Initial commit of ebook 77392 filesHEADmain

5 files changed, 26301 insertions, 0 deletions

diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes
new file mode 100644
index 0000000..6833f05
--- /dev/null
+++ b/.gitattributes
@@ -0,0 +1,3 @@
+* text=auto
+*.txt text
+*.md text
diff --git a/77392-0.txt b/77392-0.txt
new file mode 100644
index 0000000..59fae7f
--- /dev/null
+++ b/77392-0.txt
@@ -0,0 +1,12244 @@
+*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77392 ***
+
+A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KÖNYVKIADÓ VÁLLALATA
+
+ÚJ FOLYAM
+
+1925–1927. CYCLUS
+
+GYULAI PÁL KRITIKAI DOLGOZATAINAK ÚJABB GYÜJTEMÉNYE
+
+AZ 1927-IK ÉVI ILLETMÉNY
+
+GYULAI PÁL KRITIKAI DOLGOZATAINAK ÚJABB GYÜJTEMÉNYE
+
+1850–1904
+
+BUDAPEST
+
+A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KIADÁSA
+
+1927
+
+FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA
+
+
+
+
+TARTALOM.
+
+  E kiadványról  IX
+
+1850.
+
+  I.  Irodalmi élet  1
+  II.  Egy földönfutó hátrahagyott novellái  4
+
+1853.
+
+  III.  Keveháza  13
+  IV.  Sujánszky Antal vallásos költeményei  16
+  V.  Pünkösd napja  19
+
+1854.
+
+  VI.  Egy kis szóváltás  25
+  VII.  Kemény Zsigmond regényei és beszélyei  30
+
+1861.
+
+  VIII.  Egy pár jegyzet a «Visszatekintés» című cikkre  38
+
+1862.
+
+  IX.  Adalék népmeséinkhez  50
+  X.  Néhány év Petőfi életéből  55
+  XI.  Petőfi életéből  79
+  XII.  Két ó-székely ballada  86
+  XIII.  Budapesti Szemle XLVIII–XLIX. füz  127
+  XIV.  Szavalmányok  131
+  XV.  Nemzeti hárfa  134
+  XVI.  A nemes fészek  137
+  XVII.  Jókai legújabb regénye  140
+  XVIII.  Józsa  144
+  XIX.  Apró polémiák  150
+  XX.  Törökország fővárosa  152
+  XXI.  A Szépművészetek Csarnoka  160
+  XXII.  Polémiák  163
+  XXIII.  Budapesti Szemle LIII. füz.  169
+  XXIV.  Dalok könyve  174
+  XXV.  Budapesti Szemle LIV. füz  176
+  XXVI.  Gróf Széchenyi István politikai iskolája  178
+  XXVII.  A magyar nemzet klasszikus írói  181
+  XXVIII.  A magyar orvosok és természetvizsgálók IX-ik nagygyűlése  185
+  XXIX.  Újabb magyar lantosok  190
+
+1864.
+
+  XXX.  A magyar nemzeti irodalom története..  192
+  XXXI.  Petőfi életrajza  194
+  XXXII.  Portugál népköltészet  196
+
+1865.
+
+  XXXIII.  A «sírhalmomi» szóról  199
+
+1866.
+
+  XXXIV.  Zilahy Károly munkái  201
+
+1868.
+
+  XXXV.  Eötvös emlékbeszédei  252
+
+1875.
+
+  XXXVI.  Színházi szemle  263
+
+1877.
+
+  XXXVII.  Helyreigazítás Dóczy «Csók»-ját illetőleg…  290
+  XXXVIII.  Petőfi és a M. T. Akadémia  292
+
+1878.
+
+  XXXIX.  Válasz Grünwald Béla úr nyilt levelére  295
+
+1879.
+
+  XL.  A szerkesztő jegyzetei Volf György válaszára  303
+
+1881.
+
+  XLI.  A szerkesztő jegyzete  315
+
+1882.
+
+  XLII.  A Nyelvőr és a Budapesti Szemle  318
+
+1883.
+
+  XLIII.  «Toldi Szerelme» egy kihagyott versszakáról  324
+
+1890.
+
+  XLIV.  Deskriptiv kritika  330
+
+1891.
+
+  XLV.  Jászai Mari asszony Elektrája  332
+  XLVI.  A beteg parlament  334
+
+1892.
+
+  XLVII.  Magyar szellemi élet  337
+
+1893.
+
+  XLVIII.  A Nemzeti Színház műsoráról  340
+  XLIX.  A M. T. Akadémia s egy pár hírlapíró  345
+
+1894.
+
+  L.  Simon Zsuzsa  348
+
+1895.
+
+  LI.  A Nemzeti Színház és Szigligeti  355
+
+1896.
+
+  LII.  Báró Kemény Zsigmond emlékezete  357
+  LIII.  Veres Pálné emlékezete  366
+
+1897.
+
+  LIV.  Első könyvem.  373
+
+1899.
+
+  LV.  Egy kis polémia  380
+
+1901.
+
+  LVI.  A Petőfi-ház  389
+  LVII.  Giroflé és Girofla  394
+
+1904.
+
+  LVIII.  Pogányok  397
+  Jegyzetek  403
+  Jegyzéke Gyulai Pál azon kritikai dolgozatainak, melyek kötetbe összegyüjtve még nem jelentek meg  415
+  Név- és tárgymutató  418
+
+
+
+
+E KIADVÁNYRÓL.
+
+Gyulai Pál sokáig nem gondolt bírálatai összegyüjtésére.
+Emlékbeszédeiből már 1879-ben (s újra 1890-ben) közzétett egy-, majd
+1902-ben két kötetnyit. Dramaturgiai dolgozatait csak halála előtt egy
+évvel, 1908-ban foglalta össze két kötetbe s ugyanakkor kritikai
+dolgozatai első csoportját egybe.
+
+Ez utóbbi Akadémiánk kiadványaként jelent meg s hét terjedelmesebb,
+csaknem tanulmányszerű kritikai dolgozatot tartalmaz az 1854-től 1861-ig
+terjedő időből. Akadémiánk ez egy kötetnyi gyüjteménnyel megindult
+kezdetet folytatni akarván, Gyulai Pál halála után két évvel, 1911-ben,
+a Bírálatok c. kötetet adta ki, mely 1861-től 1903-ig menőleg
+számszerint harminckilenc válogatott bírálatát öleli fel Gyulai Pálnak.
+
+Sem a Kritikai dolgozatok, sem a Bírálatok kötete nem merítette ki a
+maga évkörének, együttesen egy hosszú félszázadnak (1854–1903) egész, bő
+készletét. Kívánatosnak látszott tehát oly pótkötet előállítása, mely
+lehetőleg kiegészíti amazok hézagait.
+
+Ez a célja a jelen kiadványnak.
+
+Gyulai Pál kritikai dolgozatainak ez újabb gyüjteménye dr. Bisztray
+Gyula egyetemi könyvtári tisztviselő úrnak egy ezelőtt két évvel,
+magánbuzgalomból vállalt munkáján alapszik. Ő u. i. 1925-ben mutatott be
+e sorok írójának egy gépírásos, kész munkálatot, pontos másolatát Gyulai
+Pál mindazon, 1860 és 1880 között írt bírálatainak, melyek az említett
+két akadémiai kiadványba nem voltak felvéve. E gyüjteménnyel, melyet
+nagyobb arányú tanulmány vezetett be s bőséges jegyzet-felszerelés
+kísért, azt célozta, hogy legalább az említett két évtizedre, a kritikus
+Gyulai Pál e virágkorára vonatkozólag végre teljes gyüjtemény álljon
+rendelkezésünkre.
+
+Gyulai Pál születésének századik évfordulója közeledvén, tudomására
+hoztam az akadémiai főtitkár úrnak egy ily kész mű létezését. Örömmel
+fogadta közlésemet, s úgy vélekedvén, hogy Akadémiánk
+Gyulai-centenáriumi ünnepélyét méltóképpen egészítené ki s tenné
+maradandóbb hatásúvá egy harmadik Gyulai-kötet közzététele, csakhamar
+akadémiai határozattá emeltette ezt a gondolatot. Felkérte Négyesy
+László és Császár Elemér r. t. urakat is a kötet anyagának
+megvizsgálására, s reám bízta a megtisztelő feladatot, hogy az ő
+észrevételeiknek, valamint Angyal Dávid r. t. úr tanácsainak figyelembe
+vételével elkészítsem a kiadvány végleges tervét.
+
+Minthogy nem tudni, mikor nyílik alkalom a korábbi gyüjtemények 1860
+előtti és 1880 utáni anyagának szintoly mérvű kiegészítésére, minőt
+Bisztray úr e két év közötti szakaszra nézve tervezett, időszerűbbnek
+látszott, a közbülső húsz év anyagának némi megrostálása árán Gyulai Pál
+tevékenységének egész tartamára kiterjeszteni a készülő gyüjteményt.
+Mellőztünk tehát némely kisebb jelentőségű cikkeket az említett két
+évtized már lemásolt anyagából, s felvettünk helyettök korábbi, vagy
+későbbi bírálatokat. Bisztray úr készséggel vállalkozott gyüjteményének
+ily szempontú átalakítására s így vált e szép gyüjtemény az 1850-től
+1904-ig terjedő egész időre nézve a két korábbi akadémiai kiadvány
+tetemes pótlékává.
+
+Arról, sajnos, le kellett mondanunk, hogy minden idetartozót kiadjunk.
+Az egy bizonyára előbb-utóbb megvalósuló teljes Gyulai-kiadásnak lesz a
+teendője. A még ezen kötetből is kimaradt dolgozatok jegyzékét a kötet
+végén találja meg az olvasó. Közülök az Arisztidesz (Vajda János)
+Önbírálatáról szólót különös sajnálattal mellőztük, – nagy terjedelme
+miatt. Némelyeket azért hagytunk ki, mert java-anyagukat egy-egy későbbi
+emlékbeszédébe úgyis beolvasztotta Gyulai Pál, mint a Pákh Albertről
+(1867) s a Csengery Antalról (1873) szólót; másokat pedig azért, mert
+csak betűjeggyel aláírt cikkek lévén, Gyulai szerzősége (bár nem
+valószínűtlen) kétséget kizárólag megállapítható nem volt. Ilyen
+különösen két, _–g_ jelzésű bírálat a Budapester Tagblattról s Ábrányi
+Emil költeményeiről, a Budapesti Szemle XXXIX. és XL. kötetében (1884).
+Viszont egy-egy apró «szerkesztői jegyzetet» is örömest fölvettünk
+magvas, többnyire elvi jelentőségű tartalma miatt.
+
+A közlött bírálatok nagy része megkívánja vonatkozásaiknak ismertetését.
+Ezt a célt szolgálják Bisztray Gyula úrnak a kötet végén olvasható
+jegyzetei, melyek egyúttal a szerzőség kérdését is elintézik,
+valahányszor az tisztázásra szorul. Gyulai szövegének nyilvánvaló
+sajtóhibáit kijavította a kötet szerkesztője, de minden kétes esetben
+szögletes zárjelbe foglalva közli figyelmeztetését. Az egész szöveg az
+Akadémia mai helyesírási szabályai szerint szedetett ki.
+
+Aligha szorul indokolásra, hogy mi miért vétetett fel a kötetbe. Még a
+jelentéktelenebbnek tetsző, vagy tárgyánál fogva kevesebbet ígérő
+cikkecske is tanulsággal szolgál. Az 1854-nél korábbi darabok már
+koraiságuk miatt is méltán felhívják a figyelmet magukra s épen nem
+méltatlan társai a későbbieknek. Még riportszerű beszámolóban is (a
+magyar orvosok és természetvizsgálók egyik nagy gyűléséről) szerét ejti
+Gyulai irodalmi és közérdekű fejtegetéseknek a szónoki előadás
+művészetéről, a tudomány népszerűsítésének formai feltételeiről s
+megbírálja természettudósainkat, kik «úgy látszik, keveset adnak a
+szorosan vett irodalmi műveltségre». Több ízben ismerteti, még Arany
+János folyóirataiban, a Csengery-féle Budapesti Szemle egy-egy új
+füzetét, s ily igénytelen tartalmi tájékoztatásokhoz is tud fűzni
+eredeti megfigyeléseket, helyreigazításokat, vitába száll egy-egy
+értekezővel, tanácsot ad, eszméket vet fel, fejtegeti a nagy magyar
+szemle célját s egyik főeszközét, az essai műfaját, becses adatokat
+közöl előfizetői akkori számáról, s hírlapi megrovások ellenében éppoly
+biztos nyugalommal védi, amily határozottan visszaútasít hol egy, hol
+más bírálatában minden elfogultságot és fölületességet, mely
+intézményeket és kiváló alkotókat – Akadémiát, Aranyt, Madáchot –
+könnyelműen támad. E kötet egyik legterjedelmesebb bírálata egy ma már
+alig ismert, de barátaitól túlzottan magasztalt, korán elhúnyt költőnek
+és kritikusnak, Zilahy Károlynak a hagyatékával foglalkozik; vele
+szemben kellett Aranyt s Madáchot «védelmeznie», valamint általában a
+higgadtság mérlegét a baráti elfogultság hamis súlymértékeivel szemben.
+E bírálat ma is időszerű, hiszen elfogult reklám és toborzás állandóan
+kísérletezik a helyes értékviszonyok megzavarásával. A határt nem
+ismerő, szertelen magasztalásnak mindenkor ellensége volt Gyulai,
+valóságos «kórjel»-nek tartotta s e kötetben is van «Egy kis polemiá»-ja
+ellene. Még emlékbeszédben sem engedi meg a dicsőítő túlzást, mert bár e
+műfaj valódi muzsája a rokonszenv, éppen ez az, mely «a közönségesnél
+mélyebb kedélyt bizonyos gyöngédségi érzetnél fogva megóvja a dicsőítési
+túlzásoktól». S minthogy szerinte «leginkább a kitűnő írókat kell
+bírálni s nem a középszerűeket, kiket mellőzhetni is»: nem hagyja szó
+nélkül br. Eötvös Józsefnek Kazinczy felett tartott emlékbeszédét,
+melyben egy-egy vonás «zavarja a rajz hűségét s nem szükségképi
+következménye a kegyelet eszményítésének sem». E bírálat egyébként
+kiváló fejtegetését tartalmazza az emlékbeszéd műfajának, aminthogy más
+bírálatainak is gyakori erénye egy-egy műfaj – irányregény, útleirás,
+élet- és jellemrajz történeti regény – jellemének és határkérdéseinek
+tisztázása. De nemcsak efféle, az elméletbe átmenő fejtegetések intik
+vissza a mai olvasót Gyulai egy-egy bírálatához, vagy polémiájához. Az
+értékelés hangos tévedéseiben idejekorán észreveszi a veszedelmet,
+megállapítja egy-egy visszás irányzat megindulását s legott ostromra
+indul egyelőre még gyér képviselői ellen. Ez az érdeke első Színházi
+Szemléjének, mely Csiky Gergely Jóslatá-ból kiindulva az új-romantikus
+dráma genesisét adja elő támadó éllel s az akadémiai álláspont
+védelmével.
+
+Amint Eötvös kegyeletes túlzásával szemben a való mértékére szállítja
+Kazinczy nyelvújítói érdemeit, Szarvas Gábor és a Nyelvőr
+új-orthologiájával szemben éppoly világos különbségtevéssel védi meg a
+nyelvújítás történeti tényét s a költői nyelv szempontjából immár
+kártevés nélkül ki nem irtható eredményeit. A Nyelvőrrel való egyik
+legnevezetesebb vitája is itt van kötetünkben, s a Nyelvőrhöz intézett
+öt kérdése nemcsak mint vitatkozó fogás, hanem mint szigorú elvi
+distinctio is Gyulai legemlékezetesebb sorai közé tartozik. Nyelvszokás
+és költői szabadság jogviszonyait érinti a «Sírhalmomi» szóról írt
+cikkecskéje is.
+
+E kötetnek nem kevesebb, mint öt darabja foglalkozik Petőfivel, egy-egy
+róla írt könyvet bírálva, egy hirlapi támadás alkalmával az Akadémiának
+Petőfihez való viszonyát tisztázva, s végül a Petőfi-ház gondolatát
+vitatva meg. Első klasszikus bírálata is Petőfiről szólt (1854) s azt
+még maga osztotta be a Kritikai Dolgozatok gyüjteményébe. Azt s az itt
+közzétetteket feldolgozta a Petőfi-irodalom, de nem árt, ha a nagy
+közönség közelebbről is megismeri, mily nem szűnő érdeklődéssel figyelte
+Gyulai a Petőfi-irodalom gyarapodását, vizsgálta a felmerülő adatok
+hitelét, s mennyire tiltakozott Petőfi jellemének bárminő, akár naiv
+magasztalásból eredő és hamisan szépítő, akár könnyelműen megbélyegző
+eltorzítása ellen. Az igazságot védte itt is a mindkét irányú fictio
+ellenében, de a kegyeletlenség vádját sem rettegte, mikor a kegyeletnek
+az ő felfogása szerint helytelen módját kellett kárhoztatnia.
+
+Két ízben is hallatja szavát br. Kemény Zsigmondról a jelen kötetben.
+Nem lesz érdektelen egyik sem a híres emlékbeszéd mellett. Személyes
+emlékek közvetlensége is növeli a «Veres Pálné emlékezeté»-nek, de
+különösen a Toldi szerelme egy kihagyott versszakáról szóló közleménynek
+az érdekét. Ez utóbbi mily híven idézi elénk nemcsak a végső napjait
+élő, öreg Arany Jánost, hanem az igazi Gyulai Pált is, ki sohasem
+tartózkodik annyira a hatáskeltés érzelmi eszközeitől, mint mikor maga
+lelke gyökeréig a meghatottság rabja. E csaknem rideg tárgyilagosságú
+cikkecske egyike az ő leglíraibb fogantatású megnyilatkozásainak. Mily
+nagy idő, s személyes élmények mily gazdag zománca választja el ezt a
+megholtra emlékező közleményt attól a kötetünkben Keveháza címen
+olvasható kis szemlerészlettől, melyet még kritikai pályája elején írt.
+A fiatal műértő lelkesen hódol a nagy költő előtt: az közügy! – a
+gyászoló barát elfojtja könnyeit: meghatottsága az ő magánügye! A két
+időpont ellentétesen viselkedő Gyulai Pál-ja ugyanaz a _férfi_.
+
+Igen régi keletű Gyulai érdeklődése a népköltészet iránt. 1854-i
+Petőfi-tanulmánya már kiforrott nézeteket tartalmaz újabb irodalmunk e
+sarkalatos erőforrásáról. Kötetünk egyik korai darabja is a népiesség
+igazi értelmével s ennek alapján a «néplap» (Vasárnapi Ujság)
+feladatainak tisztázásával foglalkozik. Egy másik cikke népmeséinkhez
+közli adalékul az «Igazság és Hamisság» oly változatát, mely különbözik
+a Kriza-félétől. Két ó-székely ballada c. nagy terjedelmű közleménye
+egyúttal a legbecsesebbek közé tartozik; nemcsak a két remek
+népballadának esztétikai fejtegetése miatt, hanem azon elméleti
+megvitatások révén is, melyekben a nép- és műköltészetnek, a nemzetinek
+és népiesnek mibenlétét s egymáshoz való viszonyát magyarázza. A magyar
+népiesség elméletének történetében nevezetes hely illeti meg e kiváló
+tanulmányt. Végül egy portugál néprománc verses fordítása is figyelmet
+kelthet idetartozó darabjai között, valamint az a bírálata, melyben
+«városi» és «falusi» költészet indokolatlan megkülönböztetését útasítja
+vissza.
+
+Kiadványunk azonban főképp a polémikus Gyulait mutatja be, még pedig
+leginkább szerkesztői minőségében. Itt lép csak elénk igazán az elvek s
+a jogérzék embere. Folyóirattól határozott irányt követel meg, s a
+szerkesztőtől annak nyílt érvényesítését; egy folyóirat szava mindig
+fontosabb szerinte az egyéni véleménynél, mert a szerkesztő s a vele
+szoros viszonyban, szolidaritásban és kölcsönhatásban álló írók bizonyos
+alakuló, vagy már kialakult közvéleményt és közérzületet jelentenek s
+annak határozott képviselőiként kell forogniok a nyilvánosság előtt.
+Mély erkölcsi gyökere s messzire tekintő bölcselete van e kemény
+határozottságnak: «A tudomány és irodalom kérdéseiben s még sok másban
+is egyedüli bíró az idő, de hogy ez valaha döntőleg ítélhessen,
+szükséges, hogy benne, érte, vele vizsgálódjunk, ítéljünk, küzdjünk,
+hogy akiket ugyanegy szellem lelkesít, egyesüljenek s vállvetve,
+sokszorozott erővel, erejükhöz képest sok oldalról támogassák azt az
+ügyet, amelyért lelkesülnek s azt bizonyosan inkább eszközlik a
+határozott színű folyóiratok, mint a kevésbbé határozottak, mert
+küzdelmet idéznek elő, erőkifejtésre kényszerítik az ellenfélt s a
+fejlődés kovászát vetik be irodalomba és közönségbe egyaránt.» Ezt írja
+Arany János folyóiratában, szerkesztői állásfoglalást várva tőle is egy
+ott folyó vitában; s lehet-e felségesebb célkitűzéssel igazolni kritikát
+és elvi küzdelemre kihívó harcvágyat, mint az idézett szavakkal, melyek
+értelme ez: mutassuk meg magunkat őszintén, kényszerítsük egymást nyílt
+meggyőződésekre, s úgy menjünk aztán a bíró: az idő elé. Ítélj, hogy
+megítéltessél; ítélj, hogy magad is a bíró elé kerülj, de úgy ítélj,
+hogy nyugodt öntudattal járulhass eléje. Fölemelő, szeplőtelen, férfias
+morál!
+
+Ily alapon méltán követelhetni a kritika jogát és szabadságát minden
+közéleti jelenséggel szemben. S ő e jogot megkövetelte, kivívta s minden
+megtorló kísérlet ellenére biztosította is maga és munkatársai számára.
+E jog megvonása a kritikust «legalább is haszontalan íróvá tenné» – írja
+a Polémiák-ban. «Én – folytatja indokolt hévvel – mindig tiltakoztam e
+jograblás ellen s részemről egy fikarcnyit sem fogok engedni soha a
+kritika jogaiból, melyeket nem én oktrojáltam, hanem maga a kritika
+természete fejtett ki s a századok gyakorlata szentesített.» Nem is
+engedett! Tanuskodnak róla szerkesztői válaszai és jegyzetei, melyekből
+néhány emlékezetesebbet örömmel teszünk itten közzé. Élesen megvonja a
+különbséget a magánszemély s az író között; attól eltiltja a bírálatot,
+emezt mindazon adalékokkal együtt, melyeket magáról műve által a
+nyilvánosság elé bocsát, jogos tárgyává teszi meg a bírálatnak. «A
+kritikus sokat, mindent elmondhat, mit a bírálata alatti könyv fekete
+vagy fehér soraiból a dedukció, indukció, vagy analógia útján
+kiokoskodhatni»: ellenben «nem tehet semminemű célzatot, megrovást, még
+a legigazabbat sem, ha az csak az író magánviszonyai és személyisége
+ismeretében leli alapját». A bírálat nyomán feljajduló késő érzékenység
+megtorlásait keményen, de higgadtan veri vissza, névtelen munkatárs
+bírálatáért egész felelősséggel helyt áll; s minthogy a visszavágás
+rendesen a névtelenségben keresi az ellenfél gyönge oldalát s a
+névtelenséget gyávaságnak tulajdonítja: e «lovagiatlan» fegyvert is nem
+egyszer kiüti az ellenfél kezéből. Ha a névtelenséget elítélnők, vagy
+éppen törvénnyel tiltanók, elegendő ok nélkül korlátoznók a vélemény
+szabadságát; mert «nemcsak arra van jogunk, hogy gondolatainkat,
+véleményünket szabadon közöljük, hanem arra is, hogy oly módon és
+alakban közöljük, ami természetünknek, ízlésünknek és körülményeinknek
+leginkább megfelel». Az állam és társadalom, ha érdekei megsértettek,
+mindig számadásra vonhatja a szerkesztőt és kiadót, akik a névtelen
+íróért teljes felelősséget vállaltak. Az ellenbírálatok kérdésében is
+más a véleménye, mint az ilyenek beküldőinek általában: «Az
+ellenbírálatok kiadása nem a kötelesség kérdése, mint sokan hiszik,
+hanem csak a figyelemé, amellyel a körülményekhez képest, valamely ügy
+vagy személy iránt viseltetünk»; «hogy dolgozó társaink ellen írt és
+meggyőződésünkkel ellenkező cikkek közlését kötelességünknek tartsuk:
+azt ugyan jogosan tőlünk senki sem kívánhatja». Egyébként is «a kritika
+nem annyira a bírált íróért van, mint inkább az irodalomért és
+közönségért». Mindamellett amikor már nem elvről volt szó, s a Budapesti
+Szemle egy álnevű cikkében megbírált Jászai Mari a szerkesztő értesülése
+szerint nőiségében érezte sértve magát, nem habozott egy szerkesztői
+nyilatkozatban kijelenteni, hogy «_e tekintetben_ tőle minden vonakodás
+nélkül bocsánatot kérni lovagias kötelességének ismeri». S tudta védeni
+nemcsak a kritika jogát, hanem az írókét is, ha sor került reá, miről az
+anthologiák túlkapásait elítélő bírálatai ebben a kötetben is tanuságot
+tesznek.
+
+Bizonyos népszerű felfogás szerette «epésnek» elképzelni a
+meggyőződésnek s a bírálás és megbíráltatás szenvedélyének ezt a tiszta
+lelkiismeretű hívét és katonáját. Mily gyarló torzítás! Íme, ez a kötete
+is valami csodálatos higgadtság, nyugodt és vidám öntudat tiszta
+világába vezet. Csupa harc és vita, támadó és védekező gerjedelem: de
+ragyog a nap, tiszta a lég s üdítő, mint a magasságoké, mintha nem is
+ember, hanem maga az eszme csatáznék. Gyulainál alig lehet ugyan
+egyénibb jelenséget elképzelnünk s harciasabbat se sokat; legegyénítőbb
+vonása azonban korántsem valamely köznapi ingerültség, hanem a
+személyfölöttiség szenvedélye, mely földre vet, mikor harcba indul,
+minden földi terhet, s azért oly erős a harcban, mert csak lélek szerint
+vívja. Ezért oly salaktalan, ezért oly tiszta, ezért olyan derült az ő
+nagy harcainak minden okmánya, bírálatai minden kötete.
+
+Nem egyéni kedvtelésből harcolt: nyugalmat, ihletet áldozott fel
+kritikusi népszerűtlenségért; de megtette, mert felsőbb hatalmak, a
+józan ész, az ízlés, az erkölcs, a nemzeti lelkiismeret, az egyenes
+emberség jelölték ki katonájokúl. Neki az irodalom, neki az ízlés dolga
+sohasem volt magánügy, sőt nemzeti ügynek tartotta, amely «szoros
+kapcsolatban van az állam és társadalom igen fontos erkölcsi
+érdekeivel». Óvta hát azok ellenében is, kik nemes célból és
+lelkesedéssel, de «rossz, céltévesztő, sőt célellenes eszközökkel»
+álltak szolgálatába; óvta minden oly törekvés veszedelmeitől, mely «a
+nemzeti irányt nemzetibbel akarja megrontani». Az irodalommal egyaránt
+figyelme tárgya volt politikai életünk. S ma, mikor már tettek és
+szándékok megérlelték nem várt gyümölcsüket, csaknem megdöbbenve
+olvashatjuk azon intő szavakat, melyekkel A beteg parlament c. bírálatát
+fejezte be 1891-ben: «Részünkről parlamentünk nagyobb és könnyebben
+gyógyítható betegségének tartjuk a botrány és obstrukció divatosságát. A
+bajt nem kell kicsinyleni, ez nem pártkérdés, nem is csak a házszabályok
+kérdése, hanem valóságos alkotmány-kérdés. Belőle a kisebbség vétója
+fejlődhetik ki, amelyet nem ismer alkotmányunk.» Ismétlem, ezt 1891-ben
+írta! Hogy a dualizmus adott alakjának fenntartása mily nagy érdeke a
+magyar nemzetnek, s hogy gyöngülése csak ellenségeinek lenne diadala s
+hazánkat beláthatatlan zavarba, veszélybe döntené: arról is emlékezetes
+sorok olvashatók ugyane cikkecske végén.
+
+Késő bánat nem okulás! De van e kötetben sok oly szava a lelkiismeretnek
+és éles belátásnak, melyen okulni még ma sem lenne késő. Veres Pálné
+emlékezetében ezt mondja a nőemancipáció és a szocializmus kérdéséről,
+melyek szerinte sokban hasonlítanak egymáshoz: «Mindkettőnek van igaza
+is, valódi és súlyos bajokat tár föl, de az ajánlott gyógyszerek még
+súlyosabbakat idéznének elő. Nem a merev elvek valósítása, a gyökeres
+reform a gyógyszer, hanem a részletes javítás s megalkuvás a létező
+társadalmi renddel».
+
+Vajha mennél többen olvasnák Gyulait s vajha az esztétikai igényeket oly
+fölénnyel hangoztató korunk elsajátítaná tőle azt a legkényesebb ízlést,
+mely a maga ítéleteit a lelkiismeret mérlegén is mindenkor megméri.
+
+Budapesten, 1927 január elején.
+
+_Horváth János_ l. t.
+
+
+
+
+IRODALMI ÉLET.[1]
+
+Röviden és egyszerűen fogjuk kezelni e rovatot. Reméljük, nemcsak a
+nyájas olvasó fogja átnézni, hanem a szép olvasónő is. Mindemellett sok
+mulatságost nem igérünk, de annyi hasznot mindenesetre igen, hogy néhány
+rossz könyvtől megmentjük s egy-két jelesre, élvezhetőre utasítjuk. Az
+idő drága, a pénz szűk, kik pedig a magyar könyvet veszik, nem gazdag
+emberek.
+
+Még egy szót!
+
+Ismertetésünk inkább szépirodalmi dolgozatokra terjedend ki, de
+észrevétel nélkül az érdekesebb röpiratokat, történeti műveket, utazási
+rajzokat sem hagyjuk, sőt a folyóiratokban megjelenő nevezetesebb
+cikkekre is figyelmeztetjük olvasóinkat. Különben igyekezni fogunk, hogy
+szigorúak és lelkiismeretesek legyünk. Az elsővel tartozunk az ügynek, a
+másodikkal önmagunknak. Vannak ugyan emberek, kik irodalmunk e
+szerencsétlen korszakában a szigorúságot hazafiatlanságnak tartják, az
+abszolut szempontot örökre ellökik s a viszonyost csak dicsériádokra
+zsákmányolják ki; de ezek a virágzóbb állapotban is így beszéltek s
+talán pro domo sua. Jaj azon irodalomnak, melyet így kívánnak
+fölvirágoztatni! Aztán a miénk két év előtt már szépen virágzott s
+európai hírű költőink vannak. Ama beszéd nem egyéb, mint meggyalázás.
+Miért akarjátok az írót, mint koldust az utcaszögletre állítani, hogy
+ott rimánkodón kiáltsa: vegyetek, igaz, hitvány könyv, de magyar,
+vegyetek hazafiságból, ti, kik a jót is alig veszitek? Hát a büszke
+magyarnak már önérzete sincs? Hát a hazafiság szent érzetét könyörületté
+akarjátok lealacsonyítni, vagy kizsákmányolni zsebetek számára? Az
+irodalmat nem a könyvek száma terjeszti és emeli s mint a példák
+bizonyítják, némely nyelvet egy-két íróért is megtanulnak. Ajánljátok a
+jót, vegyétek a jót! Ennyiből áll az egész.
+
+Most inkább kell, mint valaha szigorú és józan beszéd. Jeleseink nagy
+része visszavonulva él, a középszerűség csiripol és erőszakoskodik.
+Dudva kezdi lepni az eddig csinos kertet s minden lépten szilaj állatok
+lábnyoma látszik. Ki szól bele? Ki ügyel? senki. Szabad a vásár. Ó,
+aranjuezi szép napok!
+
+Mindezekből azonban senki ne következtesse, hogy mi valami nagy dolgot
+akarunk véghezvinni. A világért sem! Augias istállójához Hercules kell.
+Nekünk igen kevés erőnk van, mi mint szakférfiak, nem tanultuk az
+esztétikát, kevés esztétikust forgattunk, külföldön sem utazhatánk s
+inkább csak némi ízlés és néhány nagy költők műveiből vont elvek
+birtokában vagyunk. Mi csak a politikai lapok ujdondászainál akarunk
+többek lenni, kik minden tartalom nélkül százszor ismételt
+epithetonokban beszélnek, bókolnak a szavatlan írónak, ölelik a kedves
+költőt, leveszik a kalapot a lélekmagas költemény előtt, szívbájoló
+dalokat ajánlanak a lelkes honleányoknak, előre megdicsérik a nem ismert
+drámát, hazafiúi indulattal mentik, ha megbukott s magasztalnak
+mindenkit, ha csak történetesen valakire nem haragusznak, vagy egy
+meglehetősen sikerült élcért nem kell kivételt tenniök. Nem akarjuk,
+hogy csak ezek kezében legyen a kritika és szükségesnek tartunk némi
+ellenőrködést, midőn vele komolyan egy lap sem foglalkozik. Tehát némi
+hiányt akarunk pótolni, úgy, ahogy lehet. E lap körén kívül esik minden
+tudományos s hosszasabb fejtegetés. Nagyon mélyen nem is értünk hozzá.
+Csak társalogni akarunk, inkább tömötten, mint üres fecsegéssel s nem
+annyira elménckedve, mint okkal. Hangot kívánunk adni sok becsületes
+magyar ember bosszúsága- és örömeinek, midőn egy-egy új könyvet átolvas.
+Sokat magunk mondunk el, sokat az olvasóra hagyunk. Csak a jellemzőbb
+vonásokat emeljük ki, csak a főbb eszméket említjük meg, csak az
+érdekesebb helyeket érintjük.
+
+Röviden, egyszerűen, lelkiismeretesen, szigorún.
+
+Elveinket ismertetéseink folytában lesz idő bemutatnunk. Az írmodor és
+nyelv vizsgálatára főfigyelmet fordítunk; mert a magyar nyelvnek elég
+ellensége van, nem szükség, hogy az üldözött ellen íróink is fegyvert
+fogjanak.
+
+Jövő számunkban megkezdjük a ciklust!
+
+
+
+
+EGY FÖLDÖNFUTÓ HÁTRAHAGYOTT NOVELLÁI.[2]
+
+Két kötetben. Pest, 1850. Heckenast Gusztáv sajátja. Ára 2 frt ezüstben.
+
+E novellák írójára – bár csak földönfutónak címeztetik – mindenki
+ráismerhet. Neve most több ajkon hangzik, mint három-négy év előtt,
+midőn az itt összeszedett műveivel föllépett. Hanem ez éppen úgy nem
+volt az ő hibája, mint amaz nem egészen az ő érdeme.
+
+Őt a forradalom tette ismertté s itt hamar híresedik az ember. Sokszor
+alkalmas perc, jól választott modor s egy kis merészség mindennél többet
+tesz. Vele is ez történt. Eddig nem szokott hangon szólott, mit, mit
+nem, az nem tartozott a dologhoz, a modor volt a legfőbb s ez tetszett.
+Ő sem többet, sem kevesebbet nem tőn, mint hízelgett a napi
+szenvedélyeknek, hangot adott az utcák és kávéházak pillanatszerű
+véleményeinek, mindezt komoly terv, kiszámított politikai rendszer s
+organizált párt nélkül ugyan, de éppen azon csinos, piquant s jól
+elbeszélni tudó modorban, miként azt novelláiban megszoktuk. A különbség
+csak az volt, hogy az elmésség szúró tőhegyéből gyilkoló tőr lett, a
+finom gúnymosolyból sarcasticus hahota, gondolatai a néha fölmerülő
+könny helyett mindennapos vérben úsztak s ő, a glacée-keztyűs, elegáns
+arszlán, ki némi előszeretettel viseltetett a szalonokhoz s egyik
+novellájának – «Egy kastély az erdőben» – érdekességét illendő bókkal,
+valamely magyar hercegi család fényes nevétől föltételezé, tetszék
+magának piszkos kezekkel és szurtosan, nem mindig az előjog és
+visszaélés, sőt többször a becsület, közügy és kegyeletek oszlopait
+döntögetni.
+
+És mi történt?
+
+Előbb nevettek rajta, később gyűlölték és félték, majd éppen ezáltal
+hatásra emelvén, bókoltak előtte. Egyébiránt ez nem tartozik ránk.
+Itélni fog a jövő s most legföllebb csak hiányosan véleményezhetünk.
+Inkább azért is érintők, mert összefüggésben van azokkal, miket mondani
+akarunk.
+
+Ő a politikai hatást szépirodalmi tehetségének köszöni s mint írónak
+éppen ugyanazon árny- és fényoldalai vannak ezen a pályán, miként
+amazon. Könnyed szeret lenni, hogy nehézkes, untató ne legyen, ha
+mindjárt üressé és tartalmatlanná is fajul, ő ezért sokat, sőt – ha kell
+– mindent föláldoz, nála az alak minden, a tárgy kevés vagy semmi, a
+dolgok mélyére ritkán száll; mert tudja, hogy vannak mindkét nemben
+tudós művek, melyeket senki sem olvas; magasra sem emelkedik, mert
+hasonlókép lehetnek olyanok, kiknek ez nevetségesen áll, ő pedig minden
+inkább kíván lenni, mint ez – s végre érdekesnek találja magát bizonyos
+könnyelmű szinezetben, melyet tán genialitásnak hisz. Azonban, mint
+szépirodalmi író végetlenül fölötte áll a politikainak. Az érintett
+tulajdonok közül több is van helyén a novellában, mint vezércikkben;
+továbbá az alakító tehetség inkább költői, mint bármi más s végre
+novelláiban, nálunk mód nélkül puszta s kevés szerencsével mívelt téren,
+sok szerencsével mozog.
+
+Mi őt szépirodalmunkra nézve igen is érezhető veszteségnek tartjuk. Nem
+halt meg ugyan, de kibujdosottjaink nem követik a francia és német
+menekülteket, kik nem politikai tartalmú műveikkel gyakran fölkeresik
+hazájok könyvárusait; sőt ellenkezőleg, még regényt is idegen nyelven
+írnak, mint például Jósika. Hír szerint Eötvös is több történeti műven
+dolgozik, melyek hasonlólag nem magyarul jelennek meg. Ez ellen éppen
+úgy ki kell kelnünk, mint kikeltünk közelebbről a bennlevők
+hallgatagsága ellen. Bajos ugyan itélni némely magánviszonyok tekintetbe
+vétele nélkül, melyek itt sokat nyomhatnak, de annyi joggal
+megjegyezhető, hogy ha a nemzetiséghezi hűtlenséget íróink kezdik meg,
+legkevésbbé sem lesz csudálatos, ha a közönség velök éppen semmit, ez
+egyetlen megmaradt kincsünkkel pedig kevesebbet gondol, mintsem kellene.
+
+E novellákat összeszedni szerencsés gondolat volt; kivált ha az írói
+tulajdon megsértése nélkül történt. Különben nekünk sem erről, sem az
+ellenkezőről legkisebb tudomásunk sincs s ki útbaigazítana – főképp a
+megsértés esetében – igen megköszönnők; mert kötelességünk őrködni az
+írói tulajdon fölött, melyet a jelen viszonyok közt is szőnyegre hozni
+már nagy ideje.
+
+Pálffy legjobb novellaíróink közé tartozik. Nem lehet őt ugyan a szó
+magasabb értelmében költőnek nevezni – bár némely műve sejtetni látszik,
+miként tőle függ, hogy több legyen, mint amennyi – de teljes joggal
+számot tarthat az úgynevezett kellemes és mulatságos író nevére, kit
+elolvasni rendszerint minden ember ráér. És ez nem kevés, különösen
+nálunk, hol az írni tudás azon értelemben, mint azt a francia veszi,
+fehér holló. Ő a magyar novellairodalom legszomorúbb korszakában lépett
+föl. Kovács Pál ritkán hallatá magát, Csató, ki majd legjobban érté a
+novella mesterségét, meghalt. Kuthy félreismerve tehetségeit s elvesztve
+benső egyszerűségét, csak kicsapongásokban jelent meg. Nagy Ignác
+elmésséghajhászattal ölte olvasóit, Jókai még nem lépett föl. A többiek
+által csak íródtak a novellák s a szerzőn és szerkesztőn kívül alig
+olvasá el más. E körülmények közt ő ott kezdte, hol kelle, azt hozott,
+mire leginkább szükség volt. Megmutatta, mint kell előadni, elbeszélni,
+egyszerűségével szembetette magát a Kuthy hibáit eltanult tömeggel, mely
+csak lázas jeleneteket és bizarr hasonlításokat vadászott; elhagyott
+térre, halmokra mutatott, hol jellem- és mesében annyi gazdag ér hever
+kibányászatlanul, a társalgási dialognak, mely a jobbaknál is kevéssé
+volt élvezetes s melyben Jósika is, minden bárósága mellett
+szerencsétlen, műveltebb, ízletesebb, finomabb hangot adott s
+könnyedségével legyőzte azon számtalan nehézségeket, melyek itt
+rendszerint fölmerülnek.
+
+Maig is legerősebb oldalai maradtak: az elbeszélni tudás, egyszerűség, s
+a kör, honnan történetét és személyeit meríti. A legegyszerűbb meséből
+is legtöbbször meglepő cselekvényt bonyolít s csekély, közönséges
+történetet oly érdekesen tud elbeszélni, hogy felednünk kell a lényeget.
+A cselekvényt mindig ott kezdi, hol kell s a bevégzéskor minden
+alkalmatlan jelenést, mi a hatást gyöngíthetné, gondosan kerül. Meg
+tudja találni az illő alakot s oly nagy szenvedélyeket sohasem tárgyal,
+melyek egy novella szűk körén ki nem fejthetők, vagy új genialis alakot
+kívánnak. Jellemzései rövidek, de a főbb vonalokat egyszerre
+előtüntetők. Néhány szavakban többet mond, mint más, lapokon. Különben
+jellemeit nem leiratokban, hanem a novella párbeszédei közt s a
+cselekvény drámaiságában igyekszik kifejteni. És ez nagyon helyén van,
+mert ez a különbség novella és beszély között. Itt igen szerencsés. A
+párbeszédeket bámulatos könnyedség- és élénkséggel kezeli s a mellett
+nyelve hajlékony, kellemes s néhol oly finom, hogy a franciával bátran
+kiállhatja a versenyt. Személyeit nem valami fantasztikus világból, vagy
+a torzított események beteges légköréből veszi, hanem a való életből.
+Leginkább a társas körökben mozog s itt a magyar életnek sok kedves
+oldalait tünteti föl. A kor, melyből ír, leginkább a jelen s ha a multra
+tér, nem megy vissza ezelőtt öt-hatszáz évre, csak a mult századra s
+hajporos őseinkről érdekesen beszél. Ez figyelemreméltó. Mult századi
+életünk úgyis egyképpen el van hanyagolva költőink és történetíróink
+által. Bár többen követnék!
+
+De az itt elősorolt előnyök nem teher nélküliek, mint valának a magyar
+nemes birtokai, sőt mint a dolgok természetes rendje hozza magával,
+éppen a tehernek okai. Többeket fennebb érinténk, nehányról még alább
+emlékezni fogunk. Itt csak azt jegyezzük meg, hogy e művek egy kellemes
+perc hatásán kívül egyebet ritkán hagynak magok után. Ritkán, mondjuk:
+mert általánosságban beszélünk. Ez lehet tiszta esztétikai gyönyör, de
+hasonlít ahhoz, minőt egy kert nyujtana, melyben ugyan szép, de mind
+egyszínű s illatú virágok ültetvék. Egy perc alatt mindent élveztünk s
+nincs miért többé ott mulatnunk. Egy költői lélek hatalmasabb erővel hat
+reánk, a gyönyörérzés több nemeivel illet s magokat szór el, melyek
+öntudatlanul lelkünkre hullanak s virágzásba jőnek. Ezért lehet a
+költőket nemcsak nemi, hanem abszolut tekintetben is összehasonlítani;
+mert különben azon furcsa állításra jönnénk, hogy egy jó népdalíró éppen
+oly nagy költő, mint Shakespeare.
+
+Pálffy leginkább mulattatni kíván oly értelemben, mint a műveltebb
+társaságban szokás. Ilyenkor, mint mindenki tudja, sok kellemes
+ürességet is kell elmondanunk… Ha olvasói nem éppen ásítanak, egyébre
+keveset gondol. Megvetni látszik azon számtalan eszközöket, melyeket a
+költészet nyújt egy mű tökélyesítésére. Nála a reflexiók ritkák, a lírai
+elem még csöppekben sem szivárog, a meglepő s erőteljes gondolatok –
+követelje bár egyképpen a helyzet és jellem – igen gyéren mutatkoznak.
+Aztán némelykor csak vázol, mi sok helyt a maga helyén van s művészi, de
+olykor hasonlít azon arcképhez, melyen csak egyes vonások láthatók
+összhang és színezet nélkül s így belőle egészet nem alkothatunk. Szeret
+továbbá az élet- és szenvedélyeknek fölszínén járni. Előtte a komikum
+alig több, mint mulatságos, víg esemény, a tragikum pedig szerencsétlen
+és szomorú.
+
+Ezért novelláiban kevés eszme, semmi világnézet. Az eszmék közül
+feltünőbben csak egy húzódik rajtok át. Gúny a kordovány csizmájú
+táblabírák ellen s üldözése mindannak, mi a bon ton-nal ellenkezik.
+Innen van aztán az, hogy társaséletünket nem mindig olyannak festi, mint
+amilyen, hanem inkább milyennek lenni kellene. E tekintetben dicséretére
+legyen mondva messze távozik novellaíróink nagy sokaságától, kik valami
+nevetséges monstrumot akarnak ránk disputálni s belénk érzelegni. A
+nemzetiségről is más véleménye van. Nem sokat ad a külsőségekre,
+melyeket a polgárosulás egyszínűvé tett már minden nemzetnél, de annál
+többet a lényegesekre s ezeknek alapján akar ő Pestből egy második
+Párizst teremteni.
+
+Ideje már az egyes művekre térnünk. Rövidséggel kárpótlandjuk eddigi
+hosszadalmasságunkat.
+
+A két kötet összesen tizenkét novellát tartalmaz.
+
+Az első _Carteaux_. Ez szoros értelemben nem annyira novella, mint
+szeszélyes elmefuttatás eseményekben s hogy szavaival éljünk: «a Paulo,
+Antonio, Lucio, Vincenzio-féle beszélyek ellen van intézve, melyeknek
+ideje – szerinte – szerencsésen lejárt.» Carteauxnak Infloisvali
+jelenése igen mulatságos.
+
+_Egy éj a csárdában._ Az elbeszélés teszi érdekessé. Méltó elolvasni
+csak a csaplárért is, ki vendégtelen korcsmájában nejével táncol.
+Levéteti fejkötőjét s felkiált: Úgy rózsám!… most meg vagyok veled
+elégedve. Életemben sohasem szenvedhettem az asszonyt, nekem csak leány
+kell; nem is asszonynak vettelek el… hanem, hogy mellettem leánykodjál.
+Jer, őgyelegj mellettem, mint mikor anyádnál voltál s aztán szívesen
+megölellek, agyoncsókollak, táncolok veled, csak arra ne emlékeztess,
+hogy asszony vagy, hogy konty alá kerültél, inkább nem bánom,
+durcáskodjál, mint otthon tevéd, az jól illett neked.
+
+_Etoile-Sombre_ és _Rivuli Dominarum._ Együtt említjük, bár külön
+kötetben vannak. Mindkettő a mult időből van véve s elbeszélési modoruk
+ugyanaz. Azon számtalan beszélyek közé tartoznak, minőket a francia
+lapok mindennap közölnek, a németek csak fordításban, a magyarok igen
+ritkán. Sem nem jó, sem nem rossz, ha t. i. a nem jót nem szabad
+rossznak címezni. Emlékirat- vagy utazási rajzban, hol a költészet nem
+lényeg, igen helyökön vannak.
+
+_Trois-Riviers._ Angolhonban játszik s az idegen körülmények között igen
+jól feltalálja magát a szerző. Jele, hogy haszonnal tanulmányozta a
+külföldi irodalmakat. Sok magyar arisztokrata nem hinné el, hogy ezt
+Pesten írták. Különben a kalandok egyszerűbbítése még emelné becsét.
+Olykor az anekdotok körében csapong.
+
+_Városi és falusi elmésség. Pesti szerelem. Csel és véletlen. A
+tiszttartó veje. Harlem Richárd._ A tanulékonyság majd ugyanazon
+magjából keltek majd mindnyájan. Rászedett nagybátyák, pajkos
+unokaöccsök, megcsalt vőlegények játsszák benne a főszerepet s a csomót
+néha egy-egy francia vaudeville-t író kéz szövi meg és vágja ketté. De a
+szerző mindemellett sok új színezetet öntött el rajtok s gondoskodott
+róla, hogy ne únjuk magunkat. A jókedvű jurátusok, feszes táblabírák oly
+mulattatón és elmésen vannak festve. Könnyelmű víg pajtásokat és zsémbes
+öregeket Pálffy általában kitűnő szerencsével rajzol. Nem kevésbbé
+szerencsés a magyar arisztokraták feltüntetésében is. Erényeik- és
+hibáikkal együtt írja le, nem mint népszínműíróink, kik
+népszerűség-hajhászatért minden báróból és grófból aljas gazembert
+gyártanak. Lehet s van báró gazember, de az ő gazemberök nem báró. A
+_falusi és városi elmésség_ legkevesebb, a _Pesti szerelem_ igen jókedvű
+előadású s meséje ügyesen szőtt, valamint a _Tiszttartó veje_ is, bár
+igen jól kezdett elejének nem felel meg. _Harlem Richárd_-ban a dialog
+kitűnő, annyira, hogy a magyar irodalomban az úgynevezett társalgási
+nemben jobbat nem ismerünk, míg a _Csel és véletlen_ meséje erőltetett s
+a színész alakváltoztatása által elhasznált rugó szerencsétlen.
+
+Mindegyiknél jobb az _Egy báróné_. Minő művésziek Emiliának
+kedélymozzanatai s mennyi költészet- és emelkedéssel vannak festve! Neki
+egész világa az ős kastély és tágas kert, ismerősei, anyja s testvére.
+Megjelen egy ifjú – testvére barátja – de rá kevés hatást tesz. Azonban
+az ifjú olvasni szeret. Emilia figyelmes lesz s látja az ifjú arcáról,
+hogy a könyvekben rejlő gondolatok neki örömet szereznek. Az ifjú
+könyvei, elmenetele után, hátramaradván, Emilia lapozni kezd bennök s a
+megjegyzett gondolatok az övéivel leginkább összehangzanak s míg
+hasonlókat ír melléjök, szívében tiszta szűz szerelem fejlődik ki… A
+kolostor nevelőintézetének templomában, hova később vitetik, egy apácává
+szentelendő leány képét látja. A kép hozzá hasonlít, a festő az ifjú… Az
+ábrándos álom valóvá lesz, a csöndes érzés zajongó szenvedéllyé válik.
+De minek beszéljem tovább? Ki nem sejti, hogy az apácává szentelendő
+leány ő leend? S minő ügyes motivumokat használ erre a szerző! Ízletül
+elég ennyi a novelláról, a mese érdekességét, az elbeszélés komoly
+egyszerűségét s a többi jellemek jól talált vonásait az olvasóra bízzuk,
+hibákat nem is keresvén.
+
+_Egy kastély az erdőben_ végzi be a köteteket. Itt is megismerjük az
+_Egy báróné_ íróját.
+
+Bár futólagos észrevételeink felébresztenék a közönség figyelmét.
+
+Nem politikai rokon- és ellenszenv vezette nézeteinket, hanem tisztán
+művészi szempont. Reméljük, hogy az ismertetett köteteket a közönség is
+csak e szempontból nézendi, annyival is inkább, hogy azok fognak
+bizonyosan rajtok legtöbbet mulatni, kik őt a politikai pályán leginkább
+gyűlölték.
+
+
+
+
+KEVEHÁZA.[3]
+
+– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
+
+A költemények közül először is az Arany Jánosét kell említenünk. Címe
+_Keveháza_. Ki Aranyt _Toldi_-ja óta figyelemmel kisérte, észreveheté,
+mily sokoldalúságot tüntet fel ő tárgy- és formában egyaránt. Az
+eposztól a balladáig, az ódától a legegyszerűbb dalig mindenütt egy
+genialis szellem gazdag és változatos nyilatkozataival találkozunk. És e
+nyilatkozatok mindig megtalálják saját formájukat s mi több, e formák
+nemzetiek; ő forma tekintetében is sok újjal gazdagítá költészetünket, a
+népdalokból levont formáktól kezdve le egyes nyelvfordulatok-, rímek- és
+assonance-okig, sőt ez utóbbinak rendszerét is ő alkotá meg. Iránya, a
+népi elemből fejteni ki és virágoztatni fel a nemzeti költészetet,
+ugyanaz, mi minden jóravaló költészet életelve volt a hellentől fogva a
+legújabbakig. E mellett tárgyilagossága bámulatos. Mindig a tárgytól
+vesz lelkesülést s nem saját lelkesülését önti a tárgyra. Nála a tárgy
+benső természete, mondhatnók szelleme határozza meg a hangulatot, formát
+– mindent. Erről legújabb költeményei is fényes bizonyságot tesznek.
+_Rozgonyiné_ balladájában, (Szépirodalmi Lapok második szám), melynek
+népies formája annyira összhangzik a tárggyal s a ritmus alaphangja
+mintegy a Rozgonyiné kedélyében van, mily hű és költői felfogás, midőn a
+nő férjét nem valamely eszme iránti lelkesülésből követi a csatába, mi
+egy kis anachronismus mellett a költői érdekből is vonna le valamit,
+hanem, «hogy lehessen élve-halva közelében». Egy a nőiség határán
+túllépett s kétes erényekkel kimázolt hősné helyett, mily nagyszerűen
+áll előttünk az egyszerű hölgy, ki nem érzi tette nagyságát, mert az nem
+egyéb, mint szerelme, mi oly természetes. S a valódi balladai menet,
+mely csak körrajzot ad s művészi szaggatottságával hat, mily találón
+végződik, finom ellentéte koszorúként fonódván Rozgonyiné homlokára:
+
+  Egy árva szó sem beszéli
+  Zsigmond győzedelmét;
+  Mind a világ, széles világ
+  Rozgonyi Cziczellét.
+
+A «Délibáb»-ban megjelent _Török Bálint_-ja is, mely históriás ének
+levén, kevésbbé művészi forma ugyan, minő tárgyilagos jellemű! A
+Tinódi-féle krónikahangot úgy utánozza, hogy költőivé teremti. Előttünk
+a kor; szó, nyelvfordulat, rím, ritmus, festenek, beszélnek, hatnak s
+bűverővel ragadnak a multba. Az ódon és gyermeteg felfogás, mi különösen
+Török Bálint festésében nyilatkozik s a régi magyar szellem, mi minden
+betűjét áthatja, gazdag kárpótlást nyujtanak még azoknak is, kik az
+elbeszélő költészet minden nemében több eszmét óhajtanak alapul s
+kerekebb egészet a kivitelben, mint mennyit némely tárgy megszenvedhet
+anélkül, hogy jellemét elveszítse.
+
+_Keveháza_ egy kisded eposz. Itt nem találkozunk Arany plasztikájával,
+sem mély lélektani felfogásával, mik annyira hatalmában. Keve kún
+vezérnek a rómaiak és longobárdokkali harcait énekli meg: tehát tárgyát
+őstörténetünk legrégibb szakából vette, melyről csak nehány száraz adat
+jutott ránk, a népköltészet mit sem őrzött meg s hitregéjéről alig
+tudunk többet, mint mennyit a jelen század költői költöttek. E miatt a
+tárgyhoz képest bizonyos homályban jelennek meg hősei, kikre csak a
+tábortüzek és szikrázó kardok világítanak, hogy fölismerhessük őket s
+dicsfényben lássuk. Távolról halljuk a harci zajt s a jelenetek mintha
+elmosódó álomképek volnának. E költemény el nem ragad, sem nagyszerű
+jeleneteivel nem vonz, inkább merengésbe ejt s álmodozunk pillanatokra a
+multról; néha egy kürtriadás ébreszt, látjuk a turulos zászlót, a küzdő
+hadakat, a haldokló Kevét, a temetkező tábort, a megújult harcban vívó
+Bendegúzt és Detrét, a győzelem áldomását s midőn eltűn előlünk az
+éneklő dalia, mintha a jelenkori dalnok állana előttünk, ki méla kedvvel
+borong a multon. Az egész eposzon a hang uralkodik a tárgy fölött,
+azonban a tárgytól van kölcsönözve és hatalmas, méltóságos. Talán
+említenünk sem kell, hogy itt is, mint Arany mindegyik művében,
+találkozunk ritka nyelvhatalmával, technikai könnyűségével s azon
+bámulatos sajátsággal, mely a szavak hangjaival a természet képeit s az
+érzések árnyalatait oly mesterien festi.
+
+– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
+
+
+
+
+SUJÁNSZKY ANTAL VALLÁSOS KÖLTEMÉNYEI.[4]
+
+Második bővített kiadás. Pesten, 1853. Emich Gusztáv bizománya. 8. r.
+240 l. Ára 2 fr. p. p.
+
+A vallásos költészetet sokan nem tartják költészetnek, némelyek pedig
+irányköltészetnek hiszik. Költészet az s éppen nem irányköltészet.
+Alatta természetesen nem ultramontán regényeket s pietisztikus
+dalocskákat kell értenünk, melyekben korlátolt világnézetek s beteges
+érzések megtagadni törekszenek a szív és élet igazait s néha a
+keresztyén vallás szellemét, nem is említve azon erőszakot, mit a
+művészeten elkövetnek. A vallásos költészet felüláll a tanok és emberi
+csinálmányok prózáján; a lírában kiömlése az egy önmagába szállt
+léleknek, melyet öntörpesége és gyarlósága lesújt s Isten nagysága
+fölemel, vágya a szívnek, hogy megnyiljék az ég sugallatainak s
+kiengesztelje magát. Éppen az, mi az imádság, csakhogy költőibb
+helyzeteket keres s a szép tömjénével is áldozik. Innen jelleme
+egyszerűség, mélység és fönség. A legmagasabb óda, melyben a
+lelkesülésnek csak az áhitat szab határt, ez is csak azért, hogy
+megszentelje.
+
+«A szent énekek úgy sietnek föl égre – mond egy ítész – a szív mélyéből
+egymás mellett, mikép a gót tornyok. Itt csak két pont van: zenit és
+nadir, legmagasb, legmélyebb, forrás a szív, cél az Isten. Itt nem lehet
+sokféle a hang, de szükség, hogy mély legyen és magas, mint a két pont,
+melyek között szárnyalnia kell».
+
+E szempontok szerint kevés éldelhetőt nyújt az ujabb magyar költészet,
+sokkal többet a régi, azon korból, midőn irodalmunk hittani része vala
+leggazdagabb s Zrinyitől kezdve majd mindenik költő megkisérté erejét e
+nemben. Emlékezzünk csak vissza ez énekekre, melyek közül nehányat
+énekes könyveink maig is megőríztek. Mi erőteljesen, áthatón szólalnak
+meg, éppen mint az orgona megrázó sóhajtásai s a szentegyház
+boltíveiként mi fönséggel emelkednek ég felé. Egyszerűségök mily
+nagyszerű s a régies szín és bibliai hang mily ellenállhatlanul hat
+kedélyünkre. Sőt Dávid zsoltárainak régibb fordításai is sikerültebbek
+az újabbaknál, a Tárkányi Béláéit sem véve ki, bár ezek legtöbb beccsel
+bírnak.
+
+Ezelőtt évekkel a Protestáns lap és Religio, újabban a Családi Lapok
+hozományai hasonlítanak némely úgynevezett népies költeményekhez,
+melyekben egy-két kifejezésre van minden súly helyezve, de az éltető
+szellem hiányzik. Bizonyos fagyos ájtat vonul át rajtok, mely nem vérből
+forrt érzés hangja; épületes, kegyes eszmék rímekbe szedve költői
+felfogás és alakítás nélkül. A fej előre kigondolt reflexiói át nem
+járva a szív melegétől, szárnyaszegett ömlengések, felül nem emelkedők a
+föld prózai légkörén. Aztán a mellett, hogy sok idegen elemmel vannak
+vegyülve, most epigrammokba szorítvák, majd hosszú elmélkedéssé
+nyujtottak, majd végre oly képek- és fordulatokban olvadnak föl, mik a
+világi költészet tulajdonságai.
+
+De ha valódi költői szellem is lenne bennök; magok a formák, melyekbe
+öntetnek, képesek volnának elölni azt. Vallásos népdalaink, énekes
+könyveink s a régi magyar költészet a legszebb és változatosb formákat
+nyújtják s mit tapasztalunk? Szent énekeink oly formákban jelennek meg,
+melyek jellemeikkel homlokegyenest ellenkeznek. Éppen, mintha az egyházi
+zene fönséges dallamaiba operai trillák szövetnének be. A nyelv és
+dikció cicomás és dagályos. Kevés benne a bibliai stílből, holott az
+alaphangot itt kellene keresni. A régi irodalom, nyelv és forma
+tekintetében a vallásos költő számára legtöbb kincset rejt, mit kevés
+átalakítással a legkényelmesebben használhat. Legyen itt elég csak
+Pázmány műveit említenünk s a szombatosak énekes könyvét, melyet Lugossi
+az Akadémiában ismertetett,
+
+A legendákkal sem vagyunk máskép. E hagyományokat, melyekben a
+keresztyén vallás legköltőibb eszméi jelennek meg érzékítve s melyek
+lángeszű festészekben annyi remekműre gyujtottak lelkesülést, rétori
+áradozás közt a prózailag odavetett tanulságokban vesszük, mint a
+legszárazabb didaktikus mesét. Hiányzik az egyszerű koncepció és menet,
+az ódon és szent hang s a költői báj.
+
+Mit általánosan az újabb vallásos költészetről mondánk, ugyanazt kell
+mondanunk az előttünk fekvő gyűjteményről is, mely második megbővített
+kiadás s lírai és elbeszélő műveket tartalmaz. Előttünk természetesen
+főszempont a széptani vala. Más szempontból épületes s igen ajánlandó
+olvasmány lehet.
+
+Kiállítása csinos, kár, hogy számos nyomtatási hibák ferdítik.
+
+
+
+
+PÜNKÖSD NAPJA.[5]
+
+Piros pünkösd napja! Tagadom, hogy a keresztyénség e nagy ünnepét,
+egyszersmind legszebb ünnepül egyedül a tavasz s a magyar népköltészet
+választották volna ki. Par excellence a nagyvárosiak ünnepe az. Ekkor a
+város föltámad önmaga ellen a – természet jogaiért.
+
+«El a porral, le a kőfalakból, ki a szabadba, a zöldbe, a természet
+kebelére, föl a hegyekre, be a völgyekbe, a csermely partjaira, a lombok
+árnyai alá, feledni, vigadni, álmodozni, elfáradni, akár unatkozni is,
+csak az Istenért ne a városban! Minő szép, minő jó a természet, a mi
+édesanyánk, kit hűtlenül elhagytunk boldogtalanságunkra, minő boldog a
+pásztornép, kiknek primadonnája a csalogány s nem Kaiser-Ernstnő; nem
+hallanak zongora-virtuózokat, csak méla furulyaszót; ügyvédök a
+komondor, kit fizetni sem kell; egyetlen parancsszó, mit hallanak, a
+mennydörgés, egyetlen reményök a virány zöldje, mit nekik is,
+bárányaiknak is mindenik év meghoz, minden boldogságuk csendes álom
+virágok közt, csillagos ég alatt, édes, egyszerű dal, assonance s rímek
+nélkül, mibe nem kötnek bele kritikusok, csók az ártatlan lány ajakáról,
+kinek piperéjeért semmit sem kell fizetni, szeszélyeért legföllebb csak
+bárányt áldoznak s kit már csak azért sem félthetnek, mert nincs kitől…
+el veled civilizáció, üdvözlégy szent természet!» – kiált a lelkesült
+nép, ideértve a bankárokat, kereskedőket, hivatalbelieket és a haute
+volée azon részét sem véve ki, mely még nem unatkozik falun. Idylli
+érzelem szállja meg a szíveket s megindul a nagy népvándorlás a
+pásztorörömök igéretföldjére, a budai hegyek közé, a városligetbe,
+Visegrádra: piros pünkösd napján hajnalban vagy legalább is délután.
+
+Én is Arkádia kebelén születtem – nem Magyarországot értem alatta, mint
+Szabó István, hanem amit Schiller – kiáltám magam is lelkesülve –
+belőlem sem fogyott ki egészen a költészet, bennem is maradt még ábránd,
+hogy gyűlöljem a civilizációt fájdalmai- s bohóságaival. El! el! Tanyát
+fogok ütni a budai hegyek legmagasabb csúcsán, felkiáltvan Robozzal:
+nyomorult emberek; kikocsizok a városligetbe s ringatva magam
+gondolákon, megírom a legelső magyar barcarolt, hogy legyen mit
+Simonfinak zenére tenni; kirándulok Visegrádra, s elmerengvén az ősi
+nagyság romjain, ódát írok rá szonettben, mint Császár. Ah, minő rég nem
+hallott a magyar közönség szonettet. Mit? írok? látszik, hogy még nem
+vagyok a zöldben. Dehogy írok! Kinek volna kedve énekelni, midőn
+csalogány és pacsirta zeng, lomb és szellő susognak. Én némán fogok
+megállani a kék boltozat alatt, bámulva az ezer hangból összeolvadt dal
+nagyszerű költészetét. Mennyivel negyobb műfilozóf a természet, mint
+bölcseink. Ő nem tiltja meg a csalogánynak, hogy ne énekeljen
+fájdalomról, meghagyja a pacsirta örömét, szereti az erdő rejtélyes és
+sötét romanticizmusát, nem bánja a szellő és patak idylli csevegéseit,
+tűri a felhők világfájdalmát, midőn villámolva mennydörgik be a
+láthatárt, nem haragszik a szivárvány humorára, mely könnyezve és
+mosolyogva öleli át a földet. Neki minden szép, mi hű, igaz és jellemző.
+Ő csak a hamisat gyűlöli. Neki nincs iránya, mert ezer iránya van, ő nem
+egy, hanem egész. Ő sem klasszikus, sem romantikus, sem szomorú, sem
+víg, sem népies, sem szalonias, neki csak ízlése van, mely gyönyörködni
+és gyönyörködtetni tud.
+
+De hova tévedtem megint! Felolvasást tartok a szépről. Hisz én a zöldbe
+készülök, hol feledni akarom az irodalmat apró hiúság- és
+szenvedélyeivel, a várost színés kávéházat, szalonjai- és poros utcái-
+és blazirtságával egyetemben. Két napig boldog akarok lenni és szabad.
+Ott nem beszél majd senki nekem «Tamás bátyá»-ról, opera helyett
+madárdalt hallgatok, a vadrózsákat, a helyett, hogy olvasnám, szakítni
+fogom, az egészséges hegyi lég kigyógyít lázas álmaimból, melyeket ama
+szép szemek gyujtottak lelkemben, melyekről, mint Heine
+
+  Hab’ ich ein ganzes Heer
+  Von ewigen Liedern gedichtet.
+
+S midőn visszatérek enyhült kedéllyel és egészségesen, a természet
+örömeiről fogok regélni olvasóimnak, a helyett, hogy dr. Toldyval
+polemizáljak; hol és mi módon találkozik ő a «Kinizsi» című eposzban
+Arany hangjával, mikép azt valamelyik «Irodalmi napló»-jában írá, vagy
+belekössek a Nemzeti Színház igazgatóságába: miért bocsátja el Jókainét
+és Lendvait egyszerre vendégszerepekre drámai előadásaink nagy kárára?
+avagy éppen a közönségbe: miért nem járja a színházat, midőn reá annyira
+büszke s nemzeti kincsének nevezi és elvégre pedig vitázzam a Délibáb
+színkritikusával Tamás bátya fölött.
+
+Tamás bátya! Mennyi könny és tinta folyt el már érte Európában. Nálunk
+ehhez még epe is járult, mi szintén könnye egy bizonyos fájdalomnak s az
+a jó tulajdonsága van, hogy vele, mint legfeketébb tintával írni is
+lehet. De a könnyek, a könnyek, melyeket legujabb színműalakban a
+közönség és kritikusok szemeiből kicsalt! Dumanoir és Dennery
+mindenesetre jól értik a mesterséget. Tamás bátya szentimentális francia
+színmű. Dumas és Iffland együtt. A francia és német iskola közös erővel
+rázzák meg és lágyítják el az embert. Sokaknak nagyon tetszik.
+
+Nekem ugyan nem valami különösen. De azért kár volna elrontani a más
+gusztusát, például a Délibábét. Aztán humanitás, erkölcs, szent ügy s
+több efféle vegyül a dologba. Még rám fognák, hogy pártolom a
+rabszolgaságot, pedig esküvel erősíthetem, hogy mindenféle bilincset
+gyűlölök, még azokat is, melyeket a művészetre szoktak fölverni. E
+mellett egy barátom arról is meggyőzött, hogy jobb az embernek
+erkölcsösnek, mint műértőnek lenni. Barátomnak igaza van, a Délibábnak
+is. Ki a zöldbe!
+
+Ily gondolatok és remények között léptem ki a szobából. Minő piros
+pünkösd napja! Szeles, borult és hideg idő! Vissza kellett fordulnom és
+harmat-, szellő-, meg illatszomjas lelkemet betűkön legeltetnem. A
+lapokat forgattam és unatkozám. De nem! Volt egy kedves pillanatom is.
+Örömkiáltások között olvasám a Divatcsarnok azon igéretét, hogy
+ennekutána csak ritkán adand rossz verset. Mégsem oly kegyetlen a sors.
+Azonban kipótolta másnap. A kérlelhetetlen megakadályozá a visegrádi
+kéjutazást. Eső esett, szél fútt, a hajó itt maradt, vele együtt én is,
+mások is. Egy óra mulva is lát engem Pest, mint nem a Szökött katonát
+Milano – sóhajtám elkeseredve a Dunaparton. Hajh! az idő már «régóta
+ellenségem» s mindenütt «mohón ragadja meg az alkalmat ezen embertelen
+indulatát irányomban kitüntetni.»
+
+Desperációból este színházba mentem. A _Szökött katonát_ adták
+Szigligetitől.
+
+Mennyi szép emlék, fájó érzés ébredt föl lelkemben. Keveset figyeltem a
+darabra. Az előadásról legföllebb csak annyit tudnék mondani, hogy
+Füredi igen szépen énekelt, de kevés gonddal játszott; Völgyi ezredes
+segéde a szobában ezredese előtt nem vette le a csákóját, pedig tudtomra
+ezt csak a közemberek szokták tenni; Tóthnak most sem tudtam
+megbarátkozni vontatott s torkából sivító úgynevezett intrikus
+szavalatával, melyre ő oly nagy súlyt helyez. Mint mondám, egészen a
+multban éltem, a Szökött katona először adatásának napjaiban. Előttem
+lebegett a régi jó idő, midőn annyit gyűlöltünk, ostromoltunk az életben
+és irodalomban, mit most örömest visszaóhajtanánk. A remény és
+csalódások hosszú sora vonult el előttem. Tíz év élményeit éreztem át
+egy pillanatban. Sírni vala kedvem.
+
+Ne mosolyogjatok! Csak Füredi bús nótái lágyítottak el. Ideggyöngeség.
+Tudok én víg is lenni, mint közönségünk vala hajdan, midőn egymás hátán
+örömrivalgások közt ünneplé meg az új magyar színművek diadalát, a
+többek közt a Szökött katonáét is. Akkor irodalmunkban háború lőn izenve
+az idegen szellemnek. Mindenütt mozgalom. A népies elem föl kezdé magát
+küzdeni, líra-, eposz-, drámában egyaránt. A két elsőben remekeket
+hagyott hátra, míg [a] népszínmű csak nagyreményű ifjú maradt, kiben
+megvénült az ifjúság. A Szökött katona fecske volt, de nem hozott
+tavaszt. Nem épültünk tovább, hanem romlani kezdénk. A népies, melyből
+politika és költészet egykép divatot csinált, téveszmék anyja lőn.
+Divatos népköltőink és népszínműíróink egy hajóban eveznek. A népies és
+műköltőileg szépet nemcsak külárnyalatokban, de a legáltalánosabb
+bellényegben is egymással ellenkezőknek hiszik. Miként lírikusaink
+népszokás-, tájszólás-, külsőségekben keresik a fődolgot, mi csak
+feldolgozandó anyag, úgy hajhásszák a népszínműírók csupán a népdalt,
+falusi táncot, zsiványt s több effélét, mi szintén csak anyag, mely
+alakításra vár. A népdal éppen azért szép, miért másféle dal, a
+népszínmű nemkülönben. A költészet egy és örök legproteusibb alakjában
+is. A népszínműben is cselekvényt és jellemeket kell adnotok. Én nem
+bánom, keressétek elő a hatás minden eszközét, csak tegyétek azokat a
+szellem szolgáivá, vegyetek akárhonnan anyagot, csak teremtsetek belőle.
+Hassatok, de igazán hassatok, hogy gyönyörködjünk. Nem mondok én mást a
+lírikusoknak is. Hadd pengjen a cimbalom, zengjenek a palóc dalok, de
+adjatok költészetet, ne prózát, érzést, ne rángatódzást, gondolatot, ne
+bombasztot – a sujtással nem sokat nyertünk.
+
+Úgy hiszem, e végsorokat nem is a színházban gondoltam, hanem otthon
+álmodám. Nehézkes álmaim voltak. Nem esett jól a vacsora. Reggel újra
+eső- és hidegre ébredtem föl; mondják, havazott is. Nem állíthatom, de
+Vörösmarty _Gábor diák_-jával joggal elmondhatnám: soha, soha ilyen
+pünkösd napja.
+
+
+
+
+EGY KIS SZÓVÁLTÁS.[6]
+
+Nem olvasóinkkal akarunk szót váltani, hanem engedelmökből a «Budapesti
+Hirlap» tisztelt szerkesztőjével. Ugyan már miért? – kérdhetik
+olvasóink. Oka van a dolognak. Ugyanis azon tisztelt szerkesztő úr
+haragszik reánk és másokra. De hát miért haragszik? Ő bizony csak azért,
+hogy – amint nagy úriasan mondja – a magyar népnek annyi «növelője és
+informátora» akadt, hogy a «Vasárnapi Ujság» előállott, hogy Csengery és
+Kemény «Magyar Népkönyvet» adnak ki, hogy Friebeisz «Magyar
+Népkönyvtárt» szerkeszt, hogy Vas Gereben még folytatja a «Falusi
+Estéket», hogy Lukácsy a «Magyar Nők Házikönyvtárát» indította meg:
+szóval azért haragszik, hogy a népies irodalomban egyszerre nagy
+mozgalom támadt. Mi pedig meg akarjuk szépen kérni, hogy ne haragudjék,
+vagy ha mégis haragszik, – Isten neki, – haragudjék ok nélkül.
+
+Szállunk tehát az úrra, tisztelt szerkesztő úr!
+
+Higyje meg, még nincs oka haragudni. Mert ugyan mi kár van abban, ha egy
+téren sokan próbálkoznak, ha verseny kél, a közönség sok közül
+választhat s végre győz, ami legjobb? Örülni kell ezen, mert lássa
+tisztelt szerkesztő úr, az mindig jó jel, ha az irodalomnak valamely
+eddig míveletlenül hagyott ágát sokan kezdik mívelni. Egyik is próbál, a
+másik is, egyik itt, másik ott keresi a dolog nyitját, ez is igyekszik,
+az is, emez okul amaz tévedésein, amaz megjavul emez sikerén. A sok
+kísérlet következménye aztán az lesz, hogy valamelyik sikerül. Egyszerre
+csak azt vesszük észre, hogy irodalmunknak a parlag ága felvirágzott. Ez
+a világ sora s ezt igen jól tudhatná a szerkesztő úr, ki jeles
+történetíró s mindennap figyelemmel kíséri a világ eseményeit. Csak egy
+példát mondunk. Ezelőtt harminc évvel hírlapirodalmunk sem volt valami
+derék, most már, hála Istennek, dicsekedhetünk is vele. Ezelőtt harminc
+évvel bizony a szerkesztő úr sem adhatott volna ki jobb lapot a «Hazai
+és Külföldi Tudósításoknál», most már hatszorta jobbat ad s oly szép
+vezércikkeket ír, minőt Kulcsár nem írhatott volna, ha mindjárt fejére
+áll is. Legyünk türelmesek s tanuljunk a multból.
+
+A szerkesztő úr azért is haragszik, hogy miért nem egyesülnek a népies
+vállalatok szerkesztői és írói egyetlenegy vállalatra, mert csak
+egyesült erővel adhatnának ki valami jót. Egyelőre úgy látszik, mintha
+ez jó tanács volna, pedig nem az. A történettan, melyet a szerkesztő úr
+igen jól tud, az élet, melyben elég alkalma lehetett tapasztalatokat
+tenni, bizonyos körülmények mellett mindig megcáfolják az igaznak hitt
+állítást. Minden embernek megvan a maga saját iránya és terve, nemcsak
+az irodalmi, hanem a másféle vállalatoknál is. Természetesen kiki csak
+azokkal egyesülhet céljára, kik vele rokon gondolkozásúak, ha máskép
+tesz, sohasem fogja elérni célját és sem így, sem amúgy nem tehet
+hasznot. Népies vállalataink szerkesztői közül is mindegyiknek megvan a
+maga külön terve és iránya. Különböző utakon akarnak egy célra törekedni
+s mindegyik a magáét tartja legjobbnak. Hadd menjenek az egyértelműek
+együtt, keresse egyik itt, másik ott az igaz utat, mert csak így
+találhatják meg. Higyje meg tisztelt szerkesztő úr, hogy tanácsa
+bármilyen jó szándékból származott, nem nagy értékű. Ha nem hiszi,
+bátrak leszünk egy kérdést intézni a tisztelt szerkesztő úrhoz: ugyan
+miért nem egyesíti lapját a «Pesti Naplóval»? A két jó lapból,
+egyesítve, bizonyosan még jobb lenne. Nemde mosolyogni fog s megköszöni
+a jó tanácsot.
+
+Ne haragudjék hát szerkesztő úr még most, hogy annyi népies vállalat
+állott elő, hanem haragudjék akkor, ha a vállalatok nem fognak
+megfelelni hivatásuknak s haszontalanok lesznek. Azonban erről még most
+nem lehet ítélnie. A Csengery és Kemény «Magyar Népkönyvéből» még
+egyetlen füzet sem jelent meg, a Friebeiszéből sem, s mi is még csak a
+hatodik számnál vagyunk. Az említett esetben nemcsak joga lesz, de
+kötelessége is kiönteni haragját alapos kritikákban s erre kérjük is.
+Kritizálja meg a népies vállalatokat keményen, igazságosan, jó
+szándékból. Hanem nem úgy, mint most kritizálta a mi eddig megjelent
+számainkat, mert ez – engedelemmel legyen mondva – nem ér egy fakovát.
+
+Ugyanis a szerkesztő úr mult vasárnapi számában azt mondja rólunk: «A
+«Vasárnapi Ujság» eddigi négy számából s egy kissé tarkán összeállított
+tartalmából itélve, semmi határozott tervet és irányt nem mutat s gyönge
+fametszései mellett nem igen van a nép számára írva, mit valóban annál
+inkább lehet sajnálni, mert a vállalat, mint halljuk, máris szép
+pártfogásnak örvend.»
+
+A szerkesztő úr először is tarkasággal vádol bennünket, de mi ezt
+hajlandók vagyunk érdemnek tartani, mert tarkaság, egyszerűen szólva,
+annyit tesz, mint változatosság s ez egy lapnak mindig főkelléke. Ide
+fogunk törekedni ezután is. Mi fametszeteinket illeti, az igaz, hogy
+azok nem acélmetszetek s egyik kevésbbé sikerül, mint a másik, hanem
+körülményeink közt s lapunk csekély díja mellett, nem is kívánhatja a
+szerkesztő úr tőlünk a világ legtökéletesebb fametszését – Pesten:
+valamint mi sem kívánunk a szerkesztő úrtól tömöttebb, szebb papiron
+nyomott s olcsóbb «Budapesti Hirlapot».
+
+Nagyobb vád a harmadik, hogy nincs határozott tervünk és irányunk. Ennek
+bátrak vagyunk határozottan ellene mondani. Mi programmunkban
+megmondottuk, hogy a népirodalom nem egy bizonyos szakának leszünk
+közlönye, minő például gazdászat, műipar, történettan, költészet, hanem
+általánosan közönségünk szükségeihez mérve, minden szakból közlendünk
+cikkeket; tehát enciklopédiai néplap leszünk, melynek kötelessége
+érdeket gerjeszteni a tudományok iránt, eszméket ébreszteni, mívelni az
+ízlést, mulattatni s figyelemmel kísérni a körébe tartozó napi
+eseményeket s e tervünkhöz, úgy hisszük, hívek maradtunk – legalább
+eddigi számaink bizonyságot tesznek mellettünk s ezután még inkább
+fognak. Irányunkat illetőleg «Vezéreszméinkben» bevallottuk, hogy nem
+fogunk hízelegni a nemzeti előítéleteknek, az idegen nemzetiségeket
+testvéreinknek nézzük s ápolni fogjuk a magyar nép nemes érzelmeit,
+tiszteletreméltó hajlamait, szellemibb vágyait. Mutassa meg a szerkesztő
+úr: miben sértettük meg az erkölcsiséget, az ízlést, a tudomány és józan
+ész tekintélyét! Álljon elő kívánságaival, minő tervet és irányt kíván
+tőlünk. Hadd halljunk a puszta szó mellett tényt, okot, tanácsot.
+
+Azt is mondja a szerkesztő úr, hogy nem igen írunk a nép számára, Nem
+tudjuk, mit ért a szerkesztő úr a «nép» alatt. Mi nem írunk azon
+néposztálynak, mely nem tud olvasni, annak sem, mely valami csekély
+előismerettel nem bír s nincs fogékonysága az irodalom iránt. Mi azon
+osztálynak írunk, mely nem nyers tömeg, megvannak szellemibb vágyai, de
+nem oly vagyonos, hogy az irodalomra valóban költhessen, sem annyira
+tudományosan készült, hogy a szaklapokat s könyveket élvezhesse s ideje
+sincs reá sokat olvasni. Hogy ez osztály hazánkban számos, mutatják
+előfizetőink. Mi azt hisszük, hogy ily közönség nem szorult holmi
+mesterkélt együgyű előadásra, sem iskolás hangra. Mi a népiest
+iratainkban sem a póriasság-, sem az affektációban nem keressük, hanem
+az egyszerű, világos, érdekes s tömött előadásban. Mi nem kívánjuk
+lapunk íróitól, hogy megtagadják magukban a mívelt embert, kit a nép
+örömest és tisztelettel hallgat, sőt ellenkezőleg megkívánjuk bennök. Mi
+sem hisszük, hogy egészen eltaláltuk volna a hangot, de azt igen, hogy
+jó úton járunk s mindinkább el fogjuk találni.
+
+Egyébiránt, ha a szerkesztő úr valamely jobb terv, irány vagy előadási
+modor birtokában van, legyen szíves azt közölni velünk. Látogasson meg
+bennünket vagy mi teendjük tiszteletünket. Ugyanakkorra kérjük azon
+történeti cikkét is, mit lapunk megindulásakor önként ígérni
+szíveskedett. Kíváncsiak vagyunk látni: miben helyezi ön a népies
+előadást s minő irányt követ?
+
+
+
+
+KEMÉNY ZSIGMOND REGÉNYEI ÉS BESZÉLYEI.[7]
+
+III. köt. (Ködképek a kedély láthatárán.) IV. köt. (Szerelem és hiúság.)
+V. köt. (Szív örvényei. Erény és illem.) Pest, 1854. Emich Gusztáv
+nyomdája és bizománya. Ára 3 frt. p. p.
+
+Úgy látszik, mintha a sors líránk pangását a regény termékenységével
+akarná kárpótolni. A közelebbi négy év alatt újabb és régibb regényírók
+oly nagy tevékenységet fejtettek ki, mint még soha. Oly korszak után,
+mely lelki kimerültséget hagyott hátra, fogékonyabb is a kedély, a
+regény kihűltebb, de élménydús, csendesb, de változatos, nem oly
+elragadó, de eszméltetőbb költészetében keresni élvet, mint lelkesülni a
+líra szenvedélyes hangjain.
+
+A közönség részvéte fokozta a regényírók tevékenységét. Hajdan egy évben
+legfeljebb három regény jelent meg; most minden hónapban veszünk
+ugyanannyit s ha e nagy tevékenységben a gondatlan hevenyészet vagy
+sikertelen kísérlet nem egy jelenségét látjuk, ne feledjük, hogy a
+regény nálunk még új nem, most küzd igazabban tárgyaival, keresi
+formáját és sem oly megalakult nyelvre, sem oly hagyományos nyomokra nem
+talált, mint líránk. Aztán a költészet legdivatosb neme mindig a
+legerősb s leggyöngébb egyszersmind. Ez élénk mozgalom mindenesetre
+örvendetes, mert zajában az erő küzdelme hallik, mi elébb-utóbb kiforrja
+magát s egy megalakult regényirodalmat teremt.
+
+_Kemény_ a magyar regényírók közt legkitűnőbb helyet foglal el
+tehetsége, termékenysége s irányánál fogva egyaránt. Erős
+tárgyilagossága, mely emelkedett nézpontból fogja fel az életet, a
+szenvedélyek hű festése, mely a lélektani kifejlésre helyez fősúlyt,
+jótékony ellentétet képez szemben azon szűk alanyiság ábrándképei s a
+halmozott események azon megriadt folyamával, mi iránt regényeinkben oly
+nagy hajlam mutatkozik. Ez Kemény regényeiben eléggé nem méltatható
+érdem, mert utoljára is az emberi lélek tanulmányozása képezi minden
+költői mű lényegét s igazán jegyzi meg _Planche_ a legújabb francia
+regényekről szólván: «A szenvedélyek mélyreható elemzése s átgondolása
+által rendezett szerkezet nélkül a regény nem egyéb, mint egy neme az
+idővesztegetésnek, nem tartozik többé az irodalmi térre, hanem a domino
+mellett foglal helyet.»
+
+_Kemény_ mindig lélektani feladattal küzd meg, eszméken emeli föl
+cselekvényét s a szenvedélyek fejlődését tárja elénk. Ő nemcsak a
+szenvedélyek természetét ismeri, de azok egyéni nyilvánulásait is a
+társadalmi formák ezer változatai alatt. A szív legtitkosb redőit nyitja
+előttünk s a szenvedélyek fejlődésében annyi új és finom árnyalatot
+tüntet föl, hogy nem tudjuk a kutató ész vagy az alkotó képzelet erején
+csodálkozzunk-e inkább. Éppen oly lélekbúvár, mint költő. Tárgyainak
+mindig tanulmányt szentel. A kor, színhely, hol személyei játszanak, hű
+rajzban állanak előttünk. Történeti műveiben mélyreható s részletes
+történeti tanulmánnyal találkozunk. Az újabb korból vett művei a magyar
+fensőbb köröket oly tárgyilagosan festik, mint egyetlen magyar regény
+sem s e nagy gonddal kivitt rajzokon mindig érdekes háttért képez
+politikai életünk valamely korszaka. Nemes ízlése vetekedik nyelve
+választékosságával. Hatalmas képzelődése széles ismeretek fölött
+rendelkezik s eszmegazdagsága oly nagy, hogy azt mintegy pazarolni
+látszik.
+
+Mindez fényesen mutatkozik jelen novelláiban is és ha azon paradoxonnak
+valami értelme van, hogy a jeles írók árnyoldalait fényoldalai képezik,
+úgy Kemény hibáit is érdemei fejtik meg. Ő annyi előszeretettel csüng a
+lélektani fejlődés titkain, a szenvedélyek elemzésén, hogy néha inkább
+bölcsész, kit a nők is meghallgathatnak ugyan, de a túlvitt boncolgatás
+miatt jellemei nem domborodhatnak ki mindig plasztikai alakokká, s néhol
+a cselekvény menete is meglassul. Nála alig lehet kimutatni lélektani
+botlást, oly mélyen ki van számítva, átgondolva minden, de igen
+jellemet, mely bár indokolt, de mert csak felboncolva van, nem állhat
+előttünk életfrissen, szabadon mozogva. Ő sehol sem úntat, mert
+szellemdússága kifogyhatlan, de fáraszt, mert nem enged pihenni s
+úntalan eszmék mélyére von, vagy képzelme játékai közé ragad, hogy
+ragyogó hasonlataival kábítson el. Ő mindig kiviszi gondolatait, a
+jellemek, szenvedélyek bevégzetten tárulnak elénk, de a szerkezet nem
+mindig válthat széparányú, kerek alakot, mert egy szép tájkép, az
+események egy vonzó mellékvonala, egy érdekes eszme csábítják el a
+költőt s legtöbbször az olvasót is. Az ő nyelve erőt és méltóságot
+egyesít, mert hű kifejezése gondolatainak, de mert megszokta a
+ragyogást, nem lehet eléggé egyszerű, könnyed ott, hol a tárgy bizonyos
+könnyelműséget, élénk szinezetet kíván.
+
+_Kemény_ jellemeiben az embereknek sem jó, sem rossz oldalát nem látjuk,
+csak gyöngeségeiket. Műveinek alapeszméje nem divatos elv, mely a tömeg
+szenvedélyeinek hízeleg, sem köznapi morál, mely más emberi természetet
+hírdet, mint aminő van, sem egy ábrándozó lélek szép álmai, ki a világot
+reformálni akarja. Ő alapeszméiben és jellemeiben nagyrészt szkeptikus
+és polémikus. Szeret megtámadni eszméket, mikbe a tömeg vakon hisz s
+boldogítóknak képzelt elvek oly hatásait tünteti föl, melyek csak azért
+válnak boldogtalanság eszközeivé, mert szigorúan s minden
+következményeikkel alkalmaztattak. Mesterileg ért két ellenkező elv,
+szenvedély ugyanazon eredményét mutatni ki az események folytán.
+Becsületes embereket fest, kiket nemes kedélyök vétkesek- és
+szerencsétlenekké tesz, szenvedélyeket, melyek önmagukhoz következetesen
+bűn- és erénybe játszanak át. Mindenütt küzdeni látszik a szív
+idealizmusa, az ész tévtanai ellen a lélektani boncolás, a lírai
+hangulat, a drámai helyzetek varázsával. Mintha mondani akarná az
+embereknek: nemcsak bűnötök tesz boldogtalanná, de még inkább
+korlátoltságtok, nemcsak a rossz szív, közöny, kaján indulat hoz a
+világra rosszat, de a lelkesülés, ábránd, nemes kedély is, nemcsak
+szenvedélyeitekben rejlik nemezis, de erős meggyőződéstök- s büszke
+elveitekben is.
+
+Az ő költészete nem az erény és bűn, hanem az emberi gyöngeségek
+költészete. Ő kétkedni tanít. Kérlelhetlenül széttöri a szemüveget, mely
+az életet eszményi fényben csillogtatja, de nem azért, hogy amint a
+modern romantikus a társadalom sebeit tárja fel s megmutassa, minő
+ellenkezésben van az élet eszményeinkkel, sőt ellenkezőleg vitatni
+látszik, hogy mindennek így kell lennie, eszményeink is ugyanazon
+eredményt szülnék vagy még rosszabbat. A modern romantikus ki nem békít
+az élettel, de haragra lelkesít a társadalmi intézmények ellen s tanai
+teljesülésével biztat; _Kemény_ kihűt, józanná tesz, de a legtöbbször
+vigasztalhatlanná is, mert oly oldalról mutatja be az életet sötétnek,
+melyet kevésbbé hiszünk annak s a ledöntött eszmények helyébe csak a
+kétkedő kérlelhetlen észt ülteti.
+
+Egyik beszélyben Florestan gróf így szól: «Oh, az ember gyarló teremtés,
+mikor imádkozik vagy vétkezik egyaránt. Minden csak máz rajtunk, mely
+gyöngeségeket von be. Bűneink nagy része túlhajtott erény; erényeink
+nagy része magát ki nem nőtt bűn. Játékszerei vagyunk ellenszenveinknek,
+melyek megvakítanak és közönyünknek, mely érzéseink lángját oltja ki,
+hogy a sötétségben szellemünk aludjék el és a szívtelenség által butákká
+váljunk.» Ezt nemcsak Florestan gróf mondja, ez többé-kevésbbé áthúzódik
+e novellák mindegyikén.
+
+A «Ködképek a kedély láthatárán» című beszélyfüzérben azon eszme vonul
+át, hogy rögeszméink gyakran vétkesebb- és szerencsétlenebbé tesznek
+bennünket, mint bűneink.
+
+Az egyik beszély hőse egy nemes kedélyű gróf, kinek rögeszméje
+környezetét boldogítani. S mert aki valakire a boldogságot erővel akarja
+tukmálni, az a szívből vagy az önérzés vagy a hála erényét kénytelen
+száműzni, jobbágyai hálátlansággal fizetnek. A gróf nemesszívű zsarnok,
+ki elveiért a legnagyobb erőszakra is kész. Élete keserű küzdelem,
+környezete gyűlöli s fél tőle, elveinek szigorú alkalmazása sikeretlen
+és nevetséges következményeket szül s monomániája végre saját családi
+életét is feldúlja.
+
+A másikban egy nő szerelme által teszi szerencsétlenné férjét és
+gyermekét s a férjet viszont szerelme utáltatja meg nejével. E merész
+családi drámában, mely a legnagyobb óvatossággal van kivive, a személyek
+hasonló, csak más színezetű monomániájával találkozunk.
+
+A «Szerelem és hiúság» címűben egy nő szereti férjét, de ártatlanul
+tetszelgő lévén, hiúsága miatt hűtelen lesz férjéhez, a nélkül, hogy
+valósággal szeretné az ifjút, ki közönye által ingerli s az örvény
+szélére ragadja. A férj elutasítja magától nejét, mert mélyebben
+szereti, mintsem a megtérttel, ki ezután kedvét keresné, hízelegne,
+rabnője lenne, tovább is élni tudna.
+
+Az «Erény és illem» ugyanazon eszmének ellentéte. Itt egy hindu nő nem
+szereti férjét, hanem egy angol katonatisztet. A férj gyanúba veszi, de
+gyanújának senki sem ad hitelt. Ekkor hogy bosszút álljon, mérget vesz
+be, mert így neje, ha közvélemény előtt becsületes akar maradni,
+sírjánál máglyán fogja magát megégetni, ellenkező esetben pedig le lesz
+húzva álarca. A nő, kinek hiúsága az illem, máglyára lép. Mindkét
+beszélyben hiúságból áldozza föl szerelmét a nő és lesz boldogtalan.
+
+A «Szív örvényeiben» egy leány, ki azt hiszi, hogy csalódott kedvesében,
+egy vén tábornagyhoz megy férjhez. Mint nő kedvese miatt, kit titkon
+folyvást szeret, egy oly férfiú hatalmába jut, kit nem szeret, de ki őt
+szereti s éppen ezért boldogtalanná kell hogy tegye. Végre férje halála
+után egy harmadik ifjú neje lesz, ki bontatlanul adja vissza neki a
+szekrényt, melyben multját leplezetlenül feltárja, mert nem akar eszének
+fegyvert adni szíve ellen, melynek csalálmai ezerte szebbek, mint amily
+hasznos lehetne kiábrándulása.
+
+Íme, a tárgyak, melyekkel _Kemény_ foglalkozni szeret, a felfogás,
+melyben világnézetei nyilatkoznak. Mindez egy mélyen gondolkozó ész, egy
+gazdag kebel, egy nagy talentum egész erejével van kivíve. Mégis midőn
+könyvét letesszük, a benyomás, mit művei kedélyünkben hátrahagynak,
+önkénytesen azon kérdést kelti fel: vajjon csakugyan ilyen-e az élet?
+vajjon e mély bepillantás az emberi dolgokba, nem egy kiégett szív
+elfogultsága-e, – mely, mert egykor nagyon is idealista volt, most
+nagyon is kétkedő lőn? Nem meghasonlás-e ez, melyben az ész küzd a
+szívvel s legyőzi a nélkül, hogy kiengesztelődnék vele s néha mégis
+visszaóhajtja ábrándjait, melyeket elvesztett. Vajjon az eszmék és
+szenvedélyek erős logikájába nem csúszott-e egy vonás, egy gondolat,
+mely mind a költőt, mind az olvasót megcsalja? Vajjon költői
+tárgyilagosság-e ez egészen s nem erőszakos visszhatás-e a túlvitt
+alanyiság ellen a nélkül, hogy valami ténylegesben, legyen az akár
+érzés, akár eszme, kinyugodni bírjon?
+
+Mindezen kérdésekre lehetetlen tagadólag felelni. _Kemény_
+tárgyilagossága nem mindenütt olyan, melyet mint költőit, feltétlenül
+magasztalni lehetne s amennyiben e jelen novellákban a szkeptikus
+polémiával találkozunk, bizonyos disszonanciát kell éreznünk. Éppen mint
+Balzac és Thackeray-nél. Nincs is a világirodalomban három oly költő,
+kiknek világnézetei annyira rokonok legyenek, bár azok költői
+feldolgozásában nagy köztök a különbség. Balzac mindig a bűnt juttatja
+diadalra és rossz szenvedélyű emberekkel dolgozik, Thackeray a világ
+legkiábrándultabb költője és keserű humorával egyaránt nevetségessé
+teszi a jó és rossz embert, Kemény az emberi gyöngeségekből szövi
+költészetét s bár bír még illuziókkal, de nincs bennök mély hite. S mert
+mindegyik a pénz és születés nagy világából, a fensőbb körök életéből
+meríti tárgyait, a polgárisultság korrupcióját tartja elénk. A költői
+genre különböző, de a hatás ugyanaz és sötét.
+
+Egyébiránt a novellák mindegyikében a legsikerültebb rajzokra s
+leglélektanibb mozzanatokra találunk.
+
+A «Ködképek» egyik beszélyében a régibb erdélyi arisztokratikus élet
+igen érdekes rajzát vesszük. S minő mély lélektani felfogással
+találkozunk mindenütt. Különösen szép, midőn Jenő gróf neje ablakai
+alatt a virágokat összetapodva látja, unokaöccse lábnyomaira ismer s
+felkiált: Csak történet, puszta történet az egész. E gondolat ébreszti
+fel benne a féltékenységet s elűzni akarván a gyanút, úntalan ajkára jő:
+«csak történet!»
+
+A «Szív örvényei»-ben a velencei élet s a képcsarnokok szellemdús rajzát
+vesszük. Különösen szép Anselm naplója s benne azon lap, melyen Carlo
+Dolce Magdalenája felől mondja el gondolatait. E beszélyben két oly
+jelenet van, mely mind a felfogás, mind a kivitelben a legművésziebbek
+közé tartozik. Egyik a vén tábornagy és ifjú neje közti családi jelenet,
+melyet a férj tehetlen szerelme, enyelgései s a nő bűnös öntudata valami
+bűvös elégiai hangulatúvá tesznek. Másik, midőn Wranich Isidor eszményi
+szerelme kéjsóvár bosszúvá fajul s e lélekállapothoz mily jól van
+választva a külső körülmény is. A különben mértékletes férfiú éppen
+leissza magát s pillanat óta a régi emberből új lesz.
+
+A «Szerelem és hiúság» a legkerekebb szerkezetű novella az egész
+gyüjteményben és Sarolta a legművésziebben van kivive.
+
+De minek egyes szépségeket mutatnom fel s részletes boncolgatásokba
+bocsátkoznom, midőn célom csak az volt, hogy _Kemény_ költészetének
+jellemét rajzoljam, mintegy kulcsul e novellákhoz. S vajjon kell-e a
+közönség figyelmébe ajánlanom egyik legnagyobb regényírónk műveit?
+
+
+
+
+EGY PÁR JEGYZET A «VISSZATEKINTÉS» CÍMŰ CIKKRE.[8]
+
+Lehetlen szó nélkül hagynom azon megjegyzéseket, melyeket e lapok
+tisztelt szerkesztője «Megint a kritikáról» írt cikkeim másodikára tett.
+Sajnálom, hogy tovább kell nyújtanom e már különben is elég hosszúra
+nyúlt polémiát, de bizonyára okom van reá. A szerkesztő távol van ugyan
+attól, hogy ferdítsen, sőt ellenkezőleg némely töredék gondolatomat
+éppen kiegészítni törekszik, mindamellett egy pontban mégis panaszom van
+ellene. Válaszában mindent elmond, ami szükséges, csak egyet mellőz,
+kiindulásom pontját, úgy szólva a kérdés egyik leglényegesebb részét, mi
+által cikkem s egész okoskodásom oly inaszakadtul tűnik föl, hogy
+mellőzhetlen kötelességem némi felvilágosítás, némi cáfolat.
+
+Mind Eszther szerzője, mind Szász Károly ellen írt cikkemben ugyanegy
+dolgot követelek, oly lapot, melynek elve, színezete van. A két cikk
+között csak az a különbség, hogy az elsőben a hazafias részvények útján
+felállítandó elvtelen lap kivihetlenségét és haszontalanságát igyekeztem
+megmutatni, a másikban pedig azt, hogy az elvek alkalmazása szintoly
+erős pártokat szűl, mint maguk az elvek, hogy az úgynevezett árnyalatok
+nagy és élesen küzdő pártok lehetnek, hogy mérték és alkalmazása mindig
+elvkérdés a kritikai lapoknál s legfeljebb csak a csekély árnyalatok és
+apró részletek nem ronthatják meg a lap egységét. Elismertem a lap
+nézeteivel ellenkező cikkek kiadhatási szabadságát, azon föltételek
+alatt, ha a szerkesztő gondoskodik arról, hogy lapjának iránya, elve,
+szóval mindaz, minek képviselője akar lenni, sérelmet nem szenved. Az
+ezt eszközlő módok közül különösebben megemlítettem a szerkesztői
+jegyzeteket, tüzetes cáfolatot, a nyilt kérdésnek hagyást. Cikkemből
+világosan kitűnik, hogy ez esetek csak mint kivételesek lebegtek szemeim
+előtt s a hiba éppen ott rejlik, hogy a szerkesztő mellőzve kiindulásom
+e pontját, amaz eseteket mindennapiaknak teszi föl s a kivételes
+szabályt a mindennapi gyakorlat szempontjából ítéli meg. Ha fájóslábúnak
+vagy éppen sántának mankót ajánlunk, vajjon a sántaságot, mint óhajtandó
+állapotot tüntetjük-e föl, vajjon vádolhat-e minket valaki azzal, hogy a
+gyűlöletes mankót elébb becsüljük az ép lábnál. A szerkesztő pedig
+ilyesmit hány szememre, máskép nem érthetni e szavakat: «Így a
+szerkesztő egy _örökös_ beavatkozó lesz a más beszédébe, egy oly
+akadékos gáncsoló, ki vagy minden harmadik szóba belévág, vagy, miután
+végighallgatta munkatársát, honorárium helyett azzal fizeti ki, hogy
+neki fordul egy páncélos, paizsos cikkel s bebizonyítja, hogy társa
+véleménye csak labda volt, melyet azért dobott fel, hogy lehessen –
+ütni. Én, megvallom, így szerkesztett lapot még nem láttam s ha látnék,
+sem volna örömömre.» Valóban én sem láttam, valóban nekem sem volna nagy
+örömömre.
+
+Azonban vizsgáljuk, miért nem láthatni ily lapot a külföldi irodalomban.
+Ez átható világot fog vetni a kérdésre. Az angol irodalomban a kritikai
+vagy részben kritikával foglalkozó lapok rendesen névtelen cikkeket
+közölnek. Ott minden cikk a lap véleménye s ily nagy szolidaritás levén
+a szerkesztő és dolgozótársai közt, természetesen nincs szükség ama
+kivételes szabályra. A francia kritikusok már nagyrészt kiteszik nevöket
+s így a szerkesztő már valamivel kevésbbé felelős a lapjában megjelent
+cikkekért, de mégis a nevezetesebb folyóiratokban nagy összhangzás van
+még a különböző rovatok írói közt is. Például a «Revue des deux
+mondes»-ban az irodalmi, műtárlati és zenekritikák egymást segítik és
+világosítják, sőt ha más kezekbe megy is át valamely rovat, rendesen nem
+tér ki a hagyományos kerékvágásból. Hasonlót mondhatni a jelesebb német
+folyóiratokról is. A Schmidt Julian lapja például oly határzott
+színezetű, aminőt csak kívánni lehet. Mindamellett nem mondom, hogy
+akármelyikben nem lehet találni egyenetlenségeket, sőt néha egynéhány
+jelentékeny eltérést is, kivált némely jelesb tehetség iránti
+hódolatból, kivált az idő hosszasb folyamában. Mindez nem az elv
+ellenére történik, hanem az elv mellett sem kerülhető el, mert elvégre
+is sohasem lehet az életet egészen beszorítni az absztrakció merev
+formáiba, mert akármely rendszer is a legvégsőbb következményekig víve
+ritkán áldásos. A fődolog tapintatosan venni gyakorlatba a rendszert, az
+elvet s midőn módosítjuk is, folyvást szolgálatában állanunk. Azonban
+egyrészt éppen ezért a jegyzetet, cáfolatot, nyilt kérdésnek hagyást
+mind a francia, mind a német lapokban megtalálhatjuk, valahányszor csak
+szükség van reájok. Nemrég a «Revue des deux mondes»-ban[9] láttam egy
+jegyzetet, melyben a szerkesztőség tiltakozik dolgozótársa cikkének
+egyik része ellen, fölemlítvén, hogy a szemle a fönnforgó kérdésben már
+többször ellenkező nézetet nyilvánított, most sem akar lemondani róla,
+mindamellett nincs ellenére, ha egynémely dolgozótársa máskép
+gondolkozik. A «Die Grenzboten» néhány régibb számait forgatva, szintén
+találtam egy hasonló tiltakozást, melyben a szerkesztő egyik
+dolgozótársa által egész általánosságban becsmérelt francia kritikát
+védeni igyekszik.[10] Ha kezeim közt volna néhány kötet francia és német
+folyóirat, bizonyosan megakadna itt-ott egy pár ily jegyzet: E jeles
+cikket, bár nem mindenben értünk egyet a szerzővel, érdekesnek láttuk
+közleni; vagy: E tárgyra felhívjuk íróink figyelmét s örömest fogadunk
+el idevonatkozó cikkeket. Mindez ritkán történik, mert nem igen van
+szükség reá. A lapnak oly szerződött dolgozótársai vannak, kiket
+ugyanazon szellem lelkesít. Aztán, amint elébbi cikkemben is megjegyzém,
+a szerkesztés mindig néhány író nyilt, vagy hallgatólagos szövetsége,
+mely határozott programm körül csoportosul. A szerkesztő, ha kedve volna
+is reá, nem lehet örökös beavatkozó, ki ütleggel fizeti dolgozótársait.
+Íme az ok, amiért nem láthat e lapok tisztelt szerkesztője oly felfogás
+szerint szerkesztett lapot, aminőt nekem tulajdonít, de amely ellen
+tiltakoznom kell. Szerencsétlenségem, hogy sokszor félreértenek. Az ok
+bennem is rejlhetik, mert talán némely részletet nem színezek ki eléggé,
+némelyet pedig kelletén túl is. Nem egyszer történt meg már rajtam, hogy
+cikkeimben csak a toronyhegyeket látták, a közönség és bírálóim. Már
+megszoktam. Azonban oly írótól, ki költészetben és kritikában társait
+egy fővel haladja meg, az ember megvárná, hogy ha nem ferdít, ne is
+mellőzzön, ne csak a toronyhegyet lássa, hanem vizsgálja magát az
+épületet is, ha mindjárt nem sok néznivaló van is rajta.
+
+Jól tudom, hogy a mi irodalmunkban nem mind lehetséges az, mi a külföldi
+irodalmakban éppen nem ritkaság. Valóban nálunk felette bajos jó
+szépirodalmi vagy tisztán kritikai lapot szerkeszteni. A szerkesztő és
+dolgozótársai között nagyon csekély a szolidaritás. A költők, ha nem
+szerkesztők, majd mindenik szépirodalmi lapba írnak. Ritkán támogatják
+valamelyiket különösebben. Mindegy nekik Hölgyfutár vagy Családi Kör,
+Nefelejts vagy Figyelő, Divatcsarnok vagy Nővilág. Nem szűkkeblűek,
+sokat bírnak szeretni s irtóznak az úgynevezett pártoskodástól.
+Mindennek aztán az a következménye, hogy sem az írók, sem a közönség nem
+alakulhatnak határozott csoportozatokká, nem lehet valódi verseny s a
+helyett, hogy két-három lap, szellemileg és anyagilag virágozzék,
+tengődik öt-hat. Ami a kritikusokat illeti, sem elegen nincsenek, sem
+körülményeink nem kedvezők fejlődésökre. Divatlapjaink ugyan nemcsak a
+divat, hanem az irodalom és művészet közlönyeinek is nevezik magokat,
+nem akarnak sem Bazarok, sem Irisek lenni, de minden irodalmi nagy
+fennhéjázások mellett is, nem igen tájékozzák olvasóikat az irodalom és
+művészet újabb mozgalmai közt. Azt hiszik, hogy ez csak a kritikai lapok
+dolga, mintha bizony nem volna majd minden folyóirat és lap bizonyos
+tekintetben kritikai, amennyiben, ha nem is tüzetesen, legalább
+tájékozón, ha nem is részletesen, de mindenesetre általánosságban hozzá
+tartozik szólni a körébe vágó eseményekhez. A Nemzeti Színháztól és a
+hangversenyadóktól tiszteletjegyet követelnek, panaszkodnak, ha az írók
+nem küldik be nekik megjelent műveiket, de rendesen csak a színházról
+szoktak írni valamit, minden egyébről hallgatnak vagy legfeljebb egy pár
+frázisban nyilatkoznak. Hetenkint egy pár hasábon sok jót és szépet el
+lehetne mondani az irodalmi és művészi ügyekről. A folyóiratokat és
+lapokat éppen az teszi kiválón érdekesekké, ha minden körükbe tartozó
+mozgalomhoz hozzászólanak. Szépirodalmi lapjainknak a társaséleti,
+művészeti és irodalmi rovatokra nagyobb súlyt kellene helyezni. Komoly
+dolgokat kellemes modorban, kritikai tájékozást mintegy szellemdús
+társalgásban: íme, az egész titok. Minderre nincs semmi gond,
+szépirodalmi lapjainkból csaknem száműzve van mindennemű kritika s így
+teljességgel nem képződhetnek nálunk ama könnyed és kellemes modorú,
+inkább jellemző, mint boncoló, kritikusok, akik különösen a nőolvasókra
+oly jótékony hatást gyakorolhatnának. A politikai lapok csak akkor
+foglalkoznak az irodalommal, ha a politikai élet teljesen pang, ha
+élénkülni kezd, ha ezrekkel szaporodik az előfizetők száma, túladnak
+kritikusaikon, irodalmi szemleíróikon, talán azért, nehogy ezek is
+nagyobb közönségnek írhassanak s több tiszteletdíjat követeljenek, mint
+eddig. Egy-egy tudományos folyóirat, egy-egy ritkán felbukkanó kritikai
+lap látja csak szívesen kritikusainkat. Ide menekül aztán mindegyik s
+bár nagyon csekély számmal vannak, különböző irányuk miatt mégis nem
+igen férhetnek meg együtt. Azonban itt sem lehet hosszas maradásuk. A
+tudományos folyóirat hamar megbukik, a kritikai lap még hamarább, mert a
+magyar nemzet a politikai és társadalmi téren nagy eréllyel küzd ugyan
+nemzetisége mellett, de annak teljességgel nem érzi szükségét, hogy
+legalább egy nagyobb közönségnek szánt tudományos folyóiratot, minő
+például a Budapesti Szemle, mégis illő volna fenntartani, ha mindjárt
+csak a becsület kedvéért is. Mindebből aztán igen természetesen igen sok
+rossz foly: állandó kritikáról szó sem lehet, az alakulni kezdő kritikai
+irányok nem fejthetik ki erejöket, a kritikusoknak nincs sem pályája,
+sem kedve s éppen azért seholsem igen látunk kitartó munkásságot.
+
+Ily körülmények közt valóban nehéz, sőt lehetlen oly szerkesztés, mely,
+mint mondám, a külföldi irodalmakban éppen nem ritkaság. Tulajdonkép
+nincsenek dolgozótársak s a cikkek bőségében sincs köszönet, mert annyi
+különböző irányt bajos egy egésszé olvasztani. A szerkesztő, ha lapjának
+színezetet akar adni, kénytelen ama rendszabályokhoz folyamodni,
+melyeket e lapok tisztelt szerkesztője is foganatba vesz és többször,
+mint amennyiszer akár kül-, akár belföldi példákban láthatni. Bizonyosan
+nem örömest teszi, de tennie kell, két alkalmatlanság közt mindig jobb a
+kevésbbé alkalmatlan. Nem _örökös_ beavatkozó ugyan, mert nincs szükség
+reá, hiszen úgy lehetlen volna a szerkesztés, de mégis csak belévág
+olykor a más szavába, egy-egy páncélos paizsos cikke is megakad néha s
+némely dolgozótársát, a honorárium mellett nem ütleggel ugyan, de
+egy-egy gyöngéd oldalbabökéssel csakugyan fizetgeti. S nekem éppen
+ezért, meg másért is, nincs semmi szavam szerkesztési eljárása ellen,
+sőt csodálkozom, hogy nehéz körülményei mellett is oly jeles lapot
+szerkeszt s a meglehetős heterogén elemek között oly tapintatosan meg
+tudja tartani lapja színezetét. Miért vádoltam hát mégis irodalmi
+jellemtelenséggel. Vádam csak egyetlen esetre vonatkozott s ez is csak
+bizonyos eshetőségre nézve, ha tudniillik a Szász Károly és köztem
+fennforgó vitát nem nyilatkoztatja nyilt kérdésnek, vagy nem nyilatkozik
+felőle határozottan. «De ha megengedi ön – mondhatja a szerkesztő,
+aminthogy mondja is, – hogy lehet tárgy, melyről esztétikai lap
+szerkesztőjének sincs mindjárt kész véleménye, azt sem vonja kétségbe,
+hogy lehet olyan is, melyről cikksorozat vagy vitás pör végén sem
+állhatna elő, nemhogy döntő ítélettel, de néha meghatározott véleménnyel
+sem… Azáltal, hogy lapjába vette s hagyta vitatni pro et contra, eléggé
+mutatja, hogy a kérdés _nyilt_; azáltal, hogy hallgat, pedig azt, hogy ő
+nem bírja, vagy nem látja még idejét bezárni.» Ez igen derekas felelet.
+A szerkesztő engem az általam felállított elvek logikai szövedékébe
+igyekszik fojtani. De még lehelek. Elismerem az ellenvetés formai
+igazságát; valóban hibáztam abban, hogy e speciális követelésemet nem
+igyekeztem világosabban indokolni. Azonban a szerkesztő, ki a mások
+gondolatjai folyamát oly messziről belátja, talán érthette,
+kiegészíthette volna e követelésemet is. Felvilágosítom, kiegészítem hát
+én. A Szász Károly és köztem folyó vita olynemű, milyet egy irodalmi lap
+sem hagyhat szó nélkül s nyilt kérdésnek is csak részben nyilváníthat.
+Miről foly a vita? Arról, hogy mi adja meg az irodalmi lapoknak elvi
+színezetét, mennyiben lehet és kell azt fenntartani, aztán meg arról,
+hogy a kritika jogai, szemben az íróval, meddig terjednek. Ez nem
+hasonlítható a _szép_ meghatározása feletti értekezésekhez, ez nem a
+tudomány nyilt kérdése, sem olyan, melyet, bármennyire terjesszük is ki
+a szerkesztő közönyösségének jogosultságát, egészen szó nélkül lehessen
+hagyni. Kivált kritikai lap szerkesztője egy pillanatig sem szerkeszthet
+a nélkül, hogy e kérdésekről határozott véleménye ne legyen s ha
+lapjában foly a vita e kérdések felett, kötelessége megjegyezni, ha nem
+többet, legalább annyit: mi nem elegyedve e kérdések elméleti és
+részletes vitatásába, ez meg amaz okból, ily meg ily gyakorlatot
+alapítottunk meg, melytől ezután sincs szándékunk eltérni. A Figyelő
+nyilatkozott is, bővebben, mint ahogy én kívántam, mi nagyon szükséges
+volt; mert most már mind a közönség, mind az írók tisztában lehetnek
+álláspontja iránt. Vádam természetesen elenyészett. A szerkesztő
+folyvást tiltakozik ugyan, hogy nyilatkozatát nem értem teszi, hanem
+kevésbbé figyelmes vagy botránykereső olvasóiért, visszautasítja
+elméletem egy részét, sőt a gyöngédség némi erős iróniájával fel se
+teszi rólam, hogy mindazt követeljem, amit csakugyan követelek. E
+tiltakozás és visszautasításban mennyiben van igaza és mennyiben nincs,
+cikkem folytán már megjegyeztem, most még hozzáadok valamit.
+
+E lapok tisztelt szerkesztője nem ismeri el azon kötelezettséget, hogy a
+lapnak, az eltérő nézetekre nézve, minden speciális esetben nyilatkozni
+kelljen. Ha így tesszük fel a kérdést, sem igent, sem nemet nem lehet
+felelni. Minden attól függ, mi az a speciális eset, minő állást foglal
+el a lap, sőt némikép még attól is, vajjon enciklopédiai lap-e, vagy
+szépirodalmi, vagy tisztán kritikai. Azt hiszem, jobb úgy tenni fel a
+kérdést, amint én tettem: gondoskodjék a szerkesztő, hogy lapjának
+iránya, elve, szóval _mindaz, minek képviselője akar lenni, sérelmet ne
+szenvedjen_. Azt elébbi cikkemben sem állítám, hogy csak a jegyzet,
+nyilt kérdésnek hagyás, tüzetes cáfolat az egyedüli eszközök erre,
+megmondottam, hogy ezer módja van annak, hogy az ellenkező vélemények
+közlése mellett meg lehet őrizni a lap irányának egységét egész a
+részletekig, e módszerben is bizonyos elvet, rendszert követve. A
+szerkesztő nemcsak elismeri ezt, hanem még részletezi is, miért csak
+köszönettel tartozom, de éppen ezért a nem minden speciális eset
+kérdését kénytelen vagyok igen bő köpenynek nyilatkoztatni, nem ugyan e
+lapok szerkesztőjére, mert az ő gyakorlata jobb elméleténél, hanem
+másokra nézve. Hasonlót mondhatni a szerkesztő e következő megjegyzésére
+is: «Vagy a jelen és jövőbeli olvasóközönség (értem nem a gondolatlanul
+olvasó _nagyot_, hanem a gondolkozó, vizsgálódó _kicsinyt_) ítéletére
+nem bízhatunk semmit? Tehetjük-e, hogy véleménye valamely tárgyról az
+legyen, mit a szerkesztő a tárgyról utoljára mond s ne az, mit az illető
+cikk vagy vitás pör folytán magának képzett; és szükséges-e, hogy
+mindannyiszor a szerkesztőét is hallja, ki itt nem mint bíró, csupán egy
+harmadik fél, mely kell, nem kell, ott lábatlankodik mindenütt?» Ez is
+igen bő köpeny, oly bő, hogy egy kissé szorítva alája tér Eszter
+szerzőjének elvből elvtelen lapja is. Aztán azt az örökös, kell, nem
+kell, lábatlankodást, én sem nem óhajtom, sem kényszerűségét nem értem,
+még oly lapnál sem, melynek dolgozótársai közt olyanok is vannak, kik
+csak szükségtől valók. Cikkemből tisztán kivehető az, hogy a csekély
+árnyalatokra, apró részletekre nem helyezek semmi súlyt, hogy a cikkek
+hiányaiért nem teszem felelőssé a szerkesztőt s csak a lap iránya,
+színezete fenntartását követelem s csak azon tág és szabatosság nélküli
+értelmezés ellen tiltakozom, melyet Szász Károly az elvről, mértékről és
+alkalmazásukról, valamint az árnyalatokról is, jónak látott felállítani.
+Egyébiránt a szerkesztő önmagával jön ellenkezésbe, midőn sokat bízván a
+figyelmes olvasó ítéletére, a fennforgó ügyben mégis csak nem figyelmes
+olvasóiért tesz nyilatkozatot. Talán itt is lehetett volna valamit bízni
+ama kisebb olvasó közönség belátására. Ki tudja, hogy ily eset még
+hányszor jöhet elé, de különben is amaz indok nem nagyértékű. Tökéletes
+igaz, hogy sem a kritikus, sem a szerkesztő, sőt még a közönség sem oly
+bíró, ki döntő ítéletet mond s mindenik csak al- vagy felpörös. A
+tudomány és irodalom kérdéseiben s még sok másban is az egyedüli bíró az
+idő, de hogy ez valaha döntőleg ítélhessen, szükséges, hogy benne, érte,
+vele vizsgálódjunk, ítéljünk, küzdjünk, hogy akiket ugyanegy szellem
+lelkesít, egyesüljenek s vállvetve, sokszorozott erővel, erejükhöz
+képest sok oldalról támogassák azt az ügyet, amelyért lelkesülnek s azt
+bizonyosan inkább eszközlik a határozott színezetű folyóiratok, mint a
+kevésbbé határozottak, mert küzdelmet idéznek elő, erőkifejtésre
+kényszerítik az ellenfélt s a fejlődés kovászát vetik be irodalomba és
+közönségbe egyaránt. Továbbá egy lap nyilatkozata nemcsak pusztán a
+szerkesztő egyéni véleménye. A szerkesztő egy csoport íróval van szoros
+viszonyban, sőt szolidaritásban, kik hatnak reá s kikre viszont ő is
+hat. Az élénk érintkezés, a kölcsönös eszmecsere bizonyos közvéleményt,
+közérzületet alapít meg köztük. Egy lap mindig gyúpont vagy legalább
+annak kellene lenni, mely az írók és közönség egy részének eszméit,
+hajlamait magába olvasztja, irányt ad és vesz, fejleszt és fejlődik, élő
+érdekekre támaszkodik, szükségnek tesz eleget, szóval képviselője
+valamely még csak alakuló vagy már megalakult iránynak s e helyzeténél
+fogva szava bizonyos tekintetben mindig fontosabb az egyéni véleménynél,
+még akkor is, ha tévúton jár, mert tanuságot tesz arról, hogy sokan
+gondolkoznak úgy, sokakat lelkesít hasonló küzdelem. E felfogásom, úgy
+hiszem, elég világot vet mindarra, mi netalán cikkemben homályban
+maradt.
+
+Nem a vitatkozás viszketegéből kezdtem és folytatom e polémiát; mint
+máskor, most is hallgathaték vala. Szívemen fekszik e kérdés s nem
+először vívok mellette. Igaz ugyan, hogy az irodalmi lapok határozott
+színezetűekké szoktak válni minden izgatás, minden kicirkalmazott
+elmélet nélkül is, mihelyt nagy és új eszmék kezdik mozgatgatni az
+irodalmat s minden irodalomban vannak oly idők, midőn az eszmék hiánya
+közönyösséget áraszt maga körül és az eklekticizmus felé kezdenek
+hajlani költők és kritikusok. De ilyenkor sem kell kialudni minden
+mozgalomnak, minden törekvésnek, különben oda jutunk, ahol vagyunk,
+midőn jogosan kérdezhetjük meg irodalmi lapjaink majd mindenikétől:
+ugyan hogy tudtatok élni 5–10 évig, hogy oly kevésről volt határozott
+véleményetek, hogy oly csekély nyomot hagytatok az irodalmi fejlődésben,
+hogy a jövőnek egy-két göröngyét sem törekvétek egyengetni? Nem a
+szenvedélyes egyoldalúságot óhajtom, sem a vak kizárólagosságot, de meg
+vagyok győződve, hogy vezérelvek, eszményművészi hit nélkül nincs sem
+valódi kritika, sem irodalmi lap. S éppen ezért nagyon sajnálom, hogy e
+kérdésben oly lap ellen kellett polémiát folytatnom, melynek irodalmi
+lapjaink közt egyedül vannak vezérelvei, eszménye, hite. Nem vagyok oka,
+kényszerülve voltam reá. Szász Károly, az udvarias kritika e Bayardja,
+bizonyára lehetett volna oly udvarias, hogy elégséges ok nélkül ne
+elegyítse polémiáinkba a Figyelő dolgait. Szerencsémnek tartanám e lap
+mellett küzdeni s íme, legalább egy pontban, úgy félig-meddig ellene
+küzdök.
+
+
+
+
+ADALÉK NÉPMESÉINKHEZ.[11]
+
+Amint emlékeznek az olvasók, egy «Igazság és Hamisság» című, versben
+feldolgozott népmesét közöltem volt e lapok második évi folyamának 2-ik
+számában. A szerkesztő Merényi népmeséinek bírálatában, a népmesék
+különböző fajairól szólván, megemlékezett ez allegóriai népmeséről is s
+feldolgozásomra ezt jegyezte meg: «Kár, hogy Gyulai kidolgozásában
+hiányzik a költői igazságtétel, mi, úgy emlékszem, a Hamisság
+büntetésében s abban áll, hogy a keze-lábától, szemétől megfosztott
+Igazság addig görög, hogy egy pernyés gödörbe esik, hol csodaerő által
+visszanyeri tagjait s még épebb, szebb lesz, mint azelőtt. A Hamisság
+büntetésének részleteire nem emlékszem». Szolgáljon mentségemül, hogy e
+népmesét csak oly alakban ismertem, amint adtam s a szerkesztő által
+említett kifejlés teljesen ismeretlen volt előttem. Szó sincs róla, hogy
+így teljesebb, szebb, költőibb, de legyen szabad mindamellett
+megjegyeznem, hogy a nép _allegóriai, nézleti_ és _állatmeséinek_
+végkifejlésében _szükségeskép_ nem kell meglenni a költői
+igazságtételnek. E mesékben a túlnyomó elem vagy a jellemzés, vagy a
+tréfás ötlet vagy annak megérzékítése, hogy így meg, így foly a világ.
+Az ilyfajta mese ritkán bajlódik a ravaszság vagy gonoszság
+megbüntetésével, elég neki, ha az együgyűségét, könnyenhivést, vagy
+hiúságot megbüntette. Így például _Grimmnél_ «A macska és egér
+társaságban» című mesében a macska mindenben megcsalja az együgyű
+egeret, végre meg is eszi, de azért a macska nincs megbüntetve, sőt
+végül odaveti a mesemondó: «Látod, ez a világ folyása.» Mindez némikép
+igazolja azt, hogy az Igazság és Hamisság meséjét merhettem az általam
+ismert töredékben is feldolgozni, mint olyat, hol az Igazságnak
+együgyűsége és gyámoltalansága van felmutatva. Ezzel természetesen nem
+akarom elvitatni, mintha e mesére nézve nem volna e lapok
+szerkesztőjének teljesen igaza. Éppen azért mindent elkövettem, hogy e
+mesét teljes épségben megszerezhessem. Sehogy sem sikerült. Kérdeztem
+gyermeket, vénasszonyt, ifjú leányt, dajkát, kocsist, szóval mindenkit,
+kitől valaha csak mesét hallottam. Mindhiába. Aki tudott is róla
+valamit, csak elmosódott töredékekre emlékezett. Végre _Kriza János_ úr
+segített rajtam, kinek gazdag székely népmese-gyüjteménye van, oly
+gazdag, választékos és hű, hogy a szintén jeles Merényiét, kivált a
+hűség tekintetében, jóval felülmúlja. Ezen a jövő tavasszal akalmasint
+megjelenő gyüjteményből, íme, szerencsés vagyok közölni az egész mesét s
+így némileg jóvátenni hibámat. Valóban e mese egyike legszebb
+népmeséinknek s úgy látszik, hogy eredeti, amennyiben nem emlékszem a
+külföldi gyüjteményekben hasonló mesére.
+
+A mese így következik:
+
+«Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon, még azon is túl, két
+ember, egyiket hívták _Igazságnak_, másikat _Hamisságnak_. Megindultak
+ezek ketten messze-messze útra, útravalóról sem felejtkeztek el
+gondoskodni s előre megegyeztek, hogy elsőbben az egyik pogácsáját egyék
+meg, azután a másikét. Hogy megeheznek, a Hamisság azt mondja az
+Igazságnak: együk meg a tiedet előbb, mert te osztán könnyebben
+utazhatol. Megeszik bizony az Igazságét. Egyszer, mikor jól megehülne az
+Igazság, mondja a Hamisságnak: barátom! adj már nekem is a tiédből. Azt
+mondja a Hamisság: adok, ha megengeded, hogy az egyik szemedet kivájjam.
+Mennek tovább s ismét kér az Igazság, de a másik nem akart különben
+adni, hanem ha az egyik szemét megengedi, hogy kivájja. Egyszer úgy
+megéhezik a szegény Igazság, hogy egy toppot sem tudott lépni, ő bizony
+megengedte, hogy az egyik szemét kivájja, ekkor adott egy darab pogácsát
+neki. Egyszer ismét megéhezik a szegény Igazság, kér a hamisság
+pogácsájából, de azt mondja, hogy nem ad, ha meg nem engedi, hogy a
+másik szemét is kivájja. Mit tudott tenni, kénytelen volt, hogy azt is
+megengedje, mert szinte holt meg éhel. Mennek, mind mennek, ismét kér az
+Igazság a Hamisság pogácsájából, de nem akar adni, míg meg nem engedi,
+hogy mind a két kezét karját levágja. Szegény Igazság! neki ugyan
+megesett! de mit tudott tenni, az ember az életért mindenét odaadja – ő
+is megengedte, csak hogy meg ne haljon éhel. Immár nem volt hová lenni
+lelkének, hanem azon kérte a Hamisságot, tegyen véle annyi barátságot,
+hogy vezesse el őtet a vetéskapuhoz, hogy a sokadalmasoktól ott
+kéregessen alamizsnát. Elvezeti biz őtet a Hamisság, de nem a
+vetéskapuhoz, hanem ott nem messze a hegyen volt egy akasztófa, ahhoz, –
+oda leülteti s ott hagyja. A szegény Igazság megtapogatja, hogy vajjon
+ott van-e a vetéskapu, – ott várta már az embereket, de hát egy lélek
+sem jár, csak a szél süvöltözött. Egyszer éjfélkor hát megyen oda három
+varjú, egyik elkezdögeli: no olyan újságot hallottam, hogy tű olyant
+soha sem hallottatok; a másik is: biz én is olyant; a harmadik is: biz
+én is olyant hallottam. Az első azt hallotta, hogy az éjtszaka olyan
+harmat hull, hogyha avval az ember csonka-bonka kezeit s a vakszemét
+megmossa, még frissebb lesz, mint ha újra született volna. Ezt a szegény
+Igazság mind hallgatta. Azt mondja a másik varjú is: hát tudjátok-e,
+hogy a király leánya mért fogy minden nap, mint a gyertya? ha valaki azt
+megurusolná, hát fele királyságát annak adná a király, pedig könnyű
+megurusolni, mert a királyleány mikor vette az urvacsoráját, hát a pap
+mikor nyujtotta a kenyeret, elejtette, egy varas béka elkapta, megette,
+ezért fogy már mindennap; de ha valaki azt a békát kiásná a templom
+eresziből, mert ott van egy kő alatt most is, osztán borba beadná neki,
+hát mindjárt meggyógyulna a király leánya. A harmadik varjú is
+elkezdögeli: hát tudjátok-e, hogy ennek a városnak mit kéne csinálni,
+hogy a szomjúság miatt mindegyre ne halnának az emberek olyan erősen. A
+résbe vagyon egy fűzfa, a fűzfa alatt egy malomkő, ha valaki azt onnan
+kivenné, éppen olyan szélyesen jőne a víz, mint a malomkerék. Evvel a
+három varjú onnét elrepült mint a szél.
+
+A szegény Igazság is neki áll, a harmattal megmossa kezeit, szemeit, hát
+frissebb, mint ha újra született volna, – ő bizony fogja magát, bemenyen
+a városba, megjelenti a királynak, hogy ő meg tudná urusolni a leánya
+betegségét. A király egyszeribe megörül neki, sok mindent, fele
+királyságát is neki ígéri, ha meg tudja urusolni. A szegény Igazság
+veszen maga mellé három embert, elmenyen vélek, kiásassa a templom
+eresziből a kecskebékát, hát meg is kapják, egyszeribe felbontsák, hát
+még a falás kenyér épen van, – azt egybe megmossa maga az Igazság, belé
+teszi egy pohár borba, de előbb a király leányát álomporral elaltassa,
+azután beadja a kenyeret neki borban, – mikor felébredett a király
+leánya, hát tízszerte frissebb, mint amikor született volt. A király
+örömiben azt sem tudta, mit csináljon, oda akarta adni fele királyságát,
+de ő nem vette el, hanem kért egy szekér pénzt, mind ezüst huszast. A
+király bizony egy nagy társzekeret neki megtöltött, azt izeni, hogy már
+indulhat, de az Igazság azt izeni vissza, hogy ő még azt is meg tudná
+urusolni, hogy ennek a városnak mindég bő vize lenne. A király mindjárt
+kihirdetteti a városban, hogy nála egy ilyen ember vagyon, aki a
+városnak bő vizet tudna árasztani. Megörül a város népe, egyszeribe
+annyi pénzt Igérnek, amennyit csak elvihet. Fogja magát az Igazság,
+elmenyen nehányad magával le a résre, ott a fűzfa alól kiásassa a nagy
+malomkövet, hát akkora helyről buzog fel a víz, mint amekkora helyt
+fekütt a malomkő. Egyszeribe a város annyi pénzt ád, amennyit csak két
+társzekér megbírhatott. Megindul az Igazság, hogy már a sok pénzzel
+menyen haza, hát előltalálja a Hamisságot. Kérdi a Hamisság: hát te hogy
+tettél szert erre a teméntelen sok pénzre? Az Igazság ahogy volt, éppen
+úgy elbeszélte neki. Fogja magát a Hamisság is, fogad egy embert, hogy
+az ő szemeit is vájja ki, a két karját pedig vágja le, osztán őtet is
+vigye ki az akasztófához; úgy teszen biz az ember, levágja a két karját,
+a két szemit kivájja, osztán elvezeti ki az akasztófához s ott hagyja.
+Várja, várja a Hamisság a három varjut, hát éjfélkor el is jőnek,
+leszállnak az akasztófára, – egyszer megérezik, hogy ott valami büdösség
+van, a varjúk bizony leszállanak rája, – ahajt mind egy szikráig
+megették a Hamisságot. Holnap legyen a kijetek vendégök!»
+
+
+
+
+NÉHÁNY ÉV PETŐFI ÉLETÉBŐL.[12]
+
+Irta Szeberényi Lajos. (Szeged, Burgernél. 1861.)
+
+Érdekes könyvecske, melyet örömmel fogadhatnak mind Petőfi tisztelői,
+mind pedig azok, kik az irodalom történelmével foglalkoznak. Én még más
+szempontból is örültem neki. Megmondom okát, noha magamról kell
+szólanom, mi kissé unalmas, de rövid leszek s így elnézésre lehet
+számítanom.
+
+Ezelőtt nyolc évvel, 1854-ben, Petőfi életiratát s művei esztétikai
+fejtegetését kísérlettem meg. Dolgozatom tulajdonkép csak
+conversations-lexiconi cikk akart lenni, melyre Pákh Albert szólított
+fel az általa szerkesztett «Újabbkori Ismeretek Tára» számára. Az
+adatokat a régibb lapokon s Petőfi némely levelein kívül Arany,
+Csengery, Emődy, Orlai – Petrics, de leginkább Pákh szolgáltatták.
+Azonban cikkem sokkal terjedelmesbbé vált, mintsem a szerkesztő
+kiadhatta volna; rövid kivonatot készített belőle s azt tanácsolta, hogy
+adjam ki valamelyik hetilapban vagy havi iratban. Csakugyan, egy pár
+részlettel megbővítve s megtoldva némi polémiával az újabb magyar líra
+ellen, kiadtam az Új Magyar Múzeumban. Innen dolgozatom formátlansága,
+innen, hogy az, sem mint életirat, sem mint esztétikai jellemrajz még a
+nem nagyon szigorú igényeket sem elégíti ki. Mindamellett kiadását a mai
+napig sem bántam meg, legalább egy csoport adatot adtam át a
+nyilvánosságnak, legalább oly időben igyekeztem Petőfi költeményeinek
+szépségeit fejtegetni, midőn irodalmunk hemzsegett ugyan a
+Petőfi-utánzóktól, de azért a lehető legkevesebbet beszéltek róla;
+legalább alkalmat nyujtottam arra, hogy bírálatok, cáfolatok
+keletkezhessenek s így kitisztuljanak a netalán hibás adatok. Szándékom
+volt ugyan a dolgozatot egy teljesebbel, jobbal, egy egész könyvvel
+kicserélni, de azt most már bizonyos körülmények miatt alig lehet
+tennem. Azonban az adatok gyüjtésével nem hagytam föl, örömest szolgálok
+másoknak, örömest szólok mindenhez, mi Petőfi életére vonatkozik, kivált
+ha az dolgozatommal kapcsolatban van, minő a jelen eset is.
+
+Szeberényi selmeci tanulótársa s azután is egy pár évig barátja volt
+Petőfinek s úgy látszik, hogy csaknem az egyedüli, ki költőnk e
+korszakából hiteles adatokat szolgáltathat. Ő ugyan már ezelőtt is írt
+egy pár cikket ez évekről, ha jól emlékszem az 1855-ki Divatcsarnokba,
+azonban itt mindent bővebben tárgyal s Petőfinek négy hozzá írt levelét
+is közli. Az én életirati vázlatom a selmeci napokról majdnem hallgat,
+csak annyit jegyez meg, hogy Petőfi előbb az aszódi, aztán a sz. –
+lőrinci gimnáziumban tanult,[13] később pedig a selmeci líceumban,
+honnan kiutasíttatását színészkedése okozta volna. Szeberényi nemcsak
+részletes rajzot nyujt Petőfi selmeci életéről, hanem kimutatja ez
+utóbbi adat hibás voltát is. Szerinte Petőfi nem színészkedett, csak
+mindennap meglátogatta egy ott mulató német színtársulat előadásait az
+akkori iskolai szigorú törvények ellenére is. «Hogy Selmecen Petőfi
+szinészkedett volna, s azért utasíttatott volna ki az iskolából, – mond
+Szeberényi a 10-ik lapon, – mint Gyulai állítja, tévedésen alapul. A
+német nyelvben azon időben nem is volt annyira jártas, hogy a színpadon
+fölléphetett volna, ha csakugyan lett volna is kedve német színésznek
+lenni.» Mind elhiszem s legkisebb okom sincs kételkedni benne. Én ez
+adatot Pákhtól hallottam, kinek Petőfi beszélette, hogy a színészet
+miatt összetűzött tanáraival s mivel egyik költeményében azt írja: «Sine
+fine folyt a per s abeundi consilium lett a vége breviter», a két adat
+kombinációjából származott tévedésem. Nem is úgy értettem, hogy német
+színész lett, abban pedig, hogy Selmecen is megfordulhat magyar
+színtársulat nincs valami abszurdum, legalább az erdélyi Szebenben néha
+3–4 hétig játszanak magyarok, pedig rendes német színháza van s
+bizonyára németebb város Selmecnél.
+
+A színház gyakori látogatása egyébiránt a Szeberényi tanuskodása szerint
+is befolyt arra, hogy Petőfi elhagyja az iskolát. «Gazdája – mond
+Szeberényi – részeges kamarai hajdú volt, kivel Petőfi egy szobában
+lakott s ki olykor mámoros fővel a nála szállásolt tanulóknak saját
+verses szüleményeit szokta volt tollba mondogatni. Ez, esti
+elmaradozásának okát talán nem is gyanítván, másrészt pedig látván, hogy
+a szegény fiú, kinek annyija sem volt, hogy a karzati beléptidíjt
+megfizethette volna, e végre egyik-másik holmiját eladta, korhelységgel
+vádolta őt tanítóinál. Ezek nem vettek annyi fáradságot, hogy az ügyet
+mélyebben megvizsgálják, különösen, hogy az iskolatörvények szűk határai
+közt meg nem férő lélek körűl pszichológiai vizsgálatot tartottak volna;
+more patrio megintették, megdorgálták s a történteket valószínűleg
+atyjával is tudatták. A dorgálásoknak eredménye csak az lett, hogy P.
+folytatta életmódját, mi tanárait tőle egészen elidegeníté; gazdája
+pedig, egy atyjához intézett levélben, őt a legfeketébb színekkel, mint
+legkicsapongóbb ifjút rajzolta. P. pedig nem volt az; ezt én mondhatom,
+ki csaknem éjjel-nappal vele valék, ki előtt semmit sem titkolt, kinek
+minden léptéről volt tudomása s kivel, hogy annál gyakrabban együtt
+lehessen, a fönnebb történtek után, legközelebbi szomszédságomban bérelt
+szállást. Hanyagnak, kicsapongónak tartották őt tanárai is, mert a hideg
+idegen nyelven szárazon előadott tudományokat, különösen a
+költészettant, nem tanulta oly szajkó módon, mint némely akkori eminens,
+ki midőn az iskolából kilépett, látta, hogy semmit sem tud. Ráfogták
+Petőfire, hogy a költészettanhoz nincs kedve, kinek ez, a magyar
+történet mellett, melyet akkor a magyar nyelven írt legjobb művekből
+szorgalmasan tanulgatott, csaknem kizárólagos tanulmánya vala. Ekkor
+történt, hogy midőn az iskolában egy művét felolvasta, tanítója nem
+akarta elhinni, hogy azt maga készítette. Bekövetkezett a félévi
+vizsgálat február első napjaiban s Petőfi a következő osztályozásban
+részesült:
+
+
+Ex moribus Classis 1-æ.
+
+– poetica Classis 1-æ.
+
+– geographia antiqua Classis 1-æ.
+
+– exercitiis styli Classis 1-æ.
+
+– doctrina fidei Classis 1-æ ex ultimis.
+
+– antiquitatibus romanis Classis 1-æ ex ultimis.
+
+– historia patriæ Classis 2-æ.
+
+Az osztályozás, ha emlékezetem nem csal, atyjának is elküldetett.
+Képzelhetni, milyen hatással lehettek e tudósítások a boldog
+együgyűségben élő s hite szerint legszebb reményében csalatkozott
+atyára. Ez szolgálhat némileg, ha nem is mentségül, de legalább kulcsául
+azon igazságtalan bánásmódjának, melyben e többrendbeli denunciatio
+következtében fiát részesítette.»
+
+Miben állott ez igazságtalan bánásmód? Atyja egy szemrehányással telt
+levelet írt neki s kijelentette, hogy korhelysége, kicsapongásai által
+érdemetlenné tette magát arra, hogy ő róla többé, mint fiáról,
+gondoskodjék s egészen sorsára bízza. Szeberényi, kivel közlötte e
+levelet, vígasztalta, azzal biztatván, hogy atyja, ha megtudja a dolog
+valóságát, ki fog engesztelődni. «Sohasem – felelt ő – ismerem atyámat,
+de különben is kegyelemért esedezni atyámnál nem fogok.» Oly felelet,
+mely megegyezik a későbbi Petőfi jellemével is. Csakugyan Petőfi
+elhagyta az iskolát s így nem kiutasítva, hanem magától s nyakába vette
+a világot febr. 14 és 16. közt 1839-ben. Eltávozásakor e sorokat írta
+Szeberényi emlékkönyvébe:
+
+  Kegytelen a végzet; nem hagy sok időig örülni
+    Minket együttlétünk édeni napjainak.
+  Ámde az a földnek bármely részére ragadhat,
+    Érted ezen kebel ég s lészen örökre hived.
+
+Némi kalandok után Pestre érkezett s ott beszállott abba a külvárosi
+vendéglőbe, hova atyja szokott, azt mondván, hogy a husvéti ünnepekre
+megy haza s itt atyját vagy legalább kocsiját bevárja. Az én tudomásom
+szerint az nem külvárosi vendéglő volt, hanem a belvárosi úgynevezett
+«Kecskeméti-ház», mi igen hihető, mert atyja haszonbérlőtársa volt Hábel
+Józsefnek, ki Kecskeméten lakott. Szeberényi körülményesen adja elő az
+atya és fiú közti találkozást. Néhány napi ott tartózkodása után
+jelentik neki, hogy atyja megérkezett. Felugrott, menni akart, de atyja
+éppen akkor lépett be. Mentegette magát, azt mondotta, hogy tanárai haza
+küldték a husvéti szünnapokra. Atyja kétkedve jegyezte meg, hogy husvét
+még csak három hét mulva lesz. De levelet is hoztam tőlök apámnak, –
+vágta ki magát a fiú. Az atyja a levelet kérte elő, a fiú egyik
+ismerősüket nevezte meg, kinél a levelet hagyta. Együtt indultak el amaz
+állítólagos ismerőshöz. Karonfogva mentek végig több utcán, míg végre
+elérték a kijelölt házat. A fiú előzékenyen kinyitotta az ajtót, atyját
+előre bocsátotta, aztán becsapván elosont s csak hónapok mulva
+találkozott ismét atyjával.
+
+Szeberényi szerint Petőfi, Selmecre jöttekor, (1838 aug.) 17 éves volt,
+mint az iskolai anyakönyv bizonyítja s így 1821-ben született volna,
+noha 1–2 évvel fiatalabbnak látszott. «Nem tudom, – folytatja tovább, –
+honnan merítette Gyulai azon állítását, hogy Petőfi 1823. jan. 1-én
+született, honnan ez adat a Magyar Írók életrajzába is átment.»
+Csodálatos, hogy ezen Szeberényi csodálkozik. Hiszen ez adat ott áll
+mindenkinek nyitva, Petőfi Összes költeményei első kiadásához mellékelt
+arcképe alatt s így egyenesen Petőfitől került. De még csodálatosb az,
+hogy Szeberényi semmit sem tud arról, hogy Petőfi születésének mind éve
+s napja, mind pedig helye cáfolhatlan adatokkal tisztába van hozva. Ő a
+szülővárosra vonatkozólag ezt jegyzi meg: «Petőfi, a selmeci iskolai
+anyakönyv szerint, aug. 31-én iratta be magát. Születése helyének itt
+Kiskőrös van bejegyezve, míg ellenben az ottani Magyar Társaság
+jegyzőkönyvébe maga saját kezével Szabad-Szállást írta be születése
+helyéül. Innen kitetszik, hogy Gyulai állítása, mintha Petőfi
+Félegyházán született volna, hibás.» Hogy mennyiben tévedtem s mennyiben
+nem, sokkal fontosabb adatokkal van már bebizonyítva, mint a minőket
+felhoz Szeberényi. Az 1857-iki Vasárnapi Ujság hasábjain az egész
+kiderült. Sárkány János kiskőrösi lelkész az egyházi keresztelési
+anyakönyvet idézte, hol a 127. lapon ez áll: «1823 jan. 1-én
+kereszteltetett Petrovics István és Hrúsz Mária fia, Sándor.»[14] Én ez
+adat közlésekor tüstént felszólaltam a Pesti Naplóban. Nem kételkedtem
+ugyan az anyakönyvi adat hitelességén, de belőle csak annyit olvastam
+ki, hogy 1823 jan. 1-én Petőfit csakugyan a kiskőrösi egyházban
+keresztelték, miből még nem következik, hogy ott is született volna.
+Hivatkoztam Petőfi «Szülőföldemen» című költeményére, melyet Félegyházán
+írt s melyben ez áll: «Ez a város születésem helye.» E mellett
+fölemlítettem, hogy Petőfi egyik barátja homályosan emlékszik, mintha
+hallotta volna Petőfitől, hogy nem ott született, hol keresztelték.
+Mindebből azt következtettem, hogy Félegyházán [!] kath. község lévén,
+könnyen vihették át a csecsemőt Kiskőrösre keresztelni az evang.
+lelkészhez. Ezért a születésre nézve az anyakönyv még magában nem dönt.
+Azonban Sárkány úr a V. U. szerkesztőjéhez küldött levelében valóságos
+döntő okiratot is közlött, Kiskőrös városa 1822–23-iki jegyzőkönyvének
+kivonatát, mely szerint Petőfi atyja a város mészárszékének
+haszonbérlője volt. E levelet a szerkesztő csak velem közlötte s nem
+egyszersmind a közönséggel, mivel fölöslegesnek hitte Petőfi
+testvérének, Istvánnak, Brünnből írt levele után, melyet egész
+terjedelmében közlött.[15] E levélben a többek közt ez áll: «Sándor
+Kiskőrösen született 1822-ik év december 31-én pontban éjféli 12 órakor.
+Hosszú életök folytában szüléim soha kedvesebb új évet nem értek, mint
+az 1823-ik, öt évi házasságuk után végre az ég egy fiúval áldotta meg
+őket. Ezt szüleimtől nem egyszer hallottam s midőn felnőttem,
+számtalanszor olvastam a Nagy Biblia melléklapján atyám jegyzetét:
+Sándor fiam született stb., hol harmadfélév mulva saját nevem is
+ragyogott.» E szerint jogosan írhatta Petőfi, hogy 1823 jan. 1-én
+született, könnyen érthetni az anyakönyvi adatot is, hogy még aznap
+megkeresztelték s azt hiszem, 1823-nál maradhatunk a jövőre is. Ama
+másik kérdésre, hogy Petőfi szülővárosát megtagadta-e vagy csak nem
+tudta, nem lehet egész bizonyossággal felelni. Az igazság szántszándékos
+ferdítésével bajos vádolnunk. Igaz ugyan, hogy alkalmasint aszódi
+iskolai bizonyítványa nyomán, kiskőrösi születésűnek van beírva a
+selmeci iskolai anyakönyvbe s ő mégis szabadszállásinak írta magát a
+Magyar Társaság jegyzőkönyvében, de ennek oka nemcsak az lehet, hogy
+érdekesebbnek tartotta a felföldön kún fiúként szerepelni, hanem az is,
+hogy ő Kiskőrösön csak mint egyéves csecsemő élt s mikor Selmecre
+került, szülői már visszaköltöztek Szabadszállásra, hol még Kiskőrösre
+szakadásuk előtt laktak, mint földbirtokosok.[16] Ami «Szülőföldemen»
+című versét illeti, abban legcsekélyebb affektáció sincs. Egyéves
+korától egész hatéves koráig itt nevelkedett s így természetes, hogy
+gyermekkori emlékei, melyeket e költeményben megénekel, Félegyházához
+voltak tapadva s így azt, legalább költeményében, méltán tartotta
+szülőföldjének.
+
+Szeberényi egy pár furcsa históriácskát is megemlít Petőfi selmeci
+tanuló korából. Annak a pap-históriának nemigen örülhet az ember. Ezt
+nem rováskép mondom Szeberényire nézve; elvégre ami igaz, igaz, ha
+kellemetlen is, noha talán férhetne hozzá egy kis kétség, mert a
+diákocskák szeretnek némely excesszust magokra fogni az érdekesség
+kedvéért, hanem mert tartok tőle, hogy Petőfi valamelyik életírója vagy
+aki novellát gyárt vagy adomákat szemel ki, túl kiszínezi vagy nagy
+súlyt helyez reá, különben is Petőfire szeretnek sok minden furcsát
+fogni s ez oldalról bámulni. Egy másik históriácskának csak annyi alapja
+van, amennyiben valaki magára fog valamely adomát. «Aszódon, – mond
+Szeberényi, – történt, mint maga (Petőfi) beszéli, hogy derék tanítója
+egyszer felszólítá, határozná meg, mi a diák? mire ő rövid megfontolás
+után ezt felelé: a diák oly semmi, melyből minden lehet.» Ezt az elmés
+feleletet nem Petőfi gondolta ki, nagyon régi história az, még gyermek
+koromban hallottam a vén diákoktól, kik mint adomát beszélték.
+Csodálkozni lehet, hogy Szeberényi soha sem hallotta; ez egyébiránt némi
+adat arra nézve is, hogy a pap-históriát se higyjük el oly könnyen, ha
+mindjárt maga Petőfi beszélette is. Sokkal nevezetesb mindennél az, mit
+Szeberényi költőnk irodalmi első kísérleteiről ír. Petőfi tagja volt a
+selmeci iskolai Magyar Társaságnak s úgy látszik, itt érezte magát
+legotthonosabban. November 7-én 1838-ban lépett fel első munkájával, egy
+«A hűtelenhez» címzett költeménnyel, melynek bírálója éppen Szeberényi
+volt, a társaság elnöke. A költemény meglepte a bírálót s a többek közt
+azt az észrevételt tette reá, hogyha a szerző szép tehetségével
+szorgalom párosul, idővel jelesb költőink közt fog helyet foglalni. E
+költeményt közli is Szeberényi s róla most az a véleménye, hogy nem
+sokkal jobb, mint száz meg száz kezdőnek összefércelt rímecskéi. Nem
+vagyunk egészen egy véleményben Szeberényivel. A költemény ugyan semmit
+sem ér, de nyelvében, verselésében van valami, mit nem igen találhatni
+meg száz meg száz kezdő kísérletében. Petőfinek még egy más kísérletét
+is fölolvasták a Magyar Társaság gyűlésén elmenetele után egy pár
+nappal. E költemény címe: «A költő keserve» volt. Ez még nagyobb hatást
+tett s a társaság közmegegyezéssel az érdemkönyvbe iktatta, hova csak a
+legjelesb dolgozatokat vették föl. E költeményt nem közölheti
+Szeberényi, mert az Érdemkönyv ugyan ma is megvan, de azok a lapok,
+melyeken e mű volt, hiányzanak, alkalmasint 1851-ben a selmeci
+tűzvészkor vesztek el.
+
+Petőfi későbbi éveiből is egész 1845-ig feljegyez Szeberényi néhány
+adatot, melyek, kivált Petőfinek Szeberényihez írt négy levele, részint
+megigazítják, részint körülményesbbé teszik az én életirati vázlatomat.
+Szeberényi szerint is, mint nálam, az atya néhány hónap mulva erővel
+vitte haza fiát, noha ez az útközben többször vissza akart szökni,
+később Sopron megyébe küldötték egyik rokonukhoz, ki növeltetéséről
+gondoskodni kívánt s a soproni líceumba szándékozott beadni. Szeberényi
+szerint ez az anyja műve volt, mert atyja, a selmeci kázus után, azt
+akarta, hogy fia tanulja az ő mesterségét. Az én vázlatom szerint
+Petőfi, Sopronba érkezve, egyenesen a laktanyának tartott s katonának
+csapott föl (1839). Szeberényi igazolja mind az évet, mind a tényt,
+azzal a különbséggel, hogy Petőfi Sopronban megkezdte ugyan
+tanulmányait, de nem sokáig folytatta. Katonaságát, megszabadulását
+Szeberényi éppen úgy adja elő, mint én, csakhogy több mulatságos
+históriácskát emel ki. Megjegyzi, hogy egyszer Petőfi transzporttal
+küldetett Pozsonyba s a vezénylő tizedestől engedelmet kapott, hogy az
+éjt barátjaival tölthesse. Már ekkor észre lehetett venni rajta, hogy a
+katonai pálya nincs inyére, de azért nem panaszkodott s inkább csak
+helyzete nevetséges oldalát igyekezett feltüntetni. «Elmondta, –
+folytatja Szeberényi, – mikép kezdte őt káplárja a katonai
+gyakorlatokban oktatni. – Tudja-e kend, – így beszélt, tizedese szavait
+idézve, – tudja-e kend, mi az a stéling? Nem. – Nohát a stéling a
+katonának az a stellungja, amelyben áll. – Beszélte továbbá, hogy
+hálótársa egy cigány fiú; továbbá mi nehezére esik, hogy a megszabott
+órán túl gyertyát égetni nem szabad a laktanyában, de ő gyakran, ennek
+dacára, szuronyának feje fölött függő karikájába illeszti a gyertyát s
+midőn társai elalusznak, meggyujtja és olvassa a soproni tanulóktól e
+végre kapott könyveket.»
+
+Petőfi 1841-ben szabadult meg a katonaságtól Szeberényi szerint is,
+kivel hazatértekor ugyanazon év tavaszán találkozott Pozsonyban s
+dicsekedve mutatta neki obsitját, melyet az ezred orvosa eszközölt ki.
+Tanulótársai néhány napig maguknál tartották. Ottléte alatt egy
+«Kuruttyó» című humoros balladát írt, melynek tárgya egy vén cigány, de
+amely elveszett, pedig Szeberényi véleménye szerint ifjabbkori versei
+közt aligha az nem volt a legsikerültebb. Petőfinek megszabadulásától
+egész pápai diák koráig terjedő viszontagságairól, adatok hiányában,
+hallgat az én életirati vázlatom. E hézagot igen körülményesen betöltik
+Petőfi itt közlött levelei. «Veled – írja a többek közt Szeberényinek
+Pápáról, júl. 7. 1842 – utoljára Pozsonban beszéltem, onnan szüléimhez
+Pestre mentem. Ezek örültek, hogy a katonaságtól megszabadultam, de
+képzeld barátom, azt akarják, hogy mészáros legyek, én és mesterember!
+Ennek két oka volt. Először az apám mindig jobban szeretett volna látni:
+húst mérni, mint jambusokat és trocheusokat faragni. Másodszor! – s ez
+már fontosabb! – szüleim elszegényedtek, annyira, hogy engem
+tanulásomban segíteni nem voltak képesek. Azonban, gondolhatod, hogyha
+még tíz ily fontos ok lett volna is, ebben velök meg nem egyezem.» S
+csakugyan, Petőfi jobb időt várva, két hónapot (május és június 1841)
+otthon töltött, később Pestre ment, de itt, amint ő maga mondja, semmi
+kedvező szél nem fúván, nem is lengedezvén, tovább folytatta útját Füred
+felé s innen átkelve a Balatonon, Somogyon, Veszprémen át Tolnába,
+Ozorára ment, hol színészekkel találkozván, beállott színésznek Rónai
+név alatt. Három hónapig színészkedett, ekkor a társaság tönkre jutván,
+Mohácson búcsút vett a színészettől s Pécs, Szigetvár, Kaposvár,
+Keszthely, Sümeg, Szombathelyen keresztül Pozsonyba ment, hol tanulni
+akart, de nem volt miből éljen. Végre Pápán állapodott meg, hol Tarczy
+tanár vette pártfogása alá. Itt is ugyan csak tengődött, de mégis
+eltengődött valahogy egy évig. Részt vett az iskolai képzőtársaság
+munkásságában, megnyerte az egyik balladai pályadíjat, azonkívül másik
+balladája s két lírai költeménye is – többet nem adott be – dícséretet
+nyertek. «Ez is elég egy obsitos-logikusnak», – veti utána.
+
+Pápát 1842 nov. 2-án hagyta el, hogy színésznek álljon. «Feljöttem
+barátom Pápára, – írja, – feljöttem, hogy örökre elhagyjam az oskolát.
+Engem rettenetesen üldöz a sors. Egy borzasztó mélység előtt állok,
+melyet át kell lépnem s e lépéssel talán két szívet (szülőimét)
+repesztek meg. S mégsem tehetek máskép. Lásd barátom színésszé kell
+lennem, kell, nincs semmi menedék; szülőim nem segíthetnek s Pápán nincs
+semmi alkalmam, mellyel a nyomoru filléreket életem tengetésére
+megszerezhetném. Most már harmadszor színésszé!» Első színészkedése
+alatt alkalmasint azokat a hónapokat érti, melyeket Selmecről eljötte
+után Pesten töltött, mint statiszta a színháznál. S csakugyan színésszé
+lett Székesfehérvárott a Szabó József társaságánál. A következő év
+tavaszán (1843 márc. 5.) már Kecskemétről ír barátjának. «És azóta
+színész vagyok, – mond a többek közt – s noha igen parányi lény még a
+színpadon, de reménylem, egykor nem leszek utolsó; mert nem hiszem, hogy
+az ég segédkeze ne lenne azzal, ki oly szent célokkal, oly eltökéléssel
+áldozva lépett a színpadra, mint én.» Ez időszakra esik költői pályája
+kezdete is az irodalomban. Mint pápai diák küldött föl már verset az
+Athenæumba. Első megjelent költeménye «A borozó» volt, még Petrovich név
+alatt. A második «Hazámban» Petőfi név alatt. Mindkettő az 1842-iki
+Athenæumban. 1843-ban már többször, e folyóirat csaknem minden füzetében
+lehetett találkozni a Petőfi névvel. Idevonatkozólag írja barátjának:
+«Tehát kitaláltad volna «A borozó» szerzőjét, ha Petrovich alatta nem
+volna is? No úgy remélem, még könnyebben kitalálod, ki az a Petőfi
+Sándor, ugyan az Athenæumban. Karácsonkor (1842) Pesten valék és
+megismerkedém személyesen Bajzával és Vörösmartyval. Vörösmartynak
+szembe tűntek verseim s amint Bajzától hallám ő a Petőfi név alatt
+valami régibb írót vélt sejteni. Félnapot tölték a régtől tisztelt,
+szeretett két férfi körében. Színésztársaim is olvasták az Athenæumban
+Petőfi versét, de ők nem hiszik, hogy én vagyok az. Egyébiránt nem sokat
+törődöm velök, kik többnyire asini ad lyram.»
+
+Tavaszig, úgy látszik, Kecskeméten maradt, legalább júl. 21. 1843-ban
+Pestről írt levelében azt írja Szeberényinek, hogy husvét után elment
+Pápáról, hova alkalmasint Kecskemétről jött s egy darabig Pozsonyban
+tartózkodott. Itteni színészkedését, írnokoskodását s végre Pestre
+jövetelét e levélben saját maga is éppen úgy írja le, mint én életirati
+vázlatomban. Csak egyetlen egy hibás adatot kell igazítnom. Tudtam, hogy
+Petőfit nyomasztó körülményeiben egy pár nevezetesb magyar író emelte
+ki, kikkel Pozsonyban ismerkedett meg, de nem tudtam nevöket.
+Tulajdonkép Vachott Sándor kezdeményezése volt az egész. De halljuk
+magát Petőfit: «Szerencsémre megismerkedtem Vachott Sándorral. Ez
+Pozsonyból lerándult kedveséhez Pestre, ki már e hónap 10-e óta neje s
+itt tudtomon kívül számomra egy aláírási ívet bocsátott ki az
+athenæisták közt, melyen 30 pengő forint gyűlt össze. Az adakozók
+Vörösmarty s Vörösmartyné, Bajza s Bajzáné, Vachott Sándor s mátkája s
+ennek atyja stb. Ezzel segítettem ki magamat Pozsonyban. Később maga
+szólított fel Fekete (a színigazgató), hogy álljak társaságához, mit
+azonnal tettem is. De mindjárt azután való nap kaptam Nagy Ignáctól
+levelet, melyben jelenti, hogyha Pestre akarok jőni, kieszközlendik,
+miszerint a Nemzeti Színháznál bevegyenek s azonkívül nehány hónapra
+fordítnivalót is ad a Külföldi Regénytár számára. Én tehát természetesen
+azonnal bejövék. Három hete, hogy itt vagyok s már egy kis regényt, a
+Negyvenéves hölgy, Bernard Károlytól, le is forditottam, melyért száz
+váltó forintot kapok. Tegnap kezdtem a másikba, Robin Hood, Jamestől. Ez
+németben 900 lap s jó darabig fog elfoglalni. Addig Pesten leszek,
+azután pedig hova megyek, még nem tudom, mert a pesti színpadra lépni
+most még, ez oly fa, melybe nem merem fejszémet vágni, noha arra
+Vörösmarty sine fine ösztönöz. Majd elhatározom magamat.»
+
+E levelek stílus és forma szempontjából nem oly érdekesek ugyan, mint
+Petőfi későbbi levelei, melyek, mint például a Kerényihez írottak,
+prózai munkái legjavát teszik, mindamellett ezekben is feltűnő az
+egyszerűség és könnyűség, melyek Petőfit kiválóan jellemzik. Másfelől be
+engednek pillantanunk a tizenkilencéves Petőfi lelkébe, hol örökös és
+lázas nyugtalanságban küzd élete mindennemű viszonyával, a szülők
+akaratjával, a barátok tanácsával, az iskola, a katonaság, sőt még a
+színészet korlátaival is. Tulajdonkép nem tudja mit akar, csak érzi,
+hogy nem közönséges pályára van hivatva s mindenütt keresi e pályát.
+Most hős, majd színész, majd költő akar lenni, végre mindkettő
+egyszerre. Nem maradhat egy helyen sokáig, vándorolnia kell, hamar
+lemond egy-egy pályáról, ma diák, holnap katona, majd színész, ismét
+diák, ismét színész, csak lantjához marad hű, de egyszer arról is le
+akar mondani. «Nekem az Athenaeumban, – írja Pápáról Szeberényinek
+1842-ben, – jött ki egy versem (nem tudom olvastad-e saját nevem alatt)
+azonban ez az _első és utolsó vers, melyet tőlem lát a világ_. Lemondok
+barátom a verselésről, le; ez a mai világban szegény embernek háládatlan
+egy mesterség, átkozott keveset hajt a konyhára, lemondok tehát és a
+prózához állok, barátom, mitől valaha annyira írtóztam.» S mégis
+ugyanazon év novemberében új verset küld barátjának s a másik évben már
+így kiált föl: «Írám, hogy lemondok a verselésről? Nem tudják, mit
+beszélnek, valami ilyféle van a szentírásban». Azonban e habozás és
+sikertelenség közepett is folyvást mély hite van magában. Vagy ki kell
+küzdenie magát vagy elvesznie. Nem akar közönséges ember lenni. «Már rég
+meg van mondva, hogy én középszerű ember nem leszek: aut Caesar aut
+nihil. Ne nevess ki barátom, ha bolondokat beszélek.»
+
+Küzdelmes nyugtalansága apróbb dolgokban is nyilatkozik. Meg akarja
+változtatni nevét, azt hiszem, nemcsak nem magyaros hangzásáért, hanem
+mert egy új és nagy nevet akar kivívni magának. Először Örömfi Vidornak
+nevezi magát, így írta nevét egy könyvbe, melyet Szeberényinek
+ajándékozott, majd Rónai, később Sió, míg egyszerű ízlése visszavezeti a
+Petőfi névhez, mely a Petrovicsnak fordítása. Ellenben költeményei
+kidolgozásában majd semmi nyoma nincs e habozásnak. Keveset javít
+rajtok, csak valamivel többet, mint később, midőn nagyon gyorsan
+dolgozott s ritkán javított egy-két szót. Szeberényi e levelekhez
+mellékelt két oly költeményét közli, melyek összes költeményei közt is
+megjelentek. Mindenikben van ugyan javítás, de aránylag csekély. Inkább
+csak egy-egy rossz epithetont cserél föl mással vagy egy-egy mondatnak
+ad nagyobb erőt. A «Felköszöntés» című költeményének[17] eredeti címe
+más volt: «Az utolsó éj… n» (alkalmasint Pápán). Négy javítást tett
+benne s mindeniket a költemény előnyére. Egyik: _Lángerőjű vad hatalmú
+bor_ helyett _Részegítő, lánghullámú bort;_ a másik: _Nézzen rám a
+sivatag homokja_ helyett: _Ide nézzen a puszták homokja;_ a harmadik:
+_Éljen a sors égi rendelése_ helyett: _Éljen a világ dicső folyása_, a
+negyedik: _Szép hűség_ helyett _Szent hűség_ s _gyehenna_ helyett
+_pokol_. A «Jövendőlés»[18] című dalnak eredetileg szintén más címe
+volt: «Az álom». Ebben lényeges javítást tett, egy egész új versszakot
+csúsztatott be. Apróbb változtatások itt sem hiányzanak: _És nőtt a
+gyermek, lángra gyujtá forró keblét az ifjukor_ helyett: _Lángra lobbant
+meleg keblén az ifju kor; ír_ helyett _enyh; Soká, soká, örökkön él_
+helyett _Anyám, soká, örökkön él_. Egy az összes költemények közé föl
+nem vett s eddig ismeretlen költeményét is közli Szeberényi. Címe az
+«Első dal», melyben a színpadot és színésztársait üdvözli, majd semmi
+becse sincs, pedig 1843-ból való. Kenetes hangú és oktató, minden
+emelkedettség nélkül s meglehetős eszmétlen. Sajnálkoznunk kell, hogy
+Petőfinek Szeberényihez intézett többi levelei elvesztek, holott egész
+1845-ig folyvást levelezésben állottak egymással. Szeberényi, úgy
+látszik, e levelek tartalmára sem emlékszik, mi némi kárpótlásul
+szolgálhatna; legalább könyvében nem találhatni nyomát. Az 1844–45-i
+évekből csak egy tréfás históriácskát jegyez föl, s érinti, hogy
+barátságuk felbomlott. A tréfás históriácska, mely Petőfit nagyon
+bosszantotta, a következő: Petőfi egy napon Gyömrőre A-i ismerősét
+látogatni kimenvén, ez gróf Telekiéknél így mutatta be: Petőfi barátom
+Pestről, ki félig-meddig író is volna már! Barátságuk felbomlása, mint
+mondám, csak röviden van érintve. Petőfit a Kör által kiadott
+költeményeinek bírálata idegeníté el iskolai barátjától, annyira, hogy
+ha találkozott is vele, többé nem akart reá ismerni. «Bocsáss meg, oh
+bocsáss meg, – mond Szeberényi, – te az idvezültnek szelleme, ha azon jó
+szándékról, hogy magasztalóid elbizottságra ösztönző túlzó tömjénezéseit
+egy kissé ellensulyozzam, egy részben _nétalán_ igazságtalanná lettem.»
+És ismét: «Egyébiránt, hogy ő volt is _talán_ a hibás, azt én még
+életében régen megbocsátottam.» Ennyi mindaz, mit Szeberényi az egész
+dologról jónak lát megjegyezni, de amit én nem hagyhatok bővebb szó
+nélkül.
+
+Miért oly hallgatag Szeberényi e pontnál, midőn más helyt annyira
+közlékeny, hogy a legcsekélyebb adatot is följegyzi? Miért vonul csak
+itt vissza, midőn másutt, amint ily munkákban nemcsak elkerülhetetlen,
+hanem szükséges is, nem átall beszélni magáról? Ha mindent elmond
+Petőfiről, amit tud, miért hallgatja el csak azt, mi szintoly érdekes,
+mint a többi s irodalmi üggyel lévén kapcsolatban nem oly kényes
+természetű, hogy diszkrécióból mellőzni kelljen? Miért nem utasítja az
+életírót, hogy hol jelent meg az a bírálat, mely Petőfit annyira
+felbőszítette? Szeberényi vagy helyesli, talán egészben, talán részben,
+mindazt, mit akkor Petőfiről írt, vagy nem. Ha igen, miért nem vallja
+be, ha nem, miért hallgat? Mindenesetre ez nem erkölcsi bátorság. Ezt
+ugyan nem volna szabad mondanom az udvarias Szász Károly szerint, ki
+megtiltja az író erkölcsi intencióit kutatni, a sorok közt nem enged
+olvasnunk s a társadalmi illemet az irodalmi illemmel egynek tartja,
+azonban én még nem aláztam oda tollamat, hogy ily szabályokat aláírjak.
+Még egyszer ismétlem, hogy ez nem erkölcsi bátorság, annyival inkább,
+hogy a _talán netalán_ kifejezések a dologgal ismeretlen olvasó előtt
+majd mindent csak Petőfire látszanak hárítani. Nem kívánok sem Petőfi
+ügyvéde, sem Szeberényi vádlója lenni, de megpróbálom kideríteni az
+ügyet, amennyiben tehetem s pótolni Szeberényi könyve e hiányát.
+
+Szeberényi bírálata a Hirnökben[19] jelent meg Etőfi Andor név alatt.
+Tudomásom nem oly bizonyos, mint kétszer-kettő négy, de mégis elég
+alapos arra, hogy a legnagyobb hihetőséggel kombinálhassak. Ez alapot
+Petőfinek e cikkre írt feleletéből[20] merítettem, mely a következő: «A
+Hirnök utósó számaiban két lelkes honfi (egy név alatt) szent
+buzgalommal izzad, iparkodván engem verseimmel egyetemben tönkre
+silányítani. Különösen ajánlom mindenkinek, hogy elolvassa, ki csak
+hozzá férhet, sőt kérem mindazokat, kiket csekélységem csak némely
+részben is érdekel, hogy elolvassák. Az ott buzgólkodó két atyafi
+hajdani iskolatársam, kik már akkor kalapálták a kadenciákat, mikor én
+még azt sem tudtam, mi a költészet: bocskorszíj-e vagy martyr-korona? –
+És ők azóta folyvást ütik a verseket és ezeknek özönével elárasztják a
+szerkesztőket rendre; de a szerkesztők oly impertinens embertelenek,
+hogy őket mindeddig nem mutatták be a közönségnek. És ez aztán vexa! és
+dühbe hozza az embert, valamintségesen dühbe hozta az én fenntisztelt
+iskolatársaimat s nem csoda, hogy dühökben éppen belém kaptak, én belém,
+kire ők hajdanában csak olyan formán néztek le, mint néz le a nagy, nagy
+ökör a lábainál szaladó kicsiny kis pacsirtára. Hazám tiszta keblű,
+=legszebb erényű= ifjai, fogadjátok hódolatom =tömjénét=.»
+
+Petőfi e soraiból kettő bizonyos: először, hogy tanulótársát vagy éppen
+társait hitte lappangani amaz álnév alatt; másodszor, hogy a kompakt
+betűkkel szedetett _szebb erényű_ szóval Szeberényire célzott. Az
+évszám, a tanulótárs, a szójáték, a barátság fölbomlása, minden arra
+mutat, hogy Szeberényi volt ama bírálat szerzője vagy legalább fő
+benne.[21] Teljességgel nem dícsérem Petőfinek meglehet elmés, de
+semmiesetre sem derekas feleletét. Először az anonymitas lebbengetése
+nem lovagias, másodszor rosszul esik az embernek a rajta elömlő
+affektáció. Tudjuk, Petőfi még Selmecen írt már verset s így nem
+őszintén mondja, hogy akkor ő még azt sem tudta, mi a költészet:
+bocskorszíj-e vagy martyr-korona. Tudjuk, éppen Szeberényi volt az, ki
+Selmecen első versét kitüntette s így affektál, midőn lenézést hány
+szemére hajdani barátjának. Aztán másfelől Szeberényi később
+legbizalmasb barátja lett, kihez így ír 1842-ben: «Írod, hogy közöljük
+egymással elmeszüleményeinket. Én ezt a legnagyobb készséggel,
+szívességgel és örömmel teszem. Arra is kérlek, hogy küldj bírálatot
+verseimre (ha tán arra méltók), de oly elbizott semmiesetre nem vagyok,
+hogy munkádat bírálni fognám. Ismerem e dologban gyöngeségemet». Még más
+helyet is idézhetnék Petőfi leveleiből, azonban ebből is elég világos,
+hogy Petőfinek bármely nagy sérelem után is nem volt joga meghamisítani
+a multat. De mire nem képes egy ifjú költő kritikusa ellenében, legyen
+az bár igazságos, vagy igazságtalan, mélyreható vagy felületes, ha
+kellemetlent hall tőle. A genie e gyöngeség alól még nem menti föl az
+embert, sőt a középszerűség sokszor még türelmesb. Mindhiába, akár
+tűrik, akár nem, a szabad véleményt sohasem nyomhatni el s mindenki
+jogában lesz mindig: vizsgálódni, ítélni s okos és nem okos dolgokat
+mondani. A Petőfi ellen írt gyarló kritikák éppen oly keveset
+bizonyítanak a kritika, mint a rossz költemények a költészet ellen.
+
+Azonban nem volt-e Petőfi haragjának valami oly oka is, mely mentségére
+szolgál és Szeberényit terheli? Valóban volt. Azonban nem
+csodálkozhatni, hogy Szeberényi sok részben balul ítélte meg Petőfit.
+Hiszen ma is vannak elég nagy tekintélyű írók, kik Petőfi lírájáról,
+mint a magyar klasszikai költészet megrontójáról beszélnek s Toldy,
+Vörösmarty után, csak epigonokat lát költészetünkben. Az is természetes
+volt, hogy Szeberényi Petőfinek oly esztétikátlanságokat, sőt
+ocsmányságokat vet szemére, melyek a szenvedély vagy humor jellemző és
+jól talált kifejezései s csak az a hibájuk, hogy nem abból az iskolából
+valók, midőn nagyon bámult esztétikai kifejezések voltak az ilyenek is:
+«Az ösztönzaj csak élvre lobbadoz» vagy «Hajnali kellemű fény hinti
+mosolygva sugárát, melyre az ifjú remény rakja le fellegi várát». Hogyne
+botránkoznék meg hát Szeberényi Petőfinek még ily sorain is: «Elpártolt
+barát _veszett ebként_ ki szívem _megmarád_, vagy Tiéd vagyok, tiéd
+hazám, e szív, e lélek, _kit szeretnék, ha tégedet nem szeretnélek_».
+Mindez természetes, sőt azt tartom természetlennek, hogy Szeberényi, s
+ez bírálata legjobb része, kezdte sejteni a népnemzeti elem fontosságát,
+sőt ez oldalról méltányolja is Petőfit, noha csak átalánosságban, mert
+részletezése éppen ellenkezőt bizonyít. Egyébiránt az egész bírálat nem
+mélyreható, leghelyesb benne egy pár nyelvhiba megrovása s a méltánylat
+és megrovás egész végeredménye az, hogy Petőfi csak ügyes kezdő. De nem
+ez, amivel Petőfi nem helyeselhető kifakadását menteni akarom. Van ott
+egy pár oly sor, melyeket Szeberényinek nem volt joga mondani mint
+kritikusnak, annál kevésbbé mint barátnak s amelyek könnyen
+felingerelhették a különben is ingerlékeny ifjú költőt. A dolognak egy
+kis históriája van. A pápai iskolai képzőtársulat 1845-ben egy
+zsebkönyvet adott ki, Tavasz cím alatt, tagjai dolgozataiból. Kiadták
+Petőfinek diákkori két versét, tudtán kívül. Petőfi gúnyosan köszönte
+meg nekik, hogy első kísérleteit oly nagyra becsülik. Ezt szemére veti
+Szeberényi s idézi a Tavaszban megjelent versei egyikét, az Ideál címűt,
+bebizonyítni törekedvén, hogy ez van olyan, sőt formai tekintetben jobb,
+Petőfinek a maga által kiadott verseinél. Elég gyönge vers biz az, a
+Kunoss iskolájából, Petőfinek joga volt mind ki nem adni, mind tudtán
+kívüli megjelenéseért bosszankodni. Szeberényi így végzi bírálatának ide
+vonatkozó részét: «Ha jól vagyok értesítve, akkor Petőfi Sándor úr most
+is tagja a pápai képző-társaságnak s így csupán tagtársaik munkáit
+közlötték a kiadók, sőt ha Petőfi úr _végezni akarta volna iskoláit_,
+még most sem írna ám mást, mint iskolai gyakorlatokat.»
+
+Szeberényi úr legjobban tudta, hogy Petőfi miért hagyta el a selmeci
+iskolát, miért a pápait, sőt a jelen munkácskájában maga menti őt a
+korhelység és kicsapongások vádja ellen. Miért vetette hát szemére, hogy
+nem végzett, hogy megszökött, s talán korhely és kicsapott diák? Miért
+sejtetett a Petőfi körülményeivel ismeretlen olvasó előtt többet, mint
+amennyi a dologban volt? Ez nemcsak egy hű baráthoz nem illett, de egy
+távol ismerőshöz sem. Azonban vajjon mint kritikusnak volt-e joga erre?
+Bizonyára nem én vagyok az, ki a kritika jogait csonkítani óhajtom. Ott
+van Jósika Miklós és Szász Károly s utánuk egy egész had, kik az illem
+örve alatt rabláncokat akarnának verni a kritikára. Hiú fáradalom. A
+kritika egy-egy lovagját semmivé tehetik, de a kritika örök jogait
+sohasem. Jól mondta Erdélyi: «A kritikusok végrendelete meg van írva:
+Exoriare aliquis nostris ex ossibus ultor.» Valóban a kritikának több
+joga van, mint amennyit nálunk némely nagytekintélyű írók elismerni
+méltóztatnak. A kritikus sokat, mindent elmondhat, mit a bírálata alatti
+könyv fekete vagy fehér soraiból a dedukció, indukció vagy analógia
+útján kiokoskodhatni. Elmondhatja például egy csoport nyegle előfizetési
+felszólításra vagy hírlapi fogásra, hogy emez írók egész a házaló
+szatócs fortélyos kérkedéseig aljasítják le tollukat; elmondhatja, hogy
+eme költő a népnek hogyan hízeleg s ez újabbkori Mæcenástól hogyan
+koldul egy pár kegyes pillantást vagy tölt erszényt; elmondhatja, hogy
+eme regényíró a képmutató erkölcsösség mázával vonja be célzatai
+erkölcstelenségét; elmondhatja, ha szükséges s alapot tud reá találni,
+hogy eme történetíró szántszándékkal hamisítja meg az adatokat, eme
+kritikusból a rosszakarat szól s eme politikai író egészen mást beszél,
+mint amit akar. Sőt arra is joga van a kritikusnak, ha az író
+egyszersmind valamely másnemű és bírálat alá eső közpálya embere, hogy
+ezzel is kapcsolatba hozza kritikáját s így a könyv fehér és fekete
+sorain túl is terjeszkedjék. De miért csinált példákat felhoznom?
+Olvassátok az irodalmak történelmét Aristarchustól Planche Gusztávig,
+Cicerótól Széchenyi Istvánig s meg fogtok győződni, hogy nem a
+legdrasztikusabb példákat hoztam föl. Azonban e hatalomnak, mely már
+azért sem lehet zsarnoki, mert mindenki gyakorolhatja s mindig csak az
+igazság és szellem szolgálatában válik hatalommá, nem szabad az író
+magánviszonyaihoz férközni s ennyiben tisztelni tartozik személyét. A
+kritikus nem tehet semminemű célzatot, megrovást, még a legigazabbat
+sem, ha az csak az író magánviszonyai és személyisége ismeretében leli
+alapját. A kritikus e jogot csak az író halálával nyeri meg. Szeberényi
+átlépte e korlátot, megsértette a törvényt, mert hiszen 1845-ben Petőfi
+még élt.
+
+S most is mennyivel jobban teszi vala, ha könyvecskéjében az egész ügyet
+bevallja s _talán-_ és _netalán_-os felsóhajtása helyett így szól:
+Bocsáss meg, oh üdvözültnek szelleme, hogy megsértettelek, hogy oly
+sértésre ingereltelek, mely már azért sem illett hozzád, mert
+természeted elleni affektációval vegyült.
+
+
+
+
+PETŐFI ÉLETÉBŐL.[22]
+
+Regényes rajzok. Írta Szokoly Viktor. Második kiadás. 1862. Kiadja Emich
+Gusztáv.
+
+Mi ez, életirat-e vagy regény? Egyik sem a kettő közül, olyan
+öszvérgenre, melyet szebben mauvais genrenek lehetne nevezni. Egyébiránt
+kényelmes genre, amennyiben az írónak mindig megvan a maga mentsége.
+Például, ha művét, mint életiratot, hibáztatják, azt felelheti reá: hisz
+ez nem életirat, mit nekem a száraz tények, én költői művet írtam, nem
+kötöttem ugyan magam holmi pedant formákhoz, de nem is ez a költészet
+lényege; ha pedig mint regényt támadják meg: eh, minő rosszakarat,
+mondhatja ismét, hisz ez nem regény, csak regényes rajz, a tények mind
+igazak, csak a hatás végett dolgoztam föl egyet-mást némi költői
+felfogással; legfeljebb a részletekben van egy kis pótlás s az is úgy,
+hogy a jóakaratú olvasó könnyen észreveheti.
+
+Szokoly előlegesen, minden hibáztatás nélkül is, használja e mentséget,
+ha nem is oly élesen, mint ahogy mi kifejeztük. Ugyanis előszavában a
+többek közt így ír: «Nem igénylem a száraz adatok elvitathatlan
+alaposságát, hanem _elbeszélésemet_ csak úgy óhajtom tekintetni, mint
+ama regéket, mikben az üres hézagokat az író képzelme pótolja ki, s
+melyek mindazonáltal _való alapon_ nyugosznak. Nem életírást, hanem
+regényes rajzokat adok e helyütt s a jóakaratú olvasó bizonyára tudandja
+a _tényeket_ ama részektől megkülönböztetni, miket _bővebb jellemzés_
+vagy a _történtek kerekdedsége_ miatt irtam.» E sorok eléggé mutatják,
+hogy Szokoly az életíró hitelességéről sem mond le s a beszélyíró
+dicsőségéhez is tart némi igényt. Ám legyen. Szóljunk hát e könyvről,
+mind a két szempontból, noha nem tartoznánk vele. Vizsgáljuk először a
+való alapot, a tényeket, a történteket, aztán lássuk, hogy mint regény
+mennyiben sikerült.
+
+Szokoly Petőfi kecskeméti színészkedésén (1842) kezdi az életírást s
+bevégzi ott, midőn Petőfi 1843 nyarán Debrecenbe indul, hogy ismét
+színésszé legyen. Mintegy két év tehát, amit Szokoly tolla alá vesz.
+Teljességgel nem értjük, hogy mi szükség volt rajzolnia Petőfi pozsonyi
+és pesti napjait is, hiszen a «történtek kerekdedsége» úgy kívánta
+volna, hogy a kecskeméti napokon bevégződjék az egész. Azonban, amint
+már megjegyeztük, Szokoly nem akar lemondani az életíró teljessége- és
+hitelességéről. Kár, hogy az egész műben oly kevés az adat s ami van is,
+nagyrészt valótlan vagy ferde s így a követelt «való alap» nagyon
+parányivá olvad le.
+
+Petőfi kecskeméti élete rajzában csak egyetlenegy adat való, tudniillik,
+hogy Petőfi Kecskeméten színész volt. Vajjon _Borostyán_ volt-e álneve
+ez időszakban, ahhoz kétség férhet, bár nem merjük határozottan tagadni.
+Annyi bizonyos, hogy 1842-ben júl. 7-ről Pápán kelt és Szeberényihez
+intézett levelében így írja alá magát: (jelenleg) _Petrovics Sándor_
+tanuló, (hajdan) _Rónai_ színész, (jövőben) _Sió_ színész és
+literator.[23] Arról a kalandról, melyet Szokoly műve középpontjává
+tesz, nem tudnak semmit Petőfi életírói. Mi ugyan hallottunk valami
+olyat, hogy Petőfi Kecskeméten öreg háziasszonyának sokat beszélt volna
+egy vastag könyvéről, melyben csodadolgok vannak s melyet sok pénzért
+sem adna el másnak s háziasszonya eltávoztakor ezt kérte volna tőle
+zálogba, amíg a házbért kifizeti, abban a reményben, hogy ez sohasem
+történvén meg, ő lesz ama csodakönyv birtokosa, azonban az egész
+alkalmasint mende-monda, legalább egyetlen életíró sem vette hiteles
+adatnak, sőt meg sem említi. Szokoly talán éppen erre épített, midőn
+Sophokles drámáinak egy Mátyás-korabeli álmásolatját adatja el
+Petőfivel, egyik kecskeméti tanárnak, hogy egy elnyomorodott
+özvegyasszonyt s egy szíve elleni házasságra kényszerített fiatal leányt
+kiszabadítson az uzsorás tanár körmei közül. Elég ügyetlen, otromba
+história az egész, kár volt belevonni Petőfit, kivált Szokolynak, ki
+különben annyira tiszteli, hogy félistennek, mythosi alaknak mondja
+előszavában. A versek idézése sem nyugszik való alapon. Ama versek közül
+csak egyetlenegyet írt Petőfi Kecskeméten, «A jövendölés» címűt, s azt
+sem 1842-ben írta, hanem 1843-ban. A «Felköszöntést» Pápán írta, a
+«Disznótorban» címűt Székesfehérvárott, a «Búcsút a színészettől» Pesten
+1844-ben, a «Hozzá»-t szintén Pesten 1844-ben.
+
+Ami Petőfi pozsonyi és pesti napjainak rajzát illeti, itt az adatokra
+nézve már hívebb Szokoly, de jellemzés tekintetében itt is meglehetős
+hűtelen. Például úgy állítja elő Vörösmartyt és Bajzát, mint akik Petőfi
+első verseit mindjárt egy óriás lángész nyilatkozványainak tartották, s
+mint valami két öreg nagybácsival, egy kis cselszövényt gondoltat ki
+velök, hogy Petőfi valódi nevét és helyzetét megtudhassák. Mindez nem
+így van. Az igaz, hogy mindkettőnek feltűntek Petőfi versei s Vörösmarty
+valami régibb írót vélt rejtőzni a Petőfi név alatt,[24] hanem, hogy oly
+lángésznek tartották volna Petőfit, mint amilyennek most mi tartjuk,
+pályája végén, arról szó sem volt. Legalább az a körülmény, hogy
+Vörösmarty valami régibb írót vélt neve alatt rejtezni, mellettünk
+bizonyít. Szokoly, úgy látszik, csak azért túlozza a dolgot, hogy
+összehasonlíthassa Vörösmartyt és Bajzát a mostani kritikusokkal, mert
+mindjárt utánaveti: «Ez a valódi nagyság, mely nem félti saját
+dicsőségét; tündöklő nap, mely a ragyogó csillagok mellett még jobban
+feltűnik, s rátok gondolva nagy szellemek, mindig eszembe jutnak
+napjaink romboló démonai, ama bősz irígy had, mely a bitorlott
+bakó-bárddal, miután a jobbak bírószéke ellen el nem ítélheti, legalább
+nyakát igyekszik szegni a valódi tehetségnek s fennen kürtöli, hogy az
+ész, esztétika törvénye szerint, melyhez ő éppen annyit ért, mint
+czigányhóhér a Corpus Jurishoz, küldte áldozatát a semmiségbe.
+Pöffeszkedő holdnak tartalak én titeket, mely nagyobbnak hiszi magát,
+mint ama fölötte millió mértföldekre levő csillagok s mely elsápadva
+búvik a bérczek ormai mögé, midőn közelében teljes dicsfényében kel fel
+a nap.» Mi örvendünk, ha kritikusokra jó szatirát ír valaki, úgysem igen
+van irodalmunkban jó szatira, nem haragszunk meg egy-egy elmés célzásért
+sem, óhajtjuk, hogy érdemleges cikkek keletkezzenek kritikusaink
+tévedései ellen, hanem az ily frázisoktól valóban iszonyodunk. Egy kis
+pöffeszkedés érzésben és gondolatban: ennyi az egész. Nem érdemli a
+papirt és tintát. Egyébiránt jó lesz Szokolynak megtekinteni, hogy az
+akkori irodalom Hölgyfutárai, Gombostűi stb. fiatal humoristái és költői
+milyennek tartották Bajzát. Látni fogja, hogy éppen oly démonnak,
+bakónak, tudatlannak, mint ő tartja a mostani nem tudni kiket, csakhogy
+egy kissé elmésebben s jobb stíllal írták meg az ilyesmit.
+
+Szokoly művéről, mint regényről, sem nyilatkozhatunk kedvezőn. Valóban,
+ha mint beszély vagy regényke sikerült volna, nem vennők oly szorosan az
+életirat valótlan adatait. Költőnek sok szabad, csak tudja az embert
+elragadni, noha egy bizonyos pontig a történelmi hűség egyik része a
+költői illuziónak. De ily nagyon is szegény invenció, ily meglehetősen
+gyönge jellemzés, nem igen képes hatni. Az egész regényke
+megtörténhetett volna Petőfi nélkül is. Színésztársa Színi egyedül
+sokkal jobban rászedhette volna Kánya tanár uramat, inkább is illett
+volna hozzá, különben is a cselszövényben ő a fő, a Petőfié inkább csak
+az Eszter megmentésének gondolatja. Így már azért is inkább sikerült
+volna a mű, mert legfeljebb egy pár íves beszélyre olvad le s a forma a
+tárgyhoz mért lesz vala. Azonban Szokolynak nyujtani kellett a tésztát,
+mert meg akart felelni a címnek: «Petőfi életéből.» Csakhogy ha már
+fölléptette Petőfit, ne rajzolta volna olyannak, amilyennek Petőfit
+senki el nem ismerheti. Ki hallotta valaha, hogy Petőfi színészkorában
+nagyon élelmes ember volt? Szokoly egyedül hagyatja Székesfehérvárott a
+ruhatár és díszítmények megmentése végett a hitelezők kezéből.
+Kecskeméten diszítményeket festet, ruhatárt teremtet vele a semmiből,
+szóval az ilyesmikben a társaság lelkévé teszi, a legélelmesebb
+színigazgatónak tünteti föl, ki megérdemli, hogy valóban is az legyen.
+Aztán fordít egyet a dolgon s ekkor előáll Petőfi a költő, Petőfi a
+szerelmes, ki meg akarja menteni kedvese családját és lemond kedveséről.
+Az egész szerelem-história nem illik Petőfi jelleméhez. Petőfi, ha
+szeretett, szenvedélyesen szeretett s nem mondott le oly könnyen a
+barátság kedvéért, éppen úgy, hogy ő juttassa barátja eszébe: te,
+szeresd el tőlem ezt a lyányt, mert én csak a dicsőség útján akarok
+haladni. A német írók kedvenc szokása, nevezetesb íróikról beszélyt vagy
+regényt írni. Leginkább azért teszik, hogy mélyen és szellemdúsan
+okoskodhassanak az illető író munkáiról, céljairól, műveltségtörténeti
+küldetéséről. Mi is elővesszük néha nevezetesb íróinkat vagy
+szónokainkat. Kalandokat fogunk rájok s mindent elkövetünk, nehogy híven
+rajzoljuk, mert ez nem volna elég regényes. Egyik mód sem ér egy
+fabatkát, de a németeké legalább kegyeletes.
+
+Kánya tanár jelleme is elhibázott, pedig ezen fordul meg az egész
+cselekvény. Egy tanár még a legkorlátoltabb eszű és ismeretű is, csak
+tud annyit, hogy meg képes különböztetni egy rossz tintával írt éppen
+iskolai kéziratot egy Mátyás-korabeli kódextől. Aztán Kánya
+fösvénységével hogy egyezik meg az, hogy oly könnyen kidobja a pénzt,
+noha különben sem szenvedélyes régiségbúvár s e mellett gyanakodó és
+gyakorlati ember? A többi jellemek is mind ilyenek s csak annyival
+jobbak, hogy nincsenek ily részletesen rajzolva s nem untatják annyit az
+olvasót. Azonban van e könyvnek egy oly része is, mely helyenként
+tanuságot tesz Szokoly elbeszélő tehetségéről. Kár, hogy e rész oly
+dologra vonatkozik, mi a regény kezdete előtt történt. Így tulajdonkép
+csak holmi a multat illető epizód sikerült az egész regényben. Itt az
+elbeszélés egyszerűbb, az alakok jellemzőbbek s az egészen némi bensőség
+ömlik el. Kivált Dudás Antal házassága s Dudás Mihály gyermekévei és
+elszegényedése érdekesen vannak leírva, bár holmi anakronizmust s egy
+kis járatlanságot a hazai földiratban itt is tapasztalnunk kellett.
+
+Hadd végezzük be cikkünket némi méltánylat mellett némi jó tanáccsal is,
+noha mi ritkán szoktunk az írókhoz fordulni, mert a kritika nem annyira
+a bírált íróért van, mint inkább az irodalomért és közönségért. Jó lesz
+Szokolynak felhagyni ezzel a mauvais genre-ral. Az ne vezesse félre,
+hogy egy pár jeles írónk is műveli s az ily könyvek második kiadást is
+érnek. A jeles írók is szoktak botlani kivált nálunk, s amit sokan
+vesznek, nem mindig szokott jó lenni. Ha már íróról akar beszélyt írni,
+tegye legalább szükséges személlyé s jellemezze úgy, amint életéből és
+munkáiból ismerjük. S végre azzal a «Korpusz jurisz»-féle ortográfiával
+hagyjon fel. Valami jobbat is lehet tanulni a Hölgyfutártól, mint ilyen
+ortográfiát.
+
+
+
+
+KÉT Ó-SZÉKELY BALLADA.[25]
+
+Akiket a népköltészet érdekel, alkalmasint emlékezni fognak ama két
+ó-székely balladára, amelyek egyikét Nagy Lajos közlé a Kolozsvári
+Közlönyben, a másikat pedig én a Budapesti Szemlében. Amazt Erdélyi egy
+egész cikkre méltatta, emettől a magam részéről szintén nem sajnáltam a
+szót. Mindkettő nem mindennapi figyelmet keltett és méltán, mert mind
+esztétikai, mind másnemű tekintetekből olyanok, hogy népköltészetünk
+legritkább jelenségei közé tartoznak. Valami olynemű zamat érzik rajtok,
+minő a Percy-féle ó-angol balladákon, miért bátran reájok illeszthetni
+az ó-székely ballada tisztes címét.
+
+Sokszor gondoltam, ha én legalább vagy harminc ilyet összegyüjthetnék.
+Bizonyára gazdagítanám irodalmunkat annyi, ha nem több, jó balladával,
+mint amennyit műköltészetünk fel bír mutatni. De hiába minden
+fáradságom, ha ugyan fáradságnak lehet nevezni olynemű kutatást,
+amelyhez idő és eszközök egyaránt hiányzanak. Az óhajtott és remélt
+harminc számot még háromig sem vihettem föl. Azonban egyszer-másszor
+csak cseppen valami. Íme két új ó-székely balladát van szerencsém
+bemutatni, nem ugyan a magam, hanem, ami egyébiránt tökéletesen mindegy,
+a _Kriza János_ székely népköltési gyüjteményéből. De mielőtt ezt
+tenném, nem lesz fölösleges egy pár szót szólanom magáról a
+gyüjteményről.
+
+Kriza még 1840 körül kezdette meg a székely népdalok és mesék gyüjtését,
+tehát oly időben, midőn ilyesmivel nálunk tüzetesen senki sem
+foglalkozott. Egy pár év mulva, 1843-ban, aláírási ívet is bocsátott ki
+«Vadrózsák» címe alatt megjelenendő gyüjteményére. Kevés részvét
+mutatkozott, a terv dugába dűlt. Midőn 1846-ban a Kisfaludy-Társaság
+megindítá gyüjteményét, Kriza újra hozzálátott a gyüjtéshez, remélve az
+ügy iránt fölébredt érdekeltségben. Azonban részint a közbejött
+forradalom, részint hivatalos foglalatosságai megakadályozták
+gyüjteménye rendezésében és közrebocsátásában. Ezelőtt három évvel, gróf
+Mikó Imre felszólítására, újonnan, harmadszor is neki kezdett a
+gyüjtésnek. A gróf maga is nagyban elősegítette a vállalatot, mert feles
+számú népmesét és táncszót gyüjtetett számára s egyszersmind nagylelkűen
+elvállalta a kiadás költségét. A gyüjtemény első kötete, mely mintegy
+30–35 nyomott ívet tesz, e folyó évi március elején már sajtó alá ment s
+az ősz folytán alkalmasint meg fog jelenni. Az első kötetet egy második
+fogja követni, mely leginkább népmeséket tartalmaz. Nagyrészt ismerem e
+gyüjteményt s oly gazdagnak és sokoldalúnak találom, hogy egy pár
+pontban a Kisfaludy-Társaság által kiadott Erdélyi-féle gyüjteményt is
+felülmúlja. Kriza szélesebb körben gyüjtött, mint eddigi gyüjtőink; nem
+elégedett meg a balladák, dalok, mondák és népmesék gyüjtésével, hanem
+egyébre is kiterjesztette figyelmét. A táncszók, találós mesék,
+népsajátságok, minők a szólásmódok, szokások, ünnepélyek, babonák,
+család-, hely- és állatnevek, nevezetes részét teszik gyüjteményének. E
+mellett a székely tájszólásra is nagy figyelmet fordított, mit annál
+könnyebben tehetett, mert maga is székely. A gyüjteményben minden
+székely tájszólás szerint lesz közölve, egész a legapróbb változatokig,
+a vidékek szerint, mit aztán a könyv végén jegyzetek s egy kis tájszótár
+fognak megmagyarázni. Így e gyüjtemény nyelvészeink figyelmét is méltán
+igényelheti.
+
+Engem esztétikai szempontból a gyüjtemény néhány balladája és népmeséje
+lepett meg leginkább. Magyar népmesét úgy elbeszélve, mint ahogy itt van
+egy pár, még se nem olvastam, se nem hallottam. A balladák közt szintén
+van egy pár, «Kádár Kata», «Budai Ilona» címűek, melyek alkalmasint a
+legjobb magyar népballadák. Egy hosszabb, száz soros, «Kőmíves Kelemen»
+című költői beszéllyel is találkozunk, mely népköltészetünkben a maga
+nemében egyetlen. Szóval e régies maradványok tanuságot fognak tenni a
+mellett, hogy népköltészetünk az epikai nemben is gazdag volt s kivált a
+világtól rejtettebb vidékeinken még most is találhat némi maradványokra
+a fáradhatlan kutató. Szívesen közölném itt mind e kitűnő balladákat, de
+a gyüjteményt legbecsesb gyöngyeitől nem lehetett megfosztanom. Amiket
+közlök, szintén kitűnők. Ím, itt következik az egyik, az udvarhelyszéki
+tájszólás szerint:
+
+
+_Bátori Boldizsár._
+
+  Asztalnál ül vala, gyönge Judit asszon,
+  Lábánál röngette szép arany böcsőjit:
+  «Beli fijam beli! szép futkosó fijam!
+  Mett[26] neköd nem apád Bátori Bódizsár;
+
+  Im az a te apád erdéji kapitány,
+  A ki atta neköd szép arany böcsőjit,
+  Annak négy szarvába négy arany pereczöt,
+  Osztán a fejedre bozsonyi[27] süvegöt.»
+
+  Hát ajtón hâgassa[28] Bátori Bódizsár
+  «Mėg[29] ne tagadd asszon mostan beszédödöt!
+
+  «Bizon nem tagadom, lelköm jámbor uram,
+  Lėányokat szidom, a rosz lėányokat,
+  Virágomnak szépit nyílatlan leszötték,
+  Bokretába kötték, legenyeknek tötték.»
+
+  «Megtagadád asszon mostan beszédödöt;
+  Nyiss ajtót, nyiss ajtót, asszon feleségöm!»
+
+  «Minnyát[30] nyitok, minnyát, lelköm, jámbor uram,
+  Hadd huzzam lábomba karmazsin csidmámot,
+  Hadd vessem nyakamba vont arany szoknyámot.»
+
+  De nem győzé várni, berugá az ajtót:
+  «Készű’j asszon, készű’j hónap álló dé’re
+  A rózsa-piacra, a fővövő hejre.»
+
+  «Hol vagy édös szógám, legkedvesebb postám,
+  Készitsd elé neköm, hat lovam, hintómat.»
+
+  Ők êkészülének, el is indulának,
+  El is indulának, oda is jutának.
+
+  «Várj kicsit, várj kicsit, te feteke[31] hóhér!
+  Mett a halottnak is hármat harangoznak,
+  Lám árva fejemnek ėgyet sem konditnak.
+
+  Azomban érközik erdéji kapitány,
+  Eccör megforditsa, keccör megcsókôja
+  Keccör megforditsa, százszor megcsókôja:
+  «Enyim vagy, nem másé, te asszonyi állat!
+
+E balladán mindjárt szembeötlik a strófaszerkezet és rím hiánya. Hanem
+ez nem valami nagy ritkaság. A Királyfi, Oláh Gerő, Szép Ilon, Molnár
+Anna és Barcsai egy vagy más részben mind ilyenek s éppen azért
+legrégibb népballadáink, mert eléggé be van bizonyítva, hogy
+költészetünk eredetileg csak a ritmus báját ismerte s minden afféle,
+mint rím és mérték, csak esetlegesek lehettek. Ezt elég hát csak röviden
+megjegyeznünk. Sokkal nevezetesebb jelenség az, hogy e ballada nem oly
+körben játszik, mint többi népballadáink, melyeknek színhelye csak a
+kunyhók és puszták, mint Fehér László, Csomor Danyi stb. címűeknek, vagy
+pedig a mesék világa, mint a Királyfi és Szép Ilon. Itt várurakról,
+lovagokról van szó, kikről eddig ismert népballadáink mélyen hallgatnak.
+Bátori Boldizsár ugyan nem a történelmi Báthori, de mégis várúr, ki le
+akarja nyakaztatni nejét s hatlovas hintón viteti a fővevő helyre, az
+erdélyi kapitány szintén nem Zsigmond fejedelem, de alkalmasint erdélyi
+vajda vagy fővezér, ki elég hatalmas kedvesét megszabadítani. Íme,
+egyetlen népballadánk, mely a lovagkorból maradt fenn. Ott a sötét és
+kegyetlen várúr, ki élet és halál felett rendelkezik, ott a szenvedő nő,
+ki titkon szeret, ott a kalandor lovag, aki a helyett, hogy amint az
+apródok és trubadurok szoktak, elvérezzék a férj kardja alatt,
+győzedelmeskedik felette. Ez utóbbi körülmény figyelemreméltó. A
+népköltészet egy pár nagyon erős indok nélkül nem szokta pártját fogni a
+hűtlen nőknek és csábítóknak, mint ahogy az újabbkori regény- és
+vígjátékköltőknél divatos. A népköltészet, a szofizmák és
+társadalom-ellenes elméletek helyett a hagyományos morált követi, s
+kivált a férj és nő közötti viszony előtte a legszentebbek egyike.
+Hogyan lehet hát megegyeztetni balladánk alapeszméjét és költői
+igazságszolgáltatását a népköltészet e jellemvonásával? A magyarázat nem
+éppen a legbajosb, bárminő eseteket vegyünk is föl. Először is, lehet e
+ballada csak töredék, bár némi önálló töredéke egy nagyobb költeménynek.
+Akkor az egész költeményt kellene ismernünk, hogy e tekintetben
+határozottan ítélhessünk. A mese egész szövedéke s mindenekfelett a
+bevégzés, bizonyosan minden kétségünket eloszlatná. De ha mint egészet
+vesszük is, úgy amint van, úgy sem igen akadhatunk föl. E ballada
+alkalmasint, mint a legtöbb népballada, valóságos történet alapján
+keletkezett. Akik számára készült, jól ismerhették Bátorit és Judit
+asszonyt, tudták például, hogy Bátori rabolta nejét, vagy a szülők nagy
+erőszakkal adták hozzája. Éppen azért a népköltő nem tartotta
+szükségesnek mindezt megemlíteni, megelégedett azzal, hogy az ily
+házasságot számba nem véve, a szeretők pártjára álljon s oly férjet
+rajzoljon, kihez ne fordulhasson a hallgatónak semminemű részvéte. S
+valóban így is van. Bátori csak egy hallgatózó, kegyetlen, sőt gyáva
+férj és semmi egyéb. A megcsalt szerelem vagy sértett becsületnek
+egyetlen hangja sem lebben el ajkáról. Mintha kapna az alkalmon, hogy
+feleségét lenyakaztathassa s még vívni sem kíván becsületéért, midőn
+nejének kedvese megjelen. Mit a költemény róla elhallgat, sokkal inkább
+ellene szól, mint amit elmond.
+
+A másik költemény ím ez, szintén tájszólás szerint:
+
+
+_Julia szép leány._
+
+(A Fejér-Nyikó-mellékiről.)
+
+  Julia szép lėány ėgykoron kimöne[32]
+  Búzavirág szödni a búzamezőbe,
+  Búzavirág szödni, koszorúba kötni,
+  Koszorúba kötni, magát ott mulatni.
+  Föl is fő’tekinte a magoss egekbe,
+  Egy szép gyalog ösveny hát ott jődögel le,
+  Azon ereszködék fodor fejér bárány,
+  A napot s a hódat szarva között hozván;
+  A fényös csillagot a homlokán hozta;
+  Két szép arany perec, aj! a két szarvába,
+  Aj! a két ódalán két szép égő gyertya;
+  Mennyi szőre szála, annyi csillag rajta.
+  Szóval mongya neköm fodor fejér bárány:
+  Mėg ne ijeggy töllem Julia szép lėány!
+  Mett most esött héja szüzek seröginek,
+  Ha eljőnél velem, én oda vinnélek
+  A mėnnyei karba, a szönt szüzek közi,
+  Hogy bételnék veled azok kegyös rendi;
+  A mėnnyei kócsot adnám a kezedbe;
+  E’ső[33] kakasszókor jőnék nözésödre[34]
+  Másod kakasszókor tégöd mėgkérnélek,
+  Harmad kakasszókor tégöd elvinnélek.
+
+  Az anyjához fordul Julia szép lėány,
+  Szóval mongya neki: anyám, édös anyám!
+  Én is csak kimönék búzavirág szödni,
+  Búzavirág szödni, koszorúba kötni,
+  Koszorúba kötni, magamot mulatni:
+  Föl is fő’tekinték a magoss egekbe,
+  Ėgy szép gyalog ösveny hát ott jődögél le,
+  Azon ereszködék fodor fejér bárány,
+  A napot és hódat szarva között hozván;
+  A fényös csillagot a homlokán hozta;
+  Két szép arany perec, aj! a két szarvába,
+  Aj! a két ódalán két szép égő gyertya:
+  Mennyi szőre szála, annyi csillag rajta,
+  Szóval mongya neköm fodor fejér bárány:
+  Mėg ne ijeggy töllem Julia szép lėány!
+  Mett most esött héja szüzek seröginek:
+  Ha elmönnék vélle, hogy oda vinnének
+
+  A mėnnyei karba, a szönt szüzek közi,
+  Hogy bételnék velem azok kegyes rendi;
+  A mėnnyei kócsot a kezembe aggya,
+  E’ső kakasszókor jőnek látásomra,
+  Másod kakasszókor ingömöt mėgkérnek,
+  Harmad kakasszókor ingömöt[35] elvisznek.
+  Sirass anyám, sirass, éltömbe hadd hajjam,
+  Hadd hajjam éltömbe, hogy siratsz hótomba.
+
+  Lėányom, lėányom! virágos kertömbe
+  E’ső raj méhömnek gyönge lépecskéje,
+  Gyönge lépecskének sárguló viassza,
+  Sárog[36] viasszának fődön futó füstye,
+  Fődön futó füstye s mennybe ható langja!
+
+  A mėnnyei harang húzatlan szólalék.
+  A mėnnyei ajtó nyitatlan mėgnyilék.
+  Jaj! az én lėányom oda bévezeték.
+
+Ilynemű költeményt sem találunk eddigi gyüjteményeinkben. A vallásos
+hang s némi miszticizmus nem ismeretlen ugyan a magyar nép lírájában,
+sőt népköltészetünk régibb termékeiben a hazafiság is majd mindig a
+vallással összeolvadva jelent meg, de még eddig egyetlen verses népi
+legendát sem ismerünk, sem oly verses mondát vagy éppen balladát, mely
+az isteni hatalomnak az emberi dolgokba való beleelegyedését tárgyalná,
+vagy a keresztyén és nemzeti hagyományokat olvasztaná össze egy költői
+cselekvénybe. Íme fontossága e balladának. Benne a keresztyén hagyomány
+nemzeti szellemben van felfogva. A beteg leány látomása, melyben
+Krisztus menyasszonyának jegyeztetik el, eszmében éppen oly keresztyén,
+mint amilyen népi és magyar az előadásban és kiszínezésben. Szintén
+ilyen az anya fájdalma is haldokló leánya felett, melyben a keresztyén
+rezignáció oly szépen olvad össze a népi gyöngédséggel. Nagybecsű
+költemény ez s éppen oly becsületére válik a magyar nép szívének, mint
+alkotó fantáziájának.
+
+Ami egyébiránt mindkét költemény alkatát és más szépségeit illeti,
+legyen szabad kiindulásom pontjául Toldy Ferencnek és Kazinczy Gábornak
+egy a népköltészetre vonatkozó állítását fölvennem. Ők Gaal meséi
+harmadik kötetéhez, mint kiadók, egy előszót írtak, melyben a többek
+közt így szólnak:[37] «Azt is látjuk e mesékből, mily mesteri kézzel
+tudta Gaal a nép igénytelen s egy és más részben tökéletlen
+összeállításaiból – mert a népi elbeszélők hol feledve holmit, hol
+toldva, majd egy előzmény, majd következmények hiányzanak nálok s így a
+kompozíció ritkán mutatja azon épséget és kerekdedséget, mely után a
+műköltészet öntudatosan törekszik – mint tudott, mondjuk, elhagyás,
+kiegészítés által oly kerek egészeket összeállítani, melyek aztán a
+művészi eszme követelményeinek is megfelelnek. A művészi átdolgozó
+főfeladása, hogy a feltalálás, melyhez gyakran folyamodnia kell, a
+népmesészet szellemében történjék, az előadásban nézetünk szerint éppen
+azon szabadsága, sőt kötelessége van, mellyel más tárgyak kezelésében
+bír. Nem a népnek dolgozván, hanem költői míveltséggel bíró olvasónak,
+tárgyainak érdekét mindazon eszközökkel igyekszik emelni, melyek nélkül
+a mesének végre is csak etnológiai becse van. S így vajmi rosszul fogná
+fel például Homér hirdetett «népköltőségét» az, ki úgy gondolkodnék,
+hogy midőn a görög összes népmondáit éneklé, kompozícióban és előadásban
+az alnép álláspontján maradt, vagy arra szállt le. Műköltő ő is, és
+népies csak amennyiben eszme és tárgy a néptől vétetett: előadása a
+herosokat, nem a földmívelőt és rabszolgát tartotta szem előtt. Ezek
+legyenek itt érintve azon óhajtás indokolására, hogy bár átültetve
+nyernők meg a Gaal valóban költői s a népmesei naiv felfogástól el nem
+távozó kidolgozásait, bár valahára a Majláthéit is, melyek Kazinczy
+Ferenc kezétől több, mint harminc év óta készen hevernek kéziratban, de
+azért is, hogy szünnénk meg a népies költőnek, ki mindig műköltő, mint
+Kisfaludy K. és Czuczor «Népdalaik és népmondáikban», Vörösmarty a
+«Tündérvölgyben» stb. jogait a népköltőére szállítani le s oly irodalmi
+faj felállítására törekedni, mely éppen a valódi népköltészetnek nemcsak
+szépségeit, mik a naiv felfogásban vannak, hanem gyengéit is, melyek a
+nép szellemi fejletlenségéből származnak, tehát alkotási hiányait,
+nyerseségeit, ürességeit, nyelv és verselési tökéletlenségeit
+szentesíteni törekszik s így költészetünket versben és prózában,
+elsülyesztéssel fenyegeti.»
+
+Nem hiba, sőt érdem, hogy a kiadó urak az előszóban is, úgy mellesleg,
+egy kis leckét tartanak az újabb költőknek és kritikusoknak. Azonban
+baj, hogy a mi céljokra tartozott, sőt kötelességük lett volna, arra
+nézve egy kissé zavarban hagyják az olvasót. Nem tudja az ember kivenni,
+hogy a nép tökéletlen alkotásaiból, mikép állított össze Gaal kerek
+egészeket. Amit kihagyott, oda nem tartozók, más mesék részei voltak-e s
+így kritikailag járt el, vagy csak tisztán esztétikai szempontból indult
+ki, pusztán ízlését követte, mi nem igen lett volna szabad. A
+kiegészítést valamely mese különböző variansaiból eszközlötte-e, vagy
+saját fantáziájából, mi lehet költői érdem, de sehogy sem gyüjtői.
+Minderre nem ad felvilágosítást a harmadik kötet ez előszava s ennyiben
+meglehetős ellenkezésben áll az első kötet előszavával, hol a többek
+közt ezt olvassuk: «Gaal összes gyüjtései nyolcvan mesét tartalmaznak,
+részint általa megfigyelve és leírva, részint magyar közvitézektől
+tollba mondva, vagy magok által számára leírva, úgy, mint azt otthon a
+nép körében hallották s magok is elbeszélni szokták».[38] A második
+kötet előszavában megint: «A mi kiadásunkat az is jellemzi, hogy azokat
+(t. i. a meséket) nem csak a tartalomra nézve illetetlenül egészen, úgy,
+mint egy s más nép embere által közöltettek, adjuk, de híven tartva meg
+a kifejezés egyes sajátságait is».[39]
+
+A kettő közül melyik már az igaz és helyes? Illetetlenül hagyni-e a
+népmesét, mint ahogy a nép szokta beszélni, vagy bizonyos, nagyon tágan
+értelmezhető kiegészítés és elhagyás által oly kerek egészet állítani
+össze, mely az úgynevezett művészi eszme követelményének is megfeleljen?
+Gyüjtő és kritikus volt-e Gaal, vagy művészi feldolgozó s így költő, ki
+tárgyának érdekét mindazokkal az eszközökkel emelte, melyek nélkül a
+kiadók szerint a mesének végre is csak etnológiai becse van? Miért
+beszélnek a kiadók kétfélekép, miért dícsérik Gaalt egyszer így, másszor
+úgy? Az ember elvégre is kénytelen az utolsó nyilatkozatban nyugodni
+meg, ha nem is éppen Gaalt, de legalább a kiadókat illetőleg. A harmadik
+kötet nyilatkozata nemcsak utolsó s így érettebb megfontolás eredménye,
+hanem terjedelmesb, indokoltabb s így némileg az elmélet tekintélyével
+lép föl. Azonban mindezt bővebben vizsgálni nem célom. Azt is szó nélkül
+hagyom, vajjon Homér műköltészetét sokan és nagy tekintélyek hirdetik-e
+úgy, hogy csak tárgyat és eszmét vett a néptől s egyebet semmit. Azt sem
+veszem rossz néven költészetünk úgynevezett aranykorának kritikai
+bajnokaitól, hogy Kisfaludy K., Czuczor és Vörösmarty mellé a «stb.»
+helyett miért nem illesztették oda legalább a Petőfi nevét. Szintén azt
+sem vizsgálom, vajjon azok az újabb költők Petőfin kezdve napjainkig,
+kik a jól-rosszul, de úgynevezett népies csoportozatot alkotják, minden
+kivétel nélkül elsülyesztéssel fenyegetik-e költészetünket s köztök
+egyetlen valamire való költőcske sincs? Csak arról akarok szólani, mi
+tisztán célomra tartozik. Toldy és Kazinczy oly véleményben vannak, hogy
+a népköltészet egész szépsége csak a naiv felfogásban áll, valami kerek
+egészet, valami művészit alkotni képtelen, nyers és üres. Fennebb
+megengedik ugyan, hogy nagy ritkán a népköltészetben is találhatni
+egy-egy ép kompoziciót, de később mintegy megsokalva, visszaveszik ezt
+is, sőt a népmesére nézve egyenesen kimondják, hogy művészi feldolgozás
+nélkül csak etnológiai becse van. Mindez összevéve körülbelül annyit
+tesz, hogy a műköltészet poézis, a népköltészet nem poézis, legfeljebb
+csak a poézis anyaga, mint a történelem, a közélet, melyek szintén
+nyujtanak nemcsak tárgyat, de egyszersmind költői mozzanatokat is. Ily
+állítás nagyon megpróbálja az ember béketűrését, én pedig, legalább az
+irodalomban, nem tartozom a béketűrők közé, sőt éppen nagy barátja
+vagyok a viszálykodásoknak.
+
+A mű- és népköltészet csak egymás mellé rendelt fogalmak, a költészet
+alárendelt fogalmai. Nagy különbséget köztük még magában az sem tesz,
+hogy egyik a szellem úgynevezett öntudatlan, a másik pedig öntudatos
+nyilatkozványa. A legnagyobb műköltő teremtésében is nyilatkozik némi
+öntudatlanság, vagy ha jobban tetszik, önkéntesség s bajos állítani,
+hogy a nép ismeretlen költői a szó teljes értelmében öntudatlanok lettek
+volna. Nem hiszem, hogy Shakespeare oly öntudatosan írta volna drámáit,
+mint ahogy kritikusai felboncolják, nem hiszem, hogy a népmeseköltők meg
+ne tudták volna különböztetni a jól bonyolított mesét a rossztól s már
+az a körülmény, hogy egyik a másikén változtatott, toldott hozzá,
+hagyott ki belőle, némi öntudatosságot bizonyít. Erre ugyan azt
+mondhatni, hogy ez csak ösztön s tapintat, tehát éppen az öntudatlanság.
+Jól van, de az ösztön és tapintat mindig bizonyos homályos érzések és
+eszmék eredménye s vajjon a műköltő nem követi-e olykor, sőt talán
+legtöbbször csak ösztönét s tapintatát, melyeket sok esetben semmi sem
+pótolhat. Mindemellett sem állítom, hogy több vagy kevesebb
+öntudatlanság ne volna a népköltészet egyik jellemvonása szemben a
+műköltészettel, csak nem helyezek reá nagy súlyt. A főkülönbség köztök
+az, hogy a népköltészet máskép származik, mint a műköltészet s a
+származásánál fogva meglehetős szorosan meghatározott köre és stílja
+van, melyekben mintegy megállapodik s melyektől még a legnagyobb
+hanyatlás korszakában sem igen tér el, amíg a műköltészet szintén
+származási körülményeinél fogva, szakadatlanul és nagyban hullámzik,
+minden kört és stílt felölel, magát a népköltészetét is. E különbségek
+részletezése legjobban megmagyarázza a kérdést.
+
+A népköltészet terem, ismeretlen szerzők teremtik, maga az egész nép.
+Legvirágzóbb korszaka akkor van, midőn mindenki még nép s inkább csak a
+rang és tehetség különböztetik meg az embereket, nem egyszersmind a
+míveltség is. A királynak ugyanazon hite, előítélete van, ami a
+koldusnak, a vezér eszmeköre nem más, ha nem is éppen a hadakozásra, de
+egyebekre nézve, mint a közvitézé. A társadalmi viszonyok egyszerűek, a
+fantázia despotizmusa határtalan, történelem, vallás, filozófia, a tudás
+és tapasztalat minden ága a költészetbe van olvadva. Vándordalnokok
+támadnak, néhol egy egész testület, mint a nép költészetének ápolói és
+mívelői. Ezek is olyanok, mint maga a nép, legfeljebb csak abban
+különböznek tőle, hogy nem szántanak, vetnek, nem rendes harcosok, de
+néha még abban sem. Mindnyájan hallottunk valamit a rapszódról, skaldról
+és bardról. Hagyományaink emlegetik a hegedősöket és regeseket s tudjuk,
+mily kedvencei voltak a népnek. E vándor dalnokok némi tekintetben
+hasonlítanak mostani cigányainkhoz, kik minden tudományos zeneismeret
+nélkül tartják fenn és mívelik a néptől vett nemzeti dallamainkat.
+Sohasem nagyobb a költészet hatása, mint e korban, mi igen természetes.
+A teljes hit erejét, a korlátlan fantázia szárnyalását nem gyöngítheti a
+kérlelhetetlen analizis, minden eszme, tény, ismeret költői alakban
+jelen meg, a nyelv szegény a tudósnak, vagy filozófusnak, de a költőre
+nézve véghetetlen gazdag, nem szabatos, de oly erőteljes és plasztikai,
+mint később soha. Sehol az elmékben általánosítás, absztrakció,
+mindenütt konkrét közvetlenség. A naiv korszakból lassanként emelkedik
+ki a nép s ekkor is inkább csak egyesek és osztályok, mint az egész. Az
+emelkedésnek különböző lépcsői lehetnek, e lépcsők valamelyikénél,
+kivált midőn írni kezdenek a nép bölcsei és dalnokai, kezdődik már
+némileg a műköltészet. Azonban a műköltészet kezdete nem egyéb, mint a
+népköltészet folytatása, szerencsés körülmények közt tetőpontra emelve
+egy pár nagy tehetségű vándordalnok, egy pár hatalmas genius által, kik
+úgyszólva befejezik a nép valamely nagyobb művét, melyen századok
+dolgoztak. Ez a Homérok, ez a valódi nemzeti eposz kora, természetesen,
+a körülmények különböző változatai szerint, néhol teljes erőben
+kifejlődve, másutt a fejlődés bizonyos fokán maradva, néhol külső vagy
+belső körülmények miatt megzavarva, elcsenevészve, vagy mint nálunk,
+feledségbe temetve. E korszak termékeit néha el akarják vitatni a
+népköltészettől. Annyi igaz, hogy lehetlen oly határvonalt húzni, mely
+minden nép költészetére illjék. Például a görög aránylag míveltebb volt,
+midőn az Iliász jelen alakját nyerte, mint a német a Nibelungenlied
+keletkeztekor; az Iliász a nép- és műköltészet csodás vegyülete, bár
+amaz túlnyomóbb benne, amíg a Nibelungenliedben csekély vagy éppen semmi
+nyoma a műköltészetnek. Az is bizonyos, hogy a nemzeti eposz
+kifejlésének e végső stádiuma a nemzeti szellem bizonyos emelkedési
+fokán történik, azonban e fokot a műveltség és műköltészet korának
+tartani nagy tévedés. A műköltészet némi nyomai még nem elegendők arra,
+hogy Homért oly műköltőnek oktrojáljuk, mint aminők Virgil, Tasso,
+Zrínyi, még akkor sem, ha ezek a műköltészet úgynevezett naiv eposza
+felé hajolnának is.
+
+E korszakon túl a nép- és műköltészet mindinkább elválnak egymástól.
+Amint a míveltség terjed, a népköltészet azon arányban sűlyedez. A
+míveltség nagyobb válaszfalat von az emberek közé, mint bárminemű rang
+és hatalom. Az eszmekör és gondolkodásmód változtával, változik a
+költészet is. A míveltséget majd mindig idegen és míveltebb nemzetekkel
+való érintkezés eszközli s ritka az a nemzet, mely amit mástól
+kölcsönzött, tüstént vérébe vegye át. A műköltészet csakhamar idegen
+példányok után indul s a legtöbbször úgy jelenik meg, mint a míveltség,
+sőt a nemzeti műköltészet kifejlődésének egyik föltétele. A műköltők
+többé nem vándordalnokok, nem a nép előtt szavalják, éneklik
+költeményeiket, hanem szobatudósok, kik könyveket írnak. A közönség
+többé nem naiv hallgatóság, hanem tanult, reflektáló fők választott
+népe. A műköltők és míveltek büszkeségöket helyezik abban, hogy semmiben
+se hasonlítsanak a néphez. S valóban az már lehetlen is. Azonban a
+lenézett, együgyű nép híven őrzi a századok hagyományait, még mind
+azokat a mondákat, dalokat énekli, amelyeket apáitól hallott, átadja
+maradékainak, sőt folyvást újakat is alkot. De a hanyatlás nyomait már
+észrevehetni. A régiek romlanak, az újabbak csak a régiek ismétlései, a
+legjobb esetben új dolgok régi alakba öntve. Valami nagyobb mű nem igen
+áll elő, legfeljebb csak egy-egy dal, egy-egy ballada az, melyben még a
+régi erő nyilatkozik. A népköltészet mélyen érzi, hogy a nép két felé
+szakadt, míveltek- és míveletlenekre, hogy tehetségesb fiai egy jó
+részét mindennap veszti, de leginkább azt, hogy az előre haladó,
+felvilágosodott kor mindinkább romlására törekszik. Amíg a népköltészet
+így hanyatlik, a műköltészet mind emelkedőben vagy legalább nagy
+mozgalomban. Egy-egy nagy költő ugyan jó darab időre megszabja folyamát,
+de egy mederben sokáig soha sem maradhat. Törekvésre törekvés, irányra
+irány, túlságra túlság következik. Azonban valahányszor megúnja az
+idegen nemzetek utánzását, vagy igen mesterkéltté válik, vagy a
+filozófia hektikájában fulladoz, koronként le-lehajlik megújhodást,
+felfrissülést keresni a népköltészet ifjító forrásánál. Hogy többet ne
+említsek, Goethe a népköltészet hatása alatt teremtette meg a német dalt
+és balladát, Burns az ó-skót népköltészet karján lépett föl, végkép
+megbuktatta a francia iskolát, csak azóta van ismét szó angol líráról,
+sőt Walter Scott, Moore, Byron az ő vállain emelkedtek, mert az ilynemű
+mozgalom, bárminek nevezzék is el, nem a népköltészet utánzása, bár
+abból indul ki, hanem a fantázia győzelme a reflexió, a nemzeti szellemé
+az idegen iskolák felett és többé-kevésbbé visszatérés a természethez a
+túlhajtott vagy ferde elmélet és gyakorlat tömkelegéből. Vajjon ami
+másutt koronként jótékonyan hatott, nálunk veszéllyel fenyeget-e? Vajjon
+egy három évtized óta fejlődő iránynak erősb lüktetése sülyedés-e?
+Vajjon egy csoport középszerű költőnek bűneiért el kell-e ítélnünk a
+jobb költőket is? Vajjon bizonyos árnyoldalakért pálcát kell-e törnünk
+az egész irány felett? Csodálatos, hogy Toldy és Kazinczy Gábor urak,
+kik oly jól ismerik a külföldi irodalmak történelmét, a mi költészetünk
+úgynevezett népies mozgalmát valami hallatlan, egészen különálló ténynek
+látszanak tekinteni. És Toldy úr mennyire megváltozott húsz év alatt! Ő
+a Kisfaludy-Társaság 1843-ik nagygyűlésén így szólott: «Nem fájlalom a
+nyelvünktől idegen s rátolt görög mérték és szkémák mellőztetését,
+költészetünk e legszebb virágai az iskolai neveltetésű férfiúk
+tanulószobáikból a nemzet szabad ege alá ki nem hathattak, a tömeghez
+beutat nem nyerhettek, de fájlalom, hogy még eddig a nyelvünkben, mint
+minden nyelvben meglevő saját mértéket és ritmust ki nem lestük, nem
+szabályoztuk verseinket minnyelvünkhöz s lelki halló érzékünkhöz illőbb
+lejtéssel nem kezdtük alkotni». Íme, Toldy kívánata teljesült. A
+közelebbi húsz év költői vagy legalább egy pár költője egyszersmind
+nemzeti ritmusunk bajnokai, nemcsak gyakorlatilag, hanem elméletileg is.
+Ha egyebet nem, ennyit legalább megadhatni nekik, megadhatja kivált
+Toldi, ki egykor annyira óhajtotta a nyelvünkben meglevő saját ritmust,
+hogy e tekintetben még költészetünk úgynevezett aranykora költőinek is
+mert szemrehányást tenni. De menjünk tovább.
+
+A nép- és műköltészet származási körülményeiből könnyen megérthetni a
+jellemző különbségeket is. A népköltészet nem ismer költői egyéniséget.
+Mintha minden műve egyetlen költőtől származnék, most lelkesültebb, majd
+kevésbbé lelkesült, még erőteljes vagy már hanyatló, de ugyanegy
+költőtől. Valóban itt a nép maga szól s csak olyat, mi az egésznek
+lelkéből forrott ki. A hagyomány és közérzés háttérbe szorít mindennemű
+kiválón alanyi és egyéni felfogást. Tárgya nem előre kigondolt, hanem
+megtörtént, átélt, mely századokon át észrevétlen képződik, alakul
+költőivé. Nem arra törekszik, hogy másokra hasson, hanem, hogy
+kibeszélje emlékeit, fájdalmát, örömét. Ezért se nem ismeri, se nem
+keresi a hatás eszközeit s legtöbbször a valódisággal legnagyobb
+egyszerűséget párosít. Távol van tőle minden mesterséges ékítmény,
+hosszan kivitt hasonlat, gondos színezés, hatásra számított fordulat.
+Minden idegen tárgyat és formát eltol magától vagy amit valaha átvett,
+annyira megváltoztatta, átidomította, hogy egészen vérévé vált.
+Felfogásában naiv, előítéletes, babonás, előadásában plasztikai,
+jellemző s tele idiotizmussal. Az elbeszélő nemben nyugalom,
+célratörekvés s némi töredékesség jellemzik, a lírában pedig merész
+szökdelés s inkább belső, mint külső kerekdedség s mindenek fölött az
+énekelhetőség. Megvannak hagyományos formái, melyeket sohasem vet el.
+Tárgyban és formában konzervatív s csak annyiban újít, amennyiben a
+régin részben változtat vagy újat ékel be a régibe. Innen minden
+népköltészetben a tömérdek varians, innen különböző tárgyú
+költeményekben ugyanazon kezdő és bevégző sorok s másnemű ismétlések.
+Folyvást egy körben mozog a mythos, hőskor és falusi élet körében,
+folyvást ugyanazon eszményei, meggyőződései és előítéletei vannak.
+Egyszerű primitív viszonyokat tárgyal és sohasem komplikált, de annál
+erősb szenvedélyeket. Nem illemes, de szemérmes, nem finom, de gyöngéd,
+nem választékos, de annál természetesb. Sohasem akar semmit
+bebizonyítni, de azért mindig megvan alapeszméje. A fantázia és érzés
+leánya, kit nem vénít a reflexió. A költészet négy nemei közül csak
+kettőt mível: az epikait és lírait, a drámai- és didaktikainak rendesen
+inkább csak elemei vannak meg benne. Az eposz s mi ezzel rokon, mint
+ballada, népmese, a felé hajlik legnagyobb előszeretettel. E téren nem
+versenyezhet vele a műköltészet. Az eposz, a monda neki történelem,
+melyben hiszen, mint valami igazban s e hit elősegíti lelkesülését. A
+népmesét, legalább részben, már nem hiszi, némi iróniával áll vele
+szemközt, miből aztán humora fejlődik. Lírája tulajdonkép tánc és zene.
+Együtt születnek, sokszor elébb a tánc és dallam, mint hozzá a vers. E
+legszubjektivebb nemben is a nép szubjektivitása nyilatkozik s nem az
+egyéneké. Amit más néptől vesz át, szintén nem egy-egy kiváló egyéniség
+műve. Események szivárogtatják át, idő és benyomások készítik elő, az
+egész dolgozza föl. Szóval a népköltészet sokban hasonlít a nyelvhez,
+melyet szintén az összes nép, szintén míveletlen korszak állít elő, de
+azért az emberi szellemnek egyik legbámulatosb, legfönségesb műve.
+
+A műköltészetben a költői egyéniségek nyomulnak előtérbe. Nem annyira az
+egyesek vannak a tömeg hatása alatt, mint inkább az egyesek uralkodnak a
+tömegen. Különböző irányok és iskolák alakulnak. Minden osztálynak
+megvan a maga kedvenc költője, minden költőnek a maga kedvenc eszméje,
+tárgyai. A hagyomány nem szent, a közérzést néha maga a költő is
+bátorkodik teremteni. A jelesb műköltőket is jellemzi ugyan az, hogy
+együtt éreznek nemzetökkel, a hagyományokból dolgoznak s többé-kevésbbé
+osztoznak még nemzetük előítéleteiben is. Azonban egyéniségök mégsem
+enyészik el, csak összeolvadni törekszenek nemzetökkel, egészen nem
+olvadnak belé s a legtöbbször éppen annyit adnak magukból, mint vesznek
+a közszellemből. Goethe és Schiller például a legélesebben fejezik ki a
+német szellemet, mégis mily különbség van köztök, mindenik megtartja
+egyénisége sajátságait s mindenik csak részben fejezi ki nemzetét. Néha
+az is megtörténik, hogy a műköltő megelőzi korát, későre lesz népszerű,
+aztán ismét feledségbe sülyed s egy új korszaknak kell életre
+ébreszteni, mi a népköltészetben mind lehetlen. Példa reá Shakespeare és
+Milton. S a műköltészet e szakadatlan változását nemcsak tisztán
+politikai változások idézik elő, nagy szerepet játszik benne a reflexió,
+a tudomány is. A filozófia, történelem, nyelvészet, idegen irodalmak
+tanulmányai sokképpen hatnak reá s folyásának új-új utat szabnak. Nincs
+európai műköltészet, mely a klasszikai irodalmak jármát ne viselte
+volna, aztán az angol éppen úgy meghódolt a francia műköltészetnek, mint
+a francia az olasznak s a német majd mindeniknek. Dantén éppen úgy
+megérezhetni a középkor teológiáját és filozófiáját, mint Voltaireon a
+XVIII. század enciklopédistáit, Schilleren Kantot, az újabbakon Hegelt.
+A német romantikának a középkori művészet és irodalom iránti érdek adott
+életet, éppen mint a franciának azok a történelmi és irodalmi
+tanulmányok, melyek a XVIII. század hatását igyekeztek ellensúlyozni. A
+műköltészet majd minden idegen eszmét és formát fölvesz, sok ugyan,
+kivált a formák közül nem válhatik vérévé, de azért míveli, sőt a
+keresztyén polgárisodás és míveltség szolidaritásánál fogva sokban
+hasonlít egymáshoz majd mindenik európai nemzet költészete. Ily
+érintkezési pontok megvannak ugyan az egymással nem igen közlekedő
+nemzetek népköltészetében is, de ez az emberi szellem őstermészete
+ugyanazonságából foly, míg amott a míveltség és irodalmi tanulmányok
+eredménye.
+
+A műköltészet tárgyban és formában forradalmi, mindig újra és
+eredetiségre törekszik. Tárgya nem annyira megtörtént, mint kigondolt,
+nem annyira átélt, mint képzelt. A kitűnőbb műköltők ugyan szintén arról
+szoktak költeni, mit átéltek, de sohasem annyira, mint a nép s még e
+sajátságuk is csak egyéniségöket tolja előtérbe, holott a
+népköltészetben az egész nép áll előttünk. A műköltő mindig arra
+törekszik, hogy megindítson, nevettessen, hasson. Ezért keresi a hatás
+eszközeit, ezért a műkölteményekben annyi mesterséges ékítmény,
+bonyodalom, fordulat, egész az ízléstelenségig. Még a legnagyobb műköltő
+sem találja meg e tekintetben mindig a helyes utat. A keresztyén korszak
+legnagyobb költőjében, Shakespeareban is feltűnik az élc túlságos
+hajhászata, mellyel annyira hatni kívánt hallgatóira. A műköltő
+felfogásába továbbá mindig belevegyül a reflexió, éppen mint olvasóinál.
