Initial commitHEADmain

5 files changed, 7814 insertions, 0 deletions

diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes
new file mode 100644
index 0000000..d7b82bc
--- /dev/null
+++ b/.gitattributes
@@ -0,0 +1,4 @@
+*.txt text eol=lf
+*.htm text eol=lf
+*.html text eol=lf
+*.md text eol=lf
diff --git a/76283-0.txt b/76283-0.txt
new file mode 100644
index 0000000..4095a41
--- /dev/null
+++ b/76283-0.txt
@@ -0,0 +1,3526 @@
+
+*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 76283 ***
+
+
+KULTURA ÉS TUDOMÁNY
+
+A MARXIZMUS TÁRSADALOMELMÉLETE
+
+ELMÉLETI KRITIKA ÉS TÖRTÉNELMI TANULSÁGOK
+
+IRTA OTTLIK LÁSZLÓ
+
+BUDAPEST, 1922
+
+FRANKLIN-TÁRSULAT
+
+MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA
+
+KIADÁSA
+
+A MARXIZMUS TÁRSADALOMELMÉLETE
+
+ELMÉLETI KRITIKA ÉS TÖRTÉNELMI TANULSÁGOK
+
+IRTA
+
+OTTLIK LÁSZLÓ
+
+«Though this be madness yet there is method in’t.»
+
+Hamlet II. 2.
+
+(Őrültség ez, de van benne methódus.)
+
+BUDAPEST, 1922
+
+FRANKLIN-TÁRSULAT
+
+MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA
+
+KIADÁSA
+
+FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.
+
+
+
+
+ELSŐ RÉSZ.  AZ ELMÉLET.
+
+
+I. FEJEZET.  Siker és kritika.
+
+«A szociális reform kérdése a modern európai kultúra életkérdésévé
+válik, amint egykor az antik kultúra életkérdése lett.»[1] Ez az oka
+annak, hogy a társadalmi intézmények átalakulásának kérdése az
+irodalomban is újból és újból szőnyegre kerül. _Egy_ név körül forog a
+világvita. Ez a fenyegető hangzású név a békés trieri ügyvéd fiának,
+_Karl Marxnak_ a neve.
+
+Ma már alig van szocialista, aki ne Marxot vallaná mesterének. Úgy
+mondják, e példátlan hatásnak az az oka, hogy Marx a szocializmus
+utópiáját állítólag tudományos érvényre emelte, amennyiben a társadalmak
+életében felfedezni vélt törvényszerűségek és a jelen társadalom
+megfigyelt tendenciái alapján, zordon retorikával hirdette, hogy a
+polgári társadalmi rend nemcsak saját összeomlását, de egyben utódjának,
+a kommunista társadalmi rendnek kialakulását is szükségszerűen hordja
+méhében.
+
+Egy félszázad kritikai munkássága semmit sem csökkentette a marxizmus
+roppant hatóerejét. Pedig e kritika kétségtelenül alapos volt, annyira
+alapos, hogy a Marx-elmélet egyes alapvető tételeit – így például
+értékelméletét, agrártheoriáját, történetfilozófiáját – a szocializmus
+theoretikusai hallgatólagosan vagy körmönfont szofizmákba burkoltan,
+maguk is elejtették.[2]
+
+E ténynek mindenekelőtt érzelmi okai vannak. A szocializmus ábrándos
+utópiája nagy tömegek névtelen és tudattalan vágyait öltözteti fel
+cikornyás szavakba, melyek a lelkekben nagyhatású képekké fejlenek ki. A
+boldogság nagy illuziója ez, mely annál erősebb, mert földi boldogságot
+igér a tömegeknek és amely ily egyszerű, de erőteljes formát ölt a
+munkában verejtékezők előtt: «Kevesebb munka és több élvezet.» Ez az
+egyszerű anyagi motivum már magában is elég erős lehetne, de valósággal
+szárnyakat kap az erkölcsi felháborodástól, melyet néhol a vezető
+osztályok aránytalan és ezért igazságtalan jóléte ébreszt ama dolgozók
+lelkében, akiknek alig van betevő falatjuk és amelyet a szüntelen
+izgatás a legmagasabb fokra hevít. Így a szocialista társadalom
+állítólagos szüksége erkölcsi értékítélet formájában fejeztetik ki. Hit
+egy jobb jövőben és e hitnek erkölcsi igazoltsága: ennyi elég a
+tömegnek, mert hiszen anyagi életösztöneit két leghatalmasabb ideális
+szükséglete támogatja: hite és erkölcsisége.
+
+A hitet említettük, mert valóban Le Bon helyesen állapítja meg, hogy a
+tömeghiedelmeknek mindig vallásos formája van.[3] A szocializmus mai
+formájában már valóságos világnézet[4] és hívei a vallásos meggyőződés
+fanatizmusával, vakon hisznek megváltó szkémáiban. Rendkívüli
+hatóerejének is az a legfőbb oka, hogy úgynevezett tudományos jóslata
+voltaképen vallásos képlet: ellentmondást nem tűrő, feltétlen állítás.
+
+De ha a szocializmus vallás, akkor szemben a szeretet vallásával, a
+kereszténységgel, méltán lehet a gyűlölet vallásának nevezni. «On n’est
+pas socialiste sans haïr quelqu’ un ou quelque chose.»[5] Marx maga az
+Antikrisztus, a tagadás szelleme. Oly elme, melynek negativitása
+szembeszökő. Élete nagy művében alig van valami, amit magáénak
+mondhatna. A piacnélküli közgazdaság ideáját a francia utopisták
+sugalták neki: az állítólag eljövendő kényszermentes társadalom az
+anarchisták ideálja; értéktöbblet-elméletét már William _Thompson_
+«Inquiry…»-jében feltalálhatjuk; munkabér-elmélete a David _Ricardo_
+széles vállain nyugszik; ami pedig történelmi materializmusát illeti,
+arról is látni fogjuk, hogy mily kevéssé eredeti. Amivel ő maga járult
+hozzá a modern szocializmus elméletének kialakulásához, alig egyéb, mint
+a polgári társadalom vesékig ható kritikai elemzése – habár előzői ezt a
+munkát is nagyrészben elvégezték – és az állítólag exakt bizonyossággal
+bekövetkezendő szociális forradalom dogmája, mely maga is csak «negatív
+utópia.»[6] Nem csoda, ha ez a boncoló, tagadó és lázadó elme a gyűlölet
+és rombolás szellemét árasztotta maga körül. Az érem egyik oldala azt
+mutatja, hogy ha a szocialista elmélet főleg a gyűlöletre épít,
+számítása nem hibás. De az éremnek másik oldala is van s ez azt mutatja,
+hogy a szocialista jelszavak által irányított és végsőkig hevített
+szenvedélyek a modern civilizációt rombadöntéssel fenyegetik.
+
+De ne menjünk ily messzire!
+
+Úgy hisszük, hogy a megjelölt háromféle ok: a hasznossági, az erkölcsi
+és a vallásos – melyeknek tekintélyét érveléssel megdönteni nem lehet –
+már eléggé érthetővé teszi a marxizmus bírálóinak csekély sikerét. De
+van e ténynek egy logikai oka is – és minket a «kritika kritikájának»
+szorosan logikai szempontjából, voltakép csak ez érdekel – nevezetesen,
+e bírálatok vagy _mást_ bizonyítottak, mint amit kellett volna – vagy
+_máskép_ bizonyítottak, mint ahogyan kellett volna. E cáfolatok
+módszerei ugyanis főként három csoportra oszthatók: 1. bizonyíttatott
+statisztikai adatok alapján, hogy a «kapitalista akkumuláció tendenciái»
+nem érvényesülnek oly kizárólagos határozottsággal, miként azt Marx
+feltételezte volt; 2. bizonyíttatott, hogy a piactalan társadalom
+föltételezései a közgazdaságtan alapelveinek ellentmondanak; 3.
+bizonyíttatott, hogy a kommunista társadalom intézményeit az emberi
+természet meg fogja dönteni. A bizonyításnak ily módjai kétségkívül
+érvényesek lehetnek, azonban vagy nem bizonyítják azt, hogy a marxizmus
+hamisan jósol, vagy nem hatnak a szükséges meggyőző erővel. Mert _ad 1._
+a statisztikai tényekkel való bizonyítás csekély erejű. Nincs olyan
+statisztika a világon, melyből két ellentétes állítás nem volna
+látszólag igazolható – amint ezt nem minden humor nélkül mutatta ki
+Kautsky vitája a revizionistákkal. Valóban helyesen írja _Ratzenhofer_,
+hogy statisztikai számok nem képesek szociális törvényeket
+megállapítani, mert nagyon is gyakran alkalmasak mindeféle vélemény
+szolgálatára.[7] Ezenfelül, mint még legújabban is látjuk,[8] a
+gyakorlat érveivel felszerelt fejtegetések többnyire azt vallják, hogy a
+Marx rendszere elméletileg alapos. Már pedig ami elméletben helyes,
+annak a gyakorlatban is be kell válnia. Ami már most _ad 2._ a
+közgazdasági érveket illeti, azokkal alig lehet fellépni egy oly
+közgazdasági berendezkedés ellen, mely épen más föltételezések alapján
+állana. A mai közgazdaságtan megalapítója, Adam Smith és tanítványai «a
+társadalom berendezését adottnak tekintik és pedig olyannak, amilyen az
+ma – csekély kivétellel – Európa majd minden országában… Csak e
+megszorítás folytán juthatott a közgazdaságtan az általános társadalmi
+tudományénál magasabb fejlődési fokra… De e megszorításból következik az
+is, hogy közgazdaságtanunk törvényei csak oly társadalmakra állnak,
+amelyek ama föltételezett berendezéssel bírnak és azon mértékben, amint
+az átalakul, azoknak is elvész talajuk.»[9] Végül _ad 3._ a kommunista
+társadalom lélektani ellenmondásait hiába taglaljuk mindaddig, amíg úgy
+szól a tétel, hogy a kapitalisták kisajátítását «a kapitalista termelés
+immanens törvényeinek munkája maga viszi véghez.» Még hogyha feltétlen
+érvényű lélektani bizonyítékokat vinnénk is sorompóba a kommunista
+berendezkedés ellen, akkor is ártatlan arccal felelhetné nekünk a
+marxista: ez talán igaz, de hát hiába, ha ennek a társadalomnak mégis
+természettörvényű szükségszerűséggel el kell következnie. A lélektani
+argumentum nagy értékű lehet, de csak akkor, ha arra használhatjuk fel,
+hogy a jövőnek marxisztikus alakulását cáfolja meg, – ám ezt eddig senki
+sem tette meg. Marx valóban jól számított: formuláját oly fatalisztikus
+jelentőségűnek sikerült feltüntetnie, hogy ma már alig jut valakinek
+eszébe, hogy a jósolt események szükségszerű bekövetkezésében még
+kételkedni is lehet. Az érvelés ma már majdnem kizárólag csak annak
+bizonyítására szorítkozik, hogy a jósolt események «még nem egyhamar»,
+vagy «nem oly erőszakosan» fognak bekövetkezni, illetőleg, hogy «a
+kialakulandó kommunista társadalom előbb-utóbb fel fog borulni.» Marx
+valóságos megfordított Kasszandra: hamis rémségeket jósol, de mindenki
+vakon hisz neki.
+
+Ezért itt, midőn magunk is megkíséreljük megcáfolni a marxizmus
+következtetéseit, pusztán oly axiomatikus erejű tételekre fogunk
+támaszkodni, melyeket eddig tudtunkkal senki sem cáfolt meg, sőt,
+amelyek érvényének elismerése a szocializmus újabb theoretikusainak
+munkáiban is – mint azt helyenkint részletesen kimutatni szándékozunk –
+kifejezetten vagy hallgatólagosan bennfoglaltatik. Azt állítjuk ugyanis
+és azt szándékozunk bizonyítani, hogy a Marx-féle jóslat a társadalom
+lelki életének teljes semmibevétele folytán oly alapvető ellentmondást
+tartalmaz, mely megvalósulásának lehetőségét eleve kizárja. Azonban
+nehogy az a vád érjen bennünket, hogy csak deduktív okoskodásokkal
+érvelünk és bizonyítékaink «pusztán elméletiek»: a legújabb idők
+története által nyújtott tények segítségével tételeink helyességét
+induktive is szemléltetni és igazolni fogjuk.
+
+
+II. FEJEZET.  A «tudományos» jóslat.
+
+
+_1. Jóslat és tudomány._
+
+Érvelésünk és támadásunk középpontjában Marxnak ama fejtegetései
+állanak, melyekkel a polgári társadalmi rend szükségszerű összeomlását
+és egyben a kollektív társadalmi rend szükségszerű kialakulását
+állítólag megjósolta. Hogy az ellenfél hadállásait kellőkép
+áttekinthessük, álljon itt mindenekelőtt a nevezetes jóslat.
+
+«Most már… a sok munkást kizsákmányoló kapitalista kisajátítására kerül
+a sor. Ezt a kisajátítást a kapitalista termelés immanens törvényeinek
+munkája maga viszi véghez, a tőkék koncentrációja útján. Egy-egy tőkés
+sokat üt agyon. Ezzel a koncentrációval, vagyis sok tőkésnek kevés tőkés
+által való kisajátításával egyidejűleg mind növekvő mértékben fejlődik
+ki a munkafolyamat kooperatív alakja, a tudománynak tudatos műszaki
+alkalmazása; a földnek tervszerűen együttes kihasználása; a
+munkaeszközöknek csak közösen alkalmazható munkaeszközökké való
+átalakulása és az összes termelési eszközök gazdaságossá tétele
+olyképpen, hogy azok kombinált társadalmi munka együttes termelési
+eszközeiként használtatnak. A tőke-mágnások számának állandó apadásával,
+akik ennek az átalakulási folyamatnak minden előnyét bitorolják és
+monopolizálják, növekszik a nyomor, az elnyomatás, a szolgaság, a
+lealacsonyodás, a kizsákmányolás, de egyben a számban állandóan növekvő
+és magának a kapitalista termelési folyamatnak mechanizmusa által
+iskolázott, egyesített és szervezett munkásosztálynak felháborodása is.
+A tőkemonopolium bilincsévé lesz annak a termelési módnak, mely vele
+egyetemben és segítségével virágzott fel. A termelési eszközök
+koncentrációja és a munka társadalmivá válása folyamán elérkezik a
+pillanat, amikor amazok nem férnek meg többé kapitalisztikus
+foglalatukban. Ez utóbbi szétrobban. Ütött a kapitalisztikus
+magántulajdon végórája. A kisajátítók kisajátíttatnak.
+
+A kapitalisztikus termelési és tulajdonszerzési mód, tehát a
+kapitalisztikus magántulajdon a saját munkán alapuló egyéni
+magántulajdonnak első negációja. A kapitalisztikus termelés negációját
+az maga hozza létre egy természeti folyamat szükségszerűségével. Ez a
+negáció negációja. Ez az utóbbi ismét helyreállítja az egyéni tulajdont,
+de már a kapitalisztikus korszak vívmányának, a szabad munkások
+kooperációjának s a földnek és a munka által létrehozott termelési
+eszközöknek közös tulajdona alapján.
+
+Az egyének saját munkáján alapuló szétszórt magántulajdonnak átalakulása
+kapitalisztikussá természetesen sokkal hosszadalmasabb, keményebb és
+nehézkesebb folyamat, mint a már de facto társadalmi termelésen alapuló
+kapitalisztikus magántulajdonnak átalakulása társadalmi tulajdonná.
+Amott arról van szó, hogy egynéhány bitorló sajátítsa ki a nagy tömeget,
+emitt arról, hogy a nagy tömeg sajátítson ki egynéhány bitorlót.»[10]
+
+Vajjon hogyan keletkezett ez a jóslat? Két végpontja adva volt: egyfelől
+a polgári társadalom, melynek rajza Marxnál is kétségkívül meglehetősen
+hiteles, – másfelől a kollektív termelésen alapuló társadalmi rend,
+amelynek képe, mint a «gyakorlati ész követelménye» különböző utópisták
+fejében kialakult. Marx maga is erősen racionalista elme és ha ötven
+évvel előbb születik, kétségkívül maga sem fogta volna fel máskép a
+társadalmi rend átalakulásának kérdését, mint Saint-Simon vagy Fourier.
+Azonban akkor, amikor Marx a fenntidézett sorokat leírta, már Herbert
+Spencer és Charles Darwin nevétől visszhangzott a világ. Az
+evolucionizmus épp úgy dogmává lett, mint annak idején a racionalizmus,
+elannyira, hogy még a forradalmároknak is a fejlődéselmélet alapjára
+kellett helyezkedniök, hacsak nem akartak mint futó bolondok köznevetség
+és gúny tárgyává lenni.
