"#Page_237">237</a>, <a href="#Page_247">247</a>–<a href= +"#Page_250">250</a>, <a href="#Page_282">282</a>, <a href= +"#Page_305">305</a>, <a href="#Page_313">313</a>, <a href= +"#Page_324">324</a>–<a href="#Page_326">326</a>, <a href= +"#Page_328">328</a>, <a href="#Page_329">329</a>, <a href= +"#Page_346">346</a>, <a href="#Page_347">347</a>, <a href= +"#Page_375">375</a>, <a href="#Page_376">376</a>, <a href= +"#Page_383">383</a>–<a href="#Page_385">385</a>, <a href= +"#Page_396">396</a>, <a href="#Page_399">399</a>, <a href= +"#Page_402">402</a>.</li> +<li>– <i>Ágnes asszony</i> <a href="#Page_114">114</a>.</li> +<li>– <i>Árva fiú</i> <a href="#Page_117">117</a>.</li> +<li>– <i>Buda halála</i> <a href="#Page_248">248</a>, <a href= +"#Page_249">249</a>, <a href="#Page_399">399</a>.</li> +<li>– <i>Keveháza</i> <a href="#Page_13">13</a>, <a href= +"#Page_14">14</a>.</li> +<li>– <i>Rozgonyiné</i> <a href="#Page_13">13</a>.</li> +<li>– <i>Toldi</i> <a href="#Page_13">13</a>.</li> +<li>– <i>Toldi szerelme</i> <a href="#Page_324">324</a>, <a href= +"#Page_326">326</a>, <a href="#Page_328">328</a>.</li> +<li>– <i>Török Bálint</i> <a href="#Page_14">14</a>.</li> +<li>– <i>Visszatekintés</i> <a href="#Page_38">38</a>.</li> +<li>Ariosto <a href="#Page_112">112</a>, <a href= +"#Page_210">210</a>, <a href="#Page_219">219</a>.</li> +<li>Aristarchus <a href="#Page_77">77</a>.</li> +<li>Aristoteles <a href="#Page_239">239</a>, <a href= +"#Page_240">240</a>.</li> +<li>Asboth <a href="#Page_316">316</a>.</li> +<li>Atala <a href="#Page_136">136</a>, <a href="#Page_245">245</a>, +<a href="#Page_248">248</a>.</li> +<li>Athenaeum <a href="#Page_67">67</a>–<a href="#Page_69">69</a>, +<a href="#Page_184">184</a>.</li> +<li>Aurora-kör <a href="#Page_224">224</a>.</li> +<li><b>B.</b></li> +<li>Baco, Verulami <a href="#Page_128">128</a>, <a href= +"#Page_129">129</a>.</li> +<li>Bajza Jenő <a href="#Page_236">236</a>, <a href= +"#Page_240">240</a>, <a href="#Page_241">241</a>, <a href= +"#Page_250">250</a>.</li> +<li>– <i>Zách Felicián</i> <a href="#Page_240">240</a>.</li> +<li>Bajza József <a href="#Page_68">68</a>, <a href= +"#Page_81">81</a>–<a href="#Page_83">83</a>, <a href= +"#Page_181">181</a>, <a href="#Page_183">183</a>, <a href= +"#Page_184">184</a>, <a href="#Page_305">305</a>, <a href= +"#Page_307">307</a>, <a href="#Page_385">385</a>.</li> +<li>– <i>Hajdankor világtörténete</i> <a href= +"#Page_183">183</a>.</li> +<li>Balassa Bálint <a href="#Page_374">374</a>.</li> +<li>Balassa János <a href="#Page_186">186</a>.</li> +<li>Balogh Pál <a href="#Page_189">189</a>.</li> +<li>Balogh Zoltán <a href="#Page_191">191</a>.</li> +<li>Ballagi Mór <a href="#Page_313">313</a>.</li> +<li>Balzac <a href="#Page_36">36</a>.</li> +<li><i>Bánk bán</i> <a href="#Page_113">113</a>.</li> +<li>Bánóczi József <a href="#Page_318">318</a>, <a href= +"#Page_319">319</a>, <a href="#Page_323">323</a>, <a href= +"#Page_385">385</a>.</li> +<li>Bányai Ágnes <a href="#Page_136">136</a>.</li> +<li>Bartha Miklós <a href="#Page_385">385</a>.</li> +<li>Bartók Lajos <a href="#Page_344">344</a>, <a href= +"#Page_356">356</a>.</li> +<li>– <i>Erzsébet</i> <a href="#Page_356">356</a>.</li> +<li>– <i>Legszebb</i> <a href="#Page_344">344</a>.</li> +<li>– <i>Méhek</i> <a href="#Page_356">356</a>.</li> +<li>Bazár <a href="#Page_42">42</a>.</li> +<li>Beck Károly <a href="#Page_194">194</a>.</li> +<li>Bellermann <a href="#Page_196">196</a>, <a href= +"#Page_197">197</a>.</li> +<li>Bene Ferenc <a href="#Page_186">186</a>, <a href= +"#Page_187">187</a>, <a href="#Page_189">189</a>.</li> +<li>Beniczky Hermin ld.: Veres Pálné.</li> +<li>Beöthy Zsolt <a href="#Page_373">373</a>–<a href= +"#Page_376">376</a>, <a href="#Page_383">383</a>.</li> +<li><span class="pagenum"><a name="Page_419" id= +"Page_419">-419-</a></span></li> +<li>Béranger <a href="#Page_163">163</a>.</li> +<li>Bernard Károly <a href="#Page_69">69</a>.</li> +<li>Berzsenyi <a href="#Page_181">181</a>, <a href= +"#Page_182">182</a>, <a href="#Page_246">246</a>.</li> +<li>Bezerédj László <a href="#Page_170">170</a>.</li> +<li>Bianka <a href="#Page_136">136</a>.</li> +<li>Bion <a href="#Page_149">149</a>.</li> +<li>Bismarck <a href="#Page_300">300</a>, <a href= +"#Page_301">301</a>.</li> +<li>Bittó István <a href="#Page_301">301</a>.</li> +<li>Bodenstedt <a href="#Page_210">210</a>.</li> +<li>Bozzai <a href="#Page_191">191</a>.</li> +<li>Brassai <a href="#Page_161">161</a>, <a href= +"#Page_167">167</a>, <a href="#Page_170">170</a>, <a href= +"#Page_186">186</a>, <a href="#Page_385">385</a>.</li> +<li>Budapesti Hirlap <a href="#Page_25">25</a>, <a href= +"#Page_28">28</a>, <a href="#Page_356">356</a>, <a href= +"#Page_383">383</a>, <a href="#Page_384">384</a>, <a href= +"#Page_402">402</a>.</li> +<li>– Szemle <a href="#Page_43">43</a>, <a href="#Page_86">86</a>, +<a href="#Page_127">127</a>, <a href="#Page_128">128</a>, <a href= +"#Page_169">169</a>, <a href="#Page_172">172</a>, <a href= +"#Page_176">176</a>, <a href="#Page_177">177</a>, <a href= +"#Page_290">290</a>, <a href="#Page_291">291</a>, <a href= +"#Page_295">295</a>–<a href="#Page_297">297</a>, <a href= +"#Page_299">299</a>, <a href="#Page_311">311</a>, <a href= +"#Page_313">313</a>, <a href="#Page_314">314</a>, <a href= +"#Page_317">317</a>–<a href="#Page_319">319</a>, <a href= +"#Page_321">321</a>, <a href="#Page_333">333</a>.</li> +<li>Budenz József <a href="#Page_382">382</a>.</li> +<li>Bugát <a href="#Page_385">385</a>.</li> +<li>– <i>Szócsíntan</i> <a href="#Page_385">385</a>.</li> +<li>Burns <a href="#Page_102">102</a>, <a href="#Page_107">107</a>, +<a href="#Page_225">225</a>.</li> +<li>Byron <a href="#Page_102">102</a>, <a href="#Page_107">107</a>, +<a href="#Page_112">112</a>, <a href="#Page_133">133</a>, <a href= +"#Page_136">136</a>, <a href="#Page_217">217</a>, <a href= +"#Page_225">225</a>, <a href="#Page_246">246</a>.</li> +<li><b>C., Cs.</b></li> +<li>Chevalier <a href="#Page_170">170</a>.</li> +<li>Cicero <a href="#Page_77">77</a>.</li> +<li><i>Cid</i> <a href="#Page_110">110</a>.</li> +<li>Cimabue <a href="#Page_173">173</a>.</li> +<li>Correggio <a href="#Page_170">170</a>, <a href= +"#Page_172">172</a>.</li> +<li>Czuczor <a href="#Page_95">95</a>, <a href="#Page_97">97</a>, +<a href="#Page_121">121</a>, <a href="#Page_181">181</a>, <a href= +"#Page_292">292</a>.</li> +<li>– <i>Szűz Margit</i> <a href="#Page_121">121</a>.</li> +<li>Családi Kör (újs.) <a href="#Page_42">42</a>.</li> +<li>Családi Lapok <a href="#Page_17">17</a>.</li> +<li>Császár Ferenc <a href="#Page_20">20</a>.</li> +<li>Csató <a href="#Page_6">6</a>, <a href= +"#Page_344">344</a>.</li> +<li>– <i>Megházasodtam</i> <a href="#Page_344">344</a>.</li> +<li>Csengery Antal <a href="#Page_25">25</a>, <a href= +"#Page_27">27</a>, <a href="#Page_55">55</a>, <a href= +"#Page_127">127</a>, <a href="#Page_169">169</a>, <a href= +"#Page_176">176</a>, <a href="#Page_294">294</a>, <a href= +"#Page_362">362</a>, <a href="#Page_385">385</a>.</li> +<li>Csepregi <a href="#Page_276">276</a>.</li> +<li>– <i>Vízözön</i> <a href="#Page_276">276</a>.</li> +<li>Cserényi Imre <a href="#Page_191">191</a>.</li> +<li>Csiky Gergely <a href="#Page_264">264</a>, <a href= +"#Page_267">267</a>, <a href="#Page_276">276</a>, <a href= +"#Page_283">283</a>, <a href="#Page_286">286</a>.</li> +<li>– <i>Jóslat</i> <a href="#Page_264">264</a>, <a href= +"#Page_265">265</a>, <a href="#Page_268">268</a>, <a href= +"#Page_270">270</a>–<a href="#Page_274">274</a>, <a href= +"#Page_276">276</a>, <a href="#Page_283">283</a>–<a href= +"#Page_285">285</a>, <a href="#Page_289">289</a>.</li> +<li>Csokonai <a href="#Page_182">182</a>, <a href= +"#Page_224">224</a>, <a href="#Page_250">250</a>.</li> +<li>– <i>Földiekkel játszó égi tünemény!</i> <a href= +"#Page_250">250</a>.</li> +<li>– <i>Tihanyi echo</i> <a href="#Page_250">250</a>.</li> +<li><b>D.</b></li> +<li>Dalmady Győző <a href="#Page_201">201</a>, <a href= +"#Page_236">236</a>, <a href="#Page_245">245</a>–<a href= +"#Page_247">247</a>.</li> +<li>Dante <a href="#Page_105">105</a>, <a href="#Page_112">112</a>, +<a href="#Page_390">390</a>.</li> +<li>Dávid zsoltárai <a href="#Page_17">17</a>.</li> +<li>Dayka <a href="#Page_313">313</a>, <a href= +"#Page_314">314</a>.</li> +<li>Deák Ferenc <a href="#Page_301">301</a>, <a href= +"#Page_305">305</a>, <a href="#Page_315">315</a>, <a href= +"#Page_316">316</a>, <a href="#Page_363">363</a>, <a href= +"#Page_364">364</a>, <a href="#Page_369">369</a>, <a href= +"#Page_385">385</a>.</li> +<li>Délibáb (újs.) <a href="#Page_14">14</a>, <a href= +"#Page_21">21</a>, <a href="#Page_22">22</a>.</li> +<li>Dennery <a href="#Page_22">22</a>.</li> +<li>Dessewffy Aurél gr. <a href="#Page_305">305</a>, <a href= +"#Page_362">362</a>.