+A fantáziának mindig szenvedni kell valamit – néha sokat – az értelem
+szkepticizmusa miatt. Előadása szabatos, választékos, de egyszersmind
+nem oly erőteljes és plasztikai. Illedelmesb, mint szemérmes, bölcsebb,
+mint erkölcsös. Sokszor akar valamit bebizonyítani, néha művének
+kompoziciója egy egész szillogizmus s alakjai absztrakt eszmék. Olykor
+éppen erőt vesz rajta a tanítási düh s vannak korszakok, midőn egyedüli
+eszménye a tanköltészet. Változatosságra távolról sem lehet
+összehasonlítani a népköltészetet a műköltészettel. A műköltészet minden
+stílt és genret felölel. Éppen úgy fülünkbe csengenek a népköltészet
+utánzott hangjai, melyek eredetijét dajkánktól hallottuk, mint a
+klasszikai világ eszméi és érzései, melyeket tudományos míveltség nélkül
+nem élvezhetni. Megtalálhatni itt a nagy és kis költők különböző
+csoportozataiban az emberi kedély és jellem mindennemű nyilatkozatát a
+legegyénibb részletekig, találhatni itt mindent, de mindent s olykor
+csak magát a költészetet nem. A műköltészet a költészet minden nemét
+míveli, sőt új fajokat is teremt. Legkevesebb szerencséje van az
+eposzhoz, mely leginkább csak akkor sikerül neki, ha a népköltészet
+nyomain jár. A drámában már szerencsésb, sőt e nemet magas fejlődési
+fokra szokta emelni, ha a hagyományok földjén verhet gyökeret s
+népszellemből szív éltető erőt, mint ahogy a görög drámaíróknál és
+Shakespearenál történt. Lírája többé-kevésbbé megválik a zenétől. Inkább
+az olvasó, mint az énekes számára költ. Az ódában, elégiában sokszor
+felülmulja a népköltészetet, a dalban ritkábban vagy csak úgy, ha a
+népköltészettől tanul. Goethe, Burns, Petőfi a népköltészettől tanultak
+sokat, ezért nemzetök legjelesb dalköltői. E téren Goethe éppen úgy
+felülmulja Schillert, mint Burns Byront, mint Petőfi minden magyar
+költőt. A balladára nézve ugyanez áll. A regény, tanköltemény, szatira
+és humor majdnem kizárólagosan a műköltészet termékei. E fajok csak
+míveltebb korszakokban állhatnak elő, a míveltség éppen úgy éltető
+levegőjök, mint bizonyos romlottság, legalább annyi, mennyit a kifejlett
+állami vagy társadalmi élet okvetlen magával hoz. De kiválón jellemzi e
+mellett a mű- és népköltészetet az a körülmény, hogy a műköltészetnek
+több megújhodási korszakai lehetnek, aranykorát kétszer is megérheti, a
+népköltészet csak egyszer virágzik s többé sohsem.
+
+A nép- és műköltészet e jellemvonásait, bár futólag s elég hiányosan,
+nem azért igyekeztem vázolni, hogy a népköltészet elsőségét kimutassam a
+műköltészet felett. Akkor éppen oly nemű, habár nem is oly nagy hibába
+estem volna, mint Toldy és Kazinczy Gábor urak. Igaz, a népköltészet
+virágzó kora költőibb s a fantázia nagyobbszerű műveire alkalmasb
+korszak, mint a műköltészeté s Macaulaynek sok igaza van, midőn azt
+mondja, hogy a művelődés haladtával a költészet csaknem szükségeskép
+hanyatlik, amely arányban többet tud és gondolkodik az ember, annál
+kevesebbet tekinti az egyént, inkább az osztályokat s ennélfogva jobb
+elméletet s rosszabb költeményeket ír. Azonban a népköltészet virágzó
+korszakába is benyúlik már a műköltészet s bizonyos pontig elősegíti
+emelkedését, továbbá a műveltebb korszakokban szintén állanak elő nagy
+költők, kik a mult és jelen benyomásai alatt, egyaránt merítve a
+népköltészet hagyományaiból s koruk eszméiből, oly műveket állítnak elő,
+melyek versenyeznek a népköltészet legnagyobbszerű teremtményeivel is,
+végre a költészet forrása, ha apad is korszakonként, sohasem apad ki
+egészen s mindig marad néhány tiszta csepp az emberiség enyhületére.
+
+Mind a nép-, mind a műköltészet kényszerű és felséges nyilatkozványa az
+emberi szellemnek s egyik sem menekülhet a másik hatása alól. Boldog az
+a nemzet, mely mindkét nemben nagy műveket állíthatott elő; rendesen
+amely nemzetnek gazdag népköltészete van, műköltészete is az. Boldog az
+a korszak, midőn szerencsés körülmények közt a nép- és műköltészet
+testvériesen érintkeznek s egyik a másikból csak azt olvasztja magába,
+ami szép és nagy. Az esztétikusnak nem az a tiszte, hogy egyiket a másik
+rovására dicsérje, hanem hogy méltányolja mindenikben ami méltányolni
+való s tanulja mindenikből, mit tanulnia lehet. Különben is mindeniknek
+megvan a maga fény- és árnyoldala. A népköltészet termékei nagyon ki
+vannak téve az elveszés és csonkítás veszélyeinek; a műköltemények,
+kivált a nyomtatás feltalálása óta, nem igen veszhetnek el, pedig soknak
+vesztét éppen nem bánná az ember. A népköltemények hiányait a
+szájról-szájra adás sokszor elenyészteti, hézagait pótolja, az
+elmosódott részeket kidomborítja, kerekké görgeti; a műköltemények úgy
+maradnak, ahogy írójuk írta, örökre, minden hibáikkal együtt. A
+népköltészet csak a fejlődés bizonyos fokáig kíséri az emberiséget; a
+műköltészet mindvégig hű dajkája. A népköltészet köre szűk, de abban
+aztán erős is; a műköltészeté tág, de sok nem tisztán költői, sőt
+ellenséges elem is vegyül bele, melyek gyöngítik a fantázia
+szárnyalását. A népköltészet nem szabályos, sőt néha féktelenebb, mint
+óhajtanók; a műköltészet igen is szabályos, sokszor ferde szabályok
+rabja. A népköltészet technikája primitív, de magába rejti a nemzeti
+ritmus bűbájos hangjait; a műköltészet néha a nemzeti ritmust idegennel
+nyomja el s ha ezt nem teszi is, sőt kiművelve a tökély magas fokára
+emeli, nyelve, szókötése ritkán versenyezhet a népköltészet
+költőiségével. A népköltészet a romlás, sülyedés korszakában könnyen
+válik póriassá, trágárrá, nyerssé, üressé, míg a műköltészet hanyatlását
+leginkább az jellemzi, hogy túlfinom, mesterkélt, tudós vagy éppen
+erkölcstelen. Bajos meghatározni, melyik nagyobb baj, de annyi bizonyos,
+hogy a rossz népköltemények magukban a néptöltészetet éppen oly kevéssé
+jellemzik, mint a rossz műköltemények a műköltészetet.
+
+Toldy és Kazinczy G. mégis, úgy látszik, csak a romlott vagy rossz
+népkölteményeket vették tekintetbe, midőn a népköltészetről ítéltek, de
+ugyanakkor egyszersmind a legsikerültebb műkölteményeket tartották szem
+előtt. Lehet-e máskép? Avagy a Nibelungenlied csakugyan nyers mű volna,
+az angol és skót balladák üresek, a Cid spanyol románc-ciklus műbecs
+nélküli s Homér csak azért maradhat meg trónján, mert műköltővé lehet
+oktrojálni? Tehát a népmesének csak úgy van becse, ha elrontjuk vagy
+felcifrázzuk, mint Majláth, avagy ha népietlen vagy rossz magyarsággal
+adjuk elő, mint Gaal? Így Addison bizonyára elsülyesztéssel fenyegette
+versben és prózában az angol irodalmat, midőn Spectatorjében az angol
+népballadákat a műköltészet remekeivel merte összehasonlítani s a
+«Vadászat Chevyben» című ballada némely részét éppen annyira becsülte,
+mint az Aeneis ezzel párhuzamos helyeit. Goethenek nem volt ízlése,
+midőn a népköltészetből mert tanulni. A Grimm-testvérek tévednek, ha
+mint műegészeket is becsülni tudják a német nép egyszerű meséit. Toldy
+és Kazinczy G. nagy megvetéssel szólnak a nép nyelvi és verselési
+tökéletlenségeiről is. De, kérdem, a Magyar Akadémia nyelvtana nyelvünk
+tökéletes elmélete-e? Műprózánk elérte-e a tökély magas fokát, csak a
+tiszta magyarságban is? Bizonyára népdalainkból és népmeséinkből
+nyelvészeink és stilisztáink sok tökéletlenségét lehet megigazítani.
+Bizonyára a nép «szellemi fejletlensége» korszakában alakult nyelvünknek
+bámulatos egy rendszere van, ha mindjárt a szellemi fejlettség napjaiban
+élő nyelvészeink még nem is bírták kikutatni minden titkát. Nem védem a
+verselési tökéletlenséget, sem a nép-, sem a műköltészetben, de
+népköltészetünk verselési tökéletlensége mégis olynemű, hogy
+népzenénkkel együtt a legfőbb tekintély a nemzeti ritmus kérdésében s ha
+Toldy figyelmet fordít reá, nem követi el azt a hibát
+költészet-történelmében, (II. kötet 100–101 lap), hogy Amade magyar
+szkémáit olasz melódiáknak tartsa.
+
+De mindez hagyján. Toldy és Kazinczy G. kivált a kompoziciót tagadják
+meg a népkölteményektől. Egyszer bevallják ugyan, hogy ezt a népi
+elbeszélők ügyetlensége rontja meg, de később már egészen csak a nép
+szellemi fejletlenségéből származtatnak mindent. Vajjon a műköltészetben
+nincs-e hiányos kompozició? A műköltemény csak azért, mert műköltemény,
+már jó kompozició-e? S a szellem fejlettsége, mely a műköltőnél ritkán
+hiányzik, szükségesb-e a jó kompozicióra nézve, mint az erős fantázia,
+melyet a műveltség nem adhat? Igaz, a népköltemények gyakran csonkítva
+vagy zavartan szállanak a késő nemzedékre, azt sem tagadhatni, hogy a
+népköltészet sok s tán legjobb termékeit feledségbe temeti az idő árja s
+így ítéletünket, okoskodásunkat nem támogathatja annyi példa, mint a
+műköltészetben, de amik fennmaradnak is, elég világosan bizonyítják,
+hogy éppen az invenció és kompozició a népköltészet egyik erős oldala. S
+ez igen természetes. A népköltészet virágzó korszakákan a fantáziát nem
+gyöngítheti a reflexió, mint a műveltség idejében. A nép emléke meg nem
+tarthat olyasmit, ami nem kelt érdeket, nem köti le a figyelmet, szóval
+nem kerekedik ki szerves egésszé. Nem fogadja el, nem adja tovább s e
+kritikája sokkal döntőbb, mint a műköltészeté. Vagy ha az invenció és
+kompozició nagy hiányai mellett is elfogad valamit a tárgy nagyszerűsége
+iránti érdekből, minden egyes dalnok, minden nemzedék ráteszi kezét,
+javít rajta, alakítja, símítja, mint a patak hulláma a kavicsot. A
+műköltő szegény invencióval, gyönge kompozicióval is nagy hatást tehet.
+A költői egyéniség eredetisége, a lírai hangulatok varázsa, a reflexiók
+mélysége, az ékesszólás vagy humor ereje sokat eltakar és feledtet a
+művelt közönségnél. Példa reá Byron. A népre ilyesminek kevés hatása
+van. A mese leleményes szövevénye, a kompozició kereksége, a szereplő
+egyének kidomborodó alakjai leginkább azok, miken kapni szokott s amik
+legmélyebben nyomulnak emlékébe. Sőt e tekintetben a műköltészet is a
+népköltészetre támaszkodik. A görög mondavilág invenciói- s néha kész
+kompozicióiból táplálkozott az egész európai úgynevezett klasszicizmus.
+Az epikusok egészen Homérra támaszkodtak, akik pedig más úton indultak,
+mint Dante és Milton, a keresztyén hagyományokhoz kellett folyamodniok.
+Ariosto a középkori monda- és mesevilágból merített, Shakespeare gyakran
+leszállott a népmondák- és balladákhoz s örömest átvette a kész mesét. A
+népköltészet hány hőse, mondája, meséje jelenik meg koronként a
+műköltészet terén s a történelmi évkönyvekben is nem azok az események
+legalkalmasbak-e a kompozicióra, vagy éppen kész kompoziciók, melyek
+mint mondatöredékek vegyültek oda?
+
+Nincs itt helye taglalnom az európai népköltészet nevezetesb műveit a
+kompoziciót illetőleg. Csak a mi népköltészetünknél maradok, csak az
+ó-székely balladákra szorítkozom. Népköltészetünk valóban szegény s csak
+a lírában és népmesékben lehet valamennyire gazdagnak mondani. De vajjon
+műköltészetünk gazdag-e? Hiszen itt is csak a lírában vagyunk gazdagok s
+a költészet más két nemében, hol a kompocizió erejétől függ legtöbb, sőt
+minden, szegénységünk szembetűnő. A régibb költészetben egyedül Zrinyi
+műve érdemli meg a valódi kompozició nevét. De ha mélyebben vizsgáljuk e
+kitűnő művet, érezni fogjuk, hogy Zrinyi invenciója és kompoziciója egy
+jó részét Tasso és Virgil közegén át Homér és a görög nép «szellemi
+fejletlenségéből» merítette. S ezt nem megróváskép mondom, sőt bámulom
+Zrinyit, hogy mindemellett mégis eredeti tudott maradni. A klasszikai,
+francia és német iskoláink költői nem voltak képesek valami életrevaló
+kompoziciót előállítani. Költészetünk úgynevezett aranykorszakában, a
+drámai nemben, csak Bánk bánt tudjuk felmutatni, melyet éppen az
+aranykor költői és kritikusai mellőztek mindvégig, pedig maig is, minden
+fogyatkozásai mellett, egyetlen erősb drámai kompoziciónk. E korszak
+legnagyobb képviselője Vörösmarty. Senki sem tiszteli nálam jobban
+Vörösmartyt. Ő vetette meg költészetünk nemzetibb alapját, ő proklamálta
+a fantázia szabadságát, ő alakította át művészivé a magyar költői
+nyelvet az erő és sajátság sértése nélkül, az ő gazdag tehetsége
+árasztott legtöbb fényt és meleget költészetünkre egy egész
+század-negyedig. Azonban a legnagyobb rokonszenv és tisztelet mellett is
+bajos drámáiban és eposzaiban erős kompoziciót találni. Drámái e
+tekintetben szóba se jöhetnek. Eposzaiban ritkán sikerül az egész, csak
+a részlet. Másnemű szépség van bennök, mint a kompozicióé. «Zalán
+futásában» tulajdonkép kompozició sincs. «Eger» című művében az Ómár és
+Ida jeleneteiből, egy epizódból áll a kompozició egész gazdagsága. Csak
+a «Két szomszédvár»-ban van valódi kompozició, bár nem az erősbek közül
+való. Tudom, hogy apróbb elbeszélő műveiben, balladái közt vannak
+sikerült kompoziciók is, kivált azokban, melyeknél a népköltészet is
+nyujtott némi támogatást, mint «Szép Ilonka», «Szilágyi és Hajmási»
+címűekben. Különben nem azt akarom vitatni, hogy műköltészetünkben
+nincsenek sikerült kompoziciók, hanem azt, hogy Toldy és Kazinczy G.
+által annyira lenézett népköltészetünkben is csak megakad ilyesmi.
+Népmeséink, tisztán a kompozicióra nézve, bátran versenyezhetnek,
+novelláink legjelesbjeivel, melyeknek Achilles-sarka rendesen a
+kompozició. Fehér Anna népballadánk, bár verselése silány, erősb
+kompozició Arany Ágnes asszonyánál. Sem Kisfaludy Károly, sem Garay nem
+írtak oly sikerült balladákat, mint «Barcsai» és «Molnár Anna» és Kriza
+gyüjteményének 5–6 balladáját, melyekből egy párt mutatványkép
+közlöttem, szembe merem állítni költészetünk legsikerültebb balladáival
+s éppen a kompozicióra nézve.
+
+Sajnálom, hogy nem közölhettem Kriza gyüjteményének minden balladáját,
+mert fényes bizonyságot tettek volna népköltészetünk alkotó erejéről. De
+elmondom egy párnak tartalmát. A prózai vázlatból is látszani fog, hogy
+a nép «szellemi fejletlensége» nem oly ellensége a költői kompoziciónak,
+mint ahogy Toldy és Kazinczy G. hiszik.
+
+A «Kádár Kata» című balladának tárgya oly régi, mint a szerelem és
+rangkülönbség. Gyula Márton így szól anyjához:
+
+  Anyám, anyám édös anyám
+  Én êvöszöm Kádár Katát
+  Jobbágyunknak szép lėányát.
+
+Az anya nem engedi. «Vedd el, – úgymond, – nagy uraknak szép leányát.» A
+fiúnak csak Kádár Kata kell. Anyja kitagadja, a fiú bujdosni indul.
+Kádár Kata egy keszkenőt ad neki emlékül.
+
+  Mikor e szénibe[40] vörösre változik
+  Akkor életöm is tudd mėg, mėgvátozik.
+
+Gyula Márton bujdosik hegyeken, völgyeken, egyszer változást lát a
+keszkenőn. Kocsisára kiált, hogy hajtson sebesebben:
+
+  A főd az istené, a ló az eböké,
+  Fordûjunk, mett vörös szén már a keszkenyő,
+  Kádár Katának is immán rég vége lőtt.
+
+A falu végén a pásztorral találkozik s kérdi tőle, hogy mi ujság a
+faluban. A pásztor azt mondja, hogy neked rossz, mert anyád megfogatta
+Kádár Katát s feneketlen tóba vettette. A fiú odaigéri a pásztornak
+hintóját, pénzét, csak mutassa meg neki azt a tót, hova kedvesét
+bevetették.
+
+  El is mönének ők a tónak széjire,
+  Kádár Kata lelköm, szój ėgyet, itt vagy-e?
+
+A lyánka megszólal s kedvese utána rohan a hullámok közé. Anyja
+búvárokért küld, megkapják mindkettőt egymást átölelve. Mind a kettőt
+eltemetik, egyiket oltár elébe, másikat oltár háta megé, a kettőből kinő
+két kápolna-virág, melyek az oltár tetején összekapcsolódnak.
+
+  Az anyjok oda mönt, le is szakasztotta
+  A kápôna-virág hėzza így szólala:
+  Átkozott légy, átkozott légy,
+  Édös anyám Gyulainé!
+  Éltömbe rosz vótál,
+  Most is mėggyikôtál.
+
+Íme, nem kerek kompozició-e ez? Nem kerekebb-e, mint Vörösmarty
+«Rabló»-ja, vagy «Salamon»-ja? Mily kényszerűen teszi egymást
+boldogtalanná e három személy s mintegy ötvenkét sorban mily sebesen s a
+főmozzanatok mily erős kidomborításával foly le e kis tragédia! Semmi
+fölösleges díszítmény, semmi lírai ömlengés. Az egyszerű elbeszélés
+gyorsan halad s minden fordulóponton a szenvedély egy-egy igaz és erős
+nyilatkozata. A kitagadás, az emlékbe adott keszkenő babonája a
+cselekvénynek mind megannyi szála, melyek összeolvasztva rejtik magukban
+az indokot és bonyodalmat s mélyen hatnak fantáziánkra. S a szenvedély
+démonizmusa, mely az ifjút a hullámok közé ragadja mily költőileg van a
+tóban megszólaló leánnyal kifejezve. Aztán, midőn az anya, mintegy
+megbánva tettét, kifogatja s egymás mellé temetteti őket s oda megy
+vigaszul, emlékül virágot szakítni sírjokról, mily rémítőn kell
+megrendülnie bűne öntudatában! Boldoggá akarta tenni fiát és megölte,
+enyhülni akar sírjánál, virágot szakít emlékül s az emlék egy átokká
+válik, mely sohasem némulhat el. Kell-e erősb és költőibb
+igazságszolgáltatás? A szeretők sírján növő fát vagy virágot hányszor
+használják a műköltők, nálunk is csak Petőfi kétszer használja, de míg
+nála is csak költői díszítmény, némi közhelyféle, itt a kompozició
+lényeges része, úgyszólva befejezése a cselekvénynek.
+
+A «Budai Ilona» című ballada egy anyát rajzol. Ellenség üt a falura,
+talán éppen a tatárok. Az anya összeszedi kincseit, fölkapja két kis
+gyermekét és szalad az erdőnek. Úgy tetszik neki, mintha üldözők
+közelednének, zaj, lódobogás hallszik a távolból. Jobban szalad, de a
+nagy teher miatt lábai már alig bírják. «Gyermeket ingyen ad az Isten,
+de pénzt nem, azt szerezni kell» – kiált fel s leteszi egyik gyermekét a
+fa alá s tovább szalad. Ismét hallja a zajt és a lódobogást, ismét
+jobban kezd szaladni, de a nagy teher miatt már roskadoz. «Gyermeket
+ingyen ad az Isten, de pénzt nem, azt szerezni kell» – kiáltja újra,
+másik gyermekét is leteszi egy fa alá s megkönnyebbülve tovább szalad.
+Végre kiér az erdőből egy tisztásra, a zaj, a lódobogás többé nem
+üldözi. A félelemtől megzavart lélek eszmélni kezd. Egy bivaltehén jő
+vele szembe, mely egyik fáradt borját szarva közé vette, a másikat pedig
+maga után rijja. Az anyából egész erejében tör ki az önvád. A bivaltehén
+megjelenése tulajdonkép nem egyéb, mint a fölébredt önvád erős
+kifejezése. Íme, az oktalan állat jobban szereti gyermekeit, mint ő!
+Visszamegy, rohan s a’ tájt, hol elhagyta egyik gyermekét, megáll, nevén
+szólítja, magához híja, de csak azt hallja visszhangzani a sűrűből: «Nem
+vagy anyám, ha szerettél volna, el nem hagytál volna». A másik helyt is
+ugyanazt hallja, tulajdonkép csak kétségbeesésében, félőrültségében
+képzeli hallani. Tépdesi haját s önmagát megátkozó jajveszékeléssel
+végződik be a ballada.
+
+Hát nem műegész-e ez? Az invenció benne nem eredetibb-e, mint Arany
+«Árva fiú»-jában, s kompoziciója nem éppen oly erős-e, mint amannak
+Aranynál? A sírból gyermekéért feljövő szülő, a síron túl is éber szülői
+szeretet, a népköltészetnek sokszor használt gondolata. Itt e
+tekintetben semmi olyan, mit, legalább én, valahol olvastam volna.
+Aranynál a kísértet megjelenése a sötétben megijedt gyermek kedélyének
+nyilatkozata, aztán a mostohaanya is látja, mert a félelem a gyermektől
+elragad reá is, mert bűnének öntudata szintén megeleveníti előtte a
+kísértetet. Szóval a kísértet megjelenése nemcsak babona, hanem
+lélektani alapra fektetett költői gondolat, éppen mint Shakespearenél,
+hol Banquo árnya szintén a Macbeth lelki furdalásának szülötte. E
+balladában sincs máskép: az elveszett gyermekek felkiáltása az anyai
+lelkiismeret és kétségbeesés hangja. Vajjon Shakespearetől vagy Aranytól
+tanulta-e ezt a nép vagy ők tanulták a néptől? A költészetben sokat,
+igen sokat lehet tanulni a nép «szellemi fejletlenségéből».
+
+Hadd térjek át ama két balladára, melyeket egész épségökben szóról-szóra
+lehetett közölnöm.
+
+A «Bátori Boldizsár» című balladát tekinthetni egésznek vagy töredéknek,
+rosszalhatni költői igazságszolgáltatását vagy elfogadhatni az én
+magyarázatomat, de azt lehetlen el nem ismerni, hogy a férjét gyűlölő és
+kedvesében mélyen hívő Judit asszony mesterileg van rajzolva, hogy a
+műnek minden sora, a cselekvény minden mozzanata oly egymásból foly, oly
+szerves egészet alkot, minőket műballadáinkban ritkán találhatni. Judit
+ott ül a bölcső mellett és rengeti gyermekét. A gyermek arcvonásaiban a
+kedveséit látja és reá gondol. A szerelem és gyűlölet felindulásában
+kiáltja:
+
+  Beli fijam, beli, szép futkosó fijam
+  Mett neköd nem apád Bátori Bódizsár.
+
+Mi természetesb, mint hogy az anya ringatván gyermekét daloljon,
+gyügyögjön neki, mi megfoghatóbb, mint hogy Judit asszony gyönyörködjék
+gyermekében, e gyönyörbe férje iránti gyűlölete vegyüljön s elandalodása
+közben mintegy önkénytelen kibeszélje titkát. Aztán ő nemcsak szereti
+kedvesét, hanem büszke is reá.
+
+  Im az a te apád erdéji kapitány
+  A ki atta neköd szép arany böcsőjit.
+
+Szerelmében a női hiúság is szerepel, az ő kedvese hős, egy ország
+parancsnoka, gazdag, pazar és gyöngéd az övéi iránt. E bölcsődal a
+kedves utáni forró vágy, a férj elleni gyűlölet, a gyermek iránti
+gyöngédség olvadéka. Mindez nyolc sorban s mily művészien! Azzal, amit a
+ballada elmond, fölkelti az olvasó lelkében azt is, amit elhallgat.
+
+A nő hallgatózó férje kiáltására zavarba jő és tettető, hízelgő hangon
+
+  Bizon nem tagadom, lelköm, jámbor uram
+
+olyat mond, mivel senkit sem ámíthatni el. E zavarából, az ügyetlen
+mentségéből látszik, mennyire átadta magát szíve gerjedelmének, mennyire
+nem gondolta, hogy valaki még kihallgathatja beszédét. Mily bajos egy
+őszinte érzés felindulásában hazudni! Elhagyta ravaszsága, mellyel eddig
+annyiszor kijátszotta férjét, de egy pár pillanat s ismét rendbe szedi
+magát. Férje második kiáltására már jobban felel:
+
+  Minnyát nyitok, minnyát, lelköm jámbor uram,
+  Hadd huzzam lábomba karmazsin csidmámot,
+  Hadd vessem nyakamba vont arany szoknyámot.
+
+Időt akar nyerni, hogy valamit kigondolhasson férje haragja
+csillapítására, vagy pedig, hogy elrejthesse magát. De a férj berúgja az
+ajtót és halált kiált fejére. A nő nem kér, rimánkodik, sem hízeleg és
+tettet többé. Méltóságába burkolózva kiáltja a szolgának:
+
+  Hol vagy édes szógám, legkedvesebb postám
+  Készitsd elő neköm, hat lovam, hintómat.
+
+Egy szava sincs férjéhez, a haláltól sem fél, csak kedvesére gondol,
+mélyen hiszi, hogy nem fogja elhagyni őt s megmenti. E hit még a
+vérpadon se hagyja el. Időt akar nyerni, az aggodalom, remény s
+méltatlanság hangján kiáltja a hóhérnak:
+
+  Várj kicsit, várj kicsit te fekete hóhér!
+  Mett a halottnak is hármat harangoznak,
+  Lám árva fejemnek ėgyet sem kondítnak.
+
+Nem csalatkozott, kedvese megérkezik és
+
+  Eccör megforditsa, keccör megcsókôja
+  Keccör megfordítsa, százszor megcsókôja.
+  «Enyim vagy nem másé, te asszonyi állat.
+
+Talán fölösleges magyaráznom, hogy a «te asszonyi állat» a régebbi
+időben nem volt gyöngédtelen kifejezés s csak annyit tett, mint most az
+asszonyi lény. Akinek nem tetszik, könnyen tehet helyibe mást, például:
+édes szerelmesem! Azonban e három sor nagy szépségéről lehetlen nem
+szólanom. Bátori [!] lóhalálába érkezik, rohan a vérpadra, megragadj
+akedvesét, egyszer megfordítja, mintha meg akarna győződni, vajjon ő az,
+él-e s reá borul, csókolni kezdi. Aztán mintha még nem hinne szemeinek,
+mintha nem tudna betelni kedvese nézésével, még egyszer megfordítja,
+csókjaival halmozza el s mintegy csak most juthatva szóhoz, a
+szenvedély, öröm és diadal hangján kiáltja: Enyim vagy, nem másé!
+Mennyire ki van fejezve ez egy pár sorban a megmentés gyors
+erőszakossága, a szenvedély és öröm szilaj rohama. Nem tudom, van-e
+műballadáinkban ilynemű jelenet hasonló erővel kifejezve, de annyi
+bizonyos, hogy e helyet régibb és újabb költőink közt senki sem írta
+volna meg jobban.
+
+A «Julia szép leány» című ballada nagyobb becsű, mint műköltészetünk
+hozzá hasonló legendaszerű termékei. Abban az egy pár legendában,
+melyeket Vörösmarty és Czuczor írtak, többé-kevésbbé hiányzik a naiv
+meghatottság s fenséges egyszerűség. Vörösmarty «Hedvig»-je nem ment a
+túlterheltségtől. A szép leírások, a ragyogó s hosszan kivitt hasonlatok
+meglehetősen gyöngítik a kompozició hatását. Czuczor «Szűz Margit»-ja
+kissé józan mű, a benne előforduló látomás csak parabola. Margitnak egy
+mezei séta alkalmával is eszébe juthatott volna az, mit a látomás neki
+kinyilatkoztat. Átalában a szövevény nem olyan, mely szükségessé tegye
+az isteni beavatkozást. Aztán mindkettőben nincs eléggé elfedezve a
+célzatosság. A «Julia szép leány» című népballadának éppen a naiv
+meghatottságban s fönséges egyszerűségben rejlik ereje. S mily
+természetes benne a természetfölötti látomás! Julia egy beteg leány, ki
+közelegni sejti halálát, már elfordult a föld örömeitől, a túlvilágra
+gondol, az égre szögzi szemeit. S íme egy gyalogösvény nyúlik le az
+égből.
+
+  S azon ereszködék fodor fehér bárány,
+  A napot s a hódat szarva között hozván,
+
+hogy eljegyezze az ég mátkájának. A látomás alapja a leány kedélyében is
+le van téve. Mintegy vágyát látja megtestesülni, Isten szólítja magához,
+mint ahogy a nép szokta mondani.
+
+Ami magát a látomás leírását illeti, bizonyára nem mondhatjuk oly
+szépnek, ragyogónak, mint amidőn Vörösmarty ír le valamit. Például,
+ahogy Gábor angyalt írja le:
+
+  Ment az angyal. Hajnal nyilt utána,
+  Dal szövődött szárnya zajszelétől,
+  Dal, minőt a lélek hall magában
+  Éjein, ha boldog álma megjön,
+  S a nem ismert tündérhon öléből
+  Legrejtettebb vágya visszahangzik.
+
+magában mind nagyon szép, de kérdés, vajjon oly szép-e akkor is, ha mint
+a mű organikus részét tekintjük? E szép rajz semmi szükségest sem
+jellemez, semmire sem készíti elő az olvasót, semmit sem hat a
+cselekvényre, csak költői díszítmény, mely ha nem árt, nem is használ.
+Balladánkban minden ilynemű festés lényeges rész. A látomás az egésznek
+forduló pontja, rajzában legnagyobb súly a fényre van helyezve. Minden,
+égi (nap, hold, csillagok), templomi (égő gyertyák), világi (aranyperec)
+ragyogvány egy fénytengerbe olvad, hogy mintegy megdöbbentse s
+magasztaltságba ejtse Juliát. S e fénytengerben, mint János mennyei
+jelenéseiben, a bárány jelképes alakja lebeg, a szeretet hívó szavai
+hangzanak, melyeket oly ünnepélyesen rekeszt be az igéret:
+
+  Első kakasszókor jőnék nözésedre,
+  Másod kakasszókor téged mėgkérnélek,
+  Harmad kakasszókor téged elvinnélek.
+
+A leány el van jegyezve az égnek, még csak anyjától akar búcsút venni,
+ez egyetlentől, mi a földhöz vonja. Hazamegy, elmondja látomását, hogy ő
+már az ég menyasszonya és felkiált:
+
+  Sirass anyám, sirass, éltömbe hadd hajjam,
+  Hadd hajjam éltömbe, hogy siratsz hótomba.
+
+Látni óhajtja anyja könnyeit, érezni, hogy mennyire szeretve volt. A
+legnemesb érzés felindulásai közt válik meg a földtől, anyja könnyei,
+csókjai kísérik a mennyei mátka karjai közé,
+
+Úgy látszik, mintha hiba volna, hogy a látomás egész jelenete kétszer
+fordul elő, egyszer, mint leírás, másodszor mint elbeszélés. Valóban ez
+más helyt hiba volna, de itt a költemény természete, maga a lélekállapot
+kívánja meg. Julia beszéde nem pusztán elbeszélés. Őt mélyen meghatotta
+a látomás, önkénytelen ismétli, mintegy belé éli magát. Az ismétlés
+nagyon kiemeli a látomás csodáját, mintha az ember nem tudna betelni
+vele s bámulatába mélyedne. Aztán az anya is abban a pillanatban már
+látni kezd mindent, miről leánya beszél, mert alig kiáltja a
+haldoklónak:
+
+  Lėányom, lėányom! virágos kertömbe
+  E’ső raj méhömnek gyönge lépecskéje,
+  Gyönge lépecskének sárguló viaszsza,
+  Sárog viaszszának fődön futó füstye,
+  Fődön futó füstye s mėnnybe ható langja!
+
+már megnyilik a menny:
+
+  A mėnnyei harang húzatlan szólalék,
+  A mėnnyei ajtó nyitatlan megnyilék,
+  Jaj! az én lėányom oda bévezeték!
+
+Nem hiszem, hogy lehessen a népköltészetnek oly ellensége, ki ne érezze
+e nyolc sor költői nagy szépségét. A fájdalom és keresztyén rezignáció
+hangja ez. Mély fájdalom s az Isten akaratjába való mély megnyugvás
+olvadnak benne össze. Mily eszmeiség s mily plasztikailag kifejezve! A
+virágos kert az anya ifjúsága, az első raj méhnek gyönge lépe az első
+gyermek, ki már halvány, beteg, mint a lép viasza. A földön futó füst a
+halandó test, az égbeható láng a halhatlan lélek. S az anyai érzés e
+megindító sóhaját mily fönségesen fejezi be ama három sor, melyek a
+leány mennybeszállását festik s az olvasót a menny titkai, sejtelmei
+közt hagyják.
+
+Az ily szép helyek a népköltészetben nem tartoznak éppen a legritkábbak
+közé. Az Erdélyi, a Kriza s a magam kézirati gyüjteményéből nem egyet
+hozhatnék föl. Például a börtön iszonyát sehol sem láttam oly erős
+színnel festve, mint Kriza gyüjteménye egyik balladatöredékének e
+soraiban:
+
+  Siratozza magát a szegény rab-asszon:
+  «Ma hét esztendeje, têjes harmad napja,
+  Hogy estem rabságra, szörnyű nagy fogságra,
+  Hol husomat értem, husomat mėgöttem,
+  Hol ezt nem tehettem, kégyók, békák ötték
+  Hol vérömet értem, vérömet mėgittam,
+  Karomból, lábomból véröm sokszor szíttam.
+  A ki nėköm adná kinyerének héját
+  Biz az is mėglátná mėnnyeknek országát;
+  A ki nėköm adná poharának vizét,
+  Az is mėgkostôná a ménnyország izét.»
+
+S a gyűlölet minő szenvedélyes kifejezése az, mi válaszkép a rab fülébe
+dördül:
+
+  «Mintsem neki adnám kinyeremnek héját,
+  Inkább oda vetném küssebb komondornak,
+  Mintsem oda adnám poharamnak vizét
+  Inkább megitatnám palotám fődivel.
+  Fogjátok vigyétök a fővövő hejre!»
+
+Talán elég. Talán ennyi is képes megingatni azokat a nézeteket, melyek
+nemcsak a Toldy és Kazinczy G. uraké, hanem [melyeket] egy egész
+irodalmi nagy párt vall magáéinak. S lehetett-e jobb alkalmam
+ostromlásukra, mint éppen most, midőn népköltészetünk egy pár kitűnő
+termékét volt szerencsém bemutatni. Azonban midőn a népköltészet
+esztétikai nagy becse mellett küzdök, midőn költészetünk úgynevezett
+népies mozgalmának védelmére kelek, nem a népköltészet puszta utánzására
+utalom költőinket, sem népies mozgalmunk nagy visszaéléseit nincs
+szándékom még távolról is mentegetni. A közelebbi tíz év alatt talán
+senki sem küzdött hevesebben e visszaélések ellen, mint én; jól vagy
+rosszul, sikerrel vagy siker nélkül, de küzdöttem. Azt is tudom, hogy a
+költőnek kora eszméi színvonalán kell állania, hogy a népköltészetnek
+sem köre, sem felfogása nem elégítheti korunkat s a költészet sohasem
+kötheti magát egy genrehez, egy iskolához s legkevésbbé lehet az egész
+nemzet helyett, egy osztály csatlósa, legyen ez akár az úri rend, akár a
+nép. De mélyen fölindít, midőn a népköltészetet, esztétikai szempontból,
+annyira becsméreltetni hallom s költészetünknek úgynevezett népies
+mozgalmát a sülyedés korának bélyegzik. Amely esztétikus nem tudja
+élvezni a népköltészetet, az a műköltészet némely remekeiben is igen
+keveset fog találni s ellensége lesz mindannak, ami friss, eredeti és
+sajátságos. Aki képzelhet oly valóban nemzeti költészetet, melynek
+legalább egyik alapja nem a népköltészet, az csak az idegen irodalmak
+utánzásában keresi a nemzeti költészet dicsőségét. Csodálatos, hogy
+kritikusaink némelyike költészetünk mindenik iskoláját tudja
+méltánylani, csak a népiest tartja Isten csapásának. E sülyedés kora
+alkalmasint azért van oly élesen kijelölve, hogy annál inkább feltűnjék
+az aranykor, melynek Kisfaludy K. és Vörösmarty kiváló képviselői. Toldy
+úr, úgy látszik, restelte oly költészetnek írni meg történelmét, melynek
+nincs oly aranykora, mint például a németnek, azért oktrojált egyet a
+magyarnak is. Nem vette tekintetbe, hogy itt másnemű a fejlődés s a
+német sablon éppen oly kevéssé illik a magyar, mint az angol irodalomra,
+pedig ott ugyancsak nagy költők vannak ám. Különben az aranykort nem
+azok szokták kijelölni, akik benne élnek, hanem az utókor. Aztán az az
+úgynevezett népies mozgalom csak folytatása költészetünk ama nemzetibb
+átalakulásának, melyet Kisfaludy és Vörösmarty kezdeményeztek.
+Tulajdonkép egy korszak ez, a fejlődés különböző stádiumán s éppen nem
+lefelé. Egy s másban ellentétben vannak ugyan, de egymás kiegészítői. A
+népies kifejezés csak pártnév s mint ilyen, éppen oly kevéssé fejezi ki
+a lényeget, mint a romantika pártneve. A népies iskolára, amint némelyek
+meghatározzák, csak annyit adok, mint más iskolára, de sokat, mindennél
+többet adok ám arra, hogy uralkodóvá tette költészetünkben a formát
+illetőleg a nemzeti ritmust, a tartalomra nézve a nemzeti életbe
+mélyedést, szóval a nép-nemzeti elemnek a művészettel összeolvadó
+fejlődését. Ezt nem lehet többé kiküszöbölni, a legkülönbözőbb szellemű
+költők sem fognak menekülni hatása alól. Aranykor ide, aranykor oda: én
+egyre-másra 1811–1830-ig éppen annyi jeles költőt és kitűnő művet
+ismerek, mint 1830-tól napjainkig. Igaz ugyan, hogy sem itt, sem ott,
+nem tudunk felmutatni oly nagy művet, mely a világirodalom elsőrendű
+remekeivel versenyezzék, sem oly magas tökélyre fejlett műprózánk még
+nincs, melyet valódi magyar klasszikainak lehetne nevezni, de én mindezt
+a jövőtől várom s ha csalódni fogok is, nem csalódom annyira, mint Toldy
+az ő kicirkalmazott aranykorával.
+
+
+
+
+BUDAPESTI SZEMLE.[41]
+
+Szerkeszti és kiadja Csengery Antal. XLVIII. és XLIX. füzet. Pest, 1862.
+Emich Gusztáv.
+
+Még egy füzet s a Szemle bevégzi ötödik évi folyamát is. A szerkesztő öt
+év alatt mindent megtett arra nézve, hogy vállalata tájékozza a nemzet
+értelmiségét mindazokról az eszmékről, amelyek világszerte
+foglalkodtatják a szellemeket s közvetítőül szolgáljon a külföldi
+irodalmak és a hazai tudományosság közt egyfelől, a szaktudósok és a
+művelt közönség közt másfelől. S valóban, ha végigtekintünk az öt évi
+folyamon, meggyőződünk, hogy a szerkesztő, irodalmi körülményeinkhez
+képest, a lehető legjobbat adta mind tartalomban, mind formában. Sokat
+tett különösen arra, hogy a tudományos előadás ízléssel párosuljon s az
+eddig irodalmunkban egyedül divatos értekezés az essay vagy tanulmány
+élvezhetőbb formájához alkalmazkodjék. Vannak a Szemlének cikkei, melyek
+a külföldi «Revue»-k cikkeivel is kiállják a versenyt s ha nem mindenik
+írója is találja el a formát, ha némelyik essay helyett könyvet vagy
+értekezést ír, ez csak azt mutatja, hogy bármily vállalat, mely
+úgyszólva irodalmunkba egészen új genre-t honosít meg, csak lassanként
+találja meg és növeli íróit. A hatodik évi folyam megindultával, mint
+halljuk, a szerkesztő még érdekesebbé kívánja tenni vállalatát.
+Negyedévenkint irodalmi szemléket fog közölni, melyek kritikai átnézetét
+adják valamely irodalmi ágnak, kivált szépirodalmunknak, a főbb irányok
+bírálata mellett ismertetve a nevezetesb írókat és csoportosítva körülök
+a csak valamennyire is figyelemreméltó jelenségeket.
+
+Vajjon a közönség részvéte hasonló arányban emelkedik-e a szerkesztő és
+dolgozótársai buzgalmával? Éppen nem. Bár a Szemlének minden évben
+tíz-hússzal több előfizetője akad s így lassacskán növekedik, de még
+távol van attól, hogy anyagilag csak valamennyire is virágzó állapotban
+legyen. Mi nem igen szoktunk kemény vádakat szórni a közönség
+részvétlensége ellen, mint azok a lapok, melyeknek meglehetős számos
+előfizetőjök van, saját sebeinket is takargatjuk, nem mintha
+szégyenlenők, mert van annyi önérzetünk, hogy ha nem is nagyra, de
+többre becsüljük magunkat némely eléggé léha vállalatnál, mely a
+közönség részvétének örvend, hanem mert nem akarjuk összezavartatni
+panaszunkat azokkal a panaszokkal, melyek az irodalom ügyének ürügye
+alatt úgyszólva magoknak kéregetnek. Azonban itt mégis lehetlen
+elnyomnunk egy megjegyzést: nincs-e széles Magyarországon 300
+olvasótársulat vagy közkönyvtár és 5–600 oly ember, kinek valamivel több
+szellemi táplálék kell, mint amennyit még a legjobb néplap is nyujthat?
+Íme, 8–900 előfizető elég volna arra, hogy a Szemle még inkább
+megközelíthesse föladatát, többször jelenjen meg, politikai szemlét is
+adjon s lassanként Magyarország Revue des deux Mondes-jává váljék.
+
+De térjünk a jelen füzetre, melyet _Verulami Baco_ ismertetésének
+második közleménye nyit meg _Erdélyi Jánostól_. Az első Baco életét
+ismertette, ez munkáit ismerteti, amennyire lehet, Baco saját szavai
+szerint. A harmadik, mint a cikk végszavaiból kivehetni, az Erdélyi
+véleményét fogja tartalmazni Baco műveiről. «A jelen egész közleményben,
+– mond Erdélyi – Baco beszélt, a következőkben illő, hogy mi beszéljünk
+– műveiről.» Nagybecsű monográfia, az egyetlen alapos dolgozat
+irodalmunkban Bacoról, kiről oly jól jegyzi meg Erdélyi: «Hozzá köti az
+új tudományosság történeti szálait, újjászületése folyamát s még ma sem
+futott ki rajza határaiból az idő.» Bár az első közlemény, mely Baco
+életiratát tárgyalta messze marad Macaulay művészi és ragyogó
+essay-jétől, de Erdélyi tanulmánya egészben véve, úgy látszik,
+tudományosb mű s nemcsak nagy körvanalakban, mint Macaulay, hanem
+részletesen is tárgyalja a nagy angol bölcs szellemét és műveit. Reánk,
+mint esztétikai lapra kiválón érdekesek Baco nézetei a költészetről,
+melyet Erdélyi szerint a következőkben közlünk is:
+
+– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
+
+Íme, Shakespeare kortársa egy pár találó és mélyreható megjegyzése
+mellett is mily hiányosan és hibásan elmélkedik a költészetről. S ami
+különösen feltűnő, a parabolákat becsüli legtöbbre az egész
+költészetben. Ily körülmények közt ugyan hogy történhetett meg, hogy
+vannak angolok, kik komolyan hiszik, sőt könyvet is írnak mellette, hogy
+tulajdonkép Baco írta volna Shakespeare drámáit? Egyébiránt nem újság,
+hogy a legnagyobb filozófusok sokszor meglehetős gyönge esztétikusok.
+Plato ki akarta zárni a költőket respublikájából, Kant nem sokra
+becsülte a verset, mert nincs benne elég logika, Baco a parabolákat
+becsüli legtöbbre s némi megvetéssel kiált fel egy helyt: «Ideje
+fölemelkedni e földről (tudniillik a költészetről) a bölcsészet és
+tudomány tiszta levegőjébe». Ha csodálatosnak látszik is e jelenség,
+megvan azért az oka. A legabsztraktabb valami, minő a filozófia s a
+legkonkrétabb valami, minő a költészet, bajosan egyeznek meg egymással.
+Az is természetes, hogy a tisztán műfilozóftól, ki leginkább csak a
+művészetet vagy a művészet valamelyik szakát tűzte ki tanulmányai
+tárgyául, több valódi esztétikát tanulhatni, mint a filozófok
+legnagyobbikától is, ki a szépet csak általánosan vizsgálja. Bizonyosan
+a drámaíró több hasznát veheti Lessingnek, mint Hegelnek.
+
+– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
+
+
+
+
+SZAVALMÁNYOK.[42]
+
+Növendék leányok számára. Összeállítá Réthy Lajos. Kolozsvár, 1862.
+Kiadja Stein János.
+
+«Egy tiszteletreméltó nevelőnőtől hallám egykor, – mond Réthy
+előszavában, – semmi sem nevetségesebb és boszantóbb rám nézve, mint
+midőn leánykáimtól ilyeket hallok szavalni: «Kardot kötök oldalamra.»
+«Összeverem sarkantyúmat», stb. Mondám, hogy irodalmunk elég gazdag
+leánygyermekek kedélyéhez és korához mért költeményekben, csak meg kell
+választani. Elhiszem, felelé ő, csak ott a bökkenő, hogy azok, kik a
+leányok nevelésével foglalkoznak, nem mindnyájan ismerik tüzetesen az
+irodalmat, vagy ha ismerik, nincs idejök utánjárni. Ezért óhajtanék egy
+kis gyüjteményt, mely éppen e célból legyen készítve. E rövid párbeszéd
+következtében állítám össze a jelen gyüjteményt. Tekintettel voltam az
+összeállításnál alakra és tartalomra egyaránt. Igyekeztem olyat adni, mi
+alakjával egyszerre megnyerjen, mintegy ösztönözzön a szavalásra,
+tartalmával fejtse a _nőt_ és _honleányt_.»
+
+Az irányt csak helyeselhetni, éppen ezért sajnálnunk kell, hogy
+megvalósítása nem igen sikerült. Valóban e gyüjtemény nem jobb, sőt
+olyan sincs, mint Vachott Sándorné hasonló irányú gyüjteménye, pedig
+ebben is elég hiány van, s az írónő inkább csak ösztöne után indult,
+mint elvek, kiszámított terv szerint szerkesztett. Először is nem
+hagyhatjuk megrovás nélkül azt, hogy Réthy gyüjteményében a régibb
+irodalom egészen mellőzve van. Tudjuk, hogy Réthy csak a többi antológia
+szerkesztőit követte, kik nem szoktak fölvenni oly költeményt, mely
+Vörösmarty előtt volt írva. Vajjon elvből történik-e ez vagy csak a
+régibb irodalombeli jártasság hiányából? Bárhogy álljon a dolog,
+mindenesetre nagy hiba. Nem említve egyebet, régibb költőink a költészet
+némely oly fajait is művelték, melyeket mai költőink nem művelnek s mind
+a formát, mind a tartalmat illetőleg, igen alkalmasak arra, hogy minél
+több oldaluvá tegyenek valamely antológiát. Réthy is sok becses adalékot
+találhatott volna céljára nézve a régibb irodalomban, kivált Kisfaludy
+Sándor műveiben. Hát még ha a tanköltészetet nem zárja ki egészen
+gyüjteményéből, noha ez kivált ifjúságnak szerkesztett antológiából
+kimaradhatlan, mennyi jó darabot szemelhet vala ki Kazinczy, Kis János
+stb. műveiből.
+
+Részint innen foly az is, hogy gyüjteménye meglehetős egyhangú, kivált
+oly költemények hiányoznak belőle, melyek a természet szépségei élénk
+érzésének szüleményei, mi annyival feltűnőbb, mert e nemben újabb
+irodalmunk is elég gazdag s a gyüjtemény célja is mellette szól. Réthy a
+hazafias költeményekre helyezte a legnagyobb súlyt, nem vitatjuk,
+helyesen-e, vagy nem, de óhajtottuk volna a jó megválasztást. Az oly
+költemények, mint _Miatyánk, Nemzeti színek, Új év napján_, melyek nem
+egyebek, mint versbe szedett prózai frázisok, nem igen hathatnak a
+fiatal nőszívre. A _Ki volt nagyobb_ című költemény is kimaradhatott
+volna. Tudjuk, hogy ez népszerű költemény, legalább színészeink sokat
+szavalják, de a mellett, hogy nem ment némi közhangú nemzeti
+dicsekedéstől, vajjon illik-e nevendékleány szájába az, hogy azért
+büszke nemzetére, mert Botond beütötte a nagy érckaput, Lehel még
+halálakor is főbevágta kürtjével ellenségét, Kinizsi félkézzel
+hengergette a malomkövet, két karddal küzdött s holtak hátán ett és
+ivott? Vajjon az ilyesmi nem olyan-e, mint «kardot kötök oldalamra» mire
+annyira megbotránkozott Réthy nevelőnője? Azt sem helyeselhetni, hogy
+egy pár sötétebb színezetű lírai mű is becsúszott a gyüjteménybe. Ily
+gyüjteményekben az esztétikai cél mellett sohasem kell feledni a
+pedagógiait is s kár követni a Szabó Rikhard Gyermekbarátját, mely még
+Byron világfájdalmas költeményeit is közli növendék olvasóival.
+Kimaradhattak volna még bizonyos ismeretlen költő (–s) versei is, nem
+azért mert ismeretlen költő írta, hanem mert gyöngék.
+
+Mind e hibák mellett is e kis antológia a Vachott Sándornéjéval együtt
+némi hézagot pótol irodalmunkban s nevelőnőink egy kis kritikával
+használhatják.
+
+
+
+
+NEMZETI HÁRFA.[43]
+
+Magyar költőnők műveiből összeállította Farkas Albert. Pest, 1862.
+Kiadja Geibel.
+
+Nemrég írónőink arcképcsarnoka jelent meg, most műveik antológiáját
+vesszük. Az arcképcsarnokról azt kell hinnünk, hogy csak az írónői
+pályától való elrettentésre volt számítva. Ugyan kinek lesz kedve
+írónővé lenni, ha arcát, melyre minden nő, még az írónő is ad valamit,
+elcsúfítva adják át az örökkévalóságnak? Ez antológia talán írónőink
+vigasztalására jelent meg, mintegy kárpótlásul az arcképcsarnokért.
+Valóban külseje nemcsak csinos, hanem éppen díszes. A kiadón semmi sem
+mult. A költemények megválogatását már kevésbbé dicsérhetjük, a
+szerkesztő előszava pedig éppen tintafolt, mely elcsúfítja a díszes
+könyvecskét.
+
+Már maga a cím is rossz. A «Nemzeti hárfa» inkább csak hazafiúi dalok
+gyüjteményére illik, vagy pedig oly gyüjteményre, mely költőinknek a
+nemzeti szellem szempontjából legjellemzőbb műveit tartalmazza. Az
+előszótól azt vártuk, hogy a szerkesztő a női költészetről mond el
+egyet-mást vagy pedig költőnőinket jellemzi egy pár rövid, de találó
+vonással. E helyett mintegy hat lapon mind arról okoskodik, hogy
+irodalmunkban nem szokták kimondani az igazat, kimondani valakinek
+véleményét büntetlenül a civilizált világban csak nálunk nem szabad s
+több efféle átalánosságokat szór jobbra-balra elég dagályos és rossz
+nyelven. Aztán nagy hősiességgel elszánja magát, hogy ő már most igazán
+megmondja az igazat írónőinkről.
+
+  Quid dignum tanto feret hic promissor hiatu?
+  Parturiunt montes nascetur ridiculus mus.
+
+Valóban e _hat_ lapnyi bevezetés után csak három lapnyi fejtegetés
+következik. Nagyobb a kapu, mint a város. Csakhogy aztán hallanánk
+valami okosat. Azonban szerkesztőnk e három lapon leginkább azon
+tünődik, hogy Idunát vagy Ferenczy Terézt tartsa-e nagyobb költőnőnek s
+miután összehord egy csoport badarságot, például, hogy Ferenczy Teréz
+minden szenvedély iránt fogékony (ilyesmit legfeljebb Shakespeareről
+lehet mondani), hogy költészete pantheon, egekbe nyúló hatalmas és
+terjedelmes szentegyház dicső romja (e szerint a görög és a gót stíl
+ugyanegy volna), elvégre is Ferenczy Teréznek adja az elsőséget.
+Szendrey Juliát azzal dicséri meg, hogy eszméi kerekdedek s jótékony
+nyiltsággal fejezi ki érzelmeit. A kerekdedséget nem az eszméről, hanem
+a kompozicióról, kidolgozásról s több effélékről szokták mondani. A
+nyiltság pedig csak nyiltság, de magában még nem költői érdem.
+Megköszöni a költőnő az ily dicséretet. Szőllősy Ninának «A kert utolsó
+rózsája» című költeményében a «magos világnézetet» magasztalja. Aki e
+versben akár magos, akár magtalan világnézetet fedez föl, az az üres
+erszényben is pénzt fog találni. Flórának pattogó eszmeszikráit emeli ki
+s költészete be nem fejezettségét rója meg. A költészet be nem
+fejezettsége megint csodálatos kifejezés. Annyi bizonyos, hogy amíg
+Flóra meg nem szűn írni, addig költészete sem lesz befejezett.
+Izidórának fájdalmát mély tengerhez hasonlítja, mely sok szép gyöngyöt
+adhat az olvasóközönségnek, ha a formára és egyöntetűségre több gondot
+fordít (már t. i. a tenger). Bányai Ágnesben a lelki állapotok gyöngéd
+festését, az átmenetek és árnyalatok hű visszatükröződését méltányolja s
+óhajtja, hogy elbeszélő költeményeket írjon, hihetőleg azért, mert nagy
+objektivitással tudja felfogni a kültárgyakat, például:
+
+  Nyugodt leszek, mint a szikla,
+  Melyből (t. i. a sziklából) a szív kiszakítva.
+
+Vohl Jankáról azt jegyzi meg, hogy oly téren verdesi szárnyait, hová ő
+nem követheti. Megvalljuk, nem értjük, ha csak azt nem teszi, hogy Vohl
+J. szárnyas angyal, a szerkesztő pedig Platonnak szárnyatlan, tollatlan
+embere. Úgy látszik, hogy Vohl Jankára nagyon haragszik, mert csak egy
+verset vesz föl tőle, azt is megcsillagozza holmi gúnyos
+felkiáltójellel. Ha rossznak tartja, miért vette be? Atalát sem szíveli,
+monoton lantjától kevés tiszta hangot vár. Monotonia és monotonia közt
+nagy a különbség. Byron is monoton. Általában írónőink mindnyájan
+monotonok, de ezzel még nem sokat mondtunk.
+
+A szerkesztő az _abc_ majd minden betűjére talált egy-egy írónőt, kik
+között csakugyan hemzseg a sok, legalább előttünk ismeretlen, Theodóra,
+Eleonora, Bianka. Önkénytelen eszébe jut az embernek az a régi bohózati
+dal, melyben az eladó lyányok versbe vannak szedve: Sári, Fáni, Háni,
+Máli stb. Elég lett volna kevesebb költőnő is. Egyébiránt a kiadás elég
+díszes s habár a válogatás nem a legjobb, mégis mint egyetlen antológia
+költőnőink műveiből, hézagot pótol, nőlírikusaink némi átnézetét adja.
+
+
+
+
+A NEMES FÉSZEK.[44]
+
+Turgenyev után fordította G. Pest, 1862. Lauffer és Stolp tulajdona.
+
+Örvendünk, hogy fordítóink az orosz irodalom iránt is kezdenek
+érdeklődni. Ezelőtt egy évtizeddel a magyar irodalom alig tudott valamit
+az oroszról, pedig ez irodalom kitűnő költőket mutat föl. Puskin,
+Lermontov, Gogoly, Szollogub, Turgenyev a legműveltebb nemzetek
+figyelmét is megérdemlik. E mellett a mi irodalmunk és az orosz között,
+a különböző viszonyok ellenére is, sok hasonlóság van. Ott is, mint
+nálunk, csak néhány évtized óta vált nemzetibbé a költészet; a
+népnemzeti elem nálok is hasonló körülmények közt vívta fel magát; az
+orosz költő éppen úgy küzd a fensőbb körök franciás műveltségével, mint
+ahogy mi legműveltebb köreink németességével. A politikai és társadalmi
+viszonyokkal való elégedetlenséget éppen úgy megérezhetni az orosz
+költőn, mint a magyaron, csakhogy az orosz költészetben több a
+melankólia és az epés humor.
+
+Turgenyev egyik legkitűnőbb képviselője az újabb orosz
+beszély-irodalomnak. Ő is, mint Gogoly, kiválón az orosz társadalmat
+rajzolja. E jelen regénye is, ahogy mondani szokták, egy darab
+Oroszország. Koncepciója nem valami nagyszerű ugyan, kompoziciója sem
+tartozik a legkitűnőbbek közé, de elbeszélése nagyon sikerült, valamint
+jellemrajza is. Turgenyev könnyed, élénk, kellemes elbeszélő, de sohasem
+édeskés vagy üres, egyénei élesen jellemezvék, erős realista, de sohasem
+sülyed a fotográfiáig; a kedélyesség és gunyor bizonyos különös
+vegyülete vonul végig majd mindenik munkáján, amely úgy látszik, az
+egyéni különbségek változatai közt, majd minden orosz újabb
+novellistának sajátja.
+
+E regényének főhőse egy orosz földbirtokos, Lavreczky, kit atyja
+Rousseau elvei szerint nevelt. Mint tudatlan és tapasztalatlan különc
+lép a világba, hol egy kacér leány hálójába kerül; nőül veszi s miután
+Párizsban átél vele egy pár évet, mint megcsalt férj válik meg tőle s
+tér vissza ősi nemes fészkébe. Itt megszeret egy egyszerű falusi
+kisasszonyt, Örzsét, egy valódi orosz leányt. Küzd egy darabig
+szenvedélyével, hiszen házasember, azonban, midőn egy francia lapban azt
+olvassa, hogy neje meghalt, nyilatkozik a leánynak. Örzse viszonozza
+szenvedélyét s íme megjelenik a holtnak vélt nő, ki csak terhes beteg
+volt. Örzse apáca lesz, Lavreczky egyedül marad a világon, a nő pedig
+férjétől rendelt évpénzből tovább is vígan éli napjait. Rövidbe vonva ez
+a regény meséje, mely egész végig érdekesen, lélektanilag fejlődik.
+Nemcsak a főszemélyek, hanem a mellékesek is jól vannak rajzolva. A
+fiatal bürokrata és világfi Pansin, a hiú, gyönge és jószívű falusi
+teensasszony Dimitrevna Mária, a nyers, nyelves, becsületes ó-orosz nő,
+Timotheena Márta, az élhetetlen idealista Michalevics, a meghasonlott
+kedélyű, de jámbor német zongoramester és zeneszerző, Lemm, mindmegannyi
+az életből vett alakok, akiken, úgyszólva, érzik az orosz levegő. Míg a
+főszemélyek egyike, Örzse, van a legkevesebb biztonsággal rajzolva. A
+szerző regénye vége felé, hol sebesen kellene haladni a cselekvénynek,
+egy egész szakaszt szentel Örzse gyermekkorának, hogy vallásosságát,
+zárdába vonulását, mintegy előre indokolja. Bizvást elmaradhatott volna
+az egész; mindenesetre ez indokot, mely némikép azelőtt is nyilatkozik
+Örzse jellemében, előbb kellett volna egy pár alkalmas helyt jobban
+kitüntetni.
+
+Ajánljuk olvasóink figyelmébe a jeles regényt, annyival inkább, mert,
+itt-ott némi nehézkességet leszámítva, a fordítás eléggé sikerült.
+
+
+
+
+JÓKAI LEGÚJABB REGÉNYE.[45]
+
+Emich Gusztáv Jókai «Politikai divatok» című regényére előfizetési
+felhívást küldött szét, mely így hangzik: «Jelen regény, melyből szerző
+előszavát alább közöljük, XII füzetben fog megjelenni, szerző saját
+kiadósága mellett; az első füzet már sajtó alatt van s f. év október
+elsején jelenik meg s azontul minden hó 1-én és 16-án egy füzet küldetik
+belőle szét. Az öt íves füzetek díszes alakban és csínnal lesznek
+kiállítva, mind a XII füzet előfizetési díja helyben _5 frt 50 kr._ –
+_postai_ helybeküldéssel bérmentesen 6 frt. Az előfizetési díjak _Emich
+Gusztáv könyvkiadó hivatalába_ utasítandók. A pontos szétküldésről
+alólirott kiadóhivatala gondoskodik. Gyüjtőknek (kik hozzájuk küldendő
+példányokat szívesek lesznek szétosztani) minden 10 példányra egy
+tiszteletpéldány áll rendelkezésökre s miután az 1-ső füzet október 1-én
+megjelenik, kérjük az aláírási _íveket_, amennyiben lehetséges, aznapig
+beküldeni, nehogy a szétküldésben fennakadás legyen. Pest, szept. 1-én,
+1862. _Emich Gusztáv_.
+
+_Előszó_ a «_Politikai divatok_» című regényhez. Hiába mondják nekünk,
+válasszátok külön a magánéletet a közélettől; tudjatok érzelmesek lenni,
+mint a német; praktikusak, mint az angol; elmések, mint a francia költők
+azok, a nélkül, hogy politizálnának. Írjatok úgy, hogy az elmondott mese
+ne legyen feltűnően magyar történet; tele a közélet lármájával, hogy
+tudja azt élvezni akármi nemzet szülötte is: egyszóval ne írjatok mindig
+irányregényt. Nem lehet szót fogadnunk; lehetetlen az. Nálunk minden
+életregény, minden családi dráma annyira össze van nőve a nemzet
+közéletével; az általános bú és öröm, a történelmet alkotó közemelkedés
+és sülyedés minden egyes életregény alakulására oly határozott
+befolyással bírt mindenkor, hogy az alaphangot semmi költő nem
+mellőzheti, a nélkül, hogy élethűtelen vagy éppen frivol ne legyen.
+Kérdezzétek meg a családi szakadások okait, – közélet viszályaira fognak
+visszavezetni. Kérdezzétek meg nagy jellemek kiemelkedését, elbukását, –
+politikai katasztrofokat fogtok találni. Kérdezzétek meg a feldúlt
+életpályák viszontagságait, kérdezzétek meg az elszegényült falvak urát
+– a közélet kuszált viharaira utalnak vissza. Tudakoljátok az özvegyek
+könnyeit, miért hullanak? az árvák sóhajait, hová repülnek? – azok mind
+országos bajokhoz fognak elvezetni. S ha rokonszenv után vágyó kebletek
+egy ideálért sóhajt, férfi vagy nő eszménykép legyen az; ott is fogjátok
+érezni, hogy a ki csupán az ábrándozónak volt ideálja, az csak félig
+töltötte be a szívet; s egész embernek azt ismerjük el, aki nem csak
+magának élt. Saját légkörünk ez. Ezt lehelljük ki, ezt lehelljük be;
+mint éltetőt, mint fojtót; ez keserít, ez édesít, mint a gyümölcsöt a
+hegyi lég, melytől a szőlő édesebb lesz, a torma pedig keserűbb, mint a
+csendes lapályi kertben. Nálunk mindenki benne él a közéletben; a munkás
+ettől várja jobb sorsát, a kereskedő üzlete felvirágzását, a tudománynak
+ez ad vállára szárnyat vagy lábára láncot; a jellem ebben edződik acéllá
+vagy olvad salakká; ennek saját kultusza van; saját dogmái, saját
+költészete és különösen saját divatjai. Ki ne tudná, csak másfél évtized
+alatt, hány politikai eszme vált uralkodó divattá közöttünk? hány
+áldozatot és mily nagyokat vitt magával? _akiknél az több volt, mint
+divat_ s akik hívek maradtak még akkor is eszméikhez, midőn azok már
+kimentek a divatból. E korszakot igyekezett visszatüntetni regényem,
+melynek bizonyosan számos hibái között első helyet foglalhat az, hogy
+több munkája volt benne az emlékezetnek, mint a képzelmi erőnek. Pest,
+augusztus 18-kán 1862. _Jókai Mór_.»
+
+Midőn ez előfizetési felhívást a legmelegebben ajánljuk olvasóink
+figyelmébe, nem tehetjük, hogy az előszóra egy pár megjegyzést ne
+tegyünk. Jókai mentegetőzik, hogy ismét irányregényt kell írnia s e
+kénytelenséget viszonyainkból igyekszik kimagyarázni. Nem értjük eléggé,
+hogy a mi viszonyaink miért volnának inkább irányregényre teremtve, mint
+a más nemzetekéi. Azok az okok, melyeket Jókai felhoz, szintúgy illenek
+más nemzetekre is, mert a közélet mozgalmai, a politikai viszonyok
+mindenütt befolynak a családi és magánéletre, az abszolutizmus alatt
+éppen úgy, mint az alkotmányos életben. A költészet, kivált a
+regényköltészet, fölveheti magába mindezt, mert felölelhet minden
+gondolható emberi viszonyt, politikait és vallásit egyaránt, de ezáltal
+még nem válik irányköltészetté. Az érzelmes német, az elmés francia, a
+praktikus angol legalább egészen mást ért az irányregény alatt, pedig
+ezek ugyancsak tudhatják, hogy mi az, mert néhány évtized óta,
+szegényeknek elég irányregényt kell nyelniök. Jókainak annál kevésbbé
+volt szüksége a mentségre, mert, hála Istennek, még eddig egyetlen
+irányregényt sem írt. A _Magyar nábob_ és _Kárpáthy Zoltán_ oly kevéssé
+irányregények, mint a _Szegény gazdagok_. A _Régi jó táblabírák_ című
+regénye sem az, mert nem a megyei rendszer üdvös voltát bizonyítja be,
+szemben a parlamentáris rendszerrel, hanem csak táblabírákat rajzol s
+egy történetet mond el abból a korból, amikor még a megyei élet
+virágzott. Jókai, úgy látszik, a politikai és társadalmi viszonyok
+rajzát, melyet a regényekben különben is ritkán kerülhetni ki, a nemzeti
+életbe mélyedést, a nemzeties felfogást, melynek minden nemzeti költőben
+meg kell lenni s más ilyesmit nevez itt irányregénynek. Örvendünk rajta,
+mert jó, ha a költő inkább az alkotásban szabatos, mint az elméletben.
+Az irányregény nem valami derék genre, legalább az esztétika folyvást
+tiltakozik ellene, mert rendesen valamely politikai párt vagy vallásos
+felekezet érdekében készül, valamely rendszert, vagy reformot akar reánk
+vitatni s eszméi kedvéért az esztétikai célt mellékessé, a költői
+cselekvényt az absztrakció szillogizmusává, a személyeket pusztán eszmék
+hordozójává alacsonyítja. Megtörténik ugyan néha, hogy némi politikai,
+vagy társadalmi irány jól egyezik a művészi céllal, beleolvad az egész
+mű organikus kényszerűségébe, de ekkor aztán többé már nem is
+úgynevezett irányregény, hanem csak jó regény, mint a többi. Hisszük,
+hogy Jókainak a «Politikai divatok» című regénye is ilyen lesz, éppen
+azért még egyszer ajánljuk olvasóink figyelmébe.
+
+
+
+
+JÓZSA.[46]
+
+Költemények. Írta Ponori Thewrewk Emil. A költő arcképével. Pest, 1862.
+Kiadja Kilián György.
+
+Sajnáljuk, hogy fiatal hellenistánk, ki maga iránt már is érdeket
+gerjesztett, elég gondatlan volt föllépni e kötet költeménnyel. Egészen
+más, kísérleteink némely sikerültebbjét közölni a lapokban s ismét más,
+egy kötet gyönge kísérletet adni ki, kivált azzal a követeléssel, mint
+Thewrewk, ki egyszersmind arcképét is oda mellékeltette s megengedte
+kiadójának, hogy könyvét oly magasztalással hirdesse, mely őt legalább
+is elsőrendű költőnkké oktrojálja.
+
+Thewrewk sokban különbözik legújabb lírikusainktól, más a tanulmánya,
+hajlama, ízlése, de azt a közös vonást, mely egy pár év óta, lírai
+gyüjteményeink nagy részét kiválóan jellemzi, benne is föltalálhatni.
+Mit értünk e közös vonás alatt? Amaz erőtlenséget, mely nem képes
+valamely eszmével vagy érzéssel megtelni vagy azt összpontosítva
+kifejezni, amaz aprólékosságot, mely minden csekély benyomásnak dalt
+szentel, ama költői gyermekeskedést, mely szalmaszálon szappanbuborékot
+fú s emez, az olvasó kedélyére nézve nyom nélküli játékban találja
+legfőbb gyönyörét. Nem tudjuk, tehetlenségből foly-e mindez vagy elvből.
+Annyi bizonyos, hogy legújabb lírikusaink legtöbbjében a lelkesülésnek
+még szikrája is alig csillámlik és semmit sem kedvelnek jobban, mint
+holmi kis reflexiót vagy rajzot némi érzelmi mártással föltálalni.
+Thewrewkben is hiányzik a lelkesülés, soha sincs annyira meghatva,
+mennyi csak egy dalra is szükséges, de azért mindig talál valami leírni
+valót, ha az mindjárt semmiség is, mindig készen áll fejében egy kis
+reflexió, egy-egy köznapi ellentét vagy hasonlat trópusát keresve. Oly
+neme ez a költészetnek, mely ellehet nemcsak lelkesülés, de fölindulás
+nélkül is. A fantáziának és kedélynek csak annyi munkássága szükséges
+hozzá, mennyi elég, hogy beszélgetés közben, sétáláskor, egyre-másra, mi
+előnkbe akad, egy-egy rövid megjegyzést tegyünk.
+
+Valóban Thewrewk költészete nagyrészt nem egyéb, mint egy utcán vagy
+szobájában sétáló ember megjegyzéseinek, ötleteinek összege. Csodáljuk,
+hogy csak egy kötetre telt. Ilyesmit sokat lehet írni egy év alatt.
+Nincs oly nap s a napnak oly órája, mely meg ne ajándékozhatná az embert
+ily nemű ihlettel, csak legyen elég türelme versbeszedni és leírni.
+Thewrewknek, ha nem is a legkitartóbb, de mégis elég türelme van. Lát
+egy szomorú legényt s nem rest feljegyezni róla legalább ennyit: annyi
+leány van a világon, mint virág, ha egyik hervad, virul más, kaphatsz
+még szeretőt, csak ne búsulj. (18. k.) Örvend, hogy kitavaszodott, az
+ifjak vigadnak és felkiált: boldog az ember a lét tavaszán. (20. k.)
+Megvallja, hogy szenved, mert kedvese beteg, de csak gyógyítsa meg az
+Isten, majd ép lesz ő is. (22. k.). Lát egy öreg kintornást, ki egy
+udvaron sokáig játszik hangszerén, egy leányka nagyon gyönyörködik
+benne, de sem ő, sem más egy fillért sem vet neki, mire költőnk
+felsóhajt: gyönyörködnek zenéjén s róla megfeledkeznek. (26. k.)
+Elmondja, hogy a lepke, ha kéjelegni akar, csak pillanatra száll a virág
+kelyhére, az élet is csak pillanat, azért töltse vele azt a lyánka és
+aztán repüljön szabadon. (29. k.) Egy pár furcsa történetet is följegyez
+magáról; például: egy leány állott a kapuban, tüstént beszaladt, ahogy
+őt meglátta, de költőnk csakhamar utólérte, megölelte, megcsókolta, a
+lányka kezdetben vonakodott, de később még ő lett a csalogató. (30. k.).
+Vigasztalja kedvesét, kitől búcsút vesz; ő csak távozik, de el nem
+távozik s mert kedvese hűn szereti, mindig és mindenütt meg fogja
+találni képét, ha keblébe tekint. (39. k.) Borús az ég, hull a zápor,
+kedvese mindjobban símul hozzá a lugasban, szívének lángjai mindinkább
+nőnek s a zápor nem bírja oltani. (40. k.) A nap lemegy, a viola
+harmatos, de jő a hajnal, fölszárad a harmat, vajjon fölszáradnak-e
+könnyei is. (43. k.) A nap leszáll, vagy mint a költő mondja,
+leszendereg, búcsúzni látja kedvesét, de eljő a reggel s kedvese elébe
+tűnik; a nap ismét leszáll, az ég komor, sötét; ő is bús, amint
+búcsúzik, de ismét eljő a reg, megint nála van s így hogy lehetne bús.
+(40. k.)
+
+Még sok ily verset idézhetnénk, mert amint mondottuk, szerzőnknek elég
+türelme van majd minden semmiséget versbe szedni. Nem akarunk
+félreértetni. Nem azt hibáztatjuk Thewrewkben, hogy nagy eszméket,
+emelkedett érzé eket nem énekel. Jól tudjuk, hogy látszólag semmiségből
+gyöngéd dal állhat elő s a köznapi dolog a felfogás és alakítás által
+mély jelentőséget nyerhet. Legalább Goethe nagyon tudott az ilyesmihez,
+noha nemcsak ebben telt kedve s éppen nem csinált belőle professziót.
+Hanem ide egy kis fantázia és kedély kell, mindenekfelett pedig
+önkénytesség és meghatottság, mi Thewrewkben egészen hiányzani látszik.
+Soha sincs megtelve tárgyával, nem képes azt költői oldalról felfogni,
+innen egyszerűsége mindennapiság, naivitása gyerekesség s a ritmus a
+helyett, hogy emelné gondolatait, ellenkezőleg még inkább kitünteti az
+értelem ama rideg mesterkedését, mely költészetnek akar hazudni némi
+reflexiót, hasonlatot, ellentétet vagy élcet és sokszor a legízetlenebb
+modorban. Például, lehet-e ennél valami költőitlenebb? (85. k.):
+
+  Jég a szőlőt elverte,
+  Nincsen remény szüretre.
+  Nem lesz új bor, lesz majd ó:
+  Van még elég fogadó!
+
+  Az én bajom egész más,
+  Dehogy van még kárpótlás!
+  Elhagyott a kedvesem,
+  Oda minden örömem.
+
+Nem mondjuk, hogy az egész kötet csak ilyenből áll, de a legtöbb hasonló
+ehhez. Thewrewk legsikerültebb dalocskáiban sem tud feljebb emelkedni
+egy-egy oly ellentétnél, hasonlatnál vagy élcnél, melyek a
+közönségesbnél csak valamivel jobbak. Íme, itt közlünk egyet a jobbak
+közül, talán a legjobbat. (25. k.):
+
+  Felhő vonul át az égen
+  És a napot elfödi.
+  Hamar vonulj irigy felhő!
+  S nap kezdj ujra fényleni!
+
+  Megbántottam szeretőmet;
+  Vigan rég nem láthatám!
+  Vonulj tovább komoly harag!
+  S lányka mosolygj ismét rám!
+
+Még azt is meg kell adnunk Thewrewknek, hogy kerüli a dagályt, nem
+vadássza, halmozza a képeket s éppen nem bőbeszédű. De e negatív
+tulajdonnal nem társul semmi pozitív: e negativitásban nem annyira
+költői érzék vagy műgond nyilatkozik, mint inkább az érzelmi sekélyesség
+és értelmi ridegség. Mindamellett még ez értelemben se lehet
+szabatosaknak nevezni költeményeit. Nem egyszer hallunk tőle erőltetett
+élcet, nem találó hasonlatot s oda nem illő kifejezést. Például egy
+helyt azt mondja: «A rózsa, mely rejtekben áll, mily gyorsan elvirul».
+Nincs benne igazság; éppen a napnak nagyon kitett rózsa az, mely a
+leggyorsabban elvirul. Más helyt így kiált föl:
+
+  Ha tudnék festeni, kis házat föstenék.
+  Körötte volna kert, fölötte nyájas ég.
+  A háznak ablakán Etelka nézne ki,
+  S én elfutnék oda rá csókot hinteni.
+
+Ennyi az egész költemény. Vajjon meggondolta-e a költő, hogy a futásnak
+egy mozzanatát le lehet ugyan festeni, de benne azt, hogy valaki éppen
+csókolódás végett fut az ablakhoz, még Rafael sem festhetné vásznára.
+
+Verselését sem dicsérhetjük, bár el kell ismernünk, hogy az valamivel
+gondosb a szokottnál. Jambusra néha trocheust vagy spondeust rímel s oly
+nemű rímek, mint _viharok_ és _csapások_, nem éppen a legritkábbak nála.
+De mindezt örömest eltűrnök, ha némi bájt tudna önteni verseibe. Csak a
+mértéket igyekszik megtartani, a dallamossághoz nincs érzéke. Nem átall
+ily monoton sorokat leírni: _szabadba vágytam látni a tavaszt, Mit
+vétettem ellened én Istenem_. Sokszor absztrakt kifejezéseket használ
+konkrétok helyett s néha egész a hirlapi stílusig száll le; például:
+_szép ha szilárd előtörekvéssel döntve döntjük számos gátjait; Gyászolja
+őt az összes magyarság_ stb… Sokkal otthonosb szerzőnk az olasz
+szonettben és a görög disztichonban, mint a magyar vagy német
+dalformában. Szonetteiben sem sok ugyan az eszme és érzés, de legalább
+megvan bennök a gondolatnak bizonyos haladása s némi törekvés valami
+művészit adni. Valamennyire érti, hogy mikép kellene, ha nem is tudja
+megvalósítani. Görög modorban írt epigrammái a legsikerültebbek mind a
+tartalmat, mind a formát illetőleg. Itt is van ugyan elég gyönge, de
+mégis többet érnek dalainál s van köztök jó is. Ha fiatal költő első
+kísérleteiből biztosan lehetne jósolni jövőjére, ki mernők mondani, hogy
+Thewrewktől legfeljebb csak epigrammokat várhatunk. Éppen azért
+csodálkozunk, hogy műfordítmányai közt, mert ilyenek is vannak e
+kötetben, egyetlen epigrammot sem találhatni. Homérból veszünk egy pár
+töredéket, Bionból Adonis halotti énekét s Anakreonnak mintegy húsz
+dalát. Méltányoljuk e törekvést és sajnáljuk, hogy nem mondhatjuk:
+Thewrewk felülmulta elődeit. Homért illetőleg nemcsak hogy Kölcseyt nem
+multa felül, de Szabó Istvánt sem, anakreoni dalai jobbak, mint némely
+más kísérletek, de nem jobbak a Szabó Károlyéinál.
+
+Még csak a címre van egy pár megjegyzésünk, hogy azzal végezzük be
+cikkünket, amin talán kezdenünk kellett volna. Józsa a szerző szerint
+annyit tesz, mint Josephine, vagy ahogy régebben mondották Józéfa.
+Legyen. De mi szükség volt éppen nőnévről nevezni el e könyvet? Az igaz,
+hogy van benne egynéhány Józsához írt vers, de több van olyan, mely sem
+Józsára, sem Rózsára nem illik. Az ember, amint a könyvre néz, azt
+hiszi, hogy az költői beszély, melynek hősnője Józsa. Semmi sem igazolja
+e címet, egy kis különc szeszély az egész, mely az olvasót már előre
+lehangolja, amit fájdalom, maga a könyv teljességgel nem képes
+eloszlatni.
+
+
+
+
+APRÓ POLÉMIÁK.[47]
+
+– A «Nővilág» szerkesztője legközelebbi számában így sóhajt fel: «A
+«Nővilág» eddigelé békés egyetértésben élt laptársaival; nem bántott
+senkit, őt nem bántá senki. Az első eset most is áll, de az utóbbi nem,
+mert majd egyik, majd másik kolléga ront neki e lapnak, hogy miért, e
+talány megfejtését a közönségre bízzuk». Nem hisszük, hogy mívelt olvasó
+valami különöst találjon abban, mi a legmindennapibb dolog a világon, t.
+i., hogy egyik lap a másikra, mikor szükségét látja, egy pár megjegyzést
+tesz. Sokkal különösebb az, midőn valaki azt panaszolja, hogy őt
+bírálják, pedig ő békés, jámbor ember, éljünk békességben, ne szóljunk
+egymásról, legfeljebb dicsérőleg. Leben und leben lassen. Így lehetlen a
+kritika. Ily elvet, legalább tudtunkra és nyilván, még senki se
+hirdetett irodalmunkban s azt legkevésbbé a Nővilág szerkesztőjétől
+vártuk, ki lapjában maga is közöl bírálatokat.
+
+– A «Gombostű» is panaszkodik s egyenesen a Figyelőre. «Szebben senki
+sem igazolta az Önbírálat állítását, hogy nálunk a zsurnaliszták
+gyanúsítni szeretnek, mint G. P., aki a Gombostűt, mivel nem osztja G.
+P. úr nézetét, azzal gyanúsítja, hogy azért említi az alföldi viszonyok
+némely árnyoldalát, mivel az Alföldön nincs előfizetője. Valóban magas
+műítészi szempont. Ha ily okok vezetnék a zsurnaliszták tollát, akkor a
+Figyelőnek nemcsak az Alföld, de a Felföld ellen is ki kellene kelni».
+Nem árt a Gombostűnek, a többek közt, két dolgot megtanulni, ha író s
+illetőleg polémikus akar lenni. Először, az anonymitas tiszteletben
+tartása rég elfogadott elv minden irodalomban. Az Önbírálatnak a
+Figyelőben megjelent bírálata alá (-i). van írva s nem G. P., tehát nem
+G. P.-t, hanem (-i)-t kellett volna feleletre vonnia, vagy pedig magát a
+Figyelőt. Másodszor, a valódi író védeni vagy visszavonni szokta
+állításait, nem pedig megmásítani. A Gombostű úgy tesz, mint az egyszeri
+peres ember, ki «az ütlegből sokat elvesz és a joghoz egy tallért tesz».
+A Gombostű az alföldi viszonyok nemcsak _némely_ árnyoldalainak
+kiemelését dicsérte az Önbírálatban, hanem azt is, hogy az _Alföldön,
+oly kezdetleges ősállapotban van minden, mint nagy Árpád apánk
+idejében_. Erre mondta aztán a Figyelőben megjelent bírálat: Rózsaági
+úrnak alkalmasint azért tetszett annyira ez a hely, mert talán a
+Gombostűből éppen oly kevésszámú példány jár az Alföldre, mint Árpád
+apánk idejében. Ez nem gyanúsítás akart lenni, hanem csak gúny. Azt
+kívántuk kifejezni, hogy józan ítéletű író nem írhat alá ily badar
+állítást, csak oly szubjektív indokból, mely nem tartozik a dologhoz.
+Mondhattunk volna más indokot, furcsábbnál furcsábbat, mindegy lett
+volna. Mi nem tudjuk, hogy a Gombostűnek mennyi előfizetője van az Al-
+vagy Felföldön, nem is szokásunk az előfizetők számából megítélni az
+írókat. Mi örülnénk legjobban, ha a Gombostű szépirodalmunknak oly
+szolíd, jól berendezett és nagy jövedelmű uradalma lehetne, aminőket a
+barbárnak nevezett Alföld nem egyet tud felmutatni.
+
+
+
+
+TÖRÖKORSZÁG FŐVÁROSA.[48]
+
+Írta Br. Horváth Miklós. Pest, 1862. Engel és Mandello tulajdona.
+
+Útirajzról bírálatot írni oly kritikusnak, ki sohasem utazott az illető
+országban, meglehetősen nehéz feladat. Saját tapasztalásából nem
+ítélhetve, kénytelen könyvekhez, azaz: más útirajzokhoz, folyamodni. De
+kérdés: vajjon az a másik utazó hűbb, igazságosb-e, mint az, akinek
+éppen munkáját akarjuk bírálni? S ha hű és igazságos is, vajjon azóta
+nem történtek-e változások, melyek hol lényegesen, hol módosítólag
+befolynak egy és más viszonyra? Aztán az utazóknak hajlamaik,
+műveltségök s helyzetök szerint, hol erre, hol arra van éles érzékök.
+Amiben az egyik erős, a másik gyönge lehet, amit egyik jól látott, a
+másiknak elkerülte figyelmét. Szóval a kritikus vég nélkül kétkedhetik s
+mégsem fog oly erős támaszpontot találhatni, hova megvetve lábát,
+határozottan merhessen ítélni. A történelmi munkák bírálójának egészen
+más a helyzete. Ő okmányokból ítélhet, sokkal több különböző forrást
+vethet össze s kmi legfőbb, mindig csak bevégzett multat vesz bonckés
+alá. Az útirajzok a jelent tárgyalják, mely naponként változhatik,
+hiszen a műveltségi viszonyok, még magukra a tájakra, az országok e
+legváltozhatlanabb emlékeire is gyakorolhatnak némi módosító befolyást.
+Némely útirajz nagy tévedését vagy ráfogását észrevehetni ugyan, sőt
+néha azt is kiérezhetni, vajjon a szerző könyvekből dolgozott-e vagy
+saját szemével vizsgált mindent, de a szokottnál valamivel nagyobb gond
+sokat elfödhet s a legélesb szemű bírálót is megjátszhatja, ha csak maga
+nem utazott s nem látta mindazt, melynek leírását bírálja. Ily
+helyzetben a kritikus kénytelen leszállani triposzáról, olvasóinak csak
+kalauzként ajánlkozni, nem annyira bírálatot, mint könyvismertetést írni
+s legfeljebb ott bírálni határozottabban, hol tisztán irodalmi
+szempontokból indulhatni ki.
+
+Őszintén megvalljuk, hogy mi is a fennebb rajzolt helyzetben vagyunk.
+Sohasem jártunk Törökországban, nem ismerjük fővárosát, sőt még
+könyvekből sem olvastunk annyit róla, hogy a kezünk alatti útirajz
+tartalmát megbírálhassuk. Szerencsénkre Horváth Miklós sem politikai,
+sem nemzetgazdasági, sem régiségtani, sem etnográfiai tanulmányokat nem
+akar nyujtani útirajza keretében. Ő csak világfias turista, ki a maga
+mulatságára utazik s olvasóit is inkább mulattatni, mint tanítani
+kívánja. Kiválón semmi sem fekszik szívén; oly kevéssé szenvedélyes
+politikus, mint régiségbúvár s a társadalmi viszonyok, művészet,
+természet iránt nem érdeklődik mélyebben, mint minden más műveltebb
+ember. Mindezt nem is titkolja, nem folyamodik tudós könyvekhez, hogy
+hol innen, hol onnan kiírva egy pár lapot, történelmi, politikai vagy
+természettudományi ismereteit fitogtassa, vagy pedig nagy fontosan
+leírjon olyasmit, mit nem látott, vagy, ha látott is, nem vizsgált.
+Elszóródásból utazik, látni, hallani, mulatni, élvezni szeret s átadni
+magát a különböző benyomásoknak. E benyomások rajzát vesszük e könyvben,
+mely leginkább esztétikai hatásra törekszik s ennélfogva annál bátrabban
+hozzá szólhatunk.
+
+Éppen nem hibáztatjuk a könnyed, világfias modort s még kevésbbé az
+esztétikai hatásra törekvést. Az útleírónak a legnagyobb szabadsága van
+az írók között, mind a tárgyra, mind a formára nézve. Itt minden genre
+jogos, csak tudjon az író hűn és elevenen rajzolni s érezzék rajzán a
+tapasztalás közvetlensége. E kettő az, mi nélkül nincs valódi útleírás,
+akár tudós írja, ki új hódítmánnyal akarja gazdagítani a tudományt, akár
+gondtalan turista, ki csak kedvtelésből utazik. S ha ehhez még formai
+csín járul, ha az író, tárgyához mérve, tud vonzón, az érdeket ébren
+tartva, elbeszélni, ahol szükség hangulatot, érzelmeket költeni föl,
+szóval van benne valami a költőből: előttünk állanak az utazónak, mint
+írónak, leglényegesb tulajdonai. Horváthban megvan egy és más e
+tulajdonokból, de inkább csirában, mint kifejlődve, inkább csak
+elszórva, egyes lapokon nyilatkozik, mint az egész műben. Nagy
+egyenetlenségeket találunk művében mindenütt, oly egyenetlenségeket,
+melyek nem a tárgyból, hanem az íróból folynak s éppen azért nem
+olvadnak belé az egész összhangjába. Nem mindenütt érzik a tapasztalás
+közvetlensége, vagy a benyomás volt bágyadt, vagy az írónak nem volt
+elég ereje azt kellőn kifejezni. A rajz mindenütt eleven akar lenni, de
+néhol nem biztos vagy bevégzetlen, más helyt pedig csak a szín erős,
+avagy e helyett is csak frázist veszünk. Elbeszélése nem báj nélküli, de
+itt-ott kapkodó, vannak benne kitűnő szakaszok, de az egésznek nincs
+kompoziciója.
+
+Mindjárt a bevezetés első lapja kissé forszirozott. Egyszerűbben
+elmondva nem tünt volna ki annyira a bevezető eszme mindennapisága,
+mellyel, ha jól emlékszünk, különböző változatban, már sok turista
+kezdte meg rajzát, t. i., hogy valami magyarázhatlan nyugtalanság vonja
+az embert túl a határokon. A tárgyhoz sokkal jobban illett volna az, mit
+szerzőnk szintén érint, de nem fektet reá kellő súlyt, hogy megúnta az
+európai polgárisodást, mely nagyjában mindenütt ugyanaz s vágyik
+keletre, egy új ismeretlen világba. Általában, midőn szerzőnk hatni akar
+s nagyon összeszedi magát, kevésbbé hat, mint amidőn gond nélkül ecsetli
+benyomásait. Így például mindaz, mit a tengerre érkezéséig ír, nagyrészt
+jól van írva. Rövid jellemző vonások, folyékony, kellemes elbeszélés,
+éppen annyi, amennyi kell, hogy mintegy nyitányul szolgájon az út
+főcéljához, amely Konstantinápoly. A tenger rajzával már éppen nem
+vagyunk megelégedve. «Tengert látni – mond szerzőnk – először vagy
+tízedszer, mindig megható. Szemeink első tekintete az Istent keresi, ki
+megvédjen e végtelenség közepett, e fényes haboktól, melyek oly
+csábítók, e hullámok ölelésétől, melyek oly puhák s mégis oly szilajok,
+e titkos mélységtől, mely mérhetlen, mint a szenvedély. Az égre
+tekintünk, mondom, s e két végtelenség hasonlata, e két elem összhangja
+az, mi megnyugtat. E ragyogó csillagok, hová lelkünk fohásza repül, nem
+sujtanak le, miért bántanának a síma vizek? A tenger csak addig ijesztő,
+míg az enyészet medrének képzeljük, míg a halál eszméjével azonos, míg
+egy hideg sírt, egy nagyszerű temetőt látunk benne. De ha a
+természetbúvár, vagy csak a vizsgáló elmélet szemeivel nézzük; ha
+eszünkbe jut, hogy mélysége nem a halál, hanem az élet hazája, hogy itt
+is, mint a föld színén növények virágoznak, ásványok tenyésznek, ezer
+élőlény lakik, azzal a különbséggel, hogy e növényzet még frissebb,
+gyöngédebb, a színezet még élénkebb, festőibb, a kincsek még drágábbak,
+az élet még rejtélyesb, költőibb, könnyen megbarátkozunk vele.»
+
+Ily rajzot olyan is írhat, ki sohase látott tengert. Szerző a tenger
+félemletes nagyszerűségét akarja leírni s a fényes habok csábításáról,
+öleléséről beszél, mintha Goethe halásza volna. S mily mesterkélten van
+kivive a tenger és ég összhangja az ember megnyugtatására. Minthogy a
+ragyogó csillagok nem sujtják le az embert, nem félhet a síma haboktól
+sem. Ez nem közvetlen benyomás, ez az erőtlen reflexió mesterkedése, ez
+nem rajz, hanem ízetlen frázis. Ellenben mily jól van írva, mindjárt
+alább, e következő hely, kivéve a fényes habok és harmatos virágok
+hasonlatát, melyet még purpureus pannusnak sem lehet neveznünk: «Nem
+tudom, álmodik-e az ember tengeren, midőn a légben csüngve képzeli magát
+s egy arasznyira felette egy vastag ember nyugszik, kinek lélekzetét
+érzi, mozdulatait hallja s alatta szintén egy arasznyi távolságra egy
+más élőlény (sovány vagy kövér, ez semmit sem változtat), ki ízlése
+szokásait követve álmában beszél, sóhajt vagy köhög, midőn a verejték
+izzó csöppjei folynak homlokodon s tüdőd már alig működhetik szabadon,
+midőn mozdulatlanul heversz s mégis úgy tetszik, mintha nyílsebességgel
+haladnál, midőn minden nyugszik s egy tompa moraj szakadatlan zúg
+füledben… valóban rémes álom. Körülbelül ezt álmodjuk a hajón. Mily
+különbség a reggel. A fedélzetet megmosták, mintha az éj köde
+elhomályosította volna, a tengerészek fölváltották egymást, a lég
+pompás, illatos, éltető, a nap lanyha sugáraival most ébred, a hullámok
+tisztán láthatók, a méla morajnak értelme lőn, virágok nem nyílnak,
+madarak nem énekelnek ugyan, de a fényes habok harmatos virágok s a
+hullám csattanása zengzetes dal».
+
+Ilyen az egész könyv. Amit a bevezetés e mutatványairól mondtunk, illik
+az egyes szakaszokra is. Jó és rossz, elevenség és bágyadtság így
+váltakoznak egész végig. Vannak szakaszok, melyek átalában nem
+sikerültek. Ilyen a _Bazár, Szent Sófia, Régi viseletek,_ stb. címűek. A
+bazár rajza csak nagy átalánosság, melyben alig van valami jellemző
+vonás. Nem tudjuk képzelni s legfeljebb csak annyi nyomul emlékünkbe,
+hogy egy roppant épület ezer bolttal, melyben sok minden van s hogy itt
+a kalmárok nem oly kínálkozók, mint Európában. Nem aprólékos részleteket
+kívánunk, csak néhány jellemző vonást, oly rajzot, mely a legfőbb
+részleteket a legjellemzőbb oldalról emelje ki. A Szent Sófia is majdnem
+ilyen rajz. Egy-egy érzelmes felkiáltás, élc vagy jó hasonlat nem
+elégíti ki az embert, midőn tárgyakról, viszonyokról kívánna olvasni. S
+e szakaszt mily rosszul fejezi be a mohamedán vallásnak holmi száraz és
+rövid magyarázata. Ennél a csekély műveltségű ember is többet tud. A
+«Régi viseletek» című szakasz egy múzeum-félét ismertet, melyben bábok
+vannak kiállítva, régi török ruházatban, rangfokozat és osztályok
+szerint. Mily jó, valódi művészi tere lett volna itt szerzőnknek a
+régibb és újabb török életet és szokásokat külsőségeiben ismertetni,
+historizálni, festeni, okoskodni, humorizálni, szóval egy egész
+kaleidoszkópot ragyogtatni előnkbe. Mindezt elmulasztja, bár eleinte
+kedvet mutat hozzá. Sok dolga van, tovább kell sietnie. Átalában nagy
+sietséggel ragadja olvasóit tárgyról-tárgyra, hogy mindegyre újabbat és
+érdekesebbet mutasson. Azért mindig is eléri azt, hogy kíváncsiságunkat
+felizgassa, de annál ritkábban, hogy egyszersmind kielégítse. Fél, hogy
+pedáns útleíró hírébe jő, ha kissé részletesb, restel valamibe mélyebben
+beleereszkedni, mert talán unalmas lesz. Azt hiszi, hogy eleget beszélt
+már s az olvasónak is oly kevés türelme van elolvasni azt, amit nem
+látott, mint neki leírni a már látottat, élvezettet. Változatos akar
+lenni s nagyon töredékes, kerüli az unalmasságot s meglehetős felületes.
+In vitium ducit culpae fuga. Ezért sok szakasza érdekesen kezdődik, de
+nem foly vagy végződik egyszersmind úgy is s képei gyakran elmosódnak.
+Ritkán találja el a középutat a könnyedség és könnyűség közt s csak néha
+igyekszik párosítni a sebességet körülményességgel s benyomásai rajzát
+magának a tárgynak rajzával.
+
+Azonban e nem, vagy csak félig sikerült szakaszok mellett vannak
+sikerültek is. Ilyenek a _Forgó dervisek_, a _Dohány_, az _Ordító
+dervisek_ stb. Az elsőnek csak az a baja, hogy egy kis affektációval
+végződik, a másodiknak az, hogy a kief rajzába becsúszott egy pár oly
+vonás is, mely ellenkezik a többivel. A harmadik a legsikerültebb. Ez
+egy valódi genrekép, melyben költői invenció is nyilatkozik s nagyon jól
+is van elbeszélve. Az esztétikai hatásra törekvést sok helyt vehetni
+észre szerzőnkben. Sajnos, hogy erre ott törekedett legkevésbbé, hol a
+legnagyobb szükség lett volna reá, értjük, az egész útirajz
+kompoziciójában. Szerzőnk nem puszta naplót akart írni, ő művészibb
+feladatot tűzött ki magának, Törökország fővárosa rajzát kívánta adni.
+Ezért mintegy bevezetéskép csak röviden rajzolja útját a fővárosig.
+Eddig mind jól megy, de ezután nincs semmi terve és szakaszait minden
+szerves kapcsolat, művészi cél nélkül írja úgy, ahogy eszébe jutnak. A
+temetőn kezdi s holmi utcai böngészeten végzi. Sehogy se tudja
+megtalálni a pontot, honnan beljebb vezesse olvasóit, hogy bizonyos
+művészi csoportozatban, önkénytelen, természetesen bontakozzanak ki a
+város titkai. A műnek nincs architektonikája, ez benne a legnagyobb
+hiba, mit a szerző maga is érez, bár némi elmés mentegetőzéssel
+eltakarni kíván. «Kiállhatlan unalmas lenne rendezett előadásom» – kiált
+fel a többek közt. Nem hisszük. A művészi rendetlenség már rend, még
+pedig egyike a nehezebbeknek. Más a tudományos rendszer s más a
+kompozició. Itt nyilatkozott volna igazán a szerző teremtő fantáziája s
+nem egyes, különben szép, lapokon. E mellett szakaszai is alkalmasint
+inkább sikerültek volna, mert szerzőnk nem tudva, mit hol mondjon el,
+hol ide, hol oda tett valamit, hova nem illik s nem is sejtve, hogy
+mennyit fog írni, folyvást sietett, a nélkül, hogy valami célhoz érjen.
+
+Talán igen szigorún ítélünk oly műről, mely tehetséget és törekvést
+tanusít. Azonban úgy hisszük, hogy csak megbecsüljük a tehetséget, ha
+annyit várunk tőle, amennyit talán adhat. Igaz, kevesebb fáradságba
+került volna úgy egyszerűen remekműnek neveznünk ez útirajzot, mint
+némely laptársunk tevé, de mi sohasem sajnálunk egy kis analizist, az
+pedig kérlelhetlen s nem elégszik be frázissal. Lehet, hogy könnyen
+válik igazságtalanná, de akkor is ébreszt egy pár gondolatot,
+közönségben és íróban egyaránt.
+
+
+
+
+A SZÉPMŰVÉSZETEK CSARNOKA.[49]
+
+Vettük az e című és br. _Jósika_ Kálmán által szerkesztendő új lap
+mutatványszámát. Megjelenik hetenként egyszer, másfél íven, szövegbe
+nyomott képekkel. Előfizetési ár egy évre 12 frt. Ami tartalmát illeti,
+az előszó, mely az olvasóknak azt igéri, hogy a «Szépművészetek
+Csarnoka» _legkedveltebb_ íróinktól közöl dolgozatokat, e
+mutatványszámhoz annyiban nem illik, amennyiben csak egyetlen egy jobb
+vagy kedveltebb írótól van benne dolgozat, t. i. Pálffy Alberttől egy
+novella kezdete, mert a J. M. rövid levelét, melyben a szerkesztőnek,
+mint öccsének, egy pár jó tanácsot ad, egyelőre atyafidolgozótársnak
+igérkezik, későbbre, a siker esetére tartva fel magának a kollégiális
+közremunkálást, nem lehet tulajdonkép költői vagy esztétikai dolgozatnak
+nevezni. Egyébiránt mutatványszámból nem igen lehet megítélni a lapokat.
+Könnyen megtörténhetik, hogy ez új lap is sokkal jobb lesz, mint
+aminőnek a mutatványszám mutatja, mely nem egyéb, mint a Vasárnapi
+Ujság, Ország Tükre és Hölgyfutár különös vegyülete. A Szépművészetek
+Csarnokában még eddig legkevesebb van a szépművészetekről; aztán azt se
+érti az ember, hogy a szépművészetek melyik ágára vonatkoznak a
+Patkó-féle zsiványhírek, az öngyilkosságok, a tűzvészek, a füllevágási
+históriák. Ennyivel be is fejeznők jelentésünket, ha a «Szobrászatunk»
+rovata alatt nem volna egy cikk, melyet bajos szó nélkül hagyni. E cikk
+nem annyira a szobrászatról szól, mint inkább az Akadémiát támadja meg
+amolyan Önbírálatféle felfogással. És miért? Leginkább azért, mert az
+Akadémia nem pártolja a szobrászatot, holott, ez új lap szerint, «az
+akadémiák teendője a művészet minden ágát figyelemmel kísérni,
+fejlődését előmozdítani és haladására tényleg befolyást gyakorolni».
+Értsük meg a dolgot: más a szépművészetek akadémiája, megint más a
+tudományoké. A miénk a tudományok akadémiája, tessék a cikkírónak
+elolvasni szabályait, mert úgy látszik, hogy a legelemibb fogalma sincs
+akadémiánk szervezetéről. Ha az Akadémia olyasmit tenne, amit ő kíván,
+túllépne körén, az alapítók szelleme ellen cselekednék, szóval míg
+egyfelől megsértené alaptörvényét, másfelől lenne ex omnibus aliquid, ex
+toto nihil. Sok pénz kell az összes művészetek akadémiájára; amennyi
+most az Akadémiának van, az a tudományokéra is kevés. A többi vádhoz is
+hozzászólunk. A cikkíró felhozza «Pompéry nem okadatolható
+megválasztását és Brassai mellőztetését». Vajjon miért teszi szembe
+Brassait Pompéryvel? Úgy látszik, nem tudja, hogy Brassai már huszonöt
+év óta levelezőtag s teljességgel nincs kedve versenyezni Pompéryvel,
+kit csak nemrég választottak levelezőtaggá. Nem ez itt a baj, hanem az,
+hogy Brassai nem rendes tag, pedig megérdemelné, azonban a mulasztás
+megtudása végett senki sem szorult a cikkíróra, midőn azt mások régebben
+és sokkal jobban elmondották. Azt is elmondja a cikkiró, hogy az
+Akadémia páratlan együgyűséggel osztogatja a 100 aranyakat hol
+Pompérynak, hol Gregussnak s mellőzi a soha meg nem koszorúzott Vajda
+Jánost és Salamon Ferencet. Mit mondjon az ember ily furcsa beszédre. Az
+Akadémia az alapítványok értelmében minden oly művet tartozik
+megjutalmazni, mely a többinél aránylag jobb, elég szerencsétlenség,
+hogy oly gyönge műveket kellett megjutalmaznia, mint a Telivér és
+Lángész, de erről az Akadémia éppen úgy nem tehet, mint arról, hogy a
+Szépművészetek Csarnokának mutatványszáma nem ütött ki a legjobban. Ami
+Salamont illeti, őt mindeddig azért nem jutalmazhatták meg, ha akarták
+volna is, mert soha semmire sem pályázott. Vajdát meg azért, mert
+merészkedtek azt hinni, hogy a nagy jutalmat a Petőfi összes költeményei
+inkább megérdemlik, mint a Vajdáéi. Arra, amit a cikkíró az Akadémia
+kétharmadára mond, hogy a «nembánomság, hányavetiség, bagolyszeműség,
+lelkiismeretlenség képviselői» csak azt feleljük, hogy bármilyenek
+legyenek is azon meg nem nevezett urak, bizonyára nincs köztök oly
+gyönge ítéletű ember, ki Zilahy Károlyt oly nagy tehetségű kritikusnak,
+Remellayt oly jeles novellistának és történelemírónak tartsa, mint
+aminőknek hirdeti őket a Szépművészetek Csarnokának nagy pipájú, de
+kevés dohányú szerkesztősége.
+
+
+
+
+POLÉMIÁK.[50]
+
+Egy pár ellenem intézett felszólalásra akarok felelni. Rövid leszek; a
+szerkesztő kevés tért engedhetett rendelkezésem alá, de másfelől ama
+felszólalások sem olyanok, hogy részletesb fejtegetést érdemeljenek.
+
+Először is Szeberényivel kell végeznem, kinek nyilatkozatát fennebb
+egész terjedelmében olvashatni. Szeberényi szokatlannak tart kérdőre
+vonni bármely szerzőt, miért nem mondta ezt vagy amazt, mert a bírálat
+csak arra vonatkozhatik, amit a szerző mondott, nem pedig arra, amit nem
+mondott. Én az ily kérdőre vonást sem szokatlannak, sem jogtalannak nem
+tartom. Az oly történelemírót, ki hallgat némely dolgokról, melyeket tud
+vagy könnyen tudhatna, még eddig mindig megrótták s mellőzését
+pártszellemnek vagy egyéb oly okoknak tulajdonították, melyeket munkája
+szelleméből kiolvashattak. Az emlékiratok bírálatában egyik főszempont
+éppen az, hogy mit mellőz az író s mit nem, miért mondja el ezt így vagy
+amúgy. Például Béranger emlékiratainak bírálói (a többek közt Montégut),
+rossz néven veszik a szerzőtől, hogy barátnéjáról, Frère Juditról miért
+hallgat oly mélyen, miért bízza másokra, barátokra, idegenekre vagy tán
+éppen rosszakarókra, hogy oly érzelemről és viszonyról beszéljenek, mely
+neki annyi szép költeményt sugallt. Megrótták továbbá, hogy mind
+politikai, mind irodalmi kortársairól oly keveset s csak kedvezőt mond,
+hogy inkább szeret hallgatni s egészen mellőzni valakit, mintha azt
+akarná, hogy halála után is mindenkivel barátságban éljen és
+népszerűségét teljesen megőrizhesse. Természetesen, ami másutt szabad,
+nálunk tiltva van, hol némelyek a kritika oly kódexét akarják
+megalapítani, mely a kritikust legalább is haszontalan íróvá tenné. Én
+mindig tiltakoztam e jograblás ellen s részemről egy fikarcnyit sem
+fogok engedni soha a kritika jogaiból, melyeket nem én oktrojáltam,
+hanem maga a kritika természete fejtett ki s a századok gyakorlata
+szentesített.
+
+Azonban én Szeberényit nem annyira pusztán csak a hallgatásért róttam
+meg, mint inkább azért, hogy felemlítvén Petőfivel való barátsága
+felbomlását, melyet verseiről írt bírálata okozott, csak Petőfit sejteti
+hibásnak s magáról egészen hallgat, vagy legfeljebb annyiban szól,
+amennyiben a nagylelkűt játszhatja. Adatokkal mutattam ki, hogy amaz
+irodalmi versengésben nemcsak Petőfi követett el hibát, hanem Szeberényi
+is s mellőzve a bírálat igazságtalanságát s netalán bosszúból eredt
+indokait, egyedül azt hoztam fel, hogy Szeberényi Petőfi
+magánviszonyaira célzott, mire a kritikusnak nincs joga. Szeberényi, úgy
+látszik, most sem akarja elismerni e hibát, azt hiszi, hogy ő mindenben
+igazságos volt Petőfi iránt s most is csak annyiban szól érdemlegesen a
+tárgyhoz, amennyiben Petőfit vádolhatja. De vajjon a más hibája
+igazolhatja-e a magunkét? Nem, legfeljebb megfoghatóbbá teszi. Vajjon
+igazságtalanságot igazságtalansággal torolni vissza s még évek mulva sem
+ismerni el igazságtalanságunkat, midőn már ellenfelünk a sírban
+nyugszik, erkölcsi bátorság-e? Bizonyára nem. Én oly kevéssé voltam
+elfogult Petőfi, mint Szeberényi iránt, csak tények felett ítéltem s ha
+Petőfiben az affektációt, az anonymitas lovagiatlan leleplezését nem
+helyeseltem, bizony Szeberényiben sem dicsérhettem azt a jogtalanságot,
+mely szerint Petőfi magánviszonyaira célzott, a körülményekkel
+ismeretlen olvasó előtt többet sejtetett, mint amennyi a dologban volt.
+Ami azt illeti, hogy a pápai iskolai társulatnak joga volt Petőfi első
+kísérleteit kiadni, nem vonom kétségbe, de bizonyára nagy indiszkréciót
+követtek el a szerkesztők, midőn a már hírre vergődött költőt így
+kompromittálták s nem tudom miért ne lehetett volna joga Petőfinek ezért
+bosszankodni s gúnyosan köszönni meg barátjai indiszkrécióját.
+
+A «Törökország Fővárosa» szerzőjéhez, br. Horváth Miklóshoz és Riedl
+Szendéhez, a «Kritikai Lapok» szerkesztőjéhez kell még egy pár sort
+intéznem. Az első az «Ország Tükré»-ben, a második saját lapjában szólal
+fel ellenem s von kérdőre az e lapokban _–i_ és _–y_ jegyek alatt
+megjelent bírálatokért. Egyik stílusomból ismer reám, a másik pedig
+hallomás szerint úgy tudja, hogy én vezetem a Figyelőt. Mindkettőnek,
+úgy látszik, elve nem tisztelni az anonymitást s többet adni a névre,
+mint a dologra. Az anonymitas megőrzése és tiszteletben tartása fontos
+dolog a zsurnalisztikában, de másfelől pusztán csak a lovagiasság is
+kötelességünkké teszi. Azonban nekem sem időm, sem terem erről most
+értekezni, sőt, minthogy jelenleg nincs szükségem anonymitásom
+fenntartására, ezennel eleget teszek ellenfeleim kíváncsiságának s
+kinyilatkoztatom, hogy e lapban az _–i_ és _–y_ jegyű cikkeket mind én
+írtam, megjegyezve azt, hogy br. Horváth nem stílusomról ismert reám,
+mert oly cikket is nekem tulajdonít, a _–z_ jegyűt, melyet nem én írtam,
+Riedl pedig alkalmasint nem köszönné meg, ha róla valamelyik lap egy
+csoport pletykát hirdetne «hallomás szerint» bevezetéssel. Valóságos
+pletyka, hogy a Figyelő szerkesztését egy idő óta én vezetem. Én e
+lapnak csak fődolgozótársa vagy egyszerűbben és igazabban
+szerkesztősegédje vagyok s ha a szerkesztő akadályozása esetében egy pár
+számot szerkesztettem is, az egészen a szerkesztő intézkedéseinek
+szellemében történt. Nincs e lapban semminemű dualizmus, oly cikk,
+melyet a szerkesztő, legalább nagyjában, nem helyeselt, nem jelent itt
+meg sem tőlem, sem mástól. Riedl legjobban tudhatja, hogy a Kritikai
+Lapok ellen kívülem más is polémizált a Figyelőben, sokkal régebb és
+nyomósabban mint én, maga a szerkesztő, még pedig nyelvészeti kérdésben,
+mely elől, nagy csodálkozásomra, Riedl, a nyelvész, büszkén ugyan, de
+mégis visszavonult.
+
+De térjünk br. Horváthra. Ő általam megbírált munkáját védi, hibáztatja
+bírálatomat, mely munkájában mindent méltányolt, amit lehetett, csak
+egészen sikerültnek vagy éppen remeknek nem nevezte, mert ily Isten
+ellen való vétket csak nem követhettem el. Tulajdonkép felületességemet,
+igazságtalanságomat, önhittségemet, epésségemet akarja kimutatni. Régi
+címeim ezek már nekem s nem is hiszem, hogy valaha másokkal cserélhessem
+fel, kivált ha azok ítélnek felettem, kiknek munkáiban fogyatkozásokat
+mertem találni. Nem is szándékszom érdemleges polémiába bocsátkozni, sőt
+br. Horváth művének oly gyöngeségeit sem tárom fel, melyeket
+bírálatomban mellőztem, mert nem annyira tartalmát, mint inkább csak
+formáját kívántam bírálni. Ő nem érti vagy nem akarja érteni bírálatomat
+s én bizonyára nem fognám felvilágosítani. Hadd higyje hát, hogy én nem
+ismerem munkája minden részletét s így nem olvastam el egészen, hogy
+azért róttam meg, mert nem mondott el mindent Konstantinápolyról, hogy
+azért hibáztattam művének kompozicióját, mert a temetőn kezdi a város
+rajzát. Azonban két dolgot mégis bátor vagyok figyelmébe ajánlani:
+először, ha idéz valamiből, idézze szó szerint s ne rontsa meg se a
+stílust, se az értelmet, mint megrontotta amaz egy pár sorban, melyeket
+bírálatomban idézett; másodszor nemcsak rossz ízlés, hanem valóságos
+jogtalanság olyasmit a közönség elébe vinni, mi csak magánkörben
+mondatott. Hogy Brassai mit mondott nekem egy társaságban, hogy én mit
+beszéltem egy pár írótársammal a színház csarnokában (amit mondtam, nem
+úgy mondtam, amint br. Horváth előadja), sem a dologhoz, sem a közönség
+elébe nem tartozik. Ily divat könnyen a kávénénikék pletykatárává
+alakítja át az irodalmat, mit úgy hiszem, br. Horváth sem kíván, még
+akkor sem, ha így csakugyan el lehetne némítani egy pár kellemetlen
+kritikust.
+
+Riedl egy egész nyilt levelet intéz hozzám, melyet, megvallom, nem értek
+eléggé. Azt vártam, hogy így fog hozzám szólani: ön egy pár gúnyos,
+élesbnél-élesb megjegyzést tett lapomra, tessék bővebben hozzá szólani,
+ne csak gúnyolódjék, hanem bírálja meg tüzetesen lapom szellemét. E
+helyett érzékenyen ömledez s az irónia és őszinteség hangján néhány
+bókot dob szemem közé. Elmondja, hogy ezelőtt hat évvel egy külföldi
+egyetemre hívták a magyar nyelv és irodalom tanszékére, hogy ott
+figyelemmel kísérte a világirodalom mozgalmait, készült és tanult;
+visszatérve hazájába, midőn látta, hogy itt a kritikának nincsenek méltó
+képviselői, elhatározta megindítani lapját s ha nem is sikerült céljára
+nézve mindent megtenni, mindent a legjobban megtett, amit csak tenni
+lehetett. Lassankint szaporodnak lapjának olvasói, barátjai, de
+ellenfelei is, akik közt sajnálva lát engem is. Felszólít, hogy tegyem
+fölöslegessé munkásságát, írjak lapjába vagy más lapba jobb kritikákat,
+mint amelyek lapjában megjelennek, de addig, amíg e fontos közügyet
+méltóbb kezekben nem látja, folytatja kötelességei teljesítését és
+tovább szerkeszt. Mit feleljen az ember ilyesmire? Úgy hiszem, elég lesz
+őszintén bevallanom, hogy én csakugyan ellenség vagyok, ellensége nem
+Riedlnek, hanem lapjának, nem annak, mi lapjában itt-ott jó, hanem az
+egész szellemének. Ellensége lettem azon percben, melyben frivol
+programmját olvastam, de még inkább, midőn közelebbről ismerni tanultam.
+Okaim e következők: a «Kritikai Lapok»-nak tulajdonkép nincsenek
+esztétikai elvei, sőt tájékozni se tudják magokat költészetünkben;
+tudományos cikkeik és kritikáik szertelen követelők, az európai
+szempontot emlegetik, a tudományok meghonosítása mellett akarnak izgatni
+és sokszor még a mi irodolmunk színvonalán sem állanak; a magyar
+tudományosság legnevezetesb kérdéseihez nem szólanak, legnevezetesb
+tudományos könyveinket nem bírálják s inkább csak iskolai könyvekkel
+bajlódnak; halomra írják az átalános jeremiádot, de specialitásokba nem
+bocsátkoznak; majd minden folyóiratot, lapot nyeglének tartanak, de alig
+van egyetlen számok, melyben magokat a nemzet mártirainak, az egyetlen
+becsületes vállalatnak ne hirdetnék. Ez okok és vádak, elismerem, így
+bizonyítás nélkül nagyon csekély értékűek, ki is fogom fejteni, minthogy
+a Figyelőben már nincs terem, valamelyik politikai lap tárcájában. Addig
+maradjon válasz nélkül ama nyilt levél, csak ez lehet a valódi válasz,
+mellyel a Kritikai Lapoknak tartozom.
+
+
+
+
+BUDAPESTI SZEMLE.[51]
+
+Szerkeszti és kiadja Csengery Antal. LIII-ik füzet. Pest, 1863.
+
+E kezünk alatti füzet már harmadika a hatodik évi folyamnak. Egy fél
+évtizedet élt már e folyóirat, de, fájdalom, a szerkesztő és írók
+buzgalmával nem növekedett a közönség részvéte. Mint halljuk, a Szemle
+előfizetői inkább apadnak, mint növekednek. Hát megszünjék e vállalatunk
+is? Hát oda jussunk-e ismét, hogy egyetlen nagyobb folyóiratunk se
+legyen, mely közvetítőül szolgáljon a hazai és külföldi irodalom, a
+szaktudós és mívelt közönség közt. Megindulásakor, 1857-ben, részvéttel
+üdvözölte közönségünk a Szemlét. Vajjon kevésbbé becses-e e folyóirat
+most, midőn tizenhat vastag kötet gazdag tartalmára hivatkozhatik, mint
+volt akkor, midőn csak igérhetett? Azóta vesztett-e fontosságából
+nemzeti irodalmunk ügye? Avagy pótolta-e e folyóiratot más hasonló, nem
+mondjuk tartalomban, csak pusztán törekvésben? Óhajtja-e a magyar
+közönség, hogy e szép multú és még szebb jövőjű folyóirata mihamarább
+félbeszakítsa pályáját? Olvasóinkra bízzuk a feleletet.
+
+A jelen füzet tartalma a következő: I. _Két eposz._ Első közlemény. A
+Nibelungenlied. _Szász_ Károlytól. – II. _A társadalom tudománya és
+Riehl munkái. Trefort_ Ágostontól. – III. _Művészet csarnoka:_
+Correggio. Planche után. _Székely_ Józseftől. – IV. Éledés és
+életkezdet. _Brassaitól_. – V. _M. Tudományos Akadémia;_ Az 1863-ban
+tartott közülés. VI. _Irodalmi szemle;_ M. Chevalier a londoni
+műtárlatról. _Jánosi_ Ferenctől. Representativ men, in seven lectures.
+By Ralph W. Emerson. (I. Napoleon jellemzése.) _Bezerédj_ Lászlótól.
+VII. _Hazai könyvészet_.
+
+Mind becses vagy érdekes cikkek; minket legközelebbről a széptaniak
+érdekelnek. Szász Károly esztétikai és irodalomtörténeti értekezése két
+híres eposzt vesz tanulmányai tárgyául, a Nibelungenliedet és Firdúszi
+Sáhnáméját. Kelet és Nyugat e két legnagyobbszerű művéről még alig volt
+szó irodalmunkban. Legfeljebb csak nevöket hallottuk néha emlegettetni;
+Szász Károlyt illeti az első tüzetes és derekas ismertetés dicsősége. Ez
+első közlemény a Nibelungenliedet tárgyalja, de ennek is még csak felét.
+Úgy látszik, terjedelmes és részletes tanulmány lesz. Mindenesetre
+legjelesb Szász minden eddigi széptani dolgozatai közt. Szeretettel
+csüng tárgyán s egészen beleélte magát. Nemcsak magyarázza e nagyszerű
+költeményt, hanem mintegy reprodukálja. A prózai, de folyékony és szép
+elbeszélést mindjárt-mindjárt megszakítja nehány jellemzőbb versszak
+nagyon sikerült fordításban. Csaknem azt kell hinnünk, hogy szerző
+lefordította a Nibelungenliedet s egészen kész művéből vegyít ide
+töredékeket. Nagyon élénk képét vesszük az egész műnek. S az
+elbeszélésbe koronként tapintatosan vannak beleszőve a jellemek s a
+cselekvény jeles széptani fejtegetése. Magánál az értekezésnél kevésbbé
+dicsérhetjük a bevezetést, melyben Szász nehány tájékozó szót ejt az
+eposzról és korszerűségéről. A fődologban nagyrészt igaza van, de nem
+tudja jól kimagyarázni magát s néhol téveszmékbe bonyolódik. Tökéletesen
+igaz, hogy az eposz mindjárt korszerűvé válik, mihelyt egy nagy tehetség
+áll elő, ki azt korszerűvé képes tenni. Például Virgil egy lelkesülésre
+kevéssé hajlandó, sőt romlott korban is képes volt hatni, mert a
+multakról énekelve mindent költeményébe olvasztott, mi a jelenben a
+kedélyeket leginkább elfoglalta. Azonban, midőn Szász azt mondja, hogy
+korunk minden műformák közt kiválólag a regény felé hajlik, a társadalmi
+kérdések részletes tárgyalásának e tág keretű műnem a legkedvezőbb, de
+támadjon szellem, mely a társadalmunkat mozgató kérdéseket, az élet
+aprólékosságaitól eltérve, óriási mérvekben az eposz keretében
+tárgyalja, az eposz azonnal korszerű lesz, úgy látszik, azt hiszi, hagy
+az életfeltételéből kivetkőztetett regény már könnyen eposszá válhatik.
+E látszatot csaknem bizonysággá emeli az, midőn Szász azt mondja, hogy
+Sue s a frivol francia irodalom bajnokai oly kevéssé képesek eposzt
+teremteni, mint a mindennapi csendéletet mesterileg festő angolok, de
+például Hugo Victor merészebb és nagy csatavázú alkotásaiban ki nem
+látja az eposz súlypontja felé való nehézkedést. Tehát a «Nyomorultak» –
+mert erre látszik célozni Szász – az újkor eposzának embriója, tehát oly
+irányregényekből fog kikelni az újkor eposza, melyeknek a regény tág
+formája is szűk s inkább a reflexió, mint a fantázia teremtvényei. Mi az
+újkor e leendő eposzát sehogy se tudnók üdvözölni. A bevezetés még egy
+pár állítására tehetnénk ily megjegyzést. Szász azon meghatározását sem
+tartjuk szerencsésnek, hogy az eposz a világnézlet költészete.
+Mindenesetre máskép kellett volna kifejteni s magában az értekezésben is
+szólni valamit a Nibelungenlied világnézletéről. De erről talán később
+lesz szó, mi is akkor talán bővebben szólhatunk e különben nagybecsű
+tanulmányhoz.
+
+A másik széptani cikk Planche Correggiója. Planche éppen oly nevezetes
+kritikus a képírás, mint a szépirodalom mezején. Köszönjük a Szemlének,
+hogy a világ legjelesb képíróiról rajzolt arcképeit a magyarba
+átültette. Irodalmunk semmiben sem oly szegény, mint az ily
+dolgozatokban. Planchenak, ezzel együtt, már hat ily arcképe jelent meg
+a Szemlében: _Rubens, Rafael, Michelangelo, Leonardo da Vinci,
+Rembrandt, Correggio_. Mily derék kötetet tenne ez így összegyüjtve, ha
+könyvárusaink és közönségünk a fordított művekből venne egyebet is, mint
+regényt. Legyen szabad e jelen cikkből egy kis mutatványt közölnünk.
+Planche ugyan benne a francia képírókhoz intézi szavait, de még többet
+érthetnek belőle a mieink:
+
+«Antonio (Correggio) az ecset kezelése előtt már tanulmányozta a
+költőket, történetírókat és bölcsészeket. Nálunk ma az ifjú nemzedék,
+mely magát a festészetre szánja, távol van ez út követésétől. Teljes
+figyelme saját szaka külön tanulmányozására összpontosul; fájdalom, e
+tényt igen könnyű bebizonyítani. A párizsi szépművészeti iskolában
+irodalmi tanfolyam nem létezik. A bölcsészet sohasem fordult elő a
+leckék tervsorozatában. Mi a történetet illeti, noha az az iskolából
+nincs kirekesztve, a tanulók nem foglalkoznak vele; mert a történelem se
+a közvizsgálaton, se a versenyben szóba nem jön. Természetes annálfogva,
+hogy annak a tanulók igenis másodrendű befolyást tulajdonítanak. A
+rajzművészetben kitünt nagy emberek élete eléggé bizonyítja, hogy
+mielőtt teljesen hivatásuknak szentelték volna magukat, nagyobb részint
+mindazon feladásokat megkísértették, melyek értelmünk kíváncsiságát
+ingerlik. Ez nagyon hosszú út, fogják némelyek mondani, ha mielőtt a
+festészethez fognánk, át kell bolyganunk az emberismeretek minden
+köreit; az élet nagyon is rövid hasonló munka végrehajtására. Az
+irodalom tanulmányozásának ellenei helyesen teszik, ha a szépművészetek
+iskolájában e terjedelmes és sok időt igénylő tanulmány ellen kikelnek.
+Nem is arról van szó, hogy az ifjú festőket az irodalom, történet és
+bölcselem mély tanulmányozásával terheljük, de e három tárgyban oly
+elemi ismereteket kell nekik nyujtanunk, melyeket maguktól növelhetnek
+és kifejthetnek. Azok, kik csak a műtani ismeretek tanulmányozására
+szorítkoznak, szüntelen a juhait őrző Giottora emlékeztetnek bennünket,
+ki Cimabue műteremiért odahagyta nyáját s művészete legkitűnőbb mesterei
+között foglalt helyet. Ezek elfelejtik, hogy Giotto alig hogy az
+ecsettel megbarátkozott, fölfogta kora bölcselete és irodalma
+tanulmányozásának szükségét. Minden műve egy-egy bizonyság széles és
+sokoldalú ismeretei mellett. A Santa Maria al’Arena bájos egyháztól
+kezdve Páduában a nápolyi «Incoronata»-ig egyetlen freskója sincs,
+melyen kiművelt elméjének kincsei ne ragyognának. Az irodalom
+tanulmányozásának előnyeit kiemelni elég, ha idézzük Leonardot,
+Michelangelot és Rafaelt. Világos bizonyság ez arra nézve. Mindenki
+tudja, hogy e három férfiú, kiknek neve a lángész jelképe lett,
+kíváncsian tanulmányozott minden írót, kik eszméjüket termékenyíthették
+s munkájukkal nem szorítkoztak hivatásuk csupán műtani értésére.»
+
+
+
+
+DALOK KÖNYVE.[52]
+
+Száz magyar költő és a nép dalaiból műfajilag rendezve, szerkeszté
+Kolmár József. Baja, 1863. Schőn Jakab.
+
+Megint egy új antológia. Maholnap több lesz az antológiák, mint a költők
+száma. Valóban az antológiákkal való visszaélés mindinkább kezd
+terjedni. Senki sem örülne jobban, mint mi, ha az iskolák számára vagy
+irodalomtörténelmi segédkönyvül minél jobb antológiák jelennének meg, de
+midőn látjuk, hogy majd mindennemű irodalmi szempont mellőzésével az
+antológiakiadás csak puszta üzletté vált egész az írók megkárosításáig,
+lehetetlen bosszankodásunkat ki nem fejeznünk. Kiadóink egymásra
+rendelik meg az antológiákat, sőt egész rendszeres antológia-könyvtárt
+is adnak ki; az igaz, egy költőből rendesen nem vesznek át többet egy
+ívnél, de mit ér ez, ha egyik gyüjteményben egy ív ballada jelen meg, a
+másikban egy ív dal, a harmadikban egy ív epigramm? Így az összes közlés
+sokra megy, így némely költőt egészen ki lehet adni s a tulajdonjog
+kijátszva. Hát még arra mit mondjunk, midőn némely gyüjteménybe 3–4 ívet
+vett át valaki egyetlen egy költőtől? Kolmár gyüjteménye ilyen.
+Vörösmartytól ötvenhárom darab van benne, Petőfitől pedig ötven. Itt
+nemcsak a méltányosság van áthágva, hanem a betűszerinti törvényesség
+is, mert sem Vörösmarty, sem Petőfi művei még nem váltak köztulajdonná.
+– Ami a gyüjtemény irodalmi becsét illeti, nem mondhatni kitűnőnek,
+habár némi ízlést nem tagadhatni meg tőle. Először is meg kell rónunk
+azt a Kertbeny-féle utánzást; Kolmár is százra viszi föl a költők
+számát, ki akarja tölteni az egész abc-ét, előszeretettel fordul némely
+homályos nevű költőkhöz s jeleseket mellőz. Somogyi Ignácot például
+feljebb becsüli Székácsnál, Horváth Endrét kiküszöböli a költők sorából,
+míg másokat költővé avat. – A műfaji rendezést sem mondhatni
+sikerültnek. Nincs felmutatva minden műfaj s egyik a másikba zavarva.
+Hát még a fajoknak az a furcsa elnevezése, mint szomordal, beszélydal,
+természetdal, levéldal, képdal, stb?!
+
+
+
+
+BUDAPESTI SZEMLE.[53]
+
+Szerkeszti és kiadja Csengery Antal. LIV. füzet. Pest, 1863.
+
+E füzetet is, mint az előbbenit, _Szász_ Károly «_Két eposz_» című
+tanulmánya nyitja meg. Most a második közleményt vesszük, mely a
+Nibelungenlied második felét tárgyalja. Szász itt is éppen oly
+szeretettel csügg tárgyán, mint az első közleményben s a tartalom
+elbeszélését, sőt magát a fejtegetést is a jellemzőbb versszakok
+fordítmányával szövi át, mi az egészet nagyon élénkké teszi. Jelesen
+fejtegeti e nagyszerű eposz alkatát, érintve ama mondaköröket is,
+melyeket a Nibelungenlied mintegy magába olvasztott. Most is, mint a
+multkor legkevésbbé vagyunk megelégedve az eposznak, mint a világnézlet
+költészetének fejtegetésével. Így határozta meg volt Szász az eposzt
+mult közleményében s ezt most magából a Nibelungenliedből igyekszik
+megmutatni, de nem mutat ki egyebet, mint azt, mi minden nagyobb és
+jelesb költői műről áll, legyen eposz, dráma vagy akármi egyéb, t. i.
+hogy rajta az illető század bélyege s többé-kevésbbé megtestesítvék
+benne a kor világnézletei. Különösen feltűnt nekünk e következő hely: «A
+népáramlások kora minden inkább, mint a vallási, világnézleti és
+társadalmi elméletek és spekulációk ideje, – ezekre nyugalom kell s
+éppen az hiányzott ama korban.» Ezt Szász arra nézve hozza fel, hogy a
+Nibelungenlied hősein félkeresztyén és félbarbár szellem ömlik el, de
+egyszersmind azt sejteti, mintha a teljesb és egységesb világnézletű s
+így jobb eposzokat termő korszak a nyugalmas bölcselkedés korszaka volna
+s nemcsak a mű-, hanem a naiv eposz is holmi spekulációkból indulna ki,
+holott az ellenkező már eldöntött s csaknem megcáfolhatlan igazság.
+Azonban egy pár sorért nem gáncsoljuk tovább e jeles tanulmányt, melynek
+harmadik és negyedik közleményét, a Firdúszi eposzáról való tanulmányt,
+nagy örömmel várjuk.
+
+– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
+
+Íme e jeles vállalat egy újabb becses füzete. Irodalmunk jelen viszonyai
+közt alig lehet kiállítani jobb füzeteket. A Szemlében, ami hiány van,
+az inkább az írók hiányában rejlik. Közelebbről az egyik napilap
+megrótta a Szemlét, hogy nem fordít elég gondot a magyar irodalomra és
+irodalomtörténetre. Mi úgy tudjuk, hogy ez nem múlik a Szemle
+szerkesztőjén. A közelebbi hat év alatt majd minden nevezetesb s nagyobb
+irodalmi vagy irodalomtörténeti tanulmány a Szemlében jelent meg. Most,
+hogy kevesb ily cikket adhat, oka az, hogy az irodalmi tanulmányokkal
+foglalkozók kevesebbet dolgoznak, egyébbel vannak elhalmozva, vagy talán
+kedvök sincs. Egyébiránt az ily cikkek sem a közönség, sem az irodalom
+részéről nem találtak valami nagy részvétre. Kivált a napilapok
+újdonságírói csak úgy lóhátról beszélnek rólok, pedig alkalmasint
+rendesen el sem olvassák.
+
+
+
+
+GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN POLITIKAI ISKOLÁJA.[54]
+
+Saját műveiből összeállítva Török János által. Első kötet Kiadja
+Heckenast Gusztáv. Pest, 1863.
+
+«Kívánatos – úgymond az előszóban Török – hogy a nemzet újabban kezdje
+tanulmányozni gróf Széchenyi István halhatatlan munkáit, kivált, hogy az
+ifjabb nemzedék mielőbb módot nyerjen, korunk téveszméi ellenében a
+dicsőült magyar államférfiú velős és szellemdús irataiból nemcsak a
+jövőre nézve a gyakorlati hazafiság s józan nemzeti politika egészséges
+utasításait s eszméit meríteni, hanem egyszersmind tanulság és alaposság
+végett megismerkedni azon eszmemenettel is, mely gróf Széchenyi István
+reformátori sikeres munkásságának elejétől kezdve fonalát képezé. A
+dicsőültnek munkái azonban a könyvkereskedésekből már rég eltüntek,
+együttesen összegyüjtve csak igen kevés háznál találhatók, sőt még
+leghűbb tisztelői is csupán egyes műveit bírják elszórva. Valamint azért
+sürgősb, úgy méltóbb irodalmi vállalatot alig képzelnénk ezidőszerint,
+mint gróf Széchenyi István összes munkáinak kiadását. Minthogy azonban a
+most csupán elszórva s egyrészt még kéziratban létező munkák
+összegyüjtése és rendezése hosszabb időt kíván s e részben a dicsőültnek
+örökösei nem is határoztak, a napról-napra érezhetőbb szellemi szükségen
+egyedül a jelesb munkák velős kivonatának gyors és olcsó kiadása által
+segíthetni.» «Legfőbb gondom volt, – folytatja tovább, – a nagy
+államférfiú munkáinak legjelesb és leglényegesb helyeit oly
+kiválasztással adni, hogy a szerző eszmemenete eredeti összefüggésben
+kitűnjék, egyszersmind pedig reformátori küzdelmeinek története
+tükröztessék vissza. Az első kötet a «Hitel», «Világ» és «Stadium» e
+három úttörő nevezetes munka gyöngyeiből csaknem egészen kitelt. – A
+második kötetben, mely Széchenyi egyéb kiadott munkáinak kivonatát
+foglalandja magában, – szándékom a dicsőültnek némely kiadatlan iratait
+is toldalékul fölvenni, különösen azokat, melyek megtört szívének
+kegyeletes emlékeül szolgálnak.»
+
+Ez előszóból eléggé kivehetni a munka célját és tartalmát, azonban azt
+nagyon bajos megérteni mind az előszóból, mind magából a munkából, hogy
+miképpen lehet töredékekkel és aforizmákkal Széchenyi eszmemenetét az
+eredeti kapcsolatban feltüntetni, hogy lehet kivonatot készíteni
+összevonás s a hozzá szükséges kapcsolatok nélkül, valamint azt sem,
+hogy mikép lehet politikai iskolának nevezni egy, ha mindjárt
+kronológiai rendben összegyüjtött, úgynevezett gyöngyfüzért, valamely
+politikai íróból. Ez éppen olyan, mintha valaki Shakespeare drámáiból
+kiszedegetné a szebb helyeket s gyüjteményét Shakespeare drámai
+iskolájának nevezné. Ki Széchenyit e gyüjteményből akarja ismerni, az
+ugyan valóban soha sem fogja ismerni. Egészen más lesz vala, ha Török
+Széchenyi műveit és politikáját érdemlegesen ismerteti s e célra használ
+föl idézeteket a szükséges helyeken. Végre azt sem értjük, miért volna
+Török Széchenyi politikai tanítványa. Régóta halljuk ugyan, de sohase
+tudtuk megfogni. Egyébiránt ez nem tartozik reánk, ítéljék el a
+politikusok, de reánk is tartozik kimondani, hogy az ily gyöngysorok,
+legyenek bármily gonddal, sőt pártcél nélkül is kiszemelve, semmikép nem
+pótolják Széchenyi összes munkáit s hogy az örökösöknek elkölcsi
+kötelessége valahára egy összes, a dicsőülthez méltó kiadást rendeztetni
+s ha lehet egy oly szakértő által, ki inkább tiszteli, mint emlegeti
+Széchenyit.
+
+
+
+
+A MAGYAR NEMZET KLASSZIKUS ÍRÓI.[55]
+
+Kiadja Toldy Ferenc. Pest, 1863. Heckenast.
+
+Nagyon örvendünk, hogy e becses és olcsó gyüjtemény szakadatlan foly s
+oly kitűnő szerkesztő kezében, mint Toldy. Ez alkalommal három kötetet
+veszünk, egyet Virág Benedek, kettőt Bajza munkáiból s ezzel mindkét
+íróé be van végezve. Virág ez utolsó kötete poétai munkáit foglalja
+magában, mint harmadik és teljesb kiadás. – «Örömmel teljesítem, – mond
+Toldy, – Heckenast G. barátomnak a magam óhajtását megelőzött saját
+óhajtását, midőn Virág Benedek _Poétai Munkáit_ is adom a «Magyar Nemzet
+Classicus Írói» e gyüjteményében. Az olvasó, ki nemzeti költészetünk mai
+álláspontjából szokta a mult korok kitűnőbb szellemeit megítélni, nem
+fogja Virágot tehetségeihez és érdeméhez képest méltányolni; s a
+Helikonnak ma már kivívott magasságairól nem tekint vissza azon szédítő
+mélységbe, melyből a multnak emberei, melyből annyiak felett Virág
+Benedek, emelték ki az egykor földön csúszó magyar múzsát. S igenis:
+Virág ódáira Berzsenyi, episztoláira és gunyoros költeményeire Kazinczy,
+epigrammái s meséire Vitkovics, Szentmiklóssy és Czuczor rég homályt
+vetettek, úgy, hogy Virág fénye szinte elhalványodott mellettök: a
+nemzeties irány pedig már annyira éltető, sőt uralkodó eleme összes
+irodalmunknak, hogy alig eszméljük immár, miképpen mindez egykor máskép
+lehetett! Pedig mennyire más volt a kor, melyben Virág föllépett és
+hatott s mely hatalmas és elragadó. De ez iránt magát a kort kell
+megkérdeznünk.» Itt néhány Virágra vonatkozó sort idéz Toldy Kazinczy,
+Csokonai, Berzsenyi és Vörösmarty költeményeiből s aztán így folytatja:
+«Végre azon nemzeti iránynak, melyet Horvát István az ő nyomain hozott
+be történetvizsgálatunkba, első megpendítője s kifejezett képviselője
+Virág Benedek volt «Magyar Századai»-ban, első egyszersmind, ki
+költeményeiben a nyomorult jelennek csüggesztő világába a magyar
+hősvilág kétségtelenül nagy és biztató emlékezeteit idézve fel,
+költészetünket új tartalommal és lélekkel termékenyítette meg s közvetve
+klasszikai műeposzunk alapvetője lett. Így egész teljességében áll róla
+a nagy költő szép mondása:
+
+  .......... ki kora
+  Legjobbjait gerjesztve emelé,
+  Minden koroknak élt.
+
+Igenis: Virág költészetünk fejlődési láncolatában oly szem, melynek
+ismerete nélkül e fejlődés menetele csonka, érthetetlen: s
+klasszikusaink sorozatából, hogy az maholnap szerves egészet képezzen,
+ki nem maradhat. De az ő költeményei becse nemcsak históriai, hanem
+költői is s itt azon álláspontot kell megragadnunk, melyet más helyt
+jellemeztem s ezúttal ismétlenem annál kevésbbé szükséges, mert azon
+írásom az e gyüjteményben szintén közlött «Magyar Századok» előtt
+olvasható.»
+
+Ez mind igen jól van mondva; teljesen helyeseljük Toldy nézeteit, kivéve
+kettőt: először azt, hogy van klasszikai (ha az a remek értelmében van
+mondva) műeposzunk; másodszor azt, hogy Virág klasszikusaink sorába
+tartozik. Ez a költészet történelmében a Toldy által felállított
+nézettel is ellenkezik. Azonban ellenvetésünk természetesen nem azt
+teszi, hogy Virág nem jeles költő s hogy ne örülnénk ez újabb
+kiadásának; mi csak szeretnők, ha e becses gyüjtemény valamivel
+általánosb címet nyerne, például a «Magyar nemzet classicus és jelesb
+írói» s a szerkesztő ne volna kénytelen klasszikusaink nagyon csekély
+számát talán nagyon is megszaporítani.
+
+Bajzának e szintén utolsó kötetei nyelvészeti és filozófiai cikkeit,
+vegyes polémiái nevezetesbjeit s dramaturgiai dolgozatait foglalják
+magokban. «E hatodik kötettel – mond az utószó – bérekesztem Bajza
+összegyüjtött munkái kiadását. Bár ez kétannyit, sőt többet, hoz az
+1851-kinél, korántsem meríti ki ez írónk irodalmi munkásságát. Ide sem
+tudva a «Hajdankor Világtörténetét», vitairataiból csak némelyeket
+adhattam, melyek amily kiható és mély befolyást gyakoroltak az irodalmi
+élet körén, kiválóbb érdekkel bírnak; dramaturgiai írásaiból pedig csak
+szemelvényeket (s ezeket is kihagyásokkal), hogy legalább némileg
+visszatükröztessék azon mértékadó hatás, mellyel Bajza összes
+színügyünkre, mint szervező és műbíráló, volt. De még soká foghatnak,
+költő, színész s mívelt nézőre egyformán, fejtőleg hatni ezen, a drámai
+költészet és színművészet törvényeit mindig tényekből kiinduló konkrét
+előadásban tartalmazó, mélyen átgondolt s azért biztos kézzel odavetett
+esztétikai vázlatok: míg szervezők és igazgatók a színügy technikájára
+tartozó, bár alkalmi intések öszvegében a legjobb gyakorlati kalauzt
+találhatják fel. A kép kikerekítésére nem maradhatott el az író polémiai
+első föllépte e téren, valamint szózata sem, mely azonkívül, hogy irányt
+adott a színügynek a maga idejében, legtöbb részeiben érvényes marad
+minden időre. – A nagy számú mellőzöttekben is mindenütt azon a dolog
+lényegét kimerítő tárgyalás, azon éles ítélet, szétoldó erős logika s
+polémiai taktika, melyek a közlöttek többjeiben művészi formában lépve
+föl, egy nemét a klasszicitásnak veszik igénybe; de ott az általános
+igazságok s derék észrevételek annyira vannak pillanatnyi érdekű, mert
+mindig egyszersmind személyes, kérdések bő fejtegetésével vegyítve – t.
+i. a rettegett zsurnaliszta, éppen mert rettegték, éveken át,
+mindenfelől megszünés nélkül ostromoltatván, hallgatással fenn nem
+tarthatá magát – hogy e miatt azok most már csak az irodalmi és színi
+ügy történésze s a biográfus figyelmét köthetik le. Ezeknek az Athenæum
+köteteit kell majd gondosan olvasniok. – A színbírálatokat eredeti
+aláírásaikkal adtam. A figyelmes olvasó észre fogja venni, mikép
+változott a névvel a hang is: nem tartózkodásból, bár oly időben, midőn
+a független színbíráló hatóságilag is háborgattatott: azt Bajza nem
+ismert, hanem számolásból.»
+
+Őszintén megvallva, mi valamivel többet óhajtottunk Bajza polémiáiból.
+Tudjuk, hogy Toldy örömest rendez vala egy egész teljes kiadást is, ha a
+gyüjtemény terjedelme s a kiadó engedik. Így is szívesen vesszük
+Bajzának e legteljesb kiadását. Azonban talán nem ártott volna Bajza
+kihagyott polémiáinak és más cikkeinek egy kis jegyzékét közölni. Teljes
+kiadást sokáíg nem remélhetünk s így mind Bajza életírói, mind az
+irodalom történelmével foglalkozók alig fogják megtalálni a lapokban
+elszórt, kivált álnevű dolgozatait. S vajjon, ha pályatársai kihalnak,
+kitől várhatunk e tekintetben biztos felvilágosítást.
+
+
+
+
+A MAGYAR ORVOSOK ÉS TERMÉSZET-VIZSGÁLÓK IX-IK NAGYGYŰLÉSE.[56]
+
+(Szept. 22. és 24-kén.)
+
+A «saison morte» néhány napra fölelevenült. Utcáink zajosbak, a lakomák
+és estélyek egymást érik, a Nemzeti Színház, a kérvényzők nagy
+bosszúságára, nagyon látogatott, a szállodák vendégeket, a bérkocsik
+pártfogókat nyertek, a Nemzeti Múzeum parkja pedig egy ideiglenes
+bádog-szökőkúttal ékeskedik. Talán igen léhán kezdem e cikkecskét, mely
+egy tudós gyűlésről kívánna némi referáda lenni. Hiába, az a
+bádog-szökőkút egészen elléhásítja a kedélyt s furcsábbnál-furcsább
+gondolatokat kelt föl az emberben. Hűsítni kivánták-e vele a léget, mint
+keleten szokás? de hiszen szeptember végét éljük s meglehetős csípős
+szelek fúdogálnak. A tudósoknak szándékozták-e megmagyarázni
+gyakorlatilag a szökőkút elméletét? Lehetlen. Csak díszítmény akart
+lenni az egész, de valóban nem lett egyéb, mint egy kis mulatság az
+utcagyermekek számára s a tudós gyűlés meglehetős léha előcsarnoka. A
+múzeumi park és kerítése elég szegényes, nem nagy becsületére válik sem
+a fővárosnak, sem az országnak, éppen azért kár oly ideiglenes
+díszítményecskével felcifrázni, mely a többi résszel éles ellentétben
+van s csak kirívóbbá teszi fogyatkozásait. De lépjünk a terembe s
+legyünk komolyabbak. Az állvány közepén, nem messze az elnöki széktől,
+Bene Ferenc szobra foglal helyet, ki először indítványozta s
+egyszersmind megalapította e gyűléseket. A karzatok tömve, a terem
+minden padja elfoglalva s már az elnök, br. Eötvös József is belépett,
+kit éljenzés fogad. A főváros majd minden orvosa és természettudósa
+jelen van, a vidékről szintén számosan gyűltek föl, sőt egy pár bécsi
+nevezetesség is lerándult. Itt Balassa, Sauer jól ismert arcával
+találkozunk, amott nem messze az elnöktől a nyolcvanéves öreg Zipser
+foglal helyet, emitt a tömegben Brassai ősz feje és magas termete
+emelkedik ki; amott egy pár frakk és kabát tűnik föl s ha tudakozódik az
+ember, azt nyeri felvilágosításul: ez itt Hebra a híres orvos és tanár,
+az ott Frauenfeld a bécsi növény- és ásványtani-társaság küldöttje, emez
+itt Wittelshöfer, a bécsi orvosi lap szerkesztője, amaz ott Samaleder s
+így tovább. Az elnöki asztalnál a gyűlés titkárai, Kovács Sebestyén
+Endre és Szabó József urak elfoglalják helyöket. Egy pár «halljuk»
+hangzik, a zaj csendre verődik s az elnök szólni kezd.
+
+Br. Eötvös beszéde három pont körül forgott: kegyelettel emlékezett Bene
+Ferencről, e gyűlések alapítójáról; szólott a természettudományok
+haladásáról, érinté némely káros következéseit, különösen a
+materialisztikus irányt s egyszersmind mély hitét fejezte ki az iránt,
+hogy a természettudományok haladása végeredményeiben éppen azon morális
+elveket és vallásos meggyőződéseket fogja megerősíteni, melyeknek
+meggyöngülése miatt most aggódunk; végül az általános és hazai
+tudományosság közti viszonyt fejtegette s egy idevonatkozó hazafiúi
+meggyőződéssel s óhajtással zárta be jeles beszédét, melyre zajos éljen
+harsogott.
+
+Ezután Kubínyi Ágoston állott fel, mint a soproni nagygyűlés alelnöke,
+örömét fejezte ki, hogy tizenhat évi időköz után újra üdvözölheti
+pályatársait s egyszersmind a soproni ülés azóta meghalt tagjai
+emlékének áldozott. Őt Kovács Sebestyén Endre váltotta fel a szószéken,
+ki Bene Ferenc felett tartott emlékbeszédet. E munka egyes megtapsolt
+mondatai nem fedezhették el egyfelől azt az életrajzi részletességet,
+melyet a szónoki beszéd formája nem tűrhet, másfelől pedig azt a magában
+becses, de szintén oda nem tartozó részt, mely az orvosi tudományok
+tizenhat évi haladását tárgyazza. Értekezést Szabó József olvasott «Az
+ember a geológiában» címűt, mely e most annyira vitatott kérdés állását
+néhány erős és biztos vonással rajzolja. Kár, hogy szava alig hallszott
+s e miatt értekezésének kevesebb hatása volt, mint érdemelte volna.
+Kubinyi hivatalosan jelentette, hogy a Bene Ferenc emlékére
+indítványozott érmek elkészültek és kaphatók s egyszersmind
+indítványozta, hogy jó volna egy ezüst érmet a gyűlés részéről az
+ünnepelt özvegyének küldeni. Elfogadtatott s az elnök erre nézve egy
+ünnepélyes küldöttséget nevezett ki. Majd néhány üdvözlő levél
+olvastatott fel Pest városa, az Erdélyi Múzeumegylet s a bécsi növény-
+és ásványtani egylet részéről. Továbbá jelentés tétetett a pénztár
+állásáról, mely mintegy 1000 frtra megy. A még fennmaradt időt a
+programm szerint indítványok töltötték be. Egyetlen indítvány sem
+fogadtatott el, mi magában nem baj, de nagy baj az, hogy egy pár
+gyermekes indítványt is hallottunk. Egy fiatal orvos nagyon megörvendvén
+a gyűlés napi közlönyének, mely az ülés idejére alapíttatott,
+indítványozza, hogy a lapot állandósítva heti folyóirattá kellene
+átváltoztatni. Ami legfőbb, hogy miből és mi módon, arról mélyen
+hallgatott. Ilyesmit százat is lehet indítványozni egy nap alatt, nem
+kell egyéb hozzá, csak szó. Egy természettudós és tanár hosszasan
+előadta, hogy ő egy értekezést írt erről meg erről, melyet egy német
+tudományos lap keményen megtámadott; feleletét a szerkesztő nem vette
+be, pedig igaza van s több efféle. Várta már az ember, minő nagy
+dolognak lesz ez bevezetése, végre is tudtára adta a gyűlésnek, hogy ő,
+a ki nem adott cáfolatot, fel fogja olvasni a szakülésben. Minő
+ünnepélyes ülés lenne az az Akadémiában vagy Kisfaludy-Társaságban, ha a
+tagok az ellenök írt polémiák miatt kezdenének panaszkodni. Nem tudtuk,
+hogy némely természettudós érzékenyebb a költők- és művészeknél is.
+
+Az ünnepélyes ülést lakoma követte a lövöldében, hol számos toasztok
+mondattak; a többek közt a Stettinben gyűlésező német orvosok és
+természetvizsgálókra is poharak űríttettek, mi távirat útján tüstént
+tudtukra is adatott s mire a szíves üdvözlő válasz még aznap
+megérkezett. Szóval az első nap ünnep volt minden tekintetben, a
+második, harmadik és negyedik, mint hétköznapok, a munka napjai. A
+szakülések nagyon látogatottak voltak, sok jeles értekezés olvastatott,
+az eszmecsere, vita javában folyt, szóval a gyűlés egyik főcélját most
+jobban megközelítni igyekezett, mint régebben s örömmel tapasztaltuk,
+hogy természettudósainknak nem csak száma szaporodik, hanem munkásságok
+is kétszerezett és behatóbb. Vajha a gyűlés másik célját is mindinkább
+megvalósíthatná, mi nem egyéb, mint a nagy közönség érdekeltségének
+felköltése a természettudományok iránt. Erre nézve az ünnepélyes ülések
+is sokat tehetnének, de meg kell vallanunk, még keveset tettek. E
+tekintetben a második ünnepélyes ülés sem volt sikerültebb az elsőnél.
+Többen olvastak értekezést; Knöpfler Vilmos «A természettudományok és
+gyakorlati élet kapcsolatáról», Balogh Pál «Az olasz tudósok 1847-ben
+tartott velencei gyűléséről», Bene Ferenc «Az elmebetegekről való
+gondoskodásról», Schmidl Adolf a «Bihari hegységről», Hideghéty Antal «A
+jelen ínség elemezése és óvszereiről», Patrubány Gergely «Wirchov
+sejtkórtanáról», Romer Flórián «Zalamegye középkori egyházi
+műemlékéről». Teljességgel nem akarjuk kisebbíteni a felolvasó urak
+érdemeit, sőt elismerjük, hogy egy pár jeles értekezést is hallottunk.
+De mégis átalában el nem nyomhatjuk azon megjegyzésünket, hogy
+természettudósainkban hiányzik az előadás művészete, a külső és belső
+formának erős érzéke, szóval az, mi egyik legfőbb eszköz a tudomány
+népszerűvé tételére. Úgy látszik, keveset adnak a szorosan vett irodalmi
+műveltségre s éppen nem követik az angol és francia tudósokat, kik e
+tekintetben oly kitűnők.
+
+Ily ünnepélyes ülések értekezőinek egyik kiváló hibája az, hogy a szép
+formát egyes floszkulusokban keresik s nem az egész kompoziciójában s
+élénk folyamatos előadás helyett, melyből a főrészek mintegy láthatólag
+emelkednek ki s olvadnak a főeszmében össze, vagy szónoki dagályba
+vegyített szárazságot hallunk, vagy pedig annyi aprólékos részletet,
+melyek a fővonásokat egészen betemetik. Adja Isten, hogy e tekintetben
+is haladjunk s a jövő nagygyűlés szégyenítse meg netalán igazságtalan
+gáncsainkat.
+
+
+
+
+ÚJABB MAGYAR LANTOSOK.[57]
+
+Petőfitől máig. Pest, 1864. Heckenast.
+
+Kiadóink nagyon is pártfogásokba vették az antológiákat. Ha jól
+emlékszünk, három év alatt ez már a tizedik kötet antológia Heckenast
+kiadásában. Nem mondjuk törvényellenesnek ez eljárást; a kiadó betölti a
+törvény betűjét, egy költőből egy kötetbe nem vétet át többet egy ívnél,
+de mit ér, ha aztán tíz kötetben akár tíz ívet is találhatni egy
+költőtől. Mindenesetre nem méltányosság. Még az más volna, ha
+irodalomtörténeti vagy iskolai szempontból szerkesztenének kiadóink
+antológiákat vagy pedig illusztrált díszalbumokként adnának ki. Így csak
+puszta üzlet az írók rovására. – A kezünk alatti antológia újabb lírai
+költészetünk képét kívánná nyujtani, vagy amint a névtelen szerkesztő
+előszava mondja: «A legújabb magyar költői korszak összes termékeiből
+vesz itt az olvasóközönség egy válogatott gyüjteményt időrendi
+sorozatban és a szerint szemelve ki, amint az egyes költők egy vagy más
+tekintetben figyelmet érdemelnek.» Kár, hogy az időrend néhol nincs
+megtartva s a választás se mindenütt sikerült. Tompát, mint elbeszélőt,
+a «Pipás kántor»-nál jelesb művel mutathatta volna be a szerkesztő, ha
+ugyan Tompának szüksége van a bemutatásra. Szász Károlyból is jobban
+választhatott volna, valamint Lévayból; Zalárnak, egyet kivéve, majdnem
+leggyöngébb költeményeit szemelte ki. Bizonyos, eléggé nem indokolható
+rokon- és ellenszenvet is veszünk észre ez antológia összeállításában.
+Dózsától, Balogh Zoltántól egyetlen költeményt se találunk benne,
+ellenben Zilahy Károlynak majd minden költeménye ott van, még olyan is,
+mely sehol se jelent meg. Bozzai, e korán elhúnyt jeles fiatal költő,
+egészen mellőzve, ellenben ott Cserényi Imre, ki alig írt egy pár
+költeményt s még eddig inkább csinosan versel, mint költ. Az előszó
+elmaradhatott volna. Petőfiről mond el egyet s mást túlozva és elrontva
+azt, mit mások már jobban elmondottak. Azt mondani Petőfiről, hogy ő
+szólott először magyar lélekkel magyar szívhez, csak frázis s e mellett
+nem is igaz. Még kevésbbé igaz az, hogy Petőfi elhúnytával líránkban
+csak visszaesés történt, de hanyatlás úgy látszik, mégsem mutatkozik; e
+visszaesésnek főoka az időben rejlett, hátraléptünk, hogy annál
+nagyobbat ugorhassunk s ha nem is haladunk szökdelve, mindazáltal vannak
+jelenségek, melyek líránk jövőjére nézve a legjobb reménnyel biztatnak.
+Ez körülbelül annyit tesz, hogy az 1849 utáni évtized lírai munkássága
+visszaesést képez, a mostani évtized lírikusai pedig az emelkedés
+korszakának kezdői. Vajjon kik a jövő lírájának e képviselői? Mi nem
+ismerjük őket. Jó lett volna a szerkesztőnek egy kissé kimagyarázni
+magát. Egyébiránt ajánljuk ez antológiát olvasóink figyelmébe; hiányai
+mellett az újabb lírai mozgalmak elég élénk képét nyujtja.
+
+
+
+
+A MAGYAR NEMZETI IRODALOM TÖRTÉNETE.[58]
+
+A legrégibb időktől a jelenkorig. Tankönyvül köz- és magánoktatásban.
+Írta Toldy Ferenc. Első füzet. Pest. Emich Gusztáv tulajdona. 1864.
+
+Egész szívünkből üdvözöljük e könyvet, mely Toldy terjedelmes
+irodalomtörténetének sem újabb kiadása, sem folytatása, hanem egészen új
+és önálló könyv. Mint tudjuk, Toldy terjedelmes irodalomtörténetét csak
+a mohácsi vészig írta meg, továbbá költészetünk történetét csak
+Kisfaludy Sándorig bocsátotta közre két külön kötetben. Így mindeddig
+nem volt teljesen bevégzett irodalomtörténetünk, mert az e téren
+megjelent más művek oly gyönge kompilációk, hogy szóba sem jöhetnek.
+Valóban szégyene volt a magyar irodalomnak, hogy irodalomtörténete még
+az iskolák számára sem volt használhatóan kidolgozva, a közönség kezébe
+pedig semmit sem adhattunk, melyből irodalmát a legrégibb időktől a
+jelenkorig haszonnal áttekinthesse. E hiányon akar Toldy segíteni jelen
+könyvével; míg több kötetre terjedő irodalomtörténetét bevégezhetné:
+mintegy 18–20 nyomtatott íven összevonta tanulmányai eredményét.
+Leginkább tankönyvet írt ugyan köz- és magánhasználatra, de úgy, hogy a
+nagyközönség, sőt egyben s másban még a szakemberek is használhatják.
+Nemcsak a módszer ajánlja e könyvet, hanem az adatok teljessége és
+pontossága is. Valóban nem csekély nehézséggel járt néhány ívre teljesen
+beszorítani az egész magyar irodalmat s minden feltűnőbb jelenséget, ha
+nem is mélyrehatón, de mégis jellemzőn felmutatni. Toldy szerencsésen
+megoldotta e feladatot s e mellett jegyzeteiben a magyar irodalom teljes
+bibliografiáját közli. Felfogásunk vagy ítéletünk néha különbözhetik az
+övétől, itt-ott némely átalánosságot terjedelmesben, némely részletet
+összevontabban óhajthatunk, de el kell ismerni a munka jelességét, mint
+egyetlent a maga nemében irodalmunkban s kívánnók, hogy iskoláink
+valláskülönbség nélkül bevegyék s a közönség között is minél inkább
+elterjedjen. – A kezünk alatti első füzet a legrégibb időktől 1807-ig
+terjed, a második, mely, amint halljuk, sajtó alatt van, a még hátralevő
+40 évet (1807–1849) tárgyalja. E második füzethez fogja a szerző
+bevezetését is csatolni, melyben az irodalomtörténet tanítása módjáról
+és könyve használatáról adja elő nézeteit.
+
+
+
+
+PETŐFI ÉLETRAJZA.[59]
+
+Petőfi életrajzával megint foglalkozni kezd irodalmunk. Örvendünk rajta,
+habár az eredménnyel nem igen lehetünk megelégedve. A «Fővárosi
+Lapok»-ban Zilahy Károly ez év elején egy meglehetős terjedelmű
+életrajzot indított meg, mely bizonyos körülmények miatt megszakadt
+ugyan, de egy tíz íves füzetben nemsokára egészen meg fog jelenni, mint
+a nemrég kibocsátott, kissé nagyhangú, előfizetési felhívásban olvassuk.
+A «Pester Lloyd» tárcája nemrég végzett be egy egész cikksorozatot Beck
+Károlytól, mely Petőfinek e német költővel való viszonyát és
+beszélgetéseit tárgyazza. Sajnáljuk, de kénytelenek vagyunk kimondani,
+hogy Beck Károly teljesen képtelen Petőfit jellemezni. Egész német
+burschot alkot belőle. Nemcsak aki ismerte Petőfit, de az is, ki nem
+ismerte, csak műveit olvasta, meg fog ütközni e rajzon. Az igaz, hogy
+Petőfi Beckkel némi viszonyban állott, egy párszor meglátogatta, de hogy
+olyasmiket s úgy beszélt volna, amint Beck előadja, abban kétkednünk
+kell. Úgy látszik Beck nem egyebet célzott cikkeivel mint azt, hogy
+részint a maga, részint a Petőfi szájával elmondja nézeteit a német és
+magyar nemzet közti viszonyról, továbbá a saját és Petőfi költészetéről.
+– Zilahyban méltányolnunk kell a fáradhatlan kutatást, de egyszersmind
+hibáztatnunk az itt ott-nagyon kritikátlan eljárást, valamint azon módot
+is, hogy apróságokra, esetlegességekre, sőt pletykákra kelleténél több
+súlyt helyez s ezáltal a jellem lényegét akaratlanul is elferdíti.
+Egyébiránt nem az egészről ítélünk, melyet nem ismerünk, hanem csak a
+megjelent részekről; óhajtjuk, hogy a nemsokára megjelenő füzet
+megcáfolja ítéletünket. Csak egy példát hozunk fel ítéletünk
+támogatására. «Petőfi – mond többek közt Zilahy – a nők irányában nem
+tudott szeretetreméltó lenni, mindjárt lelkemnek, galambomnak címezte s
+minden előljáró beszéd nélkül összevissza ölelgette őket, miért
+egyébiránt az asszonyok nem szoktak megharagudni, csak okkal-móddal.»
+Mellőzve a szerző meglehetős ferde nézetét a nőkről, csak azt kérdjük:
+volt-e valaha a világon oly ember, kiről el lehet mondani azt, mit
+szerző Petőfiről oly határozottan állít? mert, hogy Petőfi nem volt
+olyan, azt mindenki tudja, ki Petőfit ismerte.
+
+
+
+
+PORTUGÁL NÉPKÖLTÉSZET.[60]
+
+Bellermann, egy német, ki sok ideig lakott Portugálban, egy kötet
+portugál népdalt és románcot hagyott hátra, melyet barátjai nemrég adtak
+ki Lipcsében. Minden dalhoz és románchoz oda van csatolva a német
+fordítás is; egyszersmind számos felvilágosító jegyzetet veszünk a jeles
+gyüjtőtől és fordítótól. A portugáloknak még nincs nagyobbszerű
+népköltési gyüjteményök. Első gyüjtőjök de Almeida Garrett volt, a
+közelebb elhúnyt külügyminiszter, ki 1851-ben adta ki mintegy harminchét
+darabból álló gyüjteményét. Bellermann egészen átvette e gyüjteményt, a
+többi, a felesebb szám, az ő fáradságának gyümölcse. A portugál
+népköltészet átalában sokat hasonlít a spanyolhoz, a különbség köztök
+csak az, hogy a portugál szelídebb és lágyabb. Ami a spanyol
+költészetben szenvedélyes, vad és iszonyú, a portugálban mintegy
+megenyhül. A portugál nép leginkább ünnep- és vasárnapokon szokta
+énekelni dalait, románcait és legendáit. Örege, ifja összegyűl a
+kertekben vagy a falu piacán vagy csapszékben; egyik gitárt vagy
+tamburint vesz kezébe és sebes ütemekben énekel a szűz szerelemről, a
+nőhűségről, szerelmi boldogságról és kínról, tiltott viszonyokról. Víg
+és szomorú dal s románc egymást váltogatják. A szerelmi és
+lovagrománcokkal ájtatos legendák és csodás regék társulnak. A
+tulajdonképi történelmi ó-portulgál dalok és románcok leginkább a mórok
+körül forognak s a Nagy Károly mondaköréből vannak véve. Meglepő, hogy
+oly kitűnő hajósnépnél, minő a portugál, a tengeri kalandokról
+hallgatnak a románcok. Bellermann csak egyetlen oly románcot tudott
+találni, melynek színhelye a tenger és hajó. Címe: A «Kathrinéta hajó».
+Hanem ez aztán nagyon szép. Ím itt közöljük amint hirtelenében
+lefordíthattuk:
+
+  Nézd amott az Kathrinéta,
+  Hirneves hajó, figyelj,
+  Elmondom mi történt rajta;
+  Ajh csodás és iszonyú!
+
+  Napok teltek, év is eltelt
+  S hazatérni nem tudott;
+  Már alig van enni-inni,
+  Éhhalállal küzd a nép!
+  Sarutalpat lágyitottak
+  Csillapítni éhöket;
+  De az oly kemény, hogy senki,
+  Bár akarja, sem eszi,
+  Sorsot húznak, vágóhídra
+  Mint barmot kit vigyenek,
+  A hajónak kapitányát
+  Érte a sors, iszonyú!
+
+  «Hej fiam, matrózfiacskám,
+  Mássz fel ott az árbocon.
+  Látod-e a spanyol földet
+  Vagy Portugal partjait?»
+  «Nem látom a spanyol földet,
+  Sem Portugál partjait.
+  Látok hét mezitlen kardot
+  Mind szívednek fenve ki.»
+
+  «Mássz feljebb szemes fiacskám,
+  Tetejéig meg se állj!
+  Látod-e a spanyol földet
+  Vagy Portugál fövenyét?»
+
+  «Hát mit adsz jó kapitányom?
+  Megvan, megvan, mit kivánsz.
+  Látom már a spanyol földet,
+  Portugálnak fövenyét.
+  Három lyányt is látok immár
+  Egy nagy fának árnyiban:
+  Egyik űl és csöndesen varr,
+  A másik meg fonogat,
+  Harmadik, legkedvesb köztök,
+  Búsul, búsul, sírni kezd.»
+  «Mind a három én leányom,
+  Végre hát ölelhetem!
+  No, a ki legkedvesb köztök,
+  Lesz jutalmul a te nőd.»
+  «Nem kell nékem a te lyányod,
+  Téged vár, téged szeret.»
+  «Jól van, hát pénz lesz jutalmad,
+  Mennyit elbirsz válladon.»
+  «Pénz se’ kell, bajjal szerezted,
+  Tartsd magadnak öregem.»
+  «Od’ adom hát paripámat,
+  Szép fehér és párja nincs.»
+  «Nem kell, tartsd meg paripádat,
+  Hozzám csak bajjal szokik.»
+  «Nesze, vedd hát Kathrinétát,
+  Messzi útra jó hajó.»
+  «Az se’ kell, mert kormányozni
+  Nem tudnám úgy, mint magad.»
+  «Nos, mi kell, szemes fiacskám?
+  Szólj és vedd jutalmadat.»
+  «Lelket kérek, lelked kérem
+  Menten add át, tartozol.»
+  «Pusztulj sátán, pusztulj innen,
+  Pusztulj, ne kisérts tovább!
+  Lelkemet Istennek adtam,
+  Testem légyen tengeré.»
+  De leszáll egy angyal hozzá,
+  Tengerből kiemeli.
+  Sátán ordít, ordítását
+  Visszazúgja szél s a hab;
+  Kathrinéta lassan, csendben
+  Még az este kikötött.
+
+
+
+
+A «SÍRHALMOMI» SZÓRÓL.[61]
+
+Talán nem lesz fölösleges a fennebbieket egy pár sorral kiegészítenem.
+Fogarasi úrnak igaza van; a «sirhalmomi gyászjel»-hez hasonló ragozás
+vagy jobban mondva szóképzés csakugyan előfordul a sajószentpéteri
+végzésben s ezt én nem tudtam. Azonban, jól megjegyezzük, ez egyetlen
+hely nyelvemlékeinkben, mely Vörösmarty kérdéses sora mellett bizonyít.
+Ha több volna, Fogarasi úr idézné, mert rendszeresen búvárkodik a régi
+nyelvben s ily nevezetes adat másutt is oly kevéssé kerülte volna el
+figyelmét, mint a sajószentpéteri végzésben. Újabban én magam is
+átnéztem egy pár nyelvemléket és régi írót, de hasonló szóképzést sehol
+sem találtam. Most már az a kérdés: vajjon oly szóképzést, melyet csak
+egyetlen adat támogat, igazolhatni-e s vajjon lehet-e véle élnünk, csak
+mint költői szabadsággal is? A szíves olvasók talán emlékeznek reá, hogy
+én a költői nyelv jogát híven védem és sokat szabadnak tartok, mit a
+szorosan vett nyelvtan megtilt. Azonban e szabadság a nyelv sarkalatos
+törvényeit csak akkor hághatja át, ha azt a régi irodalom vagy a nép
+költői nyelvszokása szentesíti. Itt ez az eset nincs, mert egyetlen adat
+nem teremt nyelvszokást. Nem tagadom, hogy vannak és lehetnek esetek,
+midőn a költő e szentesítés nélkül is merhet s merészségét siker
+koronázza, de az ilynemű szabadság már nem terjedhet ki a szóképzés,
+ragozás és kötés legsarkalatosb törvényeire. Ily esetben a vétséget a
+körülményekhez képest nagyritkán elnézhetni ugyan, de sohasem
+helyeselhetni. E szempontból kiindulva, szó nélkül hagytam volna
+Vörösmarty kérdéses sorát, ha a ragoknak _i_ szóképzővel ragozása nem
+volna annyira elterjedve irodalmunkban, hogy méltán bélyegezhetjük egyik
+legkirívóbb visszaélésnek. Már oda jutottunk, hogy alig van egy pár író,
+kinek stílusa ment a _tóli–tőli, bóli–bőli, róli–rőli_-féle
+ragozásoktól. S különös, ezt nem a költők használják, kiknek erre több
+joguk volna, hanem éppen a prózaírók. Ezért legyen nekem szabad
+ismételnem azt, mit Fogarasi úr a sajószentpéteri végzésről tartott
+akadémiai értekezésében a _városonki_ szóképzésre nézve mondott, de
+amiről most, úgy látszik, megfeledkezett. «Tehát kétségen kívül
+_városonki_, _városonkbeli_ helyett áll. De ezt már a mai időben magam
+sem merném írni.»[62]
+
+
+
+
+ZILAHY KÁROLY MUNKÁI.[63]
+
+(Zilahy Károly összegyüjtött munkái.) Kiadták Dalmady Győző, Dömötör
+János, Komócsy József, Szabados János, Szász Béla, Tolnai Lajos s az
+elhúnytnak több barátja. Két kötet. Pest, 1866. Eggenberger. (Petőfi
+Sándor életrajza.) Írta Zilahy Károly. Pest, 1864. Emich.
+
+Zilahy Károlynak, e korán elhúnyt fiatal írónak, összegyüjtött munkáit
+akarjuk megbírálni, melyeket nemrég barátai adtak ki; hozzájok csatoljuk
+egyszersmind egy régebben kiadott munkáját is, a Petőfi életrajzát,
+melyet e gyüjtemény nem foglal magában. Mind erről, mind amazokról
+számos magasztaló bírálatot olvastunk a lapokban. A fiatal irodalom, az
+új nemzedék, amint nevezi magát néhány fiatal író, mintegy Lessingjét
+ünnepelte s ünnepli maig is az elhúnytban. Halála után munkái kiadására
+több író egyesült, éppen mint a Kisfaludy Károlyéira. Emlékére Dalmady
+Győző egy dicsőítő költeményt írt, mely inkább illik Shakespearere vagy
+I. Napoleonra, mint Zilahyra, ha ugyan illik valakire. A munkáihoz
+csatolt életrajzban egy helyt ezt olvassuk: «A kritikai pályán csak az
+egy Macaulayt tudjuk, aki 25 évére Zilahynál többet produkált». Nem lesz
+érdektelen vizsgálnunk: vajjon Zilahy csakugyan oly rendkívüli tehetség
+volt-e, ki már is nagybecsű munkákkal ajándékozta meg nemzetét, vagy
+csak egy törekvő fiatal író, kinek kísérletei tehetségre mutatnak s
+kiből, ha buzgósága nem lankad, látköre tágul, ítélőtehetsége megérik,
+ízlése nemesül, idővel talán jeles író vált volna.
+
+Összegyüjtött munkáit eredeti és fordított költeményei nyitják meg,
+számra mintegy harmincnégy darab. Majd mind lírai költemények; nem
+mutatnak valami gazdag érre, alig van köztök egy pár sikerült; de van
+bennök egy oly sajátság, melyet egyetlen magyar költőben sem
+tapasztaltunk. Zilahy költészete nemcsak vigasztalhatlan, hanem sivár,
+majdnem a kopárságig. A természet bájainak, az élet örömeinek egyetlen
+sugára sem csillámlik át rajta; nem visszhangzanak benne a hazafiság
+eszméi; sehol az ífjú szív lelkesülése, édes bánatja, viharos haragja,
+enyhítő könnye. De a kétkedő elme, a fájdalomtól marcangolt szív szilaj
+melancholiáját sem halljuk. E sötét hangulatnak nincs elég tárgya,
+eszméje, gazdagsága s általában költőisége. Mintha nem is egy
+huszonötéves ember írta volna e költeményeket. Kietlen pusztaságon
+érezzük magunkat, az eget felhők borítják, de nem támad vihar, se ki nem
+derűl; éles szél fú, de nem válik szélvésszé, se szellővé nem lágyul;
+egy-egy villám gyúl ki, de nem követi dörgés. A tájképnek nincsenek
+változatos alakzatai s éppén úgy hiányzik a vihar nagyszerűsége, mint az
+éj búskomor pompája. Fantáziánkat semmi sem foglalkodtatja és szívünk
+megdöbbenés vagy borongó felindulás helyett némi kellemetlen érzéssel
+telik meg. Zilahy egyik költeményében e szavakkal: «Az én szívem sötét,
+rideg», tökéletesen jellemezte költészetét. S mindebben az affektációnak
+kevés nyomára találhatni. Úgy látszik, hogy betegség s más csapások
+hamar feldúlták szívét, mely, minthogy nem igen volt fogékony az örömre,
+a fájdalomban sem lehetett gazdag. De lett légyen szíve bármennyire
+fogékony, annyi bizonyos, hogy fantáziája nem volt eléggé költői, hogy
+élményeiből bár kétségbeesett, de szívreható költészetet alkothasson. A
+költészetben csak oly érzés hathat igazán a szívre, akár öröm, akár
+fájdalom legyen, melyet mennél több ember érezhet s ha a költő képes azt
+oly formába önteni, mely teljesen kifejezi. Zilahy költeményében
+mindkettő meglehetősen hiányzik. Nem tud maga iránt elég érdeket
+gerjeszteni; fájdalmát nem érezhetjük, mert nem értjük. Ott van például
+a «_Hajótört_» című költeménye. Minden sora kétségbeesést lehel, de nem
+tudhatni okát e kétségbeesésnek. Egy bűnös ember jajveszéklése-e ez vagy
+egy nagyravágyóé vagy általában az emberi dolgok mulandósága miatti
+elkeseredés? A költemény hol ezt, hol amazt látszik sejtetni. A
+«_Vadonban élek_» kezdetű szintén ily nem érthető fájdalmat fejez ki. A
+költő magányba vonúl és múltját siratja.
+
+  S bár kárba ment mind mind amit reméltem,
+  Megcsalt, kicsufolt miben hinni véltem:
+
+  A fény, mit az elmúlt láng visszavet,
+  Még édesen hevíti szivemet.
+
+kiált föl a költemény közepén s már mintegy enyhűlni véljük, azonban így
+folytatja:
+
+  S ha eltagadja sugarát a nap,
+  Villám elalszik vak felhők alatt;
+
+  Itt hajlik rám egy rozmarinbokor,
+  Egy bősz titkot s jaj, szörnyű gyászt takar,
+
+  S kinek sírján a gyászos ág rezeg
+  Ifjan, ártatlanul itt szenvedett.
+
+  S amint a lomb a kőre ráborúl,
+  Ártatlanul, úgy mond, ártatlanul.
+
+  Minek örűltem, mért élnem lehetne,
+  E néma kő alatt van eltemetve.
+
+Mi az a bősz titok? Ki nyugszik ott a sírban? Mind nem tudjuk. Hogy
+lehessen elég részvétünk ez érthetlen fájdalom iránt, még akkor is, ha a
+költő több erővel vagy gyöngédséggel tudná kifejezni érzéseit? A
+«Livornóban» című költeményben, melynek első versszaka így hangzik:
+
+  Ne híjj magaddal engemet,
+  Szögfürtű szép halászleány.
+  Ha áldva kulcsol most karod:
+  Megátkoznál a csók után.
+
+úgy látszik, azt akarja kifejezni, hogy az ő sötét szíve képtelen a
+boldogságra; de a költemény elején és végén belopózott egy pár oly vonás
+is, melyek őt kiégett szívű csábítónak sejtetik, mi bizonyosan nem volt
+szándékában. Ily nem eléggé határzott érzés jellemzi Zilahy költeményei
+jó részét, melyhez talán éppen ez okon bizonyos bágyadtság is járul. A
+_Cs. emlékkönyvébe, Tünődés, Páris, Völgyben zúg a bérci csermely,
+Marengói síkon_ című költeményein többé-kevésbbé ily bágyadtság vonul
+el.
+
+Azonban vannak oly költeményei, melyekben határozottabb és erélyesb
+érzéssel találkozunk. Csakhogy itt is ritkán találja meg s még ritkábban
+összpontosítja a legfőbb vonásokat, vagy pedig nem éppen összeférő
+árnyalatokat vegyít össze, mi ismét némi bizonytalanságban hagyja az
+olvasót. _Testvérem emléke_ című költeményében meghalt testvérét
+siratja. A bevezető sorok nem igen illenek e fájdalomhoz. A költeménynek
+nincs eleje, közepe sovány. A szeretett testvér képe csak e két
+versszakban tűn elénk:
+
+  Imént volt, hogy merengve, gyúlva
+  Távol csendült kürt hanginál,
+  Mondád: mi sem maradhatunk el,
+  Ha majd mindenki síkra száll.
+
+  Most volt, hogy paripánk repűlve
+  A bércen együtt dobogott;
+  Most sirattuk a drága angyalt,
+  A kis galamb fejű sasot.
+
+A két végső sor célzatát nem érthetni tisztán; a költő nem rajzolja oly
+vonásokkal a közte és testvére közti viszonyt, melyek, erős részvétet
+keltve, megértessék mély fájdalmát. Ha meg tudta volna eleveníteni
+szeretete tárgyát, mennyivel hatásosabb lett volna a két végső versszak,
+melyek valóban sikerültek:
+
+  Ha én volnék ott kiterítve,
+  Megrepesztené szívedet!
+  Oh, mennyire szerettél minket.
+  Lelkem! én is megyek veled.
+
+  Nincs szó!… De mely eddig nekem csak
+  Várt nyugalom volt, semmi más,
+  A halál, mert veled közös sors:
+  A legnagyobb vigasztalás.
+
+A többi költemény mind a megcsalt szerelem fájdalmát zengi, de itt sem
+értjük mindenütt a költő lelki állapotját:
+
+  Előttem állsz ragyogva, büszkén,
+  Tollad mint leng, fátylad lebeg:
+  Csalárd tündér álmélva nézlek,
+  Szegény lány, szánlak tégedet.
+
+kezdi egyik költeményét: tehát a csalódott szerelmes kedvese bájainak
+hatása alatt áll még, de erkölcsi fensőségében szánja is őt. Ez volna az
+első versszak értelme. A szánalom közelebbi okát érinti is a költő, bár
+nem elég világosan, midőn így szól:
+
+  De véled tán, nem vettem észre
+  Szíved mélyén a bánatot.
+  Csekély a felhő fenn az égen,
+  S homályba ejti a napot.
+
+Ez vagy azt teszi, hogy a leány büszkesége kedvese irányában csak
+szerep, mely fájdalmába kerül, vagy azt, hogy a leány sem boldog, mert
+talán mást szeret reménytelenül. Bárhogy álljon a dolog, az egész
+költemény hangulatával ellenkezik a bevégzés átkos kitörése:
+
+  Megölve, kővé válva fekszem:
+  Élet nálad, nálam halál.
+  Ne láss, kerülj, felejts el, oh e
+  Kiontott vér fejedre száll!
+
+De meg kell vallanunk, hogy e költeménynek van egy szép versszaka is:
+
+  Megmondtam én, tündér vagy, angyal,
+  Angyal, kinek csak szárnya nincs;
+  Igaz szerelem szárnyat adhat,
+  Minden más vágy csak rabbilincs.
+
+Azonban e sikerült versszakot is elrontja, midőn elkezdi magyarázni:
+
+  Bilincs, mely sárba, porba von le,
+  Köd, mely eloltja fényedet,
+  S bűbájából – oh jaj – kitépi
+  Varázsban égő képedet.
+
+A «_Hegedűszóban szép mese_» tárgya szintén szerelmi boldogtalanság;
+allegória, még pedig eléggé ízetlen és homályos. A költő az utcán egy
+ifjú sápadt nővel találkozik, ki egy mesét juttat eszébe. Volt egyszer
+egy pásztorleány és pásztorifjú, kik egymást szerették és boldogul
+éltek, de egyszer csak megszólal az erdőben egy kürt. Megjelen egy árny,
+kit az ifjúnak követni kell a Feketevárba, melynek örökös foglya marad.
+Mikor az árny elvitte a pásztort, a leány elájult, azonban a fáról egy
+kandúr ugrott le, megcsókolta a leányt s hátára véve egy barlangba
+vitte. A leány föleszmél, sóhajt, jajgat; egész nap sír, de nincs
+szabadulás. Így él boldogtalanul a két szerelmes, egyik a Feketevárban,
+másik a kandúr körmei közt. Az egész csak annyit fejez ki, hogy két
+szerelmes egymástól elválasztva mily boldogtalan; de hogy miért történik
+mindez, minek jelképe az árny, minek a kandúr, mind nem érthetni. Se
+naivitás, se humor nincs benne; valami fásult hangulat szüleménye az
+egész, mely mély értelemmel kacérkodnék.
+
+A _Képzelve_ kezdetű költemény első versszaka így hangzik:
+
+  Képzelve vagy álmomban,
+  Már nem tudom és nem bánom.
+  De láttalak, emlékszem,
+  Könnyezve, halaványon.
+
+Ez inkább fásult, mint méla hangból mindjárt a második versszakban a
+legérzelmesebbe esik belé:
+
+  Beszélj, oh, drága gyermek,
+  Ah mond el ami bántott!
+  Bár messze, soh’se hágy el
+  Legigazabb barátod.
+
+Azonban a könnyező hölgy bánatával nem sokat foglalkozik, hanem a
+helyett, a magáét beszéli el, elmondva, hogy mindent föláldozott érte s
+kérdi, vajjon van-e a leány szívében egy gondolat az ő számára vagy
+pedig úgy tesz, mint a szirén, ki bűvös énekével a vándort a tengerhez
+csalja s míg ez hívőn eseng, imádkozik, amaz tovább evez s örökre
+odahagyja. A szirén hasonlatát ilynemű fordulattal már többen sokkal
+szebben használták föl. De nem ez a költemény főhibája, hanem az, hogy a
+hangulat benne zavart, a részek közt nincs szerves kapcsolat, annyira,
+hogy két költemény is kitelnék belőle. Általában Zilahy nagyobb
+költeményei majd mind ilyenek, kivéve a _Véletlen látogatást_, mely e
+tekintetben sikerült. A költő álmát beszéli el. Kedvese s ennek rokona
+anyja látogatására jőnek. A leány künn marad; a rokon bejő s elmondja,
+hogy csak puszta félreértés forog fenn, a leány híven szereti. A költő
+kirohan kedveséhez, ki szótlan néz reá. «De meddig tart e hallgatás
+még.» Ekkor anyja lép hozzájok s a leány mosolyogva szól: «A ki hallgat,
+megegyezik». Anyja áldását adja a boldog párra.
+
+  Kezem feléd nyujtom valóban,
+  Nyujtom, de már te nem vagy ott,
+  Nézlek, a szürkület mutatja
+  A hóvirágos ablakot.
+
+  A dérlepett viskók felett fenn
+  Szemem hamar reá talál,
+  Hol dombtetőn diófa mellett
+  Anyámnak síri halma áll.
+
+  Elfordulok. Arcképed ott van
+  S fölötte függ még fátyolod,
+  Mit esküvőd napján fejedről
+  A haragvó szél elkapott.
+
+Ez kerek egész; az álom rajza ugyan élénkebb és jellemzőbb lehetne; a
+befejezés mindenesetre jobb, csak a fátyol egy kissé erőltetett. Hogyan
+jutott az a költő birtokába? Fölkapta-e és eldugta, vagy a szél vitte
+ablakába? Ez önkénytelen kérdés könnyen paralizálhatja a hatást az
+olvasóban.
+
+Kisebb költeményei kompozició tekintetében sokkal jobbak, kár, hogy
+legtöbbször egy-egy elhasznált hasonlatnál, vagy epigrammai fordulatnál
+nem emelkednek föllebb. Minden tekintetben legjobb köztök az «_Elült a
+szél_» kezdetű, ezt mint a gyüjtemény legjobb költeményét ide iktatjuk:
+
+  Elült a szél: ezüst olajfák alszanak.
+  Előttem a Durance moraj nélkül halad.
+
+  Szívem fáj s mégis oly könnyű, mert bánatom
+  Éjében sugárzó képedet láthatom.
+
+  Te jutsz eszembe, te, s édes fájdalmamat
+  Nem háborítja szó s nem egy rossz gondolat.
+
+  A félig meghalt hang keblemben újra él,
+  Rabod még egyszer hisz, eseng, szeret, remél.
+
+Verselése és nyelve elég gondos, bár nincs feltűnőbb eredetisége vagy
+bája. Megakad ugyan itt-ott egy-egy fülsértő egyhanguság, mint:
+
+  De elfed oh
+  Elfed s engemet eltemet
+
+vagy a rövid szótagok ritmustalan halmozása mint
+
+  Én csalképei betege vagyok
+
+de e tekintetben általán véve méltánylást érdemel. A rossz, ízetlen
+hasonlatoktól is sokkal mentebb, mint ifjú pályatársai. Valami újat,
+meglepőt alig nyujt ugyan, de a dagályt kerüli. Ilynemű feltűnőbb
+ízléstelenséget csak két helyt vettünk észre. «_Jenő_» című
+költeményében elhúnyt barátját eltévedt üstököshöz hasonlítja, mely a
+sokaság közt elhagyatva élt s nem levén mit ölelni a földön, az égbe
+szállott. Tehát az üstökös a földről száll az égbe. Az «_Ajánlás_»-ban
+azt mondja, hogy a bánat tengerére szállott s ott tébolyogva az árban
+gyöngyöket talált; vad éjjel, bősz fergetegben kedvese képe kísérte,
+érte rohant gyászba, vészbe s gyöngyét is neki szenteli. Viharos éjben
+szedni a tenger gyöngyeit egy kissé nehéz mesterség.
+
+Fordított költeményei közül legjobbak azok, melyeket Puskinból fordított
+Bodenstedt után. E német fordító nevét ugyan elhallgatja, de ez már
+nálunk így szokás. Legkevésbbé sikerültek a Heineből fordítottak, melyek
+nagyon nehézkesek. Ariosto töredékét gondos nyelv tünteti ki, de sok
+helyt hiányzik benne a sormetszet s az octava rima három ríme helyett
+négy rímet használ.
+
+Költeményeit elbeszélései követik, öt eredeti s egy fordított Turgenyev
+után. Elbeszélő költészete még sivárabb, mint a lírai. Az idealizmus
+tökéletes hiánya jellemzi majd mindeniket. Egyetlenegy személye iránt
+sem viseltethetünk érdekkel; férfiai és női úgy erkölcsi, mint széptani
+tekintetben a legkellemetlenebb benyomást hagyják maguk után. Bűnösek
+minden szenvedély, gyöngék minden küzdelem nélkül. Mintha a költő nem is
+költeményt írna, hanem elbeszélne egyet-mást az életből, amit látott,
+hallott, de mélyebben nem vizsgált. A költői igazságszolgáltatásnak, a
+művészeti világ e gondviselésének, nyomait sem találhatni e
+beszélyekben. Mintha az erkölcsi világban nem is volna nemezis. Ami
+történik, csak történik s az emberek bensőleg sem boldogok, sem
+boldogtalanok. Nemcsak becsületes nincs köztök, de valódian érző sincs.
+Nem látunk küzdelmeket, nem halljuk az öröm vagy fájdalom hangját. Se
+nem nevetünk, se föl nem indulunk, se a humor vegyes hangulatai közt nem
+hánykódunk. Sivár világ vesz körül bennünket, maga a költő sincs
+részvéttel személyei iránt s csak némi fanyar iróniával kíséri őket. Ide
+járul még, hogy Zilahynak nincs találékonysága, csak elbeszélni tud, de
+nem egyszersmind bármely egyszerű mesét szőni s jellemet rajzolni.
+Alakjai nem emelkednek ki, cselekvényeinek nincsenek érdekes
+fordulópontjai s bevégzése vagy elhamarkodott vagy erőltetett. Ami
+beszélyeiben jó, azok a mellékdolgok, egy-egy tájkép, a hely vagy a
+társaság rajza, mely beszélyeinek színhelye. Itt egy pár vonással
+biztosan rajzol s látszik rajta a tapasztalat közvetlensége. Mintha
+érezné, hogy ebben áll minden ereje, igen is belé merül, odahagyja
+főszemélyeit, elejti a különben egyszerű cselekvény fonalát s
+meg-megrontja a forma arányait.
+
+Ily formátlan valami a «_Csalfa álmok, tört remények_» című beszélye. A
+költő akarna is, tudna is elbeszélni valamit, de nincs mit elbeszéljen.
+Két szerelmes történetét beszéli el, mely éppen oly érdektelen, mint
+visszataszító. Orgován Helén beleszeret egy Zelinszky nevű hadnagyba.
+Minthogy a szülők nem akarnak beleegyezni a házasságba, Helén elszökik a
+hadnaggyal. Összeesküsznek, Zelinszkynek Szepességen lakó gazdag
+nagybátyja letévén értök a kauciót. Azonban kevés jövedelmök levén, csak
+nyomorognak. A megbántott szülők semmit sem akarnak tudni leányukról.
+Zelinszky a kártyán próbálja megalapítani szerencséjét, de veszt. Nincs
+más mód, mint az öreg nagybátyjához folyamodni. Odautaznak s éppen
+halálos betegen találják; azonban halálából nem sok hasznot húznak. Az
+öreg úr csak tízezer forintot hagyott nekik végrendeletében, a többi
+Orsolya asszonyé lett, az öreg gazdasszonyáé és ápolójáé, kivel, úgy
+látszik, némi viszonya volt. Zelinszky beküldte lemondását az ezredhez s
+Helénnel és a tízezer forinttal Bécsbe költözött. Itt hamar nyakára
+hágtak a pénznek. Azonban kisegítette őket a jó szerencse. Zelinszky
+Leviczky grófnénak lett kedvese, Helén pedig Leviczky grófnak. Volt újra
+pénz. Semmiben sem szenvedtek fogyatkozást. Mindnyájan egy fényes
+palotában laktak s egymás feleségét megcserélve, boldogul éltek. A gróf
+fia, az ifjú Leviczky, megzavarja e boldogságot; ugyanis meghallván
+szülői botrányos életét, Velencéből Bécsbe jő s Zelinszkyt párbajra
+hívja. Zelinszky veszélyesen megsebesíti az ifjút, aztán elszökik
+Poroszországba, onnan Párizsba, hol mint magyar menekült szerepel.
+Helén, úgy látszik, hánykódik-vetődik a világban. A költő mint
+gyermekkori ismerősével a vasúton találkozik vele s úgy tapasztalja,
+hogy valamint őt Swift, úgy Helént az élet tökéletesen demoralizálta.
+Miért és hogyan demoralizálta a költőt Swift, nem tudjuk, de annyi
+bizonyos, hogy a beszély éppen oly kevéssé erkölcsös, mint költői. Helén
+szépségét lelkesülten rajzolja a költő, de kedélyvilágát egy pillanatra
+sem tárja fel; sokat beszél Helén szenvedélyéről, fájdalmáról, de maga a
+szenvedély egyetlen mozzanatban sem nyilatkozik. Nem értjük e szegény
+leányt s nem is hisszük, hogy volna szíve. Szülőit minden küzdelem
+nélkül hagyja oda, mintha csak bálba menne. S vajjon szerette-e férjét?
+A házassági viszony felbomlása éppen oly könnyen megesik, mint az
+elszökés. S csodálatos! a költő közli velünk Helén naplóját.
+Felvilágosítást remélünk belőle meríthetni s nem találunk benne egyebet
+Karthausi-modorban írt világfájdalmas ömlengéseknél, melyek csak puszta
+általánosságok s nincsenek kapcsolatban házas élete eseményeivel. Úgy
+látszik, a költő ez ömlengéseket, töredékgondolatokat régebben írta s
+hogy kárba ne vesszenek, beszélyébe szőtte. Helén erkölcsi sülyedése
+körülményeiről sem hallunk semmit. A költő, mint valami újdonságíró,
+csak a tényt közli minden benső kapcsolat, fejlődés nélkül. Zelinszkyt
+szintén csak így rajzolja. Általában személyeire igen illik az, amit ő,
+mint kritikus egyik beszélyírónk személyeiről megjegyzett, tudniillik,
+hogy olyanok, mint a mák, melynek fejéhez a gyermek con amore suhintja
+fűzfa vesszőjét, gyönyörködve a kicseppenő fehér nedvben, vér nincs
+honnan ömöljön. Mindamellett egy pár érdekes mellékrészlet nem hiányzik
+a beszélyben; a berendi udvar, a kis városi pletykák rajzai tehetséget
+árulnak el, valamint hellyel-közzel az elbeszélés elevensége is.
+
+Az «_Apropos-k és malapropos_»-knak már inkább van meséje, de ez is elég
+rideg világ, bár komikai beszély akarna lenni. Zekula, egy
+haszonbérlőből lett birtokos, fiainak tanítót fogad, egy ifjú
+papjelöltet, Endi Lőrincet. Ez beleszeret unokahugába, Kláriba, Zekuláné
+pedig az ifjú tanítóba. Tóni, Zekuláné társalgónője, észrevévén,
+asszonya hajlamát, igyekszik elősegíteni e viszonyt. A szemérmes
+Lőrincnek kártyát vet, kiveti, hogy szerelmes és szerettetik. Lőrinc azt
+hiszi, hogy Tóni Klárira céloz, zavarba jő. Tóni e zavart Zekulánéra
+magyarázza, bátorítja a félénk szerelmest, sőt másnap este azt súgja
+fülébe, hogy menjen a kerti lugasba, hol neki tegnap kártyát vetett,
+kedvese ott várja. Lőrinc Klárival vélt találkozni és szerelmi
+vallomását egy levélre bízva, elindult a lugasba. Ott Zekuláné várt reá;
+nem ismerte meg, azt hitte Klárihoz szól s átadta neki a levelet.
+Azonban csakhamar észreveszi tévedését és elszalad, Zekuláné pedig a
+szobába siet elolvasni a levelet. Van zaj a háznál. Zekuláné fellármázza
+férjét, ki meginti ugyan Lőrincet, de egyszersmind azt is
+kinyilatkoztatja, hogy ha valami biztos állomást szerez magának, nem
+tagadja meg tőle unokahuga kezét. Lőrinc erre elmondja, hogy ily
+állomása már akadt, mert éppen ma hívták meg udvari papnak kedvező
+föltételek mellett. Klári férjhez megy Lőrinchez, de férje helyett a
+fiatal bárót, Lőrinc kegyurát szeretgeti, mit Lőrinc a maga hasznáért
+éppen nem akadályoz. Meg nem foghatni, hogy a költő miért teszi Lőrincet
+hitvány emberré. Naiv komikai alak helyett kár volt egy nyomorultat
+rajzolnia. A durva és veszekedő Zekula is hamar válik jámbor, szíves
+indulatú emberré. Mennyivel jobb lett volna, ha Zekula féltékenységből
+adja férjhez unohakugát. Így Zekuláné komikaibb alakká válik, Zekula
+szükségesebb személy s a cselekvény menete élénkebb. Az expozicióban
+sokat hallunk a szereplő személyek multjáról, többet, mint amennyi ily
+kis beszélyben szükséges, de nagyon keveset arra nézve, ami a
+fejlődéssel és kifejléssel kapcsolatos. A tárgy éppen oly rideg, mint a
+tárgyalás. Komikai vidor kedv vagy humoros hangulat helyett, fanyar
+szeszély ömlik el az egészen.
+
+«_Egy magyar énekesnő külföldön_» egy gazdag ifjú szerelmi története, ki
+Olaszországban egy Biánka nevű kacér színésznőbe szerelmes. Az ifjú a
+leányra költi minden pénzét, aztán hamiskártyás lesz, a színésznő
+cimboráival segíti kifosztani az idegeneket, végre egy éjjel észre
+vevén, hogy kedvese mást is szeret, vetélytársát megöli, elszökik s e
+közönyös megjegyzéssel fejezi be a beszélyt, melyet maga beszél el:
+«Néha csakugyan furcsa társaságokba keveredik az ember.» A személyek
+közt senki sincs, ki részvétünkre lenne érdemes. A költő itt inkább
+feltárja főszemélye bensőjét, mint első beszélyében, de nincs köszönet
+benne; cselekvénye kerekebb, elevenebb, mint a másodikban, de a tárgy és
+tárgyalás ridegebb, visszataszítóbb mindeniknél. A színésznő lehetne
+kacér, hűtelen, csak volna benne valami báj, szeretetreméltó, valami
+emberi érzés, hogy értenők az ifjú szenvedélyét s ne kellene csak
+utálnunk. Az ifjú lehetne sokkal bűnösebb, csak volna valami
+szenvedélye, küzdelme, búja. Prévost is ilynemű viszonyt tárgyal híres
+beszélyében, Manon Lescaut-ban, de mily különböző a felfogás, hogy
+egyebet ne említsünk. Manon többször megcsalja kedvesét, mint itt Biánka
+Oszkárt, de minő bájos teremtés, könnyelműsége mily naiv, szíve
+hűtlenségében is mily hű s mennyi küzdelemmel, szenvedéssel fizeti meg
+egyetlen hibáját, hogy a szegénységet nem tudja tűrni. És Grieux
+esztelen, de mély szerelme mily emberi, igaz és részvétre méltó.
+Könnyelműsége annyi mély érzéssel, erkölcsi megsemmisülése a szerelmi
+feláldozás oly erkölcsösségével vegyül, hogy megindítja szívünket.
+Mindezt csak azért hozzuk fel, hogy Zilahy beszélyének tárgya még
+magában nem zárja ki a költőieséget, sőt a francia beszélyirodalom egyik
+valódi remekműve ilynemű viszonyon alapul. Nem e beszélynek tárgyát
+hibáztatjuk, hanem a felfogást, a tárgyalást, melyből hiányzik minden
+költőiség. Nincs költőitlenebb, mint a bűn szenvedély nélkül. Oszkár
+szerelme nem szerelem, pusztán gavalléri kaland, minden szenvedély, sőt
+lélektani érdek nélkül. Biánka a legközönségesebb személy, ki valaha
+beszélyíró tollára akadt. S mily nyomorult a két főszemély környezete.
+Csodálatos, hogy egy huszonötéves beszélyíró az életnek csak sivár,
+mondhatni leghitványabb oldalát festi. Mintha nem találna részvétére
+érdemes tárgyat s amit talál, az nem más, mint egy bárgyú gyermek. A
+«_Verőfényes napok_» című beszélyét valóban az tünteti ki, hogy
+részvéttel viseltetik főszemélye, egy bárgyú gyerek iránt, ki
+játszótársa volt s hozzá egész haláláig ragaszkodott. De vajjon a költő
+részvéte elragad-e az olvasóra is, az egészen más kérdés. Nem az a
+kifogásunk, hogy a beszély hőse egy tíz-tizenkétéves gyermek. A
+költészet örök forrása és tárgya az emberi szív, legyen az gyermeké,
+ifjúé vagy öregé. Azonban az ember oly állapota, mikor születésénél
+fogva vagy más testi bajok miatt csak egy fokkal több az állatnál,
+inkább az orvosi tudomány tárgya, mint a költészeté. Ami jellemző, nem
+mindig egyszersmind költői is. Más tekintetben e beszély vagy
+helyesebben genrekép legsikerültebb Zilahy elbeszélő művei közt. A
+főpontok arányosan emelkednek ki, kevés benne az áradozás, egypár
+részlet kitűnően sikerült. Turgenyev orosz beszélyíró befolyását ugyan
+megérezhetni rajta, mindamellett Zilahy sehol sem eredetibb és sehol sem
+tanusit több elbeszélő tehetséget, mint éppen e művében. A «_Székely
+legény_» című humoreszkjéről ellenkezőleg semmi dicséretest nem
+mondhatni. Ez oly ízetlenség, hogy alul van minden kritikán. Még csak
+egy kis székely jellemzetesség sincs benne. Zilahy egyik bírálója azt
+jegyzi meg, hogy sok székely szót igyekszik meghonosítani az
+irodalomban. E székely tárgyú népies beszélyben mi nem találunk többet
+két közönséges székely szónál: _kabala_ (kanca), _vesdi_ (verseny).
+Többi beszélyeiben ami tájszó előfordul, azok erdélyi magyar tájszók s
+van köztük egy pár oláhos is, mint például _szokotyálás_, melyek
+használatát nem igen ajánlhatni.
+
+Útirajzokat is írt: «_Kirándulás Provenceba_». «_A dalok földjéről_» és
+«_Nizai élet_» címek alatt. Nem tárgyilagos rajzok, melyek az átutazott
+országokat akarják előnkbe varázsolni, tanítva és mulattatva, hanem hol
+szatirai, hol lírai hangulatok, melyeket az út keltett fel a szerzőben
+vagy maga árasztott reája. A szerző alanyisága volna a fő, ami ellen
+semmi szavunk. Azonban alanyisága itt is oly rideg, oly kopár, mint
+lírai költészete s éppen úgy akarna is, tudna is elbeszélni, ha volna
+mit, mint elbeszélő költészetében. Amit lírai és elbeszélő költészetéről
+mondottunk, jórészt illik ide is. Útirajzaiban is a mellékdolgok, az
+apróságok sikerülnek leginkább: egy-egy hajnal, alkony vagy táj rajza,
+néhány gúnyoros megjegyzés és élc, bár néha vagy diákos vagy cinikus
+vagy pedig mindkettő egyszerre. Ha valami nagyobba fog, például
+kalandját beszéli el, egy kis szatirai rajzot akar kikerekíteni, vagy
+éppen reflexiókba bocsátkozik, majd mindig unalmas vagy ízetlen.
+Ilyesmit ritkán is kísért meg, abban telik kedve, ha apróságot-apróságra
+halmozhat. Beutazza Svájc egy részét s gúnyra nem talál méltóbb tárgyat,
+mint a lausannei polgármester kiáltványának e szavait: «Lausanne
+méltónak mutatta magát, hogy Waadt kanton fővárosa legyen», föllengzését
+pedig mind kiárasztja Chillon várára, nehány frázist szentelvén
+Byronnak. Franciaországgal is így tesz: ennek is beutazza egy részét s
+szatirája megelégszik azzal, hogy kicsúfolja Castellane tábornagyot,
+kinek vén létére fiatal szeretője van. Föllengzése itt is, mint Svájcban
+nem emelkedik föllebb egy költő emlékénél, a Petrarcaénál, ki «Laura
+sírjára könnyeinek gyémántesőjét hullatta s minden könnyű egy dallá
+változott és visszhangzott egy félezred éven át milliók szívében.» A
+svájci és francia társadalmi, politikai életről egészen hallgat, mintha
+nem érdekelné vagy nem fordult volna meg semmiféle társaságban. Csak
+magával foglalkozik s egy-egy útitársával, csak a vagonban, vendéglőkben
+és utcákon szedi minden tapasztalatát. Jól van, csak lássunk belőle
+valami érdekest, de alig látunk egyebet hajhászott genialitásnál, mely
+semmiségeknek mély jelentőséget akarna adni, de nem tud. Toulonban egy
+spanyol hölgy szólítja meg, később karját kéri; utazónk ásít s odaadja.
+Miért ne járna vele, hiszen őt Toulonban úgysem ismerik. Együtt járják
+meg a várost. Legtöbbet az őrültek házában mulatnak. A sennora beszédbe
+elegyedik az őrültekkel s kérdi utazónktól, miért nem szól ő is. «Hagyja
+el, sennora – úgymond – én nem tudok a bolondok nyelvén beszélni, ez
+nekem már egyetmás bajt okozott s még fog is okozni, de isten neki,
+elszalasztottam azt az időt, amikor megtanulhattam volna; hát csak
+maradok eddigi tudományommal; akad elvétve egy-két okos ember, aki
+megért így is.» Ezzel tovább sétálnak; a sennora elbeszéli, hogy ő
+Touleseból való és Soult marechal keresztleánya, egy év óta Marseilleben
+lakik, most főhadiszállását Toulonba akarta áttenni, azonban nem tetszik
+neki e város, igen szomorú és sivár, misem köti ide, holnap fölszedi a
+sátorfát s megy Livornóba, az is kikötőhely. Nem tudni, miért, a kikötők
+iránt különös előszeretettel viseltetett. Végre egymástól elválni
+készülnek; a sennora egy mély és jelentésteljes pillantás után megkéri
+utazónkat, hogy vegyen neki valami emléket a belvárosban. Utazónk nem
+szereti a pénzt haszontalanságra költeni. Van egy papagálya, melyet
+Marseilleben vett s melytől szabadulni akar; ezt ajándékozza neki. Hogy
+bármily tekintetben mi érdekes van az ily históriákban, nem tudjuk
+felfogni. Aki útirajzban alanyiságát teszi központtá, igen érdekes
+egyéniségnek kell lennie, ki gazdag kedélyt élénk fantáziával párosít.
+Zilahyt Heine és Petőfi útirajzai vezethették félre. Hasonló formára
+törekedett, de semmivel sem tudta pótolni Heine humorát és Petőfi
+szeretetreméltóságát. Rajzaiban legsikerültebb az a részlet, hol
+kevésbbé foglalkozik magával s van valami tárgya s ez a nizzai élet
+rajza. Azonban itt sem elégíti ki mindenütt a fölkeltett kíváncsiságot.
+Antibesbe kirándulását oly hosszan írja le, mintha valami érdekest
+akarna elbeszélni s csak holmi apróságokat tálal föl. Követelő
+fennhéjázással mondja, hogy őt az utazásban nem a tudomány érdekli,
+hanem az élet, ezért szeret a nép közé elegyedni s tanulmányozni belső
+sajátságait. Ezért egy korcsmában néhány francia katona közé ül.
+Hallgatja, mit énekelnek, hát a francia dicsőségről énekelnek s így
+azzal a hallatlan nagy tapasztalattal gazdagodik, hogy a francia
+dicsvágyó nép. Leszámítva nehány nehézkes vagy nem elég magyaros
+mondatait, nyelve gondos, sőt ahol valódi gondolatja van, szép is.
+Útirajzai, valamint novellái is leginkább stíl tekintetében érdemelnek
+figyelmet.
+
+Ideje már szólanunk irodalomtörténeti és széptani munkáiról, melyeket
+mint legkitűnőbbeket emelnek ki barátai és bírálói. Köztök a Petőfi
+életrajza a legterjedelmesb, de egyszersmind a leggyöngébb. Zilahy
+Petőfi jellemrajza helyett bizonyos tekintetben torzképét festi.
+Csodálkozunk, hogy, ha más nem, legalább Petőfi barátai, kik részint
+szerkesztők, részint hirlapok dolgozótársai, nem szólaltak föl ez
+életrajz ellen. Igaz, Zilahynak nem rosszindulat vezette tollát, sőt
+ellenkezőleg Petőfi leglelkesültebb tisztelői közé tartozik. Majdnem
+imádja s elragadtatása némi szolgaias érzelemmé fajul, midőn könyve
+mottójául Ariosto e sorát teszi: «E könyv urunknak lesz szentelve.» De
+mit ér a lelkesülés, ha a dicsőített költő hóbortos alakként tűnik föl,
+kit se mint embert, se mint költőt nem érthetünk? E tíz ívre terjedő
+könyv csak adatgyüjtemény s egyéb semmi. Zilahy jól, rosszul, kritikával
+és kritika nélkül összeszedett mindent, amit Petőfiről olvasott és
+hallott, de nem vizsgálta a tények lélektani indokait és benső
+kapcsolatát. Nem levén vezéreszméi, nem tudja csoportosítani az
+eseményeket. Petőfinek csak külső élete tárul fel előttünk s a
+mellékdolgok, apróságok, esetlegességek, mint gyom a virágot, betemetik
+mindazt, ami fő és lényeges. Innen van aztán, hogy a könyv egészen más
+benyomást tesz az olvasóra, mint aminőt a szerző céloz. Egyaránt
+hiányzik belőle a filozóf szelleme s a művész alakító ereje, sőt a nyelv
+gondossága, a stíl szépsége is, melyre Zilahy másutt észrevehető
+törekvést tanusít. Itt csak újdonságírói, tudósítói előadással
+találkozunk, mely a történetírás alantibb színvonalára sem emelkedik.
+
+Zilahy Petőfit csak mint embert igyekszik rajzolni s egészen mellőzi a
+költőt; élete minden apróságaira kiterjeszkedik, de szelleme legnagyobb
+vonásait sem tárja előnkbe. Ez a könyv egyik legnagyobb hibája. Zilahy,
+úgy látszik, azt hitte, hogy a költő jellemrajzát nem kell összezavarni
+az ember életrajzával, mert az két különböző dolog; azt hitte, hogy mert
+vannak politikai, esztétikai jellemrajzok, melyek nem akarnak életrajzok
+lenni: tehát az életrajzban sem lehet helye a jellemrajznak. A
+jellemrajz különösen élő íróról, keveset olvaszthat magába az illető
+életrajzából; legfőbb feladata az író összes munkásságát, hatását
+rajzolni, megítélni, nem pedig körülményei és munkássága, magán- és
+közélete, élményei és művei kapcsolatát kimutatni, annyival inkább nem,
+mert az író életében az életrajzi adatok nem igen lehetnek ismeretesek,
+vagy ha azok is, diszkrécionális okokból nem használhatók elég szabadon.
+Azonban az író halála után a jellemrajz is mindent magába olvaszt az író
+életrajzából, mi céljára szükséges. Macaulay politikai és esztétikai
+jellemrajzai a legfényesebben igazolják, hogy mennyit nyer a jellemrajz
+igazságban és mélységben a szükséges életrajzi adatok felhasználásával.
+Ha a jellemrajz nem lehet el az életrajz legfőbb adatai nélkül, az
+életrajznak éppen kötelessége nagy vonásokban mindent felölelni, mi az
+író munkásságára, szelleme jellemzésére, sőt művei bírálatára tartozik,
+amennyiben tudniillik az elbeszélő forma folyamatossága és arányai
+megengedik. Főfeladata, hogy az embert és írót együtt rajzolja, magán-
+és közélete kölcsönös egymásra hatásával, hogy kísérje tehetsége és
+jelleme fejlődését a társadalmi, politikai és irodalmi viszonyok kedvező
+vagy kedvezőtlen befolyásai közt s kimutassa szelleme hatását és munkái
+becsét. Az életrajz is történetírás, nem krónika s éppen úgy megkívánja
+a történelmi kritika, a filozófiai vizsgálódás és művészi alakítás
+vegyületét, mint akármely más történelmi mű. E nélkül csak
+adatgyüjtemény, mely se tanulságot, se gyönyört nem nyujt az olvasónak.
+Ugyan mit tanulhatni oly életrajzból, mely mindarról hallgat, ami az
+írót irodalomtörténeti személlyé emeli s érdemessé teszi arra, hogy
+megírják terjedelmes életrajzát? Hogyan gyönyörködhetnénk oly
+életrajzban, mely sokat emlegeti a költő nagyságát, de a nagyság
+plasztikai arányai sehol sem emelkednek fel előttünk és szobor helyett
+csak kődarabokat találunk a költő sírján? Zilahy sok mindent elmond
+Petőfiről, még azt is, hányszor volt ittas, azt is, hogy 1849-ben kinek
+a lovain ment Székelykeresztúrról Bem főhadiszállására, de költői
+alakját egy pillanatra sem tünteti föl. Hűségesen följegyzi, hogy ez meg
+amaz munkáját mikor írta vagy adta ki, magáról a munkáról csak egy pár
+sort ír, ezt is csak néha, a legtöbbször hibásan. Például, hogy a
+«Borozó» című költeményen, mely Petőfi első nyomtatott műve, más szín és
+hang ömlik el, mint ami eddig lantos költészetünkben divatozott, hogy
+«Levél színész barátomhoz» című költeménye oly pont költészetében, mely
+nézlet-módját, de főleg páratlan eredetiségű kedélyét leginkább hordja
+magán, hogy «Hóhér kötele» című regényének nyelve példányszerű és Tigris
+és Hiéna drámáját gyors cselekvény, érdekes menet, eleven festés és
+nyelv jellemzik s mégis drámai becse alig van. Ily töredékes és félszeg
+megjegyzésekkel jellemzi Zilahy Petőfit, mint költőt, kinek költészete
+oly szoros kapcsolatban van életével. Ide járul még, hogy a kor
+társadalmi és politikai viszonyait még csak nem is érinti, holott Petőfi
+költészete éppen oly hű kifejezése korának, mint saját életének. Zilahy
+könyvének e tekintetben egészen elhibázott tervét azzal akarta jóvá
+tenni, hogy bevezetéskép «Petőfi álláspontja» cím alatt Petőfi
+költészetéről összeírt nehány lapot, melyek ciceróval szedve sem tesznek
+egy félívecskét s melyekben, amint maga megvallja, meg sem kísérli
+Petőfi költői nagyságának jellemzését. Egy pár töredékes eszmét mond el
+Petőfi álláspontjáról, melyeket előtte mások sokkal jobban elmondottak.
+Feltűnő, hogy Petőfit nem mint dalköltőt s a specifikus magyar dal
+megalkotóját emeli ki, ami költészetének legerősb oldala, hanem csak
+általában, mint lírikust. Az egész vázlatban kevés szabatosan jellemző
+vonás van, de annál több a túlság. Zilahy csak Petőfit ismeri el a
+magyar költészet voltaképi képviselőjének s azt hiszi, hogy ha valamit
+mutatni akarunk a külföldnek, _egyedül_ csak vele állhatunk elő.
+Shakespeare bizonyára sokkal nagyobb költő Petőfinél, de legrajongóbb
+imádójának sem jut eszébe az, hogy az angol költészet egyedüli
+képviselőjének nevezze. Azonban ha e vázlatban Petőfi sikerült
+jellemrajzát írja vala is meg Zilahy, mégsem teszi jóvá könyvének hibás
+kompozicióját. Életrajzban a jellemrajznak szerves résznek kell lenni,
+egyiknek a másikba olvadni s egymást táplálva együtt fejleni egy
+egésszé.
+
+A könyv másik hibája még ennél is nagyobb. Petőfinek mint embernek rajza
+teljességgel nem sikerült. Nemcsak művészietlen, hanem nagyrészt
+érthetlen is. Éppen úgy nincs benne művészi alakítás, elevenség, mint
+bensőbe ható törekvés, lélektani következetesség. Zilahy csak külsőleg
+fűzi össze az adatokat, nem bensőleg is s ez adatok közt sok az
+aprólékos, mellékes s a lényeges aránylag csekély. Kedveli, halmozza a
+felötlő, bizarr, adomaszerű vonásokat, de nem tudja kapcsolatba hozni a
+jellem belső mivoltával s el-eltorzítja a költő nemes alakját. Nem
+értjük, hogy e csavargó, hóbortos, goromba ifjú kebeléből hogyan
+fakadhatott annyi költészet? Megdöbbenve kérdezzük: ez-e Petőfi, hisz
+gyöngeségei az esztelenségig emelkednek, szeszélyei a kiállhatatlanságig
+és sehol vagy csak sejtetve oly tulajdona, mely részvétünket
+lebilincselhetné. Zilahy éppen oly kevéssé tud iránta érdeket
+gerjeszteni, mint beszélyeiben főszemélyei iránt. Ez életrajz éppen oly
+visszatetszést szül, mint beszélyei; amint azokból, úgy ebből is
+hiányzik az idealizmus s a dicsőítő frázisok nem takarhatják el kedélye
+ridegségét. De legfeltűnőbb az, hogy nem levén kulcsa Petőfi jelleméhez,
+csak a felületen marad, vagy lélektani abszurdumokba téved, mi nem
+engedi feltűnni Petőfi valódi fény- és árnyoldalait.
+
+Mindezt már Petőfi gyermeksége rajzán észrevehetni. Zilahy híven leírja,
+hogy Petőfi szülői honnan származtak, hány hold földjök volt, de hogy
+mily jelleműek voltak s mily befolyást gyakoroltak fiokra, arról
+hallgat, pedig az atya szigora, úgy látszik, befolyt a fiú dacos
+természete kifejtésére s leginkább az anya gyöngéd érzése nem engedte
+elvadulni érzéseit. Több mint valószínű, hogy a dac és gyöngédség
+vegyülete, a szív nemessége bizonyos nyerseségbe olvadva, mi Petőfi
+jellemének egyik alkatrésze s mit zivataros ifjúsága még inkább
+kifejtett, már a szülői háznál veszi kezdetét. Hogy a hely, hol
+született, a családi körülmények, melyek közt felnőtt, a hányt-vetett
+élet, melybe korán belésodródott, mennyiben hatottak költészetére,
+szintén mellőzi Zilahy. Ő Petőfi népies irányát Csokonai- és Gvadányinak
+tulajdonítja, kik már selmeci tanuló korában kedvenc költői voltak.
+Szeberényi, kitől Zilahy a selmeci adatokat veszi, se Csokonait, se
+Gvadányit nem említi, csak Vörösmartyt, de valószínű, hogy Petőfi
+amazokat is már korán ismerte, azonban nagy tévedés hatásukból
+magyarázni ki Petőfi népies irányát. A magyar irodalomban már Petőfi
+föllépte előtt megindult a népies irány fejlődése. Mihelyt költészetünk
+kibontakozott a klasszicizmus békóiból, a nemzeti irány már hajlott a
+népieshez, hogy erősödést és eredetiséget merítsen belőle. Kimutathatni
+ezt már az Aurora-kör törekvéseiben, kivált Vörösmartyéban; később a
+népköltészet mind élénkebb figyelem tárgya lőn s megindult a magyar
+népköltési gyüjtemény. A nemzetiség fejlődése, a politikai életben
+felküzdő demokráciai irány mind elősegítették költészetünknek
+nemzetiesbbé válását. Petőfi pályáját mintegy egyengették az irodalmi és
+politikai viszonyok. Nem Csokonai, ki csak kivételkép ereszkedett le a
+néphez, nem Gvadányi, kinek nem volt ízlése, keltették föl Petőfi népies
+irányát, hanem az irodalmi és politikai viszonyok összes hatása és saját
+egyéni körülményei. Az alföldön született; Kiskunságon töltötte
+gyermekségét, a nép közt nőtt fel, sokat hányódott, megfordult
+Magyarország majd minden vidékén, sokat érintkezett a néppel.
+Gyermeksége és ifjúsága benyomásai, emlékei, kalandjai, hajlamai,
+szenvedései, mintegy a magyar népszellem képviselőjévé avatták föl. Ha
+grófnak születik, ha a fensőbb körökben nő fel, bizonyára inkább válik
+belőle magyar Byron, mint magyar Burns.
+
+Zilahy Petőfi iskolai életét is hibásan ítéli meg. «Amit Petőfi iskolai
+hanyagsága felől költői szeszélyében összedalolt vagy csevegett –
+úgymond Zilahy – az nem egyéb kedélyes mesénél.» Az igaz, hogy Petőfi a
+maga iskolai életét költeményeiben a humor kedvéért néha a valónál
+élesben rajzolja – nem való például, hogy az iskolából kiutasították,
+ellenkezőleg maga szökött meg – de hogy szorgalmas, rendes tanuló lett
+volna, azt éppen nem mondhatni. Egyébiránt Zilahynak különböztetni
+kellett volna. Petőfi iskolai pályájáról 1838-ig kevés adatunk van. Úgy
+látszik, egész tizenötéves koráig, mikor a selmeci iskolába került,
+gondos felügyelet alatt volt, szorgalmasan tanult s ekkor vetette meg
+míveltsége alapját, bár tanítói szigora néha dacra ingerelte. Ezt nem
+emeli ki Zilahy, hanem jónak látja a mellett kardoskodni, hogy Petőfi
+mily szorgalmas tanuló volt, tanárai mily szűkfejű, lelkiismeretlen és
+igazságtalan emberek voltak. Hogy Selmecen Petőfi éppen nem volt
+szorgalmas tanuló s az iskolai törvényeket többször megsértette,
+kitetszik Szeberényiből, ki Petőfi ez évét körülményesen leírja. De
+Szeberényi menti is Petőfit; azt mondja, hogy a tanároknak ugyan nem
+tanult, de buzgó tagja volt a képző-társaságnak és szorgalmasan olvasta
+a magyar költői és történelmi munkákat. Mindezt nincs okunk kétségbe
+vonni, bizonyos tekintetben a tanárokat is hibáztathatni, de mindent
+csak az ő nyakukba róni s Petőfit minden alól fölmenteni, amint Zilahy
+teszi, éppen úgy ellenkezik az adatokkal, mint Petőfi fejlődése
+lélektani folyamával. Petőfi távol szülőitől, minden gondosb felügyelet
+nélkül, szülői megrongált pénzviszonyai miatt régibb állapotjához képest
+szükséget is szenvedve, már megkezdi küzdelmét az élettel. Szilaj
+természete, függetlenségre vágyó lelke nem fér meg az iskola korlátai
+közt. A színészet iránti hajlam korán fölébred benne; homályos érzelmek,
+vágyak, zsibongják körül. A lángész öntudatlan sejtelmei kínozzák, dacos
+ingerlékenysége, könnyelmű szeszélyei összeütközésbe hozzák az iskolai
+és családi viszonyokkal. Hanyagsága tanárai bosszúságát kelti föl,
+gazdájának túlzott panasza atyja szigorát, ki leveszi róla kezét. Az
+elkeseredett, de hajlani nem akaró ifjonc a világba indul, egyik
+csínyből a másikba sodródik, az iskolai életbe többé nem tud
+belezökkenni, most katona, majd tanuló, aztán színész, megint tanuló és
+ismét színész. A nyomorban sem veszti el életkedvét, sikertelen
+küzdelmei közt is fenntartja önbizalma, erkölcsi tévedéseiben is megőrzi
+hitét az erkölcsben, hányódásai közepett is olvas, ír, de legtöbbet
+tanul az életből. Íme Zilahy jóigyekezetű tanulója, kinek hanyagsága nem
+egyéb mesénél. Zilahy mindemellett con amore beszéli el az ifjonc Petőfi
+vásott csínyeit, hogy szerzett pénzt az útra a katholikus papoktól, hogy
+szedte rá atyját, mily kóbor életet élt Pesten. Mindezt Zilahy
+helyesnek, derék dolognak lá-szik találni, kiszínezve adja elő, de azt
+csak érinti, hogy mily lelki és erkölcsi erővel emelkedik ki Petőfi
+ifjúsága és csavargó élete tévedéseiből, megtalálva pályáját, mily
+szorgalmat és munkásságot fejt ki, mint kíséri folyvást anyja képe s
+mily szeretettel fordul szülőihöz, hogy végnapjaikban gyámoluk legyen.
+Nemcsak itt, hanem másutt is hibája az életrajznak, hogy az ilyesmiket
+csak mint száraz adatokat adja elő, de mindazt, ami felötlő, bizarr,
+kiszínezve írja le. Amazokon átsiklik az olvasó, emezek megmaradnak
+emlékében s a jellem körvonalai akaratlan is elferdülnek.
+
+Nincs szándékunk az életrajzot részletesen bírálni, annyival inkább,
+mert hibája nem egyes részletekben rejlik, még kevésbbé az adatok
+pontatlanságában, mint az egészen elömlő szellemen, mely képtelen az
+adatokat feldolgozni, az indokokat leleplezni s hű képet rajzolni. A
+munka egyedüli érdeme az, hogy az eddig elszórt adatokat összegyüjtötte,
+egy pár újjal pótolta; vannak ugyan benne tetemes hézagok, például
+Petőfi házassága körülményei, irodalmi tanulmányai, író barátjaihoz való
+viszonyai alig érintetnek; a mellékesb adatok közt hibákat is
+találhatni, például, hogy Petőfi 1840 elején Sopronból Selmecen át ment
+Horvátországba (holott Sopronból egyenesen Pozsonyba ment s ott
+találkozott Szeberényivel, ki akkor pozsonyi tanuló volt), hogy 1847-ben
+kiadott összes költeményeit az Életképekben br. Eötvös ismertette meg
+(Eötvös a Pesti Hirlapba írt egy kis tájékoztató és védő cikket Petőfi
+költészetéről), hogy «Táblabíró» című szatirikus beszélytöredékét
+1849-ben írta a budai hegyek között (e töredék már azelőtt két évvel
+megjelent az Életképekben), hogy a Hóhér kötele című regényét a kocsi
+párkányán és a korcsma falán írta s több ilyes: mindamellett egészben
+véve az életrajz e tekintetben méltánylatot érdemel. Néha lapokon át nem
+is találunk benne egyebet adatnál, csoportosítás és minden behatóbb
+lélektani fejtegetés nélkül, rosszul elbeszélve. S mennyi aprólékosság
+van itt minden lapon. Zilahy fontosnak tartja följegyezni, hogy 1841-ben
+Kápli Lajos Sopronban a Maurer-vendéglőben 1 frt 6 krajcárig rúgó
+vacsorát fizetett Petőfinek, hogy egész 1847-ig kitől és mennyit kért
+kölcsön, egész addig, hogy Pozsonyban mikép öltöztette ki Lisznyai,
+ócska ruháját hogy szerezte meg Wilim szabó az Apácasoron, ki azt ma is
+mint szent ereklyét őrzi. Mintha bizony 1842-ben széles körben ismerték
+volna Petőfi nevét és éppen egy német szabó lelkesült volna Petőfi ócska
+ruhájáért. Ez adatot Zilahy Lisznyaitól vette. Látszik rajta a
+Lisznyaias fantázia, valamint a Vahot Imrétől vetteken is a dicsekedő
+szellem. Az ily aprólékosságokkal teljes életrajz hasonlít az oly
+arcképhez, melyen a képíró minden pórust, pattanásocskát megjelöl.
+Vásznon vagy könyvben semmi sem árt annyira, mint a lényegtelen dolgok
+halmozása. S mégis Zilahy könyvében még ezt is szívesebben eltűrhetni,
+mint azt, midőn itt-ott belekezd Petőfi jelleme rajzolásába. Jellemzése
+a legtöbbször vagy frázis, vagy esetleges történetnek rendes vonássá
+emelése, vagy lélektani kulcs nélkül felhozott különcségek. Egy párnak
+cáfolatát idejegyezzük, leginkább Petőfi emléke iránti kegyeletből.
+
+«Na, hogy Petőfinek különös modora volt, tagadhatlan!» – kiált föl
+Zilahy s elbeszéli, hogy midőn Vahot Imrének volt segédszerkesztője s
+nála lakott, Vahot kis gyermekeinek, kik oly örömest barátkoztak volna
+vele, soha egy jó szót sem adott, mindenféle grimászokkal, vadállati
+fogvicsorgatással és szemhunyorítással ijesztgette őket. Lehet, hogy a
+Vahot gyermekei sokat alkalmatlankodtak neki, lehet, hogy ajtójánál
+lármázván, rájok ijesztett, mit az érzékeny szülők rossz néven vettek,
+de hogy Petőfi a gyermekeket ne szerette volna s goromba lett volna
+irántok, az nem való, sőt ellenkezőleg, sok volt magában is a
+gyermekies, naiv. 1845-ben Pákh Albert atyjánál mulatva, barátja ifjabb
+testvéreivel órákig ellabdázott, Arany János gyermekeivel örömest
+játszott, a fiú mulatságára egy költeményt is írt, mely «Arany Laczinak»
+címet viseli s a gyermekek számára írt magyar költemények között a
+legjobb. A gyermekekhez ily vadnak rajzolván Zilahy Petőfit, a nők
+irányában éppen szemtelennek hirdeti s öltözködését a leghóbortosabbnak
+festi. Halljuk saját szavait: «A nők irányában nem tudott
+szeretetreméltó lenni; ha jól találta magát, mindjárt lelkemnek,
+galambomnak címezte s minden előljáró beszéd nélkül összevissza
+ölelgette őket (amiért egyébiránt az asszonyok nem szoktak megharagudni
+– csak okkal-móddal); öltözete, magaviselete mind másforma volt, mint
+más emberfiáé; főleg viseletében szerette a különcöt játszani, úgy, hogy
+aki meglátta, vele álmadott. Majd olyan kalapokat készíttetett, mint egy
+rézbogrács, csodálatos süvegeket; majd ember nem látta, fül nem hallotta
+zekéket, dolmányokat virágos atlaszból. És ő mindezt nem hiúságból vagy
+hatásvadászatból tette, mert hozzá férni nagyon bajos volt, hanem
+szeszélyből és különcségből.» Ezután leírja Zilahy, hogy Tóth Gáspárnál
+mily prémes dolmányt, sujtásos mellényt, magyar nadrágot s asztrakán
+kucsmát csináltatott magának, mely ruháját aztán majdnem egy esztendeig
+viselte. Nem valóságos torzvonások-e ezek? Lehet-e jobban rágalmazni
+Petőfit, mint ahogy ott dicsőítője Zilahy teszi? Amott lélektani
+képtelenség, emitt a valóság egészen elferdülve. Volt-e, van-e a világon
+oly ember, kiről el lehet mondani azt, mit Zilahy Petőfiről oly
+határozottan állít s egész cinizmussal, mintegy helyeselni látszik? A
+legféktelenebb ember sem viselheti magát így társaságban; hogy Petőfi
+nem viselte, azt mindenki bizonyítja, ki őt ismerte. Petőfi inkább
+tartózkodó, elfogult volt a nők irányában, mint bátor vagy éppen
+vakmerész s ha a finomabb társaskörök illemét megsértette is kendőtlen
+nyakával, keztyűtlen kezével, a női becsületről mindig lovagiasan
+gondolkozott. Ami öltözetét illeti, azt is túlozva, ferdítve adja elő
+Zilahy. Hogy ebben nem volt mindig jó ízlése, ez igaz, de hogy valóságos
+ijesztő lett volna, éppen nem áll. A virágos atlaszból készült, szem nem
+látta, fül nem hallotta zekékből és dolmányokból csak annyi igaz, hogy
+1847-ben volt egy virágos atlasz atillája, de ilyet akkor nemcsak ő
+viselt, hanem Egressy, Kuthy, Kazinczy Gábor s mások is. 1845-ben nem
+annyira különcségből, szeszélyből, mint nemzeti buzgóságból öltözött
+tetőtől-talpig magyar ruhába. A magyar költők sokat emlegették, hogy a
+nemzet eldobta ősei bajnoki köntösét s rút idegent cserélt; az ő erős
+nemzeti érzése nem akart a szónál maradni. Peleskei nótáriusnak
+gúnyolták, de azért nem tágított, részint dacból, részint
+kénytelenségből, mert nem élt oly körülmények között, hogy könnyen
+csináltathasson új ruhát. Később úgy öltözködött, mint más, kivéve, hogy
+frakkot, kabátot nem viselt s mellényén pantalonán mindig volt egy kis
+magyar sujtás.
+
+Petőfi különcségei, gyöngéi vagy éppen hibái, egy-egy tiszteletreméltó
+elvnek vagy nemes érzésnek voltak túlságai, melyek benső természete és
+költészete szellemében lelik leghelyesb magyarázatukat. E nélkül csak
+esztelenségeknek tünnek föl, és Zilahy hibája éppen az, hogy e
+kapcsolatot nem látja vagy nem emeli ki kellően. Petőfi Zilahy szerint,
+büszke, rátartó, szótlan vagy nyers ember volt; akik barátságot
+tartottak is vele, panaszkodtak uralkodásvágya, erőszakossága és
+zsarnokoskodó természete ellen; rokonszenveit éppen oly sűrűen gyorsan
+változtatta, mint ruháit; az önbecsülésben sem tartott mértéket, néha
+túlvitte, máskor nem vette figyelembe; a szeszélyt jellemerőnek, a
+makacsságot állhatatosságnak vette. Mindez rágalomnak is beillenék, ha
+nem volna értetlenség. Petőfi jellemének és költészetének egyik kiváló
+jellemvonása az őszinteség. Sok körülmény hatott oda, hogy ez benne
+majdnem a betegségig kifejlődjék. Az őszinteség szép tulajdon az életben
+s éltető forrása a lírikusnak, de csak egy bizonyos pontig. Az igen
+őszinte költő könnyen megénekel olyat is, miről talán hallgatni kellene,
+az igen őszinte ember olyakat is mondhat másnak, mi már nyerseségnek,
+gorombaságnak is beillik. Petőfin mindkettő megesett. De az ily
+nyerseség az életben nem a szív vadsága, hanem bizonyos szilaj naivitás,
+az ily gorombaság nem sértés, mert nincs benne rosszakarat, hanem csak
+az illemi formák önkénytelen mellőzése. Ily értelemben volt Petőfi
+nyers, mit még feltűnőbbé tett népiessége. Valamint költeményeiben néha
+oly népies kifejezésén is megbotránkoztak, mely ellen nem szólhat az
+esztétika: úgy az életben is némely igen elfinomodott embert könnyen
+bánthatott népies modora. Lehet, hogy később mindebbe vegyült egy kis
+affektáció is, de az kétségtelen, hogy nyerseségének alapja az
+őszinteség volt, mely előbb mint naivitás nyilatkozott, majd mint elv
+kapcsolatban demokráciai, sőt köztársasági érzelmével. Büszkesége,
+melyet Zilahy helytelenül rátartással told meg, hasonlított
+nyerseségéhez. Eleven önérzete volt; sokat tartott becsületére, melyet
+féltékenyen őrzött, függetlenségére, melyet szenvedések árán vásárolt,
+táplálta költői tehetségébe vetett erős hitét, mely nem engedte
+csüggedni, pályát nyitott számára s fenntartotta a támadások ellenében.