+
+Ez a korszak azonban nemcsak a fejlődéselmélet, hanem egyben a szigorú
+mechanisztikus természettudományú gondolkozás korszaka is volt. Darwin
+kiválasztási elmélete maga sem egyéb, mint a fajok átalakulásának
+mechanikus magyarázata. A spekulatív filozófia lomtárba került és csak
+oly tételnek lehetett hitele, mely az exakt természettudomány feszes
+köntösében lépett a közönség elé. Ha tehát Marx azt akarta, hogy
+elméletének kellő hatása legyen, tételének oly szoros formulát kellett
+adnia, mely a jövő fejlődést mechanikus szükségszerűség formájában
+ábrázolhatta. Így ugyanaz előtt a nehézség előtt állott, mint mindenki,
+aki a pozitivizmus korszakában a társadalomelmélet spekulációinak helyét
+exakt tudományos tételekkel akarta betölteni. Az exakt tudomány
+törvényszerűségek rendszere. Egy próbája van és ez a _jóslat_. A
+tudományos kutatónak minden kísérlete jóslat és tételének exakt érvényét
+csak akkor ismerjük el, ha abból vonható ilyetén jóslatai beválnak. «Ha
+a tiszta tudomány egészséges és életképes akar maradni, – írja _Wilhelm
+Ostwald_ – mindenkor vissza kell, hogy térjen az alkalmazott tudomány
+felé. Mert mi is voltaképen az alkalmazott tudomány? Az alkalmazott
+tudomány profécia, mely előre meghatározza a jövőt és kísérletekkel
+próbáját is adja annak, hogy helyesen és megbízhatóan tud próféciát
+mondani.»[11] Ám tenyérből jósolni és tudományosan jósolni mégis
+különböző két dolog. Tudomány nem lehetséges a hézagtalan
+szükségszerűség fogalma nélkül. A társadalomelmélet azonban ettől még
+messze van. Ma még semmi módon sem tudjuk számba venni még csak
+mennyiségét is a lehetőségeknek, melyeket az emberi öntudatnak a társas
+élet eseményeibe való beavatkozása létrehozhat. Kétségtelen, hogy a
+hézagtalan szükségszerűség itt is fennáll, de ez számunkra,
+gondolkozásunk számára az okság láncolatába csak _a posteriori_
+illeszthető be. Ha a társadalom bölcselete társadalomtudománnyá akarna
+átalakulni, meg kellene alkotnia minden lehető emberi kölcsönhatás
+törvényét. Azonban helyesen állapítja meg _Ratzenhofer_, hogy az emberi
+kölcsönhatásokban faktorok működnek közre, amelyeket csak bölcseletileg
+lehet feldolgozni. «A társadalmi életben épen a leghatalmasabb
+befolyások, mint pl. a vallás, olyan dolgok, amelyeket sohasem lehet
+természettudományi segédeszközökkel megítélni, mert részben az emberben
+s az ember énjében gyökereznek; ez pedig túlnyomóan kivonja magát a
+pozitív belátás alól és a spekulációt nem nélkülözheti.»[12] Az igazság
+tehát az, hogy a társadalmi elmélet exakt tudományos formulákba nem
+szorítható és csaknem kivétel nélkül hipothetikus tételeire többnyire
+ráillenek Lord Byron szavai:
+
+  «That knowledge is not happiness and science,
+  But an exchange of ignorance for that
+  Which is another kind of ignorance».[13]
+
+
+_2. Az emberi természet._
+
+Marx átvágta a problémát és a «társadalomtudomány» sülyedő léghajóját
+úgy próbálta fenntartani, hogy kilökte belőle a legnehezebb ballasztot,
+az öntudatos embert. Így született meg fantasztikus történetbölcselete,
+az úgynevezett «történelmi materializmus», melynek mechanikus formulája
+legalább külsőleg áthidalta a feneketlen űrt, mely a feltétlenül
+létrehozni kívánt «tudományos» jóslat két végpontját: a kapitalista és a
+szocialista társadalmi rendet egymástól elválasztotta.
+
+Ez a gondolatmenet eléggé indokolja a szocialista theoretikusok kínos
+felszisszenését, mihelyt az emberi természetről esik szó. Ilyenkor
+többnyire nagy hevességgel állítják, hogy társadalmi kérdésekben az
+emberi természetnek semmi jelentősége nincs, sőt, hogy «az ember mikor a
+társadalomba lép, tulajdonképen nagy negativum» és «az ember ú. n.
+erkölcsi természete a legellentmondóbb változásokon ment keresztül.»[14]
+Vajjon ha az emberi természet tényleg ily «quantité négligeable» volna,
+érdemesnek tartanák-e a marxista theoretikus urak, hogy ellene
+szélmalomharcba keveredjenek? Legalább is meglepő az ily ingerültség egy
+tényezővel szemben, mely oly mértékben változó, hogy azt bármikor
+tetszés szerinti módon lehet átalakítani. Ez a pont az, a hol az
+öröklött racionalizmus arcvonásai a Karl Marx színpadi maszkja, szigorú
+«tudományossága» mögül kikandikálnak. «Le voilà qui des traits de son
+maître a détruit l’harmonie!»[15] Evolucionisztikus szocializmus
+tulajdonkép nincs: a theoretikusok augur-köpenyege alatt ma is egy
+Fourier, egy Cabet rejtőzik, aki változatlanul hisz abban, hogy ki lehet
+találni az eszményi társadalmi rendet és rá lehet húzni az emberekre,
+mint valami kényszerzubbonyt, hiszen «az emberi természet a mindenkori
+gazdasági és társadalmi alakulatok által formált valami.»[16] Minden
+szocialista ma is rendületlenül hisz az értelem mindenhatóságában és
+hiszi, hogy az ember abszolut mathematikai «észlény», – holott helyesen
+mondja Gilbert Keit Chesterton, hogy nem az a tébolyodott ember, aki
+elvesztette az eszét, – hanem az, aki mindent elvesztett, csak az eszét
+nem.
+
+Megnyugvással állapíthatjuk meg, hogy voltak és vannak gondolkozók, akik
+nem voltak ilyen lekicsinylő véleménnyel az ember természetéről, hanem
+erőteljesen adtak kifejezést ama nézetüknek, hogy az ember erkölcsi
+természete az idők folyamán nem változik és csak az ismeretek változása
+folytán lehet a különböző korok embertípusai között különbséget tenni.
+Az ember erkölcsi haladásáról valóban nem is lehet szó, legföljebb
+értelmi haladásáról beszélhetünk, de itt is a specializált ismeretek
+mélysége, növekvő egyoldalúsággal és általános korlátoltsággal jár
+karöltve. Ezért nagyon meg kell gondolnunk, hogy az embernek akár
+értelmi haladásáról is beszélhetünk-e, ha összehasonlítjuk a mai német
+szobatudóst, aki talán az izeltlábúak ivarszerveiről minden képzeletet
+felülmúlóan pontos tájékozottsággal bír, – egy Goethe, egy Leonardo, egy
+Aquinoi Tamás, egy Arisztotelesz sokoldalú értelmiségével. Valóban nem
+is az ember értelmisége halad, csak ismereteinek objektív tömege
+növekszik.[17]
+
+Ha már most mélyére tekintünk az ember természete körül kavargó vitának,
+meglepődve vehetjük észre, hogy a nézeteltérés csak a szavakban létezik,
+de a gondolatok mélyén nem. Valóban maga Marx is hallgatólagosan
+feltételezi az emberi természet azonosságát, hiszen nemcsak hogy
+történelmi materializmusa nem állhatna meg az emberi természet bizonyos
+állandóságának ily feltételezése nélkül (épen az állandóság az és nem a
+változékonyság, amelynek következtében az embert elhanyagolhatni véli) –
+de e feltételezés nélkül társadalmi törvényekről még álmodni sem
+lehetne. Hogy ily törvények létéről beszélünk, ez épen csak úgy
+történhetik, hogy feltesszük az ember erkölcsi természetének bizonyos
+nyers azonosságát, feltesszük, hogy – ceteris paribus – azonos ingerekre
+azonosan reagál. (Ez az azonosság domborodik ki a «nagy számok»
+statisztikai alaptörvényében.) Ismétlem, nem lehetne álmodni társadalmi
+törvényekről, ha azokban állandóan hézagot kellene hagyni egy oly
+ismeretlennek, mely nem állandó, hanem változó mennyiség lévén, a
+végeredményt minden pillanatban máskép alakíthatná. «Ismeretlen» és
+«változó» nem ugyanazt jelenti.
+
+Sőt tovább is mehetünk és rámutathatunk arra is, hogy ha az emberi
+természet oly tetszés szerint alakítható negativum volna, miként azt a
+szocialisták látszólag felteszik: emberről, «homo sapiens»-ről
+tudományos értelemben nem is lehetne szó. Mi mást jelent _a species_
+természetrajzi fogalma, mint bizonyos strukturális és funkcionális
+állandóságok foglalatát, tehát az _alak_ és a _természet_ állandóságát.
+Ha ez nem így volna,[18] már közvetlenül előző nemzedékekre is úgy
+kellene visszatekintenünk, mint ahogyan prehumán őseinkre tekintünk
+vissza, pusztán a természetbúvár elfogulatlan érdeklődésével. Úgy
+hisszük, senki sem vonhatja kétségbe, hogy más érdeklődéssel nézzük az
+ősemberek kőszerszámait és cölöpépítményeit, mint egy hódtelepet vagy
+egy hangyabolyt. Emitt egy érdekes és tanulságos idegen világ – ott
+saját magunkról van szó.
+
+Az igazság az, hogy nem az ember változik, hanem környezete s e
+környezet reflexei vonják be alaptermészetét oly mázzal, mely a változás
+illuzióját kelti. Ha azonban a környezet bármely okból hirtelen alakul
+át, az elavúlt alkalmazkodottság szegényes máza lefoszlik és az eredeti
+alaptermészet teljes brutális nyerseségében felszínre kerül. Itt már
+csak két eset lehetséges: vagy felülkerül a konzervatív
+alkalmazkodottság és a környezet ahhoz képest úgy ahogy
+visszaalakíttatik; vagy dominál a kiválasztás kegyetlen törvénye és csak
+a legnagyobb alkalmazkodó képességű egyedek vagy kollektivumok maradnak
+fenn. Ezért dőre és meddő minden kísérlet, mely arra irányul, hogy az
+ember környezete valamely kiokoskodott «eszményi» terv szerint
+erőszakosan átalakíttassék. Hadd idézzük itt Apáthy István emlékezetes
+szavait: «Olyan az ember, mint a csiga, mely le akarná dobni házát, hogy
+majd úgy fölugorhatik a fa tetejébe. Hiába vonaglik, nem tud
+megszabadulni tőle. S amíg mi vonaglunk, hogy levetkőzzük
+természetünket, boldogtalanná válnak a nemzedékeknek hosszú sorai; de
+végül talán majd mégis be fogják látni, hogy békén cipelve magunkkal
+természetadta terheinket, természetes tulajdonságaink összegét, ezt a
+gátoló, de még inkább védő csigaházat, egyedüli menedékünket: türelemmel
+és kitartással feljuthatunk a fatetőre, az emberi fejlődésnek minden
+következő nemzedékben magasabb fokára.»[19]
+
+
+III. FEJEZET.  A «történelmi materializmus».
+
+
+_1. Az eredeti képlet és származása._
+
+Ezek után nézzünk a marxisztikus történetfilozófia, az ú. n. «történelmi
+materializmus» szeme közé. Csak egy helyen fejtette ki Marx a
+«történelmi materializmus» theoriáját nagyobb részletességgel. Ez a
+rengeteget idézett hely a «Zur Kritik der politischen Oekonomie»
+előszava, melynek megfelelő részletét a teljesség kedvéért mi is
+kénytelenek vagyunk ideiktatni:
+
+«Életük társadalmi termelésében az emberek akaratuktól nem függő
+viszonylatokba lépnek: a termelési viszonyokba; ezek a termelési
+viszonyok az anyagi termelő erők mindenkori fejlettségének felelnek meg.
+E termelési viszonyok összessége alkotja a társadalom gazdasági
+szerkezetét, azt a reális alapot, amely a jogi és politikai
+_ráépítményt_ hordozza és amelynek a társadalmi öntudat meghatározott
+formái felelnek meg. Az anyagi élet termelési viszonyai szabják meg
+általában a társadalmi politikai és szellemi életfolyamatokat. Nem az
+emberi öntudat határozza meg a létezést, hanem fordítva, a társadalmi
+létezés határozza meg az öntudatot. A társadalom anyagi termelő erői
+fejlettségük bizonyos fokán összeütköznek az akkori termelési
+viszonyokkal vagy jogi kifejezéssel élve, a tulajdonviszonyokkal, melyek
+között eddig fejlődtek. Ami eddig a termelő erők fejlődésének volt
+alakja, most bilincsévé válik. Ekkor következik el a társadalmi
+forradalom ideje. A gazdasági alap változását a rengeteg ráépítménynek
+gyorsabb vagy lassúbb átformálódása követi nyomon. Ilyen átalakulások
+vizsgálatánál külön kell választani a gazdasági termelés föltételeinek
+természettudományos pontossággal megállapítható átalakulását azoktól a
+jogi, politikai, művészeti vagy bölcsészeti, egyszóval ideologikus
+formáktól, amelyek révén az emberek ennek az összeütközésnek tudatára
+jutnak és amelyekben harcukat megvívják. Amint nem arról ítélik meg az
+egyes embert, hogy minőnek gondolja ő maga-magát, ép oly kevéssé lehet
+az átalakulásnak ilyen korszakait a kor öntudata szerint megítélni; sőt
+épen ellenkezőleg a gazdasági élet ellentéteiből, a társadalmi termelés
+erőinek és viszonyainak összefüggéséből kell magát azt a tudatot
+megmagyarázni. Társadalmi alakulat sohasem pusztul el addig, míg ki nem
+fejlődött minden, benne megférő termelő erő; s új, magasabbrendű
+termelési viszonyok sem lépnek helyébe, mielőtt a régi társadalomban
+magában nem nőttek ki létezésük anyagi életföltételei. Innen van, hogy
+az emberiség mindig csak olyan feladatokat szab ki magának, amelyeket
+meg is oldhat, mert ha jól szemügyre veszi az ember, meglátja, hogy a
+feladat is csak akkor bukkan fel, amikor megoldásának anyagi föltételei
+már kialakultak vagy legalább kialakulóban vannak. A társadalom
+gazdasági kialakulásának egymásra következő korszakaiul nagyjában a
+következőket lehet megnevezni: a termelésnek ázsiai, ókori, hűbéri és
+modern polgári módját. A termelésnek polgári viszonyai a termelés
+társadalmi folyamatában az utolsó ellentétes formát képviselik; ezen
+ellentéteket azonban nem egyéni ellentétnek, hanem az egyének társadalmi
+életföltételeiből kinövő ellentétnek kell értenünk s amely ellentét
+eltüntetésének föltételeit magán a polgári társadalmon belül kifejlődő
+termelő erők teremtik meg. Ezzel a társadalmi alakulattal zárul be ennek
+következtében az emberi társadalom őstörténete.»[20]
+
+A marxizmus e történetfilozófiai elmélete ellen számos oldalról folyt
+kritikai harc eredményét hazai irodalmunkban Somló Bódog a
+következőképpen foglalja össze:
+
+«A termelési mód, a gazdasági technika, végül is a homo sapiens nevű
+állati szervezetnek egy bizonyos funkciója és csak mint ilyen fogható
+fel helyesen. Ha meg akarjuk érteni ezt a technikát, amely egyébből sem
+áll, mint emberi cselekvésekből, akkor egyik főtényezőül az emberi
+cselekvések általános törvényeit kell alapul vennünk.»[21] Ugyanezt
+mondja más szavakkal az elmélet egy másik hazai kritikusa: «A lélektani
+kutatások elhanyagolása a történelmi materializmus legtöbb hibájának az
+oka.»[22]
+
+Erre a szemrehányásra a marxizmus védelmezői azt felelik, hogy nem
+feledkeztek meg az emberről, hanem elméletük az egyének lelki életének
+tanulmánya helyett, mely szerintük «törvényszerűségek föltárására
+egyáltalában nem vezet», «_egyéncsoportok_ – _az osztályok_ – öntudatos
+közreműködésének tényét és törvényeit kutatja», mert a tömegöntudat
+«sohasem egyezik az egyes egyének öntudatával, hanem valamennyinek
+összetétele, eredője.»[23] Ez az állítás tehát azt látszik jelenteni,
+hogy a marxizmus az egyéni lélektan helyett, a kollektív lélektanra veti
+a súlyt. Ha azonban Marx és Engels munkáinak tömegében bármennyit is
+kutatunk, komoly kollektív-lélektani vizsgálódásoknak még csak
+leghalványabb nyomára sem akadunk, annyira nem, hogy bár Marx szerint a
+történelem valóságos gazdasági folyamata külsőleg osztályharcok
+sorozatában nyilvánul s bár ő az _osztály_ és _osztályharc_
+kifejezéseket sűrűn használja: az «osztály» fogalmának meghatározásáig
+sem jutott el soha. Töredékben maradt kísérlete, mely csak halála után
+látott napvilágot, a «Kapital» III. kötetében, csak növeli a marxista
+irodalomban az «osztályok» fogalma körül uralkodó konfuziót, amely
+roppantul megkönnyítette a felelőtlen érvelésnek azt az áradatát, amely
+a marxizmus szofizmáit oly rugalmasakká teszi. Mert ez, amiről itt szó
+volt, nem egyedülálló jelenség: a szocialista irodalomban üzletszerűen
+folyik az érvelés és dobálódzás el nem határolt fogalmakkal. Ez az, amit
+ők _dialektikának_ neveznek: filozófiai nevelőjüktől, Hegeltől kérték
+kölcsön az áthatolhatatlan ködöt, amely olyan jó fedezetet nyújt a
+kritikusok támadó hadoszlopai ellen: hiszen ha egy-egy érvelés megdől,
+valamelyik varázsszónak azonnal más, tetszés szerinti értelmet lehet
+tulajdonítani, ami azután baj nélkül helyreállítja a dogma ingadozó
+hitelét. Ezért a marxistákra alaposan ráillik a kegyetlen hasonlat,
+melyet mesterükre – Hegelre – faragott nagy ellenfele, Schopenhauer,
+amikor azt mondotta rá, hogy olyan mint a tintahal, amely nagy sötét
+felhőt csinál maga körül, hogy meg ne lássák, milyen nyomorúságos egy
+állat…
+
+Azonban lássuk az elmélet genezisét! A történelmi materializmust úgy
+szokás emlegetni, mint a Karl Marx önálló találmányát. Ezzel szemben
+mások több régi névre hivatkoznak.
