diff options
Diffstat (limited to '77392-0.txt')
| -rw-r--r-- | 77392-0.txt | 12244 |
1 files changed, 12244 insertions, 0 deletions
diff --git a/77392-0.txt b/77392-0.txt new file mode 100644 index 0000000..59fae7f --- /dev/null +++ b/77392-0.txt @@ -0,0 +1,12244 @@ +*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77392 *** + +A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KÖNYVKIADÓ VÁLLALATA + +ÚJ FOLYAM + +1925–1927. CYCLUS + +GYULAI PÁL KRITIKAI DOLGOZATAINAK ÚJABB GYÜJTEMÉNYE + +AZ 1927-IK ÉVI ILLETMÉNY + +GYULAI PÁL KRITIKAI DOLGOZATAINAK ÚJABB GYÜJTEMÉNYE + +1850–1904 + +BUDAPEST + +A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KIADÁSA + +1927 + +FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA + + + + +TARTALOM. + + E kiadványról IX + +1850. + + I. Irodalmi élet 1 + II. Egy földönfutó hátrahagyott novellái 4 + +1853. + + III. Keveháza 13 + IV. Sujánszky Antal vallásos költeményei 16 + V. Pünkösd napja 19 + +1854. + + VI. Egy kis szóváltás 25 + VII. Kemény Zsigmond regényei és beszélyei 30 + +1861. + + VIII. Egy pár jegyzet a «Visszatekintés» című cikkre 38 + +1862. + + IX. Adalék népmeséinkhez 50 + X. Néhány év Petőfi életéből 55 + XI. Petőfi életéből 79 + XII. Két ó-székely ballada 86 + XIII. Budapesti Szemle XLVIII–XLIX. füz 127 + XIV. Szavalmányok 131 + XV. Nemzeti hárfa 134 + XVI. A nemes fészek 137 + XVII. Jókai legújabb regénye 140 + XVIII. Józsa 144 + XIX. Apró polémiák 150 + XX. Törökország fővárosa 152 + XXI. A Szépművészetek Csarnoka 160 + XXII. Polémiák 163 + XXIII. Budapesti Szemle LIII. füz. 169 + XXIV. Dalok könyve 174 + XXV. Budapesti Szemle LIV. füz 176 + XXVI. Gróf Széchenyi István politikai iskolája 178 + XXVII. A magyar nemzet klasszikus írói 181 + XXVIII. A magyar orvosok és természetvizsgálók IX-ik nagygyűlése 185 + XXIX. Újabb magyar lantosok 190 + +1864. + + XXX. A magyar nemzeti irodalom története.. 192 + XXXI. Petőfi életrajza 194 + XXXII. Portugál népköltészet 196 + +1865. + + XXXIII. A «sírhalmomi» szóról 199 + +1866. + + XXXIV. Zilahy Károly munkái 201 + +1868. + + XXXV. Eötvös emlékbeszédei 252 + +1875. + + XXXVI. Színházi szemle 263 + +1877. + + XXXVII. Helyreigazítás Dóczy «Csók»-ját illetőleg… 290 + XXXVIII. Petőfi és a M. T. Akadémia 292 + +1878. + + XXXIX. Válasz Grünwald Béla úr nyilt levelére 295 + +1879. + + XL. A szerkesztő jegyzetei Volf György válaszára 303 + +1881. + + XLI. A szerkesztő jegyzete 315 + +1882. + + XLII. A Nyelvőr és a Budapesti Szemle 318 + +1883. + + XLIII. «Toldi Szerelme» egy kihagyott versszakáról 324 + +1890. + + XLIV. Deskriptiv kritika 330 + +1891. + + XLV. Jászai Mari asszony Elektrája 332 + XLVI. A beteg parlament 334 + +1892. + + XLVII. Magyar szellemi élet 337 + +1893. + + XLVIII. A Nemzeti Színház műsoráról 340 + XLIX. A M. T. Akadémia s egy pár hírlapíró 345 + +1894. + + L. Simon Zsuzsa 348 + +1895. + + LI. A Nemzeti Színház és Szigligeti 355 + +1896. + + LII. Báró Kemény Zsigmond emlékezete 357 + LIII. Veres Pálné emlékezete 366 + +1897. + + LIV. Első könyvem. 373 + +1899. + + LV. Egy kis polémia 380 + +1901. + + LVI. A Petőfi-ház 389 + LVII. Giroflé és Girofla 394 + +1904. + + LVIII. Pogányok 397 + Jegyzetek 403 + Jegyzéke Gyulai Pál azon kritikai dolgozatainak, melyek kötetbe összegyüjtve még nem jelentek meg 415 + Név- és tárgymutató 418 + + + + +E KIADVÁNYRÓL. + +Gyulai Pál sokáig nem gondolt bírálatai összegyüjtésére. +Emlékbeszédeiből már 1879-ben (s újra 1890-ben) közzétett egy-, majd +1902-ben két kötetnyit. Dramaturgiai dolgozatait csak halála előtt egy +évvel, 1908-ban foglalta össze két kötetbe s ugyanakkor kritikai +dolgozatai első csoportját egybe. + +Ez utóbbi Akadémiánk kiadványaként jelent meg s hét terjedelmesebb, +csaknem tanulmányszerű kritikai dolgozatot tartalmaz az 1854-től 1861-ig +terjedő időből. Akadémiánk ez egy kötetnyi gyüjteménnyel megindult +kezdetet folytatni akarván, Gyulai Pál halála után két évvel, 1911-ben, +a Bírálatok c. kötetet adta ki, mely 1861-től 1903-ig menőleg +számszerint harminckilenc válogatott bírálatát öleli fel Gyulai Pálnak. + +Sem a Kritikai dolgozatok, sem a Bírálatok kötete nem merítette ki a +maga évkörének, együttesen egy hosszú félszázadnak (1854–1903) egész, bő +készletét. Kívánatosnak látszott tehát oly pótkötet előállítása, mely +lehetőleg kiegészíti amazok hézagait. + +Ez a célja a jelen kiadványnak. + +Gyulai Pál kritikai dolgozatainak ez újabb gyüjteménye dr. Bisztray +Gyula egyetemi könyvtári tisztviselő úrnak egy ezelőtt két évvel, +magánbuzgalomból vállalt munkáján alapszik. Ő u. i. 1925-ben mutatott be +e sorok írójának egy gépírásos, kész munkálatot, pontos másolatát Gyulai +Pál mindazon, 1860 és 1880 között írt bírálatainak, melyek az említett +két akadémiai kiadványba nem voltak felvéve. E gyüjteménnyel, melyet +nagyobb arányú tanulmány vezetett be s bőséges jegyzet-felszerelés +kísért, azt célozta, hogy legalább az említett két évtizedre, a kritikus +Gyulai Pál e virágkorára vonatkozólag végre teljes gyüjtemény álljon +rendelkezésünkre. + +Gyulai Pál születésének századik évfordulója közeledvén, tudomására +hoztam az akadémiai főtitkár úrnak egy ily kész mű létezését. Örömmel +fogadta közlésemet, s úgy vélekedvén, hogy Akadémiánk +Gyulai-centenáriumi ünnepélyét méltóképpen egészítené ki s tenné +maradandóbb hatásúvá egy harmadik Gyulai-kötet közzététele, csakhamar +akadémiai határozattá emeltette ezt a gondolatot. Felkérte Négyesy +László és Császár Elemér r. t. urakat is a kötet anyagának +megvizsgálására, s reám bízta a megtisztelő feladatot, hogy az ő +észrevételeiknek, valamint Angyal Dávid r. t. úr tanácsainak figyelembe +vételével elkészítsem a kiadvány végleges tervét. + +Minthogy nem tudni, mikor nyílik alkalom a korábbi gyüjtemények 1860 +előtti és 1880 utáni anyagának szintoly mérvű kiegészítésére, minőt +Bisztray úr e két év közötti szakaszra nézve tervezett, időszerűbbnek +látszott, a közbülső húsz év anyagának némi megrostálása árán Gyulai Pál +tevékenységének egész tartamára kiterjeszteni a készülő gyüjteményt. +Mellőztünk tehát némely kisebb jelentőségű cikkeket az említett két +évtized már lemásolt anyagából, s felvettünk helyettök korábbi, vagy +későbbi bírálatokat. Bisztray úr készséggel vállalkozott gyüjteményének +ily szempontú átalakítására s így vált e szép gyüjtemény az 1850-től +1904-ig terjedő egész időre nézve a két korábbi akadémiai kiadvány +tetemes pótlékává. + +Arról, sajnos, le kellett mondanunk, hogy minden idetartozót kiadjunk. +Az egy bizonyára előbb-utóbb megvalósuló teljes Gyulai-kiadásnak lesz a +teendője. A még ezen kötetből is kimaradt dolgozatok jegyzékét a kötet +végén találja meg az olvasó. Közülök az Arisztidesz (Vajda János) +Önbírálatáról szólót különös sajnálattal mellőztük, – nagy terjedelme +miatt. Némelyeket azért hagytunk ki, mert java-anyagukat egy-egy későbbi +emlékbeszédébe úgyis beolvasztotta Gyulai Pál, mint a Pákh Albertről +(1867) s a Csengery Antalról (1873) szólót; másokat pedig azért, mert +csak betűjeggyel aláírt cikkek lévén, Gyulai szerzősége (bár nem +valószínűtlen) kétséget kizárólag megállapítható nem volt. Ilyen +különösen két, _–g_ jelzésű bírálat a Budapester Tagblattról s Ábrányi +Emil költeményeiről, a Budapesti Szemle XXXIX. és XL. kötetében (1884). +Viszont egy-egy apró «szerkesztői jegyzetet» is örömest fölvettünk +magvas, többnyire elvi jelentőségű tartalma miatt. + +A közlött bírálatok nagy része megkívánja vonatkozásaiknak ismertetését. +Ezt a célt szolgálják Bisztray Gyula úrnak a kötet végén olvasható +jegyzetei, melyek egyúttal a szerzőség kérdését is elintézik, +valahányszor az tisztázásra szorul. Gyulai szövegének nyilvánvaló +sajtóhibáit kijavította a kötet szerkesztője, de minden kétes esetben +szögletes zárjelbe foglalva közli figyelmeztetését. Az egész szöveg az +Akadémia mai helyesírási szabályai szerint szedetett ki. + +Aligha szorul indokolásra, hogy mi miért vétetett fel a kötetbe. Még a +jelentéktelenebbnek tetsző, vagy tárgyánál fogva kevesebbet ígérő +cikkecske is tanulsággal szolgál. Az 1854-nél korábbi darabok már +koraiságuk miatt is méltán felhívják a figyelmet magukra s épen nem +méltatlan társai a későbbieknek. Még riportszerű beszámolóban is (a +magyar orvosok és természetvizsgálók egyik nagy gyűléséről) szerét ejti +Gyulai irodalmi és közérdekű fejtegetéseknek a szónoki előadás +művészetéről, a tudomány népszerűsítésének formai feltételeiről s +megbírálja természettudósainkat, kik «úgy látszik, keveset adnak a +szorosan vett irodalmi műveltségre». Több ízben ismerteti, még Arany +János folyóirataiban, a Csengery-féle Budapesti Szemle egy-egy új +füzetét, s ily igénytelen tartalmi tájékoztatásokhoz is tud fűzni +eredeti megfigyeléseket, helyreigazításokat, vitába száll egy-egy +értekezővel, tanácsot ad, eszméket vet fel, fejtegeti a nagy magyar +szemle célját s egyik főeszközét, az essai műfaját, becses adatokat +közöl előfizetői akkori számáról, s hírlapi megrovások ellenében éppoly +biztos nyugalommal védi, amily határozottan visszaútasít hol egy, hol +más bírálatában minden elfogultságot és fölületességet, mely +intézményeket és kiváló alkotókat – Akadémiát, Aranyt, Madáchot – +könnyelműen támad. E kötet egyik legterjedelmesebb bírálata egy ma már +alig ismert, de barátaitól túlzottan magasztalt, korán elhúnyt költőnek +és kritikusnak, Zilahy Károlynak a hagyatékával foglalkozik; vele +szemben kellett Aranyt s Madáchot «védelmeznie», valamint általában a +higgadtság mérlegét a baráti elfogultság hamis súlymértékeivel szemben. +E bírálat ma is időszerű, hiszen elfogult reklám és toborzás állandóan +kísérletezik a helyes értékviszonyok megzavarásával. A határt nem +ismerő, szertelen magasztalásnak mindenkor ellensége volt Gyulai, +valóságos «kórjel»-nek tartotta s e kötetben is van «Egy kis polemiá»-ja +ellene. Még emlékbeszédben sem engedi meg a dicsőítő túlzást, mert bár e +műfaj valódi muzsája a rokonszenv, éppen ez az, mely «a közönségesnél +mélyebb kedélyt bizonyos gyöngédségi érzetnél fogva megóvja a dicsőítési +túlzásoktól». S minthogy szerinte «leginkább a kitűnő írókat kell +bírálni s nem a középszerűeket, kiket mellőzhetni is»: nem hagyja szó +nélkül br. Eötvös Józsefnek Kazinczy felett tartott emlékbeszédét, +melyben egy-egy vonás «zavarja a rajz hűségét s nem szükségképi +következménye a kegyelet eszményítésének sem». E bírálat egyébként +kiváló fejtegetését tartalmazza az emlékbeszéd műfajának, aminthogy más +bírálatainak is gyakori erénye egy-egy műfaj – irányregény, útleirás, +élet- és jellemrajz történeti regény – jellemének és határkérdéseinek +tisztázása. De nemcsak efféle, az elméletbe átmenő fejtegetések intik +vissza a mai olvasót Gyulai egy-egy bírálatához, vagy polémiájához. Az +értékelés hangos tévedéseiben idejekorán észreveszi a veszedelmet, +megállapítja egy-egy visszás irányzat megindulását s legott ostromra +indul egyelőre még gyér képviselői ellen. Ez az érdeke első Színházi +Szemléjének, mely Csiky Gergely Jóslatá-ból kiindulva az új-romantikus +dráma genesisét adja elő támadó éllel s az akadémiai álláspont +védelmével. + +Amint Eötvös kegyeletes túlzásával szemben a való mértékére szállítja +Kazinczy nyelvújítói érdemeit, Szarvas Gábor és a Nyelvőr +új-orthologiájával szemben éppoly világos különbségtevéssel védi meg a +nyelvújítás történeti tényét s a költői nyelv szempontjából immár +kártevés nélkül ki nem irtható eredményeit. A Nyelvőrrel való egyik +legnevezetesebb vitája is itt van kötetünkben, s a Nyelvőrhöz intézett +öt kérdése nemcsak mint vitatkozó fogás, hanem mint szigorú elvi +distinctio is Gyulai legemlékezetesebb sorai közé tartozik. Nyelvszokás +és költői szabadság jogviszonyait érinti a «Sírhalmomi» szóról írt +cikkecskéje is. + +E kötetnek nem kevesebb, mint öt darabja foglalkozik Petőfivel, egy-egy +róla írt könyvet bírálva, egy hirlapi támadás alkalmával az Akadémiának +Petőfihez való viszonyát tisztázva, s végül a Petőfi-ház gondolatát +vitatva meg. Első klasszikus bírálata is Petőfiről szólt (1854) s azt +még maga osztotta be a Kritikai Dolgozatok gyüjteményébe. Azt s az itt +közzétetteket feldolgozta a Petőfi-irodalom, de nem árt, ha a nagy +közönség közelebbről is megismeri, mily nem szűnő érdeklődéssel figyelte +Gyulai a Petőfi-irodalom gyarapodását, vizsgálta a felmerülő adatok +hitelét, s mennyire tiltakozott Petőfi jellemének bárminő, akár naiv +magasztalásból eredő és hamisan szépítő, akár könnyelműen megbélyegző +eltorzítása ellen. Az igazságot védte itt is a mindkét irányú fictio +ellenében, de a kegyeletlenség vádját sem rettegte, mikor a kegyeletnek +az ő felfogása szerint helytelen módját kellett kárhoztatnia. + +Két ízben is hallatja szavát br. Kemény Zsigmondról a jelen kötetben. +Nem lesz érdektelen egyik sem a híres emlékbeszéd mellett. Személyes +emlékek közvetlensége is növeli a «Veres Pálné emlékezeté»-nek, de +különösen a Toldi szerelme egy kihagyott versszakáról szóló közleménynek +az érdekét. Ez utóbbi mily híven idézi elénk nemcsak a végső napjait +élő, öreg Arany Jánost, hanem az igazi Gyulai Pált is, ki sohasem +tartózkodik annyira a hatáskeltés érzelmi eszközeitől, mint mikor maga +lelke gyökeréig a meghatottság rabja. E csaknem rideg tárgyilagosságú +cikkecske egyike az ő leglíraibb fogantatású megnyilatkozásainak. Mily +nagy idő, s személyes élmények mily gazdag zománca választja el ezt a +megholtra emlékező közleményt attól a kötetünkben Keveháza címen +olvasható kis szemlerészlettől, melyet még kritikai pályája elején írt. +A fiatal műértő lelkesen hódol a nagy költő előtt: az közügy! – a +gyászoló barát elfojtja könnyeit: meghatottsága az ő magánügye! A két +időpont ellentétesen viselkedő Gyulai Pál-ja ugyanaz a _férfi_. + +Igen régi keletű Gyulai érdeklődése a népköltészet iránt. 1854-i +Petőfi-tanulmánya már kiforrott nézeteket tartalmaz újabb irodalmunk e +sarkalatos erőforrásáról. Kötetünk egyik korai darabja is a népiesség +igazi értelmével s ennek alapján a «néplap» (Vasárnapi Ujság) +feladatainak tisztázásával foglalkozik. Egy másik cikke népmeséinkhez +közli adalékul az «Igazság és Hamisság» oly változatát, mely különbözik +a Kriza-félétől. Két ó-székely ballada c. nagy terjedelmű közleménye +egyúttal a legbecsesebbek közé tartozik; nemcsak a két remek +népballadának esztétikai fejtegetése miatt, hanem azon elméleti +megvitatások révén is, melyekben a nép- és műköltészetnek, a nemzetinek +és népiesnek mibenlétét s egymáshoz való viszonyát magyarázza. A magyar +népiesség elméletének történetében nevezetes hely illeti meg e kiváló +tanulmányt. Végül egy portugál néprománc verses fordítása is figyelmet +kelthet idetartozó darabjai között, valamint az a bírálata, melyben +«városi» és «falusi» költészet indokolatlan megkülönböztetését útasítja +vissza. + +Kiadványunk azonban főképp a polémikus Gyulait mutatja be, még pedig +leginkább szerkesztői minőségében. Itt lép csak elénk igazán az elvek s +a jogérzék embere. Folyóirattól határozott irányt követel meg, s a +szerkesztőtől annak nyílt érvényesítését; egy folyóirat szava mindig +fontosabb szerinte az egyéni véleménynél, mert a szerkesztő s a vele +szoros viszonyban, szolidaritásban és kölcsönhatásban álló írók bizonyos +alakuló, vagy már kialakult közvéleményt és közérzületet jelentenek s +annak határozott képviselőiként kell forogniok a nyilvánosság előtt. +Mély erkölcsi gyökere s messzire tekintő bölcselete van e kemény +határozottságnak: «A tudomány és irodalom kérdéseiben s még sok másban +is egyedüli bíró az idő, de hogy ez valaha döntőleg ítélhessen, +szükséges, hogy benne, érte, vele vizsgálódjunk, ítéljünk, küzdjünk, +hogy akiket ugyanegy szellem lelkesít, egyesüljenek s vállvetve, +sokszorozott erővel, erejükhöz képest sok oldalról támogassák azt az +ügyet, amelyért lelkesülnek s azt bizonyosan inkább eszközlik a +határozott színű folyóiratok, mint a kevésbbé határozottak, mert +küzdelmet idéznek elő, erőkifejtésre kényszerítik az ellenfélt s a +fejlődés kovászát vetik be irodalomba és közönségbe egyaránt.» Ezt írja +Arany János folyóiratában, szerkesztői állásfoglalást várva tőle is egy +ott folyó vitában; s lehet-e felségesebb célkitűzéssel igazolni kritikát +és elvi küzdelemre kihívó harcvágyat, mint az idézett szavakkal, melyek +értelme ez: mutassuk meg magunkat őszintén, kényszerítsük egymást nyílt +meggyőződésekre, s úgy menjünk aztán a bíró: az idő elé. Ítélj, hogy +megítéltessél; ítélj, hogy magad is a bíró elé kerülj, de úgy ítélj, +hogy nyugodt öntudattal járulhass eléje. Fölemelő, szeplőtelen, férfias +morál! + +Ily alapon méltán követelhetni a kritika jogát és szabadságát minden +közéleti jelenséggel szemben. S ő e jogot megkövetelte, kivívta s minden +megtorló kísérlet ellenére biztosította is maga és munkatársai számára. +E jog megvonása a kritikust «legalább is haszontalan íróvá tenné» – írja +a Polémiák-ban. «Én – folytatja indokolt hévvel – mindig tiltakoztam e +jograblás ellen s részemről egy fikarcnyit sem fogok engedni soha a +kritika jogaiból, melyeket nem én oktrojáltam, hanem maga a kritika +természete fejtett ki s a századok gyakorlata szentesített.» Nem is +engedett! Tanuskodnak róla szerkesztői válaszai és jegyzetei, melyekből +néhány emlékezetesebbet örömmel teszünk itten közzé. Élesen megvonja a +különbséget a magánszemély s az író között; attól eltiltja a bírálatot, +emezt mindazon adalékokkal együtt, melyeket magáról műve által a +nyilvánosság elé bocsát, jogos tárgyává teszi meg a bírálatnak. «A +kritikus sokat, mindent elmondhat, mit a bírálata alatti könyv fekete +vagy fehér soraiból a dedukció, indukció, vagy analógia útján +kiokoskodhatni»: ellenben «nem tehet semminemű célzatot, megrovást, még +a legigazabbat sem, ha az csak az író magánviszonyai és személyisége +ismeretében leli alapját». A bírálat nyomán feljajduló késő érzékenység +megtorlásait keményen, de higgadtan veri vissza, névtelen munkatárs +bírálatáért egész felelősséggel helyt áll; s minthogy a visszavágás +rendesen a névtelenségben keresi az ellenfél gyönge oldalát s a +névtelenséget gyávaságnak tulajdonítja: e «lovagiatlan» fegyvert is nem +egyszer kiüti az ellenfél kezéből. Ha a névtelenséget elítélnők, vagy +éppen törvénnyel tiltanók, elegendő ok nélkül korlátoznók a vélemény +szabadságát; mert «nemcsak arra van jogunk, hogy gondolatainkat, +véleményünket szabadon közöljük, hanem arra is, hogy oly módon és +alakban közöljük, ami természetünknek, ízlésünknek és körülményeinknek +leginkább megfelel». Az állam és társadalom, ha érdekei megsértettek, +mindig számadásra vonhatja a szerkesztőt és kiadót, akik a névtelen +íróért teljes felelősséget vállaltak. Az ellenbírálatok kérdésében is +más a véleménye, mint az ilyenek beküldőinek általában: «Az +ellenbírálatok kiadása nem a kötelesség kérdése, mint sokan hiszik, +hanem csak a figyelemé, amellyel a körülményekhez képest, valamely ügy +vagy személy iránt viseltetünk»; «hogy dolgozó társaink ellen írt és +meggyőződésünkkel ellenkező cikkek közlését kötelességünknek tartsuk: +azt ugyan jogosan tőlünk senki sem kívánhatja». Egyébként is «a kritika +nem annyira a bírált íróért van, mint inkább az irodalomért és +közönségért». Mindamellett amikor már nem elvről volt szó, s a Budapesti +Szemle egy álnevű cikkében megbírált Jászai Mari a szerkesztő értesülése +szerint nőiségében érezte sértve magát, nem habozott egy szerkesztői +nyilatkozatban kijelenteni, hogy «_e tekintetben_ tőle minden vonakodás +nélkül bocsánatot kérni lovagias kötelességének ismeri». S tudta védeni +nemcsak a kritika jogát, hanem az írókét is, ha sor került reá, miről az +anthologiák túlkapásait elítélő bírálatai ebben a kötetben is tanuságot +tesznek. + +Bizonyos népszerű felfogás szerette «epésnek» elképzelni a +meggyőződésnek s a bírálás és megbíráltatás szenvedélyének ezt a tiszta +lelkiismeretű hívét és katonáját. Mily gyarló torzítás! Íme, ez a kötete +is valami csodálatos higgadtság, nyugodt és vidám öntudat tiszta +világába vezet. Csupa harc és vita, támadó és védekező gerjedelem: de +ragyog a nap, tiszta a lég s üdítő, mint a magasságoké, mintha nem is +ember, hanem maga az eszme csatáznék. Gyulainál alig lehet ugyan +egyénibb jelenséget elképzelnünk s harciasabbat se sokat; legegyénítőbb +vonása azonban korántsem valamely köznapi ingerültség, hanem a +személyfölöttiség szenvedélye, mely földre vet, mikor harcba indul, +minden földi terhet, s azért oly erős a harcban, mert csak lélek szerint +vívja. Ezért oly salaktalan, ezért oly tiszta, ezért olyan derült az ő +nagy harcainak minden okmánya, bírálatai minden kötete. + +Nem egyéni kedvtelésből harcolt: nyugalmat, ihletet áldozott fel +kritikusi népszerűtlenségért; de megtette, mert felsőbb hatalmak, a +józan ész, az ízlés, az erkölcs, a nemzeti lelkiismeret, az egyenes +emberség jelölték ki katonájokúl. Neki az irodalom, neki az ízlés dolga +sohasem volt magánügy, sőt nemzeti ügynek tartotta, amely «szoros +kapcsolatban van az állam és társadalom igen fontos erkölcsi +érdekeivel». Óvta hát azok ellenében is, kik nemes célból és +lelkesedéssel, de «rossz, céltévesztő, sőt célellenes eszközökkel» +álltak szolgálatába; óvta minden oly törekvés veszedelmeitől, mely «a +nemzeti irányt nemzetibbel akarja megrontani». Az irodalommal egyaránt +figyelme tárgya volt politikai életünk. S ma, mikor már tettek és +szándékok megérlelték nem várt gyümölcsüket, csaknem megdöbbenve +olvashatjuk azon intő szavakat, melyekkel A beteg parlament c. bírálatát +fejezte be 1891-ben: «Részünkről parlamentünk nagyobb és könnyebben +gyógyítható betegségének tartjuk a botrány és obstrukció divatosságát. A +bajt nem kell kicsinyleni, ez nem pártkérdés, nem is csak a házszabályok +kérdése, hanem valóságos alkotmány-kérdés. Belőle a kisebbség vétója +fejlődhetik ki, amelyet nem ismer alkotmányunk.» Ismétlem, ezt 1891-ben +írta! Hogy a dualizmus adott alakjának fenntartása mily nagy érdeke a +magyar nemzetnek, s hogy gyöngülése csak ellenségeinek lenne diadala s +hazánkat beláthatatlan zavarba, veszélybe döntené: arról is emlékezetes +sorok olvashatók ugyane cikkecske végén. + +Késő bánat nem okulás! De van e kötetben sok oly szava a lelkiismeretnek +és éles belátásnak, melyen okulni még ma sem lenne késő. Veres Pálné +emlékezetében ezt mondja a nőemancipáció és a szocializmus kérdéséről, +melyek szerinte sokban hasonlítanak egymáshoz: «Mindkettőnek van igaza +is, valódi és súlyos bajokat tár föl, de az ajánlott gyógyszerek még +súlyosabbakat idéznének elő. Nem a merev elvek valósítása, a gyökeres +reform a gyógyszer, hanem a részletes javítás s megalkuvás a létező +társadalmi renddel». + +Vajha mennél többen olvasnák Gyulait s vajha az esztétikai igényeket oly +fölénnyel hangoztató korunk elsajátítaná tőle azt a legkényesebb ízlést, +mely a maga ítéleteit a lelkiismeret mérlegén is mindenkor megméri. + +Budapesten, 1927 január elején. + +_Horváth János_ l. t. + + + + +IRODALMI ÉLET.[1] + +Röviden és egyszerűen fogjuk kezelni e rovatot. Reméljük, nemcsak a +nyájas olvasó fogja átnézni, hanem a szép olvasónő is. Mindemellett sok +mulatságost nem igérünk, de annyi hasznot mindenesetre igen, hogy néhány +rossz könyvtől megmentjük s egy-két jelesre, élvezhetőre utasítjuk. Az +idő drága, a pénz szűk, kik pedig a magyar könyvet veszik, nem gazdag +emberek. + +Még egy szót! + +Ismertetésünk inkább szépirodalmi dolgozatokra terjedend ki, de +észrevétel nélkül az érdekesebb röpiratokat, történeti műveket, utazási +rajzokat sem hagyjuk, sőt a folyóiratokban megjelenő nevezetesebb +cikkekre is figyelmeztetjük olvasóinkat. Különben igyekezni fogunk, hogy +szigorúak és lelkiismeretesek legyünk. Az elsővel tartozunk az ügynek, a +másodikkal önmagunknak. Vannak ugyan emberek, kik irodalmunk e +szerencsétlen korszakában a szigorúságot hazafiatlanságnak tartják, az +abszolut szempontot örökre ellökik s a viszonyost csak dicsériádokra +zsákmányolják ki; de ezek a virágzóbb állapotban is így beszéltek s +talán pro domo sua. Jaj azon irodalomnak, melyet így kívánnak +fölvirágoztatni! Aztán a miénk két év előtt már szépen virágzott s +európai hírű költőink vannak. Ama beszéd nem egyéb, mint meggyalázás. +Miért akarjátok az írót, mint koldust az utcaszögletre állítani, hogy +ott rimánkodón kiáltsa: vegyetek, igaz, hitvány könyv, de magyar, +vegyetek hazafiságból, ti, kik a jót is alig veszitek? Hát a büszke +magyarnak már önérzete sincs? Hát a hazafiság szent érzetét könyörületté +akarjátok lealacsonyítni, vagy kizsákmányolni zsebetek számára? Az +irodalmat nem a könyvek száma terjeszti és emeli s mint a példák +bizonyítják, némely nyelvet egy-két íróért is megtanulnak. Ajánljátok a +jót, vegyétek a jót! Ennyiből áll az egész. + +Most inkább kell, mint valaha szigorú és józan beszéd. Jeleseink nagy +része visszavonulva él, a középszerűség csiripol és erőszakoskodik. +Dudva kezdi lepni az eddig csinos kertet s minden lépten szilaj állatok +lábnyoma látszik. Ki szól bele? Ki ügyel? senki. Szabad a vásár. Ó, +aranjuezi szép napok! + +Mindezekből azonban senki ne következtesse, hogy mi valami nagy dolgot +akarunk véghezvinni. A világért sem! Augias istállójához Hercules kell. +Nekünk igen kevés erőnk van, mi mint szakférfiak, nem tanultuk az +esztétikát, kevés esztétikust forgattunk, külföldön sem utazhatánk s +inkább csak némi ízlés és néhány nagy költők műveiből vont elvek +birtokában vagyunk. Mi csak a politikai lapok ujdondászainál akarunk +többek lenni, kik minden tartalom nélkül százszor ismételt +epithetonokban beszélnek, bókolnak a szavatlan írónak, ölelik a kedves +költőt, leveszik a kalapot a lélekmagas költemény előtt, szívbájoló +dalokat ajánlanak a lelkes honleányoknak, előre megdicsérik a nem ismert +drámát, hazafiúi indulattal mentik, ha megbukott s magasztalnak +mindenkit, ha csak történetesen valakire nem haragusznak, vagy egy +meglehetősen sikerült élcért nem kell kivételt tenniök. Nem akarjuk, +hogy csak ezek kezében legyen a kritika és szükségesnek tartunk némi +ellenőrködést, midőn vele komolyan egy lap sem foglalkozik. Tehát némi +hiányt akarunk pótolni, úgy, ahogy lehet. E lap körén kívül esik minden +tudományos s hosszasabb fejtegetés. Nagyon mélyen nem is értünk hozzá. +Csak társalogni akarunk, inkább tömötten, mint üres fecsegéssel s nem +annyira elménckedve, mint okkal. Hangot kívánunk adni sok becsületes +magyar ember bosszúsága- és örömeinek, midőn egy-egy új könyvet átolvas. +Sokat magunk mondunk el, sokat az olvasóra hagyunk. Csak a jellemzőbb +vonásokat emeljük ki, csak a főbb eszméket említjük meg, csak az +érdekesebb helyeket érintjük. + +Röviden, egyszerűen, lelkiismeretesen, szigorún. + +Elveinket ismertetéseink folytában lesz idő bemutatnunk. Az írmodor és +nyelv vizsgálatára főfigyelmet fordítunk; mert a magyar nyelvnek elég +ellensége van, nem szükség, hogy az üldözött ellen íróink is fegyvert +fogjanak. + +Jövő számunkban megkezdjük a ciklust! + + + + +EGY FÖLDÖNFUTÓ HÁTRAHAGYOTT NOVELLÁI.[2] + +Két kötetben. Pest, 1850. Heckenast Gusztáv sajátja. Ára 2 frt ezüstben. + +E novellák írójára – bár csak földönfutónak címeztetik – mindenki +ráismerhet. Neve most több ajkon hangzik, mint három-négy év előtt, +midőn az itt összeszedett műveivel föllépett. Hanem ez éppen úgy nem +volt az ő hibája, mint amaz nem egészen az ő érdeme. + +Őt a forradalom tette ismertté s itt hamar híresedik az ember. Sokszor +alkalmas perc, jól választott modor s egy kis merészség mindennél többet +tesz. Vele is ez történt. Eddig nem szokott hangon szólott, mit, mit +nem, az nem tartozott a dologhoz, a modor volt a legfőbb s ez tetszett. +Ő sem többet, sem kevesebbet nem tőn, mint hízelgett a napi +szenvedélyeknek, hangot adott az utcák és kávéházak pillanatszerű +véleményeinek, mindezt komoly terv, kiszámított politikai rendszer s +organizált párt nélkül ugyan, de éppen azon csinos, piquant s jól +elbeszélni tudó modorban, miként azt novelláiban megszoktuk. A különbség +csak az volt, hogy az elmésség szúró tőhegyéből gyilkoló tőr lett, a +finom gúnymosolyból sarcasticus hahota, gondolatai a néha fölmerülő +könny helyett mindennapos vérben úsztak s ő, a glacée-keztyűs, elegáns +arszlán, ki némi előszeretettel viseltetett a szalonokhoz s egyik +novellájának – «Egy kastély az erdőben» – érdekességét illendő bókkal, +valamely magyar hercegi család fényes nevétől föltételezé, tetszék +magának piszkos kezekkel és szurtosan, nem mindig az előjog és +visszaélés, sőt többször a becsület, közügy és kegyeletek oszlopait +döntögetni. + +És mi történt? + +Előbb nevettek rajta, később gyűlölték és félték, majd éppen ezáltal +hatásra emelvén, bókoltak előtte. Egyébiránt ez nem tartozik ránk. +Itélni fog a jövő s most legföllebb csak hiányosan véleményezhetünk. +Inkább azért is érintők, mert összefüggésben van azokkal, miket mondani +akarunk. + +Ő a politikai hatást szépirodalmi tehetségének köszöni s mint írónak +éppen ugyanazon árny- és fényoldalai vannak ezen a pályán, miként +amazon. Könnyed szeret lenni, hogy nehézkes, untató ne legyen, ha +mindjárt üressé és tartalmatlanná is fajul, ő ezért sokat, sőt – ha kell +– mindent föláldoz, nála az alak minden, a tárgy kevés vagy semmi, a +dolgok mélyére ritkán száll; mert tudja, hogy vannak mindkét nemben +tudós művek, melyeket senki sem olvas; magasra sem emelkedik, mert +hasonlókép lehetnek olyanok, kiknek ez nevetségesen áll, ő pedig minden +inkább kíván lenni, mint ez – s végre érdekesnek találja magát bizonyos +könnyelmű szinezetben, melyet tán genialitásnak hisz. Azonban, mint +szépirodalmi író végetlenül fölötte áll a politikainak. Az érintett +tulajdonok közül több is van helyén a novellában, mint vezércikkben; +továbbá az alakító tehetség inkább költői, mint bármi más s végre +novelláiban, nálunk mód nélkül puszta s kevés szerencsével mívelt téren, +sok szerencsével mozog. + +Mi őt szépirodalmunkra nézve igen is érezhető veszteségnek tartjuk. Nem +halt meg ugyan, de kibujdosottjaink nem követik a francia és német +menekülteket, kik nem politikai tartalmú műveikkel gyakran fölkeresik +hazájok könyvárusait; sőt ellenkezőleg, még regényt is idegen nyelven +írnak, mint például Jósika. Hír szerint Eötvös is több történeti műven +dolgozik, melyek hasonlólag nem magyarul jelennek meg. Ez ellen éppen +úgy ki kell kelnünk, mint kikeltünk közelebbről a bennlevők +hallgatagsága ellen. Bajos ugyan itélni némely magánviszonyok tekintetbe +vétele nélkül, melyek itt sokat nyomhatnak, de annyi joggal +megjegyezhető, hogy ha a nemzetiséghezi hűtlenséget íróink kezdik meg, +legkevésbbé sem lesz csudálatos, ha a közönség velök éppen semmit, ez +egyetlen megmaradt kincsünkkel pedig kevesebbet gondol, mintsem kellene. + +E novellákat összeszedni szerencsés gondolat volt; kivált ha az írói +tulajdon megsértése nélkül történt. Különben nekünk sem erről, sem az +ellenkezőről legkisebb tudomásunk sincs s ki útbaigazítana – főképp a +megsértés esetében – igen megköszönnők; mert kötelességünk őrködni az +írói tulajdon fölött, melyet a jelen viszonyok közt is szőnyegre hozni +már nagy ideje. + +Pálffy legjobb novellaíróink közé tartozik. Nem lehet őt ugyan a szó +magasabb értelmében költőnek nevezni – bár némely műve sejtetni látszik, +miként tőle függ, hogy több legyen, mint amennyi – de teljes joggal +számot tarthat az úgynevezett kellemes és mulatságos író nevére, kit +elolvasni rendszerint minden ember ráér. És ez nem kevés, különösen +nálunk, hol az írni tudás azon értelemben, mint azt a francia veszi, +fehér holló. Ő a magyar novellairodalom legszomorúbb korszakában lépett +föl. Kovács Pál ritkán hallatá magát, Csató, ki majd legjobban érté a +novella mesterségét, meghalt. Kuthy félreismerve tehetségeit s elvesztve +benső egyszerűségét, csak kicsapongásokban jelent meg. Nagy Ignác +elmésséghajhászattal ölte olvasóit, Jókai még nem lépett föl. A többiek +által csak íródtak a novellák s a szerzőn és szerkesztőn kívül alig +olvasá el más. E körülmények közt ő ott kezdte, hol kelle, azt hozott, +mire leginkább szükség volt. Megmutatta, mint kell előadni, elbeszélni, +egyszerűségével szembetette magát a Kuthy hibáit eltanult tömeggel, mely +csak lázas jeleneteket és bizarr hasonlításokat vadászott; elhagyott +térre, halmokra mutatott, hol jellem- és mesében annyi gazdag ér hever +kibányászatlanul, a társalgási dialognak, mely a jobbaknál is kevéssé +volt élvezetes s melyben Jósika is, minden bárósága mellett +szerencsétlen, műveltebb, ízletesebb, finomabb hangot adott s +könnyedségével legyőzte azon számtalan nehézségeket, melyek itt +rendszerint fölmerülnek. + +Maig is legerősebb oldalai maradtak: az elbeszélni tudás, egyszerűség, s +a kör, honnan történetét és személyeit meríti. A legegyszerűbb meséből +is legtöbbször meglepő cselekvényt bonyolít s csekély, közönséges +történetet oly érdekesen tud elbeszélni, hogy felednünk kell a lényeget. +A cselekvényt mindig ott kezdi, hol kell s a bevégzéskor minden +alkalmatlan jelenést, mi a hatást gyöngíthetné, gondosan kerül. Meg +tudja találni az illő alakot s oly nagy szenvedélyeket sohasem tárgyal, +melyek egy novella szűk körén ki nem fejthetők, vagy új genialis alakot +kívánnak. Jellemzései rövidek, de a főbb vonalokat egyszerre +előtüntetők. Néhány szavakban többet mond, mint más, lapokon. Különben +jellemeit nem leiratokban, hanem a novella párbeszédei közt s a +cselekvény drámaiságában igyekszik kifejteni. És ez nagyon helyén van, +mert ez a különbség novella és beszély között. Itt igen szerencsés. A +párbeszédeket bámulatos könnyedség- és élénkséggel kezeli s a mellett +nyelve hajlékony, kellemes s néhol oly finom, hogy a franciával bátran +kiállhatja a versenyt. Személyeit nem valami fantasztikus világból, vagy +a torzított események beteges légköréből veszi, hanem a való életből. +Leginkább a társas körökben mozog s itt a magyar életnek sok kedves +oldalait tünteti föl. A kor, melyből ír, leginkább a jelen s ha a multra +tér, nem megy vissza ezelőtt öt-hatszáz évre, csak a mult századra s +hajporos őseinkről érdekesen beszél. Ez figyelemreméltó. Mult századi +életünk úgyis egyképpen el van hanyagolva költőink és történetíróink +által. Bár többen követnék! + +De az itt elősorolt előnyök nem teher nélküliek, mint valának a magyar +nemes birtokai, sőt mint a dolgok természetes rendje hozza magával, +éppen a tehernek okai. Többeket fennebb érinténk, nehányról még alább +emlékezni fogunk. Itt csak azt jegyezzük meg, hogy e művek egy kellemes +perc hatásán kívül egyebet ritkán hagynak magok után. Ritkán, mondjuk: +mert általánosságban beszélünk. Ez lehet tiszta esztétikai gyönyör, de +hasonlít ahhoz, minőt egy kert nyujtana, melyben ugyan szép, de mind +egyszínű s illatú virágok ültetvék. Egy perc alatt mindent élveztünk s +nincs miért többé ott mulatnunk. Egy költői lélek hatalmasabb erővel hat +reánk, a gyönyörérzés több nemeivel illet s magokat szór el, melyek +öntudatlanul lelkünkre hullanak s virágzásba jőnek. Ezért lehet a +költőket nemcsak nemi, hanem abszolut tekintetben is összehasonlítani; +mert különben azon furcsa állításra jönnénk, hogy egy jó népdalíró éppen +oly nagy költő, mint Shakespeare. + +Pálffy leginkább mulattatni kíván oly értelemben, mint a műveltebb +társaságban szokás. Ilyenkor, mint mindenki tudja, sok kellemes +ürességet is kell elmondanunk… Ha olvasói nem éppen ásítanak, egyébre +keveset gondol. Megvetni látszik azon számtalan eszközöket, melyeket a +költészet nyújt egy mű tökélyesítésére. Nála a reflexiók ritkák, a lírai +elem még csöppekben sem szivárog, a meglepő s erőteljes gondolatok – +követelje bár egyképpen a helyzet és jellem – igen gyéren mutatkoznak. +Aztán némelykor csak vázol, mi sok helyt a maga helyén van s művészi, de +olykor hasonlít azon arcképhez, melyen csak egyes vonások láthatók +összhang és színezet nélkül s így belőle egészet nem alkothatunk. Szeret +továbbá az élet- és szenvedélyeknek fölszínén járni. Előtte a komikum +alig több, mint mulatságos, víg esemény, a tragikum pedig szerencsétlen +és szomorú. + +Ezért novelláiban kevés eszme, semmi világnézet. Az eszmék közül +feltünőbben csak egy húzódik rajtok át. Gúny a kordovány csizmájú +táblabírák ellen s üldözése mindannak, mi a bon ton-nal ellenkezik. +Innen van aztán az, hogy társaséletünket nem mindig olyannak festi, mint +amilyen, hanem inkább milyennek lenni kellene. E tekintetben dicséretére +legyen mondva messze távozik novellaíróink nagy sokaságától, kik valami +nevetséges monstrumot akarnak ránk disputálni s belénk érzelegni. A +nemzetiségről is más véleménye van. Nem sokat ad a külsőségekre, +melyeket a polgárosulás egyszínűvé tett már minden nemzetnél, de annál +többet a lényegesekre s ezeknek alapján akar ő Pestből egy második +Párizst teremteni. + +Ideje már az egyes művekre térnünk. Rövidséggel kárpótlandjuk eddigi +hosszadalmasságunkat. + +A két kötet összesen tizenkét novellát tartalmaz. + +Az első _Carteaux_. Ez szoros értelemben nem annyira novella, mint +szeszélyes elmefuttatás eseményekben s hogy szavaival éljünk: «a Paulo, +Antonio, Lucio, Vincenzio-féle beszélyek ellen van intézve, melyeknek +ideje – szerinte – szerencsésen lejárt.» Carteauxnak Infloisvali +jelenése igen mulatságos. + +_Egy éj a csárdában._ Az elbeszélés teszi érdekessé. Méltó elolvasni +csak a csaplárért is, ki vendégtelen korcsmájában nejével táncol. +Levéteti fejkötőjét s felkiált: Úgy rózsám!… most meg vagyok veled +elégedve. Életemben sohasem szenvedhettem az asszonyt, nekem csak leány +kell; nem is asszonynak vettelek el… hanem, hogy mellettem leánykodjál. +Jer, őgyelegj mellettem, mint mikor anyádnál voltál s aztán szívesen +megölellek, agyoncsókollak, táncolok veled, csak arra ne emlékeztess, +hogy asszony vagy, hogy konty alá kerültél, inkább nem bánom, +durcáskodjál, mint otthon tevéd, az jól illett neked. + +_Etoile-Sombre_ és _Rivuli Dominarum._ Együtt említjük, bár külön +kötetben vannak. Mindkettő a mult időből van véve s elbeszélési modoruk +ugyanaz. Azon számtalan beszélyek közé tartoznak, minőket a francia +lapok mindennap közölnek, a németek csak fordításban, a magyarok igen +ritkán. Sem nem jó, sem nem rossz, ha t. i. a nem jót nem szabad +rossznak címezni. Emlékirat- vagy utazási rajzban, hol a költészet nem +lényeg, igen helyökön vannak. + +_Trois-Riviers._ Angolhonban játszik s az idegen körülmények között igen +jól feltalálja magát a szerző. Jele, hogy haszonnal tanulmányozta a +külföldi irodalmakat. Sok magyar arisztokrata nem hinné el, hogy ezt +Pesten írták. Különben a kalandok egyszerűbbítése még emelné becsét. +Olykor az anekdotok körében csapong. + +_Városi és falusi elmésség. Pesti szerelem. Csel és véletlen. A +tiszttartó veje. Harlem Richárd._ A tanulékonyság majd ugyanazon +magjából keltek majd mindnyájan. Rászedett nagybátyák, pajkos +unokaöccsök, megcsalt vőlegények játsszák benne a főszerepet s a csomót +néha egy-egy francia vaudeville-t író kéz szövi meg és vágja ketté. De a +szerző mindemellett sok új színezetet öntött el rajtok s gondoskodott +róla, hogy ne únjuk magunkat. A jókedvű jurátusok, feszes táblabírák oly +mulattatón és elmésen vannak festve. Könnyelmű víg pajtásokat és zsémbes +öregeket Pálffy általában kitűnő szerencsével rajzol. Nem kevésbbé +szerencsés a magyar arisztokraták feltüntetésében is. Erényeik- és +hibáikkal együtt írja le, nem mint népszínműíróink, kik +népszerűség-hajhászatért minden báróból és grófból aljas gazembert +gyártanak. Lehet s van báró gazember, de az ő gazemberök nem báró. A +_falusi és városi elmésség_ legkevesebb, a _Pesti szerelem_ igen jókedvű +előadású s meséje ügyesen szőtt, valamint a _Tiszttartó veje_ is, bár +igen jól kezdett elejének nem felel meg. _Harlem Richárd_-ban a dialog +kitűnő, annyira, hogy a magyar irodalomban az úgynevezett társalgási +nemben jobbat nem ismerünk, míg a _Csel és véletlen_ meséje erőltetett s +a színész alakváltoztatása által elhasznált rugó szerencsétlen. + +Mindegyiknél jobb az _Egy báróné_. Minő művésziek Emiliának +kedélymozzanatai s mennyi költészet- és emelkedéssel vannak festve! Neki +egész világa az ős kastély és tágas kert, ismerősei, anyja s testvére. +Megjelen egy ifjú – testvére barátja – de rá kevés hatást tesz. Azonban +az ifjú olvasni szeret. Emilia figyelmes lesz s látja az ifjú arcáról, +hogy a könyvekben rejlő gondolatok neki örömet szereznek. Az ifjú +könyvei, elmenetele után, hátramaradván, Emilia lapozni kezd bennök s a +megjegyzett gondolatok az övéivel leginkább összehangzanak s míg +hasonlókat ír melléjök, szívében tiszta szűz szerelem fejlődik ki… A +kolostor nevelőintézetének templomában, hova később vitetik, egy apácává +szentelendő leány képét látja. A kép hozzá hasonlít, a festő az ifjú… Az +ábrándos álom valóvá lesz, a csöndes érzés zajongó szenvedéllyé válik. +De minek beszéljem tovább? Ki nem sejti, hogy az apácává szentelendő +leány ő leend? S minő ügyes motivumokat használ erre a szerző! Ízletül +elég ennyi a novelláról, a mese érdekességét, az elbeszélés komoly +egyszerűségét s a többi jellemek jól talált vonásait az olvasóra bízzuk, +hibákat nem is keresvén. + +_Egy kastély az erdőben_ végzi be a köteteket. Itt is megismerjük az +_Egy báróné_ íróját. + +Bár futólagos észrevételeink felébresztenék a közönség figyelmét. + +Nem politikai rokon- és ellenszenv vezette nézeteinket, hanem tisztán +művészi szempont. Reméljük, hogy az ismertetett köteteket a közönség is +csak e szempontból nézendi, annyival is inkább, hogy azok fognak +bizonyosan rajtok legtöbbet mulatni, kik őt a politikai pályán leginkább +gyűlölték. + + + + +KEVEHÁZA.[3] + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +A költemények közül először is az Arany Jánosét kell említenünk. Címe +_Keveháza_. Ki Aranyt _Toldi_-ja óta figyelemmel kisérte, észreveheté, +mily sokoldalúságot tüntet fel ő tárgy- és formában egyaránt. Az +eposztól a balladáig, az ódától a legegyszerűbb dalig mindenütt egy +genialis szellem gazdag és változatos nyilatkozataival találkozunk. És e +nyilatkozatok mindig megtalálják saját formájukat s mi több, e formák +nemzetiek; ő forma tekintetében is sok újjal gazdagítá költészetünket, a +népdalokból levont formáktól kezdve le egyes nyelvfordulatok-, rímek- és +assonance-okig, sőt ez utóbbinak rendszerét is ő alkotá meg. Iránya, a +népi elemből fejteni ki és virágoztatni fel a nemzeti költészetet, +ugyanaz, mi minden jóravaló költészet életelve volt a hellentől fogva a +legújabbakig. E mellett tárgyilagossága bámulatos. Mindig a tárgytól +vesz lelkesülést s nem saját lelkesülését önti a tárgyra. Nála a tárgy +benső természete, mondhatnók szelleme határozza meg a hangulatot, formát +– mindent. Erről legújabb költeményei is fényes bizonyságot tesznek. +_Rozgonyiné_ balladájában, (Szépirodalmi Lapok második szám), melynek +népies formája annyira összhangzik a tárggyal s a ritmus alaphangja +mintegy a Rozgonyiné kedélyében van, mily hű és költői felfogás, midőn a +nő férjét nem valamely eszme iránti lelkesülésből követi a csatába, mi +egy kis anachronismus mellett a költői érdekből is vonna le valamit, +hanem, «hogy lehessen élve-halva közelében». Egy a nőiség határán +túllépett s kétes erényekkel kimázolt hősné helyett, mily nagyszerűen +áll előttünk az egyszerű hölgy, ki nem érzi tette nagyságát, mert az nem +egyéb, mint szerelme, mi oly természetes. S a valódi balladai menet, +mely csak körrajzot ad s művészi szaggatottságával hat, mily találón +végződik, finom ellentéte koszorúként fonódván Rozgonyiné homlokára: + + Egy árva szó sem beszéli + Zsigmond győzedelmét; + Mind a világ, széles világ + Rozgonyi Cziczellét. + +A «Délibáb»-ban megjelent _Török Bálint_-ja is, mely históriás ének +levén, kevésbbé művészi forma ugyan, minő tárgyilagos jellemű! A +Tinódi-féle krónikahangot úgy utánozza, hogy költőivé teremti. Előttünk +a kor; szó, nyelvfordulat, rím, ritmus, festenek, beszélnek, hatnak s +bűverővel ragadnak a multba. Az ódon és gyermeteg felfogás, mi különösen +Török Bálint festésében nyilatkozik s a régi magyar szellem, mi minden +betűjét áthatja, gazdag kárpótlást nyujtanak még azoknak is, kik az +elbeszélő költészet minden nemében több eszmét óhajtanak alapul s +kerekebb egészet a kivitelben, mint mennyit némely tárgy megszenvedhet +anélkül, hogy jellemét elveszítse. + +_Keveháza_ egy kisded eposz. Itt nem találkozunk Arany plasztikájával, +sem mély lélektani felfogásával, mik annyira hatalmában. Keve kún +vezérnek a rómaiak és longobárdokkali harcait énekli meg: tehát tárgyát +őstörténetünk legrégibb szakából vette, melyről csak nehány száraz adat +jutott ránk, a népköltészet mit sem őrzött meg s hitregéjéről alig +tudunk többet, mint mennyit a jelen század költői költöttek. E miatt a +tárgyhoz képest bizonyos homályban jelennek meg hősei, kikre csak a +tábortüzek és szikrázó kardok világítanak, hogy fölismerhessük őket s +dicsfényben lássuk. Távolról halljuk a harci zajt s a jelenetek mintha +elmosódó álomképek volnának. E költemény el nem ragad, sem nagyszerű +jeleneteivel nem vonz, inkább merengésbe ejt s álmodozunk pillanatokra a +multról; néha egy kürtriadás ébreszt, látjuk a turulos zászlót, a küzdő +hadakat, a haldokló Kevét, a temetkező tábort, a megújult harcban vívó +Bendegúzt és Detrét, a győzelem áldomását s midőn eltűn előlünk az +éneklő dalia, mintha a jelenkori dalnok állana előttünk, ki méla kedvvel +borong a multon. Az egész eposzon a hang uralkodik a tárgy fölött, +azonban a tárgytól van kölcsönözve és hatalmas, méltóságos. Talán +említenünk sem kell, hogy itt is, mint Arany mindegyik művében, +találkozunk ritka nyelvhatalmával, technikai könnyűségével s azon +bámulatos sajátsággal, mely a szavak hangjaival a természet képeit s az +érzések árnyalatait oly mesterien festi. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + + + + +SUJÁNSZKY ANTAL VALLÁSOS KÖLTEMÉNYEI.[4] + +Második bővített kiadás. Pesten, 1853. Emich Gusztáv bizománya. 8. r. +240 l. Ára 2 fr. p. p. + +A vallásos költészetet sokan nem tartják költészetnek, némelyek pedig +irányköltészetnek hiszik. Költészet az s éppen nem irányköltészet. +Alatta természetesen nem ultramontán regényeket s pietisztikus +dalocskákat kell értenünk, melyekben korlátolt világnézetek s beteges +érzések megtagadni törekszenek a szív és élet igazait s néha a +keresztyén vallás szellemét, nem is említve azon erőszakot, mit a +művészeten elkövetnek. A vallásos költészet felüláll a tanok és emberi +csinálmányok prózáján; a lírában kiömlése az egy önmagába szállt +léleknek, melyet öntörpesége és gyarlósága lesújt s Isten nagysága +fölemel, vágya a szívnek, hogy megnyiljék az ég sugallatainak s +kiengesztelje magát. Éppen az, mi az imádság, csakhogy költőibb +helyzeteket keres s a szép tömjénével is áldozik. Innen jelleme +egyszerűség, mélység és fönség. A legmagasabb óda, melyben a +lelkesülésnek csak az áhitat szab határt, ez is csak azért, hogy +megszentelje. + +«A szent énekek úgy sietnek föl égre – mond egy ítész – a szív mélyéből +egymás mellett, mikép a gót tornyok. Itt csak két pont van: zenit és +nadir, legmagasb, legmélyebb, forrás a szív, cél az Isten. Itt nem lehet +sokféle a hang, de szükség, hogy mély legyen és magas, mint a két pont, +melyek között szárnyalnia kell». + +E szempontok szerint kevés éldelhetőt nyújt az ujabb magyar költészet, +sokkal többet a régi, azon korból, midőn irodalmunk hittani része vala +leggazdagabb s Zrinyitől kezdve majd mindenik költő megkisérté erejét e +nemben. Emlékezzünk csak vissza ez énekekre, melyek közül nehányat +énekes könyveink maig is megőríztek. Mi erőteljesen, áthatón szólalnak +meg, éppen mint az orgona megrázó sóhajtásai s a szentegyház +boltíveiként mi fönséggel emelkednek ég felé. Egyszerűségök mily +nagyszerű s a régies szín és bibliai hang mily ellenállhatlanul hat +kedélyünkre. Sőt Dávid zsoltárainak régibb fordításai is sikerültebbek +az újabbaknál, a Tárkányi Béláéit sem véve ki, bár ezek legtöbb beccsel +bírnak. + +Ezelőtt évekkel a Protestáns lap és Religio, újabban a Családi Lapok +hozományai hasonlítanak némely úgynevezett népies költeményekhez, +melyekben egy-két kifejezésre van minden súly helyezve, de az éltető +szellem hiányzik. Bizonyos fagyos ájtat vonul át rajtok, mely nem vérből +forrt érzés hangja; épületes, kegyes eszmék rímekbe szedve költői +felfogás és alakítás nélkül. A fej előre kigondolt reflexiói át nem +járva a szív melegétől, szárnyaszegett ömlengések, felül nem emelkedők a +föld prózai légkörén. Aztán a mellett, hogy sok idegen elemmel vannak +vegyülve, most epigrammokba szorítvák, majd hosszú elmélkedéssé +nyujtottak, majd végre oly képek- és fordulatokban olvadnak föl, mik a +világi költészet tulajdonságai. + +De ha valódi költői szellem is lenne bennök; magok a formák, melyekbe +öntetnek, képesek volnának elölni azt. Vallásos népdalaink, énekes +könyveink s a régi magyar költészet a legszebb és változatosb formákat +nyújtják s mit tapasztalunk? Szent énekeink oly formákban jelennek meg, +melyek jellemeikkel homlokegyenest ellenkeznek. Éppen, mintha az egyházi +zene fönséges dallamaiba operai trillák szövetnének be. A nyelv és +dikció cicomás és dagályos. Kevés benne a bibliai stílből, holott az +alaphangot itt kellene keresni. A régi irodalom, nyelv és forma +tekintetében a vallásos költő számára legtöbb kincset rejt, mit kevés +átalakítással a legkényelmesebben használhat. Legyen itt elég csak +Pázmány műveit említenünk s a szombatosak énekes könyvét, melyet Lugossi +az Akadémiában ismertetett, + +A legendákkal sem vagyunk máskép. E hagyományokat, melyekben a +keresztyén vallás legköltőibb eszméi jelennek meg érzékítve s melyek +lángeszű festészekben annyi remekműre gyujtottak lelkesülést, rétori +áradozás közt a prózailag odavetett tanulságokban vesszük, mint a +legszárazabb didaktikus mesét. Hiányzik az egyszerű koncepció és menet, +az ódon és szent hang s a költői báj. + +Mit általánosan az újabb vallásos költészetről mondánk, ugyanazt kell +mondanunk az előttünk fekvő gyűjteményről is, mely második megbővített +kiadás s lírai és elbeszélő műveket tartalmaz. Előttünk természetesen +főszempont a széptani vala. Más szempontból épületes s igen ajánlandó +olvasmány lehet. + +Kiállítása csinos, kár, hogy számos nyomtatási hibák ferdítik. + + + + +PÜNKÖSD NAPJA.[5] + +Piros pünkösd napja! Tagadom, hogy a keresztyénség e nagy ünnepét, +egyszersmind legszebb ünnepül egyedül a tavasz s a magyar népköltészet +választották volna ki. Par excellence a nagyvárosiak ünnepe az. Ekkor a +város föltámad önmaga ellen a – természet jogaiért. + +«El a porral, le a kőfalakból, ki a szabadba, a zöldbe, a természet +kebelére, föl a hegyekre, be a völgyekbe, a csermely partjaira, a lombok +árnyai alá, feledni, vigadni, álmodozni, elfáradni, akár unatkozni is, +csak az Istenért ne a városban! Minő szép, minő jó a természet, a mi +édesanyánk, kit hűtlenül elhagytunk boldogtalanságunkra, minő boldog a +pásztornép, kiknek primadonnája a csalogány s nem Kaiser-Ernstnő; nem +hallanak zongora-virtuózokat, csak méla furulyaszót; ügyvédök a +komondor, kit fizetni sem kell; egyetlen parancsszó, mit hallanak, a +mennydörgés, egyetlen reményök a virány zöldje, mit nekik is, +bárányaiknak is mindenik év meghoz, minden boldogságuk csendes álom +virágok közt, csillagos ég alatt, édes, egyszerű dal, assonance s rímek +nélkül, mibe nem kötnek bele kritikusok, csók az ártatlan lány ajakáról, +kinek piperéjeért semmit sem kell fizetni, szeszélyeért legföllebb csak +bárányt áldoznak s kit már csak azért sem félthetnek, mert nincs kitől… +el veled civilizáció, üdvözlégy szent természet!» – kiált a lelkesült +nép, ideértve a bankárokat, kereskedőket, hivatalbelieket és a haute +volée azon részét sem véve ki, mely még nem unatkozik falun. Idylli +érzelem szállja meg a szíveket s megindul a nagy népvándorlás a +pásztorörömök igéretföldjére, a budai hegyek közé, a városligetbe, +Visegrádra: piros pünkösd napján hajnalban vagy legalább is délután. + +Én is Arkádia kebelén születtem – nem Magyarországot értem alatta, mint +Szabó István, hanem amit Schiller – kiáltám magam is lelkesülve – +belőlem sem fogyott ki egészen a költészet, bennem is maradt még ábránd, +hogy gyűlöljem a civilizációt fájdalmai- s bohóságaival. El! el! Tanyát +fogok ütni a budai hegyek legmagasabb csúcsán, felkiáltvan Robozzal: +nyomorult emberek; kikocsizok a városligetbe s ringatva magam +gondolákon, megírom a legelső magyar barcarolt, hogy legyen mit +Simonfinak zenére tenni; kirándulok Visegrádra, s elmerengvén az ősi +nagyság romjain, ódát írok rá szonettben, mint Császár. Ah, minő rég nem +hallott a magyar közönség szonettet. Mit? írok? látszik, hogy még nem +vagyok a zöldben. Dehogy írok! Kinek volna kedve énekelni, midőn +csalogány és pacsirta zeng, lomb és szellő susognak. Én némán fogok +megállani a kék boltozat alatt, bámulva az ezer hangból összeolvadt dal +nagyszerű költészetét. Mennyivel negyobb műfilozóf a természet, mint +bölcseink. Ő nem tiltja meg a csalogánynak, hogy ne énekeljen +fájdalomról, meghagyja a pacsirta örömét, szereti az erdő rejtélyes és +sötét romanticizmusát, nem bánja a szellő és patak idylli csevegéseit, +tűri a felhők világfájdalmát, midőn villámolva mennydörgik be a +láthatárt, nem haragszik a szivárvány humorára, mely könnyezve és +mosolyogva öleli át a földet. Neki minden szép, mi hű, igaz és jellemző. +Ő csak a hamisat gyűlöli. Neki nincs iránya, mert ezer iránya van, ő nem +egy, hanem egész. Ő sem klasszikus, sem romantikus, sem szomorú, sem +víg, sem népies, sem szalonias, neki csak ízlése van, mely gyönyörködni +és gyönyörködtetni tud. + +De hova tévedtem megint! Felolvasást tartok a szépről. Hisz én a zöldbe +készülök, hol feledni akarom az irodalmat apró hiúság- és +szenvedélyeivel, a várost színés kávéházat, szalonjai- és poros utcái- +és blazirtságával egyetemben. Két napig boldog akarok lenni és szabad. +Ott nem beszél majd senki nekem «Tamás bátyá»-ról, opera helyett +madárdalt hallgatok, a vadrózsákat, a helyett, hogy olvasnám, szakítni +fogom, az egészséges hegyi lég kigyógyít lázas álmaimból, melyeket ama +szép szemek gyujtottak lelkemben, melyekről, mint Heine + + Hab’ ich ein ganzes Heer + Von ewigen Liedern gedichtet. + +S midőn visszatérek enyhült kedéllyel és egészségesen, a természet +örömeiről fogok regélni olvasóimnak, a helyett, hogy dr. Toldyval +polemizáljak; hol és mi módon találkozik ő a «Kinizsi» című eposzban +Arany hangjával, mikép azt valamelyik «Irodalmi napló»-jában írá, vagy +belekössek a Nemzeti Színház igazgatóságába: miért bocsátja el Jókainét +és Lendvait egyszerre vendégszerepekre drámai előadásaink nagy kárára? +avagy éppen a közönségbe: miért nem járja a színházat, midőn reá annyira +büszke s nemzeti kincsének nevezi és elvégre pedig vitázzam a Délibáb +színkritikusával Tamás bátya fölött. + +Tamás bátya! Mennyi könny és tinta folyt el már érte Európában. Nálunk +ehhez még epe is járult, mi szintén könnye egy bizonyos fájdalomnak s az +a jó tulajdonsága van, hogy vele, mint legfeketébb tintával írni is +lehet. De a könnyek, a könnyek, melyeket legujabb színműalakban a +közönség és kritikusok szemeiből kicsalt! Dumanoir és Dennery +mindenesetre jól értik a mesterséget. Tamás bátya szentimentális francia +színmű. Dumas és Iffland együtt. A francia és német iskola közös erővel +rázzák meg és lágyítják el az embert. Sokaknak nagyon tetszik. + +Nekem ugyan nem valami különösen. De azért kár volna elrontani a más +gusztusát, például a Délibábét. Aztán humanitás, erkölcs, szent ügy s +több efféle vegyül a dologba. Még rám fognák, hogy pártolom a +rabszolgaságot, pedig esküvel erősíthetem, hogy mindenféle bilincset +gyűlölök, még azokat is, melyeket a művészetre szoktak fölverni. E +mellett egy barátom arról is meggyőzött, hogy jobb az embernek +erkölcsösnek, mint műértőnek lenni. Barátomnak igaza van, a Délibábnak +is. Ki a zöldbe! + +Ily gondolatok és remények között léptem ki a szobából. Minő piros +pünkösd napja! Szeles, borult és hideg idő! Vissza kellett fordulnom és +harmat-, szellő-, meg illatszomjas lelkemet betűkön legeltetnem. A +lapokat forgattam és unatkozám. De nem! Volt egy kedves pillanatom is. +Örömkiáltások között olvasám a Divatcsarnok azon igéretét, hogy +ennekutána csak ritkán adand rossz verset. Mégsem oly kegyetlen a sors. +Azonban kipótolta másnap. A kérlelhetetlen megakadályozá a visegrádi +kéjutazást. Eső esett, szél fútt, a hajó itt maradt, vele együtt én is, +mások is. Egy óra mulva is lát engem Pest, mint nem a Szökött katonát +Milano – sóhajtám elkeseredve a Dunaparton. Hajh! az idő már «régóta +ellenségem» s mindenütt «mohón ragadja meg az alkalmat ezen embertelen +indulatát irányomban kitüntetni.» + +Desperációból este színházba mentem. A _Szökött katonát_ adták +Szigligetitől. + +Mennyi szép emlék, fájó érzés ébredt föl lelkemben. Keveset figyeltem a +darabra. Az előadásról legföllebb csak annyit tudnék mondani, hogy +Füredi igen szépen énekelt, de kevés gonddal játszott; Völgyi ezredes +segéde a szobában ezredese előtt nem vette le a csákóját, pedig tudtomra +ezt csak a közemberek szokták tenni; Tóthnak most sem tudtam +megbarátkozni vontatott s torkából sivító úgynevezett intrikus +szavalatával, melyre ő oly nagy súlyt helyez. Mint mondám, egészen a +multban éltem, a Szökött katona először adatásának napjaiban. Előttem +lebegett a régi jó idő, midőn annyit gyűlöltünk, ostromoltunk az életben +és irodalomban, mit most örömest visszaóhajtanánk. A remény és +csalódások hosszú sora vonult el előttem. Tíz év élményeit éreztem át +egy pillanatban. Sírni vala kedvem. + +Ne mosolyogjatok! Csak Füredi bús nótái lágyítottak el. Ideggyöngeség. +Tudok én víg is lenni, mint közönségünk vala hajdan, midőn egymás hátán +örömrivalgások közt ünneplé meg az új magyar színművek diadalát, a +többek közt a Szökött katonáét is. Akkor irodalmunkban háború lőn izenve +az idegen szellemnek. Mindenütt mozgalom. A népies elem föl kezdé magát +küzdeni, líra-, eposz-, drámában egyaránt. A két elsőben remekeket +hagyott hátra, míg [a] népszínmű csak nagyreményű ifjú maradt, kiben +megvénült az ifjúság. A Szökött katona fecske volt, de nem hozott +tavaszt. Nem épültünk tovább, hanem romlani kezdénk. A népies, melyből +politika és költészet egykép divatot csinált, téveszmék anyja lőn. +Divatos népköltőink és népszínműíróink egy hajóban eveznek. A népies és +műköltőileg szépet nemcsak külárnyalatokban, de a legáltalánosabb +bellényegben is egymással ellenkezőknek hiszik. Miként lírikusaink +népszokás-, tájszólás-, külsőségekben keresik a fődolgot, mi csak +feldolgozandó anyag, úgy hajhásszák a népszínműírók csupán a népdalt, +falusi táncot, zsiványt s több effélét, mi szintén csak anyag, mely +alakításra vár. A népdal éppen azért szép, miért másféle dal, a +népszínmű nemkülönben. A költészet egy és örök legproteusibb alakjában +is. A népszínműben is cselekvényt és jellemeket kell adnotok. Én nem +bánom, keressétek elő a hatás minden eszközét, csak tegyétek azokat a +szellem szolgáivá, vegyetek akárhonnan anyagot, csak teremtsetek belőle. +Hassatok, de igazán hassatok, hogy gyönyörködjünk. Nem mondok én mást a +lírikusoknak is. Hadd pengjen a cimbalom, zengjenek a palóc dalok, de +adjatok költészetet, ne prózát, érzést, ne rángatódzást, gondolatot, ne +bombasztot – a sujtással nem sokat nyertünk. + +Úgy hiszem, e végsorokat nem is a színházban gondoltam, hanem otthon +álmodám. Nehézkes álmaim voltak. Nem esett jól a vacsora. Reggel újra +eső- és hidegre ébredtem föl; mondják, havazott is. Nem állíthatom, de +Vörösmarty _Gábor diák_-jával joggal elmondhatnám: soha, soha ilyen +pünkösd napja. + + + + +EGY KIS SZÓVÁLTÁS.[6] + +Nem olvasóinkkal akarunk szót váltani, hanem engedelmökből a «Budapesti +Hirlap» tisztelt szerkesztőjével. Ugyan már miért? – kérdhetik +olvasóink. Oka van a dolognak. Ugyanis azon tisztelt szerkesztő úr +haragszik reánk és másokra. De hát miért haragszik? Ő bizony csak azért, +hogy – amint nagy úriasan mondja – a magyar népnek annyi «növelője és +informátora» akadt, hogy a «Vasárnapi Ujság» előállott, hogy Csengery és +Kemény «Magyar Népkönyvet» adnak ki, hogy Friebeisz «Magyar +Népkönyvtárt» szerkeszt, hogy Vas Gereben még folytatja a «Falusi +Estéket», hogy Lukácsy a «Magyar Nők Házikönyvtárát» indította meg: +szóval azért haragszik, hogy a népies irodalomban egyszerre nagy +mozgalom támadt. Mi pedig meg akarjuk szépen kérni, hogy ne haragudjék, +vagy ha mégis haragszik, – Isten neki, – haragudjék ok nélkül. + +Szállunk tehát az úrra, tisztelt szerkesztő úr! + +Higyje meg, még nincs oka haragudni. Mert ugyan mi kár van abban, ha egy +téren sokan próbálkoznak, ha verseny kél, a közönség sok közül +választhat s végre győz, ami legjobb? Örülni kell ezen, mert lássa +tisztelt szerkesztő úr, az mindig jó jel, ha az irodalomnak valamely +eddig míveletlenül hagyott ágát sokan kezdik mívelni. Egyik is próbál, a +másik is, egyik itt, másik ott keresi a dolog nyitját, ez is igyekszik, +az is, emez okul amaz tévedésein, amaz megjavul emez sikerén. A sok +kísérlet következménye aztán az lesz, hogy valamelyik sikerül. Egyszerre +csak azt vesszük észre, hogy irodalmunknak a parlag ága felvirágzott. Ez +a világ sora s ezt igen jól tudhatná a szerkesztő úr, ki jeles +történetíró s mindennap figyelemmel kíséri a világ eseményeit. Csak egy +példát mondunk. Ezelőtt harminc évvel hírlapirodalmunk sem volt valami +derék, most már, hála Istennek, dicsekedhetünk is vele. Ezelőtt harminc +évvel bizony a szerkesztő úr sem adhatott volna ki jobb lapot a «Hazai +és Külföldi Tudósításoknál», most már hatszorta jobbat ad s oly szép +vezércikkeket ír, minőt Kulcsár nem írhatott volna, ha mindjárt fejére +áll is. Legyünk türelmesek s tanuljunk a multból. + +A szerkesztő úr azért is haragszik, hogy miért nem egyesülnek a népies +vállalatok szerkesztői és írói egyetlenegy vállalatra, mert csak +egyesült erővel adhatnának ki valami jót. Egyelőre úgy látszik, mintha +ez jó tanács volna, pedig nem az. A történettan, melyet a szerkesztő úr +igen jól tud, az élet, melyben elég alkalma lehetett tapasztalatokat +tenni, bizonyos körülmények mellett mindig megcáfolják az igaznak hitt +állítást. Minden embernek megvan a maga saját iránya és terve, nemcsak +az irodalmi, hanem a másféle vállalatoknál is. Természetesen kiki csak +azokkal egyesülhet céljára, kik vele rokon gondolkozásúak, ha máskép +tesz, sohasem fogja elérni célját és sem így, sem amúgy nem tehet +hasznot. Népies vállalataink szerkesztői közül is mindegyiknek megvan a +maga külön terve és iránya. Különböző utakon akarnak egy célra törekedni +s mindegyik a magáét tartja legjobbnak. Hadd menjenek az egyértelműek +együtt, keresse egyik itt, másik ott az igaz utat, mert csak így +találhatják meg. Higyje meg tisztelt szerkesztő úr, hogy tanácsa +bármilyen jó szándékból származott, nem nagy értékű. Ha nem hiszi, +bátrak leszünk egy kérdést intézni a tisztelt szerkesztő úrhoz: ugyan +miért nem egyesíti lapját a «Pesti Naplóval»? A két jó lapból, +egyesítve, bizonyosan még jobb lenne. Nemde mosolyogni fog s megköszöni +a jó tanácsot. + +Ne haragudjék hát szerkesztő úr még most, hogy annyi népies vállalat +állott elő, hanem haragudjék akkor, ha a vállalatok nem fognak +megfelelni hivatásuknak s haszontalanok lesznek. Azonban erről még most +nem lehet ítélnie. A Csengery és Kemény «Magyar Népkönyvéből» még +egyetlen füzet sem jelent meg, a Friebeiszéből sem, s mi is még csak a +hatodik számnál vagyunk. Az említett esetben nemcsak joga lesz, de +kötelessége is kiönteni haragját alapos kritikákban s erre kérjük is. +Kritizálja meg a népies vállalatokat keményen, igazságosan, jó +szándékból. Hanem nem úgy, mint most kritizálta a mi eddig megjelent +számainkat, mert ez – engedelemmel legyen mondva – nem ér egy fakovát. + +Ugyanis a szerkesztő úr mult vasárnapi számában azt mondja rólunk: «A +«Vasárnapi Ujság» eddigi négy számából s egy kissé tarkán összeállított +tartalmából itélve, semmi határozott tervet és irányt nem mutat s gyönge +fametszései mellett nem igen van a nép számára írva, mit valóban annál +inkább lehet sajnálni, mert a vállalat, mint halljuk, máris szép +pártfogásnak örvend.» + +A szerkesztő úr először is tarkasággal vádol bennünket, de mi ezt +hajlandók vagyunk érdemnek tartani, mert tarkaság, egyszerűen szólva, +annyit tesz, mint változatosság s ez egy lapnak mindig főkelléke. Ide +fogunk törekedni ezután is. Mi fametszeteinket illeti, az igaz, hogy +azok nem acélmetszetek s egyik kevésbbé sikerül, mint a másik, hanem +körülményeink közt s lapunk csekély díja mellett, nem is kívánhatja a +szerkesztő úr tőlünk a világ legtökéletesebb fametszését – Pesten: +valamint mi sem kívánunk a szerkesztő úrtól tömöttebb, szebb papiron +nyomott s olcsóbb «Budapesti Hirlapot». + +Nagyobb vád a harmadik, hogy nincs határozott tervünk és irányunk. Ennek +bátrak vagyunk határozottan ellene mondani. Mi programmunkban +megmondottuk, hogy a népirodalom nem egy bizonyos szakának leszünk +közlönye, minő például gazdászat, műipar, történettan, költészet, hanem +általánosan közönségünk szükségeihez mérve, minden szakból közlendünk +cikkeket; tehát enciklopédiai néplap leszünk, melynek kötelessége +érdeket gerjeszteni a tudományok iránt, eszméket ébreszteni, mívelni az +ízlést, mulattatni s figyelemmel kísérni a körébe tartozó napi +eseményeket s e tervünkhöz, úgy hisszük, hívek maradtunk – legalább +eddigi számaink bizonyságot tesznek mellettünk s ezután még inkább +fognak. Irányunkat illetőleg «Vezéreszméinkben» bevallottuk, hogy nem +fogunk hízelegni a nemzeti előítéleteknek, az idegen nemzetiségeket +testvéreinknek nézzük s ápolni fogjuk a magyar nép nemes érzelmeit, +tiszteletreméltó hajlamait, szellemibb vágyait. Mutassa meg a szerkesztő +úr: miben sértettük meg az erkölcsiséget, az ízlést, a tudomány és józan +ész tekintélyét! Álljon elő kívánságaival, minő tervet és irányt kíván +tőlünk. Hadd halljunk a puszta szó mellett tényt, okot, tanácsot. + +Azt is mondja a szerkesztő úr, hogy nem igen írunk a nép számára, Nem +tudjuk, mit ért a szerkesztő úr a «nép» alatt. Mi nem írunk azon +néposztálynak, mely nem tud olvasni, annak sem, mely valami csekély +előismerettel nem bír s nincs fogékonysága az irodalom iránt. Mi azon +osztálynak írunk, mely nem nyers tömeg, megvannak szellemibb vágyai, de +nem oly vagyonos, hogy az irodalomra valóban költhessen, sem annyira +tudományosan készült, hogy a szaklapokat s könyveket élvezhesse s ideje +sincs reá sokat olvasni. Hogy ez osztály hazánkban számos, mutatják +előfizetőink. Mi azt hisszük, hogy ily közönség nem szorult holmi +mesterkélt együgyű előadásra, sem iskolás hangra. Mi a népiest +iratainkban sem a póriasság-, sem az affektációban nem keressük, hanem +az egyszerű, világos, érdekes s tömött előadásban. Mi nem kívánjuk +lapunk íróitól, hogy megtagadják magukban a mívelt embert, kit a nép +örömest és tisztelettel hallgat, sőt ellenkezőleg megkívánjuk bennök. Mi +sem hisszük, hogy egészen eltaláltuk volna a hangot, de azt igen, hogy +jó úton járunk s mindinkább el fogjuk találni. + +Egyébiránt, ha a szerkesztő úr valamely jobb terv, irány vagy előadási +modor birtokában van, legyen szíves azt közölni velünk. Látogasson meg +bennünket vagy mi teendjük tiszteletünket. Ugyanakkorra kérjük azon +történeti cikkét is, mit lapunk megindulásakor önként ígérni +szíveskedett. Kíváncsiak vagyunk látni: miben helyezi ön a népies +előadást s minő irányt követ? + + + + +KEMÉNY ZSIGMOND REGÉNYEI ÉS BESZÉLYEI.[7] + +III. köt. (Ködképek a kedély láthatárán.) IV. köt. (Szerelem és hiúság.) +V. köt. (Szív örvényei. Erény és illem.) Pest, 1854. Emich Gusztáv +nyomdája és bizománya. Ára 3 frt. p. p. + +Úgy látszik, mintha a sors líránk pangását a regény termékenységével +akarná kárpótolni. A közelebbi négy év alatt újabb és régibb regényírók +oly nagy tevékenységet fejtettek ki, mint még soha. Oly korszak után, +mely lelki kimerültséget hagyott hátra, fogékonyabb is a kedély, a +regény kihűltebb, de élménydús, csendesb, de változatos, nem oly +elragadó, de eszméltetőbb költészetében keresni élvet, mint lelkesülni a +líra szenvedélyes hangjain. + +A közönség részvéte fokozta a regényírók tevékenységét. Hajdan egy évben +legfeljebb három regény jelent meg; most minden hónapban veszünk +ugyanannyit s ha e nagy tevékenységben a gondatlan hevenyészet vagy +sikertelen kísérlet nem egy jelenségét látjuk, ne feledjük, hogy a +regény nálunk még új nem, most küzd igazabban tárgyaival, keresi +formáját és sem oly megalakult nyelvre, sem oly hagyományos nyomokra nem +talált, mint líránk. Aztán a költészet legdivatosb neme mindig a +legerősb s leggyöngébb egyszersmind. Ez élénk mozgalom mindenesetre +örvendetes, mert zajában az erő küzdelme hallik, mi elébb-utóbb kiforrja +magát s egy megalakult regényirodalmat teremt. + +_Kemény_ a magyar regényírók közt legkitűnőbb helyet foglal el +tehetsége, termékenysége s irányánál fogva egyaránt. Erős +tárgyilagossága, mely emelkedett nézpontból fogja fel az életet, a +szenvedélyek hű festése, mely a lélektani kifejlésre helyez fősúlyt, +jótékony ellentétet képez szemben azon szűk alanyiság ábrándképei s a +halmozott események azon megriadt folyamával, mi iránt regényeinkben oly +nagy hajlam mutatkozik. Ez Kemény regényeiben eléggé nem méltatható +érdem, mert utoljára is az emberi lélek tanulmányozása képezi minden +költői mű lényegét s igazán jegyzi meg _Planche_ a legújabb francia +regényekről szólván: «A szenvedélyek mélyreható elemzése s átgondolása +által rendezett szerkezet nélkül a regény nem egyéb, mint egy neme az +idővesztegetésnek, nem tartozik többé az irodalmi térre, hanem a domino +mellett foglal helyet.» + +_Kemény_ mindig lélektani feladattal küzd meg, eszméken emeli föl +cselekvényét s a szenvedélyek fejlődését tárja elénk. Ő nemcsak a +szenvedélyek természetét ismeri, de azok egyéni nyilvánulásait is a +társadalmi formák ezer változatai alatt. A szív legtitkosb redőit nyitja +előttünk s a szenvedélyek fejlődésében annyi új és finom árnyalatot +tüntet föl, hogy nem tudjuk a kutató ész vagy az alkotó képzelet erején +csodálkozzunk-e inkább. Éppen oly lélekbúvár, mint költő. Tárgyainak +mindig tanulmányt szentel. A kor, színhely, hol személyei játszanak, hű +rajzban állanak előttünk. Történeti műveiben mélyreható s részletes +történeti tanulmánnyal találkozunk. Az újabb korból vett művei a magyar +fensőbb köröket oly tárgyilagosan festik, mint egyetlen magyar regény +sem s e nagy gonddal kivitt rajzokon mindig érdekes háttért képez +politikai életünk valamely korszaka. Nemes ízlése vetekedik nyelve +választékosságával. Hatalmas képzelődése széles ismeretek fölött +rendelkezik s eszmegazdagsága oly nagy, hogy azt mintegy pazarolni +látszik. + +Mindez fényesen mutatkozik jelen novelláiban is és ha azon paradoxonnak +valami értelme van, hogy a jeles írók árnyoldalait fényoldalai képezik, +úgy Kemény hibáit is érdemei fejtik meg. Ő annyi előszeretettel csüng a +lélektani fejlődés titkain, a szenvedélyek elemzésén, hogy néha inkább +bölcsész, kit a nők is meghallgathatnak ugyan, de a túlvitt boncolgatás +miatt jellemei nem domborodhatnak ki mindig plasztikai alakokká, s néhol +a cselekvény menete is meglassul. Nála alig lehet kimutatni lélektani +botlást, oly mélyen ki van számítva, átgondolva minden, de igen +jellemet, mely bár indokolt, de mert csak felboncolva van, nem állhat +előttünk életfrissen, szabadon mozogva. Ő sehol sem úntat, mert +szellemdússága kifogyhatlan, de fáraszt, mert nem enged pihenni s +úntalan eszmék mélyére von, vagy képzelme játékai közé ragad, hogy +ragyogó hasonlataival kábítson el. Ő mindig kiviszi gondolatait, a +jellemek, szenvedélyek bevégzetten tárulnak elénk, de a szerkezet nem +mindig válthat széparányú, kerek alakot, mert egy szép tájkép, az +események egy vonzó mellékvonala, egy érdekes eszme csábítják el a +költőt s legtöbbször az olvasót is. Az ő nyelve erőt és méltóságot +egyesít, mert hű kifejezése gondolatainak, de mert megszokta a +ragyogást, nem lehet eléggé egyszerű, könnyed ott, hol a tárgy bizonyos +könnyelműséget, élénk szinezetet kíván. + +_Kemény_ jellemeiben az embereknek sem jó, sem rossz oldalát nem látjuk, +csak gyöngeségeiket. Műveinek alapeszméje nem divatos elv, mely a tömeg +szenvedélyeinek hízeleg, sem köznapi morál, mely más emberi természetet +hírdet, mint aminő van, sem egy ábrándozó lélek szép álmai, ki a világot +reformálni akarja. Ő alapeszméiben és jellemeiben nagyrészt szkeptikus +és polémikus. Szeret megtámadni eszméket, mikbe a tömeg vakon hisz s +boldogítóknak képzelt elvek oly hatásait tünteti föl, melyek csak azért +válnak boldogtalanság eszközeivé, mert szigorúan s minden +következményeikkel alkalmaztattak. Mesterileg ért két ellenkező elv, +szenvedély ugyanazon eredményét mutatni ki az események folytán. +Becsületes embereket fest, kiket nemes kedélyök vétkesek- és +szerencsétlenekké tesz, szenvedélyeket, melyek önmagukhoz következetesen +bűn- és erénybe játszanak át. Mindenütt küzdeni látszik a szív +idealizmusa, az ész tévtanai ellen a lélektani boncolás, a lírai +hangulat, a drámai helyzetek varázsával. Mintha mondani akarná az +embereknek: nemcsak bűnötök tesz boldogtalanná, de még inkább +korlátoltságtok, nemcsak a rossz szív, közöny, kaján indulat hoz a +világra rosszat, de a lelkesülés, ábránd, nemes kedély is, nemcsak +szenvedélyeitekben rejlik nemezis, de erős meggyőződéstök- s büszke +elveitekben is. + +Az ő költészete nem az erény és bűn, hanem az emberi gyöngeségek +költészete. Ő kétkedni tanít. Kérlelhetlenül széttöri a szemüveget, mely +az életet eszményi fényben csillogtatja, de nem azért, hogy amint a +modern romantikus a társadalom sebeit tárja fel s megmutassa, minő +ellenkezésben van az élet eszményeinkkel, sőt ellenkezőleg vitatni +látszik, hogy mindennek így kell lennie, eszményeink is ugyanazon +eredményt szülnék vagy még rosszabbat. A modern romantikus ki nem békít +az élettel, de haragra lelkesít a társadalmi intézmények ellen s tanai +teljesülésével biztat; _Kemény_ kihűt, józanná tesz, de a legtöbbször +vigasztalhatlanná is, mert oly oldalról mutatja be az életet sötétnek, +melyet kevésbbé hiszünk annak s a ledöntött eszmények helyébe csak a +kétkedő kérlelhetlen észt ülteti. + +Egyik beszélyben Florestan gróf így szól: «Oh, az ember gyarló teremtés, +mikor imádkozik vagy vétkezik egyaránt. Minden csak máz rajtunk, mely +gyöngeségeket von be. Bűneink nagy része túlhajtott erény; erényeink +nagy része magát ki nem nőtt bűn. Játékszerei vagyunk ellenszenveinknek, +melyek megvakítanak és közönyünknek, mely érzéseink lángját oltja ki, +hogy a sötétségben szellemünk aludjék el és a szívtelenség által butákká +váljunk.» Ezt nemcsak Florestan gróf mondja, ez többé-kevésbbé áthúzódik +e novellák mindegyikén. + +A «Ködképek a kedély láthatárán» című beszélyfüzérben azon eszme vonul +át, hogy rögeszméink gyakran vétkesebb- és szerencsétlenebbé tesznek +bennünket, mint bűneink. + +Az egyik beszély hőse egy nemes kedélyű gróf, kinek rögeszméje +környezetét boldogítani. S mert aki valakire a boldogságot erővel akarja +tukmálni, az a szívből vagy az önérzés vagy a hála erényét kénytelen +száműzni, jobbágyai hálátlansággal fizetnek. A gróf nemesszívű zsarnok, +ki elveiért a legnagyobb erőszakra is kész. Élete keserű küzdelem, +környezete gyűlöli s fél tőle, elveinek szigorú alkalmazása sikeretlen +és nevetséges következményeket szül s monomániája végre saját családi +életét is feldúlja. + +A másikban egy nő szerelme által teszi szerencsétlenné férjét és +gyermekét s a férjet viszont szerelme utáltatja meg nejével. E merész +családi drámában, mely a legnagyobb óvatossággal van kivive, a személyek +hasonló, csak más színezetű monomániájával találkozunk. + +A «Szerelem és hiúság» címűben egy nő szereti férjét, de ártatlanul +tetszelgő lévén, hiúsága miatt hűtelen lesz férjéhez, a nélkül, hogy +valósággal szeretné az ifjút, ki közönye által ingerli s az örvény +szélére ragadja. A férj elutasítja magától nejét, mert mélyebben +szereti, mintsem a megtérttel, ki ezután kedvét keresné, hízelegne, +rabnője lenne, tovább is élni tudna. + +Az «Erény és illem» ugyanazon eszmének ellentéte. Itt egy hindu nő nem +szereti férjét, hanem egy angol katonatisztet. A férj gyanúba veszi, de +gyanújának senki sem ad hitelt. Ekkor hogy bosszút álljon, mérget vesz +be, mert így neje, ha közvélemény előtt becsületes akar maradni, +sírjánál máglyán fogja magát megégetni, ellenkező esetben pedig le lesz +húzva álarca. A nő, kinek hiúsága az illem, máglyára lép. Mindkét +beszélyben hiúságból áldozza föl szerelmét a nő és lesz boldogtalan. + +A «Szív örvényeiben» egy leány, ki azt hiszi, hogy csalódott kedvesében, +egy vén tábornagyhoz megy férjhez. Mint nő kedvese miatt, kit titkon +folyvást szeret, egy oly férfiú hatalmába jut, kit nem szeret, de ki őt +szereti s éppen ezért boldogtalanná kell hogy tegye. Végre férje halála +után egy harmadik ifjú neje lesz, ki bontatlanul adja vissza neki a +szekrényt, melyben multját leplezetlenül feltárja, mert nem akar eszének +fegyvert adni szíve ellen, melynek csalálmai ezerte szebbek, mint amily +hasznos lehetne kiábrándulása. + +Íme, a tárgyak, melyekkel _Kemény_ foglalkozni szeret, a felfogás, +melyben világnézetei nyilatkoznak. Mindez egy mélyen gondolkozó ész, egy +gazdag kebel, egy nagy talentum egész erejével van kivíve. Mégis midőn +könyvét letesszük, a benyomás, mit művei kedélyünkben hátrahagynak, +önkénytesen azon kérdést kelti fel: vajjon csakugyan ilyen-e az élet? +vajjon e mély bepillantás az emberi dolgokba, nem egy kiégett szív +elfogultsága-e, – mely, mert egykor nagyon is idealista volt, most +nagyon is kétkedő lőn? Nem meghasonlás-e ez, melyben az ész küzd a +szívvel s legyőzi a nélkül, hogy kiengesztelődnék vele s néha mégis +visszaóhajtja ábrándjait, melyeket elvesztett. Vajjon az eszmék és +szenvedélyek erős logikájába nem csúszott-e egy vonás, egy gondolat, +mely mind a költőt, mind az olvasót megcsalja? Vajjon költői +tárgyilagosság-e ez egészen s nem erőszakos visszhatás-e a túlvitt +alanyiság ellen a nélkül, hogy valami ténylegesben, legyen az akár +érzés, akár eszme, kinyugodni bírjon? + +Mindezen kérdésekre lehetetlen tagadólag felelni. _Kemény_ +tárgyilagossága nem mindenütt olyan, melyet mint költőit, feltétlenül +magasztalni lehetne s amennyiben e jelen novellákban a szkeptikus +polémiával találkozunk, bizonyos disszonanciát kell éreznünk. Éppen mint +Balzac és Thackeray-nél. Nincs is a világirodalomban három oly költő, +kiknek világnézetei annyira rokonok legyenek, bár azok költői +feldolgozásában nagy köztök a különbség. Balzac mindig a bűnt juttatja +diadalra és rossz szenvedélyű emberekkel dolgozik, Thackeray a világ +legkiábrándultabb költője és keserű humorával egyaránt nevetségessé +teszi a jó és rossz embert, Kemény az emberi gyöngeségekből szövi +költészetét s bár bír még illuziókkal, de nincs bennök mély hite. S mert +mindegyik a pénz és születés nagy világából, a fensőbb körök életéből +meríti tárgyait, a polgárisultság korrupcióját tartja elénk. A költői +genre különböző, de a hatás ugyanaz és sötét. + +Egyébiránt a novellák mindegyikében a legsikerültebb rajzokra s +leglélektanibb mozzanatokra találunk. + +A «Ködképek» egyik beszélyében a régibb erdélyi arisztokratikus élet +igen érdekes rajzát vesszük. S minő mély lélektani felfogással +találkozunk mindenütt. Különösen szép, midőn Jenő gróf neje ablakai +alatt a virágokat összetapodva látja, unokaöccse lábnyomaira ismer s +felkiált: Csak történet, puszta történet az egész. E gondolat ébreszti +fel benne a féltékenységet s elűzni akarván a gyanút, úntalan ajkára jő: +«csak történet!» + +A «Szív örvényei»-ben a velencei élet s a képcsarnokok szellemdús rajzát +vesszük. Különösen szép Anselm naplója s benne azon lap, melyen Carlo +Dolce Magdalenája felől mondja el gondolatait. E beszélyben két oly +jelenet van, mely mind a felfogás, mind a kivitelben a legművésziebbek +közé tartozik. Egyik a vén tábornagy és ifjú neje közti családi jelenet, +melyet a férj tehetlen szerelme, enyelgései s a nő bűnös öntudata valami +bűvös elégiai hangulatúvá tesznek. Másik, midőn Wranich Isidor eszményi +szerelme kéjsóvár bosszúvá fajul s e lélekállapothoz mily jól van +választva a külső körülmény is. A különben mértékletes férfiú éppen +leissza magát s pillanat óta a régi emberből új lesz. + +A «Szerelem és hiúság» a legkerekebb szerkezetű novella az egész +gyüjteményben és Sarolta a legművésziebben van kivive. + +De minek egyes szépségeket mutatnom fel s részletes boncolgatásokba +bocsátkoznom, midőn célom csak az volt, hogy _Kemény_ költészetének +jellemét rajzoljam, mintegy kulcsul e novellákhoz. S vajjon kell-e a +közönség figyelmébe ajánlanom egyik legnagyobb regényírónk műveit? + + + + +EGY PÁR JEGYZET A «VISSZATEKINTÉS» CÍMŰ CIKKRE.[8] + +Lehetlen szó nélkül hagynom azon megjegyzéseket, melyeket e lapok +tisztelt szerkesztője «Megint a kritikáról» írt cikkeim másodikára tett. +Sajnálom, hogy tovább kell nyújtanom e már különben is elég hosszúra +nyúlt polémiát, de bizonyára okom van reá. A szerkesztő távol van ugyan +attól, hogy ferdítsen, sőt ellenkezőleg némely töredék gondolatomat +éppen kiegészítni törekszik, mindamellett egy pontban mégis panaszom van +ellene. Válaszában mindent elmond, ami szükséges, csak egyet mellőz, +kiindulásom pontját, úgy szólva a kérdés egyik leglényegesebb részét, mi +által cikkem s egész okoskodásom oly inaszakadtul tűnik föl, hogy +mellőzhetlen kötelességem némi felvilágosítás, némi cáfolat. + +Mind Eszther szerzője, mind Szász Károly ellen írt cikkemben ugyanegy +dolgot követelek, oly lapot, melynek elve, színezete van. A két cikk +között csak az a különbség, hogy az elsőben a hazafias részvények útján +felállítandó elvtelen lap kivihetlenségét és haszontalanságát igyekeztem +megmutatni, a másikban pedig azt, hogy az elvek alkalmazása szintoly +erős pártokat szűl, mint maguk az elvek, hogy az úgynevezett árnyalatok +nagy és élesen küzdő pártok lehetnek, hogy mérték és alkalmazása mindig +elvkérdés a kritikai lapoknál s legfeljebb csak a csekély árnyalatok és +apró részletek nem ronthatják meg a lap egységét. Elismertem a lap +nézeteivel ellenkező cikkek kiadhatási szabadságát, azon föltételek +alatt, ha a szerkesztő gondoskodik arról, hogy lapjának iránya, elve, +szóval mindaz, minek képviselője akar lenni, sérelmet nem szenved. Az +ezt eszközlő módok közül különösebben megemlítettem a szerkesztői +jegyzeteket, tüzetes cáfolatot, a nyilt kérdésnek hagyást. Cikkemből +világosan kitűnik, hogy ez esetek csak mint kivételesek lebegtek szemeim +előtt s a hiba éppen ott rejlik, hogy a szerkesztő mellőzve kiindulásom +e pontját, amaz eseteket mindennapiaknak teszi föl s a kivételes +szabályt a mindennapi gyakorlat szempontjából ítéli meg. Ha fájóslábúnak +vagy éppen sántának mankót ajánlunk, vajjon a sántaságot, mint óhajtandó +állapotot tüntetjük-e föl, vajjon vádolhat-e minket valaki azzal, hogy a +gyűlöletes mankót elébb becsüljük az ép lábnál. A szerkesztő pedig +ilyesmit hány szememre, máskép nem érthetni e szavakat: «Így a +szerkesztő egy _örökös_ beavatkozó lesz a más beszédébe, egy oly +akadékos gáncsoló, ki vagy minden harmadik szóba belévág, vagy, miután +végighallgatta munkatársát, honorárium helyett azzal fizeti ki, hogy +neki fordul egy páncélos, paizsos cikkel s bebizonyítja, hogy társa +véleménye csak labda volt, melyet azért dobott fel, hogy lehessen – +ütni. Én, megvallom, így szerkesztett lapot még nem láttam s ha látnék, +sem volna örömömre.» Valóban én sem láttam, valóban nekem sem volna nagy +örömömre. + +Azonban vizsgáljuk, miért nem láthatni ily lapot a külföldi irodalomban. +Ez átható világot fog vetni a kérdésre. Az angol irodalomban a kritikai +vagy részben kritikával foglalkozó lapok rendesen névtelen cikkeket +közölnek. Ott minden cikk a lap véleménye s ily nagy szolidaritás levén +a szerkesztő és dolgozótársai közt, természetesen nincs szükség ama +kivételes szabályra. A francia kritikusok már nagyrészt kiteszik nevöket +s így a szerkesztő már valamivel kevésbbé felelős a lapjában megjelent +cikkekért, de mégis a nevezetesebb folyóiratokban nagy összhangzás van +még a különböző rovatok írói közt is. Például a «Revue des deux +mondes»-ban az irodalmi, műtárlati és zenekritikák egymást segítik és +világosítják, sőt ha más kezekbe megy is át valamely rovat, rendesen nem +tér ki a hagyományos kerékvágásból. Hasonlót mondhatni a jelesebb német +folyóiratokról is. A Schmidt Julian lapja például oly határzott +színezetű, aminőt csak kívánni lehet. Mindamellett nem mondom, hogy +akármelyikben nem lehet találni egyenetlenségeket, sőt néha egynéhány +jelentékeny eltérést is, kivált némely jelesb tehetség iránti +hódolatból, kivált az idő hosszasb folyamában. Mindez nem az elv +ellenére történik, hanem az elv mellett sem kerülhető el, mert elvégre +is sohasem lehet az életet egészen beszorítni az absztrakció merev +formáiba, mert akármely rendszer is a legvégsőbb következményekig víve +ritkán áldásos. A fődolog tapintatosan venni gyakorlatba a rendszert, az +elvet s midőn módosítjuk is, folyvást szolgálatában állanunk. Azonban +egyrészt éppen ezért a jegyzetet, cáfolatot, nyilt kérdésnek hagyást +mind a francia, mind a német lapokban megtalálhatjuk, valahányszor csak +szükség van reájok. Nemrég a «Revue des deux mondes»-ban[9] láttam egy +jegyzetet, melyben a szerkesztőség tiltakozik dolgozótársa cikkének +egyik része ellen, fölemlítvén, hogy a szemle a fönnforgó kérdésben már +többször ellenkező nézetet nyilvánított, most sem akar lemondani róla, +mindamellett nincs ellenére, ha egynémely dolgozótársa máskép +gondolkozik. A «Die Grenzboten» néhány régibb számait forgatva, szintén +találtam egy hasonló tiltakozást, melyben a szerkesztő egyik +dolgozótársa által egész általánosságban becsmérelt francia kritikát +védeni igyekszik.