+Nem tűrte a megaláztatást bármi formában s néha annak tartotta azt is,
+mi csak tapintatlanság volt. Annak nincs alapja, amit Zilahy állít, hogy
+önérzete néha elhagyta, vagy amint ő oly furcsán mondja: «olykor nem
+vette elég figyelembe önbecsülését». Önbecs érzete sohasem hagyta el,
+sőt túlságokba sodorta. Utálván a szerénykedő képmutatást, az alázatos
+kevélységet, örömestebb akart szerénytelennek látszani. Ha valaki
+lenézte költeményeit s némely költőtársaiét, melyek gyöngébbek voltak,
+jobbaknak ítélte, társaság- és irodalomban nem restelte kimondani, hogy
+az övéi jobbak, de soha senki után nem járt, senki hiúságának nem
+hízelgett, hogy cserébe tömjénezést nyerjen. Költői önérzete vagy éppen
+hiúsága kitöréseit a legtöbbször humor enyhíti vagy jókedvű malice. Csak
+ha mélyen sértve érezte magát, tört ki heves lelke szilaj
+szenvedélyességével, melyet nem igyekezett fékezni. Heves véralkatát,
+ingerlékenységét még inkább kifejtette szakadatlan és termékeny költői
+munkássága. A sok írás idegessé tette, mozgékony képzelődése, a
+benyomásokra oly fogékony kedélye, könnyen ragadta hol kitörő jókedvre,
+hol búskomorságra; innen szeszélyei, de hogy a szeszélyt jellemerőnek
+vette volna, az mesebeszéd. Inkább a dacot és szenvedélyességet vette
+annak, mert erős meggyőződései voltak, elvein majdnem fanatizmussal
+csüngött s egész a végletekig alkalmazta. Ami ezek körén kívül esett,
+ahhoz nem volt érzéke. Föllengző idealizmusa, költői nemes alanyisága
+mintegy ragadta magával; az életben is a lelkesülés rohamai között élt.
+Innen csekély okból is könnyen összeütközött barátaival, kikhez
+egyébiránt híven ragaszkodott. Gyermekkori barátjai közül csak az egy
+Szeberényivel hasonlott meg végkép s nem minden ok nélkül. Pákhkal
+kétszer is összezördült, de folyvást barátja maradt. Vörösmartyval
+politikai meggyőződése erős összeütközésbe hozta, de polémiái után is
+úgy ragaszkodott hozzá, mint atyjához. Zilahy Petőfit a barátságra
+méltatlannak rajzolja s mégis egy helyt így kiált fel: «Igazi
+ragaszkodó, ily nagy szellemhez méltó vele élő-haló barátja nem is volt
+senki». De ennek ellenére ugyanazon lapon mégis idézi Petőfinek egyik
+levelét, melyben ez Emődyt leghívebb, legönzéstelenebb és legtisztább
+lelkű barátai egyikének nevezi. Ki érti meg ebből, hogy mily barát volt
+Petőfi s milyenek voltak barátai?
+
+De halljuk tovább, hogyan jellemzi Zilahy Petőfit, mint barátot és
+szerelmest. «Egy futó perc elég volt reá – úgymond – hogy a férfit
+barátjának, a nőt kedvesének vallja, a másik perc pedig, hogy örökre
+meggyűlölje. Debrecenben 1846-ban történt, hogy színelőadás alkalmával
+egy szép színésznő szomszédságába esvén, az első felvonás alatt
+megismerkedtek egymással, a másodiknál örök szerelmet vallottak, a
+harmadikat végig sem nézték, hanem futottak tiszteletes Tóth Mihály
+uramhoz, kivel Petőfi különben is igen jó barátságban állott, hogy
+eskesse őket össze azonnal. A tiszteletes szerencsére azt válaszolta,
+hogy gyertyavilágnál esküdni hazai kanonjaink értelmében tilos,
+legfeljebb diszpenzáció mellett történhetik, azért menjenek, hozzanak
+előbb diszpenzációt. Petőfi e szűkkeblűségen rendkivűl fölháborodott,
+tiszteletreméltó barátját szidta, mint a bokrot s úgy vált el tőle, mint
+halálos ellenségétől. Aztán ismét megbékéltek. A kedélyes művésznő pedig
+a helyett, hogy a fölmentés után járt-kelt volna, férjhez ment máshoz.
+Petőfi is jobbat gondolt és útjaik többé nem találkozának.» A tény
+fővonásaiban igaz s annyival terhelőbb Petőfire nézve, mert akkor már
+ismerte és szerette leendő nejét. De vajjon nem volt-e ez eset
+kivételes, sőt egyetlen egész életében, valamely gonosz óra kísértése,
+melynek nem tudott ellentállani? Vajjon igaz-e, hogy gyakran tett
+ilyesmit s ez volt főjellemvonása barátságban, szerelemben, mint Zilahy
+állítja? Vajjon nincs-e ez eseménynek lélektani kulcsa, mely megfejti
+nekünk e hallatlan könnyelmű, sőt érthetlen tettet? Elmondjuk röviden,
+amit tudunk; tartozunk vele Petőfi emlékének; nem menteni akarjuk e
+tettét, csak kimagyarázni s megmutatni, hogy Petőfi nem volt kötözni
+való bolond, amint Zilahy rajzolja.
+
+Petőfi Szatmár megyében 1846 őszén megismerkedett egy ifjú hölggyel, kit
+aztán 1847 őszén nőül is vett. Mindjárt az első napokban szenvedélyesen
+megszerette; szerelme viszonoztatott. Visszatérve Pestre, a leányt
+levélben megkérte atyjától, kit nem ismert, mert az látogatásakor nem
+volt otthon. Az atya azt válaszolta: ő még nem ismeri annyira Petőfit,
+hogy határozott választ adhasson, leánya is még nagyon ifjú, várjanak
+egy évig s ha akkor is mindkettő megmarad szándéka mellett, ő nem vet a
+házasság elébe akadályt, még akkor sem, ha nem helyeselné. Petőfi nem
+volt megelégedve a válasszal, azt hitte, hogy a kitűzött határidő csak
+arra való, hogy elfordítsák tőle kedvese szívét. Lángoló szenvedélye nem
+ismert gátat s égbekiáltó igazságtalanságnak tartotta az atya
+magaviseletét. Végletekre hajló természete, a társadalmi formák
+megvetése, meggondolatlan lépésekre ragadták. Erdődre utazott, sürgette
+a házasságot s összetűzött a szülőkkel, kik megmaradtak határozatuk
+mellett. Ekkor a leányhoz fordult s kérte, hogy szökjék el s esküdjék
+meg vele a szomszéd városban. A leány nem hajlott kérésére, de
+megigérte, hogy hű marad hozzá s a kitűzött határidő mulva neje lesz,
+szülei ellenére is. Petőfit felingerelte a válasz, keserűsége most a
+leány ellen fordult, kétkedni kezdett szerelmében s kétségbeesve hagyta
+oda Erdődöt. Így érkezett Debrecenbe, hol egy szép és elmés színésznő
+kacérsága azt a gondolatot ébreszté föl benne, hogy e leányt par dépit
+nőül vevén, bosszút álljon kedvesén, ha magát boldogtalanná teszi is.
+Mindez egy óra műve volt; tüstént meg akart esküdni a színésznővel, úgy
+látszik félt, hogy egy óra mulva nem lesz elég ereje végrehajtani
+bosszúját. Nem találván papot, ki megeskesse, másnap Pestre utazott,
+örvendve, hogy nem tette meg azt, amit meg akart tenni s ami miatt most
+már önvádat érzett. Íme e kaland indoka és körülményei. Zilahy mindezt
+nem tudta, talán nem is tudhatta, de így sem volt följogosítva, egy
+puszta, minden indok nélküli esztelenségre képesnek hinni Petőfit s mi
+több, jellemrajza alapjául venni. S ezzel megválhatunk e könyvtől. Ennyi
+is elég tájékozni az olvasót s az irodalomtörténettel foglalkozókat,
+hogy e könyv csak adatgyüjtemény, de nem életrajz s legkevésbbé Petőfi
+hű képe.
+
+Térjünk át Zilahy széptani kísérleteire, bírálatai- és polémiáira,
+melyekből áll nagyrészt munkái második kötete. Itt inkább helyén van,
+mint az életrajz terén. Legalább megvan benne a küzdelmi szenvedély, ha
+nem is vezeti mindig erős meggyőződés, van bátorsága, bár könnyen
+hetykeségbe vagy cinizmusba sodródik, látköre nem széles, ismeretei
+nagyon töredékesek, de amint utolsó, félbeszakadt töredéke mutatja, kezd
+nyomósabban gondolkozni. Életrajzírója termékenységét, eszmei
+tartalmasságát és önállóságát emeli ki. Szerinte a világirodalomban, az
+egy Macaulayt kivéve, nincs példa reá, hogy valaki huszonötéves korában
+többet produkált volna Zilahynál. Nem tudjuk, hogy Macaulay hány éves
+korában kezdett kritikát írni, de hogy legelső kísérletének egyetlen
+lapja is többet ér, mint Zilahy összes kritikai munkássága, az kétséget
+nem szenved. Nem jártunk utána, hogy Európa legkitűnőbb kritikusai, hány
+éves korukban emelkedtek hírnévre, de azt látjuk, hogy Zilahy egyetlen
+kritikát sem írt, mely akár formára, akár tartalomra nézve kitűnő
+legyen; legjelesb dolgozata is csak tehetségét tanusítja, egy
+fejlődésben levő tehetség küzdelmét, mely még nem találta meg útját. A
+termékenység alatt az eszmék és jeles munkák gazdagságát értjük, nem
+pedig a puszta számarányt. Ami önállóságát, eredetiségét illeti, melyet
+maga Zilahy is nagy önérzettel szokott emlegetni, eszmeköre sokkal
+szűkebb, mint a magyar esztétikai irodalomé, még ebben sem tudja magát
+biztosan tájékozni, nem hogy szélesbítené. Az bizonyos, hogy Zilahynak
+vannak eredeti gondolatjai, de ezek vagy abszurdumok, vagy zavaros
+fogalmairól tesznek tanuságot. Ő pálcát tör Molière egyik legkitűnőbb
+műve fölött, de Bajza Jenőnek igen gyönge s még némi drámai tehetségre
+is alig mutató tragédiáját kitűnőnek hirdeti. Arany János költészetét
+inkább a tanulmány, mint a teremtő fantázia szülöttének tartja, de
+Vajdában mélységet és eredetiséget fedez fel. A forradalom utáni évekből
+1860-ig egyetlen figyelemreméltó lírikust sem talál, azonban Dalmadyt és
+Vidát úgy üdvözli, mint őszinteségből és igazságból kivetkőzött líránk
+megváltatásának első hírnökeit. Elítéli az egész magyar zsurnalisztikát,
+mint amelynek nincs erkölcsi súlya s a közönségnek legfeljebb bohóca
+vagy colporteurje s a Vajda János szerkesztette Magyar Sajtóhoz
+szegődik, melyet leginkább a botrányok tettek emlékezetessé. Fejtegetése
+és stílusa nagyon egyenetlen; a helyes megjegyzéseket helytelenek
+követik, a világos és szabatos mondatokat homályosak, majdnem
+érthetlenek váltják föl. Fölvet egy-egy fontos kérdést, de megfejtetlen
+hagyja, néha megrója, mi nem hiba s dicséri a hibát. Sohasem bocsátkozik
+valamelv író vagy mű derekasb boncolatába, megelégszik egy pár
+általánosb vonással, vagy egy-egy feltűnőbb részlettel s a fődolgot
+ritkán találja el. Keresi a polémiát, néha csak a polémia kedvéért s
+küzdő bajnok helyett csak fecsegő Thersites. Hajlamból vagy szükségből
+kedveli az ügyvédi fogásokat; erőlteti a legélesb gúnyt egész az
+ízléstelenségig, de rosszul esik neki, ha őt is gúnyolni merik. Büszke
+reá, hogy nem ismer el tekintélyt s mégis panaszkodik, hogy Arany
+tekintélyével nem lépett föl védeni őt valamelyik polémiájában. Szeretne
+egy irodalmi új párt vezére lenni, de csak egy kis türelmetlen cotteria
+élén találja magát, mely doronggal akarná bevenni Helicont; szeretné az
+új költőkkel megverni az idősbeket, az új nemzedékkel a régit, de nem
+találván nagy tehetségeket, a kicsinyeket nagyítja; szeretne mint valami
+új irány képviselője nagy változást hajtani végre a magyar irodalomban,
+de nincsenek új eszméi s maga sem tudja mily irányt követ.
+
+Azonban e hiú küzdelem, ez elkeseredett vergődés közepett folyvást
+fejlődik s bizonyos erő nyilatkozik benne, mely alkalmasint előbb-utóbb
+kiemelte volna ferde helyzetéből. Az íróság suhancéveit élte s oly
+irodalmi körben, hol ő volt a legokosabb ember. Kiocsudása valószínűleg
+nemsokára bekövetkezett volna s a csalódások, felköltve
+elégedetlenségét, talán oly útra terelik vala, melyen hasznos
+szolgálatot tehet a magyar kritika ügyének. Utolsó munkája legalább
+ilyesmire mutat. Apró és napi becsű bírálatok helyett egy nagyobb
+tanulmányba fog, mely nyomósabb gondolkozást tanusít. A tanulmány címe a
+«_Tragédia bölcselete, vonatkozással Teleki László Kegyencére_». Csak
+töredék, mert halála félbeszakasztotta, de legtöbbet ér széptani
+dolgozatai közt. Nem fejti ki ugyan még nagyjában sem a tragédia
+bölcseletét, számos paradoxonra találhatni benne, de néhány jó
+gondolatot mond el a tragikumról. Kár, hogy fejtegetésében néhol
+hiányzik a benső kapcsolat, előadása helyenként homályos, igen is
+filozófiai akar lenni, bár nem otthonos eléggé a filozófiai műnyelvben.
+«A tragédia fogalom – úgymond Zilahy – ezen gondolatban összpontosul: a
+természetileg igazolható, de erkölcsileg nem jogosult indulatot az
+erkölcsi joggal ellenkezésbe hozni és a kettő között az erkölcsi jognak
+adni elégtételt. Más szóval: a konkrét emberi ellen az absztrakt
+világrendnek szolgáltatni igazságot.» Zilahy, úgy látszik, a világrend
+alatt csak az erkölcsiség törvényeinek összességét érti s a tragikum
+határát egy kissé szűk körre szorítja. Az egyén, midőn a világrendnek
+keztyűt dob, az egyetemes vagy együttleges ellen támad fel s ez nem
+mindig az erkölcsiség törvénye. Egy politikai ballépés nem az
+erkölcsiség megsértése s mégis lehet tragikai alap. Néha erényeink
+hozhatnak tragikai helyzetbe, nem azért, hogy nem voltunk eléggé
+erkölcsösök, hanem mert átléptük az okosság határait. Lear nem sérti meg
+az erkölcsiség törvényét, csak az okosságét s mégis oly szenvedések
+martaléka lesz, mintha nagy bűnt követett volna el. Éppen az a tragikum
+egyik jellemző oldala, hagy a nemezis nem csak a bűnt bünteti, hanem
+mindent, ami ellenkezik a dolgok kényszerűségével s a büntetés a
+tévedéssel nincs mindig arányban. Alább maga Zilahy is észreveszi, hogy
+vannak oly drámai hősök, kik nem sértik az erkölcsiség törvényeit s
+mégis bukásuk tragikai hatású, de nem tudja megmagyarázni okát. Azonban
+igen helyes megjegyzése az, hogy a tragédia mindig oly eszmét juttat
+győzelemre, melynek megsértése miatt a hősnek buknia kellett, de abban
+téved, midőn a tragédia céljának csak a büntetést tűzi ki s nem
+egyszersmind a kiengesztelődést is. Innen van aztán, hogy a tragikai
+félelmet is csak a büntetésben helyezi, holott a félelem a részvét
+szüleménye, mely már akkor megkezdődik, midőn a hős a bűn vagy tévedés
+bonyodalmaiba sodródik s folyvást növekedik a katasztrófig, hol a
+kiengesztelődés enyhíti, mely a szánalom és megnyugvás vegyes érzése. Az
+ókori és újkori dráma különbségeire a tragikai alapot illetőleg, szintén
+helyes észrevételeket tesz; különösen találó az, hogy az ókori drámában
+a világrend, melyet mi a dolgok természetébe belehelyezünk, mint a
+fölött kívül álló nemezis szerepel, de abban ismét téved, sőt ez
+állításával is némikép ellenkezésbe jő, midőn az ókori tragédia egyik
+főkülönbségét abban keresi, hogy a régiek egyén helyett típust vagy
+általában csak embert rajzoltak, az ember fogalmában pedig csak érezhető
+a tragikum, de belőle ki nem hozható. A mondat ez utóbbi részét nem
+értjük, de nincs is szükségünk reá. A tragikumra nézve nem tesz
+különbséget az, hogy a hős egyén, típus vagy általában ember, mert a
+tragikai bűnt bármely alakban elkövetheti. A főkülönbség e tekintetben
+az ó- és újkori költészet tragikuma között az, hogy az újkori költészet
+a tragikai bűnt a tragikai bukással a a legszorosb kapcsolatba hozza,
+míg az ókori ezt nem tartotta okvetlen szükségesnek. Aristoteles
+megkívánja ugyan, hogy a hős ne legyen ártatlan, de csak azért, mert egy
+tökéletesen erényes embernek szerencsétlensége nem volna részvét- és
+félelemgerjesztő, csak iszonyú, borzasztó, de sehol sem emeli ki a
+tragikai bűn és katasztróf szoros kapcsolatát. Innen foly az is, hogy az
+újkori tragikum teljes magyarázatát nem találjuk meg Lessingben, ki a
+tragikum értelmezésében egy hajszálnyit sem tért el Aristotelestől.
+Legtöbb fogyatkozást találhatni e tanulmányban, hol a dráma és eposz
+közti különbségeket fejtegeti. A nyelv homályos s a legfőbb különbségek
+mellőzvék. A dráma és regény közti különbségekről éppen hallgat, pedig
+erről annyival inkább kellett volna szólnia, mert a legújabb drámákban
+igen észrevehető a regényi kompozició felé hajlás. Teleki Kegyencéről
+keveset ír, mert a tartalom elmondásánál megszakad a tanulmány. Bár
+nagyon is túlbecsülni látszik e művet, mert bizonyos tekintetben Hamlet
+mellé állítja, mindamellett főhibáját helyesen emeli ki. Általában e
+tanulmány, fogyatkozásai mellett is, bizonyságot tesz Zilahy kritikai
+tehetségéről és tanulmányáról. Kár, hogy Bajza Jenő Zách Feliciánja
+dicsőítését ide is belévegyíti. Vagy hitte, hogy barátja tragédiája
+lángeszű mű: ekkor ítélőtehetségét kell kétségbe hoznunk; vagy nem hitte
+s barátságból dicsőítette: ez lehet szép tulajdon a barátok előtt, de az
+irodalomban pajtáskodás, melybe éppen annak kellett volna legkevésbbé
+beleesni, ki másokat sokszor ezzel vádolt.
+
+A _Drámai nyelvről_ írt rövid értekezése keveset ér. Fölveti a kérdést,
+hamar kész a felelettel, de teljességgel nem fejti meg. «A drámai nyelv
+– úgymond – az, mely legközvetlenebbül foly a helyzetből, a szereplő
+egyén jelleméből és amelyben a beszélő személy legtisztábban kiadja, mi
+lelkében történik, kevés szóval sokat mondván.» Vajjon e meghatározás
+nem illik-e a költészet minden nemére? Például a lírai nyelv az, mely
+legközvetlenebbül foly a költő helyzetéből és jelleméből, melyben
+legtisztábban kiadja, mi lelkében történik, kevés szóval lehető sokat
+mondván. Az epikai nyelv az, mely legközvetlenebbül foly a dolog
+természetéből, a személyek helyzetéből, jelleméből, legtisztábban kiadja
+ami lelkükben történik, kevés szóval lehető sokat mondván. Ez csak azt
+teszi, hogy a költészet minden nemében legjobb nyelv az, mely a célt
+legjobban szolgálja, de ez oly általánosság, mely a dolog lényegére nem
+vet világot, mert éppen azokat az eszközöket mellőzi, melyekkel a célt
+elérhetni, azokat a jellemvonásokat nem számlálja elő, melyek az
+általános költői nyelv módosulásait jelölik a drámai költészet körében.
+A cikk többi része csak esztétikai elmefuttatás, mely a főtételt nem
+magyarázza ki. S midőn Zilahy Heine azt a mondatát, hogy a színpadról
+inkább hat a retorikai, mint a költői nyelv, elfogadja s a költői
+retorika érthetetlen fogalmával toldja meg, bebizonyítja, hogy nincs
+fogalma a valódi drámai nyelvről. Heinét nem értette. Heine itt gúnyosan
+szól s a nagy tömegre céloz. Az igaz, hogy a lírai vagy értekező
+nyelvnél a színpadon hatásosabb a retorikai, mert a rétor is a nagy
+tömeghez szól, mint a drámaíró, de ez a valódi drámai nyelvnek csak
+legfeljebb pótszere, mint a színpadi csíny a valódi drámai hatásnak. E
+cikkébe is belevegyíti Bajza Jenőt, a drámai nyelv példányául hozván föl
+egy szerencsétlen hasonlatát.
+
+Zilahy szeretett a drámával foglalkozni. «_A drámai igazság és a magyar
+drámairodalom_», «_Baklövések a dramaturgia abcéjében_», «_Hívatlan
+bíró, fogadatlan prókátor_» című cikkei mind dramaturgiai polémiák.
+Köztök legigénytelenebb és legjobb az első, amennyiben egy lapnak azt az
+állítását, hogy Othellóban a zsebkendő ellopatásának történetessége
+idézi elő az egész tragédiát, néhány szóval helyesen cáfolja meg. Más
+két polémiája nagyobb igényű, de csak esetlegesen vagy a mellékdolgokban
+találhatni bennök egy-egy helyes megjegyzést, a fődologban sehol sincs
+igaza, még ott sincs, hol az igazság mellett küzd, melyet nem tud
+megvédeni. Zavaros eszmék vagy abszurdumok jellemzik e két polémiáját.
+Kimeríti olvasottságának egész tárházát s csak még meg nem érett
+ítélőtehetségéről tesz tanubizonyságot. A Baklövések című polémiájában
+két lap ellen folytat polémiát: a Gombostű és a Magyar Sajtó ellen. A
+Gombostű ez állítását akarná cáfolni: «A tragédiának nem főcélja a
+költői igazságszolgáltatás, mert különben Romeo és Julia nagyon rossz
+tragédia volna, amennyiben az ártatlanság legyilkolása nem bosszultatik
+meg; a szép Desdemona, a szenvedő Luiz s más kedves leánykák, akiket a
+rosszak bántalmaznak, csak azon reményben szenvednek, hogy túl a síron
+megjutalmaztatnak és éppen ez a költő föladata.» Zilahy igen helyesen
+szükségesnek tartja a költői igazságszolgáltatást, de Romeo és Julia
+bukásának kényszerűségét nem tudja kimagyarázni. Azt mondja, hogy a mű
+tragikuma a szeretők indulatának nyilatkozási módjában és mértékében
+fekszik s kimutatja azt a határt, melyen túl emberi szenvedély, bármily
+fényes legyen, nem emelkedhetik. Tehát Romeo és Julia tragikai bűne az,
+hogy igen szeretik egymást, de e miatt még boldogok lehetnének, ha
+szerelmök nem ütköznék össze a szülői, családi, sőt egész nemzetségi
+kegyelettel, ha Romeo nem ölné meg Tybaltot, ha a két családban
+kibékítés helyett nem gyujtana föl még nagyobb gyűlölséget s helyzete
+nem ragadná oly pontra, hol csak a legvakmerőbb cselszövény segíthet s a
+véletlen uralma kezdődik. Desdemonát sem jól védi. «A költészet eszményi
+világában – úgymond – Desdemona halála nem halál, mert alakja
+erkölcsileg egészben marad fenn számunkra és fájdalma éppen a költői
+igazságnak legnagyszerűbb eszköze (a cél megszentesíti az eszközt),
+amely Othellót megejti. Nincs-e Desdemona megbosszulva e bukásban?» Hogy
+a hős bukásakor környezetéből ártatlanokat is magával ránt, kik hozzá
+ragaszkodtak, az természetes, ez sohasem gyöngíti a tragikumot, de
+egyébiránt Desdemonának megvan a maga tragikai bűne:
+tapasztalatlanságával, jó szíve gondatlanságával maga is taszítja férjét
+amaz örvény felé, melynek ő is martaléka lesz. A vita másik főbb pontja
+a reformátor tragikuma körül folyt. A Gombostű azt a tételt állította
+fel, hogy minden reformátor született tragikai hős s mennél inkább
+sikerült eszméje, annál alkalmasabb. Zilahy inkább csak mellékoldalról
+ostromolja ez állítást, de a fődolgot mellőzi, tudniillik, hogy a reform
+sikere nem lehet tragédia tárgya, mert nincs bukás, a sikertelenség
+pedig mindig az, mert vagy abból foly, hogy a reform idő előtti volt s a
+fennálló rend életerejének kényszerűségével jött ellenkezésbe vagy
+abból, hogy a reformátor túlsága, ballépései vagy szenvedélyei miatt
+eljátszotta a siker jogát. A Magyar Sajtóval a tragikai részvétről
+vitatkozik, de szintén nem oldja meg a kérdést. A Magyar Sajtó
+tárcaírója nem tartotta szükségesnek, hogy a tragikai hős mindig
+részvétre gerjesztő legyen s felhozta a többek között Shakespeare III.
+Richárdját, ki a dráma elejétől végig országos gazember s így a részvét
+elméleténél fogva nem lehetne tragikai hős. Zilahy vitatja, hogy Richárd
+iránt részvétet érezhetünk, mert a rejtett motivumoknak nyilvánulásakor
+a cinizmus humora alatt égő fájdalom mély tüzében, a születése által
+letiprott és meggyalázott ember átkos végzetében a jellem megkövesült
+vadságának erkölcsileg magyarázatát és leküzdhetlen nagyravágyásában
+egyéni igazolását találjuk s a kedély elborzasztó kétségbeesett
+sivárságán részvétre gerjedünk. Valaminek magyarázata, lélektani
+igazolása, még nem részvétgerjesztés, ami pedig elborzasztja az embert,
+nem igen gerjesztheti részvétre. Zilahyt a részvét szó hozta zavarba s
+nem tudott belőle kibontakozni. A tragikai érdek legszokottabb neme az,
+hogy a hős részvétgerjesztő legyen; az ókori drámaírók tragikai hősei
+mind ilyenek, sőt a Shakespearéi is. Azonban Shakespeare megkísérlett
+olynemű tragikai érdeket is, melyben a részvét nem foglal helyet, hanem
+valami egyéb helyettesíti. Ez a nagy bűnösök tragédiája, kik mint kész
+bűnösök, sőt gonoszok lépnek föl. A hős nem részvétre gerjesztő, hanem
+megdöbbentő tulajdonaival fog érdeket gerjeszteni, minők rendkívüli
+szellemi, sőt démoni erő, vakmerő vitézség, mindent feláldozó
+tevékenység és szilárdság. Inkább megdöbbenünk, mint részvétre
+gerjedünk, nem őt féltjük a bosszuló nemezis karjától, hanem inkább
+attól félünk, hogy démoni erejével dacol mindennel s midőn győzelme
+tetőpontján, az elért, de rögtön meghiúsult siker percében, a fellázadt
+erkölcsi erők a bukás örvényébe sodorják, kiengesztelődünk és
+megnyugszunk. Az ily tragikai hős rajza igen nehéz s ritkán sikerül s
+még a siker esetében sem oly nagyhatású, mint a másik, mert az abszolut
+gonoszság részvétellenes hatását bajos enyhíteni s a költői
+igazságszolgáltatás kiengesztelődésébe könnyen vegyülhet az undor
+bizonyos íze. Leginkább Shakespeare lábolta meg ez örvényt III.
+Richárdjában, de nem azáltal, hogy hőse kedélyének borzasztó sivársága
+iránt részvétet keltett, hanem hogy gonoszságába rendkívüli szellemi
+erőt és hősiséget tudott vegyíteni. Dramaturgiai polémiái harmadikát a
+Koszorú ellen intézte Zilahy; Molière Tartuffeje fölött tör pálcát benne
+s azt akarná kimutatni, hogy Molière a romanticizmus költője. Molière
+ostromlásában Schlegel fegyvereit használja s elég ügyetlenül.
+Színbírálatainkban többször kimutattuk, hogy Schlegel éppen oly
+igazságatlanságot, mint korlátoltságot tanusít Molière megítélésében.
+Itt nincs miért mindezt ismételnünk; Molière romanticizmusát is éppen
+csak megemlítjük. Zilahy életírója panaszkodik, hogy Zilahyt a
+klasszicizmus és romanticizmus nemértésével vádolták, pedig e cikke is
+mutatja, mily jól értette. Zilahy a romanticizmus költőjének nevezte
+Molièret, ki a francia klasszicizmus egyik hőse. S hogyan magyarázza ki
+magát? Minthogy a romanticizmus a keresztyén korszak költészete s
+Molière keresztyén volt, tehát a romanticizmus vígjátékírója; igaz
+ugyan, hogy a francia klasszikai iskolához is tartozik, de az csak a kis
+klasszicizmus s így Molièret nevezhetni a nagy romanticizmus költőjének,
+melyben benne van a kis klasszicizmus, a kis romanticizmus, de nincs
+benne a nagy klasszicizmus. S ez okoskodást, mely éppen annyi
+irodalomtörténeti járatlanságot, mint logikátlan gondolkozást tanusít, a
+romanticizmus helyes felfogásának tartják Zilahy életírója s munkái
+kiadói. Nem zavarjuk őket boldog hitökben, idővel majd felvilágosodnak s
+olvasóinknak, úgy hisszük, elég volt az okoskodás felmutatása is.
+
+A lírai költők közül Vajda János, Szabados, Dalmady és Atala
+költeményeit bírálta Zilahy, amazokat sok rokonszenvvel, emezt pedig
+meglehetős ellenszenvvel, melyeknek esztétikai okaira nem igen
+találhatni az illető bírálatokban. Vajda különös kedvence, a jóakaratban
+nincs hiány, csak az a baj, hogy amit egész naivitással dicséretkép
+mond, megrovásnak illik be. Kiemeli eredetiségét, mélységét, de
+egyszersmind megjegyzi, hogy Vajda a Petőfi iskola legközvetlenebb
+tanítványa, kin Petőfi Felhőinek hatása érzik. Tehát Vajda eredetisége
+abból áll, hogy Petőfi leggyöngébb költeményeiből merítette
+lelkesülését. Valóban különös eredetiség. Hibáztatja a közönséget, hogy
+nem olvassa Vajdát, magát a költőt is hibáztatja, hogy miért hajhássza a
+nem-közönségest, miért költészetének alapszíne sötét, miért
+nyerseskedik, shakespeareskedik; azért nem olvassák. Valami egyéb okának
+kell lenni, mert a nem-közönséges már az újság ingerével is hat, Byront
+költészetének sötét alapszíne mellett is olvassák. Shakespeare és Petőfi
+nyersesége nem kergeti el az olvasókat. Valami más miatt nem olvassák
+Vajdát, mit Zilahy elfeledett fejtegetni s mi sem fejtegetünk. Szabados
+és Dalmady nem részesülnek ily akaratlanul gonosz dicséretben, de nem
+érthetni, hogy miért üdvözli őket Zilahy úgy, mint az igazságából és
+őszinteségéből kivetkőzött líránk megváltatásának első hírnökeit. Semmit
+sem mutat ki bennök, mi rokonszenvét igazolná és az olvasót meggyőzné.
+Szabadosban megdicséri az «Utolsó Zrínyi» című balladát drámai voltáért,
+holott az egész egy igen hosszúra nyujtott elbeszélő magánbeszéd,
+melynek semmi drámai formája sincs; különösen kiemel belőle egy
+versszakot, mely csakugyan jó, de inkább elbeszélői ügyes fordulat, mint
+Berzsenyi-féle összeszorított ódahang, melyhez hasonlítja. Megjelöl
+nehány költeményt, melyek olvasást érdemelnek s fölboncol egy csoport
+rossz hasonlatot. Ennyinél sokkal többet találhatni az 1850–60-iki
+korszak nem egy költőjében, kiket Zilahy annyira lenéz. Dalmadyban az
+érzés valóságát és erejét dicséri, de amiket belőle idéz, nem éppen
+igazolják ítéletét, sőt Dalmady nyelve sokszor annyira nem az érzésé,
+hogy lapos prózának is beillik. Kiemeli hangjának kenetességét, mely
+határzott világnézet visszatükrözése; hogy megvan-e ez Dalmadyban, már
+csak azért sem tudhatjuk, mert nem értjük, hogy mit teszen. Általában
+nagy hibája Zilahynak, hogy nem tudja jellemezni a bírálandó költőt s
+ami helyest mond, az inkább egy-egy versszak szépségére, vagy hibájára
+vonatkozik. De megesik rajta, hogy megdícsér egy-egy rossz versszakot
+is. Például Dalmady e következő versszakát a hangulat és gondolatmenet
+nemes szépségének ízleltetőjéül mutatja be:
+
+  Ki fekszik e mohos sír alján,
+  Melynek nincs már keresztje sem?
+  Rejtelmesen beszél a szellő:
+  Tán egy világ, a szerelem!
+  A bogárkák csak jőnek, jőnek,
+  Míg eltünnek két oldalán –
+  Az alant oly rég álmodónak
+  Hírt visznek a földről talán.
+
+Mily nyelvtani hiba mindjárt a második sor. Jól magyarul ez így van:
+_Melynek már keresztje sincs_. A sírba mászó bogárkák (talán férgek),
+melyek a halottnak hírt visznek, inkább rútság, mint szépség. Zilahy e
+bírálatait rendesen egy-egy tájékozó bevezetéssel kezdi, mely a magyar
+költészet fejlődésének némely pontjait érinti, de éppen úgy nem találja
+el a főjellemvonásokat, mint a bírálandó költőkben. A Szabados
+bírálatához írt bevezetésében megemlíti a magyar költészet nemzetibb
+fejlődését s ez irány képviselői: Petőfi és Arany mellé oda teszi
+Sárossy Gyulát, ki «Arany Trombitá»-jával nagy mértékben elősegíté ez
+irány fejlődését. Az Arany Trombita nem is költői mű, hanem egy versbe
+szedett politikai pamflet, melynek ugyan volt politikai hatása, de nem
+egyszersmind költői s a nép-nemzeties költői irány fejlődésére semmit
+sem hatott. Az Atala bírálatában találóan jegyzi meg, hogy e költőnőnek
+nem annyira egy húrja, mint inkább csak egy hangja van, de hogy mi ez a
+hang, nem mondja meg. Fölboncol egy pár sikerült és nem sikerült
+versszakot s abban állapodik meg, hogy Atalában legkevesebb a lírai
+természet, s beszély- és regényírásra utasítja. Miért? Mert prózával
+érintkező bölcseleti irányt lát benne s bizonyos hajlamot az
+absztrakcióra: tehát a bölcseleti irány és absztrakció a beszélyírói
+tehetség jelei.
+
+Még e gyüjtemény három bírálatáról kell szólanunk. Egyiknek tárgya
+Vadnai «Eszter» című regénye, a másiknak Madách «Ember tragédiája», a
+harmadiknak Arany «Buda halála». Vadnai regényének főhibáját abban
+találja Zilahy, hogy nincs hibája, azaz nincs benne semmi pozitív jó.
+Nem olvasván e regényt, nem tudjuk, mennyiben igaz ez ítélet, mennyiben
+nem, de azt különösnek találjuk, hogy Zilahy alább mégis pozitív
+hibákról beszél s a többek közt ezt: «Az én kedves kis húgom újra
+vidámságot fog hozni a mi szobánkba», émelygő germanizmusnak bélyegzi,
+mert ez így van jól: _kedves húgom, szobánkba_ s nem az _én kedves
+hugom, a mi szobánkba_. Ebben semminemű germanizmus nincs, sőt
+valahányszor nagyobb nyomatékosságot akarnak adni a személyragnak, a
+névmás kitétele mulhatlan. Zilahy az Ember tragédiájában semmi feltűnőt
+nem talál. Örvend, hogy irodalmunk Madáchban egy tapasztalatokon
+megszűrt, mélyen gondolkodó fővel gyarapodott, de meg kell vallania,
+hogy műve mint költemény semmit sem ér, mint drámai költemény még
+kevesebbet, tehát a semminél is kevesebbet. S mond-e valamit a mű
+hiányai- és hibáiról? Keveset, tulajdonkép semmit. Főellenvetése az,
+hogy Madách Ádámja nem külön egyén, midőn mint külön alak jelen meg, ha
+az lenne, akkor Madách annyiszor multa volna felül Goethét, ahány külön
+alakot teremt vala. Mi azt hisszük, hogy úgy sem multa volna felül
+egyszer sem, noha Faust is inkább típus, mint egyén. A művészetnek
+vannak oly tárgyai, melyek kiválóan eszményítést kívánnak, nem pedig
+egyénítést. A Krisztus- és Madonnaképet nem az egyénítés teszi
+műremekké. Az Ember Tragédiájának tárgya nem egyéneket követelt, hanem
+éppen a különböző korszakok típusait. Hogy e minden esetre nevezetes
+költemény, mennyiben sikerült, annak fejtegetése nem ide tartozik, elég
+tudnunk, hogy Zilahy minden analizis nélkül tör pálcát fölötte. De
+csoda-e? hisz Arany János «Buda halálát» is szintén így ítéli el.
+Töredékjegyzeteiben, melyeket e költeményről összeírt a romantikus és
+naiv eposzt akarná megmagyarázni. Fogalmai itt is zavartak. Nem érti,
+hogy a naiv eposzt nem írják, hanem a nép teremti századokon át s így
+főleg a népköltészet szülötte. Azonban a műköltészetben is naiv eposznak
+hívják az oly eposzt, mely az eredeti naiv eposz nyomain halad s a
+korviszonyokhoz képest, amennyiben lehetséges, sajátságait igyekszik
+mintegy visszavarázsolni. Minthogy a keresztyén korszak népköltészetének
+jelleme általában véve romantikus, az ily naiv eposz szintén romantikus.
+De hogy másnemű romantikus műeposzok is vannak, melyek kevésbbé
+támaszkodnak a népköltészetre s ezért nem neveztetnek naivoknak csak
+romantikusoknak, az természetes; mert a naivitás nem lényeges része a
+romanticizmusnak, amint ez később a műköltészetben kifejlődött. Zilahy
+vádolja Aranyt, hogy Attila alakjába nem tudott fönséget lehelni. Hogy
+miért nem fönséges Arany Attilája, azt nem mondja meg, hanem
+költészetére általában ezt a megjegyzést teszi: «Arany összes
+költészetére el lehet mondani, hogy ő meggyőzni mindig tud, megindítani
+gyakran, de felemelni alig és igazában soha. Az ő költői természetében a
+fantázia a legkevesebb, holott az eposz minden egyéb között ezt kívánja
+túlnyomólag. Még csak egyetlen oly dala sincs, mint Csokonainál a
+«Földiekkel játszó égi tünemény!» vagy a «Tihanyi echo» hoz írt ritka
+varázsú óda, melyekben a szentimentalizmus égető bája a fenségest
+csapkodja. Petőfit nem is említem.» Zilahy esztétikai műszavain néha
+nagyon nehéz eligazodni. Nem értjük, mit tesz, hogy Arany meggyőzi
+olvasóit. Meggyőzni valakit valamiről, a tudomány, a szónoklat dolga,
+nem a költészeté. Ily értelemben veszi-e e szót, ez okon tagadja-e meg a
+fantáziát Aranytól, nem vehetni ki tisztán, sőt ellenkezőleg, úgy
+látszik, hogy ezt éppen dicséri benne, mint alsóbbrendű költői
+tulajdont. A fantázia hiányát egyébből látszik következtetni, abból,
+hogy Arany eposzaiban nincs lírai föllengzés, szentimentális ábránd,
+legalább ide mutat az, hogy Csokonai dalait hozza föl. Hogy a lírai
+föllengzés, szentimentális ábránd nem forrása az epikai fönségnek s
+általában nem is szükséges az eposzban, úgy hisszük, nem szükség
+mutogatnunk. De várhattunk-e más ítéletet Zilahytól, ki Bajza Jenő
+tragédiáját dicsőíti s Vajda egyik leggyöngébb költeményét mesterinek
+nevezi? Már ez magában fölöslegessé tesz minden cáfolatot.
+
+Íme Zilahy kritikai pályája, mely egy kissé különbözik lapjaink
+rajzától, de bizonyára hűbb a valóhoz. Mindamellett halálát veszteségnek
+tartjuk irodalmunkra nézve. Egy tehetséget tanusító fiatal írónak
+fejlődése első stádiumában sokat szabad hibázni és tévedni. Zilahy még
+alig végezte be gimnáziális tanulmányait, midőn már az irodalmi pályára
+lépett, alig került ki az egyetemről, midőn már a kritika triposzára
+ült. Becsszomja távolról sem állott arányban tehetségével s egyszerre
+akart odajutni, hová a lángész is, bár gyorsan, de csak fokonként
+emelkedik. A mohó és szertelen ambició talán sohasem volt annyira
+divatos irodalmunkban, mint jelenleg. De Zilahynak legalább tehetsége
+volt, mely reményre jogosította az embert; ő legalább küzdő és törekvő
+ifjú volt, ki nagyrészt csekély becsű műveit alkalmasint becsesebbekkel
+feledtette volna el. Nem annyira az, ami volt, hanem ami talán lehetett
+volna, nem annyira multja, mint jövője fejezi ki az irodalom veszteségét
+s pályája kritikai méltánylatát.
+
+
+
+
+EÖTVÖS EMLÉKBESZÉDEI.[64]
+
+Magyar írók és államférfiak. Br. Eötvös József emlékbeszédei. Pest,
+1868. Kiadja Ráth Mór. 333. l.
+
+Ez igen csinos kötetben teljes gyüjteményét vesszük Eötvös
+emlékbeszédeinek, melyek koronként, 1839–1867-ig, az Akadémia ünnepélyes
+ülésein mondattak el. E majdnem harminc évi időközben Eötvös századunk
+első felének nehány legnevezetesb magyar írója és államférfia fölött
+tartott emlékbeszédeket. Egy félszázad küzdelme tárul fel előttünk. Itt
+találjuk Kazinczyt és Széchenyit, Vörösmartyt és Szalayt, irodalmi és
+politikai megújhodásunk bajnokait; itt Kölcseyt, Kőrösyt, Regulyt,
+Dessewffy Józsefet és Emilt, kik többé-kevésbbé nevezetes szerepet
+játsztak a magyar irodalom, tudomány vagy politika terén. Majd mind oly
+férfiak, kik méltók a szónok ihletére, kire egy egész nemzet figyel.
+
+Valóban Eötvös sokkal több volt, mint akadémiai szónok; a nemzet
+szónokaként ünnepelte a nemzet halottjai emlékét. Az államférfiú csak
+szószékét változtatta, de nem egyszersmind eszméit, érzéseit,
+aggodalmait és reményeit. S volt idő, midőn a nemzeti intézmények romjai
+közt csak az Akadémia szószéke állott még épen s csak innen lehetett
+szólni egy-egy ünnepélyes percben az egész nemzethez. A hazafi bánat és
+remény e beszédek alaphangulata. Eötvös az Akadémia szószékén folyvást a
+nemzeti élet hullámzásainak befolyása alatt áll s belevegyül a kor
+küzdelmeibe. 1839–48-ig ifjú túláradó lelkesedése a hazafi bánatból erőt
+merítve, reményt hirdet és tettekre buzdít. 1858–1867-ig lelkesedése
+csillapodottabb, de fájdalma mélyebb, lelke gazdagabb eszmékben és
+tapasztalatokban, a romokra állva balzsamot csepegtet a nemzet sebeire s
+a csalódások keserűségei közt a jövőbe vetett hitet táplálja. A bánat és
+remény e folyvást megújuló hangulata egyhangúvá teszi e könyvet. Ez
+egyhangúság ugyan nem változatosság nélküli, de mégis egyhangúság. Midőn
+egy vagy több évi időközben hallottuk e beszédeket, az egyhangúság nem
+tünhetett föl, mint most, midőn összegyüjtve egyfolytában olvassuk. De
+lehet-e ezért hibáztatnunk a szónokot? Aligha. Ki tehet róla, hogy a
+magyar nemzeti érzés egy félszázad óta bánatból és reményből táplálkozik
+s kevés megszakítással egész 1867-ig e hangulat levegőjében éltünk?
+Szólhatott-e a szónok máskép oly férfiak fölött, kik a hazafi bánat,
+küzdelem és remény megtestesülései voltak s oly korban, mely szégyelve a
+jelent, büszke önérzettel küzdött a jövőért vagy csalódásainak
+közepette, a kétségbeesés örvénye szélén vigaszt és hitet keresett?
+Eötvös engedve belső ösztönének hű maradt magához és a korhoz.
+Emlékbeszédei hatásának egyik főoka ebben rejlett. Egy későbbi kor talán
+még inkább észreveszi e beszédek egyhangúságát, mint mi, de egyszersmind
+egy egész kor kedélyhangulatát látja visszatükröződni bennök, mi mindig
+elég kárpótlás marad.
+
+Az emlékbeszéd elméletével tüzetesen nem igen szoktak foglalkozni egy
+irodalomban sem, de legalább bírálni szokták az emlékbeszédeket.
+Bizonyos hamis kegyelet a magyar zsurnalisztikát ettől egészen
+visszatartja. Azt hiszi, hogy kegyeletlenség felszólalni a hízelgés
+erkölcstelensége, a szertelen dicsőítés ízléstelensége ellen, melyek nem
+egy emlékbeszédben az értelmet és kedélyt egyaránt megbotránkoztatják.
+Mióta az Akadémia és Kisfaludy-Társaság megalapíttatott, számos
+emlékbeszédet hallottunk már, de Kölcseynek, az első emlékszónoknak,
+valódi kegyelete, férfias méltósága nem igen találtak követőkre. A
+legtöbb szónok egész erejéből arra törekszik, hogy rútul ledicsérje azt,
+ki felett beszél. Néha, mintha képmutató udvaroncokat vagy béres
+zsurnalisztákat hallanánk. Még jó, ha a szónok az elhunytat csak
+szerfölött nagyítja vagy oly érdemeket tulajdonít neki, melyek nem
+voltak meg benne, de megesik az is, hogy oly szertelen érdemeket olvaszt
+össze, melyek együtt aligha lehetségesek. A kegyelet ünnepélyén, nem
+kegyeletlenséget tanusítanak-e az ily beszédek, melyek bizonyos
+tekintetben nevetségessé tesznek valamely kitűnő vagy jeles tudóst vagy
+írót? Nem gúny-e az Akadémiára, hogy a tudomány és irodalom
+képviselőinek némán kell végig hallgatniok oly beszédeket, melyek a
+tudományt meghamisítják s az irodalmi ízlést sértik?
+
+Mondanunk sem kell, hogy Eötvös éppen nem tartozik az ily akadémiai
+szónokok közé. Kölcsey után leginkább ő őrizte meg a valódi kegyelet és
+szónoklat hagyományait. Kegyelete csak a valódi érdemekhez fordul s a
+személyek tiszteletét az eszmék kultuszává igyekszik emelni. Rokonszenve
+néha nagyításra ragadja, de sohasem a szertelenig. Néha, bár ritkábban,
+árnyoldalakat is érint, de fényoldal és érdem mintegy kényszerű
+kíséretében, mi emlékbeszédben a kegyelet és hűség legszebb
+összeolvasztása. Az eszmék gazdagsága és érzelmek nemessége megőrzik őt
+a keresettség cifrálkodásaitól s a kötelességszerű dicsőítés
+modorosságától. Egészben véve beszédeit e tekintetben nem érheti gáncs,
+de itt-ott találhatni bennök egy-egy vonást, mely zavarja a rajz hűségét
+s nem szükségképi következménye a kegyelet eszményítésének sem. Igaz, e
+vonások nem éppen lényegesek s nem annyira célzatosságból származnak,
+mint figyelmetlenségből vagy vizsgálat nélkül elfogadott irodalmi
+előítéletekből, de mindamellett nem mellőzhetjük, mert oly kitűnő íróban
+találjuk, mint Eötvös. Leginkább a kitűnő írókat kell bírálni s nem a
+középszerűeket, kiket mellőzhetni is. Idejegyzünk hát Eötvös
+jellemzéseiből egy pár oly vonást, melyeket túlzottaknak tartunk.
+
+«A magyar nyelv – mond Eötvös Kazinczy fölött tartott emlékbeszédében –
+amint ez egy élő és fejlődő nép nyelvénél máskép nem is lehet, mindig
+újult és fejlődött: a különbség Kazinczy és mások közt csak abban áll,
+hogy mit azok, kik a nyelvújításban elődei voltak, a pillanat
+szükségétől kényszerítve, rendszer nélkül tettek, azt ő teljes
+öntudattal cselekedte, szem előtt tartva a célt, melyet el akart érni és
+«_soha meg nem feledkezve azon határokról, melyeket túllépni a
+legmerészebb nyelvújításnak sem szabad_».
+
+A végső mondatban nincs igazság s kimaradhatott volna a kegyelet sérelme
+nélkül, annyival inkább, mert nem erre van alapítva a beszéd s csak mint
+igen mellékeszme fordúl elő benne. Igaz, az emlékbeszéd sohasem kritika,
+de az is bizonyos, hogy nem foglalhat magában olyast, mi a kritikával
+egyenes ellenkezésben van. A reformátorok pályája nem igen lehet ment
+több vagy kevesebb tévedéstől. Ezt mintegy helyzetök kényszerűsége hozza
+magával. Küzdelmök hevében nem választhatják meg mindig a legcélszerűbb
+eszközöket, tovább mennek, mint szándékuk volt, vagy olyat is akarnak,
+mit az idő később tévedéssé derít ki, bár a körülményekben igazolásukat
+találhatni. Kazinczy mindenesetre ily reformátor volt. Pályája éppen nem
+ment a tévedésektől, de azok nem kisebbítik dicsőségét. A nagy eszme,
+melynek bajnoka volt, a nagy mozgalom, melyet megindított, szenvedése,
+mely mártírrá avatta, nemzeti újjászületésünk legelső hősévé emelik. E
+szempontból nem magasztalhatni eléggé. De a tisztán nyelvészeti és
+irodalmi szempont mindig tiltakozni fog az ellen, hogy Kazinczy sohasem
+lépte át azon határokat, melyeket túllépni a legmerészebb nyelvújításnak
+sem szabad. Egyetlen irodalom sem mutathat föl oly merész nyelvújítót,
+mint Kazinczy, talán azért, mert egyetlen irodalom sem volt oly
+sajátságos körülmények között, mint a miénk. Lehet, hogy mindaz, mi
+Kazinczy tanai- és hatásában tévedés, a történeti kényszerűség
+fejleménye volt, melyen át kelle esnünk, de az bizonyos, hogy
+Kazinczynak egész irányát ma már nem fogadhatja el se a nyelvész, se a
+stiliszta. Mint nyelvújító, ki a gyökök alkotása szabadságát is vitatta
+támadói ellen írt polémiáiban, néha túlságokra ragadtatott, melyeket
+követői még tovább fejlesztettek. Mint a magyar művészi próza és költői
+nyelv megalapítója a művészit a magyarossal nem mindig tudta
+kiegyeztetni, idegenszerűségre adott példát. Az újabb költői nyelv
+Vörösmartytól napjainkig egy s más tekintetben reakció Kazinczy
+tévedései ellen s hogy prózánkban, bár folyvást mutatkozik, kevésbbé
+erőteljes e reakció, azt csak sajnálni lehet.
+
+A Vörösmarty, Dessewffy Emil, Szalay fölött mondott beszédekben is
+találhatni ily mellékesen odavetett túlságokat. «Vörösmarty az első
+magyar költő – úgy mond – kit a szó legszebb értelmében népszerűnek
+mondhatunk.» De vajjon Kisfaludy Sándor nem volt-e szintén oly népszerű
+a maga korában? Sőt Vörösmarty népszerűsége csak lassan, a kor
+fejlődésével, növekedett, míg Kisfaludy S. gyorsan s majdnem egyszerre
+lőn népszerű. Mindezt jól tudja Eötvös, ki a Kisfaludy Sándor
+tiszteletére 1843-ban rendezett dalünnepen tartott elnöki megnyitó
+beszédében így szólt: «Kisfaludy Sándor legnépszerűbb költője
+hazánknak»; pedig ekkor Kisfaludy Sándor népszerűsége már hanyatlóban
+volt s a Vörösmartyé már elérte tetőpontját. «Szóljak-e Egerről páratlan
+varázsával – folytatja Eötvös – szóljak-e Cserhalomról, melynél
+nagyobbszerű eposzi mű kevesebb sorban talán még nem iratott?» Hogy Eger
+és Cserhalom remekművek, a régibb magyar kritika egyik előítélete, mely
+Toldy nyomán átment az irodalomtörténeti kézikönyvekbe is. Nem
+tagadhatni, hogy mindkettőben genialis részletek vannak, de egészben
+véve egyiket sem mondhatni teljesen sikerültnek; nincs kerek meséjök s
+tulajdonkép csak egy pár epizód összefűzéséből állanak, nemcsak a
+világirodalomban, hanem Vörösmarty kisebb munkái közt is van oly mű,
+mely sokkal költőibb, nagyobbszerű mindkettőnél, például a «Két
+szomszédvár».
+
+Dessewffy Emilről ezt jegyzi meg egy helyt: «Azon érdemet senki sem
+tagadhatja meg tőle, hogy műveinek ékességét a világosságban kereste».
+Ez igen szembeszökő túlzás, bár szerény méltánylat akarna lenni.
+Dessewffy stílusából éppen az egyszerűség és világosság hiányzott,
+egyike a legnehézkesebb stilisztáinknak. Szalayról ezt olvassuk: «Soha
+lángész több szorgalommal nem párosult». Nem tudjuk: vajjon Eötvös a
+lángészt a tudományos értelmében veszi-e, vagy csak nagy tehetséget ért
+alatta, mint ahogy a közbeszéd használja e kifejezést. Ez utóbbi
+értelemben teljesen igaza van, de hogy nagy tehetség több szorgalommal
+sohasem párosult annyira, mint Szalayban, az legfeljebb csak akkor
+állhat meg, ha hozzá tesszük: Magyarországon, mert ha általában az egész
+világra vonatkozólag értjük e mondatot, nemcsak az igazság, hanem az
+eszményítés szempontjából is hibáztatnunk kell.
+
+Máskülönben a Szalay fölött mondott beszéd legsikerültebb az egész
+gyüjteményben. Itt is bebizonyult, hogy a rokonszenv az emlékbeszéd
+valódi múzsája. Lelkesíti a szónokot, hogy érezze s éreztetni tudja a
+valódi érdemeket, erőt kölcsönöz az élénk rajzhoz, sőt a közönségesnél
+mélyebb kedélyt bizonyos gyöngédségi érzetnél fogva megóvja a dicsőítési
+túlzásoktól. Eötvös emlékbeszédeiben senkinek alakja sem emelkedik ki
+oly egyszerű fönségben, átlátszó fényben, mint a Szalayé. Mintha nem is
+rajzolna, csak fölleplezné e képet, mely évek óta ott él lelkében,
+letörülhetlenül. Kissé eszményíti, de nem többel, mint amennyit az
+emlékbeszéd eltűr, sőt megkíván. Kevésbbé folyamodik szónoki fogásokhoz,
+mint más beszédeiben, mégis ékesszólóbb, mint bárhol. Mindezt nem
+mondhatni el a Széchenyi fölött tartott emlékbeszédről. Az ok
+alkalmasint a rokonszenv hiányában rejlik. Eötvös tiszteli Széchenyit,
+bámulja nagy tehetségét, elősorolja érdemeit, de érezzük, hogy nem
+viseltetik rokonszenvvel egyénisége iránt. Inkább értekezik róla, mint
+szónokol fölötte, inkább pályája egyes oldalait mutatja föl, mint az
+egész államférfiút és embert. Nem áll előttünk az újabb magyar
+történelem legnagyobb és legtragikusabb alakja. Széchenyi több, mint
+reformer, regenerátora a magyarnak, Széchenyi legeurópaiabb
+államférfiaink közt, mégis mindvégig legmagyarabb, Széchenyi a siker
+legtöbb nyomát hagyta maga után, mégis legszerencsétlenebb mindazok
+között, kik a jelen században a magyar politikai élet színpadán
+szerepeltek. Mindezt, minek a beszéd központját kell vala képeznie, csak
+érinti Eötvös vagy éppen mellőzi. Lehet, hogy a politikai körülmények,
+melyeknek hatása alatt szónokolt, lehet, hogy saját multja, mert egykor
+határozott pártállást foglalt el Széchenyi ellenében, szintén
+befolyhattak arra, hogy egyetmást mellőzzön, vagy a fődolgot kevésbbé
+emelje ki. A beszédben nem hiányoznak egyes szép részletek, de az egész
+benyomása nem olyan, minőt Széchenyi pályája és egyénisége mintegy
+követel. Széchenyi a történet lapjain, árnyoldalaival, tévedéseivel
+együtt nagyobb arányokban fog kiemelkedni, mint ahogy rajzolja ez
+emlékbeszéd, mely csak fényoldalait tünteti föl.
+
+Ami a beszédek alkatát illeti, az sokkal változatosb, mint a hangulat,
+melynek egyhangúságát már fennebb megjegyeztük. A kezdet és bevégzés
+gyakran hasonlít egymáshoz, nem eszmékben, hanem módban, de maga a
+beszéd ritkán. Eötvös nem követi akadémiai beszédeinket, melyek gyakran
+nem egyebek, mint életrajzi vázlatok a dicsőítés cirádáival
+felpiperézve. Tudja, hogy a szónoknak csak annyit kell beolvasztania az
+életrajzból, mennyit a beszéd formája megbír, sőt ez sem mindig
+szükséges, fődolog a szónoklattá vált jellemrajz vagy egy nagy eszmének,
+célnak kultusza, melynek az illető bajnoka volt. Kazinczy fölött mondott
+beszédében Eötvös mellőz majd minden életrajzi adatot, az írót és embert
+is csak egy pár vonással érinti; beszédét mint központ, a nemzetiség
+eszméje uralja, melyet Kazinczy mint író és nyelvújító fölébresztve,
+hitté erősített. S mi jól illett leginkább erről beszélnie akkor, midőn
+nemzetiségünk ellen irtó háborút indított az osztrák minisztérium s az
+országszerte megüllött Kazinczy-ünnep első zajosb tiltakozás volt a
+zsarnokság intézményei ellen. Szalayt már rajzolja mint embert, írót és
+államférfiút egyaránt s jellemvonásaiban egyszersmind megelevenülnek
+mindazon főbb eszmék, melyekért Szalay egész életén át küzdött. Reguly
+emlékét egy lélektani és tudományos kérdés vizsgálatával ünnepli, melyet
+Reguly pályája kelt föl benne s mely éppen oly világot vet Reguly
+egyéniségére, mint tudományos küzdelmeire. Reguly valóságos egyénként
+emelkedik ki. Jellemzési tekintetben e beszéd vetekszik a Szalay fölött
+mondottal, csakhogy ez utóbibban több a szónoki erő és meghatottság.
+Dessewffy Emilben mellőzi a politikust s csak a hazafit és embert
+eleveníti meg s jó tulajdonai túlságaiból magyarázza ki némely
+árnyoldalait. Politikai ellenfele, de barátja és tiszttársa fölött
+kellett beszélnie s minden affektáció nélkül a legfinomabb tapintattal
+oldotta meg feladatát. A Vörösmarty fölött mondott beszéde legkevésbbé
+sikerült, tulajdonkép nincs alapeszméje s a jellemrajz oly általánosság,
+melyet más költőről is el lehet mondani. E mellett bizonyos bágyadtság
+ömlik el rajta. Ilynemű a Kölcsey fölött mondott beszéd is, csakhogy a
+szónoki erő ifjú felbuzgása némileg takarja a jellemrajz hiányát.
+Egyébiránt Eötvös 1848 előtti beszédei általában kevésbbé sikerültek,
+mint a későbbiek. Amazokban talán több a hév és csillogás, de se
+jellemrajz, se szabatosság, se a reflexiók erejére nézve nem
+mérkőzhetnek emezekkel.
+
+Eötvöst, mint szónokot, nem lehet igazságosan megítélni csak
+emlékbeszédeiből. A fejtegető és vitatkozó szónok, ki a megyei és
+országos termekben nem egyszer vívott ki diadalt, itt egészen háttérbe
+szorul s csak az ünnepély szónoka áll előttünk. Azonban egy
+tulajdonsága, mely mint írót kiválóan jellemzi, sehol sem lép annyira
+előtérbe, mint emlékbeszédeiben s ez a reflexió által felköltött érzés s
+az érzés által felköltött reflexió. Nem emelkedik a szenvedélyig,
+legfeljebb érinti azt, nem ragadja el hallgatóit, csak meghatja.
+Fantáziája nem erős s a plasztikaiság éppen úgy hiányzik rajzaiban, mint
+stíljében. Még annyira kedvelt s túlságosan kedvelt hasonlataiban sem
+találhatni meg a plasztikai kidomborodást, vagy ragyogó színezetet.
+Mintha ezekhez is reflexió által jutna, nem könnyedén árasztja, hanem
+némi nehézkességgel tárja ki s olykor mintegy elnyujtja. Innen van, hogy
+az elevenség nem kiváló tulajdona s átmenetei, fordulatai ritkán
+gyorsak, önkénytelenek s meglepők. Beszédeinek egységét inkább a
+hangulat és gondolat képezi, mint a részek aránya s a fokozatos és
+szerves emelkedés. Ő gondolkozik és érez, e kettő egy nála s túlsúlyok
+olykor megbénítja a fantázia működését s fogyatékossá teszi a művészi
+formát. Ebben rejlik főereje és főgyöngesége. Mívelt és gazdag lelke,
+könnyen felinduló nemes kedélyének áramlata oly jótékonyan hat elmére és
+szívre. Az emberiség és hazafiság, a keresztyénség és kultúra, az
+európaiság és magyarság, a kegyelet és igazság, a melankólia és
+megnyugvás nagy eszméi és érzéseinek varázsa alatt állunk. Az érzés
+reflexióvá, ez pedig érzéssé válik bennünk is. De a reflexiók nagy
+tömege, melyekben több finomság nyilatkozik, mint erély, néha a
+hallgatót is éppen úgy elbágyasztja, mint a szónokot s mintegy
+el-elmosódik előttünk a láthatár.
+
+A könyvet elnöki megnyitó beszédek zárják be, melyeket szerző a
+Kisfaludy Sándor tiszteletére rendezett dalünnepen, az Akadémia,
+Kisfaludy-Társaság, Erdélyi Múzeum, magyar orvosok és
+természetvizsgálók, magyar írók segély-egylete ünnepélyes ülésein
+tartott. Közpályájának egyik igen kitűnő oldalát jelölik e beszédek. Ez
+intézetek majd mindenike körül feledhetlen érdemei vannak s némelyiknek
+még ma is elnöke és szónoka. Az emberszeretet, tudomány és hazafiság, a
+mívelt elme és nemes kedély ritka emberben egyesül annyira, mint benne s
+teljes mértékben illenek reá Quintilianus e szavai: «Orator esse, nisi
+vir bonus non potest».
+
+
+
+
+SZÍNHÁZI SZEMLE.[65]
+
+E jelen közleménnyel megkezdjük színházi szemlénket, amelyet eddig
+mellőzni voltunk kénytelenek. E folyó, irat szűk terét érdekesebb
+közlemények vették igénybe, másfelől politikai és szépirodalmi lapjaink
+kiváló előszeretettel foglalkozván a színkritikával, mi éppen ezért azt
+leginkább mellőzhetőnek hittük. Azonban színkritikánk egy idő óta anyira
+a drámaírók vagy az általok sugalmazottak kezébe került, hogy éppen nem
+fölösleges, ha nem drámaírók is hallatják szavokat; e mellett
+színkritikusaink inkább szavakban bővelkednek, mint eszmékben s nem
+levén erős meggyőződésök, annyira a pillanat benyomásai alatt írnak,
+hogy gyakran nem egyebek, mint a közönség zajosb, de kevésbbé mívelt
+részének szószólói. Mi nem vesszük rossz néven, ha jobbak hiányában
+gyöngébb eredeti színművek is adatnak, azt sem tartjuk bajnak, ha
+valamely gyönge műnek inkább csak jobb oldalai emeltetnek ki, de az már
+kórjel, ha a kritika gyarló kísérleteket kiváló tehetség jeleiként
+üdvözöl, hibákat szépségeknek hirdet, téves irányokat bátorít s kerülve
+minden érdemleges tárgyalást, behatóbb fejtegetést, vagy az egyéni
+tetszés önkényét proklamálja a kritika legfőbb elvének vagy a közönség
+kevésbbé ízléses részének tapsaira hivatkozva, ezt tartja döntőbírónak
+az ízlés legfontosabb kérdéseiben.
+
+Sajnáljuk, hogy szemlénket egy oly mű bírálatával kell megkezdenünk,
+amelyre más körülmények között kevés szót vesztegetnénk. Értjük Csiky
+Gergely _Jóslat_ című úgynevezett vígjátékát, amely október 11-én
+adatott a nemzeti színpadon s a közönség és hírlapok oly érdeklődését
+keltette föl, aminőt még akkor sem érdemelt volna, ha sikerültebb. A
+műnek egész története van, amelyet, ha röviden is, el kell beszélnünk.
+
+Az Akadémia legközelebbi Teleki-pályázatán Szász Károly volt a
+bíráló-bizottság előadója. Jelentésében megtámadta a hírlapokat, amelyek
+élesen szokták megróni az Akadémiát bírálatainak részint túlszigora,
+részint kíméletlen hangja miatt s egyszersmind kimutatni igyekezett,
+hogy az akadémiai jelentések a tehetséget, a művek egyes jelességeit
+mindig elismerték és kiemelték s ha az egésznek koszorút nem nyujthattak
+is s ha kénytelenek voltak olykor aranyok mellé töviseket is tűzdelni a
+koszorúba: tehettek-e róla, ítéletöket nem igazolta-e a következés, a
+pályázatok többségét tevő silányságok ellen pedig lehet-e igen éles
+bármely modor? Hiszen minden gimnázista, sőt ha a jelek nem csalnak, sok
+merész suszterinas vagy legalább borbély- és szabólegények, egyszóval
+oly egyének is pályáznak, akikben az írói tehetségnek szikrája sincs,
+akik irodalommal és esztétikával komolyan egy percig sem foglalkoztak,
+kiknek nemcsak a drámáról, hanem általában a költészetről sincs
+fogalmok. Az ily pályázók nem érdemelnek kíméletet, nem jutalmat és
+koszorút, arról szó sincs, hanem ostort érdemelnének és huszonöt pálcát.
+S ezt kimondani s mert tényleg csakugyan nem szolgáltathatjuk ki nekik,
+legalább erkölcsileg éreztetni velök, nemcsak szabad, hanem helyes is,
+annyival inkább, mert a teljes ismeretlenség miatt nem válhatik
+személyes sértéssé. Azután elmondotta Szász Károly, hogy alig volt
+pályázat, amelyen annyi bírálaton alul lévő mű pályázott volna; a sok
+selejtes között a még talán szóba jöhető is gyönge s a legjobb is igen
+középszerű. A pályázat egyetlen darabja, amely mégis irodalmi
+színvonalon áll, a _Jóslat_ című. Ennek van öntudatos alapeszméje,
+számítással szőtt meséje, nyomait mutatja a drámai forma és a fejlesztés
+iránti érzéknek, jellemek helyett nehány alakot bír felmutatni, nyelve
+pedig bár legkevésbbé drámai, itt-ott legalább költői s általában
+irodalmi nyelv. A részletekre térvén, kifejtette, hogy a mű tulajdonkép
+nem is vígjáték, mert csak a mellékszemélyekben van komikai elem, mint
+dráma is elhibázott s legfeljebb az oly közönség előtt víhat ki némi
+tetszést, amely a mellékcselekvények és epizódok tarkaságával,
+mellékszemélyek hóbortjaival is megelégszik s drámai összhatást nem
+követel. Mindezeknél fogva a bírálók többsége, bár elismeri, hogy a
+_Jóslat_ pályatársai között határozottan a legérdemesebb mű, sőt
+egyetlen, mely általános irodalmi színvonalon áll s így kénytelen azt az
+Ügyrend 109. szakasza értelmében a jutalomra ajánlani, de egyfelől, mert
+csak külsőleg és mellékszemélyeiben ismerheti el vígjátéknak, mert
+általán csak igen relatív becset tulajdonít neki s mert másfelől
+színszerűség tekintetében is alig hiszi, hogy közepes sikert is
+arathasson, feltétlenül a jutalomra még sem ajánlhajta s az Ügyrend 110.
+szakaszának alkalmazását kéri, mely szerint a jeligés levél csak akkor
+bontatik fel, ha a szerző jelentkezik. Az Akadémia elfogadta a bírálók
+többsége határozatát, bár egyik bíráló, Tóth Kálmán, különvéleményt
+adott be, Toldy Ferenc pedig felszólalt, hogy nem vígjátéknak nem lehet
+kiadni a jutalmat, midőn a pályázat tiszta vígjátékot követel, de az
+Akadémia megmaradt határozata mellett, mert a bírálók kijelentették,
+hogy a többi pályaművek, amelyek inkább vígjátékok, oly gyengék, hogy
+bármelyik megjutalmazása valóságos botrány lenne.
+
+Szász Károly jelentésén a felolvasás előtt némi javítást tett. Ahol a
+minden kritikán alul lévő pályaművekről szól, a _suszterinas, borbély-
+és szabólegények_ kifejezéseket _tanulógyerekek és éretlen ifjoncokkal_
+cserélte föl s ahol azt mondja, hogy az ily pályázók _ostort és huszonöt
+pálcát érdemelnének_, következőkép módosította: _az ily, Petőfi szerint,
+mezítlábas suhancok egyáltalában nem érdemelnek kíméletet_. Így is
+jelent meg az _Akadémiai Értesítőben_, azonban némely hírlap tévedésből
+vagy akaratból a kihúzott helyeket is kiadta.
+
+A hírlapok felzúdultak a bírálat éles hangja ellen, bár ez _csak_ az oly
+művekre vonatkozott, amelyek minden bírálaton alul voltak s melyeket
+hírlapjaink teljességgel nem ismertek s maig sem ismernek; megtámadták
+az akadémiai Ügyrend 110. szakaszát, mely szerint, ha a bírálók egy
+művet sem találnak jutalomra érdemesnek, minthogy a jutalmat
+mindenesetre ki kell adni, a jeligés levél nem bontatik fel mindaddig,
+amíg a szerző ki nem jelenti abbeli szándékát, hogy a rosszaló ítélet
+dacára is fel akarja venni a jutalmat; az író prostituálásának nevezték
+az ily eljárást s a szakasz eltörlését követelték. Pedig e szakasz nem a
+drámaírók ellen, sőt érdekökben hozatott s ha a rosszalásnak a műre
+nézve némi élesb kifejezést kölcsönöz is, a személy iránt éppen finom
+kíméletet tanusít. Az Akadémia tekintélyét eléggé védi azáltal, ha
+szigorú ítéletében kimondja, hogy a jutalmat csak azért adja ki, mert
+kénytelen kiadni az alapító akarata szerint. Az illető szakasz 1861-ben
+az írók érdekében az Eötvös indítványára hozatott, aki azt hitte, hogy
+az író akkor van prostituálva, ha a kedvezőtlen bírálat dacára is
+jeligés levele az ő megkérdezése nélkül felbontatik s neve átadatik a
+nyilvánosságnak. De amint a példák tanusítják, a mi drámaíróink és
+drámaíró színkritikusaink egy kissé híjával vannak a finom érzületnek s
+a meg nem érdemelt aranyakat meg nem érdemelt dicsőséggel akarják
+fölvenni. Hogy e szakaszt az Akadémia esetenként helyesen alkalmazza-e
+vagy nem, az lehet vita tárgya, de hogy az magában véve helyes és éppen
+nem prostituálja az írót, azt minden értelmes ember belátja, akit
+önérdeke el nem vakít.
+
+Az ismeretlen szerző, Csiky Gergely kath. pap jelentkezett, művét
+kinyomatta s a Nemzeti Színház igazgatósága kitűzte azt előadásra is.
+Minden jel oda mutatott, hogy bizonyos körülményeket felhasználva, a
+drámaírók egész hadjáratot intéznek az Akadémia ellen, amelyre okuk van
+neheztelni. Szigligeti a szokottnál nagyobb buzgalommal fogott a mű
+szcenirozása- és javítgatásához. Az előadás előtt néhány nappal a Pesti
+Napló jelt adott az ütközetre egy heves cikkben bevádolva az Akadémiát s
+hízelegve a közönségnek egész a nevetségig. Elmondotta, hogy érdemesebb
+kézbe ritkán juttatott az Akadémia száz aranyat színdarabért. Egy vonzó,
+ihlettel és ízléssel írt művet jutalmazott meg a vak tyúk, ami nem sűrűn
+esett meg eddig rajta, egy hivatott s hozzá képzett tehetséget avatott
+fel, szándékán kívül ugyan és kényszerűségből, de fölavatta s megírta
+neki az útlevelet a dicsőséghez. Az Akadémia a jó színművektől meg
+szokta tagadni a jutalmat. Neki ez sem tetszett, de tetszeni fog a
+közönségnek, amely ritka önállósággal s éppen oly egészséges, mint
+öntudatos ízléssel és tapintattal ítél a színházi újdonságokról. A mi
+közönségünknek ebben alig akad valahol mása Európában. A _Pesti Napló_
+ily s ezekhez hasonló ömlengései csak nyegle kortesfogások voltak, de
+azzal már együgyűséget árult el, midőn komolyan vitatta, hogy a kérdéses
+művet egy a középfajokat kizáró tisztán vígjátéki pályázaton éppen azért
+kellett volna megdicsérni, mert nem vígjáték, az pedig valóságos
+erkölcstelenség volt, _midőn ráfogta Szász Károlyra, hogy mindazt, amit
+a minden kritikán alul álló pályaművekre mondott, a Jóslatról is
+mondotta és szerzőjét pellengérre, korbácsra s Isten tudja még mire
+ítélte_.
+
+E rágalmat elhitték a többi lapok, a közönség is, amelyek rég elfeledték
+az akadémiai bírálatot vagy talán nem is olvasták. Ez volt a mű
+hatásának egyik oka. A közönség, amely különben is hajlandó
+ellenzékeskedni szemben az irodalmi és tudományos testületek
+ítéleteivel, azt hitte, hogy egy legméltatlanabbul meggyalázott írónak
+kell igazságot szolgáltatnia. Ezért elfogultan kereste és megtapsolt a
+_Jóslat_ban minden olyast, amit csak lehetett: egy pár lírai szebb
+helyet s nehány burleszk alakot. Ide járult még az aránylag elég jó
+előadás, a szép görög öltözetek, az ünnepélyes menet fénye. Az est némi
+demonstráció színét viselte magán. Azonban a demonstrációban a
+közönségnek csak zajosb és kevésbbé mívelt része vett részt, a másik
+rész hidegen maradt s ízetlennek találta a művet. Mi legalább az előadás
+végével nem egy embertől hallottuk, hogy a mű száz krajcárt sem ér,
+nemhogy száz aranyat. De a hatás legfőbb okát mindamellett nem a
+rágalmazott Akadémia ellen való visszahatásban kell keresnünk. Legtöbbet
+tett arra az a körülmény, hogy a szerző katholikus pap s műve
+alapeszméjéből és tárgyából bizonyos irányt magyarázhatni ki. A mű
+tudniillik Delphiben játszik, Apolló főpapnőjének nem szabad szeretni,
+férjhez menni és férjhez megy, a papok pedig megházasodnak. A közönség a
+mult leple alatt célzást vélt a jelenre s kitapsolta a szerzőt. A
+vásottabb rész gyönyörködni akart egy pap drámaíró hajlongásaiban s
+midőn a harmadik előadáskor nem jött ki, egy páholyban meglátva,
+megéljenezte, hogy legalább kihajlásait élvezhesse.
+
+Íme, a különben sem igen zajos hatásban mily kevés része van a drámai
+művészetnek. A hírlapok, amelyek mindenáron ünnepelni akarták e művet,
+többé-kevésbbé kénytelenek bevallani, hogy nem vígjáték, igen sok hibája
+és fogyatkozása van, de azért mégis költői mű, egy kitűnő tehetség
+terméke s az Akadémia nem ért a dramaturgiához. Valóban alig van valami
+mulatságosabb, mint hírlapjaink kritikája e műről, amelyet mindenkép
+magasztalva, tulajdonkép elítélnek. «A mű cselekvénye kevés – úgy
+mondanak a _Fővárosi Lapok_ – a dikciók kedvéért egy eszmét sokszor és
+hosszadalmasan összevisszaforgat és ismétel; sok jelenetben szembeszökőn
+emlékeztet _Aesopusra_ és más darabokra, egy-két alakja tökéletlenül
+vázolt, úgy, hogy ezekkel a darab végéig sem jöhetünk tisztába; a
+vígjátéki légkörből sokszor igen is zord vidékre téved, sőt alapjában a
+mű nem is vígjáték s végül igen is kurtán bánik el és nem is valami
+eredeti módon a szerelem apoteozisával. Szerkezete némileg laza,
+cselekvénye kuszált, bonyodalma mesterkélt.» Mindebből természetesen az
+következik, hogy a mű rossz. Teljességgel nem. A _Fővárosi Lapok_nak
+egészen más logikája van: a művet jelesnek hirdeti, mely
+megszégyenítette az Akadémia ítéletét, költői nyelve és szembeötlő
+szépségei által. Az ily tehetséget fel kell keresni s nem elnyomni, ha
+napfényre kerül. A hiányok (tehát már hibák nincsenek is a műben),
+amelyek a _Jóslat_ban jelentkeznek, nem a szerző tehetségének rovandók
+fel, hanem színpadi járatlanságának, papi állásának. A _Nemzeti Hírlap_
+szintén ily sajátságos logikával szólott a darabhoz. Kifejtette, hogy a
+mű bonyodalma mily gyarló, a drámai élet egészen hiányzik benne, de a
+szerző ért az egyénítéshez, valódi költő, a mű egészben véve nyereség
+irodalmunkra nézve s az Akadémia blamirozta magát. Az _Ellenőr_ igaznak
+találta az akadémiai bírálatot, de hozzátette, hogy mégis igaztalanul
+bántak a darabbal, mert az határozott tehetség műve, habár nem is
+szorosan a vígjáték és tragédia szabályai szerint nyilvánul, amaz
+akadémiai szabályok szerint, amelyeket az író-arisztokrácia talált föl.
+A műnek sok jó tulajdona van, amelyek között legfőbb az, hogy költői és
+vonzó. Azonban azt nem említi, hogy mik benne azok a vonzó és költői
+tulajdonságok, valamint azt sem, hogy ha már nem tud a szerző se
+vígjátékot, se tragédiát írni, vajjon tud-e drámát, az íródemokrácia
+szabályai szerint. A _Kelet Népe_ három tényezőben kereste a mű hatása
+okait: először, mert az Akadémiának nem tetszett, másodszor mert
+szerzője pap, harmadszor, mert valóban költői mű, de hogy mennyiben
+költői mű, azt később elég hosszas és zavaros bírálatában sem fejti ki.
+A _Hon_ nem igen meri dícsérni társainak e magasztalt kegyencét, de
+annál inkább szidalmazza az Akadémiát, hisz valamit csak szidalmaznia
+kell, ha már a kormányt nem szidalmazhatja. Megvallja, hogy a mű bizony
+gyönge, a közönség veszett híre miatt mit sem várván tőle nagyon
+alacsony katonamértéket alkalmazott hozzá. Meséjét bajos elmondani, mert
+a mű szerencsétlen technikája miatt nehéz megtartani az elbeszélő
+filumot. Nagy baja a műnek, hogy alakjait nem egyéníti s nem tudja
+irántok felkölteni a néző érdeklődését. De azért a szerzőre, mint
+drámaíróra szép jövő vár, mert jó nyelven ír, költői emelkedettségű
+helyei vannak s nehány sikerült dialógja. Hisz ennyit Jámbor Pál
+drámáiban is találhatni s csodálkozunk, hogy a _Hon_ miért nem sürgeti
+Szigligetit ezeknek is színre hozatalára. A pesti német lapok szintén
+megbámulták a _Jóslat_ot s csodálkoztak az Akadémia együgyűségén. A
+_Pester Lloyd_ különösen kiemelte, hogy a mű helyenként lángoló, de
+egészséges érzékiséget lehet (a vén pap szerelmét értette-e ez alatt
+vagy az ifjú papnőét, azt nem mondja meg), de egy pár nap mulva megbánta
+lelkesülését s egy terjedelmes behatóbb bírálatban igazat adott az
+Akadémiának.
+
+Íme, e bírálatok éppen nem tesznek bizonyságot hírlapjaink logikája s
+esztétikai míveltsége mellett. Azt hisszük, hogy nemcsak az Akadémiának
+nem szükség előttök meghajolnia, hanem másnak sem, akinek egy kis
+ítélőtehetsége van. S ha még csak ennyi volna, hagyján! Szász Károly egy
+hosszabb cikkben felelt a támadásokra. Elmondotta, hogy éles
+kifejezéssel csak a bírálaton alul álló műveket illette, hogy a
+_Jóslat_ban mindent méltányolt, amit lehetett, csak jutalomra nem
+tartotta érdemesnek, most sem tartja, sőt előadva még élesebben tüntek
+fel előtte a mű fogyatkozásai és hibái s ezeket újabban is kifejteni
+igyekezett. S vajjon lapjaink megkísérlették-e megcáfolni Szász Károly
+fejtegetéseit? Éppen nem. Hallgatnak. De mégsem egészen. Felszólalt a
+_Pesti Napló_. Bár hallgatott volna, mert amit mondott, valódi botrány.
+Kinyilatkoztatta, hogy a _Jóslat_ értéke fölött nem kíván vitázni.
+Sohasem jutott eszébe azt követelni, hogy másnak valami azért tessék,
+mert neki tetszik, semmi sincs egyénibb, mint az ízlés (pedig első
+cikkében éppen azt vette rossz néven az Akadémiától, hogy egy vonzó,
+ihlettel és ízléssel írt művet meg nem dicsért). Senkinek sem jutott
+volna eszébe az Akadémiát és bírálóit megtámadni azért, hogy a _Jóslat_
+nem tetszik nekik, hanem a bántalmazó hang okozta a megbotránkozást
+(tudjuk, hogy Szász Károly a _Jóslat_ ellen nem használt semminemű éles
+kifejezést, csak a _Pesti Napló_ fogta reá; élesb kifejezései a minden
+bírálaton alul levő művekre vonatkoztak). Még egyszer ismételte, hogy
+mindenkinek a maga dolga, hogy mi tetszik neki s mi nem, írónak,
+kritikusnak, közönségnek egyaránt; ahhoz nincs másnak szólója. Aztán
+hozzátette, hogy olynemű kritizálás mellett, aminővel Szász Károly indul
+a _Jóslat_ ellen, egyetlen darabja sem állhat meg irodalmunknak.
+
+Amely lap ily elvet hirdet, az az egyéni önkényt emeli a kritika
+főelvévé s lemond arról, hogy az irodalmi komoly közlönyök közé
+számíttassék. Ez elv szerint minden ízlés, ítélet jogos, nincs különbség
+a jó és rossz ízlés között. Bizonyára bárki félre vethet bármily
+remekművet, megtapsolhat bármily gyarló drámát, a nélkül, hogy okát
+tartoznék adni. De egy kritikustól, aki ítélőbíró akar lenni az ízlés
+dolgában, mást várunk. Hallani akarjuk okait, ítélete kifejtését,
+vizsgálódásai és tapasztalatai eredményét. Az ízlés ösztöne nem
+esetlegesség, a művészet törvényei nem konvencionális szabályok, hanem
+oly igazságok, amelyek a természeten, emberi szíven, a különböző
+művészetek és műfajok sajátságain és céljain alapulnak. A lángész oly
+kevéssé teremti e törvényeket, mint a kritikus; amaz csak
+kinyilatkoztatja s erejéhez képest betölti többé vagy kevésbbé teljesen,
+emez pedig csak nyomozza több vagy kevesebb szerencsével. Aki ezt
+tagadja, lehet a _Pesti Napló_ dolgozótársa, szerkesztője, de bizonyára
+nem oly író, aki esztétikai kérdésekhez szólhatna. A _Pesti Napló_
+huszonöt év óta nemcsak politikai, hanem irodalmi lap is; Erdélyi
+Jánoson kezdve koronként ide dolgoztak a jobb magyar kritikusok, akik
+nem hitték, hogy az ízlés dolga magánügy, sőt nemzeti ügynek tartották,
+amely szoros kapcsolatban van az állam és társadalom igen fontos
+erkölcsi érdekeivel. Íme a _Pesti Napló_ nemcsak multja hagyományával
+szakít, hanem egyszersmind egy gyarló mű kedvéért meggyalázza az egész
+magyar drámairodalmat, egy sorban tevén a _Jóslatot_ legjobb
+drámáinkkal, amelyek szerinte éppen úgy nem állják ki a kritikát, de
+azért mégis tetszenek. Ha az embert megzavarja az indulat, úgy látszik,
+nem retten vissza semminemű abszurdumtól.
+
+Mi nem kívánunk se az Akadémia, se Szász Károly mellett ügyvédkedni.
+Való, hogy az Akadémia pályázati jelentéseit és jutalmazásait bizonyos
+egyenetlenség jellemzi, de ez természetes. Nem mindig ugyanazon
+egyénekből alakíttatván a bíráló-bizottság, némi eltéréseknek kell
+mutatkozni. De általában e bíráló-bizottságok inkább engedékenyek, mint
+túlszigorúak. Hogy oda sülyedjenek, ahová az _Ellenőr_ kívánja, hogy
+minden művet dicsérettel jutalmazzanak, ami a nemzeti színpadon talán
+előadható, az ellenkeznék az Akadémia méltóságával. A nemzeti színpadon
+az ujdonság, jövedelem vagy egy pár színész és színésznő kedvéért oly
+darabokat is adnak, amelyeknek alig van esztétikai becsök. Az Akadémia
+éppen oly kevéssé hódolhat e szempontoknak, mint a nagyközönség változó
+szeszélyeinek. Ami Szász Károlyt illeti, ő nem annyira abban hibás, hogy
+kevésre becsülte a _Jóslatot_, mint inkább abban, hogy nem emelte ki
+minden hibáját, fölösleges bosszúságot vesztegetett a minden kritikán
+alul lévő művekre s mellőzte azon drámai irány kritikáját, amely újabb
+drámairodalmunk egész betegségévé kezd válni s amelynek a _Jóslat_ is
+egyik szerencsétlen szülötte.
+
+Valóban a _Jóslat_ tisztán irodalmi szempontból leginkább azért érdemel
+figyelmet, mert mutatja, hogy mind több követőre talál nálunk bizonyos
+drámai irány, amelyet egy rendszeres pajtáskodó kritika úgy félig-meddig
+reáerőszakolt közönségre és irodalomra egyaránt. Ez irány Shakespeare
+tekintélyével fedezi magát. Shakespeare nem egy tévedésre adott alkalmat
+a francia és német romantikában. Miért legyen máskép nálunk is? Ezelőtt
+negyven-ötven évvel történelmi drámánk az ő zászlója alatt indult
+tévútra. Akkori drámaíróink Shakespearenak nem valódi történelmi drámáit
+vették példányul, hanem történelmi ciklusos műveit, amelyek nagyobb
+részt inkább csak történelmi rajzok, melyekben erőteljes korrajz,
+bámulatos egyénítés s részben gazdag drámai élet nyilatkozik ugyan, de
+egészben véve sem drámák, sem tragédiák. Azonban e tévedés nem volt
+minden haszon nélkül; a mult felé vezette lelkesülésünket s ha nem is
+drámai, de ragyogó és emelkedett magán- és párbeszédeivel jótékonyan
+hatott költői nyelvünk fejlődésére. Ez újabb írány aligha fog ennyit is
+nyujtani. Mintegy kilenc éve már, hogy nehány drámaírónk Shakespeare
+leggyöngébb műveinek leggyöngébb oldalait kezdi utánozni egy csoport
+eredeti hóbort kíséretében. Shakespeare idejében az elmés és különc
+beszédmód Lily útmutatása szerint egész tanulmány tárgya volt; Lily
+1579-ben _Euphues_ című művében fejtette ki erről nézeteit s igyekezett
+utasítást adni az elmés és keresett beszédmód művészetéhez. A
+nyakatekert, szimbolikus és mesterkélt beszédmód Lily művéről
+euphuismusnak neveztetett. Shakespeare is hódolt ez iránynak első
+kísérleteiben, különösen a _Felsült szerelmesek_ című vígjátékában. Új
+irányú drámaíróink ezt tanulták el tőle; hajhásszák az élcet, szójátékot
+és mesterkélt beszédmódot; stíljök ízetlenségét még inkább kiemeli az,
+hogy nem igen jól verselnek s nem levén erős nyelvérzékök némely népies
+szót vagy fordulatot nem a maga helyén alkalmaznak. Irányuk a műfajra is
+kiterjed. Nem Shakespeare tragédiáit vagy sikerültebb vígjátékait
+utánozzák, bár írnak vígjátékot is, de leginkább a középfajú drámákat
+kedvelik, melyekben tragikai és komikai elemek vegyülnek, azonban nem
+értik a vegyítés módját, mire Shakespeare e fajta jobb művei elég jó
+példányok s műveikben a küzdő elemek úgyszólva megsemmisítik egymást.
+Shakespeare és a korabeli drámaírók bekalandozták a költészet,
+történelem és fantázia minden zeg-zugát, az e korbeli angol dráma magába
+olvasztott mindent, amit talált; az emberi viszonyok minden árnyalatát,
+a fantázia minden szeszélyét, a kedély minden hullámzását s minden
+kérdést, amelyet a gyakorlati élet vagy filozófiai elmélkedés fölvethet.
+A dráma e divata és óriási ereje egy ideig mintegy fölemésztette a
+költészet minden ágát. Drámai alakban jelent meg minden: eposz, beszély,
+népmese, tanköltemény, szatira. Shakespeare is feldolgozott oly
+tárgyakat, amelyek nem voltak eléggé alkalmasak drámára s bár
+kizsákmányolta drámai oldalukat s bár a jellemrajz gazdagságával fedezte
+a fogyatkozást, neki sem igen sikerült legyőzni az anyag nehézségeit.
+Azonban bármit dolgozott fel, bárhonnan kölcsönözte tárgyát, tisztelte a
+hagyományt, mert tudta, hogy az elősegítője a költői hatásnak s ha a
+képzeleti világhoz fordult, azt nem hamisította meg, sőt a jellemrajz és
+cselekvény segítségével közelebb hozta a reális világhoz. A mi új
+drámaíróink éppen nem zsákmányolják ki nem eléggé drámai tárgyok drámai
+oldalát; megvetnek minden hagyományt, lábbal tapodják a történelmet s a
+képzelet céltalan korlátlanságát tartják a költői felfogás világának.
+Bármit kölcsönöznek Shakespeareból az kezökben gyümölcstelenné válik, de
+azt meg sem kísérlik, hogy Shakespeare jellemzési módját s
+cselekvényfejlesztése mesterfogásait tanulmányozzák. Valóban ez új
+drámai iránynak legfőbb baja, hogy elhanyagolja, sőt nem is tartja
+szükségesnek az emberi szív és viszonyok hű rajzát s a cselekvényt annál
+költőiebbnek hiszi, mennél inkább hiányzik benne a józan ész. Nem
+mondjuk, hogy e drámaírók ne tudnának egy-egy érzést erélyesen, sőt
+költői bájjal kifejezni, de egy jellemet következetesen nemhogy
+kidolgozni, hanem csak felfogni sem igen törekesznek. Nem éppen
+szeretetreméltó alanyiságuk könnyen az előtérbe tolul, személyeik
+helyett szeretnek magok beszélni s fődolguk az élces fordulat és
+retorikai ékítmény. Azt sem mondjuk, hogy ne tudnának írni egy-egy
+sikerült jelenetet, de egész művök mesterkélt, erőszakolt s az alapjában
+mindig van valami, ami a hóborthoz hasonlít. Ide járul még, hogy kevés
+bennök a finomság, gyöngédség, sőt erkölcsi érzékök sem éppen erős.
+
+E drámai mozgalom megindítója és főképviselője Rákosi Jenő; az ő nyomán
+indult Dóczy Csókjával, amely annyi nem érdemelt dicséretben részesült,
+Csepregi a _Vízözön_nel, Ábrányi Kornél a _Rövidlátók_kal – e két utóbbi
+nem adatott, csak nyomtatásban jelent meg és Csiky a _Jóslat_tal.
+
+Rákosi _Aesopus_ című vígjátéka, amellyel először föllépett,
+mindenesetre tehetséget tanusított. Az ízetlenség mellett is
+nyilatkozott benne bizonyos komikai ér s az egészben véve rossz
+kompozicióban nem hiányzott egy pár sikerült részlet. Ez inkább hetyke,
+mint merész kísérletnek figyelmet kellett kelteni szemben némely akkori
+aluszékony és prózai vígjátékkal. Ezt némi költői fény látszott fedezni,
+ha nem is a költészet valódi fénye. Azonban az élesb szem észrevehette,
+hogy egy s más, amit a szerző másoktól tanult, nem a legjobb s amit maga
+nyujt, az nagyrészt egy kissé rossz. A vígjáték tárgya egészen költött s
+csak Aesopus személyét szolgáltatta hozzá a hagyomány. S mivé tette
+Rákosi a hagyomány nagyfejű, púposhátú, dadogó, de lángeszű meseköltő
+rabszolgáját? Egy deli, bár kissé dadogó ifjúvá, aki azonban a szerelmi
+vallomás hevében, ami más embert legalább abban a percben könnyen
+dadogóvá tesz, elveszti dadogását, aki egy pillanat alatt meghódítja
+gazdája, Xanthus, leányát, igen rossz s éppen nem æsopusi meséket
+mondogat s egy pár nap alatt gazdája családját, sőt az egész samosi
+udvart újjain forgatja. S még hagyján, ha ezt gyöngeségeiknél fogva
+tenné. De akaratnélküli bábokból áll az egész személyzet, akikkel
+mindent tehet Aesopus, ha a szerző akarja. A főcselekvényt majd
+elborítják a mellékcselekvények, amelyek különben sokkal
+mulatságosabbak, bár olykor nem eléggé világosak; egy-egy szerencsés
+komikai vonást túlzás vagy ízetlenség vált föl s a párbeszédeken,
+amelyektől nem tagadhatni meg bizonyos költőiséget s ötletgazdagságot,
+nagyon is meglátszik a _Felsült szerelmesek_ hatása, amelyet Rákosi
+akkortájt fordított. A _Régi dal régi gyűlölségről_ vígjáték akart lenni
+s dráma lett belőle. A magyar társadalmat rajzolná, de egy jellemző
+vonás sincs benne. A mű főszemélye Lévi Shakespeare Shylockjának
+valóságos paródiája. Ki ez a mai Shylock? Egy égőbb gyűlöletű zsidó,
+mint a régi, de egyszersmind oly lágyszívű, lemondó, feláldozó, mint egy
+keresztyén mártír. A _Színre színt_ben jó az alapeszme s talán az
+egyetlen a Rákosi színművei közt, amelyben öntudatosan vagy öntudatlanul
+lélektani feladatot akart megoldani. Egy ifjú házas féltékeny
+bizalmatlansága barátja iránt, amely ezt csábításra ingerli, a nő
+sértett önérzete, amely mindkettő ellen fordulva, mindkettő fölött
+diadalt ül, igen jó komikai alapeszme. De a jellemrajz elhibázott, a
+szövevény durva egész az ízléstelenségig. Általában Rákosi keveset
+gondol cselekvénye valószínűségével és művészibb szövésével. Neki elég
+bármely gyönge indok vagy körülmény, hogy tovább bonyolítson, előtte fő,
+hogy a kínálkozó helyzetet, amelybe cselekvénye belezökkent,
+kibányászhassa. Ami a jellemrajzot illeti, Bánfi akkor legkevésbbé
+féltékeny, amikor leginkább lehetne. Margitot úgy mutatja be a szerző,
+mint a természet naiv szülöttét, aki nem ismeri a nagy világot s íme,
+amidőn az udvarnál megjelen, annyi bátorságot, kacérságot,
+világismeretet tud kifejteni, amennyit éppen nem vártunk tőle. Mátyás
+király, bár van benne egy-egy királyi vonás is, lassanként együgyűvé
+törpül s éppen nem a magyar történelem és hagyomány Mátyás királya.
+Rákosiban nincs történelmi érzék s korrajz helyett mindig a népmesék
+világába téved, a nélkül, hogy valóban naivvá tudna válni. A _Krakói
+barátok_ dráma akart lenni s a végén majdnem bohózattá vált. Rákosi
+ritkán tudja vagy sejti, mit akar, vagy eredetiséget akar keresni a
+komoly és komikai elemek nem igen szerencsés vegyítésében. Újra a
+történelemhez fordulva, ami nem neki való, abban lelte gyönyörét, hogy
+Hedvig királynőből egészen mást teremtsen, mint aminőnek a történelem,
+különösen a magyar hagyomány feltünteti. Valóban, Hedvig hamar szeretni
+tudó nő, aztán egy kissé perfid, mint királynő pedig mindent maga szeret
+tenni, még futárnak sem küld mást, hanem maga megyen. Látásból, a
+trónbeszéd izgalmai közt, halálosan beleszeret a litván követbe, aztán
+az elébb kigúnyolt Vilmos hercegnek nyujtja kezét, csakhamar megszegi,
+amit igért; barátnak öltözve, mintha senki sem állana szolgálatára,
+ellovagol Litvánia határszélére, hogy bizonyos gonosz szándék felől
+értesítse Jagellót. A jellemrajz ügyefogyottságával csak a lelemény
+szegénysége versenyez e minden tekintetben elhibázott műben. A _Szerelem
+iskolája_ formai tekintetben legjobb műve Rákosinak, amennyiben mellőzve
+a henye jeleneteket, cselekvénye célra sietőbb s euphuismusait is
+valamennyire mérsékelni igyekszik s egy valóban kitűnő jelenetet is
+találunk benne. De leleménye, bár különc, éppen nem eredeti s ami a
+legnagyobb baj, az alapeszme s a főszemély jellemrajza alig egyéb egy
+megfoghatatlan tévedésnél. A mű cselekvénye tulajdonkép egy álom,
+amelyet Stella királyleány álmodik, akit atyja, mint a család egyetlen
+sarját, bár mindenkép férjhez szeretne adni, mégis a férfinemet gyűlölő
+asszonyokkal neveltet, aki már kilencven kérőt elutasított, senkihez sem
+akar férjhez menni, sőt annyira gyűlöli a szerelmet, hogy egyik
+udvarhölgyét, mert egy testőrrel együtt találta, száműzi udvarából,
+aztán fáradtan elalszik. Ezzel végződik az első felvonás. A második,
+harmadik, negyedik felvonás nem egyéb, mint a királyleány álma, melyben
+férjhez nem-menetelének borzasztó következményei tárulnak fel előtte s
+midőn fölébred, álmától annyira megijed, hogy férjhez menne akárkihez,
+aminthogy meg is kéri kezét egyik kérőjének. Az egész álomnak nincs
+lélektani nyitja és fejleménye. Alig készíthette elő azt valami
+kedélyében s nagyrészt oly emberekről álmodik, akiket sohasem látott. Az
+álom borzadalmasságai megijeszthetik, de következik-e ebből, hogy
+szerelemre ébredjen s rajzolja-e ezt a szerző bármily alapon, mint
+Moreto Donna Diannájában, aki úgy látszik, szeme előtt lebegett. Nem egy
+büszke, fennhéjázó bölcselkedő leány átváltozása ez, de egy zavart lélek
+félelme vagy egy vérkeringési bajban szenvedő beteg kedélyállapotja, aki
+felindulásában mindenre kész. Ez mindenesetre sem lélektani, sem költői
+felfogás. E mellett a mű nem úgy van írva, hogy a néző tulajdonkép
+tudja, mikor kezdődik az álom s ami még különösebb, az álom eseményei
+indokoltabbak, mint az ébrenlété. Különben ez is vígjáték akart lenni s
+nagyon is komoly dráma lett, a szerző valami nagyon költőivel akarta
+meglepni a közönséget s nagyon is költőietlen labirintba tévedt.
+
+Íme e drámai új irány legfőbb művei. Mi nem vonjuk kétségbe Rákosi
+tehetségét, jövője felett sem törünk pálcát – jósolgatni különben sem a
+kritika tiszte – de annyi bizonyosnak látszik előttünk, hogy ez irány
+nem szülhet jó drámát s hogy mégis nem egy követőre talált, az valóságos
+kórjel. S csodálatos, Rákosi egyik utánzója, Dóczy, _Csókjával_ sokkal
+több tetszést aratott, mint maga a mester bármelyik művével. E
+vígjátékot az Akadémia megjutalmazta, ami mutatja, hogy elég engedékeny,
+de ha már tette, jobb lesz vala, ha mással irat róla bírálatot s nem
+Tóth Kálmánnal, aki népszerű drámaíró lehet, de mindenesetre gyönge
+kritikus.
+
+E mű alapszeméje egy kissé erkölcstelen s egy kissé nem igaz. Azt akarja
+bebizonyítani, hogy minden ember: férfi, nő, ifjú vagy öreg, házas vagy
+férjes, szerelem dolgában tilosban vadász, ha szükség készti vagy
+alkalom csábítja. S mi furcsán bizonyítja be ezt két főszemélyében! Egy
+ifjú király, aki csak nemrég nősült, szereti nejét, udvarában nem tűri a
+tilos viszonyt és csókot, fogadni kész udvara erkölcsiségére s elhagyva
+azt, álruhában tér vissza, hogy mindent kikémleljen, először is maga
+esik tilos viszonyba s egy paraszleányt, akit a csókolózásért
+megbüntetett, maga akar összevissza csókolni, sőt oly őrjöngő felindulás
+martaléka, ami igen heves szerelemről tesz tanuságot. Minő szükség
+készti? Csak nem az, hogy fogadását elveszítse. Minő alkalom csábítja? A
+parasztleány nem igen kínálgatja szerelmével, aztán könnyen megismerheti
+benne a királyt s a királyi kert nem éppen legalkalmasabb hely ily
+kalandra. De mindamellett a király szereti nejét. Hát neje, a szende
+spanyol királyné mit csinál? Ezt, úgy látszik, a spanyol udvari szigorú
+szabályok éppen semmiben sem akadályozzák. Elhisz egy mesét, tudniillik,
+hogy van egy zsidó, a legrútabb ember a világon, de a világ legnagyobb
+gyémántját bírja s ezt a világ legszebb asszonyának akarja adni, ha őt
+megcsókolja. Lejön éjjel a kertbe, meg is csókolja a zsidót, tulajdonkép
+férjét, aki őt parasztleánynak gondolja. Természetesen nem ismernek
+egymás hangjára, pedig sok mindent összebeszélnek. Ennél hóbortosabb
+históriát a legrosszabb bohózatban sem láthatni. Valószínűségről,
+jellemrajzról szó sincs az egész műben. A szerző minden egyéb, csak nem
+objektív. Mindig maga beszél személyei helyett. Az egész mű lírai
+verseny, élcek és ötletek pattogása s ezek között vannak sikerültek is;
+csakhogy a nyelv és verselés magyarsága kissé hasonlít a _Faust_
+fordításához ugyancsak a szerzőtől, amelynek magyartalanságát ezelőtt
+két évvel eléggé kimutatta e folyóirat. A cselekvény a
+valószínűtlenségek halmaza, melyben minden abszurdumot álruhának s az éj
+sötétének kell indokolni. Valódi bujósdi gyermekjáték az egész
+bonyodalom. Dóczy, úgy látszik, megirigyelte a _Szentivánéji álom_
+összevisszaságát, csakhogy ott egy növény nedvének varázsa költi fel a
+szívben élő, bár nyugvó szenvedélyeket s az álom szeszélye fejezi ki a
+kedély igaz titkait. Dóczy művének vége, midőn elhitetik a királynéval,
+hogy mindez csak álom volt, költőietlen másolata Shakespeare legköltőibb
+bohózatának. Valóban e drámai új irány nem egy szülöttéről elmondhatni
+Horatiussal: velut ægri somnia. Mi tetszett hát mégis e műben, hogy
+annyiszor adatott színpadunkon? Akárki könnyen kitalálhatja. Tetszett
+benne néhány lírai hely, különösen a csók dicsőítése, amely ily alakban
+ugyan nem illlik a parasztleány szájába, ha jól emlékszünk,
+reminiszcencia is, de mindenesetre jól van írva, aztán tetszett az erős
+csókolózás, amelyet színészeink egész virtuózitással érzékítettek és
+végre egész tűzbe hozta a karzatot az a jelenet, midőn a parasztleány
+kedvéért felmász a fára az udvari pap, hogy neki almát szakítson, a
+leány pedig elveszi a lajtorját s a pap a fán akad. Ez volt a
+legtermészetesb, a legérthetőbb az egész műben, a többiből nagyon
+keveset értett mívelt és nem mívelt közönség, mert a mű kuszált és
+zavaros meséje még olvasva sem éppen könnyen felfogható. S végre
+legtöbbet tett e mű sikerére nézve a hírlapok szertelen dicsőítése. Oly
+dicsőítéssel üdvözölték a szerzőt a pesti magyar és német lapok,
+aminőben a legnagyobb magyar költők, Vörösmarty, Petőfi és Arany legjobb
+művei sem részesültek. Mindenki sietett megnézni e híres művet; némelyek
+azért, hogy elmondhassák: láttam, de keveset ér, mások pedig azért, hogy
+hódolva a csinált közvéleménynek, felkiálthassanak: valóban nagyszerű!
+
+Nem csoda, ha ilynemű siker reményében a _Jóslat_ szerzője is ez
+irányhoz csatlakozott. Hanem szerencsére nyelvet és verselést nem
+Rákosi- és Dóczytól tanult, hanem Vörösmartytól, sőt a harmadik felvonás
+első jelenete, midőn a fiatal papnők és főpapnő megjöttének örülnek,
+hangban igen nagyon hasonlít _Csongor és Tündé_ben a tündérek
+párbeszédéhez. Hogy illik-e ide e hang, az egészen más kérdés, de annyi
+bizonyos, hogy Csiky jambusai eléggé hangzatosak, nyelve is szabatos s
+éppen nem magyartalan vagy keresett, azonban általában véve inkább
+lírai, mint drámai nyelv. Csiky, ha szerét teheti, nagyon szeret
+ömledezni s minthogy jellemrajzai nagyrészt absztrakciókból állnak s
+főszemélyei passzív természetűek, akik csak sóhajtoznak, erre nagyon is
+tág tere nyílik. Egyébiránt művének lírai szépségei nem valami
+nagybecsűek, gyakran csak közhelyek s olykor az iskolás erőlködés is
+megérzik rajtok. Például:
+
+              Feledni téged!
+  Felejti-é holdját az ég? Felejti
+  A bujdosó vezérlő csillagát?
+  Felejti-é a tengert a folyó?
+  Felejti-é virágait a méhe?
+  Feledni tudná életét a lélek?
+  Feledni tudnálak én tégedet.
+
+Amit Csiky újabb drámaíróinktól tanult, az nem más, mint az, hogy
+vígjátékot akarván írni, ne írjon az ember vígjátékot, hogy vígjátéka
+tárgyát ne a jelenben keresse, hanem a multban, a mesés korban, azonban
+ne tiszteljen semmiféle hagyományt, hogy a cselekvény annál költőibb,
+mennél kevesebb benne a józan ész és valószínűség, hogy mesterkedjék
+egész erejéből, de az emberi szív tanulmányára és rajzára minél
+kevesebbet adjon.
+
+A _Pesti Napló_ pedánsoknak nevezte az akadémiai bírálókat, mert tiszta
+vígjátéki pályázaton nem méltányolhattak egy nem vígjátékot. «Nem
+vígjáték! – úgymond – oh, ti pedánsok! Persze Venus nem csillag, hanem
+bolygó, de fényesebb a csillagnál.» Azonban később észre vévén, hogy
+mégis csak együgyűség ezt vitatni, egyet kanyarodik s így szól: «Egy
+akadémiai bírálónak méltó ambiciója lehet a dolgon fordítani, mondván:
+ez a munka nem tiszta vígjáték ugyan a molièri szabályok értelmében, de
+ha a _Sok hűhó semmiért_ című shakespearei vígjátékból absztrahálunk
+szabályt, a _Jóslatot_ könnyűszerrel megkoszorúzhatjuk». A _Pesti
+Napló_, úgy látszik, azt hiszi, hogy Molière csak bohózatokat írt s
+nincsenek oly művei, amelyekbe komoly elem vegyül, sőt az úgynevezett
+fensőbb vígjátékot, amely bizony nem kacagtató, nem éppen Molière
+teremtette volna meg. Való, hogy Shakespeare némely vígjátékaiban vannak
+komoly fordulatok, de a legjobbak sokkal derűltebbek, sőt hajlóbbak a
+bohózatos felé, mint Molière fensőbb vígjátékai. Való, hogy a _Sok hűhó
+semmiért_ című vígjátékban egy fordulat komoly összeütközést idéz elő,
+de a mű kezdete oly derűlt hangulatba ringatja a nézőt, a komikai és
+humoros alakok annyira mérséklik a komolyabbakat s a herceg testvérének
+gonosz cselszövényét annyira meggyengítik a kitűnőleg rajzolt és
+elhelyezett törvényszolgák, hogy ott, ahol komoly fordulat kezd
+beállani, éppen nem tarthatunk a tragikai katasztróftól. Sőt az, hogy a
+herceg testvére gonosz csínyét nem az okos, hanem az együgyű emberek
+leplezik föl, éppen komikai vonás. Már maga a mű címe és alapeszméje,
+hogy egy kis semmiség mennyi nevetséges és komolynak látszó bajt okozhat
+a gyönge embereknek, megőrzi a néző kedélyét a komolyabb felindulástól.
+Azonban nem szükség csak Molière- és Shakespearere tekintenünk. Mióta
+vígjátékot írnak, bizonyos pontig a komoly elem sohasem volt belőle
+kizárva. Már Horatius megmondotta, hogy a vígjáték néha elkomolyodik.
+Minden attól függ, hogyan vegyíti a költő az elemeket, művének van e
+komikai alapeszméje s főszemélyeiben erősb vagy finomabb komikai vonás.
+S ha e szempontból vizsgáljuk a _Jóslatot_, mit találunk? A mű úgy
+indul, hogy akár tragédia is válhatnék belőle, már tudniillik olyan,
+amilyen. A páthosz fuvallatát érezzük és erős vagy legalább erősnek
+látszó szenvedélyek akarnak megküzdeni nemcsak a kötelességgel, hanem
+egy végzetszerű jóslattal is. A főpap Adrastos aggódik, hogy a főpapnő
+Olympia szívében szerelem gyulhat föl valaki iránt s csókja férfi ajkát
+érintheti s akkor a jóslat szerint összeomlik a templom; ő Apolló örök
+szűzének szánta a leányt, de ha azé nem lehet, akkor az övének kell
+lennie, mert szereti őt egy elkésett szenvedély egész őrjöngésével. S
+éppen akkor érkezik haza Olympia szerelmesen; egy ifjú, Helios követi.
+Olympia szíve háborog, küzd fogadalmával, de hű marad hozzá. Helios nem
+élhet Olympia nélkül, ki kell őt vívnia az ég ellenére is az isten
+karjai közül. Nem drámai, sőt tragikai motivumok-e ezek? Van-e a
+főszemélyekben, akik a főcselekvényt végrehajtják, még csak árnya is a
+komikumnak s a vénülő főpap, akire bizony ráfért volna egy kis komikum,
+a mű végén nem egy valóságos gonosztettet akar-e elkövetni? A komikum
+csak a mellékszemélyekben és alakokban nyilatkozik, amelyek meglehetősen
+elkoptatott színpadi reminiszcenciák s amelyek nélkül az egész
+főcselekvény megtörténhetnék. Igaz, hogy a mellékdolgok a főcselekvény
+nyakára nőnek, de ez bizonyára nem érdeme a műnek s nem teszi
+vígjátékká.
+
+De ne nézzük e művet vígjátéknak, nézzük drámának s vizsgáljuk ez
+oldalról. Először is feltűnik, hogy a szerző a görög korba tévedve, nem
+elégedett meg a görög mythologiával. Megtanulta újabb drámaíróinktól,
+hogy a hagyományt nem kell tisztelni. «Már maga a mythologia is egy
+képzelt, nem létező világ nekünk, amelyet a modern drámaíró csak nagy
+diszkrécióval használhat – jegyzi meg helyesen Szász Károly e műről
+szólva – s e képzelt világba még egy egészen önkényes s magában is
+abszurd föltevést csúsztatni belé, oly lábbal taposása minden
+tradiciónak, oly hatványozása a képzelt világ képzeleti bővítésének,
+melyet a költő nem merhet soha, melyet Shakespeare sem mert, mert ő a
+képzelt világban is respektálta a tradiciókat.»
+
+Csiky a következő, nem éppen szerencsés leleménnyel toldja meg a görög
+hagyományt. Delphiben, Apolló jóstemplomában minden 20–20 évben négy
+szűzet férjhez adnak; ezek egy évre anyák lesznek és pedig egyik
+ikerleánykákkal, a más három is leányokkal, úgy, hogy a jóstemplomnak a
+négy férjhez adott leány helyett öt leány áll ismét rendelkezésére öt
+csecsemő közül a legszebb, az ikrek egyike, Pythiának van kijelölve s
+mind az öt együtt neveltetik föl. Mikor húsz évet érnek, hogy az előbbi
+eljárást ismételni lehessen, a Pythia-jelöltet kiküldik a világba, hogy
+keressen férjet a másik négy leánynak; maga aztán, ha a világ- és
+férfilátás e nehéz kísértését a nélkül állja ki, hogy szerelemre
+gyuljon, átveszi a Pythia tisztét, a másik négy leányt pedig a kijelölt
+férjeknek odaadják azzal a kötelezéssel, hogy első leánygyermeköket a
+jóstemplomnak szentelik. De [ha] a férjkeresésben a Pythia szerelmes
+talál lenni, ha ajkát férfi ajka éri: vége mindennek, a templom rombadől
+s Delphi dicsősége, Apolló tisztelete oda van.
+
+Ez éppen nem naiv és különben sem igen jól gondolt leleményre volt-e
+szüksége a szerzőnek műve szempontjából is? Mi szükség arra, hogy egyik
+nőnek mindig ikerleánya szülessék. Van-e ennek hatása a mű legcsekélyebb
+mozzanatára is? Mi szükség, hogy megpróbáltatás végett a leendő főpapnő
+bekóborolja a világot. Ezt a mélyebb erkölcsi alapon nyugvó keresztyén
+vallás sem téteti papnőivel. Olympia a nélkül is könnyen találkozhatnék
+Heliosszal. Mi szükség, hogy a főpapnő a többi négy számára férj-keresni
+induljon a világba, midőn egy felhívásra a templomi szép szűzekhez
+örömest csődülnének Görögország ifjai s a mű ügyetlen bonyodalmai így
+még könnyebben megtörténhetnének? De a legnagyobb baj az, hogy a mű
+vallásos és csodás elemeivel a szerző éppen nem tud bánni. Nemcsak a
+nézőket nem ringatja illuzióba, hanem még drámája személyeit sem. A
+főpap hinni látszik Kastal forrása csodás erejébe, a hívek csődülnek
+Delphibe, hogy vigasztalást találjanak s megtudják jövendő sorsukat; a
+jóslat teljesül, a templom összeomlik, de a főpap és papnő kedélyében
+éppen nem nyilatkozik félelem a bosszuló istenségtől, a nép, bár a
+templom összeomlik s így szeme előtt történik csoda, oly félvállról
+veszi a dolgot, mintha valami építőállvány omlott volna össze és
+Görögország hit nélkül marad s éppen a csodák korszakában. Midőn a mű
+végén a papnő férjhez megy, a papok megházasodnak s majdnem az egész
+személyzet megtalálja párját, nemcsak a szerelem ül diadalt a cœlibatus
+felett, hanem egyszersmind a nyers természeti ösztön mindennemű hit és
+erkölcsi hatalom felett.
+
+A főszemélyekben még külső drámaiság sincs s a mű cselekvénye a lehető
+legdurvább, sőt együgyű. Helios és Olympia nem tesznek semmit, csak
+ömlengenek és belső küzdelemben emésztődnek s a végső felvonásban is ott
+vannak, ahol az elsőben. E két személy jeleneteiből semminemű tett nem
+fejlődik ki. Olympia találkozót igér Heliosnak, meg is jelen rajta,
+megvallja, hogy szereti, neki is adja gyűrűjét, de visszautasítja a
+szöktetés tervét, sőt felfogadtatja Heliosszal, hogy másnap megjelenik a
+triposz előtt s amit Apolló a Pythia szája által rendel, azt híven
+követi. Olympia tulajdonkép hű akar maradni kötelességéhez, szívében
+lemondott Heliosról s egy más leányt akar hozzá nőül adni holnapi
+jóslatában. Helios ugyan nem mond le kedveséről, de nem tesz érte semmit
+s elvégre is a véletlen által jut hozzá. Az egész műben csak Adrastos a
+cselekvő személy, de oly dolgokat tesz, amelyek éppen nem hangzanak
+össze azzal, amit akar. Mikor megtudja, hogy Olympia Heliost szereti,
+sőt ez a papnőt szöktetni is akarja egyik barátja segélyével, aki
+szintén egy másik papnőt akar szöktetni, a helyett, hogy egy pillanatra
+se hagyja Olympiát magára vagy éppen elzárja, két hæterát öltöztet fel a
+papnők ruhájába, hogy az ifjak ezeket szöktessék el. Midőn a jósnap
+szertartásai között Olympia elájul, Adrastos látván, hogy Kastal
+forrásának csodatevő ereje nem fog rajta, elhatározza, hogy ő maga
+szökteti el őt a templom kincseivel Egyiptomba. S hogyan hajtja végre a
+szöktetést? Amíg társa összeszedi a templom kincseit, a Parnass hegyére
+hurcolja Olympiát s ott egy barlangba akarja elrejteni, tehát éppen oda
+viszi, ahova gyűlnek az ő tudta szerint is a hívek s köztök Helios,
+föltalálni kedveseiket, akiket a jósige rendelt számukra nőül.
+Természetesen ezek kiszabadítják Olympiát körmei közül s a mű ügyetlen
+cselszövője a legügyetlenebbül megbukik.
+
+Van-e ebben józan ész? Szerző jól megtanulta a magyar dráma új
+irányától, hogy annál költőibb valamely mű, mennél kevesebb benne a
+józan ész. Igaz, hogy a józan ész még nem költészet, de e nélkül még nem
+volt valamire való drámaíró. Nem boncoljuk tovább e művet, nem is
+jósoljuk azt a _Jóslat_ szerzőjéről, hogy nem lehet belőle drámaíró, de
+az bizonyos, hogy e műve inkább csak lírai tehetséget, verselési
+gyakorlottságot, némi párbeszédbeli ügyességet tanúsít, mint drámaírói
+tehetséget. Az is bizonyosnak látszik előttünk, hogy az irány, amelyet
+követ, éppen nem fogja elősegíteni drámaírói fejlődését. Ez irány az
+erőlködés hóbortja, az ízetlenség gőgje, amely ellen ideje valahára
+minél erélyesebben felszólalni a józan ész és jóízlés nevében.
+
+
+
+
+HELYREIGAZÍTÁS DÓCZY «CSÓK»-JÁT ILLETŐLEG.[66]
+
+Tisztelt szerkesztő úr! Az «Ellenőr» vasárnapi számának tárcájában azt a
+megjegyzést olvasom, hogy én annak idejében Dóczy úr «Csók» című
+vígjátékáról a «Budapesti Szemlé»-be egy nagyobb esztétikai tanulmányt
+írtam, amelyet e műnek bécsi sikere teljesen megcáfol. Nem bocsátkozom e
+mű bécsi sikerének boncolatába, hogy t. i. mennyiben segítették azt elő
+bizonyos külső körülmények; nem vizsgálom: vajjon az «Ellenőr»
+tárcaírója híven idézi-e mindazt, amit e mű pesti sikerének okairól
+mondottam; mellőzöm azt is, hogy a bécsi kritika, bár más szóval,
+lényegben ugyanazt mondja, amit én mondottam, hogy e műnek, mint
+drámának, csekély becse van, cselekvénye és jellemrajza komolyan szóba
+sem jöhet, az egész egy lírai verseny, élcek és ötletek pattogása,
+amelyek között vannak sikerültek is. Annyira meg vagyok győződve e mű
+drámai csekély becséről, oly kevéssé tekintem azt vitás kérdésnek, hogy
+reám nézve tökéletesen közönyös, bárki bármennyire kárhoztatja is
+bírálatomat.
+
+Azonban egy pont iránt nem vagyok közönyös s éppen csak ezért szólalok
+fel. Restelném, ha valaki elhinné, hogy én Dóczy úr «Csók»-ját bárminő
+szempontból érdemesnek találtam egy nagyobb tanulmányra. A dolog másként
+áll. A «Budapesti Szemle» 18-dik számában «Színházi Szemle» cím alatt
+bírálat alá vettem újabb drámairodalmunk azon irányát, amely Shakespeare
+leggyöngébb műveinek leggyöngébb oldalait utánozza, emellett éppen
+Shakespeare ellenére elhanyagolja, sőt nem is tartja szükségesnek az
+emberi szív és viszonyok hű rajzát s a cselekvényt annál költőibbnek
+hiszi, mennél inkább hiányzik benne a józan ész. Ez irányt bírálva, a
+többik között természetesen a Dóczy úr vígjátékáról is kellett írnom,
+mint ez irány egyik képviselőjéről és írtam is róla másfél ívnyi
+cikkemben nem egészen két lapot. Ennyi ami igaz, sem több, sem kevesebb.
+
+Szíveskedjék, tisztelt szerkesztő úr, e sorokat becses lapjába fölvenni.
+Budapest, márc. 5. 1877.
+
+Teljes tisztelettel _Gyulai Pál_.
+
+
+
+
+PETŐFI ÉS A M. T. AKADÉMIA.[67]
+
+Tisztelt szerkesztő úr! A Manasszes-féle Petőfi-mondának ugyan
+végeszakadt; de a Petőfi emlékét úgy most, mint régebben, folyvást
+kísérti bizonyos Manasszes-féle szellem. Hiszen «Szibéria és az
+ólombánya» is Pestről származott Erdélybe, az itteni álmodozás ott
+hazugsággá alakult s visszakerülve itt mint valóságot kezdették hinni.
+De hadd térjek a dologra.
+
+Az «Üstökös» jún. 17-iki számában «Muszka rajzok: Hogy becsülik meg a
+poétákat Oroszországban» című cikkben K-s M-n összehasonlítván Puskin és
+Petőfi sorsát, a többi között ezt mondja: «Petőfi dalait nem méltatták
+semmi figyelemre országunk nagyjai, azok a kunyhók között elhangzottak:
+senkinek sem jutott eszébe költőjüket megjutalmazni, még a tudós
+társaságnak sem.»
+
+Ebből egy betű sem igaz. Hogy az Akadémia 1858-ban (1848 óta első
+nagygyűlésen) a nagy-jutalommal tüntette ki Petőfi munkáit, azt mindenki
+tudja, de ha netalán az «Üstökös» kétkednék benne, álljon itt az
+Akadémia 1858-dik nagygyűlése jegyzőkönyvének VI-dik pontja:
+
+«Következvén a nagyjutalmi ügy tárgyalása, _Czuczor Gergely r. t. a
+nyelvtudományi osztály_ jelentését olvasta az 1843/48-ki évkörben
+megjelent szakbeli legjobb munkákról, mely szerint akadémiai nagy
+jutalomra 200 aranyban _Petőfi Sándor költeményei_, Pest, 1847., a
+Marczibányi-féle 50 aranyas jutalomra pedig _Fogarasi Jánostól_ «_A
+Magyar Nyelv Szelleme_», Pest, 1844. ajánltatnak. Helybenhagyatott;
+kéretvén a T. Igazgató Tanács, hogy az első jutalmat, nem élvén többé
+szerzője, a költő fiának kiadatni méltóztatnék.»
+
+Hogy az Akadémia 1858 előtt miért nem jutalmazhatta meg Petőfi
+költeményeit, az kitűnik magából a jegyzőkönyvből. Petőfi 1844-ben adta
+ki költeményeinek első kisebb gyüjteményét, 1845-ben ennek folytatását
+és végre 1847-ben nagy gyüjteményét, amely magában foglalta a két első
+gyüjteményt és némely önállóan megjelent műveket is. A nagyjutalom hat
+évenkint szokott kiadatni s így az Akadémia Petőfit a legjobb akarat
+mellett is csak 1849-ben jutalmazhatta volna, azonban akkor nem
+tarthatván nagygyűlést, az elmaradt jutalmat csak 1858-ban adhatta ki,
+amidőn a nagygyűlés tartása megengedtetett. A 200 arany jutalom ki is
+adatott fiának, akinek egyedül ez tette atyjáról maradt örökségét, azzal
+az ezer forinttal együtt, melyet Pfeiffer fizetett az általam kiadott
+«Vegyes művek»-ért.
+
+Az sem igaz, hagy Petőfit országunk nagyjai semmi figyelemre nem
+méltatták s csak a kunyhók becsülték. Eötvös elég országnagy volt mind
+rangjára, mind politikai és irodalmi állására nézve és 1846-ban [!] ő
+írt egy egész cikket Petőfi mellett. Petőfi dalait éppen úgy énekelték a
+szalonokban, mint másutt, midőn a negyvenes években a magyar dalok
+divatba jöttek s munkáit a hazafiasb magyar arisztokrácia éppen úgy
+ismerte, mint a középosztály és sokkal inkább, mint a szoros értelemben
+vett nép. Ha Petőfi csak a kunyhók kedvence lett volna, Emich bajosan
+vette volna meg költeményeit örökre és semmi esetre sem adta volna ki
+oly díszesen.
+
+Az igaz, hogy Petőfit sem kis, sem nagy úr, sem pedig a kunyhók lakója
+nem kínálta meg pénzzel, de azt Petőfi el sem fogadta volna. Azonban
+ilynemű jutalomra talán az «Üstökös» sem gondolt. Petőfi munkái ügyében,
+csak egyszer folyamodott nem könyvárushoz, de az sem volt magánszemély;
+1849-ben Kossuthnak, mint a magyar kormány elnökének, azt az ajánlatot
+tette, hogy 1848/49-ben írt költeményeit vegye meg az állam kinyomatás
+végett, minthogy a könyvárusok semmire sem vállalkoznak. Kossuth nem
+teljesítette Petőfi kérését, azonban később Szemere, a Csengery
+közbenjárására, megtett annyit, hogy «Honvéd» című költeményét megvette
+az állami pénztárból 500 forinton, kinyomatta és kiosztotta a
+hadseregben.
+
+De elég erről ennyi. Soraim közlését kérve, maradtam teljes tisztelettel
+
+Budapest, jún. 24-én, 1877.
+
+_Gyulai Pál_.
+
+
+
+
+VÁLASZ GRÜNWALD BÉLA ÚR NYILT LEVELÉRE.[68]
+
+Bizonyára önmegtagadásunknak s a szerző iránti figyelmünknek adtuk
+jelét, midőn a fennebbi cikket e folyóiratba fölvettük. Senkitől sem
+vesszük rossz néven, legkevésbbé a megbírált írótól, ha a _Budapesti
+Szemle_ nézeteiben nem osztozik, bírálatait nem helyesli, sőt
+ellenbírálatra fakad. De hogy ez ellenbírálatokat éppen mi adjuk ki,
+amidőn annyi más lap van, amelyek örömest fölvesznek mindent, ami a _B.
+Sz._ ellen szól; hogy dolgozótársaink ellen írt és meggyőződésünkkel
+ellenkező cikkek közlését kötelességünknek tartsuk: azt ugyan jogosan
+tőlünk senki sem kívánhatja. Így lehetetlenné válnék a szerkesztés,
+nemcsak elvi, hanem más tekintetben is. Az ellenbírálatok kiadása nem a
+kötelesség kérdése, amint sokan hiszik, hanem csak a figyelemé, amellyel
+a körülményekhez képest, valamely ügy vagy személy iránt viseltetünk.
+
+Íme az ok, amiért önmegtagadással is kiadtuk Grünwald úr ellenbírálatát.
+De éppen azért óhajtjuk vala, ha jobban védi saját ügyét, ha
+ellenvetéseinket pontonként cáfolja, ha kevesebbet beszél magáról s
+többet arról, ami a dologra tartozik. Grünwald úr, mint író, egész
+áldozatnak képzeli magát, pedig még eddig írói pályáján sokkal több
+méltánylattal találkozott, mint gánccsal; személyeskedésről panaszkodik,
+holott a _B. Sz._ bírálója csak munkájáról, írói egyéniségéről szólt s
+benne a magánszemélyt még távolról sem érintette; nagy önérzettel
+emlegeti, hogy a valót, a reális életet akarja _bevezetni_
+publicisztikánkba, mintha eddig minden magyar publiciszta léha álmodozó
+lett volna; senkit sem tart jogosultnak munkája bírálatára, aki
+közvetlen tapasztalatok után nem ismeri a felvidéki viszonyokat, de
+ugyanakkor munkáját nemcsak a Felvidék, hanem az egész ország
+ismertetésének hirdeti, amelyet nem közvetlen tapasztalatok után ismer;
+némi úrias szenvelgéssel hánytorgatja, hogy ő nem professzionátus író,
+nem keres irodalmi sikert, nem kedveli a banális dicséreteket, nem
+bosszankodik a kedvezőtlen bírálatért, mintha bizony a bírálatot az író
+kedvéért írnák s nem a közönség számára valamely eszme vagy ügy
+érdekében.
+
+Nem háborgatva Grünwald úr fennhéjázó képzelgéseit, áttérünk arra, ami
+ellenbírálatában inkább a dologra tartozik.
+
+Grünwald úr először is azzal vádolja a _B. Sz._ bírálóját, hogy
+ferdített, mondatait megcsonkította s olyasmiket fogott reá, amiket nem
+mondott vagy nem úgy mondott. Mi figyelmesen összehasonlítottuk a
+röpiratot a bírálattal, de Grünwald úr vádját nem találtuk alaposnak s
+minthogy vádja támogatására ő maga nem hoz fel semmit, fölmentve érezzük
+magunkat a további fejtegetéstől s mint ő, a figyelmes és elfogulatlan
+olvasóra bízzuk az ítéletet.
+
+Grünwald úr másik fontos vádja az, hogy a _B. Sz._ bírálójának lelkét
+nem kapta meg ellenállhatatlanul az a nagy tény, amely a munka tárgyát
+képezi s a helyett, hogy ezzel foglalkozott volna, holmi
+kicsinyeskedésre vetemedett. E vádnak, ha van valami értelme, nem lehet
+más, mint az, hogy a bíráló nem a tárgyat bírálta, hanem a tárgyalást,
+hogy nem a tárgyalás szabatossága, ereje határozza meg valamely munka
+becsét, hanem a tárgy fontossága. E szerint igen könnyű volna a tudomány
+és irodalom bármely ágában kitűnő és remek munkákat írni s a kritikának
+nem volna más tiszte, mint vizsgálódni: vajjon elég fontos, nagyszerű-e
+a tény, amelyet valamely munka tárgyal, aztán lelkesülni rajta és
+lemondani a tárgyalás megítéléséről, mint kicsinyeskedésről. De vajjon a
+_B. Sz._ bírálója nem ismerte-e el a munka tárgyának fontosságát s
+vajjon nem éppen azért hibáztatta-e a tárgyalás modorát, túlságait,
+ellenmondásait, tévedéseit, mert méltatlanok a tárgy fontosságához s
+károsak éppen arra a célra nézve, amelyet a szerző el akart érni?
+
+De Grünwald úr nemcsak kicsinyeskedéssel vádolja a _B. Szemlét_, hanem
+könnyelműséggel, tájékozatlansággal és nyegleséggel is. Mélyen sértve
+érzi magát, hogy rajza hűségét kétségbe hozta a bíráló; csodálkozik,
+hogy oly viszonyokról és állapotokról mert írni, amelyeket közvetlen
+tapasztalat útján nem ismer, amelyekkel abszolute nem foglalkozott;
+hibáztatja a szerkesztőt, aki ily bírálatot nem átallott kiadni s azt
+hiszi, hogyha egy író, aki Afrikában nem járt, valamely afrikai híres
+utazó könyvéről így írna, bírálatát bizonyára visszautasítanók. Grünwald
+úr túlozni, kicsinyleni szeret mindent s ha heve elragadja, éppen úgy
+elfeledi a következetességet, mint nem tud különböztetni. Mondotta-e
+csak egy szóval is a bíráló, hogy Grünwald úr ez vagy amaz adata azért
+nem való, mert ő közvetlen tapasztalat útján, vagy más forrásból máskép
+tudja a dolgot? Nem. A bírálatban egyetlen egy oly állítás sincs,
+amelyhez a Felvidék viszonyainak részletesb ismerete volna szükséges,
+mint amennyi a Grünwald úr könyvében is található. A bíráló a való
+tényállást kereste. Ezt nem lelte meg a könyvben, nem azért, mintha a
+szerző valótlant akarna mondani, ezzel nem is gyanúsította, hanem azért,
+mert modorában van annyira túlozni, hogy ahol valamit fehérnek akar
+feltüntetni, ott mindent fehérré, a hol feketének ott mindent feketére
+fest. A bíráló a munka belső ellenmondásaiból indult ki s e szempontból
+hozta kétségbe a rajz hűségét s így bármely afrikai híres utazó könyvét
+is bírálhatja oly ember is, aki sohasem járt Afrikában. Grünwald urat
+elragadta az izgatói hév, ahol könyvében a magyar kormány
+gyámoltalanságát akarta bebizonyítni, oly nyomorúltnak, tehetetlennek
+rajzolta a pánszláv pártot, amely egy csapással megsemmisíthető, ahol
+pedig a párt veszélyességét szándékozott kimutatni, oly ügyesnek,
+befolyásosnak és áldozatra késznek tüntette föl, hogy megsemmisítése
+éppen nem látszik oly könnyűnek. A párt terjedésének indokait is ily
+ellenmondóan magyarázza; hol tagadni, hol elismerni látszik a
+nemzetiségi eszmék és demokráciai intézmények hatását, sőt fennebbi
+nyilt levelében is egy tényt annyira általánosít, oly rózsás színben
+tünteti föl a dolgokat, mintha nem ő volna az, aki egész erejéből
+kongatja a vészharangot.
+
+Ez ellenmondásokat hibáztatta a bíráló Grünwald úr könyvében s
+egyszersmind megrótta modorát, amely dúslakodik az elégedetlenségben,
+amelynek örömet látszik adni a zúgolódás korlátlan kiöntése, felfogását,
+amely az intéző férfiakban csak képtelen és tehetetlen bábokat lát,
+amely nem akar ismerni nehézségeket, nem törődik az akadályokkal,
+könnyűnek hiszi minden magában helyes gondolat kivitelét s nem veszi
+semmibe azt a hosszú utat, amely egy helyes eszmét, ennek a politikai
+intézményekben megvalósításától elválaszt. A bíráló ez állítását
+indokolni is igyekezett és példát hozott fel a felekezeti kérdések
+kényességére nézve, amelyekkel a szerző könnyen szeretne elbánni.
+
+Mindezt Grünwald úr mellőzi válaszában s cáfolat helyett gúnyos
+csodálkozását fejezi ki, hogy mily furcsa bíráló a _B. Szemle_ bírálója,
+aki nem emel kifogást a munka alaptételei ellen, az orvosszereket is
+helyesli s mégis hibáztatja a munkát s éppen nem magyarázza meg azt a
+magasabb álláspontot, amelynek hiányát megrótta a szerzőben. Grünwald úr
+szerint, úgy látszik, csak a teljes méltánylat vagy a teljes hibáztatás
+a valódi kritika s azt a kritikát, amely a körülmények szerint hol
+méltányol, hol hibáztat, egészen haszontalannak hiszi. Valóban a bírálat
+helyeselte a munka alaptételeit és javaslatait, tudniillik, hogy a
+felvidéki tótságnál a nemzetiségi kérdés nem vált oly veszélyessé, mint
+az oláhok és rácok között, hogy elfajulásának elejét venni inkább lehet
+kilátásunk, hogy e célra elsősorban a közigazgatás erélyesb vezetéséről
+kellene intézkednünk s aztán a jövőre gondolva az elemi iskolákat és
+tanítóképző-intézeteket magyar szelleműekké alakítanunk át, de
+egyszersmind hibáztatta a felvidéki viszonyoknak zavart, egymásnak
+ellenmondó rajzait s azt a túlzást és szenvedélyességet, amelyet szerző
+egész munkáján elönt. Vajjon e két dolog ellenkezik-e egymással? A
+bíráló nagyrészt egyetértett a szerzővel az orvosszerekre nézve is, de
+hibáztatta a módot, amely szerint a szerző azokat alkalmaztatni kívánja,
+a részletekkel nem törődve, az akadályokat nem tekintve. Vajjon e két
+dolog nem összeegyeztethető-e? Vajjon nincs-e bennök kifejezve az a
+magasabb szempont is, amelyeket Grünwald úr teljességgel nem akar
+megérteni, tudniillik bizonyos tárgyilagosság, amely kiemelkedik a helyi
+tapasztalatok és érzelmek köréből, bizonyos behatóbb és nyugodtabb
+fölfogás, mely nem esik hol a pesszimizmus, hol az optimizmus
+zsákmányául.
+
+Grünwald úr sokat emlegeti a reális életét, a tényleges viszonyokat,
+amelyekből kiindul és szánakozva tekint reánk, akiket ideológoknak tart.
+De nekünk úgy tetszik, hogy ő sokkal inkább ideológ, mint mi s
+Magyarország reális viszonyait, legalább egy pár főpontra nézve, éppen
+nem veszi tekintetbe. Mindnyájan óhajtjuk a rendszeresebb nemzeti
+politikát s a magyar állam eszméjének erősb érvényesítését, amennyiben
+viszonyaink közt lehetséges. De Grünwald úr szemei előtt mindig külföld
+leghatalmasb államai lebegnek s ami ott lehetséges, nálunk is
+lehetségesnek hiszi. Hajlandó oly politikát javasolni, aminőt Bismarck
+követ Elszászban s a vallásfelekezetek iránt is hasonló eljárást
+követel, de igenis kirívó egyoldalúsággal csak a protestánsokra nézve.
+Grünwald úr tapasztalván, hogy a felvidéki pánszlávok a protestáns
+autonómiát saját céljokra zsákmányolják ki, az 1791: XXVI. törvénycikket
+módosíttatni kívánja s fennen hirdeti, hogy mennél nagyobb veszély a
+protestáns autonómia az államra nézve, az állam annál nagyobb veszély a
+protestáns autonómiára nézve. De, habár hasonló jelenséget tapasztal a
+katholika egyházban is, habár elmondja, hogy a pánszláv párt befolyást
+gyakorol a bécsi Pazmanæumban, kezében van a primás nagyszombati
+tanítóképző-intézete, hogy az esztergomi és nyitrai egyházmegyék tót
+részeiben akadálytalanul foly a pánszláv izgatás, mindamellett nem az
+illető püspököt támadja meg, hanem csak a kormányt, hogy miért nem
+figyelmezteti őket kötelességökre s éppen nem hajlandó Bismarck-féle
+rendszabályokat ajánlani a katholikus püspökök irányában. Következetes
+politika-e ez s vajjon a protestánsok irányában annyira ki van-e merítve
+minden eszköz, hogy bajainkat még felekezeti viszályokkal is
+sokszorozzuk?
+
+Nem akarunk Grünwald úr nyilt levelének minden pontjára válaszolni, csak
+a legfőbb pontokban védjük e folyóiratot és bírálóját.
+
+Grünwald úr azt mondja, hogy mi rossz néven vettük Bittóval, Szapáryval
+és Tiszával való megelégedését. Ez nem áll, mi csak Andrássy torzképét
+nem helyeseltük. Ha csak abból ítéljük meg államférfiainkat, hogy a
+Felvidékre nézve mit és mit nem tettek, akkor Deák bizonyára éppen úgy
+eltörpül Grünwald úr szerint Bittó előtt, mint Andrássy szemben
+Szapáryval. De hogy Andrássy miniszterelnöksége alatt is történt valami
+a Felvidék érdekében, azt a Grünwald úr könyvéből is kimutathatni. A
+felvidéki középiskolák hazafias szellemét általában dicséri Grünwald úr
+is és elismeri, hogy mindjárt a magyar minisztérium megalakulásakor
+elmozdíttattak belőlök a pánszláv érzelmű tanárok, azt is elismeri, hogy
+a kiegyezkedés tette lehetővé a nemzetibb politikát s így Andrássynak e
+tekintetben is érdemei vannak. De Andrássy mint közös miniszter szintén
+befolyt arra, hogy Bécsben a föderáció felé hajló államférfiak felül ne
+kerekedhessenek, amit bizonyára a Felvidék érzett volna meg leginkább.
+
+Egyébiránt mi nem védjük államférfiainknak se mult, se jelen
+mulasztásait a felvidéki ügyekre nézve, a közigazgatás erélyesb
+vezetését is óhajtjuk, de azt hisszük, hogy különbség van az erély és
+erőszak között, valamint a tevékenység és meggondolatlanság között is s
+a nehézségek megvetése nem egy legyőzésökkel. Szívesen elismerjük
+Grünwald úr könyve jó oldalait, méltányoljuk tehetségét és buzgó
+hazafiságát, sőt őszintén köszönjük, hogy a kérdést szőnyegre hozta s
+nagy körben figyelmet ébresztett iránta. De újra ismételjük, ha rossz
+néven veszi is Grünwald úr tanácsainkat, hogy bizonyos tárgyilagosság,
+némi nyugodtabb felfogás nem fog ártani neki, ha akár író, akár
+államférfiú, akár csak izgató akar is lenni. S ha Széchenyire
+hivatkozik, mi is ugyanezt tesszük s ajánljuk figyelmébe Széchenyinek
+1842-ben az Akadémiában elmondott beszédét, amely szintén a nemzetiségi
+kérdésről szól s az óvatosságot és eszélyt teljességgel nem tartja
+ideológ kozmopolitizmusnak.
+
+
+
+
+A SZERKESZTŐ JEGYZETEI VOLF GYÖRGY VÁLASZÁRA.[69]
+
+Minden csonkítás nélkül, egész terjedelmében veszi itt az olvasó Volf úr
+válaszát, amelyet éppen oly gőgös önteltség és durva hang jellemez, mint
+majd minden polémiáját. A dolog érdemére nézve V. jegyű bírálónk
+bizonyára meg fogja tenni észrevételeit, ha szükségesnek látja, azonban
+a magunk részéről egyet-mást addig sem hagyhatunk szó nélkül.
+
+Volf úr nagy ortológus és évek óta a legharsányabb hangon hirdeti a
+_Nyelvőr_ben: ne újíts, magyar, de úgy látszik, hogy más tekintetben
+nagy kedvelője a gyökeres újításoknak. Meg akarja változtatni nemcsak a
+magyar, hanem a külföldi irodalmaknak egy régi szokását, amúgy könnyedén
+elítélve az irodalmi névtelenséget és Schopenhauerrel gyávának,
+nyomorultnak, becstelennek nevezve mindenkit, aki névtelenül írt, ír és
+írni fog. S ez még nem elég. Úgy látszik, a polémiában is némi új
+szokást akar meghonosítni. Szerinte először is szükséges, hogy a
+polémikus dicsérgesse a maga nagy szellemi erejét, tudományát; másodszor
+másban némely nem teljesen szabatos kifejezést, de amelyek a dolog
+lényegén mit sem változtatnak, ráfogásnak, hamisításnak bélyegezzen,
+azonban magát följogosítva érezze a valóságos ráfogásra is; harmadszor
+ellenfelét folyvást bosszúállónak, személyeskedőnek, igazságtalannak,
+illetéktelennek nevezve, csak arról szóljon, amit fölvilágosítani vagy
+megcáfolhatni vél, de a sokkal számosabb és lényegesebb ellenvetésekről
+teljesen hallgasson s mintha azok figyelemreméltók sem volnának,
+packázva vesse oda: minderre nem érek rá, inkább ráhagyom, hogy neki
+legyen igaza. Íme, az ósdi és újító Volf kettős arca! De úgy hisszük,
+hogy Volf úr ortológiája minden ízetlenségével együtt hamarább válhatik
+a stiliszták katekizmusává, mint irodalmi újításai a kritika kodexévé.
+
+Volf úr az irodalmi névtelenséget gyalázatos visszaélésnek tartja s azt
+mondja, hogy ezért mindeddig csak korlátoltságot vágtak a fejéhez, de
+igazi, elfogadható okot egyetlen egyet sem tudtak mondani. Nem tudjuk,
+hogy Volf úr mikor és hol fejtette ki elméletét a névtelenségről, de azt
+tudjuk, hogy a névtelenség védelmére nálunk is, másutt is sok mindent
+összeírtak s hoztak föl oly okokokat is, melyeket ha Volf úr bölcsesége
+nem fogadhat is el, de megcáfolásuk nem ellenkeznék méltóságával. De
+vajjon ő maga mily okokat hoz föl a névtelenség ellen? Szerinte a
+névtelenség mindig gyanús, a bírálók rendesen azért hallgatják el
+nevöket, mert az olvasó ítéletén erőszakot akarnak elkövetni vagy
+egyenesen nem igazat, vagy csak módjával igazat szeretnének vele
+valóságos és teljes mértékű igazság gyanánt elfogadtatni, vagy ha az
+igazságot tiszteletben tartják is, azt nem magáért, hanem valami
+mellékes célból szolgálják s éppen azért rejtik el nevöket, mert jól
+tudják, hogy szíve szándéka ítéli el az embert. Szerinte a névtelenség
+káros mind az irodalomra, mind az íróra nézve. Annak silányítja
+tartalmát, mivel gondolatok helyett pajtáskodással és személyes
+herce-hurcával tölti meg, ennek tompítja és sokszor megrontja erkölcsi
+érzékét, mivel fölmenti a személyes felelősség alól. Egyszóval a
+névtelenség valóságos átka az irodalomnak, mert csak a pajtáskodásnak,
+személyes bosszúnak s minden néven nevezendő egyéb alávalóságnak szolgál
+menedékül. Volf úrban a névtelenség gyűlölete valóságos mánia. Neki a
+névtelen bíráló hiába szolgálja a teljes igazságot, már névtelenségénél
+fogva gyanús és szándéka nem lehet tiszta, ellenben, aki aláírja nevét,
+ha nem szolgálja is az igazságot, bizalomkeltő és tiszta szándéka minden
+kétségen felül áll. Azt látszik hinni, hogy a hirlapirodalom és kritika
+minden bajának a névtelenség az oka s mihelyt aláírja nevét az író,
+megszűnik minden fölületesség, igazságtalanság és pajtáskodás. De vajjon
+van-e valami lényeges különbség a legkitűnőbb magyar kritikusok és
+hírlapírók aláírt és névtelen vagy álnevű dolgozatai között s ha van, a
+névtelenség-e ennek az oka? Kölcsey, Vörösmarty, Bajza, Erdélyi, Arany
+stb., gróf Dessewffy Aurél, báró Eötvös, Kemény, Deák Ferenc stb.
+mindnyájan írtak névtelenül vagy álnévvel s névtelen és aláírt cikkeik
+ész és jellem tekintetében általában véve egyértékűek. Hiába nevezi el
+őket Volf úr Schopenhauer szájával gyáváknak, nyomorúltaknak,
+becsteleneknek, e tekintetben már ítélt fölöttük az idő. S vajjon, ha a
+jelent tekintjük, bölcsebbé válnék-e báró Kaas Ivor, ha mindig aláírná
+cikkeit és dühöngőbbé-e Verhovay, ha eltitkolná nevét? Szana Tamás és
+Irmei Ferenc több együgyűséget írnának-e névtelenül, mint írnak nevök
+alatt s vajjon magának Volf úrnak fönnebb közlött és aláírt cikke,
+bárminő tekintetben, fölötte áll-e V. jegyű dolgozótársunk bírálatának?
+Azt a bűverőt, amelyet Volf úr a névaláírásnak tulajdonít, mi sehol sem
+tapasztaltuk.
+
+Azonban nem akarjuk félreérteni Volf urat. Állításaiból ugyan logikaian
+következik mindaz, amit megcáfolni igyekeztünk, de ő tulajdonkép nem ezt
+akarta mondani, hanem azt, hogy mindennemű írói és kritikai fogyatkozás,
+tévedés, sőt bűn kifejlődésére sokkal kedvezőbb a névtelenség, mint az
+ellenkező, mert az írót fölmenti a személyes felelősség alól. De vajjon
+a névtelen cikkért, bírálatért vagy könyvért senki sem felelős-e s a
+szerkesztő és kiadó felelőssége sok tekintetben nem korlátozóbb,
+mérséklőbb-e, mint magáé az íróé? Minden szerkesztő és kiadó sokkal
+nehezebben ád ki névtelen, mint aláírt cikket vagy könyvet, mert ezért
+kevésbbé felelős, amazért pedig a felelősség egész súlya reá nehezedik.
+Éppen azért szerkesztő és kiadó sokkal szigorúabbak minden ily esetben,
+az írók pedig engedékenyebbek s könnyebben állnak reá módosításokra, sőt
+kihagyásokra is. Mindez a névtelenség természetes következménye, amelyet
+Volf úr éppen nem vesz tekintetbe. Éppen azért, ha a névtelenséget
+elítéljük, vagy éppen törvénnyel tiltjuk, elegendő ok nélkül korlátoljuk
+a vélemény szabadságát. Nemcsak arra van jogunk, hogy gondolatainkat,
+véleményünket szabadon közöljük, hanem arra is, hogy oly módon és
+alakban közöljük, ami természetünknek, ízlésünknek és körülményeinknek
+leginkább megfelel. Azt, aki névtelenül akar írni, ugyan miért
+korlátolja az állam és társadalom, midőn sértett érdekeiért mindig
+feleletre vonhatja a szerkesztőt és kiadót, akik az íróért teljes
+felelősséget vállaltak? Az írók részint azért írnak névtelenül vagy
+álnév alatt, mert nem bíznak eléggé magokban, félnek a szégyentől, bár
+néha váratlan nagy sikert vívnak ki, részint pedig azért, mert mint
+politikai cikkírók és kritikusok, természetök miatt vagy állásuk és
+körülményeiknél fogva nem akarják magokat kellemetlenségnek, bajnak vagy
+éppen veszélynek kitenni. Már Bajza megmondotta, hogy vannak éles,
+mélyítéletű, nagy tudományú emberek, de mindemellett is tartózkodók,
+félénkek, néha pedig túlságig szerények, kiktől önszemélyökben vagy nem
+hallhatni semminemű ítéletet, mert hallgatnak inkább, hogysem valakivel
+összeütközzenek vagy legalább való, őszinte ítéletet nem. S vajjon az
+ily férfiaktól Schopenhauernek Rousseautól kölcsönzött paradoxonai
+kedvéért megfosszuk-e az irodalmat? S ha a névtelenség elítélésével el
+tudnánk is nyomni némely léha és nem tiszta forrású cikket, nem
+nyomnánk-e el komoly és nemes törekvéseket is? De mit használna az
+elnyomás, midőn az aláírt léha és rosszakaratú cikkekben azután sem
+volna hiány? Volf úr szűk ajtót akar nyitni a komoly és nemes törekvésű
+íróknak, ellenben tág kaput tár a léháknak és rosszakaratúaknak, akik
+rendesen tolakodók és szemérmetlenek. Minden korban írtak névtelen vagy
+álnevű könyveket, cikkeket, kritikákat s írni fognak ezután is s ami a
+dolgok kényszerűségéből foly, azon nem vehet erőt semminemű filozófusi
+önkény vagy rossz kedv szülte szofizma.
+
+Volf úr el akarná hitetni velünk, hogy az összes külföldi, sőt a magyar
+irodalom is elítéli a névtelenséget s kiírtására törekszik. Ez éppen nem
+áll. Az írók most is, mint régen tetszésök szerint névvel vagy
+névtelenül írnak s a kiadók és szerkesztők nem igen hajlandók, saját
+érdekök ellen, elvkérdéssé fújni föl e kérdést. A magyar irodalomban
+most is éppen oly divatos a névtelenség vagy álnevűség, mint ezelőtt
+negyven évvel s csak egyetlen folyóiratot tudunk, amely elvül látszott
+kitűzni a névtelenség kiküszöbölését. Ez a _Nyelvőr_, de amidőn
+kénytelen volt vele, mégis közlött álnevű cikket, sőt újabban nem retten
+vissza a névtelen cikkek közlésétől sem s így Volf úr saját fészkét
+gyalázza meg, midőn a névtelenségre a becstelenség bélyegét akarja
+sütni. Angolországban mindig szokásos volt a politikai cikkek,
+röpiratok, tudományos és irodalmi bírálatok névtelen írása s bizonyítja,
+hogy a névtelenség éppen nincs szoros kapcsolatban a sajtószabadság és
+nyilvánosság kérdésével. Angolország sajtója és alkotmánya régóta a
+legszabadabb s írói mégis folyvást gyakorolják a névtelenség jogát. Volf
+úr fölhozza, hogy az _Academy_ és _Fortnightly Review_ mindig megnevezik
+közleményeik íróit. Senki sem tiltja, ha az íróknak úgy tetszik. De a
+_Times_on kezdve a legjelentéktelenebb napilapig nem névtelenek-e az
+angol politikai cikkek? S a szemlék, magazinok, hetilapok legtöbbjében
+nem találunk-e névtelen közleményeket s a legrégibb és legtekintélyesebb
+angol szemle az _Edinburgh Review_ minden közleménye nem névtelen-e? A
+német irodalomról Volf úr azt jegyzi meg: mindenki tudja, hogy itt a
+kritikusok mindig megnevezik magokat s elég a _Jenaer
+Literaturzeitungra_ hivatkoznia. Óhajtjuk, hogy Volf úr nyelvtörténeti
+adatai biztosabbak legyenek, mint az irodalomtörténetiek. Ott a
+_Literarisches Centralblatt_ s még egy csoport irodalmi és kritikai lap,
+szemle, melyek számos névtelen bírálatokat közölnek; a német politikai
+lapok mellékletei és tárcái szintén telvék névtelen cikkekkel.
+Franciaországban törvény tiltja a névtelenséget, de, ha jól emlékszünk,
+e törvény III. Napoleon önkényének szüleménye, aki nem elégedett meg a
+kiadóval és szerkesztővel s az írón is bosszút akart állani. De azért
+álnevű könyvek és cikkek itt is jelentek meg s olykor nem a szerzők
+írták alá cikkeiket, hanem oly írók, akik a felelősséget elvállalni
+készek voltak. Minden rendszabály, amely az irodalom és zsurnalisztika
+természetével ellenkezik, eredménytelen és megbosszulja magát.
+
+Szint ily alaptalanok Volf úrnak azon vádjai is, melyekben V. jegyű
+bírálónkat ráfogással, hamisítással igyekszik megbélyegezni. Volf úr a
+_Nyelvemléktár_ IV. kötete előszavában ezt írja az _Érdy-kódex_
+szerzőjéről: «Egy pár adatból azt következtetem, hogy déli
+Magyarországban élhetett vagy talán oda való volt. Ilyen az, hogy
+Prologusában Szlavóniát közel helyhezi s a szlavón vallásos irodalmat
+különösen kiemeli. Ilyen továbbá az is, hogy a _szerencse_ szó néha
+éppen úgy, mint déli íróinknál mindig _szerencsa_ alakban fordul elő.
+Ilyen végre még az, hogy egy helyen a _kutya_ szót gunyhó értelemben
+használja, amit csak valamely délszláv dialektusból sajátíthatott el,
+mert az éjszakiakban e szó tudtommal nincs meg; a déliek közül magam az
+illyrből ismerem». Bírálónk e helyre ezt jegyzi meg: «Nyelvészeti
+ismerete is hiányos lehet annak, ki a IV. kötet előszavában azért
+gondolja délvidéki írónak az _Érdy-kódex_ íróját, mert _szerencse_ mint
+mondja, déli íróinknál általában mindig _szerencsa_ alakban fordul elő.
+Ha az Akadémia nagy szótárába tekint, megtanulja, hogy ez alak
+Ilosvainál s Szalay 400 levelében is található. Azt pedig tartozott
+volna tudni, hogy Tinódinál és Illésházynál is megvan. Ezeket pedig déli
+íróknak nem nevezheti».
+
+Volf úr ezért nagy zajt üt, ráfogást, hamisítást emleget, mert ő nemcsak
+a _szerencsa_ szóból következtette az _Érdy-kódex_ írójának déli
+származását, hanem két más körülményből is s ezeket bírálónk mellőzte.
+De vajjon megtámadta-e a bíráló Volf úrnak két más bizonyítékát, nemcsak
+e harmadikat hibáztatta-e s nemcsak e harmadikból következtette-e
+nyelvészeti ismerete hiányos voltát? Megengedem, hogy bírálónk
+szabatosabban szól vala, ha így ír: Volf úr azért _is_ gondolja déli
+írónak stb., de az is, ahogy írt, a dolog lényegén mit sem változtat s
+Volf úrnak éppen nincs joga ráfogást, hamisítást emlegetni.
+
+A második ráfogás, hamisítás a következő volna: Volf úr a
+_Nyelvemléktár_nak ugyancsak IV. kötete előszavát így végzi be: «Több
+(hiba) nem igen lehet, mert a kész nyomtatványt még egyszer gondosan
+betűről-betűre összevetettem az eredetivel. Kérem az olvasót, hogy a
+kijelölteket használat előtt kijavítani s a netalán észre nem vetteket
+elnézni szíveskedjék». Bírálónk bővebben kiterjeszkedvén a másolási és
+sajtóhibákra s különösen megróván azt az eljárást, hogy előbb
+kinyomatták az első kötetet a Gévay és Jászay másolatai után s csak
+akkor jutott eszökbe meghozatni az eredetit, így folytatja fejtegetését:
+«Volf úr a IV. kötet vége felé egész fideliter mondja: több (hiba) nem
+igen lehet, azután kéri az olvasót, hogy az észre nem vetteket igazítsa
+ki. Ez kissé nevetséges dolog. Ugyan kérem, miből, micsoda hozzávetéssel
+igazítsuk ki stb». Volf úr egész méltatlankodva kiált föl: «Az van-e itt
+mondva, amit a bíráló mondat velem vagy más? És ha más, mit gondoljunk a
+bírálóról? Nem szándékos hamisítás-e az, ami itt elkövetett?» Bizony nem
+szándékos hamisítás, sőt szándéktalan sem. Lehet-e valamely másolási
+vagy sajtóhibát elnézni, ha észre nem vettük s ha észre vettük, nem
+igyekszünk-e kiigazítani? A bírálónak, Volf úr kérése logikai
+következményeit kivonva, joga van fölkiáltani: a Volf úr által észre nem
+vett hibákat miből, honnan, micsoda hozzávetéssel igazítsuk ki?
+
+Jól mondja bírálónk Volfról, hogy nem gondol a kicsiségekkel, ha akarja,
+de a kicsiségekből nagy dolgot tud csinálni, ha akarja. Íme, kicsiségből
+mily hamar tud nagy ráfogást, hamisítást fölfújni s mily kicsibe veszi
+azt, ha maga úgy mellékesen valóságos ráfogást követ el. Válaszában több
+helyt fitymálón emlegeti bírólónk ítélőtehetségét s a többek közt azt
+jegyzi meg róla: «Hogy a bíráló írás- és hangtani nézeteket akar a
+kódexekből elvonatni (198. l.) és mégis úgy szeretné kiadatni, ahogy a
+_Régi költők tára_ van kiadva (190. l.), tehát a mai ortográfiával, az
+mutatja, hogy maga sem tudja, mit akar». Bírálónk sehol egy szóval sem
+hibáztatja a kódexeknek eredeti ortográfiával való kiadását, sőt az
+ortográfia kérdését föl sem hozza. Amire Volf úr hivatkozik, az egészen
+mást jelent. Bírálónk azt hibáztatja, hogy a _Nyelvemléktár_
+kódexeinknek csak foto- vagy inkább telegráfja, amely közli a megértett
+és meg nem értett szókat és sorokat, értelmező, magyarázó jegyzetek,
+szótár stb. nélkül és amaz idézett helyen azon csodálkozik, hogy a
+Nyelvtudományi Bizottság ezt így akarta vagy eltűrte, holott Sziládyval
+nem így adatta ki a költőket, hanem _értelmező, magyarázó jegyzetekkel,
+szómutatóval_ stb. Amint Volf úr fölfogja bírálónk hibáztatását, kétszer
+is ismételve, az már a dolog lényegébe vág s valóságos ráfogás.
+
+A keményhangú Volf úr, aki saját kíméletlenségét nagyrabecsüli,
+bírálónknak hangján is megbotránkozik és szemünkre hányja, hogy e
+személyeskedő bírálatot a _Budapesti Szemle_ ugyanazon számában adtuk
+ki, amelyben megróttuk némely politikai lap durva hangját. Annyi való,
+hogy a bírálatban van itt-ott élesség, de nincs durvaság. Volf úr
+különösen kiemeli, hogy az indulatos bíráló nem igen válogat a
+kifejezésekben s őt eszetlennek, pontosságát pedig butának nevezi. Ama
+sorok, melyekre Volf úr hivatkozik, így hangzanak: «A IV. kötet 15. l.
+ezt mondja: ‚A jelen kiadás kódexünket hű másolatban közli s így az
+eredetinek nemcsak ortográfiáját, hanem még íráshibáit is meg kelle
+tartanunk’. Így könnyebb is volt. Meg sem kellett érteni, csak
+értetlenül adni odább. De nem szégyelletes dolog-e az, a tökéletlenségek
+eszetlen közlőjévé lenni? Nem szégyen-e, hogy csak egy szerény
+jegyzetben sem vet hozzá gyanítást arról: mi lehet az a sok tarka-barka
+alak s miképpen kell kibonyolítani egyik-másik összezavart, érthetetlen,
+utavesztett mondatot? Mit gondoljunk, mi oka lehet e buta hűségnek,
+micsoda lélekkel adhatni mindezt így a magyar olvasó és éppen
+nyelvtanuló közönség, tanuló, tanító kezébe?» Ez idézetből látszik, hogy
+az _eszetlen, buta_ kifejezés az elvre, a kiadás rendszerére vonatkozik
+s nem Volf úr személyére. Ellenben Volf úr válaszában folyvást a bíráló
+személyét illeti a legbecsmérlőbb kifejezésekkel s nemcsak tehetségét,
+tudományát támadja meg, hanem egész erkölcsi lényegét. A bosszúállás
+tényének bélyegzi a bírálatot, kutatja a személyt s megállapítja, hogy
+ellene egy egész összeesküvés alakult: van egy bűnszerző, aki kigondolta
+a bosszút és adatokat szolgáltatott, egy orgyilkos, aki stílusba öntötte
+az egészet s végre egy szerkesztő, aki mindezt készségesen elősegítette.
+Csodálkozunk, hogy Volf úr nem hozta föl a szedőt is, aki a bírálatot
+kiszedte, a korrektort, aki kijavította, a Franklin-Társulatot, amely
+kiadta, az expeditort, aki szétküldte s az olvasót, aki el merte
+olvasni. S ily orgyilkosság fényes nappal történt Budapesten, a
+rendőrség szemeláttára. Iszonyú!
+
+Nekünk Volf úr válaszában az tűnt föl leginkább, hogy egész crimen læsæ
+majestatisnak tartja azt, hogy őt megbírálni merték és nem kedvezőn.
+Mintha ilyesmit tárgyilagos író, tisztességes ember nem követhetne el,
+csak elfogult elme és bosszúért lihegő szív. S vajjon, ha így állana is
+a dolog, megfosztaná-e az minden becsétől a bírálatot s nem-igazzá
+tenné-e ami benne igaz? Mi azt hisszük, hogy a kritikára nem egy esetben
+reáillik az, amit Mephisto mondott Faustnak, amikor ez azt kérdezte
+tőle, hogy ki ő:
+
+  Ein Theil von jener Kraft,
+  Die stets das Böse will, und stets das Gute schafft.
+
+Mi több joggal emlegethetnők a bosszút, ha nem találnók oly
+nevetségesnek. Alighogy a _Szemlében_ megjelent a _Nyelvemléktár_
+bírálata, a _Nyelvőr_ tüstént nekünk rontott, hirdetve, hogy mi hibásabb
+kiadó vagyunk, mint Volf, mert az általunk szerkesztett _Olcsó Könyvtár_
+Daykájában e sorokban: «Ha ütsz ismét te boldog óra? Ha fordul végezésem
+jóra? _(Esdeklés.)_ Hazám, ha ügyelsz majd tulajdon kincseidre? Ha vonsz
+örök homályt balhimezéseidre?» _(Vitéz Imréhez)_ a ha-t _hah_-ra
+javítottuk, nem tudva a _ha_ kötőszónak, mint névmásnak független kérdő
+használatát, _mikor_, _mely időben_ jelentéssel, pedig megtanulhattuk
+volna ezt a Ballagi szótárából, Simonyi nyelvtanából, Aranytól: «Oh
+nemzetem _ha_ fognád elfeledni, hogyan viselte súlyos nyavalyád?»
+Vörösmartytól: «Csaták miatt _ha_ nyughatol, oh ifjú szép hazánk?»
+
+A _Nyelvőr_ egy kissé mohón kapott az alkalmon; ennyit Ballagi és
+Simonyi nélkül sem nehéz tudni. Ha figyelemre méltatta kiadásainkat,
+tudhatná, hogy mi, ha javítunk, a régi írók szövegén, azt mindig
+megemlítjük jegyzetben; másodszor mi kiadtuk Vörösmartyt is s ha ott a
+_ha_-t nem javítottuk ki _hah_-ra, bizony ezt Daykában sem akarhattuk s
+itt valamely figyelmetlenségnek kellett okozni a hibát. Úgy is történt.
+Daykának két kiadása van: a Kazinczyé és a Toldyé, ez utóbbi a jobb,
+mert Toldy az eredeti kéziratból visszaállította a Kazinczytól itt-ott
+önkényesen megváltoztatott szöveget. Mi azért a Toldy kiadásából
+szedettük ki a munkát, s midőn az egész ki volt szedve, a reviziót
+odaadtuk segédünknek, hogy hasonlítsa össze a Kazinczyéval, részint az
+írásjelek, részint a Toldy kiadásába becsúszott nyomdahibák miatt.
+Segédünk kijegyezte a revizió ívére az eltéréseket, amelyekből némelyt
+megtartottunk, némelyt elvetettünk. A Kazinczy kiadásában a kérdő _ha_
+mindenütt _hâ_-val van jegyezve s azt segédünk mindenütt _hah_-ra
+javította. Ez figyelmünket vagy elkerülte vagy utána akartunk járni,
+hogy Kazinczy mit értett ama jel alatt s valami közbe jövén, feledésbe
+ment az egész s így maradt benne a hiba. De akárhogy történt, a hiba
+hibának marad s a _Nyelvőr_ jól tette, hogy nem hagyta szó nélkül, akár
+bosszúból tette, akár ügyszeretetből. Volf úr is jobban tenné, ha nem
+emlegetné annyit a bosszút. Ezzel nem lehet lefegyverezni a kritikát,
+sem félrevezetni a közönséget. Ami helyes és igaz, helyesnek és igaznak
+marad akárki akármely indokból mondja, névvel, vagy névtelenül s
+tökéletesen mindegy a _Budapesti Szemlé_ben jelen-e meg vagy a
+_Nyelvőr_ben.
+
+
+
+
+A SZERKESZTŐ JEGYZETE.[70]
+
+Íme, egész terjedelmében közöljük dolgozótársunk polémiáját bírálói
+ellen, bár azt hisszük, hogy nem éppen szükséges oly cikkekre
+válaszolni, melyekben majdnem oly kevés a valódi tárgyismeret, mint a
+komoly meggyőződés. De ha már kiadtuk e polémiát, a magunk részéről sem
+nyomhatunk el egy pár megjegyzést.
+
+A magyar hirlapirodalom néha oly sajátságos képet tár elénk, minőt a
+szatiraíró sem gondolhatna ki jobban. Ilyen ez is. Kossuth egy könyvet
+ír, melyben Deákot csempészőnek nevezi, s az újabb közjogi
+intézményeinket megállapító 1867: XII. törvénycikkről pedig azt hirdeti,
+hogy annak egész alapja történeti falsum. Ez állítás annyira új, oly
+hallatlan, hogy minden esetre megérdemelt volna politikai hirlapjainktól
+egy pár megjegyzést. S mi történik? Egyetlenegy politikai lap sem szólal
+fel. Hallgat az _Ellenőr, Pesti Napló_ és _Lloyd_, hallgat mindenik.
+Ugyanakkor egy fiatal kritikus egy elég objektív tanulmányt ír Jókairól,
+mint regényíróról s tüzetesen és rendszeresebben igyekszik kifejteni
+azt, amit már több kritikus megjegyzett s a műveltebb közönség is rég
+érez, tudniillik, hogy Jókainak a pszichológia nem erős oldala. S mi
+történik? Néhány politikai lap, mintha összebeszélt volna, felzúdul s
+oly zajt üt, mintha valaki a magyar alkotmány alapját támadta volna meg,
+vagy a Deák emlékét akarná meggyalázni. A _Lloyd_, mint a nemzeti
+becsület védője lép föl, az _Ellenőr_ a lángészen történt sérelmet
+bosszulja meg, a _Pesti Naplót_ sem hagyja alunni a nagy ártatlan
+igazság és síkra lép a hallatlan igazságtalanság ellen. Egyszóval főbb
+politikai lapjaink egy pár napig legfontosabb kérdésnek tartották, hogy
+Jókai pszichológiai nagyhatalmasságát egyesült erővel megvédjék. Hát nem
+nevetséges-e ez?
+
+Mi harminc év óta sok társaságban megfordultunk, néha olyanokban is,
+melyek esztétikai tekintetben műveltebbek voltak, mint a _Lloyd, Pesti
+Napló_ és _Ellenőr_ szerkesztőségei, de sohasem hallottuk, hogy valaki
+Jókait, mint pszichológot, különösen kiemelte volna. Legőszintébb
+tisztelői is ez oldalról nem tartották erősnek s egészen más oldalról
+méltányolták. Szerették benne az elbeszélő stíl ritka bájait, a rajz és
+színezet élénkségét, a leleményes kalandokat, a humoros ötletek és
+genreképek gazdagságát s ezekért sok mindent megbocsátottak neki.
+Lélektani botlásait, a jellem- és korrajz szembeszökő, olykor botrányos
+hibáit inkább csak menteni igyekeztek, mint igazolni, de sohasem
+dicsekedtek velök, mint fényoldallal. Sőt újabban ez őszinte tisztelők
+is sokallani kezdik, hogy kedvencök mennél többet ír, annál kevesebb
+tiszteletben tartja a fizikai és erkölcsi lehetőség határait.
+
+Valóban óhajtandó volna, ha a _Lloyd, Pesti Napló_ és _Ellenőr_ e
+felfogás tévességéről mielőbb felvilágosítanák a magyar közönséget és
+kritikát, de nem Asbóth- és Keszler-féle fecsegésekkel, hanem alapos
+tanulmánnyal, részletes analizissel. A _Lloyd_ egyszersmind
+Németországot is fölvilágosíthatná, mert mi nem ismerünk valamirevaló
+német kritikust, aki Jókai pszichológiáját erősnek tartaná. Legalább
+Schmidt Julián, aki porosz-német fensősége érzetében egész
+leereszkedéssel igyekszik méltányolni Jókait, pszichológiáját meglehetős
+gyöngének találja. Világosítsa őt fel a _Lloyd_, védje meg nemzeti
+becsületünket, az _Ellenőr_ és _Pesti Napló_ pedig győzzék meg a magyar
+közönséget arról, hogy Jókai regényeiben tulajdonkép nem az a jó, amit
+benne leginkább élvezhetni, hanem az, ami nem igen élvezhető: az
+affektált szenvedélyek s a lélektani abszurdumok – és tegyék tönkre a
+_Budapesti Szemlét_, mely mindezek becsét már húsz év óta nem hajlandó
+elismerni.
+
+
+
+
+A NYELVŐR ÉS A BUDAPESTI SZEMLE.[71]
+
+A _Nyelvőr_ utolsó száma (1881. XII. füzet) oly nagy zajjal ront reánk,
+mintha valami csínyen kapott volna bennünket, pedig ha csínyről lehet
+szó, nem mi, hanem ő követte el. A dolog igen egyszerű, bár azt a
+_Nyelvőr_ mindenkép összebonyolítni törekszik. Általában természete a
+_Nyelvőr_nek, hogy minden kis dologból minél nagyobbat csináljon, az
+egyszerűt cigányosan elcifrázza, egész szenvedéllyel támadjon és
+dulakodjék, de a legcsekélyebb támadást is rossz néven véve,
+üldöztetését panaszolja. De térjünk a dologra.
+
+A _Nyelvőr_ egyik számában (1881. IX. füzet) Bánóczi Greguss
+_Költészettanát_ ismertette. A könyv fény- és árnyoldalairól nem tudott
+vagy nem akart semmit mondani, hogy mégis mondjon valamit, idézett
+belőle, de oly hibás fölfogással, annyira megcsonkítva, hogy annak, amit
+az író mondott, éppen ellenkezője következett belőle és fennen hirdette,
+hogy mindez a _Nyelvőr_ szellemében van mondva. Az idézet főpontja ez:
+«A költői szabadságot rosszul értelmezik, akik a költő azon
+szabadságának tekintik, hogy a vers kedvéért hibát követhet el, midőn
+tudniillik a vers rákényszeríti, hogy például az _ik_-es igét
+_ik_-telenül ragozza, _karomat_ helyett azt mondja _karom_, tájszókat,
+népies kiejtéseket, szokatlan szórendet, inverziókot engedjen magának».
+A _Budapesti Szemle_ erre fölszólalt, a Greguss könyvéből egész
+terjedelmében lenyomatta az idézett helyet, kimutatta az ismertető
+tévedését s visszautasította a _Nyelvőr_ szellemének ez újabb
+nyilatkozatát, mely éppen oly ellenkezésben áll a dolog természetével,
+mint nép- és műköltészetünk öt százados gyakorlatával.
+
+S mit tesz a _Nyelvőr?_ Azt mondja rólunk: «a gyanúsítás szomorú
+fegyveréhez nyúlva, a legkétségtelenebb tényeket elcsavarjuk, csakhogy a
+közönségben fölszíthassuk ellene a netán már hamvadóban levő
+bizalmatlanságot». S mivel bizonyítja be mindezt? Először is elismeri,
+hogy Bánóczi csakugyan csonkán idézett s idézetének az az értelme van,
+amit mi megtámadtunk s amit most maga a _Nyelvőr_ sem helyesel. De hisz
+ezzel éppen ellenkezőt bizonyít be, mint amivel bennünket vádol. A vád
+elesik s nincs helye többé a vitának. Mindegy, azért mi mégis
+gyanúsítottunk s elcsavartuk a legkétségtelenebb tényeket, mert a
+_Nyelvőr_ azt hiszi, úgy akarja; aki oly lehetetlen dolgot is lehetőnek
+hisz, hogy nyelvünket vissza lehet erőszakolni a Kazinczy előtti korra,
+az bizony ily csekély lehetetlenségen fönn nem akad.
+
+A _Nyelvőr_ a következő okoskodással hiszi bebizonyithatónak vádját: az
+nem változtat semmit a dolog velején, hogy dolgozótársa félreértette a
+Greguss könyvét, csonkán idézett belőle s megtiltott a költőknek oly
+dolgokat, melyek mindenha szabadosak voltak; mert az alaptétel,
+tudniillik, hogy nincs költői szabadság, a nélkül is megáll és ez, nem
+pedig a magyarázat veendő a Nyelvőr szelleme nyilatkozatának. Különös,
+nagyon különös. Az egész könyvismertetésben, valamint a csonka idézetben
+is egy szó sincs arról, hogy nincs költői szabadság, hanem csak arról,
+hogy némelyek hibásan fogják föl a költői szabadságot. Hogyan állhat meg
+tehát a _Nyelvőr_nek egy oly tétele, melyet nem is vitatott? S az a
+tétel, melyet tulajdonkép vitatott, hogy némelyek hibásan fogják föl a
+költői szabadságot, hogyan lehet helyes, midőn a magyarázó példák azt
+mutatják, hogy a dolgot teljesen félreérti? Egyébiránt az a kérdés, hogy
+van-e, nincs-e költői szabadság, attól függ, hogy mit értünk alatta.
+Jóravaló költő eddig sem értette alatta azt, hogy a költőnek szabad
+megsérteni a nyelv legsarkalatosabb törvényeit, hanem csak azt, hogy
+különbség van a költői és prózai nyelv között s amabban némely oly
+megnyujtások, rövidítések, kettőztetések, összevonások, csonkítások,
+archaizmusok, szoloecizmusok, inverziók is szabadosak, melyeket emez
+kevésbbé, vagy éppen nem vehet igénybe. S e szabadságot is mindig a
+nyelv természete és szelleme korlátozza, azért ami egyik nyelvben
+szabad, nem következik, hogy a másikban is szabad legyen. Nálunk nem
+Kazinczy volt első hirdetője a költői szabadságnak; nép- és
+műköltészetünk századok óta gyakorolja s ezelőtt két századdal Gyöngyösi
+már elméletét is megírta.
+
+De vizsgáljuk, hogy mivel támogatja még nagyhangú vádját a _Nyelvőr?_
+Azzal, hogy a _karom_-féle használat helyességére nézve már rég
+nyilatkozott, továbbá, hogy az _ik_-es ragozás további fenntartásának
+szükségét szintén rég megszüntnek hirdette. Jól van, de miért adott hát
+ki egy oly cikket, mely a _karom_-féle használatot megtiltja s némely
+_ik_-es igéknek _ik_-telen ragozását még a költőknek sem engedi meg? Ha
+egy folyóirat előbb így, aztán amúgy beszél, két ellenkező véleménye
+közül mindig az utolsót szokás végső megállapodásának venni, kivált ha
+azt, mint a folyóirat irányának egyik kifejezését, bocsátják világgá. Mi
+tudtuk, hogy a _Nyelvőr_ nyilatkozott mindkét kérdésben, cikkünk meg is
+említette, hogy szelleme oly szeszélyesen változó, mint valamely ideges
+hölgyé. Egyszóval se nem ferdítettünk, se nem hallgattunk el semmit s a
+gyanúsítást s a legkétségtelenebb tények elcsavarását nem mi követtük
+el, hanem a _Nyelvőr_ a maga igazságszerető ártatlanságában.
+
+Az ember azt hinné, hogy itt már véget ér a _Nyelvőr_ polémiája. A
+világért sem. A _Nyelvőr_ szeret szélesen, hosszan, sőt laposan is írni.
+Úgy látszik, az új szók miatt annyira megutálta az újabb magyar
+irodalmat, hogy ízlést is a régiből tanul és Sámbár és Matkó mintaírói.
+Aztán kedve telik benne, hogy oly irodalmi szabályokat állítson föl,
+melyeket sehol a világon nem követnek, sőt maga is áthág, de mástól
+szigorúan megköveteli. A minap azt hirdette, hogy nem illik névtelenül
+vagy álnévvel írni, de azért közöl névtelen és álnevű cikkeket is. Most
+meg azt hirdeti, hogy a megtámadott írónak kötelessége felelni minden
+támadásra, minden hozzáintézett kérdésre, bár maga nem egyszer válasz
+nélkül hagyja támadóit. Szemünkre hányja, hogy még maig sem feleltünk
+ezelőtt harmadfél évvel hozzánk intézett kérdéseire s míg tartozásunkat
+le nem rójuk, nem igen van jogunk bíráló megjegyzéseket tenni a
+_Nyelvőr_re. Az igaz, hogy nem válaszoltunk ama kérdésekre, nem
+válaszoltunk pedig azért, mert nem tartottuk szükségesnek, de a
+_Budapesti Szemle_ azóta is folyvást igyekezett kideríteni az ortológia
+némely tévedéseit s ama kérdéseket is érintette, amennyiben szükségesnek
+látszott. Az író mindig maga határozza meg, hogy válaszoljon-e, vagy ne
+valamely támadásra, ő vallja kárát, ha némasága miatt veszti írói
+reputációját; azért ne fájjon a _Nyelvőrnek_ a mi fejünk. Úgy látszik,
+hogy a _Nyelvőr_ mindenkép vitázni akar velünk. Jól van, mi is hát
+kérdéseket intézünk hozzá az ő modorában. Nem követeljük ugyan, hogy
+feleljen reájok, magunkat sem kötelezzük a válaszra, de ha polémiai
+kedvének táplálék kell, nem annyira a magunk, mint az olvasóközönség
+kedvéért, határozza meg világosan és szabatosan:
+
+1. A nyelv csak természeti produktum-e vagy egyszersmind történeti is s
+ha ez is, a magyar nyelvújítás csak elméleti tan, futó divat volt-e vagy
+történeti tény, amellyel számolni kell?
+
+2. A nyelvész törvényhozója-e a nyelvnek, vagy csak törvényeinek
+fejtegetője, tényeinek magyarázója, anomáliáinak fölvilágosítója s hogy
+mily szókat használhatni a végső stádiumban, ő dönti-e el vagy az író és
+beszélő nemzet java?
+
+3. Szándéka-e a _Nyelvőr_nek kiirtani nyelvünkből mindazon új szókat,
+melyek az ő helyes vagy helytelen szabályainak meg nem felelnek, még ha
+általánosan elterjedtek és szükségesek is?
+
+4. Minthogy a _Nyelvőr_ is használ oly új szókat, melyeket rosszaknak
+tart, megengedi-e másoknak, hogy szintén használhassanak oly új szókat,
+melyeket jóknak vagy legalább szükségeseknek tartanak?
+
+5. Ha a _Nyelvőr_ magának, másoknak is engedményt tesz, nem fog-e a
+szigorú elmélet ellenkezni a tág lelkiismeretű gyakorlattal s nem lesz-e
+kénytelen előbb-utóbb, itt is, ott is, meghajolni az író és beszélő
+nemzet szüksége, szokása és ízlése követelményeinek?
+
+S midőn e kérdéseket ajánljuk a _Nyelvőr_ figyelmébe, egyszersmind azzal
+a jó tanáccsal is kívánunk szolgálni, hogy dolgozótársait buzdítsa egy
+kissé jobb magyarságra. Például Bánóczi újabb cikke egy fordított
+regényről oly rosszul van írva magyarul, hogy ritkítja párját. Éppen
+most vettünk Kolozsvárról egy névtelen levelet, mely kócsintásait
+tárgyalja. De minthogy kifogytunk a helyből, közlését jövő számunkra
+halasztjuk.
+
+
+
+
+«TOLDI SZERELME» EGY KIHAGYOTT VERSSZAKÁRÓL.[72]
+
+Valahányszor az Akadémiában hivatalos dolgom volt, menet vagy jövet, ha
+csak egy percre is, mindig meglátogattam Arany Jánost. Halála előtt
+mintegy három héttel, egy akadémiai ülés előtt, szintén benyitottam
+hozzá. Ott ült íróasztala előtt, egy írókönyvre hajolva s jegyezgetve
+belé.
+
+– Jó napot, János! Mit csinálsz? Nem vagyok-e alkalmatlan?
+
+– Nem. Mindjárt kész vagyok, csak a napi kiadásokat jegyzem be
+számadókönyvembe, aztán beszélgethetünk, – viszonzá s újra lehajolt
+számadókönyvéhez s folytatta a jegyezgetést.
+
+– Ugyan mit vesződöl te ezzel? Rontod különben is elgyöngült szemeidet.
+Fiadra vagy unokádra bízhatnád vagy akár elhagyhatnád az egészet. Nem
+tartozol te senkinek számadással, magadnak pedig csak megengedhetsz egy
+kis kényelmet. Semmi hasznod belőle, ha utolsó krajcárig tudod is, hogy
+mit adtál ki. Amit kiadtál, hogy vissza nem jő, ezt a nélkül is
+tudhatod.
+
+– Ej, milyen meggondolatlanul fecsegsz össze mindent – mondá Arany
+föltekintve írókönyvéből – látszik, hogy könnyelmű, rossz gazda vagy.
+
+– Az nem vagyok – viszonzám – többet sohasem költöttem, mint amennyi
+jövedelmem volt. Ha kevesebb volt, kevesebbet, ha több volt, többet
+költöttem. Néha még valami fönn is maradt. Mi szükség ehhez számadás?
+
+– De hiszen így te sohasem tudod, hogy mennyi a bevételed és mennyi a
+kiadásod!
+
+– Az utolsó krajcárig nem, de annyira igen, amennyire szükségét érzem. A
+legfőbb az, hogy soha sincs deficitem. Bevételeim részint haviak,
+részint negyedéviek; minden hó és negyedév elején fedezem
+legszükségesebb kiadásaimat; ami pénzem marad, azt elzárom s költök
+belőle, annál kevesebbet, mennél inkább fogy, egész a jövő hónapig vagy
+negyedévig. Ez az én rendszerem, amelyhez nem kell számadókönyv;
+egyfelől kényelmes, másfelől nem bonyolít bajba.
+
+– Nem kívánok részt bölcseségedből – jegyzé meg Arany röviden.
+
+– Minden ember a maga természete és szükségei szerint bölcselkedik.
+Egyébiránt, ha pontosan jegyezném is bevételeimet és kiadásaimat,
+szembaj esetében nem vesződném vele, hanem másra bíznám.
+
+– Az én szemem többé meg nem gyógyul – mondá Arany szomorúan – néhány
+szám följegyzése már nem árthat neki. De ne veszekedjünk tovább –
+folytatá derűltebben – gondolom, nem azért jöttél hozzám. Ülj le,
+mindjárt elvégzem dolgomat, addig olvass valamit, aztán beszéljünk
+okosabb dolgokról.
+
+Erre leültem egy karosszékre asztala mellé, amelynek végén elszórva
+néhány könyv feküdt. Fölvettem közülök egyet, hát alatta egy
+Margit-szigetről szóló nyomtatvány tünt szemembe, melynek üres lapjára
+irónnal néhány verssor volt írva. Fölvettem és elolvastam; reáismertem
+Arany kéziratára, valamint arra is, hogy ez egy _Toldi szerelméből_
+kihagyott versszak, még pedig a XII. ének végéből, midőn Toldi Margit
+szigetén négy fiatal fűzet ültet kedvese sírjához. A kihagyott
+versszakban megemlíti a költő, hogy a négy fűz elárvult sarjai talán még
+maig is élnek, egy fejedelmi személy (József főherceg) oltalmában, aki e
+sziget nagy multját virányos jövővel szegte be s hagyta, hogy az agg
+költő éneke utolját ott zengje el s aztán hallgatva várja ott halálát.
+
+– Miért hagytad ki e versszakot _Toldi szerelméből?_ – kérdém Aranytól,
+aki éppen bevégezte számadását s hozzám fordult.
+
+– Mit kutatsz irataim közt? – kiáltott föl némi ingerültséggel.
+
+– Nem irataid közt kutattam, hanem könyveid között, sőt nem is kutattam
+Te mondád, hogy olvassak valamit, amíg számadásod bevégezed, így vettem
+kezembe e nyomtatványt, melynek üres lapján versed állott. Ez oly
+szabályos eljárás, hogy a rendőrség sem találhatna benne hibát. De mondd
+csak, mikor írtad e versszakot? Az eredeti kéziratban, melyet nekem
+ideadtál volt olvasás végett, e versszak nem volt meg.
+
+– Persze, hogy nem volt meg – mondá Arany lassankint földerülve – de,
+hogy most hogyan került e nyomtatvány a könyvek közé, magam sem tudom,
+Azonban halld, elmondom néked az egész históriát. Emlékszel, 1879-ben
+végeztem be _Toldi szerelmét_. Odaadtam neked olvasás és bírálat végett,
+te néhány nap mulva visszahoztad s közölted velem megjegyzéseidet. A
+többek között azt jegyezted meg, hogy midőn Toldi kedvese sírjára borul,
+a «Piroska» fölkiáltáson kívül egyebet is mondhatna, jól esnék az
+olvasónak, ha egy pár sorban kifejezné fájdalmát. Én erre viszont
+megjegyeztem, nincs szükség reá, a fájdalom nagyságát éppen a szólni nem
+tudás fejezi ki. Azonban eltávozásod után sokat gondolkoztam e
+versszakon; eszembe jutott, hogy sehol sem fejeztem ki, pedig akartam,
+Toldinak azt a fogadását, hogy szíve sohasem kíván többé asszonyt
+ismerni. E hely éppen alkalmas volna reá, azért változtattam az illető
+versszakokon s midőn Toldi fájdalmának első rohama valamit enyhült, még
+négy sort adtam ajakára, melyek kifejezik fogadását is. Később arról is
+gondolkoztam, minthogy a Margit-sziget a jelenet színhelye, vajjon nem
+kellene-e beleszőnöm József főherceget is, aki e szigetet a főváros
+díszére s a szenvedő emberiség javára egész tündérkertté varázsolta át.
+Arra is gondoltam, hogy illő volna személyes hálámat is kifejezni egy
+pár sorban, mert lásd, hogy nyaranként e szigeten lakhatom, az reám
+beteg emberre nézve valóságos áldás. Aztán József főherceg sok
+szívességet tanusított irántam, minden feltünés nélkül, észrevétlen,
+gyöngéden. A fürdőigazgatóság a legjobb szobákat adatta nekem, a bért
+sohasem emelte, bár a másokét igen; gondoskodott kényelmemről a nélkül,
+hogy kértem volna, reggelenként virágokat küldetett nőmnek és unokámnak.
+Úgy hiszem, hogy mindezt a fürdőigazgatóság nem magától tette, hanem
+alkalmasint József főherceg utasításából, aki meghagyta nekik, hogy
+hozzám figyelemmel, szívességgel legyenek. Megvallom, mindez jól esett
+szívemnek s ez érzés szülötte az a versszak, amelyet az imént olvastál.
+De kihagytam mind az első, mind a második kiadásból, nehogy hízelgőnek
+gúnyoljanak vagy valami olyat sejtsenek, aminek semmi alapja nincs.
+
+– Azt ugyan rosszul tetted – mondám egész komolyan – mert jól mondja
+Erdélyi János:
+
+  «A mit érzesz, azt soh’se tagadd el».
+
+– Könnyen és hamar ítélsz – viszonzá Arany – az első és második
+kiadásból, igaz, kihagytam a versszakot, de a harmadik vagy negyedik
+kiadásban, halálom után, benne lesz. Ím, lásd magad – folytatá
+könyvtárához lépve s kivéve abból _Toldi szerelme_ nyomott példányát. –
+Nézd, mily gondosan bejegyeztem ide a kihagyott versszakot, megjelölve
+azt is, hogy hova kell jönnie. – Most halld kapcsolatosan mind a négy
+versszakot, a 105. a kihagyott.
+
+És kezdé olvasni, amint következik:
+
+
+103.
+
+  «Piroska!»… zuhant most körűl a keresztre,
+  Kebléhez szorítva, záporba fürösztve,
+  Csókolta, ölelte azt a hideg szírtet,
+  Mig vele a nagyján valamit enyhített;
+    De tovább is egyre zokogott bánatja,
+  Mint mikor a sirást el a gyermek hagyja;
+  Majd szemeit törlé s a csillagos égre
+  Fölnézve sokáig, így szólala végre.
+
+
+104.
+
+  «Tiszta vagy, ott is vagy! hiszem erős hittel,
+  Oda vársz, meggyógyitsz boldog szeretettel;
+  Addig soha e szív asszonyt ne ösmérjen,
+  Fogadom, s megállom, Isten úgy segéljen.»
+    Most kele – négy gödröt vájt neki jó kardja,
+  Két keze markával földjét kikaparta,
+  Felránta tövestűl négy fiatal fűzet:
+  Ezek árnyékolják az apácaszűzet.
+
+
+105.
+
+  _A négy fűz elárvult sarjai tán élnek_
+  _Ma is, oltalmában fejdelmi személynek,_
+  _Ki, hogy e szép sziget rászálla idővel,_
+  _Beszövé nagy multját virányos jövővel_
+    _S hagyta, hogy a környék agg fülemiléje_
+  _Éneke utolját ott elzengicsélje,_
+  _Azután hallgatva ott várja halálát,_
+  _De kövessük Toldit és a rege szálát._
+
+
+106.
+
+  Hogy látta-e mind ezt a kolostor népe,
+  Ki tudja, hisz ennek ötszáz harminc éve;
+  Lehet az, hogy látták vagy meg is ösmerték,
+  De megháborítni a nagy hőst nem merték.
+    A mely úton jött volt, azon is ment vissza,
+  Piroska torát már szomorúan issza,
+  Piroska torában szerelme utóját,
+  Együtt az Anikó vidám kézfogóját.
+
+– No hát meg vagy velem elégedve? – kérdé Arany az olvasás bevégzésekor,
+szelíden mosolyogva.
+
+– Meg, János s ha kívánod, kedvedért ezután rendes számadást viszek
+bevételeimről és kiadásaimról.
+
+– Nem kívánom, élj kedved szerint, de engedd, hogy más is kedve szerint
+élhessen. Én így is meg vagyok veled elégedve.
+
+Ekkor órámra tekinték s láttam, hogy öt óra már elmult.
+
+– Már öt óra, mennem kell, mert ha te meg vagy is velem elégedve, az
+osztály nem igen lesz, ha mint osztálytitkár elkésem az ülésről. Isten
+veled! Nem jössz el te is az ülésre?
+
+– Nem, eleget jártam húsz év óta, engedjétek, hogy élvezzem
+szabadságomat, úgysem sokáig tart – mondá Arany szomorúan s kezet
+szorítva elváltunk egymástól.
+
+És csakugyan, három hét mulva ravatalon feküdt.
+
+
+
+
+DESKRIPTÍV KRITIKA.
+
+
+I.[73]
+
+A _Hét_ című hetilap 22. számában igen különös elvet hirdet s akar reá
+erőszakolni a magyar kritikára. Megtiltja a kritikusnak, hogy valamely
+mű értékéről elmélkedjék s vizsgálja, hogy az jó vagy rossz. «Aki nem a
+szabályok szemüvegén nézi az irodalmat – úgymond – hanem saját szemével
+lát, a maga szívével érez, az már számot akar adni élvezetéről,
+mindenekelőtt az író tehetségét, gondolatait, érzelmeit, személyiségét
+vizsgálja, mint a természettudós, aki a növényt nem bírálja, hanem
+leírja. Nekünk, fájdalom, nincs _deskriptív_ kritikánk, nekünk csak
+bíráink és bakóink vannak.» Tehát a kritikusnak nem szabad bírálni, csak
+ismertetni. De hát így hogy adhat számot élvezetéről, hogy vizsgálhatja
+az író egyéniségét, ha nem szabad bírálnia, ítélnie? Ami még különösebb,
+ez elvet Alexander Bernát hirdeti, aki a magyar filozófiai irodalom
+egyik érdemes munkása. Képzelhetni-e filozófot elemzés, bírálat, ítélet
+nélkül? S vajjon nem bírált-e maga Alexander is regényeket, drámákat és
+tudományos munkákat? S nem oly lapban hirdeti-e ez elvet, amely
+jól-rosszul szintén bírál, sőt minden indokolás nélkül koronként pálcát
+tör az Akadémia és a Kisfaludy-Társaság fölött? Alexander panegyrist
+írva Dóczi arcképéhez, hirdeti ez elvet, mert rossz néven veszi, hogy
+Dóczit nemcsak ismertetni, hanem bírálni is merik. Nem jobb lett volna-e
+megcáfolni és nevetségesekké tenni Dóczi igazságtalan bírálóit, mint
+általában elítélni minden bírálatot? Bizonyára mindenki tetszése szerint
+írhat csak ismertetést valamely műről, de megtagadni a bírálat jogát,
+annyi, mint a gondolat szabadságát igázni le, ehhez pedig senkinek se
+joga, se ereje.
+
+
+II.[74]
+
+Legyen szabad egy pár rövid megjegyzést tenni e nyilt levélre. Mi minden
+fokú és formájú kritikát jogosnak tartunk s éppen azért szólaltunk föl
+A. B. ellen, mert bizonyos fokú kritikát megtiltani látszott. Igaz, hogy
+minden fokú kritikának megvannak a maga ösvényei, de nem a foktól vagy
+formától függ valamely kritika becse, hanem a kritikus szellemétől. Az
+is igaz, hogy némely elmélet csinálmány, de vajjon a benyomás mindig
+csalhatatlan-e s nem lehet-e a rokon- és ellenszenv, esetleges
+körülmények vagy éppen rossz ízlés csinálmánya? Dóczi némely lélektani
+abszurdumait se az elméletből, se a benyomásokból folyó kritikával nem
+lehet igazolni.
+
+
+
+
+JÁSZAI MARI ASSZONY ELEKTRÁJA.
+
+
+I.[75]
+
+Minden megjegyzés nélkül közöljük e sorokat, melyeket éppen nem tartunk
+igazságtalanoknak, sőt azt hisszük, hogy Jászai Mari Elektrája még más
+bajban is szenved: Elektra jellemének nem elég szabatos fölfogásában.
+Elektra elkeseredett nő, aki áhítja az atyjáért veendő bosszút, de
+egyszersmind nemesszívű s bosszúvágyának is kegyelet a forrása.
+Legerősebb fölindulásaiban sem hóbortos vagy elvadult, hanem csak
+érzéseitől elragadott királyi nő, aki sohasem vetkőzik ki egészen
+nőiségéből. Ezt nem mindig tartotta szem előtt a művésznő s erre befolyt
+azon sajátsága is, hogy nála a lelki fájdalom kifejezésében könnyen
+túlsúlyra kap a test lázas idegessége. Éppen azért legsikerültebbnek
+tartjuk egész Elektrájában azt a jelenetet, midőn a gyászhírtől
+lesujtva, odaborul testvére vélt hamvvedréhez és elsiratja: «Oh,
+szeretett Orestesem emléke te» stb. Itt nemcsak az átmenet volt
+lélektani, hanem a lélek fájdalmának kifejezése is mély, benső és
+tiszta, amelyet nem zavart meg a test idegláza.
+
+
+II.[76]  _Nyilatkozat_.
+
+A _Budapesti Szemle_ februári számában Jászai Mari asszony Elektrájáról
+írt _Nyílt levél a szerkesztőhöz_ című álnevű cikk némely kifejezéseit,
+amint közvetlen és közvetett forrásból értesültem, a művésznő olyanoknak
+találta, melyek őt, mint nőt is sérthetik: ennek ellenében, mint felelős
+szerkesztő, kijelentem, hogy a bírálatnak nem volt sértő szándéka s ha a
+művésznő azzal magát _nőiségében_ sértve érzi, őszintén sajnálom s _e
+tekintetben_ tőle minden vonakodás nélkül bocsánatot kérni lovagias
+kötelességemnek ismerem.
+
+Budapest, 1891. február 17.
+
+
+
+
+A BETEG PARLAMENT.[77]
+
+Írta gr. Keglevich Béla. Budapest, 1891. Franklin-Társulat.
+
+E röpirat szerzője parlamentünk betegségét a ferde pártviszonyokban
+keresi s azt hiszi, hogy mindaddig, amíg azok máskép nem alakulnak, nem
+lehet a bajon segíteni, mert a pártok jelenlegi alakulásukban képtelenek
+úgy teljesíteni föladatukat, amint teljesíteniök kellene. Bírálat alá
+veszi a pártokat s kimutatni igyekszik, hogy a szabadelvű párt
+szabadelvűség tekintetében nem elég tömör. Nem egy tagja vonzódik a
+konzervatív irány felé és csak azért állott a szabadelvű párthoz, mert
+nem szegődhetett máshová. Ez állapotnak az a következése, hogy a kormány
+minden kérdésben nem lehet oly szabadelvű, mint aminő lehetne, hanem
+pártja egy része konzervatív irányának megfelelően kénytelen haladni nem
+egy kérdésben. A mérsékelt ellenzékről nem sok mondanivalója van a
+szerzőnek. Azt hiszi, hogy közte és a szabadelvű párt között elvi
+különbség nincs s ellenzéki működése tisztán személyes okokra vezethető
+vissza. Ami a szélső baloldalt illeti, ez szintén olynemű bajokban
+szenved, mint a szabadelvű-párt, nem mindnyájan vallanak radikális
+elveket, sok köztük a maradi; e mellett nem ismervén el a közjogi alapot
+s így nem remélhetvén a kormányra jutást, nyugodtan alkalmaznak minden
+erőszakos eszközt, amellyel megakadályozhatják a kormány működését, mert
+biztosítva érzik magokat azon eshetőség ellen, hogy valamikor ők is
+hasonló nehézségekkel lesznek kénytelenek megküzdeni.
+
+A szerző így jellemezve a pártok, a beteg parlament állapotát,
+orvosszerűl azt ajánlja, hogy a minden párton található konzervativek
+tömörüljenek egy párttá s legyen három pártunk: szabadelvű, konzervatív
+és radikális. E pártok küzdelme csak jótékonyan hathatna közéletünkre; a
+szabadelvű és konzervatív párt könnyen váltakozhatnék, a kormány s a
+radikális párt serkentően hathatna mindkettőre. Úgy látszik, a szerző
+előtt az angol tory- és whig-párt küzdelme lebeg s meg kell vallani,
+hogy 1867-ben helyén lett volna, ha a konzervatív-párt, elismervén a
+közjogi kiegyezést, külön párttá szervezkedik, sőt később, a fuzió után
+is, amikor a körülmények még inkább kedveztek megalakulásának. Azonban
+Sennyei báró kezdeménye hamar véget ért s azóta semmi ilynemű mozgalom
+nem mutatkozott. Ily körülmények között nem várhatni ily párt
+megalakulását s a szerző óhajtásának és ösztönzésének nem igen van
+gyakorlati oldala.
+
+Részünkről parlamentünk nagyobb és könnyebben gyógyítható betegségének
+tartjuk a botrány és obstrukció divatosságát. A bajt nem kell
+kicsinyleni, ez nem pártkérdés, nem is csak a házszabályok kérdése,
+hanem valóságos alkotmány-kérdés. Belőle a kisebbség vétója fejlődhetik
+ki, amelyet nem ismer alkotmányunk. Európa minden alkotmányos országa
+csirájában elfojtott minden ily kísérletet; nekünk is ezt kell tenni. A
+házszabályok szigorítása s a klotür behozatala, habár enyhe formában,
+immár kikerülhetetlen. Ide járul még egy más jelenség is, mely a közjogi
+alap erélyes védelmét teszi szükségessé. A mérsékelt ellenzék, új néven
+nemzeti párt, a közjogi alapon állónak mondja ugyan magát, de azon
+jelszóval, hogy azt nemzeti irányban igyekszik fejleszteni, bár más
+úton, más árnyalattal, többé-kevésbbé ugyanazt teszi, mint a szélső
+baloldal, amellyel a választásokra szövetkezett is. A dualizmus jelen
+alakjának fönntartása nagy érdekében fekszik a magyar nemzetnek;
+gyöngülése, bomladozása ellenségeinek volna diadala s különösen Európa
+jelen helyzetében hazánkat oly beláthatatlan zavarba, veszélybe döntené,
+amelyen aztán nem segíthetnének se Apponyi gróf széphangú szónoklata, se
+Kaas báró hipnotikus vezércikkei.
+
+
+
+
+MAGYAR SZELLEMI ÉLET.[78]
+
+Elbeszélések és rajzok a magyar írók és művészek életéből. Szerkesztette
+Igmándy Mihály. Budapest, 1892.
+
+Sajátságos irodalmi viszonyok között élünk. Valakinek eszébe jut, hogy
+kiadja az élő magyar írók és művészek arcképeit szöveg kíséretében. Ez
+eddig helyes. Természetesen azt várja az ember, hogy a szöveget maga a
+vállalkozó írja vagy szakférfiakkal iratja. Oh, nem! A vállalkozó
+leleményesebb ember, mintsem a szokott úton induljon. Magokat az írókat
+és művészeket kéri föl, hogy írjanak magokról valamit, írják meg életök
+valamelyik érdekes epizódját. S az írók és művészek engedelmeskednek a
+vállalkozó kérésének, mint valamely fensőbb parancsnak. E szokatlan
+eljárást mindkét részről csak úgy lehetne menteni, ha a vállalat
+jövedelme jótékony célra fordíttatnék. Ily esetben szokatlan módhoz is
+folyamodhatik az ember, amit rendes körülmények között nem tenne meg.
+Jótékony célból tisztes nők a templom ajtaja elé állhatnak persellyel,
+műkedvelők mint művészek léphetnek föl s írók szöveget írhatnak saját
+arcképökhöz. A szokatlanság fölkelti a kíváncsiságot s megnyitja a
+közönség erszényét.
+
+Ily mentség nélkül olynemű vállalat, mint ez az album, nem igen illik az
+irodalom méltóságához s hogy lapjaink mégis föltűnő méltánylattal
+fogadták, azt, úgy látszik, az a körülmény magyarázza meg, hogy a
+szerkesztők vagy dolgozótársaik szívesen írván ez albumba, saját magok
+ellen nem fordulhattak. Ez általános megjegyzést elégnek tartva, nem
+szándékozunk az album bírálatába bocsátkozni. Mindenesetre van benne
+néhány érdekes és sikerült dolgozat is, de egészben véve meglehetős
+szegényes s inkább a hiúság kirakata, mint a szellem kincstára. Az
+írónők leginkább írói pályájok sikereit emlegetik; a színésznők első
+fölléptök izgalmairól és méltánylóiról írnak; a színészek pályájok
+kalandjaiból beszélnek el egyet-mást, ami nem mindig érdekes, de erősen
+ki van színezve; a festők és szobrászok a kisebb lapok tárcacikkeit
+utánozzák s mintegy mondani látszanak: mégsem oly nehéz az az írói
+művészet; a hírlapírók némelyike ártatlan hírlapi csínyeit leplezi le,
+az ártalmasokról hallgat; a költők legtöbbje szerénykedve gyermeksége
+tehetséget jósló emlékeivel vagy pályája dicsőségével kacérkodik s
+egy-egy oldalvágást mér kritikusára. Ifj. Ábrányi Kornél ily cím alatt:
+_Mit köszönhetek én Gyulai Pálnak_, egy egész cikkel tiszteli meg e
+folyóirat szerkesztőjét, mint kritikust. Elmondja, hogy csaknem egy
+negyedszázad óta hadilábon állanak egymással, hogy Gyulai első ifjúsága
+óta rosszul bánik vele, hogy a legcsúnyább, legmérgesebb irigység
+kígyójával marja folyvást. «Ez a kígyó pedig – végzi elmélkedését –
+nemcsak azokat szokta marni, akikre rábocsátják, hanem azt is, aki
+keblén melengeti. Nincs borzasztóbb sors, mint egy egész életen át egy
+ilyen mérges kígyóval összeakasztva lenni és sohasem tudni szabadulni
+tőle. S minél inkább nő éveink száma, annál inkább nő a kígyónak is
+hatalma fölöttünk. Nos és ettől a kígyótól csak az van megmentve, aki
+még jókor, még gyermekkorában, úgyszólva játék közben, érezte annak
+marását s annyiszor érezte, hogy nemcsak hozzá szokott, hanem hozzá is
+edződött. Azt később hiába harapják s mivel hiába harapják, hát szállást
+sem keresnek nála. Ezt köszönhetem én Gyulai Pálnak. Bármeddig élnék,
+soha ezért a hálát el nem felejthetem.»
+
+Hogy e hadilábon állás, üldözés, kígyómarás tulajdonképpen miben
+nyilatkozik, azt Ábrányi egy szóval sem említi. Kipótoljuk e mulasztást.
+Az egész csak annyi, hogy Ábrányi költői műveit, politikai röpiratait
+nem igen kedvezően bírálta meg e folyóirat. Hogy e bírálatok nem voltak
+éppen igazságtalanok, azt Ábrányi maga elismerte, midőn a költői
+pályától visszavonult, mint amelyre nem érez elég hivatottságot s
+egészen a politikának áldozza tevékenységét, amelyre talán nagyon is
+hivatottnak képzeli magát. Politikai röpiratai egyikéről, az Andrássy
+Gyuláról irottról, szintén maga elismerte a _Pesti Napló_ban, hogy egy
+kissé balul ítélte meg Andrássyt. E tények, úgy hisszük, nem Ábrányi,
+hanem e folyóirat mellett tanuskodnak. Ami Ábrányi háláját illeti, erről
+is hallgat a cikk. E hiányt is kipótoljuk. E hála abban nyilatkozik,
+hogy Ábrányi _Pesti Napló_ja minden alkalmat fölhasznál e folyóiratnak
+és szerkesztőjének nagyon is heves becsmérlésére. Azonban e hála vagy
+hálátlanság semmi esetre nem oly csapás, amelyet bárki könnyen el ne
+viselhetne.
+
+
+
+
+A NEMZETI SZÍNHÁZ MŰSORÁRÓL.[79]
+
+Egy pár megjegyzést akarunk tenni a Nemzeti Színház műsorára, de nem
+bocsátkozunk bővebb részletekbe s még kevésbbé szándékozunk kimeríteni a
+tárgyat, amely különben tüzetesebb fejtegetést is megérdemelne. Azt
+hisszük azonban, hogy néhány megjegyzés sem fölösleges különösen akkor,
+midőn alig szól valaki e kérdéshez s ha szól is, nem igen tárgyilagos
+indokok vezetik.
+
+A Nemzeti Színház műsora kezdettől fogva három irányt egyesített:
+először színre hozatalát s fenntartását egy pár külföldi nagy drámaíró
+remekműveinek; másodszor kiválogatását az újabb európai drámairodalom
+oly sikerültebb újdonságainak, melyek nálunk is sikerre számíthatnak és
+végre fejlesztését a magyar drámai irodalomnak, színre hozva minden oly
+eredeti művet, mely egy vagy más tekintetben sikerültebb, a jelesbeket
+fenntartva mindaddig, amíg jelesbek le nem szorítják, de ekkor sem
+mellőzve egy pár olyant, amelyeknek állandóbb becsök van vagy amelyekhez
+nevezetes irodalomtörténeti emlék fűződik. E hármas irányt nem az
+igazgatók találták föl, ez a viszonyok természetes kényszerűségéből
+folyt s egyhamar nem is változtathat rajta senki. Ezért a Nemzeti
+Színház műsora megítélésében mindig csak a körül foroghat a kérdés:
+vajjon az igazgató e hármas irányt minő ízléssel és sikerrel szolgálja.
+
+Ezúttal mellőzzük a külföld remekeit és újdonságait s csak a magyar
+drámairodalomra szorítkozunk s mindjárt minden habozás nélkül ki merjük
+mondani, hogy kivéve talán a forradalom után egy pár évet, soha annyi
+rossz eredeti színmű nem került színre, mint a közelebbi évtizedben
+Paulay Ede igazgatása alatt. Elég lesz csak Mérai Horváth, Kabos Ede,
+Szemere Attila, Tolnai Andor, Abonyi Árpád színműveit említenünk.
+Megemlíthetnők még más szerzők hasonló értékű műveit is, de elégnek
+tartjuk csak a legfőbbekre rámutatni. Mi az oka e jelenségnek? Bizony
+nem annyira az ízléstelenség, bár olykor ez is befolyással lehet, mint
+inkább részint a hibásan felfogott hazafiság és nemzeti irány, részint
+pedig a sajtó nem éppen önzetlen ösztönzése. Politikai és társadalmi
+mozgalmaink között is megtaláljuk e jelenséget, mely lelkesedve és
+lelkesítve, a nemzeti irányt a nemzetibbel akarja megrontani. A cél és
+lelkesedés nemes, de az eszközök rosszak, céltévesztők, sőt
+célellenesek. Nem csoda, ha ettől a Nemzeti Színház igazgatója sem ment.
+Miért ne higyje ő is, hogy minél több eredeti új mű színrehozatala a
+leghatásosabb módja az eredeti drámairodalom fejlesztésének? Pedig ennek
+éppen ellenkezője áll. A sok rossz eredeti új színmű árt a jobbak
+hitelének, vagy ha nem, megrontja a közönség ízlését; a színészekre
+nézve sincs jó hatással, lehangolja őket s nem nagy gondot fordítanak
+oly színműre, amely nem soká a lomtárba kerül. Jól tudjuk, hogy senki
+sem állhat jót valamely színmű sikeréről, mert az néha a közönség
+hangulatától és esetleges körülményektől is függ: a drámairodalom
+története nem egy művet említ, amelyek ideig-óráig nagy hatást tettek,
+aztán elfeledték őket és volt nem egy oly remekmű is, amely megbukott s
+csak később vívta ki a közönség tapsait. Azt is tudjuk, hogy a valóban
+sikerült színmű ritka, de az ilyen és a valóban rossz színmű között még
+sok fokozat van s éppen a Nemzeti Színháznak nem lehet hivatása az
+utóbbi iránt különös rokonszenvvel viseltetni. A Nemzeti Színháznak az
+új színművekre nézve mindig a körülményekhez kell alkalmazkodnia;
+termékenyebb korszakban, midőn sikerültebb művek között válogathat,
+minél ritkábban kell kísérletet tenni a gyöngébbekkel; meddőbb
+korszakban természetesen olyanokat is színre hozhatni, amelyek máskor
+mellőzhetők, mert megkívánhatja ezt az eredeti drámairodalom
+fejlődésének folytonossága, de az olyanok minden időben mellőzendők,
+melyekben se drámai, se színi, se nyelvi tekintetben nincs valami
+figyelemreméltó vagy éppen ízléstelen léhaságok. Ez nem volna
+fejlesztés, hanem sülyesztés, nem a nemzeti irány támogatása, hanem
+akaratlan kigúnyolása.
+
+Nem ismerjük a színházi újabb szabályzatokat; ezeket nálunk
+kényök-kedvök szerint, szükségeikhez képest szokták változtatni
+intendánsok és igazgatók, a kormány folytonos helybenhagyásával, pedig
+némi állandóság nem ártana e tekintetben is. Nem tudjuk: vajjon a régi
+viszonyban van-e az intendáns az igazgatóval s az ujjonnan
+visszaállított drámabíráló-bizottságnak is megvan-e a régi hatásköre s
+így mennyiben, mily arányban illeti meg mindnyájokat a felelősség. A
+régibb szabályzat szerint az intendáns nem elegyedett belé az igazgatók
+teendőinek részleteibe, csak általában ellenőrizte azt a művészeti
+irányt, melyben előlegesen megegyeztek; továbbá az igazgató,
+felelősségénél fogva, nem tartozott előadatni minden oly művet, amelyet
+a drámabíráló-bizottság elfogadott, de a visszavetett művet sem
+adathatta elő, vagy ha mégis elő akarta adatni, ez a visszavető
+drámabírálók lemondását vonhatta maga után. Így arányosan oszlott meg a
+felelősség, a nélkül, hogy egyik a másikat csorbította volna. Ha a régi
+szabályzat áll, akkor mind a három intézmény képviselői felelősök, de a
+dolog természete szerint legfőkép az igazgató, akinek feleletre vonását,
+kirívóbb esetben, a sajtónak kellene gyakorlatba venni.
+
+Azonban a sajtó inkább ösztönzi az úgynevezett hazafiasb, nemzetibb
+irányt, mint korlátozza. Az új eredeti színművekről különbözőkép
+vélekednek ugyan hírlapjaink, sőt némelyiket keményen el is ítélik, de
+abban mindnyájan egyetértenek, hogy a műsorra minél több új eredeti
+művet kell kitűzni, mert csak ily módon fejlődhetik drámairodalmunk s
+jutunk majd abba a helyzetbe, hogy mennél ritkábban szoruljunk idegen
+újdonságokra. Mi legalább nem olvastunk hírlapjainkban olynemű
+felszólalást, mely az új eredeti színművek irányában egy kis
+mérsékletre, több óvatosságra s némi kritikára ösztönözné a Nemzeti
+Színház igazgatóját. Ide járul még az a körülmény is, hogy drámaíróink
+legnagyobb része hírlapíró, vagy valamelyik hírlap pártfogoltja. Így még
+kevésbbé hajlandók alkalmatlankodni az igazgatónak, oly tanácsokkal
+szolgálva, melyek esetleg ellenök fordulhatnának. A drámaírók és
+hírlapok előzékenységét az igazgató hasonló előzékenységgel viszonozza s
+talán ez egyik oka annak, hogy Paulay oly népszerű a hírlapok hasábjain.
+
+A sikerültebb művek műsoron maradására és a régiek fölelevenítésére sem
+a leghelyesebb eljárást tapasztaljuk. Nem egyszer sokáig maradnak a
+műsoron oly művek is, melyeknek néhány előadás után végkép el kellene
+tűnniök, ami pedig a régiek fölelevenítését illeti, arra rendszerint
+csak élő költők számíthatnak, a halottakkal oly kevéssé törődik az
+igazgatóság, mint a sajtó. Néhány évtized óta szokás a Nemzeti
+Színházban, hogy egy pár elhúnyt drámaíró születése vagy halála napján
+előadják valamelyik művét, meglehetős készületlenül, mintegy robotból.
+Az igazgatók azt hiszik, hogy ezzel lefizették a kegyelet és
+nemzetiesség egész terhes adóját. Miért ne lehetne az ily műveket máskor
+és többször is előadni? Mindenesetre ez inkább szolgálná a nemzeti
+irányt, mint a rossz művek iránt való előzékenység. A másnemű
+fölelevenítéseket inkább személyes tekintetek sugalmazzák, mint tárgyias
+okok. Például miért eleveníteni föl Rákosi Jenőnek _A báróné levelei_
+című művét, mely csekély becsű s hatást sem tett? Az _Éljen az
+egyenlőség_ br. Eötvös Józseftől, a _Tisztújítás_ Nagy Ignáctól,
+mindenesetre többet érnek, hatást is tettek a magok idejében s e mellett
+a közelmult korrajzai. Miért vetik ezeket sutba s miért elevenítik föl
+Bartók Lajos _Legszebb_jét, e drámaitlan, hideg és unalmas vígjátékot?
+Ott van régibb vígjátékaink között több sokkal becsesebb. Például, hogy
+csak egyet említsünk, Csató _Megházasodtam_ című vígjátéka, mely egykor
+kedvelt darabja volt a Nemzeti Színház műsorának. Miért erőnek erejével
+fenntartani Dóczi Lajosnak némely gyarlóbb darabját s Bartók Lajosnak
+annyira szegényes és zavaros történelmi drámáit, melyeknél sokkal
+jobbakat találhatni régibb történelmi színműveink között első sorban
+Szigligetitől? Azonban úgy látszik, lassanként maga Szigligeti is
+leszorul a nemzeti színpadról, melynek annyi szolgálatot tett.
+
+Nem kívánunk bővebb részletekbe bocsátkozni. Ennyi is elég
+figyelmeztetésül. Nem hisszük ugyan, hogy sikere legyen, de
+fölszólalásunkkal némi kötelességet véltünk teljesíteni.
+
+
+
+
+A M. T. AKADÉMIA S EGY PÁR HÍRLAPÍRÓ.[80]
+
+A _Hét_ május havi 20-dik számában a következőket olvashatni:
+
+«Magyarország már értesült róla, hogy a magyar tudós társaságnak most
+van nagyhete. Az a nagyhét arra való, hogy amit egész esztendőn
+keresztül nem csináltak, azt ezen a héten se csinálják meg.
+Csodálatosképpen az Akadémiának mégis van jelenteni valója, nagyobbrészt
+pályázatokról, melyek meddők maradtak.»
+
+E soroknak vagy az az értelme, hogy az Akadémia egész éven át nem
+csinált semmit s mégis munkásságáról jelentést irat, nagyobbrészt
+pályázatokról, melyek meddők maradtak, vagy pedig az, hogy az Akadémia
+munkálkodik ugyan, de munkásságának semmi tudományos értéke nincs s
+pályázatain egyetlen valamirevaló tehetség sem versenyez. Az első
+értelemben vett állítás igazán annyi, mint semmi, mert homlokegyenest
+ellenkezik a köztudomású tényekkel. Az Akadémia mind a három osztályában
+ez évben is számos értekezést olvastatott föl, az Akadémia maga több
+tudományos munkát adott ki, azonfelül segélyével sok oly könyv és
+folyóirat jelent meg, amelyek máskép bajosan láthattak volna napvilágot
+és pályázatai közt nem egy volt sikeres. Ha másik értelemben vesszük a
+_Hét_ állítását, hogy az Akadémia munkásságának tudományos értéke semmi,
+akkor először is méltán azt kérdhetjük: van-e magyar író, aki egyaránt
+jártas annyiféle tudományban, melyeket az Akadémia tagjai művelnek, hogy
+az Akadémia egész munkásságáról szakszerű ítéletet mondhasson? Bizonyára
+nincs s ha valaki mégis oly vakmerő, hogy ilyenül lép föl, ítéletét
+legalább valamivel indokolni igyekszik. A _Hét_ ezt sem teszi. Meg
+vagyunk győződve, hogy a _Hét_ dolgozótársai között senki sincs, aki az
+Akadémia közelebbi összes kiadványait elolvasta volna, valamint arról
+is, hogy köztök éppen nincsenek polyhistorok, s legkevésbbé az, maga a
+szerkesztő, Kiss József, akit ugyan, mint balladaköltőt, Silberstein és
+Vészi urak Arany mellé helyeztek, de aki egy pár sikerültebb költeménye
+mellett is igen középszerű költő s a tudományok bármelyikében való
+jártasságának még eddig semmi jelét nem adta. A _Hét_ megsemmisítő
+ítélete egyébiránt nem annyira ítélet, mint közhely, melyet egyik
+hírlapíró a másiktól kölcsönöz s hogy eredetinek lássék, legalább egy
+kissé eltorzítani törekszik.
+
+De nézzünk belé egy napilapba is. A _Pesti Hirlap_ május 15-diki
+számában az Akadémia ünnepélyes űléséről a többek között ezt olvassuk:
+
+«Nem tudjuk, hogy miféle állapotok vannak most az Akadémia kebelében, de
+a tudós társaság ennél a nagygyűlésnél se Arany János emlékezetét, se
+saját hagyományait, se a művelt magyar közönséget nem tisztelte eléggé.
+A programm Eötvös Lóránt megnyitó beszédén kívül, amely figyelmet
+ébresztett, csak két pontból állott. Az egyik Lévay József fölolvasása
+volt _Arany lírájáról_, a másik Szily Kálmán főtitkáré _Aranyról_, mint
+akadémiai főtitkárról. Az első nem bírt oly eredeti tartalommal s
+előadása sem volt olyan, ami figyelmet ébresztett volna. A másik gyönge
+előadás mellett csak vázlatos volt, de nem oly stílszerű irodalmi mű,
+mely az alkalomhoz illett volna. Aranyról, mint főtitkárról az Akadémia
+sok jellemzőt mondhat ma gának, de a közönség Arany Jánosnak, a nemzeti
+ízlés és érzelemvilág alkotó nagy emberének, más érdemeit és sajátságait
+akarja hallani ezen a napon.»
+
+A cikk folyamán, midőn részletesebben ismerteti a tudósító az
+előadásokat, a következőket olvassuk:
+
+«Lévay József r. tag Arany lírájáról szólt ékes, költői nyelven.»
+
+Szily Kálmánról, akit elébb hibáztatott, hogy miért nem értekezett
+arról, amiről Lévay, ezt jegyzi meg:
+
+«Érdekesen írja meg Arany titkárrá választatását s azokat az apró
+kellemetlenségeket, melyekkel a költőt az akadémikusok megtisztelték… A
+fölolvasás további részében Arany titkári működésével s titkársága
+alkotásaival foglalkozott. A szépen előadott emlékezést a közönség
+élénken megéljenezte.»
+
+Hogy illik össze a cikk eleje végével? Amott igen becsmérli mind a két
+előadót, itt pedig meglehetősen méltányolja. Úgy látszik a tudósítónak
+gyönge emlékezőtehetsége van s amit egyik percben ír, arról a másikban
+megfeledkezik.
+
+Némely hírlapíró nem egyszer emlegeti büszkén, hogy a sajtó hatalom.
+Valóban az, de csak akkor, ha eszméi vannak s komolyan az igazságra
+törekszik. E nélkül éppen nem hatalom, hanem csak papirmázoló-gép.
+
+
+
+
+SIMON ZSUZSA.[81]
+
+Regény. Írta Herczeg Ferenc. Két kötet. Budapest, 1894. Singer és
+Wolfner.
+
+Ha jól emlékszünk, e mű Herczegnek második regénye. Az első csak félig
+sikerült, amennyiben egy pár részlet tehetségéről tőn bizonyságot.
+Vajjon e második sikerültebb-e? E kérdésre bajos a határozott felelet.
+Mindenesetre ez újabb regény forma és előadás tekintetében jobb az
+elsőnél és egyes részletek is sikerültebbek. Herczeg, aki egy pár kötet
+elbeszélést és rajzot adott ki s köztök sikerülteket is, néhány
+jelenetet, rajzot jól eltalál itt is, de a regény alapeszméjét,
+cselekvényét s a főszemélyek jellemrajzát a legjobb akarat mellett sem
+lehet sikerültnek mondani. Szerzőnek mentségül szolgálhat, hogy oly
+tárgyba fogott, mely a legkitűnőbb írónak sem könnyen sikerül, de
+másfelől azt a vádat sem kerülheti el, hogy céljához nem a
+legalkalmasabb eszközöket választotta.
+
+A regény tárgya egy elcsábított leány története, aki végre boldog
+révpartra jut. Simon Zsuzsa egy nyugalmazott ezredes leánya, aki éppen
+akkor veszti el anyját, mikor nagyleánnyá nő fel. Vidám és kedves leány,
+akit mindenki szeret. Egy volt képviselő és birtokos, Orlay, fiatal
+özvegyember, aki éppen abban a kis városban lakik, melyben az ezredes,
+sok rokonszenvvel viseltetik a leány iránt. De fejlődő szerelmét
+visszariasztja Réfalvy festő, az ezredes távol-rokona, aki egy pár
+hónapra a kis városba jő magát kipihenni s kibe Zsuzsa beleszeret. Az
+ezredes észreveszi ezt, kérdőre vonja őket s midőn bevallják titkukat,
+abban állapodik, hogy Réfalvy hagyja el a kis várost, menjen vissza
+Párizsba, esztendő mulva visszajöhet s ha akkor is egymáséi akarnak
+lenni, vegye nőül. Réfalvy másnap indulandó, Zsuzsa négyszemközt el akar
+búcsúzni tőle, késő este szobájába suhan s nála tölti az éjet. Hónapok
+telnek el. Zsuzsa tévedése, bűne tudatában szenved, de remél s várja
+Réfalvy visszajövetelét. Azonban egy francia lap akad kezébe, melyből
+Réfalvynak egy botrányos pöréről értesül s egyszersmind arról is, hogy
+egy rosszhírű leányt vett nőül. Amennyire lesujtja Zsuzsát e hír,
+annyira megörvendezteti Orlayt, aki most gyakrabban kezdi látogatni őt.
+Orlay szerelme lassanként erős szenvedéllyé válik, mely a leányt is
+magával ragadja, de Zsuzsa mégis csakhamar fölébred mámorából, midőn
+Orlay kezét akarja megkérni. Levelet ír hozzá, melyben bevallja
+tévedését, bűnét. «Nem lehetek az ön felesége – írja – valamint más
+becsületes emberé sem lehetnék. Csak egy embernek volt joga és
+kötelessége, hogy engem oltárhoz vezessen.» E válasz sem változtatja meg
+Orlay elhatározását, Zsuzsát nőül veszi s a fővárosba költözik. Ezalatt
+Réfalvy, aki Párizsban korhely életet élt, nejétől elvált, Pestre
+érkezik, hogy egy új festményét a műtárlaton kiállíthassa. Meglátja
+Zsuzsát az utcán, színházban s találkozni akar vele. Előbb egy levelet
+ír hozzá, hivatkozva a vele töltött éj emlékére, találkozást kér tőle,
+de mást gondol, nem küldi el a levelet. Maga megy Zsuzsához, de ez
+kiutasítja házából. Réfalvyt más csapás is éri, festménye a tárlaton
+teljesen megbukik. Zilált anyagi viszonyai, ideges bántalmai,
+reménytelen jövője halálba űzik. Öngyilkos lesz. A rendőrtiszt, aki
+lepecsételi holmiját, megtalálja a Zsuzsához írt s el nem küldött
+levelet is s hogy idegenek ne olvashassák, kezébe juttatja Zsuzsa egyik
+nőrokonának, aki ismerőse volt. E rokon, Osztrovayné, ellensége volt
+Zsuzsának és bosszús Orlayra, akihez egykor örömest ment volna nőül s
+kivel később is kacérkodott. Most kapva kap az alkalmon, hogy bosszúját
+kielégíthesse. Az őt meglátogató Orlaynak megmutatja e levelet azzal a
+megjegyzéssel, hogy ezek után Orlayné asszonyt kénytelen kitiltani
+házából. Orlay e sértés miatt férjét párbajra hívja ki, de ez elsímítja
+az összeütközést. Egy hírlapi cikk, mely Réfalvy halálát tárgyalja, a
+nevek elhallgatásával megemlíti, hogy a művésznek egy gazdag leány volt
+kedvese, de atyja ellenezte a házasságot; egy gavallér megbocsátotta
+tévedését gazdagságáért s nőül vette. E rágalom elkeserítette Orlayt,
+meglátogatta a nyilvános helyeket, hogy valaki szemébe mondjon ilyest s
+párbajra hívhassa. Végre megnyugodott sorsában, felülemelkedett a világ
+ítéletén s hazament a kis városba, hova nejét már elébb elküldötte.
+Otthon szótalan s bár nyugodt, mégis meglátszott rajta a kiállott
+küzdelmek nyoma. Neje is szenved s midőn egy reggel atyját látja jönni
+izgatottan házukhoz, kiejti kezéből a fésűt és felkiált: «Édesatyám
+mindent tud, Budapestről jő, ott megmondtak neki mindent.» Bezárja
+ajtaját és kihallgatja a másik szobában levő atyjának és férjének
+beszélgetését. Az atya dühöng, a férj csöndesíti, megvallja, hogy
+mindent tudott, midőn Zsuzsát nőül vette s a világ ítéletét megveti. De
+az atya nem bocsát meg neki, az ő becsülete nem tűr szennyet. Zsuzsa
+kétségbeesve revolvert ragad, de eszébe jut, hogy anyának érzi magát és
+eldobja a fegyvert. Az atya és férj veszélyt sejtenek és betörnek
+szobájába. Zsuzsa bevallja öngyilkos szándékát, melytől anyasága
+tartóztatta vissza. Az atya elcsöndesült s midőn a házastársak egyedül
+maradtak, Orlay a felesége szemébe nézett nem a szerelmes ember lázas
+gyöngédségével, hanem a férfi tiszta rajongásával, ki az asszonyban
+először tiszteli gyermeke anyját, Zsuzsa pedig rátette két kezét férje
+vállára és megkönnyebbülten mondotta: Mégis jobb élni.
+
+E vázlatból is észrevehetni, hogy a szerző könnyen, mondhatni
+könnyelműen vette föladatát s megoldására éppen nem alkalmas eszközöket
+használt. Egyik főbaj, hogy a regény hősnője, Zsuzsa, nem tud maga iránt
+elég érdeket felkölteni s amit fölkelt, az is hamar elenyészik. Nem
+tudunk vele tisztába jönni, nincs kulcsunk jelleméhez, nem értjük
+eléggé. A szerző rokonszenvesen mutatja be, de egyetlen oly vonással sem
+rajzolja, mely elhitetné velünk, hogy oly könnyen csábuló vagy
+csábítható. S íme a szegény leány, a naívság minden érzelme, a
+szenvedély minden heve s a csábítás minden ostroma nélkül, egyszerre
+csak megtéved. Besurran jövendőbeli jegyese szobájába s nála tölti az
+éjet. Meglepetve, lehangolva olvassuk tovább a regényt s többé nem
+érdeklődünk iránta, nem azért mert tévedt, hanem mert nem értjük, hogyan
+tévedhetett. Ide járul még azon körülmény is, hogy csábítójának,
+Réfalvynak, rajza éppen nem világosítja meg e rejtélyt. Az ifjú
+művészben alig van valami, ami hathatna Zsuzsa képzelmére, kedélyére.
+Lehet valaki lelkiismeretlen csábító, de bizonyára van benne valami
+vonzó tulajdon, szeretetreméltóság is, mely megejti a tapasztalatlan
+szívet. Említi is a szerző, hogy Réfalvy «egyike azoknak a hatalmas
+féljellemeknek, melyek örvény módjára vonzzák magok felé a nőt, olyan
+ember, akinek ellenállhatatlan erőt kölcsönöz az a hazárd tulajdonsága,
+hogy minden pillanatban kész mindenét egy kártyára föltenni; ily
+emberrel szemben a leány teljesen védtelen». De mindebből a cselekmény
+egész folyama alatt, Réfalvynak se szavában, se tettében nem látunk
+semmit. Egy mozzanatot fölhoz ugyan a szerző, mely vezetője lehetne a
+rokonszenvnek, vonzalomnak, tudniillik Réfalvy búskomolyságát,
+megrontott ifjúságát panaszolja s a leány azt mondja rá: «Neked nem
+szabad így beszélned, te nem vagy romlott, te jó vagy, csak valami
+bánatod van». De ebből nem válik semmi, a leány nem bánatjáért szereti
+meg, hogy vigasztalója, őrangyala legyen. Egyszóval nem igen érthető a
+viszony, valamint az sem, hogy Réfalvy, kiről azt mondja a szerző,
+szerelme nem léha kaland volt, hanem az igaz szerelemnek várva-várt
+megnyilatkozása, hogyan él vissza oly galádul az annyira szeretett leány
+vonzalmával.
+
+Általában a regény fordulópontjain a cselekvényt nem igen táplálja a
+jellemrajz, pedig e kettőnek összhatásától függ úgy a drámai, mint az
+elbeszélő művekben a költői hatás, úgyannyira, hogy valamely cselekvény
+valószínű, költői hatású lehet bizonyos jellemekkel, de másokkal éppen
+nem az. Itt nemcsak Zsuzsa és Réfalvy jellemrajza árt a költői hatásnak,
+hanem az Orlayé is. Orlay képviselő, kormánybiztos, aki szerepet játszik
+vidéki és fővárosi társaséletben, lovagias ember, sokat tart világi
+becsületére, de nem olyan, ki az életben megtanult lemondani s dacolni a
+világ ítéletével, mégis kétszer megbocsát Zsuzsának; először, midőn
+elveszi, másodszor, midőn neje esete a világ szájára kerül. Mindezt
+megteheti egy sokat szenvedett, emelkedett lelkű s a világban már nem
+élő férfiú, de Orlay bajosan. A szerző szembeszökőn erőlteti a dolgot,
+hogy megtestesítse alapeszméjét, tudniillik, hogy egy nemesszívű, bár
+tévedt leány egy kis szenvedés után, a zavartalan boldogság révpartjára
+juthat. Nem vizsgáljuk, helyes-e az alapeszme, de az bizonyos előttünk,
+hogy az nincs megtestesítve a regényben. Vajjon zavartalan boldogsággal
+végződik-e a regény? Zsuzsa, akinek kétszer megbocsát Orlay, nincs-e
+némi alázott helyzetben s egyrangú-e a szerelemben férjével? Nem a hála
+rabszolgája-e bizonyos pontig. És Orlay sebe, melyet büszkeségén ejtett
+neje esete, nem fog-e sajogni később is. Vajjon zavartalan boldogság-e
+ez? Úgy hisszük, ez elemek kiképzésén jobban végezhette volna be
+regényét a szerző, ha már a tragikai véget kerülni akarta, mint azzal,
+az erőltetett optimizmussal, melyben az olvasó bajosan hihet.
+
+A regényhez függelékül, de tőle teljesen függetlenül egy _Böske, Erzsi,
+Erzsébet_ című beszélyke van csatolva, mely igen sikerült, mindenesetre
+sikerültebb a regénynél. Szemere Pál szokta volt mondogatni, hogy némely
+költő nagy tárgyba fog, de nem tud belőle nagyot alkotni, másik a kis
+tárgyat kedveli s belőle, ha nem is mindig nagyot, de mindenesetre
+szépet alkot. Némi tekintetben Herczeg egy személyben testesítette meg
+Szemere megjegyzését. Regényében ő nagy tárgyba vágta fejszéjét, de
+bizony nem tudott belőle sikert kicsikarni, ellenben beszélykéjében a
+kis tárgyat természetesen és kellemesen alakította szép művé. Egy ifjú
+ember beszéli el történetét; azon kezdi, hogy gyermekkorában milyen volt
+Böske, az ő kis nénjének barátnője. Hogy nénje meghalt, majd mindennap
+átjött a szomszédból, játszott az árva babákkal s felöltöztette őket.
+Anyja rendre mind neki ajándékozta a babákat s midőn az utolsót is
+odaadta, többé nem jött el hozzájok. Aztán elmondja, hogy amidőn mint
+jogász hazajött, Böske már Erzsi kisasszony volt, kibe ő halálosan
+beleszeretett. Azonban Erzsi máshoz ment férjhez s neki azt mondotta:
+«Jankó legyen eszed, csak nem vagy belém komolyan szerelmes, hiszen egy
+évvel idősebb vagyok nálad», ezzel elment s nem jött többé házukhoz.