+
+Jászi Oszkár azon a véleményen van, hogy ezeknek az «apasági vitáknak»
+nincsen jelentősége, mert hiszen a lényeg az, hogy az elmélet Marxnál
+vált «hatóerővé.»[24] Tekintve, hogy oly tételről van szó, mely
+tudományos érvényre tart igényt, eléggé meglepő az ily érvelés, mely
+körülbelül olyanformán fest, mintha azt mondaná valaki, hogy mindegy,
+vajjon Colombus vagy Amerigo Vespucci fedezte-e fel Amerikát, a lényeg
+az, hogy az utóbbiról kapta nevét. Vagy épen ennyi joggal azt is lehetne
+mondani, hogy «Bánk Bán» Egressy Gábor műve, mert hiszen az ő
+előadásában vált «hatóerővé!»
+
+De még ha bebizonyíttatnék is, hogy a történelmi materializmus ötlete
+legelőször a Marx fejéből pattant ki, az ő érdeme akkor sem lenne nagy,
+mert hiszen ő a történelmi materializmus kifejtésénél is hű maradt
+önmagához és beérte a puszta állítással.[25]
+
+Abban mindazonáltal egyetértünk Jászival, hogy a vitának nincs
+jelentősége. Azonban azért nincs, mert tudományos szempontból magának az
+elméletnek sincsen semmi jelentősége és így a tudománynak nagyon
+mindegy, hogy kitől származik ez a harcias pudlikutya, mely magát
+oroszlánnak fésüli. _Egy_ bizonyos: akár másnak az ötletét értékesítette
+Marx, akár jóhiszeműen élt az apaság vélelmével, nála ez a formula a
+«tudományos szocializmus» pilléreként szerepel – mint arra már fentebb
+rámutattunk. Közvetlen szülője a vágy, a fejlődésnek a «tudományos»
+szocializmus által jósolt folyamatát mennél erősebben szükségszerűnek
+feltüntetni.[26] E felfogás helyességét elég mulatságosan támogatja
+Szabó Ervin elszólása, mellyel a történelmi materializmus igazságát
+igyekszik bizonyítani, mondván, hogy «ez az egyetlen útja társadalmi
+okozatsor felállításának.»[27] Ha visszalapoz az olvasó a marxisztikus
+jóslat tudományosságát illető fejtegetéseinkre, be fogja látni, hogy
+magunk sem mondtunk egyebet, de ilyen indokolással talán a Jules Verne
+holdbautazó ágyúgolyója is tudományosan igazolható volna. A békának is
+az «egyetlen útja», ha az ökör nagyságát szeretné elérni, hogy felfújja
+magát: de azért a béka mégsem lesz akkora, mint az ökör.
+
+
+_2. Műszó és fogalomzavar._
+
+Egyébként meg lehet állapítani, hogy ha a «történelmi materializmus»
+rendszere nem is a Marxék sajátja, az elnevezés kétségkívül tőlük való,
+nevezetesen Friedrich Engels a keresztapa. Úgy hisszük, hogy nem
+tévedünk, ha nagyrészt e sokat hánytorgatott műszónak tudjuk be, hogy az
+irodalomban még ma is oly nagy a bizonytalanság a «történelmi
+materializmus» valóságos mibenléte körül.
+
+A materializmus és szpiritualizmus metafizikai vitájának nem
+tulajdonítunk nagyobb jelentőséget, mert osztjuk a Herbert Spencer
+nézetét, hogy az igazságot sem materializmussal, sem szpiritualizmussal
+nem lehet kifejezni.[28] Ezért itt nem is fogjuk érdemben megvitatni ezt
+a problémát, csupán arra kívánunk rámutatni, hogy a marxizmus számára a
+«materializmus»-nak mint korszerű dogmának pusztán prestige-értéke van.
+Azt szándékozunk ugyanis bebizonyítani, hogy a marxizmusnak semmi köze
+nincs a «materializmus» kialakult bölcseleti fogalmához. Föntebb az
+«osztályharc» kérdésével kapcsolatban rámutattunk arra, hogy a marxista
+«dialektika» szereti a bizonytalan, hajlítható fogalmakat. Amíg csak a
+közgazdaságtan vagy az úgynevezett társadalomtudomány még többnyire
+vitás, ki nem alakult fogalmairól van szó, minők az «érték» vagy az
+«osztály», addig menthető a dolog, de ha a bölcselet kialakult és
+szigorúan elhatárolt fogalmai vonatnak be a játékba: akkor már
+súlyosabban kell elbírálni ezt a gyakorlatot.
+
+A «Zur Kritik der politischen Oekonomie» előszavából idézett
+fejtegetések értelmében a gazdasági erők, a termelés és eloszlás
+viszonyának alakulásai vak és merev szükségességgel határozzák meg az
+emberek magatartását. Az embernek magának itt csak olyan szerepe van,
+mint a cirkuszi «Dummer August»-nak: értelmetlen «ideologiáival» csak
+ostobán szalad utána az eseményeknek, bár úgy tesz, mint hogyha fontos
+szerepkört töltene be. A végső felületen persze emberi cselekvésekbe
+formálódik a történelem, de ezek a cselekvések pusztán a régi termelő
+erőket és az új termelő erőket képviselő embercsoportok osztályharcaivá
+tömörülnek. «A társadalom együttes termelését még ma is _vak törvények_
+szabályozzák, melyek elemi erővel érvényesítik hatalmukat.»[29]
+
+Mennyiben nevezhető ez a felfogás _materializmusnak? Materializmus_ az
+ontológia alapproblémáját illető oly állásfoglalás, mely a végső
+létezést pusztán anyagi létezésként fogja fel és így az öntudatot a
+központi agyfunkció tükröződésének, a használatos műkifejezéssel
+_epifenomennek_ tekinti. A materializmus azt állítja tehát, hogy az
+öntudat jelenségei bizonyos idegfolyamatok korrelátumai. Azonban a
+materialisták szerint is «a pszichikus tények _tények_ csak úgy, mint a
+többiek és kísérik őket a megmérhető dolgokban való változások; az, hogy
+pszichikusak, még nem ok arra, hogy inaktivak legyenek, azonban valóban
+ugyanoly mértékben aktivak, mint a többi tények és ugyanannak a
+törvényszerűségnek vannak alávetve.»[30] A materializmus tehát nem
+állítja, hogy az öntudat tényei _passzivak_, csak azt állítja, hogy
+_fenomenálisak_, de «kísérik őket a megmérhető dolgokban való
+változások.»
+
+És mit mond Marx? «Az anyagi élet termelési viszonyai szabják meg
+általában a társadalmi politikai és _szellemi_ életfolyamatokat.» A
+marxizmus ontologiája tehát nem materializmus, mert nem is
+_monisztikus_, hanem _dualisztikus_ és ezt legjobban elárulja az a
+roppant nagy gond, amellyel _anyagi_ jellegét feltüntetni iparkodik.
+Mihelyt az _anyagi élet_ és az _anyagi erők szellemi életfolyamatokkal_
+és _ideologikus formákkal_ állíttatnak szembe, nyilvánvaló, hogy nem
+valamely egységes világszemlélet kifejezéséről van szó, hanem oly
+dualizmusról, melyben a létezés egyik formája (a szellemi)
+hamupipőke-szerepet játszik. A materializmus a pszichikus tényeket is az
+egységes kauzalitás láncaiba illeszti bele és azt vallja, hogy amint
+okozatok, egyben okokká is válnak. Ezzel szemben Marx felfogásában a
+«szellemi életfolyamatok» külön életet élnek, elválnak az «anyagi
+élet»-től és semmit sem határoznak meg többé! A történelmi materializmus
+továbbá nem materialisztikus, már csak azért sem, mert láttuk, hogy a
+társadalmi életben szerinte passzíve szereplő öntudatot is csak mint
+kollektív tudatot: társadalmi tudatot, osztálytudatot, hajlandó
+elismerni.[31] Már pedig a materializmus – mint epifenoment – csak
+egyéni tudatot ismerhet el; minden kollektív tudat az ő szempontjából
+csak fikció, mert nincsen oly kollektív idegrendszer, melyben a
+megfelelő materiális életfolyamatok végbemennének: a kollektivum
+mindenképen csak immateriális lény lehet.
+
+_Marx materializmusa tehát nem ontologikus, hanem axiologikus elv._ Nála
+az anyagi és a szellemi élet nem _létben_, hanem _értékben_ különbözik
+és felfogását végső fokon nem _tényítélet_, hanem _értékítélet_ fejezi
+ki. Ez az utóbbi pedig így hangzik: _csak az anyagi élet a fontos_.
+
+A «történelmi materializmus» elnevezés tehát nem egészen jogosult. Több
+jogosultsága volna a Loria és Bernstein által is ajánlott «történelmi
+ökonomizmus» kifejezésnek, mert e tan lényege az, hogy a társadalmi
+folyamatokat az adott gazdasági viszonyok szükségszerűen írják elő. De
+ezt épen csak megemlítjük és az elnevezés kérdésének annál kevésbbé
+tulajdonítunk jelentőséget, mert véleményünk szerint – mint már fentebb
+is mondottuk – az egész elméletnek nincs semmi jelentősége. Az utóbbi
+fejtegetések célja – mint azt már előre is megjegyeztük – csak az volt,
+hogy rámutassunk az ellenmondásra, mely a marxizmus
+történetbölcseletének tételei és elnevezése között lappang és amely
+olyan sok felelőtlen locsogásnak lett alkalmas sarokpontja. Mert a
+materializmus kifejezésének jogosulatlan alkalmazása révén keletkezett
+fogalomzavar még korántsem oszlott el, hanem ellenkezőleg, nőtt és
+bővült. Újabb elmélkedők bevitték a terminuszok macskazenéjébe a
+kauzalitás; a mechanizmus és teleologia; a determinizmus,
+indeterminizmus és fatalizmus problémáit is: azonban már pusztán ez a
+tény – hogy t. i. ennyire különböző és egymást keresztező problémák e
+vitába egyáltalában bekeverhetők voltak – mutatja, hogy a kérdés első
+felvetése már okvetlenül méhében hordta a végzetes konfuziót. Mert
+nyilvánvaló, hogy a létproblémának, melyet a materializmus és
+szpiritualizmus ellentéte feszeget, semmi köze nincs a genetikus
+problémákhoz, melyek a fenti terminuszok mögött rejlenek. Kétségtelen,
+hogy – mint az Le Dantec idézett soraiból is kitűnik – a pszichikus
+folyamatok és tehát a célkitűzések is – akár reálisak, akár
+fenomenálisak – meghatározottak és meghatározók egyaránt lehetnek;[32]
+továbbá, hogy a kauzális nexus épúgy meghatározható mechanikusan, mint
+teleologikusan: «Ha oxigén és hidrogén 1: 2 arányban egyesül, víz
+keletkezik; de ezt így is mondhatjuk: ahhoz, hogy víz jőjjön létre, arra
+van szükség» stb.[33] A felsorolt terminusok sokaságából tehát csak egy
+illik reá a marxista történetbölcseletre: a fatalizmus.[34] Valóban, a
+felfogás, mely az ember öntudatának a történések folyamatában semmi
+jelentőséget nem tulajdonít, semmi egyéb, mint fatalizmus.[35]
+
+
+_3. A módosított képlet._
+
+Ismételten állítottuk, hogy a történelmi materializmus elméletét nem
+kell komolyan venni, holott ennek az elméletnek érdemleges cáfolatát
+voltakép meg sem kíséreltük. Nos, semmi szükségünk nincs e cáfolatra,
+azért, mert ezt az elméletet a legilletékesebb egyéniség, Friedrich
+Engels különböző, a 90-es években írt leveleiben tökéletesen
+visszavonta. E levelekből egyes részeket a következőkben mutatunk be:
+«Végső elemzésben az anyagi élet termelése és újratermelése magyarázza a
+történetet. Marx és én többet sohasem állítottunk. _Ha ezt a tételt így
+forgatják ki: a gazdasági mozzanat az egyedüli döntő: értelmetlen,
+elvont képtelen formula lesz belőle._» «Magunk csináljuk történelmünket,
+de elsősorban meghatározott körülmények és feltételek között. Ezek közt
+végeredményben a gazdasági feltételek a döntők. _De a politikai
+körülmények, még a hagyomány is_, mely az emberek agyát sűrűn felkeresi,
+_játszanak szerepet, habár nem döntőt_.» «_Nem igaz, hogy a gazdasági
+helyzet az egyedüli aktiv ok és hogy minden egyéb passziv hatás: hanem
+van kölcsönhatás a gazdasági szükség alapján, mely a végén döntő lesz_».
+Engels mégis érzi, hogy e fordulatok nem mindenben egyeznek korábbi
+szavaikkal. Ezt így magyarázza: «Ellenfeleinkkel szemben nekünk az
+általuk kétségbevont _főelvet_ kellett hangsúlyoznunk és _nem mindig
+volt idő, hely és alkalom a kölcsönhatásban részes többi tényezőt
+megfelelően méltányolni_.»[36] Ilyen tehát a marxizmus tudománya! Mit
+szóljunk az oly tudóshoz, aki valamely «kölcsönhatásból» kiragad egy
+tényezőt és miután – egy szóval sem említve hogy _kölcsönhatásról_ van
+szó – kereken kijelentette, hogy ez a tényező az egyedüli, melynek
+fontossága van: utólag a sértett ártatlanság megdöbbenésével
+csodálkozik, hogy szavait úgy értették, amint írva voltak. Olyanformán
+hat ez, mintha valamely anthropológus azt írta volna valahol, hogy az
+ember gyomorból és belekből áll és ha utóbb szemére vetnék, hogy
+ezenkívül akadnak más részek is az emberi szervezetben, sértődötten
+válaszolná, hogy hiszen «nem mindig volt idő, hely és alkalom» a többi
+testrészek méltatására! Úgy hisszük, hogy egy ilyen anthropológust
+rövidesen kihajítanának mindenféle tudományos akadémiáról.
+
+De még ez a javított kiadás is sántít egy kicsit, mert helyesen mondja
+Bernstein, hogy ha a kölcsönhatásban részes elemek nem méltányoltatnak
+megfelelően, akkor a főelv determináló jelentősége voltaképen
+túloztatik.[37] Azonkívül ott, ahol kölcsönhatás áll fenn, főelvről,
+döntő feltételekről nem is lehet szó, mert minden _feltétel_ épen
+_feltétele_ lévén a következménynek, tényezője lévén az eredménynek,
+mindegyik egyformán fontos. _Kölcsönhatás_ épen a részes tényezők
+mellérendeltségét jelenti.[38] Megállapíthatjuk tehát, hogy Engels a
+Marx történetfilozófiáját e fejtegetéseivel sarkaiból forgatta ki, mert
+a «Kritik der Pol. Oekonomie» hírhedt előszava apodiktikus, el nem
+csavarható tételeket tartalmaz azon a helyen, ahol az állíttatik, hogy a
+«termelési viszonyok összessége alkotja… azt a _reális alapot_, amely a
+jogi és politikai _ráépítményt_ hordozza és amelynek a társadalmi
+öntudat meghatározott formái felelnek meg. Az anyagi élet termelési
+viszonyai szabják meg általában a társadalmi, politikai és szellemi
+életfolyamatokat. _Nem az emberi öntudat határozza meg a létezést, hanem
+fordítva, a társadalmi létezés határozza meg az öntudatot_». Semmi
+kétség nem lehet aziránt, hogy itt csak _egyirányú összefüggésről_ lehet
+szó és nem _kölcsönhatásról_, mert ez utóbbi esetben az utolsó mondatnak
+így kellene hangzani: a létezés határozza meg az öntudatot és viszont az
+öntudat a létezést. Azonkívül a _ráépítmény_ kifejezése sem illik bele a
+_kölcsönhatás_ fogalmába, mert nyilvánvaló, hogy _ráépítmény_ és _reális
+alap_ között nem lehet kölcsönhatás. Ha a reális alap átépíttetik,
+kétségtelenül le kell bontani a ráépítményt, de az utóbbit át lehet
+építeni a reális alap legcsekélyebb változása nélkül. Marx merev
+mechanikus terminológiája következetes, mert megfelel az elgondolásnak,
+amelyet ábrázolni hivatott, de ez az elmélet épen egyirányú
+architektonikus felépítésénél fogva csakis akkor állhat fenn, ha
+érintetlen marad. És mihelyt valaki – abban a feltevésben, hogy
+alapépítmény és ráépítmény kölcsönhatásban vannak – a földszintet
+lebontja, hogy abból is emeletet csináljon: a szolidnak vélt épület
+kártyavárként fog összeomlani. Engels épen akkor döntötte fel barátja
+művét, amikor meg akarta erősíteni. Már ott, ahol a marxista
+társadalomelmélet állítólagos tudományosságát elemeztük, rámutattunk
+arra, hogy a tudományosság vágya kényszerítette Marxot arra, hogy az
+embert teljesen kihagyja számításaiból, illetőleg amennyiben kétségtelen
+létezését nem tagadhatja le, pusztán kollektivnek tekintett hatását
+egy-két előzetes formulával szigorúan meghatározottnak tekintse. Ha már
+most az ember ilyképen egyszerűsített és nullára redukált öntudatát
+teljes élő valóságában ismét bevonjuk a számításba, a számtalan
+ismeretlennel újból feltarkított egyenletet nem fejezhetjük többé ki a
+kívánt elemi alakban. És ezzel mindenféle exakt jóslásnak, tehát az
+úgynevezett tudományos szocializmusnak is ki van tekerve a nyaka.