</li> +<li>Dessewffy Emil gr. <a href="#Page_252">252</a>, <a href= +"#Page_256">256</a>, <a href="#Page_257">257</a>, <a href= +"#Page_260">260</a>.</li> +<li>Dessewffy József gr. <a href="#Page_252">252</a>.</li> +<li>Divatcsarnok <a href="#Page_22">22</a>, <a href= +"#Page_42">42</a>, <a href="#Page_56">56</a>.</li> +<li>Dóczy Lajos <a href="#Page_276">276</a>, <a href= +"#Page_280">280</a>, <a href="#Page_282">282</a>, <a href= +"#Page_283">283</a>, <a href="#Page_290">290</a>, <a href= +"#Page_291">291</a>, <a href="#Page_331">331</a>, <a href= +"#Page_344">344</a>.</li> +<li>– <i>Csók</i> <a href="#Page_276">276</a>, <a href= +"#Page_280">280</a>, <a href="#Page_290">290</a>.</li> +<li>Dolce, Carlo <a href="#Page_37">37</a>.</li> +<li>Dózsa <a href="#Page_191">191</a>.</li> +<li>Dömjén József <a href="#Page_74">74</a>.</li> +<li>Dömötör János <a href="#Page_201">201</a>.</li> +<li>Dumanoir <a href="#Page_22">22</a>.</li> +<li>Dumas <a href="#Page_22">22</a>.</li> +<li><b>E.</b></li> +<li>Edinburgh Review <a href="#Page_308">308</a>.</li> +<li>Egressy <a href="#Page_230">230</a>.</li> +<li>Egyetértés <a href="#Page_381">381</a>.</li> +<li>Eleonora <a href="#Page_136">136</a>.</li> +<li>Életképek <a href="#Page_227">227</a>.</li> +<li>Ellenőr <a href="#Page_270">270</a>, <a href= +"#Page_273">273</a>, <a href="#Page_290">290</a>, <a href= +"#Page_315">315</a>–<a href="#Page_317">317</a>.</li> +<li>Emerson, Ralph W. <a href="#Page_170">170</a>.</li> +<li>Emich Gusztáv <a href="#Page_140">140</a>, <a href= +"#Page_294">294</a>.</li> +<li>Emődy <a href="#Page_55">55</a>, <a href= +"#Page_233">233</a>.</li> +<li>Eötvös József br. <a href="#Page_6">6</a>, <a href= +"#Page_186">186</a>, <a href="#Page_227">227</a>, <a href= +"#Page_252">252</a>–<a href="#Page_255">255</a>, <a href= +"#Page_257">257</a>–<a href="#Page_260">260</a>, <a href= +"#Page_267">267</a>, <a href="#Page_293">293</a>, <a href= +"#Page_305">305</a>, <a href="#Page_344">344</a>, <a href= +"#Page_357">357</a>, <a href="#Page_362">362</a>, <a href= +"#Page_369">369</a>, <a href="#Page_397">397</a>.</li> +<li>– <i>Éljen az egyenlőség</i> <a href="#Page_344">344</a>.</li> +<li>– <i>Emlékbeszédei</i> <a href="#Page_252">252</a>.</li> +<li>– <i>Karthausi</i> <a href="#Page_212">212</a>.</li> +<li>Eötvös Károly <a href="#Page_381">381</a>, <a href= +"#Page_382">382</a>.</li> +<li>– <i>Gróf Károlyi Gábor följegyzései</i> <a href= +"#Page_381">381</a>.</li> +<li>– <i>Utazás a Balaton körül</i> <a href="#Page_381">381</a>, +<a href="#Page_382">382</a>.</li> +<li>Eötvös Lóránt br. <a href="#Page_346">346</a>.</li> +<li><span class="pagenum"><a name="Page_420" id= +"Page_420">-420-</a></span></li> +<li>Erdélyi János <a href="#Page_77">77</a>, <a href= +"#Page_86">86</a>, <a href="#Page_87">87</a>, <a href= +"#Page_123">123</a>, <a href="#Page_129">129</a>, <a href= +"#Page_273">273</a>, <a href="#Page_305">305</a>, <a href= +"#Page_328">328</a>, <a href="#Page_385">385</a>.</li> +<li>Erdélyi Múzeum-egylet <a href="#Page_187">187</a>, <a href= +"#Page_261">261</a>.</li> +<li><i>Érdy-kódex</i> <a href="#Page_309">309</a>.</li> +<li>«Eszther» szerzője <a href="#Page_38">38</a>, <a href= +"#Page_47">47</a>.</li> +<li>Etőfi Andor <a href="#Page_73">73</a>.</li> +<li><b>F.</b></li> +<li>Falusi Esték (újs.) <a href="#Page_25">25</a>.</li> +<li>Farkas Albert <a href="#Page_134">134</a>.</li> +<li>– <i>Nemzeti hárfa</i> <a href="#Page_134">134</a>.</li> +<li>Fáy András <a href="#Page_368">368</a>.</li> +<li>Ferenczy Teréz <a href="#Page_135">135</a>.</li> +<li>Figyelő ld.: Szépirodalmi Figyelő.</li> +<li>Firduszi <a href="#Page_170">170</a>, <a href= +"#Page_177">177</a>.</li> +<li>– <i>Sáhnámé</i> <a href="#Page_170">170</a>.</li> +<li>Flóra <a href="#Page_135">135</a>.</li> +<li>Fogarasi János <a href="#Page_199">199</a>, <a href= +"#Page_293">293</a>.</li> +<li>– <i>A magyar nyelv szelleme</i> <a href= +"#Page_293">293</a>.</li> +<li>Fortnightly Review <a href="#Page_308">308</a>.</li> +<li>Fővárosi Lapok <a href="#Page_194">194</a>, <a href= +"#Page_269">269</a>.</li> +<li>Franklin-Társulat <a href="#Page_312">312</a>.</li> +<li>Frauenfeld <a href="#Page_186">186</a>.</li> +<li>Frère Judit <a href="#Page_163">163</a>.</li> +<li>Friebeisz <a href="#Page_25">25</a>, <a href= +"#Page_27">27</a>.</li> +<li>Füredi <a href="#Page_23">23</a>.</li> +<li><b>G., Gy.</b></li> +<li>Gaal György <a href="#Page_94">94</a>–<a href= +"#Page_96">96</a>, <a href="#Page_110">110</a>.</li> +<li>Garay <a href="#Page_114">114</a>.</li> +<li>Gévay <a href="#Page_310">310</a>.</li> +<li>Giotto <a href="#Page_173">173</a>.</li> +<li>Goethe <a href="#Page_101">101</a>, <a href= +"#Page_105">105</a>, <a href="#Page_107">107</a>, <a href= +"#Page_110">110</a>, <a href="#Page_146">146</a>, <a href= +"#Page_156">156</a>, <a href="#Page_249">249</a>, <a href= +"#Page_381">381</a>, <a href="#Page_390">390</a>.</li> +<li>– <i>Faust</i> <a href="#Page_249">249</a>, <a href= +"#Page_281">281</a>, <a href="#Page_313">313</a>.</li> +<li>Gogoly <a href="#Page_137">137</a>.</li> +<li>Gombostű (újs.) <a href="#Page_83">83</a>, <a href= +"#Page_150">150</a>, <a href="#Page_151">151</a>, <a href= +"#Page_242">242</a>, <a href="#Page_243">243</a>.</li> +<li>Greguss <a href="#Page_162">162</a>, <a href= +"#Page_318">318</a>, <a href="#Page_319">319</a>.</li> +<li>– <i>Költészettan</i> <a href="#Page_318">318</a>.</li> +<li>Grenzboten <a href="#Page_41">41</a>.</li> +<li>Grimm <a href="#Page_51">51</a>, <a href= +"#Page_110">110</a>.</li> +<li>Grünwald Béla <a href="#Page_295">295</a>–<a href= +"#Page_302">302</a>.</li> +<li>Gvadányi <a href="#Page_224">224</a>.</li> +<li>Gyermekbarát (újs.) <a href="#Page_133">133</a>.</li> +<li>Gyöngyösi <a href="#Page_320">320</a>.</li> +<li>Gyulai Pál <a href="#Page_50">50</a>, <a href= +"#Page_57">57</a>, <a href="#Page_60">60</a>, <a href= +"#Page_61">61</a>, <a href="#Page_338">338</a>, <a href= +"#Page_339">339</a>.</li> +<li>– <i>Igazság és Hamisság</i> <a href="#Page_50">50</a>.</li> +<li>– <i>Megint a kritikáról</i> <a href="#Page_38">38</a>.</li> +<li><b>H.</b></li> +<li>Hazai és Külföldi Tudósítások <a href="#Page_26">26</a>.</li> +<li>Hebra <a href="#Page_186">186</a>.</li> +<li>Heckenast G. <a href="#Page_181">181</a>, <a href= +"#Page_190">190</a>.</li> +<li>Hegel <a href="#Page_105">105</a>, <a href= +"#Page_130">130</a>.</li> +<li>Heine <a href="#Page_21">21</a>, <a href="#Page_210">210</a>, +<a href="#Page_218">218</a>, <a href="#Page_219">219</a>, <a href= +"#Page_241">241</a>.</li> +<li>Herczeg Ferenc <a href="#Page_348">348</a>, <a href= +"#Page_353">353</a>, <a href="#Page_354">354</a>, <a href= +"#Page_397">397</a>–<a href="#Page_399">399</a>, <a href= +"#Page_402">402</a>.</li> +<li>– <i>Böske, Erzsi, Erzsébet</i> <a href= +"#Page_353">353</a>.</li> +<li>– <i>Pogányok</i> <a href="#Page_397">397</a>.</li> +<li>– <i>Simon Zsuzsa</i> <a href="#Page_348">348</a>.</li> +<li>Hét <a href="#Page_330">330</a>, <a href="#Page_345">345</a>, +<a href="#Page_346">346</a>.</li> +<li>Hideghéty Antal <a href="#Page_189">189</a>.</li> +<li>Hírnök <a href="#Page_73">73</a>.</li> +<li>Homér <a href="#Page_94">94</a>, <a href="#Page_97">97</a>, +<a href="#Page_100">100</a>, <a href="#Page_110">110</a>, <a href= +"#Page_112">112</a>, <a href="#Page_113">113</a>, <a href= +"#Page_149">149</a>.</li> +<li>– <i>Iliász</i> <a href="#Page_100">100</a>.</li> +<li>Hon (újs.) <a href="#Page_270">270</a>, <a href= +"#Page_271">271</a>.</li> +<li>Horatius <a href="#Page_282">282</a>, <a href= +"#Page_285">285</a>.</li> +<li>Horváth Endre <a href="#Page_175">175</a>.</li> +<li>Horvát István <a href="#Page_182">182</a>.</li> +<li>Horváth Miklós br. <a href="#Page_152">152</a>–<a href= +"#Page_154">154</a>, <a href="#Page_165">165</a>–<a href= +"#Page_167">167</a>.</li> +<li>– <i>Törökország fővárosa</i> <a href="#Page_152">152</a>, +<a href="#Page_165">165</a>.</li> +<li>Hölgyfutár <a href="#Page_42">42</a>, <a href= +"#Page_83">83</a>, <a href="#Page_85">85</a>, <a href= +"#Page_160">160</a>.</li> +<li>Hrúsz Mária <a href="#Page_61">61</a>.</li> +<li>Hugo Victor <a href="#Page_171">171</a>, <a href= +"#Page_390">390</a>.</li> +<li>– <i>Nyomorultak</i> <a href="#Page_171">171</a>.</li> +<li>Hunfalvy Pál <a href="#Page_200">200</a>, <a href= +"#Page_382">382</a>, <a href="#Page_386">386</a>.</li> +<li><b>I., J.</b></li> +<li>Iduna <a href="#Page_135">135</a>.</li> +<li>Iffland <a href="#Page_22">22</a>.</li> +<li>Igmándy Mihály <a href="#Page_337">337</a>.</li> +<li>– <i>Magyar szellemi élet</i> <a href="#Page_337">337</a>.</li> +<li>Illésházy <a href="#Page_309">309</a>.</li> +<li>Ilosvai <a href="#Page_309">309</a>.</li> +<li>Iris <a href="#Page_42">42</a>.