diff options
Diffstat (limited to '76283-0.txt')
| -rw-r--r-- | 76283-0.txt | 3526 |
1 files changed, 3526 insertions, 0 deletions
diff --git a/76283-0.txt b/76283-0.txt new file mode 100644 index 0000000..4095a41 --- /dev/null +++ b/76283-0.txt @@ -0,0 +1,3526 @@ + +*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 76283 *** + + +KULTURA ÉS TUDOMÁNY + +A MARXIZMUS TÁRSADALOMELMÉLETE + +ELMÉLETI KRITIKA ÉS TÖRTÉNELMI TANULSÁGOK + +IRTA OTTLIK LÁSZLÓ + +BUDAPEST, 1922 + +FRANKLIN-TÁRSULAT + +MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA + +KIADÁSA + +A MARXIZMUS TÁRSADALOMELMÉLETE + +ELMÉLETI KRITIKA ÉS TÖRTÉNELMI TANULSÁGOK + +IRTA + +OTTLIK LÁSZLÓ + +«Though this be madness yet there is method in’t.» + +Hamlet II. 2. + +(Őrültség ez, de van benne methódus.) + +BUDAPEST, 1922 + +FRANKLIN-TÁRSULAT + +MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA + +KIADÁSA + +FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. + + + + +ELSŐ RÉSZ. AZ ELMÉLET. + + +I. FEJEZET. Siker és kritika. + +«A szociális reform kérdése a modern európai kultúra életkérdésévé +válik, amint egykor az antik kultúra életkérdése lett.»[1] Ez az oka +annak, hogy a társadalmi intézmények átalakulásának kérdése az +irodalomban is újból és újból szőnyegre kerül. _Egy_ név körül forog a +világvita. Ez a fenyegető hangzású név a békés trieri ügyvéd fiának, +_Karl Marxnak_ a neve. + +Ma már alig van szocialista, aki ne Marxot vallaná mesterének. Úgy +mondják, e példátlan hatásnak az az oka, hogy Marx a szocializmus +utópiáját állítólag tudományos érvényre emelte, amennyiben a társadalmak +életében felfedezni vélt törvényszerűségek és a jelen társadalom +megfigyelt tendenciái alapján, zordon retorikával hirdette, hogy a +polgári társadalmi rend nemcsak saját összeomlását, de egyben utódjának, +a kommunista társadalmi rendnek kialakulását is szükségszerűen hordja +méhében. + +Egy félszázad kritikai munkássága semmit sem csökkentette a marxizmus +roppant hatóerejét. Pedig e kritika kétségtelenül alapos volt, annyira +alapos, hogy a Marx-elmélet egyes alapvető tételeit – így például +értékelméletét, agrártheoriáját, történetfilozófiáját – a szocializmus +theoretikusai hallgatólagosan vagy körmönfont szofizmákba burkoltan, +maguk is elejtették.[2] + +E ténynek mindenekelőtt érzelmi okai vannak. A szocializmus ábrándos +utópiája nagy tömegek névtelen és tudattalan vágyait öltözteti fel +cikornyás szavakba, melyek a lelkekben nagyhatású képekké fejlenek ki. A +boldogság nagy illuziója ez, mely annál erősebb, mert földi boldogságot +igér a tömegeknek és amely ily egyszerű, de erőteljes formát ölt a +munkában verejtékezők előtt: «Kevesebb munka és több élvezet.» Ez az +egyszerű anyagi motivum már magában is elég erős lehetne, de valósággal +szárnyakat kap az erkölcsi felháborodástól, melyet néhol a vezető +osztályok aránytalan és ezért igazságtalan jóléte ébreszt ama dolgozók +lelkében, akiknek alig van betevő falatjuk és amelyet a szüntelen +izgatás a legmagasabb fokra hevít. Így a szocialista társadalom +állítólagos szüksége erkölcsi értékítélet formájában fejeztetik ki. Hit +egy jobb jövőben és e hitnek erkölcsi igazoltsága: ennyi elég a +tömegnek, mert hiszen anyagi életösztöneit két leghatalmasabb ideális +szükséglete támogatja: hite és erkölcsisége. + +A hitet említettük, mert valóban Le Bon helyesen állapítja meg, hogy a +tömeghiedelmeknek mindig vallásos formája van.[3] A szocializmus mai +formájában már valóságos világnézet[4] és hívei a vallásos meggyőződés +fanatizmusával, vakon hisznek megváltó szkémáiban. Rendkívüli +hatóerejének is az a legfőbb oka, hogy úgynevezett tudományos jóslata +voltaképen vallásos képlet: ellentmondást nem tűrő, feltétlen állítás. + +De ha a szocializmus vallás, akkor szemben a szeretet vallásával, a +kereszténységgel, méltán lehet a gyűlölet vallásának nevezni. «On n’est +pas socialiste sans haïr quelqu’ un ou quelque chose.»[5] Marx maga az +Antikrisztus, a tagadás szelleme. Oly elme, melynek negativitása +szembeszökő. Élete nagy művében alig van valami, amit magáénak +mondhatna. A piacnélküli közgazdaság ideáját a francia utopisták +sugalták neki: az állítólag eljövendő kényszermentes társadalom az +anarchisták ideálja; értéktöbblet-elméletét már William _Thompson_ +«Inquiry…»-jében feltalálhatjuk; munkabér-elmélete a David _Ricardo_ +széles vállain nyugszik; ami pedig történelmi materializmusát illeti, +arról is látni fogjuk, hogy mily kevéssé eredeti. Amivel ő maga járult +hozzá a modern szocializmus elméletének kialakulásához, alig egyéb, mint +a polgári társadalom vesékig ható kritikai elemzése – habár előzői ezt a +munkát is nagyrészben elvégezték – és az állítólag exakt bizonyossággal +bekövetkezendő szociális forradalom dogmája, mely maga is csak «negatív +utópia.»[6] Nem csoda, ha ez a boncoló, tagadó és lázadó elme a gyűlölet +és rombolás szellemét árasztotta maga körül. Az érem egyik oldala azt +mutatja, hogy ha a szocialista elmélet főleg a gyűlöletre épít, +számítása nem hibás. De az éremnek másik oldala is van s ez azt mutatja, +hogy a szocialista jelszavak által irányított és végsőkig hevített +szenvedélyek a modern civilizációt rombadöntéssel fenyegetik. + +De ne menjünk ily messzire! + +Úgy hisszük, hogy a megjelölt háromféle ok: a hasznossági, az erkölcsi +és a vallásos – melyeknek tekintélyét érveléssel megdönteni nem lehet – +már eléggé érthetővé teszi a marxizmus bírálóinak csekély sikerét. De +van e ténynek egy logikai oka is – és minket a «kritika kritikájának» +szorosan logikai szempontjából, voltakép csak ez érdekel – nevezetesen, +e bírálatok vagy _mást_ bizonyítottak, mint amit kellett volna – vagy +_máskép_ bizonyítottak, mint ahogyan kellett volna. E cáfolatok +módszerei ugyanis főként három csoportra oszthatók: 1. bizonyíttatott +statisztikai adatok alapján, hogy a «kapitalista akkumuláció tendenciái» +nem érvényesülnek oly kizárólagos határozottsággal, miként azt Marx +feltételezte volt; 2. bizonyíttatott, hogy a piactalan társadalom +föltételezései a közgazdaságtan alapelveinek ellentmondanak; 3. +bizonyíttatott, hogy a kommunista társadalom intézményeit az emberi +természet meg fogja dönteni. A bizonyításnak ily módjai kétségkívül +érvényesek lehetnek, azonban vagy nem bizonyítják azt, hogy a marxizmus +hamisan jósol, vagy nem hatnak a szükséges meggyőző erővel. Mert _ad 1._ +a statisztikai tényekkel való bizonyítás csekély erejű. Nincs olyan +statisztika a világon, melyből két ellentétes állítás nem volna +látszólag igazolható – amint ezt nem minden humor nélkül mutatta ki +Kautsky vitája a revizionistákkal. Valóban helyesen írja _Ratzenhofer_, +hogy statisztikai számok nem képesek szociális törvényeket +megállapítani, mert nagyon is gyakran alkalmasak mindeféle vélemény +szolgálatára.[7] Ezenfelül, mint még legújabban is látjuk,[8] a +gyakorlat érveivel felszerelt fejtegetések többnyire azt vallják, hogy a +Marx rendszere elméletileg alapos. Már pedig ami elméletben helyes, +annak a gyakorlatban is be kell válnia. Ami már most _ad 2._ a +közgazdasági érveket illeti, azokkal alig lehet fellépni egy oly +közgazdasági berendezkedés ellen, mely épen más föltételezések alapján +állana. A mai közgazdaságtan megalapítója, Adam Smith és tanítványai «a +társadalom berendezését adottnak tekintik és pedig olyannak, amilyen az +ma – csekély kivétellel – Európa majd minden országában… Csak e +megszorítás folytán juthatott a közgazdaságtan az általános társadalmi +tudományénál magasabb fejlődési fokra… De e megszorításból következik az +is, hogy közgazdaságtanunk törvényei csak oly társadalmakra állnak, +amelyek ama föltételezett berendezéssel bírnak és azon mértékben, amint +az átalakul, azoknak is elvész talajuk.»[9] Végül _ad 3._ a kommunista +társadalom lélektani ellenmondásait hiába taglaljuk mindaddig, amíg úgy +szól a tétel, hogy a kapitalisták kisajátítását «a kapitalista termelés +immanens törvényeinek munkája maga viszi véghez.» Még hogyha feltétlen +érvényű lélektani bizonyítékokat vinnénk is sorompóba a kommunista +berendezkedés ellen, akkor is ártatlan arccal felelhetné nekünk a +marxista: ez talán igaz, de hát hiába, ha ennek a társadalomnak mégis +természettörvényű szükségszerűséggel el kell következnie. A lélektani +argumentum nagy értékű lehet, de csak akkor, ha arra használhatjuk fel, +hogy a jövőnek marxisztikus alakulását cáfolja meg, – ám ezt eddig senki +sem tette meg. Marx valóban jól számított: formuláját oly fatalisztikus +jelentőségűnek sikerült feltüntetnie, hogy ma már alig jut valakinek +eszébe, hogy a jósolt események szükségszerű bekövetkezésében még +kételkedni is lehet. Az érvelés ma már majdnem kizárólag csak annak +bizonyítására szorítkozik, hogy a jósolt események «még nem egyhamar», +vagy «nem oly erőszakosan» fognak bekövetkezni, illetőleg, hogy «a +kialakulandó kommunista társadalom előbb-utóbb fel fog borulni.» Marx +valóságos megfordított Kasszandra: hamis rémségeket jósol, de mindenki +vakon hisz neki. + +Ezért itt, midőn magunk is megkíséreljük megcáfolni a marxizmus +következtetéseit, pusztán oly axiomatikus erejű tételekre fogunk +támaszkodni, melyeket eddig tudtunkkal senki sem cáfolt meg, sőt, +amelyek érvényének elismerése a szocializmus újabb theoretikusainak +munkáiban is – mint azt helyenkint részletesen kimutatni szándékozunk – +kifejezetten vagy hallgatólagosan bennfoglaltatik. Azt állítjuk ugyanis +és azt szándékozunk bizonyítani, hogy a Marx-féle jóslat a társadalom +lelki életének teljes semmibevétele folytán oly alapvető ellentmondást +tartalmaz, mely megvalósulásának lehetőségét eleve kizárja. Azonban +nehogy az a vád érjen bennünket, hogy csak deduktív okoskodásokkal +érvelünk és bizonyítékaink «pusztán elméletiek»: a legújabb idők +története által nyújtott tények segítségével tételeink helyességét +induktive is szemléltetni és igazolni fogjuk. + + +II. FEJEZET. A «tudományos» jóslat. + + +_1. Jóslat és tudomány._ + +Érvelésünk és támadásunk középpontjában Marxnak ama fejtegetései +állanak, melyekkel a polgári társadalmi rend szükségszerű összeomlását +és egyben a kollektív társadalmi rend szükségszerű kialakulását +állítólag megjósolta. Hogy az ellenfél hadállásait kellőkép +áttekinthessük, álljon itt mindenekelőtt a nevezetes jóslat. + +«Most már… a sok munkást kizsákmányoló kapitalista kisajátítására kerül +a sor. Ezt a kisajátítást a kapitalista termelés immanens törvényeinek +munkája maga viszi véghez, a tőkék koncentrációja útján. Egy-egy tőkés +sokat üt agyon. Ezzel a koncentrációval, vagyis sok tőkésnek kevés tőkés +által való kisajátításával egyidejűleg mind növekvő mértékben fejlődik +ki a munkafolyamat kooperatív alakja, a tudománynak tudatos műszaki +alkalmazása; a földnek tervszerűen együttes kihasználása; a +munkaeszközöknek csak közösen alkalmazható munkaeszközökké való +átalakulása és az összes termelési eszközök gazdaságossá tétele +olyképpen, hogy azok kombinált társadalmi munka együttes termelési +eszközeiként használtatnak. A tőke-mágnások számának állandó apadásával, +akik ennek az átalakulási folyamatnak minden előnyét bitorolják és +monopolizálják, növekszik a nyomor, az elnyomatás, a szolgaság, a +lealacsonyodás, a kizsákmányolás, de egyben a számban állandóan növekvő +és magának a kapitalista termelési folyamatnak mechanizmusa által +iskolázott, egyesített és szervezett munkásosztálynak felháborodása is. +A tőkemonopolium bilincsévé lesz annak a termelési módnak, mely vele +egyetemben és segítségével virágzott fel. A termelési eszközök +koncentrációja és a munka társadalmivá válása folyamán elérkezik a +pillanat, amikor amazok nem férnek meg többé kapitalisztikus +foglalatukban. Ez utóbbi szétrobban. Ütött a kapitalisztikus +magántulajdon végórája. A kisajátítók kisajátíttatnak. + +A kapitalisztikus termelési és tulajdonszerzési mód, tehát a +kapitalisztikus magántulajdon a saját munkán alapuló egyéni +magántulajdonnak első negációja. A kapitalisztikus termelés negációját +az maga hozza létre egy természeti folyamat szükségszerűségével. Ez a +negáció negációja. Ez az utóbbi ismét helyreállítja az egyéni tulajdont, +de már a kapitalisztikus korszak vívmányának, a szabad munkások +kooperációjának s a földnek és a munka által létrehozott termelési +eszközöknek közös tulajdona alapján. + +Az egyének saját munkáján alapuló szétszórt magántulajdonnak átalakulása +kapitalisztikussá természetesen sokkal hosszadalmasabb, keményebb és +nehézkesebb folyamat, mint a már de facto társadalmi termelésen alapuló +kapitalisztikus magántulajdonnak átalakulása társadalmi tulajdonná. +Amott arról van szó, hogy egynéhány bitorló sajátítsa ki a nagy tömeget, +emitt arról, hogy a nagy tömeg sajátítson ki egynéhány bitorlót.»[10] + +Vajjon hogyan keletkezett ez a jóslat? Két végpontja adva volt: egyfelől +a polgári társadalom, melynek rajza Marxnál is kétségkívül meglehetősen +hiteles, – másfelől a kollektív termelésen alapuló társadalmi rend, +amelynek képe, mint a «gyakorlati ész követelménye» különböző utópisták +fejében kialakult. Marx maga is erősen racionalista elme és ha ötven +évvel előbb születik, kétségkívül maga sem fogta volna fel máskép a +társadalmi rend átalakulásának kérdését, mint Saint-Simon vagy Fourier. +Azonban akkor, amikor Marx a fenntidézett sorokat leírta, már Herbert +Spencer és Charles Darwin nevétől visszhangzott a világ. Az +evolucionizmus épp úgy dogmává lett, mint annak idején a racionalizmus, +elannyira, hogy még a forradalmároknak is a fejlődéselmélet alapjára +kellett helyezkedniök, hacsak nem akartak mint futó bolondok köznevetség +és gúny tárgyává lenni. + +Ez a korszak azonban nemcsak a fejlődéselmélet, hanem egyben a szigorú +mechanisztikus természettudományú gondolkozás korszaka is volt. Darwin +kiválasztási elmélete maga sem egyéb, mint a fajok átalakulásának +mechanikus magyarázata. A spekulatív filozófia lomtárba került és csak +oly tételnek lehetett hitele, mely az exakt természettudomány feszes +köntösében lépett a közönség elé. Ha tehát Marx azt akarta, hogy +elméletének kellő hatása legyen, tételének oly szoros formulát kellett +adnia, mely a jövő fejlődést mechanikus szükségszerűség formájában +ábrázolhatta. Így ugyanaz előtt a nehézség előtt állott, mint mindenki, +aki a pozitivizmus korszakában a társadalomelmélet spekulációinak helyét +exakt tudományos tételekkel akarta betölteni. Az exakt tudomány +törvényszerűségek rendszere. Egy próbája van és ez a _jóslat_. A +tudományos kutatónak minden kísérlete jóslat és tételének exakt érvényét +csak akkor ismerjük el, ha abból vonható ilyetén jóslatai beválnak. «Ha +a tiszta tudomány egészséges és életképes akar maradni, – írja _Wilhelm +Ostwald_ – mindenkor vissza kell, hogy térjen az alkalmazott tudomány +felé. Mert mi is voltaképen az alkalmazott tudomány? Az alkalmazott +tudomány profécia, mely előre meghatározza a jövőt és kísérletekkel +próbáját is adja annak, hogy helyesen és megbízhatóan tud próféciát +mondani.»[11] Ám tenyérből jósolni és tudományosan jósolni mégis +különböző két dolog. Tudomány nem lehetséges a hézagtalan +szükségszerűség fogalma nélkül. A társadalomelmélet azonban ettől még +messze van. Ma még semmi módon sem tudjuk számba venni még csak +mennyiségét is a lehetőségeknek, melyeket az emberi öntudatnak a társas +élet eseményeibe való beavatkozása létrehozhat. Kétségtelen, hogy a +hézagtalan szükségszerűség itt is fennáll, de ez számunkra, +gondolkozásunk számára az okság láncolatába csak _a posteriori_ +illeszthető be. Ha a társadalom bölcselete társadalomtudománnyá akarna +átalakulni, meg kellene alkotnia minden lehető emberi kölcsönhatás +törvényét. Azonban helyesen állapítja meg _Ratzenhofer_, hogy az emberi +kölcsönhatásokban faktorok működnek közre, amelyeket csak bölcseletileg +lehet feldolgozni. «A társadalmi életben épen a leghatalmasabb +befolyások, mint pl. a vallás, olyan dolgok, amelyeket sohasem lehet +természettudományi segédeszközökkel megítélni, mert részben az emberben +s az ember énjében gyökereznek; ez pedig túlnyomóan kivonja magát a +pozitív belátás alól és a spekulációt nem nélkülözheti.»[12] Az igazság +tehát az, hogy a társadalmi elmélet exakt tudományos formulákba nem +szorítható és csaknem kivétel nélkül hipothetikus tételeire többnyire +ráillenek Lord Byron szavai: + + «That knowledge is not happiness and science, + But an exchange of ignorance for that + Which is another kind of ignorance».[13] + + +_2. Az emberi természet._ + +Marx átvágta a problémát és a «társadalomtudomány» sülyedő léghajóját +úgy próbálta fenntartani, hogy kilökte belőle a legnehezebb ballasztot, +az öntudatos embert. Így született meg fantasztikus történetbölcselete, +az úgynevezett «történelmi materializmus», melynek mechanikus formulája +legalább külsőleg áthidalta a feneketlen űrt, mely a feltétlenül +létrehozni kívánt «tudományos» jóslat két végpontját: a kapitalista és a +szocialista társadalmi rendet egymástól elválasztotta. + +Ez a gondolatmenet eléggé indokolja a szocialista theoretikusok kínos +felszisszenését, mihelyt az emberi természetről esik szó. Ilyenkor +többnyire nagy hevességgel állítják, hogy társadalmi kérdésekben az +emberi természetnek semmi jelentősége nincs, sőt, hogy «az ember mikor a +társadalomba lép, tulajdonképen nagy negativum» és «az ember ú. n. +erkölcsi természete a legellentmondóbb változásokon ment keresztül.»[14] +Vajjon ha az emberi természet tényleg ily «quantité négligeable» volna, +érdemesnek tartanák-e a marxista theoretikus urak, hogy ellene +szélmalomharcba keveredjenek? Legalább is meglepő az ily ingerültség egy +tényezővel szemben, mely oly mértékben változó, hogy azt bármikor +tetszés szerinti módon lehet átalakítani. Ez a pont az, a hol az +öröklött racionalizmus arcvonásai a Karl Marx színpadi maszkja, szigorú +«tudományossága» mögül kikandikálnak. «Le voilà qui des traits de son +maître a détruit l’harmonie!»[15] Evolucionisztikus szocializmus +tulajdonkép nincs: a theoretikusok augur-köpenyege alatt ma is egy +Fourier, egy Cabet rejtőzik, aki változatlanul hisz abban, hogy ki lehet +találni az eszményi társadalmi rendet és rá lehet húzni az emberekre, +mint valami kényszerzubbonyt, hiszen «az emberi természet a mindenkori +gazdasági és társadalmi alakulatok által formált valami.»[16] Minden +szocialista ma is rendületlenül hisz az értelem mindenhatóságában és +hiszi, hogy az ember abszolut mathematikai «észlény», – holott helyesen +mondja Gilbert Keit Chesterton, hogy nem az a tébolyodott ember, aki +elvesztette az eszét, – hanem az, aki mindent elvesztett, csak az eszét +nem. + +Megnyugvással állapíthatjuk meg, hogy voltak és vannak gondolkozók, akik +nem voltak ilyen lekicsinylő véleménnyel az ember természetéről, hanem +erőteljesen adtak kifejezést ama nézetüknek, hogy az ember erkölcsi +természete az idők folyamán nem változik és csak az ismeretek változása +folytán lehet a különböző korok embertípusai között különbséget tenni. +Az ember erkölcsi haladásáról valóban nem is lehet szó, legföljebb +értelmi haladásáról beszélhetünk, de itt is a specializált ismeretek +mélysége, növekvő egyoldalúsággal és általános korlátoltsággal jár +karöltve. Ezért nagyon meg kell gondolnunk, hogy az embernek akár +értelmi haladásáról is beszélhetünk-e, ha összehasonlítjuk a mai német +szobatudóst, aki talán az izeltlábúak ivarszerveiről minden képzeletet +felülmúlóan pontos tájékozottsággal bír, – egy Goethe, egy Leonardo, egy +Aquinoi Tamás, egy Arisztotelesz sokoldalú értelmiségével. Valóban nem +is az ember értelmisége halad, csak ismereteinek objektív tömege +növekszik.[17] + +Ha már most mélyére tekintünk az ember természete körül kavargó vitának, +meglepődve vehetjük észre, hogy a nézeteltérés csak a szavakban létezik, +de a gondolatok mélyén nem. Valóban maga Marx is hallgatólagosan +feltételezi az emberi természet azonosságát, hiszen nemcsak hogy +történelmi materializmusa nem állhatna meg az emberi természet bizonyos +állandóságának ily feltételezése nélkül (épen az állandóság az és nem a +változékonyság, amelynek következtében az embert elhanyagolhatni véli) – +de e feltételezés nélkül társadalmi törvényekről még álmodni sem +lehetne. Hogy ily törvények létéről beszélünk, ez épen csak úgy +történhetik, hogy feltesszük az ember erkölcsi természetének bizonyos +nyers azonosságát, feltesszük, hogy – ceteris paribus – azonos ingerekre +azonosan reagál. (Ez az azonosság domborodik ki a «nagy számok» +statisztikai alaptörvényében.) Ismétlem, nem lehetne álmodni társadalmi +törvényekről, ha azokban állandóan hézagot kellene hagyni egy oly +ismeretlennek, mely nem állandó, hanem változó mennyiség lévén, a +végeredményt minden pillanatban máskép alakíthatná. «Ismeretlen» és +«változó» nem ugyanazt jelenti. + +Sőt tovább is mehetünk és rámutathatunk arra is, hogy ha az emberi +természet oly tetszés szerint alakítható negativum volna, miként azt a +szocialisták látszólag felteszik: emberről, «homo sapiens»-ről +tudományos értelemben nem is lehetne szó. Mi mást jelent _a species_ +természetrajzi fogalma, mint bizonyos strukturális és funkcionális +állandóságok foglalatát, tehát az _alak_ és a _természet_ állandóságát. +Ha ez nem így volna,[18] már közvetlenül előző nemzedékekre is úgy +kellene visszatekintenünk, mint ahogyan prehumán őseinkre tekintünk +vissza, pusztán a természetbúvár elfogulatlan érdeklődésével. Úgy +hisszük, senki sem vonhatja kétségbe, hogy más érdeklődéssel nézzük az +ősemberek kőszerszámait és cölöpépítményeit, mint egy hódtelepet vagy +egy hangyabolyt. Emitt egy érdekes és tanulságos idegen világ – ott +saját magunkról van szó. + +Az igazság az, hogy nem az ember változik, hanem környezete s e +környezet reflexei vonják be alaptermészetét oly mázzal, mely a változás +illuzióját kelti. Ha azonban a környezet bármely okból hirtelen alakul +át, az elavúlt alkalmazkodottság szegényes máza lefoszlik és az eredeti +alaptermészet teljes brutális nyerseségében felszínre kerül. Itt már +csak két eset lehetséges: vagy felülkerül a konzervatív +alkalmazkodottság és a környezet ahhoz képest úgy ahogy +visszaalakíttatik; vagy dominál a kiválasztás kegyetlen törvénye és csak +a legnagyobb alkalmazkodó képességű egyedek vagy kollektivumok maradnak +fenn. Ezért dőre és meddő minden kísérlet, mely arra irányul, hogy az +ember környezete valamely kiokoskodott «eszményi» terv szerint +erőszakosan átalakíttassék. Hadd idézzük itt Apáthy István emlékezetes +szavait: «Olyan az ember, mint a csiga, mely le akarná dobni házát, hogy +majd úgy fölugorhatik a fa tetejébe. Hiába vonaglik, nem tud +megszabadulni tőle. S amíg mi vonaglunk, hogy levetkőzzük +természetünket, boldogtalanná válnak a nemzedékeknek hosszú sorai; de +végül talán majd mégis be fogják látni, hogy békén cipelve magunkkal +természetadta terheinket, természetes tulajdonságaink összegét, ezt a +gátoló, de még inkább védő csigaházat, egyedüli menedékünket: türelemmel +és kitartással feljuthatunk a fatetőre, az emberi fejlődésnek minden +következő nemzedékben magasabb fokára.»[19] + + +III. FEJEZET. A «történelmi materializmus». + + +_1. Az eredeti képlet és származása._ + +Ezek után nézzünk a marxisztikus történetfilozófia, az ú. n. «történelmi +materializmus» szeme közé. Csak egy helyen fejtette ki Marx a +«történelmi materializmus» theoriáját nagyobb részletességgel. Ez a +rengeteget idézett hely a «Zur Kritik der politischen Oekonomie» +előszava, melynek megfelelő részletét a teljesség kedvéért mi is +kénytelenek vagyunk ideiktatni: + +«Életük társadalmi termelésében az emberek akaratuktól nem függő +viszonylatokba lépnek: a termelési viszonyokba; ezek a termelési +viszonyok az anyagi termelő erők mindenkori fejlettségének felelnek meg. +E termelési viszonyok összessége alkotja a társadalom gazdasági +szerkezetét, azt a reális alapot, amely a jogi és politikai +_ráépítményt_ hordozza és amelynek a társadalmi öntudat meghatározott +formái felelnek meg. Az anyagi élet termelési viszonyai szabják meg +általában a társadalmi politikai és szellemi életfolyamatokat. Nem az +emberi öntudat határozza meg a létezést, hanem fordítva, a társadalmi +létezés határozza meg az öntudatot. A társadalom anyagi termelő erői +fejlettségük bizonyos fokán összeütköznek az akkori termelési +viszonyokkal vagy jogi kifejezéssel élve, a tulajdonviszonyokkal, melyek +között eddig fejlődtek. Ami eddig a termelő erők fejlődésének volt +alakja, most bilincsévé válik. Ekkor következik el a társadalmi +forradalom ideje. A gazdasági alap változását a rengeteg ráépítménynek +gyorsabb vagy lassúbb átformálódása követi nyomon. Ilyen átalakulások +vizsgálatánál külön kell választani a gazdasági termelés föltételeinek +természettudományos pontossággal megállapítható átalakulását azoktól a +jogi, politikai, művészeti vagy bölcsészeti, egyszóval ideologikus +formáktól, amelyek révén az emberek ennek az összeütközésnek tudatára +jutnak és amelyekben harcukat megvívják. Amint nem arról ítélik meg az +egyes embert, hogy minőnek gondolja ő maga-magát, ép oly kevéssé lehet +az átalakulásnak ilyen korszakait a kor öntudata szerint megítélni; sőt +épen ellenkezőleg a gazdasági élet ellentéteiből, a társadalmi termelés +erőinek és viszonyainak összefüggéséből kell magát azt a tudatot +megmagyarázni. Társadalmi alakulat sohasem pusztul el addig, míg ki nem +fejlődött minden, benne megférő termelő erő; s új, magasabbrendű +termelési viszonyok sem lépnek helyébe, mielőtt a régi társadalomban +magában nem nőttek ki létezésük anyagi életföltételei. Innen van, hogy +az emberiség mindig csak olyan feladatokat szab ki magának, amelyeket +meg is oldhat, mert ha jól szemügyre veszi az ember, meglátja, hogy a +feladat is csak akkor bukkan fel, amikor megoldásának anyagi föltételei +már kialakultak vagy legalább kialakulóban vannak. A társadalom +gazdasági kialakulásának egymásra következő korszakaiul nagyjában a +következőket lehet megnevezni: a termelésnek ázsiai, ókori, hűbéri és +modern polgári módját. A termelésnek polgári viszonyai a termelés +társadalmi folyamatában az utolsó ellentétes formát képviselik; ezen +ellentéteket azonban nem egyéni ellentétnek, hanem az egyének társadalmi +életföltételeiből kinövő ellentétnek kell értenünk s amely ellentét +eltüntetésének föltételeit magán a polgári társadalmon belül kifejlődő +termelő erők teremtik meg. Ezzel a társadalmi alakulattal zárul be ennek +következtében az emberi társadalom őstörténete.»