[10] Ha kezeim közt volna néhány kötet francia és német +folyóirat, bizonyosan megakadna itt-ott egy pár ily jegyzet: E jeles +cikket, bár nem mindenben értünk egyet a szerzővel, érdekesnek láttuk +közleni; vagy: E tárgyra felhívjuk íróink figyelmét s örömest fogadunk +el idevonatkozó cikkeket. Mindez ritkán történik, mert nem igen van +szükség reá. A lapnak oly szerződött dolgozótársai vannak, kiket +ugyanazon szellem lelkesít. Aztán, amint elébbi cikkemben is megjegyzém, +a szerkesztés mindig néhány író nyilt, vagy hallgatólagos szövetsége, +mely határozott programm körül csoportosul. A szerkesztő, ha kedve volna +is reá, nem lehet örökös beavatkozó, ki ütleggel fizeti dolgozótársait. +Íme az ok, amiért nem láthat e lapok tisztelt szerkesztője oly felfogás +szerint szerkesztett lapot, aminőt nekem tulajdonít, de amely ellen +tiltakoznom kell. Szerencsétlenségem, hogy sokszor félreértenek. Az ok +bennem is rejlhetik, mert talán némely részletet nem színezek ki eléggé, +némelyet pedig kelletén túl is. Nem egyszer történt meg már rajtam, hogy +cikkeimben csak a toronyhegyeket látták, a közönség és bírálóim. Már +megszoktam. Azonban oly írótól, ki költészetben és kritikában társait +egy fővel haladja meg, az ember megvárná, hogy ha nem ferdít, ne is +mellőzzön, ne csak a toronyhegyet lássa, hanem vizsgálja magát az +épületet is, ha mindjárt nem sok néznivaló van is rajta. + +Jól tudom, hogy a mi irodalmunkban nem mind lehetséges az, mi a külföldi +irodalmakban éppen nem ritkaság. Valóban nálunk felette bajos jó +szépirodalmi vagy tisztán kritikai lapot szerkeszteni. A szerkesztő és +dolgozótársai között nagyon csekély a szolidaritás. A költők, ha nem +szerkesztők, majd mindenik szépirodalmi lapba írnak. Ritkán támogatják +valamelyiket különösebben. Mindegy nekik Hölgyfutár vagy Családi Kör, +Nefelejts vagy Figyelő, Divatcsarnok vagy Nővilág. Nem szűkkeblűek, +sokat bírnak szeretni s irtóznak az úgynevezett pártoskodástól. +Mindennek aztán az a következménye, hogy sem az írók, sem a közönség nem +alakulhatnak határozott csoportozatokká, nem lehet valódi verseny s a +helyett, hogy két-három lap, szellemileg és anyagilag virágozzék, +tengődik öt-hat. Ami a kritikusokat illeti, sem elegen nincsenek, sem +körülményeink nem kedvezők fejlődésökre. Divatlapjaink ugyan nemcsak a +divat, hanem az irodalom és művészet közlönyeinek is nevezik magokat, +nem akarnak sem Bazarok, sem Irisek lenni, de minden irodalmi nagy +fennhéjázások mellett is, nem igen tájékozzák olvasóikat az irodalom és +művészet újabb mozgalmai közt. Azt hiszik, hogy ez csak a kritikai lapok +dolga, mintha bizony nem volna majd minden folyóirat és lap bizonyos +tekintetben kritikai, amennyiben, ha nem is tüzetesen, legalább +tájékozón, ha nem is részletesen, de mindenesetre általánosságban hozzá +tartozik szólni a körébe vágó eseményekhez. A Nemzeti Színháztól és a +hangversenyadóktól tiszteletjegyet követelnek, panaszkodnak, ha az írók +nem küldik be nekik megjelent műveiket, de rendesen csak a színházról +szoktak írni valamit, minden egyébről hallgatnak vagy legfeljebb egy pár +frázisban nyilatkoznak. Hetenkint egy pár hasábon sok jót és szépet el +lehetne mondani az irodalmi és művészi ügyekről. A folyóiratokat és +lapokat éppen az teszi kiválón érdekesekké, ha minden körükbe tartozó +mozgalomhoz hozzászólanak. Szépirodalmi lapjainknak a társaséleti, +művészeti és irodalmi rovatokra nagyobb súlyt kellene helyezni. Komoly +dolgokat kellemes modorban, kritikai tájékozást mintegy szellemdús +társalgásban: íme, az egész titok. Minderre nincs semmi gond, +szépirodalmi lapjainkból csaknem száműzve van mindennemű kritika s így +teljességgel nem képződhetnek nálunk ama könnyed és kellemes modorú, +inkább jellemző, mint boncoló, kritikusok, akik különösen a nőolvasókra +oly jótékony hatást gyakorolhatnának. A politikai lapok csak akkor +foglalkoznak az irodalommal, ha a politikai élet teljesen pang, ha +élénkülni kezd, ha ezrekkel szaporodik az előfizetők száma, túladnak +kritikusaikon, irodalmi szemleíróikon, talán azért, nehogy ezek is +nagyobb közönségnek írhassanak s több tiszteletdíjat követeljenek, mint +eddig. Egy-egy tudományos folyóirat, egy-egy ritkán felbukkanó kritikai +lap látja csak szívesen kritikusainkat. Ide menekül aztán mindegyik s +bár nagyon csekély számmal vannak, különböző irányuk miatt mégis nem +igen férhetnek meg együtt. Azonban itt sem lehet hosszas maradásuk. A +tudományos folyóirat hamar megbukik, a kritikai lap még hamarább, mert a +magyar nemzet a politikai és társadalmi téren nagy eréllyel küzd ugyan +nemzetisége mellett, de annak teljességgel nem érzi szükségét, hogy +legalább egy nagyobb közönségnek szánt tudományos folyóiratot, minő +például a Budapesti Szemle, mégis illő volna fenntartani, ha mindjárt +csak a becsület kedvéért is. Mindebből aztán igen természetesen igen sok +rossz foly: állandó kritikáról szó sem lehet, az alakulni kezdő kritikai +irányok nem fejthetik ki erejöket, a kritikusoknak nincs sem pályája, +sem kedve s éppen azért seholsem igen látunk kitartó munkásságot. + +Ily körülmények közt valóban nehéz, sőt lehetlen oly szerkesztés, mely, +mint mondám, a külföldi irodalmakban éppen nem ritkaság. Tulajdonkép +nincsenek dolgozótársak s a cikkek bőségében sincs köszönet, mert annyi +különböző irányt bajos egy egésszé olvasztani. A szerkesztő, ha lapjának +színezetet akar adni, kénytelen ama rendszabályokhoz folyamodni, +melyeket e lapok tisztelt szerkesztője is foganatba vesz és többször, +mint amennyiszer akár kül-, akár belföldi példákban láthatni. Bizonyosan +nem örömest teszi, de tennie kell, két alkalmatlanság közt mindig jobb a +kevésbbé alkalmatlan. Nem _örökös_ beavatkozó ugyan, mert nincs szükség +reá, hiszen úgy lehetlen volna a szerkesztés, de mégis csak belévág +olykor a más szavába, egy-egy páncélos paizsos cikke is megakad néha s +némely dolgozótársát, a honorárium mellett nem ütleggel ugyan, de +egy-egy gyöngéd oldalbabökéssel csakugyan fizetgeti. S nekem éppen +ezért, meg másért is, nincs semmi szavam szerkesztési eljárása ellen, +sőt csodálkozom, hogy nehéz körülményei mellett is oly jeles lapot +szerkeszt s a meglehetős heterogén elemek között oly tapintatosan meg +tudja tartani lapja színezetét. Miért vádoltam hát mégis irodalmi +jellemtelenséggel. Vádam csak egyetlen esetre vonatkozott s ez is csak +bizonyos eshetőségre nézve, ha tudniillik a Szász Károly és köztem +fennforgó vitát nem nyilatkoztatja nyilt kérdésnek, vagy nem nyilatkozik +felőle határozottan. «De ha megengedi ön – mondhatja a szerkesztő, +aminthogy mondja is, – hogy lehet tárgy, melyről esztétikai lap +szerkesztőjének sincs mindjárt kész véleménye, azt sem vonja kétségbe, +hogy lehet olyan is, melyről cikksorozat vagy vitás pör végén sem +állhatna elő, nemhogy döntő ítélettel, de néha meghatározott véleménnyel +sem… Azáltal, hogy lapjába vette s hagyta vitatni pro et contra, eléggé +mutatja, hogy a kérdés _nyilt_; azáltal, hogy hallgat, pedig azt, hogy ő +nem bírja, vagy nem látja még idejét bezárni.» Ez igen derekas felelet. +A szerkesztő engem az általam felállított elvek logikai szövedékébe +igyekszik fojtani. De még lehelek. Elismerem az ellenvetés formai +igazságát; valóban hibáztam abban, hogy e speciális követelésemet nem +igyekeztem világosabban indokolni. Azonban a szerkesztő, ki a mások +gondolatjai folyamát oly messziről belátja, talán érthette, +kiegészíthette volna e követelésemet is. Felvilágosítom, kiegészítem hát +én. A Szász Károly és köztem folyó vita olynemű, milyet egy irodalmi lap +sem hagyhat szó nélkül s nyilt kérdésnek is csak részben nyilváníthat. +Miről foly a vita? Arról, hogy mi adja meg az irodalmi lapoknak elvi +színezetét, mennyiben lehet és kell azt fenntartani, aztán meg arról, +hogy a kritika jogai, szemben az íróval, meddig terjednek. Ez nem +hasonlítható a _szép_ meghatározása feletti értekezésekhez, ez nem a +tudomány nyilt kérdése, sem olyan, melyet, bármennyire terjesszük is ki +a szerkesztő közönyösségének jogosultságát, egészen szó nélkül lehessen +hagyni. Kivált kritikai lap szerkesztője egy pillanatig sem szerkeszthet +a nélkül, hogy e kérdésekről határozott véleménye ne legyen s ha +lapjában foly a vita e kérdések felett, kötelessége megjegyezni, ha nem +többet, legalább annyit: mi nem elegyedve e kérdések elméleti és +részletes vitatásába, ez meg amaz okból, ily meg ily gyakorlatot +alapítottunk meg, melytől ezután sincs szándékunk eltérni. A Figyelő +nyilatkozott is, bővebben, mint ahogy én kívántam, mi nagyon szükséges +volt; mert most már mind a közönség, mind az írók tisztában lehetnek +álláspontja iránt. Vádam természetesen elenyészett. A szerkesztő +folyvást tiltakozik ugyan, hogy nyilatkozatát nem értem teszi, hanem +kevésbbé figyelmes vagy botránykereső olvasóiért, visszautasítja +elméletem egy részét, sőt a gyöngédség némi erős iróniájával fel se +teszi rólam, hogy mindazt követeljem, amit csakugyan követelek. E +tiltakozás és visszautasításban mennyiben van igaza és mennyiben nincs, +cikkem folytán már megjegyeztem, most még hozzáadok valamit. + +E lapok tisztelt szerkesztője nem ismeri el azon kötelezettséget, hogy a +lapnak, az eltérő nézetekre nézve, minden speciális esetben nyilatkozni +kelljen. Ha így tesszük fel a kérdést, sem igent, sem nemet nem lehet +felelni. Minden attól függ, mi az a speciális eset, minő állást foglal +el a lap, sőt némikép még attól is, vajjon enciklopédiai lap-e, vagy +szépirodalmi, vagy tisztán kritikai. Azt hiszem, jobb úgy tenni fel a +kérdést, amint én tettem: gondoskodjék a szerkesztő, hogy lapjának +iránya, elve, szóval _mindaz, minek képviselője akar lenni, sérelmet ne +szenvedjen_. Azt elébbi cikkemben sem állítám, hogy csak a jegyzet, +nyilt kérdésnek hagyás, tüzetes cáfolat az egyedüli eszközök erre, +megmondottam, hogy ezer módja van annak, hogy az ellenkező vélemények +közlése mellett meg lehet őrizni a lap irányának egységét egész a +részletekig, e módszerben is bizonyos elvet, rendszert követve. A +szerkesztő nemcsak elismeri ezt, hanem még részletezi is, miért csak +köszönettel tartozom, de éppen ezért a nem minden speciális eset +kérdését kénytelen vagyok igen bő köpenynek nyilatkoztatni, nem ugyan e +lapok szerkesztőjére, mert az ő gyakorlata jobb elméleténél, hanem +másokra nézve. Hasonlót mondhatni a szerkesztő e következő megjegyzésére +is: «Vagy a jelen és jövőbeli olvasóközönség (értem nem a gondolatlanul +olvasó _nagyot_, hanem a gondolkozó, vizsgálódó _kicsinyt_) ítéletére +nem bízhatunk semmit? Tehetjük-e, hogy véleménye valamely tárgyról az +legyen, mit a szerkesztő a tárgyról utoljára mond s ne az, mit az illető +cikk vagy vitás pör folytán magának képzett; és szükséges-e, hogy +mindannyiszor a szerkesztőét is hallja, ki itt nem mint bíró, csupán egy +harmadik fél, mely kell, nem kell, ott lábatlankodik mindenütt?» Ez is +igen bő köpeny, oly bő, hogy egy kissé szorítva alája tér Eszter +szerzőjének elvből elvtelen lapja is. Aztán azt az örökös, kell, nem +kell, lábatlankodást, én sem nem óhajtom, sem kényszerűségét nem értem, +még oly lapnál sem, melynek dolgozótársai közt olyanok is vannak, kik +csak szükségtől valók. Cikkemből tisztán kivehető az, hogy a csekély +árnyalatokra, apró részletekre nem helyezek semmi súlyt, hogy a cikkek +hiányaiért nem teszem felelőssé a szerkesztőt s csak a lap iránya, +színezete fenntartását követelem s csak azon tág és szabatosság nélküli +értelmezés ellen tiltakozom, melyet Szász Károly az elvről, mértékről és +alkalmazásukról, valamint az árnyalatokról is, jónak látott felállítani. +Egyébiránt a szerkesztő önmagával jön ellenkezésbe, midőn sokat bízván a +figyelmes olvasó ítéletére, a fennforgó ügyben mégis csak nem figyelmes +olvasóiért tesz nyilatkozatot. Talán itt is lehetett volna valamit bízni +ama kisebb olvasó közönség belátására. Ki tudja, hogy ily eset még +hányszor jöhet elé, de különben is amaz indok nem nagyértékű. Tökéletes +igaz, hogy sem a kritikus, sem a szerkesztő, sőt még a közönség sem oly +bíró, ki döntő ítéletet mond s mindenik csak al- vagy felpörös. A +tudomány és irodalom kérdéseiben s még sok másban is az egyedüli bíró az +idő, de hogy ez valaha döntőleg ítélhessen, szükséges, hogy benne, érte, +vele vizsgálódjunk, ítéljünk, küzdjünk, hogy akiket ugyanegy szellem +lelkesít, egyesüljenek s vállvetve, sokszorozott erővel, erejükhöz +képest sok oldalról támogassák azt az ügyet, amelyért lelkesülnek s azt +bizonyosan inkább eszközlik a határozott színezetű folyóiratok, mint a +kevésbbé határozottak, mert küzdelmet idéznek elő, erőkifejtésre +kényszerítik az ellenfélt s a fejlődés kovászát vetik be irodalomba és +közönségbe egyaránt. Továbbá egy lap nyilatkozata nemcsak pusztán a +szerkesztő egyéni véleménye. A szerkesztő egy csoport íróval van szoros +viszonyban, sőt szolidaritásban, kik hatnak reá s kikre viszont ő is +hat. Az élénk érintkezés, a kölcsönös eszmecsere bizonyos közvéleményt, +közérzületet alapít meg köztük. Egy lap mindig gyúpont vagy legalább +annak kellene lenni, mely az írók és közönség egy részének eszméit, +hajlamait magába olvasztja, irányt ad és vesz, fejleszt és fejlődik, élő +érdekekre támaszkodik, szükségnek tesz eleget, szóval képviselője +valamely még csak alakuló vagy már megalakult iránynak s e helyzeténél +fogva szava bizonyos tekintetben mindig fontosabb az egyéni véleménynél, +még akkor is, ha tévúton jár, mert tanuságot tesz arról, hogy sokan +gondolkoznak úgy, sokakat lelkesít hasonló küzdelem. E felfogásom, úgy +hiszem, elég világot vet mindarra, mi netalán cikkemben homályban +maradt. + +Nem a vitatkozás viszketegéből kezdtem és folytatom e polémiát; mint +máskor, most is hallgathaték vala. Szívemen fekszik e kérdés s nem +először vívok mellette. Igaz ugyan, hogy az irodalmi lapok határozott +színezetűekké szoktak válni minden izgatás, minden kicirkalmazott +elmélet nélkül is, mihelyt nagy és új eszmék kezdik mozgatgatni az +irodalmat s minden irodalomban vannak oly idők, midőn az eszmék hiánya +közönyösséget áraszt maga körül és az eklekticizmus felé kezdenek +hajlani költők és kritikusok. De ilyenkor sem kell kialudni minden +mozgalomnak, minden törekvésnek, különben oda jutunk, ahol vagyunk, +midőn jogosan kérdezhetjük meg irodalmi lapjaink majd mindenikétől: +ugyan hogy tudtatok élni 5–10 évig, hogy oly kevésről volt határozott +véleményetek, hogy oly csekély nyomot hagytatok az irodalmi fejlődésben, +hogy a jövőnek egy-két göröngyét sem törekvétek egyengetni? Nem a +szenvedélyes egyoldalúságot óhajtom, sem a vak kizárólagosságot, de meg +vagyok győződve, hogy vezérelvek, eszményművészi hit nélkül nincs sem +valódi kritika, sem irodalmi lap. S éppen ezért nagyon sajnálom, hogy e +kérdésben oly lap ellen kellett polémiát folytatnom, melynek irodalmi +lapjaink közt egyedül vannak vezérelvei, eszménye, hite. Nem vagyok oka, +kényszerülve voltam reá. Szász Károly, az udvarias kritika e Bayardja, +bizonyára lehetett volna oly udvarias, hogy elégséges ok nélkül ne +elegyítse polémiáinkba a Figyelő dolgait. Szerencsémnek tartanám e lap +mellett küzdeni s íme, legalább egy pontban, úgy félig-meddig ellene +küzdök. + + + + +ADALÉK NÉPMESÉINKHEZ.[11] + +Amint emlékeznek az olvasók, egy «Igazság és Hamisság» című, versben +feldolgozott népmesét közöltem volt e lapok második évi folyamának 2-ik +számában. A szerkesztő Merényi népmeséinek bírálatában, a népmesék +különböző fajairól szólván, megemlékezett ez allegóriai népmeséről is s +feldolgozásomra ezt jegyezte meg: «Kár, hogy Gyulai kidolgozásában +hiányzik a költői igazságtétel, mi, úgy emlékszem, a Hamisság +büntetésében s abban áll, hogy a keze-lábától, szemétől megfosztott +Igazság addig görög, hogy egy pernyés gödörbe esik, hol csodaerő által +visszanyeri tagjait s még épebb, szebb lesz, mint azelőtt. A Hamisság +büntetésének részleteire nem emlékszem». Szolgáljon mentségemül, hogy e +népmesét csak oly alakban ismertem, amint adtam s a szerkesztő által +említett kifejlés teljesen ismeretlen volt előttem. Szó sincs róla, hogy +így teljesebb, szebb, költőibb, de legyen szabad mindamellett +megjegyeznem, hogy a nép _allegóriai, nézleti_ és _állatmeséinek_ +végkifejlésében _szükségeskép_ nem kell meglenni a költői +igazságtételnek. E mesékben a túlnyomó elem vagy a jellemzés, vagy a +tréfás ötlet vagy annak megérzékítése, hogy így meg, így foly a világ. +Az ilyfajta mese ritkán bajlódik a ravaszság vagy gonoszság +megbüntetésével, elég neki, ha az együgyűségét, könnyenhivést, vagy +hiúságot megbüntette. Így például _Grimmnél_ «A macska és egér +társaságban» című mesében a macska mindenben megcsalja az együgyű +egeret, végre meg is eszi, de azért a macska nincs megbüntetve, sőt +végül odaveti a mesemondó: «Látod, ez a világ folyása.» Mindez némikép +igazolja azt, hogy az Igazság és Hamisság meséjét merhettem az általam +ismert töredékben is feldolgozni, mint olyat, hol az Igazságnak +együgyűsége és gyámoltalansága van felmutatva. Ezzel természetesen nem +akarom elvitatni, mintha e mesére nézve nem volna e lapok +szerkesztőjének teljesen igaza. Éppen azért mindent elkövettem, hogy e +mesét teljes épségben megszerezhessem. Sehogy sem sikerült. Kérdeztem +gyermeket, vénasszonyt, ifjú leányt, dajkát, kocsist, szóval mindenkit, +kitől valaha csak mesét hallottam. Mindhiába. Aki tudott is róla +valamit, csak elmosódott töredékekre emlékezett. Végre _Kriza János_ úr +segített rajtam, kinek gazdag székely népmese-gyüjteménye van, oly +gazdag, választékos és hű, hogy a szintén jeles Merényiét, kivált a +hűség tekintetében, jóval felülmúlja. Ezen a jövő tavasszal akalmasint +megjelenő gyüjteményből, íme, szerencsés vagyok közölni az egész mesét s +így némileg jóvátenni hibámat. Valóban e mese egyike legszebb +népmeséinknek s úgy látszik, hogy eredeti, amennyiben nem emlékszem a +külföldi gyüjteményekben hasonló mesére. + +A mese így következik: + +«Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon, még azon is túl, két +ember, egyiket hívták _Igazságnak_, másikat _Hamisságnak_. Megindultak +ezek ketten messze-messze útra, útravalóról sem felejtkeztek el +gondoskodni s előre megegyeztek, hogy elsőbben az egyik pogácsáját egyék +meg, azután a másikét. Hogy megeheznek, a Hamisság azt mondja az +Igazságnak: együk meg a tiedet előbb, mert te osztán könnyebben +utazhatol. Megeszik bizony az Igazságét. Egyszer, mikor jól megehülne az +Igazság, mondja a Hamisságnak: barátom! adj már nekem is a tiédből. Azt +mondja a Hamisság: adok, ha megengeded, hogy az egyik szemedet kivájjam. +Mennek tovább s ismét kér az Igazság, de a másik nem akart különben +adni, hanem ha az egyik szemét megengedi, hogy kivájja. Egyszer úgy +megéhezik a szegény Igazság, hogy egy toppot sem tudott lépni, ő bizony +megengedte, hogy az egyik szemét kivájja, ekkor adott egy darab pogácsát +neki. Egyszer ismét megéhezik a szegény Igazság, kér a hamisság +pogácsájából, de azt mondja, hogy nem ad, ha meg nem engedi, hogy a +másik szemét is kivájja. Mit tudott tenni, kénytelen volt, hogy azt is +megengedje, mert szinte holt meg éhel. Mennek, mind mennek, ismét kér az +Igazság a Hamisság pogácsájából, de nem akar adni, míg meg nem engedi, +hogy mind a két kezét karját levágja. Szegény Igazság! neki ugyan +megesett! de mit tudott tenni, az ember az életért mindenét odaadja – ő +is megengedte, csak hogy meg ne haljon éhel. Immár nem volt hová lenni +lelkének, hanem azon kérte a Hamisságot, tegyen véle annyi barátságot, +hogy vezesse el őtet a vetéskapuhoz, hogy a sokadalmasoktól ott +kéregessen alamizsnát. Elvezeti biz őtet a Hamisság, de nem a +vetéskapuhoz, hanem ott nem messze a hegyen volt egy akasztófa, ahhoz, – +oda leülteti s ott hagyja. A szegény Igazság megtapogatja, hogy vajjon +ott van-e a vetéskapu, – ott várta már az embereket, de hát egy lélek +sem jár, csak a szél süvöltözött. Egyszer éjfélkor hát megyen oda három +varjú, egyik elkezdögeli: no olyan újságot hallottam, hogy tű olyant +soha sem hallottatok; a másik is: biz én is olyant; a harmadik is: biz +én is olyant hallottam. Az első azt hallotta, hogy az éjtszaka olyan +harmat hull, hogyha avval az ember csonka-bonka kezeit s a vakszemét +megmossa, még frissebb lesz, mint ha újra született volna. Ezt a szegény +Igazság mind hallgatta. Azt mondja a másik varjú is: hát tudjátok-e, +hogy a király leánya mért fogy minden nap, mint a gyertya? ha valaki azt +megurusolná, hát fele királyságát annak adná a király, pedig könnyű +megurusolni, mert a királyleány mikor vette az urvacsoráját, hát a pap +mikor nyujtotta a kenyeret, elejtette, egy varas béka elkapta, megette, +ezért fogy már mindennap; de ha valaki azt a békát kiásná a templom +eresziből, mert ott van egy kő alatt most is, osztán borba beadná neki, +hát mindjárt meggyógyulna a király leánya. A harmadik varjú is +elkezdögeli: hát tudjátok-e, hogy ennek a városnak mit kéne csinálni, +hogy a szomjúság miatt mindegyre ne halnának az emberek olyan erősen. A +résbe vagyon egy fűzfa, a fűzfa alatt egy malomkő, ha valaki azt onnan +kivenné, éppen olyan szélyesen jőne a víz, mint a malomkerék. Evvel a +három varjú onnét elrepült mint a szél. + +A szegény Igazság is neki áll, a harmattal megmossa kezeit, szemeit, hát +frissebb, mint ha újra született volna, – ő bizony fogja magát, bemenyen +a városba, megjelenti a királynak, hogy ő meg tudná urusolni a leánya +betegségét. A király egyszeribe megörül neki, sok mindent, fele +királyságát is neki ígéri, ha meg tudja urusolni. A szegény Igazság +veszen maga mellé három embert, elmenyen vélek, kiásassa a templom +eresziből a kecskebékát, hát meg is kapják, egyszeribe felbontsák, hát +még a falás kenyér épen van, – azt egybe megmossa maga az Igazság, belé +teszi egy pohár borba, de előbb a király leányát álomporral elaltassa, +azután beadja a kenyeret neki borban, – mikor felébredett a király +leánya, hát tízszerte frissebb, mint amikor született volt. A király +örömiben azt sem tudta, mit csináljon, oda akarta adni fele királyságát, +de ő nem vette el, hanem kért egy szekér pénzt, mind ezüst huszast. A +király bizony egy nagy társzekeret neki megtöltött, azt izeni, hogy már +indulhat, de az Igazság azt izeni vissza, hogy ő még azt is meg tudná +urusolni, hogy ennek a városnak mindég bő vize lenne. A király mindjárt +kihirdetteti a városban, hogy nála egy ilyen ember vagyon, aki a +városnak bő vizet tudna árasztani. Megörül a város népe, egyszeribe +annyi pénzt Igérnek, amennyit csak elvihet. Fogja magát az Igazság, +elmenyen nehányad magával le a résre, ott a fűzfa alól kiásassa a nagy +malomkövet, hát akkora helyről buzog fel a víz, mint amekkora helyt +fekütt a malomkő. Egyszeribe a város annyi pénzt ád, amennyit csak két +társzekér megbírhatott. Megindul az Igazság, hogy már a sok pénzzel +menyen haza, hát előltalálja a Hamisságot. Kérdi a Hamisság: hát te hogy +tettél szert erre a teméntelen sok pénzre? Az Igazság ahogy volt, éppen +úgy elbeszélte neki. Fogja magát a Hamisság is, fogad egy embert, hogy +az ő szemeit is vájja ki, a két karját pedig vágja le, osztán őtet is +vigye ki az akasztófához; úgy teszen biz az ember, levágja a két karját, +a két szemit kivájja, osztán elvezeti ki az akasztófához s ott hagyja. +Várja, várja a Hamisság a három varjut, hát éjfélkor el is jőnek, +leszállnak az akasztófára, – egyszer megérezik, hogy ott valami büdösség +van, a varjúk bizony leszállanak rája, – ahajt mind egy szikráig +megették a Hamisságot. Holnap legyen a kijetek vendégök!» + + + + +NÉHÁNY ÉV PETŐFI ÉLETÉBŐL.[12] + +Irta Szeberényi Lajos. (Szeged, Burgernél. 1861.) + +Érdekes könyvecske, melyet örömmel fogadhatnak mind Petőfi tisztelői, +mind pedig azok, kik az irodalom történelmével foglalkoznak. Én még más +szempontból is örültem neki. Megmondom okát, noha magamról kell +szólanom, mi kissé unalmas, de rövid leszek s így elnézésre lehet +számítanom. + +Ezelőtt nyolc évvel, 1854-ben, Petőfi életiratát s művei esztétikai +fejtegetését kísérlettem meg. Dolgozatom tulajdonkép csak +conversations-lexiconi cikk akart lenni, melyre Pákh Albert szólított +fel az általa szerkesztett «Újabbkori Ismeretek Tára» számára. Az +adatokat a régibb lapokon s Petőfi némely levelein kívül Arany, +Csengery, Emődy, Orlai – Petrics, de leginkább Pákh szolgáltatták. +Azonban cikkem sokkal terjedelmesbbé vált, mintsem a szerkesztő +kiadhatta volna; rövid kivonatot készített belőle s azt tanácsolta, hogy +adjam ki valamelyik hetilapban vagy havi iratban. Csakugyan, egy pár +részlettel megbővítve s megtoldva némi polémiával az újabb magyar líra +ellen, kiadtam az Új Magyar Múzeumban. Innen dolgozatom formátlansága, +innen, hogy az, sem mint életirat, sem mint esztétikai jellemrajz még a +nem nagyon szigorú igényeket sem elégíti ki. Mindamellett kiadását a mai +napig sem bántam meg, legalább egy csoport adatot adtam át a +nyilvánosságnak, legalább oly időben igyekeztem Petőfi költeményeinek +szépségeit fejtegetni, midőn irodalmunk hemzsegett ugyan a +Petőfi-utánzóktól, de azért a lehető legkevesebbet beszéltek róla; +legalább alkalmat nyujtottam arra, hogy bírálatok, cáfolatok +keletkezhessenek s így kitisztuljanak a netalán hibás adatok. Szándékom +volt ugyan a dolgozatot egy teljesebbel, jobbal, egy egész könyvvel +kicserélni, de azt most már bizonyos körülmények miatt alig lehet +tennem. Azonban az adatok gyüjtésével nem hagytam föl, örömest szolgálok +másoknak, örömest szólok mindenhez, mi Petőfi életére vonatkozik, kivált +ha az dolgozatommal kapcsolatban van, minő a jelen eset is. + +Szeberényi selmeci tanulótársa s azután is egy pár évig barátja volt +Petőfinek s úgy látszik, hogy csaknem az egyedüli, ki költőnk e +korszakából hiteles adatokat szolgáltathat. Ő ugyan már ezelőtt is írt +egy pár cikket ez évekről, ha jól emlékszem az 1855-ki Divatcsarnokba, +azonban itt mindent bővebben tárgyal s Petőfinek négy hozzá írt levelét +is közli. Az én életirati vázlatom a selmeci napokról majdnem hallgat, +csak annyit jegyez meg, hogy Petőfi előbb az aszódi, aztán a sz. – +lőrinci gimnáziumban tanult,[13] később pedig a selmeci líceumban, +honnan kiutasíttatását színészkedése okozta volna. Szeberényi nemcsak +részletes rajzot nyujt Petőfi selmeci életéről, hanem kimutatja ez +utóbbi adat hibás voltát is. Szerinte Petőfi nem színészkedett, csak +mindennap meglátogatta egy ott mulató német színtársulat előadásait az +akkori iskolai szigorú törvények ellenére is. «Hogy Selmecen Petőfi +szinészkedett volna, s azért utasíttatott volna ki az iskolából, – mond +Szeberényi a 10-ik lapon, – mint Gyulai állítja, tévedésen alapul. A +német nyelvben azon időben nem is volt annyira jártas, hogy a színpadon +fölléphetett volna, ha csakugyan lett volna is kedve német színésznek +lenni.» Mind elhiszem s legkisebb okom sincs kételkedni benne. Én ez +adatot Pákhtól hallottam, kinek Petőfi beszélette, hogy a színészet +miatt összetűzött tanáraival s mivel egyik költeményében azt írja: «Sine +fine folyt a per s abeundi consilium lett a vége breviter», a két adat +kombinációjából származott tévedésem. Nem is úgy értettem, hogy német +színész lett, abban pedig, hogy Selmecen is megfordulhat magyar +színtársulat nincs valami abszurdum, legalább az erdélyi Szebenben néha +3–4 hétig játszanak magyarok, pedig rendes német színháza van s +bizonyára németebb város Selmecnél. + +A színház gyakori látogatása egyébiránt a Szeberényi tanuskodása szerint +is befolyt arra, hogy Petőfi elhagyja az iskolát. «Gazdája – mond +Szeberényi – részeges kamarai hajdú volt, kivel Petőfi egy szobában +lakott s ki olykor mámoros fővel a nála szállásolt tanulóknak saját +verses szüleményeit szokta volt tollba mondogatni. Ez, esti +elmaradozásának okát talán nem is gyanítván, másrészt pedig látván, hogy +a szegény fiú, kinek annyija sem volt, hogy a karzati beléptidíjt +megfizethette volna, e végre egyik-másik holmiját eladta, korhelységgel +vádolta őt tanítóinál. Ezek nem vettek annyi fáradságot, hogy az ügyet +mélyebben megvizsgálják, különösen, hogy az iskolatörvények szűk határai +közt meg nem férő lélek körűl pszichológiai vizsgálatot tartottak volna; +more patrio megintették, megdorgálták s a történteket valószínűleg +atyjával is tudatták. A dorgálásoknak eredménye csak az lett, hogy P. +folytatta életmódját, mi tanárait tőle egészen elidegeníté; gazdája +pedig, egy atyjához intézett levélben, őt a legfeketébb színekkel, mint +legkicsapongóbb ifjút rajzolta. P. pedig nem volt az; ezt én mondhatom, +ki csaknem éjjel-nappal vele valék, ki előtt semmit sem titkolt, kinek +minden léptéről volt tudomása s kivel, hogy annál gyakrabban együtt +lehessen, a fönnebb történtek után, legközelebbi szomszédságomban bérelt +szállást. Hanyagnak, kicsapongónak tartották őt tanárai is, mert a hideg +idegen nyelven szárazon előadott tudományokat, különösen a +költészettant, nem tanulta oly szajkó módon, mint némely akkori eminens, +ki midőn az iskolából kilépett, látta, hogy semmit sem tud. Ráfogták +Petőfire, hogy a költészettanhoz nincs kedve, kinek ez, a magyar +történet mellett, melyet akkor a magyar nyelven írt legjobb művekből +szorgalmasan tanulgatott, csaknem kizárólagos tanulmánya vala. Ekkor +történt, hogy midőn az iskolában egy művét felolvasta, tanítója nem +akarta elhinni, hogy azt maga készítette. Bekövetkezett a félévi +vizsgálat február első napjaiban s Petőfi a következő osztályozásban +részesült: + + +Ex moribus Classis 1-æ. + +– poetica Classis 1-æ. + +– geographia antiqua Classis 1-æ. + +– exercitiis styli Classis 1-æ. + +– doctrina fidei Classis 1-æ ex ultimis. + +– antiquitatibus romanis Classis 1-æ ex ultimis. + +– historia patriæ Classis 2-æ. + +Az osztályozás, ha emlékezetem nem csal, atyjának is elküldetett. +Képzelhetni, milyen hatással lehettek e tudósítások a boldog +együgyűségben élő s hite szerint legszebb reményében csalatkozott +atyára. Ez szolgálhat némileg, ha nem is mentségül, de legalább kulcsául +azon igazságtalan bánásmódjának, melyben e többrendbeli denunciatio +következtében fiát részesítette.» + +Miben állott ez igazságtalan bánásmód? Atyja egy szemrehányással telt +levelet írt neki s kijelentette, hogy korhelysége, kicsapongásai által +érdemetlenné tette magát arra, hogy ő róla többé, mint fiáról, +gondoskodjék s egészen sorsára bízza. Szeberényi, kivel közlötte e +levelet, vígasztalta, azzal biztatván, hogy atyja, ha megtudja a dolog +valóságát, ki fog engesztelődni. «Sohasem – felelt ő – ismerem atyámat, +de különben is kegyelemért esedezni atyámnál nem fogok.» Oly felelet, +mely megegyezik a későbbi Petőfi jellemével is. Csakugyan Petőfi +elhagyta az iskolát s így nem kiutasítva, hanem magától s nyakába vette +a világot febr. 14 és 16. közt 1839-ben. Eltávozásakor e sorokat írta +Szeberényi emlékkönyvébe: + + Kegytelen a végzet; nem hagy sok időig örülni + Minket együttlétünk édeni napjainak. + Ámde az a földnek bármely részére ragadhat, + Érted ezen kebel ég s lészen örökre hived. + +Némi kalandok után Pestre érkezett s ott beszállott abba a külvárosi +vendéglőbe, hova atyja szokott, azt mondván, hogy a husvéti ünnepekre +megy haza s itt atyját vagy legalább kocsiját bevárja. Az én tudomásom +szerint az nem külvárosi vendéglő volt, hanem a belvárosi úgynevezett +«Kecskeméti-ház», mi igen hihető, mert atyja haszonbérlőtársa volt Hábel +Józsefnek, ki Kecskeméten lakott. Szeberényi körülményesen adja elő az +atya és fiú közti találkozást. Néhány napi ott tartózkodása után +jelentik neki, hogy atyja megérkezett. Felugrott, menni akart, de atyja +éppen akkor lépett be. Mentegette magát, azt mondotta, hogy tanárai haza +küldték a husvéti szünnapokra. Atyja kétkedve jegyezte meg, hogy husvét +még csak három hét mulva lesz. De levelet is hoztam tőlök apámnak, – +vágta ki magát a fiú. Az atyja a levelet kérte elő, a fiú egyik +ismerősüket nevezte meg, kinél a levelet hagyta. Együtt indultak el amaz +állítólagos ismerőshöz. Karonfogva mentek végig több utcán, míg végre +elérték a kijelölt házat. A fiú előzékenyen kinyitotta az ajtót, atyját +előre bocsátotta, aztán becsapván elosont s csak hónapok mulva +találkozott ismét atyjával. + +Szeberényi szerint Petőfi, Selmecre jöttekor, (1838 aug.) 17 éves volt, +mint az iskolai anyakönyv bizonyítja s így 1821-ben született volna, +noha 1–2 évvel fiatalabbnak látszott. «Nem tudom, – folytatja tovább, – +honnan merítette Gyulai azon állítását, hogy Petőfi 1823. jan. 1-én +született, honnan ez adat a Magyar Írók életrajzába is átment.» +Csodálatos, hogy ezen Szeberényi csodálkozik. Hiszen ez adat ott áll +mindenkinek nyitva, Petőfi Összes költeményei első kiadásához mellékelt +arcképe alatt s így egyenesen Petőfitől került. De még csodálatosb az, +hogy Szeberényi semmit sem tud arról, hogy Petőfi születésének mind éve +s napja, mind pedig helye cáfolhatlan adatokkal tisztába van hozva. Ő a +szülővárosra vonatkozólag ezt jegyzi meg: «Petőfi, a selmeci iskolai +anyakönyv szerint, aug. 31-én iratta be magát. Születése helyének itt +Kiskőrös van bejegyezve, míg ellenben az ottani Magyar Társaság +jegyzőkönyvébe maga saját kezével Szabad-Szállást írta be születése +helyéül. Innen kitetszik, hogy Gyulai állítása, mintha Petőfi +Félegyházán született volna, hibás.» Hogy mennyiben tévedtem s mennyiben +nem, sokkal fontosabb adatokkal van már bebizonyítva, mint a minőket +felhoz Szeberényi. Az 1857-iki Vasárnapi Ujság hasábjain az egész +kiderült. Sárkány János kiskőrösi lelkész az egyházi keresztelési +anyakönyvet idézte, hol a 127. lapon ez áll: «1823 jan. 1-én +kereszteltetett Petrovics István és Hrúsz Mária fia, Sándor.»[14] Én ez +adat közlésekor tüstént felszólaltam a Pesti Naplóban. Nem kételkedtem +ugyan az anyakönyvi adat hitelességén, de belőle csak annyit olvastam +ki, hogy 1823 jan. 1-én Petőfit csakugyan a kiskőrösi egyházban +keresztelték, miből még nem következik, hogy ott is született volna. +Hivatkoztam Petőfi «Szülőföldemen» című költeményére, melyet Félegyházán +írt s melyben ez áll: «Ez a város születésem helye.» E mellett +fölemlítettem, hogy Petőfi egyik barátja homályosan emlékszik, mintha +hallotta volna Petőfitől, hogy nem ott született, hol keresztelték. +Mindebből azt következtettem, hogy Félegyházán [!] kath. község lévén, +könnyen vihették át a csecsemőt Kiskőrösre keresztelni az evang. +lelkészhez. Ezért a születésre nézve az anyakönyv még magában nem dönt. +Azonban Sárkány úr a V. U. szerkesztőjéhez küldött levelében valóságos +döntő okiratot is közlött, Kiskőrös városa 1822–23-iki jegyzőkönyvének +kivonatát, mely szerint Petőfi atyja a város mészárszékének +haszonbérlője volt. E levelet a szerkesztő csak velem közlötte s nem +egyszersmind a közönséggel, mivel fölöslegesnek hitte Petőfi +testvérének, Istvánnak, Brünnből írt levele után, melyet egész +terjedelmében közlött.[15] E levélben a többek közt ez áll: «Sándor +Kiskőrösen született 1822-ik év december 31-én pontban éjféli 12 órakor. +Hosszú életök folytában szüléim soha kedvesebb új évet nem értek, mint +az 1823-ik, öt évi házasságuk után végre az ég egy fiúval áldotta meg +őket. Ezt szüleimtől nem egyszer hallottam s midőn felnőttem, +számtalanszor olvastam a Nagy Biblia melléklapján atyám jegyzetét: +Sándor fiam született stb., hol harmadfélév mulva saját nevem is +ragyogott.» E szerint jogosan írhatta Petőfi, hogy 1823 jan. 1-én +született, könnyen érthetni az anyakönyvi adatot is, hogy még aznap +megkeresztelték s azt hiszem, 1823-nál maradhatunk a jövőre is. Ama +másik kérdésre, hogy Petőfi szülővárosát megtagadta-e vagy csak nem +tudta, nem lehet egész bizonyossággal felelni. Az igazság szántszándékos +ferdítésével bajos vádolnunk. Igaz ugyan, hogy alkalmasint aszódi +iskolai bizonyítványa nyomán, kiskőrösi születésűnek van beírva a +selmeci iskolai anyakönyvbe s ő mégis szabadszállásinak írta magát a +Magyar Társaság jegyzőkönyvében, de ennek oka nemcsak az lehet, hogy +érdekesebbnek tartotta a felföldön kún fiúként szerepelni, hanem az is, +hogy ő Kiskőrösön csak mint egyéves csecsemő élt s mikor Selmecre +került, szülői már visszaköltöztek Szabadszállásra, hol még Kiskőrösre +szakadásuk előtt laktak, mint földbirtokosok.[16] Ami «Szülőföldemen» +című versét illeti, abban legcsekélyebb affektáció sincs. Egyéves +korától egész hatéves koráig itt nevelkedett s így természetes, hogy +gyermekkori emlékei, melyeket e költeményben megénekel, Félegyházához +voltak tapadva s így azt, legalább költeményében, méltán tartotta +szülőföldjének. + +Szeberényi egy pár furcsa históriácskát is megemlít Petőfi selmeci +tanuló korából. Annak a pap-históriának nemigen örülhet az ember. Ezt +nem rováskép mondom Szeberényire nézve; elvégre ami igaz, igaz, ha +kellemetlen is, noha talán férhetne hozzá egy kis kétség, mert a +diákocskák szeretnek némely excesszust magokra fogni az érdekesség +kedvéért, hanem mert tartok tőle, hogy Petőfi valamelyik életírója vagy +aki novellát gyárt vagy adomákat szemel ki, túl kiszínezi vagy nagy +súlyt helyez reá, különben is Petőfire szeretnek sok minden furcsát +fogni s ez oldalról bámulni. Egy másik históriácskának csak annyi alapja +van, amennyiben valaki magára fog valamely adomát. «Aszódon, – mond +Szeberényi, – történt, mint maga (Petőfi) beszéli, hogy derék tanítója +egyszer felszólítá, határozná meg, mi a diák? mire ő rövid megfontolás +után ezt felelé: a diák oly semmi, melyből minden lehet.» Ezt az elmés +feleletet nem Petőfi gondolta ki, nagyon régi história az, még gyermek +koromban hallottam a vén diákoktól, kik mint adomát beszélték. +Csodálkozni lehet, hogy Szeberényi soha sem hallotta; ez egyébiránt némi +adat arra nézve is, hogy a pap-históriát se higyjük el oly könnyen, ha +mindjárt maga Petőfi beszélette is. Sokkal nevezetesb mindennél az, mit +Szeberényi költőnk irodalmi első kísérleteiről ír. Petőfi tagja volt a +selmeci iskolai Magyar Társaságnak s úgy látszik, itt érezte magát +legotthonosabban. November 7-én 1838-ban lépett fel első munkájával, egy +«A hűtelenhez» címzett költeménnyel, melynek bírálója éppen Szeberényi +volt, a társaság elnöke. A költemény meglepte a bírálót s a többek közt +azt az észrevételt tette reá, hogyha a szerző szép tehetségével +szorgalom párosul, idővel jelesb költőink közt fog helyet foglalni. E +költeményt közli is Szeberényi s róla most az a véleménye, hogy nem +sokkal jobb, mint száz meg száz kezdőnek összefércelt rímecskéi. Nem +vagyunk egészen egy véleményben Szeberényivel. A költemény ugyan semmit +sem ér, de nyelvében, verselésében van valami, mit nem igen találhatni +meg száz meg száz kezdő kísérletében. Petőfinek még egy más kísérletét +is fölolvasták a Magyar Társaság gyűlésén elmenetele után egy pár +nappal. E költemény címe: «A költő keserve» volt. Ez még nagyobb hatást +tett s a társaság közmegegyezéssel az érdemkönyvbe iktatta, hova csak a +legjelesb dolgozatokat vették föl. E költeményt nem közölheti +Szeberényi, mert az Érdemkönyv ugyan ma is megvan, de azok a lapok, +melyeken e mű volt, hiányzanak, alkalmasint 1851-ben a selmeci +tűzvészkor vesztek el. + +Petőfi későbbi éveiből is egész 1845-ig feljegyez Szeberényi néhány +adatot, melyek, kivált Petőfinek Szeberényihez írt négy levele, részint +megigazítják, részint körülményesbbé teszik az én életirati vázlatomat. +Szeberényi szerint is, mint nálam, az atya néhány hónap mulva erővel +vitte haza fiát, noha ez az útközben többször vissza akart szökni, +később Sopron megyébe küldötték egyik rokonukhoz, ki növeltetéséről +gondoskodni kívánt s a soproni líceumba szándékozott beadni. Szeberényi +szerint ez az anyja műve volt, mert atyja, a selmeci kázus után, azt +akarta, hogy fia tanulja az ő mesterségét. Az én vázlatom szerint +Petőfi, Sopronba érkezve, egyenesen a laktanyának tartott s katonának +csapott föl (1839). Szeberényi igazolja mind az évet, mind a tényt, +azzal a különbséggel, hogy Petőfi Sopronban megkezdte ugyan +tanulmányait, de nem sokáig folytatta. Katonaságát, megszabadulását +Szeberényi éppen úgy adja elő, mint én, csakhogy több mulatságos +históriácskát emel ki. Megjegyzi, hogy egyszer Petőfi transzporttal +küldetett Pozsonyba s a vezénylő tizedestől engedelmet kapott, hogy az +éjt barátjaival tölthesse. Már ekkor észre lehetett venni rajta, hogy a +katonai pálya nincs inyére, de azért nem panaszkodott s inkább csak +helyzete nevetséges oldalát igyekezett feltüntetni. «Elmondta, – +folytatja Szeberényi, – mikép kezdte őt káplárja a katonai +gyakorlatokban oktatni. – Tudja-e kend, – így beszélt, tizedese szavait +idézve, – tudja-e kend, mi az a stéling? Nem. – Nohát a stéling a +katonának az a stellungja, amelyben áll. – Beszélte továbbá, hogy +hálótársa egy cigány fiú; továbbá mi nehezére esik, hogy a megszabott +órán túl gyertyát égetni nem szabad a laktanyában, de ő gyakran, ennek +dacára, szuronyának feje fölött függő karikájába illeszti a gyertyát s +midőn társai elalusznak, meggyujtja és olvassa a soproni tanulóktól e +végre kapott könyveket.» + +Petőfi 1841-ben szabadult meg a katonaságtól Szeberényi szerint is, +kivel hazatértekor ugyanazon év tavaszán találkozott Pozsonyban s +dicsekedve mutatta neki obsitját, melyet az ezred orvosa eszközölt ki. +Tanulótársai néhány napig maguknál tartották. Ottléte alatt egy +«Kuruttyó» című humoros balladát írt, melynek tárgya egy vén cigány, de +amely elveszett, pedig Szeberényi véleménye szerint ifjabbkori versei +közt aligha az nem volt a legsikerültebb. Petőfinek megszabadulásától +egész pápai diák koráig terjedő viszontagságairól, adatok hiányában, +hallgat az én életirati vázlatom. E hézagot igen körülményesen betöltik +Petőfi itt közlött levelei. «Veled – írja a többek közt Szeberényinek +Pápáról, júl. 7. 1842 – utoljára Pozsonban beszéltem, onnan szüléimhez +Pestre mentem. Ezek örültek, hogy a katonaságtól megszabadultam, de +képzeld barátom, azt akarják, hogy mészáros legyek, én és mesterember! +Ennek két oka volt. Először az apám mindig jobban szeretett volna látni: +húst mérni, mint jambusokat és trocheusokat faragni. Másodszor! – s ez +már fontosabb! – szüleim elszegényedtek, annyira, hogy engem +tanulásomban segíteni nem voltak képesek. Azonban, gondolhatod, hogyha +még tíz ily fontos ok lett volna is, ebben velök meg nem egyezem.» S +csakugyan, Petőfi jobb időt várva, két hónapot (május és június 1841) +otthon töltött, később Pestre ment, de itt, amint ő maga mondja, semmi +kedvező szél nem fúván, nem is lengedezvén, tovább folytatta útját Füred +felé s innen átkelve a Balatonon, Somogyon, Veszprémen át Tolnába, +Ozorára ment, hol színészekkel találkozván, beállott színésznek Rónai +név alatt. Három hónapig színészkedett, ekkor a társaság tönkre jutván, +Mohácson búcsút vett a színészettől s Pécs, Szigetvár, Kaposvár, +Keszthely, Sümeg, Szombathelyen keresztül Pozsonyba ment, hol tanulni +akart, de nem volt miből éljen. Végre Pápán állapodott meg, hol Tarczy +tanár vette pártfogása alá. Itt is ugyan csak tengődött, de mégis +eltengődött valahogy egy évig. Részt vett az iskolai képzőtársaság +munkásságában, megnyerte az egyik balladai pályadíjat, azonkívül másik +balladája s két lírai költeménye is – többet nem adott be – dícséretet +nyertek. «Ez is elég egy obsitos-logikusnak», – veti utána. + +Pápát 1842 nov. 2-án hagyta el, hogy színésznek álljon. «Feljöttem +barátom Pápára, – írja, – feljöttem, hogy örökre elhagyjam az oskolát. +Engem rettenetesen üldöz a sors. Egy borzasztó mélység előtt állok, +melyet át kell lépnem s e lépéssel talán két szívet (szülőimét) +repesztek meg. S mégsem tehetek máskép. Lásd barátom színésszé kell +lennem, kell, nincs semmi menedék; szülőim nem segíthetnek s Pápán nincs +semmi alkalmam, mellyel a nyomoru filléreket életem tengetésére +megszerezhetném. Most már harmadszor színésszé!» Első színészkedése +alatt alkalmasint azokat a hónapokat érti, melyeket Selmecről eljötte +után Pesten töltött, mint statiszta a színháznál. S csakugyan színésszé +lett Székesfehérvárott a Szabó József társaságánál. A következő év +tavaszán (1843 márc. 5.) már Kecskemétről ír barátjának. «És azóta +színész vagyok, – mond a többek közt – s noha igen parányi lény még a +színpadon, de reménylem, egykor nem leszek utolsó; mert nem hiszem, hogy +az ég segédkeze ne lenne azzal, ki oly szent célokkal, oly eltökéléssel +áldozva lépett a színpadra, mint én.» Ez időszakra esik költői pályája +kezdete is az irodalomban. Mint pápai diák küldött föl már verset az +Athenæumba. Első megjelent költeménye «A borozó» volt, még Petrovich név +alatt. A második «Hazámban» Petőfi név alatt. Mindkettő az 1842-iki +Athenæumban. 1843-ban már többször, e folyóirat csaknem minden füzetében +lehetett találkozni a Petőfi névvel. Idevonatkozólag írja barátjának: +«Tehát kitaláltad volna «A borozó» szerzőjét, ha Petrovich alatta nem +volna is? No úgy remélem, még könnyebben kitalálod, ki az a Petőfi +Sándor, ugyan az Athenæumban. Karácsonkor (1842) Pesten valék és +megismerkedém személyesen Bajzával és Vörösmartyval. Vörösmartynak +szembe tűntek verseim s amint Bajzától hallám ő a Petőfi név alatt +valami régibb írót vélt sejteni. Félnapot tölték a régtől tisztelt, +szeretett két férfi körében. Színésztársaim is olvasták az Athenæumban +Petőfi versét, de ők nem hiszik, hogy én vagyok az. Egyébiránt nem sokat +törődöm velök, kik többnyire asini ad lyram.» + +Tavaszig, úgy látszik, Kecskeméten maradt, legalább júl. 21. 1843-ban +Pestről írt levelében azt írja Szeberényinek, hogy husvét után elment +Pápáról, hova alkalmasint Kecskemétről jött s egy darabig Pozsonyban +tartózkodott. Itteni színészkedését, írnokoskodását s végre Pestre +jövetelét e levélben saját maga is éppen úgy írja le, mint én életirati +vázlatomban. Csak egyetlen egy hibás adatot kell igazítnom. Tudtam, hogy +Petőfit nyomasztó körülményeiben egy pár nevezetesb magyar író emelte +ki, kikkel Pozsonyban ismerkedett meg, de nem tudtam nevöket. +Tulajdonkép Vachott Sándor kezdeményezése volt az egész. De halljuk +magát Petőfit: «Szerencsémre megismerkedtem Vachott Sándorral. Ez +Pozsonyból lerándult kedveséhez Pestre, ki már e hónap 10-e óta neje s +itt tudtomon kívül számomra egy aláírási ívet bocsátott ki az +athenæisták közt, melyen 30 pengő forint gyűlt össze. Az adakozók +Vörösmarty s Vörösmartyné, Bajza s Bajzáné, Vachott Sándor s mátkája s +ennek atyja stb. Ezzel segítettem ki magamat Pozsonyban. Később maga +szólított fel Fekete (a színigazgató), hogy álljak társaságához, mit +azonnal tettem is. De mindjárt azután való nap kaptam Nagy Ignáctól +levelet, melyben jelenti, hogyha Pestre akarok jőni, kieszközlendik, +miszerint a Nemzeti Színháznál bevegyenek s azonkívül nehány hónapra +fordítnivalót is ad a Külföldi Regénytár számára. Én tehát természetesen +azonnal bejövék. Három hete, hogy itt vagyok s már egy kis regényt, a +Negyvenéves hölgy, Bernard Károlytól, le is forditottam, melyért száz +váltó forintot kapok. Tegnap kezdtem a másikba, Robin Hood, Jamestől. Ez +németben 900 lap s jó darabig fog elfoglalni. Addig Pesten leszek, +azután pedig hova megyek, még nem tudom, mert a pesti színpadra lépni +most még, ez oly fa, melybe nem merem fejszémet vágni, noha arra +Vörösmarty sine fine ösztönöz. Majd elhatározom magamat.» + +E levelek stílus és forma szempontjából nem oly érdekesek ugyan, mint +Petőfi későbbi levelei, melyek, mint például a Kerényihez írottak, +prózai munkái legjavát teszik, mindamellett ezekben is feltűnő az +egyszerűség és könnyűség, melyek Petőfit kiválóan jellemzik. Másfelől be +engednek pillantanunk a tizenkilencéves Petőfi lelkébe, hol örökös és +lázas nyugtalanságban küzd élete mindennemű viszonyával, a szülők +akaratjával, a barátok tanácsával, az iskola, a katonaság, sőt még a +színészet korlátaival is. Tulajdonkép nem tudja mit akar, csak érzi, +hogy nem közönséges pályára van hivatva s mindenütt keresi e pályát. +Most hős, majd színész, majd költő akar lenni, végre mindkettő +egyszerre. Nem maradhat egy helyen sokáig, vándorolnia kell, hamar +lemond egy-egy pályáról, ma diák, holnap katona, majd színész, ismét +diák, ismét színész, csak lantjához marad hű, de egyszer arról is le +akar mondani. «Nekem az Athenaeumban, – írja Pápáról Szeberényinek +1842-ben, – jött ki egy versem (nem tudom olvastad-e saját nevem alatt) +azonban ez az _első és utolsó vers, melyet tőlem lát a világ_. Lemondok +barátom a verselésről, le; ez a mai világban szegény embernek háládatlan +egy mesterség, átkozott keveset hajt a konyhára, lemondok tehát és a +prózához állok, barátom, mitől valaha annyira írtóztam.» S mégis +ugyanazon év novemberében új verset küld barátjának s a másik évben már +így kiált föl: «Írám, hogy lemondok a verselésről? Nem tudják, mit +beszélnek, valami ilyféle van a szentírásban». Azonban e habozás és +sikertelenség közepett is folyvást mély hite van magában. Vagy ki kell +küzdenie magát vagy elvesznie. Nem akar közönséges ember lenni. «Már rég +meg van mondva, hogy én középszerű ember nem leszek: aut Caesar aut +nihil. Ne nevess ki barátom, ha bolondokat beszélek.» + +Küzdelmes nyugtalansága apróbb dolgokban is nyilatkozik. Meg akarja +változtatni nevét, azt hiszem, nemcsak nem magyaros hangzásáért, hanem +mert egy új és nagy nevet akar kivívni magának. Először Örömfi Vidornak +nevezi magát, így írta nevét egy könyvbe, melyet Szeberényinek +ajándékozott, majd Rónai, később Sió, míg egyszerű ízlése visszavezeti a +Petőfi névhez, mely a Petrovicsnak fordítása. Ellenben költeményei +kidolgozásában majd semmi nyoma nincs e habozásnak. Keveset javít +rajtok, csak valamivel többet, mint később, midőn nagyon gyorsan +dolgozott s ritkán javított egy-két szót. Szeberényi e levelekhez +mellékelt két oly költeményét közli, melyek összes költeményei közt is +megjelentek. Mindenikben van ugyan javítás, de aránylag csekély. Inkább +csak egy-egy rossz epithetont cserél föl mással vagy egy-egy mondatnak +ad nagyobb erőt. A «Felköszöntés» című költeményének[17] eredeti címe +más volt: «Az utolsó éj… n» (alkalmasint Pápán). Négy javítást tett +benne s mindeniket a költemény előnyére. Egyik: _Lángerőjű vad hatalmú +bor_ helyett _Részegítő, lánghullámú bort;_ a másik: _Nézzen rám a +sivatag homokja_ helyett: _Ide nézzen a puszták homokja;_ a harmadik: +_Éljen a sors égi rendelése_ helyett: _Éljen a világ dicső folyása_, a +negyedik: _Szép hűség_ helyett _Szent hűség_ s _gyehenna_ helyett +_pokol_. A «Jövendőlés»[18] című dalnak eredetileg szintén más címe +volt: «Az álom». Ebben lényeges javítást tett, egy egész új versszakot +csúsztatott be. Apróbb változtatások itt sem hiányzanak: _És nőtt a +gyermek, lángra gyujtá forró keblét az ifjukor_ helyett: _Lángra lobbant +meleg keblén az ifju kor; ír_ helyett _enyh; Soká, soká, örökkön él_ +helyett _Anyám, soká, örökkön él_. Egy az összes költemények közé föl +nem vett s eddig ismeretlen költeményét is közli Szeberényi. Címe az +«Első dal», melyben a színpadot és színésztársait üdvözli, majd semmi +becse sincs, pedig 1843-ból való. Kenetes hangú és oktató, minden +emelkedettség nélkül s meglehetős eszmétlen. Sajnálkoznunk kell, hogy +Petőfinek Szeberényihez intézett többi levelei elvesztek, holott egész +1845-ig folyvást levelezésben állottak egymással. Szeberényi, úgy +látszik, e levelek tartalmára sem emlékszik, mi némi kárpótlásul +szolgálhatna; legalább könyvében nem találhatni nyomát. Az 1844–45-i +évekből csak egy tréfás históriácskát jegyez föl, s érinti, hogy +barátságuk felbomlott. A tréfás históriácska, mely Petőfit nagyon +bosszantotta, a következő: Petőfi egy napon Gyömrőre A-i ismerősét +látogatni kimenvén, ez gróf Telekiéknél így mutatta be: Petőfi barátom +Pestről, ki félig-meddig író is volna már! Barátságuk felbomlása, mint +mondám, csak röviden van érintve. Petőfit a Kör által kiadott +költeményeinek bírálata idegeníté el iskolai barátjától, annyira, hogy +ha találkozott is vele, többé nem akart reá ismerni. «Bocsáss meg, oh +bocsáss meg, – mond Szeberényi, – te az idvezültnek szelleme, ha azon jó +szándékról, hogy magasztalóid elbizottságra ösztönző túlzó tömjénezéseit +egy kissé ellensulyozzam, egy részben _nétalán_ igazságtalanná lettem.» +És ismét: «Egyébiránt, hogy ő volt is _talán_ a hibás, azt én még +életében régen megbocsátottam.» Ennyi mindaz, mit Szeberényi az egész +dologról jónak lát megjegyezni, de amit én nem hagyhatok bővebb szó +nélkül. + +Miért oly hallgatag Szeberényi e pontnál, midőn más helyt annyira +közlékeny, hogy a legcsekélyebb adatot is följegyzi? Miért vonul csak +itt vissza, midőn másutt, amint ily munkákban nemcsak elkerülhetetlen, +hanem szükséges is, nem átall beszélni magáról? Ha mindent elmond +Petőfiről, amit tud, miért hallgatja el csak azt, mi szintoly érdekes, +mint a többi s irodalmi üggyel lévén kapcsolatban nem oly kényes +természetű, hogy diszkrécióból mellőzni kelljen? Miért nem utasítja az +életírót, hogy hol jelent meg az a bírálat, mely Petőfit annyira +felbőszítette? Szeberényi vagy helyesli, talán egészben, talán részben, +mindazt, mit akkor Petőfiről írt, vagy nem. Ha igen, miért nem vallja +be, ha nem, miért hallgat? Mindenesetre ez nem erkölcsi bátorság. Ezt +ugyan nem volna szabad mondanom az udvarias Szász Károly szerint, ki +megtiltja az író erkölcsi intencióit kutatni, a sorok közt nem enged +olvasnunk s a társadalmi illemet az irodalmi illemmel egynek tartja, +azonban én még nem aláztam oda tollamat, hogy ily szabályokat aláírjak. +Még egyszer ismétlem, hogy ez nem erkölcsi bátorság, annyival inkább, +hogy a _talán netalán_ kifejezések a dologgal ismeretlen olvasó előtt +majd mindent csak Petőfire látszanak hárítani. Nem kívánok sem Petőfi +ügyvéde, sem Szeberényi vádlója lenni, de megpróbálom kideríteni az +ügyet, amennyiben tehetem s pótolni Szeberényi könyve e hiányát. + +Szeberényi bírálata a Hirnökben[19] jelent meg Etőfi Andor név alatt. +Tudomásom nem oly bizonyos, mint kétszer-kettő négy, de mégis elég +alapos arra, hogy a legnagyobb hihetőséggel kombinálhassak. Ez alapot +Petőfinek e cikkre írt feleletéből[20] merítettem, mely a következő: «A +Hirnök utósó számaiban két lelkes honfi (egy név alatt) szent +buzgalommal izzad, iparkodván engem verseimmel egyetemben tönkre +silányítani. Különösen ajánlom mindenkinek, hogy elolvassa, ki csak +hozzá férhet, sőt kérem mindazokat, kiket csekélységem csak némely +részben is érdekel, hogy elolvassák. Az ott buzgólkodó két atyafi +hajdani iskolatársam, kik már akkor kalapálták a kadenciákat, mikor én +még azt sem tudtam, mi a költészet: bocskorszíj-e vagy martyr-korona? – +És ők azóta folyvást ütik a verseket és ezeknek özönével elárasztják a +szerkesztőket rendre; de a szerkesztők oly impertinens embertelenek, +hogy őket mindeddig nem mutatták be a közönségnek. És ez aztán vexa! és +dühbe hozza az embert, valamintségesen dühbe hozta az én fenntisztelt +iskolatársaimat s nem csoda, hogy dühökben éppen belém kaptak, én belém, +kire ők hajdanában csak olyan formán néztek le, mint néz le a nagy, nagy +ökör a lábainál szaladó kicsiny kis pacsirtára. Hazám tiszta keblű, +=legszebb erényű= ifjai, fogadjátok hódolatom =tömjénét=.» + +Petőfi e soraiból kettő bizonyos: először, hogy tanulótársát vagy éppen +társait hitte lappangani amaz álnév alatt; másodszor, hogy a kompakt +betűkkel szedetett _szebb erényű_ szóval Szeberényire célzott. Az +évszám, a tanulótárs, a szójáték, a barátság fölbomlása, minden arra +mutat, hogy Szeberényi volt ama bírálat szerzője vagy legalább fő +benne.[21] Teljességgel nem dícsérem Petőfinek meglehet elmés, de +semmiesetre sem derekas feleletét. Először az anonymitas lebbengetése +nem lovagias, másodszor rosszul esik az embernek a rajta elömlő +affektáció. Tudjuk, Petőfi még Selmecen írt már verset s így nem +őszintén mondja, hogy akkor ő még azt sem tudta, mi a költészet: +bocskorszíj-e vagy martyr-korona. Tudjuk, éppen Szeberényi volt az, ki +Selmecen első versét kitüntette s így affektál, midőn lenézést hány +szemére hajdani barátjának. Aztán másfelől Szeberényi később +legbizalmasb barátja lett, kihez így ír 1842-ben: «Írod, hogy közöljük +egymással elmeszüleményeinket. Én ezt a legnagyobb készséggel, +szívességgel és örömmel teszem. Arra is kérlek, hogy küldj bírálatot +verseimre (ha tán arra méltók), de oly elbizott semmiesetre nem vagyok, +hogy munkádat bírálni fognám. Ismerem e dologban gyöngeségemet». Még más +helyet is idézhetnék Petőfi leveleiből, azonban ebből is elég világos, +hogy Petőfinek bármely nagy sérelem után is nem volt joga meghamisítani +a multat. De mire nem képes egy ifjú költő kritikusa ellenében, legyen +az bár igazságos, vagy igazságtalan, mélyreható vagy felületes, ha +kellemetlent hall tőle. A genie e gyöngeség alól még nem menti föl az +embert, sőt a középszerűség sokszor még türelmesb. Mindhiába, akár +tűrik, akár nem, a szabad véleményt sohasem nyomhatni el s mindenki +jogában lesz mindig: vizsgálódni, ítélni s okos és nem okos dolgokat +mondani. A Petőfi ellen írt gyarló kritikák éppen oly keveset +bizonyítanak a kritika, mint a rossz költemények a költészet ellen. + +Azonban nem volt-e Petőfi haragjának valami oly oka is, mely mentségére +szolgál és Szeberényit terheli? Valóban volt. Azonban nem +csodálkozhatni, hogy Szeberényi sok részben balul ítélte meg Petőfit. +Hiszen ma is vannak elég nagy tekintélyű írók, kik Petőfi lírájáról, +mint a magyar klasszikai költészet megrontójáról beszélnek s Toldy, +Vörösmarty után, csak epigonokat lát költészetünkben. Az is természetes +volt, hogy Szeberényi Petőfinek oly esztétikátlanságokat, sőt +ocsmányságokat vet szemére, melyek a szenvedély vagy humor jellemző és +jól talált kifejezései s csak az a hibájuk, hogy nem abból az iskolából +valók, midőn nagyon bámult esztétikai kifejezések voltak az ilyenek is: +«Az ösztönzaj csak élvre lobbadoz» vagy «Hajnali kellemű fény hinti +mosolygva sugárát, melyre az ifjú remény rakja le fellegi várát». Hogyne +botránkoznék meg hát Szeberényi Petőfinek még ily sorain is: «Elpártolt +barát _veszett ebként_ ki szívem _megmarád_, vagy Tiéd vagyok, tiéd +hazám, e szív, e lélek, _kit szeretnék, ha tégedet nem szeretnélek_». +Mindez természetes, sőt azt tartom természetlennek, hogy Szeberényi, s +ez bírálata legjobb része, kezdte sejteni a népnemzeti elem fontosságát, +sőt ez oldalról méltányolja is Petőfit, noha csak átalánosságban, mert +részletezése éppen ellenkezőt bizonyít. Egyébiránt az egész bírálat nem +mélyreható, leghelyesb benne egy pár nyelvhiba megrovása s a méltánylat +és megrovás egész végeredménye az, hogy Petőfi csak ügyes kezdő. De nem +ez, amivel Petőfi nem helyeselhető kifakadását menteni akarom. Van ott +egy pár oly sor, melyeket Szeberényinek nem volt joga mondani mint +kritikusnak, annál kevésbbé mint barátnak s amelyek könnyen +felingerelhették a különben is ingerlékeny ifjú költőt. A dolognak egy +kis históriája van. A pápai iskolai képzőtársulat 1845-ben egy +zsebkönyvet adott ki, Tavasz cím alatt, tagjai dolgozataiból. Kiadták +Petőfinek diákkori két versét, tudtán kívül. Petőfi gúnyosan köszönte +meg nekik, hogy első kísérleteit oly nagyra becsülik. Ezt szemére veti +Szeberényi s idézi a Tavaszban megjelent versei egyikét, az Ideál címűt, +bebizonyítni törekedvén, hogy ez van olyan, sőt formai tekintetben jobb, +Petőfinek a maga által kiadott verseinél. Elég gyönge vers biz az, a +Kunoss iskolájából, Petőfinek joga volt mind ki nem adni, mind tudtán +kívüli megjelenéseért bosszankodni. Szeberényi így végzi bírálatának ide +vonatkozó részét: «Ha jól vagyok értesítve, akkor Petőfi Sándor úr most +is tagja a pápai képző-társaságnak s így csupán tagtársaik munkáit +közlötték a kiadók, sőt ha Petőfi úr _végezni akarta volna iskoláit_, +még most sem írna ám mást, mint iskolai gyakorlatokat.» + +Szeberényi úr legjobban tudta, hogy Petőfi miért hagyta el a selmeci +iskolát, miért a pápait, sőt a jelen munkácskájában maga menti őt a +korhelység és kicsapongások vádja ellen. Miért vetette hát szemére, hogy +nem végzett, hogy megszökött, s talán korhely és kicsapott diák? Miért +sejtetett a Petőfi körülményeivel ismeretlen olvasó előtt többet, mint +amennyi a dologban volt? Ez nemcsak egy hű baráthoz nem illett, de egy +távol ismerőshöz sem. Azonban vajjon mint kritikusnak volt-e joga erre? +Bizonyára nem én vagyok az, ki a kritika jogait csonkítani óhajtom. Ott +van Jósika Miklós és Szász Károly s utánuk egy egész had, kik az illem +örve alatt rabláncokat akarnának verni a kritikára. Hiú fáradalom. A +kritika egy-egy lovagját semmivé tehetik, de a kritika örök jogait +sohasem. Jól mondta Erdélyi: «A kritikusok végrendelete meg van írva: +Exoriare aliquis nostris ex ossibus ultor.» Valóban a kritikának több +joga van, mint amennyit nálunk némely nagytekintélyű írók elismerni +méltóztatnak. A kritikus sokat, mindent elmondhat, mit a bírálata alatti +könyv fekete vagy fehér soraiból a dedukció, indukció vagy analógia +útján kiokoskodhatni. Elmondhatja például egy csoport nyegle előfizetési +felszólításra vagy hírlapi fogásra, hogy emez írók egész a házaló +szatócs fortélyos kérkedéseig aljasítják le tollukat; elmondhatja, hogy +eme költő a népnek hogyan hízeleg s ez újabbkori Mæcenástól hogyan +koldul egy pár kegyes pillantást vagy tölt erszényt; elmondhatja, hogy +eme regényíró a képmutató erkölcsösség mázával vonja be célzatai +erkölcstelenségét; elmondhatja, ha szükséges s alapot tud reá találni, +hogy eme történetíró szántszándékkal hamisítja meg az adatokat, eme +kritikusból a rosszakarat szól s eme politikai író egészen mást beszél, +mint amit akar. Sőt arra is joga van a kritikusnak, ha az író +egyszersmind valamely másnemű és bírálat alá eső közpálya embere, hogy +ezzel is kapcsolatba hozza kritikáját s így a könyv fehér és fekete +sorain túl is terjeszkedjék. De miért csinált példákat felhoznom? +Olvassátok az irodalmak történelmét Aristarchustól Planche Gusztávig, +Cicerótól Széchenyi Istvánig s meg fogtok győződni, hogy nem a +legdrasztikusabb példákat hoztam föl. Azonban e hatalomnak, mely már +azért sem lehet zsarnoki, mert mindenki gyakorolhatja s mindig csak az +igazság és szellem szolgálatában válik hatalommá, nem szabad az író +magánviszonyaihoz férközni s ennyiben tisztelni tartozik személyét. A +kritikus nem tehet semminemű célzatot, megrovást, még a legigazabbat +sem, ha az csak az író magánviszonyai és személyisége ismeretében leli +alapját. A kritikus e jogot csak az író halálával nyeri meg. Szeberényi +átlépte e korlátot, megsértette a törvényt, mert hiszen 1845-ben Petőfi +még élt. + +S most is mennyivel jobban teszi vala, ha könyvecskéjében az egész ügyet +bevallja s _talán-_ és _netalán_-os felsóhajtása helyett így szól: +Bocsáss meg, oh üdvözültnek szelleme, hogy megsértettelek, hogy oly +sértésre ingereltelek, mely már azért sem illett hozzád, mert +természeted elleni affektációval vegyült. + + + + +PETŐFI ÉLETÉBŐL.[22] + +Regényes rajzok. Írta Szokoly Viktor. Második kiadás. 1862. Kiadja Emich +Gusztáv. + +Mi ez, életirat-e vagy regény? Egyik sem a kettő közül, olyan +öszvérgenre, melyet szebben mauvais genrenek lehetne nevezni. Egyébiránt +kényelmes genre, amennyiben az írónak mindig megvan a maga mentsége. +Például, ha művét, mint életiratot, hibáztatják, azt felelheti reá: hisz +ez nem életirat, mit nekem a száraz tények, én költői művet írtam, nem +kötöttem ugyan magam holmi pedant formákhoz, de nem is ez a költészet +lényege; ha pedig mint regényt támadják meg: eh, minő rosszakarat, +mondhatja ismét, hisz ez nem regény, csak regényes rajz, a tények mind +igazak, csak a hatás végett dolgoztam föl egyet-mást némi költői +felfogással; legfeljebb a részletekben van egy kis pótlás s az is úgy, +hogy a jóakaratú olvasó könnyen észreveheti. + +Szokoly előlegesen, minden hibáztatás nélkül is, használja e mentséget, +ha nem is oly élesen, mint ahogy mi kifejeztük. Ugyanis előszavában a +többek közt így ír: «Nem igénylem a száraz adatok elvitathatlan +alaposságát, hanem _elbeszélésemet_ csak úgy óhajtom tekintetni, mint +ama regéket, mikben az üres hézagokat az író képzelme pótolja ki, s +melyek mindazonáltal _való alapon_ nyugosznak. Nem életírást, hanem +regényes rajzokat adok e helyütt s a jóakaratú olvasó bizonyára tudandja +a _tényeket_ ama részektől megkülönböztetni, miket _bővebb jellemzés_ +vagy a _történtek kerekdedsége_ miatt irtam.» E sorok eléggé mutatják, +hogy Szokoly az életíró hitelességéről sem mond le s a beszélyíró +dicsőségéhez is tart némi igényt. Ám legyen. Szóljunk hát e könyvről, +mind a két szempontból, noha nem tartoznánk vele. Vizsgáljuk először a +való alapot, a tényeket, a történteket, aztán lássuk, hogy mint regény +mennyiben sikerült. + +Szokoly Petőfi kecskeméti színészkedésén (1842) kezdi az életírást s +bevégzi ott, midőn Petőfi 1843 nyarán Debrecenbe indul, hogy ismét +színésszé legyen. Mintegy két év tehát, amit Szokoly tolla alá vesz. +Teljességgel nem értjük, hogy mi szükség volt rajzolnia Petőfi pozsonyi +és pesti napjait is, hiszen a «történtek kerekdedsége» úgy kívánta +volna, hogy a kecskeméti napokon bevégződjék az egész. Azonban, amint +már megjegyeztük, Szokoly nem akar lemondani az életíró teljessége- és +hitelességéről. Kár, hogy az egész műben oly kevés az adat s ami van is, +nagyrészt valótlan vagy ferde s így a követelt «való alap» nagyon +parányivá olvad le. + +Petőfi kecskeméti élete rajzában csak egyetlenegy adat való, tudniillik, +hogy Petőfi Kecskeméten színész volt. Vajjon _Borostyán_ volt-e álneve +ez időszakban, ahhoz kétség férhet, bár nem merjük határozottan tagadni. +Annyi bizonyos, hogy 1842-ben júl. 7-ről Pápán kelt és Szeberényihez +intézett levelében így írja alá magát: (jelenleg) _Petrovics Sándor_ +tanuló, (hajdan) _Rónai_ színész, (jövőben) _Sió_ színész és +literator.[23] Arról a kalandról, melyet Szokoly műve középpontjává +tesz, nem tudnak semmit Petőfi életírói. Mi ugyan hallottunk valami +olyat, hogy Petőfi Kecskeméten öreg háziasszonyának sokat beszélt volna +egy vastag könyvéről, melyben csodadolgok vannak s melyet sok pénzért +sem adna el másnak s háziasszonya eltávoztakor ezt kérte volna tőle +zálogba, amíg a házbért kifizeti, abban a reményben, hogy ez sohasem +történvén meg, ő lesz ama csodakönyv birtokosa, azonban az egész +alkalmasint mende-monda, legalább egyetlen életíró sem vette hiteles +adatnak, sőt meg sem említi. Szokoly talán éppen erre épített, midőn +Sophokles drámáinak egy Mátyás-korabeli álmásolatját adatja el +Petőfivel, egyik kecskeméti tanárnak, hogy egy elnyomorodott +özvegyasszonyt s egy szíve elleni házasságra kényszerített fiatal leányt +kiszabadítson az uzsorás tanár körmei közül. Elég ügyetlen, otromba +história az egész, kár volt belevonni Petőfit, kivált Szokolynak, ki +különben annyira tiszteli, hogy félistennek, mythosi alaknak mondja +előszavában. A versek idézése sem nyugszik való alapon. Ama versek közül +csak egyetlenegyet írt Petőfi Kecskeméten, «A jövendölés» címűt, s azt +sem 1842-ben írta, hanem 1843-ban. A «Felköszöntést» Pápán írta, a +«Disznótorban» címűt Székesfehérvárott, a «Búcsút a színészettől» Pesten +1844-ben, a «Hozzá»-t szintén Pesten 1844-ben. + +Ami Petőfi pozsonyi és pesti napjainak rajzát illeti, itt az adatokra +nézve már hívebb Szokoly, de jellemzés tekintetében itt is meglehetős +hűtelen. Például úgy állítja elő Vörösmartyt és Bajzát, mint akik Petőfi +első verseit mindjárt egy óriás lángész nyilatkozványainak tartották, s +mint valami két öreg nagybácsival, egy kis cselszövényt gondoltat ki +velök, hogy Petőfi valódi nevét és helyzetét megtudhassák. Mindez nem +így van. Az igaz, hogy mindkettőnek feltűntek Petőfi versei s Vörösmarty +valami régibb írót vélt rejtőzni a Petőfi név alatt,[24] hanem, hogy oly +lángésznek tartották volna Petőfit, mint amilyennek most mi tartjuk, +pályája végén, arról szó sem volt. Legalább az a körülmény, hogy +Vörösmarty valami régibb írót vélt neve alatt rejtezni, mellettünk +bizonyít. Szokoly, úgy látszik, csak azért túlozza a dolgot, hogy +összehasonlíthassa Vörösmartyt és Bajzát a mostani kritikusokkal, mert +mindjárt utánaveti: «Ez a valódi nagyság, mely nem félti saját +dicsőségét; tündöklő nap, mely a ragyogó csillagok mellett még jobban +feltűnik, s rátok gondolva nagy szellemek, mindig eszembe jutnak +napjaink romboló démonai, ama bősz irígy had, mely a bitorlott +bakó-bárddal, miután a jobbak bírószéke ellen el nem ítélheti, legalább +nyakát igyekszik szegni a valódi tehetségnek s fennen kürtöli, hogy az +ész, esztétika törvénye szerint, melyhez ő éppen annyit ért, mint +czigányhóhér a Corpus Jurishoz, küldte áldozatát a semmiségbe. +Pöffeszkedő holdnak tartalak én titeket, mely nagyobbnak hiszi magát, +mint ama fölötte millió mértföldekre levő csillagok s mely elsápadva +búvik a bérczek ormai mögé, midőn közelében teljes dicsfényében kel fel +a nap.» Mi örvendünk, ha kritikusokra jó szatirát ír valaki, úgysem igen +van irodalmunkban jó szatira, nem haragszunk meg egy-egy elmés célzásért +sem, óhajtjuk, hogy érdemleges cikkek keletkezzenek kritikusaink +tévedései ellen, hanem az ily frázisoktól valóban iszonyodunk. Egy kis +pöffeszkedés érzésben és gondolatban: ennyi az egész. Nem érdemli a +papirt és tintát. Egyébiránt jó lesz Szokolynak megtekinteni, hogy az +akkori irodalom Hölgyfutárai, Gombostűi stb. fiatal humoristái és költői +milyennek tartották Bajzát. Látni fogja, hogy éppen oly démonnak, +bakónak, tudatlannak, mint ő tartja a mostani nem tudni kiket, csakhogy +egy kissé elmésebben s jobb stíllal írták meg az ilyesmit. + +Szokoly művéről, mint regényről, sem nyilatkozhatunk kedvezőn. Valóban, +ha mint beszély vagy regényke sikerült volna, nem vennők oly szorosan az +életirat valótlan adatait. Költőnek sok szabad, csak tudja az embert +elragadni, noha egy bizonyos pontig a történelmi hűség egyik része a +költői illuziónak. De ily nagyon is szegény invenció, ily meglehetősen +gyönge jellemzés, nem igen képes hatni. Az egész regényke +megtörténhetett volna Petőfi nélkül is. Színésztársa Színi egyedül +sokkal jobban rászedhette volna Kánya tanár uramat, inkább is illett +volna hozzá, különben is a cselszövényben ő a fő, a Petőfié inkább csak +az Eszter megmentésének gondolatja. Így már azért is inkább sikerült +volna a mű, mert legfeljebb egy pár íves beszélyre olvad le s a forma a +tárgyhoz mért lesz vala. Azonban Szokolynak nyujtani kellett a tésztát, +mert meg akart felelni a címnek: «Petőfi életéből.» Csakhogy ha már +fölléptette Petőfit, ne rajzolta volna olyannak, amilyennek Petőfit +senki el nem ismerheti. Ki hallotta valaha, hogy Petőfi színészkorában +nagyon élelmes ember volt? Szokoly egyedül hagyatja Székesfehérvárott a +ruhatár és díszítmények megmentése végett a hitelezők kezéből. +Kecskeméten diszítményeket festet, ruhatárt teremtet vele a semmiből, +szóval az ilyesmikben a társaság lelkévé teszi, a legélelmesebb +színigazgatónak tünteti föl, ki megérdemli, hogy valóban is az legyen. +Aztán fordít egyet a dolgon s ekkor előáll Petőfi a költő, Petőfi a +szerelmes, ki meg akarja menteni kedvese családját és lemond kedveséről. +Az egész szerelem-história nem illik Petőfi jelleméhez. Petőfi, ha +szeretett, szenvedélyesen szeretett s nem mondott le oly könnyen a +barátság kedvéért, éppen úgy, hogy ő juttassa barátja eszébe: te, +szeresd el tőlem ezt a lyányt, mert én csak a dicsőség útján akarok +haladni. A német írók kedvenc szokása, nevezetesb íróikról beszélyt vagy +regényt írni. Leginkább azért teszik, hogy mélyen és szellemdúsan +okoskodhassanak az illető író munkáiról, céljairól, műveltségtörténeti +küldetéséről. Mi is elővesszük néha nevezetesb íróinkat vagy +szónokainkat. Kalandokat fogunk rájok s mindent elkövetünk, nehogy híven +rajzoljuk, mert ez nem volna elég regényes. Egyik mód sem ér egy +fabatkát, de a németeké legalább kegyeletes. + +Kánya tanár jelleme is elhibázott, pedig ezen fordul meg az egész +cselekvény. Egy tanár még a legkorlátoltabb eszű és ismeretű is, csak +tud annyit, hogy meg képes különböztetni egy rossz tintával írt éppen +iskolai kéziratot egy Mátyás-korabeli kódextől. Aztán Kánya +fösvénységével hogy egyezik meg az, hogy oly könnyen kidobja a pénzt, +noha különben sem szenvedélyes régiségbúvár s e mellett gyanakodó és +gyakorlati ember? A többi jellemek is mind ilyenek s csak annyival +jobbak, hogy nincsenek ily részletesen rajzolva s nem untatják annyit az +olvasót. Azonban van e könyvnek egy oly része is, mely helyenként +tanuságot tesz Szokoly elbeszélő tehetségéről. Kár, hogy e rész oly +dologra vonatkozik, mi a regény kezdete előtt történt. Így tulajdonkép +csak holmi a multat illető epizód sikerült az egész regényben. Itt az +elbeszélés egyszerűbb, az alakok jellemzőbbek s az egészen némi bensőség +ömlik el. Kivált Dudás Antal házassága s Dudás Mihály gyermekévei és +elszegényedése érdekesen vannak leírva, bár holmi anakronizmust s egy +kis járatlanságot a hazai földiratban itt is tapasztalnunk kellett. + +Hadd végezzük be cikkünket némi méltánylat mellett némi jó tanáccsal is, +noha mi ritkán szoktunk az írókhoz fordulni, mert a kritika nem annyira +a bírált íróért van, mint inkább az irodalomért és közönségért. Jó lesz +Szokolynak felhagyni ezzel a mauvais genre-ral. Az ne vezesse félre, +hogy egy pár jeles írónk is műveli s az ily könyvek második kiadást is +érnek. A jeles írók is szoktak botlani kivált nálunk, s amit sokan +vesznek, nem mindig szokott jó lenni. Ha már íróról akar beszélyt írni, +tegye legalább szükséges személlyé s jellemezze úgy, amint életéből és +munkáiból ismerjük. S végre azzal a «Korpusz jurisz»-féle ortográfiával +hagyjon fel. Valami jobbat is lehet tanulni a Hölgyfutártól, mint ilyen +ortográfiát. + + + + +KÉT Ó-SZÉKELY BALLADA.[25] + +Akiket a népköltészet érdekel, alkalmasint emlékezni fognak ama két +ó-székely balladára, amelyek egyikét Nagy Lajos közlé a Kolozsvári +Közlönyben, a másikat pedig én a Budapesti Szemlében. Amazt Erdélyi egy +egész cikkre méltatta, emettől a magam részéről szintén nem sajnáltam a +szót. Mindkettő nem mindennapi figyelmet keltett és méltán, mert mind +esztétikai, mind másnemű tekintetekből olyanok, hogy népköltészetünk +legritkább jelenségei közé tartoznak. Valami olynemű zamat érzik rajtok, +minő a Percy-féle ó-angol balladákon, miért bátran reájok illeszthetni +az ó-székely ballada tisztes címét. + +Sokszor gondoltam, ha én legalább vagy harminc ilyet összegyüjthetnék. +Bizonyára gazdagítanám irodalmunkat annyi, ha nem több, jó balladával, +mint amennyit műköltészetünk fel bír mutatni. De hiába minden +fáradságom, ha ugyan fáradságnak lehet nevezni olynemű kutatást, +amelyhez idő és eszközök egyaránt hiányzanak. Az óhajtott és remélt +harminc számot még háromig sem vihettem föl. Azonban egyszer-másszor +csak cseppen valami. Íme két új ó-székely balladát van szerencsém +bemutatni, nem ugyan a magam, hanem, ami egyébiránt tökéletesen mindegy, +a _Kriza János_ székely népköltési gyüjteményéből. De mielőtt ezt +tenném, nem lesz fölösleges egy pár szót szólanom magáról a +gyüjteményről. + +Kriza még 1840 körül kezdette meg a székely népdalok és mesék gyüjtését, +tehát oly időben, midőn ilyesmivel nálunk tüzetesen senki sem +foglalkozott. Egy pár év mulva, 1843-ban, aláírási ívet is bocsátott ki +«Vadrózsák» címe alatt megjelenendő gyüjteményére. Kevés részvét +mutatkozott, a terv dugába dűlt. Midőn 1846-ban a Kisfaludy-Társaság +megindítá gyüjteményét, Kriza újra hozzálátott a gyüjtéshez, remélve az +ügy iránt fölébredt érdekeltségben. Azonban részint a közbejött +forradalom, részint hivatalos foglalatosságai megakadályozták +gyüjteménye rendezésében és közrebocsátásában. Ezelőtt három évvel, gróf +Mikó Imre felszólítására, újonnan, harmadszor is neki kezdett a +gyüjtésnek. A gróf maga is nagyban elősegítette a vállalatot, mert feles +számú népmesét és táncszót gyüjtetett számára s egyszersmind nagylelkűen +elvállalta a kiadás költségét. A gyüjtemény első kötete, mely mintegy +30–35 nyomott ívet tesz, e folyó évi március elején már sajtó alá ment s +az ősz folytán alkalmasint meg fog jelenni. Az első kötetet egy második +fogja követni, mely leginkább népmeséket tartalmaz. Nagyrészt ismerem e +gyüjteményt s oly gazdagnak és sokoldalúnak találom, hogy egy pár +pontban a Kisfaludy-Társaság által kiadott Erdélyi-féle gyüjteményt is +felülmúlja. Kriza szélesebb körben gyüjtött, mint eddigi gyüjtőink; nem +elégedett meg a balladák, dalok, mondák és népmesék gyüjtésével, hanem +egyébre is kiterjesztette figyelmét. A táncszók, találós mesék, +népsajátságok, minők a szólásmódok, szokások, ünnepélyek, babonák, +család-, hely- és állatnevek, nevezetes részét teszik gyüjteményének. E +mellett a székely tájszólásra is nagy figyelmet fordított, mit annál +könnyebben tehetett, mert maga is székely. A gyüjteményben minden +székely tájszólás szerint lesz közölve, egész a legapróbb változatokig, +a vidékek szerint, mit aztán a könyv végén jegyzetek s egy kis tájszótár +fognak megmagyarázni. Így e gyüjtemény nyelvészeink figyelmét is méltán +igényelheti. + +Engem esztétikai szempontból a gyüjtemény néhány balladája és népmeséje +lepett meg leginkább. Magyar népmesét úgy elbeszélve, mint ahogy itt van +egy pár, még se nem olvastam, se nem hallottam. A balladák közt szintén +van egy pár, «Kádár Kata», «Budai Ilona» címűek, melyek alkalmasint a +legjobb magyar népballadák. Egy hosszabb, száz soros, «Kőmíves Kelemen» +című költői beszéllyel is találkozunk, mely népköltészetünkben a maga +nemében egyetlen. Szóval e régies maradványok tanuságot fognak tenni a +mellett, hogy népköltészetünk az epikai nemben is gazdag volt s kivált a +világtól rejtettebb vidékeinken még most is találhat némi maradványokra +a fáradhatlan kutató. Szívesen közölném itt mind e kitűnő balladákat, de +a gyüjteményt legbecsesb gyöngyeitől nem lehetett megfosztanom. Amiket +közlök, szintén kitűnők. Ím, itt következik az egyik, az udvarhelyszéki +tájszólás szerint: + + +_Bátori Boldizsár._ + + Asztalnál ül vala, gyönge Judit asszon, + Lábánál röngette szép arany böcsőjit: + «Beli fijam beli! szép futkosó fijam! + Mett[26] neköd nem apád Bátori Bódizsár; + + Im az a te apád erdéji kapitány, + A ki atta neköd szép arany böcsőjit, + Annak négy szarvába négy arany pereczöt, + Osztán a fejedre bozsonyi[27] süvegöt.» + + Hát ajtón hâgassa[28] Bátori Bódizsár + «Mėg[29] ne tagadd asszon mostan beszédödöt! + + «Bizon nem tagadom, lelköm jámbor uram, + Lėányokat szidom, a rosz lėányokat, + Virágomnak szépit nyílatlan leszötték, + Bokretába kötték, legenyeknek tötték.» + + «Megtagadád asszon mostan beszédödöt; + Nyiss ajtót, nyiss ajtót, asszon feleségöm!» + + «Minnyát[30] nyitok, minnyát, lelköm, jámbor uram, + Hadd huzzam lábomba karmazsin csidmámot, + Hadd vessem nyakamba vont arany szoknyámot.» + + De nem győzé várni, berugá az ajtót: + «Készű’j asszon, készű’j hónap álló dé’re + A rózsa-piacra, a fővövő hejre.» + + «Hol vagy édös szógám, legkedvesebb postám, + Készitsd elé neköm, hat lovam, hintómat.» + + Ők êkészülének, el is indulának, + El is indulának, oda is jutának. + + «Várj kicsit, várj kicsit, te feteke[31] hóhér! + Mett a halottnak is hármat harangoznak, + Lám árva fejemnek ėgyet sem konditnak. + + Azomban érközik erdéji kapitány, + Eccör megforditsa, keccör megcsókôja + Keccör megforditsa, százszor megcsókôja: + «Enyim vagy, nem másé, te asszonyi állat! + +E balladán mindjárt szembeötlik a strófaszerkezet és rím hiánya. Hanem +ez nem valami nagy ritkaság. A Királyfi, Oláh Gerő, Szép Ilon, Molnár +Anna és Barcsai egy vagy más részben mind ilyenek s éppen azért +legrégibb népballadáink, mert eléggé be van bizonyítva, hogy +költészetünk eredetileg csak a ritmus báját ismerte s minden afféle, +mint rím és mérték, csak esetlegesek lehettek. Ezt elég hát csak röviden +megjegyeznünk. Sokkal nevezetesebb jelenség az, hogy e ballada nem oly +körben játszik, mint többi népballadáink, melyeknek színhelye csak a +kunyhók és puszták, mint Fehér László, Csomor Danyi stb. címűeknek, vagy +pedig a mesék világa, mint a Királyfi és Szép Ilon. Itt várurakról, +lovagokról van szó, kikről eddig ismert népballadáink mélyen hallgatnak. +Bátori Boldizsár ugyan nem a történelmi Báthori, de mégis várúr, ki le +akarja nyakaztatni nejét s hatlovas hintón viteti a fővevő helyre, az +erdélyi kapitány szintén nem Zsigmond fejedelem, de alkalmasint erdélyi +vajda vagy fővezér, ki elég hatalmas kedvesét megszabadítani. Íme, +egyetlen népballadánk, mely a lovagkorból maradt fenn. Ott a sötét és +kegyetlen várúr, ki élet és halál felett rendelkezik, ott a szenvedő nő, +ki titkon szeret, ott a kalandor lovag, aki a helyett, hogy amint az +apródok és trubadurok szoktak, elvérezzék a férj kardja alatt, +győzedelmeskedik felette. Ez utóbbi körülmény figyelemreméltó. A +népköltészet egy pár nagyon erős indok nélkül nem szokta pártját fogni a +hűtlen nőknek és csábítóknak, mint ahogy az újabbkori regény- és +vígjátékköltőknél divatos. A népköltészet, a szofizmák és +társadalom-ellenes elméletek helyett a hagyományos morált követi, s +kivált a férj és nő közötti viszony előtte a legszentebbek egyike. +Hogyan lehet hát megegyeztetni balladánk alapeszméjét és költői +igazságszolgáltatását a népköltészet e jellemvonásával? A magyarázat nem +éppen a legbajosb, bárminő eseteket vegyünk is föl. Először is, lehet e +ballada csak töredék, bár némi önálló töredéke egy nagyobb költeménynek. +Akkor az egész költeményt kellene ismernünk, hogy e tekintetben +határozottan ítélhessünk. A mese egész szövedéke s mindenekfelett a +bevégzés, bizonyosan minden kétségünket eloszlatná. De ha mint egészet +vesszük is, úgy amint van, úgy sem igen akadhatunk föl. E ballada +alkalmasint, mint a legtöbb népballada, valóságos történet alapján +keletkezett. Akik számára készült, jól ismerhették Bátorit és Judit +asszonyt, tudták például, hogy Bátori rabolta nejét, vagy a szülők nagy +erőszakkal adták hozzája. Éppen azért a népköltő nem tartotta +szükségesnek mindezt megemlíteni, megelégedett azzal, hogy az ily +házasságot számba nem véve, a szeretők pártjára álljon s oly férjet +rajzoljon, kihez ne fordulhasson a hallgatónak semminemű részvéte. S +valóban így is van. Bátori csak egy hallgatózó, kegyetlen, sőt gyáva +férj és semmi egyéb. A megcsalt szerelem vagy sértett becsületnek +egyetlen hangja sem lebben el ajkáról. Mintha kapna az alkalmon, hogy +feleségét lenyakaztathassa s még vívni sem kíván becsületéért, midőn +nejének kedvese megjelen. Mit a költemény róla elhallgat, sokkal inkább +ellene szól, mint amit elmond. + +A másik költemény ím ez, szintén tájszólás szerint: + + +_Julia szép leány._ + +(A Fejér-Nyikó-mellékiről.) + + Julia szép lėány ėgykoron kimöne[32] + Búzavirág szödni a búzamezőbe, + Búzavirág szödni, koszorúba kötni, + Koszorúba kötni, magát ott mulatni. + Föl is fő’tekinte a magoss egekbe, + Egy szép gyalog ösveny hát ott jődögel le, + Azon ereszködék fodor fejér bárány, + A napot s a hódat szarva között hozván; + A fényös csillagot a homlokán hozta; + Két szép arany perec, aj! a két szarvába, + Aj! a két ódalán két szép égő gyertya; + Mennyi szőre szála, annyi csillag rajta. + Szóval mongya neköm fodor fejér bárány: + Mėg ne ijeggy töllem Julia szép lėány! + Mett most esött héja szüzek seröginek, + Ha eljőnél velem, én oda vinnélek + A mėnnyei karba, a szönt szüzek közi, + Hogy bételnék veled azok kegyös rendi; + A mėnnyei kócsot adnám a kezedbe; + E’ső[33] kakasszókor jőnék nözésödre[34] + Másod kakasszókor tégöd mėgkérnélek, + Harmad kakasszókor tégöd elvinnélek. + + Az anyjához fordul Julia szép lėány, + Szóval mongya neki: anyám, édös anyám! + Én is csak kimönék búzavirág szödni, + Búzavirág szödni, koszorúba kötni, + Koszorúba kötni, magamot mulatni: + Föl is fő’tekinték a magoss egekbe, + Ėgy szép gyalog ösveny hát ott jődögél le, + Azon ereszködék fodor fejér bárány, + A napot és hódat szarva között hozván; + A fényös csillagot a homlokán hozta; + Két szép arany perec, aj! a két szarvába, + Aj! a két ódalán két szép égő gyertya: + Mennyi szőre szála, annyi csillag rajta, + Szóval mongya neköm fodor fejér bárány: + Mėg ne ijeggy töllem Julia szép lėány! + Mett most esött héja szüzek seröginek: + Ha elmönnék vélle, hogy oda vinnének + + A mėnnyei karba, a szönt szüzek közi, + Hogy bételnék velem azok kegyes rendi; + A mėnnyei kócsot a kezembe aggya, + E’ső kakasszókor jőnek látásomra, + Másod kakasszókor ingömöt mėgkérnek, + Harmad kakasszókor ingömöt[35] elvisznek. + Sirass anyám, sirass, éltömbe hadd hajjam, + Hadd hajjam éltömbe, hogy siratsz hótomba. + + Lėányom, lėányom! virágos kertömbe + E’ső raj méhömnek gyönge lépecskéje, + Gyönge lépecskének sárguló viassza, + Sárog[36] viasszának fődön futó füstye, + Fődön futó füstye s mennybe ható langja! + + A mėnnyei harang húzatlan szólalék. + A mėnnyei ajtó nyitatlan mėgnyilék. + Jaj! az én lėányom oda bévezeték. + +Ilynemű költeményt sem találunk eddigi gyüjteményeinkben. A vallásos +hang s némi miszticizmus nem ismeretlen ugyan a magyar nép lírájában, +sőt népköltészetünk régibb termékeiben a hazafiság is majd mindig a +vallással összeolvadva jelent meg, de még eddig egyetlen verses népi +legendát sem ismerünk, sem oly verses mondát vagy éppen balladát, mely +az isteni hatalomnak az emberi dolgokba való beleelegyedését tárgyalná, +vagy a keresztyén és nemzeti hagyományokat olvasztaná össze egy költői +cselekvénybe. Íme fontossága e balladának. Benne a keresztyén hagyomány +nemzeti szellemben van felfogva. A beteg leány látomása, melyben +Krisztus menyasszonyának jegyeztetik el, eszmében éppen oly keresztyén, +mint amilyen népi és magyar az előadásban és kiszínezésben. Szintén +ilyen az anya fájdalma is haldokló leánya felett, melyben a keresztyén +rezignáció oly szépen olvad össze a népi gyöngédséggel. Nagybecsű +költemény ez s éppen oly becsületére válik a magyar nép szívének, mint +alkotó fantáziájának. + +Ami egyébiránt mindkét költemény alkatát és más szépségeit illeti, +legyen szabad kiindulásom pontjául Toldy Ferencnek és Kazinczy Gábornak +egy a népköltészetre vonatkozó állítását fölvennem. Ők Gaal meséi +harmadik kötetéhez, mint kiadók, egy előszót írtak, melyben a többek +közt így szólnak:[37] «Azt is látjuk e mesékből, mily mesteri kézzel +tudta Gaal a nép igénytelen s egy és más részben tökéletlen +összeállításaiból – mert a népi elbeszélők hol feledve holmit, hol +toldva, majd egy előzmény, majd következmények hiányzanak nálok s így a +kompozíció ritkán mutatja azon épséget és kerekdedséget, mely után a +műköltészet öntudatosan törekszik – mint tudott, mondjuk, elhagyás, +kiegészítés által oly kerek egészeket összeállítani, melyek aztán a +művészi eszme követelményeinek is megfelelnek. A művészi átdolgozó +főfeladása, hogy a feltalálás, melyhez gyakran folyamodnia kell, a +népmesészet szellemében történjék, az előadásban nézetünk szerint éppen +azon szabadsága, sőt kötelessége van, mellyel más tárgyak kezelésében +bír. Nem a népnek dolgozván, hanem költői míveltséggel bíró olvasónak, +tárgyainak érdekét mindazon eszközökkel igyekszik emelni, melyek nélkül +a mesének végre is csak etnológiai becse van. S így vajmi rosszul fogná +fel például Homér hirdetett «népköltőségét» az, ki úgy gondolkodnék, +hogy midőn a görög összes népmondáit éneklé, kompozícióban és előadásban +az alnép álláspontján maradt, vagy arra szállt le. Műköltő ő is, és +népies csak amennyiben eszme és tárgy a néptől vétetett: előadása a +herosokat, nem a földmívelőt és rabszolgát tartotta szem előtt. Ezek +legyenek itt érintve azon óhajtás indokolására, hogy bár átültetve +nyernők meg a Gaal valóban költői s a népmesei naiv felfogástól el nem +távozó kidolgozásait, bár valahára a Majláthéit is, melyek Kazinczy +Ferenc kezétől több, mint harminc év óta készen hevernek kéziratban, de +azért is, hogy szünnénk meg a népies költőnek, ki mindig műköltő, mint +Kisfaludy K. és Czuczor «Népdalaik és népmondáikban», Vörösmarty a +«Tündérvölgyben» stb. jogait a népköltőére szállítani le s oly irodalmi +faj felállítására törekedni, mely éppen a valódi népköltészetnek nemcsak +szépségeit, mik a naiv felfogásban vannak, hanem gyengéit is, melyek a +nép szellemi fejletlenségéből származnak, tehát alkotási hiányait, +nyerseségeit, ürességeit, nyelv és verselési tökéletlenségeit +szentesíteni törekszik s így költészetünket versben és prózában, +elsülyesztéssel fenyegeti.» + +Nem hiba, sőt érdem, hogy a kiadó urak az előszóban is, úgy mellesleg, +egy kis leckét tartanak az újabb költőknek és kritikusoknak. Azonban +baj, hogy a mi céljokra tartozott, sőt kötelességük lett volna, arra +nézve egy kissé zavarban hagyják az olvasót. Nem tudja az ember kivenni, +hogy a nép tökéletlen alkotásaiból, mikép állított össze Gaal kerek +egészeket. Amit kihagyott, oda nem tartozók, más mesék részei voltak-e s +így kritikailag járt el, vagy csak tisztán esztétikai szempontból indult +ki, pusztán ízlését követte, mi nem igen lett volna szabad. A +kiegészítést valamely mese különböző variansaiból eszközlötte-e, vagy +saját fantáziájából, mi lehet költői érdem, de sehogy sem gyüjtői. +Minderre nem ad felvilágosítást a harmadik kötet ez előszava s ennyiben +meglehetős ellenkezésben áll az első kötet előszavával, hol a többek +közt ezt olvassuk: «Gaal összes gyüjtései nyolcvan mesét tartalmaznak, +részint általa megfigyelve és leírva, részint magyar közvitézektől +tollba mondva, vagy magok által számára leírva, úgy, mint azt otthon a +nép körében hallották s magok is elbeszélni szokták».[38] A második +kötet előszavában megint: «A mi kiadásunkat az is jellemzi, hogy azokat +(t. i. a meséket) nem csak a tartalomra nézve illetetlenül egészen, úgy, +mint egy s más nép embere által közöltettek, adjuk, de híven tartva meg +a kifejezés egyes sajátságait is».