+Végre azt is elbeszéli, hogy találkozott vele mint Erzsébet asszonnyal,
+kinek már felnőtt szép leánya volt, kibe beleszeretett és nőül vette. S
+azóta Erzsébet szorgalmasan járt házukhoz, nem úgy, mint Böske és Erzsi.
+Mindez oly jól és jellemzőn van elbeszélve, hogy semmi sem zavarja
+élvezetünket.
+
+Reméljük, hogy Herczeg harmadik regényéről kedvezőbben nyilatkozhatunk;
+nagyobb tárggyal is sikeresebben fog megbirkózni.
+
+
+
+
+A NEMZETI SZÍNHÁZ ÉS SZIGLIGETI.[82]
+
+Nemrég _Egy év statisztikája_ cím alatt egy kis közlemény járta be a
+lapokat, mely pontosan beszámol arról, hogy 1894 augusztus hó 18-tól
+kezdve 1895 június 14-ig, hány előadás volt a Nemzeti Színházban, hány
+tragédia, vígjáték, középfajú dráma került színre, hány eredeti, hány
+fordított, hány régi, új vagy ujonnan betanult, kitől és hányszor és
+végre a színészek és színésznők közül, kik hányszor léptek föl.
+
+Mellőzzük észrevételeinket a műsorra nézve, mert csak azt kellene
+ismételnünk, amit ezelőtt néhány évvel bővebben fejtegettünk. Legföljebb
+még csak azt tehetnők hozzá, hogy az a nem igen dicsérendő rendszer,
+melyet Paulay az eredeti színművek műsorának összeállítására nézve
+követett, éppen nem változott, sőt még rosszabbra fordult. Most csak
+egyetlen pontra szorítkozunk. Föltűnő, nagyon föltűnő a statisztikai
+közleményben, hogy a mult színházi évben Szigligetinek csak egyetlen egy
+műve került színre s az is csak egyszer. Szigligeti száznál több
+színművet írt, majdnem egy félszázadig folyvást gazdagította a műsort, a
+Nemzeti Színháznak a negyvenes években úgyszólva közönséget teremtett s
+íme, halála után még el sem telik két évtized, már elfeledi az a
+műintézet, melynek egykor lelke volt; csak egyetlen egy művét adatja
+elő, azt is csak egyszer.
+
+Valóban ez nagy kegyeletlenség! De mellőzzük a kegyeletet s induljunk ki
+tisztán esztétikai szempontból. Vajjon annyira elavultak-e Szigligeti
+művei, hogy a közönség egészen elfordul tőlök? Vajjon az újabb
+színművek, amelyek kedvéért annyira háttérbe szorul s talán a jövő évben
+már egészen kiszorul Szigligeti a Nemzeti Színházból, nagyobb becsűek-e
+az övéinél? Azt hisszük, hogy ezt még a _Budapesti Hirlap_ sem merné
+állítani, habár pazar kedvében mindegyre egy-egy nagyszabású költőt
+födözget föl. De nézzünk csak belé a statisztikai közleménybe: vajjon
+kik azok az újabb drámaírók, akiknek kedvéért annyira mellőzik
+Szigligetit? Ott van mindjárt Bartók Lajos, akinek éppen a drámára van
+legkevesebb tehetsége s kinek kísérleteit únja a közönség. Tőle a mult
+évben négy művet adtak elő nyolcszor, sőt két művét: a _Méheket_ és
+_Erzsébetet_ új betanulással, ha ugyan nyaka-tekert jambusait
+betanulhatták színészeink. Ott van továbbá Váradi Antal, akinek a mult
+évben három darabját adták tizenhárom este. Vajjon az ő hangzatos, de
+üres retorikájában és élettelen alakjaiban nyilatkozik-e annyi drámaiság
+és történelmi érzék, mint Szigligeti leggyöngébb történelmi
+színműveiben?
+
+De elég, nem folytatjuk tovább. Mi nem követelünk a Nemzeti Színháztól
+kegyeletet, de egy kis jóízlést mindenesetre megvárhatunk.
+
+
+
+
+BÁRÓ KEMÉNY ZSIGMOND EMLÉKEZETE.[83]
+
+Mielőtt megnyitnám ünnepélyes közülésünket, legyen szabad egy rövid
+negyedórát báró Kemény Zsigmond emlékének szentelnem, akinek
+márványmellszobrát tisztelői adományaiból immár elkészítette társaságunk
+s ezennel bemutatja a közönségnek.
+
+Báró Kemény Zsigmond egykor elnökünk volt, buzgó elnökünk, akinek egy
+válságos napon veszélyben forgó vagyonunk megmentését köszönhetjük. De
+nem ez kegyeletünk főforrása, hanem az ő írói érdemei, melyekkel annyi
+fényt árasztott társaságunkra. Kemény harminc éven át, mint regényíró és
+publicista szolgálta nemzetét. E két pálya között oszlott meg
+munkássága, amíg csak bírta tollát. Politikai szélcsendben regényeket
+írt, küzdelmesebb időben politikai röpiratokat és vezércikkeket. Mint
+regényírót csakhamar Jósika és Eötvös mellett emlegette a közönség, mint
+politikus bár lassabban, de folyvást emelkedett s vezércikkeivel s egy
+napilap szerkesztésével nevezetes befolyást gyakorolt közéletünkre.
+
+Kemény sajátságos helyet foglal el regényíróink között, de a legfőbb
+sajátság, mely őt megkülönbözteti, a tragikum erős érzéke. Valóban
+regényei tragikai művek, tragikaibbak tragédiáinknál. Rajtok nem annyira
+kellem ömlik el, mint némi zord fönség s derült hangulat helyett a
+búskomolyság árnya borong: a fájdalom és megnyugvás bizonyos vegyülete.
+Éles szeme az állami és társadalmi bonyodalmakban hamar meglátja a
+végzetest és az egyénekben azt az elemet, mely fejlődve örvény felé
+vonja a halandót. Folyvást tragikai összeütközéseket vesz tárgyul; az
+egyént rajzolja, aki összeütközik az egyetemessel vagy együttlegessel és
+elbukik. De tragikai hőseinek kiindulópontját, fejlődését és
+katasztrófáját bajos volna egy rövid szabatos meghatározás alá vonni.
+Egyik esetben a viszonyok alakítják tragikai hősét, másikban a hős
+tettei idézik föl a bonyodalmat; néha párhuzamosan halad egyik a másik
+mellett. Sorsukat a viszonyok és szenvedélyeik döntik el s a végzet és
+szabad akarat egymás részei. Az állami és társadalmi viszonyok mily
+változatossága táplálja a szenvedélyeket s az emberi természet mily
+gazdagsága nyilatkozik az élet küzdelmeiben. Az élet szép, mint a
+paradicsom kertje, de a lombok suttogásában kígyó sziszeg; reményeink,
+vágyaink tündérligetekbe csalnak bennünket, de minden bokorban nemezis
+ólálkodik. A szegény halandó folyvást saját és mások tetteinek hatása
+alatt áll s a végeredményt ritkán számíthatja ki. A küzdelem hevében
+elvesztjük ítéletünk biztosságát s csak akkor látunk tisztábban, amikor
+már késő. E mellett bűnhödésünk ritkán van arányban tévedéseinkkel,
+vétségünkkel, bűneinkkel; az állami, társadalmi, általában az erkölcsi
+viszonyok fejleményei éppen oly kényszerűek, mint a fizikai törvények:
+nem ismerik a szánalmat, könyörületességet, sőt még az igazságosságot
+sem. A tévedés, gyöngeség, hiba gyászosabb következményeket szülhetnek,
+mint maga a bűn, s a tévedő és bűnös nemcsak magát sodorja örvénybe,
+hanem azokat is, akik hozzá ragaszkodtak. Mindez a tragikum
+miszticizmusa, melyet az ókor éppen azért a fátum fogalmába foglalt
+össze, a keresztyén hit pedig a túlvilágba helyezte a rejtély
+megoldását: a végleges, örök igazságosságot.
+
+Így fogta föl Kemény a tragikumot s bár első ifjúsága arra a korra esik,
+midőn diadalát ülte a francia romanticizmus, amely annyira kedvelte a
+nagy bűnök tragikumát, ő inkább a nemesebb szenvedélyek, mondhatni az
+erény tragikuma felé fordult előszeretettel. Senki sem volt buzgóbb
+magyarázója azon szárnyas igének, hogy a pokol jószándékkal van
+kikövezve. Valóban a nagy bűnöktől inkább meg tudjuk őrizni magunkat,
+mint szívünk nemes, de eszélytelen elragadtatásaitól. Boldogítani
+akarunk mást és szerencsétlenné tesszük; erényünk könnyen örvény felé
+ragadhat bennünket, ha nem párosul eszéllyel; szolgálni hisszük hazánkat
+és sértjük érdekeit, mert bonyodalmas voltukat nem tudjuk megérteni;
+erélyünk, tevékenységünk éppen annyi bajt hozhat reánk, mint
+önmérsékletünk és tétlenségünk; engedünk egy szeszélyes fölindulásnak és
+elhatároztuk sorsunk tragikai folyamát. Ily s ezekhez hasonló eszméket
+hirdetnek Kemény regényei, melyeknek bonyodalmát erős jellemrajz
+táplálja. Kemény kedveli az összetett indokokat, a szenvedélyek rajzában
+több indokot, szenvedélyt olvaszt össze, melyek egymásra hatva, egymást
+élesztve, vagy mérsékelve idézik elő a bonyodalmat és kifejlést.
+Különösen kitűnő a lelki küzdelmek rajzában. Élénken tolmácsolja a szív
+és ész dialektikáját, a képzelődés erejét elhatározásunkra, a
+tettreragadtatás vagy a tett visszahatásának hangulatát s a
+halálrasebzett hős végperceit.
+
+Kemény regényei nagyrészt történelmiek; csak két regényt s egy pár
+nagyobb beszélyt írt a jelen korból. Vonzotta szülőföldjének, Erdélynek
+történelme. Atyja birtoka közel feküdt Gyulafehérvárhoz, az erdélyi
+fejedelmek székhelyéhez, hol egyik őse, Kemény János fejedelem is
+trónolt; közel a szentimrei térhez, hol másik őse, Kemény Simon, Hunyadi
+Jánosért áldozta föl magát. Családja emlékei megkedveltették vele az
+erdélyi emlékírókat, mély benyomást tett reá Magyarország
+kettészakadása, Izabella királyné és Martinuzzi, a Báthory- és
+Rákóczi-család. A történelmi regény már fölzsendült irodalmunkban,
+Kemény emelni igyekezett, történelmi szellemet lehelve belé. Nagy súlyt
+fektetett a korrajzra, de nem a külsőségekben, hanem a lényegesekben. A
+kor eszméit és szenvedélyeit testesítette meg személyeiben és
+összeolvasztotta a költői célt és történelmi hűséget. A családi
+tragédiák szoros kapcsolatban vannak az országos viszonyokkal s a
+történelmi és költött személyek egyaránt a kor színében jelennek meg.
+_Gyulai Pál_ című regényében mily élesen tünteti föl a prágai és
+stambuli udvar cselszövényeit, a jezsuitákat és muderrizeket, a pártokat
+és államférfiakat s magát Báthory Zsigmond udvarát, melynek körében foly
+le a regény tragédiája. Az _Özvegy és leányá_ban és a _Rajongók_ban
+jellemzőn társulnak elénkbe I. Rákóczi György kora, az erdélyi
+fejedelemség létjoga, politikája, diplomáciája, a katholicizmus és
+protestantizmus küzdelme, az elnyomott szekták rajongása s mindezzel
+kapcsolatban az örök emberi sznevedélyek harca. Utolsó regényében, a
+_Zord idő_ben, egy családi drámát véve központúl, Magyarország állami és
+társadalmi fölbomlását rajzolja. Buda eleste, a török hódoltság s az
+erdélyi fejedelemség megalakulása a regény főpontjai s a bonyodalom és
+jellemrajz egészen e viszonyok szülöttei. Keménynek nemcsak a
+történelemből, hanem a jelen életből vett regényein is megérzik a kor
+levegője. Hátterök a harmincas- és negyvenes-évek magyar viszonyai.
+Kemény mindig tényleges viszonyokból indul ki, erős képzelme a mult vagy
+jelen valóságát alakítja s a korfestő és lélekbúvár összhangzik benne a
+költővel.
+
+A regényíró Kemény a publicisztában és hírlapíróban sem tagadta meg
+magát. A költőt és politikust összekapcsolta az eszme és hangulat
+bizonyos rokonsága. Valamint regényeiben a nemes szenvedélyek tévedéseit
+rajzolta: úgy politikai műveiben előszeretettel fejtegette a nemes
+törekvések tévedéseit, a hazafiság túlságait, némely népszerű eszmék
+árnyoldalait, sőt veszélyeit. Regényeiben örömest merült a lélekbúvárlat
+mélységeibe, mint politikai író semmit sem kedvelt annyira, mint az
+eszmék fejleményeinek, a tények okainak, az események értelmének
+nyomozását. Behatóan boncoló tehetségét tudományos műveltség és
+széleskörű ismeretek támogatták. Lapja szerkesztésében talán egyetmást
+elhanyagolt, de a nevezetes pillanatokban mindig résen állott s a
+legfontosabb kérdéseket folyvást tárgyalta. Lapjának határozott színe,
+iránya volt, nem szeszélyből, hiúságból vagy önzésből, hanem mély
+meggyőződésből s mindig tudta, mit, mikor és hogyan kell írni.
+Ellenfelei álláspontját híven fölfogta, akaratlan sem értette félre s a
+heves küzdelmek napjaiban is folyvást megőrízte lapja méltóságát. Ma már
+nem kívánunk ennyit vezércikkíróinktól és szerkesztőinktől. Megelégszünk
+kevesebbel, sőt hajlandók vagyunk lenézni régibb hirlapirodalmunkat.
+Nemrég olvashattuk valamelyik napilapban, hogy a fejlődésnek mily
+alacsony fokán állott régibb hirlapirodalmunk, a maihoz képest. Csak egy
+pár évtizede fejlődtünk oda, hogy a külfölddel is versenyezhetünk.
+Bizonyára mai hirlapjaink mozgékonyabbak, gyorsabb közlésűek, amiben
+elősegíti őket közlekedési eszközeink fejlődése, bizonyára
+terjedelmesebbek, változatosabbak s több ágát ölelik föl a közéletnek,
+mit részben a sajtószabadságnak s jobb anyagi helyzetöknek is
+köszönhetnek, de mégis régibb hírlapjainktól irigyelhetnek valamit,
+azokat a vezérférfiakat, akik a régibb lapok élén állottak, azokat az
+államférfiakat, akik írók is voltak egyszersmind s írói munkásságukkal
+annyira megtermékenyítették közéletünket. Elég legyen csak Széchenyit,
+Kossuthot, Dessewffy Aurélt, Eötvös Józsefet, Szalay Lászlót és Csengery
+Antalt említeni.
+
+E férfiak közé tartozott Kemény is. Erdélyben kezdette politikai
+pályáját: föl-fölszólalt Kolozs megye közgyűlésein s vezércikket írt
+egyik kolozsvári politikai lapba. Igyekezett odahatni, hogy az erdélyi
+ellenzék ne csak sérelmi politikát űzzön, hanem foglalkozzék a reform
+kérdéseivel is. A _Korteskedés és ellenszerei_ című röpirata, mely
+tárgyával kapcsolatban, reformjaink vezéreszméiről, a cenzusról s a
+demokráciai törekvések és a magyar nemzetiségi érdekek kiegyeztetéséről
+értekezett, szélesebb körben tette ismertté nevét. Az Akadémia tagjává
+választotta, Széchenyi pedig meghívta egy általa alapítandó lap
+szerkesztőjének. Kemény nem remélve, hogy Széchenyi vezérlete alatt új
+pártot alakíthasson, nem lépett ki pártjából, az Eötvös-töredékhez
+csatlakozott s 1846-ban Pestre költözve, Csengery _Pesti Hirlap_jának
+fődolgozótársa, majd társszerkesztője lett. Itt leginkább oly
+kérdésekről írt, melyek alkotmányunknak a képviselőrendszerre való
+átmenetelét tárgyazták, majd 1848-ban a márciusi napokon kezdve egész
+december végeig folyvást cikkeivel kísérte a mozgalmakat, egyaránt
+küzdve a bécsi és pesti szélsőségek ellen. Mint képviselő követte a
+kormányt Debrecenbe, Szegedre, Aradra, s a világosi nap után Ugocsa és
+Szatmár megyében bujdosott. Visszatérve Pestre és kegyelmet nyerve, újra
+fölvette írói tollát, egy pár történelmi tanulmányt írt s két röpiratot,
+a _Forradalom után_ s _Még egy szó a forradalom után_ címűeket. Ez
+legkitűnőbb politikai műve Keménynek. Bámulatos az a tárgyilagosság, az
+a beható boncolás, amellyel a közelmult huszonöt év történelmét
+tárgyalja. Kimutatja a kormány és pártok tévedéseit, saját párttöredékét
+sem kímélve. A mult és jelen tanuságaiból ád tanácsot a jövőre.
+Egyesülésre szólítja föl a hazai pártokat egy nagy nemzeti párttá; mind
+a dinasztiának, mind a nemzetnek azt a tanácsot adja, hogy lépjen vissza
+a _Pragmatica sanctio_ alapjára, mely mindkettőjök jogfolytonosságának
+legfőbb biztosítéka. Mi volt egyéb e két röpirat lényege, mint magva a
+kiegyezésnek, mely 1867-ben terebélyes fává nőtt? De akkor Keményre
+senki sem hallgatott, fönt lenézték, alant gyanúsították. Azonban volt
+jutalma is. E röpiratok még szorosabbra fűzték Deákkal való barátságát,
+aki azelőtt is nagyrabecsülte jellemét és tehetségét. Kemény 1855-ben
+átvette a _Pesti Napló_ szerkesztését s az _Angol királynő_be költözött,
+hol Deák is lakott.
+
+E két férfiúval a magyar politika súlypontja az _Angol királynő_be
+költözött. Deák szerény, de tágas szobája az ország szalonja volt,
+melyet gyakran látogatott meg pártkülönbség nélkül minden rendű és rangú
+hazafi. Deák jobban ismerte az ország hangulatát, mint a rendőrség feje.
+Látogatói az ország minden részéből értesítést hoztak neki s irányt,
+vigaszt vittek el tőle: lelki erőt a türelemre, kitartásra és hazafias
+cselekvésre buzdítást oly téren, mely még szabad volt. Sikeretlen
+kísérlete után Kemény is a szenvedőleges ellenállás és várás politikáját
+követte, de cselekvésre buzdította nemzetét a társadalmi téren. Lapjában
+nem foglalkozott a belügyi politikával, csak följegyezte a tényeket s
+csak külügyi, társadalmi és irodalmi kérdésekről írt. Erősíteni
+törekedett a nemzeti összetartás szellemét, buzdítani a nemzetiséghez
+való hűséget, irányt adni a társadalmi erőnek minden téren. A kormány
+gyanús szemmel tekintett lapjára, a rendőrség örömest bosszantotta, de
+Kemény közönyös türelmén s nyugodt méltóságán nem fogott ki. Nem írt
+olyat, amibe beleköthettek volna, arra, amiről hallgatott, nem
+kényszeríthették, pedig ez volt leghathatósabb szónoklata.
+
+De végre, 1860-ban, midőn az októberi diploma kiadatott, szólnia kellett
+nyiltan és hangosan. Egy pár napi habozás után meg is szólalt s kitűzte
+az 1848-iki törvények zászlóját, de óvatosan, ki nem zárva a
+kiegyenlítés lehetőségét. A nagy szótól visszhangzott az ország s Kemény
+vívta első csatáját Zsedényi Edvárddal, az októberi diploma egyik
+képviselőjével. Az országgyűlés megnyiltával Deák vette át a szót, hogy
+kifejezze az ország közvéleményét azokban a fönséges föliratokban,
+melyekben Magyarország jogai oly világosan és kétségbevonhatatlanul
+voltak földerítve, mint államiratban még soha. Kemény ekkor még
+szorosabban csatlakozott Deákhoz s lapjának taktikája, fejtegetései
+folyvást érlelték a kiegyezés fejleményeit egész a siker stádiumáig.
+Ekkor még egyszer síkraszállott egy hosszabb cikksorozatban Kossuth
+híres levele ellen. Ez volt hattyúdala:
+
+  Midőn egy nap föléled, győz a jog
+  S eltiprott zászlónk újra fellobog,
+  Nem érzé már a diadalgyönyört,
+  Lélekbe’, testbe végkép összetört.
+  És elfeledték.
+
+De mi nem feledtük el. Híven őriztük emlékét, tanusítja e márványszobor
+is, mely üléstermünket ékesíti. Emlékeztessen e szobor tovább is minket
+és utódainkat azokra az irodalmi eszményekre, melyekért Kemény nem siker
+nélkül lelkesült s azokra a hazafias erényekre, melyek egy szomorú
+korszakban oly fényesen jelölik pályáját.
+
+S e kegyeletes érzések között ezennel megnyitom a Kisfaludy-Társaság
+XLIX. ünnepélyes közülését.
+
+
+
+
+VERES PÁLNÉ EMLÉKEZETE.[84]
+
+Ritka az oly nő, aki családi körének él, szívén viseli a háztartás és
+gyermeknevelés nehéz gondjait, mégis a közélet terén is nagyobb
+munkásságot bír kifejteni, legyen az irodalom, művészet vagy a
+társadalmi tevékenység bármely köre. Az emberi erő korlátozott, a több
+irányú munkásság egymást bénítja, kivált a nőnél, aki idegesebb
+természetű s érzelemben, lelkesedésben gazdagabb, mint a férfiú. Ha
+vizsgáljuk a közéletben kitűnt nők életét, majd mindeniknél megtaláljuk
+a nagy szerencsétlenséget vagy nagy szerencsét, melynek pályájokat
+köszönik. Az életben korán csalódott leány vagy nő, ha fennkölt
+szellemű, örömest fordul oly munkássági körhöz, mely begyógyítja sebeit
+s az elveszett boldogságért megnyugvást vagy éppen dicsőséget nyujt
+cserébe. A boldog nő is kilép olykor a családi szűk körből, hogy
+résztvegyen a közéletben, de leginkább csak akkor, ha szerencsésen
+alakult körülményei erre mintegy utat nyitnak, sőt ösztönzik.
+
+Ily boldog és szerencsés nő volt Veres Pálné, Beniczky Hermin, a
+nőképző-egyesület kezdeményezője és tanintézetének alapítója, akinek
+emlékét ünnepelni gyűltünk össze e teremben. Ő nem úgy vegyült a
+közéletbe, mint az életben csalódott nő, hanem mint boldog hitves és
+anya, aki fölnevelvén és férjhez adván egyetlen leányát, hogy
+betölthesse a munkásságában így támadt ürt, egész Magyarország leányai
+gondját vette lelkére. De erre őt egy más körülmény is ösztönözte. Régi
+nemes családnak volt sarja s korán árvaságra jutott. Nagyatyja, egy
+nyolcvanéves agg, vette házához, aki már koránál fogva sem fordíthatott
+sok gondot unokája szellemi kiképeztetésére. Magányban nőtt hajadonná a
+gyermek s élénken kezdette érezni elmaradottságát a műveltségben. Maga
+igyekezett pótolni a hézagokat a megkapható könyvek olvasásával.
+Szellemi küzdelme mély benyomást tőn reá s lassanként tudatára ébredt
+annak, hogy hazánkban a nők szellemi kiképeztetésével éppen oly keveset
+gondol a család, mint a társadalom és állam.
+
+S e tudat mind erősbödött benne férjhez menetele után is. Férje Nógrád
+megye előkelő nemesei közé tartozott, aki részt vett a közügyekben s
+barátai közé számította a megye két nagyreményű ifját, Szontágh Pált,
+aki nagy barátja volt az irodalomnak és Madách Imrét, aki titkon lírai
+és drámai költeményeket írt s örömest foglalkozott filozófiai
+kérdésekkel is. E társaság révén az ifjú nő mindinkább érdeklődött a
+magyar irodalom iránt, amelyet kevésbbé ismert, minthogy nagyatyja
+házánál leginkább német könyveket olvasott. Érdekelték a politikai
+küzdelmek is, de a nőnevelés kérdéseit legörömestebb szőtte
+társalgásába. Ez annyival inkább természetes volt, mert saját leányának
+nevelése egészen elfoglalta lelkét. Otthon neveltette, jeles
+tanárjelölteket tartott a háznál, mindig jelen volt a tanításkor, együtt
+tanult leányával, sőt nem egyszer maga is tanította. S midőn a nevelés
+bevégződött és férjhezment leánya odahagyta a szülői házat, őt már
+megszokott gondja nem hagyta el, a nőnevelés kérdése még élénkebben
+maradt lelkében s csak időre, alkalomra várt, hogy tettekben
+jelentkezzék.
+
+És méltán. A nőnevelés ügye el volt hanyagolva hazánkban. Az állam egész
+az újabb időkig figyelmen kívül hagyta; az egyházak csak a
+legszükségesebb elemi ismeretekre szorítkoztak, a társadalom
+megelégedett a magánvállalkozók intézeteivel, melyeknek gondosabbjai is
+inkább csak a látszatra, mint a lényegre törekedtek, arra sem nemzeti
+irányban. Az előkelőbbek és vagyonosak külföldről hozattak nevelőnőket,
+mert itthon nem voltak oly intézetek, ahol ezek képeztessenek, sőt az is
+megtörtént, hogy külföldi intézetekbe küldötték leányaikat. Ez volt
+aztán egyik oka annak, hogy a felsőbb női körökben sokkal később vert
+gyökeret a nemzeti műveltség, mint a férfiakéban s Vörösmartynak az _Úri
+hölgyhöz_ című ódája a negyvenes években is nem költői képzelgés volt,
+hanem szomorú valóság. A harmincas- és negyvenes években, amidőn annyi
+reform-eszme merült fel közéletünkben, a nőnevelés ügyét is szóba hozta
+néhány lelkes író, különösen Fáy András, de kevés sikerrel. Az 1848-ban
+történt nagy átalakulás után a magyar kormány bizonyára kezébe vette
+volna ez ügyet is, ha közbe nem jő a forradalom. Az ötvenes években
+semmi fontosabb lépés nem történt a nőnevelés ügyében s ha történik,
+bizonyára nem nemzeti irányban történik vala. Végre 1867-ben
+visszaállíttatott alkotmányunk, de eleinte a közoktatás terén annyi
+teendő volt, hogy a nőnevelés ügyét ideig-óráig halasztani kellett.
+
+Veres Pálné egy percig sem tartotta halaszthatónak. Feljött a fővárosba
+azzal az elhatározással, hogy a nők érdekében mozgalmat indít. Célja
+volt egyrészt nyomást gyakorolni a kormányra, másrészt társadalmi úton
+egy női tanintézetet létesíteni s általában érdekeltséget kelteni a nők
+ügye iránt. Értekezletet hívott össze, melyen 1867 május 24-én huszonkét
+nő jelent meg. Abban állapodtak meg, hogy egy nőképző-egyesületet
+létesítenek. Még azon évben százra emelkedett a tagok száma, az
+alapszabályok csakhamar megerősítést nyertek s 1868 március 23-án
+megalakult az egyesület és Veres Pálnét választotta elnökének. A
+politikai és közoktatásügyi vezérférfiak némi gyanúval tekintettek a
+mozgalomra. Azt hitték, hogy az egyik hulláma azon európai áramlatnak,
+mely az úgynevezett nőemancipációval új alapra akarja fektetni a
+társadalmat, az államéletben új helyzetet jelöl ki a nőnek s megfosztva
+régi előjogaitól, oly új jogokkal ruházza föl, melyek aligha javára
+válnak. Valóban a nőemancipáció kérdése sokban hasonlít a
+szocializmuséhoz. Mindkettőnek van igaza is, valódi és súlyos bajokat
+tár föl, de az ajánlott gyógyszerek még súlyosabbakat idéznének elő. Nem
+a merev elvek valósítása, a gyökeres reform a gyógyszer, hanem a
+részletes javítás s megalkuvás a létező társadalmi renddel.
+
+Veres Pálnét sértette a gyanú, annyival inkább, mert saját, _Nézetek a
+női ügy érdekében_ című röpiratának némely nem elég szabatos kifejezései
+adtak erre okot. Azonban a félreértés hamar kiderült; az egyesület
+kérvényét, mely női iskolák alapítását sürgette s melyet kilencezer nő
+írt alá, Deák Ferenc nyujtotta be az országgyűléshez s br. Eötvös József
+is megigérte a nőnevelés érdekei támogatását. E mellett elhatározta az
+egyesület, hogy be nem várva az állam intézkedéseit, a maga erején
+alapít egy női tanintézetet, még pedig oly módon, hogy az lassanként
+felsőbb leányiskolává alakulhasson át s egyszersmind a nőktől
+elfoglalható önfenntartási pályákra szükséges ismeretek megszerzésére is
+alkalmat nyujthasson. Veres Pálné buzgalma és erélye nem tűrt halasztást
+s az intézet két kis szobában már 1869 október 17-én megnyilt egy
+fensőbb osztállyal, tizenkét növendékkel és öt tanárral. Magam is ott
+voltam bölcsejénél; elfoglaltságom mellett is örömest elvállaltam egy
+pár évig az intézet igazgatását s benne a magyar irodalom tanítását.
+Mintha most is előttem állanának a vidám arcú, élénk figyelmű és
+tanulékony leánykák. Azóta huszonöt évnél több idő telt el, bizonyára
+most nem ismernék reájok, ők sem ismernének reám, aki immár
+megöregedtem. De éppen azért bárkinél inkább tanuskodhatom arra nézve,
+hogy mily szűkös körülmények között, mily csekély kezdetből indult ki ez
+intézet, hogy mily erős, kitartó buzgalom és erély kellett ahhoz, hogy
+odáig emelkedjék, ahol most áll.
+
+A kezdeményező lelkesülése hatott társaira is. Mind többen csatlakoztak
+az egyesülethez, az alapítványok szaporodtak, a társadalom minden
+körében akadtak pártfogói, az állam és a főváros támogatni kezdették. A
+tanférfiak örömest nyujtottak segédkezet mind a tantervek kidolgozására,
+mind a tanárok ajánlására nézve. Az intézet minden évben fejlődött
+szellemileg és anyagilag egyaránt s húsz év alatt megközelítette
+kitűzött célját, sőt 1881-ben saját házába költözhetett, ebbe a szép
+épületbe, melyet saját szükségei szerint rendezhetett be. A század végén
+ismét a magyar műveltségnek szolgálhat e telek, mint szolgált a század
+elején is, midőn e helyen egy francia tetőzetű ház állott s Vitkovics
+Mihály, a Kazinczy pesti triászának egyike, lakott benne, akinek
+estélyei gyakran összegyüjtötték Pest nem nagyszámú íróit, az agg
+Virágtól kezdve az ifjú Vörösmartyig. Ahol most az ifjú női nemzedék
+ismerni tanulja irodalmunkat, akkor az új magyar irodalom megalkotói
+gyűltek össze, hogy felolvassák egymásnak műveiket s megbeszéljék a
+nyelv és irodalom ügyeit. A régi, dűledező ház helyén méltán emelkedik
+ez új épület, hogy összeolvassza a mult emlékeit és a jövő reményeit.
+
+Alig van valami emberhez méltóbb öröm, mint amidőn az eszmét, amelyért
+küzd, munkálkodik, lassanként valósulni látja. Veres Pálné részesült ez
+örömben. A nőnevelés eszméje, melynek szószólójaként lépett föl,
+folyvást hódít állami és társadalmi életünkben. A nőképző-egyesület
+alakulásának és izgatásainak volt hatása arra, hogy egy pár évtized
+alatt polgári és fensőbb leányiskolák keletkeztek, községi vagy állami
+költségen. Azonban legnagyobb öröme telt a nőképző-egyesület
+iskolájában, melynek létrehozásában, gondozásában oly nagy részt vett. A
+siker öröme folyvást élesztette munkásságát egész végleheletéig. Annyira
+összeforrott munkássága ez intézettel, hogy nem is tudjuk képzelni
+nélküle s mintha még most is várnók, hogy újra megjelen köztünk. De nem
+jelen meg többé, örökre elhagyta ez intézetet, melyhez annyi hévvel
+ragaszkodott s attól távol a vanyarci sírboltban alussza örök álmait.
+
+Vigasztaljanak meg bennünket egyik tisztelőjének, Madách Imrének, sorai,
+melyeket egy szintén nógrádmegyei nő halálára írt.
+
+  Mindig mások javára fáradál,
+  Mindig csak másoknak kedvéért éltél,
+  Ha megkivántad már a pihenést,
+  Meg kell nyugodnunk, hogy sírodba tértél.
+
+Pihenj csendesen! Emlékedet az ércnél tartósabban fogja megőrizni ez
+intézet folyvást megújuló növendékeinek hálája, akiknek meghalva is
+anyjok maradtál. Áldás poraidra, lebegjen szellemed őrangyalként
+fölöttök.
+
+
+
+
+ELSŐ KÖNYVEM.[85]
+
+Hazafias és egyéb költemények. Írta Lampérth Géza. Beöthy Zsolt
+előszavával. Budapest, 1897.
+
+Egy új lírikus, akit Beöthy Zsolt vezet be, azonban bevezető előszava
+nem foglalkozik a költemények esztétikai becsével; inkább csak
+általánosságban akarja megjelölni azt az irányt, melynek az ifjú költő
+képviselője. Beöthy szerint ifjú költőink táborában különböző jelszavak
+alatt, voltakép a falu és nagyváros világa állanak szemben egymással. Az
+egyik a magyar természet eredetiségéből, erejéből, egyszerű érzéseiből
+és képeiből meríti ihletét. A másikat egy nagy tömeg izgatott idegélete
+hevíti, hogy az életnek ezer színű és ezerféle nyüzsgő zűrzavarát a
+költői érzés és gondolat villámfényével hassa át. Budapest ma nagyobb,
+gazdagabb és szebb, mint a régi volt, de élete még korántsem magyar
+nagyvárosi élet. Költészete visszhangozza utcái lármáját, de nem merít
+belőle se érzést, se eszméket, melyek magyar valónkkal és céljainkkal
+kapcsolatosak lennének. Hogy a fővárosi fejlődés a kivánt irányt vegye,
+még erre is a magyar vidék, a magyar falu életének és költészetének
+minél nagyobb, minél mélyebb befolyást óhajtanánk. Igazi magyar
+költészet eddig más níncs is, mint a magyar vidék, magyar falu
+költészete. A kisérletek, amelyek valami egészen másnak kezdésére
+történtek, azt mutatják, hogy a tőle és nagy hagyományaitól való
+elszakadás a nemzeti lélek irányában is idegenséget jelent. Az új magyar
+nagyvilág költészetének csak a régi magyar kisvilág költészetéből lehet
+kifejlődnie. Ezért méltánylást érdemel Lampérth, aki nemcsak mintáit
+kereste a magyar falu nagy költői közt, de eszményeit és lelkesedését is
+a magyar természetből merítette. Ihlete és iskolája egyaránt magyar.
+Lelkes ódáival és kedves dalaival, egyszerű és nemes érzéseivel, szép
+formáival bizonyára meg fogja találni az utat közönségünk szívéhez. Jó
+úton indult, mely nem kifelé visz, hanem fölfelé.
+
+Íme, Beöthy eszmemenete, melyben különösen meglepő az, hogy
+költészetünket két részre osztja: falusira és városira s Magyarország
+minden nagy költőjét a falusiak közé sorozza s kimondja, hogy igazi
+magyar költészet eddig más nincs, mint a magyar vidék és magyar falu
+költészete. Maga megvallja ugyan, hogy ez a kategória talán nem
+esztétikai, de mi azt hisszük, hogy más szempontból sem igazolható.
+Ősidőktől fogva a költészet tárgya az emberi szív, természet, társadalom
+és állam; vallásos himnuszok, hazafias és szerelmi dalok zengtek
+mindenkor a költők lantján; az állami és társadalmi összeütközések a
+családi élet örömei és fájdalmai foglalták el lelköket. Ezekből
+merítette a költő ihletét akár falun, akár városon lakott s ha a falusi
+magány vagy a zajos városi élet inkább meglátszott művein, az csak oly
+egyéni vonás volt, mint sok más egyéb. Zrínyi és Balassa miért volnának
+falusi költők, midőn mindketten a renaissanceból merítettek s a vallásos
+és hazafias küzdelmek hatása alatt írtak? Miben nyilatkozik Vörösmarty
+falusi költészete, mely kiválóan nemzeti és Pest irodalmi és politikai
+mozgalmaiból keletkezett? Petőfi és Arany költészetére ugyan nagy
+hatással volt annak a magyar vidéknek környezete, ahol születtek, de
+mennyi más hatás járult ehhez, részint irodalmi, részint politikai. Igaz
+az is, hogy elődeiknél többet merítettek a népköltészetből s a nemzetit
+és művészit magasabb fokon egyesítették, de a népköltészet több, mint
+egy falu vagy vidék költészete, az az egész népé és több százados
+maradvány, mint maga a nyelv; egyik főforrása ugyan a nemzeti
+költészetnek, de nem egészen az s midőn Beöthy az egész magyar nemzeti
+költészetet falusi költészetnek nevezi, lejjebb szállítja a
+népköltészetnél. Az ő falusi költészete nem népköltészet, hanem a
+műköltészetnek oly faja, melynek alig lehetnek más sajátságai, mint hogy
+falun keletkezik s a falusi életből van merítve. Az első sajátság semmit
+sem magyaráz ki, a második csak csekély mértékben igaz s oly kevéssé
+illik Vörösmartyra, mint Aranyra vagy Petőfire.
+
+Beöthyt az vezette e különös osztályozásra, hogy nagyobb városaink nem
+voltak túlnyomóan magyarok, s ennélfogva inkább vidéken lüktetett a
+magyarság szíve. De nem vett észre egy más jelenséget, tudniillik, hogy
+nem magyarajkú városainkban is mindig megvolt a magyarságnak bizonyos
+nagyobb vagy kisebb köre, mely folyvást növekedett és fejlődött, sőt az
+idegen elemeket magába olvasztotta, sokkal nagyobb mértékben, mint
+falun. Fővárosunk egy félszázadnál több idő óta inkább központja
+szellemi mozgalmainknak, fészke a nemzeti szellemnek, mint bármely
+vidéke az országnak, de azért helytelen volna fővárosi és falusi
+tudományt és költészetet különböztetnünk meg. A másik ok, amely Beöthy
+osztályozására befolyt, az a tapasztalata volt, hogy ifjú költőink közül
+nem egy mintegy megtagadni látszik nemzeti költészetünk szellemét s ez
+onnan származik, mert Budapest élete még korántsem magyar nagyvárosi
+élet. De Párizsban és Londonban nem élnek-e oly költők, akik eltérnek a
+francia és angol nemzeti költészet hagyományaitól s vajjon nem ezeket
+utánozzák-e némely ifjabb költőink? Hiszen a multban is találunk erre
+példát. Kazinczy a vidéken élt, sohasem volt fővárosi lakos, de a
+német-görög klasszicizmust igyekezett átültetni irodalmunkba. Arany is a
+vidéken élt, hatottak reá a külföldi költők is, de azt nemzetibb
+szellemben tudta földolgozni, mint Kazinczy. Nem a falu és főváros dönti
+el a költő sorsát, hanem sok minden összehatása, különösen a közszellem,
+a nemzeti fejlődés és saját géniusza.
+
+Azért jó lesz fölhagyni a falusi költészet elnevezéssel s megtartani a
+nemzeti vagy a nép-nemzeti költészet műszavát. Beöthy is tulajdonkép
+azért méltányolja Lampérthet, hogy a nemzeti költészet hagyományainak
+híve. Valóban Lampérth többször zendíti meg nemzeti ritmusunkat, mint
+sok más társa s a magyar világ eszme- és érzésköréből igyekszik meríteni
+tárgyait. Azonban ez még magában senkit sem tett költővé s a nemzeti
+költészet fogalma is tágabb körű, mert magában foglalhat különböző
+költői egyéniségeket, új tárgyakat hódíthat meg, új eszmék tolmácsa
+lehet, de leginkább abban a módban nyilatkozik, amint mindezt a költő
+kifejezi s a nemzet szellemébe oltja. E tekintetben Lampérth költészete
+nem igen vonja magára a figyelmet. Úgy látszik, hogy tehetsége nincs még
+kifejlődve. Költeményei inkább csinos verselési gyakorlatok, mint valódi
+költői művek. Megakad bennök egy-egy sikerültebb versszak, de egész vers
+ritkán. Nincsenek hóbortjai, de eszmékben éppen nem gazdag s a
+szenvedély nem háborgatja. Nem igen esik dagályba, de hasonlatai, képei
+nem megragadók. Nyelve elég szabatos, de különösebb báj nem nyilatkozik
+benne.
+
+A gyüjteményt hazafias költemények nyitják meg, nagyrészt ódák. A költő
+megénekli a kivándorlást, a magyar dalt és nyelvet, a magyar ifjúságot
+március 15-én, a honvédek emlékét, Rodostót, az ezredéves ünnepet több
+ízben és Jókait jubileuma alkalmával. Ez ódákra sehogy sem illenék a
+«falusi költészet» elnevezés; nem falun, hanem a fővárosban merítette
+hozzájok a költő ihletét, még pedig a napisajtó vezércikkeiből.
+Hírlapjaink némely ünnepélyes alkalommal nagy lelkesedésre tűzelik
+magokat, de a legtöbbször csak stereotíp szónoki frázisokban áradoznak s
+a hazafiság túlzásában keresik a hatást. Lampérth ódáiban is valami
+ilyest találunk, habár csinosabb nyelven, de nem csekélyebb túlzással. A
+honvédekről szólva, így kiált fel: «Föld soh’se hordott több ily
+katonát!» Továbbá: «Gondolj a dicsőkre, félistenekkel csodás nagy
+időkre!» Petőfi és Arany is írtak a honvédekről, de idáig nem
+ragadtatták magokat. Lampérth Rodostóról emlékezve, óhajtja, vajha dala
+fölrázhatná az alvó nemzetet. Vajjon miért alvó nemzet a magyar? Mert
+elfeledte multját s nem hozatja haza a rodostói bújdosók hamvait. Annak
+sok más oka lehet, de az álomba sülyedés legkevésbbé. A Jókaihoz írt
+ódában azt olvassuk, hogy a nagy mestert az egész nagyvilág hódolattal
+veszi körül. Ez is hírlapi cikkek visszhangja; az ódai emelkedés nem ily
+frázisokban nyilatkozik. Egyszóval ez ódákban bizonyos obligát tartalom
+és hang a túlnyomó. Azonban van köztök egy pár olyan is, mely elüt a
+többitől. Ilyen az _Előre_ című, amely a költő küzdelmét, kétségeit s
+önbátorítását rajzolja. E költeményben valódi érzés lüktet, szerkezete
+lélektani mozzanatokon fordul meg s a nyelv kiszabadul a köznapi
+frázisok békóiból. Szintén sikerült az _Ezredik év_, mely
+egyszerűségével és szabatos bel- és külformájával ragadja meg a
+figyelmet.
+
+A gyüjtemény második részének címe: _Szerelem_ s a költő szerelmi dalait
+foglalja magában. Úgy látszik, Lampérth lírájának leggyöngébb oldala a
+szerelmi dal. E fajta dalai inkább a reflexió szülöttei, mint az érzéséi
+s legkevésbbé van meg bennök a dalnak az a sajátsága, mely az érzést a
+ritmussal annyira összeolvasztja, hogy mintegy egymást szülik. Általában
+nem ömlik el rajtok az érzés melege vagy a szenvedély fölindulása s ha
+felcsillan is itt-ott egy sikerült fordulat vagy elmés ötlet, mint
+egészek hidegen hagyják az olvasót. Csak helyeselhetni, hogy Lampérth
+kerüli a szerelmi hóbortot, eszeveszettséget, melyre némely fiatal költő
+annyira büszke, de a nagy józanság sem forrása a szerelem költészetének.
+
+A harmadik rész _Élet és álom_ cím alatt vegyes tartalmú. Van itt
+ballada, életkép, elégia, dal, hol vidám, hol búskomoly hangulat
+szülöttei. Költőnket néha megszállja a vallásos érzés is s csak
+sajnálhatni, hogy nem tudja azt nagyobb hatással kifejezni. A gyermeki
+szeretetnek és gyermeki emlékeinek nem egy lapot szentel, de némi
+túlzott érzékenykedésbe esik. Ily tárgyú költeményei között
+legsikerültebb az _Itthon_ című. Kevésbbé sikerültek barátja halálára
+írt elégiái, melyek alig többek száraz verselésnél. Nem egyszer emlegeti
+elhagyatottságát, küzdelmeit, de folyvást bízik a gondviselésben;
+legsikerültebben fejezi ki ezt az _Árva dala_ című költeményben. Egy pár
+kisebb humoros költeményt is írt, de epigrammai élök egy kissé tompa.
+_Kun László_ balladájában van drámaiság, de a szenvedély rajza
+erőltetett s az egész nem tud hangulatot ébreszteni. Ennél sokkal
+sikerültebb a _Kis libapásztor_ életkép. Egyszerűségében némi keresetlen
+báj nyilatkozik s a kis gyerek ártatlanságából bevegyül valami magába a
+költeménybe is.
+
+A kötetet _Könyvemhez_ címzett vers zárja be, melyben a költő
+útrabocsátja könyvét s utasítja, hogy mit feleljen a kérdezőknek; ha
+előtte ajtót zárnának, keressen föl egy kis falut, az ő szülőházát, hol
+bölcsőjét ringatták, ott várni fogják és szívökbe zárják minden sorát.
+Bizonyára a szülők és rokonok leghálásabb olvasói műveinknek, de ez nem
+elég a dicsőségre, szükséges, hogy az olvasóközönség figyelmét és
+tetszését is kivívjuk. Lampérth is jobban teszi, ha nem lép ki még
+gyüjteményével, hanem vár, amíg tehetsége fejlődik s néhány már sikerült
+darabjait újakkal szaporíthatja. De az ifjú költők majd mindenike
+mielőbb egész gyüjteménnyel akar föllépni, bár később megbánja.
+Óhajtjuk, hogy Lampérth második gyüjteményét ne csak szülőháza fogadja
+tetszéssel, hanem a bírálók és a közönség is.
+
+
+
+
+EGY KIS POLÉMIA.[86]
+
+A politikai és irodalmi pártok kiválóbb képviselőiket rendesen
+túlbecsülik, sokkal több méltánylatban részesítik, mint amennyit
+megérdemelnek s később a történelem tiszte a magasztalásokat valódi
+értékökre szállítani le. Mindez természetes, de az már kevésbbé, ha a
+magasztalás nem ismer határt és szertelenségbe téved. Ez már kórjel és
+sajnos, hogy hírlapirodalmunkban mindinkább növekszik e kóros állapot s
+méltán felkiálthatunk:
+
+  Ha annyi volna a nagy emberünk,
+  Mennyit naponként folyvást hirdetünk,
+  S oly sok dicső tulajdon volna bennünk,
+  A legdicsőbb nemzetnek kéne lennünk.
+
+Nem szándékunk részletekbe bocsátkozni, sőt a politikát egészen
+mellőzzük s csak az irodalomról szólunk valamit. Itt is csak egy pár
+jelenségre szorítkozunk, amint éppen a napokban szemünkbe ötlöttek. Ha
+felhánynók lapjainknak egész évi folyamát, bizonyára sok olyant
+találnánk bennök, amik igazolnák állításunkat. Hiszen, hogy egyebet ne
+említsünk, mindinkább elharapózik az a szokás, hogy kiadóink agyba-főbe
+dicsértetik kiadványaikat s az így készült ismertetést nyomtatva, a
+könyvhöz mellékelve küldik meg a lapoknak, melyek örömest kiadják, ha az
+író iránt nem viseltetnek ellenséges indulattal. De térjünk tárgyunkra.
+
+Egy pár hét óta az _Egyetértés_ homlokán a következő előfizetési
+felhívást olvashatni:
+
+«Előfizetőinknek és olvasóinknak szíves figyelmét felhívjuk arra, hogy
+törekvésünk, hogy lapunk, mint eddig, úgy a kezdődő új évnegyedben is a
+legnagyobb, legjobb és legtartalmasabb magyar lap legyen. – Eötvös
+Károly, lapunk vezére s nemzetünk egyik legnagyobb írója, ki édes magyar
+nyelvünk ragyogó szépségeit a legtisztábban tárja az olvasó elé, ebben
+az évnegyedben is folytatja
+
+_Gróf Károlyi Gábor följegyzései_
+
+című remek művét, melyhez hasonló szép olvasmány nálunk soha s a
+világirodalomban is kevés jelent meg. Ezen kívül a bevezető közlemények
+most jelennek meg
+
+_Utazás a Balaton körül_
+
+című, szintén páratlan szépségű művéből, mely talán még a másiknál is
+gazdagabb lesz érdekes részletekben.»
+
+Így ír az _Egyetértés_ Eötvös Károlyról, aki a lap vezére s így
+bizonyára tudtával vagy legalább utólagos jóváhagyása mellett jelent meg
+e feldicsőítés. S mily művészi fokozással áradnak benne a gondolatok!
+Eleinte Eötvös Károly csak _egyik legnagyobb_ magyar író, de azután
+mindjárt nyelvünk ragyogó szépségeit _legtisztábban_ tárja az olvasó
+elé, így _legnagyobb_ író mindazok között, kik magyarul írtak vagy
+írnak. De ez sem elég! Excelsior! Károlyi Gáborról írt műve _remekmű_,
+melyhez hasonló nálunk _soha_, a világirodalomban is _kevés_ jelent meg.
+Tehát Eötvös Károly a legremekebb magyar író s a világirodalomban
+Shakespeare, Goethe stb. mellett foglal helyet. _Utazás a Balaton körül_
+című műve is _páratlan szépségű_, talán még a másiknál is gazdagabb lesz
+érdekes részletekben. A szerény _talán_ mennyire emeli a páratlan
+szépség szörnyű szerénytelenségét.
+
+Bajos megítélni a két úgynevezett remekmű irodalmi értékét, mert a
+szerző még egyiket sem végezte be, de a megjelent részletek sehogysem
+igazolják a remekséget. Gróf Károlyi Gábor följegyzéseket hagyott hátra
+s Eötvös K. a helyett, hogy ezeket, fölvilágosításokkal kísérve, kiadta
+volna, vagy ezek alapján, más adatokat is felhasználva, megírta volna
+gr. Károlyi Gábor életrajzát, magát gr. Károlyi Gábort beszélteti,
+mintha emlékiratokat hagyott volna hátra! Így már a kiindulópont hibás s
+nem eléggé megbízható. De így sem tudja Eötvös eléggé érdekessé tenni
+gr. Károlyi Gábor egyéniségét; politikai és társadalmi szereplése nem is
+nyujt erre elég anyagot; a korrajzi és lélektani részletek pótolhatnák e
+hiányt, de ezekben éppen nem gazdag a mű. Eötvöstől nem vitathatni el az
+elbeszélő tehetséget, de az sem oly eredeti és művészi, hogy remekségről
+lehetne szó s magyarossága nem ment némi parlagi íztől. Az _Utazás a
+Balaton körül_ nem emelkedik följebb a rendes tárcáknál, csak stílje
+jobb; hogy Eötvös kedveli a nagyhangú s öntetsző túlzást, tódítást,
+talán mondanunk sem kell.
+
+Elég ebből ennyi. Az élő dicsőítésétől térjünk át egy halottéra, mert
+hírlapjaink nekrológjai, ünnepélyes alkalmakra írt emlékcikkei szintén
+nagy túlzásokba szoktak esni. Éppen nem hibáztatjuk, hogy a
+tanáregyesület Szarvas Gábornak szobrot emelt. Ő mindenesetre jeles
+nyelvész volt, bár Hunfalvy Pál és Budenz József, a magyar
+összehasonlító ugor nyelvészet megalapítói, szorosan tudományos
+szempontból mélyebb nyomokat hagytak hátra, de a közönségre nézve
+szűkebb körben és kevesebb zajjal mozogva, nem kelthettek annyi
+figyelmet, mint Szarvas. Az ünnepély ellen sincs kifogásunk. Beöthy
+Zsolt mérsékeltebb beszédet tartott, mint aminőt vártunk, mert őt nem
+egyszer ragadja túlságra szónoki heve. Sajó Sándor ódája nem valami
+jeles költemény, de ezen nem csodálkozhatni, mert a dicsőítő ódák ritkán
+sikerülnek, azonban azon már csodálkozunk, hogy magyar költő annyira
+lelkesülni tud Szarvasért, kinek kevés érzéke volt a költői nyelvhez s
+éppen nem vette figyelembe a nyelv esztétikai oldalát. Amiket mi
+hibáztatunk, azok a hírlapok vezércikkei, melyek ez alkalommal
+megjelentek. Különösen a _Budapesti Hirlap_ és a _Magyarország_ tettek
+ki magokért.
+
+A _Budapesti Hirlap_ többek között ezt írja:
+
+«Szarvas magyar lelke húsz és néhány év előtt sem a szó-, sem a
+mondatalkotásban nem ismert reá az akkori magyar nyelvben a saját
+törvényei szerint kifejlődött és kifejleszthető magyar nyelvre.
+Lehetetlen korcsok, vakmerő csonkítások csúfitották el s egész nyelvünk
+szinte fuldoklott az idegenség áradatában. Lehetett-e vajjon – hogy csak
+két példát hozzunk fel – az _arandok_ szóban fölismerni az aranyfarkú
+vakondokot, a _szőnyeg_ szóban a szövött anyagot. Lehetett-e az
+elkábítóan hömpölygetett körmondatokban s a németből a leggyászosabb
+szolgaisággal lefordított kifejezések sokadalmában ráismerni a Pázmány
+Péter, a Szenczi Molnár Albert, a Petőfi, az Arany János nyelvére? Nem
+lehetett. A hite szent volt, hogy elcsúfitott nyelvünket meg lehet
+tisztítani. A lelkét tette rá, hogy megtisztítja és amennyire emberileg
+lehetett, megtisztította.»
+
+A _Magyarország_ hasonlókép ír Szarvasról, aki szerinte európai
+színvonalra emelte a magyar nyelvtudományt s ekkép vázolja hatását az
+irodalomra és közéletre:
+
+«A sajtó nyelve megtisztult, az országgyűlés szónokai restelkedtek sokat
+gúnyolt lomposságuk miatt, a tudósok világosabb, magyarosabb írásmódra
+törekedtek. S nincs aki meg ne vallaná, hogy mindez Szarvas Gábornak és
+az ő Nyelvőrének munkája volt. Pedig mi tudjuk, mi értéke van e
+munkának, mi mély jelentősége, mi egyetemes hatása, mi nemzeti
+fontossága. Mert az egész nemzetre kihat nyelvének megtisztulása.
+Érezzük, hogy több ez a stíl javulásánál, több ez műveltségben való
+haladásnál. Mikor az idegen hatáson növekedett nyelvújítókat letaszítják
+ítélőszékükből s a székbe beleültetik a romlatlan érzékű, józan eszű,
+higgadt gondolkozású népet: akkor válik teljessé csak a negyvennyolcas
+alkotások kiépítése, akkor leszen a nemzet nemcsak intézményeiben
+demokratikussá, hanem érzéseiben is. – Ki volna oly vakmerő, aki tagadni
+merné e mű nagyságát? Ki oly tudatlan, hogy be ne látná? Bizonyára jogos
+kegyelet vezette e népet, midőn szobrot emelt ama három nagy férfiúnak,
+kik megalkották a mai Magyarországot politikai intézményeiben, a
+legnagyobbal, Kossuthtal együtt. De méltó s önmagát megtisztelő vala,
+hogy közelségökben hírdesse hatását Szarvas Gábornak is, a ki
+_megalkotta a mai Magyarország nyelvét_.»
+
+Ezek szerint a jelen században Szarvas Gáborig senki sem írt jól
+magyarul, kivéve Petőfit és Aranyt. De az a baj, hogy Petőfi semmit sem
+tanult Szarvas Gábortól, mert nem olvashatta csalhatatlan bulláit s
+versei tele vannak a nyelvújítás korcs szavaival s rút csonkításaival;
+Arany pedig, aki olvasta, éppen nem szegődött hozzá, sőt egy párszor
+ellene nyilatkozott. A szegény _Budapesti Hirlap_nak még azt is meg kell
+érni, hogy azt az elátkozott _szőnyeg_ szót mind a két költő használja.
+(Egyébiránt a _szőnyeg_ nem új szó, már Zrínyinél s a XVII. század más
+íróinál megtaláljuk, de az _anyag_ új szó, melyet, úgy látszik, a _B.
+H._ réginek vél.). Mi éppen nem látjuk nyelv tekintetében azt a nagy
+különbséget, mely a régibb és újabb irodalmat egymástól elválasztja s
+melyet Szarvas nagy művének hirdetnek. Akkor is, most is voltak és
+vannak jobb és kevésbbé jó nyelvű írók. Hogy az országgyűlési szónokok
+most jobban beszélnek, mint régen, éppen nem állíthatni. Azt a két
+feliratot, melyeket Deák 1861-ben írt, ma sem tudná senki megírni jobb
+magyarsággal. Kossuth sokkal jobban beszélt és írt magyarul, mint Bartha
+Miklós. Csengery vezércikkei nemcsak okosabbak, hanem jobban is irattak,
+mint a Kaas Ivoréi; Kemény Zsigmond és Salamon Ferenc felülmulják
+Neményit és Vészit. Bajza és Erdélyi kiállják a versenyt Alexander és
+Bánóczi magyarságával.
+
+Az sem áll, hogy a nyelvi idegenszerűség és a nyelvújítás erőszakosságai
+ellen Szarvasig senki sem lépett föl. A költői nyelvben a visszahatást
+már Vörösmarty végrehajtotta s az ő nyomán indultak Petőfi és Arany,
+újabb forrásokból is merítve. A prózát illetőleg a nyelvújítás győzelme
+után sem szünt meg egyes szók bírálata. Az ötvenes- és hatvanas években,
+melyeket a nyelvi barbarizmus korszakának bélyegeznek Szarvas ortológ
+hívei, többen szólaltak föl az idegenszerűségek s a szükségtelen vagy
+rossz szók ellen. Különösen Brassai és Arany tüntek ki e téren. Bugát
+_Szócsíntana_ ellen maga Toldy is kikelt. Az Akadémia azt a véleményt
+fejezte ki, hogy csak a műszók magyarosítandók s nem egyszersmind a
+műnevek s pályakérdést tűzött ki az idegenszerűségek és a nyelvújítás
+visszaélései ellen. Az előkelő írói és nyelvészeti körök nem annyira az
+újítás, mint inkább a konzervatizmus felé hajoltak s ezt Arany ki is
+fejezte egyik fölszólalásában.
+
+Szarvas nem vett részt e mozgalomban, mert még nem lépett a nyelvészeti
+pályára. Először mint szépirodalmi író tett kísérletet egy pár drámával
+és Phædrus meséi műfordításával, melyek csekély becsű művek s nyom
+nélkül enyésztek el. Első nyelvészeti értekezése 1867-ben jelent meg a
+pozsonyi gimnázium _Értesítő_jében _Magyartalanságok_ címe alatt. Újat,
+mit már többízben el nem mondottak volna, nem sokat mondott, de az alak,
+melyben elmondta, könnyen érthető s magát olvastató volt és figyelmet
+keltett. Második nyelvészeti munkája _A magyar igeidők_ című, az
+Akadémiától jutalmat nyert pályairat volt, mely a régi nyelv alapos
+ismeretéről tett bizonyságot, de gyakorlati hatása nem lehetett, mert a
+régi igeidők használatának visszaállítása, melyben Hunfalvy is
+fáradozott, hiú feladatnak bizonyult. 1872-ben indította meg a
+_Nyelvőr_t, melybe számos jeles etimológiai cikket írt. Küzdött a
+magyartalanságok ellen, buzdította társait a népnyelvi adatok
+gyüjtésére, tért nyitott a szorosabb értelemben vett magyar nyelvészet
+kérdéseinek megvitatására s általában élénk érdeklődést keltett föl a
+közönségben nyelvészetünk iránt. Ez volt Szarvasnak legfőbb érdeme.
+
+Ádáz harca a nyelvújítás ellen, melynek semminemű érdemeit nem akarta
+elismerni s minden nyomát kiirtani igyekezett irodalmunkból: kétes becsű
+föllépés volt s nem is koronázta siker, bár hívei ezt tartják
+főérdemének s hírlapjaink ezért dicsőítik. Már kiindulópontja sem volt
+helyes. Hirdette, hogy a nyelv természeti termék, pedig az történeti
+termék is, sőt a konvenciónak is van benne része s ha valamely szó
+bármely úton belekerül a nyelvbe, a közönség elfogadja, a legjobb írók
+használják és szükség van reá, a nyelvész ki nem tilthatja a nyelvből,
+elég, ha megmagyarázza, hogyan eredt. Hirdette, hogy a népnek, mint a
+nyelv őstermelése képviselőjének, minden szabad, az írónak semmi sem,
+holott az irodalom és nyelv története eléggé bizonyítja, hogy az írók
+mily nagy befolyással voltak a nyelv fejlődésére. A nyelvtudomány
+ítélőszéke főbírájának képzelte magát s oly törvények szerint ítélt,
+melyeket önkényesen maga alkotott. Elítélte a gyökelvonást, de a
+népnyelvi adatok mindinkább kiderítik, hogy a nép rég idő óta használja
+a szóalkotás e módját. Elvetette az idegen szóképzővel alkotott szókat,
+de vajjon a megmagyarosodott idegen szók immár magyaros szóképzőjével
+alkotott szók nem forogtak-e a nép száján a nyelvújítás előtt is? A
+hamis analógián alapuló szókat kiirtandóknak vélte, de a népnyelv hamis
+analógiáit, szeszélyeit nem merte bántani. Kigondolta a holt képzők
+elméletét, mely szerint kiirtandó minden oly szó, mely ezek segélyével
+készült, de ha holt szót föl lehet eleveníteni, miért ne a holt képzőt?
+S mik azok a holt képzők? Nagy része azon képzőknek, melyeket a
+nyelvújítás használt. Igaz, a nyelvújítás e tekintetben sok visszaélést
+követett el, használt oly képzőt is, ami nem volt az, de az elvvel való
+visszaélés nem döntheti meg magát az elvet.
+
+Ily módon Szarvas a szók igen nagy tömegétől akarta megfosztani
+nyelvünket, azonban érezte, hogy az így támadt ürt valahogy be kell
+tölteni s ha nem akarunk kevert nyelven írni, a rossz új szókat
+helyesebbekkel kell pótolni. Megkezdette a pótlást, de amily gyors és
+leleményes tevékenységet fejtett ki a rombolásban, oly lassú és
+tehetetlen volt az alkotásban. Az ortológok egész tábora éveken át
+fáradozott a pótlás nagy munkájában, de bizony csekély eredménnyel s így
+kénytelenek voltak visszafanyalodni az üldözött rossz új szókhoz. Ekkor
+azzal vigasztalták magokat, hogy csak addig élnek velök, míg az idő
+folyamán pótolhatják. De maig sem pótolták s nincs valami furcsább, mint
+az, midőn ortológjaink szidják a nyelvújítást, de használják szavait.
+Íme a tanáregyesület, mely emelte és leleplezte Szarvas szobrát,
+közgyűlése programmjában ily Szarvastól kiátkozott szókat is használ:
+_elnök, titkár, tanár, keret_.
+
+A tanár és hirlapíró urak egy kissé őszintébbek és szerényebbek
+lehetnének. Az a nagyhangú dicsekvés nem mutat jó ízlésre. A mai magyar
+nyelv nem Szarvas Gábor nyelve, hanem a magyar nemzeté, mely századokon
+át fejlődött s melyen Kazinczy és társai kiirthatatlan nyomokat hagytak.
+A nyelvújítás tévedései mellett is nagy mozgalom volt nemcsak nyelvi és
+irodalmi, hanem társadalmi és politikai tekintetben is. Semmi sem
+bizonyítja ezt jobban, mint az a körülmény, hogy új ellenségei
+akaratlanul is hatása alatt vannak s kénytelenek szavait használni.
+
+
+
+
+A PETŐFI-HÁZ.[87]
+
+Ezelőtt másfél évvel, a Petőfi-ünnepélyek idejében, valaki a
+Petőfi-Társaság tagjai közül, talán éppen maga az alelnök, azt
+indítványozta, hogy a fővárosban egy házat kellene szerezni vagy építeni
+közköltségen, mely a Petőfi-ház nevét viselné, hol a Petőfi-ereklyék
+őriztetnének s a Petőfi-Társaság ülései tartatnának; sőt más
+szépirodalmi társaságok ülései is: egyszóval e ház a szépirodalom háza
+lenne, mint a tudományé az Akadémia palotája. Az indítvány visszhangra
+talált a sajtóban. Senki sem vizsgálta a szükségét és kivihetőségét. A
+Petőfi-Társaság gyüjtőíveket bocsátott ki s adakozásra szólította föl a
+közönséget. Azonban az adakozás gyéren folyt s mindenki beláthatta, hogy
+ily módon bajosan fog fölépülni a Petőfi-ház. Belátta ezt maga a
+társaság is s amint a lapokban olvassuk, küldöttséget indított mind a
+kormányhoz, mind a városhoz segély kieszközlése végett.
+
+Nemzeti kegyeletre hivatkozott az indítvány, nemzeti kegyelet ösztönözte
+az adakozókat. De vajjon van-e szüksége Petőfi emlékének ilynemű
+kegyeletre? Petőfinek két szobrot emelt a nemzet: egyet a fővárosban,
+hol élt, mást Segesvárott, melynek közelében elesett. Ily kegyeletes
+kitüntetésben még egyetlen magyar költő sem részesült. E mellett Petőfi
+művei újabb meg újabb kiadásban jelennek meg, mindenki veszi, olvassa s
+énekli dalait. Az ily kegyelet legszebb koszorúja a költő emlékének.
+Nekünk úgy tetszik, hogy nem Petőfinek, hanem a Petőfi-Társaságnak van
+szüksége ily kegyeletes házra, hol kényelmesen elhelyezkedjék s a magyar
+szépirodalom vezérszerepét kísérelje meg játszani, amelyre nem igen
+látszik hivatottnak.
+
+A kegyeletnek az a módja, melyet a Petőfi-Társaság a Petőfi-házzal akar
+elérni, éppen nem szokásos Európában. Arra van példa, hogy egy-egy nagy
+költő házát hol élt és meghalt, az állam, város vagy község fönntartja s
+odahelyezi ereklyéit; így keletkezett Shakespeare- és Goethe-ház, de azt
+nem igen hallottuk, hogy valamely nagy író emlékére ház épüljön. Jut-e
+eszébe az olasznak, hogy Rómában Dante-házat, a németnek, hogy Berlinben
+Goethe- vagy Schiller-házat, az angolnak, hogy Londonban
+Shakespeare-házat, a franciának, hogy Hugo Viktor-házat emeljen?
+Bizonyára nem. Miért akarnánk hát mi Petőfi-házat építeni vagy venni
+kegyeletes emlékül? Hiszen a Petőfi-ereklyék legbecsesebbjei, kéziratai
+a Nemzeti Múzeum birtokában vannak, ha van más egyéb is, azt is szívesen
+veszi a Múzeum s akár egy Petőfi-szobát rendezhet be. Mire ennek egy
+egész palota? Vagy mi túl akarunk tenni más nemzeteken, megmutatva, hogy
+csak mi tudjuk becsülni költőinket. Fölösleges gond, hivságos
+lelkesedés!
+
+De ha a Petőfi emlékének kegyelete nem kívánja meg a Petőfi-ház
+építését, nem kívánják meg vagy legalább nem teszik-e óhajtandóvá a
+Petőfi-Társaság nagy érdemei a multban s remélhető nagy szolgálatai a
+jövőben? – kérdheti valaki a Petőfi-ház pártolói közül. Amíg erre
+felelnénk, jó lesz visszapillantanunk a Petőfi-Társaság alakulásának
+körülményeire.
+
+A Petőfi-Társaság ezelőtt mintegy huszonöt évvel alakult meg, mint a
+Kisfaludy-Társaság versenytársa. Némely írók panaszkodtak a
+Kisfaludy-Társaságra, hogy nem ad ki elég eredeti művet, mert a
+műfordításokat éppen nem mellőzi, továbbá tiszteletdíjat sem fizet
+eleget, mert egy kiadótársulattal van szerződése s így az üzleti
+nyereség jelentékeny része annak a zsebébe foly. Ezért szükség volna egy
+oly társaságot alapítani, mely csak eredeti művet ad ki s nem szerződik
+semmi kiadótársulattal vagy könyvárussal, maga vezeti az üzletet s a
+nyereséget az íróknak juttatja. Az ily alapon indult Petőfi-Társaság
+csakhamar megkezdte kiadványait, de sehogysem boldogult velök. A vége az
+lett, hogy se pénz, se posztó. E miatt a társaság visszavonult
+mindennemű kiadástól. Jelenleg nem is ad ki semmit, csak ünnepélyes
+ülései programmját.
+
+A másik ok, mely a Petőfi-Társaságot létrehozta, az a körülmény volt,
+hogy a Kisfaludy-Társaság tagjai megválasztásában egy kissé válogatósnak
+mutatkozott. A fiatal, sőt az idősb írók közül sem választott meg
+olyanokat, akiknek munkásságát nem találta elég komolynak. Az
+elégedetlenség, különösen a fiatal írók táborában meglehetősen nagy volt
+s a tásaságot nem egyszer erősen megtámadták. Hangoztatni kezdették,
+hogy szükség volna egy oly társaságra, mely buzdítná a fiatal írókat
+taggá választással és műveik kiadásával. De a Petőfi-Társaság e második
+létoka is mindinkább veszti jelentőségét. Néhány év óta a
+Kisfaludy-Társaság alább szállította színvonalát, megválaszt tagjául nem
+egy oly írót, kit régebben meg nem választott volna, sőt újabban a
+Petőfi-Társaság tagjai, akik egyszersmind a Kisfaludy-Társaság tagjai
+is, döntőleg kezdenek befolyni a Kisfaludy-Társaság ügyeibe, nemsokára
+fölöslegessé teszik saját társaságukat, ami nem igen fog a
+Kisfaludy-Társaság javára és dicsőségére szolgálni.
+
+De talán a Petőfi-Társaság a Petőfi életrajza megírásában vagy a reá
+vonatkozó adatok összegyüjtésében s tisztázásában és munkái esztétikai
+méltatásában fejtett ki nagy munkásságot? Bizony jó lélekkel ezt sem
+mondhatni. E tekintetben igen keveset tett; éppen a Kisfaludy-Társaság
+igyekezett ebbeli mulasztását pótolni, ha többet nem, legalább kiadott
+egy három kötetes munkát, mely tisztázni törekedett a Petőfi életére
+vonatkozó adatokat s mindeddig legjobb életrajza Petőfinek. Másutt
+valamely nagy író nevét viselő társaságok azt tartják legfőbb
+föladatuknak, hogy összegyüjtenek mindennemű adatot az író életére
+nézve, kutatják és kiadják levelezéseit, lappangó műveit s
+tanulmányokban világítják meg összes munkásságát. A Petőfi-Társaság
+megelégszik Petőfi nagy neve hangoztatásával s azokkal a nagy, rímes és
+rímtelen frázisokkal, melyekkel koronként megtiszteli emlékét.
+
+Azt a kérést, melyet a Petőfi-Társaság elébb a közönséghez s most a
+kormányhoz és a fővároshoz intéz, semmi sem igazolja. Régibb és nagyobb
+érdemű irodalmi és tudományos társaságoknak, minők a Kisfaludy-,
+természettudományi és történelmi társaságok, eszökbe sem jut ily
+kéréssel előállani, pedig inkább hivatkozhatnának multjokra.
+Megelégszenek azzal, amit munkásságukkal összeszereznek s legkevésbbé
+házra van szükségök a kormány vagy város kegyelméből. Ott van az
+Akadémia, mely örömest kölcsönzi oda termeit az irodalmi társaságoknak
+ülések tartására s bizonyára a Petőfi-Társaság képzelt háza nem lenne
+oly alkalmas ülésekre, mint az Akadémia két szép terme. Azonban némely
+szépirodalmi író, hogy orvosi műszóval éljünk, az önérzet túltengésében
+szenved s nem csoda, ha az elragad egy egész társaságra is. S éppen most
+kérni segélyt kormánytól és várostól, mikor a pénzügyi viszonyok oly
+kedvezőtlenek! Hiszi-e a Petőfi-Társaság, hogy a főváros sietni fog
+áldozatot hozni a fölösleges Petőfi-háznak, súlyos pénzügyi bajai
+közepett? Fölteszi-e a kultuszminiszterről, hogy megfeledkezve
+felelősségéről, segélyezni fogja a sehogy sem igazolható Petőfi-ház
+fölépítését, midőn tárcája legszükségesebb kiadásaira sincs elég pénze?
+
+Föltünő s éppen nem örvendetes jelenség közéletünkben, hogy egyesek és
+testületek mennyire az államra akarnak támaszkodni, mennyire igénybe
+veszik pénzerejét. Hát senki sem képes magán segíteni, mindenütt az
+állam segítsen s a Petőfi-házat is ő építse föl? Szó ami szó; a
+Petőfi-Társaságnak nem annyira házra van szüksége, mint inkább komoly
+munkára, költői ihletre és egy kis önbírálatra.
+
+
+
+
+GIROFLÉ ÉS GIROFLA.[88]
+
+Regény két kötetben. Írta Ambrus Zoltán. Budapest, 1901. Singer és
+Wolfner.
+
+E könyv nem felel meg egészen címének. A benne szereplő két színésznő
+nem sokat hasonlít a _Giroflé és Girofla_ hősnőihez, maga a mű pedig
+inkább beszély, mint regény. A szerző ugyan igyekszik regénnyé
+kinyujtani könyvét, amennyiben fölösleges személyeket is léptet föl,
+részletesen rajzol ott is, ahol nem kellene, de mindez csak külsőleg,
+nem bensőleg izmosítja a regényt. Jellemző az egész műalkotásra nézve,
+hogy a szerző a bonyodalom legérdekesebb pontján eltünteti főszemélyeit
+és sorsukról csak másoktól hallunk némi száraz adatokat.
+
+A mű meséje egyszerű, éppen nem bonyodalmas s ezt nem hibáztatáskép
+mondjuk. Lehet igen egyszerű meséből is igen érdekes regényt írni, ha a
+lelki állapotok és társadalmi viszonyok rajza beható és eleven s jól be
+tud olvadni a bonyodalom fejlődésébe. Mindez e regényben nagyrészt
+hiányzik. A szerző elég jól tud elbeszélni, egy pár sikerült rajzot is
+nyujt, de leleménye szegényes, a részek közt nincs arány s a bevégzés
+elhibázott. Úgy látszik, a szerzőnek nem volt elég ideje megérlelni
+regénye alapeszméjét és tervét s a kidolgozásra is kevés gondot
+fordított. A rögtönzés nyomai látszanak rajta; hirlapi cikket lehet
+rögtönözni, de hosszabb költői művet bajosan.
+
+A regény hőse Vidovics Feri, egy ifjú bácskai földesúr, gavallérember,
+aki pártolja a színészetet, szeret udvarolni a színésznőknek s általában
+nagy szerepet játszik egy bácskai város társaséletében; sem elég típus,
+sem elég egyén, de van benne egy pár jól eltalált vonás. Beleszeret egy
+fiatal kezdő színésznőbe, Mirába, aki ikernővérével, Lolával, éppen
+akkor lép föl a Vidovics városa színpadán. Mira is szereti udvarlóját
+elébb titkon, aztán elég nyiltan is. Azonban Vidovics visszariad attól,
+hogy Mirát akár nőül vegye, akár pedig szeretőjévé tegye. Küzdelme
+önmagával, lelkiismeretével a regénynek legsikerültebb része mind
+tartalomra, mind formára nézve s tanusítja a szerző nem mindennapi
+tehetségét. Végre a színésztársaság elhagyja a várost, a két szerelmes
+megválik egymástól, hónapokig nem látják egymást, levelet sem írnak
+egymásnak. Vidovics szenvedélyét a távolság csak fokozza, látnia kell
+őt, találkozni vele és fölkeresi azt a vidéki várost, ahol a
+színésztársaság tartózkodik. Csakugyan találkoznak és Vidovics
+elszökteti a leányt.
+
+Itt aztán a szerző megszakítja elbeszélése folyamát s nem rajzolja
+tovább a fejleményeket. De szerencsénkre egyik bácskai nőt egy Párizsban
+élő barátnője értesíti a szeretők sorsáról. Így megtudjuk mi is, hogy
+Vidovics Párizsban a Madelaine-templomban oltárhoz vezette Mirát, hogy a
+házasságot egy fiúgyermek születése előzte meg, aki igen hasonlít
+anyjához. Vidovics bácskai ismerősei csodálkozva hallják e hírt s azt
+jegyzik meg reá: biz’ ezt korább is megtehette volna. Ezt mondhatták a
+bácskaiak, akik nem ismerték Vidovics küzdelmét, de mi nem mondhatjuk,
+akiket a szerző beavatott szilárd elhatározásába, hogy se szeretőjévé
+nem teszi Mirát, se nőül nem veszi. S éppen az lett volna a regény
+föladata, hogy rajzolja azt a lelki átalakulást, melyen Vidovics átment
+a próbaházasságtól a valóságos házasságig. De úgy látszik, ezt a szerző
+vagy nehéznek tartotta, vagy az ívek túlhaladták volna a kiszabott
+terjedelmet s ideje volt bevégezni a regényt.
+
+S ezzel mi is befejezhetnők rövid bírálatunkat, de legalább egy pár
+szóval sajnálatunkat kell kifejeznünk, hogy a szépirodalmi írók is
+kezdik követni némely hirlap helyesírását. Ambrus is az _a ki_-t, _a
+mi_-t egy szónak írja. Olvasta-e Arany Jánosnak erről a kérdésről írt
+rövid értekezését, amelyet összes munkái közt is megtalálhatni? Olvassa
+el s meg fog győződni, hogy az Akakiak Arany fejtegetéseit mindeddig nem
+tudták megcáfolni. E mellett Ambrus a meg nem magyarosodott idegen
+szókat is magyarosan írja. Vagy ez talán nem az ő, hanem a Singer- és
+Wolfner-cég hivatalos helyesírása, mint a Légrády-cégé a puszta _c_? De
+van még egyéb is, ami megbotránkoztatja az embert Ambrus nyelvében: ott
+is, ahol szabatos magyar kifejezéssel élhetne, örömest használ nem
+egyszer idegen szót. Például: «_apró passioi_» elárulták (_szenvedélyei_
+helyett); Orlovszky herceg nem éppen tündér _szoarejá_ban (estély
+helyett); az egész világ _gracia_ját (kegye helyett); a
+gyémánt-_collier_ (nyaklánc helyett) stb. Ha a szépirodalmi írók sem
+törekesznek nyelvtisztaságra, ugyan kiktől várjuk azt?
+
+
+
+
+POGÁNYOK.[89]
+
+Regény. Írta Herczeg Ferenc. Budapest, 1902. Singer és Wolfner kiadása.
+
+Regényirodalmunk a mult, a történelem felé kezd fordulni, amelyet néhány
+évtized óta egészen elhanyagolt; csak a jelennel foglalkozott, csak
+onnan vette tárgyait, hőseit s mintegy szakított azzal a műfajjal,
+melyet Jósika kezdeményezett s Eötvös és Kemény annyi jeles művekkel
+folytattak. Íme Herczeg, a jelen élet rajzolója, egy történelmi
+regénnyel lép föl, még pedig a magyar történelem legrégibb korszakából,
+melyet eddig csak eposzíróink mertek rajzolni. Vajjon e téren fog-e
+annyi sikert aratni, mint a jelen életből vett műveiben? Vajjon a költői
+leleményt kellő fokon tudja-e összeolvasztani a korrajzzal? Valóban, a
+történelmi regény lényegét a korrajz s a költői lelemény összeolvadása
+teszi, vagyis a művészeti cél s a történelmi igazság együttes
+szolgálata. Ezért a költőnek bizonyos szabadságai vannak szemben a
+történelmi hűséggel; vehet föl költött személyeket és eseményeket is, de
+ezekben is a kort kell rajzolnia, csoportokban, egyénekben, viszonyokban
+és összeütközésekben tüntetve föl a kor eszméit és szenvedélyeit.
+
+E szempontokból tekintve Herczeg regényét, nem mondhatjuk azt
+sikerültnek. A regény tárgya a Szent István halálát követő korból van
+véve. Abban az időben játszik, midőn Péter király második királysága
+utolsó napjait éli, Vatha kitűzi a lázadás zászlaját, Endre és Leventa
+bújdosásukból visszatérve, a mozgalom élére állanak. Azonban mihelyt
+győzött a forradalom, Endre megkoronáztatta magát s a keresztyén vallást
+és Szent István állami intézményeit visszaállította s ezt annyival
+inkább tehette, mert a forradalmat jórészt az idegen uralom idézte elé.
+E kort rajzolva tág tere nyílik az írónak a pogány és keresztyén vallás,
+a régi és újkori intézmények küzdelmét föltüntetni s egyszersmind
+sejtetni a keresztyén és nyugati szellem végleges győzelmét. Mindezt
+meglehetős könnyeden veszi Herczeg. Vatha, a pogányság vezére, továbbá
+Béla és Leventa csak a regény végén jelennek meg; a küzdelmek inkább
+csak érintve vannak, semmint a regény cselekvényébe forrasztva.
+
+Baj az is, hogy a regény nem az egész magyar nép mozgalmát rajzolja,
+hanem csak egy kis töredékét, a bessenyőkét, kiknek egy része a
+honfoglaláskor a magyarokhoz csatlakozott. Hőse Alpár, a bessenyő
+Thonuzóba fia, ki keresztyénné lett, papnak nevelték, visszavágyik a
+pusztára s erős benső küzdelem után a pogány bessenyők vezére lesz és
+Vathához csatlakozik. A bessenyő táborban játszik a cselekvény nagy
+része. Innen van aztán, hogy a szerző a magyar pogányok szokásai-,
+vallásos szertartásairól nem tájékozza az olvasót. Föltűnő, mily kevéssé
+ismeri vagy használja a magyar mythologiai hagyományokat; beszél
+Holdistenről, Holdlányokról, Göncölistenről, Vadleányokról és
+Éjasszonyokról, Fuvó királyról, a Szélanya fiáról; említi a Rétszagoló,
+Kulancs, Szilkehordó és Vérszemű csillagokat; elmondja, hogy a tölgyfa,
+mint szent fa, tiszteletben részesül stb. Honnan vette mindezt? Talán a
+bessenyő hagyományokból, ha ugyan ilyenek vannak.
+
+Bizonyára nehéz föladat a pogány magyarság vallásának és társadalmi
+viszonyainak rajza. Kevés adatunk van rólok, de mégis van annyi, hogy
+néhány fővonással megeleveníthessük. Íme, példa reá Arany, aki a _Buda
+halálá_ban a húnok vallását és társadalmát, mint őseinkét, magyar
+hagyományok alapján rajzolja. Ez úton indulhatott volna Herczeg is, de
+nem indult. Elvétve, csak egy pár helyt találunk ily törekvést. Midőn a
+szerző a bessenyő táborban az előkelők lakomáját írja le, a regössel az
+ó-székely balladák modorát és ritmusát szólaltaja meg. Az elénekelt
+költemények ugyan nem valami kitűnőek, de a törekvés méltánylást
+érdemel. A történelmi regényt a korrajz gondja még nem teszi, ne is
+tegye archeológiai repertoriummá vagy történelmi aprólékoskodássá. A
+korrajznak csak a költői lelemény emelését kell szolgálnia, mert a
+főcél, mint minden költői műben, az esztétikai hatás. S vajjon e
+tekintetben sikerült-e a regény? A cselekvény bonyodalma, a jellemrajz
+ereje kárpótolja-e, feledteti-e a korrajz hiányát? Sajnálattal kell
+megjegyeznünk, hogy nem igen.
+
+A regény meséje inkább események tarka sorozata, mint költői cselekvény,
+melynek főszemélyei fölkeltik érdeklődésünket, bonyodalma gyönyörködtet
+és katasztrófája meghat. A mű hőse Alpár, Thonuzóba fia, aki csak
+eleinte érdekelheti az olvasót, azután mind politikai pályája, mind
+szerelmi története meglehetős érdektelen. Elhagyva a keresztyénséget s a
+pogány bessenyők élére állva, a Dunántúlra megy s Vatha seregéhez
+csatlakozik. Hősiesen küzd ugyan, de semmi tekintetben nem foly be a
+forradalom politikai bonyodalmaira. Endre megkoronázása, Leventa halála
+után visszatér a Maros partjaira és végre kibújdosik seregével a nem
+magyarországi bessenyőkhöz, akik Bizánc ostromára készülnek. Ezzel
+bevégződhetnék a regény, de a szerző jegyzet címén még egy pár lapot
+csatol hozzá, melyekben beszámol a regényben szereplők további sorsáról.
+«Alpár sorsa, úgymond, összeforrt a nagy bessenyőkével, neve pedig
+végleg elmerült a nagy háborúk viharos hullámaiba.» Ez lehet történelmi,
+de semmi tekintetben sem költői eljárás. Szerelmi története valamivel
+érdekesebb, de ez sem kelt valódi költői érdeket. Az ember azt hinné,
+hogy a keresztyénből lett pogány könnyen bele fog szeretni Seruzádba, a
+bessenyő fejedelemnőbe, aki tárt karokkal fogadja s tüntetően elárulja
+hozzá való vonzódását. De Alpár érzéketlen iránta; ő már szeret és
+titkon egy a görög udvarban nevekedett leányt, Zenóbiát, a maros-vári
+ispánnénak első férjétől való gyermekét, akit Konstantinápolyból
+hazatértekor még mint pap ő kísért Maros-Várra. Szerelme szótlan, néma;
+csak titkon szereti és védi minden ellen; kétszer menti meg életét, de
+semminemű szorosabb viszony nem fejlődik köztök s így nem is hathat a
+bonyodalomra. A hallgatag bessenyő vezér csak a regény végén
+nyilatkozik, ezt suttogva fülébe: «Asszonnyá teszlek vezéri sátramban!»
+Zenóbia, ki a forradalmi harc alatt a görög apácák kolostorában talált
+menhelyet s ott fölvette az apácafátyolt, kétségbeesve tördelte kezeit
+és így szólt: «Hát testem és lelkem nem a Boldogasszonyé-e?»
+
+Íme, egy erős összeütközés magva, amelyből semmi sem fejlődik ki, mert
+Zenóbia, amikor visszatér Maros-Várba s a vidéken egy görög
+apácakolostort látogat meg, Seruzád ösztönzésére azt a bessenyők
+földúlják s a szegény leány odavész. Ezalatt Alpár is hazakerül s némely
+jelekből sejtvén a szomorú eseményt, szíve nagy fájdalmában így
+fohászkodik: «Jézus Krisztus, hozzád fohászkodom. Te tudsz csodát tenni,
+hát tégy csodát; tedd meg nem történtté, ami megtörtént. Itt vagyok,
+láss a szívembe. Vesd ki belőle mindazt, mi nem kedves előtted. Ne
+viaskodjál velem. Uram, ne viaskodjál. Hiszen te Isten vagy, énnekem
+pedig nincs erőm, akaratom. Te is Boldogasszony, te Gellért úr, ti mind
+könyörüljetek rajtam!» Az imádság nem használ, a szomorú hír csakugyan
+való; ekkor Alpár elűzi táborából Seruzádot, útnak indul seregével a
+nagy bessenyőkhöz. Seruzád lóháton távolról követi a vezért s egy
+sziklacsúcson a mélységbe veti magát. Az ember azt várná, s a korrajzba
+is éppen beillenék, hogy a megtört szívű Alpár ismét keresztyén lesz,
+kolostorba vonul, annyival inkább, mert néhány lappal ez esemény leírása
+előtt a szerző ekkép nyilatkozik: «A pogányság elvesztette csatáját már
+akkor, mikor még csak kantározott. Mert ők azért fegyverkeztek, hogy
+testeket öljenek, a hatalmas ellenség azonban nem a testekben, hanem a
+lelkekben lakozik; az erős hit ellen nem lehet kopjával harcolni, csak
+még erősebb hittel. Nekik pedig nincs hitök. Alpár, de bizonyára Vatha
+is régen nem tudtak már hinni a táltosok és javasasszonyok együgyű
+babonáiban; tették magokat, mintha hinnének, erőlködtek, hogy higyjenek,
+de nem tudtak.» E néhány vonásból is kitűnik, hogy Alpár jellemrajza, a
+rája épített cselekvény teljesen elhibázott; sikerültebbek a regény
+mellékalakjai s néhány érdekesen megírt epizód, de egy-egy részlet nem
+kárpótlás az egészért.
+
+Még a regény nyelvére és helyesírására teszünk egy pár megjegyzést.
+Herczeg régebben a _Budapesti Hirlap_ dolgozótársa levén, reá ragadt
+valami e lap nyelvi és helyesírási különösségeiből. Ő is _láthatár_
+helyett _szemhatárt_ ír; e helyett hogy _meg voltak lepve, meglepődtek;_
+az _udvaronc_ neki _udvaros_, bár egy lappal előbb a _kegyenc_ szót
+használja _kedvelt_ helyett; ezeket a _ki_, a _mely_, a _mi_, a _hol_
+egy szónak rántja össze, Arany János bosszúságára és Wlassics Gyula
+örömére. Saját nevében a _cz_-t kétféleképpen írja: Her_cz_eg és
+Feren_c_. De miért tenni mindezért őt felelőssé, midőn annyi más is
+teszi s ő nem hiába az _Új Idők_ szerkesztője?
+
+
+
+
+JEGYZETEK.
+
+Rövidítések: _Bp. H. = Budapesti Hirlap; Bp. Sz. = Budapesti Szemle; Sz.
+F. = Szépirodalmi Figyelő._
+
+=Irodalmi élet.= A Szilágyi Sándor szerkesztette _Pesti Röpívek_
+irodalmi szemléjének beköszöntő cikke. Az _Irodalmi élet_ összefoglaló
+címe alatt Gyulai – mint rovatvezető – öt bírálatot írt, valamennyit
+névtelenül, de nem egyszersmind jelzés nélkül. A cikkek előtt egy nyilas
+silhouetteje látható, s hogy e jegy mögött Gyulai lappang, annak
+igazolására – a tárgyi vonatkozásokat (pl. az írói tulajdonjog
+tiszteletbentartásának éber gondja), későbbi cikkeiben megismétlődő
+idézeteit, kedvelt szóhasználatait stb. nem tekintve – elég lesz
+utalnunk arra, hogy a 6. sz.-ban megjelent negyedik bírálatot (Horváth
+Döme: _Alföldi színműtár_) Gyulai maga iktatta _Dramaturgiai Dolgozatai_
+(I. köt.) sorába.
+
+=Egy földönfutó hátrahagyott novellái.= (Pálffy Albert novellái.) A
+_Pesti Röpívek Irodalmi életé_nek harmadik bírálata. Gyulai
+szerzőségének bizonyítékait 1. az előbbi jegyzetben.
+
+Az ötödik bekezdés ezen sorai: «… kikeltünk közelebbről a bennlevők
+hallgatagsága ellen» – hivatkozás a _Pesti Röpívek_ben megjelent egyik
+korábbi bírálatra, amelyben Gyulai többek közt ezeket mondja: «Különös
+előítélet kapott lábra jelesebb költőinknél. Tetszenek magoknak
+elvonulva, mintha e szegény nemzet már nem is volna méltó hozzájok.
+Valóban jól megválaszták az időt… Miért a bánatba merült jó nemzetet
+évődésének hagyni s átadni a haldokló nyugalmas álmának, melyből
+rendszerént halálra ébrül?… Sokan a politika köpenyével takaródznak… De
+nálunk divat mindent politikával vegyíteni össze s meghajolni nehány
+balfogalom előtt. Alig tehetjük, hogy ne legyünk keserűek s talán
+igazságtalanok is. Kedvünk van a fájdalmat affektációnak, az elvből
+hallgatást népszerűséghajhászatnak nevezni, stb.» (_P. R._, 3. sz.
+90–91. l.)
+
+A hatodik bekezdés következő helyén: «Különben nekünk sem erről, sem az
+ellenkezőről legkisebb tudomásunk sincs» – csillag alatt a szerkesztő
+(Szilágyi Sándor) megjegyzi: «De van nekünk. E munkák 1848-ban ki voltak
+nyomva, Heckenast még akkor megvette, de a kiütött forradalom miatt
+korábban nem jöhetett ki. Az írói jog legkevésbbé sincs sértve.»
+
+=Keveháza.= Arany «kisded eposzának» s két másik költeményének ezen
+jellemzése tulajdonképpen egy hosszabb cikk kiszakított fejezete. A cikk
+a Császár Ferenc szerkesztése mellett 1853-ban kiadott _Szikszói
+Enyhlapok_ c. jótékonycélú album bírálata. (_Szépirodalmi Lapok_, 1853.
+15–16. sz.) A bírálat bevezetéséből – általános tájékoztatóul – közlünk
+néhány sort: «A _Szikszói Enyhlapok_ történeti cikkeket, novellákat és
+költeményeket tartalmaznak. Röviden ismertetésöket adjuk, előre
+bocsátván, hogy a jótékony cél az ítészet szavát el nem némíthatja, s
+azon különben méltánylandó mentség, mi a véglapon olvasható, oly
+könnyelműségre, minőt a költemények megválogatásában tapasztalhatni,
+senkit föl nem jogosíthat, annál kevésbbé Császárt, ki egykor több volt,
+mint szigorú ítész; mert igazságtalan volt, és egy Petőfi irányában.» –
+Következik a kiadó bevezető cikkének, valamint Kővári László, Fáy
+András, Ilorváth Cyrill, Bulyovszkyné, Bernát Gáspár, Egressy Gábor,
+Degré Alajos, Kovács Pál stb. cikkeinek kritikája; Arany János
+költeménye után Lévai, Szász Károly, Császár Ferenc, Tóth Kálmán stb.
+verseiről szól Gyulai röviden.
+
+Arra nézve, hogy az _1000_. jegy valóban Gyulai dolgozatait jelzi, –
+_Dr. Papp Ferenc_ c. igazgató úr, Gyulai munkái kiváló ismerőjének
+becses közlése alapján – utalunk Arany Jánosnak Tompához írott egyik
+levelére, hol Arany (éppen a _Keveháza_ bírálatára tett célzással) az
+_1000_ jegyű cikkiróban Gyulait nevezi meg: «… a _Gyulai (1000)_
+enthusiasmusa megszégyenít.» (Arany János _Hátrahagyott levelezése_,
+1888. I. 308. l.)
+
+=Sujánszky Antal vallásos kötleményei.= Aláírva: _1000_. Gyulai
+szerzőségét illetőleg l. a fennebbi néhány sort.
+
+=Pünkösd napja.= Mint érdekes ritkaságot: Gyulai kevésszámú csevegő
+modorban írt tárcacikkeinek egyikét közöljük ezt a hangulatos és friss
+naplótöredéket. Észrevételei, bíráló megjegyzései (pl. a _Szökött
+katoná_ról és a népszínműről) különben is helyet követelnek Gyulai
+kritikai dolgozatai gyüjteményében. – Hogy a _–g_. jegy Gyulai jegye,
+bizonyítják a _Szépirodalmi Lapok_ _–g_. jegyű színi kritikái, melyek
+valamennyien szerepelnek a _Dram. Dolg._ I. kötetében.
+
+A harmadik bekezdés első két sora célzás Szabó István _Arkadia a
+magyarok hazája_ című dolgozatára. (Megjelent _Új Magyar Múzeum_
+1851–52.)
+
+=Egy kis szóváltás.= Gyulai szerzőségére vonatkozólag l. _A Vasárnapi
+Ujság XXV. évfordulójára_ írt visszaemlékezés (_Emlékb_. II. 56. l.)
+következő sorait: «… amidőn a hivatalos lap megtámadta szerény lapunkat,
+a szerkesztőség nevében én állottam ki védelmére _Egy kis szóváltás_
+című cikkben.» A hivatalos lap támadó cikke: _Bp. H._ 1854. ápr. 2.,
+384. sz. 2166. l. «Vegyes hírlő» c. rovatának második híre. A cikk «A
+magyar nép nevelői és informátorai» címmel névtelenül jelent meg. A _Bp.
+H._ szerkesztője: Szilágyi Ferenc.
+
+=Kemény Zsigmond regényei és beszélyei.= A Kemény Zsigmond fölött
+tartott emlékbeszéddel (_Emlékb_. I.) a legszorosabban összefügg. A
+kettő sok tekintetben kiegészíti egymást, sokban egyezik; e dolgozat az
+alap, melyen Gyulai emlékbeszéde épül.
+
+=Egy pár jegyzet a «Visszatekintés» című cikkre.= E cikk voltaképpen a
+Szász Károllyal folytatott s «hosszúra nyúlt polémiát» zárja le.
+Előzményei Gyulainak _Néhány szó a kritikáról_ c. dolgozatára mennek
+vissza. (_Sz. F._ 1860–61. I. évf. 17–18. sz. és _Krit. dolg._) Erre
+következett _Még néhány szó a kritikáról_ Szász Károlytól. (_Sz. F._
+1860–61. I. évf. 21–22. sz.). Ezt követte Gyulai válasza: _Megint a
+kritikáról._ (_Sz. F._ 1860–61. I. évf. 29., 34., 35. sz. és _Krit.
+dolg._).
+
+Közben a _Sz. F._ 1860–61. I. évf. 30. sz. 478. lapján Szász Károly
+«_Gyulay_ (sic!) _Pálnak_» ezeket mondja: «Ön azt állítja, hogy én ön
+szavait ferdítve és valótlanul terjesztem elé; de úgy tetszik, ön ezt
+nem bizonyította be egyetlen esetben sem. Ez ellenében én bátorkodom
+öntől kérdeni: 1-ör. Mikor mondtam én s mikor közölhetett e lapok
+szerkesztője oly badarságot,* minőt ön reám fog: hogy _az
+értelmetlenség, számítani nem tudás és badarság, mint a költői szellem
+szükségképi alkatrészei szerepelhetnek?_ 2-or mikor mondtam én, hogy ön
+valamely rögeszmét: _személyes ellenszenv palástolására_ vett volna föl?
+Átalában mikor szóltam önnek személyes ellen-szenveiről egy szót is? –
+Egész tisztelettel kérdi _Szász Károly_.» A * alatti jegyzetben mintegy
+hasábnyi terjedelemben a szerk. (Arany János) közvetítő békítgetése:
+«Uraim az istenért! ne olvassanak többet egymás iratából, mint a mennyi
+abban írva áll stb.»
+
+Szász Károly fenti kérdéseire vonatkozik Gyulai csillag alatti jegyzete
+_Megint a kritikáról_ c. cikke végén: «E számban (t. i. _Sz. F._
+1860–61. I. évf. 30. sz.) ön… stb.» – Ugyancsak ott, a csillag előtt
+tesz Gyulai megjegyzést Arany János jegyzetére: «A szerk. már megkezdé a
+nyilatkozást e lapok 30-ik számában… stb.»
+
+Csak mindezek után következik Arany János _Visszatekintés_ (és nem –
+mint Gyulai az eredeti szövegben hibásan idézi – «Visszatekintések») c.
+cikke. (_Sz. F._ 1860–61. I. évf. 36–41. sz., aláírva: A. J. Később
+kötetben is: _Arany János prózai dolgozatai._ Bpest, 1879.). Arany
+_Visszatekintése_ – amint azt maga is mondja – nem annyira Gyulai pörös
+ügyét illeti, mint Brassai Sámuelnek _Mégis valami a fordításról_ c.
+dolgozatát (Brassai dolgozata: _Sz. F._ 1860–61. I. évf. 19–20., 27–28.,
+30–33. sz. Arany _Visszatekintése_ után a többi folytatás a 48–50.
+számokban.) – Így tehát Gyulaira csupán a két lapnyi bevezető rész
+vonatkozik. (_Sz. F._ 561–562. l.)
+
+Az itt elmondottakhoz fűződnek Gyulai «jegyzetei».
+
+=Adalék népmeséinkhez.= Gyulai verse: _Az Igazság és Hamisság._
+(Allegoria). _Sz. F._ 1862. II. évf. 2. sz. 25. l. – A szerkesztő, Arany
+János, szóbanforgó cikke, «_Eredeti népmesék._ Összegyüjtötte Merényi
+László. I–II-ik kötet. Pest, 1861. Kiadja Heckenast Gusztáv.»: _Sz. F._
+1862. 1–4. sz. A Gyulai feldolgozására vonatkozó sorok a 4. sz. befejező
+közleményében. – Kriza János gyüjteményében (_Vadrózsák_, Székely
+népköltési gyüjtemény. Szerkeszti Kriza János. I. kötet Kolozsvártt,
+1863. Stein János.) a mese címe: _Az Igazság és Hamisság utazása_. Ez
+azonban a mesének egy másik változata; a királyleányról nincs benne szó.
+A mesében háromszor is előforduló _vetéskapu_ helyén Krizánál _város
+kapuja_ szerepel.
+
+=Néhány év Petőfi életéből.= A Jósika Miklóst és Szász Károlyt érintő
+megjegyzésekre nézve l. Gyulainak _Megint a kritikáról_ c. polémiáját
+(_Krit. dolg._), a továbbiakra nézve pedig e kötet _Polémiák_ c. cikkét.
+
+=Két ó-székely ballada.= A szövegben (120. l.) ugyan nem javítottuk ki,
+de a «Bátori Boldizsár» c. ballada befejezését méltató sorokban Gyulai
+tévesen írta, hogy «Bátori ló halálába érkezik, rohan a vérpadra stb.»
+Itt ugyanis nem Bátoriról van szó, hanem az «erdéji kapitányról».
+
+=Budapesti Szemle XLVIII.–XLIX. füz.= Ennek és valamennyi-g jegyű
+dolgozatnak eredetére nézve l. e kötet teljes aláírású _Polémiák_ c.
+cikkét, mely a szintén _-g_ jegyű _Törökország fővárosa_ c. dolgozattal
+kapcsolatos; ez a cikk kétségtelenné teszi Gyulai szerzőségét, mi
+egyébként a tartalmi és formai sajátosságokból is kiviláglik. – E cikket
+rövidítve közöljük, szaggatott vonalakkal helyettesítvén a mellőzött
+idézeteket s az általános tartalmi ismertetést.
+
+=A nemes fészek.= Ennek, valamint az összes _-i_ jegyű dolgozatnak
+szerzőségére vonatkozólag l. e kötet _Polémiák_ c. cikkét, melyben
+Gyulai többek között ezeket mondja: «E lapban (t. i. a _Sz. F._-ben) az
+_-i_ és _-y_ jegyű cikkeket mind én írtam.»
+
+=Apró polémiák.= _Nővilág_ Divatlap a magyar hölgyek számára. Szerk.
+Vajda János. 1862. VI. évf. 26. sz. 414. l. Gyulai szószerint idézi a
+«_Pesti hírek_» c. rovat első hírét. – _Gombostű_. Szépirodalmi és
+társaséleti, divatközlöny. Szerk. Rózsaági Antal. 1862. I. évf. 76. sz.
+2409. hasáb, «Hírcsarnok» c. rovat első híre. – A polémia Gyulainak
+_Önbírálat_ c. kritikájára (_Sz. F._ 1862. 13–18. sz.) megy vissza.
+Ebben mondja többek között a következőket: «Azután a «Gombostű» dicsérte
+meg (az Önbírálatot). Különösen kiemelte belőle azt, hogy az egész nagy
+magyar alföldön oly kezdetleges ősállapotban van minden, amint nagy
+Árpád apánk idejében. Rózsaági úrnak alkalmasint azért tetszett annyira
+ez a hely, mert talán a Gombostűből éppen oly kevés számú példány jár az
+Alföldre, mint Árpád idejében. A «Nővilágnak» szintén föl kellett
+szólalnia. Ajánlotta e «gúnyostorozó» művet az ő kedves honleányainak,
+mint igen tanulságost s belőle mutatványt is közlött.»
+
+=Törökország fővárosa.= A továbbiakra nézve l. a _Polémiák_ jegyzeteit.
+
+=Polémiák.= «A szerkesztő kevés tért engedhetett rendelkezésem alá»,
+azért mert a _Sz. F._ ezzel a számmal megszűnt; erre utal a cikk végén
+ez a sor is: «minthogy a Figyelőben már nincs terem.»
+
+Szeberényi nyilatkozata közvetlenül Gyulai cikke előtt: «_Elkésett
+nyilatkozat Gyulainak egy vádjára._» (_Sz. F._ 1862. II. félév, 26. sz.
+404–405. l. Aláírva: Szeberényi Lajos.)
+
+A _–z_ jegyű bírálat, melyet nem Gyulai, hanem valószinűleg Szász Károly
+írt: _Vegyes cikkek nők számára._ Írta Szabó Richard. Aláírva: _–Z_.
+(_Sz. F._ 1862. II. 21. sz. 323. l.)
+
+Br. Horváth Miklós _Egy kis polémia_ c. ellenbírálatát l. _Az Ország
+Tükre_ Budapesti Képes Közlöny. Szerk. Balázs Sándor. 1862. I. évf. 23.
+sz. 330–331. l. Aláírva: H.
+
+Riedl nyilt levele: _Kritikai Lapok_ a magyar tudományosság,
+szépirodalom és művészet érdekében. Szerk. Riedl Szende. 1862. 14. sz.
+329–332. l. _A «Kritikai Lapok» szerkesztőjének nyilt levele Gyulai
+Pálhoz_.
+
+Az «élesbnél élesb» megjegyzéseket Gyulai Vajda János _Önbírálat_ c.
+röpiratának kritikájában (_Sz. F._ 1862. 13–18. sz.) tette. A röpiratot
+a _Kritikai Lapok_ 1862. évf. 10. sz. ismerteti: «Legújabb könyv.
+Figyelmeztetés ez új jelenségre.» Erre a panegyrisre jegyezte meg
+Gyulai: «A röpiratot a «Kritikai Lapok» oly nagy hűhóval üdvözelték,
+mintha a szerkesztőség valamelyik tagja írta volna. Valóban e röpirat
+éppen oly kevés eszmével meri leckézni a m. nemzetet, mint amily kevés
+tudománnyal fogott hozzá a Kr. lapok szerkesztősége az ő úgynevezett
+tudományhonosításához.» Alább pedig: «Mi nem vagyunk barátai Riedl
+«Kritikai lapjai»-nak, mert az esztétikához keveset ért, tudományos
+kritikája pedig a legtöbbször elég felületes és iskolás szagú stb.»
+
+=Dalok könyve.= Névtelen cikk a _Koszorú_ «Irodalom»-rovatában. Gyulai
+szerzőségét a tartalmi vonatkozásokon (kifakadás az antológiák
+felburjánzása ellen, stb.) kívül főleg az bizonyítja, hogy a rovat
+negyedik, _Nemzeti Színház_ c. darabját Gyulai Pál felvette dramaturgiai
+dolgozatai sorába: _Dram. dolg._ I. köt. 382. l.: «_Egy új színműtár_.
+Kiadja Toldy István. Nemzeti színház. I–II. kötet. Pest, 1863.»
+
+=Budapesti Szemle. LIV. füz.= Névtelen cikk. Gyulai írta, mert az első
+sorokban hivatkozik a _Koszorú_ 1863. I. 14. sz.-ban közölt
+ismertetésre, melyet _-g_ jellel szignált.
+
+=Gróf Széchenyi István politikai iskolája.= Szintén névtelen cikk, de
+soraiból kiérzik Gyulai hangja. V. ö. e cikket az _Önbírálat_
+kritikájának (_Sz. F._ 1862. 13–18. sz.) következő soraival: [Vajda
+János] «legkiállhatatlanabb, midőn Széchenyieskedni akar s még Széchenyi
+szókötéseit is utánozza. Egész második Török János áll előttünk.»
+
+=A magyar orvosok és természetvizsgálók IX-ik nagygyűlése.= Mint különös
+érdekességet: Gyulai egyetlen riportszerű dolgozatát közöljük e cikket.
+
+=Újabb magyar lantosok.= Névtelen cikk. Gyulai szerzősége mellett a
+következő bizonyítékok szólnak: 1. A _Koszorú_ «Irodalom» rovatának
+cikkeit jórészt Gyulai írta. 2. Az antológiákkal való visszaélésről
+szólva, elítéli a kiadókat, mint a _Dalok könyve_ c. előbbi cikkben. 3.
+Tompáról, Szász Károlyról, Lévayról rokonszenvesen nyilatkozik, ellenben
+kifogásolja, hogy Zilahy Károlynak majd minden költeménye ott van a
+gyüjteményben (lásd a Zilahy munkáiról írt kritikát). 4. Gyulaira
+vallanak végül a Petőfiről mondottak és az antológiát ajánló, befejező
+sorok.
+
+=A magyar nemzeti irodalom története.= Névtelen eikk. A hang azonban
+Gyulaira vall.
+
+=Petőfi életrajza.= A cikk második felét v. ö. Gyulainak _Zilahy Károly
+munkái_ról írt bírálatával.
+
+A «sírhalmomi» szóról. E cikk, mely Gyulai Vörösmarty-kiadásához szolgál
+adalékul, válasz Fogarasi János alábbi megjegyzéseire (_Koszorú_, 1865.
+III. évf. 6. sz. 142. l., aláírva: Fogarasi):
+
+  «Sírhalmomi gyásznak elég jel
+  A sárga levél.
+
+          _Vörösmarty_ [_A haldokló leány._]»
+
+«Vörösmarty minden munkái» első kötete 223. lapján ezen jegyzék áll: «A
+_sírhalmomi_ merészb és szabálytalanabb ragozás, mint az annyira divatba
+jött _házbani_, _kertbeni_ s ehhez hasonló ragozások. Mindenesetre
+hibás, se a régi, se a népnyelv nem igazolja s esztétikai szempontból
+sem igen lehet támogatni.»
+
+«Legyen szabad egyik legrégibb, legkitűnőbb eredeti, még pedig prózai
+nyelven írt nyelvemlékünkből tökéletesen hasonszerű esetet idézni.
+
+«Az 1403-dik évbeli szentpéteri végzésben olvassuk: «Hogy ha az vidéki
+bort valahol az falukon, avagy városokon ez mi _városonki_ gyalánt és
+neve alatt valaki eladand.» Senki sem fogja tagadni, hogy a «sírhalmomi»
+szó ragozási alakja teljesen azonos a «városonki» (azaz: városunki) szó
+ragozási alakjával. Vörösmarty idézett verse még 1829-ben jött ki az
+Aurórában, a szentpéteri végzés csak 1840-ben jutott nyilvánosság elé és
+csak kevéssel előbb jött napfényre. Vörösmarty tehát innen nem vehette.
+Ámde Vörösmartynak oly kitűnő érzéke vala hasonlíthatlan nyelvünkben,
+mint csak fölötte keveseknek, mióta azt ősapáink megteremtették.»
+
+Eddig Fogarasi megjegyzései. Gyulai válasza közvetlenül ezen sorok után
+következik. – A dologból egy kis polémia lett. A _Koszorú_ következő
+számában (_Koszorú_, 1865. III. évf. 7. sz. 165–166. l.) _Felvilágosítás
+Vörösmarty «sírhalmomi» szóalakjára címen_ Fogarasi válaszolt Gyulainak.
+A polémiát a szerk., Arany János, csillagalatti ötsoros jegyzete zárja
+le. «Mi a kérdéses alakot: _sírhalmomi gyász_ oly költői merészségnek
+tekintjük, mely egy Vörösmartynál, éppen merészsége által, megkap és
+kiragad a mindennapiságból; de azért nem engednők meg, hogy a próza pl.
+_bundámi prémet_ írjon vagy mondjon.»
+
+_A «sírhalmomi» szóról_ címet a _Koszorú_ tartalomjegyzékéből vettük át;
+mind Fogarasi jegyzete, mind Gyulai válasza ugyanis cím nélkül van
+közölve a _Koszorú_ «Irodalom»-rovatában.
+
+=Zilahy Károly munkái.= E bírálattal kapcsolatosan l. a _Petőfi
+életrajza_ c. előbbi cikket. – A «Verőfényes napok» c. novelláról
+mondottakat v. ö. «Az út a révpart felé» c. bírálattal (Gyulai:
+_Bírálatok_).
+
+=Eötvös emlékbeszédei.= E bírálat több részletét (az Akadémia, Eötvös
+lelki tulajdonai) Gyulai Eötvös fölött tartott emlékbeszédébe is
+beolvasztotta.
+
+=Színházi szemle.= A hírlapok cikkei, melyekre Gyulai hivatkozik, a
+következő számokban jelentek meg: _Pesti Napló_, 1875 okt. 3. XXVI. évf.
+226. sz. – _Fővárosi Lapok_, 1875 okt. 13. XII. évf. 234. sz. – _Nemzeti
+Hirlap_, 1875 okt. 13. I. évf. 284. sz. – _Ellenőr_, 1875 okt. 13. VII.
+évf. 284. sz. – _Kelet Népe_, 1875 okt 13. I. évf. 121. sz. – _Hon_,
+reggeli kiadás, 1875 okt. 13. XIII. évf. 234. sz. – _Pester Lloyd_, 1875
+okt. 13. XXII. évf. 238. sz. – E kritikával kapcsolatban l.
+gyüjteményünk _Helyreigazítás Dóczy «Csók»-ját illetőleg_ c. cikkét a
+hozzáfűzött jegyzetekkel együtt. – A Rákosi, Dóczy és Csiky darabjairól
+mondottakat v. ö. a _Dram. dolg._ II. kötetének következő bírálataival:
+_A szent korona varázsa; Vegyes párok; Csiky Gergely újabb színművei,
+Proletárok._ E későbbi bírálatok mind hivatkoznak a _Színházi Szemlére_.
+
+=Helyreigazítás Dóczy «Csókját» illetőleg.= A cikk az _Ellenőr_ «Hazai
+Irodalom» c. rovatában jelent meg ezzel a bevezetéssel: «– _Gyulai Pál_
+egyetemi tanár úrtól a következő helyreigazítást vettük:» – A
+«Helyreigazítás» címet Szinnyeitől _(Magyar írók)_ kölcsönöztük. (Itt
+említjük meg azt is, hogy Szinnyei adata: «Ellenőr (1877. 62. sz.»)
+téves; a cikk ugyanis nem a 62., hanem a 63. számban van; igaz ugyan,
+hogy a márc. 5-i példányok fölé is tévedésből 62. sz-ot szedtek 63
+helyett.). A cikkecske, mely Gyulai felszólalását provokálta, az
+_Ellenőr_ 1877 márc. 4. IX. évf. 62. sz. «Tárca» rovatában olvasható «A
+fővárosból» cím alá foglalt pletykahírek között: _«Új közösügy – a
+«Csók»_.
+
+=Petőfi és a M. T. Akadémia.= A _Fővárosi Lapok_ szerkesztője, akihez
+Gyulai e helyreigazító levelet intézte, Vadnai Károly. Gyulai egyik
+adata téves; Eötvös nem 1846-ban, hanem 1847-ben írt cikket Petőfiről
+(l. _Pesti Hirlap_ I. 880. sz. 315. l. 1847. május 14.). –
+Gyüjteményünknek ez az egyetlen darabja, melynek eredeti szövegében
+Gyulai jellegzetes _cz_-je helyett mindenütt egyszerű _c_ szerepel. Ez
+mindenesetre a _Fővárosi Lapok_ korrektorának egyéni akciója.
+
+=Válasz Grünwald Béla úr nyilt levelére.= A _Bp. Sz._ 1878. évi
+folyamában (16. k. 421–428. l.) egy ilyen című névtelen bírálat jelent
+meg: _A Felvidék. Politikai tanulmány. Írta Grünwald Béla. Budapest_,
+1878. _Ráth Mór. (Ára 1 frt)_. Grünwald Béla erre _Nyilt levelet_
+intézett _Gyulai Pál úrhoz, a Budapesti Szemle szerkesztőjéhez_. (_Bp.
+Sz._ 1878. 17. k. 193–203. l.). Gyulai válasza közvetlenül ezen nyilt
+levél után következik.
+
+=A szerkesztő jegyzetei Volf György válaszára.= A _Bp. Sz._ 1879.
+évfolyamában (21. k. 184–198. l.) _Magyar Nyelvemlékek_ címmel egy V.
+jegyű bírálat jelent meg, amely az Akadémia nyelvtud. bizottsága által
+1874–1876-ban kiadott _Nyelvemléktár_ I–V. kötetével foglalkozik. A
+bírálat azzal kezdődik, hogy e mű már be volt a _Bp. Sz._ közönségének
+mutatva (l. _Bp. Sz._ 16. k. 432. l.), de nem volt részletesen
+ismertetve; tekintsük egy kissé közelebbről stb. Erre a kritikára Volf
+György _Válasz a Nyelvemléktár ügyében_ c. ellenbírálatot írt (_Bp. Sz._
+1879. 21. k. 411–425. l.). Volf az egész bírálatban személyes bosszút
+lát. A névtelenségnek – úgymond – ma semmi értelme nincs, káros mind az
+irodalomra, mind az íróra stb. – A szerk. (Gyulai) jegyzetei közvetlenül
+ezen válasz után olvashatók, cím nélkül. A címet mi adtuk. – Ez
+éleshangú polémiánál szükséges megjegyezni, hogy a két ellenfél között
+később igen jó viszony fejlődött ki; Gyulai szívesen fogadott cikkeket
+Volftól a _Bp. Sz._-be s az Akadémiában is örömest dolgoztatta.
+
+Az anonymitas kérdésére nézve l. még gyüjteményünk következő cikkeit:
+_Néhány év Petőfi életéből, Apró polémiák, Polémiák._ Gyulainak a
+névtelenségről vallott felfogását kizárólag a jelen kötet fenti
+dolgozatai tüntetik fel.
+
+=A szerkesztő jegyzete.= Gyulai e jegyzetet Péterfy Jenő _Bírálóimnak_
+c. polémiájához (_Bp. Sz._ 26. k. 313–318. l.) fűzte. Péterfy polémiája
+felelet Asbóth János és Keszler József bírálataira, melyek a _Pester
+Lloyd_ban (1881. 95. sz.), illetőleg _Ellenőr_ben (1881. 172. sz.)
+jelentek meg és támadták Péterfynek _Jókai Mór_ról írt s a _Bp. Sz._-ben
+(26. k. 1–27. l.) közölt tanulmányát. A _Pesti Naplót_ Péterfy polémiája
+nem említi. – A jegyzet elején tett célzás Kossuth _Iratai_ra vonatkozik
+s így kapcsolatban van Gyulai _Még egyszer Kossuth és a pragmatica
+sanctio_ c. cikkével (_Bp. Sz._ 26. k. 144–155. l. és _Bírálatok_).
+
+=A Nyelvőr és a Budapesti Szemle.= Aláírás nélkül jelent meg, de Gyulai
+szerzősége kétségtelen; a cikk közvetlen folytatása Gyulai _A Nyelvőr és
+a költői szabadság_ című, szintén anonym dolgozatának _(Bírálatok)_, sőt
+kapcsolatban van a Volf György válaszához írt szerkesztői jegyzetekkel
+is. – A polémia körébe vágó cikkek sorrendje egyébként a következő:
+Bánóczi József: _Greguss Költészettanának is mertetése_ (_Magyar
+Nyelvőr_ 1881. X. k. 421–424. l.); Gyulai: _A Nyelvőr és a költői
+szabadság_ (Bp. Sz. 28. k. 318–320. l.); Szarvas Gábor: _Fatum est_ (_M.
+Nyelvőr_ 1881. X. k. 553–557. l.) s végül Gyulai szóbanforgó cikke: _A
+Nyelvőr és a Budapesti Szemle._ – A Gyulainak feladott kérdések a
+_Nyelvőr_ VIII. k.-ben (1879 máj. 15. sz.) találhatók; az ezekre való
+megfelelésre Szarvas Gábor _Ballagi Mór és a magyar nyelv_ c. cikkében
+(_Nyelvőr_ X. k. 59–69. l.) sürgeti Gyulait. – A cikk befejező soraiban
+említett nyilt levél a _Bp. Sz._ 29. k. 349–352. lapján olvasható.
+
+=«Toldi szerelme» egy kihagyott versszakáról.= E bensőséges hangú
+visszaemlékezés inkább szépirodalmi, mint kritikai mű, – érdekes
+irodalomtörténeti vonatkozása miatt azonban jól illik a gyüjteménybe;
+mellőzése – úgy hisszük – indokolatlan lenne.
+
+=Deskriptív kritika.= Gyulai első megjegyzése Alexander Bernátnak _Dóczy
+Lajos_ról írt cikkére (_A Hét_ 1890. 22. sz.) vonatkozik. Alexander erre
+nyilt levelet intézett Gyulaihoz _Deskriptív kritika_ címmel (_Bp. Sz._
+63. k. 478–480. l.). Ehhez kapcsolódik Gyulai második, rövid jegyzete.
+
+=Jászai Mari asszony Elektrája.= A _Bp. Sz._-ben (65. k. 318–320. l.)
+_Spectator_ aláírású nyilt levél számolt be _Jászai Mari asszony
+Elektrájá_ról. Gyulai e nyilt levél végszavához fűzi csillagalatti
+(kiadásunkban I. számmal jelzett) jegyzetét.
+
+=A M. T. Akadémia s egy pár hirlapíró.= _A Hét_ből idézett rész az 1893
+máj. 14-iki szám _Irodalom_ rovatának _Akadémiai_ kezdetű pár soros
+híréből való, a _Pesti Hirlap_ból vett idézet pedig az 1893 máj. 15-iki
+szám _Arany emlékezete_ c. részletes tudósításából. – _A Hét_ nem hagyta
+szó nélkül Gyulai cikkét; erre vonatkozóan l. _A Hét_ 1893 jún. 4-iki
+sz.-nak _A Budapesti Szemlében_ kezdetű polémiáját.
+
+=A Nemzeti Színház és Szigligeti.= A _Bp. Sz._ eredeti szövege alatt
+feltűntetett gondolatjel (-) sajtóhiba; Gyulai _–i_ jegyét a
+tartalomjegyzék helyesen közli. – «A néhány évvel ezelőtt bővebben
+fejtegetett észrevételek» – hivatkozás gyüjteményünknek _A Nemzeti
+Színház műsoráról_ c. cikkére.
+
+=Egy kis polémia.= A polémia idézetei a _Bp. H._ 1899 júl. 3-iki
+_Szarvas Gábor szobra_ c. vezércikkéből és Sebestyén Károly _Szarvas
+Gábor_ról írt cikkéből (_Magyarország_ 1899. júl. 2.) valók.
+
+
+
+
+JEGYZÉKE  GYULAI PÁL AZON KRITIKAI DOLGOZATAINAK, MELYEK KÖTETBE
+ÖSSZEGYÜJTVE MÉG NEM JELENTEK MEG.
+
+Gyüjtési munkálatainkban Szinnyei József repertóriuma _(Magyar írók)_
+szolgált a legfőbb útbaigazításokkal. Mivel e gazdag, bár nem teljes
+repertórium még mindig bő kútfeje a Gyulai-irodalomnak, közöljük
+lajstrom gyanánt, hozzávéve az általunk felkutatott dolgozatok címeit s
+elhagyva Gyulai szépirodalmi munkáinak, valamint eddigi köteteibe s
+gyüjteményünkbe fölvett dolgozatainak jegyzékét.
+
+_Regélő Pesti Divatlap_, 1842. Színi kritika.
+
+Kolozsvári _Nemzeti Társalkodó_, 1843–44. Kisebb dolgozatok.
+
+_Pesti Röpívek_, 1850. 1. sz. Dobsa Lajos: Marquis Brumon; 2. sz. Boross
+Mihály: Házasság spekulációból; 3. sz Barna Ignác: Szerelemhangok; 9.
+sz. A Hölgyfutár poétái; 4–10. sz. Társaséletünk.
+
+_Fiatalság Barátja_, 1851. Vegyes közlemények.
+
+_Szépirodalmi Lapok_, 1853. 9. sz. Losonczy László költeményei; 14. sz.
+Elsz Sándor – B. S. F.: Ő nem féltékeny; 15–16. sz. Szikszói Enyhlapok;
+46. sz. A chinai salon.
+
+_Vasárnapi Ujság_, 1854. 1. sz. Irodalmi ismertetések: Toldi,
+Hunyadiak-kora; 6. sz. gróf Teleki József; 1866. 44. sz. Kemény
+Zsigmond; 1867. 7. sz. Pákh Albert; 1873. 49. sz. Csengery Antal.
+
+_Pesti Napló_, 1855. II. 51. sz. Obernyik Károly; 1857. 10., 25. sz.
+Petőfi szülővárosáról; 1862. 224., 236. sz. A magyar írók segélyegylete
+és a «Vezér» tárcaírója; 242. sz., 1863. 15., 23., 24., 28. sz. A magyar
+írók segélyegylete; 1867–68. Politikai cikkek Deák-párti szellemben, 8.
+sz. Perczel Mór emlékirataira; 1872. 78. A Kisfaludy-Társaság utolsó
+űléséről; kisebb cikkek; 1874. 135., 142. Deák F. levele B. Wesselényi
+Miklóshoz. 236. sz. Petőfi költeményei s az írói tulajdonjog; 1878. 2.,
+3. sz. A magyar írók segélyegylete; 1879. Petőfi és Prielle Cornelia.
+
+_Magyar Sajtó_, 1862. 241., 1864. 35., 56., 1866. 81. sz. Magyar írók
+segélyegylete.
+
+_Szépirodalmi Figyelő_, 1861. I. 46. sz. Kazinczy Ferenc levelei Cserey
+Farkashoz (csillagalatti jegyzet); 1862. 13–18. sz. Önbírálat; 15. sz.
+Spanyol népmesék; 20. sz. Szerelem és eskü; 23–24. sz. Kolozsvári album.
+
+_Koszorú_, 1863. I. 19. sz. A magyar ember könyvtára; A magyar
+izraeliták évkönyve; A magyar nemzet classicusai; 1864. II. 10. sz. Amit
+a nők legjobban szeretnek; 11 sz. Nyelvtudományi Közlemények; Budapesti
+Szemle LXI. füz.; 20. sz. Budapesti Szemle LXII., LXIII. füz.
+
+_Budapesti Szemle_, 1866. 4–5. sz. Flegler Szalay Lászlóról; Imre S.:
+Magyar irod. tört. 5–8. sz. Kisf.-Társ. 1867. 8. sz. Chateaubriand és
+kora, Ponsard emlékezete: 1868–1869. 10–15. sz. Kisf.-Társ.; 1881. 27.
+k. Vázlatok a M. T. Akadémia félszázados történetéből; 1882. 33. k.
+Válasz Trefort Ágost nyilt levelére; 1884. 39. k. A Pesti Napló és a
+Kisf.-Társ.; 1885. 42. k. Budapest a kiállítás alatt; 44. k. A komáromi
+és váradi színészet tört. 1891. 66. k. Sipulusz tárcái; 67. k. Magyar
+vagy német színház? 1892. 73. k. A Bp. Hirlap és gr. Széchenyi István;
+1894. 77. k. A Magyar Nyelvőrnek; 80. k. Huszár Anna; 1896. 87. k.
+Testamentum, A szív könyve; 1897. 91. k. Igazság a földön; 1898. 95. k.
+A bevándorlók; 1900. 102. k. Korhadt fakeresztek: 103. k. Ugody Lila;
+1904. 118. k. Emlékezés Deák Ferencre; 119. k. Jókai Mór önmagáról.
+
+_Politikai Hetilap_, 1866. Bírálatok.
+
+_Budapesti Közlöny_, 1867. Bírálatok; 2629. l. Magyar írók segélyegylete
+kimutatása; 1872. 74. sz. Lord Byron és Rutilius.
+
+_Sürgöny_, 1867. 44. sz. Magyar írók segélyegylete.
+
+_Hon_, 1867. 36. sz. Magyar írók segélyegylete.
+
+_Reform_, 1870–71. Vegyes cikkek és bírálatok.
+
+_Ellenőr_, 1877. 438. sz. Petőfiről, előad. után Sümegi Kálmán (Gyulai
+egyetemi előadásáról szóló tárcacikk).
+
+_A Kisfaludy-Társaság Évlapjai_, XVII. Jelentés Lukács Móric haláláról;
+XVIII. Pohárköszöntője Tóth Lőrinc félszázados írói munkásságának
+ünnepén; Bíráló jelentés Pálffy Albert _Eszti kisasszony professzora_ c.
+regényéről; XIX. Beszéde a Katona-ünnepen, Kecskeméten, 1883 ápr. 16;
+XXI. Bír. jelent. Baróti László _Újabb Petőfi-reliquiák_ c. művéről;
+XXIII. Bír. jelent. Kunoss Ignác török népmeséiről; XXV. Bír. jelent.
+Ferenczi Zoltán _Petőfi-életrajzáról_; XXVIII. Bír. jelent. Kriza János
+költeményeiről; XXIX. Üdvözlet Apponyinak; XXXII. Üdvözlet Rákosi
+Viktornak; Jelentés Pálffy Albert haláláról; XXXIV. Bír. jelent. Lehr
+Albert _Hermann und Dorothea_-fordításáról.
+
+_Nemzet_, 1882. 52. sz. Petőfi és Klapka; 1893. 28. sz. A
+Kisfaludy-Társaság és gr. Apponyi Albert.
+
+_Budapesti Hirlap_, 1882. 248. sz. Petőfi élete és költészete, Gyulai
+előadásaiból.
+
+_Akadémiai Értesítő_, 1883–84. Jelentések a Péczely drámai pályázatról;
+1885. Jelentése a széphalmi mauzoleumról s javaslatai; 1886. Jelentés a
+Péczely drámai pályázatról.
+
+_Egyetértés_. 1883, 357. sz. Felolvasása Petőfi dalairól.
+
+_Magyar Ifjúság Lapja_, 1885. Arany János _Ártatlan dac_ című
+költeményének története.
+
+
+
+
+NÉV- ÉS TÁRGYMUTATÓ.
+
+  =A.=
+  Abonyi Árpád 341.
+  Ábrányi Kornél 276, 338, 339.
+  – _Rövidlátók_ 276.
+  Academy 308.
+  Addison 110.
+  Akadémia 18, 161, 162, 170, 188, 252–254, 261, 264–273, 280, 292, 293,
+    302, 309, 324, 330, 345–347, 362, 385, 386, 389, 392, 393.
+  – Értesítő 266.
+  – Nyelvtana 110.
+  Alexander Bernát 330, 331, 385.
+  Almeida-Garrett, de – 196.
+  Amade 111.
+  Ambrus Zoltán 394, 396.
+  – _Giroflé és Girofla_ 394.
+  Anakreon 149.
+  Andrássy Gyula gr. 301, 339.
+  Angol királynő (szálló) 363.
+  Apponyi Albert gr. 336.
+  Arany János 13–15, 21, 55, 114, 117, 118, 229, 236, 237, 247–250, 282,
+    305, 313, 324–326, 328, 329, 346, 347, 375, 376, 383–385, 396, 399,
+    402.
+  – _Ágnes asszony_ 114.
+  – _Árva fiú_ 117.
+  – _Buda halála_ 248, 249, 399.
+  – _Keveháza_ 13, 14.
+  – _Rozgonyiné_ 13.
+  – _Toldi_ 13.
+  – _Toldi szerelme_ 324, 326, 328.
+  – _Török Bálint_ 14.
+  – _Visszatekintés_ 38.
+  Ariosto 112, 210, 219.
+  Aristarchus 77.
+  Aristoteles 239, 240.
+  Asboth 316.
+  Atala 136, 245, 248.
+  Athenaeum 67–69, 184.
+  Aurora-kör 224.
+  =B.=
+  Baco, Verulami 128, 129.
+  Bajza Jenő 236, 240, 241, 250.
+  – _Zách Felicián_ 240.
+  Bajza József 68, 81–83, 181, 183, 184, 305, 307, 385.
+  – _Hajdankor világtörténete_ 183.
+  Balassa Bálint 374.
+  Balassa János 186.
+  Balogh Pál 189.
+  Balogh Zoltán 191.
+  Ballagi Mór 313.
+  Balzac 36.
+  _Bánk bán_ 113.
+  Bánóczi József 318, 319, 323, 385.
+  Bányai Ágnes 136.
+  Bartha Miklós 385.
+  Bartók Lajos 344, 356.
+  – _Erzsébet_ 356.
+  – _Legszebb_ 344.
+  – _Méhek_ 356.
+  Bazár 42.
+  Beck Károly 194.
+  Bellermann 196, 197.
+  Bene Ferenc 186, 187, 189.
+  Beniczky Hermin ld.: Veres Pálné.
+  Beöthy Zsolt 373–376, 383.
+  Béranger 163.
+  Bernard Károly 69.
+  Berzsenyi 181, 182, 246.
+  Bezerédj László 170.
+  Bianka 136.
+  Bion 149.
+  Bismarck 300, 301.
+  Bittó István 301.
+  Bodenstedt 210.
+  Bozzai 191.
+  Brassai 161, 167, 170, 186, 385.
+  Budapesti Hirlap 25, 28, 356, 383, 384, 402.
+  – Szemle 43, 86, 127, 128, 169, 172, 176, 177, 290, 291, 295–297, 299,
+    311, 313, 314, 317–319, 321, 333.
+  Budenz József 382.
+  Bugát 385.
+  – _Szócsíntan_ 385.
+  Burns 102, 107, 225.
+  Byron 102, 107, 112, 133, 136, 217, 225, 246.
+  =C., Cs.=
+  Chevalier 170.
+  Cicero 77.
+  _Cid_ 110.
+  Cimabue 173.
+  Correggio 170, 172.
+  Czuczor 95, 97, 121, 181, 292.
+  – _Szűz Margit_ 121.
+  Családi Kör (újs.) 42.
+  Családi Lapok 17.
+  Császár Ferenc 20.
+  Csató 6, 344.
+  – _Megházasodtam_ 344.
+  Csengery Antal 25, 27, 55, 127, 169, 176, 294, 362, 385.
+  Csepregi 276.
+  – _Vízözön_ 276.
+  Cserényi Imre 191.
+  Csiky Gergely 264, 267, 276, 283, 286.
+  – _Jóslat_ 264, 265, 268, 270–274, 276, 283–285, 289.
+  Csokonai 182, 224, 250.
+  – _Földiekkel játszó égi tünemény!_ 250.
+  – _Tihanyi echo_ 250.
+  =D.=
+  Dalmady Győző 201, 236, 245–247.
+  Dante 105, 112, 390.
+  Dávid zsoltárai 17.
+  Dayka 313, 314.
+  Deák Ferenc 301, 305, 315, 316, 363, 364, 369, 385.
+  Délibáb (újs.) 14, 21, 22.
+  Dennery 22.
+  Dessewffy Aurél gr. 305, 362.
+  Dessewffy Emil gr. 252, 256, 257, 260.
+  Dessewffy József gr. 252.
+  Divatcsarnok 22, 42, 56.
+  Dóczy Lajos 276, 280, 282, 283, 290, 291, 331, 344.
+  – _Csók_ 276, 280, 290.
+  Dolce, Carlo 37.
+  Dózsa 191.
+  Dömjén József 74.
+  Dömötör János 201.
+  Dumanoir 22.
+  Dumas 22.
+  =E.=
+  Edinburgh Review 308.
+  Egressy 230.
+  Egyetértés 381.
+  Eleonora 136.
+  Életképek 227.
+  Ellenőr 270, 273, 290, 315–317.
+  Emerson, Ralph W. 170.
+  Emich Gusztáv 140, 294.
+  Emődy 55, 233.
+  Eötvös József br. 6, 186, 227, 252–255, 257–260, 267, 293, 305, 344,
+    357, 362, 369, 397.
+  – _Éljen az egyenlőség_ 344.
+  – _Emlékbeszédei_ 252.
+  – _Karthausi_ 212.
+  Eötvös Károly 381, 382.
+  – _Gróf Károlyi Gábor följegyzései_ 381.
+  – _Utazás a Balaton körül_ 381, 382.
+  Eötvös Lóránt br. 346.
+  Erdélyi János 77, 86, 87, 123, 129, 273, 305, 328, 385.
+  Erdélyi Múzeum-egylet 187, 261.
+  _Érdy-kódex_ 309.
+  «Eszther» szerzője 38, 47.
+  Etőfi Andor 73.
+  =F.=
+  Falusi Esték (újs.) 25.
+  Farkas Albert 134.
+  – _Nemzeti hárfa_ 134.
+  Fáy András 368.
+  Ferenczy Teréz 135.
+  Figyelő ld.: Szépirodalmi Figyelő.
+  Firduszi 170, 177.
+  – _Sáhnámé_ 170.
+  Flóra 135.
+  Fogarasi János 199, 293.
+  – _A magyar nyelv szelleme_ 293.
+  Fortnightly Review 308.
+  Fővárosi Lapok 194, 269.
+  Franklin-Társulat 312.
+  Frauenfeld 186.
+  Frère Judit 163.
+  Friebeisz 25, 27.
+  Füredi 23.
+  =G., Gy.=
+  Gaal György 94–96, 110.
+  Garay 114.
+  Gévay 310.
+  Giotto 173.
+  Goethe 101, 105, 107, 110, 146, 156, 249, 381, 390.
+  – _Faust_ 249, 281, 313.
+  Gogoly 137.
+  Gombostű (újs.) 83, 150, 151, 242, 243.
+  Greguss 162, 318, 319.
+  – _Költészettan_ 318.
+  Grenzboten 41.
+  Grimm 51, 110.
+  Grünwald Béla 295–302.
+  Gvadányi 224.
+  Gyermekbarát (újs.) 133.
+  Gyöngyösi 320.
+  Gyulai Pál 50, 57, 60, 61, 338, 339.
+  – _Igazság és Hamisság_ 50.
+  – _Megint a kritikáról_ 38.
+  =H.=
+  Hazai és Külföldi Tudósítások 26.
+  Hebra 186.
+  Heckenast G. 181, 190.
+  Hegel 105, 130.
+  Heine 21, 210, 218, 219, 241.
+  Herczeg Ferenc 348, 353, 354, 397–399, 402.
+  – _Böske, Erzsi, Erzsébet_ 353.
+  – _Pogányok_ 397.
+  – _Simon Zsuzsa_ 348.
+  Hét 330, 345, 346.
+  Hideghéty Antal 189.
+  Hírnök 73.
+  Homér 94, 97, 100, 110, 112, 113, 149.
+  – _Iliász_ 100.
+  Hon (újs.) 270, 271.
+  Horatius 282, 285.
+  Horváth Endre 175.
+  Horvát István 182.
+  Horváth Miklós br. 152–154, 165–167.
+  – _Törökország fővárosa_ 152, 165.
+  Hölgyfutár 42, 83, 85, 160.
+  Hrúsz Mária 61.
+  Hugo Victor 171, 390.
+  – _Nyomorultak_ 171.
+  Hunfalvy Pál 200, 382, 386.
+  =I., J.=
+  Iduna 135.
+  Iffland 22.
+  Igmándy Mihály 337.
+  – _Magyar szellemi élet_ 337.
+  Illésházy 309.
+  Ilosvai 309.
+  Iris 42.
+  Irmei Ferenc 305.
+  Izidóra 136.
+  Jámbor Pál 271.
+  James 69.
+  – _Robin Hood_ 69.
+  Jánosi Ferenc 170.
+  Jászai Mari 332, 333.
+  Jászay Pál 310.
+  Jenaer Literaturzeitung 308.
+  Jókai 7, 140, 142, 143, 160, 315–317, 377.
+  – _Kárpáthy Zoltán_ 143.
+  – _Magyar nábob_ 143.
+  – _Politikai divatok_ 140, 143.
+  – _Régi jó táblabirák_ 143.
+  – _Szegény gazdagok_ 143.
+  Jókainé 21.
+  Jósika Kálmán br. 160.
+  Jósika Miklós br. 6, 7, 77, 357, 397. L. «Eszther» szerzője alatt is.
+  József főherceg 326, 327.
+  =K.=
+  Kaas Ivor br. 305, 336, 385.
+  Kabos Ede 341.
+  Kakas Márton 292.
+  Kant 105, 129.
+  _Kathrinéta hajó_ 197.
+  Kazinczy Ferenc 95, 132, 181, 182, 252, 255, 256, 259, 260, 314, 319,
+    320, 370, 376, 388.
+  Kazinczy Gábor 94, 96, 97, 102, 108, 110, 111, 114, 124, 230.
+  Keglevich Béla gr. 334.
+  – _A beteg parlament_ 334.
+  Kelet Népe (újs.) 270.
+  Kemény Zsigmond br. 25, 27, 30–32, 34–37, 305, 357, 359–365, 385, 397.
+  – _Erény és illem_ 30, 35.
+  – _Forradalom után_ 363.
+  – _Gyulai Pál_ 360.
+  – _Korteskedés és ellenszerei_ 362.
+  – _Ködképek a kedély láthatárán_ 30, 34, 37.
+  – _Még egy szó a forradalom után_ 363.
+  – _Özvegy és leánya_ 360.
+  – _Rajongók_ 360.
+  – _Szerelem és hiúság_ 30, 35, 37.
+  – _Szív örvényei_ 30, 35, 37.
+  – _Zord idő_ 360.
+  Kerényi 69.
+  Kertbeny 175.
+  Keszler 316.
+  Kis János 132.
+  Kiss József 346.
+  Kisfaludy Károly 95, 97, 114, 125, 201.
+  Kisfaludy Sándor 132, 192, 257, 261.
+  Kisfaludy-Társaság 87, 102, 188, 254, 261, 331, 357, 365, 391, 392.
+  Knöpfler Vilmos 189.
+  Kolmár József 174, 175.
+  – _Dalok könyve_ 174.
+  Kolozsvári Közlöny 86.
+  Komócsy József 201.
+  Kossuth 294, 315, 362, 364, 384, 385.
+  Koszorú 245.
+  Kovács Pál 6.
+  Kovács Sebestyén Endre 186, 187.
+  Kölcsey 149, 252, 254, 260, 305.
+  Kőrösy 252.
+  Kritikai Lapok 165, 166, 168.
+  Kriza János 51, 87, 114, 123, 124.
+  – _Vadrózsák_ 87.
+  Kubinyi Ágoston 187.
+  Kulcsár 26.
+  Kunoss 76.
+  Kuthy 7, 230.
+  Külföldi Regénytár 69.
+  =L.=
+  Lampérth Géza 373, 374, 376, 378, 379.
+  – _Első könyvem_ 373.
+  Légrády-cég 396.
+  Lendvai Márton 21.
+  Leonardo da Vinci 172, 173.
+  Lermontov 137.
+  Lessing 130, 201, 240.
+  Lévay József, 191, 346, 347.
+  Lily 274, 275.
+  – _Euphues_ 274.
+  Lisznyai 228.
+  Literarisches Centralblatt 308.
+  Lugossi 18.
+  Lukácsy 25.
+  =M.=
+  Macaulay 108, 129, 201, 221, 235, 236.
+  Madách Imre 248, 249, 357, 371.
+  – _Az ember tragédiája_ 248, 249.
+  Magyar Népkönyv 25, 27.
+  – Népkönyvtár 25.
+  – Nők Házikönyvtára 25.
+  – ország (újs.) 383.
+  – Sajtó 236, 242, 243.
+  – Társaság 61, 62, 64.
+  Majláth 95, 110.
+  Matkó 321.
+  Mérai Horváth 341.
+  Merényi 50, 51.
+  Michelangelo 172, 173.
+  Mikó Imre gr. 87.
+  Milton 105, 112.
+  Molière 236, 245, 284, 285.
+  – _Tartuffe_ 245.
+  Montégut 163.
+  Moore 102.
+  Moreto 280.
+  – _Donna Dianna_ 280.
+  =N., Ny.=
+  Nagy Ignác 7, 68, 344.
+  – _Tisztújítás_ 344.
+  Nagy Lajos 86.
+  I. Napoleon 170, 201.
+  III. Napoleon 308.
+  Nefelejts (újs.) 42.
+  _Negyvenéves hölgy_ 69.
+  Neményi 385.
+  Nemzeti Hírlap 270.
+  – Múzeum 185, 390.
+  – Színház 21, 42, 68, 185, 267, 340–344, 355, 356.
+  Nibelungenlied 100, 110, 169, 170, 172, 176, 177.
+  Nővilág 42, 150.
+  Nyelvemléktár 309–311, 313.
+  Nyelvőr 303, 308, 313, 314, 318–322, 384, 386.
+  Nyelvtudományi Közlemények 200.
+  =O.=
+  Olcsó Könyvtár 313.
+  Orlai-Petrics 55.
+  Ország Tükre 160, 165.
+  =P.=
+  Pákh Albert 55, 57, 229, 233.
+  Pálffy Albert 6, 9, 11, 160.
+  – _A tiszttartó veje_ 11.
+  – _Carteaux_ 10.
+  – _Csel és véletlen_ 11.
+  – _Egy báróné_ 11, 12.
+  – _Egy éj a csárdában_ 10.
+  – _Egy kastély az erdőben_ 5, 12.
+  – _Etoile-Sombre_ 10.
+  – _Harlem Richárd_ 11.
+  – _Pesti szerelem_ 11.
+  – _Rivuli Dominarum_ 10.
+  – _Trois Riviers_ 10.
+  – _Városi és falusi elmésség_ 11.
+  Patrubány Gergely 189.
+  Paulay Ede 341, 343, 355.
+  Pazmanaeum 300.
+  Pázmány Péter 18, 383.
+  Percy 86.
+  Pester Lloyd 194, 271, 315–317.
+  Pesti Divatlap 73.
+  – Hírlap 227, 346, 362.
+  – Napló 27, 61, 267, 268, 271–273, 284, 315–317, 339, 363.
+  Petőfi István 56, 62.
+  Petőfi Sándor 55–76, 78–84, 97, 107, 116, 162, 164, 165, 174, 175,
+    190, 191, 194, 195, 201, 218–231, 233–235, 246, 247, 250, 266, 282,
+    292–294, 375, 383–385, 389, 390, 392.
+  – _Felhők_ 246.
+  – _Hóhér kötele_ 222, 227.
+  – _Összes költeményei_ 60, 162, 293.
+  – _Tigris és hiéna_ 222.
+  Petőfi-ház 389, 390, 393.
+  – Társaság 389–393.
+  Petrarca 217.
+  Petrovics István 61.
+  Pfeiffer 293.
+  Phaedrus 385.
+  Planche Gusztáv 31, 77, 170, 172.
+  Plato 129, 136.
+  Pompéry 161.
+  Prévost 215.
+  – _Manon Lescaut_ 215.
+  Protestáns Lap 17.
+  Puskin 137, 210, 292.
+  =Q.=
+  Quintilianus 262.
+  =R.=
+  Rafael 148, 172, 173.
+  Rákosi Jenő 276–280, 283, 344.
+  – _A báróné levelei_ 344.
+  – _Aesopus_ 269, 276.
+  – _Krakói barátok_ 278.
+  – _Régi dal régi gyűlölségről_ 277.
+  – _Szerelem iskolája_ 279.
+  – _Színre-színt_ 278.
+  Régi magyar költők tára 311.
+  Reguly 252, 260.
+  Religio 17.
+  Rembrandt 172.
+  Remellay 162.
+  Réthy Lajos 131–133.
+  – _Szavalmányok_ 131.
+  Revue des deux mondes 40, 128.
+  Riedl Szende 165–168.
+  Riehl 170.
+  Roboz 20.
+  Romer Flórián 189.
+  Rousseau 138, 307.
+  Rózsaági 151.
+  Rubens 172.
+  =S.=
+  Sajó Sándor 383.
+  Salamon Ferenc 162, 385.
+  Samaleder 186.
+  Sámbár 321.
+  Sárossy Gyula 247.
+  – _Arany trombita_ 247, 248.
+  Sauer 186.
+  Schiller 20, 105, 107, 340.
+  Schlegel 245.
+  Schmidl Adolf 189.
+  Schmidt Julian 40, 317.
+  Schopenhauer 303, 305, 307.
+  Scott Walter 102.
+  Sennyei br. 335.
+  Shakespeare 8, 98, 105–107, 112, 118, 129, 135, 179, 201, 222, 243,
+    244, 246, 274, 275, 277, 282, 284–286, 291, 381, 390.
+  – _Felsült szerelmesek_ 275, 277.
+  – _Hamlet_ 240.
+  – _Macbeth_ 118.
+  – _Othello_ 241, 243.
+  – _III. Richard_ 243, 244.
+  – _Romeo és Julia_ 242.
+  – _Sok hűhó semmiért_ 284.
+  – _Szentivánéji álom_ 282.
+  Silberstein 346.
+  Simonfi Kálmán 20.
+  Simonyi 313.
+  Singer-Wolfner 396.
+  Somogyi Ignác 175.
+  Sophokles 81.
+  – _Elektra_ 332, 333.
+  Spectator 111.
+  Sue 171.
+  Sujánszky Antal 16.
+  – _Vallásos költeményei_ 16.
+  Swift 212.
+  =Sz.=
+  Szabados János 201, 245–247.
+  Szabó István 20, 149.
+  Szabó József 186, 187.
+  Szabó Károly 149.
+  Szabó Richárd 133.
+  Szalay László 252, 256–258, 260, 362,
+  Szalay 309.
+  Szana Tamás 305.
+  Szapáry 301.
+  Szarvas Gábor 382–388.
+  – _A magyar igeidők_ 386.
+  – _Magyartalanságok_ 386.
+  Szász Béla 201.
+  Szász Károly 38, 44, 45, 47, 49, 72, 77, 169–171, 176, 177, 191,
+    264–266, 268, 271–273, 286.
+  – _Két eposz_ 170, 176.
+  Szeberényi Lajos 55–57, 59–61, 63–66, 68–76, 78, 80, 81, 163–165, 225,
+    227, 233.
+  – _Néhány év Petőfi életéből_ 55.
+  Széchenyi István gr. 77, 178–180, 252, 258, 259, 302, 362.
+  – _Hitel_ 179.
+  – _Világ_ 179.
+  – _Stadium_ 179.
+  Székács 175.
+  Székely József 170.
+  Székely népballadák 86.
+  – _Barcsai_ 90, 114.
+  – _Bátori Boldizsár_ 88, 118.
+  – _Budai Ilona_ 88, 116.
+  – _Julia szép leány_ 91, 120, 121.
+  – _Kádár Kata_ 88, 114.
+  – _Királyfi_ 90.
+  – _Kőmíves Kelemen_ 88.
+  – _Molnár Anna_ 114.
+  – _Oláh Gerő_ 90.
+  – _Szép Ilon_ 90.
+  Szemere Attila 341.
+  Szemere Bertalan 294.
+  Szemere Pál 353.
+  Szenczi Molnár Albert 383.
+  Szendrey Julia 135.
+  Szentmiklóssy 181.
+  Szépirodalmi Figyelő 42, 46, 49, 150, 151, 165, 166, 168.
+  Szépirodalmi Lapok 13.
+  Szépművészetek Csarnoka 160, 162.
+  Szigligeti 23, 267, 271, 344, 355, 356.
+  – _Szökött katona_ 23.
+  Szilády 311.
+  Szily Kálmán 346, 347.
+  Szokoly Viktor 79–85.
+  – _Petőfi életéből_ 79.
+  Szollogub 137.
+  Szöllősy Nina 135.
+  Szontágh Pál 357.
+  =T.=
+  Tárkányi Béla 17.
+  Tasso 100, 113.
+  Tavasz (zsebkönyv) 74, 76.
+  Teleki László 238, 240.
+  – _Kegyenc_ 238, 240.
+  Teleki-pályázat 264.
+  Thackeray 36.
+  Theodóra 136.
+  Thewrewk Emil, Ponori 144–147, 149.
+  – _Józsa_ 144, 149.
+  Times 308.
+  Tinódi 14, 309.
+  Tisza Kálmán 301.
+  Toldy Ferenc 21, 75, 94, 96, 97, 102, 108, 110, 111, 114, 124–126,
+    181–184, 192, 193, 257, 266, 314, 385.
+  – _A magyar nemzet classicus írói_ 181.
+  – _A magyar nemzeti irodalom története_ 192.
+  Tolnai Andor 341.
+  Tolnai Lajos 201.
+  Tompa 190, 191.
+  – _Pipás kántor_ 190.
+  Tóth Kálmán 266, 280.
+  Török János 178, 179.
+  – _Gróf Széchenyi István politikai iskolája_ 178.
+  Trefort Ágoston 170.
+  Turgenyev 137, 210, 216.
+  – _A nemes fészek_ 137.
+  =U., Ü.=
+  Új Idők 402.
+  Új Magyar Múzeum 55.
+  Újabbkori ismeretek tára 55.
+  Üstökös 292, 294.
+  =V., W.=
+  Vachott Sándor 68.
+  Vachott Sándorné 131–133.
+  Vadnai 248.
+  – _Eszter_ 248.
+  Vahot Imre 228.
+  Vajda János 162, 236, 245, 246, 250.
+  – _Önbírálat_ 150, 151. 161.
+  Váradi Antal 356.
+  Vas Gereben 25.
+  Vasárnapi Újság 25, 27, 56, 61, 160.
+  Veres Pálné 366, 368–371.
+  – _Nézetek a női ügy érdekében_ 369.
+  Verhovay 305.
+  Vészi József 346, 385.
+  Vida 236.
+  Virág Benedek 181–183, 371.
+  – _Magyar Századok_ 182.
+  – _Poétai Munkái_ 181.
+  Virgil 100, 113, 171.
+  – _Aeneis_ 110.
+  Vitkovics Mihály 181, 370.
+  Vohl Janka 136.
+  Volf György 303–314.
+  Voltaire 105.
+  Vörösmarty 24, 68, 69, 75, 81, 82, 95, 97, 113, 116, 120, 121, 125,
+    126, 132, 174, 175, 182, 199, 200, 224, 233, 252, 256, 257, 260,
+    282, 283, 305, 313, 368, 371, 375, 385.
+  – _Cserhalom_ 257.
+  – _Csongor és Tünde_ 283.
+  – _Eger_ 113, 257.
+  – _Gábor diák_ 24.
+  – _Hedvig_ 121.
+  – _Két szomszédvár_ 114, 257.
+  – _Rabló_ 116.
+  – _Salamon_ 116.
+  – _Szép Ilonka_ 114.
+  – _Szilágyi és Hajmási_ 114.
+  – _Tündérvölgy_ 95.
+  – _Uri hölgyhöz_ 368.
+  – _Zalán futása_ 113.
+  Wittelshöfer 186.
+  Wlassics Gyula 402.
+  =Z., Zs.=
+  Zalár 191.
+  Zilahy Károly 162, 191, 194, 195, 201–204, 208, 211, 215, 216,
+    218–226, 228–236, 238, 240–251.
+  – _Apropos-k és malapropos-k_ 213.
+  – _Baklövések a dramaturgia abécéjében_ 241, 242.
+  – _Csalfa álmok, tört remények_ 211.
+  – _Dalok földjéről_ 216.
+  – _Drámai igazság és a magyar drámairodalom_ 241.
+  – _Drámai nyelvről_ 240.
+  – _Egy magyar énekesnő külföldön_ 214.
+  – _Hivatlan bíró, fogadatlan prókátor_ 241.
+  – _Kirándulás Provenceba_ 216.
+  – _Nizzai élet_ 216.
+  – _Petőfi Sándor életrajza_ 194, 195, 201, 219–235.
+  – _Székely legény_ 216.
+  – _Verőfényes napok_ 216.
+  – _Tragédia bölcselete_ 238.
+  Zipser 186.
+  Zrínyi Miklós gr. 17, 100, 113, 374, 384.
+  Zsedényi Edvárd 364.
+
+
+
+
+Lábjegyzetek.
+
+[Footnote 1: Pesti Röpívek. 1850. I. év, 1. sz. 27–28. l., aláírás
+nélkül.]
+
+[Footnote 2: Pesti Röpívek, 1850. 1. év, 4. sz. 123–126. l., aláírás
+nélkül.]
+
+[Footnote 3: Szépirodalmi Lapok, 1853. Első félév, 16. sz. 255–256. l.,
+aláírva: _1000_.]
+
+[Footnote 4: Szépirodalmi Lapok, 1853. Első félév, 31. sz. 496. l.
+aláírva: _1000_.]
+
+[Footnote 5: Szépirodalmi Lapok, 1853. Első félév, 40. sz. 628–633. l.,
+aláírva: _–g_.]
+
+[Footnote 6: Vasárnapi Ujság, 1854. I. évf. 6. sz. 46–47. l., aláírva:
+_A «Vasárnapi Ujság» szerkesztősége_.]
+
+[Footnote 7: Pesti Napló, 1854. V. évf. 50/1193. sz., aláírva: _Gyulai
+Pál_.]
+
+[Footnote 8: Szépirodalmi Figyelő, 1861. I. évf. 44–45. sz., 689–691,
+705–707. l., aláírva: _Gyulai Pál_.]
+
+[Footnote 9: Avril 15, 1861. 918 p.]
+
+[Footnote 10: 1854. II. Semester. IV. Band. 70. S.]
+
+[Footnote 11: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. 9. sz., 132–134. l.,
+aláírva: _Gyulai Pál_.]
+
+[Footnote 12: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 1–3.
+sz., 4–6., 20–22., 36–39. l., aláírva: _Gyulai Pál_.]
+
+[Footnote 13: Petőfi iskolai életére vonatkozó adatokat egész a selmeci
+líceumba léptéig testvére Petőfi István közlése nyomán (lásd Vasárnapi
+U. 1857. 5. sz.), így kell kiigazítni: Petőfi egész hatéves koráig
+Félegyházán volt szülőinél; akkor Kecskemétre adták Hábel Józsefhez, ki
+atyja akkori félegyházi s kecskeméti székeinek haszonbérlő társa volt.
+Két évig járt Kecskeméten az ev. alsóbb iskolába s midőn innen
+visszajött, szülei Félegyházáról Szabadszállásra költöztek s innen
+nemsokára Szent-Lőrincre (Tolna megyében) vitték iskolába, hol legalább
+is egy évet töltött. Visszatértével Pestre vitték, hol három évig,
+azután Aszódra, hol szintén három évig járt iskolába. 1838-ban Selmecre
+vitték a retorikába, hol azonban félév mulva búcsút vett a kapufélfától.
+
+_Gy. P._]
+
+[Footnote 14: Lásd V. U. 1857. 1. sz.]
+
+[Footnote 15: Lásd V. U. 1857. 5. sz.]
+
+[Footnote 16: Lásd V. U. 1857. 3. sz. Vörösmarty László levelét.]
+
+[Footnote 17: Lásd Petőfi összes költeményei, Pest, 1848. I. db. 158.
+l.]
+
+[Footnote 18: Lásd Petőfi összes költeményei 168. lap. Szeberényi
+szerint nincs benne.]
+
+[Footnote 19: Lásd Hirnök 1845. I-ső félév 16., 17. sz.]
+
+[Footnote 20: Lásd Pesti Divatlap 1845. I-ső félév 19. sz.]
+
+[Footnote 21: Petőfi feleletében a kompakt betűkkel szedett másik szó
+«tömjénét» alkalmasint Dömjén Józsefre vonatkozik, a «Tavasz» című
+zsebkönyv egyik szerkesztőjére. Azonban úgy látszik, hogy a bírálatot
+Szeberényi írta és Dömjén csak a pápai adatokat szolgáltatta neki Petőfi
+ellen.]
+
+[Footnote 22: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 11.
+sz. 165–167. l., aláírva: _Gy. P._]
+
+[Footnote 23: Lásd Néhány év Petőfi életéből. Írta Szeberényi 25. l.]
+
+[Footnote 24: Lásd Néhány év Petőfi életéből. 29. l.]
+
+[Footnote 25: Szépirodalmi Figyelő. 1862, II. évf. Második félév, 12–16.
+sz., 177–179, 193–197, 209–211, 225–227, 241–245. l., aláírva: _Gyulai
+Pál_.]
+
+[Footnote 26: Mett = mert.]
+
+[Footnote 27: Pozsonyi.]
+
+[Footnote 28: Terpedt _a_, hasonló esetben az _l_ előtt a többi
+önhangzók is így vannak jelölve.]
+
+[Footnote 29: Közép _e_, a többi is így ponttal van jelölve.]
+
+[Footnote 30: Mindjárt.]
+
+[Footnote 31: Fekete, betűcsere.]
+
+[Footnote 32: A közép e, itt is ponttal van jelölve.]
+
+[Footnote 33: Első.]
+
+[Footnote 34: Nézés, az első _ö_ az _ö_ és _é_ közötti diphtongusszerű
+hang.]
+
+[Footnote 35: Engemet.]
+
+[Footnote 36: Sárga.]
+
+[Footnote 37: Gaal György népmese gyüjteménye. Kiadták Kazinczy Gábor és
+Toldy Ferenc. Pest, 1857–59. Harmadik kötet, IV–VII. lap.]
+
+[Footnote 38: Gaal György magyar népmese gyüjteménye. Kiadták Kazinczy
+G. és Toldy F. Első kötet. 1857. III–IV. lap.]
+
+[Footnote 39: U. a. Második kötet. III–IV. lap.]
+
+[Footnote 40: Színében.]
+
+[Footnote 41: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 12.
+sz., 179–182. l., aláírva: _–g_.]
+
+[Footnote 42: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 13.
+sz. 205–206. l., aláírva: _–g_.]
+
+[Footnote 43: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 18.
+sz. 284–285. l., aláírva: _–g_.]
+
+[Footnote 44: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 20.
+sz. 315–316. l., aláírva: _–i_.]
+
+[Footnote 45: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 20.
+sz. 316–317. l., aláírva: _–i_.]
+
+[Footnote 46: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 21.
+sz. 325–326. l., aláírva: _–g_.]
+
+[Footnote 47: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 21.
+sz. 334–335. l., aláírva: _–i_.]
+
+[Footnote 48: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 22.
+sz. 339–342. l., aláírva: _–g_.]
+
+[Footnote 49: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 22.
+sz. 350–351. l., aláírva: _–g_.]
+
+[Footnote 50: Szépirodalmi Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 26.
+sz. 405–406. l., aláírva: _Gyulai Pál_.]
+
+[Footnote 51: Koszorú, 1863. Első félév, 14. sz., 330–332. l., aláírva:
+_–g_.]
+
+[Footnote 52: Koszorú, 1863. Első félév, 19. sz. 452. l., aláírás
+nélkül.]
+
+[Footnote 53: Koszorú, 1863. Első félév, 22. sz. 523. l., aláírás
+nélkül.]
+
+[Footnote 54: Koszorú, 1863. Első félév, 22. sz. 523–524. l., aláírás
+nélkül.]
+
+[Footnote 55: Koszorú, 1863. I. évf. Második félév, 5. sz. 113–114. l.,
+aláírva: _–g_.]
+
+[Footnote 56: Koszorú, 1863. I. évf. Második félév, 13. sz. 309–310. l.,
+aláírva: _–i_.]
+
+[Footnote 57: Koszorú, 1863. I. évf. Második félév, 22. sz. 523. l.,
+aláírás nélkül.]
+
+[Footnote 58: Koszorú, 1864. II. évf. Első félév, 6. sz. 139–140. l.,
+aláírás nélkül.]
+
+[Footnote 59: Koszorú, 1864. II. évf. Első félév, 11. sz. 258. l.,
+aláírva: _–g_.]
+
+[Footnote 60: Koszorú, 1864. II. évf. Első félév, 12. sz. 284. l.,
+aláírva: _Gy. P._]
+
+[Footnote 61: Koszorú, 1865. III. évf. Első félév, 6. sz. 142. l.,
+aláírva: _Gyulai Pál_.]
+
+[Footnote 62: Nyelvtudományi Közlemények. Szerkeszti Hunfalvy. Harmadik
+kötet. Második füzet. 1864. 207. l.]
+
+[Footnote 63: Budapesti Szemle, 1866. V. köt. 465–495. l., aláírva:
+_Gyulai Pál_.]
+
+[Footnote 64: Budapesti Szemle, 1868. XI. köt. 186–193. l., aláírva:
+_Gyulai Pál_.]
+
+[Footnote 65: Budapesti Szemle, 1875. 9. köt. 18. sz. 408–427. l.,
+aláírva: _Gyulai Pál_.]
+
+[Footnote 66: Ellenőr, 1877. IX. évf. 63. sz.]
+
+[Footnote 67: Fővárosi Lapok, 1877. XIV. évf. 144. sz.]
+
+[Footnote 68: Budapesti Szemle, 1878. 17. köt. 33. sz. 203–208. l.
+aláírva: _Gyulai Pál_.]
+
+[Footnote 69: Budapesti Szemle, 1879. 21. köt. 42. sz. 425–434. l.,
+aláírva: _Szerk_.]
+
+[Footnote 70: Budapesti Szemle, 1881. 26. köt. 53. s. 319–320. l.,
+aláírás nélkül.]
+
+[Footnote 71: Budapesti Szemle, 1882. 29. köt. 61. sz. 173–176. l.,
+aláírás nélkül.]
+
+[Footnote 72: Budapesti Szemle, 1883. 34. köt. 76. sz. 129–133. l.,
+aláírva: _Gyulai Pál_.]
+
+[Footnote 73: Budapesti Szemle, 1890. 63. köt. 163. sz. 160. l.,
+aláírva: _–i_.]
+
+[Footnote 74: Budapesti Szemle, 1890. 63. köt. 165. sz. 480. l.,
+aláírva: _–i_.]
+
+[Footnote 75: Budapesti Szemle, 1891. 65. köt. 170. sz. 320. l.,
+aláírva: _Szerk_.]
+
+[Footnote 76: Budapesti Szemle, 1891. 65. köt. 171. sz. 480. l.,
+aláírva: _Gyulai Pál, a Budapesti Szemle szerkesztője_.]
+
+[Footnote 77: Budapesti Szemle, 1891. 68. köt. 180. sz. 492–493. l.,
+aláírva: _–i_.]
+
+[Footnote 78: Budapesti Szemle, 1892. 69. köt. 181. sz. 156–158. l.,
+aláírva: _–i_.]
+
+[Footnote 79: Budapesti Szemle, 1893. 74. köt. 196. sz. 156–159. l.,
+aláírva: _–i_.]
+
+[Footnote 80: Budapesti Szemle, 1893. 74. köt. 198. sz. 477–478. l.,
+aláírva: _–i_.]
+
+[Footnote 81: Budapesti Szemle, 1894. 80. köt, 214. sz. 153–157. l.,
+aláírva: _–i_.]
+
+[Footnote 82: Budapesti Szemle, 1895. 83. köt. 223. sz. 157–158. l.,
+aláírva: _–i_.]
+
+[Footnote 83: Mint elnöki megnyitó fölolvastatott a Kisfaludy-Társaság
+1896 febr. 9-én tartott közülésén.
+
+Budapesti Szemle, 1896. 85. köt. 231. sz. 463–469. l., aláírva: _Gyulai
+Pál_.]
+
+[Footnote 84: Mint emlékbeszéd fölolvastatott a nőképző-egyesület folyó
+év máj. 30-án tartott emlékünnepélyén.
+
+Budapesti Szemle, 1896. 86. köt. 234. sz. 454–458. l., aláírva: _Gyulai
+Pál_.]
+
+[Footnote 85: Budapesti Szemle, 1897. 92. köt. 250. sz. 148–152. l.,
+aláírva: _–i_.]
+
+[Footnote 86: Budapesti Szemle, 1899. 99. köt. 272. sz. 306–312. l.,
+aláírva: _–i_.]
+
+[Footnote 87: Budapesti Szemle, 1901. 105. köt. 289. sz. 156–159. l.,
+aláírva: _–i_.]
+
+[Footnote 88: Budapesti Szemle, 1901. 107. köt. 297. sz. 475–477. l.,
+aláírva: _–i_.]
+
+[Footnote 89: Budapesti Szemle, 1904. 117. köt. 325. sz. 137–140. l.,
+aláírva: _–i_.]
+
+FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.
+
+
+*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77392 ***
diff --git a/77392-h/77392-h.htm b/77392-h/77392-h.htm
new file mode 100644
index 0000000..999ce95
--- /dev/null
+++ b/77392-h/77392-h.htm
@@ -0,0 +1,14041 @@
+<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN"
+    "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd">
+<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu">
+<head>
+<meta name="generator" content=
+"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" />
+<meta http-equiv="Content-Type" content=
+"text/html; charset=utf-8" />
+<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" />
+<title>Gyulai Pál kritikai dolgozatainak újabb gyüjteménye |
+Project Gutenberg</title>
+
+<style type="text/css">
+/*<![CDATA[*/
+body {
+ margin-left: 10%;
+ margin-right: 10%;
+}
+
+h1,h2,h3,h4 {
+ text-align: center;
+ clear: both;
+ line-height: 200%;
+}
+
+h2,h3 {
+ margin-top: 2em;
+}
+
+h1 span.smaller {
+ font-size: 75%;
+ line-height: 200%;
+}
+
+h2 span.smaller {
+ font-size: 80%;
+}
+
+p {
+ margin-top: 0.75em;
+ margin-bottom: 0.75em;
+}
+
+body > p {
+ text-align: justify;
+ text-indent: 1.5em;
+}
+
+p.i0 {
+ text-indent: 0;
+}
+
+hr {
+ width: 33%;
+ margin-top: 2em;
+ margin-bottom: 2em;
+ margin-left: auto;
+ margin-right: auto;
+ clear: both;
+}
+
+hr.chap {width: 65%}
+hr.tb {width: 25%;}
+
+ul.lsoff {
+ list-style-type: none;
+ /* font-size: 90%; */
+ text-align: justify;
+/*  columns: 2; */
+}
+
+.pagenum {
+/*  visibility: hidden; */
+/*  display: none; */
+ position: absolute;
+ right: 2%;
+ color: gray;
+ font-size: smaller;
+ text-align: right;
+ text-indent:0;
+}
+
+.blockquot {
+ margin-left: 10%;
+ margin-right: 0%;
+ text-align: justify;
+ font-size: 0.9em;
+ text-indent: 1.5em;
+}
+
+.center {
+ text-align: center;
+ text-indent: 0;
+}
+
+.summary {
+ text-align: center;
+ text-indent: 0;
+ width: 90%;
+ margin: auto;
+ font-size: 90%;
+ font-style: italic;
+}
+
+.right {
+ text-align: right;
+ margin-right: 1.5em;
+}
+
+.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;}
+
+.caption {font-weight: bold;}
+
+.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;}
+
+.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;}
+
+.footnotes {
+ border: dashed 1px;
+}
+
+.footnote {
+ margin-left: 10%;
+ margin-right: 10%;
+ font-size: 0.9em;
+ text-align: justify;
+}
+
+.footnote .label {
+ position: absolute;
+ right: 84%;
+ text-align: right;
+}
+
+.fnanchor {
+ vertical-align: super;
+ font-size: .8em;
+ text-decoration: none;
+}
+
+.poem {
+/* margin-left: 1.5em; */
+/* width: 90%; */
+ font-size: 0.9em;
+ display: table;
+ margin: auto;
+ text-align: left;
+}
+
+.poem p {
+ margin: 1em auto 1em auto;
+}
+
+.poem p.center {
+/* margin-left: 3em; */
+ max-width: 30em;
+ text-align: center;
+}
+
+.poem .stanza {
+ margin: 1em 0em 1em 0em;
+}
+
+.poem span.i0 {
+ display: block;
+ margin-left: 0em;
+ padding-left: 3em;
+ text-indent: -3em;
+}
+
+.poem span.i2 {
+ display: block;
+ margin-left: 1em;
+ padding-left: 3em;
+ text-indent: -3em;
+}
+
+.poem span.i8 {
+ display: block;
+ margin-left: 4em;
+ padding-left: 3em;
+ text-indent: -3em;
+}
+
+.poem span.i12 {
+ display: block;
+ margin-left: 6em;
+ padding-left: 3em;
+ text-indent: -3em;
+}
+
+ul.TOC {
+ list-style-type: none;
+ padding-left: 10%;
+/*  text-indent: 0; */
+ text-indent: -5%;
+ width: 70%;
+ text-align: justify;
+}
+
+ul.TOC li {
+ margin-top: 0.25em;
+}
+
+ul.indented {
+ padding-left: 10%;
+ text-indent: -5%;
+ text-align: justify;
+}
+
+.TOC .roman {
+ width: 4em;
+ display: inline-block;
+ text-align: right;
+ margin-left: 1em;
+}
+
+span.ralign {
+ position: absolute;
+ text-align: right;
+ right: 15%;
+ top: auto;
+}
+/*]]>*/
+</style>
+</head>
+<body>
+<div style='text-align:center'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77392 ***</div>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<p class="center"><span class="caption-large">A MAGYAR TUDOMÁNYOS
+AKADÉMIA KÖNYVKIADÓ VÁLLALATA</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption-large">ÚJ FOLYAM</span></p>
+<p class="center"><span class="caption">1925–1927.
+CYCLUS</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption-150">GYULAI PÁL<br /></span>
+<span class="caption-large">KRITIKAI DOLGOZATAINAK ÚJABB
+GYÜJTEMÉNYE</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption">AZ 1927-IK ÉVI
+ILLETMÉNY</span></p>
+<hr class="chap" />
+<h1>GYULAI PÁL<br />
+<span class="smaller">KRITIKAI DOLGOZATAINAK ÚJABB
+GYÜJTEMÉNYE</span></h1>
+<p class="center"><span class="caption-large">1850–1904</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption-large">BUDAPEST</span></p>
+<p class="center"><span class="caption">A MAGYAR TUDOMÁNYOS
+AKADÉMIA KIADÁSA</span></p>
+<p class="center"><span class="caption">1927</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-small">FRANKLIN-TÁRSULAT
+NYOMDÁJA</span></p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_V" id=
+"Page_V">V.</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>TARTALOM.</h2>
+</div>
+<ul class="TOC">
+<li>E kiadványról <span class="ralign"><a href=
+"#Page_IX">IX</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">1850.</p>
+<ul class="TOC">
+<li><span class="roman">I.</span> Irodalmi élet <span class=
+"ralign"><a href="#Page_1">1</a></span></li>
+<li><span class="roman">II.</span> Egy földönfutó hátrahagyott
+novellái <span class="ralign"><a href="#Page_4">4</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">1853.</p>
+<ul class="TOC">
+<li><span class="roman">III.</span> Keveháza <span class=
+"ralign"><a href="#Page_13">13</a></span></li>
+<li><span class="roman">IV.</span> Sujánszky Antal vallásos
+költeményei <span class="ralign"><a href=
+"#Page_16">16</a></span></li>
+<li><span class="roman">V.</span> Pünkösd napja <span class=
+"ralign"><a href="#Page_19">19</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">1854.</p>
+<ul class="TOC">
+<li><span class="roman">VI.</span> Egy kis szóváltás <span class=
+"ralign"><a href="#Page_25">25</a></span></li>
+<li><span class="roman">VII.</span> Kemény Zsigmond regényei és
+beszélyei <span class="ralign"><a href=
+"#Page_30">30</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">1861.</p>
+<ul class="TOC">
+<li><span class="roman">VIII.</span> Egy pár jegyzet a
+«Visszatekintés» című cikkre <span class="ralign"><a href=
+"#Page_38">38</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">1862.</p>
+<ul class="TOC">
+<li><span class="roman">IX.</span> Adalék népmeséinkhez
+<span class="ralign"><a href="#Page_50">50</a></span></li>
+<li><span class="roman">X.</span> Néhány év Petőfi életéből
+<span class="ralign"><a href="#Page_55">55</a></span></li>
+<li><span class="roman">XI.</span> Petőfi életéből <span class=
+"ralign"><a href="#Page_79">79</a></span></li>
+<li><span class="roman">XII.</span> Két ó-székely ballada
+<span class="ralign"><a href="#Page_86">86</a></span></li>
+<li><span class="roman">XIII.</span> Budapesti Szemle XLVIII–XLIX.
+füz <span class="ralign"><a href="#Page_127">127</a></span></li>
+<li><span class="roman">XIV.</span> Szavalmányok <span class=
+"ralign"><a href="#Page_131">131</a></span></li>
+<li><span class="roman">XV.</span> Nemzeti hárfa <span class=
+"ralign"><a href="#Page_134">134</a></span></li>
+<li><span class="roman">XVI.</span> A nemes fészek <span class=
+"ralign"><a href="#Page_137">137</a></span></li>
+<li><span class="roman">XVII.</span> Jókai legújabb regénye
+<span class="ralign"><a href="#Page_140">140</a></span></li>
+<li><span class="roman">XVIII.</span> Józsa <span class=
+"ralign"><a href="#Page_144">144</a></span></li>
+<li><span class="roman">XIX.</span> Apró polémiák <span class=
+"ralign"><a href="#Page_150">150</a></span></li>
+<li><span class="roman">XX.</span> Törökország fővárosa
+<span class="ralign"><a href="#Page_152">152</a></span></li>
+<li><span class="roman">XXI.</span> A Szépművészetek Csarnoka
+<span class="ralign"><a href="#Page_160">160</a></span></li>
+<li><span class="roman">XXII.</span> Polémiák <span class=
+"ralign"><a href="#Page_163">163</a></span></li>
+<li><span class="pagenum"><a name="Page_VI" id=
+"Page_VI">VI.</a></span></li>
+<li><span class="roman">XXIII.</span> Budapesti Szemle LIII. füz.
+<span class="ralign"><a href="#Page_169">169</a></span></li>
+<li><span class="roman">XXIV.</span> Dalok könyve <span class=
+"ralign"><a href="#Page_174">174</a></span></li>
+<li><span class="roman">XXV.</span> Budapesti Szemle LIV. füz
+<span class="ralign"><a href="#Page_176">176</a></span></li>
+<li><span class="roman">XXVI.</span> Gróf Széchenyi István
+politikai iskolája <span class="ralign"><a href=
+"#Page_178">178</a></span></li>
+<li><span class="roman">XXVII.</span> A magyar nemzet klasszikus
+írói <span class="ralign"><a href="#Page_181">181</a></span></li>
+<li><span class="roman">XXVIII.</span> A magyar orvosok és
+természetvizsgálók IX-ik nagygyűlése <span class="ralign"><a href=
+"#Page_185">185</a></span></li>
+<li><span class="roman">XXIX.</span> Újabb magyar lantosok
+<span class="ralign"><a href="#Page_190">190</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">1864.</p>
+<ul class="TOC">
+<li><span class="roman">XXX.</span> A magyar nemzeti irodalom
+története.. <span class="ralign"><a href=
+"#Page_192">192</a></span></li>
+<li><span class="roman">XXXI.</span> Petőfi életrajza <span class=
+"ralign"><a href="#Page_194">194</a></span></li>
+<li><span class="roman">XXXII.</span> Portugál népköltészet
+<span class="ralign"><a href="#Page_196">196</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">1865.</p>
+<ul class="TOC">
+<li><span class="roman">XXXIII.</span> A «sírhalmomi» szóról
+<span class="ralign"><a href="#Page_199">199</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">1866.</p>
+<ul class="TOC">
+<li><span class="roman">XXXIV.</span> Zilahy Károly munkái
+<span class="ralign"><a href="#Page_201">201</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">1868.</p>
+<ul class="TOC">
+<li><span class="roman">XXXV.</span> Eötvös emlékbeszédei
+<span class="ralign"><a href="#Page_252">252</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">1875.</p>
+<ul class="TOC">
+<li><span class="roman">XXXVI.</span> Színházi szemle <span class=
+"ralign"><a href="#Page_263">263</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">1877.</p>
+<ul class="TOC">
+<li><span class="roman">XXXVII.</span> Helyreigazítás Dóczy
+«Csók»-ját illetőleg… <span class="ralign"><a href=
+"#Page_290">290</a></span></li>
+<li><span class="roman">XXXVIII.</span> Petőfi és a M. T. Akadémia
+<span class="ralign"><a href="#Page_292">292</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">1878.</p>
+<ul class="TOC">
+<li><span class="roman">XXXIX.</span> Válasz Grünwald Béla úr nyilt
+levelére <span class="ralign"><a href=
+"#Page_295">295</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">1879.</p>
+<ul class="TOC">
+<li><span class="roman">XL.</span> A szerkesztő jegyzetei Volf
+György válaszára <span class="ralign"><a href=
+"#Page_303">303</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">1881.</p>
+<ul class="TOC">
+<li><span class="roman">XLI.</span> A szerkesztő jegyzete
+<span class="ralign"><a href="#Page_315">315</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">1882.</p>
+<ul class="TOC">
+<li><span class="roman">XLII.</span> A Nyelvőr és a Budapesti
+Szemle <span class="ralign"><a href="#Page_318">318</a></span></li>
+</ul>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_VII" id=
+"Page_VII">VII.</a></span></p>
+<p class="center">1883.</p>
+<ul class="TOC">
+<li><span class="roman">XLIII.</span> «Toldi Szerelme» egy
+kihagyott versszakáról <span class="ralign"><a href=
+"#Page_324">324</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">1890.</p>
+<ul class="TOC">
+<li><span class="roman">XLIV.</span> Deskriptiv kritika
+<span class="ralign"><a href="#Page_330">330</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">1891.</p>
+<ul class="TOC">
+<li><span class="roman">XLV.</span> Jászai Mari asszony Elektrája
+<span class="ralign"><a href="#Page_332">332</a></span></li>
+<li><span class="roman">XLVI.</span> A beteg parlament <span class=
+"ralign"><a href="#Page_334">334</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">1892.</p>
+<ul class="TOC">
+<li><span class="roman">XLVII.</span> Magyar szellemi élet
+<span class="ralign"><a href="#Page_337">337</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">1893.</p>
+<ul class="TOC">
+<li><span class="roman">XLVIII.</span> A Nemzeti Színház műsoráról
+<span class="ralign"><a href="#Page_340">340</a></span></li>
+<li><span class="roman">XLIX.</span> A M. T. Akadémia s egy pár
+hírlapíró <span class="ralign"><a href=
+"#Page_345">345</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">1894.</p>
+<ul class="TOC">
+<li><span class="roman">L.</span> Simon Zsuzsa <span class=
+"ralign"><a href="#Page_348">348</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">1895.</p>
+<ul class="TOC">
+<li><span class="roman">LI.</span> A Nemzeti Színház és Szigligeti
+<span class="ralign"><a href="#Page_355">355</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">1896.</p>
+<ul class="TOC">
+<li><span class="roman">LII.</span> Báró Kemény Zsigmond emlékezete
+<span class="ralign"><a href="#Page_357">357</a></span></li>
+<li><span class="roman">LIII.</span> Veres Pálné emlékezete
+<span class="ralign"><a href="#Page_366">366</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">1897.</p>
+<ul class="TOC">
+<li><span class="roman">LIV.</span> Első könyvem. <span class=
+"ralign"><a href="#Page_373">373</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">1899.</p>
+<ul class="TOC">
+<li><span class="roman">LV.</span> Egy kis polémia <span class=
+"ralign"><a href="#Page_380">380</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">1901.</p>
+<ul class="TOC">
+<li><span class="roman">LVI.</span> A Petőfi-ház <span class=
+"ralign"><a href="#Page_389">389</a></span></li>
+<li><span class="roman">LVII.</span> Giroflé és Girofla
+<span class="ralign"><a href="#Page_394">394</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">1904.</p>
+<ul class="TOC">
+<li><span class="roman">LVIII.</span> Pogányok <span class=
+"ralign"><a href="#Page_397">397</a></span></li>
+<li>Jegyzetek <span class="ralign"><a href=
+"#Page_403">403</a></span></li>
+<li>Jegyzéke Gyulai Pál azon kritikai dolgozatainak, melyek kötetbe
+összegyüjtve még nem jelentek meg <span class="ralign"><a href=
+"#Page_415">415</a></span></li>
+<li>Név- és tárgymutató <span class="ralign"><a href=
+"#Page_418">418</a></span></li>
+</ul>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_VIII" id=
+"Page_VIII">VIII.</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_IX" id="Page_IX"><br />
+IX.</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>E KIADVÁNYRÓL.</h2>
+</div>
+<p>Gyulai Pál sokáig nem gondolt bírálatai összegyüjtésére.
+Emlékbeszédeiből már 1879-ben (s újra 1890-ben) közzétett egy-,
+majd 1902-ben két kötetnyit. Dramaturgiai dolgozatait csak halála
+előtt egy évvel, 1908-ban foglalta össze két kötetbe s ugyanakkor
+kritikai dolgozatai első csoportját egybe.</p>
+<p>Ez utóbbi Akadémiánk kiadványaként jelent meg s hét
+terjedelmesebb, csaknem tanulmányszerű kritikai dolgozatot
+tartalmaz az 1854-től 1861-ig terjedő időből. Akadémiánk ez egy
+kötetnyi gyüjteménnyel megindult kezdetet folytatni akarván, Gyulai
+Pál halála után két évvel, 1911-ben, a Bírálatok c. kötetet adta
+ki, mely 1861-től 1903-ig menőleg számszerint harminckilenc
+válogatott bírálatát öleli fel Gyulai Pálnak.</p>
+<p>Sem a Kritikai dolgozatok, sem a Bírálatok kötete nem merítette
+ki a maga évkörének, együttesen egy hosszú félszázadnak (1854–1903)
+egész, bő készletét. Kívánatosnak látszott tehát oly pótkötet
+előállítása, mely lehetőleg kiegészíti amazok hézagait.</p>
+<p>Ez a célja a jelen kiadványnak.</p>
+<p>Gyulai Pál kritikai dolgozatainak ez újabb gyüjteménye dr.
+Bisztray Gyula egyetemi könyvtári tisztviselő úrnak egy ezelőtt két
+évvel, magánbuzgalomból vállalt munkáján alapszik. Ő u. i. 1925-ben
+mutatott be e sorok írójának egy gépírásos, kész munkálatot,
+<span class="pagenum"><a name="Page_X" id="Page_X">X.</a></span>
+pontos másolatát Gyulai Pál mindazon, 1860 és 1880 között írt
+bírálatainak, melyek az említett két akadémiai kiadványba nem
+voltak felvéve. E gyüjteménnyel, melyet nagyobb arányú tanulmány
+vezetett be s bőséges jegyzet-felszerelés kísért, azt célozta, hogy
+legalább az említett két évtizedre, a kritikus Gyulai Pál e
+virágkorára vonatkozólag végre teljes gyüjtemény álljon
+rendelkezésünkre.</p>
+<p>Gyulai Pál születésének századik évfordulója közeledvén,
+tudomására hoztam az akadémiai főtitkár úrnak egy ily kész mű
+létezését. Örömmel fogadta közlésemet, s úgy vélekedvén, hogy
+Akadémiánk Gyulai-centenáriumi ünnepélyét méltóképpen egészítené ki
+s tenné maradandóbb hatásúvá egy harmadik Gyulai-kötet közzététele,
+csakhamar akadémiai határozattá emeltette ezt a gondolatot.
+Felkérte Négyesy László és Császár Elemér r. t. urakat is a kötet
+anyagának megvizsgálására, s reám bízta a megtisztelő feladatot,
+hogy az ő észrevételeiknek, valamint Angyal Dávid r. t. úr
+tanácsainak figyelembe vételével elkészítsem a kiadvány végleges
+tervét.</p>
+<p>Minthogy nem tudni, mikor nyílik alkalom a korábbi gyüjtemények
+1860 előtti és 1880 utáni anyagának szintoly mérvű kiegészítésére,
+minőt Bisztray úr e két év közötti szakaszra nézve tervezett,
+időszerűbbnek látszott, a közbülső húsz év anyagának némi
+megrostálása árán Gyulai Pál tevékenységének egész tartamára
+kiterjeszteni a készülő gyüjteményt. Mellőztünk tehát némely kisebb
+jelentőségű cikkeket az említett két évtized már lemásolt
+anyagából, s felvettünk helyettök korábbi, vagy későbbi
+bírálatokat. Bisztray úr készséggel vállalkozott gyüjteményének ily
+szempontú átalakítására s így vált e szép gyüjtemény az
+<span class="pagenum"><a name="Page_XI" id="Page_XI">XI.</a></span>
+1850-től 1904-ig terjedő egész időre nézve a két korábbi akadémiai
+kiadvány tetemes pótlékává.</p>
+<p>Arról, sajnos, le kellett mondanunk, hogy minden idetartozót
+kiadjunk. Az egy bizonyára előbb-utóbb megvalósuló teljes
+Gyulai-kiadásnak lesz a teendője. A még ezen kötetből is kimaradt
+dolgozatok jegyzékét a kötet végén találja meg az olvasó. Közülök
+az Arisztidesz (Vajda János) Önbírálatáról szólót különös
+sajnálattal mellőztük, – nagy terjedelme miatt. Némelyeket azért
+hagytunk ki, mert java-anyagukat egy-egy későbbi emlékbeszédébe
+úgyis beolvasztotta Gyulai Pál, mint a Pákh Albertről (1867) s a
+Csengery Antalról (1873) szólót; másokat pedig azért, mert csak
+betűjeggyel aláírt cikkek lévén, Gyulai szerzősége (bár nem
+valószínűtlen) kétséget kizárólag megállapítható nem volt. Ilyen
+különösen két, <i>–g</i> jelzésű bírálat a Budapester Tagblattról s
+Ábrányi Emil költeményeiről, a Budapesti Szemle XXXIX. és XL.
+kötetében (1884). Viszont egy-egy apró «szerkesztői jegyzetet» is
+örömest fölvettünk magvas, többnyire elvi jelentőségű tartalma
+miatt.</p>
+<p>A közlött bírálatok nagy része megkívánja vonatkozásaiknak
+ismertetését. Ezt a célt szolgálják Bisztray Gyula úrnak a kötet
+végén olvasható jegyzetei, melyek egyúttal a szerzőség kérdését is
+elintézik, valahányszor az tisztázásra szorul. Gyulai szövegének
+nyilvánvaló sajtóhibáit kijavította a kötet szerkesztője, de minden
+kétes esetben szögletes zárjelbe foglalva közli figyelmeztetését.
+Az egész szöveg az Akadémia mai helyesírási szabályai szerint
+szedetett ki.</p>
+<p>Aligha szorul indokolásra, hogy mi miért vétetett fel a kötetbe.
+Még a jelentéktelenebbnek tetsző, vagy tárgyánál fogva kevesebbet
+ígérő cikkecske is tanulsággal <span class="pagenum"><a name=
+"Page_XII" id="Page_XII">XII.</a></span> szolgál. Az 1854-nél
+korábbi darabok már koraiságuk miatt is méltán felhívják a
+figyelmet magukra s épen nem méltatlan társai a későbbieknek. Még
+riportszerű beszámolóban is (a magyar orvosok és természetvizsgálók
+egyik nagy gyűléséről) szerét ejti Gyulai irodalmi és közérdekű
+fejtegetéseknek a szónoki előadás művészetéről, a tudomány
+népszerűsítésének formai feltételeiről s megbírálja
+természettudósainkat, kik «úgy látszik, keveset adnak a szorosan
+vett irodalmi műveltségre». Több ízben ismerteti, még Arany János
+folyóirataiban, a Csengery-féle Budapesti Szemle egy-egy új
+füzetét, s ily igénytelen tartalmi tájékoztatásokhoz is tud fűzni
+eredeti megfigyeléseket, helyreigazításokat, vitába száll egy-egy
+értekezővel, tanácsot ad, eszméket vet fel, fejtegeti a nagy magyar
+szemle célját s egyik főeszközét, az essai műfaját, becses adatokat
+közöl előfizetői akkori számáról, s hírlapi megrovások ellenében
+éppoly biztos nyugalommal védi, amily határozottan visszaútasít hol
+egy, hol más bírálatában minden elfogultságot és fölületességet,
+mely intézményeket és kiváló alkotókat – Akadémiát, Aranyt,
+Madáchot – könnyelműen támad. E kötet egyik legterjedelmesebb
+bírálata egy ma már alig ismert, de barátaitól túlzottan
+magasztalt, korán elhúnyt költőnek és kritikusnak, Zilahy Károlynak
+a hagyatékával foglalkozik; vele szemben kellett Aranyt s Madáchot
+«védelmeznie», valamint általában a higgadtság mérlegét a baráti
+elfogultság hamis súlymértékeivel szemben. E bírálat ma is
+időszerű, hiszen elfogult reklám és toborzás állandóan kísérletezik
+a helyes értékviszonyok megzavarásával. A határt nem ismerő,
+szertelen magasztalásnak mindenkor ellensége volt Gyulai, valóságos
+«kórjel»-nek tartotta s e kötetben is van «Egy kis polemiá»-ja
+ellene. <span class="pagenum"><a name="Page_XIII" id=
+"Page_XIII">XIII.</a></span> Még emlékbeszédben sem engedi meg a
+dicsőítő túlzást, mert bár e műfaj valódi muzsája a rokonszenv,
+éppen ez az, mely «a közönségesnél mélyebb kedélyt bizonyos
+gyöngédségi érzetnél fogva megóvja a dicsőítési túlzásoktól». S
+minthogy szerinte «leginkább a kitűnő írókat kell bírálni s nem a
+középszerűeket, kiket mellőzhetni is»: nem hagyja szó nélkül br.
+Eötvös Józsefnek Kazinczy felett tartott emlékbeszédét, melyben
+egy-egy vonás «zavarja a rajz hűségét s nem szükségképi
+következménye a kegyelet eszményítésének sem». E bírálat egyébként
+kiváló fejtegetését tartalmazza az emlékbeszéd műfajának, aminthogy
+más bírálatainak is gyakori erénye egy-egy műfaj – irányregény,
+útleirás, élet- és jellemrajz történeti regény – jellemének és
+határkérdéseinek tisztázása. De nemcsak efféle, az elméletbe átmenő
+fejtegetések intik vissza a mai olvasót Gyulai egy-egy bírálatához,
+vagy polémiájához. Az értékelés hangos tévedéseiben idejekorán
+észreveszi a veszedelmet, megállapítja egy-egy visszás irányzat
+megindulását s legott ostromra indul egyelőre még gyér képviselői
+ellen. Ez az érdeke első Színházi Szemléjének, mely Csiky Gergely
+Jóslatá-ból kiindulva az új-romantikus dráma genesisét adja elő
+támadó éllel s az akadémiai álláspont védelmével.</p>
+<p>Amint Eötvös kegyeletes túlzásával szemben a való mértékére
+szállítja Kazinczy nyelvújítói érdemeit, Szarvas Gábor és a Nyelvőr
+új-orthologiájával szemben éppoly világos különbségtevéssel védi
+meg a nyelvújítás történeti tényét s a költői nyelv szempontjából
+immár kártevés nélkül ki nem irtható eredményeit. A Nyelvőrrel való
+egyik legnevezetesebb vitája is itt van kötetünkben, s a Nyelvőrhöz
+intézett öt kérdése nemcsak mint vitatkozó fogás, hanem mint
+szigorú elvi distinctio <span class="pagenum"><a name="Page_XIV"
+id="Page_XIV">XIV.</a></span> is Gyulai legemlékezetesebb sorai
+közé tartozik. Nyelvszokás és költői szabadság jogviszonyait érinti
+a «Sírhalmomi» szóról írt cikkecskéje is.</p>
+<p>E kötetnek nem kevesebb, mint öt darabja foglalkozik Petőfivel,
+egy-egy róla írt könyvet bírálva, egy hirlapi támadás alkalmával az
+Akadémiának Petőfihez való viszonyát tisztázva, s végül a
+Petőfi-ház gondolatát vitatva meg. Első klasszikus bírálata is
+Petőfiről szólt (1854) s azt még maga osztotta be a Kritikai
+Dolgozatok gyüjteményébe. Azt s az itt közzétetteket feldolgozta a
+Petőfi-irodalom, de nem árt, ha a nagy közönség közelebbről is
+megismeri, mily nem szűnő érdeklődéssel figyelte Gyulai a
+Petőfi-irodalom gyarapodását, vizsgálta a felmerülő adatok hitelét,
+s mennyire tiltakozott Petőfi jellemének bárminő, akár naiv
+magasztalásból eredő és hamisan szépítő, akár könnyelműen
+megbélyegző eltorzítása ellen. Az igazságot védte itt is a mindkét
+irányú fictio ellenében, de a kegyeletlenség vádját sem rettegte,
+mikor a kegyeletnek az ő felfogása szerint helytelen módját kellett
+kárhoztatnia.</p>
+<p>Két ízben is hallatja szavát br. Kemény Zsigmondról a jelen
+kötetben. Nem lesz érdektelen egyik sem a híres emlékbeszéd
+mellett. Személyes emlékek közvetlensége is növeli a «Veres Pálné
+emlékezeté»-nek, de különösen a Toldi szerelme egy kihagyott
+versszakáról szóló közleménynek az érdekét. Ez utóbbi mily híven
+idézi elénk nemcsak a végső napjait élő, öreg Arany Jánost, hanem
+az igazi Gyulai Pált is, ki sohasem tartózkodik annyira a
+hatáskeltés érzelmi eszközeitől, mint mikor maga lelke gyökeréig a
+meghatottság rabja. E csaknem rideg tárgyilagosságú cikkecske
+egyike az ő leglíraibb fogantatású megnyilatkozásainak. Mily nagy
+idő, s személyes élmények mily gazdag zománca <span class=
+"pagenum"><a name="Page_XV" id="Page_XV">XV.</a></span> választja
+el ezt a megholtra emlékező közleményt attól a kötetünkben Keveháza
+címen olvasható kis szemlerészlettől, melyet még kritikai pályája
+elején írt. A fiatal műértő lelkesen hódol a nagy költő előtt: az
+közügy! – a gyászoló barát elfojtja könnyeit: meghatottsága az ő
+magánügye! A két időpont ellentétesen viselkedő Gyulai Pál-ja
+ugyanaz a <i>férfi</i>.</p>
+<p>Igen régi keletű Gyulai érdeklődése a népköltészet iránt. 1854-i
+Petőfi-tanulmánya már kiforrott nézeteket tartalmaz újabb
+irodalmunk e sarkalatos erőforrásáról. Kötetünk egyik korai darabja
+is a népiesség igazi értelmével s ennek alapján a «néplap»
+(Vasárnapi Ujság) feladatainak tisztázásával foglalkozik. Egy másik
+cikke népmeséinkhez közli adalékul az «Igazság és Hamisság» oly
+változatát, mely különbözik a Kriza-félétől. Két ó-székely ballada
+c. nagy terjedelmű közleménye egyúttal a legbecsesebbek közé
+tartozik; nemcsak a két remek népballadának esztétikai fejtegetése
+miatt, hanem azon elméleti megvitatások révén is, melyekben a nép-
+és műköltészetnek, a nemzetinek és népiesnek mibenlétét s egymáshoz
+való viszonyát magyarázza. A magyar népiesség elméletének
+történetében nevezetes hely illeti meg e kiváló tanulmányt. Végül
+egy portugál néprománc verses fordítása is figyelmet kelthet
+idetartozó darabjai között, valamint az a bírálata, melyben
+«városi» és «falusi» költészet indokolatlan megkülönböztetését
+útasítja vissza.</p>
+<p>Kiadványunk azonban főképp a polémikus Gyulait mutatja be, még
+pedig leginkább szerkesztői minőségében. Itt lép csak elénk igazán
+az elvek s a jogérzék embere. Folyóirattól határozott irányt
+követel meg, s a szerkesztőtől annak nyílt érvényesítését; egy
+folyóirat szava mindig fontosabb szerinte az egyéni véleménynél,
+<span class="pagenum"><a name="Page_XVI" id=
+"Page_XVI">XVI.</a></span> mert a szerkesztő s a vele szoros
+viszonyban, szolidaritásban és kölcsönhatásban álló írók bizonyos
+alakuló, vagy már kialakult közvéleményt és közérzületet jelentenek
+s annak határozott képviselőiként kell forogniok a nyilvánosság
+előtt. Mély erkölcsi gyökere s messzire tekintő bölcselete van e
+kemény határozottságnak: «A tudomány és irodalom kérdéseiben s még
+sok másban is egyedüli bíró az idő, de hogy ez valaha döntőleg
+ítélhessen, szükséges, hogy benne, érte, vele vizsgálódjunk,
+ítéljünk, küzdjünk, hogy akiket ugyanegy szellem lelkesít,
+egyesüljenek s vállvetve, sokszorozott erővel, erejükhöz képest sok
+oldalról támogassák azt az ügyet, amelyért lelkesülnek s azt
+bizonyosan inkább eszközlik a határozott színű folyóiratok, mint a
+kevésbbé határozottak, mert küzdelmet idéznek elő, erőkifejtésre
+kényszerítik az ellenfélt s a fejlődés kovászát vetik be irodalomba
+és közönségbe egyaránt.» Ezt írja Arany János folyóiratában,
+szerkesztői állásfoglalást várva tőle is egy ott folyó vitában; s
+lehet-e felségesebb célkitűzéssel igazolni kritikát és elvi
+küzdelemre kihívó harcvágyat, mint az idézett szavakkal, melyek
+értelme ez: mutassuk meg magunkat őszintén, kényszerítsük egymást
+nyílt meggyőződésekre, s úgy menjünk aztán a bíró: az idő elé.
+Ítélj, hogy megítéltessél; ítélj, hogy magad is a bíró elé kerülj,
+de úgy ítélj, hogy nyugodt öntudattal járulhass eléje. Fölemelő,
+szeplőtelen, férfias morál!</p>
+<p>Ily alapon méltán követelhetni a kritika jogát és szabadságát
+minden közéleti jelenséggel szemben. S ő e jogot megkövetelte,
+kivívta s minden megtorló kísérlet ellenére biztosította is maga és
+munkatársai számára. E jog megvonása a kritikust «legalább is
+haszontalan íróvá tenné» – írja a Polémiák-ban. «Én – folytatja
+<span class="pagenum"><a name="Page_XVII" id=
+"Page_XVII">XVII.</a></span> indokolt hévvel – mindig tiltakoztam e
+jograblás ellen s részemről egy fikarcnyit sem fogok engedni soha a
+kritika jogaiból, melyeket nem én oktrojáltam, hanem maga a kritika
+természete fejtett ki s a századok gyakorlata szentesített.» Nem is
+engedett! Tanuskodnak róla szerkesztői válaszai és jegyzetei,
+melyekből néhány emlékezetesebbet örömmel teszünk itten közzé.
+Élesen megvonja a különbséget a magánszemély s az író között; attól
+eltiltja a bírálatot, emezt mindazon adalékokkal együtt, melyeket
+magáról műve által a nyilvánosság elé bocsát, jogos tárgyává teszi
+meg a bírálatnak. «A kritikus sokat, mindent elmondhat, mit a
+bírálata alatti könyv fekete vagy fehér soraiból a dedukció,
+indukció, vagy analógia útján kiokoskodhatni»: ellenben «nem tehet
+semminemű célzatot, megrovást, még a legigazabbat sem, ha az csak
+az író magánviszonyai és személyisége ismeretében leli alapját». A
+bírálat nyomán feljajduló késő érzékenység megtorlásait keményen,
+de higgadtan veri vissza, névtelen munkatárs bírálatáért egész
+felelősséggel helyt áll; s minthogy a visszavágás rendesen a
+névtelenségben keresi az ellenfél gyönge oldalát s a névtelenséget
+gyávaságnak tulajdonítja: e «lovagiatlan» fegyvert is nem egyszer
+kiüti az ellenfél kezéből. Ha a névtelenséget elítélnők, vagy éppen
+törvénnyel tiltanók, elegendő ok nélkül korlátoznók a vélemény
+szabadságát; mert «nemcsak arra van jogunk, hogy gondolatainkat,
+véleményünket szabadon közöljük, hanem arra is, hogy oly módon és
+alakban közöljük, ami természetünknek, ízlésünknek és
+körülményeinknek leginkább megfelel». Az állam és társadalom, ha
+érdekei megsértettek, mindig számadásra vonhatja a szerkesztőt és
+kiadót, akik a névtelen íróért teljes felelősséget vállaltak. Az
+ellenbírálatok kérdésében <span class="pagenum"><a name=
+"Page_XVIII" id="Page_XVIII">XVIII.</a></span> is más a véleménye,
+mint az ilyenek beküldőinek általában: «Az ellenbírálatok kiadása
+nem a kötelesség kérdése, mint sokan hiszik, hanem csak a
+figyelemé, amellyel a körülményekhez képest, valamely ügy vagy
+személy iránt viseltetünk»; «hogy dolgozó társaink ellen írt és
+meggyőződésünkkel ellenkező cikkek közlését kötelességünknek
+tartsuk: azt ugyan jogosan tőlünk senki sem kívánhatja». Egyébként
+is «a kritika nem annyira a bírált íróért van, mint inkább az
+irodalomért és közönségért». Mindamellett amikor már nem elvről
+volt szó, s a Budapesti Szemle egy álnevű cikkében megbírált Jászai
+Mari a szerkesztő értesülése szerint nőiségében érezte sértve
+magát, nem habozott egy szerkesztői nyilatkozatban kijelenteni,
+hogy «<i>e tekintetben</i> tőle minden vonakodás nélkül bocsánatot
+kérni lovagias kötelességének ismeri». S tudta védeni nemcsak a
+kritika jogát, hanem az írókét is, ha sor került reá, miről az
+anthologiák túlkapásait elítélő bírálatai ebben a kötetben is
+tanuságot tesznek.</p>
+<p>Bizonyos népszerű felfogás szerette «epésnek» elképzelni a
+meggyőződésnek s a bírálás és megbíráltatás szenvedélyének ezt a
+tiszta lelkiismeretű hívét és katonáját. Mily gyarló torzítás! Íme,
+ez a kötete is valami csodálatos higgadtság, nyugodt és vidám
+öntudat tiszta világába vezet. Csupa harc és vita, támadó és
+védekező gerjedelem: de ragyog a nap, tiszta a lég s üdítő, mint a
+magasságoké, mintha nem is ember, hanem maga az eszme csatáznék.
+Gyulainál alig lehet ugyan egyénibb jelenséget elképzelnünk s
+harciasabbat se sokat; legegyénítőbb vonása azonban korántsem
+valamely köznapi ingerültség, hanem a személyfölöttiség
+szenvedélye, mely földre vet, mikor harcba indul, minden földi
+terhet, s azért oly erős a harcban, mert <span class=
+"pagenum"><a name="Page_XIX" id="Page_XIX">XIX.</a></span> csak
+lélek szerint vívja. Ezért oly salaktalan, ezért oly tiszta, ezért
+olyan derült az ő nagy harcainak minden okmánya, bírálatai minden
+kötete.</p>
+<p>Nem egyéni kedvtelésből harcolt: nyugalmat, ihletet áldozott fel
+kritikusi népszerűtlenségért; de megtette, mert felsőbb hatalmak, a
+józan ész, az ízlés, az erkölcs, a nemzeti lelkiismeret, az egyenes
+emberség jelölték ki katonájokúl. Neki az irodalom, neki az ízlés
+dolga sohasem volt magánügy, sőt nemzeti ügynek tartotta, amely
+«szoros kapcsolatban van az állam és társadalom igen fontos
+erkölcsi érdekeivel». Óvta hát azok ellenében is, kik nemes célból
+és lelkesedéssel, de «rossz, céltévesztő, sőt célellenes
+eszközökkel» álltak szolgálatába; óvta minden oly törekvés
+veszedelmeitől, mely «a nemzeti irányt nemzetibbel akarja
+megrontani». Az irodalommal egyaránt figyelme tárgya volt politikai
+életünk. S ma, mikor már tettek és szándékok megérlelték nem várt
+gyümölcsüket, csaknem megdöbbenve olvashatjuk azon intő szavakat,
+melyekkel A beteg parlament c. bírálatát fejezte be 1891-ben:
+«Részünkről parlamentünk nagyobb és könnyebben gyógyítható
+betegségének tartjuk a botrány és obstrukció divatosságát. A bajt
+nem kell kicsinyleni, ez nem pártkérdés, nem is csak a házszabályok
+kérdése, hanem valóságos alkotmány-kérdés. Belőle a kisebbség
+vétója fejlődhetik ki, amelyet nem ismer alkotmányunk.» Ismétlem,
+ezt 1891-ben írta! Hogy a dualizmus adott alakjának fenntartása
+mily nagy érdeke a magyar nemzetnek, s hogy gyöngülése csak
+ellenségeinek lenne diadala s hazánkat beláthatatlan zavarba,
+veszélybe döntené: arról is emlékezetes sorok olvashatók ugyane
+cikkecske végén.</p>
+<p>Késő bánat nem okulás! De van e kötetben sok <span class=
+"pagenum"><a name="Page_XX" id="Page_XX">XX.</a></span> oly szava a
+lelkiismeretnek és éles belátásnak, melyen okulni még ma sem lenne
+késő. Veres Pálné emlékezetében ezt mondja a nőemancipáció és a
+szocializmus kérdéséről, melyek szerinte sokban hasonlítanak
+egymáshoz: «Mindkettőnek van igaza is, valódi és súlyos bajokat tár
+föl, de az ajánlott gyógyszerek még súlyosabbakat idéznének elő.
+Nem a merev elvek valósítása, a gyökeres reform a gyógyszer, hanem
+a részletes javítás s megalkuvás a létező társadalmi renddel».</p>
+<p>Vajha mennél többen olvasnák Gyulait s vajha az esztétikai
+igényeket oly fölénnyel hangoztató korunk elsajátítaná tőle azt a
+legkényesebb ízlést, mely a maga ítéleteit a lelkiismeret mérlegén
+is mindenkor megméri.</p>
+<p>Budapesten, 1927 január elején.</p>
+<p class="right"><i>Horváth János</i><br />
+l. t.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id=
+"Page_1">-1-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>IRODALMI ÉLET.<a name="FNanchor_1" id="FNanchor_1"></a><a href=
+"#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a></h2>
+</div>
+<p>Röviden és egyszerűen fogjuk kezelni e rovatot. Reméljük,
+nemcsak a nyájas olvasó fogja átnézni, hanem a szép olvasónő is.
+Mindemellett sok mulatságost nem igérünk, de annyi hasznot
+mindenesetre igen, hogy néhány rossz könyvtől megmentjük s egy-két
+jelesre, élvezhetőre utasítjuk. Az idő drága, a pénz szűk, kik
+pedig a magyar könyvet veszik, nem gazdag emberek.</p>
+<p>Még egy szót!</p>
+<p>Ismertetésünk inkább szépirodalmi dolgozatokra terjedend ki, de
+észrevétel nélkül az érdekesebb röpiratokat, történeti műveket,
+utazási rajzokat sem hagyjuk, sőt a folyóiratokban megjelenő
+nevezetesebb cikkekre is figyelmeztetjük olvasóinkat. Különben
+igyekezni fogunk, hogy szigorúak és lelkiismeretesek legyünk. Az
+elsővel tartozunk az ügynek, a másodikkal önmagunknak. Vannak ugyan
+emberek, kik irodalmunk e szerencsétlen korszakában a szigorúságot
+hazafiatlanságnak tartják, az abszolut szempontot örökre ellökik s
+a viszonyost csak dicsériádokra zsákmányolják ki; de ezek a
+virágzóbb állapotban is így beszéltek s talán pro domo sua. Jaj
+azon irodalomnak, melyet így kívánnak fölvirágoztatni! Aztán a
+miénk két év előtt már szépen <span class="pagenum"><a name=
+"Page_2" id="Page_2">-2-</a></span> virágzott s európai hírű
+költőink vannak. Ama beszéd nem egyéb, mint meggyalázás. Miért
+akarjátok az írót, mint koldust az utcaszögletre állítani, hogy ott
+rimánkodón kiáltsa: vegyetek, igaz, hitvány könyv, de magyar,
+vegyetek hazafiságból, ti, kik a jót is alig veszitek? Hát a büszke
+magyarnak már önérzete sincs? Hát a hazafiság szent érzetét
+könyörületté akarjátok lealacsonyítni, vagy kizsákmányolni zsebetek
+számára? Az irodalmat nem a könyvek száma terjeszti és emeli s mint
+a példák bizonyítják, némely nyelvet egy-két íróért is megtanulnak.
+Ajánljátok a jót, vegyétek a jót! Ennyiből áll az egész.</p>
+<p>Most inkább kell, mint valaha szigorú és józan beszéd. Jeleseink
+nagy része visszavonulva él, a középszerűség csiripol és
+erőszakoskodik. Dudva kezdi lepni az eddig csinos kertet s minden
+lépten szilaj állatok lábnyoma látszik. Ki szól bele? Ki ügyel?
+senki. Szabad a vásár. Ó, aranjuezi szép napok!</p>
+<p>Mindezekből azonban senki ne következtesse, hogy mi valami nagy
+dolgot akarunk véghezvinni. A világért sem! Augias istállójához
+Hercules kell. Nekünk igen kevés erőnk van, mi mint szakférfiak,
+nem tanultuk az esztétikát, kevés esztétikust forgattunk, külföldön
+sem utazhatánk s inkább csak némi ízlés és néhány nagy költők
+műveiből vont elvek birtokában vagyunk. Mi csak a politikai lapok
+ujdondászainál akarunk többek lenni, kik minden tartalom nélkül
+százszor ismételt epithetonokban beszélnek, bókolnak a szavatlan
+írónak, ölelik a kedves költőt, leveszik a kalapot a lélekmagas
+költemény előtt, szívbájoló dalokat ajánlanak a lelkes
+honleányoknak, előre megdicsérik a nem ismert drámát, hazafiúi
+indulattal mentik, ha megbukott s magasztalnak mindenkit, ha csak
+történetesen valakire <span class="pagenum"><a name="Page_3" id=
+"Page_3">-3-</a></span> nem haragusznak, vagy egy meglehetősen
+sikerült élcért nem kell kivételt tenniök. Nem akarjuk, hogy csak
+ezek kezében legyen a kritika és szükségesnek tartunk némi
+ellenőrködést, midőn vele komolyan egy lap sem foglalkozik. Tehát
+némi hiányt akarunk pótolni, úgy, ahogy lehet. E lap körén kívül
+esik minden tudományos s hosszasabb fejtegetés. Nagyon mélyen nem
+is értünk hozzá. Csak társalogni akarunk, inkább tömötten, mint
+üres fecsegéssel s nem annyira elménckedve, mint okkal. Hangot
+kívánunk adni sok becsületes magyar ember bosszúsága- és örömeinek,
+midőn egy-egy új könyvet átolvas. Sokat magunk mondunk el, sokat az
+olvasóra hagyunk. Csak a jellemzőbb vonásokat emeljük ki, csak a
+főbb eszméket említjük meg, csak az érdekesebb helyeket
+érintjük.</p>
+<p>Röviden, egyszerűen, lelkiismeretesen, szigorún.</p>
+<p>Elveinket ismertetéseink folytában lesz idő bemutatnunk. Az
+írmodor és nyelv vizsgálatára főfigyelmet fordítunk; mert a magyar
+nyelvnek elég ellensége van, nem szükség, hogy az üldözött ellen
+íróink is fegyvert fogjanak.</p>
+<p>Jövő számunkban megkezdjük a ciklust!</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_4" id=
+"Page_4">-4-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>EGY FÖLDÖNFUTÓ HÁTRAHAGYOTT NOVELLÁI.<a name="FNanchor_2" id=
+"FNanchor_2"></a><a href="#Footnote_2" class="fnanchor">2)</a></h2>
+</div>
+<p class="summary">Két kötetben. Pest, 1850. Heckenast Gusztáv
+sajátja. Ára 2 frt ezüstben.</p>
+<p>E novellák írójára – bár csak földönfutónak címeztetik –
+mindenki ráismerhet. Neve most több ajkon hangzik, mint három-négy
+év előtt, midőn az itt összeszedett műveivel föllépett. Hanem ez
+éppen úgy nem volt az ő hibája, mint amaz nem egészen az ő
+érdeme.</p>
+<p>Őt a forradalom tette ismertté s itt hamar híresedik az ember.
+Sokszor alkalmas perc, jól választott modor s egy kis merészség
+mindennél többet tesz. Vele is ez történt. Eddig nem szokott hangon
+szólott, mit, mit nem, az nem tartozott a dologhoz, a modor volt a
+legfőbb s ez tetszett. Ő sem többet, sem kevesebbet nem tőn, mint
+hízelgett a napi szenvedélyeknek, hangot adott az utcák és
+kávéházak pillanatszerű véleményeinek, mindezt komoly terv,
+kiszámított politikai rendszer s organizált párt nélkül ugyan, de
+éppen azon csinos, piquant s jól elbeszélni tudó modorban, miként
+azt novelláiban megszoktuk. A különbség csak az volt, hogy az
+elmésség szúró tőhegyéből gyilkoló tőr lett, a finom gúnymosolyból
+sarcasticus hahota, gondolatai a néha fölmerülő könny helyett
+mindennapos vérben úsztak s ő, a glacée-keztyűs, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span> elegáns
+arszlán, ki némi előszeretettel viseltetett a szalonokhoz s egyik
+novellájának – «Egy kastély az erdőben» – érdekességét illendő
+bókkal, valamely magyar hercegi család fényes nevétől föltételezé,
+tetszék magának piszkos kezekkel és szurtosan, nem mindig az előjog
+és visszaélés, sőt többször a becsület, közügy és kegyeletek
+oszlopait döntögetni.</p>
+<p>És mi történt?</p>
+<p>Előbb nevettek rajta, később gyűlölték és félték, majd éppen
+ezáltal hatásra emelvén, bókoltak előtte. Egyébiránt ez nem
+tartozik ránk. Itélni fog a jövő s most legföllebb csak hiányosan
+véleményezhetünk. Inkább azért is érintők, mert összefüggésben van
+azokkal, miket mondani akarunk.</p>
+<p>Ő a politikai hatást szépirodalmi tehetségének köszöni s mint
+írónak éppen ugyanazon árny- és fényoldalai vannak ezen a pályán,
+miként amazon. Könnyed szeret lenni, hogy nehézkes, untató ne
+legyen, ha mindjárt üressé és tartalmatlanná is fajul, ő ezért
+sokat, sőt – ha kell – mindent föláldoz, nála az alak minden, a
+tárgy kevés vagy semmi, a dolgok mélyére ritkán száll; mert tudja,
+hogy vannak mindkét nemben tudós művek, melyeket senki sem olvas;
+magasra sem emelkedik, mert hasonlókép lehetnek olyanok, kiknek ez
+nevetségesen áll, ő pedig minden inkább kíván lenni, mint ez – s
+végre érdekesnek találja magát bizonyos könnyelmű szinezetben,
+melyet tán genialitásnak hisz. Azonban, mint szépirodalmi író
+végetlenül fölötte áll a politikainak. Az érintett tulajdonok közül
+több is van helyén a novellában, mint vezércikkben; továbbá az
+alakító tehetség inkább költői, mint bármi más s végre novelláiban,
+nálunk mód nélkül puszta s kevés szerencsével mívelt téren, sok
+szerencsével mozog. <span class="pagenum"><a name="Page_6" id=
+"Page_6">-6-</a></span></p>
+<p>Mi őt szépirodalmunkra nézve igen is érezhető veszteségnek
+tartjuk. Nem halt meg ugyan, de kibujdosottjaink nem követik a
+francia és német menekülteket, kik nem politikai tartalmú műveikkel
+gyakran fölkeresik hazájok könyvárusait; sőt ellenkezőleg, még
+regényt is idegen nyelven írnak, mint például Jósika. Hír szerint
+Eötvös is több történeti műven dolgozik, melyek hasonlólag nem
+magyarul jelennek meg. Ez ellen éppen úgy ki kell kelnünk, mint
+kikeltünk közelebbről a bennlevők hallgatagsága ellen. Bajos ugyan
+itélni némely magánviszonyok tekintetbe vétele nélkül, melyek itt
+sokat nyomhatnak, de annyi joggal megjegyezhető, hogy ha a
+nemzetiséghezi hűtlenséget íróink kezdik meg, legkevésbbé sem lesz
+csudálatos, ha a közönség velök éppen semmit, ez egyetlen megmaradt
+kincsünkkel pedig kevesebbet gondol, mintsem kellene.</p>
+<p>E novellákat összeszedni szerencsés gondolat volt; kivált ha az
+írói tulajdon megsértése nélkül történt. Különben nekünk sem erről,
+sem az ellenkezőről legkisebb tudomásunk sincs s ki útbaigazítana –
+főképp a megsértés esetében – igen megköszönnők; mert kötelességünk
+őrködni az írói tulajdon fölött, melyet a jelen viszonyok közt is
+szőnyegre hozni már nagy ideje.</p>
+<p>Pálffy legjobb novellaíróink közé tartozik. Nem lehet őt ugyan a
+szó magasabb értelmében költőnek nevezni – bár némely műve sejtetni
+látszik, miként tőle függ, hogy több legyen, mint amennyi – de
+teljes joggal számot tarthat az úgynevezett kellemes és mulatságos
+író nevére, kit elolvasni rendszerint minden ember ráér. És ez nem
+kevés, különösen nálunk, hol az írni tudás azon értelemben, mint
+azt a francia veszi, fehér holló. Ő a magyar novellairodalom
+legszomorúbb korszakában lépett föl. Kovács Pál ritkán hallatá
+magát, Csató, ki majd <span class="pagenum"><a name="Page_7" id=
+"Page_7">-7-</a></span> legjobban érté a novella mesterségét,
+meghalt. Kuthy félreismerve tehetségeit s elvesztve benső
+egyszerűségét, csak kicsapongásokban jelent meg. Nagy Ignác
+elmésséghajhászattal ölte olvasóit, Jókai még nem lépett föl. A
+többiek által csak íródtak a novellák s a szerzőn és szerkesztőn
+kívül alig olvasá el más. E körülmények közt ő ott kezdte, hol
+kelle, azt hozott, mire leginkább szükség volt. Megmutatta, mint
+kell előadni, elbeszélni, egyszerűségével szembetette magát a Kuthy
+hibáit eltanult tömeggel, mely csak lázas jeleneteket és bizarr
+hasonlításokat vadászott; elhagyott térre, halmokra mutatott, hol
+jellem- és mesében annyi gazdag ér hever kibányászatlanul, a
+társalgási dialognak, mely a jobbaknál is kevéssé volt élvezetes s
+melyben Jósika is, minden bárósága mellett szerencsétlen,
+műveltebb, ízletesebb, finomabb hangot adott s könnyedségével
+legyőzte azon számtalan nehézségeket, melyek itt rendszerint
+fölmerülnek.</p>
+<p>Maig is legerősebb oldalai maradtak: az elbeszélni tudás,
+egyszerűség, s a kör, honnan történetét és személyeit meríti. A
+legegyszerűbb meséből is legtöbbször meglepő cselekvényt bonyolít s
+csekély, közönséges történetet oly érdekesen tud elbeszélni, hogy
+felednünk kell a lényeget. A cselekvényt mindig ott kezdi, hol kell
+s a bevégzéskor minden alkalmatlan jelenést, mi a hatást
+gyöngíthetné, gondosan kerül. Meg tudja találni az illő alakot s
+oly nagy szenvedélyeket sohasem tárgyal, melyek egy novella szűk
+körén ki nem fejthetők, vagy új genialis alakot kívánnak.
+Jellemzései rövidek, de a főbb vonalokat egyszerre előtüntetők.
+Néhány szavakban többet mond, mint más, lapokon. Különben jellemeit
+nem leiratokban, hanem a novella párbeszédei közt s a cselekvény
+drámaiságában igyekszik kifejteni. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> És ez nagyon helyén van, mert
+ez a különbség novella és beszély között. Itt igen szerencsés. A
+párbeszédeket bámulatos könnyedség- és élénkséggel kezeli s a
+mellett nyelve hajlékony, kellemes s néhol oly finom, hogy a
+franciával bátran kiállhatja a versenyt. Személyeit nem valami
+fantasztikus világból, vagy a torzított események beteges
+légköréből veszi, hanem a való életből. Leginkább a társas körökben
+mozog s itt a magyar életnek sok kedves oldalait tünteti föl. A
+kor, melyből ír, leginkább a jelen s ha a multra tér, nem megy
+vissza ezelőtt öt-hatszáz évre, csak a mult századra s hajporos
+őseinkről érdekesen beszél. Ez figyelemreméltó. Mult századi
+életünk úgyis egyképpen el van hanyagolva költőink és
+történetíróink által. Bár többen követnék!</p>
+<p>De az itt elősorolt előnyök nem teher nélküliek, mint valának a
+magyar nemes birtokai, sőt mint a dolgok természetes rendje hozza
+magával, éppen a tehernek okai. Többeket fennebb érinténk,
+nehányról még alább emlékezni fogunk. Itt csak azt jegyezzük meg,
+hogy e művek egy kellemes perc hatásán kívül egyebet ritkán hagynak
+magok után. Ritkán, mondjuk: mert általánosságban beszélünk. Ez
+lehet tiszta esztétikai gyönyör, de hasonlít ahhoz, minőt egy kert
+nyujtana, melyben ugyan szép, de mind egyszínű s illatú virágok
+ültetvék. Egy perc alatt mindent élveztünk s nincs miért többé ott
+mulatnunk. Egy költői lélek hatalmasabb erővel hat reánk, a
+gyönyörérzés több nemeivel illet s magokat szór el, melyek
+öntudatlanul lelkünkre hullanak s virágzásba jőnek. Ezért lehet a
+költőket nemcsak nemi, hanem abszolut tekintetben is
+összehasonlítani; mert különben azon furcsa állításra jönnénk, hogy
+egy jó népdalíró éppen oly nagy költő, mint Shakespeare.
+<span class="pagenum"><a name="Page_9" id=
+"Page_9">-9-</a></span></p>
+<p>Pálffy leginkább mulattatni kíván oly értelemben, mint a
+műveltebb társaságban szokás. Ilyenkor, mint mindenki tudja, sok
+kellemes ürességet is kell elmondanunk… Ha olvasói nem éppen
+ásítanak, egyébre keveset gondol. Megvetni látszik azon számtalan
+eszközöket, melyeket a költészet nyújt egy mű tökélyesítésére. Nála
+a reflexiók ritkák, a lírai elem még csöppekben sem szivárog, a
+meglepő s erőteljes gondolatok – követelje bár egyképpen a helyzet
+és jellem – igen gyéren mutatkoznak. Aztán némelykor csak vázol, mi
+sok helyt a maga helyén van s művészi, de olykor hasonlít azon
+arcképhez, melyen csak egyes vonások láthatók összhang és színezet
+nélkül s így belőle egészet nem alkothatunk. Szeret továbbá az
+élet- és szenvedélyeknek fölszínén járni. Előtte a komikum alig
+több, mint mulatságos, víg esemény, a tragikum pedig szerencsétlen
+és szomorú.</p>
+<p>Ezért novelláiban kevés eszme, semmi világnézet. Az eszmék közül
+feltünőbben csak egy húzódik rajtok át. Gúny a kordovány csizmájú
+táblabírák ellen s üldözése mindannak, mi a bon ton-nal ellenkezik.
+Innen van aztán az, hogy társaséletünket nem mindig olyannak festi,
+mint amilyen, hanem inkább milyennek lenni kellene. E tekintetben
+dicséretére legyen mondva messze távozik novellaíróink nagy
+sokaságától, kik valami nevetséges monstrumot akarnak ránk
+disputálni s belénk érzelegni. A nemzetiségről is más véleménye
+van. Nem sokat ad a külsőségekre, melyeket a polgárosulás
+egyszínűvé tett már minden nemzetnél, de annál többet a
+lényegesekre s ezeknek alapján akar ő Pestből egy második Párizst
+teremteni.</p>
+<p>Ideje már az egyes művekre térnünk. Rövidséggel kárpótlandjuk
+eddigi hosszadalmasságunkat. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_10" id="Page_10">-10-</a></span></p>
+<p>A két kötet összesen tizenkét novellát tartalmaz.</p>
+<p>Az első <i>Carteaux</i>. Ez szoros értelemben nem annyira
+novella, mint szeszélyes elmefuttatás eseményekben s hogy szavaival
+éljünk: «a Paulo, Antonio, Lucio, Vincenzio-féle beszélyek ellen
+van intézve, melyeknek ideje – szerinte – szerencsésen lejárt.»
+Carteauxnak Infloisvali jelenése igen mulatságos.</p>
+<p><i>Egy éj a csárdában.</i> Az elbeszélés teszi érdekessé. Méltó
+elolvasni csak a csaplárért is, ki vendégtelen korcsmájában nejével
+táncol. Levéteti fejkötőjét s felkiált: Úgy rózsám!… most meg
+vagyok veled elégedve. Életemben sohasem szenvedhettem az asszonyt,
+nekem csak leány kell; nem is asszonynak vettelek el… hanem, hogy
+mellettem leánykodjál. Jer, őgyelegj mellettem, mint mikor anyádnál
+voltál s aztán szívesen megölellek, agyoncsókollak, táncolok veled,
+csak arra ne emlékeztess, hogy asszony vagy, hogy konty alá
+kerültél, inkább nem bánom, durcáskodjál, mint otthon tevéd, az jól
+illett neked.</p>
+<p><i>Etoile-Sombre</i> és <i>Rivuli Dominarum.</i> Együtt
+említjük, bár külön kötetben vannak. Mindkettő a mult időből van
+véve s elbeszélési modoruk ugyanaz. Azon számtalan beszélyek közé
+tartoznak, minőket a francia lapok mindennap közölnek, a németek
+csak fordításban, a magyarok igen ritkán. Sem nem jó, sem nem
+rossz, ha t. i. a nem jót nem szabad rossznak címezni. Emlékirat-
+vagy utazási rajzban, hol a költészet nem lényeg, igen helyökön
+vannak.</p>
+<p><i>Trois-Riviers.</i> Angolhonban játszik s az idegen
+körülmények között igen jól feltalálja magát a szerző. Jele, hogy
+haszonnal tanulmányozta a külföldi irodalmakat. Sok magyar
+arisztokrata nem hinné el, hogy ezt Pesten írták. Különben a
+kalandok egyszerűbbítése <span class="pagenum"><a name="Page_11"
+id="Page_11">-11-</a></span> még emelné becsét. Olykor az anekdotok
+körében csapong.</p>
+<p><i>Városi és falusi elmésség. Pesti szerelem. Csel és véletlen.
+A tiszttartó veje. Harlem Richárd.</i> A tanulékonyság majd
+ugyanazon magjából keltek majd mindnyájan. Rászedett nagybátyák,
+pajkos unokaöccsök, megcsalt vőlegények játsszák benne a főszerepet
+s a csomót néha egy-egy francia vaudeville-t író kéz szövi meg és
+vágja ketté. De a szerző mindemellett sok új színezetet öntött el
+rajtok s gondoskodott róla, hogy ne únjuk magunkat. A jókedvű
+jurátusok, feszes táblabírák oly mulattatón és elmésen vannak
+festve. Könnyelmű víg pajtásokat és zsémbes öregeket Pálffy
+általában kitűnő szerencsével rajzol. Nem kevésbbé szerencsés a
+magyar arisztokraták feltüntetésében is. Erényeik- és hibáikkal
+együtt írja le, nem mint népszínműíróink, kik
+népszerűség-hajhászatért minden báróból és grófból aljas gazembert
+gyártanak. Lehet s van báró gazember, de az ő gazemberök nem báró.
+A <i>falusi és városi elmésség</i> legkevesebb, a <i>Pesti
+szerelem</i> igen jókedvű előadású s meséje ügyesen szőtt, valamint
+a <i>Tiszttartó veje</i> is, bár igen jól kezdett elejének nem
+felel meg. <i>Harlem Richárd</i>-ban a dialog kitűnő, annyira, hogy
+a magyar irodalomban az úgynevezett társalgási nemben jobbat nem
+ismerünk, míg a <i>Csel és véletlen</i> meséje erőltetett s a
+színész alakváltoztatása által elhasznált rugó szerencsétlen.</p>
+<p>Mindegyiknél jobb az <i>Egy báróné</i>. Minő művésziek Emiliának
+kedélymozzanatai s mennyi költészet- és emelkedéssel vannak festve!
+Neki egész világa az ős kastély és tágas kert, ismerősei, anyja s
+testvére. Megjelen egy ifjú – testvére barátja – de rá kevés hatást
+tesz. Azonban az ifjú olvasni szeret. Emilia figyelmes lesz s látja
+az ifjú arcáról, hogy a könyvekben rejlő gondolatok <span class=
+"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span> neki
+örömet szereznek. Az ifjú könyvei, elmenetele után, hátramaradván,
+Emilia lapozni kezd bennök s a megjegyzett gondolatok az övéivel
+leginkább összehangzanak s míg hasonlókat ír melléjök, szívében
+tiszta szűz szerelem fejlődik ki… A kolostor nevelőintézetének
+templomában, hova később vitetik, egy apácává szentelendő leány
+képét látja. A kép hozzá hasonlít, a festő az ifjú… Az ábrándos
+álom valóvá lesz, a csöndes érzés zajongó szenvedéllyé válik. De
+minek beszéljem tovább? Ki nem sejti, hogy az apácává szentelendő
+leány ő leend? S minő ügyes motivumokat használ erre a szerző!
+Ízletül elég ennyi a novelláról, a mese érdekességét, az elbeszélés
+komoly egyszerűségét s a többi jellemek jól talált vonásait az
+olvasóra bízzuk, hibákat nem is keresvén.</p>
+<p><i>Egy kastély az erdőben</i> végzi be a köteteket. Itt is
+megismerjük az <i>Egy báróné</i> íróját.</p>
+<p>Bár futólagos észrevételeink felébresztenék a közönség
+figyelmét.</p>
+<p>Nem politikai rokon- és ellenszenv vezette nézeteinket, hanem
+tisztán művészi szempont. Reméljük, hogy az ismertetett köteteket a
+közönség is csak e szempontból nézendi, annyival is inkább, hogy
+azok fognak bizonyosan rajtok legtöbbet mulatni, kik őt a politikai
+pályán leginkább gyűlölték.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_13" id=
+"Page_13">-13-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>KEVEHÁZA.<a name="FNanchor_3" id="FNanchor_3"></a><a href=
+"#Footnote_3" class="fnanchor">3)</a></h2>
+</div>
+<hr class="tb" />
+<p>A költemények közül először is az Arany Jánosét kell említenünk.
+Címe <i>Keveháza</i>. Ki Aranyt <i>Toldi</i>-ja óta figyelemmel
+kisérte, észreveheté, mily sokoldalúságot tüntet fel ő tárgy- és
+formában egyaránt. Az eposztól a balladáig, az ódától a
+legegyszerűbb dalig mindenütt egy genialis szellem gazdag és
+változatos nyilatkozataival találkozunk. És e nyilatkozatok mindig
+megtalálják saját formájukat s mi több, e formák nemzetiek; ő forma
+tekintetében is sok újjal gazdagítá költészetünket, a népdalokból
+levont formáktól kezdve le egyes nyelvfordulatok-, rímek- és
+assonance-okig, sőt ez utóbbinak rendszerét is ő alkotá meg.
+Iránya, a népi elemből fejteni ki és virágoztatni fel a nemzeti
+költészetet, ugyanaz, mi minden jóravaló költészet életelve volt a
+hellentől fogva a legújabbakig. E mellett tárgyilagossága
+bámulatos. Mindig a tárgytól vesz lelkesülést s nem saját
+lelkesülését önti a tárgyra. Nála a tárgy benső természete,
+mondhatnók szelleme határozza meg a hangulatot, formát – mindent.
+Erről legújabb költeményei is fényes bizonyságot tesznek.
+<i>Rozgonyiné</i> balladájában, (Szépirodalmi Lapok második szám),
+melynek <span class="pagenum"><a name="Page_14" id=
+"Page_14">-14-</a></span> népies formája annyira összhangzik a
+tárggyal s a ritmus alaphangja mintegy a Rozgonyiné kedélyében van,
+mily hű és költői felfogás, midőn a nő férjét nem valamely eszme
+iránti lelkesülésből követi a csatába, mi egy kis anachronismus
+mellett a költői érdekből is vonna le valamit, hanem, «hogy
+lehessen élve-halva közelében». Egy a nőiség határán túllépett s
+kétes erényekkel kimázolt hősné helyett, mily nagyszerűen áll
+előttünk az egyszerű hölgy, ki nem érzi tette nagyságát, mert az
+nem egyéb, mint szerelme, mi oly természetes. S a valódi balladai
+menet, mely csak körrajzot ad s művészi szaggatottságával hat, mily
+találón végződik, finom ellentéte koszorúként fonódván Rozgonyiné
+homlokára:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Egy árva szó sem
+beszéli<br /></span> <span class="i0">Zsigmond
+győzedelmét;<br /></span> <span class="i0">Mind a világ, széles
+világ<br /></span> <span class="i0">Rozgonyi
+Cziczellét.<br /></span></div>
+</div>
+<p>A «Délibáb»-ban megjelent <i>Török Bálint</i>-ja is, mely
+históriás ének levén, kevésbbé művészi forma ugyan, minő
+tárgyilagos jellemű! A Tinódi-féle krónikahangot úgy utánozza, hogy
+költőivé teremti. Előttünk a kor; szó, nyelvfordulat, rím, ritmus,
+festenek, beszélnek, hatnak s bűverővel ragadnak a multba. Az ódon
+és gyermeteg felfogás, mi különösen Török Bálint festésében
+nyilatkozik s a régi magyar szellem, mi minden betűjét áthatja,
+gazdag kárpótlást nyujtanak még azoknak is, kik az elbeszélő
+költészet minden nemében több eszmét óhajtanak alapul s kerekebb
+egészet a kivitelben, mint mennyit némely tárgy megszenvedhet
+anélkül, hogy jellemét elveszítse.</p>
+<p><i>Keveháza</i> egy kisded eposz. Itt nem találkozunk Arany
+plasztikájával, sem mély lélektani felfogásával, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> mik
+annyira hatalmában. Keve kún vezérnek a rómaiak és longobárdokkali
+harcait énekli meg: tehát tárgyát őstörténetünk legrégibb szakából
+vette, melyről csak nehány száraz adat jutott ránk, a népköltészet
+mit sem őrzött meg s hitregéjéről alig tudunk többet, mint mennyit
+a jelen század költői költöttek. E miatt a tárgyhoz képest bizonyos
+homályban jelennek meg hősei, kikre csak a tábortüzek és szikrázó
+kardok világítanak, hogy fölismerhessük őket s dicsfényben lássuk.
