Initial commitHEADmain

1 files changed, 3526 insertions, 0 deletions

diff --git a/76283-0.txt b/76283-0.txt
new file mode 100644
index 0000000..4095a41
--- /dev/null
+++ b/76283-0.txt
@@ -0,0 +1,3526 @@
+
+*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 76283 ***
+
+
+KULTURA ÉS TUDOMÁNY
+
+A MARXIZMUS TÁRSADALOMELMÉLETE
+
+ELMÉLETI KRITIKA ÉS TÖRTÉNELMI TANULSÁGOK
+
+IRTA OTTLIK LÁSZLÓ
+
+BUDAPEST, 1922
+
+FRANKLIN-TÁRSULAT
+
+MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA
+
+KIADÁSA
+
+A MARXIZMUS TÁRSADALOMELMÉLETE
+
+ELMÉLETI KRITIKA ÉS TÖRTÉNELMI TANULSÁGOK
+
+IRTA
+
+OTTLIK LÁSZLÓ
+
+«Though this be madness yet there is method in’t.»
+
+Hamlet II. 2.
+
+(Őrültség ez, de van benne methódus.)
+
+BUDAPEST, 1922
+
+FRANKLIN-TÁRSULAT
+
+MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA
+
+KIADÁSA
+
+FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.
+
+
+
+
+ELSŐ RÉSZ.  AZ ELMÉLET.
+
+
+I. FEJEZET.  Siker és kritika.
+
+«A szociális reform kérdése a modern európai kultúra életkérdésévé
+válik, amint egykor az antik kultúra életkérdése lett.»[1] Ez az oka
+annak, hogy a társadalmi intézmények átalakulásának kérdése az
+irodalomban is újból és újból szőnyegre kerül. _Egy_ név körül forog a
+világvita. Ez a fenyegető hangzású név a békés trieri ügyvéd fiának,
+_Karl Marxnak_ a neve.
+
+Ma már alig van szocialista, aki ne Marxot vallaná mesterének. Úgy
+mondják, e példátlan hatásnak az az oka, hogy Marx a szocializmus
+utópiáját állítólag tudományos érvényre emelte, amennyiben a társadalmak
+életében felfedezni vélt törvényszerűségek és a jelen társadalom
+megfigyelt tendenciái alapján, zordon retorikával hirdette, hogy a
+polgári társadalmi rend nemcsak saját összeomlását, de egyben utódjának,
+a kommunista társadalmi rendnek kialakulását is szükségszerűen hordja
+méhében.
+
+Egy félszázad kritikai munkássága semmit sem csökkentette a marxizmus
+roppant hatóerejét. Pedig e kritika kétségtelenül alapos volt, annyira
+alapos, hogy a Marx-elmélet egyes alapvető tételeit – így például
+értékelméletét, agrártheoriáját, történetfilozófiáját – a szocializmus
+theoretikusai hallgatólagosan vagy körmönfont szofizmákba burkoltan,
+maguk is elejtették.[2]
+
+E ténynek mindenekelőtt érzelmi okai vannak. A szocializmus ábrándos
+utópiája nagy tömegek névtelen és tudattalan vágyait öltözteti fel
+cikornyás szavakba, melyek a lelkekben nagyhatású képekké fejlenek ki. A
+boldogság nagy illuziója ez, mely annál erősebb, mert földi boldogságot
+igér a tömegeknek és amely ily egyszerű, de erőteljes formát ölt a
+munkában verejtékezők előtt: «Kevesebb munka és több élvezet.» Ez az
+egyszerű anyagi motivum már magában is elég erős lehetne, de valósággal
+szárnyakat kap az erkölcsi felháborodástól, melyet néhol a vezető
+osztályok aránytalan és ezért igazságtalan jóléte ébreszt ama dolgozók
+lelkében, akiknek alig van betevő falatjuk és amelyet a szüntelen
+izgatás a legmagasabb fokra hevít. Így a szocialista társadalom
+állítólagos szüksége erkölcsi értékítélet formájában fejeztetik ki. Hit
+egy jobb jövőben és e hitnek erkölcsi igazoltsága: ennyi elég a
+tömegnek, mert hiszen anyagi életösztöneit két leghatalmasabb ideális
+szükséglete támogatja: hite és erkölcsisége.
+
+A hitet említettük, mert valóban Le Bon helyesen állapítja meg, hogy a
+tömeghiedelmeknek mindig vallásos formája van.[3] A szocializmus mai
+formájában már valóságos világnézet[4] és hívei a vallásos meggyőződés
+fanatizmusával, vakon hisznek megváltó szkémáiban. Rendkívüli
+hatóerejének is az a legfőbb oka, hogy úgynevezett tudományos jóslata
+voltaképen vallásos képlet: ellentmondást nem tűrő, feltétlen állítás.
+
+De ha a szocializmus vallás, akkor szemben a szeretet vallásával, a
+kereszténységgel, méltán lehet a gyűlölet vallásának nevezni. «On n’est
+pas socialiste sans haïr quelqu’ un ou quelque chose.»[5] Marx maga az
+Antikrisztus, a tagadás szelleme. Oly elme, melynek negativitása
+szembeszökő. Élete nagy művében alig van valami, amit magáénak
+mondhatna. A piacnélküli közgazdaság ideáját a francia utopisták
+sugalták neki: az állítólag eljövendő kényszermentes társadalom az
+anarchisták ideálja; értéktöbblet-elméletét már William _Thompson_
+«Inquiry…»-jében feltalálhatjuk; munkabér-elmélete a David _Ricardo_
+széles vállain nyugszik; ami pedig történelmi materializmusát illeti,
+arról is látni fogjuk, hogy mily kevéssé eredeti. Amivel ő maga járult
+hozzá a modern szocializmus elméletének kialakulásához, alig egyéb, mint
+a polgári társadalom vesékig ható kritikai elemzése – habár előzői ezt a
+munkát is nagyrészben elvégezték – és az állítólag exakt bizonyossággal
+bekövetkezendő szociális forradalom dogmája, mely maga is csak «negatív
+utópia.»[6] Nem csoda, ha ez a boncoló, tagadó és lázadó elme a gyűlölet
+és rombolás szellemét árasztotta maga körül. Az érem egyik oldala azt
+mutatja, hogy ha a szocialista elmélet főleg a gyűlöletre épít,
+számítása nem hibás. De az éremnek másik oldala is van s ez azt mutatja,
+hogy a szocialista jelszavak által irányított és végsőkig hevített
+szenvedélyek a modern civilizációt rombadöntéssel fenyegetik.
+
+De ne menjünk ily messzire!
+
+Úgy hisszük, hogy a megjelölt háromféle ok: a hasznossági, az erkölcsi
+és a vallásos – melyeknek tekintélyét érveléssel megdönteni nem lehet –
+már eléggé érthetővé teszi a marxizmus bírálóinak csekély sikerét. De
+van e ténynek egy logikai oka is – és minket a «kritika kritikájának»
+szorosan logikai szempontjából, voltakép csak ez érdekel – nevezetesen,
+e bírálatok vagy _mást_ bizonyítottak, mint amit kellett volna – vagy
+_máskép_ bizonyítottak, mint ahogyan kellett volna. E cáfolatok
+módszerei ugyanis főként három csoportra oszthatók: 1. bizonyíttatott
+statisztikai adatok alapján, hogy a «kapitalista akkumuláció tendenciái»
+nem érvényesülnek oly kizárólagos határozottsággal, miként azt Marx
+feltételezte volt; 2. bizonyíttatott, hogy a piactalan társadalom
+föltételezései a közgazdaságtan alapelveinek ellentmondanak; 3.
+bizonyíttatott, hogy a kommunista társadalom intézményeit az emberi
+természet meg fogja dönteni. A bizonyításnak ily módjai kétségkívül
+érvényesek lehetnek, azonban vagy nem bizonyítják azt, hogy a marxizmus
+hamisan jósol, vagy nem hatnak a szükséges meggyőző erővel. Mert _ad 1._
+a statisztikai tényekkel való bizonyítás csekély erejű. Nincs olyan
+statisztika a világon, melyből két ellentétes állítás nem volna
+látszólag igazolható – amint ezt nem minden humor nélkül mutatta ki
+Kautsky vitája a revizionistákkal. Valóban helyesen írja _Ratzenhofer_,
+hogy statisztikai számok nem képesek szociális törvényeket
+megállapítani, mert nagyon is gyakran alkalmasak mindeféle vélemény
+szolgálatára.[7] Ezenfelül, mint még legújabban is látjuk,[8] a
+gyakorlat érveivel felszerelt fejtegetések többnyire azt vallják, hogy a
+Marx rendszere elméletileg alapos. Már pedig ami elméletben helyes,
+annak a gyakorlatban is be kell válnia. Ami már most _ad 2._ a
+közgazdasági érveket illeti, azokkal alig lehet fellépni egy oly
+közgazdasági berendezkedés ellen, mely épen más föltételezések alapján
+állana. A mai közgazdaságtan megalapítója, Adam Smith és tanítványai «a
+társadalom berendezését adottnak tekintik és pedig olyannak, amilyen az
+ma – csekély kivétellel – Európa majd minden országában… Csak e
+megszorítás folytán juthatott a közgazdaságtan az általános társadalmi
+tudományénál magasabb fejlődési fokra… De e megszorításból következik az
+is, hogy közgazdaságtanunk törvényei csak oly társadalmakra állnak,
+amelyek ama föltételezett berendezéssel bírnak és azon mértékben, amint
+az átalakul, azoknak is elvész talajuk.»[9] Végül _ad 3._ a kommunista
+társadalom lélektani ellenmondásait hiába taglaljuk mindaddig, amíg úgy
+szól a tétel, hogy a kapitalisták kisajátítását «a kapitalista termelés
+immanens törvényeinek munkája maga viszi véghez.» Még hogyha feltétlen
+érvényű lélektani bizonyítékokat vinnénk is sorompóba a kommunista
+berendezkedés ellen, akkor is ártatlan arccal felelhetné nekünk a
+marxista: ez talán igaz, de hát hiába, ha ennek a társadalomnak mégis
+természettörvényű szükségszerűséggel el kell következnie. A lélektani
+argumentum nagy értékű lehet, de csak akkor, ha arra használhatjuk fel,
+hogy a jövőnek marxisztikus alakulását cáfolja meg, – ám ezt eddig senki
+sem tette meg. Marx valóban jól számított: formuláját oly fatalisztikus
+jelentőségűnek sikerült feltüntetnie, hogy ma már alig jut valakinek
+eszébe, hogy a jósolt események szükségszerű bekövetkezésében még
+kételkedni is lehet. Az érvelés ma már majdnem kizárólag csak annak
+bizonyítására szorítkozik, hogy a jósolt események «még nem egyhamar»,
+vagy «nem oly erőszakosan» fognak bekövetkezni, illetőleg, hogy «a
+kialakulandó kommunista társadalom előbb-utóbb fel fog borulni.» Marx
+valóságos megfordított Kasszandra: hamis rémségeket jósol, de mindenki
+vakon hisz neki.
+
+Ezért itt, midőn magunk is megkíséreljük megcáfolni a marxizmus
+következtetéseit, pusztán oly axiomatikus erejű tételekre fogunk
+támaszkodni, melyeket eddig tudtunkkal senki sem cáfolt meg, sőt,
+amelyek érvényének elismerése a szocializmus újabb theoretikusainak
+munkáiban is – mint azt helyenkint részletesen kimutatni szándékozunk –
+kifejezetten vagy hallgatólagosan bennfoglaltatik. Azt állítjuk ugyanis
+és azt szándékozunk bizonyítani, hogy a Marx-féle jóslat a társadalom
+lelki életének teljes semmibevétele folytán oly alapvető ellentmondást
+tartalmaz, mely megvalósulásának lehetőségét eleve kizárja. Azonban
+nehogy az a vád érjen bennünket, hogy csak deduktív okoskodásokkal
+érvelünk és bizonyítékaink «pusztán elméletiek»: a legújabb idők
+története által nyújtott tények segítségével tételeink helyességét
+induktive is szemléltetni és igazolni fogjuk.
+
+
+II. FEJEZET.  A «tudományos» jóslat.
+
+
+_1. Jóslat és tudomány._
+
+Érvelésünk és támadásunk középpontjában Marxnak ama fejtegetései
+állanak, melyekkel a polgári társadalmi rend szükségszerű összeomlását
+és egyben a kollektív társadalmi rend szükségszerű kialakulását
+állítólag megjósolta. Hogy az ellenfél hadállásait kellőkép
+áttekinthessük, álljon itt mindenekelőtt a nevezetes jóslat.
+
+«Most már… a sok munkást kizsákmányoló kapitalista kisajátítására kerül
+a sor. Ezt a kisajátítást a kapitalista termelés immanens törvényeinek
+munkája maga viszi véghez, a tőkék koncentrációja útján. Egy-egy tőkés
+sokat üt agyon. Ezzel a koncentrációval, vagyis sok tőkésnek kevés tőkés
+által való kisajátításával egyidejűleg mind növekvő mértékben fejlődik
+ki a munkafolyamat kooperatív alakja, a tudománynak tudatos műszaki
+alkalmazása; a földnek tervszerűen együttes kihasználása; a
+munkaeszközöknek csak közösen alkalmazható munkaeszközökké való
+átalakulása és az összes termelési eszközök gazdaságossá tétele
+olyképpen, hogy azok kombinált társadalmi munka együttes termelési
+eszközeiként használtatnak. A tőke-mágnások számának állandó apadásával,
+akik ennek az átalakulási folyamatnak minden előnyét bitorolják és
+monopolizálják, növekszik a nyomor, az elnyomatás, a szolgaság, a
+lealacsonyodás, a kizsákmányolás, de egyben a számban állandóan növekvő
+és magának a kapitalista termelési folyamatnak mechanizmusa által
+iskolázott, egyesített és szervezett munkásosztálynak felháborodása is.
+A tőkemonopolium bilincsévé lesz annak a termelési módnak, mely vele
+egyetemben és segítségével virágzott fel. A termelési eszközök
+koncentrációja és a munka társadalmivá válása folyamán elérkezik a
+pillanat, amikor amazok nem férnek meg többé kapitalisztikus
+foglalatukban. Ez utóbbi szétrobban. Ütött a kapitalisztikus
+magántulajdon végórája. A kisajátítók kisajátíttatnak.
+
+A kapitalisztikus termelési és tulajdonszerzési mód, tehát a
+kapitalisztikus magántulajdon a saját munkán alapuló egyéni
+magántulajdonnak első negációja. A kapitalisztikus termelés negációját
+az maga hozza létre egy természeti folyamat szükségszerűségével. Ez a
+negáció negációja. Ez az utóbbi ismét helyreállítja az egyéni tulajdont,
+de már a kapitalisztikus korszak vívmányának, a szabad munkások
+kooperációjának s a földnek és a munka által létrehozott termelési
+eszközöknek közös tulajdona alapján.
+
+Az egyének saját munkáján alapuló szétszórt magántulajdonnak átalakulása
+kapitalisztikussá természetesen sokkal hosszadalmasabb, keményebb és
+nehézkesebb folyamat, mint a már de facto társadalmi termelésen alapuló
+kapitalisztikus magántulajdonnak átalakulása társadalmi tulajdonná.
+Amott arról van szó, hogy egynéhány bitorló sajátítsa ki a nagy tömeget,
+emitt arról, hogy a nagy tömeg sajátítson ki egynéhány bitorlót.»[10]
+
+Vajjon hogyan keletkezett ez a jóslat? Két végpontja adva volt: egyfelől
+a polgári társadalom, melynek rajza Marxnál is kétségkívül meglehetősen
+hiteles, – másfelől a kollektív termelésen alapuló társadalmi rend,
+amelynek képe, mint a «gyakorlati ész követelménye» különböző utópisták
+fejében kialakult. Marx maga is erősen racionalista elme és ha ötven
+évvel előbb születik, kétségkívül maga sem fogta volna fel máskép a
+társadalmi rend átalakulásának kérdését, mint Saint-Simon vagy Fourier.
+Azonban akkor, amikor Marx a fenntidézett sorokat leírta, már Herbert
+Spencer és Charles Darwin nevétől visszhangzott a világ. Az
+evolucionizmus épp úgy dogmává lett, mint annak idején a racionalizmus,
+elannyira, hogy még a forradalmároknak is a fejlődéselmélet alapjára
+kellett helyezkedniök, hacsak nem akartak mint futó bolondok köznevetség
+és gúny tárgyává lenni.
+
+Ez a korszak azonban nemcsak a fejlődéselmélet, hanem egyben a szigorú
+mechanisztikus természettudományú gondolkozás korszaka is volt. Darwin
+kiválasztási elmélete maga sem egyéb, mint a fajok átalakulásának
+mechanikus magyarázata. A spekulatív filozófia lomtárba került és csak
+oly tételnek lehetett hitele, mely az exakt természettudomány feszes
+köntösében lépett a közönség elé. Ha tehát Marx azt akarta, hogy
+elméletének kellő hatása legyen, tételének oly szoros formulát kellett
+adnia, mely a jövő fejlődést mechanikus szükségszerűség formájában
+ábrázolhatta. Így ugyanaz előtt a nehézség előtt állott, mint mindenki,
+aki a pozitivizmus korszakában a társadalomelmélet spekulációinak helyét
+exakt tudományos tételekkel akarta betölteni. Az exakt tudomány
+törvényszerűségek rendszere. Egy próbája van és ez a _jóslat_. A
+tudományos kutatónak minden kísérlete jóslat és tételének exakt érvényét
+csak akkor ismerjük el, ha abból vonható ilyetén jóslatai beválnak. «Ha
+a tiszta tudomány egészséges és életképes akar maradni, – írja _Wilhelm
+Ostwald_ – mindenkor vissza kell, hogy térjen az alkalmazott tudomány
+felé. Mert mi is voltaképen az alkalmazott tudomány? Az alkalmazott
+tudomány profécia, mely előre meghatározza a jövőt és kísérletekkel
+próbáját is adja annak, hogy helyesen és megbízhatóan tud próféciát
+mondani.»[11] Ám tenyérből jósolni és tudományosan jósolni mégis
+különböző két dolog. Tudomány nem lehetséges a hézagtalan
+szükségszerűség fogalma nélkül. A társadalomelmélet azonban ettől még
+messze van. Ma még semmi módon sem tudjuk számba venni még csak
+mennyiségét is a lehetőségeknek, melyeket az emberi öntudatnak a társas
+élet eseményeibe való beavatkozása létrehozhat. Kétségtelen, hogy a
+hézagtalan szükségszerűség itt is fennáll, de ez számunkra,
+gondolkozásunk számára az okság láncolatába csak _a posteriori_
+illeszthető be. Ha a társadalom bölcselete társadalomtudománnyá akarna
+átalakulni, meg kellene alkotnia minden lehető emberi kölcsönhatás
+törvényét. Azonban helyesen állapítja meg _Ratzenhofer_, hogy az emberi
+kölcsönhatásokban faktorok működnek közre, amelyeket csak bölcseletileg
+lehet feldolgozni. «A társadalmi életben épen a leghatalmasabb
+befolyások, mint pl. a vallás, olyan dolgok, amelyeket sohasem lehet
+természettudományi segédeszközökkel megítélni, mert részben az emberben
+s az ember énjében gyökereznek; ez pedig túlnyomóan kivonja magát a
+pozitív belátás alól és a spekulációt nem nélkülözheti.»[12] Az igazság
+tehát az, hogy a társadalmi elmélet exakt tudományos formulákba nem
+szorítható és csaknem kivétel nélkül hipothetikus tételeire többnyire
+ráillenek Lord Byron szavai:
+
+  «That knowledge is not happiness and science,
+  But an exchange of ignorance for that
+  Which is another kind of ignorance».[13]
+
+
+_2. Az emberi természet._
+
+Marx átvágta a problémát és a «társadalomtudomány» sülyedő léghajóját
+úgy próbálta fenntartani, hogy kilökte belőle a legnehezebb ballasztot,
+az öntudatos embert. Így született meg fantasztikus történetbölcselete,
+az úgynevezett «történelmi materializmus», melynek mechanikus formulája
+legalább külsőleg áthidalta a feneketlen űrt, mely a feltétlenül
+létrehozni kívánt «tudományos» jóslat két végpontját: a kapitalista és a
+szocialista társadalmi rendet egymástól elválasztotta.
+
+Ez a gondolatmenet eléggé indokolja a szocialista theoretikusok kínos
+felszisszenését, mihelyt az emberi természetről esik szó. Ilyenkor
+többnyire nagy hevességgel állítják, hogy társadalmi kérdésekben az
+emberi természetnek semmi jelentősége nincs, sőt, hogy «az ember mikor a
+társadalomba lép, tulajdonképen nagy negativum» és «az ember ú. n.
+erkölcsi természete a legellentmondóbb változásokon ment keresztül.»[14]
+Vajjon ha az emberi természet tényleg ily «quantité négligeable» volna,
+érdemesnek tartanák-e a marxista theoretikus urak, hogy ellene
+szélmalomharcba keveredjenek? Legalább is meglepő az ily ingerültség egy
+tényezővel szemben, mely oly mértékben változó, hogy azt bármikor
+tetszés szerinti módon lehet átalakítani. Ez a pont az, a hol az
+öröklött racionalizmus arcvonásai a Karl Marx színpadi maszkja, szigorú
+«tudományossága» mögül kikandikálnak. «Le voilà qui des traits de son
+maître a détruit l’harmonie!»[15] Evolucionisztikus szocializmus
+tulajdonkép nincs: a theoretikusok augur-köpenyege alatt ma is egy
+Fourier, egy Cabet rejtőzik, aki változatlanul hisz abban, hogy ki lehet
+találni az eszményi társadalmi rendet és rá lehet húzni az emberekre,
+mint valami kényszerzubbonyt, hiszen «az emberi természet a mindenkori
+gazdasági és társadalmi alakulatok által formált valami.»[16] Minden
+szocialista ma is rendületlenül hisz az értelem mindenhatóságában és
+hiszi, hogy az ember abszolut mathematikai «észlény», – holott helyesen
+mondja Gilbert Keit Chesterton, hogy nem az a tébolyodott ember, aki
+elvesztette az eszét, – hanem az, aki mindent elvesztett, csak az eszét
+nem.
+
+Megnyugvással állapíthatjuk meg, hogy voltak és vannak gondolkozók, akik
+nem voltak ilyen lekicsinylő véleménnyel az ember természetéről, hanem
+erőteljesen adtak kifejezést ama nézetüknek, hogy az ember erkölcsi
+természete az idők folyamán nem változik és csak az ismeretek változása
+folytán lehet a különböző korok embertípusai között különbséget tenni.
+Az ember erkölcsi haladásáról valóban nem is lehet szó, legföljebb
+értelmi haladásáról beszélhetünk, de itt is a specializált ismeretek
+mélysége, növekvő egyoldalúsággal és általános korlátoltsággal jár
+karöltve. Ezért nagyon meg kell gondolnunk, hogy az embernek akár
+értelmi haladásáról is beszélhetünk-e, ha összehasonlítjuk a mai német
+szobatudóst, aki talán az izeltlábúak ivarszerveiről minden képzeletet
+felülmúlóan pontos tájékozottsággal bír, – egy Goethe, egy Leonardo, egy
+Aquinoi Tamás, egy Arisztotelesz sokoldalú értelmiségével. Valóban nem
+is az ember értelmisége halad, csak ismereteinek objektív tömege
+növekszik.[17]
+
+Ha már most mélyére tekintünk az ember természete körül kavargó vitának,
+meglepődve vehetjük észre, hogy a nézeteltérés csak a szavakban létezik,
+de a gondolatok mélyén nem. Valóban maga Marx is hallgatólagosan
+feltételezi az emberi természet azonosságát, hiszen nemcsak hogy
+történelmi materializmusa nem állhatna meg az emberi természet bizonyos
+állandóságának ily feltételezése nélkül (épen az állandóság az és nem a
+változékonyság, amelynek következtében az embert elhanyagolhatni véli) –
+de e feltételezés nélkül társadalmi törvényekről még álmodni sem
+lehetne. Hogy ily törvények létéről beszélünk, ez épen csak úgy
+történhetik, hogy feltesszük az ember erkölcsi természetének bizonyos
+nyers azonosságát, feltesszük, hogy – ceteris paribus – azonos ingerekre
+azonosan reagál. (Ez az azonosság domborodik ki a «nagy számok»
+statisztikai alaptörvényében.) Ismétlem, nem lehetne álmodni társadalmi
+törvényekről, ha azokban állandóan hézagot kellene hagyni egy oly
+ismeretlennek, mely nem állandó, hanem változó mennyiség lévén, a
+végeredményt minden pillanatban máskép alakíthatná. «Ismeretlen» és
+«változó» nem ugyanazt jelenti.
+
+Sőt tovább is mehetünk és rámutathatunk arra is, hogy ha az emberi
+természet oly tetszés szerint alakítható negativum volna, miként azt a
+szocialisták látszólag felteszik: emberről, «homo sapiens»-ről
+tudományos értelemben nem is lehetne szó. Mi mást jelent _a species_
+természetrajzi fogalma, mint bizonyos strukturális és funkcionális
+állandóságok foglalatát, tehát az _alak_ és a _természet_ állandóságát.
+Ha ez nem így volna,[18] már közvetlenül előző nemzedékekre is úgy
+kellene visszatekintenünk, mint ahogyan prehumán őseinkre tekintünk
+vissza, pusztán a természetbúvár elfogulatlan érdeklődésével. Úgy
+hisszük, senki sem vonhatja kétségbe, hogy más érdeklődéssel nézzük az
+ősemberek kőszerszámait és cölöpépítményeit, mint egy hódtelepet vagy
+egy hangyabolyt. Emitt egy érdekes és tanulságos idegen világ – ott
+saját magunkról van szó.
+
+Az igazság az, hogy nem az ember változik, hanem környezete s e
+környezet reflexei vonják be alaptermészetét oly mázzal, mely a változás
+illuzióját kelti. Ha azonban a környezet bármely okból hirtelen alakul
+át, az elavúlt alkalmazkodottság szegényes máza lefoszlik és az eredeti
+alaptermészet teljes brutális nyerseségében felszínre kerül. Itt már
+csak két eset lehetséges: vagy felülkerül a konzervatív
+alkalmazkodottság és a környezet ahhoz képest úgy ahogy
+visszaalakíttatik; vagy dominál a kiválasztás kegyetlen törvénye és csak
+a legnagyobb alkalmazkodó képességű egyedek vagy kollektivumok maradnak
+fenn. Ezért dőre és meddő minden kísérlet, mely arra irányul, hogy az
+ember környezete valamely kiokoskodott «eszményi» terv szerint
+erőszakosan átalakíttassék. Hadd idézzük itt Apáthy István emlékezetes
+szavait: «Olyan az ember, mint a csiga, mely le akarná dobni házát, hogy
+majd úgy fölugorhatik a fa tetejébe. Hiába vonaglik, nem tud
+megszabadulni tőle. S amíg mi vonaglunk, hogy levetkőzzük
+természetünket, boldogtalanná válnak a nemzedékeknek hosszú sorai; de
+végül talán majd mégis be fogják látni, hogy békén cipelve magunkkal
+természetadta terheinket, természetes tulajdonságaink összegét, ezt a
+gátoló, de még inkább védő csigaházat, egyedüli menedékünket: türelemmel
+és kitartással feljuthatunk a fatetőre, az emberi fejlődésnek minden
+következő nemzedékben magasabb fokára.»[19]
+
+
+III. FEJEZET.  A «történelmi materializmus».
+
+
+_1. Az eredeti képlet és származása._
+
+Ezek után nézzünk a marxisztikus történetfilozófia, az ú. n. «történelmi
+materializmus» szeme közé. Csak egy helyen fejtette ki Marx a
+«történelmi materializmus» theoriáját nagyobb részletességgel. Ez a
+rengeteget idézett hely a «Zur Kritik der politischen Oekonomie»
+előszava, melynek megfelelő részletét a teljesség kedvéért mi is
+kénytelenek vagyunk ideiktatni:
+
+«Életük társadalmi termelésében az emberek akaratuktól nem függő
+viszonylatokba lépnek: a termelési viszonyokba; ezek a termelési
+viszonyok az anyagi termelő erők mindenkori fejlettségének felelnek meg.