+
+A már említett levelek egyikében mégis van egy kísérlet arra, hogy a
+«javított kiadás» az eredeti szöveggel összeegyeztessék: «Számtalan
+egymást keresztező erő, az erőparallelogrammák végtelen csoportjai azok,
+melyek az eredményt, a történelmi eseményt létrehozzák és ez az eredmény
+a maga részéről oly tényező termékének tekinthető, mely mint öntudatlan
+és akaratnélküli tevékenység hat. Mert amit minden egyes erő akart,
+meggátolta az összes többi és folytonos, kombinált hatásuk eredménye oly
+dolog, melyet egy sem akart közülük». Ha már most az utóbb idézettek
+annak bizonyítására szolgálnak, hogy az egyéni akaratok elhanyagolhatók,
+mert egymást paralizálják, ezzel egyrészt nem valami nagy újdonság jött
+világra – mert mi egyebet fejeznek ki ezek a sorok, mi az a «tényező,
+mely mint öntudatlan és akaratnélküli tevékenység hat», mint a jól
+ismert _volonté générale_[39] – másrészt joggal lehet rámutatni Taine
+szavaival arra, hogy az egyének épen úgy benn vannak és hatnak valamely
+nép, valamely század vagy faj történetében, mint az összetevő egységek
+valamely összeadásban, melynek csak végösszegét jegyezzük fel.[40]
+Ugyanígy van ez, ha az «egymást keresztező erők» nem egyéni erőket,
+hanem erőtendenciákat jelentenek, mert az erőnégyszög eredőjét csak
+valamennyi bennfoglalt erő felvételével lehet meghatározni. Ha csak egy
+is kimarad, a rezultáns azonnal megváltozik. Viszont arra sem alkalmasak
+a fenti fejtegetések, hogy egy erőnek vagy erőcsoportnak fölényét
+bizonyítsák, sőt ellenkezőleg, épen azt bizonyítják, hogy _tisztán_
+egyik sem érvényesül. Szószerint is: «az eredmény oly dolog, melyet egy
+sem akart». Ezért itt _fő_tényezőről nem is lehet szó. Helyesen mondja
+Tolsztoj a «Háború és béke» negyedik kötetében: «Semmi sem _ok_, minden
+csak összeegyezése ama feltételeknek, melyek között valamely vitális,
+szerves, elemi történés létrejön».
+
+Mit mond tehát a történelmi materializmus megreformált tétele? Csak azt,
+hogy a társadalom életében a gazdasági tényező _is_ fontos szerepet
+játszik és ezért a történelmi kutatásokban el nem hanyagolható. A
+társadalom nagy garral hirdetett élettörvénye tehát puszta módszertani
+figyelmeztetéssé zsugorodott össze! A marxisták azonban arra
+hivatkoznak, hogy szükség volt a gazdasági tényezőnek erőteljes
+hangsúlyozására, mert a hisztórikusok tudni sem akartak róla. Ez az
+állítás azonban hamis, mert a XIX. században már alig volt komoly
+történetíró – ha csak nem «Staats- und Hofhistoriograph» – aki a
+gazdasági tényezőket megfelelően ne méltatta volna. Hogy csak egy példát
+említsünk, Theodor Mommsen a «Römische Geschichte» első könyvében
+meggyőzően mutat rá arra, hogy Róma későbbi nagy jelentőségét mily nagy
+mértékben köszönhette hadászati okok mellett kereskedelmieknek, tehát
+gazdaságiaknak.[41] «A Tiberis Latium természetes kereskedelmi útja,
+torkolata a kikötőkben szegény parton a tengerjárók szükségszerű kikötő
+helye… Róma, ha nem is keletkezését, jelentőségét mindenesetre a
+kereskedelmi és hadászati viszonyoknak köszönheti… Az, amiben Róma a
+többi latin városok tömegétől különbözik, mindenesetre kereskedelmi
+jelentőségének (Handelsstellung) és polgársága megfelelő szellemének
+tudható be».[42]
+
+De hogy a történelmi materializmus állítólagosan újkeletű szemüvegén
+keresztül látható tájkép megdöbbentően hasonlíthat ahhoz, amit nagyon is
+bourgeois-történetírók nyujtanak, arra nézve ékesen szóló példaként
+álljon itt a következő összehasonlítás. Engels Róma pusztulásának főokát
+abban látja, hogy a patricius nemességet teljesen felváltotta a
+nagybirtok- és pénzmágnások új osztálya, amely a háborús szolgálat által
+tönkretett parasztok minden földbirtokát lassacskán magához vonta, az
+így keletkezett óriási latifundiumokat rabszolgákkal munkáltatta meg,
+Itáliát elnéptelenítette és ezzel ajtót nyitott a császárságnak és
+utódainak.[43] A bourgeois-történetíró ezt a folyamatot így írja le:
+«Rómában az abszolut monarchiát a hanyatlás hozta létre. A kisbirtokosok
+derék hadserege, amely megszerezte és élvezte a szabadságot, elpusztult.
+Elpusztult a hódító hadjáratokban: a győzelem megviselte a győzőket… Az
+egészséges emberek nagyrésze táborban volt. Tizenhéttől negyvenöt évig
+senki sem szabadulhatott a lajstromozás alól. Görögországtól Ázsiáig,
+Macedóniától Galliáig Afrikától Hiszpániáig a római polgárok az összes
+partokon otthagyták csontjaikat. A 180-ik évtől kezdve a népfelkelés
+csak üggyel-bajjal ment. Metellus cenzor ijedtében minden legényembert
+nősülésre akart kényszeríteni. Róma, – mondá Titus Livius – amely
+Hannibál ellen huszonhárom légiót küldött, ma nyolcat sem tudna
+fegyverbe állítani. A hódító hadjáratok révén a középosztálynak a
+vagyona épúgy pusztult, mint az élete… A legionárius visszatartva húsz
+éven át a zászlók alatt, földjét eladta vagy parlagon hagyta heverni. Ha
+megtartotta, összeroskadt az afrikai, sziciliai, szardiniai verseny
+súlya alatt. Ha kitartott és a diadalmi pénzekből tengette életét,
+gazdag szomszédja, volt prétor, szenátor, a bírák barátja eltolta a
+mesgyét és az ő földjét eltulajdonította. Ha elment a gazdaghoz és arra
+kérte, hogy ellopott vagy megvásárolt földjét haszonbérben megtarthassa,
+rabszolgatömegeket mutattak neki. Most már ezek viszik a marhát a
+legelőkké tett szántóföldekre; most már ezek töltik be a szabad
+kisparasztok helyét… (A birtokos) meggazdagodva prokonzulátusa vagy
+pretorátusa, a provinciák lakóinak vagy kis szomszédainak kifosztása, az
+állami földek koncessziója vagy bitorlása révén: gyarapítja birtokát,
+amely akkorára nő, mint egy provincia… Rabszolganyájak, néhány Krözus:
+ime, ez a vidéki népesség. Nincs már hely ott a kisbirtokos számára… Sem
+a mező, sem a város nem tartja el többé a szabad polgárt. A városban
+épúgy, mint a vidéken a munka a rabszolgáké, a tulajdon a gazdagoké… Ha
+a kisparaszt élni akar, Rómába kell mennie; ha Rómában élni akar,
+fizetett szavazóvá, haramiává vagy koldússá kell lennie… A nép
+túlságosan szegény volt, túlságosan függő, túlságosan szervilis; a
+nagyok túlgazdagok, túlerősek, túlmerészek… A közügynek túlságosan kevés
+védelmezője volt és túlságosan sok ellensége. Ötven év harcai,
+proskripciói, kalandjai után egyetlen ember magánügye lett.»[44]
+
+A fenti összehasonlítás azt mutatja, hogy a polgári történetíró ugyanúgy
+meglátja a gazdasági momentumokban rejlő szükségszerűséget, mint a
+szocialisták. Ha pedig igaz, amit Engels állít, hogy a történelem
+marxista felfogása sem hanyagolja el a történelem egyéb hajtóerőit,
+akkor az úgynevezett történelmi materializmus csak cégér, mely mögött a
+bolt üres.
+
+De nem mondhatja-e valaki, hogy Mommsen és Taine az idézett helyeken
+talán a történelmi materializmus revelációiból merítettek? Nos, alig
+hisszük, hogy akadna oly vakmerő, aki ezt a feltevést megkockáztatni
+merné. Nemcsak azért, mert Marx és Engels működése még ebben az időben
+aligha tűnhetett fel a két idézett nagynevű kutatónak, hanem azért is,
+mert a Römische Geschichte 1856-ban már második kiadását érte meg, Taine
+fentidézett sorai pedig 1857-ben láttak napvilágot; holott a marxista
+történetbölcselet egyetlen számbavehető forrása a «Kritik der
+Politischen Oekonomie» idézett előszava, 1859-ben íródott. Marx ugyan
+azt állítja, hogy felfogásuk már a negyvenes években kialakult és ezt
+készséggel elhisszük neki, mindazonáltal megállapíthatjuk, hogy a
+Kommunista Kiáltványban a történelem bölcselete még csak egy mondatból
+áll, nevezetesen a kiáltvány első mondatából, mely így hangzik: «Minden
+eddigi társadalom története osztályharcok története». Már most, hogy e
+tételben mennyi az igazság, azt nem kutatjuk, mert nem tartozik ide.
+Kétségtelen azonban, hogy egy nagyon is polgári történetíró már húsz
+évvel előbb azt állította, hogy a modern Európa osztályharcok
+szülötte.[45] Ezenkívül megállapíthatjuk azt is, hogy a történelmi
+materializmus elmélete 1859 előtt még korántsem volt végleges, annyira
+nem, hogy Marx az «18-te Brumaire» első soraiban még nagyon
+«ideológikusan» ezeket írta: «Az emberek önmaguk csinálják
+történelmüket, de nem szabad akaratból, nem önmaguk által választott,
+hanem közvetlenül talált, adott és átöröklött körülmények között. _Az
+elhalt nemzedékek hagyományai lidércként nehezednek az élők agyára_».
+Ami pedig Taine és Engels fent összehasonlított fejtegetéseit illeti –
+melyek közül az Engelséi huszonhat évvel később keletkeztek – mind a
+kettőnek közös forrása lehet Plinius, akit mindenesetre erősen haboznánk
+Marxnak vagy a történelmi materializmus hívének tekinteni és aki majdnem
+2000 évvel ezelőtt írta le e szavakat: «Latifundia perdidere Italiam».
+
+
+
+
+MÁSODIK RÉSZ.  AZ IGAZSÁG.
+
+
+I. FEJEZET.  Általános elemzés.
+
+
+_1. A jóslat elemei._
+
+De térjünk vissza a Marx-féle jóslathoz! Fentebb rámutattunk arra, hogy
+a jóslat maga előbb volt meg, mint «tudományos» alapja, az úgynevezett
+történelmi materializmus, hiszen a Kapital ama fejezete, melyből a
+jóslatot idéztük, mondhatni, egyetlen olyan gondolatot sem tartalmaz,
+amely már a Kommunista Kiáltványban, sőt a Heilige Familie-ban
+felfedezhető ne volna.[46] Viszont a jóslatnak magának két további
+gyökere van: egy formális és egy érdemleges. Formális gyökere a hegeli
+dialektika formulája: a negáció negációja. Ez a két formula – a Marxé és
+a Hegelé – azután egymás bizonyítására szolgál, ami nyilvánvalóan
+_circulus vitiosus_.[47] Érdemleges gyökere a piactalan társadalom
+öröklött utópiája, ez utóbbi pedig tulajdonképen erkölcsi posztulátum,
+mert jogosultsága azon a feltevésen nyugszik, hogy a vázolt
+berendezkedés a mainál igazságosabb volna.
+
+Ismét egy érdekes ellentmondás szakad fel szemeink előtt – a szocialista
+elméletek ily ellentmondásokon épülnek fel –: a szocialista világnézet,
+mely az erkölcsöt polgári előítéletnek tartja és amennyiben azzal
+egyáltalán törődik, az ethikai relativizmust hirdeti, keletkezését maga
+is erkölcsi tényezőknek köszönheti.[48] Az ethikai relativizmus ellen
+ennélfogva a legjobb érvek egyikét épen a szocializmus szolgáltatja.
+Mert ha az erkölcsi értékelés pusztán a társadalom hatalmi viszonyainak
+függvénye – mint azt az erkölcsi relativizmus hívei állítják – az
+erkölcsi értékelés csak akkor változhatna meg, ha a hatalmi viszonyok
+_más okokból_ megváltoznának. Holott kétségtelen, hogy az erkölcsi
+értékelés megváltozása igen gyakran előtte jár a hatalmi viszonyok
+megváltozásának és nem egyszer tartozik ez utóbbinak okai közé.[49] Így
+a szocializmus alapvető theoriái is ethikai eredetűek: a felsőbb
+osztályokból származó írók fejéből pattantak ki olyan időkben, mikor a
+proletariátus még távol állott attól, hogy a társadalom hatalmi
+viszonyai az ő javára megváltozzanak. De az ethikai relativizmus
+elmélete saját híveinek elgondolásában is sántít. Így pl. Menger, aki
+«Új erkölcstan» című művének elején azt írja, hogy «erkölcsös az, aki
+alkalmazkodik a társadalom hatalmi viszonyaihoz; erkölcstelen, aki
+azokkal szemben ellentállást fejt ki», ugyane műve más helyén így ír:
+«Hatalom és erkölcstelenség… az örökletes birtok-arisztokráciánál
+fokozódik a legmagasabbra». Itt tehát már ellentmond alaptételének, mert
+azzal ellentétben elismeri, hogy erkölcstelen hatalom is lehetséges.
+Könyvének végén pedig az állíttatik, hogy a szocializmus uralma alatt
+«korunknak katonai, politikai és vallási ideáljai el fognak tűnni vagy
+erősen meggyengülnek és helyökre mint végcél az emberiség _erkölcsi_,
+tudományos és művészi _tökéletesedése_ fog lépni».[50] E szavak
+vigasztalan fogalomzavarról tesznek tanúságot, mert ha a végcél – többek
+között erkölcsi – _tökéletesedés_, e tökéletesedés feltevése csak
+valamely erkölcsi tökéletesség feltevéséből folyhatik: ezzel tehát
+elismertetik, hogy az értékelés alapja állandó, mert abszolut érték.
+_Tökéletesedés_ elemezve annyit jelent, mint _haladás a tökéletesség
+felé_. Már pedig találóan állapítja meg Pauler Ákos, hogy «a haladás és
+a teljes relativizmus fogalmai kizárják egymást. Hiszen a haladás
+teleologikus fogalom, amely valamely elérendő és maradandó célt tesz
+fel; ha tehát nincs maradandó érték és igazság, maga a haladás fogalma
+is elveszti értelmét».[51]
+
+A Marx-féle következtetés ezenkívül még logikai hibákban is szenved. Az
+egyikre Franz Oppenheimer mutatott rá, bebizonyítva, hogy a kapitalista
+akkumuláció Marx-féle formulája még nem igazolja az összeomlást. Mert a
+bizonyítandó tétel _(A)_ ez volt: A tőkék akkumulációjának meg kell
+szűnnie, mihelyt a bérek növekedése elérte azt a pontot, melyen felül a
+proletariátus maga is tőkegyűjtéshez foghat. E helyett pusztán a
+következő tétel bizonyíttatott be: _(B)_ a tőkeképzésnek meg kell
+szűnnie, mihelyt a bérek növekedése annyira csökkentette a profitot,
+hogy a nyereségvágy ingere eltompul. És nincs semmikép sem bizonyítva,
+sőt erre kísérlet sem történt, hogy _A)_ tétel kritikus pontja _B)_
+tétel kritikus pontjának megfelel.[52] A másik logikai ugrást azáltal
+követte el Marx, hogy a polgári társadalmi rend összeomlásával egyben a
+kollektiv társadalmi rend megfelelő kialakulását is szükségszerűen
+adottnak vélte. Kétségtelen, hogy a munkásosztály _felháborodásából_ egy
+új társadalmi rend kialakulása _szükségszerűen_ ép oly kevéssé
+következik, mint a negáció negációjának dialektikus szkémájából vagy
+abból az értékítéletből, hogy a létező társadalmi rend igazságtalan.