</li> +<li>Irmei Ferenc <a href="#Page_305">305</a>.</li> +<li>Izidóra <a href="#Page_136">136</a>.</li> +<li>Jámbor Pál <a href="#Page_271">271</a>.</li> +<li><span class="pagenum"><a name="Page_421" id= +"Page_421">-421-</a></span></li> +<li>James <a href="#Page_69">69</a>.</li> +<li>– <i>Robin Hood</i> <a href="#Page_69">69</a>.</li> +<li>Jánosi Ferenc <a href="#Page_170">170</a>.</li> +<li>Jászai Mari <a href="#Page_332">332</a>, <a href= +"#Page_333">333</a>.</li> +<li>Jászay Pál <a href="#Page_310">310</a>.</li> +<li>Jenaer Literaturzeitung <a href="#Page_308">308</a>.</li> +<li>Jókai <a href="#Page_7">7</a>, <a href="#Page_140">140</a>, +<a href="#Page_142">142</a>, <a href="#Page_143">143</a>, <a href= +"#Page_160">160</a>, <a href="#Page_315">315</a>–<a href= +"#Page_317">317</a>, <a href="#Page_377">377</a>.</li> +<li>– <i>Kárpáthy Zoltán</i> <a href="#Page_143">143</a>.</li> +<li>– <i>Magyar nábob</i> <a href="#Page_143">143</a>.</li> +<li>– <i>Politikai divatok</i> <a href="#Page_140">140</a>, +<a href="#Page_143">143</a>.</li> +<li>– <i>Régi jó táblabirák</i> <a href="#Page_143">143</a>.</li> +<li>– <i>Szegény gazdagok</i> <a href="#Page_143">143</a>.</li> +<li>Jókainé <a href="#Page_21">21</a>.</li> +<li>Jósika Kálmán br. <a href="#Page_160">160</a>.</li> +<li>Jósika Miklós br. <a href="#Page_6">6</a>, <a href= +"#Page_7">7</a>, <a href="#Page_77">77</a>, <a href= +"#Page_357">357</a>, <a href="#Page_397">397</a>. L. «Eszther» +szerzője alatt is.</li> +<li>József főherceg <a href="#Page_326">326</a>, <a href= +"#Page_327">327</a>.</li> +<li><b>K.</b></li> +<li>Kaas Ivor br. <a href="#Page_305">305</a>, <a href= +"#Page_336">336</a>, <a href="#Page_385">385</a>.</li> +<li>Kabos Ede <a href="#Page_341">341</a>.</li> +<li>Kakas Márton <a href="#Page_292">292</a>.</li> +<li>Kant <a href="#Page_105">105</a>, <a href= +"#Page_129">129</a>.</li> +<li><i>Kathrinéta hajó</i> <a href="#Page_197">197</a>.</li> +<li>Kazinczy Ferenc <a href="#Page_95">95</a>, <a href= +"#Page_132">132</a>, <a href="#Page_181">181</a>, <a href= +"#Page_182">182</a>, <a href="#Page_252">252</a>, <a href= +"#Page_255">255</a>, <a href="#Page_256">256</a>, <a href= +"#Page_259">259</a>, <a href="#Page_260">260</a>, <a href= +"#Page_314">314</a>, <a href="#Page_319">319</a>, <a href= +"#Page_320">320</a>, <a href="#Page_370">370</a>, <a href= +"#Page_376">376</a>, <a href="#Page_388">388</a>.</li> +<li>Kazinczy Gábor <a href="#Page_94">94</a>, <a href= +"#Page_96">96</a>, <a href="#Page_97">97</a>, <a href= +"#Page_102">102</a>, <a href="#Page_108">108</a>, <a href= +"#Page_110">110</a>, <a href="#Page_111">111</a>, <a href= +"#Page_114">114</a>, <a href="#Page_124">124</a>, <a href= +"#Page_230">230</a>.</li> +<li>Keglevich Béla gr. <a href="#Page_334">334</a>.</li> +<li>– <i>A beteg parlament</i> <a href="#Page_334">334</a>.</li> +<li>Kelet Népe (újs.) <a href="#Page_270">270</a>.</li> +<li>Kemény Zsigmond br. <a href="#Page_25">25</a>, <a href= +"#Page_27">27</a>, <a href="#Page_30">30</a>–<a href= +"#Page_32">32</a>, <a href="#Page_34">34</a>–<a href= +"#Page_37">37</a>, <a href="#Page_305">305</a>, <a href= +"#Page_357">357</a>, <a href="#Page_359">359</a>–<a href= +"#Page_365">365</a>, <a href="#Page_385">385</a>, <a href= +"#Page_397">397</a>.</li> +<li>– <i>Erény és illem</i> <a href="#Page_30">30</a>, <a href= +"#Page_35">35</a>.</li> +<li>– <i>Forradalom után</i> <a href="#Page_363">363</a>.</li> +<li>– <i>Gyulai Pál</i> <a href="#Page_360">360</a>.</li> +<li>– <i>Korteskedés és ellenszerei</i> <a href= +"#Page_362">362</a>.</li> +<li>– <i>Ködképek a kedély láthatárán</i> <a href= +"#Page_30">30</a>, <a href="#Page_34">34</a>, <a href= +"#Page_37">37</a>.</li> +<li>– <i>Még egy szó a forradalom után</i> <a href= +"#Page_363">363</a>.</li> +<li>– <i>Özvegy és leánya</i> <a href="#Page_360">360</a>.</li> +<li>– <i>Rajongók</i> <a href="#Page_360">360</a>.</li> +<li>– <i>Szerelem és hiúság</i> <a href="#Page_30">30</a>, <a href= +"#Page_35">35</a>, <a href="#Page_37">37</a>.</li> +<li>– <i>Szív örvényei</i> <a href="#Page_30">30</a>, <a href= +"#Page_35">35</a>, <a href="#Page_37">37</a>.</li> +<li>– <i>Zord idő</i> <a href="#Page_360">360</a>.</li> +<li>Kerényi <a href="#Page_69">69</a>.</li> +<li>Kertbeny <a href="#Page_175">175</a>.</li> +<li>Keszler <a href="#Page_316">316</a>.</li> +<li>Kis János <a href="#Page_132">132</a>.</li> +<li>Kiss József <a href="#Page_346">346</a>.</li> +<li>Kisfaludy Károly <a href="#Page_95">95</a>, <a href= +"#Page_97">97</a>, <a href="#Page_114">114</a>, <a href= +"#Page_125">125</a>, <a href="#Page_201">201</a>.</li> +<li>Kisfaludy Sándor <a href="#Page_132">132</a>, <a href= +"#Page_192">192</a>, <a href="#Page_257">257</a>, <a href= +"#Page_261">261</a>.</li> +<li>Kisfaludy-Társaság <a href="#Page_87">87</a>, <a href= +"#Page_102">102</a>, <a href="#Page_188">188</a>, <a href= +"#Page_254">254</a>, <a href="#Page_261">261</a>, <a href= +"#Page_331">331</a>, <a href="#Page_357">357</a>, <a href= +"#Page_365">365</a>, <a href="#Page_391">391</a>, <a href= +"#Page_392">392</a>.</li> +<li>Knöpfler Vilmos <a href="#Page_189">189</a>.</li> +<li>Kolmár József <a href="#Page_174">174</a>, <a href= +"#Page_175">175</a>.</li> +<li>– <i>Dalok könyve</i> <a href="#Page_174">174</a>.</li> +<li>Kolozsvári Közlöny <a href="#Page_86">86</a>.</li> +<li>Komócsy József <a href="#Page_201">201</a>.</li> +<li>Kossuth <a href="#Page_294">294</a>, <a href= +"#Page_315">315</a>, <a href="#Page_362">362</a>, <a href= +"#Page_364">364</a>, <a href="#Page_384">384</a>, <a href= +"#Page_385">385</a>.</li> +<li>Koszorú <a href="#Page_245">245</a>.</li> +<li>Kovács Pál <a href="#Page_6">6</a>.</li> +<li>Kovács Sebestyén Endre <a href="#Page_186">186</a>, <a href= +"#Page_187">187</a>.</li> +<li>Kölcsey <a href="#Page_149">149</a>, <a href= +"#Page_252">252</a>, <a href="#Page_254">254</a>, <a href= +"#Page_260">260</a>, <a href="#Page_305">305</a>.</li> +<li>Kőrösy <a href="#Page_252">252</a>.</li> +<li>Kritikai Lapok <a href="#Page_165">165</a>, <a href= +"#Page_166">166</a>, <a href="#Page_168">168</a>.</li> +<li>Kriza János <a href="#Page_51">51</a>, <a href= +"#Page_87">87</a>, <a href="#Page_114">114</a>, <a href= +"#Page_123">123</a>, <a href="#Page_124">124</a>.</li> +<li>– <i>Vadrózsák</i> <a href="#Page_87">87</a>.</li> +<li>Kubinyi Ágoston <a href="#Page_187">187</a>.</li> +<li>Kulcsár <a href="#Page_26">26</a>.</li> +<li>Kunoss <a href="#Page_76">76</a>.</li> +<li>Kuthy <a href="#Page_7">7</a>, <a href= +"#Page_230">230</a>.</li> +<li>Külföldi Regénytár <a href="#Page_69">69</a>.</li> +<li><b>L.</b></li> +<li>Lampérth Géza <a href="#Page_373">373</a>, <a href= +"#Page_374">374</a>, <a href="#Page_376">376</a>, <a href= +"#Page_378">378</a>, <a href="#Page_379">379</a>.</li> +<li>– <i>Első könyvem</i> <a href="#Page_373">373</a>.</li> +<li>Légrády-cég <a href="#Page_396">396</a>.</li> +<li>Lendvai Márton <a href="#Page_21">21</a>.</li> +<li>Leonardo da Vinci <a href="#Page_172">172</a>, <a href= +"#Page_173">173</a>.</li> +<li>Lermontov <a href="#Page_137">137</a>.</li> +<li>Lessing <a href="#Page_130">130</a>, <a href= +"#Page_201">201</a>, <a href="#Page_240">240</a>.</li> +<li>Lévay József, <a href="#Page_191">191</a>, <a href= +"#Page_346">346</a>, <a href="#Page_347">347</a>.</li> +<li>Lily <a href="#Page_274">274</a>, <a href= +"#Page_275">275</a>.</li> +<li>– <i>Euphues</i> <a href="#Page_274">274</a>.</li> +<li>Lisznyai <a href="#Page_228">228</a>.</li> +<li>Literarisches Centralblatt <a href="#Page_308">308</a>.</li> +<li><span class="pagenum"><a name="Page_422" id= +"Page_422">-422-</a></span></li> +<li>Lugossi <a href="#Page_18">18</a>.</li> +<li>Lukácsy <a href="#Page_25">25</a>.</li> +<li><b>M.</b></li> +<li>Macaulay <a href="#Page_108">108</a>, <a href= +"#Page_129">129</a>, <a href="#Page_201">201</a>, <a href= +"#Page_221">221</a>, <a href="#Page_235">235</a>, <a href= +"#Page_236">236</a>.</li> +<li>Madách Imre <a href="#Page_248">248</a>, <a href= +"#Page_249">249</a>, <a href="#Page_357">357</a>, <a href= +"#Page_371">371</a>.</li> +<li>– <i>Az ember tragédiája</i> <a href="#Page_248">248</a>, +<a href="#Page_249">249</a>.</li> +<li>Magyar Népkönyv <a href="#Page_25">25</a>, <a href= +"#Page_27">27</a>.</li> +<li>– Népkönyvtár <a href="#Page_25">25</a>.</li> +<li>– Nők Házikönyvtára <a href="#Page_25">25</a>.</li> +<li>– ország (újs.) <a href="#Page_383">383</a>.</li> +<li>– Sajtó <a href="#Page_236">236</a>, <a href= +"#Page_242">242</a>, <a href="#Page_243">243</a>.</li> +<li>– Társaság <a href="#Page_61">61</a>, <a href= +"#Page_62">62</a>, <a href="#Page_64">64</a>.</li> +<li>Majláth <a href="#Page_95">95</a>, <a href= +"#Page_110">110</a>.</li> +<li>Matkó <a href="#Page_321">321</a>.