+E termelési viszonyok összessége alkotja a társadalom gazdasági
+szerkezetét, azt a reális alapot, amely a jogi és politikai
+_ráépítményt_ hordozza és amelynek a társadalmi öntudat meghatározott
+formái felelnek meg. Az anyagi élet termelési viszonyai szabják meg
+általában a társadalmi politikai és szellemi életfolyamatokat. Nem az
+emberi öntudat határozza meg a létezést, hanem fordítva, a társadalmi
+létezés határozza meg az öntudatot. A társadalom anyagi termelő erői
+fejlettségük bizonyos fokán összeütköznek az akkori termelési
+viszonyokkal vagy jogi kifejezéssel élve, a tulajdonviszonyokkal, melyek
+között eddig fejlődtek. Ami eddig a termelő erők fejlődésének volt
+alakja, most bilincsévé válik. Ekkor következik el a társadalmi
+forradalom ideje. A gazdasági alap változását a rengeteg ráépítménynek
+gyorsabb vagy lassúbb átformálódása követi nyomon. Ilyen átalakulások
+vizsgálatánál külön kell választani a gazdasági termelés föltételeinek
+természettudományos pontossággal megállapítható átalakulását azoktól a
+jogi, politikai, művészeti vagy bölcsészeti, egyszóval ideologikus
+formáktól, amelyek révén az emberek ennek az összeütközésnek tudatára
+jutnak és amelyekben harcukat megvívják. Amint nem arról ítélik meg az
+egyes embert, hogy minőnek gondolja ő maga-magát, ép oly kevéssé lehet
+az átalakulásnak ilyen korszakait a kor öntudata szerint megítélni; sőt
+épen ellenkezőleg a gazdasági élet ellentéteiből, a társadalmi termelés
+erőinek és viszonyainak összefüggéséből kell magát azt a tudatot
+megmagyarázni. Társadalmi alakulat sohasem pusztul el addig, míg ki nem
+fejlődött minden, benne megférő termelő erő; s új, magasabbrendű
+termelési viszonyok sem lépnek helyébe, mielőtt a régi társadalomban
+magában nem nőttek ki létezésük anyagi életföltételei. Innen van, hogy
+az emberiség mindig csak olyan feladatokat szab ki magának, amelyeket
+meg is oldhat, mert ha jól szemügyre veszi az ember, meglátja, hogy a
+feladat is csak akkor bukkan fel, amikor megoldásának anyagi föltételei
+már kialakultak vagy legalább kialakulóban vannak. A társadalom
+gazdasági kialakulásának egymásra következő korszakaiul nagyjában a
+következőket lehet megnevezni: a termelésnek ázsiai, ókori, hűbéri és
+modern polgári módját. A termelésnek polgári viszonyai a termelés
+társadalmi folyamatában az utolsó ellentétes formát képviselik; ezen
+ellentéteket azonban nem egyéni ellentétnek, hanem az egyének társadalmi
+életföltételeiből kinövő ellentétnek kell értenünk s amely ellentét
+eltüntetésének föltételeit magán a polgári társadalmon belül kifejlődő
+termelő erők teremtik meg. Ezzel a társadalmi alakulattal zárul be ennek
+következtében az emberi társadalom őstörténete.»[20]
+
+A marxizmus e történetfilozófiai elmélete ellen számos oldalról folyt
+kritikai harc eredményét hazai irodalmunkban Somló Bódog a
+következőképpen foglalja össze:
+
+«A termelési mód, a gazdasági technika, végül is a homo sapiens nevű
+állati szervezetnek egy bizonyos funkciója és csak mint ilyen fogható
+fel helyesen. Ha meg akarjuk érteni ezt a technikát, amely egyébből sem
+áll, mint emberi cselekvésekből, akkor egyik főtényezőül az emberi
+cselekvések általános törvényeit kell alapul vennünk.»[21] Ugyanezt
+mondja más szavakkal az elmélet egy másik hazai kritikusa: «A lélektani
+kutatások elhanyagolása a történelmi materializmus legtöbb hibájának az
+oka.»[22]
+
+Erre a szemrehányásra a marxizmus védelmezői azt felelik, hogy nem
+feledkeztek meg az emberről, hanem elméletük az egyének lelki életének
+tanulmánya helyett, mely szerintük «törvényszerűségek föltárására
+egyáltalában nem vezet», «_egyéncsoportok_ – _az osztályok_ – öntudatos
+közreműködésének tényét és törvényeit kutatja», mert a tömegöntudat
+«sohasem egyezik az egyes egyének öntudatával, hanem valamennyinek
+összetétele, eredője.»[23] Ez az állítás tehát azt látszik jelenteni,
+hogy a marxizmus az egyéni lélektan helyett, a kollektív lélektanra veti
+a súlyt. Ha azonban Marx és Engels munkáinak tömegében bármennyit is
+kutatunk, komoly kollektív-lélektani vizsgálódásoknak még csak
+leghalványabb nyomára sem akadunk, annyira nem, hogy bár Marx szerint a
+történelem valóságos gazdasági folyamata külsőleg osztályharcok
+sorozatában nyilvánul s bár ő az _osztály_ és _osztályharc_
+kifejezéseket sűrűn használja: az «osztály» fogalmának meghatározásáig
+sem jutott el soha. Töredékben maradt kísérlete, mely csak halála után
+látott napvilágot, a «Kapital» III. kötetében, csak növeli a marxista
+irodalomban az «osztályok» fogalma körül uralkodó konfuziót, amely
+roppantul megkönnyítette a felelőtlen érvelésnek azt az áradatát, amely
+a marxizmus szofizmáit oly rugalmasakká teszi. Mert ez, amiről itt szó
+volt, nem egyedülálló jelenség: a szocialista irodalomban üzletszerűen
+folyik az érvelés és dobálódzás el nem határolt fogalmakkal. Ez az, amit
+ők _dialektikának_ neveznek: filozófiai nevelőjüktől, Hegeltől kérték
+kölcsön az áthatolhatatlan ködöt, amely olyan jó fedezetet nyújt a
+kritikusok támadó hadoszlopai ellen: hiszen ha egy-egy érvelés megdől,
+valamelyik varázsszónak azonnal más, tetszés szerinti értelmet lehet
+tulajdonítani, ami azután baj nélkül helyreállítja a dogma ingadozó
+hitelét. Ezért a marxistákra alaposan ráillik a kegyetlen hasonlat,
+melyet mesterükre – Hegelre – faragott nagy ellenfele, Schopenhauer,
+amikor azt mondotta rá, hogy olyan mint a tintahal, amely nagy sötét
+felhőt csinál maga körül, hogy meg ne lássák, milyen nyomorúságos egy
+állat…
+
+Azonban lássuk az elmélet genezisét! A történelmi materializmust úgy
+szokás emlegetni, mint a Karl Marx önálló találmányát. Ezzel szemben
+mások több régi névre hivatkoznak.
+
+Jászi Oszkár azon a véleményen van, hogy ezeknek az «apasági vitáknak»
+nincsen jelentősége, mert hiszen a lényeg az, hogy az elmélet Marxnál
+vált «hatóerővé.»[24] Tekintve, hogy oly tételről van szó, mely
+tudományos érvényre tart igényt, eléggé meglepő az ily érvelés, mely
+körülbelül olyanformán fest, mintha azt mondaná valaki, hogy mindegy,
+vajjon Colombus vagy Amerigo Vespucci fedezte-e fel Amerikát, a lényeg
+az, hogy az utóbbiról kapta nevét. Vagy épen ennyi joggal azt is lehetne
+mondani, hogy «Bánk Bán» Egressy Gábor műve, mert hiszen az ő
+előadásában vált «hatóerővé!»
+
+De még ha bebizonyíttatnék is, hogy a történelmi materializmus ötlete
+legelőször a Marx fejéből pattant ki, az ő érdeme akkor sem lenne nagy,
+mert hiszen ő a történelmi materializmus kifejtésénél is hű maradt
+önmagához és beérte a puszta állítással.[25]
+
+Abban mindazonáltal egyetértünk Jászival, hogy a vitának nincs
+jelentősége. Azonban azért nincs, mert tudományos szempontból magának az
+elméletnek sincsen semmi jelentősége és így a tudománynak nagyon
+mindegy, hogy kitől származik ez a harcias pudlikutya, mely magát
+oroszlánnak fésüli. _Egy_ bizonyos: akár másnak az ötletét értékesítette
+Marx, akár jóhiszeműen élt az apaság vélelmével, nála ez a formula a
+«tudományos szocializmus» pilléreként szerepel – mint arra már fentebb
+rámutattunk. Közvetlen szülője a vágy, a fejlődésnek a «tudományos»
+szocializmus által jósolt folyamatát mennél erősebben szükségszerűnek
+feltüntetni.[26] E felfogás helyességét elég mulatságosan támogatja
+Szabó Ervin elszólása, mellyel a történelmi materializmus igazságát
+igyekszik bizonyítani, mondván, hogy «ez az egyetlen útja társadalmi
+okozatsor felállításának.»[27] Ha visszalapoz az olvasó a marxisztikus
+jóslat tudományosságát illető fejtegetéseinkre, be fogja látni, hogy
+magunk sem mondtunk egyebet, de ilyen indokolással talán a Jules Verne
+holdbautazó ágyúgolyója is tudományosan igazolható volna. A békának is
+az «egyetlen útja», ha az ökör nagyságát szeretné elérni, hogy felfújja
+magát: de azért a béka mégsem lesz akkora, mint az ökör.
+
+
+_2. Műszó és fogalomzavar._
+
+Egyébként meg lehet állapítani, hogy ha a «történelmi materializmus»
+rendszere nem is a Marxék sajátja, az elnevezés kétségkívül tőlük való,
+nevezetesen Friedrich Engels a keresztapa. Úgy hisszük, hogy nem
+tévedünk, ha nagyrészt e sokat hánytorgatott műszónak tudjuk be, hogy az
+irodalomban még ma is oly nagy a bizonytalanság a «történelmi
+materializmus» valóságos mibenléte körül.
+
+A materializmus és szpiritualizmus metafizikai vitájának nem
+tulajdonítunk nagyobb jelentőséget, mert osztjuk a Herbert Spencer
+nézetét, hogy az igazságot sem materializmussal, sem szpiritualizmussal
+nem lehet kifejezni.[28] Ezért itt nem is fogjuk érdemben megvitatni ezt
+a problémát, csupán arra kívánunk rámutatni, hogy a marxizmus számára a
+«materializmus»-nak mint korszerű dogmának pusztán prestige-értéke van.
+Azt szándékozunk ugyanis bebizonyítani, hogy a marxizmusnak semmi köze
+nincs a «materializmus» kialakult bölcseleti fogalmához. Föntebb az
+«osztályharc» kérdésével kapcsolatban rámutattunk arra, hogy a marxista
+«dialektika» szereti a bizonytalan, hajlítható fogalmakat. Amíg csak a
+közgazdaságtan vagy az úgynevezett társadalomtudomány még többnyire
+vitás, ki nem alakult fogalmairól van szó, minők az «érték» vagy az
+«osztály», addig menthető a dolog, de ha a bölcselet kialakult és
+szigorúan elhatárolt fogalmai vonatnak be a játékba: akkor már
+súlyosabban kell elbírálni ezt a gyakorlatot.
+
+A «Zur Kritik der politischen Oekonomie» előszavából idézett
+fejtegetések értelmében a gazdasági erők, a termelés és eloszlás
+viszonyának alakulásai vak és merev szükségességgel határozzák meg az
+emberek magatartását. Az embernek magának itt csak olyan szerepe van,
+mint a cirkuszi «Dummer August»-nak: értelmetlen «ideologiáival» csak
+ostobán szalad utána az eseményeknek, bár úgy tesz, mint hogyha fontos
+szerepkört töltene be. A végső felületen persze emberi cselekvésekbe
+formálódik a történelem, de ezek a cselekvések pusztán a régi termelő
+erőket és az új termelő erőket képviselő embercsoportok osztályharcaivá
+tömörülnek. «A társadalom együttes termelését még ma is _vak törvények_
+szabályozzák, melyek elemi erővel érvényesítik hatalmukat.»[29]
+
+Mennyiben nevezhető ez a felfogás _materializmusnak? Materializmus_ az
+ontológia alapproblémáját illető oly állásfoglalás, mely a végső
+létezést pusztán anyagi létezésként fogja fel és így az öntudatot a
+központi agyfunkció tükröződésének, a használatos műkifejezéssel
+_epifenomennek_ tekinti. A materializmus azt állítja tehát, hogy az
+öntudat jelenségei bizonyos idegfolyamatok korrelátumai. Azonban a
+materialisták szerint is «a pszichikus tények _tények_ csak úgy, mint a
+többiek és kísérik őket a megmérhető dolgokban való változások; az, hogy
+pszichikusak, még nem ok arra, hogy inaktivak legyenek, azonban valóban
+ugyanoly mértékben aktivak, mint a többi tények és ugyanannak a
+törvényszerűségnek vannak alávetve.»[30] A materializmus tehát nem
+állítja, hogy az öntudat tényei _passzivak_, csak azt állítja, hogy
+_fenomenálisak_, de «kísérik őket a megmérhető dolgokban való
+változások.»
+
+És mit mond Marx? «Az anyagi élet termelési viszonyai szabják meg
+általában a társadalmi politikai és _szellemi_ életfolyamatokat.» A
+marxizmus ontologiája tehát nem materializmus, mert nem is
+_monisztikus_, hanem _dualisztikus_ és ezt legjobban elárulja az a
+roppant nagy gond, amellyel _anyagi_ jellegét feltüntetni iparkodik.
+Mihelyt az _anyagi élet_ és az _anyagi erők szellemi életfolyamatokkal_
+és _ideologikus formákkal_ állíttatnak szembe, nyilvánvaló, hogy nem
+valamely egységes világszemlélet kifejezéséről van szó, hanem oly
+dualizmusról, melyben a létezés egyik formája (a szellemi)
+hamupipőke-szerepet játszik. A materializmus a pszichikus tényeket is az
+egységes kauzalitás láncaiba illeszti bele és azt vallja, hogy amint
+okozatok, egyben okokká is válnak. Ezzel szemben Marx felfogásában a
+«szellemi életfolyamatok» külön életet élnek, elválnak az «anyagi
+élet»-től és semmit sem határoznak meg többé! A történelmi materializmus
+továbbá nem materialisztikus, már csak azért sem, mert láttuk, hogy a
+társadalmi életben szerinte passzíve szereplő öntudatot is csak mint
+kollektív tudatot: társadalmi tudatot, osztálytudatot, hajlandó
+elismerni.[31] Már pedig a materializmus – mint epifenoment – csak
+egyéni tudatot ismerhet el; minden kollektív tudat az ő szempontjából
+csak fikció, mert nincsen oly kollektív idegrendszer, melyben a
+megfelelő materiális életfolyamatok végbemennének: a kollektivum
+mindenképen csak immateriális lény lehet.
+
+_Marx materializmusa tehát nem ontologikus, hanem axiologikus elv._ Nála
+az anyagi és a szellemi élet nem _létben_, hanem _értékben_ különbözik
+és felfogását végső fokon nem _tényítélet_, hanem _értékítélet_ fejezi
+ki. Ez az utóbbi pedig így hangzik: _csak az anyagi élet a fontos_.
+
+A «történelmi materializmus» elnevezés tehát nem egészen jogosult. Több
+jogosultsága volna a Loria és Bernstein által is ajánlott «történelmi
+ökonomizmus» kifejezésnek, mert e tan lényege az, hogy a társadalmi
+folyamatokat az adott gazdasági viszonyok szükségszerűen írják elő. De
+ezt épen csak megemlítjük és az elnevezés kérdésének annál kevésbbé
+tulajdonítunk jelentőséget, mert véleményünk szerint – mint már fentebb
+is mondottuk – az egész elméletnek nincs semmi jelentősége. Az utóbbi
+fejtegetések célja – mint azt már előre is megjegyeztük – csak az volt,
+hogy rámutassunk az ellenmondásra, mely a marxizmus
+történetbölcseletének tételei és elnevezése között lappang és amely
+olyan sok felelőtlen locsogásnak lett alkalmas sarokpontja. Mert a
+materializmus kifejezésének jogosulatlan alkalmazása révén keletkezett
+fogalomzavar még korántsem oszlott el, hanem ellenkezőleg, nőtt és
+bővült. Újabb elmélkedők bevitték a terminuszok macskazenéjébe a
+kauzalitás; a mechanizmus és teleologia; a determinizmus,
+indeterminizmus és fatalizmus problémáit is: azonban már pusztán ez a
+tény – hogy t. i. ennyire különböző és egymást keresztező problémák e
+vitába egyáltalában bekeverhetők voltak – mutatja, hogy a kérdés első
+felvetése már okvetlenül méhében hordta a végzetes konfuziót. Mert
+nyilvánvaló, hogy a létproblémának, melyet a materializmus és
+szpiritualizmus ellentéte feszeget, semmi köze nincs a genetikus
+problémákhoz, melyek a fenti terminuszok mögött rejlenek. Kétségtelen,
+hogy – mint az Le Dantec idézett soraiból is kitűnik – a pszichikus
+folyamatok és tehát a célkitűzések is – akár reálisak, akár
+fenomenálisak – meghatározottak és meghatározók egyaránt lehetnek;[32]
+továbbá, hogy a kauzális nexus épúgy meghatározható mechanikusan, mint
+teleologikusan: «Ha oxigén és hidrogén 1: 2 arányban egyesül, víz
+keletkezik; de ezt így is mondhatjuk: ahhoz, hogy víz jőjjön létre, arra
+van szükség» stb.[33] A felsorolt terminusok sokaságából tehát csak egy
+illik reá a marxista történetbölcseletre: a fatalizmus.[34] Valóban, a
+felfogás, mely az ember öntudatának a történések folyamatában semmi
+jelentőséget nem tulajdonít, semmi egyéb, mint fatalizmus.[35]
+
+
+_3. A módosított képlet._
+
+Ismételten állítottuk, hogy a történelmi materializmus elméletét nem
+kell komolyan venni, holott ennek az elméletnek érdemleges cáfolatát
+voltakép meg sem kíséreltük. Nos, semmi szükségünk nincs e cáfolatra,
+azért, mert ezt az elméletet a legilletékesebb egyéniség, Friedrich
+Engels különböző, a 90-es években írt leveleiben tökéletesen
+visszavonta. E levelekből egyes részeket a következőkben mutatunk be:
+«Végső elemzésben az anyagi élet termelése és újratermelése magyarázza a
+történetet. Marx és én többet sohasem állítottunk. _Ha ezt a tételt így
+forgatják ki: a gazdasági mozzanat az egyedüli döntő: értelmetlen,
+elvont képtelen formula lesz belőle._» «Magunk csináljuk történelmünket,
+de elsősorban meghatározott körülmények és feltételek között. Ezek közt
+végeredményben a gazdasági feltételek a döntők. _De a politikai
+körülmények, még a hagyomány is_, mely az emberek agyát sűrűn felkeresi,
+_játszanak szerepet, habár nem döntőt_.» «_Nem igaz, hogy a gazdasági
+helyzet az egyedüli aktiv ok és hogy minden egyéb passziv hatás: hanem
+van kölcsönhatás a gazdasági szükség alapján, mely a végén döntő lesz_».
+Engels mégis érzi, hogy e fordulatok nem mindenben egyeznek korábbi
+szavaikkal. Ezt így magyarázza: «Ellenfeleinkkel szemben nekünk az
+általuk kétségbevont _főelvet_ kellett hangsúlyoznunk és _nem mindig
+volt idő, hely és alkalom a kölcsönhatásban részes többi tényezőt
+megfelelően méltányolni_.»[36] Ilyen tehát a marxizmus tudománya! Mit
+szóljunk az oly tudóshoz, aki valamely «kölcsönhatásból» kiragad egy
+tényezőt és miután – egy szóval sem említve hogy _kölcsönhatásról_ van
+szó – kereken kijelentette, hogy ez a tényező az egyedüli, melynek
+fontossága van: utólag a sértett ártatlanság megdöbbenésével
+csodálkozik, hogy szavait úgy értették, amint írva voltak. Olyanformán
+hat ez, mintha valamely anthropológus azt írta volna valahol, hogy az
+ember gyomorból és belekből áll és ha utóbb szemére vetnék, hogy
+ezenkívül akadnak más részek is az emberi szervezetben, sértődötten
+válaszolná, hogy hiszen «nem mindig volt idő, hely és alkalom» a többi
+testrészek méltatására! Úgy hisszük, hogy egy ilyen anthropológust
+rövidesen kihajítanának mindenféle tudományos akadémiáról.
+
+De még ez a javított kiadás is sántít egy kicsit, mert helyesen mondja
+Bernstein, hogy ha a kölcsönhatásban részes elemek nem méltányoltatnak
+megfelelően, akkor a főelv determináló jelentősége voltaképen
+túloztatik.[37] Azonkívül ott, ahol kölcsönhatás áll fenn, főelvről,
+döntő feltételekről nem is lehet szó, mert minden _feltétel_ épen
+_feltétele_ lévén a következménynek, tényezője lévén az eredménynek,
+mindegyik egyformán fontos. _Kölcsönhatás_ épen a részes tényezők
+mellérendeltségét jelenti.[38] Megállapíthatjuk tehát, hogy Engels a
+Marx történetfilozófiáját e fejtegetéseivel sarkaiból forgatta ki, mert
+a «Kritik der Pol. Oekonomie» hírhedt előszava apodiktikus, el nem
+csavarható tételeket tartalmaz azon a helyen, ahol az állíttatik, hogy a
+«termelési viszonyok összessége alkotja… azt a _reális alapot_, amely a
+jogi és politikai _ráépítményt_ hordozza és amelynek a társadalmi
+öntudat meghatározott formái felelnek meg. Az anyagi élet termelési
+viszonyai szabják meg általában a társadalmi, politikai és szellemi
+életfolyamatokat. _Nem az emberi öntudat határozza meg a létezést, hanem
+fordítva, a társadalmi létezés határozza meg az öntudatot_». Semmi
+kétség nem lehet aziránt, hogy itt csak _egyirányú összefüggésről_ lehet
+szó és nem _kölcsönhatásról_, mert ez utóbbi esetben az utolsó mondatnak
+így kellene hangzani: a létezés határozza meg az öntudatot és viszont az
+öntudat a létezést. Azonkívül a _ráépítmény_ kifejezése sem illik bele a
+_kölcsönhatás_ fogalmába, mert nyilvánvaló, hogy _ráépítmény_ és _reális
+alap_ között nem lehet kölcsönhatás. Ha a reális alap átépíttetik,
+kétségtelenül le kell bontani a ráépítményt, de az utóbbit át lehet
+építeni a reális alap legcsekélyebb változása nélkül. Marx merev
+mechanikus terminológiája következetes, mert megfelel az elgondolásnak,
+amelyet ábrázolni hivatott, de ez az elmélet épen egyirányú
+architektonikus felépítésénél fogva csakis akkor állhat fenn, ha
+érintetlen marad. És mihelyt valaki – abban a feltevésben, hogy
+alapépítmény és ráépítmény kölcsönhatásban vannak – a földszintet
+lebontja, hogy abból is emeletet csináljon: a szolidnak vélt épület
+kártyavárként fog összeomlani. Engels épen akkor döntötte fel barátja
+művét, amikor meg akarta erősíteni. Már ott, ahol a marxista
+társadalomelmélet állítólagos tudományosságát elemeztük, rámutattunk
+arra, hogy a tudományosság vágya kényszerítette Marxot arra, hogy az
+embert teljesen kihagyja számításaiból, illetőleg amennyiben kétségtelen
+létezését nem tagadhatja le, pusztán kollektivnek tekintett hatását
+egy-két előzetes formulával szigorúan meghatározottnak tekintse. Ha már
+most az ember ilyképen egyszerűsített és nullára redukált öntudatát
+teljes élő valóságában ismét bevonjuk a számításba, a számtalan
+ismeretlennel újból feltarkított egyenletet nem fejezhetjük többé ki a
+kívánt elemi alakban. És ezzel mindenféle exakt jóslásnak, tehát az
+úgynevezett tudományos szocializmusnak is ki van tekerve a nyaka.
+
+A már említett levelek egyikében mégis van egy kísérlet arra, hogy a
+«javított kiadás» az eredeti szöveggel összeegyeztessék: «Számtalan
+egymást keresztező erő, az erőparallelogrammák végtelen csoportjai azok,
+melyek az eredményt, a történelmi eseményt létrehozzák és ez az eredmény
+a maga részéről oly tényező termékének tekinthető, mely mint öntudatlan
+és akaratnélküli tevékenység hat. Mert amit minden egyes erő akart,
+meggátolta az összes többi és folytonos, kombinált hatásuk eredménye oly
+dolog, melyet egy sem akart közülük». Ha már most az utóbb idézettek
+annak bizonyítására szolgálnak, hogy az egyéni akaratok elhanyagolhatók,
+mert egymást paralizálják, ezzel egyrészt nem valami nagy újdonság jött
+világra – mert mi egyebet fejeznek ki ezek a sorok, mi az a «tényező,
+mely mint öntudatlan és akaratnélküli tevékenység hat», mint a jól
+ismert _volonté générale_[39] – másrészt joggal lehet rámutatni Taine
+szavaival arra, hogy az egyének épen úgy benn vannak és hatnak valamely
+nép, valamely század vagy faj történetében, mint az összetevő egységek
+valamely összeadásban, melynek csak végösszegét jegyezzük fel.[40]
+Ugyanígy van ez, ha az «egymást keresztező erők» nem egyéni erőket,
+hanem erőtendenciákat jelentenek, mert az erőnégyszög eredőjét csak
+valamennyi bennfoglalt erő felvételével lehet meghatározni. Ha csak egy
+is kimarad, a rezultáns azonnal megváltozik. Viszont arra sem alkalmasak
+a fenti fejtegetések, hogy egy erőnek vagy erőcsoportnak fölényét
+bizonyítsák, sőt ellenkezőleg, épen azt bizonyítják, hogy _tisztán_
+egyik sem érvényesül. Szószerint is: «az eredmény oly dolog, melyet egy
+sem akart». Ezért itt _fő_tényezőről nem is lehet szó. Helyesen mondja
+Tolsztoj a «Háború és béke» negyedik kötetében: «Semmi sem _ok_, minden
+csak összeegyezése ama feltételeknek, melyek között valamely vitális,
+szerves, elemi történés létrejön».
+
+Mit mond tehát a történelmi materializmus megreformált tétele? Csak azt,
+hogy a társadalom életében a gazdasági tényező _is_ fontos szerepet
+játszik és ezért a történelmi kutatásokban el nem hanyagolható. A
+társadalom nagy garral hirdetett élettörvénye tehát puszta módszertani
+figyelmeztetéssé zsugorodott össze! A marxisták azonban arra
+hivatkoznak, hogy szükség volt a gazdasági tényezőnek erőteljes
+hangsúlyozására, mert a hisztórikusok tudni sem akartak róla. Ez az
+állítás azonban hamis, mert a XIX. században már alig volt komoly
+történetíró – ha csak nem «Staats- und Hofhistoriograph» – aki a
+gazdasági tényezőket megfelelően ne méltatta volna. Hogy csak egy példát
+említsünk, Theodor Mommsen a «Römische Geschichte» első könyvében
+meggyőzően mutat rá arra, hogy Róma későbbi nagy jelentőségét mily nagy
+mértékben köszönhette hadászati okok mellett kereskedelmieknek, tehát
+gazdaságiaknak.[41] «A Tiberis Latium természetes kereskedelmi útja,
+torkolata a kikötőkben szegény parton a tengerjárók szükségszerű kikötő
+helye… Róma, ha nem is keletkezését, jelentőségét mindenesetre a
+kereskedelmi és hadászati viszonyoknak köszönheti… Az, amiben Róma a
+többi latin városok tömegétől különbözik, mindenesetre kereskedelmi
+jelentőségének (Handelsstellung) és polgársága megfelelő szellemének
+tudható be».[42]
+
+De hogy a történelmi materializmus állítólagosan újkeletű szemüvegén
+keresztül látható tájkép megdöbbentően hasonlíthat ahhoz, amit nagyon is
+bourgeois-történetírók nyujtanak, arra nézve ékesen szóló példaként
+álljon itt a következő összehasonlítás. Engels Róma pusztulásának főokát
+abban látja, hogy a patricius nemességet teljesen felváltotta a
+nagybirtok- és pénzmágnások új osztálya, amely a háborús szolgálat által
+tönkretett parasztok minden földbirtokát lassacskán magához vonta, az
+így keletkezett óriási latifundiumokat rabszolgákkal munkáltatta meg,
+Itáliát elnéptelenítette és ezzel ajtót nyitott a császárságnak és
+utódainak.[43] A bourgeois-történetíró ezt a folyamatot így írja le:
+«Rómában az abszolut monarchiát a hanyatlás hozta létre. A kisbirtokosok
+derék hadserege, amely megszerezte és élvezte a szabadságot, elpusztult.
+Elpusztult a hódító hadjáratokban: a győzelem megviselte a győzőket… Az
+egészséges emberek nagyrésze táborban volt. Tizenhéttől negyvenöt évig
+senki sem szabadulhatott a lajstromozás alól. Görögországtól Ázsiáig,
+Macedóniától Galliáig Afrikától Hiszpániáig a római polgárok az összes
+partokon otthagyták csontjaikat. A 180-ik évtől kezdve a népfelkelés
+csak üggyel-bajjal ment. Metellus cenzor ijedtében minden legényembert
+nősülésre akart kényszeríteni. Róma, – mondá Titus Livius – amely
+Hannibál ellen huszonhárom légiót küldött, ma nyolcat sem tudna
+fegyverbe állítani. A hódító hadjáratok révén a középosztálynak a
+vagyona épúgy pusztult, mint az élete… A legionárius visszatartva húsz
+éven át a zászlók alatt, földjét eladta vagy parlagon hagyta heverni. Ha
+megtartotta, összeroskadt az afrikai, sziciliai, szardiniai verseny
+súlya alatt. Ha kitartott és a diadalmi pénzekből tengette életét,
+gazdag szomszédja, volt prétor, szenátor, a bírák barátja eltolta a
+mesgyét és az ő földjét eltulajdonította. Ha elment a gazdaghoz és arra
+kérte, hogy ellopott vagy megvásárolt földjét haszonbérben megtarthassa,
+rabszolgatömegeket mutattak neki. Most már ezek viszik a marhát a
+legelőkké tett szántóföldekre; most már ezek töltik be a szabad
+kisparasztok helyét… (A birtokos) meggazdagodva prokonzulátusa vagy
+pretorátusa, a provinciák lakóinak vagy kis szomszédainak kifosztása, az
+állami földek koncessziója vagy bitorlása révén: gyarapítja birtokát,
+amely akkorára nő, mint egy provincia… Rabszolganyájak, néhány Krözus:
+ime, ez a vidéki népesség. Nincs már hely ott a kisbirtokos számára… Sem
+a mező, sem a város nem tartja el többé a szabad polgárt. A városban
+épúgy, mint a vidéken a munka a rabszolgáké, a tulajdon a gazdagoké… Ha
+a kisparaszt élni akar, Rómába kell mennie; ha Rómában élni akar,
+fizetett szavazóvá, haramiává vagy koldússá kell lennie… A nép
+túlságosan szegény volt, túlságosan függő, túlságosan szervilis; a
+nagyok túlgazdagok, túlerősek, túlmerészek… A közügynek túlságosan kevés
+védelmezője volt és túlságosan sok ellensége. Ötven év harcai,
+proskripciói, kalandjai után egyetlen ember magánügye lett.»[44]
+
+A fenti összehasonlítás azt mutatja, hogy a polgári történetíró ugyanúgy
+meglátja a gazdasági momentumokban rejlő szükségszerűséget, mint a
+szocialisták. Ha pedig igaz, amit Engels állít, hogy a történelem
+marxista felfogása sem hanyagolja el a történelem egyéb hajtóerőit,
+akkor az úgynevezett történelmi materializmus csak cégér, mely mögött a
+bolt üres.
+
+De nem mondhatja-e valaki, hogy Mommsen és Taine az idézett helyeken
+talán a történelmi materializmus revelációiból merítettek? Nos, alig
+hisszük, hogy akadna oly vakmerő, aki ezt a feltevést megkockáztatni
+merné. Nemcsak azért, mert Marx és Engels működése még ebben az időben
+aligha tűnhetett fel a két idézett nagynevű kutatónak, hanem azért is,
+mert a Römische Geschichte 1856-ban már második kiadását érte meg, Taine
+fentidézett sorai pedig 1857-ben láttak napvilágot; holott a marxista
+történetbölcselet egyetlen számbavehető forrása a «Kritik der
+Politischen Oekonomie» idézett előszava, 1859-ben íródott. Marx ugyan
+azt állítja, hogy felfogásuk már a negyvenes években kialakult és ezt
+készséggel elhisszük neki, mindazonáltal megállapíthatjuk, hogy a
+Kommunista Kiáltványban a történelem bölcselete még csak egy mondatból
+áll, nevezetesen a kiáltvány első mondatából, mely így hangzik: «Minden
+eddigi társadalom története osztályharcok története». Már most, hogy e
+tételben mennyi az igazság, azt nem kutatjuk, mert nem tartozik ide.
+Kétségtelen azonban, hogy egy nagyon is polgári történetíró már húsz
+évvel előbb azt állította, hogy a modern Európa osztályharcok
+szülötte.[45] Ezenkívül megállapíthatjuk azt is, hogy a történelmi
+materializmus elmélete 1859 előtt még korántsem volt végleges, annyira
+nem, hogy Marx az «18-te Brumaire» első soraiban még nagyon
+«ideológikusan» ezeket írta: «Az emberek önmaguk csinálják
+történelmüket, de nem szabad akaratból, nem önmaguk által választott,
+hanem közvetlenül talált, adott és átöröklött körülmények között. _Az
+elhalt nemzedékek hagyományai lidércként nehezednek az élők agyára_».