+Távolról halljuk a harci zajt s a jelenetek mintha elmosódó
+álomképek volnának. E költemény el nem ragad, sem nagyszerű
+jeleneteivel nem vonz, inkább merengésbe ejt s álmodozunk
+pillanatokra a multról; néha egy kürtriadás ébreszt, látjuk a
+turulos zászlót, a küzdő hadakat, a haldokló Kevét, a temetkező
+tábort, a megújult harcban vívó Bendegúzt és Detrét, a győzelem
+áldomását s midőn eltűn előlünk az éneklő dalia, mintha a jelenkori
+dalnok állana előttünk, ki méla kedvvel borong a multon. Az egész
+eposzon a hang uralkodik a tárgy fölött, azonban a tárgytól van
+kölcsönözve és hatalmas, méltóságos. Talán említenünk sem kell,
+hogy itt is, mint Arany mindegyik művében, találkozunk ritka
+nyelvhatalmával, technikai könnyűségével s azon bámulatos
+sajátsággal, mely a szavak hangjaival a természet képeit s az
+érzések árnyalatait oly mesterien festi.</p>
+<hr class="tb" />
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_16" id=
+"Page_16">-16-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>SUJÁNSZKY ANTAL VALLÁSOS KÖLTEMÉNYEI.<a name="FNanchor_4" id=
+"FNanchor_4"></a><a href="#Footnote_4" class="fnanchor">4)</a></h2>
+</div>
+<p class="summary">Második bővített kiadás. Pesten, 1853. Emich
+Gusztáv bizománya. 8. r. 240 l. Ára 2 fr. p. p.</p>
+<p>A vallásos költészetet sokan nem tartják költészetnek, némelyek
+pedig irányköltészetnek hiszik. Költészet az s éppen nem
+irányköltészet. Alatta természetesen nem ultramontán regényeket s
+pietisztikus dalocskákat kell értenünk, melyekben korlátolt
+világnézetek s beteges érzések megtagadni törekszenek a szív és
+élet igazait s néha a keresztyén vallás szellemét, nem is említve
+azon erőszakot, mit a művészeten elkövetnek. A vallásos költészet
+felüláll a tanok és emberi csinálmányok prózáján; a lírában
+kiömlése az egy önmagába szállt léleknek, melyet öntörpesége és
+gyarlósága lesújt s Isten nagysága fölemel, vágya a szívnek, hogy
+megnyiljék az ég sugallatainak s kiengesztelje magát. Éppen az, mi
+az imádság, csakhogy költőibb helyzeteket keres s a szép tömjénével
+is áldozik. Innen jelleme egyszerűség, mélység és fönség. A
+legmagasabb óda, melyben a lelkesülésnek csak az áhitat szab
+határt, ez is csak azért, hogy megszentelje.</p>
+<p>«A szent énekek úgy sietnek föl égre – mond egy ítész – a szív
+mélyéből egymás mellett, mikép a gót <span class="pagenum"><a name=
+"Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> tornyok. Itt csak két pont
+van: zenit és nadir, legmagasb, legmélyebb, forrás a szív, cél az
+Isten. Itt nem lehet sokféle a hang, de szükség, hogy mély legyen
+és magas, mint a két pont, melyek között szárnyalnia kell».</p>
+<p>E szempontok szerint kevés éldelhetőt nyújt az ujabb magyar
+költészet, sokkal többet a régi, azon korból, midőn irodalmunk
+hittani része vala leggazdagabb s Zrinyitől kezdve majd mindenik
+költő megkisérté erejét e nemben. Emlékezzünk csak vissza ez
+énekekre, melyek közül nehányat énekes könyveink maig is
+megőríztek. Mi erőteljesen, áthatón szólalnak meg, éppen mint az
+orgona megrázó sóhajtásai s a szentegyház boltíveiként mi fönséggel
+emelkednek ég felé. Egyszerűségök mily nagyszerű s a régies szín és
+bibliai hang mily ellenállhatlanul hat kedélyünkre. Sőt Dávid
+zsoltárainak régibb fordításai is sikerültebbek az újabbaknál, a
+Tárkányi Béláéit sem véve ki, bár ezek legtöbb beccsel bírnak.</p>
+<p>Ezelőtt évekkel a Protestáns lap és Religio, újabban a Családi
+Lapok hozományai hasonlítanak némely úgynevezett népies
+költeményekhez, melyekben egy-két kifejezésre van minden súly
+helyezve, de az éltető szellem hiányzik. Bizonyos fagyos ájtat
+vonul át rajtok, mely nem vérből forrt érzés hangja; épületes,
+kegyes eszmék rímekbe szedve költői felfogás és alakítás nélkül. A
+fej előre kigondolt reflexiói át nem járva a szív melegétől,
+szárnyaszegett ömlengések, felül nem emelkedők a föld prózai
+légkörén. Aztán a mellett, hogy sok idegen elemmel vannak vegyülve,
+most epigrammokba szorítvák, majd hosszú elmélkedéssé nyujtottak,
+majd végre oly képek- és fordulatokban olvadnak föl, mik a világi
+költészet tulajdonságai.</p>
+<p>De ha valódi költői szellem is lenne bennök; magok <span class=
+"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> a formák,
+melyekbe öntetnek, képesek volnának elölni azt. Vallásos
+népdalaink, énekes könyveink s a régi magyar költészet a legszebb
+és változatosb formákat nyújtják s mit tapasztalunk? Szent énekeink
+oly formákban jelennek meg, melyek jellemeikkel homlokegyenest
+ellenkeznek. Éppen, mintha az egyházi zene fönséges dallamaiba
+operai trillák szövetnének be. A nyelv és dikció cicomás és
+dagályos. Kevés benne a bibliai stílből, holott az alaphangot itt
+kellene keresni. A régi irodalom, nyelv és forma tekintetében a
+vallásos költő számára legtöbb kincset rejt, mit kevés
+átalakítással a legkényelmesebben használhat. Legyen itt elég csak
+Pázmány műveit említenünk s a szombatosak énekes könyvét, melyet
+Lugossi az Akadémiában ismertetett,</p>
+<p>A legendákkal sem vagyunk máskép. E hagyományokat, melyekben a
+keresztyén vallás legköltőibb eszméi jelennek meg érzékítve s
+melyek lángeszű festészekben annyi remekműre gyujtottak
+lelkesülést, rétori áradozás közt a prózailag odavetett
+tanulságokban vesszük, mint a legszárazabb didaktikus mesét.
+Hiányzik az egyszerű koncepció és menet, az ódon és szent hang s a
+költői báj.</p>
+<p>Mit általánosan az újabb vallásos költészetről mondánk, ugyanazt
+kell mondanunk az előttünk fekvő gyűjteményről is, mely második
+megbővített kiadás s lírai és elbeszélő műveket tartalmaz. Előttünk
+természetesen főszempont a széptani vala. Más szempontból épületes
+s igen ajánlandó olvasmány lehet.</p>
+<p>Kiállítása csinos, kár, hogy számos nyomtatási hibák
+ferdítik.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_19" id=
+"Page_19">-19-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>PÜNKÖSD NAPJA.<a name="FNanchor_5" id="FNanchor_5"></a><a href=
+"#Footnote_5" class="fnanchor">5)</a></h2>
+</div>
+<p>Piros pünkösd napja! Tagadom, hogy a keresztyénség e nagy
+ünnepét, egyszersmind legszebb ünnepül egyedül a tavasz s a magyar
+népköltészet választották volna ki. Par excellence a nagyvárosiak
+ünnepe az. Ekkor a város föltámad önmaga ellen a – természet
+jogaiért.</p>
+<p>«El a porral, le a kőfalakból, ki a szabadba, a zöldbe, a
+természet kebelére, föl a hegyekre, be a völgyekbe, a csermely
+partjaira, a lombok árnyai alá, feledni, vigadni, álmodozni,
+elfáradni, akár unatkozni is, csak az Istenért ne a városban! Minő
+szép, minő jó a természet, a mi édesanyánk, kit hűtlenül elhagytunk
+boldogtalanságunkra, minő boldog a pásztornép, kiknek primadonnája
+a csalogány s nem Kaiser-Ernstnő; nem hallanak zongora-virtuózokat,
+csak méla furulyaszót; ügyvédök a komondor, kit fizetni sem kell;
+egyetlen parancsszó, mit hallanak, a mennydörgés, egyetlen reményök
+a virány zöldje, mit nekik is, bárányaiknak is mindenik év meghoz,
+minden boldogságuk csendes álom virágok közt, csillagos ég alatt,
+édes, egyszerű dal, assonance s rímek nélkül, mibe nem kötnek bele
+kritikusok, csók az ártatlan lány ajakáról, kinek piperéjeért
+semmit sem <span class="pagenum"><a name="Page_20" id=
+"Page_20">-20-</a></span> kell fizetni, szeszélyeért legföllebb
+csak bárányt áldoznak s kit már csak azért sem félthetnek, mert
+nincs kitől… el veled civilizáció, üdvözlégy szent természet!» –
+kiált a lelkesült nép, ideértve a bankárokat, kereskedőket,
+hivatalbelieket és a haute volée azon részét sem véve ki, mely még
+nem unatkozik falun. Idylli érzelem szállja meg a szíveket s
+megindul a nagy népvándorlás a pásztorörömök igéretföldjére, a
+budai hegyek közé, a városligetbe, Visegrádra: piros pünkösd napján
+hajnalban vagy legalább is délután.</p>
+<p>Én is Arkádia kebelén születtem – nem Magyarországot értem
+alatta, mint Szabó István, hanem amit Schiller – kiáltám magam is
+lelkesülve – belőlem sem fogyott ki egészen a költészet, bennem is
+maradt még ábránd, hogy gyűlöljem a civilizációt fájdalmai- s
+bohóságaival. El! el! Tanyát fogok ütni a budai hegyek legmagasabb
+csúcsán, felkiáltvan Robozzal: nyomorult emberek; kikocsizok a
+városligetbe s ringatva magam gondolákon, megírom a legelső magyar
+barcarolt, hogy legyen mit Simonfinak zenére tenni; kirándulok
+Visegrádra, s elmerengvén az ősi nagyság romjain, ódát írok rá
+szonettben, mint Császár. Ah, minő rég nem hallott a magyar
+közönség szonettet. Mit? írok? látszik, hogy még nem vagyok a
+zöldben. Dehogy írok! Kinek volna kedve énekelni, midőn csalogány
+és pacsirta zeng, lomb és szellő susognak. Én némán fogok megállani
+a kék boltozat alatt, bámulva az ezer hangból összeolvadt dal
+nagyszerű költészetét. Mennyivel negyobb műfilozóf a természet,
+mint bölcseink. Ő nem tiltja meg a csalogánynak, hogy ne énekeljen
+fájdalomról, meghagyja a pacsirta örömét, szereti az erdő rejtélyes
+és sötét romanticizmusát, nem bánja a szellő és patak idylli
+csevegéseit, tűri a felhők világfájdalmát, midőn villámolva
+<span class="pagenum"><a name="Page_21" id=
+"Page_21">-21-</a></span> mennydörgik be a láthatárt, nem haragszik
+a szivárvány humorára, mely könnyezve és mosolyogva öleli át a
+földet. Neki minden szép, mi hű, igaz és jellemző. Ő csak a hamisat
+gyűlöli. Neki nincs iránya, mert ezer iránya van, ő nem egy, hanem
+egész. Ő sem klasszikus, sem romantikus, sem szomorú, sem víg, sem
+népies, sem szalonias, neki csak ízlése van, mely gyönyörködni és
+gyönyörködtetni tud.</p>
+<p>De hova tévedtem megint! Felolvasást tartok a szépről. Hisz én a
+zöldbe készülök, hol feledni akarom az irodalmat apró hiúság- és
+szenvedélyeivel, a várost színés kávéházat, szalonjai- és poros
+utcái- és blazirtságával egyetemben. Két napig boldog akarok lenni
+és szabad. Ott nem beszél majd senki nekem «Tamás bátyá»-ról, opera
+helyett madárdalt hallgatok, a vadrózsákat, a helyett, hogy
+olvasnám, szakítni fogom, az egészséges hegyi lég kigyógyít lázas
+álmaimból, melyeket ama szép szemek gyujtottak lelkemben,
+melyekről, mint Heine</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Hab’ ich ein ganzes
+Heer<br /></span> <span class="i0">Von ewigen Liedern
+gedichtet.<br /></span></div>
+</div>
+<p class="i0">S midőn visszatérek enyhült kedéllyel és
+egészségesen, a természet örömeiről fogok regélni olvasóimnak, a
+helyett, hogy dr. Toldyval polemizáljak; hol és mi módon találkozik
+ő a «Kinizsi» című eposzban Arany hangjával, mikép azt valamelyik
+«Irodalmi napló»-jában írá, vagy belekössek a Nemzeti Színház
+igazgatóságába: miért bocsátja el Jókainét és Lendvait egyszerre
+vendégszerepekre drámai előadásaink nagy kárára? avagy éppen a
+közönségbe: miért nem járja a színházat, midőn reá annyira büszke s
+nemzeti kincsének nevezi és elvégre pedig vitázzam a Délibáb
+színkritikusával Tamás bátya fölött. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_22" id="Page_22">-22-</a></span></p>
+<p>Tamás bátya! Mennyi könny és tinta folyt el már érte Európában.
+Nálunk ehhez még epe is járult, mi szintén könnye egy bizonyos
+fájdalomnak s az a jó tulajdonsága van, hogy vele, mint legfeketébb
+tintával írni is lehet. De a könnyek, a könnyek, melyeket legujabb
+színműalakban a közönség és kritikusok szemeiből kicsalt! Dumanoir
+és Dennery mindenesetre jól értik a mesterséget. Tamás bátya
+szentimentális francia színmű. Dumas és Iffland együtt. A francia
+és német iskola közös erővel rázzák meg és lágyítják el az embert.
+Sokaknak nagyon tetszik.</p>
+<p>Nekem ugyan nem valami különösen. De azért kár volna elrontani a
+más gusztusát, például a Délibábét. Aztán humanitás, erkölcs, szent
+ügy s több efféle vegyül a dologba. Még rám fognák, hogy pártolom a
+rabszolgaságot, pedig esküvel erősíthetem, hogy mindenféle
+bilincset gyűlölök, még azokat is, melyeket a művészetre szoktak
+fölverni. E mellett egy barátom arról is meggyőzött, hogy jobb az
+embernek erkölcsösnek, mint műértőnek lenni. Barátomnak igaza van,
+a Délibábnak is. Ki a zöldbe!</p>
+<p>Ily gondolatok és remények között léptem ki a szobából. Minő
+piros pünkösd napja! Szeles, borult és hideg idő! Vissza kellett
+fordulnom és harmat-, szellő-, meg illatszomjas lelkemet betűkön
+legeltetnem. A lapokat forgattam és unatkozám. De nem! Volt egy
+kedves pillanatom is. Örömkiáltások között olvasám a Divatcsarnok
+azon igéretét, hogy ennekutána csak ritkán adand rossz verset.
+Mégsem oly kegyetlen a sors. Azonban kipótolta másnap. A
+kérlelhetetlen megakadályozá a visegrádi kéjutazást. Eső esett,
+szél fútt, a hajó itt maradt, vele együtt én is, mások is. Egy óra
+mulva is lát engem Pest, mint nem a Szökött katonát Milano –
+<span class="pagenum"><a name="Page_23" id=
+"Page_23">-23-</a></span> sóhajtám elkeseredve a Dunaparton. Hajh!
+az idő már «régóta ellenségem» s mindenütt «mohón ragadja meg az
+alkalmat ezen embertelen indulatát irányomban kitüntetni.»</p>
+<p>Desperációból este színházba mentem. A <i>Szökött katonát</i>
+adták Szigligetitől.</p>
+<p>Mennyi szép emlék, fájó érzés ébredt föl lelkemben. Keveset
+figyeltem a darabra. Az előadásról legföllebb csak annyit tudnék
+mondani, hogy Füredi igen szépen énekelt, de kevés gonddal
+játszott; Völgyi ezredes segéde a szobában ezredese előtt nem vette
+le a csákóját, pedig tudtomra ezt csak a közemberek szokták tenni;
+Tóthnak most sem tudtam megbarátkozni vontatott s torkából sivító
+úgynevezett intrikus szavalatával, melyre ő oly nagy súlyt helyez.
+Mint mondám, egészen a multban éltem, a Szökött katona először
+adatásának napjaiban. Előttem lebegett a régi jó idő, midőn annyit
+gyűlöltünk, ostromoltunk az életben és irodalomban, mit most
+örömest visszaóhajtanánk. A remény és csalódások hosszú sora vonult
+el előttem. Tíz év élményeit éreztem át egy pillanatban. Sírni vala
+kedvem.</p>
+<p>Ne mosolyogjatok! Csak Füredi bús nótái lágyítottak el.
+Ideggyöngeség. Tudok én víg is lenni, mint közönségünk vala hajdan,
+midőn egymás hátán örömrivalgások közt ünneplé meg az új magyar
+színművek diadalát, a többek közt a Szökött katonáét is. Akkor
+irodalmunkban háború lőn izenve az idegen szellemnek. Mindenütt
+mozgalom. A népies elem föl kezdé magát küzdeni, líra-, eposz-,
+drámában egyaránt. A két elsőben remekeket hagyott hátra, míg [a]
+népszínmű csak nagyreményű ifjú maradt, kiben megvénült az ifjúság.
+A Szökött katona fecske volt, de nem hozott tavaszt. Nem épültünk
+tovább, hanem romlani kezdénk. A <span class="pagenum"><a name=
+"Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> népies, melyből politika és
+költészet egykép divatot csinált, téveszmék anyja lőn. Divatos
+népköltőink és népszínműíróink egy hajóban eveznek. A népies és
+műköltőileg szépet nemcsak külárnyalatokban, de a legáltalánosabb
+bellényegben is egymással ellenkezőknek hiszik. Miként lírikusaink
+népszokás-, tájszólás-, külsőségekben keresik a fődolgot, mi csak
+feldolgozandó anyag, úgy hajhásszák a népszínműírók csupán a
+népdalt, falusi táncot, zsiványt s több effélét, mi szintén csak
+anyag, mely alakításra vár. A népdal éppen azért szép, miért
+másféle dal, a népszínmű nemkülönben. A költészet egy és örök
+legproteusibb alakjában is. A népszínműben is cselekvényt és
+jellemeket kell adnotok. Én nem bánom, keressétek elő a hatás
+minden eszközét, csak tegyétek azokat a szellem szolgáivá, vegyetek
+akárhonnan anyagot, csak teremtsetek belőle. Hassatok, de igazán
+hassatok, hogy gyönyörködjünk. Nem mondok én mást a lírikusoknak
+is. Hadd pengjen a cimbalom, zengjenek a palóc dalok, de adjatok
+költészetet, ne prózát, érzést, ne rángatódzást, gondolatot, ne
+bombasztot – a sujtással nem sokat nyertünk.</p>
+<p>Úgy hiszem, e végsorokat nem is a színházban gondoltam, hanem
+otthon álmodám. Nehézkes álmaim voltak. Nem esett jól a vacsora.
+Reggel újra eső- és hidegre ébredtem föl; mondják, havazott is. Nem
+állíthatom, de Vörösmarty <i>Gábor diák</i>-jával joggal
+elmondhatnám: soha, soha ilyen pünkösd napja.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_25" id=
+"Page_25">-25-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>EGY KIS SZÓVÁLTÁS.<a name="FNanchor_6" id=
+"FNanchor_6"></a><a href="#Footnote_6" class="fnanchor">6)</a></h2>
+</div>
+<p>Nem olvasóinkkal akarunk szót váltani, hanem engedelmökből a
+«Budapesti Hirlap» tisztelt szerkesztőjével. Ugyan már miért? –
+kérdhetik olvasóink. Oka van a dolognak. Ugyanis azon tisztelt
+szerkesztő úr haragszik reánk és másokra. De hát miért haragszik? Ő
+bizony csak azért, hogy – amint nagy úriasan mondja – a magyar
+népnek annyi «növelője és informátora» akadt, hogy a «Vasárnapi
+Ujság» előállott, hogy Csengery és Kemény «Magyar Népkönyvet» adnak
+ki, hogy Friebeisz «Magyar Népkönyvtárt» szerkeszt, hogy Vas
+Gereben még folytatja a «Falusi Estéket», hogy Lukácsy a «Magyar
+Nők Házikönyvtárát» indította meg: szóval azért haragszik, hogy a
+népies irodalomban egyszerre nagy mozgalom támadt. Mi pedig meg
+akarjuk szépen kérni, hogy ne haragudjék, vagy ha mégis haragszik,
+– Isten neki, – haragudjék ok nélkül.</p>
+<p>Szállunk tehát az úrra, tisztelt szerkesztő úr!</p>
+<p>Higyje meg, még nincs oka haragudni. Mert ugyan mi kár van
+abban, ha egy téren sokan próbálkoznak, ha verseny kél, a közönség
+sok közül választhat s végre győz, ami legjobb? Örülni kell ezen,
+mert lássa tisztelt szerkesztő úr, az mindig jó jel, ha az
+irodalomnak valamely <span class="pagenum"><a name="Page_26" id=
+"Page_26">-26-</a></span> eddig míveletlenül hagyott ágát sokan
+kezdik mívelni. Egyik is próbál, a másik is, egyik itt, másik ott
+keresi a dolog nyitját, ez is igyekszik, az is, emez okul amaz
+tévedésein, amaz megjavul emez sikerén. A sok kísérlet
+következménye aztán az lesz, hogy valamelyik sikerül. Egyszerre
+csak azt vesszük észre, hogy irodalmunknak a parlag ága
+felvirágzott. Ez a világ sora s ezt igen jól tudhatná a szerkesztő
+úr, ki jeles történetíró s mindennap figyelemmel kíséri a világ
+eseményeit. Csak egy példát mondunk. Ezelőtt harminc évvel
+hírlapirodalmunk sem volt valami derék, most már, hála Istennek,
+dicsekedhetünk is vele. Ezelőtt harminc évvel bizony a szerkesztő
+úr sem adhatott volna ki jobb lapot a «Hazai és Külföldi
+Tudósításoknál», most már hatszorta jobbat ad s oly szép
+vezércikkeket ír, minőt Kulcsár nem írhatott volna, ha mindjárt
+fejére áll is. Legyünk türelmesek s tanuljunk a multból.</p>
+<p>A szerkesztő úr azért is haragszik, hogy miért nem egyesülnek a
+népies vállalatok szerkesztői és írói egyetlenegy vállalatra, mert
+csak egyesült erővel adhatnának ki valami jót. Egyelőre úgy
+látszik, mintha ez jó tanács volna, pedig nem az. A történettan,
+melyet a szerkesztő úr igen jól tud, az élet, melyben elég alkalma
+lehetett tapasztalatokat tenni, bizonyos körülmények mellett mindig
+megcáfolják az igaznak hitt állítást. Minden embernek megvan a maga
+saját iránya és terve, nemcsak az irodalmi, hanem a másféle
+vállalatoknál is. Természetesen kiki csak azokkal egyesülhet
+céljára, kik vele rokon gondolkozásúak, ha máskép tesz, sohasem
+fogja elérni célját és sem így, sem amúgy nem tehet hasznot. Népies
+vállalataink szerkesztői közül is mindegyiknek megvan a maga külön
+terve és iránya. Különböző utakon akarnak egy célra törekedni s
+mindegyik a magáét <span class="pagenum"><a name="Page_27" id=
+"Page_27">-27-</a></span> tartja legjobbnak. Hadd menjenek az
+egyértelműek együtt, keresse egyik itt, másik ott az igaz utat,
+mert csak így találhatják meg. Higyje meg tisztelt szerkesztő úr,
+hogy tanácsa bármilyen jó szándékból származott, nem nagy értékű.
+Ha nem hiszi, bátrak leszünk egy kérdést intézni a tisztelt
+szerkesztő úrhoz: ugyan miért nem egyesíti lapját a «Pesti
+Naplóval»? A két jó lapból, egyesítve, bizonyosan még jobb lenne.
+Nemde mosolyogni fog s megköszöni a jó tanácsot.</p>
+<p>Ne haragudjék hát szerkesztő úr még most, hogy annyi népies
+vállalat állott elő, hanem haragudjék akkor, ha a vállalatok nem
+fognak megfelelni hivatásuknak s haszontalanok lesznek. Azonban
+erről még most nem lehet ítélnie. A Csengery és Kemény «Magyar
+Népkönyvéből» még egyetlen füzet sem jelent meg, a Friebeiszéből
+sem, s mi is még csak a hatodik számnál vagyunk. Az említett
+esetben nemcsak joga lesz, de kötelessége is kiönteni haragját
+alapos kritikákban s erre kérjük is. Kritizálja meg a népies
+vállalatokat keményen, igazságosan, jó szándékból. Hanem nem úgy,
+mint most kritizálta a mi eddig megjelent számainkat, mert ez –
+engedelemmel legyen mondva – nem ér egy fakovát.</p>
+<p>Ugyanis a szerkesztő úr mult vasárnapi számában azt mondja
+rólunk: «A «Vasárnapi Ujság» eddigi négy számából s egy kissé
+tarkán összeállított tartalmából itélve, semmi határozott tervet és
+irányt nem mutat s gyönge fametszései mellett nem igen van a nép
+számára írva, mit valóban annál inkább lehet sajnálni, mert a
+vállalat, mint halljuk, máris szép pártfogásnak örvend.»</p>
+<p>A szerkesztő úr először is tarkasággal vádol bennünket, de mi
+ezt hajlandók vagyunk érdemnek tartani, mert tarkaság, egyszerűen
+szólva, annyit tesz, mint változatosság <span class=
+"pagenum"><a name="Page_28" id="Page_28">-28-</a></span> s ez egy
+lapnak mindig főkelléke. Ide fogunk törekedni ezután is. Mi
+fametszeteinket illeti, az igaz, hogy azok nem acélmetszetek s
+egyik kevésbbé sikerül, mint a másik, hanem körülményeink közt s
+lapunk csekély díja mellett, nem is kívánhatja a szerkesztő úr
+tőlünk a világ legtökéletesebb fametszését – Pesten: valamint mi
+sem kívánunk a szerkesztő úrtól tömöttebb, szebb papiron nyomott s
+olcsóbb «Budapesti Hirlapot».</p>
+<p>Nagyobb vád a harmadik, hogy nincs határozott tervünk és
+irányunk. Ennek bátrak vagyunk határozottan ellene mondani. Mi
+programmunkban megmondottuk, hogy a népirodalom nem egy bizonyos
+szakának leszünk közlönye, minő például gazdászat, műipar,
+történettan, költészet, hanem általánosan közönségünk szükségeihez
+mérve, minden szakból közlendünk cikkeket; tehát enciklopédiai
+néplap leszünk, melynek kötelessége érdeket gerjeszteni a
+tudományok iránt, eszméket ébreszteni, mívelni az ízlést,
+mulattatni s figyelemmel kísérni a körébe tartozó napi eseményeket
+s e tervünkhöz, úgy hisszük, hívek maradtunk – legalább eddigi
+számaink bizonyságot tesznek mellettünk s ezután még inkább fognak.
+Irányunkat illetőleg «Vezéreszméinkben» bevallottuk, hogy nem
+fogunk hízelegni a nemzeti előítéleteknek, az idegen nemzetiségeket
+testvéreinknek nézzük s ápolni fogjuk a magyar nép nemes érzelmeit,
+tiszteletreméltó hajlamait, szellemibb vágyait. Mutassa meg a
+szerkesztő úr: miben sértettük meg az erkölcsiséget, az ízlést, a
+tudomány és józan ész tekintélyét! Álljon elő kívánságaival, minő
+tervet és irányt kíván tőlünk. Hadd halljunk a puszta szó mellett
+tényt, okot, tanácsot.</p>
+<p>Azt is mondja a szerkesztő úr, hogy nem igen írunk a nép
+számára, Nem tudjuk, mit ért a szerkesztő úr a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> «nép»
+alatt. Mi nem írunk azon néposztálynak, mely nem tud olvasni, annak
+sem, mely valami csekély előismerettel nem bír s nincs fogékonysága
+az irodalom iránt. Mi azon osztálynak írunk, mely nem nyers tömeg,
+megvannak szellemibb vágyai, de nem oly vagyonos, hogy az
+irodalomra valóban költhessen, sem annyira tudományosan készült,
+hogy a szaklapokat s könyveket élvezhesse s ideje sincs reá sokat
+olvasni. Hogy ez osztály hazánkban számos, mutatják előfizetőink.
+Mi azt hisszük, hogy ily közönség nem szorult holmi mesterkélt
+együgyű előadásra, sem iskolás hangra. Mi a népiest iratainkban sem
+a póriasság-, sem az affektációban nem keressük, hanem az egyszerű,
+világos, érdekes s tömött előadásban. Mi nem kívánjuk lapunk
+íróitól, hogy megtagadják magukban a mívelt embert, kit a nép
+örömest és tisztelettel hallgat, sőt ellenkezőleg megkívánjuk
+bennök. Mi sem hisszük, hogy egészen eltaláltuk volna a hangot, de
+azt igen, hogy jó úton járunk s mindinkább el fogjuk találni.</p>
+<p>Egyébiránt, ha a szerkesztő úr valamely jobb terv, irány vagy
+előadási modor birtokában van, legyen szíves azt közölni velünk.
+Látogasson meg bennünket vagy mi teendjük tiszteletünket.
+Ugyanakkorra kérjük azon történeti cikkét is, mit lapunk
+megindulásakor önként ígérni szíveskedett. Kíváncsiak vagyunk
+látni: miben helyezi ön a népies előadást s minő irányt követ?</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_30" id=
+"Page_30">-30-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>KEMÉNY ZSIGMOND REGÉNYEI ÉS BESZÉLYEI.<a name="FNanchor_7" id=
+"FNanchor_7"></a><a href="#Footnote_7" class="fnanchor">7)</a></h2>
+</div>
+<p class="summary">III. köt. (Ködképek a kedély láthatárán.) IV.
+köt. (Szerelem és hiúság.) V. köt. (Szív örvényei. Erény és illem.)
+Pest, 1854. Emich Gusztáv nyomdája és bizománya. Ára 3 frt. p.
+p.</p>
+<p>Úgy látszik, mintha a sors líránk pangását a regény
+termékenységével akarná kárpótolni. A közelebbi négy év alatt újabb
+és régibb regényírók oly nagy tevékenységet fejtettek ki, mint még
+soha. Oly korszak után, mely lelki kimerültséget hagyott hátra,
+fogékonyabb is a kedély, a regény kihűltebb, de élménydús,
+csendesb, de változatos, nem oly elragadó, de eszméltetőbb
+költészetében keresni élvet, mint lelkesülni a líra szenvedélyes
+hangjain.</p>
+<p>A közönség részvéte fokozta a regényírók tevékenységét. Hajdan
+egy évben legfeljebb három regény jelent meg; most minden hónapban
+veszünk ugyanannyit s ha e nagy tevékenységben a gondatlan
+hevenyészet vagy sikertelen kísérlet nem egy jelenségét látjuk, ne
+feledjük, hogy a regény nálunk még új nem, most küzd igazabban
+tárgyaival, keresi formáját és sem oly megalakult nyelvre, sem oly
+hagyományos nyomokra nem talált, mint líránk. Aztán a költészet
+legdivatosb <span class="pagenum"><a name="Page_31" id=
+"Page_31">-31-</a></span> neme mindig a legerősb s leggyöngébb
+egyszersmind. Ez élénk mozgalom mindenesetre örvendetes, mert
+zajában az erő küzdelme hallik, mi elébb-utóbb kiforrja magát s egy
+megalakult regényirodalmat teremt.</p>
+<p><i>Kemény</i> a magyar regényírók közt legkitűnőbb helyet foglal
+el tehetsége, termékenysége s irányánál fogva egyaránt. Erős
+tárgyilagossága, mely emelkedett nézpontból fogja fel az életet, a
+szenvedélyek hű festése, mely a lélektani kifejlésre helyez
+fősúlyt, jótékony ellentétet képez szemben azon szűk alanyiság
+ábrándképei s a halmozott események azon megriadt folyamával, mi
+iránt regényeinkben oly nagy hajlam mutatkozik. Ez Kemény
+regényeiben eléggé nem méltatható érdem, mert utoljára is az emberi
+lélek tanulmányozása képezi minden költői mű lényegét s igazán
+jegyzi meg <i>Planche</i> a legújabb francia regényekről szólván:
+«A szenvedélyek mélyreható elemzése s átgondolása által rendezett
+szerkezet nélkül a regény nem egyéb, mint egy neme az
+idővesztegetésnek, nem tartozik többé az irodalmi térre, hanem a
+domino mellett foglal helyet.»</p>
+<p><i>Kemény</i> mindig lélektani feladattal küzd meg, eszméken
+emeli föl cselekvényét s a szenvedélyek fejlődését tárja elénk. Ő
+nemcsak a szenvedélyek természetét ismeri, de azok egyéni
+nyilvánulásait is a társadalmi formák ezer változatai alatt. A szív
+legtitkosb redőit nyitja előttünk s a szenvedélyek fejlődésében
+annyi új és finom árnyalatot tüntet föl, hogy nem tudjuk a kutató
+ész vagy az alkotó képzelet erején csodálkozzunk-e inkább. Éppen
+oly lélekbúvár, mint költő. Tárgyainak mindig tanulmányt szentel. A
+kor, színhely, hol személyei játszanak, hű rajzban állanak
+előttünk. Történeti műveiben mélyreható s részletes történeti
+tanulmánnyal találkozunk. Az újabb korból vett művei a magyar
+fensőbb <span class="pagenum"><a name="Page_32" id=
+"Page_32">-32-</a></span> köröket oly tárgyilagosan festik, mint
+egyetlen magyar regény sem s e nagy gonddal kivitt rajzokon mindig
+érdekes háttért képez politikai életünk valamely korszaka. Nemes
+ízlése vetekedik nyelve választékosságával. Hatalmas képzelődése
+széles ismeretek fölött rendelkezik s eszmegazdagsága oly nagy,
+hogy azt mintegy pazarolni látszik.</p>
+<p>Mindez fényesen mutatkozik jelen novelláiban is és ha azon
+paradoxonnak valami értelme van, hogy a jeles írók árnyoldalait
+fényoldalai képezik, úgy Kemény hibáit is érdemei fejtik meg. Ő
+annyi előszeretettel csüng a lélektani fejlődés titkain, a
+szenvedélyek elemzésén, hogy néha inkább bölcsész, kit a nők is
+meghallgathatnak ugyan, de a túlvitt boncolgatás miatt jellemei nem
+domborodhatnak ki mindig plasztikai alakokká, s néhol a cselekvény
+menete is meglassul. Nála alig lehet kimutatni lélektani botlást,
+oly mélyen ki van számítva, átgondolva minden, de igen jellemet,
+mely bár indokolt, de mert csak felboncolva van, nem állhat
+előttünk életfrissen, szabadon mozogva. Ő sehol sem úntat, mert
+szellemdússága kifogyhatlan, de fáraszt, mert nem enged pihenni s
+úntalan eszmék mélyére von, vagy képzelme játékai közé ragad, hogy
+ragyogó hasonlataival kábítson el. Ő mindig kiviszi gondolatait, a
+jellemek, szenvedélyek bevégzetten tárulnak elénk, de a szerkezet
+nem mindig válthat széparányú, kerek alakot, mert egy szép tájkép,
+az események egy vonzó mellékvonala, egy érdekes eszme csábítják el
+a költőt s legtöbbször az olvasót is. Az ő nyelve erőt és
+méltóságot egyesít, mert hű kifejezése gondolatainak, de mert
+megszokta a ragyogást, nem lehet eléggé egyszerű, könnyed ott, hol
+a tárgy bizonyos könnyelműséget, élénk szinezetet kíván.</p>
+<p><i>Kemény</i> jellemeiben az embereknek sem jó, sem <span class=
+"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> rossz
+oldalát nem látjuk, csak gyöngeségeiket. Műveinek alapeszméje nem
+divatos elv, mely a tömeg szenvedélyeinek hízeleg, sem köznapi
+morál, mely más emberi természetet hírdet, mint aminő van, sem egy
+ábrándozó lélek szép álmai, ki a világot reformálni akarja. Ő
+alapeszméiben és jellemeiben nagyrészt szkeptikus és polémikus.
+Szeret megtámadni eszméket, mikbe a tömeg vakon hisz s
+boldogítóknak képzelt elvek oly hatásait tünteti föl, melyek csak
+azért válnak boldogtalanság eszközeivé, mert szigorúan s minden
+következményeikkel alkalmaztattak. Mesterileg ért két ellenkező
+elv, szenvedély ugyanazon eredményét mutatni ki az események
+folytán. Becsületes embereket fest, kiket nemes kedélyök vétkesek-
+és szerencsétlenekké tesz, szenvedélyeket, melyek önmagukhoz
+következetesen bűn- és erénybe játszanak át. Mindenütt küzdeni
+látszik a szív idealizmusa, az ész tévtanai ellen a lélektani
+boncolás, a lírai hangulat, a drámai helyzetek varázsával. Mintha
+mondani akarná az embereknek: nemcsak bűnötök tesz boldogtalanná,
+de még inkább korlátoltságtok, nemcsak a rossz szív, közöny, kaján
+indulat hoz a világra rosszat, de a lelkesülés, ábránd, nemes
+kedély is, nemcsak szenvedélyeitekben rejlik nemezis, de erős
+meggyőződéstök- s büszke elveitekben is.</p>
+<p>Az ő költészete nem az erény és bűn, hanem az emberi gyöngeségek
+költészete. Ő kétkedni tanít. Kérlelhetlenül széttöri a szemüveget,
+mely az életet eszményi fényben csillogtatja, de nem azért, hogy
+amint a modern romantikus a társadalom sebeit tárja fel s
+megmutassa, minő ellenkezésben van az élet eszményeinkkel, sőt
+ellenkezőleg vitatni látszik, hogy mindennek így kell lennie,
+eszményeink is ugyanazon eredményt szülnék vagy még rosszabbat. A
+modern romantikus ki nem <span class="pagenum"><a name="Page_34"
+id="Page_34">-34-</a></span> békít az élettel, de haragra lelkesít
+a társadalmi intézmények ellen s tanai teljesülésével biztat;
+<i>Kemény</i> kihűt, józanná tesz, de a legtöbbször
+vigasztalhatlanná is, mert oly oldalról mutatja be az életet
+sötétnek, melyet kevésbbé hiszünk annak s a ledöntött eszmények
+helyébe csak a kétkedő kérlelhetlen észt ülteti.</p>
+<p>Egyik beszélyben Florestan gróf így szól: «Oh, az ember gyarló
+teremtés, mikor imádkozik vagy vétkezik egyaránt. Minden csak máz
+rajtunk, mely gyöngeségeket von be. Bűneink nagy része túlhajtott
+erény; erényeink nagy része magát ki nem nőtt bűn. Játékszerei
+vagyunk ellenszenveinknek, melyek megvakítanak és közönyünknek,
+mely érzéseink lángját oltja ki, hogy a sötétségben szellemünk
+aludjék el és a szívtelenség által butákká váljunk.» Ezt nemcsak
+Florestan gróf mondja, ez többé-kevésbbé áthúzódik e novellák
+mindegyikén.</p>
+<p>A «Ködképek a kedély láthatárán» című beszélyfüzérben azon eszme
+vonul át, hogy rögeszméink gyakran vétkesebb- és szerencsétlenebbé
+tesznek bennünket, mint bűneink.</p>
+<p>Az egyik beszély hőse egy nemes kedélyű gróf, kinek rögeszméje
+környezetét boldogítani. S mert aki valakire a boldogságot erővel
+akarja tukmálni, az a szívből vagy az önérzés vagy a hála erényét
+kénytelen száműzni, jobbágyai hálátlansággal fizetnek. A gróf
+nemesszívű zsarnok, ki elveiért a legnagyobb erőszakra is kész.
+Élete keserű küzdelem, környezete gyűlöli s fél tőle, elveinek
+szigorú alkalmazása sikeretlen és nevetséges következményeket szül
+s monomániája végre saját családi életét is feldúlja.</p>
+<p>A másikban egy nő szerelme által teszi szerencsétlenné férjét és
+gyermekét s a férjet viszont szerelme utáltatja meg nejével. E
+merész családi drámában, mely <span class="pagenum"><a name=
+"Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> a legnagyobb óvatossággal
+van kivive, a személyek hasonló, csak más színezetű monomániájával
+találkozunk.</p>
+<p>A «Szerelem és hiúság» címűben egy nő szereti férjét, de
+ártatlanul tetszelgő lévén, hiúsága miatt hűtelen lesz férjéhez, a
+nélkül, hogy valósággal szeretné az ifjút, ki közönye által ingerli
+s az örvény szélére ragadja. A férj elutasítja magától nejét, mert
+mélyebben szereti, mintsem a megtérttel, ki ezután kedvét keresné,
+hízelegne, rabnője lenne, tovább is élni tudna.</p>
+<p>Az «Erény és illem» ugyanazon eszmének ellentéte. Itt egy hindu
+nő nem szereti férjét, hanem egy angol katonatisztet. A férj
+gyanúba veszi, de gyanújának senki sem ad hitelt. Ekkor hogy
+bosszút álljon, mérget vesz be, mert így neje, ha közvélemény előtt
+becsületes akar maradni, sírjánál máglyán fogja magát megégetni,
+ellenkező esetben pedig le lesz húzva álarca. A nő, kinek hiúsága
+az illem, máglyára lép. Mindkét beszélyben hiúságból áldozza föl
+szerelmét a nő és lesz boldogtalan.</p>
+<p>A «Szív örvényeiben» egy leány, ki azt hiszi, hogy csalódott
+kedvesében, egy vén tábornagyhoz megy férjhez. Mint nő kedvese
+miatt, kit titkon folyvást szeret, egy oly férfiú hatalmába jut,
+kit nem szeret, de ki őt szereti s éppen ezért boldogtalanná kell
+hogy tegye. Végre férje halála után egy harmadik ifjú neje lesz, ki
+bontatlanul adja vissza neki a szekrényt, melyben multját
+leplezetlenül feltárja, mert nem akar eszének fegyvert adni szíve
+ellen, melynek csalálmai ezerte szebbek, mint amily hasznos lehetne
+kiábrándulása.</p>
+<p>Íme, a tárgyak, melyekkel <i>Kemény</i> foglalkozni szeret, a
+felfogás, melyben világnézetei nyilatkoznak. Mindez egy mélyen
+gondolkozó ész, egy gazdag kebel, egy nagy talentum egész erejével
+van kivíve. Mégis midőn <span class="pagenum"><a name="Page_36" id=
+"Page_36">-36-</a></span> könyvét letesszük, a benyomás, mit művei
+kedélyünkben hátrahagynak, önkénytesen azon kérdést kelti fel:
+vajjon csakugyan ilyen-e az élet? vajjon e mély bepillantás az
+emberi dolgokba, nem egy kiégett szív elfogultsága-e, – mely, mert
+egykor nagyon is idealista volt, most nagyon is kétkedő lőn? Nem
+meghasonlás-e ez, melyben az ész küzd a szívvel s legyőzi a nélkül,
+hogy kiengesztelődnék vele s néha mégis visszaóhajtja ábrándjait,
+melyeket elvesztett. Vajjon az eszmék és szenvedélyek erős
+logikájába nem csúszott-e egy vonás, egy gondolat, mely mind a
+költőt, mind az olvasót megcsalja? Vajjon költői tárgyilagosság-e
+ez egészen s nem erőszakos visszhatás-e a túlvitt alanyiság ellen a
+nélkül, hogy valami ténylegesben, legyen az akár érzés, akár eszme,
+kinyugodni bírjon?</p>
+<p>Mindezen kérdésekre lehetetlen tagadólag felelni. <i>Kemény</i>
+tárgyilagossága nem mindenütt olyan, melyet mint költőit,
+feltétlenül magasztalni lehetne s amennyiben e jelen novellákban a
+szkeptikus polémiával találkozunk, bizonyos disszonanciát kell
+éreznünk. Éppen mint Balzac és Thackeray-nél. Nincs is a
+világirodalomban három oly költő, kiknek világnézetei annyira
+rokonok legyenek, bár azok költői feldolgozásában nagy köztök a
+különbség. Balzac mindig a bűnt juttatja diadalra és rossz
+szenvedélyű emberekkel dolgozik, Thackeray a világ
+legkiábrándultabb költője és keserű humorával egyaránt nevetségessé
+teszi a jó és rossz embert, Kemény az emberi gyöngeségekből szövi
+költészetét s bár bír még illuziókkal, de nincs bennök mély hite. S
+mert mindegyik a pénz és születés nagy világából, a fensőbb körök
+életéből meríti tárgyait, a polgárisultság korrupcióját tartja
+elénk. A költői genre különböző, de a hatás ugyanaz és sötét.
+<span class="pagenum"><a name="Page_37" id=
+"Page_37">-37-</a></span></p>
+<p>Egyébiránt a novellák mindegyikében a legsikerültebb rajzokra s
+leglélektanibb mozzanatokra találunk.</p>
+<p>A «Ködképek» egyik beszélyében a régibb erdélyi arisztokratikus
+élet igen érdekes rajzát vesszük. S minő mély lélektani felfogással
+találkozunk mindenütt. Különösen szép, midőn Jenő gróf neje ablakai
+alatt a virágokat összetapodva látja, unokaöccse lábnyomaira ismer
+s felkiált: Csak történet, puszta történet az egész. E gondolat
+ébreszti fel benne a féltékenységet s elűzni akarván a gyanút,
+úntalan ajkára jő: «csak történet!»</p>
+<p>A «Szív örvényei»-ben a velencei élet s a képcsarnokok
+szellemdús rajzát vesszük. Különösen szép Anselm naplója s benne
+azon lap, melyen Carlo Dolce Magdalenája felől mondja el
+gondolatait. E beszélyben két oly jelenet van, mely mind a
+felfogás, mind a kivitelben a legművésziebbek közé tartozik. Egyik
+a vén tábornagy és ifjú neje közti családi jelenet, melyet a férj
+tehetlen szerelme, enyelgései s a nő bűnös öntudata valami bűvös
+elégiai hangulatúvá tesznek. Másik, midőn Wranich Isidor eszményi
+szerelme kéjsóvár bosszúvá fajul s e lélekállapothoz mily jól van
+választva a külső körülmény is. A különben mértékletes férfiú éppen
+leissza magát s pillanat óta a régi emberből új lesz.</p>
+<p>A «Szerelem és hiúság» a legkerekebb szerkezetű novella az egész
+gyüjteményben és Sarolta a legművésziebben van kivive.</p>
+<p>De minek egyes szépségeket mutatnom fel s részletes
+boncolgatásokba bocsátkoznom, midőn célom csak az volt, hogy
+<i>Kemény</i> költészetének jellemét rajzoljam, mintegy kulcsul e
+novellákhoz. S vajjon kell-e a közönség figyelmébe ajánlanom egyik
+legnagyobb regényírónk műveit?</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_38" id=
+"Page_38">-38-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>EGY PÁR JEGYZET A «VISSZATEKINTÉS» CÍMŰ CIKKRE.<a name=
+"FNanchor_8" id="FNanchor_8"></a><a href="#Footnote_8" class=
+"fnanchor">8)</a></h2>
+</div>
+<p>Lehetlen szó nélkül hagynom azon megjegyzéseket, melyeket e
+lapok tisztelt szerkesztője «Megint a kritikáról» írt cikkeim
+másodikára tett. Sajnálom, hogy tovább kell nyújtanom e már
+különben is elég hosszúra nyúlt polémiát, de bizonyára okom van
+reá. A szerkesztő távol van ugyan attól, hogy ferdítsen, sőt
+ellenkezőleg némely töredék gondolatomat éppen kiegészítni
+törekszik, mindamellett egy pontban mégis panaszom van ellene.
+Válaszában mindent elmond, ami szükséges, csak egyet mellőz,
+kiindulásom pontját, úgy szólva a kérdés egyik leglényegesebb
+részét, mi által cikkem s egész okoskodásom oly inaszakadtul tűnik
+föl, hogy mellőzhetlen kötelességem némi felvilágosítás, némi
+cáfolat.</p>
+<p>Mind Eszther szerzője, mind Szász Károly ellen írt cikkemben
+ugyanegy dolgot követelek, oly lapot, melynek elve, színezete van.
+A két cikk között csak az a különbség, hogy az elsőben a hazafias
+részvények útján felállítandó elvtelen lap kivihetlenségét és
+haszontalanságát igyekeztem megmutatni, a másikban pedig azt, hogy
+az elvek alkalmazása szintoly erős pártokat szűl, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> mint maguk
+az elvek, hogy az úgynevezett árnyalatok nagy és élesen küzdő
+pártok lehetnek, hogy mérték és alkalmazása mindig elvkérdés a
+kritikai lapoknál s legfeljebb csak a csekély árnyalatok és apró
+részletek nem ronthatják meg a lap egységét. Elismertem a lap
+nézeteivel ellenkező cikkek kiadhatási szabadságát, azon föltételek
+alatt, ha a szerkesztő gondoskodik arról, hogy lapjának iránya,
+elve, szóval mindaz, minek képviselője akar lenni, sérelmet nem
+szenved. Az ezt eszközlő módok közül különösebben megemlítettem a
+szerkesztői jegyzeteket, tüzetes cáfolatot, a nyilt kérdésnek
+hagyást. Cikkemből világosan kitűnik, hogy ez esetek csak mint
+kivételesek lebegtek szemeim előtt s a hiba éppen ott rejlik, hogy
+a szerkesztő mellőzve kiindulásom e pontját, amaz eseteket
+mindennapiaknak teszi föl s a kivételes szabályt a mindennapi
+gyakorlat szempontjából ítéli meg. Ha fájóslábúnak vagy éppen
+sántának mankót ajánlunk, vajjon a sántaságot, mint óhajtandó
+állapotot tüntetjük-e föl, vajjon vádolhat-e minket valaki azzal,
+hogy a gyűlöletes mankót elébb becsüljük az ép lábnál. A szerkesztő
+pedig ilyesmit hány szememre, máskép nem érthetni e szavakat: «Így
+a szerkesztő egy <i>örökös</i> beavatkozó lesz a más beszédébe, egy
+oly akadékos gáncsoló, ki vagy minden harmadik szóba belévág, vagy,
+miután végighallgatta munkatársát, honorárium helyett azzal fizeti
+ki, hogy neki fordul egy páncélos, paizsos cikkel s bebizonyítja,
+hogy társa véleménye csak labda volt, melyet azért dobott fel, hogy
+lehessen – ütni. Én, megvallom, így szerkesztett lapot még nem
+láttam s ha látnék, sem volna örömömre.» Valóban én sem láttam,
+valóban nekem sem volna nagy örömömre.</p>
+<p>Azonban vizsgáljuk, miért nem láthatni ily lapot a külföldi
+irodalomban. Ez átható világot fog vetni a kérdésre. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> Az angol
+irodalomban a kritikai vagy részben kritikával foglalkozó lapok
+rendesen névtelen cikkeket közölnek. Ott minden cikk a lap
+véleménye s ily nagy szolidaritás levén a szerkesztő és
+dolgozótársai közt, természetesen nincs szükség ama kivételes
+szabályra. A francia kritikusok már nagyrészt kiteszik nevöket s
+így a szerkesztő már valamivel kevésbbé felelős a lapjában
+megjelent cikkekért, de mégis a nevezetesebb folyóiratokban nagy
+összhangzás van még a különböző rovatok írói közt is. Például a
+«Revue des deux mondes»-ban az irodalmi, műtárlati és zenekritikák
+egymást segítik és világosítják, sőt ha más kezekbe megy is át
+valamely rovat, rendesen nem tér ki a hagyományos kerékvágásból.
+Hasonlót mondhatni a jelesebb német folyóiratokról is. A Schmidt
+Julian lapja például oly határzott színezetű, aminőt csak kívánni
+lehet. Mindamellett nem mondom, hogy akármelyikben nem lehet
+találni egyenetlenségeket, sőt néha egynéhány jelentékeny eltérést
+is, kivált némely jelesb tehetség iránti hódolatból, kivált az idő
+hosszasb folyamában. Mindez nem az elv ellenére történik, hanem az
+elv mellett sem kerülhető el, mert elvégre is sohasem lehet az
+életet egészen beszorítni az absztrakció merev formáiba, mert
+akármely rendszer is a legvégsőbb következményekig víve ritkán
+áldásos. A fődolog tapintatosan venni gyakorlatba a rendszert, az
+elvet s midőn módosítjuk is, folyvást szolgálatában állanunk.
+Azonban egyrészt éppen ezért a jegyzetet, cáfolatot, nyilt
+kérdésnek hagyást mind a francia, mind a német lapokban
+megtalálhatjuk, valahányszor csak szükség van reájok. Nemrég a
+«Revue des deux mondes»-ban<a name="FNanchor_9" id=
+"FNanchor_9"></a><a href="#Footnote_9" class="fnanchor">9)</a>
+láttam egy jegyzetet, melyben a szerkesztőség <span class=
+"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> tiltakozik
+dolgozótársa cikkének egyik része ellen, fölemlítvén, hogy a szemle
+a fönnforgó kérdésben már többször ellenkező nézetet nyilvánított,
+most sem akar lemondani róla, mindamellett nincs ellenére, ha
+egynémely dolgozótársa máskép gondolkozik. A «Die Grenzboten»
+néhány régibb számait forgatva, szintén találtam egy hasonló
+tiltakozást, melyben a szerkesztő egyik dolgozótársa által egész
+általánosságban becsmérelt francia kritikát védeni
+igyekszik.<a name="FNanchor_10" id="FNanchor_10"></a><a href=
+"#Footnote_10" class="fnanchor">10)</a> Ha kezeim közt volna néhány
+kötet francia és német folyóirat, bizonyosan megakadna itt-ott egy
+pár ily jegyzet: E jeles cikket, bár nem mindenben értünk egyet a
+szerzővel, érdekesnek láttuk közleni; vagy: E tárgyra felhívjuk
+íróink figyelmét s örömest fogadunk el idevonatkozó cikkeket.
+Mindez ritkán történik, mert nem igen van szükség reá. A lapnak oly
+szerződött dolgozótársai vannak, kiket ugyanazon szellem lelkesít.
+Aztán, amint elébbi cikkemben is megjegyzém, a szerkesztés mindig
+néhány író nyilt, vagy hallgatólagos szövetsége, mely határozott
+programm körül csoportosul. A szerkesztő, ha kedve volna is reá,
+nem lehet örökös beavatkozó, ki ütleggel fizeti dolgozótársait. Íme
+az ok, amiért nem láthat e lapok tisztelt szerkesztője oly felfogás
+szerint szerkesztett lapot, aminőt nekem tulajdonít, de amely ellen
+tiltakoznom kell. Szerencsétlenségem, hogy sokszor félreértenek. Az
+ok bennem is rejlhetik, mert talán némely részletet nem színezek ki
+eléggé, némelyet pedig kelletén túl is. Nem egyszer történt meg már
+rajtam, hogy cikkeimben csak a toronyhegyeket látták, a közönség és
+bírálóim. Már megszoktam. Azonban oly írótól, ki költészetben és
+kritikában társait egy fővel haladja <span class="pagenum"><a name=
+"Page_42" id="Page_42">-42-</a></span> meg, az ember megvárná, hogy
+ha nem ferdít, ne is mellőzzön, ne csak a toronyhegyet lássa, hanem
+vizsgálja magát az épületet is, ha mindjárt nem sok néznivaló van
+is rajta.</p>
+<p>Jól tudom, hogy a mi irodalmunkban nem mind lehetséges az, mi a
+külföldi irodalmakban éppen nem ritkaság. Valóban nálunk felette
+bajos jó szépirodalmi vagy tisztán kritikai lapot szerkeszteni. A
+szerkesztő és dolgozótársai között nagyon csekély a szolidaritás. A
+költők, ha nem szerkesztők, majd mindenik szépirodalmi lapba írnak.
+Ritkán támogatják valamelyiket különösebben. Mindegy nekik
+Hölgyfutár vagy Családi Kör, Nefelejts vagy Figyelő, Divatcsarnok
+vagy Nővilág. Nem szűkkeblűek, sokat bírnak szeretni s irtóznak az
+úgynevezett pártoskodástól. Mindennek aztán az a következménye,
+hogy sem az írók, sem a közönség nem alakulhatnak határozott
+csoportozatokká, nem lehet valódi verseny s a helyett, hogy
+két-három lap, szellemileg és anyagilag virágozzék, tengődik
+öt-hat. Ami a kritikusokat illeti, sem elegen nincsenek, sem
+körülményeink nem kedvezők fejlődésökre. Divatlapjaink ugyan
+nemcsak a divat, hanem az irodalom és művészet közlönyeinek is
+nevezik magokat, nem akarnak sem Bazarok, sem Irisek lenni, de
+minden irodalmi nagy fennhéjázások mellett is, nem igen tájékozzák
+olvasóikat az irodalom és művészet újabb mozgalmai közt. Azt
+hiszik, hogy ez csak a kritikai lapok dolga, mintha bizony nem
+volna majd minden folyóirat és lap bizonyos tekintetben kritikai,
+amennyiben, ha nem is tüzetesen, legalább tájékozón, ha nem is
+részletesen, de mindenesetre általánosságban hozzá tartozik szólni
+a körébe vágó eseményekhez. A Nemzeti Színháztól és a
+hangversenyadóktól tiszteletjegyet követelnek, panaszkodnak, ha az
+írók nem küldik <span class="pagenum"><a name="Page_43" id=
+"Page_43">-43-</a></span> be nekik megjelent műveiket, de rendesen
+csak a színházról szoktak írni valamit, minden egyébről hallgatnak
+vagy legfeljebb egy pár frázisban nyilatkoznak. Hetenkint egy pár
+hasábon sok jót és szépet el lehetne mondani az irodalmi és művészi
+ügyekről. A folyóiratokat és lapokat éppen az teszi kiválón
+érdekesekké, ha minden körükbe tartozó mozgalomhoz hozzászólanak.
+Szépirodalmi lapjainknak a társaséleti, művészeti és irodalmi
+rovatokra nagyobb súlyt kellene helyezni. Komoly dolgokat kellemes
+modorban, kritikai tájékozást mintegy szellemdús társalgásban: íme,
+az egész titok. Minderre nincs semmi gond, szépirodalmi lapjainkból
+csaknem száműzve van mindennemű kritika s így teljességgel nem
+képződhetnek nálunk ama könnyed és kellemes modorú, inkább
+jellemző, mint boncoló, kritikusok, akik különösen a nőolvasókra
+oly jótékony hatást gyakorolhatnának. A politikai lapok csak akkor
+foglalkoznak az irodalommal, ha a politikai élet teljesen pang, ha
+élénkülni kezd, ha ezrekkel szaporodik az előfizetők száma,
+túladnak kritikusaikon, irodalmi szemleíróikon, talán azért, nehogy
+ezek is nagyobb közönségnek írhassanak s több tiszteletdíjat
+követeljenek, mint eddig. Egy-egy tudományos folyóirat, egy-egy
+ritkán felbukkanó kritikai lap látja csak szívesen kritikusainkat.
+Ide menekül aztán mindegyik s bár nagyon csekély számmal vannak,
+különböző irányuk miatt mégis nem igen férhetnek meg együtt.
+Azonban itt sem lehet hosszas maradásuk. A tudományos folyóirat
+hamar megbukik, a kritikai lap még hamarább, mert a magyar nemzet a
+politikai és társadalmi téren nagy eréllyel küzd ugyan nemzetisége
+mellett, de annak teljességgel nem érzi szükségét, hogy legalább
+egy nagyobb közönségnek szánt tudományos folyóiratot, minő például
+a Budapesti Szemle, mégis illő <span class="pagenum"><a name=
+"Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> volna fenntartani, ha
+mindjárt csak a becsület kedvéért is. Mindebből aztán igen
+természetesen igen sok rossz foly: állandó kritikáról szó sem
+lehet, az alakulni kezdő kritikai irányok nem fejthetik ki
+erejöket, a kritikusoknak nincs sem pályája, sem kedve s éppen
+azért seholsem igen látunk kitartó munkásságot.</p>
+<p>Ily körülmények közt valóban nehéz, sőt lehetlen oly
+szerkesztés, mely, mint mondám, a külföldi irodalmakban éppen nem
+ritkaság. Tulajdonkép nincsenek dolgozótársak s a cikkek bőségében
+sincs köszönet, mert annyi különböző irányt bajos egy egésszé
+olvasztani. A szerkesztő, ha lapjának színezetet akar adni,
+kénytelen ama rendszabályokhoz folyamodni, melyeket e lapok
+tisztelt szerkesztője is foganatba vesz és többször, mint
+amennyiszer akár kül-, akár belföldi példákban láthatni. Bizonyosan
+nem örömest teszi, de tennie kell, két alkalmatlanság közt mindig
+jobb a kevésbbé alkalmatlan. Nem <i>örökös</i> beavatkozó ugyan,
+mert nincs szükség reá, hiszen úgy lehetlen volna a szerkesztés, de
+mégis csak belévág olykor a más szavába, egy-egy páncélos paizsos
+cikke is megakad néha s némely dolgozótársát, a honorárium mellett
+nem ütleggel ugyan, de egy-egy gyöngéd oldalbabökéssel csakugyan
+fizetgeti. S nekem éppen ezért, meg másért is, nincs semmi szavam
+szerkesztési eljárása ellen, sőt csodálkozom, hogy nehéz
+körülményei mellett is oly jeles lapot szerkeszt s a meglehetős
+heterogén elemek között oly tapintatosan meg tudja tartani lapja
+színezetét. Miért vádoltam hát mégis irodalmi jellemtelenséggel.
+Vádam csak egyetlen esetre vonatkozott s ez is csak bizonyos
+eshetőségre nézve, ha tudniillik a Szász Károly és köztem fennforgó
+vitát nem nyilatkoztatja nyilt kérdésnek, vagy nem nyilatkozik
+felőle határozottan. «De ha megengedi ön – <span class=
+"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> mondhatja
+a szerkesztő, aminthogy mondja is, – hogy lehet tárgy, melyről
+esztétikai lap szerkesztőjének sincs mindjárt kész véleménye, azt
+sem vonja kétségbe, hogy lehet olyan is, melyről cikksorozat vagy
+vitás pör végén sem állhatna elő, nemhogy döntő ítélettel, de néha
+meghatározott véleménnyel sem… Azáltal, hogy lapjába vette s hagyta
+vitatni pro et contra, eléggé mutatja, hogy a kérdés <i>nyilt</i>;
+azáltal, hogy hallgat, pedig azt, hogy ő nem bírja, vagy nem látja
+még idejét bezárni.» Ez igen derekas felelet. A szerkesztő engem az
+általam felállított elvek logikai szövedékébe igyekszik fojtani. De
+még lehelek. Elismerem az ellenvetés formai igazságát; valóban
+hibáztam abban, hogy e speciális követelésemet nem igyekeztem
+világosabban indokolni. Azonban a szerkesztő, ki a mások
+gondolatjai folyamát oly messziről belátja, talán érthette,
+kiegészíthette volna e követelésemet is. Felvilágosítom,
+kiegészítem hát én. A Szász Károly és köztem folyó vita olynemű,
+milyet egy irodalmi lap sem hagyhat szó nélkül s nyilt kérdésnek is
+csak részben nyilváníthat. Miről foly a vita? Arról, hogy mi adja
+meg az irodalmi lapoknak elvi színezetét, mennyiben lehet és kell
+azt fenntartani, aztán meg arról, hogy a kritika jogai, szemben az
+íróval, meddig terjednek. Ez nem hasonlítható a <i>szép</i>
+meghatározása feletti értekezésekhez, ez nem a tudomány nyilt
+kérdése, sem olyan, melyet, bármennyire terjesszük is ki a
+szerkesztő közönyösségének jogosultságát, egészen szó nélkül
+lehessen hagyni. Kivált kritikai lap szerkesztője egy pillanatig
+sem szerkeszthet a nélkül, hogy e kérdésekről határozott véleménye
+ne legyen s ha lapjában foly a vita e kérdések felett, kötelessége
+megjegyezni, ha nem többet, legalább annyit: mi nem elegyedve e
+kérdések elméleti és részletes vitatásába, ez meg amaz okból,
+<span class="pagenum"><a name="Page_46" id=
+"Page_46">-46-</a></span> ily meg ily gyakorlatot alapítottunk meg,
+melytől ezután sincs szándékunk eltérni. A Figyelő nyilatkozott is,
+bővebben, mint ahogy én kívántam, mi nagyon szükséges volt; mert
+most már mind a közönség, mind az írók tisztában lehetnek
+álláspontja iránt. Vádam természetesen elenyészett. A szerkesztő
+folyvást tiltakozik ugyan, hogy nyilatkozatát nem értem teszi,
+hanem kevésbbé figyelmes vagy botránykereső olvasóiért,
+visszautasítja elméletem egy részét, sőt a gyöngédség némi erős
+iróniájával fel se teszi rólam, hogy mindazt követeljem, amit
+csakugyan követelek. E tiltakozás és visszautasításban mennyiben
+van igaza és mennyiben nincs, cikkem folytán már megjegyeztem, most
+még hozzáadok valamit.</p>
+<p>E lapok tisztelt szerkesztője nem ismeri el azon
+kötelezettséget, hogy a lapnak, az eltérő nézetekre nézve, minden
+speciális esetben nyilatkozni kelljen. Ha így tesszük fel a
+kérdést, sem igent, sem nemet nem lehet felelni. Minden attól függ,
+mi az a speciális eset, minő állást foglal el a lap, sőt némikép
+még attól is, vajjon enciklopédiai lap-e, vagy szépirodalmi, vagy
+tisztán kritikai. Azt hiszem, jobb úgy tenni fel a kérdést, amint
+én tettem: gondoskodjék a szerkesztő, hogy lapjának iránya, elve,
+szóval <i>mindaz, minek képviselője akar lenni, sérelmet ne
+szenvedjen</i>. Azt elébbi cikkemben sem állítám, hogy csak a
+jegyzet, nyilt kérdésnek hagyás, tüzetes cáfolat az egyedüli
+eszközök erre, megmondottam, hogy ezer módja van annak, hogy az
+ellenkező vélemények közlése mellett meg lehet őrizni a lap
+irányának egységét egész a részletekig, e módszerben is bizonyos
+elvet, rendszert követve. A szerkesztő nemcsak elismeri ezt, hanem
+még részletezi is, miért csak köszönettel tartozom, de éppen ezért
+a nem minden speciális eset kérdését <span class="pagenum"><a name=
+"Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> kénytelen vagyok igen bő
+köpenynek nyilatkoztatni, nem ugyan e lapok szerkesztőjére, mert az
+ő gyakorlata jobb elméleténél, hanem másokra nézve. Hasonlót
+mondhatni a szerkesztő e következő megjegyzésére is: «Vagy a jelen
+és jövőbeli olvasóközönség (értem nem a gondolatlanul olvasó
+<i>nagyot</i>, hanem a gondolkozó, vizsgálódó <i>kicsinyt</i>)
+ítéletére nem bízhatunk semmit? Tehetjük-e, hogy véleménye valamely
+tárgyról az legyen, mit a szerkesztő a tárgyról utoljára mond s ne
+az, mit az illető cikk vagy vitás pör folytán magának képzett; és
+szükséges-e, hogy mindannyiszor a szerkesztőét is hallja, ki itt
+nem mint bíró, csupán egy harmadik fél, mely kell, nem kell, ott
+lábatlankodik mindenütt?» Ez is igen bő köpeny, oly bő, hogy egy
+kissé szorítva alája tér Eszter szerzőjének elvből elvtelen lapja
+is. Aztán azt az örökös, kell, nem kell, lábatlankodást, én sem nem
+óhajtom, sem kényszerűségét nem értem, még oly lapnál sem, melynek
+dolgozótársai közt olyanok is vannak, kik csak szükségtől valók.
+Cikkemből tisztán kivehető az, hogy a csekély árnyalatokra, apró
+részletekre nem helyezek semmi súlyt, hogy a cikkek hiányaiért nem
+teszem felelőssé a szerkesztőt s csak a lap iránya, színezete
+fenntartását követelem s csak azon tág és szabatosság nélküli
+értelmezés ellen tiltakozom, melyet Szász Károly az elvről,
+mértékről és alkalmazásukról, valamint az árnyalatokról is, jónak
+látott felállítani. Egyébiránt a szerkesztő önmagával jön
+ellenkezésbe, midőn sokat bízván a figyelmes olvasó ítéletére, a
+fennforgó ügyben mégis csak nem figyelmes olvasóiért tesz
+nyilatkozatot. Talán itt is lehetett volna valamit bízni ama kisebb
+olvasó közönség belátására. Ki tudja, hogy ily eset még hányszor
+jöhet elé, de különben is amaz indok nem nagyértékű. Tökéletes
+igaz, hogy sem a kritikus, <span class="pagenum"><a name="Page_48"
+id="Page_48">-48-</a></span> sem a szerkesztő, sőt még a közönség
+sem oly bíró, ki döntő ítéletet mond s mindenik csak al- vagy
+felpörös. A tudomány és irodalom kérdéseiben s még sok másban is az
+egyedüli bíró az idő, de hogy ez valaha döntőleg ítélhessen,
+szükséges, hogy benne, érte, vele vizsgálódjunk, ítéljünk,
+küzdjünk, hogy akiket ugyanegy szellem lelkesít, egyesüljenek s
+vállvetve, sokszorozott erővel, erejükhöz képest sok oldalról
+támogassák azt az ügyet, amelyért lelkesülnek s azt bizonyosan
+inkább eszközlik a határozott színezetű folyóiratok, mint a
+kevésbbé határozottak, mert küzdelmet idéznek elő, erőkifejtésre
+kényszerítik az ellenfélt s a fejlődés kovászát vetik be irodalomba
+és közönségbe egyaránt. Továbbá egy lap nyilatkozata nemcsak
+pusztán a szerkesztő egyéni véleménye. A szerkesztő egy csoport
+íróval van szoros viszonyban, sőt szolidaritásban, kik hatnak reá s
+kikre viszont ő is hat. Az élénk érintkezés, a kölcsönös eszmecsere
+bizonyos közvéleményt, közérzületet alapít meg köztük. Egy lap
+mindig gyúpont vagy legalább annak kellene lenni, mely az írók és
+közönség egy részének eszméit, hajlamait magába olvasztja, irányt
+ad és vesz, fejleszt és fejlődik, élő érdekekre támaszkodik,
+szükségnek tesz eleget, szóval képviselője valamely még csak
+alakuló vagy már megalakult iránynak s e helyzeténél fogva szava
+bizonyos tekintetben mindig fontosabb az egyéni véleménynél, még
+akkor is, ha tévúton jár, mert tanuságot tesz arról, hogy sokan
+gondolkoznak úgy, sokakat lelkesít hasonló küzdelem. E felfogásom,
+úgy hiszem, elég világot vet mindarra, mi netalán cikkemben
+homályban maradt.</p>
+<p>Nem a vitatkozás viszketegéből kezdtem és folytatom e polémiát;
+mint máskor, most is hallgathaték vala. Szívemen fekszik e kérdés s
+nem először vívok mellette. <span class="pagenum"><a name="Page_49"
+id="Page_49">-49-</a></span> Igaz ugyan, hogy az irodalmi lapok
+határozott színezetűekké szoktak válni minden izgatás, minden
+kicirkalmazott elmélet nélkül is, mihelyt nagy és új eszmék kezdik
+mozgatgatni az irodalmat s minden irodalomban vannak oly idők,
+midőn az eszmék hiánya közönyösséget áraszt maga körül és az
+eklekticizmus felé kezdenek hajlani költők és kritikusok. De
+ilyenkor sem kell kialudni minden mozgalomnak, minden törekvésnek,
+különben oda jutunk, ahol vagyunk, midőn jogosan kérdezhetjük meg
+irodalmi lapjaink majd mindenikétől: ugyan hogy tudtatok élni 5–10
+évig, hogy oly kevésről volt határozott véleményetek, hogy oly
+csekély nyomot hagytatok az irodalmi fejlődésben, hogy a jövőnek
+egy-két göröngyét sem törekvétek egyengetni? Nem a szenvedélyes
+egyoldalúságot óhajtom, sem a vak kizárólagosságot, de meg vagyok
+győződve, hogy vezérelvek, eszményművészi hit nélkül nincs sem
+valódi kritika, sem irodalmi lap. S éppen ezért nagyon sajnálom,
+hogy e kérdésben oly lap ellen kellett polémiát folytatnom, melynek
+irodalmi lapjaink közt egyedül vannak vezérelvei, eszménye, hite.
+Nem vagyok oka, kényszerülve voltam reá. Szász Károly, az udvarias
+kritika e Bayardja, bizonyára lehetett volna oly udvarias, hogy
+elégséges ok nélkül ne elegyítse polémiáinkba a Figyelő dolgait.
+Szerencsémnek tartanám e lap mellett küzdeni s íme, legalább egy
+pontban, úgy félig-meddig ellene küzdök.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_50" id=
+"Page_50">-50-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>ADALÉK NÉPMESÉINKHEZ.<a name="FNanchor_11" id=
+"FNanchor_11"></a><a href="#Footnote_11" class=
+"fnanchor">11)</a></h2>
+</div>
+<p>Amint emlékeznek az olvasók, egy «Igazság és Hamisság» című,
+versben feldolgozott népmesét közöltem volt e lapok második évi
+folyamának 2-ik számában. A szerkesztő Merényi népmeséinek
+bírálatában, a népmesék különböző fajairól szólván, megemlékezett
+ez allegóriai népmeséről is s feldolgozásomra ezt jegyezte meg:
+«Kár, hogy Gyulai kidolgozásában hiányzik a költői igazságtétel,
+mi, úgy emlékszem, a Hamisság büntetésében s abban áll, hogy a
+keze-lábától, szemétől megfosztott Igazság addig görög, hogy egy
+pernyés gödörbe esik, hol csodaerő által visszanyeri tagjait s még
+épebb, szebb lesz, mint azelőtt. A Hamisság büntetésének
+részleteire nem emlékszem». Szolgáljon mentségemül, hogy e népmesét
+csak oly alakban ismertem, amint adtam s a szerkesztő által
+említett kifejlés teljesen ismeretlen volt előttem. Szó sincs róla,
+hogy így teljesebb, szebb, költőibb, de legyen szabad mindamellett
+megjegyeznem, hogy a nép <i>allegóriai, nézleti</i> és
+<i>állatmeséinek</i> végkifejlésében <i>szükségeskép</i> nem kell
+meglenni a költői igazságtételnek. E mesékben a túlnyomó elem vagy
+a jellemzés, vagy a tréfás ötlet vagy annak megérzékítése, hogy így
+meg, így foly a világ. Az ilyfajta mese ritkán bajlódik a ravaszság
+vagy gonoszság megbüntetésével, elég neki, ha az együgyűségét,
+könnyenhivést, vagy hiúságot <span class="pagenum"><a name=
+"Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> megbüntette. Így például
+<i>Grimmnél</i> «A macska és egér társaságban» című mesében a
+macska mindenben megcsalja az együgyű egeret, végre meg is eszi, de
+azért a macska nincs megbüntetve, sőt végül odaveti a mesemondó:
+«Látod, ez a világ folyása.» Mindez némikép igazolja azt, hogy az
+Igazság és Hamisság meséjét merhettem az általam ismert töredékben
+is feldolgozni, mint olyat, hol az Igazságnak együgyűsége és
+gyámoltalansága van felmutatva. Ezzel természetesen nem akarom
+elvitatni, mintha e mesére nézve nem volna e lapok szerkesztőjének
+teljesen igaza. Éppen azért mindent elkövettem, hogy e mesét teljes
+épségben megszerezhessem. Sehogy sem sikerült. Kérdeztem gyermeket,
+vénasszonyt, ifjú leányt, dajkát, kocsist, szóval mindenkit, kitől
+valaha csak mesét hallottam. Mindhiába. Aki tudott is róla valamit,
+csak elmosódott töredékekre emlékezett. Végre <i>Kriza János</i> úr
+segített rajtam, kinek gazdag székely népmese-gyüjteménye van, oly
+gazdag, választékos és hű, hogy a szintén jeles Merényiét, kivált a
+hűség tekintetében, jóval felülmúlja. Ezen a jövő tavasszal
+akalmasint megjelenő gyüjteményből, íme, szerencsés vagyok közölni
+az egész mesét s így némileg jóvátenni hibámat. Valóban e mese
+egyike legszebb népmeséinknek s úgy látszik, hogy eredeti,
+amennyiben nem emlékszem a külföldi gyüjteményekben hasonló
+mesére.</p>
+<p>A mese így következik:</p>
+<p>«Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon, még azon is túl,
+két ember, egyiket hívták <i>Igazságnak</i>, másikat
+<i>Hamisságnak</i>. Megindultak ezek ketten messze-messze útra,
+útravalóról sem felejtkeztek el gondoskodni s előre megegyeztek,
+hogy elsőbben az egyik pogácsáját egyék meg, azután a másikét. Hogy
+megeheznek, <span class="pagenum"><a name="Page_52" id=
+"Page_52">-52-</a></span> a Hamisság azt mondja az Igazságnak:
+együk meg a tiedet előbb, mert te osztán könnyebben utazhatol.
+Megeszik bizony az Igazságét. Egyszer, mikor jól megehülne az
+Igazság, mondja a Hamisságnak: barátom! adj már nekem is a tiédből.
+Azt mondja a Hamisság: adok, ha megengeded, hogy az egyik szemedet
+kivájjam. Mennek tovább s ismét kér az Igazság, de a másik nem
+akart különben adni, hanem ha az egyik szemét megengedi, hogy
+kivájja. Egyszer úgy megéhezik a szegény Igazság, hogy egy toppot
+sem tudott lépni, ő bizony megengedte, hogy az egyik szemét
+kivájja, ekkor adott egy darab pogácsát neki. Egyszer ismét
+megéhezik a szegény Igazság, kér a hamisság pogácsájából, de azt
+mondja, hogy nem ad, ha meg nem engedi, hogy a másik szemét is
+kivájja. Mit tudott tenni, kénytelen volt, hogy azt is megengedje,
+mert szinte holt meg éhel. Mennek, mind mennek, ismét kér az
+Igazság a Hamisság pogácsájából, de nem akar adni, míg meg nem
+engedi, hogy mind a két kezét karját levágja. Szegény Igazság! neki
+ugyan megesett! de mit tudott tenni, az ember az életért mindenét
+odaadja – ő is megengedte, csak hogy meg ne haljon éhel. Immár nem
+volt hová lenni lelkének, hanem azon kérte a Hamisságot, tegyen
+véle annyi barátságot, hogy vezesse el őtet a vetéskapuhoz, hogy a
+sokadalmasoktól ott kéregessen alamizsnát. Elvezeti biz őtet a
+Hamisság, de nem a vetéskapuhoz, hanem ott nem messze a hegyen volt
+egy akasztófa, ahhoz, – oda leülteti s ott hagyja. A szegény
+Igazság megtapogatja, hogy vajjon ott van-e a vetéskapu, – ott
+várta már az embereket, de hát egy lélek sem jár, csak a szél
+süvöltözött. Egyszer éjfélkor hát megyen oda három varjú, egyik
+elkezdögeli: no olyan újságot hallottam, hogy tű olyant soha sem
+hallottatok; <span class="pagenum"><a name="Page_53" id=
+"Page_53">-53-</a></span> a másik is: biz én is olyant; a harmadik
+is: biz én is olyant hallottam. Az első azt hallotta, hogy az
+éjtszaka olyan harmat hull, hogyha avval az ember csonka-bonka
+kezeit s a vakszemét megmossa, még frissebb lesz, mint ha újra
+született volna. Ezt a szegény Igazság mind hallgatta. Azt mondja a
+másik varjú is: hát tudjátok-e, hogy a király leánya mért fogy
+minden nap, mint a gyertya? ha valaki azt megurusolná, hát fele
+királyságát annak adná a király, pedig könnyű megurusolni, mert a
+királyleány mikor vette az urvacsoráját, hát a pap mikor nyujtotta
+a kenyeret, elejtette, egy varas béka elkapta, megette, ezért fogy
+már mindennap; de ha valaki azt a békát kiásná a templom eresziből,
+mert ott van egy kő alatt most is, osztán borba beadná neki, hát
+mindjárt meggyógyulna a király leánya. A harmadik varjú is
+elkezdögeli: hát tudjátok-e, hogy ennek a városnak mit kéne
+csinálni, hogy a szomjúság miatt mindegyre ne halnának az emberek
+olyan erősen. A résbe vagyon egy fűzfa, a fűzfa alatt egy malomkő,
+ha valaki azt onnan kivenné, éppen olyan szélyesen jőne a víz, mint
+a malomkerék. Evvel a három varjú onnét elrepült mint a szél.</p>
+<p>A szegény Igazság is neki áll, a harmattal megmossa kezeit,
+szemeit, hát frissebb, mint ha újra született volna, – ő bizony
+fogja magát, bemenyen a városba, megjelenti a királynak, hogy ő meg
+tudná urusolni a leánya betegségét. A király egyszeribe megörül
+neki, sok mindent, fele királyságát is neki ígéri, ha meg tudja
+urusolni. A szegény Igazság veszen maga mellé három embert,
+elmenyen vélek, kiásassa a templom eresziből a kecskebékát, hát meg
+is kapják, egyszeribe felbontsák, hát még a falás kenyér épen van,
+– azt egybe megmossa maga az Igazság, belé teszi egy pohár borba,
+de <span class="pagenum"><a name="Page_54" id=
+"Page_54">-54-</a></span> előbb a király leányát álomporral
+elaltassa, azután beadja a kenyeret neki borban, – mikor
+felébredett a király leánya, hát tízszerte frissebb, mint amikor
+született volt. A király örömiben azt sem tudta, mit csináljon, oda
+akarta adni fele királyságát, de ő nem vette el, hanem kért egy
+szekér pénzt, mind ezüst huszast. A király bizony egy nagy
+társzekeret neki megtöltött, azt izeni, hogy már indulhat, de az
+Igazság azt izeni vissza, hogy ő még azt is meg tudná urusolni,
+hogy ennek a városnak mindég bő vize lenne. A király mindjárt
+kihirdetteti a városban, hogy nála egy ilyen ember vagyon, aki a
+városnak bő vizet tudna árasztani. Megörül a város népe, egyszeribe
+annyi pénzt Igérnek, amennyit csak elvihet. Fogja magát az Igazság,
+elmenyen nehányad magával le a résre, ott a fűzfa alól kiásassa a
+nagy malomkövet, hát akkora helyről buzog fel a víz, mint amekkora
+helyt fekütt a malomkő. Egyszeribe a város annyi pénzt ád, amennyit
+csak két társzekér megbírhatott. Megindul az Igazság, hogy már a
+sok pénzzel menyen haza, hát előltalálja a Hamisságot. Kérdi a
+Hamisság: hát te hogy tettél szert erre a teméntelen sok pénzre? Az
+Igazság ahogy volt, éppen úgy elbeszélte neki. Fogja magát a
+Hamisság is, fogad egy embert, hogy az ő szemeit is vájja ki, a két
+karját pedig vágja le, osztán őtet is vigye ki az akasztófához; úgy
+teszen biz az ember, levágja a két karját, a két szemit kivájja,
+osztán elvezeti ki az akasztófához s ott hagyja. Várja, várja a
+Hamisság a három varjut, hát éjfélkor el is jőnek, leszállnak az
+akasztófára, – egyszer megérezik, hogy ott valami büdösség van, a
+varjúk bizony leszállanak rája, – ahajt mind egy szikráig megették
+a Hamisságot. Holnap legyen a kijetek vendégök!»</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_55" id=
+"Page_55">-55-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>NÉHÁNY ÉV PETŐFI ÉLETÉBŐL.<a name="FNanchor_12" id=
+"FNanchor_12"></a><a href="#Footnote_12" class=
+"fnanchor">12)</a></h2>
+</div>
+<p class="summary">Irta Szeberényi Lajos. (Szeged, Burgernél.
+1861.)</p>
+<p>Érdekes könyvecske, melyet örömmel fogadhatnak mind Petőfi
+tisztelői, mind pedig azok, kik az irodalom történelmével
+foglalkoznak. Én még más szempontból is örültem neki. Megmondom
+okát, noha magamról kell szólanom, mi kissé unalmas, de rövid
+leszek s így elnézésre lehet számítanom.</p>
+<p>Ezelőtt nyolc évvel, 1854-ben, Petőfi életiratát s művei
+esztétikai fejtegetését kísérlettem meg. Dolgozatom tulajdonkép
+csak conversations-lexiconi cikk akart lenni, melyre Pákh Albert
+szólított fel az általa szerkesztett «Újabbkori Ismeretek Tára»
+számára. Az adatokat a régibb lapokon s Petőfi némely levelein
+kívül Arany, Csengery, Emődy, Orlai – Petrics, de leginkább Pákh
+szolgáltatták. Azonban cikkem sokkal terjedelmesbbé vált, mintsem a
+szerkesztő kiadhatta volna; rövid kivonatot készített belőle s azt
+tanácsolta, hogy adjam ki valamelyik hetilapban vagy havi iratban.
+Csakugyan, egy pár részlettel megbővítve s megtoldva némi
+polémiával az újabb magyar líra ellen, kiadtam az Új Magyar
+Múzeumban. Innen dolgozatom formátlansága, innen, hogy az, sem mint
+életirat, sem mint esztétikai jellemrajz még a nem nagyon szigorú
+igényeket <span class="pagenum"><a name="Page_56" id=
+"Page_56">-56-</a></span> sem elégíti ki. Mindamellett kiadását a
+mai napig sem bántam meg, legalább egy csoport adatot adtam át a
+nyilvánosságnak, legalább oly időben igyekeztem Petőfi
+költeményeinek szépségeit fejtegetni, midőn irodalmunk hemzsegett
+ugyan a Petőfi-utánzóktól, de azért a lehető legkevesebbet
+beszéltek róla; legalább alkalmat nyujtottam arra, hogy bírálatok,
+cáfolatok keletkezhessenek s így kitisztuljanak a netalán hibás
+adatok. Szándékom volt ugyan a dolgozatot egy teljesebbel, jobbal,
+egy egész könyvvel kicserélni, de azt most már bizonyos körülmények
+miatt alig lehet tennem. Azonban az adatok gyüjtésével nem hagytam
+föl, örömest szolgálok másoknak, örömest szólok mindenhez, mi
+Petőfi életére vonatkozik, kivált ha az dolgozatommal kapcsolatban
+van, minő a jelen eset is.</p>
+<p>Szeberényi selmeci tanulótársa s azután is egy pár évig barátja
+volt Petőfinek s úgy látszik, hogy csaknem az egyedüli, ki költőnk
+e korszakából hiteles adatokat szolgáltathat. Ő ugyan már ezelőtt
+is írt egy pár cikket ez évekről, ha jól emlékszem az 1855-ki
+Divatcsarnokba, azonban itt mindent bővebben tárgyal s Petőfinek
+négy hozzá írt levelét is közli. Az én életirati vázlatom a selmeci
+napokról majdnem hallgat, csak annyit jegyez meg, hogy Petőfi előbb
+az aszódi, aztán a sz. – lőrinci gimnáziumban tanult,<a name=
+"FNanchor_13" id="FNanchor_13"></a><a href="#Footnote_13" class=
+"fnanchor">13)</a> később pedig a selmeci <span class=
+"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> líceumban,
+honnan kiutasíttatását színészkedése okozta volna. Szeberényi
+nemcsak részletes rajzot nyujt Petőfi selmeci életéről, hanem
+kimutatja ez utóbbi adat hibás voltát is. Szerinte Petőfi nem
+színészkedett, csak mindennap meglátogatta egy ott mulató német
+színtársulat előadásait az akkori iskolai szigorú törvények
+ellenére is. «Hogy Selmecen Petőfi szinészkedett volna, s azért
+utasíttatott volna ki az iskolából, – mond Szeberényi a 10-ik
+lapon, – mint Gyulai állítja, tévedésen alapul. A német nyelvben
+azon időben nem is volt annyira jártas, hogy a színpadon
+fölléphetett volna, ha csakugyan lett volna is kedve német
+színésznek lenni.» Mind elhiszem s legkisebb okom sincs kételkedni
+benne. Én ez adatot Pákhtól hallottam, kinek Petőfi beszélette,
+hogy a színészet miatt összetűzött tanáraival s mivel egyik
+költeményében azt írja: «Sine fine folyt a per s abeundi consilium
+lett a vége breviter», a két adat kombinációjából származott
+tévedésem. Nem is úgy értettem, hogy német színész lett, abban
+pedig, hogy Selmecen is megfordulhat magyar színtársulat nincs
+valami abszurdum, legalább az erdélyi Szebenben néha 3–4 hétig
+játszanak magyarok, pedig rendes német színháza van s bizonyára
+németebb város Selmecnél.</p>
+<p>A színház gyakori látogatása egyébiránt a Szeberényi tanuskodása
+szerint is befolyt arra, hogy Petőfi elhagyja az iskolát. «Gazdája
+– mond Szeberényi – részeges kamarai hajdú volt, kivel Petőfi egy
+szobában lakott s ki olykor mámoros fővel a nála szállásolt
+tanulóknak <span class="pagenum"><a name="Page_58" id=
+"Page_58">-58-</a></span> saját verses szüleményeit szokta volt
+tollba mondogatni. Ez, esti elmaradozásának okát talán nem is
+gyanítván, másrészt pedig látván, hogy a szegény fiú, kinek annyija
+sem volt, hogy a karzati beléptidíjt megfizethette volna, e végre
+egyik-másik holmiját eladta, korhelységgel vádolta őt tanítóinál.
+Ezek nem vettek annyi fáradságot, hogy az ügyet mélyebben
+megvizsgálják, különösen, hogy az iskolatörvények szűk határai közt
+meg nem férő lélek körűl pszichológiai vizsgálatot tartottak volna;
+more patrio megintették, megdorgálták s a történteket valószínűleg
+atyjával is tudatták. A dorgálásoknak eredménye csak az lett, hogy
+P. folytatta életmódját, mi tanárait tőle egészen elidegeníté;
+gazdája pedig, egy atyjához intézett levélben, őt a legfeketébb
+színekkel, mint legkicsapongóbb ifjút rajzolta. P. pedig nem volt
+az; ezt én mondhatom, ki csaknem éjjel-nappal vele valék, ki előtt
+semmit sem titkolt, kinek minden léptéről volt tudomása s kivel,
+hogy annál gyakrabban együtt lehessen, a fönnebb történtek után,
+legközelebbi szomszédságomban bérelt szállást. Hanyagnak,
+kicsapongónak tartották őt tanárai is, mert a hideg idegen nyelven
+szárazon előadott tudományokat, különösen a költészettant, nem
+tanulta oly szajkó módon, mint némely akkori eminens, ki midőn az
+iskolából kilépett, látta, hogy semmit sem tud. Ráfogták Petőfire,
+hogy a költészettanhoz nincs kedve, kinek ez, a magyar történet
+mellett, melyet akkor a magyar nyelven írt legjobb művekből
+szorgalmasan tanulgatott, csaknem kizárólagos tanulmánya vala.
+Ekkor történt, hogy midőn az iskolában egy művét felolvasta,
+tanítója nem akarta elhinni, hogy azt maga készítette.
+Bekövetkezett a félévi vizsgálat február első napjaiban s Petőfi a
+következő osztályozásban részesült: <span class="pagenum"><a name=
+"Page_59" id="Page_59">-59-</a></span></p>
+<ul class="lsoff indented">
+<li>Ex moribus Classis 1-æ.</li>
+<li>– poetica Classis 1-æ.</li>
+<li>– geographia antiqua Classis 1-æ.</li>
+<li>– exercitiis styli Classis 1-æ.</li>
+<li>– doctrina fidei Classis 1-æ ex ultimis.</li>
+<li>– antiquitatibus romanis Classis 1-æ ex ultimis.</li>
+<li>– historia patriæ Classis 2-æ.</li>
+</ul>
+<p>Az osztályozás, ha emlékezetem nem csal, atyjának is
+elküldetett. Képzelhetni, milyen hatással lehettek e tudósítások a
+boldog együgyűségben élő s hite szerint legszebb reményében
+csalatkozott atyára. Ez szolgálhat némileg, ha nem is mentségül, de
+legalább kulcsául azon igazságtalan bánásmódjának, melyben e
+többrendbeli denunciatio következtében fiát részesítette.»</p>
+<p>Miben állott ez igazságtalan bánásmód? Atyja egy szemrehányással
+telt levelet írt neki s kijelentette, hogy korhelysége,
+kicsapongásai által érdemetlenné tette magát arra, hogy ő róla
+többé, mint fiáról, gondoskodjék s egészen sorsára bízza.
+Szeberényi, kivel közlötte e levelet, vígasztalta, azzal biztatván,
+hogy atyja, ha megtudja a dolog valóságát, ki fog engesztelődni.
+«Sohasem – felelt ő – ismerem atyámat, de különben is kegyelemért
+esedezni atyámnál nem fogok.» Oly felelet, mely megegyezik a
+későbbi Petőfi jellemével is. Csakugyan Petőfi elhagyta az iskolát
+s így nem kiutasítva, hanem magától s nyakába vette a világot febr.
+14 és 16. közt 1839-ben. Eltávozásakor e sorokat írta Szeberényi
+emlékkönyvébe:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Kegytelen a végzet; nem hagy
+sok időig örülni<br /></span> <span class="i2">Minket együttlétünk
+édeni napjainak.<br /></span> <span class="i0">Ámde az a földnek
+bármely részére ragadhat,<br /></span> <span class="i2">Érted ezen
+kebel ég s lészen örökre hived.<br /></span></div>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_60" id=
+"Page_60">-60-</a></span></p>
+<p>Némi kalandok után Pestre érkezett s ott beszállott abba a
+külvárosi vendéglőbe, hova atyja szokott, azt mondván, hogy a
+husvéti ünnepekre megy haza s itt atyját vagy legalább kocsiját
+bevárja. Az én tudomásom szerint az nem külvárosi vendéglő volt,
+hanem a belvárosi úgynevezett «Kecskeméti-ház», mi igen hihető,
+mert atyja haszonbérlőtársa volt Hábel Józsefnek, ki Kecskeméten
+lakott. Szeberényi körülményesen adja elő az atya és fiú közti
+találkozást. Néhány napi ott tartózkodása után jelentik neki, hogy
+atyja megérkezett. Felugrott, menni akart, de atyja éppen akkor
+lépett be. Mentegette magát, azt mondotta, hogy tanárai haza
+küldték a husvéti szünnapokra. Atyja kétkedve jegyezte meg, hogy
+husvét még csak három hét mulva lesz. De levelet is hoztam tőlök
+apámnak, – vágta ki magát a fiú. Az atyja a levelet kérte elő, a
+fiú egyik ismerősüket nevezte meg, kinél a levelet hagyta. Együtt
+indultak el amaz állítólagos ismerőshöz. Karonfogva mentek végig
+több utcán, míg végre elérték a kijelölt házat. A fiú előzékenyen
+kinyitotta az ajtót, atyját előre bocsátotta, aztán becsapván
+elosont s csak hónapok mulva találkozott ismét atyjával.</p>
+<p>Szeberényi szerint Petőfi, Selmecre jöttekor, (1838 aug.) 17
+éves volt, mint az iskolai anyakönyv bizonyítja s így 1821-ben
+született volna, noha 1–2 évvel fiatalabbnak látszott. «Nem tudom,
+– folytatja tovább, – honnan merítette Gyulai azon állítását, hogy
+Petőfi 1823. jan. 1-én született, honnan ez adat a Magyar Írók
+életrajzába is átment.» Csodálatos, hogy ezen Szeberényi
+csodálkozik. Hiszen ez adat ott áll mindenkinek nyitva, Petőfi
+Összes költeményei első kiadásához mellékelt arcképe alatt s így
+egyenesen Petőfitől került. De még csodálatosb az, hogy Szeberényi
+semmit <span class="pagenum"><a name="Page_61" id=
+"Page_61">-61-</a></span> sem tud arról, hogy Petőfi születésének
+mind éve s napja, mind pedig helye cáfolhatlan adatokkal tisztába
+van hozva. Ő a szülővárosra vonatkozólag ezt jegyzi meg: «Petőfi, a
+selmeci iskolai anyakönyv szerint, aug. 31-én iratta be magát.
+Születése helyének itt Kiskőrös van bejegyezve, míg ellenben az
+ottani Magyar Társaság jegyzőkönyvébe maga saját kezével
+Szabad-Szállást írta be születése helyéül. Innen kitetszik, hogy
+Gyulai állítása, mintha Petőfi Félegyházán született volna, hibás.»
+Hogy mennyiben tévedtem s mennyiben nem, sokkal fontosabb adatokkal
+van már bebizonyítva, mint a minőket felhoz Szeberényi. Az 1857-iki
+Vasárnapi Ujság hasábjain az egész kiderült. Sárkány János
+kiskőrösi lelkész az egyházi keresztelési anyakönyvet idézte, hol a
+127. lapon ez áll: «1823 jan. 1-én kereszteltetett Petrovics István
+és Hrúsz Mária fia, Sándor.»<a name="FNanchor_14" id=
+"FNanchor_14"></a><a href="#Footnote_14" class="fnanchor">14)</a>
+Én ez adat közlésekor tüstént felszólaltam a Pesti Naplóban. Nem
+kételkedtem ugyan az anyakönyvi adat hitelességén, de belőle csak
+annyit olvastam ki, hogy 1823 jan. 1-én Petőfit csakugyan a
+kiskőrösi egyházban keresztelték, miből még nem következik, hogy
+ott is született volna. Hivatkoztam Petőfi «Szülőföldemen» című
+költeményére, melyet Félegyházán írt s melyben ez áll: «Ez a város
+születésem helye.» E mellett fölemlítettem, hogy Petőfi egyik
+barátja homályosan emlékszik, mintha hallotta volna Petőfitől, hogy
+nem ott született, hol keresztelték. Mindebből azt következtettem,
+hogy Félegyházán [!] kath. község lévén, könnyen vihették át a
+csecsemőt Kiskőrösre keresztelni az evang. lelkészhez. Ezért a
+születésre nézve az anyakönyv még magában nem dönt. Azonban Sárkány
+úr a V. U. szerkesztőjéhez <span class="pagenum"><a name="Page_62"
+id="Page_62">-62-</a></span> küldött levelében valóságos döntő
+okiratot is közlött, Kiskőrös városa 1822–23-iki jegyzőkönyvének
+kivonatát, mely szerint Petőfi atyja a város mészárszékének
+haszonbérlője volt. E levelet a szerkesztő csak velem közlötte s
+nem egyszersmind a közönséggel, mivel fölöslegesnek hitte Petőfi
+testvérének, Istvánnak, Brünnből írt levele után, melyet egész
+terjedelmében közlött.<a name="FNanchor_15" id=
+"FNanchor_15"></a><a href="#Footnote_15" class="fnanchor">15)</a> E
+levélben a többek közt ez áll: «Sándor Kiskőrösen született 1822-ik
+év december 31-én pontban éjféli 12 órakor. Hosszú életök folytában
+szüléim soha kedvesebb új évet nem értek, mint az 1823-ik, öt évi
+házasságuk után végre az ég egy fiúval áldotta meg őket. Ezt
+szüleimtől nem egyszer hallottam s midőn felnőttem, számtalanszor
+olvastam a Nagy Biblia melléklapján atyám jegyzetét: Sándor fiam
+született stb., hol harmadfélév mulva saját nevem is ragyogott.» E
+szerint jogosan írhatta Petőfi, hogy 1823 jan. 1-én született,
+könnyen érthetni az anyakönyvi adatot is, hogy még aznap
+megkeresztelték s azt hiszem, 1823-nál maradhatunk a jövőre is. Ama
+másik kérdésre, hogy Petőfi szülővárosát megtagadta-e vagy csak nem
+tudta, nem lehet egész bizonyossággal felelni. Az igazság
+szántszándékos ferdítésével bajos vádolnunk. Igaz ugyan, hogy
+alkalmasint aszódi iskolai bizonyítványa nyomán, kiskőrösi
+születésűnek van beírva a selmeci iskolai anyakönyvbe s ő mégis
+szabadszállásinak írta magát a Magyar Társaság jegyzőkönyvében, de
+ennek oka nemcsak az lehet, hogy érdekesebbnek tartotta a felföldön
+kún fiúként szerepelni, hanem az is, hogy ő Kiskőrösön csak mint
+egyéves csecsemő élt s mikor Selmecre került, szülői már
+visszaköltöztek Szabadszállásra, hol még Kiskőrösre <span class=
+"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> szakadásuk
+előtt laktak, mint földbirtokosok.<a name="FNanchor_16" id=
+"FNanchor_16"></a><a href="#Footnote_16" class="fnanchor">16)</a>
+Ami «Szülőföldemen» című versét illeti, abban legcsekélyebb
+affektáció sincs. Egyéves korától egész hatéves koráig itt
+nevelkedett s így természetes, hogy gyermekkori emlékei, melyeket e
+költeményben megénekel, Félegyházához voltak tapadva s így azt,
+legalább költeményében, méltán tartotta szülőföldjének.</p>
+<p>Szeberényi egy pár furcsa históriácskát is megemlít Petőfi
+selmeci tanuló korából. Annak a pap-históriának nemigen örülhet az
+ember. Ezt nem rováskép mondom Szeberényire nézve; elvégre ami
+igaz, igaz, ha kellemetlen is, noha talán férhetne hozzá egy kis
+kétség, mert a diákocskák szeretnek némely excesszust magokra fogni
+az érdekesség kedvéért, hanem mert tartok tőle, hogy Petőfi
+valamelyik életírója vagy aki novellát gyárt vagy adomákat szemel
+ki, túl kiszínezi vagy nagy súlyt helyez reá, különben is Petőfire
+szeretnek sok minden furcsát fogni s ez oldalról bámulni. Egy másik
+históriácskának csak annyi alapja van, amennyiben valaki magára fog
+valamely adomát. «Aszódon, – mond Szeberényi, – történt, mint maga
+(Petőfi) beszéli, hogy derék tanítója egyszer felszólítá, határozná
+meg, mi a diák? mire ő rövid megfontolás után ezt felelé: a diák
+oly semmi, melyből minden lehet.» Ezt az elmés feleletet nem Petőfi
+gondolta ki, nagyon régi história az, még gyermek koromban
+hallottam a vén diákoktól, kik mint adomát beszélték. Csodálkozni
+lehet, hogy Szeberényi soha sem hallotta; ez egyébiránt némi adat
+arra nézve is, hogy a pap-históriát se higyjük el oly könnyen, ha
+mindjárt maga Petőfi beszélette is. Sokkal nevezetesb mindennél az,
+mit Szeberényi költőnk irodalmi első <span class="pagenum"><a name=
+"Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> kísérleteiről ír. Petőfi
+tagja volt a selmeci iskolai Magyar Társaságnak s úgy látszik, itt
+érezte magát legotthonosabban. November 7-én 1838-ban lépett fel
+első munkájával, egy «A hűtelenhez» címzett költeménnyel, melynek
+bírálója éppen Szeberényi volt, a társaság elnöke. A költemény
+meglepte a bírálót s a többek közt azt az észrevételt tette reá,
+hogyha a szerző szép tehetségével szorgalom párosul, idővel jelesb
+költőink közt fog helyet foglalni. E költeményt közli is Szeberényi
+s róla most az a véleménye, hogy nem sokkal jobb, mint száz meg
+száz kezdőnek összefércelt rímecskéi. Nem vagyunk egészen egy
+véleményben Szeberényivel. A költemény ugyan semmit sem ér, de
+nyelvében, verselésében van valami, mit nem igen találhatni meg
+száz meg száz kezdő kísérletében. Petőfinek még egy más kísérletét
+is fölolvasták a Magyar Társaság gyűlésén elmenetele után egy pár
+nappal. E költemény címe: «A költő keserve» volt. Ez még nagyobb
+hatást tett s a társaság közmegegyezéssel az érdemkönyvbe iktatta,
+hova csak a legjelesb dolgozatokat vették föl. E költeményt nem
+közölheti Szeberényi, mert az Érdemkönyv ugyan ma is megvan, de
+azok a lapok, melyeken e mű volt, hiányzanak, alkalmasint 1851-ben
+a selmeci tűzvészkor vesztek el.</p>
+<p>Petőfi későbbi éveiből is egész 1845-ig feljegyez Szeberényi
+néhány adatot, melyek, kivált Petőfinek Szeberényihez írt négy
+levele, részint megigazítják, részint körülményesbbé teszik az én
+életirati vázlatomat. Szeberényi szerint is, mint nálam, az atya
+néhány hónap mulva erővel vitte haza fiát, noha ez az útközben
+többször vissza akart szökni, később Sopron megyébe küldötték egyik
+rokonukhoz, ki növeltetéséről gondoskodni kívánt s a soproni
+líceumba szándékozott beadni. Szeberényi <span class=
+"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> szerint ez
+az anyja műve volt, mert atyja, a selmeci kázus után, azt akarta,
+hogy fia tanulja az ő mesterségét. Az én vázlatom szerint Petőfi,
+Sopronba érkezve, egyenesen a laktanyának tartott s katonának
+csapott föl (1839). Szeberényi igazolja mind az évet, mind a tényt,
+azzal a különbséggel, hogy Petőfi Sopronban megkezdte ugyan
+tanulmányait, de nem sokáig folytatta. Katonaságát, megszabadulását
+Szeberényi éppen úgy adja elő, mint én, csakhogy több mulatságos
+históriácskát emel ki. Megjegyzi, hogy egyszer Petőfi transzporttal
+küldetett Pozsonyba s a vezénylő tizedestől engedelmet kapott, hogy
+az éjt barátjaival tölthesse. Már ekkor észre lehetett venni rajta,
+hogy a katonai pálya nincs inyére, de azért nem panaszkodott s
+inkább csak helyzete nevetséges oldalát igyekezett feltüntetni.
+«Elmondta, – folytatja Szeberényi, – mikép kezdte őt káplárja a
+katonai gyakorlatokban oktatni. – Tudja-e kend, – így beszélt,
+tizedese szavait idézve, – tudja-e kend, mi az a stéling? Nem. –
+Nohát a stéling a katonának az a stellungja, amelyben áll. –
+Beszélte továbbá, hogy hálótársa egy cigány fiú; továbbá mi
+nehezére esik, hogy a megszabott órán túl gyertyát égetni nem
+szabad a laktanyában, de ő gyakran, ennek dacára, szuronyának feje
+fölött függő karikájába illeszti a gyertyát s midőn társai
+elalusznak, meggyujtja és olvassa a soproni tanulóktól e végre
+kapott könyveket.»</p>
+<p>Petőfi 1841-ben szabadult meg a katonaságtól Szeberényi szerint
+is, kivel hazatértekor ugyanazon év tavaszán találkozott Pozsonyban
+s dicsekedve mutatta neki obsitját, melyet az ezred orvosa
+eszközölt ki. Tanulótársai néhány napig maguknál tartották. Ottléte
+alatt egy «Kuruttyó» című humoros balladát írt, melynek tárgya egy
+vén cigány, de amely elveszett, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> pedig Szeberényi véleménye
+szerint ifjabbkori versei közt aligha az nem volt a legsikerültebb.
+Petőfinek megszabadulásától egész pápai diák koráig terjedő
+viszontagságairól, adatok hiányában, hallgat az én életirati
+vázlatom. E hézagot igen körülményesen betöltik Petőfi itt közlött
+levelei. «Veled – írja a többek közt Szeberényinek Pápáról, júl. 7.
+1842 – utoljára Pozsonban beszéltem, onnan szüléimhez Pestre
+mentem. Ezek örültek, hogy a katonaságtól megszabadultam, de
+képzeld barátom, azt akarják, hogy mészáros legyek, én és
+mesterember! Ennek két oka volt. Először az apám mindig jobban
+szeretett volna látni: húst mérni, mint jambusokat és trocheusokat
+faragni. Másodszor! – s ez már fontosabb! – szüleim elszegényedtek,
+annyira, hogy engem tanulásomban segíteni nem voltak képesek.
+Azonban, gondolhatod, hogyha még tíz ily fontos ok lett volna is,
+ebben velök meg nem egyezem.» S csakugyan, Petőfi jobb időt várva,
+két hónapot (május és június 1841) otthon töltött, később Pestre
+ment, de itt, amint ő maga mondja, semmi kedvező szél nem fúván,
+nem is lengedezvén, tovább folytatta útját Füred felé s innen
+átkelve a Balatonon, Somogyon, Veszprémen át Tolnába, Ozorára ment,
+hol színészekkel találkozván, beállott színésznek Rónai név alatt.
+Három hónapig színészkedett, ekkor a társaság tönkre jutván,
+Mohácson búcsút vett a színészettől s Pécs, Szigetvár, Kaposvár,
+Keszthely, Sümeg, Szombathelyen keresztül Pozsonyba ment, hol
+tanulni akart, de nem volt miből éljen. Végre Pápán állapodott meg,
+hol Tarczy tanár vette pártfogása alá. Itt is ugyan csak tengődött,
+de mégis eltengődött valahogy egy évig. Részt vett az iskolai
+képzőtársaság munkásságában, megnyerte az egyik balladai
+pályadíjat, azonkívül másik balladája s két lírai költeménye
+<span class="pagenum"><a name="Page_67" id=
+"Page_67">-67-</a></span> is – többet nem adott be – dícséretet
+nyertek. «Ez is elég egy obsitos-logikusnak», – veti utána.</p>
+<p>Pápát 1842 nov. 2-án hagyta el, hogy színésznek álljon.
+«Feljöttem barátom Pápára, – írja, – feljöttem, hogy örökre
+elhagyjam az oskolát. Engem rettenetesen üldöz a sors. Egy
+borzasztó mélység előtt állok, melyet át kell lépnem s e lépéssel
+talán két szívet (szülőimét) repesztek meg. S mégsem tehetek
+máskép. Lásd barátom színésszé kell lennem, kell, nincs semmi
+menedék; szülőim nem segíthetnek s Pápán nincs semmi alkalmam,
+mellyel a nyomoru filléreket életem tengetésére megszerezhetném.
+Most már harmadszor színésszé!» Első színészkedése alatt
+alkalmasint azokat a hónapokat érti, melyeket Selmecről eljötte
+után Pesten töltött, mint statiszta a színháznál. S csakugyan
+színésszé lett Székesfehérvárott a Szabó József társaságánál. A
+következő év tavaszán (1843 márc. 5.) már Kecskemétről ír
+barátjának. «És azóta színész vagyok, – mond a többek közt – s noha
+igen parányi lény még a színpadon, de reménylem, egykor nem leszek
+utolsó; mert nem hiszem, hogy az ég segédkeze ne lenne azzal, ki
+oly szent célokkal, oly eltökéléssel áldozva lépett a színpadra,
+mint én.» Ez időszakra esik költői pályája kezdete is az
+irodalomban. Mint pápai diák küldött föl már verset az Athenæumba.
+Első megjelent költeménye «A borozó» volt, még Petrovich név alatt.
+A második «Hazámban» Petőfi név alatt. Mindkettő az 1842-iki
+Athenæumban. 1843-ban már többször, e folyóirat csaknem minden
+füzetében lehetett találkozni a Petőfi névvel. Idevonatkozólag írja
+barátjának: «Tehát kitaláltad volna «A borozó» szerzőjét, ha
+Petrovich alatta nem volna is? No úgy remélem, még könnyebben
+kitalálod, ki az a Petőfi Sándor, ugyan az Athenæumban.
+<span class="pagenum"><a name="Page_68" id=
+"Page_68">-68-</a></span> Karácsonkor (1842) Pesten valék és
+megismerkedém személyesen Bajzával és Vörösmartyval. Vörösmartynak
+szembe tűntek verseim s amint Bajzától hallám ő a Petőfi név alatt
+valami régibb írót vélt sejteni. Félnapot tölték a régtől tisztelt,
+szeretett két férfi körében. Színésztársaim is olvasták az
+Athenæumban Petőfi versét, de ők nem hiszik, hogy én vagyok az.
+Egyébiránt nem sokat törődöm velök, kik többnyire asini ad
+lyram.»</p>
+<p>Tavaszig, úgy látszik, Kecskeméten maradt, legalább júl. 21.
+1843-ban Pestről írt levelében azt írja Szeberényinek, hogy husvét
+után elment Pápáról, hova alkalmasint Kecskemétről jött s egy
+darabig Pozsonyban tartózkodott. Itteni színészkedését,
+írnokoskodását s végre Pestre jövetelét e levélben saját maga is
+éppen úgy írja le, mint én életirati vázlatomban. Csak egyetlen egy
+hibás adatot kell igazítnom. Tudtam, hogy Petőfit nyomasztó
+körülményeiben egy pár nevezetesb magyar író emelte ki, kikkel
+Pozsonyban ismerkedett meg, de nem tudtam nevöket. Tulajdonkép
+Vachott Sándor kezdeményezése volt az egész. De halljuk magát
+Petőfit: «Szerencsémre megismerkedtem Vachott Sándorral. Ez
+Pozsonyból lerándult kedveséhez Pestre, ki már e hónap 10-e óta
+neje s itt tudtomon kívül számomra egy aláírási ívet bocsátott ki
+az athenæisták közt, melyen 30 pengő forint gyűlt össze. Az
+adakozók Vörösmarty s Vörösmartyné, Bajza s Bajzáné, Vachott Sándor
+s mátkája s ennek atyja stb. Ezzel segítettem ki magamat
+Pozsonyban. Később maga szólított fel Fekete (a színigazgató), hogy
+álljak társaságához, mit azonnal tettem is. De mindjárt azután való
+nap kaptam Nagy Ignáctól levelet, melyben jelenti, hogyha Pestre
+akarok jőni, kieszközlendik, miszerint a Nemzeti Színháznál
+<span class="pagenum"><a name="Page_69" id=
+"Page_69">-69-</a></span> bevegyenek s azonkívül nehány hónapra
+fordítnivalót is ad a Külföldi Regénytár számára. Én tehát
+természetesen azonnal bejövék. Három hete, hogy itt vagyok s már
+egy kis regényt, a Negyvenéves hölgy, Bernard Károlytól, le is
+forditottam, melyért száz váltó forintot kapok. Tegnap kezdtem a
+másikba, Robin Hood, Jamestől. Ez németben 900 lap s jó darabig fog
+elfoglalni. Addig Pesten leszek, azután pedig hova megyek, még nem
+tudom, mert a pesti színpadra lépni most még, ez oly fa, melybe nem
+merem fejszémet vágni, noha arra Vörösmarty sine fine ösztönöz.
+Majd elhatározom magamat.»</p>
+<p>E levelek stílus és forma szempontjából nem oly érdekesek ugyan,
+mint Petőfi későbbi levelei, melyek, mint például a Kerényihez
+írottak, prózai munkái legjavát teszik, mindamellett ezekben is
+feltűnő az egyszerűség és könnyűség, melyek Petőfit kiválóan
+jellemzik. Másfelől be engednek pillantanunk a tizenkilencéves
+Petőfi lelkébe, hol örökös és lázas nyugtalanságban küzd élete
+mindennemű viszonyával, a szülők akaratjával, a barátok tanácsával,
+az iskola, a katonaság, sőt még a színészet korlátaival is.
+Tulajdonkép nem tudja mit akar, csak érzi, hogy nem közönséges
+pályára van hivatva s mindenütt keresi e pályát. Most hős, majd
+színész, majd költő akar lenni, végre mindkettő egyszerre. Nem
+maradhat egy helyen sokáig, vándorolnia kell, hamar lemond egy-egy
+pályáról, ma diák, holnap katona, majd színész, ismét diák, ismét
+színész, csak lantjához marad hű, de egyszer arról is le akar
+mondani. «Nekem az Athenaeumban, – írja Pápáról Szeberényinek
+1842-ben, – jött ki egy versem (nem tudom olvastad-e saját nevem
+alatt) azonban ez az <i>első és utolsó vers, melyet tőlem lát a
+világ</i>. Lemondok barátom <span class="pagenum"><a name="Page_70"
+id="Page_70">-70-</a></span> a verselésről, le; ez a mai világban
+szegény embernek háládatlan egy mesterség, átkozott keveset hajt a
+konyhára, lemondok tehát és a prózához állok, barátom, mitől valaha
+annyira írtóztam.» S mégis ugyanazon év novemberében új verset küld
+barátjának s a másik évben már így kiált föl: «Írám, hogy lemondok
+a verselésről? Nem tudják, mit beszélnek, valami ilyféle van a
+szentírásban». Azonban e habozás és sikertelenség közepett is
+folyvást mély hite van magában. Vagy ki kell küzdenie magát vagy
+elvesznie. Nem akar közönséges ember lenni. «Már rég meg van
+mondva, hogy én középszerű ember nem leszek: aut Caesar aut nihil.
+Ne nevess ki barátom, ha bolondokat beszélek.»</p>
+<p>Küzdelmes nyugtalansága apróbb dolgokban is nyilatkozik. Meg
+akarja változtatni nevét, azt hiszem, nemcsak nem magyaros
+hangzásáért, hanem mert egy új és nagy nevet akar kivívni magának.
+Először Örömfi Vidornak nevezi magát, így írta nevét egy könyvbe,
+melyet Szeberényinek ajándékozott, majd Rónai, később Sió, míg
+egyszerű ízlése visszavezeti a Petőfi névhez, mely a Petrovicsnak
+fordítása. Ellenben költeményei kidolgozásában majd semmi nyoma
+nincs e habozásnak. Keveset javít rajtok, csak valamivel többet,
+mint később, midőn nagyon gyorsan dolgozott s ritkán javított
+egy-két szót. Szeberényi e levelekhez mellékelt két oly költeményét
+közli, melyek összes költeményei közt is megjelentek. Mindenikben
+van ugyan javítás, de aránylag csekély. Inkább csak egy-egy rossz
+epithetont cserél föl mással vagy egy-egy mondatnak ad nagyobb
+erőt. A «Felköszöntés» című költeményének<a name="FNanchor_17" id=
+"FNanchor_17"></a><a href="#Footnote_17" class="fnanchor">17)</a>
+eredeti <span class="pagenum"><a name="Page_71" id=
+"Page_71">-71-</a></span> címe más volt: «Az utolsó éj… n»
+(alkalmasint Pápán). Négy javítást tett benne s mindeniket a
+költemény előnyére. Egyik: <i>Lángerőjű vad hatalmú bor</i> helyett
+<i>Részegítő, lánghullámú bort;</i> a másik: <i>Nézzen rám a
+sivatag homokja</i> helyett: <i>Ide nézzen a puszták homokja;</i> a
+harmadik: <i>Éljen a sors égi rendelése</i> helyett: <i>Éljen a
+világ dicső folyása</i>, a negyedik: <i>Szép hűség</i> helyett
+<i>Szent hűség</i> s <i>gyehenna</i> helyett <i>pokol</i>. A
+«Jövendőlés»<a name="FNanchor_18" id="FNanchor_18"></a><a href=
+"#Footnote_18" class="fnanchor">18)</a> című dalnak eredetileg
+szintén más címe volt: «Az álom». Ebben lényeges javítást tett, egy
+egész új versszakot csúsztatott be. Apróbb változtatások itt sem
+hiányzanak: <i>És nőtt a gyermek, lángra gyujtá forró keblét az
+ifjukor</i> helyett: <i>Lángra lobbant meleg keblén az ifju kor;
+ír</i> helyett <i>enyh; Soká, soká, örökkön él</i> helyett
+<i>Anyám, soká, örökkön él</i>. Egy az összes költemények közé föl
+nem vett s eddig ismeretlen költeményét is közli Szeberényi. Címe
+az «Első dal», melyben a színpadot és színésztársait üdvözli, majd
+semmi becse sincs, pedig 1843-ból való. Kenetes hangú és oktató,
+minden emelkedettség nélkül s meglehetős eszmétlen. Sajnálkoznunk
+kell, hogy Petőfinek Szeberényihez intézett többi levelei
+elvesztek, holott egész 1845-ig folyvást levelezésben állottak
+egymással. Szeberényi, úgy látszik, e levelek tartalmára sem
+emlékszik, mi némi kárpótlásul szolgálhatna; legalább könyvében nem
+találhatni nyomát. Az 1844–45-i évekből csak egy tréfás
+históriácskát jegyez föl, s érinti, hogy barátságuk felbomlott. A
+tréfás históriácska, mely Petőfit nagyon bosszantotta, a következő:
+Petőfi egy napon Gyömrőre A-i ismerősét látogatni kimenvén, ez gróf
+Telekiéknél így mutatta be: Petőfi barátom Pestről, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_72" id="Page_72">-72-</a></span> ki
+félig-meddig író is volna már! Barátságuk felbomlása, mint mondám,
+csak röviden van érintve. Petőfit a Kör által kiadott
+költeményeinek bírálata idegeníté el iskolai barátjától, annyira,
+hogy ha találkozott is vele, többé nem akart reá ismerni. «Bocsáss
+meg, oh bocsáss meg, – mond Szeberényi, – te az idvezültnek
+szelleme, ha azon jó szándékról, hogy magasztalóid elbizottságra
+ösztönző túlzó tömjénezéseit egy kissé ellensulyozzam, egy részben
+<i>nétalán</i> igazságtalanná lettem.» És ismét: «Egyébiránt, hogy
+ő volt is <i>talán</i> a hibás, azt én még életében régen
+megbocsátottam.» Ennyi mindaz, mit Szeberényi az egész dologról
+jónak lát megjegyezni, de amit én nem hagyhatok bővebb szó
+nélkül.</p>
+<p>Miért oly hallgatag Szeberényi e pontnál, midőn más helyt
+annyira közlékeny, hogy a legcsekélyebb adatot is följegyzi? Miért
+vonul csak itt vissza, midőn másutt, amint ily munkákban nemcsak
+elkerülhetetlen, hanem szükséges is, nem átall beszélni magáról? Ha
+mindent elmond Petőfiről, amit tud, miért hallgatja el csak azt, mi
+szintoly érdekes, mint a többi s irodalmi üggyel lévén kapcsolatban
+nem oly kényes természetű, hogy diszkrécióból mellőzni kelljen?
+Miért nem utasítja az életírót, hogy hol jelent meg az a bírálat,
+mely Petőfit annyira felbőszítette? Szeberényi vagy helyesli, talán
+egészben, talán részben, mindazt, mit akkor Petőfiről írt, vagy
+nem. Ha igen, miért nem vallja be, ha nem, miért hallgat?
+Mindenesetre ez nem erkölcsi bátorság. Ezt ugyan nem volna szabad
+mondanom az udvarias Szász Károly szerint, ki megtiltja az író
+erkölcsi intencióit kutatni, a sorok közt nem enged olvasnunk s a
+társadalmi illemet az irodalmi illemmel egynek tartja, azonban én
+még nem aláztam oda tollamat, hogy ily szabályokat aláírjak. Még
+egyszer ismétlem, hogy ez <span class="pagenum"><a name="Page_73"
+id="Page_73">-73-</a></span> nem erkölcsi bátorság, annyival
+inkább, hogy a <i>talán netalán</i> kifejezések a dologgal
+ismeretlen olvasó előtt majd mindent csak Petőfire látszanak
+hárítani. Nem kívánok sem Petőfi ügyvéde, sem Szeberényi vádlója
+lenni, de megpróbálom kideríteni az ügyet, amennyiben tehetem s
+pótolni Szeberényi könyve e hiányát.</p>
+<p>Szeberényi bírálata a Hirnökben<a name="FNanchor_19" id=
+"FNanchor_19"></a><a href="#Footnote_19" class="fnanchor">19)</a>
+jelent meg Etőfi Andor név alatt. Tudomásom nem oly bizonyos, mint
+kétszer-kettő négy, de mégis elég alapos arra, hogy a legnagyobb
+hihetőséggel kombinálhassak. Ez alapot Petőfinek e cikkre írt
+feleletéből<a name="FNanchor_20" id="FNanchor_20"></a><a href=
+"#Footnote_20" class="fnanchor">20)</a> merítettem, mely a
+következő: «A Hirnök utósó számaiban két lelkes honfi (egy név
+alatt) szent buzgalommal izzad, iparkodván engem verseimmel
+egyetemben tönkre silányítani. Különösen ajánlom mindenkinek, hogy
+elolvassa, ki csak hozzá férhet, sőt kérem mindazokat, kiket
+csekélységem csak némely részben is érdekel, hogy elolvassák. Az
+ott buzgólkodó két atyafi hajdani iskolatársam, kik már akkor
+kalapálták a kadenciákat, mikor én még azt sem tudtam, mi a
+költészet: bocskorszíj-e vagy martyr-korona? – És ők azóta folyvást
+ütik a verseket és ezeknek özönével elárasztják a szerkesztőket
+rendre; de a szerkesztők oly impertinens embertelenek, hogy őket
+mindeddig nem mutatták be a közönségnek. És ez aztán vexa! és dühbe
+hozza az embert, valamintségesen dühbe hozta az én fenntisztelt
+iskolatársaimat s nem csoda, hogy dühökben éppen belém kaptak, én
+belém, kire ők hajdanában csak olyan formán néztek le, mint néz le
+a nagy, nagy ökör a lábainál szaladó kicsiny kis pacsirtára. Hazám
+tiszta keblű, <b>legszebb erényű</b> ifjai, fogadjátok hódolatom
+<b>tömjénét</b>.» <span class="pagenum"><a name="Page_74" id=
+"Page_74">-74-</a></span></p>
+<p>Petőfi e soraiból kettő bizonyos: először, hogy tanulótársát
+vagy éppen társait hitte lappangani amaz álnév alatt; másodszor,
+hogy a kompakt betűkkel szedetett <i>szebb erényű</i> szóval
+Szeberényire célzott. Az évszám, a tanulótárs, a szójáték, a
+barátság fölbomlása, minden arra mutat, hogy Szeberényi volt ama
+bírálat szerzője vagy legalább fő benne.<a name="FNanchor_21" id=
+"FNanchor_21"></a><a href="#Footnote_21" class="fnanchor">21)</a>
+Teljességgel nem dícsérem Petőfinek meglehet elmés, de semmiesetre
+sem derekas feleletét. Először az anonymitas lebbengetése nem
+lovagias, másodszor rosszul esik az embernek a rajta elömlő
+affektáció. Tudjuk, Petőfi még Selmecen írt már verset s így nem
+őszintén mondja, hogy akkor ő még azt sem tudta, mi a költészet:
+bocskorszíj-e vagy martyr-korona. Tudjuk, éppen Szeberényi volt az,
+ki Selmecen első versét kitüntette s így affektál, midőn lenézést
+hány szemére hajdani barátjának. Aztán másfelől Szeberényi később
+legbizalmasb barátja lett, kihez így ír 1842-ben: «Írod, hogy
+közöljük egymással elmeszüleményeinket. Én ezt a legnagyobb
+készséggel, szívességgel és örömmel teszem. Arra is kérlek, hogy
+küldj bírálatot verseimre (ha tán arra méltók), de oly elbizott
+semmiesetre nem vagyok, hogy munkádat bírálni fognám. Ismerem e
+dologban gyöngeségemet». Még más helyet is idézhetnék Petőfi
+leveleiből, azonban ebből is elég világos, hogy Petőfinek bármely
+nagy sérelem után is nem volt joga meghamisítani a multat. De mire
+nem képes egy ifjú költő kritikusa ellenében, legyen az bár
+igazságos, vagy igazságtalan, mélyreható vagy felületes,
+<span class="pagenum"><a name="Page_75" id=
+"Page_75">-75-</a></span> ha kellemetlent hall tőle. A genie e
+gyöngeség alól még nem menti föl az embert, sőt a középszerűség
+sokszor még türelmesb. Mindhiába, akár tűrik, akár nem, a szabad
+véleményt sohasem nyomhatni el s mindenki jogában lesz mindig:
+vizsgálódni, ítélni s okos és nem okos dolgokat mondani. A Petőfi
+ellen írt gyarló kritikák éppen oly keveset bizonyítanak a kritika,
+mint a rossz költemények a költészet ellen.</p>
+<p>Azonban nem volt-e Petőfi haragjának valami oly oka is, mely
+mentségére szolgál és Szeberényit terheli? Valóban volt. Azonban
+nem csodálkozhatni, hogy Szeberényi sok részben balul ítélte meg
+Petőfit. Hiszen ma is vannak elég nagy tekintélyű írók, kik Petőfi
+lírájáról, mint a magyar klasszikai költészet megrontójáról
+beszélnek s Toldy, Vörösmarty után, csak epigonokat lát
+költészetünkben. Az is természetes volt, hogy Szeberényi Petőfinek
+oly esztétikátlanságokat, sőt ocsmányságokat vet szemére, melyek a
+szenvedély vagy humor jellemző és jól talált kifejezései s csak az
+a hibájuk, hogy nem abból az iskolából valók, midőn nagyon bámult
+esztétikai kifejezések voltak az ilyenek is: «Az ösztönzaj csak
+élvre lobbadoz» vagy «Hajnali kellemű fény hinti mosolygva sugárát,
+melyre az ifjú remény rakja le fellegi várát». Hogyne botránkoznék
+meg hát Szeberényi Petőfinek még ily sorain is: «Elpártolt barát
+<i>veszett ebként</i> ki szívem <i>megmarád</i>, vagy Tiéd vagyok,
+tiéd hazám, e szív, e lélek, <i>kit szeretnék, ha tégedet nem
+szeretnélek</i>». Mindez természetes, sőt azt tartom
+természetlennek, hogy Szeberényi, s ez bírálata legjobb része,
+kezdte sejteni a népnemzeti elem fontosságát, sőt ez oldalról
+méltányolja is Petőfit, noha csak átalánosságban, mert részletezése
+éppen ellenkezőt bizonyít. Egyébiránt az egész bírálat nem
+mélyreható, leghelyesb benne <span class="pagenum"><a name=
+"Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> egy pár nyelvhiba megrovása
+s a méltánylat és megrovás egész végeredménye az, hogy Petőfi csak
+ügyes kezdő. De nem ez, amivel Petőfi nem helyeselhető kifakadását
+menteni akarom. Van ott egy pár oly sor, melyeket Szeberényinek nem
+volt joga mondani mint kritikusnak, annál kevésbbé mint barátnak s
+amelyek könnyen felingerelhették a különben is ingerlékeny ifjú
+költőt. A dolognak egy kis históriája van. A pápai iskolai
+képzőtársulat 1845-ben egy zsebkönyvet adott ki, Tavasz cím alatt,
+tagjai dolgozataiból. Kiadták Petőfinek diákkori két versét, tudtán
+kívül. Petőfi gúnyosan köszönte meg nekik, hogy első kísérleteit
+oly nagyra becsülik. Ezt szemére veti Szeberényi s idézi a
+Tavaszban megjelent versei egyikét, az Ideál címűt, bebizonyítni
+törekedvén, hogy ez van olyan, sőt formai tekintetben jobb,
+Petőfinek a maga által kiadott verseinél. Elég gyönge vers biz az,
+a Kunoss iskolájából, Petőfinek joga volt mind ki nem adni, mind
+tudtán kívüli megjelenéseért bosszankodni. Szeberényi így végzi
+bírálatának ide vonatkozó részét: «Ha jól vagyok értesítve, akkor
+Petőfi Sándor úr most is tagja a pápai képző-társaságnak s így
+csupán tagtársaik munkáit közlötték a kiadók, sőt ha Petőfi úr
+<i>végezni akarta volna iskoláit</i>, még most sem írna ám mást,
+mint iskolai gyakorlatokat.»</p>
+<p>Szeberényi úr legjobban tudta, hogy Petőfi miért hagyta el a
+selmeci iskolát, miért a pápait, sőt a jelen munkácskájában maga
+menti őt a korhelység és kicsapongások vádja ellen. Miért vetette
+hát szemére, hogy nem végzett, hogy megszökött, s talán korhely és
+kicsapott diák? Miért sejtetett a Petőfi körülményeivel ismeretlen
+olvasó előtt többet, mint amennyi a dologban volt? Ez nemcsak egy
+hű baráthoz nem illett, de <span class="pagenum"><a name="Page_77"
+id="Page_77">-77-</a></span> egy távol ismerőshöz sem. Azonban
+vajjon mint kritikusnak volt-e joga erre? Bizonyára nem én vagyok
+az, ki a kritika jogait csonkítani óhajtom. Ott van Jósika Miklós
+és Szász Károly s utánuk egy egész had, kik az illem örve alatt
+rabláncokat akarnának verni a kritikára. Hiú fáradalom. A kritika
+egy-egy lovagját semmivé tehetik, de a kritika örök jogait sohasem.
+Jól mondta Erdélyi: «A kritikusok végrendelete meg van írva:
+Exoriare aliquis nostris ex ossibus ultor.» Valóban a kritikának
+több joga van, mint amennyit nálunk némely nagytekintélyű írók
+elismerni méltóztatnak. A kritikus sokat, mindent elmondhat, mit a
+bírálata alatti könyv fekete vagy fehér soraiból a dedukció,
+indukció vagy analógia útján kiokoskodhatni. Elmondhatja például
+egy csoport nyegle előfizetési felszólításra vagy hírlapi fogásra,
+hogy emez írók egész a házaló szatócs fortélyos kérkedéseig
+aljasítják le tollukat; elmondhatja, hogy eme költő a népnek hogyan
+hízeleg s ez újabbkori Mæcenástól hogyan koldul egy pár kegyes
+pillantást vagy tölt erszényt; elmondhatja, hogy eme regényíró a
+képmutató erkölcsösség mázával vonja be célzatai erkölcstelenségét;
+elmondhatja, ha szükséges s alapot tud reá találni, hogy eme
+történetíró szántszándékkal hamisítja meg az adatokat, eme
+kritikusból a rosszakarat szól s eme politikai író egészen mást
+beszél, mint amit akar. Sőt arra is joga van a kritikusnak, ha az
+író egyszersmind valamely másnemű és bírálat alá eső közpálya
+embere, hogy ezzel is kapcsolatba hozza kritikáját s így a könyv
+fehér és fekete sorain túl is terjeszkedjék. De miért csinált
+példákat felhoznom? Olvassátok az irodalmak történelmét
+Aristarchustól Planche Gusztávig, Cicerótól Széchenyi Istvánig s
+meg fogtok győződni, hogy nem a legdrasztikusabb példákat hoztam
+<span class="pagenum"><a name="Page_78" id=
+"Page_78">-78-</a></span> föl. Azonban e hatalomnak, mely már azért
+sem lehet zsarnoki, mert mindenki gyakorolhatja s mindig csak az
+igazság és szellem szolgálatában válik hatalommá, nem szabad az író
+magánviszonyaihoz férközni s ennyiben tisztelni tartozik személyét.
+A kritikus nem tehet semminemű célzatot, megrovást, még a
+legigazabbat sem, ha az csak az író magánviszonyai és személyisége
+ismeretében leli alapját. A kritikus e jogot csak az író halálával
+nyeri meg. Szeberényi átlépte e korlátot, megsértette a törvényt,
+mert hiszen 1845-ben Petőfi még élt.</p>
+<p>S most is mennyivel jobban teszi vala, ha könyvecskéjében az
+egész ügyet bevallja s <i>talán-</i> és <i>netalán</i>-os
+felsóhajtása helyett így szól: Bocsáss meg, oh üdvözültnek
+szelleme, hogy megsértettelek, hogy oly sértésre ingereltelek, mely
+már azért sem illett hozzád, mert természeted elleni affektációval
+vegyült.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_79" id=
+"Page_79">-79-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>PETŐFI ÉLETÉBŐL.<a name="FNanchor_22" id=
+"FNanchor_22"></a><a href="#Footnote_22" class=
+"fnanchor">22)</a></h2>
+</div>
+<p class="summary">Regényes rajzok. Írta Szokoly Viktor. Második
+kiadás. 1862. Kiadja Emich Gusztáv.</p>
+<p>Mi ez, életirat-e vagy regény? Egyik sem a kettő közül, olyan
+öszvérgenre, melyet szebben mauvais genrenek lehetne nevezni.
+Egyébiránt kényelmes genre, amennyiben az írónak mindig megvan a
+maga mentsége. Például, ha művét, mint életiratot, hibáztatják, azt
+felelheti reá: hisz ez nem életirat, mit nekem a száraz tények, én
+költői művet írtam, nem kötöttem ugyan magam holmi pedant
+formákhoz, de nem is ez a költészet lényege; ha pedig mint regényt
+támadják meg: eh, minő rosszakarat, mondhatja ismét, hisz ez nem
+regény, csak regényes rajz, a tények mind igazak, csak a hatás
+végett dolgoztam föl egyet-mást némi költői felfogással; legfeljebb
+a részletekben van egy kis pótlás s az is úgy, hogy a jóakaratú
+olvasó könnyen észreveheti.</p>
+<p>Szokoly előlegesen, minden hibáztatás nélkül is, használja e
+mentséget, ha nem is oly élesen, mint ahogy mi kifejeztük. Ugyanis
+előszavában a többek közt így ír: «Nem igénylem a száraz adatok
+elvitathatlan alaposságát, hanem <i>elbeszélésemet</i> csak úgy
+óhajtom tekintetni, <span class="pagenum"><a name="Page_80" id=
+"Page_80">-80-</a></span> mint ama regéket, mikben az üres
+hézagokat az író képzelme pótolja ki, s melyek mindazonáltal
+<i>való alapon</i> nyugosznak. Nem életírást, hanem regényes
+rajzokat adok e helyütt s a jóakaratú olvasó bizonyára tudandja a
+<i>tényeket</i> ama részektől megkülönböztetni, miket <i>bővebb
+jellemzés</i> vagy a <i>történtek kerekdedsége</i> miatt irtam.» E
+sorok eléggé mutatják, hogy Szokoly az életíró hitelességéről sem
+mond le s a beszélyíró dicsőségéhez is tart némi igényt. Ám legyen.
+Szóljunk hát e könyvről, mind a két szempontból, noha nem
+tartoznánk vele. Vizsgáljuk először a való alapot, a tényeket, a
+történteket, aztán lássuk, hogy mint regény mennyiben sikerült.</p>
+<p>Szokoly Petőfi kecskeméti színészkedésén (1842) kezdi az
+életírást s bevégzi ott, midőn Petőfi 1843 nyarán Debrecenbe indul,
+hogy ismét színésszé legyen. Mintegy két év tehát, amit Szokoly
+tolla alá vesz. Teljességgel nem értjük, hogy mi szükség volt
+rajzolnia Petőfi pozsonyi és pesti napjait is, hiszen a «történtek
+kerekdedsége» úgy kívánta volna, hogy a kecskeméti napokon
+bevégződjék az egész. Azonban, amint már megjegyeztük, Szokoly nem
+akar lemondani az életíró teljessége- és hitelességéről. Kár, hogy
+az egész műben oly kevés az adat s ami van is, nagyrészt valótlan
+vagy ferde s így a követelt «való alap» nagyon parányivá olvad
+le.</p>
+<p>Petőfi kecskeméti élete rajzában csak egyetlenegy adat való,
+tudniillik, hogy Petőfi Kecskeméten színész volt. Vajjon
+<i>Borostyán</i> volt-e álneve ez időszakban, ahhoz kétség férhet,
+bár nem merjük határozottan tagadni. Annyi bizonyos, hogy 1842-ben
+júl. 7-ről Pápán kelt és Szeberényihez intézett levelében így írja
+alá magát: (jelenleg) <i>Petrovics Sándor</i> tanuló, (hajdan)
+<span class="pagenum"><a name="Page_81" id=
+"Page_81">-81-</a></span> <i>Rónai</i> színész, (jövőben)
+<i>Sió</i> színész és literator.<a name="FNanchor_23" id=
+"FNanchor_23"></a><a href="#Footnote_23" class="fnanchor">23)</a>
+Arról a kalandról, melyet Szokoly műve középpontjává tesz, nem
+tudnak semmit Petőfi életírói. Mi ugyan hallottunk valami olyat,
+hogy Petőfi Kecskeméten öreg háziasszonyának sokat beszélt volna
+egy vastag könyvéről, melyben csodadolgok vannak s melyet sok
+pénzért sem adna el másnak s háziasszonya eltávoztakor ezt kérte
+volna tőle zálogba, amíg a házbért kifizeti, abban a reményben,
+hogy ez sohasem történvén meg, ő lesz ama csodakönyv birtokosa,
+azonban az egész alkalmasint mende-monda, legalább egyetlen életíró
+sem vette hiteles adatnak, sőt meg sem említi. Szokoly talán éppen
+erre épített, midőn Sophokles drámáinak egy Mátyás-korabeli
+álmásolatját adatja el Petőfivel, egyik kecskeméti tanárnak, hogy
+egy elnyomorodott özvegyasszonyt s egy szíve elleni házasságra
+kényszerített fiatal leányt kiszabadítson az uzsorás tanár körmei
+közül. Elég ügyetlen, otromba história az egész, kár volt belevonni
+Petőfit, kivált Szokolynak, ki különben annyira tiszteli, hogy
+félistennek, mythosi alaknak mondja előszavában. A versek idézése
+sem nyugszik való alapon. Ama versek közül csak egyetlenegyet írt
+Petőfi Kecskeméten, «A jövendölés» címűt, s azt sem 1842-ben írta,
+hanem 1843-ban. A «Felköszöntést» Pápán írta, a «Disznótorban»
+címűt Székesfehérvárott, a «Búcsút a színészettől» Pesten 1844-ben,
+a «Hozzá»-t szintén Pesten 1844-ben.</p>
+<p>Ami Petőfi pozsonyi és pesti napjainak rajzát illeti, itt az
+adatokra nézve már hívebb Szokoly, de jellemzés tekintetében itt is
+meglehetős hűtelen. Például úgy állítja elő Vörösmartyt és Bajzát,
+mint akik Petőfi első <span class="pagenum"><a name="Page_82" id=
+"Page_82">-82-</a></span> verseit mindjárt egy óriás lángész
+nyilatkozványainak tartották, s mint valami két öreg nagybácsival,
+egy kis cselszövényt gondoltat ki velök, hogy Petőfi valódi nevét
+és helyzetét megtudhassák. Mindez nem így van. Az igaz, hogy
+mindkettőnek feltűntek Petőfi versei s Vörösmarty valami régibb
+írót vélt rejtőzni a Petőfi név alatt,<a name="FNanchor_24" id=
+"FNanchor_24"></a><a href="#Footnote_24" class="fnanchor">24)</a>
+hanem, hogy oly lángésznek tartották volna Petőfit, mint amilyennek
+most mi tartjuk, pályája végén, arról szó sem volt. Legalább az a
+körülmény, hogy Vörösmarty valami régibb írót vélt neve alatt
+rejtezni, mellettünk bizonyít. Szokoly, úgy látszik, csak azért
+túlozza a dolgot, hogy összehasonlíthassa Vörösmartyt és Bajzát a
+mostani kritikusokkal, mert mindjárt utánaveti: «Ez a valódi
+nagyság, mely nem félti saját dicsőségét; tündöklő nap, mely a
+ragyogó csillagok mellett még jobban feltűnik, s rátok gondolva
+nagy szellemek, mindig eszembe jutnak napjaink romboló démonai, ama
+bősz irígy had, mely a bitorlott bakó-bárddal, miután a jobbak
+bírószéke ellen el nem ítélheti, legalább nyakát igyekszik szegni a
+valódi tehetségnek s fennen kürtöli, hogy az ész, esztétika
+törvénye szerint, melyhez ő éppen annyit ért, mint czigányhóhér a
+Corpus Jurishoz, küldte áldozatát a semmiségbe. Pöffeszkedő holdnak
+tartalak én titeket, mely nagyobbnak hiszi magát, mint ama fölötte
+millió mértföldekre levő csillagok s mely elsápadva búvik a bérczek
+ormai mögé, midőn közelében teljes dicsfényében kel fel a nap.» Mi
+örvendünk, ha kritikusokra jó szatirát ír valaki, úgysem igen van
+irodalmunkban jó szatira, nem haragszunk meg egy-egy elmés
+célzásért sem, óhajtjuk, hogy érdemleges cikkek keletkezzenek
+kritikusaink tévedései ellen, hanem <span class="pagenum"><a name=
+"Page_83" id="Page_83">-83-</a></span> az ily frázisoktól valóban
+iszonyodunk. Egy kis pöffeszkedés érzésben és gondolatban: ennyi az
+egész. Nem érdemli a papirt és tintát. Egyébiránt jó lesz
+Szokolynak megtekinteni, hogy az akkori irodalom Hölgyfutárai,
+Gombostűi stb. fiatal humoristái és költői milyennek tartották
+Bajzát. Látni fogja, hogy éppen oly démonnak, bakónak, tudatlannak,
+mint ő tartja a mostani nem tudni kiket, csakhogy egy kissé
+elmésebben s jobb stíllal írták meg az ilyesmit.</p>
+<p>Szokoly művéről, mint regényről, sem nyilatkozhatunk kedvezőn.
+Valóban, ha mint beszély vagy regényke sikerült volna, nem vennők
+oly szorosan az életirat valótlan adatait. Költőnek sok szabad,
+csak tudja az embert elragadni, noha egy bizonyos pontig a
+történelmi hűség egyik része a költői illuziónak. De ily nagyon is
+szegény invenció, ily meglehetősen gyönge jellemzés, nem igen képes
+hatni. Az egész regényke megtörténhetett volna Petőfi nélkül is.
+Színésztársa Színi egyedül sokkal jobban rászedhette volna Kánya
+tanár uramat, inkább is illett volna hozzá, különben is a
+cselszövényben ő a fő, a Petőfié inkább csak az Eszter
+megmentésének gondolatja. Így már azért is inkább sikerült volna a
+mű, mert legfeljebb egy pár íves beszélyre olvad le s a forma a
+tárgyhoz mért lesz vala. Azonban Szokolynak nyujtani kellett a
+tésztát, mert meg akart felelni a címnek: «Petőfi életéből.»
+Csakhogy ha már fölléptette Petőfit, ne rajzolta volna olyannak,
+amilyennek Petőfit senki el nem ismerheti. Ki hallotta valaha, hogy
+Petőfi színészkorában nagyon élelmes ember volt? Szokoly egyedül
+hagyatja Székesfehérvárott a ruhatár és díszítmények megmentése
+végett a hitelezők kezéből. Kecskeméten diszítményeket festet,
+ruhatárt teremtet vele a semmiből, szóval az ilyesmikben a társaság
+<span class="pagenum"><a name="Page_84" id=
+"Page_84">-84-</a></span> lelkévé teszi, a legélelmesebb
+színigazgatónak tünteti föl, ki megérdemli, hogy valóban is az
+legyen. Aztán fordít egyet a dolgon s ekkor előáll Petőfi a költő,
+Petőfi a szerelmes, ki meg akarja menteni kedvese családját és
+lemond kedveséről. Az egész szerelem-história nem illik Petőfi
+jelleméhez. Petőfi, ha szeretett, szenvedélyesen szeretett s nem
+mondott le oly könnyen a barátság kedvéért, éppen úgy, hogy ő
+juttassa barátja eszébe: te, szeresd el tőlem ezt a lyányt, mert én
+csak a dicsőség útján akarok haladni. A német írók kedvenc szokása,
+nevezetesb íróikról beszélyt vagy regényt írni. Leginkább azért
+teszik, hogy mélyen és szellemdúsan okoskodhassanak az illető író
+munkáiról, céljairól, műveltségtörténeti küldetéséről. Mi is
+elővesszük néha nevezetesb íróinkat vagy szónokainkat. Kalandokat
+fogunk rájok s mindent elkövetünk, nehogy híven rajzoljuk, mert ez
+nem volna elég regényes. Egyik mód sem ér egy fabatkát, de a
+németeké legalább kegyeletes.</p>
+<p>Kánya tanár jelleme is elhibázott, pedig ezen fordul meg az
+egész cselekvény. Egy tanár még a legkorlátoltabb eszű és ismeretű
+is, csak tud annyit, hogy meg képes különböztetni egy rossz
+tintával írt éppen iskolai kéziratot egy Mátyás-korabeli kódextől.
+Aztán Kánya fösvénységével hogy egyezik meg az, hogy oly könnyen
+kidobja a pénzt, noha különben sem szenvedélyes régiségbúvár s e
+mellett gyanakodó és gyakorlati ember? A többi jellemek is mind
+ilyenek s csak annyival jobbak, hogy nincsenek ily részletesen
+rajzolva s nem untatják annyit az olvasót. Azonban van e könyvnek
+egy oly része is, mely helyenként tanuságot tesz Szokoly elbeszélő
+tehetségéről. Kár, hogy e rész oly dologra vonatkozik, mi a regény
+kezdete előtt történt. Így tulajdonkép csak holmi a multat illető
+epizód sikerült az <span class="pagenum"><a name="Page_85" id=
+"Page_85">-85-</a></span> egész regényben. Itt az elbeszélés
+egyszerűbb, az alakok jellemzőbbek s az egészen némi bensőség ömlik
+el. Kivált Dudás Antal házassága s Dudás Mihály gyermekévei és
+elszegényedése érdekesen vannak leírva, bár holmi anakronizmust s
+egy kis járatlanságot a hazai földiratban itt is tapasztalnunk
+kellett.</p>
+<p>Hadd végezzük be cikkünket némi méltánylat mellett némi jó
+tanáccsal is, noha mi ritkán szoktunk az írókhoz fordulni, mert a
+kritika nem annyira a bírált íróért van, mint inkább az irodalomért
+és közönségért. Jó lesz Szokolynak felhagyni ezzel a mauvais
+genre-ral. Az ne vezesse félre, hogy egy pár jeles írónk is műveli
+s az ily könyvek második kiadást is érnek. A jeles írók is szoktak
+botlani kivált nálunk, s amit sokan vesznek, nem mindig szokott jó
+lenni. Ha már íróról akar beszélyt írni, tegye legalább szükséges
+személlyé s jellemezze úgy, amint életéből és munkáiból ismerjük. S
+végre azzal a «Korpusz jurisz»-féle ortográfiával hagyjon fel.
+Valami jobbat is lehet tanulni a Hölgyfutártól, mint ilyen
+ortográfiát.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_86" id=
+"Page_86">-86-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>KÉT Ó-SZÉKELY BALLADA.<a name="FNanchor_25" id=
+"FNanchor_25"></a><a href="#Footnote_25" class=
+"fnanchor">25)</a></h2>
+</div>
+<p>Akiket a népköltészet érdekel, alkalmasint emlékezni fognak ama
+két ó-székely balladára, amelyek egyikét Nagy Lajos közlé a
+Kolozsvári Közlönyben, a másikat pedig én a Budapesti Szemlében.
+Amazt Erdélyi egy egész cikkre méltatta, emettől a magam részéről
+szintén nem sajnáltam a szót. Mindkettő nem mindennapi figyelmet
+keltett és méltán, mert mind esztétikai, mind másnemű tekintetekből
+olyanok, hogy népköltészetünk legritkább jelenségei közé tartoznak.
+Valami olynemű zamat érzik rajtok, minő a Percy-féle ó-angol
+balladákon, miért bátran reájok illeszthetni az ó-székely ballada
+tisztes címét.</p>
+<p>Sokszor gondoltam, ha én legalább vagy harminc ilyet
+összegyüjthetnék. Bizonyára gazdagítanám irodalmunkat annyi, ha nem
+több, jó balladával, mint amennyit műköltészetünk fel bír mutatni.
+De hiába minden fáradságom, ha ugyan fáradságnak lehet nevezni
+olynemű kutatást, amelyhez idő és eszközök egyaránt hiányzanak. Az
+óhajtott és remélt harminc számot még háromig sem vihettem föl.
+Azonban egyszer-másszor csak cseppen valami. Íme két új ó-székely
+balladát van szerencsém bemutatni, nem ugyan a magam, hanem,
+<span class="pagenum"><a name="Page_87" id=
+"Page_87">-87-</a></span> ami egyébiránt tökéletesen mindegy, a
+<i>Kriza János</i> székely népköltési gyüjteményéből. De mielőtt
+ezt tenném, nem lesz fölösleges egy pár szót szólanom magáról a
+gyüjteményről.</p>
+<p>Kriza még 1840 körül kezdette meg a székely népdalok és mesék
+gyüjtését, tehát oly időben, midőn ilyesmivel nálunk tüzetesen
+senki sem foglalkozott. Egy pár év mulva, 1843-ban, aláírási ívet
+is bocsátott ki «Vadrózsák» címe alatt megjelenendő gyüjteményére.
+Kevés részvét mutatkozott, a terv dugába dűlt. Midőn 1846-ban a
+Kisfaludy-Társaság megindítá gyüjteményét, Kriza újra hozzálátott a
+gyüjtéshez, remélve az ügy iránt fölébredt érdekeltségben. Azonban
+részint a közbejött forradalom, részint hivatalos foglalatosságai
+megakadályozták gyüjteménye rendezésében és közrebocsátásában.
+Ezelőtt három évvel, gróf Mikó Imre felszólítására, újonnan,
+harmadszor is neki kezdett a gyüjtésnek. A gróf maga is nagyban
+elősegítette a vállalatot, mert feles számú népmesét és táncszót
+gyüjtetett számára s egyszersmind nagylelkűen elvállalta a kiadás
+költségét. A gyüjtemény első kötete, mely mintegy 30–35 nyomott
+ívet tesz, e folyó évi március elején már sajtó alá ment s az ősz
+folytán alkalmasint meg fog jelenni. Az első kötetet egy második
+fogja követni, mely leginkább népmeséket tartalmaz. Nagyrészt
+ismerem e gyüjteményt s oly gazdagnak és sokoldalúnak találom, hogy
+egy pár pontban a Kisfaludy-Társaság által kiadott Erdélyi-féle
+gyüjteményt is felülmúlja. Kriza szélesebb körben gyüjtött, mint
+eddigi gyüjtőink; nem elégedett meg a balladák, dalok, mondák és
+népmesék gyüjtésével, hanem egyébre is kiterjesztette figyelmét. A
+táncszók, találós mesék, népsajátságok, minők a szólásmódok,
+szokások, ünnepélyek, babonák, család-, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span> hely- és
+állatnevek, nevezetes részét teszik gyüjteményének. E mellett a
+székely tájszólásra is nagy figyelmet fordított, mit annál
+könnyebben tehetett, mert maga is székely. A gyüjteményben minden
+székely tájszólás szerint lesz közölve, egész a legapróbb
+változatokig, a vidékek szerint, mit aztán a könyv végén jegyzetek
+s egy kis tájszótár fognak megmagyarázni. Így e gyüjtemény
+nyelvészeink figyelmét is méltán igényelheti.</p>
+<p>Engem esztétikai szempontból a gyüjtemény néhány balladája és
+népmeséje lepett meg leginkább. Magyar népmesét úgy elbeszélve,
+mint ahogy itt van egy pár, még se nem olvastam, se nem hallottam.
+A balladák közt szintén van egy pár, «Kádár Kata», «Budai Ilona»
+címűek, melyek alkalmasint a legjobb magyar népballadák. Egy
+hosszabb, száz soros, «Kőmíves Kelemen» című költői beszéllyel is
+találkozunk, mely népköltészetünkben a maga nemében egyetlen.
+Szóval e régies maradványok tanuságot fognak tenni a mellett, hogy
+népköltészetünk az epikai nemben is gazdag volt s kivált a világtól
+rejtettebb vidékeinken még most is találhat némi maradványokra a
+fáradhatlan kutató. Szívesen közölném itt mind e kitűnő balladákat,
+de a gyüjteményt legbecsesb gyöngyeitől nem lehetett megfosztanom.
+Amiket közlök, szintén kitűnők. Ím, itt következik az egyik, az
+udvarhelyszéki tájszólás szerint:</p>
+<div class="poem">
+<h4><i>Bátori Boldizsár.</i></h4>
+<div class="stanza"><span class="i0">Asztalnál ül vala, gyönge
+Judit asszon,<br /></span> <span class="i0">Lábánál röngette szép
+arany böcsőjit:<br /></span> <span class="i0">«Beli fijam beli!
+szép futkosó fijam!<br /></span> <span class="i0">Mett<a name=
+"FNanchor_26" id="FNanchor_26"></a><a href="#Footnote_26" class=
+"fnanchor">26)</a> neköd nem apád Bátori Bódizsár;<br /></span>
+<span class="pagenum"><a name="Page_89" id=
+"Page_89">-89-</a></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">Im az a te apád erdéji
+kapitány,<br /></span> <span class="i0">A ki atta neköd szép arany
+böcsőjit,<br /></span> <span class="i0">Annak négy szarvába négy
+arany pereczöt,<br /></span> <span class="i0">Osztán a fejedre
+bozsonyi<a name="FNanchor_27" id="FNanchor_27"></a><a href=
+"#Footnote_27" class="fnanchor">27)</a>
+süvegöt.»<br /></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">Hát ajtón hâgassa<a name=
+"FNanchor_28" id="FNanchor_28"></a><a href="#Footnote_28" class=
+"fnanchor">28)</a> Bátori Bódizsár<br /></span> <span class=
+"i0">«Mėg<a name="FNanchor_29" id="FNanchor_29"></a><a href=
+"#Footnote_29" class="fnanchor">29)</a> ne tagadd asszon mostan
+beszédödöt!<br /></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">«Bizon nem tagadom, lelköm
+jámbor uram,<br /></span> <span class="i0">Lėányokat szidom, a rosz
+lėányokat,<br /></span> <span class="i0">Virágomnak szépit
+nyílatlan leszötték,<br /></span> <span class="i0">Bokretába
+kötték, legenyeknek tötték.»<br /></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">«Megtagadád asszon mostan
+beszédödöt;<br /></span> <span class="i0">Nyiss ajtót, nyiss ajtót,
+asszon feleségöm!»<br /></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">«Minnyát<a name="FNanchor_30"
+id="FNanchor_30"></a><a href="#Footnote_30" class=
+"fnanchor">30)</a> nyitok, minnyát, lelköm, jámbor
+uram,<br /></span> <span class="i0">Hadd huzzam lábomba karmazsin
+csidmámot,<br /></span> <span class="i0">Hadd vessem nyakamba vont
+arany szoknyámot.»<br /></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">De nem győzé várni, berugá az
+ajtót:<br /></span> <span class="i0">«Készű’j asszon, készű’j hónap
+álló dé’re<br /></span> <span class="i0">A rózsa-piacra, a fővövő
+hejre.»<br /></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">«Hol vagy édös szógám,
+legkedvesebb postám,<br /></span> <span class="i0">Készitsd elé
+neköm, hat lovam, hintómat.»<br /></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">Ők êkészülének, el is
+indulának,<br /></span> <span class="i0">El is indulának, oda is
+jutának.<br /></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">«Várj kicsit, várj kicsit, te
+feteke<a name="FNanchor_31" id="FNanchor_31"></a><a href=
+"#Footnote_31" class="fnanchor">31)</a> hóhér!<br /></span>
+<span class="i0">Mett a halottnak is hármat
+harangoznak,<br /></span> <span class="i0">Lám árva fejemnek ėgyet
+sem konditnak.<br /></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">Azomban érközik erdéji
+kapitány,<br /></span> <span class="i0">Eccör megforditsa, keccör
+megcsókôja<br /></span> <span class="i0">Keccör megforditsa,
+százszor megcsókôja:<br /></span> <span class="i0">«Enyim vagy, nem
+másé, te asszonyi állat!<br /></span></div>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_90" id=
+"Page_90">-90-</a></span></p>
+<p>E balladán mindjárt szembeötlik a strófaszerkezet és rím hiánya.
+Hanem ez nem valami nagy ritkaság. A Királyfi, Oláh Gerő, Szép
+Ilon, Molnár Anna és Barcsai egy vagy más részben mind ilyenek s
+éppen azért legrégibb népballadáink, mert eléggé be van bizonyítva,
+hogy költészetünk eredetileg csak a ritmus báját ismerte s minden
+afféle, mint rím és mérték, csak esetlegesek lehettek. Ezt elég hát
+csak röviden megjegyeznünk. Sokkal nevezetesebb jelenség az, hogy e
+ballada nem oly körben játszik, mint többi népballadáink, melyeknek
+színhelye csak a kunyhók és puszták, mint Fehér László, Csomor
+Danyi stb. címűeknek, vagy pedig a mesék világa, mint a Királyfi és
+Szép Ilon. Itt várurakról, lovagokról van szó, kikről eddig ismert
+népballadáink mélyen hallgatnak. Bátori Boldizsár ugyan nem a
+történelmi Báthori, de mégis várúr, ki le akarja nyakaztatni nejét
+s hatlovas hintón viteti a fővevő helyre, az erdélyi kapitány
+szintén nem Zsigmond fejedelem, de alkalmasint erdélyi vajda vagy
+fővezér, ki elég hatalmas kedvesét megszabadítani. Íme, egyetlen
+népballadánk, mely a lovagkorból maradt fenn. Ott a sötét és
+kegyetlen várúr, ki élet és halál felett rendelkezik, ott a
+szenvedő nő, ki titkon szeret, ott a kalandor lovag, aki a helyett,
+hogy amint az apródok és trubadurok szoktak, elvérezzék a férj
+kardja alatt, győzedelmeskedik felette. Ez utóbbi körülmény
+figyelemreméltó. A népköltészet egy pár nagyon erős indok nélkül
+nem szokta pártját fogni a hűtlen nőknek és csábítóknak, mint ahogy
+az újabbkori regény- és vígjátékköltőknél divatos. A népköltészet,
+a szofizmák és társadalom-ellenes elméletek helyett a hagyományos
+morált követi, s kivált a férj és nő közötti viszony előtte a
+legszentebbek egyike. Hogyan lehet hát megegyeztetni balladánk
+alapeszméjét és költői <span class="pagenum"><a name="Page_91" id=
+"Page_91">-91-</a></span> igazságszolgáltatását a népköltészet e
+jellemvonásával? A magyarázat nem éppen a legbajosb, bárminő
+eseteket vegyünk is föl. Először is, lehet e ballada csak töredék,
+bár némi önálló töredéke egy nagyobb költeménynek. Akkor az egész
+költeményt kellene ismernünk, hogy e tekintetben határozottan
+ítélhessünk. A mese egész szövedéke s mindenekfelett a bevégzés,
+bizonyosan minden kétségünket eloszlatná. De ha mint egészet
+vesszük is, úgy amint van, úgy sem igen akadhatunk föl. E ballada
+alkalmasint, mint a legtöbb népballada, valóságos történet alapján
+keletkezett. Akik számára készült, jól ismerhették Bátorit és Judit
+asszonyt, tudták például, hogy Bátori rabolta nejét, vagy a szülők
+nagy erőszakkal adták hozzája. Éppen azért a népköltő nem tartotta
+szükségesnek mindezt megemlíteni, megelégedett azzal, hogy az ily
+házasságot számba nem véve, a szeretők pártjára álljon s oly férjet
+rajzoljon, kihez ne fordulhasson a hallgatónak semminemű részvéte.
+S valóban így is van. Bátori csak egy hallgatózó, kegyetlen, sőt
+gyáva férj és semmi egyéb. A megcsalt szerelem vagy sértett
+becsületnek egyetlen hangja sem lebben el ajkáról. Mintha kapna az
+alkalmon, hogy feleségét lenyakaztathassa s még vívni sem kíván
+becsületéért, midőn nejének kedvese megjelen. Mit a költemény róla
+elhallgat, sokkal inkább ellene szól, mint amit elmond.</p>
+<p>A másik költemény ím ez, szintén tájszólás szerint:</p>
+<div class="poem">
+<h4><i>Julia szép leány.</i></h4>
+<p class="center">(A Fejér-Nyikó-mellékiről.)</p>
+<div class="stanza"><span class="i0">Julia szép lėány ėgykoron
+kimöne<a name="FNanchor_32" id="FNanchor_32"></a><a href=
+"#Footnote_32" class="fnanchor">32)</a><br /></span> <span class=
+"i0">Búzavirág szödni a búzamezőbe,<br /></span> <span class=
+"i0">Búzavirág szödni, koszorúba kötni,<br /></span> <span class=
+"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span>
+<span class="i0">Koszorúba kötni, magát ott mulatni.<br /></span>
+<span class="i0">Föl is fő’tekinte a magoss egekbe,<br /></span>
+<span class="i0">Egy szép gyalog ösveny hát ott jődögel
+le,<br /></span> <span class="i0">Azon ereszködék fodor fejér
+bárány,<br /></span> <span class="i0">A napot s a hódat szarva
+között hozván;<br /></span> <span class="i0">A fényös csillagot a
+homlokán hozta;<br /></span> <span class="i0">Két szép arany perec,
+aj! a két szarvába,<br /></span> <span class="i0">Aj! a két ódalán
+két szép égő gyertya;<br /></span> <span class="i0">Mennyi szőre
+szála, annyi csillag rajta.<br /></span> <span class="i0">Szóval
+mongya neköm fodor fejér bárány:<br /></span> <span class="i0">Mėg
+ne ijeggy töllem Julia szép lėány!<br /></span> <span class=
+"i0">Mett most esött héja szüzek seröginek,<br /></span>
+<span class="i0">Ha eljőnél velem, én oda vinnélek<br /></span>
+<span class="i0">A mėnnyei karba, a szönt szüzek közi,<br /></span>
+<span class="i0">Hogy bételnék veled azok kegyös
+rendi;<br /></span> <span class="i0">A mėnnyei kócsot adnám a
+kezedbe;<br /></span> <span class="i0">E’ső<a name="FNanchor_33"
+id="FNanchor_33"></a><a href="#Footnote_33" class=
+"fnanchor">33)</a> kakasszókor jőnék nözésödre<a name="FNanchor_34"
+id="FNanchor_34"></a><a href="#Footnote_34" class=
+"fnanchor">34)</a><br /></span> <span class="i0">Másod kakasszókor
+tégöd mėgkérnélek,<br /></span> <span class="i0">Harmad kakasszókor
+tégöd elvinnélek.<br /></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">Az anyjához fordul Julia szép
+lėány,<br /></span> <span class="i0">Szóval mongya neki: anyám,
+édös anyám!<br /></span> <span class="i0">Én is csak kimönék
+búzavirág szödni,<br /></span> <span class="i0">Búzavirág szödni,
+koszorúba kötni,<br /></span> <span class="i0">Koszorúba kötni,
+magamot mulatni:<br /></span> <span class="i0">Föl is fő’tekinték a
+magoss egekbe,<br /></span> <span class="i0">Ėgy szép gyalog ösveny
+hát ott jődögél le,<br /></span> <span class="i0">Azon ereszködék
+fodor fejér bárány,<br /></span> <span class="i0">A napot és hódat
+szarva között hozván;<br /></span> <span class="i0">A fényös
+csillagot a homlokán hozta;<br /></span> <span class="i0">Két szép
+arany perec, aj! a két szarvába,<br /></span> <span class="i0">Aj!
+a két ódalán két szép égő gyertya:<br /></span> <span class=
+"i0">Mennyi szőre szála, annyi csillag rajta,<br /></span>
+<span class="i0">Szóval mongya neköm fodor fejér
+bárány:<br /></span> <span class="i0">Mėg ne ijeggy töllem Julia
+szép lėány!<br /></span> <span class="i0">Mett most esött héja
+szüzek seröginek:<br /></span> <span class="i0">Ha elmönnék vélle,
+hogy oda vinnének<br /></span> <span class="pagenum"><a name=
+"Page_93" id="Page_93">-93-</a></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">A mėnnyei karba, a szönt
+szüzek közi,<br /></span> <span class="i0">Hogy bételnék velem azok
+kegyes rendi;<br /></span> <span class="i0">A mėnnyei kócsot a
+kezembe aggya,<br /></span> <span class="i0">E’ső kakasszókor jőnek
+látásomra,<br /></span> <span class="i0">Másod kakasszókor ingömöt
+mėgkérnek,<br /></span> <span class="i0">Harmad kakasszókor
+ingömöt<a name="FNanchor_35" id="FNanchor_35"></a><a href=
+"#Footnote_35" class="fnanchor">35)</a> elvisznek.<br /></span>
+<span class="i0">Sirass anyám, sirass, éltömbe hadd
+hajjam,<br /></span> <span class="i0">Hadd hajjam éltömbe, hogy
+siratsz hótomba.<br /></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">Lėányom, lėányom! virágos
+kertömbe<br /></span> <span class="i0">E’ső raj méhömnek gyönge
+lépecskéje,<br /></span> <span class="i0">Gyönge lépecskének
+sárguló viassza,<br /></span> <span class="i0">Sárog<a name=
+"FNanchor_36" id="FNanchor_36"></a><a href="#Footnote_36" class=
+"fnanchor">36)</a> viasszának fődön futó füstye,<br /></span>
+<span class="i0">Fődön futó füstye s mennybe ható
+langja!<br /></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">A mėnnyei harang húzatlan
+szólalék.<br /></span> <span class="i0">A mėnnyei ajtó nyitatlan
+mėgnyilék.<br /></span> <span class="i0">Jaj! az én lėányom oda
+bévezeték.<br /></span></div>
+</div>
+<p>Ilynemű költeményt sem találunk eddigi gyüjteményeinkben. A
+vallásos hang s némi miszticizmus nem ismeretlen ugyan a magyar nép
+lírájában, sőt népköltészetünk régibb termékeiben a hazafiság is
+majd mindig a vallással összeolvadva jelent meg, de még eddig
+egyetlen verses népi legendát sem ismerünk, sem oly verses mondát
+vagy éppen balladát, mely az isteni hatalomnak az emberi dolgokba
+való beleelegyedését tárgyalná, vagy a keresztyén és nemzeti
+hagyományokat olvasztaná össze egy költői cselekvénybe. Íme
+fontossága e balladának. Benne a keresztyén hagyomány nemzeti
+szellemben van felfogva. A beteg leány látomása, melyben Krisztus
+menyasszonyának jegyeztetik el, eszmében éppen oly keresztyén, mint
+amilyen népi és magyar az előadásban és kiszínezésben. Szintén
+ilyen az anya fájdalma <span class="pagenum"><a name="Page_94" id=
+"Page_94">-94-</a></span> is haldokló leánya felett, melyben a
+keresztyén rezignáció oly szépen olvad össze a népi gyöngédséggel.
+Nagybecsű költemény ez s éppen oly becsületére válik a magyar nép
+szívének, mint alkotó fantáziájának.</p>
+<p>Ami egyébiránt mindkét költemény alkatát és más szépségeit
+illeti, legyen szabad kiindulásom pontjául Toldy Ferencnek és
+Kazinczy Gábornak egy a népköltészetre vonatkozó állítását
+fölvennem. Ők Gaal meséi harmadik kötetéhez, mint kiadók, egy
+előszót írtak, melyben a többek közt így szólnak:<a name=
+"FNanchor_37" id="FNanchor_37"></a><a href="#Footnote_37" class=
+"fnanchor">37)</a> «Azt is látjuk e mesékből, mily mesteri kézzel
+tudta Gaal a nép igénytelen s egy és más részben tökéletlen
+összeállításaiból – mert a népi elbeszélők hol feledve holmit, hol
+toldva, majd egy előzmény, majd következmények hiányzanak nálok s
+így a kompozíció ritkán mutatja azon épséget és kerekdedséget, mely
+után a műköltészet öntudatosan törekszik – mint tudott, mondjuk,
+elhagyás, kiegészítés által oly kerek egészeket összeállítani,
+melyek aztán a művészi eszme követelményeinek is megfelelnek. A
+művészi átdolgozó főfeladása, hogy a feltalálás, melyhez gyakran
+folyamodnia kell, a népmesészet szellemében történjék, az
+előadásban nézetünk szerint éppen azon szabadsága, sőt kötelessége
+van, mellyel más tárgyak kezelésében bír. Nem a népnek dolgozván,
+hanem költői míveltséggel bíró olvasónak, tárgyainak érdekét
+mindazon eszközökkel igyekszik emelni, melyek nélkül a mesének
+végre is csak etnológiai becse van. S így vajmi rosszul fogná fel
+például Homér hirdetett «népköltőségét» az, ki úgy gondolkodnék,
+hogy midőn a görög összes népmondáit éneklé, kompozícióban
+<span class="pagenum"><a name="Page_95" id=
+"Page_95">-95-</a></span> és előadásban az alnép álláspontján
+maradt, vagy arra szállt le. Műköltő ő is, és népies csak
+amennyiben eszme és tárgy a néptől vétetett: előadása a herosokat,
+nem a földmívelőt és rabszolgát tartotta szem előtt. Ezek legyenek
+itt érintve azon óhajtás indokolására, hogy bár átültetve nyernők
+meg a Gaal valóban költői s a népmesei naiv felfogástól el nem
+távozó kidolgozásait, bár valahára a Majláthéit is, melyek Kazinczy
+Ferenc kezétől több, mint harminc év óta készen hevernek
+kéziratban, de azért is, hogy szünnénk meg a népies költőnek, ki
+mindig műköltő, mint Kisfaludy K. és Czuczor «Népdalaik és
+népmondáikban», Vörösmarty a «Tündérvölgyben» stb. jogait a
+népköltőére szállítani le s oly irodalmi faj felállítására
+törekedni, mely éppen a valódi népköltészetnek nemcsak szépségeit,
+mik a naiv felfogásban vannak, hanem gyengéit is, melyek a nép
+szellemi fejletlenségéből származnak, tehát alkotási hiányait,
+nyerseségeit, ürességeit, nyelv és verselési tökéletlenségeit
+szentesíteni törekszik s így költészetünket versben és prózában,
+elsülyesztéssel fenyegeti.»</p>
+<p>Nem hiba, sőt érdem, hogy a kiadó urak az előszóban is, úgy
+mellesleg, egy kis leckét tartanak az újabb költőknek és
+kritikusoknak. Azonban baj, hogy a mi céljokra tartozott, sőt
+kötelességük lett volna, arra nézve egy kissé zavarban hagyják az
+olvasót. Nem tudja az ember kivenni, hogy a nép tökéletlen
+alkotásaiból, mikép állított össze Gaal kerek egészeket. Amit
+kihagyott, oda nem tartozók, más mesék részei voltak-e s így
+kritikailag járt el, vagy csak tisztán esztétikai szempontból
+indult ki, pusztán ízlését követte, mi nem igen lett volna szabad.
+A kiegészítést valamely mese különböző variansaiból eszközlötte-e,
+vagy saját fantáziájából, mi lehet költői érdem, de sehogy sem
+gyüjtői. <span class="pagenum"><a name="Page_96" id=
+"Page_96">-96-</a></span> Minderre nem ad felvilágosítást a
+harmadik kötet ez előszava s ennyiben meglehetős ellenkezésben áll
+az első kötet előszavával, hol a többek közt ezt olvassuk: «Gaal
+összes gyüjtései nyolcvan mesét tartalmaznak, részint általa
+megfigyelve és leírva, részint magyar közvitézektől tollba mondva,
+vagy magok által számára leírva, úgy, mint azt otthon a nép körében
+hallották s magok is elbeszélni szokták».<a name="FNanchor_38" id=
+"FNanchor_38"></a><a href="#Footnote_38" class="fnanchor">38)</a> A
+második kötet előszavában megint: «A mi kiadásunkat az is jellemzi,
+hogy azokat (t. i. a meséket) nem csak a tartalomra nézve
+illetetlenül egészen, úgy, mint egy s más nép embere által
+közöltettek, adjuk, de híven tartva meg a kifejezés egyes
+sajátságait is».<a name="FNanchor_39" id="FNanchor_39"></a><a href=
+"#Footnote_39" class="fnanchor">39)</a></p>
+<p>A kettő közül melyik már az igaz és helyes? Illetetlenül
+hagyni-e a népmesét, mint ahogy a nép szokta beszélni, vagy
+bizonyos, nagyon tágan értelmezhető kiegészítés és elhagyás által
+oly kerek egészet állítani össze, mely az úgynevezett művészi eszme
+követelményének is megfeleljen? Gyüjtő és kritikus volt-e Gaal,
+vagy művészi feldolgozó s így költő, ki tárgyának érdekét
+mindazokkal az eszközökkel emelte, melyek nélkül a kiadók szerint a
+mesének végre is csak etnológiai becse van? Miért beszélnek a
+kiadók kétfélekép, miért dícsérik Gaalt egyszer így, másszor úgy?
+Az ember elvégre is kénytelen az utolsó nyilatkozatban nyugodni
+meg, ha nem is éppen Gaalt, de legalább a kiadókat illetőleg. A
+harmadik kötet nyilatkozata nemcsak utolsó s így érettebb
+megfontolás eredménye, hanem terjedelmesb, indokoltabb s így
+némileg az elmélet tekintélyével lép <span class="pagenum"><a name=
+"Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> föl. Azonban mindezt
+bővebben vizsgálni nem célom. Azt is szó nélkül hagyom, vajjon
+Homér műköltészetét sokan és nagy tekintélyek hirdetik-e úgy, hogy
+csak tárgyat és eszmét vett a néptől s egyebet semmit. Azt sem
+veszem rossz néven költészetünk úgynevezett aranykorának kritikai
+bajnokaitól, hogy Kisfaludy K., Czuczor és Vörösmarty mellé a
+«stb.» helyett miért nem illesztették oda legalább a Petőfi nevét.
+Szintén azt sem vizsgálom, vajjon azok az újabb költők Petőfin
+kezdve napjainkig, kik a jól-rosszul, de úgynevezett népies
+csoportozatot alkotják, minden kivétel nélkül elsülyesztéssel
+fenyegetik-e költészetünket s köztök egyetlen valamire való
+költőcske sincs? Csak arról akarok szólani, mi tisztán célomra
+tartozik. Toldy és Kazinczy oly véleményben vannak, hogy a
+népköltészet egész szépsége csak a naiv felfogásban áll, valami
+kerek egészet, valami művészit alkotni képtelen, nyers és üres.
+Fennebb megengedik ugyan, hogy nagy ritkán a népköltészetben is
+találhatni egy-egy ép kompoziciót, de később mintegy megsokalva,
+visszaveszik ezt is, sőt a népmesére nézve egyenesen kimondják,
+hogy művészi feldolgozás nélkül csak etnológiai becse van. Mindez
+összevéve körülbelül annyit tesz, hogy a műköltészet poézis, a
+népköltészet nem poézis, legfeljebb csak a poézis anyaga, mint a
+történelem, a közélet, melyek szintén nyujtanak nemcsak tárgyat, de
+egyszersmind költői mozzanatokat is. Ily állítás nagyon megpróbálja
+az ember béketűrését, én pedig, legalább az irodalomban, nem
+tartozom a béketűrők közé, sőt éppen nagy barátja vagyok a
+viszálykodásoknak.</p>
+<p>A mű- és népköltészet csak egymás mellé rendelt fogalmak, a
+költészet alárendelt fogalmai. Nagy különbséget köztük még magában
+az sem tesz, hogy egyik a <span class="pagenum"><a name="Page_98"
+id="Page_98">-98-</a></span> szellem úgynevezett öntudatlan, a
+másik pedig öntudatos nyilatkozványa. A legnagyobb műköltő
+teremtésében is nyilatkozik némi öntudatlanság, vagy ha jobban
+tetszik, önkéntesség s bajos állítani, hogy a nép ismeretlen költői
+a szó teljes értelmében öntudatlanok lettek volna. Nem hiszem, hogy
+Shakespeare oly öntudatosan írta volna drámáit, mint ahogy
+kritikusai felboncolják, nem hiszem, hogy a népmeseköltők meg ne
+tudták volna különböztetni a jól bonyolított mesét a rossztól s már
+az a körülmény, hogy egyik a másikén változtatott, toldott hozzá,
+hagyott ki belőle, némi öntudatosságot bizonyít. Erre ugyan azt
+mondhatni, hogy ez csak ösztön s tapintat, tehát éppen az
+öntudatlanság. Jól van, de az ösztön és tapintat mindig bizonyos
+homályos érzések és eszmék eredménye s vajjon a műköltő nem
+követi-e olykor, sőt talán legtöbbször csak ösztönét s tapintatát,
+melyeket sok esetben semmi sem pótolhat. Mindemellett sem állítom,
+hogy több vagy kevesebb öntudatlanság ne volna a népköltészet egyik
+jellemvonása szemben a műköltészettel, csak nem helyezek reá nagy
+súlyt. A főkülönbség köztök az, hogy a népköltészet máskép
+származik, mint a műköltészet s a származásánál fogva meglehetős
+szorosan meghatározott köre és stílja van, melyekben mintegy
+megállapodik s melyektől még a legnagyobb hanyatlás korszakában sem
+igen tér el, amíg a műköltészet szintén származási körülményeinél
+fogva, szakadatlanul és nagyban hullámzik, minden kört és stílt
+felölel, magát a népköltészetét is. E különbségek részletezése
+legjobban megmagyarázza a kérdést.</p>
+<p>A népköltészet terem, ismeretlen szerzők teremtik, maga az egész
+nép. Legvirágzóbb korszaka akkor van, midőn mindenki még nép s
+inkább csak a rang és tehetség <span class="pagenum"><a name=
+"Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> különböztetik meg az
+embereket, nem egyszersmind a míveltség is. A királynak ugyanazon
+hite, előítélete van, ami a koldusnak, a vezér eszmeköre nem más,
+ha nem is éppen a hadakozásra, de egyebekre nézve, mint a
+közvitézé. A társadalmi viszonyok egyszerűek, a fantázia
+despotizmusa határtalan, történelem, vallás, filozófia, a tudás és
+tapasztalat minden ága a költészetbe van olvadva. Vándordalnokok
+támadnak, néhol egy egész testület, mint a nép költészetének ápolói
+és mívelői. Ezek is olyanok, mint maga a nép, legfeljebb csak abban
+különböznek tőle, hogy nem szántanak, vetnek, nem rendes harcosok,
+de néha még abban sem. Mindnyájan hallottunk valamit a rapszódról,
+skaldról és bardról. Hagyományaink emlegetik a hegedősöket és
+regeseket s tudjuk, mily kedvencei voltak a népnek. E vándor
+dalnokok némi tekintetben hasonlítanak mostani cigányainkhoz, kik
+minden tudományos zeneismeret nélkül tartják fenn és mívelik a
+néptől vett nemzeti dallamainkat. Sohasem nagyobb a költészet
+hatása, mint e korban, mi igen természetes. A teljes hit erejét, a
+korlátlan fantázia szárnyalását nem gyöngítheti a kérlelhetetlen
+analizis, minden eszme, tény, ismeret költői alakban jelen meg, a
+nyelv szegény a tudósnak, vagy filozófusnak, de a költőre nézve
+véghetetlen gazdag, nem szabatos, de oly erőteljes és plasztikai,
+mint később soha. Sehol az elmékben általánosítás, absztrakció,
+mindenütt konkrét közvetlenség. A naiv korszakból lassanként
+emelkedik ki a nép s ekkor is inkább csak egyesek és osztályok,
+mint az egész. Az emelkedésnek különböző lépcsői lehetnek, e
+lépcsők valamelyikénél, kivált midőn írni kezdenek a nép bölcsei és
+dalnokai, kezdődik már némileg a műköltészet. Azonban a műköltészet
+kezdete nem egyéb, mint a népköltészet folytatása, szerencsés
+<span class="pagenum"><a name="Page_100" id=
+"Page_100">-100-</a></span> körülmények közt tetőpontra emelve egy
+pár nagy tehetségű vándordalnok, egy pár hatalmas genius által, kik
+úgyszólva befejezik a nép valamely nagyobb művét, melyen századok
+dolgoztak. Ez a Homérok, ez a valódi nemzeti eposz kora,
+természetesen, a körülmények különböző változatai szerint, néhol
+teljes erőben kifejlődve, másutt a fejlődés bizonyos fokán maradva,
+néhol külső vagy belső körülmények miatt megzavarva, elcsenevészve,
+vagy mint nálunk, feledségbe temetve. E korszak termékeit néha el
+akarják vitatni a népköltészettől. Annyi igaz, hogy lehetlen oly
+határvonalt húzni, mely minden nép költészetére illjék. Például a
+görög aránylag míveltebb volt, midőn az Iliász jelen alakját
+nyerte, mint a német a Nibelungenlied keletkeztekor; az Iliász a
+nép- és műköltészet csodás vegyülete, bár amaz túlnyomóbb benne,
+amíg a Nibelungenliedben csekély vagy éppen semmi nyoma a
+műköltészetnek. Az is bizonyos, hogy a nemzeti eposz kifejlésének e
+végső stádiuma a nemzeti szellem bizonyos emelkedési fokán
+történik, azonban e fokot a műveltség és műköltészet korának
+tartani nagy tévedés. A műköltészet némi nyomai még nem elegendők
+arra, hogy Homért oly műköltőnek oktrojáljuk, mint aminők Virgil,
+Tasso, Zrínyi, még akkor sem, ha ezek a műköltészet úgynevezett
+naiv eposza felé hajolnának is.</p>
+<p>E korszakon túl a nép- és műköltészet mindinkább elválnak
+egymástól. Amint a míveltség terjed, a népköltészet azon arányban
+sűlyedez. A míveltség nagyobb válaszfalat von az emberek közé, mint
+bárminemű rang és hatalom. Az eszmekör és gondolkodásmód
+változtával, változik a költészet is. A míveltséget majd mindig
+idegen és míveltebb nemzetekkel való érintkezés eszközli s ritka az
+a nemzet, mely amit mástól kölcsönzött, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_101" id="Page_101">-101-</a></span> tüstént
+vérébe vegye át. A műköltészet csakhamar idegen példányok után
+indul s a legtöbbször úgy jelenik meg, mint a míveltség, sőt a
+nemzeti műköltészet kifejlődésének egyik föltétele. A műköltők
+többé nem vándordalnokok, nem a nép előtt szavalják, éneklik
+költeményeiket, hanem szobatudósok, kik könyveket írnak. A közönség
+többé nem naiv hallgatóság, hanem tanult, reflektáló fők választott
+népe. A műköltők és míveltek büszkeségöket helyezik abban, hogy
+semmiben se hasonlítsanak a néphez. S valóban az már lehetlen is.
+Azonban a lenézett, együgyű nép híven őrzi a századok hagyományait,
+még mind azokat a mondákat, dalokat énekli, amelyeket apáitól
+hallott, átadja maradékainak, sőt folyvást újakat is alkot. De a
+hanyatlás nyomait már észrevehetni. A régiek romlanak, az újabbak
+csak a régiek ismétlései, a legjobb esetben új dolgok régi alakba
+öntve. Valami nagyobb mű nem igen áll elő, legfeljebb csak egy-egy
+dal, egy-egy ballada az, melyben még a régi erő nyilatkozik. A
+népköltészet mélyen érzi, hogy a nép két felé szakadt, míveltek- és
+míveletlenekre, hogy tehetségesb fiai egy jó részét mindennap
+veszti, de leginkább azt, hogy az előre haladó, felvilágosodott kor
+mindinkább romlására törekszik. Amíg a népköltészet így hanyatlik,
+a műköltészet mind emelkedőben vagy legalább nagy mozgalomban.
+Egy-egy nagy költő ugyan jó darab időre megszabja folyamát, de egy
+mederben sokáig soha sem maradhat. Törekvésre törekvés, irányra
+irány, túlságra túlság következik. Azonban valahányszor megúnja az
+idegen nemzetek utánzását, vagy igen mesterkéltté válik, vagy a
+filozófia hektikájában fulladoz, koronként le-lehajlik megújhodást,
+felfrissülést keresni a népköltészet ifjító forrásánál. Hogy többet
+ne említsek, Goethe a népköltészet hatása alatt teremtette meg
+<span class="pagenum"><a name="Page_102" id=
+"Page_102">-102-</a></span> a német dalt és balladát, Burns az
+ó-skót népköltészet karján lépett föl, végkép megbuktatta a francia
+iskolát, csak azóta van ismét szó angol líráról, sőt Walter Scott,
+Moore, Byron az ő vállain emelkedtek, mert az ilynemű mozgalom,
+bárminek nevezzék is el, nem a népköltészet utánzása, bár abból
+indul ki, hanem a fantázia győzelme a reflexió, a nemzeti szellemé
+az idegen iskolák felett és többé-kevésbbé visszatérés a
+természethez a túlhajtott vagy ferde elmélet és gyakorlat
+tömkelegéből. Vajjon ami másutt koronként jótékonyan hatott, nálunk
+veszéllyel fenyeget-e? Vajjon egy három évtized óta fejlődő
+iránynak erősb lüktetése sülyedés-e? Vajjon egy csoport középszerű
+költőnek bűneiért el kell-e ítélnünk a jobb költőket is? Vajjon
+bizonyos árnyoldalakért pálcát kell-e törnünk az egész irány
+felett? Csodálatos, hogy Toldy és Kazinczy Gábor urak, kik oly jól
+ismerik a külföldi irodalmak történelmét, a mi költészetünk
+úgynevezett népies mozgalmát valami hallatlan, egészen különálló
+ténynek látszanak tekinteni. És Toldy úr mennyire megváltozott húsz
+év alatt! Ő a Kisfaludy-Társaság 1843-ik nagygyűlésén így szólott:
+«Nem fájlalom a nyelvünktől idegen s rátolt görög mérték és szkémák
+mellőztetését, költészetünk e legszebb virágai az iskolai
+neveltetésű férfiúk tanulószobáikból a nemzet szabad ege alá ki nem
+hathattak, a tömeghez beutat nem nyerhettek, de fájlalom, hogy még
+eddig a nyelvünkben, mint minden nyelvben meglevő saját mértéket és
+ritmust ki nem lestük, nem szabályoztuk verseinket minnyelvünkhöz s
+lelki halló érzékünkhöz illőbb lejtéssel nem kezdtük alkotni». Íme,
+Toldy kívánata teljesült. A közelebbi húsz év költői vagy legalább
+egy pár költője egyszersmind nemzeti ritmusunk bajnokai, nemcsak
+<span class="pagenum"><a name="Page_103" id=
+"Page_103">-103-</a></span> gyakorlatilag, hanem elméletileg is. Ha
+egyebet nem, ennyit legalább megadhatni nekik, megadhatja kivált
+Toldi, ki egykor annyira óhajtotta a nyelvünkben meglevő saját
+ritmust, hogy e tekintetben még költészetünk úgynevezett aranykora
+költőinek is mert szemrehányást tenni. De menjünk tovább.</p>
+<p>A nép- és műköltészet származási körülményeiből könnyen
+megérthetni a jellemző különbségeket is. A népköltészet nem ismer
+költői egyéniséget. Mintha minden műve egyetlen költőtől
+származnék, most lelkesültebb, majd kevésbbé lelkesült, még
+erőteljes vagy már hanyatló, de ugyanegy költőtől. Valóban itt a
+nép maga szól s csak olyat, mi az egésznek lelkéből forrott ki. A
+hagyomány és közérzés háttérbe szorít mindennemű kiválón alanyi és
+egyéni felfogást. Tárgya nem előre kigondolt, hanem megtörtént,
+átélt, mely századokon át észrevétlen képződik, alakul költőivé.
+Nem arra törekszik, hogy másokra hasson, hanem, hogy kibeszélje
+emlékeit, fájdalmát, örömét. Ezért se nem ismeri, se nem keresi a
+hatás eszközeit s legtöbbször a valódisággal legnagyobb
+egyszerűséget párosít. Távol van tőle minden mesterséges ékítmény,
+hosszan kivitt hasonlat, gondos színezés, hatásra számított
+fordulat. Minden idegen tárgyat és formát eltol magától vagy amit
+valaha átvett, annyira megváltoztatta, átidomította, hogy egészen
+vérévé vált. Felfogásában naiv, előítéletes, babonás, előadásában
+plasztikai, jellemző s tele idiotizmussal. Az elbeszélő nemben
+nyugalom, célratörekvés s némi töredékesség jellemzik, a lírában
+pedig merész szökdelés s inkább belső, mint külső kerekdedség s
+mindenek fölött az énekelhetőség. Megvannak hagyományos formái,
+melyeket sohasem vet el. Tárgyban és formában konzervatív s csak
+annyiban újít, <span class="pagenum"><a name="Page_104" id=
+"Page_104">-104-</a></span> amennyiben a régin részben változtat
+vagy újat ékel be a régibe. Innen minden népköltészetben a tömérdek
+varians, innen különböző tárgyú költeményekben ugyanazon kezdő és
+bevégző sorok s másnemű ismétlések. Folyvást egy körben mozog a
+mythos, hőskor és falusi élet körében, folyvást ugyanazon
+eszményei, meggyőződései és előítéletei vannak. Egyszerű primitív
+viszonyokat tárgyal és sohasem komplikált, de annál erősb
+szenvedélyeket. Nem illemes, de szemérmes, nem finom, de gyöngéd,
+nem választékos, de annál természetesb. Sohasem akar semmit
+bebizonyítni, de azért mindig megvan alapeszméje. A fantázia és
+érzés leánya, kit nem vénít a reflexió. A költészet négy nemei
+közül csak kettőt mível: az epikait és lírait, a drámai- és
+didaktikainak rendesen inkább csak elemei vannak meg benne. Az
+eposz s mi ezzel rokon, mint ballada, népmese, a felé hajlik
+legnagyobb előszeretettel. E téren nem versenyezhet vele a
+műköltészet. Az eposz, a monda neki történelem, melyben hiszen,
+mint valami igazban s e hit elősegíti lelkesülését. A népmesét,
+legalább részben, már nem hiszi, némi iróniával áll vele szemközt,
+miből aztán humora fejlődik. Lírája tulajdonkép tánc és zene.
+Együtt születnek, sokszor elébb a tánc és dallam, mint hozzá a
+vers. E legszubjektivebb nemben is a nép szubjektivitása
+nyilatkozik s nem az egyéneké. Amit más néptől vesz át, szintén nem
+egy-egy kiváló egyéniség műve. Események szivárogtatják át, idő és
+benyomások készítik elő, az egész dolgozza föl. Szóval a
+népköltészet sokban hasonlít a nyelvhez, melyet szintén az összes
+nép, szintén míveletlen korszak állít elő, de azért az emberi
+szellemnek egyik legbámulatosb, legfönségesb műve.</p>
+<p>A műköltészetben a költői egyéniségek nyomulnak előtérbe. Nem
+annyira az egyesek vannak a tömeg <span class="pagenum"><a name=
+"Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> hatása alatt, mint inkább
+az egyesek uralkodnak a tömegen. Különböző irányok és iskolák
+alakulnak. Minden osztálynak megvan a maga kedvenc költője, minden
+költőnek a maga kedvenc eszméje, tárgyai. A hagyomány nem szent, a
+közérzést néha maga a költő is bátorkodik teremteni. A jelesb
+műköltőket is jellemzi ugyan az, hogy együtt éreznek nemzetökkel, a
+hagyományokból dolgoznak s többé-kevésbbé osztoznak még nemzetük
+előítéleteiben is. Azonban egyéniségök mégsem enyészik el, csak
+összeolvadni törekszenek nemzetökkel, egészen nem olvadnak belé s a
+legtöbbször éppen annyit adnak magukból, mint vesznek a
+közszellemből. Goethe és Schiller például a legélesebben fejezik ki
+a német szellemet, mégis mily különbség van köztök, mindenik
+megtartja egyénisége sajátságait s mindenik csak részben fejezi ki
+nemzetét. Néha az is megtörténik, hogy a műköltő megelőzi korát,
+későre lesz népszerű, aztán ismét feledségbe sülyed s egy új
+korszaknak kell életre ébreszteni, mi a népköltészetben mind
+lehetlen. Példa reá Shakespeare és Milton. S a műköltészet e
+szakadatlan változását nemcsak tisztán politikai változások idézik
+elő, nagy szerepet játszik benne a reflexió, a tudomány is. A
+filozófia, történelem, nyelvészet, idegen irodalmak tanulmányai
+sokképpen hatnak reá s folyásának új-új utat szabnak. Nincs európai
+műköltészet, mely a klasszikai irodalmak jármát ne viselte volna,
+aztán az angol éppen úgy meghódolt a francia műköltészetnek, mint a
+francia az olasznak s a német majd mindeniknek. Dantén éppen úgy
+megérezhetni a középkor teológiáját és filozófiáját, mint
+Voltaireon a XVIII. század enciklopédistáit, Schilleren Kantot, az
+újabbakon Hegelt. A német romantikának a középkori művészet és
+irodalom iránti érdek adott életet, éppen mint a franciának
+<span class="pagenum"><a name="Page_106" id=
+"Page_106">-106-</a></span> azok a történelmi és irodalmi
+tanulmányok, melyek a XVIII. század hatását igyekeztek
+ellensúlyozni. A műköltészet majd minden idegen eszmét és formát
+fölvesz, sok ugyan, kivált a formák közül nem válhatik vérévé, de
+azért míveli, sőt a keresztyén polgárisodás és míveltség
+szolidaritásánál fogva sokban hasonlít egymáshoz majd mindenik
+európai nemzet költészete. Ily érintkezési pontok megvannak ugyan
+az egymással nem igen közlekedő nemzetek népköltészetében is, de ez
+az emberi szellem őstermészete ugyanazonságából foly, míg amott a
+míveltség és irodalmi tanulmányok eredménye.</p>
+<p>A műköltészet tárgyban és formában forradalmi, mindig újra és
+eredetiségre törekszik. Tárgya nem annyira megtörtént, mint
+kigondolt, nem annyira átélt, mint képzelt. A kitűnőbb műköltők
+ugyan szintén arról szoktak költeni, mit átéltek, de sohasem
+annyira, mint a nép s még e sajátságuk is csak egyéniségöket tolja
+előtérbe, holott a népköltészetben az egész nép áll előttünk. A
+műköltő mindig arra törekszik, hogy megindítson, nevettessen,
+hasson. Ezért keresi a hatás eszközeit, ezért a műkölteményekben
+annyi mesterséges ékítmény, bonyodalom, fordulat, egész az
+ízléstelenségig. Még a legnagyobb műköltő sem találja meg e
+tekintetben mindig a helyes utat. A keresztyén korszak legnagyobb
+költőjében, Shakespeareban is feltűnik az élc túlságos hajhászata,
+mellyel annyira hatni kívánt hallgatóira. A műköltő felfogásába
+továbbá mindig belevegyül a reflexió, éppen mint olvasóinál. A
+fantáziának mindig szenvedni kell valamit – néha sokat – az értelem
+szkepticizmusa miatt. Előadása szabatos, választékos, de
+egyszersmind nem oly erőteljes és plasztikai. Illedelmesb, mint
+szemérmes, bölcsebb, mint erkölcsös. Sokszor <span class=
+"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> akar
+valamit bebizonyítani, néha művének kompoziciója egy egész
+szillogizmus s alakjai absztrakt eszmék. Olykor éppen erőt vesz
+rajta a tanítási düh s vannak korszakok, midőn egyedüli eszménye a
+tanköltészet. Változatosságra távolról sem lehet összehasonlítani a
+népköltészetet a műköltészettel. A műköltészet minden stílt és
+genret felölel. Éppen úgy fülünkbe csengenek a népköltészet
+utánzott hangjai, melyek eredetijét dajkánktól hallottuk, mint a
+klasszikai világ eszméi és érzései, melyeket tudományos míveltség
+nélkül nem élvezhetni. Megtalálhatni itt a nagy és kis költők
+különböző csoportozataiban az emberi kedély és jellem mindennemű
+nyilatkozatát a legegyénibb részletekig, találhatni itt mindent, de
+mindent s olykor csak magát a költészetet nem. A műköltészet a
+költészet minden nemét míveli, sőt új fajokat is teremt.
+Legkevesebb szerencséje van az eposzhoz, mely leginkább csak akkor
+sikerül neki, ha a népköltészet nyomain jár. A drámában már
+szerencsésb, sőt e nemet magas fejlődési fokra szokta emelni, ha a
+hagyományok földjén verhet gyökeret s népszellemből szív éltető
+erőt, mint ahogy a görög drámaíróknál és Shakespearenál történt.
+Lírája többé-kevésbbé megválik a zenétől. Inkább az olvasó, mint az
+énekes számára költ. Az ódában, elégiában sokszor felülmulja a
+népköltészetet, a dalban ritkábban vagy csak úgy, ha a
+népköltészettől tanul. Goethe, Burns, Petőfi a népköltészettől
+tanultak sokat, ezért nemzetök legjelesb dalköltői. E téren Goethe
+éppen úgy felülmulja Schillert, mint Burns Byront, mint Petőfi
+minden magyar költőt. A balladára nézve ugyanez áll. A regény,
+tanköltemény, szatira és humor majdnem kizárólagosan a műköltészet
+termékei. E fajok csak míveltebb korszakokban állhatnak elő, a
+míveltség éppen úgy éltető <span class="pagenum"><a name="Page_108"
+id="Page_108">-108-</a></span> levegőjök, mint bizonyos romlottság,
+legalább annyi, mennyit a kifejlett állami vagy társadalmi élet
+okvetlen magával hoz. De kiválón jellemzi e mellett a mű- és
+népköltészetet az a körülmény, hogy a műköltészetnek több
+megújhodási korszakai lehetnek, aranykorát kétszer is megérheti, a
+népköltészet csak egyszer virágzik s többé sohsem.</p>
+<p>A nép- és műköltészet e jellemvonásait, bár futólag s elég
+hiányosan, nem azért igyekeztem vázolni, hogy a népköltészet
+elsőségét kimutassam a műköltészet felett. Akkor éppen oly nemű,
+habár nem is oly nagy hibába estem volna, mint Toldy és Kazinczy
+Gábor urak. Igaz, a népköltészet virágzó kora költőibb s a fantázia
+nagyobbszerű műveire alkalmasb korszak, mint a műköltészeté s
+Macaulaynek sok igaza van, midőn azt mondja, hogy a művelődés
+haladtával a költészet csaknem szükségeskép hanyatlik, amely
+arányban többet tud és gondolkodik az ember, annál kevesebbet
+tekinti az egyént, inkább az osztályokat s ennélfogva jobb
+elméletet s rosszabb költeményeket ír. Azonban a népköltészet
+virágzó korszakába is benyúlik már a műköltészet s bizonyos pontig
+elősegíti emelkedését, továbbá a műveltebb korszakokban szintén
+állanak elő nagy költők, kik a mult és jelen benyomásai alatt,
+egyaránt merítve a népköltészet hagyományaiból s koruk eszméiből,
+oly műveket állítnak elő, melyek versenyeznek a népköltészet
+legnagyobbszerű teremtményeivel is, végre a költészet forrása, ha
+apad is korszakonként, sohasem apad ki egészen s mindig marad
+néhány tiszta csepp az emberiség enyhületére.</p>
+<p>Mind a nép-, mind a műköltészet kényszerű és felséges
+nyilatkozványa az emberi szellemnek s egyik sem menekülhet a másik
+hatása alól. Boldog az a nemzet, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_109" id="Page_109">-109-</a></span> mely mindkét nemben nagy
+műveket állíthatott elő; rendesen amely nemzetnek gazdag
+népköltészete van, műköltészete is az. Boldog az a korszak, midőn
+szerencsés körülmények közt a nép- és műköltészet testvériesen
+érintkeznek s egyik a másikból csak azt olvasztja magába, ami szép
+és nagy. Az esztétikusnak nem az a tiszte, hogy egyiket a másik
+rovására dicsérje, hanem hogy méltányolja mindenikben ami
+méltányolni való s tanulja mindenikből, mit tanulnia lehet.
+Különben is mindeniknek megvan a maga fény- és árnyoldala. A
+népköltészet termékei nagyon ki vannak téve az elveszés és
+csonkítás veszélyeinek; a műköltemények, kivált a nyomtatás
+feltalálása óta, nem igen veszhetnek el, pedig soknak vesztét éppen
+nem bánná az ember. A népköltemények hiányait a szájról-szájra adás
+sokszor elenyészteti, hézagait pótolja, az elmosódott részeket
+kidomborítja, kerekké görgeti; a műköltemények úgy maradnak, ahogy
+írójuk írta, örökre, minden hibáikkal együtt. A népköltészet csak a
+fejlődés bizonyos fokáig kíséri az emberiséget; a műköltészet
+mindvégig hű dajkája. A népköltészet köre szűk, de abban aztán erős
+is; a műköltészeté tág, de sok nem tisztán költői, sőt ellenséges
+elem is vegyül bele, melyek gyöngítik a fantázia szárnyalását. A
+népköltészet nem szabályos, sőt néha féktelenebb, mint óhajtanók; a
+műköltészet igen is szabályos, sokszor ferde szabályok rabja. A
+népköltészet technikája primitív, de magába rejti a nemzeti ritmus
+bűbájos hangjait; a műköltészet néha a nemzeti ritmust idegennel
+nyomja el s ha ezt nem teszi is, sőt kiművelve a tökély magas
+fokára emeli, nyelve, szókötése ritkán versenyezhet a népköltészet
+költőiségével. A népköltészet a romlás, sülyedés korszakában
+könnyen válik póriassá, trágárrá, nyerssé, üressé, míg a
+műköltészet <span class="pagenum"><a name="Page_110" id=
+"Page_110">-110-</a></span> hanyatlását leginkább az jellemzi, hogy
+túlfinom, mesterkélt, tudós vagy éppen erkölcstelen. Bajos
+meghatározni, melyik nagyobb baj, de annyi bizonyos, hogy a rossz
+népköltemények magukban a néptöltészetet éppen oly kevéssé
+jellemzik, mint a rossz műköltemények a műköltészetet.</p>
+<p>Toldy és Kazinczy G. mégis, úgy látszik, csak a romlott vagy
+rossz népkölteményeket vették tekintetbe, midőn a népköltészetről
+ítéltek, de ugyanakkor egyszersmind a legsikerültebb
+műkölteményeket tartották szem előtt. Lehet-e máskép? Avagy a
+Nibelungenlied csakugyan nyers mű volna, az angol és skót balladák
+üresek, a Cid spanyol románc-ciklus műbecs nélküli s Homér csak
+azért maradhat meg trónján, mert műköltővé lehet oktrojálni? Tehát
+a népmesének csak úgy van becse, ha elrontjuk vagy felcifrázzuk,
+mint Majláth, avagy ha népietlen vagy rossz magyarsággal adjuk elő,
+mint Gaal? Így Addison bizonyára elsülyesztéssel fenyegette versben
+és prózában az angol irodalmat, midőn Spectatorjében az angol
+népballadákat a műköltészet remekeivel merte összehasonlítani s a
+«Vadászat Chevyben» című ballada némely részét éppen annyira
+becsülte, mint az Aeneis ezzel párhuzamos helyeit. Goethenek nem
+volt ízlése, midőn a népköltészetből mert tanulni. A
+Grimm-testvérek tévednek, ha mint műegészeket is becsülni tudják a
+német nép egyszerű meséit. Toldy és Kazinczy G. nagy megvetéssel
+szólnak a nép nyelvi és verselési tökéletlenségeiről is. De,
+kérdem, a Magyar Akadémia nyelvtana nyelvünk tökéletes elmélete-e?
+Műprózánk elérte-e a tökély magas fokát, csak a tiszta magyarságban
+is? Bizonyára népdalainkból és népmeséinkből nyelvészeink és
+stilisztáink sok tökéletlenségét lehet megigazítani. Bizonyára a
+nép «szellemi fejletlensége» <span class="pagenum"><a name=
+"Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> korszakában alakult
+nyelvünknek bámulatos egy rendszere van, ha mindjárt a szellemi
+fejlettség napjaiban élő nyelvészeink még nem is bírták kikutatni
+minden titkát. Nem védem a verselési tökéletlenséget, sem a nép-,
+sem a műköltészetben, de népköltészetünk verselési tökéletlensége
+mégis olynemű, hogy népzenénkkel együtt a legfőbb tekintély a
+nemzeti ritmus kérdésében s ha Toldy figyelmet fordít reá, nem
+követi el azt a hibát költészet-történelmében, (II. kötet 100–101
+lap), hogy Amade magyar szkémáit olasz melódiáknak tartsa.</p>
+<p>De mindez hagyján. Toldy és Kazinczy G. kivált a kompoziciót
+tagadják meg a népkölteményektől. Egyszer bevallják ugyan, hogy ezt
+a népi elbeszélők ügyetlensége rontja meg, de később már egészen
+csak a nép szellemi fejletlenségéből származtatnak mindent. Vajjon
+a műköltészetben nincs-e hiányos kompozició? A műköltemény csak
+azért, mert műköltemény, már jó kompozició-e? S a szellem
+fejlettsége, mely a műköltőnél ritkán hiányzik, szükségesb-e a jó
+kompozicióra nézve, mint az erős fantázia, melyet a műveltség nem
+adhat? Igaz, a népköltemények gyakran csonkítva vagy zavartan
+szállanak a késő nemzedékre, azt sem tagadhatni, hogy a
+népköltészet sok s tán legjobb termékeit feledségbe temeti az idő
+árja s így ítéletünket, okoskodásunkat nem támogathatja annyi
+példa, mint a műköltészetben, de amik fennmaradnak is, elég
+világosan bizonyítják, hogy éppen az invenció és kompozició a
+népköltészet egyik erős oldala. S ez igen természetes. A
+népköltészet virágzó korszakákan a fantáziát nem gyöngítheti a
+reflexió, mint a műveltség idejében. A nép emléke meg nem tarthat
+olyasmit, ami nem kelt érdeket, nem köti le a figyelmet, szóval nem
+kerekedik ki szerves <span class="pagenum"><a name="Page_112" id=
+"Page_112">-112-</a></span> egésszé. Nem fogadja el, nem adja
+tovább s e kritikája sokkal döntőbb, mint a műköltészeté. Vagy ha
+az invenció és kompozició nagy hiányai mellett is elfogad valamit a
+tárgy nagyszerűsége iránti érdekből, minden egyes dalnok, minden
+nemzedék ráteszi kezét, javít rajta, alakítja, símítja, mint a
+patak hulláma a kavicsot. A műköltő szegény invencióval, gyönge
+kompozicióval is nagy hatást tehet. A költői egyéniség eredetisége,
+a lírai hangulatok varázsa, a reflexiók mélysége, az ékesszólás
+vagy humor ereje sokat eltakar és feledtet a művelt közönségnél.
+Példa reá Byron. A népre ilyesminek kevés hatása van. A mese
+leleményes szövevénye, a kompozició kereksége, a szereplő egyének
+kidomborodó alakjai leginkább azok, miken kapni szokott s amik
+legmélyebben nyomulnak emlékébe. Sőt e tekintetben a műköltészet is
+a népköltészetre támaszkodik. A görög mondavilág invenciói- s néha
+kész kompozicióiból táplálkozott az egész európai úgynevezett
+klasszicizmus. Az epikusok egészen Homérra támaszkodtak, akik pedig
+más úton indultak, mint Dante és Milton, a keresztyén
+hagyományokhoz kellett folyamodniok. Ariosto a középkori monda- és
+mesevilágból merített, Shakespeare gyakran leszállott a népmondák-
+és balladákhoz s örömest átvette a kész mesét. A népköltészet hány
+hőse, mondája, meséje jelenik meg koronként a műköltészet terén s a
+történelmi évkönyvekben is nem azok az események legalkalmasbak-e a
+kompozicióra, vagy éppen kész kompoziciók, melyek mint
+mondatöredékek vegyültek oda?</p>
+<p>Nincs itt helye taglalnom az európai népköltészet nevezetesb
+műveit a kompoziciót illetőleg. Csak a mi népköltészetünknél
+maradok, csak az ó-székely balladákra szorítkozom. Népköltészetünk
+valóban szegény s <span class="pagenum"><a name="Page_113" id=
+"Page_113">-113-</a></span> csak a lírában és népmesékben lehet
+valamennyire gazdagnak mondani. De vajjon műköltészetünk gazdag-e?
+Hiszen itt is csak a lírában vagyunk gazdagok s a költészet más két
+nemében, hol a kompocizió erejétől függ legtöbb, sőt minden,
+szegénységünk szembetűnő. A régibb költészetben egyedül Zrinyi műve
+érdemli meg a valódi kompozició nevét. De ha mélyebben vizsgáljuk e
+kitűnő művet, érezni fogjuk, hogy Zrinyi invenciója és kompoziciója
+egy jó részét Tasso és Virgil közegén át Homér és a görög nép
+«szellemi fejletlenségéből» merítette. S ezt nem megróváskép
+mondom, sőt bámulom Zrinyit, hogy mindemellett mégis eredeti tudott
+maradni. A klasszikai, francia és német iskoláink költői nem voltak
+képesek valami életrevaló kompoziciót előállítani. Költészetünk
+úgynevezett aranykorszakában, a drámai nemben, csak Bánk bánt
+tudjuk felmutatni, melyet éppen az aranykor költői és kritikusai
+mellőztek mindvégig, pedig maig is, minden fogyatkozásai mellett,
+egyetlen erősb drámai kompoziciónk. E korszak legnagyobb
+képviselője Vörösmarty. Senki sem tiszteli nálam jobban
+Vörösmartyt. Ő vetette meg költészetünk nemzetibb alapját, ő
+proklamálta a fantázia szabadságát, ő alakította át művészivé a
+magyar költői nyelvet az erő és sajátság sértése nélkül, az ő
+gazdag tehetsége árasztott legtöbb fényt és meleget költészetünkre
+egy egész század-negyedig. Azonban a legnagyobb rokonszenv és
+tisztelet mellett is bajos drámáiban és eposzaiban erős kompoziciót
+találni. Drámái e tekintetben szóba se jöhetnek. Eposzaiban ritkán
+sikerül az egész, csak a részlet. Másnemű szépség van bennök, mint
+a kompozicióé. «Zalán futásában» tulajdonkép kompozició sincs.
+«Eger» című művében az Ómár és Ida jeleneteiből, egy epizódból áll
+a kompozició egész gazdagsága. Csak a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> «Két
+szomszédvár»-ban van valódi kompozició, bár nem az erősbek közül
+való. Tudom, hogy apróbb elbeszélő műveiben, balladái közt vannak
+sikerült kompoziciók is, kivált azokban, melyeknél a népköltészet
+is nyujtott némi támogatást, mint «Szép Ilonka», «Szilágyi és
+Hajmási» címűekben. Különben nem azt akarom vitatni, hogy
+műköltészetünkben nincsenek sikerült kompoziciók, hanem azt, hogy
+Toldy és Kazinczy G. által annyira lenézett népköltészetünkben is
+csak megakad ilyesmi. Népmeséink, tisztán a kompozicióra nézve,
+bátran versenyezhetnek, novelláink legjelesbjeivel, melyeknek
+Achilles-sarka rendesen a kompozició. Fehér Anna népballadánk, bár
+verselése silány, erősb kompozició Arany Ágnes asszonyánál. Sem
+Kisfaludy Károly, sem Garay nem írtak oly sikerült balladákat, mint
+«Barcsai» és «Molnár Anna» és Kriza gyüjteményének 5–6 balladáját,
+melyekből egy párt mutatványkép közlöttem, szembe merem állítni
+költészetünk legsikerültebb balladáival s éppen a kompozicióra
+nézve.</p>
+<p>Sajnálom, hogy nem közölhettem Kriza gyüjteményének minden
+balladáját, mert fényes bizonyságot tettek volna népköltészetünk
+alkotó erejéről. De elmondom egy párnak tartalmát. A prózai
+vázlatból is látszani fog, hogy a nép «szellemi fejletlensége» nem
+oly ellensége a költői kompoziciónak, mint ahogy Toldy és Kazinczy
+G. hiszik.</p>
+<p>A «Kádár Kata» című balladának tárgya oly régi, mint a szerelem
+és rangkülönbség. Gyula Márton így szól anyjához:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Anyám, anyám édös
+anyám<br /></span> <span class="i0">Én êvöszöm Kádár
+Katát<br /></span> <span class="i0">Jobbágyunknak szép
+lėányát.<br /></span></div>
+</div>
+<p>Az anya nem engedi. «Vedd el, – úgymond, – nagy <span class=
+"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span> uraknak
+szép leányát.» A fiúnak csak Kádár Kata kell. Anyja kitagadja, a
+fiú bujdosni indul. Kádár Kata egy keszkenőt ad neki emlékül.</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Mikor e szénibe<a name=
+"FNanchor_40" id="FNanchor_40"></a><a href="#Footnote_40" class=
+"fnanchor">40)</a> vörösre változik<br /></span> <span class=
+"i0">Akkor életöm is tudd mėg, mėgvátozik.<br /></span></div>
+</div>
+<p>Gyula Márton bujdosik hegyeken, völgyeken, egyszer változást lát
+a keszkenőn. Kocsisára kiált, hogy hajtson sebesebben:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">A főd az istené, a ló az
+eböké,<br /></span> <span class="i0">Fordûjunk, mett vörös szén már
+a keszkenyő,<br /></span> <span class="i0">Kádár Katának is immán
+rég vége lőtt.<br /></span></div>
+</div>
+<p>A falu végén a pásztorral találkozik s kérdi tőle, hogy mi ujság
+a faluban. A pásztor azt mondja, hogy neked rossz, mert anyád
+megfogatta Kádár Katát s feneketlen tóba vettette. A fiú odaigéri a
+pásztornak hintóját, pénzét, csak mutassa meg neki azt a tót, hova
+kedvesét bevetették.</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">El is mönének ők a tónak
+széjire,<br /></span> <span class="i0">Kádár Kata lelköm, szój
+ėgyet, itt vagy-e?<br /></span></div>
+</div>
+<p>A lyánka megszólal s kedvese utána rohan a hullámok közé. Anyja
+búvárokért küld, megkapják mindkettőt egymást átölelve. Mind a
+kettőt eltemetik, egyiket oltár elébe, másikat oltár háta megé, a
+kettőből kinő két kápolna-virág, melyek az oltár tetején
+összekapcsolódnak.</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Az anyjok oda mönt, le is
+szakasztotta<br /></span> <span class="i0">A kápôna-virág hėzza így
+szólala:<br /></span> <span class="i0">Átkozott légy, átkozott
+légy,<br /></span> <span class="i0">Édös anyám
+Gyulainé!<br /></span> <span class="i0">Éltömbe rosz
+vótál,<br /></span> <span class="i0">Most is
+mėggyikôtál.<br /></span></div>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_116" id=
+"Page_116">-116-</a></span></p>
+<p>Íme, nem kerek kompozició-e ez? Nem kerekebb-e, mint Vörösmarty
+«Rabló»-ja, vagy «Salamon»-ja? Mily kényszerűen teszi egymást
+boldogtalanná e három személy s mintegy ötvenkét sorban mily
+sebesen s a főmozzanatok mily erős kidomborításával foly le e kis
+tragédia! Semmi fölösleges díszítmény, semmi lírai ömlengés. Az
+egyszerű elbeszélés gyorsan halad s minden fordulóponton a
+szenvedély egy-egy igaz és erős nyilatkozata. A kitagadás, az
+emlékbe adott keszkenő babonája a cselekvénynek mind megannyi
+szála, melyek összeolvasztva rejtik magukban az indokot és
+bonyodalmat s mélyen hatnak fantáziánkra. S a szenvedély
+démonizmusa, mely az ifjút a hullámok közé ragadja mily költőileg
+van a tóban megszólaló leánnyal kifejezve. Aztán, midőn az anya,
+mintegy megbánva tettét, kifogatja s egymás mellé temetteti őket s
+oda megy vigaszul, emlékül virágot szakítni sírjokról, mily rémítőn
+kell megrendülnie bűne öntudatában! Boldoggá akarta tenni fiát és
+megölte, enyhülni akar sírjánál, virágot szakít emlékül s az emlék
+egy átokká válik, mely sohasem némulhat el. Kell-e erősb és
+költőibb igazságszolgáltatás? A szeretők sírján növő fát vagy
+virágot hányszor használják a műköltők, nálunk is csak Petőfi
+kétszer használja, de míg nála is csak költői díszítmény, némi
+közhelyféle, itt a kompozició lényeges része, úgyszólva befejezése
+a cselekvénynek.</p>
+<p>A «Budai Ilona» című ballada egy anyát rajzol. Ellenség üt a
+falura, talán éppen a tatárok. Az anya összeszedi kincseit,
+fölkapja két kis gyermekét és szalad az erdőnek. Úgy tetszik neki,
+mintha üldözők közelednének, zaj, lódobogás hallszik a távolból.
+Jobban szalad, de a nagy teher miatt lábai már alig bírják.
+«Gyermeket ingyen ad az Isten, de pénzt nem, azt szerezni kell» –
+<span class="pagenum"><a name="Page_117" id=
+"Page_117">-117-</a></span> kiált fel s leteszi egyik gyermekét a
+fa alá s tovább szalad. Ismét hallja a zajt és a lódobogást, ismét
+jobban kezd szaladni, de a nagy teher miatt már roskadoz.
+«Gyermeket ingyen ad az Isten, de pénzt nem, azt szerezni kell» –
+kiáltja újra, másik gyermekét is leteszi egy fa alá s
+megkönnyebbülve tovább szalad. Végre kiér az erdőből egy tisztásra,
+a zaj, a lódobogás többé nem üldözi. A félelemtől megzavart lélek
+eszmélni kezd. Egy bivaltehén jő vele szembe, mely egyik fáradt
+borját szarva közé vette, a másikat pedig maga után rijja. Az
+anyából egész erejében tör ki az önvád. A bivaltehén megjelenése
+tulajdonkép nem egyéb, mint a fölébredt önvád erős kifejezése. Íme,
+az oktalan állat jobban szereti gyermekeit, mint ő! Visszamegy,
+rohan s a’ tájt, hol elhagyta egyik gyermekét, megáll, nevén
+szólítja, magához híja, de csak azt hallja visszhangzani a sűrűből:
+«Nem vagy anyám, ha szerettél volna, el nem hagytál volna». A másik
+helyt is ugyanazt hallja, tulajdonkép csak kétségbeesésében,
+félőrültségében képzeli hallani. Tépdesi haját s önmagát megátkozó
+jajveszékeléssel végződik be a ballada.</p>
+<p>Hát nem műegész-e ez? Az invenció benne nem eredetibb-e, mint
+Arany «Árva fiú»-jában, s kompoziciója nem éppen oly erős-e, mint
+amannak Aranynál? A sírból gyermekéért feljövő szülő, a síron túl
+is éber szülői szeretet, a népköltészetnek sokszor használt
+gondolata. Itt e tekintetben semmi olyan, mit, legalább én, valahol
+olvastam volna. Aranynál a kísértet megjelenése a sötétben megijedt
+gyermek kedélyének nyilatkozata, aztán a mostohaanya is látja, mert
+a félelem a gyermektől elragad reá is, mert bűnének öntudata
+szintén megeleveníti előtte a kísértetet. Szóval a kísértet
+megjelenése nemcsak babona, hanem lélektani alapra <span class=
+"pagenum"><a name="Page_118" id="Page_118">-118-</a></span>
+fektetett költői gondolat, éppen mint Shakespearenél, hol Banquo
+árnya szintén a Macbeth lelki furdalásának szülötte. E balladában
+sincs máskép: az elveszett gyermekek felkiáltása az anyai
+lelkiismeret és kétségbeesés hangja. Vajjon Shakespearetől vagy
+Aranytól tanulta-e ezt a nép vagy ők tanulták a néptől? A
+költészetben sokat, igen sokat lehet tanulni a nép «szellemi
+fejletlenségéből».</p>
+<p>Hadd térjek át ama két balladára, melyeket egész épségökben
+szóról-szóra lehetett közölnöm.</p>
+<p>A «Bátori Boldizsár» című balladát tekinthetni egésznek vagy
+töredéknek, rosszalhatni költői igazságszolgáltatását vagy
+elfogadhatni az én magyarázatomat, de azt lehetlen el nem ismerni,
+hogy a férjét gyűlölő és kedvesében mélyen hívő Judit asszony
+mesterileg van rajzolva, hogy a műnek minden sora, a cselekvény
+minden mozzanata oly egymásból foly, oly szerves egészet alkot,
+minőket műballadáinkban ritkán találhatni. Judit ott ül a bölcső
+mellett és rengeti gyermekét. A gyermek arcvonásaiban a kedveséit
+látja és reá gondol. A szerelem és gyűlölet felindulásában
+kiáltja:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Beli fijam, beli, szép futkosó
+fijam<br /></span> <span class="i0">Mett neköd nem apád Bátori
+Bódizsár.<br /></span></div>
+</div>
+<p>Mi természetesb, mint hogy az anya ringatván gyermekét daloljon,
+gyügyögjön neki, mi megfoghatóbb, mint hogy Judit asszony
+gyönyörködjék gyermekében, e gyönyörbe férje iránti gyűlölete
+vegyüljön s elandalodása közben mintegy önkénytelen kibeszélje
+titkát. Aztán ő nemcsak szereti kedvesét, hanem büszke is reá.</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Im az a te apád erdéji
+kapitány<br /></span> <span class="i0">A ki atta neköd szép arany
+böcsőjit.<br /></span></div>
+</div>
+<p>Szerelmében a női hiúság is szerepel, az ő kedvese <span class=
+"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> hős,
+egy ország parancsnoka, gazdag, pazar és gyöngéd az övéi iránt. E
+bölcsődal a kedves utáni forró vágy, a férj elleni gyűlölet, a
+gyermek iránti gyöngédség olvadéka. Mindez nyolc sorban s mily
+művészien! Azzal, amit a ballada elmond, fölkelti az olvasó
+lelkében azt is, amit elhallgat.</p>
+<p>A nő hallgatózó férje kiáltására zavarba jő és tettető, hízelgő
+hangon</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Bizon nem tagadom, lelköm,
+jámbor uram<br /></span></div>
+</div>
+<p class="i0">olyat mond, mivel senkit sem ámíthatni el. E
+zavarából, az ügyetlen mentségéből látszik, mennyire átadta magát
+szíve gerjedelmének, mennyire nem gondolta, hogy valaki még
+kihallgathatja beszédét. Mily bajos egy őszinte érzés
+felindulásában hazudni! Elhagyta ravaszsága, mellyel eddig
+annyiszor kijátszotta férjét, de egy pár pillanat s ismét rendbe
+szedi magát. Férje második kiáltására már jobban felel:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Minnyát nyitok, minnyát,
+lelköm jámbor uram,<br /></span> <span class="i0">Hadd huzzam
+lábomba karmazsin csidmámot,<br /></span> <span class="i0">Hadd
+vessem nyakamba vont arany szoknyámot.<br /></span></div>
+</div>
+<p class="i0">Időt akar nyerni, hogy valamit kigondolhasson férje
+haragja csillapítására, vagy pedig, hogy elrejthesse magát. De a
+férj berúgja az ajtót és halált kiált fejére. A nő nem kér,
+rimánkodik, sem hízeleg és tettet többé. Méltóságába burkolózva
+kiáltja a szolgának:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Hol vagy édes szógám,
+legkedvesebb postám<br /></span> <span class="i0">Készitsd elő
+neköm, hat lovam, hintómat.<br /></span></div>
+</div>
+<p class="i0">Egy szava sincs férjéhez, a haláltól sem fél, csak
+kedvesére gondol, mélyen hiszi, hogy nem fogja elhagyni őt s
+megmenti. E hit még a vérpadon se hagyja el. Időt akar <span class=
+"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> nyerni,
+az aggodalom, remény s méltatlanság hangján kiáltja a hóhérnak:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Várj kicsit, várj kicsit te
+fekete hóhér!<br /></span> <span class="i0">Mett a halottnak is
+hármat harangoznak,<br /></span> <span class="i0">Lám árva fejemnek
+ėgyet sem kondítnak.<br /></span></div>
+</div>
+<p>Nem csalatkozott, kedvese megérkezik és</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Eccör megforditsa, keccör
+megcsókôja<br /></span> <span class="i0">Keccör megfordítsa,
+százszor megcsókôja.<br /></span> <span class="i0">«Enyim vagy nem
+másé, te asszonyi állat.<br /></span></div>
+</div>
+<p>Talán fölösleges magyaráznom, hogy a «te asszonyi állat» a
+régebbi időben nem volt gyöngédtelen kifejezés s csak annyit tett,
+mint most az asszonyi lény. Akinek nem tetszik, könnyen tehet
+helyibe mást, például: édes szerelmesem! Azonban e három sor nagy
+szépségéről lehetlen nem szólanom. Bátori [!] lóhalálába érkezik,
+rohan a vérpadra, megragadj akedvesét, egyszer megfordítja, mintha
+meg akarna győződni, vajjon ő az, él-e s reá borul, csókolni kezdi.
+Aztán mintha még nem hinne szemeinek, mintha nem tudna betelni
+kedvese nézésével, még egyszer megfordítja, csókjaival halmozza el
+s mintegy csak most juthatva szóhoz, a szenvedély, öröm és diadal
+hangján kiáltja: Enyim vagy, nem másé! Mennyire ki van fejezve ez
+egy pár sorban a megmentés gyors erőszakossága, a szenvedély és
+öröm szilaj rohama. Nem tudom, van-e műballadáinkban ilynemű
+jelenet hasonló erővel kifejezve, de annyi bizonyos, hogy e helyet
+régibb és újabb költőink közt senki sem írta volna meg jobban.</p>
+<p>A «Julia szép leány» című ballada nagyobb becsű, mint
+műköltészetünk hozzá hasonló legendaszerű termékei. Abban az egy
+pár legendában, melyeket Vörösmarty <span class="pagenum"><a name=
+"Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> és Czuczor írtak,
+többé-kevésbbé hiányzik a naiv meghatottság s fenséges egyszerűség.
+Vörösmarty «Hedvig»-je nem ment a túlterheltségtől. A szép
+leírások, a ragyogó s hosszan kivitt hasonlatok meglehetősen
+gyöngítik a kompozició hatását. Czuczor «Szűz Margit»-ja kissé
+józan mű, a benne előforduló látomás csak parabola. Margitnak egy
+mezei séta alkalmával is eszébe juthatott volna az, mit a látomás
+neki kinyilatkoztat. Átalában a szövevény nem olyan, mely
+szükségessé tegye az isteni beavatkozást. Aztán mindkettőben nincs
+eléggé elfedezve a célzatosság. A «Julia szép leány» című
+népballadának éppen a naiv meghatottságban s fönséges
+egyszerűségben rejlik ereje. S mily természetes benne a
+természetfölötti látomás! Julia egy beteg leány, ki közelegni sejti
+halálát, már elfordult a föld örömeitől, a túlvilágra gondol, az
+égre szögzi szemeit. S íme egy gyalogösvény nyúlik le az égből.</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">S azon ereszködék fodor fehér
+bárány,<br /></span> <span class="i0">A napot s a hódat szarva
+között hozván,<br /></span></div>
+</div>
+<p class="i0">hogy eljegyezze az ég mátkájának. A látomás alapja a
+leány kedélyében is le van téve. Mintegy vágyát látja
+megtestesülni, Isten szólítja magához, mint ahogy a nép szokta
+mondani.</p>
+<p>Ami magát a látomás leírását illeti, bizonyára nem mondhatjuk
+oly szépnek, ragyogónak, mint amidőn Vörösmarty ír le valamit.
+Például, ahogy Gábor angyalt írja le:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Ment az angyal. Hajnal nyilt
+utána,<br /></span> <span class="i0">Dal szövődött szárnya
+zajszelétől,<br /></span> <span class="i0">Dal, minőt a lélek hall
+magában<br /></span> <span class="i0">Éjein, ha boldog álma
+megjön,<br /></span> <span class="i0">S a nem ismert tündérhon
+öléből<br /></span> <span class="i0">Legrejtettebb vágya
+visszahangzik.<br /></span></div>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_122" id=
+"Page_122">-122-</a></span></p>
+<p class="i0">magában mind nagyon szép, de kérdés, vajjon oly
+szép-e akkor is, ha mint a mű organikus részét tekintjük? E szép
+rajz semmi szükségest sem jellemez, semmire sem készíti elő az
+olvasót, semmit sem hat a cselekvényre, csak költői díszítmény,
+mely ha nem árt, nem is használ. Balladánkban minden ilynemű festés
+lényeges rész. A látomás az egésznek forduló pontja, rajzában
+legnagyobb súly a fényre van helyezve. Minden, égi (nap, hold,
+csillagok), templomi (égő gyertyák), világi (aranyperec) ragyogvány
+egy fénytengerbe olvad, hogy mintegy megdöbbentse s magasztaltságba
+ejtse Juliát. S e fénytengerben, mint János mennyei jelenéseiben, a
+bárány jelképes alakja lebeg, a szeretet hívó szavai hangzanak,
+melyeket oly ünnepélyesen rekeszt be az igéret:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Első kakasszókor jőnék
+nözésedre,<br /></span> <span class="i0">Másod kakasszókor téged
+mėgkérnélek,<br /></span> <span class="i0">Harmad kakasszókor téged
+elvinnélek.<br /></span></div>
+</div>
+<p>A leány el van jegyezve az égnek, még csak anyjától akar búcsút
+venni, ez egyetlentől, mi a földhöz vonja. Hazamegy, elmondja
+látomását, hogy ő már az ég menyasszonya és felkiált:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Sirass anyám, sirass, éltömbe
+hadd hajjam,<br /></span> <span class="i0">Hadd hajjam éltömbe,
+hogy siratsz hótomba.<br /></span></div>
+</div>
+<p>Látni óhajtja anyja könnyeit, érezni, hogy mennyire szeretve
+volt. A legnemesb érzés felindulásai közt válik meg a földtől,
+anyja könnyei, csókjai kísérik a mennyei mátka karjai közé,</p>
+<p>Úgy látszik, mintha hiba volna, hogy a látomás egész jelenete
+kétszer fordul elő, egyszer, mint leírás, másodszor mint
+elbeszélés. Valóban ez más helyt hiba volna, de itt a költemény
+természete, maga a lélekállapot <span class="pagenum"><a name=
+"Page_123" id="Page_123">-123-</a></span> kívánja meg. Julia
+beszéde nem pusztán elbeszélés. Őt mélyen meghatotta a látomás,
+önkénytelen ismétli, mintegy belé éli magát. Az ismétlés nagyon
+kiemeli a látomás csodáját, mintha az ember nem tudna betelni vele
+s bámulatába mélyedne. Aztán az anya is abban a pillanatban már
+látni kezd mindent, miről leánya beszél, mert alig kiáltja a
+haldoklónak:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Lėányom, lėányom! virágos
+kertömbe<br /></span> <span class="i0">E’ső raj méhömnek gyönge
+lépecskéje,<br /></span> <span class="i0">Gyönge lépecskének
+sárguló viaszsza,<br /></span> <span class="i0">Sárog viaszszának
+fődön futó füstye,<br /></span> <span class="i0">Fődön futó füstye
+s mėnnybe ható langja!<br /></span></div>
+</div>
+<p class="i0">már megnyilik a menny:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">A mėnnyei harang húzatlan
+szólalék,<br /></span> <span class="i0">A mėnnyei ajtó nyitatlan
+megnyilék,<br /></span> <span class="i0">Jaj! az én lėányom oda
+bévezeték!<br /></span></div>
+</div>
+<p>Nem hiszem, hogy lehessen a népköltészetnek oly ellensége, ki ne
+érezze e nyolc sor költői nagy szépségét. A fájdalom és keresztyén
+rezignáció hangja ez. Mély fájdalom s az Isten akaratjába való mély
+megnyugvás olvadnak benne össze. Mily eszmeiség s mily
+plasztikailag kifejezve! A virágos kert az anya ifjúsága, az első
+raj méhnek gyönge lépe az első gyermek, ki már halvány, beteg, mint
+a lép viasza. A földön futó füst a halandó test, az égbeható láng a
+halhatlan lélek. S az anyai érzés e megindító sóhaját mily
+fönségesen fejezi be ama három sor, melyek a leány mennybeszállását
+festik s az olvasót a menny titkai, sejtelmei közt hagyják.</p>
+<p>Az ily szép helyek a népköltészetben nem tartoznak éppen a
+legritkábbak közé. Az Erdélyi, a Kriza s a magam kézirati
+gyüjteményéből nem egyet hozhatnék <span class="pagenum"><a name=
+"Page_124" id="Page_124">-124-</a></span> föl. Például a börtön
+iszonyát sehol sem láttam oly erős színnel festve, mint Kriza
+gyüjteménye egyik balladatöredékének e soraiban:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Siratozza magát a szegény
+rab-asszon:<br /></span> <span class="i0">«Ma hét esztendeje, têjes
+harmad napja,<br /></span> <span class="i0">Hogy estem rabságra,
+szörnyű nagy fogságra,<br /></span> <span class="i0">Hol husomat
+értem, husomat mėgöttem,<br /></span> <span class="i0">Hol ezt nem
+tehettem, kégyók, békák ötték<br /></span> <span class="i0">Hol
+vérömet értem, vérömet mėgittam,<br /></span> <span class=
+"i0">Karomból, lábomból véröm sokszor szíttam.<br /></span>
+<span class="i0">A ki nėköm adná kinyerének héját<br /></span>
+<span class="i0">Biz az is mėglátná mėnnyeknek
+országát;<br /></span> <span class="i0">A ki nėköm adná poharának
+vizét,<br /></span> <span class="i0">Az is mėgkostôná a ménnyország
+izét.»<br /></span></div>
+</div>
+<p>S a gyűlölet minő szenvedélyes kifejezése az, mi válaszkép a rab
+fülébe dördül:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">«Mintsem neki adnám
+kinyeremnek héját,<br /></span> <span class="i0">Inkább oda vetném
+küssebb komondornak,<br /></span> <span class="i0">Mintsem oda
+adnám poharamnak vizét<br /></span> <span class="i0">Inkább
+megitatnám palotám fődivel.<br /></span> <span class="i0">Fogjátok
+vigyétök a fővövő hejre!»<br /></span></div>
+</div>
+<p>Talán elég. Talán ennyi is képes megingatni azokat a nézeteket,
+melyek nemcsak a Toldy és Kazinczy G. uraké, hanem [melyeket] egy
+egész irodalmi nagy párt vall magáéinak. S lehetett-e jobb alkalmam
+ostromlásukra, mint éppen most, midőn népköltészetünk egy pár
+kitűnő termékét volt szerencsém bemutatni. Azonban midőn a
+népköltészet esztétikai nagy becse mellett küzdök, midőn
+költészetünk úgynevezett népies mozgalmának védelmére kelek, nem a
+népköltészet puszta utánzására utalom költőinket, sem népies
+mozgalmunk nagy visszaéléseit nincs szándékom még távolról is
+mentegetni. A közelebbi tíz év alatt talán senki sem <span class=
+"pagenum"><a name="Page_125" id="Page_125">-125-</a></span> küzdött
+hevesebben e visszaélések ellen, mint én; jól vagy rosszul,
+sikerrel vagy siker nélkül, de küzdöttem. Azt is tudom, hogy a
+költőnek kora eszméi színvonalán kell állania, hogy a
+népköltészetnek sem köre, sem felfogása nem elégítheti korunkat s a
+költészet sohasem kötheti magát egy genrehez, egy iskolához s
+legkevésbbé lehet az egész nemzet helyett, egy osztály csatlósa,
+legyen ez akár az úri rend, akár a nép. De mélyen fölindít, midőn a
+népköltészetet, esztétikai szempontból, annyira becsméreltetni
+hallom s költészetünknek úgynevezett népies mozgalmát a sülyedés
+korának bélyegzik. Amely esztétikus nem tudja élvezni a
+népköltészetet, az a műköltészet némely remekeiben is igen keveset
+fog találni s ellensége lesz mindannak, ami friss, eredeti és
+sajátságos. Aki képzelhet oly valóban nemzeti költészetet, melynek
+legalább egyik alapja nem a népköltészet, az csak az idegen
+irodalmak utánzásában keresi a nemzeti költészet dicsőségét.