</li> +<li>Mérai Horváth <a href="#Page_341">341</a>.</li> +<li>Merényi <a href="#Page_50">50</a>, <a href= +"#Page_51">51</a>.</li> +<li>Michelangelo <a href="#Page_172">172</a>, <a href= +"#Page_173">173</a>.</li> +<li>Mikó Imre gr. <a href="#Page_87">87</a>.</li> +<li>Milton <a href="#Page_105">105</a>, <a href= +"#Page_112">112</a>.</li> +<li>Molière <a href="#Page_236">236</a>, <a href= +"#Page_245">245</a>, <a href="#Page_284">284</a>, <a href= +"#Page_285">285</a>.</li> +<li>– <i>Tartuffe</i> <a href="#Page_245">245</a>.</li> +<li>Montégut <a href="#Page_163">163</a>.</li> +<li>Moore <a href="#Page_102">102</a>.</li> +<li>Moreto <a href="#Page_280">280</a>.</li> +<li>– <i>Donna Dianna</i> <a href="#Page_280">280</a>.</li> +<li><b>N., Ny.</b></li> +<li>Nagy Ignác <a href="#Page_7">7</a>, <a href="#Page_68">68</a>, +<a href="#Page_344">344</a>.</li> +<li>– <i>Tisztújítás</i> <a href="#Page_344">344</a>.</li> +<li>Nagy Lajos <a href="#Page_86">86</a>.</li> +<li>I. Napoleon <a href="#Page_170">170</a>, <a href= +"#Page_201">201</a>.</li> +<li>III. Napoleon <a href="#Page_308">308</a>.</li> +<li>Nefelejts (újs.) <a href="#Page_42">42</a>.</li> +<li><i>Negyvenéves hölgy</i> <a href="#Page_69">69</a>.</li> +<li>Neményi <a href="#Page_385">385</a>.</li> +<li>Nemzeti Hírlap <a href="#Page_270">270</a>.</li> +<li>– Múzeum <a href="#Page_185">185</a>, <a href= +"#Page_390">390</a>.</li> +<li>– Színház <a href="#Page_21">21</a>, <a href="#Page_42">42</a>, +<a href="#Page_68">68</a>, <a href="#Page_185">185</a>, <a href= +"#Page_267">267</a>, <a href="#Page_340">340</a>–<a href= +"#Page_344">344</a>, <a href="#Page_355">355</a>, <a href= +"#Page_356">356</a>.</li> +<li>Nibelungenlied <a href="#Page_100">100</a>, <a href= +"#Page_110">110</a>, <a href="#Page_169">169</a>, <a href= +"#Page_170">170</a>, <a href="#Page_172">172</a>, <a href= +"#Page_176">176</a>, <a href="#Page_177">177</a>.</li> +<li>Nővilág <a href="#Page_42">42</a>, <a href= +"#Page_150">150</a>.</li> +<li>Nyelvemléktár <a href="#Page_309">309</a>–<a href= +"#Page_311">311</a>, <a href="#Page_313">313</a>.</li> +<li>Nyelvőr <a href="#Page_303">303</a>, <a href= +"#Page_308">308</a>, <a href="#Page_313">313</a>, <a href= +"#Page_314">314</a>, <a href="#Page_318">318</a>–<a href= +"#Page_322">322</a>, <a href="#Page_384">384</a>, <a href= +"#Page_386">386</a>.</li> +<li>Nyelvtudományi Közlemények <a href="#Page_200">200</a>.</li> +<li><b>O.</b></li> +<li>Olcsó Könyvtár <a href="#Page_313">313</a>.</li> +<li>Orlai-Petrics <a href="#Page_55">55</a>.</li> +<li>Ország Tükre <a href="#Page_160">160</a>, <a href= +"#Page_165">165</a>.</li> +<li><b>P.</b></li> +<li>Pákh Albert <a href="#Page_55">55</a>, <a href= +"#Page_57">57</a>, <a href="#Page_229">229</a>, <a href= +"#Page_233">233</a>.</li> +<li>Pálffy Albert <a href="#Page_6">6</a>, <a href="#Page_9">9</a>, +<a href="#Page_11">11</a>, <a href="#Page_160">160</a>.</li> +<li>– <i>A tiszttartó veje</i> <a href="#Page_11">11</a>.</li> +<li>– <i>Carteaux</i> <a href="#Page_10">10</a>.</li> +<li>– <i>Csel és véletlen</i> <a href="#Page_11">11</a>.</li> +<li>– <i>Egy báróné</i> <a href="#Page_11">11</a>, <a href= +"#Page_12">12</a>.</li> +<li>– <i>Egy éj a csárdában</i> <a href="#Page_10">10</a>.</li> +<li>– <i>Egy kastély az erdőben</i> <a href="#Page_5">5</a>, +<a href="#Page_12">12</a>.</li> +<li>– <i>Etoile-Sombre</i> <a href="#Page_10">10</a>.</li> +<li>– <i>Harlem Richárd</i> <a href="#Page_11">11</a>.</li> +<li>– <i>Pesti szerelem</i> <a href="#Page_11">11</a>.</li> +<li>– <i>Rivuli Dominarum</i> <a href="#Page_10">10</a>.</li> +<li>– <i>Trois Riviers</i> <a href="#Page_10">10</a>.</li> +<li>– <i>Városi és falusi elmésség</i> <a href= +"#Page_11">11</a>.</li> +<li>Patrubány Gergely <a href="#Page_189">189</a>.</li> +<li>Paulay Ede <a href="#Page_341">341</a>, <a href= +"#Page_343">343</a>, <a href="#Page_355">355</a>.</li> +<li>Pazmanaeum <a href="#Page_300">300</a>.</li> +<li>Pázmány Péter <a href="#Page_18">18</a>, <a href= +"#Page_383">383</a>.</li> +<li>Percy <a href="#Page_86">86</a>.</li> +<li>Pester Lloyd <a href="#Page_194">194</a>, <a href= +"#Page_271">271</a>, <a href="#Page_315">315</a>–<a href= +"#Page_317">317</a>.</li> +<li>Pesti Divatlap <a href="#Page_73">73</a>.</li> +<li>– Hírlap <a href="#Page_227">227</a>, <a href= +"#Page_346">346</a>, <a href="#Page_362">362</a>.</li> +<li>– Napló <a href="#Page_27">27</a>, <a href="#Page_61">61</a>, +<a href="#Page_267">267</a>, <a href="#Page_268">268</a>, <a href= +"#Page_271">271</a>–<a href="#Page_273">273</a>, <a href= +"#Page_284">284</a>, <a href="#Page_315">315</a>–<a href= +"#Page_317">317</a>, <a href="#Page_339">339</a>, <a href= +"#Page_363">363</a>.</li> +<li>Petőfi István <a href="#Page_56">56</a>, <a href= +"#Page_62">62</a>.</li> +<li>Petőfi Sándor <a href="#Page_55">55</a>–<a href= +"#Page_76">76</a>, <a href="#Page_78">78</a>–<a href= +"#Page_84">84</a>, <a href="#Page_97">97</a>, <a href= +"#Page_107">107</a>, <a href="#Page_116">116</a>, <a href= +"#Page_162">162</a>, <a href="#Page_164">164</a>, <a href= +"#Page_165">165</a>, <a href="#Page_174">174</a>, <a href= +"#Page_175">175</a>, <a href="#Page_190">190</a>, <a href= +"#Page_191">191</a>, <a href="#Page_194">194</a>, <a href= +"#Page_195">195</a>, <a href="#Page_201">201</a>, <a href= +"#Page_218">218</a>–<a href="#Page_231">231</a>, <a href= +"#Page_233">233</a>–<a href="#Page_235">235</a>, <a href= +"#Page_246">246</a>, <a href="#Page_247">247</a>, <a href= +"#Page_250">250</a>, <a href="#Page_266">266</a>, <a href= +"#Page_282">282</a>, <a href="#Page_292">292</a>–<a href= +"#Page_294">294</a>, <a href="#Page_375">375</a>, <a href= +"#Page_383">383</a>–<a href="#Page_385">385</a>, <a href= +"#Page_389">389</a>, <a href="#Page_390">390</a>, <a href= +"#Page_392">392</a>.</li> +<li>– <i>Felhők</i> <a href="#Page_246">246</a>.</li> +<li>– <i>Hóhér kötele</i> <a href="#Page_222">222</a>, <a href= +"#Page_227">227</a>.</li> +<li>– <i>Összes költeményei</i> <a href="#Page_60">60</a>, <a href= +"#Page_162">162</a>, <a href="#Page_293">293</a>.</li> +<li>– <i>Tigris és hiéna</i> <a href="#Page_222">222</a>.</li> +<li>Petőfi-ház <a href="#Page_389">389</a>, <a href= +"#Page_390">390</a>, <a href="#Page_393">393</a>.</li> +<li>– Társaság <a href="#Page_389">389</a>–<a href= +"#Page_393">393</a>.</li> +<li>Petrarca <a href="#Page_217">217</a>.</li> +<li>Petrovics István <a href="#Page_61">61</a>.</li> +<li>Pfeiffer <a href="#Page_293">293</a>.</li> +<li><span class="pagenum"><a name="Page_423" id= +"Page_423">-423-</a></span></li> +<li>Phaedrus <a href="#Page_385">385</a>.</li> +<li>Planche Gusztáv <a href="#Page_31">31</a>, <a href= +"#Page_77">77</a>, <a href="#Page_170">170</a>, <a href= +"#Page_172">172</a>.</li> +<li>Plato <a href="#Page_129">129</a>, <a href= +"#Page_136">136</a>.</li> +<li>Pompéry <a href="#Page_161">161</a>.</li> +<li>Prévost <a href="#Page_215">215</a>.</li> +<li>– <i>Manon Lescaut</i> <a href="#Page_215">215</a>.</li> +<li>Protestáns Lap <a href="#Page_17">17</a>.</li> +<li>Puskin <a href="#Page_137">137</a>, <a href= +"#Page_210">210</a>, <a href="#Page_292">292</a>.</li> +<li><b>Q.</b></li> +<li>Quintilianus <a href="#Page_262">262</a>.</li> +<li><b>R.</b></li> +<li>Rafael <a href="#Page_148">148</a>, <a href= +"#Page_172">172</a>, <a href="#Page_173">173</a>.</li> +<li>Rákosi Jenő <a href="#Page_276">276</a>–<a href= +"#Page_280">280</a>, <a href="#Page_283">283</a>, <a href= +"#Page_344">344</a>.</li> +<li>– <i>A báróné levelei</i> <a href="#Page_344">344</a>.</li> +<li>– <i>Aesopus</i> <a href="#Page_269">269</a>, <a href= +"#Page_276">276</a>.</li> +<li>– <i>Krakói barátok</i> <a href="#Page_278">278</a>.</li> +<li>– <i>Régi dal régi gyűlölségről</i> <a href= +"#Page_277">277</a>.</li> +<li>– <i>Szerelem iskolája</i> <a href="#Page_279">279</a>.</li> +<li>– <i>Színre-színt</i> <a href="#Page_278">278</a>.</li> +<li>Régi magyar költők tára <a href="#Page_311">311</a>.</li> +<li>Reguly <a href="#Page_252">252</a>, <a href= +"#Page_260">260</a>.</li> +<li>Religio <a href="#Page_17">17</a>.</li> +<li>Rembrandt <a href="#Page_172">172</a>.</li> +<li>Remellay <a href="#Page_162">162</a>.</li> +<li>Réthy Lajos <a href="#Page_131">131</a>–<a href= +"#Page_133">133</a>.</li> +<li>– <i>Szavalmányok</i> <a href="#Page_131">131</a>.</li> +<li>Revue des deux mondes <a href="#Page_40">40</a>, <a href= +"#Page_128">128</a>.</li> +<li>Riedl Szende <a href="#Page_165">165</a>–<a href= +"#Page_168">168</a>.</li> +<li>Riehl <a href="#Page_170">170</a>.</li> +<li>Roboz <a href="#Page_20">20</a>.</li> +<li>Romer Flórián <a href="#Page_189">189</a>.</li> +<li>Rousseau <a href="#Page_138">138</a>, <a href= +"#Page_307">307</a>.