+Ami pedig Taine és Engels fent összehasonlított fejtegetéseit illeti –
+melyek közül az Engelséi huszonhat évvel később keletkeztek – mind a
+kettőnek közös forrása lehet Plinius, akit mindenesetre erősen haboznánk
+Marxnak vagy a történelmi materializmus hívének tekinteni és aki majdnem
+2000 évvel ezelőtt írta le e szavakat: «Latifundia perdidere Italiam».
+
+
+
+
+MÁSODIK RÉSZ.  AZ IGAZSÁG.
+
+
+I. FEJEZET.  Általános elemzés.
+
+
+_1. A jóslat elemei._
+
+De térjünk vissza a Marx-féle jóslathoz! Fentebb rámutattunk arra, hogy
+a jóslat maga előbb volt meg, mint «tudományos» alapja, az úgynevezett
+történelmi materializmus, hiszen a Kapital ama fejezete, melyből a
+jóslatot idéztük, mondhatni, egyetlen olyan gondolatot sem tartalmaz,
+amely már a Kommunista Kiáltványban, sőt a Heilige Familie-ban
+felfedezhető ne volna.[46] Viszont a jóslatnak magának két további
+gyökere van: egy formális és egy érdemleges. Formális gyökere a hegeli
+dialektika formulája: a negáció negációja. Ez a két formula – a Marxé és
+a Hegelé – azután egymás bizonyítására szolgál, ami nyilvánvalóan
+_circulus vitiosus_.[47] Érdemleges gyökere a piactalan társadalom
+öröklött utópiája, ez utóbbi pedig tulajdonképen erkölcsi posztulátum,
+mert jogosultsága azon a feltevésen nyugszik, hogy a vázolt
+berendezkedés a mainál igazságosabb volna.
+
+Ismét egy érdekes ellentmondás szakad fel szemeink előtt – a szocialista
+elméletek ily ellentmondásokon épülnek fel –: a szocialista világnézet,
+mely az erkölcsöt polgári előítéletnek tartja és amennyiben azzal
+egyáltalán törődik, az ethikai relativizmust hirdeti, keletkezését maga
+is erkölcsi tényezőknek köszönheti.[48] Az ethikai relativizmus ellen
+ennélfogva a legjobb érvek egyikét épen a szocializmus szolgáltatja.
+Mert ha az erkölcsi értékelés pusztán a társadalom hatalmi viszonyainak
+függvénye – mint azt az erkölcsi relativizmus hívei állítják – az
+erkölcsi értékelés csak akkor változhatna meg, ha a hatalmi viszonyok
+_más okokból_ megváltoznának. Holott kétségtelen, hogy az erkölcsi
+értékelés megváltozása igen gyakran előtte jár a hatalmi viszonyok
+megváltozásának és nem egyszer tartozik ez utóbbinak okai közé.[49] Így
+a szocializmus alapvető theoriái is ethikai eredetűek: a felsőbb
+osztályokból származó írók fejéből pattantak ki olyan időkben, mikor a
+proletariátus még távol állott attól, hogy a társadalom hatalmi
+viszonyai az ő javára megváltozzanak. De az ethikai relativizmus
+elmélete saját híveinek elgondolásában is sántít. Így pl. Menger, aki
+«Új erkölcstan» című művének elején azt írja, hogy «erkölcsös az, aki
+alkalmazkodik a társadalom hatalmi viszonyaihoz; erkölcstelen, aki
+azokkal szemben ellentállást fejt ki», ugyane műve más helyén így ír:
+«Hatalom és erkölcstelenség… az örökletes birtok-arisztokráciánál
+fokozódik a legmagasabbra». Itt tehát már ellentmond alaptételének, mert
+azzal ellentétben elismeri, hogy erkölcstelen hatalom is lehetséges.
+Könyvének végén pedig az állíttatik, hogy a szocializmus uralma alatt
+«korunknak katonai, politikai és vallási ideáljai el fognak tűnni vagy
+erősen meggyengülnek és helyökre mint végcél az emberiség _erkölcsi_,
+tudományos és művészi _tökéletesedése_ fog lépni».[50] E szavak
+vigasztalan fogalomzavarról tesznek tanúságot, mert ha a végcél – többek
+között erkölcsi – _tökéletesedés_, e tökéletesedés feltevése csak
+valamely erkölcsi tökéletesség feltevéséből folyhatik: ezzel tehát
+elismertetik, hogy az értékelés alapja állandó, mert abszolut érték.
+_Tökéletesedés_ elemezve annyit jelent, mint _haladás a tökéletesség
+felé_. Már pedig találóan állapítja meg Pauler Ákos, hogy «a haladás és
+a teljes relativizmus fogalmai kizárják egymást. Hiszen a haladás
+teleologikus fogalom, amely valamely elérendő és maradandó célt tesz
+fel; ha tehát nincs maradandó érték és igazság, maga a haladás fogalma
+is elveszti értelmét».[51]
+
+A Marx-féle következtetés ezenkívül még logikai hibákban is szenved. Az
+egyikre Franz Oppenheimer mutatott rá, bebizonyítva, hogy a kapitalista
+akkumuláció Marx-féle formulája még nem igazolja az összeomlást. Mert a
+bizonyítandó tétel _(A)_ ez volt: A tőkék akkumulációjának meg kell
+szűnnie, mihelyt a bérek növekedése elérte azt a pontot, melyen felül a
+proletariátus maga is tőkegyűjtéshez foghat. E helyett pusztán a
+következő tétel bizonyíttatott be: _(B)_ a tőkeképzésnek meg kell
+szűnnie, mihelyt a bérek növekedése annyira csökkentette a profitot,
+hogy a nyereségvágy ingere eltompul. És nincs semmikép sem bizonyítva,
+sőt erre kísérlet sem történt, hogy _A)_ tétel kritikus pontja _B)_
+tétel kritikus pontjának megfelel.[52] A másik logikai ugrást azáltal
+követte el Marx, hogy a polgári társadalmi rend összeomlásával egyben a
+kollektiv társadalmi rend megfelelő kialakulását is szükségszerűen
+adottnak vélte. Kétségtelen, hogy a munkásosztály _felháborodásából_ egy
+új társadalmi rend kialakulása _szükségszerűen_ ép oly kevéssé
+következik, mint a negáció negációjának dialektikus szkémájából vagy
+abból az értékítéletből, hogy a létező társadalmi rend igazságtalan.
+
+Mindazonáltal készségesen elismerjük, hogy a fentmondottak a Marx
+jóslatát még nem döntötték meg. Mindezek csak azt mutatják, hogy Marx a
+maga tételét nem tudta bebizonyítani. Ebből azonban nem következik, hogy
+a tétel nem is bizonyítható.[53] Feladatunk tehát ezen túlmegy, mert
+célunk annak kimutatása, hogy Marxnak a szocializmus eljöveteléről szóló
+jóslata semmi körülmények között sem állja meg a helyét.
+
+A polgári társadalom további fejlődésének három logikai lehetősége van:
+1. A társadalom gazdagodásával karöltve nő a népesség elnyomorodása; 2.
+a társadalom gazdagodásával karöltve a népesség jóléte is nő vagy
+legalább is nem csökken; 3. a társadalom elszegényedik és azzal együtt a
+népesség is. Sorra meg fogjuk vizsgálni a felsorolt variánsokat –
+különös súlyt vetve az elsőre, mint amely a Marx eredeti feltevése – és
+meg fogjuk állapítani, hogy a fejlődésnek e lehetőségei közül valamelyik
+létrehozhatja-e azt a szocialista társadalmat, amelyről Marx
+ábrándozott.
+
+
+_2. A jóslat szerkezete._
+
+Marx és Engels eredeti elgondolásában a polgári társadalom jövője így
+fest: az egyes tőkések hatalmában levő termelő erők folytonos
+gyarapodása mellett (akkumuláció) azok mind kevesebb kézben
+összpontosulnak (koncentráció). Ugyanekkor a műszaki munkafolyamat, a
+nagyüzemi termelés, kooperációs társadalmi folyamattá alakul át: az
+aprólékos részletmunkák a termelés teljes folyamatában gigantikus
+mozaikká egyesülnek. S amint a nagytőke elnyeli a kistőkét és
+középtőkét, egyivású társaival megteremti a piac korlátlan monopoliumát:
+a kapitalista verseny önmagát küszöböli ki. A termelés tehát társadalmi
+termeléssé válik, az üzemek összes vezetői maguk is csak alkalmazottak,
+önálló termelő nincs, mert a kisembert mind fölemészti a verseny:
+proletárrá lesz valamennyi. Ekkor már csak két osztályból áll tehát a
+társadalom: a néhány teljesen nélkülözhető kapitalistából és a
+folytonosan növekvő kizsákmányolás, munkátlanság és szűkölködés folytán
+teljesen lealjasodott proletárok tömegeiből. Nincs tehát egyébbre
+szükség, mint hogy ezek a proletártömegek a helyzet tudatára jutva,
+félrelökjék a két-három élősdit, aki még útjukban áll és társadalmi
+termelésük eszközeit is köztulajdonba vegyék. Ezzel a társadalmi rend
+kollektív formája létrejön. A proletariátus öntudatra jutásáról pedig
+maga a marxista agitáció gondoskodik.
+
+Újabb marxisták e pont körül – mint látni fogjuk – a tintahal sötét
+felhőit eregetik és mindenképen átértelmezni iparkodnak a marxizmus
+csődbe jutott szkémáit. Ezért erőteljesen hangoztatni kell, hogy Marx
+eredeti szkémája a gazdagság és szegénység ellentétének dialektikus
+egybefoglalásából áll. _És csak ebből._ Növekvő gazdagság és növekvő
+nyomor a Marx-féle formula két alapvető pillére. A formula egyik nélkül
+sem állhat meg és bármelyik dőljön ki alóla, Marxról és marxizmusról
+többé szó sem lehet. Legmarkánsabban fejezi ki ezt a felfogást a
+Kommunista Kiáltvány: «A polgári viszonyok nem eléggé tágak a saját
+maguk termelte _gazdagság_ befogadására.» «Az eddigi kis középosztályok…
+_valamennyien_ a proletárságba sülyednek alá.» «Az érdekek, az életmód a
+proletárság körében mindinkább kiegyenlítődnek, mert a gép
+mind-mindjobban eltörli a munka és munka között való különbséget és a
+bért majdnem mindenütt _egyformán alacsony színvonalra_ sülyeszti.» «A
+modern munkás, ahelyett, hogy az ipar haladásával emelkednék, mind
+mélyebben sülyed alá saját osztályának feltételei alá. A munkás pauperré
+válik és a _pauperizmus_ még gyorsabban fejlődik, mint a népesség és
+_gazdagság_.» Kautsky azt mondja erre, hogy a kiáltvány gyakorlati írás
+lévén, már sok tekintetben elavúlt.[54] Helyes, de akkor az egész
+elmélet elavúlt, mert Marx és Engels – utóbbi a Marxot interpretáló
+valamennyi írásban – ezt a formulát mindig fenntartották. A Kiáltványhoz
+1872-ben írt bevezetésükben szószerint ezt írták: «Bármennyire is
+megváltoztak a viszonyok, a legutóbbi huszonöt esztendő alatt, a
+Kiáltványban kifejtett általános alapelvek nagyjában ma is teljesen
+helytállók.» És csak a gyakorlati tételeket minősítették itt
+elavultaknak s az irodalomra vonatkozó részt hézagosnak. A Kapital ama
+fejezete, melyet fentebb hosszasan idéztünk, ugyanezt mondja: «A
+tőkemágnások számának állandó apadásával, akik ennek az átalakulási
+folyamatnak minden előnyét bitorolják és monopolizálják, növekszik a
+nyomor, az elnyomatás, a szolgaság, a lealacsonyodás, a kizsákmányolás.»
+Engelsnek 1878-ban kelt fejtegetései szintén nyomatékosan kidomborítják
+a két végletet: «A tőke felhalmozódásával együtt jár a
+nyomor-felhalmozódás. A gazdagság összegyülemlése az egyik sarkon,
+egyúttal tehát a nyomor, a munkagyötrődés, rabszolgaság, tudatlanság,
+elállatiasodás, erkölcsi sülyedés összegyülemlése a másik sarkon, azaz
+amaz osztály részén, amely a saját termékét mint tőkét termeli.» «A
+termelő eszköz, az élelmiszer, a rendelkezésre álló munkás, a
+termelésnek és az általános gazdagságnak összes elemei bőséges
+fölöslegnek bizonyulnak. Ámde a bőség a nyomornak és szűkölködésnek lesz
+forrása.»[55]
+
+A Marx-féle jóslat tehát a maga eredeti formájában így foglalható össze:
+
+I. 1. Mind kevesebb bourgeois mind gazdagabb lesz – egyre több proletár
+egyre nyomorultabb. 2. Kell, hogy ez utóbbinak fellázadjanak. II. E
+forradalommal egyben létre kell jönnie a kollektív termelésen alapuló
+piactalan társadalmi rendnek.
+
+
+II. FEJEZET.  A forradalom útja.
+
+
+_1. Társas élet és forradalom._
+
+Tegyük fel, hogy a fejlődés menete tényleg az, amit a marxizmus
+elemezett jóslata állít. Ebben az esetben kétségtelenül odajuthatnak a
+dolgok, hogy a csúcsára állított piramis összedül; ily feltevések
+mellett tehát a proletariátus forradalma valóban bekövetkezhetik – és ha
+az agitáció erre irányul, be is kell következnie. Azonban kérdés, hogy
+az ily módon bekövetkező forradalom létrehozza-e, létrehozhatja-e a
+kollektív termelésen alapuló társadalmi rendet, a szocialista államot?
+
+Vizsgáljuk meg mindenekelőtt, hogy a társas életben a forradalomnak
+milyen szerepe van, milyen szerepe lehet.[56]
+
+A társas élet – mint minden folyamat a világon – bizonyos mozgó
+egyensúly-állapot fönntartására törekszik. Ennek az egyensúlyi
+állapotnak fönntartása a politika feladata: a szervezett társas élet
+intézményes funkcióit a társas közösség életszükségleteivel állandóan
+összhangban tartani. Hogy ez az egyensúly-állapot a társas közösség
+tagjainak szétágazó érdekei és vágyai mellett fenntartható legyen,
+szükség van bizonyos konstruktív tényezőkre, amelyek a pozitív
+alkalmazkodást létrehozzák, azáltal, hogy a közösség tagjait
+áldozatokra, ösztönéletük megtagadására bírják kényszeríteni. Ily
+tényezők a közösség _eszményei_. Hogy hatóerejük legyen, szükséges, hogy
+önértékek legyenek és tehát önmagukban hordják szankciójukat; hogy
+állandóak, tehát elérhetetlenek legyenek – Tolsztoj hasonlatával élve:
+olyanok, mint a lámpa, melyet valaki egy rúdra tűzve visz maga előtt –
+végül, hogy homályos, nagy, bizonytalan tartalmuk legyen, melyet a kor
+közvetlen adott törekvései megfelelő képekbe formálhatnak. E konstruktív
+eszmények összességét s mindazt, amiben ez eszmények kifejeztetnek,
+nevezzük _kulturának_.
+
+A társas élet folytonosságát e konstruktív tényezők mellett konzervatív,
+fenntartó tényezők biztosítják. Ily fenntartó erő mindaz, aminek
+_tekintélye_ van. E tekintélyek összege a társas élet tehetetlenségi
+nyomatéka, mely a holtpontokon átsegíti azt. Ily holtpontokra jut a
+társas élet akkor, amikor az alkotó eszmények konkrét képei elfakulnak;
+mindaddig, míg a közösség nélkülözhetetlen eszményei valamely kimagasló
+személyiség révén új, korszerű kifejezésre nem találnak, _a társas
+tekintély_ és ennek vetülete, _a társas fegyelem_ tartja fenn a társas
+élet nélkülözhetetlen feltételét, a kooperációt. A tekintély kezdetben
+mindig isteni tekintély; később annak paizsa alatt kifejlődik az
+_erkölcs_ és a _jog_ tekintélye. Azonban végső elemzésben minden
+tekintély az ismeretben, tapasztalásban, korban öregbek: az ősök, tehát
+a _múlt_ tekintélye. Az Isten is «atya»; tekintélye a legelső ős: a
+minden létezésnél idősebb lény tekintélye. A múlt tehát szerves
+alkotórésze a jelennek: ami az egyéni tudatban az emlékezés, az a társas
+tudatban a _hagyomány_. (Sem az egyik, sem a másik nélkül nincs tudatos
+élet, mert az életfolyamat folytonosságát a tudatban az emlékezés tartja
+fenn.) Az erkölcs és a jog tekintélye sem egyéb, mint hagyományok:
+hagyományos intézmények és hagyományos formák tekintélye.[57] Ezért
+hagyományok nélkül nincs rendezett társas élet.
+
+Az emberek életüket fönntartani, szükségleteiket kielégíteni csak társas
+környezetben képesek; azonban e társas környezet fönntartása viszont
+csak a szükségletkielégítés rovására történhetik: bizonyos szükségletek
+kielégítése feláldoztatik azért, hogy a szükségletek általában
+kielégíthetők legyenek. A teljesen feláldozott és részben feláldozott
+szükségletek teljes kielégítésének vágya lappangva tovább él az egyesek
+lelkében, mint romboló erő. A társas élet egyensúlyozott időszakaiban e
+romboló erőket az alkotó erők, az eszmények paralizálják; azonban azok
+tudatra jutnak és hatóerőkké válnak ama holtpontokon, amelyek a konkrét
+társas törekvések elhalványulását jelzik. Ilyenkor minden a társas
+közösség fenntartó szerkezetének ellenálló erején múlik: a romboló erők,
+a természeti ember általánosult ösztönei csak akkor győzhetnek, ha előbb
+sikerül szétbontaniok a közösség tekintélyein alapuló fegyelmet. A
+romboló erők győzelme – és ez a _forradalom_ – kettős munkát követel.
+Negatív munkája abból áll, hogy állandó tagadással megingatja, majd
+lerombolja a társas élet fenntartó erőit, a tekintélyeket és a társas
+fegyelmet ezzel szétbontja; pozitív munkája abból áll, hogy a romboló
+ösztönöket a legféktelenebb izgatással szenvedélyekké fokozza föl és
+azokat állítja a közösség eszményei helyére. Trendelenburg egyhelyt így
+jellemzi ezt a folyamatot: «A forradalomban, amely gátolatlanul követi
+irányát, a kötelékeiből szabadult természeti emberben rejlő veszedelem
+kerül felszínre. Vadul felizgatott erők legyűrik az általános értelmet
+és a szenvedély, mely csak önmagára hallgat, értelemnek tartja magát és
+aláássa az erkölcsi értékelést, melynek csak önmaga szab mértéket. Gúny
+rombolja szét azokat az erkölcsi érzelmeket, amelyek a régi dolgokhoz
+fűznek. Engedelmesség szolgaiasságot, mérséklet gyávaságot – viszont
+arcátlanság nyiltságot, sőt az isteni és emberi rend ellen elkövetett
+szentségtörés hősiességet jelent. Csak ilyen látszat, csak a szenvedély
+hevében alkotott ilyen erkölcsi áltükörképek segítségével tarthatja
+magát a jogtalanság önmaga és mások előtt.»[58]
+
+Az emberi közösségek eszményei in concreto bizonyos eszmék formáját
+öltik, ezekben válnak közvetlen hatóerőkké, mert korszerű értelmük csak
+ily formákban lehet. A romboló szenvedélyek is ily eszmék formájában
+ékelődnek be a társas tudatba és ezért gyakran megtörténik, hogy
+ugyanazok az eszmék – voltaképen ugyanazok a _szavak_ – különböző
+időszakok hangulata szerint alkotó vagy romboló érzelmeket: ideálokat
+vagy szenvedélyeket takarnak. Így azok az eszmék, melyek a francia
+forradalomban váltak először hatóerőkké, bár utóbb több emberöltő építő
+ideáljaivá lettek, legsajátságosabb, a tudat legmélyére elbonthatatlanul
+leláncolt értelmük szerint romboló, antiszociális szenvedélyeket
+ábrázolnak. Vegyük őket egyenkint. A _szabadság_ fogalma körül a
+bölcseletben beláthatatlan konfuzió uralkodik. A fogalomtorlódás mélyén
+azonban mindig öntudatra jut, hogy a szabadság «mindenekelőtt valamely
+lénynek fogalmával egyező állapotát, erőinek háborítatlan érvényre
+emelkedését jelenti.»[59] Vagyis amit Goethe mond a görögökről (A
+görögök hívei voltak a szabadságnak, ám mindegyik csak a saját
+szabadságának) voltaképen belátása annak, hogy a tudat mélyén
+«szabadság» csak az egyén korlátlanságát jelentheti. Már pedig a társas
+életben ez a szabadság _egy_ közösségen belül csak _egy_ ember számára
+valósítható meg. Ezért, ahol mindenki «szabad», ott csakhamar anarchia
+vagy zsarnokság következik: tehát vagy az az állapot, ahol senki sem
+szabad – mert korlátlan szabadságát a többiek korlátlan szabadsága
+teljesen megsemmisíti – vagy az az állapot, ahol csak egy ember szabad.
+A dolgok szokásos rendje szerint először az anarchia következik, azután
+a zsarnokság, mert az emberek megijedve saját szabadságuktól, melynek
+nem tudják hasznát venni, sietve ruházzák azt arra az egy emberre, aki
+azzal élni tud és akar. Mint Dosztojevszki mondja: «Az embernek és az
+emberi közösségnek soha és sehol sem volt valami elviselhetetlenebb,
+mint a szabadság.»
+
+Az egyenlőség való értelmében ép oly romboló elv, mint a szabadság, mert
+a társas élet ezt ép oly kevéssé tűri, mint amazt. «Ha a nemzetek…
+ösztönszerűleg hierarchikus, vagyis arisztokratikus módon szervezkednek;
+ha főnökeik és alárendeltjeik, ha hatalmasaik és alsóbbrendűeik vannak,
+ez azért van így, mert ennek így kell lennie a csatatéren és mert
+mindenik nemzet érzi, hogy csatatér. Ha mindenik nemzet érzi, hogy
+csatatér, ez azért van így, mert más nemzetek is vannak és mert
+mindegyik érzi és tudja, hogy más nemzetek is vannak.»[60] És nemcsak
+ezért! Mert ha csak egy nemzet volna is, akkor is így kellene
+szervezkednie, mert az ember háborúban van örökké embertársaival és
+környezetével. A létért való küzdelemben az embernek nélkülözhetetlen
+fegyvere a társas szervezettség, amely csak egyesek fölé, mások
+alárendelése által valósítható meg. A parancsolás és engedelmesség
+szüksége nem engedi meg a teljes egyenlőséget. A föltétlen egyenlőségre
+való törekvés tehát a szükséges szervezettség e szükséges rendjét
+aláássa és ezért az egyenlőség való értelmében – melyben azt jelenti,
+hogy senkinek se legyen több szabadsága, mint másnak – bár a
+szabadságnak épen ellentmond, ép oly romboló, mint ez. – Marad a
+testvériség. Magában véve a «testvériség» az elvont emberszeretet
+szimboluma. A szeretet konstruktív erő, de csak akkor, ha konkrét
+tartalma van. Konkrét közösségeket – családot, hazát – lehet szeretni,
+de az emberiség nem konkrét közösség, mert egységét szervezetlensége
+folytán a tapasztalati átlagember felfogni nem képes. Ezért a nemzetközi
+testvériség eszméje is a való életben mindig romboló szerepet játszott:
+az «emberiség» inkonkrét egységeért a konkrét társas egységek gyűlöletét
+hirdette. A szeretet az egység felé tör, mert csak úgy lehet teljes, ha
+osztatlan maradhat. Család és nemzet szeretete nem ellentétes, mert ezek
+a közösségek egymást kiegészítik: a család a társas élet mai állapotában
+csak valamely nemzeten belül boldogulhat, a nemzet fenntartó egysége
+viszont a család. A hadbavonuló katona családjára és hazájára gondol: de
+az «emberiség»-re nem gondolhat, mert akkor ellenségét is szeretnie
+kellene, holott azt családja és hazája miatt gyűlölni kénytelen. Majd,
+ha valamikor sikerülni fog a nemzeteket – egységi különállásuk megóvása
+mellett, mint azt már Kant is gondolta – magasabb organizációkba
+összefoglalni: akkor már a «testvériség» eszméjének is valóságos
+konstruktív értéke lesz. De ily fejlődést puszta emberszeretet nem
+hozhat létre, csak a konkrét közösségek egybehangzó érdeke. Ezért a
+protestantizmus fölül nem múlható konstruktív jelentősége is abban
+rejlik, hogy a római egyház nemzetközi és aszketikus tendenciáival
+nemzeti és patriarchális szervezetet állítván szembe, egyesíteni tudta
+az Isten, a haza és a család szeretetét, – egyben megmentve a keresztyén
+világot a nagy ellentmondástól, amely a nemzeti eszme erősödése folytán
+fenyegette.
+
+Szabadság, egyenlőség és testvériség tehát a maguk nyers értelmében
+romboló szenvedélyek jelmezei. Ahhoz, hogy alkotó erőkké legyenek,
+mindeniket «magasabb értékek alá kell rendelnünk, mert ellenkező esetben
+forradalmi fejetlenség lesz az eredmény.»[61] Aminthogy csakugyan úgy
+lettek ezek az eszmék a modern civilizáció támaszaivá, hogy a nemzeti
+gondolatnak rendeltettek alá és pozitív tartalommal ez utóbbi töltötte
+meg azokat.
+
+
+_2. Ábránd és valóság._
+
+A forradalom tehát bomlási folyamat: a szenvedélyek, amelyekből fakad; a
+kétely és a tagadás, amely előtte jár, az eszmék, amelyeket létrehoz,
+mindmegannyi bomlási termék. Ezért magából a forradalomból semmiféle
+alkotás nem következik, már pedig azt a marxisták is elismerik, hogy a
+proletárforradalomnak építenie is kell: felépítenie egy új állami
+rendet, melynek mindenbe beleavatkozó diktatorius formája még a régi
+államnál is alaposabb szervezetet kíván.[62]
+
+Ezt a szilárd államszervezetet a proletárforradalom három okból nem
+képes létrehozni. Ezek a következők:
+
+Az első ok az, hogy a forradalom legelső feltétele a társas fegyelem
+szétbomlása – viszont egy szilárd államszervezet felépítésének legelső
+feltétele a legszigorúbb társas fegyelem. Fentebb mondottuk, hogy a
+szervezett társas élet az abban szervezett egyénektől áldozatokat
+követel, nevezetesen egyéni érdekeiknek a közösségi érdek alá
+rendelését. Ez azt jelenti, hogy a társas élet az ösztönélet erőteljes
+megszorítását kívánja: ez a megszorítás a társas fegyelem. A társas
+életben az egyén vágyai fölött a közösség érdekeit képviselő
+_tekintélyek_ uralkodnak, amelyek az egyeseknek útját _kötelességek_
+formájában írják elő. Ezért mondottuk, hogy a fegyelem a tekintélyek
+szövevényének vetülete. A társas tekintélyeket a természetes kiválasztás
+tartja fönn és erősíti meg: azok tehát a társas közösség vezető
+érdekeivel összhangban vannak és így a közösséget alkotó egyesek számára
+is általában hasznosak. Ez a hasznosságuk a fegyelem öntudatlan támasza.
+Vannak azonban a társas életnek kritikus időszakai, amikor a közösség
+érdekei és az egyén érdekei között látszólag megbomlik az összhang, mert
+a közösség érdekeinek szolgálata az egyéntől teljes önfeláldozást
+követel. Ezek azok a pillanatok, amelyekben a társas élet tekintélye az
+egyén tudatában mint fegyelem felszínre kerül. A fegyelem ily tudatra
+jutását az értelem elemző munkája követi, válasz kerestetik e kérdésre:
+_miért?_ Az értelem azonban csak egy szankciót ismer és ez a hasznosság:
+ezért fellázad minden föltétlen inperativusz ellen és a fegyelem –
+megfosztva a hasznosság támaszától – előtte oktalannak és elvetendőnek
+tűnik fel. Ha a nyers értelem e lázadása elég erős arra, hogy a fegyelem
+láncait szétbontsa: kész a forradalom. A forradalom azonban a tekintély
+és a tekintélyen alapuló fegyelem negációja lévén, a fegyelmet más
+formában és más tekintélyek védelme alatt sem állíthatja helyre. Hiszen
+a forradalom csak úgy tarthatja fönn magát, ha a tagadást folyton
+megújítja: mihelyt tekintélyeket iparkodik felállítani, azonnal elbukik
+a régi tekintélyekkel szemben, amelyek nemzedékről-nemzedékre rakodván
+le és szilárdulván meg a lelkekben, föltétlenül erősebbek azoknál az
+áltekintélyeknél, melyeket a forradalom proklamál. A forradalom csak
+addig erős, amíg a régi világ minden _igenjére nemmel_ válaszol; mihelyt
+maga is az igenlés terére lép, nem teheti ezt anélkül, hogy az eltiport
+«igenek» egész szövevényét újból talpra ne állítsa a társas tudatban.
+Talán egy példa meg fogja világítani a mondottak igazságát. A magyar
+kommunista uralom egyik legelső intézkedése volt annak idején, hogy a
+szervezett proletárok részére kedvezményes olcsó színházjegyek kiadását
+rendelte el. A proletárok e kedvezményes jegyeket jóval magasabb árakon
+tovább adták úgynevezett «bourgeois»-nak. Mikor ez az eljárás már
+rendszeressé lett, a közoktatásügyek egyik népbiztosa rendeletet adott
+ki, melyben az ilyen cselekményeket a «proletárbecsületbe» ütközőknek
+nyilvánította. A becsület azonban erkölcsi eszmény és tudjuk a
+Kommunista Kiáltványból, hogy az erkölcs «polgári előítélet.» Hiába
+írták hozzá a becsület szóhoz a proletárt, nem lehet azt leírni anélkül,
+hogy az asszociáció következetességével föl ne elevenedjék a tudatban
+mindaz, amit a múlt e szóhoz fűzött. Az erőszakos eltulajdonításra
+épített állami rend tehát ellenmondásba kerül önmagával, amint a
+becsület fogalmát föleleveníti, mert ez utóbbit eltéphetetlen
+atavisztikus kötelékek fűzik a magántulajdon intézményéhez.
+
+A második ok, amely a Marx által feltételezett proletár államszervezet
+kialakulását megakadályozza, magának a Marx-féle proletáriátusnak lelki
+alkatában rejlik. E proletáriátus a társadalom legalsó rétege, mely
+lassan-lassan a hozzá lesülyedt rétegeket is mind magába szívta; melyet
+a «nyomor, munkagyötrődés, rabszolgaság, tudatlanság, elállatiasodás,
+erkölcsi sülyedés összegyülemlése» kétségtelenül alkalmassá tehet arra,
+hogy a létező építményt szétrombolja, de egyúttal _csak_ alkalmatlanná
+arra, hogy bármit is felépítsen és fenntartson.