[39] + +A kettő közül melyik már az igaz és helyes? Illetetlenül hagyni-e a +népmesét, mint ahogy a nép szokta beszélni, vagy bizonyos, nagyon tágan +értelmezhető kiegészítés és elhagyás által oly kerek egészet állítani +össze, mely az úgynevezett művészi eszme követelményének is megfeleljen? +Gyüjtő és kritikus volt-e Gaal, vagy művészi feldolgozó s így költő, ki +tárgyának érdekét mindazokkal az eszközökkel emelte, melyek nélkül a +kiadók szerint a mesének végre is csak etnológiai becse van? Miért +beszélnek a kiadók kétfélekép, miért dícsérik Gaalt egyszer így, másszor +úgy? Az ember elvégre is kénytelen az utolsó nyilatkozatban nyugodni +meg, ha nem is éppen Gaalt, de legalább a kiadókat illetőleg. A harmadik +kötet nyilatkozata nemcsak utolsó s így érettebb megfontolás eredménye, +hanem terjedelmesb, indokoltabb s így némileg az elmélet tekintélyével +lép föl. Azonban mindezt bővebben vizsgálni nem célom. Azt is szó nélkül +hagyom, vajjon Homér műköltészetét sokan és nagy tekintélyek hirdetik-e +úgy, hogy csak tárgyat és eszmét vett a néptől s egyebet semmit. Azt sem +veszem rossz néven költészetünk úgynevezett aranykorának kritikai +bajnokaitól, hogy Kisfaludy K., Czuczor és Vörösmarty mellé a «stb.» +helyett miért nem illesztették oda legalább a Petőfi nevét. Szintén azt +sem vizsgálom, vajjon azok az újabb költők Petőfin kezdve napjainkig, +kik a jól-rosszul, de úgynevezett népies csoportozatot alkotják, minden +kivétel nélkül elsülyesztéssel fenyegetik-e költészetünket s köztök +egyetlen valamire való költőcske sincs? Csak arról akarok szólani, mi +tisztán célomra tartozik. Toldy és Kazinczy oly véleményben vannak, hogy +a népköltészet egész szépsége csak a naiv felfogásban áll, valami kerek +egészet, valami művészit alkotni képtelen, nyers és üres. Fennebb +megengedik ugyan, hogy nagy ritkán a népköltészetben is találhatni +egy-egy ép kompoziciót, de később mintegy megsokalva, visszaveszik ezt +is, sőt a népmesére nézve egyenesen kimondják, hogy művészi feldolgozás +nélkül csak etnológiai becse van. Mindez összevéve körülbelül annyit +tesz, hogy a műköltészet poézis, a népköltészet nem poézis, legfeljebb +csak a poézis anyaga, mint a történelem, a közélet, melyek szintén +nyujtanak nemcsak tárgyat, de egyszersmind költői mozzanatokat is. Ily +állítás nagyon megpróbálja az ember béketűrését, én pedig, legalább az +irodalomban, nem tartozom a béketűrők közé, sőt éppen nagy barátja +vagyok a viszálykodásoknak. + +A mű- és népköltészet csak egymás mellé rendelt fogalmak, a költészet +alárendelt fogalmai. Nagy különbséget köztük még magában az sem tesz, +hogy egyik a szellem úgynevezett öntudatlan, a másik pedig öntudatos +nyilatkozványa. A legnagyobb műköltő teremtésében is nyilatkozik némi +öntudatlanság, vagy ha jobban tetszik, önkéntesség s bajos állítani, +hogy a nép ismeretlen költői a szó teljes értelmében öntudatlanok lettek +volna. Nem hiszem, hogy Shakespeare oly öntudatosan írta volna drámáit, +mint ahogy kritikusai felboncolják, nem hiszem, hogy a népmeseköltők meg +ne tudták volna különböztetni a jól bonyolított mesét a rossztól s már +az a körülmény, hogy egyik a másikén változtatott, toldott hozzá, +hagyott ki belőle, némi öntudatosságot bizonyít. Erre ugyan azt +mondhatni, hogy ez csak ösztön s tapintat, tehát éppen az öntudatlanság. +Jól van, de az ösztön és tapintat mindig bizonyos homályos érzések és +eszmék eredménye s vajjon a műköltő nem követi-e olykor, sőt talán +legtöbbször csak ösztönét s tapintatát, melyeket sok esetben semmi sem +pótolhat. Mindemellett sem állítom, hogy több vagy kevesebb +öntudatlanság ne volna a népköltészet egyik jellemvonása szemben a +műköltészettel, csak nem helyezek reá nagy súlyt. A főkülönbség köztök +az, hogy a népköltészet máskép származik, mint a műköltészet s a +származásánál fogva meglehetős szorosan meghatározott köre és stílja +van, melyekben mintegy megállapodik s melyektől még a legnagyobb +hanyatlás korszakában sem igen tér el, amíg a műköltészet szintén +származási körülményeinél fogva, szakadatlanul és nagyban hullámzik, +minden kört és stílt felölel, magát a népköltészetét is. E különbségek +részletezése legjobban megmagyarázza a kérdést. + +A népköltészet terem, ismeretlen szerzők teremtik, maga az egész nép. +Legvirágzóbb korszaka akkor van, midőn mindenki még nép s inkább csak a +rang és tehetség különböztetik meg az embereket, nem egyszersmind a +míveltség is. A királynak ugyanazon hite, előítélete van, ami a +koldusnak, a vezér eszmeköre nem más, ha nem is éppen a hadakozásra, de +egyebekre nézve, mint a közvitézé. A társadalmi viszonyok egyszerűek, a +fantázia despotizmusa határtalan, történelem, vallás, filozófia, a tudás +és tapasztalat minden ága a költészetbe van olvadva. Vándordalnokok +támadnak, néhol egy egész testület, mint a nép költészetének ápolói és +mívelői. Ezek is olyanok, mint maga a nép, legfeljebb csak abban +különböznek tőle, hogy nem szántanak, vetnek, nem rendes harcosok, de +néha még abban sem. Mindnyájan hallottunk valamit a rapszódról, skaldról +és bardról. Hagyományaink emlegetik a hegedősöket és regeseket s tudjuk, +mily kedvencei voltak a népnek. E vándor dalnokok némi tekintetben +hasonlítanak mostani cigányainkhoz, kik minden tudományos zeneismeret +nélkül tartják fenn és mívelik a néptől vett nemzeti dallamainkat. +Sohasem nagyobb a költészet hatása, mint e korban, mi igen természetes. +A teljes hit erejét, a korlátlan fantázia szárnyalását nem gyöngítheti a +kérlelhetetlen analizis, minden eszme, tény, ismeret költői alakban +jelen meg, a nyelv szegény a tudósnak, vagy filozófusnak, de a költőre +nézve véghetetlen gazdag, nem szabatos, de oly erőteljes és plasztikai, +mint később soha. Sehol az elmékben általánosítás, absztrakció, +mindenütt konkrét közvetlenség. A naiv korszakból lassanként emelkedik +ki a nép s ekkor is inkább csak egyesek és osztályok, mint az egész. Az +emelkedésnek különböző lépcsői lehetnek, e lépcsők valamelyikénél, +kivált midőn írni kezdenek a nép bölcsei és dalnokai, kezdődik már +némileg a műköltészet. Azonban a műköltészet kezdete nem egyéb, mint a +népköltészet folytatása, szerencsés körülmények közt tetőpontra emelve +egy pár nagy tehetségű vándordalnok, egy pár hatalmas genius által, kik +úgyszólva befejezik a nép valamely nagyobb művét, melyen századok +dolgoztak. Ez a Homérok, ez a valódi nemzeti eposz kora, természetesen, +a körülmények különböző változatai szerint, néhol teljes erőben +kifejlődve, másutt a fejlődés bizonyos fokán maradva, néhol külső vagy +belső körülmények miatt megzavarva, elcsenevészve, vagy mint nálunk, +feledségbe temetve. E korszak termékeit néha el akarják vitatni a +népköltészettől. Annyi igaz, hogy lehetlen oly határvonalt húzni, mely +minden nép költészetére illjék. Például a görög aránylag míveltebb volt, +midőn az Iliász jelen alakját nyerte, mint a német a Nibelungenlied +keletkeztekor; az Iliász a nép- és műköltészet csodás vegyülete, bár +amaz túlnyomóbb benne, amíg a Nibelungenliedben csekély vagy éppen semmi +nyoma a műköltészetnek. Az is bizonyos, hogy a nemzeti eposz +kifejlésének e végső stádiuma a nemzeti szellem bizonyos emelkedési +fokán történik, azonban e fokot a műveltség és műköltészet korának +tartani nagy tévedés. A műköltészet némi nyomai még nem elegendők arra, +hogy Homért oly műköltőnek oktrojáljuk, mint aminők Virgil, Tasso, +Zrínyi, még akkor sem, ha ezek a műköltészet úgynevezett naiv eposza +felé hajolnának is. + +E korszakon túl a nép- és műköltészet mindinkább elválnak egymástól. +Amint a míveltség terjed, a népköltészet azon arányban sűlyedez. A +míveltség nagyobb válaszfalat von az emberek közé, mint bárminemű rang +és hatalom. Az eszmekör és gondolkodásmód változtával, változik a +költészet is. A míveltséget majd mindig idegen és míveltebb nemzetekkel +való érintkezés eszközli s ritka az a nemzet, mely amit mástól +kölcsönzött, tüstént vérébe vegye át. A műköltészet csakhamar idegen +példányok után indul s a legtöbbször úgy jelenik meg, mint a míveltség, +sőt a nemzeti műköltészet kifejlődésének egyik föltétele. A műköltők +többé nem vándordalnokok, nem a nép előtt szavalják, éneklik +költeményeiket, hanem szobatudósok, kik könyveket írnak. A közönség +többé nem naiv hallgatóság, hanem tanult, reflektáló fők választott +népe. A műköltők és míveltek büszkeségöket helyezik abban, hogy semmiben +se hasonlítsanak a néphez. S valóban az már lehetlen is. Azonban a +lenézett, együgyű nép híven őrzi a századok hagyományait, még mind +azokat a mondákat, dalokat énekli, amelyeket apáitól hallott, átadja +maradékainak, sőt folyvást újakat is alkot. De a hanyatlás nyomait már +észrevehetni. A régiek romlanak, az újabbak csak a régiek ismétlései, a +legjobb esetben új dolgok régi alakba öntve. Valami nagyobb mű nem igen +áll elő, legfeljebb csak egy-egy dal, egy-egy ballada az, melyben még a +régi erő nyilatkozik. A népköltészet mélyen érzi, hogy a nép két felé +szakadt, míveltek- és míveletlenekre, hogy tehetségesb fiai egy jó +részét mindennap veszti, de leginkább azt, hogy az előre haladó, +felvilágosodott kor mindinkább romlására törekszik. Amíg a népköltészet +így hanyatlik, a műköltészet mind emelkedőben vagy legalább nagy +mozgalomban. Egy-egy nagy költő ugyan jó darab időre megszabja folyamát, +de egy mederben sokáig soha sem maradhat. Törekvésre törekvés, irányra +irány, túlságra túlság következik. Azonban valahányszor megúnja az +idegen nemzetek utánzását, vagy igen mesterkéltté válik, vagy a +filozófia hektikájában fulladoz, koronként le-lehajlik megújhodást, +felfrissülést keresni a népköltészet ifjító forrásánál. Hogy többet ne +említsek, Goethe a népköltészet hatása alatt teremtette meg a német dalt +és balladát, Burns az ó-skót népköltészet karján lépett föl, végkép +megbuktatta a francia iskolát, csak azóta van ismét szó angol líráról, +sőt Walter Scott, Moore, Byron az ő vállain emelkedtek, mert az ilynemű +mozgalom, bárminek nevezzék is el, nem a népköltészet utánzása, bár +abból indul ki, hanem a fantázia győzelme a reflexió, a nemzeti szellemé +az idegen iskolák felett és többé-kevésbbé visszatérés a természethez a +túlhajtott vagy ferde elmélet és gyakorlat tömkelegéből. Vajjon ami +másutt koronként jótékonyan hatott, nálunk veszéllyel fenyeget-e? Vajjon +egy három évtized óta fejlődő iránynak erősb lüktetése sülyedés-e? +Vajjon egy csoport középszerű költőnek bűneiért el kell-e ítélnünk a +jobb költőket is? Vajjon bizonyos árnyoldalakért pálcát kell-e törnünk +az egész irány felett? Csodálatos, hogy Toldy és Kazinczy Gábor urak, +kik oly jól ismerik a külföldi irodalmak történelmét, a mi költészetünk +úgynevezett népies mozgalmát valami hallatlan, egészen különálló ténynek +látszanak tekinteni. És Toldy úr mennyire megváltozott húsz év alatt! Ő +a Kisfaludy-Társaság 1843-ik nagygyűlésén így szólott: «Nem fájlalom a +nyelvünktől idegen s rátolt görög mérték és szkémák mellőztetését, +költészetünk e legszebb virágai az iskolai neveltetésű férfiúk +tanulószobáikból a nemzet szabad ege alá ki nem hathattak, a tömeghez +beutat nem nyerhettek, de fájlalom, hogy még eddig a nyelvünkben, mint +minden nyelvben meglevő saját mértéket és ritmust ki nem lestük, nem +szabályoztuk verseinket minnyelvünkhöz s lelki halló érzékünkhöz illőbb +lejtéssel nem kezdtük alkotni». Íme, Toldy kívánata teljesült. A +közelebbi húsz év költői vagy legalább egy pár költője egyszersmind +nemzeti ritmusunk bajnokai, nemcsak gyakorlatilag, hanem elméletileg is. +Ha egyebet nem, ennyit legalább megadhatni nekik, megadhatja kivált +Toldi, ki egykor annyira óhajtotta a nyelvünkben meglevő saját ritmust, +hogy e tekintetben még költészetünk úgynevezett aranykora költőinek is +mert szemrehányást tenni. De menjünk tovább. + +A nép- és műköltészet származási körülményeiből könnyen megérthetni a +jellemző különbségeket is. A népköltészet nem ismer költői egyéniséget. +Mintha minden műve egyetlen költőtől származnék, most lelkesültebb, majd +kevésbbé lelkesült, még erőteljes vagy már hanyatló, de ugyanegy +költőtől. Valóban itt a nép maga szól s csak olyat, mi az egésznek +lelkéből forrott ki. A hagyomány és közérzés háttérbe szorít mindennemű +kiválón alanyi és egyéni felfogást. Tárgya nem előre kigondolt, hanem +megtörtént, átélt, mely századokon át észrevétlen képződik, alakul +költőivé. Nem arra törekszik, hogy másokra hasson, hanem, hogy +kibeszélje emlékeit, fájdalmát, örömét. Ezért se nem ismeri, se nem +keresi a hatás eszközeit s legtöbbször a valódisággal legnagyobb +egyszerűséget párosít. Távol van tőle minden mesterséges ékítmény, +hosszan kivitt hasonlat, gondos színezés, hatásra számított fordulat. +Minden idegen tárgyat és formát eltol magától vagy amit valaha átvett, +annyira megváltoztatta, átidomította, hogy egészen vérévé vált. +Felfogásában naiv, előítéletes, babonás, előadásában plasztikai, +jellemző s tele idiotizmussal. Az elbeszélő nemben nyugalom, +célratörekvés s némi töredékesség jellemzik, a lírában pedig merész +szökdelés s inkább belső, mint külső kerekdedség s mindenek fölött az +énekelhetőség. Megvannak hagyományos formái, melyeket sohasem vet el. +Tárgyban és formában konzervatív s csak annyiban újít, amennyiben a +régin részben változtat vagy újat ékel be a régibe. Innen minden +népköltészetben a tömérdek varians, innen különböző tárgyú +költeményekben ugyanazon kezdő és bevégző sorok s másnemű ismétlések. +Folyvást egy körben mozog a mythos, hőskor és falusi élet körében, +folyvást ugyanazon eszményei, meggyőződései és előítéletei vannak. +Egyszerű primitív viszonyokat tárgyal és sohasem komplikált, de annál +erősb szenvedélyeket. Nem illemes, de szemérmes, nem finom, de gyöngéd, +nem választékos, de annál természetesb. Sohasem akar semmit +bebizonyítni, de azért mindig megvan alapeszméje. A fantázia és érzés +leánya, kit nem vénít a reflexió. A költészet négy nemei közül csak +kettőt mível: az epikait és lírait, a drámai- és didaktikainak rendesen +inkább csak elemei vannak meg benne. Az eposz s mi ezzel rokon, mint +ballada, népmese, a felé hajlik legnagyobb előszeretettel. E téren nem +versenyezhet vele a műköltészet. Az eposz, a monda neki történelem, +melyben hiszen, mint valami igazban s e hit elősegíti lelkesülését. A +népmesét, legalább részben, már nem hiszi, némi iróniával áll vele +szemközt, miből aztán humora fejlődik. Lírája tulajdonkép tánc és zene. +Együtt születnek, sokszor elébb a tánc és dallam, mint hozzá a vers. E +legszubjektivebb nemben is a nép szubjektivitása nyilatkozik s nem az +egyéneké. Amit más néptől vesz át, szintén nem egy-egy kiváló egyéniség +műve. Események szivárogtatják át, idő és benyomások készítik elő, az +egész dolgozza föl. Szóval a népköltészet sokban hasonlít a nyelvhez, +melyet szintén az összes nép, szintén míveletlen korszak állít elő, de +azért az emberi szellemnek egyik legbámulatosb, legfönségesb műve. + +A műköltészetben a költői egyéniségek nyomulnak előtérbe. Nem annyira az +egyesek vannak a tömeg hatása alatt, mint inkább az egyesek uralkodnak a +tömegen. Különböző irányok és iskolák alakulnak. Minden osztálynak +megvan a maga kedvenc költője, minden költőnek a maga kedvenc eszméje, +tárgyai. A hagyomány nem szent, a közérzést néha maga a költő is +bátorkodik teremteni. A jelesb műköltőket is jellemzi ugyan az, hogy +együtt éreznek nemzetökkel, a hagyományokból dolgoznak s többé-kevésbbé +osztoznak még nemzetük előítéleteiben is. Azonban egyéniségök mégsem +enyészik el, csak összeolvadni törekszenek nemzetökkel, egészen nem +olvadnak belé s a legtöbbször éppen annyit adnak magukból, mint vesznek +a közszellemből. Goethe és Schiller például a legélesebben fejezik ki a +német szellemet, mégis mily különbség van köztök, mindenik megtartja +egyénisége sajátságait s mindenik csak részben fejezi ki nemzetét. Néha +az is megtörténik, hogy a műköltő megelőzi korát, későre lesz népszerű, +aztán ismét feledségbe sülyed s egy új korszaknak kell életre +ébreszteni, mi a népköltészetben mind lehetlen. Példa reá Shakespeare és +Milton. S a műköltészet e szakadatlan változását nemcsak tisztán +politikai változások idézik elő, nagy szerepet játszik benne a reflexió, +a tudomány is. A filozófia, történelem, nyelvészet, idegen irodalmak +tanulmányai sokképpen hatnak reá s folyásának új-új utat szabnak. Nincs +európai műköltészet, mely a klasszikai irodalmak jármát ne viselte +volna, aztán az angol éppen úgy meghódolt a francia műköltészetnek, mint +a francia az olasznak s a német majd mindeniknek. Dantén éppen úgy +megérezhetni a középkor teológiáját és filozófiáját, mint Voltaireon a +XVIII. század enciklopédistáit, Schilleren Kantot, az újabbakon Hegelt. +A német romantikának a középkori művészet és irodalom iránti érdek adott +életet, éppen mint a franciának azok a történelmi és irodalmi +tanulmányok, melyek a XVIII. század hatását igyekeztek ellensúlyozni. A +műköltészet majd minden idegen eszmét és formát fölvesz, sok ugyan, +kivált a formák közül nem válhatik vérévé, de azért míveli, sőt a +keresztyén polgárisodás és míveltség szolidaritásánál fogva sokban +hasonlít egymáshoz majd mindenik európai nemzet költészete. Ily +érintkezési pontok megvannak ugyan az egymással nem igen közlekedő +nemzetek népköltészetében is, de ez az emberi szellem őstermészete +ugyanazonságából foly, míg amott a míveltség és irodalmi tanulmányok +eredménye. + +A műköltészet tárgyban és formában forradalmi, mindig újra és +eredetiségre törekszik. Tárgya nem annyira megtörtént, mint kigondolt, +nem annyira átélt, mint képzelt. A kitűnőbb műköltők ugyan szintén arról +szoktak költeni, mit átéltek, de sohasem annyira, mint a nép s még e +sajátságuk is csak egyéniségöket tolja előtérbe, holott a +népköltészetben az egész nép áll előttünk. A műköltő mindig arra +törekszik, hogy megindítson, nevettessen, hasson. Ezért keresi a hatás +eszközeit, ezért a műkölteményekben annyi mesterséges ékítmény, +bonyodalom, fordulat, egész az ízléstelenségig. Még a legnagyobb műköltő +sem találja meg e tekintetben mindig a helyes utat. A keresztyén korszak +legnagyobb költőjében, Shakespeareban is feltűnik az élc túlságos +hajhászata, mellyel annyira hatni kívánt hallgatóira. A műköltő +felfogásába továbbá mindig belevegyül a reflexió, éppen mint olvasóinál. +A fantáziának mindig szenvedni kell valamit – néha sokat – az értelem +szkepticizmusa miatt. Előadása szabatos, választékos, de egyszersmind +nem oly erőteljes és plasztikai. Illedelmesb, mint szemérmes, bölcsebb, +mint erkölcsös. Sokszor akar valamit bebizonyítani, néha művének +kompoziciója egy egész szillogizmus s alakjai absztrakt eszmék. Olykor +éppen erőt vesz rajta a tanítási düh s vannak korszakok, midőn egyedüli +eszménye a tanköltészet. Változatosságra távolról sem lehet +összehasonlítani a népköltészetet a műköltészettel. A műköltészet minden +stílt és genret felölel. Éppen úgy fülünkbe csengenek a népköltészet +utánzott hangjai, melyek eredetijét dajkánktól hallottuk, mint a +klasszikai világ eszméi és érzései, melyeket tudományos míveltség nélkül +nem élvezhetni. Megtalálhatni itt a nagy és kis költők különböző +csoportozataiban az emberi kedély és jellem mindennemű nyilatkozatát a +legegyénibb részletekig, találhatni itt mindent, de mindent s olykor +csak magát a költészetet nem. A műköltészet a költészet minden nemét +míveli, sőt új fajokat is teremt. Legkevesebb szerencséje van az +eposzhoz, mely leginkább csak akkor sikerül neki, ha a népköltészet +nyomain jár. A drámában már szerencsésb, sőt e nemet magas fejlődési +fokra szokta emelni, ha a hagyományok földjén verhet gyökeret s +népszellemből szív éltető erőt, mint ahogy a görög drámaíróknál és +Shakespearenál történt. Lírája többé-kevésbbé megválik a zenétől. Inkább +az olvasó, mint az énekes számára költ. Az ódában, elégiában sokszor +felülmulja a népköltészetet, a dalban ritkábban vagy csak úgy, ha a +népköltészettől tanul. Goethe, Burns, Petőfi a népköltészettől tanultak +sokat, ezért nemzetök legjelesb dalköltői. E téren Goethe éppen úgy +felülmulja Schillert, mint Burns Byront, mint Petőfi minden magyar +költőt. A balladára nézve ugyanez áll. A regény, tanköltemény, szatira +és humor majdnem kizárólagosan a műköltészet termékei. E fajok csak +míveltebb korszakokban állhatnak elő, a míveltség éppen úgy éltető +levegőjök, mint bizonyos romlottság, legalább annyi, mennyit a kifejlett +állami vagy társadalmi élet okvetlen magával hoz. De kiválón jellemzi e +mellett a mű- és népköltészetet az a körülmény, hogy a műköltészetnek +több megújhodási korszakai lehetnek, aranykorát kétszer is megérheti, a +népköltészet csak egyszer virágzik s többé sohsem. + +A nép- és műköltészet e jellemvonásait, bár futólag s elég hiányosan, +nem azért igyekeztem vázolni, hogy a népköltészet elsőségét kimutassam a +műköltészet felett. Akkor éppen oly nemű, habár nem is oly nagy hibába +estem volna, mint Toldy és Kazinczy Gábor urak. Igaz, a népköltészet +virágzó kora költőibb s a fantázia nagyobbszerű műveire alkalmasb +korszak, mint a műköltészeté s Macaulaynek sok igaza van, midőn azt +mondja, hogy a művelődés haladtával a költészet csaknem szükségeskép +hanyatlik, amely arányban többet tud és gondolkodik az ember, annál +kevesebbet tekinti az egyént, inkább az osztályokat s ennélfogva jobb +elméletet s rosszabb költeményeket ír. Azonban a népköltészet virágzó +korszakába is benyúlik már a műköltészet s bizonyos pontig elősegíti +emelkedését, továbbá a műveltebb korszakokban szintén állanak elő nagy +költők, kik a mult és jelen benyomásai alatt, egyaránt merítve a +népköltészet hagyományaiból s koruk eszméiből, oly műveket állítnak elő, +melyek versenyeznek a népköltészet legnagyobbszerű teremtményeivel is, +végre a költészet forrása, ha apad is korszakonként, sohasem apad ki +egészen s mindig marad néhány tiszta csepp az emberiség enyhületére. + +Mind a nép-, mind a műköltészet kényszerű és felséges nyilatkozványa az +emberi szellemnek s egyik sem menekülhet a másik hatása alól. Boldog az +a nemzet, mely mindkét nemben nagy műveket állíthatott elő; rendesen +amely nemzetnek gazdag népköltészete van, műköltészete is az. Boldog az +a korszak, midőn szerencsés körülmények közt a nép- és műköltészet +testvériesen érintkeznek s egyik a másikból csak azt olvasztja magába, +ami szép és nagy. Az esztétikusnak nem az a tiszte, hogy egyiket a másik +rovására dicsérje, hanem hogy méltányolja mindenikben ami méltányolni +való s tanulja mindenikből, mit tanulnia lehet. Különben is mindeniknek +megvan a maga fény- és árnyoldala. A népköltészet termékei nagyon ki +vannak téve az elveszés és csonkítás veszélyeinek; a műköltemények, +kivált a nyomtatás feltalálása óta, nem igen veszhetnek el, pedig soknak +vesztét éppen nem bánná az ember. A népköltemények hiányait a +szájról-szájra adás sokszor elenyészteti, hézagait pótolja, az +elmosódott részeket kidomborítja, kerekké görgeti; a műköltemények úgy +maradnak, ahogy írójuk írta, örökre, minden hibáikkal együtt. A +népköltészet csak a fejlődés bizonyos fokáig kíséri az emberiséget; a +műköltészet mindvégig hű dajkája. A népköltészet köre szűk, de abban +aztán erős is; a műköltészeté tág, de sok nem tisztán költői, sőt +ellenséges elem is vegyül bele, melyek gyöngítik a fantázia +szárnyalását. A népköltészet nem szabályos, sőt néha féktelenebb, mint +óhajtanók; a műköltészet igen is szabályos, sokszor ferde szabályok +rabja. A népköltészet technikája primitív, de magába rejti a nemzeti +ritmus bűbájos hangjait; a műköltészet néha a nemzeti ritmust idegennel +nyomja el s ha ezt nem teszi is, sőt kiművelve a tökély magas fokára +emeli, nyelve, szókötése ritkán versenyezhet a népköltészet +költőiségével. A népköltészet a romlás, sülyedés korszakában könnyen +válik póriassá, trágárrá, nyerssé, üressé, míg a műköltészet hanyatlását +leginkább az jellemzi, hogy túlfinom, mesterkélt, tudós vagy éppen +erkölcstelen. Bajos meghatározni, melyik nagyobb baj, de annyi bizonyos, +hogy a rossz népköltemények magukban a néptöltészetet éppen oly kevéssé +jellemzik, mint a rossz műköltemények a műköltészetet. + +Toldy és Kazinczy G. mégis, úgy látszik, csak a romlott vagy rossz +népkölteményeket vették tekintetbe, midőn a népköltészetről ítéltek, de +ugyanakkor egyszersmind a legsikerültebb műkölteményeket tartották szem +előtt. Lehet-e máskép? Avagy a Nibelungenlied csakugyan nyers mű volna, +az angol és skót balladák üresek, a Cid spanyol románc-ciklus műbecs +nélküli s Homér csak azért maradhat meg trónján, mert műköltővé lehet +oktrojálni? Tehát a népmesének csak úgy van becse, ha elrontjuk vagy +felcifrázzuk, mint Majláth, avagy ha népietlen vagy rossz magyarsággal +adjuk elő, mint Gaal? Így Addison bizonyára elsülyesztéssel fenyegette +versben és prózában az angol irodalmat, midőn Spectatorjében az angol +népballadákat a műköltészet remekeivel merte összehasonlítani s a +«Vadászat Chevyben» című ballada némely részét éppen annyira becsülte, +mint az Aeneis ezzel párhuzamos helyeit. Goethenek nem volt ízlése, +midőn a népköltészetből mert tanulni. A Grimm-testvérek tévednek, ha +mint műegészeket is becsülni tudják a német nép egyszerű meséit. Toldy +és Kazinczy G. nagy megvetéssel szólnak a nép nyelvi és verselési +tökéletlenségeiről is. De, kérdem, a Magyar Akadémia nyelvtana nyelvünk +tökéletes elmélete-e? Műprózánk elérte-e a tökély magas fokát, csak a +tiszta magyarságban is? Bizonyára népdalainkból és népmeséinkből +nyelvészeink és stilisztáink sok tökéletlenségét lehet megigazítani. +Bizonyára a nép «szellemi fejletlensége» korszakában alakult nyelvünknek +bámulatos egy rendszere van, ha mindjárt a szellemi fejlettség napjaiban +élő nyelvészeink még nem is bírták kikutatni minden titkát. Nem védem a +verselési tökéletlenséget, sem a nép-, sem a műköltészetben, de +népköltészetünk verselési tökéletlensége mégis olynemű, hogy +népzenénkkel együtt a legfőbb tekintély a nemzeti ritmus kérdésében s ha +Toldy figyelmet fordít reá, nem követi el azt a hibát +költészet-történelmében, (II. kötet 100–101 lap), hogy Amade magyar +szkémáit olasz melódiáknak tartsa. + +De mindez hagyján. Toldy és Kazinczy G. kivált a kompoziciót tagadják +meg a népkölteményektől. Egyszer bevallják ugyan, hogy ezt a népi +elbeszélők ügyetlensége rontja meg, de később már egészen csak a nép +szellemi fejletlenségéből származtatnak mindent. Vajjon a műköltészetben +nincs-e hiányos kompozició? A műköltemény csak azért, mert műköltemény, +már jó kompozició-e? S a szellem fejlettsége, mely a műköltőnél ritkán +hiányzik, szükségesb-e a jó kompozicióra nézve, mint az erős fantázia, +melyet a műveltség nem adhat? Igaz, a népköltemények gyakran csonkítva +vagy zavartan szállanak a késő nemzedékre, azt sem tagadhatni, hogy a +népköltészet sok s tán legjobb termékeit feledségbe temeti az idő árja s +így ítéletünket, okoskodásunkat nem támogathatja annyi példa, mint a +műköltészetben, de amik fennmaradnak is, elég világosan bizonyítják, +hogy éppen az invenció és kompozició a népköltészet egyik erős oldala. S +ez igen természetes. A népköltészet virágzó korszakákan a fantáziát nem +gyöngítheti a reflexió, mint a műveltség idejében. A nép emléke meg nem +tarthat olyasmit, ami nem kelt érdeket, nem köti le a figyelmet, szóval +nem kerekedik ki szerves egésszé. Nem fogadja el, nem adja tovább s e +kritikája sokkal döntőbb, mint a műköltészeté. Vagy ha az invenció és +kompozició nagy hiányai mellett is elfogad valamit a tárgy nagyszerűsége +iránti érdekből, minden egyes dalnok, minden nemzedék ráteszi kezét, +javít rajta, alakítja, símítja, mint a patak hulláma a kavicsot. A +műköltő szegény invencióval, gyönge kompozicióval is nagy hatást tehet. +A költői egyéniség eredetisége, a lírai hangulatok varázsa, a reflexiók +mélysége, az ékesszólás vagy humor ereje sokat eltakar és feledtet a +művelt közönségnél. Példa reá Byron. A népre ilyesminek kevés hatása +van. A mese leleményes szövevénye, a kompozició kereksége, a szereplő +egyének kidomborodó alakjai leginkább azok, miken kapni szokott s amik +legmélyebben nyomulnak emlékébe. Sőt e tekintetben a műköltészet is a +népköltészetre támaszkodik. A görög mondavilág invenciói- s néha kész +kompozicióiból táplálkozott az egész európai úgynevezett klasszicizmus. +Az epikusok egészen Homérra támaszkodtak, akik pedig más úton indultak, +mint Dante és Milton, a keresztyén hagyományokhoz kellett folyamodniok. +Ariosto a középkori monda- és mesevilágból merített, Shakespeare gyakran +leszállott a népmondák- és balladákhoz s örömest átvette a kész mesét. A +népköltészet hány hőse, mondája, meséje jelenik meg koronként a +műköltészet terén s a történelmi évkönyvekben is nem azok az események +legalkalmasbak-e a kompozicióra, vagy éppen kész kompoziciók, melyek +mint mondatöredékek vegyültek oda? + +Nincs itt helye taglalnom az európai népköltészet nevezetesb műveit a +kompoziciót illetőleg. Csak a mi népköltészetünknél maradok, csak az +ó-székely balladákra szorítkozom. Népköltészetünk valóban szegény s csak +a lírában és népmesékben lehet valamennyire gazdagnak mondani. De vajjon +műköltészetünk gazdag-e? Hiszen itt is csak a lírában vagyunk gazdagok s +a költészet más két nemében, hol a kompocizió erejétől függ legtöbb, sőt +minden, szegénységünk szembetűnő. A régibb költészetben egyedül Zrinyi +műve érdemli meg a valódi kompozició nevét. De ha mélyebben vizsgáljuk e +kitűnő művet, érezni fogjuk, hogy Zrinyi invenciója és kompoziciója egy +jó részét Tasso és Virgil közegén át Homér és a görög nép «szellemi +fejletlenségéből» merítette. S ezt nem megróváskép mondom, sőt bámulom +Zrinyit, hogy mindemellett mégis eredeti tudott maradni. A klasszikai, +francia és német iskoláink költői nem voltak képesek valami életrevaló +kompoziciót előállítani. Költészetünk úgynevezett aranykorszakában, a +drámai nemben, csak Bánk bánt tudjuk felmutatni, melyet éppen az +aranykor költői és kritikusai mellőztek mindvégig, pedig maig is, minden +fogyatkozásai mellett, egyetlen erősb drámai kompoziciónk. E korszak +legnagyobb képviselője Vörösmarty. Senki sem tiszteli nálam jobban +Vörösmartyt. Ő vetette meg költészetünk nemzetibb alapját, ő proklamálta +a fantázia szabadságát, ő alakította át művészivé a magyar költői +nyelvet az erő és sajátság sértése nélkül, az ő gazdag tehetsége +árasztott legtöbb fényt és meleget költészetünkre egy egész +század-negyedig. Azonban a legnagyobb rokonszenv és tisztelet mellett is +bajos drámáiban és eposzaiban erős kompoziciót találni. Drámái e +tekintetben szóba se jöhetnek. Eposzaiban ritkán sikerül az egész, csak +a részlet. Másnemű szépség van bennök, mint a kompozicióé. «Zalán +futásában» tulajdonkép kompozició sincs. «Eger» című művében az Ómár és +Ida jeleneteiből, egy epizódból áll a kompozició egész gazdagsága. Csak +a «Két szomszédvár»-ban van valódi kompozició, bár nem az erősbek közül +való. Tudom, hogy apróbb elbeszélő műveiben, balladái közt vannak +sikerült kompoziciók is, kivált azokban, melyeknél a népköltészet is +nyujtott némi támogatást, mint «Szép Ilonka», «Szilágyi és Hajmási» +címűekben. Különben nem azt akarom vitatni, hogy műköltészetünkben +nincsenek sikerült kompoziciók, hanem azt, hogy Toldy és Kazinczy G. +által annyira lenézett népköltészetünkben is csak megakad ilyesmi. +Népmeséink, tisztán a kompozicióra nézve, bátran versenyezhetnek, +novelláink legjelesbjeivel, melyeknek Achilles-sarka rendesen a +kompozició. Fehér Anna népballadánk, bár verselése silány, erősb +kompozició Arany Ágnes asszonyánál. Sem Kisfaludy Károly, sem Garay nem +írtak oly sikerült balladákat, mint «Barcsai» és «Molnár Anna» és Kriza +gyüjteményének 5–6 balladáját, melyekből egy párt mutatványkép +közlöttem, szembe merem állítni költészetünk legsikerültebb balladáival +s éppen a kompozicióra nézve. + +Sajnálom, hogy nem közölhettem Kriza gyüjteményének minden balladáját, +mert fényes bizonyságot tettek volna népköltészetünk alkotó erejéről. De +elmondom egy párnak tartalmát. A prózai vázlatból is látszani fog, hogy +a nép «szellemi fejletlensége» nem oly ellensége a költői kompoziciónak, +mint ahogy Toldy és Kazinczy G. hiszik. + +A «Kádár Kata» című balladának tárgya oly régi, mint a szerelem és +rangkülönbség. Gyula Márton így szól anyjához: + + Anyám, anyám édös anyám + Én êvöszöm Kádár Katát + Jobbágyunknak szép lėányát. + +Az anya nem engedi. «Vedd el, – úgymond, – nagy uraknak szép leányát.» A +fiúnak csak Kádár Kata kell. Anyja kitagadja, a fiú bujdosni indul. +Kádár Kata egy keszkenőt ad neki emlékül. + + Mikor e szénibe[40] vörösre változik + Akkor életöm is tudd mėg, mėgvátozik. + +Gyula Márton bujdosik hegyeken, völgyeken, egyszer változást lát a +keszkenőn. Kocsisára kiált, hogy hajtson sebesebben: + + A főd az istené, a ló az eböké, + Fordûjunk, mett vörös szén már a keszkenyő, + Kádár Katának is immán rég vége lőtt. + +A falu végén a pásztorral találkozik s kérdi tőle, hogy mi ujság a +faluban. A pásztor azt mondja, hogy neked rossz, mert anyád megfogatta +Kádár Katát s feneketlen tóba vettette. A fiú odaigéri a pásztornak +hintóját, pénzét, csak mutassa meg neki azt a tót, hova kedvesét +bevetették. + + El is mönének ők a tónak széjire, + Kádár Kata lelköm, szój ėgyet, itt vagy-e? + +A lyánka megszólal s kedvese utána rohan a hullámok közé. Anyja +búvárokért küld, megkapják mindkettőt egymást átölelve. Mind a kettőt +eltemetik, egyiket oltár elébe, másikat oltár háta megé, a kettőből kinő +két kápolna-virág, melyek az oltár tetején összekapcsolódnak. + + Az anyjok oda mönt, le is szakasztotta + A kápôna-virág hėzza így szólala: + Átkozott légy, átkozott légy, + Édös anyám Gyulainé! + Éltömbe rosz vótál, + Most is mėggyikôtál. + +Íme, nem kerek kompozició-e ez? Nem kerekebb-e, mint Vörösmarty +«Rabló»-ja, vagy «Salamon»-ja? Mily kényszerűen teszi egymást +boldogtalanná e három személy s mintegy ötvenkét sorban mily sebesen s a +főmozzanatok mily erős kidomborításával foly le e kis tragédia! Semmi +fölösleges díszítmény, semmi lírai ömlengés. Az egyszerű elbeszélés +gyorsan halad s minden fordulóponton a szenvedély egy-egy igaz és erős +nyilatkozata. A kitagadás, az emlékbe adott keszkenő babonája a +cselekvénynek mind megannyi szála, melyek összeolvasztva rejtik magukban +az indokot és bonyodalmat s mélyen hatnak fantáziánkra. S a szenvedély +démonizmusa, mely az ifjút a hullámok közé ragadja mily költőileg van a +tóban megszólaló leánnyal kifejezve. Aztán, midőn az anya, mintegy +megbánva tettét, kifogatja s egymás mellé temetteti őket s oda megy +vigaszul, emlékül virágot szakítni sírjokról, mily rémítőn kell +megrendülnie bűne öntudatában! Boldoggá akarta tenni fiát és megölte, +enyhülni akar sírjánál, virágot szakít emlékül s az emlék egy átokká +válik, mely sohasem némulhat el. Kell-e erősb és költőibb +igazságszolgáltatás? A szeretők sírján növő fát vagy virágot hányszor +használják a műköltők, nálunk is csak Petőfi kétszer használja, de míg +nála is csak költői díszítmény, némi közhelyféle, itt a kompozició +lényeges része, úgyszólva befejezése a cselekvénynek. + +A «Budai Ilona» című ballada egy anyát rajzol. Ellenség üt a falura, +talán éppen a tatárok. Az anya összeszedi kincseit, fölkapja két kis +gyermekét és szalad az erdőnek. Úgy tetszik neki, mintha üldözők +közelednének, zaj, lódobogás hallszik a távolból. Jobban szalad, de a +nagy teher miatt lábai már alig bírják. «Gyermeket ingyen ad az Isten, +de pénzt nem, azt szerezni kell» – kiált fel s leteszi egyik gyermekét a +fa alá s tovább szalad. Ismét hallja a zajt és a lódobogást, ismét +jobban kezd szaladni, de a nagy teher miatt már roskadoz. «Gyermeket +ingyen ad az Isten, de pénzt nem, azt szerezni kell» – kiáltja újra, +másik gyermekét is leteszi egy fa alá s megkönnyebbülve tovább szalad. +Végre kiér az erdőből egy tisztásra, a zaj, a lódobogás többé nem +üldözi. A félelemtől megzavart lélek eszmélni kezd. Egy bivaltehén jő +vele szembe, mely egyik fáradt borját szarva közé vette, a másikat pedig +maga után rijja. Az anyából egész erejében tör ki az önvád. A bivaltehén +megjelenése tulajdonkép nem egyéb, mint a fölébredt önvád erős +kifejezése. Íme, az oktalan állat jobban szereti gyermekeit, mint ő! +Visszamegy, rohan s a’ tájt, hol elhagyta egyik gyermekét, megáll, nevén +szólítja, magához híja, de csak azt hallja visszhangzani a sűrűből: «Nem +vagy anyám, ha szerettél volna, el nem hagytál volna». A másik helyt is +ugyanazt hallja, tulajdonkép csak kétségbeesésében, félőrültségében +képzeli hallani. Tépdesi haját s önmagát megátkozó jajveszékeléssel +végződik be a ballada. + +Hát nem műegész-e ez? Az invenció benne nem eredetibb-e, mint Arany +«Árva fiú»-jában, s kompoziciója nem éppen oly erős-e, mint amannak +Aranynál? A sírból gyermekéért feljövő szülő, a síron túl is éber szülői +szeretet, a népköltészetnek sokszor használt gondolata. Itt e +tekintetben semmi olyan, mit, legalább én, valahol olvastam volna. +Aranynál a kísértet megjelenése a sötétben megijedt gyermek kedélyének +nyilatkozata, aztán a mostohaanya is látja, mert a félelem a gyermektől +elragad reá is, mert bűnének öntudata szintén megeleveníti előtte a +kísértetet. Szóval a kísértet megjelenése nemcsak babona, hanem +lélektani alapra fektetett költői gondolat, éppen mint Shakespearenél, +hol Banquo árnya szintén a Macbeth lelki furdalásának szülötte. E +balladában sincs máskép: az elveszett gyermekek felkiáltása az anyai +lelkiismeret és kétségbeesés hangja. Vajjon Shakespearetől vagy Aranytól +tanulta-e ezt a nép vagy ők tanulták a néptől? A költészetben sokat, +igen sokat lehet tanulni a nép «szellemi fejletlenségéből». + +Hadd térjek át ama két balladára, melyeket egész épségökben szóról-szóra +lehetett közölnöm. + +A «Bátori Boldizsár» című balladát tekinthetni egésznek vagy töredéknek, +rosszalhatni költői igazságszolgáltatását vagy elfogadhatni az én +magyarázatomat, de azt lehetlen el nem ismerni, hogy a férjét gyűlölő és +kedvesében mélyen hívő Judit asszony mesterileg van rajzolva, hogy a +műnek minden sora, a cselekvény minden mozzanata oly egymásból foly, oly +szerves egészet alkot, minőket műballadáinkban ritkán találhatni. Judit +ott ül a bölcső mellett és rengeti gyermekét. A gyermek arcvonásaiban a +kedveséit látja és reá gondol. A szerelem és gyűlölet felindulásában +kiáltja: + + Beli fijam, beli, szép futkosó fijam + Mett neköd nem apád Bátori Bódizsár. + +Mi természetesb, mint hogy az anya ringatván gyermekét daloljon, +gyügyögjön neki, mi megfoghatóbb, mint hogy Judit asszony gyönyörködjék +gyermekében, e gyönyörbe férje iránti gyűlölete vegyüljön s elandalodása +közben mintegy önkénytelen kibeszélje titkát. Aztán ő nemcsak szereti +kedvesét, hanem büszke is reá. + + Im az a te apád erdéji kapitány + A ki atta neköd szép arany böcsőjit. + +Szerelmében a női hiúság is szerepel, az ő kedvese hős, egy ország +parancsnoka, gazdag, pazar és gyöngéd az övéi iránt. E bölcsődal a +kedves utáni forró vágy, a férj elleni gyűlölet, a gyermek iránti +gyöngédség olvadéka. Mindez nyolc sorban s mily művészien! Azzal, amit a +ballada elmond, fölkelti az olvasó lelkében azt is, amit elhallgat. + +A nő hallgatózó férje kiáltására zavarba jő és tettető, hízelgő hangon + + Bizon nem tagadom, lelköm, jámbor uram + +olyat mond, mivel senkit sem ámíthatni el. E zavarából, az ügyetlen +mentségéből látszik, mennyire átadta magát szíve gerjedelmének, mennyire +nem gondolta, hogy valaki még kihallgathatja beszédét. Mily bajos egy +őszinte érzés felindulásában hazudni! Elhagyta ravaszsága, mellyel eddig +annyiszor kijátszotta férjét, de egy pár pillanat s ismét rendbe szedi +magát. Férje második kiáltására már jobban felel: + + Minnyát nyitok, minnyát, lelköm jámbor uram, + Hadd huzzam lábomba karmazsin csidmámot, + Hadd vessem nyakamba vont arany szoknyámot. + +Időt akar nyerni, hogy valamit kigondolhasson férje haragja +csillapítására, vagy pedig, hogy elrejthesse magát. De a férj berúgja az +ajtót és halált kiált fejére. A nő nem kér, rimánkodik, sem hízeleg és +tettet többé. Méltóságába burkolózva kiáltja a szolgának: + + Hol vagy édes szógám, legkedvesebb postám + Készitsd elő neköm, hat lovam, hintómat. + +Egy szava sincs férjéhez, a haláltól sem fél, csak kedvesére gondol, +mélyen hiszi, hogy nem fogja elhagyni őt s megmenti. E hit még a +vérpadon se hagyja el. Időt akar nyerni, az aggodalom, remény s +méltatlanság hangján kiáltja a hóhérnak: + + Várj kicsit, várj kicsit te fekete hóhér! + Mett a halottnak is hármat harangoznak, + Lám árva fejemnek ėgyet sem kondítnak. + +Nem csalatkozott, kedvese megérkezik és + + Eccör megforditsa, keccör megcsókôja + Keccör megfordítsa, százszor megcsókôja. + «Enyim vagy nem másé, te asszonyi állat. + +Talán fölösleges magyaráznom, hogy a «te asszonyi állat» a régebbi +időben nem volt gyöngédtelen kifejezés s csak annyit tett, mint most az +asszonyi lény. Akinek nem tetszik, könnyen tehet helyibe mást, például: +édes szerelmesem! Azonban e három sor nagy szépségéről lehetlen nem +szólanom. Bátori [!] lóhalálába érkezik, rohan a vérpadra, megragadj +akedvesét, egyszer megfordítja, mintha meg akarna győződni, vajjon ő az, +él-e s reá borul, csókolni kezdi. Aztán mintha még nem hinne szemeinek, +mintha nem tudna betelni kedvese nézésével, még egyszer megfordítja, +csókjaival halmozza el s mintegy csak most juthatva szóhoz, a +szenvedély, öröm és diadal hangján kiáltja: Enyim vagy, nem másé! +Mennyire ki van fejezve ez egy pár sorban a megmentés gyors +erőszakossága, a szenvedély és öröm szilaj rohama. Nem tudom, van-e +műballadáinkban ilynemű jelenet hasonló erővel kifejezve, de annyi +bizonyos, hogy e helyet régibb és újabb költőink közt senki sem írta +volna meg jobban. + +A «Julia szép leány» című ballada nagyobb becsű, mint műköltészetünk +hozzá hasonló legendaszerű termékei. Abban az egy pár legendában, +melyeket Vörösmarty és Czuczor írtak, többé-kevésbbé hiányzik a naiv +meghatottság s fenséges egyszerűség. Vörösmarty «Hedvig»-je nem ment a +túlterheltségtől. A szép leírások, a ragyogó s hosszan kivitt hasonlatok +meglehetősen gyöngítik a kompozició hatását. Czuczor «Szűz Margit»-ja +kissé józan mű, a benne előforduló látomás csak parabola. Margitnak egy +mezei séta alkalmával is eszébe juthatott volna az, mit a látomás neki +kinyilatkoztat. Átalában a szövevény nem olyan, mely szükségessé tegye +az isteni beavatkozást. Aztán mindkettőben nincs eléggé elfedezve a +célzatosság. A «Julia szép leány» című népballadának éppen a naiv +meghatottságban s fönséges egyszerűségben rejlik ereje. S mily +természetes benne a természetfölötti látomás! Julia egy beteg leány, ki +közelegni sejti halálát, már elfordult a föld örömeitől, a túlvilágra +gondol, az égre szögzi szemeit. S íme egy gyalogösvény nyúlik le az +égből. + + S azon ereszködék fodor fehér bárány, + A napot s a hódat szarva között hozván, + +hogy eljegyezze az ég mátkájának. A látomás alapja a leány kedélyében is +le van téve. Mintegy vágyát látja megtestesülni, Isten szólítja magához, +mint ahogy a nép szokta mondani. + +Ami magát a látomás leírását illeti, bizonyára nem mondhatjuk oly +szépnek, ragyogónak, mint amidőn Vörösmarty ír le valamit. Például, +ahogy Gábor angyalt írja le: + + Ment az angyal. Hajnal nyilt utána, + Dal szövődött szárnya zajszelétől, + Dal, minőt a lélek hall magában + Éjein, ha boldog álma megjön, + S a nem ismert tündérhon öléből + Legrejtettebb vágya visszahangzik. + +magában mind nagyon szép, de kérdés, vajjon oly szép-e akkor is, ha mint +a mű organikus részét tekintjük? E szép rajz semmi szükségest sem +jellemez, semmire sem készíti elő az olvasót, semmit sem hat a +cselekvényre, csak költői díszítmény, mely ha nem árt, nem is használ. +Balladánkban minden ilynemű festés lényeges rész. A látomás az egésznek +forduló pontja, rajzában legnagyobb súly a fényre van helyezve. Minden, +égi (nap, hold, csillagok), templomi (égő gyertyák), világi (aranyperec) +ragyogvány egy fénytengerbe olvad, hogy mintegy megdöbbentse s +magasztaltságba ejtse Juliát. S e fénytengerben, mint János mennyei +jelenéseiben, a bárány jelképes alakja lebeg, a szeretet hívó szavai +hangzanak, melyeket oly ünnepélyesen rekeszt be az igéret: + + Első kakasszókor jőnék nözésedre, + Másod kakasszókor téged mėgkérnélek, + Harmad kakasszókor téged elvinnélek. + +A leány el van jegyezve az égnek, még csak anyjától akar búcsút venni, +ez egyetlentől, mi a földhöz vonja. Hazamegy, elmondja látomását, hogy ő +már az ég menyasszonya és felkiált: + + Sirass anyám, sirass, éltömbe hadd hajjam, + Hadd hajjam éltömbe, hogy siratsz hótomba. + +Látni óhajtja anyja könnyeit, érezni, hogy mennyire szeretve volt. A +legnemesb érzés felindulásai közt válik meg a földtől, anyja könnyei, +csókjai kísérik a mennyei mátka karjai közé, + +Úgy látszik, mintha hiba volna, hogy a látomás egész jelenete kétszer +fordul elő, egyszer, mint leírás, másodszor mint elbeszélés. Valóban ez +más helyt hiba volna, de itt a költemény természete, maga a lélekállapot +kívánja meg. Julia beszéde nem pusztán elbeszélés. Őt mélyen meghatotta +a látomás, önkénytelen ismétli, mintegy belé éli magát. Az ismétlés +nagyon kiemeli a látomás csodáját, mintha az ember nem tudna betelni +vele s bámulatába mélyedne. Aztán az anya is abban a pillanatban már +látni kezd mindent, miről leánya beszél, mert alig kiáltja a +haldoklónak: + + Lėányom, lėányom! virágos kertömbe + E’ső raj méhömnek gyönge lépecskéje, + Gyönge lépecskének sárguló viaszsza, + Sárog viaszszának fődön futó füstye, + Fődön futó füstye s mėnnybe ható langja! + +már megnyilik a menny: + + A mėnnyei harang húzatlan szólalék, + A mėnnyei ajtó nyitatlan megnyilék, + Jaj! az én lėányom oda bévezeték! + +Nem hiszem, hogy lehessen a népköltészetnek oly ellensége, ki ne érezze +e nyolc sor költői nagy szépségét. A fájdalom és keresztyén rezignáció +hangja ez. Mély fájdalom s az Isten akaratjába való mély megnyugvás +olvadnak benne össze. Mily eszmeiség s mily plasztikailag kifejezve! A +virágos kert az anya ifjúsága, az első raj méhnek gyönge lépe az első +gyermek, ki már halvány, beteg, mint a lép viasza. A földön futó füst a +halandó test, az égbeható láng a halhatlan lélek. S az anyai érzés e +megindító sóhaját mily fönségesen fejezi be ama három sor, melyek a +leány mennybeszállását festik s az olvasót a menny titkai, sejtelmei +közt hagyják. + +Az ily szép helyek a népköltészetben nem tartoznak éppen a legritkábbak +közé. Az Erdélyi, a Kriza s a magam kézirati gyüjteményéből nem egyet +hozhatnék föl. Például a börtön iszonyát sehol sem láttam oly erős +színnel festve, mint Kriza gyüjteménye egyik balladatöredékének e +soraiban: + + Siratozza magát a szegény rab-asszon: + «Ma hét esztendeje, têjes harmad napja, + Hogy estem rabságra, szörnyű nagy fogságra, + Hol husomat értem, husomat mėgöttem, + Hol ezt nem tehettem, kégyók, békák ötték + Hol vérömet értem, vérömet mėgittam, + Karomból, lábomból véröm sokszor szíttam. + A ki nėköm adná kinyerének héját + Biz az is mėglátná mėnnyeknek országát; + A ki nėköm adná poharának vizét, + Az is mėgkostôná a ménnyország izét.» + +S a gyűlölet minő szenvedélyes kifejezése az, mi válaszkép a rab fülébe +dördül: + + «Mintsem neki adnám kinyeremnek héját, + Inkább oda vetném küssebb komondornak, + Mintsem oda adnám poharamnak vizét + Inkább megitatnám palotám fődivel. + Fogjátok vigyétök a fővövő hejre!» + +Talán elég. Talán ennyi is képes megingatni azokat a nézeteket, melyek +nemcsak a Toldy és Kazinczy G. uraké, hanem [melyeket] egy egész +irodalmi nagy párt vall magáéinak. S lehetett-e jobb alkalmam +ostromlásukra, mint éppen most, midőn népköltészetünk egy pár kitűnő +termékét volt szerencsém bemutatni. Azonban midőn a népköltészet +esztétikai nagy becse mellett küzdök, midőn költészetünk úgynevezett +népies mozgalmának védelmére kelek, nem a népköltészet puszta utánzására +utalom költőinket, sem népies mozgalmunk nagy visszaéléseit nincs +szándékom még távolról is mentegetni. A közelebbi tíz év alatt talán +senki sem küzdött hevesebben e visszaélések ellen, mint én; jól vagy +rosszul, sikerrel vagy siker nélkül, de küzdöttem. Azt is tudom, hogy a +költőnek kora eszméi színvonalán kell állania, hogy a népköltészetnek +sem köre, sem felfogása nem elégítheti korunkat s a költészet sohasem +kötheti magát egy genrehez, egy iskolához s legkevésbbé lehet az egész +nemzet helyett, egy osztály csatlósa, legyen ez akár az úri rend, akár a +nép. De mélyen fölindít, midőn a népköltészetet, esztétikai szempontból, +annyira becsméreltetni hallom s költészetünknek úgynevezett népies +mozgalmát a sülyedés korának bélyegzik. Amely esztétikus nem tudja +élvezni a népköltészetet, az a műköltészet némely remekeiben is igen +keveset fog találni s ellensége lesz mindannak, ami friss, eredeti és +sajátságos. Aki képzelhet oly valóban nemzeti költészetet, melynek +legalább egyik alapja nem a népköltészet, az csak az idegen irodalmak +utánzásában keresi a nemzeti költészet dicsőségét. Csodálatos, hogy +kritikusaink némelyike költészetünk mindenik iskoláját tudja +méltánylani, csak a népiest tartja Isten csapásának. E sülyedés kora +alkalmasint azért van oly élesen kijelölve, hogy annál inkább feltűnjék +az aranykor, melynek Kisfaludy K. és Vörösmarty kiváló képviselői. Toldy +úr, úgy látszik, restelte oly költészetnek írni meg történelmét, melynek +nincs oly aranykora, mint például a németnek, azért oktrojált egyet a +magyarnak is. Nem vette tekintetbe, hogy itt másnemű a fejlődés s a +német sablon éppen oly kevéssé illik a magyar, mint az angol irodalomra, +pedig ott ugyancsak nagy költők vannak ám. Különben az aranykort nem +azok szokták kijelölni, akik benne élnek, hanem az utókor. Aztán az az +úgynevezett népies mozgalom csak folytatása költészetünk ama nemzetibb +átalakulásának, melyet Kisfaludy és Vörösmarty kezdeményeztek. +Tulajdonkép egy korszak ez, a fejlődés különböző stádiumán s éppen nem +lefelé. Egy s másban ellentétben vannak ugyan, de egymás kiegészítői. A +népies kifejezés csak pártnév s mint ilyen, éppen oly kevéssé fejezi ki +a lényeget, mint a romantika pártneve. A népies iskolára, amint némelyek +meghatározzák, csak annyit adok, mint más iskolára, de sokat, mindennél +többet adok ám arra, hogy uralkodóvá tette költészetünkben a formát +illetőleg a nemzeti ritmust, a tartalomra nézve a nemzeti életbe +mélyedést, szóval a nép-nemzeti elemnek a művészettel összeolvadó +fejlődését. Ezt nem lehet többé kiküszöbölni, a legkülönbözőbb szellemű +költők sem fognak menekülni hatása alól. Aranykor ide, aranykor oda: én +egyre-másra 1811–1830-ig éppen annyi jeles költőt és kitűnő művet +ismerek, mint 1830-tól napjainkig. Igaz ugyan, hogy sem itt, sem ott, +nem tudunk felmutatni oly nagy művet, mely a világirodalom elsőrendű +remekeivel versenyezzék, sem oly magas tökélyre fejlett műprózánk még +nincs, melyet valódi magyar klasszikainak lehetne nevezni, de én mindezt +a jövőtől várom s ha csalódni fogok is, nem csalódom annyira, mint Toldy +az ő kicirkalmazott aranykorával. + + + + +BUDAPESTI SZEMLE.[41] + +Szerkeszti és kiadja Csengery Antal. XLVIII. és XLIX. füzet. Pest, 1862. +Emich Gusztáv. + +Még egy füzet s a Szemle bevégzi ötödik évi folyamát is. A szerkesztő öt +év alatt mindent megtett arra nézve, hogy vállalata tájékozza a nemzet +értelmiségét mindazokról az eszmékről, amelyek világszerte +foglalkodtatják a szellemeket s közvetítőül szolgáljon a külföldi +irodalmak és a hazai tudományosság közt egyfelől, a szaktudósok és a +művelt közönség közt másfelől. S valóban, ha végigtekintünk az öt évi +folyamon, meggyőződünk, hogy a szerkesztő, irodalmi körülményeinkhez +képest, a lehető legjobbat adta mind tartalomban, mind formában. Sokat +tett különösen arra, hogy a tudományos előadás ízléssel párosuljon s az +eddig irodalmunkban egyedül divatos értekezés az essay vagy tanulmány +élvezhetőbb formájához alkalmazkodjék. Vannak a Szemlének cikkei, melyek +a külföldi «Revue»-k cikkeivel is kiállják a versenyt s ha nem mindenik +írója is találja el a formát, ha némelyik essay helyett könyvet vagy +értekezést ír, ez csak azt mutatja, hogy bármily vállalat, mely +úgyszólva irodalmunkba egészen új genre-t honosít meg, csak lassanként +találja meg és növeli íróit. A hatodik évi folyam megindultával, mint +halljuk, a szerkesztő még érdekesebbé kívánja tenni vállalatát. +Negyedévenkint irodalmi szemléket fog közölni, melyek kritikai átnézetét +adják valamely irodalmi ágnak, kivált szépirodalmunknak, a főbb irányok +bírálata mellett ismertetve a nevezetesb írókat és csoportosítva körülök +a csak valamennyire is figyelemreméltó jelenségeket. + +Vajjon a közönség részvéte hasonló arányban emelkedik-e a szerkesztő és +dolgozótársai buzgalmával? Éppen nem. Bár a Szemlének minden évben +tíz-hússzal több előfizetője akad s így lassacskán növekedik, de még +távol van attól, hogy anyagilag csak valamennyire is virágzó állapotban +legyen. Mi nem igen szoktunk kemény vádakat szórni a közönség +részvétlensége ellen, mint azok a lapok, melyeknek meglehetős számos +előfizetőjök van, saját sebeinket is takargatjuk, nem mintha +szégyenlenők, mert van annyi önérzetünk, hogy ha nem is nagyra, de +többre becsüljük magunkat némely eléggé léha vállalatnál, mely a +közönség részvétének örvend, hanem mert nem akarjuk összezavartatni +panaszunkat azokkal a panaszokkal, melyek az irodalom ügyének ürügye +alatt úgyszólva magoknak kéregetnek. Azonban itt mégis lehetlen +elnyomnunk egy megjegyzést: nincs-e széles Magyarországon 300 +olvasótársulat vagy közkönyvtár és 5–600 oly ember, kinek valamivel több +szellemi táplálék kell, mint amennyit még a legjobb néplap is nyujthat? +Íme, 8–900 előfizető elég volna arra, hogy a Szemle még inkább +megközelíthesse föladatát, többször jelenjen meg, politikai szemlét is +adjon s lassanként Magyarország Revue des deux Mondes-jává váljék. + +De térjünk a jelen füzetre, melyet _Verulami Baco_ ismertetésének +második közleménye nyit meg _Erdélyi Jánostól_. Az első Baco életét +ismertette, ez munkáit ismerteti, amennyire lehet, Baco saját szavai +szerint. A harmadik, mint a cikk végszavaiból kivehetni, az Erdélyi +véleményét fogja tartalmazni Baco műveiről. «A jelen egész közleményben, +– mond Erdélyi – Baco beszélt, a következőkben illő, hogy mi beszéljünk +– műveiről.» Nagybecsű monográfia, az egyetlen alapos dolgozat +irodalmunkban Bacoról, kiről oly jól jegyzi meg Erdélyi: «Hozzá köti az +új tudományosság történeti szálait, újjászületése folyamát s még ma sem +futott ki rajza határaiból az idő.» Bár az első közlemény, mely Baco +életiratát tárgyalta messze marad Macaulay művészi és ragyogó +essay-jétől, de Erdélyi tanulmánya egészben véve, úgy látszik, +tudományosb mű s nemcsak nagy körvanalakban, mint Macaulay, hanem +részletesen is tárgyalja a nagy angol bölcs szellemét és műveit. Reánk, +mint esztétikai lapra kiválón érdekesek Baco nézetei a költészetről, +melyet Erdélyi szerint a következőkben közlünk is: + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +Íme, Shakespeare kortársa egy pár találó és mélyreható megjegyzése +mellett is mily hiányosan és hibásan elmélkedik a költészetről. S ami +különösen feltűnő, a parabolákat becsüli legtöbbre az egész +költészetben. Ily körülmények közt ugyan hogy történhetett meg, hogy +vannak angolok, kik komolyan hiszik, sőt könyvet is írnak mellette, hogy +tulajdonkép Baco írta volna Shakespeare drámáit? Egyébiránt nem újság, +hogy a legnagyobb filozófusok sokszor meglehetős gyönge esztétikusok. +Plato ki akarta zárni a költőket respublikájából, Kant nem sokra +becsülte a verset, mert nincs benne elég logika, Baco a parabolákat +becsüli legtöbbre s némi megvetéssel kiált fel egy helyt: «Ideje +fölemelkedni e földről (tudniillik a költészetről) a bölcsészet és +tudomány tiszta levegőjébe». Ha csodálatosnak látszik is e jelenség, +megvan azért az oka. A legabsztraktabb valami, minő a filozófia s a +legkonkrétabb valami, minő a költészet, bajosan egyeznek meg egymással. +Az is természetes, hogy a tisztán műfilozóftól, ki leginkább csak a +művészetet vagy a művészet valamelyik szakát tűzte ki tanulmányai +tárgyául, több valódi esztétikát tanulhatni, mint a filozófok +legnagyobbikától is, ki a szépet csak általánosan vizsgálja. Bizonyosan +a drámaíró több hasznát veheti Lessingnek, mint Hegelnek. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + + + + +SZAVALMÁNYOK.[42] + +Növendék leányok számára. Összeállítá Réthy Lajos. Kolozsvár, 1862. +Kiadja Stein János. + +«Egy tiszteletreméltó nevelőnőtől hallám egykor, – mond Réthy +előszavában, – semmi sem nevetségesebb és boszantóbb rám nézve, mint +midőn leánykáimtól ilyeket hallok szavalni: «Kardot kötök oldalamra.» +«Összeverem sarkantyúmat», stb. Mondám, hogy irodalmunk elég gazdag +leánygyermekek kedélyéhez és korához mért költeményekben, csak meg kell +választani. Elhiszem, felelé ő, csak ott a bökkenő, hogy azok, kik a +leányok nevelésével foglalkoznak, nem mindnyájan ismerik tüzetesen az +irodalmat, vagy ha ismerik, nincs idejök utánjárni. Ezért óhajtanék egy +kis gyüjteményt, mely éppen e célból legyen készítve. E rövid párbeszéd +következtében állítám össze a jelen gyüjteményt. Tekintettel voltam az +összeállításnál alakra és tartalomra egyaránt. Igyekeztem olyat adni, mi +alakjával egyszerre megnyerjen, mintegy ösztönözzön a szavalásra, +tartalmával fejtse a _nőt_ és _honleányt_.» + +Az irányt csak helyeselhetni, éppen ezért sajnálnunk kell, hogy +megvalósítása nem igen sikerült. Valóban e gyüjtemény nem jobb, sőt +olyan sincs, mint Vachott Sándorné hasonló irányú gyüjteménye, pedig +ebben is elég hiány van, s az írónő inkább csak ösztöne után indult, +mint elvek, kiszámított terv szerint szerkesztett. Először is nem +hagyhatjuk megrovás nélkül azt, hogy Réthy gyüjteményében a régibb +irodalom egészen mellőzve van. Tudjuk, hogy Réthy csak a többi antológia +szerkesztőit követte, kik nem szoktak fölvenni oly költeményt, mely +Vörösmarty előtt volt írva. Vajjon elvből történik-e ez vagy csak a +régibb irodalombeli jártasság hiányából? Bárhogy álljon a dolog, +mindenesetre nagy hiba. Nem említve egyebet, régibb költőink a költészet +némely oly fajait is művelték, melyeket mai költőink nem művelnek s mind +a formát, mind a tartalmat illetőleg, igen alkalmasak arra, hogy minél +több oldaluvá tegyenek valamely antológiát. Réthy is sok becses adalékot +találhatott volna céljára nézve a régibb irodalomban, kivált Kisfaludy +Sándor műveiben. Hát még ha a tanköltészetet nem zárja ki egészen +gyüjteményéből, noha ez kivált ifjúságnak szerkesztett antológiából +kimaradhatlan, mennyi jó darabot szemelhet vala ki Kazinczy, Kis János +stb. műveiből. + +Részint innen foly az is, hogy gyüjteménye meglehetős egyhangú, kivált +oly költemények hiányoznak belőle, melyek a természet szépségei élénk +érzésének szüleményei, mi annyival feltűnőbb, mert e nemben újabb +irodalmunk is elég gazdag s a gyüjtemény célja is mellette szól. Réthy a +hazafias költeményekre helyezte a legnagyobb súlyt, nem vitatjuk, +helyesen-e, vagy nem, de óhajtottuk volna a jó megválasztást. Az oly +költemények, mint _Miatyánk, Nemzeti színek, Új év napján_, melyek nem +egyebek, mint versbe szedett prózai frázisok, nem igen hathatnak a +fiatal nőszívre. A _Ki volt nagyobb_ című költemény is kimaradhatott +volna. Tudjuk, hogy ez népszerű költemény, legalább színészeink sokat +szavalják, de a mellett, hogy nem ment némi közhangú nemzeti +dicsekedéstől, vajjon illik-e nevendékleány szájába az, hogy azért +büszke nemzetére, mert Botond beütötte a nagy érckaput, Lehel még +halálakor is főbevágta kürtjével ellenségét, Kinizsi félkézzel +hengergette a malomkövet, két karddal küzdött s holtak hátán ett és +ivott? Vajjon az ilyesmi nem olyan-e, mint «kardot kötök oldalamra» mire +annyira megbotránkozott Réthy nevelőnője? Azt sem helyeselhetni, hogy +egy pár sötétebb színezetű lírai mű is becsúszott a gyüjteménybe. Ily +gyüjteményekben az esztétikai cél mellett sohasem kell feledni a +pedagógiait is s kár követni a Szabó Rikhard Gyermekbarátját, mely még +Byron világfájdalmas költeményeit is közli növendék olvasóival. +Kimaradhattak volna még bizonyos ismeretlen költő (–s) versei is, nem +azért mert ismeretlen költő írta, hanem mert gyöngék. + +Mind e hibák mellett is e kis antológia a Vachott Sándornéjéval együtt +némi hézagot pótol irodalmunkban s nevelőnőink egy kis kritikával +használhatják. + + + + +NEMZETI HÁRFA.[43] + +Magyar költőnők műveiből összeállította Farkas Albert. Pest, 1862. +Kiadja Geibel. + +Nemrég írónőink arcképcsarnoka jelent meg, most műveik antológiáját +vesszük. Az arcképcsarnokról azt kell hinnünk, hogy csak az írónői +pályától való elrettentésre volt számítva. Ugyan kinek lesz kedve +írónővé lenni, ha arcát, melyre minden nő, még az írónő is ad valamit, +elcsúfítva adják át az örökkévalóságnak? Ez antológia talán írónőink +vigasztalására jelent meg, mintegy kárpótlásul az arcképcsarnokért. +Valóban külseje nemcsak csinos, hanem éppen díszes. A kiadón semmi sem +mult. A költemények megválogatását már kevésbbé dicsérhetjük, a +szerkesztő előszava pedig éppen tintafolt, mely elcsúfítja a díszes +könyvecskét. + +Már maga a cím is rossz. A «Nemzeti hárfa» inkább csak hazafiúi dalok +gyüjteményére illik, vagy pedig oly gyüjteményre, mely költőinknek a +nemzeti szellem szempontjából legjellemzőbb műveit tartalmazza. Az +előszótól azt vártuk, hogy a szerkesztő a női költészetről mond el +egyet-mást vagy pedig költőnőinket jellemzi egy pár rövid, de találó +vonással. E helyett mintegy hat lapon mind arról okoskodik, hogy +irodalmunkban nem szokták kimondani az igazat, kimondani valakinek +véleményét büntetlenül a civilizált világban csak nálunk nem szabad s +több efféle átalánosságokat szór jobbra-balra elég dagályos és rossz +nyelven. Aztán nagy hősiességgel elszánja magát, hogy ő már most igazán +megmondja az igazat írónőinkről. + + Quid dignum tanto feret hic promissor hiatu? + Parturiunt montes nascetur ridiculus mus. + +Valóban e _hat_ lapnyi bevezetés után csak három lapnyi fejtegetés +következik. Nagyobb a kapu, mint a város. Csakhogy aztán hallanánk +valami okosat. Azonban szerkesztőnk e három lapon leginkább azon +tünődik, hogy Idunát vagy Ferenczy Terézt tartsa-e nagyobb költőnőnek s +miután összehord egy csoport badarságot, például, hogy Ferenczy Teréz +minden szenvedély iránt fogékony (ilyesmit legfeljebb Shakespeareről +lehet mondani), hogy költészete pantheon, egekbe nyúló hatalmas és +terjedelmes szentegyház dicső romja (e szerint a görög és a gót stíl +ugyanegy volna), elvégre is Ferenczy Teréznek adja az elsőséget. +Szendrey Juliát azzal dicséri meg, hogy eszméi kerekdedek s jótékony +nyiltsággal fejezi ki érzelmeit. A kerekdedséget nem az eszméről, hanem +a kompozicióról, kidolgozásról s több effélékről szokták mondani. A +nyiltság pedig csak nyiltság, de magában még nem költői érdem. +Megköszöni a költőnő az ily dicséretet. Szőllősy Ninának «A kert utolsó +rózsája» című költeményében a «magos világnézetet» magasztalja. Aki e +versben akár magos, akár magtalan világnézetet fedez föl, az az üres +erszényben is pénzt fog találni. Flórának pattogó eszmeszikráit emeli ki +s költészete be nem fejezettségét rója meg. A költészet be nem +fejezettsége megint csodálatos kifejezés. Annyi bizonyos, hogy amíg +Flóra meg nem szűn írni, addig költészete sem lesz befejezett. +Izidórának fájdalmát mély tengerhez hasonlítja, mely sok szép gyöngyöt +adhat az olvasóközönségnek, ha a formára és egyöntetűségre több gondot +fordít (már t. i. a tenger). Bányai Ágnesben a lelki állapotok gyöngéd +festését, az átmenetek és árnyalatok hű visszatükröződését méltányolja s +óhajtja, hogy elbeszélő költeményeket írjon, hihetőleg azért, mert nagy +objektivitással tudja felfogni a kültárgyakat, például: + + Nyugodt leszek, mint a szikla, + Melyből (t. i. a sziklából) a szív kiszakítva. + +Vohl Jankáról azt jegyzi meg, hogy oly téren verdesi szárnyait, hová ő +nem követheti. Megvalljuk, nem értjük, ha csak azt nem teszi, hogy Vohl +J. szárnyas angyal, a szerkesztő pedig Platonnak szárnyatlan, tollatlan +embere. Úgy látszik, hogy Vohl Jankára nagyon haragszik, mert csak egy +verset vesz föl tőle, azt is megcsillagozza holmi gúnyos +felkiáltójellel. Ha rossznak tartja, miért vette be? Atalát sem szíveli, +monoton lantjától kevés tiszta hangot vár. Monotonia és monotonia közt +nagy a különbség. Byron is monoton. Általában írónőink mindnyájan +monotonok, de ezzel még nem sokat mondtunk. + +A szerkesztő az _abc_ majd minden betűjére talált egy-egy írónőt, kik +között csakugyan hemzseg a sok, legalább előttünk ismeretlen, Theodóra, +Eleonora, Bianka. Önkénytelen eszébe jut az embernek az a régi bohózati +dal, melyben az eladó lyányok versbe vannak szedve: Sári, Fáni, Háni, +Máli stb. Elég lett volna kevesebb költőnő is. Egyébiránt a kiadás elég +díszes s habár a válogatás nem a legjobb, mégis mint egyetlen antológia +költőnőink műveiből, hézagot pótol, nőlírikusaink némi átnézetét adja. + + + + +A NEMES FÉSZEK.[44] + +Turgenyev után fordította G. Pest, 1862. Lauffer és Stolp tulajdona. + +Örvendünk, hogy fordítóink az orosz irodalom iránt is kezdenek +érdeklődni. Ezelőtt egy évtizeddel a magyar irodalom alig tudott valamit +az oroszról, pedig ez irodalom kitűnő költőket mutat föl. Puskin, +Lermontov, Gogoly, Szollogub, Turgenyev a legműveltebb nemzetek +figyelmét is megérdemlik. E mellett a mi irodalmunk és az orosz között, +a különböző viszonyok ellenére is, sok hasonlóság van. Ott is, mint +nálunk, csak néhány évtized óta vált nemzetibbé a költészet; a +népnemzeti elem nálok is hasonló körülmények közt vívta fel magát; az +orosz költő éppen úgy küzd a fensőbb körök franciás műveltségével, mint +ahogy mi legműveltebb köreink németességével. A politikai és társadalmi +viszonyokkal való elégedetlenséget éppen úgy megérezhetni az orosz +költőn, mint a magyaron, csakhogy az orosz költészetben több a +melankólia és az epés humor. + +Turgenyev egyik legkitűnőbb képviselője az újabb orosz +beszély-irodalomnak. Ő is, mint Gogoly, kiválón az orosz társadalmat +rajzolja. E jelen regénye is, ahogy mondani szokták, egy darab +Oroszország. Koncepciója nem valami nagyszerű ugyan, kompoziciója sem +tartozik a legkitűnőbbek közé, de elbeszélése nagyon sikerült, valamint +jellemrajza is. Turgenyev könnyed, élénk, kellemes elbeszélő, de sohasem +édeskés vagy üres, egyénei élesen jellemezvék, erős realista, de sohasem +sülyed a fotográfiáig; a kedélyesség és gunyor bizonyos különös +vegyülete vonul végig majd mindenik munkáján, amely úgy látszik, az +egyéni különbségek változatai közt, majd minden orosz újabb +novellistának sajátja. + +E regényének főhőse egy orosz földbirtokos, Lavreczky, kit atyja +Rousseau elvei szerint nevelt. Mint tudatlan és tapasztalatlan különc +lép a világba, hol egy kacér leány hálójába kerül; nőül veszi s miután +Párizsban átél vele egy pár évet, mint megcsalt férj válik meg tőle s +tér vissza ősi nemes fészkébe. Itt megszeret egy egyszerű falusi +kisasszonyt, Örzsét, egy valódi orosz leányt. Küzd egy darabig +szenvedélyével, hiszen házasember, azonban, midőn egy francia lapban azt +olvassa, hogy neje meghalt, nyilatkozik a leánynak. Örzse viszonozza +szenvedélyét s íme megjelenik a holtnak vélt nő, ki csak terhes beteg +volt. Örzse apáca lesz, Lavreczky egyedül marad a világon, a nő pedig +férjétől rendelt évpénzből tovább is vígan éli napjait. Rövidbe vonva ez +a regény meséje, mely egész végig érdekesen, lélektanilag fejlődik. +Nemcsak a főszemélyek, hanem a mellékesek is jól vannak rajzolva. A +fiatal bürokrata és világfi Pansin, a hiú, gyönge és jószívű falusi +teensasszony Dimitrevna Mária, a nyers, nyelves, becsületes ó-orosz nő, +Timotheena Márta, az élhetetlen idealista Michalevics, a meghasonlott +kedélyű, de jámbor német zongoramester és zeneszerző, Lemm, mindmegannyi +az életből vett alakok, akiken, úgyszólva, érzik az orosz levegő. Míg a +főszemélyek egyike, Örzse, van a legkevesebb biztonsággal rajzolva. A +szerző regénye vége felé, hol sebesen kellene haladni a cselekvénynek, +egy egész szakaszt szentel Örzse gyermekkorának, hogy vallásosságát, +zárdába vonulását, mintegy előre indokolja. Bizvást elmaradhatott volna +az egész; mindenesetre ez indokot, mely némikép azelőtt is nyilatkozik +Örzse jellemében, előbb kellett volna egy pár alkalmas helyt jobban +kitüntetni. + +Ajánljuk olvasóink figyelmébe a jeles regényt, annyival inkább, mert, +itt-ott némi nehézkességet leszámítva, a fordítás eléggé sikerült. + + + + +JÓKAI LEGÚJABB REGÉNYE.[45] + +Emich Gusztáv Jókai «Politikai divatok» című regényére előfizetési +felhívást küldött szét, mely így hangzik: «Jelen regény, melyből szerző +előszavát alább közöljük, XII füzetben fog megjelenni, szerző saját +kiadósága mellett; az első füzet már sajtó alatt van s f. év október +elsején jelenik meg s azontul minden hó 1-én és 16-án egy füzet küldetik +belőle szét. Az öt íves füzetek díszes alakban és csínnal lesznek +kiállítva, mind a XII füzet előfizetési díja helyben _5 frt 50 kr._ – +_postai_ helybeküldéssel bérmentesen 6 frt. Az előfizetési díjak _Emich +Gusztáv könyvkiadó hivatalába_ utasítandók. A pontos szétküldésről +alólirott kiadóhivatala gondoskodik. Gyüjtőknek (kik hozzájuk küldendő +példányokat szívesek lesznek szétosztani) minden 10 példányra egy +tiszteletpéldány áll rendelkezésökre s miután az 1-ső füzet október 1-én +megjelenik, kérjük az aláírási _íveket_, amennyiben lehetséges, aznapig +beküldeni, nehogy a szétküldésben fennakadás legyen. Pest, szept. 1-én, +1862. _Emich Gusztáv_. + +_Előszó_ a «_Politikai divatok_» című regényhez. Hiába mondják nekünk, +válasszátok külön a magánéletet a közélettől; tudjatok érzelmesek lenni, +mint a német; praktikusak, mint az angol; elmések, mint a francia költők +azok, a nélkül, hogy politizálnának. Írjatok úgy, hogy az elmondott mese +ne legyen feltűnően magyar történet; tele a közélet lármájával, hogy +tudja azt élvezni akármi nemzet szülötte is: egyszóval ne írjatok mindig +irányregényt. Nem lehet szót fogadnunk; lehetetlen az. Nálunk minden +életregény, minden családi dráma annyira össze van nőve a nemzet +közéletével; az általános bú és öröm, a történelmet alkotó közemelkedés +és sülyedés minden egyes életregény alakulására oly határozott +befolyással bírt mindenkor, hogy az alaphangot semmi költő nem +mellőzheti, a nélkül, hogy élethűtelen vagy éppen frivol ne legyen. +Kérdezzétek meg a családi szakadások okait, – közélet viszályaira fognak +visszavezetni. Kérdezzétek meg nagy jellemek kiemelkedését, elbukását, – +politikai katasztrofokat fogtok találni. Kérdezzétek meg a feldúlt +életpályák viszontagságait, kérdezzétek meg az elszegényült falvak urát +– a közélet kuszált viharaira utalnak vissza. Tudakoljátok az özvegyek +könnyeit, miért hullanak? az árvák sóhajait, hová repülnek? – azok mind +országos bajokhoz fognak elvezetni. S ha rokonszenv után vágyó kebletek +egy ideálért sóhajt, férfi vagy nő eszménykép legyen az; ott is fogjátok +érezni, hogy a ki csupán az ábrándozónak volt ideálja, az csak félig +töltötte be a szívet; s egész embernek azt ismerjük el, aki nem csak +magának élt. Saját légkörünk ez. Ezt lehelljük ki, ezt lehelljük be; +mint éltetőt, mint fojtót; ez keserít, ez édesít, mint a gyümölcsöt a +hegyi lég, melytől a szőlő édesebb lesz, a torma pedig keserűbb, mint a +csendes lapályi kertben. Nálunk mindenki benne él a közéletben; a munkás +ettől várja jobb sorsát, a kereskedő üzlete felvirágzását, a tudománynak +ez ad vállára szárnyat vagy lábára láncot; a jellem ebben edződik acéllá +vagy olvad salakká; ennek saját kultusza van; saját dogmái, saját +költészete és különösen saját divatjai. Ki ne tudná, csak másfél évtized +alatt, hány politikai eszme vált uralkodó divattá közöttünk? hány +áldozatot és mily nagyokat vitt magával? _akiknél az több volt, mint +divat_ s akik hívek maradtak még akkor is eszméikhez, midőn azok már +kimentek a divatból. E korszakot igyekezett visszatüntetni regényem, +melynek bizonyosan számos hibái között első helyet foglalhat az, hogy +több munkája volt benne az emlékezetnek, mint a képzelmi erőnek. Pest, +augusztus 18-kán 1862. _Jókai Mór_.» + +Midőn ez előfizetési felhívást a legmelegebben ajánljuk olvasóink +figyelmébe, nem tehetjük, hogy az előszóra egy pár megjegyzést ne +tegyünk. Jókai mentegetőzik, hogy ismét irányregényt kell írnia s e +kénytelenséget viszonyainkból igyekszik kimagyarázni. Nem értjük eléggé, +hogy a mi viszonyaink miért volnának inkább irányregényre teremtve, mint +a más nemzetekéi. Azok az okok, melyeket Jókai felhoz, szintúgy illenek +más nemzetekre is, mert a közélet mozgalmai, a politikai viszonyok +mindenütt befolynak a családi és magánéletre, az abszolutizmus alatt +éppen úgy, mint az alkotmányos életben. A költészet, kivált a +regényköltészet, fölveheti magába mindezt, mert felölelhet minden +gondolható emberi viszonyt, politikait és vallásit egyaránt, de ezáltal +még nem válik irányköltészetté. Az érzelmes német, az elmés francia, a +praktikus angol legalább egészen mást ért az irányregény alatt, pedig +ezek ugyancsak tudhatják, hogy mi az, mert néhány évtized óta, +szegényeknek elég irányregényt kell nyelniök. Jókainak annál kevésbbé +volt szüksége a mentségre, mert, hála Istennek, még eddig egyetlen +irányregényt sem írt. A _Magyar nábob_ és _Kárpáthy Zoltán_ oly kevéssé +irányregények, mint a _Szegény gazdagok_. A _Régi jó táblabírák_ című +regénye sem az, mert nem a megyei rendszer üdvös voltát bizonyítja be, +szemben a parlamentáris rendszerrel, hanem csak táblabírákat rajzol s +egy történetet mond el abból a korból, amikor még a megyei élet +virágzott. Jókai, úgy látszik, a politikai és társadalmi viszonyok +rajzát, melyet a regényekben különben is ritkán kerülhetni ki, a nemzeti +életbe mélyedést, a nemzeties felfogást, melynek minden nemzeti költőben +meg kell lenni s más ilyesmit nevez itt irányregénynek. Örvendünk rajta, +mert jó, ha a költő inkább az alkotásban szabatos, mint az elméletben. +Az irányregény nem valami derék genre, legalább az esztétika folyvást +tiltakozik ellene, mert rendesen valamely politikai párt vagy vallásos +felekezet érdekében készül, valamely rendszert, vagy reformot akar reánk +vitatni s eszméi kedvéért az esztétikai célt mellékessé, a költői +cselekvényt az absztrakció szillogizmusává, a személyeket pusztán eszmék +hordozójává alacsonyítja. Megtörténik ugyan néha, hogy némi politikai, +vagy társadalmi irány jól egyezik a művészi céllal, beleolvad az egész +mű organikus kényszerűségébe, de ekkor aztán többé már nem is +úgynevezett irányregény, hanem csak jó regény, mint a többi. Hisszük, +hogy Jókainak a «Politikai divatok» című regénye is ilyen lesz, éppen +azért még egyszer ajánljuk olvasóink figyelmébe. + + + + +JÓZSA.[46] + +Költemények. Írta Ponori Thewrewk Emil. A költő arcképével. Pest, 1862. +Kiadja Kilián György. + +Sajnáljuk, hogy fiatal hellenistánk, ki maga iránt már is érdeket +gerjesztett, elég gondatlan volt föllépni e kötet költeménnyel. Egészen +más, kísérleteink némely sikerültebbjét közölni a lapokban s ismét más, +egy kötet gyönge kísérletet adni ki, kivált azzal a követeléssel, mint +Thewrewk, ki egyszersmind arcképét is oda mellékeltette s megengedte +kiadójának, hogy könyvét oly magasztalással hirdesse, mely őt legalább +is elsőrendű költőnkké oktrojálja. + +Thewrewk sokban különbözik legújabb lírikusainktól, más a tanulmánya, +hajlama, ízlése, de azt a közös vonást, mely egy pár év óta, lírai +gyüjteményeink nagy részét kiválóan jellemzi, benne is föltalálhatni. +Mit értünk e közös vonás alatt? Amaz erőtlenséget, mely nem képes +valamely eszmével vagy érzéssel megtelni vagy azt összpontosítva +kifejezni, amaz aprólékosságot, mely minden csekély benyomásnak dalt +szentel, ama költői gyermekeskedést, mely szalmaszálon szappanbuborékot +fú s emez, az olvasó kedélyére nézve nyom nélküli játékban találja +legfőbb gyönyörét. Nem tudjuk, tehetlenségből foly-e mindez vagy elvből. +Annyi bizonyos, hogy legújabb lírikusaink legtöbbjében a lelkesülésnek +még szikrája is alig csillámlik és semmit sem kedvelnek jobban, mint +holmi kis reflexiót vagy rajzot némi érzelmi mártással föltálalni. +Thewrewkben is hiányzik a lelkesülés, soha sincs annyira meghatva, +mennyi csak egy dalra is szükséges, de azért mindig talál valami leírni +valót, ha az mindjárt semmiség is, mindig készen áll fejében egy kis +reflexió, egy-egy köznapi ellentét vagy hasonlat trópusát keresve. Oly +neme ez a költészetnek, mely ellehet nemcsak lelkesülés, de fölindulás +nélkül is. A fantáziának és kedélynek csak annyi munkássága szükséges +hozzá, mennyi elég, hogy beszélgetés közben, sétáláskor, egyre-másra, mi +előnkbe akad, egy-egy rövid megjegyzést tegyünk. + +Valóban Thewrewk költészete nagyrészt nem egyéb, mint egy utcán vagy +szobájában sétáló ember megjegyzéseinek, ötleteinek összege. Csodáljuk, +hogy csak egy kötetre telt. Ilyesmit sokat lehet írni egy év alatt. +Nincs oly nap s a napnak oly órája, mely meg ne ajándékozhatná az embert +ily nemű ihlettel, csak legyen elég türelme versbeszedni és leírni. +Thewrewknek, ha nem is a legkitartóbb, de mégis elég türelme van. Lát +egy szomorú legényt s nem rest feljegyezni róla legalább ennyit: annyi +leány van a világon, mint virág, ha egyik hervad, virul más, kaphatsz +még szeretőt, csak ne búsulj. (18. k.) Örvend, hogy kitavaszodott, az +ifjak vigadnak és felkiált: boldog az ember a lét tavaszán. (20. k.) +Megvallja, hogy szenved, mert kedvese beteg, de csak gyógyítsa meg az +Isten, majd ép lesz ő is. (22. k.). Lát egy öreg kintornást, ki egy +udvaron sokáig játszik hangszerén, egy leányka nagyon gyönyörködik +benne, de sem ő, sem más egy fillért sem vet neki, mire költőnk +felsóhajt: gyönyörködnek zenéjén s róla megfeledkeznek. (26. k.) +Elmondja, hogy a lepke, ha kéjelegni akar, csak pillanatra száll a virág +kelyhére, az élet is csak pillanat, azért töltse vele azt a lyánka és +aztán repüljön szabadon. (29. k.) Egy pár furcsa történetet is följegyez +magáról; például: egy leány állott a kapuban, tüstént beszaladt, ahogy +őt meglátta, de költőnk csakhamar utólérte, megölelte, megcsókolta, a +lányka kezdetben vonakodott, de később még ő lett a csalogató. (30. k.). +Vigasztalja kedvesét, kitől búcsút vesz; ő csak távozik, de el nem +távozik s mert kedvese hűn szereti, mindig és mindenütt meg fogja +találni képét, ha keblébe tekint. (39. k.) Borús az ég, hull a zápor, +kedvese mindjobban símul hozzá a lugasban, szívének lángjai mindinkább +nőnek s a zápor nem bírja oltani. (40. k.) A nap lemegy, a viola +harmatos, de jő a hajnal, fölszárad a harmat, vajjon fölszáradnak-e +könnyei is. (43. k.) A nap leszáll, vagy mint a költő mondja, +leszendereg, búcsúzni látja kedvesét, de eljő a reggel s kedvese elébe +tűnik; a nap ismét leszáll, az ég komor, sötét; ő is bús, amint +búcsúzik, de ismét eljő a reg, megint nála van s így hogy lehetne bús. +(40. k.) + +Még sok ily verset idézhetnénk, mert amint mondottuk, szerzőnknek elég +türelme van majd minden semmiséget versbe szedni. Nem akarunk +félreértetni. Nem azt hibáztatjuk Thewrewkben, hogy nagy eszméket, +emelkedett érzé eket nem énekel. Jól tudjuk, hogy látszólag semmiségből +gyöngéd dal állhat elő s a köznapi dolog a felfogás és alakítás által +mély jelentőséget nyerhet. Legalább Goethe nagyon tudott az ilyesmihez, +noha nemcsak ebben telt kedve s éppen nem csinált belőle professziót. +Hanem ide egy kis fantázia és kedély kell, mindenekfelett pedig +önkénytesség és meghatottság, mi Thewrewkben egészen hiányzani látszik. +Soha sincs megtelve tárgyával, nem képes azt költői oldalról felfogni, +innen egyszerűsége mindennapiság, naivitása gyerekesség s a ritmus a +helyett, hogy emelné gondolatait, ellenkezőleg még inkább kitünteti az +értelem ama rideg mesterkedését, mely költészetnek akar hazudni némi +reflexiót, hasonlatot, ellentétet vagy élcet és sokszor a legízetlenebb +modorban. Például, lehet-e ennél valami költőitlenebb? (85. k.): + + Jég a szőlőt elverte, + Nincsen remény szüretre. + Nem lesz új bor, lesz majd ó: + Van még elég fogadó! + + Az én bajom egész más, + Dehogy van még kárpótlás! + Elhagyott a kedvesem, + Oda minden örömem. + +Nem mondjuk, hogy az egész kötet csak ilyenből áll, de a legtöbb hasonló +ehhez. Thewrewk legsikerültebb dalocskáiban sem tud feljebb emelkedni +egy-egy oly ellentétnél, hasonlatnál vagy élcnél, melyek a +közönségesbnél csak valamivel jobbak. Íme, itt közlünk egyet a jobbak +közül, talán a legjobbat. (25. k.): + + Felhő vonul át az égen + És a napot elfödi. + Hamar vonulj irigy felhő! + S nap kezdj ujra fényleni! + + Megbántottam szeretőmet; + Vigan rég nem láthatám! + Vonulj tovább komoly harag! + S lányka mosolygj ismét rám! + +Még azt is meg kell adnunk Thewrewknek, hogy kerüli a dagályt, nem +vadássza, halmozza a képeket s éppen nem bőbeszédű. De e negatív +tulajdonnal nem társul semmi pozitív: e negativitásban nem annyira +költői érzék vagy műgond nyilatkozik, mint inkább az érzelmi sekélyesség +és értelmi ridegség. Mindamellett még ez értelemben se lehet +szabatosaknak nevezni költeményeit. Nem egyszer hallunk tőle erőltetett +élcet, nem találó hasonlatot s oda nem illő kifejezést. Például egy +helyt azt mondja: «A rózsa, mely rejtekben áll, mily gyorsan elvirul». +Nincs benne igazság; éppen a napnak nagyon kitett rózsa az, mely a +leggyorsabban elvirul. Más helyt így kiált föl: + + Ha tudnék festeni, kis házat föstenék. + Körötte volna kert, fölötte nyájas ég. + A háznak ablakán Etelka nézne ki, + S én elfutnék oda rá csókot hinteni. + +Ennyi az egész költemény. Vajjon meggondolta-e a költő, hogy a futásnak +egy mozzanatát le lehet ugyan festeni, de benne azt, hogy valaki éppen +csókolódás végett fut az ablakhoz, még Rafael sem festhetné vásznára. + +Verselését sem dicsérhetjük, bár el kell ismernünk, hogy az valamivel +gondosb a szokottnál. Jambusra néha trocheust vagy spondeust rímel s oly +nemű rímek, mint _viharok_ és _csapások_, nem éppen a legritkábbak nála. +De mindezt örömest eltűrnök, ha némi bájt tudna önteni verseibe. Csak a +mértéket igyekszik megtartani, a dallamossághoz nincs érzéke. Nem átall +ily monoton sorokat leírni: _szabadba vágytam látni a tavaszt, Mit +vétettem ellened én Istenem_. Sokszor absztrakt kifejezéseket használ +konkrétok helyett s néha egész a hirlapi stílusig száll le; például: +_szép ha szilárd előtörekvéssel döntve döntjük számos gátjait; Gyászolja +őt az összes magyarság_ stb… Sokkal otthonosb szerzőnk az olasz +szonettben és a görög disztichonban, mint a magyar vagy német +dalformában. Szonetteiben sem sok ugyan az eszme és érzés, de legalább +megvan bennök a gondolatnak bizonyos haladása s némi törekvés valami +művészit adni. Valamennyire érti, hogy mikép kellene, ha nem is tudja +megvalósítani. Görög modorban írt epigrammái a legsikerültebbek mind a +tartalmat, mind a formát illetőleg. Itt is van ugyan elég gyönge, de +mégis többet érnek dalainál s van köztök jó is. Ha fiatal költő első +kísérleteiből biztosan lehetne jósolni jövőjére, ki mernők mondani, hogy +Thewrewktől legfeljebb csak epigrammokat várhatunk. Éppen azért +csodálkozunk, hogy műfordítmányai közt, mert ilyenek is vannak e +kötetben, egyetlen epigrammot sem találhatni. Homérból veszünk egy pár +töredéket, Bionból Adonis halotti énekét s Anakreonnak mintegy húsz +dalát. Méltányoljuk e törekvést és sajnáljuk, hogy nem mondhatjuk: +Thewrewk felülmulta elődeit. Homért illetőleg nemcsak hogy Kölcseyt nem +multa felül, de Szabó Istvánt sem, anakreoni dalai jobbak, mint némely +más kísérletek, de nem jobbak a Szabó Károlyéinál. + +Még csak a címre van egy pár megjegyzésünk, hogy azzal végezzük be +cikkünket, amin talán kezdenünk kellett volna. Józsa a szerző szerint +annyit tesz, mint Josephine, vagy ahogy régebben mondották Józéfa. +Legyen. De mi szükség volt éppen nőnévről nevezni el e könyvet? Az igaz, +hogy van benne egynéhány Józsához írt vers, de több van olyan, mely sem +Józsára, sem Rózsára nem illik. Az ember, amint a könyvre néz, azt +hiszi, hogy az költői beszély, melynek hősnője Józsa. Semmi sem igazolja +e címet, egy kis különc szeszély az egész, mely az olvasót már előre +lehangolja, amit fájdalom, maga a könyv teljességgel nem képes +eloszlatni. + + + + +APRÓ POLÉMIÁK.[47] + +– A «Nővilág» szerkesztője legközelebbi számában így sóhajt fel: «A +«Nővilág» eddigelé békés egyetértésben élt laptársaival; nem bántott +senkit, őt nem bántá senki. Az első eset most is áll, de az utóbbi nem, +mert majd egyik, majd másik kolléga ront neki e lapnak, hogy miért, e +talány megfejtését a közönségre bízzuk». Nem hisszük, hogy mívelt olvasó +valami különöst találjon abban, mi a legmindennapibb dolog a világon, t. +i., hogy egyik lap a másikra, mikor szükségét látja, egy pár megjegyzést +tesz. Sokkal különösebb az, midőn valaki azt panaszolja, hogy őt +bírálják, pedig ő békés, jámbor ember, éljünk békességben, ne szóljunk +egymásról, legfeljebb dicsérőleg. Leben und leben lassen. Így lehetlen a +kritika. Ily elvet, legalább tudtunkra és nyilván, még senki se +hirdetett irodalmunkban s azt legkevésbbé a Nővilág szerkesztőjétől +vártuk, ki lapjában maga is közöl bírálatokat. + +– A «Gombostű» is panaszkodik s egyenesen a Figyelőre. «Szebben senki +sem igazolta az Önbírálat állítását, hogy nálunk a zsurnaliszták +gyanúsítni szeretnek, mint G. P., aki a Gombostűt, mivel nem osztja G. +P. úr nézetét, azzal gyanúsítja, hogy azért említi az alföldi viszonyok +némely árnyoldalát, mivel az Alföldön nincs előfizetője. Valóban magas +műítészi szempont. Ha ily okok vezetnék a zsurnaliszták tollát, akkor a +Figyelőnek nemcsak az Alföld, de a Felföld ellen is ki kellene kelni». +Nem árt a Gombostűnek, a többek közt, két dolgot megtanulni, ha író s +illetőleg polémikus akar lenni. Először, az anonymitas tiszteletben +tartása rég elfogadott elv minden irodalomban. Az Önbírálatnak a +Figyelőben megjelent bírálata alá (-i). van írva s nem G. P., tehát nem +G. P.-t, hanem (-i)-t kellett volna feleletre vonnia, vagy pedig magát a +Figyelőt. Másodszor, a valódi író védeni vagy visszavonni szokta +állításait, nem pedig megmásítani. A Gombostű úgy tesz, mint az egyszeri +peres ember, ki «az ütlegből sokat elvesz és a joghoz egy tallért tesz». +A Gombostű az alföldi viszonyok nemcsak _némely_ árnyoldalainak +kiemelését dicsérte az Önbírálatban, hanem azt is, hogy az _Alföldön, +oly kezdetleges ősállapotban van minden, mint nagy Árpád apánk +idejében_. Erre mondta aztán a Figyelőben megjelent bírálat: Rózsaági +úrnak alkalmasint azért tetszett annyira ez a hely, mert talán a +Gombostűből éppen oly kevésszámú példány jár az Alföldre, mint Árpád +apánk idejében. Ez nem gyanúsítás akart lenni, hanem csak gúny. Azt +kívántuk kifejezni, hogy józan ítéletű író nem írhat alá ily badar +állítást, csak oly szubjektív indokból, mely nem tartozik a dologhoz. +Mondhattunk volna más indokot, furcsábbnál furcsábbat, mindegy lett +volna. Mi nem tudjuk, hogy a Gombostűnek mennyi előfizetője van az Al- +vagy Felföldön, nem is szokásunk az előfizetők számából megítélni az +írókat. Mi örülnénk legjobban, ha a Gombostű szépirodalmunknak oly +szolíd, jól berendezett és nagy jövedelmű uradalma lehetne, aminőket a +barbárnak nevezett Alföld nem egyet tud felmutatni. + + + + +TÖRÖKORSZÁG FŐVÁROSA.