</li> +<li>Rózsaági <a href="#Page_151">151</a>.</li> +<li>Rubens <a href="#Page_172">172</a>.</li> +<li><b>S.</b></li> +<li>Sajó Sándor <a href="#Page_383">383</a>.</li> +<li>Salamon Ferenc <a href="#Page_162">162</a>, <a href= +"#Page_385">385</a>.</li> +<li>Samaleder <a href="#Page_186">186</a>.</li> +<li>Sámbár <a href="#Page_321">321</a>.</li> +<li>Sárossy Gyula <a href="#Page_247">247</a>.</li> +<li>– <i>Arany trombita</i> <a href="#Page_247">247</a>, <a href= +"#Page_248">248</a>.</li> +<li>Sauer <a href="#Page_186">186</a>.</li> +<li>Schiller <a href="#Page_20">20</a>, <a href= +"#Page_105">105</a>, <a href="#Page_107">107</a>, <a href= +"#Page_340">340</a>.</li> +<li>Schlegel <a href="#Page_245">245</a>.</li> +<li>Schmidl Adolf <a href="#Page_189">189</a>.</li> +<li>Schmidt Julian <a href="#Page_40">40</a>, <a href= +"#Page_317">317</a>.</li> +<li>Schopenhauer <a href="#Page_303">303</a>, <a href= +"#Page_305">305</a>, <a href="#Page_307">307</a>.</li> +<li>Scott Walter <a href="#Page_102">102</a>.</li> +<li>Sennyei br. <a href="#Page_335">335</a>.</li> +<li>Shakespeare <a href="#Page_8">8</a>, <a href="#Page_98">98</a>, +<a href="#Page_105">105</a>–<a href="#Page_107">107</a>, <a href= +"#Page_112">112</a>, <a href="#Page_118">118</a>, <a href= +"#Page_129">129</a>, <a href="#Page_135">135</a>, <a href= +"#Page_179">179</a>, <a href="#Page_201">201</a>, <a href= +"#Page_222">222</a>, <a href="#Page_243">243</a>, <a href= +"#Page_244">244</a>, <a href="#Page_246">246</a>, <a href= +"#Page_274">274</a>, <a href="#Page_275">275</a>, <a href= +"#Page_277">277</a>, <a href="#Page_282">282</a>, <a href= +"#Page_284">284</a>–<a href="#Page_286">286</a>, <a href= +"#Page_291">291</a>, <a href="#Page_381">381</a>, <a href= +"#Page_390">390</a>.</li> +<li>– <i>Felsült szerelmesek</i> <a href="#Page_275">275</a>, +<a href="#Page_277">277</a>.</li> +<li>– <i>Hamlet</i> <a href="#Page_240">240</a>.</li> +<li>– <i>Macbeth</i> <a href="#Page_118">118</a>.</li> +<li>– <i>Othello</i> <a href="#Page_241">241</a>, <a href= +"#Page_243">243</a>.</li> +<li>– <i>III. Richard</i> <a href="#Page_243">243</a>, <a href= +"#Page_244">244</a>.</li> +<li>– <i>Romeo és Julia</i> <a href="#Page_242">242</a>.</li> +<li>– <i>Sok hűhó semmiért</i> <a href="#Page_284">284</a>.</li> +<li>– <i>Szentivánéji álom</i> <a href="#Page_282">282</a>.</li> +<li>Silberstein <a href="#Page_346">346</a>.</li> +<li>Simonfi Kálmán <a href="#Page_20">20</a>.</li> +<li>Simonyi <a href="#Page_313">313</a>.</li> +<li>Singer-Wolfner <a href="#Page_396">396</a>.</li> +<li>Somogyi Ignác <a href="#Page_175">175</a>.</li> +<li>Sophokles <a href="#Page_81">81</a>.</li> +<li>– <i>Elektra</i> <a href="#Page_332">332</a>, <a href= +"#Page_333">333</a>.</li> +<li>Spectator <a href="#Page_111">111</a>.</li> +<li>Sue <a href="#Page_171">171</a>.</li> +<li>Sujánszky Antal <a href="#Page_16">16</a>.</li> +<li>– <i>Vallásos költeményei</i> <a href="#Page_16">16</a>.</li> +<li>Swift <a href="#Page_212">212</a>.</li> +<li><b>Sz.</b></li> +<li>Szabados János <a href="#Page_201">201</a>, <a href= +"#Page_245">245</a>–<a href="#Page_247">247</a>.</li> +<li>Szabó István <a href="#Page_20">20</a>, <a href= +"#Page_149">149</a>.</li> +<li>Szabó József <a href="#Page_186">186</a>, <a href= +"#Page_187">187</a>.</li> +<li>Szabó Károly <a href="#Page_149">149</a>.</li> +<li>Szabó Richárd <a href="#Page_133">133</a>.</li> +<li>Szalay László <a href="#Page_252">252</a>, <a href= +"#Page_256">256</a>–<a href="#Page_258">258</a>, <a href= +"#Page_260">260</a>, <a href="#Page_362">362</a>,</li> +<li>Szalay <a href="#Page_309">309</a>.</li> +<li>Szana Tamás <a href="#Page_305">305</a>.</li> +<li>Szapáry <a href="#Page_301">301</a>.</li> +<li>Szarvas Gábor <a href="#Page_382">382</a>–<a href= +"#Page_388">388</a>.</li> +<li>– <i>A magyar igeidők</i> <a href="#Page_386">386</a>.</li> +<li>– <i>Magyartalanságok</i> <a href="#Page_386">386</a>.</li> +<li>Szász Béla <a href="#Page_201">201</a>.</li> +<li>Szász Károly <a href="#Page_38">38</a>, <a href= +"#Page_44">44</a>, <a href="#Page_45">45</a>, <a href= +"#Page_47">47</a>, <a href="#Page_49">49</a>, <a href= +"#Page_72">72</a>, <a href="#Page_77">77</a>, <a href= +"#Page_169">169</a>–<a href="#Page_171">171</a>, <a href= +"#Page_176">176</a>, <a href="#Page_177">177</a>, <a href= +"#Page_191">191</a>, <a href="#Page_264">264</a>–<a href= +"#Page_266">266</a>, <a href="#Page_268">268</a>, <a href= +"#Page_271">271</a>–<a href="#Page_273">273</a>, <a href= +"#Page_286">286</a>.</li> +<li><span class="pagenum"><a name="Page_424" id= +"Page_424">-424-</a></span></li> +<li>– <i>Két eposz</i> <a href="#Page_170">170</a>, <a href= +"#Page_176">176</a>.</li> +<li>Szeberényi Lajos <a href="#Page_55">55</a>–<a href= +"#Page_57">57</a>, <a href="#Page_59">59</a>–<a href= +"#Page_61">61</a>, <a href="#Page_63">63</a>–<a href= +"#Page_66">66</a>, <a href="#Page_68">68</a>–<a href= +"#Page_76">76</a>, <a href="#Page_78">78</a>, <a href= +"#Page_80">80</a>, <a href="#Page_81">81</a>, <a href= +"#Page_163">163</a>–<a href="#Page_165">165</a>, <a href= +"#Page_225">225</a>, <a href="#Page_227">227</a>, <a href= +"#Page_233">233</a>.</li> +<li>– <i>Néhány év Petőfi életéből</i> <a href= +"#Page_55">55</a>.</li> +<li>Széchenyi István gr. <a href="#Page_77">77</a>, <a href= +"#Page_178">178</a>–<a href="#Page_180">180</a>, <a href= +"#Page_252">252</a>, <a href="#Page_258">258</a>, <a href= +"#Page_259">259</a>, <a href="#Page_302">302</a>, <a href= +"#Page_362">362</a>.</li> +<li>– <i>Hitel</i> <a href="#Page_179">179</a>.</li> +<li>– <i>Világ</i> <a href="#Page_179">179</a>.</li> +<li>– <i>Stadium</i> <a href="#Page_179">179</a>.</li> +<li>Székács <a href="#Page_175">175</a>.</li> +<li>Székely József <a href="#Page_170">170</a>.</li> +<li>Székely népballadák <a href="#Page_86">86</a>.</li> +<li>– <i>Barcsai</i> <a href="#Page_90">90</a>, <a href= +"#Page_114">114</a>.</li> +<li>– <i>Bátori Boldizsár</i> <a href="#Page_88">88</a>, <a href= +"#Page_118">118</a>.</li> +<li>– <i>Budai Ilona</i> <a href="#Page_88">88</a>, <a href= +"#Page_116">116</a>.</li> +<li>– <i>Julia szép leány</i> <a href="#Page_91">91</a>, <a href= +"#Page_120">120</a>, <a href="#Page_121">121</a>.</li> +<li>– <i>Kádár Kata</i> <a href="#Page_88">88</a>, <a href= +"#Page_114">114</a>.</li> +<li>– <i>Királyfi</i> <a href="#Page_90">90</a>.</li> +<li>– <i>Kőmíves Kelemen</i> <a href="#Page_88">88</a>.</li> +<li>– <i>Molnár Anna</i> <a href="#Page_114">114</a>.</li> +<li>– <i>Oláh Gerő</i> <a href="#Page_90">90</a>.</li> +<li>– <i>Szép Ilon</i> <a href="#Page_90">90</a>.</li> +<li>Szemere Attila <a href="#Page_341">341</a>.</li> +<li>Szemere Bertalan <a href="#Page_294">294</a>.</li> +<li>Szemere Pál <a href="#Page_353">353</a>.</li> +<li>Szenczi Molnár Albert <a href="#Page_383">383</a>.</li> +<li>Szendrey Julia <a href="#Page_135">135</a>.</li> +<li>Szentmiklóssy <a href="#Page_181">181</a>.</li> +<li>Szépirodalmi Figyelő <a href="#Page_42">42</a>, <a href= +"#Page_46">46</a>, <a href="#Page_49">49</a>, <a href= +"#Page_150">150</a>, <a href="#Page_151">151</a>, <a href= +"#Page_165">165</a>, <a href="#Page_166">166</a>, <a href= +"#Page_168">168</a>.</li> +<li>Szépirodalmi Lapok <a href="#Page_13">13</a>.</li> +<li>Szépművészetek Csarnoka <a href="#Page_160">160</a>, <a href= +"#Page_162">162</a>.</li> +<li>Szigligeti <a href="#Page_23">23</a>, <a href= +"#Page_267">267</a>, <a href="#Page_271">271</a>, <a href= +"#Page_344">344</a>, <a href="#Page_355">355</a>, <a href= +"#Page_356">356</a>.</li> +<li>– <i>Szökött katona</i> <a href="#Page_23">23</a>.</li> +<li>Szilády <a href="#Page_311">311</a>.</li> +<li>Szily Kálmán <a href="#Page_346">346</a>, <a href= +"#Page_347">347</a>.</li> +<li>Szokoly Viktor <a href="#Page_79">79</a>–<a href= +"#Page_85">85</a>.</li> +<li>– <i>Petőfi életéből</i> <a href="#Page_79">79</a>.</li> +<li>Szollogub <a href="#Page_137">137</a>.</li> +<li>Szöllősy Nina <a href="#Page_135">135</a>.</li> +<li>Szontágh Pál <a href="#Page_357">357</a>.</li> +<li><b>T.</b></li> +<li>Tárkányi Béla <a href="#Page_17">17</a>.</li> +<li>Tasso <a href="#Page_100">100</a>, <a href= +"#Page_113">113</a>.</li> +<li>Tavasz (zsebkönyv) <a href="#Page_74">74</a>, <a href= +"#Page_76">76</a>.</li> +<li>Teleki László <a href="#Page_238">238</a>, <a href= +"#Page_240">240</a>.</li> +<li>– <i>Kegyenc</i> <a href="#Page_238">238</a>, <a href= +"#Page_240">240</a>.</li> +<li>Teleki-pályázat <a href="#Page_264">264</a>.</li> +<li>Thackeray <a href="#Page_36">36</a>.</li> +<li>Theodóra <a href="#Page_136">136</a>.</li> +<li>Thewrewk Emil, Ponori <a href="#Page_144">144</a>–<a href= +"#Page_147">147</a>, <a href="#Page_149">149</a>.</li> +<li>– <i>Józsa</i> <a href="#Page_144">144</a>, <a href= +"#Page_149">149</a>.