+
+Mi lehet az ily nyers tömegek szerepe a társaséletben? Gustave Le Bon, a
+tömegek lélektanának legalaposabb ismerője, a következőket írja: «A
+történet azt tanítja, hogy abban a pillanatban, amint a civilizációt
+fenntartó erkölcsi erők elvesztették uralmukat, a végső rombolást a
+tudattalan és brutális tömegek végzik, kiket méltán neveznek
+barbároknak. A művelődést eddig egy kicsiny szellemi arisztokrácia
+teremtette és vezette és sohasem a tömegek. _A tömegeknek csak a
+rombolásra van erejök._ Uralmuk mindig a barbárság korát mutatja…
+Hatalmuk csupán romboló lévén, működésüket a mikrobákéhoz lehetne
+hasonlítani, melyek előmozdítják az elgyengült vagy megholt testnek
+felbomlását».[63] Henry George, akit bizonyos értelemben szocialistának
+lehet nevezni és aki a sínylődő tömegek iránt kétségkívül mély és meleg
+rokonérzéssel viseltetik, főművének egy helyén így ír: «A közhatalmat
+azok kezébe adni, kiket a szegénység elkeserített és lealázott, annyi,
+mint a rókák farkára égő fáklyát kötni és azokat érett búza közé
+szabadítani».[64]
+
+A szegénységtől kínzott ember közvetlen szükségleteinek rabja, mert
+azokat sem tudván megfelelően kielégíteni: reája nézve a távolabbi
+javaknak nincs, nem is lehet értékük. Ezért csak a szervezett társadalom
+kényszerítő ereje fékezi meg ösztöneit és mihelyt annak hatalmát nem
+érzi, azonnal enged ezeknek. Erre módja nyílik, ha _tömeggé_ verődik
+össze. Ugyanis a tömegben levő egyént legyőzhetetlen hatalom érzete
+szállja meg és ennek következtében enged ösztöneinek, melyeket
+egymagában korlátozott volna. Az ösztönök korlátozásáról annál kevésbbé
+lehet szó, mert a tömeg anonim, következőleg felelősségtelen és benne
+teljesen elenyészik az egyén felelősségérzete.[65] A forradalom tehát a
+tömegek diadala lévén, egyben az ösztönök diadala. Már pedig, úgy
+hisszük, nem kell bizonyítani, hogy a szabadon eresztett ösztönöknek
+csakis destruktiv erejük lehet és ösztönökre nem lehet építeni semmiféle
+társadalmi _rendet_, még akkor sem, ha e társadalmi organizáció
+kimondott célja csupán az ösztönök kielégítése, mint éppen a
+kollektivizmus esetében.
+
+Foglaljuk össze az utóbb mondottakat. Ezek szerint _a forradalomba
+szédült, elnyomorodott és lealjasodott tömegek nem képesek arra, hogy
+építő munkát végezzenek_. Nos, megállapíthatjuk, hogy e tétel
+igazságával a marxizmus «tudósai» tökéletesen tisztában vannak. Így
+_Engels_ az athéni állam kifejlődésével és pusztulásával kapcsolatos
+fejtegetések során a következőket írja: «A kereskedelem és ipar
+fejlődésével a vagyonoknak kevés kézben való akkumulációja és
+koncentrációja következett be; ezzel egyben a szabad polgárok tömegének
+elszegényedése, akiknek csak az a választásuk lehetett: vagy saját
+kézműves-munkájukkal a rabszolga-munkának konkurrenciát csinálni… vagy
+elzülleni (verlumpen). Az adott viszonyok között _az utóbbit
+választották és minthogy ők voltak a népesség zöme, ezzel az egész
+athéni államot tönkretették_».[66]
+
+Engels tehát tisztában volt azzal, hogy a népesség zömének
+lerongyolódása csak dezintegrációt idézhet elő: vajjon miért várta
+tehát, hogy a kapitalista társadalom állítólag hasonló fejlődése
+magasabb integrációt hozzon létre? _Kautskynál_, aki Engels halála óta
+Marx földi helytartójaként szerepel, ez a belátás már a formula
+módosítására vitt: «Mi szocialisták valamennyien egyetértünk abban, hogy
+a munkásosztály szervezkedése és az államhatalom beavatkozása már a mai
+társadalomban is korlátozhatja a nyomort; egyetértünk végül abban is,
+hogy _a proletárság felszabadítását nem növekvő elzüllésétől, hanem
+növekvő erejétől várjuk_». Ugyanebben a munkában máshelyt azt fejtegeti,
+hogy a proletárság «erkölcsi és szellemi felemelkedése» már alaptalanná
+teszi azt a még nemrég alapos félelmet, hogy a «győztes proletárság a
+népvándorlás vandáljai gyanánt fog pusztítani kultúránkban és a barbár
+aszketizmus birodalmát fogja romok halmazára felépíteni».[67] Már most
+ez az _erkölcsi és szellemi felemelkedés_ nagyon kevéssé egyeztethető
+össze a tudatlansággal, elállatiasodással és erkölcsi sülyedéssel.
+Kautsky tehát ebben már eretnek és még nyiltabban eltávolodik az
+orthodox marxizmus alapfelfogásától «A proletárság diktatúrája» című
+röpiratában, ahol többek között így ír: «A proletárságnak nemcsak hogy
+érdeke kell, hogy legyen a szocializmus, nemcsak az anyagi feltételeknek
+kell meglenniök és erejének, hogy ezeket hatalmába kerítse, hanem
+_képesnek_ is kell lennie arra, hogy megtartsa és helyesen alkalmazza.
+Csak akkor lehet megvalósítani a szocializmust, mint a termelés tartós
+módszerét. A _viszonyok_ érettsége, az ipari fejlettség szükséges volta
+mellett tehát meg kell lennie a _proletárság érettségének_ is, hogy a
+szocializmus lehetséges legyen». Alább pedig, a multra vonatkozó
+megjegyzések kapcsán szószerint ezt mondja: «_A nyomorúság_, úgy
+látszott, _mindenkorra képtelenné teszi a proletárságot arra, hogy
+önmagát felszabadítsa_».[68] Nem lehet tagadni, hogy e sorok oly
+felfogásra mutatnak, mely például Le Bon és Henry George fentidézett
+sorainak teljesen megfelel. Kautsky mindazonáltal marxistának vallja
+magát és azt állítja, hogy a Marx–Engels-elmélet a kapitalizmus
+összeomlását a proletárok _számának_ növekedése mellett, _érettségük_ és
+_hatalmuk_ növekedésétől várja. Helyes ezzel szemben Bernstein
+ellenvetése, hogy az a kérdés, vajjon Marxnak az összeomlásról szóló
+tételében a proletariátus növekvő száma, egyesülése és iskolázottsága
+ugyanazt jelenti-e, mint annak növekvő _érettsége_ és _hatalma_, azon
+múlik, hogy ezek az utóbbi fogalmak miként egyeztethetők össze
+ugyanennek a proletariátusnak növekvő _elfajulásával_ és
+_rabszolgaságával_. Bernstein úgy vélekedik, hogy ilyen feltételezésnél
+növekvő szám, egyesülés és iskolázás, valamint növekvő érettség és
+hatalom között még nagy különbség van: ugyanaz a különbség, mint
+időleges győzelem és tartós uralom között.[69] Ahogyan Kautsky belátta,
+hogy a tömegek növekvő elfajulását hirdetni szerencsétlen formula, mely
+a Marx-féle jóslatot kátyuba viszi, ugyanígy belátta ezt egy másik
+Marx-apostol, _Franz Mehring_ is, aki ezért Kautskyn is túlmenve, egy
+helyt egyenesen azt állítja, hogy Marx és Engels mindig tagadták a
+munkástömegek rohamos elrongyolódását, sőt bebizonyították, hogy az sem
+örök természettörvény, hanem történeti jelenség, amelyet meg lehet
+szüntetni és meg is szünik majd ugyanazon kapitalisztikus termelési mód
+hatásai folytán, amely felidézte.[70] Persze Mehring itt egy kis
+reservatio mentalis-szal él, mert nyilván arra céloz, hogy Marx szerint
+a kapitalizmus maga hozza létre a szocializmust, amely azután véget vet
+a tömegek elrongyolódásának. Ugyanígy azt is állíthatná valaki, hogy
+fáradtság nem létezik, mert a fáradtság álmot hoz létre, az álom pedig
+megszünteti a fáradtságot. Hiszen fentebb Marx és Engels saját szavaival
+mutattuk ki, hogy náluk a «Verelendung» épen egyik főpillére annak a
+fejlődésnek, amely azután a «Verelendung»-ot megszünteti. (Ez a negáció
+negációja!) Ezért a marxista elmélkedők ilyen szofizmái csak azt
+bizonyíthatják, hogy a jóslat hamisságát ők maguk is érzik, de a Mester
+csalatkozhatatlanságába vetett hitet mindenáron fenn akarják tartani.
+
+A kollektivista állam felépítésének harmadik nagy akadálya az az
+áthidalhatatlan űr, mely a demagógiát a kormányzástól elválasztja.
+Hadvezérekből kerülhetnek ki államférfiak, népvezérekből soha! A
+hadvezér és az államférfi tulajdonságai sok tekintetben egyeznek, sőt
+minden nagy államférfi bizonyos tekintetben hadvezér kell hogy legyen,
+azonban a népvezér és az államférfi tulajdonságai mereven ellentétesek.
+Még fokozódik e különbség forradalmi időkben. Ahhoz, hogy valamely
+állammá szervezett nép, melyet éppen szervezettségénél fogva nagy
+nyomatékú tehetetlenségi erők mozgatnak, forradalomba sodortassék; s
+hogy önként szakgassa szét a láncokat, melyek boldogulásának
+pótolhatatlan biztosítékai: bizonyos objektiv feltételeken kívül még
+arra van szükség, hogy a kegféktelenebb izgatás szuggesztiója legyen
+úrrá a lelkek felett. «Az érzelmekben túlzó tömeget csak túlzott
+érzelmekkel lehet felizgatni.» Ezért a demagógnak érdeke, hogy a
+legvalószínűtlenebb túlzásokba kapaszkodjék.[71] A nagy, szenvedő,
+elégedetlen tömegek ösztöneit, kielégítetlen és ki nem elégíthető
+vágyait a legcsábítóbb igéretekkel kell felkorbácsolnia. Ő a Kísértő,
+aki a világ minden fantasztikus csodáját mutogatja a fáradt, nyomorult,
+reménytelen küzködőknek. Ahhoz, hogy a nagy rombolás véghezvitessék,
+példátlan méretűre kell növelni mindent, ami romboló: az önzést, a
+gyűlöletet, az irígységet, a bosszúvágyat, az élvezetvágyat és a
+vérszomjúságot. Ki kell irtani a lelkekből minden szeretetet, részvétet,
+rokonszenvet, szelídséget, jóindulatot, kötelességérzetet,
+becsületérzést és tiszteletet. Ezek az érzelmek mind tompítóak és
+mérsékelők; ezek az érzelmek mind a múlthoz fűznek, amely ezeket ápolni
+igyekezett: ahhoz a multhoz, amelyet mindenképen le kell rombolni… Ezzel
+szemben a politika a mérséklet, a megalkuvás, a kiegyezés művészete.
+Nincsen két ember, akinek vágyai összeférnének: minden egyes vágyainak
+útjában az összes többiek vágyai állanak. Az állam mind e vágyakat
+számbavenni és egyet sem kielégíteni hivatott. Államférfi ezért csak az,
+aki nem az egyesek, hanem a közösség érdekeit tartja szem előtt és ezért
+nem a szenvedélyek felcsigázására, hanem fékentartására törekszik; aki a
+nagy tömegeknek nem hízelgő szolgája, hanem megértő gyámola, de egyben
+parancsoló ura is tud lenni. Minderre a demagóg nem képes és ha az új
+szerepben tudatára jut helyzetének, már késő. Nem lehet elállni a rohanó
+árvíz útját, ha a lassan és nehezen épített védőgát egyszer
+átszakíttatott. Nem lehet a tűzvészt egy ponton megállítani. A
+forradalom, ha egyszer győzött, nem áll meg félutakon, hiába szeretnék
+már megállítani azok, akik élesztették, mert minden párt alatt egy újabb
+párt fakad – mely ellenőrzi és denunciálja amazt – egészen a demagógia
+legmélyebb talajáig.[72] Így halad a forradalom szédítő lejtőjén tovább,
+egészen addig, míg a társas közösség teles felbomlása be nem következik
+vagy míg egy, erős személyiség valami hirtelen szerencsés szuggesztióval
+vissza nem fordítja a hisztérikus tömeget és a «szabadság» és
+«egyenlőség» bacchanáliái között ki nem tűzi a zsarnokság
+Geszler-kalapját. Ha pedig az események tornája odahat, hogy a
+tömegszenvedély megfordul, anélkül, hogy valaki úrrá legyen felette: más
+cégér alatt, de változatlan vadsággal pusztít tovább a forradalom. Mert
+a forradalom nem a szavakban, hanem a lelkekben van; a forradalom a
+fegyelem láncairól szabadult ösztönember kannibáltánca és ha nincs és
+sehonnan sem támad tekintély, amelynek szorítása alatt újból bilinccsé
+forrhatna össze a karperecekre szakadt fegyelem: «a rombolás
+karneváljaiban a nyers erő és vad őrület fog váltakozni a hanyatló
+civilizáció lethargiájával». (George.)
+
+Az utóbb mondottak igazságának belátása sem hiányzik a szocialista írók
+műveiben – természetesen inkább csak félig kimondva és félig elhallgatva
+– ahogyan már ők az igazsággal bánni szoktak. _Anton Menger_ például így
+ír: «abból, hogy a pártok az emberek mindenkori nézeteihez és
+törekvéseihez szorosan alkalmazkodnak, következik, hogy a tömegek
+tevékenységét legerősebben irányítják. _Ha_ azután _sikerül egy pártnak
+az államot ideiglenesen hatalmába keríteni, akkor működése_ bizonyos
+körülmények között a _legmagasabb szenvedéllyé, sőt minden emberi érzést
+lábbal tipró vad kegyetlenséggé fajulhat_».
+
+Nos, nem tudjuk, melyek azok a «bizonyos körülmények», melyekre Menger
+gondol. Mi azt hisszük, hogy azok a körülmények, melyek között a
+szocialista párt állítólag hatalomra fog jutni, rendkívül alkalmasak
+arra, hogy e szocialista elmélkedő idézett szavait igazolják. Ám
+vigasztaló, amit ugyanez a szerző mond: a pártok bukását rendszerint a
+pártszellem céltalan túlzásai okozzák.[73] Mert a szocialista
+pártszellem a legcéltalanabb túlzásba ép akkor esik, ha valahol valóban
+átveszi az államhatalmat… Van azonban Mengernél szenzációsabb tanunk is:
+nevezetesen _Lenin_, aki 1918 tavaszán «A szovjethatalom legközelebbi
+feladatai» című füzetében szószerint ezt írta: «_Érthető, hogy a
+forradalmi proletariátust vezető pártnál a nagy, millió és millió
+polgárra számított szervezési berendezések routine-je nem alakulhatott
+ki és hogy a régi, majdnem kizárólag agitatorius szokások átdolgozása
+igen hosszadalmas dolog_» Érthető. Az is érthető, hogy a szamár torkában
+az oroszlán hangja «nem alakulhatott ki». Csak az nem érthető, hogy ha a
+szamár mégis oroszlánbőrbe bújik.
+
+_A marxizmus jóslatának szigorú eredeti formulájában tehát ellentmondás
+van a feltételezett tendenciák iránya (I.) és a végső konkluzió között
+(II.). Azokból csak a társadalom felbomlása következhetik: új alapon
+való újjáéledése semmiképen sem!_
+
+
+III. FEJEZET.  Gazdagság és nyomor.
+
+
+_1. Növekvő gazdagság._
+
+A marxizmus eredeti jóslatának még egy nagy hibája van.
+
+_Olyan társadalomban, melynek általános gazdagsága egyre növekvő, szó
+sem lehet a proletáriátus növekvő elnyomorodásáról, sőt ennek általános
+jóléte is megfelelően – ha nem is folytonosan – növekvő tendenciát kell
+hogy kövessen._
+
+Igaz, hogy a kapitalizmus kezdetei könnyen vihettek az ellenkező
+feltevésre. A gépnek egyre erősödő kapitalisztikus monopóliuma mellett a
+munkások szabad versenye folyton lefelé vitte a béreket. Azonban a
+munkásság szorult állapota szinte automatikusan hozta létre a védelem
+megfelelő eszközeit: a munkásszervezeteket. Azokban az országokban, ahol
+a társadalom aránylag szegény, ahol az ipar fejletlen és nincsenek
+biztató természetes feltételei, a munkásszervezetek nem sokat
+lendíthetnek a munkások sorsán, mert – a tőkének bizonyos minimális
+nyereségre szüksége lévén ahhoz, hogy a termelésből ki ne vonuljon –
+amit a munkásság esetleg munkabéremelés révén nyer, elveszti mint
+fogyasztó, az árúk növekvő árai vagy a termelés csökkenése mellett
+szükségkép csökkenő munkakereslet következtében. Ha pedig az árúk
+növekvő árai versenyképessé teszik a behozatalt – feltéve, hogy ennek
+védővámok nem állják útját – a belföldi termelés válsága megint csak a
+munkakeresletet fogja csökkenteni. Másként van ez a gazdag, fejlődő
+iparú államokban, ahol a tőke hozadéka, ha nem is relative, _abszolute_
+növekvő tendenciát mutat. Ezekben az országokban a tőkék folytonos
+szaporodása és a piac növekvő terjedelme állandóan új és új
+munkaalkalmakat nyújt ugyanakkor, mikor a tőkék versenye a javak árait
+lenyomja. A munkásszervezetek a tőkemonopóliummal szemben itt a
+munkamonopóliumot képviselik. Legfőbb feladatuk a munkabéreket addig a
+pontig fokozni, ameddig lehet, anélkül, hogy a tőkék elkedvetlenedése
+vagy a javak árának növekedése következnék be; egyszóval: a tőke
+nyereségét korlátozni arra a minimumra, amely mellett még a termelésben
+résztvenni hajlandó. Ott, ahol a virágzó ipar, a gazdag termelési
+lehetőségek folytán a tőkék versenye nagy: a munkások szervezkedése ezt
+az eredményt könnyen elérheti.
+
+A munkásszervezeteknek ez a jelentősége és _csak_ ez. Ha nem volna így,
+a munkásság már régen felhagyott volna a szervezkedéssel, mint
+céltalannal. Hogy a munkásszervezetek száma és jelentősége folyton
+növekszik, csakis annak tudható be, hogy azok a munkásság anyagi
+érdekeit sikeresen tudták megvédeni és ennélfogva a proletáriátus
+általános jóléte az általános gazdagság növekedésével párhuzamosan
+mindenütt emelkedett. Ennek az igazságnak a beismerése sem hiányzik a
+marxizmus irodalmából. Így maga Marx a Kommunista Kiáltványban, miután
+elméletének megfelelőleg azt állítja, hogy «amily mértékben gyarapszik a
+gép és a munkamegosztás, ugyanoly mértékben nő a munka tömege is,
+részint _a munkaidő meghosszabbítása_, részint… stb. útján»,[74] alig
+két oldallal utóbb kénytelen beismerni, hogy a munkások szervezkedése «a
+munkások egyes érdekeinek törvény alakjában való elismerését csikarja
+ki. Így a tízórás munkanap-törvényt Angolországban.» Kautsky fentebb már
+idézett szavaival szintén amellett tanuskodik, hogy a munkásság
+szervezkedése útját állja a nyomor növekedésének. És Szabó Ervin a Marx
+közgazdasági rendszerét ismertető kommentárokban szintén beismeri, hogy
+a növekvő nyomor tendenciája módosult, amennyiben mind szélesebb
+néprétegek helyzete jobb, mint azelőtt volt.[75]
+
+De ott, ahol az általános jólét és azzal a munkásosztály jóléte is
+általában emelkedik vagy legalább is nem száll alább a megszokott
+életszínvonal, mely az egyszerű viszonyoknak megfelelő egyszerű igények
+kielégítését lehetővé teszi: semmi sincs távolabb a lelkektől, mint a
+forradalom. Azt, akinek létminimuma biztosítva van, már pozitív egyéni
+érdek fűzi a létező viszonyokhoz. Már van veszteni valója: bizonytalan
+ábrándokért nem áldozza fel azt a kis bizonyosságot, amit két kezével
+küzdött ki magának. «A kis ház… a kis jövedelem… tulajdonosát azonnal
+számító kapitalistává változtatja át és meglepően kifejleszti érzékét a
+tulajdon iránt. Mihelyt családja, tűzhelye van a munkásnak és valami kis
+megtakarított pénze, amit megtartson: felfogása makacsul konzervativvé
+válik.»[76] Tisztelni fogja az intézményeket, melyek most már azt is
+védik, ami az övé és ragaszkodni fog a közösséghez, melyhez szorosan
+fűzi annak az érzetnek tudata, hogy ő kiegészítő része a köznek, hogy
+annak boldogulása az ő boldogulása és annak szégyene az ő gyalázata.[77]
+És amint azokat, akiknek semmijük sincs, _egy közös_ érdek fűzi egybe: a
+fennálló rend _lerombolása_: ugyanígy, azokat, akiknek van valamijük,
+_egy_ közös érdek fűzi egymáshoz: a fennálló rend _megóvása_. Mihelyt a
+munkás nem «nincsetlen» többé, mihelyt a létező viszonyok között
+boldogulását biztosítva látja, szolidáris a vezető osztályokkal, ha a
+közös érdekeket: _a birtokosok közös érdekeit_ közös veszély ellen kell
+megvédeni. A munkás, amint eléri a kispolgár életszínvonalát,
+felfogásban sem különbözik többé a kispolgártól. A nehéz munkával
+kivívott sikerrel járó elégedettség józan megalkuvásra késztet és ha a
+kicsinyes viszonyok és apró érdekek hálójában összezsugorodó értelem –
+in engem Kreis verengert sich der Sinn! – bonyolultabb összefüggések
+szövevényei között eligazodni nem tud: annál görcsösebben fog
+ragaszkodni ahhoz, aminek reális hasznosságát felfogni és értékelni
+képes. Ezért nem hiába írtóznak úgy a marxisták a «kispolgári
+ideológiá»-tól. Valóban, ez a legnagyobb akadálya minden forradalmi
+hisztériának.
+
+_A gazdasági siker_ tehát _egyben a szervezkedés sikerével jár karöltve;
+biztosítja a munkásság megélhetését és ezzel éket ver a munkásság és a
+marxizmus forradalmi illuziói közé_. Semmi sem igazolhatja jobban ezt az
+igazságot, mint az a fordulat, amely Anglia társadalmi viszonyaiban a
+chartista mozgalmat követő időszakban végbement. «Abban az időben
+(1850–80-ig) minden társas fejlődésnek szilárd alapja – így ír Sombart –
+az a kivételes ipari helyzet, melyet Anglia magának kivív és amelynek
+következménye az egész országnak óriási gazdasági föllendülése… és ebből
+a munkásság részére fontos következmények származnak: a
+munkapiac-viszonyoknak különösen kedvező alakulása: állandóan növekvő
+munkakereslet, csekély munkanélküliség; a vállalkozó, akinek zsebébe
+özönlik a nyereség, hajlandó és képes lesz arra, hogy a munkást jobban
+megfizesse: bizonyos mértékben részt juttasson neki az aranyesőből.»[78]
+Ugyanígy joggal írhatta a munkásmozgalom jeles magyar monográfusa, hogy
+a kapitalisztikus fejlődésében még Nagybritánniát is túlszárnyaló
+Egyesült-Államokban 2½, milliónál több rendszeresen szervezett munkást,
+ellenben a nagy mértékben revideált marxizmusnak is csak első csiráit
+találhatjuk. Sőt hogy arra az államra, amelynek fejlődése bizonyos
+mértékben Marx jóslatait a kapitalizmus központosító és óriási tőkéket
+felhalmozó irányzatáról a leghívebben igazolta, eddigelé viszont
+olyaténképen lehetett rámutatni, hogy munkásságának akár fokozatos, akár
+relatív elnyomorodásáról és forradalmi elkeseredéséről még csak szó sem
+lehet. Ugyane kutató az amerikai munkásmozgalom alakulására vonatkozó
+pragmatikus fejtegetések során a következőket mondja: «_A legfőbb oka
+annak, hogy az amerikai munkásság teljesen beleilleszkedett a
+kapitalisztikus társadalmi rendbe, az a lehetőség volt, hogy
+szakszervezetei segítségével abban is kényelmes kispolgári jólétet és
+családi boldogságot tudott magának biztosítani_. Sőt kétségtelen az is,
+hogy a nemzeti jövedelemben való részessége és így életszínvonala a
+legújabb időkig folytonosan emelkedő irányzatot követett. A hatvanas
+évek óta az ipari tőke akkumulációja hallatlan méreteket öltött. Az
+1900. évi cenzus szerint 983.486,500 dollár volt csak a «Manufactures»
+fogalma alá eső iparágakban befektetve. _A nemzeti vagyon e rengeteg
+gyarapodása megadta_ tehát _a reális lehetőségeket arra is, hogy az
+ipari bérmunkásság életmódja emelkedjék._»[79] Az idézett szerző ehhez
+azt fűzi hozzá, hogy Amerikának óriási szabad földje szívta fel a
+munkáskínálat nagy részét. Azonban a városi lakosság lélekszáma az
+Egyesült-Államokban száz év alatt (1790–1890) kereken 130,000-ről 18
+millióra, vagyis több mint _százharmincszorosra_, az egész lakosság
+lélekszáma ellenben ugyanez idő alatt kereken 4 millióról 62 millióra,
+tehát csak körülbelül _tizenhatszorosra_ emelkedett, ami amellett szól,
+hogy a szabad föld felszívó hatását alaposan ellensúlyozta az ipari
+városok vonzóereje.
+
+
+_2. Növekvő nyomor._
+
+A kapitalista berendezkedés a fejlett ipari termelés függvénye. Azokban
+az államokban, amelyekben a társadalmi termelés súlypontja a
+mezőgazdaságra esik, a kapitalista ipar gyermekcipőkben jár: ezek az
+államok gazdaságilag átmeneti állapotban vannak a feudalizmus és a
+kapitalizmus életformái között. Ezek a közösségek a par excellence
+kapitalista államok mellett szegényeknek nevezhetők, azért, mert a
+nemzeti jövedelem úgyszólván egyetlen társadalmi osztálynak, a
+földbirtokosok osztályának jut. A városokba özönlő népességet a csekély
+ipari tőke még magas kivándorlási százalék mellett sem képes munkával
+ellátni. Roppant ipari tartaléksereg keletkezik és nyomása a
+munkabéreket állandóan a Ricardo-féle munkabértörvény színvonalán
+tartja. Ezen az állapoton a munkásság szakszervezetei sem segíthetnek,
+azokból az okokból, melyeket már fentebb megjelöltünk. Ezért ezek a
+természetes céljaikban tehetetlen szervezetek voltaképen politikai,
+agitatorius célokat szolgálnak: az osztályellentétek kiélezését és a
+forradalmi osztályharc szervezését. Az egyezkedés józan és békés
+eszközei helyett állandóan a _sztrájk_ kétélű fegyverét forgatják a
+társadalom feje fölött.
+
+Természetes, hogy ilyen körülmények között a munkásság nyomorult,
+züllött, lázongó kedélyű és telítve van forradalmi illuziókkal.
+Állandóan fenyegető zúgására az uralkodó osztályok úgy felelnek, ahogy
+tudnak: a proletáriátust nem bocsátják be «az alkotmány sáncaiba» és
+fegyveres erejükre támaszkodva, jól szervezett, drákói szellemű
+közigazgatással tartják kordában. Az ilyen társadalom nyugalma sohasem
+teljes, de védelme biztosítva van.
+
+Ha már most politikai vagy gazdasági katasztrófák vagy csak kedvezőtlen
+viszonyok következtében is, az ily társadalom gyöngén halmozott
+gazdagsága megsemmisül vagy akár csak fokozatosan csökken: csakhamar
+meginog az organizáció. A modern centralizált nemzeti állam materiális
+támasza a tőke, morális támasza a hivatalnok-középosztály. Azonban ott,
+ahol az államfenntartó tőke meginog, csődbe jut a hivatalnok
+középosztály is, amely viszont az állam jövedelméből tartatik fenn. Ama
+civilizáció ellen, melyhez a legerősebb lelki kötelékek fűzik,
+fellázadni sohasem fog, de védelmére már nem áldozza fel magát
+föltétlenül, ha nem érzi többé a közösség fenntartó támogatását. Ezzel
+már tehát a társas organizáció két nagy pillére ki van döntve.
+
+Természetes, hogy a tőkék válsága a munkásság helyzetét ismét csak
+rontani fogja az iparcikkek és ezzel együtt az élelmiszerek árainak
+párhuzamos növekedése révén, mely minden esetleges kierőszakolt
+munkabéremelést híven nyomon követ. (Ha a nemzetközi forgalomban bármely
+okból beállott gátolódás a nemzetközi versenyt kizárja vagy csak
+csökkenti is, a helyzet természetesen még sokkal súlyosabb.) A lét és
+nem lét mesgyéjén, az elkeseredés termékeny talajában vadul búrjánzik
+fel az agitáció és a helyzet reménytelensége a legveszedelmesebb
+tömegpszichózist hozza létre.
+
+Nyugodt időkben, a hétköznapok kicsinyes gondjai között, amikor mindenki
+tisztán látja egyéni érdekeit és többé-kevésbbé megtalálhatja az utat,
+mely közeli céljai felé vihet: az egyesek élete csupa zárt mikrokozmosz.
+Tömeghatás ily időkben csak akkor keletkezik, ha a sajtó együttes,
+célzatos nyomása alatt valamely kérdésben úgynevezett _közvélemény_
+alakul ki vagy ha az egyesek valamely alkalomból fizikai tömegekbe
+tömörülnek. Másként van ez nehéz, kritikus időkben, amikor a közösség
+általános válsága minden egyes lélekben otthagyja a maga tükröződését és
+amikor az egyesek apró életérdekeikkel kátyuba kerülnek. Ilyenkor a
+tehetetlenség rémülete az összesek lelkében ugyanazt a lázas
+lelkiállapotot hozza létre: «pszichikai tömegek» (Le Bon) keletkeznek,
+melyeknek hangulata époly ösztönösen vulkanikus, mintha valóban testileg
+is egyetlen tömegegységben volnának együtt.