+Csodálatos, hogy kritikusaink némelyike költészetünk mindenik
+iskoláját tudja méltánylani, csak a népiest tartja Isten
+csapásának. E sülyedés kora alkalmasint azért van oly élesen
+kijelölve, hogy annál inkább feltűnjék az aranykor, melynek
+Kisfaludy K. és Vörösmarty kiváló képviselői. Toldy úr, úgy
+látszik, restelte oly költészetnek írni meg történelmét, melynek
+nincs oly aranykora, mint például a németnek, azért oktrojált egyet
+a magyarnak is. Nem vette tekintetbe, hogy itt másnemű a fejlődés s
+a német sablon éppen oly kevéssé illik a magyar, mint az angol
+irodalomra, pedig ott ugyancsak nagy költők vannak ám. Különben az
+aranykort nem azok szokták kijelölni, akik benne élnek, hanem az
+utókor. Aztán az az úgynevezett népies mozgalom csak folytatása
+költészetünk ama nemzetibb átalakulásának, melyet Kisfaludy és
+<span class="pagenum"><a name="Page_126" id=
+"Page_126">-126-</a></span> Vörösmarty kezdeményeztek. Tulajdonkép
+egy korszak ez, a fejlődés különböző stádiumán s éppen nem lefelé.
+Egy s másban ellentétben vannak ugyan, de egymás kiegészítői. A
+népies kifejezés csak pártnév s mint ilyen, éppen oly kevéssé
+fejezi ki a lényeget, mint a romantika pártneve. A népies iskolára,
+amint némelyek meghatározzák, csak annyit adok, mint más iskolára,
+de sokat, mindennél többet adok ám arra, hogy uralkodóvá tette
+költészetünkben a formát illetőleg a nemzeti ritmust, a tartalomra
+nézve a nemzeti életbe mélyedést, szóval a nép-nemzeti elemnek a
+művészettel összeolvadó fejlődését. Ezt nem lehet többé
+kiküszöbölni, a legkülönbözőbb szellemű költők sem fognak menekülni
+hatása alól. Aranykor ide, aranykor oda: én egyre-másra
+1811–1830-ig éppen annyi jeles költőt és kitűnő művet ismerek, mint
+1830-tól napjainkig. Igaz ugyan, hogy sem itt, sem ott, nem tudunk
+felmutatni oly nagy művet, mely a világirodalom elsőrendű
+remekeivel versenyezzék, sem oly magas tökélyre fejlett műprózánk
+még nincs, melyet valódi magyar klasszikainak lehetne nevezni, de
+én mindezt a jövőtől várom s ha csalódni fogok is, nem csalódom
+annyira, mint Toldy az ő kicirkalmazott aranykorával.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_127" id=
+"Page_127">-127-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>BUDAPESTI SZEMLE.<a name="FNanchor_41" id=
+"FNanchor_41"></a><a href="#Footnote_41" class=
+"fnanchor">41)</a></h2>
+</div>
+<p class="summary">Szerkeszti és kiadja Csengery Antal. XLVIII. és
+XLIX. füzet. Pest, 1862. Emich Gusztáv.</p>
+<p>Még egy füzet s a Szemle bevégzi ötödik évi folyamát is. A
+szerkesztő öt év alatt mindent megtett arra nézve, hogy vállalata
+tájékozza a nemzet értelmiségét mindazokról az eszmékről, amelyek
+világszerte foglalkodtatják a szellemeket s közvetítőül szolgáljon
+a külföldi irodalmak és a hazai tudományosság közt egyfelől, a
+szaktudósok és a művelt közönség közt másfelől. S valóban, ha
+végigtekintünk az öt évi folyamon, meggyőződünk, hogy a szerkesztő,
+irodalmi körülményeinkhez képest, a lehető legjobbat adta mind
+tartalomban, mind formában. Sokat tett különösen arra, hogy a
+tudományos előadás ízléssel párosuljon s az eddig irodalmunkban
+egyedül divatos értekezés az essay vagy tanulmány élvezhetőbb
+formájához alkalmazkodjék. Vannak a Szemlének cikkei, melyek a
+külföldi «Revue»-k cikkeivel is kiállják a versenyt s ha nem
+mindenik írója is találja el a formát, ha némelyik essay helyett
+könyvet vagy értekezést ír, ez csak azt mutatja, hogy bármily
+vállalat, mely úgyszólva irodalmunkba egészen új genre-t honosít
+meg, csak lassanként találja meg és növeli <span class=
+"pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128">-128-</a></span> íróit.
+A hatodik évi folyam megindultával, mint halljuk, a szerkesztő még
+érdekesebbé kívánja tenni vállalatát. Negyedévenkint irodalmi
+szemléket fog közölni, melyek kritikai átnézetét adják valamely
+irodalmi ágnak, kivált szépirodalmunknak, a főbb irányok bírálata
+mellett ismertetve a nevezetesb írókat és csoportosítva körülök a
+csak valamennyire is figyelemreméltó jelenségeket.</p>
+<p>Vajjon a közönség részvéte hasonló arányban emelkedik-e a
+szerkesztő és dolgozótársai buzgalmával? Éppen nem. Bár a Szemlének
+minden évben tíz-hússzal több előfizetője akad s így lassacskán
+növekedik, de még távol van attól, hogy anyagilag csak valamennyire
+is virágzó állapotban legyen. Mi nem igen szoktunk kemény vádakat
+szórni a közönség részvétlensége ellen, mint azok a lapok,
+melyeknek meglehetős számos előfizetőjök van, saját sebeinket is
+takargatjuk, nem mintha szégyenlenők, mert van annyi önérzetünk,
+hogy ha nem is nagyra, de többre becsüljük magunkat némely eléggé
+léha vállalatnál, mely a közönség részvétének örvend, hanem mert
+nem akarjuk összezavartatni panaszunkat azokkal a panaszokkal,
+melyek az irodalom ügyének ürügye alatt úgyszólva magoknak
+kéregetnek. Azonban itt mégis lehetlen elnyomnunk egy megjegyzést:
+nincs-e széles Magyarországon 300 olvasótársulat vagy közkönyvtár
+és 5–600 oly ember, kinek valamivel több szellemi táplálék kell,
+mint amennyit még a legjobb néplap is nyujthat? Íme, 8–900
+előfizető elég volna arra, hogy a Szemle még inkább megközelíthesse
+föladatát, többször jelenjen meg, politikai szemlét is adjon s
+lassanként Magyarország Revue des deux Mondes-jává váljék.</p>
+<p>De térjünk a jelen füzetre, melyet <i>Verulami Baco</i>
+<span class="pagenum"><a name="Page_129" id=
+"Page_129">-129-</a></span> ismertetésének második közleménye nyit
+meg <i>Erdélyi Jánostól</i>. Az első Baco életét ismertette, ez
+munkáit ismerteti, amennyire lehet, Baco saját szavai szerint. A
+harmadik, mint a cikk végszavaiból kivehetni, az Erdélyi véleményét
+fogja tartalmazni Baco műveiről. «A jelen egész közleményben, –
+mond Erdélyi – Baco beszélt, a következőkben illő, hogy mi
+beszéljünk – műveiről.» Nagybecsű monográfia, az egyetlen alapos
+dolgozat irodalmunkban Bacoról, kiről oly jól jegyzi meg Erdélyi:
+«Hozzá köti az új tudományosság történeti szálait, újjászületése
+folyamát s még ma sem futott ki rajza határaiból az idő.» Bár az
+első közlemény, mely Baco életiratát tárgyalta messze marad
+Macaulay művészi és ragyogó essay-jétől, de Erdélyi tanulmánya
+egészben véve, úgy látszik, tudományosb mű s nemcsak nagy
+körvanalakban, mint Macaulay, hanem részletesen is tárgyalja a nagy
+angol bölcs szellemét és műveit. Reánk, mint esztétikai lapra
+kiválón érdekesek Baco nézetei a költészetről, melyet Erdélyi
+szerint a következőkben közlünk is:</p>
+<hr class="tb" />
+<p>Íme, Shakespeare kortársa egy pár találó és mélyreható
+megjegyzése mellett is mily hiányosan és hibásan elmélkedik a
+költészetről. S ami különösen feltűnő, a parabolákat becsüli
+legtöbbre az egész költészetben. Ily körülmények közt ugyan hogy
+történhetett meg, hogy vannak angolok, kik komolyan hiszik, sőt
+könyvet is írnak mellette, hogy tulajdonkép Baco írta volna
+Shakespeare drámáit? Egyébiránt nem újság, hogy a legnagyobb
+filozófusok sokszor meglehetős gyönge esztétikusok. Plato ki akarta
+zárni a költőket respublikájából, Kant nem sokra becsülte a verset,
+mert nincs benne elég logika, Baco a parabolákat becsüli legtöbbre
+s némi <span class="pagenum"><a name="Page_130" id=
+"Page_130">-130-</a></span> megvetéssel kiált fel egy helyt: «Ideje
+fölemelkedni e földről (tudniillik a költészetről) a bölcsészet és
+tudomány tiszta levegőjébe». Ha csodálatosnak látszik is e
+jelenség, megvan azért az oka. A legabsztraktabb valami, minő a
+filozófia s a legkonkrétabb valami, minő a költészet, bajosan
+egyeznek meg egymással. Az is természetes, hogy a tisztán
+műfilozóftól, ki leginkább csak a művészetet vagy a művészet
+valamelyik szakát tűzte ki tanulmányai tárgyául, több valódi
+esztétikát tanulhatni, mint a filozófok legnagyobbikától is, ki a
+szépet csak általánosan vizsgálja. Bizonyosan a drámaíró több
+hasznát veheti Lessingnek, mint Hegelnek.</p>
+<hr class="tb" />
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_131" id=
+"Page_131">-131-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>SZAVALMÁNYOK.<a name="FNanchor_42" id=
+"FNanchor_42"></a><a href="#Footnote_42" class=
+"fnanchor">42)</a></h2>
+</div>
+<p class="summary">Növendék leányok számára. Összeállítá Réthy
+Lajos. Kolozsvár, 1862. Kiadja Stein János.</p>
+<p>«Egy tiszteletreméltó nevelőnőtől hallám egykor, – mond Réthy
+előszavában, – semmi sem nevetségesebb és boszantóbb rám nézve,
+mint midőn leánykáimtól ilyeket hallok szavalni: «Kardot kötök
+oldalamra.» «Összeverem sarkantyúmat», stb. Mondám, hogy irodalmunk
+elég gazdag leánygyermekek kedélyéhez és korához mért
+költeményekben, csak meg kell választani. Elhiszem, felelé ő, csak
+ott a bökkenő, hogy azok, kik a leányok nevelésével foglalkoznak,
+nem mindnyájan ismerik tüzetesen az irodalmat, vagy ha ismerik,
+nincs idejök utánjárni. Ezért óhajtanék egy kis gyüjteményt, mely
+éppen e célból legyen készítve. E rövid párbeszéd következtében
+állítám össze a jelen gyüjteményt. Tekintettel voltam az
+összeállításnál alakra és tartalomra egyaránt. Igyekeztem olyat
+adni, mi alakjával egyszerre megnyerjen, mintegy ösztönözzön a
+szavalásra, tartalmával fejtse a <i>nőt</i> és
+<i>honleányt</i>.»</p>
+<p>Az irányt csak helyeselhetni, éppen ezért sajnálnunk kell, hogy
+megvalósítása nem igen sikerült. Valóban e gyüjtemény nem jobb, sőt
+olyan sincs, mint Vachott <span class="pagenum"><a name="Page_132"
+id="Page_132">-132-</a></span> Sándorné hasonló irányú gyüjteménye,
+pedig ebben is elég hiány van, s az írónő inkább csak ösztöne után
+indult, mint elvek, kiszámított terv szerint szerkesztett. Először
+is nem hagyhatjuk megrovás nélkül azt, hogy Réthy gyüjteményében a
+régibb irodalom egészen mellőzve van. Tudjuk, hogy Réthy csak a
+többi antológia szerkesztőit követte, kik nem szoktak fölvenni oly
+költeményt, mely Vörösmarty előtt volt írva. Vajjon elvből
+történik-e ez vagy csak a régibb irodalombeli jártasság hiányából?
+Bárhogy álljon a dolog, mindenesetre nagy hiba. Nem említve
+egyebet, régibb költőink a költészet némely oly fajait is művelték,
+melyeket mai költőink nem művelnek s mind a formát, mind a
+tartalmat illetőleg, igen alkalmasak arra, hogy minél több oldaluvá
+tegyenek valamely antológiát. Réthy is sok becses adalékot
+találhatott volna céljára nézve a régibb irodalomban, kivált
+Kisfaludy Sándor műveiben. Hát még ha a tanköltészetet nem zárja ki
+egészen gyüjteményéből, noha ez kivált ifjúságnak szerkesztett
+antológiából kimaradhatlan, mennyi jó darabot szemelhet vala ki
+Kazinczy, Kis János stb. műveiből.</p>
+<p>Részint innen foly az is, hogy gyüjteménye meglehetős egyhangú,
+kivált oly költemények hiányoznak belőle, melyek a természet
+szépségei élénk érzésének szüleményei, mi annyival feltűnőbb, mert
+e nemben újabb irodalmunk is elég gazdag s a gyüjtemény célja is
+mellette szól. Réthy a hazafias költeményekre helyezte a legnagyobb
+súlyt, nem vitatjuk, helyesen-e, vagy nem, de óhajtottuk volna a jó
+megválasztást. Az oly költemények, mint <i>Miatyánk, Nemzeti
+színek, Új év napján</i>, melyek nem egyebek, mint versbe szedett
+prózai frázisok, nem igen hathatnak a fiatal nőszívre. A <i>Ki volt
+nagyobb</i> című költemény is kimaradhatott volna. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_133" id="Page_133">-133-</a></span> Tudjuk,
+hogy ez népszerű költemény, legalább színészeink sokat szavalják,
+de a mellett, hogy nem ment némi közhangú nemzeti dicsekedéstől,
+vajjon illik-e nevendékleány szájába az, hogy azért büszke
+nemzetére, mert Botond beütötte a nagy érckaput, Lehel még
+halálakor is főbevágta kürtjével ellenségét, Kinizsi félkézzel
+hengergette a malomkövet, két karddal küzdött s holtak hátán ett és
+ivott? Vajjon az ilyesmi nem olyan-e, mint «kardot kötök oldalamra»
+mire annyira megbotránkozott Réthy nevelőnője? Azt sem
+helyeselhetni, hogy egy pár sötétebb színezetű lírai mű is
+becsúszott a gyüjteménybe. Ily gyüjteményekben az esztétikai cél
+mellett sohasem kell feledni a pedagógiait is s kár követni a Szabó
+Rikhard Gyermekbarátját, mely még Byron világfájdalmas költeményeit
+is közli növendék olvasóival. Kimaradhattak volna még bizonyos
+ismeretlen költő (–s) versei is, nem azért mert ismeretlen költő
+írta, hanem mert gyöngék.</p>
+<p>Mind e hibák mellett is e kis antológia a Vachott Sándornéjéval
+együtt némi hézagot pótol irodalmunkban s nevelőnőink egy kis
+kritikával használhatják.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_134" id=
+"Page_134">-134-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>NEMZETI HÁRFA.<a name="FNanchor_43" id=
+"FNanchor_43"></a><a href="#Footnote_43" class=
+"fnanchor">43)</a></h2>
+</div>
+<p class="summary">Magyar költőnők műveiből összeállította Farkas
+Albert. Pest, 1862. Kiadja Geibel.</p>
+<p>Nemrég írónőink arcképcsarnoka jelent meg, most műveik
+antológiáját vesszük. Az arcképcsarnokról azt kell hinnünk, hogy
+csak az írónői pályától való elrettentésre volt számítva. Ugyan
+kinek lesz kedve írónővé lenni, ha arcát, melyre minden nő, még az
+írónő is ad valamit, elcsúfítva adják át az örökkévalóságnak? Ez
+antológia talán írónőink vigasztalására jelent meg, mintegy
+kárpótlásul az arcképcsarnokért. Valóban külseje nemcsak csinos,
+hanem éppen díszes. A kiadón semmi sem mult. A költemények
+megválogatását már kevésbbé dicsérhetjük, a szerkesztő előszava
+pedig éppen tintafolt, mely elcsúfítja a díszes könyvecskét.</p>
+<p>Már maga a cím is rossz. A «Nemzeti hárfa» inkább csak hazafiúi
+dalok gyüjteményére illik, vagy pedig oly gyüjteményre, mely
+költőinknek a nemzeti szellem szempontjából legjellemzőbb műveit
+tartalmazza. Az előszótól azt vártuk, hogy a szerkesztő a női
+költészetről mond el egyet-mást vagy pedig költőnőinket jellemzi
+egy pár rövid, de találó vonással. E helyett mintegy hat lapon mind
+arról okoskodik, hogy irodalmunkban <span class="pagenum"><a name=
+"Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> nem szokták kimondani az
+igazat, kimondani valakinek véleményét büntetlenül a civilizált
+világban csak nálunk nem szabad s több efféle átalánosságokat szór
+jobbra-balra elég dagályos és rossz nyelven. Aztán nagy
+hősiességgel elszánja magát, hogy ő már most igazán megmondja az
+igazat írónőinkről.</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Quid dignum tanto feret hic
+promissor hiatu?<br /></span> <span class="i0">Parturiunt montes
+nascetur ridiculus mus.<br /></span></div>
+</div>
+<p>Valóban e <i>hat</i> lapnyi bevezetés után csak három lapnyi
+fejtegetés következik. Nagyobb a kapu, mint a város. Csakhogy aztán
+hallanánk valami okosat. Azonban szerkesztőnk e három lapon
+leginkább azon tünődik, hogy Idunát vagy Ferenczy Terézt tartsa-e
+nagyobb költőnőnek s miután összehord egy csoport badarságot,
+például, hogy Ferenczy Teréz minden szenvedély iránt fogékony
+(ilyesmit legfeljebb Shakespeareről lehet mondani), hogy költészete
+pantheon, egekbe nyúló hatalmas és terjedelmes szentegyház dicső
+romja (e szerint a görög és a gót stíl ugyanegy volna), elvégre is
+Ferenczy Teréznek adja az elsőséget. Szendrey Juliát azzal dicséri
+meg, hogy eszméi kerekdedek s jótékony nyiltsággal fejezi ki
+érzelmeit. A kerekdedséget nem az eszméről, hanem a kompozicióról,
+kidolgozásról s több effélékről szokták mondani. A nyiltság pedig
+csak nyiltság, de magában még nem költői érdem. Megköszöni a
+költőnő az ily dicséretet. Szőllősy Ninának «A kert utolsó rózsája»
+című költeményében a «magos világnézetet» magasztalja. Aki e
+versben akár magos, akár magtalan világnézetet fedez föl, az az
+üres erszényben is pénzt fog találni. Flórának pattogó
+eszmeszikráit emeli ki s költészete be nem fejezettségét rója meg.
+A költészet be nem fejezettsége megint csodálatos kifejezés. Annyi
+bizonyos, hogy amíg Flóra meg nem szűn írni, addig <span class=
+"pagenum"><a name="Page_136" id="Page_136">-136-</a></span>
+költészete sem lesz befejezett. Izidórának fájdalmát mély tengerhez
+hasonlítja, mely sok szép gyöngyöt adhat az olvasóközönségnek, ha a
+formára és egyöntetűségre több gondot fordít (már t. i. a tenger).
+Bányai Ágnesben a lelki állapotok gyöngéd festését, az átmenetek és
+árnyalatok hű visszatükröződését méltányolja s óhajtja, hogy
+elbeszélő költeményeket írjon, hihetőleg azért, mert nagy
+objektivitással tudja felfogni a kültárgyakat, például:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Nyugodt leszek, mint a
+szikla,<br /></span> <span class="i0">Melyből (t. i. a sziklából) a
+szív kiszakítva.<br /></span></div>
+</div>
+<p>Vohl Jankáról azt jegyzi meg, hogy oly téren verdesi szárnyait,
+hová ő nem követheti. Megvalljuk, nem értjük, ha csak azt nem
+teszi, hogy Vohl J. szárnyas angyal, a szerkesztő pedig Platonnak
+szárnyatlan, tollatlan embere. Úgy látszik, hogy Vohl Jankára
+nagyon haragszik, mert csak egy verset vesz föl tőle, azt is
+megcsillagozza holmi gúnyos felkiáltójellel. Ha rossznak tartja,
+miért vette be? Atalát sem szíveli, monoton lantjától kevés tiszta
+hangot vár. Monotonia és monotonia közt nagy a különbség. Byron is
+monoton. Általában írónőink mindnyájan monotonok, de ezzel még nem
+sokat mondtunk.</p>
+<p>A szerkesztő az <i>abc</i> majd minden betűjére talált egy-egy
+írónőt, kik között csakugyan hemzseg a sok, legalább előttünk
+ismeretlen, Theodóra, Eleonora, Bianka. Önkénytelen eszébe jut az
+embernek az a régi bohózati dal, melyben az eladó lyányok versbe
+vannak szedve: Sári, Fáni, Háni, Máli stb. Elég lett volna kevesebb
+költőnő is. Egyébiránt a kiadás elég díszes s habár a válogatás nem
+a legjobb, mégis mint egyetlen antológia költőnőink műveiből,
+hézagot pótol, nőlírikusaink némi átnézetét adja.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_137" id=
+"Page_137">-137-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A NEMES FÉSZEK.<a name="FNanchor_44" id=
+"FNanchor_44"></a><a href="#Footnote_44" class=
+"fnanchor">44)</a></h2>
+</div>
+<p class="summary">Turgenyev után fordította G. Pest, 1862. Lauffer
+és Stolp tulajdona.</p>
+<p>Örvendünk, hogy fordítóink az orosz irodalom iránt is kezdenek
+érdeklődni. Ezelőtt egy évtizeddel a magyar irodalom alig tudott
+valamit az oroszról, pedig ez irodalom kitűnő költőket mutat föl.
+Puskin, Lermontov, Gogoly, Szollogub, Turgenyev a legműveltebb
+nemzetek figyelmét is megérdemlik. E mellett a mi irodalmunk és az
+orosz között, a különböző viszonyok ellenére is, sok hasonlóság
+van. Ott is, mint nálunk, csak néhány évtized óta vált nemzetibbé a
+költészet; a népnemzeti elem nálok is hasonló körülmények közt
+vívta fel magát; az orosz költő éppen úgy küzd a fensőbb körök
+franciás műveltségével, mint ahogy mi legműveltebb köreink
+németességével. A politikai és társadalmi viszonyokkal való
+elégedetlenséget éppen úgy megérezhetni az orosz költőn, mint a
+magyaron, csakhogy az orosz költészetben több a melankólia és az
+epés humor.</p>
+<p>Turgenyev egyik legkitűnőbb képviselője az újabb orosz
+beszély-irodalomnak. Ő is, mint Gogoly, kiválón az orosz
+társadalmat rajzolja. E jelen regénye is, ahogy mondani szokták,
+egy darab Oroszország. Koncepciója <span class="pagenum"><a name=
+"Page_138" id="Page_138">-138-</a></span> nem valami nagyszerű
+ugyan, kompoziciója sem tartozik a legkitűnőbbek közé, de
+elbeszélése nagyon sikerült, valamint jellemrajza is. Turgenyev
+könnyed, élénk, kellemes elbeszélő, de sohasem édeskés vagy üres,
+egyénei élesen jellemezvék, erős realista, de sohasem sülyed a
+fotográfiáig; a kedélyesség és gunyor bizonyos különös vegyülete
+vonul végig majd mindenik munkáján, amely úgy látszik, az egyéni
+különbségek változatai közt, majd minden orosz újabb novellistának
+sajátja.</p>
+<p>E regényének főhőse egy orosz földbirtokos, Lavreczky, kit atyja
+Rousseau elvei szerint nevelt. Mint tudatlan és tapasztalatlan
+különc lép a világba, hol egy kacér leány hálójába kerül; nőül
+veszi s miután Párizsban átél vele egy pár évet, mint megcsalt férj
+válik meg tőle s tér vissza ősi nemes fészkébe. Itt megszeret egy
+egyszerű falusi kisasszonyt, Örzsét, egy valódi orosz leányt. Küzd
+egy darabig szenvedélyével, hiszen házasember, azonban, midőn egy
+francia lapban azt olvassa, hogy neje meghalt, nyilatkozik a
+leánynak. Örzse viszonozza szenvedélyét s íme megjelenik a holtnak
+vélt nő, ki csak terhes beteg volt. Örzse apáca lesz, Lavreczky
+egyedül marad a világon, a nő pedig férjétől rendelt évpénzből
+tovább is vígan éli napjait. Rövidbe vonva ez a regény meséje, mely
+egész végig érdekesen, lélektanilag fejlődik. Nemcsak a
+főszemélyek, hanem a mellékesek is jól vannak rajzolva. A fiatal
+bürokrata és világfi Pansin, a hiú, gyönge és jószívű falusi
+teensasszony Dimitrevna Mária, a nyers, nyelves, becsületes ó-orosz
+nő, Timotheena Márta, az élhetetlen idealista Michalevics, a
+meghasonlott kedélyű, de jámbor német zongoramester és zeneszerző,
+Lemm, mindmegannyi az életből vett alakok, akiken, úgyszólva, érzik
+az orosz levegő. Míg a főszemélyek egyike, Örzse, van a legkevesebb
+<span class="pagenum"><a name="Page_139" id=
+"Page_139">-139-</a></span> biztonsággal rajzolva. A szerző regénye
+vége felé, hol sebesen kellene haladni a cselekvénynek, egy egész
+szakaszt szentel Örzse gyermekkorának, hogy vallásosságát, zárdába
+vonulását, mintegy előre indokolja. Bizvást elmaradhatott volna az
+egész; mindenesetre ez indokot, mely némikép azelőtt is nyilatkozik
+Örzse jellemében, előbb kellett volna egy pár alkalmas helyt jobban
+kitüntetni.</p>
+<p>Ajánljuk olvasóink figyelmébe a jeles regényt, annyival inkább,
+mert, itt-ott némi nehézkességet leszámítva, a fordítás eléggé
+sikerült.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_140" id=
+"Page_140">-140-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>JÓKAI LEGÚJABB REGÉNYE.<a name="FNanchor_45" id=
+"FNanchor_45"></a><a href="#Footnote_45" class=
+"fnanchor">45)</a></h2>
+</div>
+<p>Emich Gusztáv Jókai «Politikai divatok» című regényére
+előfizetési felhívást küldött szét, mely így hangzik: «Jelen
+regény, melyből szerző előszavát alább közöljük, XII füzetben fog
+megjelenni, szerző saját kiadósága mellett; az első füzet már sajtó
+alatt van s f. év október elsején jelenik meg s azontul minden hó
+1-én és 16-án egy füzet küldetik belőle szét. Az öt íves füzetek
+díszes alakban és csínnal lesznek kiállítva, mind a XII füzet
+előfizetési díja helyben <i>5 frt 50 kr.</i> – <i>postai</i>
+helybeküldéssel bérmentesen 6 frt. Az előfizetési díjak <i>Emich
+Gusztáv könyvkiadó hivatalába</i> utasítandók. A pontos
+szétküldésről alólirott kiadóhivatala gondoskodik. Gyüjtőknek (kik
+hozzájuk küldendő példányokat szívesek lesznek szétosztani) minden
+10 példányra egy tiszteletpéldány áll rendelkezésökre s miután az
+1-ső füzet október 1-én megjelenik, kérjük az aláírási
+<i>íveket</i>, amennyiben lehetséges, aznapig beküldeni, nehogy a
+szétküldésben fennakadás legyen. Pest, szept. 1-én, 1862. <i>Emich
+Gusztáv</i>.</p>
+<p><i>Előszó</i> a «<i>Politikai divatok</i>» című regényhez. Hiába
+mondják nekünk, válasszátok külön a magánéletet a közélettől;
+tudjatok érzelmesek lenni, mint a német; <span class=
+"pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141">-141-</a></span>
+praktikusak, mint az angol; elmések, mint a francia költők azok, a
+nélkül, hogy politizálnának. Írjatok úgy, hogy az elmondott mese ne
+legyen feltűnően magyar történet; tele a közélet lármájával, hogy
+tudja azt élvezni akármi nemzet szülötte is: egyszóval ne írjatok
+mindig irányregényt. Nem lehet szót fogadnunk; lehetetlen az.
+Nálunk minden életregény, minden családi dráma annyira össze van
+nőve a nemzet közéletével; az általános bú és öröm, a történelmet
+alkotó közemelkedés és sülyedés minden egyes életregény alakulására
+oly határozott befolyással bírt mindenkor, hogy az alaphangot semmi
+költő nem mellőzheti, a nélkül, hogy élethűtelen vagy éppen frivol
+ne legyen. Kérdezzétek meg a családi szakadások okait, – közélet
+viszályaira fognak visszavezetni. Kérdezzétek meg nagy jellemek
+kiemelkedését, elbukását, – politikai katasztrofokat fogtok
+találni. Kérdezzétek meg a feldúlt életpályák viszontagságait,
+kérdezzétek meg az elszegényült falvak urát – a közélet kuszált
+viharaira utalnak vissza. Tudakoljátok az özvegyek könnyeit, miért
+hullanak? az árvák sóhajait, hová repülnek? – azok mind országos
+bajokhoz fognak elvezetni. S ha rokonszenv után vágyó kebletek egy
+ideálért sóhajt, férfi vagy nő eszménykép legyen az; ott is
+fogjátok érezni, hogy a ki csupán az ábrándozónak volt ideálja, az
+csak félig töltötte be a szívet; s egész embernek azt ismerjük el,
+aki nem csak magának élt. Saját légkörünk ez. Ezt lehelljük ki, ezt
+lehelljük be; mint éltetőt, mint fojtót; ez keserít, ez édesít,
+mint a gyümölcsöt a hegyi lég, melytől a szőlő édesebb lesz, a
+torma pedig keserűbb, mint a csendes lapályi kertben. Nálunk
+mindenki benne él a közéletben; a munkás ettől várja jobb sorsát, a
+kereskedő üzlete felvirágzását, a tudománynak ez ad <span class=
+"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> vállára
+szárnyat vagy lábára láncot; a jellem ebben edződik acéllá vagy
+olvad salakká; ennek saját kultusza van; saját dogmái, saját
+költészete és különösen saját divatjai. Ki ne tudná, csak másfél
+évtized alatt, hány politikai eszme vált uralkodó divattá
+közöttünk? hány áldozatot és mily nagyokat vitt magával? <i>akiknél
+az több volt, mint divat</i> s akik hívek maradtak még akkor is
+eszméikhez, midőn azok már kimentek a divatból. E korszakot
+igyekezett visszatüntetni regényem, melynek bizonyosan számos hibái
+között első helyet foglalhat az, hogy több munkája volt benne az
+emlékezetnek, mint a képzelmi erőnek. Pest, augusztus 18-kán 1862.
+<i>Jókai Mór</i>.»</p>
+<p>Midőn ez előfizetési felhívást a legmelegebben ajánljuk
+olvasóink figyelmébe, nem tehetjük, hogy az előszóra egy pár
+megjegyzést ne tegyünk. Jókai mentegetőzik, hogy ismét irányregényt
+kell írnia s e kénytelenséget viszonyainkból igyekszik
+kimagyarázni. Nem értjük eléggé, hogy a mi viszonyaink miért
+volnának inkább irányregényre teremtve, mint a más nemzetekéi. Azok
+az okok, melyeket Jókai felhoz, szintúgy illenek más nemzetekre is,
+mert a közélet mozgalmai, a politikai viszonyok mindenütt befolynak
+a családi és magánéletre, az abszolutizmus alatt éppen úgy, mint az
+alkotmányos életben. A költészet, kivált a regényköltészet,
+fölveheti magába mindezt, mert felölelhet minden gondolható emberi
+viszonyt, politikait és vallásit egyaránt, de ezáltal még nem válik
+irányköltészetté. Az érzelmes német, az elmés francia, a praktikus
+angol legalább egészen mást ért az irányregény alatt, pedig ezek
+ugyancsak tudhatják, hogy mi az, mert néhány évtized óta,
+szegényeknek elég irányregényt kell nyelniök. Jókainak annál
+kevésbbé volt szüksége a mentségre, mert, hála <span class=
+"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span>
+Istennek, még eddig egyetlen irányregényt sem írt. A <i>Magyar
+nábob</i> és <i>Kárpáthy Zoltán</i> oly kevéssé irányregények, mint
+a <i>Szegény gazdagok</i>. A <i>Régi jó táblabírák</i> című regénye
+sem az, mert nem a megyei rendszer üdvös voltát bizonyítja be,
+szemben a parlamentáris rendszerrel, hanem csak táblabírákat rajzol
+s egy történetet mond el abból a korból, amikor még a megyei élet
+virágzott. Jókai, úgy látszik, a politikai és társadalmi viszonyok
+rajzát, melyet a regényekben különben is ritkán kerülhetni ki, a
+nemzeti életbe mélyedést, a nemzeties felfogást, melynek minden
+nemzeti költőben meg kell lenni s más ilyesmit nevez itt
+irányregénynek. Örvendünk rajta, mert jó, ha a költő inkább az
+alkotásban szabatos, mint az elméletben. Az irányregény nem valami
+derék genre, legalább az esztétika folyvást tiltakozik ellene, mert
+rendesen valamely politikai párt vagy vallásos felekezet érdekében
+készül, valamely rendszert, vagy reformot akar reánk vitatni s
+eszméi kedvéért az esztétikai célt mellékessé, a költői cselekvényt
+az absztrakció szillogizmusává, a személyeket pusztán eszmék
+hordozójává alacsonyítja. Megtörténik ugyan néha, hogy némi
+politikai, vagy társadalmi irány jól egyezik a művészi céllal,
+beleolvad az egész mű organikus kényszerűségébe, de ekkor aztán
+többé már nem is úgynevezett irányregény, hanem csak jó regény,
+mint a többi. Hisszük, hogy Jókainak a «Politikai divatok» című
+regénye is ilyen lesz, éppen azért még egyszer ajánljuk olvasóink
+figyelmébe.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_144" id=
+"Page_144">-144-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>JÓZSA.<a name="FNanchor_46" id="FNanchor_46"></a><a href=
+"#Footnote_46" class="fnanchor">46)</a></h2>
+</div>
+<p class="summary">Költemények. Írta Ponori Thewrewk Emil. A költő
+arcképével. Pest, 1862. Kiadja Kilián György.</p>
+<p>Sajnáljuk, hogy fiatal hellenistánk, ki maga iránt már is
+érdeket gerjesztett, elég gondatlan volt föllépni e kötet
+költeménnyel. Egészen más, kísérleteink némely sikerültebbjét
+közölni a lapokban s ismét más, egy kötet gyönge kísérletet adni
+ki, kivált azzal a követeléssel, mint Thewrewk, ki egyszersmind
+arcképét is oda mellékeltette s megengedte kiadójának, hogy könyvét
+oly magasztalással hirdesse, mely őt legalább is elsőrendű
+költőnkké oktrojálja.</p>
+<p>Thewrewk sokban különbözik legújabb lírikusainktól, más a
+tanulmánya, hajlama, ízlése, de azt a közös vonást, mely egy pár év
+óta, lírai gyüjteményeink nagy részét kiválóan jellemzi, benne is
+föltalálhatni. Mit értünk e közös vonás alatt? Amaz erőtlenséget,
+mely nem képes valamely eszmével vagy érzéssel megtelni vagy azt
+összpontosítva kifejezni, amaz aprólékosságot, mely minden csekély
+benyomásnak dalt szentel, ama költői gyermekeskedést, mely
+szalmaszálon szappanbuborékot fú s emez, az olvasó kedélyére nézve
+nyom nélküli játékban találja legfőbb gyönyörét. Nem tudjuk,
+tehetlenségből <span class="pagenum"><a name="Page_145" id=
+"Page_145">-145-</a></span> foly-e mindez vagy elvből. Annyi
+bizonyos, hogy legújabb lírikusaink legtöbbjében a lelkesülésnek
+még szikrája is alig csillámlik és semmit sem kedvelnek jobban,
+mint holmi kis reflexiót vagy rajzot némi érzelmi mártással
+föltálalni. Thewrewkben is hiányzik a lelkesülés, soha sincs
+annyira meghatva, mennyi csak egy dalra is szükséges, de azért
+mindig talál valami leírni valót, ha az mindjárt semmiség is,
+mindig készen áll fejében egy kis reflexió, egy-egy köznapi
+ellentét vagy hasonlat trópusát keresve. Oly neme ez a
+költészetnek, mely ellehet nemcsak lelkesülés, de fölindulás nélkül
+is. A fantáziának és kedélynek csak annyi munkássága szükséges
+hozzá, mennyi elég, hogy beszélgetés közben, sétáláskor,
+egyre-másra, mi előnkbe akad, egy-egy rövid megjegyzést
+tegyünk.</p>
+<p>Valóban Thewrewk költészete nagyrészt nem egyéb, mint egy utcán
+vagy szobájában sétáló ember megjegyzéseinek, ötleteinek összege.
+Csodáljuk, hogy csak egy kötetre telt. Ilyesmit sokat lehet írni
+egy év alatt. Nincs oly nap s a napnak oly órája, mely meg ne
+ajándékozhatná az embert ily nemű ihlettel, csak legyen elég
+türelme versbeszedni és leírni. Thewrewknek, ha nem is a
+legkitartóbb, de mégis elég türelme van. Lát egy szomorú legényt s
+nem rest feljegyezni róla legalább ennyit: annyi leány van a
+világon, mint virág, ha egyik hervad, virul más, kaphatsz még
+szeretőt, csak ne búsulj. (18. k.) Örvend, hogy kitavaszodott, az
+ifjak vigadnak és felkiált: boldog az ember a lét tavaszán. (20.
+k.) Megvallja, hogy szenved, mert kedvese beteg, de csak gyógyítsa
+meg az Isten, majd ép lesz ő is. (22. k.). Lát egy öreg kintornást,
+ki egy udvaron sokáig játszik hangszerén, egy leányka nagyon
+gyönyörködik benne, de sem ő, sem más egy fillért sem vet neki,
+mire költőnk <span class="pagenum"><a name="Page_146" id=
+"Page_146">-146-</a></span> felsóhajt: gyönyörködnek zenéjén s róla
+megfeledkeznek. (26. k.) Elmondja, hogy a lepke, ha kéjelegni akar,
+csak pillanatra száll a virág kelyhére, az élet is csak pillanat,
+azért töltse vele azt a lyánka és aztán repüljön szabadon. (29. k.)
+Egy pár furcsa történetet is följegyez magáról; például: egy leány
+állott a kapuban, tüstént beszaladt, ahogy őt meglátta, de költőnk
+csakhamar utólérte, megölelte, megcsókolta, a lányka kezdetben
+vonakodott, de később még ő lett a csalogató. (30. k.). Vigasztalja
+kedvesét, kitől búcsút vesz; ő csak távozik, de el nem távozik s
+mert kedvese hűn szereti, mindig és mindenütt meg fogja találni
+képét, ha keblébe tekint. (39. k.) Borús az ég, hull a zápor,
+kedvese mindjobban símul hozzá a lugasban, szívének lángjai
+mindinkább nőnek s a zápor nem bírja oltani. (40. k.) A nap lemegy,
+a viola harmatos, de jő a hajnal, fölszárad a harmat, vajjon
+fölszáradnak-e könnyei is. (43. k.) A nap leszáll, vagy mint a
+költő mondja, leszendereg, búcsúzni látja kedvesét, de eljő a
+reggel s kedvese elébe tűnik; a nap ismét leszáll, az ég komor,
+sötét; ő is bús, amint búcsúzik, de ismét eljő a reg, megint nála
+van s így hogy lehetne bús. (40. k.)</p>
+<p>Még sok ily verset idézhetnénk, mert amint mondottuk,
+szerzőnknek elég türelme van majd minden semmiséget versbe szedni.
+Nem akarunk félreértetni. Nem azt hibáztatjuk Thewrewkben, hogy
+nagy eszméket, emelkedett érzé eket nem énekel. Jól tudjuk, hogy
+látszólag semmiségből gyöngéd dal állhat elő s a köznapi dolog a
+felfogás és alakítás által mély jelentőséget nyerhet. Legalább
+Goethe nagyon tudott az ilyesmihez, noha nemcsak ebben telt kedve s
+éppen nem csinált belőle professziót. Hanem ide egy kis fantázia és
+kedély kell, mindenekfelett pedig önkénytesség és meghatottság, mi
+<span class="pagenum"><a name="Page_147" id=
+"Page_147">-147-</a></span> Thewrewkben egészen hiányzani látszik.
+Soha sincs megtelve tárgyával, nem képes azt költői oldalról
+felfogni, innen egyszerűsége mindennapiság, naivitása gyerekesség s
+a ritmus a helyett, hogy emelné gondolatait, ellenkezőleg még
+inkább kitünteti az értelem ama rideg mesterkedését, mely
+költészetnek akar hazudni némi reflexiót, hasonlatot, ellentétet
+vagy élcet és sokszor a legízetlenebb modorban. Például, lehet-e
+ennél valami költőitlenebb? (85. k.):</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Jég a szőlőt
+elverte,<br /></span> <span class="i0">Nincsen remény
+szüretre.<br /></span> <span class="i0">Nem lesz új bor, lesz majd
+ó:<br /></span> <span class="i0">Van még elég
+fogadó!<br /></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">Az én bajom egész
+más,<br /></span> <span class="i0">Dehogy van még
+kárpótlás!<br /></span> <span class="i0">Elhagyott a
+kedvesem,<br /></span> <span class="i0">Oda minden
+örömem.<br /></span></div>
+</div>
+<p>Nem mondjuk, hogy az egész kötet csak ilyenből áll, de a legtöbb
+hasonló ehhez. Thewrewk legsikerültebb dalocskáiban sem tud feljebb
+emelkedni egy-egy oly ellentétnél, hasonlatnál vagy élcnél, melyek
+a közönségesbnél csak valamivel jobbak. Íme, itt közlünk egyet a
+jobbak közül, talán a legjobbat. (25. k.):</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Felhő vonul át az
+égen<br /></span> <span class="i0">És a napot elfödi.<br /></span>
+<span class="i0">Hamar vonulj irigy felhő!<br /></span>
+<span class="i0">S nap kezdj ujra fényleni!<br /></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">Megbántottam
+szeretőmet;<br /></span> <span class="i0">Vigan rég nem
+láthatám!<br /></span> <span class="i0">Vonulj tovább komoly
+harag!<br /></span> <span class="i0">S lányka mosolygj ismét
+rám!<br /></span></div>
+</div>
+<p>Még azt is meg kell adnunk Thewrewknek, hogy kerüli a dagályt,
+nem vadássza, halmozza a képeket s éppen nem bőbeszédű. De e
+negatív tulajdonnal nem társul semmi pozitív: e negativitásban nem
+annyira költői érzék vagy műgond nyilatkozik, mint inkább az
+érzelmi sekélyesség és értelmi ridegség. Mindamellett még ez
+értelemben se lehet szabatosaknak nevezni költeményeit. Nem egyszer
+hallunk tőle erőltetett élcet, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_148" id="Page_148">-148-</a></span> nem találó hasonlatot s
+oda nem illő kifejezést. Például egy helyt azt mondja: «A rózsa,
+mely rejtekben áll, mily gyorsan elvirul». Nincs benne igazság;
+éppen a napnak nagyon kitett rózsa az, mely a leggyorsabban
+elvirul. Más helyt így kiált föl:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Ha tudnék festeni, kis házat
+föstenék.<br /></span> <span class="i0">Körötte volna kert, fölötte
+nyájas ég.<br /></span> <span class="i0">A háznak ablakán Etelka
+nézne ki,<br /></span> <span class="i0">S én elfutnék oda rá csókot
+hinteni.<br /></span></div>
+</div>
+<p>Ennyi az egész költemény. Vajjon meggondolta-e a költő, hogy a
+futásnak egy mozzanatát le lehet ugyan festeni, de benne azt, hogy
+valaki éppen csókolódás végett fut az ablakhoz, még Rafael sem
+festhetné vásznára.</p>
+<p>Verselését sem dicsérhetjük, bár el kell ismernünk, hogy az
+valamivel gondosb a szokottnál. Jambusra néha trocheust vagy
+spondeust rímel s oly nemű rímek, mint <i>viharok</i> és
+<i>csapások</i>, nem éppen a legritkábbak nála. De mindezt örömest
+eltűrnök, ha némi bájt tudna önteni verseibe. Csak a mértéket
+igyekszik megtartani, a dallamossághoz nincs érzéke. Nem átall ily
+monoton sorokat leírni: <i>szabadba vágytam látni a tavaszt, Mit
+vétettem ellened én Istenem</i>. Sokszor absztrakt kifejezéseket
+használ konkrétok helyett s néha egész a hirlapi stílusig száll le;
+például: <i>szép ha szilárd előtörekvéssel döntve döntjük számos
+gátjait; Gyászolja őt az összes magyarság</i> stb… Sokkal otthonosb
+szerzőnk az olasz szonettben és a görög disztichonban, mint a
+magyar vagy német dalformában. Szonetteiben sem sok ugyan az eszme
+és érzés, de legalább megvan bennök a gondolatnak bizonyos haladása
+s némi törekvés valami művészit adni. Valamennyire érti, hogy mikép
+kellene, ha nem is <span class="pagenum"><a name="Page_149" id=
+"Page_149">-149-</a></span> tudja megvalósítani. Görög modorban írt
+epigrammái a legsikerültebbek mind a tartalmat, mind a formát
+illetőleg. Itt is van ugyan elég gyönge, de mégis többet érnek
+dalainál s van köztök jó is. Ha fiatal költő első kísérleteiből
+biztosan lehetne jósolni jövőjére, ki mernők mondani, hogy
+Thewrewktől legfeljebb csak epigrammokat várhatunk. Éppen azért
+csodálkozunk, hogy műfordítmányai közt, mert ilyenek is vannak e
+kötetben, egyetlen epigrammot sem találhatni. Homérból veszünk egy
+pár töredéket, Bionból Adonis halotti énekét s Anakreonnak mintegy
+húsz dalát. Méltányoljuk e törekvést és sajnáljuk, hogy nem
+mondhatjuk: Thewrewk felülmulta elődeit. Homért illetőleg nemcsak
+hogy Kölcseyt nem multa felül, de Szabó Istvánt sem, anakreoni
+dalai jobbak, mint némely más kísérletek, de nem jobbak a Szabó
+Károlyéinál.</p>
+<p>Még csak a címre van egy pár megjegyzésünk, hogy azzal végezzük
+be cikkünket, amin talán kezdenünk kellett volna. Józsa a szerző
+szerint annyit tesz, mint Josephine, vagy ahogy régebben mondották
+Józéfa. Legyen. De mi szükség volt éppen nőnévről nevezni el e
+könyvet? Az igaz, hogy van benne egynéhány Józsához írt vers, de
+több van olyan, mely sem Józsára, sem Rózsára nem illik. Az ember,
+amint a könyvre néz, azt hiszi, hogy az költői beszély, melynek
+hősnője Józsa. Semmi sem igazolja e címet, egy kis különc szeszély
+az egész, mely az olvasót már előre lehangolja, amit fájdalom, maga
+a könyv teljességgel nem képes eloszlatni.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_150" id=
+"Page_150">-150-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>APRÓ POLÉMIÁK.<a name="FNanchor_47" id=
+"FNanchor_47"></a><a href="#Footnote_47" class=
+"fnanchor">47)</a></h2>
+</div>
+<p>– A «Nővilág» szerkesztője legközelebbi számában így sóhajt fel:
+«A «Nővilág» eddigelé békés egyetértésben élt laptársaival; nem
+bántott senkit, őt nem bántá senki. Az első eset most is áll, de az
+utóbbi nem, mert majd egyik, majd másik kolléga ront neki e lapnak,
+hogy miért, e talány megfejtését a közönségre bízzuk». Nem hisszük,
+hogy mívelt olvasó valami különöst találjon abban, mi a
+legmindennapibb dolog a világon, t. i., hogy egyik lap a másikra,
+mikor szükségét látja, egy pár megjegyzést tesz. Sokkal különösebb
+az, midőn valaki azt panaszolja, hogy őt bírálják, pedig ő békés,
+jámbor ember, éljünk békességben, ne szóljunk egymásról, legfeljebb
+dicsérőleg. Leben und leben lassen. Így lehetlen a kritika. Ily
+elvet, legalább tudtunkra és nyilván, még senki se hirdetett
+irodalmunkban s azt legkevésbbé a Nővilág szerkesztőjétől vártuk,
+ki lapjában maga is közöl bírálatokat.</p>
+<p>– A «Gombostű» is panaszkodik s egyenesen a Figyelőre. «Szebben
+senki sem igazolta az Önbírálat állítását, hogy nálunk a
+zsurnaliszták gyanúsítni szeretnek, mint G. P., aki a Gombostűt,
+mivel nem osztja G. P. úr nézetét, azzal gyanúsítja, hogy azért
+említi az alföldi viszonyok némely árnyoldalát, mivel az Alföldön
+nincs előfizetője. Valóban magas műítészi szempont. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_151" id="Page_151">-151-</a></span> Ha ily
+okok vezetnék a zsurnaliszták tollát, akkor a Figyelőnek nemcsak az
+Alföld, de a Felföld ellen is ki kellene kelni». Nem árt a
+Gombostűnek, a többek közt, két dolgot megtanulni, ha író s
+illetőleg polémikus akar lenni. Először, az anonymitas tiszteletben
+tartása rég elfogadott elv minden irodalomban. Az Önbírálatnak a
+Figyelőben megjelent bírálata alá (-i). van írva s nem G. P., tehát
+nem G. P.-t, hanem (-i)-t kellett volna feleletre vonnia, vagy
+pedig magát a Figyelőt. Másodszor, a valódi író védeni vagy
+visszavonni szokta állításait, nem pedig megmásítani. A Gombostű
+úgy tesz, mint az egyszeri peres ember, ki «az ütlegből sokat
+elvesz és a joghoz egy tallért tesz». A Gombostű az alföldi
+viszonyok nemcsak <i>némely</i> árnyoldalainak kiemelését dicsérte
+az Önbírálatban, hanem azt is, hogy az <i>Alföldön, oly kezdetleges
+ősállapotban van minden, mint nagy Árpád apánk idejében</i>. Erre
+mondta aztán a Figyelőben megjelent bírálat: Rózsaági úrnak
+alkalmasint azért tetszett annyira ez a hely, mert talán a
+Gombostűből éppen oly kevésszámú példány jár az Alföldre, mint
+Árpád apánk idejében. Ez nem gyanúsítás akart lenni, hanem csak
+gúny. Azt kívántuk kifejezni, hogy józan ítéletű író nem írhat alá
+ily badar állítást, csak oly szubjektív indokból, mely nem tartozik
+a dologhoz. Mondhattunk volna más indokot, furcsábbnál furcsábbat,
+mindegy lett volna. Mi nem tudjuk, hogy a Gombostűnek mennyi
+előfizetője van az Al- vagy Felföldön, nem is szokásunk az
+előfizetők számából megítélni az írókat. Mi örülnénk legjobban, ha
+a Gombostű szépirodalmunknak oly szolíd, jól berendezett és nagy
+jövedelmű uradalma lehetne, aminőket a barbárnak nevezett Alföld
+nem egyet tud felmutatni.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_152" id=
+"Page_152">-152-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>TÖRÖKORSZÁG FŐVÁROSA.<a name="FNanchor_48" id=
+"FNanchor_48"></a><a href="#Footnote_48" class=
+"fnanchor">48)</a></h2>
+</div>
+<p class="summary">Írta Br. Horváth Miklós. Pest, 1862. Engel és
+Mandello tulajdona.</p>
+<p>Útirajzról bírálatot írni oly kritikusnak, ki sohasem utazott az
+illető országban, meglehetősen nehéz feladat. Saját tapasztalásából
+nem ítélhetve, kénytelen könyvekhez, azaz: más útirajzokhoz,
+folyamodni. De kérdés: vajjon az a másik utazó hűbb, igazságosb-e,
+mint az, akinek éppen munkáját akarjuk bírálni? S ha hű és
+igazságos is, vajjon azóta nem történtek-e változások, melyek hol
+lényegesen, hol módosítólag befolynak egy és más viszonyra? Aztán
+az utazóknak hajlamaik, műveltségök s helyzetök szerint, hol erre,
+hol arra van éles érzékök. Amiben az egyik erős, a másik gyönge
+lehet, amit egyik jól látott, a másiknak elkerülte figyelmét.
+Szóval a kritikus vég nélkül kétkedhetik s mégsem fog oly erős
+támaszpontot találhatni, hova megvetve lábát, határozottan
+merhessen ítélni. A történelmi munkák bírálójának egészen más a
+helyzete. Ő okmányokból ítélhet, sokkal több különböző forrást
+vethet össze s kmi legfőbb, mindig csak bevégzett multat vesz
+bonckés alá. Az útirajzok a jelent tárgyalják, mely naponként
+változhatik, hiszen a műveltségi viszonyok, még magukra a tájakra,
+az országok e legváltozhatlanabb <span class="pagenum"><a name=
+"Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> emlékeire is
+gyakorolhatnak némi módosító befolyást. Némely útirajz nagy
+tévedését vagy ráfogását észrevehetni ugyan, sőt néha azt is
+kiérezhetni, vajjon a szerző könyvekből dolgozott-e vagy saját
+szemével vizsgált mindent, de a szokottnál valamivel nagyobb gond
+sokat elfödhet s a legélesb szemű bírálót is megjátszhatja, ha csak
+maga nem utazott s nem látta mindazt, melynek leírását bírálja. Ily
+helyzetben a kritikus kénytelen leszállani triposzáról, olvasóinak
+csak kalauzként ajánlkozni, nem annyira bírálatot, mint
+könyvismertetést írni s legfeljebb ott bírálni határozottabban, hol
+tisztán irodalmi szempontokból indulhatni ki.</p>
+<p>Őszintén megvalljuk, hogy mi is a fennebb rajzolt helyzetben
+vagyunk. Sohasem jártunk Törökországban, nem ismerjük fővárosát,
+sőt még könyvekből sem olvastunk annyit róla, hogy a kezünk alatti
+útirajz tartalmát megbírálhassuk. Szerencsénkre Horváth Miklós sem
+politikai, sem nemzetgazdasági, sem régiségtani, sem etnográfiai
+tanulmányokat nem akar nyujtani útirajza keretében. Ő csak
+világfias turista, ki a maga mulatságára utazik s olvasóit is
+inkább mulattatni, mint tanítani kívánja. Kiválón semmi sem fekszik
+szívén; oly kevéssé szenvedélyes politikus, mint régiségbúvár s a
+társadalmi viszonyok, művészet, természet iránt nem érdeklődik
+mélyebben, mint minden más műveltebb ember. Mindezt nem is
+titkolja, nem folyamodik tudós könyvekhez, hogy hol innen, hol
+onnan kiírva egy pár lapot, történelmi, politikai vagy
+természettudományi ismereteit fitogtassa, vagy pedig nagy fontosan
+leírjon olyasmit, mit nem látott, vagy, ha látott is, nem vizsgált.
+Elszóródásból utazik, látni, hallani, mulatni, élvezni szeret s
+átadni magát a különböző benyomásoknak. E benyomások rajzát vesszük
+e könyvben, mely <span class="pagenum"><a name="Page_154" id=
+"Page_154">-154-</a></span> leginkább esztétikai hatásra törekszik
+s ennélfogva annál bátrabban hozzá szólhatunk.</p>
+<p>Éppen nem hibáztatjuk a könnyed, világfias modort s még kevésbbé
+az esztétikai hatásra törekvést. Az útleírónak a legnagyobb
+szabadsága van az írók között, mind a tárgyra, mind a formára
+nézve. Itt minden genre jogos, csak tudjon az író hűn és elevenen
+rajzolni s érezzék rajzán a tapasztalás közvetlensége. E kettő az,
+mi nélkül nincs valódi útleírás, akár tudós írja, ki új
+hódítmánnyal akarja gazdagítani a tudományt, akár gondtalan
+turista, ki csak kedvtelésből utazik. S ha ehhez még formai csín
+járul, ha az író, tárgyához mérve, tud vonzón, az érdeket ébren
+tartva, elbeszélni, ahol szükség hangulatot, érzelmeket költeni
+föl, szóval van benne valami a költőből: előttünk állanak az
+utazónak, mint írónak, leglényegesb tulajdonai. Horváthban megvan
+egy és más e tulajdonokból, de inkább csirában, mint kifejlődve,
+inkább csak elszórva, egyes lapokon nyilatkozik, mint az egész
+műben. Nagy egyenetlenségeket találunk művében mindenütt, oly
+egyenetlenségeket, melyek nem a tárgyból, hanem az íróból folynak s
+éppen azért nem olvadnak belé az egész összhangjába. Nem mindenütt
+érzik a tapasztalás közvetlensége, vagy a benyomás volt bágyadt,
+vagy az írónak nem volt elég ereje azt kellőn kifejezni. A rajz
+mindenütt eleven akar lenni, de néhol nem biztos vagy bevégzetlen,
+más helyt pedig csak a szín erős, avagy e helyett is csak frázist
+veszünk. Elbeszélése nem báj nélküli, de itt-ott kapkodó, vannak
+benne kitűnő szakaszok, de az egésznek nincs kompoziciója.</p>
+<p>Mindjárt a bevezetés első lapja kissé forszirozott. Egyszerűbben
+elmondva nem tünt volna ki annyira a bevezető eszme mindennapisága,
+mellyel, ha jól emlékszünk, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> különböző változatban,
+már sok turista kezdte meg rajzát, t. i., hogy valami
+magyarázhatlan nyugtalanság vonja az embert túl a határokon. A
+tárgyhoz sokkal jobban illett volna az, mit szerzőnk szintén érint,
+de nem fektet reá kellő súlyt, hogy megúnta az európai
+polgárisodást, mely nagyjában mindenütt ugyanaz s vágyik keletre,
+egy új ismeretlen világba. Általában, midőn szerzőnk hatni akar s
+nagyon összeszedi magát, kevésbbé hat, mint amidőn gond nélkül
+ecsetli benyomásait. Így például mindaz, mit a tengerre érkezéséig
+ír, nagyrészt jól van írva. Rövid jellemző vonások, folyékony,
+kellemes elbeszélés, éppen annyi, amennyi kell, hogy mintegy
+nyitányul szolgájon az út főcéljához, amely Konstantinápoly. A
+tenger rajzával már éppen nem vagyunk megelégedve. «Tengert látni –
+mond szerzőnk – először vagy tízedszer, mindig megható. Szemeink
+első tekintete az Istent keresi, ki megvédjen e végtelenség
+közepett, e fényes haboktól, melyek oly csábítók, e hullámok
+ölelésétől, melyek oly puhák s mégis oly szilajok, e titkos
+mélységtől, mely mérhetlen, mint a szenvedély. Az égre tekintünk,
+mondom, s e két végtelenség hasonlata, e két elem összhangja az, mi
+megnyugtat. E ragyogó csillagok, hová lelkünk fohásza repül, nem
+sujtanak le, miért bántanának a síma vizek? A tenger csak addig
+ijesztő, míg az enyészet medrének képzeljük, míg a halál eszméjével
+azonos, míg egy hideg sírt, egy nagyszerű temetőt látunk benne. De
+ha a természetbúvár, vagy csak a vizsgáló elmélet szemeivel nézzük;
+ha eszünkbe jut, hogy mélysége nem a halál, hanem az élet hazája,
+hogy itt is, mint a föld színén növények virágoznak, ásványok
+tenyésznek, ezer élőlény lakik, azzal a különbséggel, hogy e
+növényzet még frissebb, gyöngédebb, a színezet még élénkebb,
+festőibb, <span class="pagenum"><a name="Page_156" id=
+"Page_156">-156-</a></span> a kincsek még drágábbak, az élet még
+rejtélyesb, költőibb, könnyen megbarátkozunk vele.»</p>
+<p>Ily rajzot olyan is írhat, ki sohase látott tengert. Szerző a
+tenger félemletes nagyszerűségét akarja leírni s a fényes habok
+csábításáról, öleléséről beszél, mintha Goethe halásza volna. S
+mily mesterkélten van kivive a tenger és ég összhangja az ember
+megnyugtatására. Minthogy a ragyogó csillagok nem sujtják le az
+embert, nem félhet a síma haboktól sem. Ez nem közvetlen benyomás,
+ez az erőtlen reflexió mesterkedése, ez nem rajz, hanem ízetlen
+frázis. Ellenben mily jól van írva, mindjárt alább, e következő
+hely, kivéve a fényes habok és harmatos virágok hasonlatát, melyet
+még purpureus pannusnak sem lehet neveznünk: «Nem tudom, álmodik-e
+az ember tengeren, midőn a légben csüngve képzeli magát s egy
+arasznyira felette egy vastag ember nyugszik, kinek lélekzetét
+érzi, mozdulatait hallja s alatta szintén egy arasznyi távolságra
+egy más élőlény (sovány vagy kövér, ez semmit sem változtat), ki
+ízlése szokásait követve álmában beszél, sóhajt vagy köhög, midőn a
+verejték izzó csöppjei folynak homlokodon s tüdőd már alig
+működhetik szabadon, midőn mozdulatlanul heversz s mégis úgy
+tetszik, mintha nyílsebességgel haladnál, midőn minden nyugszik s
+egy tompa moraj szakadatlan zúg füledben… valóban rémes álom.
+Körülbelül ezt álmodjuk a hajón. Mily különbség a reggel. A
+fedélzetet megmosták, mintha az éj köde elhomályosította volna, a
+tengerészek fölváltották egymást, a lég pompás, illatos, éltető, a
+nap lanyha sugáraival most ébred, a hullámok tisztán láthatók, a
+méla morajnak értelme lőn, virágok nem nyílnak, madarak nem
+énekelnek ugyan, de a fényes habok harmatos virágok s a hullám
+csattanása zengzetes dal». <span class="pagenum"><a name="Page_157"
+id="Page_157">-157-</a></span></p>
+<p>Ilyen az egész könyv. Amit a bevezetés e mutatványairól
+mondtunk, illik az egyes szakaszokra is. Jó és rossz, elevenség és
+bágyadtság így váltakoznak egész végig. Vannak szakaszok, melyek
+átalában nem sikerültek. Ilyen a <i>Bazár, Szent Sófia, Régi
+viseletek,</i> stb. címűek. A bazár rajza csak nagy átalánosság,
+melyben alig van valami jellemző vonás. Nem tudjuk képzelni s
+legfeljebb csak annyi nyomul emlékünkbe, hogy egy roppant épület
+ezer bolttal, melyben sok minden van s hogy itt a kalmárok nem oly
+kínálkozók, mint Európában. Nem aprólékos részleteket kívánunk,
+csak néhány jellemző vonást, oly rajzot, mely a legfőbb részleteket
+a legjellemzőbb oldalról emelje ki. A Szent Sófia is majdnem ilyen
+rajz. Egy-egy érzelmes felkiáltás, élc vagy jó hasonlat nem elégíti
+ki az embert, midőn tárgyakról, viszonyokról kívánna olvasni. S e
+szakaszt mily rosszul fejezi be a mohamedán vallásnak holmi száraz
+és rövid magyarázata. Ennél a csekély műveltségű ember is többet
+tud. A «Régi viseletek» című szakasz egy múzeum-félét ismertet,
+melyben bábok vannak kiállítva, régi török ruházatban, rangfokozat
+és osztályok szerint. Mily jó, valódi művészi tere lett volna itt
+szerzőnknek a régibb és újabb török életet és szokásokat
+külsőségeiben ismertetni, historizálni, festeni, okoskodni,
+humorizálni, szóval egy egész kaleidoszkópot ragyogtatni előnkbe.
+Mindezt elmulasztja, bár eleinte kedvet mutat hozzá. Sok dolga van,
+tovább kell sietnie. Átalában nagy sietséggel ragadja olvasóit
+tárgyról-tárgyra, hogy mindegyre újabbat és érdekesebbet mutasson.
+Azért mindig is eléri azt, hogy kíváncsiságunkat felizgassa, de
+annál ritkábban, hogy egyszersmind kielégítse. Fél, hogy pedáns
+útleíró hírébe jő, ha kissé részletesb, restel valamibe mélyebben
+beleereszkedni, <span class="pagenum"><a name="Page_158" id=
+"Page_158">-158-</a></span> mert talán unalmas lesz. Azt hiszi,
+hogy eleget beszélt már s az olvasónak is oly kevés türelme van
+elolvasni azt, amit nem látott, mint neki leírni a már látottat,
+élvezettet. Változatos akar lenni s nagyon töredékes, kerüli az
+unalmasságot s meglehetős felületes. In vitium ducit culpae fuga.
+Ezért sok szakasza érdekesen kezdődik, de nem foly vagy végződik
+egyszersmind úgy is s képei gyakran elmosódnak. Ritkán találja el a
+középutat a könnyedség és könnyűség közt s csak néha igyekszik
+párosítni a sebességet körülményességgel s benyomásai rajzát
+magának a tárgynak rajzával.</p>
+<p>Azonban e nem, vagy csak félig sikerült szakaszok mellett vannak
+sikerültek is. Ilyenek a <i>Forgó dervisek</i>, a <i>Dohány</i>, az
+<i>Ordító dervisek</i> stb. Az elsőnek csak az a baja, hogy egy kis
+affektációval végződik, a másodiknak az, hogy a kief rajzába
+becsúszott egy pár oly vonás is, mely ellenkezik a többivel. A
+harmadik a legsikerültebb. Ez egy valódi genrekép, melyben költői
+invenció is nyilatkozik s nagyon jól is van elbeszélve. Az
+esztétikai hatásra törekvést sok helyt vehetni észre szerzőnkben.
+Sajnos, hogy erre ott törekedett legkevésbbé, hol a legnagyobb
+szükség lett volna reá, értjük, az egész útirajz kompoziciójában.
+Szerzőnk nem puszta naplót akart írni, ő művészibb feladatot tűzött
+ki magának, Törökország fővárosa rajzát kívánta adni. Ezért mintegy
+bevezetéskép csak röviden rajzolja útját a fővárosig. Eddig mind
+jól megy, de ezután nincs semmi terve és szakaszait minden szerves
+kapcsolat, művészi cél nélkül írja úgy, ahogy eszébe jutnak. A
+temetőn kezdi s holmi utcai böngészeten végzi. Sehogy se tudja
+megtalálni a pontot, honnan beljebb vezesse olvasóit, hogy bizonyos
+művészi csoportozatban, önkénytelen, természetesen bontakozzanak ki
+a város titkai. A műnek nincs architektonikája, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span> ez
+benne a legnagyobb hiba, mit a szerző maga is érez, bár némi elmés
+mentegetőzéssel eltakarni kíván. «Kiállhatlan unalmas lenne
+rendezett előadásom» – kiált fel a többek közt. Nem hisszük. A
+művészi rendetlenség már rend, még pedig egyike a nehezebbeknek.
+Más a tudományos rendszer s más a kompozició. Itt nyilatkozott
+volna igazán a szerző teremtő fantáziája s nem egyes, különben
+szép, lapokon. E mellett szakaszai is alkalmasint inkább sikerültek
+volna, mert szerzőnk nem tudva, mit hol mondjon el, hol ide, hol
+oda tett valamit, hova nem illik s nem is sejtve, hogy mennyit fog
+írni, folyvást sietett, a nélkül, hogy valami célhoz érjen.</p>
+<p>Talán igen szigorún ítélünk oly műről, mely tehetséget és
+törekvést tanusít. Azonban úgy hisszük, hogy csak megbecsüljük a
+tehetséget, ha annyit várunk tőle, amennyit talán adhat. Igaz,
+kevesebb fáradságba került volna úgy egyszerűen remekműnek
+neveznünk ez útirajzot, mint némely laptársunk tevé, de mi sohasem
+sajnálunk egy kis analizist, az pedig kérlelhetlen s nem elégszik
+be frázissal. Lehet, hogy könnyen válik igazságtalanná, de akkor is
+ébreszt egy pár gondolatot, közönségben és íróban egyaránt.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_160" id=
+"Page_160">-160-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A SZÉPMŰVÉSZETEK CSARNOKA.<a name="FNanchor_49" id=
+"FNanchor_49"></a><a href="#Footnote_49" class=
+"fnanchor">49)</a></h2>
+</div>
+<p>Vettük az e című és br. <i>Jósika</i> Kálmán által szerkesztendő
+új lap mutatványszámát. Megjelenik hetenként egyszer, másfél íven,
+szövegbe nyomott képekkel. Előfizetési ár egy évre 12 frt. Ami
+tartalmát illeti, az előszó, mely az olvasóknak azt igéri, hogy a
+«Szépművészetek Csarnoka» <i>legkedveltebb</i> íróinktól közöl
+dolgozatokat, e mutatványszámhoz annyiban nem illik, amennyiben
+csak egyetlen egy jobb vagy kedveltebb írótól van benne dolgozat,
+t. i. Pálffy Alberttől egy novella kezdete, mert a J. M. rövid
+levelét, melyben a szerkesztőnek, mint öccsének, egy pár jó
+tanácsot ad, egyelőre atyafidolgozótársnak igérkezik, későbbre, a
+siker esetére tartva fel magának a kollégiális közremunkálást, nem
+lehet tulajdonkép költői vagy esztétikai dolgozatnak nevezni.
+Egyébiránt mutatványszámból nem igen lehet megítélni a lapokat.
+Könnyen megtörténhetik, hogy ez új lap is sokkal jobb lesz, mint
+aminőnek a mutatványszám mutatja, mely nem egyéb, mint a Vasárnapi
+Ujság, Ország Tükre és Hölgyfutár különös vegyülete. A
+Szépművészetek Csarnokában még eddig legkevesebb van a
+szépművészetekről; aztán azt se érti az ember, hogy a
+szépművészetek melyik ágára vonatkoznak a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span>
+Patkó-féle zsiványhírek, az öngyilkosságok, a tűzvészek, a
+füllevágási históriák. Ennyivel be is fejeznők jelentésünket, ha a
+«Szobrászatunk» rovata alatt nem volna egy cikk, melyet bajos szó
+nélkül hagyni. E cikk nem annyira a szobrászatról szól, mint inkább
+az Akadémiát támadja meg amolyan Önbírálatféle felfogással. És
+miért? Leginkább azért, mert az Akadémia nem pártolja a
+szobrászatot, holott, ez új lap szerint, «az akadémiák teendője a
+művészet minden ágát figyelemmel kísérni, fejlődését előmozdítani
+és haladására tényleg befolyást gyakorolni». Értsük meg a dolgot:
+más a szépművészetek akadémiája, megint más a tudományoké. A miénk
+a tudományok akadémiája, tessék a cikkírónak elolvasni szabályait,
+mert úgy látszik, hogy a legelemibb fogalma sincs akadémiánk
+szervezetéről. Ha az Akadémia olyasmit tenne, amit ő kíván,
+túllépne körén, az alapítók szelleme ellen cselekednék, szóval míg
+egyfelől megsértené alaptörvényét, másfelől lenne ex omnibus
+aliquid, ex toto nihil. Sok pénz kell az összes művészetek
+akadémiájára; amennyi most az Akadémiának van, az a tudományokéra
+is kevés. A többi vádhoz is hozzászólunk. A cikkíró felhozza
+«Pompéry nem okadatolható megválasztását és Brassai mellőztetését».
+Vajjon miért teszi szembe Brassait Pompéryvel? Úgy látszik, nem
+tudja, hogy Brassai már huszonöt év óta levelezőtag s teljességgel
+nincs kedve versenyezni Pompéryvel, kit csak nemrég választottak
+levelezőtaggá. Nem ez itt a baj, hanem az, hogy Brassai nem rendes
+tag, pedig megérdemelné, azonban a mulasztás megtudása végett senki
+sem szorult a cikkíróra, midőn azt mások régebben és sokkal jobban
+elmondották. Azt is elmondja a cikkiró, hogy az Akadémia páratlan
+együgyűséggel osztogatja a 100 aranyakat hol Pompérynak,
+<span class="pagenum"><a name="Page_162" id=
+"Page_162">-162-</a></span> hol Gregussnak s mellőzi a soha meg nem
+koszorúzott Vajda Jánost és Salamon Ferencet. Mit mondjon az ember
+ily furcsa beszédre. Az Akadémia az alapítványok értelmében minden
+oly művet tartozik megjutalmazni, mely a többinél aránylag jobb,
+elég szerencsétlenség, hogy oly gyönge műveket kellett
+megjutalmaznia, mint a Telivér és Lángész, de erről az Akadémia
+éppen úgy nem tehet, mint arról, hogy a Szépművészetek Csarnokának
+mutatványszáma nem ütött ki a legjobban. Ami Salamont illeti, őt
+mindeddig azért nem jutalmazhatták meg, ha akarták volna is, mert
+soha semmire sem pályázott. Vajdát meg azért, mert merészkedtek azt
+hinni, hogy a nagy jutalmat a Petőfi összes költeményei inkább
+megérdemlik, mint a Vajdáéi. Arra, amit a cikkíró az Akadémia
+kétharmadára mond, hogy a «nembánomság, hányavetiség,
+bagolyszeműség, lelkiismeretlenség képviselői» csak azt feleljük,
+hogy bármilyenek legyenek is azon meg nem nevezett urak, bizonyára
+nincs köztök oly gyönge ítéletű ember, ki Zilahy Károlyt oly nagy
+tehetségű kritikusnak, Remellayt oly jeles novellistának és
+történelemírónak tartsa, mint aminőknek hirdeti őket a
+Szépművészetek Csarnokának nagy pipájú, de kevés dohányú
+szerkesztősége.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_163" id=
+"Page_163">-163-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>POLÉMIÁK.<a name="FNanchor_50" id="FNanchor_50"></a><a href=
+"#Footnote_50" class="fnanchor">50)</a></h2>
+</div>
+<p>Egy pár ellenem intézett felszólalásra akarok felelni. Rövid
+leszek; a szerkesztő kevés tért engedhetett rendelkezésem alá, de
+másfelől ama felszólalások sem olyanok, hogy részletesb fejtegetést
+érdemeljenek.</p>
+<p>Először is Szeberényivel kell végeznem, kinek nyilatkozatát
+fennebb egész terjedelmében olvashatni. Szeberényi szokatlannak
+tart kérdőre vonni bármely szerzőt, miért nem mondta ezt vagy
+amazt, mert a bírálat csak arra vonatkozhatik, amit a szerző
+mondott, nem pedig arra, amit nem mondott. Én az ily kérdőre vonást
+sem szokatlannak, sem jogtalannak nem tartom. Az oly
+történelemírót, ki hallgat némely dolgokról, melyeket tud vagy
+könnyen tudhatna, még eddig mindig megrótták s mellőzését
+pártszellemnek vagy egyéb oly okoknak tulajdonították, melyeket
+munkája szelleméből kiolvashattak. Az emlékiratok bírálatában egyik
+főszempont éppen az, hogy mit mellőz az író s mit nem, miért mondja
+el ezt így vagy amúgy. Például Béranger emlékiratainak bírálói (a
+többek közt Montégut), rossz néven veszik a szerzőtől, hogy
+barátnéjáról, Frère Juditról miért hallgat oly mélyen, miért bízza
+másokra, barátokra, idegenekre vagy tán éppen rosszakarókra, hogy
+<span class="pagenum"><a name="Page_164" id=
+"Page_164">-164-</a></span> oly érzelemről és viszonyról
+beszéljenek, mely neki annyi szép költeményt sugallt. Megrótták
+továbbá, hogy mind politikai, mind irodalmi kortársairól oly
+keveset s csak kedvezőt mond, hogy inkább szeret hallgatni s
+egészen mellőzni valakit, mintha azt akarná, hogy halála után is
+mindenkivel barátságban éljen és népszerűségét teljesen
+megőrizhesse. Természetesen, ami másutt szabad, nálunk tiltva van,
+hol némelyek a kritika oly kódexét akarják megalapítani, mely a
+kritikust legalább is haszontalan íróvá tenné. Én mindig
+tiltakoztam e jograblás ellen s részemről egy fikarcnyit sem fogok
+engedni soha a kritika jogaiból, melyeket nem én oktrojáltam, hanem
+maga a kritika természete fejtett ki s a századok gyakorlata
+szentesített.</p>
+<p>Azonban én Szeberényit nem annyira pusztán csak a hallgatásért
+róttam meg, mint inkább azért, hogy felemlítvén Petőfivel való
+barátsága felbomlását, melyet verseiről írt bírálata okozott, csak
+Petőfit sejteti hibásnak s magáról egészen hallgat, vagy legfeljebb
+annyiban szól, amennyiben a nagylelkűt játszhatja. Adatokkal
+mutattam ki, hogy amaz irodalmi versengésben nemcsak Petőfi
+követett el hibát, hanem Szeberényi is s mellőzve a bírálat
+igazságtalanságát s netalán bosszúból eredt indokait, egyedül azt
+hoztam fel, hogy Szeberényi Petőfi magánviszonyaira célzott, mire a
+kritikusnak nincs joga. Szeberényi, úgy látszik, most sem akarja
+elismerni e hibát, azt hiszi, hogy ő mindenben igazságos volt
+Petőfi iránt s most is csak annyiban szól érdemlegesen a tárgyhoz,
+amennyiben Petőfit vádolhatja. De vajjon a más hibája igazolhatja-e
+a magunkét? Nem, legfeljebb megfoghatóbbá teszi. Vajjon
+igazságtalanságot igazságtalansággal torolni vissza s még évek
+mulva sem ismerni el igazságtalanságunkat, midőn már ellenfelünk
+<span class="pagenum"><a name="Page_165" id=
+"Page_165">-165-</a></span> a sírban nyugszik, erkölcsi bátorság-e?
+Bizonyára nem. Én oly kevéssé voltam elfogult Petőfi, mint
+Szeberényi iránt, csak tények felett ítéltem s ha Petőfiben az
+affektációt, az anonymitas lovagiatlan leleplezését nem
+helyeseltem, bizony Szeberényiben sem dicsérhettem azt a
+jogtalanságot, mely szerint Petőfi magánviszonyaira célzott, a
+körülményekkel ismeretlen olvasó előtt többet sejtetett, mint
+amennyi a dologban volt. Ami azt illeti, hogy a pápai iskolai
+társulatnak joga volt Petőfi első kísérleteit kiadni, nem vonom
+kétségbe, de bizonyára nagy indiszkréciót követtek el a
+szerkesztők, midőn a már hírre vergődött költőt így kompromittálták
+s nem tudom miért ne lehetett volna joga Petőfinek ezért
+bosszankodni s gúnyosan köszönni meg barátjai indiszkrécióját.</p>
+<p>A «Törökország Fővárosa» szerzőjéhez, br. Horváth Miklóshoz és
+Riedl Szendéhez, a «Kritikai Lapok» szerkesztőjéhez kell még egy
+pár sort intéznem. Az első az «Ország Tükré»-ben, a második saját
+lapjában szólal fel ellenem s von kérdőre az e lapokban <i>–i</i>
+és <i>–y</i> jegyek alatt megjelent bírálatokért. Egyik stílusomból
+ismer reám, a másik pedig hallomás szerint úgy tudja, hogy én
+vezetem a Figyelőt. Mindkettőnek, úgy látszik, elve nem tisztelni
+az anonymitást s többet adni a névre, mint a dologra. Az anonymitas
+megőrzése és tiszteletben tartása fontos dolog a zsurnalisztikában,
+de másfelől pusztán csak a lovagiasság is kötelességünkké teszi.
+Azonban nekem sem időm, sem terem erről most értekezni, sőt,
+minthogy jelenleg nincs szükségem anonymitásom fenntartására,
+ezennel eleget teszek ellenfeleim kíváncsiságának s
+kinyilatkoztatom, hogy e lapban az <i>–i</i> és <i>–y</i> jegyű
+cikkeket mind én írtam, megjegyezve azt, hogy br. Horváth nem
+stílusomról ismert reám, mert oly cikket <span class=
+"pagenum"><a name="Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> is
+nekem tulajdonít, a <i>–z</i> jegyűt, melyet nem én írtam, Riedl
+pedig alkalmasint nem köszönné meg, ha róla valamelyik lap egy
+csoport pletykát hirdetne «hallomás szerint» bevezetéssel.
+Valóságos pletyka, hogy a Figyelő szerkesztését egy idő óta én
+vezetem. Én e lapnak csak fődolgozótársa vagy egyszerűbben és
+igazabban szerkesztősegédje vagyok s ha a szerkesztő akadályozása
+esetében egy pár számot szerkesztettem is, az egészen a szerkesztő
+intézkedéseinek szellemében történt. Nincs e lapban semminemű
+dualizmus, oly cikk, melyet a szerkesztő, legalább nagyjában, nem
+helyeselt, nem jelent itt meg sem tőlem, sem mástól. Riedl
+legjobban tudhatja, hogy a Kritikai Lapok ellen kívülem más is
+polémizált a Figyelőben, sokkal régebb és nyomósabban mint én, maga
+a szerkesztő, még pedig nyelvészeti kérdésben, mely elől, nagy
+csodálkozásomra, Riedl, a nyelvész, büszkén ugyan, de mégis
+visszavonult.</p>
+<p>De térjünk br. Horváthra. Ő általam megbírált munkáját védi,
+hibáztatja bírálatomat, mely munkájában mindent méltányolt, amit
+lehetett, csak egészen sikerültnek vagy éppen remeknek nem nevezte,
+mert ily Isten ellen való vétket csak nem követhettem el.
+Tulajdonkép felületességemet, igazságtalanságomat, önhittségemet,
+epésségemet akarja kimutatni. Régi címeim ezek már nekem s nem is
+hiszem, hogy valaha másokkal cserélhessem fel, kivált ha azok
+ítélnek felettem, kiknek munkáiban fogyatkozásokat mertem találni.
+Nem is szándékszom érdemleges polémiába bocsátkozni, sőt br.
+Horváth művének oly gyöngeségeit sem tárom fel, melyeket
+bírálatomban mellőztem, mert nem annyira tartalmát, mint inkább
+csak formáját kívántam bírálni. Ő nem érti vagy nem akarja érteni
+bírálatomat <span class="pagenum"><a name="Page_167" id=
+"Page_167">-167-</a></span> s én bizonyára nem fognám
+felvilágosítani. Hadd higyje hát, hogy én nem ismerem munkája
+minden részletét s így nem olvastam el egészen, hogy azért róttam
+meg, mert nem mondott el mindent Konstantinápolyról, hogy azért
+hibáztattam művének kompozicióját, mert a temetőn kezdi a város
+rajzát. Azonban két dolgot mégis bátor vagyok figyelmébe ajánlani:
+először, ha idéz valamiből, idézze szó szerint s ne rontsa meg se a
+stílust, se az értelmet, mint megrontotta amaz egy pár sorban,
+melyeket bírálatomban idézett; másodszor nemcsak rossz ízlés, hanem
+valóságos jogtalanság olyasmit a közönség elébe vinni, mi csak
+magánkörben mondatott. Hogy Brassai mit mondott nekem egy
+társaságban, hogy én mit beszéltem egy pár írótársammal a színház
+csarnokában (amit mondtam, nem úgy mondtam, amint br. Horváth
+előadja), sem a dologhoz, sem a közönség elébe nem tartozik. Ily
+divat könnyen a kávénénikék pletykatárává alakítja át az irodalmat,
+mit úgy hiszem, br. Horváth sem kíván, még akkor sem, ha így
+csakugyan el lehetne némítani egy pár kellemetlen kritikust.</p>
+<p>Riedl egy egész nyilt levelet intéz hozzám, melyet, megvallom,
+nem értek eléggé. Azt vártam, hogy így fog hozzám szólani: ön egy
+pár gúnyos, élesbnél-élesb megjegyzést tett lapomra, tessék
+bővebben hozzá szólani, ne csak gúnyolódjék, hanem bírálja meg
+tüzetesen lapom szellemét. E helyett érzékenyen ömledez s az irónia
+és őszinteség hangján néhány bókot dob szemem közé. Elmondja, hogy
+ezelőtt hat évvel egy külföldi egyetemre hívták a magyar nyelv és
+irodalom tanszékére, hogy ott figyelemmel kísérte a világirodalom
+mozgalmait, készült és tanult; visszatérve hazájába, midőn látta,
+hogy itt a kritikának nincsenek méltó képviselői, elhatározta
+megindítani lapját s ha nem is sikerült céljára <span class=
+"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> nézve
+mindent megtenni, mindent a legjobban megtett, amit csak tenni
+lehetett. Lassankint szaporodnak lapjának olvasói, barátjai, de
+ellenfelei is, akik közt sajnálva lát engem is. Felszólít, hogy
+tegyem fölöslegessé munkásságát, írjak lapjába vagy más lapba jobb
+kritikákat, mint amelyek lapjában megjelennek, de addig, amíg e
+fontos közügyet méltóbb kezekben nem látja, folytatja kötelességei
+teljesítését és tovább szerkeszt. Mit feleljen az ember ilyesmire?
+Úgy hiszem, elég lesz őszintén bevallanom, hogy én csakugyan
+ellenség vagyok, ellensége nem Riedlnek, hanem lapjának, nem annak,
+mi lapjában itt-ott jó, hanem az egész szellemének. Ellensége
+lettem azon percben, melyben frivol programmját olvastam, de még
+inkább, midőn közelebbről ismerni tanultam. Okaim e következők: a
+«Kritikai Lapok»-nak tulajdonkép nincsenek esztétikai elvei, sőt
+tájékozni se tudják magokat költészetünkben; tudományos cikkeik és
+kritikáik szertelen követelők, az európai szempontot emlegetik, a
+tudományok meghonosítása mellett akarnak izgatni és sokszor még a
+mi irodolmunk színvonalán sem állanak; a magyar tudományosság
+legnevezetesb kérdéseihez nem szólanak, legnevezetesb tudományos
+könyveinket nem bírálják s inkább csak iskolai könyvekkel
+bajlódnak; halomra írják az átalános jeremiádot, de specialitásokba
+nem bocsátkoznak; majd minden folyóiratot, lapot nyeglének
+tartanak, de alig van egyetlen számok, melyben magokat a nemzet
+mártirainak, az egyetlen becsületes vállalatnak ne hirdetnék. Ez
+okok és vádak, elismerem, így bizonyítás nélkül nagyon csekély
+értékűek, ki is fogom fejteni, minthogy a Figyelőben már nincs
+terem, valamelyik politikai lap tárcájában. Addig maradjon válasz
+nélkül ama nyilt levél, csak ez lehet a valódi válasz, mellyel a
+Kritikai Lapoknak tartozom.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_169" id=
+"Page_169">-169-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>BUDAPESTI SZEMLE.<a name="FNanchor_51" id=
+"FNanchor_51"></a><a href="#Footnote_51" class=
+"fnanchor">51)</a></h2>
+</div>
+<p class="summary">Szerkeszti és kiadja Csengery Antal. LIII-ik
+füzet. Pest, 1863.</p>
+<p>E kezünk alatti füzet már harmadika a hatodik évi folyamnak. Egy
+fél évtizedet élt már e folyóirat, de, fájdalom, a szerkesztő és
+írók buzgalmával nem növekedett a közönség részvéte. Mint halljuk,
+a Szemle előfizetői inkább apadnak, mint növekednek. Hát megszünjék
+e vállalatunk is? Hát oda jussunk-e ismét, hogy egyetlen nagyobb
+folyóiratunk se legyen, mely közvetítőül szolgáljon a hazai és
+külföldi irodalom, a szaktudós és mívelt közönség közt.
+Megindulásakor, 1857-ben, részvéttel üdvözölte közönségünk a
+Szemlét. Vajjon kevésbbé becses-e e folyóirat most, midőn tizenhat
+vastag kötet gazdag tartalmára hivatkozhatik, mint volt akkor,
+midőn csak igérhetett? Azóta vesztett-e fontosságából nemzeti
+irodalmunk ügye? Avagy pótolta-e e folyóiratot más hasonló, nem
+mondjuk tartalomban, csak pusztán törekvésben? Óhajtja-e a magyar
+közönség, hogy e szép multú és még szebb jövőjű folyóirata
+mihamarább félbeszakítsa pályáját? Olvasóinkra bízzuk a
+feleletet.</p>
+<p>A jelen füzet tartalma a következő: I. <i>Két eposz.</i> Első
+közlemény. A Nibelungenlied. <i>Szász</i> Károlytól. – <span class=
+"pagenum"><a name="Page_170" id="Page_170">-170-</a></span> II.
+<i>A társadalom tudománya és Riehl munkái. Trefort</i> Ágostontól.
+– III. <i>Művészet csarnoka:</i> Correggio. Planche után.
+<i>Székely</i> Józseftől. – IV. Éledés és életkezdet.
+<i>Brassaitól</i>. – V. <i>M. Tudományos Akadémia;</i> Az 1863-ban
+tartott közülés. VI. <i>Irodalmi szemle;</i> M. Chevalier a londoni
+műtárlatról. <i>Jánosi</i> Ferenctől. Representativ men, in seven
+lectures. By Ralph W. Emerson. (I. Napoleon jellemzése.)
+<i>Bezerédj</i> Lászlótól. VII. <i>Hazai könyvészet</i>.</p>
+<p>Mind becses vagy érdekes cikkek; minket legközelebbről a
+széptaniak érdekelnek. Szász Károly esztétikai és irodalomtörténeti
+értekezése két híres eposzt vesz tanulmányai tárgyául, a
+Nibelungenliedet és Firdúszi Sáhnáméját. Kelet és Nyugat e két
+legnagyobbszerű művéről még alig volt szó irodalmunkban. Legfeljebb
+csak nevöket hallottuk néha emlegettetni; Szász Károlyt illeti az
+első tüzetes és derekas ismertetés dicsősége. Ez első közlemény a
+Nibelungenliedet tárgyalja, de ennek is még csak felét. Úgy
+látszik, terjedelmes és részletes tanulmány lesz. Mindenesetre
+legjelesb Szász minden eddigi széptani dolgozatai közt. Szeretettel
+csüng tárgyán s egészen beleélte magát. Nemcsak magyarázza e
+nagyszerű költeményt, hanem mintegy reprodukálja. A prózai, de
+folyékony és szép elbeszélést mindjárt-mindjárt megszakítja nehány
+jellemzőbb versszak nagyon sikerült fordításban. Csaknem azt kell
+hinnünk, hogy szerző lefordította a Nibelungenliedet s egészen kész
+művéből vegyít ide töredékeket. Nagyon élénk képét vesszük az egész
+műnek. S az elbeszélésbe koronként tapintatosan vannak beleszőve a
+jellemek s a cselekvény jeles széptani fejtegetése. Magánál az
+értekezésnél kevésbbé dicsérhetjük a bevezetést, melyben Szász
+nehány tájékozó szót ejt az eposzról és korszerűségéről.
+<span class="pagenum"><a name="Page_171" id=
+"Page_171">-171-</a></span> A fődologban nagyrészt igaza van, de
+nem tudja jól kimagyarázni magát s néhol téveszmékbe bonyolódik.
+Tökéletesen igaz, hogy az eposz mindjárt korszerűvé válik, mihelyt
+egy nagy tehetség áll elő, ki azt korszerűvé képes tenni. Például
+Virgil egy lelkesülésre kevéssé hajlandó, sőt romlott korban is
+képes volt hatni, mert a multakról énekelve mindent költeményébe
+olvasztott, mi a jelenben a kedélyeket leginkább elfoglalta.
+Azonban, midőn Szász azt mondja, hogy korunk minden műformák közt
+kiválólag a regény felé hajlik, a társadalmi kérdések részletes
+tárgyalásának e tág keretű műnem a legkedvezőbb, de támadjon
+szellem, mely a társadalmunkat mozgató kérdéseket, az élet
+aprólékosságaitól eltérve, óriási mérvekben az eposz keretében
+tárgyalja, az eposz azonnal korszerű lesz, úgy látszik, azt hiszi,
+hagy az életfeltételéből kivetkőztetett regény már könnyen eposszá
+válhatik. E látszatot csaknem bizonysággá emeli az, midőn Szász azt
+mondja, hogy Sue s a frivol francia irodalom bajnokai oly kevéssé
+képesek eposzt teremteni, mint a mindennapi csendéletet mesterileg
+festő angolok, de például Hugo Victor merészebb és nagy csatavázú
+alkotásaiban ki nem látja az eposz súlypontja felé való
+nehézkedést. Tehát a «Nyomorultak» – mert erre látszik célozni
+Szász – az újkor eposzának embriója, tehát oly irányregényekből fog
+kikelni az újkor eposza, melyeknek a regény tág formája is szűk s
+inkább a reflexió, mint a fantázia teremtvényei. Mi az újkor e
+leendő eposzát sehogy se tudnók üdvözölni. A bevezetés még egy pár
+állítására tehetnénk ily megjegyzést. Szász azon meghatározását sem
+tartjuk szerencsésnek, hogy az eposz a világnézlet költészete.
+Mindenesetre máskép kellett volna kifejteni s magában az
+értekezésben is szólni valamit <span class="pagenum"><a name=
+"Page_172" id="Page_172">-172-</a></span> a Nibelungenlied
+világnézletéről. De erről talán később lesz szó, mi is akkor talán
+bővebben szólhatunk e különben nagybecsű tanulmányhoz.</p>
+<p>A másik széptani cikk Planche Correggiója. Planche éppen oly
+nevezetes kritikus a képírás, mint a szépirodalom mezején.
+Köszönjük a Szemlének, hogy a világ legjelesb képíróiról rajzolt
+arcképeit a magyarba átültette. Irodalmunk semmiben sem oly
+szegény, mint az ily dolgozatokban. Planchenak, ezzel együtt, már
+hat ily arcképe jelent meg a Szemlében: <i>Rubens, Rafael,
+Michelangelo, Leonardo da Vinci, Rembrandt, Correggio</i>. Mily
+derék kötetet tenne ez így összegyüjtve, ha könyvárusaink és
+közönségünk a fordított művekből venne egyebet is, mint regényt.
+Legyen szabad e jelen cikkből egy kis mutatványt közölnünk. Planche
+ugyan benne a francia képírókhoz intézi szavait, de még többet
+érthetnek belőle a mieink:</p>
+<p>«Antonio (Correggio) az ecset kezelése előtt már tanulmányozta a
+költőket, történetírókat és bölcsészeket. Nálunk ma az ifjú
+nemzedék, mely magát a festészetre szánja, távol van ez út
+követésétől. Teljes figyelme saját szaka külön tanulmányozására
+összpontosul; fájdalom, e tényt igen könnyű bebizonyítani. A
+párizsi szépművészeti iskolában irodalmi tanfolyam nem létezik. A
+bölcsészet sohasem fordult elő a leckék tervsorozatában. Mi a
+történetet illeti, noha az az iskolából nincs kirekesztve, a
+tanulók nem foglalkoznak vele; mert a történelem se a
+közvizsgálaton, se a versenyben szóba nem jön. Természetes
+annálfogva, hogy annak a tanulók igenis másodrendű befolyást
+tulajdonítanak. A rajzművészetben kitünt nagy emberek élete eléggé
+bizonyítja, hogy mielőtt teljesen hivatásuknak szentelték volna
+magukat, nagyobb részint mindazon feladásokat <span class=
+"pagenum"><a name="Page_173" id="Page_173">-173-</a></span>
+megkísértették, melyek értelmünk kíváncsiságát ingerlik. Ez nagyon
+hosszú út, fogják némelyek mondani, ha mielőtt a festészethez
+fognánk, át kell bolyganunk az emberismeretek minden köreit; az
+élet nagyon is rövid hasonló munka végrehajtására. Az irodalom
+tanulmányozásának ellenei helyesen teszik, ha a szépművészetek
+iskolájában e terjedelmes és sok időt igénylő tanulmány ellen
+kikelnek. Nem is arról van szó, hogy az ifjú festőket az irodalom,
+történet és bölcselem mély tanulmányozásával terheljük, de e három
+tárgyban oly elemi ismereteket kell nekik nyujtanunk, melyeket
+maguktól növelhetnek és kifejthetnek. Azok, kik csak a műtani
+ismeretek tanulmányozására szorítkoznak, szüntelen a juhait őrző
+Giottora emlékeztetnek bennünket, ki Cimabue műteremiért odahagyta
+nyáját s művészete legkitűnőbb mesterei között foglalt helyet. Ezek
+elfelejtik, hogy Giotto alig hogy az ecsettel megbarátkozott,
+fölfogta kora bölcselete és irodalma tanulmányozásának szükségét.
+Minden műve egy-egy bizonyság széles és sokoldalú ismeretei
+mellett. A Santa Maria al’Arena bájos egyháztól kezdve Páduában a
+nápolyi «Incoronata»-ig egyetlen freskója sincs, melyen kiművelt
+elméjének kincsei ne ragyognának. Az irodalom tanulmányozásának
+előnyeit kiemelni elég, ha idézzük Leonardot, Michelangelot és
+Rafaelt. Világos bizonyság ez arra nézve. Mindenki tudja, hogy e
+három férfiú, kiknek neve a lángész jelképe lett, kíváncsian
+tanulmányozott minden írót, kik eszméjüket termékenyíthették s
+munkájukkal nem szorítkoztak hivatásuk csupán műtani értésére.»</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_174" id=
+"Page_174">-174-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>DALOK KÖNYVE.<a name="FNanchor_52" id=
+"FNanchor_52"></a><a href="#Footnote_52" class=
+"fnanchor">52)</a></h2>
+</div>
+<p class="summary">Száz magyar költő és a nép dalaiból műfajilag
+rendezve, szerkeszté Kolmár József. Baja, 1863. Schőn Jakab.</p>
+<p>Megint egy új antológia. Maholnap több lesz az antológiák, mint
+a költők száma. Valóban az antológiákkal való visszaélés mindinkább
+kezd terjedni. Senki sem örülne jobban, mint mi, ha az iskolák
+számára vagy irodalomtörténelmi segédkönyvül minél jobb antológiák
+jelennének meg, de midőn látjuk, hogy majd mindennemű irodalmi
+szempont mellőzésével az antológiakiadás csak puszta üzletté vált
+egész az írók megkárosításáig, lehetetlen bosszankodásunkat ki nem
+fejeznünk. Kiadóink egymásra rendelik meg az antológiákat, sőt
+egész rendszeres antológia-könyvtárt is adnak ki; az igaz, egy
+költőből rendesen nem vesznek át többet egy ívnél, de mit ér ez, ha
+egyik gyüjteményben egy ív ballada jelen meg, a másikban egy ív
+dal, a harmadikban egy ív epigramm? Így az összes közlés sokra
+megy, így némely költőt egészen ki lehet adni s a tulajdonjog
+kijátszva. Hát még arra mit mondjunk, midőn némely gyüjteménybe 3–4
+ívet vett át valaki egyetlen egy költőtől? Kolmár gyüjteménye
+ilyen. Vörösmartytól ötvenhárom darab van benne, Petőfitől pedig
+ötven. Itt nemcsak a méltányosság van áthágva, hanem a betűszerinti
+<span class="pagenum"><a name="Page_175" id=
+"Page_175">-175-</a></span> törvényesség is, mert sem Vörösmarty,
+sem Petőfi művei még nem váltak köztulajdonná. – Ami a gyüjtemény
+irodalmi becsét illeti, nem mondhatni kitűnőnek, habár némi ízlést
+nem tagadhatni meg tőle. Először is meg kell rónunk azt a
+Kertbeny-féle utánzást; Kolmár is százra viszi föl a költők számát,
+ki akarja tölteni az egész abc-ét, előszeretettel fordul némely
+homályos nevű költőkhöz s jeleseket mellőz. Somogyi Ignácot például
+feljebb becsüli Székácsnál, Horváth Endrét kiküszöböli a költők
+sorából, míg másokat költővé avat. – A műfaji rendezést sem
+mondhatni sikerültnek. Nincs felmutatva minden műfaj s egyik a
+másikba zavarva. Hát még a fajoknak az a furcsa elnevezése, mint
+szomordal, beszélydal, természetdal, levéldal, képdal, stb?!</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_176" id=
+"Page_176">-176-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>BUDAPESTI SZEMLE.<a name="FNanchor_53" id=
+"FNanchor_53"></a><a href="#Footnote_53" class=
+"fnanchor">53)</a></h2>
+</div>
+<p class="summary">Szerkeszti és kiadja Csengery Antal. LIV. füzet.
+Pest, 1863.</p>
+<p>E füzetet is, mint az előbbenit, <i>Szász</i> Károly «<i>Két
+eposz</i>» című tanulmánya nyitja meg. Most a második közleményt
+vesszük, mely a Nibelungenlied második felét tárgyalja. Szász itt
+is éppen oly szeretettel csügg tárgyán, mint az első közleményben s
+a tartalom elbeszélését, sőt magát a fejtegetést is a jellemzőbb
+versszakok fordítmányával szövi át, mi az egészet nagyon élénkké
+teszi. Jelesen fejtegeti e nagyszerű eposz alkatát, érintve ama
+mondaköröket is, melyeket a Nibelungenlied mintegy magába
+olvasztott. Most is, mint a multkor legkevésbbé vagyunk megelégedve
+az eposznak, mint a világnézlet költészetének fejtegetésével. Így
+határozta meg volt Szász az eposzt mult közleményében s ezt most
+magából a Nibelungenliedből igyekszik megmutatni, de nem mutat ki
+egyebet, mint azt, mi minden nagyobb és jelesb költői műről áll,
+legyen eposz, dráma vagy akármi egyéb, t. i. hogy rajta az illető
+század bélyege s többé-kevésbbé megtestesítvék benne a kor
+világnézletei. Különösen feltűnt nekünk e következő hely: «A
+népáramlások kora minden inkább, mint a vallási, világnézleti és
+társadalmi elméletek és spekulációk ideje, – ezekre nyugalom kell s
+éppen az hiányzott ama korban.» <span class="pagenum"><a name=
+"Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> Ezt Szász arra nézve
+hozza fel, hogy a Nibelungenlied hősein félkeresztyén és félbarbár
+szellem ömlik el, de egyszersmind azt sejteti, mintha a teljesb és
+egységesb világnézletű s így jobb eposzokat termő korszak a
+nyugalmas bölcselkedés korszaka volna s nemcsak a mű-, hanem a naiv
+eposz is holmi spekulációkból indulna ki, holott az ellenkező már
+eldöntött s csaknem megcáfolhatlan igazság. Azonban egy pár sorért
+nem gáncsoljuk tovább e jeles tanulmányt, melynek harmadik és
+negyedik közleményét, a Firdúszi eposzáról való tanulmányt, nagy
+örömmel várjuk.</p>
+<hr class="tb" />
+<p>Íme e jeles vállalat egy újabb becses füzete. Irodalmunk jelen
+viszonyai közt alig lehet kiállítani jobb füzeteket. A Szemlében,
+ami hiány van, az inkább az írók hiányában rejlik. Közelebbről az
+egyik napilap megrótta a Szemlét, hogy nem fordít elég gondot a
+magyar irodalomra és irodalomtörténetre. Mi úgy tudjuk, hogy ez nem
+múlik a Szemle szerkesztőjén. A közelebbi hat év alatt majd minden
+nevezetesb s nagyobb irodalmi vagy irodalomtörténeti tanulmány a
+Szemlében jelent meg. Most, hogy kevesb ily cikket adhat, oka az,
+hogy az irodalmi tanulmányokkal foglalkozók kevesebbet dolgoznak,
+egyébbel vannak elhalmozva, vagy talán kedvök sincs. Egyébiránt az
+ily cikkek sem a közönség, sem az irodalom részéről nem találtak
+valami nagy részvétre. Kivált a napilapok újdonságírói csak úgy
+lóhátról beszélnek rólok, pedig alkalmasint rendesen el sem
+olvassák.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_178" id=
+"Page_178">-178-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN POLITIKAI ISKOLÁJA.<a name="FNanchor_54"
+id="FNanchor_54"></a><a href="#Footnote_54" class=
+"fnanchor">54)</a></h2>
+</div>
+<p class="summary">Saját műveiből összeállítva Török János által.
+Első kötet Kiadja Heckenast Gusztáv. Pest, 1863.</p>
+<p>«Kívánatos – úgymond az előszóban Török – hogy a nemzet újabban
+kezdje tanulmányozni gróf Széchenyi István halhatatlan munkáit,
+kivált, hogy az ifjabb nemzedék mielőbb módot nyerjen, korunk
+téveszméi ellenében a dicsőült magyar államférfiú velős és
+szellemdús irataiból nemcsak a jövőre nézve a gyakorlati hazafiság
+s józan nemzeti politika egészséges utasításait s eszméit meríteni,
+hanem egyszersmind tanulság és alaposság végett megismerkedni azon
+eszmemenettel is, mely gróf Széchenyi István reformátori sikeres
+munkásságának elejétől kezdve fonalát képezé. A dicsőültnek munkái
+azonban a könyvkereskedésekből már rég eltüntek, együttesen
+összegyüjtve csak igen kevés háznál találhatók, sőt még leghűbb
+tisztelői is csupán egyes műveit bírják elszórva. Valamint azért
+sürgősb, úgy méltóbb irodalmi vállalatot alig képzelnénk
+ezidőszerint, mint gróf Széchenyi István összes munkáinak kiadását.
+Minthogy azonban a most csupán elszórva s egyrészt még kéziratban
+létező munkák összegyüjtése <span class="pagenum"><a name=
+"Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> és rendezése hosszabb
+időt kíván s e részben a dicsőültnek örökösei nem is határoztak, a
+napról-napra érezhetőbb szellemi szükségen egyedül a jelesb munkák
+velős kivonatának gyors és olcsó kiadása által segíthetni.»
+«Legfőbb gondom volt, – folytatja tovább, – a nagy államférfiú
+munkáinak legjelesb és leglényegesb helyeit oly kiválasztással
+adni, hogy a szerző eszmemenete eredeti összefüggésben kitűnjék,
+egyszersmind pedig reformátori küzdelmeinek története tükröztessék
+vissza. Az első kötet a «Hitel», «Világ» és «Stadium» e három
+úttörő nevezetes munka gyöngyeiből csaknem egészen kitelt. – A
+második kötetben, mely Széchenyi egyéb kiadott munkáinak kivonatát
+foglalandja magában, – szándékom a dicsőültnek némely kiadatlan
+iratait is toldalékul fölvenni, különösen azokat, melyek megtört
+szívének kegyeletes emlékeül szolgálnak.»</p>
+<p>Ez előszóból eléggé kivehetni a munka célját és tartalmát,
+azonban azt nagyon bajos megérteni mind az előszóból, mind magából
+a munkából, hogy miképpen lehet töredékekkel és aforizmákkal
+Széchenyi eszmemenetét az eredeti kapcsolatban feltüntetni, hogy
+lehet kivonatot készíteni összevonás s a hozzá szükséges
+kapcsolatok nélkül, valamint azt sem, hogy mikép lehet politikai
+iskolának nevezni egy, ha mindjárt kronológiai rendben
+összegyüjtött, úgynevezett gyöngyfüzért, valamely politikai íróból.
+Ez éppen olyan, mintha valaki Shakespeare drámáiból kiszedegetné a
+szebb helyeket s gyüjteményét Shakespeare drámai iskolájának
+nevezné. Ki Széchenyit e gyüjteményből akarja ismerni, az ugyan
+valóban soha sem fogja ismerni. Egészen más lesz vala, ha Török
+Széchenyi műveit és politikáját érdemlegesen ismerteti s e célra
+használ föl idézeteket a szükséges helyeken. Végre azt sem értjük,
+miért volna Török Széchenyi <span class="pagenum"><a name=
+"Page_180" id="Page_180">-180-</a></span> politikai tanítványa.
+Régóta halljuk ugyan, de sohase tudtuk megfogni. Egyébiránt ez nem
+tartozik reánk, ítéljék el a politikusok, de reánk is tartozik
+kimondani, hogy az ily gyöngysorok, legyenek bármily gonddal, sőt
+pártcél nélkül is kiszemelve, semmikép nem pótolják Széchenyi
+összes munkáit s hogy az örökösöknek elkölcsi kötelessége valahára
+egy összes, a dicsőülthez méltó kiadást rendeztetni s ha lehet egy
+oly szakértő által, ki inkább tiszteli, mint emlegeti
+Széchenyit.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_181" id=
+"Page_181">-181-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A MAGYAR NEMZET KLASSZIKUS ÍRÓI.<a name="FNanchor_55" id=
+"FNanchor_55"></a><a href="#Footnote_55" class=
+"fnanchor">55)</a></h2>
+</div>
+<p class="summary">Kiadja Toldy Ferenc. Pest, 1863. Heckenast.</p>
+<p>Nagyon örvendünk, hogy e becses és olcsó gyüjtemény szakadatlan
+foly s oly kitűnő szerkesztő kezében, mint Toldy. Ez alkalommal
+három kötetet veszünk, egyet Virág Benedek, kettőt Bajza munkáiból
+s ezzel mindkét íróé be van végezve. Virág ez utolsó kötete poétai
+munkáit foglalja magában, mint harmadik és teljesb kiadás. –
+«Örömmel teljesítem, – mond Toldy, – Heckenast G. barátomnak a
+magam óhajtását megelőzött saját óhajtását, midőn Virág Benedek
+<i>Poétai Munkáit</i> is adom a «Magyar Nemzet Classicus Írói» e
+gyüjteményében. Az olvasó, ki nemzeti költészetünk mai
+álláspontjából szokta a mult korok kitűnőbb szellemeit megítélni,
+nem fogja Virágot tehetségeihez és érdeméhez képest méltányolni; s
+a Helikonnak ma már kivívott magasságairól nem tekint vissza azon
+szédítő mélységbe, melyből a multnak emberei, melyből annyiak
+felett Virág Benedek, emelték ki az egykor földön csúszó magyar
+múzsát. S igenis: Virág ódáira Berzsenyi, episztoláira és gunyoros
+költeményeire Kazinczy, epigrammái s meséire Vitkovics,
+Szentmiklóssy és Czuczor rég homályt vetettek, úgy, hogy Virág
+fénye szinte elhalványodott mellettök: a nemzeties <span class=
+"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span> irány
+pedig már annyira éltető, sőt uralkodó eleme összes irodalmunknak,
+hogy alig eszméljük immár, miképpen mindez egykor máskép lehetett!
+Pedig mennyire más volt a kor, melyben Virág föllépett és hatott s
+mely hatalmas és elragadó. De ez iránt magát a kort kell
+megkérdeznünk.» Itt néhány Virágra vonatkozó sort idéz Toldy
+Kazinczy, Csokonai, Berzsenyi és Vörösmarty költeményeiből s aztán
+így folytatja: «Végre azon nemzeti iránynak, melyet Horvát István
+az ő nyomain hozott be történetvizsgálatunkba, első megpendítője s
+kifejezett képviselője Virág Benedek volt «Magyar Századai»-ban,
+első egyszersmind, ki költeményeiben a nyomorult jelennek
+csüggesztő világába a magyar hősvilág kétségtelenül nagy és biztató
+emlékezeteit idézve fel, költészetünket új tartalommal és lélekkel
+termékenyítette meg s közvetve klasszikai műeposzunk alapvetője
+lett. Így egész teljességében áll róla a nagy költő szép
+mondása:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">.......... ki
+kora<br /></span> <span class="i0">Legjobbjait gerjesztve
+emelé,<br /></span> <span class="i0">Minden koroknak
+élt.<br /></span></div>
+</div>
+<p>Igenis: Virág költészetünk fejlődési láncolatában oly szem,
+melynek ismerete nélkül e fejlődés menetele csonka, érthetetlen: s
+klasszikusaink sorozatából, hogy az maholnap szerves egészet
+képezzen, ki nem maradhat. De az ő költeményei becse nemcsak
+históriai, hanem költői is s itt azon álláspontot kell
+megragadnunk, melyet más helyt jellemeztem s ezúttal ismétlenem
+annál kevésbbé szükséges, mert azon írásom az e gyüjteményben
+szintén közlött «Magyar Századok» előtt olvasható.»</p>
+<p>Ez mind igen jól van mondva; teljesen helyeseljük Toldy
+nézeteit, kivéve kettőt: először azt, hogy <span class=
+"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> van
+klasszikai (ha az a remek értelmében van mondva) műeposzunk;
+másodszor azt, hogy Virág klasszikusaink sorába tartozik. Ez a
+költészet történelmében a Toldy által felállított nézettel is
+ellenkezik. Azonban ellenvetésünk természetesen nem azt teszi, hogy
+Virág nem jeles költő s hogy ne örülnénk ez újabb kiadásának; mi
+csak szeretnők, ha e becses gyüjtemény valamivel általánosb címet
+nyerne, például a «Magyar nemzet classicus és jelesb írói» s a
+szerkesztő ne volna kénytelen klasszikusaink nagyon csekély számát
+talán nagyon is megszaporítani.</p>
+<p>Bajzának e szintén utolsó kötetei nyelvészeti és filozófiai
+cikkeit, vegyes polémiái nevezetesbjeit s dramaturgiai dolgozatait
+foglalják magokban. «E hatodik kötettel – mond az utószó –
+bérekesztem Bajza összegyüjtött munkái kiadását. Bár ez kétannyit,
+sőt többet, hoz az 1851-kinél, korántsem meríti ki ez írónk
+irodalmi munkásságát. Ide sem tudva a «Hajdankor Világtörténetét»,
+vitairataiból csak némelyeket adhattam, melyek amily kiható és mély
+befolyást gyakoroltak az irodalmi élet körén, kiválóbb érdekkel
+bírnak; dramaturgiai írásaiból pedig csak szemelvényeket (s ezeket
+is kihagyásokkal), hogy legalább némileg visszatükröztessék azon
+mértékadó hatás, mellyel Bajza összes színügyünkre, mint szervező
+és műbíráló, volt. De még soká foghatnak, költő, színész s mívelt
+nézőre egyformán, fejtőleg hatni ezen, a drámai költészet és
+színművészet törvényeit mindig tényekből kiinduló konkrét
+előadásban tartalmazó, mélyen átgondolt s azért biztos kézzel
+odavetett esztétikai vázlatok: míg szervezők és igazgatók a színügy
+technikájára tartozó, bár alkalmi intések öszvegében a legjobb
+gyakorlati kalauzt találhatják fel. A kép kikerekítésére nem
+maradhatott el az író polémiai első föllépte e téren, valamint
+<span class="pagenum"><a name="Page_184" id=
+"Page_184">-184-</a></span> szózata sem, mely azonkívül, hogy
+irányt adott a színügynek a maga idejében, legtöbb részeiben
+érvényes marad minden időre. – A nagy számú mellőzöttekben is
+mindenütt azon a dolog lényegét kimerítő tárgyalás, azon éles
+ítélet, szétoldó erős logika s polémiai taktika, melyek a közlöttek
+többjeiben művészi formában lépve föl, egy nemét a klasszicitásnak
+veszik igénybe; de ott az általános igazságok s derék észrevételek
+annyira vannak pillanatnyi érdekű, mert mindig egyszersmind
+személyes, kérdések bő fejtegetésével vegyítve – t. i. a rettegett
+zsurnaliszta, éppen mert rettegték, éveken át, mindenfelől
+megszünés nélkül ostromoltatván, hallgatással fenn nem tarthatá
+magát – hogy e miatt azok most már csak az irodalmi és színi ügy
+történésze s a biográfus figyelmét köthetik le. Ezeknek az Athenæum
+köteteit kell majd gondosan olvasniok. – A színbírálatokat eredeti
+aláírásaikkal adtam. A figyelmes olvasó észre fogja venni, mikép
+változott a névvel a hang is: nem tartózkodásból, bár oly időben,
+midőn a független színbíráló hatóságilag is háborgattatott: azt
+Bajza nem ismert, hanem számolásból.»</p>
+<p>Őszintén megvallva, mi valamivel többet óhajtottunk Bajza
+polémiáiból. Tudjuk, hogy Toldy örömest rendez vala egy egész
+teljes kiadást is, ha a gyüjtemény terjedelme s a kiadó engedik.
+Így is szívesen vesszük Bajzának e legteljesb kiadását. Azonban
+talán nem ártott volna Bajza kihagyott polémiáinak és más cikkeinek
+egy kis jegyzékét közölni. Teljes kiadást sokáíg nem remélhetünk s
+így mind Bajza életírói, mind az irodalom történelmével foglalkozók
+alig fogják megtalálni a lapokban elszórt, kivált álnevű
+dolgozatait. S vajjon, ha pályatársai kihalnak, kitől várhatunk e
+tekintetben biztos felvilágosítást.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_185" id=
+"Page_185">-185-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A MAGYAR ORVOSOK ÉS TERMÉSZET-VIZSGÁLÓK IX-IK
+NAGYGYŰLÉSE.<a name="FNanchor_56" id="FNanchor_56"></a><a href=
+"#Footnote_56" class="fnanchor">56)</a></h2>
+</div>
+<p class="summary">(Szept. 22. és 24-kén.)</p>
+<p>A «saison morte» néhány napra fölelevenült. Utcáink zajosbak, a
+lakomák és estélyek egymást érik, a Nemzeti Színház, a kérvényzők
+nagy bosszúságára, nagyon látogatott, a szállodák vendégeket, a
+bérkocsik pártfogókat nyertek, a Nemzeti Múzeum parkja pedig egy
+ideiglenes bádog-szökőkúttal ékeskedik. Talán igen léhán kezdem e
+cikkecskét, mely egy tudós gyűlésről kívánna némi referáda lenni.
+Hiába, az a bádog-szökőkút egészen elléhásítja a kedélyt s
+furcsábbnál-furcsább gondolatokat kelt föl az emberben. Hűsítni
+kivánták-e vele a léget, mint keleten szokás? de hiszen szeptember
+végét éljük s meglehetős csípős szelek fúdogálnak. A tudósoknak
+szándékozták-e megmagyarázni gyakorlatilag a szökőkút elméletét?
+Lehetlen. Csak díszítmény akart lenni az egész, de valóban nem lett
+egyéb, mint egy kis mulatság az utcagyermekek számára s a tudós
+gyűlés meglehetős léha előcsarnoka. A múzeumi park és kerítése elég
+szegényes, nem nagy becsületére válik sem a fővárosnak, sem az
+országnak, éppen azért kár oly ideiglenes díszítményecskével
+felcifrázni, mely a többi résszel éles ellentétben van s csak
+kirívóbbá teszi <span class="pagenum"><a name="Page_186" id=
+"Page_186">-186-</a></span> fogyatkozásait. De lépjünk a terembe s
+legyünk komolyabbak. Az állvány közepén, nem messze az elnöki
+széktől, Bene Ferenc szobra foglal helyet, ki először indítványozta
+s egyszersmind megalapította e gyűléseket. A karzatok tömve, a
+terem minden padja elfoglalva s már az elnök, br. Eötvös József is
+belépett, kit éljenzés fogad. A főváros majd minden orvosa és
+természettudósa jelen van, a vidékről szintén számosan gyűltek föl,
+sőt egy pár bécsi nevezetesség is lerándult. Itt Balassa, Sauer jól
+ismert arcával találkozunk, amott nem messze az elnöktől a
+nyolcvanéves öreg Zipser foglal helyet, emitt a tömegben Brassai
+ősz feje és magas termete emelkedik ki; amott egy pár frakk és
+kabát tűnik föl s ha tudakozódik az ember, azt nyeri
+felvilágosításul: ez itt Hebra a híres orvos és tanár, az ott
+Frauenfeld a bécsi növény- és ásványtani-társaság küldöttje, emez
+itt Wittelshöfer, a bécsi orvosi lap szerkesztője, amaz ott
+Samaleder s így tovább. Az elnöki asztalnál a gyűlés titkárai,
+Kovács Sebestyén Endre és Szabó József urak elfoglalják helyöket.
+Egy pár «halljuk» hangzik, a zaj csendre verődik s az elnök szólni
+kezd.</p>
+<p>Br. Eötvös beszéde három pont körül forgott: kegyelettel
+emlékezett Bene Ferencről, e gyűlések alapítójáról; szólott a
+természettudományok haladásáról, érinté némely káros következéseit,
+különösen a materialisztikus irányt s egyszersmind mély hitét
+fejezte ki az iránt, hogy a természettudományok haladása
+végeredményeiben éppen azon morális elveket és vallásos
+meggyőződéseket fogja megerősíteni, melyeknek meggyöngülése miatt
+most aggódunk; végül az általános és hazai tudományosság közti
+viszonyt fejtegette s egy idevonatkozó hazafiúi meggyőződéssel s
+óhajtással zárta be jeles beszédét, melyre zajos éljen harsogott.
+<span class="pagenum"><a name="Page_187" id=
+"Page_187">-187-</a></span></p>
+<p>Ezután Kubínyi Ágoston állott fel, mint a soproni nagygyűlés
+alelnöke, örömét fejezte ki, hogy tizenhat évi időköz után újra
+üdvözölheti pályatársait s egyszersmind a soproni ülés azóta
+meghalt tagjai emlékének áldozott. Őt Kovács Sebestyén Endre
+váltotta fel a szószéken, ki Bene Ferenc felett tartott
+emlékbeszédet. E munka egyes megtapsolt mondatai nem fedezhették el
+egyfelől azt az életrajzi részletességet, melyet a szónoki beszéd
+formája nem tűrhet, másfelől pedig azt a magában becses, de szintén
+oda nem tartozó részt, mely az orvosi tudományok tizenhat évi
+haladását tárgyazza. Értekezést Szabó József olvasott «Az ember a
+geológiában» címűt, mely e most annyira vitatott kérdés állását
+néhány erős és biztos vonással rajzolja. Kár, hogy szava alig
+hallszott s e miatt értekezésének kevesebb hatása volt, mint
+érdemelte volna. Kubinyi hivatalosan jelentette, hogy a Bene Ferenc
+emlékére indítványozott érmek elkészültek és kaphatók s
+egyszersmind indítványozta, hogy jó volna egy ezüst érmet a gyűlés
+részéről az ünnepelt özvegyének küldeni. Elfogadtatott s az elnök
+erre nézve egy ünnepélyes küldöttséget nevezett ki. Majd néhány
+üdvözlő levél olvastatott fel Pest városa, az Erdélyi Múzeumegylet
+s a bécsi növény- és ásványtani egylet részéről. Továbbá jelentés
+tétetett a pénztár állásáról, mely mintegy 1000 frtra megy. A még
+fennmaradt időt a programm szerint indítványok töltötték be.
+Egyetlen indítvány sem fogadtatott el, mi magában nem baj, de nagy
+baj az, hogy egy pár gyermekes indítványt is hallottunk. Egy fiatal
+orvos nagyon megörvendvén a gyűlés napi közlönyének, mely az ülés
+idejére alapíttatott, indítványozza, hogy a lapot állandósítva heti
+folyóirattá kellene átváltoztatni. Ami legfőbb, hogy miből és mi
+módon, arról mélyen hallgatott. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> Ilyesmit százat is lehet
+indítványozni egy nap alatt, nem kell egyéb hozzá, csak szó. Egy
+természettudós és tanár hosszasan előadta, hogy ő egy értekezést
+írt erről meg erről, melyet egy német tudományos lap keményen
+megtámadott; feleletét a szerkesztő nem vette be, pedig igaza van s
+több efféle. Várta már az ember, minő nagy dolognak lesz ez
+bevezetése, végre is tudtára adta a gyűlésnek, hogy ő, a ki nem
+adott cáfolatot, fel fogja olvasni a szakülésben. Minő ünnepélyes
+ülés lenne az az Akadémiában vagy Kisfaludy-Társaságban, ha a tagok
+az ellenök írt polémiák miatt kezdenének panaszkodni. Nem tudtuk,
+hogy némely természettudós érzékenyebb a költők- és művészeknél
+is.</p>
+<p>Az ünnepélyes ülést lakoma követte a lövöldében, hol számos
+toasztok mondattak; a többek közt a Stettinben gyűlésező német
+orvosok és természetvizsgálókra is poharak űríttettek, mi távirat
+útján tüstént tudtukra is adatott s mire a szíves üdvözlő válasz
+még aznap megérkezett. Szóval az első nap ünnep volt minden
+tekintetben, a második, harmadik és negyedik, mint hétköznapok, a
+munka napjai. A szakülések nagyon látogatottak voltak, sok jeles
+értekezés olvastatott, az eszmecsere, vita javában folyt, szóval a
+gyűlés egyik főcélját most jobban megközelítni igyekezett, mint
+régebben s örömmel tapasztaltuk, hogy természettudósainknak nem
+csak száma szaporodik, hanem munkásságok is kétszerezett és
+behatóbb. Vajha a gyűlés másik célját is mindinkább
+megvalósíthatná, mi nem egyéb, mint a nagy közönség érdekeltségének
+felköltése a természettudományok iránt. Erre nézve az ünnepélyes
+ülések is sokat tehetnének, de meg kell vallanunk, még keveset
+tettek. E tekintetben a második ünnepélyes ülés sem volt
+sikerültebb az elsőnél. Többen olvastak értekezést; <span class=
+"pagenum"><a name="Page_189" id="Page_189">-189-</a></span>
+Knöpfler Vilmos «A természettudományok és gyakorlati élet
+kapcsolatáról», Balogh Pál «Az olasz tudósok 1847-ben tartott
+velencei gyűléséről», Bene Ferenc «Az elmebetegekről való
+gondoskodásról», Schmidl Adolf a «Bihari hegységről», Hideghéty
+Antal «A jelen ínség elemezése és óvszereiről», Patrubány Gergely
+«Wirchov sejtkórtanáról», Romer Flórián «Zalamegye középkori
+egyházi műemlékéről». Teljességgel nem akarjuk kisebbíteni a
+felolvasó urak érdemeit, sőt elismerjük, hogy egy pár jeles
+értekezést is hallottunk. De mégis átalában el nem nyomhatjuk azon
+megjegyzésünket, hogy természettudósainkban hiányzik az előadás
+művészete, a külső és belső formának erős érzéke, szóval az, mi
+egyik legfőbb eszköz a tudomány népszerűvé tételére. Úgy látszik,
+keveset adnak a szorosan vett irodalmi műveltségre s éppen nem
+követik az angol és francia tudósokat, kik e tekintetben oly
+kitűnők.</p>
+<p>Ily ünnepélyes ülések értekezőinek egyik kiváló hibája az, hogy
+a szép formát egyes floszkulusokban keresik s nem az egész
+kompoziciójában s élénk folyamatos előadás helyett, melyből a
+főrészek mintegy láthatólag emelkednek ki s olvadnak a főeszmében
+össze, vagy szónoki dagályba vegyített szárazságot hallunk, vagy
+pedig annyi aprólékos részletet, melyek a fővonásokat egészen
+betemetik. Adja Isten, hogy e tekintetben is haladjunk s a jövő
+nagygyűlés szégyenítse meg netalán igazságtalan gáncsainkat.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_190" id=
+"Page_190">-190-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>ÚJABB MAGYAR LANTOSOK.<a name="FNanchor_57" id=
+"FNanchor_57"></a><a href="#Footnote_57" class=
+"fnanchor">57)</a></h2>
+</div>
+<p class="summary">Petőfitől máig. Pest, 1864. Heckenast.</p>
+<p>Kiadóink nagyon is pártfogásokba vették az antológiákat. Ha jól
+emlékszünk, három év alatt ez már a tizedik kötet antológia
+Heckenast kiadásában. Nem mondjuk törvényellenesnek ez eljárást; a
+kiadó betölti a törvény betűjét, egy költőből egy kötetbe nem vétet
+át többet egy ívnél, de mit ér, ha aztán tíz kötetben akár tíz ívet
+is találhatni egy költőtől. Mindenesetre nem méltányosság. Még az
+más volna, ha irodalomtörténeti vagy iskolai szempontból
+szerkesztenének kiadóink antológiákat vagy pedig illusztrált
+díszalbumokként adnának ki. Így csak puszta üzlet az írók rovására.
+– A kezünk alatti antológia újabb lírai költészetünk képét kívánná
+nyujtani, vagy amint a névtelen szerkesztő előszava mondja: «A
+legújabb magyar költői korszak összes termékeiből vesz itt az
+olvasóközönség egy válogatott gyüjteményt időrendi sorozatban és a
+szerint szemelve ki, amint az egyes költők egy vagy más tekintetben
+figyelmet érdemelnek.» Kár, hogy az időrend néhol nincs megtartva s
+a választás se mindenütt sikerült. Tompát, mint elbeszélőt, a
+«Pipás kántor»-nál jelesb művel mutathatta volna be a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_191" id="Page_191">-191-</a></span>
+szerkesztő, ha ugyan Tompának szüksége van a bemutatásra. Szász
+Károlyból is jobban választhatott volna, valamint Lévayból;
+Zalárnak, egyet kivéve, majdnem leggyöngébb költeményeit szemelte
+ki. Bizonyos, eléggé nem indokolható rokon- és ellenszenvet is
+veszünk észre ez antológia összeállításában. Dózsától, Balogh
+Zoltántól egyetlen költeményt se találunk benne, ellenben Zilahy
+Károlynak majd minden költeménye ott van, még olyan is, mely sehol
+se jelent meg. Bozzai, e korán elhúnyt jeles fiatal költő, egészen
+mellőzve, ellenben ott Cserényi Imre, ki alig írt egy pár
+költeményt s még eddig inkább csinosan versel, mint költ. Az előszó
+elmaradhatott volna. Petőfiről mond el egyet s mást túlozva és
+elrontva azt, mit mások már jobban elmondottak. Azt mondani
+Petőfiről, hogy ő szólott először magyar lélekkel magyar szívhez,
+csak frázis s e mellett nem is igaz. Még kevésbbé igaz az, hogy
+Petőfi elhúnytával líránkban csak visszaesés történt, de hanyatlás
+úgy látszik, mégsem mutatkozik; e visszaesésnek főoka az időben
+rejlett, hátraléptünk, hogy annál nagyobbat ugorhassunk s ha nem is
+haladunk szökdelve, mindazáltal vannak jelenségek, melyek líránk
+jövőjére nézve a legjobb reménnyel biztatnak. Ez körülbelül annyit
+tesz, hogy az 1849 utáni évtized lírai munkássága visszaesést
+képez, a mostani évtized lírikusai pedig az emelkedés korszakának
+kezdői. Vajjon kik a jövő lírájának e képviselői? Mi nem ismerjük
+őket. Jó lett volna a szerkesztőnek egy kissé kimagyarázni magát.
+Egyébiránt ajánljuk ez antológiát olvasóink figyelmébe; hiányai
+mellett az újabb lírai mozgalmak elég élénk képét nyujtja.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_192" id=
+"Page_192">-192-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A MAGYAR NEMZETI IRODALOM TÖRTÉNETE.<a name="FNanchor_58" id=
+"FNanchor_58"></a><a href="#Footnote_58" class=
+"fnanchor">58)</a></h2>
+</div>
+<p class="summary">A legrégibb időktől a jelenkorig. Tankönyvül
+köz- és magánoktatásban. Írta Toldy Ferenc. Első füzet. Pest. Emich
+Gusztáv tulajdona. 1864.</p>
+<p>Egész szívünkből üdvözöljük e könyvet, mely Toldy terjedelmes
+irodalomtörténetének sem újabb kiadása, sem folytatása, hanem
+egészen új és önálló könyv. Mint tudjuk, Toldy terjedelmes
+irodalomtörténetét csak a mohácsi vészig írta meg, továbbá
+költészetünk történetét csak Kisfaludy Sándorig bocsátotta közre
+két külön kötetben. Így mindeddig nem volt teljesen bevégzett
+irodalomtörténetünk, mert az e téren megjelent más művek oly gyönge
+kompilációk, hogy szóba sem jöhetnek. Valóban szégyene volt a
+magyar irodalomnak, hogy irodalomtörténete még az iskolák számára
+sem volt használhatóan kidolgozva, a közönség kezébe pedig semmit
+sem adhattunk, melyből irodalmát a legrégibb időktől a jelenkorig
+haszonnal áttekinthesse. E hiányon akar Toldy segíteni jelen
+könyvével; míg több kötetre terjedő irodalomtörténetét
+bevégezhetné: mintegy 18–20 nyomtatott íven összevonta tanulmányai
+eredményét. Leginkább tankönyvet írt ugyan <span class=
+"pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> köz- és
+magánhasználatra, de úgy, hogy a nagyközönség, sőt egyben s másban
+még a szakemberek is használhatják. Nemcsak a módszer ajánlja e
+könyvet, hanem az adatok teljessége és pontossága is. Valóban nem
+csekély nehézséggel járt néhány ívre teljesen beszorítani az egész
+magyar irodalmat s minden feltűnőbb jelenséget, ha nem is
+mélyrehatón, de mégis jellemzőn felmutatni. Toldy szerencsésen
+megoldotta e feladatot s e mellett jegyzeteiben a magyar irodalom
+teljes bibliografiáját közli. Felfogásunk vagy ítéletünk néha
+különbözhetik az övétől, itt-ott némely átalánosságot
+terjedelmesben, némely részletet összevontabban óhajthatunk, de el
+kell ismerni a munka jelességét, mint egyetlent a maga nemében
+irodalmunkban s kívánnók, hogy iskoláink valláskülönbség nélkül
+bevegyék s a közönség között is minél inkább elterjedjen. – A
+kezünk alatti első füzet a legrégibb időktől 1807-ig terjed, a
+második, mely, amint halljuk, sajtó alatt van, a még hátralevő 40
+évet (1807–1849) tárgyalja. E második füzethez fogja a szerző
+bevezetését is csatolni, melyben az irodalomtörténet tanítása
+módjáról és könyve használatáról adja elő nézeteit.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_194" id=
+"Page_194">-194-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>PETŐFI ÉLETRAJZA.<a name="FNanchor_59" id=
+"FNanchor_59"></a><a href="#Footnote_59" class=
+"fnanchor">59)</a></h2>
+</div>
+<p>Petőfi életrajzával megint foglalkozni kezd irodalmunk.
+Örvendünk rajta, habár az eredménnyel nem igen lehetünk
+megelégedve. A «Fővárosi Lapok»-ban Zilahy Károly ez év elején egy
+meglehetős terjedelmű életrajzot indított meg, mely bizonyos
+körülmények miatt megszakadt ugyan, de egy tíz íves füzetben
+nemsokára egészen meg fog jelenni, mint a nemrég kibocsátott, kissé
+nagyhangú, előfizetési felhívásban olvassuk. A «Pester Lloyd»
+tárcája nemrég végzett be egy egész cikksorozatot Beck Károlytól,
+mely Petőfinek e német költővel való viszonyát és beszélgetéseit
+tárgyazza. Sajnáljuk, de kénytelenek vagyunk kimondani, hogy Beck
+Károly teljesen képtelen Petőfit jellemezni. Egész német burschot
+alkot belőle. Nemcsak aki ismerte Petőfit, de az is, ki nem
+ismerte, csak műveit olvasta, meg fog ütközni e rajzon. Az igaz,
+hogy Petőfi Beckkel némi viszonyban állott, egy párszor
+meglátogatta, de hogy olyasmiket s úgy beszélt volna, amint Beck
+előadja, abban kétkednünk kell. Úgy látszik Beck nem egyebet
+célzott cikkeivel mint azt, hogy részint a maga, részint a Petőfi
+szájával elmondja nézeteit a német és magyar nemzet közti
+viszonyról, továbbá a saját és Petőfi <span class=
+"pagenum"><a name="Page_195" id="Page_195">-195-</a></span>
+költészetéről. – Zilahyban méltányolnunk kell a fáradhatlan
+kutatást, de egyszersmind hibáztatnunk az itt ott-nagyon
+kritikátlan eljárást, valamint azon módot is, hogy apróságokra,
+esetlegességekre, sőt pletykákra kelleténél több súlyt helyez s
+ezáltal a jellem lényegét akaratlanul is elferdíti. Egyébiránt nem
+az egészről ítélünk, melyet nem ismerünk, hanem csak a megjelent
+részekről; óhajtjuk, hogy a nemsokára megjelenő füzet megcáfolja
+ítéletünket. Csak egy példát hozunk fel ítéletünk támogatására.
+«Petőfi – mond többek közt Zilahy – a nők irányában nem tudott
+szeretetreméltó lenni, mindjárt lelkemnek, galambomnak címezte s
+minden előljáró beszéd nélkül összevissza ölelgette őket, miért
+egyébiránt az asszonyok nem szoktak megharagudni, csak
+okkal-móddal.» Mellőzve a szerző meglehetős ferde nézetét a nőkről,
+csak azt kérdjük: volt-e valaha a világon oly ember, kiről el lehet
+mondani azt, mit szerző Petőfiről oly határozottan állít? mert,
+hogy Petőfi nem volt olyan, azt mindenki tudja, ki Petőfit
+ismerte.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_196" id=
+"Page_196">-196-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>PORTUGÁL NÉPKÖLTÉSZET.<a name="FNanchor_60" id=
+"FNanchor_60"></a><a href="#Footnote_60" class=
+"fnanchor">60)</a></h2>
+</div>
+<p>Bellermann, egy német, ki sok ideig lakott Portugálban, egy
+kötet portugál népdalt és románcot hagyott hátra, melyet barátjai
+nemrég adtak ki Lipcsében. Minden dalhoz és románchoz oda van
+csatolva a német fordítás is; egyszersmind számos felvilágosító
+jegyzetet veszünk a jeles gyüjtőtől és fordítótól. A portugáloknak
+még nincs nagyobbszerű népköltési gyüjteményök. Első gyüjtőjök de
+Almeida Garrett volt, a közelebb elhúnyt külügyminiszter, ki
+1851-ben adta ki mintegy harminchét darabból álló gyüjteményét.
+Bellermann egészen átvette e gyüjteményt, a többi, a felesebb szám,
+az ő fáradságának gyümölcse. A portugál népköltészet átalában sokat
+hasonlít a spanyolhoz, a különbség köztök csak az, hogy a portugál
+szelídebb és lágyabb. Ami a spanyol költészetben szenvedélyes, vad
+és iszonyú, a portugálban mintegy megenyhül. A portugál nép
+leginkább ünnep- és vasárnapokon szokta énekelni dalait, románcait
+és legendáit. Örege, ifja összegyűl a kertekben vagy a falu piacán
+vagy csapszékben; egyik gitárt vagy tamburint vesz kezébe és sebes
+ütemekben énekel a szűz szerelemről, a nőhűségről, szerelmi
+boldogságról és kínról, tiltott viszonyokról. Víg és szomorú
+<span class="pagenum"><a name="Page_197" id=
+"Page_197">-197-</a></span> dal s románc egymást váltogatják. A
+szerelmi és lovagrománcokkal ájtatos legendák és csodás regék
+társulnak. A tulajdonképi történelmi ó-portulgál dalok és románcok
+leginkább a mórok körül forognak s a Nagy Károly mondaköréből
+vannak véve. Meglepő, hogy oly kitűnő hajósnépnél, minő a portugál,
+a tengeri kalandokról hallgatnak a románcok. Bellermann csak
+egyetlen oly románcot tudott találni, melynek színhelye a tenger és
+hajó. Címe: A «Kathrinéta hajó». Hanem ez aztán nagyon szép. Ím itt
+közöljük amint hirtelenében lefordíthattuk:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Nézd amott az
+Kathrinéta,<br /></span> <span class="i0">Hirneves hajó,
+figyelj,<br /></span> <span class="i0">Elmondom mi történt
+rajta;<br /></span> <span class="i0">Ajh csodás és
+iszonyú!<br /></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">Napok teltek, év is
+eltelt<br /></span> <span class="i0">S hazatérni nem
+tudott;<br /></span> <span class="i0">Már alig van
+enni-inni,<br /></span> <span class="i0">Éhhalállal küzd a
+nép!<br /></span> <span class="i0">Sarutalpat
+lágyitottak<br /></span> <span class="i0">Csillapítni
+éhöket;<br /></span> <span class="i0">De az oly kemény, hogy
+senki,<br /></span> <span class="i0">Bár akarja, sem
+eszi,<br /></span> <span class="i0">Sorsot húznak,
+vágóhídra<br /></span> <span class="i0">Mint barmot kit
+vigyenek,<br /></span> <span class="i0">A hajónak
+kapitányát<br /></span> <span class="i0">Érte a sors,
+iszonyú!<br /></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">«Hej fiam,
+matrózfiacskám,<br /></span> <span class="i0">Mássz fel ott az
+árbocon.<br /></span> <span class="i0">Látod-e a spanyol
+földet<br /></span> <span class="i0">Vagy Portugal
+partjait?»<br /></span> <span class="i0">«Nem látom a spanyol
+földet,<br /></span> <span class="i0">Sem Portugál
+partjait.<br /></span> <span class="i0">Látok hét mezitlen
+kardot<br /></span> <span class="i0">Mind szívednek fenve
+ki.»<br /></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">«Mássz feljebb szemes
+fiacskám,<br /></span> <span class="i0">Tetejéig meg se
+állj!<br /></span> <span class="i0">Látod-e a spanyol
+földet<br /></span> <span class="i0">Vagy Portugál
+fövenyét?»<br /></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">«Hát mit adsz jó
+kapitányom?<br /></span> <span class="i0">Megvan, megvan, mit
+kivánsz.<br /></span> <span class="i0">Látom már a spanyol
+földet,<br /></span> <span class="i0">Portugálnak
+fövenyét.<br /></span> <span class="i0">Három lyányt is látok
+immár<br /></span> <span class="i0">Egy nagy fának
+árnyiban:<br /></span> <span class="i0">Egyik űl és csöndesen
+varr,<br /></span> <span class="i0">A másik meg
+fonogat,<br /></span> <span class="i0">Harmadik, legkedvesb
+köztök,<br /></span> <span class="i0">Búsul, búsul, sírni
+kezd.»<br /></span> <span class="i0">«Mind a három én
+leányom,<br /></span> <span class="i0">Végre hát
+ölelhetem!<br /></span> <span class="i0">No, a ki legkedvesb
+köztök,<br /></span> <span class="i0">Lesz jutalmul a te
+nőd.»<br /></span> <span class="i0">«Nem kell nékem a te
+lyányod,<br /></span> <span class="i0">Téged vár, téged
+szeret.»<br /></span> <span class="i0">«Jól van, hát pénz lesz
+jutalmad,<br /></span> <span class="i0">Mennyit elbirsz
+válladon.»<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_198"
+id="Page_198">-198-</a></span> <span class="i0">«Pénz se’ kell,
+bajjal szerezted,<br /></span> <span class="i0">Tartsd magadnak
+öregem.»<br /></span> <span class="i0">«Od’ adom hát
+paripámat,<br /></span> <span class="i0">Szép fehér és párja
+nincs.»<br /></span> <span class="i0">«Nem kell, tartsd meg
+paripádat,<br /></span> <span class="i0">Hozzám csak bajjal
+szokik.»<br /></span> <span class="i0">«Nesze, vedd hát
+Kathrinétát,<br /></span> <span class="i0">Messzi útra jó
+hajó.»<br /></span> <span class="i0">«Az se’ kell, mert
+kormányozni<br /></span> <span class="i0">Nem tudnám úgy, mint
+magad.»<br /></span> <span class="i0">«Nos, mi kell, szemes
+fiacskám?<br /></span> <span class="i0">Szólj és vedd
+jutalmadat.»<br /></span> <span class="i0">«Lelket kérek, lelked
+kérem<br /></span> <span class="i0">Menten add át,
+tartozol.»<br /></span> <span class="i0">«Pusztulj sátán, pusztulj
+innen,<br /></span> <span class="i0">Pusztulj, ne kisérts
+tovább!<br /></span> <span class="i0">Lelkemet Istennek
+adtam,<br /></span> <span class="i0">Testem légyen
+tengeré.»<br /></span> <span class="i0">De leszáll egy angyal
+hozzá,<br /></span> <span class="i0">Tengerből
+kiemeli.<br /></span> <span class="i0">Sátán ordít,
+ordítását<br /></span> <span class="i0">Visszazúgja szél s a
+hab;<br /></span> <span class="i0">Kathrinéta lassan,
+csendben<br /></span> <span class="i0">Még az este
+kikötött.<br /></span></div>
+</div>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_199" id=
+"Page_199">-199-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A «SÍRHALMOMI» SZÓRÓL.<a name="FNanchor_61" id=
+"FNanchor_61"></a><a href="#Footnote_61" class=
+"fnanchor">61)</a></h2>
+</div>
+<p>Talán nem lesz fölösleges a fennebbieket egy pár sorral
+kiegészítenem. Fogarasi úrnak igaza van; a «sirhalmomi
+gyászjel»-hez hasonló ragozás vagy jobban mondva szóképzés
+csakugyan előfordul a sajószentpéteri végzésben s ezt én nem
+tudtam. Azonban, jól megjegyezzük, ez egyetlen hely
+nyelvemlékeinkben, mely Vörösmarty kérdéses sora mellett bizonyít.
+Ha több volna, Fogarasi úr idézné, mert rendszeresen búvárkodik a
+régi nyelvben s ily nevezetes adat másutt is oly kevéssé kerülte
+volna el figyelmét, mint a sajószentpéteri végzésben. Újabban én
+magam is átnéztem egy pár nyelvemléket és régi írót, de hasonló
+szóképzést sehol sem találtam. Most már az a kérdés: vajjon oly
+szóképzést, melyet csak egyetlen adat támogat, igazolhatni-e s
+vajjon lehet-e véle élnünk, csak mint költői szabadsággal is? A
+szíves olvasók talán emlékeznek reá, hogy én a költői nyelv jogát
+híven védem és sokat szabadnak tartok, mit a szorosan vett nyelvtan
+megtilt. Azonban e szabadság a nyelv sarkalatos törvényeit csak
+akkor hághatja át, ha azt a régi irodalom vagy a nép költői
+nyelvszokása szentesíti. Itt ez az eset nincs, mert egyetlen adat
+nem teremt nyelvszokást. Nem tagadom, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_200" id="Page_200">-200-</a></span> hogy
+vannak és lehetnek esetek, midőn a költő e szentesítés nélkül is
+merhet s merészségét siker koronázza, de az ilynemű szabadság már
+nem terjedhet ki a szóképzés, ragozás és kötés legsarkalatosb
+törvényeire. Ily esetben a vétséget a körülményekhez képest
+nagyritkán elnézhetni ugyan, de sohasem helyeselhetni. E
+szempontból kiindulva, szó nélkül hagytam volna Vörösmarty kérdéses
+sorát, ha a ragoknak <i>i</i> szóképzővel ragozása nem volna
+annyira elterjedve irodalmunkban, hogy méltán bélyegezhetjük egyik
+legkirívóbb visszaélésnek. Már oda jutottunk, hogy alig van egy pár
+író, kinek stílusa ment a <i>tóli–tőli, bóli–bőli,
+róli–rőli</i>-féle ragozásoktól. S különös, ezt nem a költők
+használják, kiknek erre több joguk volna, hanem éppen a prózaírók.
+Ezért legyen nekem szabad ismételnem azt, mit Fogarasi úr a
+sajószentpéteri végzésről tartott akadémiai értekezésében a
+<i>városonki</i> szóképzésre nézve mondott, de amiről most, úgy
+látszik, megfeledkezett. «Tehát kétségen kívül <i>városonki</i>,
+<i>városonkbeli</i> helyett áll. De ezt már a mai időben magam sem
+merném írni.»<a name="FNanchor_62" id="FNanchor_62"></a><a href=
+"#Footnote_62" class="fnanchor">62)</a></p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_201" id=
+"Page_201">-201-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>ZILAHY KÁROLY MUNKÁI.<a name="FNanchor_63" id=
+"FNanchor_63"></a><a href="#Footnote_63" class=
+"fnanchor">63)</a></h2>
+</div>
+<p class="summary">(Zilahy Károly összegyüjtött munkái.) Kiadták
+Dalmady Győző, Dömötör János, Komócsy József, Szabados János, Szász
+Béla, Tolnai Lajos s az elhúnytnak több barátja. Két kötet. Pest,
+1866. Eggenberger. (Petőfi Sándor életrajza.) Írta Zilahy Károly.
+Pest, 1864. Emich.</p>
+<p>Zilahy Károlynak, e korán elhúnyt fiatal írónak, összegyüjtött
+munkáit akarjuk megbírálni, melyeket nemrég barátai adtak ki;
+hozzájok csatoljuk egyszersmind egy régebben kiadott munkáját is, a
+Petőfi életrajzát, melyet e gyüjtemény nem foglal magában. Mind
+erről, mind amazokról számos magasztaló bírálatot olvastunk a
+lapokban. A fiatal irodalom, az új nemzedék, amint nevezi magát
+néhány fiatal író, mintegy Lessingjét ünnepelte s ünnepli maig is
+az elhúnytban. Halála után munkái kiadására több író egyesült,
+éppen mint a Kisfaludy Károlyéira. Emlékére Dalmady Győző egy
+dicsőítő költeményt írt, mely inkább illik Shakespearere vagy I.
+Napoleonra, mint Zilahyra, ha ugyan illik valakire. A munkáihoz
+csatolt életrajzban egy helyt ezt olvassuk: «A kritikai pályán csak
+az egy Macaulayt tudjuk, aki 25 évére Zilahynál többet produkált».
+Nem lesz érdektelen vizsgálnunk: vajjon Zilahy csakugyan oly
+rendkívüli tehetség volt-e, ki már <span class="pagenum"><a name=
+"Page_202" id="Page_202">-202-</a></span> is nagybecsű munkákkal
+ajándékozta meg nemzetét, vagy csak egy törekvő fiatal író, kinek
+kísérletei tehetségre mutatnak s kiből, ha buzgósága nem lankad,
+látköre tágul, ítélőtehetsége megérik, ízlése nemesül, idővel talán
+jeles író vált volna.</p>
+<p>Összegyüjtött munkáit eredeti és fordított költeményei nyitják
+meg, számra mintegy harmincnégy darab. Majd mind lírai költemények;
+nem mutatnak valami gazdag érre, alig van köztök egy pár sikerült;
+de van bennök egy oly sajátság, melyet egyetlen magyar költőben sem
+tapasztaltunk. Zilahy költészete nemcsak vigasztalhatlan, hanem
+sivár, majdnem a kopárságig. A természet bájainak, az élet
+örömeinek egyetlen sugára sem csillámlik át rajta; nem
+visszhangzanak benne a hazafiság eszméi; sehol az ífjú szív
+lelkesülése, édes bánatja, viharos haragja, enyhítő könnye. De a
+kétkedő elme, a fájdalomtól marcangolt szív szilaj melancholiáját
+sem halljuk. E sötét hangulatnak nincs elég tárgya, eszméje,
+gazdagsága s általában költőisége. Mintha nem is egy huszonötéves
+ember írta volna e költeményeket. Kietlen pusztaságon érezzük
+magunkat, az eget felhők borítják, de nem támad vihar, se ki nem
+derűl; éles szél fú, de nem válik szélvésszé, se szellővé nem
+lágyul; egy-egy villám gyúl ki, de nem követi dörgés. A tájképnek
+nincsenek változatos alakzatai s éppén úgy hiányzik a vihar
+nagyszerűsége, mint az éj búskomor pompája. Fantáziánkat semmi sem
+foglalkodtatja és szívünk megdöbbenés vagy borongó felindulás
+helyett némi kellemetlen érzéssel telik meg. Zilahy egyik
+költeményében e szavakkal: «Az én szívem sötét, rideg», tökéletesen
+jellemezte költészetét. S mindebben az affektációnak kevés nyomára
+találhatni. Úgy látszik, hogy betegség s más csapások hamar
+feldúlták szívét, mely, <span class="pagenum"><a name="Page_203"
+id="Page_203">-203-</a></span> minthogy nem igen volt fogékony az
+örömre, a fájdalomban sem lehetett gazdag. De lett légyen szíve
+bármennyire fogékony, annyi bizonyos, hogy fantáziája nem volt
+eléggé költői, hogy élményeiből bár kétségbeesett, de szívreható
+költészetet alkothasson. A költészetben csak oly érzés hathat
+igazán a szívre, akár öröm, akár fájdalom legyen, melyet mennél
+több ember érezhet s ha a költő képes azt oly formába önteni, mely
+teljesen kifejezi. Zilahy költeményében mindkettő meglehetősen
+hiányzik. Nem tud maga iránt elég érdeket gerjeszteni; fájdalmát
+nem érezhetjük, mert nem értjük. Ott van például a
+«<i>Hajótört</i>» című költeménye. Minden sora kétségbeesést lehel,
+de nem tudhatni okát e kétségbeesésnek. Egy bűnös ember
+jajveszéklése-e ez vagy egy nagyravágyóé vagy általában az emberi
+dolgok mulandósága miatti elkeseredés? A költemény hol ezt, hol
+amazt látszik sejtetni. A «<i>Vadonban élek</i>» kezdetű szintén
+ily nem érthető fájdalmat fejez ki. A költő magányba vonúl és
+múltját siratja.</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">S bár kárba ment mind mind
+amit reméltem,<br /></span> <span class="i0">Megcsalt, kicsufolt
+miben hinni véltem:<br /></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">A fény, mit az elmúlt láng
+visszavet,<br /></span> <span class="i0">Még édesen hevíti
+szivemet.<br /></span></div>
+</div>
+<p class="i0">kiált föl a költemény közepén s már mintegy enyhűlni
+véljük, azonban így folytatja:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">S ha eltagadja sugarát a
+nap,<br /></span> <span class="i0">Villám elalszik vak felhők
+alatt;<br /></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">Itt hajlik rám egy
+rozmarinbokor,<br /></span> <span class="i0">Egy bősz titkot s jaj,
+szörnyű gyászt takar,<br /></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">S kinek sírján a gyászos ág
+rezeg<br /></span> <span class="i0">Ifjan, ártatlanul itt
+szenvedett.<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_204"
+id="Page_204">-204-</a></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">S amint a lomb a kőre
+ráborúl,<br /></span> <span class="i0">Ártatlanul, úgy mond,
+ártatlanul.<br /></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">Minek örűltem, mért élnem
+lehetne,<br /></span> <span class="i0">E néma kő alatt van
+eltemetve.<br /></span></div>
+</div>
+<p class="i0">Mi az a bősz titok? Ki nyugszik ott a sírban? Mind
+nem tudjuk. Hogy lehessen elég részvétünk ez érthetlen fájdalom
+iránt, még akkor is, ha a költő több erővel vagy gyöngédséggel
+tudná kifejezni érzéseit? A «Livornóban» című költeményben, melynek
+első versszaka így hangzik:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Ne híjj magaddal
+engemet,<br /></span> <span class="i0">Szögfürtű szép
+halászleány.<br /></span> <span class="i0">Ha áldva kulcsol most
+karod:<br /></span> <span class="i0">Megátkoznál a csók
+után.<br /></span></div>
+</div>
+<p class="i0">úgy látszik, azt akarja kifejezni, hogy az ő sötét
+szíve képtelen a boldogságra; de a költemény elején és végén
+belopózott egy pár oly vonás is, melyek őt kiégett szívű csábítónak
+sejtetik, mi bizonyosan nem volt szándékában. Ily nem eléggé
+határzott érzés jellemzi Zilahy költeményei jó részét, melyhez
+talán éppen ez okon bizonyos bágyadtság is járul. A <i>Cs.
+emlékkönyvébe, Tünődés, Páris, Völgyben zúg a bérci csermely,
+Marengói síkon</i> című költeményein többé-kevésbbé ily bágyadtság
+vonul el.</p>
+<p>Azonban vannak oly költeményei, melyekben határozottabb és
+erélyesb érzéssel találkozunk. Csakhogy itt is ritkán találja meg s
+még ritkábban összpontosítja a legfőbb vonásokat, vagy pedig nem
+éppen összeférő árnyalatokat vegyít össze, mi ismét némi
+bizonytalanságban hagyja az olvasót. <i>Testvérem emléke</i> című
+költeményében meghalt testvérét siratja. A bevezető sorok nem igen
+illenek e fájdalomhoz. A költeménynek nincs <span class=
+"pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205">-205-</a></span> eleje,
+közepe sovány. A szeretett testvér képe csak e két versszakban tűn
+elénk:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Imént volt, hogy merengve,
+gyúlva<br /></span> <span class="i0">Távol csendült kürt
+hanginál,<br /></span> <span class="i0">Mondád: mi sem maradhatunk
+el,<br /></span> <span class="i0">Ha majd mindenki síkra
+száll.<br /></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">Most volt, hogy paripánk
+repűlve<br /></span> <span class="i0">A bércen együtt
+dobogott;<br /></span> <span class="i0">Most sirattuk a drága
+angyalt,<br /></span> <span class="i0">A kis galamb fejű
+sasot.<br /></span></div>
+</div>
+<p class="i0">A két végső sor célzatát nem érthetni tisztán; a
+költő nem rajzolja oly vonásokkal a közte és testvére közti
+viszonyt, melyek, erős részvétet keltve, megértessék mély
+fájdalmát. Ha meg tudta volna eleveníteni szeretete tárgyát,
+mennyivel hatásosabb lett volna a két végső versszak, melyek
+valóban sikerültek:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Ha én volnék ott
+kiterítve,<br /></span> <span class="i0">Megrepesztené
+szívedet!<br /></span> <span class="i0">Oh, mennyire szerettél
+minket.<br /></span> <span class="i0">Lelkem! én is megyek
+veled.<br /></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">Nincs szó!… De mely eddig
+nekem csak<br /></span> <span class="i0">Várt nyugalom volt, semmi
+más,<br /></span> <span class="i0">A halál, mert veled közös
+sors:<br /></span> <span class="i0">A legnagyobb
+vigasztalás.<br /></span></div>
+</div>
+<p>A többi költemény mind a megcsalt szerelem fájdalmát zengi, de
+itt sem értjük mindenütt a költő lelki állapotját:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Előttem állsz ragyogva,
+büszkén,<br /></span> <span class="i0">Tollad mint leng, fátylad
+lebeg:<br /></span> <span class="i0">Csalárd tündér álmélva
+nézlek,<br /></span> <span class="i0">Szegény lány, szánlak
+tégedet.<br /></span></div>
+</div>
+<p class="i0">kezdi egyik költeményét: tehát a csalódott szerelmes
+<span class="pagenum"><a name="Page_206" id=
+"Page_206">-206-</a></span> kedvese bájainak hatása alatt áll még,
+de erkölcsi fensőségében szánja is őt. Ez volna az első versszak
+értelme. A szánalom közelebbi okát érinti is a költő, bár nem elég
+világosan, midőn így szól:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">De véled tán, nem vettem
+észre<br /></span> <span class="i0">Szíved mélyén a
+bánatot.<br /></span> <span class="i0">Csekély a felhő fenn az
+égen,<br /></span> <span class="i0">S homályba ejti a
+napot.<br /></span></div>
+</div>
+<p class="i0">Ez vagy azt teszi, hogy a leány büszkesége kedvese
+irányában csak szerep, mely fájdalmába kerül, vagy azt, hogy a
+leány sem boldog, mert talán mást szeret reménytelenül. Bárhogy
+álljon a dolog, az egész költemény hangulatával ellenkezik a
+bevégzés átkos kitörése:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Megölve, kővé válva
+fekszem:<br /></span> <span class="i0">Élet nálad, nálam
+halál.<br /></span> <span class="i0">Ne láss, kerülj, felejts el,
+oh e<br /></span> <span class="i0">Kiontott vér fejedre
+száll!<br /></span></div>
+</div>
+<p class="i0">De meg kell vallanunk, hogy e költeménynek van egy
+szép versszaka is:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Megmondtam én, tündér vagy,
+angyal,<br /></span> <span class="i0">Angyal, kinek csak szárnya
+nincs;<br /></span> <span class="i0">Igaz szerelem szárnyat
+adhat,<br /></span> <span class="i0">Minden más vágy csak
+rabbilincs.<br /></span></div>
+</div>
+<p class="i0">Azonban e sikerült versszakot is elrontja, midőn
+elkezdi magyarázni:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Bilincs, mely sárba, porba von
+le,<br /></span> <span class="i0">Köd, mely eloltja
+fényedet,<br /></span> <span class="i0">S bűbájából – oh jaj –
+kitépi<br /></span> <span class="i0">Varázsban égő
+képedet.<br /></span></div>
+</div>
+<p class="i0">A «<i>Hegedűszóban szép mese</i>» tárgya szintén
+szerelmi boldogtalanság; allegória, még pedig eléggé ízetlen és
+<span class="pagenum"><a name="Page_207" id=
+"Page_207">-207-</a></span> homályos. A költő az utcán egy ifjú
+sápadt nővel találkozik, ki egy mesét juttat eszébe. Volt egyszer
+egy pásztorleány és pásztorifjú, kik egymást szerették és boldogul
+éltek, de egyszer csak megszólal az erdőben egy kürt. Megjelen egy
+árny, kit az ifjúnak követni kell a Feketevárba, melynek örökös
+foglya marad. Mikor az árny elvitte a pásztort, a leány elájult,
+azonban a fáról egy kandúr ugrott le, megcsókolta a leányt s hátára
+véve egy barlangba vitte. A leány föleszmél, sóhajt, jajgat; egész
+nap sír, de nincs szabadulás. Így él boldogtalanul a két szerelmes,
+egyik a Feketevárban, másik a kandúr körmei közt. Az egész csak
+annyit fejez ki, hogy két szerelmes egymástól elválasztva mily
+boldogtalan; de hogy miért történik mindez, minek jelképe az árny,
+minek a kandúr, mind nem érthetni. Se naivitás, se humor nincs
+benne; valami fásult hangulat szüleménye az egész, mely mély
+értelemmel kacérkodnék.</p>
+<p>A <i>Képzelve</i> kezdetű költemény első versszaka így
+hangzik:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Képzelve vagy
+álmomban,<br /></span> <span class="i0">Már nem tudom és nem
+bánom.<br /></span> <span class="i0">De láttalak,
+emlékszem,<br /></span> <span class="i0">Könnyezve,
+halaványon.<br /></span></div>
+</div>
+<p class="i0">Ez inkább fásult, mint méla hangból mindjárt a
+második versszakban a legérzelmesebbe esik belé:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Beszélj, oh, drága
+gyermek,<br /></span> <span class="i0">Ah mond el ami
+bántott!<br /></span> <span class="i0">Bár messze, soh’se hágy
+el<br /></span> <span class="i0">Legigazabb
+barátod.<br /></span></div>
+</div>
+<p class="i0">Azonban a könnyező hölgy bánatával nem sokat
+foglalkozik, hanem a helyett, a magáét beszéli el, elmondva, hogy
+mindent föláldozott érte s kérdi, vajjon van-e a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_208" id="Page_208">-208-</a></span> leány
+szívében egy gondolat az ő számára vagy pedig úgy tesz, mint a
+szirén, ki bűvös énekével a vándort a tengerhez csalja s míg ez
+hívőn eseng, imádkozik, amaz tovább evez s örökre odahagyja. A
+szirén hasonlatát ilynemű fordulattal már többen sokkal szebben
+használták föl. De nem ez a költemény főhibája, hanem az, hogy a
+hangulat benne zavart, a részek közt nincs szerves kapcsolat,
+annyira, hogy két költemény is kitelnék belőle. Általában Zilahy
+nagyobb költeményei majd mind ilyenek, kivéve a <i>Véletlen
+látogatást</i>, mely e tekintetben sikerült. A költő álmát beszéli
+el. Kedvese s ennek rokona anyja látogatására jőnek. A leány künn
+marad; a rokon bejő s elmondja, hogy csak puszta félreértés forog
+fenn, a leány híven szereti. A költő kirohan kedveséhez, ki szótlan
+néz reá. «De meddig tart e hallgatás még.» Ekkor anyja lép hozzájok
+s a leány mosolyogva szól: «A ki hallgat, megegyezik». Anyja
+áldását adja a boldog párra.</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Kezem feléd nyujtom
+valóban,<br /></span> <span class="i0">Nyujtom, de már te nem vagy
+ott,<br /></span> <span class="i0">Nézlek, a szürkület
+mutatja<br /></span> <span class="i0">A hóvirágos
+ablakot.<br /></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">A dérlepett viskók felett
+fenn<br /></span> <span class="i0">Szemem hamar reá
+talál,<br /></span> <span class="i0">Hol dombtetőn diófa
+mellett<br /></span> <span class="i0">Anyámnak síri halma
+áll.<br /></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">Elfordulok. Arcképed ott
+van<br /></span> <span class="i0">S fölötte függ még
+fátyolod,<br /></span> <span class="i0">Mit esküvőd napján
+fejedről<br /></span> <span class="i0">A haragvó szél
+elkapott.<br /></span></div>
+</div>
+<p class="i0">Ez kerek egész; az álom rajza ugyan élénkebb és
+jellemzőbb lehetne; a befejezés mindenesetre jobb, csak a fátyol
+egy kissé erőltetett. Hogyan jutott az a költő <span class=
+"pagenum"><a name="Page_209" id="Page_209">-209-</a></span>
+birtokába? Fölkapta-e és eldugta, vagy a szél vitte ablakába? Ez
+önkénytelen kérdés könnyen paralizálhatja a hatást az
+olvasóban.</p>
+<p>Kisebb költeményei kompozició tekintetében sokkal jobbak, kár,
+hogy legtöbbször egy-egy elhasznált hasonlatnál, vagy epigrammai
+fordulatnál nem emelkednek föllebb. Minden tekintetben legjobb
+köztök az «<i>Elült a szél</i>» kezdetű, ezt mint a gyüjtemény
+legjobb költeményét ide iktatjuk:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Elült a szél: ezüst olajfák
+alszanak.<br /></span> <span class="i0">Előttem a Durance moraj
+nélkül halad.<br /></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">Szívem fáj s mégis oly könnyű,
+mert bánatom<br /></span> <span class="i0">Éjében sugárzó képedet
+láthatom.<br /></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">Te jutsz eszembe, te, s édes
+fájdalmamat<br /></span> <span class="i0">Nem háborítja szó s nem
+egy rossz gondolat.<br /></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i0">A félig meghalt hang keblemben
+újra él,<br /></span> <span class="i0">Rabod még egyszer hisz,
+eseng, szeret, remél.<br /></span></div>
+</div>
+<p>Verselése és nyelve elég gondos, bár nincs feltűnőbb eredetisége
+vagy bája. Megakad ugyan itt-ott egy-egy fülsértő egyhanguság,
+mint:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">De elfed oh<br /></span>
+<span class="i0">Elfed s engemet eltemet<br /></span></div>
+</div>
+<p class="i0">vagy a rövid szótagok ritmustalan halmozása mint</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Én csalképei betege
+vagyok<br /></span></div>
+</div>
+<p class="i0">de e tekintetben általán véve méltánylást érdemel. A
+rossz, ízetlen hasonlatoktól is sokkal mentebb, mint ifjú
+pályatársai. Valami újat, meglepőt alig nyujt ugyan, de a dagályt
+kerüli. Ilynemű feltűnőbb ízléstelenséget csak két helyt vettünk
+észre. «<i>Jenő</i>» című költeményében <span class=
+"pagenum"><a name="Page_210" id="Page_210">-210-</a></span> elhúnyt
+barátját eltévedt üstököshöz hasonlítja, mely a sokaság közt
+elhagyatva élt s nem levén mit ölelni a földön, az égbe szállott.
+Tehát az üstökös a földről száll az égbe. Az «<i>Ajánlás</i>»-ban
+azt mondja, hogy a bánat tengerére szállott s ott tébolyogva az
+árban gyöngyöket talált; vad éjjel, bősz fergetegben kedvese képe
+kísérte, érte rohant gyászba, vészbe s gyöngyét is neki szenteli.
+Viharos éjben szedni a tenger gyöngyeit egy kissé nehéz
+mesterség.</p>
+<p>Fordított költeményei közül legjobbak azok, melyeket Puskinból
+fordított Bodenstedt után. E német fordító nevét ugyan elhallgatja,
+de ez már nálunk így szokás. Legkevésbbé sikerültek a Heineből
+fordítottak, melyek nagyon nehézkesek. Ariosto töredékét gondos
+nyelv tünteti ki, de sok helyt hiányzik benne a sormetszet s az
+octava rima három ríme helyett négy rímet használ.</p>
+<p>Költeményeit elbeszélései követik, öt eredeti s egy fordított
+Turgenyev után. Elbeszélő költészete még sivárabb, mint a lírai. Az
+idealizmus tökéletes hiánya jellemzi majd mindeniket. Egyetlenegy
+személye iránt sem viseltethetünk érdekkel; férfiai és női úgy
+erkölcsi, mint széptani tekintetben a legkellemetlenebb benyomást
+hagyják maguk után. Bűnösek minden szenvedély, gyöngék minden
+küzdelem nélkül. Mintha a költő nem is költeményt írna, hanem
+elbeszélne egyet-mást az életből, amit látott, hallott, de
+mélyebben nem vizsgált. A költői igazságszolgáltatásnak, a
+művészeti világ e gondviselésének, nyomait sem találhatni e
+beszélyekben. Mintha az erkölcsi világban nem is volna nemezis. Ami
+történik, csak történik s az emberek bensőleg sem boldogok, sem
+boldogtalanok. Nemcsak becsületes nincs köztök, de valódian érző
+sincs. Nem látunk küzdelmeket, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_211" id="Page_211">-211-</a></span> nem halljuk az öröm vagy
+fájdalom hangját. Se nem nevetünk, se föl nem indulunk, se a humor
+vegyes hangulatai közt nem hánykódunk. Sivár világ vesz körül
+bennünket, maga a költő sincs részvéttel személyei iránt s csak
+némi fanyar iróniával kíséri őket. Ide járul még, hogy Zilahynak
+nincs találékonysága, csak elbeszélni tud, de nem egyszersmind
+bármely egyszerű mesét szőni s jellemet rajzolni. Alakjai nem
+emelkednek ki, cselekvényeinek nincsenek érdekes fordulópontjai s
+bevégzése vagy elhamarkodott vagy erőltetett. Ami beszélyeiben jó,
+azok a mellékdolgok, egy-egy tájkép, a hely vagy a társaság rajza,
+mely beszélyeinek színhelye. Itt egy pár vonással biztosan rajzol s
+látszik rajta a tapasztalat közvetlensége. Mintha érezné, hogy
+ebben áll minden ereje, igen is belé merül, odahagyja főszemélyeit,
+elejti a különben egyszerű cselekvény fonalát s meg-megrontja a
+forma arányait.</p>
+<p>Ily formátlan valami a «<i>Csalfa álmok, tört remények</i>» című
+beszélye. A költő akarna is, tudna is elbeszélni valamit, de nincs
+mit elbeszéljen. Két szerelmes történetét beszéli el, mely éppen
+oly érdektelen, mint visszataszító. Orgován Helén beleszeret egy
+Zelinszky nevű hadnagyba. Minthogy a szülők nem akarnak beleegyezni
+a házasságba, Helén elszökik a hadnaggyal. Összeesküsznek,
+Zelinszkynek Szepességen lakó gazdag nagybátyja letévén értök a
+kauciót. Azonban kevés jövedelmök levén, csak nyomorognak. A
+megbántott szülők semmit sem akarnak tudni leányukról. Zelinszky a
+kártyán próbálja megalapítani szerencséjét, de veszt. Nincs más
+mód, mint az öreg nagybátyjához folyamodni. Odautaznak s éppen
+halálos betegen találják; azonban halálából nem sok hasznot húznak.
+Az öreg úr csak tízezer forintot hagyott nekik végrendeletében, a
+<span class="pagenum"><a name="Page_212" id=
+"Page_212">-212-</a></span> többi Orsolya asszonyé lett, az öreg
+gazdasszonyáé és ápolójáé, kivel, úgy látszik, némi viszonya volt.
+Zelinszky beküldte lemondását az ezredhez s Helénnel és a tízezer
+forinttal Bécsbe költözött. Itt hamar nyakára hágtak a pénznek.
+Azonban kisegítette őket a jó szerencse. Zelinszky Leviczky
+grófnénak lett kedvese, Helén pedig Leviczky grófnak. Volt újra
+pénz. Semmiben sem szenvedtek fogyatkozást. Mindnyájan egy fényes
+palotában laktak s egymás feleségét megcserélve, boldogul éltek. A
+gróf fia, az ifjú Leviczky, megzavarja e boldogságot; ugyanis
+meghallván szülői botrányos életét, Velencéből Bécsbe jő s
+Zelinszkyt párbajra hívja. Zelinszky veszélyesen megsebesíti az
+ifjút, aztán elszökik Poroszországba, onnan Párizsba, hol mint
+magyar menekült szerepel. Helén, úgy látszik, hánykódik-vetődik a
+világban. A költő mint gyermekkori ismerősével a vasúton találkozik
+vele s úgy tapasztalja, hogy valamint őt Swift, úgy Helént az élet
+tökéletesen demoralizálta. Miért és hogyan demoralizálta a költőt
+Swift, nem tudjuk, de annyi bizonyos, hogy a beszély éppen oly
+kevéssé erkölcsös, mint költői. Helén szépségét lelkesülten
+rajzolja a költő, de kedélyvilágát egy pillanatra sem tárja fel;
+sokat beszél Helén szenvedélyéről, fájdalmáról, de maga a
+szenvedély egyetlen mozzanatban sem nyilatkozik. Nem értjük e
+szegény leányt s nem is hisszük, hogy volna szíve. Szülőit minden
+küzdelem nélkül hagyja oda, mintha csak bálba menne. S vajjon
+szerette-e férjét? A házassági viszony felbomlása éppen oly könnyen
+megesik, mint az elszökés. S csodálatos! a költő közli velünk Helén
+naplóját. Felvilágosítást remélünk belőle meríthetni s nem találunk
+benne egyebet Karthausi-modorban írt világfájdalmas ömlengéseknél,
+melyek csak puszta általánosságok s nincsenek kapcsolatban
+<span class="pagenum"><a name="Page_213" id=
+"Page_213">-213-</a></span> házas élete eseményeivel. Úgy látszik,
+a költő ez ömlengéseket, töredékgondolatokat régebben írta s hogy
+kárba ne vesszenek, beszélyébe szőtte. Helén erkölcsi sülyedése
+körülményeiről sem hallunk semmit. A költő, mint valami
+újdonságíró, csak a tényt közli minden benső kapcsolat, fejlődés
+nélkül. Zelinszkyt szintén csak így rajzolja. Általában személyeire
+igen illik az, amit ő, mint kritikus egyik beszélyírónk
+személyeiről megjegyzett, tudniillik, hogy olyanok, mint a mák,
+melynek fejéhez a gyermek con amore suhintja fűzfa vesszőjét,
+gyönyörködve a kicseppenő fehér nedvben, vér nincs honnan ömöljön.
+Mindamellett egy pár érdekes mellékrészlet nem hiányzik a
+beszélyben; a berendi udvar, a kis városi pletykák rajzai
+tehetséget árulnak el, valamint hellyel-közzel az elbeszélés
+elevensége is.</p>
+<p>Az «<i>Apropos-k és malapropos</i>»-knak már inkább van meséje,
+de ez is elég rideg világ, bár komikai beszély akarna lenni.
+Zekula, egy haszonbérlőből lett birtokos, fiainak tanítót fogad,
+egy ifjú papjelöltet, Endi Lőrincet. Ez beleszeret unokahugába,
+Kláriba, Zekuláné pedig az ifjú tanítóba. Tóni, Zekuláné
+társalgónője, észrevévén, asszonya hajlamát, igyekszik elősegíteni
+e viszonyt. A szemérmes Lőrincnek kártyát vet, kiveti, hogy
+szerelmes és szerettetik. Lőrinc azt hiszi, hogy Tóni Klárira
+céloz, zavarba jő. Tóni e zavart Zekulánéra magyarázza, bátorítja a
+félénk szerelmest, sőt másnap este azt súgja fülébe, hogy menjen a
+kerti lugasba, hol neki tegnap kártyát vetett, kedvese ott várja.
+Lőrinc Klárival vélt találkozni és szerelmi vallomását egy levélre
+bízva, elindult a lugasba. Ott Zekuláné várt reá; nem ismerte meg,
+azt hitte Klárihoz szól s átadta neki a levelet. Azonban csakhamar
+észreveszi tévedését és elszalad, Zekuláné pedig a szobába siet
+elolvasni <span class="pagenum"><a name="Page_214" id=
+"Page_214">-214-</a></span> a levelet. Van zaj a háznál. Zekuláné
+fellármázza férjét, ki meginti ugyan Lőrincet, de egyszersmind azt
+is kinyilatkoztatja, hogy ha valami biztos állomást szerez magának,
+nem tagadja meg tőle unokahuga kezét. Lőrinc erre elmondja, hogy
+ily állomása már akadt, mert éppen ma hívták meg udvari papnak
+kedvező föltételek mellett. Klári férjhez megy Lőrinchez, de férje
+helyett a fiatal bárót, Lőrinc kegyurát szeretgeti, mit Lőrinc a
+maga hasznáért éppen nem akadályoz. Meg nem foghatni, hogy a költő
+miért teszi Lőrincet hitvány emberré. Naiv komikai alak helyett kár
+volt egy nyomorultat rajzolnia. A durva és veszekedő Zekula is
+hamar válik jámbor, szíves indulatú emberré. Mennyivel jobb lett
+volna, ha Zekula féltékenységből adja férjhez unohakugát. Így
+Zekuláné komikaibb alakká válik, Zekula szükségesebb személy s a
+cselekvény menete élénkebb. Az expozicióban sokat hallunk a
+szereplő személyek multjáról, többet, mint amennyi ily kis
+beszélyben szükséges, de nagyon keveset arra nézve, ami a
+fejlődéssel és kifejléssel kapcsolatos. A tárgy éppen oly rideg,
+mint a tárgyalás. Komikai vidor kedv vagy humoros hangulat helyett,
+fanyar szeszély ömlik el az egészen.</p>
+<p>«<i>Egy magyar énekesnő külföldön</i>» egy gazdag ifjú szerelmi
+története, ki Olaszországban egy Biánka nevű kacér színésznőbe
+szerelmes. Az ifjú a leányra költi minden pénzét, aztán
+hamiskártyás lesz, a színésznő cimboráival segíti kifosztani az
+idegeneket, végre egy éjjel észre vevén, hogy kedvese mást is
+szeret, vetélytársát megöli, elszökik s e közönyös megjegyzéssel
+fejezi be a beszélyt, melyet maga beszél el: «Néha csakugyan furcsa
+társaságokba keveredik az ember.» A személyek közt senki sincs, ki
+részvétünkre lenne érdemes. A költő itt inkább feltárja főszemélye
+bensőjét, mint <span class="pagenum"><a name="Page_215" id=
+"Page_215">-215-</a></span> első beszélyében, de nincs köszönet
+benne; cselekvénye kerekebb, elevenebb, mint a másodikban, de a
+tárgy és tárgyalás ridegebb, visszataszítóbb mindeniknél. A
+színésznő lehetne kacér, hűtelen, csak volna benne valami báj,
+szeretetreméltó, valami emberi érzés, hogy értenők az ifjú
+szenvedélyét s ne kellene csak utálnunk. Az ifjú lehetne sokkal
+bűnösebb, csak volna valami szenvedélye, küzdelme, búja. Prévost is
+ilynemű viszonyt tárgyal híres beszélyében, Manon Lescaut-ban, de
+mily különböző a felfogás, hogy egyebet ne említsünk. Manon
+többször megcsalja kedvesét, mint itt Biánka Oszkárt, de minő bájos
+teremtés, könnyelműsége mily naiv, szíve hűtlenségében is mily hű s
+mennyi küzdelemmel, szenvedéssel fizeti meg egyetlen hibáját, hogy
+a szegénységet nem tudja tűrni. És Grieux esztelen, de mély
+szerelme mily emberi, igaz és részvétre méltó. Könnyelműsége annyi
+mély érzéssel, erkölcsi megsemmisülése a szerelmi feláldozás oly
+erkölcsösségével vegyül, hogy megindítja szívünket. Mindezt csak
+azért hozzuk fel, hogy Zilahy beszélyének tárgya még magában nem
+zárja ki a költőieséget, sőt a francia beszélyirodalom egyik valódi
+remekműve ilynemű viszonyon alapul. Nem e beszélynek tárgyát
+hibáztatjuk, hanem a felfogást, a tárgyalást, melyből hiányzik
+minden költőiség. Nincs költőitlenebb, mint a bűn szenvedély
+nélkül. Oszkár szerelme nem szerelem, pusztán gavalléri kaland,
+minden szenvedély, sőt lélektani érdek nélkül. Biánka a
+legközönségesebb személy, ki valaha beszélyíró tollára akadt. S
+mily nyomorult a két főszemély környezete. Csodálatos, hogy egy
+huszonötéves beszélyíró az életnek csak sivár, mondhatni
+leghitványabb oldalát festi. Mintha nem találna részvétére érdemes
+tárgyat s amit talál, az nem más, mint <span class=
+"pagenum"><a name="Page_216" id="Page_216">-216-</a></span> egy
+bárgyú gyermek. A «<i>Verőfényes napok</i>» című beszélyét valóban
+az tünteti ki, hogy részvéttel viseltetik főszemélye, egy bárgyú
+gyerek iránt, ki játszótársa volt s hozzá egész haláláig
+ragaszkodott. De vajjon a költő részvéte elragad-e az olvasóra is,
+az egészen más kérdés. Nem az a kifogásunk, hogy a beszély hőse egy
+tíz-tizenkétéves gyermek. A költészet örök forrása és tárgya az
+emberi szív, legyen az gyermeké, ifjúé vagy öregé. Azonban az ember
+oly állapota, mikor születésénél fogva vagy más testi bajok miatt
+csak egy fokkal több az állatnál, inkább az orvosi tudomány tárgya,
+mint a költészeté. Ami jellemző, nem mindig egyszersmind költői is.
+Más tekintetben e beszély vagy helyesebben genrekép legsikerültebb
+Zilahy elbeszélő művei közt. A főpontok arányosan emelkednek ki,
+kevés benne az áradozás, egypár részlet kitűnően sikerült.
+Turgenyev orosz beszélyíró befolyását ugyan megérezhetni rajta,
+mindamellett Zilahy sehol sem eredetibb és sehol sem tanusit több
+elbeszélő tehetséget, mint éppen e művében. A «<i>Székely
+legény</i>» című humoreszkjéről ellenkezőleg semmi dicséretest nem
+mondhatni. Ez oly ízetlenség, hogy alul van minden kritikán. Még
+csak egy kis székely jellemzetesség sincs benne. Zilahy egyik
+bírálója azt jegyzi meg, hogy sok székely szót igyekszik
+meghonosítani az irodalomban. E székely tárgyú népies beszélyben mi
+nem találunk többet két közönséges székely szónál: <i>kabala</i>
+(kanca), <i>vesdi</i> (verseny). Többi beszélyeiben ami tájszó
+előfordul, azok erdélyi magyar tájszók s van köztük egy pár oláhos
+is, mint például <i>szokotyálás</i>, melyek használatát nem igen
+ajánlhatni.</p>
+<p>Útirajzokat is írt: «<i>Kirándulás Provenceba</i>». «<i>A dalok
+földjéről</i>» és «<i>Nizai élet</i>» címek alatt. Nem tárgyilagos
+rajzok, melyek az átutazott országokat akarják előnkbe <span class=
+"pagenum"><a name="Page_217" id="Page_217">-217-</a></span>
+varázsolni, tanítva és mulattatva, hanem hol szatirai, hol lírai
+hangulatok, melyeket az út keltett fel a szerzőben vagy maga
+árasztott reája. A szerző alanyisága volna a fő, ami ellen semmi
+szavunk. Azonban alanyisága itt is oly rideg, oly kopár, mint lírai
+költészete s éppen úgy akarna is, tudna is elbeszélni, ha volna
+mit, mint elbeszélő költészetében. Amit lírai és elbeszélő
+költészetéről mondottunk, jórészt illik ide is. Útirajzaiban is a
+mellékdolgok, az apróságok sikerülnek leginkább: egy-egy hajnal,
+alkony vagy táj rajza, néhány gúnyoros megjegyzés és élc, bár néha
+vagy diákos vagy cinikus vagy pedig mindkettő egyszerre. Ha valami
+nagyobba fog, például kalandját beszéli el, egy kis szatirai rajzot
+akar kikerekíteni, vagy éppen reflexiókba bocsátkozik, majd mindig
+unalmas vagy ízetlen. Ilyesmit ritkán is kísért meg, abban telik
+kedve, ha apróságot-apróságra halmozhat. Beutazza Svájc egy részét
+s gúnyra nem talál méltóbb tárgyat, mint a lausannei polgármester
+kiáltványának e szavait: «Lausanne méltónak mutatta magát, hogy
+Waadt kanton fővárosa legyen», föllengzését pedig mind kiárasztja
+Chillon várára, nehány frázist szentelvén Byronnak.
+Franciaországgal is így tesz: ennek is beutazza egy részét s
+szatirája megelégszik azzal, hogy kicsúfolja Castellane
+tábornagyot, kinek vén létére fiatal szeretője van. Föllengzése itt
+is, mint Svájcban nem emelkedik föllebb egy költő emlékénél, a
+Petrarcaénál, ki «Laura sírjára könnyeinek gyémántesőjét hullatta s
+minden könnyű egy dallá változott és visszhangzott egy félezred
+éven át milliók szívében.» A svájci és francia társadalmi,
+politikai életről egészen hallgat, mintha nem érdekelné vagy nem
+fordult volna meg semmiféle társaságban. Csak magával foglalkozik s
+egy-egy útitársával, csak a vagonban, vendéglőkben <span class=
+"pagenum"><a name="Page_218" id="Page_218">-218-</a></span> és
+utcákon szedi minden tapasztalatát. Jól van, csak lássunk belőle
+valami érdekest, de alig látunk egyebet hajhászott genialitásnál,
+mely semmiségeknek mély jelentőséget akarna adni, de nem tud.
+Toulonban egy spanyol hölgy szólítja meg, később karját kéri;
+utazónk ásít s odaadja. Miért ne járna vele, hiszen őt Toulonban
+úgysem ismerik. Együtt járják meg a várost. Legtöbbet az őrültek
+házában mulatnak. A sennora beszédbe elegyedik az őrültekkel s
+kérdi utazónktól, miért nem szól ő is. «Hagyja el, sennora –
+úgymond – én nem tudok a bolondok nyelvén beszélni, ez nekem már
+egyetmás bajt okozott s még fog is okozni, de isten neki,
+elszalasztottam azt az időt, amikor megtanulhattam volna; hát csak
+maradok eddigi tudományommal; akad elvétve egy-két okos ember, aki
+megért így is.» Ezzel tovább sétálnak; a sennora elbeszéli, hogy ő
+Touleseból való és Soult marechal keresztleánya, egy év óta
+Marseilleben lakik, most főhadiszállását Toulonba akarta áttenni,
+azonban nem tetszik neki e város, igen szomorú és sivár, misem köti
+ide, holnap fölszedi a sátorfát s megy Livornóba, az is kikötőhely.
+Nem tudni, miért, a kikötők iránt különös előszeretettel
+viseltetett. Végre egymástól elválni készülnek; a sennora egy mély
+és jelentésteljes pillantás után megkéri utazónkat, hogy vegyen
+neki valami emléket a belvárosban. Utazónk nem szereti a pénzt
+haszontalanságra költeni. Van egy papagálya, melyet Marseilleben
+vett s melytől szabadulni akar; ezt ajándékozza neki. Hogy bármily
+tekintetben mi érdekes van az ily históriákban, nem tudjuk
+felfogni. Aki útirajzban alanyiságát teszi központtá, igen érdekes
+egyéniségnek kell lennie, ki gazdag kedélyt élénk fantáziával
+párosít. Zilahyt Heine és Petőfi útirajzai vezethették félre.
+Hasonló formára törekedett, de <span class="pagenum"><a name=
+"Page_219" id="Page_219">-219-</a></span> semmivel sem tudta
+pótolni Heine humorát és Petőfi szeretetreméltóságát. Rajzaiban
+legsikerültebb az a részlet, hol kevésbbé foglalkozik magával s van
+valami tárgya s ez a nizzai élet rajza. Azonban itt sem elégíti ki
+mindenütt a fölkeltett kíváncsiságot. Antibesbe kirándulását oly
+hosszan írja le, mintha valami érdekest akarna elbeszélni s csak
+holmi apróságokat tálal föl. Követelő fennhéjázással mondja, hogy
+őt az utazásban nem a tudomány érdekli, hanem az élet, ezért szeret
+a nép közé elegyedni s tanulmányozni belső sajátságait. Ezért egy
+korcsmában néhány francia katona közé ül. Hallgatja, mit énekelnek,
+hát a francia dicsőségről énekelnek s így azzal a hallatlan nagy
+tapasztalattal gazdagodik, hogy a francia dicsvágyó nép. Leszámítva
+nehány nehézkes vagy nem elég magyaros mondatait, nyelve gondos,
+sőt ahol valódi gondolatja van, szép is. Útirajzai, valamint
+novellái is leginkább stíl tekintetében érdemelnek figyelmet.</p>
+<p>Ideje már szólanunk irodalomtörténeti és széptani munkáiról,
+melyeket mint legkitűnőbbeket emelnek ki barátai és bírálói. Köztök
+a Petőfi életrajza a legterjedelmesb, de egyszersmind a
+leggyöngébb. Zilahy Petőfi jellemrajza helyett bizonyos tekintetben
+torzképét festi. Csodálkozunk, hogy, ha más nem, legalább Petőfi
+barátai, kik részint szerkesztők, részint hirlapok dolgozótársai,
+nem szólaltak föl ez életrajz ellen. Igaz, Zilahynak nem
+rosszindulat vezette tollát, sőt ellenkezőleg Petőfi
+leglelkesültebb tisztelői közé tartozik. Majdnem imádja s
+elragadtatása némi szolgaias érzelemmé fajul, midőn könyve
+mottójául Ariosto e sorát teszi: «E könyv urunknak lesz szentelve.»
+De mit ér a lelkesülés, ha a dicsőített költő hóbortos alakként
+tűnik föl, kit se mint embert, se mint költőt nem érthetünk? E tíz
+<span class="pagenum"><a name="Page_220" id=
+"Page_220">-220-</a></span> ívre terjedő könyv csak adatgyüjtemény
+s egyéb semmi. Zilahy jól, rosszul, kritikával és kritika nélkül
+összeszedett mindent, amit Petőfiről olvasott és hallott, de nem
+vizsgálta a tények lélektani indokait és benső kapcsolatát. Nem
+levén vezéreszméi, nem tudja csoportosítani az eseményeket.
+Petőfinek csak külső élete tárul fel előttünk s a mellékdolgok,
+apróságok, esetlegességek, mint gyom a virágot, betemetik mindazt,
+ami fő és lényeges. Innen van aztán, hogy a könyv egészen más
+benyomást tesz az olvasóra, mint aminőt a szerző céloz. Egyaránt
+hiányzik belőle a filozóf szelleme s a művész alakító ereje, sőt a
+nyelv gondossága, a stíl szépsége is, melyre Zilahy másutt
+észrevehető törekvést tanusít. Itt csak újdonságírói, tudósítói
+előadással találkozunk, mely a történetírás alantibb színvonalára
+sem emelkedik.</p>
+<p>Zilahy Petőfit csak mint embert igyekszik rajzolni s egészen
+mellőzi a költőt; élete minden apróságaira kiterjeszkedik, de
+szelleme legnagyobb vonásait sem tárja előnkbe. Ez a könyv egyik
+legnagyobb hibája. Zilahy, úgy látszik, azt hitte, hogy a költő
+jellemrajzát nem kell összezavarni az ember életrajzával, mert az
+két különböző dolog; azt hitte, hogy mert vannak politikai,
+esztétikai jellemrajzok, melyek nem akarnak életrajzok lenni: tehát
+az életrajzban sem lehet helye a jellemrajznak. A jellemrajz
+különösen élő íróról, keveset olvaszthat magába az illető
+életrajzából; legfőbb feladata az író összes munkásságát, hatását
+rajzolni, megítélni, nem pedig körülményei és munkássága, magán- és
+közélete, élményei és művei kapcsolatát kimutatni, annyival inkább
+nem, mert az író életében az életrajzi adatok nem igen lehetnek
+ismeretesek, vagy ha azok is, diszkrécionális okokból nem
+használhatók elég szabadon. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_221" id="Page_221">-221-</a></span> Azonban az író halála
+után a jellemrajz is mindent magába olvaszt az író életrajzából, mi
+céljára szükséges. Macaulay politikai és esztétikai jellemrajzai a
+legfényesebben igazolják, hogy mennyit nyer a jellemrajz igazságban
+és mélységben a szükséges életrajzi adatok felhasználásával. Ha a
+jellemrajz nem lehet el az életrajz legfőbb adatai nélkül, az
+életrajznak éppen kötelessége nagy vonásokban mindent felölelni, mi
+az író munkásságára, szelleme jellemzésére, sőt művei bírálatára
+tartozik, amennyiben tudniillik az elbeszélő forma folyamatossága
+és arányai megengedik. Főfeladata, hogy az embert és írót együtt
+rajzolja, magán- és közélete kölcsönös egymásra hatásával, hogy
+kísérje tehetsége és jelleme fejlődését a társadalmi, politikai és
+irodalmi viszonyok kedvező vagy kedvezőtlen befolyásai közt s
+kimutassa szelleme hatását és munkái becsét. Az életrajz is
+történetírás, nem krónika s éppen úgy megkívánja a történelmi
+kritika, a filozófiai vizsgálódás és művészi alakítás vegyületét,
+mint akármely más történelmi mű. E nélkül csak adatgyüjtemény, mely
+se tanulságot, se gyönyört nem nyujt az olvasónak. Ugyan mit
+tanulhatni oly életrajzból, mely mindarról hallgat, ami az írót
+irodalomtörténeti személlyé emeli s érdemessé teszi arra, hogy
+megírják terjedelmes életrajzát? Hogyan gyönyörködhetnénk oly
+életrajzban, mely sokat emlegeti a költő nagyságát, de a nagyság
+plasztikai arányai sehol sem emelkednek fel előttünk és szobor
+helyett csak kődarabokat találunk a költő sírján? Zilahy sok
+mindent elmond Petőfiről, még azt is, hányszor volt ittas, azt is,
+hogy 1849-ben kinek a lovain ment Székelykeresztúrról Bem
+főhadiszállására, de költői alakját egy pillanatra sem tünteti föl.
+Hűségesen följegyzi, hogy ez meg amaz munkáját mikor írta vagy
+<span class="pagenum"><a name="Page_222" id=
+"Page_222">-222-</a></span> adta ki, magáról a munkáról csak egy
+pár sort ír, ezt is csak néha, a legtöbbször hibásan. Például, hogy
+a «Borozó» című költeményen, mely Petőfi első nyomtatott műve, más
+szín és hang ömlik el, mint ami eddig lantos költészetünkben
+divatozott, hogy «Levél színész barátomhoz» című költeménye oly
+pont költészetében, mely nézlet-módját, de főleg páratlan
+eredetiségű kedélyét leginkább hordja magán, hogy «Hóhér kötele»
+című regényének nyelve példányszerű és Tigris és Hiéna drámáját
+gyors cselekvény, érdekes menet, eleven festés és nyelv jellemzik s
+mégis drámai becse alig van. Ily töredékes és félszeg
+megjegyzésekkel jellemzi Zilahy Petőfit, mint költőt, kinek
+költészete oly szoros kapcsolatban van életével. Ide járul még,
+hogy a kor társadalmi és politikai viszonyait még csak nem is
+érinti, holott Petőfi költészete éppen oly hű kifejezése korának,
+mint saját életének. Zilahy könyvének e tekintetben egészen
+elhibázott tervét azzal akarta jóvá tenni, hogy bevezetéskép
+«Petőfi álláspontja» cím alatt Petőfi költészetéről összeírt nehány
+lapot, melyek ciceróval szedve sem tesznek egy félívecskét s
+melyekben, amint maga megvallja, meg sem kísérli Petőfi költői
+nagyságának jellemzését. Egy pár töredékes eszmét mond el Petőfi
+álláspontjáról, melyeket előtte mások sokkal jobban elmondottak.
+Feltűnő, hogy Petőfit nem mint dalköltőt s a specifikus magyar dal
+megalkotóját emeli ki, ami költészetének legerősb oldala, hanem
+csak általában, mint lírikust. Az egész vázlatban kevés szabatosan
+jellemző vonás van, de annál több a túlság. Zilahy csak Petőfit
+ismeri el a magyar költészet voltaképi képviselőjének s azt hiszi,
+hogy ha valamit mutatni akarunk a külföldnek, <i>egyedül</i> csak
+vele állhatunk elő. Shakespeare bizonyára sokkal nagyobb költő
+Petőfinél, de legrajongóbb imádójának <span class=
+"pagenum"><a name="Page_223" id="Page_223">-223-</a></span> sem jut
+eszébe az, hogy az angol költészet egyedüli képviselőjének nevezze.
+Azonban ha e vázlatban Petőfi sikerült jellemrajzát írja vala is
+meg Zilahy, mégsem teszi jóvá könyvének hibás kompozicióját.
+Életrajzban a jellemrajznak szerves résznek kell lenni, egyiknek a
+másikba olvadni s egymást táplálva együtt fejleni egy egésszé.</p>
+<p>A könyv másik hibája még ennél is nagyobb. Petőfinek mint
+embernek rajza teljességgel nem sikerült. Nemcsak művészietlen,
+hanem nagyrészt érthetlen is. Éppen úgy nincs benne művészi
+alakítás, elevenség, mint bensőbe ható törekvés, lélektani
+következetesség. Zilahy csak külsőleg fűzi össze az adatokat, nem
+bensőleg is s ez adatok közt sok az aprólékos, mellékes s a
+lényeges aránylag csekély. Kedveli, halmozza a felötlő, bizarr,
+adomaszerű vonásokat, de nem tudja kapcsolatba hozni a jellem belső
+mivoltával s el-eltorzítja a költő nemes alakját. Nem értjük, hogy
+e csavargó, hóbortos, goromba ifjú kebeléből hogyan fakadhatott
+annyi költészet? Megdöbbenve kérdezzük: ez-e Petőfi, hisz
+gyöngeségei az esztelenségig emelkednek, szeszélyei a
+kiállhatatlanságig és sehol vagy csak sejtetve oly tulajdona, mely
+részvétünket lebilincselhetné. Zilahy éppen oly kevéssé tud iránta
+érdeket gerjeszteni, mint beszélyeiben főszemélyei iránt. Ez
+életrajz éppen oly visszatetszést szül, mint beszélyei; amint
+azokból, úgy ebből is hiányzik az idealizmus s a dicsőítő frázisok
+nem takarhatják el kedélye ridegségét. De legfeltűnőbb az, hogy nem
+levén kulcsa Petőfi jelleméhez, csak a felületen marad, vagy
+lélektani abszurdumokba téved, mi nem engedi feltűnni Petőfi valódi
+fény- és árnyoldalait.</p>
+<p>Mindezt már Petőfi gyermeksége rajzán észrevehetni. Zilahy híven
+leírja, hogy Petőfi szülői honnan származtak, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_224" id="Page_224">-224-</a></span> hány
+hold földjök volt, de hogy mily jelleműek voltak s mily befolyást
+gyakoroltak fiokra, arról hallgat, pedig az atya szigora, úgy
+látszik, befolyt a fiú dacos természete kifejtésére s leginkább az
+anya gyöngéd érzése nem engedte elvadulni érzéseit. Több mint
+valószínű, hogy a dac és gyöngédség vegyülete, a szív nemessége
+bizonyos nyerseségbe olvadva, mi Petőfi jellemének egyik alkatrésze
+s mit zivataros ifjúsága még inkább kifejtett, már a szülői háznál
+veszi kezdetét. Hogy a hely, hol született, a családi körülmények,
+melyek közt felnőtt, a hányt-vetett élet, melybe korán
+belésodródott, mennyiben hatottak költészetére, szintén mellőzi
+Zilahy. Ő Petőfi népies irányát Csokonai- és Gvadányinak
+tulajdonítja, kik már selmeci tanuló korában kedvenc költői voltak.
+Szeberényi, kitől Zilahy a selmeci adatokat veszi, se Csokonait, se
+Gvadányit nem említi, csak Vörösmartyt, de valószínű, hogy Petőfi
+amazokat is már korán ismerte, azonban nagy tévedés hatásukból
+magyarázni ki Petőfi népies irányát. A magyar irodalomban már
+Petőfi föllépte előtt megindult a népies irány fejlődése. Mihelyt
+költészetünk kibontakozott a klasszicizmus békóiból, a nemzeti
+irány már hajlott a népieshez, hogy erősödést és eredetiséget
+merítsen belőle. Kimutathatni ezt már az Aurora-kör törekvéseiben,
+kivált Vörösmartyéban; később a népköltészet mind élénkebb figyelem
+tárgya lőn s megindult a magyar népköltési gyüjtemény. A nemzetiség
+fejlődése, a politikai életben felküzdő demokráciai irány mind
+elősegítették költészetünknek nemzetiesbbé válását. Petőfi pályáját
+mintegy egyengették az irodalmi és politikai viszonyok. Nem
+Csokonai, ki csak kivételkép ereszkedett le a néphez, nem Gvadányi,
+kinek nem volt ízlése, keltették föl Petőfi népies irányát, hanem
+az irodalmi <span class="pagenum"><a name="Page_225" id=
+"Page_225">-225-</a></span> és politikai viszonyok összes hatása és
+saját egyéni körülményei. Az alföldön született; Kiskunságon
+töltötte gyermekségét, a nép közt nőtt fel, sokat hányódott,
+megfordult Magyarország majd minden vidékén, sokat érintkezett a
+néppel. Gyermeksége és ifjúsága benyomásai, emlékei, kalandjai,
+hajlamai, szenvedései, mintegy a magyar népszellem képviselőjévé
+avatták föl. Ha grófnak születik, ha a fensőbb körökben nő fel,
+bizonyára inkább válik belőle magyar Byron, mint magyar Burns.</p>
+<p>Zilahy Petőfi iskolai életét is hibásan ítéli meg. «Amit Petőfi
+iskolai hanyagsága felől költői szeszélyében összedalolt vagy
+csevegett – úgymond Zilahy – az nem egyéb kedélyes mesénél.» Az
+igaz, hogy Petőfi a maga iskolai életét költeményeiben a humor
+kedvéért néha a valónál élesben rajzolja – nem való például, hogy
+az iskolából kiutasították, ellenkezőleg maga szökött meg – de hogy
+szorgalmas, rendes tanuló lett volna, azt éppen nem mondhatni.
+Egyébiránt Zilahynak különböztetni kellett volna. Petőfi iskolai
+pályájáról 1838-ig kevés adatunk van. Úgy látszik, egész
+tizenötéves koráig, mikor a selmeci iskolába került, gondos
+felügyelet alatt volt, szorgalmasan tanult s ekkor vetette meg
+míveltsége alapját, bár tanítói szigora néha dacra ingerelte. Ezt
+nem emeli ki Zilahy, hanem jónak látja a mellett kardoskodni, hogy
+Petőfi mily szorgalmas tanuló volt, tanárai mily szűkfejű,
+lelkiismeretlen és igazságtalan emberek voltak. Hogy Selmecen
+Petőfi éppen nem volt szorgalmas tanuló s az iskolai törvényeket
+többször megsértette, kitetszik Szeberényiből, ki Petőfi ez évét
+körülményesen leírja. De Szeberényi menti is Petőfit; azt mondja,
+hogy a tanároknak ugyan nem tanult, de buzgó tagja volt a
+képző-társaságnak és szorgalmasan <span class="pagenum"><a name=
+"Page_226" id="Page_226">-226-</a></span> olvasta a magyar költői
+és történelmi munkákat. Mindezt nincs okunk kétségbe vonni,
+bizonyos tekintetben a tanárokat is hibáztathatni, de mindent csak
+az ő nyakukba róni s Petőfit minden alól fölmenteni, amint Zilahy
+teszi, éppen úgy ellenkezik az adatokkal, mint Petőfi fejlődése
+lélektani folyamával. Petőfi távol szülőitől, minden gondosb
+felügyelet nélkül, szülői megrongált pénzviszonyai miatt régibb
+állapotjához képest szükséget is szenvedve, már megkezdi küzdelmét
+az élettel. Szilaj természete, függetlenségre vágyó lelke nem fér
+meg az iskola korlátai közt. A színészet iránti hajlam korán
+fölébred benne; homályos érzelmek, vágyak, zsibongják körül. A
+lángész öntudatlan sejtelmei kínozzák, dacos ingerlékenysége,
+könnyelmű szeszélyei összeütközésbe hozzák az iskolai és családi
+viszonyokkal. Hanyagsága tanárai bosszúságát kelti föl, gazdájának
+túlzott panasza atyja szigorát, ki leveszi róla kezét. Az
+elkeseredett, de hajlani nem akaró ifjonc a világba indul, egyik
+csínyből a másikba sodródik, az iskolai életbe többé nem tud
+belezökkenni, most katona, majd tanuló, aztán színész, megint
+tanuló és ismét színész. A nyomorban sem veszti el életkedvét,
+sikertelen küzdelmei közt is fenntartja önbizalma, erkölcsi
+tévedéseiben is megőrzi hitét az erkölcsben, hányódásai közepett is
+olvas, ír, de legtöbbet tanul az életből. Íme Zilahy jóigyekezetű
+tanulója, kinek hanyagsága nem egyéb mesénél. Zilahy mindemellett
+con amore beszéli el az ifjonc Petőfi vásott csínyeit, hogy
+szerzett pénzt az útra a katholikus papoktól, hogy szedte rá
+atyját, mily kóbor életet élt Pesten. Mindezt Zilahy helyesnek,
+derék dolognak lá-szik találni, kiszínezve adja elő, de azt csak
+érinti, hogy mily lelki és erkölcsi erővel emelkedik ki Petőfi
+ifjúsága és csavargó élete tévedéseiből, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_227" id="Page_227">-227-</a></span>
+megtalálva pályáját, mily szorgalmat és munkásságot fejt ki, mint
+kíséri folyvást anyja képe s mily szeretettel fordul szülőihöz,
+hogy végnapjaikban gyámoluk legyen. Nemcsak itt, hanem másutt is
+hibája az életrajznak, hogy az ilyesmiket csak mint száraz adatokat
+adja elő, de mindazt, ami felötlő, bizarr, kiszínezve írja le.
+Amazokon átsiklik az olvasó, emezek megmaradnak emlékében s a
+jellem körvonalai akaratlan is elferdülnek.</p>
+<p>Nincs szándékunk az életrajzot részletesen bírálni, annyival
+inkább, mert hibája nem egyes részletekben rejlik, még kevésbbé az
+adatok pontatlanságában, mint az egészen elömlő szellemen, mely
+képtelen az adatokat feldolgozni, az indokokat leleplezni s hű
+képet rajzolni. A munka egyedüli érdeme az, hogy az eddig elszórt
+adatokat összegyüjtötte, egy pár újjal pótolta; vannak ugyan benne
+tetemes hézagok, például Petőfi házassága körülményei, irodalmi
+tanulmányai, író barátjaihoz való viszonyai alig érintetnek; a
+mellékesb adatok közt hibákat is találhatni, például, hogy Petőfi
+1840 elején Sopronból Selmecen át ment Horvátországba (holott
+Sopronból egyenesen Pozsonyba ment s ott találkozott Szeberényivel,
+ki akkor pozsonyi tanuló volt), hogy 1847-ben kiadott összes
+költeményeit az Életképekben br. Eötvös ismertette meg (Eötvös a
+Pesti Hirlapba írt egy kis tájékoztató és védő cikket Petőfi
+költészetéről), hogy «Táblabíró» című szatirikus beszélytöredékét
+1849-ben írta a budai hegyek között (e töredék már azelőtt két
+évvel megjelent az Életképekben), hogy a Hóhér kötele című regényét
+a kocsi párkányán és a korcsma falán írta s több ilyes:
+mindamellett egészben véve az életrajz e tekintetben méltánylatot
+érdemel. Néha lapokon át nem is találunk benne egyebet adatnál,
+csoportosítás és minden behatóbb lélektani fejtegetés nélkül,
+<span class="pagenum"><a name="Page_228" id=
+"Page_228">-228-</a></span> rosszul elbeszélve. S mennyi
+aprólékosság van itt minden lapon. Zilahy fontosnak tartja
+följegyezni, hogy 1841-ben Kápli Lajos Sopronban a
+Maurer-vendéglőben 1 frt 6 krajcárig rúgó vacsorát fizetett
+Petőfinek, hogy egész 1847-ig kitől és mennyit kért kölcsön, egész
+addig, hogy Pozsonyban mikép öltöztette ki Lisznyai, ócska ruháját
+hogy szerezte meg Wilim szabó az Apácasoron, ki azt ma is mint
+szent ereklyét őrzi. Mintha bizony 1842-ben széles körben ismerték
+volna Petőfi nevét és éppen egy német szabó lelkesült volna Petőfi
+ócska ruhájáért. Ez adatot Zilahy Lisznyaitól vette. Látszik rajta
+a Lisznyaias fantázia, valamint a Vahot Imrétől vetteken is a
+dicsekedő szellem. Az ily aprólékosságokkal teljes életrajz
+hasonlít az oly arcképhez, melyen a képíró minden pórust,
+pattanásocskát megjelöl. Vásznon vagy könyvben semmi sem árt
+annyira, mint a lényegtelen dolgok halmozása. S mégis Zilahy
+könyvében még ezt is szívesebben eltűrhetni, mint azt, midőn
+itt-ott belekezd Petőfi jelleme rajzolásába. Jellemzése a
+legtöbbször vagy frázis, vagy esetleges történetnek rendes vonássá
+emelése, vagy lélektani kulcs nélkül felhozott különcségek. Egy
+párnak cáfolatát idejegyezzük, leginkább Petőfi emléke iránti
+kegyeletből.</p>
+<p>«Na, hogy Petőfinek különös modora volt, tagadhatlan!» – kiált
+föl Zilahy s elbeszéli, hogy midőn Vahot Imrének volt
+segédszerkesztője s nála lakott, Vahot kis gyermekeinek, kik oly
+örömest barátkoztak volna vele, soha egy jó szót sem adott,
+mindenféle grimászokkal, vadállati fogvicsorgatással és
+szemhunyorítással ijesztgette őket. Lehet, hogy a Vahot gyermekei
+sokat alkalmatlankodtak neki, lehet, hogy ajtójánál lármázván,
+rájok ijesztett, mit az érzékeny szülők rossz néven vettek, de hogy
+Petőfi a gyermekeket ne szerette <span class="pagenum"><a name=
+"Page_229" id="Page_229">-229-</a></span> volna s goromba lett
+volna irántok, az nem való, sőt ellenkezőleg, sok volt magában is a
+gyermekies, naiv. 1845-ben Pákh Albert atyjánál mulatva, barátja
+ifjabb testvéreivel órákig ellabdázott, Arany János gyermekeivel
+örömest játszott, a fiú mulatságára egy költeményt is írt, mely
+«Arany Laczinak» címet viseli s a gyermekek számára írt magyar
+költemények között a legjobb. A gyermekekhez ily vadnak rajzolván
+Zilahy Petőfit, a nők irányában éppen szemtelennek hirdeti s
+öltözködését a leghóbortosabbnak festi. Halljuk saját szavait: «A
+nők irányában nem tudott szeretetreméltó lenni; ha jól találta
+magát, mindjárt lelkemnek, galambomnak címezte s minden előljáró
+beszéd nélkül összevissza ölelgette őket (amiért egyébiránt az
+asszonyok nem szoktak megharagudni – csak okkal-móddal); öltözete,
+magaviselete mind másforma volt, mint más emberfiáé; főleg
+viseletében szerette a különcöt játszani, úgy, hogy aki meglátta,
+vele álmadott. Majd olyan kalapokat készíttetett, mint egy
+rézbogrács, csodálatos süvegeket; majd ember nem látta, fül nem
+hallotta zekéket, dolmányokat virágos atlaszból. És ő mindezt nem
+hiúságból vagy hatásvadászatból tette, mert hozzá férni nagyon
+bajos volt, hanem szeszélyből és különcségből.» Ezután leírja
+Zilahy, hogy Tóth Gáspárnál mily prémes dolmányt, sujtásos
+mellényt, magyar nadrágot s asztrakán kucsmát csináltatott magának,
+mely ruháját aztán majdnem egy esztendeig viselte. Nem valóságos
+torzvonások-e ezek? Lehet-e jobban rágalmazni Petőfit, mint ahogy
+ott dicsőítője Zilahy teszi? Amott lélektani képtelenség, emitt a
+valóság egészen elferdülve. Volt-e, van-e a világon oly ember,
+kiről el lehet mondani azt, mit Zilahy Petőfiről oly határozottan
+állít s egész cinizmussal, mintegy helyeselni <span class=
+"pagenum"><a name="Page_230" id="Page_230">-230-</a></span>
+látszik? A legféktelenebb ember sem viselheti magát így
+társaságban; hogy Petőfi nem viselte, azt mindenki bizonyítja, ki
+őt ismerte. Petőfi inkább tartózkodó, elfogult volt a nők
+irányában, mint bátor vagy éppen vakmerész s ha a finomabb
+társaskörök illemét megsértette is kendőtlen nyakával, keztyűtlen
+kezével, a női becsületről mindig lovagiasan gondolkozott. Ami
+öltözetét illeti, azt is túlozva, ferdítve adja elő Zilahy. Hogy
+ebben nem volt mindig jó ízlése, ez igaz, de hogy valóságos ijesztő
+lett volna, éppen nem áll. A virágos atlaszból készült, szem nem
+látta, fül nem hallotta zekékből és dolmányokból csak annyi igaz,
+hogy 1847-ben volt egy virágos atlasz atillája, de ilyet akkor
+nemcsak ő viselt, hanem Egressy, Kuthy, Kazinczy Gábor s mások is.
+1845-ben nem annyira különcségből, szeszélyből, mint nemzeti
+buzgóságból öltözött tetőtől-talpig magyar ruhába. A magyar költők
+sokat emlegették, hogy a nemzet eldobta ősei bajnoki köntösét s rút
+idegent cserélt; az ő erős nemzeti érzése nem akart a szónál
+maradni. Peleskei nótáriusnak gúnyolták, de azért nem tágított,
+részint dacból, részint kénytelenségből, mert nem élt oly
+körülmények között, hogy könnyen csináltathasson új ruhát. Később
+úgy öltözködött, mint más, kivéve, hogy frakkot, kabátot nem viselt
+s mellényén pantalonán mindig volt egy kis magyar sujtás.</p>
+<p>Petőfi különcségei, gyöngéi vagy éppen hibái, egy-egy
+tiszteletreméltó elvnek vagy nemes érzésnek voltak túlságai, melyek
+benső természete és költészete szellemében lelik leghelyesb
+magyarázatukat. E nélkül csak esztelenségeknek tünnek föl, és
+Zilahy hibája éppen az, hogy e kapcsolatot nem látja vagy nem emeli
+ki kellően. Petőfi Zilahy szerint, büszke, rátartó, szótlan vagy
+nyers ember volt; akik barátságot tartottak is vele, panaszkodtak
+<span class="pagenum"><a name="Page_231" id=
+"Page_231">-231-</a></span> uralkodásvágya, erőszakossága és
+zsarnokoskodó természete ellen; rokonszenveit éppen oly sűrűen
+gyorsan változtatta, mint ruháit; az önbecsülésben sem tartott
+mértéket, néha túlvitte, máskor nem vette figyelembe; a szeszélyt
+jellemerőnek, a makacsságot állhatatosságnak vette. Mindez
+rágalomnak is beillenék, ha nem volna értetlenség. Petőfi
+jellemének és költészetének egyik kiváló jellemvonása az
+őszinteség. Sok körülmény hatott oda, hogy ez benne majdnem a
+betegségig kifejlődjék. Az őszinteség szép tulajdon az életben s
+éltető forrása a lírikusnak, de csak egy bizonyos pontig. Az igen
+őszinte költő könnyen megénekel olyat is, miről talán hallgatni
+kellene, az igen őszinte ember olyakat is mondhat másnak, mi már
+nyerseségnek, gorombaságnak is beillik. Petőfin mindkettő megesett.
+De az ily nyerseség az életben nem a szív vadsága, hanem bizonyos
+szilaj naivitás, az ily gorombaság nem sértés, mert nincs benne
+rosszakarat, hanem csak az illemi formák önkénytelen mellőzése. Ily
+értelemben volt Petőfi nyers, mit még feltűnőbbé tett népiessége.
+Valamint költeményeiben néha oly népies kifejezésén is
+megbotránkoztak, mely ellen nem szólhat az esztétika: úgy az
+életben is némely igen elfinomodott embert könnyen bánthatott
+népies modora. Lehet, hogy később mindebbe vegyült egy kis
+affektáció is, de az kétségtelen, hogy nyerseségének alapja az
+őszinteség volt, mely előbb mint naivitás nyilatkozott, majd mint
+elv kapcsolatban demokráciai, sőt köztársasági érzelmével.
+Büszkesége, melyet Zilahy helytelenül rátartással told meg,
+hasonlított nyerseségéhez. Eleven önérzete volt; sokat tartott
+becsületére, melyet féltékenyen őrzött, függetlenségére, melyet
+szenvedések árán vásárolt, táplálta költői tehetségébe vetett erős
+hitét, mely nem <span class="pagenum"><a name="Page_232" id=
+"Page_232">-232-</a></span> engedte csüggedni, pályát nyitott
+számára s fenntartotta a támadások ellenében. Nem tűrte a
+megaláztatást bármi formában s néha annak tartotta azt is, mi csak
+tapintatlanság volt. Annak nincs alapja, amit Zilahy állít, hogy
+önérzete néha elhagyta, vagy amint ő oly furcsán mondja: «olykor
+nem vette elég figyelembe önbecsülését». Önbecs érzete sohasem
+hagyta el, sőt túlságokba sodorta. Utálván a szerénykedő
+képmutatást, az alázatos kevélységet, örömestebb akart
+szerénytelennek látszani. Ha valaki lenézte költeményeit s némely
+költőtársaiét, melyek gyöngébbek voltak, jobbaknak ítélte,
+társaság- és irodalomban nem restelte kimondani, hogy az övéi
+jobbak, de soha senki után nem járt, senki hiúságának nem
+hízelgett, hogy cserébe tömjénezést nyerjen. Költői önérzete vagy
+éppen hiúsága kitöréseit a legtöbbször humor enyhíti vagy jókedvű
+malice. Csak ha mélyen sértve érezte magát, tört ki heves lelke
+szilaj szenvedélyességével, melyet nem igyekezett fékezni. Heves
+véralkatát, ingerlékenységét még inkább kifejtette szakadatlan és
+termékeny költői munkássága. A sok írás idegessé tette, mozgékony
+képzelődése, a benyomásokra oly fogékony kedélye, könnyen ragadta
+hol kitörő jókedvre, hol búskomorságra; innen szeszélyei, de hogy a
+szeszélyt jellemerőnek vette volna, az mesebeszéd. Inkább a dacot
+és szenvedélyességet vette annak, mert erős meggyőződései voltak,
+elvein majdnem fanatizmussal csüngött s egész a végletekig
+alkalmazta. Ami ezek körén kívül esett, ahhoz nem volt érzéke.
+Föllengző idealizmusa, költői nemes alanyisága mintegy ragadta
+magával; az életben is a lelkesülés rohamai között élt. Innen
+csekély okból is könnyen összeütközött barátaival, kikhez
+egyébiránt híven ragaszkodott. Gyermekkori barátjai közül csak az
+egy <span class="pagenum"><a name="Page_233" id=
+"Page_233">-233-</a></span> Szeberényivel hasonlott meg végkép s
+nem minden ok nélkül. Pákhkal kétszer is összezördült, de folyvást
+barátja maradt. Vörösmartyval politikai meggyőződése erős
+összeütközésbe hozta, de polémiái után is úgy ragaszkodott hozzá,
+mint atyjához. Zilahy Petőfit a barátságra méltatlannak rajzolja s
+mégis egy helyt így kiált fel: «Igazi ragaszkodó, ily nagy
+szellemhez méltó vele élő-haló barátja nem is volt senki». De ennek
+ellenére ugyanazon lapon mégis idézi Petőfinek egyik levelét,
+melyben ez Emődyt leghívebb, legönzéstelenebb és legtisztább lelkű
+barátai egyikének nevezi. Ki érti meg ebből, hogy mily barát volt
+Petőfi s milyenek voltak barátai?</p>
+<p>De halljuk tovább, hogyan jellemzi Zilahy Petőfit, mint barátot
+és szerelmest. «Egy futó perc elég volt reá – úgymond – hogy a
+férfit barátjának, a nőt kedvesének vallja, a másik perc pedig,
+hogy örökre meggyűlölje. Debrecenben 1846-ban történt, hogy
+színelőadás alkalmával egy szép színésznő szomszédságába esvén, az
+első felvonás alatt megismerkedtek egymással, a másodiknál örök
+szerelmet vallottak, a harmadikat végig sem nézték, hanem futottak
+tiszteletes Tóth Mihály uramhoz, kivel Petőfi különben is igen jó
+barátságban állott, hogy eskesse őket össze azonnal. A tiszteletes
+szerencsére azt válaszolta, hogy gyertyavilágnál esküdni hazai
+kanonjaink értelmében tilos, legfeljebb diszpenzáció mellett
+történhetik, azért menjenek, hozzanak előbb diszpenzációt. Petőfi e
+szűkkeblűségen rendkivűl fölháborodott, tiszteletreméltó barátját
+szidta, mint a bokrot s úgy vált el tőle, mint halálos
+ellenségétől. Aztán ismét megbékéltek. A kedélyes művésznő pedig a
+helyett, hogy a fölmentés után járt-kelt volna, férjhez ment
+máshoz. Petőfi is jobbat gondolt és útjaik <span class=
+"pagenum"><a name="Page_234" id="Page_234">-234-</a></span> többé
+nem találkozának.» A tény fővonásaiban igaz s annyival terhelőbb
+Petőfire nézve, mert akkor már ismerte és szerette leendő nejét. De
+vajjon nem volt-e ez eset kivételes, sőt egyetlen egész életében,
+valamely gonosz óra kísértése, melynek nem tudott ellentállani?
+Vajjon igaz-e, hogy gyakran tett ilyesmit s ez volt főjellemvonása
+barátságban, szerelemben, mint Zilahy állítja? Vajjon nincs-e ez
+eseménynek lélektani kulcsa, mely megfejti nekünk e hallatlan
+könnyelmű, sőt érthetlen tettet? Elmondjuk röviden, amit tudunk;
+tartozunk vele Petőfi emlékének; nem menteni akarjuk e tettét, csak
+kimagyarázni s megmutatni, hogy Petőfi nem volt kötözni való
+bolond, amint Zilahy rajzolja.</p>
+<p>Petőfi Szatmár megyében 1846 őszén megismerkedett egy ifjú
+hölggyel, kit aztán 1847 őszén nőül is vett. Mindjárt az első
+napokban szenvedélyesen megszerette; szerelme viszonoztatott.
+Visszatérve Pestre, a leányt levélben megkérte atyjától, kit nem
+ismert, mert az látogatásakor nem volt otthon. Az atya azt
+válaszolta: ő még nem ismeri annyira Petőfit, hogy határozott
+választ adhasson, leánya is még nagyon ifjú, várjanak egy évig s ha
+akkor is mindkettő megmarad szándéka mellett, ő nem vet a házasság
+elébe akadályt, még akkor sem, ha nem helyeselné. Petőfi nem volt
+megelégedve a válasszal, azt hitte, hogy a kitűzött határidő csak
+arra való, hogy elfordítsák tőle kedvese szívét. Lángoló
+szenvedélye nem ismert gátat s égbekiáltó igazságtalanságnak
+tartotta az atya magaviseletét. Végletekre hajló természete, a
+társadalmi formák megvetése, meggondolatlan lépésekre ragadták.
+Erdődre utazott, sürgette a házasságot s összetűzött a szülőkkel,
+kik megmaradtak határozatuk mellett. Ekkor a leányhoz fordult s
+kérte, hogy szökjék el s esküdjék meg vele a szomszéd városban.
+<span class="pagenum"><a name="Page_235" id=
+"Page_235">-235-</a></span> A leány nem hajlott kérésére, de
+megigérte, hogy hű marad hozzá s a kitűzött határidő mulva neje
+lesz, szülei ellenére is. Petőfit felingerelte a válasz, keserűsége
+most a leány ellen fordult, kétkedni kezdett szerelmében s
+kétségbeesve hagyta oda Erdődöt. Így érkezett Debrecenbe, hol egy
+szép és elmés színésznő kacérsága azt a gondolatot ébreszté föl
+benne, hogy e leányt par dépit nőül vevén, bosszút álljon kedvesén,
+ha magát boldogtalanná teszi is. Mindez egy óra műve volt; tüstént
+meg akart esküdni a színésznővel, úgy látszik félt, hogy egy óra
+mulva nem lesz elég ereje végrehajtani bosszúját. Nem találván
+papot, ki megeskesse, másnap Pestre utazott, örvendve, hogy nem
+tette meg azt, amit meg akart tenni s ami miatt most már önvádat
+érzett. Íme e kaland indoka és körülményei. Zilahy mindezt nem
+tudta, talán nem is tudhatta, de így sem volt följogosítva, egy
+puszta, minden indok nélküli esztelenségre képesnek hinni Petőfit s
+mi több, jellemrajza alapjául venni. S ezzel megválhatunk e
+könyvtől. Ennyi is elég tájékozni az olvasót s az
+irodalomtörténettel foglalkozókat, hogy e könyv csak
+adatgyüjtemény, de nem életrajz s legkevésbbé Petőfi hű képe.</p>
+<p>Térjünk át Zilahy széptani kísérleteire, bírálatai- és
+polémiáira, melyekből áll nagyrészt munkái második kötete. Itt
+inkább helyén van, mint az életrajz terén. Legalább megvan benne a
+küzdelmi szenvedély, ha nem is vezeti mindig erős meggyőződés, van
+bátorsága, bár könnyen hetykeségbe vagy cinizmusba sodródik,
+látköre nem széles, ismeretei nagyon töredékesek, de amint utolsó,
+félbeszakadt töredéke mutatja, kezd nyomósabban gondolkozni.
+Életrajzírója termékenységét, eszmei tartalmasságát és önállóságát
+emeli ki. Szerinte a világirodalomban, az egy Macaulayt kivéve,
+nincs példa reá, <span class="pagenum"><a name="Page_236" id=
+"Page_236">-236-</a></span> hogy valaki huszonötéves korában többet
+produkált volna Zilahynál. Nem tudjuk, hogy Macaulay hány éves
+korában kezdett kritikát írni, de hogy legelső kísérletének
+egyetlen lapja is többet ér, mint Zilahy összes kritikai
+munkássága, az kétséget nem szenved. Nem jártunk utána, hogy Európa
+legkitűnőbb kritikusai, hány éves korukban emelkedtek hírnévre, de
+azt látjuk, hogy Zilahy egyetlen kritikát sem írt, mely akár
+formára, akár tartalomra nézve kitűnő legyen; legjelesb dolgozata
+is csak tehetségét tanusítja, egy fejlődésben levő tehetség
+küzdelmét, mely még nem találta meg útját. A termékenység alatt az
+eszmék és jeles munkák gazdagságát értjük, nem pedig a puszta
+számarányt. Ami önállóságát, eredetiségét illeti, melyet maga
+Zilahy is nagy önérzettel szokott emlegetni, eszmeköre sokkal
+szűkebb, mint a magyar esztétikai irodalomé, még ebben sem tudja
+magát biztosan tájékozni, nem hogy szélesbítené. Az bizonyos, hogy
+Zilahynak vannak eredeti gondolatjai, de ezek vagy abszurdumok,
+vagy zavaros fogalmairól tesznek tanuságot. Ő pálcát tör Molière
+egyik legkitűnőbb műve fölött, de Bajza Jenőnek igen gyönge s még
+némi drámai tehetségre is alig mutató tragédiáját kitűnőnek
+hirdeti. Arany János költészetét inkább a tanulmány, mint a teremtő
+fantázia szülöttének tartja, de Vajdában mélységet és eredetiséget
+fedez fel. A forradalom utáni évekből 1860-ig egyetlen
+figyelemreméltó lírikust sem talál, azonban Dalmadyt és Vidát úgy
+üdvözli, mint őszinteségből és igazságból kivetkőzött líránk
+megváltatásának első hírnökeit. Elítéli az egész magyar
+zsurnalisztikát, mint amelynek nincs erkölcsi súlya s a közönségnek
+legfeljebb bohóca vagy colporteurje s a Vajda János szerkesztette
+Magyar Sajtóhoz szegődik, melyet leginkább a botrányok tettek
+emlékezetessé. <span class="pagenum"><a name="Page_237" id=
+"Page_237">-237-</a></span> Fejtegetése és stílusa nagyon
+egyenetlen; a helyes megjegyzéseket helytelenek követik, a világos
+és szabatos mondatokat homályosak, majdnem érthetlenek váltják föl.
+Fölvet egy-egy fontos kérdést, de megfejtetlen hagyja, néha
+megrója, mi nem hiba s dicséri a hibát. Sohasem bocsátkozik
+valamelv író vagy mű derekasb boncolatába, megelégszik egy pár
+általánosb vonással, vagy egy-egy feltűnőbb részlettel s a fődolgot
+ritkán találja el. Keresi a polémiát, néha csak a polémia kedvéért
+s küzdő bajnok helyett csak fecsegő Thersites. Hajlamból vagy
+szükségből kedveli az ügyvédi fogásokat; erőlteti a legélesb gúnyt
+egész az ízléstelenségig, de rosszul esik neki, ha őt is gúnyolni
+merik. Büszke reá, hogy nem ismer el tekintélyt s mégis
+panaszkodik, hogy Arany tekintélyével nem lépett föl védeni őt
+valamelyik polémiájában. Szeretne egy irodalmi új párt vezére
+lenni, de csak egy kis türelmetlen cotteria élén találja magát,
+mely doronggal akarná bevenni Helicont; szeretné az új költőkkel
+megverni az idősbeket, az új nemzedékkel a régit, de nem találván
+nagy tehetségeket, a kicsinyeket nagyítja; szeretne mint valami új
+irány képviselője nagy változást hajtani végre a magyar
+irodalomban, de nincsenek új eszméi s maga sem tudja mily irányt
+követ.</p>
+<p>Azonban e hiú küzdelem, ez elkeseredett vergődés közepett
+folyvást fejlődik s bizonyos erő nyilatkozik benne, mely
+alkalmasint előbb-utóbb kiemelte volna ferde helyzetéből. Az íróság
+suhancéveit élte s oly irodalmi körben, hol ő volt a legokosabb
+ember. Kiocsudása valószínűleg nemsokára bekövetkezett volna s a
+csalódások, felköltve elégedetlenségét, talán oly útra terelik
+vala, melyen hasznos szolgálatot tehet a magyar kritika ügyének.
+Utolsó munkája legalább ilyesmire mutat. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_238" id="Page_238">-238-</a></span> Apró és
+napi becsű bírálatok helyett egy nagyobb tanulmányba fog, mely
+nyomósabb gondolkozást tanusít. A tanulmány címe a «<i>Tragédia
+bölcselete, vonatkozással Teleki László Kegyencére</i>». Csak
+töredék, mert halála félbeszakasztotta, de legtöbbet ér széptani
+dolgozatai közt. Nem fejti ki ugyan még nagyjában sem a tragédia
+bölcseletét, számos paradoxonra találhatni benne, de néhány jó
+gondolatot mond el a tragikumról. Kár, hogy fejtegetésében néhol
+hiányzik a benső kapcsolat, előadása helyenként homályos, igen is
+filozófiai akar lenni, bár nem otthonos eléggé a filozófiai
+műnyelvben. «A tragédia fogalom – úgymond Zilahy – ezen gondolatban
+összpontosul: a természetileg igazolható, de erkölcsileg nem
+jogosult indulatot az erkölcsi joggal ellenkezésbe hozni és a kettő
+között az erkölcsi jognak adni elégtételt. Más szóval: a konkrét
+emberi ellen az absztrakt világrendnek szolgáltatni igazságot.»
+Zilahy, úgy látszik, a világrend alatt csak az erkölcsiség
+törvényeinek összességét érti s a tragikum határát egy kissé szűk
+körre szorítja. Az egyén, midőn a világrendnek keztyűt dob, az
+egyetemes vagy együttleges ellen támad fel s ez nem mindig az
+erkölcsiség törvénye. Egy politikai ballépés nem az erkölcsiség
+megsértése s mégis lehet tragikai alap. Néha erényeink hozhatnak
+tragikai helyzetbe, nem azért, hogy nem voltunk eléggé erkölcsösök,
+hanem mert átléptük az okosság határait. Lear nem sérti meg az
+erkölcsiség törvényét, csak az okosságét s mégis oly szenvedések
+martaléka lesz, mintha nagy bűnt követett volna el. Éppen az a
+tragikum egyik jellemző oldala, hagy a nemezis nem csak a bűnt
+bünteti, hanem mindent, ami ellenkezik a dolgok kényszerűségével s
+a büntetés a tévedéssel nincs mindig arányban. Alább maga Zilahy is
+észreveszi, hogy vannak oly drámai hősök, kik <span class=
+"pagenum"><a name="Page_239" id="Page_239">-239-</a></span> nem
+sértik az erkölcsiség törvényeit s mégis bukásuk tragikai hatású,
+de nem tudja megmagyarázni okát. Azonban igen helyes megjegyzése
+az, hogy a tragédia mindig oly eszmét juttat győzelemre, melynek
+megsértése miatt a hősnek buknia kellett, de abban téved, midőn a
+tragédia céljának csak a büntetést tűzi ki s nem egyszersmind a
+kiengesztelődést is. Innen van aztán, hogy a tragikai félelmet is
+csak a büntetésben helyezi, holott a félelem a részvét szüleménye,
+mely már akkor megkezdődik, midőn a hős a bűn vagy tévedés
+bonyodalmaiba sodródik s folyvást növekedik a katasztrófig, hol a
+kiengesztelődés enyhíti, mely a szánalom és megnyugvás vegyes
+érzése. Az ókori és újkori dráma különbségeire a tragikai alapot
+illetőleg, szintén helyes észrevételeket tesz; különösen találó az,
+hogy az ókori drámában a világrend, melyet mi a dolgok természetébe
+belehelyezünk, mint a fölött kívül álló nemezis szerepel, de abban
+ismét téved, sőt ez állításával is némikép ellenkezésbe jő, midőn
+az ókori tragédia egyik főkülönbségét abban keresi, hogy a régiek
+egyén helyett típust vagy általában csak embert rajzoltak, az ember
+fogalmában pedig csak érezhető a tragikum, de belőle ki nem
+hozható. A mondat ez utóbbi részét nem értjük, de nincs is
+szükségünk reá. A tragikumra nézve nem tesz különbséget az, hogy a
+hős egyén, típus vagy általában ember, mert a tragikai bűnt bármely
+alakban elkövetheti. A főkülönbség e tekintetben az ó- és újkori
+költészet tragikuma között az, hogy az újkori költészet a tragikai
+bűnt a tragikai bukással a a legszorosb kapcsolatba hozza, míg az
+ókori ezt nem tartotta okvetlen szükségesnek. Aristoteles
+megkívánja ugyan, hogy a hős ne legyen ártatlan, de csak azért,
+mert egy tökéletesen erényes embernek szerencsétlensége
+<span class="pagenum"><a name="Page_240" id=
+"Page_240">-240-</a></span> nem volna részvét- és félelemgerjesztő,
+csak iszonyú, borzasztó, de sehol sem emeli ki a tragikai bűn és
+katasztróf szoros kapcsolatát. Innen foly az is, hogy az újkori
+tragikum teljes magyarázatát nem találjuk meg Lessingben, ki a
+tragikum értelmezésében egy hajszálnyit sem tért el Aristotelestől.
+Legtöbb fogyatkozást találhatni e tanulmányban, hol a dráma és
+eposz közti különbségeket fejtegeti. A nyelv homályos s a legfőbb
+különbségek mellőzvék. A dráma és regény közti különbségekről éppen
+hallgat, pedig erről annyival inkább kellett volna szólnia, mert a
+legújabb drámákban igen észrevehető a regényi kompozició felé
+hajlás. Teleki Kegyencéről keveset ír, mert a tartalom elmondásánál
+megszakad a tanulmány. Bár nagyon is túlbecsülni látszik e művet,
+mert bizonyos tekintetben Hamlet mellé állítja, mindamellett
+főhibáját helyesen emeli ki. Általában e tanulmány, fogyatkozásai
+mellett is, bizonyságot tesz Zilahy kritikai tehetségéről és
+tanulmányáról. Kár, hogy Bajza Jenő Zách Feliciánja dicsőítését ide
+is belévegyíti. Vagy hitte, hogy barátja tragédiája lángeszű mű:
+ekkor ítélőtehetségét kell kétségbe hoznunk; vagy nem hitte s
+barátságból dicsőítette: ez lehet szép tulajdon a barátok előtt, de
+az irodalomban pajtáskodás, melybe éppen annak kellett volna
+legkevésbbé beleesni, ki másokat sokszor ezzel vádolt.</p>
+<p>A <i>Drámai nyelvről</i> írt rövid értekezése keveset ér.