</li> +<li>Times <a href="#Page_308">308</a>.</li> +<li>Tinódi <a href="#Page_14">14</a>, <a href= +"#Page_309">309</a>.</li> +<li>Tisza Kálmán <a href="#Page_301">301</a>.</li> +<li>Toldy Ferenc <a href="#Page_21">21</a>, <a href= +"#Page_75">75</a>, <a href="#Page_94">94</a>, <a href= +"#Page_96">96</a>, <a href="#Page_97">97</a>, <a href= +"#Page_102">102</a>, <a href="#Page_108">108</a>, <a href= +"#Page_110">110</a>, <a href="#Page_111">111</a>, <a href= +"#Page_114">114</a>, <a href="#Page_124">124</a>–<a href= +"#Page_126">126</a>, <a href="#Page_181">181</a>–<a href= +"#Page_184">184</a>, <a href="#Page_192">192</a>, <a href= +"#Page_193">193</a>, <a href="#Page_257">257</a>, <a href= +"#Page_266">266</a>, <a href="#Page_314">314</a>, <a href= +"#Page_385">385</a>.</li> +<li>– <i>A magyar nemzet classicus írói</i> <a href= +"#Page_181">181</a>.</li> +<li>– <i>A magyar nemzeti irodalom története</i> <a href= +"#Page_192">192</a>.</li> +<li>Tolnai Andor <a href="#Page_341">341</a>.</li> +<li>Tolnai Lajos <a href="#Page_201">201</a>.</li> +<li>Tompa <a href="#Page_190">190</a>, <a href= +"#Page_191">191</a>.</li> +<li>– <i>Pipás kántor</i> <a href="#Page_190">190</a>.</li> +<li>Tóth Kálmán <a href="#Page_266">266</a>, <a href= +"#Page_280">280</a>.</li> +<li>Török János <a href="#Page_178">178</a>, <a href= +"#Page_179">179</a>.</li> +<li>– <i>Gróf Széchenyi István politikai iskolája</i> <a href= +"#Page_178">178</a>.</li> +<li>Trefort Ágoston <a href="#Page_170">170</a>.</li> +<li>Turgenyev <a href="#Page_137">137</a>, <a href= +"#Page_210">210</a>, <a href="#Page_216">216</a>.</li> +<li>– <i>A nemes fészek</i> <a href="#Page_137">137</a>.</li> +<li><b>U., Ü.</b></li> +<li>Új Idők <a href="#Page_402">402</a>.</li> +<li>Új Magyar Múzeum <a href="#Page_55">55</a>.</li> +<li>Újabbkori ismeretek tára <a href="#Page_55">55</a>.</li> +<li>Üstökös <a href="#Page_292">292</a>, <a href= +"#Page_294">294</a>.</li> +<li><b>V., W.</b></li> +<li>Vachott Sándor <a href="#Page_68">68</a>.</li> +<li>Vachott Sándorné <a href="#Page_131">131</a>–<a href= +"#Page_133">133</a>.</li> +<li>Vadnai <a href="#Page_248">248</a>.</li> +<li>– <i>Eszter</i> <a href="#Page_248">248</a>.</li> +<li>Vahot Imre <a href="#Page_228">228</a>.</li> +<li>Vajda János <a href="#Page_162">162</a>, <a href= +"#Page_236">236</a>, <a href="#Page_245">245</a>, <a href= +"#Page_246">246</a>, <a href="#Page_250">250</a>.</li> +<li>– <i>Önbírálat</i> <a href="#Page_150">150</a>, <a href= +"#Page_151">151</a>. <a href="#Page_161">161</a>.</li> +<li>Váradi Antal <a href="#Page_356">356</a>.</li> +<li><span class="pagenum"><a name="Page_425" id= +"Page_425">-425-</a></span></li> +<li>Vas Gereben <a href="#Page_25">25</a>.</li> +<li>Vasárnapi Újság <a href="#Page_25">25</a>, <a href= +"#Page_27">27</a>, <a href="#Page_56">56</a>, <a href= +"#Page_61">61</a>, <a href="#Page_160">160</a>.</li> +<li>Veres Pálné <a href="#Page_366">366</a>, <a href= +"#Page_368">368</a>–<a href="#Page_371">371</a>.</li> +<li>– <i>Nézetek a női ügy érdekében</i> <a href= +"#Page_369">369</a>.</li> +<li>Verhovay <a href="#Page_305">305</a>.</li> +<li>Vészi József <a href="#Page_346">346</a>, <a href= +"#Page_385">385</a>.</li> +<li>Vida <a href="#Page_236">236</a>.</li> +<li>Virág Benedek <a href="#Page_181">181</a>–<a href= +"#Page_183">183</a>, <a href="#Page_371">371</a>.</li> +<li>– <i>Magyar Századok</i> <a href="#Page_182">182</a>.</li> +<li>– <i>Poétai Munkái</i> <a href="#Page_181">181</a>.</li> +<li>Virgil <a href="#Page_100">100</a>, <a href= +"#Page_113">113</a>, <a href="#Page_171">171</a>.</li> +<li>– <i>Aeneis</i> <a href="#Page_110">110</a>.</li> +<li>Vitkovics Mihály <a href="#Page_181">181</a>, <a href= +"#Page_370">370</a>.</li> +<li>Vohl Janka <a href="#Page_136">136</a>.</li> +<li>Volf György <a href="#Page_303">303</a>–<a href= +"#Page_314">314</a>.</li> +<li>Voltaire <a href="#Page_105">105</a>.</li> +<li>Vörösmarty <a href="#Page_24">24</a>, <a href= +"#Page_68">68</a>, <a href="#Page_69">69</a>, <a href= +"#Page_75">75</a>, <a href="#Page_81">81</a>, <a href= +"#Page_82">82</a>, <a href="#Page_95">95</a>, <a href= +"#Page_97">97</a>, <a href="#Page_113">113</a>, <a href= +"#Page_116">116</a>, <a href="#Page_120">120</a>, <a href= +"#Page_121">121</a>, <a href="#Page_125">125</a>, <a href= +"#Page_126">126</a>, <a href="#Page_132">132</a>, <a href= +"#Page_174">174</a>, <a href="#Page_175">175</a>, <a href= +"#Page_182">182</a>, <a href="#Page_199">199</a>, <a href= +"#Page_200">200</a>, <a href="#Page_224">224</a>, <a href= +"#Page_233">233</a>, <a href="#Page_252">252</a>, <a href= +"#Page_256">256</a>, <a href="#Page_257">257</a>, <a href= +"#Page_260">260</a>, <a href="#Page_282">282</a>, <a href= +"#Page_283">283</a>, <a href="#Page_305">305</a>, <a href= +"#Page_313">313</a>, <a href="#Page_368">368</a>, <a href= +"#Page_371">371</a>, <a href="#Page_375">375</a>, <a href= +"#Page_385">385</a>.</li> +<li>– <i>Cserhalom</i> <a href="#Page_257">257</a>.</li> +<li>– <i>Csongor és Tünde</i> <a href="#Page_283">283</a>.</li> +<li>– <i>Eger</i> <a href="#Page_113">113</a>, <a href= +"#Page_257">257</a>.</li> +<li>– <i>Gábor diák</i> <a href="#Page_24">24</a>.</li> +<li>– <i>Hedvig</i> <a href="#Page_121">121</a>.</li> +<li>– <i>Két szomszédvár</i> <a href="#Page_114">114</a>, <a href= +"#Page_257">257</a>.</li> +<li>– <i>Rabló</i> <a href="#Page_116">116</a>.</li> +<li>– <i>Salamon</i> <a href="#Page_116">116</a>.</li> +<li>– <i>Szép Ilonka</i> <a href="#Page_114">114</a>.</li> +<li>– <i>Szilágyi és Hajmási</i> <a href="#Page_114">114</a>.</li> +<li>– <i>Tündérvölgy</i> <a href="#Page_95">95</a>.</li> +<li>– <i>Uri hölgyhöz</i> <a href="#Page_368">368</a>.</li> +<li>– <i>Zalán futása</i> <a href="#Page_113">113</a>.</li> +<li>Wittelshöfer <a href="#Page_186">186</a>.</li> +<li>Wlassics Gyula <a href="#Page_402">402</a>.</li> +<li><b>Z., Zs.</b></li> +<li>Zalár <a href="#Page_191">191</a>.</li> +<li>Zilahy Károly <a href="#Page_162">162</a>, <a href= +"#Page_191">191</a>, <a href="#Page_194">194</a>, <a href= +"#Page_195">195</a>, <a href="#Page_201">201</a>–<a href= +"#Page_204">204</a>, <a href="#Page_208">208</a>, <a href= +"#Page_211">211</a>, <a href="#Page_215">215</a>, <a href= +"#Page_216">216</a>, <a href="#Page_218">218</a>–<a href= +"#Page_226">226</a>, <a href="#Page_228">228</a>–<a href= +"#Page_236">236</a>, <a href="#Page_238">238</a>, <a href= +"#Page_240">240</a>–<a href="#Page_251">251</a>.</li> +<li>– <i>Apropos-k és malapropos-k</i> <a href= +"#Page_213">213</a>.</li> +<li>– <i>Baklövések a dramaturgia abécéjében</i> <a href= +"#Page_241">241</a>, <a href="#Page_242">242</a>.</li> +<li>– <i>Csalfa álmok, tört remények</i> <a href= +"#Page_211">211</a>.</li> +<li>– <i>Dalok földjéről</i> <a href="#Page_216">216</a>.</li> +<li>– <i>Drámai igazság és a magyar drámairodalom</i> <a href= +"#Page_241">241</a>.</li> +<li>– <i>Drámai nyelvről</i> <a href="#Page_240">240</a>.</li> +<li>– <i>Egy magyar énekesnő külföldön</i> <a href= +"#Page_214">214</a>.</li> +<li>– <i>Hivatlan bíró, fogadatlan prókátor</i> <a href= +"#Page_241">241</a>.</li> +<li>– <i>Kirándulás Provenceba</i> <a href= +"#Page_216">216</a>.</li> +<li>– <i>Nizzai élet</i> <a href="#Page_216">216</a>.</li> +<li>– <i>Petőfi Sándor életrajza</i> <a href="#Page_194">194</a>, +<a href="#Page_195">195</a>, <a href="#Page_201">201</a>, <a href= +"#Page_219">219</a>–<a href="#Page_235">235</a>.</li> +<li>– <i>Székely legény</i> <a href="#Page_216">216</a>.</li> +<li>– <i>Verőfényes napok</i> <a href="#Page_216">216</a>.</li> +<li>– <i>Tragédia bölcselete</i> <a href="#Page_238">238</a>.</li> +<li>Zipser <a href="#Page_186">186</a>.</li> +<li>Zrínyi Miklós gr. <a href="#Page_17">17</a>, <a href= +"#Page_100">100</a>, <a href="#Page_113">113</a>, <a href= +"#Page_374">374</a>, <a href="#Page_384">384</a>.</li> +<li>Zsedényi Edvárd <a href="#Page_364">364</a>.</li> +</ul> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_426" id= +"Page_426">-426-</a></span></p> +<div class="footnotes"> +<h2>Lábjegyzetek.</h2> +<div class="footnote"> +<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= +"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Pesti Röpívek. +1850. I. év, 1. sz. 27–28. l., aláírás nélkül.</p> +<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href= +"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> Pesti Röpívek, +1850. 1. év, 4. sz. 123–126. l., aláírás nélkül.</p> +<p><a name="Footnote_3" id="Footnote_3"></a> <a href= +"#FNanchor_3"><span class="label">3)</span></a> Szépirodalmi Lapok, +1853. Első félév, 16. sz. 255–256. l., aláírva: <i>1000</i>.