+
+E tömegpszichózis egyre fenyegetőbb formákat ölt és gyengeségük
+tudatában mindegyre nő az uralkodó osztályok rémülete. «A bourgeoisie
+fél – írja egyhelyt Garofalo. Határozatlanul kapkod és engedmények árán
+remél menekülni, feledve, hogy ez a legesztelenebb politika és a
+határozatlanság, a megalkuvás, a vágy mindenkit kielégíteni: mind oly
+jellemhiba, amit a világ – örökké igazságtalanul – mindig könyörtelen
+büntetéssel torolt meg, jobban, mint valódi bűnöket.»[80] _Lassalle_
+hasonló reflexiókat fűz a 48-iki német forradalom eseményeihez: «A
+rendőrség hatalma megszünt, a nép elözönlötte az utcákat és tereket… A
+bourgeoisie… azt a félelmet, mely akkor megreszkettette, még ma sem
+felejtette el és ez a félelem teszi még ma is alkalmatlanná arra, hogy
+politikai harcokban megállja a helyét.»[81] A társas organizáció ekkor
+már csak erőtlen formák szövevénye, mert nem tölti meg többé pozitív
+tartalommal az életerőnek eleven öntudata. _Megbomlik a fegyelem, mert
+annak az ereje a parancsolás szilárdságán múlik._ És mikor a fegyelem
+bomlása sárbarántja a közösség fenntartó tekintélyeit – aki nem tud
+parancsolni, annak nincs tekintélye és fegyelem csak ott van, ahol
+valamely tekintélynek engedelmeskednek – ugyanekkor megy végbe az a
+leírt folyamat, mely pszichikai tömegeket hoz létre. Már pedig a tömeg a
+gyönge tekintéllyel szemben mindig vérszemet kap[82] és csakhamar
+megindul a végső támadás a polgári társadalom roskadozó erődjei ellen…
+
+Az utóbb vázolt folyamat mellett valóban pontosan bekövetkezik a jósolt
+«Verelendung» és ezért ily viszonyok közt a proletároknak valóban «nincs
+mit veszteniök». Ám «nyerhetnek-e egy egész világot?»
+
+Fentebb már egyhelyt kimutattuk, hogy Marx és Engels a kapitalizmus
+összeomlását attól várták, hogy a «termelő erők _feszereje_ széttépi
+azokat a kötelékeket, melyekkel a tőkés termelőmód leszorítja», mert a
+«polgári viszonyok nem eléggé tágak a maguk termelte _gazdagság_
+befogadására.» _Szabó Ervin_ szerint «a szocializmus csak akkor
+valósítható meg, ha a munka produktivitása oly fokot ért el, amely
+fölöslegessé teszi a kemény munkakényszert és ha az üzemek oly formákat
+öltöttek, amelyek megfelelnek a szocializált termelési processzusnak. Az
+ipari bourgeoisie feladata, hogy a termelés ezt a fokot elérje. _A
+szocializmus útja a bourgeois régime-en visz keresztül._ Ezért azt kell
+mondani: _ha nincs kapitalizmus, nincs szocializmus._»[83] _Lenin_
+hasonlóképen nyilatkozik: «A szocializmus a tömegek tudatos előhaladását
+kívánja a kapitalizmushoz viszonyítva magasabb munkaproduktivitás felé
+és pedig _a kapitalizmus eredményei alapján_.»[84] Ezért írta az öreg
+_Engels_, hogy «csak a termelési erők fejlődésének egy bizonyos – sőt a
+mi viszonyainkhoz képest igen magas – fokán lesz lehetséges a termelést
+oly mértékben fokozni, hogy az osztálykülönbségek eltörlése valódi
+haladást fog jelenteni, hogy valóban tartós lesz, anélkül, hogy a
+társadalmi termelés megakadását vagy hanyatlását vonná maga után.»[85]
+
+Ezekhez a szavakhoz alig kell valamit hozzátennünk. Ott, ahol
+kapitalizmus nem volt vagy alig volt és ezért nem lehettek _eredményei_;
+ahol a csekély tőkehalmazat áldatlan viszonyok között morzsolódott fel
+és ezért nincs is semmi _feszereje_; ahol a néhány elszórt nagyüzem
+korántsem hozhatta létre «a formákat, melyek megfelelnek a szocializált
+termelési processzusnak»; ahol a társadalom végzetesen élére állított
+létproblémája nagyon is szükségessé teszi «a kemény munkakényszert»: ott
+– teljesen eltekintve a lelki akadályoktól, melyeket más összefüggésben
+soroltunk fel, pusztán a tárgyi feltételek teljes hiánya folytán is –
+álmodni sem lehet szocializmusról, mert ily körülmények között gazdagság
+és jólét helyett csak nyomort és éhséget lehetne «szocializálni.» Ily
+körülmények között az «osztályellentétek eltörlése» valóban csak «a
+termelés megakadását vagy hanyatlását» és ezzel újabb konvulziókat vonna
+maga után. Magasabb integráció helyett dezintegráció, észszerűbb
+organizáció helyett dezorganizáció, gondosan összehangolt funkcionális
+társasélet helyett anarchia volna ily viszonyok között a
+proletárforradalom következménye és az őskommunizmus helyett csak az
+ősbarbárság térne vissza…
+
+*
+
+A marxizmus tudományos jóslata tehát semmi körülmények között sem
+állhatja meg helyét. A kapitalizmus történeti tendenciái nem hordhatnak
+méhükben oly proletár forradalmat, melyből a kollektív termelésen
+alapuló piactalan társadalmi rend sarjadhatna ki, mert e folyamatnak oly
+_lelki, gazdasági és hatalmi_ feltételei vannak, melyek egymásnak
+kölcsönösen ellentmondanak. Nevezetesen:
+
+1. A forradalomnak _általában_ és a proletariátus forradalmának
+_különösen_ oly _lelki_ feltételei vannak, melyek a piactalan társadalmi
+rend megvalósítását és általában minden intézményes _rend_ fenntartását
+eleve lehetetlenné teszik.
+
+2. «A szocializmus – mondja Kautsky – vagyis az általános jólét, a
+modern kulturán belül, csak a termelő erők hatalmas kifejtésével válik
+lehetővé, ami a kapitalizmussal jár, azzal az óriási gazdagsággal,
+amelyet megteremt.»[86] Ám a szocializmust állítólag megteremtő
+proletárforradalom _lelki és hatalmi feltételeit_ csakis a kapitalizmus
+_gazdasági összeomlása_ és ezzel _minden gazdagság szétfoszlása_
+hozhatja létre.[87]
+
+
+
+
+HARMADIK RÉSZ.  AZ ÉLET.
+
+
+I. FEJEZET.  A neomarxizmus «ideológiái».
+
+
+_1. Az opportunizmus álarcai: realizmus és szimbolizmus._
+
+Kimutattuk, hogy a társadalmi fejlődés eredeti, Marx-féle képletében
+egymásnak ellentmondó feltevések vannak, miért is annak megvalósulása
+eleve lehetetlen. A való élet tapasztalatai ezzel egybevágnak.
+Mindezideig nem volt oly pillanat, melyben a fejlődés a Marx-féle
+feltevések keretei között mozgott volna. Ennek megfelelően a marxizmus
+elméletei a fejlődés valóságos átmetszeteihez képest, különbözőképen
+módosultak: azaz valóban a szó marxisztikus értelmében vett
+ideológiáknak bizonyultak, melyek a munkásmozgalom gyakorlati
+követelményeiből merítették érveiket.
+
+Láttuk, hogy Marx a maga eredeti formuláját a tőkék növekvő
+koncentrációjának és a munkásság növekvő elnyomorodásának két pillérére
+építette fel. Az élet rohanó árja kiméletlenül kidöntötte mind e két
+pillért. Egyfelől a fejlődés folyamán nemhogy fogyott volna, hanem
+egyenesen növekedett a kistőkék és középtőkék száma, ami másfelől
+viszont éppen azt jelenti, hogy a munkásság növekvő elnyomorodás helyett
+mindinkább javítja helyzetét, mert hiszen az új kistőkések épen a
+munkásság soraiból kerülnek ki. A munkásság társadalmi mozgalma mégis
+egyre növekvő arányokat öltött és pedig épen a Marx-féle tendenciák
+ilyen sugártörése következtében. Mert amily mértékben erősödtek
+anyagilag a munkásság egyes rétegei, ugyanoly mértékben erősödtek
+szellemileg és erkölcsileg is: következőleg immár öntudatos gazdasági és
+politikai szervezkedésük révén, a közélet pozitiv erőtényezőivé váltak.
+Az így megizmosodott munkásságnak immár reális közvetlen céljai
+lehettek, jól láthatta, hogy a polgári társadalom aktuális viszonyai
+között erőteljes szervezkedéssel mit érhet el: természetes tehát, hogy
+ezeket az eredményeket el is akarta érni és többé nem adhatta át magát
+utópikus ábrándoknak. A marxizmus eredeti elveit tehát módosítani
+kellett, mert a munkásság vitális érdekei a változott viszonyok között
+azt kívánták, hogy az uralkodó osztályoktól mennél több _engedményt_
+csikarjon ki és ezáltal egyre javítva helyzetét, a polgári társadalom
+keretei között elérhető legkedvezőbb viszonyok közé juthasson: tehát
+fokozatosan eltörülje a polgári társadalomnak azt a benső
+ellentmondását, melyet a nemzeti jövedelem aránytalan eloszlása fejez
+ki. Marx ellenben épen ennek az ellentmondásnak fokozásától várta a
+forradalmat és ezzel a megváltást; ezért az ő szellemében hibás és
+megvetendő «kispolgári politika» lett volna az osztályellentéteket
+tompító és eltörlő fokozatos haladásra törekedni. A marxistáknak
+ennélfogva csak két útjuk lehetett: megtagadni vagy megreformálni a
+marxizmust.
+
+Az első alternativát valósította meg az a mozgalom, amely
+_revizionizmus_ néven ismeretes és mely abból a belátásból indulva ki,
+hogy a statisztika számai semmit sem akarnak tudni a Marx-féle
+«tendenciák» megvalósulásáról, az alapelvek revizióján át a taktika
+reviziójához fogott. «Mindinkább nyilvánvaló – írta zászlóbontó művében
+e mozgalom vezére – hogy számolnunk kell a jelenlegi társadalmi rend
+hosszabb élettartamával, és nagyobb ruganyosságával, azért ennek
+megfelelően kell harci taktikánkat megállapítani.»[88] Az osztályhatárok
+és osztályellentétek korántsem oly élesek, mint azt a marxizmus
+feltüntetni igyekszik: a valóságban az osztályok egymásba folynak és az
+ellentétek állandóan enyhülnek, mert a munkásosztály nem a züllés, hanem
+az emelkedés útján halad. Ezért nem forradalomra, hanem reális életcélok
+megvalósítására kell törekednie a munkásmozgalomnak: következőleg _maga
+a mozgalom a fontos és nem úgynevezett végcélja_. A helyes taktika az
+adott viszonyok között elérhető legnagyobb eredményre törekszik: útja
+_kompromisszumokon_ visz át. Politikai tekintetben progressziv
+önkormányzati demokráciára és jó munkásvédő törvényhozásra kell
+törekedni.
+
+Bár _Bernstein_ ezek szerint a valóságban tökéletesen elrugaszkodott
+mesterének, Marxnak, dogmáitól, mint aktiv munkásvezér nem mondhatott le
+azokról az agitatórius erőkről, melyeket a szocialista paradicsom
+utópiája adott a munkásmozgalomnak. Bernstein ezért minden eretneksége
+mellett is meglepő módon odakonkludál, hogy Marx jóslata mégis be fog
+következni, ha nem is gazdasági összeomlás, hanem a fejlődő és erősödő
+munkásság belátásának és céltudatos cselekvésének folyományaként.
+Megmentvén így a veszett fejsze nyelét, Bernstein bizonyára abban a
+hitben ringatta magát, hogy felfogásának feltétlenül diadalt kell
+aratnia a szociáldemokrata pártban, amelyet az események dinamikája
+minden elmélet nélkül is szükségkép arra az útra terelt, amelyet
+Bernstein felfogása mint egyedül helyeset, elméletileg iparkodott
+igazolni.
+
+A párt azonban nem követhette Bernsteint, ha nem akart lemondani az
+úgynevezett «tudományos szocializmus» prestizséről, amely – mint a
+vezérek nyilván átlátták – a közfelfogás adott evolucionisztikus
+irányzata mellett a marxizmus térfoglalásának kétségkívül egyik
+legerősebb biztosítéka kellett, hogy legyen. Mert tagadhatatlanul
+helyesen látott _Oppenheimer_, mikor rámutatott arra, hogy Bernstein
+felfogása révén az úgynevezett «tudomány» szerencsésen visszafejlődött
+utópiává.[89] A pártnak tehát oly elméletre volt szüksége, mely az
+állítólag tudományos biztonsággal bekövetkezendő, megváltó forradalom
+délibábjának épségben tartása mellett igazolja a megalkuvás taktikáját,
+melyet az élet realitásai szükségszerűen írtak elő. Rá kellett tehát
+térni a másik útra: megreformálni a marxizmust. E feladatra _Karl
+Kautsky_ vállalkozott, aki Bernsteinnel hosszú időn át vívott
+elkeseredett polémiákban rakta le alapjait elméletének, melyet a
+következőkben foglalhatunk össze:
+
+Nem áll helyt az az állítás, hogy a kapitalizmus útjának tendenciái nem
+követik Marx horoszkopját. A koncentráció ténye változatlanul fennáll
+mind az iparban, mind a mezőgazdaságban, ami pedig a «Verelendung»
+kérdését illeti, annak sorsa voltaképpen a _nyomor_ szó értelmezésétől
+függ. Ők – t. i. a marxisták – a proletariátus felszabadulását nem
+növekvő nyomorától, hanem növekvő erejétől várják és ezért úgy vélik,
+hogy a kérdésnek a szokásos módon való hánytorgatása voltakép
+értelmetlen. A valóságban e kérdés a növekvő kizsákmányolás kérdése. Már
+pedig a kizsákmányolás növekedése statisztikai tény, melyet például az
+angol ipari statisztika is igazol, amelyből kitünik, hogy a nem bérekből
+származó nemzeti jövedelem gyorsabban növekszik, mint a munkabér (ezt
+Kautsky egy kissé célzatos árnyalással úgy fejezi ki, hogy a munkabérek
+mind kisebb részét teszik a nemzeti jövedelemnek).[90] Ami végül a
+forradalom tényét illeti, az nem áll ellentétben a fejlődés organikus
+folyamatával. A marxizmus elméletében a forradalom nem erőszakos
+felforgatást jelent. A marxizmus forradalomról akkor beszél, ha valamely
+osztály, amely addig gazdaságilag és politikailag elnyomott volt,
+meghódítván a politikai hatalmat, a saját érdekében azt szükségszerűen
+arra használja, hogy az egész jogi és politikai felső építményt
+többé-kevésbé gyorsan átalakítsa. Ha tehát a munkásság, amely gazdasági
+és politikai szervezetei révén a közéletnek egyre jelentékenyebb
+erőtényezőjévé válik, ezen az úton esetleg tökéletesen legális formák
+között jut is az államhatalom birtokába és ezzel a hatalommal a
+jellemzett módon él: a társadalom életében ezáltal beálló változás
+_forradalom_ következménye.
+
+Nem nehéz átlátni, hogy Kautsky elmélete a Bernsteinétől egy lényeges
+pontban sem különbözik. Az orthodoxia látszatát eléggé átlátszó
+rabulisztikával kelti fel. Hogy a vitatott pontokat sorra vegyük, lássuk
+mindenekelőtt az úgynevezett koncentráció problémáját. Kautsky nevet
+azon az antimarxista érvelésen, amely a koncentráció tendenciáját a még
+nagy számban meglevő, sőt szaporodó kisüzemekre való hivatkozással,
+tagadja. «A szocializmusra való érettség – úgymond – nem _a még fennálló
+kisüzemek_, hanem _a már fennálló nagyüzemek_ szerint alakul.»[91] és
+diadalmasan hivatkozik a statisztikára, mely _a nagyüzemek számának
+növekedésére_ mutat. Ám az úgynevezett koncentráció korántsem jelenti a
+nagyüzemek számának növekedését, ellenben igenis kell, hogy jelentse a
+kisüzemek számának csökkenését, mert a szocializálás gazdasági és
+hatalmi lehetőségei nagyrészben épen azon múlnak, hogy a kisüzem
+tulajdonosa, a kispolgár, eltünik-e a társadalom életéből. Ezért a
+nagyüzemek statisztikája semmi tájékoztatást nem nyújthat a tőkék
+koncentrációjának kérdésében, amely egyébként többnyire a nagyüzemek
+intenziv és nem extenziv gyarapodását, tehát számuknak inkább
+csökkenését, mint növekedését vonja maga után, mint arra Kautsky ép
+idézett munkájában maga is ismételten rámutat. Kautsky fenti szavai
+tehát csak a kérdés elködösítésére jók.[92]
+
+Az elnyomorodás problémája fölött Kautsky – mint láttuk – napirendre
+tér, ami nyilván annak beismerése, hogy a növekvő elnyomorodás
+tendenciáját bebizonyítani nem képes. Ezért egy segédkonstrukcióval él:
+a növekvő kizsákmányolás jelszavát illeszti a növekvő elnyomorodás
+Marx-féle formulája helyére. Elvben nem volna ellenvetésünk a kérdésnek
+ilyen beállítása ellen, mert véleményünk szerint helyes értelmezésben e
+két formula csakugyan azonos. A munkás kizsákmányoltatásáról csak akkor
+lehet szó, ha megállapítható, hogy a tényleges munkabér nem áll arányban
+a munkateljesítménnyel; növekvő kizsákmányolás ehhez képest ennek az
+aránytalanságnak növekedését, ez pedig vagy a munkás közvetlen fizikai
+elnyomorodását vagy életszínvonalának kényszerű leszállítását jelentené.
+Növekvő kizsákmányolás tehát valóban növekvő elnyomorodásra vezet.
+Kautskynál azonban _kizsákmányolás_ mást jelent, mert annak tényét ő
+pusztán azzal igyekszik bizonyítani, hogy «a polgári életszínvonal
+gyorsabban emelkedik, mint a proletárságé».[93] Az utóbbi mondatban
+kifejezetten benne van annak az elismerése, hogy a proletárság
+életszínvonala általában szintén emelkedik. Kautsky tehát a
+kizsákmányolás növekedését abban látja, hogy a munkás igényei gyorsabban
+nőnek, mint életszínvonala és ezért fel kell háborodnia az aránytalanul
+nagy jólétben élő polgári osztály ellen. Ha tehát a Marx-féle
+következtetésben a növekvő elnyomorodás formuláját a növekvő
+kizsákmányolás formulájával kívánjuk helyettesíteni, ezt megtehetjük,
+mert a kauzális nexus fennáll; de ha a kizsákmányolás fogalmát Kautsky
+nyomán határozzuk meg, az okoskodás a _quaternio terminorum_ hibájába
+esik, mert Kautsky érvelése voltaképen a munkásnak nem növekvő
+kizsákmányoltatását, hanem csak növekvő irígykedését bizonyíthatná. De
+még ezt sem bizonyítja be, mert nyilvánvalóan igaza van Bernsteinnek,
+hogy a munkás voltaképpen csak akkor érez kizsákmányoltatást, ha rendes
+bérért rendkívüli teljesítményt kívánnak tőle, vagy ha átlagos
+munkateljesítményét rendkívül rosszul fizetik meg. Ha elég bért kap
+arra, hogy osztálya hagyományos életigényei szerint tisztességesen
+megélhessen, meglehetősen közömbös neki, hogy ez a bér mily arányban áll
+munkaterméke árával és munkaadójának növekvő gazdagságát egészen
+jogosnak tartja.[94] Azt hisszük, hogy Kautsky nem nagyon jó szolgálatot
+tett a munkásosztálynak, mikor annak lelki világáról ily kedvezőtlen
+képet igyekezett festeni. Bernstein felfogása emberibb, mert
+kétségtelen, hogy egy igaz embernek sohasem a más szerencséje, hanem
+legfeljebb a saját szerencsétlensége fáj. Kautsky, a munkásvezér,
+megtagadja munkásaitól a boni viri præsumptiót: ám tegye, de nekünk
+nincs erre semmi okunk.[95] Az az aránytalanság, mely a munkabér és a
+tőkejövedelem között fennáll, véleményünk szerint, csakis akkor szúr
+szemet a munkásnak, ha saját helyzete nyomasztó. Marx erre az igazságra
+építette fel következtetéseit, Kautsky azonban, aki – mint láttuk – a
+növekvő elnyomorodás formulájával szakított, a növekvő felháborodást sem
+bizonyíthatja be.
+
+Az utóbb mondottakból természetszerűen következik, hogy Kautskynak a
+forradalomról is másként kell vélekednie, mint Marxnak. Marxnál a
+forradalom a nyomor felháborodásából keletkezik. Kautsky távlatában,
+ahonnan a nyomor hiányzik, a forradalomnak sincsen helye. Ám tudjuk,
+hogy az úgynevezett tudományos szocializmus lényege az a jóslat, amely a
+szükségszerű forradalomról szól. Kautskynak pedig más okból is nagyon
+értékesnek látszik a forradalom eszméje. «A proletárság erkölcse –
+úgymond – a maga forradalmi törekvéseiből folyik. Ez erősíti és nemesíti
+meg. A forradalom eszméje vitte végbe a proletárságnak súlyos
+lealázottságából való azt a csodálatos felemelkedését, amely a XIX.
+század második felének legcsodálatosabb eredménye.» Ezért Kautsky
+elméletében benne maradt a forradalom, de csak mint szókép, mint
+_szimbolum_. «Mindenki forradalmár – úgymond – aki arra törekszik, hogy
+egy eddig elnyomott osztály _meghódítsa_ az államhatalmat. Ezt a
+jellegét nem veszíti el, ha ezt a meghódítást előkészíteni és siettetni
+akarja olyan társadalmi _reformokkal_, melyeket az uralkodó osztályoktól
+kikényszeríteni igyekszik.»[96] Ime, a reform és forradalom képtelen
+szinthézise! Amikor tehát Kautsky állítja és Bernstein tagadja a
+forradalmat, voltakép mindkettő egy véleményen van. Kettőjük közt csak a
+szóhasználatban van különbség, amennyiben Bernsteinnél a forradalom
+nemcsak a _változás_, hanem a _formák_ kérdése is – ami a szó szokásos
+használatának megfelel – Kautskynál pedig pusztán hatalmi változást
+jelent, tekintet nélkül a formákra, melyek között az végbemegy, ami
+nyilvánvalóan a szokásostól eltérő szóhasználat.[97]
+
+Ha tehát Kautsky orthodox marxista, akkor Luther orthodox római
+katholikus. Az a munka, amit ő végzett, épp oly reviziója a
+marxizmusnak, akár a Bernsteiné. Kautskynál a Verelendung formulája
+helyére – mint láttuk – a csökkenő bérjutalék Rodbertus-féle törvénye
+lép; a proletárforradalom hatásos szceneriáját pedig egy győzelmes
+követválasztás fakó kulisszái helyettesítik. A marxizmus dübörgő
+jelszavai Kautsky írásaiban szimbolumokká szellemülnek át. De nem
+hallgathatjuk el, hogy veszedelmes mutatványoknak tartjuk e szellemes
+szójátékokat. Az egyszerű munkásember – akinek Kautsky írásai voltaképp
+szánva vannak – aligha fogja fel az elméleti disztinkciót, mely a
+Marx-féle és Kautsky-féle fogalmakat egymástól elhatárolja és ezért a
+felforgatás nagy doctrinair-jének diadalmas igazolását fogja látni ott,
+ahol csak kispolgári opportunizmus húzódik meg a revolucionizmus
+oroszlánbőrében.[98]
+
+Fentebb rámutattunk arra, hogy gazdagodó társadalomban nincsen talaja
+forradalmi romantikának. A szociális mozgalom története pontosan
+igazolja e tételünket. Amint a kapitalizmus Európa ipari államaiban, a
+XIX. század második felében hiperbolikus lendületet vett, a munkásság
+gazdasági és politikai mozgalma mindinkább letért a marxizmus forradalmi
+vágányairól és bizonyos progressziv opportunizmus formáit vette fel. Az
+ismertetett Bernstein- és Kautsky-féle kísérletek, mint láttuk, épen azt
+a célt tűzték maguk elé, hogy ezt a megváltozott taktikát valamikép
+összhangba hozzák a marxizmus dogmáival. Meggyőződtünk róla, hogy e
+kísérletek nem sikerültek; ám a munkáspártok beérték félsikerrel is és
+mialatt nem szüntek meg tovább ropogtatni a marxizmus forradalmi
+frazeológiáját: itt Bernsteinnel, amott Kautskyval békésen talpaltak
+tovább a reálpolitika bevált ösvényén. «Mi, a forradalmárok, a
+felforgatók sokkal jobban boldogulunk a törvényes eszközökkel, mint a
+törvénytelenekkel és a felforgatással», – írta az öreg Engels a
+«Klassenkämpfe» nevezetes előszavában és e vallomás jellemzi legjobban a
+munkásmozgalom roppant pálfordulását.
+
+
+_2. Forradalmi árnyalatok: romanticizmus és politicizmus._
+
+Akadtak azonban a marxizmus hívei között olyanok is – különösen a
+hevesebb latin vér országaiban – akiknek drágábbak voltak az illuzióik,
+mint a realitások, akik többre becsülték álmaikat a mindennapi
+kenyérnél. Ezek felháborodva vették észre, hogy az opportunizmus
+politikája mind távolabb és távolabb viszi a munkásmozgalmat attól a
+forradalomtól, amelynek az új társadalmi rend megteremtése lett volna
+hivatása. Ezek a férfiak tehát szembefordultak a Kautsky–Bernstein-féle
+neomarxizmussal és rámutatván arra, hogy a hivatalos szociáldemokrácia
+voltaképen meghamisítja a marxizmust, azt hirdették, hogy vissza kell
+térni Marx eredeti tanaihoz és azokból új forradalmi lendületet
+meríteni. Ezért újból tanulmányozni kezdték Marxot és az igazi
+forradalmár-munkáspolitika gyakorlatára irányadó útmutatást kerestek
+műveiben. Ám Marx írásai tudvalevőleg gyakorlati útmutatásokban igen
+szegények; ami természetes is, hiszen ő objektív fejlődési folyamat
+szükségszerű folyományaként képzelte el a proletáriátus forradalmát és
+ennélfogva nem adhatott útmutatást a cselekvésre, mert azt ama
+tárgyilagos folyamat által szükségkép meghatározottnak kellett
+gondolnia. A marxizmus e felfrissítőinek tehát be kellett érniök Marx
+ama mondatával, amely szerint a kapitalista termelési folyamat
+mechanizmusa maga iskolázza, egyesíti és szervezi a munkásosztályt. E
+sovány útmutatás kiegészítésére az élethez kellett fordulniok és úgy
+hitték, hogy az élet meg is adta a keresett választ. Arra a
+meggyőződésre jutottak, hogy a szakszervezet (szindikátus) és ennek
+harci eszköze, a sztrájk lesz amaz archimedeszi pont, ahonnan a
+kapitalista világot sarkaiból ki fogják fordítani.
+
+Ezek az újítók – úgynevezett szindikalisták – úgy vélekednek, hogy a
+szakszervezeti organizáció lesz az eljövendő szocialista társadalom
+csontrendszere. A szakszervezetek összetevődése demokratikus, sommásan
+adminisztrált, mindentudó és mindenható nagy központi testületekbe:
+állítólag ez volna a képzelt munkásállamnak legtermészetesebb
+szerkezete. A szakszervezet továbbá állítólag didaktikus hatásával is
+sikeresen készíti elő a munkásságot jövőbeni szervező és irányító
+hivatására. «A szakszervezetekben – így ír Enrico Leone – új alapon
+fejlődik ki a termelési folyamat vezetésére való képesség és a
+műszakipolitikai routine.» A kapitalista társadalom felborításának
+harcos munkáját pedig e felfogás szerint az általános sztrájk fogja
+elvégezni, a munkásság kezébe juttatván a politikai hatalmat. A
+szindikalisták ezért örökös sztrájkokkal folytonosan ébrentartani és
+éleszteni kívánják a munkásság harci tüzét és edzeni fegyelmét.
+Következésképen az osztályellentétek fokozására és kiélezésére
+törekednek és tiltakoznak minden kompromisszum és minden reformpolitika
+ellen, mint amely csak az osztályellentétek tompítására, a harci kedv
+lelohasztására és ezzel – úgy mondják – az egész munkásmozgalom
+elposványosítására alkalmas.
+
+Nem lehet tagadni, hogy a szindikalizmus romantikus elmélete
+következetesebb és tetszetősebb, mint a Kautsky-féle csűrés-csavarás. Ám
+kétségkívül alapvető tévedéseken épült fel. A szakszervezet és a sztrájk
+sem nem forradalmi, sem nem romantikus alakulatok: a létért való
+küzdelem követelményei teremtették meg mindkettőt, szorosan
+hozzáalkalmazva a tőkés társadalom életviszonyaihoz. Fentebb már
+rámutattunk arra, hogy a szakszervezetnek nincs és nem is lehet más
+szerepe, mint a munkás egyoldalú munkásérdekeinek képviselete a
+kapitalista bérharcban. Természete szerint tehát nem arra szolgál, hogy
+a kapitalizmust felborítsa, hanem ellenkezőleg, arra, hogy lehetővé
+tegye a munkás boldogulását, _a tőkés társadalom életviszonyai között_.
+Ezért az a szervezettség, amelyre a munkásosztály a «kapitalista
+mechanizmusban» szert tehet, korántsem a munkára, a munka vezetésére
+képesítő szervezettség, hanem épen ellenkezőleg, – megfelelően a
+munkásság aktuális osztályhelyzetének – _a munka ellen irányuló
+szervezettség_. A gyárban nem ismerheti meg a munkás a termelés
+organizációját, nem tanulhatja meg a termelés vezetését: munkájának
+lélektelen specializálódása, merev korlátok között tartja és egyenesen
+megakadályozza abban, hogy a részletmunkák bonyolult összefüggéseit
+áttekinthesse. A szakszervezetek bár összefoglalják, korántsem
+csökkentik az egyes korlátoltságokat, amennyiben annál szélesebb
+szakadékokkal vágják szét az egyes szakmák szövevényes műszaki és
+gazdasági összefüggéseit. Amire pedig a szakszervezkedés szükségkép
+irányul: az a gazdasági önvédelem, mely negatív és prohibitív
+szervezettséget kíván, holott az a szerep, melyet az új társadalmi rend
+apostolai abban a munkásságnak szántak, pozitív, konstruktív és
+didaktikus szervezettséget feltételez. Nagyon különböző természetű az
+oly szervezet, amelynek célja a munkások egyéni érdekeinek megfelel,
+amennyiben béremelés, munkaidő-korlátozás vagy más _kedvezmények_
+kivívására szolgál – és az oly szervezet, amelynek célja az, hogy a
+közösség egyetemes érdekét az egyesek hajlamaival és vagyaival szemben
+is érvényesítse.