[48] + +Írta Br. Horváth Miklós. Pest, 1862. Engel és Mandello tulajdona. + +Útirajzról bírálatot írni oly kritikusnak, ki sohasem utazott az illető +országban, meglehetősen nehéz feladat. Saját tapasztalásából nem +ítélhetve, kénytelen könyvekhez, azaz: más útirajzokhoz, folyamodni. De +kérdés: vajjon az a másik utazó hűbb, igazságosb-e, mint az, akinek +éppen munkáját akarjuk bírálni? S ha hű és igazságos is, vajjon azóta +nem történtek-e változások, melyek hol lényegesen, hol módosítólag +befolynak egy és más viszonyra? Aztán az utazóknak hajlamaik, +műveltségök s helyzetök szerint, hol erre, hol arra van éles érzékök. +Amiben az egyik erős, a másik gyönge lehet, amit egyik jól látott, a +másiknak elkerülte figyelmét. Szóval a kritikus vég nélkül kétkedhetik s +mégsem fog oly erős támaszpontot találhatni, hova megvetve lábát, +határozottan merhessen ítélni. A történelmi munkák bírálójának egészen +más a helyzete. Ő okmányokból ítélhet, sokkal több különböző forrást +vethet össze s kmi legfőbb, mindig csak bevégzett multat vesz bonckés +alá. Az útirajzok a jelent tárgyalják, mely naponként változhatik, +hiszen a műveltségi viszonyok, még magukra a tájakra, az országok e +legváltozhatlanabb emlékeire is gyakorolhatnak némi módosító befolyást. +Némely útirajz nagy tévedését vagy ráfogását észrevehetni ugyan, sőt +néha azt is kiérezhetni, vajjon a szerző könyvekből dolgozott-e vagy +saját szemével vizsgált mindent, de a szokottnál valamivel nagyobb gond +sokat elfödhet s a legélesb szemű bírálót is megjátszhatja, ha csak maga +nem utazott s nem látta mindazt, melynek leírását bírálja. Ily +helyzetben a kritikus kénytelen leszállani triposzáról, olvasóinak csak +kalauzként ajánlkozni, nem annyira bírálatot, mint könyvismertetést írni +s legfeljebb ott bírálni határozottabban, hol tisztán irodalmi +szempontokból indulhatni ki. + +Őszintén megvalljuk, hogy mi is a fennebb rajzolt helyzetben vagyunk. +Sohasem jártunk Törökországban, nem ismerjük fővárosát, sőt még +könyvekből sem olvastunk annyit róla, hogy a kezünk alatti útirajz +tartalmát megbírálhassuk. Szerencsénkre Horváth Miklós sem politikai, +sem nemzetgazdasági, sem régiségtani, sem etnográfiai tanulmányokat nem +akar nyujtani útirajza keretében. Ő csak világfias turista, ki a maga +mulatságára utazik s olvasóit is inkább mulattatni, mint tanítani +kívánja. Kiválón semmi sem fekszik szívén; oly kevéssé szenvedélyes +politikus, mint régiségbúvár s a társadalmi viszonyok, művészet, +természet iránt nem érdeklődik mélyebben, mint minden más műveltebb +ember. Mindezt nem is titkolja, nem folyamodik tudós könyvekhez, hogy +hol innen, hol onnan kiírva egy pár lapot, történelmi, politikai vagy +természettudományi ismereteit fitogtassa, vagy pedig nagy fontosan +leírjon olyasmit, mit nem látott, vagy, ha látott is, nem vizsgált. +Elszóródásból utazik, látni, hallani, mulatni, élvezni szeret s átadni +magát a különböző benyomásoknak. E benyomások rajzát vesszük e könyvben, +mely leginkább esztétikai hatásra törekszik s ennélfogva annál bátrabban +hozzá szólhatunk. + +Éppen nem hibáztatjuk a könnyed, világfias modort s még kevésbbé az +esztétikai hatásra törekvést. Az útleírónak a legnagyobb szabadsága van +az írók között, mind a tárgyra, mind a formára nézve. Itt minden genre +jogos, csak tudjon az író hűn és elevenen rajzolni s érezzék rajzán a +tapasztalás közvetlensége. E kettő az, mi nélkül nincs valódi útleírás, +akár tudós írja, ki új hódítmánnyal akarja gazdagítani a tudományt, akár +gondtalan turista, ki csak kedvtelésből utazik. S ha ehhez még formai +csín járul, ha az író, tárgyához mérve, tud vonzón, az érdeket ébren +tartva, elbeszélni, ahol szükség hangulatot, érzelmeket költeni föl, +szóval van benne valami a költőből: előttünk állanak az utazónak, mint +írónak, leglényegesb tulajdonai. Horváthban megvan egy és más e +tulajdonokból, de inkább csirában, mint kifejlődve, inkább csak +elszórva, egyes lapokon nyilatkozik, mint az egész műben. Nagy +egyenetlenségeket találunk művében mindenütt, oly egyenetlenségeket, +melyek nem a tárgyból, hanem az íróból folynak s éppen azért nem +olvadnak belé az egész összhangjába. Nem mindenütt érzik a tapasztalás +közvetlensége, vagy a benyomás volt bágyadt, vagy az írónak nem volt +elég ereje azt kellőn kifejezni. A rajz mindenütt eleven akar lenni, de +néhol nem biztos vagy bevégzetlen, más helyt pedig csak a szín erős, +avagy e helyett is csak frázist veszünk. Elbeszélése nem báj nélküli, de +itt-ott kapkodó, vannak benne kitűnő szakaszok, de az egésznek nincs +kompoziciója. + +Mindjárt a bevezetés első lapja kissé forszirozott. Egyszerűbben +elmondva nem tünt volna ki annyira a bevezető eszme mindennapisága, +mellyel, ha jól emlékszünk, különböző változatban, már sok turista +kezdte meg rajzát, t. i., hogy valami magyarázhatlan nyugtalanság vonja +az embert túl a határokon. A tárgyhoz sokkal jobban illett volna az, mit +szerzőnk szintén érint, de nem fektet reá kellő súlyt, hogy megúnta az +európai polgárisodást, mely nagyjában mindenütt ugyanaz s vágyik +keletre, egy új ismeretlen világba. Általában, midőn szerzőnk hatni akar +s nagyon összeszedi magát, kevésbbé hat, mint amidőn gond nélkül ecsetli +benyomásait. Így például mindaz, mit a tengerre érkezéséig ír, nagyrészt +jól van írva. Rövid jellemző vonások, folyékony, kellemes elbeszélés, +éppen annyi, amennyi kell, hogy mintegy nyitányul szolgájon az út +főcéljához, amely Konstantinápoly. A tenger rajzával már éppen nem +vagyunk megelégedve. «Tengert látni – mond szerzőnk – először vagy +tízedszer, mindig megható. Szemeink első tekintete az Istent keresi, ki +megvédjen e végtelenség közepett, e fényes haboktól, melyek oly +csábítók, e hullámok ölelésétől, melyek oly puhák s mégis oly szilajok, +e titkos mélységtől, mely mérhetlen, mint a szenvedély. Az égre +tekintünk, mondom, s e két végtelenség hasonlata, e két elem összhangja +az, mi megnyugtat. E ragyogó csillagok, hová lelkünk fohásza repül, nem +sujtanak le, miért bántanának a síma vizek? A tenger csak addig ijesztő, +míg az enyészet medrének képzeljük, míg a halál eszméjével azonos, míg +egy hideg sírt, egy nagyszerű temetőt látunk benne. De ha a +természetbúvár, vagy csak a vizsgáló elmélet szemeivel nézzük; ha +eszünkbe jut, hogy mélysége nem a halál, hanem az élet hazája, hogy itt +is, mint a föld színén növények virágoznak, ásványok tenyésznek, ezer +élőlény lakik, azzal a különbséggel, hogy e növényzet még frissebb, +gyöngédebb, a színezet még élénkebb, festőibb, a kincsek még drágábbak, +az élet még rejtélyesb, költőibb, könnyen megbarátkozunk vele.» + +Ily rajzot olyan is írhat, ki sohase látott tengert. Szerző a tenger +félemletes nagyszerűségét akarja leírni s a fényes habok csábításáról, +öleléséről beszél, mintha Goethe halásza volna. S mily mesterkélten van +kivive a tenger és ég összhangja az ember megnyugtatására. Minthogy a +ragyogó csillagok nem sujtják le az embert, nem félhet a síma haboktól +sem. Ez nem közvetlen benyomás, ez az erőtlen reflexió mesterkedése, ez +nem rajz, hanem ízetlen frázis. Ellenben mily jól van írva, mindjárt +alább, e következő hely, kivéve a fényes habok és harmatos virágok +hasonlatát, melyet még purpureus pannusnak sem lehet neveznünk: «Nem +tudom, álmodik-e az ember tengeren, midőn a légben csüngve képzeli magát +s egy arasznyira felette egy vastag ember nyugszik, kinek lélekzetét +érzi, mozdulatait hallja s alatta szintén egy arasznyi távolságra egy +más élőlény (sovány vagy kövér, ez semmit sem változtat), ki ízlése +szokásait követve álmában beszél, sóhajt vagy köhög, midőn a verejték +izzó csöppjei folynak homlokodon s tüdőd már alig működhetik szabadon, +midőn mozdulatlanul heversz s mégis úgy tetszik, mintha nyílsebességgel +haladnál, midőn minden nyugszik s egy tompa moraj szakadatlan zúg +füledben… valóban rémes álom. Körülbelül ezt álmodjuk a hajón. Mily +különbség a reggel. A fedélzetet megmosták, mintha az éj köde +elhomályosította volna, a tengerészek fölváltották egymást, a lég +pompás, illatos, éltető, a nap lanyha sugáraival most ébred, a hullámok +tisztán láthatók, a méla morajnak értelme lőn, virágok nem nyílnak, +madarak nem énekelnek ugyan, de a fényes habok harmatos virágok s a +hullám csattanása zengzetes dal». + +Ilyen az egész könyv. Amit a bevezetés e mutatványairól mondtunk, illik +az egyes szakaszokra is. Jó és rossz, elevenség és bágyadtság így +váltakoznak egész végig. Vannak szakaszok, melyek átalában nem +sikerültek. Ilyen a _Bazár, Szent Sófia, Régi viseletek,_ stb. címűek. A +bazár rajza csak nagy átalánosság, melyben alig van valami jellemző +vonás. Nem tudjuk képzelni s legfeljebb csak annyi nyomul emlékünkbe, +hogy egy roppant épület ezer bolttal, melyben sok minden van s hogy itt +a kalmárok nem oly kínálkozók, mint Európában. Nem aprólékos részleteket +kívánunk, csak néhány jellemző vonást, oly rajzot, mely a legfőbb +részleteket a legjellemzőbb oldalról emelje ki. A Szent Sófia is majdnem +ilyen rajz. Egy-egy érzelmes felkiáltás, élc vagy jó hasonlat nem +elégíti ki az embert, midőn tárgyakról, viszonyokról kívánna olvasni. S +e szakaszt mily rosszul fejezi be a mohamedán vallásnak holmi száraz és +rövid magyarázata. Ennél a csekély műveltségű ember is többet tud. A +«Régi viseletek» című szakasz egy múzeum-félét ismertet, melyben bábok +vannak kiállítva, régi török ruházatban, rangfokozat és osztályok +szerint. Mily jó, valódi művészi tere lett volna itt szerzőnknek a +régibb és újabb török életet és szokásokat külsőségeiben ismertetni, +historizálni, festeni, okoskodni, humorizálni, szóval egy egész +kaleidoszkópot ragyogtatni előnkbe. Mindezt elmulasztja, bár eleinte +kedvet mutat hozzá. Sok dolga van, tovább kell sietnie. Átalában nagy +sietséggel ragadja olvasóit tárgyról-tárgyra, hogy mindegyre újabbat és +érdekesebbet mutasson. Azért mindig is eléri azt, hogy kíváncsiságunkat +felizgassa, de annál ritkábban, hogy egyszersmind kielégítse. Fél, hogy +pedáns útleíró hírébe jő, ha kissé részletesb, restel valamibe mélyebben +beleereszkedni, mert talán unalmas lesz. Azt hiszi, hogy eleget beszélt +már s az olvasónak is oly kevés türelme van elolvasni azt, amit nem +látott, mint neki leírni a már látottat, élvezettet. Változatos akar +lenni s nagyon töredékes, kerüli az unalmasságot s meglehetős felületes. +In vitium ducit culpae fuga. Ezért sok szakasza érdekesen kezdődik, de +nem foly vagy végződik egyszersmind úgy is s képei gyakran elmosódnak. +Ritkán találja el a középutat a könnyedség és könnyűség közt s csak néha +igyekszik párosítni a sebességet körülményességgel s benyomásai rajzát +magának a tárgynak rajzával. + +Azonban e nem, vagy csak félig sikerült szakaszok mellett vannak +sikerültek is. Ilyenek a _Forgó dervisek_, a _Dohány_, az _Ordító +dervisek_ stb. Az elsőnek csak az a baja, hogy egy kis affektációval +végződik, a másodiknak az, hogy a kief rajzába becsúszott egy pár oly +vonás is, mely ellenkezik a többivel. A harmadik a legsikerültebb. Ez +egy valódi genrekép, melyben költői invenció is nyilatkozik s nagyon jól +is van elbeszélve. Az esztétikai hatásra törekvést sok helyt vehetni +észre szerzőnkben. Sajnos, hogy erre ott törekedett legkevésbbé, hol a +legnagyobb szükség lett volna reá, értjük, az egész útirajz +kompoziciójában. Szerzőnk nem puszta naplót akart írni, ő művészibb +feladatot tűzött ki magának, Törökország fővárosa rajzát kívánta adni. +Ezért mintegy bevezetéskép csak röviden rajzolja útját a fővárosig. +Eddig mind jól megy, de ezután nincs semmi terve és szakaszait minden +szerves kapcsolat, művészi cél nélkül írja úgy, ahogy eszébe jutnak. A +temetőn kezdi s holmi utcai böngészeten végzi. Sehogy se tudja +megtalálni a pontot, honnan beljebb vezesse olvasóit, hogy bizonyos +művészi csoportozatban, önkénytelen, természetesen bontakozzanak ki a +város titkai. A műnek nincs architektonikája, ez benne a legnagyobb +hiba, mit a szerző maga is érez, bár némi elmés mentegetőzéssel +eltakarni kíván. «Kiállhatlan unalmas lenne rendezett előadásom» – kiált +fel a többek közt. Nem hisszük. A művészi rendetlenség már rend, még +pedig egyike a nehezebbeknek. Más a tudományos rendszer s más a +kompozició. Itt nyilatkozott volna igazán a szerző teremtő fantáziája s +nem egyes, különben szép, lapokon. E mellett szakaszai is alkalmasint +inkább sikerültek volna, mert szerzőnk nem tudva, mit hol mondjon el, +hol ide, hol oda tett valamit, hova nem illik s nem is sejtve, hogy +mennyit fog írni, folyvást sietett, a nélkül, hogy valami célhoz érjen. + +Talán igen szigorún ítélünk oly műről, mely tehetséget és törekvést +tanusít. Azonban úgy hisszük, hogy csak megbecsüljük a tehetséget, ha +annyit várunk tőle, amennyit talán adhat. Igaz, kevesebb fáradságba +került volna úgy egyszerűen remekműnek neveznünk ez útirajzot, mint +némely laptársunk tevé, de mi sohasem sajnálunk egy kis analizist, az +pedig kérlelhetlen s nem elégszik be frázissal. Lehet, hogy könnyen +válik igazságtalanná, de akkor is ébreszt egy pár gondolatot, +közönségben és íróban egyaránt. + + + + +A SZÉPMŰVÉSZETEK CSARNOKA.[49] + +Vettük az e című és br. _Jósika_ Kálmán által szerkesztendő új lap +mutatványszámát. Megjelenik hetenként egyszer, másfél íven, szövegbe +nyomott képekkel. Előfizetési ár egy évre 12 frt. Ami tartalmát illeti, +az előszó, mely az olvasóknak azt igéri, hogy a «Szépművészetek +Csarnoka» _legkedveltebb_ íróinktól közöl dolgozatokat, e +mutatványszámhoz annyiban nem illik, amennyiben csak egyetlen egy jobb +vagy kedveltebb írótól van benne dolgozat, t. i. Pálffy Alberttől egy +novella kezdete, mert a J. M. rövid levelét, melyben a szerkesztőnek, +mint öccsének, egy pár jó tanácsot ad, egyelőre atyafidolgozótársnak +igérkezik, későbbre, a siker esetére tartva fel magának a kollégiális +közremunkálást, nem lehet tulajdonkép költői vagy esztétikai dolgozatnak +nevezni. Egyébiránt mutatványszámból nem igen lehet megítélni a lapokat. +Könnyen megtörténhetik, hogy ez új lap is sokkal jobb lesz, mint +aminőnek a mutatványszám mutatja, mely nem egyéb, mint a Vasárnapi +Ujság, Ország Tükre és Hölgyfutár különös vegyülete. A Szépművészetek +Csarnokában még eddig legkevesebb van a szépművészetekről; aztán azt se +érti az ember, hogy a szépművészetek melyik ágára vonatkoznak a +Patkó-féle zsiványhírek, az öngyilkosságok, a tűzvészek, a füllevágási +históriák. Ennyivel be is fejeznők jelentésünket, ha a «Szobrászatunk» +rovata alatt nem volna egy cikk, melyet bajos szó nélkül hagyni. E cikk +nem annyira a szobrászatról szól, mint inkább az Akadémiát támadja meg +amolyan Önbírálatféle felfogással. És miért? Leginkább azért, mert az +Akadémia nem pártolja a szobrászatot, holott, ez új lap szerint, «az +akadémiák teendője a művészet minden ágát figyelemmel kísérni, +fejlődését előmozdítani és haladására tényleg befolyást gyakorolni». +Értsük meg a dolgot: más a szépművészetek akadémiája, megint más a +tudományoké. A miénk a tudományok akadémiája, tessék a cikkírónak +elolvasni szabályait, mert úgy látszik, hogy a legelemibb fogalma sincs +akadémiánk szervezetéről. Ha az Akadémia olyasmit tenne, amit ő kíván, +túllépne körén, az alapítók szelleme ellen cselekednék, szóval míg +egyfelől megsértené alaptörvényét, másfelől lenne ex omnibus aliquid, ex +toto nihil. Sok pénz kell az összes művészetek akadémiájára; amennyi +most az Akadémiának van, az a tudományokéra is kevés. A többi vádhoz is +hozzászólunk. A cikkíró felhozza «Pompéry nem okadatolható +megválasztását és Brassai mellőztetését». Vajjon miért teszi szembe +Brassait Pompéryvel? Úgy látszik, nem tudja, hogy Brassai már huszonöt +év óta levelezőtag s teljességgel nincs kedve versenyezni Pompéryvel, +kit csak nemrég választottak levelezőtaggá. Nem ez itt a baj, hanem az, +hogy Brassai nem rendes tag, pedig megérdemelné, azonban a mulasztás +megtudása végett senki sem szorult a cikkíróra, midőn azt mások régebben +és sokkal jobban elmondották. Azt is elmondja a cikkiró, hogy az +Akadémia páratlan együgyűséggel osztogatja a 100 aranyakat hol +Pompérynak, hol Gregussnak s mellőzi a soha meg nem koszorúzott Vajda +Jánost és Salamon Ferencet. Mit mondjon az ember ily furcsa beszédre. Az +Akadémia az alapítványok értelmében minden oly művet tartozik +megjutalmazni, mely a többinél aránylag jobb, elég szerencsétlenség, +hogy oly gyönge műveket kellett megjutalmaznia, mint a Telivér és +Lángész, de erről az Akadémia éppen úgy nem tehet, mint arról, hogy a +Szépművészetek Csarnokának mutatványszáma nem ütött ki a legjobban. Ami +Salamont illeti, őt mindeddig azért nem jutalmazhatták meg, ha akarták +volna is, mert soha semmire sem pályázott. Vajdát meg azért, mert +merészkedtek azt hinni, hogy a nagy jutalmat a Petőfi összes költeményei +inkább megérdemlik, mint a Vajdáéi. Arra, amit a cikkíró az Akadémia +kétharmadára mond, hogy a «nembánomság, hányavetiség, bagolyszeműség, +lelkiismeretlenség képviselői» csak azt feleljük, hogy bármilyenek +legyenek is azon meg nem nevezett urak, bizonyára nincs köztök oly +gyönge ítéletű ember, ki Zilahy Károlyt oly nagy tehetségű kritikusnak, +Remellayt oly jeles novellistának és történelemírónak tartsa, mint +aminőknek hirdeti őket a Szépművészetek Csarnokának nagy pipájú, de +kevés dohányú szerkesztősége. + + + + +POLÉMIÁK.[50] + +Egy pár ellenem intézett felszólalásra akarok felelni. Rövid leszek; a +szerkesztő kevés tért engedhetett rendelkezésem alá, de másfelől ama +felszólalások sem olyanok, hogy részletesb fejtegetést érdemeljenek. + +Először is Szeberényivel kell végeznem, kinek nyilatkozatát fennebb +egész terjedelmében olvashatni. Szeberényi szokatlannak tart kérdőre +vonni bármely szerzőt, miért nem mondta ezt vagy amazt, mert a bírálat +csak arra vonatkozhatik, amit a szerző mondott, nem pedig arra, amit nem +mondott. Én az ily kérdőre vonást sem szokatlannak, sem jogtalannak nem +tartom. Az oly történelemírót, ki hallgat némely dolgokról, melyeket tud +vagy könnyen tudhatna, még eddig mindig megrótták s mellőzését +pártszellemnek vagy egyéb oly okoknak tulajdonították, melyeket munkája +szelleméből kiolvashattak. Az emlékiratok bírálatában egyik főszempont +éppen az, hogy mit mellőz az író s mit nem, miért mondja el ezt így vagy +amúgy. Például Béranger emlékiratainak bírálói (a többek közt Montégut), +rossz néven veszik a szerzőtől, hogy barátnéjáról, Frère Juditról miért +hallgat oly mélyen, miért bízza másokra, barátokra, idegenekre vagy tán +éppen rosszakarókra, hogy oly érzelemről és viszonyról beszéljenek, mely +neki annyi szép költeményt sugallt. Megrótták továbbá, hogy mind +politikai, mind irodalmi kortársairól oly keveset s csak kedvezőt mond, +hogy inkább szeret hallgatni s egészen mellőzni valakit, mintha azt +akarná, hogy halála után is mindenkivel barátságban éljen és +népszerűségét teljesen megőrizhesse. Természetesen, ami másutt szabad, +nálunk tiltva van, hol némelyek a kritika oly kódexét akarják +megalapítani, mely a kritikust legalább is haszontalan íróvá tenné. Én +mindig tiltakoztam e jograblás ellen s részemről egy fikarcnyit sem +fogok engedni soha a kritika jogaiból, melyeket nem én oktrojáltam, +hanem maga a kritika természete fejtett ki s a századok gyakorlata +szentesített. + +Azonban én Szeberényit nem annyira pusztán csak a hallgatásért róttam +meg, mint inkább azért, hogy felemlítvén Petőfivel való barátsága +felbomlását, melyet verseiről írt bírálata okozott, csak Petőfit sejteti +hibásnak s magáról egészen hallgat, vagy legfeljebb annyiban szól, +amennyiben a nagylelkűt játszhatja. Adatokkal mutattam ki, hogy amaz +irodalmi versengésben nemcsak Petőfi követett el hibát, hanem Szeberényi +is s mellőzve a bírálat igazságtalanságát s netalán bosszúból eredt +indokait, egyedül azt hoztam fel, hogy Szeberényi Petőfi +magánviszonyaira célzott, mire a kritikusnak nincs joga. Szeberényi, úgy +látszik, most sem akarja elismerni e hibát, azt hiszi, hogy ő mindenben +igazságos volt Petőfi iránt s most is csak annyiban szól érdemlegesen a +tárgyhoz, amennyiben Petőfit vádolhatja. De vajjon a más hibája +igazolhatja-e a magunkét? Nem, legfeljebb megfoghatóbbá teszi. Vajjon +igazságtalanságot igazságtalansággal torolni vissza s még évek mulva sem +ismerni el igazságtalanságunkat, midőn már ellenfelünk a sírban +nyugszik, erkölcsi bátorság-e? Bizonyára nem. Én oly kevéssé voltam +elfogult Petőfi, mint Szeberényi iránt, csak tények felett ítéltem s ha +Petőfiben az affektációt, az anonymitas lovagiatlan leleplezését nem +helyeseltem, bizony Szeberényiben sem dicsérhettem azt a jogtalanságot, +mely szerint Petőfi magánviszonyaira célzott, a körülményekkel +ismeretlen olvasó előtt többet sejtetett, mint amennyi a dologban volt. +Ami azt illeti, hogy a pápai iskolai társulatnak joga volt Petőfi első +kísérleteit kiadni, nem vonom kétségbe, de bizonyára nagy indiszkréciót +követtek el a szerkesztők, midőn a már hírre vergődött költőt így +kompromittálták s nem tudom miért ne lehetett volna joga Petőfinek ezért +bosszankodni s gúnyosan köszönni meg barátjai indiszkrécióját. + +A «Törökország Fővárosa» szerzőjéhez, br. Horváth Miklóshoz és Riedl +Szendéhez, a «Kritikai Lapok» szerkesztőjéhez kell még egy pár sort +intéznem. Az első az «Ország Tükré»-ben, a második saját lapjában szólal +fel ellenem s von kérdőre az e lapokban _–i_ és _–y_ jegyek alatt +megjelent bírálatokért. Egyik stílusomból ismer reám, a másik pedig +hallomás szerint úgy tudja, hogy én vezetem a Figyelőt. Mindkettőnek, +úgy látszik, elve nem tisztelni az anonymitást s többet adni a névre, +mint a dologra. Az anonymitas megőrzése és tiszteletben tartása fontos +dolog a zsurnalisztikában, de másfelől pusztán csak a lovagiasság is +kötelességünkké teszi. Azonban nekem sem időm, sem terem erről most +értekezni, sőt, minthogy jelenleg nincs szükségem anonymitásom +fenntartására, ezennel eleget teszek ellenfeleim kíváncsiságának s +kinyilatkoztatom, hogy e lapban az _–i_ és _–y_ jegyű cikkeket mind én +írtam, megjegyezve azt, hogy br. Horváth nem stílusomról ismert reám, +mert oly cikket is nekem tulajdonít, a _–z_ jegyűt, melyet nem én írtam, +Riedl pedig alkalmasint nem köszönné meg, ha róla valamelyik lap egy +csoport pletykát hirdetne «hallomás szerint» bevezetéssel. Valóságos +pletyka, hogy a Figyelő szerkesztését egy idő óta én vezetem. Én e +lapnak csak fődolgozótársa vagy egyszerűbben és igazabban +szerkesztősegédje vagyok s ha a szerkesztő akadályozása esetében egy pár +számot szerkesztettem is, az egészen a szerkesztő intézkedéseinek +szellemében történt. Nincs e lapban semminemű dualizmus, oly cikk, +melyet a szerkesztő, legalább nagyjában, nem helyeselt, nem jelent itt +meg sem tőlem, sem mástól. Riedl legjobban tudhatja, hogy a Kritikai +Lapok ellen kívülem más is polémizált a Figyelőben, sokkal régebb és +nyomósabban mint én, maga a szerkesztő, még pedig nyelvészeti kérdésben, +mely elől, nagy csodálkozásomra, Riedl, a nyelvész, büszkén ugyan, de +mégis visszavonult. + +De térjünk br. Horváthra. Ő általam megbírált munkáját védi, hibáztatja +bírálatomat, mely munkájában mindent méltányolt, amit lehetett, csak +egészen sikerültnek vagy éppen remeknek nem nevezte, mert ily Isten +ellen való vétket csak nem követhettem el. Tulajdonkép felületességemet, +igazságtalanságomat, önhittségemet, epésségemet akarja kimutatni. Régi +címeim ezek már nekem s nem is hiszem, hogy valaha másokkal cserélhessem +fel, kivált ha azok ítélnek felettem, kiknek munkáiban fogyatkozásokat +mertem találni. Nem is szándékszom érdemleges polémiába bocsátkozni, sőt +br. Horváth művének oly gyöngeségeit sem tárom fel, melyeket +bírálatomban mellőztem, mert nem annyira tartalmát, mint inkább csak +formáját kívántam bírálni. Ő nem érti vagy nem akarja érteni bírálatomat +s én bizonyára nem fognám felvilágosítani. Hadd higyje hát, hogy én nem +ismerem munkája minden részletét s így nem olvastam el egészen, hogy +azért róttam meg, mert nem mondott el mindent Konstantinápolyról, hogy +azért hibáztattam művének kompozicióját, mert a temetőn kezdi a város +rajzát. Azonban két dolgot mégis bátor vagyok figyelmébe ajánlani: +először, ha idéz valamiből, idézze szó szerint s ne rontsa meg se a +stílust, se az értelmet, mint megrontotta amaz egy pár sorban, melyeket +bírálatomban idézett; másodszor nemcsak rossz ízlés, hanem valóságos +jogtalanság olyasmit a közönség elébe vinni, mi csak magánkörben +mondatott. Hogy Brassai mit mondott nekem egy társaságban, hogy én mit +beszéltem egy pár írótársammal a színház csarnokában (amit mondtam, nem +úgy mondtam, amint br. Horváth előadja), sem a dologhoz, sem a közönség +elébe nem tartozik. Ily divat könnyen a kávénénikék pletykatárává +alakítja át az irodalmat, mit úgy hiszem, br. Horváth sem kíván, még +akkor sem, ha így csakugyan el lehetne némítani egy pár kellemetlen +kritikust. + +Riedl egy egész nyilt levelet intéz hozzám, melyet, megvallom, nem értek +eléggé. Azt vártam, hogy így fog hozzám szólani: ön egy pár gúnyos, +élesbnél-élesb megjegyzést tett lapomra, tessék bővebben hozzá szólani, +ne csak gúnyolódjék, hanem bírálja meg tüzetesen lapom szellemét. E +helyett érzékenyen ömledez s az irónia és őszinteség hangján néhány +bókot dob szemem közé. Elmondja, hogy ezelőtt hat évvel egy külföldi +egyetemre hívták a magyar nyelv és irodalom tanszékére, hogy ott +figyelemmel kísérte a világirodalom mozgalmait, készült és tanult; +visszatérve hazájába, midőn látta, hogy itt a kritikának nincsenek méltó +képviselői, elhatározta megindítani lapját s ha nem is sikerült céljára +nézve mindent megtenni, mindent a legjobban megtett, amit csak tenni +lehetett. Lassankint szaporodnak lapjának olvasói, barátjai, de +ellenfelei is, akik közt sajnálva lát engem is. Felszólít, hogy tegyem +fölöslegessé munkásságát, írjak lapjába vagy más lapba jobb kritikákat, +mint amelyek lapjában megjelennek, de addig, amíg e fontos közügyet +méltóbb kezekben nem látja, folytatja kötelességei teljesítését és +tovább szerkeszt. Mit feleljen az ember ilyesmire? Úgy hiszem, elég lesz +őszintén bevallanom, hogy én csakugyan ellenség vagyok, ellensége nem +Riedlnek, hanem lapjának, nem annak, mi lapjában itt-ott jó, hanem az +egész szellemének. Ellensége lettem azon percben, melyben frivol +programmját olvastam, de még inkább, midőn közelebbről ismerni tanultam. +Okaim e következők: a «Kritikai Lapok»-nak tulajdonkép nincsenek +esztétikai elvei, sőt tájékozni se tudják magokat költészetünkben; +tudományos cikkeik és kritikáik szertelen követelők, az európai +szempontot emlegetik, a tudományok meghonosítása mellett akarnak izgatni +és sokszor még a mi irodolmunk színvonalán sem állanak; a magyar +tudományosság legnevezetesb kérdéseihez nem szólanak, legnevezetesb +tudományos könyveinket nem bírálják s inkább csak iskolai könyvekkel +bajlódnak; halomra írják az átalános jeremiádot, de specialitásokba nem +bocsátkoznak; majd minden folyóiratot, lapot nyeglének tartanak, de alig +van egyetlen számok, melyben magokat a nemzet mártirainak, az egyetlen +becsületes vállalatnak ne hirdetnék. Ez okok és vádak, elismerem, így +bizonyítás nélkül nagyon csekély értékűek, ki is fogom fejteni, minthogy +a Figyelőben már nincs terem, valamelyik politikai lap tárcájában. Addig +maradjon válasz nélkül ama nyilt levél, csak ez lehet a valódi válasz, +mellyel a Kritikai Lapoknak tartozom. + + + + +BUDAPESTI SZEMLE.[51] + +Szerkeszti és kiadja Csengery Antal. LIII-ik füzet. Pest, 1863. + +E kezünk alatti füzet már harmadika a hatodik évi folyamnak. Egy fél +évtizedet élt már e folyóirat, de, fájdalom, a szerkesztő és írók +buzgalmával nem növekedett a közönség részvéte. Mint halljuk, a Szemle +előfizetői inkább apadnak, mint növekednek. Hát megszünjék e vállalatunk +is? Hát oda jussunk-e ismét, hogy egyetlen nagyobb folyóiratunk se +legyen, mely közvetítőül szolgáljon a hazai és külföldi irodalom, a +szaktudós és mívelt közönség közt. Megindulásakor, 1857-ben, részvéttel +üdvözölte közönségünk a Szemlét. Vajjon kevésbbé becses-e e folyóirat +most, midőn tizenhat vastag kötet gazdag tartalmára hivatkozhatik, mint +volt akkor, midőn csak igérhetett? Azóta vesztett-e fontosságából +nemzeti irodalmunk ügye? Avagy pótolta-e e folyóiratot más hasonló, nem +mondjuk tartalomban, csak pusztán törekvésben? Óhajtja-e a magyar +közönség, hogy e szép multú és még szebb jövőjű folyóirata mihamarább +félbeszakítsa pályáját? Olvasóinkra bízzuk a feleletet. + +A jelen füzet tartalma a következő: I. _Két eposz._ Első közlemény. A +Nibelungenlied. _Szász_ Károlytól. – II. _A társadalom tudománya és +Riehl munkái. Trefort_ Ágostontól. – III. _Művészet csarnoka:_ +Correggio. Planche után. _Székely_ Józseftől. – IV. Éledés és +életkezdet. _Brassaitól_. – V. _M. Tudományos Akadémia;_ Az 1863-ban +tartott közülés. VI. _Irodalmi szemle;_ M. Chevalier a londoni +műtárlatról. _Jánosi_ Ferenctől. Representativ men, in seven lectures. +By Ralph W. Emerson. (I. Napoleon jellemzése.) _Bezerédj_ Lászlótól. +VII. _Hazai könyvészet_. + +Mind becses vagy érdekes cikkek; minket legközelebbről a széptaniak +érdekelnek. Szász Károly esztétikai és irodalomtörténeti értekezése két +híres eposzt vesz tanulmányai tárgyául, a Nibelungenliedet és Firdúszi +Sáhnáméját. Kelet és Nyugat e két legnagyobbszerű művéről még alig volt +szó irodalmunkban. Legfeljebb csak nevöket hallottuk néha emlegettetni; +Szász Károlyt illeti az első tüzetes és derekas ismertetés dicsősége. Ez +első közlemény a Nibelungenliedet tárgyalja, de ennek is még csak felét. +Úgy látszik, terjedelmes és részletes tanulmány lesz. Mindenesetre +legjelesb Szász minden eddigi széptani dolgozatai közt. Szeretettel +csüng tárgyán s egészen beleélte magát. Nemcsak magyarázza e nagyszerű +költeményt, hanem mintegy reprodukálja. A prózai, de folyékony és szép +elbeszélést mindjárt-mindjárt megszakítja nehány jellemzőbb versszak +nagyon sikerült fordításban. Csaknem azt kell hinnünk, hogy szerző +lefordította a Nibelungenliedet s egészen kész művéből vegyít ide +töredékeket. Nagyon élénk képét vesszük az egész műnek. S az +elbeszélésbe koronként tapintatosan vannak beleszőve a jellemek s a +cselekvény jeles széptani fejtegetése. Magánál az értekezésnél kevésbbé +dicsérhetjük a bevezetést, melyben Szász nehány tájékozó szót ejt az +eposzról és korszerűségéről. A fődologban nagyrészt igaza van, de nem +tudja jól kimagyarázni magát s néhol téveszmékbe bonyolódik. Tökéletesen +igaz, hogy az eposz mindjárt korszerűvé válik, mihelyt egy nagy tehetség +áll elő, ki azt korszerűvé képes tenni. Például Virgil egy lelkesülésre +kevéssé hajlandó, sőt romlott korban is képes volt hatni, mert a +multakról énekelve mindent költeményébe olvasztott, mi a jelenben a +kedélyeket leginkább elfoglalta. Azonban, midőn Szász azt mondja, hogy +korunk minden műformák közt kiválólag a regény felé hajlik, a társadalmi +kérdések részletes tárgyalásának e tág keretű műnem a legkedvezőbb, de +támadjon szellem, mely a társadalmunkat mozgató kérdéseket, az élet +aprólékosságaitól eltérve, óriási mérvekben az eposz keretében +tárgyalja, az eposz azonnal korszerű lesz, úgy látszik, azt hiszi, hagy +az életfeltételéből kivetkőztetett regény már könnyen eposszá válhatik. +E látszatot csaknem bizonysággá emeli az, midőn Szász azt mondja, hogy +Sue s a frivol francia irodalom bajnokai oly kevéssé képesek eposzt +teremteni, mint a mindennapi csendéletet mesterileg festő angolok, de +például Hugo Victor merészebb és nagy csatavázú alkotásaiban ki nem +látja az eposz súlypontja felé való nehézkedést. Tehát a «Nyomorultak» – +mert erre látszik célozni Szász – az újkor eposzának embriója, tehát oly +irányregényekből fog kikelni az újkor eposza, melyeknek a regény tág +formája is szűk s inkább a reflexió, mint a fantázia teremtvényei. Mi az +újkor e leendő eposzát sehogy se tudnók üdvözölni. A bevezetés még egy +pár állítására tehetnénk ily megjegyzést. Szász azon meghatározását sem +tartjuk szerencsésnek, hogy az eposz a világnézlet költészete. +Mindenesetre máskép kellett volna kifejteni s magában az értekezésben is +szólni valamit a Nibelungenlied világnézletéről. De erről talán később +lesz szó, mi is akkor talán bővebben szólhatunk e különben nagybecsű +tanulmányhoz. + +A másik széptani cikk Planche Correggiója. Planche éppen oly nevezetes +kritikus a képírás, mint a szépirodalom mezején. Köszönjük a Szemlének, +hogy a világ legjelesb képíróiról rajzolt arcképeit a magyarba +átültette. Irodalmunk semmiben sem oly szegény, mint az ily +dolgozatokban. Planchenak, ezzel együtt, már hat ily arcképe jelent meg +a Szemlében: _Rubens, Rafael, Michelangelo, Leonardo da Vinci, +Rembrandt, Correggio_. Mily derék kötetet tenne ez így összegyüjtve, ha +könyvárusaink és közönségünk a fordított művekből venne egyebet is, mint +regényt. Legyen szabad e jelen cikkből egy kis mutatványt közölnünk. +Planche ugyan benne a francia képírókhoz intézi szavait, de még többet +érthetnek belőle a mieink: + +«Antonio (Correggio) az ecset kezelése előtt már tanulmányozta a +költőket, történetírókat és bölcsészeket. Nálunk ma az ifjú nemzedék, +mely magát a festészetre szánja, távol van ez út követésétől. Teljes +figyelme saját szaka külön tanulmányozására összpontosul; fájdalom, e +tényt igen könnyű bebizonyítani. A párizsi szépművészeti iskolában +irodalmi tanfolyam nem létezik. A bölcsészet sohasem fordult elő a +leckék tervsorozatában. Mi a történetet illeti, noha az az iskolából +nincs kirekesztve, a tanulók nem foglalkoznak vele; mert a történelem se +a közvizsgálaton, se a versenyben szóba nem jön. Természetes annálfogva, +hogy annak a tanulók igenis másodrendű befolyást tulajdonítanak. A +rajzművészetben kitünt nagy emberek élete eléggé bizonyítja, hogy +mielőtt teljesen hivatásuknak szentelték volna magukat, nagyobb részint +mindazon feladásokat megkísértették, melyek értelmünk kíváncsiságát +ingerlik. Ez nagyon hosszú út, fogják némelyek mondani, ha mielőtt a +festészethez fognánk, át kell bolyganunk az emberismeretek minden +köreit; az élet nagyon is rövid hasonló munka végrehajtására. Az +irodalom tanulmányozásának ellenei helyesen teszik, ha a szépművészetek +iskolájában e terjedelmes és sok időt igénylő tanulmány ellen kikelnek. +Nem is arról van szó, hogy az ifjú festőket az irodalom, történet és +bölcselem mély tanulmányozásával terheljük, de e három tárgyban oly +elemi ismereteket kell nekik nyujtanunk, melyeket maguktól növelhetnek +és kifejthetnek. Azok, kik csak a műtani ismeretek tanulmányozására +szorítkoznak, szüntelen a juhait őrző Giottora emlékeztetnek bennünket, +ki Cimabue műteremiért odahagyta nyáját s művészete legkitűnőbb mesterei +között foglalt helyet. Ezek elfelejtik, hogy Giotto alig hogy az +ecsettel megbarátkozott, fölfogta kora bölcselete és irodalma +tanulmányozásának szükségét. Minden műve egy-egy bizonyság széles és +sokoldalú ismeretei mellett. A Santa Maria al’Arena bájos egyháztól +kezdve Páduában a nápolyi «Incoronata»-ig egyetlen freskója sincs, +melyen kiművelt elméjének kincsei ne ragyognának. Az irodalom +tanulmányozásának előnyeit kiemelni elég, ha idézzük Leonardot, +Michelangelot és Rafaelt. Világos bizonyság ez arra nézve. Mindenki +tudja, hogy e három férfiú, kiknek neve a lángész jelképe lett, +kíváncsian tanulmányozott minden írót, kik eszméjüket termékenyíthették +s munkájukkal nem szorítkoztak hivatásuk csupán műtani értésére.» + + + + +DALOK KÖNYVE.[52] + +Száz magyar költő és a nép dalaiból műfajilag rendezve, szerkeszté +Kolmár József. Baja, 1863. Schőn Jakab. + +Megint egy új antológia. Maholnap több lesz az antológiák, mint a költők +száma. Valóban az antológiákkal való visszaélés mindinkább kezd +terjedni. Senki sem örülne jobban, mint mi, ha az iskolák számára vagy +irodalomtörténelmi segédkönyvül minél jobb antológiák jelennének meg, de +midőn látjuk, hogy majd mindennemű irodalmi szempont mellőzésével az +antológiakiadás csak puszta üzletté vált egész az írók megkárosításáig, +lehetetlen bosszankodásunkat ki nem fejeznünk. Kiadóink egymásra +rendelik meg az antológiákat, sőt egész rendszeres antológia-könyvtárt +is adnak ki; az igaz, egy költőből rendesen nem vesznek át többet egy +ívnél, de mit ér ez, ha egyik gyüjteményben egy ív ballada jelen meg, a +másikban egy ív dal, a harmadikban egy ív epigramm? Így az összes közlés +sokra megy, így némely költőt egészen ki lehet adni s a tulajdonjog +kijátszva. Hát még arra mit mondjunk, midőn némely gyüjteménybe 3–4 ívet +vett át valaki egyetlen egy költőtől? Kolmár gyüjteménye ilyen. +Vörösmartytól ötvenhárom darab van benne, Petőfitől pedig ötven. Itt +nemcsak a méltányosság van áthágva, hanem a betűszerinti törvényesség +is, mert sem Vörösmarty, sem Petőfi művei még nem váltak köztulajdonná. +– Ami a gyüjtemény irodalmi becsét illeti, nem mondhatni kitűnőnek, +habár némi ízlést nem tagadhatni meg tőle. Először is meg kell rónunk +azt a Kertbeny-féle utánzást; Kolmár is százra viszi föl a költők +számát, ki akarja tölteni az egész abc-ét, előszeretettel fordul némely +homályos nevű költőkhöz s jeleseket mellőz. Somogyi Ignácot például +feljebb becsüli Székácsnál, Horváth Endrét kiküszöböli a költők sorából, +míg másokat költővé avat. – A műfaji rendezést sem mondhatni +sikerültnek. Nincs felmutatva minden műfaj s egyik a másikba zavarva. +Hát még a fajoknak az a furcsa elnevezése, mint szomordal, beszélydal, +természetdal, levéldal, képdal, stb?! + + + + +BUDAPESTI SZEMLE.[53] + +Szerkeszti és kiadja Csengery Antal. LIV. füzet. Pest, 1863. + +E füzetet is, mint az előbbenit, _Szász_ Károly «_Két eposz_» című +tanulmánya nyitja meg. Most a második közleményt vesszük, mely a +Nibelungenlied második felét tárgyalja. Szász itt is éppen oly +szeretettel csügg tárgyán, mint az első közleményben s a tartalom +elbeszélését, sőt magát a fejtegetést is a jellemzőbb versszakok +fordítmányával szövi át, mi az egészet nagyon élénkké teszi. Jelesen +fejtegeti e nagyszerű eposz alkatát, érintve ama mondaköröket is, +melyeket a Nibelungenlied mintegy magába olvasztott. Most is, mint a +multkor legkevésbbé vagyunk megelégedve az eposznak, mint a világnézlet +költészetének fejtegetésével. Így határozta meg volt Szász az eposzt +mult közleményében s ezt most magából a Nibelungenliedből igyekszik +megmutatni, de nem mutat ki egyebet, mint azt, mi minden nagyobb és +jelesb költői műről áll, legyen eposz, dráma vagy akármi egyéb, t. i. +hogy rajta az illető század bélyege s többé-kevésbbé megtestesítvék +benne a kor világnézletei. Különösen feltűnt nekünk e következő hely: «A +népáramlások kora minden inkább, mint a vallási, világnézleti és +társadalmi elméletek és spekulációk ideje, – ezekre nyugalom kell s +éppen az hiányzott ama korban.» Ezt Szász arra nézve hozza fel, hogy a +Nibelungenlied hősein félkeresztyén és félbarbár szellem ömlik el, de +egyszersmind azt sejteti, mintha a teljesb és egységesb világnézletű s +így jobb eposzokat termő korszak a nyugalmas bölcselkedés korszaka volna +s nemcsak a mű-, hanem a naiv eposz is holmi spekulációkból indulna ki, +holott az ellenkező már eldöntött s csaknem megcáfolhatlan igazság. +Azonban egy pár sorért nem gáncsoljuk tovább e jeles tanulmányt, melynek +harmadik és negyedik közleményét, a Firdúszi eposzáról való tanulmányt, +nagy örömmel várjuk. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +Íme e jeles vállalat egy újabb becses füzete. Irodalmunk jelen viszonyai +közt alig lehet kiállítani jobb füzeteket. A Szemlében, ami hiány van, +az inkább az írók hiányában rejlik. Közelebbről az egyik napilap +megrótta a Szemlét, hogy nem fordít elég gondot a magyar irodalomra és +irodalomtörténetre. Mi úgy tudjuk, hogy ez nem múlik a Szemle +szerkesztőjén. A közelebbi hat év alatt majd minden nevezetesb s nagyobb +irodalmi vagy irodalomtörténeti tanulmány a Szemlében jelent meg. Most, +hogy kevesb ily cikket adhat, oka az, hogy az irodalmi tanulmányokkal +foglalkozók kevesebbet dolgoznak, egyébbel vannak elhalmozva, vagy talán +kedvök sincs. Egyébiránt az ily cikkek sem a közönség, sem az irodalom +részéről nem találtak valami nagy részvétre. Kivált a napilapok +újdonságírói csak úgy lóhátról beszélnek rólok, pedig alkalmasint +rendesen el sem olvassák. + + + + +GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN POLITIKAI ISKOLÁJA.[54] + +Saját műveiből összeállítva Török János által. Első kötet Kiadja +Heckenast Gusztáv. Pest, 1863. + +«Kívánatos – úgymond az előszóban Török – hogy a nemzet újabban kezdje +tanulmányozni gróf Széchenyi István halhatatlan munkáit, kivált, hogy az +ifjabb nemzedék mielőbb módot nyerjen, korunk téveszméi ellenében a +dicsőült magyar államférfiú velős és szellemdús irataiból nemcsak a +jövőre nézve a gyakorlati hazafiság s józan nemzeti politika egészséges +utasításait s eszméit meríteni, hanem egyszersmind tanulság és alaposság +végett megismerkedni azon eszmemenettel is, mely gróf Széchenyi István +reformátori sikeres munkásságának elejétől kezdve fonalát képezé. A +dicsőültnek munkái azonban a könyvkereskedésekből már rég eltüntek, +együttesen összegyüjtve csak igen kevés háznál találhatók, sőt még +leghűbb tisztelői is csupán egyes műveit bírják elszórva. Valamint azért +sürgősb, úgy méltóbb irodalmi vállalatot alig képzelnénk ezidőszerint, +mint gróf Széchenyi István összes munkáinak kiadását. Minthogy azonban a +most csupán elszórva s egyrészt még kéziratban létező munkák +összegyüjtése és rendezése hosszabb időt kíván s e részben a dicsőültnek +örökösei nem is határoztak, a napról-napra érezhetőbb szellemi szükségen +egyedül a jelesb munkák velős kivonatának gyors és olcsó kiadása által +segíthetni.» «Legfőbb gondom volt, – folytatja tovább, – a nagy +államférfiú munkáinak legjelesb és leglényegesb helyeit oly +kiválasztással adni, hogy a szerző eszmemenete eredeti összefüggésben +kitűnjék, egyszersmind pedig reformátori küzdelmeinek története +tükröztessék vissza. Az első kötet a «Hitel», «Világ» és «Stadium» e +három úttörő nevezetes munka gyöngyeiből csaknem egészen kitelt. – A +második kötetben, mely Széchenyi egyéb kiadott munkáinak kivonatát +foglalandja magában, – szándékom a dicsőültnek némely kiadatlan iratait +is toldalékul fölvenni, különösen azokat, melyek megtört szívének +kegyeletes emlékeül szolgálnak.» + +Ez előszóból eléggé kivehetni a munka célját és tartalmát, azonban azt +nagyon bajos megérteni mind az előszóból, mind magából a munkából, hogy +miképpen lehet töredékekkel és aforizmákkal Széchenyi eszmemenetét az +eredeti kapcsolatban feltüntetni, hogy lehet kivonatot készíteni +összevonás s a hozzá szükséges kapcsolatok nélkül, valamint azt sem, +hogy mikép lehet politikai iskolának nevezni egy, ha mindjárt +kronológiai rendben összegyüjtött, úgynevezett gyöngyfüzért, valamely +politikai íróból. Ez éppen olyan, mintha valaki Shakespeare drámáiból +kiszedegetné a szebb helyeket s gyüjteményét Shakespeare drámai +iskolájának nevezné. Ki Széchenyit e gyüjteményből akarja ismerni, az +ugyan valóban soha sem fogja ismerni. Egészen más lesz vala, ha Török +Széchenyi műveit és politikáját érdemlegesen ismerteti s e célra használ +föl idézeteket a szükséges helyeken. Végre azt sem értjük, miért volna +Török Széchenyi politikai tanítványa. Régóta halljuk ugyan, de sohase +tudtuk megfogni. Egyébiránt ez nem tartozik reánk, ítéljék el a +politikusok, de reánk is tartozik kimondani, hogy az ily gyöngysorok, +legyenek bármily gonddal, sőt pártcél nélkül is kiszemelve, semmikép nem +pótolják Széchenyi összes munkáit s hogy az örökösöknek elkölcsi +kötelessége valahára egy összes, a dicsőülthez méltó kiadást rendeztetni +s ha lehet egy oly szakértő által, ki inkább tiszteli, mint emlegeti +Széchenyit. + + + + +A MAGYAR NEMZET KLASSZIKUS ÍRÓI.[55] + +Kiadja Toldy Ferenc. Pest, 1863. Heckenast. + +Nagyon örvendünk, hogy e becses és olcsó gyüjtemény szakadatlan foly s +oly kitűnő szerkesztő kezében, mint Toldy. Ez alkalommal három kötetet +veszünk, egyet Virág Benedek, kettőt Bajza munkáiból s ezzel mindkét +íróé be van végezve. Virág ez utolsó kötete poétai munkáit foglalja +magában, mint harmadik és teljesb kiadás. – «Örömmel teljesítem, – mond +Toldy, – Heckenast G. barátomnak a magam óhajtását megelőzött saját +óhajtását, midőn Virág Benedek _Poétai Munkáit_ is adom a «Magyar Nemzet +Classicus Írói» e gyüjteményében. Az olvasó, ki nemzeti költészetünk mai +álláspontjából szokta a mult korok kitűnőbb szellemeit megítélni, nem +fogja Virágot tehetségeihez és érdeméhez képest méltányolni; s a +Helikonnak ma már kivívott magasságairól nem tekint vissza azon szédítő +mélységbe, melyből a multnak emberei, melyből annyiak felett Virág +Benedek, emelték ki az egykor földön csúszó magyar múzsát. S igenis: +Virág ódáira Berzsenyi, episztoláira és gunyoros költeményeire Kazinczy, +epigrammái s meséire Vitkovics, Szentmiklóssy és Czuczor rég homályt +vetettek, úgy, hogy Virág fénye szinte elhalványodott mellettök: a +nemzeties irány pedig már annyira éltető, sőt uralkodó eleme összes +irodalmunknak, hogy alig eszméljük immár, miképpen mindez egykor máskép +lehetett! Pedig mennyire más volt a kor, melyben Virág föllépett és +hatott s mely hatalmas és elragadó. De ez iránt magát a kort kell +megkérdeznünk.» Itt néhány Virágra vonatkozó sort idéz Toldy Kazinczy, +Csokonai, Berzsenyi és Vörösmarty költeményeiből s aztán így folytatja: +«Végre azon nemzeti iránynak, melyet Horvát István az ő nyomain hozott +be történetvizsgálatunkba, első megpendítője s kifejezett képviselője +Virág Benedek volt «Magyar Századai»-ban, első egyszersmind, ki +költeményeiben a nyomorult jelennek csüggesztő világába a magyar +hősvilág kétségtelenül nagy és biztató emlékezeteit idézve fel, +költészetünket új tartalommal és lélekkel termékenyítette meg s közvetve +klasszikai műeposzunk alapvetője lett. Így egész teljességében áll róla +a nagy költő szép mondása: + + .......... ki kora + Legjobbjait gerjesztve emelé, + Minden koroknak élt. + +Igenis: Virág költészetünk fejlődési láncolatában oly szem, melynek +ismerete nélkül e fejlődés menetele csonka, érthetetlen: s +klasszikusaink sorozatából, hogy az maholnap szerves egészet képezzen, +ki nem maradhat. De az ő költeményei becse nemcsak históriai, hanem +költői is s itt azon álláspontot kell megragadnunk, melyet más helyt +jellemeztem s ezúttal ismétlenem annál kevésbbé szükséges, mert azon +írásom az e gyüjteményben szintén közlött «Magyar Századok» előtt +olvasható.» + +Ez mind igen jól van mondva; teljesen helyeseljük Toldy nézeteit, kivéve +kettőt: először azt, hogy van klasszikai (ha az a remek értelmében van +mondva) műeposzunk; másodszor azt, hogy Virág klasszikusaink sorába +tartozik. Ez a költészet történelmében a Toldy által felállított +nézettel is ellenkezik. Azonban ellenvetésünk természetesen nem azt +teszi, hogy Virág nem jeles költő s hogy ne örülnénk ez újabb +kiadásának; mi csak szeretnők, ha e becses gyüjtemény valamivel +általánosb címet nyerne, például a «Magyar nemzet classicus és jelesb +írói» s a szerkesztő ne volna kénytelen klasszikusaink nagyon csekély +számát talán nagyon is megszaporítani. + +Bajzának e szintén utolsó kötetei nyelvészeti és filozófiai cikkeit, +vegyes polémiái nevezetesbjeit s dramaturgiai dolgozatait foglalják +magokban. «E hatodik kötettel – mond az utószó – bérekesztem Bajza +összegyüjtött munkái kiadását. Bár ez kétannyit, sőt többet, hoz az +1851-kinél, korántsem meríti ki ez írónk irodalmi munkásságát. Ide sem +tudva a «Hajdankor Világtörténetét», vitairataiból csak némelyeket +adhattam, melyek amily kiható és mély befolyást gyakoroltak az irodalmi +élet körén, kiválóbb érdekkel bírnak; dramaturgiai írásaiból pedig csak +szemelvényeket (s ezeket is kihagyásokkal), hogy legalább némileg +visszatükröztessék azon mértékadó hatás, mellyel Bajza összes +színügyünkre, mint szervező és műbíráló, volt. De még soká foghatnak, +költő, színész s mívelt nézőre egyformán, fejtőleg hatni ezen, a drámai +költészet és színművészet törvényeit mindig tényekből kiinduló konkrét +előadásban tartalmazó, mélyen átgondolt s azért biztos kézzel odavetett +esztétikai vázlatok: míg szervezők és igazgatók a színügy technikájára +tartozó, bár alkalmi intések öszvegében a legjobb gyakorlati kalauzt +találhatják fel. A kép kikerekítésére nem maradhatott el az író polémiai +első föllépte e téren, valamint szózata sem, mely azonkívül, hogy irányt +adott a színügynek a maga idejében, legtöbb részeiben érvényes marad +minden időre. – A nagy számú mellőzöttekben is mindenütt azon a dolog +lényegét kimerítő tárgyalás, azon éles ítélet, szétoldó erős logika s +polémiai taktika, melyek a közlöttek többjeiben művészi formában lépve +föl, egy nemét a klasszicitásnak veszik igénybe; de ott az általános +igazságok s derék észrevételek annyira vannak pillanatnyi érdekű, mert +mindig egyszersmind személyes, kérdések bő fejtegetésével vegyítve – t. +i. a rettegett zsurnaliszta, éppen mert rettegték, éveken át, +mindenfelől megszünés nélkül ostromoltatván, hallgatással fenn nem +tarthatá magát – hogy e miatt azok most már csak az irodalmi és színi +ügy történésze s a biográfus figyelmét köthetik le. Ezeknek az Athenæum +köteteit kell majd gondosan olvasniok. – A színbírálatokat eredeti +aláírásaikkal adtam. A figyelmes olvasó észre fogja venni, mikép +változott a névvel a hang is: nem tartózkodásból, bár oly időben, midőn +a független színbíráló hatóságilag is háborgattatott: azt Bajza nem +ismert, hanem számolásból.» + +Őszintén megvallva, mi valamivel többet óhajtottunk Bajza polémiáiból. +Tudjuk, hogy Toldy örömest rendez vala egy egész teljes kiadást is, ha a +gyüjtemény terjedelme s a kiadó engedik. Így is szívesen vesszük +Bajzának e legteljesb kiadását. Azonban talán nem ártott volna Bajza +kihagyott polémiáinak és más cikkeinek egy kis jegyzékét közölni. Teljes +kiadást sokáíg nem remélhetünk s így mind Bajza életírói, mind az +irodalom történelmével foglalkozók alig fogják megtalálni a lapokban +elszórt, kivált álnevű dolgozatait. S vajjon, ha pályatársai kihalnak, +kitől várhatunk e tekintetben biztos felvilágosítást. + + + + +A MAGYAR ORVOSOK ÉS TERMÉSZET-VIZSGÁLÓK IX-IK NAGYGYŰLÉSE.[56] + +(Szept. 22. és 24-kén.) + +A «saison morte» néhány napra fölelevenült. Utcáink zajosbak, a lakomák +és estélyek egymást érik, a Nemzeti Színház, a kérvényzők nagy +bosszúságára, nagyon látogatott, a szállodák vendégeket, a bérkocsik +pártfogókat nyertek, a Nemzeti Múzeum parkja pedig egy ideiglenes +bádog-szökőkúttal ékeskedik. Talán igen léhán kezdem e cikkecskét, mely +egy tudós gyűlésről kívánna némi referáda lenni. Hiába, az a +bádog-szökőkút egészen elléhásítja a kedélyt s furcsábbnál-furcsább +gondolatokat kelt föl az emberben. Hűsítni kivánták-e vele a léget, mint +keleten szokás? de hiszen szeptember végét éljük s meglehetős csípős +szelek fúdogálnak. A tudósoknak szándékozták-e megmagyarázni +gyakorlatilag a szökőkút elméletét? Lehetlen. Csak díszítmény akart +lenni az egész, de valóban nem lett egyéb, mint egy kis mulatság az +utcagyermekek számára s a tudós gyűlés meglehetős léha előcsarnoka. A +múzeumi park és kerítése elég szegényes, nem nagy becsületére válik sem +a fővárosnak, sem az országnak, éppen azért kár oly ideiglenes +díszítményecskével felcifrázni, mely a többi résszel éles ellentétben +van s csak kirívóbbá teszi fogyatkozásait. De lépjünk a terembe s +legyünk komolyabbak. Az állvány közepén, nem messze az elnöki széktől, +Bene Ferenc szobra foglal helyet, ki először indítványozta s +egyszersmind megalapította e gyűléseket. A karzatok tömve, a terem +minden padja elfoglalva s már az elnök, br. Eötvös József is belépett, +kit éljenzés fogad. A főváros majd minden orvosa és természettudósa +jelen van, a vidékről szintén számosan gyűltek föl, sőt egy pár bécsi +nevezetesség is lerándult. Itt Balassa, Sauer jól ismert arcával +találkozunk, amott nem messze az elnöktől a nyolcvanéves öreg Zipser +foglal helyet, emitt a tömegben Brassai ősz feje és magas termete +emelkedik ki; amott egy pár frakk és kabát tűnik föl s ha tudakozódik az +ember, azt nyeri felvilágosításul: ez itt Hebra a híres orvos és tanár, +az ott Frauenfeld a bécsi növény- és ásványtani-társaság küldöttje, emez +itt Wittelshöfer, a bécsi orvosi lap szerkesztője, amaz ott Samaleder s +így tovább. Az elnöki asztalnál a gyűlés titkárai, Kovács Sebestyén +Endre és Szabó József urak elfoglalják helyöket. Egy pár «halljuk» +hangzik, a zaj csendre verődik s az elnök szólni kezd. + +Br. Eötvös beszéde három pont körül forgott: kegyelettel emlékezett Bene +Ferencről, e gyűlések alapítójáról; szólott a természettudományok +haladásáról, érinté némely káros következéseit, különösen a +materialisztikus irányt s egyszersmind mély hitét fejezte ki az iránt, +hogy a természettudományok haladása végeredményeiben éppen azon morális +elveket és vallásos meggyőződéseket fogja megerősíteni, melyeknek +meggyöngülése miatt most aggódunk; végül az általános és hazai +tudományosság közti viszonyt fejtegette s egy idevonatkozó hazafiúi +meggyőződéssel s óhajtással zárta be jeles beszédét, melyre zajos éljen +harsogott. + +Ezután Kubínyi Ágoston állott fel, mint a soproni nagygyűlés alelnöke, +örömét fejezte ki, hogy tizenhat évi időköz után újra üdvözölheti +pályatársait s egyszersmind a soproni ülés azóta meghalt tagjai +emlékének áldozott. Őt Kovács Sebestyén Endre váltotta fel a szószéken, +ki Bene Ferenc felett tartott emlékbeszédet. E munka egyes megtapsolt +mondatai nem fedezhették el egyfelől azt az életrajzi részletességet, +melyet a szónoki beszéd formája nem tűrhet, másfelől pedig azt a magában +becses, de szintén oda nem tartozó részt, mely az orvosi tudományok +tizenhat évi haladását tárgyazza. Értekezést Szabó József olvasott «Az +ember a geológiában» címűt, mely e most annyira vitatott kérdés állását +néhány erős és biztos vonással rajzolja. Kár, hogy szava alig hallszott +s e miatt értekezésének kevesebb hatása volt, mint érdemelte volna. +Kubinyi hivatalosan jelentette, hogy a Bene Ferenc emlékére +indítványozott érmek elkészültek és kaphatók s egyszersmind +indítványozta, hogy jó volna egy ezüst érmet a gyűlés részéről az +ünnepelt özvegyének küldeni. Elfogadtatott s az elnök erre nézve egy +ünnepélyes küldöttséget nevezett ki. Majd néhány üdvözlő levél +olvastatott fel Pest városa, az Erdélyi Múzeumegylet s a bécsi növény- +és ásványtani egylet részéről. Továbbá jelentés tétetett a pénztár +állásáról, mely mintegy 1000 frtra megy. A még fennmaradt időt a +programm szerint indítványok töltötték be. Egyetlen indítvány sem +fogadtatott el, mi magában nem baj, de nagy baj az, hogy egy pár +gyermekes indítványt is hallottunk. Egy fiatal orvos nagyon megörvendvén +a gyűlés napi közlönyének, mely az ülés idejére alapíttatott, +indítványozza, hogy a lapot állandósítva heti folyóirattá kellene +átváltoztatni. Ami legfőbb, hogy miből és mi módon, arról mélyen +hallgatott. Ilyesmit százat is lehet indítványozni egy nap alatt, nem +kell egyéb hozzá, csak szó. Egy természettudós és tanár hosszasan +előadta, hogy ő egy értekezést írt erről meg erről, melyet egy német +tudományos lap keményen megtámadott; feleletét a szerkesztő nem vette +be, pedig igaza van s több efféle. Várta már az ember, minő nagy +dolognak lesz ez bevezetése, végre is tudtára adta a gyűlésnek, hogy ő, +a ki nem adott cáfolatot, fel fogja olvasni a szakülésben. Minő +ünnepélyes ülés lenne az az Akadémiában vagy Kisfaludy-Társaságban, ha a +tagok az ellenök írt polémiák miatt kezdenének panaszkodni. Nem tudtuk, +hogy némely természettudós érzékenyebb a költők- és művészeknél is. + +Az ünnepélyes ülést lakoma követte a lövöldében, hol számos toasztok +mondattak; a többek közt a Stettinben gyűlésező német orvosok és +természetvizsgálókra is poharak űríttettek, mi távirat útján tüstént +tudtukra is adatott s mire a szíves üdvözlő válasz még aznap +megérkezett. Szóval az első nap ünnep volt minden tekintetben, a +második, harmadik és negyedik, mint hétköznapok, a munka napjai. A +szakülések nagyon látogatottak voltak, sok jeles értekezés olvastatott, +az eszmecsere, vita javában folyt, szóval a gyűlés egyik főcélját most +jobban megközelítni igyekezett, mint régebben s örömmel tapasztaltuk, +hogy természettudósainknak nem csak száma szaporodik, hanem munkásságok +is kétszerezett és behatóbb. Vajha a gyűlés másik célját is mindinkább +megvalósíthatná, mi nem egyéb, mint a nagy közönség érdekeltségének +felköltése a természettudományok iránt. Erre nézve az ünnepélyes ülések +is sokat tehetnének, de meg kell vallanunk, még keveset tettek. E +tekintetben a második ünnepélyes ülés sem volt sikerültebb az elsőnél. +Többen olvastak értekezést; Knöpfler Vilmos «A természettudományok és +gyakorlati élet kapcsolatáról», Balogh Pál «Az olasz tudósok 1847-ben +tartott velencei gyűléséről», Bene Ferenc «Az elmebetegekről való +gondoskodásról», Schmidl Adolf a «Bihari hegységről», Hideghéty Antal «A +jelen ínség elemezése és óvszereiről», Patrubány Gergely «Wirchov +sejtkórtanáról», Romer Flórián «Zalamegye középkori egyházi +műemlékéről». Teljességgel nem akarjuk kisebbíteni a felolvasó urak +érdemeit, sőt elismerjük, hogy egy pár jeles értekezést is hallottunk. +De mégis átalában el nem nyomhatjuk azon megjegyzésünket, hogy +természettudósainkban hiányzik az előadás művészete, a külső és belső +formának erős érzéke, szóval az, mi egyik legfőbb eszköz a tudomány +népszerűvé tételére. Úgy látszik, keveset adnak a szorosan vett irodalmi +műveltségre s éppen nem követik az angol és francia tudósokat, kik e +tekintetben oly kitűnők. + +Ily ünnepélyes ülések értekezőinek egyik kiváló hibája az, hogy a szép +formát egyes floszkulusokban keresik s nem az egész kompoziciójában s +élénk folyamatos előadás helyett, melyből a főrészek mintegy láthatólag +emelkednek ki s olvadnak a főeszmében össze, vagy szónoki dagályba +vegyített szárazságot hallunk, vagy pedig annyi aprólékos részletet, +melyek a fővonásokat egészen betemetik. Adja Isten, hogy e tekintetben +is haladjunk s a jövő nagygyűlés szégyenítse meg netalán igazságtalan +gáncsainkat. + + + + +ÚJABB MAGYAR LANTOSOK.[57] + +Petőfitől máig. Pest, 1864. Heckenast. + +Kiadóink nagyon is pártfogásokba vették az antológiákat. Ha jól +emlékszünk, három év alatt ez már a tizedik kötet antológia Heckenast +kiadásában. Nem mondjuk törvényellenesnek ez eljárást; a kiadó betölti a +törvény betűjét, egy költőből egy kötetbe nem vétet át többet egy ívnél, +de mit ér, ha aztán tíz kötetben akár tíz ívet is találhatni egy +költőtől. Mindenesetre nem méltányosság. Még az más volna, ha +irodalomtörténeti vagy iskolai szempontból szerkesztenének kiadóink +antológiákat vagy pedig illusztrált díszalbumokként adnának ki. Így csak +puszta üzlet az írók rovására. – A kezünk alatti antológia újabb lírai +költészetünk képét kívánná nyujtani, vagy amint a névtelen szerkesztő +előszava mondja: «A legújabb magyar költői korszak összes termékeiből +vesz itt az olvasóközönség egy válogatott gyüjteményt időrendi +sorozatban és a szerint szemelve ki, amint az egyes költők egy vagy más +tekintetben figyelmet érdemelnek.» Kár, hogy az időrend néhol nincs +megtartva s a választás se mindenütt sikerült. Tompát, mint elbeszélőt, +a «Pipás kántor»-nál jelesb művel mutathatta volna be a szerkesztő, ha +ugyan Tompának szüksége van a bemutatásra. Szász Károlyból is jobban +választhatott volna, valamint Lévayból; Zalárnak, egyet kivéve, majdnem +leggyöngébb költeményeit szemelte ki. Bizonyos, eléggé nem indokolható +rokon- és ellenszenvet is veszünk észre ez antológia összeállításában. +Dózsától, Balogh Zoltántól egyetlen költeményt se találunk benne, +ellenben Zilahy Károlynak majd minden költeménye ott van, még olyan is, +mely sehol se jelent meg. Bozzai, e korán elhúnyt jeles fiatal költő, +egészen mellőzve, ellenben ott Cserényi Imre, ki alig írt egy pár +költeményt s még eddig inkább csinosan versel, mint költ. Az előszó +elmaradhatott volna. Petőfiről mond el egyet s mást túlozva és elrontva +azt, mit mások már jobban elmondottak. Azt mondani Petőfiről, hogy ő +szólott először magyar lélekkel magyar szívhez, csak frázis s e mellett +nem is igaz. Még kevésbbé igaz az, hogy Petőfi elhúnytával líránkban +csak visszaesés történt, de hanyatlás úgy látszik, mégsem mutatkozik; e +visszaesésnek főoka az időben rejlett, hátraléptünk, hogy annál +nagyobbat ugorhassunk s ha nem is haladunk szökdelve, mindazáltal vannak +jelenségek, melyek líránk jövőjére nézve a legjobb reménnyel biztatnak. +Ez körülbelül annyit tesz, hogy az 1849 utáni évtized lírai munkássága +visszaesést képez, a mostani évtized lírikusai pedig az emelkedés +korszakának kezdői. Vajjon kik a jövő lírájának e képviselői? Mi nem +ismerjük őket. Jó lett volna a szerkesztőnek egy kissé kimagyarázni +magát. Egyébiránt ajánljuk ez antológiát olvasóink figyelmébe; hiányai +mellett az újabb lírai mozgalmak elég élénk képét nyujtja. + + + + +A MAGYAR NEMZETI IRODALOM TÖRTÉNETE.[58] + +A legrégibb időktől a jelenkorig. Tankönyvül köz- és magánoktatásban. +Írta Toldy Ferenc. Első füzet. Pest. Emich Gusztáv tulajdona. 1864. + +Egész szívünkből üdvözöljük e könyvet, mely Toldy terjedelmes +irodalomtörténetének sem újabb kiadása, sem folytatása, hanem egészen új +és önálló könyv. Mint tudjuk, Toldy terjedelmes irodalomtörténetét csak +a mohácsi vészig írta meg, továbbá költészetünk történetét csak +Kisfaludy Sándorig bocsátotta közre két külön kötetben. Így mindeddig +nem volt teljesen bevégzett irodalomtörténetünk, mert az e téren +megjelent más művek oly gyönge kompilációk, hogy szóba sem jöhetnek. +Valóban szégyene volt a magyar irodalomnak, hogy irodalomtörténete még +az iskolák számára sem volt használhatóan kidolgozva, a közönség kezébe +pedig semmit sem adhattunk, melyből irodalmát a legrégibb időktől a +jelenkorig haszonnal áttekinthesse. E hiányon akar Toldy segíteni jelen +könyvével; míg több kötetre terjedő irodalomtörténetét bevégezhetné: +mintegy 18–20 nyomtatott íven összevonta tanulmányai eredményét. +Leginkább tankönyvet írt ugyan köz- és magánhasználatra, de úgy, hogy a +nagyközönség, sőt egyben s másban még a szakemberek is használhatják. +Nemcsak a módszer ajánlja e könyvet, hanem az adatok teljessége és +pontossága is. Valóban nem csekély nehézséggel járt néhány ívre teljesen +beszorítani az egész magyar irodalmat s minden feltűnőbb jelenséget, ha +nem is mélyrehatón, de mégis jellemzőn felmutatni. Toldy szerencsésen +megoldotta e feladatot s e mellett jegyzeteiben a magyar irodalom teljes +bibliografiáját közli. Felfogásunk vagy ítéletünk néha különbözhetik az +övétől, itt-ott némely átalánosságot terjedelmesben, némely részletet +összevontabban óhajthatunk, de el kell ismerni a munka jelességét, mint +egyetlent a maga nemében irodalmunkban s kívánnók, hogy iskoláink +valláskülönbség nélkül bevegyék s a közönség között is minél inkább +elterjedjen. – A kezünk alatti első füzet a legrégibb időktől 1807-ig +terjed, a második, mely, amint halljuk, sajtó alatt van, a még hátralevő +40 évet (1807–1849) tárgyalja. E második füzethez fogja a szerző +bevezetését is csatolni, melyben az irodalomtörténet tanítása módjáról +és könyve használatáról adja elő nézeteit. + + + + +PETŐFI ÉLETRAJZA.[59] + +Petőfi életrajzával megint foglalkozni kezd irodalmunk. Örvendünk rajta, +habár az eredménnyel nem igen lehetünk megelégedve. A «Fővárosi +Lapok»-ban Zilahy Károly ez év elején egy meglehetős terjedelmű +életrajzot indított meg, mely bizonyos körülmények miatt megszakadt +ugyan, de egy tíz íves füzetben nemsokára egészen meg fog jelenni, mint +a nemrég kibocsátott, kissé nagyhangú, előfizetési felhívásban olvassuk. +A «Pester Lloyd» tárcája nemrég végzett be egy egész cikksorozatot Beck +Károlytól, mely Petőfinek e német költővel való viszonyát és +beszélgetéseit tárgyazza. Sajnáljuk, de kénytelenek vagyunk kimondani, +hogy Beck Károly teljesen képtelen Petőfit jellemezni. Egész német +burschot alkot belőle. Nemcsak aki ismerte Petőfit, de az is, ki nem +ismerte, csak műveit olvasta, meg fog ütközni e rajzon. Az igaz, hogy +Petőfi Beckkel némi viszonyban állott, egy párszor meglátogatta, de hogy +olyasmiket s úgy beszélt volna, amint Beck előadja, abban kétkednünk +kell. Úgy látszik Beck nem egyebet célzott cikkeivel mint azt, hogy +részint a maga, részint a Petőfi szájával elmondja nézeteit a német és +magyar nemzet közti viszonyról, továbbá a saját és Petőfi költészetéről. +– Zilahyban méltányolnunk kell a fáradhatlan kutatást, de egyszersmind +hibáztatnunk az itt ott-nagyon kritikátlan eljárást, valamint azon módot +is, hogy apróságokra, esetlegességekre, sőt pletykákra kelleténél több +súlyt helyez s ezáltal a jellem lényegét akaratlanul is elferdíti. +Egyébiránt nem az egészről ítélünk, melyet nem ismerünk, hanem csak a +megjelent részekről; óhajtjuk, hogy a nemsokára megjelenő füzet +megcáfolja ítéletünket. Csak egy példát hozunk fel ítéletünk +támogatására. «Petőfi – mond többek közt Zilahy – a nők irányában nem +tudott szeretetreméltó lenni, mindjárt lelkemnek, galambomnak címezte s +minden előljáró beszéd nélkül összevissza ölelgette őket, miért +egyébiránt az asszonyok nem szoktak megharagudni, csak okkal-móddal.» +Mellőzve a szerző meglehetős ferde nézetét a nőkről, csak azt kérdjük: +volt-e valaha a világon oly ember, kiről el lehet mondani azt, mit +szerző Petőfiről oly határozottan állít? mert, hogy Petőfi nem volt +olyan, azt mindenki tudja, ki Petőfit ismerte. + + + + +PORTUGÁL NÉPKÖLTÉSZET.[60] + +Bellermann, egy német, ki sok ideig lakott Portugálban, egy kötet +portugál népdalt és románcot hagyott hátra, melyet barátjai nemrég adtak +ki Lipcsében. Minden dalhoz és románchoz oda van csatolva a német +fordítás is; egyszersmind számos felvilágosító jegyzetet veszünk a jeles +gyüjtőtől és fordítótól. A portugáloknak még nincs nagyobbszerű +népköltési gyüjteményök. Első gyüjtőjök de Almeida Garrett volt, a +közelebb elhúnyt külügyminiszter, ki 1851-ben adta ki mintegy harminchét +darabból álló gyüjteményét. Bellermann egészen átvette e gyüjteményt, a +többi, a felesebb szám, az ő fáradságának gyümölcse. A portugál +népköltészet átalában sokat hasonlít a spanyolhoz, a különbség köztök +csak az, hogy a portugál szelídebb és lágyabb. Ami a spanyol +költészetben szenvedélyes, vad és iszonyú, a portugálban mintegy +megenyhül. A portugál nép leginkább ünnep- és vasárnapokon szokta +énekelni dalait, románcait és legendáit. Örege, ifja összegyűl a +kertekben vagy a falu piacán vagy csapszékben; egyik gitárt vagy +tamburint vesz kezébe és sebes ütemekben énekel a szűz szerelemről, a +nőhűségről, szerelmi boldogságról és kínról, tiltott viszonyokról. Víg +és szomorú dal s románc egymást váltogatják. A szerelmi és +lovagrománcokkal ájtatos legendák és csodás regék társulnak. A +tulajdonképi történelmi ó-portulgál dalok és románcok leginkább a mórok +körül forognak s a Nagy Károly mondaköréből vannak véve. Meglepő, hogy +oly kitűnő hajósnépnél, minő a portugál, a tengeri kalandokról +hallgatnak a románcok. Bellermann csak egyetlen oly románcot tudott +találni, melynek színhelye a tenger és hajó. Címe: A «Kathrinéta hajó». +Hanem ez aztán nagyon szép. Ím itt közöljük amint hirtelenében +lefordíthattuk: + + Nézd amott az Kathrinéta, + Hirneves hajó, figyelj, + Elmondom mi történt rajta; + Ajh csodás és iszonyú! + + Napok teltek, év is eltelt + S hazatérni nem tudott; + Már alig van enni-inni, + Éhhalállal küzd a nép! + Sarutalpat lágyitottak + Csillapítni éhöket; + De az oly kemény, hogy senki, + Bár akarja, sem eszi, + Sorsot húznak, vágóhídra + Mint barmot kit vigyenek, + A hajónak kapitányát + Érte a sors, iszonyú! + + «Hej fiam, matrózfiacskám, + Mássz fel ott az árbocon. + Látod-e a spanyol földet + Vagy Portugal partjait?» + «Nem látom a spanyol földet, + Sem Portugál partjait. + Látok hét mezitlen kardot + Mind szívednek fenve ki.» + + «Mássz feljebb szemes fiacskám, + Tetejéig meg se állj! + Látod-e a spanyol földet + Vagy Portugál fövenyét?» + + «Hát mit adsz jó kapitányom? + Megvan, megvan, mit kivánsz. + Látom már a spanyol földet, + Portugálnak fövenyét. + Három lyányt is látok immár + Egy nagy fának árnyiban: + Egyik űl és csöndesen varr, + A másik meg fonogat, + Harmadik, legkedvesb köztök, + Búsul, búsul, sírni kezd.» + «Mind a három én leányom, + Végre hát ölelhetem! + No, a ki legkedvesb köztök, + Lesz jutalmul a te nőd.» + «Nem kell nékem a te lyányod, + Téged vár, téged szeret.» + «Jól van, hát pénz lesz jutalmad, + Mennyit elbirsz válladon.» + «Pénz se’ kell, bajjal szerezted, + Tartsd magadnak öregem.» + «Od’ adom hát paripámat, + Szép fehér és párja nincs.» + «Nem kell, tartsd meg paripádat, + Hozzám csak bajjal szokik.» + «Nesze, vedd hát Kathrinétát, + Messzi útra jó hajó.» + «Az se’ kell, mert kormányozni + Nem tudnám úgy, mint magad.» + «Nos, mi kell, szemes fiacskám? + Szólj és vedd jutalmadat.» + «Lelket kérek, lelked kérem + Menten add át, tartozol.» + «Pusztulj sátán, pusztulj innen, + Pusztulj, ne kisérts tovább! + Lelkemet Istennek adtam, + Testem légyen tengeré.» + De leszáll egy angyal hozzá, + Tengerből kiemeli. + Sátán ordít, ordítását + Visszazúgja szél s a hab; + Kathrinéta lassan, csendben + Még az este kikötött. + + + + +A «SÍRHALMOMI» SZÓRÓL.[61] + +Talán nem lesz fölösleges a fennebbieket egy pár sorral kiegészítenem. +Fogarasi úrnak igaza van; a «sirhalmomi gyászjel»-hez hasonló ragozás +vagy jobban mondva szóképzés csakugyan előfordul a sajószentpéteri +végzésben s ezt én nem tudtam. Azonban, jól megjegyezzük, ez egyetlen +hely nyelvemlékeinkben, mely Vörösmarty kérdéses sora mellett bizonyít. +Ha több volna, Fogarasi úr idézné, mert rendszeresen búvárkodik a régi +nyelvben s ily nevezetes adat másutt is oly kevéssé kerülte volna el +figyelmét, mint a sajószentpéteri végzésben. Újabban én magam is +átnéztem egy pár nyelvemléket és régi írót, de hasonló szóképzést sehol +sem találtam. Most már az a kérdés: vajjon oly szóképzést, melyet csak +egyetlen adat támogat, igazolhatni-e s vajjon lehet-e véle élnünk, csak +mint költői szabadsággal is? A szíves olvasók talán emlékeznek reá, hogy +én a költői nyelv jogát híven védem és sokat szabadnak tartok, mit a +szorosan vett nyelvtan megtilt. Azonban e szabadság a nyelv sarkalatos +törvényeit csak akkor hághatja át, ha azt a régi irodalom vagy a nép +költői nyelvszokása szentesíti. Itt ez az eset nincs, mert egyetlen adat +nem teremt nyelvszokást. Nem tagadom, hogy vannak és lehetnek esetek, +midőn a költő e szentesítés nélkül is merhet s merészségét siker +koronázza, de az ilynemű szabadság már nem terjedhet ki a szóképzés, +ragozás és kötés legsarkalatosb törvényeire. Ily esetben a vétséget a +körülményekhez képest nagyritkán elnézhetni ugyan, de sohasem +helyeselhetni. E szempontból kiindulva, szó nélkül hagytam volna +Vörösmarty kérdéses sorát, ha a ragoknak _i_ szóképzővel ragozása nem +volna annyira elterjedve irodalmunkban, hogy méltán bélyegezhetjük egyik +legkirívóbb visszaélésnek. Már oda jutottunk, hogy alig van egy pár író, +kinek stílusa ment a _tóli–tőli, bóli–bőli, róli–rőli_-féle +ragozásoktól. S különös, ezt nem a költők használják, kiknek erre több +joguk volna, hanem éppen a prózaírók. Ezért legyen nekem szabad +ismételnem azt, mit Fogarasi úr a sajószentpéteri végzésről tartott +akadémiai értekezésében a _városonki_ szóképzésre nézve mondott, de +amiről most, úgy látszik, megfeledkezett. «Tehát kétségen kívül +_városonki_, _városonkbeli_ helyett áll. De ezt már a mai időben magam +sem merném írni.»[62] + + + + +ZILAHY KÁROLY MUNKÁI.[63] + +(Zilahy Károly összegyüjtött munkái.) Kiadták Dalmady Győző, Dömötör +János, Komócsy József, Szabados János, Szász Béla, Tolnai Lajos s az +elhúnytnak több barátja. Két kötet. Pest, 1866. Eggenberger. (Petőfi +Sándor életrajza.) Írta Zilahy Károly. Pest, 1864. Emich. + +Zilahy Károlynak, e korán elhúnyt fiatal írónak, összegyüjtött munkáit +akarjuk megbírálni, melyeket nemrég barátai adtak ki; hozzájok csatoljuk +egyszersmind egy régebben kiadott munkáját is, a Petőfi életrajzát, +melyet e gyüjtemény nem foglal magában. Mind erről, mind amazokról +számos magasztaló bírálatot olvastunk a lapokban. A fiatal irodalom, az +új nemzedék, amint nevezi magát néhány fiatal író, mintegy Lessingjét +ünnepelte s ünnepli maig is az elhúnytban. Halála után munkái kiadására +több író egyesült, éppen mint a Kisfaludy Károlyéira. Emlékére Dalmady +Győző egy dicsőítő költeményt írt, mely inkább illik Shakespearere vagy +I. Napoleonra, mint Zilahyra, ha ugyan illik valakire. A munkáihoz +csatolt életrajzban egy helyt ezt olvassuk: «A kritikai pályán csak az +egy Macaulayt tudjuk, aki 25 évére Zilahynál többet produkált». Nem lesz +érdektelen vizsgálnunk: vajjon Zilahy csakugyan oly rendkívüli tehetség +volt-e, ki már is nagybecsű munkákkal ajándékozta meg nemzetét, vagy +csak egy törekvő fiatal író, kinek kísérletei tehetségre mutatnak s +kiből, ha buzgósága nem lankad, látköre tágul, ítélőtehetsége megérik, +ízlése nemesül, idővel talán jeles író vált volna. + +Összegyüjtött munkáit eredeti és fordított költeményei nyitják meg, +számra mintegy harmincnégy darab. Majd mind lírai költemények; nem +mutatnak valami gazdag érre, alig van köztök egy pár sikerült; de van +bennök egy oly sajátság, melyet egyetlen magyar költőben sem +tapasztaltunk. Zilahy költészete nemcsak vigasztalhatlan, hanem sivár, +majdnem a kopárságig. A természet bájainak, az élet örömeinek egyetlen +sugára sem csillámlik át rajta; nem visszhangzanak benne a hazafiság +eszméi; sehol az ífjú szív lelkesülése, édes bánatja, viharos haragja, +enyhítő könnye. De a kétkedő elme, a fájdalomtól marcangolt szív szilaj +melancholiáját sem halljuk. E sötét hangulatnak nincs elég tárgya, +eszméje, gazdagsága s általában költőisége. Mintha nem is egy +huszonötéves ember írta volna e költeményeket. Kietlen pusztaságon +érezzük magunkat, az eget felhők borítják, de nem támad vihar, se ki nem +derűl; éles szél fú, de nem válik szélvésszé, se szellővé nem lágyul; +egy-egy villám gyúl ki, de nem követi dörgés. A tájképnek nincsenek +változatos alakzatai s éppén úgy hiányzik a vihar nagyszerűsége, mint az +éj búskomor pompája. Fantáziánkat semmi sem foglalkodtatja és szívünk +megdöbbenés vagy borongó felindulás helyett némi kellemetlen érzéssel +telik meg. Zilahy egyik költeményében e szavakkal: «Az én szívem sötét, +rideg», tökéletesen jellemezte költészetét. S mindebben az affektációnak +kevés nyomára találhatni. Úgy látszik, hogy betegség s más csapások +hamar feldúlták szívét, mely, minthogy nem igen volt fogékony az örömre, +a fájdalomban sem lehetett gazdag. De lett légyen szíve bármennyire +fogékony, annyi bizonyos, hogy fantáziája nem volt eléggé költői, hogy +élményeiből bár kétségbeesett, de szívreható költészetet alkothasson. A +költészetben csak oly érzés hathat igazán a szívre, akár öröm, akár +fájdalom legyen, melyet mennél több ember érezhet s ha a költő képes azt +oly formába önteni, mely teljesen kifejezi. Zilahy költeményében +mindkettő meglehetősen hiányzik. Nem tud maga iránt elég érdeket +gerjeszteni; fájdalmát nem érezhetjük, mert nem értjük. Ott van például +a «_Hajótört_» című költeménye. Minden sora kétségbeesést lehel, de nem +tudhatni okát e kétségbeesésnek. Egy bűnös ember jajveszéklése-e ez vagy +egy nagyravágyóé vagy általában az emberi dolgok mulandósága miatti +elkeseredés? A költemény hol ezt, hol amazt látszik sejtetni. A +«_Vadonban élek_» kezdetű szintén ily nem érthető fájdalmat fejez ki. A +költő magányba vonúl és múltját siratja. + + S bár kárba ment mind mind amit reméltem, + Megcsalt, kicsufolt miben hinni véltem: + + A fény, mit az elmúlt láng visszavet, + Még édesen hevíti szivemet. + +kiált föl a költemény közepén s már mintegy enyhűlni véljük, azonban így +folytatja: + + S ha eltagadja sugarát a nap, + Villám elalszik vak felhők alatt; + + Itt hajlik rám egy rozmarinbokor, + Egy bősz titkot s jaj, szörnyű gyászt takar, + + S kinek sírján a gyászos ág rezeg + Ifjan, ártatlanul itt szenvedett. + + S amint a lomb a kőre ráborúl, + Ártatlanul, úgy mond, ártatlanul. + + Minek örűltem, mért élnem lehetne, + E néma kő alatt van eltemetve. + +Mi az a bősz titok? Ki nyugszik ott a sírban? Mind nem tudjuk. Hogy +lehessen elég részvétünk ez érthetlen fájdalom iránt, még akkor is, ha a +költő több erővel vagy gyöngédséggel tudná kifejezni érzéseit? A +«Livornóban» című költeményben, melynek első versszaka így hangzik: + + Ne híjj magaddal engemet, + Szögfürtű szép halászleány. + Ha áldva kulcsol most karod: + Megátkoznál a csók után. + +úgy látszik, azt akarja kifejezni, hogy az ő sötét szíve képtelen a +boldogságra; de a költemény elején és végén belopózott egy pár oly vonás +is, melyek őt kiégett szívű csábítónak sejtetik, mi bizonyosan nem volt +szándékában. Ily nem eléggé határzott érzés jellemzi Zilahy költeményei +jó részét, melyhez talán éppen ez okon bizonyos bágyadtság is járul. A +_Cs. emlékkönyvébe, Tünődés, Páris, Völgyben zúg a bérci csermely, +Marengói síkon_ című költeményein többé-kevésbbé ily bágyadtság vonul +el. + +Azonban vannak oly költeményei, melyekben határozottabb és erélyesb +érzéssel találkozunk. Csakhogy itt is ritkán találja meg s még ritkábban +összpontosítja a legfőbb vonásokat, vagy pedig nem éppen összeférő +árnyalatokat vegyít össze, mi ismét némi bizonytalanságban hagyja az +olvasót. _Testvérem emléke_ című költeményében meghalt testvérét +siratja. A bevezető sorok nem igen illenek e fájdalomhoz. A költeménynek +nincs eleje, közepe sovány. A szeretett testvér képe csak e két +versszakban tűn elénk: + + Imént volt, hogy merengve, gyúlva + Távol csendült kürt hanginál, + Mondád: mi sem maradhatunk el, + Ha majd mindenki síkra száll. + + Most volt, hogy paripánk repűlve + A bércen együtt dobogott; + Most sirattuk a drága angyalt, + A kis galamb fejű sasot. + +A két végső sor célzatát nem érthetni tisztán; a költő nem rajzolja oly +vonásokkal a közte és testvére közti viszonyt, melyek, erős részvétet +keltve, megértessék mély fájdalmát. Ha meg tudta volna eleveníteni +szeretete tárgyát, mennyivel hatásosabb lett volna a két végső versszak, +melyek valóban sikerültek: + + Ha én volnék ott kiterítve, + Megrepesztené szívedet! + Oh, mennyire szerettél minket. + Lelkem! én is megyek veled. + + Nincs szó!