[20] + +A marxizmus e történetfilozófiai elmélete ellen számos oldalról folyt +kritikai harc eredményét hazai irodalmunkban Somló Bódog a +következőképpen foglalja össze: + +«A termelési mód, a gazdasági technika, végül is a homo sapiens nevű +állati szervezetnek egy bizonyos funkciója és csak mint ilyen fogható +fel helyesen. Ha meg akarjuk érteni ezt a technikát, amely egyébből sem +áll, mint emberi cselekvésekből, akkor egyik főtényezőül az emberi +cselekvések általános törvényeit kell alapul vennünk.»[21] Ugyanezt +mondja más szavakkal az elmélet egy másik hazai kritikusa: «A lélektani +kutatások elhanyagolása a történelmi materializmus legtöbb hibájának az +oka.»[22] + +Erre a szemrehányásra a marxizmus védelmezői azt felelik, hogy nem +feledkeztek meg az emberről, hanem elméletük az egyének lelki életének +tanulmánya helyett, mely szerintük «törvényszerűségek föltárására +egyáltalában nem vezet», «_egyéncsoportok_ – _az osztályok_ – öntudatos +közreműködésének tényét és törvényeit kutatja», mert a tömegöntudat +«sohasem egyezik az egyes egyének öntudatával, hanem valamennyinek +összetétele, eredője.»[23] Ez az állítás tehát azt látszik jelenteni, +hogy a marxizmus az egyéni lélektan helyett, a kollektív lélektanra veti +a súlyt. Ha azonban Marx és Engels munkáinak tömegében bármennyit is +kutatunk, komoly kollektív-lélektani vizsgálódásoknak még csak +leghalványabb nyomára sem akadunk, annyira nem, hogy bár Marx szerint a +történelem valóságos gazdasági folyamata külsőleg osztályharcok +sorozatában nyilvánul s bár ő az _osztály_ és _osztályharc_ +kifejezéseket sűrűn használja: az «osztály» fogalmának meghatározásáig +sem jutott el soha. Töredékben maradt kísérlete, mely csak halála után +látott napvilágot, a «Kapital» III. kötetében, csak növeli a marxista +irodalomban az «osztályok» fogalma körül uralkodó konfuziót, amely +roppantul megkönnyítette a felelőtlen érvelésnek azt az áradatát, amely +a marxizmus szofizmáit oly rugalmasakká teszi. Mert ez, amiről itt szó +volt, nem egyedülálló jelenség: a szocialista irodalomban üzletszerűen +folyik az érvelés és dobálódzás el nem határolt fogalmakkal. Ez az, amit +ők _dialektikának_ neveznek: filozófiai nevelőjüktől, Hegeltől kérték +kölcsön az áthatolhatatlan ködöt, amely olyan jó fedezetet nyújt a +kritikusok támadó hadoszlopai ellen: hiszen ha egy-egy érvelés megdől, +valamelyik varázsszónak azonnal más, tetszés szerinti értelmet lehet +tulajdonítani, ami azután baj nélkül helyreállítja a dogma ingadozó +hitelét. Ezért a marxistákra alaposan ráillik a kegyetlen hasonlat, +melyet mesterükre – Hegelre – faragott nagy ellenfele, Schopenhauer, +amikor azt mondotta rá, hogy olyan mint a tintahal, amely nagy sötét +felhőt csinál maga körül, hogy meg ne lássák, milyen nyomorúságos egy +állat… + +Azonban lássuk az elmélet genezisét! A történelmi materializmust úgy +szokás emlegetni, mint a Karl Marx önálló találmányát. Ezzel szemben +mások több régi névre hivatkoznak. + +Jászi Oszkár azon a véleményen van, hogy ezeknek az «apasági vitáknak» +nincsen jelentősége, mert hiszen a lényeg az, hogy az elmélet Marxnál +vált «hatóerővé.»[24] Tekintve, hogy oly tételről van szó, mely +tudományos érvényre tart igényt, eléggé meglepő az ily érvelés, mely +körülbelül olyanformán fest, mintha azt mondaná valaki, hogy mindegy, +vajjon Colombus vagy Amerigo Vespucci fedezte-e fel Amerikát, a lényeg +az, hogy az utóbbiról kapta nevét. Vagy épen ennyi joggal azt is lehetne +mondani, hogy «Bánk Bán» Egressy Gábor műve, mert hiszen az ő +előadásában vált «hatóerővé!» + +De még ha bebizonyíttatnék is, hogy a történelmi materializmus ötlete +legelőször a Marx fejéből pattant ki, az ő érdeme akkor sem lenne nagy, +mert hiszen ő a történelmi materializmus kifejtésénél is hű maradt +önmagához és beérte a puszta állítással.[25] + +Abban mindazonáltal egyetértünk Jászival, hogy a vitának nincs +jelentősége. Azonban azért nincs, mert tudományos szempontból magának az +elméletnek sincsen semmi jelentősége és így a tudománynak nagyon +mindegy, hogy kitől származik ez a harcias pudlikutya, mely magát +oroszlánnak fésüli. _Egy_ bizonyos: akár másnak az ötletét értékesítette +Marx, akár jóhiszeműen élt az apaság vélelmével, nála ez a formula a +«tudományos szocializmus» pilléreként szerepel – mint arra már fentebb +rámutattunk. Közvetlen szülője a vágy, a fejlődésnek a «tudományos» +szocializmus által jósolt folyamatát mennél erősebben szükségszerűnek +feltüntetni.[26] E felfogás helyességét elég mulatságosan támogatja +Szabó Ervin elszólása, mellyel a történelmi materializmus igazságát +igyekszik bizonyítani, mondván, hogy «ez az egyetlen útja társadalmi +okozatsor felállításának.»[27] Ha visszalapoz az olvasó a marxisztikus +jóslat tudományosságát illető fejtegetéseinkre, be fogja látni, hogy +magunk sem mondtunk egyebet, de ilyen indokolással talán a Jules Verne +holdbautazó ágyúgolyója is tudományosan igazolható volna. A békának is +az «egyetlen útja», ha az ökör nagyságát szeretné elérni, hogy felfújja +magát: de azért a béka mégsem lesz akkora, mint az ökör. + + +_2. Műszó és fogalomzavar._ + +Egyébként meg lehet állapítani, hogy ha a «történelmi materializmus» +rendszere nem is a Marxék sajátja, az elnevezés kétségkívül tőlük való, +nevezetesen Friedrich Engels a keresztapa. Úgy hisszük, hogy nem +tévedünk, ha nagyrészt e sokat hánytorgatott műszónak tudjuk be, hogy az +irodalomban még ma is oly nagy a bizonytalanság a «történelmi +materializmus» valóságos mibenléte körül. + +A materializmus és szpiritualizmus metafizikai vitájának nem +tulajdonítunk nagyobb jelentőséget, mert osztjuk a Herbert Spencer +nézetét, hogy az igazságot sem materializmussal, sem szpiritualizmussal +nem lehet kifejezni.[28] Ezért itt nem is fogjuk érdemben megvitatni ezt +a problémát, csupán arra kívánunk rámutatni, hogy a marxizmus számára a +«materializmus»-nak mint korszerű dogmának pusztán prestige-értéke van. +Azt szándékozunk ugyanis bebizonyítani, hogy a marxizmusnak semmi köze +nincs a «materializmus» kialakult bölcseleti fogalmához. Föntebb az +«osztályharc» kérdésével kapcsolatban rámutattunk arra, hogy a marxista +«dialektika» szereti a bizonytalan, hajlítható fogalmakat. Amíg csak a +közgazdaságtan vagy az úgynevezett társadalomtudomány még többnyire +vitás, ki nem alakult fogalmairól van szó, minők az «érték» vagy az +«osztály», addig menthető a dolog, de ha a bölcselet kialakult és +szigorúan elhatárolt fogalmai vonatnak be a játékba: akkor már +súlyosabban kell elbírálni ezt a gyakorlatot. + +A «Zur Kritik der politischen Oekonomie» előszavából idézett +fejtegetések értelmében a gazdasági erők, a termelés és eloszlás +viszonyának alakulásai vak és merev szükségességgel határozzák meg az +emberek magatartását. Az embernek magának itt csak olyan szerepe van, +mint a cirkuszi «Dummer August»-nak: értelmetlen «ideologiáival» csak +ostobán szalad utána az eseményeknek, bár úgy tesz, mint hogyha fontos +szerepkört töltene be. A végső felületen persze emberi cselekvésekbe +formálódik a történelem, de ezek a cselekvések pusztán a régi termelő +erőket és az új termelő erőket képviselő embercsoportok osztályharcaivá +tömörülnek. «A társadalom együttes termelését még ma is _vak törvények_ +szabályozzák, melyek elemi erővel érvényesítik hatalmukat.»[29] + +Mennyiben nevezhető ez a felfogás _materializmusnak? Materializmus_ az +ontológia alapproblémáját illető oly állásfoglalás, mely a végső +létezést pusztán anyagi létezésként fogja fel és így az öntudatot a +központi agyfunkció tükröződésének, a használatos műkifejezéssel +_epifenomennek_ tekinti. A materializmus azt állítja tehát, hogy az +öntudat jelenségei bizonyos idegfolyamatok korrelátumai. Azonban a +materialisták szerint is «a pszichikus tények _tények_ csak úgy, mint a +többiek és kísérik őket a megmérhető dolgokban való változások; az, hogy +pszichikusak, még nem ok arra, hogy inaktivak legyenek, azonban valóban +ugyanoly mértékben aktivak, mint a többi tények és ugyanannak a +törvényszerűségnek vannak alávetve.»[30] A materializmus tehát nem +állítja, hogy az öntudat tényei _passzivak_, csak azt állítja, hogy +_fenomenálisak_, de «kísérik őket a megmérhető dolgokban való +változások.» + +És mit mond Marx? «Az anyagi élet termelési viszonyai szabják meg +általában a társadalmi politikai és _szellemi_ életfolyamatokat.» A +marxizmus ontologiája tehát nem materializmus, mert nem is +_monisztikus_, hanem _dualisztikus_ és ezt legjobban elárulja az a +roppant nagy gond, amellyel _anyagi_ jellegét feltüntetni iparkodik. +Mihelyt az _anyagi élet_ és az _anyagi erők szellemi életfolyamatokkal_ +és _ideologikus formákkal_ állíttatnak szembe, nyilvánvaló, hogy nem +valamely egységes világszemlélet kifejezéséről van szó, hanem oly +dualizmusról, melyben a létezés egyik formája (a szellemi) +hamupipőke-szerepet játszik. A materializmus a pszichikus tényeket is az +egységes kauzalitás láncaiba illeszti bele és azt vallja, hogy amint +okozatok, egyben okokká is válnak. Ezzel szemben Marx felfogásában a +«szellemi életfolyamatok» külön életet élnek, elválnak az «anyagi +élet»-től és semmit sem határoznak meg többé! A történelmi materializmus +továbbá nem materialisztikus, már csak azért sem, mert láttuk, hogy a +társadalmi életben szerinte passzíve szereplő öntudatot is csak mint +kollektív tudatot: társadalmi tudatot, osztálytudatot, hajlandó +elismerni.[31] Már pedig a materializmus – mint epifenoment – csak +egyéni tudatot ismerhet el; minden kollektív tudat az ő szempontjából +csak fikció, mert nincsen oly kollektív idegrendszer, melyben a +megfelelő materiális életfolyamatok végbemennének: a kollektivum +mindenképen csak immateriális lény lehet. + +_Marx materializmusa tehát nem ontologikus, hanem axiologikus elv._ Nála +az anyagi és a szellemi élet nem _létben_, hanem _értékben_ különbözik +és felfogását végső fokon nem _tényítélet_, hanem _értékítélet_ fejezi +ki. Ez az utóbbi pedig így hangzik: _csak az anyagi élet a fontos_. + +A «történelmi materializmus» elnevezés tehát nem egészen jogosult. Több +jogosultsága volna a Loria és Bernstein által is ajánlott «történelmi +ökonomizmus» kifejezésnek, mert e tan lényege az, hogy a társadalmi +folyamatokat az adott gazdasági viszonyok szükségszerűen írják elő. De +ezt épen csak megemlítjük és az elnevezés kérdésének annál kevésbbé +tulajdonítunk jelentőséget, mert véleményünk szerint – mint már fentebb +is mondottuk – az egész elméletnek nincs semmi jelentősége. Az utóbbi +fejtegetések célja – mint azt már előre is megjegyeztük – csak az volt, +hogy rámutassunk az ellenmondásra, mely a marxizmus +történetbölcseletének tételei és elnevezése között lappang és amely +olyan sok felelőtlen locsogásnak lett alkalmas sarokpontja. Mert a +materializmus kifejezésének jogosulatlan alkalmazása révén keletkezett +fogalomzavar még korántsem oszlott el, hanem ellenkezőleg, nőtt és +bővült. Újabb elmélkedők bevitték a terminuszok macskazenéjébe a +kauzalitás; a mechanizmus és teleologia; a determinizmus, +indeterminizmus és fatalizmus problémáit is: azonban már pusztán ez a +tény – hogy t. i. ennyire különböző és egymást keresztező problémák e +vitába egyáltalában bekeverhetők voltak – mutatja, hogy a kérdés első +felvetése már okvetlenül méhében hordta a végzetes konfuziót. Mert +nyilvánvaló, hogy a létproblémának, melyet a materializmus és +szpiritualizmus ellentéte feszeget, semmi köze nincs a genetikus +problémákhoz, melyek a fenti terminuszok mögött rejlenek. Kétségtelen, +hogy – mint az Le Dantec idézett soraiból is kitűnik – a pszichikus +folyamatok és tehát a célkitűzések is – akár reálisak, akár +fenomenálisak – meghatározottak és meghatározók egyaránt lehetnek;[32] +továbbá, hogy a kauzális nexus épúgy meghatározható mechanikusan, mint +teleologikusan: «Ha oxigén és hidrogén 1: 2 arányban egyesül, víz +keletkezik; de ezt így is mondhatjuk: ahhoz, hogy víz jőjjön létre, arra +van szükség» stb.[33] A felsorolt terminusok sokaságából tehát csak egy +illik reá a marxista történetbölcseletre: a fatalizmus.[34] Valóban, a +felfogás, mely az ember öntudatának a történések folyamatában semmi +jelentőséget nem tulajdonít, semmi egyéb, mint fatalizmus.[35] + + +_3. A módosított képlet._ + +Ismételten állítottuk, hogy a történelmi materializmus elméletét nem +kell komolyan venni, holott ennek az elméletnek érdemleges cáfolatát +voltakép meg sem kíséreltük. Nos, semmi szükségünk nincs e cáfolatra, +azért, mert ezt az elméletet a legilletékesebb egyéniség, Friedrich +Engels különböző, a 90-es években írt leveleiben tökéletesen +visszavonta. E levelekből egyes részeket a következőkben mutatunk be: +«Végső elemzésben az anyagi élet termelése és újratermelése magyarázza a +történetet. Marx és én többet sohasem állítottunk. _Ha ezt a tételt így +forgatják ki: a gazdasági mozzanat az egyedüli döntő: értelmetlen, +elvont képtelen formula lesz belőle._» «Magunk csináljuk történelmünket, +de elsősorban meghatározott körülmények és feltételek között. Ezek közt +végeredményben a gazdasági feltételek a döntők. _De a politikai +körülmények, még a hagyomány is_, mely az emberek agyát sűrűn felkeresi, +_játszanak szerepet, habár nem döntőt_.» «_Nem igaz, hogy a gazdasági +helyzet az egyedüli aktiv ok és hogy minden egyéb passziv hatás: hanem +van kölcsönhatás a gazdasági szükség alapján, mely a végén döntő lesz_». +Engels mégis érzi, hogy e fordulatok nem mindenben egyeznek korábbi +szavaikkal. Ezt így magyarázza: «Ellenfeleinkkel szemben nekünk az +általuk kétségbevont _főelvet_ kellett hangsúlyoznunk és _nem mindig +volt idő, hely és alkalom a kölcsönhatásban részes többi tényezőt +megfelelően méltányolni_.»[36] Ilyen tehát a marxizmus tudománya! Mit +szóljunk az oly tudóshoz, aki valamely «kölcsönhatásból» kiragad egy +tényezőt és miután – egy szóval sem említve hogy _kölcsönhatásról_ van +szó – kereken kijelentette, hogy ez a tényező az egyedüli, melynek +fontossága van: utólag a sértett ártatlanság megdöbbenésével +csodálkozik, hogy szavait úgy értették, amint írva voltak. Olyanformán +hat ez, mintha valamely anthropológus azt írta volna valahol, hogy az +ember gyomorból és belekből áll és ha utóbb szemére vetnék, hogy +ezenkívül akadnak más részek is az emberi szervezetben, sértődötten +válaszolná, hogy hiszen «nem mindig volt idő, hely és alkalom» a többi +testrészek méltatására! Úgy hisszük, hogy egy ilyen anthropológust +rövidesen kihajítanának mindenféle tudományos akadémiáról. + +De még ez a javított kiadás is sántít egy kicsit, mert helyesen mondja +Bernstein, hogy ha a kölcsönhatásban részes elemek nem méltányoltatnak +megfelelően, akkor a főelv determináló jelentősége voltaképen +túloztatik.[37] Azonkívül ott, ahol kölcsönhatás áll fenn, főelvről, +döntő feltételekről nem is lehet szó, mert minden _feltétel_ épen +_feltétele_ lévén a következménynek, tényezője lévén az eredménynek, +mindegyik egyformán fontos. _Kölcsönhatás_ épen a részes tényezők +mellérendeltségét jelenti.[38] Megállapíthatjuk tehát, hogy Engels a +Marx történetfilozófiáját e fejtegetéseivel sarkaiból forgatta ki, mert +a «Kritik der Pol. Oekonomie» hírhedt előszava apodiktikus, el nem +csavarható tételeket tartalmaz azon a helyen, ahol az állíttatik, hogy a +«termelési viszonyok összessége alkotja… azt a _reális alapot_, amely a +jogi és politikai _ráépítményt_ hordozza és amelynek a társadalmi +öntudat meghatározott formái felelnek meg. Az anyagi élet termelési +viszonyai szabják meg általában a társadalmi, politikai és szellemi +életfolyamatokat. _Nem az emberi öntudat határozza meg a létezést, hanem +fordítva, a társadalmi létezés határozza meg az öntudatot_». Semmi +kétség nem lehet aziránt, hogy itt csak _egyirányú összefüggésről_ lehet +szó és nem _kölcsönhatásról_, mert ez utóbbi esetben az utolsó mondatnak +így kellene hangzani: a létezés határozza meg az öntudatot és viszont az +öntudat a létezést. Azonkívül a _ráépítmény_ kifejezése sem illik bele a +_kölcsönhatás_ fogalmába, mert nyilvánvaló, hogy _ráépítmény_ és _reális +alap_ között nem lehet kölcsönhatás. Ha a reális alap átépíttetik, +kétségtelenül le kell bontani a ráépítményt, de az utóbbit át lehet +építeni a reális alap legcsekélyebb változása nélkül. Marx merev +mechanikus terminológiája következetes, mert megfelel az elgondolásnak, +amelyet ábrázolni hivatott, de ez az elmélet épen egyirányú +architektonikus felépítésénél fogva csakis akkor állhat fenn, ha +érintetlen marad. És mihelyt valaki – abban a feltevésben, hogy +alapépítmény és ráépítmény kölcsönhatásban vannak – a földszintet +lebontja, hogy abból is emeletet csináljon: a szolidnak vélt épület +kártyavárként fog összeomlani. Engels épen akkor döntötte fel barátja +művét, amikor meg akarta erősíteni. Már ott, ahol a marxista +társadalomelmélet állítólagos tudományosságát elemeztük, rámutattunk +arra, hogy a tudományosság vágya kényszerítette Marxot arra, hogy az +embert teljesen kihagyja számításaiból, illetőleg amennyiben kétségtelen +létezését nem tagadhatja le, pusztán kollektivnek tekintett hatását +egy-két előzetes formulával szigorúan meghatározottnak tekintse. Ha már +most az ember ilyképen egyszerűsített és nullára redukált öntudatát +teljes élő valóságában ismét bevonjuk a számításba, a számtalan +ismeretlennel újból feltarkított egyenletet nem fejezhetjük többé ki a +kívánt elemi alakban. És ezzel mindenféle exakt jóslásnak, tehát az +úgynevezett tudományos szocializmusnak is ki van tekerve a nyaka. + +A már említett levelek egyikében mégis van egy kísérlet arra, hogy a +«javított kiadás» az eredeti szöveggel összeegyeztessék: «Számtalan +egymást keresztező erő, az erőparallelogrammák végtelen csoportjai azok, +melyek az eredményt, a történelmi eseményt létrehozzák és ez az eredmény +a maga részéről oly tényező termékének tekinthető, mely mint öntudatlan +és akaratnélküli tevékenység hat. Mert amit minden egyes erő akart, +meggátolta az összes többi és folytonos, kombinált hatásuk eredménye oly +dolog, melyet egy sem akart közülük». Ha már most az utóbb idézettek +annak bizonyítására szolgálnak, hogy az egyéni akaratok elhanyagolhatók, +mert egymást paralizálják, ezzel egyrészt nem valami nagy újdonság jött +világra – mert mi egyebet fejeznek ki ezek a sorok, mi az a «tényező, +mely mint öntudatlan és akaratnélküli tevékenység hat», mint a jól +ismert _volonté générale_[39] – másrészt joggal lehet rámutatni Taine +szavaival arra, hogy az egyének épen úgy benn vannak és hatnak valamely +nép, valamely század vagy faj történetében, mint az összetevő egységek +valamely összeadásban, melynek csak végösszegét jegyezzük fel.[40] +Ugyanígy van ez, ha az «egymást keresztező erők» nem egyéni erőket, +hanem erőtendenciákat jelentenek, mert az erőnégyszög eredőjét csak +valamennyi bennfoglalt erő felvételével lehet meghatározni. Ha csak egy +is kimarad, a rezultáns azonnal megváltozik. Viszont arra sem alkalmasak +a fenti fejtegetések, hogy egy erőnek vagy erőcsoportnak fölényét +bizonyítsák, sőt ellenkezőleg, épen azt bizonyítják, hogy _tisztán_ +egyik sem érvényesül. Szószerint is: «az eredmény oly dolog, melyet egy +sem akart». Ezért itt _fő_tényezőről nem is lehet szó. Helyesen mondja +Tolsztoj a «Háború és béke» negyedik kötetében: «Semmi sem _ok_, minden +csak összeegyezése ama feltételeknek, melyek között valamely vitális, +szerves, elemi történés létrejön». + +Mit mond tehát a történelmi materializmus megreformált tétele? Csak azt, +hogy a társadalom életében a gazdasági tényező _is_ fontos szerepet +játszik és ezért a történelmi kutatásokban el nem hanyagolható. A +társadalom nagy garral hirdetett élettörvénye tehát puszta módszertani +figyelmeztetéssé zsugorodott össze! A marxisták azonban arra +hivatkoznak, hogy szükség volt a gazdasági tényezőnek erőteljes +hangsúlyozására, mert a hisztórikusok tudni sem akartak róla. Ez az +állítás azonban hamis, mert a XIX. században már alig volt komoly +történetíró – ha csak nem «Staats- und Hofhistoriograph» – aki a +gazdasági tényezőket megfelelően ne méltatta volna. Hogy csak egy példát +említsünk, Theodor Mommsen a «Römische Geschichte» első könyvében +meggyőzően mutat rá arra, hogy Róma későbbi nagy jelentőségét mily nagy +mértékben köszönhette hadászati okok mellett kereskedelmieknek, tehát +gazdaságiaknak.[41] «A Tiberis Latium természetes kereskedelmi útja, +torkolata a kikötőkben szegény parton a tengerjárók szükségszerű kikötő +helye… Róma, ha nem is keletkezését, jelentőségét mindenesetre a +kereskedelmi és hadászati viszonyoknak köszönheti… Az, amiben Róma a +többi latin városok tömegétől különbözik, mindenesetre kereskedelmi +jelentőségének (Handelsstellung) és polgársága megfelelő szellemének +tudható be».[42] + +De hogy a történelmi materializmus állítólagosan újkeletű szemüvegén +keresztül látható tájkép megdöbbentően hasonlíthat ahhoz, amit nagyon is +bourgeois-történetírók nyujtanak, arra nézve ékesen szóló példaként +álljon itt a következő összehasonlítás. Engels Róma pusztulásának főokát +abban látja, hogy a patricius nemességet teljesen felváltotta a +nagybirtok- és pénzmágnások új osztálya, amely a háborús szolgálat által +tönkretett parasztok minden földbirtokát lassacskán magához vonta, az +így keletkezett óriási latifundiumokat rabszolgákkal munkáltatta meg, +Itáliát elnéptelenítette és ezzel ajtót nyitott a császárságnak és +utódainak.[43] A bourgeois-történetíró ezt a folyamatot így írja le: +«Rómában az abszolut monarchiát a hanyatlás hozta létre. A kisbirtokosok +derék hadserege, amely megszerezte és élvezte a szabadságot, elpusztult. +Elpusztult a hódító hadjáratokban: a győzelem megviselte a győzőket… Az +egészséges emberek nagyrésze táborban volt. Tizenhéttől negyvenöt évig +senki sem szabadulhatott a lajstromozás alól. Görögországtól Ázsiáig, +Macedóniától Galliáig Afrikától Hiszpániáig a római polgárok az összes +partokon otthagyták csontjaikat. A 180-ik évtől kezdve a népfelkelés +csak üggyel-bajjal ment. Metellus cenzor ijedtében minden legényembert +nősülésre akart kényszeríteni. Róma, – mondá Titus Livius – amely +Hannibál ellen huszonhárom légiót küldött, ma nyolcat sem tudna +fegyverbe állítani. A hódító hadjáratok révén a középosztálynak a +vagyona épúgy pusztult, mint az élete… A legionárius visszatartva húsz +éven át a zászlók alatt, földjét eladta vagy parlagon hagyta heverni. Ha +megtartotta, összeroskadt az afrikai, sziciliai, szardiniai verseny +súlya alatt. Ha kitartott és a diadalmi pénzekből tengette életét, +gazdag szomszédja, volt prétor, szenátor, a bírák barátja eltolta a +mesgyét és az ő földjét eltulajdonította. Ha elment a gazdaghoz és arra +kérte, hogy ellopott vagy megvásárolt földjét haszonbérben megtarthassa, +rabszolgatömegeket mutattak neki. Most már ezek viszik a marhát a +legelőkké tett szántóföldekre; most már ezek töltik be a szabad +kisparasztok helyét… (A birtokos) meggazdagodva prokonzulátusa vagy +pretorátusa, a provinciák lakóinak vagy kis szomszédainak kifosztása, az +állami földek koncessziója vagy bitorlása révén: gyarapítja birtokát, +amely akkorára nő, mint egy provincia… Rabszolganyájak, néhány Krözus: +ime, ez a vidéki népesség. Nincs már hely ott a kisbirtokos számára… Sem +a mező, sem a város nem tartja el többé a szabad polgárt. A városban +épúgy, mint a vidéken a munka a rabszolgáké, a tulajdon a gazdagoké… Ha +a kisparaszt élni akar, Rómába kell mennie; ha Rómában élni akar, +fizetett szavazóvá, haramiává vagy koldússá kell lennie… A nép +túlságosan szegény volt, túlságosan függő, túlságosan szervilis; a +nagyok túlgazdagok, túlerősek, túlmerészek… A közügynek túlságosan kevés +védelmezője volt és túlságosan sok ellensége. Ötven év harcai, +proskripciói, kalandjai után egyetlen ember magánügye lett.»[44] + +A fenti összehasonlítás azt mutatja, hogy a polgári történetíró ugyanúgy +meglátja a gazdasági momentumokban rejlő szükségszerűséget, mint a +szocialisták. Ha pedig igaz, amit Engels állít, hogy a történelem +marxista felfogása sem hanyagolja el a történelem egyéb hajtóerőit, +akkor az úgynevezett történelmi materializmus csak cégér, mely mögött a +bolt üres. + +De nem mondhatja-e valaki, hogy Mommsen és Taine az idézett helyeken +talán a történelmi materializmus revelációiból merítettek? Nos, alig +hisszük, hogy akadna oly vakmerő, aki ezt a feltevést megkockáztatni +merné. Nemcsak azért, mert Marx és Engels működése még ebben az időben +aligha tűnhetett fel a két idézett nagynevű kutatónak, hanem azért is, +mert a Römische Geschichte 1856-ban már második kiadását érte meg, Taine +fentidézett sorai pedig 1857-ben láttak napvilágot; holott a marxista +történetbölcselet egyetlen számbavehető forrása a «Kritik der +Politischen Oekonomie» idézett előszava, 1859-ben íródott. Marx ugyan +azt állítja, hogy felfogásuk már a negyvenes években kialakult és ezt +készséggel elhisszük neki, mindazonáltal megállapíthatjuk, hogy a +Kommunista Kiáltványban a történelem bölcselete még csak egy mondatból +áll, nevezetesen a kiáltvány első mondatából, mely így hangzik: «Minden +eddigi társadalom története osztályharcok története». Már most, hogy e +tételben mennyi az igazság, azt nem kutatjuk, mert nem tartozik ide. +Kétségtelen azonban, hogy egy nagyon is polgári történetíró már húsz +évvel előbb azt állította, hogy a modern Európa osztályharcok +szülötte.