+
+Ami pedig az általános sztrájkot illeti, annak döntő ütközetként való
+elképzelése kétségkívül monumentális kép, amelynek realitása szonban
+jóval kisebb, mint eszthetikai értéke, mert már pusztán létrejövetele is
+nagyon kétséges. «Az általános sztrájk – így vélekedik Kautsky – abban
+az értelemben, hogy valamely ország _minden_ munkása egy adott jelre
+tegye le a munkát, a munkásoknak olyan egyértelműségét és
+szervezettségét feltételezi, amelyet a mai társadalomban aligha lehet
+valaha is elérni és amely, ha egyszer elérhető volna, olyan
+ellenállhatatlanná válna, hogy az általános sztrájkra már nem is volna
+szükság. Az ilyen sztrájk azonban egyetlen lendülettel nemcsak a
+fennálló társadalmat tenné lehetetlenné, hanem általában minden
+exisztenciát, a proletárokét még inkább, mint a kapitalistákét:
+menthetetlenül össze kellene tehát omlania éppen abban a pillanatban,
+amelyben elkezdené a maga forradalmi hatásának kifejtését.»[99] Kautsky
+ezért a szindikalista direktakció elméletét tömören, bár kissé
+udvariatlanul, ostobaságnak minősíti. Ám tegyük föl, hogy Kautskynak
+nincs igaza és hogy az általános sztrájk a szükséges méretekben
+létrejön. Úgy hisszük, nem kétséges, hogy az így kibontakozó óriási harc
+a legrövidebb idő alatt a sztrájkoló munkásság súlyos vereségével
+végződnék, minthogy a polgári államhatalom – még abban a határesetben
+is, amelyben a sztrájkoló munkásság a népesség többségét tenné –
+szervezett hadseregének fegyveres túlerejére támaszkodhatnék. A modern
+hadi technika vívmányai mellett nem lehet kétséges, hogy megfelelően
+felszerelt katonai erőnek még a legszervezettebb fegyvertelen tömeg sem
+állhat ellen, akár csak órákig is. A barrikádharcok ideje elmúlt s a
+géppuska és a srapnellkartács annál erősebb fegyver, mennél nagyobb
+tömeg nyújt megfelelő célpontokat. Fegyvertelen nép csak akkor győzhet
+le fegyveres erőt, ha ez előbb már önmagát győzte le, vagyis csak akkor,
+ha magán a hadseregen lesz előbb úrrá a forradalom, ami annyit jelent,
+hogy egy _győzelmes_ tömegakciónak voltaképpen csak _előzménye_ és nem
+_következménye_ lehet a forradalom.
+
+Ám hosszasabban foglalkoztunk a szindikalizmus elméletével, mint azt
+annak praktikus jelentősége megkívánta volna. A par-excellence tőkés
+államokban – a már érintett okoknál fogva – a szakszervezet sokkal
+inkább konzervatív, mint forradalmi tényezője a munkásmozgalomnak,[100]
+a gazdaságilag elmaradottabb országokban pedig a népességnek oly csekély
+töredéke az ipari proletariátus, hogy annak a direkt akció révén való
+győzelméről még csak álmodni sem lehet. De különben is ma már mindenki
+beláthatja, hogy a jelenben és a jövőben is minden győzelmes forradalom
+csakis katonai forradalom lehet.
+
+A világháború kitöréséig nagyjában az ismertetett szektákból állott a
+marxizmus tábora. «A szocialisztikus munkásmozgalomban két irányzattal
+állunk szemben – mondotta egy szellemes író – a forradalmi irányzattal,
+amelyet az anarchisták képviselnek, akik forradalmilag
+szakszervezetteknek mondják magukat – és a szocialisták reformáló
+irányzatával. Közöttük állanak, akik úgy cselekednek, mint az utóbbiak
+és úgy szónokolnak, mint az előbbiek.» (Deville.)
+
+Van azonban még egy változata a marxizmusnak, amely _bolsevizmus_ néven
+ismeretes. Ennek az elméletnek középpontjában Marxnak a proletariátus
+forradalmi diktaturájáról szóló homályos fejtegetései állanak.
+Programmja a proletár-osztályuralom megvalósítása: nevezetesen, az
+úgynevezett kisajátítók kisajátítása, vagyis a polgári osztály erőszakos
+kifosztása és minden közszabadság megsemmisítése, a közvetlen és
+közvetett politikai terror eszközeivel. A bolsevizmus szerint e programm
+megvalósításának ideje akkor és ott érkezett el, amikor és ahol a
+proletariátus a polgári társadalom védekező ellenállásat megtörni képes.
+Ama reális összefüggésekkel, melyeknek szövevényébe Marx szervesen
+igyekezett beilleszteni a maga képletét, a bolsevizmus semmit sem
+törődik: elméletében a proletárforradalom kérdése nem függ össze többé a
+gazdasági fejlődés kérdésével, hanem úgy jelenik meg, mint puszta
+politikum. Ezért ezt az elméletet tudományos műszóval leghelyesebben
+_politicizmusnak_ lehet nevezni.
+
+A politicizmus kezdetei még a múlt századba nyúlnak vissza. Így
+Luxemburg Róza már a kilencvenes években úgy vélekedett, hogy a
+kapitalista organizáció alighanem politikai és nem gazdasági válság
+következtében fog összeomlani.[101] Azonban a világháborúnak kellett
+jönnie, hogy ez az elmélet végkép kialakulhasson és hatóerővé válhasson.
+
+
+II. FEJEZET.  Háború és forradalom.
+
+
+_1. Az összeomlás pragmatikája._
+
+A világháború társadalmi hatásai főként három iranyban mutatkoztak: 1. a
+rugalmas társadalmi szerkezetek bürokratikus megmerevedésében, 2
+általános elszegényedésben és 3. általános demoralizációban.
+
+_Ad 1_. A világháború folyamán a hadviselő államok belső berendezkedése
+bizonyos militáris állami szocializmus képét öltötte fel.
+
+A hadsereg maga, mint szinte «önmagával beérő» gazdasági és
+közigazgatási szervezet, mint bürokratikus hierarchikus commune: állammá
+lett az államban. Itt minden készlet és minden szükséglet központi
+számvetés és nyilvántartás targya lett; mindenki előre kijelölt helyén,
+előre kijelölt hivatalnoki tömegmunkát végzett: a földmíves és az ács
+épúgy, mint az iktató és a számvivő.
+
+A nemzetközi forgalom csaknem teljesen megszünt, miáltal a belföldi
+termelés a készletek apadása és a termelőmunka csökkenése arányában,
+hatványozottan erősödő monopol helyzetbe került és a piac, a tőkés
+társadalom szíve, megszünt dobogni. _Megszületett a piactalan
+társadalom_!
+
+E monopoliumok oly mértékben váltak egyre tűrhetetlenebbé, amily
+mértékben fogyott – mert fogyott – a népesség vagyona. A kormányzati
+beavatkozás szüksége ennélfogva csakhamar bekövetkezett. Forgalmi árak
+megállapítása; készletek és szükségletek nyilvántartása; fölös készletek
+hatalmi igénybevétele; a termelés ellenőrzése, sőt egyes termelési
+folyamatok közvetlen vezetése: mindezek a kommunista ábrándok a sors
+különös iróniája folytán, a polgári állam jóvoltából öltöttek való
+életet.
+
+A szellemi életet – amely a háborús lelki depresszió nyomásának hatása
+alatt amúgy is tengődésre volt kárhoztatva, – a kormány cenzurája
+ragadta torkon. A szépirodalom szerepét frontmögötti haditudósítások, a
+hírlapi hírszolgálat szerepét mende-mondák vették át. A szellemiélet – a
+marxisták kedvenc szólamával élve – elhalt.
+
+A polgárok magánélete állami kezelésbe került. Mindenki, aki nem volt
+katona, valami hivatalnoki minőségben, közvetlenül vagy közvetve, az
+államot szolgálta. Mindenkinek élete és vagyona immár állami tulajdon
+volt: zsellér lett a polgár saját énje legközvetlenebb birodalmában is.
+Immár az állam szabta meg mindenkinek: mikor mit és mennyit ehetik; hány
+szobában lakhatik; mikor és mennyi ideig, mennyi fűtő- és világító
+eszközt hogyan használjon; mikor mehet szórakozni és mikor aludni. A
+magánélet elhalt. Jobban egy Fourier is alig írthatta volna ki.
+
+_Ad 2_. A társadalomnak el kellett szegényednie, mert a tőkék termelése
+megszünt – viszont a munka produktivitása csökkent és a fogyasztás
+igényei megnövekedtek.
+
+A tőketermelés megszünt, mert a munkáskezekből harcos kezek lettek és
+amazokból csak annyi maradt meg, amennyi elegendőnek látszott arra, hogy
+az elsőrendű fogyasztást javakkal és a harcosokat fegyverrel lássa el.
+
+A munka produktivitása megcsappant, mert immár minden munka – mint
+láttuk – átalányban végzett hivatalnoki munka lévén, többé-kevésbbé
+burkolt sabotage foglalta el a termelő munka helyét: hiszen a fixfizetés
+mellett esetleges többletmunka több keresettel nem, csak több áldozattal
+járhatott. A föld népe hadba vonult. A paraszt munkáját családja tovább
+folytatta – természetesen csökkent intenzitás mellett, csökkenő
+produktivitással – de a közép- és nagybirtok megmunkálását hadifoglyokra
+vagy hivatalból kirendelt munkásosztagokra kellett bízni – nyilván a
+_Kommunista kiáltvány_ szellemében. (53. old.) A hadiipari szükségletet
+ellátó gyári munkát katonai szolgálattól fölmentett _nélkülözhetetlen_
+és ezért egyre jobban fizetett munkás-arisztokraták végezték. A többi
+munkás lövészárkot ásott és fedezéket épített, – nyilván nem a közvetlen
+produktivitás tudatában. Az egész népnek «oly módon alakították ki
+életét a háború esetére szóló kivételes intézkedések, hogy el kellett
+veszítenie a munka éltető erejére, a kereset jogosságára, az előrelátás
+szükségességére nézve minden iránypontját. Mindnyájuk szeme előtt
+elveszett a munka és megélés közötti természetes összefüggés, mert
+nap-nap után olyan munkát kellett látniok és végezniök, amely nem
+javította senki megélhetését – és látniok, sőt tapasztalniok kellett,
+hogy munka nélkül is sokáig élhet az ember, olykor rosszul, de olykor
+egészen jól is.»[102]
+
+A fogyasztás igényei megnőttek: _általában_ a népesség és a háztartások
+szaporodása, a bürokratikusan gazdálkodó hadsereg tékozlása és a
+hadbavonult katonák megnövekedett étvégya következtében; _különösen_ a
+belföldi termeléssel szemben, a behozatal hiánya folytán. Így a nemzeti
+termelés a fogyasztásnak mind kisebb részét fedezhette: a nagyobbik rész
+a felhalmozott készletekre volt utalva. Természetes, hogy ily
+körülmények között kincses országok egész gazdagsága köddé foszlott szét
+egy-két év alatt. «Szüntessük meg a munkát egy társadalomban – így kiált
+fel George – és a vagyon úgy eltünik, mint egy szökőkút sugára, ha
+elzárjuk a vízfolyást.»[103]
+
+_Ad 3_. «Háborúban töltött társadalmi élet pozitíve demoralizáló.»[104]
+Herbert Spencer e tételének igazságát, amelynek érvénye mindez ideig
+csak részleges lehetett, a világháború általános érvényre emelte. A mult
+időkben a háború demoralizáló hatása szorosan arra a területre terjedt
+ki, amelyen a kis hadseregek közvetlen tusája folyt. De a nagy
+világháború minden mozdulatával az egész civilizált világot vonszolta
+kolosszális keréknyomában.
+
+A harcos erkölcsi érzületében természeses módosulások mentek végbe: az
+élet és a vagyon értékeinek hátrálniok kellett a legfőbb pozitív érték,
+a _Haza_, kimagasló érdekei előtt. (V. ö.: Második Rész. II. fejezet. 1.
+szakasz.) Ámde a _harcos_ a legsúlyosabb és legméltóbb
+kötelességteljesítés tudatában _egész férfinak_ érezhette magat. A
+harctéren _eltolódtak_ – de a mögöttes országrészekben _megsemmisültek_
+az erkölcsi értékek. Láttuk, hogyan szakadt meg a munka és a kereset
+között a szerves összefüggés. De merültek fel más módjai a
+vagyonszerzésnek. A haborús gazdasági élet számtalan alkalmat adott az
+üzérkedésre. Lelkiismeretlen spekuláció és vakmerő hazárdjáték: ezek
+voltak immár az egyéni boldogulás kizárólagos eszközei. A kockázat többé
+nem jöhetett számba, mert a puszta élet maga sem volt már egyéb, mint
+kockázat. Az időfolyamat folytonossága megszakadt: a mult oly messze
+rémlett, mintha már a Léthe vize mosná elhagyott partjait. A jövő, már a
+jövő perc is halálos bizonytalanság sötétjébe merült. Csak egy perc,
+csak az az egy, amelyet épen éreztél, csak az volt megfogható.
+Türelmetlen és vad hedonizmus kerítette hatalmába a lelkeket. Jól élni,
+gyorsan, ameddig még lehet – ez lett a jelszó. Ki tudja, mit hoz a
+holnap!
+
+Kint a lövészárkok földalatti útvesztőiben, ahová élve temetkezett el
+egy nemzedék, legkomorabb lapjaira ért az emberiség története. A
+harcterek mögött az egyre szegényedő társadalom legszélesebb rétegeinek
+hajlékába pedig beköszöntött a nyomor, mert csak kevesen voltak azok,
+akiknek jövedelme megnövekedett és még kevesebben azok, akiknek
+jövedelme úgy növekedett volna, mint az általános drágaság.[105] És
+ugyanakkor, mikor a népesség nagy többségének leírhatatlan szenvedés és
+leírhatatlan nyomor lett az osztályrésze, voltak, akik biztonságban és
+jól éltek, felmentve a katonai szolgálattól vagy «beásva» gránátmentes
+poziciókba. Sőt voltak lelkiismeretlen kúfárok, akik embertársaik
+csontjaiból építették fel gondtalan életük fényűző palotáját. Láttuk,
+hogy a háborús termelés alig-alig fedezhette még a legszükségesebb
+fogyasztást is. Az állam a maga idomtalan és merev apparátusával
+megkísérelte biztosítani az elsőrendű szükségleti cikkek egyenletes
+eloszlását. Természetes, hogy ez nem sikerült. Természetes, hogy az
+igényjogosultak nagy többségének a puszta jogosultsággal kellett beérnie
+és hogy a javak képtelen monopolárakon, nagy bőségben jutottak azoknak a
+kezébe, akik hozhattak megfelelő anyagi áldozatot.
+
+Egyszer már rámutattunk arra, hogy akkor, ha valamely közösség teljes
+önfeláldozást követel tagjaitól, a társas élet elengedhetetlen fegyelme
+nyomasztóvá válik és az értelem ilyenkor szükségkép fellázad e
+zsarnokság ellen. A háborús társadalom vázolt viszonyai között az
+értelem e lázadását még jobban fűtötte az igazságtalanság érzete.
+Justitia regnorum fundamentum: a közösség, mely tagjaitól áldozatot
+kíván, igazságossággal tartozik azoknak. Az erkölcsi törvény ekkép a
+társadalom alaptörvénye.
+
+Minthogy a háborús szocialisztikus intézmények megfosztották az egyént
+az önsegély lehetőségeitől, ezzel minden felelősség a közösségre hárult
+és az egyén tehetetlen elkeseredése a társas élet egész strukturáját vak
+és tébolyodott észkritikával támadta meg. A társas eszmények
+márványszobrai meginogtak a civilizáció homlokzatán és megrendült a
+társas tekintélyek eleddig oly szilárd fenntartó oszlopsora. A Jog
+pajzsa beszakadt a Szükség csapásai alatt. A Kötelesség fáklyája kialudt
+a Gúny mocsarában… A fennálló világ egységei még eldöntetlen harcban
+állottak egymással, mikor a lelkekben már gyökeret vert a fennálló világ
+egészének negációja: a _forradalom_.
+
+E bomlott képleteket már csak tehetetlenségi erő tartotta fönn: a
+katonai és közigazgatási organizációk automatizmusa. A forradalom első
+moraját a mélységből halljuk emelkedni: a forradalmi _pszichózis_
+forrásai odalent vannak. Ámde az organizációk bomlása, tehát a
+forradalom _ténye_ fent ered a magasban, ott, ahol a közösség középponti
+szerveiben annak öntudata megtestesül. Erre is rákerült a sor.
+
+A világháborúban egyes hatalmak – Oroszország és az ú. n. középponti
+hatalmak – már eleve kedvezőtlenebb helyzetben vették fel a keztyűt:
+földrajzi és gazdasági, illetőleg szervezeti és társadalmi okokból.
+Ennek az inferioris helyzetnek e hatalmak felelős vezetői előbb vagy
+utóbb tudatára ébredtek. A bölcsebb és egyúttal bátrabb mozdulat e
+helyzetben a meghátrálás lett volna. Ám e vezető államférfiak
+lelkiállapota olyan volt, mint ama katonáké, akik saját hadseregük
+géppuskáinak tűzfala előtt indulnak rohamra. Elől el lehet veszíteni a
+csatát, de talán meg lehet menteni az életet: de aki hátrafordul, biztos
+halálfia. Így ezek az államférfiak személyes felelősségük nyomasztó
+tudatában hátrafordulni nem mertek, de ingadozva haladtak előre is, a
+biztos vereség felé.[106] E hatalmak katonai és polgári organizációinak
+vezetése egyre nagyobb és nagyobb ingadozásra mutat. A parancsadás egyre
+gyengül. A harctéren immár csak azok sorvadnak, akik túlságosan
+becsületesek vagy túlságosan tehetetlenek arra, hogy leleményes
+kibúvókat keressenek. A gyávaság jutalma nem golyó, hanem kedvezőbb
+beosztás és a határtalanul lazuló fegyelem pótlására kedvezményeket és
+érdemrendeket találnak ki. De minde tüneményeknél nyomatékosabban
+mutatták a hatalmi öntudat gyengülését a váratlanul messzemenő politikai
+engedmények, melyekkel oly kormányzatok halmozták el az alsóbb
+néposztályokat, amelyek eladdig ridegen utasítottak el minden
+demokratikus reformtörekvést. Az éleseszű Kautsky a priori felfogta egy
+ily lépés szimptomatikus jelentőségét: «Háborút – úgymond – nem lehet a
+nép minden erejének megfeszítése nélkül viselni. Ha mély szakadék tátong
+a nemzetben, akkor a háború az uralkodó osztályt arra kényszeríti, hogy
+a feltörekvő osztályoknak engedményeket tegyen, őket a közösség
+dolgaiban érdekeltekké tegye és így oly hatalmat juttasson nekik,
+amelyet azok háború nélkül megszerezni nem tudtak volna. Ha az uralkodó
+osztály erre az áldozatra gyenge, vagy ha már elkésett vele, akkor a
+háború kifelé könnyen vereséggel végződhetik, ami azután előidézheti a
+benső összeomlást is. Rombadönti a hadsereget és azzal romba dönti a
+kormányzatot is, amelynek legfontosabb támasza ez a hadsereg volt.»[107]
+Ha nem tudnók, hogy 1902-ből valók e sorok, azt kellene hinnünk, hogy a
+világháború tanulságait kommentálják, mert valóban tömör – bár
+szubjektiven színezett – vázlatát adják annak, ami történt. Az «áldozat»
+természetesen későn volt, mert hiszen már a külső (politikai)
+defaitizmus mellé párosult benső (társadalmi) defaitizmusnak volt az
+eredménye. A defaitizmus pedig, amely lassan, de annál alaposabban
+bontotta szét a lazuló kötelékeket – bár a tömeghisztériává integrált
+önfenntartási ösztön mindenütt megteremtette – csak ott lehetett úrrá,
+ahol már a vezetők sem bíztak a győzelemben.
+
+Azokban az országokban tehát, amelyek a küzdelemben alul maradtak, a
+vesztett háború – amint láttuk – automatikusan teremtette meg a
+forradalom _általános_ feltételeit:
+
+1. a _lelki_ feltételeket, azáltal, hogy kiélezte a társadalmi
+ellentéteket, szétbontotta a társas élet fegyelmét és feldúlta az
+erkölcsi életet;
+
+2. a _hatalmi_ feltételeket, azáltal, hogy a polgári berendezkedés
+gazdasági és politikai támaszainak önmagukban való összeomlását idézte
+elő.
+
+_A lelki momentumok felkeltették és koncentrálták, a hatalmi momentumok
+felszabadították a romboló erőket._
+
+A következőkben azt fogjuk megvizsgálni, hogy mily további, _különös_
+feltételekre volt szükség ahhoz, hogy a diadalmas forradalom szélsőséges
+formákat vegyen fel.
+
+
+_2. Az összeomlás után._
+
+Azokban az országokban tehát, amelyek a háborút elvesztették – kivéve
+azokat, amelyeknek összeomlását katonai megszállás követte – sorra ki
+kellett törnie a forradalomnak, amelynek politikai konstrukcióiban csak
+a szocialista munkásságé lehetett a vezető szerep, mert (1) a polgári
+organizációk összeomlása után immár a munkásság volt az egyetlen
+szervezett társadalmi erő és mert (2) a háborús államszocializmus
+kényszerkeretekbe zsúfolta össze a gazdasági élet autonóm funkcióit.
+
+Mivel azonban a defaitista agitáció herosztráteszi munkájából polgári
+rétegek is kivették dicsőséges részüket, a katonai összeomlással
+kapcsolatos forradalmak mindenütt vegyes polgári és szocialista
+koaliciós rendszereket hoztak létre. De Oroszország és Magyarország – a
+két agrár állam – utóbb még egy nagy lépéssel tovább ment balra: egészen
+a bolsevik-diktatúráig.
+
+Problémáink általános taglalása során rámutattunk arra, hogy agrár
+országokban, melyek tehát a társadalmi fejlődésnek az ipari
+kapitalizmust megelőző lépcsőfokán állanak, az ipari munkásság helyzete
+még a legkedvezőbb körülmények között is aránylag sanyarú és szervezetei
+tehetetlenek. Ezért az ily országokban a munkásmozgalom színezete sokkal
+inkább forradalmi. Ellenben ipari államokban a szervezett munkásság
+szerény, de biztos és lassan bár, de mindig növekvő jóléthez jutott és e
+jólét révén nyugodtabb, elfogulatlanabb lett a mentalitása. Immár
+tisztában van azzal, hogy a polgári társadalom neki is nyújt boldogulási
+lehetőségeket. Lázongó temperamentuma lecsillapult. Vágyai konkrét
+formákat öltenek: országa immár e földről való. «A munkás eszménye – ha
+van egyáltalán – a lehető legkevésbbé forradalmi, legkevésbbé
+szocialista, sőt a legnagyobb mértékben polgárias: mindig csak a kis
+ház, feltéve, hogy nincsen messze a kiskocsmától», – így vélekedik Le
+Bon[108] – és a marxista Bernstein korántsem mond ellent neki: «Az egyes
+munkás személyes vágyai – úgymond – gazdasági tekintetben elvileg nem
+különböznek az egyes bourgeois-nak személyes vágyaitól. Ez is, az is
+egyaránt lehetőleg szilárd és kellemes exisztenciára törekszik, amely
+szokásos életmódja által ha nem is korlátozott, de mindenesetre
+meghatározott igényeinek megfelel».[109] Ha tehát a munkás ily nagyon is
+polgári vágyait – habár szerény keretek között is – kielégítheti,
+társadalmi mozgalma reális eszközökkel, reális célokat fog követni és
+hagyja a papirnak a papirábrándokat.
+
+Ez a különbség megmarad akkor is, ha a proletáriátus itt is, ott is a
+lét vagy nem lét kérdése elé állíttatik. _Emez_ emlékezni fog rá, hogy
+jobb időket élt és a mult emlékei reményekként a jövőbe vetítve, fenn
+fogják tartani lelke ingó egyensúlyát, nem engedve, hogy deszkaszál
+helyett, szalmaszálra bízza hajótörött életét. _Amaz_ elkeseredésből
+kétségbeesésbe szédülve, a megvakult óriás tehetetlen dühével a Sámson
+oszlopait fogja megragadni.
+
+De nemcsak a proletáriátus pszichéje különbözik mélységesen e két
+különböző úton, hanem vezetői is gyökeresen különböző jellemű férfiak
+lesznek. Amint a német szociáldemokrácia reális, egyenletes, progressziv
+– mondhatni _polgári_ – mozgalma komoly, higgadt, meggondolt és
+lelkiismeretes férfiakat hordott vállain, akik mindenkor mélységesen át
+voltak hatva a vezéri felelősség érzetétől: ugyanúgy természetszerűen
+kerültek a hisztérikus, illuzionista orosz és magyar munkásmozgalom
+élére idegbeteg rajongók, akik egy-egy Messiást éreztek ágaskodni
+keblükben és lelkiismeretlen szószátyár demagógok, jellemtelen
+kalandorok, a senki fiai, akiknek nem volt és nem lehetett veszteni
+valójuk, ám «nyerhettek egy egész világot». «Szédelgők a nyeregben – így
+kiált fel Carlyle – e szavakban benne van minden nyomorúság!»[110]
+
+Az itt vázolt mélyreható differenciáknak kétszeres súlyuk kellett hogy
+legyen abban a történelmi pillanatban, melyben a legyőzött országok
+proletárjai váratlanul oly hatalmi helyzetbe jutottak, hogy már csak
+puszta akaratelhatározásukon múlott a marxista munkásmozgalom
+úgynevezett végcéljának rögtönös megvalósítása.
+
+A marxista mozgalom ugyanis kezdettől fogva kétféle programmra
+támaszkodott. Elméleti célja, a kollektivizmus megvalósítása,
+Felhő-kakukvár magasságából csillogván le a föld porában gördenyőkre,
+közelebbi célokat kellett keresni, oly célokat, melyek földi eszközökkel
+megközelíthetők. Így sodródott a munkásság politikai pártja a parlamenti
+liberalizmus balszárnyára, ahonnan időnkint, ahol és amikor a taktika
+épen megkívánta, a junkerekkel is lehetett kacérkodni: inter duos
+litigantes tertius gaudet. Eközben a végcél-programm a hétköznapokon
+feledésbe merült, bár némely ünnepnapon jól esett a szolid és jónevelésű
+– jobb-ma-egy-veréb – politikusoknak abban a gondolatban tetszelegniök,
+hogy ők voltaképen vérszomjas felforgatók, akik egy szép napon lángoló
+pöröllyel fogják pozdorjává zúzni a polgári társadalom «korhadt
+épületét».
+
+Ez a nap egészen váratlanul előkerült a görög Kalendæk naptárából, a
+katonai összeomlással kapcsolatos bomlási folyamat nyomában. A politikai
+hatalom – a szociáldemokrácia törekvéseinek nemrég még fantasztikus
+ábrándja – egyenesen ölébe hullott a munkásosztálynak, mint a társadalom
+immár egyetlen szervezett csoportjának és készen állottak az álmodott
+intézmények, várva alulról leendő kisajátításukat. A társadalmi mozgás
+is, mint minden mozgás, a legkisebb ellenállás irányában halad. A
+semminél kisebb ellenállás nincs: a munkásság akaratának csak saját
+akarata állhatott ellent. A polgári osztály lelkileg összeomlott azon a
+napon, amelyen hatalmának támaszai kidőltek. Tökéletes apáthiával várta,
+hogy róla, nélküle miként fognak dönteni. Ám a munkásságot is furcsa
+zavarba hozta a sors danaida ajándéka, a hatalom. Mit tegyen vele?
+Megtagadva ábrándjait, ássa ki ismét a kátyuba jutott liberális
+progressziót? Emberfeletti! Álljon félre, áthárítva a polgárságra a
+helyzet egész ódiumát? Lehetetlen! Valósítsa meg az utópiák lázálmait?
+Végzetes! Mégis el kellett indulni valamerre és figyelembe véve a
+vezetők és vezetettek vázolt mentalitását, természetesnek kell
+találnunk, hogy a német szociáldemokrácia az első, az orosz és a magyar
+marxizmus – némi vívódás után – a harmadik útra lépett.
+
+E szubjektivum mellett volt e különböző népek különböző magatartásának
+egy objektiv oka is. Az éhség itt is, ott is felütötte iszonyatos
+Meduza-fejét. De Németországban és Németausztriában abszolut volt az
+éhség, Oroszországban és Magyarországban relativ: ami azt jelenti, hogy
+ama két ipari állam feltétlenül rászorult a külföldi élelmezésre, holott
+emezek az agrárállamok remélhették, hogy élelmezni tudják önmagukat, ha
+sikerül a meglevő készleteket racionálisan elosztani. A két előbbi állam
+tehát nem gondolhatott oly experimentumokra, melyeket ellenséges
+szomszédai nyilván nem néztek volna jó szemmel – a két utóbbi ellenben
+megkísérelhette _az éhség e racionalizálását: a kommunizmust_. Hogy
+voltaképen erről volt szó, azt a magyarországi bolsevizmus egyik
+dramaturgja nyíltan meg is írta annak idején: «Egy kiéheztetett várat,
+amelynek élelmiszerkészlete egyre fogy, csak kommunista módon lehet
+kormányozni. És Magyarország egyre inkább ilyen körülzárt vár, melynek
+szorongatott és éhinséggel küzdő népe – _elméletek nélkül is_ –
+mindjobban érzi, hogy a katasztrofális helyzeten (már amennyire
+lehetséges) csakis az élelmiszerkészletek kényszerű egybegyüjtése és
+szétosztása segíthet».[111] Elméletek nélkül is? Alig hisszük!
+_Elméletekkel_, persze, annál inkább…
+
+
+III. FEJEZET.  A proletariátus diktaturája.
+
+
+_1. «A tudománytól a valóságig.»_
+
+A politicizmus tehát jól számított, ha a társadalmi forradalomnak nem
+gazdasági, hanem politikai posszibilitására vetette a súlyt. Valóban, a
+proletáriátus csak ott kerülhetett abba a helyzetbe, hogy diktatúráját
+megvalósíthassa, ahol a vesztett háború elsöpörte a polgári társadalom
+hatalmi organizációit. Ami pedig e konjunktura gazdasági feltételeit
+illeti, azokat nyilván nem a kapitalizmus túlfejlődése, a gazdagság és
+bőség túltengése, hanem épen ellenkezőleg, a háború nyomában kibontakozó
+züllés teremtette meg, amely a gazdasági életet államosította, a tőkéket
+megsemmisítette, a munkakedvet elnyomta, a vagyoneloszlás arányait az
+óriási többség rovására fantasztikus mértékben eltolta, az erkölcsi
+erőket elhasználta s az emberek lelkét keserűséggel és gyűlölettel
+töltötte meg.