</p> +<p><a name="Footnote_4" id="Footnote_4"></a> <a href= +"#FNanchor_4"><span class="label">4)</span></a> Szépirodalmi Lapok, +1853. Első félév, 31. sz. 496. l. aláírva: <i>1000</i>.</p> +<p><a name="Footnote_5" id="Footnote_5"></a> <a href= +"#FNanchor_5"><span class="label">5)</span></a> Szépirodalmi Lapok, +1853. Első félév, 40. sz. 628–633. l., aláírva: <i>–g</i>.</p> +<p><a name="Footnote_6" id="Footnote_6"></a> <a href= +"#FNanchor_6"><span class="label">6)</span></a> Vasárnapi Ujság, +1854. I. évf. 6. sz. 46–47. l., aláírva: <i>A «Vasárnapi Ujság» +szerkesztősége</i>.</p> +<p><a name="Footnote_7" id="Footnote_7"></a> <a href= +"#FNanchor_7"><span class="label">7)</span></a> Pesti Napló, 1854. +V. évf. 50/1193. sz., aláírva: <i>Gyulai Pál</i>.</p> +<p><a name="Footnote_8" id="Footnote_8"></a> <a href= +"#FNanchor_8"><span class="label">8)</span></a> Szépirodalmi +Figyelő, 1861. I. évf. 44–45. sz., 689–691, 705–707. l., aláírva: +<i>Gyulai Pál</i>.</p> +<p><a name="Footnote_9" id="Footnote_9"></a> <a href= +"#FNanchor_9"><span class="label">9)</span></a> Avril 15, 1861. 918 +p.</p> +<p><a name="Footnote_10" id="Footnote_10"></a> <a href= +"#FNanchor_10"><span class="label">10)</span></a> 1854. II. +Semester. IV. Band. 70. S.</p> +<p><a name="Footnote_11" id="Footnote_11"></a> <a href= +"#FNanchor_11"><span class="label">11)</span></a> Szépirodalmi +Figyelő, 1862. II. évf. 9. sz., 132–134. l., aláírva: <i>Gyulai +Pál</i>.</p> +<p><a name="Footnote_12" id="Footnote_12"></a> <a href= +"#FNanchor_12"><span class="label">12)</span></a> Szépirodalmi +Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 1–3. sz., 4–6., 20–22., +36–39. l., aláírva: <i>Gyulai Pál</i>.</p> +<p><a name="Footnote_13" id="Footnote_13"></a> <a href= +"#FNanchor_13"><span class="label">13)</span></a> Petőfi iskolai +életére vonatkozó adatokat egész a selmeci líceumba léptéig +testvére Petőfi István közlése nyomán (lásd Vasárnapi U. 1857. 5. +sz.), így kell kiigazítni: Petőfi egész hatéves koráig Félegyházán +volt szülőinél; akkor Kecskemétre adták Hábel Józsefhez, ki atyja +akkori félegyházi s kecskeméti székeinek haszonbérlő társa volt. +Két évig járt Kecskeméten az ev. alsóbb iskolába s midőn innen +visszajött, szülei Félegyházáról Szabadszállásra költöztek s innen +nemsokára Szent-Lőrincre (Tolna megyében) vitték iskolába, hol +legalább is egy évet töltött. Visszatértével Pestre vitték, hol +három évig, azután Aszódra, hol szintén három évig járt iskolába. +1838-ban Selmecre vitték a retorikába, hol azonban félév mulva +búcsút vett a kapufélfától.</p> +<p class="right"><i>Gy. P.</i></p> +<p><a name="Footnote_14" id="Footnote_14"></a> <a href= +"#FNanchor_14"><span class="label">14)</span></a> Lásd V. U. 1857. +1. sz.</p> +<p><a name="Footnote_15" id="Footnote_15"></a> <a href= +"#FNanchor_15"><span class="label">15)</span></a> Lásd V. U. 1857. +5. sz.</p> +<p><a name="Footnote_16" id="Footnote_16"></a> <a href= +"#FNanchor_16"><span class="label">16)</span></a> Lásd V. U. 1857. +3. sz. Vörösmarty László levelét.</p> +<p><a name="Footnote_17" id="Footnote_17"></a> <a href= +"#FNanchor_17"><span class="label">17)</span></a> Lásd Petőfi +összes költeményei, Pest, 1848. I. db. 158. l.</p> +<p><a name="Footnote_18" id="Footnote_18"></a> <a href= +"#FNanchor_18"><span class="label">18)</span></a> Lásd Petőfi +összes költeményei 168. lap. Szeberényi szerint nincs benne.</p> +<p><a name="Footnote_19" id="Footnote_19"></a> <a href= +"#FNanchor_19"><span class="label">19)</span></a> Lásd Hirnök 1845. +I-ső félév 16., 17. sz.</p> +<p><a name="Footnote_20" id="Footnote_20"></a> <a href= +"#FNanchor_20"><span class="label">20)</span></a> Lásd Pesti +Divatlap 1845. I-ső félév 19. sz.</p> +<p><a name="Footnote_21" id="Footnote_21"></a> <a href= +"#FNanchor_21"><span class="label">21)</span></a> Petőfi +feleletében a kompakt betűkkel szedett másik szó «tömjénét» +alkalmasint Dömjén Józsefre vonatkozik, a «Tavasz» című zsebkönyv +egyik szerkesztőjére. Azonban úgy látszik, hogy a bírálatot +Szeberényi írta és Dömjén csak a pápai adatokat szolgáltatta neki +Petőfi ellen.</p> +<p><a name="Footnote_22" id="Footnote_22"></a> <a href= +"#FNanchor_22"><span class="label">22)</span></a> Szépirodalmi +Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 11. sz. 165–167. l., +aláírva: <i>Gy. P.</i></p> +<p><a name="Footnote_23" id="Footnote_23"></a> <a href= +"#FNanchor_23"><span class="label">23)</span></a> Lásd Néhány év +Petőfi életéből. Írta Szeberényi 25. l.</p> +<p><a name="Footnote_24" id="Footnote_24"></a> <a href= +"#FNanchor_24"><span class="label">24)</span></a> Lásd Néhány év +Petőfi életéből. 29. l.</p> +<p><a name="Footnote_25" id="Footnote_25"></a> <a href= +"#FNanchor_25"><span class="label">25)</span></a> Szépirodalmi +Figyelő. 1862, II. évf. Második félév, 12–16. sz., 177–179, +193–197, 209–211, 225–227, 241–245. l., aláírva: <i>Gyulai +Pál</i>.</p> +<p><a name="Footnote_26" id="Footnote_26"></a> <a href= +"#FNanchor_26"><span class="label">26)</span></a> Mett = mert.</p> +<p><a name="Footnote_27" id="Footnote_27"></a> <a href= +"#FNanchor_27"><span class="label">27)</span></a> Pozsonyi.</p> +<p><a name="Footnote_28" id="Footnote_28"></a> <a href= +"#FNanchor_28"><span class="label">28)</span></a> Terpedt <i>a</i>, +hasonló esetben az <i>l</i> előtt a többi önhangzók is így vannak +jelölve.</p> +<p><a name="Footnote_29" id="Footnote_29"></a> <a href= +"#FNanchor_29"><span class="label">29)</span></a> Közép <i>e</i>, a +többi is így ponttal van jelölve.</p> +<p><a name="Footnote_30" id="Footnote_30"></a> <a href= +"#FNanchor_30"><span class="label">30)</span></a> Mindjárt.</p> +<p><a name="Footnote_31" id="Footnote_31"></a> <a href= +"#FNanchor_31"><span class="label">31)</span></a> Fekete, +betűcsere.</p> +<p><a name="Footnote_32" id="Footnote_32"></a> <a href= +"#FNanchor_32"><span class="label">32)</span></a> A közép e, itt is +ponttal van jelölve.</p> +<p><a name="Footnote_33" id="Footnote_33"></a> <a href= +"#FNanchor_33"><span class="label">33)</span></a> Első.</p> +<p><a name="Footnote_34" id="Footnote_34"></a> <a href= +"#FNanchor_34"><span class="label">34)</span></a> Nézés, az első +<i>ö</i> az <i>ö</i> és <i>é</i> közötti diphtongusszerű hang.</p> +<p><a name="Footnote_35" id="Footnote_35"></a> <a href= +"#FNanchor_35"><span class="label">35)</span></a> Engemet.</p> +<p><a name="Footnote_36" id="Footnote_36"></a> <a href= +"#FNanchor_36"><span class="label">36)</span></a> Sárga.</p> +<p><a name="Footnote_37" id="Footnote_37"></a> <a href= +"#FNanchor_37"><span class="label">37)</span></a> Gaal György +népmese gyüjteménye. Kiadták Kazinczy Gábor és Toldy Ferenc. Pest, +1857–59. Harmadik kötet, IV–VII. lap.</p> +<p><a name="Footnote_38" id="Footnote_38"></a> <a href= +"#FNanchor_38"><span class="label">38)</span></a> Gaal György +magyar népmese gyüjteménye. Kiadták Kazinczy G. és Toldy F. Első +kötet. 1857. III–IV. lap.</p> +<p><a name="Footnote_39" id="Footnote_39"></a> <a href= +"#FNanchor_39"><span class="label">39)</span></a> U. a. Második +kötet. III–IV. lap.</p> +<p><a name="Footnote_40" id="Footnote_40"></a> <a href= +"#FNanchor_40"><span class="label">40)</span></a> Színében.</p> +<p><a name="Footnote_41" id="Footnote_41"></a> <a href= +"#FNanchor_41"><span class="label">41)</span></a> Szépirodalmi +Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 12. sz., 179–182. l., +aláírva: <i>–g</i>.</p> +<p><a name="Footnote_42" id="Footnote_42"></a> <a href= +"#FNanchor_42"><span class="label">42)</span></a> Szépirodalmi +Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 13. sz. 205–206. l., +aláírva: <i>–g</i>.</p> +<p><a name="Footnote_43" id="Footnote_43"></a> <a href= +"#FNanchor_43"><span class="label">43)</span></a> Szépirodalmi +Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 18. sz. 284–285. l., +aláírva: <i>–g</i>.</p> +<p><a name="Footnote_44" id="Footnote_44"></a> <a href= +"#FNanchor_44"><span class="label">44)</span></a> Szépirodalmi +Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 20. sz. 315–316. l., +aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_45" id="Footnote_45"></a> <a href= +"#FNanchor_45"><span class="label">45)</span></a> Szépirodalmi +Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 20. sz. 316–317. l., +aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_46" id="Footnote_46"></a> <a href= +"#FNanchor_46"><span class="label">46)</span></a> Szépirodalmi +Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 21. sz. 325–326. l., +aláírva: <i>–g</i>.</p> +<p><a name="Footnote_47" id="Footnote_47"></a> <a href= +"#FNanchor_47"><span class="label">47)</span></a> Szépirodalmi +Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 21. sz. 334–335. l., +aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_48" id="Footnote_48"></a> <a href= +"#FNanchor_48"><span class="label">48)</span></a> Szépirodalmi +Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 22. sz. 339–342. l., +aláírva: <i>–g</i>.