[45] Ezenkívül megállapíthatjuk azt is, hogy a történelmi +materializmus elmélete 1859 előtt még korántsem volt végleges, annyira +nem, hogy Marx az «18-te Brumaire» első soraiban még nagyon +«ideológikusan» ezeket írta: «Az emberek önmaguk csinálják +történelmüket, de nem szabad akaratból, nem önmaguk által választott, +hanem közvetlenül talált, adott és átöröklött körülmények között. _Az +elhalt nemzedékek hagyományai lidércként nehezednek az élők agyára_». +Ami pedig Taine és Engels fent összehasonlított fejtegetéseit illeti – +melyek közül az Engelséi huszonhat évvel később keletkeztek – mind a +kettőnek közös forrása lehet Plinius, akit mindenesetre erősen haboznánk +Marxnak vagy a történelmi materializmus hívének tekinteni és aki majdnem +2000 évvel ezelőtt írta le e szavakat: «Latifundia perdidere Italiam». + + + + +MÁSODIK RÉSZ. AZ IGAZSÁG. + + +I. FEJEZET. Általános elemzés. + + +_1. A jóslat elemei._ + +De térjünk vissza a Marx-féle jóslathoz! Fentebb rámutattunk arra, hogy +a jóslat maga előbb volt meg, mint «tudományos» alapja, az úgynevezett +történelmi materializmus, hiszen a Kapital ama fejezete, melyből a +jóslatot idéztük, mondhatni, egyetlen olyan gondolatot sem tartalmaz, +amely már a Kommunista Kiáltványban, sőt a Heilige Familie-ban +felfedezhető ne volna.[46] Viszont a jóslatnak magának két további +gyökere van: egy formális és egy érdemleges. Formális gyökere a hegeli +dialektika formulája: a negáció negációja. Ez a két formula – a Marxé és +a Hegelé – azután egymás bizonyítására szolgál, ami nyilvánvalóan +_circulus vitiosus_.[47] Érdemleges gyökere a piactalan társadalom +öröklött utópiája, ez utóbbi pedig tulajdonképen erkölcsi posztulátum, +mert jogosultsága azon a feltevésen nyugszik, hogy a vázolt +berendezkedés a mainál igazságosabb volna. + +Ismét egy érdekes ellentmondás szakad fel szemeink előtt – a szocialista +elméletek ily ellentmondásokon épülnek fel –: a szocialista világnézet, +mely az erkölcsöt polgári előítéletnek tartja és amennyiben azzal +egyáltalán törődik, az ethikai relativizmust hirdeti, keletkezését maga +is erkölcsi tényezőknek köszönheti.[48] Az ethikai relativizmus ellen +ennélfogva a legjobb érvek egyikét épen a szocializmus szolgáltatja. +Mert ha az erkölcsi értékelés pusztán a társadalom hatalmi viszonyainak +függvénye – mint azt az erkölcsi relativizmus hívei állítják – az +erkölcsi értékelés csak akkor változhatna meg, ha a hatalmi viszonyok +_más okokból_ megváltoznának. Holott kétségtelen, hogy az erkölcsi +értékelés megváltozása igen gyakran előtte jár a hatalmi viszonyok +megváltozásának és nem egyszer tartozik ez utóbbinak okai közé.[49] Így +a szocializmus alapvető theoriái is ethikai eredetűek: a felsőbb +osztályokból származó írók fejéből pattantak ki olyan időkben, mikor a +proletariátus még távol állott attól, hogy a társadalom hatalmi +viszonyai az ő javára megváltozzanak. De az ethikai relativizmus +elmélete saját híveinek elgondolásában is sántít. Így pl. Menger, aki +«Új erkölcstan» című művének elején azt írja, hogy «erkölcsös az, aki +alkalmazkodik a társadalom hatalmi viszonyaihoz; erkölcstelen, aki +azokkal szemben ellentállást fejt ki», ugyane műve más helyén így ír: +«Hatalom és erkölcstelenség… az örökletes birtok-arisztokráciánál +fokozódik a legmagasabbra». Itt tehát már ellentmond alaptételének, mert +azzal ellentétben elismeri, hogy erkölcstelen hatalom is lehetséges. +Könyvének végén pedig az állíttatik, hogy a szocializmus uralma alatt +«korunknak katonai, politikai és vallási ideáljai el fognak tűnni vagy +erősen meggyengülnek és helyökre mint végcél az emberiség _erkölcsi_, +tudományos és művészi _tökéletesedése_ fog lépni».[50] E szavak +vigasztalan fogalomzavarról tesznek tanúságot, mert ha a végcél – többek +között erkölcsi – _tökéletesedés_, e tökéletesedés feltevése csak +valamely erkölcsi tökéletesség feltevéséből folyhatik: ezzel tehát +elismertetik, hogy az értékelés alapja állandó, mert abszolut érték. +_Tökéletesedés_ elemezve annyit jelent, mint _haladás a tökéletesség +felé_. Már pedig találóan állapítja meg Pauler Ákos, hogy «a haladás és +a teljes relativizmus fogalmai kizárják egymást. Hiszen a haladás +teleologikus fogalom, amely valamely elérendő és maradandó célt tesz +fel; ha tehát nincs maradandó érték és igazság, maga a haladás fogalma +is elveszti értelmét».[51] + +A Marx-féle következtetés ezenkívül még logikai hibákban is szenved. Az +egyikre Franz Oppenheimer mutatott rá, bebizonyítva, hogy a kapitalista +akkumuláció Marx-féle formulája még nem igazolja az összeomlást. Mert a +bizonyítandó tétel _(A)_ ez volt: A tőkék akkumulációjának meg kell +szűnnie, mihelyt a bérek növekedése elérte azt a pontot, melyen felül a +proletariátus maga is tőkegyűjtéshez foghat. E helyett pusztán a +következő tétel bizonyíttatott be: _(B)_ a tőkeképzésnek meg kell +szűnnie, mihelyt a bérek növekedése annyira csökkentette a profitot, +hogy a nyereségvágy ingere eltompul. És nincs semmikép sem bizonyítva, +sőt erre kísérlet sem történt, hogy _A)_ tétel kritikus pontja _B)_ +tétel kritikus pontjának megfelel.[52] A másik logikai ugrást azáltal +követte el Marx, hogy a polgári társadalmi rend összeomlásával egyben a +kollektiv társadalmi rend megfelelő kialakulását is szükségszerűen +adottnak vélte. Kétségtelen, hogy a munkásosztály _felháborodásából_ egy +új társadalmi rend kialakulása _szükségszerűen_ ép oly kevéssé +következik, mint a negáció negációjának dialektikus szkémájából vagy +abból az értékítéletből, hogy a létező társadalmi rend igazságtalan. + +Mindazonáltal készségesen elismerjük, hogy a fentmondottak a Marx +jóslatát még nem döntötték meg. Mindezek csak azt mutatják, hogy Marx a +maga tételét nem tudta bebizonyítani. Ebből azonban nem következik, hogy +a tétel nem is bizonyítható.[53] Feladatunk tehát ezen túlmegy, mert +célunk annak kimutatása, hogy Marxnak a szocializmus eljöveteléről szóló +jóslata semmi körülmények között sem állja meg a helyét. + +A polgári társadalom további fejlődésének három logikai lehetősége van: +1. A társadalom gazdagodásával karöltve nő a népesség elnyomorodása; 2. +a társadalom gazdagodásával karöltve a népesség jóléte is nő vagy +legalább is nem csökken; 3. a társadalom elszegényedik és azzal együtt a +népesség is. Sorra meg fogjuk vizsgálni a felsorolt variánsokat – +különös súlyt vetve az elsőre, mint amely a Marx eredeti feltevése – és +meg fogjuk állapítani, hogy a fejlődésnek e lehetőségei közül valamelyik +létrehozhatja-e azt a szocialista társadalmat, amelyről Marx +ábrándozott. + + +_2. A jóslat szerkezete._ + +Marx és Engels eredeti elgondolásában a polgári társadalom jövője így +fest: az egyes tőkések hatalmában levő termelő erők folytonos +gyarapodása mellett (akkumuláció) azok mind kevesebb kézben +összpontosulnak (koncentráció). Ugyanekkor a műszaki munkafolyamat, a +nagyüzemi termelés, kooperációs társadalmi folyamattá alakul át: az +aprólékos részletmunkák a termelés teljes folyamatában gigantikus +mozaikká egyesülnek. S amint a nagytőke elnyeli a kistőkét és +középtőkét, egyivású társaival megteremti a piac korlátlan monopoliumát: +a kapitalista verseny önmagát küszöböli ki. A termelés tehát társadalmi +termeléssé válik, az üzemek összes vezetői maguk is csak alkalmazottak, +önálló termelő nincs, mert a kisembert mind fölemészti a verseny: +proletárrá lesz valamennyi. Ekkor már csak két osztályból áll tehát a +társadalom: a néhány teljesen nélkülözhető kapitalistából és a +folytonosan növekvő kizsákmányolás, munkátlanság és szűkölködés folytán +teljesen lealjasodott proletárok tömegeiből. Nincs tehát egyébbre +szükség, mint hogy ezek a proletártömegek a helyzet tudatára jutva, +félrelökjék a két-három élősdit, aki még útjukban áll és társadalmi +termelésük eszközeit is köztulajdonba vegyék. Ezzel a társadalmi rend +kollektív formája létrejön. A proletariátus öntudatra jutásáról pedig +maga a marxista agitáció gondoskodik. + +Újabb marxisták e pont körül – mint látni fogjuk – a tintahal sötét +felhőit eregetik és mindenképen átértelmezni iparkodnak a marxizmus +csődbe jutott szkémáit. Ezért erőteljesen hangoztatni kell, hogy Marx +eredeti szkémája a gazdagság és szegénység ellentétének dialektikus +egybefoglalásából áll. _És csak ebből._ Növekvő gazdagság és növekvő +nyomor a Marx-féle formula két alapvető pillére. A formula egyik nélkül +sem állhat meg és bármelyik dőljön ki alóla, Marxról és marxizmusról +többé szó sem lehet. Legmarkánsabban fejezi ki ezt a felfogást a +Kommunista Kiáltvány: «A polgári viszonyok nem eléggé tágak a saját +maguk termelte _gazdagság_ befogadására.» «Az eddigi kis középosztályok… +_valamennyien_ a proletárságba sülyednek alá.» «Az érdekek, az életmód a +proletárság körében mindinkább kiegyenlítődnek, mert a gép +mind-mindjobban eltörli a munka és munka között való különbséget és a +bért majdnem mindenütt _egyformán alacsony színvonalra_ sülyeszti.» «A +modern munkás, ahelyett, hogy az ipar haladásával emelkednék, mind +mélyebben sülyed alá saját osztályának feltételei alá. A munkás pauperré +válik és a _pauperizmus_ még gyorsabban fejlődik, mint a népesség és +_gazdagság_.» Kautsky azt mondja erre, hogy a kiáltvány gyakorlati írás +lévén, már sok tekintetben elavúlt.[54] Helyes, de akkor az egész +elmélet elavúlt, mert Marx és Engels – utóbbi a Marxot interpretáló +valamennyi írásban – ezt a formulát mindig fenntartották. A Kiáltványhoz +1872-ben írt bevezetésükben szószerint ezt írták: «Bármennyire is +megváltoztak a viszonyok, a legutóbbi huszonöt esztendő alatt, a +Kiáltványban kifejtett általános alapelvek nagyjában ma is teljesen +helytállók.» És csak a gyakorlati tételeket minősítették itt +elavultaknak s az irodalomra vonatkozó részt hézagosnak. A Kapital ama +fejezete, melyet fentebb hosszasan idéztünk, ugyanezt mondja: «A +tőkemágnások számának állandó apadásával, akik ennek az átalakulási +folyamatnak minden előnyét bitorolják és monopolizálják, növekszik a +nyomor, az elnyomatás, a szolgaság, a lealacsonyodás, a kizsákmányolás.» +Engelsnek 1878-ban kelt fejtegetései szintén nyomatékosan kidomborítják +a két végletet: «A tőke felhalmozódásával együtt jár a +nyomor-felhalmozódás. A gazdagság összegyülemlése az egyik sarkon, +egyúttal tehát a nyomor, a munkagyötrődés, rabszolgaság, tudatlanság, +elállatiasodás, erkölcsi sülyedés összegyülemlése a másik sarkon, azaz +amaz osztály részén, amely a saját termékét mint tőkét termeli.» «A +termelő eszköz, az élelmiszer, a rendelkezésre álló munkás, a +termelésnek és az általános gazdagságnak összes elemei bőséges +fölöslegnek bizonyulnak. Ámde a bőség a nyomornak és szűkölködésnek lesz +forrása.»[55] + +A Marx-féle jóslat tehát a maga eredeti formájában így foglalható össze: + +I. 1. Mind kevesebb bourgeois mind gazdagabb lesz – egyre több proletár +egyre nyomorultabb. 2. Kell, hogy ez utóbbinak fellázadjanak. II. E +forradalommal egyben létre kell jönnie a kollektív termelésen alapuló +piactalan társadalmi rendnek. + + +II. FEJEZET. A forradalom útja. + + +_1. Társas élet és forradalom._ + +Tegyük fel, hogy a fejlődés menete tényleg az, amit a marxizmus +elemezett jóslata állít. Ebben az esetben kétségtelenül odajuthatnak a +dolgok, hogy a csúcsára állított piramis összedül; ily feltevések +mellett tehát a proletariátus forradalma valóban bekövetkezhetik – és ha +az agitáció erre irányul, be is kell következnie. Azonban kérdés, hogy +az ily módon bekövetkező forradalom létrehozza-e, létrehozhatja-e a +kollektív termelésen alapuló társadalmi rendet, a szocialista államot? + +Vizsgáljuk meg mindenekelőtt, hogy a társas életben a forradalomnak +milyen szerepe van, milyen szerepe lehet.[56] + +A társas élet – mint minden folyamat a világon – bizonyos mozgó +egyensúly-állapot fönntartására törekszik. Ennek az egyensúlyi +állapotnak fönntartása a politika feladata: a szervezett társas élet +intézményes funkcióit a társas közösség életszükségleteivel állandóan +összhangban tartani. Hogy ez az egyensúly-állapot a társas közösség +tagjainak szétágazó érdekei és vágyai mellett fenntartható legyen, +szükség van bizonyos konstruktív tényezőkre, amelyek a pozitív +alkalmazkodást létrehozzák, azáltal, hogy a közösség tagjait +áldozatokra, ösztönéletük megtagadására bírják kényszeríteni. Ily +tényezők a közösség _eszményei_. Hogy hatóerejük legyen, szükséges, hogy +önértékek legyenek és tehát önmagukban hordják szankciójukat; hogy +állandóak, tehát elérhetetlenek legyenek – Tolsztoj hasonlatával élve: +olyanok, mint a lámpa, melyet valaki egy rúdra tűzve visz maga előtt – +végül, hogy homályos, nagy, bizonytalan tartalmuk legyen, melyet a kor +közvetlen adott törekvései megfelelő képekbe formálhatnak. E konstruktív +eszmények összességét s mindazt, amiben ez eszmények kifejeztetnek, +nevezzük _kulturának_. + +A társas élet folytonosságát e konstruktív tényezők mellett konzervatív, +fenntartó tényezők biztosítják. Ily fenntartó erő mindaz, aminek +_tekintélye_ van. E tekintélyek összege a társas élet tehetetlenségi +nyomatéka, mely a holtpontokon átsegíti azt. Ily holtpontokra jut a +társas élet akkor, amikor az alkotó eszmények konkrét képei elfakulnak; +mindaddig, míg a közösség nélkülözhetetlen eszményei valamely kimagasló +személyiség révén új, korszerű kifejezésre nem találnak, _a társas +tekintély_ és ennek vetülete, _a társas fegyelem_ tartja fenn a társas +élet nélkülözhetetlen feltételét, a kooperációt. A tekintély kezdetben +mindig isteni tekintély; később annak paizsa alatt kifejlődik az +_erkölcs_ és a _jog_ tekintélye. Azonban végső elemzésben minden +tekintély az ismeretben, tapasztalásban, korban öregbek: az ősök, tehát +a _múlt_ tekintélye. Az Isten is «atya»; tekintélye a legelső ős: a +minden létezésnél idősebb lény tekintélye. A múlt tehát szerves +alkotórésze a jelennek: ami az egyéni tudatban az emlékezés, az a társas +tudatban a _hagyomány_. (Sem az egyik, sem a másik nélkül nincs tudatos +élet, mert az életfolyamat folytonosságát a tudatban az emlékezés tartja +fenn.) Az erkölcs és a jog tekintélye sem egyéb, mint hagyományok: +hagyományos intézmények és hagyományos formák tekintélye.[57] Ezért +hagyományok nélkül nincs rendezett társas élet. + +Az emberek életüket fönntartani, szükségleteiket kielégíteni csak társas +környezetben képesek; azonban e társas környezet fönntartása viszont +csak a szükségletkielégítés rovására történhetik: bizonyos szükségletek +kielégítése feláldoztatik azért, hogy a szükségletek általában +kielégíthetők legyenek. A teljesen feláldozott és részben feláldozott +szükségletek teljes kielégítésének vágya lappangva tovább él az egyesek +lelkében, mint romboló erő. A társas élet egyensúlyozott időszakaiban e +romboló erőket az alkotó erők, az eszmények paralizálják; azonban azok +tudatra jutnak és hatóerőkké válnak ama holtpontokon, amelyek a konkrét +társas törekvések elhalványulását jelzik. Ilyenkor minden a társas +közösség fenntartó szerkezetének ellenálló erején múlik: a romboló erők, +a természeti ember általánosult ösztönei csak akkor győzhetnek, ha előbb +sikerül szétbontaniok a közösség tekintélyein alapuló fegyelmet. A +romboló erők győzelme – és ez a _forradalom_ – kettős munkát követel. +Negatív munkája abból áll, hogy állandó tagadással megingatja, majd +lerombolja a társas élet fenntartó erőit, a tekintélyeket és a társas +fegyelmet ezzel szétbontja; pozitív munkája abból áll, hogy a romboló +ösztönöket a legféktelenebb izgatással szenvedélyekké fokozza föl és +azokat állítja a közösség eszményei helyére. Trendelenburg egyhelyt így +jellemzi ezt a folyamatot: «A forradalomban, amely gátolatlanul követi +irányát, a kötelékeiből szabadult természeti emberben rejlő veszedelem +kerül felszínre. Vadul felizgatott erők legyűrik az általános értelmet +és a szenvedély, mely csak önmagára hallgat, értelemnek tartja magát és +aláássa az erkölcsi értékelést, melynek csak önmaga szab mértéket. Gúny +rombolja szét azokat az erkölcsi érzelmeket, amelyek a régi dolgokhoz +fűznek. Engedelmesség szolgaiasságot, mérséklet gyávaságot – viszont +arcátlanság nyiltságot, sőt az isteni és emberi rend ellen elkövetett +szentségtörés hősiességet jelent. Csak ilyen látszat, csak a szenvedély +hevében alkotott ilyen erkölcsi áltükörképek segítségével tarthatja +magát a jogtalanság önmaga és mások előtt.»[58] + +Az emberi közösségek eszményei in concreto bizonyos eszmék formáját +öltik, ezekben válnak közvetlen hatóerőkké, mert korszerű értelmük csak +ily formákban lehet. A romboló szenvedélyek is ily eszmék formájában +ékelődnek be a társas tudatba és ezért gyakran megtörténik, hogy +ugyanazok az eszmék – voltaképen ugyanazok a _szavak_ – különböző +időszakok hangulata szerint alkotó vagy romboló érzelmeket: ideálokat +vagy szenvedélyeket takarnak. Így azok az eszmék, melyek a francia +forradalomban váltak először hatóerőkké, bár utóbb több emberöltő építő +ideáljaivá lettek, legsajátságosabb, a tudat legmélyére elbonthatatlanul +leláncolt értelmük szerint romboló, antiszociális szenvedélyeket +ábrázolnak. Vegyük őket egyenkint. A _szabadság_ fogalma körül a +bölcseletben beláthatatlan konfuzió uralkodik. A fogalomtorlódás mélyén +azonban mindig öntudatra jut, hogy a szabadság «mindenekelőtt valamely +lénynek fogalmával egyező állapotát, erőinek háborítatlan érvényre +emelkedését jelenti.»[59] Vagyis amit Goethe mond a görögökről (A +görögök hívei voltak a szabadságnak, ám mindegyik csak a saját +szabadságának) voltaképen belátása annak, hogy a tudat mélyén +«szabadság» csak az egyén korlátlanságát jelentheti. Már pedig a társas +életben ez a szabadság _egy_ közösségen belül csak _egy_ ember számára +valósítható meg. Ezért, ahol mindenki «szabad», ott csakhamar anarchia +vagy zsarnokság következik: tehát vagy az az állapot, ahol senki sem +szabad – mert korlátlan szabadságát a többiek korlátlan szabadsága +teljesen megsemmisíti – vagy az az állapot, ahol csak egy ember szabad. +A dolgok szokásos rendje szerint először az anarchia következik, azután +a zsarnokság, mert az emberek megijedve saját szabadságuktól, melynek +nem tudják hasznát venni, sietve ruházzák azt arra az egy emberre, aki +azzal élni tud és akar. Mint Dosztojevszki mondja: «Az embernek és az +emberi közösségnek soha és sehol sem volt valami elviselhetetlenebb, +mint a szabadság.» + +Az egyenlőség való értelmében ép oly romboló elv, mint a szabadság, mert +a társas élet ezt ép oly kevéssé tűri, mint amazt. «Ha a nemzetek… +ösztönszerűleg hierarchikus, vagyis arisztokratikus módon szervezkednek; +ha főnökeik és alárendeltjeik, ha hatalmasaik és alsóbbrendűeik vannak, +ez azért van így, mert ennek így kell lennie a csatatéren és mert +mindenik nemzet érzi, hogy csatatér. Ha mindenik nemzet érzi, hogy +csatatér, ez azért van így, mert más nemzetek is vannak és mert +mindegyik érzi és tudja, hogy más nemzetek is vannak.»[60] És nemcsak +ezért! Mert ha csak egy nemzet volna is, akkor is így kellene +szervezkednie, mert az ember háborúban van örökké embertársaival és +környezetével. A létért való küzdelemben az embernek nélkülözhetetlen +fegyvere a társas szervezettség, amely csak egyesek fölé, mások +alárendelése által valósítható meg. A parancsolás és engedelmesség +szüksége nem engedi meg a teljes egyenlőséget. A föltétlen egyenlőségre +való törekvés tehát a szükséges szervezettség e szükséges rendjét +aláássa és ezért az egyenlőség való értelmében – melyben azt jelenti, +hogy senkinek se legyen több szabadsága, mint másnak – bár a +szabadságnak épen ellentmond, ép oly romboló, mint ez. – Marad a +testvériség. Magában véve a «testvériség» az elvont emberszeretet +szimboluma. A szeretet konstruktív erő, de csak akkor, ha konkrét +tartalma van. Konkrét közösségeket – családot, hazát – lehet szeretni, +de az emberiség nem konkrét közösség, mert egységét szervezetlensége +folytán a tapasztalati átlagember felfogni nem képes. Ezért a nemzetközi +testvériség eszméje is a való életben mindig romboló szerepet játszott: +az «emberiség» inkonkrét egységeért a konkrét társas egységek gyűlöletét +hirdette. A szeretet az egység felé tör, mert csak úgy lehet teljes, ha +osztatlan maradhat. Család és nemzet szeretete nem ellentétes, mert ezek +a közösségek egymást kiegészítik: a család a társas élet mai állapotában +csak valamely nemzeten belül boldogulhat, a nemzet fenntartó egysége +viszont a család. A hadbavonuló katona családjára és hazájára gondol: de +az «emberiség»-re nem gondolhat, mert akkor ellenségét is szeretnie +kellene, holott azt családja és hazája miatt gyűlölni kénytelen. Majd, +ha valamikor sikerülni fog a nemzeteket – egységi különállásuk megóvása +mellett, mint azt már Kant is gondolta – magasabb organizációkba +összefoglalni: akkor már a «testvériség» eszméjének is valóságos +konstruktív értéke lesz. De ily fejlődést puszta emberszeretet nem +hozhat létre, csak a konkrét közösségek egybehangzó érdeke. Ezért a +protestantizmus fölül nem múlható konstruktív jelentősége is abban +rejlik, hogy a római egyház nemzetközi és aszketikus tendenciáival +nemzeti és patriarchális szervezetet állítván szembe, egyesíteni tudta +az Isten, a haza és a család szeretetét, – egyben megmentve a keresztyén +világot a nagy ellentmondástól, amely a nemzeti eszme erősödése folytán +fenyegette. + +Szabadság, egyenlőség és testvériség tehát a maguk nyers értelmében +romboló szenvedélyek jelmezei. Ahhoz, hogy alkotó erőkké legyenek, +mindeniket «magasabb értékek alá kell rendelnünk, mert ellenkező esetben +forradalmi fejetlenség lesz az eredmény.»[61] Aminthogy csakugyan úgy +lettek ezek az eszmék a modern civilizáció támaszaivá, hogy a nemzeti +gondolatnak rendeltettek alá és pozitív tartalommal ez utóbbi töltötte +meg azokat. + + +_2. Ábránd és valóság._ + +A forradalom tehát bomlási folyamat: a szenvedélyek, amelyekből fakad; a +kétely és a tagadás, amely előtte jár, az eszmék, amelyeket létrehoz, +mindmegannyi bomlási termék. Ezért magából a forradalomból semmiféle +alkotás nem következik, már pedig azt a marxisták is elismerik, hogy a +proletárforradalomnak építenie is kell: felépítenie egy új állami +rendet, melynek mindenbe beleavatkozó diktatorius formája még a régi +államnál is alaposabb szervezetet kíván.[62] + +Ezt a szilárd államszervezetet a proletárforradalom három okból nem +képes létrehozni. Ezek a következők: + +Az első ok az, hogy a forradalom legelső feltétele a társas fegyelem +szétbomlása – viszont egy szilárd államszervezet felépítésének legelső +feltétele a legszigorúbb társas fegyelem. Fentebb mondottuk, hogy a +szervezett társas élet az abban szervezett egyénektől áldozatokat +követel, nevezetesen egyéni érdekeiknek a közösségi érdek alá +rendelését. Ez azt jelenti, hogy a társas élet az ösztönélet erőteljes +megszorítását kívánja: ez a megszorítás a társas fegyelem. A társas +életben az egyén vágyai fölött a közösség érdekeit képviselő +_tekintélyek_ uralkodnak, amelyek az egyeseknek útját _kötelességek_ +formájában írják elő. Ezért mondottuk, hogy a fegyelem a tekintélyek +szövevényének vetülete. A társas tekintélyeket a természetes kiválasztás +tartja fönn és erősíti meg: azok tehát a társas közösség vezető +érdekeivel összhangban vannak és így a közösséget alkotó egyesek számára +is általában hasznosak. Ez a hasznosságuk a fegyelem öntudatlan támasza. +Vannak azonban a társas életnek kritikus időszakai, amikor a közösség +érdekei és az egyén érdekei között látszólag megbomlik az összhang, mert +a közösség érdekeinek szolgálata az egyéntől teljes önfeláldozást +követel. Ezek azok a pillanatok, amelyekben a társas élet tekintélye az +egyén tudatában mint fegyelem felszínre kerül. A fegyelem ily tudatra +jutását az értelem elemző munkája követi, válasz kerestetik e kérdésre: +_miért?_ Az értelem azonban csak egy szankciót ismer és ez a hasznosság: +ezért fellázad minden föltétlen inperativusz ellen és a fegyelem – +megfosztva a hasznosság támaszától – előtte oktalannak és elvetendőnek +tűnik fel. Ha a nyers értelem e lázadása elég erős arra, hogy a fegyelem +láncait szétbontsa: kész a forradalom. A forradalom azonban a tekintély +és a tekintélyen alapuló fegyelem negációja lévén, a fegyelmet más +formában és más tekintélyek védelme alatt sem állíthatja helyre. Hiszen +a forradalom csak úgy tarthatja fönn magát, ha a tagadást folyton +megújítja: mihelyt tekintélyeket iparkodik felállítani, azonnal elbukik +a régi tekintélyekkel szemben, amelyek nemzedékről-nemzedékre rakodván +le és szilárdulván meg a lelkekben, föltétlenül erősebbek azoknál az +áltekintélyeknél, melyeket a forradalom proklamál. A forradalom csak +addig erős, amíg a régi világ minden _igenjére nemmel_ válaszol; mihelyt +maga is az igenlés terére lép, nem teheti ezt anélkül, hogy az eltiport +«igenek» egész szövevényét újból talpra ne állítsa a társas tudatban. +Talán egy példa meg fogja világítani a mondottak igazságát. A magyar +kommunista uralom egyik legelső intézkedése volt annak idején, hogy a +szervezett proletárok részére kedvezményes olcsó színházjegyek kiadását +rendelte el. A proletárok e kedvezményes jegyeket jóval magasabb árakon +tovább adták úgynevezett «bourgeois»-nak. Mikor ez az eljárás már +rendszeressé lett, a közoktatásügyek egyik népbiztosa rendeletet adott +ki, melyben az ilyen cselekményeket a «proletárbecsületbe» ütközőknek +nyilvánította. A becsület azonban erkölcsi eszmény és tudjuk a +Kommunista Kiáltványból, hogy az erkölcs «polgári előítélet.» Hiába +írták hozzá a becsület szóhoz a proletárt, nem lehet azt leírni anélkül, +hogy az asszociáció következetességével föl ne elevenedjék a tudatban +mindaz, amit a múlt e szóhoz fűzött. Az erőszakos eltulajdonításra +épített állami rend tehát ellenmondásba kerül önmagával, amint a +becsület fogalmát föleleveníti, mert ez utóbbit eltéphetetlen +atavisztikus kötelékek fűzik a magántulajdon intézményéhez. + +A második ok, amely a Marx által feltételezett proletár államszervezet +kialakulását megakadályozza, magának a Marx-féle proletáriátusnak lelki +alkatában rejlik. E proletáriátus a társadalom legalsó rétege, mely +lassan-lassan a hozzá lesülyedt rétegeket is mind magába szívta; melyet +a «nyomor, munkagyötrődés, rabszolgaság, tudatlanság, elállatiasodás, +erkölcsi sülyedés összegyülemlése» kétségtelenül alkalmassá tehet arra, +hogy a létező építményt szétrombolja, de egyúttal _csak_ alkalmatlanná +arra, hogy bármit is felépítsen és fenntartson. + +Mi lehet az ily nyers tömegek szerepe a társaséletben? Gustave Le Bon, a +tömegek lélektanának legalaposabb ismerője, a következőket írja: «A +történet azt tanítja, hogy abban a pillanatban, amint a civilizációt +fenntartó erkölcsi erők elvesztették uralmukat, a végső rombolást a +tudattalan és brutális tömegek végzik, kiket méltán neveznek +barbároknak. A művelődést eddig egy kicsiny szellemi arisztokrácia +teremtette és vezette és sohasem a tömegek. _A tömegeknek csak a +rombolásra van erejök._ Uralmuk mindig a barbárság korát mutatja… +Hatalmuk csupán romboló lévén, működésüket a mikrobákéhoz lehetne +hasonlítani, melyek előmozdítják az elgyengült vagy megholt testnek +felbomlását».