+
+Habár tehát a _marxizmus_ azelőtt azt hirdette, hogy – mint azt maga
+Lenin írta még 1905-ben – «reakciós gondolat a munkásosztály
+boldogulását másban keresni, mint a kapitalizmus fokozatos
+kifejlődésében»:[112] 1918 szeptemberében a _leninistának_ már azt
+kellett írnia, hogy «a szocialista forradalom semmiesetre sem onnan fog
+kiindulni, ahol a kapitalizmus a legfejlettebb. A tőke legerősebb
+szervezete sem képes elhárítani a tömegekről azokat a kimondhatatlan
+szenvedéseket, melyeket a tőkés társadalom anarchiája mér reájuk, de
+sokkal hatalmasabban bírja leszorítani a tömegek erejét, mint az ifjabb
+tőkés államok. A szocialista forradalom először azokban a tőkés
+államokban üt ki, ahol a kapitalista szervezettség gyengébb. _Azok a
+tőkés államok, melyeknek hatalmi elnyomó szervei a legziláltabbak,
+válnak a szocializmus_ _áttörési pontjaivá, ott kezdődik a szocialista
+forradalom_».[113]
+
+Mit jelent a formula ilyetén metamorfózisa? Nyilvánvalóan nem
+kevesebbet, mint azt, hogy míg a marxizmus megtette viszontagságos útját
+«a tudománytól a valóságig», szerencsésen elkoptatta «tudományos»
+kothurnusát. A marxizmus azon a jogcímen nevezte magát tudományosnak,
+hogy állítólag felfedezte a gazdasági evolució és ezzel együtt a
+társadalmi evolució törvényét. «Társadalmi alakulat sohasem pusztul el,
+amíg ki nem fejlődött benne minden megférő termelő erő; _és új,
+magasabbrendű termelési viszonyok sem lépnek helyébe, mielőtt a régi
+társadalomban magában nem nőttek ki létezésük anyagi feltételei_», –
+írta a «tudományos» Marx.[114] «_A kapitalizmustól a szocializmushoz
+(tehát új, magasabbrendű termelési viszonyokhoz!) való átmenet akkor
+kezdődik, mikor a kapitalista társadalom oly szenvedést hozott a népre,
+hogy az kizökkenve nyugodt életmenetéből, fellázad a tőke uralma ellen;_
+amikor a tömegek a kapitalista gazdaság által teremtett viszonyokat
+többé már elviselni nem tudják», – írja a «marxista» Radek.[115] Marx a
+társadalmi forradalmat attól várta, hogy a «termelő erők feszereje
+széttépi azokat a kötelékeket, melyekkel a tőkés termelő mód
+leszorítja», mert «a polgári viszonyok nem eléggé tágak a saját maguk
+termelte _gazdagság_ befogadására»,[116] bolsevik híve ellenben így
+érvel: «mennél tovább húzódik el a háború, annál jobban _elszegényednek_
+benne a harcoló országok… A legszükségesebb dolgok is hiányoznak már,
+mert a háború elemésztett mindent, mint a telhetetlen sáska… Így jött el
+a társadalmi rend ledöntésének, a munkásosztály kommunista forradalmának
+ideje».[117] A dialektikus formula féloldalára dőlt, mert megvolt az
+_elnyomorodott_ és _felháborodott_ proletáriátus, de nem volt többé
+_gazdagság_, amit kisajátítson. És a bolsevik politicizmus, jellemző
+szimplizmusával, tökéletesen elfeledkezve a _gazdasági_ lehetőségek
+sokoldalúan bonyolult problémájáról, sietett kiaknázni a _politikai_
+lehetőségeket.
+
+
+_2. Programm és praxis._
+
+A forradalom lehetőségeit illetőleg feltétlenül igazat adhatunk a
+bolsevik politicizmusnak. Ama körülmények között, melyeknek szövevényébe
+a bolsevik agitáció organikusan illeszkedett bele, a züllés ama
+diadalútján – mint azt magunk is kimutatni törekedtünk – szükségszerű
+állomás volt az a forradalom, mely Oroszországban és Magyarországon
+megteremtette a proletáriátus diktatúráját. Ám ez csak _politikai_ tény.
+Már pedig a proletáriátus diktatúrájának nyilván _társadalmi_ feladatai
+is vannak. A marxizmus hívei egyetértenek abban, hogy a proletáriátus
+célja nem az, hogy a «polgárság osztályuralmát» saját osztályuralmával
+helyettesítse, hanem az, hogy gazdasági programmjának intézményes
+megvalósításával minden osztályuralmat egyszersmindenkorra lehetetlenné
+tegyen.[118] E célnak csak átmeneti eszköze volna a
+proletár-osztályuralom. Fel kell vetnünk tehát a kérdést, hogy a
+proletáriátus diktatúrája megvalósíthatta-e a marxizmus gazdasági
+programmját, anélkül, hogy ennek következtében a bolsevik ábrándok
+csődjét saját összeomlásával pecsételte volna meg.
+
+Ha a magyarországi bolsevizmus sorsát elégséges bizonyítéknak lehetne
+tekinteni, a kérdés el volna döntve, mert hiszen a magyarországi
+munkásdiktatúra saját magában omlott össze és ugyanazok döntötték fel,
+akik felállították. Minthogy azonban lehet, hogy e fejleményekben
+speciális és lokális körülmények is jelentős szerepet játszottak, a
+magyarországi tanulság az oroszországi tanulságok megerősítésére szorul.
+
+Midőn e sorokat írjuk, Oroszországban a bolsevizmus rendszere még
+fennáll. Az a meggyőződésünk, hogy e régime aránylag hosszú
+élettartamának két tartó pillére: a terrorra támaszkodó katonai
+diktatúra és a földosztás, amelyet annak idején maguk a parasztok
+hajtottak végre és amely voltakép ellentétben áll a bolsevizmus
+elveivel.[119] Mindazonáltal e meggyőződésünk nem fog befolyásolni
+vizsgálatunkban, amelynek célja teljes tárgyilagossággal megállapítani,
+hogy vajjon a népbiztosok uralmát mindezideig nem a kommunista
+közgazdaság sikerei tartják-e fent. Evégből mindenekelőtt szemügyre kell
+vennünk a bolsevizmus társadalmi programmját, amint azt hívei, Marx és
+Engels útmutatásai nyomán összeállították.
+
+A föld köztulajdonba kerül. Megművelése kétfélekép történhetik: a régi
+uradalmakon való társas termelés és külön munkásközségek szervezése
+alapján.[120] A gyárak szintén köztulajdonba vétetnek és
+munkásszervezetek igazgatása alá helyeztetnek.[121] A társadalom minden
+tagja _munkás_ és minden munkás a proletárállam _választott_ és
+_elmozdítható_ alkalmazottja, akinek a _munkásbért meg nem haladó
+fizetése van_.[122] «Minden polgár átváltozik itt az állam díjazott
+alkalmazottjává… Az egész társadalom iroda lesz és gyár, egyenlő
+munkával és egyenlő bérrel.»[123] Ami pedig a tudományosan képzett
+szakembereket illeti: «Ezek az urak dolgoznak ma és alávetik magukat a
+tőkéseknek; holnap még jobban fognak dolgozni és alávetik magukat majd a
+fegyveres munkásoknak».[124]
+
+Az oroszországi proletárdiktatúra történelmi képét ma még nem lehet
+kifogástalan kútfők alapján megrajzolni. Ám vannak olyan kútfőink,
+amelyek a bolsevizmus terhére elfogultak nem lehetnek: ezek a források a
+bolsevik vezérek megnyilatkozásai. Csak ezekből fogunk meríteni.
+Legfontosabbnak tartjuk természetesen magának a diktátornak, Leninnek a
+szavait. Vizsgáljuk meg tehát, mit mond «A szovjethatalom legközelebbi
+feladatai» című, 1918 tavaszán, tehát már az alapvető tanulságok hatása
+alatt írt füzetében.
+
+A termelés szervezéséről így nyilatkozik: «Ha a tőke további
+kisajátítását az előbbi tempóban akarnók folytatni, biztos vereséget
+szenvednénk, mert munkánk a proletárellenőrzést és számadást illetőleg,
+világosan és nyilvánvalóan elmaradt a kisajátítók közvetlen
+kisajátításának munkája mögött». A munkaproduktivitás fokozásának
+eredményeiről – és kétségkívül ez a kollektivizmus középponti
+problémája[125] – ezt mondja: «E tekintetben a dolog nálunk különösen
+rosszul áll». Konkrét adatokkal, sajnos, nem világítja meg szavait.[126]
+Ám eléggé beszédesek a tervek, melyek alapján a társas munka
+produktivitását fokozni reméli: az akkordbér és a Taylor-rendszer
+alkalmazása. Egyszóval _kizsákmányolás!_ A munkát pedig _egy ember_
+fogja irányítani, akinek a munkások tömege feltétlen engedelmesség
+kötelezettségével rendeltetik alá. Megszünik tehát a munkásigazgatás!
+Viszont be fognak vonatni a munkába a szükséges polgári szakemberek,
+akik, úgy látszik, nem nagyon siettek «alárendelni magukat a fegyveres
+munkásoknak», mert igen magas – tehát a munkásbért nyilván meghaladó –
+fizetésekkel fognak díjaztatni. A szövetkezeti kérdés megoldásáról azt
+olvassuk Lenin füzetében, hogy «a szovjethatalom lemondott a
+szövetkezetekbe való ingyenes belépés elvéről, az egyetlen következetes
+proletárelvről, valamint egy adott hely lakosságának egyetlen
+szövetkezetbe való egyesítéséről is» és kénytelen volt megtűrni,
+elismerni, sőt a szövetkezetek felügyelő tanácsába is bevenni a polgári
+alapon szervezett szövetkezeteket.
+
+Az agrárproblémát nem érinti Lenin füzete. E tekintetben be kell érnünk
+azzal a nyilatkozattal, amit Nikolaj Bucharin tett egy újságíró előtt
+1918 decemberében: «A mezőgazdaság szervezésének kérdése – mondotta –
+igen nehéz, mert _a föld számtalan apró üzemre van felosztva_. Azon
+fáradozunk, hogy e kisüzemeket kollektivisztikus üzemformákra
+redukáljuk. Ennek két módja van. 1. Társas mintagazdaságok szervezése. A
+korábbi földbirtokokat részben sikerült ily kollektiv gazdaságokká
+átalakítani egész- vagy félproletárelemek, részben földmunkások, részben
+városi munkások bevonásával, _de csak ott, ahol a birtokokat a
+parasztság nem osztotta fel és ez csak ritka eset_. 2. Munkásközségek
+létesítése. Ez leginkább ott sikerül, ahol a parasztok a legszegényebbek
+és minden termelőeszköz híjával vannak… Eddig több, mint 700 ilyen
+munkásközség alakult».[127] Hétszáz munkásközség egész
+Szovjet-Oroszország területén! Ez bizony édes-kevés, úgyszólván semmi. A
+társas gazdaság pedig «ritka eset», mert «a föld számtalan apró üzemre
+van felosztva». Pedig – mint azt épen Bucharinnál olvastuk –: a
+tanácshatalom megalkotta a föld társadalmosításáról szóló törvényt.[128]
+A tanácshatalom, úgy látszik, nem mindig tud törvényeinek érvényt
+szerezni.
+
+Maxim Gorkij tehát méltán nevezhette a bolsevizmus kormányzati
+rendszerét _decretinizmusnak_, mert – mint az fenti szemlénkből eléggé
+kitünik – programmjának megvalósításában úgyszólván sehol sem jutott túl
+dekrétumok kibocsátásán. Nem hisszük, hogy a marxizmus sikerei közé
+lehetne sorolni azt a tényt, hogy Oroszország földje a birtokos nemesek
+magántulajdonából, a parasztok magántulajdonába ment át; hogy
+Oroszország ipari munkásai zsarnoki munkafegyelem alatt akkordmunkát
+végeznek, hogy az orosz proletárdiktatúra igen magas fizetésekkel
+igyekszik megnyerni a polgári szakemberek támogatását, hogy Oroszország
+polgári szövetkezetei a régi polgári alapokon tovább folytatják
+működésüket. Lenin ismertetett röpirata valóban nem más, mint
+megdöbbentő vallomás a kollektiv gazdálkodás tökéletes csődjéről: annak
+beismerése, hogy a bolsevizmus, mely a világ gazdasági megváltását
+igérte, a maga módján egyetlenegy gazdasági kérdést sem tud megoldani és
+minden tekintetben kénytelen visszatérni a kapitalizmus
+módszereihez.[129]
+
+
+_3. A tapasztalat jelentősége._
+
+Vonhatunk-e valamilyen konkluziót a bolsevizmus gazdasági csődjéből a
+marxizmus társadalomelméletére? Hiszen a marxista irodalomban
+tudvalevőleg erőteljes vita folyik arról, hogy a bolsevik politicizmus
+igazi marxizmus-e vagy sem. Tagadhatatlan, hogy valamennyire mindkét
+félnek igaza van. Marx műveiben mindkét fél elegendő idézetet találhat a
+maga álláspontjának igazolására: a bolsevik talán inkább a gyakorlati,
+ellenfele az elméleti írásokban. Marx tanaiban kétségkívül benne van az
+evolucionizmus is és a revolucionizmus is. E kérdés további bolygatását
+mindazonáltal mellőzhetjük: egyrészt azért, mert ezt a munkát az eddigi
+kritika már elvégezte; másrészt és főképen azért, mert ez a probléma
+minket itt nem is érdekel. Nem érdekel, hogy a bolsevizmus elmélete
+beilleszthető-e Marx rendszerébe, mert egészen bizonyos, hogy ez az
+elmélet ép oly szükségszerű megfejelése a marxizmusnak, mint volt annak
+idején a reformizmus elmélete.
+
+A marxizmus legtávolabbi célkitűzései utilitárius természetűek. E célok
+szolgálatára eszközként állíttatik be a forradalom. Ám a lélektan
+feloldja a cél és eszköz dualizmusát és kimutatja, hogy az eszköz
+heteronómiája megszűnik ott, ahol az eszköz maga nem közvetlen
+cselekvés, hanem olyas valami, aminek megvalósítására ugyancsak
+törekedni kell, ami tehát közelebbi eszközök megfontolását maga is
+kitűzött célként irányítja. Ekkép a forradalom is, mint a marxizmus
+egyik kitűzött közbenső célja, bizonyos autonómiára tehet szert. És
+amint a gazdasági fellendülés kedvezőbb korszaka, amely lehetővé tette
+közvetlen hasznossági célok sikeres szolgálatát, a marxista
+munkásmozgalomnak is szükségkép utilitárius jelleget adott: ugyanúgy a
+háború jóvátehetetlen pusztításai is szükségkép tolták előtérbe a
+távolabbi utilitás eszközéül proklamált forradalom gondolatát,
+eltiporván a közeli utilitárius célokat. _A bolsevizmus voltakép nem
+egyéb, mint megtestesülése a bőség és forradalom amaz ellentmondásának,
+amelyen az elméleti marxizmus felépült. A bolsevizmus kísérlete és
+csődje élő bizonysága annak, hogy a proletárforradalom csak oly
+viszonyok között törhet ki, amelyek eleve lehetetlenné teszik a
+marxizmus társadalmi terveinek megvalósítását. A marxizmus képzeleti
+világrendjének rendkívüli gazdagság, viszont a proletárforradalomnak
+rendkívüli nyomor az előfeltétele._[130]
+
+Talán azt az ellenvetést tehetné valaki, hogy tételünk pusztán
+tapasztalati általánosítás, amelynek ennélfogva feltétlen érvénye nem
+lehet. Ám e tapasztalat törvényszerű összefüggések szövevényébe világít
+bele és úgy hisszük, sikerült általános fejtegetéseink során ezeket az
+összefüggéseket deduktive is felvázolnunk. Aki mindazonáltal nem találja
+meggyőzőnek a reductio ad absurdumnak azt a módját, amellyel éltünk,
+talán gondolkozóba esik, ha figyelmeztetjük arra, hogy ennek az
+összefüggésnek szükségszerűségét a világháború és a bolsevizmus
+tapasztalatai nélkül is fel lehetett ismerni. Mert volt, aki felismerte:
+nevezetesen _Gustave Le Bon_, aki a szocializmus győzelmi esélyeit ekkép
+latolgatja: «úgy látszik, hogy elkerülhetetlen ez a szörnyű rendszer.
+Kell, hogy legalább _egy_ ország elszenvedje, tanulságul a világnak.
+Egyike lesz ez ama didaktikus kísérleteknek, amelyek ma már egyedül
+képesek megvilágosítani a népek elméjét… Ha Európában valósul meg e
+kísérlet, _minden amellett szól, hogy egy szegény, félig tönkretett
+ország lesz a színhelye_».[131] _Ez a jóslat kétségkívül alaposabbnak
+bizonyult, mint a Marxé!_
+
+
+Összefoglalás és befejezés.
+
+A marxista munkásmozgalomnak és a változó viszonyok szerint változó
+tanainak vázlatos története – mint láttuk – oly indukciókat nyújtott,
+melyek deduktive nyert eredményeinkkel tökéletesen egybevágnak. Miként
+általános fejtegetéseink során, ugyanúgy történeti vázlatunkban is, azt
+láttuk, hogy a társadalom növekvő gazdagsága a népesség növekvő
+jólétével párosulván, reális vágányokra tereli a munkásmozgalmat és
+viszont, hogy a forradalom csak gazdasági csődnek és társadalombomlásnak
+lehetvén következménye, eleve is csak tehetetlenül állhat szemben minden
+gazdasági és társadalmi problémával. Miként az általános okozati
+összefüggéseknek, ugyanúgy az immár történelemmé merevedett élet
+jelenségeinek vizsgálata is arról győzött meg tehát bennünket, hogy _a
+marxizmus «tudományos» jóslata semmi körülmények között sem állhatja meg
+helyét_.
+
+Vizsgálódásaink eredményét a következőképpen foglalhatjuk össze:
+
+A polgári társadalom fejlődésének – mint láttuk (fent: Második rész, I.
+1.) – három logikai variációja van. Ezeknek megfelelően:
+
+1. _Marx szerint_ a társadalom növekvő gazdagsága és népességének
+növekvő nyomora szükségkép a polgári társadalom forradalmi összeomlására
+és ezzel a kollektiv termelésen alapuló piactalan társadalmi rend
+kialakulására visz.
+
+2. _A Kautsky-féle marxizmus szerint_ a népesség jólétének növekedése
+mellett is szükségkép bekövetkezik a megváltó új rendet teremtő
+forradalom.
+
+3. _A Lenin-féle marxizmus szerint_ a társadalom általános
+elszegényedése mellett is végbemegy a társadalom jósolt forradalmi
+megújulása.
+
+Ezzel szemben kimutattuk mindenekelőtt, hogy a forradalomból magából
+_nem építés_, hanem csak _rombolás_ és legfeljebb bizonyos
+_helyreállítás_ következhetik. (Az utóbbit azután a folytonossági
+kapcsolatban ismét organikus _építés_ követheti.) Kimutattuk továbbá,
+hogy
+
+1. a polgári társadalom továbbfejlődésének minden lehető útján növekvő
+gazdagság és növekvő nyomor összeférhetetlen;
+
+2. növekvő gazdagság útját állja a forradalomnak;
+
+3. növekvő nyomor útját állja a kollektiv termelésen alapuló piactalan
+társadalmi rend kialakulásának.
+
+*
+
+A marxizmus horoszkópja tehát hamis. Hogy a kapitalizmus kora sem fog
+örökké tartani, az meglehetősen bizonyos. De hogy mikor, miért fog
+elenyészni és mi fog helyébe jönni, azt ma még sejteni sem lehet.[132]
+Ám akkor is, ha csakugyan valamilyen szocialisztikus társadalmi forma
+lesz a kapitalizmus utóda, ez semmiesetre sem lesz a marxista
+ábrándvilág merev racionális konstrukciója. Zárt társadalmi rendszerek a
+valóságban nincsenek: mindez csak logikai absztrakció. Az élet mozgó
+egyensúlyában a társadalmi formák is örökös átalakulásban vannak és a
+valóságnak egy-egy metszete mindig olyasvalamit ábrázol, amit a diszkrét
+fogalmak nyelvén csak átmeneti állapotnak lehet nevezni. Az európai
+társadalom itt-ott még ma is hurcol magával visszamaradt feudalisztikus
+formákat és nem lehet a kapitalizmus kezdeteinek idejét olyan távol
+keresni, ahol még szocialisztikus formáktól ment lett volna. Politikai
+formák élettartama többnyire megmérhető – bár a jogalkotó szokás nem
+egyszer ezeket is folyamatosan fejleszti át – de társadalmi formák úgy
+nyúlnak át egymásba, mint a szivárvány színei.[133]
+
+Ha tehát vannak gondolkozók, akik a marxizmustól igen távol esnek és
+mégis úgy vélekednek, hogy társadalmunk jövő életformája a szocializmus,
+ezzel csak azt akarják mondani, hogy a jövőben az előbb nagyobbrészt
+magángazdaságok szabályozatlan versenyén nyugvó közgazdasági élet
+helyébe nagyobbrészt állami gazdálkodáson alapuló szabályozott
+közgazdasági élet fog lépni és a szabad szerződést az imperativ jog
+kényszere váltja fel. Ám ez a melegház is csak egy életerejében hanyatló
+társadalom számára épülhet. «Egyetlen társas alakulat sem képes a
+haladásra, sem helyét meg nem tarthatja satnyulás nélkül, hacsak faját
+az átlagon felül levő egyedek nagyobb számával nem szaporítja, mint
+amennyien az átlagon alul maradottak vannak» – így vélekedik a
+darwinista.[134] Már pedig tudjuk az állami beavatkozás egy lelkes
+hívétől, hogy minden szabályozás egy-egy Prokrusztesz-ágy, mely az
+egyénektől bizonyos mértéket követel és amelyben nemcsak azok pusztulnak
+el, akik ezen alul maradnak, hanem azok is, akik ezt a mértéket
+felülhaladják.[135] A szocialista szabályozás tehát csak oly közösség
+élete felett lehet úrrá, ahol kihalófélben vannak azok a kiemelkedő
+egyesek, akiket nem tanácsos, de nem is lehet előre kimért ketrecekbe
+szorítani és akiknek teremtő munkáján lehet csak megmérni a népek
+útjának minden emelkedő darabját.[136] Ahol ők kihalnak, ott fásult
+routine lép a teremtő invenció helyébe. Ilyen társadalmak tagjait az
+iniciativ akaraterőnek és a felelős cselekvés öntudatának teljes hiánya
+jellemzi: vegetativ életösztönük keskeny vágányokon terelgeti
+tartalmatlan életüket. «Szenvedélyek és hibák nélkül valók, sem
+bolondok, sem bölcsek nem lévén, átlagos eszmékkel, átlagos nézetekkel,
+átlagos életkorban halnak meg valamely átlagos betegségben.» (Bertrand.)
+
+Akiket ez a kép lelkesít, ám legyenek szocialisták!
+
+
+
+
+Lábjegyzetek.
+
+[Footnote 1: F. A. Lange: Die Arbeiterfrage. Kröner Verlag. Leipzig. 90.
+old.]
+
+[Footnote 2: Az értékelméletet illetőleg l. pl. Szabó Ervin: Marx és
+Engels válogatott művei. II. köt. 153. old. Az agrárteóriára nézve l.
+lent a 90. old. jegyz. A történetfilozófiát e rész III. fejezetében
+fogjuk tárgyalni.]
+
+[Footnote 3: A tömegek lélektana. 65. oldal. (Kultúra és tudomány.)]
+
+[Footnote 4: V. ö. Werner Sombart: Sozialismus und soziale Bewegung.
+VII. Auflage. 25. old.]
+
+[Footnote 5: «Nincsen olyan szocialista, aki ne gyűlölne valakit vagy
+valamit.» Gustave Le Bon: Psychologie du Socialisme. (Alcan.) 469. old.]
+
+[Footnote 6: Palágyi Menyhért: Marx és tanítása. II. kiadás. 65. old.]
+
+[Footnote 7: A szociológiai megismerés lényege. (Társadalomtudományi
+könyvtár 114–115. old.)]
+
+[Footnote 8: Bud János: A kommunizmus után. (Közgazdasági Szemle, 1919
+március–december, 167. old.)]
+
+[Footnote 9: Pikler Gyula: Ricardo. Bp. 1885. 33. old.]
+
+[Footnote 10: Karl Marx: Das Kapital. II. Aufl. Hamburg. Meissner Verl.
+I. köt. 791–793. old.: «Geschichtliche Tendenz der kapitalistischen
+Akkumulation.»]
+
+[Footnote 11: A tudomány (Modern könyvtár) 11. old.]
+
+[Footnote 12: Id. m. 6. old.]
+
+[Footnote 13: «Ez a tudás nem boldogság és tudomány, hanem tudatlanság
+felcserélése másféle tudatlansággal.» (Manfred.) Ha pedig valaki erre
+azt vetné ellenünk, hogy ha társadalombölcseleti kérdésekben nem lehet
+feltétlen érvénnyel bizonyítani, a mi ellenvetéseink sem cáfolhatják meg
+feltétlenül a marxizmus jóslatait: azt felelhetnők, hogy ahol pozitiv
+bizonyítás a dolog természeténél fogva lehetetlen, negativ bizonyításról
+még mindig lehet szó. Nagyon különböző dolog azt állítani, hogy így
+_van_ és így _nem lehet_. Nem ismerjük a társas élet valamennyi
+törvényét, azért nem adhatjuk pozitiv képét a jövőnek; de _egyes_
+törvényszerűségeket kétségkívül ismerünk és ezek alapján egészen
+kétségtelen határozottsággal állapíthatjuk meg, hogy bizonyos premisszák
+mellett mily konkluziók lehetségesek és milyenek nem. Marx kísérlete
+szintétikus: bizonyos tendenciák feltevése mellett határozottan
+megjósolni a jövőt; a mi kísérletünk _analitikus:_ megállapítani, hogy
+az adott feltételezésekből vont következtetés érvényes-e. Marx
+_társadalomtudományi_ kísérlete mellett a mi kísérletünk pusztán
+_logikai;_ nála a kísérlet _pozitiv_, nálunk _negativ_; az ő feladata
+_realitások_, a miénk _potencialitások_ megállapítása.]
+
+[Footnote 14: Szabó Ervin: A szocializmus (természet és társadalom).
+Bpest, 1919. 64. old.]
+
+[Footnote 15: «Ő az, aki gazdája arcvonásainak összhangját tönkretette!»
+(Rostand Cyranójának híres orr-tirádájából.)]
+
+[Footnote 16: Szabó Ervin id. m. 64. old.]
+
+[Footnote 17: «A modern művelődés csodás vívmányai… nem a közülünk való
+egyéni elmék óriási termékei, hanem valamennyi a tudás apródonkint való
+felhalmozódásának eredménye, melyhez a multban számtalan nemzedék lassú
+és fáradságos munkájával járult.» (B. Kidd: A társadalmi evolució.
+Akadémia. Budapest, 1905. 268. old.)]
+
+[Footnote 18: Bár a kifejezésekben óvatosak igyekeztünk lenni, mégis
+figyelmeztetnünk kell arra, hogy a mondottak nem értelmezendők mereven.
+A fogalomalkotó gondolkodás kénytelen bizonyos merevséget és
+szakgatottságot megtűrni, ami a való életben nincsen meg. Kétségtelen,
+hogy az emberi természet is, mint minden tapasztalati jelenség,
+folytonos apró változásokon megy át, de e változások csak felszínesek, s
+a lényeget nem érintik. Mihelyt valamely jelentékeny változás történne:
+a species átalakulása be volna fejezve és az átváltozott lény nem volna
+többé ember. A transzformizmus elmélete is ily értelemben beszél
+átalakuló illetőleg _kezdődő fajokról_.]
+
+[Footnote 19: A fejlődés törvényei és a társadalom. 208. old.]
+
+[Footnote 20: Marx és Engels válogatott művei. (Szerk. Szabó Ervin.) II.
+kötet, 157–158. old.]
+
+[Footnote 21: Somló Bódog: Állami beavatkozás és individualizmus.
+(Társadalomtudományi Könyvtár.) 91. old.]
+
+[Footnote 22: Jászi Oszkár: A történelmi materializmus állambölcselete.
+(Társadalomtudományi Könyvtár.) II. kiadás, 49. old.]
+
+[Footnote 23: Szabó Ervin: Id. m. 64. old.]
+
+[Footnote 24: Id. m. 7. old.]
+
+[Footnote 25: V. ö. Achille Loria: A szociológia feladata és iskolái.
+(Társadalomtudományi Könyvtár.) II. kiadás, 94. old.]
+
+[Footnote 26: L. Pikler Gyula: A jog keletkezéséről és fejlődéséről.
+III. kiadás, 23. old.]
+
+[Footnote 27: Id. m. 64. old.]
+
+[Footnote 28: «… the truth is not expressible either by Materialism or
+by Spiritualism, however modified and however refined.» The Principles
+of Psychology. 272.]
+
+[Footnote 29: Friedrich Engels: Der Ursprung der Familie, usw. VIII.
+Aufl. Dietz Verl. Stuttgart, 1900. 184. old.]
+
+[Footnote 30: F. Le Dantec: A monizmus elleni ellenvetések című cikkéből
+idézi Pikler Gyula. (Huszadik Század. VIII. 4.)]
+
+[Footnote 31: V. ö. Szabó Ervin fentidézett sorait a 21. oldalon. Marx
+is a «Kritik…» előszavában társadalmi öntudatról beszél.]
+
+[Footnote 32: V. ö. Szabó Ervin id. m. 61. old.]
+
+[Footnote 33: Wilhelm Windelband: Einleitung in die Philosophie.
+Tübingen, 1914. 163. old. V. ö. még: Böhm K.: Az ember és világa. III.
+kötet, 175. old.]
+
+[Footnote 34: Bernstein is érzi ezt, de sajnálatosan összezavarja a
+fatalizmus és determinizmus fogalmait. Mint minden marxista, ő sem
+szereti a tiszta fogalomalkotást: l. «Die Notwendigkeit in Natur und
+Geschichte». (Zur Theorie u. Geschichte des Sozialismus.)]
+
+[Footnote 35: Az e szakaszban előforduló műkifejezésekre vonatkozólag a
+következőket jegyezzük meg: _Ontológia_ a filozófiának az a része, amely
+a _lét_ problémájával foglalkozik; _monisztikus_, ha egyféle,
+_dualisztikus_, ha kétféle végső lényegre vezeti vissza a létezést.
+_Axiológia_ az _értékek_ és az _értékelés_ elmélete. (Értékelésnek
+nevezzük az ember állásfoglalását a – legtágabb értelemben vett –
+dolgokkal szemben.) A _szpiritualizmus_ szerint a lét végső lényege a
+_szellem_, a _materializmus_ szerint az _anyag_. A _determinizmus_ az
+ember akaratát meghatározottnak, az _indeterminizmus_ szabadnak tekinti.
+A _mechanizmus_ a _történés_ sorát, a _cél_ fogalmának kiküszöbölésével,
+a _teleológia_ a célfogalom alapján állítja fel. Az előbbinek képlete a
+gép mechanizmusa, amely funkcióját benső irányítás nélkül, merev
+közömbösséggel látja el, az utóbbié az élő szervezet, amely erőit egy
+bennrejlő cél irányítása alatt fejti ki.]
+
+[Footnote 36: E leveleket lásd Labriolánál «Socialisme et philosophie»
+című művében. (Bibl. Socialiste Internationale.) Magyar fordítást közöl
+Földes Béla. (A szocializmus. II. köt. Függelék.)]
+
+[Footnote 37: Die Notwendigkeit in Natur und Geschichte.]
+
+[Footnote 38: V. ö. Mössmer Pál: A német tudományos szocializmus. 253.
+old.]