+
+Mindazonáltal készségesen elismerjük, hogy a fentmondottak a Marx
+jóslatát még nem döntötték meg. Mindezek csak azt mutatják, hogy Marx a
+maga tételét nem tudta bebizonyítani. Ebből azonban nem következik, hogy
+a tétel nem is bizonyítható.[53] Feladatunk tehát ezen túlmegy, mert
+célunk annak kimutatása, hogy Marxnak a szocializmus eljöveteléről szóló
+jóslata semmi körülmények között sem állja meg a helyét.
+
+A polgári társadalom további fejlődésének három logikai lehetősége van:
+1. A társadalom gazdagodásával karöltve nő a népesség elnyomorodása; 2.
+a társadalom gazdagodásával karöltve a népesség jóléte is nő vagy
+legalább is nem csökken; 3. a társadalom elszegényedik és azzal együtt a
+népesség is. Sorra meg fogjuk vizsgálni a felsorolt variánsokat –
+különös súlyt vetve az elsőre, mint amely a Marx eredeti feltevése – és
+meg fogjuk állapítani, hogy a fejlődésnek e lehetőségei közül valamelyik
+létrehozhatja-e azt a szocialista társadalmat, amelyről Marx
+ábrándozott.
+
+
+_2. A jóslat szerkezete._
+
+Marx és Engels eredeti elgondolásában a polgári társadalom jövője így
+fest: az egyes tőkések hatalmában levő termelő erők folytonos
+gyarapodása mellett (akkumuláció) azok mind kevesebb kézben
+összpontosulnak (koncentráció). Ugyanekkor a műszaki munkafolyamat, a
+nagyüzemi termelés, kooperációs társadalmi folyamattá alakul át: az
+aprólékos részletmunkák a termelés teljes folyamatában gigantikus
+mozaikká egyesülnek. S amint a nagytőke elnyeli a kistőkét és
+középtőkét, egyivású társaival megteremti a piac korlátlan monopoliumát:
+a kapitalista verseny önmagát küszöböli ki. A termelés tehát társadalmi
+termeléssé válik, az üzemek összes vezetői maguk is csak alkalmazottak,
+önálló termelő nincs, mert a kisembert mind fölemészti a verseny:
+proletárrá lesz valamennyi. Ekkor már csak két osztályból áll tehát a
+társadalom: a néhány teljesen nélkülözhető kapitalistából és a
+folytonosan növekvő kizsákmányolás, munkátlanság és szűkölködés folytán
+teljesen lealjasodott proletárok tömegeiből. Nincs tehát egyébbre
+szükség, mint hogy ezek a proletártömegek a helyzet tudatára jutva,
+félrelökjék a két-három élősdit, aki még útjukban áll és társadalmi
+termelésük eszközeit is köztulajdonba vegyék. Ezzel a társadalmi rend
+kollektív formája létrejön. A proletariátus öntudatra jutásáról pedig
+maga a marxista agitáció gondoskodik.
+
+Újabb marxisták e pont körül – mint látni fogjuk – a tintahal sötét
+felhőit eregetik és mindenképen átértelmezni iparkodnak a marxizmus
+csődbe jutott szkémáit. Ezért erőteljesen hangoztatni kell, hogy Marx
+eredeti szkémája a gazdagság és szegénység ellentétének dialektikus
+egybefoglalásából áll. _És csak ebből._ Növekvő gazdagság és növekvő
+nyomor a Marx-féle formula két alapvető pillére. A formula egyik nélkül
+sem állhat meg és bármelyik dőljön ki alóla, Marxról és marxizmusról
+többé szó sem lehet. Legmarkánsabban fejezi ki ezt a felfogást a
+Kommunista Kiáltvány: «A polgári viszonyok nem eléggé tágak a saját
+maguk termelte _gazdagság_ befogadására.» «Az eddigi kis középosztályok…
+_valamennyien_ a proletárságba sülyednek alá.» «Az érdekek, az életmód a
+proletárság körében mindinkább kiegyenlítődnek, mert a gép
+mind-mindjobban eltörli a munka és munka között való különbséget és a
+bért majdnem mindenütt _egyformán alacsony színvonalra_ sülyeszti.» «A
+modern munkás, ahelyett, hogy az ipar haladásával emelkednék, mind
+mélyebben sülyed alá saját osztályának feltételei alá. A munkás pauperré
+válik és a _pauperizmus_ még gyorsabban fejlődik, mint a népesség és
+_gazdagság_.» Kautsky azt mondja erre, hogy a kiáltvány gyakorlati írás
+lévén, már sok tekintetben elavúlt.[54] Helyes, de akkor az egész
+elmélet elavúlt, mert Marx és Engels – utóbbi a Marxot interpretáló
+valamennyi írásban – ezt a formulát mindig fenntartották. A Kiáltványhoz
+1872-ben írt bevezetésükben szószerint ezt írták: «Bármennyire is
+megváltoztak a viszonyok, a legutóbbi huszonöt esztendő alatt, a
+Kiáltványban kifejtett általános alapelvek nagyjában ma is teljesen
+helytállók.» És csak a gyakorlati tételeket minősítették itt
+elavultaknak s az irodalomra vonatkozó részt hézagosnak. A Kapital ama
+fejezete, melyet fentebb hosszasan idéztünk, ugyanezt mondja: «A
+tőkemágnások számának állandó apadásával, akik ennek az átalakulási
+folyamatnak minden előnyét bitorolják és monopolizálják, növekszik a
+nyomor, az elnyomatás, a szolgaság, a lealacsonyodás, a kizsákmányolás.»
+Engelsnek 1878-ban kelt fejtegetései szintén nyomatékosan kidomborítják
+a két végletet: «A tőke felhalmozódásával együtt jár a
+nyomor-felhalmozódás. A gazdagság összegyülemlése az egyik sarkon,
+egyúttal tehát a nyomor, a munkagyötrődés, rabszolgaság, tudatlanság,
+elállatiasodás, erkölcsi sülyedés összegyülemlése a másik sarkon, azaz
+amaz osztály részén, amely a saját termékét mint tőkét termeli.» «A
+termelő eszköz, az élelmiszer, a rendelkezésre álló munkás, a
+termelésnek és az általános gazdagságnak összes elemei bőséges
+fölöslegnek bizonyulnak. Ámde a bőség a nyomornak és szűkölködésnek lesz
+forrása.»[55]
+
+A Marx-féle jóslat tehát a maga eredeti formájában így foglalható össze:
+
+I. 1. Mind kevesebb bourgeois mind gazdagabb lesz – egyre több proletár
+egyre nyomorultabb. 2. Kell, hogy ez utóbbinak fellázadjanak. II. E
+forradalommal egyben létre kell jönnie a kollektív termelésen alapuló
+piactalan társadalmi rendnek.
+
+
+II. FEJEZET.  A forradalom útja.
+
+
+_1. Társas élet és forradalom._
+
+Tegyük fel, hogy a fejlődés menete tényleg az, amit a marxizmus
+elemezett jóslata állít. Ebben az esetben kétségtelenül odajuthatnak a
+dolgok, hogy a csúcsára állított piramis összedül; ily feltevések
+mellett tehát a proletariátus forradalma valóban bekövetkezhetik – és ha
+az agitáció erre irányul, be is kell következnie. Azonban kérdés, hogy
+az ily módon bekövetkező forradalom létrehozza-e, létrehozhatja-e a
+kollektív termelésen alapuló társadalmi rendet, a szocialista államot?
+
+Vizsgáljuk meg mindenekelőtt, hogy a társas életben a forradalomnak
+milyen szerepe van, milyen szerepe lehet.[56]
+
+A társas élet – mint minden folyamat a világon – bizonyos mozgó
+egyensúly-állapot fönntartására törekszik. Ennek az egyensúlyi
+állapotnak fönntartása a politika feladata: a szervezett társas élet
+intézményes funkcióit a társas közösség életszükségleteivel állandóan
+összhangban tartani. Hogy ez az egyensúly-állapot a társas közösség
+tagjainak szétágazó érdekei és vágyai mellett fenntartható legyen,
+szükség van bizonyos konstruktív tényezőkre, amelyek a pozitív
+alkalmazkodást létrehozzák, azáltal, hogy a közösség tagjait
+áldozatokra, ösztönéletük megtagadására bírják kényszeríteni. Ily
+tényezők a közösség _eszményei_. Hogy hatóerejük legyen, szükséges, hogy
+önértékek legyenek és tehát önmagukban hordják szankciójukat; hogy
+állandóak, tehát elérhetetlenek legyenek – Tolsztoj hasonlatával élve:
+olyanok, mint a lámpa, melyet valaki egy rúdra tűzve visz maga előtt –
+végül, hogy homályos, nagy, bizonytalan tartalmuk legyen, melyet a kor
+közvetlen adott törekvései megfelelő képekbe formálhatnak. E konstruktív
+eszmények összességét s mindazt, amiben ez eszmények kifejeztetnek,
+nevezzük _kulturának_.
+
+A társas élet folytonosságát e konstruktív tényezők mellett konzervatív,
+fenntartó tényezők biztosítják. Ily fenntartó erő mindaz, aminek
+_tekintélye_ van. E tekintélyek összege a társas élet tehetetlenségi
+nyomatéka, mely a holtpontokon átsegíti azt. Ily holtpontokra jut a
+társas élet akkor, amikor az alkotó eszmények konkrét képei elfakulnak;
+mindaddig, míg a közösség nélkülözhetetlen eszményei valamely kimagasló
+személyiség révén új, korszerű kifejezésre nem találnak, _a társas
+tekintély_ és ennek vetülete, _a társas fegyelem_ tartja fenn a társas
+élet nélkülözhetetlen feltételét, a kooperációt. A tekintély kezdetben
+mindig isteni tekintély; később annak paizsa alatt kifejlődik az
+_erkölcs_ és a _jog_ tekintélye. Azonban végső elemzésben minden
+tekintély az ismeretben, tapasztalásban, korban öregbek: az ősök, tehát
+a _múlt_ tekintélye. Az Isten is «atya»; tekintélye a legelső ős: a
+minden létezésnél idősebb lény tekintélye. A múlt tehát szerves
+alkotórésze a jelennek: ami az egyéni tudatban az emlékezés, az a társas
+tudatban a _hagyomány_. (Sem az egyik, sem a másik nélkül nincs tudatos
+élet, mert az életfolyamat folytonosságát a tudatban az emlékezés tartja
+fenn.) Az erkölcs és a jog tekintélye sem egyéb, mint hagyományok:
+hagyományos intézmények és hagyományos formák tekintélye.[57] Ezért
+hagyományok nélkül nincs rendezett társas élet.
+
+Az emberek életüket fönntartani, szükségleteiket kielégíteni csak társas
+környezetben képesek; azonban e társas környezet fönntartása viszont
+csak a szükségletkielégítés rovására történhetik: bizonyos szükségletek
+kielégítése feláldoztatik azért, hogy a szükségletek általában
+kielégíthetők legyenek. A teljesen feláldozott és részben feláldozott
+szükségletek teljes kielégítésének vágya lappangva tovább él az egyesek
+lelkében, mint romboló erő. A társas élet egyensúlyozott időszakaiban e
+romboló erőket az alkotó erők, az eszmények paralizálják; azonban azok
+tudatra jutnak és hatóerőkké válnak ama holtpontokon, amelyek a konkrét
+társas törekvések elhalványulását jelzik. Ilyenkor minden a társas
+közösség fenntartó szerkezetének ellenálló erején múlik: a romboló erők,
+a természeti ember általánosult ösztönei csak akkor győzhetnek, ha előbb
+sikerül szétbontaniok a közösség tekintélyein alapuló fegyelmet. A
+romboló erők győzelme – és ez a _forradalom_ – kettős munkát követel.
+Negatív munkája abból áll, hogy állandó tagadással megingatja, majd
+lerombolja a társas élet fenntartó erőit, a tekintélyeket és a társas
+fegyelmet ezzel szétbontja; pozitív munkája abból áll, hogy a romboló
+ösztönöket a legféktelenebb izgatással szenvedélyekké fokozza föl és
+azokat állítja a közösség eszményei helyére. Trendelenburg egyhelyt így
+jellemzi ezt a folyamatot: «A forradalomban, amely gátolatlanul követi
+irányát, a kötelékeiből szabadult természeti emberben rejlő veszedelem
+kerül felszínre. Vadul felizgatott erők legyűrik az általános értelmet
+és a szenvedély, mely csak önmagára hallgat, értelemnek tartja magát és
+aláássa az erkölcsi értékelést, melynek csak önmaga szab mértéket. Gúny
+rombolja szét azokat az erkölcsi érzelmeket, amelyek a régi dolgokhoz
+fűznek. Engedelmesség szolgaiasságot, mérséklet gyávaságot – viszont
+arcátlanság nyiltságot, sőt az isteni és emberi rend ellen elkövetett
+szentségtörés hősiességet jelent. Csak ilyen látszat, csak a szenvedély
+hevében alkotott ilyen erkölcsi áltükörképek segítségével tarthatja
+magát a jogtalanság önmaga és mások előtt.»[58]
+
+Az emberi közösségek eszményei in concreto bizonyos eszmék formáját
+öltik, ezekben válnak közvetlen hatóerőkké, mert korszerű értelmük csak
+ily formákban lehet. A romboló szenvedélyek is ily eszmék formájában
+ékelődnek be a társas tudatba és ezért gyakran megtörténik, hogy
+ugyanazok az eszmék – voltaképen ugyanazok a _szavak_ – különböző
+időszakok hangulata szerint alkotó vagy romboló érzelmeket: ideálokat
+vagy szenvedélyeket takarnak. Így azok az eszmék, melyek a francia
+forradalomban váltak először hatóerőkké, bár utóbb több emberöltő építő
+ideáljaivá lettek, legsajátságosabb, a tudat legmélyére elbonthatatlanul
+leláncolt értelmük szerint romboló, antiszociális szenvedélyeket
+ábrázolnak. Vegyük őket egyenkint. A _szabadság_ fogalma körül a
+bölcseletben beláthatatlan konfuzió uralkodik. A fogalomtorlódás mélyén
+azonban mindig öntudatra jut, hogy a szabadság «mindenekelőtt valamely
+lénynek fogalmával egyező állapotát, erőinek háborítatlan érvényre
+emelkedését jelenti.»[59] Vagyis amit Goethe mond a görögökről (A
+görögök hívei voltak a szabadságnak, ám mindegyik csak a saját
+szabadságának) voltaképen belátása annak, hogy a tudat mélyén
+«szabadság» csak az egyén korlátlanságát jelentheti. Már pedig a társas
+életben ez a szabadság _egy_ közösségen belül csak _egy_ ember számára
+valósítható meg. Ezért, ahol mindenki «szabad», ott csakhamar anarchia
+vagy zsarnokság következik: tehát vagy az az állapot, ahol senki sem
+szabad – mert korlátlan szabadságát a többiek korlátlan szabadsága
+teljesen megsemmisíti – vagy az az állapot, ahol csak egy ember szabad.
+A dolgok szokásos rendje szerint először az anarchia következik, azután
+a zsarnokság, mert az emberek megijedve saját szabadságuktól, melynek
+nem tudják hasznát venni, sietve ruházzák azt arra az egy emberre, aki
+azzal élni tud és akar. Mint Dosztojevszki mondja: «Az embernek és az
+emberi közösségnek soha és sehol sem volt valami elviselhetetlenebb,
+mint a szabadság.»
+
+Az egyenlőség való értelmében ép oly romboló elv, mint a szabadság, mert
+a társas élet ezt ép oly kevéssé tűri, mint amazt. «Ha a nemzetek…
+ösztönszerűleg hierarchikus, vagyis arisztokratikus módon szervezkednek;
+ha főnökeik és alárendeltjeik, ha hatalmasaik és alsóbbrendűeik vannak,
+ez azért van így, mert ennek így kell lennie a csatatéren és mert
+mindenik nemzet érzi, hogy csatatér. Ha mindenik nemzet érzi, hogy
+csatatér, ez azért van így, mert más nemzetek is vannak és mert
+mindegyik érzi és tudja, hogy más nemzetek is vannak.»[60] És nemcsak
+ezért! Mert ha csak egy nemzet volna is, akkor is így kellene
+szervezkednie, mert az ember háborúban van örökké embertársaival és
+környezetével. A létért való küzdelemben az embernek nélkülözhetetlen
+fegyvere a társas szervezettség, amely csak egyesek fölé, mások
+alárendelése által valósítható meg. A parancsolás és engedelmesség
+szüksége nem engedi meg a teljes egyenlőséget. A föltétlen egyenlőségre
+való törekvés tehát a szükséges szervezettség e szükséges rendjét
+aláássa és ezért az egyenlőség való értelmében – melyben azt jelenti,
+hogy senkinek se legyen több szabadsága, mint másnak – bár a
+szabadságnak épen ellentmond, ép oly romboló, mint ez. – Marad a
+testvériség. Magában véve a «testvériség» az elvont emberszeretet
+szimboluma. A szeretet konstruktív erő, de csak akkor, ha konkrét
+tartalma van. Konkrét közösségeket – családot, hazát – lehet szeretni,
+de az emberiség nem konkrét közösség, mert egységét szervezetlensége
+folytán a tapasztalati átlagember felfogni nem képes. Ezért a nemzetközi
+testvériség eszméje is a való életben mindig romboló szerepet játszott:
+az «emberiség» inkonkrét egységeért a konkrét társas egységek gyűlöletét
+hirdette. A szeretet az egység felé tör, mert csak úgy lehet teljes, ha
+osztatlan maradhat. Család és nemzet szeretete nem ellentétes, mert ezek
+a közösségek egymást kiegészítik: a család a társas élet mai állapotában
+csak valamely nemzeten belül boldogulhat, a nemzet fenntartó egysége
+viszont a család. A hadbavonuló katona családjára és hazájára gondol: de
+az «emberiség»-re nem gondolhat, mert akkor ellenségét is szeretnie
+kellene, holott azt családja és hazája miatt gyűlölni kénytelen. Majd,
+ha valamikor sikerülni fog a nemzeteket – egységi különállásuk megóvása
+mellett, mint azt már Kant is gondolta – magasabb organizációkba
+összefoglalni: akkor már a «testvériség» eszméjének is valóságos
+konstruktív értéke lesz. De ily fejlődést puszta emberszeretet nem
+hozhat létre, csak a konkrét közösségek egybehangzó érdeke. Ezért a
+protestantizmus fölül nem múlható konstruktív jelentősége is abban
+rejlik, hogy a római egyház nemzetközi és aszketikus tendenciáival
+nemzeti és patriarchális szervezetet állítván szembe, egyesíteni tudta
+az Isten, a haza és a család szeretetét, – egyben megmentve a keresztyén
+világot a nagy ellentmondástól, amely a nemzeti eszme erősödése folytán
+fenyegette.