[63] Henry George, akit bizonyos értelemben szocialistának +lehet nevezni és aki a sínylődő tömegek iránt kétségkívül mély és meleg +rokonérzéssel viseltetik, főművének egy helyén így ír: «A közhatalmat +azok kezébe adni, kiket a szegénység elkeserített és lealázott, annyi, +mint a rókák farkára égő fáklyát kötni és azokat érett búza közé +szabadítani».[64] + +A szegénységtől kínzott ember közvetlen szükségleteinek rabja, mert +azokat sem tudván megfelelően kielégíteni: reája nézve a távolabbi +javaknak nincs, nem is lehet értékük. Ezért csak a szervezett társadalom +kényszerítő ereje fékezi meg ösztöneit és mihelyt annak hatalmát nem +érzi, azonnal enged ezeknek. Erre módja nyílik, ha _tömeggé_ verődik +össze. Ugyanis a tömegben levő egyént legyőzhetetlen hatalom érzete +szállja meg és ennek következtében enged ösztöneinek, melyeket +egymagában korlátozott volna. Az ösztönök korlátozásáról annál kevésbbé +lehet szó, mert a tömeg anonim, következőleg felelősségtelen és benne +teljesen elenyészik az egyén felelősségérzete.[65] A forradalom tehát a +tömegek diadala lévén, egyben az ösztönök diadala. Már pedig, úgy +hisszük, nem kell bizonyítani, hogy a szabadon eresztett ösztönöknek +csakis destruktiv erejük lehet és ösztönökre nem lehet építeni semmiféle +társadalmi _rendet_, még akkor sem, ha e társadalmi organizáció +kimondott célja csupán az ösztönök kielégítése, mint éppen a +kollektivizmus esetében. + +Foglaljuk össze az utóbb mondottakat. Ezek szerint _a forradalomba +szédült, elnyomorodott és lealjasodott tömegek nem képesek arra, hogy +építő munkát végezzenek_. Nos, megállapíthatjuk, hogy e tétel +igazságával a marxizmus «tudósai» tökéletesen tisztában vannak. Így +_Engels_ az athéni állam kifejlődésével és pusztulásával kapcsolatos +fejtegetések során a következőket írja: «A kereskedelem és ipar +fejlődésével a vagyonoknak kevés kézben való akkumulációja és +koncentrációja következett be; ezzel egyben a szabad polgárok tömegének +elszegényedése, akiknek csak az a választásuk lehetett: vagy saját +kézműves-munkájukkal a rabszolga-munkának konkurrenciát csinálni… vagy +elzülleni (verlumpen). Az adott viszonyok között _az utóbbit +választották és minthogy ők voltak a népesség zöme, ezzel az egész +athéni államot tönkretették_».[66] + +Engels tehát tisztában volt azzal, hogy a népesség zömének +lerongyolódása csak dezintegrációt idézhet elő: vajjon miért várta +tehát, hogy a kapitalista társadalom állítólag hasonló fejlődése +magasabb integrációt hozzon létre? _Kautskynál_, aki Engels halála óta +Marx földi helytartójaként szerepel, ez a belátás már a formula +módosítására vitt: «Mi szocialisták valamennyien egyetértünk abban, hogy +a munkásosztály szervezkedése és az államhatalom beavatkozása már a mai +társadalomban is korlátozhatja a nyomort; egyetértünk végül abban is, +hogy _a proletárság felszabadítását nem növekvő elzüllésétől, hanem +növekvő erejétől várjuk_». Ugyanebben a munkában máshelyt azt fejtegeti, +hogy a proletárság «erkölcsi és szellemi felemelkedése» már alaptalanná +teszi azt a még nemrég alapos félelmet, hogy a «győztes proletárság a +népvándorlás vandáljai gyanánt fog pusztítani kultúránkban és a barbár +aszketizmus birodalmát fogja romok halmazára felépíteni».[67] Már most +ez az _erkölcsi és szellemi felemelkedés_ nagyon kevéssé egyeztethető +össze a tudatlansággal, elállatiasodással és erkölcsi sülyedéssel. +Kautsky tehát ebben már eretnek és még nyiltabban eltávolodik az +orthodox marxizmus alapfelfogásától «A proletárság diktatúrája» című +röpiratában, ahol többek között így ír: «A proletárságnak nemcsak hogy +érdeke kell, hogy legyen a szocializmus, nemcsak az anyagi feltételeknek +kell meglenniök és erejének, hogy ezeket hatalmába kerítse, hanem +_képesnek_ is kell lennie arra, hogy megtartsa és helyesen alkalmazza. +Csak akkor lehet megvalósítani a szocializmust, mint a termelés tartós +módszerét. A _viszonyok_ érettsége, az ipari fejlettség szükséges volta +mellett tehát meg kell lennie a _proletárság érettségének_ is, hogy a +szocializmus lehetséges legyen». Alább pedig, a multra vonatkozó +megjegyzések kapcsán szószerint ezt mondja: «_A nyomorúság_, úgy +látszott, _mindenkorra képtelenné teszi a proletárságot arra, hogy +önmagát felszabadítsa_».[68] Nem lehet tagadni, hogy e sorok oly +felfogásra mutatnak, mely például Le Bon és Henry George fentidézett +sorainak teljesen megfelel. Kautsky mindazonáltal marxistának vallja +magát és azt állítja, hogy a Marx–Engels-elmélet a kapitalizmus +összeomlását a proletárok _számának_ növekedése mellett, _érettségük_ és +_hatalmuk_ növekedésétől várja. Helyes ezzel szemben Bernstein +ellenvetése, hogy az a kérdés, vajjon Marxnak az összeomlásról szóló +tételében a proletariátus növekvő száma, egyesülése és iskolázottsága +ugyanazt jelenti-e, mint annak növekvő _érettsége_ és _hatalma_, azon +múlik, hogy ezek az utóbbi fogalmak miként egyeztethetők össze +ugyanennek a proletariátusnak növekvő _elfajulásával_ és +_rabszolgaságával_. Bernstein úgy vélekedik, hogy ilyen feltételezésnél +növekvő szám, egyesülés és iskolázás, valamint növekvő érettség és +hatalom között még nagy különbség van: ugyanaz a különbség, mint +időleges győzelem és tartós uralom között.[69] Ahogyan Kautsky belátta, +hogy a tömegek növekvő elfajulását hirdetni szerencsétlen formula, mely +a Marx-féle jóslatot kátyuba viszi, ugyanígy belátta ezt egy másik +Marx-apostol, _Franz Mehring_ is, aki ezért Kautskyn is túlmenve, egy +helyt egyenesen azt állítja, hogy Marx és Engels mindig tagadták a +munkástömegek rohamos elrongyolódását, sőt bebizonyították, hogy az sem +örök természettörvény, hanem történeti jelenség, amelyet meg lehet +szüntetni és meg is szünik majd ugyanazon kapitalisztikus termelési mód +hatásai folytán, amely felidézte.[70] Persze Mehring itt egy kis +reservatio mentalis-szal él, mert nyilván arra céloz, hogy Marx szerint +a kapitalizmus maga hozza létre a szocializmust, amely azután véget vet +a tömegek elrongyolódásának. Ugyanígy azt is állíthatná valaki, hogy +fáradtság nem létezik, mert a fáradtság álmot hoz létre, az álom pedig +megszünteti a fáradtságot. Hiszen fentebb Marx és Engels saját szavaival +mutattuk ki, hogy náluk a «Verelendung» épen egyik főpillére annak a +fejlődésnek, amely azután a «Verelendung»-ot megszünteti. (Ez a negáció +negációja!) Ezért a marxista elmélkedők ilyen szofizmái csak azt +bizonyíthatják, hogy a jóslat hamisságát ők maguk is érzik, de a Mester +csalatkozhatatlanságába vetett hitet mindenáron fenn akarják tartani. + +A kollektivista állam felépítésének harmadik nagy akadálya az az +áthidalhatatlan űr, mely a demagógiát a kormányzástól elválasztja. +Hadvezérekből kerülhetnek ki államférfiak, népvezérekből soha! A +hadvezér és az államférfi tulajdonságai sok tekintetben egyeznek, sőt +minden nagy államférfi bizonyos tekintetben hadvezér kell hogy legyen, +azonban a népvezér és az államférfi tulajdonságai mereven ellentétesek. +Még fokozódik e különbség forradalmi időkben. Ahhoz, hogy valamely +állammá szervezett nép, melyet éppen szervezettségénél fogva nagy +nyomatékú tehetetlenségi erők mozgatnak, forradalomba sodortassék; s +hogy önként szakgassa szét a láncokat, melyek boldogulásának +pótolhatatlan biztosítékai: bizonyos objektiv feltételeken kívül még +arra van szükség, hogy a kegféktelenebb izgatás szuggesztiója legyen +úrrá a lelkek felett. «Az érzelmekben túlzó tömeget csak túlzott +érzelmekkel lehet felizgatni.» Ezért a demagógnak érdeke, hogy a +legvalószínűtlenebb túlzásokba kapaszkodjék.[71] A nagy, szenvedő, +elégedetlen tömegek ösztöneit, kielégítetlen és ki nem elégíthető +vágyait a legcsábítóbb igéretekkel kell felkorbácsolnia. Ő a Kísértő, +aki a világ minden fantasztikus csodáját mutogatja a fáradt, nyomorult, +reménytelen küzködőknek. Ahhoz, hogy a nagy rombolás véghezvitessék, +példátlan méretűre kell növelni mindent, ami romboló: az önzést, a +gyűlöletet, az irígységet, a bosszúvágyat, az élvezetvágyat és a +vérszomjúságot. Ki kell irtani a lelkekből minden szeretetet, részvétet, +rokonszenvet, szelídséget, jóindulatot, kötelességérzetet, +becsületérzést és tiszteletet. Ezek az érzelmek mind tompítóak és +mérsékelők; ezek az érzelmek mind a múlthoz fűznek, amely ezeket ápolni +igyekezett: ahhoz a multhoz, amelyet mindenképen le kell rombolni… Ezzel +szemben a politika a mérséklet, a megalkuvás, a kiegyezés művészete. +Nincsen két ember, akinek vágyai összeférnének: minden egyes vágyainak +útjában az összes többiek vágyai állanak. Az állam mind e vágyakat +számbavenni és egyet sem kielégíteni hivatott. Államférfi ezért csak az, +aki nem az egyesek, hanem a közösség érdekeit tartja szem előtt és ezért +nem a szenvedélyek felcsigázására, hanem fékentartására törekszik; aki a +nagy tömegeknek nem hízelgő szolgája, hanem megértő gyámola, de egyben +parancsoló ura is tud lenni. Minderre a demagóg nem képes és ha az új +szerepben tudatára jut helyzetének, már késő. Nem lehet elállni a rohanó +árvíz útját, ha a lassan és nehezen épített védőgát egyszer +átszakíttatott. Nem lehet a tűzvészt egy ponton megállítani. A +forradalom, ha egyszer győzött, nem áll meg félutakon, hiába szeretnék +már megállítani azok, akik élesztették, mert minden párt alatt egy újabb +párt fakad – mely ellenőrzi és denunciálja amazt – egészen a demagógia +legmélyebb talajáig.[72] Így halad a forradalom szédítő lejtőjén tovább, +egészen addig, míg a társas közösség teles felbomlása be nem következik +vagy míg egy, erős személyiség valami hirtelen szerencsés szuggesztióval +vissza nem fordítja a hisztérikus tömeget és a «szabadság» és +«egyenlőség» bacchanáliái között ki nem tűzi a zsarnokság +Geszler-kalapját. Ha pedig az események tornája odahat, hogy a +tömegszenvedély megfordul, anélkül, hogy valaki úrrá legyen felette: más +cégér alatt, de változatlan vadsággal pusztít tovább a forradalom. Mert +a forradalom nem a szavakban, hanem a lelkekben van; a forradalom a +fegyelem láncairól szabadult ösztönember kannibáltánca és ha nincs és +sehonnan sem támad tekintély, amelynek szorítása alatt újból bilinccsé +forrhatna össze a karperecekre szakadt fegyelem: «a rombolás +karneváljaiban a nyers erő és vad őrület fog váltakozni a hanyatló +civilizáció lethargiájával». (George.) + +Az utóbb mondottak igazságának belátása sem hiányzik a szocialista írók +műveiben – természetesen inkább csak félig kimondva és félig elhallgatva +– ahogyan már ők az igazsággal bánni szoktak. _Anton Menger_ például így +ír: «abból, hogy a pártok az emberek mindenkori nézeteihez és +törekvéseihez szorosan alkalmazkodnak, következik, hogy a tömegek +tevékenységét legerősebben irányítják. _Ha_ azután _sikerül egy pártnak +az államot ideiglenesen hatalmába keríteni, akkor működése_ bizonyos +körülmények között a _legmagasabb szenvedéllyé, sőt minden emberi érzést +lábbal tipró vad kegyetlenséggé fajulhat_». + +Nos, nem tudjuk, melyek azok a «bizonyos körülmények», melyekre Menger +gondol. Mi azt hisszük, hogy azok a körülmények, melyek között a +szocialista párt állítólag hatalomra fog jutni, rendkívül alkalmasak +arra, hogy e szocialista elmélkedő idézett szavait igazolják. Ám +vigasztaló, amit ugyanez a szerző mond: a pártok bukását rendszerint a +pártszellem céltalan túlzásai okozzák.[73] Mert a szocialista +pártszellem a legcéltalanabb túlzásba ép akkor esik, ha valahol valóban +átveszi az államhatalmat… Van azonban Mengernél szenzációsabb tanunk is: +nevezetesen _Lenin_, aki 1918 tavaszán «A szovjethatalom legközelebbi +feladatai» című füzetében szószerint ezt írta: «_Érthető, hogy a +forradalmi proletariátust vezető pártnál a nagy, millió és millió +polgárra számított szervezési berendezések routine-je nem alakulhatott +ki és hogy a régi, majdnem kizárólag agitatorius szokások átdolgozása +igen hosszadalmas dolog_» Érthető. Az is érthető, hogy a szamár torkában +az oroszlán hangja «nem alakulhatott ki». Csak az nem érthető, hogy ha a +szamár mégis oroszlánbőrbe bújik. + +_A marxizmus jóslatának szigorú eredeti formulájában tehát ellentmondás +van a feltételezett tendenciák iránya (I.) és a végső konkluzió között +(II.). Azokból csak a társadalom felbomlása következhetik: új alapon +való újjáéledése semmiképen sem!_ + + +III. FEJEZET. Gazdagság és nyomor. + + +_1. Növekvő gazdagság._ + +A marxizmus eredeti jóslatának még egy nagy hibája van. + +_Olyan társadalomban, melynek általános gazdagsága egyre növekvő, szó +sem lehet a proletáriátus növekvő elnyomorodásáról, sőt ennek általános +jóléte is megfelelően – ha nem is folytonosan – növekvő tendenciát kell +hogy kövessen._ + +Igaz, hogy a kapitalizmus kezdetei könnyen vihettek az ellenkező +feltevésre. A gépnek egyre erősödő kapitalisztikus monopóliuma mellett a +munkások szabad versenye folyton lefelé vitte a béreket. Azonban a +munkásság szorult állapota szinte automatikusan hozta létre a védelem +megfelelő eszközeit: a munkásszervezeteket. Azokban az országokban, ahol +a társadalom aránylag szegény, ahol az ipar fejletlen és nincsenek +biztató természetes feltételei, a munkásszervezetek nem sokat +lendíthetnek a munkások sorsán, mert – a tőkének bizonyos minimális +nyereségre szüksége lévén ahhoz, hogy a termelésből ki ne vonuljon – +amit a munkásság esetleg munkabéremelés révén nyer, elveszti mint +fogyasztó, az árúk növekvő árai vagy a termelés csökkenése mellett +szükségkép csökkenő munkakereslet következtében. Ha pedig az árúk +növekvő árai versenyképessé teszik a behozatalt – feltéve, hogy ennek +védővámok nem állják útját – a belföldi termelés válsága megint csak a +munkakeresletet fogja csökkenteni. Másként van ez a gazdag, fejlődő +iparú államokban, ahol a tőke hozadéka, ha nem is relative, _abszolute_ +növekvő tendenciát mutat. Ezekben az országokban a tőkék folytonos +szaporodása és a piac növekvő terjedelme állandóan új és új +munkaalkalmakat nyújt ugyanakkor, mikor a tőkék versenye a javak árait +lenyomja. A munkásszervezetek a tőkemonopóliummal szemben itt a +munkamonopóliumot képviselik. Legfőbb feladatuk a munkabéreket addig a +pontig fokozni, ameddig lehet, anélkül, hogy a tőkék elkedvetlenedése +vagy a javak árának növekedése következnék be; egyszóval: a tőke +nyereségét korlátozni arra a minimumra, amely mellett még a termelésben +résztvenni hajlandó. Ott, ahol a virágzó ipar, a gazdag termelési +lehetőségek folytán a tőkék versenye nagy: a munkások szervezkedése ezt +az eredményt könnyen elérheti. + +A munkásszervezeteknek ez a jelentősége és _csak_ ez. Ha nem volna így, +a munkásság már régen felhagyott volna a szervezkedéssel, mint +céltalannal. Hogy a munkásszervezetek száma és jelentősége folyton +növekszik, csakis annak tudható be, hogy azok a munkásság anyagi +érdekeit sikeresen tudták megvédeni és ennélfogva a proletáriátus +általános jóléte az általános gazdagság növekedésével párhuzamosan +mindenütt emelkedett. Ennek az igazságnak a beismerése sem hiányzik a +marxizmus irodalmából. Így maga Marx a Kommunista Kiáltványban, miután +elméletének megfelelőleg azt állítja, hogy «amily mértékben gyarapszik a +gép és a munkamegosztás, ugyanoly mértékben nő a munka tömege is, +részint _a munkaidő meghosszabbítása_, részint… stb. útján»,[74] alig +két oldallal utóbb kénytelen beismerni, hogy a munkások szervezkedése «a +munkások egyes érdekeinek törvény alakjában való elismerését csikarja +ki. Így a tízórás munkanap-törvényt Angolországban.» Kautsky fentebb már +idézett szavaival szintén amellett tanuskodik, hogy a munkásság +szervezkedése útját állja a nyomor növekedésének. És Szabó Ervin a Marx +közgazdasági rendszerét ismertető kommentárokban szintén beismeri, hogy +a növekvő nyomor tendenciája módosult, amennyiben mind szélesebb +néprétegek helyzete jobb, mint azelőtt volt.[75] + +De ott, ahol az általános jólét és azzal a munkásosztály jóléte is +általában emelkedik vagy legalább is nem száll alább a megszokott +életszínvonal, mely az egyszerű viszonyoknak megfelelő egyszerű igények +kielégítését lehetővé teszi: semmi sincs távolabb a lelkektől, mint a +forradalom. Azt, akinek létminimuma biztosítva van, már pozitív egyéni +érdek fűzi a létező viszonyokhoz. Már van veszteni valója: bizonytalan +ábrándokért nem áldozza fel azt a kis bizonyosságot, amit két kezével +küzdött ki magának. «A kis ház… a kis jövedelem… tulajdonosát azonnal +számító kapitalistává változtatja át és meglepően kifejleszti érzékét a +tulajdon iránt. Mihelyt családja, tűzhelye van a munkásnak és valami kis +megtakarított pénze, amit megtartson: felfogása makacsul konzervativvé +válik.»[76] Tisztelni fogja az intézményeket, melyek most már azt is +védik, ami az övé és ragaszkodni fog a közösséghez, melyhez szorosan +fűzi annak az érzetnek tudata, hogy ő kiegészítő része a köznek, hogy +annak boldogulása az ő boldogulása és annak szégyene az ő gyalázata.[77] +És amint azokat, akiknek semmijük sincs, _egy közös_ érdek fűzi egybe: a +fennálló rend _lerombolása_: ugyanígy, azokat, akiknek van valamijük, +_egy_ közös érdek fűzi egymáshoz: a fennálló rend _megóvása_. Mihelyt a +munkás nem «nincsetlen» többé, mihelyt a létező viszonyok között +boldogulását biztosítva látja, szolidáris a vezető osztályokkal, ha a +közös érdekeket: _a birtokosok közös érdekeit_ közös veszély ellen kell +megvédeni. A munkás, amint eléri a kispolgár életszínvonalát, +felfogásban sem különbözik többé a kispolgártól. A nehéz munkával +kivívott sikerrel járó elégedettség józan megalkuvásra késztet és ha a +kicsinyes viszonyok és apró érdekek hálójában összezsugorodó értelem – +in engem Kreis verengert sich der Sinn! – bonyolultabb összefüggések +szövevényei között eligazodni nem tud: annál görcsösebben fog +ragaszkodni ahhoz, aminek reális hasznosságát felfogni és értékelni +képes. Ezért nem hiába írtóznak úgy a marxisták a «kispolgári +ideológiá»-tól. Valóban, ez a legnagyobb akadálya minden forradalmi +hisztériának. + +_A gazdasági siker_ tehát _egyben a szervezkedés sikerével jár karöltve; +biztosítja a munkásság megélhetését és ezzel éket ver a munkásság és a +marxizmus forradalmi illuziói közé_. Semmi sem igazolhatja jobban ezt az +igazságot, mint az a fordulat, amely Anglia társadalmi viszonyaiban a +chartista mozgalmat követő időszakban végbement. «Abban az időben +(1850–80-ig) minden társas fejlődésnek szilárd alapja – így ír Sombart – +az a kivételes ipari helyzet, melyet Anglia magának kivív és amelynek +következménye az egész országnak óriási gazdasági föllendülése… és ebből +a munkásság részére fontos következmények származnak: a +munkapiac-viszonyoknak különösen kedvező alakulása: állandóan növekvő +munkakereslet, csekély munkanélküliség; a vállalkozó, akinek zsebébe +özönlik a nyereség, hajlandó és képes lesz arra, hogy a munkást jobban +megfizesse: bizonyos mértékben részt juttasson neki az aranyesőből.»[78] +Ugyanígy joggal írhatta a munkásmozgalom jeles magyar monográfusa, hogy +a kapitalisztikus fejlődésében még Nagybritánniát is túlszárnyaló +Egyesült-Államokban 2½, milliónál több rendszeresen szervezett munkást, +ellenben a nagy mértékben revideált marxizmusnak is csak első csiráit +találhatjuk. Sőt hogy arra az államra, amelynek fejlődése bizonyos +mértékben Marx jóslatait a kapitalizmus központosító és óriási tőkéket +felhalmozó irányzatáról a leghívebben igazolta, eddigelé viszont +olyaténképen lehetett rámutatni, hogy munkásságának akár fokozatos, akár +relatív elnyomorodásáról és forradalmi elkeseredéséről még csak szó sem +lehet. Ugyane kutató az amerikai munkásmozgalom alakulására vonatkozó +pragmatikus fejtegetések során a következőket mondja: «_A legfőbb oka +annak, hogy az amerikai munkásság teljesen beleilleszkedett a +kapitalisztikus társadalmi rendbe, az a lehetőség volt, hogy +szakszervezetei segítségével abban is kényelmes kispolgári jólétet és +családi boldogságot tudott magának biztosítani_. Sőt kétségtelen az is, +hogy a nemzeti jövedelemben való részessége és így életszínvonala a +legújabb időkig folytonosan emelkedő irányzatot követett. A hatvanas +évek óta az ipari tőke akkumulációja hallatlan méreteket öltött. Az +1900. évi cenzus szerint 983.486,500 dollár volt csak a «Manufactures» +fogalma alá eső iparágakban befektetve. _A nemzeti vagyon e rengeteg +gyarapodása megadta_ tehát _a reális lehetőségeket arra is, hogy az +ipari bérmunkásság életmódja emelkedjék._»[79] Az idézett szerző ehhez +azt fűzi hozzá, hogy Amerikának óriási szabad földje szívta fel a +munkáskínálat nagy részét. Azonban a városi lakosság lélekszáma az +Egyesült-Államokban száz év alatt (1790–1890) kereken 130,000-ről 18 +millióra, vagyis több mint _százharmincszorosra_, az egész lakosság +lélekszáma ellenben ugyanez idő alatt kereken 4 millióról 62 millióra, +tehát csak körülbelül _tizenhatszorosra_ emelkedett, ami amellett szól, +hogy a szabad föld felszívó hatását alaposan ellensúlyozta az ipari +városok vonzóereje. + + +_2. Növekvő nyomor._ + +A kapitalista berendezkedés a fejlett ipari termelés függvénye. Azokban +az államokban, amelyekben a társadalmi termelés súlypontja a +mezőgazdaságra esik, a kapitalista ipar gyermekcipőkben jár: ezek az +államok gazdaságilag átmeneti állapotban vannak a feudalizmus és a +kapitalizmus életformái között. Ezek a közösségek a par excellence +kapitalista államok mellett szegényeknek nevezhetők, azért, mert a +nemzeti jövedelem úgyszólván egyetlen társadalmi osztálynak, a +földbirtokosok osztályának jut. A városokba özönlő népességet a csekély +ipari tőke még magas kivándorlási százalék mellett sem képes munkával +ellátni. Roppant ipari tartaléksereg keletkezik és nyomása a +munkabéreket állandóan a Ricardo-féle munkabértörvény színvonalán +tartja. Ezen az állapoton a munkásság szakszervezetei sem segíthetnek, +azokból az okokból, melyeket már fentebb megjelöltünk. Ezért ezek a +természetes céljaikban tehetetlen szervezetek voltaképen politikai, +agitatorius célokat szolgálnak: az osztályellentétek kiélezését és a +forradalmi osztályharc szervezését. Az egyezkedés józan és békés +eszközei helyett állandóan a _sztrájk_ kétélű fegyverét forgatják a +társadalom feje fölött. + +Természetes, hogy ilyen körülmények között a munkásság nyomorult, +züllött, lázongó kedélyű és telítve van forradalmi illuziókkal. +Állandóan fenyegető zúgására az uralkodó osztályok úgy felelnek, ahogy +tudnak: a proletáriátust nem bocsátják be «az alkotmány sáncaiba» és +fegyveres erejükre támaszkodva, jól szervezett, drákói szellemű +közigazgatással tartják kordában. Az ilyen társadalom nyugalma sohasem +teljes, de védelme biztosítva van. + +Ha már most politikai vagy gazdasági katasztrófák vagy csak kedvezőtlen +viszonyok következtében is, az ily társadalom gyöngén halmozott +gazdagsága megsemmisül vagy akár csak fokozatosan csökken: csakhamar +meginog az organizáció. A modern centralizált nemzeti állam materiális +támasza a tőke, morális támasza a hivatalnok-középosztály. Azonban ott, +ahol az államfenntartó tőke meginog, csődbe jut a hivatalnok +középosztály is, amely viszont az állam jövedelméből tartatik fenn. Ama +civilizáció ellen, melyhez a legerősebb lelki kötelékek fűzik, +fellázadni sohasem fog, de védelmére már nem áldozza fel magát +föltétlenül, ha nem érzi többé a közösség fenntartó támogatását. Ezzel +már tehát a társas organizáció két nagy pillére ki van döntve. + +Természetes, hogy a tőkék válsága a munkásság helyzetét ismét csak +rontani fogja az iparcikkek és ezzel együtt az élelmiszerek árainak +párhuzamos növekedése révén, mely minden esetleges kierőszakolt +munkabéremelést híven nyomon követ. (Ha a nemzetközi forgalomban bármely +okból beállott gátolódás a nemzetközi versenyt kizárja vagy csak +csökkenti is, a helyzet természetesen még sokkal súlyosabb.) A lét és +nem lét mesgyéjén, az elkeseredés termékeny talajában vadul búrjánzik +fel az agitáció és a helyzet reménytelensége a legveszedelmesebb +tömegpszichózist hozza létre. + +Nyugodt időkben, a hétköznapok kicsinyes gondjai között, amikor mindenki +tisztán látja egyéni érdekeit és többé-kevésbbé megtalálhatja az utat, +mely közeli céljai felé vihet: az egyesek élete csupa zárt mikrokozmosz. +Tömeghatás ily időkben csak akkor keletkezik, ha a sajtó együttes, +célzatos nyomása alatt valamely kérdésben úgynevezett _közvélemény_ +alakul ki vagy ha az egyesek valamely alkalomból fizikai tömegekbe +tömörülnek. Másként van ez nehéz, kritikus időkben, amikor a közösség +általános válsága minden egyes lélekben otthagyja a maga tükröződését és +amikor az egyesek apró életérdekeikkel kátyuba kerülnek. Ilyenkor a +tehetetlenség rémülete az összesek lelkében ugyanazt a lázas +lelkiállapotot hozza létre: «pszichikai tömegek» (Le Bon) keletkeznek, +melyeknek hangulata époly ösztönösen vulkanikus, mintha valóban testileg +is egyetlen tömegegységben volnának együtt. + +E tömegpszichózis egyre fenyegetőbb formákat ölt és gyengeségük +tudatában mindegyre nő az uralkodó osztályok rémülete. «A bourgeoisie +fél – írja egyhelyt Garofalo. Határozatlanul kapkod és engedmények árán +remél menekülni, feledve, hogy ez a legesztelenebb politika és a +határozatlanság, a megalkuvás, a vágy mindenkit kielégíteni: mind oly +jellemhiba, amit a világ – örökké igazságtalanul – mindig könyörtelen +büntetéssel torolt meg, jobban, mint valódi bűnöket.»