… De mely eddig nekem csak + Várt nyugalom volt, semmi más, + A halál, mert veled közös sors: + A legnagyobb vigasztalás. + +A többi költemény mind a megcsalt szerelem fájdalmát zengi, de itt sem +értjük mindenütt a költő lelki állapotját: + + Előttem állsz ragyogva, büszkén, + Tollad mint leng, fátylad lebeg: + Csalárd tündér álmélva nézlek, + Szegény lány, szánlak tégedet. + +kezdi egyik költeményét: tehát a csalódott szerelmes kedvese bájainak +hatása alatt áll még, de erkölcsi fensőségében szánja is őt. Ez volna az +első versszak értelme. A szánalom közelebbi okát érinti is a költő, bár +nem elég világosan, midőn így szól: + + De véled tán, nem vettem észre + Szíved mélyén a bánatot. + Csekély a felhő fenn az égen, + S homályba ejti a napot. + +Ez vagy azt teszi, hogy a leány büszkesége kedvese irányában csak +szerep, mely fájdalmába kerül, vagy azt, hogy a leány sem boldog, mert +talán mást szeret reménytelenül. Bárhogy álljon a dolog, az egész +költemény hangulatával ellenkezik a bevégzés átkos kitörése: + + Megölve, kővé válva fekszem: + Élet nálad, nálam halál. + Ne láss, kerülj, felejts el, oh e + Kiontott vér fejedre száll! + +De meg kell vallanunk, hogy e költeménynek van egy szép versszaka is: + + Megmondtam én, tündér vagy, angyal, + Angyal, kinek csak szárnya nincs; + Igaz szerelem szárnyat adhat, + Minden más vágy csak rabbilincs. + +Azonban e sikerült versszakot is elrontja, midőn elkezdi magyarázni: + + Bilincs, mely sárba, porba von le, + Köd, mely eloltja fényedet, + S bűbájából – oh jaj – kitépi + Varázsban égő képedet. + +A «_Hegedűszóban szép mese_» tárgya szintén szerelmi boldogtalanság; +allegória, még pedig eléggé ízetlen és homályos. A költő az utcán egy +ifjú sápadt nővel találkozik, ki egy mesét juttat eszébe. Volt egyszer +egy pásztorleány és pásztorifjú, kik egymást szerették és boldogul +éltek, de egyszer csak megszólal az erdőben egy kürt. Megjelen egy árny, +kit az ifjúnak követni kell a Feketevárba, melynek örökös foglya marad. +Mikor az árny elvitte a pásztort, a leány elájult, azonban a fáról egy +kandúr ugrott le, megcsókolta a leányt s hátára véve egy barlangba +vitte. A leány föleszmél, sóhajt, jajgat; egész nap sír, de nincs +szabadulás. Így él boldogtalanul a két szerelmes, egyik a Feketevárban, +másik a kandúr körmei közt. Az egész csak annyit fejez ki, hogy két +szerelmes egymástól elválasztva mily boldogtalan; de hogy miért történik +mindez, minek jelképe az árny, minek a kandúr, mind nem érthetni. Se +naivitás, se humor nincs benne; valami fásult hangulat szüleménye az +egész, mely mély értelemmel kacérkodnék. + +A _Képzelve_ kezdetű költemény első versszaka így hangzik: + + Képzelve vagy álmomban, + Már nem tudom és nem bánom. + De láttalak, emlékszem, + Könnyezve, halaványon. + +Ez inkább fásult, mint méla hangból mindjárt a második versszakban a +legérzelmesebbe esik belé: + + Beszélj, oh, drága gyermek, + Ah mond el ami bántott! + Bár messze, soh’se hágy el + Legigazabb barátod. + +Azonban a könnyező hölgy bánatával nem sokat foglalkozik, hanem a +helyett, a magáét beszéli el, elmondva, hogy mindent föláldozott érte s +kérdi, vajjon van-e a leány szívében egy gondolat az ő számára vagy +pedig úgy tesz, mint a szirén, ki bűvös énekével a vándort a tengerhez +csalja s míg ez hívőn eseng, imádkozik, amaz tovább evez s örökre +odahagyja. A szirén hasonlatát ilynemű fordulattal már többen sokkal +szebben használták föl. De nem ez a költemény főhibája, hanem az, hogy a +hangulat benne zavart, a részek közt nincs szerves kapcsolat, annyira, +hogy két költemény is kitelnék belőle. Általában Zilahy nagyobb +költeményei majd mind ilyenek, kivéve a _Véletlen látogatást_, mely e +tekintetben sikerült. A költő álmát beszéli el. Kedvese s ennek rokona +anyja látogatására jőnek. A leány künn marad; a rokon bejő s elmondja, +hogy csak puszta félreértés forog fenn, a leány híven szereti. A költő +kirohan kedveséhez, ki szótlan néz reá. «De meddig tart e hallgatás +még.» Ekkor anyja lép hozzájok s a leány mosolyogva szól: «A ki hallgat, +megegyezik». Anyja áldását adja a boldog párra. + + Kezem feléd nyujtom valóban, + Nyujtom, de már te nem vagy ott, + Nézlek, a szürkület mutatja + A hóvirágos ablakot. + + A dérlepett viskók felett fenn + Szemem hamar reá talál, + Hol dombtetőn diófa mellett + Anyámnak síri halma áll. + + Elfordulok. Arcképed ott van + S fölötte függ még fátyolod, + Mit esküvőd napján fejedről + A haragvó szél elkapott. + +Ez kerek egész; az álom rajza ugyan élénkebb és jellemzőbb lehetne; a +befejezés mindenesetre jobb, csak a fátyol egy kissé erőltetett. Hogyan +jutott az a költő birtokába? Fölkapta-e és eldugta, vagy a szél vitte +ablakába? Ez önkénytelen kérdés könnyen paralizálhatja a hatást az +olvasóban. + +Kisebb költeményei kompozició tekintetében sokkal jobbak, kár, hogy +legtöbbször egy-egy elhasznált hasonlatnál, vagy epigrammai fordulatnál +nem emelkednek föllebb. Minden tekintetben legjobb köztök az «_Elült a +szél_» kezdetű, ezt mint a gyüjtemény legjobb költeményét ide iktatjuk: + + Elült a szél: ezüst olajfák alszanak. + Előttem a Durance moraj nélkül halad. + + Szívem fáj s mégis oly könnyű, mert bánatom + Éjében sugárzó képedet láthatom. + + Te jutsz eszembe, te, s édes fájdalmamat + Nem háborítja szó s nem egy rossz gondolat. + + A félig meghalt hang keblemben újra él, + Rabod még egyszer hisz, eseng, szeret, remél. + +Verselése és nyelve elég gondos, bár nincs feltűnőbb eredetisége vagy +bája. Megakad ugyan itt-ott egy-egy fülsértő egyhanguság, mint: + + De elfed oh + Elfed s engemet eltemet + +vagy a rövid szótagok ritmustalan halmozása mint + + Én csalképei betege vagyok + +de e tekintetben általán véve méltánylást érdemel. A rossz, ízetlen +hasonlatoktól is sokkal mentebb, mint ifjú pályatársai. Valami újat, +meglepőt alig nyujt ugyan, de a dagályt kerüli. Ilynemű feltűnőbb +ízléstelenséget csak két helyt vettünk észre. «_Jenő_» című +költeményében elhúnyt barátját eltévedt üstököshöz hasonlítja, mely a +sokaság közt elhagyatva élt s nem levén mit ölelni a földön, az égbe +szállott. Tehát az üstökös a földről száll az égbe. Az «_Ajánlás_»-ban +azt mondja, hogy a bánat tengerére szállott s ott tébolyogva az árban +gyöngyöket talált; vad éjjel, bősz fergetegben kedvese képe kísérte, +érte rohant gyászba, vészbe s gyöngyét is neki szenteli. Viharos éjben +szedni a tenger gyöngyeit egy kissé nehéz mesterség. + +Fordított költeményei közül legjobbak azok, melyeket Puskinból fordított +Bodenstedt után. E német fordító nevét ugyan elhallgatja, de ez már +nálunk így szokás. Legkevésbbé sikerültek a Heineből fordítottak, melyek +nagyon nehézkesek. Ariosto töredékét gondos nyelv tünteti ki, de sok +helyt hiányzik benne a sormetszet s az octava rima három ríme helyett +négy rímet használ. + +Költeményeit elbeszélései követik, öt eredeti s egy fordított Turgenyev +után. Elbeszélő költészete még sivárabb, mint a lírai. Az idealizmus +tökéletes hiánya jellemzi majd mindeniket. Egyetlenegy személye iránt +sem viseltethetünk érdekkel; férfiai és női úgy erkölcsi, mint széptani +tekintetben a legkellemetlenebb benyomást hagyják maguk után. Bűnösek +minden szenvedély, gyöngék minden küzdelem nélkül. Mintha a költő nem is +költeményt írna, hanem elbeszélne egyet-mást az életből, amit látott, +hallott, de mélyebben nem vizsgált. A költői igazságszolgáltatásnak, a +művészeti világ e gondviselésének, nyomait sem találhatni e +beszélyekben. Mintha az erkölcsi világban nem is volna nemezis. Ami +történik, csak történik s az emberek bensőleg sem boldogok, sem +boldogtalanok. Nemcsak becsületes nincs köztök, de valódian érző sincs. +Nem látunk küzdelmeket, nem halljuk az öröm vagy fájdalom hangját. Se +nem nevetünk, se föl nem indulunk, se a humor vegyes hangulatai közt nem +hánykódunk. Sivár világ vesz körül bennünket, maga a költő sincs +részvéttel személyei iránt s csak némi fanyar iróniával kíséri őket. Ide +járul még, hogy Zilahynak nincs találékonysága, csak elbeszélni tud, de +nem egyszersmind bármely egyszerű mesét szőni s jellemet rajzolni. +Alakjai nem emelkednek ki, cselekvényeinek nincsenek érdekes +fordulópontjai s bevégzése vagy elhamarkodott vagy erőltetett. Ami +beszélyeiben jó, azok a mellékdolgok, egy-egy tájkép, a hely vagy a +társaság rajza, mely beszélyeinek színhelye. Itt egy pár vonással +biztosan rajzol s látszik rajta a tapasztalat közvetlensége. Mintha +érezné, hogy ebben áll minden ereje, igen is belé merül, odahagyja +főszemélyeit, elejti a különben egyszerű cselekvény fonalát s +meg-megrontja a forma arányait. + +Ily formátlan valami a «_Csalfa álmok, tört remények_» című beszélye. A +költő akarna is, tudna is elbeszélni valamit, de nincs mit elbeszéljen. +Két szerelmes történetét beszéli el, mely éppen oly érdektelen, mint +visszataszító. Orgován Helén beleszeret egy Zelinszky nevű hadnagyba. +Minthogy a szülők nem akarnak beleegyezni a házasságba, Helén elszökik a +hadnaggyal. Összeesküsznek, Zelinszkynek Szepességen lakó gazdag +nagybátyja letévén értök a kauciót. Azonban kevés jövedelmök levén, csak +nyomorognak. A megbántott szülők semmit sem akarnak tudni leányukról. +Zelinszky a kártyán próbálja megalapítani szerencséjét, de veszt. Nincs +más mód, mint az öreg nagybátyjához folyamodni. Odautaznak s éppen +halálos betegen találják; azonban halálából nem sok hasznot húznak. Az +öreg úr csak tízezer forintot hagyott nekik végrendeletében, a többi +Orsolya asszonyé lett, az öreg gazdasszonyáé és ápolójáé, kivel, úgy +látszik, némi viszonya volt. Zelinszky beküldte lemondását az ezredhez s +Helénnel és a tízezer forinttal Bécsbe költözött. Itt hamar nyakára +hágtak a pénznek. Azonban kisegítette őket a jó szerencse. Zelinszky +Leviczky grófnénak lett kedvese, Helén pedig Leviczky grófnak. Volt újra +pénz. Semmiben sem szenvedtek fogyatkozást. Mindnyájan egy fényes +palotában laktak s egymás feleségét megcserélve, boldogul éltek. A gróf +fia, az ifjú Leviczky, megzavarja e boldogságot; ugyanis meghallván +szülői botrányos életét, Velencéből Bécsbe jő s Zelinszkyt párbajra +hívja. Zelinszky veszélyesen megsebesíti az ifjút, aztán elszökik +Poroszországba, onnan Párizsba, hol mint magyar menekült szerepel. +Helén, úgy látszik, hánykódik-vetődik a világban. A költő mint +gyermekkori ismerősével a vasúton találkozik vele s úgy tapasztalja, +hogy valamint őt Swift, úgy Helént az élet tökéletesen demoralizálta. +Miért és hogyan demoralizálta a költőt Swift, nem tudjuk, de annyi +bizonyos, hogy a beszély éppen oly kevéssé erkölcsös, mint költői. Helén +szépségét lelkesülten rajzolja a költő, de kedélyvilágát egy pillanatra +sem tárja fel; sokat beszél Helén szenvedélyéről, fájdalmáról, de maga a +szenvedély egyetlen mozzanatban sem nyilatkozik. Nem értjük e szegény +leányt s nem is hisszük, hogy volna szíve. Szülőit minden küzdelem +nélkül hagyja oda, mintha csak bálba menne. S vajjon szerette-e férjét? +A házassági viszony felbomlása éppen oly könnyen megesik, mint az +elszökés. S csodálatos! a költő közli velünk Helén naplóját. +Felvilágosítást remélünk belőle meríthetni s nem találunk benne egyebet +Karthausi-modorban írt világfájdalmas ömlengéseknél, melyek csak puszta +általánosságok s nincsenek kapcsolatban házas élete eseményeivel. Úgy +látszik, a költő ez ömlengéseket, töredékgondolatokat régebben írta s +hogy kárba ne vesszenek, beszélyébe szőtte. Helén erkölcsi sülyedése +körülményeiről sem hallunk semmit. A költő, mint valami újdonságíró, +csak a tényt közli minden benső kapcsolat, fejlődés nélkül. Zelinszkyt +szintén csak így rajzolja. Általában személyeire igen illik az, amit ő, +mint kritikus egyik beszélyírónk személyeiről megjegyzett, tudniillik, +hogy olyanok, mint a mák, melynek fejéhez a gyermek con amore suhintja +fűzfa vesszőjét, gyönyörködve a kicseppenő fehér nedvben, vér nincs +honnan ömöljön. Mindamellett egy pár érdekes mellékrészlet nem hiányzik +a beszélyben; a berendi udvar, a kis városi pletykák rajzai tehetséget +árulnak el, valamint hellyel-közzel az elbeszélés elevensége is. + +Az «_Apropos-k és malapropos_»-knak már inkább van meséje, de ez is elég +rideg világ, bár komikai beszély akarna lenni. Zekula, egy +haszonbérlőből lett birtokos, fiainak tanítót fogad, egy ifjú +papjelöltet, Endi Lőrincet. Ez beleszeret unokahugába, Kláriba, Zekuláné +pedig az ifjú tanítóba. Tóni, Zekuláné társalgónője, észrevévén, +asszonya hajlamát, igyekszik elősegíteni e viszonyt. A szemérmes +Lőrincnek kártyát vet, kiveti, hogy szerelmes és szerettetik. Lőrinc azt +hiszi, hogy Tóni Klárira céloz, zavarba jő. Tóni e zavart Zekulánéra +magyarázza, bátorítja a félénk szerelmest, sőt másnap este azt súgja +fülébe, hogy menjen a kerti lugasba, hol neki tegnap kártyát vetett, +kedvese ott várja. Lőrinc Klárival vélt találkozni és szerelmi +vallomását egy levélre bízva, elindult a lugasba. Ott Zekuláné várt reá; +nem ismerte meg, azt hitte Klárihoz szól s átadta neki a levelet. +Azonban csakhamar észreveszi tévedését és elszalad, Zekuláné pedig a +szobába siet elolvasni a levelet. Van zaj a háznál. Zekuláné fellármázza +férjét, ki meginti ugyan Lőrincet, de egyszersmind azt is +kinyilatkoztatja, hogy ha valami biztos állomást szerez magának, nem +tagadja meg tőle unokahuga kezét. Lőrinc erre elmondja, hogy ily +állomása már akadt, mert éppen ma hívták meg udvari papnak kedvező +föltételek mellett. Klári férjhez megy Lőrinchez, de férje helyett a +fiatal bárót, Lőrinc kegyurát szeretgeti, mit Lőrinc a maga hasznáért +éppen nem akadályoz. Meg nem foghatni, hogy a költő miért teszi Lőrincet +hitvány emberré. Naiv komikai alak helyett kár volt egy nyomorultat +rajzolnia. A durva és veszekedő Zekula is hamar válik jámbor, szíves +indulatú emberré. Mennyivel jobb lett volna, ha Zekula féltékenységből +adja férjhez unohakugát. Így Zekuláné komikaibb alakká válik, Zekula +szükségesebb személy s a cselekvény menete élénkebb. Az expozicióban +sokat hallunk a szereplő személyek multjáról, többet, mint amennyi ily +kis beszélyben szükséges, de nagyon keveset arra nézve, ami a +fejlődéssel és kifejléssel kapcsolatos. A tárgy éppen oly rideg, mint a +tárgyalás. Komikai vidor kedv vagy humoros hangulat helyett, fanyar +szeszély ömlik el az egészen. + +«_Egy magyar énekesnő külföldön_» egy gazdag ifjú szerelmi története, ki +Olaszországban egy Biánka nevű kacér színésznőbe szerelmes. Az ifjú a +leányra költi minden pénzét, aztán hamiskártyás lesz, a színésznő +cimboráival segíti kifosztani az idegeneket, végre egy éjjel észre +vevén, hogy kedvese mást is szeret, vetélytársát megöli, elszökik s e +közönyös megjegyzéssel fejezi be a beszélyt, melyet maga beszél el: +«Néha csakugyan furcsa társaságokba keveredik az ember.» A személyek +közt senki sincs, ki részvétünkre lenne érdemes. A költő itt inkább +feltárja főszemélye bensőjét, mint első beszélyében, de nincs köszönet +benne; cselekvénye kerekebb, elevenebb, mint a másodikban, de a tárgy és +tárgyalás ridegebb, visszataszítóbb mindeniknél. A színésznő lehetne +kacér, hűtelen, csak volna benne valami báj, szeretetreméltó, valami +emberi érzés, hogy értenők az ifjú szenvedélyét s ne kellene csak +utálnunk. Az ifjú lehetne sokkal bűnösebb, csak volna valami +szenvedélye, küzdelme, búja. Prévost is ilynemű viszonyt tárgyal híres +beszélyében, Manon Lescaut-ban, de mily különböző a felfogás, hogy +egyebet ne említsünk. Manon többször megcsalja kedvesét, mint itt Biánka +Oszkárt, de minő bájos teremtés, könnyelműsége mily naiv, szíve +hűtlenségében is mily hű s mennyi küzdelemmel, szenvedéssel fizeti meg +egyetlen hibáját, hogy a szegénységet nem tudja tűrni. És Grieux +esztelen, de mély szerelme mily emberi, igaz és részvétre méltó. +Könnyelműsége annyi mély érzéssel, erkölcsi megsemmisülése a szerelmi +feláldozás oly erkölcsösségével vegyül, hogy megindítja szívünket. +Mindezt csak azért hozzuk fel, hogy Zilahy beszélyének tárgya még +magában nem zárja ki a költőieséget, sőt a francia beszélyirodalom egyik +valódi remekműve ilynemű viszonyon alapul. Nem e beszélynek tárgyát +hibáztatjuk, hanem a felfogást, a tárgyalást, melyből hiányzik minden +költőiség. Nincs költőitlenebb, mint a bűn szenvedély nélkül. Oszkár +szerelme nem szerelem, pusztán gavalléri kaland, minden szenvedély, sőt +lélektani érdek nélkül. Biánka a legközönségesebb személy, ki valaha +beszélyíró tollára akadt. S mily nyomorult a két főszemély környezete. +Csodálatos, hogy egy huszonötéves beszélyíró az életnek csak sivár, +mondhatni leghitványabb oldalát festi. Mintha nem találna részvétére +érdemes tárgyat s amit talál, az nem más, mint egy bárgyú gyermek. A +«_Verőfényes napok_» című beszélyét valóban az tünteti ki, hogy +részvéttel viseltetik főszemélye, egy bárgyú gyerek iránt, ki +játszótársa volt s hozzá egész haláláig ragaszkodott. De vajjon a költő +részvéte elragad-e az olvasóra is, az egészen más kérdés. Nem az a +kifogásunk, hogy a beszély hőse egy tíz-tizenkétéves gyermek. A +költészet örök forrása és tárgya az emberi szív, legyen az gyermeké, +ifjúé vagy öregé. Azonban az ember oly állapota, mikor születésénél +fogva vagy más testi bajok miatt csak egy fokkal több az állatnál, +inkább az orvosi tudomány tárgya, mint a költészeté. Ami jellemző, nem +mindig egyszersmind költői is. Más tekintetben e beszély vagy +helyesebben genrekép legsikerültebb Zilahy elbeszélő művei közt. A +főpontok arányosan emelkednek ki, kevés benne az áradozás, egypár +részlet kitűnően sikerült. Turgenyev orosz beszélyíró befolyását ugyan +megérezhetni rajta, mindamellett Zilahy sehol sem eredetibb és sehol sem +tanusit több elbeszélő tehetséget, mint éppen e művében. A «_Székely +legény_» című humoreszkjéről ellenkezőleg semmi dicséretest nem +mondhatni. Ez oly ízetlenség, hogy alul van minden kritikán. Még csak +egy kis székely jellemzetesség sincs benne. Zilahy egyik bírálója azt +jegyzi meg, hogy sok székely szót igyekszik meghonosítani az +irodalomban. E székely tárgyú népies beszélyben mi nem találunk többet +két közönséges székely szónál: _kabala_ (kanca), _vesdi_ (verseny). +Többi beszélyeiben ami tájszó előfordul, azok erdélyi magyar tájszók s +van köztük egy pár oláhos is, mint például _szokotyálás_, melyek +használatát nem igen ajánlhatni. + +Útirajzokat is írt: «_Kirándulás Provenceba_». «_A dalok földjéről_» és +«_Nizai élet_» címek alatt. Nem tárgyilagos rajzok, melyek az átutazott +országokat akarják előnkbe varázsolni, tanítva és mulattatva, hanem hol +szatirai, hol lírai hangulatok, melyeket az út keltett fel a szerzőben +vagy maga árasztott reája. A szerző alanyisága volna a fő, ami ellen +semmi szavunk. Azonban alanyisága itt is oly rideg, oly kopár, mint +lírai költészete s éppen úgy akarna is, tudna is elbeszélni, ha volna +mit, mint elbeszélő költészetében. Amit lírai és elbeszélő költészetéről +mondottunk, jórészt illik ide is. Útirajzaiban is a mellékdolgok, az +apróságok sikerülnek leginkább: egy-egy hajnal, alkony vagy táj rajza, +néhány gúnyoros megjegyzés és élc, bár néha vagy diákos vagy cinikus +vagy pedig mindkettő egyszerre. Ha valami nagyobba fog, például +kalandját beszéli el, egy kis szatirai rajzot akar kikerekíteni, vagy +éppen reflexiókba bocsátkozik, majd mindig unalmas vagy ízetlen. +Ilyesmit ritkán is kísért meg, abban telik kedve, ha apróságot-apróságra +halmozhat. Beutazza Svájc egy részét s gúnyra nem talál méltóbb tárgyat, +mint a lausannei polgármester kiáltványának e szavait: «Lausanne +méltónak mutatta magát, hogy Waadt kanton fővárosa legyen», föllengzését +pedig mind kiárasztja Chillon várára, nehány frázist szentelvén +Byronnak. Franciaországgal is így tesz: ennek is beutazza egy részét s +szatirája megelégszik azzal, hogy kicsúfolja Castellane tábornagyot, +kinek vén létére fiatal szeretője van. Föllengzése itt is, mint Svájcban +nem emelkedik föllebb egy költő emlékénél, a Petrarcaénál, ki «Laura +sírjára könnyeinek gyémántesőjét hullatta s minden könnyű egy dallá +változott és visszhangzott egy félezred éven át milliók szívében.» A +svájci és francia társadalmi, politikai életről egészen hallgat, mintha +nem érdekelné vagy nem fordult volna meg semmiféle társaságban. Csak +magával foglalkozik s egy-egy útitársával, csak a vagonban, vendéglőkben +és utcákon szedi minden tapasztalatát. Jól van, csak lássunk belőle +valami érdekest, de alig látunk egyebet hajhászott genialitásnál, mely +semmiségeknek mély jelentőséget akarna adni, de nem tud. Toulonban egy +spanyol hölgy szólítja meg, később karját kéri; utazónk ásít s odaadja. +Miért ne járna vele, hiszen őt Toulonban úgysem ismerik. Együtt járják +meg a várost. Legtöbbet az őrültek házában mulatnak. A sennora beszédbe +elegyedik az őrültekkel s kérdi utazónktól, miért nem szól ő is. «Hagyja +el, sennora – úgymond – én nem tudok a bolondok nyelvén beszélni, ez +nekem már egyetmás bajt okozott s még fog is okozni, de isten neki, +elszalasztottam azt az időt, amikor megtanulhattam volna; hát csak +maradok eddigi tudományommal; akad elvétve egy-két okos ember, aki +megért így is.» Ezzel tovább sétálnak; a sennora elbeszéli, hogy ő +Touleseból való és Soult marechal keresztleánya, egy év óta Marseilleben +lakik, most főhadiszállását Toulonba akarta áttenni, azonban nem tetszik +neki e város, igen szomorú és sivár, misem köti ide, holnap fölszedi a +sátorfát s megy Livornóba, az is kikötőhely. Nem tudni, miért, a kikötők +iránt különös előszeretettel viseltetett. Végre egymástól elválni +készülnek; a sennora egy mély és jelentésteljes pillantás után megkéri +utazónkat, hogy vegyen neki valami emléket a belvárosban. Utazónk nem +szereti a pénzt haszontalanságra költeni. Van egy papagálya, melyet +Marseilleben vett s melytől szabadulni akar; ezt ajándékozza neki. Hogy +bármily tekintetben mi érdekes van az ily históriákban, nem tudjuk +felfogni. Aki útirajzban alanyiságát teszi központtá, igen érdekes +egyéniségnek kell lennie, ki gazdag kedélyt élénk fantáziával párosít. +Zilahyt Heine és Petőfi útirajzai vezethették félre. Hasonló formára +törekedett, de semmivel sem tudta pótolni Heine humorát és Petőfi +szeretetreméltóságát. Rajzaiban legsikerültebb az a részlet, hol +kevésbbé foglalkozik magával s van valami tárgya s ez a nizzai élet +rajza. Azonban itt sem elégíti ki mindenütt a fölkeltett kíváncsiságot. +Antibesbe kirándulását oly hosszan írja le, mintha valami érdekest +akarna elbeszélni s csak holmi apróságokat tálal föl. Követelő +fennhéjázással mondja, hogy őt az utazásban nem a tudomány érdekli, +hanem az élet, ezért szeret a nép közé elegyedni s tanulmányozni belső +sajátságait. Ezért egy korcsmában néhány francia katona közé ül. +Hallgatja, mit énekelnek, hát a francia dicsőségről énekelnek s így +azzal a hallatlan nagy tapasztalattal gazdagodik, hogy a francia +dicsvágyó nép. Leszámítva nehány nehézkes vagy nem elég magyaros +mondatait, nyelve gondos, sőt ahol valódi gondolatja van, szép is. +Útirajzai, valamint novellái is leginkább stíl tekintetében érdemelnek +figyelmet. + +Ideje már szólanunk irodalomtörténeti és széptani munkáiról, melyeket +mint legkitűnőbbeket emelnek ki barátai és bírálói. Köztök a Petőfi +életrajza a legterjedelmesb, de egyszersmind a leggyöngébb. Zilahy +Petőfi jellemrajza helyett bizonyos tekintetben torzképét festi. +Csodálkozunk, hogy, ha más nem, legalább Petőfi barátai, kik részint +szerkesztők, részint hirlapok dolgozótársai, nem szólaltak föl ez +életrajz ellen. Igaz, Zilahynak nem rosszindulat vezette tollát, sőt +ellenkezőleg Petőfi leglelkesültebb tisztelői közé tartozik. Majdnem +imádja s elragadtatása némi szolgaias érzelemmé fajul, midőn könyve +mottójául Ariosto e sorát teszi: «E könyv urunknak lesz szentelve.» De +mit ér a lelkesülés, ha a dicsőített költő hóbortos alakként tűnik föl, +kit se mint embert, se mint költőt nem érthetünk? E tíz ívre terjedő +könyv csak adatgyüjtemény s egyéb semmi. Zilahy jól, rosszul, kritikával +és kritika nélkül összeszedett mindent, amit Petőfiről olvasott és +hallott, de nem vizsgálta a tények lélektani indokait és benső +kapcsolatát. Nem levén vezéreszméi, nem tudja csoportosítani az +eseményeket. Petőfinek csak külső élete tárul fel előttünk s a +mellékdolgok, apróságok, esetlegességek, mint gyom a virágot, betemetik +mindazt, ami fő és lényeges. Innen van aztán, hogy a könyv egészen más +benyomást tesz az olvasóra, mint aminőt a szerző céloz. Egyaránt +hiányzik belőle a filozóf szelleme s a művész alakító ereje, sőt a nyelv +gondossága, a stíl szépsége is, melyre Zilahy másutt észrevehető +törekvést tanusít. Itt csak újdonságírói, tudósítói előadással +találkozunk, mely a történetírás alantibb színvonalára sem emelkedik. + +Zilahy Petőfit csak mint embert igyekszik rajzolni s egészen mellőzi a +költőt; élete minden apróságaira kiterjeszkedik, de szelleme legnagyobb +vonásait sem tárja előnkbe. Ez a könyv egyik legnagyobb hibája. Zilahy, +úgy látszik, azt hitte, hogy a költő jellemrajzát nem kell összezavarni +az ember életrajzával, mert az két különböző dolog; azt hitte, hogy mert +vannak politikai, esztétikai jellemrajzok, melyek nem akarnak életrajzok +lenni: tehát az életrajzban sem lehet helye a jellemrajznak. A +jellemrajz különösen élő íróról, keveset olvaszthat magába az illető +életrajzából; legfőbb feladata az író összes munkásságát, hatását +rajzolni, megítélni, nem pedig körülményei és munkássága, magán- és +közélete, élményei és művei kapcsolatát kimutatni, annyival inkább nem, +mert az író életében az életrajzi adatok nem igen lehetnek ismeretesek, +vagy ha azok is, diszkrécionális okokból nem használhatók elég szabadon. +Azonban az író halála után a jellemrajz is mindent magába olvaszt az író +életrajzából, mi céljára szükséges. Macaulay politikai és esztétikai +jellemrajzai a legfényesebben igazolják, hogy mennyit nyer a jellemrajz +igazságban és mélységben a szükséges életrajzi adatok felhasználásával. +Ha a jellemrajz nem lehet el az életrajz legfőbb adatai nélkül, az +életrajznak éppen kötelessége nagy vonásokban mindent felölelni, mi az +író munkásságára, szelleme jellemzésére, sőt művei bírálatára tartozik, +amennyiben tudniillik az elbeszélő forma folyamatossága és arányai +megengedik. Főfeladata, hogy az embert és írót együtt rajzolja, magán- +és közélete kölcsönös egymásra hatásával, hogy kísérje tehetsége és +jelleme fejlődését a társadalmi, politikai és irodalmi viszonyok kedvező +vagy kedvezőtlen befolyásai közt s kimutassa szelleme hatását és munkái +becsét. Az életrajz is történetírás, nem krónika s éppen úgy megkívánja +a történelmi kritika, a filozófiai vizsgálódás és művészi alakítás +vegyületét, mint akármely más történelmi mű. E nélkül csak +adatgyüjtemény, mely se tanulságot, se gyönyört nem nyujt az olvasónak. +Ugyan mit tanulhatni oly életrajzból, mely mindarról hallgat, ami az +írót irodalomtörténeti személlyé emeli s érdemessé teszi arra, hogy +megírják terjedelmes életrajzát? Hogyan gyönyörködhetnénk oly +életrajzban, mely sokat emlegeti a költő nagyságát, de a nagyság +plasztikai arányai sehol sem emelkednek fel előttünk és szobor helyett +csak kődarabokat találunk a költő sírján? Zilahy sok mindent elmond +Petőfiről, még azt is, hányszor volt ittas, azt is, hogy 1849-ben kinek +a lovain ment Székelykeresztúrról Bem főhadiszállására, de költői +alakját egy pillanatra sem tünteti föl. Hűségesen följegyzi, hogy ez meg +amaz munkáját mikor írta vagy adta ki, magáról a munkáról csak egy pár +sort ír, ezt is csak néha, a legtöbbször hibásan. Például, hogy a +«Borozó» című költeményen, mely Petőfi első nyomtatott műve, más szín és +hang ömlik el, mint ami eddig lantos költészetünkben divatozott, hogy +«Levél színész barátomhoz» című költeménye oly pont költészetében, mely +nézlet-módját, de főleg páratlan eredetiségű kedélyét leginkább hordja +magán, hogy «Hóhér kötele» című regényének nyelve példányszerű és Tigris +és Hiéna drámáját gyors cselekvény, érdekes menet, eleven festés és +nyelv jellemzik s mégis drámai becse alig van. Ily töredékes és félszeg +megjegyzésekkel jellemzi Zilahy Petőfit, mint költőt, kinek költészete +oly szoros kapcsolatban van életével. Ide járul még, hogy a kor +társadalmi és politikai viszonyait még csak nem is érinti, holott Petőfi +költészete éppen oly hű kifejezése korának, mint saját életének. Zilahy +könyvének e tekintetben egészen elhibázott tervét azzal akarta jóvá +tenni, hogy bevezetéskép «Petőfi álláspontja» cím alatt Petőfi +költészetéről összeírt nehány lapot, melyek ciceróval szedve sem tesznek +egy félívecskét s melyekben, amint maga megvallja, meg sem kísérli +Petőfi költői nagyságának jellemzését. Egy pár töredékes eszmét mond el +Petőfi álláspontjáról, melyeket előtte mások sokkal jobban elmondottak. +Feltűnő, hogy Petőfit nem mint dalköltőt s a specifikus magyar dal +megalkotóját emeli ki, ami költészetének legerősb oldala, hanem csak +általában, mint lírikust. Az egész vázlatban kevés szabatosan jellemző +vonás van, de annál több a túlság. Zilahy csak Petőfit ismeri el a +magyar költészet voltaképi képviselőjének s azt hiszi, hogy ha valamit +mutatni akarunk a külföldnek, _egyedül_ csak vele állhatunk elő. +Shakespeare bizonyára sokkal nagyobb költő Petőfinél, de legrajongóbb +imádójának sem jut eszébe az, hogy az angol költészet egyedüli +képviselőjének nevezze. Azonban ha e vázlatban Petőfi sikerült +jellemrajzát írja vala is meg Zilahy, mégsem teszi jóvá könyvének hibás +kompozicióját. Életrajzban a jellemrajznak szerves résznek kell lenni, +egyiknek a másikba olvadni s egymást táplálva együtt fejleni egy +egésszé. + +A könyv másik hibája még ennél is nagyobb. Petőfinek mint embernek rajza +teljességgel nem sikerült. Nemcsak művészietlen, hanem nagyrészt +érthetlen is. Éppen úgy nincs benne művészi alakítás, elevenség, mint +bensőbe ható törekvés, lélektani következetesség. Zilahy csak külsőleg +fűzi össze az adatokat, nem bensőleg is s ez adatok közt sok az +aprólékos, mellékes s a lényeges aránylag csekély. Kedveli, halmozza a +felötlő, bizarr, adomaszerű vonásokat, de nem tudja kapcsolatba hozni a +jellem belső mivoltával s el-eltorzítja a költő nemes alakját. Nem +értjük, hogy e csavargó, hóbortos, goromba ifjú kebeléből hogyan +fakadhatott annyi költészet? Megdöbbenve kérdezzük: ez-e Petőfi, hisz +gyöngeségei az esztelenségig emelkednek, szeszélyei a kiállhatatlanságig +és sehol vagy csak sejtetve oly tulajdona, mely részvétünket +lebilincselhetné. Zilahy éppen oly kevéssé tud iránta érdeket +gerjeszteni, mint beszélyeiben főszemélyei iránt. Ez életrajz éppen oly +visszatetszést szül, mint beszélyei; amint azokból, úgy ebből is +hiányzik az idealizmus s a dicsőítő frázisok nem takarhatják el kedélye +ridegségét. De legfeltűnőbb az, hogy nem levén kulcsa Petőfi jelleméhez, +csak a felületen marad, vagy lélektani abszurdumokba téved, mi nem +engedi feltűnni Petőfi valódi fény- és árnyoldalait. + +Mindezt már Petőfi gyermeksége rajzán észrevehetni. Zilahy híven leírja, +hogy Petőfi szülői honnan származtak, hány hold földjök volt, de hogy +mily jelleműek voltak s mily befolyást gyakoroltak fiokra, arról +hallgat, pedig az atya szigora, úgy látszik, befolyt a fiú dacos +természete kifejtésére s leginkább az anya gyöngéd érzése nem engedte +elvadulni érzéseit. Több mint valószínű, hogy a dac és gyöngédség +vegyülete, a szív nemessége bizonyos nyerseségbe olvadva, mi Petőfi +jellemének egyik alkatrésze s mit zivataros ifjúsága még inkább +kifejtett, már a szülői háznál veszi kezdetét. Hogy a hely, hol +született, a családi körülmények, melyek közt felnőtt, a hányt-vetett +élet, melybe korán belésodródott, mennyiben hatottak költészetére, +szintén mellőzi Zilahy. Ő Petőfi népies irányát Csokonai- és Gvadányinak +tulajdonítja, kik már selmeci tanuló korában kedvenc költői voltak. +Szeberényi, kitől Zilahy a selmeci adatokat veszi, se Csokonait, se +Gvadányit nem említi, csak Vörösmartyt, de valószínű, hogy Petőfi +amazokat is már korán ismerte, azonban nagy tévedés hatásukból +magyarázni ki Petőfi népies irányát. A magyar irodalomban már Petőfi +föllépte előtt megindult a népies irány fejlődése. Mihelyt költészetünk +kibontakozott a klasszicizmus békóiból, a nemzeti irány már hajlott a +népieshez, hogy erősödést és eredetiséget merítsen belőle. Kimutathatni +ezt már az Aurora-kör törekvéseiben, kivált Vörösmartyéban; később a +népköltészet mind élénkebb figyelem tárgya lőn s megindult a magyar +népköltési gyüjtemény. A nemzetiség fejlődése, a politikai életben +felküzdő demokráciai irány mind elősegítették költészetünknek +nemzetiesbbé válását. Petőfi pályáját mintegy egyengették az irodalmi és +politikai viszonyok. Nem Csokonai, ki csak kivételkép ereszkedett le a +néphez, nem Gvadányi, kinek nem volt ízlése, keltették föl Petőfi népies +irányát, hanem az irodalmi és politikai viszonyok összes hatása és saját +egyéni körülményei. Az alföldön született; Kiskunságon töltötte +gyermekségét, a nép közt nőtt fel, sokat hányódott, megfordult +Magyarország majd minden vidékén, sokat érintkezett a néppel. +Gyermeksége és ifjúsága benyomásai, emlékei, kalandjai, hajlamai, +szenvedései, mintegy a magyar népszellem képviselőjévé avatták föl. Ha +grófnak születik, ha a fensőbb körökben nő fel, bizonyára inkább válik +belőle magyar Byron, mint magyar Burns. + +Zilahy Petőfi iskolai életét is hibásan ítéli meg. «Amit Petőfi iskolai +hanyagsága felől költői szeszélyében összedalolt vagy csevegett – +úgymond Zilahy – az nem egyéb kedélyes mesénél.» Az igaz, hogy Petőfi a +maga iskolai életét költeményeiben a humor kedvéért néha a valónál +élesben rajzolja – nem való például, hogy az iskolából kiutasították, +ellenkezőleg maga szökött meg – de hogy szorgalmas, rendes tanuló lett +volna, azt éppen nem mondhatni. Egyébiránt Zilahynak különböztetni +kellett volna. Petőfi iskolai pályájáról 1838-ig kevés adatunk van. Úgy +látszik, egész tizenötéves koráig, mikor a selmeci iskolába került, +gondos felügyelet alatt volt, szorgalmasan tanult s ekkor vetette meg +míveltsége alapját, bár tanítói szigora néha dacra ingerelte. Ezt nem +emeli ki Zilahy, hanem jónak látja a mellett kardoskodni, hogy Petőfi +mily szorgalmas tanuló volt, tanárai mily szűkfejű, lelkiismeretlen és +igazságtalan emberek voltak. Hogy Selmecen Petőfi éppen nem volt +szorgalmas tanuló s az iskolai törvényeket többször megsértette, +kitetszik Szeberényiből, ki Petőfi ez évét körülményesen leírja. De +Szeberényi menti is Petőfit; azt mondja, hogy a tanároknak ugyan nem +tanult, de buzgó tagja volt a képző-társaságnak és szorgalmasan olvasta +a magyar költői és történelmi munkákat. Mindezt nincs okunk kétségbe +vonni, bizonyos tekintetben a tanárokat is hibáztathatni, de mindent +csak az ő nyakukba róni s Petőfit minden alól fölmenteni, amint Zilahy +teszi, éppen úgy ellenkezik az adatokkal, mint Petőfi fejlődése +lélektani folyamával. Petőfi távol szülőitől, minden gondosb felügyelet +nélkül, szülői megrongált pénzviszonyai miatt régibb állapotjához képest +szükséget is szenvedve, már megkezdi küzdelmét az élettel. Szilaj +természete, függetlenségre vágyó lelke nem fér meg az iskola korlátai +közt. A színészet iránti hajlam korán fölébred benne; homályos érzelmek, +vágyak, zsibongják körül. A lángész öntudatlan sejtelmei kínozzák, dacos +ingerlékenysége, könnyelmű szeszélyei összeütközésbe hozzák az iskolai +és családi viszonyokkal. Hanyagsága tanárai bosszúságát kelti föl, +gazdájának túlzott panasza atyja szigorát, ki leveszi róla kezét. Az +elkeseredett, de hajlani nem akaró ifjonc a világba indul, egyik +csínyből a másikba sodródik, az iskolai életbe többé nem tud +belezökkenni, most katona, majd tanuló, aztán színész, megint tanuló és +ismét színész. A nyomorban sem veszti el életkedvét, sikertelen +küzdelmei közt is fenntartja önbizalma, erkölcsi tévedéseiben is megőrzi +hitét az erkölcsben, hányódásai közepett is olvas, ír, de legtöbbet +tanul az életből. Íme Zilahy jóigyekezetű tanulója, kinek hanyagsága nem +egyéb mesénél. Zilahy mindemellett con amore beszéli el az ifjonc Petőfi +vásott csínyeit, hogy szerzett pénzt az útra a katholikus papoktól, hogy +szedte rá atyját, mily kóbor életet élt Pesten. Mindezt Zilahy +helyesnek, derék dolognak lá-szik találni, kiszínezve adja elő, de azt +csak érinti, hogy mily lelki és erkölcsi erővel emelkedik ki Petőfi +ifjúsága és csavargó élete tévedéseiből, megtalálva pályáját, mily +szorgalmat és munkásságot fejt ki, mint kíséri folyvást anyja képe s +mily szeretettel fordul szülőihöz, hogy végnapjaikban gyámoluk legyen. +Nemcsak itt, hanem másutt is hibája az életrajznak, hogy az ilyesmiket +csak mint száraz adatokat adja elő, de mindazt, ami felötlő, bizarr, +kiszínezve írja le. Amazokon átsiklik az olvasó, emezek megmaradnak +emlékében s a jellem körvonalai akaratlan is elferdülnek. + +Nincs szándékunk az életrajzot részletesen bírálni, annyival inkább, +mert hibája nem egyes részletekben rejlik, még kevésbbé az adatok +pontatlanságában, mint az egészen elömlő szellemen, mely képtelen az +adatokat feldolgozni, az indokokat leleplezni s hű képet rajzolni. A +munka egyedüli érdeme az, hogy az eddig elszórt adatokat összegyüjtötte, +egy pár újjal pótolta; vannak ugyan benne tetemes hézagok, például +Petőfi házassága körülményei, irodalmi tanulmányai, író barátjaihoz való +viszonyai alig érintetnek; a mellékesb adatok közt hibákat is +találhatni, például, hogy Petőfi 1840 elején Sopronból Selmecen át ment +Horvátországba (holott Sopronból egyenesen Pozsonyba ment s ott +találkozott Szeberényivel, ki akkor pozsonyi tanuló volt), hogy 1847-ben +kiadott összes költeményeit az Életképekben br. Eötvös ismertette meg +(Eötvös a Pesti Hirlapba írt egy kis tájékoztató és védő cikket Petőfi +költészetéről), hogy «Táblabíró» című szatirikus beszélytöredékét +1849-ben írta a budai hegyek között (e töredék már azelőtt két évvel +megjelent az Életképekben), hogy a Hóhér kötele című regényét a kocsi +párkányán és a korcsma falán írta s több ilyes: mindamellett egészben +véve az életrajz e tekintetben méltánylatot érdemel. Néha lapokon át nem +is találunk benne egyebet adatnál, csoportosítás és minden behatóbb +lélektani fejtegetés nélkül, rosszul elbeszélve. S mennyi aprólékosság +van itt minden lapon. Zilahy fontosnak tartja följegyezni, hogy 1841-ben +Kápli Lajos Sopronban a Maurer-vendéglőben 1 frt 6 krajcárig rúgó +vacsorát fizetett Petőfinek, hogy egész 1847-ig kitől és mennyit kért +kölcsön, egész addig, hogy Pozsonyban mikép öltöztette ki Lisznyai, +ócska ruháját hogy szerezte meg Wilim szabó az Apácasoron, ki azt ma is +mint szent ereklyét őrzi. Mintha bizony 1842-ben széles körben ismerték +volna Petőfi nevét és éppen egy német szabó lelkesült volna Petőfi ócska +ruhájáért. Ez adatot Zilahy Lisznyaitól vette. Látszik rajta a +Lisznyaias fantázia, valamint a Vahot Imrétől vetteken is a dicsekedő +szellem. Az ily aprólékosságokkal teljes életrajz hasonlít az oly +arcképhez, melyen a képíró minden pórust, pattanásocskát megjelöl. +Vásznon vagy könyvben semmi sem árt annyira, mint a lényegtelen dolgok +halmozása. S mégis Zilahy könyvében még ezt is szívesebben eltűrhetni, +mint azt, midőn itt-ott belekezd Petőfi jelleme rajzolásába. Jellemzése +a legtöbbször vagy frázis, vagy esetleges történetnek rendes vonássá +emelése, vagy lélektani kulcs nélkül felhozott különcségek. Egy párnak +cáfolatát idejegyezzük, leginkább Petőfi emléke iránti kegyeletből. + +«Na, hogy Petőfinek különös modora volt, tagadhatlan!» – kiált föl +Zilahy s elbeszéli, hogy midőn Vahot Imrének volt segédszerkesztője s +nála lakott, Vahot kis gyermekeinek, kik oly örömest barátkoztak volna +vele, soha egy jó szót sem adott, mindenféle grimászokkal, vadállati +fogvicsorgatással és szemhunyorítással ijesztgette őket. Lehet, hogy a +Vahot gyermekei sokat alkalmatlankodtak neki, lehet, hogy ajtójánál +lármázván, rájok ijesztett, mit az érzékeny szülők rossz néven vettek, +de hogy Petőfi a gyermekeket ne szerette volna s goromba lett volna +irántok, az nem való, sőt ellenkezőleg, sok volt magában is a +gyermekies, naiv. 1845-ben Pákh Albert atyjánál mulatva, barátja ifjabb +testvéreivel órákig ellabdázott, Arany János gyermekeivel örömest +játszott, a fiú mulatságára egy költeményt is írt, mely «Arany Laczinak» +címet viseli s a gyermekek számára írt magyar költemények között a +legjobb. A gyermekekhez ily vadnak rajzolván Zilahy Petőfit, a nők +irányában éppen szemtelennek hirdeti s öltözködését a leghóbortosabbnak +festi. Halljuk saját szavait: «A nők irányában nem tudott +szeretetreméltó lenni; ha jól találta magát, mindjárt lelkemnek, +galambomnak címezte s minden előljáró beszéd nélkül összevissza +ölelgette őket (amiért egyébiránt az asszonyok nem szoktak megharagudni +– csak okkal-móddal); öltözete, magaviselete mind másforma volt, mint +más emberfiáé; főleg viseletében szerette a különcöt játszani, úgy, hogy +aki meglátta, vele álmadott. Majd olyan kalapokat készíttetett, mint egy +rézbogrács, csodálatos süvegeket; majd ember nem látta, fül nem hallotta +zekéket, dolmányokat virágos atlaszból. És ő mindezt nem hiúságból vagy +hatásvadászatból tette, mert hozzá férni nagyon bajos volt, hanem +szeszélyből és különcségből.» Ezután leírja Zilahy, hogy Tóth Gáspárnál +mily prémes dolmányt, sujtásos mellényt, magyar nadrágot s asztrakán +kucsmát csináltatott magának, mely ruháját aztán majdnem egy esztendeig +viselte. Nem valóságos torzvonások-e ezek? Lehet-e jobban rágalmazni +Petőfit, mint ahogy ott dicsőítője Zilahy teszi? Amott lélektani +képtelenség, emitt a valóság egészen elferdülve. Volt-e, van-e a világon +oly ember, kiről el lehet mondani azt, mit Zilahy Petőfiről oly +határozottan állít s egész cinizmussal, mintegy helyeselni látszik? A +legféktelenebb ember sem viselheti magát így társaságban; hogy Petőfi +nem viselte, azt mindenki bizonyítja, ki őt ismerte. Petőfi inkább +tartózkodó, elfogult volt a nők irányában, mint bátor vagy éppen +vakmerész s ha a finomabb társaskörök illemét megsértette is kendőtlen +nyakával, keztyűtlen kezével, a női becsületről mindig lovagiasan +gondolkozott. Ami öltözetét illeti, azt is túlozva, ferdítve adja elő +Zilahy. Hogy ebben nem volt mindig jó ízlése, ez igaz, de hogy valóságos +ijesztő lett volna, éppen nem áll. A virágos atlaszból készült, szem nem +látta, fül nem hallotta zekékből és dolmányokból csak annyi igaz, hogy +1847-ben volt egy virágos atlasz atillája, de ilyet akkor nemcsak ő +viselt, hanem Egressy, Kuthy, Kazinczy Gábor s mások is. 1845-ben nem +annyira különcségből, szeszélyből, mint nemzeti buzgóságból öltözött +tetőtől-talpig magyar ruhába. A magyar költők sokat emlegették, hogy a +nemzet eldobta ősei bajnoki köntösét s rút idegent cserélt; az ő erős +nemzeti érzése nem akart a szónál maradni. Peleskei nótáriusnak +gúnyolták, de azért nem tágított, részint dacból, részint +kénytelenségből, mert nem élt oly körülmények között, hogy könnyen +csináltathasson új ruhát. Később úgy öltözködött, mint más, kivéve, hogy +frakkot, kabátot nem viselt s mellényén pantalonán mindig volt egy kis +magyar sujtás. + +Petőfi különcségei, gyöngéi vagy éppen hibái, egy-egy tiszteletreméltó +elvnek vagy nemes érzésnek voltak túlságai, melyek benső természete és +költészete szellemében lelik leghelyesb magyarázatukat. E nélkül csak +esztelenségeknek tünnek föl, és Zilahy hibája éppen az, hogy e +kapcsolatot nem látja vagy nem emeli ki kellően. Petőfi Zilahy szerint, +büszke, rátartó, szótlan vagy nyers ember volt; akik barátságot +tartottak is vele, panaszkodtak uralkodásvágya, erőszakossága és +zsarnokoskodó természete ellen; rokonszenveit éppen oly sűrűen gyorsan +változtatta, mint ruháit; az önbecsülésben sem tartott mértéket, néha +túlvitte, máskor nem vette figyelembe; a szeszélyt jellemerőnek, a +makacsságot állhatatosságnak vette. Mindez rágalomnak is beillenék, ha +nem volna értetlenség. Petőfi jellemének és költészetének egyik kiváló +jellemvonása az őszinteség. Sok körülmény hatott oda, hogy ez benne +majdnem a betegségig kifejlődjék. Az őszinteség szép tulajdon az életben +s éltető forrása a lírikusnak, de csak egy bizonyos pontig. Az igen +őszinte költő könnyen megénekel olyat is, miről talán hallgatni kellene, +az igen őszinte ember olyakat is mondhat másnak, mi már nyerseségnek, +gorombaságnak is beillik. Petőfin mindkettő megesett. De az ily +nyerseség az életben nem a szív vadsága, hanem bizonyos szilaj naivitás, +az ily gorombaság nem sértés, mert nincs benne rosszakarat, hanem csak +az illemi formák önkénytelen mellőzése. Ily értelemben volt Petőfi +nyers, mit még feltűnőbbé tett népiessége. Valamint költeményeiben néha +oly népies kifejezésén is megbotránkoztak, mely ellen nem szólhat az +esztétika: úgy az életben is némely igen elfinomodott embert könnyen +bánthatott népies modora. Lehet, hogy később mindebbe vegyült egy kis +affektáció is, de az kétségtelen, hogy nyerseségének alapja az +őszinteség volt, mely előbb mint naivitás nyilatkozott, majd mint elv +kapcsolatban demokráciai, sőt köztársasági érzelmével. Büszkesége, +melyet Zilahy helytelenül rátartással told meg, hasonlított +nyerseségéhez. Eleven önérzete volt; sokat tartott becsületére, melyet +féltékenyen őrzött, függetlenségére, melyet szenvedések árán vásárolt, +táplálta költői tehetségébe vetett erős hitét, mely nem engedte +csüggedni, pályát nyitott számára s fenntartotta a támadások ellenében. +Nem tűrte a megaláztatást bármi formában s néha annak tartotta azt is, +mi csak tapintatlanság volt. Annak nincs alapja, amit Zilahy állít, hogy +önérzete néha elhagyta, vagy amint ő oly furcsán mondja: «olykor nem +vette elég figyelembe önbecsülését». Önbecs érzete sohasem hagyta el, +sőt túlságokba sodorta. Utálván a szerénykedő képmutatást, az alázatos +kevélységet, örömestebb akart szerénytelennek látszani. Ha valaki +lenézte költeményeit s némely költőtársaiét, melyek gyöngébbek voltak, +jobbaknak ítélte, társaság- és irodalomban nem restelte kimondani, hogy +az övéi jobbak, de soha senki után nem járt, senki hiúságának nem +hízelgett, hogy cserébe tömjénezést nyerjen. Költői önérzete vagy éppen +hiúsága kitöréseit a legtöbbször humor enyhíti vagy jókedvű malice. Csak +ha mélyen sértve érezte magát, tört ki heves lelke szilaj +szenvedélyességével, melyet nem igyekezett fékezni. Heves véralkatát, +ingerlékenységét még inkább kifejtette szakadatlan és termékeny költői +munkássága. A sok írás idegessé tette, mozgékony képzelődése, a +benyomásokra oly fogékony kedélye, könnyen ragadta hol kitörő jókedvre, +hol búskomorságra; innen szeszélyei, de hogy a szeszélyt jellemerőnek +vette volna, az mesebeszéd. Inkább a dacot és szenvedélyességet vette +annak, mert erős meggyőződései voltak, elvein majdnem fanatizmussal +csüngött s egész a végletekig alkalmazta. Ami ezek körén kívül esett, +ahhoz nem volt érzéke. Föllengző idealizmusa, költői nemes alanyisága +mintegy ragadta magával; az életben is a lelkesülés rohamai között élt. +Innen csekély okból is könnyen összeütközött barátaival, kikhez +egyébiránt híven ragaszkodott. Gyermekkori barátjai közül csak az egy +Szeberényivel hasonlott meg végkép s nem minden ok nélkül. Pákhkal +kétszer is összezördült, de folyvást barátja maradt. Vörösmartyval +politikai meggyőződése erős összeütközésbe hozta, de polémiái után is +úgy ragaszkodott hozzá, mint atyjához. Zilahy Petőfit a barátságra +méltatlannak rajzolja s mégis egy helyt így kiált fel: «Igazi +ragaszkodó, ily nagy szellemhez méltó vele élő-haló barátja nem is volt +senki». De ennek ellenére ugyanazon lapon mégis idézi Petőfinek egyik +levelét, melyben ez Emődyt leghívebb, legönzéstelenebb és legtisztább +lelkű barátai egyikének nevezi. Ki érti meg ebből, hogy mily barát volt +Petőfi s milyenek voltak barátai? + +De halljuk tovább, hogyan jellemzi Zilahy Petőfit, mint barátot és +szerelmest. «Egy futó perc elég volt reá – úgymond – hogy a férfit +barátjának, a nőt kedvesének vallja, a másik perc pedig, hogy örökre +meggyűlölje. Debrecenben 1846-ban történt, hogy színelőadás alkalmával +egy szép színésznő szomszédságába esvén, az első felvonás alatt +megismerkedtek egymással, a másodiknál örök szerelmet vallottak, a +harmadikat végig sem nézték, hanem futottak tiszteletes Tóth Mihály +uramhoz, kivel Petőfi különben is igen jó barátságban állott, hogy +eskesse őket össze azonnal. A tiszteletes szerencsére azt válaszolta, +hogy gyertyavilágnál esküdni hazai kanonjaink értelmében tilos, +legfeljebb diszpenzáció mellett történhetik, azért menjenek, hozzanak +előbb diszpenzációt. Petőfi e szűkkeblűségen rendkivűl fölháborodott, +tiszteletreméltó barátját szidta, mint a bokrot s úgy vált el tőle, mint +halálos ellenségétől. Aztán ismét megbékéltek. A kedélyes művésznő pedig +a helyett, hogy a fölmentés után járt-kelt volna, férjhez ment máshoz. +Petőfi is jobbat gondolt és útjaik többé nem találkozának.» A tény +fővonásaiban igaz s annyival terhelőbb Petőfire nézve, mert akkor már +ismerte és szerette leendő nejét. De vajjon nem volt-e ez eset +kivételes, sőt egyetlen egész életében, valamely gonosz óra kísértése, +melynek nem tudott ellentállani? Vajjon igaz-e, hogy gyakran tett +ilyesmit s ez volt főjellemvonása barátságban, szerelemben, mint Zilahy +állítja? Vajjon nincs-e ez eseménynek lélektani kulcsa, mely megfejti +nekünk e hallatlan könnyelmű, sőt érthetlen tettet? Elmondjuk röviden, +amit tudunk; tartozunk vele Petőfi emlékének; nem menteni akarjuk e +tettét, csak kimagyarázni s megmutatni, hogy Petőfi nem volt kötözni +való bolond, amint Zilahy rajzolja. + +Petőfi Szatmár megyében 1846 őszén megismerkedett egy ifjú hölggyel, kit +aztán 1847 őszén nőül is vett. Mindjárt az első napokban szenvedélyesen +megszerette; szerelme viszonoztatott. Visszatérve Pestre, a leányt +levélben megkérte atyjától, kit nem ismert, mert az látogatásakor nem +volt otthon. Az atya azt válaszolta: ő még nem ismeri annyira Petőfit, +hogy határozott választ adhasson, leánya is még nagyon ifjú, várjanak +egy évig s ha akkor is mindkettő megmarad szándéka mellett, ő nem vet a +házasság elébe akadályt, még akkor sem, ha nem helyeselné. Petőfi nem +volt megelégedve a válasszal, azt hitte, hogy a kitűzött határidő csak +arra való, hogy elfordítsák tőle kedvese szívét. Lángoló szenvedélye nem +ismert gátat s égbekiáltó igazságtalanságnak tartotta az atya +magaviseletét. Végletekre hajló természete, a társadalmi formák +megvetése, meggondolatlan lépésekre ragadták. Erdődre utazott, sürgette +a házasságot s összetűzött a szülőkkel, kik megmaradtak határozatuk +mellett. Ekkor a leányhoz fordult s kérte, hogy szökjék el s esküdjék +meg vele a szomszéd városban. A leány nem hajlott kérésére, de +megigérte, hogy hű marad hozzá s a kitűzött határidő mulva neje lesz, +szülei ellenére is. Petőfit felingerelte a válasz, keserűsége most a +leány ellen fordult, kétkedni kezdett szerelmében s kétségbeesve hagyta +oda Erdődöt. Így érkezett Debrecenbe, hol egy szép és elmés színésznő +kacérsága azt a gondolatot ébreszté föl benne, hogy e leányt par dépit +nőül vevén, bosszút álljon kedvesén, ha magát boldogtalanná teszi is. +Mindez egy óra műve volt; tüstént meg akart esküdni a színésznővel, úgy +látszik félt, hogy egy óra mulva nem lesz elég ereje végrehajtani +bosszúját. Nem találván papot, ki megeskesse, másnap Pestre utazott, +örvendve, hogy nem tette meg azt, amit meg akart tenni s ami miatt most +már önvádat érzett. Íme e kaland indoka és körülményei. Zilahy mindezt +nem tudta, talán nem is tudhatta, de így sem volt följogosítva, egy +puszta, minden indok nélküli esztelenségre képesnek hinni Petőfit s mi +több, jellemrajza alapjául venni. S ezzel megválhatunk e könyvtől. Ennyi +is elég tájékozni az olvasót s az irodalomtörténettel foglalkozókat, +hogy e könyv csak adatgyüjtemény, de nem életrajz s legkevésbbé Petőfi +hű képe. + +Térjünk át Zilahy széptani kísérleteire, bírálatai- és polémiáira, +melyekből áll nagyrészt munkái második kötete. Itt inkább helyén van, +mint az életrajz terén. Legalább megvan benne a küzdelmi szenvedély, ha +nem is vezeti mindig erős meggyőződés, van bátorsága, bár könnyen +hetykeségbe vagy cinizmusba sodródik, látköre nem széles, ismeretei +nagyon töredékesek, de amint utolsó, félbeszakadt töredéke mutatja, kezd +nyomósabban gondolkozni. Életrajzírója termékenységét, eszmei +tartalmasságát és önállóságát emeli ki. Szerinte a világirodalomban, az +egy Macaulayt kivéve, nincs példa reá, hogy valaki huszonötéves korában +többet produkált volna Zilahynál. Nem tudjuk, hogy Macaulay hány éves +korában kezdett kritikát írni, de hogy legelső kísérletének egyetlen +lapja is többet ér, mint Zilahy összes kritikai munkássága, az kétséget +nem szenved. Nem jártunk utána, hogy Európa legkitűnőbb kritikusai, hány +éves korukban emelkedtek hírnévre, de azt látjuk, hogy Zilahy egyetlen +kritikát sem írt, mely akár formára, akár tartalomra nézve kitűnő +legyen; legjelesb dolgozata is csak tehetségét tanusítja, egy +fejlődésben levő tehetség küzdelmét, mely még nem találta meg útját. A +termékenység alatt az eszmék és jeles munkák gazdagságát értjük, nem +pedig a puszta számarányt. Ami önállóságát, eredetiségét illeti, melyet +maga Zilahy is nagy önérzettel szokott emlegetni, eszmeköre sokkal +szűkebb, mint a magyar esztétikai irodalomé, még ebben sem tudja magát +biztosan tájékozni, nem hogy szélesbítené. Az bizonyos, hogy Zilahynak +vannak eredeti gondolatjai, de ezek vagy abszurdumok, vagy zavaros +fogalmairól tesznek tanuságot. Ő pálcát tör Molière egyik legkitűnőbb +műve fölött, de Bajza Jenőnek igen gyönge s még némi drámai tehetségre +is alig mutató tragédiáját kitűnőnek hirdeti. Arany János költészetét +inkább a tanulmány, mint a teremtő fantázia szülöttének tartja, de +Vajdában mélységet és eredetiséget fedez fel. A forradalom utáni évekből +1860-ig egyetlen figyelemreméltó lírikust sem talál, azonban Dalmadyt és +Vidát úgy üdvözli, mint őszinteségből és igazságból kivetkőzött líránk +megváltatásának első hírnökeit. Elítéli az egész magyar zsurnalisztikát, +mint amelynek nincs erkölcsi súlya s a közönségnek legfeljebb bohóca +vagy colporteurje s a Vajda János szerkesztette Magyar Sajtóhoz +szegődik, melyet leginkább a botrányok tettek emlékezetessé. Fejtegetése +és stílusa nagyon egyenetlen; a helyes megjegyzéseket helytelenek +követik, a világos és szabatos mondatokat homályosak, majdnem +érthetlenek váltják föl. Fölvet egy-egy fontos kérdést, de megfejtetlen +hagyja, néha megrója, mi nem hiba s dicséri a hibát. Sohasem bocsátkozik +valamelv író vagy mű derekasb boncolatába, megelégszik egy pár +általánosb vonással, vagy egy-egy feltűnőbb részlettel s a fődolgot +ritkán találja el. Keresi a polémiát, néha csak a polémia kedvéért s +küzdő bajnok helyett csak fecsegő Thersites. Hajlamból vagy szükségből +kedveli az ügyvédi fogásokat; erőlteti a legélesb gúnyt egész az +ízléstelenségig, de rosszul esik neki, ha őt is gúnyolni merik. Büszke +reá, hogy nem ismer el tekintélyt s mégis panaszkodik, hogy Arany +tekintélyével nem lépett föl védeni őt valamelyik polémiájában. Szeretne +egy irodalmi új párt vezére lenni, de csak egy kis türelmetlen cotteria +élén találja magát, mely doronggal akarná bevenni Helicont; szeretné az +új költőkkel megverni az idősbeket, az új nemzedékkel a régit, de nem +találván nagy tehetségeket, a kicsinyeket nagyítja; szeretne mint valami +új irány képviselője nagy változást hajtani végre a magyar irodalomban, +de nincsenek új eszméi s maga sem tudja mily irányt követ. + +Azonban e hiú küzdelem, ez elkeseredett vergődés közepett folyvást +fejlődik s bizonyos erő nyilatkozik benne, mely alkalmasint előbb-utóbb +kiemelte volna ferde helyzetéből. Az íróság suhancéveit élte s oly +irodalmi körben, hol ő volt a legokosabb ember. Kiocsudása valószínűleg +nemsokára bekövetkezett volna s a csalódások, felköltve +elégedetlenségét, talán oly útra terelik vala, melyen hasznos +szolgálatot tehet a magyar kritika ügyének. Utolsó munkája legalább +ilyesmire mutat. Apró és napi becsű bírálatok helyett egy nagyobb +tanulmányba fog, mely nyomósabb gondolkozást tanusít. A tanulmány címe a +«_Tragédia bölcselete, vonatkozással Teleki László Kegyencére_». Csak +töredék, mert halála félbeszakasztotta, de legtöbbet ér széptani +dolgozatai közt. Nem fejti ki ugyan még nagyjában sem a tragédia +bölcseletét, számos paradoxonra találhatni benne, de néhány jó +gondolatot mond el a tragikumról. Kár, hogy fejtegetésében néhol +hiányzik a benső kapcsolat, előadása helyenként homályos, igen is +filozófiai akar lenni, bár nem otthonos eléggé a filozófiai műnyelvben. +«A tragédia fogalom – úgymond Zilahy – ezen gondolatban összpontosul: a +természetileg igazolható, de erkölcsileg nem jogosult indulatot az +erkölcsi joggal ellenkezésbe hozni és a kettő között az erkölcsi jognak +adni elégtételt. Más szóval: a konkrét emberi ellen az absztrakt +világrendnek szolgáltatni igazságot.» Zilahy, úgy látszik, a világrend +alatt csak az erkölcsiség törvényeinek összességét érti s a tragikum +határát egy kissé szűk körre szorítja. Az egyén, midőn a világrendnek +keztyűt dob, az egyetemes vagy együttleges ellen támad fel s ez nem +mindig az erkölcsiség törvénye. Egy politikai ballépés nem az +erkölcsiség megsértése s mégis lehet tragikai alap. Néha erényeink +hozhatnak tragikai helyzetbe, nem azért, hogy nem voltunk eléggé +erkölcsösök, hanem mert átléptük az okosság határait. Lear nem sérti meg +az erkölcsiség törvényét, csak az okosságét s mégis oly szenvedések +martaléka lesz, mintha nagy bűnt követett volna el. Éppen az a tragikum +egyik jellemző oldala, hagy a nemezis nem csak a bűnt bünteti, hanem +mindent, ami ellenkezik a dolgok kényszerűségével s a büntetés a +tévedéssel nincs mindig arányban. Alább maga Zilahy is észreveszi, hogy +vannak oly drámai hősök, kik nem sértik az erkölcsiség törvényeit s +mégis bukásuk tragikai hatású, de nem tudja megmagyarázni okát. Azonban +igen helyes megjegyzése az, hogy a tragédia mindig oly eszmét juttat +győzelemre, melynek megsértése miatt a hősnek buknia kellett, de abban +téved, midőn a tragédia céljának csak a büntetést tűzi ki s nem +egyszersmind a kiengesztelődést is. Innen van aztán, hogy a tragikai +félelmet is csak a büntetésben helyezi, holott a félelem a részvét +szüleménye, mely már akkor megkezdődik, midőn a hős a bűn vagy tévedés +bonyodalmaiba sodródik s folyvást növekedik a katasztrófig, hol a +kiengesztelődés enyhíti, mely a szánalom és megnyugvás vegyes érzése. Az +ókori és újkori dráma különbségeire a tragikai alapot illetőleg, szintén +helyes észrevételeket tesz; különösen találó az, hogy az ókori drámában +a világrend, melyet mi a dolgok természetébe belehelyezünk, mint a +fölött kívül álló nemezis szerepel, de abban ismét téved, sőt ez +állításával is némikép ellenkezésbe jő, midőn az ókori tragédia egyik +főkülönbségét abban keresi, hogy a régiek egyén helyett típust vagy +általában csak embert rajzoltak, az ember fogalmában pedig csak érezhető +a tragikum, de belőle ki nem hozható. A mondat ez utóbbi részét nem +értjük, de nincs is szükségünk reá. A tragikumra nézve nem tesz +különbséget az, hogy a hős egyén, típus vagy általában ember, mert a +tragikai bűnt bármely alakban elkövetheti. A főkülönbség e tekintetben +az ó- és újkori költészet tragikuma között az, hogy az újkori költészet +a tragikai bűnt a tragikai bukással a a legszorosb kapcsolatba hozza, +míg az ókori ezt nem tartotta okvetlen szükségesnek. Aristoteles +megkívánja ugyan, hogy a hős ne legyen ártatlan, de csak azért, mert egy +tökéletesen erényes embernek szerencsétlensége nem volna részvét- és +félelemgerjesztő, csak iszonyú, borzasztó, de sehol sem emeli ki a +tragikai bűn és katasztróf szoros kapcsolatát. Innen foly az is, hogy az +újkori tragikum teljes magyarázatát nem találjuk meg Lessingben, ki a +tragikum értelmezésében egy hajszálnyit sem tért el Aristotelestől. +Legtöbb fogyatkozást találhatni e tanulmányban, hol a dráma és eposz +közti különbségeket fejtegeti. A nyelv homályos s a legfőbb különbségek +mellőzvék. A dráma és regény közti különbségekről éppen hallgat, pedig +erről annyival inkább kellett volna szólnia, mert a legújabb drámákban +igen észrevehető a regényi kompozició felé hajlás. Teleki Kegyencéről +keveset ír, mert a tartalom elmondásánál megszakad a tanulmány. Bár +nagyon is túlbecsülni látszik e művet, mert bizonyos tekintetben Hamlet +mellé állítja, mindamellett főhibáját helyesen emeli ki. Általában e +tanulmány, fogyatkozásai mellett is, bizonyságot tesz Zilahy kritikai +tehetségéről és tanulmányáról. Kár, hogy Bajza Jenő Zách Feliciánja +dicsőítését ide is belévegyíti. Vagy hitte, hogy barátja tragédiája +lángeszű mű: ekkor ítélőtehetségét kell kétségbe hoznunk; vagy nem hitte +s barátságból dicsőítette: ez lehet szép tulajdon a barátok előtt, de az +irodalomban pajtáskodás, melybe éppen annak kellett volna legkevésbbé +beleesni, ki másokat sokszor ezzel vádolt. + +A _Drámai nyelvről_ írt rövid értekezése keveset ér. Fölveti a kérdést, +hamar kész a felelettel, de teljességgel nem fejti meg. «A drámai nyelv +– úgymond – az, mely legközvetlenebbül foly a helyzetből, a szereplő +egyén jelleméből és amelyben a beszélő személy legtisztábban kiadja, mi +lelkében történik, kevés szóval sokat mondván.» Vajjon e meghatározás +nem illik-e a költészet minden nemére? Például a lírai nyelv az, mely +legközvetlenebbül foly a költő helyzetéből és jelleméből, melyben +legtisztábban kiadja, mi lelkében történik, kevés szóval lehető sokat +mondván. Az epikai nyelv az, mely legközvetlenebbül foly a dolog +természetéből, a személyek helyzetéből, jelleméből, legtisztábban kiadja +ami lelkükben történik, kevés szóval lehető sokat mondván. Ez csak azt +teszi, hogy a költészet minden nemében legjobb nyelv az, mely a célt +legjobban szolgálja, de ez oly általánosság, mely a dolog lényegére nem +vet világot, mert éppen azokat az eszközöket mellőzi, melyekkel a célt +elérhetni, azokat a jellemvonásokat nem számlálja elő, melyek az +általános költői nyelv módosulásait jelölik a drámai költészet körében. +A cikk többi része csak esztétikai elmefuttatás, mely a főtételt nem +magyarázza ki. S midőn Zilahy Heine azt a mondatát, hogy a színpadról +inkább hat a retorikai, mint a költői nyelv, elfogadja s a költői +retorika érthetetlen fogalmával toldja meg, bebizonyítja, hogy nincs +fogalma a valódi drámai nyelvről. Heinét nem értette. Heine itt gúnyosan +szól s a nagy tömegre céloz. Az igaz, hogy a lírai vagy értekező +nyelvnél a színpadon hatásosabb a retorikai, mert a rétor is a nagy +tömeghez szól, mint a drámaíró, de ez a valódi drámai nyelvnek csak +legfeljebb pótszere, mint a színpadi csíny a valódi drámai hatásnak. E +cikkébe is belevegyíti Bajza Jenőt, a drámai nyelv példányául hozván föl +egy szerencsétlen hasonlatát. + +Zilahy szeretett a drámával foglalkozni. «_A drámai igazság és a magyar +drámairodalom_», «_Baklövések a dramaturgia abcéjében_», «_Hívatlan +bíró, fogadatlan prókátor_» című cikkei mind dramaturgiai polémiák. +Köztök legigénytelenebb és legjobb az első, amennyiben egy lapnak azt az +állítását, hogy Othellóban a zsebkendő ellopatásának történetessége +idézi elő az egész tragédiát, néhány szóval helyesen cáfolja meg. Más +két polémiája nagyobb igényű, de csak esetlegesen vagy a mellékdolgokban +találhatni bennök egy-egy helyes megjegyzést, a fődologban sehol sincs +igaza, még ott sincs, hol az igazság mellett küzd, melyet nem tud +megvédeni. Zavaros eszmék vagy abszurdumok jellemzik e két polémiáját. +Kimeríti olvasottságának egész tárházát s csak még meg nem érett +ítélőtehetségéről tesz tanubizonyságot. A Baklövések című polémiájában +két lap ellen folytat polémiát: a Gombostű és a Magyar Sajtó ellen. A +Gombostű ez állítását akarná cáfolni: «A tragédiának nem főcélja a +költői igazságszolgáltatás, mert különben Romeo és Julia nagyon rossz +tragédia volna, amennyiben az ártatlanság legyilkolása nem bosszultatik +meg; a szép Desdemona, a szenvedő Luiz s más kedves leánykák, akiket a +rosszak bántalmaznak, csak azon reményben szenvednek, hogy túl a síron +megjutalmaztatnak és éppen ez a költő föladata.» Zilahy igen helyesen +szükségesnek tartja a költői igazságszolgáltatást, de Romeo és Julia +bukásának kényszerűségét nem tudja kimagyarázni. Azt mondja, hogy a mű +tragikuma a szeretők indulatának nyilatkozási módjában és mértékében +fekszik s kimutatja azt a határt, melyen túl emberi szenvedély, bármily +fényes legyen, nem emelkedhetik. Tehát Romeo és Julia tragikai bűne az, +hogy igen szeretik egymást, de e miatt még boldogok lehetnének, ha +szerelmök nem ütköznék össze a szülői, családi, sőt egész nemzetségi +kegyelettel, ha Romeo nem ölné meg Tybaltot, ha a két családban +kibékítés helyett nem gyujtana föl még nagyobb gyűlölséget s helyzete +nem ragadná oly pontra, hol csak a legvakmerőbb cselszövény segíthet s a +véletlen uralma kezdődik. Desdemonát sem jól védi. «A költészet eszményi +világában – úgymond – Desdemona halála nem halál, mert alakja +erkölcsileg egészben marad fenn számunkra és fájdalma éppen a költői +igazságnak legnagyszerűbb eszköze (a cél megszentesíti az eszközt), +amely Othellót megejti. Nincs-e Desdemona megbosszulva e bukásban?» Hogy +a hős bukásakor környezetéből ártatlanokat is magával ránt, kik hozzá +ragaszkodtak, az természetes, ez sohasem gyöngíti a tragikumot, de +egyébiránt Desdemonának megvan a maga tragikai bűne: +tapasztalatlanságával, jó szíve gondatlanságával maga is taszítja férjét +amaz örvény felé, melynek ő is martaléka lesz. A vita másik főbb pontja +a reformátor tragikuma körül folyt. A Gombostű azt a tételt állította +fel, hogy minden reformátor született tragikai hős s mennél inkább +sikerült eszméje, annál alkalmasabb. Zilahy inkább csak mellékoldalról +ostromolja ez állítást, de a fődolgot mellőzi, tudniillik, hogy a reform +sikere nem lehet tragédia tárgya, mert nincs bukás, a sikertelenség +pedig mindig az, mert vagy abból foly, hogy a reform idő előtti volt s a +fennálló rend életerejének kényszerűségével jött ellenkezésbe vagy +abból, hogy a reformátor túlsága, ballépései vagy szenvedélyei miatt +eljátszotta a siker jogát. A Magyar Sajtóval a tragikai részvétről +vitatkozik, de szintén nem oldja meg a kérdést. A Magyar Sajtó +tárcaírója nem tartotta szükségesnek, hogy a tragikai hős mindig +részvétre gerjesztő legyen s felhozta a többek között Shakespeare III. +Richárdját, ki a dráma elejétől végig országos gazember s így a részvét +elméleténél fogva nem lehetne tragikai hős. Zilahy vitatja, hogy Richárd +iránt részvétet érezhetünk, mert a rejtett motivumoknak nyilvánulásakor +a cinizmus humora alatt égő fájdalom mély tüzében, a születése által +letiprott és meggyalázott ember átkos végzetében a jellem megkövesült +vadságának erkölcsileg magyarázatát és leküzdhetlen nagyravágyásában +egyéni igazolását találjuk s a kedély elborzasztó kétségbeesett +sivárságán részvétre gerjedünk. Valaminek magyarázata, lélektani +igazolása, még nem részvétgerjesztés, ami pedig elborzasztja az embert, +nem igen gerjesztheti részvétre. Zilahyt a részvét szó hozta zavarba s +nem tudott belőle kibontakozni. A tragikai érdek legszokottabb neme az, +hogy a hős részvétgerjesztő legyen; az ókori drámaírók tragikai hősei +mind ilyenek, sőt a Shakespearéi is. Azonban Shakespeare megkísérlett +olynemű tragikai érdeket is, melyben a részvét nem foglal helyet, hanem +valami egyéb helyettesíti. Ez a nagy bűnösök tragédiája, kik mint kész +bűnösök, sőt gonoszok lépnek föl. A hős nem részvétre gerjesztő, hanem +megdöbbentő tulajdonaival fog érdeket gerjeszteni, minők rendkívüli +szellemi, sőt démoni erő, vakmerő vitézség, mindent feláldozó +tevékenység és szilárdság. Inkább megdöbbenünk, mint részvétre +gerjedünk, nem őt féltjük a bosszuló nemezis karjától, hanem inkább +attól félünk, hogy démoni erejével dacol mindennel s midőn győzelme +tetőpontján, az elért, de rögtön meghiúsult siker percében, a fellázadt +erkölcsi erők a bukás örvényébe sodorják, kiengesztelődünk és +megnyugszunk. Az ily tragikai hős rajza igen nehéz s ritkán sikerül s +még a siker esetében sem oly nagyhatású, mint a másik, mert az abszolut +gonoszság részvétellenes hatását bajos enyhíteni s a költői +igazságszolgáltatás kiengesztelődésébe könnyen vegyülhet az undor +bizonyos íze. Leginkább Shakespeare lábolta meg ez örvényt III. +Richárdjában, de nem azáltal, hogy hőse kedélyének borzasztó sivársága +iránt részvétet keltett, hanem hogy gonoszságába rendkívüli szellemi +erőt és hősiséget tudott vegyíteni. Dramaturgiai polémiái harmadikát a +Koszorú ellen intézte Zilahy; Molière Tartuffeje fölött tör pálcát benne +s azt akarná kimutatni, hogy Molière a romanticizmus költője. Molière +ostromlásában Schlegel fegyvereit használja s elég ügyetlenül. +Színbírálatainkban többször kimutattuk, hogy Schlegel éppen oly +igazságatlanságot, mint korlátoltságot tanusít Molière megítélésében. +Itt nincs miért mindezt ismételnünk; Molière romanticizmusát is éppen +csak megemlítjük. Zilahy életírója panaszkodik, hogy Zilahyt a +klasszicizmus és romanticizmus nemértésével vádolták, pedig e cikke is +mutatja, mily jól értette. Zilahy a romanticizmus költőjének nevezte +Molièret, ki a francia klasszicizmus egyik hőse. S hogyan magyarázza ki +magát? Minthogy a romanticizmus a keresztyén korszak költészete s +Molière keresztyén volt, tehát a romanticizmus vígjátékírója; igaz +ugyan, hogy a francia klasszikai iskolához is tartozik, de az csak a kis +klasszicizmus s így Molièret nevezhetni a nagy romanticizmus költőjének, +melyben benne van a kis klasszicizmus, a kis romanticizmus, de nincs +benne a nagy klasszicizmus. S ez okoskodást, mely éppen annyi +irodalomtörténeti járatlanságot, mint logikátlan gondolkozást tanusít, a +romanticizmus helyes felfogásának tartják Zilahy életírója s munkái +kiadói. Nem zavarjuk őket boldog hitökben, idővel majd felvilágosodnak s +olvasóinknak, úgy hisszük, elég volt az okoskodás felmutatása is. + +A lírai költők közül Vajda János, Szabados, Dalmady és Atala +költeményeit bírálta Zilahy, amazokat sok rokonszenvvel, emezt pedig +meglehetős ellenszenvvel, melyeknek esztétikai okaira nem igen +találhatni az illető bírálatokban. Vajda különös kedvence, a jóakaratban +nincs hiány, csak az a baj, hogy amit egész naivitással dicséretkép +mond, megrovásnak illik be. Kiemeli eredetiségét, mélységét, de +egyszersmind megjegyzi, hogy Vajda a Petőfi iskola legközvetlenebb +tanítványa, kin Petőfi Felhőinek hatása érzik. Tehát Vajda eredetisége +abból áll, hogy Petőfi leggyöngébb költeményeiből merítette +lelkesülését. Valóban különös eredetiség. Hibáztatja a közönséget, hogy +nem olvassa Vajdát, magát a költőt is hibáztatja, hogy miért hajhássza a +nem-közönségest, miért költészetének alapszíne sötét, miért +nyerseskedik, shakespeareskedik; azért nem olvassák. Valami egyéb okának +kell lenni, mert a nem-közönséges már az újság ingerével is hat, Byront +költészetének sötét alapszíne mellett is olvassák. Shakespeare és Petőfi +nyersesége nem kergeti el az olvasókat. Valami más miatt nem olvassák +Vajdát, mit Zilahy elfeledett fejtegetni s mi sem fejtegetünk. Szabados +és Dalmady nem részesülnek ily akaratlanul gonosz dicséretben, de nem +érthetni, hogy miért üdvözli őket Zilahy úgy, mint az igazságából és +őszinteségéből kivetkőzött líránk megváltatásának első hírnökeit. Semmit +sem mutat ki bennök, mi rokonszenvét igazolná és az olvasót meggyőzné. +Szabadosban megdicséri az «Utolsó Zrínyi» című balladát drámai voltáért, +holott az egész egy igen hosszúra nyujtott elbeszélő magánbeszéd, +melynek semmi drámai formája sincs; különösen kiemel belőle egy +versszakot, mely csakugyan jó, de inkább elbeszélői ügyes fordulat, mint +Berzsenyi-féle összeszorított ódahang, melyhez hasonlítja. Megjelöl +nehány költeményt, melyek olvasást érdemelnek s fölboncol egy csoport +rossz hasonlatot. Ennyinél sokkal többet találhatni az 1850–60-iki +korszak nem egy költőjében, kiket Zilahy annyira lenéz. Dalmadyban az +érzés valóságát és erejét dicséri, de amiket belőle idéz, nem éppen +igazolják ítéletét, sőt Dalmady nyelve sokszor annyira nem az érzésé, +hogy lapos prózának is beillik. Kiemeli hangjának kenetességét, mely +határzott világnézet visszatükrözése; hogy megvan-e ez Dalmadyban, már +csak azért sem tudhatjuk, mert nem értjük, hogy mit teszen. Általában +nagy hibája Zilahynak, hogy nem tudja jellemezni a bírálandó költőt s +ami helyest mond, az inkább egy-egy versszak szépségére, vagy hibájára +vonatkozik. De megesik rajta, hogy megdícsér egy-egy rossz versszakot +is. Például Dalmady e következő versszakát a hangulat és gondolatmenet +nemes szépségének ízleltetőjéül mutatja be: + + Ki fekszik e mohos sír alján, + Melynek nincs már keresztje sem? + Rejtelmesen beszél a szellő: + Tán egy világ, a szerelem! + A bogárkák csak jőnek, jőnek, + Míg eltünnek két oldalán – + Az alant oly rég álmodónak + Hírt visznek a földről talán. + +Mily nyelvtani hiba mindjárt a második sor. Jól magyarul ez így van: +_Melynek már keresztje sincs_. A sírba mászó bogárkák (talán férgek), +melyek a halottnak hírt visznek, inkább rútság, mint szépség. Zilahy e +bírálatait rendesen egy-egy tájékozó bevezetéssel kezdi, mely a magyar +költészet fejlődésének némely pontjait érinti, de éppen úgy nem találja +el a főjellemvonásokat, mint a bírálandó költőkben. A Szabados +bírálatához írt bevezetésében megemlíti a magyar költészet nemzetibb +fejlődését s ez irány képviselői: Petőfi és Arany mellé oda teszi +Sárossy Gyulát, ki «Arany Trombitá»-jával nagy mértékben elősegíté ez +irány fejlődését. Az Arany Trombita nem is költői mű, hanem egy versbe +szedett politikai pamflet, melynek ugyan volt politikai hatása, de nem +egyszersmind költői s a nép-nemzeties költői irány fejlődésére semmit +sem hatott. Az Atala bírálatában találóan jegyzi meg, hogy e költőnőnek +nem annyira egy húrja, mint inkább csak egy hangja van, de hogy mi ez a +hang, nem mondja meg. Fölboncol egy pár sikerült és nem sikerült +versszakot s abban állapodik meg, hogy Atalában legkevesebb a lírai +természet, s beszély- és regényírásra utasítja. Miért? Mert prózával +érintkező bölcseleti irányt lát benne s bizonyos hajlamot az +absztrakcióra: tehát a bölcseleti irány és absztrakció a beszélyírói +tehetség jelei. + +Még e gyüjtemény három bírálatáról kell szólanunk. Egyiknek tárgya +Vadnai «Eszter» című regénye, a másiknak Madách «Ember tragédiája», a +harmadiknak Arany «Buda halála». Vadnai regényének főhibáját abban +találja Zilahy, hogy nincs hibája, azaz nincs benne semmi pozitív jó. +Nem olvasván e regényt, nem tudjuk, mennyiben igaz ez ítélet, mennyiben +nem, de azt különösnek találjuk, hogy Zilahy alább mégis pozitív +hibákról beszél s a többek közt ezt: «Az én kedves kis húgom újra +vidámságot fog hozni a mi szobánkba», émelygő germanizmusnak bélyegzi, +mert ez így van jól: _kedves húgom, szobánkba_ s nem az _én kedves +hugom, a mi szobánkba_. Ebben semminemű germanizmus nincs, sőt +valahányszor nagyobb nyomatékosságot akarnak adni a személyragnak, a +névmás kitétele mulhatlan. Zilahy az Ember tragédiájában semmi feltűnőt +nem talál. Örvend, hogy irodalmunk Madáchban egy tapasztalatokon +megszűrt, mélyen gondolkodó fővel gyarapodott, de meg kell vallania, +hogy műve mint költemény semmit sem ér, mint drámai költemény még +kevesebbet, tehát a semminél is kevesebbet. S mond-e valamit a mű +hiányai- és hibáiról? Keveset, tulajdonkép semmit. Főellenvetése az, +hogy Madách Ádámja nem külön egyén, midőn mint külön alak jelen meg, ha +az lenne, akkor Madách annyiszor multa volna felül Goethét, ahány külön +alakot teremt vala. Mi azt hisszük, hogy úgy sem multa volna felül +egyszer sem, noha Faust is inkább típus, mint egyén. A művészetnek +vannak oly tárgyai, melyek kiválóan eszményítést kívánnak, nem pedig +egyénítést. A Krisztus- és Madonnaképet nem az egyénítés teszi +műremekké. Az Ember Tragédiájának tárgya nem egyéneket követelt, hanem +éppen a különböző korszakok típusait. Hogy e minden esetre nevezetes +költemény, mennyiben sikerült, annak fejtegetése nem ide tartozik, elég +tudnunk, hogy Zilahy minden analizis nélkül tör pálcát fölötte. De +csoda-e? hisz Arany János «Buda halálát» is szintén így ítéli el. +Töredékjegyzeteiben, melyeket e költeményről összeírt a romantikus és +naiv eposzt akarná megmagyarázni. Fogalmai itt is zavartak. Nem érti, +hogy a naiv eposzt nem írják, hanem a nép teremti századokon át s így +főleg a népköltészet szülötte. Azonban a műköltészetben is naiv eposznak +hívják az oly eposzt, mely az eredeti naiv eposz nyomain halad s a +korviszonyokhoz képest, amennyiben lehetséges, sajátságait igyekszik +mintegy visszavarázsolni. Minthogy a keresztyén korszak népköltészetének +jelleme általában véve romantikus, az ily naiv eposz szintén romantikus. +De hogy másnemű romantikus műeposzok is vannak, melyek kevésbbé +támaszkodnak a népköltészetre s ezért nem neveztetnek naivoknak csak +romantikusoknak, az természetes; mert a naivitás nem lényeges része a +romanticizmusnak, amint ez később a műköltészetben kifejlődött. Zilahy +vádolja Aranyt, hogy Attila alakjába nem tudott fönséget lehelni. Hogy +miért nem fönséges Arany Attilája, azt nem mondja meg, hanem +költészetére általában ezt a megjegyzést teszi: «Arany összes +költészetére el lehet mondani, hogy ő meggyőzni mindig tud, megindítani +gyakran, de felemelni alig és igazában soha. Az ő költői természetében a +fantázia a legkevesebb, holott az eposz minden egyéb között ezt kívánja +túlnyomólag. Még csak egyetlen oly dala sincs, mint Csokonainál a +«Földiekkel játszó égi tünemény!» vagy a «Tihanyi echo» hoz írt ritka +varázsú óda, melyekben a szentimentalizmus égető bája a fenségest +csapkodja. Petőfit nem is említem.» Zilahy esztétikai műszavain néha +nagyon nehéz eligazodni. Nem értjük, mit tesz, hogy Arany meggyőzi +olvasóit. Meggyőzni valakit valamiről, a tudomány, a szónoklat dolga, +nem a költészeté. Ily értelemben veszi-e e szót, ez okon tagadja-e meg a +fantáziát Aranytól, nem vehetni ki tisztán, sőt ellenkezőleg, úgy +látszik, hogy ezt éppen dicséri benne, mint alsóbbrendű költői +tulajdont. A fantázia hiányát egyébből látszik következtetni, abból, +hogy Arany eposzaiban nincs lírai föllengzés, szentimentális ábránd, +legalább ide mutat az, hogy Csokonai dalait hozza föl. Hogy a lírai +föllengzés, szentimentális ábránd nem forrása az epikai fönségnek s +általában nem is szükséges az eposzban, úgy hisszük, nem szükség +mutogatnunk. De várhattunk-e más ítéletet Zilahytól, ki Bajza Jenő +tragédiáját dicsőíti s Vajda egyik leggyöngébb költeményét mesterinek +nevezi? Már ez magában fölöslegessé tesz minden cáfolatot. + +Íme Zilahy kritikai pályája, mely egy kissé különbözik lapjaink +rajzától, de bizonyára hűbb a valóhoz. Mindamellett halálát veszteségnek +tartjuk irodalmunkra nézve. Egy tehetséget tanusító fiatal írónak +fejlődése első stádiumában sokat szabad hibázni és tévedni. Zilahy még +alig végezte be gimnáziális tanulmányait, midőn már az irodalmi pályára +lépett, alig került ki az egyetemről, midőn már a kritika triposzára +ült. Becsszomja távolról sem állott arányban tehetségével s egyszerre +akart odajutni, hová a lángész is, bár gyorsan, de csak fokonként +emelkedik. A mohó és szertelen ambició talán sohasem volt annyira +divatos irodalmunkban, mint jelenleg. De Zilahynak legalább tehetsége +volt, mely reményre jogosította az embert; ő legalább küzdő és törekvő +ifjú volt, ki nagyrészt csekély becsű műveit alkalmasint becsesebbekkel +feledtette volna el. Nem annyira az, ami volt, hanem ami talán lehetett +volna, nem annyira multja, mint jövője fejezi ki az irodalom veszteségét +s pályája kritikai méltánylatát. + + + + +EÖTVÖS EMLÉKBESZÉDEI.[64] + +Magyar írók és államférfiak. Br. Eötvös József emlékbeszédei. Pest, +1868. Kiadja Ráth Mór. 333. l. + +Ez igen csinos kötetben teljes gyüjteményét vesszük Eötvös +emlékbeszédeinek, melyek koronként, 1839–1867-ig, az Akadémia ünnepélyes +ülésein mondattak el. E majdnem harminc évi időközben Eötvös századunk +első felének nehány legnevezetesb magyar írója és államférfia fölött +tartott emlékbeszédeket. Egy félszázad küzdelme tárul fel előttünk. Itt +találjuk Kazinczyt és Széchenyit, Vörösmartyt és Szalayt, irodalmi és +politikai megújhodásunk bajnokait; itt Kölcseyt, Kőrösyt, Regulyt, +Dessewffy Józsefet és Emilt, kik többé-kevésbbé nevezetes szerepet +játsztak a magyar irodalom, tudomány vagy politika terén. Majd mind oly +férfiak, kik méltók a szónok ihletére, kire egy egész nemzet figyel. + +Valóban Eötvös sokkal több volt, mint akadémiai szónok; a nemzet +szónokaként ünnepelte a nemzet halottjai emlékét. Az államférfiú csak +szószékét változtatta, de nem egyszersmind eszméit, érzéseit, +aggodalmait és reményeit. S volt idő, midőn a nemzeti intézmények romjai +közt csak az Akadémia szószéke állott még épen s csak innen lehetett +szólni egy-egy ünnepélyes percben az egész nemzethez. A hazafi bánat és +remény e beszédek alaphangulata. Eötvös az Akadémia szószékén folyvást a +nemzeti élet hullámzásainak befolyása alatt áll s belevegyül a kor +küzdelmeibe. 1839–48-ig ifjú túláradó lelkesedése a hazafi bánatból erőt +merítve, reményt hirdet és tettekre buzdít. 1858–1867-ig lelkesedése +csillapodottabb, de fájdalma mélyebb, lelke gazdagabb eszmékben és +tapasztalatokban, a romokra állva balzsamot csepegtet a nemzet sebeire s +a csalódások keserűségei közt a jövőbe vetett hitet táplálja. A bánat és +remény e folyvást megújuló hangulata egyhangúvá teszi e könyvet. Ez +egyhangúság ugyan nem változatosság nélküli, de mégis egyhangúság. Midőn +egy vagy több évi időközben hallottuk e beszédeket, az egyhangúság nem +tünhetett föl, mint most, midőn összegyüjtve egyfolytában olvassuk. De +lehet-e ezért hibáztatnunk a szónokot? Aligha. Ki tehet róla, hogy a +magyar nemzeti érzés egy félszázad óta bánatból és reményből táplálkozik +s kevés megszakítással egész 1867-ig e hangulat levegőjében éltünk? +Szólhatott-e a szónok máskép oly férfiak fölött, kik a hazafi bánat, +küzdelem és remény megtestesülései voltak s oly korban, mely szégyelve a +jelent, büszke önérzettel küzdött a jövőért vagy csalódásainak +közepette, a kétségbeesés örvénye szélén vigaszt és hitet keresett? +Eötvös engedve belső ösztönének hű maradt magához és a korhoz. +Emlékbeszédei hatásának egyik főoka ebben rejlett. Egy későbbi kor talán +még inkább észreveszi e beszédek egyhangúságát, mint mi, de egyszersmind +egy egész kor kedélyhangulatát látja visszatükröződni bennök, mi mindig +elég kárpótlás marad. + +Az emlékbeszéd elméletével tüzetesen nem igen szoktak foglalkozni egy +irodalomban sem, de legalább bírálni szokták az emlékbeszédeket. +Bizonyos hamis kegyelet a magyar zsurnalisztikát ettől egészen +visszatartja. Azt hiszi, hogy kegyeletlenség felszólalni a hízelgés +erkölcstelensége, a szertelen dicsőítés ízléstelensége ellen, melyek nem +egy emlékbeszédben az értelmet és kedélyt egyaránt megbotránkoztatják. +Mióta az Akadémia és Kisfaludy-Társaság megalapíttatott, számos +emlékbeszédet hallottunk már, de Kölcseynek, az első emlékszónoknak, +valódi kegyelete, férfias méltósága nem igen találtak követőkre. A +legtöbb szónok egész erejéből arra törekszik, hogy rútul ledicsérje azt, +ki felett beszél. Néha, mintha képmutató udvaroncokat vagy béres +zsurnalisztákat hallanánk. Még jó, ha a szónok az elhunytat csak +szerfölött nagyítja vagy oly érdemeket tulajdonít neki, melyek nem +voltak meg benne, de megesik az is, hogy oly szertelen érdemeket olvaszt +össze, melyek együtt aligha lehetségesek. A kegyelet ünnepélyén, nem +kegyeletlenséget tanusítanak-e az ily beszédek, melyek bizonyos +tekintetben nevetségessé tesznek valamely kitűnő vagy jeles tudóst vagy +írót? Nem gúny-e az Akadémiára, hogy a tudomány és irodalom +képviselőinek némán kell végig hallgatniok oly beszédeket, melyek a +tudományt meghamisítják s az irodalmi ízlést sértik? + +Mondanunk sem kell, hogy Eötvös éppen nem tartozik az ily akadémiai +szónokok közé. Kölcsey után leginkább ő őrizte meg a valódi kegyelet és +szónoklat hagyományait. Kegyelete csak a valódi érdemekhez fordul s a +személyek tiszteletét az eszmék kultuszává igyekszik emelni. Rokonszenve +néha nagyításra ragadja, de sohasem a szertelenig. Néha, bár ritkábban, +árnyoldalakat is érint, de fényoldal és érdem mintegy kényszerű +kíséretében, mi emlékbeszédben a kegyelet és hűség legszebb +összeolvasztása. Az eszmék gazdagsága és érzelmek nemessége megőrzik őt +a keresettség cifrálkodásaitól s a kötelességszerű dicsőítés +modorosságától. Egészben véve beszédeit e tekintetben nem érheti gáncs, +de itt-ott találhatni bennök egy-egy vonást, mely zavarja a rajz hűségét +s nem szükségképi következménye a kegyelet eszményítésének sem. Igaz, e +vonások nem éppen lényegesek s nem annyira célzatosságból származnak, +mint figyelmetlenségből vagy vizsgálat nélkül elfogadott irodalmi +előítéletekből, de mindamellett nem mellőzhetjük, mert oly kitűnő íróban +találjuk, mint Eötvös. Leginkább a kitűnő írókat kell bírálni s nem a +középszerűeket, kiket mellőzhetni is. Idejegyzünk hát Eötvös +jellemzéseiből egy pár oly vonást, melyeket túlzottaknak tartunk. + +«A magyar nyelv – mond Eötvös Kazinczy fölött tartott emlékbeszédében – +amint ez egy élő és fejlődő nép nyelvénél máskép nem is lehet, mindig +újult és fejlődött: a különbség Kazinczy és mások közt csak abban áll, +hogy mit azok, kik a nyelvújításban elődei voltak, a pillanat +szükségétől kényszerítve, rendszer nélkül tettek, azt ő teljes +öntudattal cselekedte, szem előtt tartva a célt, melyet el akart érni és +«_soha meg nem feledkezve azon határokról, melyeket túllépni a +legmerészebb nyelvújításnak sem szabad_». + +A végső mondatban nincs igazság s kimaradhatott volna a kegyelet sérelme +nélkül, annyival inkább, mert nem erre van alapítva a beszéd s csak mint +igen mellékeszme fordúl elő benne. Igaz, az emlékbeszéd sohasem kritika, +de az is bizonyos, hogy nem foglalhat magában olyast, mi a kritikával +egyenes ellenkezésben van. A reformátorok pályája nem igen lehet ment +több vagy kevesebb tévedéstől. Ezt mintegy helyzetök kényszerűsége hozza +magával. Küzdelmök hevében nem választhatják meg mindig a legcélszerűbb +eszközöket, tovább mennek, mint szándékuk volt, vagy olyat is akarnak, +mit az idő később tévedéssé derít ki, bár a körülményekben igazolásukat +találhatni. Kazinczy mindenesetre ily reformátor volt. Pályája éppen nem +ment a tévedésektől, de azok nem kisebbítik dicsőségét. A nagy eszme, +melynek bajnoka volt, a nagy mozgalom, melyet megindított, szenvedése, +mely mártírrá avatta, nemzeti újjászületésünk legelső hősévé emelik. E +szempontból nem magasztalhatni eléggé. De a tisztán nyelvészeti és +irodalmi szempont mindig tiltakozni fog az ellen, hogy Kazinczy sohasem +lépte át azon határokat, melyeket túllépni a legmerészebb nyelvújításnak +sem szabad. Egyetlen irodalom sem mutathat föl oly merész nyelvújítót, +mint Kazinczy, talán azért, mert egyetlen irodalom sem volt oly +sajátságos körülmények között, mint a miénk. Lehet, hogy mindaz, mi +Kazinczy tanai- és hatásában tévedés, a történeti kényszerűség +fejleménye volt, melyen át kelle esnünk, de az bizonyos, hogy +Kazinczynak egész irányát ma már nem fogadhatja el se a nyelvész, se a +stiliszta. Mint nyelvújító, ki a gyökök alkotása szabadságát is vitatta +támadói ellen írt polémiáiban, néha túlságokra ragadtatott, melyeket +követői még tovább fejlesztettek. Mint a magyar művészi próza és költői +nyelv megalapítója a művészit a magyarossal nem mindig tudta +kiegyeztetni, idegenszerűségre adott példát. Az újabb költői nyelv +Vörösmartytól napjainkig egy s más tekintetben reakció Kazinczy +tévedései ellen s hogy prózánkban, bár folyvást mutatkozik, kevésbbé +erőteljes e reakció, azt csak sajnálni lehet. + +A Vörösmarty, Dessewffy Emil, Szalay fölött mondott beszédekben is +találhatni ily mellékesen odavetett túlságokat. «Vörösmarty az első +magyar költő – úgy mond – kit a szó legszebb értelmében népszerűnek +mondhatunk.» De vajjon Kisfaludy Sándor nem volt-e szintén oly népszerű +a maga korában? Sőt Vörösmarty népszerűsége csak lassan, a kor +fejlődésével, növekedett, míg Kisfaludy S. gyorsan s majdnem egyszerre +lőn népszerű. Mindezt jól tudja Eötvös, ki a Kisfaludy Sándor +tiszteletére 1843-ban rendezett dalünnepen tartott elnöki megnyitó +beszédében így szólt: «Kisfaludy Sándor legnépszerűbb költője +hazánknak»; pedig ekkor Kisfaludy Sándor népszerűsége már hanyatlóban +volt s a Vörösmartyé már elérte tetőpontját. «Szóljak-e Egerről páratlan +varázsával – folytatja Eötvös – szóljak-e Cserhalomról, melynél +nagyobbszerű eposzi mű kevesebb sorban talán még nem iratott?» Hogy Eger +és Cserhalom remekművek, a régibb magyar kritika egyik előítélete, mely +Toldy nyomán átment az irodalomtörténeti kézikönyvekbe is. Nem +tagadhatni, hogy mindkettőben genialis részletek vannak, de egészben +véve egyiket sem mondhatni teljesen sikerültnek; nincs kerek meséjök s +tulajdonkép csak egy pár epizód összefűzéséből állanak, nemcsak a +világirodalomban, hanem Vörösmarty kisebb munkái közt is van oly mű, +mely sokkal költőibb, nagyobbszerű mindkettőnél, például a «Két +szomszédvár». + +Dessewffy Emilről ezt jegyzi meg egy helyt: «Azon érdemet senki sem +tagadhatja meg tőle, hogy műveinek ékességét a világosságban kereste». +Ez igen szembeszökő túlzás, bár szerény méltánylat akarna lenni. +Dessewffy stílusából éppen az egyszerűség és világosság hiányzott, +egyike a legnehézkesebb stilisztáinknak. Szalayról ezt olvassuk: «Soha +lángész több szorgalommal nem párosult». Nem tudjuk: vajjon Eötvös a +lángészt a tudományos értelmében veszi-e, vagy csak nagy tehetséget ért +alatta, mint ahogy a közbeszéd használja e kifejezést. Ez utóbbi +értelemben teljesen igaza van, de hogy nagy tehetség több szorgalommal +sohasem párosult annyira, mint Szalayban, az legfeljebb csak akkor +állhat meg, ha hozzá tesszük: Magyarországon, mert ha általában az egész +világra vonatkozólag értjük e mondatot, nemcsak az igazság, hanem az +eszményítés szempontjából is hibáztatnunk kell. + +Máskülönben a Szalay fölött mondott beszéd legsikerültebb az egész +gyüjteményben. Itt is bebizonyult, hogy a rokonszenv az emlékbeszéd +valódi múzsája. Lelkesíti a szónokot, hogy érezze s éreztetni tudja a +valódi érdemeket, erőt kölcsönöz az élénk rajzhoz, sőt a közönségesnél +mélyebb kedélyt bizonyos gyöngédségi érzetnél fogva megóvja a dicsőítési +túlzásoktól. Eötvös emlékbeszédeiben senkinek alakja sem emelkedik ki +oly egyszerű fönségben, átlátszó fényben, mint a Szalayé. Mintha nem is +rajzolna, csak fölleplezné e képet, mely évek óta ott él lelkében, +letörülhetlenül. Kissé eszményíti, de nem többel, mint amennyit az +emlékbeszéd eltűr, sőt megkíván. Kevésbbé folyamodik szónoki fogásokhoz, +mint más beszédeiben, mégis ékesszólóbb, mint bárhol. Mindezt nem +mondhatni el a Széchenyi fölött tartott emlékbeszédről. Az ok +alkalmasint a rokonszenv hiányában rejlik. Eötvös tiszteli Széchenyit, +bámulja nagy tehetségét, elősorolja érdemeit, de érezzük, hogy nem +viseltetik rokonszenvvel egyénisége iránt. Inkább értekezik róla, mint +szónokol fölötte, inkább pályája egyes oldalait mutatja föl, mint az +egész államférfiút és embert. Nem áll előttünk az újabb magyar +történelem legnagyobb és legtragikusabb alakja. Széchenyi több, mint +reformer, regenerátora a magyarnak, Széchenyi legeurópaiabb +államférfiaink közt, mégis mindvégig legmagyarabb, Széchenyi a siker +legtöbb nyomát hagyta maga után, mégis legszerencsétlenebb mindazok +között, kik a jelen században a magyar politikai élet színpadán +szerepeltek. Mindezt, minek a beszéd központját kell vala képeznie, csak +érinti Eötvös vagy éppen mellőzi. Lehet, hogy a politikai körülmények, +melyeknek hatása alatt szónokolt, lehet, hogy saját multja, mert egykor +határozott pártállást foglalt el Széchenyi ellenében, szintén +befolyhattak arra, hogy egyetmást mellőzzön, vagy a fődolgot kevésbbé +emelje ki. A beszédben nem hiányoznak egyes szép részletek, de az egész +benyomása nem olyan, minőt Széchenyi pályája és egyénisége mintegy +követel. Széchenyi a történet lapjain, árnyoldalaival, tévedéseivel +együtt nagyobb arányokban fog kiemelkedni, mint ahogy rajzolja ez +emlékbeszéd, mely csak fényoldalait tünteti föl. + +Ami a beszédek alkatát illeti, az sokkal változatosb, mint a hangulat, +melynek egyhangúságát már fennebb megjegyeztük. A kezdet és bevégzés +gyakran hasonlít egymáshoz, nem eszmékben, hanem módban, de maga a +beszéd ritkán. Eötvös nem követi akadémiai beszédeinket, melyek gyakran +nem egyebek, mint életrajzi vázlatok a dicsőítés cirádáival +felpiperézve. Tudja, hogy a szónoknak csak annyit kell beolvasztania az +életrajzból, mennyit a beszéd formája megbír, sőt ez sem mindig +szükséges, fődolog a szónoklattá vált jellemrajz vagy egy nagy eszmének, +célnak kultusza, melynek az illető bajnoka volt. Kazinczy fölött mondott +beszédében Eötvös mellőz majd minden életrajzi adatot, az írót és embert +is csak egy pár vonással érinti; beszédét mint központ, a nemzetiség +eszméje uralja, melyet Kazinczy mint író és nyelvújító fölébresztve, +hitté erősített. S mi jól illett leginkább erről beszélnie akkor, midőn +nemzetiségünk ellen irtó háborút indított az osztrák minisztérium s az +országszerte megüllött Kazinczy-ünnep első zajosb tiltakozás volt a +zsarnokság intézményei ellen. Szalayt már rajzolja mint embert, írót és +államférfiút egyaránt s jellemvonásaiban egyszersmind megelevenülnek +mindazon főbb eszmék, melyekért Szalay egész életén át küzdött. Reguly +emlékét egy lélektani és tudományos kérdés vizsgálatával ünnepli, melyet +Reguly pályája kelt föl benne s mely éppen oly világot vet Reguly +egyéniségére, mint tudományos küzdelmeire. Reguly valóságos egyénként +emelkedik ki. Jellemzési tekintetben e beszéd vetekszik a Szalay fölött +mondottal, csakhogy ez utóbibban több a szónoki erő és meghatottság. +Dessewffy Emilben mellőzi a politikust s csak a hazafit és embert +eleveníti meg s jó tulajdonai túlságaiból magyarázza ki némely +árnyoldalait. Politikai ellenfele, de barátja és tiszttársa fölött +kellett beszélnie s minden affektáció nélkül a legfinomabb tapintattal +oldotta meg feladatát. A Vörösmarty fölött mondott beszéde legkevésbbé +sikerült, tulajdonkép nincs alapeszméje s a jellemrajz oly általánosság, +melyet más költőről is el lehet mondani. E mellett bizonyos bágyadtság +ömlik el rajta. Ilynemű a Kölcsey fölött mondott beszéd is, csakhogy a +szónoki erő ifjú felbuzgása némileg takarja a jellemrajz hiányát. +Egyébiránt Eötvös 1848 előtti beszédei általában kevésbbé sikerültek, +mint a későbbiek. Amazokban talán több a hév és csillogás, de se +jellemrajz, se szabatosság, se a reflexiók erejére nézve nem +mérkőzhetnek emezekkel. + +Eötvöst, mint szónokot, nem lehet igazságosan megítélni csak +emlékbeszédeiből. A fejtegető és vitatkozó szónok, ki a megyei és +országos termekben nem egyszer vívott ki diadalt, itt egészen háttérbe +szorul s csak az ünnepély szónoka áll előttünk. Azonban egy +tulajdonsága, mely mint írót kiválóan jellemzi, sehol sem lép annyira +előtérbe, mint emlékbeszédeiben s ez a reflexió által felköltött érzés s +az érzés által felköltött reflexió. Nem emelkedik a szenvedélyig, +legfeljebb érinti azt, nem ragadja el hallgatóit, csak meghatja. +Fantáziája nem erős s a plasztikaiság éppen úgy hiányzik rajzaiban, mint +stíljében. Még annyira kedvelt s túlságosan kedvelt hasonlataiban sem +találhatni meg a plasztikai kidomborodást, vagy ragyogó színezetet. +Mintha ezekhez is reflexió által jutna, nem könnyedén árasztja, hanem +némi nehézkességgel tárja ki s olykor mintegy elnyujtja. Innen van, hogy +az elevenség nem kiváló tulajdona s átmenetei, fordulatai ritkán +gyorsak, önkénytelenek s meglepők. Beszédeinek egységét inkább a +hangulat és gondolat képezi, mint a részek aránya s a fokozatos és +szerves emelkedés. Ő gondolkozik és érez, e kettő egy nála s túlsúlyok +olykor megbénítja a fantázia működését s fogyatékossá teszi a művészi +formát. Ebben rejlik főereje és főgyöngesége. Mívelt és gazdag lelke, +könnyen felinduló nemes kedélyének áramlata oly jótékonyan hat elmére és +szívre. Az emberiség és hazafiság, a keresztyénség és kultúra, az +európaiság és magyarság, a kegyelet és igazság, a melankólia és +megnyugvás nagy eszméi és érzéseinek varázsa alatt állunk. Az érzés +reflexióvá, ez pedig érzéssé válik bennünk is. De a reflexiók nagy +tömege, melyekben több finomság nyilatkozik, mint erély, néha a +hallgatót is éppen úgy elbágyasztja, mint a szónokot s mintegy +el-elmosódik előttünk a láthatár. + +A könyvet elnöki megnyitó beszédek zárják be, melyeket szerző a +Kisfaludy Sándor tiszteletére rendezett dalünnepen, az Akadémia, +Kisfaludy-Társaság, Erdélyi Múzeum, magyar orvosok és +természetvizsgálók, magyar írók segély-egylete ünnepélyes ülésein +tartott. Közpályájának egyik igen kitűnő oldalát jelölik e beszédek. Ez +intézetek majd mindenike körül feledhetlen érdemei vannak s némelyiknek +még ma is elnöke és szónoka. Az emberszeretet, tudomány és hazafiság, a +mívelt elme és nemes kedély ritka emberben egyesül annyira, mint benne s +teljes mértékben illenek reá Quintilianus e szavai: «Orator esse, nisi +vir bonus non potest». + + + + +SZÍNHÁZI SZEMLE.