+
+Szabadság, egyenlőség és testvériség tehát a maguk nyers értelmében
+romboló szenvedélyek jelmezei. Ahhoz, hogy alkotó erőkké legyenek,
+mindeniket «magasabb értékek alá kell rendelnünk, mert ellenkező esetben
+forradalmi fejetlenség lesz az eredmény.»[61] Aminthogy csakugyan úgy
+lettek ezek az eszmék a modern civilizáció támaszaivá, hogy a nemzeti
+gondolatnak rendeltettek alá és pozitív tartalommal ez utóbbi töltötte
+meg azokat.
+
+
+_2. Ábránd és valóság._
+
+A forradalom tehát bomlási folyamat: a szenvedélyek, amelyekből fakad; a
+kétely és a tagadás, amely előtte jár, az eszmék, amelyeket létrehoz,
+mindmegannyi bomlási termék. Ezért magából a forradalomból semmiféle
+alkotás nem következik, már pedig azt a marxisták is elismerik, hogy a
+proletárforradalomnak építenie is kell: felépítenie egy új állami
+rendet, melynek mindenbe beleavatkozó diktatorius formája még a régi
+államnál is alaposabb szervezetet kíván.[62]
+
+Ezt a szilárd államszervezetet a proletárforradalom három okból nem
+képes létrehozni. Ezek a következők:
+
+Az első ok az, hogy a forradalom legelső feltétele a társas fegyelem
+szétbomlása – viszont egy szilárd államszervezet felépítésének legelső
+feltétele a legszigorúbb társas fegyelem. Fentebb mondottuk, hogy a
+szervezett társas élet az abban szervezett egyénektől áldozatokat
+követel, nevezetesen egyéni érdekeiknek a közösségi érdek alá
+rendelését. Ez azt jelenti, hogy a társas élet az ösztönélet erőteljes
+megszorítását kívánja: ez a megszorítás a társas fegyelem. A társas
+életben az egyén vágyai fölött a közösség érdekeit képviselő
+_tekintélyek_ uralkodnak, amelyek az egyeseknek útját _kötelességek_
+formájában írják elő. Ezért mondottuk, hogy a fegyelem a tekintélyek
+szövevényének vetülete. A társas tekintélyeket a természetes kiválasztás
+tartja fönn és erősíti meg: azok tehát a társas közösség vezető
+érdekeivel összhangban vannak és így a közösséget alkotó egyesek számára
+is általában hasznosak. Ez a hasznosságuk a fegyelem öntudatlan támasza.
+Vannak azonban a társas életnek kritikus időszakai, amikor a közösség
+érdekei és az egyén érdekei között látszólag megbomlik az összhang, mert
+a közösség érdekeinek szolgálata az egyéntől teljes önfeláldozást
+követel. Ezek azok a pillanatok, amelyekben a társas élet tekintélye az
+egyén tudatában mint fegyelem felszínre kerül. A fegyelem ily tudatra
+jutását az értelem elemző munkája követi, válasz kerestetik e kérdésre:
+_miért?_ Az értelem azonban csak egy szankciót ismer és ez a hasznosság:
+ezért fellázad minden föltétlen inperativusz ellen és a fegyelem –
+megfosztva a hasznosság támaszától – előtte oktalannak és elvetendőnek
+tűnik fel. Ha a nyers értelem e lázadása elég erős arra, hogy a fegyelem
+láncait szétbontsa: kész a forradalom. A forradalom azonban a tekintély
+és a tekintélyen alapuló fegyelem negációja lévén, a fegyelmet más
+formában és más tekintélyek védelme alatt sem állíthatja helyre. Hiszen
+a forradalom csak úgy tarthatja fönn magát, ha a tagadást folyton
+megújítja: mihelyt tekintélyeket iparkodik felállítani, azonnal elbukik
+a régi tekintélyekkel szemben, amelyek nemzedékről-nemzedékre rakodván
+le és szilárdulván meg a lelkekben, föltétlenül erősebbek azoknál az
+áltekintélyeknél, melyeket a forradalom proklamál. A forradalom csak
+addig erős, amíg a régi világ minden _igenjére nemmel_ válaszol; mihelyt
+maga is az igenlés terére lép, nem teheti ezt anélkül, hogy az eltiport
+«igenek» egész szövevényét újból talpra ne állítsa a társas tudatban.
+Talán egy példa meg fogja világítani a mondottak igazságát. A magyar
+kommunista uralom egyik legelső intézkedése volt annak idején, hogy a
+szervezett proletárok részére kedvezményes olcsó színházjegyek kiadását
+rendelte el. A proletárok e kedvezményes jegyeket jóval magasabb árakon
+tovább adták úgynevezett «bourgeois»-nak. Mikor ez az eljárás már
+rendszeressé lett, a közoktatásügyek egyik népbiztosa rendeletet adott
+ki, melyben az ilyen cselekményeket a «proletárbecsületbe» ütközőknek
+nyilvánította. A becsület azonban erkölcsi eszmény és tudjuk a
+Kommunista Kiáltványból, hogy az erkölcs «polgári előítélet.» Hiába
+írták hozzá a becsület szóhoz a proletárt, nem lehet azt leírni anélkül,
+hogy az asszociáció következetességével föl ne elevenedjék a tudatban
+mindaz, amit a múlt e szóhoz fűzött. Az erőszakos eltulajdonításra
+épített állami rend tehát ellenmondásba kerül önmagával, amint a
+becsület fogalmát föleleveníti, mert ez utóbbit eltéphetetlen
+atavisztikus kötelékek fűzik a magántulajdon intézményéhez.
+
+A második ok, amely a Marx által feltételezett proletár államszervezet
+kialakulását megakadályozza, magának a Marx-féle proletáriátusnak lelki
+alkatában rejlik. E proletáriátus a társadalom legalsó rétege, mely
+lassan-lassan a hozzá lesülyedt rétegeket is mind magába szívta; melyet
+a «nyomor, munkagyötrődés, rabszolgaság, tudatlanság, elállatiasodás,
+erkölcsi sülyedés összegyülemlése» kétségtelenül alkalmassá tehet arra,
+hogy a létező építményt szétrombolja, de egyúttal _csak_ alkalmatlanná
+arra, hogy bármit is felépítsen és fenntartson.
+
+Mi lehet az ily nyers tömegek szerepe a társaséletben? Gustave Le Bon, a
+tömegek lélektanának legalaposabb ismerője, a következőket írja: «A
+történet azt tanítja, hogy abban a pillanatban, amint a civilizációt
+fenntartó erkölcsi erők elvesztették uralmukat, a végső rombolást a
+tudattalan és brutális tömegek végzik, kiket méltán neveznek
+barbároknak. A művelődést eddig egy kicsiny szellemi arisztokrácia
+teremtette és vezette és sohasem a tömegek. _A tömegeknek csak a
+rombolásra van erejök._ Uralmuk mindig a barbárság korát mutatja…
+Hatalmuk csupán romboló lévén, működésüket a mikrobákéhoz lehetne
+hasonlítani, melyek előmozdítják az elgyengült vagy megholt testnek
+felbomlását».[63] Henry George, akit bizonyos értelemben szocialistának
+lehet nevezni és aki a sínylődő tömegek iránt kétségkívül mély és meleg
+rokonérzéssel viseltetik, főművének egy helyén így ír: «A közhatalmat
+azok kezébe adni, kiket a szegénység elkeserített és lealázott, annyi,
+mint a rókák farkára égő fáklyát kötni és azokat érett búza közé
+szabadítani».[64]
+
+A szegénységtől kínzott ember közvetlen szükségleteinek rabja, mert
+azokat sem tudván megfelelően kielégíteni: reája nézve a távolabbi
+javaknak nincs, nem is lehet értékük. Ezért csak a szervezett társadalom
+kényszerítő ereje fékezi meg ösztöneit és mihelyt annak hatalmát nem
+érzi, azonnal enged ezeknek. Erre módja nyílik, ha _tömeggé_ verődik
+össze. Ugyanis a tömegben levő egyént legyőzhetetlen hatalom érzete
+szállja meg és ennek következtében enged ösztöneinek, melyeket
+egymagában korlátozott volna. Az ösztönök korlátozásáról annál kevésbbé
+lehet szó, mert a tömeg anonim, következőleg felelősségtelen és benne
+teljesen elenyészik az egyén felelősségérzete.[65] A forradalom tehát a
+tömegek diadala lévén, egyben az ösztönök diadala. Már pedig, úgy
+hisszük, nem kell bizonyítani, hogy a szabadon eresztett ösztönöknek
+csakis destruktiv erejük lehet és ösztönökre nem lehet építeni semmiféle
+társadalmi _rendet_, még akkor sem, ha e társadalmi organizáció
+kimondott célja csupán az ösztönök kielégítése, mint éppen a
+kollektivizmus esetében.
+
+Foglaljuk össze az utóbb mondottakat. Ezek szerint _a forradalomba
+szédült, elnyomorodott és lealjasodott tömegek nem képesek arra, hogy
+építő munkát végezzenek_. Nos, megállapíthatjuk, hogy e tétel
+igazságával a marxizmus «tudósai» tökéletesen tisztában vannak. Így
+_Engels_ az athéni állam kifejlődésével és pusztulásával kapcsolatos
+fejtegetések során a következőket írja: «A kereskedelem és ipar
+fejlődésével a vagyonoknak kevés kézben való akkumulációja és
+koncentrációja következett be; ezzel egyben a szabad polgárok tömegének
+elszegényedése, akiknek csak az a választásuk lehetett: vagy saját
+kézműves-munkájukkal a rabszolga-munkának konkurrenciát csinálni… vagy
+elzülleni (verlumpen). Az adott viszonyok között _az utóbbit
+választották és minthogy ők voltak a népesség zöme, ezzel az egész
+athéni államot tönkretették_».[66]
+
+Engels tehát tisztában volt azzal, hogy a népesség zömének
+lerongyolódása csak dezintegrációt idézhet elő: vajjon miért várta
+tehát, hogy a kapitalista társadalom állítólag hasonló fejlődése
+magasabb integrációt hozzon létre? _Kautskynál_, aki Engels halála óta
+Marx földi helytartójaként szerepel, ez a belátás már a formula
+módosítására vitt: «Mi szocialisták valamennyien egyetértünk abban, hogy
+a munkásosztály szervezkedése és az államhatalom beavatkozása már a mai
+társadalomban is korlátozhatja a nyomort; egyetértünk végül abban is,
+hogy _a proletárság felszabadítását nem növekvő elzüllésétől, hanem
+növekvő erejétől várjuk_». Ugyanebben a munkában máshelyt azt fejtegeti,
+hogy a proletárság «erkölcsi és szellemi felemelkedése» már alaptalanná
+teszi azt a még nemrég alapos félelmet, hogy a «győztes proletárság a
+népvándorlás vandáljai gyanánt fog pusztítani kultúránkban és a barbár
+aszketizmus birodalmát fogja romok halmazára felépíteni».[67] Már most
+ez az _erkölcsi és szellemi felemelkedés_ nagyon kevéssé egyeztethető
+össze a tudatlansággal, elállatiasodással és erkölcsi sülyedéssel.
+Kautsky tehát ebben már eretnek és még nyiltabban eltávolodik az
+orthodox marxizmus alapfelfogásától «A proletárság diktatúrája» című
+röpiratában, ahol többek között így ír: «A proletárságnak nemcsak hogy
+érdeke kell, hogy legyen a szocializmus, nemcsak az anyagi feltételeknek
+kell meglenniök és erejének, hogy ezeket hatalmába kerítse, hanem
+_képesnek_ is kell lennie arra, hogy megtartsa és helyesen alkalmazza.
+Csak akkor lehet megvalósítani a szocializmust, mint a termelés tartós
+módszerét. A _viszonyok_ érettsége, az ipari fejlettség szükséges volta
+mellett tehát meg kell lennie a _proletárság érettségének_ is, hogy a
+szocializmus lehetséges legyen». Alább pedig, a multra vonatkozó
+megjegyzések kapcsán szószerint ezt mondja: «_A nyomorúság_, úgy
+látszott, _mindenkorra képtelenné teszi a proletárságot arra, hogy
+önmagát felszabadítsa_».[68] Nem lehet tagadni, hogy e sorok oly
+felfogásra mutatnak, mely például Le Bon és Henry George fentidézett
+sorainak teljesen megfelel. Kautsky mindazonáltal marxistának vallja
+magát és azt állítja, hogy a Marx–Engels-elmélet a kapitalizmus
+összeomlását a proletárok _számának_ növekedése mellett, _érettségük_ és
+_hatalmuk_ növekedésétől várja. Helyes ezzel szemben Bernstein
+ellenvetése, hogy az a kérdés, vajjon Marxnak az összeomlásról szóló
+tételében a proletariátus növekvő száma, egyesülése és iskolázottsága
+ugyanazt jelenti-e, mint annak növekvő _érettsége_ és _hatalma_, azon
+múlik, hogy ezek az utóbbi fogalmak miként egyeztethetők össze
+ugyanennek a proletariátusnak növekvő _elfajulásával_ és
+_rabszolgaságával_. Bernstein úgy vélekedik, hogy ilyen feltételezésnél
+növekvő szám, egyesülés és iskolázás, valamint növekvő érettség és
+hatalom között még nagy különbség van: ugyanaz a különbség, mint
+időleges győzelem és tartós uralom között.[69] Ahogyan Kautsky belátta,
+hogy a tömegek növekvő elfajulását hirdetni szerencsétlen formula, mely
+a Marx-féle jóslatot kátyuba viszi, ugyanígy belátta ezt egy másik
+Marx-apostol, _Franz Mehring_ is, aki ezért Kautskyn is túlmenve, egy
+helyt egyenesen azt állítja, hogy Marx és Engels mindig tagadták a
+munkástömegek rohamos elrongyolódását, sőt bebizonyították, hogy az sem
+örök természettörvény, hanem történeti jelenség, amelyet meg lehet
+szüntetni és meg is szünik majd ugyanazon kapitalisztikus termelési mód
+hatásai folytán, amely felidézte.[70] Persze Mehring itt egy kis
+reservatio mentalis-szal él, mert nyilván arra céloz, hogy Marx szerint
+a kapitalizmus maga hozza létre a szocializmust, amely azután véget vet
+a tömegek elrongyolódásának. Ugyanígy azt is állíthatná valaki, hogy
+fáradtság nem létezik, mert a fáradtság álmot hoz létre, az álom pedig
+megszünteti a fáradtságot. Hiszen fentebb Marx és Engels saját szavaival
+mutattuk ki, hogy náluk a «Verelendung» épen egyik főpillére annak a
+fejlődésnek, amely azután a «Verelendung»-ot megszünteti. (Ez a negáció
+negációja!) Ezért a marxista elmélkedők ilyen szofizmái csak azt
+bizonyíthatják, hogy a jóslat hamisságát ők maguk is érzik, de a Mester
+csalatkozhatatlanságába vetett hitet mindenáron fenn akarják tartani.
+
+A kollektivista állam felépítésének harmadik nagy akadálya az az
+áthidalhatatlan űr, mely a demagógiát a kormányzástól elválasztja.
+Hadvezérekből kerülhetnek ki államférfiak, népvezérekből soha! A
+hadvezér és az államférfi tulajdonságai sok tekintetben egyeznek, sőt
+minden nagy államférfi bizonyos tekintetben hadvezér kell hogy legyen,
+azonban a népvezér és az államférfi tulajdonságai mereven ellentétesek.