+
+[Footnote 39: «Otez (des volontés particulières) les plus et les moins
+qui s’entre-détruisent, reste pour somme des différences la volonté
+générale.» Rousseau. Du Contrat Social. Livre II. Chap. III. «Si la
+volonté générale peut errer.»]
+
+[Footnote 40: Essais de Critique et d’Histoire. Préface de la deuxième
+édition. (Hachette.)]
+
+[Footnote 41: Igaz, hogy a marxizmus a kereskedelmet illegitim
+foglalkozásnak tartja, mely feleslegesen ékelődik a termelés és
+fogyasztás közé, hogy mind a kettőt szipolyozza, azonban azt hihetőleg
+minden marxista el fogja ismerni, hogy amíg a fantasztikus piactalan
+társadalom megszervezve nincs és a termelés a fogyasztással közvetlen
+nexusba nem mindenütt léphet: a kereskedelem aktuális értékeket teremtő,
+produktiv, tehát _gazdasági_ foglalkozás marad.]
+
+[Footnote 42: Römische Geschichte. IV. Aufl. I. köt. 47–49. old.]
+
+[Footnote 43: Der Usprung, stb. id. kiad. 131. old.]
+
+[Footnote 44: Hippolyte Taine: Essais. («M. Troplong et M. de
+Montalembert.»)]
+
+[Footnote 45: «… la lutte des classes… remplit l’histoire moderne.
+L’Europe moderne est née de la lutte des diverses classes de la
+société.» F. Guizot: Histoire de la Civilisation en Europe. 1829.]
+
+[Footnote 46: Ed. Bernstein: Dialektik und Entwickelung. (Zur Theorie u.
+Geschichte des Socialismus.)]
+
+[Footnote 47: V. ö. Mössmer Pál idevágó szellemes és találó
+fejtegetéseivel, id. m. 221–222. old.]
+
+[Footnote 48: A szocialisták ethikai relativizmusát különösen élére
+állítva, igen kevéssé tárgyilagos mederben fejti ki _Anton Menger_ «Új
+erkölcstan» című műve. (Magyar fordítása a Társadalomtudományi
+Könyvtárban jelent meg.) Hazai irodalmunkban ugyanezt az álláspontot
+lásd Lánczi Jenő «Szocializmus és ethika» című művében. (Természet és
+társadalom.)]
+
+[Footnote 49: _Kidd_ (id. m. 174–175.) és _Le Bon_ (Psych. du Soc.
+462–63.) meggyőzően mutatnak rá, hogy a francia forradalom győzelmét
+mily mértékben köszönhette erkölcsi erőknek, az értékelés
+megváltozásának, aminek következtében a vezető osztályok – mint
+_Michelet_ mondotta – saját ügyük ellenségeivé lettek.]
+
+[Footnote 50: Új erkölcstan. 4., 34. és 104. old.]
+
+[Footnote 51: Az ethikai megismerés természete. Budapest, Franklin,
+1907. 43. old.]
+
+[Footnote 52: F. Oppenheimer: Die soziale Frage und der Sozialismus.
+9–11. ezer. Jena, 1919. 145. old.]
+
+[Footnote 53: Oppenheimerrel szemben erre ügyesen mutat rá Mezey Lajos
+«A marxizmus Achilles-sarkai» című füzetében, 43. old.]
+
+[Footnote 54: Kommunista-kiáltvány. Népszava-kiadás. 37., 38., 39., 43.
+old. és Előszó.]
+
+[Footnote 55: Friedrich Engels: Utópikus és tudományos szocializmus.
+Népszava-kiadás. 51. old. és 53. old.]
+
+[Footnote 56: Helyes és használható terminológiában a «forradalom»
+kifejezés csakis _társadalmi_ harcot jelenthet: társadalmi osztályok
+_erőszakos_ küzdelmét az államhatalomért, vagy az államhatalomban való
+részesedésért. A kifejezés értelmének minden kibővítése fogalomzavarra
+kell hogy vigyen. Az, amit közönségesen _forradalom_nak neveznek: vagy
+_szabadságharc_ (nemzeti küzdelem), vagy _polgárháború_ (pártküzdelem),
+vagy pedig valóban _forradalom_ (társadalmi küzdelem). Amit pedig _Karl
+Kautsky_ és általában a szimbolikus szocializmus (lásd lent: III. rész,
+I. fejezet, 1. szakasz) forradalomnak nevez, az voltaképpen _társadalmi
+reform_. (V. ö. lent a 93. oldalon mondottakkal.)]
+
+[Footnote 57: Az erkölcsi értékelés normái kategórikus imperativuszok
+(Kant), de a társas életben _de facto_ érvényesülő tapasztalati erkölcs
+hipothetikus imperativuszokra támaszkodik és a maga _valóságában_
+történeti fejlemény. Ez a _normativ_ és a _pozitiv_ morál különbsége: az
+utóbbi az, amely van, az előbbi az, amelynek _lennie kell_. (V. ö.
+Pauler Ákos idézett nagyértékű munkájával.)]
+
+[Footnote 58: L. F. A. Lange, id. m. 34. old.]
+
+[Footnote 59: Concha Győző: Politika. I. köt. 9. §.]
+
+[Footnote 60: E. Faguet: A kontárság kultusza. (Kultúra és tudomány.)
+165. old.]
+
+[Footnote 61: F. H. Giddings: A szociológia elvei. (Társadalomtudományi
+Könyvtár.) 173. old.]
+
+[Footnote 62: Ez az államszervezet Marx szerint «nem lehet más, mint a
+proletariátus forradalmi diktaturája». (Gothai programm kritikája. IV.)]
+
+[Footnote 63: A tömegek lélektana. 12. old.]
+
+[Footnote 64: Henry George: Haladás és szegénység. 525. old.
+(Athenaeum.)]
+
+[Footnote 65: A tömegek lélektana. 23–24. old.]
+
+[Footnote 66: Der Ursprung stb. Id. k. 118. old.]
+
+[Footnote 67: A szociális forradalom. I. Szociális reform és szociális
+forradalom. Népszava, II. kiadás. 38. old. és 47. old.]
+
+[Footnote 68: Népszava-kiadás. 13. old. és 14. old.]
+
+[Footnote 69: Drei Antworten auf ein Inquisitorium. II. Abweisung von
+Missdeutungen. (II.) (Zur Theorie und Geschichte d. S.)]
+
+[Footnote 70: L. Ferenczi Imre: A munkások szervezkedése. 39. old.]
+
+[Footnote 71: Le Bon: A tömegek lélektana. 44. old. és 183. old.]
+
+[Footnote 72: Lásd: Psych. du Socialisme. 330. old.]
+
+[Footnote 73: Id. m. 36. old. és 37. old.]
+
+[Footnote 74: 38. old.]
+
+[Footnote 75: Marx és Engels válogatott művei. II. k. 155. old.]
+
+[Footnote 76: Le Bon: Psych. du Soc. 58. old.]
+
+[Footnote 77: H. George id. m. 422. old.]
+
+[Footnote 78: W. Sombart: Sozialismus und soziale Bewegung. VII. Aufl.
+218–19. old.]
+
+[Footnote 79: Ferenczi Imre: A munkások szervezkedése. (Grill.) 256. és
+258. old. Az amerikai szocialista pártnak ma 17,000 tagja van
+(l’Humanité, júl. 21.), a szakszervezeti szövetségnek pedig – amely
+tudvalevőleg kilépett a túl-autoritativnek és túl-radikálisnak talált
+amsterdami Internacionáléból – 4½ millió! (American Federationist,
+július.)]
+
+[Footnote 80: L. Psych. du Socialisme. 61. old.]
+
+[Footnote 81: Die Arbeiter und die Wissenschaft.]
+
+[Footnote 82: A tömegek lélektana. 47. old.]
+
+[Footnote 83: Szindikalizmus és szociáldemokrácia. II. szakasz.]
+
+[Footnote 84: A szovjethatalom legközelebbi feladatai: A harc új
+fázisa.]
+
+[Footnote 85: Soziales aus Russland. Idézi Mössmer, id. m. 300. old.]
+
+[Footnote 86: A proletárság diktaturája. 61. old.]
+
+[Footnote 87: 1905-ben még _Lenin_ is elismerte, hogy a szocialista
+berendezkedés megvalósításának különböző alanyi és tárgyi feltételei
+vannak. (Lásd Landau–Aldanov: Lénine. 35. old.) Tudjuk, hogy utóbb
+gyökeresen szakított e felfogásával, midőn demagóg ösztöne
+figyelmeztette arra, hogy e feltételek ellentmondanak egymásnak.]
+
+[Footnote 88: Eduard Bernstein: Die Voraussetzungen des Sozialismus und
+die Aufgaben der Sozialdemokratie. (Bevezetés.)]
+
+[Footnote 89: F. Oppenheimer. Id. m. 152. old. «Wenn die sozialistische
+Gesellschaftsordnung einer fernen Zukunft nicht mehr als das Resultat
+einer ehernen kausalen Notwendigkeit, sondern als das Ziel bewusster
+menschlicher Zwecksetzungen hingestellt wird, so ist eben damit die
+wissenschaftliche Basis geopfert.»]
+
+[Footnote 90: Figyelemreméltó, hogy e fogalmazásban a «csökkenő
+bérjutalék» _Rodbertus_-féle törvényére ismerünk rá.]
+
+[Footnote 91: A szociális forradalom. II. 5.]
+
+[Footnote 92: Ami a mezőgazdasági koncentráció kérdését illeti, azt, úgy
+véljük, Kautsky maga sem vette soha túlságos komolyan. Már az
+«Agrarfrage»-ban elismerte, hogy «a szociáldemokrácia csalatkozott a
+mezőgazdasági fejlődéshez fűzött várakozásaiban, mert kénytelen volt
+belátni, hogy a mezőgazdaságban a kisüzem koránt sincs a gyors
+elpusztulás útján és hogy a nagy mezőgazdasági üzemek csak lassan
+nyernek tért, sőt helyenkint visszaesnek». Ugyanígy ír «A proletárság
+diktaturája» című füzetében (65. old.). Kautsky agrárelméletének
+kimerítő bírálatát lásd egyébként Oppenheimernél, id. m. VIII. fejezet.
+(Kautsky als Agrartheoretiker.)]
+
+[Footnote 93: A szociális forradalom. I. 46.]
+
+[Footnote 94: Bernstein: Das realistische und das ideologische Moment im
+Socialismus. II. (Zur Th. u. G. d. Socialismus.)]
+
+[Footnote 95: _Praesumptio boni viri:_ A «jóság» vélelme.]
+
+[Footnote 96: A szociális forradalom. I. 93. old. és 14. old.]
+
+[Footnote 97: Hogy a marxista-irodalomban mennyire csak szó a
+forradalom, azt jellemző módon bizonyítja a következő: A francia Parti
+Socialiste 1919-ben tartott kongresszusán ily határozatot hozott: «A P.
+S. a szörnyű tanulságok hatása alatt megszilárdult meggyőződéssel
+határozottabban, mint valaha, kijelenti, hogy törekvéseinek végső célja
+a szociális forradalom. A szociális forradalom sem többet, sem
+kevesebbet nem jelent, mint a termelés, csere és fogyasztás
+kollektivista rendszerének megvalósítását, a tőkés magántulajdonra
+alapított jelenlegi gazdasági rendszer helyébe, amely a történelem immár
+lezajlott korszakának felel meg. Csak a jövő fogja megmutatni, hogy
+miként megy végbe ez az átalakulás, amely maga a forradalom: a törvényes
+hatalmak átszármazása útján-e, az általános választójog nyomása alatt,
+vagy pedig a szervezett proletariátus erőszakos fellépése révén.»
+(Programme d’Action du Parti Socialiste.) _Léon Blum_ így kommentálja e
+dodonai igéket: «Ha e hipothézisek közül, amelyeket mérlegelnünk
+kellett, az _első_ válik valóra – bár az a kevésbbé valószínű – ha tehát
+a proletariátus legális utódlás útján jut hatalomra, úgy hogy a
+szocialisták bizonyos körülmények között országuk parlamentjében a
+mandátumok többségét meghódítják és akkor módkjuban lesz megvalósítani
+azt, ami voltaképpen a forradalom, vagyis az állam és a tulajdonjog
+gyökeres transzformációját, – nos, törvényes származása, törvényes
+jellege dacára mégis csak forradalom lesz ez a transzformáció!»
+(Commentaires sur le Programme d’Action du Parti Socialiste.) Ad
+analogiam: azt is lehetne mondani, hogy ha egy király «legális utódlás
+útján jut hatalomra» és ezt a hatalmat ama jogkörben érvényesíti,
+amelyet neki az alkotmány biztosít: cselekménye forradalom. Ha vasárnap
+után hétfő következik, az nyilván forradalmi jelenség, valamint az is,
+ha valaki elfogyaszt egy almát, melyet megvásárol: hiszen az előbbi
+gazdája nem fogyasztotta el. (V. ö. az 52. old. jegyzetével.)]
+
+[Footnote 98: Georges Sorel, akit alig lehetne «polgári előítéletekkel
+vádolni, egy helyt így ír: «Azok, akik forradalmi beszédeket intéznek a
+néphez, szigorú őszinteségi öncenzurának vessék alá a magukat, mert a
+munkások minden szót betű szerint értelmeznek és nem érik fel ésszel a
+szimbolikus fordulatokat». (Réflexions sur la Violence. 483. old.)
+Vajjon Kautsky tisztában van-e ezzel? Hisszük, hogy nem, mert nagyon
+elítéli azt az erőszakot, melynek előidézésében pedig nem egészen
+ártatlan.]
+
+[Footnote 99: A szociális forradalom. I. 82. old.]
+
+[Footnote 100: V. ö. Kautsky: A proletárság diktaturája. 48. old. és E.
+Lederer: Die Gewerkschaftsbewegung 1918/19. stb. (Archiv für
+Sozialwissenschaft u. Sozialpolitik. Bd. 47. Heft 1.) 242., 246., 250.,
+251., 253. és 266. old.]
+
+[Footnote 101: Ed. Bernstein: Drei Antworten auf ein Inquisitorium. I.
+Allgemeine Zurückweisung. (Zur Theorie u. Gesch. d. S.)]
+
+[Footnote 102: Farkas Geiza: Munkakerülő görcs. (Huszadik század. 1919.
+1–2. szám, 44. old.)]
+
+[Footnote 103: Haladás és szegénység. 154. old.]
+
+[Footnote 104: «A social life passed in war is positively demoralising.»
+The Principles of Sociology. §. 575. ut. bek.]
+
+[Footnote 105: Nem így volt ott, ahol nem lévén háború, a társadalom
+vagyona meg nem semmisült. A marxizmus magyar orgánumában, a Népszavában
+olvashattuk nemrég, hogy Hollandiában, amely «klasszikus példája a béke
+áldásos voltának», «a munkabérek arányosan emelkedtek a drágulással, sőt
+azt néhány foglalkozási ágban meg is haladták». (1920 október 28.)]
+
+[Footnote 106: Fejtegetéseink teljes tárgyilagosságát megóvandó, egyes
+személyeket nem kívánunk itt megnevezni. Ám ez álláspontunk meg kell
+hogy engedjen egy kivételt, mellyel egy vértanu emlékének tartozunk.
+_Tisza István_ nem tartozott a fenti államférfiak közé. Ő, aki a nehéz
+szívvel vállalt háború rettenetes felelősségét megrendítő
+önfeláldozással viselte, becsülettel végig akarta azt küzdeni és
+honszerelme roppant fanatizmusával bízott a győzelemben. _Ő benne
+magában_ nem is hiányoztak e győzelem feltételei. Volt benne annyi hit
+és annyi erély, amennyit nehéz feladata megkívánt. Nem is ingadozott egy
+pillanatig sem a maga útján. Ám a sors kivette kezéből a hatalmat és
+hogy kivehette, ez annak a jele volt, hogy nemzete immár a mások
+kétségeire kezdett hallgatni és nem az ő hitére.]
+
+[Footnote 107: A szociális forradalom. I. 84.]
+
+[Footnote 108: Psych. du Soc. 52. old.]
+
+[Footnote 109: Vom Wesen des Socialismus. (Zur Theorie u. Geschichte des
+Socialismus.)]
+
+[Footnote 110: «Quack-ridden: in that one word lies all misery
+whatsoever!» Chartism. Chapt. V. (Historical and Political Essays.)
+Természetesen akadtak az orosz és a magyar munkásmozgalom vezetői között
+is feddhetetlen és meggondolt férfiak, aminthogy a német vezetők között
+is akadt fantaszta és demagóg. De mind ezeknek, mind amazoknak _a döntő
+pillanatokban_ semmivé lett a szavuk, mert vagy egyedül vagy törpe
+kisebbségben kellett maradniok. Példákra mindenki emlékezhetik.]
+
+[Footnote 111: Jászi Oszkár: Szociológia és politika. (Huszadik Század.
+1919. 3. szám, 132. old.)]
+
+[Footnote 112: Lásd Landau-Aldanov: Lénine (Povolovzky ed. Paris). 34.
+old.]
+
+[Footnote 113: K. Radek: A szocializmus fejlődése a tudománytól a
+valóságig. «A kapitalizmus érettségi foka és a szocialista forradalom.»]
+
+[Footnote 114: Zur Kritik der politischen Ökonomie. Előszó.]
+
+[Footnote 115: Id. hely.]
+
+[Footnote 116: Kommunista kiáltvány. 37. old.]
+
+[Footnote 117: A. Bucharin: A kommunisták programmja. II. A rablóháború,
+a munkásosztály elnyomása, a tőkés társadalmi rend vereségének kezdete.]
+
+[Footnote 118: «A mi végcélunk… megszüntetése minden szervezett és
+rendszeres erőszaknak, az emberek minden leigázásának általában.» Lenin:
+Állam és forradalom. IV. 6.]
+
+[Footnote 119: E kérdésről egy orosz szocialista író új keletű
+munkájában a következőket olvassuk: «Az orosz forradalom katonák
+mozgalmának a győzelme volt… A katonai lázadás jellegét máig is
+megőrizte… Egy másik tényezője… a paraszt… Az orosz forradalom nemcsak
+katonai lázadás, hanem agrárforradalom is, amelynek az volt a
+tendenciája, hogy a nemesség földjét felossza a parasztok között… Ma van
+már földje a parasztnak… Azé a paraszté lett a föld, akinek elég ereje
+volt arra, hogy megnyerje magának a biztosok és komiték kegyét… A
+bolsevizmus elkerülhetetlen bukása világosan be fogja bizonyítani, hogy
+az utóbbi időben már nem volt semmi komoly szociális alapja, mint
+ahogyan a cárizmusnak sem volt, csak az ő rendőrei, az ő biztosai és az
+ő vörös gárdistái.» M. A. Landau–Aldanov: Lénine. (Povolovzky, Paris.)
+118–120.]
+
+[Footnote 120: Bucharin: A kommunisták programmja. X. fejezet.]
+
+[Footnote 121: U. o. XI. fejezet.]
+
+[Footnote 122: Lenin: Állam és forradalom. III. 2. és VI. 2.]
+
+[Footnote 123: Lenin: Állam és forradalom. V. 4.]
+
+[Footnote 124: U. o.]
+
+[Footnote 125: «Nemcsak a termelés továbbfolytatása lesz egyik sürgős
+feladata a szociális forradalomnak, hanem _fokozása_ is. A győztes
+proletariátusnak gyorsan ki kell fejlesztenie a termelést, hogy
+kielégíthesse azokat a nagy igényeket, amelyeket az új kormányzattal
+szemben támasztanak.» Kautsky: A szociális forradalom. II. 27. old.]
+
+[Footnote 126: A magyarországi bolsevizmus félhivatalos lapja, a
+Népszava, annak idején szolgált néhány adattal a kollektivista üzem
+produktivitásáról: «Egy dohánygyárban egy munkás óránként átlag 400
+cigarettát készített. Most több, mint 100%-os fizetésemelés mellett,
+ugyanaz a munkás óránként átlag 280-at készít… Egy katonai
+egyenruhaszabóságnál egy munkás, amikor még a kizsákmányoló
+militaristahadsereg számára dolgozott, naponta 9 zubbonyt varrt. Most
+jóval nagyobb bér mellett csak 6-ot készít. Pedig tudhatná jól, hogy ez
+a zubbony a proletárhadsereg számára készül.» (Lásd A. Fraccaroli:
+Magyarország a bolsevizmus alatt. 110. old.) Úgy látszik, még elég
+messze van az idő, amikor – Marx jóslata szerint – a munka elsőrendű
+életszükségletté lesz. (Gothai programm. I. 3.)]
+
+[Footnote 127: Lásd: Sombart id. m. 171. old.]
+
+[Footnote 128: A kommunisták programmja. X. fejezet.]
+
+[Footnote 129: E sorokat 1920 tavaszán írtuk le. Azóta jelentős
+események mentek végbe, melyek azonban nem teszik szükségessé fenti
+fejtegetéseink revizióját, mert épen minden tekintetben megerősítik és
+igazolják azokat. Ama beszédében, amellyel az orosz kommunista-párt
+tizedik kongresszusát vezette be, _Lenin_ többek között a következőket
+mondta: «Legkimagaslóbb politikai problémánk e pillanatban a munkások
+viszonya a parasztokhoz, akik Oroszország lakosságának többségét teszik.
+A paraszt, aki úgy érzi, hogy a cárista tábornokoktól már nincs mit
+tartania, úgy véli, hogy túlságosan kevés iparcikket kap és ezért az a
+véleménye, hogy a jelen állapot túlságosan sok áldozatába kerül.
+Szükséges, hogy segítségére legyünk a parasztnak. Gabonában és
+élelmiszerekben beszolgáltatandó _természetbeni adókat fogunk
+intézményesíteni. (!)_ Ezek az adók az egyes parasztnak anyagi erőihez
+lesznek mérve és nem fogják sérteni egyéni érdekeit. A termésnek csak
+egy részét fogja az állam természetbeni adókkal igénybe venni, a többi
+megmarad a parasztnak, akinek _joga lesz feleslegét eladni szabad
+forgalomban. (!!)_… A természetbeni adó egyike a szovjetpolitika
+legfontosabb problémáinak. Gyakorlati megvalósítása a párt abszolut
+egységét követeli, úgyszintén világos felismerését _a nehézségeknek,
+amelyekkel a proletariátus diktaturájának egy kisbourgeois államban
+küzdenie kell_». («l’Humanité», 1921. márc. 12.) _Adók, szabad forgalom,
+kisbourgeois állam!_ A kommunista tanácsköztársaság immár saját
+programmjának a karrikaturája. Hol vagyunk a termelés és forgalom
+társadalmi monopóliumától, hol a «rengeteg többség mozgalmától a
+rengeteg többség érdekében!» (Kommunista Kiáltvány, 42. oldal.)
+Érdekesen fűzi tovább Lenin e vallomásokat a természetbeni adókról
+értekező újabb írásában: «Az adott pillanatban két dolog között kell
+választanunk_: vagy megtiltunk minden nem állami forgalmat, vagy pedig
+nem akasztjuk meg a kapitalizmua fejlődését, hanem azon vagyunk, hogy
+állami kapitalizmust csináljunk belőle._ _Az első methodus_ (ez volt az
+eredeti programm, mint láttuk) _ostobaság volna_, ama párt részéről,
+mely azt megkísérlené, mert 1. ez a politika ma gazdaságilag meg nem
+valósítható és mert 2. feltétlenül megbuktatná ama pártot. A másik út
+azonban gazdaságilag járható és nincs benne semmi, ami a proletariátus
+diktaturájával ne volna összeegyeztethető. Ellenkezőleg, az állami
+kapitalizmus egy lépés előre, a kispolgári ideológia teljes
+megsemmisítése felé.» (A brünni «Volksfreund» május 12. számából.) Az
+angol szocialisták szovjetbarát napilapja azonban nevén nevezi e
+gyermeket: «Lenin maga az – írja a «Daily Herald» május 10-én – aki
+bejelenti, hogy Oroszország ezentúl kapitalista állam… Oroszország ma
+már kapitalista-állam, amelyet a kommunista-párt diktaturája kormányoz…
+Világos, hogy az élelem szabad forgalma le kell, hogy rombolja a
+kommunista-politika alapjait». Joggal mondja tehát az európai
+szociáldemokrácia legszélső balszárnyának egyik markáns képviselője,
+_Friedrich Adler_, hogy «öntudatlan vagy talán épen tudatos
+megtévesztés, ha azt mondják nekünk, hogy Oroszországban meg van
+valósítva az, ami a mi célunk… Oroszországban parasztforradalom ment
+végbe, amely típusa a tiszta polgári forradalomnak». (Arbeiter-Zeitung,
+1921 márc. 22. V. ö. Kautsky: A proletárság diktaturája, 66. old.)
+Mindezt frappánsan tetőzik le Leninnek a «Krasznaja Nov» c. folyóiratban
+megjelent fejtegetései «az államkapitalizmus» formáiról. «Az
+államkapitalizmus első formája a _koncesszió_. A munkás és
+parasztkormány külföldi kapitalistákat bocsát be iparunkba és fenntartja
+magának az ellenőrzést. A második forma a _szövetkezet_. _Ostobaság és
+bűn volna szemet hunyni az előtt, hogy a szövetkezetek szabadsága és
+jogosítása magában foglalja a kapitalizmus szabadságát és jogosítását._»
+A harmadik forma szerinte a _bizomány_, a negyedik állami üzemek, erdők
+stb. _bérbeadása_. Mindezt a következő lendületes indokolás kíséri: «Mi
+vagyunk a proletariátus elővédje. De ne feledjük el, hogy ez az elővéd
+csak kis része a proletariátusnak és ez is csak kis része az egész
+népességnek.» Már pedig «Nézzetek a térképre – úgymond –: Vologda, a
+donmenti Rosztov, Szeratov és Omszk között beláthatatlan területek
+terpeszkednek, amelyeken civilizált államok tucatjai férnének el. De ott
+mindenütt ugyanazok a patriarchális barbár vagy félbarbár állapotok
+uralkodnak. Gondoljatok az orosz földnek elkallódott darabjaira, amelyek
+a vasúttól messze, útak nélkül húzódnak meg a végtelenben, tökéletesen
+elszakadva a civilizációtól, a nagyvárosi kapitalizmustól. Lehetséges-e
+ebből az állapotból Oroszországot közvetlenül átvinni a szocializmusba?»
+Lenin igéri, hogy _igen_: elektrilizással, tíz év alatt! Az idei orosz
+éhinség jó foglalót ad e tíz évre! Ám hiszen Lenin maga sem hisz ebben.
+«A kapitalizmus nyomorúság a szocializmushoz képest – így fűzi tovább.
+De a kapitalizmus is haladás a középkorhoz, a kisüzemhez, a
+bürokratizmushoz képest. _Amennyiben nem lehetséges közvetlenül a
+szocializmusba átmenni, a kapitalizmus a termelésnek és forgalomnak
+nélkülözhetetlen fejlődési szakasza._» (Brünni Volksfreund, jún. 2.) Ime
+a «nevetséges egér»! Hiszen «a szocializmus árulói» ezzel az olcsó
+bölcseséggel már elég régen kínálgatják Lenint és láttuk már, hogy Lenin
+maga is jól tudta ezt, mielőtt felcsapott Messiásnak. Most már megint
+tudja. Lehet, hogy még egyéb is eszébe fog jutni. Például talán az is,
+hogy 2×2=4,]
+
+[Footnote 130: Ez az igazság nyilvánul meg a bolsevik elmélkedők ama
+teljesen végig nem gondolt érveléseiben is, melyeket a másodelőző
+szakaszban idéztünk. És ugyancsak ez rémlett fel Marxnak is egy világos
+pillanatában, mikor a francia proletárforradalom eshetőségére (1871-ben)
+azt mondotta, hogy az «kétségbeesett ostobaság volna». (A polgárháború
+Franciaországban. Népszava-kiadás. 33. oldal.)]
+
+[Footnote 131: Ppsych. du Socialisme. 1898. 171. oldal.]
+
+[Footnote 132: V. ö. Földes Béla: A szocializmus. Bp., 1910. (Tud.
+Akadémia.) II. köt. 185. old.]
+
+[Footnote 133: Vannak marxisták is, akik tisztában vannak ezzel az
+igazsággal. Így Szabó Ervin egy helyt elismeri, hogy «oly társadalmi
+állapot, amelyben egy tiszta gazdasági típus úgy determinál, hogy benne
+a társadalmi és politikai felülépítmény és a gazdasági alap között
+tökéletes a harmónia: mintegy a fejlődés vége, avagy kezdete –
+contradictio in adiecto, minthogy a fejlődésnek kezdete vagy vége nem
+képzelhető». (Szindikalizmus és szociáldemokrácia. I.) Vandervelde pedig
+így vélekedik: «Valóban, nincs okunk arra, hogy el ne képzeljünk egy
+olyan szocialista-társadalmat, amelyben az egyéni tulajdon és munka
+egyidőben és egymás mellett él a kollektiv tulajdonnal és munkával.» (A
+kollektivizmus és az ipar evoluciója. Bpest, Grill, 1908. 37. old.)]
+
+[Footnote 134: B. Kidd: A társadalmi evolució. Akadémia, Bpest, 1905.
+62. old.]
+
+[Footnote 135: Somló Bódog: Állami beavatkozás. 146. old.]
+
+[Footnote 136: «Universal History, the history of what man has
+accomplished in this world, is at bottom the History of the Great Men
+who have worked here.» Th. Carlyle: On Heroes, & c. Lecture I.]
+
+
+
+
+TARTALOMJEGYZÉK.
+
+  Első rész: AZ ELMÉLET  5
+  I.  fejezet: Siker és kritika  5
+  II.  fejezet: A «tudományos» jóslat  11
+  1. Jóslat és tudomány  11
+  2. Az emberi természet  16
+  III.  fejezet: A történelmi materializmus  22
+  1. Az eredeti képlet és származása  22
+  2. Műszó és fogalomzavar  28
+  3. A módosított képlet  33
+  Második rész: AZ IGAZSÁG  44
+  I.  fejezet: Általános elemzés  44
+  1. A jóslat elemei  44
+  2. A jóslat szerkezete  48
+  II.  fejezet: A forradalom útja  52
+  1. Társas élet és forradalom  52
+  2. Ábránd és valóság  59
+  III.  fejezet: Gazdagság és nyomor  71
+  1. Növekvő gazdagság  71
+  2. Növekvő nyomor  77
+  Harmadik rész: AZ ÉLET  84
+  I.  fejezet: A neomarxizmus «ideológiái»  84
+  1. Az opportunizmus álarcai: realizmus és szimbolizmus  84
+  2. Forradalmi árnyalatok: romanticizmus és politicizmus  96
+  II.  fejezet: Háború és forradalom  103
+  1. Az összeomlás pragmatikája  103
+  2. Az összeomlás után  112
+  III.  fejezet: A proletariátus diktaturája  117
+  1. «A tudománytól a valóságig»  117
+  2. Programm és praxis  120
+  3. A tapasztalat jelentősége  127
+  Összefoglalás és befejezés  131
+
+
+
+
+*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 76283 ***