[65] + +E jelen közleménnyel megkezdjük színházi szemlénket, amelyet eddig +mellőzni voltunk kénytelenek. E folyó, irat szűk terét érdekesebb +közlemények vették igénybe, másfelől politikai és szépirodalmi lapjaink +kiváló előszeretettel foglalkozván a színkritikával, mi éppen ezért azt +leginkább mellőzhetőnek hittük. Azonban színkritikánk egy idő óta anyira +a drámaírók vagy az általok sugalmazottak kezébe került, hogy éppen nem +fölösleges, ha nem drámaírók is hallatják szavokat; e mellett +színkritikusaink inkább szavakban bővelkednek, mint eszmékben s nem +levén erős meggyőződésök, annyira a pillanat benyomásai alatt írnak, +hogy gyakran nem egyebek, mint a közönség zajosb, de kevésbbé mívelt +részének szószólói. Mi nem vesszük rossz néven, ha jobbak hiányában +gyöngébb eredeti színművek is adatnak, azt sem tartjuk bajnak, ha +valamely gyönge műnek inkább csak jobb oldalai emeltetnek ki, de az már +kórjel, ha a kritika gyarló kísérleteket kiváló tehetség jeleiként +üdvözöl, hibákat szépségeknek hirdet, téves irányokat bátorít s kerülve +minden érdemleges tárgyalást, behatóbb fejtegetést, vagy az egyéni +tetszés önkényét proklamálja a kritika legfőbb elvének vagy a közönség +kevésbbé ízléses részének tapsaira hivatkozva, ezt tartja döntőbírónak +az ízlés legfontosabb kérdéseiben. + +Sajnáljuk, hogy szemlénket egy oly mű bírálatával kell megkezdenünk, +amelyre más körülmények között kevés szót vesztegetnénk. Értjük Csiky +Gergely _Jóslat_ című úgynevezett vígjátékát, amely október 11-én +adatott a nemzeti színpadon s a közönség és hírlapok oly érdeklődését +keltette föl, aminőt még akkor sem érdemelt volna, ha sikerültebb. A +műnek egész története van, amelyet, ha röviden is, el kell beszélnünk. + +Az Akadémia legközelebbi Teleki-pályázatán Szász Károly volt a +bíráló-bizottság előadója. Jelentésében megtámadta a hírlapokat, amelyek +élesen szokták megróni az Akadémiát bírálatainak részint túlszigora, +részint kíméletlen hangja miatt s egyszersmind kimutatni igyekezett, +hogy az akadémiai jelentések a tehetséget, a művek egyes jelességeit +mindig elismerték és kiemelték s ha az egésznek koszorút nem nyujthattak +is s ha kénytelenek voltak olykor aranyok mellé töviseket is tűzdelni a +koszorúba: tehettek-e róla, ítéletöket nem igazolta-e a következés, a +pályázatok többségét tevő silányságok ellen pedig lehet-e igen éles +bármely modor? Hiszen minden gimnázista, sőt ha a jelek nem csalnak, sok +merész suszterinas vagy legalább borbély- és szabólegények, egyszóval +oly egyének is pályáznak, akikben az írói tehetségnek szikrája sincs, +akik irodalommal és esztétikával komolyan egy percig sem foglalkoztak, +kiknek nemcsak a drámáról, hanem általában a költészetről sincs +fogalmok. Az ily pályázók nem érdemelnek kíméletet, nem jutalmat és +koszorút, arról szó sincs, hanem ostort érdemelnének és huszonöt pálcát. +S ezt kimondani s mert tényleg csakugyan nem szolgáltathatjuk ki nekik, +legalább erkölcsileg éreztetni velök, nemcsak szabad, hanem helyes is, +annyival inkább, mert a teljes ismeretlenség miatt nem válhatik +személyes sértéssé. Azután elmondotta Szász Károly, hogy alig volt +pályázat, amelyen annyi bírálaton alul lévő mű pályázott volna; a sok +selejtes között a még talán szóba jöhető is gyönge s a legjobb is igen +középszerű. A pályázat egyetlen darabja, amely mégis irodalmi +színvonalon áll, a _Jóslat_ című. Ennek van öntudatos alapeszméje, +számítással szőtt meséje, nyomait mutatja a drámai forma és a fejlesztés +iránti érzéknek, jellemek helyett nehány alakot bír felmutatni, nyelve +pedig bár legkevésbbé drámai, itt-ott legalább költői s általában +irodalmi nyelv. A részletekre térvén, kifejtette, hogy a mű tulajdonkép +nem is vígjáték, mert csak a mellékszemélyekben van komikai elem, mint +dráma is elhibázott s legfeljebb az oly közönség előtt víhat ki némi +tetszést, amely a mellékcselekvények és epizódok tarkaságával, +mellékszemélyek hóbortjaival is megelégszik s drámai összhatást nem +követel. Mindezeknél fogva a bírálók többsége, bár elismeri, hogy a +_Jóslat_ pályatársai között határozottan a legérdemesebb mű, sőt +egyetlen, mely általános irodalmi színvonalon áll s így kénytelen azt az +Ügyrend 109. szakasza értelmében a jutalomra ajánlani, de egyfelől, mert +csak külsőleg és mellékszemélyeiben ismerheti el vígjátéknak, mert +általán csak igen relatív becset tulajdonít neki s mert másfelől +színszerűség tekintetében is alig hiszi, hogy közepes sikert is +arathasson, feltétlenül a jutalomra még sem ajánlhajta s az Ügyrend 110. +szakaszának alkalmazását kéri, mely szerint a jeligés levél csak akkor +bontatik fel, ha a szerző jelentkezik. Az Akadémia elfogadta a bírálók +többsége határozatát, bár egyik bíráló, Tóth Kálmán, különvéleményt +adott be, Toldy Ferenc pedig felszólalt, hogy nem vígjátéknak nem lehet +kiadni a jutalmat, midőn a pályázat tiszta vígjátékot követel, de az +Akadémia megmaradt határozata mellett, mert a bírálók kijelentették, +hogy a többi pályaművek, amelyek inkább vígjátékok, oly gyengék, hogy +bármelyik megjutalmazása valóságos botrány lenne. + +Szász Károly jelentésén a felolvasás előtt némi javítást tett. Ahol a +minden kritikán alul lévő pályaművekről szól, a _suszterinas, borbély- +és szabólegények_ kifejezéseket _tanulógyerekek és éretlen ifjoncokkal_ +cserélte föl s ahol azt mondja, hogy az ily pályázók _ostort és huszonöt +pálcát érdemelnének_, következőkép módosította: _az ily, Petőfi szerint, +mezítlábas suhancok egyáltalában nem érdemelnek kíméletet_. Így is +jelent meg az _Akadémiai Értesítőben_, azonban némely hírlap tévedésből +vagy akaratból a kihúzott helyeket is kiadta. + +A hírlapok felzúdultak a bírálat éles hangja ellen, bár ez _csak_ az oly +művekre vonatkozott, amelyek minden bírálaton alul voltak s melyeket +hírlapjaink teljességgel nem ismertek s maig sem ismernek; megtámadták +az akadémiai Ügyrend 110. szakaszát, mely szerint, ha a bírálók egy +művet sem találnak jutalomra érdemesnek, minthogy a jutalmat +mindenesetre ki kell adni, a jeligés levél nem bontatik fel mindaddig, +amíg a szerző ki nem jelenti abbeli szándékát, hogy a rosszaló ítélet +dacára is fel akarja venni a jutalmat; az író prostituálásának nevezték +az ily eljárást s a szakasz eltörlését követelték. Pedig e szakasz nem a +drámaírók ellen, sőt érdekökben hozatott s ha a rosszalásnak a műre +nézve némi élesb kifejezést kölcsönöz is, a személy iránt éppen finom +kíméletet tanusít. Az Akadémia tekintélyét eléggé védi azáltal, ha +szigorú ítéletében kimondja, hogy a jutalmat csak azért adja ki, mert +kénytelen kiadni az alapító akarata szerint. Az illető szakasz 1861-ben +az írók érdekében az Eötvös indítványára hozatott, aki azt hitte, hogy +az író akkor van prostituálva, ha a kedvezőtlen bírálat dacára is +jeligés levele az ő megkérdezése nélkül felbontatik s neve átadatik a +nyilvánosságnak. De amint a példák tanusítják, a mi drámaíróink és +drámaíró színkritikusaink egy kissé híjával vannak a finom érzületnek s +a meg nem érdemelt aranyakat meg nem érdemelt dicsőséggel akarják +fölvenni. Hogy e szakaszt az Akadémia esetenként helyesen alkalmazza-e +vagy nem, az lehet vita tárgya, de hogy az magában véve helyes és éppen +nem prostituálja az írót, azt minden értelmes ember belátja, akit +önérdeke el nem vakít. + +Az ismeretlen szerző, Csiky Gergely kath. pap jelentkezett, művét +kinyomatta s a Nemzeti Színház igazgatósága kitűzte azt előadásra is. +Minden jel oda mutatott, hogy bizonyos körülményeket felhasználva, a +drámaírók egész hadjáratot intéznek az Akadémia ellen, amelyre okuk van +neheztelni. Szigligeti a szokottnál nagyobb buzgalommal fogott a mű +szcenirozása- és javítgatásához. Az előadás előtt néhány nappal a Pesti +Napló jelt adott az ütközetre egy heves cikkben bevádolva az Akadémiát s +hízelegve a közönségnek egész a nevetségig. Elmondotta, hogy érdemesebb +kézbe ritkán juttatott az Akadémia száz aranyat színdarabért. Egy vonzó, +ihlettel és ízléssel írt művet jutalmazott meg a vak tyúk, ami nem sűrűn +esett meg eddig rajta, egy hivatott s hozzá képzett tehetséget avatott +fel, szándékán kívül ugyan és kényszerűségből, de fölavatta s megírta +neki az útlevelet a dicsőséghez. Az Akadémia a jó színművektől meg +szokta tagadni a jutalmat. Neki ez sem tetszett, de tetszeni fog a +közönségnek, amely ritka önállósággal s éppen oly egészséges, mint +öntudatos ízléssel és tapintattal ítél a színházi újdonságokról. A mi +közönségünknek ebben alig akad valahol mása Európában. A _Pesti Napló_ +ily s ezekhez hasonló ömlengései csak nyegle kortesfogások voltak, de +azzal már együgyűséget árult el, midőn komolyan vitatta, hogy a kérdéses +művet egy a középfajokat kizáró tisztán vígjátéki pályázaton éppen azért +kellett volna megdicsérni, mert nem vígjáték, az pedig valóságos +erkölcstelenség volt, _midőn ráfogta Szász Károlyra, hogy mindazt, amit +a minden kritikán alul álló pályaművekre mondott, a Jóslatról is +mondotta és szerzőjét pellengérre, korbácsra s Isten tudja még mire +ítélte_. + +E rágalmat elhitték a többi lapok, a közönség is, amelyek rég elfeledték +az akadémiai bírálatot vagy talán nem is olvasták. Ez volt a mű +hatásának egyik oka. A közönség, amely különben is hajlandó +ellenzékeskedni szemben az irodalmi és tudományos testületek +ítéleteivel, azt hitte, hogy egy legméltatlanabbul meggyalázott írónak +kell igazságot szolgáltatnia. Ezért elfogultan kereste és megtapsolt a +_Jóslat_ban minden olyast, amit csak lehetett: egy pár lírai szebb +helyet s nehány burleszk alakot. Ide járult még az aránylag elég jó +előadás, a szép görög öltözetek, az ünnepélyes menet fénye. Az est némi +demonstráció színét viselte magán. Azonban a demonstrációban a +közönségnek csak zajosb és kevésbbé mívelt része vett részt, a másik +rész hidegen maradt s ízetlennek találta a művet. Mi legalább az előadás +végével nem egy embertől hallottuk, hogy a mű száz krajcárt sem ér, +nemhogy száz aranyat. De a hatás legfőbb okát mindamellett nem a +rágalmazott Akadémia ellen való visszahatásban kell keresnünk. Legtöbbet +tett arra az a körülmény, hogy a szerző katholikus pap s műve +alapeszméjéből és tárgyából bizonyos irányt magyarázhatni ki. A mű +tudniillik Delphiben játszik, Apolló főpapnőjének nem szabad szeretni, +férjhez menni és férjhez megy, a papok pedig megházasodnak. A közönség a +mult leple alatt célzást vélt a jelenre s kitapsolta a szerzőt. A +vásottabb rész gyönyörködni akart egy pap drámaíró hajlongásaiban s +midőn a harmadik előadáskor nem jött ki, egy páholyban meglátva, +megéljenezte, hogy legalább kihajlásait élvezhesse. + +Íme, a különben sem igen zajos hatásban mily kevés része van a drámai +művészetnek. A hírlapok, amelyek mindenáron ünnepelni akarták e művet, +többé-kevésbbé kénytelenek bevallani, hogy nem vígjáték, igen sok hibája +és fogyatkozása van, de azért mégis költői mű, egy kitűnő tehetség +terméke s az Akadémia nem ért a dramaturgiához. Valóban alig van valami +mulatságosabb, mint hírlapjaink kritikája e műről, amelyet mindenkép +magasztalva, tulajdonkép elítélnek. «A mű cselekvénye kevés – úgy +mondanak a _Fővárosi Lapok_ – a dikciók kedvéért egy eszmét sokszor és +hosszadalmasan összevisszaforgat és ismétel; sok jelenetben szembeszökőn +emlékeztet _Aesopusra_ és más darabokra, egy-két alakja tökéletlenül +vázolt, úgy, hogy ezekkel a darab végéig sem jöhetünk tisztába; a +vígjátéki légkörből sokszor igen is zord vidékre téved, sőt alapjában a +mű nem is vígjáték s végül igen is kurtán bánik el és nem is valami +eredeti módon a szerelem apoteozisával. Szerkezete némileg laza, +cselekvénye kuszált, bonyodalma mesterkélt.» Mindebből természetesen az +következik, hogy a mű rossz. Teljességgel nem. A _Fővárosi Lapok_nak +egészen más logikája van: a művet jelesnek hirdeti, mely +megszégyenítette az Akadémia ítéletét, költői nyelve és szembeötlő +szépségei által. Az ily tehetséget fel kell keresni s nem elnyomni, ha +napfényre kerül. A hiányok (tehát már hibák nincsenek is a műben), +amelyek a _Jóslat_ban jelentkeznek, nem a szerző tehetségének rovandók +fel, hanem színpadi járatlanságának, papi állásának. A _Nemzeti Hírlap_ +szintén ily sajátságos logikával szólott a darabhoz. Kifejtette, hogy a +mű bonyodalma mily gyarló, a drámai élet egészen hiányzik benne, de a +szerző ért az egyénítéshez, valódi költő, a mű egészben véve nyereség +irodalmunkra nézve s az Akadémia blamirozta magát. Az _Ellenőr_ igaznak +találta az akadémiai bírálatot, de hozzátette, hogy mégis igaztalanul +bántak a darabbal, mert az határozott tehetség műve, habár nem is +szorosan a vígjáték és tragédia szabályai szerint nyilvánul, amaz +akadémiai szabályok szerint, amelyeket az író-arisztokrácia talált föl. +A műnek sok jó tulajdona van, amelyek között legfőbb az, hogy költői és +vonzó. Azonban azt nem említi, hogy mik benne azok a vonzó és költői +tulajdonságok, valamint azt sem, hogy ha már nem tud a szerző se +vígjátékot, se tragédiát írni, vajjon tud-e drámát, az íródemokrácia +szabályai szerint. A _Kelet Népe_ három tényezőben kereste a mű hatása +okait: először, mert az Akadémiának nem tetszett, másodszor mert +szerzője pap, harmadszor, mert valóban költői mű, de hogy mennyiben +költői mű, azt később elég hosszas és zavaros bírálatában sem fejti ki. +A _Hon_ nem igen meri dícsérni társainak e magasztalt kegyencét, de +annál inkább szidalmazza az Akadémiát, hisz valamit csak szidalmaznia +kell, ha már a kormányt nem szidalmazhatja. Megvallja, hogy a mű bizony +gyönge, a közönség veszett híre miatt mit sem várván tőle nagyon +alacsony katonamértéket alkalmazott hozzá. Meséjét bajos elmondani, mert +a mű szerencsétlen technikája miatt nehéz megtartani az elbeszélő +filumot. Nagy baja a műnek, hogy alakjait nem egyéníti s nem tudja +irántok felkölteni a néző érdeklődését. De azért a szerzőre, mint +drámaíróra szép jövő vár, mert jó nyelven ír, költői emelkedettségű +helyei vannak s nehány sikerült dialógja. Hisz ennyit Jámbor Pál +drámáiban is találhatni s csodálkozunk, hogy a _Hon_ miért nem sürgeti +Szigligetit ezeknek is színre hozatalára. A pesti német lapok szintén +megbámulták a _Jóslat_ot s csodálkoztak az Akadémia együgyűségén. A +_Pester Lloyd_ különösen kiemelte, hogy a mű helyenként lángoló, de +egészséges érzékiséget lehet (a vén pap szerelmét értette-e ez alatt +vagy az ifjú papnőét, azt nem mondja meg), de egy pár nap mulva megbánta +lelkesülését s egy terjedelmes behatóbb bírálatban igazat adott az +Akadémiának. + +Íme, e bírálatok éppen nem tesznek bizonyságot hírlapjaink logikája s +esztétikai míveltsége mellett. Azt hisszük, hogy nemcsak az Akadémiának +nem szükség előttök meghajolnia, hanem másnak sem, akinek egy kis +ítélőtehetsége van. S ha még csak ennyi volna, hagyján! Szász Károly egy +hosszabb cikkben felelt a támadásokra. Elmondotta, hogy éles +kifejezéssel csak a bírálaton alul álló műveket illette, hogy a +_Jóslat_ban mindent méltányolt, amit lehetett, csak jutalomra nem +tartotta érdemesnek, most sem tartja, sőt előadva még élesebben tüntek +fel előtte a mű fogyatkozásai és hibái s ezeket újabban is kifejteni +igyekezett. S vajjon lapjaink megkísérlették-e megcáfolni Szász Károly +fejtegetéseit? Éppen nem. Hallgatnak. De mégsem egészen. Felszólalt a +_Pesti Napló_. Bár hallgatott volna, mert amit mondott, valódi botrány. +Kinyilatkoztatta, hogy a _Jóslat_ értéke fölött nem kíván vitázni. +Sohasem jutott eszébe azt követelni, hogy másnak valami azért tessék, +mert neki tetszik, semmi sincs egyénibb, mint az ízlés (pedig első +cikkében éppen azt vette rossz néven az Akadémiától, hogy egy vonzó, +ihlettel és ízléssel írt művet meg nem dicsért). Senkinek sem jutott +volna eszébe az Akadémiát és bírálóit megtámadni azért, hogy a _Jóslat_ +nem tetszik nekik, hanem a bántalmazó hang okozta a megbotránkozást +(tudjuk, hogy Szász Károly a _Jóslat_ ellen nem használt semminemű éles +kifejezést, csak a _Pesti Napló_ fogta reá; élesb kifejezései a minden +bírálaton alul levő művekre vonatkoztak). Még egyszer ismételte, hogy +mindenkinek a maga dolga, hogy mi tetszik neki s mi nem, írónak, +kritikusnak, közönségnek egyaránt; ahhoz nincs másnak szólója. Aztán +hozzátette, hogy olynemű kritizálás mellett, aminővel Szász Károly indul +a _Jóslat_ ellen, egyetlen darabja sem állhat meg irodalmunknak. + +Amely lap ily elvet hirdet, az az egyéni önkényt emeli a kritika +főelvévé s lemond arról, hogy az irodalmi komoly közlönyök közé +számíttassék. Ez elv szerint minden ízlés, ítélet jogos, nincs különbség +a jó és rossz ízlés között. Bizonyára bárki félre vethet bármily +remekművet, megtapsolhat bármily gyarló drámát, a nélkül, hogy okát +tartoznék adni. De egy kritikustól, aki ítélőbíró akar lenni az ízlés +dolgában, mást várunk. Hallani akarjuk okait, ítélete kifejtését, +vizsgálódásai és tapasztalatai eredményét. Az ízlés ösztöne nem +esetlegesség, a művészet törvényei nem konvencionális szabályok, hanem +oly igazságok, amelyek a természeten, emberi szíven, a különböző +művészetek és műfajok sajátságain és céljain alapulnak. A lángész oly +kevéssé teremti e törvényeket, mint a kritikus; amaz csak +kinyilatkoztatja s erejéhez képest betölti többé vagy kevésbbé teljesen, +emez pedig csak nyomozza több vagy kevesebb szerencsével. Aki ezt +tagadja, lehet a _Pesti Napló_ dolgozótársa, szerkesztője, de bizonyára +nem oly író, aki esztétikai kérdésekhez szólhatna. A _Pesti Napló_ +huszonöt év óta nemcsak politikai, hanem irodalmi lap is; Erdélyi +Jánoson kezdve koronként ide dolgoztak a jobb magyar kritikusok, akik +nem hitték, hogy az ízlés dolga magánügy, sőt nemzeti ügynek tartották, +amely szoros kapcsolatban van az állam és társadalom igen fontos +erkölcsi érdekeivel. Íme a _Pesti Napló_ nemcsak multja hagyományával +szakít, hanem egyszersmind egy gyarló mű kedvéért meggyalázza az egész +magyar drámairodalmat, egy sorban tevén a _Jóslatot_ legjobb +drámáinkkal, amelyek szerinte éppen úgy nem állják ki a kritikát, de +azért mégis tetszenek. Ha az embert megzavarja az indulat, úgy látszik, +nem retten vissza semminemű abszurdumtól. + +Mi nem kívánunk se az Akadémia, se Szász Károly mellett ügyvédkedni. +Való, hogy az Akadémia pályázati jelentéseit és jutalmazásait bizonyos +egyenetlenség jellemzi, de ez természetes. Nem mindig ugyanazon +egyénekből alakíttatván a bíráló-bizottság, némi eltéréseknek kell +mutatkozni. De általában e bíráló-bizottságok inkább engedékenyek, mint +túlszigorúak. Hogy oda sülyedjenek, ahová az _Ellenőr_ kívánja, hogy +minden művet dicsérettel jutalmazzanak, ami a nemzeti színpadon talán +előadható, az ellenkeznék az Akadémia méltóságával. A nemzeti színpadon +az ujdonság, jövedelem vagy egy pár színész és színésznő kedvéért oly +darabokat is adnak, amelyeknek alig van esztétikai becsök. Az Akadémia +éppen oly kevéssé hódolhat e szempontoknak, mint a nagyközönség változó +szeszélyeinek. Ami Szász Károlyt illeti, ő nem annyira abban hibás, hogy +kevésre becsülte a _Jóslatot_, mint inkább abban, hogy nem emelte ki +minden hibáját, fölösleges bosszúságot vesztegetett a minden kritikán +alul lévő művekre s mellőzte azon drámai irány kritikáját, amely újabb +drámairodalmunk egész betegségévé kezd válni s amelynek a _Jóslat_ is +egyik szerencsétlen szülötte. + +Valóban a _Jóslat_ tisztán irodalmi szempontból leginkább azért érdemel +figyelmet, mert mutatja, hogy mind több követőre talál nálunk bizonyos +drámai irány, amelyet egy rendszeres pajtáskodó kritika úgy félig-meddig +reáerőszakolt közönségre és irodalomra egyaránt. Ez irány Shakespeare +tekintélyével fedezi magát. Shakespeare nem egy tévedésre adott alkalmat +a francia és német romantikában. Miért legyen máskép nálunk is? Ezelőtt +negyven-ötven évvel történelmi drámánk az ő zászlója alatt indult +tévútra. Akkori drámaíróink Shakespearenak nem valódi történelmi drámáit +vették példányul, hanem történelmi ciklusos műveit, amelyek nagyobb +részt inkább csak történelmi rajzok, melyekben erőteljes korrajz, +bámulatos egyénítés s részben gazdag drámai élet nyilatkozik ugyan, de +egészben véve sem drámák, sem tragédiák. Azonban e tévedés nem volt +minden haszon nélkül; a mult felé vezette lelkesülésünket s ha nem is +drámai, de ragyogó és emelkedett magán- és párbeszédeivel jótékonyan +hatott költői nyelvünk fejlődésére. Ez újabb írány aligha fog ennyit is +nyujtani. Mintegy kilenc éve már, hogy nehány drámaírónk Shakespeare +leggyöngébb műveinek leggyöngébb oldalait kezdi utánozni egy csoport +eredeti hóbort kíséretében. Shakespeare idejében az elmés és különc +beszédmód Lily útmutatása szerint egész tanulmány tárgya volt; Lily +1579-ben _Euphues_ című művében fejtette ki erről nézeteit s igyekezett +utasítást adni az elmés és keresett beszédmód művészetéhez. A +nyakatekert, szimbolikus és mesterkélt beszédmód Lily művéről +euphuismusnak neveztetett. Shakespeare is hódolt ez iránynak első +kísérleteiben, különösen a _Felsült szerelmesek_ című vígjátékában. Új +irányú drámaíróink ezt tanulták el tőle; hajhásszák az élcet, szójátékot +és mesterkélt beszédmódot; stíljök ízetlenségét még inkább kiemeli az, +hogy nem igen jól verselnek s nem levén erős nyelvérzékök némely népies +szót vagy fordulatot nem a maga helyén alkalmaznak. Irányuk a műfajra is +kiterjed. Nem Shakespeare tragédiáit vagy sikerültebb vígjátékait +utánozzák, bár írnak vígjátékot is, de leginkább a középfajú drámákat +kedvelik, melyekben tragikai és komikai elemek vegyülnek, azonban nem +értik a vegyítés módját, mire Shakespeare e fajta jobb művei elég jó +példányok s műveikben a küzdő elemek úgyszólva megsemmisítik egymást. +Shakespeare és a korabeli drámaírók bekalandozták a költészet, +történelem és fantázia minden zeg-zugát, az e korbeli angol dráma magába +olvasztott mindent, amit talált; az emberi viszonyok minden árnyalatát, +a fantázia minden szeszélyét, a kedély minden hullámzását s minden +kérdést, amelyet a gyakorlati élet vagy filozófiai elmélkedés fölvethet. +A dráma e divata és óriási ereje egy ideig mintegy fölemésztette a +költészet minden ágát. Drámai alakban jelent meg minden: eposz, beszély, +népmese, tanköltemény, szatira. Shakespeare is feldolgozott oly +tárgyakat, amelyek nem voltak eléggé alkalmasak drámára s bár +kizsákmányolta drámai oldalukat s bár a jellemrajz gazdagságával fedezte +a fogyatkozást, neki sem igen sikerült legyőzni az anyag nehézségeit. +Azonban bármit dolgozott fel, bárhonnan kölcsönözte tárgyát, tisztelte a +hagyományt, mert tudta, hogy az elősegítője a költői hatásnak s ha a +képzeleti világhoz fordult, azt nem hamisította meg, sőt a jellemrajz és +cselekvény segítségével közelebb hozta a reális világhoz. A mi új +drámaíróink éppen nem zsákmányolják ki nem eléggé drámai tárgyok drámai +oldalát; megvetnek minden hagyományt, lábbal tapodják a történelmet s a +képzelet céltalan korlátlanságát tartják a költői felfogás világának. +Bármit kölcsönöznek Shakespeareból az kezökben gyümölcstelenné válik, de +azt meg sem kísérlik, hogy Shakespeare jellemzési módját s +cselekvényfejlesztése mesterfogásait tanulmányozzák. Valóban ez új +drámai iránynak legfőbb baja, hogy elhanyagolja, sőt nem is tartja +szükségesnek az emberi szív és viszonyok hű rajzát s a cselekvényt annál +költőiebbnek hiszi, mennél inkább hiányzik benne a józan ész. Nem +mondjuk, hogy e drámaírók ne tudnának egy-egy érzést erélyesen, sőt +költői bájjal kifejezni, de egy jellemet következetesen nemhogy +kidolgozni, hanem csak felfogni sem igen törekesznek. Nem éppen +szeretetreméltó alanyiságuk könnyen az előtérbe tolul, személyeik +helyett szeretnek magok beszélni s fődolguk az élces fordulat és +retorikai ékítmény. Azt sem mondjuk, hogy ne tudnának írni egy-egy +sikerült jelenetet, de egész művök mesterkélt, erőszakolt s az alapjában +mindig van valami, ami a hóborthoz hasonlít. Ide járul még, hogy kevés +bennök a finomság, gyöngédség, sőt erkölcsi érzékök sem éppen erős. + +E drámai mozgalom megindítója és főképviselője Rákosi Jenő; az ő nyomán +indult Dóczy Csókjával, amely annyi nem érdemelt dicséretben részesült, +Csepregi a _Vízözön_nel, Ábrányi Kornél a _Rövidlátók_kal – e két utóbbi +nem adatott, csak nyomtatásban jelent meg és Csiky a _Jóslat_tal. + +Rákosi _Aesopus_ című vígjátéka, amellyel először föllépett, +mindenesetre tehetséget tanusított. Az ízetlenség mellett is +nyilatkozott benne bizonyos komikai ér s az egészben véve rossz +kompozicióban nem hiányzott egy pár sikerült részlet. Ez inkább hetyke, +mint merész kísérletnek figyelmet kellett kelteni szemben némely akkori +aluszékony és prózai vígjátékkal. Ezt némi költői fény látszott fedezni, +ha nem is a költészet valódi fénye. Azonban az élesb szem észrevehette, +hogy egy s más, amit a szerző másoktól tanult, nem a legjobb s amit maga +nyujt, az nagyrészt egy kissé rossz. A vígjáték tárgya egészen költött s +csak Aesopus személyét szolgáltatta hozzá a hagyomány. S mivé tette +Rákosi a hagyomány nagyfejű, púposhátú, dadogó, de lángeszű meseköltő +rabszolgáját? Egy deli, bár kissé dadogó ifjúvá, aki azonban a szerelmi +vallomás hevében, ami más embert legalább abban a percben könnyen +dadogóvá tesz, elveszti dadogását, aki egy pillanat alatt meghódítja +gazdája, Xanthus, leányát, igen rossz s éppen nem æsopusi meséket +mondogat s egy pár nap alatt gazdája családját, sőt az egész samosi +udvart újjain forgatja. S még hagyján, ha ezt gyöngeségeiknél fogva +tenné. De akaratnélküli bábokból áll az egész személyzet, akikkel +mindent tehet Aesopus, ha a szerző akarja. A főcselekvényt majd +elborítják a mellékcselekvények, amelyek különben sokkal +mulatságosabbak, bár olykor nem eléggé világosak; egy-egy szerencsés +komikai vonást túlzás vagy ízetlenség vált föl s a párbeszédeken, +amelyektől nem tagadhatni meg bizonyos költőiséget s ötletgazdagságot, +nagyon is meglátszik a _Felsült szerelmesek_ hatása, amelyet Rákosi +akkortájt fordított. A _Régi dal régi gyűlölségről_ vígjáték akart lenni +s dráma lett belőle. A magyar társadalmat rajzolná, de egy jellemző +vonás sincs benne. A mű főszemélye Lévi Shakespeare Shylockjának +valóságos paródiája. Ki ez a mai Shylock? Egy égőbb gyűlöletű zsidó, +mint a régi, de egyszersmind oly lágyszívű, lemondó, feláldozó, mint egy +keresztyén mártír. A _Színre színt_ben jó az alapeszme s talán az +egyetlen a Rákosi színművei közt, amelyben öntudatosan vagy öntudatlanul +lélektani feladatot akart megoldani. Egy ifjú házas féltékeny +bizalmatlansága barátja iránt, amely ezt csábításra ingerli, a nő +sértett önérzete, amely mindkettő ellen fordulva, mindkettő fölött +diadalt ül, igen jó komikai alapeszme. De a jellemrajz elhibázott, a +szövevény durva egész az ízléstelenségig. Általában Rákosi keveset +gondol cselekvénye valószínűségével és művészibb szövésével. Neki elég +bármely gyönge indok vagy körülmény, hogy tovább bonyolítson, előtte fő, +hogy a kínálkozó helyzetet, amelybe cselekvénye belezökkent, +kibányászhassa. Ami a jellemrajzot illeti, Bánfi akkor legkevésbbé +féltékeny, amikor leginkább lehetne. Margitot úgy mutatja be a szerző, +mint a természet naiv szülöttét, aki nem ismeri a nagy világot s íme, +amidőn az udvarnál megjelen, annyi bátorságot, kacérságot, +világismeretet tud kifejteni, amennyit éppen nem vártunk tőle. Mátyás +király, bár van benne egy-egy királyi vonás is, lassanként együgyűvé +törpül s éppen nem a magyar történelem és hagyomány Mátyás királya. +Rákosiban nincs történelmi érzék s korrajz helyett mindig a népmesék +világába téved, a nélkül, hogy valóban naivvá tudna válni. A _Krakói +barátok_ dráma akart lenni s a végén majdnem bohózattá vált. Rákosi +ritkán tudja vagy sejti, mit akar, vagy eredetiséget akar keresni a +komoly és komikai elemek nem igen szerencsés vegyítésében. Újra a +történelemhez fordulva, ami nem neki való, abban lelte gyönyörét, hogy +Hedvig királynőből egészen mást teremtsen, mint aminőnek a történelem, +különösen a magyar hagyomány feltünteti. Valóban, Hedvig hamar szeretni +tudó nő, aztán egy kissé perfid, mint királynő pedig mindent maga szeret +tenni, még futárnak sem küld mást, hanem maga megyen. Látásból, a +trónbeszéd izgalmai közt, halálosan beleszeret a litván követbe, aztán +az elébb kigúnyolt Vilmos hercegnek nyujtja kezét, csakhamar megszegi, +amit igért; barátnak öltözve, mintha senki sem állana szolgálatára, +ellovagol Litvánia határszélére, hogy bizonyos gonosz szándék felől +értesítse Jagellót. A jellemrajz ügyefogyottságával csak a lelemény +szegénysége versenyez e minden tekintetben elhibázott műben. A _Szerelem +iskolája_ formai tekintetben legjobb műve Rákosinak, amennyiben mellőzve +a henye jeleneteket, cselekvénye célra sietőbb s euphuismusait is +valamennyire mérsékelni igyekszik s egy valóban kitűnő jelenetet is +találunk benne. De leleménye, bár különc, éppen nem eredeti s ami a +legnagyobb baj, az alapeszme s a főszemély jellemrajza alig egyéb egy +megfoghatatlan tévedésnél. A mű cselekvénye tulajdonkép egy álom, +amelyet Stella királyleány álmodik, akit atyja, mint a család egyetlen +sarját, bár mindenkép férjhez szeretne adni, mégis a férfinemet gyűlölő +asszonyokkal neveltet, aki már kilencven kérőt elutasított, senkihez sem +akar férjhez menni, sőt annyira gyűlöli a szerelmet, hogy egyik +udvarhölgyét, mert egy testőrrel együtt találta, száműzi udvarából, +aztán fáradtan elalszik. Ezzel végződik az első felvonás. A második, +harmadik, negyedik felvonás nem egyéb, mint a királyleány álma, melyben +férjhez nem-menetelének borzasztó következményei tárulnak fel előtte s +midőn fölébred, álmától annyira megijed, hogy férjhez menne akárkihez, +aminthogy meg is kéri kezét egyik kérőjének. Az egész álomnak nincs +lélektani nyitja és fejleménye. Alig készíthette elő azt valami +kedélyében s nagyrészt oly emberekről álmodik, akiket sohasem látott. Az +álom borzadalmasságai megijeszthetik, de következik-e ebből, hogy +szerelemre ébredjen s rajzolja-e ezt a szerző bármily alapon, mint +Moreto Donna Diannájában, aki úgy látszik, szeme előtt lebegett. Nem egy +büszke, fennhéjázó bölcselkedő leány átváltozása ez, de egy zavart lélek +félelme vagy egy vérkeringési bajban szenvedő beteg kedélyállapotja, aki +felindulásában mindenre kész. Ez mindenesetre sem lélektani, sem költői +felfogás. E mellett a mű nem úgy van írva, hogy a néző tulajdonkép +tudja, mikor kezdődik az álom s ami még különösebb, az álom eseményei +indokoltabbak, mint az ébrenlété. Különben ez is vígjáték akart lenni s +nagyon is komoly dráma lett, a szerző valami nagyon költőivel akarta +meglepni a közönséget s nagyon is költőietlen labirintba tévedt. + +Íme e drámai új irány legfőbb művei. Mi nem vonjuk kétségbe Rákosi +tehetségét, jövője felett sem törünk pálcát – jósolgatni különben sem a +kritika tiszte – de annyi bizonyosnak látszik előttünk, hogy ez irány +nem szülhet jó drámát s hogy mégis nem egy követőre talált, az valóságos +kórjel. S csodálatos, Rákosi egyik utánzója, Dóczy, _Csókjával_ sokkal +több tetszést aratott, mint maga a mester bármelyik művével. E +vígjátékot az Akadémia megjutalmazta, ami mutatja, hogy elég engedékeny, +de ha már tette, jobb lesz vala, ha mással irat róla bírálatot s nem +Tóth Kálmánnal, aki népszerű drámaíró lehet, de mindenesetre gyönge +kritikus. + +E mű alapszeméje egy kissé erkölcstelen s egy kissé nem igaz. Azt akarja +bebizonyítani, hogy minden ember: férfi, nő, ifjú vagy öreg, házas vagy +férjes, szerelem dolgában tilosban vadász, ha szükség készti vagy +alkalom csábítja. S mi furcsán bizonyítja be ezt két főszemélyében! Egy +ifjú király, aki csak nemrég nősült, szereti nejét, udvarában nem tűri a +tilos viszonyt és csókot, fogadni kész udvara erkölcsiségére s elhagyva +azt, álruhában tér vissza, hogy mindent kikémleljen, először is maga +esik tilos viszonyba s egy paraszleányt, akit a csókolózásért +megbüntetett, maga akar összevissza csókolni, sőt oly őrjöngő felindulás +martaléka, ami igen heves szerelemről tesz tanuságot. Minő szükség +készti? Csak nem az, hogy fogadását elveszítse. Minő alkalom csábítja? A +parasztleány nem igen kínálgatja szerelmével, aztán könnyen megismerheti +benne a királyt s a királyi kert nem éppen legalkalmasabb hely ily +kalandra. De mindamellett a király szereti nejét. Hát neje, a szende +spanyol királyné mit csinál? Ezt, úgy látszik, a spanyol udvari szigorú +szabályok éppen semmiben sem akadályozzák. Elhisz egy mesét, tudniillik, +hogy van egy zsidó, a legrútabb ember a világon, de a világ legnagyobb +gyémántját bírja s ezt a világ legszebb asszonyának akarja adni, ha őt +megcsókolja. Lejön éjjel a kertbe, meg is csókolja a zsidót, tulajdonkép +férjét, aki őt parasztleánynak gondolja. Természetesen nem ismernek +egymás hangjára, pedig sok mindent összebeszélnek. Ennél hóbortosabb +históriát a legrosszabb bohózatban sem láthatni. Valószínűségről, +jellemrajzról szó sincs az egész műben. A szerző minden egyéb, csak nem +objektív. Mindig maga beszél személyei helyett. Az egész mű lírai +verseny, élcek és ötletek pattogása s ezek között vannak sikerültek is; +csakhogy a nyelv és verselés magyarsága kissé hasonlít a _Faust_ +fordításához ugyancsak a szerzőtől, amelynek magyartalanságát ezelőtt +két évvel eléggé kimutatta e folyóirat. A cselekvény a +valószínűtlenségek halmaza, melyben minden abszurdumot álruhának s az éj +sötétének kell indokolni. Valódi bujósdi gyermekjáték az egész +bonyodalom. Dóczy, úgy látszik, megirigyelte a _Szentivánéji álom_ +összevisszaságát, csakhogy ott egy növény nedvének varázsa költi fel a +szívben élő, bár nyugvó szenvedélyeket s az álom szeszélye fejezi ki a +kedély igaz titkait. Dóczy művének vége, midőn elhitetik a királynéval, +hogy mindez csak álom volt, költőietlen másolata Shakespeare legköltőibb +bohózatának. Valóban e drámai új irány nem egy szülöttéről elmondhatni +Horatiussal: velut ægri somnia. Mi tetszett hát mégis e műben, hogy +annyiszor adatott színpadunkon? Akárki könnyen kitalálhatja. Tetszett +benne néhány lírai hely, különösen a csók dicsőítése, amely ily alakban +ugyan nem illlik a parasztleány szájába, ha jól emlékszünk, +reminiszcencia is, de mindenesetre jól van írva, aztán tetszett az erős +csókolózás, amelyet színészeink egész virtuózitással érzékítettek és +végre egész tűzbe hozta a karzatot az a jelenet, midőn a parasztleány +kedvéért felmász a fára az udvari pap, hogy neki almát szakítson, a +leány pedig elveszi a lajtorját s a pap a fán akad. Ez volt a +legtermészetesb, a legérthetőbb az egész műben, a többiből nagyon +keveset értett mívelt és nem mívelt közönség, mert a mű kuszált és +zavaros meséje még olvasva sem éppen könnyen felfogható. S végre +legtöbbet tett e mű sikerére nézve a hírlapok szertelen dicsőítése. Oly +dicsőítéssel üdvözölték a szerzőt a pesti magyar és német lapok, +aminőben a legnagyobb magyar költők, Vörösmarty, Petőfi és Arany legjobb +művei sem részesültek. Mindenki sietett megnézni e híres művet; némelyek +azért, hogy elmondhassák: láttam, de keveset ér, mások pedig azért, hogy +hódolva a csinált közvéleménynek, felkiálthassanak: valóban nagyszerű! + +Nem csoda, ha ilynemű siker reményében a _Jóslat_ szerzője is ez +irányhoz csatlakozott. Hanem szerencsére nyelvet és verselést nem +Rákosi- és Dóczytól tanult, hanem Vörösmartytól, sőt a harmadik felvonás +első jelenete, midőn a fiatal papnők és főpapnő megjöttének örülnek, +hangban igen nagyon hasonlít _Csongor és Tündé_ben a tündérek +párbeszédéhez. Hogy illik-e ide e hang, az egészen más kérdés, de annyi +bizonyos, hogy Csiky jambusai eléggé hangzatosak, nyelve is szabatos s +éppen nem magyartalan vagy keresett, azonban általában véve inkább +lírai, mint drámai nyelv. Csiky, ha szerét teheti, nagyon szeret +ömledezni s minthogy jellemrajzai nagyrészt absztrakciókból állnak s +főszemélyei passzív természetűek, akik csak sóhajtoznak, erre nagyon is +tág tere nyílik. Egyébiránt művének lírai szépségei nem valami +nagybecsűek, gyakran csak közhelyek s olykor az iskolás erőlködés is +megérzik rajtok. Például: + + Feledni téged! + Felejti-é holdját az ég? Felejti + A bujdosó vezérlő csillagát? + Felejti-é a tengert a folyó? + Felejti-é virágait a méhe? + Feledni tudná életét a lélek? + Feledni tudnálak én tégedet. + +Amit Csiky újabb drámaíróinktól tanult, az nem más, mint az, hogy +vígjátékot akarván írni, ne írjon az ember vígjátékot, hogy vígjátéka +tárgyát ne a jelenben keresse, hanem a multban, a mesés korban, azonban +ne tiszteljen semmiféle hagyományt, hogy a cselekvény annál költőibb, +mennél kevesebb benne a józan ész és valószínűség, hogy mesterkedjék +egész erejéből, de az emberi szív tanulmányára és rajzára minél +kevesebbet adjon. + +A _Pesti Napló_ pedánsoknak nevezte az akadémiai bírálókat, mert tiszta +vígjátéki pályázaton nem méltányolhattak egy nem vígjátékot. «Nem +vígjáték! – úgymond – oh, ti pedánsok! Persze Venus nem csillag, hanem +bolygó, de fényesebb a csillagnál.» Azonban később észre vévén, hogy +mégis csak együgyűség ezt vitatni, egyet kanyarodik s így szól: «Egy +akadémiai bírálónak méltó ambiciója lehet a dolgon fordítani, mondván: +ez a munka nem tiszta vígjáték ugyan a molièri szabályok értelmében, de +ha a _Sok hűhó semmiért_ című shakespearei vígjátékból absztrahálunk +szabályt, a _Jóslatot_ könnyűszerrel megkoszorúzhatjuk». A _Pesti +Napló_, úgy látszik, azt hiszi, hogy Molière csak bohózatokat írt s +nincsenek oly művei, amelyekbe komoly elem vegyül, sőt az úgynevezett +fensőbb vígjátékot, amely bizony nem kacagtató, nem éppen Molière +teremtette volna meg. Való, hogy Shakespeare némely vígjátékaiban vannak +komoly fordulatok, de a legjobbak sokkal derűltebbek, sőt hajlóbbak a +bohózatos felé, mint Molière fensőbb vígjátékai. Való, hogy a _Sok hűhó +semmiért_ című vígjátékban egy fordulat komoly összeütközést idéz elő, +de a mű kezdete oly derűlt hangulatba ringatja a nézőt, a komikai és +humoros alakok annyira mérséklik a komolyabbakat s a herceg testvérének +gonosz cselszövényét annyira meggyengítik a kitűnőleg rajzolt és +elhelyezett törvényszolgák, hogy ott, ahol komoly fordulat kezd +beállani, éppen nem tarthatunk a tragikai katasztróftól. Sőt az, hogy a +herceg testvére gonosz csínyét nem az okos, hanem az együgyű emberek +leplezik föl, éppen komikai vonás. Már maga a mű címe és alapeszméje, +hogy egy kis semmiség mennyi nevetséges és komolynak látszó bajt okozhat +a gyönge embereknek, megőrzi a néző kedélyét a komolyabb felindulástól. +Azonban nem szükség csak Molière- és Shakespearere tekintenünk. Mióta +vígjátékot írnak, bizonyos pontig a komoly elem sohasem volt belőle +kizárva. Már Horatius megmondotta, hogy a vígjáték néha elkomolyodik. +Minden attól függ, hogyan vegyíti a költő az elemeket, művének van e +komikai alapeszméje s főszemélyeiben erősb vagy finomabb komikai vonás. +S ha e szempontból vizsgáljuk a _Jóslatot_, mit találunk? A mű úgy +indul, hogy akár tragédia is válhatnék belőle, már tudniillik olyan, +amilyen. A páthosz fuvallatát érezzük és erős vagy legalább erősnek +látszó szenvedélyek akarnak megküzdeni nemcsak a kötelességgel, hanem +egy végzetszerű jóslattal is. A főpap Adrastos aggódik, hogy a főpapnő +Olympia szívében szerelem gyulhat föl valaki iránt s csókja férfi ajkát +érintheti s akkor a jóslat szerint összeomlik a templom; ő Apolló örök +szűzének szánta a leányt, de ha azé nem lehet, akkor az övének kell +lennie, mert szereti őt egy elkésett szenvedély egész őrjöngésével. S +éppen akkor érkezik haza Olympia szerelmesen; egy ifjú, Helios követi. +Olympia szíve háborog, küzd fogadalmával, de hű marad hozzá. Helios nem +élhet Olympia nélkül, ki kell őt vívnia az ég ellenére is az isten +karjai közül. Nem drámai, sőt tragikai motivumok-e ezek? Van-e a +főszemélyekben, akik a főcselekvényt végrehajtják, még csak árnya is a +komikumnak s a vénülő főpap, akire bizony ráfért volna egy kis komikum, +a mű végén nem egy valóságos gonosztettet akar-e elkövetni? A komikum +csak a mellékszemélyekben és alakokban nyilatkozik, amelyek meglehetősen +elkoptatott színpadi reminiszcenciák s amelyek nélkül az egész +főcselekvény megtörténhetnék. Igaz, hogy a mellékdolgok a főcselekvény +nyakára nőnek, de ez bizonyára nem érdeme a műnek s nem teszi +vígjátékká. + +De ne nézzük e művet vígjátéknak, nézzük drámának s vizsgáljuk ez +oldalról. Először is feltűnik, hogy a szerző a görög korba tévedve, nem +elégedett meg a görög mythologiával. Megtanulta újabb drámaíróinktól, +hogy a hagyományt nem kell tisztelni. «Már maga a mythologia is egy +képzelt, nem létező világ nekünk, amelyet a modern drámaíró csak nagy +diszkrécióval használhat – jegyzi meg helyesen Szász Károly e műről +szólva – s e képzelt világba még egy egészen önkényes s magában is +abszurd föltevést csúsztatni belé, oly lábbal taposása minden +tradiciónak, oly hatványozása a képzelt világ képzeleti bővítésének, +melyet a költő nem merhet soha, melyet Shakespeare sem mert, mert ő a +képzelt világban is respektálta a tradiciókat.» + +Csiky a következő, nem éppen szerencsés leleménnyel toldja meg a görög +hagyományt. Delphiben, Apolló jóstemplomában minden 20–20 évben négy +szűzet férjhez adnak; ezek egy évre anyák lesznek és pedig egyik +ikerleánykákkal, a más három is leányokkal, úgy, hogy a jóstemplomnak a +négy férjhez adott leány helyett öt leány áll ismét rendelkezésére öt +csecsemő közül a legszebb, az ikrek egyike, Pythiának van kijelölve s +mind az öt együtt neveltetik föl. Mikor húsz évet érnek, hogy az előbbi +eljárást ismételni lehessen, a Pythia-jelöltet kiküldik a világba, hogy +keressen férjet a másik négy leánynak; maga aztán, ha a világ- és +férfilátás e nehéz kísértését a nélkül állja ki, hogy szerelemre +gyuljon, átveszi a Pythia tisztét, a másik négy leányt pedig a kijelölt +férjeknek odaadják azzal a kötelezéssel, hogy első leánygyermeköket a +jóstemplomnak szentelik. De [ha] a férjkeresésben a Pythia szerelmes +talál lenni, ha ajkát férfi ajka éri: vége mindennek, a templom rombadől +s Delphi dicsősége, Apolló tisztelete oda van. + +Ez éppen nem naiv és különben sem igen jól gondolt leleményre volt-e +szüksége a szerzőnek műve szempontjából is? Mi szükség arra, hogy egyik +nőnek mindig ikerleánya szülessék. Van-e ennek hatása a mű legcsekélyebb +mozzanatára is? Mi szükség, hogy megpróbáltatás végett a leendő főpapnő +bekóborolja a világot. Ezt a mélyebb erkölcsi alapon nyugvó keresztyén +vallás sem téteti papnőivel. Olympia a nélkül is könnyen találkozhatnék +Heliosszal. Mi szükség, hogy a főpapnő a többi négy számára férj-keresni +induljon a világba, midőn egy felhívásra a templomi szép szűzekhez +örömest csődülnének Görögország ifjai s a mű ügyetlen bonyodalmai így +még könnyebben megtörténhetnének? De a legnagyobb baj az, hogy a mű +vallásos és csodás elemeivel a szerző éppen nem tud bánni. Nemcsak a +nézőket nem ringatja illuzióba, hanem még drámája személyeit sem. A +főpap hinni látszik Kastal forrása csodás erejébe, a hívek csődülnek +Delphibe, hogy vigasztalást találjanak s megtudják jövendő sorsukat; a +jóslat teljesül, a templom összeomlik, de a főpap és papnő kedélyében +éppen nem nyilatkozik félelem a bosszuló istenségtől, a nép, bár a +templom összeomlik s így szeme előtt történik csoda, oly félvállról +veszi a dolgot, mintha valami építőállvány omlott volna össze és +Görögország hit nélkül marad s éppen a csodák korszakában. Midőn a mű +végén a papnő férjhez megy, a papok megházasodnak s majdnem az egész +személyzet megtalálja párját, nemcsak a szerelem ül diadalt a cœlibatus +felett, hanem egyszersmind a nyers természeti ösztön mindennemű hit és +erkölcsi hatalom felett. + +A főszemélyekben még külső drámaiság sincs s a mű cselekvénye a lehető +legdurvább, sőt együgyű. Helios és Olympia nem tesznek semmit, csak +ömlengenek és belső küzdelemben emésztődnek s a végső felvonásban is ott +vannak, ahol az elsőben. E két személy jeleneteiből semminemű tett nem +fejlődik ki. Olympia találkozót igér Heliosnak, meg is jelen rajta, +megvallja, hogy szereti, neki is adja gyűrűjét, de visszautasítja a +szöktetés tervét, sőt felfogadtatja Heliosszal, hogy másnap megjelenik a +triposz előtt s amit Apolló a Pythia szája által rendel, azt híven +követi. Olympia tulajdonkép hű akar maradni kötelességéhez, szívében +lemondott Heliosról s egy más leányt akar hozzá nőül adni holnapi +jóslatában. Helios ugyan nem mond le kedveséről, de nem tesz érte semmit +s elvégre is a véletlen által jut hozzá. Az egész műben csak Adrastos a +cselekvő személy, de oly dolgokat tesz, amelyek éppen nem hangzanak +össze azzal, amit akar. Mikor megtudja, hogy Olympia Heliost szereti, +sőt ez a papnőt szöktetni is akarja egyik barátja segélyével, aki +szintén egy másik papnőt akar szöktetni, a helyett, hogy egy pillanatra +se hagyja Olympiát magára vagy éppen elzárja, két hæterát öltöztet fel a +papnők ruhájába, hogy az ifjak ezeket szöktessék el. Midőn a jósnap +szertartásai között Olympia elájul, Adrastos látván, hogy Kastal +forrásának csodatevő ereje nem fog rajta, elhatározza, hogy ő maga +szökteti el őt a templom kincseivel Egyiptomba. S hogyan hajtja végre a +szöktetést? Amíg társa összeszedi a templom kincseit, a Parnass hegyére +hurcolja Olympiát s ott egy barlangba akarja elrejteni, tehát éppen oda +viszi, ahova gyűlnek az ő tudta szerint is a hívek s köztök Helios, +föltalálni kedveseiket, akiket a jósige rendelt számukra nőül. +Természetesen ezek kiszabadítják Olympiát körmei közül s a mű ügyetlen +cselszövője a legügyetlenebbül megbukik. + +Van-e ebben józan ész? Szerző jól megtanulta a magyar dráma új +irányától, hogy annál költőibb valamely mű, mennél kevesebb benne a +józan ész. Igaz, hogy a józan ész még nem költészet, de e nélkül még nem +volt valamire való drámaíró. Nem boncoljuk tovább e művet, nem is +jósoljuk azt a _Jóslat_ szerzőjéről, hogy nem lehet belőle drámaíró, de +az bizonyos, hogy e műve inkább csak lírai tehetséget, verselési +gyakorlottságot, némi párbeszédbeli ügyességet tanúsít, mint drámaírói +tehetséget. Az is bizonyosnak látszik előttünk, hogy az irány, amelyet +követ, éppen nem fogja elősegíteni drámaírói fejlődését. Ez irány az +erőlködés hóbortja, az ízetlenség gőgje, amely ellen ideje valahára +minél erélyesebben felszólalni a józan ész és jóízlés nevében. + + + + +HELYREIGAZÍTÁS DÓCZY «CSÓK»-JÁT ILLETŐLEG.[66] + +Tisztelt szerkesztő úr! Az «Ellenőr» vasárnapi számának tárcájában azt a +megjegyzést olvasom, hogy én annak idejében Dóczy úr «Csók» című +vígjátékáról a «Budapesti Szemlé»-be egy nagyobb esztétikai tanulmányt +írtam, amelyet e műnek bécsi sikere teljesen megcáfol. Nem bocsátkozom e +mű bécsi sikerének boncolatába, hogy t. i. mennyiben segítették azt elő +bizonyos külső körülmények; nem vizsgálom: vajjon az «Ellenőr» +tárcaírója híven idézi-e mindazt, amit e mű pesti sikerének okairól +mondottam; mellőzöm azt is, hogy a bécsi kritika, bár más szóval, +lényegben ugyanazt mondja, amit én mondottam, hogy e műnek, mint +drámának, csekély becse van, cselekvénye és jellemrajza komolyan szóba +sem jöhet, az egész egy lírai verseny, élcek és ötletek pattogása, +amelyek között vannak sikerültek is. Annyira meg vagyok győződve e mű +drámai csekély becséről, oly kevéssé tekintem azt vitás kérdésnek, hogy +reám nézve tökéletesen közönyös, bárki bármennyire kárhoztatja is +bírálatomat. + +Azonban egy pont iránt nem vagyok közönyös s éppen csak ezért szólalok +fel. Restelném, ha valaki elhinné, hogy én Dóczy úr «Csók»-ját bárminő +szempontból érdemesnek találtam egy nagyobb tanulmányra. A dolog másként +áll. A «Budapesti Szemle» 18-dik számában «Színházi Szemle» cím alatt +bírálat alá vettem újabb drámairodalmunk azon irányát, amely Shakespeare +leggyöngébb műveinek leggyöngébb oldalait utánozza, emellett éppen +Shakespeare ellenére elhanyagolja, sőt nem is tartja szükségesnek az +emberi szív és viszonyok hű rajzát s a cselekvényt annál költőibbnek +hiszi, mennél inkább hiányzik benne a józan ész. Ez irányt bírálva, a +többik között természetesen a Dóczy úr vígjátékáról is kellett írnom, +mint ez irány egyik képviselőjéről és írtam is róla másfél ívnyi +cikkemben nem egészen két lapot. Ennyi ami igaz, sem több, sem kevesebb. + +Szíveskedjék, tisztelt szerkesztő úr, e sorokat becses lapjába fölvenni. +Budapest, márc. 5. 1877. + +Teljes tisztelettel _Gyulai Pál_. + + + + +PETŐFI ÉS A M. T. AKADÉMIA.[67] + +Tisztelt szerkesztő úr! A Manasszes-féle Petőfi-mondának ugyan +végeszakadt; de a Petőfi emlékét úgy most, mint régebben, folyvást +kísérti bizonyos Manasszes-féle szellem. Hiszen «Szibéria és az +ólombánya» is Pestről származott Erdélybe, az itteni álmodozás ott +hazugsággá alakult s visszakerülve itt mint valóságot kezdették hinni. +De hadd térjek a dologra. + +Az «Üstökös» jún. 17-iki számában «Muszka rajzok: Hogy becsülik meg a +poétákat Oroszországban» című cikkben K-s M-n összehasonlítván Puskin és +Petőfi sorsát, a többi között ezt mondja: «Petőfi dalait nem méltatták +semmi figyelemre országunk nagyjai, azok a kunyhók között elhangzottak: +senkinek sem jutott eszébe költőjüket megjutalmazni, még a tudós +társaságnak sem.» + +Ebből egy betű sem igaz. Hogy az Akadémia 1858-ban (1848 óta első +nagygyűlésen) a nagy-jutalommal tüntette ki Petőfi munkáit, azt mindenki +tudja, de ha netalán az «Üstökös» kétkednék benne, álljon itt az +Akadémia 1858-dik nagygyűlése jegyzőkönyvének VI-dik pontja: + +«Következvén a nagyjutalmi ügy tárgyalása, _Czuczor Gergely r. t. a +nyelvtudományi osztály_ jelentését olvasta az 1843/48-ki évkörben +megjelent szakbeli legjobb munkákról, mely szerint akadémiai nagy +jutalomra 200 aranyban _Petőfi Sándor költeményei_, Pest, 1847., a +Marczibányi-féle 50 aranyas jutalomra pedig _Fogarasi Jánostól_ «_A +Magyar Nyelv Szelleme_», Pest, 1844. ajánltatnak. Helybenhagyatott; +kéretvén a T. Igazgató Tanács, hogy az első jutalmat, nem élvén többé +szerzője, a költő fiának kiadatni méltóztatnék.» + +Hogy az Akadémia 1858 előtt miért nem jutalmazhatta meg Petőfi +költeményeit, az kitűnik magából a jegyzőkönyvből. Petőfi 1844-ben adta +ki költeményeinek első kisebb gyüjteményét, 1845-ben ennek folytatását +és végre 1847-ben nagy gyüjteményét, amely magában foglalta a két első +gyüjteményt és némely önállóan megjelent műveket is. A nagyjutalom hat +évenkint szokott kiadatni s így az Akadémia Petőfit a legjobb akarat +mellett is csak 1849-ben jutalmazhatta volna, azonban akkor nem +tarthatván nagygyűlést, az elmaradt jutalmat csak 1858-ban adhatta ki, +amidőn a nagygyűlés tartása megengedtetett. A 200 arany jutalom ki is +adatott fiának, akinek egyedül ez tette atyjáról maradt örökségét, azzal +az ezer forinttal együtt, melyet Pfeiffer fizetett az általam kiadott +«Vegyes művek»-ért. + +Az sem igaz, hagy Petőfit országunk nagyjai semmi figyelemre nem +méltatták s csak a kunyhók becsülték. Eötvös elég országnagy volt mind +rangjára, mind politikai és irodalmi állására nézve és 1846-ban [!] ő +írt egy egész cikket Petőfi mellett. Petőfi dalait éppen úgy énekelték a +szalonokban, mint másutt, midőn a negyvenes években a magyar dalok +divatba jöttek s munkáit a hazafiasb magyar arisztokrácia éppen úgy +ismerte, mint a középosztály és sokkal inkább, mint a szoros értelemben +vett nép. Ha Petőfi csak a kunyhók kedvence lett volna, Emich bajosan +vette volna meg költeményeit örökre és semmi esetre sem adta volna ki +oly díszesen. + +Az igaz, hogy Petőfit sem kis, sem nagy úr, sem pedig a kunyhók lakója +nem kínálta meg pénzzel, de azt Petőfi el sem fogadta volna. Azonban +ilynemű jutalomra talán az «Üstökös» sem gondolt. Petőfi munkái ügyében, +csak egyszer folyamodott nem könyvárushoz, de az sem volt magánszemély; +1849-ben Kossuthnak, mint a magyar kormány elnökének, azt az ajánlatot +tette, hogy 1848/49-ben írt költeményeit vegye meg az állam kinyomatás +végett, minthogy a könyvárusok semmire sem vállalkoznak. Kossuth nem +teljesítette Petőfi kérését, azonban később Szemere, a Csengery +közbenjárására, megtett annyit, hogy «Honvéd» című költeményét megvette +az állami pénztárból 500 forinton, kinyomatta és kiosztotta a +hadseregben. + +De elég erről ennyi. Soraim közlését kérve, maradtam teljes tisztelettel + +Budapest, jún. 24-én, 1877. + +_Gyulai Pál_. + + + + +VÁLASZ GRÜNWALD BÉLA ÚR NYILT LEVELÉRE.[68] + +Bizonyára önmegtagadásunknak s a szerző iránti figyelmünknek adtuk +jelét, midőn a fennebbi cikket e folyóiratba fölvettük. Senkitől sem +vesszük rossz néven, legkevésbbé a megbírált írótól, ha a _Budapesti +Szemle_ nézeteiben nem osztozik, bírálatait nem helyesli, sőt +ellenbírálatra fakad. De hogy ez ellenbírálatokat éppen mi adjuk ki, +amidőn annyi más lap van, amelyek örömest fölvesznek mindent, ami a _B. +Sz._ ellen szól; hogy dolgozótársaink ellen írt és meggyőződésünkkel +ellenkező cikkek közlését kötelességünknek tartsuk: azt ugyan jogosan +tőlünk senki sem kívánhatja. Így lehetetlenné válnék a szerkesztés, +nemcsak elvi, hanem más tekintetben is. Az ellenbírálatok kiadása nem a +kötelesség kérdése, amint sokan hiszik, hanem csak a figyelemé, amellyel +a körülményekhez képest, valamely ügy vagy személy iránt viseltetünk. + +Íme az ok, amiért önmegtagadással is kiadtuk Grünwald úr ellenbírálatát. +De éppen azért óhajtjuk vala, ha jobban védi saját ügyét, ha +ellenvetéseinket pontonként cáfolja, ha kevesebbet beszél magáról s +többet arról, ami a dologra tartozik. Grünwald úr, mint író, egész +áldozatnak képzeli magát, pedig még eddig írói pályáján sokkal több +méltánylattal találkozott, mint gánccsal; személyeskedésről panaszkodik, +holott a _B. Sz._ bírálója csak munkájáról, írói egyéniségéről szólt s +benne a magánszemélyt még távolról sem érintette; nagy önérzettel +emlegeti, hogy a valót, a reális életet akarja _bevezetni_ +publicisztikánkba, mintha eddig minden magyar publiciszta léha álmodozó +lett volna; senkit sem tart jogosultnak munkája bírálatára, aki +közvetlen tapasztalatok után nem ismeri a felvidéki viszonyokat, de +ugyanakkor munkáját nemcsak a Felvidék, hanem az egész ország +ismertetésének hirdeti, amelyet nem közvetlen tapasztalatok után ismer; +némi úrias szenvelgéssel hánytorgatja, hogy ő nem professzionátus író, +nem keres irodalmi sikert, nem kedveli a banális dicséreteket, nem +bosszankodik a kedvezőtlen bírálatért, mintha bizony a bírálatot az író +kedvéért írnák s nem a közönség számára valamely eszme vagy ügy +érdekében. + +Nem háborgatva Grünwald úr fennhéjázó képzelgéseit, áttérünk arra, ami +ellenbírálatában inkább a dologra tartozik. + +Grünwald úr először is azzal vádolja a _B. Sz._ bírálóját, hogy +ferdített, mondatait megcsonkította s olyasmiket fogott reá, amiket nem +mondott vagy nem úgy mondott. Mi figyelmesen összehasonlítottuk a +röpiratot a bírálattal, de Grünwald úr vádját nem találtuk alaposnak s +minthogy vádja támogatására ő maga nem hoz fel semmit, fölmentve érezzük +magunkat a további fejtegetéstől s mint ő, a figyelmes és elfogulatlan +olvasóra bízzuk az ítéletet. + +Grünwald úr másik fontos vádja az, hogy a _B. Sz._ bírálójának lelkét +nem kapta meg ellenállhatatlanul az a nagy tény, amely a munka tárgyát +képezi s a helyett, hogy ezzel foglalkozott volna, holmi +kicsinyeskedésre vetemedett. E vádnak, ha van valami értelme, nem lehet +más, mint az, hogy a bíráló nem a tárgyat bírálta, hanem a tárgyalást, +hogy nem a tárgyalás szabatossága, ereje határozza meg valamely munka +becsét, hanem a tárgy fontossága. E szerint igen könnyű volna a tudomány +és irodalom bármely ágában kitűnő és remek munkákat írni s a kritikának +nem volna más tiszte, mint vizsgálódni: vajjon elég fontos, nagyszerű-e +a tény, amelyet valamely munka tárgyal, aztán lelkesülni rajta és +lemondani a tárgyalás megítéléséről, mint kicsinyeskedésről. De vajjon a +_B. Sz._ bírálója nem ismerte-e el a munka tárgyának fontosságát s +vajjon nem éppen azért hibáztatta-e a tárgyalás modorát, túlságait, +ellenmondásait, tévedéseit, mert méltatlanok a tárgy fontosságához s +károsak éppen arra a célra nézve, amelyet a szerző el akart érni? + +De Grünwald úr nemcsak kicsinyeskedéssel vádolja a _B. Szemlét_, hanem +könnyelműséggel, tájékozatlansággal és nyegleséggel is. Mélyen sértve +érzi magát, hogy rajza hűségét kétségbe hozta a bíráló; csodálkozik, +hogy oly viszonyokról és állapotokról mert írni, amelyeket közvetlen +tapasztalat útján nem ismer, amelyekkel abszolute nem foglalkozott; +hibáztatja a szerkesztőt, aki ily bírálatot nem átallott kiadni s azt +hiszi, hogyha egy író, aki Afrikában nem járt, valamely afrikai híres +utazó könyvéről így írna, bírálatát bizonyára visszautasítanók. Grünwald +úr túlozni, kicsinyleni szeret mindent s ha heve elragadja, éppen úgy +elfeledi a következetességet, mint nem tud különböztetni. Mondotta-e +csak egy szóval is a bíráló, hogy Grünwald úr ez vagy amaz adata azért +nem való, mert ő közvetlen tapasztalat útján, vagy más forrásból máskép +tudja a dolgot? Nem. A bírálatban egyetlen egy oly állítás sincs, +amelyhez a Felvidék viszonyainak részletesb ismerete volna szükséges, +mint amennyi a Grünwald úr könyvében is található. A bíráló a való +tényállást kereste. Ezt nem lelte meg a könyvben, nem azért, mintha a +szerző valótlant akarna mondani, ezzel nem is gyanúsította, hanem azért, +mert modorában van annyira túlozni, hogy ahol valamit fehérnek akar +feltüntetni, ott mindent fehérré, a hol feketének ott mindent feketére +fest. A bíráló a munka belső ellenmondásaiból indult ki s e szempontból +hozta kétségbe a rajz hűségét s így bármely afrikai híres utazó könyvét +is bírálhatja oly ember is, aki sohasem járt Afrikában. Grünwald urat +elragadta az izgatói hév, ahol könyvében a magyar kormány +gyámoltalanságát akarta bebizonyítni, oly nyomorúltnak, tehetetlennek +rajzolta a pánszláv pártot, amely egy csapással megsemmisíthető, ahol +pedig a párt veszélyességét szándékozott kimutatni, oly ügyesnek, +befolyásosnak és áldozatra késznek tüntette föl, hogy megsemmisítése +éppen nem látszik oly könnyűnek. A párt terjedésének indokait is ily +ellenmondóan magyarázza; hol tagadni, hol elismerni látszik a +nemzetiségi eszmék és demokráciai intézmények hatását, sőt fennebbi +nyilt levelében is egy tényt annyira általánosít, oly rózsás színben +tünteti föl a dolgokat, mintha nem ő volna az, aki egész erejéből +kongatja a vészharangot. + +Ez ellenmondásokat hibáztatta a bíráló Grünwald úr könyvében s +egyszersmind megrótta modorát, amely dúslakodik az elégedetlenségben, +amelynek örömet látszik adni a zúgolódás korlátlan kiöntése, felfogását, +amely az intéző férfiakban csak képtelen és tehetetlen bábokat lát, +amely nem akar ismerni nehézségeket, nem törődik az akadályokkal, +könnyűnek hiszi minden magában helyes gondolat kivitelét s nem veszi +semmibe azt a hosszú utat, amely egy helyes eszmét, ennek a politikai +intézményekben megvalósításától elválaszt. A bíráló ez állítását +indokolni is igyekezett és példát hozott fel a felekezeti kérdések +kényességére nézve, amelyekkel a szerző könnyen szeretne elbánni. + +Mindezt Grünwald úr mellőzi válaszában s cáfolat helyett gúnyos +csodálkozását fejezi ki, hogy mily furcsa bíráló a _B. Szemle_ bírálója, +aki nem emel kifogást a munka alaptételei ellen, az orvosszereket is +helyesli s mégis hibáztatja a munkát s éppen nem magyarázza meg azt a +magasabb álláspontot, amelynek hiányát megrótta a szerzőben. Grünwald úr +szerint, úgy látszik, csak a teljes méltánylat vagy a teljes hibáztatás +a valódi kritika s azt a kritikát, amely a körülmények szerint hol +méltányol, hol hibáztat, egészen haszontalannak hiszi. Valóban a bírálat +helyeselte a munka alaptételeit és javaslatait, tudniillik, hogy a +felvidéki tótságnál a nemzetiségi kérdés nem vált oly veszélyessé, mint +az oláhok és rácok között, hogy elfajulásának elejét venni inkább lehet +kilátásunk, hogy e célra elsősorban a közigazgatás erélyesb vezetéséről +kellene intézkednünk s aztán a jövőre gondolva az elemi iskolákat és +tanítóképző-intézeteket magyar szelleműekké alakítanunk át, de +egyszersmind hibáztatta a felvidéki viszonyoknak zavart, egymásnak +ellenmondó rajzait s azt a túlzást és szenvedélyességet, amelyet szerző +egész munkáján elönt. Vajjon e két dolog ellenkezik-e egymással? A +bíráló nagyrészt egyetértett a szerzővel az orvosszerekre nézve is, de +hibáztatta a módot, amely szerint a szerző azokat alkalmaztatni kívánja, +a részletekkel nem törődve, az akadályokat nem tekintve. Vajjon e két +dolog nem összeegyeztethető-e? Vajjon nincs-e bennök kifejezve az a +magasabb szempont is, amelyeket Grünwald úr teljességgel nem akar +megérteni, tudniillik bizonyos tárgyilagosság, amely kiemelkedik a helyi +tapasztalatok és érzelmek köréből, bizonyos behatóbb és nyugodtabb +fölfogás, mely nem esik hol a pesszimizmus, hol az optimizmus +zsákmányául. + +Grünwald úr sokat emlegeti a reális életét, a tényleges viszonyokat, +amelyekből kiindul és szánakozva tekint reánk, akiket ideológoknak tart. +De nekünk úgy tetszik, hogy ő sokkal inkább ideológ, mint mi s +Magyarország reális viszonyait, legalább egy pár főpontra nézve, éppen +nem veszi tekintetbe. Mindnyájan óhajtjuk a rendszeresebb nemzeti +politikát s a magyar állam eszméjének erősb érvényesítését, amennyiben +viszonyaink közt lehetséges. De Grünwald úr szemei előtt mindig külföld +leghatalmasb államai lebegnek s ami ott lehetséges, nálunk is +lehetségesnek hiszi. Hajlandó oly politikát javasolni, aminőt Bismarck +követ Elszászban s a vallásfelekezetek iránt is hasonló eljárást +követel, de igenis kirívó egyoldalúsággal csak a protestánsokra nézve. +Grünwald úr tapasztalván, hogy a felvidéki pánszlávok a protestáns +autonómiát saját céljokra zsákmányolják ki, az 1791: XXVI. törvénycikket +módosíttatni kívánja s fennen hirdeti, hogy mennél nagyobb veszély a +protestáns autonómia az államra nézve, az állam annál nagyobb veszély a +protestáns autonómiára nézve. De, habár hasonló jelenséget tapasztal a +katholika egyházban is, habár elmondja, hogy a pánszláv párt befolyást +gyakorol a bécsi Pazmanæumban, kezében van a primás nagyszombati +tanítóképző-intézete, hogy az esztergomi és nyitrai egyházmegyék tót +részeiben akadálytalanul foly a pánszláv izgatás, mindamellett nem az +illető püspököt támadja meg, hanem csak a kormányt, hogy miért nem +figyelmezteti őket kötelességökre s éppen nem hajlandó Bismarck-féle +rendszabályokat ajánlani a katholikus püspökök irányában. Következetes +politika-e ez s vajjon a protestánsok irányában annyira ki van-e merítve +minden eszköz, hogy bajainkat még felekezeti viszályokkal is +sokszorozzuk? + +Nem akarunk Grünwald úr nyilt levelének minden pontjára válaszolni, csak +a legfőbb pontokban védjük e folyóiratot és bírálóját. + +Grünwald úr azt mondja, hogy mi rossz néven vettük Bittóval, Szapáryval +és Tiszával való megelégedését. Ez nem áll, mi csak Andrássy torzképét +nem helyeseltük. Ha csak abból ítéljük meg államférfiainkat, hogy a +Felvidékre nézve mit és mit nem tettek, akkor Deák bizonyára éppen úgy +eltörpül Grünwald úr szerint Bittó előtt, mint Andrássy szemben +Szapáryval. De hogy Andrássy miniszterelnöksége alatt is történt valami +a Felvidék érdekében, azt a Grünwald úr könyvéből is kimutathatni. A +felvidéki középiskolák hazafias szellemét általában dicséri Grünwald úr +is és elismeri, hogy mindjárt a magyar minisztérium megalakulásakor +elmozdíttattak belőlök a pánszláv érzelmű tanárok, azt is elismeri, hogy +a kiegyezkedés tette lehetővé a nemzetibb politikát s így Andrássynak e +tekintetben is érdemei vannak. De Andrássy mint közös miniszter szintén +befolyt arra, hogy Bécsben a föderáció felé hajló államférfiak felül ne +kerekedhessenek, amit bizonyára a Felvidék érzett volna meg leginkább. + +Egyébiránt mi nem védjük államférfiainknak se mult, se jelen +mulasztásait a felvidéki ügyekre nézve, a közigazgatás erélyesb +vezetését is óhajtjuk, de azt hisszük, hogy különbség van az erély és +erőszak között, valamint a tevékenység és meggondolatlanság között is s +a nehézségek megvetése nem egy legyőzésökkel. Szívesen elismerjük +Grünwald úr könyve jó oldalait, méltányoljuk tehetségét és buzgó +hazafiságát, sőt őszintén köszönjük, hogy a kérdést szőnyegre hozta s +nagy körben figyelmet ébresztett iránta. De újra ismételjük, ha rossz +néven veszi is Grünwald úr tanácsainkat, hogy bizonyos tárgyilagosság, +némi nyugodtabb felfogás nem fog ártani neki, ha akár író, akár +államférfiú, akár csak izgató akar is lenni. S ha Széchenyire +hivatkozik, mi is ugyanezt tesszük s ajánljuk figyelmébe Széchenyinek +1842-ben az Akadémiában elmondott beszédét, amely szintén a nemzetiségi +kérdésről szól s az óvatosságot és eszélyt teljességgel nem tartja +ideológ kozmopolitizmusnak. + + + + +A SZERKESZTŐ JEGYZETEI VOLF GYÖRGY VÁLASZÁRA.[69] + +Minden csonkítás nélkül, egész terjedelmében veszi itt az olvasó Volf úr +válaszát, amelyet éppen oly gőgös önteltség és durva hang jellemez, mint +majd minden polémiáját. A dolog érdemére nézve V. jegyű bírálónk +bizonyára meg fogja tenni észrevételeit, ha szükségesnek látja, azonban +a magunk részéről egyet-mást addig sem hagyhatunk szó nélkül. + +Volf úr nagy ortológus és évek óta a legharsányabb hangon hirdeti a +_Nyelvőr_ben: ne újíts, magyar, de úgy látszik, hogy más tekintetben +nagy kedvelője a gyökeres újításoknak. Meg akarja változtatni nemcsak a +magyar, hanem a külföldi irodalmaknak egy régi szokását, amúgy könnyedén +elítélve az irodalmi névtelenséget és Schopenhauerrel gyávának, +nyomorultnak, becstelennek nevezve mindenkit, aki névtelenül írt, ír és +írni fog. S ez még nem elég. Úgy látszik, a polémiában is némi új +szokást akar meghonosítni. Szerinte először is szükséges, hogy a +polémikus dicsérgesse a maga nagy szellemi erejét, tudományát; másodszor +másban némely nem teljesen szabatos kifejezést, de amelyek a dolog +lényegén mit sem változtatnak, ráfogásnak, hamisításnak bélyegezzen, +azonban magát följogosítva érezze a valóságos ráfogásra is; harmadszor +ellenfelét folyvást bosszúállónak, személyeskedőnek, igazságtalannak, +illetéktelennek nevezve, csak arról szóljon, amit fölvilágosítani vagy +megcáfolhatni vél, de a sokkal számosabb és lényegesebb ellenvetésekről +teljesen hallgasson s mintha azok figyelemreméltók sem volnának, +packázva vesse oda: minderre nem érek rá, inkább ráhagyom, hogy neki +legyen igaza. Íme, az ósdi és újító Volf kettős arca! De úgy hisszük, +hogy Volf úr ortológiája minden ízetlenségével együtt hamarább válhatik +a stiliszták katekizmusává, mint irodalmi újításai a kritika kodexévé. + +Volf úr az irodalmi névtelenséget gyalázatos visszaélésnek tartja s azt +mondja, hogy ezért mindeddig csak korlátoltságot vágtak a fejéhez, de +igazi, elfogadható okot egyetlen egyet sem tudtak mondani. Nem tudjuk, +hogy Volf úr mikor és hol fejtette ki elméletét a névtelenségről, de azt +tudjuk, hogy a névtelenség védelmére nálunk is, másutt is sok mindent +összeírtak s hoztak föl oly okokokat is, melyeket ha Volf úr bölcsesége +nem fogadhat is el, de megcáfolásuk nem ellenkeznék méltóságával. De +vajjon ő maga mily okokat hoz föl a névtelenség ellen? Szerinte a +névtelenség mindig gyanús, a bírálók rendesen azért hallgatják el +nevöket, mert az olvasó ítéletén erőszakot akarnak elkövetni vagy +egyenesen nem igazat, vagy csak módjával igazat szeretnének vele +valóságos és teljes mértékű igazság gyanánt elfogadtatni, vagy ha az +igazságot tiszteletben tartják is, azt nem magáért, hanem valami +mellékes célból szolgálják s éppen azért rejtik el nevöket, mert jól +tudják, hogy szíve szándéka ítéli el az embert. Szerinte a névtelenség +káros mind az irodalomra, mind az íróra nézve. Annak silányítja +tartalmát, mivel gondolatok helyett pajtáskodással és személyes +herce-hurcával tölti meg, ennek tompítja és sokszor megrontja erkölcsi +érzékét, mivel fölmenti a személyes felelősség alól. Egyszóval a +névtelenség valóságos átka az irodalomnak, mert csak a pajtáskodásnak, +személyes bosszúnak s minden néven nevezendő egyéb alávalóságnak szolgál +menedékül. Volf úrban a névtelenség gyűlölete valóságos mánia. Neki a +névtelen bíráló hiába szolgálja a teljes igazságot, már névtelenségénél +fogva gyanús és szándéka nem lehet tiszta, ellenben, aki aláírja nevét, +ha nem szolgálja is az igazságot, bizalomkeltő és tiszta szándéka minden +kétségen felül áll. Azt látszik hinni, hogy a hirlapirodalom és kritika +minden bajának a névtelenség az oka s mihelyt aláírja nevét az író, +megszűnik minden fölületesség, igazságtalanság és pajtáskodás. De vajjon +van-e valami lényeges különbség a legkitűnőbb magyar kritikusok és +hírlapírók aláírt és névtelen vagy álnevű dolgozatai között s ha van, a +névtelenség-e ennek az oka? Kölcsey, Vörösmarty, Bajza, Erdélyi, Arany +stb., gróf Dessewffy Aurél, báró Eötvös, Kemény, Deák Ferenc stb. +mindnyájan írtak névtelenül vagy álnévvel s névtelen és aláírt cikkeik +ész és jellem tekintetében általában véve egyértékűek. Hiába nevezi el +őket Volf úr Schopenhauer szájával gyáváknak, nyomorúltaknak, +becsteleneknek, e tekintetben már ítélt fölöttük az idő. S vajjon, ha a +jelent tekintjük, bölcsebbé válnék-e báró Kaas Ivor, ha mindig aláírná +cikkeit és dühöngőbbé-e Verhovay, ha eltitkolná nevét? Szana Tamás és +Irmei Ferenc több együgyűséget írnának-e névtelenül, mint írnak nevök +alatt s vajjon magának Volf úrnak fönnebb közlött és aláírt cikke, +bárminő tekintetben, fölötte áll-e V. jegyű dolgozótársunk bírálatának? +Azt a bűverőt, amelyet Volf úr a névaláírásnak tulajdonít, mi sehol sem +tapasztaltuk. + +Azonban nem akarjuk félreérteni Volf urat. Állításaiból ugyan logikaian +következik mindaz, amit megcáfolni igyekeztünk, de ő tulajdonkép nem ezt +akarta mondani, hanem azt, hogy mindennemű írói és kritikai fogyatkozás, +tévedés, sőt bűn kifejlődésére sokkal kedvezőbb a névtelenség, mint az +ellenkező, mert az írót fölmenti a személyes felelősség alól. De vajjon +a névtelen cikkért, bírálatért vagy könyvért senki sem felelős-e s a +szerkesztő és kiadó felelőssége sok tekintetben nem korlátozóbb, +mérséklőbb-e, mint magáé az íróé? Minden szerkesztő és kiadó sokkal +nehezebben ád ki névtelen, mint aláírt cikket vagy könyvet, mert ezért +kevésbbé felelős, amazért pedig a felelősség egész súlya reá nehezedik. +Éppen azért szerkesztő és kiadó sokkal szigorúabbak minden ily esetben, +az írók pedig engedékenyebbek s könnyebben állnak reá módosításokra, sőt +kihagyásokra is. Mindez a névtelenség természetes következménye, amelyet +Volf úr éppen nem vesz tekintetbe. Éppen azért, ha a névtelenséget +elítéljük, vagy éppen törvénnyel tiltjuk, elegendő ok nélkül korlátoljuk +a vélemény szabadságát. Nemcsak arra van jogunk, hogy gondolatainkat, +véleményünket szabadon közöljük, hanem arra is, hogy oly módon és +alakban közöljük, ami természetünknek, ízlésünknek és körülményeinknek +leginkább megfelel. Azt, aki névtelenül akar írni, ugyan miért +korlátolja az állam és társadalom, midőn sértett érdekeiért mindig +feleletre vonhatja a szerkesztőt és kiadót, akik az íróért teljes +felelősséget vállaltak? Az írók részint azért írnak névtelenül vagy +álnév alatt, mert nem bíznak eléggé magokban, félnek a szégyentől, bár +néha váratlan nagy sikert vívnak ki, részint pedig azért, mert mint +politikai cikkírók és kritikusok, természetök miatt vagy állásuk és +körülményeiknél fogva nem akarják magokat kellemetlenségnek, bajnak vagy +éppen veszélynek kitenni. Már Bajza megmondotta, hogy vannak éles, +mélyítéletű, nagy tudományú emberek, de mindemellett is tartózkodók, +félénkek, néha pedig túlságig szerények, kiktől önszemélyökben vagy nem +hallhatni semminemű ítéletet, mert hallgatnak inkább, hogysem valakivel +összeütközzenek vagy legalább való, őszinte ítéletet nem. S vajjon az +ily férfiaktól Schopenhauernek Rousseautól kölcsönzött paradoxonai +kedvéért megfosszuk-e az irodalmat? S ha a névtelenség elítélésével el +tudnánk is nyomni némely léha és nem tiszta forrású cikket, nem +nyomnánk-e el komoly és nemes törekvéseket is? De mit használna az +elnyomás, midőn az aláírt léha és rosszakaratú cikkekben azután sem +volna hiány? Volf úr szűk ajtót akar nyitni a komoly és nemes törekvésű +íróknak, ellenben tág kaput tár a léháknak és rosszakaratúaknak, akik +rendesen tolakodók és szemérmetlenek. Minden korban írtak névtelen vagy +álnevű könyveket, cikkeket, kritikákat s írni fognak ezután is s ami a +dolgok kényszerűségéből foly, azon nem vehet erőt semminemű filozófusi +önkény vagy rossz kedv szülte szofizma. + +Volf úr el akarná hitetni velünk, hogy az összes külföldi, sőt a magyar +irodalom is elítéli a névtelenséget s kiírtására törekszik. Ez éppen nem +áll. Az írók most is, mint régen tetszésök szerint névvel vagy +névtelenül írnak s a kiadók és szerkesztők nem igen hajlandók, saját +érdekök ellen, elvkérdéssé fújni föl e kérdést. A magyar irodalomban +most is éppen oly divatos a névtelenség vagy álnevűség, mint ezelőtt +negyven évvel s csak egyetlen folyóiratot tudunk, amely elvül látszott +kitűzni a névtelenség kiküszöbölését. Ez a _Nyelvőr_, de amidőn +kénytelen volt vele, mégis közlött álnevű cikket, sőt újabban nem retten +vissza a névtelen cikkek közlésétől sem s így Volf úr saját fészkét +gyalázza meg, midőn a névtelenségre a becstelenség bélyegét akarja +sütni. Angolországban mindig szokásos volt a politikai cikkek, +röpiratok, tudományos és irodalmi bírálatok névtelen írása s bizonyítja, +hogy a névtelenség éppen nincs szoros kapcsolatban a sajtószabadság és +nyilvánosság kérdésével. Angolország sajtója és alkotmánya régóta a +legszabadabb s írói mégis folyvást gyakorolják a névtelenség jogát. Volf +úr fölhozza, hogy az _Academy_ és _Fortnightly Review_ mindig megnevezik +közleményeik íróit. Senki sem tiltja, ha az íróknak úgy tetszik. De a +_Times_on kezdve a legjelentéktelenebb napilapig nem névtelenek-e az +angol politikai cikkek? S a szemlék, magazinok, hetilapok legtöbbjében +nem találunk-e névtelen közleményeket s a legrégibb és legtekintélyesebb +angol szemle az _Edinburgh Review_ minden közleménye nem névtelen-e? A +német irodalomról Volf úr azt jegyzi meg: mindenki tudja, hogy itt a +kritikusok mindig megnevezik magokat s elég a _Jenaer +Literaturzeitungra_ hivatkoznia. Óhajtjuk, hogy Volf úr nyelvtörténeti +adatai biztosabbak legyenek, mint az irodalomtörténetiek. Ott a +_Literarisches Centralblatt_ s még egy csoport irodalmi és kritikai lap, +szemle, melyek számos névtelen bírálatokat közölnek; a német politikai +lapok mellékletei és tárcái szintén telvék névtelen cikkekkel. +Franciaországban törvény tiltja a névtelenséget, de, ha jól emlékszünk, +e törvény III. Napoleon önkényének szüleménye, aki nem elégedett meg a +kiadóval és szerkesztővel s az írón is bosszút akart állani. De azért +álnevű könyvek és cikkek itt is jelentek meg s olykor nem a szerzők +írták alá cikkeiket, hanem oly írók, akik a felelősséget elvállalni +készek voltak. Minden rendszabály, amely az irodalom és zsurnalisztika +természetével ellenkezik, eredménytelen és megbosszulja magát. + +Szint ily alaptalanok Volf úrnak azon vádjai is, melyekben V. jegyű +bírálónkat ráfogással, hamisítással igyekszik megbélyegezni. Volf úr a +_Nyelvemléktár_ IV. kötete előszavában ezt írja az _Érdy-kódex_ +szerzőjéről: «Egy pár adatból azt következtetem, hogy déli +Magyarországban élhetett vagy talán oda való volt. Ilyen az, hogy +Prologusában Szlavóniát közel helyhezi s a szlavón vallásos irodalmat +különösen kiemeli. Ilyen továbbá az is, hogy a _szerencse_ szó néha +éppen úgy, mint déli íróinknál mindig _szerencsa_ alakban fordul elő. +Ilyen végre még az, hogy egy helyen a _kutya_ szót gunyhó értelemben +használja, amit csak valamely délszláv dialektusból sajátíthatott el, +mert az éjszakiakban e szó tudtommal nincs meg; a déliek közül magam az +illyrből ismerem». Bírálónk e helyre ezt jegyzi meg: «Nyelvészeti +ismerete is hiányos lehet annak, ki a IV. kötet előszavában azért +gondolja délvidéki írónak az _Érdy-kódex_ íróját, mert _szerencse_ mint +mondja, déli íróinknál általában mindig _szerencsa_ alakban fordul elő. +Ha az Akadémia nagy szótárába tekint, megtanulja, hogy ez alak +Ilosvainál s Szalay 400 levelében is található. Azt pedig tartozott +volna tudni, hogy Tinódinál és Illésházynál is megvan. Ezeket pedig déli +íróknak nem nevezheti». + +Volf úr ezért nagy zajt üt, ráfogást, hamisítást emleget, mert ő nemcsak +a _szerencsa_ szóból következtette az _Érdy-kódex_ írójának déli +származását, hanem két más körülményből is s ezeket bírálónk mellőzte. +De vajjon megtámadta-e a bíráló Volf úrnak két más bizonyítékát, nemcsak +e harmadikat hibáztatta-e s nemcsak e harmadikból következtette-e +nyelvészeti ismerete hiányos voltát? Megengedem, hogy bírálónk +szabatosabban szól vala, ha így ír: Volf úr azért _is_ gondolja déli +írónak stb., de az is, ahogy írt, a dolog lényegén mit sem változtat s +Volf úrnak éppen nincs joga ráfogást, hamisítást emlegetni. + +A második ráfogás, hamisítás a következő volna: Volf úr a +_Nyelvemléktár_nak ugyancsak IV. kötete előszavát így végzi be: «Több +(hiba) nem igen lehet, mert a kész nyomtatványt még egyszer gondosan +betűről-betűre összevetettem az eredetivel. Kérem az olvasót, hogy a +kijelölteket használat előtt kijavítani s a netalán észre nem vetteket +elnézni szíveskedjék». Bírálónk bővebben kiterjeszkedvén a másolási és +sajtóhibákra s különösen megróván azt az eljárást, hogy előbb +kinyomatták az első kötetet a Gévay és Jászay másolatai után s csak +akkor jutott eszökbe meghozatni az eredetit, így folytatja fejtegetését: +«Volf úr a IV. kötet vége felé egész fideliter mondja: több (hiba) nem +igen lehet, azután kéri az olvasót, hogy az észre nem vetteket igazítsa +ki. Ez kissé nevetséges dolog. Ugyan kérem, miből, micsoda hozzávetéssel +igazítsuk ki stb». Volf úr egész méltatlankodva kiált föl: «Az van-e itt +mondva, amit a bíráló mondat velem vagy más? És ha más, mit gondoljunk a +bírálóról? Nem szándékos hamisítás-e az, ami itt elkövetett?» Bizony nem +szándékos hamisítás, sőt szándéktalan sem. Lehet-e valamely másolási +vagy sajtóhibát elnézni, ha észre nem vettük s ha észre vettük, nem +igyekszünk-e kiigazítani? A bírálónak, Volf úr kérése logikai +következményeit kivonva, joga van fölkiáltani: a Volf úr által észre nem +vett hibákat miből, honnan, micsoda hozzávetéssel igazítsuk ki? + +Jól mondja bírálónk Volfról, hogy nem gondol a kicsiségekkel, ha akarja, +de a kicsiségekből nagy dolgot tud csinálni, ha akarja. Íme, kicsiségből +mily hamar tud nagy ráfogást, hamisítást fölfújni s mily kicsibe veszi +azt, ha maga úgy mellékesen valóságos ráfogást követ el. Válaszában több +helyt fitymálón emlegeti bírólónk ítélőtehetségét s a többek közt azt +jegyzi meg róla: «Hogy a bíráló írás- és hangtani nézeteket akar a +kódexekből elvonatni (198. l.) és mégis úgy szeretné kiadatni, ahogy a +_Régi költők tára_ van kiadva (190. l.), tehát a mai ortográfiával, az +mutatja, hogy maga sem tudja, mit akar». Bírálónk sehol egy szóval sem +hibáztatja a kódexeknek eredeti ortográfiával való kiadását, sőt az +ortográfia kérdését föl sem hozza. Amire Volf úr hivatkozik, az egészen +mást jelent. Bírálónk azt hibáztatja, hogy a _Nyelvemléktár_ +kódexeinknek csak foto- vagy inkább telegráfja, amely közli a megértett +és meg nem értett szókat és sorokat, értelmező, magyarázó jegyzetek, +szótár stb. nélkül és amaz idézett helyen azon csodálkozik, hogy a +Nyelvtudományi Bizottság ezt így akarta vagy eltűrte, holott Sziládyval +nem így adatta ki a költőket, hanem _értelmező, magyarázó jegyzetekkel, +szómutatóval_ stb. Amint Volf úr fölfogja bírálónk hibáztatását, kétszer +is ismételve, az már a dolog lényegébe vág s valóságos ráfogás. + +A keményhangú Volf úr, aki saját kíméletlenségét nagyrabecsüli, +bírálónknak hangján is megbotránkozik és szemünkre hányja, hogy e +személyeskedő bírálatot a _Budapesti Szemle_ ugyanazon számában adtuk +ki, amelyben megróttuk némely politikai lap durva hangját. Annyi való, +hogy a bírálatban van itt-ott élesség, de nincs durvaság. Volf úr +különösen kiemeli, hogy az indulatos bíráló nem igen válogat a +kifejezésekben s őt eszetlennek, pontosságát pedig butának nevezi. Ama +sorok, melyekre Volf úr hivatkozik, így hangzanak: «A IV. kötet 15. l. +ezt mondja: ‚A jelen kiadás kódexünket hű másolatban közli s így az +eredetinek nemcsak ortográfiáját, hanem még íráshibáit is meg kelle +tartanunk’. Így könnyebb is volt. Meg sem kellett érteni, csak +értetlenül adni odább. De nem szégyelletes dolog-e az, a tökéletlenségek +eszetlen közlőjévé lenni? Nem szégyen-e, hogy csak egy szerény +jegyzetben sem vet hozzá gyanítást arról: mi lehet az a sok tarka-barka +alak s miképpen kell kibonyolítani egyik-másik összezavart, érthetetlen, +utavesztett mondatot? Mit gondoljunk, mi oka lehet e buta hűségnek, +micsoda lélekkel adhatni mindezt így a magyar olvasó és éppen +nyelvtanuló közönség, tanuló, tanító kezébe?» Ez idézetből látszik, hogy +az _eszetlen, buta_ kifejezés az elvre, a kiadás rendszerére vonatkozik +s nem Volf úr személyére. Ellenben Volf úr válaszában folyvást a bíráló +személyét illeti a legbecsmérlőbb kifejezésekkel s nemcsak tehetségét, +tudományát támadja meg, hanem egész erkölcsi lényegét. A bosszúállás +tényének bélyegzi a bírálatot, kutatja a személyt s megállapítja, hogy +ellene egy egész összeesküvés alakult: van egy bűnszerző, aki kigondolta +a bosszút és adatokat szolgáltatott, egy orgyilkos, aki stílusba öntötte +az egészet s végre egy szerkesztő, aki mindezt készségesen elősegítette. +Csodálkozunk, hogy Volf úr nem hozta föl a szedőt is, aki a bírálatot +kiszedte, a korrektort, aki kijavította, a Franklin-Társulatot, amely +kiadta, az expeditort, aki szétküldte s az olvasót, aki el merte +olvasni. S ily orgyilkosság fényes nappal történt Budapesten, a +rendőrség szemeláttára. Iszonyú! + +Nekünk Volf úr válaszában az tűnt föl leginkább, hogy egész crimen læsæ +majestatisnak tartja azt, hogy őt megbírálni merték és nem kedvezőn. +Mintha ilyesmit tárgyilagos író, tisztességes ember nem követhetne el, +csak elfogult elme és bosszúért lihegő szív. S vajjon, ha így állana is +a dolog, megfosztaná-e az minden becsétől a bírálatot s nem-igazzá +tenné-e ami benne igaz? Mi azt hisszük, hogy a kritikára nem egy esetben +reáillik az, amit Mephisto mondott Faustnak, amikor ez azt kérdezte +tőle, hogy ki ő: + + Ein Theil von jener Kraft, + Die stets das Böse will, und stets das Gute schafft. + +Mi több joggal emlegethetnők a bosszút, ha nem találnók oly +nevetségesnek. Alighogy a _Szemlében_ megjelent a _Nyelvemléktár_ +bírálata, a _Nyelvőr_ tüstént nekünk rontott, hirdetve, hogy mi hibásabb +kiadó vagyunk, mint Volf, mert az általunk szerkesztett _Olcsó Könyvtár_ +Daykájában e sorokban: «Ha ütsz ismét te boldog óra? Ha fordul végezésem +jóra? _(Esdeklés.)_ Hazám, ha ügyelsz majd tulajdon kincseidre? Ha vonsz +örök homályt balhimezéseidre?» _(Vitéz Imréhez)_ a ha-t _hah_-ra +javítottuk, nem tudva a _ha_ kötőszónak, mint névmásnak független kérdő +használatát, _mikor_, _mely időben_ jelentéssel, pedig megtanulhattuk +volna ezt a Ballagi szótárából, Simonyi nyelvtanából, Aranytól: «Oh +nemzetem _ha_ fognád elfeledni, hogyan viselte súlyos nyavalyád?» +Vörösmartytól: «Csaták miatt _ha_ nyughatol, oh ifjú szép hazánk?» + +A _Nyelvőr_ egy kissé mohón kapott az alkalmon; ennyit Ballagi és +Simonyi nélkül sem nehéz tudni. Ha figyelemre méltatta kiadásainkat, +tudhatná, hogy mi, ha javítunk, a régi írók szövegén, azt mindig +megemlítjük jegyzetben; másodszor mi kiadtuk Vörösmartyt is s ha ott a +_ha_-t nem javítottuk ki _hah_-ra, bizony ezt Daykában sem akarhattuk s +itt valamely figyelmetlenségnek kellett okozni a hibát. Úgy is történt. +Daykának két kiadása van: a Kazinczyé és a Toldyé, ez utóbbi a jobb, +mert Toldy az eredeti kéziratból visszaállította a Kazinczytól itt-ott +önkényesen megváltoztatott szöveget. Mi azért a Toldy kiadásából +szedettük ki a munkát, s midőn az egész ki volt szedve, a reviziót +odaadtuk segédünknek, hogy hasonlítsa össze a Kazinczyéval, részint az +írásjelek, részint a Toldy kiadásába becsúszott nyomdahibák miatt. +Segédünk kijegyezte a revizió ívére az eltéréseket, amelyekből némelyt +megtartottunk, némelyt elvetettünk. A Kazinczy kiadásában a kérdő _ha_ +mindenütt _hâ_-val van jegyezve s azt segédünk mindenütt _hah_-ra +javította. Ez figyelmünket vagy elkerülte vagy utána akartunk járni, +hogy Kazinczy mit értett ama jel alatt s valami közbe jövén, feledésbe +ment az egész s így maradt benne a hiba. De akárhogy történt, a hiba +hibának marad s a _Nyelvőr_ jól tette, hogy nem hagyta szó nélkül, akár +bosszúból tette, akár ügyszeretetből. Volf úr is jobban tenné, ha nem +emlegetné annyit a bosszút. Ezzel nem lehet lefegyverezni a kritikát, +sem félrevezetni a közönséget. Ami helyes és igaz, helyesnek és igaznak +marad akárki akármely indokból mondja, névvel, vagy névtelenül s +tökéletesen mindegy a _Budapesti Szemlé_ben jelen-e meg vagy a +_Nyelvőr_ben. + + + + +A SZERKESZTŐ JEGYZETE.[70] + +Íme, egész terjedelmében közöljük dolgozótársunk polémiáját bírálói +ellen, bár azt hisszük, hogy nem éppen szükséges oly cikkekre +válaszolni, melyekben majdnem oly kevés a valódi tárgyismeret, mint a +komoly meggyőződés. De ha már kiadtuk e polémiát, a magunk részéről sem +nyomhatunk el egy pár megjegyzést. + +A magyar hirlapirodalom néha oly sajátságos képet tár elénk, minőt a +szatiraíró sem gondolhatna ki jobban. Ilyen ez is. Kossuth egy könyvet +ír, melyben Deákot csempészőnek nevezi, s az újabb közjogi +intézményeinket megállapító 1867: XII. törvénycikkről pedig azt hirdeti, +hogy annak egész alapja történeti falsum. Ez állítás annyira új, oly +hallatlan, hogy minden esetre megérdemelt volna politikai hirlapjainktól +egy pár megjegyzést. S mi történik? Egyetlenegy politikai lap sem szólal +fel. Hallgat az _Ellenőr, Pesti Napló_ és _Lloyd_, hallgat mindenik. +Ugyanakkor egy fiatal kritikus egy elég objektív tanulmányt ír Jókairól, +mint regényíróról s tüzetesen és rendszeresebben igyekszik kifejteni +azt, amit már több kritikus megjegyzett s a műveltebb közönség is rég +érez, tudniillik, hogy Jókainak a pszichológia nem erős oldala. S mi +történik? Néhány politikai lap, mintha összebeszélt volna, felzúdul s +oly zajt üt, mintha valaki a magyar alkotmány alapját támadta volna meg, +vagy a Deák emlékét akarná meggyalázni. A _Lloyd_, mint a nemzeti +becsület védője lép föl, az _Ellenőr_ a lángészen történt sérelmet +bosszulja meg, a _Pesti Naplót_ sem hagyja alunni a nagy ártatlan +igazság és síkra lép a hallatlan igazságtalanság ellen. Egyszóval főbb +politikai lapjaink egy pár napig legfontosabb kérdésnek tartották, hogy +Jókai pszichológiai nagyhatalmasságát egyesült erővel megvédjék. Hát nem +nevetséges-e ez? + +Mi harminc év óta sok társaságban megfordultunk, néha olyanokban is, +melyek esztétikai tekintetben műveltebbek voltak, mint a _Lloyd, Pesti +Napló_ és _Ellenőr_ szerkesztőségei, de sohasem hallottuk, hogy valaki +Jókait, mint pszichológot, különösen kiemelte volna. Legőszintébb +tisztelői is ez oldalról nem tartották erősnek s egészen más oldalról +méltányolták. Szerették benne az elbeszélő stíl ritka bájait, a rajz és +színezet élénkségét, a leleményes kalandokat, a humoros ötletek és +genreképek gazdagságát s ezekért sok mindent megbocsátottak neki. +Lélektani botlásait, a jellem- és korrajz szembeszökő, olykor botrányos +hibáit inkább csak menteni igyekeztek, mint igazolni, de sohasem +dicsekedtek velök, mint fényoldallal. Sőt újabban ez őszinte tisztelők +is sokallani kezdik, hogy kedvencök mennél többet ír, annál kevesebb +tiszteletben tartja a fizikai és erkölcsi lehetőség határait. + +Valóban óhajtandó volna, ha a _Lloyd, Pesti Napló_ és _Ellenőr_ e +felfogás tévességéről mielőbb felvilágosítanák a magyar közönséget és +kritikát, de nem Asbóth- és Keszler-féle fecsegésekkel, hanem alapos +tanulmánnyal, részletes analizissel. A _Lloyd_ egyszersmind +Németországot is fölvilágosíthatná, mert mi nem ismerünk valamirevaló +német kritikust, aki Jókai pszichológiáját erősnek tartaná. Legalább +Schmidt Julián, aki porosz-német fensősége érzetében egész +leereszkedéssel igyekszik méltányolni Jókait, pszichológiáját meglehetős +gyöngének találja. Világosítsa őt fel a _Lloyd_, védje meg nemzeti +becsületünket, az _Ellenőr_ és _Pesti Napló_ pedig győzzék meg a magyar +közönséget arról, hogy Jókai regényeiben tulajdonkép nem az a jó, amit +benne leginkább élvezhetni, hanem az, ami nem igen élvezhető: az +affektált szenvedélyek s a lélektani abszurdumok – és tegyék tönkre a +_Budapesti Szemlét_, mely mindezek becsét már húsz év óta nem hajlandó +elismerni. + + + + +A NYELVŐR ÉS A BUDAPESTI SZEMLE.[71] + +A _Nyelvőr_ utolsó száma (1881. XII. füzet) oly nagy zajjal ront reánk, +mintha valami csínyen kapott volna bennünket, pedig ha csínyről lehet +szó, nem mi, hanem ő követte el. A dolog igen egyszerű, bár azt a +_Nyelvőr_ mindenkép összebonyolítni törekszik. Általában természete a +_Nyelvőr_nek, hogy minden kis dologból minél nagyobbat csináljon, az +egyszerűt cigányosan elcifrázza, egész szenvedéllyel támadjon és +dulakodjék, de a legcsekélyebb támadást is rossz néven véve, +üldöztetését panaszolja. De térjünk a dologra. + +A _Nyelvőr_ egyik számában (1881. IX. füzet) Bánóczi Greguss +_Költészettanát_ ismertette. A könyv fény- és árnyoldalairól nem tudott +vagy nem akart semmit mondani, hogy mégis mondjon valamit, idézett +belőle, de oly hibás fölfogással, annyira megcsonkítva, hogy annak, amit +az író mondott, éppen ellenkezője következett belőle és fennen hirdette, +hogy mindez a _Nyelvőr_ szellemében van mondva. Az idézet főpontja ez: +«A költői szabadságot rosszul értelmezik, akik a költő azon +szabadságának tekintik, hogy a vers kedvéért hibát követhet el, midőn +tudniillik a vers rákényszeríti, hogy például az _ik_-es igét +_ik_-telenül ragozza, _karomat_ helyett azt mondja _karom_, tájszókat, +népies kiejtéseket, szokatlan szórendet, inverziókot engedjen magának». +A _Budapesti Szemle_ erre fölszólalt, a Greguss könyvéből egész +terjedelmében lenyomatta az idézett helyet, kimutatta az ismertető +tévedését s visszautasította a _Nyelvőr_ szellemének ez újabb +nyilatkozatát, mely éppen oly ellenkezésben áll a dolog természetével, +mint nép- és műköltészetünk öt százados gyakorlatával. + +S mit tesz a _Nyelvőr?_ Azt mondja rólunk: «a gyanúsítás szomorú +fegyveréhez nyúlva, a legkétségtelenebb tényeket elcsavarjuk, csakhogy a +közönségben fölszíthassuk ellene a netán már hamvadóban levő +bizalmatlanságot». S mivel bizonyítja be mindezt? Először is elismeri, +hogy Bánóczi csakugyan csonkán idézett s idézetének az az értelme van, +amit mi megtámadtunk s amit most maga a _Nyelvőr_ sem helyesel. De hisz +ezzel éppen ellenkezőt bizonyít be, mint amivel bennünket vádol. A vád +elesik s nincs helye többé a vitának. Mindegy, azért mi mégis +gyanúsítottunk s elcsavartuk a legkétségtelenebb tényeket, mert a +_Nyelvőr_ azt hiszi, úgy akarja; aki oly lehetetlen dolgot is lehetőnek +hisz, hogy nyelvünket vissza lehet erőszakolni a Kazinczy előtti korra, +az bizony ily csekély lehetetlenségen fönn nem akad. + +A _Nyelvőr_ a következő okoskodással hiszi bebizonyithatónak vádját: az +nem változtat semmit a dolog velején, hogy dolgozótársa félreértette a +Greguss könyvét, csonkán idézett belőle s megtiltott a költőknek oly +dolgokat, melyek mindenha szabadosak voltak; mert az alaptétel, +tudniillik, hogy nincs költői szabadság, a nélkül is megáll és ez, nem +pedig a magyarázat veendő a Nyelvőr szelleme nyilatkozatának. Különös, +nagyon különös. Az egész könyvismertetésben, valamint a csonka idézetben +is egy szó sincs arról, hogy nincs költői szabadság, hanem csak arról, +hogy némelyek hibásan fogják föl a költői szabadságot. Hogyan állhat meg +tehát a _Nyelvőr_nek egy oly tétele, melyet nem is vitatott? S az a +tétel, melyet tulajdonkép vitatott, hogy némelyek hibásan fogják föl a +költői szabadságot, hogyan lehet helyes, midőn a magyarázó példák azt +mutatják, hogy a dolgot teljesen félreérti? Egyébiránt az a kérdés, hogy +van-e, nincs-e költői szabadság, attól függ, hogy mit értünk alatta. +Jóravaló költő eddig sem értette alatta azt, hogy a költőnek szabad +megsérteni a nyelv legsarkalatosabb törvényeit, hanem csak azt, hogy +különbség van a költői és prózai nyelv között s amabban némely oly +megnyujtások, rövidítések, kettőztetések, összevonások, csonkítások, +archaizmusok, szoloecizmusok, inverziók is szabadosak, melyeket emez +kevésbbé, vagy éppen nem vehet igénybe. S e szabadságot is mindig a +nyelv természete és szelleme korlátozza, azért ami egyik nyelvben +szabad, nem következik, hogy a másikban is szabad legyen. Nálunk nem +Kazinczy volt első hirdetője a költői szabadságnak; nép- és +műköltészetünk századok óta gyakorolja s ezelőtt két századdal Gyöngyösi +már elméletét is megírta. + +De vizsgáljuk, hogy mivel támogatja még nagyhangú vádját a _Nyelvőr?