+Fölveti a kérdést, hamar kész a felelettel, de teljességgel nem
+fejti meg. «A drámai nyelv – úgymond – az, mely legközvetlenebbül
+foly a helyzetből, a szereplő egyén jelleméből és amelyben a
+beszélő személy legtisztábban kiadja, mi lelkében történik, kevés
+szóval sokat mondván.» Vajjon e meghatározás nem illik-e a
+költészet minden nemére? Például a lírai nyelv az, mely
+<span class="pagenum"><a name="Page_241" id=
+"Page_241">-241-</a></span> legközvetlenebbül foly a költő
+helyzetéből és jelleméből, melyben legtisztábban kiadja, mi
+lelkében történik, kevés szóval lehető sokat mondván. Az epikai
+nyelv az, mely legközvetlenebbül foly a dolog természetéből, a
+személyek helyzetéből, jelleméből, legtisztábban kiadja ami
+lelkükben történik, kevés szóval lehető sokat mondván. Ez csak azt
+teszi, hogy a költészet minden nemében legjobb nyelv az, mely a
+célt legjobban szolgálja, de ez oly általánosság, mely a dolog
+lényegére nem vet világot, mert éppen azokat az eszközöket mellőzi,
+melyekkel a célt elérhetni, azokat a jellemvonásokat nem számlálja
+elő, melyek az általános költői nyelv módosulásait jelölik a drámai
+költészet körében. A cikk többi része csak esztétikai elmefuttatás,
+mely a főtételt nem magyarázza ki. S midőn Zilahy Heine azt a
+mondatát, hogy a színpadról inkább hat a retorikai, mint a költői
+nyelv, elfogadja s a költői retorika érthetetlen fogalmával toldja
+meg, bebizonyítja, hogy nincs fogalma a valódi drámai nyelvről.
+Heinét nem értette. Heine itt gúnyosan szól s a nagy tömegre céloz.
+Az igaz, hogy a lírai vagy értekező nyelvnél a színpadon hatásosabb
+a retorikai, mert a rétor is a nagy tömeghez szól, mint a drámaíró,
+de ez a valódi drámai nyelvnek csak legfeljebb pótszere, mint a
+színpadi csíny a valódi drámai hatásnak. E cikkébe is belevegyíti
+Bajza Jenőt, a drámai nyelv példányául hozván föl egy szerencsétlen
+hasonlatát.</p>
+<p>Zilahy szeretett a drámával foglalkozni. «<i>A drámai igazság és
+a magyar drámairodalom</i>», «<i>Baklövések a dramaturgia
+abcéjében</i>», «<i>Hívatlan bíró, fogadatlan prókátor</i>» című
+cikkei mind dramaturgiai polémiák. Köztök legigénytelenebb és
+legjobb az első, amennyiben egy lapnak azt az állítását, hogy
+Othellóban a zsebkendő ellopatásának <span class="pagenum"><a name=
+"Page_242" id="Page_242">-242-</a></span> történetessége idézi elő
+az egész tragédiát, néhány szóval helyesen cáfolja meg. Más két
+polémiája nagyobb igényű, de csak esetlegesen vagy a
+mellékdolgokban találhatni bennök egy-egy helyes megjegyzést, a
+fődologban sehol sincs igaza, még ott sincs, hol az igazság mellett
+küzd, melyet nem tud megvédeni. Zavaros eszmék vagy abszurdumok
+jellemzik e két polémiáját. Kimeríti olvasottságának egész tárházát
+s csak még meg nem érett ítélőtehetségéről tesz tanubizonyságot. A
+Baklövések című polémiájában két lap ellen folytat polémiát: a
+Gombostű és a Magyar Sajtó ellen. A Gombostű ez állítását akarná
+cáfolni: «A tragédiának nem főcélja a költői igazságszolgáltatás,
+mert különben Romeo és Julia nagyon rossz tragédia volna,
+amennyiben az ártatlanság legyilkolása nem bosszultatik meg; a szép
+Desdemona, a szenvedő Luiz s más kedves leánykák, akiket a rosszak
+bántalmaznak, csak azon reményben szenvednek, hogy túl a síron
+megjutalmaztatnak és éppen ez a költő föladata.» Zilahy igen
+helyesen szükségesnek tartja a költői igazságszolgáltatást, de
+Romeo és Julia bukásának kényszerűségét nem tudja kimagyarázni. Azt
+mondja, hogy a mű tragikuma a szeretők indulatának nyilatkozási
+módjában és mértékében fekszik s kimutatja azt a határt, melyen túl
+emberi szenvedély, bármily fényes legyen, nem emelkedhetik. Tehát
+Romeo és Julia tragikai bűne az, hogy igen szeretik egymást, de e
+miatt még boldogok lehetnének, ha szerelmök nem ütköznék össze a
+szülői, családi, sőt egész nemzetségi kegyelettel, ha Romeo nem
+ölné meg Tybaltot, ha a két családban kibékítés helyett nem
+gyujtana föl még nagyobb gyűlölséget s helyzete nem ragadná oly
+pontra, hol csak a legvakmerőbb cselszövény segíthet s a véletlen
+uralma kezdődik. Desdemonát sem jól védi. «A költészet <span class=
+"pagenum"><a name="Page_243" id="Page_243">-243-</a></span>
+eszményi világában – úgymond – Desdemona halála nem halál, mert
+alakja erkölcsileg egészben marad fenn számunkra és fájdalma éppen
+a költői igazságnak legnagyszerűbb eszköze (a cél megszentesíti az
+eszközt), amely Othellót megejti. Nincs-e Desdemona megbosszulva e
+bukásban?» Hogy a hős bukásakor környezetéből ártatlanokat is
+magával ránt, kik hozzá ragaszkodtak, az természetes, ez sohasem
+gyöngíti a tragikumot, de egyébiránt Desdemonának megvan a maga
+tragikai bűne: tapasztalatlanságával, jó szíve gondatlanságával
+maga is taszítja férjét amaz örvény felé, melynek ő is martaléka
+lesz. A vita másik főbb pontja a reformátor tragikuma körül folyt.
+A Gombostű azt a tételt állította fel, hogy minden reformátor
+született tragikai hős s mennél inkább sikerült eszméje, annál
+alkalmasabb. Zilahy inkább csak mellékoldalról ostromolja ez
+állítást, de a fődolgot mellőzi, tudniillik, hogy a reform sikere
+nem lehet tragédia tárgya, mert nincs bukás, a sikertelenség pedig
+mindig az, mert vagy abból foly, hogy a reform idő előtti volt s a
+fennálló rend életerejének kényszerűségével jött ellenkezésbe vagy
+abból, hogy a reformátor túlsága, ballépései vagy szenvedélyei
+miatt eljátszotta a siker jogát. A Magyar Sajtóval a tragikai
+részvétről vitatkozik, de szintén nem oldja meg a kérdést. A Magyar
+Sajtó tárcaírója nem tartotta szükségesnek, hogy a tragikai hős
+mindig részvétre gerjesztő legyen s felhozta a többek között
+Shakespeare III. Richárdját, ki a dráma elejétől végig országos
+gazember s így a részvét elméleténél fogva nem lehetne tragikai
+hős. Zilahy vitatja, hogy Richárd iránt részvétet érezhetünk, mert
+a rejtett motivumoknak nyilvánulásakor a cinizmus humora alatt égő
+fájdalom mély tüzében, a születése által letiprott és meggyalázott
+ember <span class="pagenum"><a name="Page_244" id=
+"Page_244">-244-</a></span> átkos végzetében a jellem megkövesült
+vadságának erkölcsileg magyarázatát és leküzdhetlen
+nagyravágyásában egyéni igazolását találjuk s a kedély elborzasztó
+kétségbeesett sivárságán részvétre gerjedünk. Valaminek
+magyarázata, lélektani igazolása, még nem részvétgerjesztés, ami
+pedig elborzasztja az embert, nem igen gerjesztheti részvétre.
+Zilahyt a részvét szó hozta zavarba s nem tudott belőle
+kibontakozni. A tragikai érdek legszokottabb neme az, hogy a hős
+részvétgerjesztő legyen; az ókori drámaírók tragikai hősei mind
+ilyenek, sőt a Shakespearéi is. Azonban Shakespeare megkísérlett
+olynemű tragikai érdeket is, melyben a részvét nem foglal helyet,
+hanem valami egyéb helyettesíti. Ez a nagy bűnösök tragédiája, kik
+mint kész bűnösök, sőt gonoszok lépnek föl. A hős nem részvétre
+gerjesztő, hanem megdöbbentő tulajdonaival fog érdeket gerjeszteni,
+minők rendkívüli szellemi, sőt démoni erő, vakmerő vitézség,
+mindent feláldozó tevékenység és szilárdság. Inkább megdöbbenünk,
+mint részvétre gerjedünk, nem őt féltjük a bosszuló nemezis
+karjától, hanem inkább attól félünk, hogy démoni erejével dacol
+mindennel s midőn győzelme tetőpontján, az elért, de rögtön
+meghiúsult siker percében, a fellázadt erkölcsi erők a bukás
+örvényébe sodorják, kiengesztelődünk és megnyugszunk. Az ily
+tragikai hős rajza igen nehéz s ritkán sikerül s még a siker
+esetében sem oly nagyhatású, mint a másik, mert az abszolut
+gonoszság részvétellenes hatását bajos enyhíteni s a költői
+igazságszolgáltatás kiengesztelődésébe könnyen vegyülhet az undor
+bizonyos íze. Leginkább Shakespeare lábolta meg ez örvényt III.
+Richárdjában, de nem azáltal, hogy hőse kedélyének borzasztó
+sivársága iránt részvétet keltett, hanem hogy gonoszságába
+rendkívüli szellemi <span class="pagenum"><a name="Page_245" id=
+"Page_245">-245-</a></span> erőt és hősiséget tudott vegyíteni.
+Dramaturgiai polémiái harmadikát a Koszorú ellen intézte Zilahy;
+Molière Tartuffeje fölött tör pálcát benne s azt akarná kimutatni,
+hogy Molière a romanticizmus költője. Molière ostromlásában
+Schlegel fegyvereit használja s elég ügyetlenül. Színbírálatainkban
+többször kimutattuk, hogy Schlegel éppen oly igazságatlanságot,
+mint korlátoltságot tanusít Molière megítélésében. Itt nincs miért
+mindezt ismételnünk; Molière romanticizmusát is éppen csak
+megemlítjük. Zilahy életírója panaszkodik, hogy Zilahyt a
+klasszicizmus és romanticizmus nemértésével vádolták, pedig e cikke
+is mutatja, mily jól értette. Zilahy a romanticizmus költőjének
+nevezte Molièret, ki a francia klasszicizmus egyik hőse. S hogyan
+magyarázza ki magát? Minthogy a romanticizmus a keresztyén korszak
+költészete s Molière keresztyén volt, tehát a romanticizmus
+vígjátékírója; igaz ugyan, hogy a francia klasszikai iskolához is
+tartozik, de az csak a kis klasszicizmus s így Molièret nevezhetni
+a nagy romanticizmus költőjének, melyben benne van a kis
+klasszicizmus, a kis romanticizmus, de nincs benne a nagy
+klasszicizmus. S ez okoskodást, mely éppen annyi irodalomtörténeti
+járatlanságot, mint logikátlan gondolkozást tanusít, a
+romanticizmus helyes felfogásának tartják Zilahy életírója s munkái
+kiadói. Nem zavarjuk őket boldog hitökben, idővel majd
+felvilágosodnak s olvasóinknak, úgy hisszük, elég volt az okoskodás
+felmutatása is.</p>
+<p>A lírai költők közül Vajda János, Szabados, Dalmady és Atala
+költeményeit bírálta Zilahy, amazokat sok rokonszenvvel, emezt
+pedig meglehetős ellenszenvvel, melyeknek esztétikai okaira nem
+igen találhatni az illető bírálatokban. Vajda különös kedvence, a
+jóakaratban <span class="pagenum"><a name="Page_246" id=
+"Page_246">-246-</a></span> nincs hiány, csak az a baj, hogy amit
+egész naivitással dicséretkép mond, megrovásnak illik be. Kiemeli
+eredetiségét, mélységét, de egyszersmind megjegyzi, hogy Vajda a
+Petőfi iskola legközvetlenebb tanítványa, kin Petőfi Felhőinek
+hatása érzik. Tehát Vajda eredetisége abból áll, hogy Petőfi
+leggyöngébb költeményeiből merítette lelkesülését. Valóban különös
+eredetiség. Hibáztatja a közönséget, hogy nem olvassa Vajdát, magát
+a költőt is hibáztatja, hogy miért hajhássza a nem-közönségest,
+miért költészetének alapszíne sötét, miért nyerseskedik,
+shakespeareskedik; azért nem olvassák. Valami egyéb okának kell
+lenni, mert a nem-közönséges már az újság ingerével is hat, Byront
+költészetének sötét alapszíne mellett is olvassák. Shakespeare és
+Petőfi nyersesége nem kergeti el az olvasókat. Valami más miatt nem
+olvassák Vajdát, mit Zilahy elfeledett fejtegetni s mi sem
+fejtegetünk. Szabados és Dalmady nem részesülnek ily akaratlanul
+gonosz dicséretben, de nem érthetni, hogy miért üdvözli őket Zilahy
+úgy, mint az igazságából és őszinteségéből kivetkőzött líránk
+megváltatásának első hírnökeit. Semmit sem mutat ki bennök, mi
+rokonszenvét igazolná és az olvasót meggyőzné. Szabadosban
+megdicséri az «Utolsó Zrínyi» című balladát drámai voltáért, holott
+az egész egy igen hosszúra nyujtott elbeszélő magánbeszéd, melynek
+semmi drámai formája sincs; különösen kiemel belőle egy versszakot,
+mely csakugyan jó, de inkább elbeszélői ügyes fordulat, mint
+Berzsenyi-féle összeszorított ódahang, melyhez hasonlítja. Megjelöl
+nehány költeményt, melyek olvasást érdemelnek s fölboncol egy
+csoport rossz hasonlatot. Ennyinél sokkal többet találhatni az
+1850–60-iki korszak nem egy költőjében, kiket Zilahy annyira lenéz.
+Dalmadyban az <span class="pagenum"><a name="Page_247" id=
+"Page_247">-247-</a></span> érzés valóságát és erejét dicséri, de
+amiket belőle idéz, nem éppen igazolják ítéletét, sőt Dalmady
+nyelve sokszor annyira nem az érzésé, hogy lapos prózának is
+beillik. Kiemeli hangjának kenetességét, mely határzott világnézet
+visszatükrözése; hogy megvan-e ez Dalmadyban, már csak azért sem
+tudhatjuk, mert nem értjük, hogy mit teszen. Általában nagy hibája
+Zilahynak, hogy nem tudja jellemezni a bírálandó költőt s ami
+helyest mond, az inkább egy-egy versszak szépségére, vagy hibájára
+vonatkozik. De megesik rajta, hogy megdícsér egy-egy rossz
+versszakot is. Például Dalmady e következő versszakát a hangulat és
+gondolatmenet nemes szépségének ízleltetőjéül mutatja be:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Ki fekszik e mohos sír
+alján,<br /></span> <span class="i0">Melynek nincs már keresztje
+sem?<br /></span> <span class="i0">Rejtelmesen beszél a
+szellő:<br /></span> <span class="i0">Tán egy világ, a
+szerelem!<br /></span> <span class="i0">A bogárkák csak jőnek,
+jőnek,<br /></span> <span class="i0">Míg eltünnek két oldalán
+–<br /></span> <span class="i0">Az alant oly rég
+álmodónak<br /></span> <span class="i0">Hírt visznek a földről
+talán.<br /></span></div>
+</div>
+<p>Mily nyelvtani hiba mindjárt a második sor. Jól magyarul ez így
+van: <i>Melynek már keresztje sincs</i>. A sírba mászó bogárkák
+(talán férgek), melyek a halottnak hírt visznek, inkább rútság,
+mint szépség. Zilahy e bírálatait rendesen egy-egy tájékozó
+bevezetéssel kezdi, mely a magyar költészet fejlődésének némely
+pontjait érinti, de éppen úgy nem találja el a főjellemvonásokat,
+mint a bírálandó költőkben. A Szabados bírálatához írt
+bevezetésében megemlíti a magyar költészet nemzetibb fejlődését s
+ez irány képviselői: Petőfi és Arany mellé oda teszi Sárossy
+Gyulát, ki «Arany Trombitá»-jával nagy mértékben elősegíté ez irány
+fejlődését. <span class="pagenum"><a name="Page_248" id=
+"Page_248">-248-</a></span> Az Arany Trombita nem is költői mű,
+hanem egy versbe szedett politikai pamflet, melynek ugyan volt
+politikai hatása, de nem egyszersmind költői s a nép-nemzeties
+költői irány fejlődésére semmit sem hatott. Az Atala bírálatában
+találóan jegyzi meg, hogy e költőnőnek nem annyira egy húrja, mint
+inkább csak egy hangja van, de hogy mi ez a hang, nem mondja meg.
+Fölboncol egy pár sikerült és nem sikerült versszakot s abban
+állapodik meg, hogy Atalában legkevesebb a lírai természet, s
+beszély- és regényírásra utasítja. Miért? Mert prózával érintkező
+bölcseleti irányt lát benne s bizonyos hajlamot az absztrakcióra:
+tehát a bölcseleti irány és absztrakció a beszélyírói tehetség
+jelei.</p>
+<p>Még e gyüjtemény három bírálatáról kell szólanunk. Egyiknek
+tárgya Vadnai «Eszter» című regénye, a másiknak Madách «Ember
+tragédiája», a harmadiknak Arany «Buda halála». Vadnai regényének
+főhibáját abban találja Zilahy, hogy nincs hibája, azaz nincs benne
+semmi pozitív jó. Nem olvasván e regényt, nem tudjuk, mennyiben
+igaz ez ítélet, mennyiben nem, de azt különösnek találjuk, hogy
+Zilahy alább mégis pozitív hibákról beszél s a többek közt ezt: «Az
+én kedves kis húgom újra vidámságot fog hozni a mi szobánkba»,
+émelygő germanizmusnak bélyegzi, mert ez így van jól: <i>kedves
+húgom, szobánkba</i> s nem az <i>én kedves hugom, a mi
+szobánkba</i>. Ebben semminemű germanizmus nincs, sőt valahányszor
+nagyobb nyomatékosságot akarnak adni a személyragnak, a névmás
+kitétele mulhatlan. Zilahy az Ember tragédiájában semmi feltűnőt
+nem talál. Örvend, hogy irodalmunk Madáchban egy tapasztalatokon
+megszűrt, mélyen gondolkodó fővel gyarapodott, de meg kell
+vallania, hogy műve mint költemény <span class="pagenum"><a name=
+"Page_249" id="Page_249">-249-</a></span> semmit sem ér, mint
+drámai költemény még kevesebbet, tehát a semminél is kevesebbet. S
+mond-e valamit a mű hiányai- és hibáiról? Keveset, tulajdonkép
+semmit. Főellenvetése az, hogy Madách Ádámja nem külön egyén, midőn
+mint külön alak jelen meg, ha az lenne, akkor Madách annyiszor
+multa volna felül Goethét, ahány külön alakot teremt vala. Mi azt
+hisszük, hogy úgy sem multa volna felül egyszer sem, noha Faust is
+inkább típus, mint egyén. A művészetnek vannak oly tárgyai, melyek
+kiválóan eszményítést kívánnak, nem pedig egyénítést. A Krisztus-
+és Madonnaképet nem az egyénítés teszi műremekké. Az Ember
+Tragédiájának tárgya nem egyéneket követelt, hanem éppen a
+különböző korszakok típusait. Hogy e minden esetre nevezetes
+költemény, mennyiben sikerült, annak fejtegetése nem ide tartozik,
+elég tudnunk, hogy Zilahy minden analizis nélkül tör pálcát
+fölötte. De csoda-e? hisz Arany János «Buda halálát» is szintén így
+ítéli el. Töredékjegyzeteiben, melyeket e költeményről összeírt a
+romantikus és naiv eposzt akarná megmagyarázni. Fogalmai itt is
+zavartak. Nem érti, hogy a naiv eposzt nem írják, hanem a nép
+teremti századokon át s így főleg a népköltészet szülötte. Azonban
+a műköltészetben is naiv eposznak hívják az oly eposzt, mely az
+eredeti naiv eposz nyomain halad s a korviszonyokhoz képest,
+amennyiben lehetséges, sajátságait igyekszik mintegy
+visszavarázsolni. Minthogy a keresztyén korszak népköltészetének
+jelleme általában véve romantikus, az ily naiv eposz szintén
+romantikus. De hogy másnemű romantikus műeposzok is vannak, melyek
+kevésbbé támaszkodnak a népköltészetre s ezért nem neveztetnek
+naivoknak csak romantikusoknak, az természetes; mert a naivitás nem
+lényeges része a romanticizmusnak, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_250" id="Page_250">-250-</a></span> amint ez később a
+műköltészetben kifejlődött. Zilahy vádolja Aranyt, hogy Attila
+alakjába nem tudott fönséget lehelni. Hogy miért nem fönséges Arany
+Attilája, azt nem mondja meg, hanem költészetére általában ezt a
+megjegyzést teszi: «Arany összes költészetére el lehet mondani,
+hogy ő meggyőzni mindig tud, megindítani gyakran, de felemelni alig
+és igazában soha. Az ő költői természetében a fantázia a
+legkevesebb, holott az eposz minden egyéb között ezt kívánja
+túlnyomólag. Még csak egyetlen oly dala sincs, mint Csokonainál a
+«Földiekkel játszó égi tünemény!» vagy a «Tihanyi echo» hoz írt
+ritka varázsú óda, melyekben a szentimentalizmus égető bája a
+fenségest csapkodja. Petőfit nem is említem.» Zilahy esztétikai
+műszavain néha nagyon nehéz eligazodni. Nem értjük, mit tesz, hogy
+Arany meggyőzi olvasóit. Meggyőzni valakit valamiről, a tudomány, a
+szónoklat dolga, nem a költészeté. Ily értelemben veszi-e e szót,
+ez okon tagadja-e meg a fantáziát Aranytól, nem vehetni ki tisztán,
+sőt ellenkezőleg, úgy látszik, hogy ezt éppen dicséri benne, mint
+alsóbbrendű költői tulajdont. A fantázia hiányát egyébből látszik
+következtetni, abból, hogy Arany eposzaiban nincs lírai föllengzés,
+szentimentális ábránd, legalább ide mutat az, hogy Csokonai dalait
+hozza föl. Hogy a lírai föllengzés, szentimentális ábránd nem
+forrása az epikai fönségnek s általában nem is szükséges az
+eposzban, úgy hisszük, nem szükség mutogatnunk. De várhattunk-e más
+ítéletet Zilahytól, ki Bajza Jenő tragédiáját dicsőíti s Vajda
+egyik leggyöngébb költeményét mesterinek nevezi? Már ez magában
+fölöslegessé tesz minden cáfolatot.</p>
+<p>Íme Zilahy kritikai pályája, mely egy kissé különbözik lapjaink
+rajzától, de bizonyára hűbb a valóhoz. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_251" id="Page_251">-251-</a></span>
+Mindamellett halálát veszteségnek tartjuk irodalmunkra nézve. Egy
+tehetséget tanusító fiatal írónak fejlődése első stádiumában sokat
+szabad hibázni és tévedni. Zilahy még alig végezte be gimnáziális
+tanulmányait, midőn már az irodalmi pályára lépett, alig került ki
+az egyetemről, midőn már a kritika triposzára ült. Becsszomja
+távolról sem állott arányban tehetségével s egyszerre akart
+odajutni, hová a lángész is, bár gyorsan, de csak fokonként
+emelkedik. A mohó és szertelen ambició talán sohasem volt annyira
+divatos irodalmunkban, mint jelenleg. De Zilahynak legalább
+tehetsége volt, mely reményre jogosította az embert; ő legalább
+küzdő és törekvő ifjú volt, ki nagyrészt csekély becsű műveit
+alkalmasint becsesebbekkel feledtette volna el. Nem annyira az, ami
+volt, hanem ami talán lehetett volna, nem annyira multja, mint
+jövője fejezi ki az irodalom veszteségét s pályája kritikai
+méltánylatát.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_252" id=
+"Page_252">-252-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>EÖTVÖS EMLÉKBESZÉDEI.<a name="FNanchor_64" id=
+"FNanchor_64"></a><a href="#Footnote_64" class=
+"fnanchor">64)</a></h2>
+</div>
+<p class="summary">Magyar írók és államférfiak. Br. Eötvös József
+emlékbeszédei. Pest, 1868. Kiadja Ráth Mór. 333. l.</p>
+<p>Ez igen csinos kötetben teljes gyüjteményét vesszük Eötvös
+emlékbeszédeinek, melyek koronként, 1839–1867-ig, az Akadémia
+ünnepélyes ülésein mondattak el. E majdnem harminc évi időközben
+Eötvös századunk első felének nehány legnevezetesb magyar írója és
+államférfia fölött tartott emlékbeszédeket. Egy félszázad küzdelme
+tárul fel előttünk. Itt találjuk Kazinczyt és Széchenyit,
+Vörösmartyt és Szalayt, irodalmi és politikai megújhodásunk
+bajnokait; itt Kölcseyt, Kőrösyt, Regulyt, Dessewffy Józsefet és
+Emilt, kik többé-kevésbbé nevezetes szerepet játsztak a magyar
+irodalom, tudomány vagy politika terén. Majd mind oly férfiak, kik
+méltók a szónok ihletére, kire egy egész nemzet figyel.</p>
+<p>Valóban Eötvös sokkal több volt, mint akadémiai szónok; a nemzet
+szónokaként ünnepelte a nemzet halottjai emlékét. Az államférfiú
+csak szószékét változtatta, de nem egyszersmind eszméit, érzéseit,
+aggodalmait és reményeit. S volt idő, midőn a nemzeti intézmények
+romjai közt csak az Akadémia szószéke állott még épen s csak innen
+lehetett szólni egy-egy ünnepélyes <span class="pagenum"><a name=
+"Page_253" id="Page_253">-253-</a></span> percben az egész
+nemzethez. A hazafi bánat és remény e beszédek alaphangulata.
+Eötvös az Akadémia szószékén folyvást a nemzeti élet hullámzásainak
+befolyása alatt áll s belevegyül a kor küzdelmeibe. 1839–48-ig ifjú
+túláradó lelkesedése a hazafi bánatból erőt merítve, reményt hirdet
+és tettekre buzdít. 1858–1867-ig lelkesedése csillapodottabb, de
+fájdalma mélyebb, lelke gazdagabb eszmékben és tapasztalatokban, a
+romokra állva balzsamot csepegtet a nemzet sebeire s a csalódások
+keserűségei közt a jövőbe vetett hitet táplálja. A bánat és remény
+e folyvást megújuló hangulata egyhangúvá teszi e könyvet. Ez
+egyhangúság ugyan nem változatosság nélküli, de mégis egyhangúság.
+Midőn egy vagy több évi időközben hallottuk e beszédeket, az
+egyhangúság nem tünhetett föl, mint most, midőn összegyüjtve
+egyfolytában olvassuk. De lehet-e ezért hibáztatnunk a szónokot?
+Aligha. Ki tehet róla, hogy a magyar nemzeti érzés egy félszázad
+óta bánatból és reményből táplálkozik s kevés megszakítással egész
+1867-ig e hangulat levegőjében éltünk? Szólhatott-e a szónok máskép
+oly férfiak fölött, kik a hazafi bánat, küzdelem és remény
+megtestesülései voltak s oly korban, mely szégyelve a jelent,
+büszke önérzettel küzdött a jövőért vagy csalódásainak közepette, a
+kétségbeesés örvénye szélén vigaszt és hitet keresett? Eötvös
+engedve belső ösztönének hű maradt magához és a korhoz.
+Emlékbeszédei hatásának egyik főoka ebben rejlett. Egy későbbi kor
+talán még inkább észreveszi e beszédek egyhangúságát, mint mi, de
+egyszersmind egy egész kor kedélyhangulatát látja visszatükröződni
+bennök, mi mindig elég kárpótlás marad.</p>
+<p>Az emlékbeszéd elméletével tüzetesen nem igen szoktak
+foglalkozni egy irodalomban sem, de legalább bírálni <span class=
+"pagenum"><a name="Page_254" id="Page_254">-254-</a></span> szokták
+az emlékbeszédeket. Bizonyos hamis kegyelet a magyar
+zsurnalisztikát ettől egészen visszatartja. Azt hiszi, hogy
+kegyeletlenség felszólalni a hízelgés erkölcstelensége, a szertelen
+dicsőítés ízléstelensége ellen, melyek nem egy emlékbeszédben az
+értelmet és kedélyt egyaránt megbotránkoztatják. Mióta az Akadémia
+és Kisfaludy-Társaság megalapíttatott, számos emlékbeszédet
+hallottunk már, de Kölcseynek, az első emlékszónoknak, valódi
+kegyelete, férfias méltósága nem igen találtak követőkre. A legtöbb
+szónok egész erejéből arra törekszik, hogy rútul ledicsérje azt, ki
+felett beszél. Néha, mintha képmutató udvaroncokat vagy béres
+zsurnalisztákat hallanánk. Még jó, ha a szónok az elhunytat csak
+szerfölött nagyítja vagy oly érdemeket tulajdonít neki, melyek nem
+voltak meg benne, de megesik az is, hogy oly szertelen érdemeket
+olvaszt össze, melyek együtt aligha lehetségesek. A kegyelet
+ünnepélyén, nem kegyeletlenséget tanusítanak-e az ily beszédek,
+melyek bizonyos tekintetben nevetségessé tesznek valamely kitűnő
+vagy jeles tudóst vagy írót? Nem gúny-e az Akadémiára, hogy a
+tudomány és irodalom képviselőinek némán kell végig hallgatniok oly
+beszédeket, melyek a tudományt meghamisítják s az irodalmi ízlést
+sértik?</p>
+<p>Mondanunk sem kell, hogy Eötvös éppen nem tartozik az ily
+akadémiai szónokok közé. Kölcsey után leginkább ő őrizte meg a
+valódi kegyelet és szónoklat hagyományait. Kegyelete csak a valódi
+érdemekhez fordul s a személyek tiszteletét az eszmék kultuszává
+igyekszik emelni. Rokonszenve néha nagyításra ragadja, de sohasem a
+szertelenig. Néha, bár ritkábban, árnyoldalakat is érint, de
+fényoldal és érdem mintegy kényszerű kíséretében, mi emlékbeszédben
+a kegyelet és hűség <span class="pagenum"><a name="Page_255" id=
+"Page_255">-255-</a></span> legszebb összeolvasztása. Az eszmék
+gazdagsága és érzelmek nemessége megőrzik őt a keresettség
+cifrálkodásaitól s a kötelességszerű dicsőítés modorosságától.
+Egészben véve beszédeit e tekintetben nem érheti gáncs, de itt-ott
+találhatni bennök egy-egy vonást, mely zavarja a rajz hűségét s nem
+szükségképi következménye a kegyelet eszményítésének sem. Igaz, e
+vonások nem éppen lényegesek s nem annyira célzatosságból
+származnak, mint figyelmetlenségből vagy vizsgálat nélkül
+elfogadott irodalmi előítéletekből, de mindamellett nem
+mellőzhetjük, mert oly kitűnő íróban találjuk, mint Eötvös.
+Leginkább a kitűnő írókat kell bírálni s nem a középszerűeket,
+kiket mellőzhetni is. Idejegyzünk hát Eötvös jellemzéseiből egy pár
+oly vonást, melyeket túlzottaknak tartunk.</p>
+<p>«A magyar nyelv – mond Eötvös Kazinczy fölött tartott
+emlékbeszédében – amint ez egy élő és fejlődő nép nyelvénél máskép
+nem is lehet, mindig újult és fejlődött: a különbség Kazinczy és
+mások közt csak abban áll, hogy mit azok, kik a nyelvújításban
+elődei voltak, a pillanat szükségétől kényszerítve, rendszer nélkül
+tettek, azt ő teljes öntudattal cselekedte, szem előtt tartva a
+célt, melyet el akart érni és «<i>soha meg nem feledkezve azon
+határokról, melyeket túllépni a legmerészebb nyelvújításnak sem
+szabad</i>».</p>
+<p>A végső mondatban nincs igazság s kimaradhatott volna a kegyelet
+sérelme nélkül, annyival inkább, mert nem erre van alapítva a
+beszéd s csak mint igen mellékeszme fordúl elő benne. Igaz, az
+emlékbeszéd sohasem kritika, de az is bizonyos, hogy nem foglalhat
+magában olyast, mi a kritikával egyenes ellenkezésben van. A
+reformátorok pályája nem igen lehet ment több vagy kevesebb
+tévedéstől. Ezt mintegy helyzetök kényszerűsége hozza <span class=
+"pagenum"><a name="Page_256" id="Page_256">-256-</a></span>
+magával. Küzdelmök hevében nem választhatják meg mindig a
+legcélszerűbb eszközöket, tovább mennek, mint szándékuk volt, vagy
+olyat is akarnak, mit az idő később tévedéssé derít ki, bár a
+körülményekben igazolásukat találhatni. Kazinczy mindenesetre ily
+reformátor volt. Pályája éppen nem ment a tévedésektől, de azok nem
+kisebbítik dicsőségét. A nagy eszme, melynek bajnoka volt, a nagy
+mozgalom, melyet megindított, szenvedése, mely mártírrá avatta,
+nemzeti újjászületésünk legelső hősévé emelik. E szempontból nem
+magasztalhatni eléggé. De a tisztán nyelvészeti és irodalmi
+szempont mindig tiltakozni fog az ellen, hogy Kazinczy sohasem
+lépte át azon határokat, melyeket túllépni a legmerészebb
+nyelvújításnak sem szabad. Egyetlen irodalom sem mutathat föl oly
+merész nyelvújítót, mint Kazinczy, talán azért, mert egyetlen
+irodalom sem volt oly sajátságos körülmények között, mint a miénk.
+Lehet, hogy mindaz, mi Kazinczy tanai- és hatásában tévedés, a
+történeti kényszerűség fejleménye volt, melyen át kelle esnünk, de
+az bizonyos, hogy Kazinczynak egész irányát ma már nem fogadhatja
+el se a nyelvész, se a stiliszta. Mint nyelvújító, ki a gyökök
+alkotása szabadságát is vitatta támadói ellen írt polémiáiban, néha
+túlságokra ragadtatott, melyeket követői még tovább fejlesztettek.
+Mint a magyar művészi próza és költői nyelv megalapítója a művészit
+a magyarossal nem mindig tudta kiegyeztetni, idegenszerűségre adott
+példát. Az újabb költői nyelv Vörösmartytól napjainkig egy s más
+tekintetben reakció Kazinczy tévedései ellen s hogy prózánkban, bár
+folyvást mutatkozik, kevésbbé erőteljes e reakció, azt csak
+sajnálni lehet.</p>
+<p>A Vörösmarty, Dessewffy Emil, Szalay fölött mondott beszédekben
+is találhatni ily mellékesen odavetett <span class=
+"pagenum"><a name="Page_257" id="Page_257">-257-</a></span>
+túlságokat. «Vörösmarty az első magyar költő – úgy mond – kit a szó
+legszebb értelmében népszerűnek mondhatunk.» De vajjon Kisfaludy
+Sándor nem volt-e szintén oly népszerű a maga korában? Sőt
+Vörösmarty népszerűsége csak lassan, a kor fejlődésével,
+növekedett, míg Kisfaludy S. gyorsan s majdnem egyszerre lőn
+népszerű. Mindezt jól tudja Eötvös, ki a Kisfaludy Sándor
+tiszteletére 1843-ban rendezett dalünnepen tartott elnöki megnyitó
+beszédében így szólt: «Kisfaludy Sándor legnépszerűbb költője
+hazánknak»; pedig ekkor Kisfaludy Sándor népszerűsége már
+hanyatlóban volt s a Vörösmartyé már elérte tetőpontját. «Szóljak-e
+Egerről páratlan varázsával – folytatja Eötvös – szóljak-e
+Cserhalomról, melynél nagyobbszerű eposzi mű kevesebb sorban talán
+még nem iratott?» Hogy Eger és Cserhalom remekművek, a régibb
+magyar kritika egyik előítélete, mely Toldy nyomán átment az
+irodalomtörténeti kézikönyvekbe is. Nem tagadhatni, hogy
+mindkettőben genialis részletek vannak, de egészben véve egyiket
+sem mondhatni teljesen sikerültnek; nincs kerek meséjök s
+tulajdonkép csak egy pár epizód összefűzéséből állanak, nemcsak a
+világirodalomban, hanem Vörösmarty kisebb munkái közt is van oly
+mű, mely sokkal költőibb, nagyobbszerű mindkettőnél, például a «Két
+szomszédvár».</p>
+<p>Dessewffy Emilről ezt jegyzi meg egy helyt: «Azon érdemet senki
+sem tagadhatja meg tőle, hogy műveinek ékességét a világosságban
+kereste». Ez igen szembeszökő túlzás, bár szerény méltánylat akarna
+lenni. Dessewffy stílusából éppen az egyszerűség és világosság
+hiányzott, egyike a legnehézkesebb stilisztáinknak. Szalayról ezt
+olvassuk: «Soha lángész több szorgalommal nem párosult». Nem
+tudjuk: vajjon Eötvös a lángészt <span class="pagenum"><a name=
+"Page_258" id="Page_258">-258-</a></span> a tudományos értelmében
+veszi-e, vagy csak nagy tehetséget ért alatta, mint ahogy a
+közbeszéd használja e kifejezést. Ez utóbbi értelemben teljesen
+igaza van, de hogy nagy tehetség több szorgalommal sohasem párosult
+annyira, mint Szalayban, az legfeljebb csak akkor állhat meg, ha
+hozzá tesszük: Magyarországon, mert ha általában az egész világra
+vonatkozólag értjük e mondatot, nemcsak az igazság, hanem az
+eszményítés szempontjából is hibáztatnunk kell.</p>
+<p>Máskülönben a Szalay fölött mondott beszéd legsikerültebb az
+egész gyüjteményben. Itt is bebizonyult, hogy a rokonszenv az
+emlékbeszéd valódi múzsája. Lelkesíti a szónokot, hogy érezze s
+éreztetni tudja a valódi érdemeket, erőt kölcsönöz az élénk
+rajzhoz, sőt a közönségesnél mélyebb kedélyt bizonyos gyöngédségi
+érzetnél fogva megóvja a dicsőítési túlzásoktól. Eötvös
+emlékbeszédeiben senkinek alakja sem emelkedik ki oly egyszerű
+fönségben, átlátszó fényben, mint a Szalayé. Mintha nem is
+rajzolna, csak fölleplezné e képet, mely évek óta ott él lelkében,
+letörülhetlenül. Kissé eszményíti, de nem többel, mint amennyit az
+emlékbeszéd eltűr, sőt megkíván. Kevésbbé folyamodik szónoki
+fogásokhoz, mint más beszédeiben, mégis ékesszólóbb, mint bárhol.
+Mindezt nem mondhatni el a Széchenyi fölött tartott emlékbeszédről.
+Az ok alkalmasint a rokonszenv hiányában rejlik. Eötvös tiszteli
+Széchenyit, bámulja nagy tehetségét, elősorolja érdemeit, de
+érezzük, hogy nem viseltetik rokonszenvvel egyénisége iránt. Inkább
+értekezik róla, mint szónokol fölötte, inkább pályája egyes
+oldalait mutatja föl, mint az egész államférfiút és embert. Nem áll
+előttünk az újabb magyar történelem legnagyobb és legtragikusabb
+alakja. Széchenyi több, mint reformer, regenerátora a magyarnak,
+Széchenyi legeurópaiabb <span class="pagenum"><a name="Page_259"
+id="Page_259">-259-</a></span> államférfiaink közt, mégis mindvégig
+legmagyarabb, Széchenyi a siker legtöbb nyomát hagyta maga után,
+mégis legszerencsétlenebb mindazok között, kik a jelen században a
+magyar politikai élet színpadán szerepeltek. Mindezt, minek a
+beszéd központját kell vala képeznie, csak érinti Eötvös vagy éppen
+mellőzi. Lehet, hogy a politikai körülmények, melyeknek hatása
+alatt szónokolt, lehet, hogy saját multja, mert egykor határozott
+pártállást foglalt el Széchenyi ellenében, szintén befolyhattak
+arra, hogy egyetmást mellőzzön, vagy a fődolgot kevésbbé emelje ki.
+A beszédben nem hiányoznak egyes szép részletek, de az egész
+benyomása nem olyan, minőt Széchenyi pályája és egyénisége mintegy
+követel. Széchenyi a történet lapjain, árnyoldalaival, tévedéseivel
+együtt nagyobb arányokban fog kiemelkedni, mint ahogy rajzolja ez
+emlékbeszéd, mely csak fényoldalait tünteti föl.</p>
+<p>Ami a beszédek alkatát illeti, az sokkal változatosb, mint a
+hangulat, melynek egyhangúságát már fennebb megjegyeztük. A kezdet
+és bevégzés gyakran hasonlít egymáshoz, nem eszmékben, hanem
+módban, de maga a beszéd ritkán. Eötvös nem követi akadémiai
+beszédeinket, melyek gyakran nem egyebek, mint életrajzi vázlatok a
+dicsőítés cirádáival felpiperézve. Tudja, hogy a szónoknak csak
+annyit kell beolvasztania az életrajzból, mennyit a beszéd formája
+megbír, sőt ez sem mindig szükséges, fődolog a szónoklattá vált
+jellemrajz vagy egy nagy eszmének, célnak kultusza, melynek az
+illető bajnoka volt. Kazinczy fölött mondott beszédében Eötvös
+mellőz majd minden életrajzi adatot, az írót és embert is csak egy
+pár vonással érinti; beszédét mint központ, a nemzetiség eszméje
+uralja, melyet Kazinczy mint író és nyelvújító fölébresztve, hitté
+erősített. <span class="pagenum"><a name="Page_260" id=
+"Page_260">-260-</a></span> S mi jól illett leginkább erről
+beszélnie akkor, midőn nemzetiségünk ellen irtó háborút indított az
+osztrák minisztérium s az országszerte megüllött Kazinczy-ünnep
+első zajosb tiltakozás volt a zsarnokság intézményei ellen. Szalayt
+már rajzolja mint embert, írót és államférfiút egyaránt s
+jellemvonásaiban egyszersmind megelevenülnek mindazon főbb eszmék,
+melyekért Szalay egész életén át küzdött. Reguly emlékét egy
+lélektani és tudományos kérdés vizsgálatával ünnepli, melyet Reguly
+pályája kelt föl benne s mely éppen oly világot vet Reguly
+egyéniségére, mint tudományos küzdelmeire. Reguly valóságos
+egyénként emelkedik ki. Jellemzési tekintetben e beszéd vetekszik a
+Szalay fölött mondottal, csakhogy ez utóbibban több a szónoki erő
+és meghatottság. Dessewffy Emilben mellőzi a politikust s csak a
+hazafit és embert eleveníti meg s jó tulajdonai túlságaiból
+magyarázza ki némely árnyoldalait. Politikai ellenfele, de barátja
+és tiszttársa fölött kellett beszélnie s minden affektáció nélkül a
+legfinomabb tapintattal oldotta meg feladatát. A Vörösmarty fölött
+mondott beszéde legkevésbbé sikerült, tulajdonkép nincs alapeszméje
+s a jellemrajz oly általánosság, melyet más költőről is el lehet
+mondani. E mellett bizonyos bágyadtság ömlik el rajta. Ilynemű a
+Kölcsey fölött mondott beszéd is, csakhogy a szónoki erő ifjú
+felbuzgása némileg takarja a jellemrajz hiányát. Egyébiránt Eötvös
+1848 előtti beszédei általában kevésbbé sikerültek, mint a
+későbbiek. Amazokban talán több a hév és csillogás, de se
+jellemrajz, se szabatosság, se a reflexiók erejére nézve nem
+mérkőzhetnek emezekkel.</p>
+<p>Eötvöst, mint szónokot, nem lehet igazságosan megítélni csak
+emlékbeszédeiből. A fejtegető és vitatkozó szónok, ki a megyei és
+országos termekben nem egyszer <span class="pagenum"><a name=
+"Page_261" id="Page_261">-261-</a></span> vívott ki diadalt, itt
+egészen háttérbe szorul s csak az ünnepély szónoka áll előttünk.
+Azonban egy tulajdonsága, mely mint írót kiválóan jellemzi, sehol
+sem lép annyira előtérbe, mint emlékbeszédeiben s ez a reflexió
+által felköltött érzés s az érzés által felköltött reflexió. Nem
+emelkedik a szenvedélyig, legfeljebb érinti azt, nem ragadja el
+hallgatóit, csak meghatja. Fantáziája nem erős s a plasztikaiság
+éppen úgy hiányzik rajzaiban, mint stíljében. Még annyira kedvelt s
+túlságosan kedvelt hasonlataiban sem találhatni meg a plasztikai
+kidomborodást, vagy ragyogó színezetet. Mintha ezekhez is reflexió
+által jutna, nem könnyedén árasztja, hanem némi nehézkességgel
+tárja ki s olykor mintegy elnyujtja. Innen van, hogy az elevenség
+nem kiváló tulajdona s átmenetei, fordulatai ritkán gyorsak,
+önkénytelenek s meglepők. Beszédeinek egységét inkább a hangulat és
+gondolat képezi, mint a részek aránya s a fokozatos és szerves
+emelkedés. Ő gondolkozik és érez, e kettő egy nála s túlsúlyok
+olykor megbénítja a fantázia működését s fogyatékossá teszi a
+művészi formát. Ebben rejlik főereje és főgyöngesége. Mívelt és
+gazdag lelke, könnyen felinduló nemes kedélyének áramlata oly
+jótékonyan hat elmére és szívre. Az emberiség és hazafiság, a
+keresztyénség és kultúra, az európaiság és magyarság, a kegyelet és
+igazság, a melankólia és megnyugvás nagy eszméi és érzéseinek
+varázsa alatt állunk. Az érzés reflexióvá, ez pedig érzéssé válik
+bennünk is. De a reflexiók nagy tömege, melyekben több finomság
+nyilatkozik, mint erély, néha a hallgatót is éppen úgy
+elbágyasztja, mint a szónokot s mintegy el-elmosódik előttünk a
+láthatár.</p>
+<p>A könyvet elnöki megnyitó beszédek zárják be, melyeket szerző a
+Kisfaludy Sándor tiszteletére rendezett dalünnepen, az Akadémia,
+Kisfaludy-Társaság, Erdélyi <span class="pagenum"><a name=
+"Page_262" id="Page_262">-262-</a></span> Múzeum, magyar orvosok és
+természetvizsgálók, magyar írók segély-egylete ünnepélyes ülésein
+tartott. Közpályájának egyik igen kitűnő oldalát jelölik e
+beszédek. Ez intézetek majd mindenike körül feledhetlen érdemei
+vannak s némelyiknek még ma is elnöke és szónoka. Az emberszeretet,
+tudomány és hazafiság, a mívelt elme és nemes kedély ritka emberben
+egyesül annyira, mint benne s teljes mértékben illenek reá
+Quintilianus e szavai: «Orator esse, nisi vir bonus non
+potest».</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_263" id=
+"Page_263">-263-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>SZÍNHÁZI SZEMLE.<a name="FNanchor_65" id=
+"FNanchor_65"></a><a href="#Footnote_65" class=
+"fnanchor">65)</a></h2>
+</div>
+<p>E jelen közleménnyel megkezdjük színházi szemlénket, amelyet
+eddig mellőzni voltunk kénytelenek. E folyó, irat szűk terét
+érdekesebb közlemények vették igénybe, másfelől politikai és
+szépirodalmi lapjaink kiváló előszeretettel foglalkozván a
+színkritikával, mi éppen ezért azt leginkább mellőzhetőnek hittük.
+Azonban színkritikánk egy idő óta anyira a drámaírók vagy az
+általok sugalmazottak kezébe került, hogy éppen nem fölösleges, ha
+nem drámaírók is hallatják szavokat; e mellett színkritikusaink
+inkább szavakban bővelkednek, mint eszmékben s nem levén erős
+meggyőződésök, annyira a pillanat benyomásai alatt írnak, hogy
+gyakran nem egyebek, mint a közönség zajosb, de kevésbbé mívelt
+részének szószólói. Mi nem vesszük rossz néven, ha jobbak hiányában
+gyöngébb eredeti színművek is adatnak, azt sem tartjuk bajnak, ha
+valamely gyönge műnek inkább csak jobb oldalai emeltetnek ki, de az
+már kórjel, ha a kritika gyarló kísérleteket kiváló tehetség
+jeleiként üdvözöl, hibákat szépségeknek hirdet, téves irányokat
+bátorít s kerülve minden érdemleges tárgyalást, behatóbb
+fejtegetést, vagy az egyéni tetszés önkényét proklamálja a kritika
+legfőbb elvének vagy a <span class="pagenum"><a name="Page_264" id=
+"Page_264">-264-</a></span> közönség kevésbbé ízléses részének
+tapsaira hivatkozva, ezt tartja döntőbírónak az ízlés legfontosabb
+kérdéseiben.</p>
+<p>Sajnáljuk, hogy szemlénket egy oly mű bírálatával kell
+megkezdenünk, amelyre más körülmények között kevés szót
+vesztegetnénk. Értjük Csiky Gergely <i>Jóslat</i> című úgynevezett
+vígjátékát, amely október 11-én adatott a nemzeti színpadon s a
+közönség és hírlapok oly érdeklődését keltette föl, aminőt még
+akkor sem érdemelt volna, ha sikerültebb. A műnek egész története
+van, amelyet, ha röviden is, el kell beszélnünk.</p>
+<p>Az Akadémia legközelebbi Teleki-pályázatán Szász Károly volt a
+bíráló-bizottság előadója. Jelentésében megtámadta a hírlapokat,
+amelyek élesen szokták megróni az Akadémiát bírálatainak részint
+túlszigora, részint kíméletlen hangja miatt s egyszersmind
+kimutatni igyekezett, hogy az akadémiai jelentések a tehetséget, a
+művek egyes jelességeit mindig elismerték és kiemelték s ha az
+egésznek koszorút nem nyujthattak is s ha kénytelenek voltak olykor
+aranyok mellé töviseket is tűzdelni a koszorúba: tehettek-e róla,
+ítéletöket nem igazolta-e a következés, a pályázatok többségét tevő
+silányságok ellen pedig lehet-e igen éles bármely modor? Hiszen
+minden gimnázista, sőt ha a jelek nem csalnak, sok merész
+suszterinas vagy legalább borbély- és szabólegények, egyszóval oly
+egyének is pályáznak, akikben az írói tehetségnek szikrája sincs,
+akik irodalommal és esztétikával komolyan egy percig sem
+foglalkoztak, kiknek nemcsak a drámáról, hanem általában a
+költészetről sincs fogalmok. Az ily pályázók nem érdemelnek
+kíméletet, nem jutalmat és koszorút, arról szó sincs, hanem ostort
+érdemelnének és huszonöt pálcát. S ezt kimondani s mert tényleg
+csakugyan nem szolgáltathatjuk <span class="pagenum"><a name=
+"Page_265" id="Page_265">-265-</a></span> ki nekik, legalább
+erkölcsileg éreztetni velök, nemcsak szabad, hanem helyes is,
+annyival inkább, mert a teljes ismeretlenség miatt nem válhatik
+személyes sértéssé. Azután elmondotta Szász Károly, hogy alig volt
+pályázat, amelyen annyi bírálaton alul lévő mű pályázott volna; a
+sok selejtes között a még talán szóba jöhető is gyönge s a legjobb
+is igen középszerű. A pályázat egyetlen darabja, amely mégis
+irodalmi színvonalon áll, a <i>Jóslat</i> című. Ennek van öntudatos
+alapeszméje, számítással szőtt meséje, nyomait mutatja a drámai
+forma és a fejlesztés iránti érzéknek, jellemek helyett nehány
+alakot bír felmutatni, nyelve pedig bár legkevésbbé drámai, itt-ott
+legalább költői s általában irodalmi nyelv. A részletekre térvén,
+kifejtette, hogy a mű tulajdonkép nem is vígjáték, mert csak a
+mellékszemélyekben van komikai elem, mint dráma is elhibázott s
+legfeljebb az oly közönség előtt víhat ki némi tetszést, amely a
+mellékcselekvények és epizódok tarkaságával, mellékszemélyek
+hóbortjaival is megelégszik s drámai összhatást nem követel.
+Mindezeknél fogva a bírálók többsége, bár elismeri, hogy a
+<i>Jóslat</i> pályatársai között határozottan a legérdemesebb mű,
+sőt egyetlen, mely általános irodalmi színvonalon áll s így
+kénytelen azt az Ügyrend 109. szakasza értelmében a jutalomra
+ajánlani, de egyfelől, mert csak külsőleg és mellékszemélyeiben
+ismerheti el vígjátéknak, mert általán csak igen relatív becset
+tulajdonít neki s mert másfelől színszerűség tekintetében is alig
+hiszi, hogy közepes sikert is arathasson, feltétlenül a jutalomra
+még sem ajánlhajta s az Ügyrend 110. szakaszának alkalmazását kéri,
+mely szerint a jeligés levél csak akkor bontatik fel, ha a szerző
+jelentkezik. Az Akadémia elfogadta a bírálók többsége határozatát,
+bár <span class="pagenum"><a name="Page_266" id=
+"Page_266">-266-</a></span> egyik bíráló, Tóth Kálmán,
+különvéleményt adott be, Toldy Ferenc pedig felszólalt, hogy nem
+vígjátéknak nem lehet kiadni a jutalmat, midőn a pályázat tiszta
+vígjátékot követel, de az Akadémia megmaradt határozata mellett,
+mert a bírálók kijelentették, hogy a többi pályaművek, amelyek
+inkább vígjátékok, oly gyengék, hogy bármelyik megjutalmazása
+valóságos botrány lenne.</p>
+<p>Szász Károly jelentésén a felolvasás előtt némi javítást tett.
+Ahol a minden kritikán alul lévő pályaművekről szól, a
+<i>suszterinas, borbély- és szabólegények</i> kifejezéseket
+<i>tanulógyerekek és éretlen ifjoncokkal</i> cserélte föl s ahol
+azt mondja, hogy az ily pályázók <i>ostort és huszonöt pálcát
+érdemelnének</i>, következőkép módosította: <i>az ily, Petőfi
+szerint, mezítlábas suhancok egyáltalában nem érdemelnek
+kíméletet</i>. Így is jelent meg az <i>Akadémiai Értesítőben</i>,
+azonban némely hírlap tévedésből vagy akaratból a kihúzott helyeket
+is kiadta.</p>
+<p>A hírlapok felzúdultak a bírálat éles hangja ellen, bár ez
+<i>csak</i> az oly művekre vonatkozott, amelyek minden bírálaton
+alul voltak s melyeket hírlapjaink teljességgel nem ismertek s maig
+sem ismernek; megtámadták az akadémiai Ügyrend 110. szakaszát, mely
+szerint, ha a bírálók egy művet sem találnak jutalomra érdemesnek,
+minthogy a jutalmat mindenesetre ki kell adni, a jeligés levél nem
+bontatik fel mindaddig, amíg a szerző ki nem jelenti abbeli
+szándékát, hogy a rosszaló ítélet dacára is fel akarja venni a
+jutalmat; az író prostituálásának nevezték az ily eljárást s a
+szakasz eltörlését követelték. Pedig e szakasz nem a drámaírók
+ellen, sőt érdekökben hozatott s ha a rosszalásnak a műre nézve
+némi élesb kifejezést kölcsönöz is, a személy iránt éppen finom
+kíméletet tanusít. Az Akadémia tekintélyét eléggé védi azáltal, ha
+szigorú ítéletében <span class="pagenum"><a name="Page_267" id=
+"Page_267">-267-</a></span> kimondja, hogy a jutalmat csak azért
+adja ki, mert kénytelen kiadni az alapító akarata szerint. Az
+illető szakasz 1861-ben az írók érdekében az Eötvös indítványára
+hozatott, aki azt hitte, hogy az író akkor van prostituálva, ha a
+kedvezőtlen bírálat dacára is jeligés levele az ő megkérdezése
+nélkül felbontatik s neve átadatik a nyilvánosságnak. De amint a
+példák tanusítják, a mi drámaíróink és drámaíró színkritikusaink
+egy kissé híjával vannak a finom érzületnek s a meg nem érdemelt
+aranyakat meg nem érdemelt dicsőséggel akarják fölvenni. Hogy e
+szakaszt az Akadémia esetenként helyesen alkalmazza-e vagy nem, az
+lehet vita tárgya, de hogy az magában véve helyes és éppen nem
+prostituálja az írót, azt minden értelmes ember belátja, akit
+önérdeke el nem vakít.</p>
+<p>Az ismeretlen szerző, Csiky Gergely kath. pap jelentkezett,
+művét kinyomatta s a Nemzeti Színház igazgatósága kitűzte azt
+előadásra is. Minden jel oda mutatott, hogy bizonyos körülményeket
+felhasználva, a drámaírók egész hadjáratot intéznek az Akadémia
+ellen, amelyre okuk van neheztelni. Szigligeti a szokottnál nagyobb
+buzgalommal fogott a mű szcenirozása- és javítgatásához. Az előadás
+előtt néhány nappal a Pesti Napló jelt adott az ütközetre egy heves
+cikkben bevádolva az Akadémiát s hízelegve a közönségnek egész a
+nevetségig. Elmondotta, hogy érdemesebb kézbe ritkán juttatott az
+Akadémia száz aranyat színdarabért. Egy vonzó, ihlettel és ízléssel
+írt művet jutalmazott meg a vak tyúk, ami nem sűrűn esett meg eddig
+rajta, egy hivatott s hozzá képzett tehetséget avatott fel,
+szándékán kívül ugyan és kényszerűségből, de fölavatta s megírta
+neki az útlevelet a dicsőséghez. Az Akadémia a jó színművektől meg
+szokta tagadni a jutalmat. Neki <span class="pagenum"><a name=
+"Page_268" id="Page_268">-268-</a></span> ez sem tetszett, de
+tetszeni fog a közönségnek, amely ritka önállósággal s éppen oly
+egészséges, mint öntudatos ízléssel és tapintattal ítél a színházi
+újdonságokról. A mi közönségünknek ebben alig akad valahol mása
+Európában. A <i>Pesti Napló</i> ily s ezekhez hasonló ömlengései
+csak nyegle kortesfogások voltak, de azzal már együgyűséget árult
+el, midőn komolyan vitatta, hogy a kérdéses művet egy a
+középfajokat kizáró tisztán vígjátéki pályázaton éppen azért
+kellett volna megdicsérni, mert nem vígjáték, az pedig valóságos
+erkölcstelenség volt, <i>midőn ráfogta Szász Károlyra, hogy
+mindazt, amit a minden kritikán alul álló pályaművekre mondott, a
+Jóslatról is mondotta és szerzőjét pellengérre, korbácsra s Isten
+tudja még mire ítélte</i>.</p>
+<p>E rágalmat elhitték a többi lapok, a közönség is, amelyek rég
+elfeledték az akadémiai bírálatot vagy talán nem is olvasták. Ez
+volt a mű hatásának egyik oka. A közönség, amely különben is
+hajlandó ellenzékeskedni szemben az irodalmi és tudományos
+testületek ítéleteivel, azt hitte, hogy egy legméltatlanabbul
+meggyalázott írónak kell igazságot szolgáltatnia. Ezért elfogultan
+kereste és megtapsolt a <i>Jóslat</i>ban minden olyast, amit csak
+lehetett: egy pár lírai szebb helyet s nehány burleszk alakot. Ide
+járult még az aránylag elég jó előadás, a szép görög öltözetek, az
+ünnepélyes menet fénye. Az est némi demonstráció színét viselte
+magán. Azonban a demonstrációban a közönségnek csak zajosb és
+kevésbbé mívelt része vett részt, a másik rész hidegen maradt s
+ízetlennek találta a művet. Mi legalább az előadás végével nem egy
+embertől hallottuk, hogy a mű száz krajcárt sem ér, nemhogy száz
+aranyat. De a hatás legfőbb okát mindamellett nem a rágalmazott
+Akadémia ellen való visszahatásban kell keresnünk. Legtöbbet
+<span class="pagenum"><a name="Page_269" id=
+"Page_269">-269-</a></span> tett arra az a körülmény, hogy a szerző
+katholikus pap s műve alapeszméjéből és tárgyából bizonyos irányt
+magyarázhatni ki. A mű tudniillik Delphiben játszik, Apolló
+főpapnőjének nem szabad szeretni, férjhez menni és férjhez megy, a
+papok pedig megházasodnak. A közönség a mult leple alatt célzást
+vélt a jelenre s kitapsolta a szerzőt. A vásottabb rész
+gyönyörködni akart egy pap drámaíró hajlongásaiban s midőn a
+harmadik előadáskor nem jött ki, egy páholyban meglátva,
+megéljenezte, hogy legalább kihajlásait élvezhesse.</p>
+<p>Íme, a különben sem igen zajos hatásban mily kevés része van a
+drámai művészetnek. A hírlapok, amelyek mindenáron ünnepelni
+akarták e művet, többé-kevésbbé kénytelenek bevallani, hogy nem
+vígjáték, igen sok hibája és fogyatkozása van, de azért mégis
+költői mű, egy kitűnő tehetség terméke s az Akadémia nem ért a
+dramaturgiához. Valóban alig van valami mulatságosabb, mint
+hírlapjaink kritikája e műről, amelyet mindenkép magasztalva,
+tulajdonkép elítélnek. «A mű cselekvénye kevés – úgy mondanak a
+<i>Fővárosi Lapok</i> – a dikciók kedvéért egy eszmét sokszor és
+hosszadalmasan összevisszaforgat és ismétel; sok jelenetben
+szembeszökőn emlékeztet <i>Aesopusra</i> és más darabokra, egy-két
+alakja tökéletlenül vázolt, úgy, hogy ezekkel a darab végéig sem
+jöhetünk tisztába; a vígjátéki légkörből sokszor igen is zord
+vidékre téved, sőt alapjában a mű nem is vígjáték s végül igen is
+kurtán bánik el és nem is valami eredeti módon a szerelem
+apoteozisával. Szerkezete némileg laza, cselekvénye kuszált,
+bonyodalma mesterkélt.» Mindebből természetesen az következik, hogy
+a mű rossz. Teljességgel nem. A <i>Fővárosi Lapok</i>nak egészen
+más logikája van: a művet jelesnek hirdeti, mely megszégyenítette
+az Akadémia ítéletét, költői <span class="pagenum"><a name=
+"Page_270" id="Page_270">-270-</a></span> nyelve és szembeötlő
+szépségei által. Az ily tehetséget fel kell keresni s nem elnyomni,
+ha napfényre kerül. A hiányok (tehát már hibák nincsenek is a
+műben), amelyek a <i>Jóslat</i>ban jelentkeznek, nem a szerző
+tehetségének rovandók fel, hanem színpadi járatlanságának, papi
+állásának. A <i>Nemzeti Hírlap</i> szintén ily sajátságos logikával
+szólott a darabhoz. Kifejtette, hogy a mű bonyodalma mily gyarló, a
+drámai élet egészen hiányzik benne, de a szerző ért az
+egyénítéshez, valódi költő, a mű egészben véve nyereség
+irodalmunkra nézve s az Akadémia blamirozta magát. Az
+<i>Ellenőr</i> igaznak találta az akadémiai bírálatot, de
+hozzátette, hogy mégis igaztalanul bántak a darabbal, mert az
+határozott tehetség műve, habár nem is szorosan a vígjáték és
+tragédia szabályai szerint nyilvánul, amaz akadémiai szabályok
+szerint, amelyeket az író-arisztokrácia talált föl. A műnek sok jó
+tulajdona van, amelyek között legfőbb az, hogy költői és vonzó.
+Azonban azt nem említi, hogy mik benne azok a vonzó és költői
+tulajdonságok, valamint azt sem, hogy ha már nem tud a szerző se
+vígjátékot, se tragédiát írni, vajjon tud-e drámát, az
+íródemokrácia szabályai szerint. A <i>Kelet Népe</i> három
+tényezőben kereste a mű hatása okait: először, mert az Akadémiának
+nem tetszett, másodszor mert szerzője pap, harmadszor, mert valóban
+költői mű, de hogy mennyiben költői mű, azt később elég hosszas és
+zavaros bírálatában sem fejti ki. A <i>Hon</i> nem igen meri
+dícsérni társainak e magasztalt kegyencét, de annál inkább
+szidalmazza az Akadémiát, hisz valamit csak szidalmaznia kell, ha
+már a kormányt nem szidalmazhatja. Megvallja, hogy a mű bizony
+gyönge, a közönség veszett híre miatt mit sem várván tőle nagyon
+alacsony katonamértéket alkalmazott hozzá. Meséjét bajos elmondani,
+<span class="pagenum"><a name="Page_271" id=
+"Page_271">-271-</a></span> mert a mű szerencsétlen technikája
+miatt nehéz megtartani az elbeszélő filumot. Nagy baja a műnek,
+hogy alakjait nem egyéníti s nem tudja irántok felkölteni a néző
+érdeklődését. De azért a szerzőre, mint drámaíróra szép jövő vár,
+mert jó nyelven ír, költői emelkedettségű helyei vannak s nehány
+sikerült dialógja. Hisz ennyit Jámbor Pál drámáiban is találhatni s
+csodálkozunk, hogy a <i>Hon</i> miért nem sürgeti Szigligetit
+ezeknek is színre hozatalára. A pesti német lapok szintén
+megbámulták a <i>Jóslat</i>ot s csodálkoztak az Akadémia
+együgyűségén. A <i>Pester Lloyd</i> különösen kiemelte, hogy a mű
+helyenként lángoló, de egészséges érzékiséget lehet (a vén pap
+szerelmét értette-e ez alatt vagy az ifjú papnőét, azt nem mondja
+meg), de egy pár nap mulva megbánta lelkesülését s egy terjedelmes
+behatóbb bírálatban igazat adott az Akadémiának.</p>
+<p>Íme, e bírálatok éppen nem tesznek bizonyságot hírlapjaink
+logikája s esztétikai míveltsége mellett. Azt hisszük, hogy nemcsak
+az Akadémiának nem szükség előttök meghajolnia, hanem másnak sem,
+akinek egy kis ítélőtehetsége van. S ha még csak ennyi volna,
+hagyján! Szász Károly egy hosszabb cikkben felelt a támadásokra.
+Elmondotta, hogy éles kifejezéssel csak a bírálaton alul álló
+műveket illette, hogy a <i>Jóslat</i>ban mindent méltányolt, amit
+lehetett, csak jutalomra nem tartotta érdemesnek, most sem tartja,
+sőt előadva még élesebben tüntek fel előtte a mű fogyatkozásai és
+hibái s ezeket újabban is kifejteni igyekezett. S vajjon lapjaink
+megkísérlették-e megcáfolni Szász Károly fejtegetéseit? Éppen nem.
+Hallgatnak. De mégsem egészen. Felszólalt a <i>Pesti Napló</i>. Bár
+hallgatott volna, mert amit mondott, valódi botrány.
+Kinyilatkoztatta, hogy a <i>Jóslat</i> értéke fölött nem kíván
+vitázni. Sohasem jutott <span class="pagenum"><a name="Page_272"
+id="Page_272">-272-</a></span> eszébe azt követelni, hogy másnak
+valami azért tessék, mert neki tetszik, semmi sincs egyénibb, mint
+az ízlés (pedig első cikkében éppen azt vette rossz néven az
+Akadémiától, hogy egy vonzó, ihlettel és ízléssel írt művet meg nem
+dicsért). Senkinek sem jutott volna eszébe az Akadémiát és bírálóit
+megtámadni azért, hogy a <i>Jóslat</i> nem tetszik nekik, hanem a
+bántalmazó hang okozta a megbotránkozást (tudjuk, hogy Szász Károly
+a <i>Jóslat</i> ellen nem használt semminemű éles kifejezést, csak
+a <i>Pesti Napló</i> fogta reá; élesb kifejezései a minden
+bírálaton alul levő művekre vonatkoztak). Még egyszer ismételte,
+hogy mindenkinek a maga dolga, hogy mi tetszik neki s mi nem,
+írónak, kritikusnak, közönségnek egyaránt; ahhoz nincs másnak
+szólója. Aztán hozzátette, hogy olynemű kritizálás mellett,
+aminővel Szász Károly indul a <i>Jóslat</i> ellen, egyetlen darabja
+sem állhat meg irodalmunknak.</p>
+<p>Amely lap ily elvet hirdet, az az egyéni önkényt emeli a kritika
+főelvévé s lemond arról, hogy az irodalmi komoly közlönyök közé
+számíttassék. Ez elv szerint minden ízlés, ítélet jogos, nincs
+különbség a jó és rossz ízlés között. Bizonyára bárki félre vethet
+bármily remekművet, megtapsolhat bármily gyarló drámát, a nélkül,
+hogy okát tartoznék adni. De egy kritikustól, aki ítélőbíró akar
+lenni az ízlés dolgában, mást várunk. Hallani akarjuk okait,
+ítélete kifejtését, vizsgálódásai és tapasztalatai eredményét. Az
+ízlés ösztöne nem esetlegesség, a művészet törvényei nem
+konvencionális szabályok, hanem oly igazságok, amelyek a
+természeten, emberi szíven, a különböző művészetek és műfajok
+sajátságain és céljain alapulnak. A lángész oly kevéssé teremti e
+törvényeket, mint a kritikus; amaz csak kinyilatkoztatja s erejéhez
+képest betölti többé vagy kevésbbé <span class="pagenum"><a name=
+"Page_273" id="Page_273">-273-</a></span> teljesen, emez pedig csak
+nyomozza több vagy kevesebb szerencsével. Aki ezt tagadja, lehet a
+<i>Pesti Napló</i> dolgozótársa, szerkesztője, de bizonyára nem oly
+író, aki esztétikai kérdésekhez szólhatna. A <i>Pesti Napló</i>
+huszonöt év óta nemcsak politikai, hanem irodalmi lap is; Erdélyi
+Jánoson kezdve koronként ide dolgoztak a jobb magyar kritikusok,
+akik nem hitték, hogy az ízlés dolga magánügy, sőt nemzeti ügynek
+tartották, amely szoros kapcsolatban van az állam és társadalom
+igen fontos erkölcsi érdekeivel. Íme a <i>Pesti Napló</i> nemcsak
+multja hagyományával szakít, hanem egyszersmind egy gyarló mű
+kedvéért meggyalázza az egész magyar drámairodalmat, egy sorban
+tevén a <i>Jóslatot</i> legjobb drámáinkkal, amelyek szerinte éppen
+úgy nem állják ki a kritikát, de azért mégis tetszenek. Ha az
+embert megzavarja az indulat, úgy látszik, nem retten vissza
+semminemű abszurdumtól.</p>
+<p>Mi nem kívánunk se az Akadémia, se Szász Károly mellett
+ügyvédkedni. Való, hogy az Akadémia pályázati jelentéseit és
+jutalmazásait bizonyos egyenetlenség jellemzi, de ez természetes.
+Nem mindig ugyanazon egyénekből alakíttatván a bíráló-bizottság,
+némi eltéréseknek kell mutatkozni. De általában e
+bíráló-bizottságok inkább engedékenyek, mint túlszigorúak. Hogy oda
+sülyedjenek, ahová az <i>Ellenőr</i> kívánja, hogy minden művet
+dicsérettel jutalmazzanak, ami a nemzeti színpadon talán előadható,
+az ellenkeznék az Akadémia méltóságával. A nemzeti színpadon az
+ujdonság, jövedelem vagy egy pár színész és színésznő kedvéért oly
+darabokat is adnak, amelyeknek alig van esztétikai becsök. Az
+Akadémia éppen oly kevéssé hódolhat e szempontoknak, mint a
+nagyközönség változó szeszélyeinek. Ami Szász Károlyt illeti, ő nem
+annyira abban hibás, <span class="pagenum"><a name="Page_274" id=
+"Page_274">-274-</a></span> hogy kevésre becsülte a
+<i>Jóslatot</i>, mint inkább abban, hogy nem emelte ki minden
+hibáját, fölösleges bosszúságot vesztegetett a minden kritikán alul
+lévő művekre s mellőzte azon drámai irány kritikáját, amely újabb
+drámairodalmunk egész betegségévé kezd válni s amelynek a
+<i>Jóslat</i> is egyik szerencsétlen szülötte.</p>
+<p>Valóban a <i>Jóslat</i> tisztán irodalmi szempontból leginkább
+azért érdemel figyelmet, mert mutatja, hogy mind több követőre
+talál nálunk bizonyos drámai irány, amelyet egy rendszeres
+pajtáskodó kritika úgy félig-meddig reáerőszakolt közönségre és
+irodalomra egyaránt. Ez irány Shakespeare tekintélyével fedezi
+magát. Shakespeare nem egy tévedésre adott alkalmat a francia és
+német romantikában. Miért legyen máskép nálunk is? Ezelőtt
+negyven-ötven évvel történelmi drámánk az ő zászlója alatt indult
+tévútra. Akkori drámaíróink Shakespearenak nem valódi történelmi
+drámáit vették példányul, hanem történelmi ciklusos műveit, amelyek
+nagyobb részt inkább csak történelmi rajzok, melyekben erőteljes
+korrajz, bámulatos egyénítés s részben gazdag drámai élet
+nyilatkozik ugyan, de egészben véve sem drámák, sem tragédiák.
+Azonban e tévedés nem volt minden haszon nélkül; a mult felé
+vezette lelkesülésünket s ha nem is drámai, de ragyogó és
+emelkedett magán- és párbeszédeivel jótékonyan hatott költői
+nyelvünk fejlődésére. Ez újabb írány aligha fog ennyit is nyujtani.
+Mintegy kilenc éve már, hogy nehány drámaírónk Shakespeare
+leggyöngébb műveinek leggyöngébb oldalait kezdi utánozni egy
+csoport eredeti hóbort kíséretében. Shakespeare idejében az elmés
+és különc beszédmód Lily útmutatása szerint egész tanulmány tárgya
+volt; Lily 1579-ben <i>Euphues</i> című művében fejtette ki erről
+nézeteit s igyekezett utasítást adni az elmés <span class=
+"pagenum"><a name="Page_275" id="Page_275">-275-</a></span> és
+keresett beszédmód művészetéhez. A nyakatekert, szimbolikus és
+mesterkélt beszédmód Lily művéről euphuismusnak neveztetett.
+Shakespeare is hódolt ez iránynak első kísérleteiben, különösen a
+<i>Felsült szerelmesek</i> című vígjátékában. Új irányú drámaíróink
+ezt tanulták el tőle; hajhásszák az élcet, szójátékot és mesterkélt
+beszédmódot; stíljök ízetlenségét még inkább kiemeli az, hogy nem
+igen jól verselnek s nem levén erős nyelvérzékök némely népies szót
+vagy fordulatot nem a maga helyén alkalmaznak. Irányuk a műfajra is
+kiterjed. Nem Shakespeare tragédiáit vagy sikerültebb vígjátékait
+utánozzák, bár írnak vígjátékot is, de leginkább a középfajú
+drámákat kedvelik, melyekben tragikai és komikai elemek vegyülnek,
+azonban nem értik a vegyítés módját, mire Shakespeare e fajta jobb
+művei elég jó példányok s műveikben a küzdő elemek úgyszólva
+megsemmisítik egymást. Shakespeare és a korabeli drámaírók
+bekalandozták a költészet, történelem és fantázia minden zeg-zugát,
+az e korbeli angol dráma magába olvasztott mindent, amit talált; az
+emberi viszonyok minden árnyalatát, a fantázia minden szeszélyét, a
+kedély minden hullámzását s minden kérdést, amelyet a gyakorlati
+élet vagy filozófiai elmélkedés fölvethet. A dráma e divata és
+óriási ereje egy ideig mintegy fölemésztette a költészet minden
+ágát. Drámai alakban jelent meg minden: eposz, beszély, népmese,
+tanköltemény, szatira. Shakespeare is feldolgozott oly tárgyakat,
+amelyek nem voltak eléggé alkalmasak drámára s bár kizsákmányolta
+drámai oldalukat s bár a jellemrajz gazdagságával fedezte a
+fogyatkozást, neki sem igen sikerült legyőzni az anyag nehézségeit.
+Azonban bármit dolgozott fel, bárhonnan kölcsönözte tárgyát,
+tisztelte a hagyományt, mert tudta, hogy az elősegítője a
+<span class="pagenum"><a name="Page_276" id=
+"Page_276">-276-</a></span> költői hatásnak s ha a képzeleti
+világhoz fordult, azt nem hamisította meg, sőt a jellemrajz és
+cselekvény segítségével közelebb hozta a reális világhoz. A mi új
+drámaíróink éppen nem zsákmányolják ki nem eléggé drámai tárgyok
+drámai oldalát; megvetnek minden hagyományt, lábbal tapodják a
+történelmet s a képzelet céltalan korlátlanságát tartják a költői
+felfogás világának. Bármit kölcsönöznek Shakespeareból az kezökben
+gyümölcstelenné válik, de azt meg sem kísérlik, hogy Shakespeare
+jellemzési módját s cselekvényfejlesztése mesterfogásait
+tanulmányozzák. Valóban ez új drámai iránynak legfőbb baja, hogy
+elhanyagolja, sőt nem is tartja szükségesnek az emberi szív és
+viszonyok hű rajzát s a cselekvényt annál költőiebbnek hiszi,
+mennél inkább hiányzik benne a józan ész. Nem mondjuk, hogy e
+drámaírók ne tudnának egy-egy érzést erélyesen, sőt költői bájjal
+kifejezni, de egy jellemet következetesen nemhogy kidolgozni, hanem
+csak felfogni sem igen törekesznek. Nem éppen szeretetreméltó
+alanyiságuk könnyen az előtérbe tolul, személyeik helyett szeretnek
+magok beszélni s fődolguk az élces fordulat és retorikai ékítmény.
+Azt sem mondjuk, hogy ne tudnának írni egy-egy sikerült jelenetet,
+de egész művök mesterkélt, erőszakolt s az alapjában mindig van
+valami, ami a hóborthoz hasonlít. Ide járul még, hogy kevés bennök
+a finomság, gyöngédség, sőt erkölcsi érzékök sem éppen erős.</p>
+<p>E drámai mozgalom megindítója és főképviselője Rákosi Jenő; az ő
+nyomán indult Dóczy Csókjával, amely annyi nem érdemelt dicséretben
+részesült, Csepregi a <i>Vízözön</i>nel, Ábrányi Kornél a
+<i>Rövidlátók</i>kal – e két utóbbi nem adatott, csak nyomtatásban
+jelent meg és Csiky a <i>Jóslat</i>tal.</p>
+<p>Rákosi <i>Aesopus</i> című vígjátéka, amellyel először
+föllépett, <span class="pagenum"><a name="Page_277" id=
+"Page_277">-277-</a></span> mindenesetre tehetséget tanusított. Az
+ízetlenség mellett is nyilatkozott benne bizonyos komikai ér s az
+egészben véve rossz kompozicióban nem hiányzott egy pár sikerült
+részlet. Ez inkább hetyke, mint merész kísérletnek figyelmet
+kellett kelteni szemben némely akkori aluszékony és prózai
+vígjátékkal. Ezt némi költői fény látszott fedezni, ha nem is a
+költészet valódi fénye. Azonban az élesb szem észrevehette, hogy
+egy s más, amit a szerző másoktól tanult, nem a legjobb s amit maga
+nyujt, az nagyrészt egy kissé rossz. A vígjáték tárgya egészen
+költött s csak Aesopus személyét szolgáltatta hozzá a hagyomány. S
+mivé tette Rákosi a hagyomány nagyfejű, púposhátú, dadogó, de
+lángeszű meseköltő rabszolgáját? Egy deli, bár kissé dadogó ifjúvá,
+aki azonban a szerelmi vallomás hevében, ami más embert legalább
+abban a percben könnyen dadogóvá tesz, elveszti dadogását, aki egy
+pillanat alatt meghódítja gazdája, Xanthus, leányát, igen rossz s
+éppen nem æsopusi meséket mondogat s egy pár nap alatt gazdája
+családját, sőt az egész samosi udvart újjain forgatja. S még
+hagyján, ha ezt gyöngeségeiknél fogva tenné. De akaratnélküli
+bábokból áll az egész személyzet, akikkel mindent tehet Aesopus, ha
+a szerző akarja. A főcselekvényt majd elborítják a
+mellékcselekvények, amelyek különben sokkal mulatságosabbak, bár
+olykor nem eléggé világosak; egy-egy szerencsés komikai vonást
+túlzás vagy ízetlenség vált föl s a párbeszédeken, amelyektől nem
+tagadhatni meg bizonyos költőiséget s ötletgazdagságot, nagyon is
+meglátszik a <i>Felsült szerelmesek</i> hatása, amelyet Rákosi
+akkortájt fordított. A <i>Régi dal régi gyűlölségről</i> vígjáték
+akart lenni s dráma lett belőle. A magyar társadalmat rajzolná, de
+egy jellemző vonás sincs benne. A mű főszemélye Lévi Shakespeare
+<span class="pagenum"><a name="Page_278" id=
+"Page_278">-278-</a></span> Shylockjának valóságos paródiája. Ki ez
+a mai Shylock? Egy égőbb gyűlöletű zsidó, mint a régi, de
+egyszersmind oly lágyszívű, lemondó, feláldozó, mint egy keresztyén
+mártír. A <i>Színre színt</i>ben jó az alapeszme s talán az
+egyetlen a Rákosi színművei közt, amelyben öntudatosan vagy
+öntudatlanul lélektani feladatot akart megoldani. Egy ifjú házas
+féltékeny bizalmatlansága barátja iránt, amely ezt csábításra
+ingerli, a nő sértett önérzete, amely mindkettő ellen fordulva,
+mindkettő fölött diadalt ül, igen jó komikai alapeszme. De a
+jellemrajz elhibázott, a szövevény durva egész az ízléstelenségig.
+Általában Rákosi keveset gondol cselekvénye valószínűségével és
+művészibb szövésével. Neki elég bármely gyönge indok vagy
+körülmény, hogy tovább bonyolítson, előtte fő, hogy a kínálkozó
+helyzetet, amelybe cselekvénye belezökkent, kibányászhassa. Ami a
+jellemrajzot illeti, Bánfi akkor legkevésbbé féltékeny, amikor
+leginkább lehetne. Margitot úgy mutatja be a szerző, mint a
+természet naiv szülöttét, aki nem ismeri a nagy világot s íme,
+amidőn az udvarnál megjelen, annyi bátorságot, kacérságot,
+világismeretet tud kifejteni, amennyit éppen nem vártunk tőle.
+Mátyás király, bár van benne egy-egy királyi vonás is, lassanként
+együgyűvé törpül s éppen nem a magyar történelem és hagyomány
+Mátyás királya. Rákosiban nincs történelmi érzék s korrajz helyett
+mindig a népmesék világába téved, a nélkül, hogy valóban naivvá
+tudna válni. A <i>Krakói barátok</i> dráma akart lenni s a végén
+majdnem bohózattá vált. Rákosi ritkán tudja vagy sejti, mit akar,
+vagy eredetiséget akar keresni a komoly és komikai elemek nem igen
+szerencsés vegyítésében. Újra a történelemhez fordulva, ami nem
+neki való, abban lelte gyönyörét, hogy Hedvig királynőből egészen
+mást <span class="pagenum"><a name="Page_279" id=
+"Page_279">-279-</a></span> teremtsen, mint aminőnek a történelem,
+különösen a magyar hagyomány feltünteti. Valóban, Hedvig hamar
+szeretni tudó nő, aztán egy kissé perfid, mint királynő pedig
+mindent maga szeret tenni, még futárnak sem küld mást, hanem maga
+megyen. Látásból, a trónbeszéd izgalmai közt, halálosan beleszeret
+a litván követbe, aztán az elébb kigúnyolt Vilmos hercegnek nyujtja
+kezét, csakhamar megszegi, amit igért; barátnak öltözve, mintha
+senki sem állana szolgálatára, ellovagol Litvánia határszélére,
+hogy bizonyos gonosz szándék felől értesítse Jagellót. A jellemrajz
+ügyefogyottságával csak a lelemény szegénysége versenyez e minden
+tekintetben elhibázott műben. A <i>Szerelem iskolája</i> formai
+tekintetben legjobb műve Rákosinak, amennyiben mellőzve a henye
+jeleneteket, cselekvénye célra sietőbb s euphuismusait is
+valamennyire mérsékelni igyekszik s egy valóban kitűnő jelenetet is
+találunk benne. De leleménye, bár különc, éppen nem eredeti s ami a
+legnagyobb baj, az alapeszme s a főszemély jellemrajza alig egyéb
+egy megfoghatatlan tévedésnél. A mű cselekvénye tulajdonkép egy
+álom, amelyet Stella királyleány álmodik, akit atyja, mint a család
+egyetlen sarját, bár mindenkép férjhez szeretne adni, mégis a
+férfinemet gyűlölő asszonyokkal neveltet, aki már kilencven kérőt
+elutasított, senkihez sem akar férjhez menni, sőt annyira gyűlöli a
+szerelmet, hogy egyik udvarhölgyét, mert egy testőrrel együtt
+találta, száműzi udvarából, aztán fáradtan elalszik. Ezzel végződik
+az első felvonás. A második, harmadik, negyedik felvonás nem egyéb,
+mint a királyleány álma, melyben férjhez nem-menetelének borzasztó
+következményei tárulnak fel előtte s midőn fölébred, álmától
+annyira megijed, hogy férjhez menne akárkihez, aminthogy meg is
+kéri kezét egyik kérőjének. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_280" id="Page_280">-280-</a></span> Az egész álomnak nincs
+lélektani nyitja és fejleménye. Alig készíthette elő azt valami
+kedélyében s nagyrészt oly emberekről álmodik, akiket sohasem
+látott. Az álom borzadalmasságai megijeszthetik, de következik-e
+ebből, hogy szerelemre ébredjen s rajzolja-e ezt a szerző bármily
+alapon, mint Moreto Donna Diannájában, aki úgy látszik, szeme előtt
+lebegett. Nem egy büszke, fennhéjázó bölcselkedő leány átváltozása
+ez, de egy zavart lélek félelme vagy egy vérkeringési bajban
+szenvedő beteg kedélyállapotja, aki felindulásában mindenre kész.
+Ez mindenesetre sem lélektani, sem költői felfogás. E mellett a mű
+nem úgy van írva, hogy a néző tulajdonkép tudja, mikor kezdődik az
+álom s ami még különösebb, az álom eseményei indokoltabbak, mint az
+ébrenlété. Különben ez is vígjáték akart lenni s nagyon is komoly
+dráma lett, a szerző valami nagyon költőivel akarta meglepni a
+közönséget s nagyon is költőietlen labirintba tévedt.</p>
+<p>Íme e drámai új irány legfőbb művei. Mi nem vonjuk kétségbe
+Rákosi tehetségét, jövője felett sem törünk pálcát – jósolgatni
+különben sem a kritika tiszte – de annyi bizonyosnak látszik
+előttünk, hogy ez irány nem szülhet jó drámát s hogy mégis nem egy
+követőre talált, az valóságos kórjel. S csodálatos, Rákosi egyik
+utánzója, Dóczy, <i>Csókjával</i> sokkal több tetszést aratott,
+mint maga a mester bármelyik művével. E vígjátékot az Akadémia
+megjutalmazta, ami mutatja, hogy elég engedékeny, de ha már tette,
+jobb lesz vala, ha mással irat róla bírálatot s nem Tóth Kálmánnal,
+aki népszerű drámaíró lehet, de mindenesetre gyönge kritikus.</p>
+<p>E mű alapszeméje egy kissé erkölcstelen s egy kissé nem igaz.
+Azt akarja bebizonyítani, hogy minden <span class=
+"pagenum"><a name="Page_281" id="Page_281">-281-</a></span> ember:
+férfi, nő, ifjú vagy öreg, házas vagy férjes, szerelem dolgában
+tilosban vadász, ha szükség készti vagy alkalom csábítja. S mi
+furcsán bizonyítja be ezt két főszemélyében! Egy ifjú király, aki
+csak nemrég nősült, szereti nejét, udvarában nem tűri a tilos
+viszonyt és csókot, fogadni kész udvara erkölcsiségére s elhagyva
+azt, álruhában tér vissza, hogy mindent kikémleljen, először is
+maga esik tilos viszonyba s egy paraszleányt, akit a csókolózásért
+megbüntetett, maga akar összevissza csókolni, sőt oly őrjöngő
+felindulás martaléka, ami igen heves szerelemről tesz tanuságot.
+Minő szükség készti? Csak nem az, hogy fogadását elveszítse. Minő
+alkalom csábítja? A parasztleány nem igen kínálgatja szerelmével,
+aztán könnyen megismerheti benne a királyt s a királyi kert nem
+éppen legalkalmasabb hely ily kalandra. De mindamellett a király
+szereti nejét. Hát neje, a szende spanyol királyné mit csinál? Ezt,
+úgy látszik, a spanyol udvari szigorú szabályok éppen semmiben sem
+akadályozzák. Elhisz egy mesét, tudniillik, hogy van egy zsidó, a
+legrútabb ember a világon, de a világ legnagyobb gyémántját bírja s
+ezt a világ legszebb asszonyának akarja adni, ha őt megcsókolja.
+Lejön éjjel a kertbe, meg is csókolja a zsidót, tulajdonkép férjét,
+aki őt parasztleánynak gondolja. Természetesen nem ismernek egymás
+hangjára, pedig sok mindent összebeszélnek. Ennél hóbortosabb
+históriát a legrosszabb bohózatban sem láthatni. Valószínűségről,
+jellemrajzról szó sincs az egész műben. A szerző minden egyéb, csak
+nem objektív. Mindig maga beszél személyei helyett. Az egész mű
+lírai verseny, élcek és ötletek pattogása s ezek között vannak
+sikerültek is; csakhogy a nyelv és verselés magyarsága kissé
+hasonlít a <i>Faust</i> fordításához ugyancsak a szerzőtől,
+amelynek magyartalanságát <span class="pagenum"><a name="Page_282"
+id="Page_282">-282-</a></span> ezelőtt két évvel eléggé kimutatta e
+folyóirat. A cselekvény a valószínűtlenségek halmaza, melyben
+minden abszurdumot álruhának s az éj sötétének kell indokolni.
+Valódi bujósdi gyermekjáték az egész bonyodalom. Dóczy, úgy
+látszik, megirigyelte a <i>Szentivánéji álom</i> összevisszaságát,
+csakhogy ott egy növény nedvének varázsa költi fel a szívben élő,
+bár nyugvó szenvedélyeket s az álom szeszélye fejezi ki a kedély
+igaz titkait. Dóczy művének vége, midőn elhitetik a királynéval,
+hogy mindez csak álom volt, költőietlen másolata Shakespeare
+legköltőibb bohózatának. Valóban e drámai új irány nem egy
+szülöttéről elmondhatni Horatiussal: velut ægri somnia. Mi tetszett
+hát mégis e műben, hogy annyiszor adatott színpadunkon? Akárki
+könnyen kitalálhatja. Tetszett benne néhány lírai hely, különösen a
+csók dicsőítése, amely ily alakban ugyan nem illlik a parasztleány
+szájába, ha jól emlékszünk, reminiszcencia is, de mindenesetre jól
+van írva, aztán tetszett az erős csókolózás, amelyet színészeink
+egész virtuózitással érzékítettek és végre egész tűzbe hozta a
+karzatot az a jelenet, midőn a parasztleány kedvéért felmász a fára
+az udvari pap, hogy neki almát szakítson, a leány pedig elveszi a
+lajtorját s a pap a fán akad. Ez volt a legtermészetesb, a
+legérthetőbb az egész műben, a többiből nagyon keveset értett
+mívelt és nem mívelt közönség, mert a mű kuszált és zavaros meséje
+még olvasva sem éppen könnyen felfogható. S végre legtöbbet tett e
+mű sikerére nézve a hírlapok szertelen dicsőítése. Oly dicsőítéssel
+üdvözölték a szerzőt a pesti magyar és német lapok, aminőben a
+legnagyobb magyar költők, Vörösmarty, Petőfi és Arany legjobb művei
+sem részesültek. Mindenki sietett megnézni e híres művet; némelyek
+azért, hogy elmondhassák: láttam, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_283" id="Page_283">-283-</a></span> de keveset ér, mások
+pedig azért, hogy hódolva a csinált közvéleménynek,
+felkiálthassanak: valóban nagyszerű!</p>
+<p>Nem csoda, ha ilynemű siker reményében a <i>Jóslat</i> szerzője
+is ez irányhoz csatlakozott. Hanem szerencsére nyelvet és verselést
+nem Rákosi- és Dóczytól tanult, hanem Vörösmartytól, sőt a harmadik
+felvonás első jelenete, midőn a fiatal papnők és főpapnő
+megjöttének örülnek, hangban igen nagyon hasonlít <i>Csongor és
+Tündé</i>ben a tündérek párbeszédéhez. Hogy illik-e ide e hang, az
+egészen más kérdés, de annyi bizonyos, hogy Csiky jambusai eléggé
+hangzatosak, nyelve is szabatos s éppen nem magyartalan vagy
+keresett, azonban általában véve inkább lírai, mint drámai nyelv.
+Csiky, ha szerét teheti, nagyon szeret ömledezni s minthogy
+jellemrajzai nagyrészt absztrakciókból állnak s főszemélyei passzív
+természetűek, akik csak sóhajtoznak, erre nagyon is tág tere
+nyílik. Egyébiránt művének lírai szépségei nem valami nagybecsűek,
+gyakran csak közhelyek s olykor az iskolás erőlködés is megérzik
+rajtok. Például:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i12">Feledni téged!<br /></span>
+<span class="i0">Felejti-é holdját az ég? Felejti<br /></span>
+<span class="i0">A bujdosó vezérlő csillagát?<br /></span>
+<span class="i0">Felejti-é a tengert a folyó?<br /></span>
+<span class="i0">Felejti-é virágait a méhe?<br /></span>
+<span class="i0">Feledni tudná életét a lélek?<br /></span>
+<span class="i0">Feledni tudnálak én tégedet.<br /></span></div>
+</div>
+<p>Amit Csiky újabb drámaíróinktól tanult, az nem más, mint az,
+hogy vígjátékot akarván írni, ne írjon az ember vígjátékot, hogy
+vígjátéka tárgyát ne a jelenben keresse, hanem a multban, a mesés
+korban, azonban ne tiszteljen semmiféle hagyományt, hogy a
+cselekvény annál költőibb, mennél kevesebb benne a józan ész és
+valószínűség, hogy mesterkedjék egész erejéből, de az <span class=
+"pagenum"><a name="Page_284" id="Page_284">-284-</a></span> emberi
+szív tanulmányára és rajzára minél kevesebbet adjon.</p>
+<p>A <i>Pesti Napló</i> pedánsoknak nevezte az akadémiai bírálókat,
+mert tiszta vígjátéki pályázaton nem méltányolhattak egy nem
+vígjátékot. «Nem vígjáték! – úgymond – oh, ti pedánsok! Persze
+Venus nem csillag, hanem bolygó, de fényesebb a csillagnál.»
+Azonban később észre vévén, hogy mégis csak együgyűség ezt vitatni,
+egyet kanyarodik s így szól: «Egy akadémiai bírálónak méltó
+ambiciója lehet a dolgon fordítani, mondván: ez a munka nem tiszta
+vígjáték ugyan a molièri szabályok értelmében, de ha a <i>Sok hűhó
+semmiért</i> című shakespearei vígjátékból absztrahálunk szabályt,
+a <i>Jóslatot</i> könnyűszerrel megkoszorúzhatjuk». A <i>Pesti
+Napló</i>, úgy látszik, azt hiszi, hogy Molière csak bohózatokat
+írt s nincsenek oly művei, amelyekbe komoly elem vegyül, sőt az
+úgynevezett fensőbb vígjátékot, amely bizony nem kacagtató, nem
+éppen Molière teremtette volna meg. Való, hogy Shakespeare némely
+vígjátékaiban vannak komoly fordulatok, de a legjobbak sokkal
+derűltebbek, sőt hajlóbbak a bohózatos felé, mint Molière fensőbb
+vígjátékai. Való, hogy a <i>Sok hűhó semmiért</i> című vígjátékban
+egy fordulat komoly összeütközést idéz elő, de a mű kezdete oly
+derűlt hangulatba ringatja a nézőt, a komikai és humoros alakok
+annyira mérséklik a komolyabbakat s a herceg testvérének gonosz
+cselszövényét annyira meggyengítik a kitűnőleg rajzolt és
+elhelyezett törvényszolgák, hogy ott, ahol komoly fordulat kezd
+beállani, éppen nem tarthatunk a tragikai katasztróftól. Sőt az,
+hogy a herceg testvére gonosz csínyét nem az okos, hanem az együgyű
+emberek leplezik föl, éppen komikai vonás. Már maga a mű címe és
+alapeszméje, hogy egy kis semmiség mennyi <span class=
+"pagenum"><a name="Page_285" id="Page_285">-285-</a></span>
+nevetséges és komolynak látszó bajt okozhat a gyönge embereknek,
+megőrzi a néző kedélyét a komolyabb felindulástól. Azonban nem
+szükség csak Molière- és Shakespearere tekintenünk. Mióta
+vígjátékot írnak, bizonyos pontig a komoly elem sohasem volt belőle
+kizárva. Már Horatius megmondotta, hogy a vígjáték néha
+elkomolyodik. Minden attól függ, hogyan vegyíti a költő az
+elemeket, művének van e komikai alapeszméje s főszemélyeiben erősb
+vagy finomabb komikai vonás. S ha e szempontból vizsgáljuk a
+<i>Jóslatot</i>, mit találunk? A mű úgy indul, hogy akár tragédia
+is válhatnék belőle, már tudniillik olyan, amilyen. A páthosz
+fuvallatát érezzük és erős vagy legalább erősnek látszó
+szenvedélyek akarnak megküzdeni nemcsak a kötelességgel, hanem egy
+végzetszerű jóslattal is. A főpap Adrastos aggódik, hogy a főpapnő
+Olympia szívében szerelem gyulhat föl valaki iránt s csókja férfi
+ajkát érintheti s akkor a jóslat szerint összeomlik a templom; ő
+Apolló örök szűzének szánta a leányt, de ha azé nem lehet, akkor az
+övének kell lennie, mert szereti őt egy elkésett szenvedély egész
+őrjöngésével. S éppen akkor érkezik haza Olympia szerelmesen; egy
+ifjú, Helios követi. Olympia szíve háborog, küzd fogadalmával, de
+hű marad hozzá. Helios nem élhet Olympia nélkül, ki kell őt vívnia
+az ég ellenére is az isten karjai közül. Nem drámai, sőt tragikai
+motivumok-e ezek? Van-e a főszemélyekben, akik a főcselekvényt
+végrehajtják, még csak árnya is a komikumnak s a vénülő főpap,
+akire bizony ráfért volna egy kis komikum, a mű végén nem egy
+valóságos gonosztettet akar-e elkövetni? A komikum csak a
+mellékszemélyekben és alakokban nyilatkozik, amelyek meglehetősen
+elkoptatott színpadi reminiszcenciák s amelyek nélkül az egész
+főcselekvény megtörténhetnék. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_286" id="Page_286">-286-</a></span> Igaz, hogy a mellékdolgok
+a főcselekvény nyakára nőnek, de ez bizonyára nem érdeme a műnek s
+nem teszi vígjátékká.</p>
+<p>De ne nézzük e művet vígjátéknak, nézzük drámának s vizsgáljuk
+ez oldalról. Először is feltűnik, hogy a szerző a görög korba
+tévedve, nem elégedett meg a görög mythologiával. Megtanulta újabb
+drámaíróinktól, hogy a hagyományt nem kell tisztelni. «Már maga a
+mythologia is egy képzelt, nem létező világ nekünk, amelyet a
+modern drámaíró csak nagy diszkrécióval használhat – jegyzi meg
+helyesen Szász Károly e műről szólva – s e képzelt világba még egy
+egészen önkényes s magában is abszurd föltevést csúsztatni belé,
+oly lábbal taposása minden tradiciónak, oly hatványozása a képzelt
+világ képzeleti bővítésének, melyet a költő nem merhet soha, melyet
+Shakespeare sem mert, mert ő a képzelt világban is respektálta a
+tradiciókat.»</p>
+<p>Csiky a következő, nem éppen szerencsés leleménnyel toldja meg a
+görög hagyományt. Delphiben, Apolló jóstemplomában minden 20–20
+évben négy szűzet férjhez adnak; ezek egy évre anyák lesznek és
+pedig egyik ikerleánykákkal, a más három is leányokkal, úgy, hogy a
+jóstemplomnak a négy férjhez adott leány helyett öt leány áll ismét
+rendelkezésére öt csecsemő közül a legszebb, az ikrek egyike,
+Pythiának van kijelölve s mind az öt együtt neveltetik föl. Mikor
+húsz évet érnek, hogy az előbbi eljárást ismételni lehessen, a
+Pythia-jelöltet kiküldik a világba, hogy keressen férjet a másik
+négy leánynak; maga aztán, ha a világ- és férfilátás e nehéz
+kísértését a nélkül állja ki, hogy szerelemre gyuljon, átveszi a
+Pythia tisztét, a másik négy leányt pedig a kijelölt férjeknek
+odaadják azzal a kötelezéssel, hogy első leánygyermeköket a
+jóstemplomnak szentelik. De <span class="pagenum"><a name=
+"Page_287" id="Page_287">-287-</a></span> [ha] a férjkeresésben a
+Pythia szerelmes talál lenni, ha ajkát férfi ajka éri: vége
+mindennek, a templom rombadől s Delphi dicsősége, Apolló tisztelete
+oda van.</p>
+<p>Ez éppen nem naiv és különben sem igen jól gondolt leleményre
+volt-e szüksége a szerzőnek műve szempontjából is? Mi szükség arra,
+hogy egyik nőnek mindig ikerleánya szülessék. Van-e ennek hatása a
+mű legcsekélyebb mozzanatára is? Mi szükség, hogy megpróbáltatás
+végett a leendő főpapnő bekóborolja a világot. Ezt a mélyebb
+erkölcsi alapon nyugvó keresztyén vallás sem téteti papnőivel.
+Olympia a nélkül is könnyen találkozhatnék Heliosszal. Mi szükség,
+hogy a főpapnő a többi négy számára férj-keresni induljon a
+világba, midőn egy felhívásra a templomi szép szűzekhez örömest
+csődülnének Görögország ifjai s a mű ügyetlen bonyodalmai így még
+könnyebben megtörténhetnének? De a legnagyobb baj az, hogy a mű
+vallásos és csodás elemeivel a szerző éppen nem tud bánni. Nemcsak
+a nézőket nem ringatja illuzióba, hanem még drámája személyeit sem.
+A főpap hinni látszik Kastal forrása csodás erejébe, a hívek
+csődülnek Delphibe, hogy vigasztalást találjanak s megtudják
+jövendő sorsukat; a jóslat teljesül, a templom összeomlik, de a
+főpap és papnő kedélyében éppen nem nyilatkozik félelem a bosszuló
+istenségtől, a nép, bár a templom összeomlik s így szeme előtt
+történik csoda, oly félvállról veszi a dolgot, mintha valami
+építőállvány omlott volna össze és Görögország hit nélkül marad s
+éppen a csodák korszakában. Midőn a mű végén a papnő férjhez megy,
+a papok megházasodnak s majdnem az egész személyzet megtalálja
+párját, nemcsak a szerelem ül diadalt a cœlibatus felett, hanem
+egyszersmind a nyers természeti ösztön mindennemű hit és erkölcsi
+hatalom felett. <span class="pagenum"><a name="Page_288" id=
+"Page_288">-288-</a></span></p>
+<p>A főszemélyekben még külső drámaiság sincs s a mű cselekvénye a
+lehető legdurvább, sőt együgyű. Helios és Olympia nem tesznek
+semmit, csak ömlengenek és belső küzdelemben emésztődnek s a végső
+felvonásban is ott vannak, ahol az elsőben. E két személy
+jeleneteiből semminemű tett nem fejlődik ki. Olympia találkozót
+igér Heliosnak, meg is jelen rajta, megvallja, hogy szereti, neki
+is adja gyűrűjét, de visszautasítja a szöktetés tervét, sőt
+felfogadtatja Heliosszal, hogy másnap megjelenik a triposz előtt s
+amit Apolló a Pythia szája által rendel, azt híven követi. Olympia
+tulajdonkép hű akar maradni kötelességéhez, szívében lemondott
+Heliosról s egy más leányt akar hozzá nőül adni holnapi jóslatában.
+Helios ugyan nem mond le kedveséről, de nem tesz érte semmit s
+elvégre is a véletlen által jut hozzá. Az egész műben csak Adrastos
+a cselekvő személy, de oly dolgokat tesz, amelyek éppen nem
+hangzanak össze azzal, amit akar. Mikor megtudja, hogy Olympia
+Heliost szereti, sőt ez a papnőt szöktetni is akarja egyik barátja
+segélyével, aki szintén egy másik papnőt akar szöktetni, a helyett,
+hogy egy pillanatra se hagyja Olympiát magára vagy éppen elzárja,
+két hæterát öltöztet fel a papnők ruhájába, hogy az ifjak ezeket
+szöktessék el. Midőn a jósnap szertartásai között Olympia elájul,
+Adrastos látván, hogy Kastal forrásának csodatevő ereje nem fog
+rajta, elhatározza, hogy ő maga szökteti el őt a templom kincseivel
+Egyiptomba. S hogyan hajtja végre a szöktetést? Amíg társa
+összeszedi a templom kincseit, a Parnass hegyére hurcolja Olympiát
+s ott egy barlangba akarja elrejteni, tehát éppen oda viszi, ahova
+gyűlnek az ő tudta szerint is a hívek s köztök Helios, föltalálni
+kedveseiket, akiket a jósige rendelt számukra nőül. Természetesen
+ezek kiszabadítják <span class="pagenum"><a name="Page_289" id=
+"Page_289">-289-</a></span> Olympiát körmei közül s a mű ügyetlen
+cselszövője a legügyetlenebbül megbukik.</p>
+<p>Van-e ebben józan ész? Szerző jól megtanulta a magyar dráma új
+irányától, hogy annál költőibb valamely mű, mennél kevesebb benne a
+józan ész. Igaz, hogy a józan ész még nem költészet, de e nélkül
+még nem volt valamire való drámaíró. Nem boncoljuk tovább e művet,
+nem is jósoljuk azt a <i>Jóslat</i> szerzőjéről, hogy nem lehet
+belőle drámaíró, de az bizonyos, hogy e műve inkább csak lírai
+tehetséget, verselési gyakorlottságot, némi párbeszédbeli
+ügyességet tanúsít, mint drámaírói tehetséget. Az is bizonyosnak
+látszik előttünk, hogy az irány, amelyet követ, éppen nem fogja
+elősegíteni drámaírói fejlődését. Ez irány az erőlködés hóbortja,
+az ízetlenség gőgje, amely ellen ideje valahára minél erélyesebben
+felszólalni a józan ész és jóízlés nevében.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_290" id=
+"Page_290">-290-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>HELYREIGAZÍTÁS DÓCZY «CSÓK»-JÁT ILLETŐLEG.<a name="FNanchor_66"
+id="FNanchor_66"></a><a href="#Footnote_66" class=
+"fnanchor">66)</a></h2>
+</div>
+<p>Tisztelt szerkesztő úr! Az «Ellenőr» vasárnapi számának
+tárcájában azt a megjegyzést olvasom, hogy én annak idejében Dóczy
+úr «Csók» című vígjátékáról a «Budapesti Szemlé»-be egy nagyobb
+esztétikai tanulmányt írtam, amelyet e műnek bécsi sikere teljesen
+megcáfol. Nem bocsátkozom e mű bécsi sikerének boncolatába, hogy t.
+i. mennyiben segítették azt elő bizonyos külső körülmények; nem
+vizsgálom: vajjon az «Ellenőr» tárcaírója híven idézi-e mindazt,
+amit e mű pesti sikerének okairól mondottam; mellőzöm azt is, hogy
+a bécsi kritika, bár más szóval, lényegben ugyanazt mondja, amit én
+mondottam, hogy e műnek, mint drámának, csekély becse van,
+cselekvénye és jellemrajza komolyan szóba sem jöhet, az egész egy
+lírai verseny, élcek és ötletek pattogása, amelyek között vannak
+sikerültek is. Annyira meg vagyok győződve e mű drámai csekély
+becséről, oly kevéssé tekintem azt vitás kérdésnek, hogy reám nézve
+tökéletesen közönyös, bárki bármennyire kárhoztatja is
+bírálatomat.</p>
+<p>Azonban egy pont iránt nem vagyok közönyös s éppen csak ezért
+szólalok fel. Restelném, ha valaki elhinné, hogy én Dóczy úr
+«Csók»-ját bárminő szempontból <span class="pagenum"><a name=
+"Page_291" id="Page_291">-291-</a></span> érdemesnek találtam egy
+nagyobb tanulmányra. A dolog másként áll. A «Budapesti Szemle»
+18-dik számában «Színházi Szemle» cím alatt bírálat alá vettem
+újabb drámairodalmunk azon irányát, amely Shakespeare leggyöngébb
+műveinek leggyöngébb oldalait utánozza, emellett éppen Shakespeare
+ellenére elhanyagolja, sőt nem is tartja szükségesnek az emberi
+szív és viszonyok hű rajzát s a cselekvényt annál költőibbnek
+hiszi, mennél inkább hiányzik benne a józan ész. Ez irányt bírálva,
+a többik között természetesen a Dóczy úr vígjátékáról is kellett
+írnom, mint ez irány egyik képviselőjéről és írtam is róla másfél
+ívnyi cikkemben nem egészen két lapot. Ennyi ami igaz, sem több,
+sem kevesebb.</p>
+<p>Szíveskedjék, tisztelt szerkesztő úr, e sorokat becses lapjába
+fölvenni. Budapest, márc. 5. 1877.</p>
+<p class="right">Teljes tisztelettel<br />
+<i>Gyulai Pál</i>.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_292" id=
+"Page_292">-292-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>PETŐFI ÉS A M. T. AKADÉMIA.<a name="FNanchor_67" id=
+"FNanchor_67"></a><a href="#Footnote_67" class=
+"fnanchor">67)</a></h2>
+</div>
+<p>Tisztelt szerkesztő úr! A Manasszes-féle Petőfi-mondának ugyan
+végeszakadt; de a Petőfi emlékét úgy most, mint régebben, folyvást
+kísérti bizonyos Manasszes-féle szellem. Hiszen «Szibéria és az
+ólombánya» is Pestről származott Erdélybe, az itteni álmodozás ott
+hazugsággá alakult s visszakerülve itt mint valóságot kezdették
+hinni. De hadd térjek a dologra.</p>
+<p>Az «Üstökös» jún. 17-iki számában «Muszka rajzok: Hogy becsülik
+meg a poétákat Oroszországban» című cikkben K-s M-n
+összehasonlítván Puskin és Petőfi sorsát, a többi között ezt
+mondja: «Petőfi dalait nem méltatták semmi figyelemre országunk
+nagyjai, azok a kunyhók között elhangzottak: senkinek sem jutott
+eszébe költőjüket megjutalmazni, még a tudós társaságnak sem.»</p>
+<p>Ebből egy betű sem igaz. Hogy az Akadémia 1858-ban (1848 óta
+első nagygyűlésen) a nagy-jutalommal tüntette ki Petőfi munkáit,
+azt mindenki tudja, de ha netalán az «Üstökös» kétkednék benne,
+álljon itt az Akadémia 1858-dik nagygyűlése jegyzőkönyvének VI-dik
+pontja:</p>
+<p>«Következvén a nagyjutalmi ügy tárgyalása, <i>Czuczor Gergely r.
+t. a nyelvtudományi osztály</i> jelentését <span class=
+"pagenum"><a name="Page_293" id="Page_293">-293-</a></span> olvasta
+az 1843/48-ki évkörben megjelent szakbeli legjobb munkákról, mely
+szerint akadémiai nagy jutalomra 200 aranyban <i>Petőfi Sándor
+költeményei</i>, Pest, 1847., a Marczibányi-féle 50 aranyas
+jutalomra pedig <i>Fogarasi Jánostól</i> «<i>A Magyar Nyelv
+Szelleme</i>», Pest, 1844. ajánltatnak. Helybenhagyatott; kéretvén
+a T. Igazgató Tanács, hogy az első jutalmat, nem élvén többé
+szerzője, a költő fiának kiadatni méltóztatnék.»</p>
+<p>Hogy az Akadémia 1858 előtt miért nem jutalmazhatta meg Petőfi
+költeményeit, az kitűnik magából a jegyzőkönyvből. Petőfi 1844-ben
+adta ki költeményeinek első kisebb gyüjteményét, 1845-ben ennek
+folytatását és végre 1847-ben nagy gyüjteményét, amely magában
+foglalta a két első gyüjteményt és némely önállóan megjelent
+műveket is. A nagyjutalom hat évenkint szokott kiadatni s így az
+Akadémia Petőfit a legjobb akarat mellett is csak 1849-ben
+jutalmazhatta volna, azonban akkor nem tarthatván nagygyűlést, az
+elmaradt jutalmat csak 1858-ban adhatta ki, amidőn a nagygyűlés
+tartása megengedtetett. A 200 arany jutalom ki is adatott fiának,
+akinek egyedül ez tette atyjáról maradt örökségét, azzal az ezer
+forinttal együtt, melyet Pfeiffer fizetett az általam kiadott
+«Vegyes művek»-ért.</p>
+<p>Az sem igaz, hagy Petőfit országunk nagyjai semmi figyelemre nem
+méltatták s csak a kunyhók becsülték. Eötvös elég országnagy volt
+mind rangjára, mind politikai és irodalmi állására nézve és
+1846-ban [!] ő írt egy egész cikket Petőfi mellett. Petőfi dalait
+éppen úgy énekelték a szalonokban, mint másutt, midőn a negyvenes
+években a magyar dalok divatba jöttek s munkáit a hazafiasb magyar
+arisztokrácia éppen úgy ismerte, mint a középosztály és sokkal
+inkább, mint a szoros értelemben vett nép. Ha Petőfi csak a kunyhók
+kedvence lett <span class="pagenum"><a name="Page_294" id=
+"Page_294">-294-</a></span> volna, Emich bajosan vette volna meg
+költeményeit örökre és semmi esetre sem adta volna ki oly
+díszesen.</p>
+<p>Az igaz, hogy Petőfit sem kis, sem nagy úr, sem pedig a kunyhók
+lakója nem kínálta meg pénzzel, de azt Petőfi el sem fogadta volna.
+Azonban ilynemű jutalomra talán az «Üstökös» sem gondolt. Petőfi
+munkái ügyében, csak egyszer folyamodott nem könyvárushoz, de az
+sem volt magánszemély; 1849-ben Kossuthnak, mint a magyar kormány
+elnökének, azt az ajánlatot tette, hogy 1848/49-ben írt
+költeményeit vegye meg az állam kinyomatás végett, minthogy a
+könyvárusok semmire sem vállalkoznak. Kossuth nem teljesítette
+Petőfi kérését, azonban később Szemere, a Csengery közbenjárására,
+megtett annyit, hogy «Honvéd» című költeményét megvette az állami
+pénztárból 500 forinton, kinyomatta és kiosztotta a
+hadseregben.</p>
+<p>De elég erről ennyi. Soraim közlését kérve, maradtam teljes
+tisztelettel</p>
+<p>Budapest, jún. 24-én, 1877.</p>
+<p class="right"><i>Gyulai Pál</i>.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_295" id=
+"Page_295">-295-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>VÁLASZ GRÜNWALD BÉLA ÚR NYILT LEVELÉRE.<a name="FNanchor_68"
+id="FNanchor_68"></a><a href="#Footnote_68" class=
+"fnanchor">68)</a></h2>
+</div>
+<p>Bizonyára önmegtagadásunknak s a szerző iránti figyelmünknek
+adtuk jelét, midőn a fennebbi cikket e folyóiratba fölvettük.
+Senkitől sem vesszük rossz néven, legkevésbbé a megbírált írótól,
+ha a <i>Budapesti Szemle</i> nézeteiben nem osztozik, bírálatait
+nem helyesli, sőt ellenbírálatra fakad. De hogy ez ellenbírálatokat
+éppen mi adjuk ki, amidőn annyi más lap van, amelyek örömest
+fölvesznek mindent, ami a <i>B. Sz.</i> ellen szól; hogy
+dolgozótársaink ellen írt és meggyőződésünkkel ellenkező cikkek
+közlését kötelességünknek tartsuk: azt ugyan jogosan tőlünk senki
+sem kívánhatja. Így lehetetlenné válnék a szerkesztés, nemcsak
+elvi, hanem más tekintetben is. Az ellenbírálatok kiadása nem a
+kötelesség kérdése, amint sokan hiszik, hanem csak a figyelemé,
+amellyel a körülményekhez képest, valamely ügy vagy személy iránt
+viseltetünk.</p>
+<p>Íme az ok, amiért önmegtagadással is kiadtuk Grünwald úr
+ellenbírálatát. De éppen azért óhajtjuk vala, ha jobban védi saját
+ügyét, ha ellenvetéseinket pontonként cáfolja, ha kevesebbet beszél
+magáról s többet arról, ami a dologra tartozik. Grünwald úr, mint
+író, <span class="pagenum"><a name="Page_296" id=
+"Page_296">-296-</a></span> egész áldozatnak képzeli magát, pedig
+még eddig írói pályáján sokkal több méltánylattal találkozott, mint
+gánccsal; személyeskedésről panaszkodik, holott a <i>B. Sz.</i>
+bírálója csak munkájáról, írói egyéniségéről szólt s benne a
+magánszemélyt még távolról sem érintette; nagy önérzettel emlegeti,
+hogy a valót, a reális életet akarja <i>bevezetni</i>
+publicisztikánkba, mintha eddig minden magyar publiciszta léha
+álmodozó lett volna; senkit sem tart jogosultnak munkája
+bírálatára, aki közvetlen tapasztalatok után nem ismeri a felvidéki
+viszonyokat, de ugyanakkor munkáját nemcsak a Felvidék, hanem az
+egész ország ismertetésének hirdeti, amelyet nem közvetlen
+tapasztalatok után ismer; némi úrias szenvelgéssel hánytorgatja,
+hogy ő nem professzionátus író, nem keres irodalmi sikert, nem
+kedveli a banális dicséreteket, nem bosszankodik a kedvezőtlen
+bírálatért, mintha bizony a bírálatot az író kedvéért írnák s nem a
+közönség számára valamely eszme vagy ügy érdekében.</p>
+<p>Nem háborgatva Grünwald úr fennhéjázó képzelgéseit, áttérünk
+arra, ami ellenbírálatában inkább a dologra tartozik.</p>
+<p>Grünwald úr először is azzal vádolja a <i>B. Sz.</i> bírálóját,
+hogy ferdített, mondatait megcsonkította s olyasmiket fogott reá,
+amiket nem mondott vagy nem úgy mondott. Mi figyelmesen
+összehasonlítottuk a röpiratot a bírálattal, de Grünwald úr vádját
+nem találtuk alaposnak s minthogy vádja támogatására ő maga nem hoz
+fel semmit, fölmentve érezzük magunkat a további fejtegetéstől s
+mint ő, a figyelmes és elfogulatlan olvasóra bízzuk az
+ítéletet.</p>
+<p>Grünwald úr másik fontos vádja az, hogy a <i>B. Sz.</i>
+bírálójának lelkét nem kapta meg ellenállhatatlanul az <span class=
+"pagenum"><a name="Page_297" id="Page_297">-297-</a></span> a nagy
+tény, amely a munka tárgyát képezi s a helyett, hogy ezzel
+foglalkozott volna, holmi kicsinyeskedésre vetemedett. E vádnak, ha
+van valami értelme, nem lehet más, mint az, hogy a bíráló nem a
+tárgyat bírálta, hanem a tárgyalást, hogy nem a tárgyalás
+szabatossága, ereje határozza meg valamely munka becsét, hanem a
+tárgy fontossága. E szerint igen könnyű volna a tudomány és
+irodalom bármely ágában kitűnő és remek munkákat írni s a
+kritikának nem volna más tiszte, mint vizsgálódni: vajjon elég
+fontos, nagyszerű-e a tény, amelyet valamely munka tárgyal, aztán
+lelkesülni rajta és lemondani a tárgyalás megítéléséről, mint
+kicsinyeskedésről. De vajjon a <i>B. Sz.</i> bírálója nem ismerte-e
+el a munka tárgyának fontosságát s vajjon nem éppen azért
+hibáztatta-e a tárgyalás modorát, túlságait, ellenmondásait,
+tévedéseit, mert méltatlanok a tárgy fontosságához s károsak éppen
+arra a célra nézve, amelyet a szerző el akart érni?</p>
+<p>De Grünwald úr nemcsak kicsinyeskedéssel vádolja a <i>B.
+Szemlét</i>, hanem könnyelműséggel, tájékozatlansággal és
+nyegleséggel is. Mélyen sértve érzi magát, hogy rajza hűségét
+kétségbe hozta a bíráló; csodálkozik, hogy oly viszonyokról és
+állapotokról mert írni, amelyeket közvetlen tapasztalat útján nem
+ismer, amelyekkel abszolute nem foglalkozott; hibáztatja a
+szerkesztőt, aki ily bírálatot nem átallott kiadni s azt hiszi,
+hogyha egy író, aki Afrikában nem járt, valamely afrikai híres
+utazó könyvéről így írna, bírálatát bizonyára visszautasítanók.
+Grünwald úr túlozni, kicsinyleni szeret mindent s ha heve
+elragadja, éppen úgy elfeledi a következetességet, mint nem tud
+különböztetni. Mondotta-e csak egy szóval is a bíráló, hogy
+Grünwald úr ez vagy amaz adata azért nem való, mert ő közvetlen
+<span class="pagenum"><a name="Page_298" id=
+"Page_298">-298-</a></span> tapasztalat útján, vagy más forrásból
+máskép tudja a dolgot? Nem. A bírálatban egyetlen egy oly állítás
+sincs, amelyhez a Felvidék viszonyainak részletesb ismerete volna
+szükséges, mint amennyi a Grünwald úr könyvében is található. A
+bíráló a való tényállást kereste. Ezt nem lelte meg a könyvben, nem
+azért, mintha a szerző valótlant akarna mondani, ezzel nem is
+gyanúsította, hanem azért, mert modorában van annyira túlozni, hogy
+ahol valamit fehérnek akar feltüntetni, ott mindent fehérré, a hol
+feketének ott mindent feketére fest. A bíráló a munka belső
+ellenmondásaiból indult ki s e szempontból hozta kétségbe a rajz
+hűségét s így bármely afrikai híres utazó könyvét is bírálhatja oly
+ember is, aki sohasem járt Afrikában. Grünwald urat elragadta az
+izgatói hév, ahol könyvében a magyar kormány gyámoltalanságát
+akarta bebizonyítni, oly nyomorúltnak, tehetetlennek rajzolta a
+pánszláv pártot, amely egy csapással megsemmisíthető, ahol pedig a
+párt veszélyességét szándékozott kimutatni, oly ügyesnek,
+befolyásosnak és áldozatra késznek tüntette föl, hogy
+megsemmisítése éppen nem látszik oly könnyűnek. A párt terjedésének
+indokait is ily ellenmondóan magyarázza; hol tagadni, hol elismerni
+látszik a nemzetiségi eszmék és demokráciai intézmények hatását,
+sőt fennebbi nyilt levelében is egy tényt annyira általánosít, oly
+rózsás színben tünteti föl a dolgokat, mintha nem ő volna az, aki
+egész erejéből kongatja a vészharangot.</p>
+<p>Ez ellenmondásokat hibáztatta a bíráló Grünwald úr könyvében s
+egyszersmind megrótta modorát, amely dúslakodik az
+elégedetlenségben, amelynek örömet látszik adni a zúgolódás
+korlátlan kiöntése, felfogását, amely az intéző férfiakban csak
+képtelen és tehetetlen <span class="pagenum"><a name="Page_299" id=
+"Page_299">-299-</a></span> bábokat lát, amely nem akar ismerni
+nehézségeket, nem törődik az akadályokkal, könnyűnek hiszi minden
+magában helyes gondolat kivitelét s nem veszi semmibe azt a hosszú
+utat, amely egy helyes eszmét, ennek a politikai intézményekben
+megvalósításától elválaszt. A bíráló ez állítását indokolni is
+igyekezett és példát hozott fel a felekezeti kérdések kényességére
+nézve, amelyekkel a szerző könnyen szeretne elbánni.</p>
+<p>Mindezt Grünwald úr mellőzi válaszában s cáfolat helyett gúnyos
+csodálkozását fejezi ki, hogy mily furcsa bíráló a <i>B. Szemle</i>
+bírálója, aki nem emel kifogást a munka alaptételei ellen, az
+orvosszereket is helyesli s mégis hibáztatja a munkát s éppen nem
+magyarázza meg azt a magasabb álláspontot, amelynek hiányát
+megrótta a szerzőben. Grünwald úr szerint, úgy látszik, csak a
+teljes méltánylat vagy a teljes hibáztatás a valódi kritika s azt a
+kritikát, amely a körülmények szerint hol méltányol, hol hibáztat,
+egészen haszontalannak hiszi. Valóban a bírálat helyeselte a munka
+alaptételeit és javaslatait, tudniillik, hogy a felvidéki tótságnál
+a nemzetiségi kérdés nem vált oly veszélyessé, mint az oláhok és
+rácok között, hogy elfajulásának elejét venni inkább lehet
+kilátásunk, hogy e célra elsősorban a közigazgatás erélyesb
+vezetéséről kellene intézkednünk s aztán a jövőre gondolva az elemi
+iskolákat és tanítóképző-intézeteket magyar szelleműekké
+alakítanunk át, de egyszersmind hibáztatta a felvidéki viszonyoknak
+zavart, egymásnak ellenmondó rajzait s azt a túlzást és
+szenvedélyességet, amelyet szerző egész munkáján elönt. Vajjon e
+két dolog ellenkezik-e egymással? A bíráló nagyrészt egyetértett a
+szerzővel az orvosszerekre nézve is, de hibáztatta a módot, amely
+szerint a szerző azokat alkalmaztatni kívánja, a részletekkel nem
+törődve, <span class="pagenum"><a name="Page_300" id=
+"Page_300">-300-</a></span> az akadályokat nem tekintve. Vajjon e
+két dolog nem összeegyeztethető-e? Vajjon nincs-e bennök kifejezve
+az a magasabb szempont is, amelyeket Grünwald úr teljességgel nem
+akar megérteni, tudniillik bizonyos tárgyilagosság, amely
+kiemelkedik a helyi tapasztalatok és érzelmek köréből, bizonyos
+behatóbb és nyugodtabb fölfogás, mely nem esik hol a pesszimizmus,
+hol az optimizmus zsákmányául.</p>
+<p>Grünwald úr sokat emlegeti a reális életét, a tényleges
+viszonyokat, amelyekből kiindul és szánakozva tekint reánk, akiket
+ideológoknak tart. De nekünk úgy tetszik, hogy ő sokkal inkább
+ideológ, mint mi s Magyarország reális viszonyait, legalább egy pár
+főpontra nézve, éppen nem veszi tekintetbe. Mindnyájan óhajtjuk a
+rendszeresebb nemzeti politikát s a magyar állam eszméjének erősb
+érvényesítését, amennyiben viszonyaink közt lehetséges. De Grünwald
+úr szemei előtt mindig külföld leghatalmasb államai lebegnek s ami
+ott lehetséges, nálunk is lehetségesnek hiszi. Hajlandó oly
+politikát javasolni, aminőt Bismarck követ Elszászban s a
+vallásfelekezetek iránt is hasonló eljárást követel, de igenis
+kirívó egyoldalúsággal csak a protestánsokra nézve. Grünwald úr
+tapasztalván, hogy a felvidéki pánszlávok a protestáns autonómiát
+saját céljokra zsákmányolják ki, az 1791: XXVI. törvénycikket
+módosíttatni kívánja s fennen hirdeti, hogy mennél nagyobb veszély
+a protestáns autonómia az államra nézve, az állam annál nagyobb
+veszély a protestáns autonómiára nézve. De, habár hasonló
+jelenséget tapasztal a katholika egyházban is, habár elmondja, hogy
+a pánszláv párt befolyást gyakorol a bécsi Pazmanæumban, kezében
+van a primás nagyszombati tanítóképző-intézete, hogy az esztergomi
+és nyitrai egyházmegyék tót részeiben <span class=
+"pagenum"><a name="Page_301" id="Page_301">-301-</a></span>
+akadálytalanul foly a pánszláv izgatás, mindamellett nem az illető
+püspököt támadja meg, hanem csak a kormányt, hogy miért nem
+figyelmezteti őket kötelességökre s éppen nem hajlandó
+Bismarck-féle rendszabályokat ajánlani a katholikus püspökök
+irányában. Következetes politika-e ez s vajjon a protestánsok
+irányában annyira ki van-e merítve minden eszköz, hogy bajainkat
+még felekezeti viszályokkal is sokszorozzuk?</p>
+<p>Nem akarunk Grünwald úr nyilt levelének minden pontjára
+válaszolni, csak a legfőbb pontokban védjük e folyóiratot és
+bírálóját.</p>
+<p>Grünwald úr azt mondja, hogy mi rossz néven vettük Bittóval,
+Szapáryval és Tiszával való megelégedését. Ez nem áll, mi csak
+Andrássy torzképét nem helyeseltük. Ha csak abból ítéljük meg
+államférfiainkat, hogy a Felvidékre nézve mit és mit nem tettek,
+akkor Deák bizonyára éppen úgy eltörpül Grünwald úr szerint Bittó
+előtt, mint Andrássy szemben Szapáryval. De hogy Andrássy
+miniszterelnöksége alatt is történt valami a Felvidék érdekében,
+azt a Grünwald úr könyvéből is kimutathatni. A felvidéki
+középiskolák hazafias szellemét általában dicséri Grünwald úr is és
+elismeri, hogy mindjárt a magyar minisztérium megalakulásakor
+elmozdíttattak belőlök a pánszláv érzelmű tanárok, azt is elismeri,
+hogy a kiegyezkedés tette lehetővé a nemzetibb politikát s így
+Andrássynak e tekintetben is érdemei vannak. De Andrássy mint közös
+miniszter szintén befolyt arra, hogy Bécsben a föderáció felé hajló
+államférfiak felül ne kerekedhessenek, amit bizonyára a Felvidék
+érzett volna meg leginkább.</p>
+<p>Egyébiránt mi nem védjük államférfiainknak se mult, se jelen
+mulasztásait a felvidéki ügyekre nézve, a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_302" id="Page_302">-302-</a></span>
+közigazgatás erélyesb vezetését is óhajtjuk, de azt hisszük, hogy
+különbség van az erély és erőszak között, valamint a tevékenység és
+meggondolatlanság között is s a nehézségek megvetése nem egy
+legyőzésökkel. Szívesen elismerjük Grünwald úr könyve jó oldalait,
+méltányoljuk tehetségét és buzgó hazafiságát, sőt őszintén
+köszönjük, hogy a kérdést szőnyegre hozta s nagy körben figyelmet
+ébresztett iránta. De újra ismételjük, ha rossz néven veszi is
+Grünwald úr tanácsainkat, hogy bizonyos tárgyilagosság, némi
+nyugodtabb felfogás nem fog ártani neki, ha akár író, akár
+államférfiú, akár csak izgató akar is lenni. S ha Széchenyire
+hivatkozik, mi is ugyanezt tesszük s ajánljuk figyelmébe
+Széchenyinek 1842-ben az Akadémiában elmondott beszédét, amely
+szintén a nemzetiségi kérdésről szól s az óvatosságot és eszélyt
+teljességgel nem tartja ideológ kozmopolitizmusnak.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_303" id=
+"Page_303">-303-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A SZERKESZTŐ JEGYZETEI VOLF GYÖRGY VÁLASZÁRA.<a name=
+"FNanchor_69" id="FNanchor_69"></a><a href="#Footnote_69" class=
+"fnanchor">69)</a></h2>
+</div>
+<p>Minden csonkítás nélkül, egész terjedelmében veszi itt az olvasó
+Volf úr válaszát, amelyet éppen oly gőgös önteltség és durva hang
+jellemez, mint majd minden polémiáját. A dolog érdemére nézve V.
+jegyű bírálónk bizonyára meg fogja tenni észrevételeit, ha
+szükségesnek látja, azonban a magunk részéről egyet-mást addig sem
+hagyhatunk szó nélkül.</p>
+<p>Volf úr nagy ortológus és évek óta a legharsányabb hangon
+hirdeti a <i>Nyelvőr</i>ben: ne újíts, magyar, de úgy látszik, hogy
+más tekintetben nagy kedvelője a gyökeres újításoknak. Meg akarja
+változtatni nemcsak a magyar, hanem a külföldi irodalmaknak egy
+régi szokását, amúgy könnyedén elítélve az irodalmi névtelenséget
+és Schopenhauerrel gyávának, nyomorultnak, becstelennek nevezve
+mindenkit, aki névtelenül írt, ír és írni fog. S ez még nem elég.
+Úgy látszik, a polémiában is némi új szokást akar meghonosítni.
+Szerinte először is szükséges, hogy a polémikus dicsérgesse a maga
+nagy szellemi erejét, tudományát; másodszor másban némely nem
+teljesen szabatos kifejezést, de amelyek a dolog lényegén mit sem
+változtatnak, ráfogásnak, hamisításnak <span class=
+"pagenum"><a name="Page_304" id="Page_304">-304-</a></span>
+bélyegezzen, azonban magát följogosítva érezze a valóságos
+ráfogásra is; harmadszor ellenfelét folyvást bosszúállónak,
+személyeskedőnek, igazságtalannak, illetéktelennek nevezve, csak
+arról szóljon, amit fölvilágosítani vagy megcáfolhatni vél, de a
+sokkal számosabb és lényegesebb ellenvetésekről teljesen hallgasson
+s mintha azok figyelemreméltók sem volnának, packázva vesse oda:
+minderre nem érek rá, inkább ráhagyom, hogy neki legyen igaza. Íme,
+az ósdi és újító Volf kettős arca! De úgy hisszük, hogy Volf úr
+ortológiája minden ízetlenségével együtt hamarább válhatik a
+stiliszták katekizmusává, mint irodalmi újításai a kritika
+kodexévé.</p>
+<p>Volf úr az irodalmi névtelenséget gyalázatos visszaélésnek
+tartja s azt mondja, hogy ezért mindeddig csak korlátoltságot
+vágtak a fejéhez, de igazi, elfogadható okot egyetlen egyet sem
+tudtak mondani. Nem tudjuk, hogy Volf úr mikor és hol fejtette ki
+elméletét a névtelenségről, de azt tudjuk, hogy a névtelenség
+védelmére nálunk is, másutt is sok mindent összeírtak s hoztak föl
+oly okokokat is, melyeket ha Volf úr bölcsesége nem fogadhat is el,
+de megcáfolásuk nem ellenkeznék méltóságával. De vajjon ő maga mily
+okokat hoz föl a névtelenség ellen? Szerinte a névtelenség mindig
+gyanús, a bírálók rendesen azért hallgatják el nevöket, mert az
+olvasó ítéletén erőszakot akarnak elkövetni vagy egyenesen nem
+igazat, vagy csak módjával igazat szeretnének vele valóságos és
+teljes mértékű igazság gyanánt elfogadtatni, vagy ha az igazságot
+tiszteletben tartják is, azt nem magáért, hanem valami mellékes
+célból szolgálják s éppen azért rejtik el nevöket, mert jól tudják,
+hogy szíve szándéka ítéli el az embert. Szerinte a névtelenség
+káros mind az irodalomra, mind az íróra <span class=
+"pagenum"><a name="Page_305" id="Page_305">-305-</a></span> nézve.
+Annak silányítja tartalmát, mivel gondolatok helyett pajtáskodással
+és személyes herce-hurcával tölti meg, ennek tompítja és sokszor
+megrontja erkölcsi érzékét, mivel fölmenti a személyes felelősség
+alól. Egyszóval a névtelenség valóságos átka az irodalomnak, mert
+csak a pajtáskodásnak, személyes bosszúnak s minden néven nevezendő
+egyéb alávalóságnak szolgál menedékül. Volf úrban a névtelenség
+gyűlölete valóságos mánia. Neki a névtelen bíráló hiába szolgálja a
+teljes igazságot, már névtelenségénél fogva gyanús és szándéka nem
+lehet tiszta, ellenben, aki aláírja nevét, ha nem szolgálja is az
+igazságot, bizalomkeltő és tiszta szándéka minden kétségen felül
+áll. Azt látszik hinni, hogy a hirlapirodalom és kritika minden
+bajának a névtelenség az oka s mihelyt aláírja nevét az író,
+megszűnik minden fölületesség, igazságtalanság és pajtáskodás. De
+vajjon van-e valami lényeges különbség a legkitűnőbb magyar
+kritikusok és hírlapírók aláírt és névtelen vagy álnevű dolgozatai
+között s ha van, a névtelenség-e ennek az oka? Kölcsey, Vörösmarty,
+Bajza, Erdélyi, Arany stb., gróf Dessewffy Aurél, báró Eötvös,
+Kemény, Deák Ferenc stb. mindnyájan írtak névtelenül vagy álnévvel
+s névtelen és aláírt cikkeik ész és jellem tekintetében általában
+véve egyértékűek. Hiába nevezi el őket Volf úr Schopenhauer
+szájával gyáváknak, nyomorúltaknak, becsteleneknek, e tekintetben
+már ítélt fölöttük az idő. S vajjon, ha a jelent tekintjük,
+bölcsebbé válnék-e báró Kaas Ivor, ha mindig aláírná cikkeit és
+dühöngőbbé-e Verhovay, ha eltitkolná nevét? Szana Tamás és Irmei
+Ferenc több együgyűséget írnának-e névtelenül, mint írnak nevök
+alatt s vajjon magának Volf úrnak fönnebb közlött és aláírt cikke,
+bárminő tekintetben, fölötte áll-e V. jegyű dolgozótársunk
+bírálatának? <span class="pagenum"><a name="Page_306" id=
+"Page_306">-306-</a></span> Azt a bűverőt, amelyet Volf úr a
+névaláírásnak tulajdonít, mi sehol sem tapasztaltuk.</p>
+<p>Azonban nem akarjuk félreérteni Volf urat. Állításaiból ugyan
+logikaian következik mindaz, amit megcáfolni igyekeztünk, de ő
+tulajdonkép nem ezt akarta mondani, hanem azt, hogy mindennemű írói
+és kritikai fogyatkozás, tévedés, sőt bűn kifejlődésére sokkal
+kedvezőbb a névtelenség, mint az ellenkező, mert az írót fölmenti a
+személyes felelősség alól. De vajjon a névtelen cikkért, bírálatért
+vagy könyvért senki sem felelős-e s a szerkesztő és kiadó
+felelőssége sok tekintetben nem korlátozóbb, mérséklőbb-e, mint
+magáé az íróé? Minden szerkesztő és kiadó sokkal nehezebben ád ki
+névtelen, mint aláírt cikket vagy könyvet, mert ezért kevésbbé
+felelős, amazért pedig a felelősség egész súlya reá nehezedik.
+Éppen azért szerkesztő és kiadó sokkal szigorúabbak minden ily
+esetben, az írók pedig engedékenyebbek s könnyebben állnak reá
+módosításokra, sőt kihagyásokra is. Mindez a névtelenség
+természetes következménye, amelyet Volf úr éppen nem vesz
+tekintetbe. Éppen azért, ha a névtelenséget elítéljük, vagy éppen
+törvénnyel tiltjuk, elegendő ok nélkül korlátoljuk a vélemény
+szabadságát. Nemcsak arra van jogunk, hogy gondolatainkat,
+véleményünket szabadon közöljük, hanem arra is, hogy oly módon és
+alakban közöljük, ami természetünknek, ízlésünknek és
+körülményeinknek leginkább megfelel. Azt, aki névtelenül akar írni,
+ugyan miért korlátolja az állam és társadalom, midőn sértett
+érdekeiért mindig feleletre vonhatja a szerkesztőt és kiadót, akik
+az íróért teljes felelősséget vállaltak? Az írók részint azért
+írnak névtelenül vagy álnév alatt, mert nem bíznak eléggé magokban,
+félnek a szégyentől, bár néha váratlan nagy sikert vívnak ki,
+részint pedig <span class="pagenum"><a name="Page_307" id=
+"Page_307">-307-</a></span> azért, mert mint politikai cikkírók és
+kritikusok, természetök miatt vagy állásuk és körülményeiknél fogva
+nem akarják magokat kellemetlenségnek, bajnak vagy éppen veszélynek
+kitenni. Már Bajza megmondotta, hogy vannak éles, mélyítéletű, nagy
+tudományú emberek, de mindemellett is tartózkodók, félénkek, néha
+pedig túlságig szerények, kiktől önszemélyökben vagy nem hallhatni
+semminemű ítéletet, mert hallgatnak inkább, hogysem valakivel
+összeütközzenek vagy legalább való, őszinte ítéletet nem. S vajjon
+az ily férfiaktól Schopenhauernek Rousseautól kölcsönzött
+paradoxonai kedvéért megfosszuk-e az irodalmat? S ha a névtelenség
+elítélésével el tudnánk is nyomni némely léha és nem tiszta forrású
+cikket, nem nyomnánk-e el komoly és nemes törekvéseket is? De mit
+használna az elnyomás, midőn az aláírt léha és rosszakaratú
+cikkekben azután sem volna hiány? Volf úr szűk ajtót akar nyitni a
+komoly és nemes törekvésű íróknak, ellenben tág kaput tár a
+léháknak és rosszakaratúaknak, akik rendesen tolakodók és
+szemérmetlenek. Minden korban írtak névtelen vagy álnevű könyveket,
+cikkeket, kritikákat s írni fognak ezután is s ami a dolgok
+kényszerűségéből foly, azon nem vehet erőt semminemű filozófusi
+önkény vagy rossz kedv szülte szofizma.</p>
+<p>Volf úr el akarná hitetni velünk, hogy az összes külföldi, sőt a
+magyar irodalom is elítéli a névtelenséget s kiírtására törekszik.
+Ez éppen nem áll. Az írók most is, mint régen tetszésök szerint
+névvel vagy névtelenül írnak s a kiadók és szerkesztők nem igen
+hajlandók, saját érdekök ellen, elvkérdéssé fújni föl e kérdést. A
+magyar irodalomban most is éppen oly divatos a névtelenség vagy
+álnevűség, mint ezelőtt negyven évvel s csak egyetlen folyóiratot
+tudunk, amely elvül látszott <span class="pagenum"><a name=
+"Page_308" id="Page_308">-308-</a></span> kitűzni a névtelenség
+kiküszöbölését. Ez a <i>Nyelvőr</i>, de amidőn kénytelen volt vele,
+mégis közlött álnevű cikket, sőt újabban nem retten vissza a
+névtelen cikkek közlésétől sem s így Volf úr saját fészkét gyalázza
+meg, midőn a névtelenségre a becstelenség bélyegét akarja sütni.
+Angolországban mindig szokásos volt a politikai cikkek, röpiratok,
+tudományos és irodalmi bírálatok névtelen írása s bizonyítja, hogy
+a névtelenség éppen nincs szoros kapcsolatban a sajtószabadság és
+nyilvánosság kérdésével. Angolország sajtója és alkotmánya régóta a
+legszabadabb s írói mégis folyvást gyakorolják a névtelenség jogát.
+Volf úr fölhozza, hogy az <i>Academy</i> és <i>Fortnightly
+Review</i> mindig megnevezik közleményeik íróit. Senki sem tiltja,
+ha az íróknak úgy tetszik. De a <i>Times</i>on kezdve a
+legjelentéktelenebb napilapig nem névtelenek-e az angol politikai
+cikkek? S a szemlék, magazinok, hetilapok legtöbbjében nem
+találunk-e névtelen közleményeket s a legrégibb és
+legtekintélyesebb angol szemle az <i>Edinburgh Review</i> minden
+közleménye nem névtelen-e? A német irodalomról Volf úr azt jegyzi
+meg: mindenki tudja, hogy itt a kritikusok mindig megnevezik
+magokat s elég a <i>Jenaer Literaturzeitungra</i> hivatkoznia.
+Óhajtjuk, hogy Volf úr nyelvtörténeti adatai biztosabbak legyenek,
+mint az irodalomtörténetiek. Ott a <i>Literarisches
+Centralblatt</i> s még egy csoport irodalmi és kritikai lap,
+szemle, melyek számos névtelen bírálatokat közölnek; a német
+politikai lapok mellékletei és tárcái szintén telvék névtelen
+cikkekkel. Franciaországban törvény tiltja a névtelenséget, de, ha
+jól emlékszünk, e törvény III. Napoleon önkényének szüleménye, aki
+nem elégedett meg a kiadóval és szerkesztővel s az írón is bosszút
+akart állani. De azért álnevű könyvek és cikkek itt is jelentek meg
+s olykor nem a <span class="pagenum"><a name="Page_309" id=
+"Page_309">-309-</a></span> szerzők írták alá cikkeiket, hanem oly
+írók, akik a felelősséget elvállalni készek voltak. Minden
+rendszabály, amely az irodalom és zsurnalisztika természetével
+ellenkezik, eredménytelen és megbosszulja magát.</p>
+<p>Szint ily alaptalanok Volf úrnak azon vádjai is, melyekben V.
+jegyű bírálónkat ráfogással, hamisítással igyekszik megbélyegezni.
+Volf úr a <i>Nyelvemléktár</i> IV. kötete előszavában ezt írja az
+<i>Érdy-kódex</i> szerzőjéről: «Egy pár adatból azt következtetem,
+hogy déli Magyarországban élhetett vagy talán oda való volt. Ilyen
+az, hogy Prologusában Szlavóniát közel helyhezi s a szlavón
+vallásos irodalmat különösen kiemeli. Ilyen továbbá az is, hogy a
+<i>szerencse</i> szó néha éppen úgy, mint déli íróinknál mindig
+<i>szerencsa</i> alakban fordul elő. Ilyen végre még az, hogy egy
+helyen a <i>kutya</i> szót gunyhó értelemben használja, amit csak
+valamely délszláv dialektusból sajátíthatott el, mert az
+éjszakiakban e szó tudtommal nincs meg; a déliek közül magam az
+illyrből ismerem». Bírálónk e helyre ezt jegyzi meg: «Nyelvészeti
+ismerete is hiányos lehet annak, ki a IV. kötet előszavában azért
+gondolja délvidéki írónak az <i>Érdy-kódex</i> íróját, mert
+<i>szerencse</i> mint mondja, déli íróinknál általában mindig
+<i>szerencsa</i> alakban fordul elő. Ha az Akadémia nagy szótárába
+tekint, megtanulja, hogy ez alak Ilosvainál s Szalay 400 levelében
+is található. Azt pedig tartozott volna tudni, hogy Tinódinál és
+Illésházynál is megvan. Ezeket pedig déli íróknak nem
+nevezheti».</p>
+<p>Volf úr ezért nagy zajt üt, ráfogást, hamisítást emleget, mert ő
+nemcsak a <i>szerencsa</i> szóból következtette az
+<i>Érdy-kódex</i> írójának déli származását, hanem két más
+körülményből is s ezeket bírálónk mellőzte. De vajjon megtámadta-e
+a bíráló Volf úrnak két más bizonyítékát, nemcsak e harmadikat
+hibáztatta-e s nemcsak e harmadikból <span class="pagenum"><a name=
+"Page_310" id="Page_310">-310-</a></span> következtette-e
+nyelvészeti ismerete hiányos voltát? Megengedem, hogy bírálónk
+szabatosabban szól vala, ha így ír: Volf úr azért <i>is</i>
+gondolja déli írónak stb., de az is, ahogy írt, a dolog lényegén
+mit sem változtat s Volf úrnak éppen nincs joga ráfogást,
+hamisítást emlegetni.</p>
+<p>A második ráfogás, hamisítás a következő volna: Volf úr a
+<i>Nyelvemléktár</i>nak ugyancsak IV. kötete előszavát így végzi
+be: «Több (hiba) nem igen lehet, mert a kész nyomtatványt még
+egyszer gondosan betűről-betűre összevetettem az eredetivel. Kérem
+az olvasót, hogy a kijelölteket használat előtt kijavítani s a
+netalán észre nem vetteket elnézni szíveskedjék». Bírálónk bővebben
+kiterjeszkedvén a másolási és sajtóhibákra s különösen megróván azt
+az eljárást, hogy előbb kinyomatták az első kötetet a Gévay és
+Jászay másolatai után s csak akkor jutott eszökbe meghozatni az
+eredetit, így folytatja fejtegetését: «Volf úr a IV. kötet vége
+felé egész fideliter mondja: több (hiba) nem igen lehet, azután
+kéri az olvasót, hogy az észre nem vetteket igazítsa ki. Ez kissé
+nevetséges dolog. Ugyan kérem, miből, micsoda hozzávetéssel
+igazítsuk ki stb». Volf úr egész méltatlankodva kiált föl: «Az
+van-e itt mondva, amit a bíráló mondat velem vagy más? És ha más,
+mit gondoljunk a bírálóról? Nem szándékos hamisítás-e az, ami itt
+elkövetett?» Bizony nem szándékos hamisítás, sőt szándéktalan sem.
+Lehet-e valamely másolási vagy sajtóhibát elnézni, ha észre nem
+vettük s ha észre vettük, nem igyekszünk-e kiigazítani? A
+bírálónak, Volf úr kérése logikai következményeit kivonva, joga van
+fölkiáltani: a Volf úr által észre nem vett hibákat miből, honnan,
+micsoda hozzávetéssel igazítsuk ki?</p>
+<p>Jól mondja bírálónk Volfról, hogy nem gondol a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_311" id="Page_311">-311-</a></span>
+kicsiségekkel, ha akarja, de a kicsiségekből nagy dolgot tud
+csinálni, ha akarja. Íme, kicsiségből mily hamar tud nagy ráfogást,
+hamisítást fölfújni s mily kicsibe veszi azt, ha maga úgy
+mellékesen valóságos ráfogást követ el. Válaszában több helyt
+fitymálón emlegeti bírólónk ítélőtehetségét s a többek közt azt
+jegyzi meg róla: «Hogy a bíráló írás- és hangtani nézeteket akar a
+kódexekből elvonatni (198. l.) és mégis úgy szeretné kiadatni,
+ahogy a <i>Régi költők tára</i> van kiadva (190. l.), tehát a mai
+ortográfiával, az mutatja, hogy maga sem tudja, mit akar». Bírálónk
+sehol egy szóval sem hibáztatja a kódexeknek eredeti ortográfiával
+való kiadását, sőt az ortográfia kérdését föl sem hozza. Amire Volf
+úr hivatkozik, az egészen mást jelent. Bírálónk azt hibáztatja,
+hogy a <i>Nyelvemléktár</i> kódexeinknek csak foto- vagy inkább
+telegráfja, amely közli a megértett és meg nem értett szókat és
+sorokat, értelmező, magyarázó jegyzetek, szótár stb. nélkül és amaz
+idézett helyen azon csodálkozik, hogy a Nyelvtudományi Bizottság
+ezt így akarta vagy eltűrte, holott Sziládyval nem így adatta ki a
+költőket, hanem <i>értelmező, magyarázó jegyzetekkel,
+szómutatóval</i> stb. Amint Volf úr fölfogja bírálónk hibáztatását,
+kétszer is ismételve, az már a dolog lényegébe vág s valóságos
+ráfogás.</p>
+<p>A keményhangú Volf úr, aki saját kíméletlenségét nagyrabecsüli,
+bírálónknak hangján is megbotránkozik és szemünkre hányja, hogy e
+személyeskedő bírálatot a <i>Budapesti Szemle</i> ugyanazon
+számában adtuk ki, amelyben megróttuk némely politikai lap durva
+hangját. Annyi való, hogy a bírálatban van itt-ott élesség, de
+nincs durvaság. Volf úr különösen kiemeli, hogy az indulatos bíráló
+nem igen válogat a kifejezésekben s őt eszetlennek, pontosságát
+pedig butának nevezi. Ama <span class="pagenum"><a name="Page_312"
+id="Page_312">-312-</a></span> sorok, melyekre Volf úr hivatkozik,
+így hangzanak: «A IV. kötet 15. l. ezt mondja: ‚A jelen kiadás
+kódexünket hű másolatban közli s így az eredetinek nemcsak
+ortográfiáját, hanem még íráshibáit is meg kelle tartanunk’. Így
+könnyebb is volt. Meg sem kellett érteni, csak értetlenül adni
+odább. De nem szégyelletes dolog-e az, a tökéletlenségek eszetlen
+közlőjévé lenni? Nem szégyen-e, hogy csak egy szerény jegyzetben
+sem vet hozzá gyanítást arról: mi lehet az a sok tarka-barka alak s
+miképpen kell kibonyolítani egyik-másik összezavart, érthetetlen,
+utavesztett mondatot? Mit gondoljunk, mi oka lehet e buta hűségnek,
+micsoda lélekkel adhatni mindezt így a magyar olvasó és éppen
+nyelvtanuló közönség, tanuló, tanító kezébe?» Ez idézetből látszik,
+hogy az <i>eszetlen, buta</i> kifejezés az elvre, a kiadás
+rendszerére vonatkozik s nem Volf úr személyére. Ellenben Volf úr
+válaszában folyvást a bíráló személyét illeti a legbecsmérlőbb
+kifejezésekkel s nemcsak tehetségét, tudományát támadja meg, hanem
+egész erkölcsi lényegét. A bosszúállás tényének bélyegzi a
+bírálatot, kutatja a személyt s megállapítja, hogy ellene egy egész
+összeesküvés alakult: van egy bűnszerző, aki kigondolta a bosszút
+és adatokat szolgáltatott, egy orgyilkos, aki stílusba öntötte az
+egészet s végre egy szerkesztő, aki mindezt készségesen
+elősegítette. Csodálkozunk, hogy Volf úr nem hozta föl a szedőt is,
+aki a bírálatot kiszedte, a korrektort, aki kijavította, a
+Franklin-Társulatot, amely kiadta, az expeditort, aki szétküldte s
+az olvasót, aki el merte olvasni. S ily orgyilkosság fényes nappal
+történt Budapesten, a rendőrség szemeláttára. Iszonyú!</p>
+<p>Nekünk Volf úr válaszában az tűnt föl leginkább, hogy egész
+crimen læsæ majestatisnak tartja azt, hogy <span class=
+"pagenum"><a name="Page_313" id="Page_313">-313-</a></span> őt
+megbírálni merték és nem kedvezőn. Mintha ilyesmit tárgyilagos író,
+tisztességes ember nem követhetne el, csak elfogult elme és
+bosszúért lihegő szív. S vajjon, ha így állana is a dolog,
+megfosztaná-e az minden becsétől a bírálatot s nem-igazzá tenné-e
+ami benne igaz? Mi azt hisszük, hogy a kritikára nem egy esetben
+reáillik az, amit Mephisto mondott Faustnak, amikor ez azt kérdezte
+tőle, hogy ki ő:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Ein Theil von jener
+Kraft,<br /></span> <span class="i0">Die stets das Böse will, und
+stets das Gute schafft.<br /></span></div>
+</div>
+<p>Mi több joggal emlegethetnők a bosszút, ha nem találnók oly
+nevetségesnek. Alighogy a <i>Szemlében</i> megjelent a
+<i>Nyelvemléktár</i> bírálata, a <i>Nyelvőr</i> tüstént nekünk
+rontott, hirdetve, hogy mi hibásabb kiadó vagyunk, mint Volf, mert
+az általunk szerkesztett <i>Olcsó Könyvtár</i> Daykájában e
+sorokban: «Ha ütsz ismét te boldog óra? Ha fordul végezésem jóra?
+<i>(Esdeklés.)</i> Hazám, ha ügyelsz majd tulajdon kincseidre? Ha
+vonsz örök homályt balhimezéseidre?» <i>(Vitéz Imréhez)</i> a ha-t
+<i>hah</i>-ra javítottuk, nem tudva a <i>ha</i> kötőszónak, mint
+névmásnak független kérdő használatát, <i>mikor</i>, <i>mely
+időben</i> jelentéssel, pedig megtanulhattuk volna ezt a Ballagi
+szótárából, Simonyi nyelvtanából, Aranytól: «Oh nemzetem <i>ha</i>
+fognád elfeledni, hogyan viselte súlyos nyavalyád?» Vörösmartytól:
+«Csaták miatt <i>ha</i> nyughatol, oh ifjú szép hazánk?»</p>
+<p>A <i>Nyelvőr</i> egy kissé mohón kapott az alkalmon; ennyit
+Ballagi és Simonyi nélkül sem nehéz tudni. Ha figyelemre méltatta
+kiadásainkat, tudhatná, hogy mi, ha javítunk, a régi írók szövegén,
+azt mindig megemlítjük jegyzetben; másodszor mi kiadtuk Vörösmartyt
+is s ha ott a <i>ha</i>-t nem javítottuk ki <i>hah</i>-ra, bizony
+ezt <span class="pagenum"><a name="Page_314" id=
+"Page_314">-314-</a></span> Daykában sem akarhattuk s itt valamely
+figyelmetlenségnek kellett okozni a hibát. Úgy is történt. Daykának
+két kiadása van: a Kazinczyé és a Toldyé, ez utóbbi a jobb, mert
+Toldy az eredeti kéziratból visszaállította a Kazinczytól itt-ott
+önkényesen megváltoztatott szöveget. Mi azért a Toldy kiadásából
+szedettük ki a munkát, s midőn az egész ki volt szedve, a reviziót
+odaadtuk segédünknek, hogy hasonlítsa össze a Kazinczyéval, részint
+az írásjelek, részint a Toldy kiadásába becsúszott nyomdahibák
+miatt. Segédünk kijegyezte a revizió ívére az eltéréseket,
+amelyekből némelyt megtartottunk, némelyt elvetettünk. A Kazinczy
+kiadásában a kérdő <i>ha</i> mindenütt <i>hâ</i>-val van jegyezve s
+azt segédünk mindenütt <i>hah</i>-ra javította. Ez figyelmünket
+vagy elkerülte vagy utána akartunk járni, hogy Kazinczy mit értett
+ama jel alatt s valami közbe jövén, feledésbe ment az egész s így
+maradt benne a hiba. De akárhogy történt, a hiba hibának marad s a
+<i>Nyelvőr</i> jól tette, hogy nem hagyta szó nélkül, akár
+bosszúból tette, akár ügyszeretetből. Volf úr is jobban tenné, ha
+nem emlegetné annyit a bosszút. Ezzel nem lehet lefegyverezni a
+kritikát, sem félrevezetni a közönséget. Ami helyes és igaz,
+helyesnek és igaznak marad akárki akármely indokból mondja, névvel,
+vagy névtelenül s tökéletesen mindegy a <i>Budapesti Szemlé</i>ben
+jelen-e meg vagy a <i>Nyelvőr</i>ben.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_315" id=
+"Page_315">-315-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A SZERKESZTŐ JEGYZETE.<a name="FNanchor_70" id=
+"FNanchor_70"></a><a href="#Footnote_70" class=
+"fnanchor">70)</a></h2>
+</div>
+<p>Íme, egész terjedelmében közöljük dolgozótársunk polémiáját
+bírálói ellen, bár azt hisszük, hogy nem éppen szükséges oly
+cikkekre válaszolni, melyekben majdnem oly kevés a valódi
+tárgyismeret, mint a komoly meggyőződés. De ha már kiadtuk e
+polémiát, a magunk részéről sem nyomhatunk el egy pár
+megjegyzést.</p>
+<p>A magyar hirlapirodalom néha oly sajátságos képet tár elénk,
+minőt a szatiraíró sem gondolhatna ki jobban. Ilyen ez is. Kossuth
+egy könyvet ír, melyben Deákot csempészőnek nevezi, s az újabb
+közjogi intézményeinket megállapító 1867: XII. törvénycikkről pedig
+azt hirdeti, hogy annak egész alapja történeti falsum. Ez állítás
+annyira új, oly hallatlan, hogy minden esetre megérdemelt volna
+politikai hirlapjainktól egy pár megjegyzést. S mi történik?
+Egyetlenegy politikai lap sem szólal fel. Hallgat az <i>Ellenőr,
+Pesti Napló</i> és <i>Lloyd</i>, hallgat mindenik. Ugyanakkor egy
+fiatal kritikus egy elég objektív tanulmányt ír Jókairól, mint
+regényíróról s tüzetesen és rendszeresebben igyekszik kifejteni
+azt, amit már több kritikus megjegyzett s a műveltebb közönség is
+rég érez, tudniillik, hogy Jókainak a pszichológia nem erős oldala.
+S mi történik? Néhány politikai <span class="pagenum"><a name=
+"Page_316" id="Page_316">-316-</a></span> lap, mintha összebeszélt
+volna, felzúdul s oly zajt üt, mintha valaki a magyar alkotmány
+alapját támadta volna meg, vagy a Deák emlékét akarná meggyalázni.
+A <i>Lloyd</i>, mint a nemzeti becsület védője lép föl, az
+<i>Ellenőr</i> a lángészen történt sérelmet bosszulja meg, a
+<i>Pesti Naplót</i> sem hagyja alunni a nagy ártatlan igazság és
+síkra lép a hallatlan igazságtalanság ellen. Egyszóval főbb
+politikai lapjaink egy pár napig legfontosabb kérdésnek tartották,
+hogy Jókai pszichológiai nagyhatalmasságát egyesült erővel
+megvédjék. Hát nem nevetséges-e ez?</p>
+<p>Mi harminc év óta sok társaságban megfordultunk, néha olyanokban
+is, melyek esztétikai tekintetben műveltebbek voltak, mint a
+<i>Lloyd, Pesti Napló</i> és <i>Ellenőr</i> szerkesztőségei, de
+sohasem hallottuk, hogy valaki Jókait, mint pszichológot, különösen
+kiemelte volna. Legőszintébb tisztelői is ez oldalról nem tartották
+erősnek s egészen más oldalról méltányolták. Szerették benne az
+elbeszélő stíl ritka bájait, a rajz és színezet élénkségét, a
+leleményes kalandokat, a humoros ötletek és genreképek gazdagságát
+s ezekért sok mindent megbocsátottak neki. Lélektani botlásait, a
+jellem- és korrajz szembeszökő, olykor botrányos hibáit inkább csak
+menteni igyekeztek, mint igazolni, de sohasem dicsekedtek velök,
+mint fényoldallal. Sőt újabban ez őszinte tisztelők is sokallani
+kezdik, hogy kedvencök mennél többet ír, annál kevesebb
+tiszteletben tartja a fizikai és erkölcsi lehetőség határait.</p>
+<p>Valóban óhajtandó volna, ha a <i>Lloyd, Pesti Napló</i> és
+<i>Ellenőr</i> e felfogás tévességéről mielőbb felvilágosítanák a
+magyar közönséget és kritikát, de nem Asbóth- és Keszler-féle
+fecsegésekkel, hanem alapos tanulmánnyal, részletes analizissel. A
+<i>Lloyd</i> egyszersmind Németországot <span class=
+"pagenum"><a name="Page_317" id="Page_317">-317-</a></span> is
+fölvilágosíthatná, mert mi nem ismerünk valamirevaló német
+kritikust, aki Jókai pszichológiáját erősnek tartaná. Legalább
+Schmidt Julián, aki porosz-német fensősége érzetében egész
+leereszkedéssel igyekszik méltányolni Jókait, pszichológiáját
+meglehetős gyöngének találja. Világosítsa őt fel a <i>Lloyd</i>,
+védje meg nemzeti becsületünket, az <i>Ellenőr</i> és <i>Pesti
+Napló</i> pedig győzzék meg a magyar közönséget arról, hogy Jókai
+regényeiben tulajdonkép nem az a jó, amit benne leginkább
+élvezhetni, hanem az, ami nem igen élvezhető: az affektált
+szenvedélyek s a lélektani abszurdumok – és tegyék tönkre a
+<i>Budapesti Szemlét</i>, mely mindezek becsét már húsz év óta nem
+hajlandó elismerni.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_318" id=
+"Page_318">-318-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A NYELVŐR ÉS A BUDAPESTI SZEMLE.<a name="FNanchor_71" id=
+"FNanchor_71"></a><a href="#Footnote_71" class=
+"fnanchor">71)</a></h2>
+</div>
+<p>A <i>Nyelvőr</i> utolsó száma (1881. XII. füzet) oly nagy zajjal
+ront reánk, mintha valami csínyen kapott volna bennünket, pedig ha
+csínyről lehet szó, nem mi, hanem ő követte el. A dolog igen
+egyszerű, bár azt a <i>Nyelvőr</i> mindenkép összebonyolítni
+törekszik. Általában természete a <i>Nyelvőr</i>nek, hogy minden
+kis dologból minél nagyobbat csináljon, az egyszerűt cigányosan
+elcifrázza, egész szenvedéllyel támadjon és dulakodjék, de a
+legcsekélyebb támadást is rossz néven véve, üldöztetését
+panaszolja. De térjünk a dologra.</p>
+<p>A <i>Nyelvőr</i> egyik számában (1881. IX. füzet) Bánóczi
+Greguss <i>Költészettanát</i> ismertette. A könyv fény- és
+árnyoldalairól nem tudott vagy nem akart semmit mondani, hogy mégis
+mondjon valamit, idézett belőle, de oly hibás fölfogással, annyira
+megcsonkítva, hogy annak, amit az író mondott, éppen ellenkezője
+következett belőle és fennen hirdette, hogy mindez a <i>Nyelvőr</i>
+szellemében van mondva. Az idézet főpontja ez: «A költői
+szabadságot rosszul értelmezik, akik a költő azon szabadságának
+tekintik, hogy a vers kedvéért hibát követhet el, midőn tudniillik
+a vers rákényszeríti, hogy például az <i>ik</i>-es igét
+<i>ik</i>-telenül ragozza, <i>karomat</i> helyett <span class=
+"pagenum"><a name="Page_319" id="Page_319">-319-</a></span> azt
+mondja <i>karom</i>, tájszókat, népies kiejtéseket, szokatlan
+szórendet, inverziókot engedjen magának». A <i>Budapesti Szemle</i>
+erre fölszólalt, a Greguss könyvéből egész terjedelmében lenyomatta
+az idézett helyet, kimutatta az ismertető tévedését s
+visszautasította a <i>Nyelvőr</i> szellemének ez újabb
+nyilatkozatát, mely éppen oly ellenkezésben áll a dolog
+természetével, mint nép- és műköltészetünk öt százados
+gyakorlatával.</p>
+<p>S mit tesz a <i>Nyelvőr?</i> Azt mondja rólunk: «a gyanúsítás
+szomorú fegyveréhez nyúlva, a legkétségtelenebb tényeket
+elcsavarjuk, csakhogy a közönségben fölszíthassuk ellene a netán
+már hamvadóban levő bizalmatlanságot». S mivel bizonyítja be
+mindezt? Először is elismeri, hogy Bánóczi csakugyan csonkán
+idézett s idézetének az az értelme van, amit mi megtámadtunk s amit
+most maga a <i>Nyelvőr</i> sem helyesel. De hisz ezzel éppen
+ellenkezőt bizonyít be, mint amivel bennünket vádol. A vád elesik s
+nincs helye többé a vitának. Mindegy, azért mi mégis gyanúsítottunk
+s elcsavartuk a legkétségtelenebb tényeket, mert a <i>Nyelvőr</i>
+azt hiszi, úgy akarja; aki oly lehetetlen dolgot is lehetőnek hisz,
+hogy nyelvünket vissza lehet erőszakolni a Kazinczy előtti korra,
+az bizony ily csekély lehetetlenségen fönn nem akad.</p>
+<p>A <i>Nyelvőr</i> a következő okoskodással hiszi
+bebizonyithatónak vádját: az nem változtat semmit a dolog velején,
+hogy dolgozótársa félreértette a Greguss könyvét, csonkán idézett
+belőle s megtiltott a költőknek oly dolgokat, melyek mindenha
+szabadosak voltak; mert az alaptétel, tudniillik, hogy nincs költői
+szabadság, a nélkül is megáll és ez, nem pedig a magyarázat veendő
+a Nyelvőr szelleme nyilatkozatának. Különös, nagyon különös. Az
+egész könyvismertetésben, valamint a <span class="pagenum"><a name=
+"Page_320" id="Page_320">-320-</a></span> csonka idézetben is egy
+szó sincs arról, hogy nincs költői szabadság, hanem csak arról,
+hogy némelyek hibásan fogják föl a költői szabadságot. Hogyan
+állhat meg tehát a <i>Nyelvőr</i>nek egy oly tétele, melyet nem is
+vitatott? S az a tétel, melyet tulajdonkép vitatott, hogy némelyek
+hibásan fogják föl a költői szabadságot, hogyan lehet helyes, midőn
+a magyarázó példák azt mutatják, hogy a dolgot teljesen félreérti?
+Egyébiránt az a kérdés, hogy van-e, nincs-e költői szabadság, attól
+függ, hogy mit értünk alatta. Jóravaló költő eddig sem értette
+alatta azt, hogy a költőnek szabad megsérteni a nyelv
+legsarkalatosabb törvényeit, hanem csak azt, hogy különbség van a
+költői és prózai nyelv között s amabban némely oly megnyujtások,
+rövidítések, kettőztetések, összevonások, csonkítások,
+archaizmusok, szoloecizmusok, inverziók is szabadosak, melyeket
+emez kevésbbé, vagy éppen nem vehet igénybe. S e szabadságot is
+mindig a nyelv természete és szelleme korlátozza, azért ami egyik
+nyelvben szabad, nem következik, hogy a másikban is szabad legyen.
+Nálunk nem Kazinczy volt első hirdetője a költői szabadságnak; nép-
+és műköltészetünk századok óta gyakorolja s ezelőtt két századdal
+Gyöngyösi már elméletét is megírta.</p>
+<p>De vizsgáljuk, hogy mivel támogatja még nagyhangú vádját a
+<i>Nyelvőr?</i> Azzal, hogy a <i>karom</i>-féle használat
+helyességére nézve már rég nyilatkozott, továbbá, hogy az
+<i>ik</i>-es ragozás további fenntartásának szükségét szintén rég
+megszüntnek hirdette. Jól van, de miért adott hát ki egy oly
+cikket, mely a <i>karom</i>-féle használatot megtiltja s némely
+<i>ik</i>-es igéknek <i>ik</i>-telen ragozását még a költőknek sem
+engedi meg? Ha egy folyóirat előbb így, aztán amúgy beszél, két
+ellenkező véleménye közül mindig az utolsót szokás végső
+megállapodásának venni, <span class="pagenum"><a name="Page_321"
+id="Page_321">-321-</a></span> kivált ha azt, mint a folyóirat
+irányának egyik kifejezését, bocsátják világgá. Mi tudtuk, hogy a
+<i>Nyelvőr</i> nyilatkozott mindkét kérdésben, cikkünk meg is
+említette, hogy szelleme oly szeszélyesen változó, mint valamely
+ideges hölgyé. Egyszóval se nem ferdítettünk, se nem hallgattunk el
+semmit s a gyanúsítást s a legkétségtelenebb tények elcsavarását
+nem mi követtük el, hanem a <i>Nyelvőr</i> a maga igazságszerető
+ártatlanságában.</p>
+<p>Az ember azt hinné, hogy itt már véget ér a <i>Nyelvőr</i>
+polémiája. A világért sem. A <i>Nyelvőr</i> szeret szélesen,
+hosszan, sőt laposan is írni. Úgy látszik, az új szók miatt annyira
+megutálta az újabb magyar irodalmat, hogy ízlést is a régiből tanul
+és Sámbár és Matkó mintaírói. Aztán kedve telik benne, hogy oly
+irodalmi szabályokat állítson föl, melyeket sehol a világon nem
+követnek, sőt maga is áthág, de mástól szigorúan megköveteli. A
+minap azt hirdette, hogy nem illik névtelenül vagy álnévvel írni,
+de azért közöl névtelen és álnevű cikkeket is. Most meg azt
+hirdeti, hogy a megtámadott írónak kötelessége felelni minden
+támadásra, minden hozzáintézett kérdésre, bár maga nem egyszer
+válasz nélkül hagyja támadóit. Szemünkre hányja, hogy még maig sem
+feleltünk ezelőtt harmadfél évvel hozzánk intézett kérdéseire s míg
+tartozásunkat le nem rójuk, nem igen van jogunk bíráló
+megjegyzéseket tenni a <i>Nyelvőr</i>re. Az igaz, hogy nem
+válaszoltunk ama kérdésekre, nem válaszoltunk pedig azért, mert nem
+tartottuk szükségesnek, de a <i>Budapesti Szemle</i> azóta is
+folyvást igyekezett kideríteni az ortológia némely tévedéseit s ama
+kérdéseket is érintette, amennyiben szükségesnek látszott. Az író
+mindig maga határozza meg, hogy válaszoljon-e, vagy ne valamely
+támadásra, ő vallja kárát, ha némasága <span class=
+"pagenum"><a name="Page_322" id="Page_322">-322-</a></span> miatt
+veszti írói reputációját; azért ne fájjon a <i>Nyelvőrnek</i> a mi
+fejünk. Úgy látszik, hogy a <i>Nyelvőr</i> mindenkép vitázni akar
+velünk. Jól van, mi is hát kérdéseket intézünk hozzá az ő
+modorában. Nem követeljük ugyan, hogy feleljen reájok, magunkat sem
+kötelezzük a válaszra, de ha polémiai kedvének táplálék kell, nem
+annyira a magunk, mint az olvasóközönség kedvéért, határozza meg
+világosan és szabatosan:</p>
+<p>1. A nyelv csak természeti produktum-e vagy egyszersmind
+történeti is s ha ez is, a magyar nyelvújítás csak elméleti tan,
+futó divat volt-e vagy történeti tény, amellyel számolni kell?</p>
+<p>2. A nyelvész törvényhozója-e a nyelvnek, vagy csak törvényeinek
+fejtegetője, tényeinek magyarázója, anomáliáinak fölvilágosítója s
+hogy mily szókat használhatni a végső stádiumban, ő dönti-e el vagy
+az író és beszélő nemzet java?</p>
+<p>3. Szándéka-e a <i>Nyelvőr</i>nek kiirtani nyelvünkből mindazon
+új szókat, melyek az ő helyes vagy helytelen szabályainak meg nem
+felelnek, még ha általánosan elterjedtek és szükségesek is?</p>
+<p>4. Minthogy a <i>Nyelvőr</i> is használ oly új szókat, melyeket
+rosszaknak tart, megengedi-e másoknak, hogy szintén használhassanak
+oly új szókat, melyeket jóknak vagy legalább szükségeseknek
+tartanak?</p>
+<p>5. Ha a <i>Nyelvőr</i> magának, másoknak is engedményt tesz, nem
+fog-e a szigorú elmélet ellenkezni a tág lelkiismeretű gyakorlattal
+s nem lesz-e kénytelen előbb-utóbb, itt is, ott is, meghajolni az
+író és beszélő nemzet szüksége, szokása és ízlése
+követelményeinek?</p>
+<p>S midőn e kérdéseket ajánljuk a <i>Nyelvőr</i> figyelmébe,
+egyszersmind azzal a jó tanáccsal is kívánunk szolgálni,
+<span class="pagenum"><a name="Page_323" id=
+"Page_323">-323-</a></span> hogy dolgozótársait buzdítsa egy kissé
+jobb magyarságra. Például Bánóczi újabb cikke egy fordított
+regényről oly rosszul van írva magyarul, hogy ritkítja párját.
+Éppen most vettünk Kolozsvárról egy névtelen levelet, mely
+kócsintásait tárgyalja. De minthogy kifogytunk a helyből, közlését
+jövő számunkra halasztjuk.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_324" id=
+"Page_324">-324-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>«TOLDI SZERELME» EGY KIHAGYOTT VERSSZAKÁRÓL.<a name=
+"FNanchor_72" id="FNanchor_72"></a><a href="#Footnote_72" class=
+"fnanchor">72)</a></h2>
+</div>
+<p>Valahányszor az Akadémiában hivatalos dolgom volt, menet vagy
+jövet, ha csak egy percre is, mindig meglátogattam Arany Jánost.
+Halála előtt mintegy három héttel, egy akadémiai ülés előtt,
+szintén benyitottam hozzá. Ott ült íróasztala előtt, egy írókönyvre
+hajolva s jegyezgetve belé.</p>
+<p>– Jó napot, János! Mit csinálsz? Nem vagyok-e alkalmatlan?</p>
+<p>– Nem. Mindjárt kész vagyok, csak a napi kiadásokat jegyzem be
+számadókönyvembe, aztán beszélgethetünk, – viszonzá s újra lehajolt
+számadókönyvéhez s folytatta a jegyezgetést.</p>
+<p>– Ugyan mit vesződöl te ezzel? Rontod különben is elgyöngült
+szemeidet. Fiadra vagy unokádra bízhatnád vagy akár elhagyhatnád az
+egészet. Nem tartozol te senkinek számadással, magadnak pedig csak
+megengedhetsz egy kis kényelmet. Semmi hasznod belőle, ha utolsó
+krajcárig tudod is, hogy mit adtál ki. Amit kiadtál, hogy vissza
+nem jő, ezt a nélkül is tudhatod.</p>
+<p>– Ej, milyen meggondolatlanul fecsegsz össze mindent – mondá
+Arany föltekintve írókönyvéből – látszik, hogy könnyelmű, rossz
+gazda vagy. <span class="pagenum"><a name="Page_325" id=
+"Page_325">-325-</a></span></p>
+<p>– Az nem vagyok – viszonzám – többet sohasem költöttem, mint
+amennyi jövedelmem volt. Ha kevesebb volt, kevesebbet, ha több
+volt, többet költöttem. Néha még valami fönn is maradt. Mi szükség
+ehhez számadás?</p>
+<p>– De hiszen így te sohasem tudod, hogy mennyi a bevételed és
+mennyi a kiadásod!</p>
+<p>– Az utolsó krajcárig nem, de annyira igen, amennyire szükségét
+érzem. A legfőbb az, hogy soha sincs deficitem. Bevételeim részint
+haviak, részint negyedéviek; minden hó és negyedév elején fedezem
+legszükségesebb kiadásaimat; ami pénzem marad, azt elzárom s költök
+belőle, annál kevesebbet, mennél inkább fogy, egész a jövő hónapig
+vagy negyedévig. Ez az én rendszerem, amelyhez nem kell
+számadókönyv; egyfelől kényelmes, másfelől nem bonyolít bajba.</p>
+<p>– Nem kívánok részt bölcseségedből – jegyzé meg Arany
+röviden.</p>
+<p>– Minden ember a maga természete és szükségei szerint
+bölcselkedik. Egyébiránt, ha pontosan jegyezném is bevételeimet és
+kiadásaimat, szembaj esetében nem vesződném vele, hanem másra
+bíznám.</p>
+<p>– Az én szemem többé meg nem gyógyul – mondá Arany szomorúan –
+néhány szám följegyzése már nem árthat neki. De ne veszekedjünk
+tovább – folytatá derűltebben – gondolom, nem azért jöttél hozzám.
+Ülj le, mindjárt elvégzem dolgomat, addig olvass valamit, aztán
+beszéljünk okosabb dolgokról.</p>
+<p>Erre leültem egy karosszékre asztala mellé, amelynek végén
+elszórva néhány könyv feküdt. Fölvettem közülök egyet, hát alatta
+egy Margit-szigetről szóló nyomtatvány tünt szemembe, melynek üres
+lapjára irónnal néhány verssor volt írva. Fölvettem és elolvastam;
+<span class="pagenum"><a name="Page_326" id=
+"Page_326">-326-</a></span> reáismertem Arany kéziratára, valamint
+arra is, hogy ez egy <i>Toldi szerelméből</i> kihagyott versszak,
+még pedig a XII. ének végéből, midőn Toldi Margit szigetén négy
+fiatal fűzet ültet kedvese sírjához. A kihagyott versszakban
+megemlíti a költő, hogy a négy fűz elárvult sarjai talán még maig
+is élnek, egy fejedelmi személy (József főherceg) oltalmában, aki e
+sziget nagy multját virányos jövővel szegte be s hagyta, hogy az
+agg költő éneke utolját ott zengje el s aztán hallgatva várja ott
+halálát.</p>
+<p>– Miért hagytad ki e versszakot <i>Toldi szerelméből?</i> –
+kérdém Aranytól, aki éppen bevégezte számadását s hozzám
+fordult.</p>
+<p>– Mit kutatsz irataim közt? – kiáltott föl némi
+ingerültséggel.</p>
+<p>– Nem irataid közt kutattam, hanem könyveid között, sőt nem is
+kutattam Te mondád, hogy olvassak valamit, amíg számadásod
+bevégezed, így vettem kezembe e nyomtatványt, melynek üres lapján
+versed állott. Ez oly szabályos eljárás, hogy a rendőrség sem
+találhatna benne hibát. De mondd csak, mikor írtad e versszakot? Az
+eredeti kéziratban, melyet nekem ideadtál volt olvasás végett, e
+versszak nem volt meg.</p>
+<p>– Persze, hogy nem volt meg – mondá Arany lassankint földerülve
+– de, hogy most hogyan került e nyomtatvány a könyvek közé, magam
+sem tudom, Azonban halld, elmondom néked az egész históriát.
+Emlékszel, 1879-ben végeztem be <i>Toldi szerelmét</i>. Odaadtam
+neked olvasás és bírálat végett, te néhány nap mulva visszahoztad s
+közölted velem megjegyzéseidet. A többek között azt jegyezted meg,
+hogy midőn Toldi kedvese sírjára borul, a «Piroska» fölkiáltáson
+kívül egyebet is mondhatna, jól esnék az olvasónak, ha egy
+<span class="pagenum"><a name="Page_327" id=
+"Page_327">-327-</a></span> pár sorban kifejezné fájdalmát. Én erre
+viszont megjegyeztem, nincs szükség reá, a fájdalom nagyságát éppen
+a szólni nem tudás fejezi ki. Azonban eltávozásod után sokat
+gondolkoztam e versszakon; eszembe jutott, hogy sehol sem fejeztem
+ki, pedig akartam, Toldinak azt a fogadását, hogy szíve sohasem
+kíván többé asszonyt ismerni. E hely éppen alkalmas volna reá,
+azért változtattam az illető versszakokon s midőn Toldi fájdalmának
+első rohama valamit enyhült, még négy sort adtam ajakára, melyek
+kifejezik fogadását is. Később arról is gondolkoztam, minthogy a
+Margit-sziget a jelenet színhelye, vajjon nem kellene-e beleszőnöm
+József főherceget is, aki e szigetet a főváros díszére s a szenvedő
+emberiség javára egész tündérkertté varázsolta át. Arra is
+gondoltam, hogy illő volna személyes hálámat is kifejezni egy pár
+sorban, mert lásd, hogy nyaranként e szigeten lakhatom, az reám
+beteg emberre nézve valóságos áldás. Aztán József főherceg sok
+szívességet tanusított irántam, minden feltünés nélkül,
+észrevétlen, gyöngéden. A fürdőigazgatóság a legjobb szobákat
+adatta nekem, a bért sohasem emelte, bár a másokét igen;
+gondoskodott kényelmemről a nélkül, hogy kértem volna, reggelenként
+virágokat küldetett nőmnek és unokámnak. Úgy hiszem, hogy mindezt a
+fürdőigazgatóság nem magától tette, hanem alkalmasint József
+főherceg utasításából, aki meghagyta nekik, hogy hozzám
+figyelemmel, szívességgel legyenek. Megvallom, mindez jól esett
+szívemnek s ez érzés szülötte az a versszak, amelyet az imént
+olvastál. De kihagytam mind az első, mind a második kiadásból,
+nehogy hízelgőnek gúnyoljanak vagy valami olyat sejtsenek, aminek
+semmi alapja nincs. <span class="pagenum"><a name="Page_328" id=
+"Page_328">-328-</a></span></p>
+<p>– Azt ugyan rosszul tetted – mondám egész komolyan – mert jól
+mondja Erdélyi János:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">«A mit érzesz, azt soh’se
+tagadd el».<br /></span></div>
+</div>
+<p>– Könnyen és hamar ítélsz – viszonzá Arany – az első és második
+kiadásból, igaz, kihagytam a versszakot, de a harmadik vagy
+negyedik kiadásban, halálom után, benne lesz. Ím, lásd magad –
+folytatá könyvtárához lépve s kivéve abból <i>Toldi szerelme</i>
+nyomott példányát. – Nézd, mily gondosan bejegyeztem ide a
+kihagyott versszakot, megjelölve azt is, hogy hova kell jönnie. –
+Most halld kapcsolatosan mind a négy versszakot, a 105. a
+kihagyott.</p>
+<p>És kezdé olvasni, amint következik:</p>
+<div class="poem">
+<h4>103.</h4>
+<div class="stanza"><span class="i0">«Piroska!»… zuhant most körűl
+a keresztre,<br /></span> <span class="i0">Kebléhez szorítva,
+záporba fürösztve,<br /></span> <span class="i0">Csókolta, ölelte
+azt a hideg szírtet,<br /></span> <span class="i0">Mig vele a
+nagyján valamit enyhített;<br /></span> <span class="i2">De tovább
+is egyre zokogott bánatja,<br /></span> <span class="i0">Mint mikor
+a sirást el a gyermek hagyja;<br /></span> <span class="i0">Majd
+szemeit törlé s a csillagos égre<br /></span> <span class=
+"i0">Fölnézve sokáig, így szólala végre.<br /></span></div>
+</div>
+<div class="poem">
+<h4>104.</h4>
+<div class="stanza"><span class="i0">«Tiszta vagy, ott is vagy!
+hiszem erős hittel,<br /></span> <span class="i0">Oda vársz,
+meggyógyitsz boldog szeretettel;<br /></span> <span class=
+"i0">Addig soha e szív asszonyt ne ösmérjen,<br /></span>
+<span class="i0">Fogadom, s megállom, Isten úgy
+segéljen.»<br /></span> <span class="i2">Most kele – négy gödröt
+vájt neki jó kardja,<br /></span> <span class="i0">Két keze
+markával földjét kikaparta,<br /></span> <span class="i0">Felránta
+tövestűl négy fiatal fűzet:<br /></span> <span class="i0">Ezek
+árnyékolják az apácaszűzet.<br /></span></div>
+</div>
+<div class="poem">
+<h4>105.</h4>
+<div class="stanza"><span class="i0"><i>A négy fűz elárvult sarjai
+tán élnek</i><br /></span> <span class="i0"><i>Ma is, oltalmában
+fejdelmi személynek,</i><br /></span> <span class=
+"pagenum"><a name="Page_329" id="Page_329">-329-</a></span>
+<span class="i0"><i>Ki, hogy e szép sziget rászálla
+idővel,</i><br /></span> <span class="i0"><i>Beszövé nagy multját
+virányos jövővel</i><br /></span> <span class="i2"><i>S hagyta,
+hogy a környék agg fülemiléje</i><br /></span> <span class=
+"i0"><i>Éneke utolját ott elzengicsélje,</i><br /></span>
+<span class="i0"><i>Azután hallgatva ott várja
+halálát,</i><br /></span> <span class="i0"><i>De kövessük Toldit és
+a rege szálát.</i><br /></span></div>
+</div>
+<div class="poem">
+<h4>106.</h4>
+<div class="stanza"><span class="i0">Hogy látta-e mind ezt a
+kolostor népe,<br /></span> <span class="i0">Ki tudja, hisz ennek
+ötszáz harminc éve;<br /></span> <span class="i0">Lehet az, hogy
+látták vagy meg is ösmerték,<br /></span> <span class="i0">De
+megháborítni a nagy hőst nem merték.<br /></span> <span class=
+"i2">A mely úton jött volt, azon is ment vissza,<br /></span>
+<span class="i0">Piroska torát már szomorúan issza,<br /></span>
+<span class="i0">Piroska torában szerelme utóját,<br /></span>
+<span class="i0">Együtt az Anikó vidám
+kézfogóját.<br /></span></div>
+</div>
+<p>– No hát meg vagy velem elégedve? – kérdé Arany az olvasás
+bevégzésekor, szelíden mosolyogva.</p>
+<p>– Meg, János s ha kívánod, kedvedért ezután rendes számadást
+viszek bevételeimről és kiadásaimról.</p>
+<p>– Nem kívánom, élj kedved szerint, de engedd, hogy más is kedve
+szerint élhessen. Én így is meg vagyok veled elégedve.</p>
+<p>Ekkor órámra tekinték s láttam, hogy öt óra már elmult.</p>
+<p>– Már öt óra, mennem kell, mert ha te meg vagy is velem
+elégedve, az osztály nem igen lesz, ha mint osztálytitkár elkésem
+az ülésről. Isten veled! Nem jössz el te is az ülésre?</p>
+<p>– Nem, eleget jártam húsz év óta, engedjétek, hogy élvezzem
+szabadságomat, úgysem sokáig tart – mondá Arany szomorúan s kezet
+szorítva elváltunk egymástól.</p>
+<p>És csakugyan, három hét mulva ravatalon feküdt.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_330" id=
+"Page_330">-330-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>DESKRIPTÍV KRITIKA.</h2>
+</div>
+<h3>I.<a name="FNanchor_73" id="FNanchor_73"></a><a href=
+"#Footnote_73" class="fnanchor">73)</a></h3>
+<p>A <i>Hét</i> című hetilap 22. számában igen különös elvet hirdet
+s akar reá erőszakolni a magyar kritikára. Megtiltja a kritikusnak,
+hogy valamely mű értékéről elmélkedjék s vizsgálja, hogy az jó vagy
+rossz. «Aki nem a szabályok szemüvegén nézi az irodalmat – úgymond
+– hanem saját szemével lát, a maga szívével érez, az már számot
+akar adni élvezetéről, mindenekelőtt az író tehetségét,
+gondolatait, érzelmeit, személyiségét vizsgálja, mint a
+természettudós, aki a növényt nem bírálja, hanem leírja. Nekünk,
+fájdalom, nincs <i>deskriptív</i> kritikánk, nekünk csak bíráink és
+bakóink vannak.» Tehát a kritikusnak nem szabad bírálni, csak
+ismertetni. De hát így hogy adhat számot élvezetéről, hogy
+vizsgálhatja az író egyéniségét, ha nem szabad bírálnia, ítélnie?
+Ami még különösebb, ez elvet Alexander Bernát hirdeti, aki a magyar
+filozófiai irodalom egyik érdemes munkása. Képzelhetni-e filozófot
+elemzés, bírálat, ítélet nélkül? S vajjon nem bírált-e maga
+Alexander is regényeket, drámákat és tudományos munkákat? S nem oly
+lapban hirdeti-e ez elvet, amely jól-rosszul szintén bírál, sőt
+minden indokolás nélkül koronként pálcát tör az Akadémia
+<span class="pagenum"><a name="Page_331" id=
+"Page_331">-331-</a></span> és a Kisfaludy-Társaság fölött?
+Alexander panegyrist írva Dóczi arcképéhez, hirdeti ez elvet, mert
+rossz néven veszi, hogy Dóczit nemcsak ismertetni, hanem bírálni is
+merik. Nem jobb lett volna-e megcáfolni és nevetségesekké tenni
+Dóczi igazságtalan bírálóit, mint általában elítélni minden
+bírálatot? Bizonyára mindenki tetszése szerint írhat csak
+ismertetést valamely műről, de megtagadni a bírálat jogát, annyi,
+mint a gondolat szabadságát igázni le, ehhez pedig senkinek se
+joga, se ereje.</p>
+<h3>II.<a name="FNanchor_74" id="FNanchor_74"></a><a href=
+"#Footnote_74" class="fnanchor">74)</a></h3>
+<p>Legyen szabad egy pár rövid megjegyzést tenni e nyilt levélre.
+Mi minden fokú és formájú kritikát jogosnak tartunk s éppen azért
+szólaltunk föl A. B. ellen, mert bizonyos fokú kritikát megtiltani
+látszott. Igaz, hogy minden fokú kritikának megvannak a maga
+ösvényei, de nem a foktól vagy formától függ valamely kritika
+becse, hanem a kritikus szellemétől. Az is igaz, hogy némely
+elmélet csinálmány, de vajjon a benyomás mindig csalhatatlan-e s
+nem lehet-e a rokon- és ellenszenv, esetleges körülmények vagy
+éppen rossz ízlés csinálmánya? Dóczi némely lélektani abszurdumait
+se az elméletből, se a benyomásokból folyó kritikával nem lehet
+igazolni.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_332" id=
+"Page_332">-332-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>JÁSZAI MARI ASSZONY ELEKTRÁJA.</h2>
+</div>
+<h3>I.<a name="FNanchor_75" id="FNanchor_75"></a><a href=
+"#Footnote_75" class="fnanchor">75)</a></h3>
+<p>Minden megjegyzés nélkül közöljük e sorokat, melyeket éppen nem
+tartunk igazságtalanoknak, sőt azt hisszük, hogy Jászai Mari
+Elektrája még más bajban is szenved: Elektra jellemének nem elég
+szabatos fölfogásában. Elektra elkeseredett nő, aki áhítja az
+atyjáért veendő bosszút, de egyszersmind nemesszívű s
+bosszúvágyának is kegyelet a forrása. Legerősebb fölindulásaiban
+sem hóbortos vagy elvadult, hanem csak érzéseitől elragadott
+királyi nő, aki sohasem vetkőzik ki egészen nőiségéből. Ezt nem
+mindig tartotta szem előtt a művésznő s erre befolyt azon sajátsága
+is, hogy nála a lelki fájdalom kifejezésében könnyen túlsúlyra kap
+a test lázas idegessége. Éppen azért legsikerültebbnek tartjuk
+egész Elektrájában azt a jelenetet, midőn a gyászhírtől lesujtva,
+odaborul testvére vélt hamvvedréhez és elsiratja: «Oh, szeretett
+Orestesem emléke te» stb. Itt nemcsak az átmenet volt lélektani,
+hanem a lélek fájdalmának kifejezése is mély, benső és tiszta,
+amelyet nem zavart meg a test idegláza. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_333" id="Page_333">-333-</a></span></p>
+<h3>II.<a name="FNanchor_76" id="FNanchor_76"></a><a href=
+"#Footnote_76" class="fnanchor">76)</a><br />
+<i>Nyilatkozat</i>.</h3>
+<p>A <i>Budapesti Szemle</i> februári számában Jászai Mari asszony
+Elektrájáról írt <i>Nyílt levél a szerkesztőhöz</i> című álnevű
+cikk némely kifejezéseit, amint közvetlen és közvetett forrásból
+értesültem, a művésznő olyanoknak találta, melyek őt, mint nőt is
+sérthetik: ennek ellenében, mint felelős szerkesztő, kijelentem,
+hogy a bírálatnak nem volt sértő szándéka s ha a művésznő azzal
+magát <i>nőiségében</i> sértve érzi, őszintén sajnálom s <i>e
+tekintetben</i> tőle minden vonakodás nélkül bocsánatot kérni
+lovagias kötelességemnek ismerem.</p>
+<p>Budapest, 1891. február 17.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_334" id=
+"Page_334">-334-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A BETEG PARLAMENT.<a name="FNanchor_77" id=
+"FNanchor_77"></a><a href="#Footnote_77" class=
+"fnanchor">77)</a></h2>
+</div>
+<p class="summary">Írta gr. Keglevich Béla. Budapest, 1891.
+Franklin-Társulat.</p>
+<p>E röpirat szerzője parlamentünk betegségét a ferde
+pártviszonyokban keresi s azt hiszi, hogy mindaddig, amíg azok
+máskép nem alakulnak, nem lehet a bajon segíteni, mert a pártok
+jelenlegi alakulásukban képtelenek úgy teljesíteni föladatukat,
+amint teljesíteniök kellene. Bírálat alá veszi a pártokat s
+kimutatni igyekszik, hogy a szabadelvű párt szabadelvűség
+tekintetében nem elég tömör. Nem egy tagja vonzódik a konzervatív
+irány felé és csak azért állott a szabadelvű párthoz, mert nem
+szegődhetett máshová. Ez állapotnak az a következése, hogy a
+kormány minden kérdésben nem lehet oly szabadelvű, mint aminő
+lehetne, hanem pártja egy része konzervatív irányának megfelelően
+kénytelen haladni nem egy kérdésben. A mérsékelt ellenzékről nem
+sok mondanivalója van a szerzőnek. Azt hiszi, hogy közte és a
+szabadelvű párt között elvi különbség nincs s ellenzéki működése
+tisztán személyes okokra vezethető vissza. Ami a szélső baloldalt
+illeti, ez szintén olynemű bajokban szenved, mint a
+szabadelvű-párt, nem mindnyájan vallanak radikális elveket, sok
+köztük a maradi; e mellett nem ismervén el a közjogi alapot s így
+nem <span class="pagenum"><a name="Page_335" id=
+"Page_335">-335-</a></span> remélhetvén a kormányra jutást,
+nyugodtan alkalmaznak minden erőszakos eszközt, amellyel
+megakadályozhatják a kormány működését, mert biztosítva érzik
+magokat azon eshetőség ellen, hogy valamikor ők is hasonló
+nehézségekkel lesznek kénytelenek megküzdeni.</p>
+<p>A szerző így jellemezve a pártok, a beteg parlament állapotát,
+orvosszerűl azt ajánlja, hogy a minden párton található
+konzervativek tömörüljenek egy párttá s legyen három pártunk:
+szabadelvű, konzervatív és radikális. E pártok küzdelme csak
+jótékonyan hathatna közéletünkre; a szabadelvű és konzervatív párt
+könnyen váltakozhatnék, a kormány s a radikális párt serkentően
+hathatna mindkettőre. Úgy látszik, a szerző előtt az angol tory- és
+whig-párt küzdelme lebeg s meg kell vallani, hogy 1867-ben helyén
+lett volna, ha a konzervatív-párt, elismervén a közjogi kiegyezést,
+külön párttá szervezkedik, sőt később, a fuzió után is, amikor a
+körülmények még inkább kedveztek megalakulásának. Azonban Sennyei
+báró kezdeménye hamar véget ért s azóta semmi ilynemű mozgalom nem
+mutatkozott. Ily körülmények között nem várhatni ily párt
+megalakulását s a szerző óhajtásának és ösztönzésének nem igen van
+gyakorlati oldala.</p>
+<p>Részünkről parlamentünk nagyobb és könnyebben gyógyítható
+betegségének tartjuk a botrány és obstrukció divatosságát. A bajt
+nem kell kicsinyleni, ez nem pártkérdés, nem is csak a házszabályok
+kérdése, hanem valóságos alkotmány-kérdés. Belőle a kisebbség
+vétója fejlődhetik ki, amelyet nem ismer alkotmányunk. Európa
+minden alkotmányos országa csirájában elfojtott minden ily
+kísérletet; nekünk is ezt kell tenni. A házszabályok szigorítása s
+a klotür behozatala, habár enyhe formában, immár kikerülhetetlen.
+Ide járul még egy más <span class="pagenum"><a name="Page_336" id=
+"Page_336">-336-</a></span> jelenség is, mely a közjogi alap
+erélyes védelmét teszi szükségessé. A mérsékelt ellenzék, új néven
+nemzeti párt, a közjogi alapon állónak mondja ugyan magát, de azon
+jelszóval, hogy azt nemzeti irányban igyekszik fejleszteni, bár más
+úton, más árnyalattal, többé-kevésbbé ugyanazt teszi, mint a szélső
+baloldal, amellyel a választásokra szövetkezett is. A dualizmus
+jelen alakjának fönntartása nagy érdekében fekszik a magyar
+nemzetnek; gyöngülése, bomladozása ellenségeinek volna diadala s
+különösen Európa jelen helyzetében hazánkat oly beláthatatlan
+zavarba, veszélybe döntené, amelyen aztán nem segíthetnének se
+Apponyi gróf széphangú szónoklata, se Kaas báró hipnotikus
+vezércikkei.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_337" id=
+"Page_337">-337-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>MAGYAR SZELLEMI ÉLET.<a name="FNanchor_78" id=
+"FNanchor_78"></a><a href="#Footnote_78" class=
+"fnanchor">78)</a></h2>
+</div>
+<p class="summary">Elbeszélések és rajzok a magyar írók és művészek
+életéből. Szerkesztette Igmándy Mihály. Budapest, 1892.</p>
+<p>Sajátságos irodalmi viszonyok között élünk. Valakinek eszébe
+jut, hogy kiadja az élő magyar írók és művészek arcképeit szöveg
+kíséretében. Ez eddig helyes. Természetesen azt várja az ember,
+hogy a szöveget maga a vállalkozó írja vagy szakférfiakkal iratja.
+Oh, nem! A vállalkozó leleményesebb ember, mintsem a szokott úton
+induljon. Magokat az írókat és művészeket kéri föl, hogy írjanak
+magokról valamit, írják meg életök valamelyik érdekes epizódját. S
+az írók és művészek engedelmeskednek a vállalkozó kérésének, mint
+valamely fensőbb parancsnak. E szokatlan eljárást mindkét részről
+csak úgy lehetne menteni, ha a vállalat jövedelme jótékony célra
+fordíttatnék. Ily esetben szokatlan módhoz is folyamodhatik az
+ember, amit rendes körülmények között nem tenne meg. Jótékony
+célból tisztes nők a templom ajtaja elé állhatnak persellyel,
+műkedvelők mint művészek léphetnek föl s írók szöveget írhatnak
+saját arcképökhöz. A szokatlanság fölkelti a kíváncsiságot s
+megnyitja a közönség erszényét.</p>
+<p>Ily mentség nélkül olynemű vállalat, mint ez az album,
+<span class="pagenum"><a name="Page_338" id=
+"Page_338">-338-</a></span> nem igen illik az irodalom méltóságához
+s hogy lapjaink mégis föltűnő méltánylattal fogadták, azt, úgy
+látszik, az a körülmény magyarázza meg, hogy a szerkesztők vagy
+dolgozótársaik szívesen írván ez albumba, saját magok ellen nem
+fordulhattak. Ez általános megjegyzést elégnek tartva, nem
+szándékozunk az album bírálatába bocsátkozni. Mindenesetre van
+benne néhány érdekes és sikerült dolgozat is, de egészben véve
+meglehetős szegényes s inkább a hiúság kirakata, mint a szellem
+kincstára. Az írónők leginkább írói pályájok sikereit emlegetik; a
+színésznők első fölléptök izgalmairól és méltánylóiról írnak; a
+színészek pályájok kalandjaiból beszélnek el egyet-mást, ami nem
+mindig érdekes, de erősen ki van színezve; a festők és szobrászok a
+kisebb lapok tárcacikkeit utánozzák s mintegy mondani látszanak:
+mégsem oly nehéz az az írói művészet; a hírlapírók némelyike
+ártatlan hírlapi csínyeit leplezi le, az ártalmasokról hallgat; a
+költők legtöbbje szerénykedve gyermeksége tehetséget jósló
+emlékeivel vagy pályája dicsőségével kacérkodik s egy-egy
+oldalvágást mér kritikusára. Ifj. Ábrányi Kornél ily cím alatt:
+<i>Mit köszönhetek én Gyulai Pálnak</i>, egy egész cikkel tiszteli
+meg e folyóirat szerkesztőjét, mint kritikust. Elmondja, hogy
+csaknem egy negyedszázad óta hadilábon állanak egymással, hogy
+Gyulai első ifjúsága óta rosszul bánik vele, hogy a legcsúnyább,
+legmérgesebb irigység kígyójával marja folyvást. «Ez a kígyó pedig
+– végzi elmélkedését – nemcsak azokat szokta marni, akikre
+rábocsátják, hanem azt is, aki keblén melengeti. Nincs borzasztóbb
+sors, mint egy egész életen át egy ilyen mérges kígyóval
+összeakasztva lenni és sohasem tudni szabadulni tőle. S minél
+inkább nő éveink száma, annál inkább nő a kígyónak is hatalma
+fölöttünk. <span class="pagenum"><a name="Page_339" id=
+"Page_339">-339-</a></span> Nos és ettől a kígyótól csak az van
+megmentve, aki még jókor, még gyermekkorában, úgyszólva játék
+közben, érezte annak marását s annyiszor érezte, hogy nemcsak hozzá
+szokott, hanem hozzá is edződött. Azt később hiába harapják s mivel
+hiába harapják, hát szállást sem keresnek nála. Ezt köszönhetem én
+Gyulai Pálnak. Bármeddig élnék, soha ezért a hálát el nem
+felejthetem.»</p>
+<p>Hogy e hadilábon állás, üldözés, kígyómarás tulajdonképpen miben
+nyilatkozik, azt Ábrányi egy szóval sem említi. Kipótoljuk e
+mulasztást. Az egész csak annyi, hogy Ábrányi költői műveit,
+politikai röpiratait nem igen kedvezően bírálta meg e folyóirat.
+Hogy e bírálatok nem voltak éppen igazságtalanok, azt Ábrányi maga
+elismerte, midőn a költői pályától visszavonult, mint amelyre nem
+érez elég hivatottságot s egészen a politikának áldozza
+tevékenységét, amelyre talán nagyon is hivatottnak képzeli magát.
+Politikai röpiratai egyikéről, az Andrássy Gyuláról irottról,
+szintén maga elismerte a <i>Pesti Napló</i>ban, hogy egy kissé
+balul ítélte meg Andrássyt. E tények, úgy hisszük, nem Ábrányi,
+hanem e folyóirat mellett tanuskodnak. Ami Ábrányi háláját illeti,
+erről is hallgat a cikk. E hiányt is kipótoljuk. E hála abban
+nyilatkozik, hogy Ábrányi <i>Pesti Napló</i>ja minden alkalmat
+fölhasznál e folyóiratnak és szerkesztőjének nagyon is heves
+becsmérlésére. Azonban e hála vagy hálátlanság semmi esetre nem oly
+csapás, amelyet bárki könnyen el ne viselhetne.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_340" id=
+"Page_340">-340-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A NEMZETI SZÍNHÁZ MŰSORÁRÓL.<a name="FNanchor_79" id=
+"FNanchor_79"></a><a href="#Footnote_79" class=
+"fnanchor">79)</a></h2>
+</div>
+<p>Egy pár megjegyzést akarunk tenni a Nemzeti Színház műsorára, de
+nem bocsátkozunk bővebb részletekbe s még kevésbbé szándékozunk
+kimeríteni a tárgyat, amely különben tüzetesebb fejtegetést is
+megérdemelne. Azt hisszük azonban, hogy néhány megjegyzés sem
+fölösleges különösen akkor, midőn alig szól valaki e kérdéshez s ha
+szól is, nem igen tárgyilagos indokok vezetik.</p>
+<p>A Nemzeti Színház műsora kezdettől fogva három irányt
+egyesített: először színre hozatalát s fenntartását egy pár
+külföldi nagy drámaíró remekműveinek; másodszor kiválogatását az
+újabb európai drámairodalom oly sikerültebb újdonságainak, melyek
+nálunk is sikerre számíthatnak és végre fejlesztését a magyar
+drámai irodalomnak, színre hozva minden oly eredeti művet, mely egy
+vagy más tekintetben sikerültebb, a jelesbeket fenntartva
+mindaddig, amíg jelesbek le nem szorítják, de ekkor sem mellőzve
+egy pár olyant, amelyeknek állandóbb becsök van vagy amelyekhez
+nevezetes irodalomtörténeti emlék fűződik. E hármas irányt nem az
+igazgatók találták föl, ez a viszonyok természetes kényszerűségéből
+folyt s egyhamar nem is változtathat rajta senki. Ezért a Nemzeti
+Színház műsora megítélésében mindig csak a körül foroghat a kérdés:
+vajjon az igazgató e hármas irányt minő ízléssel és sikerrel
+szolgálja. <span class="pagenum"><a name="Page_341" id=
+"Page_341">-341-</a></span></p>
+<p>Ezúttal mellőzzük a külföld remekeit és újdonságait s csak a
+magyar drámairodalomra szorítkozunk s mindjárt minden habozás
+nélkül ki merjük mondani, hogy kivéve talán a forradalom után egy
+pár évet, soha annyi rossz eredeti színmű nem került színre, mint a
+közelebbi évtizedben Paulay Ede igazgatása alatt. Elég lesz csak
+Mérai Horváth, Kabos Ede, Szemere Attila, Tolnai Andor, Abonyi
+Árpád színműveit említenünk. Megemlíthetnők még más szerzők hasonló
+értékű műveit is, de elégnek tartjuk csak a legfőbbekre rámutatni.
+Mi az oka e jelenségnek? Bizony nem annyira az ízléstelenség, bár
+olykor ez is befolyással lehet, mint inkább részint a hibásan
+felfogott hazafiság és nemzeti irány, részint pedig a sajtó nem
+éppen önzetlen ösztönzése. Politikai és társadalmi mozgalmaink
+között is megtaláljuk e jelenséget, mely lelkesedve és lelkesítve,
+a nemzeti irányt a nemzetibbel akarja megrontani. A cél és
+lelkesedés nemes, de az eszközök rosszak, céltévesztők, sőt
+célellenesek. Nem csoda, ha ettől a Nemzeti Színház igazgatója sem
+ment. Miért ne higyje ő is, hogy minél több eredeti új mű
+színrehozatala a leghatásosabb módja az eredeti drámairodalom
+fejlesztésének? Pedig ennek éppen ellenkezője áll. A sok rossz
+eredeti új színmű árt a jobbak hitelének, vagy ha nem, megrontja a
+közönség ízlését; a színészekre nézve sincs jó hatással, lehangolja
+őket s nem nagy gondot fordítanak oly színműre, amely nem soká a
+lomtárba kerül. Jól tudjuk, hogy senki sem állhat jót valamely
+színmű sikeréről, mert az néha a közönség hangulatától és esetleges
+körülményektől is függ: a drámairodalom története nem egy művet
+említ, amelyek ideig-óráig nagy hatást tettek, aztán elfeledték
+őket és volt nem egy oly remekmű is, amely megbukott s csak később
+vívta ki a közönség <span class="pagenum"><a name="Page_342" id=
+"Page_342">-342-</a></span> tapsait. Azt is tudjuk, hogy a valóban
+sikerült színmű ritka, de az ilyen és a valóban rossz színmű között
+még sok fokozat van s éppen a Nemzeti Színháznak nem lehet hivatása
+az utóbbi iránt különös rokonszenvvel viseltetni. A Nemzeti
+Színháznak az új színművekre nézve mindig a körülményekhez kell
+alkalmazkodnia; termékenyebb korszakban, midőn sikerültebb művek
+között válogathat, minél ritkábban kell kísérletet tenni a
+gyöngébbekkel; meddőbb korszakban természetesen olyanokat is színre
+hozhatni, amelyek máskor mellőzhetők, mert megkívánhatja ezt az
+eredeti drámairodalom fejlődésének folytonossága, de az olyanok
+minden időben mellőzendők, melyekben se drámai, se színi, se nyelvi
+tekintetben nincs valami figyelemreméltó vagy éppen ízléstelen
+léhaságok. Ez nem volna fejlesztés, hanem sülyesztés, nem a nemzeti
+irány támogatása, hanem akaratlan kigúnyolása.</p>
+<p>Nem ismerjük a színházi újabb szabályzatokat; ezeket nálunk
+kényök-kedvök szerint, szükségeikhez képest szokták változtatni
+intendánsok és igazgatók, a kormány folytonos helybenhagyásával,
+pedig némi állandóság nem ártana e tekintetben is. Nem tudjuk:
+vajjon a régi viszonyban van-e az intendáns az igazgatóval s az
+ujjonnan visszaállított drámabíráló-bizottságnak is megvan-e a régi
+hatásköre s így mennyiben, mily arányban illeti meg mindnyájokat a
+felelősség. A régibb szabályzat szerint az intendáns nem elegyedett
+belé az igazgatók teendőinek részleteibe, csak általában
+ellenőrizte azt a művészeti irányt, melyben előlegesen megegyeztek;
+továbbá az igazgató, felelősségénél fogva, nem tartozott előadatni
+minden oly művet, amelyet a drámabíráló-bizottság elfogadott, de a
+visszavetett művet sem adathatta elő, vagy ha mégis elő akarta
+<span class="pagenum"><a name="Page_343" id=
+"Page_343">-343-</a></span> adatni, ez a visszavető drámabírálók
+lemondását vonhatta maga után. Így arányosan oszlott meg a
+felelősség, a nélkül, hogy egyik a másikat csorbította volna. Ha a
+régi szabályzat áll, akkor mind a három intézmény képviselői
+felelősök, de a dolog természete szerint legfőkép az igazgató,
+akinek feleletre vonását, kirívóbb esetben, a sajtónak kellene
+gyakorlatba venni.</p>
+<p>Azonban a sajtó inkább ösztönzi az úgynevezett hazafiasb,
+nemzetibb irányt, mint korlátozza. Az új eredeti színművekről
+különbözőkép vélekednek ugyan hírlapjaink, sőt némelyiket keményen
+el is ítélik, de abban mindnyájan egyetértenek, hogy a műsorra
+minél több új eredeti művet kell kitűzni, mert csak ily módon
+fejlődhetik drámairodalmunk s jutunk majd abba a helyzetbe, hogy
+mennél ritkábban szoruljunk idegen újdonságokra. Mi legalább nem
+olvastunk hírlapjainkban olynemű felszólalást, mely az új eredeti
+színművek irányában egy kis mérsékletre, több óvatosságra s némi
+kritikára ösztönözné a Nemzeti Színház igazgatóját. Ide járul még
+az a körülmény is, hogy drámaíróink legnagyobb része hírlapíró,
+vagy valamelyik hírlap pártfogoltja. Így még kevésbbé hajlandók
+alkalmatlankodni az igazgatónak, oly tanácsokkal szolgálva, melyek
+esetleg ellenök fordulhatnának. A drámaírók és hírlapok
+előzékenységét az igazgató hasonló előzékenységgel viszonozza s
+talán ez egyik oka annak, hogy Paulay oly népszerű a hírlapok
+hasábjain.</p>
+<p>A sikerültebb művek műsoron maradására és a régiek
+fölelevenítésére sem a leghelyesebb eljárást tapasztaljuk. Nem
+egyszer sokáig maradnak a műsoron oly művek is, melyeknek néhány
+előadás után végkép el kellene tűnniök, ami pedig a régiek
+fölelevenítését illeti, arra rendszerint csak élő költők
+számíthatnak, a halottakkal <span class="pagenum"><a name=
+"Page_344" id="Page_344">-344-</a></span> oly kevéssé törődik az
+igazgatóság, mint a sajtó. Néhány évtized óta szokás a Nemzeti
+Színházban, hogy egy pár elhúnyt drámaíró születése vagy halála
+napján előadják valamelyik művét, meglehetős készületlenül, mintegy
+robotból. Az igazgatók azt hiszik, hogy ezzel lefizették a kegyelet
+és nemzetiesség egész terhes adóját. Miért ne lehetne az ily
+műveket máskor és többször is előadni? Mindenesetre ez inkább
+szolgálná a nemzeti irányt, mint a rossz művek iránt való
+előzékenység. A másnemű fölelevenítéseket inkább személyes
+tekintetek sugalmazzák, mint tárgyias okok. Például miért
+eleveníteni föl Rákosi Jenőnek <i>A báróné levelei</i> című művét,
+mely csekély becsű s hatást sem tett? Az <i>Éljen az egyenlőség</i>
+br. Eötvös Józseftől, a <i>Tisztújítás</i> Nagy Ignáctól,
+mindenesetre többet érnek, hatást is tettek a magok idejében s e
+mellett a közelmult korrajzai. Miért vetik ezeket sutba s miért
+elevenítik föl Bartók Lajos <i>Legszebb</i>jét, e drámaitlan, hideg
+és unalmas vígjátékot? Ott van régibb vígjátékaink között több
+sokkal becsesebb. Például, hogy csak egyet említsünk, Csató
+<i>Megházasodtam</i> című vígjátéka, mely egykor kedvelt darabja
+volt a Nemzeti Színház műsorának. Miért erőnek erejével fenntartani
+Dóczi Lajosnak némely gyarlóbb darabját s Bartók Lajosnak annyira
+szegényes és zavaros történelmi drámáit, melyeknél sokkal jobbakat
+találhatni régibb történelmi színműveink között első sorban
+Szigligetitől? Azonban úgy látszik, lassanként maga Szigligeti is
+leszorul a nemzeti színpadról, melynek annyi szolgálatot tett.</p>
+<p>Nem kívánunk bővebb részletekbe bocsátkozni. Ennyi is elég
+figyelmeztetésül. Nem hisszük ugyan, hogy sikere legyen, de
+fölszólalásunkkal némi kötelességet véltünk teljesíteni.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_345" id=
+"Page_345">-345-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A M. T. AKADÉMIA S EGY PÁR HÍRLAPÍRÓ.<a name="FNanchor_80" id=
+"FNanchor_80"></a><a href="#Footnote_80" class=
+"fnanchor">80)</a></h2>
+</div>
+<p>A <i>Hét</i> május havi 20-dik számában a következőket
+olvashatni:</p>
+<div class="blockquot">
+<p>«Magyarország már értesült róla, hogy a magyar tudós társaságnak
+most van nagyhete. Az a nagyhét arra való, hogy amit egész
+esztendőn keresztül nem csináltak, azt ezen a héten se csinálják
+meg. Csodálatosképpen az Akadémiának mégis van jelenteni valója,
+nagyobbrészt pályázatokról, melyek meddők maradtak.»</p>
+</div>
+<p>E soroknak vagy az az értelme, hogy az Akadémia egész éven át
+nem csinált semmit s mégis munkásságáról jelentést irat,
+nagyobbrészt pályázatokról, melyek meddők maradtak, vagy pedig az,
+hogy az Akadémia munkálkodik ugyan, de munkásságának semmi
+tudományos értéke nincs s pályázatain egyetlen valamirevaló
+tehetség sem versenyez. Az első értelemben vett állítás igazán
+annyi, mint semmi, mert homlokegyenest ellenkezik a köztudomású
+tényekkel. Az Akadémia mind a három osztályában ez évben is számos
+értekezést olvastatott föl, az Akadémia maga több tudományos munkát
+adott ki, azonfelül segélyével sok oly könyv és folyóirat jelent
+meg, amelyek máskép bajosan láthattak volna napvilágot és
+pályázatai közt nem egy volt sikeres. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_346" id="Page_346">-346-</a></span> Ha
+másik értelemben vesszük a <i>Hét</i> állítását, hogy az Akadémia
+munkásságának tudományos értéke semmi, akkor először is méltán azt
+kérdhetjük: van-e magyar író, aki egyaránt jártas annyiféle
+tudományban, melyeket az Akadémia tagjai művelnek, hogy az Akadémia
+egész munkásságáról szakszerű ítéletet mondhasson? Bizonyára nincs
+s ha valaki mégis oly vakmerő, hogy ilyenül lép föl, ítéletét
+legalább valamivel indokolni igyekszik. A <i>Hét</i> ezt sem teszi.
+Meg vagyunk győződve, hogy a <i>Hét</i> dolgozótársai között senki
+sincs, aki az Akadémia közelebbi összes kiadványait elolvasta
+volna, valamint arról is, hogy köztök éppen nincsenek polyhistorok,
+s legkevésbbé az, maga a szerkesztő, Kiss József, akit ugyan, mint
+balladaköltőt, Silberstein és Vészi urak Arany mellé helyeztek, de
+aki egy pár sikerültebb költeménye mellett is igen középszerű költő
+s a tudományok bármelyikében való jártasságának még eddig semmi
+jelét nem adta. A <i>Hét</i> megsemmisítő ítélete egyébiránt nem
+annyira ítélet, mint közhely, melyet egyik hírlapíró a másiktól
+kölcsönöz s hogy eredetinek lássék, legalább egy kissé eltorzítani
+törekszik.</p>
+<p>De nézzünk belé egy napilapba is. A <i>Pesti Hirlap</i> május
+15-diki számában az Akadémia ünnepélyes űléséről a többek között
+ezt olvassuk:</p>
+<div class="blockquot">
+<p>«Nem tudjuk, hogy miféle állapotok vannak most az Akadémia
+kebelében, de a tudós társaság ennél a nagygyűlésnél se Arany János
+emlékezetét, se saját hagyományait, se a művelt magyar közönséget
+nem tisztelte eléggé. A programm Eötvös Lóránt megnyitó beszédén
+kívül, amely figyelmet ébresztett, csak két pontból állott. Az
+egyik Lévay József fölolvasása volt <i>Arany lírájáról</i>, a másik
+Szily Kálmán főtitkáré <i>Aranyról</i>, mint akadémiai főtitkárról.
+Az első nem bírt oly eredeti tartalommal s előadása sem volt olyan,
+ami figyelmet ébresztett volna. A másik gyönge előadás <span class=
+"pagenum"><a name="Page_347" id="Page_347">-347-</a></span> mellett
+csak vázlatos volt, de nem oly stílszerű irodalmi mű, mely az
+alkalomhoz illett volna. Aranyról, mint főtitkárról az Akadémia sok
+jellemzőt mondhat ma gának, de a közönség Arany Jánosnak, a nemzeti
+ízlés és érzelemvilág alkotó nagy emberének, más érdemeit és
+sajátságait akarja hallani ezen a napon.»</p>
+</div>
+<p>A cikk folyamán, midőn részletesebben ismerteti a tudósító az
+előadásokat, a következőket olvassuk:</p>
+<div class="blockquot">
+<p>«Lévay József r. tag Arany lírájáról szólt ékes, költői
+nyelven.»</p>
+</div>
+<p>Szily Kálmánról, akit elébb hibáztatott, hogy miért nem
+értekezett arról, amiről Lévay, ezt jegyzi meg:</p>
+<div class="blockquot">
+<p>«Érdekesen írja meg Arany titkárrá választatását s azokat az
+apró kellemetlenségeket, melyekkel a költőt az akadémikusok
+megtisztelték… A fölolvasás további részében Arany titkári
+működésével s titkársága alkotásaival foglalkozott. A szépen
+előadott emlékezést a közönség élénken megéljenezte.»</p>
+</div>
+<p>Hogy illik össze a cikk eleje végével? Amott igen becsmérli mind
+a két előadót, itt pedig meglehetősen méltányolja. Úgy látszik a
+tudósítónak gyönge emlékezőtehetsége van s amit egyik percben ír,
+arról a másikban megfeledkezik.</p>
+<p>Némely hírlapíró nem egyszer emlegeti büszkén, hogy a sajtó
+hatalom. Valóban az, de csak akkor, ha eszméi vannak s komolyan az
+igazságra törekszik. E nélkül éppen nem hatalom, hanem csak
+papirmázoló-gép.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_348" id=
+"Page_348">-348-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>SIMON ZSUZSA.<a name="FNanchor_81" id=
+"FNanchor_81"></a><a href="#Footnote_81" class=
+"fnanchor">81)</a></h2>
+</div>
+<p class="summary">Regény. Írta Herczeg Ferenc. Két kötet.
+Budapest, 1894. Singer és Wolfner.</p>
+<p>Ha jól emlékszünk, e mű Herczegnek második regénye. Az első csak
+félig sikerült, amennyiben egy pár részlet tehetségéről tőn
+bizonyságot. Vajjon e második sikerültebb-e? E kérdésre bajos a
+határozott felelet. Mindenesetre ez újabb regény forma és előadás
+tekintetében jobb az elsőnél és egyes részletek is sikerültebbek.
+Herczeg, aki egy pár kötet elbeszélést és rajzot adott ki s köztök
+sikerülteket is, néhány jelenetet, rajzot jól eltalál itt is, de a
+regény alapeszméjét, cselekvényét s a főszemélyek jellemrajzát a
+legjobb akarat mellett sem lehet sikerültnek mondani. Szerzőnek
+mentségül szolgálhat, hogy oly tárgyba fogott, mely a legkitűnőbb
+írónak sem könnyen sikerül, de másfelől azt a vádat sem kerülheti
+el, hogy céljához nem a legalkalmasabb eszközöket választotta.</p>
+<p>A regény tárgya egy elcsábított leány története, aki végre
+boldog révpartra jut. Simon Zsuzsa egy nyugalmazott ezredes leánya,
+aki éppen akkor veszti el anyját, mikor nagyleánnyá nő fel. Vidám
+és kedves leány, akit mindenki szeret. Egy volt képviselő és
+birtokos, <span class="pagenum"><a name="Page_349" id=
+"Page_349">-349-</a></span> Orlay, fiatal özvegyember, aki éppen
+abban a kis városban lakik, melyben az ezredes, sok rokonszenvvel
+viseltetik a leány iránt. De fejlődő szerelmét visszariasztja
+Réfalvy festő, az ezredes távol-rokona, aki egy pár hónapra a kis
+városba jő magát kipihenni s kibe Zsuzsa beleszeret. Az ezredes
+észreveszi ezt, kérdőre vonja őket s midőn bevallják titkukat,
+abban állapodik, hogy Réfalvy hagyja el a kis várost, menjen vissza
+Párizsba, esztendő mulva visszajöhet s ha akkor is egymáséi akarnak
+lenni, vegye nőül. Réfalvy másnap indulandó, Zsuzsa négyszemközt el
+akar búcsúzni tőle, késő este szobájába suhan s nála tölti az éjet.
+Hónapok telnek el. Zsuzsa tévedése, bűne tudatában szenved, de
+remél s várja Réfalvy visszajövetelét. Azonban egy francia lap akad
+kezébe, melyből Réfalvynak egy botrányos pöréről értesül s
+egyszersmind arról is, hogy egy rosszhírű leányt vett nőül.
+Amennyire lesujtja Zsuzsát e hír, annyira megörvendezteti Orlayt,
+aki most gyakrabban kezdi látogatni őt. Orlay szerelme lassanként
+erős szenvedéllyé válik, mely a leányt is magával ragadja, de
+Zsuzsa mégis csakhamar fölébred mámorából, midőn Orlay kezét akarja
+megkérni. Levelet ír hozzá, melyben bevallja tévedését, bűnét. «Nem
+lehetek az ön felesége – írja – valamint más becsületes emberé sem
+lehetnék. Csak egy embernek volt joga és kötelessége, hogy engem
+oltárhoz vezessen.» E válasz sem változtatja meg Orlay
+elhatározását, Zsuzsát nőül veszi s a fővárosba költözik. Ezalatt
+Réfalvy, aki Párizsban korhely életet élt, nejétől elvált, Pestre
+érkezik, hogy egy új festményét a műtárlaton kiállíthassa. Meglátja
+Zsuzsát az utcán, színházban s találkozni akar vele. Előbb egy
+levelet ír hozzá, hivatkozva a vele töltött éj emlékére,
+találkozást kér tőle, de mást gondol, nem küldi el a levelet. Maga
+megy <span class="pagenum"><a name="Page_350" id=
+"Page_350">-350-</a></span> Zsuzsához, de ez kiutasítja házából.
+Réfalvyt más csapás is éri, festménye a tárlaton teljesen megbukik.
+Zilált anyagi viszonyai, ideges bántalmai, reménytelen jövője
+halálba űzik. Öngyilkos lesz. A rendőrtiszt, aki lepecsételi
+holmiját, megtalálja a Zsuzsához írt s el nem küldött levelet is s
+hogy idegenek ne olvashassák, kezébe juttatja Zsuzsa egyik
+nőrokonának, aki ismerőse volt. E rokon, Osztrovayné, ellensége
+volt Zsuzsának és bosszús Orlayra, akihez egykor örömest ment volna
+nőül s kivel később is kacérkodott. Most kapva kap az alkalmon,
+hogy bosszúját kielégíthesse. Az őt meglátogató Orlaynak megmutatja
+e levelet azzal a megjegyzéssel, hogy ezek után Orlayné asszonyt
+kénytelen kitiltani házából. Orlay e sértés miatt férjét párbajra
+hívja ki, de ez elsímítja az összeütközést. Egy hírlapi cikk, mely
+Réfalvy halálát tárgyalja, a nevek elhallgatásával megemlíti, hogy
+a művésznek egy gazdag leány volt kedvese, de atyja ellenezte a
+házasságot; egy gavallér megbocsátotta tévedését gazdagságáért s
+nőül vette. E rágalom elkeserítette Orlayt, meglátogatta a
+nyilvános helyeket, hogy valaki szemébe mondjon ilyest s párbajra
+hívhassa. Végre megnyugodott sorsában, felülemelkedett a világ
+ítéletén s hazament a kis városba, hova nejét már elébb elküldötte.
+Otthon szótalan s bár nyugodt, mégis meglátszott rajta a kiállott
+küzdelmek nyoma. Neje is szenved s midőn egy reggel atyját látja
+jönni izgatottan házukhoz, kiejti kezéből a fésűt és felkiált:
+«Édesatyám mindent tud, Budapestről jő, ott megmondtak neki
+mindent.» Bezárja ajtaját és kihallgatja a másik szobában levő
+atyjának és férjének beszélgetését. Az atya dühöng, a férj
+csöndesíti, megvallja, hogy mindent tudott, midőn Zsuzsát nőül
+vette s a világ ítéletét megveti. De az atya nem bocsát meg neki,
+<span class="pagenum"><a name="Page_351" id=
+"Page_351">-351-</a></span> az ő becsülete nem tűr szennyet. Zsuzsa
+kétségbeesve revolvert ragad, de eszébe jut, hogy anyának érzi
+magát és eldobja a fegyvert. Az atya és férj veszélyt sejtenek és
+betörnek szobájába. Zsuzsa bevallja öngyilkos szándékát, melytől
+anyasága tartóztatta vissza. Az atya elcsöndesült s midőn a
+házastársak egyedül maradtak, Orlay a felesége szemébe nézett nem a
+szerelmes ember lázas gyöngédségével, hanem a férfi tiszta
+rajongásával, ki az asszonyban először tiszteli gyermeke anyját,
+Zsuzsa pedig rátette két kezét férje vállára és megkönnyebbülten
+mondotta: Mégis jobb élni.</p>
+<p>E vázlatból is észrevehetni, hogy a szerző könnyen, mondhatni
+könnyelműen vette föladatát s megoldására éppen nem alkalmas
+eszközöket használt. Egyik főbaj, hogy a regény hősnője, Zsuzsa,
+nem tud maga iránt elég érdeket felkölteni s amit fölkelt, az is
+hamar elenyészik. Nem tudunk vele tisztába jönni, nincs kulcsunk
+jelleméhez, nem értjük eléggé. A szerző rokonszenvesen mutatja be,
+de egyetlen oly vonással sem rajzolja, mely elhitetné velünk, hogy
+oly könnyen csábuló vagy csábítható. S íme a szegény leány, a
+naívság minden érzelme, a szenvedély minden heve s a csábítás
+minden ostroma nélkül, egyszerre csak megtéved. Besurran
+jövendőbeli jegyese szobájába s nála tölti az éjet. Meglepetve,
+lehangolva olvassuk tovább a regényt s többé nem érdeklődünk
+iránta, nem azért mert tévedt, hanem mert nem értjük, hogyan
+tévedhetett. Ide járul még azon körülmény is, hogy csábítójának,
+Réfalvynak, rajza éppen nem világosítja meg e rejtélyt. Az ifjú
+művészben alig van valami, ami hathatna Zsuzsa képzelmére,
+kedélyére. Lehet valaki lelkiismeretlen csábító, de bizonyára van
+benne valami vonzó tulajdon, szeretetreméltóság is, mely megejti a
+tapasztalatlan szívet. Említi is a szerző, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_352" id="Page_352">-352-</a></span> hogy
+Réfalvy «egyike azoknak a hatalmas féljellemeknek, melyek örvény
+módjára vonzzák magok felé a nőt, olyan ember, akinek
+ellenállhatatlan erőt kölcsönöz az a hazárd tulajdonsága, hogy
+minden pillanatban kész mindenét egy kártyára föltenni; ily
+emberrel szemben a leány teljesen védtelen». De mindebből a
+cselekmény egész folyama alatt, Réfalvynak se szavában, se tettében
+nem látunk semmit. Egy mozzanatot fölhoz ugyan a szerző, mely
+vezetője lehetne a rokonszenvnek, vonzalomnak, tudniillik Réfalvy
+búskomolyságát, megrontott ifjúságát panaszolja s a leány azt
+mondja rá: «Neked nem szabad így beszélned, te nem vagy romlott, te
+jó vagy, csak valami bánatod van». De ebből nem válik semmi, a
+leány nem bánatjáért szereti meg, hogy vigasztalója, őrangyala
+legyen. Egyszóval nem igen érthető a viszony, valamint az sem, hogy
+Réfalvy, kiről azt mondja a szerző, szerelme nem léha kaland volt,
+hanem az igaz szerelemnek várva-várt megnyilatkozása, hogyan él
+vissza oly galádul az annyira szeretett leány vonzalmával.</p>
+<p>Általában a regény fordulópontjain a cselekvényt nem igen
+táplálja a jellemrajz, pedig e kettőnek összhatásától függ úgy a
+drámai, mint az elbeszélő művekben a költői hatás, úgyannyira, hogy
+valamely cselekvény valószínű, költői hatású lehet bizonyos
+jellemekkel, de másokkal éppen nem az. Itt nemcsak Zsuzsa és
+Réfalvy jellemrajza árt a költői hatásnak, hanem az Orlayé is.
+Orlay képviselő, kormánybiztos, aki szerepet játszik vidéki és
+fővárosi társaséletben, lovagias ember, sokat tart világi
+becsületére, de nem olyan, ki az életben megtanult lemondani s
+dacolni a világ ítéletével, mégis kétszer megbocsát Zsuzsának;
+először, midőn elveszi, másodszor, midőn neje esete a világ szájára
+<span class="pagenum"><a name="Page_353" id=
+"Page_353">-353-</a></span> kerül. Mindezt megteheti egy sokat
+szenvedett, emelkedett lelkű s a világban már nem élő férfiú, de
+Orlay bajosan. A szerző szembeszökőn erőlteti a dolgot, hogy
+megtestesítse alapeszméjét, tudniillik, hogy egy nemesszívű, bár
+tévedt leány egy kis szenvedés után, a zavartalan boldogság
+révpartjára juthat. Nem vizsgáljuk, helyes-e az alapeszme, de az
+bizonyos előttünk, hogy az nincs megtestesítve a regényben. Vajjon
+zavartalan boldogsággal végződik-e a regény? Zsuzsa, akinek kétszer
+megbocsát Orlay, nincs-e némi alázott helyzetben s egyrangú-e a
+szerelemben férjével? Nem a hála rabszolgája-e bizonyos pontig. És
+Orlay sebe, melyet büszkeségén ejtett neje esete, nem fog-e sajogni
+később is. Vajjon zavartalan boldogság-e ez? Úgy hisszük, ez elemek
+kiképzésén jobban végezhette volna be regényét a szerző, ha már a
+tragikai véget kerülni akarta, mint azzal, az erőltetett
+optimizmussal, melyben az olvasó bajosan hihet.</p>
+<p>A regényhez függelékül, de tőle teljesen függetlenül egy
+<i>Böske, Erzsi, Erzsébet</i> című beszélyke van csatolva, mely
+igen sikerült, mindenesetre sikerültebb a regénynél. Szemere Pál
+szokta volt mondogatni, hogy némely költő nagy tárgyba fog, de nem
+tud belőle nagyot alkotni, másik a kis tárgyat kedveli s belőle, ha
+nem is mindig nagyot, de mindenesetre szépet alkot. Némi
+tekintetben Herczeg egy személyben testesítette meg Szemere
+megjegyzését. Regényében ő nagy tárgyba vágta fejszéjét, de bizony
+nem tudott belőle sikert kicsikarni, ellenben beszélykéjében a kis
+tárgyat természetesen és kellemesen alakította szép művé. Egy ifjú
+ember beszéli el történetét; azon kezdi, hogy gyermekkorában milyen
+volt Böske, az ő kis nénjének barátnője. Hogy nénje meghalt, majd
+mindennap átjött a <span class="pagenum"><a name="Page_354" id=
+"Page_354">-354-</a></span> szomszédból, játszott az árva babákkal
+s felöltöztette őket. Anyja rendre mind neki ajándékozta a babákat
+s midőn az utolsót is odaadta, többé nem jött el hozzájok. Aztán
+elmondja, hogy amidőn mint jogász hazajött, Böske már Erzsi
+kisasszony volt, kibe ő halálosan beleszeretett. Azonban Erzsi
+máshoz ment férjhez s neki azt mondotta: «Jankó legyen eszed, csak
+nem vagy belém komolyan szerelmes, hiszen egy évvel idősebb vagyok
+nálad», ezzel elment s nem jött többé házukhoz. Végre azt is
+elbeszéli, hogy találkozott vele mint Erzsébet asszonnyal, kinek
+már felnőtt szép leánya volt, kibe beleszeretett és nőül vette. S
+azóta Erzsébet szorgalmasan járt házukhoz, nem úgy, mint Böske és
+Erzsi. Mindez oly jól és jellemzőn van elbeszélve, hogy semmi sem
+zavarja élvezetünket.</p>
+<p>Reméljük, hogy Herczeg harmadik regényéről kedvezőbben
+nyilatkozhatunk; nagyobb tárggyal is sikeresebben fog
+megbirkózni.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_355" id=
+"Page_355">-355-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A NEMZETI SZÍNHÁZ ÉS SZIGLIGETI.<a name="FNanchor_82" id=
+"FNanchor_82"></a><a href="#Footnote_82" class=
+"fnanchor">82)</a></h2>
+</div>
+<p>Nemrég <i>Egy év statisztikája</i> cím alatt egy kis közlemény
+járta be a lapokat, mely pontosan beszámol arról, hogy 1894
+augusztus hó 18-tól kezdve 1895 június 14-ig, hány előadás volt a
+Nemzeti Színházban, hány tragédia, vígjáték, középfajú dráma került
+színre, hány eredeti, hány fordított, hány régi, új vagy ujonnan
+betanult, kitől és hányszor és végre a színészek és színésznők
+közül, kik hányszor léptek föl.</p>
+<p>Mellőzzük észrevételeinket a műsorra nézve, mert csak azt
+kellene ismételnünk, amit ezelőtt néhány évvel bővebben
+fejtegettünk. Legföljebb még csak azt tehetnők hozzá, hogy az a nem
+igen dicsérendő rendszer, melyet Paulay az eredeti színművek
+műsorának összeállítására nézve követett, éppen nem változott, sőt
+még rosszabbra fordult. Most csak egyetlen pontra szorítkozunk.