[80] _Lassalle_ +hasonló reflexiókat fűz a 48-iki német forradalom eseményeihez: «A +rendőrség hatalma megszünt, a nép elözönlötte az utcákat és tereket… A +bourgeoisie… azt a félelmet, mely akkor megreszkettette, még ma sem +felejtette el és ez a félelem teszi még ma is alkalmatlanná arra, hogy +politikai harcokban megállja a helyét.»[81] A társas organizáció ekkor +már csak erőtlen formák szövevénye, mert nem tölti meg többé pozitív +tartalommal az életerőnek eleven öntudata. _Megbomlik a fegyelem, mert +annak az ereje a parancsolás szilárdságán múlik._ És mikor a fegyelem +bomlása sárbarántja a közösség fenntartó tekintélyeit – aki nem tud +parancsolni, annak nincs tekintélye és fegyelem csak ott van, ahol +valamely tekintélynek engedelmeskednek – ugyanekkor megy végbe az a +leírt folyamat, mely pszichikai tömegeket hoz létre. Már pedig a tömeg a +gyönge tekintéllyel szemben mindig vérszemet kap[82] és csakhamar +megindul a végső támadás a polgári társadalom roskadozó erődjei ellen… + +Az utóbb vázolt folyamat mellett valóban pontosan bekövetkezik a jósolt +«Verelendung» és ezért ily viszonyok közt a proletároknak valóban «nincs +mit veszteniök». Ám «nyerhetnek-e egy egész világot?» + +Fentebb már egyhelyt kimutattuk, hogy Marx és Engels a kapitalizmus +összeomlását attól várták, hogy a «termelő erők _feszereje_ széttépi +azokat a kötelékeket, melyekkel a tőkés termelőmód leszorítja», mert a +«polgári viszonyok nem eléggé tágak a maguk termelte _gazdagság_ +befogadására.» _Szabó Ervin_ szerint «a szocializmus csak akkor +valósítható meg, ha a munka produktivitása oly fokot ért el, amely +fölöslegessé teszi a kemény munkakényszert és ha az üzemek oly formákat +öltöttek, amelyek megfelelnek a szocializált termelési processzusnak. Az +ipari bourgeoisie feladata, hogy a termelés ezt a fokot elérje. _A +szocializmus útja a bourgeois régime-en visz keresztül._ Ezért azt kell +mondani: _ha nincs kapitalizmus, nincs szocializmus._»[83] _Lenin_ +hasonlóképen nyilatkozik: «A szocializmus a tömegek tudatos előhaladását +kívánja a kapitalizmushoz viszonyítva magasabb munkaproduktivitás felé +és pedig _a kapitalizmus eredményei alapján_.»[84] Ezért írta az öreg +_Engels_, hogy «csak a termelési erők fejlődésének egy bizonyos – sőt a +mi viszonyainkhoz képest igen magas – fokán lesz lehetséges a termelést +oly mértékben fokozni, hogy az osztálykülönbségek eltörlése valódi +haladást fog jelenteni, hogy valóban tartós lesz, anélkül, hogy a +társadalmi termelés megakadását vagy hanyatlását vonná maga után.»[85] + +Ezekhez a szavakhoz alig kell valamit hozzátennünk. Ott, ahol +kapitalizmus nem volt vagy alig volt és ezért nem lehettek _eredményei_; +ahol a csekély tőkehalmazat áldatlan viszonyok között morzsolódott fel +és ezért nincs is semmi _feszereje_; ahol a néhány elszórt nagyüzem +korántsem hozhatta létre «a formákat, melyek megfelelnek a szocializált +termelési processzusnak»; ahol a társadalom végzetesen élére állított +létproblémája nagyon is szükségessé teszi «a kemény munkakényszert»: ott +– teljesen eltekintve a lelki akadályoktól, melyeket más összefüggésben +soroltunk fel, pusztán a tárgyi feltételek teljes hiánya folytán is – +álmodni sem lehet szocializmusról, mert ily körülmények között gazdagság +és jólét helyett csak nyomort és éhséget lehetne «szocializálni.» Ily +körülmények között az «osztályellentétek eltörlése» valóban csak «a +termelés megakadását vagy hanyatlását» és ezzel újabb konvulziókat vonna +maga után. Magasabb integráció helyett dezintegráció, észszerűbb +organizáció helyett dezorganizáció, gondosan összehangolt funkcionális +társasélet helyett anarchia volna ily viszonyok között a +proletárforradalom következménye és az őskommunizmus helyett csak az +ősbarbárság térne vissza… + +* + +A marxizmus tudományos jóslata tehát semmi körülmények között sem +állhatja meg helyét. A kapitalizmus történeti tendenciái nem hordhatnak +méhükben oly proletár forradalmat, melyből a kollektív termelésen +alapuló piactalan társadalmi rend sarjadhatna ki, mert e folyamatnak oly +_lelki, gazdasági és hatalmi_ feltételei vannak, melyek egymásnak +kölcsönösen ellentmondanak. Nevezetesen: + +1. A forradalomnak _általában_ és a proletariátus forradalmának +_különösen_ oly _lelki_ feltételei vannak, melyek a piactalan társadalmi +rend megvalósítását és általában minden intézményes _rend_ fenntartását +eleve lehetetlenné teszik. + +2. «A szocializmus – mondja Kautsky – vagyis az általános jólét, a +modern kulturán belül, csak a termelő erők hatalmas kifejtésével válik +lehetővé, ami a kapitalizmussal jár, azzal az óriási gazdagsággal, +amelyet megteremt.»[86] Ám a szocializmust állítólag megteremtő +proletárforradalom _lelki és hatalmi feltételeit_ csakis a kapitalizmus +_gazdasági összeomlása_ és ezzel _minden gazdagság szétfoszlása_ +hozhatja létre.[87] + + + + +HARMADIK RÉSZ. AZ ÉLET. + + +I. FEJEZET. A neomarxizmus «ideológiái». + + +_1. Az opportunizmus álarcai: realizmus és szimbolizmus._ + +Kimutattuk, hogy a társadalmi fejlődés eredeti, Marx-féle képletében +egymásnak ellentmondó feltevések vannak, miért is annak megvalósulása +eleve lehetetlen. A való élet tapasztalatai ezzel egybevágnak. +Mindezideig nem volt oly pillanat, melyben a fejlődés a Marx-féle +feltevések keretei között mozgott volna. Ennek megfelelően a marxizmus +elméletei a fejlődés valóságos átmetszeteihez képest, különbözőképen +módosultak: azaz valóban a szó marxisztikus értelmében vett +ideológiáknak bizonyultak, melyek a munkásmozgalom gyakorlati +követelményeiből merítették érveiket. + +Láttuk, hogy Marx a maga eredeti formuláját a tőkék növekvő +koncentrációjának és a munkásság növekvő elnyomorodásának két pillérére +építette fel. Az élet rohanó árja kiméletlenül kidöntötte mind e két +pillért. Egyfelől a fejlődés folyamán nemhogy fogyott volna, hanem +egyenesen növekedett a kistőkék és középtőkék száma, ami másfelől +viszont éppen azt jelenti, hogy a munkásság növekvő elnyomorodás helyett +mindinkább javítja helyzetét, mert hiszen az új kistőkések épen a +munkásság soraiból kerülnek ki. A munkásság társadalmi mozgalma mégis +egyre növekvő arányokat öltött és pedig épen a Marx-féle tendenciák +ilyen sugártörése következtében. Mert amily mértékben erősödtek +anyagilag a munkásság egyes rétegei, ugyanoly mértékben erősödtek +szellemileg és erkölcsileg is: következőleg immár öntudatos gazdasági és +politikai szervezkedésük révén, a közélet pozitiv erőtényezőivé váltak. +Az így megizmosodott munkásságnak immár reális közvetlen céljai +lehettek, jól láthatta, hogy a polgári társadalom aktuális viszonyai +között erőteljes szervezkedéssel mit érhet el: természetes tehát, hogy +ezeket az eredményeket el is akarta érni és többé nem adhatta át magát +utópikus ábrándoknak. A marxizmus eredeti elveit tehát módosítani +kellett, mert a munkásság vitális érdekei a változott viszonyok között +azt kívánták, hogy az uralkodó osztályoktól mennél több _engedményt_ +csikarjon ki és ezáltal egyre javítva helyzetét, a polgári társadalom +keretei között elérhető legkedvezőbb viszonyok közé juthasson: tehát +fokozatosan eltörülje a polgári társadalomnak azt a benső +ellentmondását, melyet a nemzeti jövedelem aránytalan eloszlása fejez +ki. Marx ellenben épen ennek az ellentmondásnak fokozásától várta a +forradalmat és ezzel a megváltást; ezért az ő szellemében hibás és +megvetendő «kispolgári politika» lett volna az osztályellentéteket +tompító és eltörlő fokozatos haladásra törekedni. A marxistáknak +ennélfogva csak két útjuk lehetett: megtagadni vagy megreformálni a +marxizmust. + +Az első alternativát valósította meg az a mozgalom, amely +_revizionizmus_ néven ismeretes és mely abból a belátásból indulva ki, +hogy a statisztika számai semmit sem akarnak tudni a Marx-féle +«tendenciák» megvalósulásáról, az alapelvek revizióján át a taktika +reviziójához fogott. «Mindinkább nyilvánvaló – írta zászlóbontó művében +e mozgalom vezére – hogy számolnunk kell a jelenlegi társadalmi rend +hosszabb élettartamával, és nagyobb ruganyosságával, azért ennek +megfelelően kell harci taktikánkat megállapítani.»[88] Az osztályhatárok +és osztályellentétek korántsem oly élesek, mint azt a marxizmus +feltüntetni igyekszik: a valóságban az osztályok egymásba folynak és az +ellentétek állandóan enyhülnek, mert a munkásosztály nem a züllés, hanem +az emelkedés útján halad. Ezért nem forradalomra, hanem reális életcélok +megvalósítására kell törekednie a munkásmozgalomnak: következőleg _maga +a mozgalom a fontos és nem úgynevezett végcélja_. A helyes taktika az +adott viszonyok között elérhető legnagyobb eredményre törekszik: útja +_kompromisszumokon_ visz át. Politikai tekintetben progressziv +önkormányzati demokráciára és jó munkásvédő törvényhozásra kell +törekedni. + +Bár _Bernstein_ ezek szerint a valóságban tökéletesen elrugaszkodott +mesterének, Marxnak, dogmáitól, mint aktiv munkásvezér nem mondhatott le +azokról az agitatórius erőkről, melyeket a szocialista paradicsom +utópiája adott a munkásmozgalomnak. Bernstein ezért minden eretneksége +mellett is meglepő módon odakonkludál, hogy Marx jóslata mégis be fog +következni, ha nem is gazdasági összeomlás, hanem a fejlődő és erősödő +munkásság belátásának és céltudatos cselekvésének folyományaként. +Megmentvén így a veszett fejsze nyelét, Bernstein bizonyára abban a +hitben ringatta magát, hogy felfogásának feltétlenül diadalt kell +aratnia a szociáldemokrata pártban, amelyet az események dinamikája +minden elmélet nélkül is szükségkép arra az útra terelt, amelyet +Bernstein felfogása mint egyedül helyeset, elméletileg iparkodott +igazolni. + +A párt azonban nem követhette Bernsteint, ha nem akart lemondani az +úgynevezett «tudományos szocializmus» prestizséről, amely – mint a +vezérek nyilván átlátták – a közfelfogás adott evolucionisztikus +irányzata mellett a marxizmus térfoglalásának kétségkívül egyik +legerősebb biztosítéka kellett, hogy legyen. Mert tagadhatatlanul +helyesen látott _Oppenheimer_, mikor rámutatott arra, hogy Bernstein +felfogása révén az úgynevezett «tudomány» szerencsésen visszafejlődött +utópiává.[89] A pártnak tehát oly elméletre volt szüksége, mely az +állítólag tudományos biztonsággal bekövetkezendő, megváltó forradalom +délibábjának épségben tartása mellett igazolja a megalkuvás taktikáját, +melyet az élet realitásai szükségszerűen írtak elő. Rá kellett tehát +térni a másik útra: megreformálni a marxizmust. E feladatra _Karl +Kautsky_ vállalkozott, aki Bernsteinnel hosszú időn át vívott +elkeseredett polémiákban rakta le alapjait elméletének, melyet a +következőkben foglalhatunk össze: + +Nem áll helyt az az állítás, hogy a kapitalizmus útjának tendenciái nem +követik Marx horoszkopját. A koncentráció ténye változatlanul fennáll +mind az iparban, mind a mezőgazdaságban, ami pedig a «Verelendung» +kérdését illeti, annak sorsa voltaképpen a _nyomor_ szó értelmezésétől +függ. Ők – t. i. a marxisták – a proletariátus felszabadulását nem +növekvő nyomorától, hanem növekvő erejétől várják és ezért úgy vélik, +hogy a kérdésnek a szokásos módon való hánytorgatása voltakép +értelmetlen. A valóságban e kérdés a növekvő kizsákmányolás kérdése. Már +pedig a kizsákmányolás növekedése statisztikai tény, melyet például az +angol ipari statisztika is igazol, amelyből kitünik, hogy a nem bérekből +származó nemzeti jövedelem gyorsabban növekszik, mint a munkabér (ezt +Kautsky egy kissé célzatos árnyalással úgy fejezi ki, hogy a munkabérek +mind kisebb részét teszik a nemzeti jövedelemnek).[90] Ami végül a +forradalom tényét illeti, az nem áll ellentétben a fejlődés organikus +folyamatával. A marxizmus elméletében a forradalom nem erőszakos +felforgatást jelent. A marxizmus forradalomról akkor beszél, ha valamely +osztály, amely addig gazdaságilag és politikailag elnyomott volt, +meghódítván a politikai hatalmat, a saját érdekében azt szükségszerűen +arra használja, hogy az egész jogi és politikai felső építményt +többé-kevésbé gyorsan átalakítsa. Ha tehát a munkásság, amely gazdasági +és politikai szervezetei révén a közéletnek egyre jelentékenyebb +erőtényezőjévé válik, ezen az úton esetleg tökéletesen legális formák +között jut is az államhatalom birtokába és ezzel a hatalommal a +jellemzett módon él: a társadalom életében ezáltal beálló változás +_forradalom_ következménye. + +Nem nehéz átlátni, hogy Kautsky elmélete a Bernsteinétől egy lényeges +pontban sem különbözik. Az orthodoxia látszatát eléggé átlátszó +rabulisztikával kelti fel. Hogy a vitatott pontokat sorra vegyük, lássuk +mindenekelőtt az úgynevezett koncentráció problémáját. Kautsky nevet +azon az antimarxista érvelésen, amely a koncentráció tendenciáját a még +nagy számban meglevő, sőt szaporodó kisüzemekre való hivatkozással, +tagadja. «A szocializmusra való érettség – úgymond – nem _a még fennálló +kisüzemek_, hanem _a már fennálló nagyüzemek_ szerint alakul.»[91] és +diadalmasan hivatkozik a statisztikára, mely _a nagyüzemek számának +növekedésére_ mutat. Ám az úgynevezett koncentráció korántsem jelenti a +nagyüzemek számának növekedését, ellenben igenis kell, hogy jelentse a +kisüzemek számának csökkenését, mert a szocializálás gazdasági és +hatalmi lehetőségei nagyrészben épen azon múlnak, hogy a kisüzem +tulajdonosa, a kispolgár, eltünik-e a társadalom életéből. Ezért a +nagyüzemek statisztikája semmi tájékoztatást nem nyújthat a tőkék +koncentrációjának kérdésében, amely egyébként többnyire a nagyüzemek +intenziv és nem extenziv gyarapodását, tehát számuknak inkább +csökkenését, mint növekedését vonja maga után, mint arra Kautsky ép +idézett munkájában maga is ismételten rámutat. Kautsky fenti szavai +tehát csak a kérdés elködösítésére jók.[92] + +Az elnyomorodás problémája fölött Kautsky – mint láttuk – napirendre +tér, ami nyilván annak beismerése, hogy a növekvő elnyomorodás +tendenciáját bebizonyítani nem képes. Ezért egy segédkonstrukcióval él: +a növekvő kizsákmányolás jelszavát illeszti a növekvő elnyomorodás +Marx-féle formulája helyére. Elvben nem volna ellenvetésünk a kérdésnek +ilyen beállítása ellen, mert véleményünk szerint helyes értelmezésben e +két formula csakugyan azonos. A munkás kizsákmányoltatásáról csak akkor +lehet szó, ha megállapítható, hogy a tényleges munkabér nem áll arányban +a munkateljesítménnyel; növekvő kizsákmányolás ehhez képest ennek az +aránytalanságnak növekedését, ez pedig vagy a munkás közvetlen fizikai +elnyomorodását vagy életszínvonalának kényszerű leszállítását jelentené. +Növekvő kizsákmányolás tehát valóban növekvő elnyomorodásra vezet. +Kautskynál azonban _kizsákmányolás_ mást jelent, mert annak tényét ő +pusztán azzal igyekszik bizonyítani, hogy «a polgári életszínvonal +gyorsabban emelkedik, mint a proletárságé».[93] Az utóbbi mondatban +kifejezetten benne van annak az elismerése, hogy a proletárság +életszínvonala általában szintén emelkedik. Kautsky tehát a +kizsákmányolás növekedését abban látja, hogy a munkás igényei gyorsabban +nőnek, mint életszínvonala és ezért fel kell háborodnia az aránytalanul +nagy jólétben élő polgári osztály ellen. Ha tehát a Marx-féle +következtetésben a növekvő elnyomorodás formuláját a növekvő +kizsákmányolás formulájával kívánjuk helyettesíteni, ezt megtehetjük, +mert a kauzális nexus fennáll; de ha a kizsákmányolás fogalmát Kautsky +nyomán határozzuk meg, az okoskodás a _quaternio terminorum_ hibájába +esik, mert Kautsky érvelése voltaképen a munkásnak nem növekvő +kizsákmányoltatását, hanem csak növekvő irígykedését bizonyíthatná. De +még ezt sem bizonyítja be, mert nyilvánvalóan igaza van Bernsteinnek, +hogy a munkás voltaképpen csak akkor érez kizsákmányoltatást, ha rendes +bérért rendkívüli teljesítményt kívánnak tőle, vagy ha átlagos +munkateljesítményét rendkívül rosszul fizetik meg. Ha elég bért kap +arra, hogy osztálya hagyományos életigényei szerint tisztességesen +megélhessen, meglehetősen közömbös neki, hogy ez a bér mily arányban áll +munkaterméke árával és munkaadójának növekvő gazdagságát egészen +jogosnak tartja.[94] Azt hisszük, hogy Kautsky nem nagyon jó szolgálatot +tett a munkásosztálynak, mikor annak lelki világáról ily kedvezőtlen +képet igyekezett festeni. Bernstein felfogása emberibb, mert +kétségtelen, hogy egy igaz embernek sohasem a más szerencséje, hanem +legfeljebb a saját szerencsétlensége fáj. Kautsky, a munkásvezér, +megtagadja munkásaitól a boni viri præsumptiót: ám tegye, de nekünk +nincs erre semmi okunk.[95] Az az aránytalanság, mely a munkabér és a +tőkejövedelem között fennáll, véleményünk szerint, csakis akkor szúr +szemet a munkásnak, ha saját helyzete nyomasztó. Marx erre az igazságra +építette fel következtetéseit, Kautsky azonban, aki – mint láttuk – a +növekvő elnyomorodás formulájával szakított, a növekvő felháborodást sem +bizonyíthatja be. + +Az utóbb mondottakból természetszerűen következik, hogy Kautskynak a +forradalomról is másként kell vélekednie, mint Marxnak. Marxnál a +forradalom a nyomor felháborodásából keletkezik. Kautsky távlatában, +ahonnan a nyomor hiányzik, a forradalomnak sincsen helye. Ám tudjuk, +hogy az úgynevezett tudományos szocializmus lényege az a jóslat, amely a +szükségszerű forradalomról szól. Kautskynak pedig más okból is nagyon +értékesnek látszik a forradalom eszméje. «A proletárság erkölcse – +úgymond – a maga forradalmi törekvéseiből folyik. Ez erősíti és nemesíti +meg. A forradalom eszméje vitte végbe a proletárságnak súlyos +lealázottságából való azt a csodálatos felemelkedését, amely a XIX. +század második felének legcsodálatosabb eredménye.» Ezért Kautsky +elméletében benne maradt a forradalom, de csak mint szókép, mint +_szimbolum_. «Mindenki forradalmár – úgymond – aki arra törekszik, hogy +egy eddig elnyomott osztály _meghódítsa_ az államhatalmat. Ezt a +jellegét nem veszíti el, ha ezt a meghódítást előkészíteni és siettetni +akarja olyan társadalmi _reformokkal_, melyeket az uralkodó osztályoktól +kikényszeríteni igyekszik.»[96] Ime, a reform és forradalom képtelen +szinthézise! Amikor tehát Kautsky állítja és Bernstein tagadja a +forradalmat, voltakép mindkettő egy véleményen van. Kettőjük közt csak a +szóhasználatban van különbség, amennyiben Bernsteinnél a forradalom +nemcsak a _változás_, hanem a _formák_ kérdése is – ami a szó szokásos +használatának megfelel – Kautskynál pedig pusztán hatalmi változást +jelent, tekintet nélkül a formákra, melyek között az végbemegy, ami +nyilvánvalóan a szokásostól eltérő szóhasználat.[97] + +Ha tehát Kautsky orthodox marxista, akkor Luther orthodox római +katholikus. Az a munka, amit ő végzett, épp oly reviziója a +marxizmusnak, akár a Bernsteiné. Kautskynál a Verelendung formulája +helyére – mint láttuk – a csökkenő bérjutalék Rodbertus-féle törvénye +lép; a proletárforradalom hatásos szceneriáját pedig egy győzelmes +követválasztás fakó kulisszái helyettesítik. A marxizmus dübörgő +jelszavai Kautsky írásaiban szimbolumokká szellemülnek át. De nem +hallgathatjuk el, hogy veszedelmes mutatványoknak tartjuk e szellemes +szójátékokat. Az egyszerű munkásember – akinek Kautsky írásai voltaképp +szánva vannak – aligha fogja fel az elméleti disztinkciót, mely a +Marx-féle és Kautsky-féle fogalmakat egymástól elhatárolja és ezért a +felforgatás nagy doctrinair-jének diadalmas igazolását fogja látni ott, +ahol csak kispolgári opportunizmus húzódik meg a revolucionizmus +oroszlánbőrében.[98] + +Fentebb rámutattunk arra, hogy gazdagodó társadalomban nincsen talaja +forradalmi romantikának. A szociális mozgalom története pontosan +igazolja e tételünket. Amint a kapitalizmus Európa ipari államaiban, a +XIX. század második felében hiperbolikus lendületet vett, a munkásság +gazdasági és politikai mozgalma mindinkább letért a marxizmus forradalmi +vágányairól és bizonyos progressziv opportunizmus formáit vette fel. Az +ismertetett Bernstein- és Kautsky-féle kísérletek, mint láttuk, épen azt +a célt tűzték maguk elé, hogy ezt a megváltozott taktikát valamikép +összhangba hozzák a marxizmus dogmáival. Meggyőződtünk róla, hogy e +kísérletek nem sikerültek; ám a munkáspártok beérték félsikerrel is és +mialatt nem szüntek meg tovább ropogtatni a marxizmus forradalmi +frazeológiáját: itt Bernsteinnel, amott Kautskyval békésen talpaltak +tovább a reálpolitika bevált ösvényén. «Mi, a forradalmárok, a +felforgatók sokkal jobban boldogulunk a törvényes eszközökkel, mint a +törvénytelenekkel és a felforgatással», – írta az öreg Engels a +«Klassenkämpfe» nevezetes előszavában és e vallomás jellemzi legjobban a +munkásmozgalom roppant pálfordulását. + + +_2. Forradalmi árnyalatok: romanticizmus és politicizmus._ + +Akadtak azonban a marxizmus hívei között olyanok is – különösen a +hevesebb latin vér országaiban – akiknek drágábbak voltak az illuzióik, +mint a realitások, akik többre becsülték álmaikat a mindennapi +kenyérnél. Ezek felháborodva vették észre, hogy az opportunizmus +politikája mind távolabb és távolabb viszi a munkásmozgalmat attól a +forradalomtól, amelynek az új társadalmi rend megteremtése lett volna +hivatása. Ezek a férfiak tehát szembefordultak a Kautsky–Bernstein-féle +neomarxizmussal és rámutatván arra, hogy a hivatalos szociáldemokrácia +voltaképen meghamisítja a marxizmust, azt hirdették, hogy vissza kell +térni Marx eredeti tanaihoz és azokból új forradalmi lendületet +meríteni. Ezért újból tanulmányozni kezdték Marxot és az igazi +forradalmár-munkáspolitika gyakorlatára irányadó útmutatást kerestek +műveiben. Ám Marx írásai tudvalevőleg gyakorlati útmutatásokban igen +szegények; ami természetes is, hiszen ő objektív fejlődési folyamat +szükségszerű folyományaként képzelte el a proletáriátus forradalmát és +ennélfogva nem adhatott útmutatást a cselekvésre, mert azt ama +tárgyilagos folyamat által szükségkép meghatározottnak kellett +gondolnia. A marxizmus e felfrissítőinek tehát be kellett érniök Marx +ama mondatával, amely szerint a kapitalista termelési folyamat +mechanizmusa maga iskolázza, egyesíti és szervezi a munkásosztályt. E +sovány útmutatás kiegészítésére az élethez kellett fordulniok és úgy +hitték, hogy az élet meg is adta a keresett választ. Arra a +meggyőződésre jutottak, hogy a szakszervezet (szindikátus) és ennek +harci eszköze, a sztrájk lesz amaz archimedeszi pont, ahonnan a +kapitalista világot sarkaiból ki fogják fordítani. + +Ezek az újítók – úgynevezett szindikalisták – úgy vélekednek, hogy a +szakszervezeti organizáció lesz az eljövendő szocialista társadalom +csontrendszere. A szakszervezetek összetevődése demokratikus, sommásan +adminisztrált, mindentudó és mindenható nagy központi testületekbe: +állítólag ez volna a képzelt munkásállamnak legtermészetesebb +szerkezete. A szakszervezet továbbá állítólag didaktikus hatásával is +sikeresen készíti elő a munkásságot jövőbeni szervező és irányító +hivatására. «A szakszervezetekben – így ír Enrico Leone – új alapon +fejlődik ki a termelési folyamat vezetésére való képesség és a +műszakipolitikai routine.» A kapitalista társadalom felborításának +harcos munkáját pedig e felfogás szerint az általános sztrájk fogja +elvégezni, a munkásság kezébe juttatván a politikai hatalmat. A +szindikalisták ezért örökös sztrájkokkal folytonosan ébrentartani és +éleszteni kívánják a munkásság harci tüzét és edzeni fegyelmét. +Következésképen az osztályellentétek fokozására és kiélezésére +törekednek és tiltakoznak minden kompromisszum és minden reformpolitika +ellen, mint amely csak az osztályellentétek tompítására, a harci kedv +lelohasztására és ezzel – úgy mondják – az egész munkásmozgalom +elposványosítására alkalmas. + +Nem lehet tagadni, hogy a szindikalizmus romantikus elmélete +következetesebb és tetszetősebb, mint a Kautsky-féle csűrés-csavarás. Ám +kétségkívül alapvető tévedéseken épült fel. A szakszervezet és a sztrájk +sem nem forradalmi, sem nem romantikus alakulatok: a létért való +küzdelem követelményei teremtették meg mindkettőt, szorosan +hozzáalkalmazva a tőkés társadalom életviszonyaihoz. Fentebb már +rámutattunk arra, hogy a szakszervezetnek nincs és nem is lehet más +szerepe, mint a munkás egyoldalú munkásérdekeinek képviselete a +kapitalista bérharcban. Természete szerint tehát nem arra szolgál, hogy +a kapitalizmust felborítsa, hanem ellenkezőleg, arra, hogy lehetővé +tegye a munkás boldogulását, _a tőkés társadalom életviszonyai között_. +Ezért az a szervezettség, amelyre a munkásosztály a «kapitalista +mechanizmusban» szert tehet, korántsem a munkára, a munka vezetésére +képesítő szervezettség, hanem épen ellenkezőleg, – megfelelően a +munkásság aktuális osztályhelyzetének – _a munka ellen irányuló +szervezettség_. A gyárban nem ismerheti meg a munkás a termelés +organizációját, nem tanulhatja meg a termelés vezetését: munkájának +lélektelen specializálódása, merev korlátok között tartja és egyenesen +megakadályozza abban, hogy a részletmunkák bonyolult összefüggéseit +áttekinthesse. A szakszervezetek bár összefoglalják, korántsem +csökkentik az egyes korlátoltságokat, amennyiben annál szélesebb +szakadékokkal vágják szét az egyes szakmák szövevényes műszaki és +gazdasági összefüggéseit. Amire pedig a szakszervezkedés szükségkép +irányul: az a gazdasági önvédelem, mely negatív és prohibitív +szervezettséget kíván, holott az a szerep, melyet az új társadalmi rend +apostolai abban a munkásságnak szántak, pozitív, konstruktív és +didaktikus szervezettséget feltételez. Nagyon különböző természetű az +oly szervezet, amelynek célja a munkások egyéni érdekeinek megfelel, +amennyiben béremelés, munkaidő-korlátozás vagy más _kedvezmények_ +kivívására szolgál – és az oly szervezet, amelynek célja az, hogy a +közösség egyetemes érdekét az egyesek hajlamaival és vagyaival szemben +is érvényesítse. + +Ami pedig az általános sztrájkot illeti, annak döntő ütközetként való +elképzelése kétségkívül monumentális kép, amelynek realitása szonban +jóval kisebb, mint eszthetikai értéke, mert már pusztán létrejövetele is +nagyon kétséges. «Az általános sztrájk – így vélekedik Kautsky – abban +az értelemben, hogy valamely ország _minden_ munkása egy adott jelre +tegye le a munkát, a munkásoknak olyan egyértelműségét és +szervezettségét feltételezi, amelyet a mai társadalomban aligha lehet +valaha is elérni és amely, ha egyszer elérhető volna, olyan +ellenállhatatlanná válna, hogy az általános sztrájkra már nem is volna +szükság. Az ilyen sztrájk azonban egyetlen lendülettel nemcsak a +fennálló társadalmat tenné lehetetlenné, hanem általában minden +exisztenciát, a proletárokét még inkább, mint a kapitalistákét: +menthetetlenül össze kellene tehát omlania éppen abban a pillanatban, +amelyben elkezdené a maga forradalmi hatásának kifejtését.»