+Még fokozódik e különbség forradalmi időkben. Ahhoz, hogy valamely
+állammá szervezett nép, melyet éppen szervezettségénél fogva nagy
+nyomatékú tehetetlenségi erők mozgatnak, forradalomba sodortassék; s
+hogy önként szakgassa szét a láncokat, melyek boldogulásának
+pótolhatatlan biztosítékai: bizonyos objektiv feltételeken kívül még
+arra van szükség, hogy a kegféktelenebb izgatás szuggesztiója legyen
+úrrá a lelkek felett. «Az érzelmekben túlzó tömeget csak túlzott
+érzelmekkel lehet felizgatni.» Ezért a demagógnak érdeke, hogy a
+legvalószínűtlenebb túlzásokba kapaszkodjék.[71] A nagy, szenvedő,
+elégedetlen tömegek ösztöneit, kielégítetlen és ki nem elégíthető
+vágyait a legcsábítóbb igéretekkel kell felkorbácsolnia. Ő a Kísértő,
+aki a világ minden fantasztikus csodáját mutogatja a fáradt, nyomorult,
+reménytelen küzködőknek. Ahhoz, hogy a nagy rombolás véghezvitessék,
+példátlan méretűre kell növelni mindent, ami romboló: az önzést, a
+gyűlöletet, az irígységet, a bosszúvágyat, az élvezetvágyat és a
+vérszomjúságot. Ki kell irtani a lelkekből minden szeretetet, részvétet,
+rokonszenvet, szelídséget, jóindulatot, kötelességérzetet,
+becsületérzést és tiszteletet. Ezek az érzelmek mind tompítóak és
+mérsékelők; ezek az érzelmek mind a múlthoz fűznek, amely ezeket ápolni
+igyekezett: ahhoz a multhoz, amelyet mindenképen le kell rombolni… Ezzel
+szemben a politika a mérséklet, a megalkuvás, a kiegyezés művészete.
+Nincsen két ember, akinek vágyai összeférnének: minden egyes vágyainak
+útjában az összes többiek vágyai állanak. Az állam mind e vágyakat
+számbavenni és egyet sem kielégíteni hivatott. Államférfi ezért csak az,
+aki nem az egyesek, hanem a közösség érdekeit tartja szem előtt és ezért
+nem a szenvedélyek felcsigázására, hanem fékentartására törekszik; aki a
+nagy tömegeknek nem hízelgő szolgája, hanem megértő gyámola, de egyben
+parancsoló ura is tud lenni. Minderre a demagóg nem képes és ha az új
+szerepben tudatára jut helyzetének, már késő. Nem lehet elállni a rohanó
+árvíz útját, ha a lassan és nehezen épített védőgát egyszer
+átszakíttatott. Nem lehet a tűzvészt egy ponton megállítani. A
+forradalom, ha egyszer győzött, nem áll meg félutakon, hiába szeretnék
+már megállítani azok, akik élesztették, mert minden párt alatt egy újabb
+párt fakad – mely ellenőrzi és denunciálja amazt – egészen a demagógia
+legmélyebb talajáig.[72] Így halad a forradalom szédítő lejtőjén tovább,
+egészen addig, míg a társas közösség teles felbomlása be nem következik
+vagy míg egy, erős személyiség valami hirtelen szerencsés szuggesztióval
+vissza nem fordítja a hisztérikus tömeget és a «szabadság» és
+«egyenlőség» bacchanáliái között ki nem tűzi a zsarnokság
+Geszler-kalapját. Ha pedig az események tornája odahat, hogy a
+tömegszenvedély megfordul, anélkül, hogy valaki úrrá legyen felette: más
+cégér alatt, de változatlan vadsággal pusztít tovább a forradalom. Mert
+a forradalom nem a szavakban, hanem a lelkekben van; a forradalom a
+fegyelem láncairól szabadult ösztönember kannibáltánca és ha nincs és
+sehonnan sem támad tekintély, amelynek szorítása alatt újból bilinccsé
+forrhatna össze a karperecekre szakadt fegyelem: «a rombolás
+karneváljaiban a nyers erő és vad őrület fog váltakozni a hanyatló
+civilizáció lethargiájával». (George.)
+
+Az utóbb mondottak igazságának belátása sem hiányzik a szocialista írók
+műveiben – természetesen inkább csak félig kimondva és félig elhallgatva
+– ahogyan már ők az igazsággal bánni szoktak. _Anton Menger_ például így
+ír: «abból, hogy a pártok az emberek mindenkori nézeteihez és
+törekvéseihez szorosan alkalmazkodnak, következik, hogy a tömegek
+tevékenységét legerősebben irányítják. _Ha_ azután _sikerül egy pártnak
+az államot ideiglenesen hatalmába keríteni, akkor működése_ bizonyos
+körülmények között a _legmagasabb szenvedéllyé, sőt minden emberi érzést
+lábbal tipró vad kegyetlenséggé fajulhat_».
+
+Nos, nem tudjuk, melyek azok a «bizonyos körülmények», melyekre Menger
+gondol. Mi azt hisszük, hogy azok a körülmények, melyek között a
+szocialista párt állítólag hatalomra fog jutni, rendkívül alkalmasak
+arra, hogy e szocialista elmélkedő idézett szavait igazolják. Ám
+vigasztaló, amit ugyanez a szerző mond: a pártok bukását rendszerint a
+pártszellem céltalan túlzásai okozzák.[73] Mert a szocialista
+pártszellem a legcéltalanabb túlzásba ép akkor esik, ha valahol valóban
+átveszi az államhatalmat… Van azonban Mengernél szenzációsabb tanunk is:
+nevezetesen _Lenin_, aki 1918 tavaszán «A szovjethatalom legközelebbi
+feladatai» című füzetében szószerint ezt írta: «_Érthető, hogy a
+forradalmi proletariátust vezető pártnál a nagy, millió és millió
+polgárra számított szervezési berendezések routine-je nem alakulhatott
+ki és hogy a régi, majdnem kizárólag agitatorius szokások átdolgozása
+igen hosszadalmas dolog_» Érthető. Az is érthető, hogy a szamár torkában
+az oroszlán hangja «nem alakulhatott ki». Csak az nem érthető, hogy ha a
+szamár mégis oroszlánbőrbe bújik.
+
+_A marxizmus jóslatának szigorú eredeti formulájában tehát ellentmondás
+van a feltételezett tendenciák iránya (I.) és a végső konkluzió között
+(II.). Azokból csak a társadalom felbomlása következhetik: új alapon
+való újjáéledése semmiképen sem!_
+
+
+III. FEJEZET.  Gazdagság és nyomor.
+
+
+_1. Növekvő gazdagság._
+
+A marxizmus eredeti jóslatának még egy nagy hibája van.
+
+_Olyan társadalomban, melynek általános gazdagsága egyre növekvő, szó
+sem lehet a proletáriátus növekvő elnyomorodásáról, sőt ennek általános
+jóléte is megfelelően – ha nem is folytonosan – növekvő tendenciát kell
+hogy kövessen._
+
+Igaz, hogy a kapitalizmus kezdetei könnyen vihettek az ellenkező
+feltevésre. A gépnek egyre erősödő kapitalisztikus monopóliuma mellett a
+munkások szabad versenye folyton lefelé vitte a béreket. Azonban a
+munkásság szorult állapota szinte automatikusan hozta létre a védelem
+megfelelő eszközeit: a munkásszervezeteket. Azokban az országokban, ahol
+a társadalom aránylag szegény, ahol az ipar fejletlen és nincsenek
+biztató természetes feltételei, a munkásszervezetek nem sokat
+lendíthetnek a munkások sorsán, mert – a tőkének bizonyos minimális
+nyereségre szüksége lévén ahhoz, hogy a termelésből ki ne vonuljon –
+amit a munkásság esetleg munkabéremelés révén nyer, elveszti mint
+fogyasztó, az árúk növekvő árai vagy a termelés csökkenése mellett
+szükségkép csökkenő munkakereslet következtében. Ha pedig az árúk
+növekvő árai versenyképessé teszik a behozatalt – feltéve, hogy ennek
+védővámok nem állják útját – a belföldi termelés válsága megint csak a
+munkakeresletet fogja csökkenteni. Másként van ez a gazdag, fejlődő
+iparú államokban, ahol a tőke hozadéka, ha nem is relative, _abszolute_
+növekvő tendenciát mutat. Ezekben az országokban a tőkék folytonos
+szaporodása és a piac növekvő terjedelme állandóan új és új
+munkaalkalmakat nyújt ugyanakkor, mikor a tőkék versenye a javak árait
+lenyomja. A munkásszervezetek a tőkemonopóliummal szemben itt a
+munkamonopóliumot képviselik. Legfőbb feladatuk a munkabéreket addig a
+pontig fokozni, ameddig lehet, anélkül, hogy a tőkék elkedvetlenedése
+vagy a javak árának növekedése következnék be; egyszóval: a tőke
+nyereségét korlátozni arra a minimumra, amely mellett még a termelésben
+résztvenni hajlandó. Ott, ahol a virágzó ipar, a gazdag termelési
+lehetőségek folytán a tőkék versenye nagy: a munkások szervezkedése ezt
+az eredményt könnyen elérheti.
+
+A munkásszervezeteknek ez a jelentősége és _csak_ ez. Ha nem volna így,
+a munkásság már régen felhagyott volna a szervezkedéssel, mint
+céltalannal. Hogy a munkásszervezetek száma és jelentősége folyton
+növekszik, csakis annak tudható be, hogy azok a munkásság anyagi
+érdekeit sikeresen tudták megvédeni és ennélfogva a proletáriátus
+általános jóléte az általános gazdagság növekedésével párhuzamosan
+mindenütt emelkedett. Ennek az igazságnak a beismerése sem hiányzik a
+marxizmus irodalmából. Így maga Marx a Kommunista Kiáltványban, miután
+elméletének megfelelőleg azt állítja, hogy «amily mértékben gyarapszik a
+gép és a munkamegosztás, ugyanoly mértékben nő a munka tömege is,
+részint _a munkaidő meghosszabbítása_, részint… stb. útján»,[74] alig
+két oldallal utóbb kénytelen beismerni, hogy a munkások szervezkedése «a
+munkások egyes érdekeinek törvény alakjában való elismerését csikarja
+ki. Így a tízórás munkanap-törvényt Angolországban.» Kautsky fentebb már
+idézett szavaival szintén amellett tanuskodik, hogy a munkásság
+szervezkedése útját állja a nyomor növekedésének. És Szabó Ervin a Marx
+közgazdasági rendszerét ismertető kommentárokban szintén beismeri, hogy
+a növekvő nyomor tendenciája módosult, amennyiben mind szélesebb
+néprétegek helyzete jobb, mint azelőtt volt.[75]
+
+De ott, ahol az általános jólét és azzal a munkásosztály jóléte is
+általában emelkedik vagy legalább is nem száll alább a megszokott
+életszínvonal, mely az egyszerű viszonyoknak megfelelő egyszerű igények
+kielégítését lehetővé teszi: semmi sincs távolabb a lelkektől, mint a
+forradalom. Azt, akinek létminimuma biztosítva van, már pozitív egyéni
+érdek fűzi a létező viszonyokhoz. Már van veszteni valója: bizonytalan
+ábrándokért nem áldozza fel azt a kis bizonyosságot, amit két kezével
+küzdött ki magának. «A kis ház… a kis jövedelem… tulajdonosát azonnal
+számító kapitalistává változtatja át és meglepően kifejleszti érzékét a
+tulajdon iránt. Mihelyt családja, tűzhelye van a munkásnak és valami kis
+megtakarított pénze, amit megtartson: felfogása makacsul konzervativvé
+válik.»[76] Tisztelni fogja az intézményeket, melyek most már azt is
+védik, ami az övé és ragaszkodni fog a közösséghez, melyhez szorosan
+fűzi annak az érzetnek tudata, hogy ő kiegészítő része a köznek, hogy
+annak boldogulása az ő boldogulása és annak szégyene az ő gyalázata.[77]
+És amint azokat, akiknek semmijük sincs, _egy közös_ érdek fűzi egybe: a
+fennálló rend _lerombolása_: ugyanígy, azokat, akiknek van valamijük,
+_egy_ közös érdek fűzi egymáshoz: a fennálló rend _megóvása_. Mihelyt a
+munkás nem «nincsetlen» többé, mihelyt a létező viszonyok között
+boldogulását biztosítva látja, szolidáris a vezető osztályokkal, ha a
+közös érdekeket: _a birtokosok közös érdekeit_ közös veszély ellen kell
+megvédeni. A munkás, amint eléri a kispolgár életszínvonalát,
+felfogásban sem különbözik többé a kispolgártól. A nehéz munkával
+kivívott sikerrel járó elégedettség józan megalkuvásra késztet és ha a
+kicsinyes viszonyok és apró érdekek hálójában összezsugorodó értelem –
+in engem Kreis verengert sich der Sinn! – bonyolultabb összefüggések
+szövevényei között eligazodni nem tud: annál görcsösebben fog
+ragaszkodni ahhoz, aminek reális hasznosságát felfogni és értékelni
+képes. Ezért nem hiába írtóznak úgy a marxisták a «kispolgári
+ideológiá»-tól. Valóban, ez a legnagyobb akadálya minden forradalmi
+hisztériának.
+
+_A gazdasági siker_ tehát _egyben a szervezkedés sikerével jár karöltve;
+biztosítja a munkásság megélhetését és ezzel éket ver a munkásság és a
+marxizmus forradalmi illuziói közé_. Semmi sem igazolhatja jobban ezt az
+igazságot, mint az a fordulat, amely Anglia társadalmi viszonyaiban a
+chartista mozgalmat követő időszakban végbement. «Abban az időben
+(1850–80-ig) minden társas fejlődésnek szilárd alapja – így ír Sombart –
+az a kivételes ipari helyzet, melyet Anglia magának kivív és amelynek
+következménye az egész országnak óriási gazdasági föllendülése… és ebből
+a munkásság részére fontos következmények származnak: a
+munkapiac-viszonyoknak különösen kedvező alakulása: állandóan növekvő
+munkakereslet, csekély munkanélküliség; a vállalkozó, akinek zsebébe
+özönlik a nyereség, hajlandó és képes lesz arra, hogy a munkást jobban
+megfizesse: bizonyos mértékben részt juttasson neki az aranyesőből.»[78]
+Ugyanígy joggal írhatta a munkásmozgalom jeles magyar monográfusa, hogy
+a kapitalisztikus fejlődésében még Nagybritánniát is túlszárnyaló
+Egyesült-Államokban 2½, milliónál több rendszeresen szervezett munkást,
+ellenben a nagy mértékben revideált marxizmusnak is csak első csiráit
+találhatjuk. Sőt hogy arra az államra, amelynek fejlődése bizonyos
+mértékben Marx jóslatait a kapitalizmus központosító és óriási tőkéket
+felhalmozó irányzatáról a leghívebben igazolta, eddigelé viszont
+olyaténképen lehetett rámutatni, hogy munkásságának akár fokozatos, akár
+relatív elnyomorodásáról és forradalmi elkeseredéséről még csak szó sem
+lehet. Ugyane kutató az amerikai munkásmozgalom alakulására vonatkozó
+pragmatikus fejtegetések során a következőket mondja: «_A legfőbb oka
+annak, hogy az amerikai munkásság teljesen beleilleszkedett a
+kapitalisztikus társadalmi rendbe, az a lehetőség volt, hogy
+szakszervezetei segítségével abban is kényelmes kispolgári jólétet és
+családi boldogságot tudott magának biztosítani_. Sőt kétségtelen az is,
+hogy a nemzeti jövedelemben való részessége és így életszínvonala a
+legújabb időkig folytonosan emelkedő irányzatot követett. A hatvanas
+évek óta az ipari tőke akkumulációja hallatlan méreteket öltött. Az
+1900. évi cenzus szerint 983.486,500 dollár volt csak a «Manufactures»
+fogalma alá eső iparágakban befektetve. _A nemzeti vagyon e rengeteg
+gyarapodása megadta_ tehát _a reális lehetőségeket arra is, hogy az
+ipari bérmunkásság életmódja emelkedjék._»[79] Az idézett szerző ehhez
+azt fűzi hozzá, hogy Amerikának óriási szabad földje szívta fel a
+munkáskínálat nagy részét. Azonban a városi lakosság lélekszáma az
+Egyesült-Államokban száz év alatt (1790–1890) kereken 130,000-ről 18
+millióra, vagyis több mint _százharmincszorosra_, az egész lakosság
+lélekszáma ellenben ugyanez idő alatt kereken 4 millióról 62 millióra,
+tehát csak körülbelül _tizenhatszorosra_ emelkedett, ami amellett szól,
+hogy a szabad föld felszívó hatását alaposan ellensúlyozta az ipari
+városok vonzóereje.
+
+
+_2. Növekvő nyomor._
+
+A kapitalista berendezkedés a fejlett ipari termelés függvénye. Azokban
+az államokban, amelyekben a társadalmi termelés súlypontja a
+mezőgazdaságra esik, a kapitalista ipar gyermekcipőkben jár: ezek az
+államok gazdaságilag átmeneti állapotban vannak a feudalizmus és a
+kapitalizmus életformái között. Ezek a közösségek a par excellence
+kapitalista államok mellett szegényeknek nevezhetők, azért, mert a
+nemzeti jövedelem úgyszólván egyetlen társadalmi osztálynak, a
+földbirtokosok osztályának jut. A városokba özönlő népességet a csekély
+ipari tőke még magas kivándorlási százalék mellett sem képes munkával
+ellátni. Roppant ipari tartaléksereg keletkezik és nyomása a
+munkabéreket állandóan a Ricardo-féle munkabértörvény színvonalán
+tartja. Ezen az állapoton a munkásság szakszervezetei sem segíthetnek,
+azokból az okokból, melyeket már fentebb megjelöltünk. Ezért ezek a
+természetes céljaikban tehetetlen szervezetek voltaképen politikai,
+agitatorius célokat szolgálnak: az osztályellentétek kiélezését és a
+forradalmi osztályharc szervezését. Az egyezkedés józan és békés
+eszközei helyett állandóan a _sztrájk_ kétélű fegyverét forgatják a
+társadalom feje fölött.