_ +Azzal, hogy a _karom_-féle használat helyességére nézve már rég +nyilatkozott, továbbá, hogy az _ik_-es ragozás további fenntartásának +szükségét szintén rég megszüntnek hirdette. Jól van, de miért adott hát +ki egy oly cikket, mely a _karom_-féle használatot megtiltja s némely +_ik_-es igéknek _ik_-telen ragozását még a költőknek sem engedi meg? Ha +egy folyóirat előbb így, aztán amúgy beszél, két ellenkező véleménye +közül mindig az utolsót szokás végső megállapodásának venni, kivált ha +azt, mint a folyóirat irányának egyik kifejezését, bocsátják világgá. Mi +tudtuk, hogy a _Nyelvőr_ nyilatkozott mindkét kérdésben, cikkünk meg is +említette, hogy szelleme oly szeszélyesen változó, mint valamely ideges +hölgyé. Egyszóval se nem ferdítettünk, se nem hallgattunk el semmit s a +gyanúsítást s a legkétségtelenebb tények elcsavarását nem mi követtük +el, hanem a _Nyelvőr_ a maga igazságszerető ártatlanságában. + +Az ember azt hinné, hogy itt már véget ér a _Nyelvőr_ polémiája. A +világért sem. A _Nyelvőr_ szeret szélesen, hosszan, sőt laposan is írni. +Úgy látszik, az új szók miatt annyira megutálta az újabb magyar +irodalmat, hogy ízlést is a régiből tanul és Sámbár és Matkó mintaírói. +Aztán kedve telik benne, hogy oly irodalmi szabályokat állítson föl, +melyeket sehol a világon nem követnek, sőt maga is áthág, de mástól +szigorúan megköveteli. A minap azt hirdette, hogy nem illik névtelenül +vagy álnévvel írni, de azért közöl névtelen és álnevű cikkeket is. Most +meg azt hirdeti, hogy a megtámadott írónak kötelessége felelni minden +támadásra, minden hozzáintézett kérdésre, bár maga nem egyszer válasz +nélkül hagyja támadóit. Szemünkre hányja, hogy még maig sem feleltünk +ezelőtt harmadfél évvel hozzánk intézett kérdéseire s míg tartozásunkat +le nem rójuk, nem igen van jogunk bíráló megjegyzéseket tenni a +_Nyelvőr_re. Az igaz, hogy nem válaszoltunk ama kérdésekre, nem +válaszoltunk pedig azért, mert nem tartottuk szükségesnek, de a +_Budapesti Szemle_ azóta is folyvást igyekezett kideríteni az ortológia +némely tévedéseit s ama kérdéseket is érintette, amennyiben szükségesnek +látszott. Az író mindig maga határozza meg, hogy válaszoljon-e, vagy ne +valamely támadásra, ő vallja kárát, ha némasága miatt veszti írói +reputációját; azért ne fájjon a _Nyelvőrnek_ a mi fejünk. Úgy látszik, +hogy a _Nyelvőr_ mindenkép vitázni akar velünk. Jól van, mi is hát +kérdéseket intézünk hozzá az ő modorában. Nem követeljük ugyan, hogy +feleljen reájok, magunkat sem kötelezzük a válaszra, de ha polémiai +kedvének táplálék kell, nem annyira a magunk, mint az olvasóközönség +kedvéért, határozza meg világosan és szabatosan: + +1. A nyelv csak természeti produktum-e vagy egyszersmind történeti is s +ha ez is, a magyar nyelvújítás csak elméleti tan, futó divat volt-e vagy +történeti tény, amellyel számolni kell? + +2. A nyelvész törvényhozója-e a nyelvnek, vagy csak törvényeinek +fejtegetője, tényeinek magyarázója, anomáliáinak fölvilágosítója s hogy +mily szókat használhatni a végső stádiumban, ő dönti-e el vagy az író és +beszélő nemzet java? + +3. Szándéka-e a _Nyelvőr_nek kiirtani nyelvünkből mindazon új szókat, +melyek az ő helyes vagy helytelen szabályainak meg nem felelnek, még ha +általánosan elterjedtek és szükségesek is? + +4. Minthogy a _Nyelvőr_ is használ oly új szókat, melyeket rosszaknak +tart, megengedi-e másoknak, hogy szintén használhassanak oly új szókat, +melyeket jóknak vagy legalább szükségeseknek tartanak? + +5. Ha a _Nyelvőr_ magának, másoknak is engedményt tesz, nem fog-e a +szigorú elmélet ellenkezni a tág lelkiismeretű gyakorlattal s nem lesz-e +kénytelen előbb-utóbb, itt is, ott is, meghajolni az író és beszélő +nemzet szüksége, szokása és ízlése követelményeinek? + +S midőn e kérdéseket ajánljuk a _Nyelvőr_ figyelmébe, egyszersmind azzal +a jó tanáccsal is kívánunk szolgálni, hogy dolgozótársait buzdítsa egy +kissé jobb magyarságra. Például Bánóczi újabb cikke egy fordított +regényről oly rosszul van írva magyarul, hogy ritkítja párját. Éppen +most vettünk Kolozsvárról egy névtelen levelet, mely kócsintásait +tárgyalja. De minthogy kifogytunk a helyből, közlését jövő számunkra +halasztjuk. + + + + +«TOLDI SZERELME» EGY KIHAGYOTT VERSSZAKÁRÓL.[72] + +Valahányszor az Akadémiában hivatalos dolgom volt, menet vagy jövet, ha +csak egy percre is, mindig meglátogattam Arany Jánost. Halála előtt +mintegy három héttel, egy akadémiai ülés előtt, szintén benyitottam +hozzá. Ott ült íróasztala előtt, egy írókönyvre hajolva s jegyezgetve +belé. + +– Jó napot, János! Mit csinálsz? Nem vagyok-e alkalmatlan? + +– Nem. Mindjárt kész vagyok, csak a napi kiadásokat jegyzem be +számadókönyvembe, aztán beszélgethetünk, – viszonzá s újra lehajolt +számadókönyvéhez s folytatta a jegyezgetést. + +– Ugyan mit vesződöl te ezzel? Rontod különben is elgyöngült szemeidet. +Fiadra vagy unokádra bízhatnád vagy akár elhagyhatnád az egészet. Nem +tartozol te senkinek számadással, magadnak pedig csak megengedhetsz egy +kis kényelmet. Semmi hasznod belőle, ha utolsó krajcárig tudod is, hogy +mit adtál ki. Amit kiadtál, hogy vissza nem jő, ezt a nélkül is +tudhatod. + +– Ej, milyen meggondolatlanul fecsegsz össze mindent – mondá Arany +föltekintve írókönyvéből – látszik, hogy könnyelmű, rossz gazda vagy. + +– Az nem vagyok – viszonzám – többet sohasem költöttem, mint amennyi +jövedelmem volt. Ha kevesebb volt, kevesebbet, ha több volt, többet +költöttem. Néha még valami fönn is maradt. Mi szükség ehhez számadás? + +– De hiszen így te sohasem tudod, hogy mennyi a bevételed és mennyi a +kiadásod! + +– Az utolsó krajcárig nem, de annyira igen, amennyire szükségét érzem. A +legfőbb az, hogy soha sincs deficitem. Bevételeim részint haviak, +részint negyedéviek; minden hó és negyedév elején fedezem +legszükségesebb kiadásaimat; ami pénzem marad, azt elzárom s költök +belőle, annál kevesebbet, mennél inkább fogy, egész a jövő hónapig vagy +negyedévig. Ez az én rendszerem, amelyhez nem kell számadókönyv; +egyfelől kényelmes, másfelől nem bonyolít bajba. + +– Nem kívánok részt bölcseségedből – jegyzé meg Arany röviden. + +– Minden ember a maga természete és szükségei szerint bölcselkedik. +Egyébiránt, ha pontosan jegyezném is bevételeimet és kiadásaimat, +szembaj esetében nem vesződném vele, hanem másra bíznám. + +– Az én szemem többé meg nem gyógyul – mondá Arany szomorúan – néhány +szám följegyzése már nem árthat neki. De ne veszekedjünk tovább – +folytatá derűltebben – gondolom, nem azért jöttél hozzám. Ülj le, +mindjárt elvégzem dolgomat, addig olvass valamit, aztán beszéljünk +okosabb dolgokról. + +Erre leültem egy karosszékre asztala mellé, amelynek végén elszórva +néhány könyv feküdt. Fölvettem közülök egyet, hát alatta egy +Margit-szigetről szóló nyomtatvány tünt szemembe, melynek üres lapjára +irónnal néhány verssor volt írva. Fölvettem és elolvastam; reáismertem +Arany kéziratára, valamint arra is, hogy ez egy _Toldi szerelméből_ +kihagyott versszak, még pedig a XII. ének végéből, midőn Toldi Margit +szigetén négy fiatal fűzet ültet kedvese sírjához. A kihagyott +versszakban megemlíti a költő, hogy a négy fűz elárvult sarjai talán még +maig is élnek, egy fejedelmi személy (József főherceg) oltalmában, aki e +sziget nagy multját virányos jövővel szegte be s hagyta, hogy az agg +költő éneke utolját ott zengje el s aztán hallgatva várja ott halálát. + +– Miért hagytad ki e versszakot _Toldi szerelméből?_ – kérdém Aranytól, +aki éppen bevégezte számadását s hozzám fordult. + +– Mit kutatsz irataim közt? – kiáltott föl némi ingerültséggel. + +– Nem irataid közt kutattam, hanem könyveid között, sőt nem is kutattam +Te mondád, hogy olvassak valamit, amíg számadásod bevégezed, így vettem +kezembe e nyomtatványt, melynek üres lapján versed állott. Ez oly +szabályos eljárás, hogy a rendőrség sem találhatna benne hibát. De mondd +csak, mikor írtad e versszakot? Az eredeti kéziratban, melyet nekem +ideadtál volt olvasás végett, e versszak nem volt meg. + +– Persze, hogy nem volt meg – mondá Arany lassankint földerülve – de, +hogy most hogyan került e nyomtatvány a könyvek közé, magam sem tudom, +Azonban halld, elmondom néked az egész históriát. Emlékszel, 1879-ben +végeztem be _Toldi szerelmét_. Odaadtam neked olvasás és bírálat végett, +te néhány nap mulva visszahoztad s közölted velem megjegyzéseidet. A +többek között azt jegyezted meg, hogy midőn Toldi kedvese sírjára borul, +a «Piroska» fölkiáltáson kívül egyebet is mondhatna, jól esnék az +olvasónak, ha egy pár sorban kifejezné fájdalmát. Én erre viszont +megjegyeztem, nincs szükség reá, a fájdalom nagyságát éppen a szólni nem +tudás fejezi ki. Azonban eltávozásod után sokat gondolkoztam e +versszakon; eszembe jutott, hogy sehol sem fejeztem ki, pedig akartam, +Toldinak azt a fogadását, hogy szíve sohasem kíván többé asszonyt +ismerni. E hely éppen alkalmas volna reá, azért változtattam az illető +versszakokon s midőn Toldi fájdalmának első rohama valamit enyhült, még +négy sort adtam ajakára, melyek kifejezik fogadását is. Később arról is +gondolkoztam, minthogy a Margit-sziget a jelenet színhelye, vajjon nem +kellene-e beleszőnöm József főherceget is, aki e szigetet a főváros +díszére s a szenvedő emberiség javára egész tündérkertté varázsolta át. +Arra is gondoltam, hogy illő volna személyes hálámat is kifejezni egy +pár sorban, mert lásd, hogy nyaranként e szigeten lakhatom, az reám +beteg emberre nézve valóságos áldás. Aztán József főherceg sok +szívességet tanusított irántam, minden feltünés nélkül, észrevétlen, +gyöngéden. A fürdőigazgatóság a legjobb szobákat adatta nekem, a bért +sohasem emelte, bár a másokét igen; gondoskodott kényelmemről a nélkül, +hogy kértem volna, reggelenként virágokat küldetett nőmnek és unokámnak. +Úgy hiszem, hogy mindezt a fürdőigazgatóság nem magától tette, hanem +alkalmasint József főherceg utasításából, aki meghagyta nekik, hogy +hozzám figyelemmel, szívességgel legyenek. Megvallom, mindez jól esett +szívemnek s ez érzés szülötte az a versszak, amelyet az imént olvastál. +De kihagytam mind az első, mind a második kiadásból, nehogy hízelgőnek +gúnyoljanak vagy valami olyat sejtsenek, aminek semmi alapja nincs. + +– Azt ugyan rosszul tetted – mondám egész komolyan – mert jól mondja +Erdélyi János: + + «A mit érzesz, azt soh’se tagadd el». + +– Könnyen és hamar ítélsz – viszonzá Arany – az első és második +kiadásból, igaz, kihagytam a versszakot, de a harmadik vagy negyedik +kiadásban, halálom után, benne lesz. Ím, lásd magad – folytatá +könyvtárához lépve s kivéve abból _Toldi szerelme_ nyomott példányát. – +Nézd, mily gondosan bejegyeztem ide a kihagyott versszakot, megjelölve +azt is, hogy hova kell jönnie. – Most halld kapcsolatosan mind a négy +versszakot, a 105. a kihagyott. + +És kezdé olvasni, amint következik: + + +103. + + «Piroska!»… zuhant most körűl a keresztre, + Kebléhez szorítva, záporba fürösztve, + Csókolta, ölelte azt a hideg szírtet, + Mig vele a nagyján valamit enyhített; + De tovább is egyre zokogott bánatja, + Mint mikor a sirást el a gyermek hagyja; + Majd szemeit törlé s a csillagos égre + Fölnézve sokáig, így szólala végre. + + +104. + + «Tiszta vagy, ott is vagy! hiszem erős hittel, + Oda vársz, meggyógyitsz boldog szeretettel; + Addig soha e szív asszonyt ne ösmérjen, + Fogadom, s megállom, Isten úgy segéljen.» + Most kele – négy gödröt vájt neki jó kardja, + Két keze markával földjét kikaparta, + Felránta tövestűl négy fiatal fűzet: + Ezek árnyékolják az apácaszűzet. + + +105. + + _A négy fűz elárvult sarjai tán élnek_ + _Ma is, oltalmában fejdelmi személynek,_ + _Ki, hogy e szép sziget rászálla idővel,_ + _Beszövé nagy multját virányos jövővel_ + _S hagyta, hogy a környék agg fülemiléje_ + _Éneke utolját ott elzengicsélje,_ + _Azután hallgatva ott várja halálát,_ + _De kövessük Toldit és a rege szálát._ + + +106. + + Hogy látta-e mind ezt a kolostor népe, + Ki tudja, hisz ennek ötszáz harminc éve; + Lehet az, hogy látták vagy meg is ösmerték, + De megháborítni a nagy hőst nem merték. + A mely úton jött volt, azon is ment vissza, + Piroska torát már szomorúan issza, + Piroska torában szerelme utóját, + Együtt az Anikó vidám kézfogóját. + +– No hát meg vagy velem elégedve? – kérdé Arany az olvasás bevégzésekor, +szelíden mosolyogva. + +– Meg, János s ha kívánod, kedvedért ezután rendes számadást viszek +bevételeimről és kiadásaimról. + +– Nem kívánom, élj kedved szerint, de engedd, hogy más is kedve szerint +élhessen. Én így is meg vagyok veled elégedve. + +Ekkor órámra tekinték s láttam, hogy öt óra már elmult. + +– Már öt óra, mennem kell, mert ha te meg vagy is velem elégedve, az +osztály nem igen lesz, ha mint osztálytitkár elkésem az ülésről. Isten +veled! Nem jössz el te is az ülésre? + +– Nem, eleget jártam húsz év óta, engedjétek, hogy élvezzem +szabadságomat, úgysem sokáig tart – mondá Arany szomorúan s kezet +szorítva elváltunk egymástól. + +És csakugyan, három hét mulva ravatalon feküdt. + + + + +DESKRIPTÍV KRITIKA. + + +I.[73] + +A _Hét_ című hetilap 22. számában igen különös elvet hirdet s akar reá +erőszakolni a magyar kritikára. Megtiltja a kritikusnak, hogy valamely +mű értékéről elmélkedjék s vizsgálja, hogy az jó vagy rossz. «Aki nem a +szabályok szemüvegén nézi az irodalmat – úgymond – hanem saját szemével +lát, a maga szívével érez, az már számot akar adni élvezetéről, +mindenekelőtt az író tehetségét, gondolatait, érzelmeit, személyiségét +vizsgálja, mint a természettudós, aki a növényt nem bírálja, hanem +leírja. Nekünk, fájdalom, nincs _deskriptív_ kritikánk, nekünk csak +bíráink és bakóink vannak.» Tehát a kritikusnak nem szabad bírálni, csak +ismertetni. De hát így hogy adhat számot élvezetéről, hogy vizsgálhatja +az író egyéniségét, ha nem szabad bírálnia, ítélnie? Ami még különösebb, +ez elvet Alexander Bernát hirdeti, aki a magyar filozófiai irodalom +egyik érdemes munkása. Képzelhetni-e filozófot elemzés, bírálat, ítélet +nélkül? S vajjon nem bírált-e maga Alexander is regényeket, drámákat és +tudományos munkákat? S nem oly lapban hirdeti-e ez elvet, amely +jól-rosszul szintén bírál, sőt minden indokolás nélkül koronként pálcát +tör az Akadémia és a Kisfaludy-Társaság fölött? Alexander panegyrist +írva Dóczi arcképéhez, hirdeti ez elvet, mert rossz néven veszi, hogy +Dóczit nemcsak ismertetni, hanem bírálni is merik. Nem jobb lett volna-e +megcáfolni és nevetségesekké tenni Dóczi igazságtalan bírálóit, mint +általában elítélni minden bírálatot? Bizonyára mindenki tetszése szerint +írhat csak ismertetést valamely műről, de megtagadni a bírálat jogát, +annyi, mint a gondolat szabadságát igázni le, ehhez pedig senkinek se +joga, se ereje. + + +II.[74] + +Legyen szabad egy pár rövid megjegyzést tenni e nyilt levélre. Mi minden +fokú és formájú kritikát jogosnak tartunk s éppen azért szólaltunk föl +A. B. ellen, mert bizonyos fokú kritikát megtiltani látszott. Igaz, hogy +minden fokú kritikának megvannak a maga ösvényei, de nem a foktól vagy +formától függ valamely kritika becse, hanem a kritikus szellemétől. Az +is igaz, hogy némely elmélet csinálmány, de vajjon a benyomás mindig +csalhatatlan-e s nem lehet-e a rokon- és ellenszenv, esetleges +körülmények vagy éppen rossz ízlés csinálmánya? Dóczi némely lélektani +abszurdumait se az elméletből, se a benyomásokból folyó kritikával nem +lehet igazolni. + + + + +JÁSZAI MARI ASSZONY ELEKTRÁJA. + + +I.[75] + +Minden megjegyzés nélkül közöljük e sorokat, melyeket éppen nem tartunk +igazságtalanoknak, sőt azt hisszük, hogy Jászai Mari Elektrája még más +bajban is szenved: Elektra jellemének nem elég szabatos fölfogásában. +Elektra elkeseredett nő, aki áhítja az atyjáért veendő bosszút, de +egyszersmind nemesszívű s bosszúvágyának is kegyelet a forrása. +Legerősebb fölindulásaiban sem hóbortos vagy elvadult, hanem csak +érzéseitől elragadott királyi nő, aki sohasem vetkőzik ki egészen +nőiségéből. Ezt nem mindig tartotta szem előtt a művésznő s erre befolyt +azon sajátsága is, hogy nála a lelki fájdalom kifejezésében könnyen +túlsúlyra kap a test lázas idegessége. Éppen azért legsikerültebbnek +tartjuk egész Elektrájában azt a jelenetet, midőn a gyászhírtől +lesujtva, odaborul testvére vélt hamvvedréhez és elsiratja: «Oh, +szeretett Orestesem emléke te» stb. Itt nemcsak az átmenet volt +lélektani, hanem a lélek fájdalmának kifejezése is mély, benső és +tiszta, amelyet nem zavart meg a test idegláza. + + +II.[76] _Nyilatkozat_. + +A _Budapesti Szemle_ februári számában Jászai Mari asszony Elektrájáról +írt _Nyílt levél a szerkesztőhöz_ című álnevű cikk némely kifejezéseit, +amint közvetlen és közvetett forrásból értesültem, a művésznő olyanoknak +találta, melyek őt, mint nőt is sérthetik: ennek ellenében, mint felelős +szerkesztő, kijelentem, hogy a bírálatnak nem volt sértő szándéka s ha a +művésznő azzal magát _nőiségében_ sértve érzi, őszintén sajnálom s _e +tekintetben_ tőle minden vonakodás nélkül bocsánatot kérni lovagias +kötelességemnek ismerem. + +Budapest, 1891. február 17. + + + + +A BETEG PARLAMENT.[77] + +Írta gr. Keglevich Béla. Budapest, 1891. Franklin-Társulat. + +E röpirat szerzője parlamentünk betegségét a ferde pártviszonyokban +keresi s azt hiszi, hogy mindaddig, amíg azok máskép nem alakulnak, nem +lehet a bajon segíteni, mert a pártok jelenlegi alakulásukban képtelenek +úgy teljesíteni föladatukat, amint teljesíteniök kellene. Bírálat alá +veszi a pártokat s kimutatni igyekszik, hogy a szabadelvű párt +szabadelvűség tekintetében nem elég tömör. Nem egy tagja vonzódik a +konzervatív irány felé és csak azért állott a szabadelvű párthoz, mert +nem szegődhetett máshová. Ez állapotnak az a következése, hogy a kormány +minden kérdésben nem lehet oly szabadelvű, mint aminő lehetne, hanem +pártja egy része konzervatív irányának megfelelően kénytelen haladni nem +egy kérdésben. A mérsékelt ellenzékről nem sok mondanivalója van a +szerzőnek. Azt hiszi, hogy közte és a szabadelvű párt között elvi +különbség nincs s ellenzéki működése tisztán személyes okokra vezethető +vissza. Ami a szélső baloldalt illeti, ez szintén olynemű bajokban +szenved, mint a szabadelvű-párt, nem mindnyájan vallanak radikális +elveket, sok köztük a maradi; e mellett nem ismervén el a közjogi alapot +s így nem remélhetvén a kormányra jutást, nyugodtan alkalmaznak minden +erőszakos eszközt, amellyel megakadályozhatják a kormány működését, mert +biztosítva érzik magokat azon eshetőség ellen, hogy valamikor ők is +hasonló nehézségekkel lesznek kénytelenek megküzdeni. + +A szerző így jellemezve a pártok, a beteg parlament állapotát, +orvosszerűl azt ajánlja, hogy a minden párton található konzervativek +tömörüljenek egy párttá s legyen három pártunk: szabadelvű, konzervatív +és radikális. E pártok küzdelme csak jótékonyan hathatna közéletünkre; a +szabadelvű és konzervatív párt könnyen váltakozhatnék, a kormány s a +radikális párt serkentően hathatna mindkettőre. Úgy látszik, a szerző +előtt az angol tory- és whig-párt küzdelme lebeg s meg kell vallani, +hogy 1867-ben helyén lett volna, ha a konzervatív-párt, elismervén a +közjogi kiegyezést, külön párttá szervezkedik, sőt később, a fuzió után +is, amikor a körülmények még inkább kedveztek megalakulásának. Azonban +Sennyei báró kezdeménye hamar véget ért s azóta semmi ilynemű mozgalom +nem mutatkozott. Ily körülmények között nem várhatni ily párt +megalakulását s a szerző óhajtásának és ösztönzésének nem igen van +gyakorlati oldala. + +Részünkről parlamentünk nagyobb és könnyebben gyógyítható betegségének +tartjuk a botrány és obstrukció divatosságát. A bajt nem kell +kicsinyleni, ez nem pártkérdés, nem is csak a házszabályok kérdése, +hanem valóságos alkotmány-kérdés. Belőle a kisebbség vétója fejlődhetik +ki, amelyet nem ismer alkotmányunk. Európa minden alkotmányos országa +csirájában elfojtott minden ily kísérletet; nekünk is ezt kell tenni. A +házszabályok szigorítása s a klotür behozatala, habár enyhe formában, +immár kikerülhetetlen. Ide járul még egy más jelenség is, mely a közjogi +alap erélyes védelmét teszi szükségessé. A mérsékelt ellenzék, új néven +nemzeti párt, a közjogi alapon állónak mondja ugyan magát, de azon +jelszóval, hogy azt nemzeti irányban igyekszik fejleszteni, bár más +úton, más árnyalattal, többé-kevésbbé ugyanazt teszi, mint a szélső +baloldal, amellyel a választásokra szövetkezett is. A dualizmus jelen +alakjának fönntartása nagy érdekében fekszik a magyar nemzetnek; +gyöngülése, bomladozása ellenségeinek volna diadala s különösen Európa +jelen helyzetében hazánkat oly beláthatatlan zavarba, veszélybe döntené, +amelyen aztán nem segíthetnének se Apponyi gróf széphangú szónoklata, se +Kaas báró hipnotikus vezércikkei. + + + + +MAGYAR SZELLEMI ÉLET.[78] + +Elbeszélések és rajzok a magyar írók és művészek életéből. Szerkesztette +Igmándy Mihály. Budapest, 1892. + +Sajátságos irodalmi viszonyok között élünk. Valakinek eszébe jut, hogy +kiadja az élő magyar írók és művészek arcképeit szöveg kíséretében. Ez +eddig helyes. Természetesen azt várja az ember, hogy a szöveget maga a +vállalkozó írja vagy szakférfiakkal iratja. Oh, nem! A vállalkozó +leleményesebb ember, mintsem a szokott úton induljon. Magokat az írókat +és művészeket kéri föl, hogy írjanak magokról valamit, írják meg életök +valamelyik érdekes epizódját. S az írók és művészek engedelmeskednek a +vállalkozó kérésének, mint valamely fensőbb parancsnak. E szokatlan +eljárást mindkét részről csak úgy lehetne menteni, ha a vállalat +jövedelme jótékony célra fordíttatnék. Ily esetben szokatlan módhoz is +folyamodhatik az ember, amit rendes körülmények között nem tenne meg. +Jótékony célból tisztes nők a templom ajtaja elé állhatnak persellyel, +műkedvelők mint művészek léphetnek föl s írók szöveget írhatnak saját +arcképökhöz. A szokatlanság fölkelti a kíváncsiságot s megnyitja a +közönség erszényét. + +Ily mentség nélkül olynemű vállalat, mint ez az album, nem igen illik az +irodalom méltóságához s hogy lapjaink mégis föltűnő méltánylattal +fogadták, azt, úgy látszik, az a körülmény magyarázza meg, hogy a +szerkesztők vagy dolgozótársaik szívesen írván ez albumba, saját magok +ellen nem fordulhattak. Ez általános megjegyzést elégnek tartva, nem +szándékozunk az album bírálatába bocsátkozni. Mindenesetre van benne +néhány érdekes és sikerült dolgozat is, de egészben véve meglehetős +szegényes s inkább a hiúság kirakata, mint a szellem kincstára. Az +írónők leginkább írói pályájok sikereit emlegetik; a színésznők első +fölléptök izgalmairól és méltánylóiról írnak; a színészek pályájok +kalandjaiból beszélnek el egyet-mást, ami nem mindig érdekes, de erősen +ki van színezve; a festők és szobrászok a kisebb lapok tárcacikkeit +utánozzák s mintegy mondani látszanak: mégsem oly nehéz az az írói +művészet; a hírlapírók némelyike ártatlan hírlapi csínyeit leplezi le, +az ártalmasokról hallgat; a költők legtöbbje szerénykedve gyermeksége +tehetséget jósló emlékeivel vagy pályája dicsőségével kacérkodik s +egy-egy oldalvágást mér kritikusára. Ifj. Ábrányi Kornél ily cím alatt: +_Mit köszönhetek én Gyulai Pálnak_, egy egész cikkel tiszteli meg e +folyóirat szerkesztőjét, mint kritikust. Elmondja, hogy csaknem egy +negyedszázad óta hadilábon állanak egymással, hogy Gyulai első ifjúsága +óta rosszul bánik vele, hogy a legcsúnyább, legmérgesebb irigység +kígyójával marja folyvást. «Ez a kígyó pedig – végzi elmélkedését – +nemcsak azokat szokta marni, akikre rábocsátják, hanem azt is, aki +keblén melengeti. Nincs borzasztóbb sors, mint egy egész életen át egy +ilyen mérges kígyóval összeakasztva lenni és sohasem tudni szabadulni +tőle. S minél inkább nő éveink száma, annál inkább nő a kígyónak is +hatalma fölöttünk. Nos és ettől a kígyótól csak az van megmentve, aki +még jókor, még gyermekkorában, úgyszólva játék közben, érezte annak +marását s annyiszor érezte, hogy nemcsak hozzá szokott, hanem hozzá is +edződött. Azt később hiába harapják s mivel hiába harapják, hát szállást +sem keresnek nála. Ezt köszönhetem én Gyulai Pálnak. Bármeddig élnék, +soha ezért a hálát el nem felejthetem.» + +Hogy e hadilábon állás, üldözés, kígyómarás tulajdonképpen miben +nyilatkozik, azt Ábrányi egy szóval sem említi. Kipótoljuk e mulasztást. +Az egész csak annyi, hogy Ábrányi költői műveit, politikai röpiratait +nem igen kedvezően bírálta meg e folyóirat. Hogy e bírálatok nem voltak +éppen igazságtalanok, azt Ábrányi maga elismerte, midőn a költői +pályától visszavonult, mint amelyre nem érez elég hivatottságot s +egészen a politikának áldozza tevékenységét, amelyre talán nagyon is +hivatottnak képzeli magát. Politikai röpiratai egyikéről, az Andrássy +Gyuláról irottról, szintén maga elismerte a _Pesti Napló_ban, hogy egy +kissé balul ítélte meg Andrássyt. E tények, úgy hisszük, nem Ábrányi, +hanem e folyóirat mellett tanuskodnak. Ami Ábrányi háláját illeti, erről +is hallgat a cikk. E hiányt is kipótoljuk. E hála abban nyilatkozik, +hogy Ábrányi _Pesti Napló_ja minden alkalmat fölhasznál e folyóiratnak +és szerkesztőjének nagyon is heves becsmérlésére. Azonban e hála vagy +hálátlanság semmi esetre nem oly csapás, amelyet bárki könnyen el ne +viselhetne. + + + + +A NEMZETI SZÍNHÁZ MŰSORÁRÓL.[79] + +Egy pár megjegyzést akarunk tenni a Nemzeti Színház műsorára, de nem +bocsátkozunk bővebb részletekbe s még kevésbbé szándékozunk kimeríteni a +tárgyat, amely különben tüzetesebb fejtegetést is megérdemelne. Azt +hisszük azonban, hogy néhány megjegyzés sem fölösleges különösen akkor, +midőn alig szól valaki e kérdéshez s ha szól is, nem igen tárgyilagos +indokok vezetik. + +A Nemzeti Színház műsora kezdettől fogva három irányt egyesített: +először színre hozatalát s fenntartását egy pár külföldi nagy drámaíró +remekműveinek; másodszor kiválogatását az újabb európai drámairodalom +oly sikerültebb újdonságainak, melyek nálunk is sikerre számíthatnak és +végre fejlesztését a magyar drámai irodalomnak, színre hozva minden oly +eredeti művet, mely egy vagy más tekintetben sikerültebb, a jelesbeket +fenntartva mindaddig, amíg jelesbek le nem szorítják, de ekkor sem +mellőzve egy pár olyant, amelyeknek állandóbb becsök van vagy amelyekhez +nevezetes irodalomtörténeti emlék fűződik. E hármas irányt nem az +igazgatók találták föl, ez a viszonyok természetes kényszerűségéből +folyt s egyhamar nem is változtathat rajta senki. Ezért a Nemzeti +Színház műsora megítélésében mindig csak a körül foroghat a kérdés: +vajjon az igazgató e hármas irányt minő ízléssel és sikerrel szolgálja. + +Ezúttal mellőzzük a külföld remekeit és újdonságait s csak a magyar +drámairodalomra szorítkozunk s mindjárt minden habozás nélkül ki merjük +mondani, hogy kivéve talán a forradalom után egy pár évet, soha annyi +rossz eredeti színmű nem került színre, mint a közelebbi évtizedben +Paulay Ede igazgatása alatt. Elég lesz csak Mérai Horváth, Kabos Ede, +Szemere Attila, Tolnai Andor, Abonyi Árpád színműveit említenünk. +Megemlíthetnők még más szerzők hasonló értékű műveit is, de elégnek +tartjuk csak a legfőbbekre rámutatni. Mi az oka e jelenségnek? Bizony +nem annyira az ízléstelenség, bár olykor ez is befolyással lehet, mint +inkább részint a hibásan felfogott hazafiság és nemzeti irány, részint +pedig a sajtó nem éppen önzetlen ösztönzése. Politikai és társadalmi +mozgalmaink között is megtaláljuk e jelenséget, mely lelkesedve és +lelkesítve, a nemzeti irányt a nemzetibbel akarja megrontani. A cél és +lelkesedés nemes, de az eszközök rosszak, céltévesztők, sőt +célellenesek. Nem csoda, ha ettől a Nemzeti Színház igazgatója sem ment. +Miért ne higyje ő is, hogy minél több eredeti új mű színrehozatala a +leghatásosabb módja az eredeti drámairodalom fejlesztésének? Pedig ennek +éppen ellenkezője áll. A sok rossz eredeti új színmű árt a jobbak +hitelének, vagy ha nem, megrontja a közönség ízlését; a színészekre +nézve sincs jó hatással, lehangolja őket s nem nagy gondot fordítanak +oly színműre, amely nem soká a lomtárba kerül. Jól tudjuk, hogy senki +sem állhat jót valamely színmű sikeréről, mert az néha a közönség +hangulatától és esetleges körülményektől is függ: a drámairodalom +története nem egy művet említ, amelyek ideig-óráig nagy hatást tettek, +aztán elfeledték őket és volt nem egy oly remekmű is, amely megbukott s +csak később vívta ki a közönség tapsait. Azt is tudjuk, hogy a valóban +sikerült színmű ritka, de az ilyen és a valóban rossz színmű között még +sok fokozat van s éppen a Nemzeti Színháznak nem lehet hivatása az +utóbbi iránt különös rokonszenvvel viseltetni. A Nemzeti Színháznak az +új színművekre nézve mindig a körülményekhez kell alkalmazkodnia; +termékenyebb korszakban, midőn sikerültebb művek között válogathat, +minél ritkábban kell kísérletet tenni a gyöngébbekkel; meddőbb +korszakban természetesen olyanokat is színre hozhatni, amelyek máskor +mellőzhetők, mert megkívánhatja ezt az eredeti drámairodalom +fejlődésének folytonossága, de az olyanok minden időben mellőzendők, +melyekben se drámai, se színi, se nyelvi tekintetben nincs valami +figyelemreméltó vagy éppen ízléstelen léhaságok. Ez nem volna +fejlesztés, hanem sülyesztés, nem a nemzeti irány támogatása, hanem +akaratlan kigúnyolása. + +Nem ismerjük a színházi újabb szabályzatokat; ezeket nálunk +kényök-kedvök szerint, szükségeikhez képest szokták változtatni +intendánsok és igazgatók, a kormány folytonos helybenhagyásával, pedig +némi állandóság nem ártana e tekintetben is. Nem tudjuk: vajjon a régi +viszonyban van-e az intendáns az igazgatóval s az ujjonnan +visszaállított drámabíráló-bizottságnak is megvan-e a régi hatásköre s +így mennyiben, mily arányban illeti meg mindnyájokat a felelősség. A +régibb szabályzat szerint az intendáns nem elegyedett belé az igazgatók +teendőinek részleteibe, csak általában ellenőrizte azt a művészeti +irányt, melyben előlegesen megegyeztek; továbbá az igazgató, +felelősségénél fogva, nem tartozott előadatni minden oly művet, amelyet +a drámabíráló-bizottság elfogadott, de a visszavetett művet sem +adathatta elő, vagy ha mégis elő akarta adatni, ez a visszavető +drámabírálók lemondását vonhatta maga után. Így arányosan oszlott meg a +felelősség, a nélkül, hogy egyik a másikat csorbította volna. Ha a régi +szabályzat áll, akkor mind a három intézmény képviselői felelősök, de a +dolog természete szerint legfőkép az igazgató, akinek feleletre vonását, +kirívóbb esetben, a sajtónak kellene gyakorlatba venni. + +Azonban a sajtó inkább ösztönzi az úgynevezett hazafiasb, nemzetibb +irányt, mint korlátozza. Az új eredeti színművekről különbözőkép +vélekednek ugyan hírlapjaink, sőt némelyiket keményen el is ítélik, de +abban mindnyájan egyetértenek, hogy a műsorra minél több új eredeti +művet kell kitűzni, mert csak ily módon fejlődhetik drámairodalmunk s +jutunk majd abba a helyzetbe, hogy mennél ritkábban szoruljunk idegen +újdonságokra. Mi legalább nem olvastunk hírlapjainkban olynemű +felszólalást, mely az új eredeti színművek irányában egy kis +mérsékletre, több óvatosságra s némi kritikára ösztönözné a Nemzeti +Színház igazgatóját. Ide járul még az a körülmény is, hogy drámaíróink +legnagyobb része hírlapíró, vagy valamelyik hírlap pártfogoltja. Így még +kevésbbé hajlandók alkalmatlankodni az igazgatónak, oly tanácsokkal +szolgálva, melyek esetleg ellenök fordulhatnának. A drámaírók és +hírlapok előzékenységét az igazgató hasonló előzékenységgel viszonozza s +talán ez egyik oka annak, hogy Paulay oly népszerű a hírlapok hasábjain. + +A sikerültebb művek műsoron maradására és a régiek fölelevenítésére sem +a leghelyesebb eljárást tapasztaljuk. Nem egyszer sokáig maradnak a +műsoron oly művek is, melyeknek néhány előadás után végkép el kellene +tűnniök, ami pedig a régiek fölelevenítését illeti, arra rendszerint +csak élő költők számíthatnak, a halottakkal oly kevéssé törődik az +igazgatóság, mint a sajtó. Néhány évtized óta szokás a Nemzeti +Színházban, hogy egy pár elhúnyt drámaíró születése vagy halála napján +előadják valamelyik művét, meglehetős készületlenül, mintegy robotból. +Az igazgatók azt hiszik, hogy ezzel lefizették a kegyelet és +nemzetiesség egész terhes adóját. Miért ne lehetne az ily műveket máskor +és többször is előadni? Mindenesetre ez inkább szolgálná a nemzeti +irányt, mint a rossz művek iránt való előzékenység. A másnemű +fölelevenítéseket inkább személyes tekintetek sugalmazzák, mint tárgyias +okok. Például miért eleveníteni föl Rákosi Jenőnek _A báróné levelei_ +című művét, mely csekély becsű s hatást sem tett? Az _Éljen az +egyenlőség_ br. Eötvös Józseftől, a _Tisztújítás_ Nagy Ignáctól, +mindenesetre többet érnek, hatást is tettek a magok idejében s e mellett +a közelmult korrajzai. Miért vetik ezeket sutba s miért elevenítik föl +Bartók Lajos _Legszebb_jét, e drámaitlan, hideg és unalmas vígjátékot? +Ott van régibb vígjátékaink között több sokkal becsesebb. Például, hogy +csak egyet említsünk, Csató _Megházasodtam_ című vígjátéka, mely egykor +kedvelt darabja volt a Nemzeti Színház műsorának. Miért erőnek erejével +fenntartani Dóczi Lajosnak némely gyarlóbb darabját s Bartók Lajosnak +annyira szegényes és zavaros történelmi drámáit, melyeknél sokkal +jobbakat találhatni régibb történelmi színműveink között első sorban +Szigligetitől? Azonban úgy látszik, lassanként maga Szigligeti is +leszorul a nemzeti színpadról, melynek annyi szolgálatot tett. + +Nem kívánunk bővebb részletekbe bocsátkozni. Ennyi is elég +figyelmeztetésül. Nem hisszük ugyan, hogy sikere legyen, de +fölszólalásunkkal némi kötelességet véltünk teljesíteni. + + + + +A M. T. AKADÉMIA S EGY PÁR HÍRLAPÍRÓ.[80] + +A _Hét_ május havi 20-dik számában a következőket olvashatni: + +«Magyarország már értesült róla, hogy a magyar tudós társaságnak most +van nagyhete. Az a nagyhét arra való, hogy amit egész esztendőn +keresztül nem csináltak, azt ezen a héten se csinálják meg. +Csodálatosképpen az Akadémiának mégis van jelenteni valója, nagyobbrészt +pályázatokról, melyek meddők maradtak.» + +E soroknak vagy az az értelme, hogy az Akadémia egész éven át nem +csinált semmit s mégis munkásságáról jelentést irat, nagyobbrészt +pályázatokról, melyek meddők maradtak, vagy pedig az, hogy az Akadémia +munkálkodik ugyan, de munkásságának semmi tudományos értéke nincs s +pályázatain egyetlen valamirevaló tehetség sem versenyez. Az első +értelemben vett állítás igazán annyi, mint semmi, mert homlokegyenest +ellenkezik a köztudomású tényekkel. Az Akadémia mind a három osztályában +ez évben is számos értekezést olvastatott föl, az Akadémia maga több +tudományos munkát adott ki, azonfelül segélyével sok oly könyv és +folyóirat jelent meg, amelyek máskép bajosan láthattak volna napvilágot +és pályázatai közt nem egy volt sikeres. Ha másik értelemben vesszük a +_Hét_ állítását, hogy az Akadémia munkásságának tudományos értéke semmi, +akkor először is méltán azt kérdhetjük: van-e magyar író, aki egyaránt +jártas annyiféle tudományban, melyeket az Akadémia tagjai művelnek, hogy +az Akadémia egész munkásságáról szakszerű ítéletet mondhasson? Bizonyára +nincs s ha valaki mégis oly vakmerő, hogy ilyenül lép föl, ítéletét +legalább valamivel indokolni igyekszik. A _Hét_ ezt sem teszi. Meg +vagyunk győződve, hogy a _Hét_ dolgozótársai között senki sincs, aki az +Akadémia közelebbi összes kiadványait elolvasta volna, valamint arról +is, hogy köztök éppen nincsenek polyhistorok, s legkevésbbé az, maga a +szerkesztő, Kiss József, akit ugyan, mint balladaköltőt, Silberstein és +Vészi urak Arany mellé helyeztek, de aki egy pár sikerültebb költeménye +mellett is igen középszerű költő s a tudományok bármelyikében való +jártasságának még eddig semmi jelét nem adta. A _Hét_ megsemmisítő +ítélete egyébiránt nem annyira ítélet, mint közhely, melyet egyik +hírlapíró a másiktól kölcsönöz s hogy eredetinek lássék, legalább egy +kissé eltorzítani törekszik. + +De nézzünk belé egy napilapba is. A _Pesti Hirlap_ május 15-diki +számában az Akadémia ünnepélyes űléséről a többek között ezt olvassuk: + +«Nem tudjuk, hogy miféle állapotok vannak most az Akadémia kebelében, de +a tudós társaság ennél a nagygyűlésnél se Arany János emlékezetét, se +saját hagyományait, se a művelt magyar közönséget nem tisztelte eléggé. +A programm Eötvös Lóránt megnyitó beszédén kívül, amely figyelmet +ébresztett, csak két pontból állott. Az egyik Lévay József fölolvasása +volt _Arany lírájáról_, a másik Szily Kálmán főtitkáré _Aranyról_, mint +akadémiai főtitkárról. Az első nem bírt oly eredeti tartalommal s +előadása sem volt olyan, ami figyelmet ébresztett volna. A másik gyönge +előadás mellett csak vázlatos volt, de nem oly stílszerű irodalmi mű, +mely az alkalomhoz illett volna. Aranyról, mint főtitkárról az Akadémia +sok jellemzőt mondhat ma gának, de a közönség Arany Jánosnak, a nemzeti +ízlés és érzelemvilág alkotó nagy emberének, más érdemeit és sajátságait +akarja hallani ezen a napon.» + +A cikk folyamán, midőn részletesebben ismerteti a tudósító az +előadásokat, a következőket olvassuk: + +«Lévay József r. tag Arany lírájáról szólt ékes, költői nyelven.» + +Szily Kálmánról, akit elébb hibáztatott, hogy miért nem értekezett +arról, amiről Lévay, ezt jegyzi meg: + +«Érdekesen írja meg Arany titkárrá választatását s azokat az apró +kellemetlenségeket, melyekkel a költőt az akadémikusok megtisztelték… A +fölolvasás további részében Arany titkári működésével s titkársága +alkotásaival foglalkozott. A szépen előadott emlékezést a közönség +élénken megéljenezte.» + +Hogy illik össze a cikk eleje végével? Amott igen becsmérli mind a két +előadót, itt pedig meglehetősen méltányolja. Úgy látszik a tudósítónak +gyönge emlékezőtehetsége van s amit egyik percben ír, arról a másikban +megfeledkezik. + +Némely hírlapíró nem egyszer emlegeti büszkén, hogy a sajtó hatalom. +Valóban az, de csak akkor, ha eszméi vannak s komolyan az igazságra +törekszik. E nélkül éppen nem hatalom, hanem csak papirmázoló-gép. + + + + +SIMON ZSUZSA.[81] + +Regény. Írta Herczeg Ferenc. Két kötet. Budapest, 1894. Singer és +Wolfner. + +Ha jól emlékszünk, e mű Herczegnek második regénye. Az első csak félig +sikerült, amennyiben egy pár részlet tehetségéről tőn bizonyságot. +Vajjon e második sikerültebb-e? E kérdésre bajos a határozott felelet. +Mindenesetre ez újabb regény forma és előadás tekintetében jobb az +elsőnél és egyes részletek is sikerültebbek. Herczeg, aki egy pár kötet +elbeszélést és rajzot adott ki s köztök sikerülteket is, néhány +jelenetet, rajzot jól eltalál itt is, de a regény alapeszméjét, +cselekvényét s a főszemélyek jellemrajzát a legjobb akarat mellett sem +lehet sikerültnek mondani. Szerzőnek mentségül szolgálhat, hogy oly +tárgyba fogott, mely a legkitűnőbb írónak sem könnyen sikerül, de +másfelől azt a vádat sem kerülheti el, hogy céljához nem a +legalkalmasabb eszközöket választotta. + +A regény tárgya egy elcsábított leány története, aki végre boldog +révpartra jut. Simon Zsuzsa egy nyugalmazott ezredes leánya, aki éppen +akkor veszti el anyját, mikor nagyleánnyá nő fel. Vidám és kedves leány, +akit mindenki szeret. Egy volt képviselő és birtokos, Orlay, fiatal +özvegyember, aki éppen abban a kis városban lakik, melyben az ezredes, +sok rokonszenvvel viseltetik a leány iránt. De fejlődő szerelmét +visszariasztja Réfalvy festő, az ezredes távol-rokona, aki egy pár +hónapra a kis városba jő magát kipihenni s kibe Zsuzsa beleszeret. Az +ezredes észreveszi ezt, kérdőre vonja őket s midőn bevallják titkukat, +abban állapodik, hogy Réfalvy hagyja el a kis várost, menjen vissza +Párizsba, esztendő mulva visszajöhet s ha akkor is egymáséi akarnak +lenni, vegye nőül. Réfalvy másnap indulandó, Zsuzsa négyszemközt el akar +búcsúzni tőle, késő este szobájába suhan s nála tölti az éjet. Hónapok +telnek el. Zsuzsa tévedése, bűne tudatában szenved, de remél s várja +Réfalvy visszajövetelét. Azonban egy francia lap akad kezébe, melyből +Réfalvynak egy botrányos pöréről értesül s egyszersmind arról is, hogy +egy rosszhírű leányt vett nőül. Amennyire lesujtja Zsuzsát e hír, +annyira megörvendezteti Orlayt, aki most gyakrabban kezdi látogatni őt. +Orlay szerelme lassanként erős szenvedéllyé válik, mely a leányt is +magával ragadja, de Zsuzsa mégis csakhamar fölébred mámorából, midőn +Orlay kezét akarja megkérni. Levelet ír hozzá, melyben bevallja +tévedését, bűnét. «Nem lehetek az ön felesége – írja – valamint más +becsületes emberé sem lehetnék. Csak egy embernek volt joga és +kötelessége, hogy engem oltárhoz vezessen.» E válasz sem változtatja meg +Orlay elhatározását, Zsuzsát nőül veszi s a fővárosba költözik. Ezalatt +Réfalvy, aki Párizsban korhely életet élt, nejétől elvált, Pestre +érkezik, hogy egy új festményét a műtárlaton kiállíthassa. Meglátja +Zsuzsát az utcán, színházban s találkozni akar vele. Előbb egy levelet +ír hozzá, hivatkozva a vele töltött éj emlékére, találkozást kér tőle, +de mást gondol, nem küldi el a levelet. Maga megy Zsuzsához, de ez +kiutasítja házából. Réfalvyt más csapás is éri, festménye a tárlaton +teljesen megbukik. Zilált anyagi viszonyai, ideges bántalmai, +reménytelen jövője halálba űzik. Öngyilkos lesz. A rendőrtiszt, aki +lepecsételi holmiját, megtalálja a Zsuzsához írt s el nem küldött +levelet is s hogy idegenek ne olvashassák, kezébe juttatja Zsuzsa egyik +nőrokonának, aki ismerőse volt. E rokon, Osztrovayné, ellensége volt +Zsuzsának és bosszús Orlayra, akihez egykor örömest ment volna nőül s +kivel később is kacérkodott. Most kapva kap az alkalmon, hogy bosszúját +kielégíthesse. Az őt meglátogató Orlaynak megmutatja e levelet azzal a +megjegyzéssel, hogy ezek után Orlayné asszonyt kénytelen kitiltani +házából. Orlay e sértés miatt férjét párbajra hívja ki, de ez elsímítja +az összeütközést. Egy hírlapi cikk, mely Réfalvy halálát tárgyalja, a +nevek elhallgatásával megemlíti, hogy a művésznek egy gazdag leány volt +kedvese, de atyja ellenezte a házasságot; egy gavallér megbocsátotta +tévedését gazdagságáért s nőül vette. E rágalom elkeserítette Orlayt, +meglátogatta a nyilvános helyeket, hogy valaki szemébe mondjon ilyest s +párbajra hívhassa. Végre megnyugodott sorsában, felülemelkedett a világ +ítéletén s hazament a kis városba, hova nejét már elébb elküldötte. +Otthon szótalan s bár nyugodt, mégis meglátszott rajta a kiállott +küzdelmek nyoma. Neje is szenved s midőn egy reggel atyját látja jönni +izgatottan házukhoz, kiejti kezéből a fésűt és felkiált: «Édesatyám +mindent tud, Budapestről jő, ott megmondtak neki mindent.» Bezárja +ajtaját és kihallgatja a másik szobában levő atyjának és férjének +beszélgetését. Az atya dühöng, a férj csöndesíti, megvallja, hogy +mindent tudott, midőn Zsuzsát nőül vette s a világ ítéletét megveti. De +az atya nem bocsát meg neki, az ő becsülete nem tűr szennyet. Zsuzsa +kétségbeesve revolvert ragad, de eszébe jut, hogy anyának érzi magát és +eldobja a fegyvert. Az atya és férj veszélyt sejtenek és betörnek +szobájába. Zsuzsa bevallja öngyilkos szándékát, melytől anyasága +tartóztatta vissza. Az atya elcsöndesült s midőn a házastársak egyedül +maradtak, Orlay a felesége szemébe nézett nem a szerelmes ember lázas +gyöngédségével, hanem a férfi tiszta rajongásával, ki az asszonyban +először tiszteli gyermeke anyját, Zsuzsa pedig rátette két kezét férje +vállára és megkönnyebbülten mondotta: Mégis jobb élni. + +E vázlatból is észrevehetni, hogy a szerző könnyen, mondhatni +könnyelműen vette föladatát s megoldására éppen nem alkalmas eszközöket +használt. Egyik főbaj, hogy a regény hősnője, Zsuzsa, nem tud maga iránt +elég érdeket felkölteni s amit fölkelt, az is hamar elenyészik. Nem +tudunk vele tisztába jönni, nincs kulcsunk jelleméhez, nem értjük +eléggé. A szerző rokonszenvesen mutatja be, de egyetlen oly vonással sem +rajzolja, mely elhitetné velünk, hogy oly könnyen csábuló vagy +csábítható. S íme a szegény leány, a naívság minden érzelme, a +szenvedély minden heve s a csábítás minden ostroma nélkül, egyszerre +csak megtéved. Besurran jövendőbeli jegyese szobájába s nála tölti az +éjet. Meglepetve, lehangolva olvassuk tovább a regényt s többé nem +érdeklődünk iránta, nem azért mert tévedt, hanem mert nem értjük, hogyan +tévedhetett. Ide járul még azon körülmény is, hogy csábítójának, +Réfalvynak, rajza éppen nem világosítja meg e rejtélyt. Az ifjú +művészben alig van valami, ami hathatna Zsuzsa képzelmére, kedélyére. +Lehet valaki lelkiismeretlen csábító, de bizonyára van benne valami +vonzó tulajdon, szeretetreméltóság is, mely megejti a tapasztalatlan +szívet. Említi is a szerző, hogy Réfalvy «egyike azoknak a hatalmas +féljellemeknek, melyek örvény módjára vonzzák magok felé a nőt, olyan +ember, akinek ellenállhatatlan erőt kölcsönöz az a hazárd tulajdonsága, +hogy minden pillanatban kész mindenét egy kártyára föltenni; ily +emberrel szemben a leány teljesen védtelen». De mindebből a cselekmény +egész folyama alatt, Réfalvynak se szavában, se tettében nem látunk +semmit. Egy mozzanatot fölhoz ugyan a szerző, mely vezetője lehetne a +rokonszenvnek, vonzalomnak, tudniillik Réfalvy búskomolyságát, +megrontott ifjúságát panaszolja s a leány azt mondja rá: «Neked nem +szabad így beszélned, te nem vagy romlott, te jó vagy, csak valami +bánatod van». De ebből nem válik semmi, a leány nem bánatjáért szereti +meg, hogy vigasztalója, őrangyala legyen. Egyszóval nem igen érthető a +viszony, valamint az sem, hogy Réfalvy, kiről azt mondja a szerző, +szerelme nem léha kaland volt, hanem az igaz szerelemnek várva-várt +megnyilatkozása, hogyan él vissza oly galádul az annyira szeretett leány +vonzalmával. + +Általában a regény fordulópontjain a cselekvényt nem igen táplálja a +jellemrajz, pedig e kettőnek összhatásától függ úgy a drámai, mint az +elbeszélő művekben a költői hatás, úgyannyira, hogy valamely cselekvény +valószínű, költői hatású lehet bizonyos jellemekkel, de másokkal éppen +nem az. Itt nemcsak Zsuzsa és Réfalvy jellemrajza árt a költői hatásnak, +hanem az Orlayé is. Orlay képviselő, kormánybiztos, aki szerepet játszik +vidéki és fővárosi társaséletben, lovagias ember, sokat tart világi +becsületére, de nem olyan, ki az életben megtanult lemondani s dacolni a +világ ítéletével, mégis kétszer megbocsát Zsuzsának; először, midőn +elveszi, másodszor, midőn neje esete a világ szájára kerül. Mindezt +megteheti egy sokat szenvedett, emelkedett lelkű s a világban már nem +élő férfiú, de Orlay bajosan. A szerző szembeszökőn erőlteti a dolgot, +hogy megtestesítse alapeszméjét, tudniillik, hogy egy nemesszívű, bár +tévedt leány egy kis szenvedés után, a zavartalan boldogság révpartjára +juthat. Nem vizsgáljuk, helyes-e az alapeszme, de az bizonyos előttünk, +hogy az nincs megtestesítve a regényben. Vajjon zavartalan boldogsággal +végződik-e a regény? Zsuzsa, akinek kétszer megbocsát Orlay, nincs-e +némi alázott helyzetben s egyrangú-e a szerelemben férjével? Nem a hála +rabszolgája-e bizonyos pontig. És Orlay sebe, melyet büszkeségén ejtett +neje esete, nem fog-e sajogni később is. Vajjon zavartalan boldogság-e +ez? Úgy hisszük, ez elemek kiképzésén jobban végezhette volna be +regényét a szerző, ha már a tragikai véget kerülni akarta, mint azzal, +az erőltetett optimizmussal, melyben az olvasó bajosan hihet. + +A regényhez függelékül, de tőle teljesen függetlenül egy _Böske, Erzsi, +Erzsébet_ című beszélyke van csatolva, mely igen sikerült, mindenesetre +sikerültebb a regénynél. Szemere Pál szokta volt mondogatni, hogy némely +költő nagy tárgyba fog, de nem tud belőle nagyot alkotni, másik a kis +tárgyat kedveli s belőle, ha nem is mindig nagyot, de mindenesetre +szépet alkot. Némi tekintetben Herczeg egy személyben testesítette meg +Szemere megjegyzését. Regényében ő nagy tárgyba vágta fejszéjét, de +bizony nem tudott belőle sikert kicsikarni, ellenben beszélykéjében a +kis tárgyat természetesen és kellemesen alakította szép művé. Egy ifjú +ember beszéli el történetét; azon kezdi, hogy gyermekkorában milyen volt +Böske, az ő kis nénjének barátnője. Hogy nénje meghalt, majd mindennap +átjött a szomszédból, játszott az árva babákkal s felöltöztette őket. +Anyja rendre mind neki ajándékozta a babákat s midőn az utolsót is +odaadta, többé nem jött el hozzájok. Aztán elmondja, hogy amidőn mint +jogász hazajött, Böske már Erzsi kisasszony volt, kibe ő halálosan +beleszeretett. Azonban Erzsi máshoz ment férjhez s neki azt mondotta: +«Jankó legyen eszed, csak nem vagy belém komolyan szerelmes, hiszen egy +évvel idősebb vagyok nálad», ezzel elment s nem jött többé házukhoz. +Végre azt is elbeszéli, hogy találkozott vele mint Erzsébet asszonnyal, +kinek már felnőtt szép leánya volt, kibe beleszeretett és nőül vette. S +azóta Erzsébet szorgalmasan járt házukhoz, nem úgy, mint Böske és Erzsi. +Mindez oly jól és jellemzőn van elbeszélve, hogy semmi sem zavarja +élvezetünket. + +Reméljük, hogy Herczeg harmadik regényéről kedvezőbben nyilatkozhatunk; +nagyobb tárggyal is sikeresebben fog megbirkózni. + + + + +A NEMZETI SZÍNHÁZ ÉS SZIGLIGETI.[82] + +Nemrég _Egy év statisztikája_ cím alatt egy kis közlemény járta be a +lapokat, mely pontosan beszámol arról, hogy 1894 augusztus hó 18-tól +kezdve 1895 június 14-ig, hány előadás volt a Nemzeti Színházban, hány +tragédia, vígjáték, középfajú dráma került színre, hány eredeti, hány +fordított, hány régi, új vagy ujonnan betanult, kitől és hányszor és +végre a színészek és színésznők közül, kik hányszor léptek föl. + +Mellőzzük észrevételeinket a műsorra nézve, mert csak azt kellene +ismételnünk, amit ezelőtt néhány évvel bővebben fejtegettünk. Legföljebb +még csak azt tehetnők hozzá, hogy az a nem igen dicsérendő rendszer, +melyet Paulay az eredeti színművek műsorának összeállítására nézve +követett, éppen nem változott, sőt még rosszabbra fordult. Most csak +egyetlen pontra szorítkozunk. Föltűnő, nagyon föltűnő a statisztikai +közleményben, hogy a mult színházi évben Szigligetinek csak egyetlen egy +műve került színre s az is csak egyszer. Szigligeti száznál több +színművet írt, majdnem egy félszázadig folyvást gazdagította a műsort, a +Nemzeti Színháznak a negyvenes években úgyszólva közönséget teremtett s +íme, halála után még el sem telik két évtized, már elfeledi az a +műintézet, melynek egykor lelke volt; csak egyetlen egy művét adatja +elő, azt is csak egyszer. + +Valóban ez nagy kegyeletlenség! De mellőzzük a kegyeletet s induljunk ki +tisztán esztétikai szempontból. Vajjon annyira elavultak-e Szigligeti +művei, hogy a közönség egészen elfordul tőlök? Vajjon az újabb +színművek, amelyek kedvéért annyira háttérbe szorul s talán a jövő évben +már egészen kiszorul Szigligeti a Nemzeti Színházból, nagyobb becsűek-e +az övéinél? Azt hisszük, hogy ezt még a _Budapesti Hirlap_ sem merné +állítani, habár pazar kedvében mindegyre egy-egy nagyszabású költőt +födözget föl. De nézzünk csak belé a statisztikai közleménybe: vajjon +kik azok az újabb drámaírók, akiknek kedvéért annyira mellőzik +Szigligetit? Ott van mindjárt Bartók Lajos, akinek éppen a drámára van +legkevesebb tehetsége s kinek kísérleteit únja a közönség. Tőle a mult +évben négy művet adtak elő nyolcszor, sőt két művét: a _Méheket_ és +_Erzsébetet_ új betanulással, ha ugyan nyaka-tekert jambusait +betanulhatták színészeink. Ott van továbbá Váradi Antal, akinek a mult +évben három darabját adták tizenhárom este. Vajjon az ő hangzatos, de +üres retorikájában és élettelen alakjaiban nyilatkozik-e annyi drámaiság +és történelmi érzék, mint Szigligeti leggyöngébb történelmi +színműveiben? + +De elég, nem folytatjuk tovább. Mi nem követelünk a Nemzeti Színháztól +kegyeletet, de egy kis jóízlést mindenesetre megvárhatunk. + + + + +BÁRÓ KEMÉNY ZSIGMOND EMLÉKEZETE.[83] + +Mielőtt megnyitnám ünnepélyes közülésünket, legyen szabad egy rövid +negyedórát báró Kemény Zsigmond emlékének szentelnem, akinek +márványmellszobrát tisztelői adományaiból immár elkészítette társaságunk +s ezennel bemutatja a közönségnek. + +Báró Kemény Zsigmond egykor elnökünk volt, buzgó elnökünk, akinek egy +válságos napon veszélyben forgó vagyonunk megmentését köszönhetjük. De +nem ez kegyeletünk főforrása, hanem az ő írói érdemei, melyekkel annyi +fényt árasztott társaságunkra. Kemény harminc éven át, mint regényíró és +publicista szolgálta nemzetét. E két pálya között oszlott meg +munkássága, amíg csak bírta tollát. Politikai szélcsendben regényeket +írt, küzdelmesebb időben politikai röpiratokat és vezércikkeket. Mint +regényírót csakhamar Jósika és Eötvös mellett emlegette a közönség, mint +politikus bár lassabban, de folyvást emelkedett s vezércikkeivel s egy +napilap szerkesztésével nevezetes befolyást gyakorolt közéletünkre. + +Kemény sajátságos helyet foglal el regényíróink között, de a legfőbb +sajátság, mely őt megkülönbözteti, a tragikum erős érzéke. Valóban +regényei tragikai művek, tragikaibbak tragédiáinknál. Rajtok nem annyira +kellem ömlik el, mint némi zord fönség s derült hangulat helyett a +búskomolyság árnya borong: a fájdalom és megnyugvás bizonyos vegyülete. +Éles szeme az állami és társadalmi bonyodalmakban hamar meglátja a +végzetest és az egyénekben azt az elemet, mely fejlődve örvény felé +vonja a halandót. Folyvást tragikai összeütközéseket vesz tárgyul; az +egyént rajzolja, aki összeütközik az egyetemessel vagy együttlegessel és +elbukik. De tragikai hőseinek kiindulópontját, fejlődését és +katasztrófáját bajos volna egy rövid szabatos meghatározás alá vonni. +Egyik esetben a viszonyok alakítják tragikai hősét, másikban a hős +tettei idézik föl a bonyodalmat; néha párhuzamosan halad egyik a másik +mellett. Sorsukat a viszonyok és szenvedélyeik döntik el s a végzet és +szabad akarat egymás részei. Az állami és társadalmi viszonyok mily +változatossága táplálja a szenvedélyeket s az emberi természet mily +gazdagsága nyilatkozik az élet küzdelmeiben. Az élet szép, mint a +paradicsom kertje, de a lombok suttogásában kígyó sziszeg; reményeink, +vágyaink tündérligetekbe csalnak bennünket, de minden bokorban nemezis +ólálkodik. A szegény halandó folyvást saját és mások tetteinek hatása +alatt áll s a végeredményt ritkán számíthatja ki. A küzdelem hevében +elvesztjük ítéletünk biztosságát s csak akkor látunk tisztábban, amikor +már késő. E mellett bűnhödésünk ritkán van arányban tévedéseinkkel, +vétségünkkel, bűneinkkel; az állami, társadalmi, általában az erkölcsi +viszonyok fejleményei éppen oly kényszerűek, mint a fizikai törvények: +nem ismerik a szánalmat, könyörületességet, sőt még az igazságosságot +sem. A tévedés, gyöngeség, hiba gyászosabb következményeket szülhetnek, +mint maga a bűn, s a tévedő és bűnös nemcsak magát sodorja örvénybe, +hanem azokat is, akik hozzá ragaszkodtak. Mindez a tragikum +miszticizmusa, melyet az ókor éppen azért a fátum fogalmába foglalt +össze, a keresztyén hit pedig a túlvilágba helyezte a rejtély +megoldását: a végleges, örök igazságosságot. + +Így fogta föl Kemény a tragikumot s bár első ifjúsága arra a korra esik, +midőn diadalát ülte a francia romanticizmus, amely annyira kedvelte a +nagy bűnök tragikumát, ő inkább a nemesebb szenvedélyek, mondhatni az +erény tragikuma felé fordult előszeretettel. Senki sem volt buzgóbb +magyarázója azon szárnyas igének, hogy a pokol jószándékkal van +kikövezve. Valóban a nagy bűnöktől inkább meg tudjuk őrizni magunkat, +mint szívünk nemes, de eszélytelen elragadtatásaitól. Boldogítani +akarunk mást és szerencsétlenné tesszük; erényünk könnyen örvény felé +ragadhat bennünket, ha nem párosul eszéllyel; szolgálni hisszük hazánkat +és sértjük érdekeit, mert bonyodalmas voltukat nem tudjuk megérteni; +erélyünk, tevékenységünk éppen annyi bajt hozhat reánk, mint +önmérsékletünk és tétlenségünk; engedünk egy szeszélyes fölindulásnak és +elhatároztuk sorsunk tragikai folyamát. Ily s ezekhez hasonló eszméket +hirdetnek Kemény regényei, melyeknek bonyodalmát erős jellemrajz +táplálja. Kemény kedveli az összetett indokokat, a szenvedélyek rajzában +több indokot, szenvedélyt olvaszt össze, melyek egymásra hatva, egymást +élesztve, vagy mérsékelve idézik elő a bonyodalmat és kifejlést. +Különösen kitűnő a lelki küzdelmek rajzában. Élénken tolmácsolja a szív +és ész dialektikáját, a képzelődés erejét elhatározásunkra, a +tettreragadtatás vagy a tett visszahatásának hangulatát s a +halálrasebzett hős végperceit. + +Kemény regényei nagyrészt történelmiek; csak két regényt s egy pár +nagyobb beszélyt írt a jelen korból. Vonzotta szülőföldjének, Erdélynek +történelme. Atyja birtoka közel feküdt Gyulafehérvárhoz, az erdélyi +fejedelmek székhelyéhez, hol egyik őse, Kemény János fejedelem is +trónolt; közel a szentimrei térhez, hol másik őse, Kemény Simon, Hunyadi +Jánosért áldozta föl magát. Családja emlékei megkedveltették vele az +erdélyi emlékírókat, mély benyomást tett reá Magyarország +kettészakadása, Izabella királyné és Martinuzzi, a Báthory- és +Rákóczi-család. A történelmi regény már fölzsendült irodalmunkban, +Kemény emelni igyekezett, történelmi szellemet lehelve belé. Nagy súlyt +fektetett a korrajzra, de nem a külsőségekben, hanem a lényegesekben. A +kor eszméit és szenvedélyeit testesítette meg személyeiben és +összeolvasztotta a költői célt és történelmi hűséget. A családi +tragédiák szoros kapcsolatban vannak az országos viszonyokkal s a +történelmi és költött személyek egyaránt a kor színében jelennek meg. +_Gyulai Pál_ című regényében mily élesen tünteti föl a prágai és +stambuli udvar cselszövényeit, a jezsuitákat és muderrizeket, a pártokat +és államférfiakat s magát Báthory Zsigmond udvarát, melynek körében foly +le a regény tragédiája. Az _Özvegy és leányá_ban és a _Rajongók_ban +jellemzőn társulnak elénkbe I. Rákóczi György kora, az erdélyi +fejedelemség létjoga, politikája, diplomáciája, a katholicizmus és +protestantizmus küzdelme, az elnyomott szekták rajongása s mindezzel +kapcsolatban az örök emberi sznevedélyek harca. Utolsó regényében, a +_Zord idő_ben, egy családi drámát véve központúl, Magyarország állami és +társadalmi fölbomlását rajzolja. Buda eleste, a török hódoltság s az +erdélyi fejedelemség megalakulása a regény főpontjai s a bonyodalom és +jellemrajz egészen e viszonyok szülöttei. Keménynek nemcsak a +történelemből, hanem a jelen életből vett regényein is megérzik a kor +levegője. Hátterök a harmincas- és negyvenes-évek magyar viszonyai. +Kemény mindig tényleges viszonyokból indul ki, erős képzelme a mult vagy +jelen valóságát alakítja s a korfestő és lélekbúvár összhangzik benne a +költővel. + +A regényíró Kemény a publicisztában és hírlapíróban sem tagadta meg +magát. A költőt és politikust összekapcsolta az eszme és hangulat +bizonyos rokonsága. Valamint regényeiben a nemes szenvedélyek tévedéseit +rajzolta: úgy politikai műveiben előszeretettel fejtegette a nemes +törekvések tévedéseit, a hazafiság túlságait, némely népszerű eszmék +árnyoldalait, sőt veszélyeit. Regényeiben örömest merült a lélekbúvárlat +mélységeibe, mint politikai író semmit sem kedvelt annyira, mint az +eszmék fejleményeinek, a tények okainak, az események értelmének +nyomozását. Behatóan boncoló tehetségét tudományos műveltség és +széleskörű ismeretek támogatták. Lapja szerkesztésében talán egyetmást +elhanyagolt, de a nevezetes pillanatokban mindig résen állott s a +legfontosabb kérdéseket folyvást tárgyalta. Lapjának határozott színe, +iránya volt, nem szeszélyből, hiúságból vagy önzésből, hanem mély +meggyőződésből s mindig tudta, mit, mikor és hogyan kell írni. +Ellenfelei álláspontját híven fölfogta, akaratlan sem értette félre s a +heves küzdelmek napjaiban is folyvást megőrízte lapja méltóságát. Ma már +nem kívánunk ennyit vezércikkíróinktól és szerkesztőinktől. Megelégszünk +kevesebbel, sőt hajlandók vagyunk lenézni régibb hirlapirodalmunkat. +Nemrég olvashattuk valamelyik napilapban, hogy a fejlődésnek mily +alacsony fokán állott régibb hirlapirodalmunk, a maihoz képest. Csak egy +pár évtizede fejlődtünk oda, hogy a külfölddel is versenyezhetünk. +Bizonyára mai hirlapjaink mozgékonyabbak, gyorsabb közlésűek, amiben +elősegíti őket közlekedési eszközeink fejlődése, bizonyára +terjedelmesebbek, változatosabbak s több ágát ölelik föl a közéletnek, +mit részben a sajtószabadságnak s jobb anyagi helyzetöknek is +köszönhetnek, de mégis régibb hírlapjainktól irigyelhetnek valamit, +azokat a vezérférfiakat, akik a régibb lapok élén állottak, azokat az +államférfiakat, akik írók is voltak egyszersmind s írói munkásságukkal +annyira megtermékenyítették közéletünket. Elég legyen csak Széchenyit, +Kossuthot, Dessewffy Aurélt, Eötvös Józsefet, Szalay Lászlót és Csengery +Antalt említeni. + +E férfiak közé tartozott Kemény is. Erdélyben kezdette politikai +pályáját: föl-fölszólalt Kolozs megye közgyűlésein s vezércikket írt +egyik kolozsvári politikai lapba. Igyekezett odahatni, hogy az erdélyi +ellenzék ne csak sérelmi politikát űzzön, hanem foglalkozzék a reform +kérdéseivel is. A _Korteskedés és ellenszerei_ című röpirata, mely +tárgyával kapcsolatban, reformjaink vezéreszméiről, a cenzusról s a +demokráciai törekvések és a magyar nemzetiségi érdekek kiegyeztetéséről +értekezett, szélesebb körben tette ismertté nevét. Az Akadémia tagjává +választotta, Széchenyi pedig meghívta egy általa alapítandó lap +szerkesztőjének. Kemény nem remélve, hogy Széchenyi vezérlete alatt új +pártot alakíthasson, nem lépett ki pártjából, az Eötvös-töredékhez +csatlakozott s 1846-ban Pestre költözve, Csengery _Pesti Hirlap_jának +fődolgozótársa, majd társszerkesztője lett. Itt leginkább oly +kérdésekről írt, melyek alkotmányunknak a képviselőrendszerre való +átmenetelét tárgyazták, majd 1848-ban a márciusi napokon kezdve egész +december végeig folyvást cikkeivel kísérte a mozgalmakat, egyaránt +küzdve a bécsi és pesti szélsőségek ellen. Mint képviselő követte a +kormányt Debrecenbe, Szegedre, Aradra, s a világosi nap után Ugocsa és +Szatmár megyében bujdosott. Visszatérve Pestre és kegyelmet nyerve, újra +fölvette írói tollát, egy pár történelmi tanulmányt írt s két röpiratot, +a _Forradalom után_ s _Még egy szó a forradalom után_ címűeket. Ez +legkitűnőbb politikai műve Keménynek. Bámulatos az a tárgyilagosság, az +a beható boncolás, amellyel a közelmult huszonöt év történelmét +tárgyalja. Kimutatja a kormány és pártok tévedéseit, saját párttöredékét +sem kímélve. A mult és jelen tanuságaiból ád tanácsot a jövőre. +Egyesülésre szólítja föl a hazai pártokat egy nagy nemzeti párttá; mind +a dinasztiának, mind a nemzetnek azt a tanácsot adja, hogy lépjen vissza +a _Pragmatica sanctio_ alapjára, mely mindkettőjök jogfolytonosságának +legfőbb biztosítéka. Mi volt egyéb e két röpirat lényege, mint magva a +kiegyezésnek, mely 1867-ben terebélyes fává nőtt? De akkor Keményre +senki sem hallgatott, fönt lenézték, alant gyanúsították. Azonban volt +jutalma is. E röpiratok még szorosabbra fűzték Deákkal való barátságát, +aki azelőtt is nagyrabecsülte jellemét és tehetségét. Kemény 1855-ben +átvette a _Pesti Napló_ szerkesztését s az _Angol királynő_be költözött, +hol Deák is lakott. + +E két férfiúval a magyar politika súlypontja az _Angol királynő_be +költözött. Deák szerény, de tágas szobája az ország szalonja volt, +melyet gyakran látogatott meg pártkülönbség nélkül minden rendű és rangú +hazafi. Deák jobban ismerte az ország hangulatát, mint a rendőrség feje. +Látogatói az ország minden részéből értesítést hoztak neki s irányt, +vigaszt vittek el tőle: lelki erőt a türelemre, kitartásra és hazafias +cselekvésre buzdítást oly téren, mely még szabad volt. Sikeretlen +kísérlete után Kemény is a szenvedőleges ellenállás és várás politikáját +követte, de cselekvésre buzdította nemzetét a társadalmi téren. Lapjában +nem foglalkozott a belügyi politikával, csak följegyezte a tényeket s +csak külügyi, társadalmi és irodalmi kérdésekről írt. Erősíteni +törekedett a nemzeti összetartás szellemét, buzdítani a nemzetiséghez +való hűséget, irányt adni a társadalmi erőnek minden téren. A kormány +gyanús szemmel tekintett lapjára, a rendőrség örömest bosszantotta, de +Kemény közönyös türelmén s nyugodt méltóságán nem fogott ki. Nem írt +olyat, amibe beleköthettek volna, arra, amiről hallgatott, nem +kényszeríthették, pedig ez volt leghathatósabb szónoklata. + +De végre, 1860-ban, midőn az októberi diploma kiadatott, szólnia kellett +nyiltan és hangosan. Egy pár napi habozás után meg is szólalt s kitűzte +az 1848-iki törvények zászlóját, de óvatosan, ki nem zárva a +kiegyenlítés lehetőségét. A nagy szótól visszhangzott az ország s Kemény +vívta első csatáját Zsedényi Edvárddal, az októberi diploma egyik +képviselőjével. Az országgyűlés megnyiltával Deák vette át a szót, hogy +kifejezze az ország közvéleményét azokban a fönséges föliratokban, +melyekben Magyarország jogai oly világosan és kétségbevonhatatlanul +voltak földerítve, mint államiratban még soha. Kemény ekkor még +szorosabban csatlakozott Deákhoz s lapjának taktikája, fejtegetései +folyvást érlelték a kiegyezés fejleményeit egész a siker stádiumáig. +Ekkor még egyszer síkraszállott egy hosszabb cikksorozatban Kossuth +híres levele ellen. Ez volt hattyúdala: + + Midőn egy nap föléled, győz a jog + S eltiprott zászlónk újra fellobog, + Nem érzé már a diadalgyönyört, + Lélekbe’, testbe végkép összetört. + És elfeledték. + +De mi nem feledtük el. Híven őriztük emlékét, tanusítja e márványszobor +is, mely üléstermünket ékesíti. Emlékeztessen e szobor tovább is minket +és utódainkat azokra az irodalmi eszményekre, melyekért Kemény nem siker +nélkül lelkesült s azokra a hazafias erényekre, melyek egy szomorú +korszakban oly fényesen jelölik pályáját. + +S e kegyeletes érzések között ezennel megnyitom a Kisfaludy-Társaság +XLIX. ünnepélyes közülését. + + + + +VERES PÁLNÉ EMLÉKEZETE.[84] + +Ritka az oly nő, aki családi körének él, szívén viseli a háztartás és +gyermeknevelés nehéz gondjait, mégis a közélet terén is nagyobb +munkásságot bír kifejteni, legyen az irodalom, művészet vagy a +társadalmi tevékenység bármely köre. Az emberi erő korlátozott, a több +irányú munkásság egymást bénítja, kivált a nőnél, aki idegesebb +természetű s érzelemben, lelkesedésben gazdagabb, mint a férfiú. Ha +vizsgáljuk a közéletben kitűnt nők életét, majd mindeniknél megtaláljuk +a nagy szerencsétlenséget vagy nagy szerencsét, melynek pályájokat +köszönik. Az életben korán csalódott leány vagy nő, ha fennkölt +szellemű, örömest fordul oly munkássági körhöz, mely begyógyítja sebeit +s az elveszett boldogságért megnyugvást vagy éppen dicsőséget nyujt +cserébe. A boldog nő is kilép olykor a családi szűk körből, hogy +résztvegyen a közéletben, de leginkább csak akkor, ha szerencsésen +alakult körülményei erre mintegy utat nyitnak, sőt ösztönzik. + +Ily boldog és szerencsés nő volt Veres Pálné, Beniczky Hermin, a +nőképző-egyesület kezdeményezője és tanintézetének alapítója, akinek +emlékét ünnepelni gyűltünk össze e teremben. Ő nem úgy vegyült a +közéletbe, mint az életben csalódott nő, hanem mint boldog hitves és +anya, aki fölnevelvén és férjhez adván egyetlen leányát, hogy +betölthesse a munkásságában így támadt ürt, egész Magyarország leányai +gondját vette lelkére. De erre őt egy más körülmény is ösztönözte. Régi +nemes családnak volt sarja s korán árvaságra jutott. Nagyatyja, egy +nyolcvanéves agg, vette házához, aki már koránál fogva sem fordíthatott +sok gondot unokája szellemi kiképeztetésére. Magányban nőtt hajadonná a +gyermek s élénken kezdette érezni elmaradottságát a műveltségben. Maga +igyekezett pótolni a hézagokat a megkapható könyvek olvasásával. +Szellemi küzdelme mély benyomást tőn reá s lassanként tudatára ébredt +annak, hogy hazánkban a nők szellemi kiképeztetésével éppen oly keveset +gondol a család, mint a társadalom és állam. + +S e tudat mind erősbödött benne férjhez menetele után is. Férje Nógrád +megye előkelő nemesei közé tartozott, aki részt vett a közügyekben s +barátai közé számította a megye két nagyreményű ifját, Szontágh Pált, +aki nagy barátja volt az irodalomnak és Madách Imrét, aki titkon lírai +és drámai költeményeket írt s örömest foglalkozott filozófiai +kérdésekkel is. E társaság révén az ifjú nő mindinkább érdeklődött a +magyar irodalom iránt, amelyet kevésbbé ismert, minthogy nagyatyja +házánál leginkább német könyveket olvasott. Érdekelték a politikai +küzdelmek is, de a nőnevelés kérdéseit legörömestebb szőtte +társalgásába. Ez annyival inkább természetes volt, mert saját leányának +nevelése egészen elfoglalta lelkét. Otthon neveltette, jeles +tanárjelölteket tartott a háznál, mindig jelen volt a tanításkor, együtt +tanult leányával, sőt nem egyszer maga is tanította. S midőn a nevelés +bevégződött és férjhezment leánya odahagyta a szülői házat, őt már +megszokott gondja nem hagyta el, a nőnevelés kérdése még élénkebben +maradt lelkében s csak időre, alkalomra várt, hogy tettekben +jelentkezzék. + +És méltán. A nőnevelés ügye el volt hanyagolva hazánkban. Az állam egész +az újabb időkig figyelmen kívül hagyta; az egyházak csak a +legszükségesebb elemi ismeretekre szorítkoztak, a társadalom +megelégedett a magánvállalkozók intézeteivel, melyeknek gondosabbjai is +inkább csak a látszatra, mint a lényegre törekedtek, arra sem nemzeti +irányban. Az előkelőbbek és vagyonosak külföldről hozattak nevelőnőket, +mert itthon nem voltak oly intézetek, ahol ezek képeztessenek, sőt az is +megtörtént, hogy külföldi intézetekbe küldötték leányaikat. Ez volt +aztán egyik oka annak, hogy a felsőbb női körökben sokkal később vert +gyökeret a nemzeti műveltség, mint a férfiakéban s Vörösmartynak az _Úri +hölgyhöz_ című ódája a negyvenes években is nem költői képzelgés volt, +hanem szomorú valóság. A harmincas- és negyvenes években, amidőn annyi +reform-eszme merült fel közéletünkben, a nőnevelés ügyét is szóba hozta +néhány lelkes író, különösen Fáy András, de kevés sikerrel. Az 1848-ban +történt nagy átalakulás után a magyar kormány bizonyára kezébe vette +volna ez ügyet is, ha közbe nem jő a forradalom. Az ötvenes években +semmi fontosabb lépés nem történt a nőnevelés ügyében s ha történik, +bizonyára nem nemzeti irányban történik vala. Végre 1867-ben +visszaállíttatott alkotmányunk, de eleinte a közoktatás terén annyi +teendő volt, hogy a nőnevelés ügyét ideig-óráig halasztani kellett. + +Veres Pálné egy percig sem tartotta halaszthatónak. Feljött a fővárosba +azzal az elhatározással, hogy a nők érdekében mozgalmat indít. Célja +volt egyrészt nyomást gyakorolni a kormányra, másrészt társadalmi úton +egy női tanintézetet létesíteni s általában érdekeltséget kelteni a nők +ügye iránt. Értekezletet hívott össze, melyen 1867 május 24-én huszonkét +nő jelent meg. Abban állapodtak meg, hogy egy nőképző-egyesületet +létesítenek. Még azon évben százra emelkedett a tagok száma, az +alapszabályok csakhamar megerősítést nyertek s 1868 március 23-án +megalakult az egyesület és Veres Pálnét választotta elnökének. A +politikai és közoktatásügyi vezérférfiak némi gyanúval tekintettek a +mozgalomra. Azt hitték, hogy az egyik hulláma azon európai áramlatnak, +mely az úgynevezett nőemancipációval új alapra akarja fektetni a +társadalmat, az államéletben új helyzetet jelöl ki a nőnek s megfosztva +régi előjogaitól, oly új jogokkal ruházza föl, melyek aligha javára +válnak. Valóban a nőemancipáció kérdése sokban hasonlít a +szocializmuséhoz. Mindkettőnek van igaza is, valódi és súlyos bajokat +tár föl, de az ajánlott gyógyszerek még súlyosabbakat idéznének elő. Nem +a merev elvek valósítása, a gyökeres reform a gyógyszer, hanem a +részletes javítás s megalkuvás a létező társadalmi renddel. + +Veres Pálnét sértette a gyanú, annyival inkább, mert saját, _Nézetek a +női ügy érdekében_ című röpiratának némely nem elég szabatos kifejezései +adtak erre okot. Azonban a félreértés hamar kiderült; az egyesület +kérvényét, mely női iskolák alapítását sürgette s melyet kilencezer nő +írt alá, Deák Ferenc nyujtotta be az országgyűléshez s br. Eötvös József +is megigérte a nőnevelés érdekei támogatását. E mellett elhatározta az +egyesület, hogy be nem várva az állam intézkedéseit, a maga erején +alapít egy női tanintézetet, még pedig oly módon, hogy az lassanként +felsőbb leányiskolává alakulhasson át s egyszersmind a nőktől +elfoglalható önfenntartási pályákra szükséges ismeretek megszerzésére is +alkalmat nyujthasson. Veres Pálné buzgalma és erélye nem tűrt halasztást +s az intézet két kis szobában már 1869 október 17-én megnyilt egy +fensőbb osztállyal, tizenkét növendékkel és öt tanárral. Magam is ott +voltam bölcsejénél; elfoglaltságom mellett is örömest elvállaltam egy +pár évig az intézet igazgatását s benne a magyar irodalom tanítását. +Mintha most is előttem állanának a vidám arcú, élénk figyelmű és +tanulékony leánykák. Azóta huszonöt évnél több idő telt el, bizonyára +most nem ismernék reájok, ők sem ismernének reám, aki immár +megöregedtem. De éppen azért bárkinél inkább tanuskodhatom arra nézve, +hogy mily szűkös körülmények között, mily csekély kezdetből indult ki ez +intézet, hogy mily erős, kitartó buzgalom és erély kellett ahhoz, hogy +odáig emelkedjék, ahol most áll. + +A kezdeményező lelkesülése hatott társaira is. Mind többen csatlakoztak +az egyesülethez, az alapítványok szaporodtak, a társadalom minden +körében akadtak pártfogói, az állam és a főváros támogatni kezdették. A +tanférfiak örömest nyujtottak segédkezet mind a tantervek kidolgozására, +mind a tanárok ajánlására nézve. Az intézet minden évben fejlődött +szellemileg és anyagilag egyaránt s húsz év alatt megközelítette +kitűzött célját, sőt 1881-ben saját házába költözhetett, ebbe a szép +épületbe, melyet saját szükségei szerint rendezhetett be. A század végén +ismét a magyar műveltségnek szolgálhat e telek, mint szolgált a század +elején is, midőn e helyen egy francia tetőzetű ház állott s Vitkovics +Mihály, a Kazinczy pesti triászának egyike, lakott benne, akinek +estélyei gyakran összegyüjtötték Pest nem nagyszámú íróit, az agg +Virágtól kezdve az ifjú Vörösmartyig. Ahol most az ifjú női nemzedék +ismerni tanulja irodalmunkat, akkor az új magyar irodalom megalkotói +gyűltek össze, hogy felolvassák egymásnak műveiket s megbeszéljék a +nyelv és irodalom ügyeit. A régi, dűledező ház helyén méltán emelkedik +ez új épület, hogy összeolvassza a mult emlékeit és a jövő reményeit. + +Alig van valami emberhez méltóbb öröm, mint amidőn az eszmét, amelyért +küzd, munkálkodik, lassanként valósulni látja. Veres Pálné részesült ez +örömben. A nőnevelés eszméje, melynek szószólójaként lépett föl, +folyvást hódít állami és társadalmi életünkben. A nőképző-egyesület +alakulásának és izgatásainak volt hatása arra, hogy egy pár évtized +alatt polgári és fensőbb leányiskolák keletkeztek, községi vagy állami +költségen. Azonban legnagyobb öröme telt a nőképző-egyesület +iskolájában, melynek létrehozásában, gondozásában oly nagy részt vett. A +siker öröme folyvást élesztette munkásságát egész végleheletéig. Annyira +összeforrott munkássága ez intézettel, hogy nem is tudjuk képzelni +nélküle s mintha még most is várnók, hogy újra megjelen köztünk. De nem +jelen meg többé, örökre elhagyta ez intézetet, melyhez annyi hévvel +ragaszkodott s attól távol a vanyarci sírboltban alussza örök álmait. + +Vigasztaljanak meg bennünket egyik tisztelőjének, Madách Imrének, sorai, +melyeket egy szintén nógrádmegyei nő halálára írt. + + Mindig mások javára fáradál, + Mindig csak másoknak kedvéért éltél, + Ha megkivántad már a pihenést, + Meg kell nyugodnunk, hogy sírodba tértél. + +Pihenj csendesen! Emlékedet az ércnél tartósabban fogja megőrizni ez +intézet folyvást megújuló növendékeinek hálája, akiknek meghalva is +anyjok maradtál. Áldás poraidra, lebegjen szellemed őrangyalként +fölöttök. + + + + +ELSŐ KÖNYVEM.[85] + +Hazafias és egyéb költemények. Írta Lampérth Géza. Beöthy Zsolt +előszavával. Budapest, 1897. + +Egy új lírikus, akit Beöthy Zsolt vezet be, azonban bevezető előszava +nem foglalkozik a költemények esztétikai becsével; inkább csak +általánosságban akarja megjelölni azt az irányt, melynek az ifjú költő +képviselője. Beöthy szerint ifjú költőink táborában különböző jelszavak +alatt, voltakép a falu és nagyváros világa állanak szemben egymással. Az +egyik a magyar természet eredetiségéből, erejéből, egyszerű érzéseiből +és képeiből meríti ihletét. A másikat egy nagy tömeg izgatott idegélete +hevíti, hogy az életnek ezer színű és ezerféle nyüzsgő zűrzavarát a +költői érzés és gondolat villámfényével hassa át. Budapest ma nagyobb, +gazdagabb és szebb, mint a régi volt, de élete még korántsem magyar +nagyvárosi élet. Költészete visszhangozza utcái lármáját, de nem merít +belőle se érzést, se eszméket, melyek magyar valónkkal és céljainkkal +kapcsolatosak lennének. Hogy a fővárosi fejlődés a kivánt irányt vegye, +még erre is a magyar vidék, a magyar falu életének és költészetének +minél nagyobb, minél mélyebb befolyást óhajtanánk. Igazi magyar +költészet eddig más níncs is, mint a magyar vidék, magyar falu +költészete. A kisérletek, amelyek valami egészen másnak kezdésére +történtek, azt mutatják, hogy a tőle és nagy hagyományaitól való +elszakadás a nemzeti lélek irányában is idegenséget jelent. Az új magyar +nagyvilág költészetének csak a régi magyar kisvilág költészetéből lehet +kifejlődnie. Ezért méltánylást érdemel Lampérth, aki nemcsak mintáit +kereste a magyar falu nagy költői közt, de eszményeit és lelkesedését is +a magyar természetből merítette. Ihlete és iskolája egyaránt magyar. +Lelkes ódáival és kedves dalaival, egyszerű és nemes érzéseivel, szép +formáival bizonyára meg fogja találni az utat közönségünk szívéhez. Jó +úton indult, mely nem kifelé visz, hanem fölfelé. + +Íme, Beöthy eszmemenete, melyben különösen meglepő az, hogy +költészetünket két részre osztja: falusira és városira s Magyarország +minden nagy költőjét a falusiak közé sorozza s kimondja, hogy igazi +magyar költészet eddig más nincs, mint a magyar vidék és magyar falu +költészete. Maga megvallja ugyan, hogy ez a kategória talán nem +esztétikai, de mi azt hisszük, hogy más szempontból sem igazolható. +Ősidőktől fogva a költészet tárgya az emberi szív, természet, társadalom +és állam; vallásos himnuszok, hazafias és szerelmi dalok zengtek +mindenkor a költők lantján; az állami és társadalmi összeütközések a +családi élet örömei és fájdalmai foglalták el lelköket. Ezekből +merítette a költő ihletét akár falun, akár városon lakott s ha a falusi +magány vagy a zajos városi élet inkább meglátszott művein, az csak oly +egyéni vonás volt, mint sok más egyéb. Zrínyi és Balassa miért volnának +falusi költők, midőn mindketten a renaissanceból merítettek s a vallásos +és hazafias küzdelmek hatása alatt írtak? Miben nyilatkozik Vörösmarty +falusi költészete, mely kiválóan nemzeti és Pest irodalmi és politikai +mozgalmaiból keletkezett? Petőfi és Arany költészetére ugyan nagy +hatással volt annak a magyar vidéknek környezete, ahol születtek, de +mennyi más hatás járult ehhez, részint irodalmi, részint politikai. Igaz +az is, hogy elődeiknél többet merítettek a népköltészetből s a nemzetit +és művészit magasabb fokon egyesítették, de a népköltészet több, mint +egy falu vagy vidék költészete, az az egész népé és több százados +maradvány, mint maga a nyelv; egyik főforrása ugyan a nemzeti +költészetnek, de nem egészen az s midőn Beöthy az egész magyar nemzeti +költészetet falusi költészetnek nevezi, lejjebb szállítja a +népköltészetnél. Az ő falusi költészete nem népköltészet, hanem a +műköltészetnek oly faja, melynek alig lehetnek más sajátságai, mint hogy +falun keletkezik s a falusi életből van merítve. Az első sajátság semmit +sem magyaráz ki, a második csak csekély mértékben igaz s oly kevéssé +illik Vörösmartyra, mint Aranyra vagy Petőfire. + +Beöthyt az vezette e különös osztályozásra, hogy nagyobb városaink nem +voltak túlnyomóan magyarok, s ennélfogva inkább vidéken lüktetett a +magyarság szíve. De nem vett észre egy más jelenséget, tudniillik, hogy +nem magyarajkú városainkban is mindig megvolt a magyarságnak bizonyos +nagyobb vagy kisebb köre, mely folyvást növekedett és fejlődött, sőt az +idegen elemeket magába olvasztotta, sokkal nagyobb mértékben, mint +falun. Fővárosunk egy félszázadnál több idő óta inkább központja +szellemi mozgalmainknak, fészke a nemzeti szellemnek, mint bármely +vidéke az országnak, de azért helytelen volna fővárosi és falusi +tudományt és költészetet különböztetnünk meg. A másik ok, amely Beöthy +osztályozására befolyt, az a tapasztalata volt, hogy ifjú költőink közül +nem egy mintegy megtagadni látszik nemzeti költészetünk szellemét s ez +onnan származik, mert Budapest élete még korántsem magyar nagyvárosi +élet. De Párizsban és Londonban nem élnek-e oly költők, akik eltérnek a +francia és angol nemzeti költészet hagyományaitól s vajjon nem ezeket +utánozzák-e némely ifjabb költőink? Hiszen a multban is találunk erre +példát. Kazinczy a vidéken élt, sohasem volt fővárosi lakos, de a +német-görög klasszicizmust igyekezett átültetni irodalmunkba. Arany is a +vidéken élt, hatottak reá a külföldi költők is, de azt nemzetibb +szellemben tudta földolgozni, mint Kazinczy. Nem a falu és főváros dönti +el a költő sorsát, hanem sok minden összehatása, különösen a közszellem, +a nemzeti fejlődés és saját géniusza. + +Azért jó lesz fölhagyni a falusi költészet elnevezéssel s megtartani a +nemzeti vagy a nép-nemzeti költészet műszavát. Beöthy is tulajdonkép +azért méltányolja Lampérthet, hogy a nemzeti költészet hagyományainak +híve. Valóban Lampérth többször zendíti meg nemzeti ritmusunkat, mint +sok más társa s a magyar világ eszme- és érzésköréből igyekszik meríteni +tárgyait. Azonban ez még magában senkit sem tett költővé s a nemzeti +költészet fogalma is tágabb körű, mert magában foglalhat különböző +költői egyéniségeket, új tárgyakat hódíthat meg, új eszmék tolmácsa +lehet, de leginkább abban a módban nyilatkozik, amint mindezt a költő +kifejezi s a nemzet szellemébe oltja. E tekintetben Lampérth költészete +nem igen vonja magára a figyelmet. Úgy látszik, hogy tehetsége nincs még +kifejlődve. Költeményei inkább csinos verselési gyakorlatok, mint valódi +költői művek. Megakad bennök egy-egy sikerültebb versszak, de egész vers +ritkán. Nincsenek hóbortjai, de eszmékben éppen nem gazdag s a +szenvedély nem háborgatja. Nem igen esik dagályba, de hasonlatai, képei +nem megragadók. Nyelve elég szabatos, de különösebb báj nem nyilatkozik +benne. + +A gyüjteményt hazafias költemények nyitják meg, nagyrészt ódák. A költő +megénekli a kivándorlást, a magyar dalt és nyelvet, a magyar ifjúságot +március 15-én, a honvédek emlékét, Rodostót, az ezredéves ünnepet több +ízben és Jókait jubileuma alkalmával. Ez ódákra sehogy sem illenék a +«falusi költészet» elnevezés; nem falun, hanem a fővárosban merítette +hozzájok a költő ihletét, még pedig a napisajtó vezércikkeiből. +Hírlapjaink némely ünnepélyes alkalommal nagy lelkesedésre tűzelik +magokat, de a legtöbbször csak stereotíp szónoki frázisokban áradoznak s +a hazafiság túlzásában keresik a hatást. Lampérth ódáiban is valami +ilyest találunk, habár csinosabb nyelven, de nem csekélyebb túlzással. A +honvédekről szólva, így kiált fel: «Föld soh’se hordott több ily +katonát!» Továbbá: «Gondolj a dicsőkre, félistenekkel csodás nagy +időkre!» Petőfi és Arany is írtak a honvédekről, de idáig nem +ragadtatták magokat. Lampérth Rodostóról emlékezve, óhajtja, vajha dala +fölrázhatná az alvó nemzetet. Vajjon miért alvó nemzet a magyar? Mert +elfeledte multját s nem hozatja haza a rodostói bújdosók hamvait. Annak +sok más oka lehet, de az álomba sülyedés legkevésbbé. A Jókaihoz írt +ódában azt olvassuk, hogy a nagy mestert az egész nagyvilág hódolattal +veszi körül. Ez is hírlapi cikkek visszhangja; az ódai emelkedés nem ily +frázisokban nyilatkozik. Egyszóval ez ódákban bizonyos obligát tartalom +és hang a túlnyomó. Azonban van köztök egy pár olyan is, mely elüt a +többitől. Ilyen az _Előre_ című, amely a költő küzdelmét, kétségeit s +önbátorítását rajzolja. E költeményben valódi érzés lüktet, szerkezete +lélektani mozzanatokon fordul meg s a nyelv kiszabadul a köznapi +frázisok békóiból. Szintén sikerült az _Ezredik év_, mely +egyszerűségével és szabatos bel- és külformájával ragadja meg a +figyelmet. + +A gyüjtemény második részének címe: _Szerelem_ s a költő szerelmi dalait +foglalja magában. Úgy látszik, Lampérth lírájának leggyöngébb oldala a +szerelmi dal. E fajta dalai inkább a reflexió szülöttei, mint az érzéséi +s legkevésbbé van meg bennök a dalnak az a sajátsága, mely az érzést a +ritmussal annyira összeolvasztja, hogy mintegy egymást szülik. Általában +nem ömlik el rajtok az érzés melege vagy a szenvedély fölindulása s ha +felcsillan is itt-ott egy sikerült fordulat vagy elmés ötlet, mint +egészek hidegen hagyják az olvasót. Csak helyeselhetni, hogy Lampérth +kerüli a szerelmi hóbortot, eszeveszettséget, melyre némely fiatal költő +annyira büszke, de a nagy józanság sem forrása a szerelem költészetének. + +A harmadik rész _Élet és álom_ cím alatt vegyes tartalmú. Van itt +ballada, életkép, elégia, dal, hol vidám, hol búskomoly hangulat +szülöttei. Költőnket néha megszállja a vallásos érzés is s csak +sajnálhatni, hogy nem tudja azt nagyobb hatással kifejezni. A gyermeki +szeretetnek és gyermeki emlékeinek nem egy lapot szentel, de némi +túlzott érzékenykedésbe esik. Ily tárgyú költeményei között +legsikerültebb az _Itthon_ című. Kevésbbé sikerültek barátja halálára +írt elégiái, melyek alig többek száraz verselésnél. Nem egyszer emlegeti +elhagyatottságát, küzdelmeit, de folyvást bízik a gondviselésben; +legsikerültebben fejezi ki ezt az _Árva dala_ című költeményben. Egy pár +kisebb humoros költeményt is írt, de epigrammai élök egy kissé tompa. +_Kun László_ balladájában van drámaiság, de a szenvedély rajza +erőltetett s az egész nem tud hangulatot ébreszteni. Ennél sokkal +sikerültebb a _Kis libapásztor_ életkép. Egyszerűségében némi keresetlen +báj nyilatkozik s a kis gyerek ártatlanságából bevegyül valami magába a +költeménybe is. + +A kötetet _Könyvemhez_ címzett vers zárja be, melyben a költő +útrabocsátja könyvét s utasítja, hogy mit feleljen a kérdezőknek; ha +előtte ajtót zárnának, keressen föl egy kis falut, az ő szülőházát, hol +bölcsőjét ringatták, ott várni fogják és szívökbe zárják minden sorát. +Bizonyára a szülők és rokonok leghálásabb olvasói műveinknek, de ez nem +elég a dicsőségre, szükséges, hogy az olvasóközönség figyelmét és +tetszését is kivívjuk. Lampérth is jobban teszi, ha nem lép ki még +gyüjteményével, hanem vár, amíg tehetsége fejlődik s néhány már sikerült +darabjait újakkal szaporíthatja. De az ifjú költők majd mindenike +mielőbb egész gyüjteménnyel akar föllépni, bár később megbánja. +Óhajtjuk, hogy Lampérth második gyüjteményét ne csak szülőháza fogadja +tetszéssel, hanem a bírálók és a közönség is. + + + + +EGY KIS POLÉMIA.