[99] Kautsky +ezért a szindikalista direktakció elméletét tömören, bár kissé +udvariatlanul, ostobaságnak minősíti. Ám tegyük föl, hogy Kautskynak +nincs igaza és hogy az általános sztrájk a szükséges méretekben +létrejön. Úgy hisszük, nem kétséges, hogy az így kibontakozó óriási harc +a legrövidebb idő alatt a sztrájkoló munkásság súlyos vereségével +végződnék, minthogy a polgári államhatalom – még abban a határesetben +is, amelyben a sztrájkoló munkásság a népesség többségét tenné – +szervezett hadseregének fegyveres túlerejére támaszkodhatnék. A modern +hadi technika vívmányai mellett nem lehet kétséges, hogy megfelelően +felszerelt katonai erőnek még a legszervezettebb fegyvertelen tömeg sem +állhat ellen, akár csak órákig is. A barrikádharcok ideje elmúlt s a +géppuska és a srapnellkartács annál erősebb fegyver, mennél nagyobb +tömeg nyújt megfelelő célpontokat. Fegyvertelen nép csak akkor győzhet +le fegyveres erőt, ha ez előbb már önmagát győzte le, vagyis csak akkor, +ha magán a hadseregen lesz előbb úrrá a forradalom, ami annyit jelent, +hogy egy _győzelmes_ tömegakciónak voltaképpen csak _előzménye_ és nem +_következménye_ lehet a forradalom. + +Ám hosszasabban foglalkoztunk a szindikalizmus elméletével, mint azt +annak praktikus jelentősége megkívánta volna. A par-excellence tőkés +államokban – a már érintett okoknál fogva – a szakszervezet sokkal +inkább konzervatív, mint forradalmi tényezője a munkásmozgalomnak,[100] +a gazdaságilag elmaradottabb országokban pedig a népességnek oly csekély +töredéke az ipari proletariátus, hogy annak a direkt akció révén való +győzelméről még csak álmodni sem lehet. De különben is ma már mindenki +beláthatja, hogy a jelenben és a jövőben is minden győzelmes forradalom +csakis katonai forradalom lehet. + +A világháború kitöréséig nagyjában az ismertetett szektákból állott a +marxizmus tábora. «A szocialisztikus munkásmozgalomban két irányzattal +állunk szemben – mondotta egy szellemes író – a forradalmi irányzattal, +amelyet az anarchisták képviselnek, akik forradalmilag +szakszervezetteknek mondják magukat – és a szocialisták reformáló +irányzatával. Közöttük állanak, akik úgy cselekednek, mint az utóbbiak +és úgy szónokolnak, mint az előbbiek.» (Deville.) + +Van azonban még egy változata a marxizmusnak, amely _bolsevizmus_ néven +ismeretes. Ennek az elméletnek középpontjában Marxnak a proletariátus +forradalmi diktaturájáról szóló homályos fejtegetései állanak. +Programmja a proletár-osztályuralom megvalósítása: nevezetesen, az +úgynevezett kisajátítók kisajátítása, vagyis a polgári osztály erőszakos +kifosztása és minden közszabadság megsemmisítése, a közvetlen és +közvetett politikai terror eszközeivel. A bolsevizmus szerint e programm +megvalósításának ideje akkor és ott érkezett el, amikor és ahol a +proletariátus a polgári társadalom védekező ellenállásat megtörni képes. +Ama reális összefüggésekkel, melyeknek szövevényébe Marx szervesen +igyekezett beilleszteni a maga képletét, a bolsevizmus semmit sem +törődik: elméletében a proletárforradalom kérdése nem függ össze többé a +gazdasági fejlődés kérdésével, hanem úgy jelenik meg, mint puszta +politikum. Ezért ezt az elméletet tudományos műszóval leghelyesebben +_politicizmusnak_ lehet nevezni. + +A politicizmus kezdetei még a múlt századba nyúlnak vissza. Így +Luxemburg Róza már a kilencvenes években úgy vélekedett, hogy a +kapitalista organizáció alighanem politikai és nem gazdasági válság +következtében fog összeomlani.[101] Azonban a világháborúnak kellett +jönnie, hogy ez az elmélet végkép kialakulhasson és hatóerővé válhasson. + + +II. FEJEZET. Háború és forradalom. + + +_1. Az összeomlás pragmatikája._ + +A világháború társadalmi hatásai főként három iranyban mutatkoztak: 1. a +rugalmas társadalmi szerkezetek bürokratikus megmerevedésében, 2 +általános elszegényedésben és 3. általános demoralizációban. + +_Ad 1_. A világháború folyamán a hadviselő államok belső berendezkedése +bizonyos militáris állami szocializmus képét öltötte fel. + +A hadsereg maga, mint szinte «önmagával beérő» gazdasági és +közigazgatási szervezet, mint bürokratikus hierarchikus commune: állammá +lett az államban. Itt minden készlet és minden szükséglet központi +számvetés és nyilvántartás targya lett; mindenki előre kijelölt helyén, +előre kijelölt hivatalnoki tömegmunkát végzett: a földmíves és az ács +épúgy, mint az iktató és a számvivő. + +A nemzetközi forgalom csaknem teljesen megszünt, miáltal a belföldi +termelés a készletek apadása és a termelőmunka csökkenése arányában, +hatványozottan erősödő monopol helyzetbe került és a piac, a tőkés +társadalom szíve, megszünt dobogni. _Megszületett a piactalan +társadalom_! + +E monopoliumok oly mértékben váltak egyre tűrhetetlenebbé, amily +mértékben fogyott – mert fogyott – a népesség vagyona. A kormányzati +beavatkozás szüksége ennélfogva csakhamar bekövetkezett. Forgalmi árak +megállapítása; készletek és szükségletek nyilvántartása; fölös készletek +hatalmi igénybevétele; a termelés ellenőrzése, sőt egyes termelési +folyamatok közvetlen vezetése: mindezek a kommunista ábrándok a sors +különös iróniája folytán, a polgári állam jóvoltából öltöttek való +életet. + +A szellemi életet – amely a háborús lelki depresszió nyomásának hatása +alatt amúgy is tengődésre volt kárhoztatva, – a kormány cenzurája +ragadta torkon. A szépirodalom szerepét frontmögötti haditudósítások, a +hírlapi hírszolgálat szerepét mende-mondák vették át. A szellemiélet – a +marxisták kedvenc szólamával élve – elhalt. + +A polgárok magánélete állami kezelésbe került. Mindenki, aki nem volt +katona, valami hivatalnoki minőségben, közvetlenül vagy közvetve, az +államot szolgálta. Mindenkinek élete és vagyona immár állami tulajdon +volt: zsellér lett a polgár saját énje legközvetlenebb birodalmában is. +Immár az állam szabta meg mindenkinek: mikor mit és mennyit ehetik; hány +szobában lakhatik; mikor és mennyi ideig, mennyi fűtő- és világító +eszközt hogyan használjon; mikor mehet szórakozni és mikor aludni. A +magánélet elhalt. Jobban egy Fourier is alig írthatta volna ki. + +_Ad 2_. A társadalomnak el kellett szegényednie, mert a tőkék termelése +megszünt – viszont a munka produktivitása csökkent és a fogyasztás +igényei megnövekedtek. + +A tőketermelés megszünt, mert a munkáskezekből harcos kezek lettek és +amazokból csak annyi maradt meg, amennyi elegendőnek látszott arra, hogy +az elsőrendű fogyasztást javakkal és a harcosokat fegyverrel lássa el. + +A munka produktivitása megcsappant, mert immár minden munka – mint +láttuk – átalányban végzett hivatalnoki munka lévén, többé-kevésbbé +burkolt sabotage foglalta el a termelő munka helyét: hiszen a fixfizetés +mellett esetleges többletmunka több keresettel nem, csak több áldozattal +járhatott. A föld népe hadba vonult. A paraszt munkáját családja tovább +folytatta – természetesen csökkent intenzitás mellett, csökkenő +produktivitással – de a közép- és nagybirtok megmunkálását hadifoglyokra +vagy hivatalból kirendelt munkásosztagokra kellett bízni – nyilván a +_Kommunista kiáltvány_ szellemében. (53. old.) A hadiipari szükségletet +ellátó gyári munkát katonai szolgálattól fölmentett _nélkülözhetetlen_ +és ezért egyre jobban fizetett munkás-arisztokraták végezték. A többi +munkás lövészárkot ásott és fedezéket épített, – nyilván nem a közvetlen +produktivitás tudatában. Az egész népnek «oly módon alakították ki +életét a háború esetére szóló kivételes intézkedések, hogy el kellett +veszítenie a munka éltető erejére, a kereset jogosságára, az előrelátás +szükségességére nézve minden iránypontját. Mindnyájuk szeme előtt +elveszett a munka és megélés közötti természetes összefüggés, mert +nap-nap után olyan munkát kellett látniok és végezniök, amely nem +javította senki megélhetését – és látniok, sőt tapasztalniok kellett, +hogy munka nélkül is sokáig élhet az ember, olykor rosszul, de olykor +egészen jól is.»[102] + +A fogyasztás igényei megnőttek: _általában_ a népesség és a háztartások +szaporodása, a bürokratikusan gazdálkodó hadsereg tékozlása és a +hadbavonult katonák megnövekedett étvégya következtében; _különösen_ a +belföldi termeléssel szemben, a behozatal hiánya folytán. Így a nemzeti +termelés a fogyasztásnak mind kisebb részét fedezhette: a nagyobbik rész +a felhalmozott készletekre volt utalva. Természetes, hogy ily +körülmények között kincses országok egész gazdagsága köddé foszlott szét +egy-két év alatt. «Szüntessük meg a munkát egy társadalomban – így kiált +fel George – és a vagyon úgy eltünik, mint egy szökőkút sugára, ha +elzárjuk a vízfolyást.»[103] + +_Ad 3_. «Háborúban töltött társadalmi élet pozitíve demoralizáló.»[104] +Herbert Spencer e tételének igazságát, amelynek érvénye mindez ideig +csak részleges lehetett, a világháború általános érvényre emelte. A mult +időkben a háború demoralizáló hatása szorosan arra a területre terjedt +ki, amelyen a kis hadseregek közvetlen tusája folyt. De a nagy +világháború minden mozdulatával az egész civilizált világot vonszolta +kolosszális keréknyomában. + +A harcos erkölcsi érzületében természeses módosulások mentek végbe: az +élet és a vagyon értékeinek hátrálniok kellett a legfőbb pozitív érték, +a _Haza_, kimagasló érdekei előtt. (V. ö.: Második Rész. II. fejezet. 1. +szakasz.) Ámde a _harcos_ a legsúlyosabb és legméltóbb +kötelességteljesítés tudatában _egész férfinak_ érezhette magat. A +harctéren _eltolódtak_ – de a mögöttes országrészekben _megsemmisültek_ +az erkölcsi értékek. Láttuk, hogyan szakadt meg a munka és a kereset +között a szerves összefüggés. De merültek fel más módjai a +vagyonszerzésnek. A haborús gazdasági élet számtalan alkalmat adott az +üzérkedésre. Lelkiismeretlen spekuláció és vakmerő hazárdjáték: ezek +voltak immár az egyéni boldogulás kizárólagos eszközei. A kockázat többé +nem jöhetett számba, mert a puszta élet maga sem volt már egyéb, mint +kockázat. Az időfolyamat folytonossága megszakadt: a mult oly messze +rémlett, mintha már a Léthe vize mosná elhagyott partjait. A jövő, már a +jövő perc is halálos bizonytalanság sötétjébe merült. Csak egy perc, +csak az az egy, amelyet épen éreztél, csak az volt megfogható. +Türelmetlen és vad hedonizmus kerítette hatalmába a lelkeket. Jól élni, +gyorsan, ameddig még lehet – ez lett a jelszó. Ki tudja, mit hoz a +holnap! + +Kint a lövészárkok földalatti útvesztőiben, ahová élve temetkezett el +egy nemzedék, legkomorabb lapjaira ért az emberiség története. A +harcterek mögött az egyre szegényedő társadalom legszélesebb rétegeinek +hajlékába pedig beköszöntött a nyomor, mert csak kevesen voltak azok, +akiknek jövedelme megnövekedett és még kevesebben azok, akiknek +jövedelme úgy növekedett volna, mint az általános drágaság.[105] És +ugyanakkor, mikor a népesség nagy többségének leírhatatlan szenvedés és +leírhatatlan nyomor lett az osztályrésze, voltak, akik biztonságban és +jól éltek, felmentve a katonai szolgálattól vagy «beásva» gránátmentes +poziciókba. Sőt voltak lelkiismeretlen kúfárok, akik embertársaik +csontjaiból építették fel gondtalan életük fényűző palotáját. Láttuk, +hogy a háborús termelés alig-alig fedezhette még a legszükségesebb +fogyasztást is. Az állam a maga idomtalan és merev apparátusával +megkísérelte biztosítani az elsőrendű szükségleti cikkek egyenletes +eloszlását. Természetes, hogy ez nem sikerült. Természetes, hogy az +igényjogosultak nagy többségének a puszta jogosultsággal kellett beérnie +és hogy a javak képtelen monopolárakon, nagy bőségben jutottak azoknak a +kezébe, akik hozhattak megfelelő anyagi áldozatot. + +Egyszer már rámutattunk arra, hogy akkor, ha valamely közösség teljes +önfeláldozást követel tagjaitól, a társas élet elengedhetetlen fegyelme +nyomasztóvá válik és az értelem ilyenkor szükségkép fellázad e +zsarnokság ellen. A háborús társadalom vázolt viszonyai között az +értelem e lázadását még jobban fűtötte az igazságtalanság érzete. +Justitia regnorum fundamentum: a közösség, mely tagjaitól áldozatot +kíván, igazságossággal tartozik azoknak. Az erkölcsi törvény ekkép a +társadalom alaptörvénye. + +Minthogy a háborús szocialisztikus intézmények megfosztották az egyént +az önsegély lehetőségeitől, ezzel minden felelősség a közösségre hárult +és az egyén tehetetlen elkeseredése a társas élet egész strukturáját vak +és tébolyodott észkritikával támadta meg. A társas eszmények +márványszobrai meginogtak a civilizáció homlokzatán és megrendült a +társas tekintélyek eleddig oly szilárd fenntartó oszlopsora. A Jog +pajzsa beszakadt a Szükség csapásai alatt. A Kötelesség fáklyája kialudt +a Gúny mocsarában… A fennálló világ egységei még eldöntetlen harcban +állottak egymással, mikor a lelkekben már gyökeret vert a fennálló világ +egészének negációja: a _forradalom_. + +E bomlott képleteket már csak tehetetlenségi erő tartotta fönn: a +katonai és közigazgatási organizációk automatizmusa. A forradalom első +moraját a mélységből halljuk emelkedni: a forradalmi _pszichózis_ +forrásai odalent vannak. Ámde az organizációk bomlása, tehát a +forradalom _ténye_ fent ered a magasban, ott, ahol a közösség középponti +szerveiben annak öntudata megtestesül. Erre is rákerült a sor. + +A világháborúban egyes hatalmak – Oroszország és az ú. n. középponti +hatalmak – már eleve kedvezőtlenebb helyzetben vették fel a keztyűt: +földrajzi és gazdasági, illetőleg szervezeti és társadalmi okokból. +Ennek az inferioris helyzetnek e hatalmak felelős vezetői előbb vagy +utóbb tudatára ébredtek. A bölcsebb és egyúttal bátrabb mozdulat e +helyzetben a meghátrálás lett volna. Ám e vezető államférfiak +lelkiállapota olyan volt, mint ama katonáké, akik saját hadseregük +géppuskáinak tűzfala előtt indulnak rohamra. Elől el lehet veszíteni a +csatát, de talán meg lehet menteni az életet: de aki hátrafordul, biztos +halálfia. Így ezek az államférfiak személyes felelősségük nyomasztó +tudatában hátrafordulni nem mertek, de ingadozva haladtak előre is, a +biztos vereség felé.[106] E hatalmak katonai és polgári organizációinak +vezetése egyre nagyobb és nagyobb ingadozásra mutat. A parancsadás egyre +gyengül. A harctéren immár csak azok sorvadnak, akik túlságosan +becsületesek vagy túlságosan tehetetlenek arra, hogy leleményes +kibúvókat keressenek. A gyávaság jutalma nem golyó, hanem kedvezőbb +beosztás és a határtalanul lazuló fegyelem pótlására kedvezményeket és +érdemrendeket találnak ki. De minde tüneményeknél nyomatékosabban +mutatták a hatalmi öntudat gyengülését a váratlanul messzemenő politikai +engedmények, melyekkel oly kormányzatok halmozták el az alsóbb +néposztályokat, amelyek eladdig ridegen utasítottak el minden +demokratikus reformtörekvést. Az éleseszű Kautsky a priori felfogta egy +ily lépés szimptomatikus jelentőségét: «Háborút – úgymond – nem lehet a +nép minden erejének megfeszítése nélkül viselni. Ha mély szakadék tátong +a nemzetben, akkor a háború az uralkodó osztályt arra kényszeríti, hogy +a feltörekvő osztályoknak engedményeket tegyen, őket a közösség +dolgaiban érdekeltekké tegye és így oly hatalmat juttasson nekik, +amelyet azok háború nélkül megszerezni nem tudtak volna. Ha az uralkodó +osztály erre az áldozatra gyenge, vagy ha már elkésett vele, akkor a +háború kifelé könnyen vereséggel végződhetik, ami azután előidézheti a +benső összeomlást is. Rombadönti a hadsereget és azzal romba dönti a +kormányzatot is, amelynek legfontosabb támasza ez a hadsereg volt.»[107] +Ha nem tudnók, hogy 1902-ből valók e sorok, azt kellene hinnünk, hogy a +világháború tanulságait kommentálják, mert valóban tömör – bár +szubjektiven színezett – vázlatát adják annak, ami történt. Az «áldozat» +természetesen későn volt, mert hiszen már a külső (politikai) +defaitizmus mellé párosult benső (társadalmi) defaitizmusnak volt az +eredménye. A defaitizmus pedig, amely lassan, de annál alaposabban +bontotta szét a lazuló kötelékeket – bár a tömeghisztériává integrált +önfenntartási ösztön mindenütt megteremtette – csak ott lehetett úrrá, +ahol már a vezetők sem bíztak a győzelemben. + +Azokban az országokban tehát, amelyek a küzdelemben alul maradtak, a +vesztett háború – amint láttuk – automatikusan teremtette meg a +forradalom _általános_ feltételeit: + +1. a _lelki_ feltételeket, azáltal, hogy kiélezte a társadalmi +ellentéteket, szétbontotta a társas élet fegyelmét és feldúlta az +erkölcsi életet; + +2. a _hatalmi_ feltételeket, azáltal, hogy a polgári berendezkedés +gazdasági és politikai támaszainak önmagukban való összeomlását idézte +elő. + +_A lelki momentumok felkeltették és koncentrálták, a hatalmi momentumok +felszabadították a romboló erőket._ + +A következőkben azt fogjuk megvizsgálni, hogy mily további, _különös_ +feltételekre volt szükség ahhoz, hogy a diadalmas forradalom szélsőséges +formákat vegyen fel. + + +_2. Az összeomlás után._ + +Azokban az országokban tehát, amelyek a háborút elvesztették – kivéve +azokat, amelyeknek összeomlását katonai megszállás követte – sorra ki +kellett törnie a forradalomnak, amelynek politikai konstrukcióiban csak +a szocialista munkásságé lehetett a vezető szerep, mert (1) a polgári +organizációk összeomlása után immár a munkásság volt az egyetlen +szervezett társadalmi erő és mert (2) a háborús államszocializmus +kényszerkeretekbe zsúfolta össze a gazdasági élet autonóm funkcióit. + +Mivel azonban a defaitista agitáció herosztráteszi munkájából polgári +rétegek is kivették dicsőséges részüket, a katonai összeomlással +kapcsolatos forradalmak mindenütt vegyes polgári és szocialista +koaliciós rendszereket hoztak létre. De Oroszország és Magyarország – a +két agrár állam – utóbb még egy nagy lépéssel tovább ment balra: egészen +a bolsevik-diktatúráig. + +Problémáink általános taglalása során rámutattunk arra, hogy agrár +országokban, melyek tehát a társadalmi fejlődésnek az ipari +kapitalizmust megelőző lépcsőfokán állanak, az ipari munkásság helyzete +még a legkedvezőbb körülmények között is aránylag sanyarú és szervezetei +tehetetlenek. Ezért az ily országokban a munkásmozgalom színezete sokkal +inkább forradalmi. Ellenben ipari államokban a szervezett munkásság +szerény, de biztos és lassan bár, de mindig növekvő jóléthez jutott és e +jólét révén nyugodtabb, elfogulatlanabb lett a mentalitása. Immár +tisztában van azzal, hogy a polgári társadalom neki is nyújt boldogulási +lehetőségeket. Lázongó temperamentuma lecsillapult. Vágyai konkrét +formákat öltenek: országa immár e földről való. «A munkás eszménye – ha +van egyáltalán – a lehető legkevésbbé forradalmi, legkevésbbé +szocialista, sőt a legnagyobb mértékben polgárias: mindig csak a kis +ház, feltéve, hogy nincsen messze a kiskocsmától», – így vélekedik Le +Bon[108] – és a marxista Bernstein korántsem mond ellent neki: «Az egyes +munkás személyes vágyai – úgymond – gazdasági tekintetben elvileg nem +különböznek az egyes bourgeois-nak személyes vágyaitól. Ez is, az is +egyaránt lehetőleg szilárd és kellemes exisztenciára törekszik, amely +szokásos életmódja által ha nem is korlátozott, de mindenesetre +meghatározott igényeinek megfelel».[109] Ha tehát a munkás ily nagyon is +polgári vágyait – habár szerény keretek között is – kielégítheti, +társadalmi mozgalma reális eszközökkel, reális célokat fog követni és +hagyja a papirnak a papirábrándokat. + +Ez a különbség megmarad akkor is, ha a proletáriátus itt is, ott is a +lét vagy nem lét kérdése elé állíttatik. _Emez_ emlékezni fog rá, hogy +jobb időket élt és a mult emlékei reményekként a jövőbe vetítve, fenn +fogják tartani lelke ingó egyensúlyát, nem engedve, hogy deszkaszál +helyett, szalmaszálra bízza hajótörött életét. _Amaz_ elkeseredésből +kétségbeesésbe szédülve, a megvakult óriás tehetetlen dühével a Sámson +oszlopait fogja megragadni. + +De nemcsak a proletáriátus pszichéje különbözik mélységesen e két +különböző úton, hanem vezetői is gyökeresen különböző jellemű férfiak +lesznek. Amint a német szociáldemokrácia reális, egyenletes, progressziv +– mondhatni _polgári_ – mozgalma komoly, higgadt, meggondolt és +lelkiismeretes férfiakat hordott vállain, akik mindenkor mélységesen át +voltak hatva a vezéri felelősség érzetétől: ugyanúgy természetszerűen +kerültek a hisztérikus, illuzionista orosz és magyar munkásmozgalom +élére idegbeteg rajongók, akik egy-egy Messiást éreztek ágaskodni +keblükben és lelkiismeretlen szószátyár demagógok, jellemtelen +kalandorok, a senki fiai, akiknek nem volt és nem lehetett veszteni +valójuk, ám «nyerhettek egy egész világot». «Szédelgők a nyeregben – így +kiált fel Carlyle – e szavakban benne van minden nyomorúság!»[110] + +Az itt vázolt mélyreható differenciáknak kétszeres súlyuk kellett hogy +legyen abban a történelmi pillanatban, melyben a legyőzött országok +proletárjai váratlanul oly hatalmi helyzetbe jutottak, hogy már csak +puszta akaratelhatározásukon múlott a marxista munkásmozgalom +úgynevezett végcéljának rögtönös megvalósítása. + +A marxista mozgalom ugyanis kezdettől fogva kétféle programmra +támaszkodott. Elméleti célja, a kollektivizmus megvalósítása, +Felhő-kakukvár magasságából csillogván le a föld porában gördenyőkre, +közelebbi célokat kellett keresni, oly célokat, melyek földi eszközökkel +megközelíthetők. Így sodródott a munkásság politikai pártja a parlamenti +liberalizmus balszárnyára, ahonnan időnkint, ahol és amikor a taktika +épen megkívánta, a junkerekkel is lehetett kacérkodni: inter duos +litigantes tertius gaudet. Eközben a végcél-programm a hétköznapokon +feledésbe merült, bár némely ünnepnapon jól esett a szolid és jónevelésű +– jobb-ma-egy-veréb – politikusoknak abban a gondolatban tetszelegniök, +hogy ők voltaképen vérszomjas felforgatók, akik egy szép napon lángoló +pöröllyel fogják pozdorjává zúzni a polgári társadalom «korhadt +épületét». + +Ez a nap egészen váratlanul előkerült a görög Kalendæk naptárából, a +katonai összeomlással kapcsolatos bomlási folyamat nyomában. A politikai +hatalom – a szociáldemokrácia törekvéseinek nemrég még fantasztikus +ábrándja – egyenesen ölébe hullott a munkásosztálynak, mint a társadalom +immár egyetlen szervezett csoportjának és készen állottak az álmodott +intézmények, várva alulról leendő kisajátításukat. A társadalmi mozgás +is, mint minden mozgás, a legkisebb ellenállás irányában halad. A +semminél kisebb ellenállás nincs: a munkásság akaratának csak saját +akarata állhatott ellent. A polgári osztály lelkileg összeomlott azon a +napon, amelyen hatalmának támaszai kidőltek. Tökéletes apáthiával várta, +hogy róla, nélküle miként fognak dönteni. Ám a munkásságot is furcsa +zavarba hozta a sors danaida ajándéka, a hatalom. Mit tegyen vele? +Megtagadva ábrándjait, ássa ki ismét a kátyuba jutott liberális +progressziót? Emberfeletti! Álljon félre, áthárítva a polgárságra a +helyzet egész ódiumát? Lehetetlen! Valósítsa meg az utópiák lázálmait? +Végzetes! Mégis el kellett indulni valamerre és figyelembe véve a +vezetők és vezetettek vázolt mentalitását, természetesnek kell +találnunk, hogy a német szociáldemokrácia az első, az orosz és a magyar +marxizmus – némi vívódás után – a harmadik útra lépett. + +E szubjektivum mellett volt e különböző népek különböző magatartásának +egy objektiv oka is. Az éhség itt is, ott is felütötte iszonyatos +Meduza-fejét. De Németországban és Németausztriában abszolut volt az +éhség, Oroszországban és Magyarországban relativ: ami azt jelenti, hogy +ama két ipari állam feltétlenül rászorult a külföldi élelmezésre, holott +emezek az agrárállamok remélhették, hogy élelmezni tudják önmagukat, ha +sikerül a meglevő készleteket racionálisan elosztani. A két előbbi állam +tehát nem gondolhatott oly experimentumokra, melyeket ellenséges +szomszédai nyilván nem néztek volna jó szemmel – a két utóbbi ellenben +megkísérelhette _az éhség e racionalizálását: a kommunizmust_. Hogy +voltaképen erről volt szó, azt a magyarországi bolsevizmus egyik +dramaturgja nyíltan meg is írta annak idején: «Egy kiéheztetett várat, +amelynek élelmiszerkészlete egyre fogy, csak kommunista módon lehet +kormányozni. És Magyarország egyre inkább ilyen körülzárt vár, melynek +szorongatott és éhinséggel küzdő népe – _elméletek nélkül is_ – +mindjobban érzi, hogy a katasztrofális helyzeten (már amennyire +lehetséges) csakis az élelmiszerkészletek kényszerű egybegyüjtése és +szétosztása segíthet».