</p> +<p><a name="Footnote_49" id="Footnote_49"></a> <a href= +"#FNanchor_49"><span class="label">49)</span></a> Szépirodalmi +Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 22. sz. 350–351. l., +aláírva: <i>–g</i>.</p> +<p><a name="Footnote_50" id="Footnote_50"></a> <a href= +"#FNanchor_50"><span class="label">50)</span></a> Szépirodalmi +Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 26. sz. 405–406. l., +aláírva: <i>Gyulai Pál</i>.</p> +<p><a name="Footnote_51" id="Footnote_51"></a> <a href= +"#FNanchor_51"><span class="label">51)</span></a> Koszorú, 1863. +Első félév, 14. sz., 330–332. l., aláírva: <i>–g</i>.</p> +<p><a name="Footnote_52" id="Footnote_52"></a> <a href= +"#FNanchor_52"><span class="label">52)</span></a> Koszorú, 1863. +Első félév, 19. sz. 452. l., aláírás nélkül.</p> +<p><a name="Footnote_53" id="Footnote_53"></a> <a href= +"#FNanchor_53"><span class="label">53)</span></a> Koszorú, 1863. +Első félév, 22. sz. 523. l., aláírás nélkül.</p> +<p><a name="Footnote_54" id="Footnote_54"></a> <a href= +"#FNanchor_54"><span class="label">54)</span></a> Koszorú, 1863. +Első félév, 22. sz. 523–524. l., aláírás nélkül.</p> +<p><a name="Footnote_55" id="Footnote_55"></a> <a href= +"#FNanchor_55"><span class="label">55)</span></a> Koszorú, 1863. I. +évf. Második félév, 5. sz. 113–114. l., aláírva: <i>–g</i>.</p> +<p><a name="Footnote_56" id="Footnote_56"></a> <a href= +"#FNanchor_56"><span class="label">56)</span></a> Koszorú, 1863. I. +évf. Második félév, 13. sz. 309–310. l., aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_57" id="Footnote_57"></a> <a href= +"#FNanchor_57"><span class="label">57)</span></a> Koszorú, 1863. I. +évf. Második félév, 22. sz. 523. l., aláírás nélkül.</p> +<p><a name="Footnote_58" id="Footnote_58"></a> <a href= +"#FNanchor_58"><span class="label">58)</span></a> Koszorú, 1864. +II. évf. Első félév, 6. sz. 139–140. l., aláírás nélkül.</p> +<p><a name="Footnote_59" id="Footnote_59"></a> <a href= +"#FNanchor_59"><span class="label">59)</span></a> Koszorú, 1864. +II. évf. Első félév, 11. sz. 258. l., aláírva: <i>–g</i>.</p> +<p><a name="Footnote_60" id="Footnote_60"></a> <a href= +"#FNanchor_60"><span class="label">60)</span></a> Koszorú, 1864. +II. évf. Első félév, 12. sz. 284. l., aláírva: <i>Gy. P.</i></p> +<p><a name="Footnote_61" id="Footnote_61"></a> <a href= +"#FNanchor_61"><span class="label">61)</span></a> Koszorú, 1865. +III. évf. Első félév, 6. sz. 142. l., aláírva: <i>Gyulai +Pál</i>.</p> +<p><a name="Footnote_62" id="Footnote_62"></a> <a href= +"#FNanchor_62"><span class="label">62)</span></a> Nyelvtudományi +Közlemények. Szerkeszti Hunfalvy. Harmadik kötet. Második füzet. +1864. 207. l.</p> +<p><a name="Footnote_63" id="Footnote_63"></a> <a href= +"#FNanchor_63"><span class="label">63)</span></a> Budapesti Szemle, +1866. V. köt. 465–495. l., aláírva: <i>Gyulai Pál</i>.</p> +<p><a name="Footnote_64" id="Footnote_64"></a> <a href= +"#FNanchor_64"><span class="label">64)</span></a> Budapesti Szemle, +1868. XI. köt. 186–193. l., aláírva: <i>Gyulai Pál</i>.</p> +<p><a name="Footnote_65" id="Footnote_65"></a> <a href= +"#FNanchor_65"><span class="label">65)</span></a> Budapesti Szemle, +1875. 9. köt. 18. sz. 408–427. l., aláírva: <i>Gyulai Pál</i>.</p> +<p><a name="Footnote_66" id="Footnote_66"></a> <a href= +"#FNanchor_66"><span class="label">66)</span></a> Ellenőr, 1877. +IX. évf. 63. sz.</p> +<p><a name="Footnote_67" id="Footnote_67"></a> <a href= +"#FNanchor_67"><span class="label">67)</span></a> Fővárosi Lapok, +1877. XIV. évf. 144. sz.</p> +<p><a name="Footnote_68" id="Footnote_68"></a> <a href= +"#FNanchor_68"><span class="label">68)</span></a> Budapesti Szemle, +1878. 17. köt. 33. sz. 203–208. l. aláírva: <i>Gyulai Pál</i>.</p> +<p><a name="Footnote_69" id="Footnote_69"></a> <a href= +"#FNanchor_69"><span class="label">69)</span></a> Budapesti Szemle, +1879. 21. köt. 42. sz. 425–434. l., aláírva: <i>Szerk</i>.</p> +<p><a name="Footnote_70" id="Footnote_70"></a> <a href= +"#FNanchor_70"><span class="label">70)</span></a> Budapesti Szemle, +1881. 26. köt. 53. s. 319–320. l., aláírás nélkül.</p> +<p><a name="Footnote_71" id="Footnote_71"></a> <a href= +"#FNanchor_71"><span class="label">71)</span></a> Budapesti Szemle, +1882. 29. köt. 61. sz. 173–176. l., aláírás nélkül.</p> +<p><a name="Footnote_72" id="Footnote_72"></a> <a href= +"#FNanchor_72"><span class="label">72)</span></a> Budapesti Szemle, +1883. 34. köt. 76. sz. 129–133. l., aláírva: <i>Gyulai Pál</i>.</p> +<p><a name="Footnote_73" id="Footnote_73"></a> <a href= +"#FNanchor_73"><span class="label">73)</span></a> Budapesti Szemle, +1890. 63. köt. 163. sz. 160. l., aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_74" id="Footnote_74"></a> <a href= +"#FNanchor_74"><span class="label">74)</span></a> Budapesti Szemle, +1890. 63. köt. 165. sz. 480. l., aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_75" id="Footnote_75"></a> <a href= +"#FNanchor_75"><span class="label">75)</span></a> Budapesti Szemle, +1891. 65. köt. 170. sz. 320. l., aláírva: <i>Szerk</i>.</p> +<p><a name="Footnote_76" id="Footnote_76"></a> <a href= +"#FNanchor_76"><span class="label">76)</span></a> Budapesti Szemle, +1891. 65. köt. 171. sz. 480. l., aláírva: <i>Gyulai Pál, a +Budapesti Szemle szerkesztője</i>.</p> +<p><a name="Footnote_77" id="Footnote_77"></a> <a href= +"#FNanchor_77"><span class="label">77)</span></a> Budapesti Szemle, +1891. 68. köt. 180. sz. 492–493. l., aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_78" id="Footnote_78"></a> <a href= +"#FNanchor_78"><span class="label">78)</span></a> Budapesti Szemle, +1892. 69. köt. 181. sz. 156–158. l., aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_79" id="Footnote_79"></a> <a href= +"#FNanchor_79"><span class="label">79)</span></a> Budapesti Szemle, +1893. 74. köt. 196. sz. 156–159. l., aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_80" id="Footnote_80"></a> <a href= +"#FNanchor_80"><span class="label">80)</span></a> Budapesti Szemle, +1893. 74. köt. 198. sz. 477–478. l., aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_81" id="Footnote_81"></a> <a href= +"#FNanchor_81"><span class="label">81)</span></a> Budapesti Szemle, +1894. 80. köt, 214. sz. 153–157. l., aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_82" id="Footnote_82"></a> <a href= +"#FNanchor_82"><span class="label">82)</span></a> Budapesti Szemle, +1895. 83. köt. 223. sz. 157–158. l., aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_83" id="Footnote_83"></a> <a href= +"#FNanchor_83"><span class="label">83)</span></a> Mint elnöki +megnyitó fölolvastatott a Kisfaludy-Társaság 1896 febr. 9-én +tartott közülésén.</p> +<p>Budapesti Szemle, 1896. 85. köt. 231. sz. 463–469. l., aláírva: +<i>Gyulai Pál</i>.</p> +<p><a name="Footnote_84" id="Footnote_84"></a> <a href= +"#FNanchor_84"><span class="label">84)</span></a> Mint emlékbeszéd +fölolvastatott a nőképző-egyesület folyó év máj. 30-án tartott +emlékünnepélyén.</p> +<p>Budapesti Szemle, 1896. 86. köt. 234. sz. 454–458. l., aláírva: +<i>Gyulai Pál</i>.</p> +<p><a name="Footnote_85" id="Footnote_85"></a> <a href= +"#FNanchor_85"><span class="label">85)</span></a> Budapesti Szemle, +1897. 92. köt. 250. sz. 148–152. l., aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_86" id="Footnote_86"></a> <a href= +"#FNanchor_86"><span class="label">86)</span></a> Budapesti Szemle, +1899. 99. köt. 272. sz. 306–312. l., aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_87" id="Footnote_87"></a> <a href= +"#FNanchor_87"><span class="label">87)</span></a> Budapesti Szemle, +1901. 105. köt. 289. sz. 156–159. l., aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_88" id="Footnote_88"></a> <a href= +"#FNanchor_88"><span class="label">88)</span></a> Budapesti Szemle, +1901. 107. köt. 297. sz. 475–477. l., aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_89" id="Footnote_89"></a> <a href= +"#FNanchor_89"><span class="label">89)</span></a> Budapesti Szemle, +1904. 117. köt. 325. sz. 137–140. l., aláírva: <i>–i</i>.</p> +</div> +</div> +<p class="center">FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.</p> +<hr class="chap" /> +<div style='text-align:center'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77392 ***</div> +</body> +</html> diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6c72794 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This book, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..e1899b8 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for eBook #77392 +(https://www.gutenberg.org/ebooks/77392) |