[86] + +A politikai és irodalmi pártok kiválóbb képviselőiket rendesen +túlbecsülik, sokkal több méltánylatban részesítik, mint amennyit +megérdemelnek s később a történelem tiszte a magasztalásokat valódi +értékökre szállítani le. Mindez természetes, de az már kevésbbé, ha a +magasztalás nem ismer határt és szertelenségbe téved. Ez már kórjel és +sajnos, hogy hírlapirodalmunkban mindinkább növekszik e kóros állapot s +méltán felkiálthatunk: + + Ha annyi volna a nagy emberünk, + Mennyit naponként folyvást hirdetünk, + S oly sok dicső tulajdon volna bennünk, + A legdicsőbb nemzetnek kéne lennünk. + +Nem szándékunk részletekbe bocsátkozni, sőt a politikát egészen +mellőzzük s csak az irodalomról szólunk valamit. Itt is csak egy pár +jelenségre szorítkozunk, amint éppen a napokban szemünkbe ötlöttek. Ha +felhánynók lapjainknak egész évi folyamát, bizonyára sok olyant +találnánk bennök, amik igazolnák állításunkat. Hiszen, hogy egyebet ne +említsünk, mindinkább elharapózik az a szokás, hogy kiadóink agyba-főbe +dicsértetik kiadványaikat s az így készült ismertetést nyomtatva, a +könyvhöz mellékelve küldik meg a lapoknak, melyek örömest kiadják, ha az +író iránt nem viseltetnek ellenséges indulattal. De térjünk tárgyunkra. + +Egy pár hét óta az _Egyetértés_ homlokán a következő előfizetési +felhívást olvashatni: + +«Előfizetőinknek és olvasóinknak szíves figyelmét felhívjuk arra, hogy +törekvésünk, hogy lapunk, mint eddig, úgy a kezdődő új évnegyedben is a +legnagyobb, legjobb és legtartalmasabb magyar lap legyen. – Eötvös +Károly, lapunk vezére s nemzetünk egyik legnagyobb írója, ki édes magyar +nyelvünk ragyogó szépségeit a legtisztábban tárja az olvasó elé, ebben +az évnegyedben is folytatja + +_Gróf Károlyi Gábor följegyzései_ + +című remek művét, melyhez hasonló szép olvasmány nálunk soha s a +világirodalomban is kevés jelent meg. Ezen kívül a bevezető közlemények +most jelennek meg + +_Utazás a Balaton körül_ + +című, szintén páratlan szépségű művéből, mely talán még a másiknál is +gazdagabb lesz érdekes részletekben.» + +Így ír az _Egyetértés_ Eötvös Károlyról, aki a lap vezére s így +bizonyára tudtával vagy legalább utólagos jóváhagyása mellett jelent meg +e feldicsőítés. S mily művészi fokozással áradnak benne a gondolatok! +Eleinte Eötvös Károly csak _egyik legnagyobb_ magyar író, de azután +mindjárt nyelvünk ragyogó szépségeit _legtisztábban_ tárja az olvasó +elé, így _legnagyobb_ író mindazok között, kik magyarul írtak vagy +írnak. De ez sem elég! Excelsior! Károlyi Gáborról írt műve _remekmű_, +melyhez hasonló nálunk _soha_, a világirodalomban is _kevés_ jelent meg. +Tehát Eötvös Károly a legremekebb magyar író s a világirodalomban +Shakespeare, Goethe stb. mellett foglal helyet. _Utazás a Balaton körül_ +című műve is _páratlan szépségű_, talán még a másiknál is gazdagabb lesz +érdekes részletekben. A szerény _talán_ mennyire emeli a páratlan +szépség szörnyű szerénytelenségét. + +Bajos megítélni a két úgynevezett remekmű irodalmi értékét, mert a +szerző még egyiket sem végezte be, de a megjelent részletek sehogysem +igazolják a remekséget. Gróf Károlyi Gábor följegyzéseket hagyott hátra +s Eötvös K. a helyett, hogy ezeket, fölvilágosításokkal kísérve, kiadta +volna, vagy ezek alapján, más adatokat is felhasználva, megírta volna +gr. Károlyi Gábor életrajzát, magát gr. Károlyi Gábort beszélteti, +mintha emlékiratokat hagyott volna hátra! Így már a kiindulópont hibás s +nem eléggé megbízható. De így sem tudja Eötvös eléggé érdekessé tenni +gr. Károlyi Gábor egyéniségét; politikai és társadalmi szereplése nem is +nyujt erre elég anyagot; a korrajzi és lélektani részletek pótolhatnák e +hiányt, de ezekben éppen nem gazdag a mű. Eötvöstől nem vitathatni el az +elbeszélő tehetséget, de az sem oly eredeti és művészi, hogy remekségről +lehetne szó s magyarossága nem ment némi parlagi íztől. Az _Utazás a +Balaton körül_ nem emelkedik följebb a rendes tárcáknál, csak stílje +jobb; hogy Eötvös kedveli a nagyhangú s öntetsző túlzást, tódítást, +talán mondanunk sem kell. + +Elég ebből ennyi. Az élő dicsőítésétől térjünk át egy halottéra, mert +hírlapjaink nekrológjai, ünnepélyes alkalmakra írt emlékcikkei szintén +nagy túlzásokba szoktak esni. Éppen nem hibáztatjuk, hogy a +tanáregyesület Szarvas Gábornak szobrot emelt. Ő mindenesetre jeles +nyelvész volt, bár Hunfalvy Pál és Budenz József, a magyar +összehasonlító ugor nyelvészet megalapítói, szorosan tudományos +szempontból mélyebb nyomokat hagytak hátra, de a közönségre nézve +szűkebb körben és kevesebb zajjal mozogva, nem kelthettek annyi +figyelmet, mint Szarvas. Az ünnepély ellen sincs kifogásunk. Beöthy +Zsolt mérsékeltebb beszédet tartott, mint aminőt vártunk, mert őt nem +egyszer ragadja túlságra szónoki heve. Sajó Sándor ódája nem valami +jeles költemény, de ezen nem csodálkozhatni, mert a dicsőítő ódák ritkán +sikerülnek, azonban azon már csodálkozunk, hogy magyar költő annyira +lelkesülni tud Szarvasért, kinek kevés érzéke volt a költői nyelvhez s +éppen nem vette figyelembe a nyelv esztétikai oldalát. Amiket mi +hibáztatunk, azok a hírlapok vezércikkei, melyek ez alkalommal +megjelentek. Különösen a _Budapesti Hirlap_ és a _Magyarország_ tettek +ki magokért. + +A _Budapesti Hirlap_ többek között ezt írja: + +«Szarvas magyar lelke húsz és néhány év előtt sem a szó-, sem a +mondatalkotásban nem ismert reá az akkori magyar nyelvben a saját +törvényei szerint kifejlődött és kifejleszthető magyar nyelvre. +Lehetetlen korcsok, vakmerő csonkítások csúfitották el s egész nyelvünk +szinte fuldoklott az idegenség áradatában. Lehetett-e vajjon – hogy csak +két példát hozzunk fel – az _arandok_ szóban fölismerni az aranyfarkú +vakondokot, a _szőnyeg_ szóban a szövött anyagot. Lehetett-e az +elkábítóan hömpölygetett körmondatokban s a németből a leggyászosabb +szolgaisággal lefordított kifejezések sokadalmában ráismerni a Pázmány +Péter, a Szenczi Molnár Albert, a Petőfi, az Arany János nyelvére? Nem +lehetett. A hite szent volt, hogy elcsúfitott nyelvünket meg lehet +tisztítani. A lelkét tette rá, hogy megtisztítja és amennyire emberileg +lehetett, megtisztította.» + +A _Magyarország_ hasonlókép ír Szarvasról, aki szerinte európai +színvonalra emelte a magyar nyelvtudományt s ekkép vázolja hatását az +irodalomra és közéletre: + +«A sajtó nyelve megtisztult, az országgyűlés szónokai restelkedtek sokat +gúnyolt lomposságuk miatt, a tudósok világosabb, magyarosabb írásmódra +törekedtek. S nincs aki meg ne vallaná, hogy mindez Szarvas Gábornak és +az ő Nyelvőrének munkája volt. Pedig mi tudjuk, mi értéke van e +munkának, mi mély jelentősége, mi egyetemes hatása, mi nemzeti +fontossága. Mert az egész nemzetre kihat nyelvének megtisztulása. +Érezzük, hogy több ez a stíl javulásánál, több ez műveltségben való +haladásnál. Mikor az idegen hatáson növekedett nyelvújítókat letaszítják +ítélőszékükből s a székbe beleültetik a romlatlan érzékű, józan eszű, +higgadt gondolkozású népet: akkor válik teljessé csak a negyvennyolcas +alkotások kiépítése, akkor leszen a nemzet nemcsak intézményeiben +demokratikussá, hanem érzéseiben is. – Ki volna oly vakmerő, aki tagadni +merné e mű nagyságát? Ki oly tudatlan, hogy be ne látná? Bizonyára jogos +kegyelet vezette e népet, midőn szobrot emelt ama három nagy férfiúnak, +kik megalkották a mai Magyarországot politikai intézményeiben, a +legnagyobbal, Kossuthtal együtt. De méltó s önmagát megtisztelő vala, +hogy közelségökben hírdesse hatását Szarvas Gábornak is, a ki +_megalkotta a mai Magyarország nyelvét_.» + +Ezek szerint a jelen században Szarvas Gáborig senki sem írt jól +magyarul, kivéve Petőfit és Aranyt. De az a baj, hogy Petőfi semmit sem +tanult Szarvas Gábortól, mert nem olvashatta csalhatatlan bulláit s +versei tele vannak a nyelvújítás korcs szavaival s rút csonkításaival; +Arany pedig, aki olvasta, éppen nem szegődött hozzá, sőt egy párszor +ellene nyilatkozott. A szegény _Budapesti Hirlap_nak még azt is meg kell +érni, hogy azt az elátkozott _szőnyeg_ szót mind a két költő használja. +(Egyébiránt a _szőnyeg_ nem új szó, már Zrínyinél s a XVII. század más +íróinál megtaláljuk, de az _anyag_ új szó, melyet, úgy látszik, a _B. +H._ réginek vél.). Mi éppen nem látjuk nyelv tekintetében azt a nagy +különbséget, mely a régibb és újabb irodalmat egymástól elválasztja s +melyet Szarvas nagy művének hirdetnek. Akkor is, most is voltak és +vannak jobb és kevésbbé jó nyelvű írók. Hogy az országgyűlési szónokok +most jobban beszélnek, mint régen, éppen nem állíthatni. Azt a két +feliratot, melyeket Deák 1861-ben írt, ma sem tudná senki megírni jobb +magyarsággal. Kossuth sokkal jobban beszélt és írt magyarul, mint Bartha +Miklós. Csengery vezércikkei nemcsak okosabbak, hanem jobban is irattak, +mint a Kaas Ivoréi; Kemény Zsigmond és Salamon Ferenc felülmulják +Neményit és Vészit. Bajza és Erdélyi kiállják a versenyt Alexander és +Bánóczi magyarságával. + +Az sem áll, hogy a nyelvi idegenszerűség és a nyelvújítás erőszakosságai +ellen Szarvasig senki sem lépett föl. A költői nyelvben a visszahatást +már Vörösmarty végrehajtotta s az ő nyomán indultak Petőfi és Arany, +újabb forrásokból is merítve. A prózát illetőleg a nyelvújítás győzelme +után sem szünt meg egyes szók bírálata. Az ötvenes- és hatvanas években, +melyeket a nyelvi barbarizmus korszakának bélyegeznek Szarvas ortológ +hívei, többen szólaltak föl az idegenszerűségek s a szükségtelen vagy +rossz szók ellen. Különösen Brassai és Arany tüntek ki e téren. Bugát +_Szócsíntana_ ellen maga Toldy is kikelt. Az Akadémia azt a véleményt +fejezte ki, hogy csak a műszók magyarosítandók s nem egyszersmind a +műnevek s pályakérdést tűzött ki az idegenszerűségek és a nyelvújítás +visszaélései ellen. Az előkelő írói és nyelvészeti körök nem annyira az +újítás, mint inkább a konzervatizmus felé hajoltak s ezt Arany ki is +fejezte egyik fölszólalásában. + +Szarvas nem vett részt e mozgalomban, mert még nem lépett a nyelvészeti +pályára. Először mint szépirodalmi író tett kísérletet egy pár drámával +és Phædrus meséi műfordításával, melyek csekély becsű művek s nyom +nélkül enyésztek el. Első nyelvészeti értekezése 1867-ben jelent meg a +pozsonyi gimnázium _Értesítő_jében _Magyartalanságok_ címe alatt. Újat, +mit már többízben el nem mondottak volna, nem sokat mondott, de az alak, +melyben elmondta, könnyen érthető s magát olvastató volt és figyelmet +keltett. Második nyelvészeti munkája _A magyar igeidők_ című, az +Akadémiától jutalmat nyert pályairat volt, mely a régi nyelv alapos +ismeretéről tett bizonyságot, de gyakorlati hatása nem lehetett, mert a +régi igeidők használatának visszaállítása, melyben Hunfalvy is +fáradozott, hiú feladatnak bizonyult. 1872-ben indította meg a +_Nyelvőr_t, melybe számos jeles etimológiai cikket írt. Küzdött a +magyartalanságok ellen, buzdította társait a népnyelvi adatok +gyüjtésére, tért nyitott a szorosabb értelemben vett magyar nyelvészet +kérdéseinek megvitatására s általában élénk érdeklődést keltett föl a +közönségben nyelvészetünk iránt. Ez volt Szarvasnak legfőbb érdeme. + +Ádáz harca a nyelvújítás ellen, melynek semminemű érdemeit nem akarta +elismerni s minden nyomát kiirtani igyekezett irodalmunkból: kétes becsű +föllépés volt s nem is koronázta siker, bár hívei ezt tartják +főérdemének s hírlapjaink ezért dicsőítik. Már kiindulópontja sem volt +helyes. Hirdette, hogy a nyelv természeti termék, pedig az történeti +termék is, sőt a konvenciónak is van benne része s ha valamely szó +bármely úton belekerül a nyelvbe, a közönség elfogadja, a legjobb írók +használják és szükség van reá, a nyelvész ki nem tilthatja a nyelvből, +elég, ha megmagyarázza, hogyan eredt. Hirdette, hogy a népnek, mint a +nyelv őstermelése képviselőjének, minden szabad, az írónak semmi sem, +holott az irodalom és nyelv története eléggé bizonyítja, hogy az írók +mily nagy befolyással voltak a nyelv fejlődésére. A nyelvtudomány +ítélőszéke főbírájának képzelte magát s oly törvények szerint ítélt, +melyeket önkényesen maga alkotott. Elítélte a gyökelvonást, de a +népnyelvi adatok mindinkább kiderítik, hogy a nép rég idő óta használja +a szóalkotás e módját. Elvetette az idegen szóképzővel alkotott szókat, +de vajjon a megmagyarosodott idegen szók immár magyaros szóképzőjével +alkotott szók nem forogtak-e a nép száján a nyelvújítás előtt is? A +hamis analógián alapuló szókat kiirtandóknak vélte, de a népnyelv hamis +analógiáit, szeszélyeit nem merte bántani. Kigondolta a holt képzők +elméletét, mely szerint kiirtandó minden oly szó, mely ezek segélyével +készült, de ha holt szót föl lehet eleveníteni, miért ne a holt képzőt? +S mik azok a holt képzők? Nagy része azon képzőknek, melyeket a +nyelvújítás használt. Igaz, a nyelvújítás e tekintetben sok visszaélést +követett el, használt oly képzőt is, ami nem volt az, de az elvvel való +visszaélés nem döntheti meg magát az elvet. + +Ily módon Szarvas a szók igen nagy tömegétől akarta megfosztani +nyelvünket, azonban érezte, hogy az így támadt ürt valahogy be kell +tölteni s ha nem akarunk kevert nyelven írni, a rossz új szókat +helyesebbekkel kell pótolni. Megkezdette a pótlást, de amily gyors és +leleményes tevékenységet fejtett ki a rombolásban, oly lassú és +tehetetlen volt az alkotásban. Az ortológok egész tábora éveken át +fáradozott a pótlás nagy munkájában, de bizony csekély eredménnyel s így +kénytelenek voltak visszafanyalodni az üldözött rossz új szókhoz. Ekkor +azzal vigasztalták magokat, hogy csak addig élnek velök, míg az idő +folyamán pótolhatják. De maig sem pótolták s nincs valami furcsább, mint +az, midőn ortológjaink szidják a nyelvújítást, de használják szavait. +Íme a tanáregyesület, mely emelte és leleplezte Szarvas szobrát, +közgyűlése programmjában ily Szarvastól kiátkozott szókat is használ: +_elnök, titkár, tanár, keret_. + +A tanár és hirlapíró urak egy kissé őszintébbek és szerényebbek +lehetnének. Az a nagyhangú dicsekvés nem mutat jó ízlésre. A mai magyar +nyelv nem Szarvas Gábor nyelve, hanem a magyar nemzeté, mely századokon +át fejlődött s melyen Kazinczy és társai kiirthatatlan nyomokat hagytak. +A nyelvújítás tévedései mellett is nagy mozgalom volt nemcsak nyelvi és +irodalmi, hanem társadalmi és politikai tekintetben is. Semmi sem +bizonyítja ezt jobban, mint az a körülmény, hogy új ellenségei +akaratlanul is hatása alatt vannak s kénytelenek szavait használni. + + + + +A PETŐFI-HÁZ.[87] + +Ezelőtt másfél évvel, a Petőfi-ünnepélyek idejében, valaki a +Petőfi-Társaság tagjai közül, talán éppen maga az alelnök, azt +indítványozta, hogy a fővárosban egy házat kellene szerezni vagy építeni +közköltségen, mely a Petőfi-ház nevét viselné, hol a Petőfi-ereklyék +őriztetnének s a Petőfi-Társaság ülései tartatnának; sőt más +szépirodalmi társaságok ülései is: egyszóval e ház a szépirodalom háza +lenne, mint a tudományé az Akadémia palotája. Az indítvány visszhangra +talált a sajtóban. Senki sem vizsgálta a szükségét és kivihetőségét. A +Petőfi-Társaság gyüjtőíveket bocsátott ki s adakozásra szólította föl a +közönséget. Azonban az adakozás gyéren folyt s mindenki beláthatta, hogy +ily módon bajosan fog fölépülni a Petőfi-ház. Belátta ezt maga a +társaság is s amint a lapokban olvassuk, küldöttséget indított mind a +kormányhoz, mind a városhoz segély kieszközlése végett. + +Nemzeti kegyeletre hivatkozott az indítvány, nemzeti kegyelet ösztönözte +az adakozókat. De vajjon van-e szüksége Petőfi emlékének ilynemű +kegyeletre? Petőfinek két szobrot emelt a nemzet: egyet a fővárosban, +hol élt, mást Segesvárott, melynek közelében elesett. Ily kegyeletes +kitüntetésben még egyetlen magyar költő sem részesült. E mellett Petőfi +művei újabb meg újabb kiadásban jelennek meg, mindenki veszi, olvassa s +énekli dalait. Az ily kegyelet legszebb koszorúja a költő emlékének. +Nekünk úgy tetszik, hogy nem Petőfinek, hanem a Petőfi-Társaságnak van +szüksége ily kegyeletes házra, hol kényelmesen elhelyezkedjék s a magyar +szépirodalom vezérszerepét kísérelje meg játszani, amelyre nem igen +látszik hivatottnak. + +A kegyeletnek az a módja, melyet a Petőfi-Társaság a Petőfi-házzal akar +elérni, éppen nem szokásos Európában. Arra van példa, hogy egy-egy nagy +költő házát hol élt és meghalt, az állam, város vagy község fönntartja s +odahelyezi ereklyéit; így keletkezett Shakespeare- és Goethe-ház, de azt +nem igen hallottuk, hogy valamely nagy író emlékére ház épüljön. Jut-e +eszébe az olasznak, hogy Rómában Dante-házat, a németnek, hogy Berlinben +Goethe- vagy Schiller-házat, az angolnak, hogy Londonban +Shakespeare-házat, a franciának, hogy Hugo Viktor-házat emeljen? +Bizonyára nem. Miért akarnánk hát mi Petőfi-házat építeni vagy venni +kegyeletes emlékül? Hiszen a Petőfi-ereklyék legbecsesebbjei, kéziratai +a Nemzeti Múzeum birtokában vannak, ha van más egyéb is, azt is szívesen +veszi a Múzeum s akár egy Petőfi-szobát rendezhet be. Mire ennek egy +egész palota? Vagy mi túl akarunk tenni más nemzeteken, megmutatva, hogy +csak mi tudjuk becsülni költőinket. Fölösleges gond, hivságos +lelkesedés! + +De ha a Petőfi emlékének kegyelete nem kívánja meg a Petőfi-ház +építését, nem kívánják meg vagy legalább nem teszik-e óhajtandóvá a +Petőfi-Társaság nagy érdemei a multban s remélhető nagy szolgálatai a +jövőben? – kérdheti valaki a Petőfi-ház pártolói közül. Amíg erre +felelnénk, jó lesz visszapillantanunk a Petőfi-Társaság alakulásának +körülményeire. + +A Petőfi-Társaság ezelőtt mintegy huszonöt évvel alakult meg, mint a +Kisfaludy-Társaság versenytársa. Némely írók panaszkodtak a +Kisfaludy-Társaságra, hogy nem ad ki elég eredeti művet, mert a +műfordításokat éppen nem mellőzi, továbbá tiszteletdíjat sem fizet +eleget, mert egy kiadótársulattal van szerződése s így az üzleti +nyereség jelentékeny része annak a zsebébe foly. Ezért szükség volna egy +oly társaságot alapítani, mely csak eredeti művet ad ki s nem szerződik +semmi kiadótársulattal vagy könyvárussal, maga vezeti az üzletet s a +nyereséget az íróknak juttatja. Az ily alapon indult Petőfi-Társaság +csakhamar megkezdte kiadványait, de sehogysem boldogult velök. A vége az +lett, hogy se pénz, se posztó. E miatt a társaság visszavonult +mindennemű kiadástól. Jelenleg nem is ad ki semmit, csak ünnepélyes +ülései programmját. + +A másik ok, mely a Petőfi-Társaságot létrehozta, az a körülmény volt, +hogy a Kisfaludy-Társaság tagjai megválasztásában egy kissé válogatósnak +mutatkozott. A fiatal, sőt az idősb írók közül sem választott meg +olyanokat, akiknek munkásságát nem találta elég komolynak. Az +elégedetlenség, különösen a fiatal írók táborában meglehetősen nagy volt +s a tásaságot nem egyszer erősen megtámadták. Hangoztatni kezdették, +hogy szükség volna egy oly társaságra, mely buzdítná a fiatal írókat +taggá választással és műveik kiadásával. De a Petőfi-Társaság e második +létoka is mindinkább veszti jelentőségét. Néhány év óta a +Kisfaludy-Társaság alább szállította színvonalát, megválaszt tagjául nem +egy oly írót, kit régebben meg nem választott volna, sőt újabban a +Petőfi-Társaság tagjai, akik egyszersmind a Kisfaludy-Társaság tagjai +is, döntőleg kezdenek befolyni a Kisfaludy-Társaság ügyeibe, nemsokára +fölöslegessé teszik saját társaságukat, ami nem igen fog a +Kisfaludy-Társaság javára és dicsőségére szolgálni. + +De talán a Petőfi-Társaság a Petőfi életrajza megírásában vagy a reá +vonatkozó adatok összegyüjtésében s tisztázásában és munkái esztétikai +méltatásában fejtett ki nagy munkásságot? Bizony jó lélekkel ezt sem +mondhatni. E tekintetben igen keveset tett; éppen a Kisfaludy-Társaság +igyekezett ebbeli mulasztását pótolni, ha többet nem, legalább kiadott +egy három kötetes munkát, mely tisztázni törekedett a Petőfi életére +vonatkozó adatokat s mindeddig legjobb életrajza Petőfinek. Másutt +valamely nagy író nevét viselő társaságok azt tartják legfőbb +föladatuknak, hogy összegyüjtenek mindennemű adatot az író életére +nézve, kutatják és kiadják levelezéseit, lappangó műveit s +tanulmányokban világítják meg összes munkásságát. A Petőfi-Társaság +megelégszik Petőfi nagy neve hangoztatásával s azokkal a nagy, rímes és +rímtelen frázisokkal, melyekkel koronként megtiszteli emlékét. + +Azt a kérést, melyet a Petőfi-Társaság elébb a közönséghez s most a +kormányhoz és a fővároshoz intéz, semmi sem igazolja. Régibb és nagyobb +érdemű irodalmi és tudományos társaságoknak, minők a Kisfaludy-, +természettudományi és történelmi társaságok, eszökbe sem jut ily +kéréssel előállani, pedig inkább hivatkozhatnának multjokra. +Megelégszenek azzal, amit munkásságukkal összeszereznek s legkevésbbé +házra van szükségök a kormány vagy város kegyelméből. Ott van az +Akadémia, mely örömest kölcsönzi oda termeit az irodalmi társaságoknak +ülések tartására s bizonyára a Petőfi-Társaság képzelt háza nem lenne +oly alkalmas ülésekre, mint az Akadémia két szép terme. Azonban némely +szépirodalmi író, hogy orvosi műszóval éljünk, az önérzet túltengésében +szenved s nem csoda, ha az elragad egy egész társaságra is. S éppen most +kérni segélyt kormánytól és várostól, mikor a pénzügyi viszonyok oly +kedvezőtlenek! Hiszi-e a Petőfi-Társaság, hogy a főváros sietni fog +áldozatot hozni a fölösleges Petőfi-háznak, súlyos pénzügyi bajai +közepett? Fölteszi-e a kultuszminiszterről, hogy megfeledkezve +felelősségéről, segélyezni fogja a sehogy sem igazolható Petőfi-ház +fölépítését, midőn tárcája legszükségesebb kiadásaira sincs elég pénze? + +Föltünő s éppen nem örvendetes jelenség közéletünkben, hogy egyesek és +testületek mennyire az államra akarnak támaszkodni, mennyire igénybe +veszik pénzerejét. Hát senki sem képes magán segíteni, mindenütt az +állam segítsen s a Petőfi-házat is ő építse föl? Szó ami szó; a +Petőfi-Társaságnak nem annyira házra van szüksége, mint inkább komoly +munkára, költői ihletre és egy kis önbírálatra. + + + + +GIROFLÉ ÉS GIROFLA.[88] + +Regény két kötetben. Írta Ambrus Zoltán. Budapest, 1901. Singer és +Wolfner. + +E könyv nem felel meg egészen címének. A benne szereplő két színésznő +nem sokat hasonlít a _Giroflé és Girofla_ hősnőihez, maga a mű pedig +inkább beszély, mint regény. A szerző ugyan igyekszik regénnyé +kinyujtani könyvét, amennyiben fölösleges személyeket is léptet föl, +részletesen rajzol ott is, ahol nem kellene, de mindez csak külsőleg, +nem bensőleg izmosítja a regényt. Jellemző az egész műalkotásra nézve, +hogy a szerző a bonyodalom legérdekesebb pontján eltünteti főszemélyeit +és sorsukról csak másoktól hallunk némi száraz adatokat. + +A mű meséje egyszerű, éppen nem bonyodalmas s ezt nem hibáztatáskép +mondjuk. Lehet igen egyszerű meséből is igen érdekes regényt írni, ha a +lelki állapotok és társadalmi viszonyok rajza beható és eleven s jól be +tud olvadni a bonyodalom fejlődésébe. Mindez e regényben nagyrészt +hiányzik. A szerző elég jól tud elbeszélni, egy pár sikerült rajzot is +nyujt, de leleménye szegényes, a részek közt nincs arány s a bevégzés +elhibázott. Úgy látszik, a szerzőnek nem volt elég ideje megérlelni +regénye alapeszméjét és tervét s a kidolgozásra is kevés gondot +fordított. A rögtönzés nyomai látszanak rajta; hirlapi cikket lehet +rögtönözni, de hosszabb költői művet bajosan. + +A regény hőse Vidovics Feri, egy ifjú bácskai földesúr, gavallérember, +aki pártolja a színészetet, szeret udvarolni a színésznőknek s általában +nagy szerepet játszik egy bácskai város társaséletében; sem elég típus, +sem elég egyén, de van benne egy pár jól eltalált vonás. Beleszeret egy +fiatal kezdő színésznőbe, Mirába, aki ikernővérével, Lolával, éppen +akkor lép föl a Vidovics városa színpadán. Mira is szereti udvarlóját +elébb titkon, aztán elég nyiltan is. Azonban Vidovics visszariad attól, +hogy Mirát akár nőül vegye, akár pedig szeretőjévé tegye. Küzdelme +önmagával, lelkiismeretével a regénynek legsikerültebb része mind +tartalomra, mind formára nézve s tanusítja a szerző nem mindennapi +tehetségét. Végre a színésztársaság elhagyja a várost, a két szerelmes +megválik egymástól, hónapokig nem látják egymást, levelet sem írnak +egymásnak. Vidovics szenvedélyét a távolság csak fokozza, látnia kell +őt, találkozni vele és fölkeresi azt a vidéki várost, ahol a +színésztársaság tartózkodik. Csakugyan találkoznak és Vidovics +elszökteti a leányt. + +Itt aztán a szerző megszakítja elbeszélése folyamát s nem rajzolja +tovább a fejleményeket. De szerencsénkre egyik bácskai nőt egy Párizsban +élő barátnője értesíti a szeretők sorsáról. Így megtudjuk mi is, hogy +Vidovics Párizsban a Madelaine-templomban oltárhoz vezette Mirát, hogy a +házasságot egy fiúgyermek születése előzte meg, aki igen hasonlít +anyjához. Vidovics bácskai ismerősei csodálkozva hallják e hírt s azt +jegyzik meg reá: biz’ ezt korább is megtehette volna. Ezt mondhatták a +bácskaiak, akik nem ismerték Vidovics küzdelmét, de mi nem mondhatjuk, +akiket a szerző beavatott szilárd elhatározásába, hogy se szeretőjévé +nem teszi Mirát, se nőül nem veszi. S éppen az lett volna a regény +föladata, hogy rajzolja azt a lelki átalakulást, melyen Vidovics átment +a próbaházasságtól a valóságos házasságig. De úgy látszik, ezt a szerző +vagy nehéznek tartotta, vagy az ívek túlhaladták volna a kiszabott +terjedelmet s ideje volt bevégezni a regényt. + +S ezzel mi is befejezhetnők rövid bírálatunkat, de legalább egy pár +szóval sajnálatunkat kell kifejeznünk, hogy a szépirodalmi írók is +kezdik követni némely hirlap helyesírását. Ambrus is az _a ki_-t, _a +mi_-t egy szónak írja. Olvasta-e Arany Jánosnak erről a kérdésről írt +rövid értekezését, amelyet összes munkái közt is megtalálhatni? Olvassa +el s meg fog győződni, hogy az Akakiak Arany fejtegetéseit mindeddig nem +tudták megcáfolni. E mellett Ambrus a meg nem magyarosodott idegen +szókat is magyarosan írja. Vagy ez talán nem az ő, hanem a Singer- és +Wolfner-cég hivatalos helyesírása, mint a Légrády-cégé a puszta _c_? De +van még egyéb is, ami megbotránkoztatja az embert Ambrus nyelvében: ott +is, ahol szabatos magyar kifejezéssel élhetne, örömest használ nem +egyszer idegen szót. Például: «_apró passioi_» elárulták (_szenvedélyei_ +helyett); Orlovszky herceg nem éppen tündér _szoarejá_ban (estély +helyett); az egész világ _gracia_ját (kegye helyett); a +gyémánt-_collier_ (nyaklánc helyett) stb. Ha a szépirodalmi írók sem +törekesznek nyelvtisztaságra, ugyan kiktől várjuk azt? + + + + +POGÁNYOK.[89] + +Regény. Írta Herczeg Ferenc. Budapest, 1902. Singer és Wolfner kiadása. + +Regényirodalmunk a mult, a történelem felé kezd fordulni, amelyet néhány +évtized óta egészen elhanyagolt; csak a jelennel foglalkozott, csak +onnan vette tárgyait, hőseit s mintegy szakított azzal a műfajjal, +melyet Jósika kezdeményezett s Eötvös és Kemény annyi jeles művekkel +folytattak. Íme Herczeg, a jelen élet rajzolója, egy történelmi +regénnyel lép föl, még pedig a magyar történelem legrégibb korszakából, +melyet eddig csak eposzíróink mertek rajzolni. Vajjon e téren fog-e +annyi sikert aratni, mint a jelen életből vett műveiben? Vajjon a költői +leleményt kellő fokon tudja-e összeolvasztani a korrajzzal? Valóban, a +történelmi regény lényegét a korrajz s a költői lelemény összeolvadása +teszi, vagyis a művészeti cél s a történelmi igazság együttes +szolgálata. Ezért a költőnek bizonyos szabadságai vannak szemben a +történelmi hűséggel; vehet föl költött személyeket és eseményeket is, de +ezekben is a kort kell rajzolnia, csoportokban, egyénekben, viszonyokban +és összeütközésekben tüntetve föl a kor eszméit és szenvedélyeit. + +E szempontokból tekintve Herczeg regényét, nem mondhatjuk azt +sikerültnek. A regény tárgya a Szent István halálát követő korból van +véve. Abban az időben játszik, midőn Péter király második királysága +utolsó napjait éli, Vatha kitűzi a lázadás zászlaját, Endre és Leventa +bújdosásukból visszatérve, a mozgalom élére állanak. Azonban mihelyt +győzött a forradalom, Endre megkoronáztatta magát s a keresztyén vallást +és Szent István állami intézményeit visszaállította s ezt annyival +inkább tehette, mert a forradalmat jórészt az idegen uralom idézte elé. +E kort rajzolva tág tere nyílik az írónak a pogány és keresztyén vallás, +a régi és újkori intézmények küzdelmét föltüntetni s egyszersmind +sejtetni a keresztyén és nyugati szellem végleges győzelmét. Mindezt +meglehetős könnyeden veszi Herczeg. Vatha, a pogányság vezére, továbbá +Béla és Leventa csak a regény végén jelennek meg; a küzdelmek inkább +csak érintve vannak, semmint a regény cselekvényébe forrasztva. + +Baj az is, hogy a regény nem az egész magyar nép mozgalmát rajzolja, +hanem csak egy kis töredékét, a bessenyőkét, kiknek egy része a +honfoglaláskor a magyarokhoz csatlakozott. Hőse Alpár, a bessenyő +Thonuzóba fia, ki keresztyénné lett, papnak nevelték, visszavágyik a +pusztára s erős benső küzdelem után a pogány bessenyők vezére lesz és +Vathához csatlakozik. A bessenyő táborban játszik a cselekvény nagy +része. Innen van aztán, hogy a szerző a magyar pogányok szokásai-, +vallásos szertartásairól nem tájékozza az olvasót. Föltűnő, mily kevéssé +ismeri vagy használja a magyar mythologiai hagyományokat; beszél +Holdistenről, Holdlányokról, Göncölistenről, Vadleányokról és +Éjasszonyokról, Fuvó királyról, a Szélanya fiáról; említi a Rétszagoló, +Kulancs, Szilkehordó és Vérszemű csillagokat; elmondja, hogy a tölgyfa, +mint szent fa, tiszteletben részesül stb. Honnan vette mindezt? Talán a +bessenyő hagyományokból, ha ugyan ilyenek vannak. + +Bizonyára nehéz föladat a pogány magyarság vallásának és társadalmi +viszonyainak rajza. Kevés adatunk van rólok, de mégis van annyi, hogy +néhány fővonással megeleveníthessük. Íme, példa reá Arany, aki a _Buda +halálá_ban a húnok vallását és társadalmát, mint őseinkét, magyar +hagyományok alapján rajzolja. Ez úton indulhatott volna Herczeg is, de +nem indult. Elvétve, csak egy pár helyt találunk ily törekvést. Midőn a +szerző a bessenyő táborban az előkelők lakomáját írja le, a regössel az +ó-székely balladák modorát és ritmusát szólaltaja meg. Az elénekelt +költemények ugyan nem valami kitűnőek, de a törekvés méltánylást +érdemel. A történelmi regényt a korrajz gondja még nem teszi, ne is +tegye archeológiai repertoriummá vagy történelmi aprólékoskodássá. A +korrajznak csak a költői lelemény emelését kell szolgálnia, mert a +főcél, mint minden költői műben, az esztétikai hatás. S vajjon e +tekintetben sikerült-e a regény? A cselekvény bonyodalma, a jellemrajz +ereje kárpótolja-e, feledteti-e a korrajz hiányát? Sajnálattal kell +megjegyeznünk, hogy nem igen. + +A regény meséje inkább események tarka sorozata, mint költői cselekvény, +melynek főszemélyei fölkeltik érdeklődésünket, bonyodalma gyönyörködtet +és katasztrófája meghat. A mű hőse Alpár, Thonuzóba fia, aki csak +eleinte érdekelheti az olvasót, azután mind politikai pályája, mind +szerelmi története meglehetős érdektelen. Elhagyva a keresztyénséget s a +pogány bessenyők élére állva, a Dunántúlra megy s Vatha seregéhez +csatlakozik. Hősiesen küzd ugyan, de semmi tekintetben nem foly be a +forradalom politikai bonyodalmaira. Endre megkoronázása, Leventa halála +után visszatér a Maros partjaira és végre kibújdosik seregével a nem +magyarországi bessenyőkhöz, akik Bizánc ostromára készülnek. Ezzel +bevégződhetnék a regény, de a szerző jegyzet címén még egy pár lapot +csatol hozzá, melyekben beszámol a regényben szereplők további sorsáról. +«Alpár sorsa, úgymond, összeforrt a nagy bessenyőkével, neve pedig +végleg elmerült a nagy háborúk viharos hullámaiba.» Ez lehet történelmi, +de semmi tekintetben sem költői eljárás. Szerelmi története valamivel +érdekesebb, de ez sem kelt valódi költői érdeket. Az ember azt hinné, +hogy a keresztyénből lett pogány könnyen bele fog szeretni Seruzádba, a +bessenyő fejedelemnőbe, aki tárt karokkal fogadja s tüntetően elárulja +hozzá való vonzódását. De Alpár érzéketlen iránta; ő már szeret és +titkon egy a görög udvarban nevekedett leányt, Zenóbiát, a maros-vári +ispánnénak első férjétől való gyermekét, akit Konstantinápolyból +hazatértekor még mint pap ő kísért Maros-Várra. Szerelme szótlan, néma; +csak titkon szereti és védi minden ellen; kétszer menti meg életét, de +semminemű szorosabb viszony nem fejlődik köztök s így nem is hathat a +bonyodalomra. A hallgatag bessenyő vezér csak a regény végén +nyilatkozik, ezt suttogva fülébe: «Asszonnyá teszlek vezéri sátramban!» +Zenóbia, ki a forradalmi harc alatt a görög apácák kolostorában talált +menhelyet s ott fölvette az apácafátyolt, kétségbeesve tördelte kezeit +és így szólt: «Hát testem és lelkem nem a Boldogasszonyé-e?» + +Íme, egy erős összeütközés magva, amelyből semmi sem fejlődik ki, mert +Zenóbia, amikor visszatér Maros-Várba s a vidéken egy görög +apácakolostort látogat meg, Seruzád ösztönzésére azt a bessenyők +földúlják s a szegény leány odavész. Ezalatt Alpár is hazakerül s némely +jelekből sejtvén a szomorú eseményt, szíve nagy fájdalmában így +fohászkodik: «Jézus Krisztus, hozzád fohászkodom. Te tudsz csodát tenni, +hát tégy csodát; tedd meg nem történtté, ami megtörtént. Itt vagyok, +láss a szívembe. Vesd ki belőle mindazt, mi nem kedves előtted. Ne +viaskodjál velem. Uram, ne viaskodjál. Hiszen te Isten vagy, énnekem +pedig nincs erőm, akaratom. Te is Boldogasszony, te Gellért úr, ti mind +könyörüljetek rajtam!» Az imádság nem használ, a szomorú hír csakugyan +való; ekkor Alpár elűzi táborából Seruzádot, útnak indul seregével a +nagy bessenyőkhöz. Seruzád lóháton távolról követi a vezért s egy +sziklacsúcson a mélységbe veti magát. Az ember azt várná, s a korrajzba +is éppen beillenék, hogy a megtört szívű Alpár ismét keresztyén lesz, +kolostorba vonul, annyival inkább, mert néhány lappal ez esemény leírása +előtt a szerző ekkép nyilatkozik: «A pogányság elvesztette csatáját már +akkor, mikor még csak kantározott. Mert ők azért fegyverkeztek, hogy +testeket öljenek, a hatalmas ellenség azonban nem a testekben, hanem a +lelkekben lakozik; az erős hit ellen nem lehet kopjával harcolni, csak +még erősebb hittel. Nekik pedig nincs hitök. Alpár, de bizonyára Vatha +is régen nem tudtak már hinni a táltosok és javasasszonyok együgyű +babonáiban; tették magokat, mintha hinnének, erőlködtek, hogy higyjenek, +de nem tudtak.» E néhány vonásból is kitűnik, hogy Alpár jellemrajza, a +rája épített cselekvény teljesen elhibázott; sikerültebbek a regény +mellékalakjai s néhány érdekesen megírt epizód, de egy-egy részlet nem +kárpótlás az egészért. + +Még a regény nyelvére és helyesírására teszünk egy pár megjegyzést. +Herczeg régebben a _Budapesti Hirlap_ dolgozótársa levén, reá ragadt +valami e lap nyelvi és helyesírási különösségeiből. Ő is _láthatár_ +helyett _szemhatárt_ ír; e helyett hogy _meg voltak lepve, meglepődtek;_ +az _udvaronc_ neki _udvaros_, bár egy lappal előbb a _kegyenc_ szót +használja _kedvelt_ helyett; ezeket a _ki_, a _mely_, a _mi_, a _hol_ +egy szónak rántja össze, Arany János bosszúságára és Wlassics Gyula +örömére. Saját nevében a _cz_-t kétféleképpen írja: Her_cz_eg és +Feren_c_. De miért tenni mindezért őt felelőssé, midőn annyi más is +teszi s ő nem hiába az _Új Idők_ szerkesztője? + + + + +JEGYZETEK. + +Rövidítések: _Bp. H. = Budapesti Hirlap; Bp. Sz. = Budapesti Szemle; Sz. +F. = Szépirodalmi Figyelő._ + +=Irodalmi élet.= A Szilágyi Sándor szerkesztette _Pesti Röpívek_ +irodalmi szemléjének beköszöntő cikke. Az _Irodalmi élet_ összefoglaló +címe alatt Gyulai – mint rovatvezető – öt bírálatot írt, valamennyit +névtelenül, de nem egyszersmind jelzés nélkül. A cikkek előtt egy nyilas +silhouetteje látható, s hogy e jegy mögött Gyulai lappang, annak +igazolására – a tárgyi vonatkozásokat (pl. az írói tulajdonjog +tiszteletbentartásának éber gondja), későbbi cikkeiben megismétlődő +idézeteit, kedvelt szóhasználatait stb. nem tekintve – elég lesz +utalnunk arra, hogy a 6. sz.-ban megjelent negyedik bírálatot (Horváth +Döme: _Alföldi színműtár_) Gyulai maga iktatta _Dramaturgiai Dolgozatai_ +(I. köt.) sorába. + +=Egy földönfutó hátrahagyott novellái.= (Pálffy Albert novellái.) A +_Pesti Röpívek Irodalmi életé_nek harmadik bírálata. Gyulai +szerzőségének bizonyítékait 1. az előbbi jegyzetben. + +Az ötödik bekezdés ezen sorai: «… kikeltünk közelebbről a bennlevők +hallgatagsága ellen» – hivatkozás a _Pesti Röpívek_ben megjelent egyik +korábbi bírálatra, amelyben Gyulai többek közt ezeket mondja: «Különös +előítélet kapott lábra jelesebb költőinknél. Tetszenek magoknak +elvonulva, mintha e szegény nemzet már nem is volna méltó hozzájok. +Valóban jól megválaszták az időt… Miért a bánatba merült jó nemzetet +évődésének hagyni s átadni a haldokló nyugalmas álmának, melyből +rendszerént halálra ébrül?… Sokan a politika köpenyével takaródznak… De +nálunk divat mindent politikával vegyíteni össze s meghajolni nehány +balfogalom előtt. Alig tehetjük, hogy ne legyünk keserűek s talán +igazságtalanok is. Kedvünk van a fájdalmat affektációnak, az elvből +hallgatást népszerűséghajhászatnak nevezni, stb.» (_P. R._, 3. sz. +90–91. l.) + +A hatodik bekezdés következő helyén: «Különben nekünk sem erről, sem az +ellenkezőről legkisebb tudomásunk sincs» – csillag alatt a szerkesztő +(Szilágyi Sándor) megjegyzi: «De van nekünk. E munkák 1848-ban ki voltak +nyomva, Heckenast még akkor megvette, de a kiütött forradalom miatt +korábban nem jöhetett ki. Az írói jog legkevésbbé sincs sértve.» + +=Keveháza.= Arany «kisded eposzának» s két másik költeményének ezen +jellemzése tulajdonképpen egy hosszabb cikk kiszakított fejezete. A cikk +a Császár Ferenc szerkesztése mellett 1853-ban kiadott _Szikszói +Enyhlapok_ c. jótékonycélú album bírálata. (_Szépirodalmi Lapok_, 1853. +15–16. sz.) A bírálat bevezetéséből – általános tájékoztatóul – közlünk +néhány sort: «A _Szikszói Enyhlapok_ történeti cikkeket, novellákat és +költeményeket tartalmaznak. Röviden ismertetésöket adjuk, előre +bocsátván, hogy a jótékony cél az ítészet szavát el nem némíthatja, s +azon különben méltánylandó mentség, mi a véglapon olvasható, oly +könnyelműségre, minőt a költemények megválogatásában tapasztalhatni, +senkit föl nem jogosíthat, annál kevésbbé Császárt, ki egykor több volt, +mint szigorú ítész; mert igazságtalan volt, és egy Petőfi irányában.» – +Következik a kiadó bevezető cikkének, valamint Kővári László, Fáy +András, Ilorváth Cyrill, Bulyovszkyné, Bernát Gáspár, Egressy Gábor, +Degré Alajos, Kovács Pál stb. cikkeinek kritikája; Arany János +költeménye után Lévai, Szász Károly, Császár Ferenc, Tóth Kálmán stb. +verseiről szól Gyulai röviden. + +Arra nézve, hogy az _1000_. jegy valóban Gyulai dolgozatait jelzi, – +_Dr. Papp Ferenc_ c. igazgató úr, Gyulai munkái kiváló ismerőjének +becses közlése alapján – utalunk Arany Jánosnak Tompához írott egyik +levelére, hol Arany (éppen a _Keveháza_ bírálatára tett célzással) az +_1000_ jegyű cikkiróban Gyulait nevezi meg: «… a _Gyulai (1000)_ +enthusiasmusa megszégyenít.» (Arany János _Hátrahagyott levelezése_, +1888. I. 308. l.) + +=Sujánszky Antal vallásos kötleményei.= Aláírva: _1000_. Gyulai +szerzőségét illetőleg l. a fennebbi néhány sort. + +=Pünkösd napja.= Mint érdekes ritkaságot: Gyulai kevésszámú csevegő +modorban írt tárcacikkeinek egyikét közöljük ezt a hangulatos és friss +naplótöredéket. Észrevételei, bíráló megjegyzései (pl. a _Szökött +katoná_ról és a népszínműről) különben is helyet követelnek Gyulai +kritikai dolgozatai gyüjteményében. – Hogy a _–g_. jegy Gyulai jegye, +bizonyítják a _Szépirodalmi Lapok_ _–g_. jegyű színi kritikái, melyek +valamennyien szerepelnek a _Dram. Dolg._ I. kötetében. + +A harmadik bekezdés első két sora célzás Szabó István _Arkadia a +magyarok hazája_ című dolgozatára. (Megjelent _Új Magyar Múzeum_ +1851–52.) + +=Egy kis szóváltás.= Gyulai szerzőségére vonatkozólag l. _A Vasárnapi +Ujság XXV. évfordulójára_ írt visszaemlékezés (_Emlékb_. II. 56. l.) +következő sorait: «… amidőn a hivatalos lap megtámadta szerény lapunkat, +a szerkesztőség nevében én állottam ki védelmére _Egy kis szóváltás_ +című cikkben.» A hivatalos lap támadó cikke: _Bp. H._ 1854. ápr. 2., +384. sz. 2166. l. «Vegyes hírlő» c. rovatának második híre. A cikk «A +magyar nép nevelői és informátorai» címmel névtelenül jelent meg. A _Bp. +H._ szerkesztője: Szilágyi Ferenc. + +=Kemény Zsigmond regényei és beszélyei.= A Kemény Zsigmond fölött +tartott emlékbeszéddel (_Emlékb_. I.) a legszorosabban összefügg. A +kettő sok tekintetben kiegészíti egymást, sokban egyezik; e dolgozat az +alap, melyen Gyulai emlékbeszéde épül. + +=Egy pár jegyzet a «Visszatekintés» című cikkre.= E cikk voltaképpen a +Szász Károllyal folytatott s «hosszúra nyúlt polémiát» zárja le. +Előzményei Gyulainak _Néhány szó a kritikáról_ c. dolgozatára mennek +vissza. (_Sz. F._ 1860–61. I. évf. 17–18. sz. és _Krit. dolg._) Erre +következett _Még néhány szó a kritikáról_ Szász Károlytól. (_Sz. F._ +1860–61. I. évf. 21–22. sz.). Ezt követte Gyulai válasza: _Megint a +kritikáról._ (_Sz. F._ 1860–61. I. évf. 29., 34., 35. sz. és _Krit. +dolg._). + +Közben a _Sz. F._ 1860–61. I. évf. 30. sz. 478. lapján Szász Károly +«_Gyulay_ (sic!) _Pálnak_» ezeket mondja: «Ön azt állítja, hogy én ön +szavait ferdítve és valótlanul terjesztem elé; de úgy tetszik, ön ezt +nem bizonyította be egyetlen esetben sem. Ez ellenében én bátorkodom +öntől kérdeni: 1-ör. Mikor mondtam én s mikor közölhetett e lapok +szerkesztője oly badarságot,* minőt ön reám fog: hogy _az +értelmetlenség, számítani nem tudás és badarság, mint a költői szellem +szükségképi alkatrészei szerepelhetnek?_ 2-or mikor mondtam én, hogy ön +valamely rögeszmét: _személyes ellenszenv palástolására_ vett volna föl? +Átalában mikor szóltam önnek személyes ellen-szenveiről egy szót is? – +Egész tisztelettel kérdi _Szász Károly_.» A * alatti jegyzetben mintegy +hasábnyi terjedelemben a szerk. (Arany János) közvetítő békítgetése: +«Uraim az istenért! ne olvassanak többet egymás iratából, mint a mennyi +abban írva áll stb.» + +Szász Károly fenti kérdéseire vonatkozik Gyulai csillag alatti jegyzete +_Megint a kritikáról_ c. cikke végén: «E számban (t. i. _Sz. F._ +1860–61. I. évf. 30. sz.) ön… stb.» – Ugyancsak ott, a csillag előtt +tesz Gyulai megjegyzést Arany János jegyzetére: «A szerk. már megkezdé a +nyilatkozást e lapok 30-ik számában… stb.» + +Csak mindezek után következik Arany János _Visszatekintés_ (és nem – +mint Gyulai az eredeti szövegben hibásan idézi – «Visszatekintések») c. +cikke. (_Sz. F._ 1860–61. I. évf. 36–41. sz., aláírva: A. J. Később +kötetben is: _Arany János prózai dolgozatai._ Bpest, 1879.). Arany +_Visszatekintése_ – amint azt maga is mondja – nem annyira Gyulai pörös +ügyét illeti, mint Brassai Sámuelnek _Mégis valami a fordításról_ c. +dolgozatát (Brassai dolgozata: _Sz. F._ 1860–61. I. évf. 19–20., 27–28., +30–33. sz. Arany _Visszatekintése_ után a többi folytatás a 48–50. +számokban.) – Így tehát Gyulaira csupán a két lapnyi bevezető rész +vonatkozik. (_Sz. F._ 561–562. l.) + +Az itt elmondottakhoz fűződnek Gyulai «jegyzetei». + +=Adalék népmeséinkhez.= Gyulai verse: _Az Igazság és Hamisság._ +(Allegoria). _Sz. F._ 1862. II. évf. 2. sz. 25. l. – A szerkesztő, Arany +János, szóbanforgó cikke, «_Eredeti népmesék._ Összegyüjtötte Merényi +László. I–II-ik kötet. Pest, 1861. Kiadja Heckenast Gusztáv.»: _Sz. F._ +1862. 1–4. sz. A Gyulai feldolgozására vonatkozó sorok a 4. sz. befejező +közleményében. – Kriza János gyüjteményében (_Vadrózsák_, Székely +népköltési gyüjtemény. Szerkeszti Kriza János. I. kötet Kolozsvártt, +1863. Stein János.) a mese címe: _Az Igazság és Hamisság utazása_. Ez +azonban a mesének egy másik változata; a királyleányról nincs benne szó. +A mesében háromszor is előforduló _vetéskapu_ helyén Krizánál _város +kapuja_ szerepel. + +=Néhány év Petőfi életéből.= A Jósika Miklóst és Szász Károlyt érintő +megjegyzésekre nézve l. Gyulainak _Megint a kritikáról_ c. polémiáját +(_Krit. dolg._), a továbbiakra nézve pedig e kötet _Polémiák_ c. cikkét. + +=Két ó-székely ballada.= A szövegben (120. l.) ugyan nem javítottuk ki, +de a «Bátori Boldizsár» c. ballada befejezését méltató sorokban Gyulai +tévesen írta, hogy «Bátori ló halálába érkezik, rohan a vérpadra stb.» +Itt ugyanis nem Bátoriról van szó, hanem az «erdéji kapitányról». + +=Budapesti Szemle XLVIII.–XLIX. füz.= Ennek és valamennyi-g jegyű +dolgozatnak eredetére nézve l. e kötet teljes aláírású _Polémiák_ c. +cikkét, mely a szintén _-g_ jegyű _Törökország fővárosa_ c. dolgozattal +kapcsolatos; ez a cikk kétségtelenné teszi Gyulai szerzőségét, mi +egyébként a tartalmi és formai sajátosságokból is kiviláglik. – E cikket +rövidítve közöljük, szaggatott vonalakkal helyettesítvén a mellőzött +idézeteket s az általános tartalmi ismertetést. + +=A nemes fészek.= Ennek, valamint az összes _-i_ jegyű dolgozatnak +szerzőségére vonatkozólag l. e kötet _Polémiák_ c. cikkét, melyben +Gyulai többek között ezeket mondja: «E lapban (t. i. a _Sz. F._-ben) az +_-i_ és _-y_ jegyű cikkeket mind én írtam.» + +=Apró polémiák.= _Nővilág_ Divatlap a magyar hölgyek számára. Szerk. +Vajda János. 1862. VI. évf. 26. sz. 414. l. Gyulai szószerint idézi a +«_Pesti hírek_» c. rovat első hírét. – _Gombostű_. Szépirodalmi és +társaséleti, divatközlöny. Szerk. Rózsaági Antal. 1862. I. évf. 76. sz. +2409. hasáb, «Hírcsarnok» c. rovat első híre. – A polémia Gyulainak +_Önbírálat_ c. kritikájára (_Sz. F._ 1862. 13–18. sz.) megy vissza. +Ebben mondja többek között a következőket: «Azután a «Gombostű» dicsérte +meg (az Önbírálatot). Különösen kiemelte belőle azt, hogy az egész nagy +magyar alföldön oly kezdetleges ősállapotban van minden, amint nagy +Árpád apánk idejében. Rózsaági úrnak alkalmasint azért tetszett annyira +ez a hely, mert talán a Gombostűből éppen oly kevés számú példány jár az +Alföldre, mint Árpád idejében. A «Nővilágnak» szintén föl kellett +szólalnia. Ajánlotta e «gúnyostorozó» művet az ő kedves honleányainak, +mint igen tanulságost s belőle mutatványt is közlött.» + +=Törökország fővárosa.= A továbbiakra nézve l. a _Polémiák_ jegyzeteit. + +=Polémiák.= «A szerkesztő kevés tért engedhetett rendelkezésem alá», +azért mert a _Sz. F._ ezzel a számmal megszűnt; erre utal a cikk végén +ez a sor is: «minthogy a Figyelőben már nincs terem.» + +Szeberényi nyilatkozata közvetlenül Gyulai cikke előtt: «_Elkésett +nyilatkozat Gyulainak egy vádjára._» (_Sz. F._ 1862. II. félév, 26. sz. +404–405. l. Aláírva: Szeberényi Lajos.) + +A _–z_ jegyű bírálat, melyet nem Gyulai, hanem valószinűleg Szász Károly +írt: _Vegyes cikkek nők számára._ Írta Szabó Richard. Aláírva: _–Z_. +(_Sz. F._ 1862. II. 21. sz. 323. l.) + +Br. Horváth Miklós _Egy kis polémia_ c. ellenbírálatát l. _Az Ország +Tükre_ Budapesti Képes Közlöny. Szerk. Balázs Sándor. 1862. I. évf. 23. +sz. 330–331. l. Aláírva: H. + +Riedl nyilt levele: _Kritikai Lapok_ a magyar tudományosság, +szépirodalom és művészet érdekében. Szerk. Riedl Szende. 1862. 14. sz. +329–332. l. _A «Kritikai Lapok» szerkesztőjének nyilt levele Gyulai +Pálhoz_. + +Az «élesbnél élesb» megjegyzéseket Gyulai Vajda János _Önbírálat_ c. +röpiratának kritikájában (_Sz. F._ 1862. 13–18. sz.) tette. A röpiratot +a _Kritikai Lapok_ 1862. évf. 10. sz. ismerteti: «Legújabb könyv. +Figyelmeztetés ez új jelenségre.» Erre a panegyrisre jegyezte meg +Gyulai: «A röpiratot a «Kritikai Lapok» oly nagy hűhóval üdvözelték, +mintha a szerkesztőség valamelyik tagja írta volna. Valóban e röpirat +éppen oly kevés eszmével meri leckézni a m. nemzetet, mint amily kevés +tudománnyal fogott hozzá a Kr. lapok szerkesztősége az ő úgynevezett +tudományhonosításához.» Alább pedig: «Mi nem vagyunk barátai Riedl +«Kritikai lapjai»-nak, mert az esztétikához keveset ért, tudományos +kritikája pedig a legtöbbször elég felületes és iskolás szagú stb.» + +=Dalok könyve.= Névtelen cikk a _Koszorú_ «Irodalom»-rovatában. Gyulai +szerzőségét a tartalmi vonatkozásokon (kifakadás az antológiák +felburjánzása ellen, stb.) kívül főleg az bizonyítja, hogy a rovat +negyedik, _Nemzeti Színház_ c. darabját Gyulai Pál felvette dramaturgiai +dolgozatai sorába: _Dram. dolg._ I. köt. 382. l.: «_Egy új színműtár_. +Kiadja Toldy István. Nemzeti színház. I–II. kötet. Pest, 1863.» + +=Budapesti Szemle. LIV. füz.= Névtelen cikk. Gyulai írta, mert az első +sorokban hivatkozik a _Koszorú_ 1863. I. 14. sz.-ban közölt +ismertetésre, melyet _-g_ jellel szignált. + +=Gróf Széchenyi István politikai iskolája.= Szintén névtelen cikk, de +soraiból kiérzik Gyulai hangja. V. ö. e cikket az _Önbírálat_ +kritikájának (_Sz. F._ 1862. 13–18. sz.) következő soraival: [Vajda +János] «legkiállhatatlanabb, midőn Széchenyieskedni akar s még Széchenyi +szókötéseit is utánozza. Egész második Török János áll előttünk.» + +=A magyar orvosok és természetvizsgálók IX-ik nagygyűlése.= Mint különös +érdekességet: Gyulai egyetlen riportszerű dolgozatát közöljük e cikket. + +=Újabb magyar lantosok.= Névtelen cikk. Gyulai szerzősége mellett a +következő bizonyítékok szólnak: 1. A _Koszorú_ «Irodalom» rovatának +cikkeit jórészt Gyulai írta. 2. Az antológiákkal való visszaélésről +szólva, elítéli a kiadókat, mint a _Dalok könyve_ c. előbbi cikkben. 3. +Tompáról, Szász Károlyról, Lévayról rokonszenvesen nyilatkozik, ellenben +kifogásolja, hogy Zilahy Károlynak majd minden költeménye ott van a +gyüjteményben (lásd a Zilahy munkáiról írt kritikát). 4. Gyulaira +vallanak végül a Petőfiről mondottak és az antológiát ajánló, befejező +sorok. + +=A magyar nemzeti irodalom története.= Névtelen eikk. A hang azonban +Gyulaira vall. + +=Petőfi életrajza.= A cikk második felét v. ö. Gyulainak _Zilahy Károly +munkái_ról írt bírálatával. + +A «sírhalmomi» szóról. E cikk, mely Gyulai Vörösmarty-kiadásához szolgál +adalékul, válasz Fogarasi János alábbi megjegyzéseire (_Koszorú_, 1865. +III. évf. 6. sz. 142. l., aláírva: Fogarasi): + + «Sírhalmomi gyásznak elég jel + A sárga levél. + + _Vörösmarty_ [_A haldokló leány._]» + +«Vörösmarty minden munkái» első kötete 223. lapján ezen jegyzék áll: «A +_sírhalmomi_ merészb és szabálytalanabb ragozás, mint az annyira divatba +jött _házbani_, _kertbeni_ s ehhez hasonló ragozások. Mindenesetre +hibás, se a régi, se a népnyelv nem igazolja s esztétikai szempontból +sem igen lehet támogatni.» + +«Legyen szabad egyik legrégibb, legkitűnőbb eredeti, még pedig prózai +nyelven írt nyelvemlékünkből tökéletesen hasonszerű esetet idézni. + +«Az 1403-dik évbeli szentpéteri végzésben olvassuk: «Hogy ha az vidéki +bort valahol az falukon, avagy városokon ez mi _városonki_ gyalánt és +neve alatt valaki eladand.» Senki sem fogja tagadni, hogy a «sírhalmomi» +szó ragozási alakja teljesen azonos a «városonki» (azaz: városunki) szó +ragozási alakjával. Vörösmarty idézett verse még 1829-ben jött ki az +Aurórában, a szentpéteri végzés csak 1840-ben jutott nyilvánosság elé és +csak kevéssel előbb jött napfényre. Vörösmarty tehát innen nem vehette. +Ámde Vörösmartynak oly kitűnő érzéke vala hasonlíthatlan nyelvünkben, +mint csak fölötte keveseknek, mióta azt ősapáink megteremtették.» + +Eddig Fogarasi megjegyzései. Gyulai válasza közvetlenül ezen sorok után +következik. – A dologból egy kis polémia lett. A _Koszorú_ következő +számában (_Koszorú_, 1865. III. évf. 7. sz. 165–166. l.) _Felvilágosítás +Vörösmarty «sírhalmomi» szóalakjára címen_ Fogarasi válaszolt Gyulainak. +A polémiát a szerk., Arany János, csillagalatti ötsoros jegyzete zárja +le. «Mi a kérdéses alakot: _sírhalmomi gyász_ oly költői merészségnek +tekintjük, mely egy Vörösmartynál, éppen merészsége által, megkap és +kiragad a mindennapiságból; de azért nem engednők meg, hogy a próza pl. +_bundámi prémet_ írjon vagy mondjon.» + +_A «sírhalmomi» szóról_ címet a _Koszorú_ tartalomjegyzékéből vettük át; +mind Fogarasi jegyzete, mind Gyulai válasza ugyanis cím nélkül van +közölve a _Koszorú_ «Irodalom»-rovatában. + +=Zilahy Károly munkái.= E bírálattal kapcsolatosan l. a _Petőfi +életrajza_ c. előbbi cikket. – A «Verőfényes napok» c. novelláról +mondottakat v. ö. «Az út a révpart felé» c. bírálattal (Gyulai: +_Bírálatok_). + +=Eötvös emlékbeszédei.= E bírálat több részletét (az Akadémia, Eötvös +lelki tulajdonai) Gyulai Eötvös fölött tartott emlékbeszédébe is +beolvasztotta. + +=Színházi szemle.= A hírlapok cikkei, melyekre Gyulai hivatkozik, a +következő számokban jelentek meg: _Pesti Napló_, 1875 okt. 3. XXVI. évf. +226. sz. – _Fővárosi Lapok_, 1875 okt. 13. XII. évf. 234. sz. – _Nemzeti +Hirlap_, 1875 okt. 13. I. évf. 284. sz. – _Ellenőr_, 1875 okt. 13. VII. +évf. 284. sz. – _Kelet Népe_, 1875 okt 13. I. évf. 121. sz. – _Hon_, +reggeli kiadás, 1875 okt. 13. XIII. évf. 234. sz. – _Pester Lloyd_, 1875 +okt. 13. XXII. évf. 238. sz. – E kritikával kapcsolatban l. +gyüjteményünk _Helyreigazítás Dóczy «Csók»-ját illetőleg_ c. cikkét a +hozzáfűzött jegyzetekkel együtt. – A Rákosi, Dóczy és Csiky darabjairól +mondottakat v. ö. a _Dram. dolg._ II. kötetének következő bírálataival: +_A szent korona varázsa; Vegyes párok; Csiky Gergely újabb színművei, +Proletárok._ E későbbi bírálatok mind hivatkoznak a _Színházi Szemlére_. + +=Helyreigazítás Dóczy «Csókját» illetőleg.= A cikk az _Ellenőr_ «Hazai +Irodalom» c. rovatában jelent meg ezzel a bevezetéssel: «– _Gyulai Pál_ +egyetemi tanár úrtól a következő helyreigazítást vettük:» – A +«Helyreigazítás» címet Szinnyeitől _(Magyar írók)_ kölcsönöztük. (Itt +említjük meg azt is, hogy Szinnyei adata: «Ellenőr (1877. 62. sz.») +téves; a cikk ugyanis nem a 62., hanem a 63. számban van; igaz ugyan, +hogy a márc. 5-i példányok fölé is tévedésből 62. sz-ot szedtek 63 +helyett.). A cikkecske, mely Gyulai felszólalását provokálta, az +_Ellenőr_ 1877 márc. 4. IX. évf. 62. sz. «Tárca» rovatában olvasható «A +fővárosból» cím alá foglalt pletykahírek között: _«Új közösügy – a +«Csók»_. + +=Petőfi és a M. T. Akadémia.= A _Fővárosi Lapok_ szerkesztője, akihez +Gyulai e helyreigazító levelet intézte, Vadnai Károly. Gyulai egyik +adata téves; Eötvös nem 1846-ban, hanem 1847-ben írt cikket Petőfiről +(l. _Pesti Hirlap_ I. 880. sz. 315. l. 1847. május 14.). – +Gyüjteményünknek ez az egyetlen darabja, melynek eredeti szövegében +Gyulai jellegzetes _cz_-je helyett mindenütt egyszerű _c_ szerepel. Ez +mindenesetre a _Fővárosi Lapok_ korrektorának egyéni akciója. + +=Válasz Grünwald Béla úr nyilt levelére.= A _Bp. Sz._ 1878. évi +folyamában (16. k. 421–428. l.) egy ilyen című névtelen bírálat jelent +meg: _A Felvidék. Politikai tanulmány. Írta Grünwald Béla. Budapest_, +1878. _Ráth Mór. (Ára 1 frt)_. Grünwald Béla erre _Nyilt levelet_ +intézett _Gyulai Pál úrhoz, a Budapesti Szemle szerkesztőjéhez_. (_Bp. +Sz._ 1878. 17. k. 193–203. l.). Gyulai válasza közvetlenül ezen nyilt +levél után következik. + +=A szerkesztő jegyzetei Volf György válaszára.= A _Bp. Sz._ 1879. +évfolyamában (21. k. 184–198. l.) _Magyar Nyelvemlékek_ címmel egy V. +jegyű bírálat jelent meg, amely az Akadémia nyelvtud. bizottsága által +1874–1876-ban kiadott _Nyelvemléktár_ I–V. kötetével foglalkozik. A +bírálat azzal kezdődik, hogy e mű már be volt a _Bp. Sz._ közönségének +mutatva (l. _Bp. Sz._ 16. k. 432. l.), de nem volt részletesen +ismertetve; tekintsük egy kissé közelebbről stb. Erre a kritikára Volf +György _Válasz a Nyelvemléktár ügyében_ c. ellenbírálatot írt (_Bp. Sz._ +1879. 21. k. 411–425. l.). Volf az egész bírálatban személyes bosszút +lát. A névtelenségnek – úgymond – ma semmi értelme nincs, káros mind az +irodalomra, mind az íróra stb. – A szerk. (Gyulai) jegyzetei közvetlenül +ezen válasz után olvashatók, cím nélkül. A címet mi adtuk. – Ez +éleshangú polémiánál szükséges megjegyezni, hogy a két ellenfél között +később igen jó viszony fejlődött ki; Gyulai szívesen fogadott cikkeket +Volftól a _Bp. Sz._-be s az Akadémiában is örömest dolgoztatta. + +Az anonymitas kérdésére nézve l. még gyüjteményünk következő cikkeit: +_Néhány év Petőfi életéből, Apró polémiák, Polémiák._ Gyulainak a +névtelenségről vallott felfogását kizárólag a jelen kötet fenti +dolgozatai tüntetik fel. + +=A szerkesztő jegyzete.= Gyulai e jegyzetet Péterfy Jenő _Bírálóimnak_ +c. polémiájához (_Bp. Sz._ 26. k. 313–318. l.) fűzte. Péterfy polémiája +felelet Asbóth János és Keszler József bírálataira, melyek a _Pester +Lloyd_ban (1881. 95. sz.), illetőleg _Ellenőr_ben (1881. 172. sz.) +jelentek meg és támadták Péterfynek _Jókai Mór_ról írt s a _Bp. Sz._-ben +(26. k. 1–27. l.) közölt tanulmányát. A _Pesti Naplót_ Péterfy polémiája +nem említi. – A jegyzet elején tett célzás Kossuth _Iratai_ra vonatkozik +s így kapcsolatban van Gyulai _Még egyszer Kossuth és a pragmatica +sanctio_ c. cikkével (_Bp. Sz._ 26. k. 144–155. l. és _Bírálatok_). + +=A Nyelvőr és a Budapesti Szemle.= Aláírás nélkül jelent meg, de Gyulai +szerzősége kétségtelen; a cikk közvetlen folytatása Gyulai _A Nyelvőr és +a költői szabadság_ című, szintén anonym dolgozatának _(Bírálatok)_, sőt +kapcsolatban van a Volf György válaszához írt szerkesztői jegyzetekkel +is. – A polémia körébe vágó cikkek sorrendje egyébként a következő: +Bánóczi József: _Greguss Költészettanának is mertetése_ (_Magyar +Nyelvőr_ 1881. X. k. 421–424. l.); Gyulai: _A Nyelvőr és a költői +szabadság_ (Bp. Sz. 28. k. 318–320. l.); Szarvas Gábor: _Fatum est_ (_M. +Nyelvőr_ 1881. X. k. 553–557. l.) s végül Gyulai szóbanforgó cikke: _A +Nyelvőr és a Budapesti Szemle._ – A Gyulainak feladott kérdések a +_Nyelvőr_ VIII. k.-ben (1879 máj. 15. sz.) találhatók; az ezekre való +megfelelésre Szarvas Gábor _Ballagi Mór és a magyar nyelv_ c. cikkében +(_Nyelvőr_ X. k. 59–69. l.) sürgeti Gyulait. – A cikk befejező soraiban +említett nyilt levél a _Bp. Sz._ 29. k. 349–352. lapján olvasható. + +=«Toldi szerelme» egy kihagyott versszakáról.= E bensőséges hangú +visszaemlékezés inkább szépirodalmi, mint kritikai mű, – érdekes +irodalomtörténeti vonatkozása miatt azonban jól illik a gyüjteménybe; +mellőzése – úgy hisszük – indokolatlan lenne. + +=Deskriptív kritika.= Gyulai első megjegyzése Alexander Bernátnak _Dóczy +Lajos_ról írt cikkére (_A Hét_ 1890. 22. sz.) vonatkozik. Alexander erre +nyilt levelet intézett Gyulaihoz _Deskriptív kritika_ címmel (_Bp. Sz._ +63. k. 478–480. l.). Ehhez kapcsolódik Gyulai második, rövid jegyzete. + +=Jászai Mari asszony Elektrája.= A _Bp. Sz._-ben (65. k. 318–320. l.) +_Spectator_ aláírású nyilt levél számolt be _Jászai Mari asszony +Elektrájá_ról. Gyulai e nyilt levél végszavához fűzi csillagalatti +(kiadásunkban I. számmal jelzett) jegyzetét. + +=A M. T. Akadémia s egy pár hirlapíró.= _A Hét_ből idézett rész az 1893 +máj. 14-iki szám _Irodalom_ rovatának _Akadémiai_ kezdetű pár soros +híréből való, a _Pesti Hirlap_ból vett idézet pedig az 1893 máj. 15-iki +szám _Arany emlékezete_ c. részletes tudósításából. – _A Hét_ nem hagyta +szó nélkül Gyulai cikkét; erre vonatkozóan l. _A Hét_ 1893 jún. 4-iki +sz.-nak _A Budapesti Szemlében_ kezdetű polémiáját. + +=A Nemzeti Színház és Szigligeti.= A _Bp. Sz._ eredeti szövege alatt +feltűntetett gondolatjel (-) sajtóhiba; Gyulai _–i_ jegyét a +tartalomjegyzék helyesen közli. – «A néhány évvel ezelőtt bővebben +fejtegetett észrevételek» – hivatkozás gyüjteményünknek _A Nemzeti +Színház műsoráról_ c. cikkére. + +=Egy kis polémia.= A polémia idézetei a _Bp. H._ 1899 júl. 3-iki +_Szarvas Gábor szobra_ c. vezércikkéből és Sebestyén Károly _Szarvas +Gábor_ról írt cikkéből (_Magyarország_ 1899. júl. 2.) valók. + + + + +JEGYZÉKE GYULAI PÁL AZON KRITIKAI DOLGOZATAINAK, MELYEK KÖTETBE +ÖSSZEGYÜJTVE MÉG NEM JELENTEK MEG. + +Gyüjtési munkálatainkban Szinnyei József repertóriuma _(Magyar írók)_ +szolgált a legfőbb útbaigazításokkal. Mivel e gazdag, bár nem teljes +repertórium még mindig bő kútfeje a Gyulai-irodalomnak, közöljük +lajstrom gyanánt, hozzávéve az általunk felkutatott dolgozatok címeit s +elhagyva Gyulai szépirodalmi munkáinak, valamint eddigi köteteibe s +gyüjteményünkbe fölvett dolgozatainak jegyzékét. + +_Regélő Pesti Divatlap_, 1842. Színi kritika. + +Kolozsvári _Nemzeti Társalkodó_, 1843–44. Kisebb dolgozatok. + +_Pesti Röpívek_, 1850. 1. sz. Dobsa Lajos: Marquis Brumon; 2. sz. Boross +Mihály: Házasság spekulációból; 3. sz Barna Ignác: Szerelemhangok; 9. +sz. A Hölgyfutár poétái; 4–10. sz. Társaséletünk. + +_Fiatalság Barátja_, 1851. Vegyes közlemények. + +_Szépirodalmi Lapok_, 1853. 9. sz. Losonczy László költeményei; 14. sz. +Elsz Sándor – B. S. F.: Ő nem féltékeny; 15–16. sz. Szikszói Enyhlapok; +46. sz. A chinai salon. + +_Vasárnapi Ujság_, 1854. 1. sz. Irodalmi ismertetések: Toldi, +Hunyadiak-kora; 6. sz. gróf Teleki József; 1866. 44. sz. Kemény +Zsigmond; 1867. 7. sz. Pákh Albert; 1873. 49. sz. Csengery Antal. + +_Pesti Napló_, 1855. II. 51. sz. Obernyik Károly; 1857. 10., 25. sz. +Petőfi szülővárosáról; 1862. 224., 236. sz. A magyar írók segélyegylete +és a «Vezér» tárcaírója; 242. sz., 1863. 15., 23., 24., 28. sz. A magyar +írók segélyegylete; 1867–68. Politikai cikkek Deák-párti szellemben, 8. +sz. Perczel Mór emlékirataira; 1872. 78. A Kisfaludy-Társaság utolsó +űléséről; kisebb cikkek; 1874. 135., 142. Deák F. levele B. Wesselényi +Miklóshoz. 236. sz. Petőfi költeményei s az írói tulajdonjog; 1878. 2., +3. sz. A magyar írók segélyegylete; 1879. Petőfi és Prielle Cornelia. + +_Magyar Sajtó_, 1862. 241., 1864. 35., 56., 1866. 81. sz. Magyar írók +segélyegylete. + +_Szépirodalmi Figyelő_, 1861. I. 46. sz. Kazinczy Ferenc levelei Cserey +Farkashoz (csillagalatti jegyzet); 1862. 13–18. sz. Önbírálat; 15. sz. +Spanyol népmesék; 20. sz. Szerelem és eskü; 23–24. sz. Kolozsvári album. + +_Koszorú_, 1863. I. 19. sz. A magyar ember könyvtára; A magyar +izraeliták évkönyve; A magyar nemzet classicusai; 1864. II. 10. sz. Amit +a nők legjobban szeretnek; 11 sz. Nyelvtudományi Közlemények; Budapesti +Szemle LXI. füz.; 20. sz. Budapesti Szemle LXII., LXIII. füz. + +_Budapesti Szemle_, 1866. 4–5. sz. Flegler Szalay Lászlóról; Imre S.: +Magyar irod. tört. 5–8. sz. Kisf.-Társ. 1867. 8. sz. Chateaubriand és +kora, Ponsard emlékezete: 1868–1869. 10–15. sz. Kisf.-Társ.; 1881. 27. +k. Vázlatok a M. T. Akadémia félszázados történetéből; 1882. 33. k. +Válasz Trefort Ágost nyilt levelére; 1884. 39. k. A Pesti Napló és a +Kisf.-Társ.; 1885. 42. k. Budapest a kiállítás alatt; 44. k. A komáromi +és váradi színészet tört. 1891. 66. k. Sipulusz tárcái; 67. k. Magyar +vagy német színház? 1892. 73. k. A Bp. Hirlap és gr. Széchenyi István; +1894. 77. k. A Magyar Nyelvőrnek; 80. k. Huszár Anna; 1896. 87. k. +Testamentum, A szív könyve; 1897. 91. k. Igazság a földön; 1898. 95. k. +A bevándorlók; 1900. 102. k. Korhadt fakeresztek: 103. k. Ugody Lila; +1904. 118. k. Emlékezés Deák Ferencre; 119. k. Jókai Mór önmagáról. + +_Politikai Hetilap_, 1866. Bírálatok. + +_Budapesti Közlöny_, 1867. Bírálatok; 2629. l. Magyar írók segélyegylete +kimutatása; 1872. 74. sz. Lord Byron és Rutilius. + +_Sürgöny_, 1867. 44. sz. Magyar írók segélyegylete. + +_Hon_, 1867. 36. sz. Magyar írók segélyegylete. + +_Reform_, 1870–71. Vegyes cikkek és bírálatok. + +_Ellenőr_, 1877. 438. sz. Petőfiről, előad. után Sümegi Kálmán (Gyulai +egyetemi előadásáról szóló tárcacikk). + +_A Kisfaludy-Társaság Évlapjai_, XVII. Jelentés Lukács Móric haláláról; +XVIII. Pohárköszöntője Tóth Lőrinc félszázados írói munkásságának +ünnepén; Bíráló jelentés Pálffy Albert _Eszti kisasszony professzora_ c. +regényéről; XIX. Beszéde a Katona-ünnepen, Kecskeméten, 1883 ápr. 16; +XXI. Bír. jelent. Baróti László _Újabb Petőfi-reliquiák_ c. művéről; +XXIII. Bír. jelent. Kunoss Ignác török népmeséiről; XXV. Bír. jelent. +Ferenczi Zoltán _Petőfi-életrajzáról_; XXVIII. Bír. jelent. Kriza János +költeményeiről; XXIX. Üdvözlet Apponyinak; XXXII. Üdvözlet Rákosi +Viktornak; Jelentés Pálffy Albert haláláról; XXXIV. Bír. jelent. Lehr +Albert _Hermann und Dorothea_-fordításáról. + +_Nemzet_, 1882. 52. sz. Petőfi és Klapka; 1893. 28. sz. A +Kisfaludy-Társaság és gr. Apponyi Albert. + +_Budapesti Hirlap_, 1882. 248. sz. Petőfi élete és költészete, Gyulai +előadásaiból. + +_Akadémiai Értesítő_, 1883–84. Jelentések a Péczely drámai pályázatról; +1885. Jelentése a széphalmi mauzoleumról s javaslatai; 1886. Jelentés a +Péczely drámai pályázatról. + +_Egyetértés_. 1883, 357. sz. Felolvasása Petőfi dalairól. + +_Magyar Ifjúság Lapja_, 1885. Arany János _Ártatlan dac_ című +költeményének története. + + + + +NÉV- ÉS TÁRGYMUTATÓ. + + =A.= + Abonyi Árpád 341. + Ábrányi Kornél 276, 338, 339. + – _Rövidlátók_ 276. + Academy 308. + Addison 110. + Akadémia 18, 161, 162, 170, 188, 252–254, 261, 264–273, 280, 292, 293, + 302, 309, 324, 330, 345–347, 362, 385, 386, 389, 392, 393. + – Értesítő 266. + – Nyelvtana 110. + Alexander Bernát 330, 331, 385. + Almeida-Garrett, de – 196. + Amade 111. + Ambrus Zoltán 394, 396. + – _Giroflé és Girofla_ 394. + Anakreon 149. + Andrássy Gyula gr. 301, 339. + Angol királynő (szálló) 363. + Apponyi Albert gr. 336. + Arany János 13–15, 21, 55, 114, 117, 118, 229, 236, 237, 247–250, 282, + 305, 313, 324–326, 328, 329, 346, 347, 375, 376, 383–385, 396, 399, + 402. + – _Ágnes asszony_ 114. + – _Árva fiú_ 117. + – _Buda halála_ 248, 249, 399. + – _Keveháza_ 13, 14. + – _Rozgonyiné_ 13. + – _Toldi_ 13. + – _Toldi szerelme_ 324, 326, 328. + – _Török Bálint_ 14. + – _Visszatekintés_ 38. + Ariosto 112, 210, 219. + Aristarchus 77. + Aristoteles 239, 240. + Asboth 316. + Atala 136, 245, 248. + Athenaeum 67–69, 184. + Aurora-kör 224. + =B.= + Baco, Verulami 128, 129. + Bajza Jenő 236, 240, 241, 250. + – _Zách Felicián_ 240. + Bajza József 68, 81–83, 181, 183, 184, 305, 307, 385. + – _Hajdankor világtörténete_ 183. + Balassa Bálint 374. + Balassa János 186. + Balogh Pál 189. + Balogh Zoltán 191. + Ballagi Mór 313. + Balzac 36. + _Bánk bán_ 113. + Bánóczi József 318, 319, 323, 385. + Bányai Ágnes 136. + Bartha Miklós 385. + Bartók Lajos 344, 356. + – _Erzsébet_ 356. + – _Legszebb_ 344. + – _Méhek_ 356. + Bazár 42. + Beck Károly 194. + Bellermann 196, 197. + Bene Ferenc 186, 187, 189. + Beniczky Hermin ld.: Veres Pálné. + Beöthy Zsolt 373–376, 383. + Béranger 163. + Bernard Károly 69. + Berzsenyi 181, 182, 246. + Bezerédj László 170. + Bianka 136. + Bion 149. + Bismarck 300, 301. + Bittó István 301. + Bodenstedt 210. + Bozzai 191. + Brassai 161, 167, 170, 186, 385. + Budapesti Hirlap 25, 28, 356, 383, 384, 402. + – Szemle 43, 86, 127, 128, 169, 172, 176, 177, 290, 291, 295–297, 299, + 311, 313, 314, 317–319, 321, 333. + Budenz József 382. + Bugát 385. + – _Szócsíntan_ 385. + Burns 102, 107, 225. + Byron 102, 107, 112, 133, 136, 217, 225, 246. + =C., Cs.= + Chevalier 170. + Cicero 77. + _Cid_ 110. + Cimabue 173. + Correggio 170, 172. + Czuczor 95, 97, 121, 181, 292. + – _Szűz Margit_ 121. + Családi Kör (újs.) 42. + Családi Lapok 17. + Császár Ferenc 20. + Csató 6, 344. + – _Megházasodtam_ 344. + Csengery Antal 25, 27, 55, 127, 169, 176, 294, 362, 385. + Csepregi 276. + – _Vízözön_ 276. + Cserényi Imre 191. + Csiky Gergely 264, 267, 276, 283, 286. + – _Jóslat_ 264, 265, 268, 270–274, 276, 283–285, 289. + Csokonai 182, 224, 250. + – _Földiekkel játszó égi tünemény!_ 250. + – _Tihanyi echo_ 250. + =D.= + Dalmady Győző 201, 236, 245–247. + Dante 105, 112, 390. + Dávid zsoltárai 17. + Dayka 313, 314. + Deák Ferenc 301, 305, 315, 316, 363, 364, 369, 385. + Délibáb (újs.) 14, 21, 22. + Dennery 22. + Dessewffy Aurél gr. 305, 362. + Dessewffy Emil gr. 252, 256, 257, 260. + Dessewffy József gr. 252. + Divatcsarnok 22, 42, 56. + Dóczy Lajos 276, 280, 282, 283, 290, 291, 331, 344. + – _Csók_ 276, 280, 290. + Dolce, Carlo 37. + Dózsa 191. + Dömjén József 74. + Dömötör János 201. + Dumanoir 22. + Dumas 22. + =E.= + Edinburgh Review 308. + Egressy 230. + Egyetértés 381. + Eleonora 136. + Életképek 227. + Ellenőr 270, 273, 290, 315–317. + Emerson, Ralph W. 170. + Emich Gusztáv 140, 294. + Emődy 55, 233. + Eötvös József br. 6, 186, 227, 252–255, 257–260, 267, 293, 305, 344, + 357, 362, 369, 397. + – _Éljen az egyenlőség_ 344. + – _Emlékbeszédei_ 252. + – _Karthausi_ 212. + Eötvös Károly 381, 382. + – _Gróf Károlyi Gábor följegyzései_ 381. + – _Utazás a Balaton körül_ 381, 382. + Eötvös Lóránt br. 346. + Erdélyi János 77, 86, 87, 123, 129, 273, 305, 328, 385. + Erdélyi Múzeum-egylet 187, 261. + _Érdy-kódex_ 309. + «Eszther» szerzője 38, 47. + Etőfi Andor 73. + =F.= + Falusi Esték (újs.) 25. + Farkas Albert 134. + – _Nemzeti hárfa_ 134. + Fáy András 368. + Ferenczy Teréz 135. + Figyelő ld.: Szépirodalmi Figyelő. + Firduszi 170, 177. + – _Sáhnámé_ 170. + Flóra 135. + Fogarasi János 199, 293. + – _A magyar nyelv szelleme_ 293. + Fortnightly Review 308. + Fővárosi Lapok 194, 269. + Franklin-Társulat 312. + Frauenfeld 186. + Frère Judit 163. + Friebeisz 25, 27. + Füredi 23. + =G., Gy.= + Gaal György 94–96, 110. + Garay 114. + Gévay 310. + Giotto 173. + Goethe 101, 105, 107, 110, 146, 156, 249, 381, 390. + – _Faust_ 249, 281, 313. + Gogoly 137. + Gombostű (újs.) 83, 150, 151, 242, 243. + Greguss 162, 318, 319. + – _Költészettan_ 318. + Grenzboten 41. + Grimm 51, 110. + Grünwald Béla 295–302. + Gvadányi 224. + Gyermekbarát (újs.) 133. + Gyöngyösi 320. + Gyulai Pál 50, 57, 60, 61, 338, 339. + – _Igazság és Hamisság_ 50. + – _Megint a kritikáról_ 38. + =H.= + Hazai és Külföldi Tudósítások 26. + Hebra 186. + Heckenast G. 181, 190. + Hegel 105, 130. + Heine 21, 210, 218, 219, 241. + Herczeg Ferenc 348, 353, 354, 397–399, 402. + – _Böske, Erzsi, Erzsébet_ 353. + – _Pogányok_ 397. + – _Simon Zsuzsa_ 348. + Hét 330, 345, 346. + Hideghéty Antal 189. + Hírnök 73. + Homér 94, 97, 100, 110, 112, 113, 149. + – _Iliász_ 100. + Hon (újs.) 270, 271. + Horatius 282, 285. + Horváth Endre 175. + Horvát István 182. + Horváth Miklós br. 152–154, 165–167. + – _Törökország fővárosa_ 152, 165. + Hölgyfutár 42, 83, 85, 160. + Hrúsz Mária 61. + Hugo Victor 171, 390. + – _Nyomorultak_ 171. + Hunfalvy Pál 200, 382, 386. + =I., J.= + Iduna 135. + Iffland 22. + Igmándy Mihály 337. + – _Magyar szellemi élet_ 337. + Illésházy 309. + Ilosvai 309. + Iris 42. + Irmei Ferenc 305. + Izidóra 136. + Jámbor Pál 271. + James 69. + – _Robin Hood_ 69. + Jánosi Ferenc 170. + Jászai Mari 332, 333. + Jászay Pál 310. + Jenaer Literaturzeitung 308. + Jókai 7, 140, 142, 143, 160, 315–317, 377. + – _Kárpáthy Zoltán_ 143. + – _Magyar nábob_ 143. + – _Politikai divatok_ 140, 143. + – _Régi jó táblabirák_ 143. + – _Szegény gazdagok_ 143. + Jókainé 21. + Jósika Kálmán br. 160. + Jósika Miklós br. 6, 7, 77, 357, 397. L. «Eszther» szerzője alatt is. + József főherceg 326, 327. + =K.= + Kaas Ivor br. 305, 336, 385. + Kabos Ede 341. + Kakas Márton 292. + Kant 105, 129. + _Kathrinéta hajó_ 197. + Kazinczy Ferenc 95, 132, 181, 182, 252, 255, 256, 259, 260, 314, 319, + 320, 370, 376, 388. + Kazinczy Gábor 94, 96, 97, 102, 108, 110, 111, 114, 124, 230. + Keglevich Béla gr. 334. + – _A beteg parlament_ 334. + Kelet Népe (újs.) 270. + Kemény Zsigmond br. 25, 27, 30–32, 34–37, 305, 357, 359–365, 385, 397. + – _Erény és illem_ 30, 35. + – _Forradalom után_ 363. + – _Gyulai Pál_ 360. + – _Korteskedés és ellenszerei_ 362. + – _Ködképek a kedély láthatárán_ 30, 34, 37. + – _Még egy szó a forradalom után_ 363. + – _Özvegy és leánya_ 360. + – _Rajongók_ 360. + – _Szerelem és hiúság_ 30, 35, 37. + – _Szív örvényei_ 30, 35, 37. + – _Zord idő_ 360. + Kerényi 69. + Kertbeny 175. + Keszler 316. + Kis János 132. + Kiss József 346. + Kisfaludy Károly 95, 97, 114, 125, 201. + Kisfaludy Sándor 132, 192, 257, 261. + Kisfaludy-Társaság 87, 102, 188, 254, 261, 331, 357, 365, 391, 392. + Knöpfler Vilmos 189. + Kolmár József 174, 175. + – _Dalok könyve_ 174. + Kolozsvári Közlöny 86. + Komócsy József 201. + Kossuth 294, 315, 362, 364, 384, 385. + Koszorú 245. + Kovács Pál 6. + Kovács Sebestyén Endre 186, 187. + Kölcsey 149, 252, 254, 260, 305. + Kőrösy 252. + Kritikai Lapok 165, 166, 168. + Kriza János 51, 87, 114, 123, 124. + – _Vadrózsák_ 87. + Kubinyi Ágoston 187. + Kulcsár 26. + Kunoss 76. + Kuthy 7, 230. + Külföldi Regénytár 69. + =L.= + Lampérth Géza 373, 374, 376, 378, 379. + – _Első könyvem_ 373. + Légrády-cég 396. + Lendvai Márton 21. + Leonardo da Vinci 172, 173. + Lermontov 137. + Lessing 130, 201, 240. + Lévay József, 191, 346, 347. + Lily 274, 275. + – _Euphues_ 274. + Lisznyai 228. + Literarisches Centralblatt 308. + Lugossi 18. + Lukácsy 25. + =M.= + Macaulay 108, 129, 201, 221, 235, 236. + Madách Imre 248, 249, 357, 371. + – _Az ember tragédiája_ 248, 249. + Magyar Népkönyv 25, 27. + – Népkönyvtár 25. + – Nők Házikönyvtára 25. + – ország (újs.) 383. + – Sajtó 236, 242, 243. + – Társaság 61, 62, 64. + Majláth 95, 110. + Matkó 321. + Mérai Horváth 341. + Merényi 50, 51. + Michelangelo 172, 173. + Mikó Imre gr. 87. + Milton 105, 112. + Molière 236, 245, 284, 285. + – _Tartuffe_ 245. + Montégut 163. + Moore 102. + Moreto 280. + – _Donna Dianna_ 280. + =N., Ny.= + Nagy Ignác 7, 68, 344. + – _Tisztújítás_ 344. + Nagy Lajos 86. + I. Napoleon 170, 201. + III. Napoleon 308. + Nefelejts (újs.) 42. + _Negyvenéves hölgy_ 69. + Neményi 385. + Nemzeti Hírlap 270. + – Múzeum 185, 390. + – Színház 21, 42, 68, 185, 267, 340–344, 355, 356. + Nibelungenlied 100, 110, 169, 170, 172, 176, 177. + Nővilág 42, 150. + Nyelvemléktár 309–311, 313. + Nyelvőr 303, 308, 313, 314, 318–322, 384, 386. + Nyelvtudományi Közlemények 200. + =O.= + Olcsó Könyvtár 313. + Orlai-Petrics 55. + Ország Tükre 160, 165. + =P.= + Pákh Albert 55, 57, 229, 233. + Pálffy Albert 6, 9, 11, 160. + – _A tiszttartó veje_ 11. + – _Carteaux_ 10. + – _Csel és véletlen_ 11. + – _Egy báróné_ 11, 12. + – _Egy éj a csárdában_ 10. + – _Egy kastély az erdőben_ 5, 12. + – _Etoile-Sombre_ 10. + – _Harlem Richárd_ 11. + – _Pesti szerelem_ 11. + – _Rivuli Dominarum_ 10. + – _Trois Riviers_ 10. + – _Városi és falusi elmésség_ 11. + Patrubány Gergely 189. + Paulay Ede 341, 343, 355. + Pazmanaeum 300. + Pázmány Péter 18, 383. + Percy 86. + Pester Lloyd 194, 271, 315–317. + Pesti Divatlap 73. + – Hírlap 227, 346, 362. + – Napló 27, 61, 267, 268, 271–273, 284, 315–317, 339, 363. + Petőfi István 56, 62. + Petőfi Sándor 55–76, 78–84, 97, 107, 116, 162, 164, 165, 174, 175, + 190, 191, 194, 195, 201, 218–231, 233–235, 246, 247, 250, 266, 282, + 292–294, 375, 383–385, 389, 390, 392. + – _Felhők_ 246. + – _Hóhér kötele_ 222, 227. + – _Összes költeményei_ 60, 162, 293. + – _Tigris és hiéna_ 222. + Petőfi-ház 389, 390, 393. + – Társaság 389–393. + Petrarca 217. + Petrovics István 61. + Pfeiffer 293. + Phaedrus 385. + Planche Gusztáv 31, 77, 170, 172. + Plato 129, 136. + Pompéry 161. + Prévost 215. + – _Manon Lescaut_ 215. + Protestáns Lap 17. + Puskin 137, 210, 292. + =Q.= + Quintilianus 262. + =R.= + Rafael 148, 172, 173. + Rákosi Jenő 276–280, 283, 344. + – _A báróné levelei_ 344. + – _Aesopus_ 269, 276. + – _Krakói barátok_ 278. + – _Régi dal régi gyűlölségről_ 277. + – _Szerelem iskolája_ 279. + – _Színre-színt_ 278. + Régi magyar költők tára 311. + Reguly 252, 260. + Religio 17. + Rembrandt 172. + Remellay 162. + Réthy Lajos 131–133. + – _Szavalmányok_ 131. + Revue des deux mondes 40, 128. + Riedl Szende 165–168. + Riehl 170. + Roboz 20. + Romer Flórián 189. + Rousseau 138, 307. + Rózsaági 151. + Rubens 172. + =S.= + Sajó Sándor 383. + Salamon Ferenc 162, 385. + Samaleder 186. + Sámbár 321. + Sárossy Gyula 247. + – _Arany trombita_ 247, 248. + Sauer 186. + Schiller 20, 105, 107, 340. + Schlegel 245. + Schmidl Adolf 189. + Schmidt Julian 40, 317. + Schopenhauer 303, 305, 307. + Scott Walter 102. + Sennyei br. 335. + Shakespeare 8, 98, 105–107, 112, 118, 129, 135, 179, 201, 222, 243, + 244, 246, 274, 275, 277, 282, 284–286, 291, 381, 390. + – _Felsült szerelmesek_ 275, 277. + – _Hamlet_ 240. + – _Macbeth_ 118. + – _Othello_ 241, 243. + – _III. Richard_ 243, 244. + – _Romeo és Julia_ 242. + – _Sok hűhó semmiért_ 284. + – _Szentivánéji álom_ 282. + Silberstein 346. + Simonfi Kálmán 20. + Simonyi 313. + Singer-Wolfner 396. + Somogyi Ignác 175. + Sophokles 81. + – _Elektra_ 332, 333. + Spectator 111. + Sue 171. + Sujánszky Antal 16. + – _Vallásos költeményei_ 16. + Swift 212. + =Sz.= + Szabados János 201, 245–247. + Szabó István 20, 149. + Szabó József 186, 187. + Szabó Károly 149. + Szabó Richárd 133. + Szalay László 252, 256–258, 260, 362, + Szalay 309. + Szana Tamás 305. + Szapáry 301. + Szarvas Gábor 382–388. + – _A magyar igeidők_ 386. + – _Magyartalanságok_ 386. + Szász Béla 201. + Szász Károly 38, 44, 45, 47, 49, 72, 77, 169–171, 176, 177, 191, + 264–266, 268, 271–273, 286. + – _Két eposz_ 170, 176. + Szeberényi Lajos 55–57, 59–61, 63–66, 68–76, 78, 80, 81, 163–165, 225, + 227, 233. + – _Néhány év Petőfi életéből_ 55. + Széchenyi István gr. 77, 178–180, 252, 258, 259, 302, 362. + – _Hitel_ 179. + – _Világ_ 179. + – _Stadium_ 179. + Székács 175. + Székely József 170. + Székely népballadák 86. + – _Barcsai_ 90, 114. + – _Bátori Boldizsár_ 88, 118. + – _Budai Ilona_ 88, 116. + – _Julia szép leány_ 91, 120, 121. + – _Kádár Kata_ 88, 114. + – _Királyfi_ 90. + – _Kőmíves Kelemen_ 88. + – _Molnár Anna_ 114. + – _Oláh Gerő_ 90. + – _Szép Ilon_ 90. + Szemere Attila 341. + Szemere Bertalan 294. + Szemere Pál 353. + Szenczi Molnár Albert 383. + Szendrey Julia 135. + Szentmiklóssy 181. + Szépirodalmi Figyelő 42, 46, 49, 150, 151, 165, 166, 168. + Szépirodalmi Lapok 13. + Szépművészetek Csarnoka 160, 162. + Szigligeti 23, 267, 271, 344, 355, 356. + – _Szökött katona_ 23. + Szilády 311. + Szily Kálmán 346, 347. + Szokoly Viktor 79–85. + – _Petőfi életéből_ 79. + Szollogub 137. + Szöllősy Nina 135. + Szontágh Pál 357. + =T.= + Tárkányi Béla 17. + Tasso 100, 113. + Tavasz (zsebkönyv) 74, 76. + Teleki László 238, 240. + – _Kegyenc_ 238, 240. + Teleki-pályázat 264. + Thackeray 36. + Theodóra 136. + Thewrewk Emil, Ponori 144–147, 149. + – _Józsa_ 144, 149. + Times 308. + Tinódi 14, 309. + Tisza Kálmán 301. + Toldy Ferenc 21, 75, 94, 96, 97, 102, 108, 110, 111, 114, 124–126, + 181–184, 192, 193, 257, 266, 314, 385. + – _A magyar nemzet classicus írói_ 181. + – _A magyar nemzeti irodalom története_ 192. + Tolnai Andor 341. + Tolnai Lajos 201. + Tompa 190, 191. + – _Pipás kántor_ 190. + Tóth Kálmán 266, 280. + Török János 178, 179. + – _Gróf Széchenyi István politikai iskolája_ 178. + Trefort Ágoston 170. + Turgenyev 137, 210, 216. + – _A nemes fészek_ 137. + =U., Ü.= + Új Idők 402. + Új Magyar Múzeum 55. + Újabbkori ismeretek tára 55. + Üstökös 292, 294. + =V., W.= + Vachott Sándor 68. + Vachott Sándorné 131–133. + Vadnai 248. + – _Eszter_ 248. + Vahot Imre 228. + Vajda János 162, 236, 245, 246, 250. + – _Önbírálat_ 150, 151. 161. + Váradi Antal 356. + Vas Gereben 25. + Vasárnapi Újság 25, 27, 56, 61, 160. + Veres Pálné 366, 368–371. + – _Nézetek a női ügy érdekében_ 369. + Verhovay 305. + Vészi József 346, 385. + Vida 236. + Virág Benedek 181–183, 371. + – _Magyar Századok_ 182. + – _Poétai Munkái_ 181. + Virgil 100, 113, 171. + – _Aeneis_ 110. + Vitkovics Mihály 181, 370. + Vohl Janka 136. + Volf György 303–314. + Voltaire 105. + Vörösmarty 24, 68, 69, 75, 81, 82, 95, 97, 113, 116, 120, 121, 125, + 126, 132, 174, 175, 182, 199, 200, 224, 233, 252, 256, 257, 260, + 282, 283, 305, 313, 368, 371, 375, 385. + – _Cserhalom_ 257. + – _Csongor és Tünde_ 283. + – _Eger_ 113, 257. + – _Gábor diák_ 24. + – _Hedvig_ 121. + – _Két szomszédvár_ 114, 257. + – _Rabló_ 116. + – _Salamon_ 116. + – _Szép Ilonka_ 114. + – _Szilágyi és Hajmási_ 114. + – _Tündérvölgy_ 95. + – _Uri hölgyhöz_ 368. + – _Zalán futása_ 113. + Wittelshöfer 186. + Wlassics Gyula 402. + =Z., Zs.= + Zalár 191. + Zilahy Károly 162, 191, 194, 195, 201–204, 208, 211, 215, 216, + 218–226, 228–236, 238, 240–251. + – _Apropos-k és malapropos-k_ 213. + – _Baklövések a dramaturgia abécéjében_ 241, 242. + – _Csalfa álmok, tört remények_ 211. + – _Dalok földjéről_ 216. + – _Drámai igazság és a magyar drámairodalom_ 241. + – _Drámai nyelvről_ 240. + – _Egy magyar énekesnő külföldön_ 214. + – _Hivatlan bíró, fogadatlan prókátor_ 241. + – _Kirándulás Provenceba_ 216. + – _Nizzai élet_ 216. + – _Petőfi Sándor életrajza_ 194, 195, 201, 219–235. + – _Székely legény_ 216. + – _Verőfényes napok_ 216. + – _Tragédia bölcselete_ 238. + Zipser 186. + Zrínyi Miklós gr. 17, 100, 113, 374, 384. + Zsedényi Edvárd 364. + + + + +Lábjegyzetek. + +[Footnote 1: Pesti Röpívek. 1850. I. év, 1. sz. 27–28. l., aláírás +nélkül.] + +[Footnote 2: Pesti Röpívek, 1850. 1. év, 4. sz. 123–126. l., aláírás +nélkül.] + +[Footnote 3: Szépirodalmi Lapok, 1853. Első félév, 16. sz. 255–256. l., +aláírva: _1000_.] + +[Footnote 4: Szépirodalmi Lapok, 1853. Első félév, 31. sz. 496. l. +aláírva: _1000_.] + +[Footnote 5: Szépirodalmi Lapok, 1853. Első félév, 40. sz. 628–633. l., +aláírva: _–g_.] + +[Footnote 6: Vasárnapi Ujság, 1854. I. évf. 6. sz. 46–47. l., aláírva: +_A «Vasárnapi Ujság» szerkesztősége_.] + +[Footnote 7: Pesti Napló, 1854. V. évf. 50/1193. sz., aláírva: _Gyulai +Pál_.] + +[Footnote 8: Szépirodalmi Figyelő, 1861. I. évf. 44–45. sz., 689–691, +705–707. l., aláírva: _Gyulai Pál_.] + +[Footnote 9: Avril 15, 1861. 918 p.] + +[Footnote 10: 1854. II. Semester. IV. Band. 70. S.] + +[Footnote 11: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. 9. sz., 132–134. l., +aláírva: _Gyulai Pál_.] + +[Footnote 12: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 1–3. +sz., 4–6., 20–22., 36–39. l., aláírva: _Gyulai Pál_.] + +[Footnote 13: Petőfi iskolai életére vonatkozó adatokat egész a selmeci +líceumba léptéig testvére Petőfi István közlése nyomán (lásd Vasárnapi +U. 1857. 5. sz.), így kell kiigazítni: Petőfi egész hatéves koráig +Félegyházán volt szülőinél; akkor Kecskemétre adták Hábel Józsefhez, ki +atyja akkori félegyházi s kecskeméti székeinek haszonbérlő társa volt. +Két évig járt Kecskeméten az ev. alsóbb iskolába s midőn innen +visszajött, szülei Félegyházáról Szabadszállásra költöztek s innen +nemsokára Szent-Lőrincre (Tolna megyében) vitték iskolába, hol legalább +is egy évet töltött. Visszatértével Pestre vitték, hol három évig, +azután Aszódra, hol szintén három évig járt iskolába. 1838-ban Selmecre +vitték a retorikába, hol azonban félév mulva búcsút vett a kapufélfától. + +_Gy. P._] + +[Footnote 14: Lásd V. U. 1857. 1. sz.] + +[Footnote 15: Lásd V. U. 1857. 5. sz.] + +[Footnote 16: Lásd V. U. 1857. 3. sz. Vörösmarty László levelét.] + +[Footnote 17: Lásd Petőfi összes költeményei, Pest, 1848. I. db. 158. +l.] + +[Footnote 18: Lásd Petőfi összes költeményei 168. lap. Szeberényi +szerint nincs benne.] + +[Footnote 19: Lásd Hirnök 1845. I-ső félév 16., 17. sz.] + +[Footnote 20: Lásd Pesti Divatlap 1845. I-ső félév 19. sz.] + +[Footnote 21: Petőfi feleletében a kompakt betűkkel szedett másik szó +«tömjénét» alkalmasint Dömjén Józsefre vonatkozik, a «Tavasz» című +zsebkönyv egyik szerkesztőjére. Azonban úgy látszik, hogy a bírálatot +Szeberényi írta és Dömjén csak a pápai adatokat szolgáltatta neki Petőfi +ellen.] + +[Footnote 22: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 11. +sz. 165–167. l., aláírva: _Gy. P._] + +[Footnote 23: Lásd Néhány év Petőfi életéből. Írta Szeberényi 25. l.] + +[Footnote 24: Lásd Néhány év Petőfi életéből. 29. l.] + +[Footnote 25: Szépirodalmi Figyelő. 1862, II. évf. Második félév, 12–16. +sz., 177–179, 193–197, 209–211, 225–227, 241–245. l., aláírva: _Gyulai +Pál_.] + +[Footnote 26: Mett = mert.] + +[Footnote 27: Pozsonyi.] + +[Footnote 28: Terpedt _a_, hasonló esetben az _l_ előtt a többi +önhangzók is így vannak jelölve.] + +[Footnote 29: Közép _e_, a többi is így ponttal van jelölve.] + +[Footnote 30: Mindjárt.] + +[Footnote 31: Fekete, betűcsere.] + +[Footnote 32: A közép e, itt is ponttal van jelölve.] + +[Footnote 33: Első.] + +[Footnote 34: Nézés, az első _ö_ az _ö_ és _é_ közötti diphtongusszerű +hang.] + +[Footnote 35: Engemet.] + +[Footnote 36: Sárga.] + +[Footnote 37: Gaal György népmese gyüjteménye. Kiadták Kazinczy Gábor és +Toldy Ferenc. Pest, 1857–59. Harmadik kötet, IV–VII. lap.] + +[Footnote 38: Gaal György magyar népmese gyüjteménye. Kiadták Kazinczy +G. és Toldy F. Első kötet. 1857. III–IV. lap.] + +[Footnote 39: U. a. Második kötet. III–IV. lap.] + +[Footnote 40: Színében.] + +[Footnote 41: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 12. +sz., 179–182. l., aláírva: _–g_.] + +[Footnote 42: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 13. +sz. 205–206. l., aláírva: _–g_.] + +[Footnote 43: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 18. +sz. 284–285. l., aláírva: _–g_.] + +[Footnote 44: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 20. +sz. 315–316. l., aláírva: _–i_.] + +[Footnote 45: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 20. +sz. 316–317. l., aláírva: _–i_.] + +[Footnote 46: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 21. +sz. 325–326. l., aláírva: _–g_.] + +[Footnote 47: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 21. +sz. 334–335. l., aláírva: _–i_.] + +[Footnote 48: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 22. +sz. 339–342. l., aláírva: _–g_.] + +[Footnote 49: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 22. +sz. 350–351. l., aláírva: _–g_.] + +[Footnote 50: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 26. +sz. 405–406. l., aláírva: _Gyulai Pál_.] + +[Footnote 51: Koszorú, 1863. Első félév, 14. sz., 330–332. l., aláírva: +_–g_.] + +[Footnote 52: Koszorú, 1863. Első félév, 19. sz. 452. l., aláírás +nélkül.] + +[Footnote 53: Koszorú, 1863. Első félév, 22. sz. 523. l., aláírás +nélkül.] + +[Footnote 54: Koszorú, 1863. Első félév, 22. sz. 523–524. l., aláírás +nélkül.] + +[Footnote 55: Koszorú, 1863. I. évf. Második félév, 5. sz. 113–114. l., +aláírva: _–g_.] + +[Footnote 56: Koszorú, 1863. I. évf. Második félév, 13. sz. 309–310. l., +aláírva: _–i_.] + +[Footnote 57: Koszorú, 1863. I. évf. Második félév, 22. sz. 523. l., +aláírás nélkül.] + +[Footnote 58: Koszorú, 1864. II. évf. Első félév, 6. sz. 139–140. l., +aláírás nélkül.] + +[Footnote 59: Koszorú, 1864. II. évf. Első félév, 11. sz. 258. l., +aláírva: _–g_.] + +[Footnote 60: Koszorú, 1864. II. évf. Első félév, 12. sz. 284. l., +aláírva: _Gy. P._] + +[Footnote 61: Koszorú, 1865. III. évf. Első félév, 6. sz. 142. l., +aláírva: _Gyulai Pál_.] + +[Footnote 62: Nyelvtudományi Közlemények. Szerkeszti Hunfalvy. Harmadik +kötet. Második füzet. 1864. 207. l.] + +[Footnote 63: Budapesti Szemle, 1866. V. köt. 465–495. l., aláírva: +_Gyulai Pál_.] + +[Footnote 64: Budapesti Szemle, 1868. XI. köt. 186–193. l., aláírva: +_Gyulai Pál_.] + +[Footnote 65: Budapesti Szemle, 1875. 9. köt. 18. sz. 408–427. l., +aláírva: _Gyulai Pál_.] + +[Footnote 66: Ellenőr, 1877. IX. évf. 63. sz.] + +[Footnote 67: Fővárosi Lapok, 1877. XIV. évf. 144. sz.] + +[Footnote 68: Budapesti Szemle, 1878. 17. köt. 33. sz. 203–208. l. +aláírva: _Gyulai Pál_.] + +[Footnote 69: Budapesti Szemle, 1879. 21. köt. 42. sz. 425–434. l., +aláírva: _Szerk_.] + +[Footnote 70: Budapesti Szemle, 1881. 26. köt. 53. s. 319–320. l., +aláírás nélkül.] + +[Footnote 71: Budapesti Szemle, 1882. 29. köt. 61. sz. 173–176. l., +aláírás nélkül.] + +[Footnote 72: Budapesti Szemle, 1883. 34. köt. 76. sz. 129–133. l., +aláírva: _Gyulai Pál_.] + +[Footnote 73: Budapesti Szemle, 1890. 63. köt. 163. sz. 160. l., +aláírva: _–i_.] + +[Footnote 74: Budapesti Szemle, 1890. 63. köt. 165. sz. 480. l., +aláírva: _–i_.] + +[Footnote 75: Budapesti Szemle, 1891. 65. köt. 170. sz. 320. l., +aláírva: _Szerk_.] + +[Footnote 76: Budapesti Szemle, 1891. 65. köt. 171. sz. 480. l., +aláírva: _Gyulai Pál, a Budapesti Szemle szerkesztője_.] + +[Footnote 77: Budapesti Szemle, 1891. 68. köt. 180. sz. 492–493. l., +aláírva: _–i_.] + +[Footnote 78: Budapesti Szemle, 1892. 69. köt. 181. sz. 156–158. l., +aláírva: _–i_.] + +[Footnote 79: Budapesti Szemle, 1893. 74. köt. 196. sz. 156–159. l., +aláírva: _–i_.] + +[Footnote 80: Budapesti Szemle, 1893. 74. köt. 198. sz. 477–478. l., +aláírva: _–i_.] + +[Footnote 81: Budapesti Szemle, 1894. 80. köt, 214. sz. 153–157. l., +aláírva: _–i_.] + +[Footnote 82: Budapesti Szemle, 1895. 83. köt. 223. sz. 157–158. l., +aláírva: _–i_.] + +[Footnote 83: Mint elnöki megnyitó fölolvastatott a Kisfaludy-Társaság +1896 febr. 9-én tartott közülésén. + +Budapesti Szemle, 1896. 85. köt. 231. sz. 463–469. l., aláírva: _Gyulai +Pál_.] + +[Footnote 84: Mint emlékbeszéd fölolvastatott a nőképző-egyesület folyó +év máj. 30-án tartott emlékünnepélyén. + +Budapesti Szemle, 1896. 86. köt. 234. sz. 454–458. l., aláírva: _Gyulai +Pál_.] + +[Footnote 85: Budapesti Szemle, 1897. 92. köt. 250. sz. 148–152. l., +aláírva: _–i_.] + +[Footnote 86: Budapesti Szemle, 1899. 99. köt. 272. sz. 306–312. l., +aláírva: _–i_.] + +[Footnote 87: Budapesti Szemle, 1901. 105. köt. 289. sz. 156–159. l., +aláírva: _–i_.] + +[Footnote 88: Budapesti Szemle, 1901. 107. köt. 297. sz. 475–477. l., +aláírva: _–i_.] + +[Footnote 89: Budapesti Szemle, 1904. 117. köt. 325. sz. 137–140. l., +aláírva: _–i_.] + +FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. + + +*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77392 *** |