[111] Elméletek nélkül is? Alig hisszük! +_Elméletekkel_, persze, annál inkább… + + +III. FEJEZET. A proletariátus diktaturája. + + +_1. «A tudománytól a valóságig.»_ + +A politicizmus tehát jól számított, ha a társadalmi forradalomnak nem +gazdasági, hanem politikai posszibilitására vetette a súlyt. Valóban, a +proletáriátus csak ott kerülhetett abba a helyzetbe, hogy diktatúráját +megvalósíthassa, ahol a vesztett háború elsöpörte a polgári társadalom +hatalmi organizációit. Ami pedig e konjunktura gazdasági feltételeit +illeti, azokat nyilván nem a kapitalizmus túlfejlődése, a gazdagság és +bőség túltengése, hanem épen ellenkezőleg, a háború nyomában kibontakozó +züllés teremtette meg, amely a gazdasági életet államosította, a tőkéket +megsemmisítette, a munkakedvet elnyomta, a vagyoneloszlás arányait az +óriási többség rovására fantasztikus mértékben eltolta, az erkölcsi +erőket elhasználta s az emberek lelkét keserűséggel és gyűlölettel +töltötte meg. + +Habár tehát a _marxizmus_ azelőtt azt hirdette, hogy – mint azt maga +Lenin írta még 1905-ben – «reakciós gondolat a munkásosztály +boldogulását másban keresni, mint a kapitalizmus fokozatos +kifejlődésében»:[112] 1918 szeptemberében a _leninistának_ már azt +kellett írnia, hogy «a szocialista forradalom semmiesetre sem onnan fog +kiindulni, ahol a kapitalizmus a legfejlettebb. A tőke legerősebb +szervezete sem képes elhárítani a tömegekről azokat a kimondhatatlan +szenvedéseket, melyeket a tőkés társadalom anarchiája mér reájuk, de +sokkal hatalmasabban bírja leszorítani a tömegek erejét, mint az ifjabb +tőkés államok. A szocialista forradalom először azokban a tőkés +államokban üt ki, ahol a kapitalista szervezettség gyengébb. _Azok a +tőkés államok, melyeknek hatalmi elnyomó szervei a legziláltabbak, +válnak a szocializmus_ _áttörési pontjaivá, ott kezdődik a szocialista +forradalom_».[113] + +Mit jelent a formula ilyetén metamorfózisa? Nyilvánvalóan nem +kevesebbet, mint azt, hogy míg a marxizmus megtette viszontagságos útját +«a tudománytól a valóságig», szerencsésen elkoptatta «tudományos» +kothurnusát. A marxizmus azon a jogcímen nevezte magát tudományosnak, +hogy állítólag felfedezte a gazdasági evolució és ezzel együtt a +társadalmi evolució törvényét. «Társadalmi alakulat sohasem pusztul el, +amíg ki nem fejlődött benne minden megférő termelő erő; _és új, +magasabbrendű termelési viszonyok sem lépnek helyébe, mielőtt a régi +társadalomban magában nem nőttek ki létezésük anyagi feltételei_», – +írta a «tudományos» Marx.[114] «_A kapitalizmustól a szocializmushoz +(tehát új, magasabbrendű termelési viszonyokhoz!) való átmenet akkor +kezdődik, mikor a kapitalista társadalom oly szenvedést hozott a népre, +hogy az kizökkenve nyugodt életmenetéből, fellázad a tőke uralma ellen;_ +amikor a tömegek a kapitalista gazdaság által teremtett viszonyokat +többé már elviselni nem tudják», – írja a «marxista» Radek.[115] Marx a +társadalmi forradalmat attól várta, hogy a «termelő erők feszereje +széttépi azokat a kötelékeket, melyekkel a tőkés termelő mód +leszorítja», mert «a polgári viszonyok nem eléggé tágak a saját maguk +termelte _gazdagság_ befogadására»,[116] bolsevik híve ellenben így +érvel: «mennél tovább húzódik el a háború, annál jobban _elszegényednek_ +benne a harcoló országok… A legszükségesebb dolgok is hiányoznak már, +mert a háború elemésztett mindent, mint a telhetetlen sáska… Így jött el +a társadalmi rend ledöntésének, a munkásosztály kommunista forradalmának +ideje».[117] A dialektikus formula féloldalára dőlt, mert megvolt az +_elnyomorodott_ és _felháborodott_ proletáriátus, de nem volt többé +_gazdagság_, amit kisajátítson. És a bolsevik politicizmus, jellemző +szimplizmusával, tökéletesen elfeledkezve a _gazdasági_ lehetőségek +sokoldalúan bonyolult problémájáról, sietett kiaknázni a _politikai_ +lehetőségeket. + + +_2. Programm és praxis._ + +A forradalom lehetőségeit illetőleg feltétlenül igazat adhatunk a +bolsevik politicizmusnak. Ama körülmények között, melyeknek szövevényébe +a bolsevik agitáció organikusan illeszkedett bele, a züllés ama +diadalútján – mint azt magunk is kimutatni törekedtünk – szükségszerű +állomás volt az a forradalom, mely Oroszországban és Magyarországon +megteremtette a proletáriátus diktatúráját. Ám ez csak _politikai_ tény. +Már pedig a proletáriátus diktatúrájának nyilván _társadalmi_ feladatai +is vannak. A marxizmus hívei egyetértenek abban, hogy a proletáriátus +célja nem az, hogy a «polgárság osztályuralmát» saját osztályuralmával +helyettesítse, hanem az, hogy gazdasági programmjának intézményes +megvalósításával minden osztályuralmat egyszersmindenkorra lehetetlenné +tegyen.[118] E célnak csak átmeneti eszköze volna a +proletár-osztályuralom. Fel kell vetnünk tehát a kérdést, hogy a +proletáriátus diktatúrája megvalósíthatta-e a marxizmus gazdasági +programmját, anélkül, hogy ennek következtében a bolsevik ábrándok +csődjét saját összeomlásával pecsételte volna meg. + +Ha a magyarországi bolsevizmus sorsát elégséges bizonyítéknak lehetne +tekinteni, a kérdés el volna döntve, mert hiszen a magyarországi +munkásdiktatúra saját magában omlott össze és ugyanazok döntötték fel, +akik felállították. Minthogy azonban lehet, hogy e fejleményekben +speciális és lokális körülmények is jelentős szerepet játszottak, a +magyarországi tanulság az oroszországi tanulságok megerősítésére szorul. + +Midőn e sorokat írjuk, Oroszországban a bolsevizmus rendszere még +fennáll. Az a meggyőződésünk, hogy e régime aránylag hosszú +élettartamának két tartó pillére: a terrorra támaszkodó katonai +diktatúra és a földosztás, amelyet annak idején maguk a parasztok +hajtottak végre és amely voltakép ellentétben áll a bolsevizmus +elveivel.[119] Mindazonáltal e meggyőződésünk nem fog befolyásolni +vizsgálatunkban, amelynek célja teljes tárgyilagossággal megállapítani, +hogy vajjon a népbiztosok uralmát mindezideig nem a kommunista +közgazdaság sikerei tartják-e fent. Evégből mindenekelőtt szemügyre kell +vennünk a bolsevizmus társadalmi programmját, amint azt hívei, Marx és +Engels útmutatásai nyomán összeállították. + +A föld köztulajdonba kerül. Megművelése kétfélekép történhetik: a régi +uradalmakon való társas termelés és külön munkásközségek szervezése +alapján.[120] A gyárak szintén köztulajdonba vétetnek és +munkásszervezetek igazgatása alá helyeztetnek.[121] A társadalom minden +tagja _munkás_ és minden munkás a proletárállam _választott_ és +_elmozdítható_ alkalmazottja, akinek a _munkásbért meg nem haladó +fizetése van_.[122] «Minden polgár átváltozik itt az állam díjazott +alkalmazottjává… Az egész társadalom iroda lesz és gyár, egyenlő +munkával és egyenlő bérrel.»[123] Ami pedig a tudományosan képzett +szakembereket illeti: «Ezek az urak dolgoznak ma és alávetik magukat a +tőkéseknek; holnap még jobban fognak dolgozni és alávetik magukat majd a +fegyveres munkásoknak».[124] + +Az oroszországi proletárdiktatúra történelmi képét ma még nem lehet +kifogástalan kútfők alapján megrajzolni. Ám vannak olyan kútfőink, +amelyek a bolsevizmus terhére elfogultak nem lehetnek: ezek a források a +bolsevik vezérek megnyilatkozásai. Csak ezekből fogunk meríteni. +Legfontosabbnak tartjuk természetesen magának a diktátornak, Leninnek a +szavait. Vizsgáljuk meg tehát, mit mond «A szovjethatalom legközelebbi +feladatai» című, 1918 tavaszán, tehát már az alapvető tanulságok hatása +alatt írt füzetében. + +A termelés szervezéséről így nyilatkozik: «Ha a tőke további +kisajátítását az előbbi tempóban akarnók folytatni, biztos vereséget +szenvednénk, mert munkánk a proletárellenőrzést és számadást illetőleg, +világosan és nyilvánvalóan elmaradt a kisajátítók közvetlen +kisajátításának munkája mögött». A munkaproduktivitás fokozásának +eredményeiről – és kétségkívül ez a kollektivizmus középponti +problémája[125] – ezt mondja: «E tekintetben a dolog nálunk különösen +rosszul áll». Konkrét adatokkal, sajnos, nem világítja meg szavait.[126] +Ám eléggé beszédesek a tervek, melyek alapján a társas munka +produktivitását fokozni reméli: az akkordbér és a Taylor-rendszer +alkalmazása. Egyszóval _kizsákmányolás!_ A munkát pedig _egy ember_ +fogja irányítani, akinek a munkások tömege feltétlen engedelmesség +kötelezettségével rendeltetik alá. Megszünik tehát a munkásigazgatás! +Viszont be fognak vonatni a munkába a szükséges polgári szakemberek, +akik, úgy látszik, nem nagyon siettek «alárendelni magukat a fegyveres +munkásoknak», mert igen magas – tehát a munkásbért nyilván meghaladó – +fizetésekkel fognak díjaztatni. A szövetkezeti kérdés megoldásáról azt +olvassuk Lenin füzetében, hogy «a szovjethatalom lemondott a +szövetkezetekbe való ingyenes belépés elvéről, az egyetlen következetes +proletárelvről, valamint egy adott hely lakosságának egyetlen +szövetkezetbe való egyesítéséről is» és kénytelen volt megtűrni, +elismerni, sőt a szövetkezetek felügyelő tanácsába is bevenni a polgári +alapon szervezett szövetkezeteket. + +Az agrárproblémát nem érinti Lenin füzete. E tekintetben be kell érnünk +azzal a nyilatkozattal, amit Nikolaj Bucharin tett egy újságíró előtt +1918 decemberében: «A mezőgazdaság szervezésének kérdése – mondotta – +igen nehéz, mert _a föld számtalan apró üzemre van felosztva_. Azon +fáradozunk, hogy e kisüzemeket kollektivisztikus üzemformákra +redukáljuk. Ennek két módja van. 1. Társas mintagazdaságok szervezése. A +korábbi földbirtokokat részben sikerült ily kollektiv gazdaságokká +átalakítani egész- vagy félproletárelemek, részben földmunkások, részben +városi munkások bevonásával, _de csak ott, ahol a birtokokat a +parasztság nem osztotta fel és ez csak ritka eset_. 2. Munkásközségek +létesítése. Ez leginkább ott sikerül, ahol a parasztok a legszegényebbek +és minden termelőeszköz híjával vannak… Eddig több, mint 700 ilyen +munkásközség alakult».[127] Hétszáz munkásközség egész +Szovjet-Oroszország területén! Ez bizony édes-kevés, úgyszólván semmi. A +társas gazdaság pedig «ritka eset», mert «a föld számtalan apró üzemre +van felosztva». Pedig – mint azt épen Bucharinnál olvastuk –: a +tanácshatalom megalkotta a föld társadalmosításáról szóló törvényt.[128] +A tanácshatalom, úgy látszik, nem mindig tud törvényeinek érvényt +szerezni. + +Maxim Gorkij tehát méltán nevezhette a bolsevizmus kormányzati +rendszerét _decretinizmusnak_, mert – mint az fenti szemlénkből eléggé +kitünik – programmjának megvalósításában úgyszólván sehol sem jutott túl +dekrétumok kibocsátásán. Nem hisszük, hogy a marxizmus sikerei közé +lehetne sorolni azt a tényt, hogy Oroszország földje a birtokos nemesek +magántulajdonából, a parasztok magántulajdonába ment át; hogy +Oroszország ipari munkásai zsarnoki munkafegyelem alatt akkordmunkát +végeznek, hogy az orosz proletárdiktatúra igen magas fizetésekkel +igyekszik megnyerni a polgári szakemberek támogatását, hogy Oroszország +polgári szövetkezetei a régi polgári alapokon tovább folytatják +működésüket. Lenin ismertetett röpirata valóban nem más, mint +megdöbbentő vallomás a kollektiv gazdálkodás tökéletes csődjéről: annak +beismerése, hogy a bolsevizmus, mely a világ gazdasági megváltását +igérte, a maga módján egyetlenegy gazdasági kérdést sem tud megoldani és +minden tekintetben kénytelen visszatérni a kapitalizmus +módszereihez.[129] + + +_3. A tapasztalat jelentősége._ + +Vonhatunk-e valamilyen konkluziót a bolsevizmus gazdasági csődjéből a +marxizmus társadalomelméletére? Hiszen a marxista irodalomban +tudvalevőleg erőteljes vita folyik arról, hogy a bolsevik politicizmus +igazi marxizmus-e vagy sem. Tagadhatatlan, hogy valamennyire mindkét +félnek igaza van. Marx műveiben mindkét fél elegendő idézetet találhat a +maga álláspontjának igazolására: a bolsevik talán inkább a gyakorlati, +ellenfele az elméleti írásokban. Marx tanaiban kétségkívül benne van az +evolucionizmus is és a revolucionizmus is. E kérdés további bolygatását +mindazonáltal mellőzhetjük: egyrészt azért, mert ezt a munkát az eddigi +kritika már elvégezte; másrészt és főképen azért, mert ez a probléma +minket itt nem is érdekel. Nem érdekel, hogy a bolsevizmus elmélete +beilleszthető-e Marx rendszerébe, mert egészen bizonyos, hogy ez az +elmélet ép oly szükségszerű megfejelése a marxizmusnak, mint volt annak +idején a reformizmus elmélete. + +A marxizmus legtávolabbi célkitűzései utilitárius természetűek. E célok +szolgálatára eszközként állíttatik be a forradalom. Ám a lélektan +feloldja a cél és eszköz dualizmusát és kimutatja, hogy az eszköz +heteronómiája megszűnik ott, ahol az eszköz maga nem közvetlen +cselekvés, hanem olyas valami, aminek megvalósítására ugyancsak +törekedni kell, ami tehát közelebbi eszközök megfontolását maga is +kitűzött célként irányítja. Ekkép a forradalom is, mint a marxizmus +egyik kitűzött közbenső célja, bizonyos autonómiára tehet szert. És +amint a gazdasági fellendülés kedvezőbb korszaka, amely lehetővé tette +közvetlen hasznossági célok sikeres szolgálatát, a marxista +munkásmozgalomnak is szükségkép utilitárius jelleget adott: ugyanúgy a +háború jóvátehetetlen pusztításai is szükségkép tolták előtérbe a +távolabbi utilitás eszközéül proklamált forradalom gondolatát, +eltiporván a közeli utilitárius célokat. _A bolsevizmus voltakép nem +egyéb, mint megtestesülése a bőség és forradalom amaz ellentmondásának, +amelyen az elméleti marxizmus felépült. A bolsevizmus kísérlete és +csődje élő bizonysága annak, hogy a proletárforradalom csak oly +viszonyok között törhet ki, amelyek eleve lehetetlenné teszik a +marxizmus társadalmi terveinek megvalósítását. A marxizmus képzeleti +világrendjének rendkívüli gazdagság, viszont a proletárforradalomnak +rendkívüli nyomor az előfeltétele._[130] + +Talán azt az ellenvetést tehetné valaki, hogy tételünk pusztán +tapasztalati általánosítás, amelynek ennélfogva feltétlen érvénye nem +lehet. Ám e tapasztalat törvényszerű összefüggések szövevényébe világít +bele és úgy hisszük, sikerült általános fejtegetéseink során ezeket az +összefüggéseket deduktive is felvázolnunk. Aki mindazonáltal nem találja +meggyőzőnek a reductio ad absurdumnak azt a módját, amellyel éltünk, +talán gondolkozóba esik, ha figyelmeztetjük arra, hogy ennek az +összefüggésnek szükségszerűségét a világháború és a bolsevizmus +tapasztalatai nélkül is fel lehetett ismerni. Mert volt, aki felismerte: +nevezetesen _Gustave Le Bon_, aki a szocializmus győzelmi esélyeit ekkép +latolgatja: «úgy látszik, hogy elkerülhetetlen ez a szörnyű rendszer. +Kell, hogy legalább _egy_ ország elszenvedje, tanulságul a világnak. +Egyike lesz ez ama didaktikus kísérleteknek, amelyek ma már egyedül +képesek megvilágosítani a népek elméjét… Ha Európában valósul meg e +kísérlet, _minden amellett szól, hogy egy szegény, félig tönkretett +ország lesz a színhelye_».[131] _Ez a jóslat kétségkívül alaposabbnak +bizonyult, mint a Marxé!_ + + +Összefoglalás és befejezés. + +A marxista munkásmozgalomnak és a változó viszonyok szerint változó +tanainak vázlatos története – mint láttuk – oly indukciókat nyújtott, +melyek deduktive nyert eredményeinkkel tökéletesen egybevágnak. Miként +általános fejtegetéseink során, ugyanúgy történeti vázlatunkban is, azt +láttuk, hogy a társadalom növekvő gazdagsága a népesség növekvő +jólétével párosulván, reális vágányokra tereli a munkásmozgalmat és +viszont, hogy a forradalom csak gazdasági csődnek és társadalombomlásnak +lehetvén következménye, eleve is csak tehetetlenül állhat szemben minden +gazdasági és társadalmi problémával. Miként az általános okozati +összefüggéseknek, ugyanúgy az immár történelemmé merevedett élet +jelenségeinek vizsgálata is arról győzött meg tehát bennünket, hogy _a +marxizmus «tudományos» jóslata semmi körülmények között sem állhatja meg +helyét_. + +Vizsgálódásaink eredményét a következőképpen foglalhatjuk össze: + +A polgári társadalom fejlődésének – mint láttuk (fent: Második rész, I. +1.) – három logikai variációja van. Ezeknek megfelelően: + +1. _Marx szerint_ a társadalom növekvő gazdagsága és népességének +növekvő nyomora szükségkép a polgári társadalom forradalmi összeomlására +és ezzel a kollektiv termelésen alapuló piactalan társadalmi rend +kialakulására visz. + +2. _A Kautsky-féle marxizmus szerint_ a népesség jólétének növekedése +mellett is szükségkép bekövetkezik a megváltó új rendet teremtő +forradalom. + +3. _A Lenin-féle marxizmus szerint_ a társadalom általános +elszegényedése mellett is végbemegy a társadalom jósolt forradalmi +megújulása. + +Ezzel szemben kimutattuk mindenekelőtt, hogy a forradalomból magából +_nem építés_, hanem csak _rombolás_ és legfeljebb bizonyos +_helyreállítás_ következhetik. (Az utóbbit azután a folytonossági +kapcsolatban ismét organikus _építés_ követheti.) Kimutattuk továbbá, +hogy + +1. a polgári társadalom továbbfejlődésének minden lehető útján növekvő +gazdagság és növekvő nyomor összeférhetetlen; + +2. növekvő gazdagság útját állja a forradalomnak; + +3. növekvő nyomor útját állja a kollektiv termelésen alapuló piactalan +társadalmi rend kialakulásának. + +* + +A marxizmus horoszkópja tehát hamis. Hogy a kapitalizmus kora sem fog +örökké tartani, az meglehetősen bizonyos. De hogy mikor, miért fog +elenyészni és mi fog helyébe jönni, azt ma még sejteni sem lehet.[132] +Ám akkor is, ha csakugyan valamilyen szocialisztikus társadalmi forma +lesz a kapitalizmus utóda, ez semmiesetre sem lesz a marxista +ábrándvilág merev racionális konstrukciója. Zárt társadalmi rendszerek a +valóságban nincsenek: mindez csak logikai absztrakció. Az élet mozgó +egyensúlyában a társadalmi formák is örökös átalakulásban vannak és a +valóságnak egy-egy metszete mindig olyasvalamit ábrázol, amit a diszkrét +fogalmak nyelvén csak átmeneti állapotnak lehet nevezni. Az európai +társadalom itt-ott még ma is hurcol magával visszamaradt feudalisztikus +formákat és nem lehet a kapitalizmus kezdeteinek idejét olyan távol +keresni, ahol még szocialisztikus formáktól ment lett volna. Politikai +formák élettartama többnyire megmérhető – bár a jogalkotó szokás nem +egyszer ezeket is folyamatosan fejleszti át – de társadalmi formák úgy +nyúlnak át egymásba, mint a szivárvány színei.[133] + +Ha tehát vannak gondolkozók, akik a marxizmustól igen távol esnek és +mégis úgy vélekednek, hogy társadalmunk jövő életformája a szocializmus, +ezzel csak azt akarják mondani, hogy a jövőben az előbb nagyobbrészt +magángazdaságok szabályozatlan versenyén nyugvó közgazdasági élet +helyébe nagyobbrészt állami gazdálkodáson alapuló szabályozott +közgazdasági élet fog lépni és a szabad szerződést az imperativ jog +kényszere váltja fel. Ám ez a melegház is csak egy életerejében hanyatló +társadalom számára épülhet. «Egyetlen társas alakulat sem képes a +haladásra, sem helyét meg nem tarthatja satnyulás nélkül, hacsak faját +az átlagon felül levő egyedek nagyobb számával nem szaporítja, mint +amennyien az átlagon alul maradottak vannak» – így vélekedik a +darwinista.[134] Már pedig tudjuk az állami beavatkozás egy lelkes +hívétől, hogy minden szabályozás egy-egy Prokrusztesz-ágy, mely az +egyénektől bizonyos mértéket követel és amelyben nemcsak azok pusztulnak +el, akik ezen alul maradnak, hanem azok is, akik ezt a mértéket +felülhaladják.[135] A szocialista szabályozás tehát csak oly közösség +élete felett lehet úrrá, ahol kihalófélben vannak azok a kiemelkedő +egyesek, akiket nem tanácsos, de nem is lehet előre kimért ketrecekbe +szorítani és akiknek teremtő munkáján lehet csak megmérni a népek +útjának minden emelkedő darabját.[136] Ahol ők kihalnak, ott fásult +routine lép a teremtő invenció helyébe. Ilyen társadalmak tagjait az +iniciativ akaraterőnek és a felelős cselekvés öntudatának teljes hiánya +jellemzi: vegetativ életösztönük keskeny vágányokon terelgeti +tartalmatlan életüket. «Szenvedélyek és hibák nélkül valók, sem +bolondok, sem bölcsek nem lévén, átlagos eszmékkel, átlagos nézetekkel, +átlagos életkorban halnak meg valamely átlagos betegségben.» (Bertrand.) + +Akiket ez a kép lelkesít, ám legyenek szocialisták! + + + + +Lábjegyzetek. + +[Footnote 1: F. A. Lange: Die Arbeiterfrage. Kröner Verlag. Leipzig. 90. +old.] + +[Footnote 2: Az értékelméletet illetőleg l. pl. Szabó Ervin: Marx és +Engels válogatott művei. II. köt. 153. old. Az agrárteóriára nézve l. +lent a 90. old. jegyz. A történetfilozófiát e rész III. fejezetében +fogjuk tárgyalni.] + +[Footnote 3: A tömegek lélektana. 65. oldal. (Kultúra és tudomány.)] + +[Footnote 4: V. ö. Werner Sombart: Sozialismus und soziale Bewegung. +VII. Auflage. 25. old.] + +[Footnote 5: «Nincsen olyan szocialista, aki ne gyűlölne valakit vagy +valamit.» Gustave Le Bon: Psychologie du Socialisme. (Alcan.) 469. old.] + +[Footnote 6: Palágyi Menyhért: Marx és tanítása. II. kiadás. 65. old.] + +[Footnote 7: A szociológiai megismerés lényege. (Társadalomtudományi +könyvtár 114–115. old.)] + +[Footnote 8: Bud János: A kommunizmus után. (Közgazdasági Szemle, 1919 +március–december, 167. old.)] + +[Footnote 9: Pikler Gyula: Ricardo. Bp. 1885. 33. old.] + +[Footnote 10: Karl Marx: Das Kapital. II. Aufl. Hamburg. Meissner Verl. +I. köt. 791–793. old.: «Geschichtliche Tendenz der kapitalistischen +Akkumulation.»] + +[Footnote 11: A tudomány (Modern könyvtár) 11. old.] + +[Footnote 12: Id. m. 6. old.] + +[Footnote 13: «Ez a tudás nem boldogság és tudomány, hanem tudatlanság +felcserélése másféle tudatlansággal.» (Manfred.) Ha pedig valaki erre +azt vetné ellenünk, hogy ha társadalombölcseleti kérdésekben nem lehet +feltétlen érvénnyel bizonyítani, a mi ellenvetéseink sem cáfolhatják meg +feltétlenül a marxizmus jóslatait: azt felelhetnők, hogy ahol pozitiv +bizonyítás a dolog természeténél fogva lehetetlen, negativ bizonyításról +még mindig lehet szó. Nagyon különböző dolog azt állítani, hogy így +_van_ és így _nem lehet_. Nem ismerjük a társas élet valamennyi +törvényét, azért nem adhatjuk pozitiv képét a jövőnek; de _egyes_ +törvényszerűségeket kétségkívül ismerünk és ezek alapján egészen +kétségtelen határozottsággal állapíthatjuk meg, hogy bizonyos premisszák +mellett mily konkluziók lehetségesek és milyenek nem. Marx kísérlete +szintétikus: bizonyos tendenciák feltevése mellett határozottan +megjósolni a jövőt; a mi kísérletünk _analitikus:_ megállapítani, hogy +az adott feltételezésekből vont következtetés érvényes-e. Marx +_társadalomtudományi_ kísérlete mellett a mi kísérletünk pusztán +_logikai;_ nála a kísérlet _pozitiv_, nálunk _negativ_; az ő feladata +_realitások_, a miénk _potencialitások_ megállapítása.] + +[Footnote 14: Szabó Ervin: A szocializmus (természet és társadalom). +Bpest, 1919. 64. old.] + +[Footnote 15: «Ő az, aki gazdája arcvonásainak összhangját tönkretette!» +(Rostand Cyranójának híres orr-tirádájából.)] + +[Footnote 16: Szabó Ervin id. m. 64. old.] + +[Footnote 17: «A modern művelődés csodás vívmányai… nem a közülünk való +egyéni elmék óriási termékei, hanem valamennyi a tudás apródonkint való +felhalmozódásának eredménye, melyhez a multban számtalan nemzedék lassú +és fáradságos munkájával járult.» (B. Kidd: A társadalmi evolució. +Akadémia. Budapest, 1905. 268. old.)] + +[Footnote 18: Bár a kifejezésekben óvatosak igyekeztünk lenni, mégis +figyelmeztetnünk kell arra, hogy a mondottak nem értelmezendők mereven. +A fogalomalkotó gondolkodás kénytelen bizonyos merevséget és +szakgatottságot megtűrni, ami a való életben nincsen meg. Kétségtelen, +hogy az emberi természet is, mint minden tapasztalati jelenség, +folytonos apró változásokon megy át, de e változások csak felszínesek, s +a lényeget nem érintik. Mihelyt valamely jelentékeny változás történne: +a species átalakulása be volna fejezve és az átváltozott lény nem volna +többé ember. A transzformizmus elmélete is ily értelemben beszél +átalakuló illetőleg _kezdődő fajokról_.] + +[Footnote 19: A fejlődés törvényei és a társadalom. 208. old.] + +[Footnote 20: Marx és Engels válogatott művei. (Szerk. Szabó Ervin.) II. +kötet, 157–158. old.] + +[Footnote 21: Somló Bódog: Állami beavatkozás és individualizmus. +(Társadalomtudományi Könyvtár.) 91. old.] + +[Footnote 22: Jászi Oszkár: A történelmi materializmus állambölcselete. +(Társadalomtudományi Könyvtár.) II. kiadás, 49. old.] + +[Footnote 23: Szabó Ervin: Id. m. 64. old.] + +[Footnote 24: Id. m. 7. old.] + +[Footnote 25: V. ö. Achille Loria: A szociológia feladata és iskolái. +(Társadalomtudományi Könyvtár.) II. kiadás, 94. old.] + +[Footnote 26: L. Pikler Gyula: A jog keletkezéséről és fejlődéséről. +III. kiadás, 23. old.] + +[Footnote 27: Id. m. 64. old.] + +[Footnote 28: «… the truth is not expressible either by Materialism or +by Spiritualism, however modified and however refined.» The Principles +of Psychology. 272.] + +[Footnote 29: Friedrich Engels: Der Ursprung der Familie, usw. VIII. +Aufl. Dietz Verl. Stuttgart, 1900. 184. old.] + +[Footnote 30: F. Le Dantec: A monizmus elleni ellenvetések című cikkéből +idézi Pikler Gyula. (Huszadik Század. VIII. 4.)] + +[Footnote 31: V. ö. Szabó Ervin fentidézett sorait a 21. oldalon. Marx +is a «Kritik…» előszavában társadalmi öntudatról beszél.] + +[Footnote 32: V. ö. Szabó Ervin id. m. 61. old.] + +[Footnote 33: Wilhelm Windelband: Einleitung in die Philosophie. +Tübingen, 1914. 