+Föltűnő, nagyon föltűnő a statisztikai közleményben, hogy a mult
+színházi évben Szigligetinek csak egyetlen egy műve került színre s
+az is csak egyszer. Szigligeti száznál több színművet írt, majdnem
+egy félszázadig folyvást gazdagította a műsort, a Nemzeti
+Színháznak a negyvenes években úgyszólva közönséget teremtett s
+íme, halála után még el sem telik két évtized, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_356" id="Page_356">-356-</a></span> már
+elfeledi az a műintézet, melynek egykor lelke volt; csak egyetlen
+egy művét adatja elő, azt is csak egyszer.</p>
+<p>Valóban ez nagy kegyeletlenség! De mellőzzük a kegyeletet s
+induljunk ki tisztán esztétikai szempontból. Vajjon annyira
+elavultak-e Szigligeti művei, hogy a közönség egészen elfordul
+tőlök? Vajjon az újabb színművek, amelyek kedvéért annyira háttérbe
+szorul s talán a jövő évben már egészen kiszorul Szigligeti a
+Nemzeti Színházból, nagyobb becsűek-e az övéinél? Azt hisszük, hogy
+ezt még a <i>Budapesti Hirlap</i> sem merné állítani, habár pazar
+kedvében mindegyre egy-egy nagyszabású költőt födözget föl. De
+nézzünk csak belé a statisztikai közleménybe: vajjon kik azok az
+újabb drámaírók, akiknek kedvéért annyira mellőzik Szigligetit? Ott
+van mindjárt Bartók Lajos, akinek éppen a drámára van legkevesebb
+tehetsége s kinek kísérleteit únja a közönség. Tőle a mult évben
+négy művet adtak elő nyolcszor, sőt két művét: a <i>Méheket</i> és
+<i>Erzsébetet</i> új betanulással, ha ugyan nyaka-tekert jambusait
+betanulhatták színészeink. Ott van továbbá Váradi Antal, akinek a
+mult évben három darabját adták tizenhárom este. Vajjon az ő
+hangzatos, de üres retorikájában és élettelen alakjaiban
+nyilatkozik-e annyi drámaiság és történelmi érzék, mint Szigligeti
+leggyöngébb történelmi színműveiben?</p>
+<p>De elég, nem folytatjuk tovább. Mi nem követelünk a Nemzeti
+Színháztól kegyeletet, de egy kis jóízlést mindenesetre
+megvárhatunk.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_357" id=
+"Page_357">-357-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>BÁRÓ KEMÉNY ZSIGMOND EMLÉKEZETE.<a name="FNanchor_83" id=
+"FNanchor_83"></a><a href="#Footnote_83" class=
+"fnanchor">83)</a></h2>
+</div>
+<p>Mielőtt megnyitnám ünnepélyes közülésünket, legyen szabad egy
+rövid negyedórát báró Kemény Zsigmond emlékének szentelnem, akinek
+márványmellszobrát tisztelői adományaiból immár elkészítette
+társaságunk s ezennel bemutatja a közönségnek.</p>
+<p>Báró Kemény Zsigmond egykor elnökünk volt, buzgó elnökünk,
+akinek egy válságos napon veszélyben forgó vagyonunk megmentését
+köszönhetjük. De nem ez kegyeletünk főforrása, hanem az ő írói
+érdemei, melyekkel annyi fényt árasztott társaságunkra. Kemény
+harminc éven át, mint regényíró és publicista szolgálta nemzetét. E
+két pálya között oszlott meg munkássága, amíg csak bírta tollát.
+Politikai szélcsendben regényeket írt, küzdelmesebb időben
+politikai röpiratokat és vezércikkeket. Mint regényírót csakhamar
+Jósika és Eötvös mellett emlegette a közönség, mint politikus bár
+lassabban, de folyvást emelkedett s vezércikkeivel s egy napilap
+szerkesztésével nevezetes befolyást gyakorolt közéletünkre.</p>
+<p>Kemény sajátságos helyet foglal el regényíróink között, de a
+legfőbb sajátság, mely őt megkülönbözteti, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_358" id="Page_358">-358-</a></span> a
+tragikum erős érzéke. Valóban regényei tragikai művek, tragikaibbak
+tragédiáinknál. Rajtok nem annyira kellem ömlik el, mint némi zord
+fönség s derült hangulat helyett a búskomolyság árnya borong: a
+fájdalom és megnyugvás bizonyos vegyülete. Éles szeme az állami és
+társadalmi bonyodalmakban hamar meglátja a végzetest és az
+egyénekben azt az elemet, mely fejlődve örvény felé vonja a
+halandót. Folyvást tragikai összeütközéseket vesz tárgyul; az
+egyént rajzolja, aki összeütközik az egyetemessel vagy
+együttlegessel és elbukik. De tragikai hőseinek kiindulópontját,
+fejlődését és katasztrófáját bajos volna egy rövid szabatos
+meghatározás alá vonni. Egyik esetben a viszonyok alakítják
+tragikai hősét, másikban a hős tettei idézik föl a bonyodalmat;
+néha párhuzamosan halad egyik a másik mellett. Sorsukat a viszonyok
+és szenvedélyeik döntik el s a végzet és szabad akarat egymás
+részei. Az állami és társadalmi viszonyok mily változatossága
+táplálja a szenvedélyeket s az emberi természet mily gazdagsága
+nyilatkozik az élet küzdelmeiben. Az élet szép, mint a paradicsom
+kertje, de a lombok suttogásában kígyó sziszeg; reményeink,
+vágyaink tündérligetekbe csalnak bennünket, de minden bokorban
+nemezis ólálkodik. A szegény halandó folyvást saját és mások
+tetteinek hatása alatt áll s a végeredményt ritkán számíthatja ki.
+A küzdelem hevében elvesztjük ítéletünk biztosságát s csak akkor
+látunk tisztábban, amikor már késő. E mellett bűnhödésünk ritkán
+van arányban tévedéseinkkel, vétségünkkel, bűneinkkel; az állami,
+társadalmi, általában az erkölcsi viszonyok fejleményei éppen oly
+kényszerűek, mint a fizikai törvények: nem ismerik a szánalmat,
+könyörületességet, sőt még az igazságosságot sem. A tévedés,
+gyöngeség, hiba gyászosabb következményeket <span class=
+"pagenum"><a name="Page_359" id="Page_359">-359-</a></span>
+szülhetnek, mint maga a bűn, s a tévedő és bűnös nemcsak magát
+sodorja örvénybe, hanem azokat is, akik hozzá ragaszkodtak. Mindez
+a tragikum miszticizmusa, melyet az ókor éppen azért a fátum
+fogalmába foglalt össze, a keresztyén hit pedig a túlvilágba
+helyezte a rejtély megoldását: a végleges, örök igazságosságot.</p>
+<p>Így fogta föl Kemény a tragikumot s bár első ifjúsága arra a
+korra esik, midőn diadalát ülte a francia romanticizmus, amely
+annyira kedvelte a nagy bűnök tragikumát, ő inkább a nemesebb
+szenvedélyek, mondhatni az erény tragikuma felé fordult
+előszeretettel. Senki sem volt buzgóbb magyarázója azon szárnyas
+igének, hogy a pokol jószándékkal van kikövezve. Valóban a nagy
+bűnöktől inkább meg tudjuk őrizni magunkat, mint szívünk nemes, de
+eszélytelen elragadtatásaitól. Boldogítani akarunk mást és
+szerencsétlenné tesszük; erényünk könnyen örvény felé ragadhat
+bennünket, ha nem párosul eszéllyel; szolgálni hisszük hazánkat és
+sértjük érdekeit, mert bonyodalmas voltukat nem tudjuk megérteni;
+erélyünk, tevékenységünk éppen annyi bajt hozhat reánk, mint
+önmérsékletünk és tétlenségünk; engedünk egy szeszélyes
+fölindulásnak és elhatároztuk sorsunk tragikai folyamát. Ily s
+ezekhez hasonló eszméket hirdetnek Kemény regényei, melyeknek
+bonyodalmát erős jellemrajz táplálja. Kemény kedveli az összetett
+indokokat, a szenvedélyek rajzában több indokot, szenvedélyt
+olvaszt össze, melyek egymásra hatva, egymást élesztve, vagy
+mérsékelve idézik elő a bonyodalmat és kifejlést. Különösen kitűnő
+a lelki küzdelmek rajzában. Élénken tolmácsolja a szív és ész
+dialektikáját, a képzelődés erejét elhatározásunkra, a
+tettreragadtatás vagy a tett <span class="pagenum"><a name=
+"Page_360" id="Page_360">-360-</a></span> visszahatásának
+hangulatát s a halálrasebzett hős végperceit.</p>
+<p>Kemény regényei nagyrészt történelmiek; csak két regényt s egy
+pár nagyobb beszélyt írt a jelen korból. Vonzotta szülőföldjének,
+Erdélynek történelme. Atyja birtoka közel feküdt Gyulafehérvárhoz,
+az erdélyi fejedelmek székhelyéhez, hol egyik őse, Kemény János
+fejedelem is trónolt; közel a szentimrei térhez, hol másik őse,
+Kemény Simon, Hunyadi Jánosért áldozta föl magát. Családja emlékei
+megkedveltették vele az erdélyi emlékírókat, mély benyomást tett
+reá Magyarország kettészakadása, Izabella királyné és Martinuzzi, a
+Báthory- és Rákóczi-család. A történelmi regény már fölzsendült
+irodalmunkban, Kemény emelni igyekezett, történelmi szellemet
+lehelve belé. Nagy súlyt fektetett a korrajzra, de nem a
+külsőségekben, hanem a lényegesekben. A kor eszméit és
+szenvedélyeit testesítette meg személyeiben és összeolvasztotta a
+költői célt és történelmi hűséget. A családi tragédiák szoros
+kapcsolatban vannak az országos viszonyokkal s a történelmi és
+költött személyek egyaránt a kor színében jelennek meg. <i>Gyulai
+Pál</i> című regényében mily élesen tünteti föl a prágai és
+stambuli udvar cselszövényeit, a jezsuitákat és muderrizeket, a
+pártokat és államférfiakat s magát Báthory Zsigmond udvarát,
+melynek körében foly le a regény tragédiája. Az <i>Özvegy és
+leányá</i>ban és a <i>Rajongók</i>ban jellemzőn társulnak elénkbe
+I. Rákóczi György kora, az erdélyi fejedelemség létjoga,
+politikája, diplomáciája, a katholicizmus és protestantizmus
+küzdelme, az elnyomott szekták rajongása s mindezzel kapcsolatban
+az örök emberi sznevedélyek harca. Utolsó regényében, a <i>Zord
+idő</i>ben, egy családi drámát véve központúl, Magyarország állami
+és társadalmi fölbomlását rajzolja. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_361" id="Page_361">-361-</a></span> Buda eleste, a török
+hódoltság s az erdélyi fejedelemség megalakulása a regény főpontjai
+s a bonyodalom és jellemrajz egészen e viszonyok szülöttei.
+Keménynek nemcsak a történelemből, hanem a jelen életből vett
+regényein is megérzik a kor levegője. Hátterök a harmincas- és
+negyvenes-évek magyar viszonyai. Kemény mindig tényleges
+viszonyokból indul ki, erős képzelme a mult vagy jelen valóságát
+alakítja s a korfestő és lélekbúvár összhangzik benne a
+költővel.</p>
+<p>A regényíró Kemény a publicisztában és hírlapíróban sem tagadta
+meg magát. A költőt és politikust összekapcsolta az eszme és
+hangulat bizonyos rokonsága. Valamint regényeiben a nemes
+szenvedélyek tévedéseit rajzolta: úgy politikai műveiben
+előszeretettel fejtegette a nemes törekvések tévedéseit, a
+hazafiság túlságait, némely népszerű eszmék árnyoldalait, sőt
+veszélyeit. Regényeiben örömest merült a lélekbúvárlat mélységeibe,
+mint politikai író semmit sem kedvelt annyira, mint az eszmék
+fejleményeinek, a tények okainak, az események értelmének
+nyomozását. Behatóan boncoló tehetségét tudományos műveltség és
+széleskörű ismeretek támogatták. Lapja szerkesztésében talán
+egyetmást elhanyagolt, de a nevezetes pillanatokban mindig résen
+állott s a legfontosabb kérdéseket folyvást tárgyalta. Lapjának
+határozott színe, iránya volt, nem szeszélyből, hiúságból vagy
+önzésből, hanem mély meggyőződésből s mindig tudta, mit, mikor és
+hogyan kell írni. Ellenfelei álláspontját híven fölfogta, akaratlan
+sem értette félre s a heves küzdelmek napjaiban is folyvást
+megőrízte lapja méltóságát. Ma már nem kívánunk ennyit
+vezércikkíróinktól és szerkesztőinktől. Megelégszünk kevesebbel,
+sőt hajlandók vagyunk lenézni régibb hirlapirodalmunkat. Nemrég
+olvashattuk valamelyik <span class="pagenum"><a name="Page_362" id=
+"Page_362">-362-</a></span> napilapban, hogy a fejlődésnek mily
+alacsony fokán állott régibb hirlapirodalmunk, a maihoz képest.
+Csak egy pár évtizede fejlődtünk oda, hogy a külfölddel is
+versenyezhetünk. Bizonyára mai hirlapjaink mozgékonyabbak, gyorsabb
+közlésűek, amiben elősegíti őket közlekedési eszközeink fejlődése,
+bizonyára terjedelmesebbek, változatosabbak s több ágát ölelik föl
+a közéletnek, mit részben a sajtószabadságnak s jobb anyagi
+helyzetöknek is köszönhetnek, de mégis régibb hírlapjainktól
+irigyelhetnek valamit, azokat a vezérférfiakat, akik a régibb lapok
+élén állottak, azokat az államférfiakat, akik írók is voltak
+egyszersmind s írói munkásságukkal annyira megtermékenyítették
+közéletünket. Elég legyen csak Széchenyit, Kossuthot, Dessewffy
+Aurélt, Eötvös Józsefet, Szalay Lászlót és Csengery Antalt
+említeni.</p>
+<p>E férfiak közé tartozott Kemény is. Erdélyben kezdette politikai
+pályáját: föl-fölszólalt Kolozs megye közgyűlésein s vezércikket
+írt egyik kolozsvári politikai lapba. Igyekezett odahatni, hogy az
+erdélyi ellenzék ne csak sérelmi politikát űzzön, hanem
+foglalkozzék a reform kérdéseivel is. A <i>Korteskedés és
+ellenszerei</i> című röpirata, mely tárgyával kapcsolatban,
+reformjaink vezéreszméiről, a cenzusról s a demokráciai törekvések
+és a magyar nemzetiségi érdekek kiegyeztetéséről értekezett,
+szélesebb körben tette ismertté nevét. Az Akadémia tagjává
+választotta, Széchenyi pedig meghívta egy általa alapítandó lap
+szerkesztőjének. Kemény nem remélve, hogy Széchenyi vezérlete alatt
+új pártot alakíthasson, nem lépett ki pártjából, az
+Eötvös-töredékhez csatlakozott s 1846-ban Pestre költözve, Csengery
+<i>Pesti Hirlap</i>jának fődolgozótársa, majd társszerkesztője
+lett. Itt leginkább oly kérdésekről írt, melyek alkotmányunknak
+<span class="pagenum"><a name="Page_363" id=
+"Page_363">-363-</a></span> a képviselőrendszerre való átmenetelét
+tárgyazták, majd 1848-ban a márciusi napokon kezdve egész december
+végeig folyvást cikkeivel kísérte a mozgalmakat, egyaránt küzdve a
+bécsi és pesti szélsőségek ellen. Mint képviselő követte a kormányt
+Debrecenbe, Szegedre, Aradra, s a világosi nap után Ugocsa és
+Szatmár megyében bujdosott. Visszatérve Pestre és kegyelmet nyerve,
+újra fölvette írói tollát, egy pár történelmi tanulmányt írt s két
+röpiratot, a <i>Forradalom után</i> s <i>Még egy szó a forradalom
+után</i> címűeket. Ez legkitűnőbb politikai műve Keménynek.
+Bámulatos az a tárgyilagosság, az a beható boncolás, amellyel a
+közelmult huszonöt év történelmét tárgyalja. Kimutatja a kormány és
+pártok tévedéseit, saját párttöredékét sem kímélve. A mult és jelen
+tanuságaiból ád tanácsot a jövőre. Egyesülésre szólítja föl a hazai
+pártokat egy nagy nemzeti párttá; mind a dinasztiának, mind a
+nemzetnek azt a tanácsot adja, hogy lépjen vissza a <i>Pragmatica
+sanctio</i> alapjára, mely mindkettőjök jogfolytonosságának legfőbb
+biztosítéka. Mi volt egyéb e két röpirat lényege, mint magva a
+kiegyezésnek, mely 1867-ben terebélyes fává nőtt? De akkor Keményre
+senki sem hallgatott, fönt lenézték, alant gyanúsították. Azonban
+volt jutalma is. E röpiratok még szorosabbra fűzték Deákkal való
+barátságát, aki azelőtt is nagyrabecsülte jellemét és tehetségét.
+Kemény 1855-ben átvette a <i>Pesti Napló</i> szerkesztését s az
+<i>Angol királynő</i>be költözött, hol Deák is lakott.</p>
+<p>E két férfiúval a magyar politika súlypontja az <i>Angol
+királynő</i>be költözött. Deák szerény, de tágas szobája az ország
+szalonja volt, melyet gyakran látogatott meg pártkülönbség nélkül
+minden rendű és rangú hazafi. Deák jobban ismerte az ország
+hangulatát, mint a rendőrség feje. Látogatói az ország minden
+részéből értesítést <span class="pagenum"><a name="Page_364" id=
+"Page_364">-364-</a></span> hoztak neki s irányt, vigaszt vittek el
+tőle: lelki erőt a türelemre, kitartásra és hazafias cselekvésre
+buzdítást oly téren, mely még szabad volt. Sikeretlen kísérlete
+után Kemény is a szenvedőleges ellenállás és várás politikáját
+követte, de cselekvésre buzdította nemzetét a társadalmi téren.
+Lapjában nem foglalkozott a belügyi politikával, csak följegyezte a
+tényeket s csak külügyi, társadalmi és irodalmi kérdésekről írt.
+Erősíteni törekedett a nemzeti összetartás szellemét, buzdítani a
+nemzetiséghez való hűséget, irányt adni a társadalmi erőnek minden
+téren. A kormány gyanús szemmel tekintett lapjára, a rendőrség
+örömest bosszantotta, de Kemény közönyös türelmén s nyugodt
+méltóságán nem fogott ki. Nem írt olyat, amibe beleköthettek volna,
+arra, amiről hallgatott, nem kényszeríthették, pedig ez volt
+leghathatósabb szónoklata.</p>
+<p>De végre, 1860-ban, midőn az októberi diploma kiadatott, szólnia
+kellett nyiltan és hangosan. Egy pár napi habozás után meg is
+szólalt s kitűzte az 1848-iki törvények zászlóját, de óvatosan, ki
+nem zárva a kiegyenlítés lehetőségét. A nagy szótól visszhangzott
+az ország s Kemény vívta első csatáját Zsedényi Edvárddal, az
+októberi diploma egyik képviselőjével. Az országgyűlés megnyiltával
+Deák vette át a szót, hogy kifejezze az ország közvéleményét
+azokban a fönséges föliratokban, melyekben Magyarország jogai oly
+világosan és kétségbevonhatatlanul voltak földerítve, mint
+államiratban még soha. Kemény ekkor még szorosabban csatlakozott
+Deákhoz s lapjának taktikája, fejtegetései folyvást érlelték a
+kiegyezés fejleményeit egész a siker stádiumáig. Ekkor még egyszer
+síkraszállott egy hosszabb cikksorozatban Kossuth híres levele
+ellen. Ez volt hattyúdala: <span class="pagenum"><a name="Page_365"
+id="Page_365">-365-</a></span></p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Midőn egy nap föléled, győz a
+jog<br /></span> <span class="i0">S eltiprott zászlónk újra
+fellobog,<br /></span> <span class="i0">Nem érzé már a
+diadalgyönyört,<br /></span> <span class="i0">Lélekbe’, testbe
+végkép összetört.<br /></span> <span class="i0">És
+elfeledték.<br /></span></div>
+</div>
+<p>De mi nem feledtük el. Híven őriztük emlékét, tanusítja e
+márványszobor is, mely üléstermünket ékesíti. Emlékeztessen e
+szobor tovább is minket és utódainkat azokra az irodalmi
+eszményekre, melyekért Kemény nem siker nélkül lelkesült s azokra a
+hazafias erényekre, melyek egy szomorú korszakban oly fényesen
+jelölik pályáját.</p>
+<p>S e kegyeletes érzések között ezennel megnyitom a
+Kisfaludy-Társaság XLIX. ünnepélyes közülését.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_366" id=
+"Page_366">-366-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>VERES PÁLNÉ EMLÉKEZETE.<a name="FNanchor_84" id=
+"FNanchor_84"></a><a href="#Footnote_84" class=
+"fnanchor">84)</a></h2>
+</div>
+<p>Ritka az oly nő, aki családi körének él, szívén viseli a
+háztartás és gyermeknevelés nehéz gondjait, mégis a közélet terén
+is nagyobb munkásságot bír kifejteni, legyen az irodalom, művészet
+vagy a társadalmi tevékenység bármely köre. Az emberi erő
+korlátozott, a több irányú munkásság egymást bénítja, kivált a
+nőnél, aki idegesebb természetű s érzelemben, lelkesedésben
+gazdagabb, mint a férfiú. Ha vizsgáljuk a közéletben kitűnt nők
+életét, majd mindeniknél megtaláljuk a nagy szerencsétlenséget vagy
+nagy szerencsét, melynek pályájokat köszönik. Az életben korán
+csalódott leány vagy nő, ha fennkölt szellemű, örömest fordul oly
+munkássági körhöz, mely begyógyítja sebeit s az elveszett
+boldogságért megnyugvást vagy éppen dicsőséget nyujt cserébe. A
+boldog nő is kilép olykor a családi szűk körből, hogy résztvegyen a
+közéletben, de leginkább csak akkor, ha szerencsésen alakult
+körülményei erre mintegy utat nyitnak, sőt ösztönzik.</p>
+<p>Ily boldog és szerencsés nő volt Veres Pálné, Beniczky Hermin, a
+nőképző-egyesület kezdeményezője és tanintézetének alapítója,
+akinek emlékét ünnepelni gyűltünk <span class="pagenum"><a name=
+"Page_367" id="Page_367">-367-</a></span> össze e teremben. Ő nem
+úgy vegyült a közéletbe, mint az életben csalódott nő, hanem mint
+boldog hitves és anya, aki fölnevelvén és férjhez adván egyetlen
+leányát, hogy betölthesse a munkásságában így támadt ürt, egész
+Magyarország leányai gondját vette lelkére. De erre őt egy más
+körülmény is ösztönözte. Régi nemes családnak volt sarja s korán
+árvaságra jutott. Nagyatyja, egy nyolcvanéves agg, vette házához,
+aki már koránál fogva sem fordíthatott sok gondot unokája szellemi
+kiképeztetésére. Magányban nőtt hajadonná a gyermek s élénken
+kezdette érezni elmaradottságát a műveltségben. Maga igyekezett
+pótolni a hézagokat a megkapható könyvek olvasásával. Szellemi
+küzdelme mély benyomást tőn reá s lassanként tudatára ébredt annak,
+hogy hazánkban a nők szellemi kiképeztetésével éppen oly keveset
+gondol a család, mint a társadalom és állam.</p>
+<p>S e tudat mind erősbödött benne férjhez menetele után is. Férje
+Nógrád megye előkelő nemesei közé tartozott, aki részt vett a
+közügyekben s barátai közé számította a megye két nagyreményű
+ifját, Szontágh Pált, aki nagy barátja volt az irodalomnak és
+Madách Imrét, aki titkon lírai és drámai költeményeket írt s
+örömest foglalkozott filozófiai kérdésekkel is. E társaság révén az
+ifjú nő mindinkább érdeklődött a magyar irodalom iránt, amelyet
+kevésbbé ismert, minthogy nagyatyja házánál leginkább német
+könyveket olvasott. Érdekelték a politikai küzdelmek is, de a
+nőnevelés kérdéseit legörömestebb szőtte társalgásába. Ez annyival
+inkább természetes volt, mert saját leányának nevelése egészen
+elfoglalta lelkét. Otthon neveltette, jeles tanárjelölteket tartott
+a háznál, mindig jelen volt a tanításkor, együtt tanult leányával,
+sőt nem egyszer maga is <span class="pagenum"><a name="Page_368"
+id="Page_368">-368-</a></span> tanította. S midőn a nevelés
+bevégződött és férjhezment leánya odahagyta a szülői házat, őt már
+megszokott gondja nem hagyta el, a nőnevelés kérdése még élénkebben
+maradt lelkében s csak időre, alkalomra várt, hogy tettekben
+jelentkezzék.</p>
+<p>És méltán. A nőnevelés ügye el volt hanyagolva hazánkban. Az
+állam egész az újabb időkig figyelmen kívül hagyta; az egyházak
+csak a legszükségesebb elemi ismeretekre szorítkoztak, a társadalom
+megelégedett a magánvállalkozók intézeteivel, melyeknek
+gondosabbjai is inkább csak a látszatra, mint a lényegre
+törekedtek, arra sem nemzeti irányban. Az előkelőbbek és vagyonosak
+külföldről hozattak nevelőnőket, mert itthon nem voltak oly
+intézetek, ahol ezek képeztessenek, sőt az is megtörtént, hogy
+külföldi intézetekbe küldötték leányaikat. Ez volt aztán egyik oka
+annak, hogy a felsőbb női körökben sokkal később vert gyökeret a
+nemzeti műveltség, mint a férfiakéban s Vörösmartynak az <i>Úri
+hölgyhöz</i> című ódája a negyvenes években is nem költői képzelgés
+volt, hanem szomorú valóság. A harmincas- és negyvenes években,
+amidőn annyi reform-eszme merült fel közéletünkben, a nőnevelés
+ügyét is szóba hozta néhány lelkes író, különösen Fáy András, de
+kevés sikerrel. Az 1848-ban történt nagy átalakulás után a magyar
+kormány bizonyára kezébe vette volna ez ügyet is, ha közbe nem jő a
+forradalom. Az ötvenes években semmi fontosabb lépés nem történt a
+nőnevelés ügyében s ha történik, bizonyára nem nemzeti irányban
+történik vala. Végre 1867-ben visszaállíttatott alkotmányunk, de
+eleinte a közoktatás terén annyi teendő volt, hogy a nőnevelés
+ügyét ideig-óráig halasztani kellett.</p>
+<p>Veres Pálné egy percig sem tartotta halaszthatónak. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_369" id="Page_369">-369-</a></span> Feljött
+a fővárosba azzal az elhatározással, hogy a nők érdekében mozgalmat
+indít. Célja volt egyrészt nyomást gyakorolni a kormányra, másrészt
+társadalmi úton egy női tanintézetet létesíteni s általában
+érdekeltséget kelteni a nők ügye iránt. Értekezletet hívott össze,
+melyen 1867 május 24-én huszonkét nő jelent meg. Abban állapodtak
+meg, hogy egy nőképző-egyesületet létesítenek. Még azon évben
+százra emelkedett a tagok száma, az alapszabályok csakhamar
+megerősítést nyertek s 1868 március 23-án megalakult az egyesület
+és Veres Pálnét választotta elnökének. A politikai és
+közoktatásügyi vezérférfiak némi gyanúval tekintettek a mozgalomra.
+Azt hitték, hogy az egyik hulláma azon európai áramlatnak, mely az
+úgynevezett nőemancipációval új alapra akarja fektetni a
+társadalmat, az államéletben új helyzetet jelöl ki a nőnek s
+megfosztva régi előjogaitól, oly új jogokkal ruházza föl, melyek
+aligha javára válnak. Valóban a nőemancipáció kérdése sokban
+hasonlít a szocializmuséhoz. Mindkettőnek van igaza is, valódi és
+súlyos bajokat tár föl, de az ajánlott gyógyszerek még
+súlyosabbakat idéznének elő. Nem a merev elvek valósítása, a
+gyökeres reform a gyógyszer, hanem a részletes javítás s megalkuvás
+a létező társadalmi renddel.</p>
+<p>Veres Pálnét sértette a gyanú, annyival inkább, mert saját,
+<i>Nézetek a női ügy érdekében</i> című röpiratának némely nem elég
+szabatos kifejezései adtak erre okot. Azonban a félreértés hamar
+kiderült; az egyesület kérvényét, mely női iskolák alapítását
+sürgette s melyet kilencezer nő írt alá, Deák Ferenc nyujtotta be
+az országgyűléshez s br. Eötvös József is megigérte a nőnevelés
+érdekei támogatását. E mellett elhatározta az egyesület, hogy be
+nem várva az állam intézkedéseit, a maga erején <span class=
+"pagenum"><a name="Page_370" id="Page_370">-370-</a></span> alapít
+egy női tanintézetet, még pedig oly módon, hogy az lassanként
+felsőbb leányiskolává alakulhasson át s egyszersmind a nőktől
+elfoglalható önfenntartási pályákra szükséges ismeretek
+megszerzésére is alkalmat nyujthasson. Veres Pálné buzgalma és
+erélye nem tűrt halasztást s az intézet két kis szobában már 1869
+október 17-én megnyilt egy fensőbb osztállyal, tizenkét növendékkel
+és öt tanárral. Magam is ott voltam bölcsejénél; elfoglaltságom
+mellett is örömest elvállaltam egy pár évig az intézet igazgatását
+s benne a magyar irodalom tanítását. Mintha most is előttem
+állanának a vidám arcú, élénk figyelmű és tanulékony leánykák.
+Azóta huszonöt évnél több idő telt el, bizonyára most nem ismernék
+reájok, ők sem ismernének reám, aki immár megöregedtem. De éppen
+azért bárkinél inkább tanuskodhatom arra nézve, hogy mily szűkös
+körülmények között, mily csekély kezdetből indult ki ez intézet,
+hogy mily erős, kitartó buzgalom és erély kellett ahhoz, hogy odáig
+emelkedjék, ahol most áll.</p>
+<p>A kezdeményező lelkesülése hatott társaira is. Mind többen
+csatlakoztak az egyesülethez, az alapítványok szaporodtak, a
+társadalom minden körében akadtak pártfogói, az állam és a főváros
+támogatni kezdették. A tanférfiak örömest nyujtottak segédkezet
+mind a tantervek kidolgozására, mind a tanárok ajánlására nézve. Az
+intézet minden évben fejlődött szellemileg és anyagilag egyaránt s
+húsz év alatt megközelítette kitűzött célját, sőt 1881-ben saját
+házába költözhetett, ebbe a szép épületbe, melyet saját szükségei
+szerint rendezhetett be. A század végén ismét a magyar műveltségnek
+szolgálhat e telek, mint szolgált a század elején is, midőn e
+helyen egy francia tetőzetű ház állott s Vitkovics Mihály, a
+Kazinczy pesti triászának egyike, lakott benne, akinek <span class=
+"pagenum"><a name="Page_371" id="Page_371">-371-</a></span>
+estélyei gyakran összegyüjtötték Pest nem nagyszámú íróit, az agg
+Virágtól kezdve az ifjú Vörösmartyig. Ahol most az ifjú női
+nemzedék ismerni tanulja irodalmunkat, akkor az új magyar irodalom
+megalkotói gyűltek össze, hogy felolvassák egymásnak műveiket s
+megbeszéljék a nyelv és irodalom ügyeit. A régi, dűledező ház
+helyén méltán emelkedik ez új épület, hogy összeolvassza a mult
+emlékeit és a jövő reményeit.</p>
+<p>Alig van valami emberhez méltóbb öröm, mint amidőn az eszmét,
+amelyért küzd, munkálkodik, lassanként valósulni látja. Veres Pálné
+részesült ez örömben. A nőnevelés eszméje, melynek szószólójaként
+lépett föl, folyvást hódít állami és társadalmi életünkben. A
+nőképző-egyesület alakulásának és izgatásainak volt hatása arra,
+hogy egy pár évtized alatt polgári és fensőbb leányiskolák
+keletkeztek, községi vagy állami költségen. Azonban legnagyobb
+öröme telt a nőképző-egyesület iskolájában, melynek létrehozásában,
+gondozásában oly nagy részt vett. A siker öröme folyvást élesztette
+munkásságát egész végleheletéig. Annyira összeforrott munkássága ez
+intézettel, hogy nem is tudjuk képzelni nélküle s mintha még most
+is várnók, hogy újra megjelen köztünk. De nem jelen meg többé,
+örökre elhagyta ez intézetet, melyhez annyi hévvel ragaszkodott s
+attól távol a vanyarci sírboltban alussza örök álmait.</p>
+<p>Vigasztaljanak meg bennünket egyik tisztelőjének, Madách
+Imrének, sorai, melyeket egy szintén nógrádmegyei nő halálára
+írt.</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Mindig mások javára
+fáradál,<br /></span> <span class="i0">Mindig csak másoknak
+kedvéért éltél,<br /></span> <span class="i0">Ha megkivántad már a
+pihenést,<br /></span> <span class="i0">Meg kell nyugodnunk, hogy
+sírodba tértél.<br /></span></div>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_372" id=
+"Page_372">-372-</a></span></p>
+<p>Pihenj csendesen! Emlékedet az ércnél tartósabban fogja
+megőrizni ez intézet folyvást megújuló növendékeinek hálája,
+akiknek meghalva is anyjok maradtál. Áldás poraidra, lebegjen
+szellemed őrangyalként fölöttök.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_373" id=
+"Page_373">-373-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>ELSŐ KÖNYVEM.<a name="FNanchor_85" id=
+"FNanchor_85"></a><a href="#Footnote_85" class=
+"fnanchor">85)</a></h2>
+</div>
+<p class="summary">Hazafias és egyéb költemények. Írta Lampérth
+Géza. Beöthy Zsolt előszavával. Budapest, 1897.</p>
+<p>Egy új lírikus, akit Beöthy Zsolt vezet be, azonban bevezető
+előszava nem foglalkozik a költemények esztétikai becsével; inkább
+csak általánosságban akarja megjelölni azt az irányt, melynek az
+ifjú költő képviselője. Beöthy szerint ifjú költőink táborában
+különböző jelszavak alatt, voltakép a falu és nagyváros világa
+állanak szemben egymással. Az egyik a magyar természet
+eredetiségéből, erejéből, egyszerű érzéseiből és képeiből meríti
+ihletét. A másikat egy nagy tömeg izgatott idegélete hevíti, hogy
+az életnek ezer színű és ezerféle nyüzsgő zűrzavarát a költői érzés
+és gondolat villámfényével hassa át. Budapest ma nagyobb, gazdagabb
+és szebb, mint a régi volt, de élete még korántsem magyar
+nagyvárosi élet. Költészete visszhangozza utcái lármáját, de nem
+merít belőle se érzést, se eszméket, melyek magyar valónkkal és
+céljainkkal kapcsolatosak lennének. Hogy a fővárosi fejlődés a
+kivánt irányt vegye, még erre is a magyar vidék, a magyar falu
+életének és költészetének minél nagyobb, minél mélyebb befolyást
+óhajtanánk. Igazi magyar költészet eddig más níncs is, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_374" id="Page_374">-374-</a></span> mint a
+magyar vidék, magyar falu költészete. A kisérletek, amelyek valami
+egészen másnak kezdésére történtek, azt mutatják, hogy a tőle és
+nagy hagyományaitól való elszakadás a nemzeti lélek irányában is
+idegenséget jelent. Az új magyar nagyvilág költészetének csak a
+régi magyar kisvilág költészetéből lehet kifejlődnie. Ezért
+méltánylást érdemel Lampérth, aki nemcsak mintáit kereste a magyar
+falu nagy költői közt, de eszményeit és lelkesedését is a magyar
+természetből merítette. Ihlete és iskolája egyaránt magyar. Lelkes
+ódáival és kedves dalaival, egyszerű és nemes érzéseivel, szép
+formáival bizonyára meg fogja találni az utat közönségünk szívéhez.
+Jó úton indult, mely nem kifelé visz, hanem fölfelé.</p>
+<p>Íme, Beöthy eszmemenete, melyben különösen meglepő az, hogy
+költészetünket két részre osztja: falusira és városira s
+Magyarország minden nagy költőjét a falusiak közé sorozza s
+kimondja, hogy igazi magyar költészet eddig más nincs, mint a
+magyar vidék és magyar falu költészete. Maga megvallja ugyan, hogy
+ez a kategória talán nem esztétikai, de mi azt hisszük, hogy más
+szempontból sem igazolható. Ősidőktől fogva a költészet tárgya az
+emberi szív, természet, társadalom és állam; vallásos himnuszok,
+hazafias és szerelmi dalok zengtek mindenkor a költők lantján; az
+állami és társadalmi összeütközések a családi élet örömei és
+fájdalmai foglalták el lelköket. Ezekből merítette a költő ihletét
+akár falun, akár városon lakott s ha a falusi magány vagy a zajos
+városi élet inkább meglátszott művein, az csak oly egyéni vonás
+volt, mint sok más egyéb. Zrínyi és Balassa miért volnának falusi
+költők, midőn mindketten a renaissanceból merítettek s a vallásos
+és hazafias küzdelmek hatása alatt írtak? Miben <span class=
+"pagenum"><a name="Page_375" id="Page_375">-375-</a></span>
+nyilatkozik Vörösmarty falusi költészete, mely kiválóan nemzeti és
+Pest irodalmi és politikai mozgalmaiból keletkezett? Petőfi és
+Arany költészetére ugyan nagy hatással volt annak a magyar vidéknek
+környezete, ahol születtek, de mennyi más hatás járult ehhez,
+részint irodalmi, részint politikai. Igaz az is, hogy elődeiknél
+többet merítettek a népköltészetből s a nemzetit és művészit
+magasabb fokon egyesítették, de a népköltészet több, mint egy falu
+vagy vidék költészete, az az egész népé és több százados maradvány,
+mint maga a nyelv; egyik főforrása ugyan a nemzeti költészetnek, de
+nem egészen az s midőn Beöthy az egész magyar nemzeti költészetet
+falusi költészetnek nevezi, lejjebb szállítja a népköltészetnél. Az
+ő falusi költészete nem népköltészet, hanem a műköltészetnek oly
+faja, melynek alig lehetnek más sajátságai, mint hogy falun
+keletkezik s a falusi életből van merítve. Az első sajátság semmit
+sem magyaráz ki, a második csak csekély mértékben igaz s oly
+kevéssé illik Vörösmartyra, mint Aranyra vagy Petőfire.</p>
+<p>Beöthyt az vezette e különös osztályozásra, hogy nagyobb
+városaink nem voltak túlnyomóan magyarok, s ennélfogva inkább
+vidéken lüktetett a magyarság szíve. De nem vett észre egy más
+jelenséget, tudniillik, hogy nem magyarajkú városainkban is mindig
+megvolt a magyarságnak bizonyos nagyobb vagy kisebb köre, mely
+folyvást növekedett és fejlődött, sőt az idegen elemeket magába
+olvasztotta, sokkal nagyobb mértékben, mint falun. Fővárosunk egy
+félszázadnál több idő óta inkább központja szellemi mozgalmainknak,
+fészke a nemzeti szellemnek, mint bármely vidéke az országnak, de
+azért helytelen volna fővárosi és falusi tudományt és költészetet
+különböztetnünk meg. A másik <span class="pagenum"><a name=
+"Page_376" id="Page_376">-376-</a></span> ok, amely Beöthy
+osztályozására befolyt, az a tapasztalata volt, hogy ifjú költőink
+közül nem egy mintegy megtagadni látszik nemzeti költészetünk
+szellemét s ez onnan származik, mert Budapest élete még korántsem
+magyar nagyvárosi élet. De Párizsban és Londonban nem élnek-e oly
+költők, akik eltérnek a francia és angol nemzeti költészet
+hagyományaitól s vajjon nem ezeket utánozzák-e némely ifjabb
+költőink? Hiszen a multban is találunk erre példát. Kazinczy a
+vidéken élt, sohasem volt fővárosi lakos, de a német-görög
+klasszicizmust igyekezett átültetni irodalmunkba. Arany is a
+vidéken élt, hatottak reá a külföldi költők is, de azt nemzetibb
+szellemben tudta földolgozni, mint Kazinczy. Nem a falu és főváros
+dönti el a költő sorsát, hanem sok minden összehatása, különösen a
+közszellem, a nemzeti fejlődés és saját géniusza.</p>
+<p>Azért jó lesz fölhagyni a falusi költészet elnevezéssel s
+megtartani a nemzeti vagy a nép-nemzeti költészet műszavát. Beöthy
+is tulajdonkép azért méltányolja Lampérthet, hogy a nemzeti
+költészet hagyományainak híve. Valóban Lampérth többször zendíti
+meg nemzeti ritmusunkat, mint sok más társa s a magyar világ eszme-
+és érzésköréből igyekszik meríteni tárgyait. Azonban ez még magában
+senkit sem tett költővé s a nemzeti költészet fogalma is tágabb
+körű, mert magában foglalhat különböző költői egyéniségeket, új
+tárgyakat hódíthat meg, új eszmék tolmácsa lehet, de leginkább
+abban a módban nyilatkozik, amint mindezt a költő kifejezi s a
+nemzet szellemébe oltja. E tekintetben Lampérth költészete nem igen
+vonja magára a figyelmet. Úgy látszik, hogy tehetsége nincs még
+kifejlődve. Költeményei inkább csinos verselési gyakorlatok, mint
+valódi költői művek. Megakad bennök egy-egy <span class=
+"pagenum"><a name="Page_377" id="Page_377">-377-</a></span>
+sikerültebb versszak, de egész vers ritkán. Nincsenek hóbortjai, de
+eszmékben éppen nem gazdag s a szenvedély nem háborgatja. Nem igen
+esik dagályba, de hasonlatai, képei nem megragadók. Nyelve elég
+szabatos, de különösebb báj nem nyilatkozik benne.</p>
+<p>A gyüjteményt hazafias költemények nyitják meg, nagyrészt ódák.
+A költő megénekli a kivándorlást, a magyar dalt és nyelvet, a
+magyar ifjúságot március 15-én, a honvédek emlékét, Rodostót, az
+ezredéves ünnepet több ízben és Jókait jubileuma alkalmával. Ez
+ódákra sehogy sem illenék a «falusi költészet» elnevezés; nem
+falun, hanem a fővárosban merítette hozzájok a költő ihletét, még
+pedig a napisajtó vezércikkeiből. Hírlapjaink némely ünnepélyes
+alkalommal nagy lelkesedésre tűzelik magokat, de a legtöbbször csak
+stereotíp szónoki frázisokban áradoznak s a hazafiság túlzásában
+keresik a hatást. Lampérth ódáiban is valami ilyest találunk, habár
+csinosabb nyelven, de nem csekélyebb túlzással. A honvédekről
+szólva, így kiált fel: «Föld soh’se hordott több ily katonát!»
+Továbbá: «Gondolj a dicsőkre, félistenekkel csodás nagy időkre!»
+Petőfi és Arany is írtak a honvédekről, de idáig nem ragadtatták
+magokat. Lampérth Rodostóról emlékezve, óhajtja, vajha dala
+fölrázhatná az alvó nemzetet. Vajjon miért alvó nemzet a magyar?
+Mert elfeledte multját s nem hozatja haza a rodostói bújdosók
+hamvait. Annak sok más oka lehet, de az álomba sülyedés
+legkevésbbé. A Jókaihoz írt ódában azt olvassuk, hogy a nagy
+mestert az egész nagyvilág hódolattal veszi körül. Ez is hírlapi
+cikkek visszhangja; az ódai emelkedés nem ily frázisokban
+nyilatkozik. Egyszóval ez ódákban bizonyos obligát tartalom és hang
+a túlnyomó. Azonban van köztök egy pár olyan is, mely elüt a
+többitől. Ilyen <span class="pagenum"><a name="Page_378" id=
+"Page_378">-378-</a></span> az <i>Előre</i> című, amely a költő
+küzdelmét, kétségeit s önbátorítását rajzolja. E költeményben
+valódi érzés lüktet, szerkezete lélektani mozzanatokon fordul meg s
+a nyelv kiszabadul a köznapi frázisok békóiból. Szintén sikerült az
+<i>Ezredik év</i>, mely egyszerűségével és szabatos bel- és
+külformájával ragadja meg a figyelmet.</p>
+<p>A gyüjtemény második részének címe: <i>Szerelem</i> s a költő
+szerelmi dalait foglalja magában. Úgy látszik, Lampérth lírájának
+leggyöngébb oldala a szerelmi dal. E fajta dalai inkább a reflexió
+szülöttei, mint az érzéséi s legkevésbbé van meg bennök a dalnak az
+a sajátsága, mely az érzést a ritmussal annyira összeolvasztja,
+hogy mintegy egymást szülik. Általában nem ömlik el rajtok az érzés
+melege vagy a szenvedély fölindulása s ha felcsillan is itt-ott egy
+sikerült fordulat vagy elmés ötlet, mint egészek hidegen hagyják az
+olvasót. Csak helyeselhetni, hogy Lampérth kerüli a szerelmi
+hóbortot, eszeveszettséget, melyre némely fiatal költő annyira
+büszke, de a nagy józanság sem forrása a szerelem
+költészetének.</p>
+<p>A harmadik rész <i>Élet és álom</i> cím alatt vegyes tartalmú.
+Van itt ballada, életkép, elégia, dal, hol vidám, hol búskomoly
+hangulat szülöttei. Költőnket néha megszállja a vallásos érzés is s
+csak sajnálhatni, hogy nem tudja azt nagyobb hatással kifejezni. A
+gyermeki szeretetnek és gyermeki emlékeinek nem egy lapot szentel,
+de némi túlzott érzékenykedésbe esik. Ily tárgyú költeményei között
+legsikerültebb az <i>Itthon</i> című. Kevésbbé sikerültek barátja
+halálára írt elégiái, melyek alig többek száraz verselésnél. Nem
+egyszer emlegeti elhagyatottságát, küzdelmeit, de folyvást bízik a
+gondviselésben; legsikerültebben fejezi ki ezt az <i>Árva dala</i>
+című költeményben. Egy pár kisebb humoros költeményt is
+<span class="pagenum"><a name="Page_379" id=
+"Page_379">-379-</a></span> írt, de epigrammai élök egy kissé
+tompa. <i>Kun László</i> balladájában van drámaiság, de a
+szenvedély rajza erőltetett s az egész nem tud hangulatot
+ébreszteni. Ennél sokkal sikerültebb a <i>Kis libapásztor</i>
+életkép. Egyszerűségében némi keresetlen báj nyilatkozik s a kis
+gyerek ártatlanságából bevegyül valami magába a költeménybe is.</p>
+<p>A kötetet <i>Könyvemhez</i> címzett vers zárja be, melyben a
+költő útrabocsátja könyvét s utasítja, hogy mit feleljen a
+kérdezőknek; ha előtte ajtót zárnának, keressen föl egy kis falut,
+az ő szülőházát, hol bölcsőjét ringatták, ott várni fogják és
+szívökbe zárják minden sorát. Bizonyára a szülők és rokonok
+leghálásabb olvasói műveinknek, de ez nem elég a dicsőségre,
+szükséges, hogy az olvasóközönség figyelmét és tetszését is
+kivívjuk. Lampérth is jobban teszi, ha nem lép ki még
+gyüjteményével, hanem vár, amíg tehetsége fejlődik s néhány már
+sikerült darabjait újakkal szaporíthatja. De az ifjú költők majd
+mindenike mielőbb egész gyüjteménnyel akar föllépni, bár később
+megbánja. Óhajtjuk, hogy Lampérth második gyüjteményét ne csak
+szülőháza fogadja tetszéssel, hanem a bírálók és a közönség is.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_380" id=
+"Page_380">-380-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>EGY KIS POLÉMIA.<a name="FNanchor_86" id=
+"FNanchor_86"></a><a href="#Footnote_86" class=
+"fnanchor">86)</a></h2>
+</div>
+<p>A politikai és irodalmi pártok kiválóbb képviselőiket rendesen
+túlbecsülik, sokkal több méltánylatban részesítik, mint amennyit
+megérdemelnek s később a történelem tiszte a magasztalásokat valódi
+értékökre szállítani le. Mindez természetes, de az már kevésbbé, ha
+a magasztalás nem ismer határt és szertelenségbe téved. Ez már
+kórjel és sajnos, hogy hírlapirodalmunkban mindinkább növekszik e
+kóros állapot s méltán felkiálthatunk:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Ha annyi volna a nagy
+emberünk,<br /></span> <span class="i0">Mennyit naponként folyvást
+hirdetünk,<br /></span> <span class="i0">S oly sok dicső tulajdon
+volna bennünk,<br /></span> <span class="i0">A legdicsőbb nemzetnek
+kéne lennünk.<br /></span></div>
+</div>
+<p>Nem szándékunk részletekbe bocsátkozni, sőt a politikát egészen
+mellőzzük s csak az irodalomról szólunk valamit. Itt is csak egy
+pár jelenségre szorítkozunk, amint éppen a napokban szemünkbe
+ötlöttek. Ha felhánynók lapjainknak egész évi folyamát, bizonyára
+sok olyant találnánk bennök, amik igazolnák állításunkat. Hiszen,
+hogy egyebet ne említsünk, mindinkább elharapózik az a szokás, hogy
+kiadóink agyba-főbe dicsértetik kiadványaikat s az így készült
+ismertetést <span class="pagenum"><a name="Page_381" id=
+"Page_381">-381-</a></span> nyomtatva, a könyvhöz mellékelve küldik
+meg a lapoknak, melyek örömest kiadják, ha az író iránt nem
+viseltetnek ellenséges indulattal. De térjünk tárgyunkra.</p>
+<p>Egy pár hét óta az <i>Egyetértés</i> homlokán a következő
+előfizetési felhívást olvashatni:</p>
+<div class="blockquot">
+<p>«Előfizetőinknek és olvasóinknak szíves figyelmét felhívjuk
+arra, hogy törekvésünk, hogy lapunk, mint eddig, úgy a kezdődő új
+évnegyedben is a legnagyobb, legjobb és legtartalmasabb magyar lap
+legyen. – Eötvös Károly, lapunk vezére s nemzetünk egyik legnagyobb
+írója, ki édes magyar nyelvünk ragyogó szépségeit a legtisztábban
+tárja az olvasó elé, ebben az évnegyedben is folytatja</p>
+<p class="center"><i>Gróf Károlyi Gábor följegyzései</i></p>
+<p class="i0">című remek művét, melyhez hasonló szép olvasmány
+nálunk soha s a világirodalomban is kevés jelent meg. Ezen kívül a
+bevezető közlemények most jelennek meg</p>
+<p class="center"><i>Utazás a Balaton körül</i></p>
+<p class="i0">című, szintén páratlan szépségű művéből, mely talán
+még a másiknál is gazdagabb lesz érdekes részletekben.»</p>
+</div>
+<p>Így ír az <i>Egyetértés</i> Eötvös Károlyról, aki a lap vezére s
+így bizonyára tudtával vagy legalább utólagos jóváhagyása mellett
+jelent meg e feldicsőítés. S mily művészi fokozással áradnak benne
+a gondolatok! Eleinte Eötvös Károly csak <i>egyik legnagyobb</i>
+magyar író, de azután mindjárt nyelvünk ragyogó szépségeit
+<i>legtisztábban</i> tárja az olvasó elé, így <i>legnagyobb</i> író
+mindazok között, kik magyarul írtak vagy írnak. De ez sem elég!
+Excelsior! Károlyi Gáborról írt műve <i>remekmű</i>, melyhez
+hasonló nálunk <i>soha</i>, a világirodalomban is <i>kevés</i>
+jelent meg. Tehát Eötvös Károly a legremekebb magyar író s a
+világirodalomban Shakespeare, Goethe stb. mellett foglal helyet.
+<i>Utazás a Balaton körül</i> című műve is <i>páratlan
+szépségű</i>, talán még a másiknál is gazdagabb <span class=
+"pagenum"><a name="Page_382" id="Page_382">-382-</a></span> lesz
+érdekes részletekben. A szerény <i>talán</i> mennyire emeli a
+páratlan szépség szörnyű szerénytelenségét.</p>
+<p>Bajos megítélni a két úgynevezett remekmű irodalmi értékét, mert
+a szerző még egyiket sem végezte be, de a megjelent részletek
+sehogysem igazolják a remekséget. Gróf Károlyi Gábor följegyzéseket
+hagyott hátra s Eötvös K. a helyett, hogy ezeket,
+fölvilágosításokkal kísérve, kiadta volna, vagy ezek alapján, más
+adatokat is felhasználva, megírta volna gr. Károlyi Gábor
+életrajzát, magát gr. Károlyi Gábort beszélteti, mintha
+emlékiratokat hagyott volna hátra! Így már a kiindulópont hibás s
+nem eléggé megbízható. De így sem tudja Eötvös eléggé érdekessé
+tenni gr. Károlyi Gábor egyéniségét; politikai és társadalmi
+szereplése nem is nyujt erre elég anyagot; a korrajzi és lélektani
+részletek pótolhatnák e hiányt, de ezekben éppen nem gazdag a mű.
+Eötvöstől nem vitathatni el az elbeszélő tehetséget, de az sem oly
+eredeti és művészi, hogy remekségről lehetne szó s magyarossága nem
+ment némi parlagi íztől. Az <i>Utazás a Balaton körül</i> nem
+emelkedik följebb a rendes tárcáknál, csak stílje jobb; hogy Eötvös
+kedveli a nagyhangú s öntetsző túlzást, tódítást, talán mondanunk
+sem kell.</p>
+<p>Elég ebből ennyi. Az élő dicsőítésétől térjünk át egy halottéra,
+mert hírlapjaink nekrológjai, ünnepélyes alkalmakra írt emlékcikkei
+szintén nagy túlzásokba szoktak esni. Éppen nem hibáztatjuk, hogy a
+tanáregyesület Szarvas Gábornak szobrot emelt. Ő mindenesetre jeles
+nyelvész volt, bár Hunfalvy Pál és Budenz József, a magyar
+összehasonlító ugor nyelvészet megalapítói, szorosan tudományos
+szempontból mélyebb nyomokat hagytak hátra, de a közönségre nézve
+szűkebb körben és kevesebb zajjal mozogva, nem kelthettek annyi
+<span class="pagenum"><a name="Page_383" id=
+"Page_383">-383-</a></span> figyelmet, mint Szarvas. Az ünnepély
+ellen sincs kifogásunk. Beöthy Zsolt mérsékeltebb beszédet tartott,
+mint aminőt vártunk, mert őt nem egyszer ragadja túlságra szónoki
+heve. Sajó Sándor ódája nem valami jeles költemény, de ezen nem
+csodálkozhatni, mert a dicsőítő ódák ritkán sikerülnek, azonban
+azon már csodálkozunk, hogy magyar költő annyira lelkesülni tud
+Szarvasért, kinek kevés érzéke volt a költői nyelvhez s éppen nem
+vette figyelembe a nyelv esztétikai oldalát. Amiket mi hibáztatunk,
+azok a hírlapok vezércikkei, melyek ez alkalommal megjelentek.
+Különösen a <i>Budapesti Hirlap</i> és a <i>Magyarország</i> tettek
+ki magokért.</p>
+<p>A <i>Budapesti Hirlap</i> többek között ezt írja:</p>
+<div class="blockquot">
+<p>«Szarvas magyar lelke húsz és néhány év előtt sem a szó-, sem a
+mondatalkotásban nem ismert reá az akkori magyar nyelvben a saját
+törvényei szerint kifejlődött és kifejleszthető magyar nyelvre.
+Lehetetlen korcsok, vakmerő csonkítások csúfitották el s egész
+nyelvünk szinte fuldoklott az idegenség áradatában. Lehetett-e
+vajjon – hogy csak két példát hozzunk fel – az <i>arandok</i>
+szóban fölismerni az aranyfarkú vakondokot, a <i>szőnyeg</i> szóban
+a szövött anyagot. Lehetett-e az elkábítóan hömpölygetett
+körmondatokban s a németből a leggyászosabb szolgaisággal
+lefordított kifejezések sokadalmában ráismerni a Pázmány Péter, a
+Szenczi Molnár Albert, a Petőfi, az Arany János nyelvére? Nem
+lehetett. A hite szent volt, hogy elcsúfitott nyelvünket meg lehet
+tisztítani. A lelkét tette rá, hogy megtisztítja és amennyire
+emberileg lehetett, megtisztította.»</p>
+</div>
+<p>A <i>Magyarország</i> hasonlókép ír Szarvasról, aki szerinte
+európai színvonalra emelte a magyar nyelvtudományt s ekkép vázolja
+hatását az irodalomra és közéletre:</p>
+<div class="blockquot">
+<p>«A sajtó nyelve megtisztult, az országgyűlés szónokai
+restelkedtek sokat gúnyolt lomposságuk miatt, a tudósok
+<span class="pagenum"><a name="Page_384" id=
+"Page_384">-384-</a></span> világosabb, magyarosabb írásmódra
+törekedtek. S nincs aki meg ne vallaná, hogy mindez Szarvas
+Gábornak és az ő Nyelvőrének munkája volt. Pedig mi tudjuk, mi
+értéke van e munkának, mi mély jelentősége, mi egyetemes hatása, mi
+nemzeti fontossága. Mert az egész nemzetre kihat nyelvének
+megtisztulása. Érezzük, hogy több ez a stíl javulásánál, több ez
+műveltségben való haladásnál. Mikor az idegen hatáson növekedett
+nyelvújítókat letaszítják ítélőszékükből s a székbe beleültetik a
+romlatlan érzékű, józan eszű, higgadt gondolkozású népet: akkor
+válik teljessé csak a negyvennyolcas alkotások kiépítése, akkor
+leszen a nemzet nemcsak intézményeiben demokratikussá, hanem
+érzéseiben is. – Ki volna oly vakmerő, aki tagadni merné e mű
+nagyságát? Ki oly tudatlan, hogy be ne látná? Bizonyára jogos
+kegyelet vezette e népet, midőn szobrot emelt ama három nagy
+férfiúnak, kik megalkották a mai Magyarországot politikai
+intézményeiben, a legnagyobbal, Kossuthtal együtt. De méltó s
+önmagát megtisztelő vala, hogy közelségökben hírdesse hatását
+Szarvas Gábornak is, a ki <i>megalkotta a mai Magyarország
+nyelvét</i>.»</p>
+</div>
+<p>Ezek szerint a jelen században Szarvas Gáborig senki sem írt jól
+magyarul, kivéve Petőfit és Aranyt. De az a baj, hogy Petőfi semmit
+sem tanult Szarvas Gábortól, mert nem olvashatta csalhatatlan
+bulláit s versei tele vannak a nyelvújítás korcs szavaival s rút
+csonkításaival; Arany pedig, aki olvasta, éppen nem szegődött
+hozzá, sőt egy párszor ellene nyilatkozott. A szegény <i>Budapesti
+Hirlap</i>nak még azt is meg kell érni, hogy azt az elátkozott
+<i>szőnyeg</i> szót mind a két költő használja. (Egyébiránt a
+<i>szőnyeg</i> nem új szó, már Zrínyinél s a XVII. század más
+íróinál megtaláljuk, de az <i>anyag</i> új szó, melyet, úgy
+látszik, a <i>B. H.</i> réginek vél.). Mi éppen nem látjuk nyelv
+tekintetében azt a nagy különbséget, mely a régibb és újabb
+irodalmat egymástól elválasztja s melyet Szarvas nagy művének
+hirdetnek. Akkor is, most is voltak és vannak jobb és kevésbbé jó
+nyelvű <span class="pagenum"><a name="Page_385" id=
+"Page_385">-385-</a></span> írók. Hogy az országgyűlési szónokok
+most jobban beszélnek, mint régen, éppen nem állíthatni. Azt a két
+feliratot, melyeket Deák 1861-ben írt, ma sem tudná senki megírni
+jobb magyarsággal. Kossuth sokkal jobban beszélt és írt magyarul,
+mint Bartha Miklós. Csengery vezércikkei nemcsak okosabbak, hanem
+jobban is irattak, mint a Kaas Ivoréi; Kemény Zsigmond és Salamon
+Ferenc felülmulják Neményit és Vészit. Bajza és Erdélyi kiállják a
+versenyt Alexander és Bánóczi magyarságával.</p>
+<p>Az sem áll, hogy a nyelvi idegenszerűség és a nyelvújítás
+erőszakosságai ellen Szarvasig senki sem lépett föl. A költői
+nyelvben a visszahatást már Vörösmarty végrehajtotta s az ő nyomán
+indultak Petőfi és Arany, újabb forrásokból is merítve. A prózát
+illetőleg a nyelvújítás győzelme után sem szünt meg egyes szók
+bírálata. Az ötvenes- és hatvanas években, melyeket a nyelvi
+barbarizmus korszakának bélyegeznek Szarvas ortológ hívei, többen
+szólaltak föl az idegenszerűségek s a szükségtelen vagy rossz szók
+ellen. Különösen Brassai és Arany tüntek ki e téren. Bugát
+<i>Szócsíntana</i> ellen maga Toldy is kikelt. Az Akadémia azt a
+véleményt fejezte ki, hogy csak a műszók magyarosítandók s nem
+egyszersmind a műnevek s pályakérdést tűzött ki az idegenszerűségek
+és a nyelvújítás visszaélései ellen. Az előkelő írói és nyelvészeti
+körök nem annyira az újítás, mint inkább a konzervatizmus felé
+hajoltak s ezt Arany ki is fejezte egyik fölszólalásában.</p>
+<p>Szarvas nem vett részt e mozgalomban, mert még nem lépett a
+nyelvészeti pályára. Először mint szépirodalmi író tett kísérletet
+egy pár drámával és Phædrus meséi műfordításával, melyek csekély
+becsű művek s nyom nélkül enyésztek el. Első nyelvészeti értekezése
+<span class="pagenum"><a name="Page_386" id=
+"Page_386">-386-</a></span> 1867-ben jelent meg a pozsonyi
+gimnázium <i>Értesítő</i>jében <i>Magyartalanságok</i> címe alatt.
+Újat, mit már többízben el nem mondottak volna, nem sokat mondott,
+de az alak, melyben elmondta, könnyen érthető s magát olvastató
+volt és figyelmet keltett. Második nyelvészeti munkája <i>A magyar
+igeidők</i> című, az Akadémiától jutalmat nyert pályairat volt,
+mely a régi nyelv alapos ismeretéről tett bizonyságot, de
+gyakorlati hatása nem lehetett, mert a régi igeidők használatának
+visszaállítása, melyben Hunfalvy is fáradozott, hiú feladatnak
+bizonyult. 1872-ben indította meg a <i>Nyelvőr</i>t, melybe számos
+jeles etimológiai cikket írt. Küzdött a magyartalanságok ellen,
+buzdította társait a népnyelvi adatok gyüjtésére, tért nyitott a
+szorosabb értelemben vett magyar nyelvészet kérdéseinek
+megvitatására s általában élénk érdeklődést keltett föl a
+közönségben nyelvészetünk iránt. Ez volt Szarvasnak legfőbb
+érdeme.</p>
+<p>Ádáz harca a nyelvújítás ellen, melynek semminemű érdemeit nem
+akarta elismerni s minden nyomát kiirtani igyekezett irodalmunkból:
+kétes becsű föllépés volt s nem is koronázta siker, bár hívei ezt
+tartják főérdemének s hírlapjaink ezért dicsőítik. Már
+kiindulópontja sem volt helyes. Hirdette, hogy a nyelv természeti
+termék, pedig az történeti termék is, sőt a konvenciónak is van
+benne része s ha valamely szó bármely úton belekerül a nyelvbe, a
+közönség elfogadja, a legjobb írók használják és szükség van reá, a
+nyelvész ki nem tilthatja a nyelvből, elég, ha megmagyarázza,
+hogyan eredt. Hirdette, hogy a népnek, mint a nyelv őstermelése
+képviselőjének, minden szabad, az írónak semmi sem, holott az
+irodalom és nyelv története eléggé bizonyítja, hogy az írók mily
+nagy befolyással voltak a nyelv fejlődésére. A nyelvtudomány
+<span class="pagenum"><a name="Page_387" id=
+"Page_387">-387-</a></span> ítélőszéke főbírájának képzelte magát s
+oly törvények szerint ítélt, melyeket önkényesen maga alkotott.
+Elítélte a gyökelvonást, de a népnyelvi adatok mindinkább
+kiderítik, hogy a nép rég idő óta használja a szóalkotás e módját.
+Elvetette az idegen szóképzővel alkotott szókat, de vajjon a
+megmagyarosodott idegen szók immár magyaros szóképzőjével alkotott
+szók nem forogtak-e a nép száján a nyelvújítás előtt is? A hamis
+analógián alapuló szókat kiirtandóknak vélte, de a népnyelv hamis
+analógiáit, szeszélyeit nem merte bántani. Kigondolta a holt képzők
+elméletét, mely szerint kiirtandó minden oly szó, mely ezek
+segélyével készült, de ha holt szót föl lehet eleveníteni, miért ne
+a holt képzőt? S mik azok a holt képzők? Nagy része azon képzőknek,
+melyeket a nyelvújítás használt. Igaz, a nyelvújítás e tekintetben
+sok visszaélést követett el, használt oly képzőt is, ami nem volt
+az, de az elvvel való visszaélés nem döntheti meg magát az
+elvet.</p>
+<p>Ily módon Szarvas a szók igen nagy tömegétől akarta megfosztani
+nyelvünket, azonban érezte, hogy az így támadt ürt valahogy be kell
+tölteni s ha nem akarunk kevert nyelven írni, a rossz új szókat
+helyesebbekkel kell pótolni. Megkezdette a pótlást, de amily gyors
+és leleményes tevékenységet fejtett ki a rombolásban, oly lassú és
+tehetetlen volt az alkotásban. Az ortológok egész tábora éveken át
+fáradozott a pótlás nagy munkájában, de bizony csekély eredménnyel
+s így kénytelenek voltak visszafanyalodni az üldözött rossz új
+szókhoz. Ekkor azzal vigasztalták magokat, hogy csak addig élnek
+velök, míg az idő folyamán pótolhatják. De maig sem pótolták s
+nincs valami furcsább, mint az, midőn ortológjaink szidják a
+nyelvújítást, de használják szavait. Íme a tanáregyesület, mely
+emelte és leleplezte <span class="pagenum"><a name="Page_388" id=
+"Page_388">-388-</a></span> Szarvas szobrát, közgyűlése
+programmjában ily Szarvastól kiátkozott szókat is használ:
+<i>elnök, titkár, tanár, keret</i>.</p>
+<p>A tanár és hirlapíró urak egy kissé őszintébbek és szerényebbek
+lehetnének. Az a nagyhangú dicsekvés nem mutat jó ízlésre. A mai
+magyar nyelv nem Szarvas Gábor nyelve, hanem a magyar nemzeté, mely
+századokon át fejlődött s melyen Kazinczy és társai kiirthatatlan
+nyomokat hagytak. A nyelvújítás tévedései mellett is nagy mozgalom
+volt nemcsak nyelvi és irodalmi, hanem társadalmi és politikai
+tekintetben is. Semmi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a
+körülmény, hogy új ellenségei akaratlanul is hatása alatt vannak s
+kénytelenek szavait használni.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_389" id=
+"Page_389">-389-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A PETŐFI-HÁZ.<a name="FNanchor_87" id=
+"FNanchor_87"></a><a href="#Footnote_87" class=
+"fnanchor">87)</a></h2>
+</div>
+<p>Ezelőtt másfél évvel, a Petőfi-ünnepélyek idejében, valaki a
+Petőfi-Társaság tagjai közül, talán éppen maga az alelnök, azt
+indítványozta, hogy a fővárosban egy házat kellene szerezni vagy
+építeni közköltségen, mely a Petőfi-ház nevét viselné, hol a
+Petőfi-ereklyék őriztetnének s a Petőfi-Társaság ülései
+tartatnának; sőt más szépirodalmi társaságok ülései is: egyszóval e
+ház a szépirodalom háza lenne, mint a tudományé az Akadémia
+palotája. Az indítvány visszhangra talált a sajtóban. Senki sem
+vizsgálta a szükségét és kivihetőségét. A Petőfi-Társaság
+gyüjtőíveket bocsátott ki s adakozásra szólította föl a közönséget.
+Azonban az adakozás gyéren folyt s mindenki beláthatta, hogy ily
+módon bajosan fog fölépülni a Petőfi-ház. Belátta ezt maga a
+társaság is s amint a lapokban olvassuk, küldöttséget indított mind
+a kormányhoz, mind a városhoz segély kieszközlése végett.</p>
+<p>Nemzeti kegyeletre hivatkozott az indítvány, nemzeti kegyelet
+ösztönözte az adakozókat. De vajjon van-e szüksége Petőfi emlékének
+ilynemű kegyeletre? Petőfinek két szobrot emelt a nemzet: egyet a
+fővárosban, hol élt, mást Segesvárott, melynek közelében elesett.
+<span class="pagenum"><a name="Page_390" id=
+"Page_390">-390-</a></span> Ily kegyeletes kitüntetésben még
+egyetlen magyar költő sem részesült. E mellett Petőfi művei újabb
+meg újabb kiadásban jelennek meg, mindenki veszi, olvassa s énekli
+dalait. Az ily kegyelet legszebb koszorúja a költő emlékének.
+Nekünk úgy tetszik, hogy nem Petőfinek, hanem a Petőfi-Társaságnak
+van szüksége ily kegyeletes házra, hol kényelmesen elhelyezkedjék s
+a magyar szépirodalom vezérszerepét kísérelje meg játszani, amelyre
+nem igen látszik hivatottnak.</p>
+<p>A kegyeletnek az a módja, melyet a Petőfi-Társaság a
+Petőfi-házzal akar elérni, éppen nem szokásos Európában. Arra van
+példa, hogy egy-egy nagy költő házát hol élt és meghalt, az állam,
+város vagy község fönntartja s odahelyezi ereklyéit; így
+keletkezett Shakespeare- és Goethe-ház, de azt nem igen hallottuk,
+hogy valamely nagy író emlékére ház épüljön. Jut-e eszébe az
+olasznak, hogy Rómában Dante-házat, a németnek, hogy Berlinben
+Goethe- vagy Schiller-házat, az angolnak, hogy Londonban
+Shakespeare-házat, a franciának, hogy Hugo Viktor-házat emeljen?
+Bizonyára nem. Miért akarnánk hát mi Petőfi-házat építeni vagy
+venni kegyeletes emlékül? Hiszen a Petőfi-ereklyék legbecsesebbjei,
+kéziratai a Nemzeti Múzeum birtokában vannak, ha van más egyéb is,
+azt is szívesen veszi a Múzeum s akár egy Petőfi-szobát rendezhet
+be. Mire ennek egy egész palota? Vagy mi túl akarunk tenni más
+nemzeteken, megmutatva, hogy csak mi tudjuk becsülni költőinket.
+Fölösleges gond, hivságos lelkesedés!</p>
+<p>De ha a Petőfi emlékének kegyelete nem kívánja meg a Petőfi-ház
+építését, nem kívánják meg vagy legalább nem teszik-e óhajtandóvá a
+Petőfi-Társaság nagy érdemei a multban s remélhető nagy szolgálatai
+a jövőben? – kérdheti valaki a Petőfi-ház pártolói közül.
+<span class="pagenum"><a name="Page_391" id=
+"Page_391">-391-</a></span> Amíg erre felelnénk, jó lesz
+visszapillantanunk a Petőfi-Társaság alakulásának
+körülményeire.</p>
+<p>A Petőfi-Társaság ezelőtt mintegy huszonöt évvel alakult meg,
+mint a Kisfaludy-Társaság versenytársa. Némely írók panaszkodtak a
+Kisfaludy-Társaságra, hogy nem ad ki elég eredeti művet, mert a
+műfordításokat éppen nem mellőzi, továbbá tiszteletdíjat sem fizet
+eleget, mert egy kiadótársulattal van szerződése s így az üzleti
+nyereség jelentékeny része annak a zsebébe foly. Ezért szükség
+volna egy oly társaságot alapítani, mely csak eredeti művet ad ki s
+nem szerződik semmi kiadótársulattal vagy könyvárussal, maga vezeti
+az üzletet s a nyereséget az íróknak juttatja. Az ily alapon indult
+Petőfi-Társaság csakhamar megkezdte kiadványait, de sehogysem
+boldogult velök. A vége az lett, hogy se pénz, se posztó. E miatt a
+társaság visszavonult mindennemű kiadástól. Jelenleg nem is ad ki
+semmit, csak ünnepélyes ülései programmját.</p>
+<p>A másik ok, mely a Petőfi-Társaságot létrehozta, az a körülmény
+volt, hogy a Kisfaludy-Társaság tagjai megválasztásában egy kissé
+válogatósnak mutatkozott. A fiatal, sőt az idősb írók közül sem
+választott meg olyanokat, akiknek munkásságát nem találta elég
+komolynak. Az elégedetlenség, különösen a fiatal írók táborában
+meglehetősen nagy volt s a tásaságot nem egyszer erősen
+megtámadták. Hangoztatni kezdették, hogy szükség volna egy oly
+társaságra, mely buzdítná a fiatal írókat taggá választással és
+műveik kiadásával. De a Petőfi-Társaság e második létoka is
+mindinkább veszti jelentőségét. Néhány év óta a Kisfaludy-Társaság
+alább szállította színvonalát, megválaszt tagjául nem egy oly írót,
+kit régebben meg nem választott volna, sőt újabban a
+Petőfi-Társaság tagjai, akik egyszersmind a Kisfaludy-Társaság
+<span class="pagenum"><a name="Page_392" id=
+"Page_392">-392-</a></span> tagjai is, döntőleg kezdenek befolyni a
+Kisfaludy-Társaság ügyeibe, nemsokára fölöslegessé teszik saját
+társaságukat, ami nem igen fog a Kisfaludy-Társaság javára és
+dicsőségére szolgálni.</p>
+<p>De talán a Petőfi-Társaság a Petőfi életrajza megírásában vagy a
+reá vonatkozó adatok összegyüjtésében s tisztázásában és munkái
+esztétikai méltatásában fejtett ki nagy munkásságot? Bizony jó
+lélekkel ezt sem mondhatni. E tekintetben igen keveset tett; éppen
+a Kisfaludy-Társaság igyekezett ebbeli mulasztását pótolni, ha
+többet nem, legalább kiadott egy három kötetes munkát, mely
+tisztázni törekedett a Petőfi életére vonatkozó adatokat s
+mindeddig legjobb életrajza Petőfinek. Másutt valamely nagy író
+nevét viselő társaságok azt tartják legfőbb föladatuknak, hogy
+összegyüjtenek mindennemű adatot az író életére nézve, kutatják és
+kiadják levelezéseit, lappangó műveit s tanulmányokban világítják
+meg összes munkásságát. A Petőfi-Társaság megelégszik Petőfi nagy
+neve hangoztatásával s azokkal a nagy, rímes és rímtelen
+frázisokkal, melyekkel koronként megtiszteli emlékét.</p>
+<p>Azt a kérést, melyet a Petőfi-Társaság elébb a közönséghez s
+most a kormányhoz és a fővároshoz intéz, semmi sem igazolja. Régibb
+és nagyobb érdemű irodalmi és tudományos társaságoknak, minők a
+Kisfaludy-, természettudományi és történelmi társaságok, eszökbe
+sem jut ily kéréssel előállani, pedig inkább hivatkozhatnának
+multjokra. Megelégszenek azzal, amit munkásságukkal összeszereznek
+s legkevésbbé házra van szükségök a kormány vagy város kegyelméből.
+Ott van az Akadémia, mely örömest kölcsönzi oda termeit az irodalmi
+társaságoknak ülések tartására s bizonyára a Petőfi-Társaság
+képzelt háza nem lenne oly alkalmas <span class="pagenum"><a name=
+"Page_393" id="Page_393">-393-</a></span> ülésekre, mint az
+Akadémia két szép terme. Azonban némely szépirodalmi író, hogy
+orvosi műszóval éljünk, az önérzet túltengésében szenved s nem
+csoda, ha az elragad egy egész társaságra is. S éppen most kérni
+segélyt kormánytól és várostól, mikor a pénzügyi viszonyok oly
+kedvezőtlenek! Hiszi-e a Petőfi-Társaság, hogy a főváros sietni fog
+áldozatot hozni a fölösleges Petőfi-háznak, súlyos pénzügyi bajai
+közepett? Fölteszi-e a kultuszminiszterről, hogy megfeledkezve
+felelősségéről, segélyezni fogja a sehogy sem igazolható Petőfi-ház
+fölépítését, midőn tárcája legszükségesebb kiadásaira sincs elég
+pénze?</p>
+<p>Föltünő s éppen nem örvendetes jelenség közéletünkben, hogy
+egyesek és testületek mennyire az államra akarnak támaszkodni,
+mennyire igénybe veszik pénzerejét. Hát senki sem képes magán
+segíteni, mindenütt az állam segítsen s a Petőfi-házat is ő építse
+föl? Szó ami szó; a Petőfi-Társaságnak nem annyira házra van
+szüksége, mint inkább komoly munkára, költői ihletre és egy kis
+önbírálatra.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_394" id=
+"Page_394">-394-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>GIROFLÉ ÉS GIROFLA.<a name="FNanchor_88" id=
+"FNanchor_88"></a><a href="#Footnote_88" class=
+"fnanchor">88)</a></h2>
+</div>
+<p class="summary">Regény két kötetben. Írta Ambrus Zoltán.
+Budapest, 1901. Singer és Wolfner.</p>
+<p>E könyv nem felel meg egészen címének. A benne szereplő két
+színésznő nem sokat hasonlít a <i>Giroflé és Girofla</i> hősnőihez,
+maga a mű pedig inkább beszély, mint regény. A szerző ugyan
+igyekszik regénnyé kinyujtani könyvét, amennyiben fölösleges
+személyeket is léptet föl, részletesen rajzol ott is, ahol nem
+kellene, de mindez csak külsőleg, nem bensőleg izmosítja a regényt.
+Jellemző az egész műalkotásra nézve, hogy a szerző a bonyodalom
+legérdekesebb pontján eltünteti főszemélyeit és sorsukról csak
+másoktól hallunk némi száraz adatokat.</p>
+<p>A mű meséje egyszerű, éppen nem bonyodalmas s ezt nem
+hibáztatáskép mondjuk. Lehet igen egyszerű meséből is igen érdekes
+regényt írni, ha a lelki állapotok és társadalmi viszonyok rajza
+beható és eleven s jól be tud olvadni a bonyodalom fejlődésébe.
+Mindez e regényben nagyrészt hiányzik. A szerző elég jól tud
+elbeszélni, egy pár sikerült rajzot is nyujt, de leleménye
+szegényes, a részek közt nincs arány s a bevégzés elhibázott. Úgy
+látszik, a szerzőnek nem volt elég ideje megérlelni regénye
+<span class="pagenum"><a name="Page_395" id=
+"Page_395">-395-</a></span> alapeszméjét és tervét s a kidolgozásra
+is kevés gondot fordított. A rögtönzés nyomai látszanak rajta;
+hirlapi cikket lehet rögtönözni, de hosszabb költői művet
+bajosan.</p>
+<p>A regény hőse Vidovics Feri, egy ifjú bácskai földesúr,
+gavallérember, aki pártolja a színészetet, szeret udvarolni a
+színésznőknek s általában nagy szerepet játszik egy bácskai város
+társaséletében; sem elég típus, sem elég egyén, de van benne egy
+pár jól eltalált vonás. Beleszeret egy fiatal kezdő színésznőbe,
+Mirába, aki ikernővérével, Lolával, éppen akkor lép föl a Vidovics
+városa színpadán. Mira is szereti udvarlóját elébb titkon, aztán
+elég nyiltan is. Azonban Vidovics visszariad attól, hogy Mirát akár
+nőül vegye, akár pedig szeretőjévé tegye. Küzdelme önmagával,
+lelkiismeretével a regénynek legsikerültebb része mind tartalomra,
+mind formára nézve s tanusítja a szerző nem mindennapi tehetségét.
+Végre a színésztársaság elhagyja a várost, a két szerelmes megválik
+egymástól, hónapokig nem látják egymást, levelet sem írnak
+egymásnak. Vidovics szenvedélyét a távolság csak fokozza, látnia
+kell őt, találkozni vele és fölkeresi azt a vidéki várost, ahol a
+színésztársaság tartózkodik. Csakugyan találkoznak és Vidovics
+elszökteti a leányt.</p>
+<p>Itt aztán a szerző megszakítja elbeszélése folyamát s nem
+rajzolja tovább a fejleményeket. De szerencsénkre egyik bácskai nőt
+egy Párizsban élő barátnője értesíti a szeretők sorsáról. Így
+megtudjuk mi is, hogy Vidovics Párizsban a Madelaine-templomban
+oltárhoz vezette Mirát, hogy a házasságot egy fiúgyermek születése
+előzte meg, aki igen hasonlít anyjához. Vidovics bácskai ismerősei
+csodálkozva hallják e hírt s azt jegyzik meg reá: biz’ ezt korább
+is megtehette volna. Ezt mondhatták a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_396" id="Page_396">-396-</a></span>
+bácskaiak, akik nem ismerték Vidovics küzdelmét, de mi nem
+mondhatjuk, akiket a szerző beavatott szilárd elhatározásába, hogy
+se szeretőjévé nem teszi Mirát, se nőül nem veszi. S éppen az lett
+volna a regény föladata, hogy rajzolja azt a lelki átalakulást,
+melyen Vidovics átment a próbaházasságtól a valóságos házasságig.
+De úgy látszik, ezt a szerző vagy nehéznek tartotta, vagy az ívek
+túlhaladták volna a kiszabott terjedelmet s ideje volt bevégezni a
+regényt.</p>
+<p>S ezzel mi is befejezhetnők rövid bírálatunkat, de legalább egy
+pár szóval sajnálatunkat kell kifejeznünk, hogy a szépirodalmi írók
+is kezdik követni némely hirlap helyesírását. Ambrus is az <i>a
+ki</i>-t, <i>a mi</i>-t egy szónak írja. Olvasta-e Arany Jánosnak
+erről a kérdésről írt rövid értekezését, amelyet összes munkái közt
+is megtalálhatni? Olvassa el s meg fog győződni, hogy az Akakiak
+Arany fejtegetéseit mindeddig nem tudták megcáfolni. E mellett
+Ambrus a meg nem magyarosodott idegen szókat is magyarosan írja.
+Vagy ez talán nem az ő, hanem a Singer- és Wolfner-cég hivatalos
+helyesírása, mint a Légrády-cégé a puszta <i>c</i>? De van még
+egyéb is, ami megbotránkoztatja az embert Ambrus nyelvében: ott is,
+ahol szabatos magyar kifejezéssel élhetne, örömest használ nem
+egyszer idegen szót. Például: «<i>apró passioi</i>» elárulták
+(<i>szenvedélyei</i> helyett); Orlovszky herceg nem éppen tündér
+<i>szoarejá</i>ban (estély helyett); az egész világ
+<i>gracia</i>ját (kegye helyett); a gyémánt-<i>collier</i>
+(nyaklánc helyett) stb. Ha a szépirodalmi írók sem törekesznek
+nyelvtisztaságra, ugyan kiktől várjuk azt?</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_397" id=
+"Page_397">-397-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>POGÁNYOK.<a name="FNanchor_89" id="FNanchor_89"></a><a href=
+"#Footnote_89" class="fnanchor">89)</a></h2>
+</div>
+<p class="summary">Regény. Írta Herczeg Ferenc. Budapest, 1902.
+Singer és Wolfner kiadása.</p>
+<p>Regényirodalmunk a mult, a történelem felé kezd fordulni,
+amelyet néhány évtized óta egészen elhanyagolt; csak a jelennel
+foglalkozott, csak onnan vette tárgyait, hőseit s mintegy szakított
+azzal a műfajjal, melyet Jósika kezdeményezett s Eötvös és Kemény
+annyi jeles művekkel folytattak. Íme Herczeg, a jelen élet
+rajzolója, egy történelmi regénnyel lép föl, még pedig a magyar
+történelem legrégibb korszakából, melyet eddig csak eposzíróink
+mertek rajzolni. Vajjon e téren fog-e annyi sikert aratni, mint a
+jelen életből vett műveiben? Vajjon a költői leleményt kellő fokon
+tudja-e összeolvasztani a korrajzzal? Valóban, a történelmi regény
+lényegét a korrajz s a költői lelemény összeolvadása teszi, vagyis
+a művészeti cél s a történelmi igazság együttes szolgálata. Ezért a
+költőnek bizonyos szabadságai vannak szemben a történelmi hűséggel;
+vehet föl költött személyeket és eseményeket is, de ezekben is a
+kort kell rajzolnia, csoportokban, egyénekben, viszonyokban és
+összeütközésekben tüntetve föl a kor eszméit és szenvedélyeit.
+<span class="pagenum"><a name="Page_398" id=
+"Page_398">-398-</a></span></p>
+<p>E szempontokból tekintve Herczeg regényét, nem mondhatjuk azt
+sikerültnek. A regény tárgya a Szent István halálát követő korból
+van véve. Abban az időben játszik, midőn Péter király második
+királysága utolsó napjait éli, Vatha kitűzi a lázadás zászlaját,
+Endre és Leventa bújdosásukból visszatérve, a mozgalom élére
+állanak. Azonban mihelyt győzött a forradalom, Endre
+megkoronáztatta magát s a keresztyén vallást és Szent István állami
+intézményeit visszaállította s ezt annyival inkább tehette, mert a
+forradalmat jórészt az idegen uralom idézte elé. E kort rajzolva
+tág tere nyílik az írónak a pogány és keresztyén vallás, a régi és
+újkori intézmények küzdelmét föltüntetni s egyszersmind sejtetni a
+keresztyén és nyugati szellem végleges győzelmét. Mindezt
+meglehetős könnyeden veszi Herczeg. Vatha, a pogányság vezére,
+továbbá Béla és Leventa csak a regény végén jelennek meg; a
+küzdelmek inkább csak érintve vannak, semmint a regény
+cselekvényébe forrasztva.</p>
+<p>Baj az is, hogy a regény nem az egész magyar nép mozgalmát
+rajzolja, hanem csak egy kis töredékét, a bessenyőkét, kiknek egy
+része a honfoglaláskor a magyarokhoz csatlakozott. Hőse Alpár, a
+bessenyő Thonuzóba fia, ki keresztyénné lett, papnak nevelték,
+visszavágyik a pusztára s erős benső küzdelem után a pogány
+bessenyők vezére lesz és Vathához csatlakozik. A bessenyő táborban
+játszik a cselekvény nagy része. Innen van aztán, hogy a szerző a
+magyar pogányok szokásai-, vallásos szertartásairól nem tájékozza
+az olvasót. Föltűnő, mily kevéssé ismeri vagy használja a magyar
+mythologiai hagyományokat; beszél Holdistenről, Holdlányokról,
+Göncölistenről, Vadleányokról és Éjasszonyokról, Fuvó királyról, a
+Szélanya fiáról; említi a Rétszagoló, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_399" id="Page_399">-399-</a></span>
+Kulancs, Szilkehordó és Vérszemű csillagokat; elmondja, hogy a
+tölgyfa, mint szent fa, tiszteletben részesül stb. Honnan vette
+mindezt? Talán a bessenyő hagyományokból, ha ugyan ilyenek
+vannak.</p>
+<p>Bizonyára nehéz föladat a pogány magyarság vallásának és
+társadalmi viszonyainak rajza. Kevés adatunk van rólok, de mégis
+van annyi, hogy néhány fővonással megeleveníthessük. Íme, példa reá
+Arany, aki a <i>Buda halálá</i>ban a húnok vallását és társadalmát,
+mint őseinkét, magyar hagyományok alapján rajzolja. Ez úton
+indulhatott volna Herczeg is, de nem indult. Elvétve, csak egy pár
+helyt találunk ily törekvést. Midőn a szerző a bessenyő táborban az
+előkelők lakomáját írja le, a regössel az ó-székely balladák
+modorát és ritmusát szólaltaja meg. Az elénekelt költemények ugyan
+nem valami kitűnőek, de a törekvés méltánylást érdemel. A
+történelmi regényt a korrajz gondja még nem teszi, ne is tegye
+archeológiai repertoriummá vagy történelmi aprólékoskodássá. A
+korrajznak csak a költői lelemény emelését kell szolgálnia, mert a
+főcél, mint minden költői műben, az esztétikai hatás. S vajjon e
+tekintetben sikerült-e a regény? A cselekvény bonyodalma, a
+jellemrajz ereje kárpótolja-e, feledteti-e a korrajz hiányát?
+Sajnálattal kell megjegyeznünk, hogy nem igen.</p>
+<p>A regény meséje inkább események tarka sorozata, mint költői
+cselekvény, melynek főszemélyei fölkeltik érdeklődésünket,
+bonyodalma gyönyörködtet és katasztrófája meghat. A mű hőse Alpár,
+Thonuzóba fia, aki csak eleinte érdekelheti az olvasót, azután mind
+politikai pályája, mind szerelmi története meglehetős érdektelen.
+Elhagyva a keresztyénséget s a pogány bessenyők élére állva, a
+Dunántúlra megy s Vatha seregéhez csatlakozik. Hősiesen küzd ugyan,
+de semmi tekintetben <span class="pagenum"><a name="Page_400" id=
+"Page_400">-400-</a></span> nem foly be a forradalom politikai
+bonyodalmaira. Endre megkoronázása, Leventa halála után visszatér a
+Maros partjaira és végre kibújdosik seregével a nem magyarországi
+bessenyőkhöz, akik Bizánc ostromára készülnek. Ezzel bevégződhetnék
+a regény, de a szerző jegyzet címén még egy pár lapot csatol hozzá,
+melyekben beszámol a regényben szereplők további sorsáról. «Alpár
+sorsa, úgymond, összeforrt a nagy bessenyőkével, neve pedig végleg
+elmerült a nagy háborúk viharos hullámaiba.» Ez lehet történelmi,
+de semmi tekintetben sem költői eljárás. Szerelmi története
+valamivel érdekesebb, de ez sem kelt valódi költői érdeket. Az
+ember azt hinné, hogy a keresztyénből lett pogány könnyen bele fog
+szeretni Seruzádba, a bessenyő fejedelemnőbe, aki tárt karokkal
+fogadja s tüntetően elárulja hozzá való vonzódását. De Alpár
+érzéketlen iránta; ő már szeret és titkon egy a görög udvarban
+nevekedett leányt, Zenóbiát, a maros-vári ispánnénak első férjétől
+való gyermekét, akit Konstantinápolyból hazatértekor még mint pap ő
+kísért Maros-Várra. Szerelme szótlan, néma; csak titkon szereti és
+védi minden ellen; kétszer menti meg életét, de semminemű szorosabb
+viszony nem fejlődik köztök s így nem is hathat a bonyodalomra. A
+hallgatag bessenyő vezér csak a regény végén nyilatkozik, ezt
+suttogva fülébe: «Asszonnyá teszlek vezéri sátramban!» Zenóbia, ki
+a forradalmi harc alatt a görög apácák kolostorában talált
+menhelyet s ott fölvette az apácafátyolt, kétségbeesve tördelte
+kezeit és így szólt: «Hát testem és lelkem nem a
+Boldogasszonyé-e?»</p>
+<p>Íme, egy erős összeütközés magva, amelyből semmi sem fejlődik
+ki, mert Zenóbia, amikor visszatér Maros-Várba s a vidéken egy
+görög apácakolostort látogat meg, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_401" id="Page_401">-401-</a></span> Seruzád ösztönzésére azt
+a bessenyők földúlják s a szegény leány odavész. Ezalatt Alpár is
+hazakerül s némely jelekből sejtvén a szomorú eseményt, szíve nagy
+fájdalmában így fohászkodik: «Jézus Krisztus, hozzád fohászkodom.
+Te tudsz csodát tenni, hát tégy csodát; tedd meg nem történtté, ami
+megtörtént. Itt vagyok, láss a szívembe. Vesd ki belőle mindazt, mi
+nem kedves előtted. Ne viaskodjál velem. Uram, ne viaskodjál.
+Hiszen te Isten vagy, énnekem pedig nincs erőm, akaratom. Te is
+Boldogasszony, te Gellért úr, ti mind könyörüljetek rajtam!» Az
+imádság nem használ, a szomorú hír csakugyan való; ekkor Alpár
+elűzi táborából Seruzádot, útnak indul seregével a nagy
+bessenyőkhöz. Seruzád lóháton távolról követi a vezért s egy
+sziklacsúcson a mélységbe veti magát. Az ember azt várná, s a
+korrajzba is éppen beillenék, hogy a megtört szívű Alpár ismét
+keresztyén lesz, kolostorba vonul, annyival inkább, mert néhány
+lappal ez esemény leírása előtt a szerző ekkép nyilatkozik: «A
+pogányság elvesztette csatáját már akkor, mikor még csak
+kantározott. Mert ők azért fegyverkeztek, hogy testeket öljenek, a
+hatalmas ellenség azonban nem a testekben, hanem a lelkekben
+lakozik; az erős hit ellen nem lehet kopjával harcolni, csak még
+erősebb hittel. Nekik pedig nincs hitök. Alpár, de bizonyára Vatha
+is régen nem tudtak már hinni a táltosok és javasasszonyok együgyű
+babonáiban; tették magokat, mintha hinnének, erőlködtek, hogy
+higyjenek, de nem tudtak.» E néhány vonásból is kitűnik, hogy Alpár
+jellemrajza, a rája épített cselekvény teljesen elhibázott;
+sikerültebbek a regény mellékalakjai s néhány érdekesen megírt
+epizód, de egy-egy részlet nem kárpótlás az egészért.</p>
+<p>Még a regény nyelvére és helyesírására teszünk egy <span class=
+"pagenum"><a name="Page_402" id="Page_402">-402-</a></span> pár
+megjegyzést. Herczeg régebben a <i>Budapesti Hirlap</i>
+dolgozótársa levén, reá ragadt valami e lap nyelvi és helyesírási
+különösségeiből. Ő is <i>láthatár</i> helyett <i>szemhatárt</i> ír;
+e helyett hogy <i>meg voltak lepve, meglepődtek;</i> az
+<i>udvaronc</i> neki <i>udvaros</i>, bár egy lappal előbb a
+<i>kegyenc</i> szót használja <i>kedvelt</i> helyett; ezeket a
+<i>ki</i>, a <i>mely</i>, a <i>mi</i>, a <i>hol</i> egy szónak
+rántja össze, Arany János bosszúságára és Wlassics Gyula örömére.
+Saját nevében a <i>cz</i>-t kétféleképpen írja: Her<i>cz</i>eg és
+Feren<i>c</i>. De miért tenni mindezért őt felelőssé, midőn annyi
+más is teszi s ő nem hiába az <i>Új Idők</i> szerkesztője?</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_403" id=
+"Page_403">-403-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>JEGYZETEK.</h2>
+</div>
+<p class="center">Rövidítések: <i>Bp. H. = Budapesti Hirlap; Bp.
+Sz. = Budapesti Szemle; Sz. F. = Szépirodalmi Figyelő.</i></p>
+<p><b>Irodalmi élet.</b> A Szilágyi Sándor szerkesztette <i>Pesti
+Röpívek</i> irodalmi szemléjének beköszöntő cikke. Az <i>Irodalmi
+élet</i> összefoglaló címe alatt Gyulai – mint rovatvezető – öt
+bírálatot írt, valamennyit névtelenül, de nem egyszersmind jelzés
+nélkül. A cikkek előtt egy nyilas silhouetteje látható, s hogy e
+jegy mögött Gyulai lappang, annak igazolására – a tárgyi
+vonatkozásokat (pl. az írói tulajdonjog tiszteletbentartásának éber
+gondja), későbbi cikkeiben megismétlődő idézeteit, kedvelt
+szóhasználatait stb. nem tekintve – elég lesz utalnunk arra, hogy a
+6. sz.-ban megjelent negyedik bírálatot (Horváth Döme: <i>Alföldi
+színműtár</i>) Gyulai maga iktatta <i>Dramaturgiai Dolgozatai</i>
+(I. köt.) sorába.</p>
+<p><b>Egy földönfutó hátrahagyott novellái.</b> (Pálffy Albert
+novellái.) A <i>Pesti Röpívek Irodalmi életé</i>nek harmadik
+bírálata. Gyulai szerzőségének bizonyítékait 1. az előbbi
+jegyzetben.</p>
+<p>Az ötödik bekezdés ezen sorai: «… kikeltünk közelebbről a
+bennlevők hallgatagsága ellen» – hivatkozás a <i>Pesti
+Röpívek</i>ben megjelent egyik korábbi bírálatra, amelyben Gyulai
+többek közt ezeket mondja: «Különös előítélet kapott lábra jelesebb
+költőinknél. Tetszenek magoknak elvonulva, mintha e szegény nemzet
+már nem is volna méltó hozzájok. Valóban jól megválaszták az időt…
+Miért a bánatba merült jó nemzetet évődésének hagyni s átadni a
+haldokló nyugalmas álmának, melyből rendszerént halálra ébrül?…
+Sokan a politika köpenyével takaródznak… De nálunk divat mindent
+politikával vegyíteni össze s meghajolni nehány balfogalom előtt.
+Alig tehetjük, hogy ne <span class="pagenum"><a name="Page_404" id=
+"Page_404">-404-</a></span> legyünk keserűek s talán igazságtalanok
+is. Kedvünk van a fájdalmat affektációnak, az elvből hallgatást
+népszerűséghajhászatnak nevezni, stb.» (<i>P. R.</i>, 3. sz. 90–91.
+l.)</p>
+<p>A hatodik bekezdés következő helyén: «Különben nekünk sem erről,
+sem az ellenkezőről legkisebb tudomásunk sincs» – csillag alatt a
+szerkesztő (Szilágyi Sándor) megjegyzi: «De van nekünk. E munkák
+1848-ban ki voltak nyomva, Heckenast még akkor megvette, de a
+kiütött forradalom miatt korábban nem jöhetett ki. Az írói jog
+legkevésbbé sincs sértve.»</p>
+<p><b>Keveháza.</b> Arany «kisded eposzának» s két másik
+költeményének ezen jellemzése tulajdonképpen egy hosszabb cikk
+kiszakított fejezete. A cikk a Császár Ferenc szerkesztése mellett
+1853-ban kiadott <i>Szikszói Enyhlapok</i> c. jótékonycélú album
+bírálata. (<i>Szépirodalmi Lapok</i>, 1853. 15–16. sz.) A bírálat
+bevezetéséből – általános tájékoztatóul – közlünk néhány sort: «A
+<i>Szikszói Enyhlapok</i> történeti cikkeket, novellákat és
+költeményeket tartalmaznak. Röviden ismertetésöket adjuk, előre
+bocsátván, hogy a jótékony cél az ítészet szavát el nem némíthatja,
+s azon különben méltánylandó mentség, mi a véglapon olvasható, oly
+könnyelműségre, minőt a költemények megválogatásában
+tapasztalhatni, senkit föl nem jogosíthat, annál kevésbbé Császárt,
+ki egykor több volt, mint szigorú ítész; mert igazságtalan volt, és
+egy Petőfi irányában.» – Következik a kiadó bevezető cikkének,
+valamint Kővári László, Fáy András, Ilorváth Cyrill, Bulyovszkyné,
+Bernát Gáspár, Egressy Gábor, Degré Alajos, Kovács Pál stb.
+cikkeinek kritikája; Arany János költeménye után Lévai, Szász
+Károly, Császár Ferenc, Tóth Kálmán stb. verseiről szól Gyulai
+röviden.</p>
+<p>Arra nézve, hogy az <i>1000</i>. jegy valóban Gyulai dolgozatait
+jelzi, – <i>Dr. Papp Ferenc</i> c. igazgató úr, Gyulai munkái
+kiváló ismerőjének becses közlése alapján – utalunk Arany Jánosnak
+Tompához írott egyik levelére, hol Arany (éppen a <i>Keveháza</i>
+bírálatára tett célzással) az <i>1000</i> jegyű cikkiróban Gyulait
+nevezi meg: «… a <i>Gyulai (1000)</i> enthusiasmusa megszégyenít.»
+(Arany János <i>Hátrahagyott levelezése</i>, 1888. I. 308. l.)</p>
+<p><b>Sujánszky Antal vallásos kötleményei.</b> Aláírva:
+<i>1000</i>. Gyulai szerzőségét illetőleg l. a fennebbi néhány
+sort. <span class="pagenum"><a name="Page_405" id=
+"Page_405">-405-</a></span></p>
+<p><b>Pünkösd napja.</b> Mint érdekes ritkaságot: Gyulai kevésszámú
+csevegő modorban írt tárcacikkeinek egyikét közöljük ezt a
+hangulatos és friss naplótöredéket. Észrevételei, bíráló
+megjegyzései (pl. a <i>Szökött katoná</i>ról és a népszínműről)
+különben is helyet követelnek Gyulai kritikai dolgozatai
+gyüjteményében. – Hogy a <i>–g</i>. jegy Gyulai jegye, bizonyítják
+a <i>Szépirodalmi Lapok</i> <i>–g</i>. jegyű színi kritikái, melyek
+valamennyien szerepelnek a <i>Dram. Dolg.</i> I. kötetében.</p>
+<p>A harmadik bekezdés első két sora célzás Szabó István <i>Arkadia
+a magyarok hazája</i> című dolgozatára. (Megjelent <i>Új Magyar
+Múzeum</i> 1851–52.)</p>
+<p><b>Egy kis szóváltás.</b> Gyulai szerzőségére vonatkozólag l.
+<i>A Vasárnapi Ujság XXV. évfordulójára</i> írt visszaemlékezés
+(<i>Emlékb</i>. II. 56. l.) következő sorait: «… amidőn a hivatalos
+lap megtámadta szerény lapunkat, a szerkesztőség nevében én
+állottam ki védelmére <i>Egy kis szóváltás</i> című cikkben.» A
+hivatalos lap támadó cikke: <i>Bp. H.</i> 1854. ápr. 2., 384. sz.
+2166. l. «Vegyes hírlő» c. rovatának második híre. A cikk «A magyar
+nép nevelői és informátorai» címmel névtelenül jelent meg. A <i>Bp.
+H.</i> szerkesztője: Szilágyi Ferenc.</p>
+<p><b>Kemény Zsigmond regényei és beszélyei.</b> A Kemény Zsigmond
+fölött tartott emlékbeszéddel (<i>Emlékb</i>. I.) a legszorosabban
+összefügg. A kettő sok tekintetben kiegészíti egymást, sokban
+egyezik; e dolgozat az alap, melyen Gyulai emlékbeszéde épül.</p>
+<p><b>Egy pár jegyzet a «Visszatekintés» című cikkre.</b> E cikk
+voltaképpen a Szász Károllyal folytatott s «hosszúra nyúlt
+polémiát» zárja le. Előzményei Gyulainak <i>Néhány szó a
+kritikáról</i> c. dolgozatára mennek vissza. (<i>Sz. F.</i>
+1860–61. I. évf. 17–18. sz. és <i>Krit. dolg.</i>) Erre következett
+<i>Még néhány szó a kritikáról</i> Szász Károlytól. (<i>Sz. F.</i>
+1860–61. I. évf. 21–22. sz.). Ezt követte Gyulai válasza: <i>Megint
+a kritikáról.</i> (<i>Sz. F.</i> 1860–61. I. évf. 29., 34., 35. sz.
+és <i>Krit. dolg.</i>).</p>
+<p>Közben a <i>Sz. F.</i> 1860–61. I. évf. 30. sz. 478. lapján
+Szász Károly «<i>Gyulay</i> (sic!) <i>Pálnak</i>» ezeket mondja:
+«Ön azt állítja, hogy én ön szavait ferdítve és valótlanul
+terjesztem elé; de úgy tetszik, ön ezt nem bizonyította be egyetlen
+esetben sem. Ez ellenében én bátorkodom öntől kérdeni: 1-ör. Mikor
+mondtam én s mikor közölhetett e lapok szerkesztője <span class=
+"pagenum"><a name="Page_406" id="Page_406">-406-</a></span> oly
+badarságot,* minőt ön reám fog: hogy <i>az értelmetlenség,
+számítani nem tudás és badarság, mint a költői szellem szükségképi
+alkatrészei szerepelhetnek?</i> 2-or mikor mondtam én, hogy ön
+valamely rögeszmét: <i>személyes ellenszenv palástolására</i> vett
+volna föl? Átalában mikor szóltam önnek személyes ellen-szenveiről
+egy szót is? – Egész tisztelettel kérdi <i>Szász Károly</i>.» A *
+alatti jegyzetben mintegy hasábnyi terjedelemben a szerk. (Arany
+János) közvetítő békítgetése: «Uraim az istenért! ne olvassanak
+többet egymás iratából, mint a mennyi abban írva áll stb.»</p>
+<p>Szász Károly fenti kérdéseire vonatkozik Gyulai csillag alatti
+jegyzete <i>Megint a kritikáról</i> c. cikke végén: «E számban (t.
+i. <i>Sz. F.</i> 1860–61. I. évf. 30. sz.) ön… stb.» – Ugyancsak
+ott, a csillag előtt tesz Gyulai megjegyzést Arany János
+jegyzetére: «A szerk. már megkezdé a nyilatkozást e lapok 30-ik
+számában… stb.»</p>
+<p>Csak mindezek után következik Arany János <i>Visszatekintés</i>
+(és nem – mint Gyulai az eredeti szövegben hibásan idézi –
+«Visszatekintések») c. cikke. (<i>Sz. F.</i> 1860–61. I. évf.
+36–41. sz., aláírva: A. J. Később kötetben is: <i>Arany János
+prózai dolgozatai.</i> Bpest, 1879.). Arany <i>Visszatekintése</i>
+– amint azt maga is mondja – nem annyira Gyulai pörös ügyét illeti,
+mint Brassai Sámuelnek <i>Mégis valami a fordításról</i> c.
+dolgozatát (Brassai dolgozata: <i>Sz. F.</i> 1860–61. I. évf.
+19–20., 27–28., 30–33. sz. Arany <i>Visszatekintése</i> után a
+többi folytatás a 48–50. számokban.) – Így tehát Gyulaira csupán a
+két lapnyi bevezető rész vonatkozik. (<i>Sz. F.</i> 561–562.
+l.)</p>
+<p>Az itt elmondottakhoz fűződnek Gyulai «jegyzetei».</p>
+<p><b>Adalék népmeséinkhez.</b> Gyulai verse: <i>Az Igazság és
+Hamisság.</i> (Allegoria). <i>Sz. F.</i> 1862. II. évf. 2. sz. 25.
+l. – A szerkesztő, Arany János, szóbanforgó cikke, «<i>Eredeti
+népmesék.</i> Összegyüjtötte Merényi László. I–II-ik kötet. Pest,
+1861. Kiadja Heckenast Gusztáv.»: <i>Sz. F.</i> 1862. 1–4. sz. A
+Gyulai feldolgozására vonatkozó sorok a 4. sz. befejező
+közleményében. – Kriza János gyüjteményében (<i>Vadrózsák</i>,
+Székely népköltési gyüjtemény. Szerkeszti Kriza János. I. kötet
+Kolozsvártt, 1863. Stein János.) a mese címe: <i>Az Igazság és
+Hamisság utazása</i>. Ez azonban a mesének egy másik változata; a
+királyleányról nincs benne szó. A mesében <span class=
+"pagenum"><a name="Page_407" id="Page_407">-407-</a></span>
+háromszor is előforduló <i>vetéskapu</i> helyén Krizánál <i>város
+kapuja</i> szerepel.</p>
+<p><b>Néhány év Petőfi életéből.</b> A Jósika Miklóst és Szász
+Károlyt érintő megjegyzésekre nézve l. Gyulainak <i>Megint a
+kritikáról</i> c. polémiáját (<i>Krit. dolg.</i>), a továbbiakra
+nézve pedig e kötet <i>Polémiák</i> c. cikkét.</p>
+<p><b>Két ó-székely ballada.</b> A szövegben (120. l.) ugyan nem
+javítottuk ki, de a «Bátori Boldizsár» c. ballada befejezését
+méltató sorokban Gyulai tévesen írta, hogy «Bátori ló halálába
+érkezik, rohan a vérpadra stb.» Itt ugyanis nem Bátoriról van szó,
+hanem az «erdéji kapitányról».</p>
+<p><b>Budapesti Szemle XLVIII.–XLIX. füz.</b> Ennek és valamennyi-g
+jegyű dolgozatnak eredetére nézve l. e kötet teljes aláírású
+<i>Polémiák</i> c. cikkét, mely a szintén <i>-g</i> jegyű
+<i>Törökország fővárosa</i> c. dolgozattal kapcsolatos; ez a cikk
+kétségtelenné teszi Gyulai szerzőségét, mi egyébként a tartalmi és
+formai sajátosságokból is kiviláglik. – E cikket rövidítve
+közöljük, szaggatott vonalakkal helyettesítvén a mellőzött
+idézeteket s az általános tartalmi ismertetést.</p>
+<p><b>A nemes fészek.</b> Ennek, valamint az összes <i>-i</i> jegyű
+dolgozatnak szerzőségére vonatkozólag l. e kötet <i>Polémiák</i> c.
+cikkét, melyben Gyulai többek között ezeket mondja: «E lapban (t.
+i. a <i>Sz. F.</i>-ben) az <i>-i</i> és <i>-y</i> jegyű cikkeket
+mind én írtam.»</p>
+<p><b>Apró polémiák.</b> <i>Nővilág</i> Divatlap a magyar hölgyek
+számára. Szerk. Vajda János. 1862. VI. évf. 26. sz. 414. l. Gyulai
+szószerint idézi a «<i>Pesti hírek</i>» c. rovat első hírét. –
+<i>Gombostű</i>. Szépirodalmi és társaséleti, divatközlöny. Szerk.
+Rózsaági Antal. 1862. I. évf. 76. sz. 2409. hasáb, «Hírcsarnok» c.
+rovat első híre. – A polémia Gyulainak <i>Önbírálat</i> c.
+kritikájára (<i>Sz. F.</i> 1862. 13–18. sz.) megy vissza. Ebben
+mondja többek között a következőket: «Azután a «Gombostű» dicsérte
+meg (az Önbírálatot). Különösen kiemelte belőle azt, hogy az egész
+nagy magyar alföldön oly kezdetleges ősállapotban van minden, amint
+nagy Árpád apánk idejében. Rózsaági úrnak alkalmasint azért
+tetszett annyira ez a hely, mert talán a Gombostűből éppen oly
+kevés számú példány jár az Alföldre, mint Árpád idejében. A
+«Nővilágnak» szintén föl kellett szólalnia. Ajánlotta e
+«gúnyostorozó» művet az ő kedves <span class="pagenum"><a name=
+"Page_408" id="Page_408">-408-</a></span> honleányainak, mint igen
+tanulságost s belőle mutatványt is közlött.»</p>
+<p><b>Törökország fővárosa.</b> A továbbiakra nézve l. a
+<i>Polémiák</i> jegyzeteit.</p>
+<p><b>Polémiák.</b> «A szerkesztő kevés tért engedhetett
+rendelkezésem alá», azért mert a <i>Sz. F.</i> ezzel a számmal
+megszűnt; erre utal a cikk végén ez a sor is: «minthogy a
+Figyelőben már nincs terem.»</p>
+<p>Szeberényi nyilatkozata közvetlenül Gyulai cikke előtt:
+«<i>Elkésett nyilatkozat Gyulainak egy vádjára.</i>» (<i>Sz. F.</i>
+1862. II. félév, 26. sz. 404–405. l. Aláírva: Szeberényi
+Lajos.)</p>
+<p>A <i>–z</i> jegyű bírálat, melyet nem Gyulai, hanem valószinűleg
+Szász Károly írt: <i>Vegyes cikkek nők számára.</i> Írta Szabó
+Richard. Aláírva: <i>–Z</i>. (<i>Sz. F.</i> 1862. II. 21. sz. 323.
+l.)</p>
+<p>Br. Horváth Miklós <i>Egy kis polémia</i> c. ellenbírálatát l.
+<i>Az Ország Tükre</i> Budapesti Képes Közlöny. Szerk. Balázs
+Sándor. 1862. I. évf. 23. sz. 330–331. l. Aláírva: H.</p>
+<p>Riedl nyilt levele: <i>Kritikai Lapok</i> a magyar
+tudományosság, szépirodalom és művészet érdekében. Szerk. Riedl
+Szende. 1862. 14. sz. 329–332. l. <i>A «Kritikai Lapok»
+szerkesztőjének nyilt levele Gyulai Pálhoz</i>.</p>
+<p>Az «élesbnél élesb» megjegyzéseket Gyulai Vajda János
+<i>Önbírálat</i> c. röpiratának kritikájában (<i>Sz. F.</i> 1862.
+13–18. sz.) tette. A röpiratot a <i>Kritikai Lapok</i> 1862. évf.
+10. sz. ismerteti: «Legújabb könyv. Figyelmeztetés ez új
+jelenségre.» Erre a panegyrisre jegyezte meg Gyulai: «A röpiratot a
+«Kritikai Lapok» oly nagy hűhóval üdvözelték, mintha a
+szerkesztőség valamelyik tagja írta volna. Valóban e röpirat éppen
+oly kevés eszmével meri leckézni a m. nemzetet, mint amily kevés
+tudománnyal fogott hozzá a Kr. lapok szerkesztősége az ő
+úgynevezett tudományhonosításához.» Alább pedig: «Mi nem vagyunk
+barátai Riedl «Kritikai lapjai»-nak, mert az esztétikához keveset
+ért, tudományos kritikája pedig a legtöbbször elég felületes és
+iskolás szagú stb.»</p>
+<p><b>Dalok könyve.</b> Névtelen cikk a <i>Koszorú</i>
+«Irodalom»-rovatában. Gyulai szerzőségét a tartalmi vonatkozásokon
+(kifakadás az antológiák felburjánzása ellen, stb.) kívül főleg az
+bizonyítja, hogy a rovat negyedik, <i>Nemzeti Színház</i> c.
+darabját Gyulai Pál felvette dramaturgiai dolgozatai sorába:
+<i>Dram. dolg.</i> I. köt. 382. l.: «<i>Egy új színműtár</i>.
+<span class="pagenum"><a name="Page_409" id=
+"Page_409">-409-</a></span> Kiadja Toldy István. Nemzeti színház.
+I–II. kötet. Pest, 1863.»</p>
+<p><b>Budapesti Szemle. LIV. füz.</b> Névtelen cikk. Gyulai írta,
+mert az első sorokban hivatkozik a <i>Koszorú</i> 1863. I. 14.
+sz.-ban közölt ismertetésre, melyet <i>-g</i> jellel szignált.</p>
+<p><b>Gróf Széchenyi István politikai iskolája.</b> Szintén
+névtelen cikk, de soraiból kiérzik Gyulai hangja. V. ö. e cikket az
+<i>Önbírálat</i> kritikájának (<i>Sz. F.</i> 1862. 13–18. sz.)
+következő soraival: [Vajda János] «legkiállhatatlanabb, midőn
+Széchenyieskedni akar s még Széchenyi szókötéseit is utánozza.
+Egész második Török János áll előttünk.»</p>
+<p><b>A magyar orvosok és természetvizsgálók IX-ik nagygyűlése.</b>
+Mint különös érdekességet: Gyulai egyetlen riportszerű dolgozatát
+közöljük e cikket.</p>
+<p><b>Újabb magyar lantosok.</b> Névtelen cikk. Gyulai szerzősége
+mellett a következő bizonyítékok szólnak: 1. A <i>Koszorú</i>
+«Irodalom» rovatának cikkeit jórészt Gyulai írta. 2. Az
+antológiákkal való visszaélésről szólva, elítéli a kiadókat, mint a
+<i>Dalok könyve</i> c. előbbi cikkben. 3. Tompáról, Szász
+Károlyról, Lévayról rokonszenvesen nyilatkozik, ellenben
+kifogásolja, hogy Zilahy Károlynak majd minden költeménye ott van a
+gyüjteményben (lásd a Zilahy munkáiról írt kritikát). 4. Gyulaira
+vallanak végül a Petőfiről mondottak és az antológiát ajánló,
+befejező sorok.</p>
+<p><b>A magyar nemzeti irodalom története.</b> Névtelen eikk. A
+hang azonban Gyulaira vall.</p>
+<p><b>Petőfi életrajza.</b> A cikk második felét v. ö. Gyulainak
+<i>Zilahy Károly munkái</i>ról írt bírálatával.</p>
+<p>A «sírhalmomi» szóról. E cikk, mely Gyulai Vörösmarty-kiadásához
+szolgál adalékul, válasz Fogarasi János alábbi megjegyzéseire
+(<i>Koszorú</i>, 1865. III. évf. 6. sz. 142. l., aláírva:
+Fogarasi):</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">«Sírhalmomi gyásznak elég
+jel<br /></span> <span class="i0">A sárga levél.<br /></span></div>
+<div class="stanza"><span class="i8"><i>Vörösmarty</i> [<i>A
+haldokló leány.</i>]»<br /></span></div>
+</div>
+<p>«Vörösmarty minden munkái» első kötete 223. lapján ezen jegyzék
+áll: «A <i>sírhalmomi</i> merészb és szabálytalanabb ragozás, mint
+az annyira divatba jött <i>házbani</i>, <i>kertbeni</i> s
+<span class="pagenum"><a name="Page_410" id=
+"Page_410">-410-</a></span> ehhez hasonló ragozások. Mindenesetre
+hibás, se a régi, se a népnyelv nem igazolja s esztétikai
+szempontból sem igen lehet támogatni.»</p>
+<p>«Legyen szabad egyik legrégibb, legkitűnőbb eredeti, még pedig
+prózai nyelven írt nyelvemlékünkből tökéletesen hasonszerű esetet
+idézni.</p>
+<p>«Az 1403-dik évbeli szentpéteri végzésben olvassuk: «Hogy ha az
+vidéki bort valahol az falukon, avagy városokon ez mi
+<i>városonki</i> gyalánt és neve alatt valaki eladand.» Senki sem
+fogja tagadni, hogy a «sírhalmomi» szó ragozási alakja teljesen
+azonos a «városonki» (azaz: városunki) szó ragozási alakjával.
+Vörösmarty idézett verse még 1829-ben jött ki az Aurórában, a
+szentpéteri végzés csak 1840-ben jutott nyilvánosság elé és csak
+kevéssel előbb jött napfényre. Vörösmarty tehát innen nem vehette.
+Ámde Vörösmartynak oly kitűnő érzéke vala hasonlíthatlan
+nyelvünkben, mint csak fölötte keveseknek, mióta azt ősapáink
+megteremtették.»</p>
+<p>Eddig Fogarasi megjegyzései. Gyulai válasza közvetlenül ezen
+sorok után következik. – A dologból egy kis polémia lett. A
+<i>Koszorú</i> következő számában (<i>Koszorú</i>, 1865. III. évf.
+7. sz. 165–166. l.) <i>Felvilágosítás Vörösmarty «sírhalmomi»
+szóalakjára címen</i> Fogarasi válaszolt Gyulainak. A polémiát a
+szerk., Arany János, csillagalatti ötsoros jegyzete zárja le. «Mi a
+kérdéses alakot: <i>sírhalmomi gyász</i> oly költői merészségnek
+tekintjük, mely egy Vörösmartynál, éppen merészsége által, megkap
+és kiragad a mindennapiságból; de azért nem engednők meg, hogy a
+próza pl. <i>bundámi prémet</i> írjon vagy mondjon.»</p>
+<p><i>A «sírhalmomi» szóról</i> címet a <i>Koszorú</i>
+tartalomjegyzékéből vettük át; mind Fogarasi jegyzete, mind Gyulai
+válasza ugyanis cím nélkül van közölve a <i>Koszorú</i>
+«Irodalom»-rovatában.</p>
+<p><b>Zilahy Károly munkái.</b> E bírálattal kapcsolatosan l. a
+<i>Petőfi életrajza</i> c. előbbi cikket. – A «Verőfényes napok» c.
+novelláról mondottakat v. ö. «Az út a révpart felé» c. bírálattal
+(Gyulai: <i>Bírálatok</i>).</p>
+<p><b>Eötvös emlékbeszédei.</b> E bírálat több részletét (az
+Akadémia, Eötvös lelki tulajdonai) Gyulai Eötvös fölött tartott
+emlékbeszédébe is beolvasztotta. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_411" id="Page_411">-411-</a></span></p>
+<p><b>Színházi szemle.</b> A hírlapok cikkei, melyekre Gyulai
+hivatkozik, a következő számokban jelentek meg: <i>Pesti Napló</i>,
+1875 okt. 3. XXVI. évf. 226. sz. – <i>Fővárosi Lapok</i>, 1875 okt.
+13. XII. évf. 234. sz. – <i>Nemzeti Hirlap</i>, 1875 okt. 13. I.
+évf. 284. sz. – <i>Ellenőr</i>, 1875 okt. 13. VII. évf. 284. sz. –
+<i>Kelet Népe</i>, 1875 okt 13. I. évf. 121. sz. – <i>Hon</i>,
+reggeli kiadás, 1875 okt. 13. XIII. évf. 234. sz. – <i>Pester
+Lloyd</i>, 1875 okt. 13. XXII. évf. 238. sz. – E kritikával
+kapcsolatban l. gyüjteményünk <i>Helyreigazítás Dóczy «Csók»-ját
+illetőleg</i> c. cikkét a hozzáfűzött jegyzetekkel együtt. – A
+Rákosi, Dóczy és Csiky darabjairól mondottakat v. ö. a <i>Dram.
+dolg.</i> II. kötetének következő bírálataival: <i>A szent korona
+varázsa; Vegyes párok; Csiky Gergely újabb színművei,
+Proletárok.</i> E későbbi bírálatok mind hivatkoznak a <i>Színházi
+Szemlére</i>.</p>
+<p><b>Helyreigazítás Dóczy «Csókját» illetőleg.</b> A cikk az
+<i>Ellenőr</i> «Hazai Irodalom» c. rovatában jelent meg ezzel a
+bevezetéssel: «– <i>Gyulai Pál</i> egyetemi tanár úrtól a következő
+helyreigazítást vettük:» – A «Helyreigazítás» címet Szinnyeitől
+<i>(Magyar írók)</i> kölcsönöztük. (Itt említjük meg azt is, hogy
+Szinnyei adata: «Ellenőr (1877. 62. sz.») téves; a cikk ugyanis nem
+a 62., hanem a 63. számban van; igaz ugyan, hogy a márc. 5-i
+példányok fölé is tévedésből 62. sz-ot szedtek 63 helyett.). A
+cikkecske, mely Gyulai felszólalását provokálta, az <i>Ellenőr</i>
+1877 márc. 4. IX. évf. 62. sz. «Tárca» rovatában olvasható «A
+fővárosból» cím alá foglalt pletykahírek között: <i>«Új közösügy –
+a «Csók»</i>.</p>
+<p><b>Petőfi és a M. T. Akadémia.</b> A <i>Fővárosi Lapok</i>
+szerkesztője, akihez Gyulai e helyreigazító levelet intézte, Vadnai
+Károly. Gyulai egyik adata téves; Eötvös nem 1846-ban, hanem
+1847-ben írt cikket Petőfiről (l. <i>Pesti Hirlap</i> I. 880. sz.
+315. l. 1847. május 14.). – Gyüjteményünknek ez az egyetlen
+darabja, melynek eredeti szövegében Gyulai jellegzetes <i>cz</i>-je
+helyett mindenütt egyszerű <i>c</i> szerepel. Ez mindenesetre a
+<i>Fővárosi Lapok</i> korrektorának egyéni akciója.</p>
+<p><b>Válasz Grünwald Béla úr nyilt levelére.</b> A <i>Bp. Sz.</i>
+1878. évi folyamában (16. k. 421–428. l.) egy ilyen című névtelen
+bírálat jelent meg: <i>A Felvidék. Politikai tanulmány. Írta
+Grünwald Béla. Budapest</i>, 1878. <i>Ráth Mór. (Ára 1 frt)</i>.
+Grünwald Béla erre <i>Nyilt levelet</i> intézett <i>Gyulai Pál
+úrhoz, a Budapesti Szemle szerkesztőjéhez</i>. (<i>Bp. Sz.</i>
+1878. 17. k. <span class="pagenum"><a name="Page_412" id=
+"Page_412">-412-</a></span> 193–203. l.). Gyulai válasza
+közvetlenül ezen nyilt levél után következik.</p>
+<p><b>A szerkesztő jegyzetei Volf György válaszára.</b> A <i>Bp.
+Sz.</i> 1879. évfolyamában (21. k. 184–198. l.) <i>Magyar
+Nyelvemlékek</i> címmel egy V. jegyű bírálat jelent meg, amely az
+Akadémia nyelvtud. bizottsága által 1874–1876-ban kiadott
+<i>Nyelvemléktár</i> I–V. kötetével foglalkozik. A bírálat azzal
+kezdődik, hogy e mű már be volt a <i>Bp. Sz.</i> közönségének
+mutatva (l. <i>Bp. Sz.</i> 16. k. 432. l.), de nem volt részletesen
+ismertetve; tekintsük egy kissé közelebbről stb. Erre a kritikára
+Volf György <i>Válasz a Nyelvemléktár ügyében</i> c. ellenbírálatot
+írt (<i>Bp. Sz.</i> 1879. 21. k. 411–425. l.). Volf az egész
+bírálatban személyes bosszút lát. A névtelenségnek – úgymond – ma
+semmi értelme nincs, káros mind az irodalomra, mind az íróra stb. –
+A szerk. (Gyulai) jegyzetei közvetlenül ezen válasz után
+olvashatók, cím nélkül. A címet mi adtuk. – Ez éleshangú polémiánál
+szükséges megjegyezni, hogy a két ellenfél között később igen jó
+viszony fejlődött ki; Gyulai szívesen fogadott cikkeket Volftól a
+<i>Bp. Sz.</i>-be s az Akadémiában is örömest dolgoztatta.</p>
+<p>Az anonymitas kérdésére nézve l. még gyüjteményünk következő
+cikkeit: <i>Néhány év Petőfi életéből, Apró polémiák, Polémiák.</i>
+Gyulainak a névtelenségről vallott felfogását kizárólag a jelen
+kötet fenti dolgozatai tüntetik fel.</p>
+<p><b>A szerkesztő jegyzete.</b> Gyulai e jegyzetet Péterfy Jenő
+<i>Bírálóimnak</i> c. polémiájához (<i>Bp. Sz.</i> 26. k. 313–318.
+l.) fűzte. Péterfy polémiája felelet Asbóth János és Keszler József
+bírálataira, melyek a <i>Pester Lloyd</i>ban (1881. 95. sz.),
+illetőleg <i>Ellenőr</i>ben (1881. 172. sz.) jelentek meg és
+támadták Péterfynek <i>Jókai Mór</i>ról írt s a <i>Bp. Sz.</i>-ben
+(26. k. 1–27. l.) közölt tanulmányát. A <i>Pesti Naplót</i> Péterfy
+polémiája nem említi. – A jegyzet elején tett célzás Kossuth
+<i>Iratai</i>ra vonatkozik s így kapcsolatban van Gyulai <i>Még
+egyszer Kossuth és a pragmatica sanctio</i> c. cikkével (<i>Bp.
+Sz.</i> 26. k. 144–155. l. és <i>Bírálatok</i>).</p>
+<p><b>A Nyelvőr és a Budapesti Szemle.</b> Aláírás nélkül jelent
+meg, de Gyulai szerzősége kétségtelen; a cikk közvetlen folytatása
+Gyulai <i>A Nyelvőr és a költői szabadság</i> című, szintén anonym
+dolgozatának <i>(Bírálatok)</i>, sőt kapcsolatban van a Volf György
+válaszához írt szerkesztői jegyzetekkel is. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_413" id="Page_413">-413-</a></span> – A
+polémia körébe vágó cikkek sorrendje egyébként a következő: Bánóczi
+József: <i>Greguss Költészettanának is mertetése</i> (<i>Magyar
+Nyelvőr</i> 1881. X. k. 421–424. l.); Gyulai: <i>A Nyelvőr és a
+költői szabadság</i> (Bp. Sz. 28. k. 318–320. l.); Szarvas Gábor:
+<i>Fatum est</i> (<i>M. Nyelvőr</i> 1881. X. k. 553–557. l.) s
+végül Gyulai szóbanforgó cikke: <i>A Nyelvőr és a Budapesti
+Szemle.</i> – A Gyulainak feladott kérdések a <i>Nyelvőr</i> VIII.
+k.-ben (1879 máj. 15. sz.) találhatók; az ezekre való megfelelésre
+Szarvas Gábor <i>Ballagi Mór és a magyar nyelv</i> c. cikkében
+(<i>Nyelvőr</i> X. k. 59–69. l.) sürgeti Gyulait. – A cikk befejező
+soraiban említett nyilt levél a <i>Bp. Sz.</i> 29. k. 349–352.
+lapján olvasható.</p>
+<p><b>«Toldi szerelme» egy kihagyott versszakáról.</b> E bensőséges
+hangú visszaemlékezés inkább szépirodalmi, mint kritikai mű, –
+érdekes irodalomtörténeti vonatkozása miatt azonban jól illik a
+gyüjteménybe; mellőzése – úgy hisszük – indokolatlan lenne.</p>
+<p><b>Deskriptív kritika.</b> Gyulai első megjegyzése Alexander
+Bernátnak <i>Dóczy Lajos</i>ról írt cikkére (<i>A Hét</i> 1890. 22.
+sz.) vonatkozik. Alexander erre nyilt levelet intézett Gyulaihoz
+<i>Deskriptív kritika</i> címmel (<i>Bp. Sz.</i> 63. k. 478–480.
+l.). Ehhez kapcsolódik Gyulai második, rövid jegyzete.</p>
+<p><b>Jászai Mari asszony Elektrája.</b> A <i>Bp. Sz.</i>-ben (65.
+k. 318–320. l.) <i>Spectator</i> aláírású nyilt levél számolt be
+<i>Jászai Mari asszony Elektrájá</i>ról. Gyulai e nyilt levél
+végszavához fűzi csillagalatti (kiadásunkban I. számmal jelzett)
+jegyzetét.</p>
+<p><b>A M. T. Akadémia s egy pár hirlapíró.</b> <i>A Hét</i>ből
+idézett rész az 1893 máj. 14-iki szám <i>Irodalom</i> rovatának
+<i>Akadémiai</i> kezdetű pár soros híréből való, a <i>Pesti
+Hirlap</i>ból vett idézet pedig az 1893 máj. 15-iki szám <i>Arany
+emlékezete</i> c. részletes tudósításából. – <i>A Hét</i> nem
+hagyta szó nélkül Gyulai cikkét; erre vonatkozóan l. <i>A Hét</i>
+1893 jún. 4-iki sz.-nak <i>A Budapesti Szemlében</i> kezdetű
+polémiáját.</p>
+<p><b>A Nemzeti Színház és Szigligeti.</b> A <i>Bp. Sz.</i> eredeti
+szövege alatt feltűntetett gondolatjel (-) sajtóhiba; Gyulai
+<i>–i</i> jegyét a tartalomjegyzék helyesen közli. – «A néhány
+évvel ezelőtt bővebben fejtegetett észrevételek» – hivatkozás
+<span class="pagenum"><a name="Page_414" id=
+"Page_414">-414-</a></span> gyüjteményünknek <i>A Nemzeti Színház
+műsoráról</i> c. cikkére.</p>
+<p><b>Egy kis polémia.</b> A polémia idézetei a <i>Bp. H.</i> 1899
+júl. 3-iki <i>Szarvas Gábor szobra</i> c. vezércikkéből és
+Sebestyén Károly <i>Szarvas Gábor</i>ról írt cikkéből
+(<i>Magyarország</i> 1899. júl. 2.) valók.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_415" id=
+"Page_415">-415-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>JEGYZÉKE<br />
+<span class="smaller">GYULAI PÁL AZON KRITIKAI DOLGOZATAINAK,
+MELYEK KÖTETBE ÖSSZEGYÜJTVE MÉG NEM JELENTEK MEG</span>.</h2>
+</div>
+<p>Gyüjtési munkálatainkban Szinnyei József repertóriuma <i>(Magyar
+írók)</i> szolgált a legfőbb útbaigazításokkal. Mivel e gazdag, bár
+nem teljes repertórium még mindig bő kútfeje a Gyulai-irodalomnak,
+közöljük lajstrom gyanánt, hozzávéve az általunk felkutatott
+dolgozatok címeit s elhagyva Gyulai szépirodalmi munkáinak,
+valamint eddigi köteteibe s gyüjteményünkbe fölvett dolgozatainak
+jegyzékét.</p>
+<p><i>Regélő Pesti Divatlap</i>, 1842. Színi kritika.</p>
+<p>Kolozsvári <i>Nemzeti Társalkodó</i>, 1843–44. Kisebb
+dolgozatok.</p>
+<p><i>Pesti Röpívek</i>, 1850. 1. sz. Dobsa Lajos: Marquis Brumon;
+2. sz. Boross Mihály: Házasság spekulációból; 3. sz Barna Ignác:
+Szerelemhangok; 9. sz. A Hölgyfutár poétái; 4–10. sz.
+Társaséletünk.</p>
+<p><i>Fiatalság Barátja</i>, 1851. Vegyes közlemények.</p>
+<p><i>Szépirodalmi Lapok</i>, 1853. 9. sz. Losonczy László
+költeményei; 14. sz. Elsz Sándor – B. S. F.: Ő nem féltékeny;
+15–16. sz. Szikszói Enyhlapok; 46. sz. A chinai salon.</p>
+<p><i>Vasárnapi Ujság</i>, 1854. 1. sz. Irodalmi ismertetések:
+Toldi, Hunyadiak-kora; 6. sz. gróf Teleki József; 1866. 44. sz.
+Kemény Zsigmond; 1867. 7. sz. Pákh Albert; 1873. 49. sz. Csengery
+Antal.</p>
+<p><i>Pesti Napló</i>, 1855. II. 51. sz. Obernyik Károly; 1857.
+10., 25. sz. Petőfi szülővárosáról; 1862. 224., 236. sz. A magyar
+írók segélyegylete és a «Vezér» tárcaírója; 242. sz., 1863. 15.,
+23., 24., 28. sz. A magyar írók segélyegylete; 1867–68. Politikai
+cikkek Deák-párti szellemben, 8. sz. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_416" id="Page_416">-416-</a></span> Perczel Mór
+emlékirataira; 1872. 78. A Kisfaludy-Társaság utolsó űléséről;
+kisebb cikkek; 1874. 135., 142. Deák F. levele B. Wesselényi
+Miklóshoz. 236. sz. Petőfi költeményei s az írói tulajdonjog; 1878.
+2., 3. sz. A magyar írók segélyegylete; 1879. Petőfi és Prielle
+Cornelia.</p>
+<p><i>Magyar Sajtó</i>, 1862. 241., 1864. 35., 56., 1866. 81. sz.
+Magyar írók segélyegylete.</p>
+<p><i>Szépirodalmi Figyelő</i>, 1861. I. 46. sz. Kazinczy Ferenc
+levelei Cserey Farkashoz (csillagalatti jegyzet); 1862. 13–18. sz.
+Önbírálat; 15. sz. Spanyol népmesék; 20. sz. Szerelem és eskü;
+23–24. sz. Kolozsvári album.</p>
+<p><i>Koszorú</i>, 1863. I. 19. sz. A magyar ember könyvtára; A
+magyar izraeliták évkönyve; A magyar nemzet classicusai; 1864. II.
+10. sz. Amit a nők legjobban szeretnek; 11 sz. Nyelvtudományi
+Közlemények; Budapesti Szemle LXI. füz.; 20. sz. Budapesti Szemle
+LXII., LXIII. füz.</p>
+<p><i>Budapesti Szemle</i>, 1866. 4–5. sz. Flegler Szalay
+Lászlóról; Imre S.: Magyar irod. tört. 5–8. sz. Kisf.-Társ. 1867.
+8. sz. Chateaubriand és kora, Ponsard emlékezete: 1868–1869. 10–15.
+sz. Kisf.-Társ.; 1881. 27. k. Vázlatok a M. T. Akadémia félszázados
+történetéből; 1882. 33. k. Válasz Trefort Ágost nyilt levelére;
+1884. 39. k. A Pesti Napló és a Kisf.-Társ.; 1885. 42. k. Budapest
+a kiállítás alatt; 44. k. A komáromi és váradi színészet tört.
+1891. 66. k. Sipulusz tárcái; 67. k. Magyar vagy német színház?
+1892. 73. k. A Bp. Hirlap és gr. Széchenyi István; 1894. 77. k. A
+Magyar Nyelvőrnek; 80. k. Huszár Anna; 1896. 87. k. Testamentum, A
+szív könyve; 1897. 91. k. Igazság a földön; 1898. 95. k. A
+bevándorlók; 1900. 102. k. Korhadt fakeresztek: 103. k. Ugody Lila;
+1904. 118. k. Emlékezés Deák Ferencre; 119. k. Jókai Mór
+önmagáról.</p>
+<p><i>Politikai Hetilap</i>, 1866. Bírálatok.</p>
+<p><i>Budapesti Közlöny</i>, 1867. Bírálatok; 2629. l. Magyar írók
+segélyegylete kimutatása; 1872. 74. sz. Lord Byron és Rutilius.</p>
+<p><i>Sürgöny</i>, 1867. 44. sz. Magyar írók segélyegylete.</p>
+<p><i>Hon</i>, 1867. 36. sz. Magyar írók segélyegylete.</p>
+<p><i>Reform</i>, 1870–71. Vegyes cikkek és bírálatok. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_417" id="Page_417">-417-</a></span></p>
+<p><i>Ellenőr</i>, 1877. 438. sz. Petőfiről, előad. után Sümegi
+Kálmán (Gyulai egyetemi előadásáról szóló tárcacikk).</p>
+<p><i>A Kisfaludy-Társaság Évlapjai</i>, XVII. Jelentés Lukács
+Móric haláláról; XVIII. Pohárköszöntője Tóth Lőrinc félszázados
+írói munkásságának ünnepén; Bíráló jelentés Pálffy Albert <i>Eszti
+kisasszony professzora</i> c. regényéről; XIX. Beszéde a
+Katona-ünnepen, Kecskeméten, 1883 ápr. 16; XXI. Bír. jelent. Baróti
+László <i>Újabb Petőfi-reliquiák</i> c. művéről; XXIII. Bír.
+jelent. Kunoss Ignác török népmeséiről; XXV. Bír. jelent. Ferenczi
+Zoltán <i>Petőfi-életrajzáról</i>; XXVIII. Bír. jelent. Kriza János
+költeményeiről; XXIX. Üdvözlet Apponyinak; XXXII. Üdvözlet Rákosi
+Viktornak; Jelentés Pálffy Albert haláláról; XXXIV. Bír. jelent.
+Lehr Albert <i>Hermann und Dorothea</i>-fordításáról.</p>
+<p><i>Nemzet</i>, 1882. 52. sz. Petőfi és Klapka; 1893. 28. sz. A
+Kisfaludy-Társaság és gr. Apponyi Albert.</p>
+<p><i>Budapesti Hirlap</i>, 1882. 248. sz. Petőfi élete és
+költészete, Gyulai előadásaiból.</p>
+<p><i>Akadémiai Értesítő</i>, 1883–84. Jelentések a Péczely drámai
+pályázatról; 1885. Jelentése a széphalmi mauzoleumról s javaslatai;
+1886. Jelentés a Péczely drámai pályázatról.</p>
+<p><i>Egyetértés</i>. 1883, 357. sz. Felolvasása Petőfi
+dalairól.</p>
+<p><i>Magyar Ifjúság Lapja</i>, 1885. Arany János <i>Ártatlan
+dac</i> című költeményének története.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_418" id=
+"Page_418">-418-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>NÉV- ÉS TÁRGYMUTATÓ.</h2>
+</div>
+<ul class="TOC">
+<li><b>A.</b></li>
+<li>Abonyi Árpád <a href="#Page_341">341</a>.</li>
+<li>Ábrányi Kornél <a href="#Page_276">276</a>, <a href=
+"#Page_338">338</a>, <a href="#Page_339">339</a>.</li>
+<li>– <i>Rövidlátók</i> <a href="#Page_276">276</a>.</li>
+<li>Academy <a href="#Page_308">308</a>.</li>
+<li>Addison <a href="#Page_110">110</a>.</li>
+<li>Akadémia <a href="#Page_18">18</a>, <a href=
+"#Page_161">161</a>, <a href="#Page_162">162</a>, <a href=
+"#Page_170">170</a>, <a href="#Page_188">188</a>, <a href=
+"#Page_252">252</a>–<a href="#Page_254">254</a>, <a href=
+"#Page_261">261</a>, <a href="#Page_264">264</a>–<a href=
+"#Page_273">273</a>, <a href="#Page_280">280</a>, <a href=
+"#Page_292">292</a>, <a href="#Page_293">293</a>, <a href=
+"#Page_302">302</a>, <a href="#Page_309">309</a>, <a href=
+"#Page_324">324</a>, <a href="#Page_330">330</a>, <a href=
+"#Page_345">345</a>–<a href="#Page_347">347</a>, <a href=
+"#Page_362">362</a>, <a href="#Page_385">385</a>, <a href=
+"#Page_386">386</a>, <a href="#Page_389">389</a>, <a href=
+"#Page_392">392</a>, <a href="#Page_393">393</a>.</li>
+<li>– Értesítő <a href="#Page_266">266</a>.</li>
+<li>– Nyelvtana <a href="#Page_110">110</a>.</li>
+<li>Alexander Bernát <a href="#Page_330">330</a>, <a href=
+"#Page_331">331</a>, <a href="#Page_385">385</a>.</li>
+<li>Almeida-Garrett, de – <a href="#Page_196">196</a>.</li>
+<li>Amade <a href="#Page_111">111</a>.</li>
+<li>Ambrus Zoltán <a href="#Page_394">394</a>, <a href=
+"#Page_396">396</a>.</li>
+<li>– <i>Giroflé és Girofla</i> <a href="#Page_394">394</a>.</li>
+<li>Anakreon <a href="#Page_149">149</a>.</li>
+<li>Andrássy Gyula gr. <a href="#Page_301">301</a>, <a href=
+"#Page_339">339</a>.</li>
+<li>Angol királynő (szálló) <a href="#Page_363">363</a>.</li>
+<li>Apponyi Albert gr. <a href="#Page_336">336</a>.</li>
+<li>Arany János <a href="#Page_13">13</a>–<a href=
+"#Page_15">15</a>, <a href="#Page_21">21</a>, <a href=
+"#Page_55">55</a>, <a href="#Page_114">114</a>, <a href=
+"#Page_117">117</a>, <a href="#Page_118">118</a>, <a href=
+"#Page_229">229</a>, <a href="#Page_236">236</a>, <a href=
+"#Page_237">237</a>, <a href="#Page_247">247</a>–<a href=
+"#Page_250">250</a>, <a href="#Page_282">282</a>, <a href=
+"#Page_305">305</a>, <a href="#Page_313">313</a>, <a href=
+"#Page_324">324</a>–<a href="#Page_326">326</a>, <a href=
+"#Page_328">328</a>, <a href="#Page_329">329</a>, <a href=
+"#Page_346">346</a>, <a href="#Page_347">347</a>, <a href=
+"#Page_375">375</a>, <a href="#Page_376">376</a>, <a href=
+"#Page_383">383</a>–<a href="#Page_385">385</a>, <a href=
+"#Page_396">396</a>, <a href="#Page_399">399</a>, <a href=
+"#Page_402">402</a>.</li>
+<li>– <i>Ágnes asszony</i> <a href="#Page_114">114</a>.</li>
+<li>– <i>Árva fiú</i> <a href="#Page_117">117</a>.</li>
+<li>– <i>Buda halála</i> <a href="#Page_248">248</a>, <a href=
+"#Page_249">249</a>, <a href="#Page_399">399</a>.</li>
+<li>– <i>Keveháza</i> <a href="#Page_13">13</a>, <a href=
+"#Page_14">14</a>.</li>
+<li>– <i>Rozgonyiné</i> <a href="#Page_13">13</a>.</li>
+<li>– <i>Toldi</i> <a href="#Page_13">13</a>.</li>
+<li>– <i>Toldi szerelme</i> <a href="#Page_324">324</a>, <a href=
+"#Page_326">326</a>, <a href="#Page_328">328</a>.</li>
+<li>– <i>Török Bálint</i> <a href="#Page_14">14</a>.</li>
+<li>– <i>Visszatekintés</i> <a href="#Page_38">38</a>.</li>
+<li>Ariosto <a href="#Page_112">112</a>, <a href=
+"#Page_210">210</a>, <a href="#Page_219">219</a>.</li>
+<li>Aristarchus <a href="#Page_77">77</a>.</li>
+<li>Aristoteles <a href="#Page_239">239</a>, <a href=
+"#Page_240">240</a>.</li>
+<li>Asboth <a href="#Page_316">316</a>.</li>
+<li>Atala <a href="#Page_136">136</a>, <a href="#Page_245">245</a>,
+<a href="#Page_248">248</a>.</li>
+<li>Athenaeum <a href="#Page_67">67</a>–<a href="#Page_69">69</a>,
+<a href="#Page_184">184</a>.</li>
+<li>Aurora-kör <a href="#Page_224">224</a>.</li>
+<li><b>B.</b></li>
+<li>Baco, Verulami <a href="#Page_128">128</a>, <a href=
+"#Page_129">129</a>.</li>
+<li>Bajza Jenő <a href="#Page_236">236</a>, <a href=
+"#Page_240">240</a>, <a href="#Page_241">241</a>, <a href=
+"#Page_250">250</a>.</li>
+<li>– <i>Zách Felicián</i> <a href="#Page_240">240</a>.</li>
+<li>Bajza József <a href="#Page_68">68</a>, <a href=
+"#Page_81">81</a>–<a href="#Page_83">83</a>, <a href=
+"#Page_181">181</a>, <a href="#Page_183">183</a>, <a href=
+"#Page_184">184</a>, <a href="#Page_305">305</a>, <a href=
+"#Page_307">307</a>, <a href="#Page_385">385</a>.</li>
+<li>– <i>Hajdankor világtörténete</i> <a href=
+"#Page_183">183</a>.</li>
+<li>Balassa Bálint <a href="#Page_374">374</a>.</li>
+<li>Balassa János <a href="#Page_186">186</a>.</li>
+<li>Balogh Pál <a href="#Page_189">189</a>.</li>
+<li>Balogh Zoltán <a href="#Page_191">191</a>.</li>
+<li>Ballagi Mór <a href="#Page_313">313</a>.</li>
+<li>Balzac <a href="#Page_36">36</a>.</li>
+<li><i>Bánk bán</i> <a href="#Page_113">113</a>.</li>
+<li>Bánóczi József <a href="#Page_318">318</a>, <a href=
+"#Page_319">319</a>, <a href="#Page_323">323</a>, <a href=
+"#Page_385">385</a>.</li>
+<li>Bányai Ágnes <a href="#Page_136">136</a>.</li>
+<li>Bartha Miklós <a href="#Page_385">385</a>.</li>
+<li>Bartók Lajos <a href="#Page_344">344</a>, <a href=
+"#Page_356">356</a>.</li>
+<li>– <i>Erzsébet</i> <a href="#Page_356">356</a>.</li>
+<li>– <i>Legszebb</i> <a href="#Page_344">344</a>.</li>
+<li>– <i>Méhek</i> <a href="#Page_356">356</a>.</li>
+<li>Bazár <a href="#Page_42">42</a>.</li>
+<li>Beck Károly <a href="#Page_194">194</a>.</li>
+<li>Bellermann <a href="#Page_196">196</a>, <a href=
+"#Page_197">197</a>.</li>
+<li>Bene Ferenc <a href="#Page_186">186</a>, <a href=
+"#Page_187">187</a>, <a href="#Page_189">189</a>.</li>
+<li>Beniczky Hermin ld.: Veres Pálné.</li>
+<li>Beöthy Zsolt <a href="#Page_373">373</a>–<a href=
+"#Page_376">376</a>, <a href="#Page_383">383</a>.</li>
+<li><span class="pagenum"><a name="Page_419" id=
+"Page_419">-419-</a></span></li>
+<li>Béranger <a href="#Page_163">163</a>.</li>
+<li>Bernard Károly <a href="#Page_69">69</a>.</li>
+<li>Berzsenyi <a href="#Page_181">181</a>, <a href=
+"#Page_182">182</a>, <a href="#Page_246">246</a>.</li>
+<li>Bezerédj László <a href="#Page_170">170</a>.</li>
+<li>Bianka <a href="#Page_136">136</a>.</li>
+<li>Bion <a href="#Page_149">149</a>.</li>
+<li>Bismarck <a href="#Page_300">300</a>, <a href=
+"#Page_301">301</a>.</li>
+<li>Bittó István <a href="#Page_301">301</a>.</li>
+<li>Bodenstedt <a href="#Page_210">210</a>.</li>
+<li>Bozzai <a href="#Page_191">191</a>.</li>
+<li>Brassai <a href="#Page_161">161</a>, <a href=
+"#Page_167">167</a>, <a href="#Page_170">170</a>, <a href=
+"#Page_186">186</a>, <a href="#Page_385">385</a>.</li>
+<li>Budapesti Hirlap <a href="#Page_25">25</a>, <a href=
+"#Page_28">28</a>, <a href="#Page_356">356</a>, <a href=
+"#Page_383">383</a>, <a href="#Page_384">384</a>, <a href=
+"#Page_402">402</a>.</li>
+<li>– Szemle <a href="#Page_43">43</a>, <a href="#Page_86">86</a>,
+<a href="#Page_127">127</a>, <a href="#Page_128">128</a>, <a href=
+"#Page_169">169</a>, <a href="#Page_172">172</a>, <a href=
+"#Page_176">176</a>, <a href="#Page_177">177</a>, <a href=
+"#Page_290">290</a>, <a href="#Page_291">291</a>, <a href=
+"#Page_295">295</a>–<a href="#Page_297">297</a>, <a href=
+"#Page_299">299</a>, <a href="#Page_311">311</a>, <a href=
+"#Page_313">313</a>, <a href="#Page_314">314</a>, <a href=
+"#Page_317">317</a>–<a href="#Page_319">319</a>, <a href=
+"#Page_321">321</a>, <a href="#Page_333">333</a>.</li>
+<li>Budenz József <a href="#Page_382">382</a>.</li>
+<li>Bugát <a href="#Page_385">385</a>.</li>
+<li>– <i>Szócsíntan</i> <a href="#Page_385">385</a>.</li>
+<li>Burns <a href="#Page_102">102</a>, <a href="#Page_107">107</a>,
+<a href="#Page_225">225</a>.</li>
+<li>Byron <a href="#Page_102">102</a>, <a href="#Page_107">107</a>,
+<a href="#Page_112">112</a>, <a href="#Page_133">133</a>, <a href=
+"#Page_136">136</a>, <a href="#Page_217">217</a>, <a href=
+"#Page_225">225</a>, <a href="#Page_246">246</a>.</li>
+<li><b>C., Cs.</b></li>
+<li>Chevalier <a href="#Page_170">170</a>.</li>
+<li>Cicero <a href="#Page_77">77</a>.</li>
+<li><i>Cid</i> <a href="#Page_110">110</a>.</li>
+<li>Cimabue <a href="#Page_173">173</a>.</li>
+<li>Correggio <a href="#Page_170">170</a>, <a href=
+"#Page_172">172</a>.</li>
+<li>Czuczor <a href="#Page_95">95</a>, <a href="#Page_97">97</a>,
+<a href="#Page_121">121</a>, <a href="#Page_181">181</a>, <a href=
+"#Page_292">292</a>.</li>
+<li>– <i>Szűz Margit</i> <a href="#Page_121">121</a>.</li>
+<li>Családi Kör (újs.) <a href="#Page_42">42</a>.</li>
+<li>Családi Lapok <a href="#Page_17">17</a>.</li>
+<li>Császár Ferenc <a href="#Page_20">20</a>.</li>
+<li>Csató <a href="#Page_6">6</a>, <a href=
+"#Page_344">344</a>.</li>
+<li>– <i>Megházasodtam</i> <a href="#Page_344">344</a>.</li>
+<li>Csengery Antal <a href="#Page_25">25</a>, <a href=
+"#Page_27">27</a>, <a href="#Page_55">55</a>, <a href=
+"#Page_127">127</a>, <a href="#Page_169">169</a>, <a href=
+"#Page_176">176</a>, <a href="#Page_294">294</a>, <a href=
+"#Page_362">362</a>, <a href="#Page_385">385</a>.</li>
+<li>Csepregi <a href="#Page_276">276</a>.</li>
+<li>– <i>Vízözön</i> <a href="#Page_276">276</a>.</li>
+<li>Cserényi Imre <a href="#Page_191">191</a>.</li>
+<li>Csiky Gergely <a href="#Page_264">264</a>, <a href=
+"#Page_267">267</a>, <a href="#Page_276">276</a>, <a href=
+"#Page_283">283</a>, <a href="#Page_286">286</a>.</li>
+<li>– <i>Jóslat</i> <a href="#Page_264">264</a>, <a href=
+"#Page_265">265</a>, <a href="#Page_268">268</a>, <a href=
+"#Page_270">270</a>–<a href="#Page_274">274</a>, <a href=
+"#Page_276">276</a>, <a href="#Page_283">283</a>–<a href=
+"#Page_285">285</a>, <a href="#Page_289">289</a>.</li>
+<li>Csokonai <a href="#Page_182">182</a>, <a href=
+"#Page_224">224</a>, <a href="#Page_250">250</a>.</li>
+<li>– <i>Földiekkel játszó égi tünemény!</i> <a href=
+"#Page_250">250</a>.</li>
+<li>– <i>Tihanyi echo</i> <a href="#Page_250">250</a>.</li>
+<li><b>D.</b></li>
+<li>Dalmady Győző <a href="#Page_201">201</a>, <a href=
+"#Page_236">236</a>, <a href="#Page_245">245</a>–<a href=
+"#Page_247">247</a>.</li>
+<li>Dante <a href="#Page_105">105</a>, <a href="#Page_112">112</a>,
+<a href="#Page_390">390</a>.</li>
+<li>Dávid zsoltárai <a href="#Page_17">17</a>.</li>
+<li>Dayka <a href="#Page_313">313</a>, <a href=
+"#Page_314">314</a>.</li>
+<li>Deák Ferenc <a href="#Page_301">301</a>, <a href=
+"#Page_305">305</a>, <a href="#Page_315">315</a>, <a href=
+"#Page_316">316</a>, <a href="#Page_363">363</a>, <a href=
+"#Page_364">364</a>, <a href="#Page_369">369</a>, <a href=
+"#Page_385">385</a>.</li>
+<li>Délibáb (újs.) <a href="#Page_14">14</a>, <a href=
+"#Page_21">21</a>, <a href="#Page_22">22</a>.</li>
+<li>Dennery <a href="#Page_22">22</a>.</li>
+<li>Dessewffy Aurél gr. <a href="#Page_305">305</a>, <a href=
+"#Page_362">362</a>.</li>
+<li>Dessewffy Emil gr. <a href="#Page_252">252</a>, <a href=
+"#Page_256">256</a>, <a href="#Page_257">257</a>, <a href=
+"#Page_260">260</a>.</li>
+<li>Dessewffy József gr. <a href="#Page_252">252</a>.</li>
+<li>Divatcsarnok <a href="#Page_22">22</a>, <a href=
+"#Page_42">42</a>, <a href="#Page_56">56</a>.</li>
+<li>Dóczy Lajos <a href="#Page_276">276</a>, <a href=
+"#Page_280">280</a>, <a href="#Page_282">282</a>, <a href=
+"#Page_283">283</a>, <a href="#Page_290">290</a>, <a href=
+"#Page_291">291</a>, <a href="#Page_331">331</a>, <a href=
+"#Page_344">344</a>.</li>
+<li>– <i>Csók</i> <a href="#Page_276">276</a>, <a href=
+"#Page_280">280</a>, <a href="#Page_290">290</a>.</li>
+<li>Dolce, Carlo <a href="#Page_37">37</a>.</li>
+<li>Dózsa <a href="#Page_191">191</a>.</li>
+<li>Dömjén József <a href="#Page_74">74</a>.</li>
+<li>Dömötör János <a href="#Page_201">201</a>.</li>
+<li>Dumanoir <a href="#Page_22">22</a>.</li>
+<li>Dumas <a href="#Page_22">22</a>.</li>
+<li><b>E.</b></li>
+<li>Edinburgh Review <a href="#Page_308">308</a>.</li>
+<li>Egressy <a href="#Page_230">230</a>.</li>
+<li>Egyetértés <a href="#Page_381">381</a>.</li>
+<li>Eleonora <a href="#Page_136">136</a>.</li>
+<li>Életképek <a href="#Page_227">227</a>.</li>
+<li>Ellenőr <a href="#Page_270">270</a>, <a href=
+"#Page_273">273</a>, <a href="#Page_290">290</a>, <a href=
+"#Page_315">315</a>–<a href="#Page_317">317</a>.</li>
+<li>Emerson, Ralph W. <a href="#Page_170">170</a>.</li>
+<li>Emich Gusztáv <a href="#Page_140">140</a>, <a href=
+"#Page_294">294</a>.</li>
+<li>Emődy <a href="#Page_55">55</a>, <a href=
+"#Page_233">233</a>.</li>
+<li>Eötvös József br. <a href="#Page_6">6</a>, <a href=
+"#Page_186">186</a>, <a href="#Page_227">227</a>, <a href=
+"#Page_252">252</a>–<a href="#Page_255">255</a>, <a href=
+"#Page_257">257</a>–<a href="#Page_260">260</a>, <a href=
+"#Page_267">267</a>, <a href="#Page_293">293</a>, <a href=
+"#Page_305">305</a>, <a href="#Page_344">344</a>, <a href=
+"#Page_357">357</a>, <a href="#Page_362">362</a>, <a href=
+"#Page_369">369</a>, <a href="#Page_397">397</a>.</li>
+<li>– <i>Éljen az egyenlőség</i> <a href="#Page_344">344</a>.</li>
+<li>– <i>Emlékbeszédei</i> <a href="#Page_252">252</a>.</li>
+<li>– <i>Karthausi</i> <a href="#Page_212">212</a>.</li>
+<li>Eötvös Károly <a href="#Page_381">381</a>, <a href=
+"#Page_382">382</a>.</li>
+<li>– <i>Gróf Károlyi Gábor följegyzései</i> <a href=
+"#Page_381">381</a>.</li>
+<li>– <i>Utazás a Balaton körül</i> <a href="#Page_381">381</a>,
+<a href="#Page_382">382</a>.</li>
+<li>Eötvös Lóránt br. <a href="#Page_346">346</a>.</li>
+<li><span class="pagenum"><a name="Page_420" id=
+"Page_420">-420-</a></span></li>
+<li>Erdélyi János <a href="#Page_77">77</a>, <a href=
+"#Page_86">86</a>, <a href="#Page_87">87</a>, <a href=
+"#Page_123">123</a>, <a href="#Page_129">129</a>, <a href=
+"#Page_273">273</a>, <a href="#Page_305">305</a>, <a href=
+"#Page_328">328</a>, <a href="#Page_385">385</a>.</li>
+<li>Erdélyi Múzeum-egylet <a href="#Page_187">187</a>, <a href=
+"#Page_261">261</a>.</li>
+<li><i>Érdy-kódex</i> <a href="#Page_309">309</a>.</li>
+<li>«Eszther» szerzője <a href="#Page_38">38</a>, <a href=
+"#Page_47">47</a>.</li>
+<li>Etőfi Andor <a href="#Page_73">73</a>.</li>
+<li><b>F.</b></li>
+<li>Falusi Esték (újs.) <a href="#Page_25">25</a>.</li>
+<li>Farkas Albert <a href="#Page_134">134</a>.</li>
+<li>– <i>Nemzeti hárfa</i> <a href="#Page_134">134</a>.</li>
+<li>Fáy András <a href="#Page_368">368</a>.</li>
+<li>Ferenczy Teréz <a href="#Page_135">135</a>.</li>
+<li>Figyelő ld.: Szépirodalmi Figyelő.</li>
+<li>Firduszi <a href="#Page_170">170</a>, <a href=
+"#Page_177">177</a>.</li>
+<li>– <i>Sáhnámé</i> <a href="#Page_170">170</a>.</li>
+<li>Flóra <a href="#Page_135">135</a>.</li>
+<li>Fogarasi János <a href="#Page_199">199</a>, <a href=
+"#Page_293">293</a>.</li>
+<li>– <i>A magyar nyelv szelleme</i> <a href=
+"#Page_293">293</a>.</li>
+<li>Fortnightly Review <a href="#Page_308">308</a>.</li>
+<li>Fővárosi Lapok <a href="#Page_194">194</a>, <a href=
+"#Page_269">269</a>.</li>
+<li>Franklin-Társulat <a href="#Page_312">312</a>.</li>
+<li>Frauenfeld <a href="#Page_186">186</a>.</li>
+<li>Frère Judit <a href="#Page_163">163</a>.</li>
+<li>Friebeisz <a href="#Page_25">25</a>, <a href=
+"#Page_27">27</a>.</li>
+<li>Füredi <a href="#Page_23">23</a>.</li>
+<li><b>G., Gy.</b></li>
+<li>Gaal György <a href="#Page_94">94</a>–<a href=
+"#Page_96">96</a>, <a href="#Page_110">110</a>.</li>
+<li>Garay <a href="#Page_114">114</a>.</li>
+<li>Gévay <a href="#Page_310">310</a>.</li>
+<li>Giotto <a href="#Page_173">173</a>.</li>
+<li>Goethe <a href="#Page_101">101</a>, <a href=
+"#Page_105">105</a>, <a href="#Page_107">107</a>, <a href=
+"#Page_110">110</a>, <a href="#Page_146">146</a>, <a href=
+"#Page_156">156</a>, <a href="#Page_249">249</a>, <a href=
+"#Page_381">381</a>, <a href="#Page_390">390</a>.</li>
+<li>– <i>Faust</i> <a href="#Page_249">249</a>, <a href=
+"#Page_281">281</a>, <a href="#Page_313">313</a>.</li>
+<li>Gogoly <a href="#Page_137">137</a>.</li>
+<li>Gombostű (újs.) <a href="#Page_83">83</a>, <a href=
+"#Page_150">150</a>, <a href="#Page_151">151</a>, <a href=
+"#Page_242">242</a>, <a href="#Page_243">243</a>.</li>
+<li>Greguss <a href="#Page_162">162</a>, <a href=
+"#Page_318">318</a>, <a href="#Page_319">319</a>.</li>
+<li>– <i>Költészettan</i> <a href="#Page_318">318</a>.</li>
+<li>Grenzboten <a href="#Page_41">41</a>.</li>
+<li>Grimm <a href="#Page_51">51</a>, <a href=
+"#Page_110">110</a>.</li>
+<li>Grünwald Béla <a href="#Page_295">295</a>–<a href=
+"#Page_302">302</a>.</li>
+<li>Gvadányi <a href="#Page_224">224</a>.</li>
+<li>Gyermekbarát (újs.) <a href="#Page_133">133</a>.</li>
+<li>Gyöngyösi <a href="#Page_320">320</a>.</li>
+<li>Gyulai Pál <a href="#Page_50">50</a>, <a href=
+"#Page_57">57</a>, <a href="#Page_60">60</a>, <a href=
+"#Page_61">61</a>, <a href="#Page_338">338</a>, <a href=
+"#Page_339">339</a>.</li>
+<li>– <i>Igazság és Hamisság</i> <a href="#Page_50">50</a>.</li>
+<li>– <i>Megint a kritikáról</i> <a href="#Page_38">38</a>.</li>
+<li><b>H.</b></li>
+<li>Hazai és Külföldi Tudósítások <a href="#Page_26">26</a>.</li>
+<li>Hebra <a href="#Page_186">186</a>.</li>
+<li>Heckenast G. <a href="#Page_181">181</a>, <a href=
+"#Page_190">190</a>.</li>
+<li>Hegel <a href="#Page_105">105</a>, <a href=
+"#Page_130">130</a>.</li>
+<li>Heine <a href="#Page_21">21</a>, <a href="#Page_210">210</a>,
+<a href="#Page_218">218</a>, <a href="#Page_219">219</a>, <a href=
+"#Page_241">241</a>.</li>
+<li>Herczeg Ferenc <a href="#Page_348">348</a>, <a href=
+"#Page_353">353</a>, <a href="#Page_354">354</a>, <a href=
+"#Page_397">397</a>–<a href="#Page_399">399</a>, <a href=
+"#Page_402">402</a>.</li>
+<li>– <i>Böske, Erzsi, Erzsébet</i> <a href=
+"#Page_353">353</a>.</li>
+<li>– <i>Pogányok</i> <a href="#Page_397">397</a>.</li>
+<li>– <i>Simon Zsuzsa</i> <a href="#Page_348">348</a>.</li>
+<li>Hét <a href="#Page_330">330</a>, <a href="#Page_345">345</a>,
+<a href="#Page_346">346</a>.</li>
+<li>Hideghéty Antal <a href="#Page_189">189</a>.</li>
+<li>Hírnök <a href="#Page_73">73</a>.</li>
+<li>Homér <a href="#Page_94">94</a>, <a href="#Page_97">97</a>,
+<a href="#Page_100">100</a>, <a href="#Page_110">110</a>, <a href=
+"#Page_112">112</a>, <a href="#Page_113">113</a>, <a href=
+"#Page_149">149</a>.</li>
+<li>– <i>Iliász</i> <a href="#Page_100">100</a>.</li>
+<li>Hon (újs.) <a href="#Page_270">270</a>, <a href=
+"#Page_271">271</a>.</li>
+<li>Horatius <a href="#Page_282">282</a>, <a href=
+"#Page_285">285</a>.</li>
+<li>Horváth Endre <a href="#Page_175">175</a>.</li>
+<li>Horvát István <a href="#Page_182">182</a>.</li>
+<li>Horváth Miklós br. <a href="#Page_152">152</a>–<a href=
+"#Page_154">154</a>, <a href="#Page_165">165</a>–<a href=
+"#Page_167">167</a>.</li>
+<li>– <i>Törökország fővárosa</i> <a href="#Page_152">152</a>,
+<a href="#Page_165">165</a>.</li>
+<li>Hölgyfutár <a href="#Page_42">42</a>, <a href=
+"#Page_83">83</a>, <a href="#Page_85">85</a>, <a href=
+"#Page_160">160</a>.</li>
+<li>Hrúsz Mária <a href="#Page_61">61</a>.</li>
+<li>Hugo Victor <a href="#Page_171">171</a>, <a href=
+"#Page_390">390</a>.</li>
+<li>– <i>Nyomorultak</i> <a href="#Page_171">171</a>.</li>
+<li>Hunfalvy Pál <a href="#Page_200">200</a>, <a href=
+"#Page_382">382</a>, <a href="#Page_386">386</a>.</li>
+<li><b>I., J.</b></li>
+<li>Iduna <a href="#Page_135">135</a>.</li>
+<li>Iffland <a href="#Page_22">22</a>.</li>
+<li>Igmándy Mihály <a href="#Page_337">337</a>.</li>
+<li>– <i>Magyar szellemi élet</i> <a href="#Page_337">337</a>.</li>
+<li>Illésházy <a href="#Page_309">309</a>.</li>
+<li>Ilosvai <a href="#Page_309">309</a>.</li>
+<li>Iris <a href="#Page_42">42</a>.</li>
+<li>Irmei Ferenc <a href="#Page_305">305</a>.</li>
+<li>Izidóra <a href="#Page_136">136</a>.</li>
+<li>Jámbor Pál <a href="#Page_271">271</a>.</li>
+<li><span class="pagenum"><a name="Page_421" id=
+"Page_421">-421-</a></span></li>
+<li>James <a href="#Page_69">69</a>.</li>
+<li>– <i>Robin Hood</i> <a href="#Page_69">69</a>.</li>
+<li>Jánosi Ferenc <a href="#Page_170">170</a>.</li>
+<li>Jászai Mari <a href="#Page_332">332</a>, <a href=
+"#Page_333">333</a>.</li>
+<li>Jászay Pál <a href="#Page_310">310</a>.</li>
+<li>Jenaer Literaturzeitung <a href="#Page_308">308</a>.</li>
+<li>Jókai <a href="#Page_7">7</a>, <a href="#Page_140">140</a>,
+<a href="#Page_142">142</a>, <a href="#Page_143">143</a>, <a href=
+"#Page_160">160</a>, <a href="#Page_315">315</a>–<a href=
+"#Page_317">317</a>, <a href="#Page_377">377</a>.</li>
+<li>– <i>Kárpáthy Zoltán</i> <a href="#Page_143">143</a>.</li>
+<li>– <i>Magyar nábob</i> <a href="#Page_143">143</a>.</li>
+<li>– <i>Politikai divatok</i> <a href="#Page_140">140</a>,
+<a href="#Page_143">143</a>.</li>
+<li>– <i>Régi jó táblabirák</i> <a href="#Page_143">143</a>.</li>
+<li>– <i>Szegény gazdagok</i> <a href="#Page_143">143</a>.</li>
+<li>Jókainé <a href="#Page_21">21</a>.</li>
+<li>Jósika Kálmán br. <a href="#Page_160">160</a>.</li>
+<li>Jósika Miklós br. <a href="#Page_6">6</a>, <a href=
+"#Page_7">7</a>, <a href="#Page_77">77</a>, <a href=
+"#Page_357">357</a>, <a href="#Page_397">397</a>. L. «Eszther»
+szerzője alatt is.</li>
+<li>József főherceg <a href="#Page_326">326</a>, <a href=
+"#Page_327">327</a>.</li>
+<li><b>K.</b></li>
+<li>Kaas Ivor br. <a href="#Page_305">305</a>, <a href=
+"#Page_336">336</a>, <a href="#Page_385">385</a>.</li>
+<li>Kabos Ede <a href="#Page_341">341</a>.</li>
+<li>Kakas Márton <a href="#Page_292">292</a>.</li>
+<li>Kant <a href="#Page_105">105</a>, <a href=
+"#Page_129">129</a>.</li>
+<li><i>Kathrinéta hajó</i> <a href="#Page_197">197</a>.</li>
+<li>Kazinczy Ferenc <a href="#Page_95">95</a>, <a href=
+"#Page_132">132</a>, <a href="#Page_181">181</a>, <a href=
+"#Page_182">182</a>, <a href="#Page_252">252</a>, <a href=
+"#Page_255">255</a>, <a href="#Page_256">256</a>, <a href=
+"#Page_259">259</a>, <a href="#Page_260">260</a>, <a href=
+"#Page_314">314</a>, <a href="#Page_319">319</a>, <a href=
+"#Page_320">320</a>, <a href="#Page_370">370</a>, <a href=
+"#Page_376">376</a>, <a href="#Page_388">388</a>.</li>
+<li>Kazinczy Gábor <a href="#Page_94">94</a>, <a href=
+"#Page_96">96</a>, <a href="#Page_97">97</a>, <a href=
+"#Page_102">102</a>, <a href="#Page_108">108</a>, <a href=
+"#Page_110">110</a>, <a href="#Page_111">111</a>, <a href=
+"#Page_114">114</a>, <a href="#Page_124">124</a>, <a href=
+"#Page_230">230</a>.</li>
+<li>Keglevich Béla gr. <a href="#Page_334">334</a>.</li>
+<li>– <i>A beteg parlament</i> <a href="#Page_334">334</a>.</li>
+<li>Kelet Népe (újs.) <a href="#Page_270">270</a>.</li>
+<li>Kemény Zsigmond br. <a href="#Page_25">25</a>, <a href=
+"#Page_27">27</a>, <a href="#Page_30">30</a>–<a href=
+"#Page_32">32</a>, <a href="#Page_34">34</a>–<a href=
+"#Page_37">37</a>, <a href="#Page_305">305</a>, <a href=
+"#Page_357">357</a>, <a href="#Page_359">359</a>–<a href=
+"#Page_365">365</a>, <a href="#Page_385">385</a>, <a href=
+"#Page_397">397</a>.</li>
+<li>– <i>Erény és illem</i> <a href="#Page_30">30</a>, <a href=
+"#Page_35">35</a>.</li>
+<li>– <i>Forradalom után</i> <a href="#Page_363">363</a>.</li>
+<li>– <i>Gyulai Pál</i> <a href="#Page_360">360</a>.</li>
+<li>– <i>Korteskedés és ellenszerei</i> <a href=
+"#Page_362">362</a>.</li>
+<li>– <i>Ködképek a kedély láthatárán</i> <a href=
+"#Page_30">30</a>, <a href="#Page_34">34</a>, <a href=
+"#Page_37">37</a>.</li>
+<li>– <i>Még egy szó a forradalom után</i> <a href=
+"#Page_363">363</a>.</li>
+<li>– <i>Özvegy és leánya</i> <a href="#Page_360">360</a>.</li>
+<li>– <i>Rajongók</i> <a href="#Page_360">360</a>.</li>
+<li>– <i>Szerelem és hiúság</i> <a href="#Page_30">30</a>, <a href=
+"#Page_35">35</a>, <a href="#Page_37">37</a>.</li>
+<li>– <i>Szív örvényei</i> <a href="#Page_30">30</a>, <a href=
+"#Page_35">35</a>, <a href="#Page_37">37</a>.</li>
+<li>– <i>Zord idő</i> <a href="#Page_360">360</a>.</li>
+<li>Kerényi <a href="#Page_69">69</a>.</li>
+<li>Kertbeny <a href="#Page_175">175</a>.</li>
+<li>Keszler <a href="#Page_316">316</a>.</li>
+<li>Kis János <a href="#Page_132">132</a>.</li>
+<li>Kiss József <a href="#Page_346">346</a>.</li>
+<li>Kisfaludy Károly <a href="#Page_95">95</a>, <a href=
+"#Page_97">97</a>, <a href="#Page_114">114</a>, <a href=
+"#Page_125">125</a>, <a href="#Page_201">201</a>.</li>
+<li>Kisfaludy Sándor <a href="#Page_132">132</a>, <a href=
+"#Page_192">192</a>, <a href="#Page_257">257</a>, <a href=
+"#Page_261">261</a>.</li>
+<li>Kisfaludy-Társaság <a href="#Page_87">87</a>, <a href=
+"#Page_102">102</a>, <a href="#Page_188">188</a>, <a href=
+"#Page_254">254</a>, <a href="#Page_261">261</a>, <a href=
+"#Page_331">331</a>, <a href="#Page_357">357</a>, <a href=
+"#Page_365">365</a>, <a href="#Page_391">391</a>, <a href=
+"#Page_392">392</a>.</li>
+<li>Knöpfler Vilmos <a href="#Page_189">189</a>.</li>
+<li>Kolmár József <a href="#Page_174">174</a>, <a href=
+"#Page_175">175</a>.</li>
+<li>– <i>Dalok könyve</i> <a href="#Page_174">174</a>.</li>
+<li>Kolozsvári Közlöny <a href="#Page_86">86</a>.</li>
+<li>Komócsy József <a href="#Page_201">201</a>.</li>
+<li>Kossuth <a href="#Page_294">294</a>, <a href=
+"#Page_315">315</a>, <a href="#Page_362">362</a>, <a href=
+"#Page_364">364</a>, <a href="#Page_384">384</a>, <a href=
+"#Page_385">385</a>.</li>
+<li>Koszorú <a href="#Page_245">245</a>.</li>
+<li>Kovács Pál <a href="#Page_6">6</a>.</li>
+<li>Kovács Sebestyén Endre <a href="#Page_186">186</a>, <a href=
+"#Page_187">187</a>.</li>
+<li>Kölcsey <a href="#Page_149">149</a>, <a href=
+"#Page_252">252</a>, <a href="#Page_254">254</a>, <a href=
+"#Page_260">260</a>, <a href="#Page_305">305</a>.</li>
+<li>Kőrösy <a href="#Page_252">252</a>.</li>
+<li>Kritikai Lapok <a href="#Page_165">165</a>, <a href=
+"#Page_166">166</a>, <a href="#Page_168">168</a>.</li>
+<li>Kriza János <a href="#Page_51">51</a>, <a href=
+"#Page_87">87</a>, <a href="#Page_114">114</a>, <a href=
+"#Page_123">123</a>, <a href="#Page_124">124</a>.</li>
+<li>– <i>Vadrózsák</i> <a href="#Page_87">87</a>.</li>
+<li>Kubinyi Ágoston <a href="#Page_187">187</a>.</li>
+<li>Kulcsár <a href="#Page_26">26</a>.</li>
+<li>Kunoss <a href="#Page_76">76</a>.</li>
+<li>Kuthy <a href="#Page_7">7</a>, <a href=
+"#Page_230">230</a>.</li>
+<li>Külföldi Regénytár <a href="#Page_69">69</a>.</li>
+<li><b>L.</b></li>
+<li>Lampérth Géza <a href="#Page_373">373</a>, <a href=
+"#Page_374">374</a>, <a href="#Page_376">376</a>, <a href=
+"#Page_378">378</a>, <a href="#Page_379">379</a>.</li>
+<li>– <i>Első könyvem</i> <a href="#Page_373">373</a>.</li>
+<li>Légrády-cég <a href="#Page_396">396</a>.</li>
+<li>Lendvai Márton <a href="#Page_21">21</a>.</li>
+<li>Leonardo da Vinci <a href="#Page_172">172</a>, <a href=
+"#Page_173">173</a>.</li>
+<li>Lermontov <a href="#Page_137">137</a>.</li>
+<li>Lessing <a href="#Page_130">130</a>, <a href=
+"#Page_201">201</a>, <a href="#Page_240">240</a>.</li>
+<li>Lévay József, <a href="#Page_191">191</a>, <a href=
+"#Page_346">346</a>, <a href="#Page_347">347</a>.</li>
+<li>Lily <a href="#Page_274">274</a>, <a href=
+"#Page_275">275</a>.</li>
+<li>– <i>Euphues</i> <a href="#Page_274">274</a>.</li>
+<li>Lisznyai <a href="#Page_228">228</a>.</li>
+<li>Literarisches Centralblatt <a href="#Page_308">308</a>.</li>
+<li><span class="pagenum"><a name="Page_422" id=
+"Page_422">-422-</a></span></li>
+<li>Lugossi <a href="#Page_18">18</a>.</li>
+<li>Lukácsy <a href="#Page_25">25</a>.</li>
+<li><b>M.</b></li>
+<li>Macaulay <a href="#Page_108">108</a>, <a href=
+"#Page_129">129</a>, <a href="#Page_201">201</a>, <a href=
+"#Page_221">221</a>, <a href="#Page_235">235</a>, <a href=
+"#Page_236">236</a>.</li>
+<li>Madách Imre <a href="#Page_248">248</a>, <a href=
+"#Page_249">249</a>, <a href="#Page_357">357</a>, <a href=
+"#Page_371">371</a>.</li>
+<li>– <i>Az ember tragédiája</i> <a href="#Page_248">248</a>,
+<a href="#Page_249">249</a>.</li>
+<li>Magyar Népkönyv <a href="#Page_25">25</a>, <a href=
+"#Page_27">27</a>.</li>
+<li>– Népkönyvtár <a href="#Page_25">25</a>.</li>
+<li>– Nők Házikönyvtára <a href="#Page_25">25</a>.</li>
+<li>– ország (újs.) <a href="#Page_383">383</a>.</li>
+<li>– Sajtó <a href="#Page_236">236</a>, <a href=
+"#Page_242">242</a>, <a href="#Page_243">243</a>.</li>
+<li>– Társaság <a href="#Page_61">61</a>, <a href=
+"#Page_62">62</a>, <a href="#Page_64">64</a>.</li>
+<li>Majláth <a href="#Page_95">95</a>, <a href=
+"#Page_110">110</a>.</li>
+<li>Matkó <a href="#Page_321">321</a>.</li>
+<li>Mérai Horváth <a href="#Page_341">341</a>.</li>
+<li>Merényi <a href="#Page_50">50</a>, <a href=
+"#Page_51">51</a>.</li>
+<li>Michelangelo <a href="#Page_172">172</a>, <a href=
+"#Page_173">173</a>.</li>
+<li>Mikó Imre gr. <a href="#Page_87">87</a>.</li>
+<li>Milton <a href="#Page_105">105</a>, <a href=
+"#Page_112">112</a>.</li>
+<li>Molière <a href="#Page_236">236</a>, <a href=
+"#Page_245">245</a>, <a href="#Page_284">284</a>, <a href=
+"#Page_285">285</a>.</li>
+<li>– <i>Tartuffe</i> <a href="#Page_245">245</a>.</li>
+<li>Montégut <a href="#Page_163">163</a>.</li>
+<li>Moore <a href="#Page_102">102</a>.</li>
+<li>Moreto <a href="#Page_280">280</a>.</li>
+<li>– <i>Donna Dianna</i> <a href="#Page_280">280</a>.</li>
+<li><b>N., Ny.</b></li>
+<li>Nagy Ignác <a href="#Page_7">7</a>, <a href="#Page_68">68</a>,
+<a href="#Page_344">344</a>.</li>
+<li>– <i>Tisztújítás</i> <a href="#Page_344">344</a>.</li>
+<li>Nagy Lajos <a href="#Page_86">86</a>.</li>
+<li>I. Napoleon <a href="#Page_170">170</a>, <a href=
+"#Page_201">201</a>.</li>
+<li>III. Napoleon <a href="#Page_308">308</a>.</li>
+<li>Nefelejts (újs.) <a href="#Page_42">42</a>.</li>
+<li><i>Negyvenéves hölgy</i> <a href="#Page_69">69</a>.</li>
+<li>Neményi <a href="#Page_385">385</a>.</li>
+<li>Nemzeti Hírlap <a href="#Page_270">270</a>.</li>
+<li>– Múzeum <a href="#Page_185">185</a>, <a href=
+"#Page_390">390</a>.</li>
+<li>– Színház <a href="#Page_21">21</a>, <a href="#Page_42">42</a>,
+<a href="#Page_68">68</a>, <a href="#Page_185">185</a>, <a href=
+"#Page_267">267</a>, <a href="#Page_340">340</a>–<a href=
+"#Page_344">344</a>, <a href="#Page_355">355</a>, <a href=
+"#Page_356">356</a>.</li>
+<li>Nibelungenlied <a href="#Page_100">100</a>, <a href=
+"#Page_110">110</a>, <a href="#Page_169">169</a>, <a href=
+"#Page_170">170</a>, <a href="#Page_172">172</a>, <a href=
+"#Page_176">176</a>, <a href="#Page_177">177</a>.</li>
+<li>Nővilág <a href="#Page_42">42</a>, <a href=
+"#Page_150">150</a>.</li>
+<li>Nyelvemléktár <a href="#Page_309">309</a>–<a href=
+"#Page_311">311</a>, <a href="#Page_313">313</a>.</li>
+<li>Nyelvőr <a href="#Page_303">303</a>, <a href=
+"#Page_308">308</a>, <a href="#Page_313">313</a>, <a href=
+"#Page_314">314</a>, <a href="#Page_318">318</a>–<a href=
+"#Page_322">322</a>, <a href="#Page_384">384</a>, <a href=
+"#Page_386">386</a>.</li>
+<li>Nyelvtudományi Közlemények <a href="#Page_200">200</a>.</li>
+<li><b>O.</b></li>
+<li>Olcsó Könyvtár <a href="#Page_313">313</a>.</li>
+<li>Orlai-Petrics <a href="#Page_55">55</a>.</li>
+<li>Ország Tükre <a href="#Page_160">160</a>, <a href=
+"#Page_165">165</a>.</li>
+<li><b>P.</b></li>
+<li>Pákh Albert <a href="#Page_55">55</a>, <a href=
+"#Page_57">57</a>, <a href="#Page_229">229</a>, <a href=
+"#Page_233">233</a>.</li>
+<li>Pálffy Albert <a href="#Page_6">6</a>, <a href="#Page_9">9</a>,
+<a href="#Page_11">11</a>, <a href="#Page_160">160</a>.</li>
+<li>– <i>A tiszttartó veje</i> <a href="#Page_11">11</a>.</li>
+<li>– <i>Carteaux</i> <a href="#Page_10">10</a>.</li>
+<li>– <i>Csel és véletlen</i> <a href="#Page_11">11</a>.</li>
+<li>– <i>Egy báróné</i> <a href="#Page_11">11</a>, <a href=
+"#Page_12">12</a>.</li>
+<li>– <i>Egy éj a csárdában</i> <a href="#Page_10">10</a>.</li>
+<li>– <i>Egy kastély az erdőben</i> <a href="#Page_5">5</a>,
+<a href="#Page_12">12</a>.</li>
+<li>– <i>Etoile-Sombre</i> <a href="#Page_10">10</a>.</li>
+<li>– <i>Harlem Richárd</i> <a href="#Page_11">11</a>.</li>
+<li>– <i>Pesti szerelem</i> <a href="#Page_11">11</a>.</li>
+<li>– <i>Rivuli Dominarum</i> <a href="#Page_10">10</a>.</li>
+<li>– <i>Trois Riviers</i> <a href="#Page_10">10</a>.</li>
+<li>– <i>Városi és falusi elmésség</i> <a href=
+"#Page_11">11</a>.</li>
+<li>Patrubány Gergely <a href="#Page_189">189</a>.</li>
+<li>Paulay Ede <a href="#Page_341">341</a>, <a href=
+"#Page_343">343</a>, <a href="#Page_355">355</a>.</li>
+<li>Pazmanaeum <a href="#Page_300">300</a>.</li>
+<li>Pázmány Péter <a href="#Page_18">18</a>, <a href=
+"#Page_383">383</a>.</li>
+<li>Percy <a href="#Page_86">86</a>.</li>
+<li>Pester Lloyd <a href="#Page_194">194</a>, <a href=
+"#Page_271">271</a>, <a href="#Page_315">315</a>–<a href=
+"#Page_317">317</a>.</li>
+<li>Pesti Divatlap <a href="#Page_73">73</a>.</li>
+<li>– Hírlap <a href="#Page_227">227</a>, <a href=
+"#Page_346">346</a>, <a href="#Page_362">362</a>.</li>
+<li>– Napló <a href="#Page_27">27</a>, <a href="#Page_61">61</a>,
+<a href="#Page_267">267</a>, <a href="#Page_268">268</a>, <a href=
+"#Page_271">271</a>–<a href="#Page_273">273</a>, <a href=
+"#Page_284">284</a>, <a href="#Page_315">315</a>–<a href=
+"#Page_317">317</a>, <a href="#Page_339">339</a>, <a href=
+"#Page_363">363</a>.</li>
+<li>Petőfi István <a href="#Page_56">56</a>, <a href=
+"#Page_62">62</a>.</li>
+<li>Petőfi Sándor <a href="#Page_55">55</a>–<a href=
+"#Page_76">76</a>, <a href="#Page_78">78</a>–<a href=
+"#Page_84">84</a>, <a href="#Page_97">97</a>, <a href=
+"#Page_107">107</a>, <a href="#Page_116">116</a>, <a href=
+"#Page_162">162</a>, <a href="#Page_164">164</a>, <a href=
+"#Page_165">165</a>, <a href="#Page_174">174</a>, <a href=
+"#Page_175">175</a>, <a href="#Page_190">190</a>, <a href=
+"#Page_191">191</a>, <a href="#Page_194">194</a>, <a href=
+"#Page_195">195</a>, <a href="#Page_201">201</a>, <a href=
+"#Page_218">218</a>–<a href="#Page_231">231</a>, <a href=
+"#Page_233">233</a>–<a href="#Page_235">235</a>, <a href=
+"#Page_246">246</a>, <a href="#Page_247">247</a>, <a href=
+"#Page_250">250</a>, <a href="#Page_266">266</a>, <a href=
+"#Page_282">282</a>, <a href="#Page_292">292</a>–<a href=
+"#Page_294">294</a>, <a href="#Page_375">375</a>, <a href=
+"#Page_383">383</a>–<a href="#Page_385">385</a>, <a href=
+"#Page_389">389</a>, <a href="#Page_390">390</a>, <a href=
+"#Page_392">392</a>.</li>
+<li>– <i>Felhők</i> <a href="#Page_246">246</a>.</li>
+<li>– <i>Hóhér kötele</i> <a href="#Page_222">222</a>, <a href=
+"#Page_227">227</a>.</li>
+<li>– <i>Összes költeményei</i> <a href="#Page_60">60</a>, <a href=
+"#Page_162">162</a>, <a href="#Page_293">293</a>.</li>
+<li>– <i>Tigris és hiéna</i> <a href="#Page_222">222</a>.</li>
+<li>Petőfi-ház <a href="#Page_389">389</a>, <a href=
+"#Page_390">390</a>, <a href="#Page_393">393</a>.</li>
+<li>– Társaság <a href="#Page_389">389</a>–<a href=
+"#Page_393">393</a>.</li>
+<li>Petrarca <a href="#Page_217">217</a>.</li>
+<li>Petrovics István <a href="#Page_61">61</a>.</li>
+<li>Pfeiffer <a href="#Page_293">293</a>.</li>
+<li><span class="pagenum"><a name="Page_423" id=
+"Page_423">-423-</a></span></li>
+<li>Phaedrus <a href="#Page_385">385</a>.</li>
+<li>Planche Gusztáv <a href="#Page_31">31</a>, <a href=
+"#Page_77">77</a>, <a href="#Page_170">170</a>, <a href=
+"#Page_172">172</a>.</li>
+<li>Plato <a href="#Page_129">129</a>, <a href=
+"#Page_136">136</a>.</li>
+<li>Pompéry <a href="#Page_161">161</a>.</li>
+<li>Prévost <a href="#Page_215">215</a>.</li>
+<li>– <i>Manon Lescaut</i> <a href="#Page_215">215</a>.</li>
+<li>Protestáns Lap <a href="#Page_17">17</a>.</li>
+<li>Puskin <a href="#Page_137">137</a>, <a href=
+"#Page_210">210</a>, <a href="#Page_292">292</a>.</li>
+<li><b>Q.</b></li>
+<li>Quintilianus <a href="#Page_262">262</a>.</li>
+<li><b>R.</b></li>
+<li>Rafael <a href="#Page_148">148</a>, <a href=
+"#Page_172">172</a>, <a href="#Page_173">173</a>.</li>
+<li>Rákosi Jenő <a href="#Page_276">276</a>–<a href=
+"#Page_280">280</a>, <a href="#Page_283">283</a>, <a href=
+"#Page_344">344</a>.</li>
+<li>– <i>A báróné levelei</i> <a href="#Page_344">344</a>.</li>
+<li>– <i>Aesopus</i> <a href="#Page_269">269</a>, <a href=
+"#Page_276">276</a>.</li>
+<li>– <i>Krakói barátok</i> <a href="#Page_278">278</a>.</li>
+<li>– <i>Régi dal régi gyűlölségről</i> <a href=
+"#Page_277">277</a>.</li>
+<li>– <i>Szerelem iskolája</i> <a href="#Page_279">279</a>.</li>
+<li>– <i>Színre-színt</i> <a href="#Page_278">278</a>.</li>
+<li>Régi magyar költők tára <a href="#Page_311">311</a>.</li>
+<li>Reguly <a href="#Page_252">252</a>, <a href=
+"#Page_260">260</a>.</li>
+<li>Religio <a href="#Page_17">17</a>.</li>
+<li>Rembrandt <a href="#Page_172">172</a>.</li>
+<li>Remellay <a href="#Page_162">162</a>.</li>
+<li>Réthy Lajos <a href="#Page_131">131</a>–<a href=
+"#Page_133">133</a>.</li>
+<li>– <i>Szavalmányok</i> <a href="#Page_131">131</a>.</li>
+<li>Revue des deux mondes <a href="#Page_40">40</a>, <a href=
+"#Page_128">128</a>.</li>
+<li>Riedl Szende <a href="#Page_165">165</a>–<a href=
+"#Page_168">168</a>.</li>
+<li>Riehl <a href="#Page_170">170</a>.</li>
+<li>Roboz <a href="#Page_20">20</a>.</li>
+<li>Romer Flórián <a href="#Page_189">189</a>.</li>
+<li>Rousseau <a href="#Page_138">138</a>, <a href=
+"#Page_307">307</a>.</li>
+<li>Rózsaági <a href="#Page_151">151</a>.</li>
+<li>Rubens <a href="#Page_172">172</a>.</li>
+<li><b>S.</b></li>
+<li>Sajó Sándor <a href="#Page_383">383</a>.</li>
+<li>Salamon Ferenc <a href="#Page_162">162</a>, <a href=
+"#Page_385">385</a>.</li>
+<li>Samaleder <a href="#Page_186">186</a>.</li>
+<li>Sámbár <a href="#Page_321">321</a>.</li>
+<li>Sárossy Gyula <a href="#Page_247">247</a>.</li>
+<li>– <i>Arany trombita</i> <a href="#Page_247">247</a>, <a href=
+"#Page_248">248</a>.</li>
+<li>Sauer <a href="#Page_186">186</a>.</li>
+<li>Schiller <a href="#Page_20">20</a>, <a href=
+"#Page_105">105</a>, <a href="#Page_107">107</a>, <a href=
+"#Page_340">340</a>.</li>
+<li>Schlegel <a href="#Page_245">245</a>.</li>
+<li>Schmidl Adolf <a href="#Page_189">189</a>.</li>
+<li>Schmidt Julian <a href="#Page_40">40</a>, <a href=
+"#Page_317">317</a>.</li>
+<li>Schopenhauer <a href="#Page_303">303</a>, <a href=
+"#Page_305">305</a>, <a href="#Page_307">307</a>.</li>
+<li>Scott Walter <a href="#Page_102">102</a>.</li>
+<li>Sennyei br. <a href="#Page_335">335</a>.</li>
+<li>Shakespeare <a href="#Page_8">8</a>, <a href="#Page_98">98</a>,
+<a href="#Page_105">105</a>–<a href="#Page_107">107</a>, <a href=
+"#Page_112">112</a>, <a href="#Page_118">118</a>, <a href=
+"#Page_129">129</a>, <a href="#Page_135">135</a>, <a href=
+"#Page_179">179</a>, <a href="#Page_201">201</a>, <a href=
+"#Page_222">222</a>, <a href="#Page_243">243</a>, <a href=
+"#Page_244">244</a>, <a href="#Page_246">246</a>, <a href=
+"#Page_274">274</a>, <a href="#Page_275">275</a>, <a href=
+"#Page_277">277</a>, <a href="#Page_282">282</a>, <a href=
+"#Page_284">284</a>–<a href="#Page_286">286</a>, <a href=
+"#Page_291">291</a>, <a href="#Page_381">381</a>, <a href=
+"#Page_390">390</a>.</li>
+<li>– <i>Felsült szerelmesek</i> <a href="#Page_275">275</a>,
+<a href="#Page_277">277</a>.</li>
+<li>– <i>Hamlet</i> <a href="#Page_240">240</a>.</li>
+<li>– <i>Macbeth</i> <a href="#Page_118">118</a>.</li>
+<li>– <i>Othello</i> <a href="#Page_241">241</a>, <a href=
+"#Page_243">243</a>.</li>
+<li>– <i>III. Richard</i> <a href="#Page_243">243</a>, <a href=
+"#Page_244">244</a>.</li>
+<li>– <i>Romeo és Julia</i> <a href="#Page_242">242</a>.</li>
+<li>– <i>Sok hűhó semmiért</i> <a href="#Page_284">284</a>.</li>
+<li>– <i>Szentivánéji álom</i> <a href="#Page_282">282</a>.</li>
+<li>Silberstein <a href="#Page_346">346</a>.</li>
+<li>Simonfi Kálmán <a href="#Page_20">20</a>.</li>
+<li>Simonyi <a href="#Page_313">313</a>.</li>
+<li>Singer-Wolfner <a href="#Page_396">396</a>.</li>
+<li>Somogyi Ignác <a href="#Page_175">175</a>.</li>
+<li>Sophokles <a href="#Page_81">81</a>.</li>
+<li>– <i>Elektra</i> <a href="#Page_332">332</a>, <a href=
+"#Page_333">333</a>.</li>
+<li>Spectator <a href="#Page_111">111</a>.</li>
+<li>Sue <a href="#Page_171">171</a>.</li>
+<li>Sujánszky Antal <a href="#Page_16">16</a>.</li>
+<li>– <i>Vallásos költeményei</i> <a href="#Page_16">16</a>.</li>
+<li>Swift <a href="#Page_212">212</a>.</li>
+<li><b>Sz.</b></li>
+<li>Szabados János <a href="#Page_201">201</a>, <a href=
+"#Page_245">245</a>–<a href="#Page_247">247</a>.</li>
+<li>Szabó István <a href="#Page_20">20</a>, <a href=
+"#Page_149">149</a>.</li>
+<li>Szabó József <a href="#Page_186">186</a>, <a href=
+"#Page_187">187</a>.</li>
+<li>Szabó Károly <a href="#Page_149">149</a>.</li>
+<li>Szabó Richárd <a href="#Page_133">133</a>.</li>
+<li>Szalay László <a href="#Page_252">252</a>, <a href=
+"#Page_256">256</a>–<a href="#Page_258">258</a>, <a href=
+"#Page_260">260</a>, <a href="#Page_362">362</a>,</li>
+<li>Szalay <a href="#Page_309">309</a>.</li>
+<li>Szana Tamás <a href="#Page_305">305</a>.</li>
+<li>Szapáry <a href="#Page_301">301</a>.</li>
+<li>Szarvas Gábor <a href="#Page_382">382</a>–<a href=
+"#Page_388">388</a>.</li>
+<li>– <i>A magyar igeidők</i> <a href="#Page_386">386</a>.</li>
+<li>– <i>Magyartalanságok</i> <a href="#Page_386">386</a>.</li>
+<li>Szász Béla <a href="#Page_201">201</a>.</li>
+<li>Szász Károly <a href="#Page_38">38</a>, <a href=
+"#Page_44">44</a>, <a href="#Page_45">45</a>, <a href=
+"#Page_47">47</a>, <a href="#Page_49">49</a>, <a href=
+"#Page_72">72</a>, <a href="#Page_77">77</a>, <a href=
+"#Page_169">169</a>–<a href="#Page_171">171</a>, <a href=
+"#Page_176">176</a>, <a href="#Page_177">177</a>, <a href=
+"#Page_191">191</a>, <a href="#Page_264">264</a>–<a href=
+"#Page_266">266</a>, <a href="#Page_268">268</a>, <a href=
+"#Page_271">271</a>–<a href="#Page_273">273</a>, <a href=
+"#Page_286">286</a>.</li>
+<li><span class="pagenum"><a name="Page_424" id=
+"Page_424">-424-</a></span></li>
+<li>– <i>Két eposz</i> <a href="#Page_170">170</a>, <a href=
+"#Page_176">176</a>.</li>
+<li>Szeberényi Lajos <a href="#Page_55">55</a>–<a href=
+"#Page_57">57</a>, <a href="#Page_59">59</a>–<a href=
+"#Page_61">61</a>, <a href="#Page_63">63</a>–<a href=
+"#Page_66">66</a>, <a href="#Page_68">68</a>–<a href=
+"#Page_76">76</a>, <a href="#Page_78">78</a>, <a href=
+"#Page_80">80</a>, <a href="#Page_81">81</a>, <a href=
+"#Page_163">163</a>–<a href="#Page_165">165</a>, <a href=
+"#Page_225">225</a>, <a href="#Page_227">227</a>, <a href=
+"#Page_233">233</a>.</li>
+<li>– <i>Néhány év Petőfi életéből</i> <a href=
+"#Page_55">55</a>.</li>
+<li>Széchenyi István gr. <a href="#Page_77">77</a>, <a href=
+"#Page_178">178</a>–<a href="#Page_180">180</a>, <a href=
+"#Page_252">252</a>, <a href="#Page_258">258</a>, <a href=
+"#Page_259">259</a>, <a href="#Page_302">302</a>, <a href=
+"#Page_362">362</a>.</li>
+<li>– <i>Hitel</i> <a href="#Page_179">179</a>.</li>
+<li>– <i>Világ</i> <a href="#Page_179">179</a>.</li>
+<li>– <i>Stadium</i> <a href="#Page_179">179</a>.</li>
+<li>Székács <a href="#Page_175">175</a>.</li>
+<li>Székely József <a href="#Page_170">170</a>.</li>
+<li>Székely népballadák <a href="#Page_86">86</a>.</li>
+<li>– <i>Barcsai</i> <a href="#Page_90">90</a>, <a href=
+"#Page_114">114</a>.</li>
+<li>– <i>Bátori Boldizsár</i> <a href="#Page_88">88</a>, <a href=
+"#Page_118">118</a>.</li>
+<li>– <i>Budai Ilona</i> <a href="#Page_88">88</a>, <a href=
+"#Page_116">116</a>.</li>
+<li>– <i>Julia szép leány</i> <a href="#Page_91">91</a>, <a href=
+"#Page_120">120</a>, <a href="#Page_121">121</a>.</li>
+<li>– <i>Kádár Kata</i> <a href="#Page_88">88</a>, <a href=
+"#Page_114">114</a>.</li>
+<li>– <i>Királyfi</i> <a href="#Page_90">90</a>.</li>
+<li>– <i>Kőmíves Kelemen</i> <a href="#Page_88">88</a>.</li>
+<li>– <i>Molnár Anna</i> <a href="#Page_114">114</a>.</li>
+<li>– <i>Oláh Gerő</i> <a href="#Page_90">90</a>.</li>
+<li>– <i>Szép Ilon</i> <a href="#Page_90">90</a>.</li>
+<li>Szemere Attila <a href="#Page_341">341</a>.</li>
+<li>Szemere Bertalan <a href="#Page_294">294</a>.</li>
+<li>Szemere Pál <a href="#Page_353">353</a>.</li>
+<li>Szenczi Molnár Albert <a href="#Page_383">383</a>.</li>
+<li>Szendrey Julia <a href="#Page_135">135</a>.</li>
+<li>Szentmiklóssy <a href="#Page_181">181</a>.</li>
+<li>Szépirodalmi Figyelő <a href="#Page_42">42</a>, <a href=
+"#Page_46">46</a>, <a href="#Page_49">49</a>, <a href=
+"#Page_150">150</a>, <a href="#Page_151">151</a>, <a href=
+"#Page_165">165</a>, <a href="#Page_166">166</a>, <a href=
+"#Page_168">168</a>.</li>
+<li>Szépirodalmi Lapok <a href="#Page_13">13</a>.</li>
+<li>Szépművészetek Csarnoka <a href="#Page_160">160</a>, <a href=
+"#Page_162">162</a>.</li>
+<li>Szigligeti <a href="#Page_23">23</a>, <a href=
+"#Page_267">267</a>, <a href="#Page_271">271</a>, <a href=
+"#Page_344">344</a>, <a href="#Page_355">355</a>, <a href=
+"#Page_356">356</a>.</li>
+<li>– <i>Szökött katona</i> <a href="#Page_23">23</a>.</li>
+<li>Szilády <a href="#Page_311">311</a>.</li>
+<li>Szily Kálmán <a href="#Page_346">346</a>, <a href=
+"#Page_347">347</a>.</li>
+<li>Szokoly Viktor <a href="#Page_79">79</a>–<a href=
+"#Page_85">85</a>.</li>
+<li>– <i>Petőfi életéből</i> <a href="#Page_79">79</a>.</li>
+<li>Szollogub <a href="#Page_137">137</a>.</li>
+<li>Szöllősy Nina <a href="#Page_135">135</a>.</li>
+<li>Szontágh Pál <a href="#Page_357">357</a>.</li>
+<li><b>T.</b></li>
+<li>Tárkányi Béla <a href="#Page_17">17</a>.</li>
+<li>Tasso <a href="#Page_100">100</a>, <a href=
+"#Page_113">113</a>.</li>
+<li>Tavasz (zsebkönyv) <a href="#Page_74">74</a>, <a href=
+"#Page_76">76</a>.</li>
+<li>Teleki László <a href="#Page_238">238</a>, <a href=
+"#Page_240">240</a>.</li>
+<li>– <i>Kegyenc</i> <a href="#Page_238">238</a>, <a href=
+"#Page_240">240</a>.</li>
+<li>Teleki-pályázat <a href="#Page_264">264</a>.</li>
+<li>Thackeray <a href="#Page_36">36</a>.</li>
+<li>Theodóra <a href="#Page_136">136</a>.</li>
+<li>Thewrewk Emil, Ponori <a href="#Page_144">144</a>–<a href=
+"#Page_147">147</a>, <a href="#Page_149">149</a>.</li>
+<li>– <i>Józsa</i> <a href="#Page_144">144</a>, <a href=
+"#Page_149">149</a>.</li>
+<li>Times <a href="#Page_308">308</a>.</li>
+<li>Tinódi <a href="#Page_14">14</a>, <a href=
+"#Page_309">309</a>.</li>
+<li>Tisza Kálmán <a href="#Page_301">301</a>.</li>
+<li>Toldy Ferenc <a href="#Page_21">21</a>, <a href=
+"#Page_75">75</a>, <a href="#Page_94">94</a>, <a href=
+"#Page_96">96</a>, <a href="#Page_97">97</a>, <a href=
+"#Page_102">102</a>, <a href="#Page_108">108</a>, <a href=
+"#Page_110">110</a>, <a href="#Page_111">111</a>, <a href=
+"#Page_114">114</a>, <a href="#Page_124">124</a>–<a href=
+"#Page_126">126</a>, <a href="#Page_181">181</a>–<a href=
+"#Page_184">184</a>, <a href="#Page_192">192</a>, <a href=
+"#Page_193">193</a>, <a href="#Page_257">257</a>, <a href=
+"#Page_266">266</a>, <a href="#Page_314">314</a>, <a href=
+"#Page_385">385</a>.</li>
+<li>– <i>A magyar nemzet classicus írói</i> <a href=
+"#Page_181">181</a>.</li>
+<li>– <i>A magyar nemzeti irodalom története</i> <a href=
+"#Page_192">192</a>.</li>
+<li>Tolnai Andor <a href="#Page_341">341</a>.</li>
+<li>Tolnai Lajos <a href="#Page_201">201</a>.</li>
+<li>Tompa <a href="#Page_190">190</a>, <a href=
+"#Page_191">191</a>.</li>
+<li>– <i>Pipás kántor</i> <a href="#Page_190">190</a>.</li>
+<li>Tóth Kálmán <a href="#Page_266">266</a>, <a href=
+"#Page_280">280</a>.</li>
+<li>Török János <a href="#Page_178">178</a>, <a href=
+"#Page_179">179</a>.</li>
+<li>– <i>Gróf Széchenyi István politikai iskolája</i> <a href=
+"#Page_178">178</a>.</li>
+<li>Trefort Ágoston <a href="#Page_170">170</a>.</li>
+<li>Turgenyev <a href="#Page_137">137</a>, <a href=
+"#Page_210">210</a>, <a href="#Page_216">216</a>.</li>
+<li>– <i>A nemes fészek</i> <a href="#Page_137">137</a>.</li>
+<li><b>U., Ü.</b></li>
+<li>Új Idők <a href="#Page_402">402</a>.</li>
+<li>Új Magyar Múzeum <a href="#Page_55">55</a>.</li>
+<li>Újabbkori ismeretek tára <a href="#Page_55">55</a>.</li>
+<li>Üstökös <a href="#Page_292">292</a>, <a href=
+"#Page_294">294</a>.</li>
+<li><b>V., W.</b></li>
+<li>Vachott Sándor <a href="#Page_68">68</a>.</li>
+<li>Vachott Sándorné <a href="#Page_131">131</a>–<a href=
+"#Page_133">133</a>.</li>
+<li>Vadnai <a href="#Page_248">248</a>.</li>
+<li>– <i>Eszter</i> <a href="#Page_248">248</a>.</li>
+<li>Vahot Imre <a href="#Page_228">228</a>.</li>
+<li>Vajda János <a href="#Page_162">162</a>, <a href=
+"#Page_236">236</a>, <a href="#Page_245">245</a>, <a href=
+"#Page_246">246</a>, <a href="#Page_250">250</a>.</li>
+<li>– <i>Önbírálat</i> <a href="#Page_150">150</a>, <a href=
+"#Page_151">151</a>. <a href="#Page_161">161</a>.</li>
+<li>Váradi Antal <a href="#Page_356">356</a>.</li>
+<li><span class="pagenum"><a name="Page_425" id=
+"Page_425">-425-</a></span></li>
+<li>Vas Gereben <a href="#Page_25">25</a>.</li>
+<li>Vasárnapi Újság <a href="#Page_25">25</a>, <a href=
+"#Page_27">27</a>, <a href="#Page_56">56</a>, <a href=
+"#Page_61">61</a>, <a href="#Page_160">160</a>.</li>
+<li>Veres Pálné <a href="#Page_366">366</a>, <a href=
+"#Page_368">368</a>–<a href="#Page_371">371</a>.</li>
+<li>– <i>Nézetek a női ügy érdekében</i> <a href=
+"#Page_369">369</a>.</li>
+<li>Verhovay <a href="#Page_305">305</a>.</li>
+<li>Vészi József <a href="#Page_346">346</a>, <a href=
+"#Page_385">385</a>.</li>
+<li>Vida <a href="#Page_236">236</a>.</li>
+<li>Virág Benedek <a href="#Page_181">181</a>–<a href=
+"#Page_183">183</a>, <a href="#Page_371">371</a>.</li>
+<li>– <i>Magyar Századok</i> <a href="#Page_182">182</a>.</li>
+<li>– <i>Poétai Munkái</i> <a href="#Page_181">181</a>.</li>
+<li>Virgil <a href="#Page_100">100</a>, <a href=
+"#Page_113">113</a>, <a href="#Page_171">171</a>.</li>
+<li>– <i>Aeneis</i> <a href="#Page_110">110</a>.</li>
+<li>Vitkovics Mihály <a href="#Page_181">181</a>, <a href=
+"#Page_370">370</a>.</li>
+<li>Vohl Janka <a href="#Page_136">136</a>.</li>
+<li>Volf György <a href="#Page_303">303</a>–<a href=
+"#Page_314">314</a>.</li>
+<li>Voltaire <a href="#Page_105">105</a>.</li>
+<li>Vörösmarty <a href="#Page_24">24</a>, <a href=
+"#Page_68">68</a>, <a href="#Page_69">69</a>, <a href=
+"#Page_75">75</a>, <a href="#Page_81">81</a>, <a href=
+"#Page_82">82</a>, <a href="#Page_95">95</a>, <a href=
+"#Page_97">97</a>, <a href="#Page_113">113</a>, <a href=
+"#Page_116">116</a>, <a href="#Page_120">120</a>, <a href=
+"#Page_121">121</a>, <a href="#Page_125">125</a>, <a href=
+"#Page_126">126</a>, <a href="#Page_132">132</a>, <a href=
+"#Page_174">174</a>, <a href="#Page_175">175</a>, <a href=
+"#Page_182">182</a>, <a href="#Page_199">199</a>, <a href=
+"#Page_200">200</a>, <a href="#Page_224">224</a>, <a href=
+"#Page_233">233</a>, <a href="#Page_252">252</a>, <a href=
+"#Page_256">256</a>, <a href="#Page_257">257</a>, <a href=
+"#Page_260">260</a>, <a href="#Page_282">282</a>, <a href=
+"#Page_283">283</a>, <a href="#Page_305">305</a>, <a href=
+"#Page_313">313</a>, <a href="#Page_368">368</a>, <a href=
+"#Page_371">371</a>, <a href="#Page_375">375</a>, <a href=
+"#Page_385">385</a>.</li>
+<li>– <i>Cserhalom</i> <a href="#Page_257">257</a>.</li>
+<li>– <i>Csongor és Tünde</i> <a href="#Page_283">283</a>.</li>
+<li>– <i>Eger</i> <a href="#Page_113">113</a>, <a href=
+"#Page_257">257</a>.</li>
+<li>– <i>Gábor diák</i> <a href="#Page_24">24</a>.</li>
+<li>– <i>Hedvig</i> <a href="#Page_121">121</a>.</li>
+<li>– <i>Két szomszédvár</i> <a href="#Page_114">114</a>, <a href=
+"#Page_257">257</a>.</li>
+<li>– <i>Rabló</i> <a href="#Page_116">116</a>.</li>
+<li>– <i>Salamon</i> <a href="#Page_116">116</a>.</li>
+<li>– <i>Szép Ilonka</i> <a href="#Page_114">114</a>.</li>
+<li>– <i>Szilágyi és Hajmási</i> <a href="#Page_114">114</a>.</li>
+<li>– <i>Tündérvölgy</i> <a href="#Page_95">95</a>.</li>
+<li>– <i>Uri hölgyhöz</i> <a href="#Page_368">368</a>.</li>
+<li>– <i>Zalán futása</i> <a href="#Page_113">113</a>.</li>
+<li>Wittelshöfer <a href="#Page_186">186</a>.</li>
+<li>Wlassics Gyula <a href="#Page_402">402</a>.</li>
+<li><b>Z., Zs.</b></li>
+<li>Zalár <a href="#Page_191">191</a>.</li>
+<li>Zilahy Károly <a href="#Page_162">162</a>, <a href=
+"#Page_191">191</a>, <a href="#Page_194">194</a>, <a href=
+"#Page_195">195</a>, <a href="#Page_201">201</a>–<a href=
+"#Page_204">204</a>, <a href="#Page_208">208</a>, <a href=
+"#Page_211">211</a>, <a href="#Page_215">215</a>, <a href=
+"#Page_216">216</a>, <a href="#Page_218">218</a>–<a href=
+"#Page_226">226</a>, <a href="#Page_228">228</a>–<a href=
+"#Page_236">236</a>, <a href="#Page_238">238</a>, <a href=
+"#Page_240">240</a>–<a href="#Page_251">251</a>.</li>
+<li>– <i>Apropos-k és malapropos-k</i> <a href=
+"#Page_213">213</a>.</li>
+<li>– <i>Baklövések a dramaturgia abécéjében</i> <a href=
+"#Page_241">241</a>, <a href="#Page_242">242</a>.</li>
+<li>– <i>Csalfa álmok, tört remények</i> <a href=
+"#Page_211">211</a>.</li>
+<li>– <i>Dalok földjéről</i> <a href="#Page_216">216</a>.</li>
+<li>– <i>Drámai igazság és a magyar drámairodalom</i> <a href=
+"#Page_241">241</a>.</li>
+<li>– <i>Drámai nyelvről</i> <a href="#Page_240">240</a>.</li>
+<li>– <i>Egy magyar énekesnő külföldön</i> <a href=
+"#Page_214">214</a>.</li>
+<li>– <i>Hivatlan bíró, fogadatlan prókátor</i> <a href=
+"#Page_241">241</a>.</li>
+<li>– <i>Kirándulás Provenceba</i> <a href=
+"#Page_216">216</a>.</li>
+<li>– <i>Nizzai élet</i> <a href="#Page_216">216</a>.</li>
+<li>– <i>Petőfi Sándor életrajza</i> <a href="#Page_194">194</a>,
+<a href="#Page_195">195</a>, <a href="#Page_201">201</a>, <a href=
+"#Page_219">219</a>–<a href="#Page_235">235</a>.</li>
+<li>– <i>Székely legény</i> <a href="#Page_216">216</a>.</li>
+<li>– <i>Verőfényes napok</i> <a href="#Page_216">216</a>.</li>
+<li>– <i>Tragédia bölcselete</i> <a href="#Page_238">238</a>.</li>
+<li>Zipser <a href="#Page_186">186</a>.</li>
+<li>Zrínyi Miklós gr. <a href="#Page_17">17</a>, <a href=
+"#Page_100">100</a>, <a href="#Page_113">113</a>, <a href=
+"#Page_374">374</a>, <a href="#Page_384">384</a>.</li>
+<li>Zsedényi Edvárd <a href="#Page_364">364</a>.</li>
+</ul>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_426" id=
+"Page_426">-426-</a></span></p>
+<div class="footnotes">
+<h2>Lábjegyzetek.</h2>
+<div class="footnote">
+<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href=
+"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Pesti Röpívek.
+1850. I. év, 1. sz. 27–28. l., aláírás nélkül.</p>
+<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href=
+"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> Pesti Röpívek,
+1850. 1. év, 4. sz. 123–126. l., aláírás nélkül.</p>
+<p><a name="Footnote_3" id="Footnote_3"></a> <a href=
+"#FNanchor_3"><span class="label">3)</span></a> Szépirodalmi Lapok,
+1853. Első félév, 16. sz. 255–256. l., aláírva: <i>1000</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_4" id="Footnote_4"></a> <a href=
+"#FNanchor_4"><span class="label">4)</span></a> Szépirodalmi Lapok,
+1853. Első félév, 31. sz. 496. l. aláírva: <i>1000</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_5" id="Footnote_5"></a> <a href=
+"#FNanchor_5"><span class="label">5)</span></a> Szépirodalmi Lapok,
+1853. Első félév, 40. sz. 628–633. l., aláírva: <i>–g</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_6" id="Footnote_6"></a> <a href=
+"#FNanchor_6"><span class="label">6)</span></a> Vasárnapi Ujság,
+1854. I. évf. 6. sz. 46–47. l., aláírva: <i>A «Vasárnapi Ujság»
+szerkesztősége</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_7" id="Footnote_7"></a> <a href=
+"#FNanchor_7"><span class="label">7)</span></a> Pesti Napló, 1854.
+V. évf. 50/1193. sz., aláírva: <i>Gyulai Pál</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_8" id="Footnote_8"></a> <a href=
+"#FNanchor_8"><span class="label">8)</span></a> Szépirodalmi
+Figyelő, 1861. I. évf. 44–45. sz., 689–691, 705–707. l., aláírva:
+<i>Gyulai Pál</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_9" id="Footnote_9"></a> <a href=
+"#FNanchor_9"><span class="label">9)</span></a> Avril 15, 1861. 918
+p.</p>
+<p><a name="Footnote_10" id="Footnote_10"></a> <a href=
+"#FNanchor_10"><span class="label">10)</span></a> 1854. II.
+Semester. IV. Band. 70. S.</p>
+<p><a name="Footnote_11" id="Footnote_11"></a> <a href=
+"#FNanchor_11"><span class="label">11)</span></a> Szépirodalmi
+Figyelő, 1862. II. évf. 9. sz., 132–134. l., aláírva: <i>Gyulai
+Pál</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_12" id="Footnote_12"></a> <a href=
+"#FNanchor_12"><span class="label">12)</span></a> Szépirodalmi
+Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 1–3. sz., 4–6., 20–22.,
+36–39. l., aláírva: <i>Gyulai Pál</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_13" id="Footnote_13"></a> <a href=
+"#FNanchor_13"><span class="label">13)</span></a> Petőfi iskolai
+életére vonatkozó adatokat egész a selmeci líceumba léptéig
+testvére Petőfi István közlése nyomán (lásd Vasárnapi U. 1857. 5.
+sz.), így kell kiigazítni: Petőfi egész hatéves koráig Félegyházán
+volt szülőinél; akkor Kecskemétre adták Hábel Józsefhez, ki atyja
+akkori félegyházi s kecskeméti székeinek haszonbérlő társa volt.
+Két évig járt Kecskeméten az ev. alsóbb iskolába s midőn innen
+visszajött, szülei Félegyházáról Szabadszállásra költöztek s innen
+nemsokára Szent-Lőrincre (Tolna megyében) vitték iskolába, hol
+legalább is egy évet töltött. Visszatértével Pestre vitték, hol
+három évig, azután Aszódra, hol szintén három évig járt iskolába.
+1838-ban Selmecre vitték a retorikába, hol azonban félév mulva
+búcsút vett a kapufélfától.</p>
+<p class="right"><i>Gy. P.</i></p>
+<p><a name="Footnote_14" id="Footnote_14"></a> <a href=
+"#FNanchor_14"><span class="label">14)</span></a> Lásd V. U. 1857.
+1. sz.</p>
+<p><a name="Footnote_15" id="Footnote_15"></a> <a href=
+"#FNanchor_15"><span class="label">15)</span></a> Lásd V. U. 1857.
+5. sz.</p>
+<p><a name="Footnote_16" id="Footnote_16"></a> <a href=
+"#FNanchor_16"><span class="label">16)</span></a> Lásd V. U. 1857.
+3. sz. Vörösmarty László levelét.</p>
+<p><a name="Footnote_17" id="Footnote_17"></a> <a href=
+"#FNanchor_17"><span class="label">17)</span></a> Lásd Petőfi
+összes költeményei, Pest, 1848. I. db. 158. l.</p>
+<p><a name="Footnote_18" id="Footnote_18"></a> <a href=
+"#FNanchor_18"><span class="label">18)</span></a> Lásd Petőfi
+összes költeményei 168. lap. Szeberényi szerint nincs benne.</p>
+<p><a name="Footnote_19" id="Footnote_19"></a> <a href=
+"#FNanchor_19"><span class="label">19)</span></a> Lásd Hirnök 1845.
+I-ső félév 16., 17. sz.</p>
+<p><a name="Footnote_20" id="Footnote_20"></a> <a href=
+"#FNanchor_20"><span class="label">20)</span></a> Lásd Pesti
+Divatlap 1845. I-ső félév 19. sz.</p>
+<p><a name="Footnote_21" id="Footnote_21"></a> <a href=
+"#FNanchor_21"><span class="label">21)</span></a> Petőfi
+feleletében a kompakt betűkkel szedett másik szó «tömjénét»
+alkalmasint Dömjén Józsefre vonatkozik, a «Tavasz» című zsebkönyv
+egyik szerkesztőjére. Azonban úgy látszik, hogy a bírálatot
+Szeberényi írta és Dömjén csak a pápai adatokat szolgáltatta neki
+Petőfi ellen.</p>
+<p><a name="Footnote_22" id="Footnote_22"></a> <a href=
+"#FNanchor_22"><span class="label">22)</span></a> Szépirodalmi
+Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 11. sz. 165–167. l.,
+aláírva: <i>Gy. P.</i></p>
+<p><a name="Footnote_23" id="Footnote_23"></a> <a href=
+"#FNanchor_23"><span class="label">23)</span></a> Lásd Néhány év
+Petőfi életéből. Írta Szeberényi 25. l.</p>
+<p><a name="Footnote_24" id="Footnote_24"></a> <a href=
+"#FNanchor_24"><span class="label">24)</span></a> Lásd Néhány év
+Petőfi életéből. 29. l.</p>
+<p><a name="Footnote_25" id="Footnote_25"></a> <a href=
+"#FNanchor_25"><span class="label">25)</span></a> Szépirodalmi
+Figyelő. 1862, II. évf. Második félév, 12–16. sz., 177–179,
+193–197, 209–211, 225–227, 241–245. l., aláírva: <i>Gyulai
+Pál</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_26" id="Footnote_26"></a> <a href=
+"#FNanchor_26"><span class="label">26)</span></a> Mett = mert.</p>
+<p><a name="Footnote_27" id="Footnote_27"></a> <a href=
+"#FNanchor_27"><span class="label">27)</span></a> Pozsonyi.</p>
+<p><a name="Footnote_28" id="Footnote_28"></a> <a href=
+"#FNanchor_28"><span class="label">28)</span></a> Terpedt <i>a</i>,
+hasonló esetben az <i>l</i> előtt a többi önhangzók is így vannak
+jelölve.</p>
+<p><a name="Footnote_29" id="Footnote_29"></a> <a href=
+"#FNanchor_29"><span class="label">29)</span></a> Közép <i>e</i>, a
+többi is így ponttal van jelölve.</p>
+<p><a name="Footnote_30" id="Footnote_30"></a> <a href=
+"#FNanchor_30"><span class="label">30)</span></a> Mindjárt.</p>
+<p><a name="Footnote_31" id="Footnote_31"></a> <a href=
+"#FNanchor_31"><span class="label">31)</span></a> Fekete,
+betűcsere.</p>
+<p><a name="Footnote_32" id="Footnote_32"></a> <a href=
+"#FNanchor_32"><span class="label">32)</span></a> A közép e, itt is
+ponttal van jelölve.</p>
+<p><a name="Footnote_33" id="Footnote_33"></a> <a href=
+"#FNanchor_33"><span class="label">33)</span></a> Első.</p>
+<p><a name="Footnote_34" id="Footnote_34"></a> <a href=
+"#FNanchor_34"><span class="label">34)</span></a> Nézés, az első
+<i>ö</i> az <i>ö</i> és <i>é</i> közötti diphtongusszerű hang.</p>
+<p><a name="Footnote_35" id="Footnote_35"></a> <a href=
+"#FNanchor_35"><span class="label">35)</span></a> Engemet.</p>
+<p><a name="Footnote_36" id="Footnote_36"></a> <a href=
+"#FNanchor_36"><span class="label">36)</span></a> Sárga.</p>
+<p><a name="Footnote_37" id="Footnote_37"></a> <a href=
+"#FNanchor_37"><span class="label">37)</span></a> Gaal György
+népmese gyüjteménye. Kiadták Kazinczy Gábor és Toldy Ferenc. Pest,
+1857–59. Harmadik kötet, IV–VII. lap.</p>
+<p><a name="Footnote_38" id="Footnote_38"></a> <a href=
+"#FNanchor_38"><span class="label">38)</span></a> Gaal György
+magyar népmese gyüjteménye. Kiadták Kazinczy G. és Toldy F. Első
+kötet. 1857. III–IV. lap.</p>
+<p><a name="Footnote_39" id="Footnote_39"></a> <a href=
+"#FNanchor_39"><span class="label">39)</span></a> U. a. Második
+kötet. III–IV. lap.</p>
+<p><a name="Footnote_40" id="Footnote_40"></a> <a href=
+"#FNanchor_40"><span class="label">40)</span></a> Színében.</p>
+<p><a name="Footnote_41" id="Footnote_41"></a> <a href=
+"#FNanchor_41"><span class="label">41)</span></a> Szépirodalmi
+Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 12. sz., 179–182. l.,
+aláírva: <i>–g</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_42" id="Footnote_42"></a> <a href=
+"#FNanchor_42"><span class="label">42)</span></a> Szépirodalmi
+Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 13. sz. 205–206. l.,
+aláírva: <i>–g</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_43" id="Footnote_43"></a> <a href=
+"#FNanchor_43"><span class="label">43)</span></a> Szépirodalmi
+Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 18. sz. 284–285. l.,
+aláírva: <i>–g</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_44" id="Footnote_44"></a> <a href=
+"#FNanchor_44"><span class="label">44)</span></a> Szépirodalmi
+Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 20. sz. 315–316. l.,
+aláírva: <i>–i</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_45" id="Footnote_45"></a> <a href=
+"#FNanchor_45"><span class="label">45)</span></a> Szépirodalmi
+Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 20. sz. 316–317. l.,
+aláírva: <i>–i</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_46" id="Footnote_46"></a> <a href=
+"#FNanchor_46"><span class="label">46)</span></a> Szépirodalmi
+Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 21. sz. 325–326. l.,
+aláírva: <i>–g</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_47" id="Footnote_47"></a> <a href=
+"#FNanchor_47"><span class="label">47)</span></a> Szépirodalmi
+Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 21. sz. 334–335. l.,
+aláírva: <i>–i</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_48" id="Footnote_48"></a> <a href=
+"#FNanchor_48"><span class="label">48)</span></a> Szépirodalmi
+Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 22. sz. 339–342. l.,
+aláírva: <i>–g</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_49" id="Footnote_49"></a> <a href=
+"#FNanchor_49"><span class="label">49)</span></a> Szépirodalmi
+Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 22. sz. 350–351. l.,
+aláírva: <i>–g</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_50" id="Footnote_50"></a> <a href=
+"#FNanchor_50"><span class="label">50)</span></a> Szépirodalmi
+Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 26. sz. 405–406. l.,
+aláírva: <i>Gyulai Pál</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_51" id="Footnote_51"></a> <a href=
+"#FNanchor_51"><span class="label">51)</span></a> Koszorú, 1863.
+Első félév, 14. sz., 330–332. l., aláírva: <i>–g</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_52" id="Footnote_52"></a> <a href=
+"#FNanchor_52"><span class="label">52)</span></a> Koszorú, 1863.
+Első félév, 19. sz. 452. l., aláírás nélkül.</p>
+<p><a name="Footnote_53" id="Footnote_53"></a> <a href=
+"#FNanchor_53"><span class="label">53)</span></a> Koszorú, 1863.
+Első félév, 22. sz. 523. l., aláírás nélkül.</p>
+<p><a name="Footnote_54" id="Footnote_54"></a> <a href=
+"#FNanchor_54"><span class="label">54)</span></a> Koszorú, 1863.
+Első félév, 22. sz. 523–524. l., aláírás nélkül.</p>
+<p><a name="Footnote_55" id="Footnote_55"></a> <a href=
+"#FNanchor_55"><span class="label">55)</span></a> Koszorú, 1863. I.
+évf. Második félév, 5. sz. 113–114. l., aláírva: <i>–g</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_56" id="Footnote_56"></a> <a href=
+"#FNanchor_56"><span class="label">56)</span></a> Koszorú, 1863. I.
+évf. Második félév, 13. sz. 309–310. l., aláírva: <i>–i</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_57" id="Footnote_57"></a> <a href=
+"#FNanchor_57"><span class="label">57)</span></a> Koszorú, 1863. I.
+évf. Második félév, 22. sz. 523. l., aláírás nélkül.</p>
+<p><a name="Footnote_58" id="Footnote_58"></a> <a href=
+"#FNanchor_58"><span class="label">58)</span></a> Koszorú, 1864.
+II. évf. Első félév, 6. sz. 139–140. l., aláírás nélkül.</p>
+<p><a name="Footnote_59" id="Footnote_59"></a> <a href=
+"#FNanchor_59"><span class="label">59)</span></a> Koszorú, 1864.
+II. évf. Első félév, 11. sz. 258. l., aláírva: <i>–g</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_60" id="Footnote_60"></a> <a href=
+"#FNanchor_60"><span class="label">60)</span></a> Koszorú, 1864.
+II. évf. Első félév, 12. sz. 284. l., aláírva: <i>Gy. P.</i></p>
+<p><a name="Footnote_61" id="Footnote_61"></a> <a href=
+"#FNanchor_61"><span class="label">61)</span></a> Koszorú, 1865.
+III. évf. Első félév, 6. sz. 142. l., aláírva: <i>Gyulai
+Pál</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_62" id="Footnote_62"></a> <a href=
+"#FNanchor_62"><span class="label">62)</span></a> Nyelvtudományi
+Közlemények. Szerkeszti Hunfalvy. Harmadik kötet. Második füzet.
+1864. 207. l.</p>
+<p><a name="Footnote_63" id="Footnote_63"></a> <a href=
+"#FNanchor_63"><span class="label">63)</span></a> Budapesti Szemle,
+1866. V. köt. 465–495. l., aláírva: <i>Gyulai Pál</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_64" id="Footnote_64"></a> <a href=
+"#FNanchor_64"><span class="label">64)</span></a> Budapesti Szemle,
+1868. XI. köt. 186–193. l., aláírva: <i>Gyulai Pál</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_65" id="Footnote_65"></a> <a href=
+"#FNanchor_65"><span class="label">65)</span></a> Budapesti Szemle,
+1875. 9. köt. 18. sz. 408–427. l., aláírva: <i>Gyulai Pál</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_66" id="Footnote_66"></a> <a href=
+"#FNanchor_66"><span class="label">66)</span></a> Ellenőr, 1877.
+IX. évf. 63. sz.</p>
+<p><a name="Footnote_67" id="Footnote_67"></a> <a href=
+"#FNanchor_67"><span class="label">67)</span></a> Fővárosi Lapok,
+1877. XIV. évf. 144. sz.</p>
+<p><a name="Footnote_68" id="Footnote_68"></a> <a href=
+"#FNanchor_68"><span class="label">68)</span></a> Budapesti Szemle,
+1878. 17. köt. 33. sz. 203–208. l. aláírva: <i>Gyulai Pál</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_69" id="Footnote_69"></a> <a href=
+"#FNanchor_69"><span class="label">69)</span></a> Budapesti Szemle,
+1879. 21. köt. 42. sz. 425–434. l., aláírva: <i>Szerk</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_70" id="Footnote_70"></a> <a href=
+"#FNanchor_70"><span class="label">70)</span></a> Budapesti Szemle,
+1881. 26. köt. 53. s. 319–320. l., aláírás nélkül.</p>
+<p><a name="Footnote_71" id="Footnote_71"></a> <a href=
+"#FNanchor_71"><span class="label">71)</span></a> Budapesti Szemle,
+1882. 29. köt. 61. sz. 173–176. l., aláírás nélkül.</p>
+<p><a name="Footnote_72" id="Footnote_72"></a> <a href=
+"#FNanchor_72"><span class="label">72)</span></a> Budapesti Szemle,
+1883. 34. köt. 76. sz. 129–133. l., aláírva: <i>Gyulai Pál</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_73" id="Footnote_73"></a> <a href=
+"#FNanchor_73"><span class="label">73)</span></a> Budapesti Szemle,
+1890. 63. köt. 163. sz. 160. l., aláírva: <i>–i</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_74" id="Footnote_74"></a> <a href=
+"#FNanchor_74"><span class="label">74)</span></a> Budapesti Szemle,
+1890. 63. köt. 165. sz. 480. l., aláírva: <i>–i</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_75" id="Footnote_75"></a> <a href=
+"#FNanchor_75"><span class="label">75)</span></a> Budapesti Szemle,
+1891. 65. köt. 170. sz. 320. l., aláírva: <i>Szerk</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_76" id="Footnote_76"></a> <a href=
+"#FNanchor_76"><span class="label">76)</span></a> Budapesti Szemle,
+1891. 65. köt. 171. sz. 480. l., aláírva: <i>Gyulai Pál, a
+Budapesti Szemle szerkesztője</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_77" id="Footnote_77"></a> <a href=
+"#FNanchor_77"><span class="label">77)</span></a> Budapesti Szemle,
+1891. 68. köt. 180. sz. 492–493. l., aláírva: <i>–i</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_78" id="Footnote_78"></a> <a href=
+"#FNanchor_78"><span class="label">78)</span></a> Budapesti Szemle,
+1892. 69. köt. 181. sz. 156–158. l., aláírva: <i>–i</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_79" id="Footnote_79"></a> <a href=
+"#FNanchor_79"><span class="label">79)</span></a> Budapesti Szemle,
+1893. 74. köt. 196. sz. 156–159. l., aláírva: <i>–i</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_80" id="Footnote_80"></a> <a href=
+"#FNanchor_80"><span class="label">80)</span></a> Budapesti Szemle,
+1893. 74. köt. 198. sz. 477–478. l., aláírva: <i>–i</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_81" id="Footnote_81"></a> <a href=
+"#FNanchor_81"><span class="label">81)</span></a> Budapesti Szemle,
+1894. 80. köt, 214. sz. 153–157. l., aláírva: <i>–i</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_82" id="Footnote_82"></a> <a href=
+"#FNanchor_82"><span class="label">82)</span></a> Budapesti Szemle,
+1895. 83. köt. 223. sz. 157–158. l., aláírva: <i>–i</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_83" id="Footnote_83"></a> <a href=
+"#FNanchor_83"><span class="label">83)</span></a> Mint elnöki
+megnyitó fölolvastatott a Kisfaludy-Társaság 1896 febr. 9-én
+tartott közülésén.</p>
+<p>Budapesti Szemle, 1896. 85. köt. 231. sz. 463–469. l., aláírva:
+<i>Gyulai Pál</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_84" id="Footnote_84"></a> <a href=
+"#FNanchor_84"><span class="label">84)</span></a> Mint emlékbeszéd
+fölolvastatott a nőképző-egyesület folyó év máj. 30-án tartott
+emlékünnepélyén.</p>
+<p>Budapesti Szemle, 1896. 86. köt. 234. sz. 454–458. l., aláírva:
+<i>Gyulai Pál</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_85" id="Footnote_85"></a> <a href=
+"#FNanchor_85"><span class="label">85)</span></a> Budapesti Szemle,
+1897. 92. köt. 250. sz. 148–152. l., aláírva: <i>–i</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_86" id="Footnote_86"></a> <a href=
+"#FNanchor_86"><span class="label">86)</span></a> Budapesti Szemle,
+1899. 99. köt. 272. sz. 306–312. l., aláírva: <i>–i</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_87" id="Footnote_87"></a> <a href=
+"#FNanchor_87"><span class="label">87)</span></a> Budapesti Szemle,
+1901. 105. köt. 289. sz. 156–159. l., aláírva: <i>–i</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_88" id="Footnote_88"></a> <a href=
+"#FNanchor_88"><span class="label">88)</span></a> Budapesti Szemle,
+1901. 107. köt. 297. sz. 475–477. l., aláírva: <i>–i</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_89" id="Footnote_89"></a> <a href=
+"#FNanchor_89"><span class="label">89)</span></a> Budapesti Szemle,
+1904. 117. köt. 325. sz. 137–140. l., aláírva: <i>–i</i>.</p>
+</div>
+</div>
+<p class="center">FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.</p>
+<hr class="chap" />
+<div style='text-align:center'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77392 ***</div>
+</body>
+</html>
diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt
new file mode 100644
index 0000000..6c72794
--- /dev/null
+++ b/LICENSE.txt
@@ -0,0 +1,11 @@
+This book, including all associated images, markup, improvements,
+metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be
+in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES.
+
+Procedures for determining public domain status are described in
+the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org.
+
+No investigation has been made concerning possible copyrights in
+jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize
+this eBook outside of the United States should confirm copyright
+status under the laws that apply to them.
diff --git a/README.md b/README.md
new file mode 100644
index 0000000..e1899b8
--- /dev/null
+++ b/README.md
@@ -0,0 +1,2 @@
+Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for eBook #77392
+(https://www.gutenberg.org/ebooks/77392)