163. old. V. ö. még: Böhm K.: Az ember és világa. III. +kötet, 175. old.] + +[Footnote 34: Bernstein is érzi ezt, de sajnálatosan összezavarja a +fatalizmus és determinizmus fogalmait. Mint minden marxista, ő sem +szereti a tiszta fogalomalkotást: l. «Die Notwendigkeit in Natur und +Geschichte». (Zur Theorie u. Geschichte des Sozialismus.)] + +[Footnote 35: Az e szakaszban előforduló műkifejezésekre vonatkozólag a +következőket jegyezzük meg: _Ontológia_ a filozófiának az a része, amely +a _lét_ problémájával foglalkozik; _monisztikus_, ha egyféle, +_dualisztikus_, ha kétféle végső lényegre vezeti vissza a létezést. +_Axiológia_ az _értékek_ és az _értékelés_ elmélete. (Értékelésnek +nevezzük az ember állásfoglalását a – legtágabb értelemben vett – +dolgokkal szemben.) A _szpiritualizmus_ szerint a lét végső lényege a +_szellem_, a _materializmus_ szerint az _anyag_. A _determinizmus_ az +ember akaratát meghatározottnak, az _indeterminizmus_ szabadnak tekinti. +A _mechanizmus_ a _történés_ sorát, a _cél_ fogalmának kiküszöbölésével, +a _teleológia_ a célfogalom alapján állítja fel. Az előbbinek képlete a +gép mechanizmusa, amely funkcióját benső irányítás nélkül, merev +közömbösséggel látja el, az utóbbié az élő szervezet, amely erőit egy +bennrejlő cél irányítása alatt fejti ki.] + +[Footnote 36: E leveleket lásd Labriolánál «Socialisme et philosophie» +című művében. (Bibl. Socialiste Internationale.) Magyar fordítást közöl +Földes Béla. (A szocializmus. II. köt. Függelék.)] + +[Footnote 37: Die Notwendigkeit in Natur und Geschichte.] + +[Footnote 38: V. ö. Mössmer Pál: A német tudományos szocializmus. 253. +old.] + +[Footnote 39: «Otez (des volontés particulières) les plus et les moins +qui s’entre-détruisent, reste pour somme des différences la volonté +générale.» Rousseau. Du Contrat Social. Livre II. Chap. III. «Si la +volonté générale peut errer.»] + +[Footnote 40: Essais de Critique et d’Histoire. Préface de la deuxième +édition. (Hachette.)] + +[Footnote 41: Igaz, hogy a marxizmus a kereskedelmet illegitim +foglalkozásnak tartja, mely feleslegesen ékelődik a termelés és +fogyasztás közé, hogy mind a kettőt szipolyozza, azonban azt hihetőleg +minden marxista el fogja ismerni, hogy amíg a fantasztikus piactalan +társadalom megszervezve nincs és a termelés a fogyasztással közvetlen +nexusba nem mindenütt léphet: a kereskedelem aktuális értékeket teremtő, +produktiv, tehát _gazdasági_ foglalkozás marad.] + +[Footnote 42: Römische Geschichte. IV. Aufl. I. köt. 47–49. old.] + +[Footnote 43: Der Usprung, stb. id. kiad. 131. old.] + +[Footnote 44: Hippolyte Taine: Essais. («M. Troplong et M. de +Montalembert.»)] + +[Footnote 45: «… la lutte des classes… remplit l’histoire moderne. +L’Europe moderne est née de la lutte des diverses classes de la +société.» F. Guizot: Histoire de la Civilisation en Europe. 1829.] + +[Footnote 46: Ed. Bernstein: Dialektik und Entwickelung. (Zur Theorie u. +Geschichte des Socialismus.)] + +[Footnote 47: V. ö. Mössmer Pál idevágó szellemes és találó +fejtegetéseivel, id. m. 221–222. old.] + +[Footnote 48: A szocialisták ethikai relativizmusát különösen élére +állítva, igen kevéssé tárgyilagos mederben fejti ki _Anton Menger_ «Új +erkölcstan» című műve. (Magyar fordítása a Társadalomtudományi +Könyvtárban jelent meg.) Hazai irodalmunkban ugyanezt az álláspontot +lásd Lánczi Jenő «Szocializmus és ethika» című művében. (Természet és +társadalom.)] + +[Footnote 49: _Kidd_ (id. m. 174–175.) és _Le Bon_ (Psych. du Soc. +462–63.) meggyőzően mutatnak rá, hogy a francia forradalom győzelmét +mily mértékben köszönhette erkölcsi erőknek, az értékelés +megváltozásának, aminek következtében a vezető osztályok – mint +_Michelet_ mondotta – saját ügyük ellenségeivé lettek.] + +[Footnote 50: Új erkölcstan. 4., 34. és 104. old.] + +[Footnote 51: Az ethikai megismerés természete. Budapest, Franklin, +1907. 43. old.] + +[Footnote 52: F. Oppenheimer: Die soziale Frage und der Sozialismus. +9–11. ezer. Jena, 1919. 145. old.] + +[Footnote 53: Oppenheimerrel szemben erre ügyesen mutat rá Mezey Lajos +«A marxizmus Achilles-sarkai» című füzetében, 43. old.] + +[Footnote 54: Kommunista-kiáltvány. Népszava-kiadás. 37., 38., 39., 43. +old. és Előszó.] + +[Footnote 55: Friedrich Engels: Utópikus és tudományos szocializmus. +Népszava-kiadás. 51. old. és 53. old.] + +[Footnote 56: Helyes és használható terminológiában a «forradalom» +kifejezés csakis _társadalmi_ harcot jelenthet: társadalmi osztályok +_erőszakos_ küzdelmét az államhatalomért, vagy az államhatalomban való +részesedésért. A kifejezés értelmének minden kibővítése fogalomzavarra +kell hogy vigyen. Az, amit közönségesen _forradalom_nak neveznek: vagy +_szabadságharc_ (nemzeti küzdelem), vagy _polgárháború_ (pártküzdelem), +vagy pedig valóban _forradalom_ (társadalmi küzdelem). Amit pedig _Karl +Kautsky_ és általában a szimbolikus szocializmus (lásd lent: III. rész, +I. fejezet, 1. szakasz) forradalomnak nevez, az voltaképpen _társadalmi +reform_. (V. ö. lent a 93. oldalon mondottakkal.)] + +[Footnote 57: Az erkölcsi értékelés normái kategórikus imperativuszok +(Kant), de a társas életben _de facto_ érvényesülő tapasztalati erkölcs +hipothetikus imperativuszokra támaszkodik és a maga _valóságában_ +történeti fejlemény. Ez a _normativ_ és a _pozitiv_ morál különbsége: az +utóbbi az, amely van, az előbbi az, amelynek _lennie kell_. (V. ö. +Pauler Ákos idézett nagyértékű munkájával.)] + +[Footnote 58: L. F. A. Lange, id. m. 34. old.] + +[Footnote 59: Concha Győző: Politika. I. köt. 9. §.] + +[Footnote 60: E. Faguet: A kontárság kultusza. (Kultúra és tudomány.) +165. old.] + +[Footnote 61: F. H. Giddings: A szociológia elvei. (Társadalomtudományi +Könyvtár.) 173. old.] + +[Footnote 62: Ez az államszervezet Marx szerint «nem lehet más, mint a +proletariátus forradalmi diktaturája». (Gothai programm kritikája. IV.)] + +[Footnote 63: A tömegek lélektana. 12. old.] + +[Footnote 64: Henry George: Haladás és szegénység. 525. old. +(Athenaeum.)] + +[Footnote 65: A tömegek lélektana. 23–24. old.] + +[Footnote 66: Der Ursprung stb. Id. k. 118. old.] + +[Footnote 67: A szociális forradalom. I. Szociális reform és szociális +forradalom. Népszava, II. kiadás. 38. old. és 47. old.] + +[Footnote 68: Népszava-kiadás. 13. old. és 14. old.] + +[Footnote 69: Drei Antworten auf ein Inquisitorium. II. Abweisung von +Missdeutungen. (II.) (Zur Theorie und Geschichte d. S.)] + +[Footnote 70: L. Ferenczi Imre: A munkások szervezkedése. 39. old.] + +[Footnote 71: Le Bon: A tömegek lélektana. 44. old. és 183. old.] + +[Footnote 72: Lásd: Psych. du Socialisme. 330. old.] + +[Footnote 73: Id. m. 36. old. és 37. old.] + +[Footnote 74: 38. old.] + +[Footnote 75: Marx és Engels válogatott művei. II. k. 155. old.] + +[Footnote 76: Le Bon: Psych. du Soc. 58. old.] + +[Footnote 77: H. George id. m. 422. old.] + +[Footnote 78: W. Sombart: Sozialismus und soziale Bewegung. VII. Aufl. +218–19. old.] + +[Footnote 79: Ferenczi Imre: A munkások szervezkedése. (Grill.) 256. és +258. old. Az amerikai szocialista pártnak ma 17,000 tagja van +(l’Humanité, júl. 21.), a szakszervezeti szövetségnek pedig – amely +tudvalevőleg kilépett a túl-autoritativnek és túl-radikálisnak talált +amsterdami Internacionáléból – 4½ millió! (American Federationist, +július.)] + +[Footnote 80: L. Psych. du Socialisme. 61. old.] + +[Footnote 81: Die Arbeiter und die Wissenschaft.] + +[Footnote 82: A tömegek lélektana. 47. old.] + +[Footnote 83: Szindikalizmus és szociáldemokrácia. II. szakasz.] + +[Footnote 84: A szovjethatalom legközelebbi feladatai: A harc új +fázisa.] + +[Footnote 85: Soziales aus Russland. Idézi Mössmer, id. m. 300. old.] + +[Footnote 86: A proletárság diktaturája. 61. old.] + +[Footnote 87: 1905-ben még _Lenin_ is elismerte, hogy a szocialista +berendezkedés megvalósításának különböző alanyi és tárgyi feltételei +vannak. (Lásd Landau–Aldanov: Lénine. 35. old.) Tudjuk, hogy utóbb +gyökeresen szakított e felfogásával, midőn demagóg ösztöne +figyelmeztette arra, hogy e feltételek ellentmondanak egymásnak.] + +[Footnote 88: Eduard Bernstein: Die Voraussetzungen des Sozialismus und +die Aufgaben der Sozialdemokratie. (Bevezetés.)] + +[Footnote 89: F. Oppenheimer. Id. m. 152. old. «Wenn die sozialistische +Gesellschaftsordnung einer fernen Zukunft nicht mehr als das Resultat +einer ehernen kausalen Notwendigkeit, sondern als das Ziel bewusster +menschlicher Zwecksetzungen hingestellt wird, so ist eben damit die +wissenschaftliche Basis geopfert.»] + +[Footnote 90: Figyelemreméltó, hogy e fogalmazásban a «csökkenő +bérjutalék» _Rodbertus_-féle törvényére ismerünk rá.] + +[Footnote 91: A szociális forradalom. II. 5.] + +[Footnote 92: Ami a mezőgazdasági koncentráció kérdését illeti, azt, úgy +véljük, Kautsky maga sem vette soha túlságos komolyan. Már az +«Agrarfrage»-ban elismerte, hogy «a szociáldemokrácia csalatkozott a +mezőgazdasági fejlődéshez fűzött várakozásaiban, mert kénytelen volt +belátni, hogy a mezőgazdaságban a kisüzem koránt sincs a gyors +elpusztulás útján és hogy a nagy mezőgazdasági üzemek csak lassan +nyernek tért, sőt helyenkint visszaesnek». Ugyanígy ír «A proletárság +diktaturája» című füzetében (65. old.). Kautsky agrárelméletének +kimerítő bírálatát lásd egyébként Oppenheimernél, id. m. VIII. fejezet. +(Kautsky als Agrartheoretiker.)] + +[Footnote 93: A szociális forradalom. I. 46.] + +[Footnote 94: Bernstein: Das realistische und das ideologische Moment im +Socialismus. II. (Zur Th. u. G. d. Socialismus.)] + +[Footnote 95: _Praesumptio boni viri:_ A «jóság» vélelme.] + +[Footnote 96: A szociális forradalom. I. 93. old. és 14. old.] + +[Footnote 97: Hogy a marxista-irodalomban mennyire csak szó a +forradalom, azt jellemző módon bizonyítja a következő: A francia Parti +Socialiste 1919-ben tartott kongresszusán ily határozatot hozott: «A P. +S. a szörnyű tanulságok hatása alatt megszilárdult meggyőződéssel +határozottabban, mint valaha, kijelenti, hogy törekvéseinek végső célja +a szociális forradalom. A szociális forradalom sem többet, sem +kevesebbet nem jelent, mint a termelés, csere és fogyasztás +kollektivista rendszerének megvalósítását, a tőkés magántulajdonra +alapított jelenlegi gazdasági rendszer helyébe, amely a történelem immár +lezajlott korszakának felel meg. Csak a jövő fogja megmutatni, hogy +miként megy végbe ez az átalakulás, amely maga a forradalom: a törvényes +hatalmak átszármazása útján-e, az általános választójog nyomása alatt, +vagy pedig a szervezett proletariátus erőszakos fellépése révén.» +(Programme d’Action du Parti Socialiste.) _Léon Blum_ így kommentálja e +dodonai igéket: «Ha e hipothézisek közül, amelyeket mérlegelnünk +kellett, az _első_ válik valóra – bár az a kevésbbé valószínű – ha tehát +a proletariátus legális utódlás útján jut hatalomra, úgy hogy a +szocialisták bizonyos körülmények között országuk parlamentjében a +mandátumok többségét meghódítják és akkor módkjuban lesz megvalósítani +azt, ami voltaképpen a forradalom, vagyis az állam és a tulajdonjog +gyökeres transzformációját, – nos, törvényes származása, törvényes +jellege dacára mégis csak forradalom lesz ez a transzformáció!» +(Commentaires sur le Programme d’Action du Parti Socialiste.) Ad +analogiam: azt is lehetne mondani, hogy ha egy király «legális utódlás +útján jut hatalomra» és ezt a hatalmat ama jogkörben érvényesíti, +amelyet neki az alkotmány biztosít: cselekménye forradalom. Ha vasárnap +után hétfő következik, az nyilván forradalmi jelenség, valamint az is, +ha valaki elfogyaszt egy almát, melyet megvásárol: hiszen az előbbi +gazdája nem fogyasztotta el. (V. ö. az 52. old. jegyzetével.)] + +[Footnote 98: Georges Sorel, akit alig lehetne «polgári előítéletekkel +vádolni, egy helyt így ír: «Azok, akik forradalmi beszédeket intéznek a +néphez, szigorú őszinteségi öncenzurának vessék alá a magukat, mert a +munkások minden szót betű szerint értelmeznek és nem érik fel ésszel a +szimbolikus fordulatokat». (Réflexions sur la Violence. 483. old.) +Vajjon Kautsky tisztában van-e ezzel? Hisszük, hogy nem, mert nagyon +elítéli azt az erőszakot, melynek előidézésében pedig nem egészen +ártatlan.] + +[Footnote 99: A szociális forradalom. I. 82. old.] + +[Footnote 100: V. ö. Kautsky: A proletárság diktaturája. 48. old. és E. +Lederer: Die Gewerkschaftsbewegung 1918/19. stb. (Archiv für +Sozialwissenschaft u. Sozialpolitik. Bd. 47. Heft 1.) 242., 246., 250., +251., 253. és 266. old.] + +[Footnote 101: Ed. Bernstein: Drei Antworten auf ein Inquisitorium. I. +Allgemeine Zurückweisung. (Zur Theorie u. Gesch. d. S.)] + +[Footnote 102: Farkas Geiza: Munkakerülő görcs. (Huszadik század. 1919. +1–2. szám, 44. old.)] + +[Footnote 103: Haladás és szegénység. 154. old.] + +[Footnote 104: «A social life passed in war is positively demoralising.» +The Principles of Sociology. §. 575. ut. bek.] + +[Footnote 105: Nem így volt ott, ahol nem lévén háború, a társadalom +vagyona meg nem semmisült. A marxizmus magyar orgánumában, a Népszavában +olvashattuk nemrég, hogy Hollandiában, amely «klasszikus példája a béke +áldásos voltának», «a munkabérek arányosan emelkedtek a drágulással, sőt +azt néhány foglalkozási ágban meg is haladták». (1920 október 28.)] + +[Footnote 106: Fejtegetéseink teljes tárgyilagosságát megóvandó, egyes +személyeket nem kívánunk itt megnevezni. Ám ez álláspontunk meg kell +hogy engedjen egy kivételt, mellyel egy vértanu emlékének tartozunk. +_Tisza István_ nem tartozott a fenti államférfiak közé. Ő, aki a nehéz +szívvel vállalt háború rettenetes felelősségét megrendítő +önfeláldozással viselte, becsülettel végig akarta azt küzdeni és +honszerelme roppant fanatizmusával bízott a győzelemben. _Ő benne +magában_ nem is hiányoztak e győzelem feltételei. Volt benne annyi hit +és annyi erély, amennyit nehéz feladata megkívánt. Nem is ingadozott egy +pillanatig sem a maga útján. Ám a sors kivette kezéből a hatalmat és +hogy kivehette, ez annak a jele volt, hogy nemzete immár a mások +kétségeire kezdett hallgatni és nem az ő hitére.] + +[Footnote 107: A szociális forradalom. I. 84.] + +[Footnote 108: Psych. du Soc. 52. old.] + +[Footnote 109: Vom Wesen des Socialismus. (Zur Theorie u. Geschichte des +Socialismus.)] + +[Footnote 110: «Quack-ridden: in that one word lies all misery +whatsoever!» Chartism. Chapt. V. (Historical and Political Essays.) +Természetesen akadtak az orosz és a magyar munkásmozgalom vezetői között +is feddhetetlen és meggondolt férfiak, aminthogy a német vezetők között +is akadt fantaszta és demagóg. De mind ezeknek, mind amazoknak _a döntő +pillanatokban_ semmivé lett a szavuk, mert vagy egyedül vagy törpe +kisebbségben kellett maradniok. Példákra mindenki emlékezhetik.] + +[Footnote 111: Jászi Oszkár: Szociológia és politika. (Huszadik Század. +1919. 3. szám, 132. old.)] + +[Footnote 112: Lásd Landau-Aldanov: Lénine (Povolovzky ed. Paris). 34. +old.] + +[Footnote 113: K. Radek: A szocializmus fejlődése a tudománytól a +valóságig. «A kapitalizmus érettségi foka és a szocialista forradalom.»] + +[Footnote 114: Zur Kritik der politischen Ökonomie. Előszó.] + +[Footnote 115: Id. hely.] + +[Footnote 116: Kommunista kiáltvány. 37. old.] + +[Footnote 117: A. Bucharin: A kommunisták programmja. II. A rablóháború, +a munkásosztály elnyomása, a tőkés társadalmi rend vereségének kezdete.] + +[Footnote 118: «A mi végcélunk… megszüntetése minden szervezett és +rendszeres erőszaknak, az emberek minden leigázásának általában.» Lenin: +Állam és forradalom. IV. 6.] + +[Footnote 119: E kérdésről egy orosz szocialista író új keletű +munkájában a következőket olvassuk: «Az orosz forradalom katonák +mozgalmának a győzelme volt… A katonai lázadás jellegét máig is +megőrizte… Egy másik tényezője… a paraszt… Az orosz forradalom nemcsak +katonai lázadás, hanem agrárforradalom is, amelynek az volt a +tendenciája, hogy a nemesség földjét felossza a parasztok között… Ma van +már földje a parasztnak… Azé a paraszté lett a föld, akinek elég ereje +volt arra, hogy megnyerje magának a biztosok és komiték kegyét… A +bolsevizmus elkerülhetetlen bukása világosan be fogja bizonyítani, hogy +az utóbbi időben már nem volt semmi komoly szociális alapja, mint +ahogyan a cárizmusnak sem volt, csak az ő rendőrei, az ő biztosai és az +ő vörös gárdistái.» M. A. Landau–Aldanov: Lénine. (Povolovzky, Paris.) +118–120.] + +[Footnote 120: Bucharin: A kommunisták programmja. X. fejezet.] + +[Footnote 121: U. o. XI. fejezet.] + +[Footnote 122: Lenin: Állam és forradalom. III. 2. és VI. 2.] + +[Footnote 123: Lenin: Állam és forradalom. V. 4.] + +[Footnote 124: U. o.] + +[Footnote 125: «Nemcsak a termelés továbbfolytatása lesz egyik sürgős +feladata a szociális forradalomnak, hanem _fokozása_ is. A győztes +proletariátusnak gyorsan ki kell fejlesztenie a termelést, hogy +kielégíthesse azokat a nagy igényeket, amelyeket az új kormányzattal +szemben támasztanak.» Kautsky: A szociális forradalom. II. 27. old.] + +[Footnote 126: A magyarországi bolsevizmus félhivatalos lapja, a +Népszava, annak idején szolgált néhány adattal a kollektivista üzem +produktivitásáról: «Egy dohánygyárban egy munkás óránként átlag 400 +cigarettát készített. Most több, mint 100%-os fizetésemelés mellett, +ugyanaz a munkás óránként átlag 280-at készít… Egy katonai +egyenruhaszabóságnál egy munkás, amikor még a kizsákmányoló +militaristahadsereg számára dolgozott, naponta 9 zubbonyt varrt. Most +jóval nagyobb bér mellett csak 6-ot készít. Pedig tudhatná jól, hogy ez +a zubbony a proletárhadsereg számára készül.» (Lásd A. Fraccaroli: +Magyarország a bolsevizmus alatt. 110. old.) Úgy látszik, még elég +messze van az idő, amikor – Marx jóslata szerint – a munka elsőrendű +életszükségletté lesz. (Gothai programm. I. 3.)] + +[Footnote 127: Lásd: Sombart id. m. 171. old.] + +[Footnote 128: A kommunisták programmja. X. fejezet.] + +[Footnote 129: E sorokat 1920 tavaszán írtuk le. Azóta jelentős +események mentek végbe, melyek azonban nem teszik szükségessé fenti +fejtegetéseink revizióját, mert épen minden tekintetben megerősítik és +igazolják azokat. Ama beszédében, amellyel az orosz kommunista-párt +tizedik kongresszusát vezette be, _Lenin_ többek között a következőket +mondta: «Legkimagaslóbb politikai problémánk e pillanatban a munkások +viszonya a parasztokhoz, akik Oroszország lakosságának többségét teszik. +A paraszt, aki úgy érzi, hogy a cárista tábornokoktól már nincs mit +tartania, úgy véli, hogy túlságosan kevés iparcikket kap és ezért az a +véleménye, hogy a jelen állapot túlságosan sok áldozatába kerül. +Szükséges, hogy segítségére legyünk a parasztnak. Gabonában és +élelmiszerekben beszolgáltatandó _természetbeni adókat fogunk +intézményesíteni. (!)_ Ezek az adók az egyes parasztnak anyagi erőihez +lesznek mérve és nem fogják sérteni egyéni érdekeit. A termésnek csak +egy részét fogja az állam természetbeni adókkal igénybe venni, a többi +megmarad a parasztnak, akinek _joga lesz feleslegét eladni szabad +forgalomban. (!!)_… A természetbeni adó egyike a szovjetpolitika +legfontosabb problémáinak. Gyakorlati megvalósítása a párt abszolut +egységét követeli, úgyszintén világos felismerését _a nehézségeknek, +amelyekkel a proletariátus diktaturájának egy kisbourgeois államban +küzdenie kell_». («l’Humanité», 1921. márc. 12.) _Adók, szabad forgalom, +kisbourgeois állam!_ A kommunista tanácsköztársaság immár saját +programmjának a karrikaturája. Hol vagyunk a termelés és forgalom +társadalmi monopóliumától, hol a «rengeteg többség mozgalmától a +rengeteg többség érdekében!» (Kommunista Kiáltvány, 42. oldal.) +Érdekesen fűzi tovább Lenin e vallomásokat a természetbeni adókról +értekező újabb írásában: «Az adott pillanatban két dolog között kell +választanunk_: vagy megtiltunk minden nem állami forgalmat, vagy pedig +nem akasztjuk meg a kapitalizmua fejlődését, hanem azon vagyunk, hogy +állami kapitalizmust csináljunk belőle._ _Az első methodus_ (ez volt az +eredeti programm, mint láttuk) _ostobaság volna_, ama párt részéről, +mely azt megkísérlené, mert 1. ez a politika ma gazdaságilag meg nem +valósítható és mert 2. feltétlenül megbuktatná ama pártot. A másik út +azonban gazdaságilag járható és nincs benne semmi, ami a proletariátus +diktaturájával ne volna összeegyeztethető. Ellenkezőleg, az állami +kapitalizmus egy lépés előre, a kispolgári ideológia teljes +megsemmisítése felé.» (A brünni «Volksfreund» május 12. számából.) Az +angol szocialisták szovjetbarát napilapja azonban nevén nevezi e +gyermeket: «Lenin maga az – írja a «Daily Herald» május 10-én – aki +bejelenti, hogy Oroszország ezentúl kapitalista állam… Oroszország ma +már kapitalista-állam, amelyet a kommunista-párt diktaturája kormányoz… +Világos, hogy az élelem szabad forgalma le kell, hogy rombolja a +kommunista-politika alapjait». Joggal mondja tehát az európai +szociáldemokrácia legszélső balszárnyának egyik markáns képviselője, +_Friedrich Adler_, hogy «öntudatlan vagy talán épen tudatos +megtévesztés, ha azt mondják nekünk, hogy Oroszországban meg van +valósítva az, ami a mi célunk… Oroszországban parasztforradalom ment +végbe, amely típusa a tiszta polgári forradalomnak». (Arbeiter-Zeitung, +1921 márc. 22. V. ö. Kautsky: A proletárság diktaturája, 66. old.) +Mindezt frappánsan tetőzik le Leninnek a «Krasznaja Nov» c. folyóiratban +megjelent fejtegetései «az államkapitalizmus» formáiról. «Az +államkapitalizmus első formája a _koncesszió_. A munkás és +parasztkormány külföldi kapitalistákat bocsát be iparunkba és fenntartja +magának az ellenőrzést. A második forma a _szövetkezet_. _Ostobaság és +bűn volna szemet hunyni az előtt, hogy a szövetkezetek szabadsága és +jogosítása magában foglalja a kapitalizmus szabadságát és jogosítását._» +A harmadik forma szerinte a _bizomány_, a negyedik állami üzemek, erdők +stb. _bérbeadása_. Mindezt a következő lendületes indokolás kíséri: «Mi +vagyunk a proletariátus elővédje. De ne feledjük el, hogy ez az elővéd +csak kis része a proletariátusnak és ez is csak kis része az egész +népességnek.» Már pedig «Nézzetek a térképre – úgymond –: Vologda, a +donmenti Rosztov, Szeratov és Omszk között beláthatatlan területek +terpeszkednek, amelyeken civilizált államok tucatjai férnének el. De ott +mindenütt ugyanazok a patriarchális barbár vagy félbarbár állapotok +uralkodnak. Gondoljatok az orosz földnek elkallódott darabjaira, amelyek +a vasúttól messze, útak nélkül húzódnak meg a végtelenben, tökéletesen +elszakadva a civilizációtól, a nagyvárosi kapitalizmustól. Lehetséges-e +ebből az állapotból Oroszországot közvetlenül átvinni a szocializmusba?» +Lenin igéri, hogy _igen_: elektrilizással, tíz év alatt! Az idei orosz +éhinség jó foglalót ad e tíz évre! Ám hiszen Lenin maga sem hisz ebben. +«A kapitalizmus nyomorúság a szocializmushoz képest – így fűzi tovább. +De a kapitalizmus is haladás a középkorhoz, a kisüzemhez, a +bürokratizmushoz képest. _Amennyiben nem lehetséges közvetlenül a +szocializmusba átmenni, a kapitalizmus a termelésnek és forgalomnak +nélkülözhetetlen fejlődési szakasza._» (Brünni Volksfreund, jún. 2.) Ime +a «nevetséges egér»! Hiszen «a szocializmus árulói» ezzel az olcsó +bölcseséggel már elég régen kínálgatják Lenint és láttuk már, hogy Lenin +maga is jól tudta ezt, mielőtt felcsapott Messiásnak. Most már megint +tudja. Lehet, hogy még egyéb is eszébe fog jutni. Például talán az is, +hogy 2×2=4,] + +[Footnote 130: Ez az igazság nyilvánul meg a bolsevik elmélkedők ama +teljesen végig nem gondolt érveléseiben is, melyeket a másodelőző +szakaszban idéztünk. És ugyancsak ez rémlett fel Marxnak is egy világos +pillanatában, mikor a francia proletárforradalom eshetőségére (1871-ben) +azt mondotta, hogy az «kétségbeesett ostobaság volna». (A polgárháború +Franciaországban. Népszava-kiadás. 33. oldal.)] + +[Footnote 131: Ppsych. du Socialisme. 1898. 171. oldal.] + +[Footnote 132: V. ö. Földes Béla: A szocializmus. Bp., 1910. (Tud. +Akadémia.) II. köt. 185. old.] + +[Footnote 133: Vannak marxisták is, akik tisztában vannak ezzel az +igazsággal. Így Szabó Ervin egy helyt elismeri, hogy «oly társadalmi +állapot, amelyben egy tiszta gazdasági típus úgy determinál, hogy benne +a társadalmi és politikai felülépítmény és a gazdasági alap között +tökéletes a harmónia: mintegy a fejlődés vége, avagy kezdete – +contradictio in adiecto, minthogy a fejlődésnek kezdete vagy vége nem +képzelhető». (Szindikalizmus és szociáldemokrácia. I.) Vandervelde pedig +így vélekedik: «Valóban, nincs okunk arra, hogy el ne képzeljünk egy +olyan szocialista-társadalmat, amelyben az egyéni tulajdon és munka +egyidőben és egymás mellett él a kollektiv tulajdonnal és munkával.» (A +kollektivizmus és az ipar evoluciója. Bpest, Grill, 1908. 37. old.)] + +[Footnote 134: B. Kidd: A társadalmi evolució. Akadémia, Bpest, 1905. +62. old.] + +[Footnote 135: Somló Bódog: Állami beavatkozás. 146. old.] + +[Footnote 136: «Universal History, the history of what man has +accomplished in this world, is at bottom the History of the Great Men +who have worked here.» Th. Carlyle: On Heroes, & c. Lecture I.] + + + + +TARTALOMJEGYZÉK. + + Első rész: AZ ELMÉLET 5 + I. fejezet: Siker és kritika 5 + II. fejezet: A «tudományos» jóslat 11 + 1. Jóslat és tudomány 11 + 2. Az emberi természet 16 + III. fejezet: A történelmi materializmus 22 + 1. Az eredeti képlet és származása 22 + 2. Műszó és fogalomzavar 28 + 3. A módosított képlet 33 + Második rész: AZ IGAZSÁG 44 + I. fejezet: Általános elemzés 44 + 1. A jóslat elemei 44 + 2. A jóslat szerkezete 48 + II. fejezet: A forradalom útja 52 + 1. Társas élet és forradalom 52 + 2. Ábránd és valóság 59 + III. fejezet: Gazdagság és nyomor 71 + 1. Növekvő gazdagság 71 + 2. Növekvő nyomor 77 + Harmadik rész: AZ ÉLET 84 + I. fejezet: A neomarxizmus «ideológiái» 84 + 1. Az opportunizmus álarcai: realizmus és szimbolizmus 84 + 2. Forradalmi árnyalatok: romanticizmus és politicizmus 96 + II. fejezet: Háború és forradalom 103 + 1. Az összeomlás pragmatikája 103 + 2. Az összeomlás után 112 + III. fejezet: A proletariátus diktaturája 117 + 1. «A tudománytól a valóságig» 117 + 2. Programm és praxis 120 + 3. A tapasztalat jelentősége 127 + Összefoglalás és befejezés 131 + + + + +*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 76283 *** |