+
+Természetes, hogy ilyen körülmények között a munkásság nyomorult,
+züllött, lázongó kedélyű és telítve van forradalmi illuziókkal.
+Állandóan fenyegető zúgására az uralkodó osztályok úgy felelnek, ahogy
+tudnak: a proletáriátust nem bocsátják be «az alkotmány sáncaiba» és
+fegyveres erejükre támaszkodva, jól szervezett, drákói szellemű
+közigazgatással tartják kordában. Az ilyen társadalom nyugalma sohasem
+teljes, de védelme biztosítva van.
+
+Ha már most politikai vagy gazdasági katasztrófák vagy csak kedvezőtlen
+viszonyok következtében is, az ily társadalom gyöngén halmozott
+gazdagsága megsemmisül vagy akár csak fokozatosan csökken: csakhamar
+meginog az organizáció. A modern centralizált nemzeti állam materiális
+támasza a tőke, morális támasza a hivatalnok-középosztály. Azonban ott,
+ahol az államfenntartó tőke meginog, csődbe jut a hivatalnok
+középosztály is, amely viszont az állam jövedelméből tartatik fenn. Ama
+civilizáció ellen, melyhez a legerősebb lelki kötelékek fűzik,
+fellázadni sohasem fog, de védelmére már nem áldozza fel magát
+föltétlenül, ha nem érzi többé a közösség fenntartó támogatását. Ezzel
+már tehát a társas organizáció két nagy pillére ki van döntve.
+
+Természetes, hogy a tőkék válsága a munkásság helyzetét ismét csak
+rontani fogja az iparcikkek és ezzel együtt az élelmiszerek árainak
+párhuzamos növekedése révén, mely minden esetleges kierőszakolt
+munkabéremelést híven nyomon követ. (Ha a nemzetközi forgalomban bármely
+okból beállott gátolódás a nemzetközi versenyt kizárja vagy csak
+csökkenti is, a helyzet természetesen még sokkal súlyosabb.) A lét és
+nem lét mesgyéjén, az elkeseredés termékeny talajában vadul búrjánzik
+fel az agitáció és a helyzet reménytelensége a legveszedelmesebb
+tömegpszichózist hozza létre.
+
+Nyugodt időkben, a hétköznapok kicsinyes gondjai között, amikor mindenki
+tisztán látja egyéni érdekeit és többé-kevésbbé megtalálhatja az utat,
+mely közeli céljai felé vihet: az egyesek élete csupa zárt mikrokozmosz.
+Tömeghatás ily időkben csak akkor keletkezik, ha a sajtó együttes,
+célzatos nyomása alatt valamely kérdésben úgynevezett _közvélemény_
+alakul ki vagy ha az egyesek valamely alkalomból fizikai tömegekbe
+tömörülnek. Másként van ez nehéz, kritikus időkben, amikor a közösség
+általános válsága minden egyes lélekben otthagyja a maga tükröződését és
+amikor az egyesek apró életérdekeikkel kátyuba kerülnek. Ilyenkor a
+tehetetlenség rémülete az összesek lelkében ugyanazt a lázas
+lelkiállapotot hozza létre: «pszichikai tömegek» (Le Bon) keletkeznek,
+melyeknek hangulata époly ösztönösen vulkanikus, mintha valóban testileg
+is egyetlen tömegegységben volnának együtt.
+
+E tömegpszichózis egyre fenyegetőbb formákat ölt és gyengeségük
+tudatában mindegyre nő az uralkodó osztályok rémülete. «A bourgeoisie
+fél – írja egyhelyt Garofalo. Határozatlanul kapkod és engedmények árán
+remél menekülni, feledve, hogy ez a legesztelenebb politika és a
+határozatlanság, a megalkuvás, a vágy mindenkit kielégíteni: mind oly
+jellemhiba, amit a világ – örökké igazságtalanul – mindig könyörtelen
+büntetéssel torolt meg, jobban, mint valódi bűnöket.»[80] _Lassalle_
+hasonló reflexiókat fűz a 48-iki német forradalom eseményeihez: «A
+rendőrség hatalma megszünt, a nép elözönlötte az utcákat és tereket… A
+bourgeoisie… azt a félelmet, mely akkor megreszkettette, még ma sem
+felejtette el és ez a félelem teszi még ma is alkalmatlanná arra, hogy
+politikai harcokban megállja a helyét.»[81] A társas organizáció ekkor
+már csak erőtlen formák szövevénye, mert nem tölti meg többé pozitív
+tartalommal az életerőnek eleven öntudata. _Megbomlik a fegyelem, mert
+annak az ereje a parancsolás szilárdságán múlik._ És mikor a fegyelem
+bomlása sárbarántja a közösség fenntartó tekintélyeit – aki nem tud
+parancsolni, annak nincs tekintélye és fegyelem csak ott van, ahol
+valamely tekintélynek engedelmeskednek – ugyanekkor megy végbe az a
+leírt folyamat, mely pszichikai tömegeket hoz létre. Már pedig a tömeg a
+gyönge tekintéllyel szemben mindig vérszemet kap[82] és csakhamar
+megindul a végső támadás a polgári társadalom roskadozó erődjei ellen…
+
+Az utóbb vázolt folyamat mellett valóban pontosan bekövetkezik a jósolt
+«Verelendung» és ezért ily viszonyok közt a proletároknak valóban «nincs
+mit veszteniök». Ám «nyerhetnek-e egy egész világot?»
+
+Fentebb már egyhelyt kimutattuk, hogy Marx és Engels a kapitalizmus
+összeomlását attól várták, hogy a «termelő erők _feszereje_ széttépi
+azokat a kötelékeket, melyekkel a tőkés termelőmód leszorítja», mert a
+«polgári viszonyok nem eléggé tágak a maguk termelte _gazdagság_
+befogadására.» _Szabó Ervin_ szerint «a szocializmus csak akkor
+valósítható meg, ha a munka produktivitása oly fokot ért el, amely
+fölöslegessé teszi a kemény munkakényszert és ha az üzemek oly formákat
+öltöttek, amelyek megfelelnek a szocializált termelési processzusnak. Az
+ipari bourgeoisie feladata, hogy a termelés ezt a fokot elérje. _A
+szocializmus útja a bourgeois régime-en visz keresztül._ Ezért azt kell
+mondani: _ha nincs kapitalizmus, nincs szocializmus._»[83] _Lenin_
+hasonlóképen nyilatkozik: «A szocializmus a tömegek tudatos előhaladását
+kívánja a kapitalizmushoz viszonyítva magasabb munkaproduktivitás felé
+és pedig _a kapitalizmus eredményei alapján_.»[84] Ezért írta az öreg
+_Engels_, hogy «csak a termelési erők fejlődésének egy bizonyos – sőt a
+mi viszonyainkhoz képest igen magas – fokán lesz lehetséges a termelést
+oly mértékben fokozni, hogy az osztálykülönbségek eltörlése valódi
+haladást fog jelenteni, hogy valóban tartós lesz, anélkül, hogy a
+társadalmi termelés megakadását vagy hanyatlását vonná maga után.»[85]
+
+Ezekhez a szavakhoz alig kell valamit hozzátennünk. Ott, ahol
+kapitalizmus nem volt vagy alig volt és ezért nem lehettek _eredményei_;
+ahol a csekély tőkehalmazat áldatlan viszonyok között morzsolódott fel
+és ezért nincs is semmi _feszereje_; ahol a néhány elszórt nagyüzem
+korántsem hozhatta létre «a formákat, melyek megfelelnek a szocializált
+termelési processzusnak»; ahol a társadalom végzetesen élére állított
+létproblémája nagyon is szükségessé teszi «a kemény munkakényszert»: ott
+– teljesen eltekintve a lelki akadályoktól, melyeket más összefüggésben
+soroltunk fel, pusztán a tárgyi feltételek teljes hiánya folytán is –
+álmodni sem lehet szocializmusról, mert ily körülmények között gazdagság
+és jólét helyett csak nyomort és éhséget lehetne «szocializálni.» Ily
+körülmények között az «osztályellentétek eltörlése» valóban csak «a
+termelés megakadását vagy hanyatlását» és ezzel újabb konvulziókat vonna
+maga után. Magasabb integráció helyett dezintegráció, észszerűbb
+organizáció helyett dezorganizáció, gondosan összehangolt funkcionális
+társasélet helyett anarchia volna ily viszonyok között a
+proletárforradalom következménye és az őskommunizmus helyett csak az
+ősbarbárság térne vissza…
+
+*
+
+A marxizmus tudományos jóslata tehát semmi körülmények között sem
+állhatja meg helyét. A kapitalizmus történeti tendenciái nem hordhatnak
+méhükben oly proletár forradalmat, melyből a kollektív termelésen
+alapuló piactalan társadalmi rend sarjadhatna ki, mert e folyamatnak oly
+_lelki, gazdasági és hatalmi_ feltételei vannak, melyek egymásnak
+kölcsönösen ellentmondanak. Nevezetesen:
+
+1. A forradalomnak _általában_ és a proletariátus forradalmának
+_különösen_ oly _lelki_ feltételei vannak, melyek a piactalan társadalmi
+rend megvalósítását és általában minden intézményes _rend_ fenntartását
+eleve lehetetlenné teszik.
+
+2. «A szocializmus – mondja Kautsky – vagyis az általános jólét, a
+modern kulturán belül, csak a termelő erők hatalmas kifejtésével válik
+lehetővé, ami a kapitalizmussal jár, azzal az óriási gazdagsággal,
+amelyet megteremt.»[86] Ám a szocializmust állítólag megteremtő
+proletárforradalom _lelki és hatalmi feltételeit_ csakis a kapitalizmus
+_gazdasági összeomlása_ és ezzel _minden gazdagság szétfoszlása_
+hozhatja létre.[87]
+
+
+
+
+HARMADIK RÉSZ.  AZ ÉLET.
+
+
+I. FEJEZET.  A neomarxizmus «ideológiái».
+
+
+_1. Az opportunizmus álarcai: realizmus és szimbolizmus._
+
+Kimutattuk, hogy a társadalmi fejlődés eredeti, Marx-féle képletében
+egymásnak ellentmondó feltevések vannak, miért is annak megvalósulása
+eleve lehetetlen. A való élet tapasztalatai ezzel egybevágnak.
+Mindezideig nem volt oly pillanat, melyben a fejlődés a Marx-féle
+feltevések keretei között mozgott volna. Ennek megfelelően a marxizmus
+elméletei a fejlődés valóságos átmetszeteihez képest, különbözőképen
+módosultak: azaz valóban a szó marxisztikus értelmében vett
+ideológiáknak bizonyultak, melyek a munkásmozgalom gyakorlati
+követelményeiből merítették érveiket.
+
+Láttuk, hogy Marx a maga eredeti formuláját a tőkék növekvő
+koncentrációjának és a munkásság növekvő elnyomorodásának két pillérére
+építette fel. Az élet rohanó árja kiméletlenül kidöntötte mind e két
+pillért. Egyfelől a fejlődés folyamán nemhogy fogyott volna, hanem
+egyenesen növekedett a kistőkék és középtőkék száma, ami másfelől
+viszont éppen azt jelenti, hogy a munkásság növekvő elnyomorodás helyett
+mindinkább javítja helyzetét, mert hiszen az új kistőkések épen a
+munkásság soraiból kerülnek ki. A munkásság társadalmi mozgalma mégis
+egyre növekvő arányokat öltött és pedig épen a Marx-féle tendenciák
+ilyen sugártörése következtében. Mert amily mértékben erősödtek
+anyagilag a munkásság egyes rétegei, ugyanoly mértékben erősödtek
+szellemileg és erkölcsileg is: következőleg immár öntudatos gazdasági és
+politikai szervezkedésük révén, a közélet pozitiv erőtényezőivé váltak.
+Az így megizmosodott munkásságnak immár reális közvetlen céljai
+lehettek, jól láthatta, hogy a polgári társadalom aktuális viszonyai
+között erőteljes szervezkedéssel mit érhet el: természetes tehát, hogy
+ezeket az eredményeket el is akarta érni és többé nem adhatta át magát
+utópikus ábrándoknak. A marxizmus eredeti elveit tehát módosítani
+kellett, mert a munkásság vitális érdekei a változott viszonyok között
+azt kívánták, hogy az uralkodó osztályoktól mennél több _engedményt_
+csikarjon ki és ezáltal egyre javítva helyzetét, a polgári társadalom
+keretei között elérhető legkedvezőbb viszonyok közé juthasson: tehát
+fokozatosan eltörülje a polgári társadalomnak azt a benső
+ellentmondását, melyet a nemzeti jövedelem aránytalan eloszlása fejez
+ki. Marx ellenben épen ennek az ellentmondásnak fokozásától várta a
+forradalmat és ezzel a megváltást; ezért az ő szellemében hibás és
+megvetendő «kispolgári politika» lett volna az osztályellentéteket
+tompító és eltörlő fokozatos haladásra törekedni. A marxistáknak
+ennélfogva csak két útjuk lehetett: megtagadni vagy megreformálni a
+marxizmust.
+
+Az első alternativát valósította meg az a mozgalom, amely
+_revizionizmus_ néven ismeretes és mely abból a belátásból indulva ki,
+hogy a statisztika számai semmit sem akarnak tudni a Marx-féle
+«tendenciák» megvalósulásáról, az alapelvek revizióján át a taktika
+reviziójához fogott. «Mindinkább nyilvánvaló – írta zászlóbontó művében
+e mozgalom vezére – hogy számolnunk kell a jelenlegi társadalmi rend
+hosszabb élettartamával, és nagyobb ruganyosságával, azért ennek
+megfelelően kell harci taktikánkat megállapítani.»[88] Az osztályhatárok
+és osztályellentétek korántsem oly élesek, mint azt a marxizmus
+feltüntetni igyekszik: a valóságban az osztályok egymásba folynak és az
+ellentétek állandóan enyhülnek, mert a munkásosztály nem a züllés, hanem
+az emelkedés útján halad. Ezért nem forradalomra, hanem reális életcélok
+megvalósítására kell törekednie a munkásmozgalomnak: következőleg _maga
+a mozgalom a fontos és nem úgynevezett végcélja_. A helyes taktika az
+adott viszonyok között elérhető legnagyobb eredményre törekszik: útja
+_kompromisszumokon_ visz át. Politikai tekintetben progressziv
+önkormányzati demokráciára és jó munkásvédő törvényhozásra kell
+törekedni.
+
+Bár _Bernstein_ ezek szerint a valóságban tökéletesen elrugaszkodott
+mesterének, Marxnak, dogmáitól, mint aktiv munkásvezér nem mondhatott le
+azokról az agitatórius erőkről, melyeket a szocialista paradicsom
+utópiája adott a munkásmozgalomnak. Bernstein ezért minden eretneksége
+mellett is meglepő módon odakonkludál, hogy Marx jóslata mégis be fog
+következni, ha nem is gazdasági összeomlás, hanem a fejlődő és erősödő
+munkásság belátásának és céltudatos cselekvésének folyományaként.
+Megmentvén így a veszett fejsze nyelét, Bernstein bizonyára abban a
+hitben ringatta magát, hogy felfogásának feltétlenül diadalt kell
+aratnia a szociáldemokrata pártban, amelyet az események dinamikája
+minden elmélet nélkül is szükségkép arra az útra terelt, amelyet
+Bernstein felfogása mint egyedül helyeset, elméletileg iparkodott
+igazolni.
+
+A párt azonban nem követhette Bernsteint, ha nem akart lemondani az
+úgynevezett «tudományos szocializmus» prestizséről, amely – mint a
+vezérek nyilván átlátták – a közfelfogás adott evolucionisztikus
+irányzata mellett a marxizmus térfoglalásának kétségkívül egyik
+legerősebb biztosítéka kellett, hogy legyen. Mert tagadhatatlanul
+helyesen látott _Oppenheimer_, mikor rámutatott arra, hogy Bernstein
+felfogása révén az úgynevezett «tudomány» szerencsésen visszafejlődött
+utópiává.[89] A pártnak tehát oly elméletre volt szüksége, mely az
+állítólag tudományos biztonsággal bekövetkezendő, megváltó forradalom
+délibábjának épségben tartása mellett igazolja a megalkuvás taktikáját,
+melyet az élet realitásai szükségszerűen írtak elő. Rá kellett tehát
+térni a másik útra: megreformálni a marxizmust. E feladatra _Karl
+Kautsky_ vállalkozott, aki Bernsteinnel hosszú időn át vívott
+elkeseredett polémiákban rakta le alapjait elméletének, melyet a
+következőkben foglalhatunk össze:
+
+Nem áll helyt az az állítás, hogy a kapitalizmus útjának tendenciái nem
+követik Marx horoszkopját. A koncentráció ténye változatlanul fennáll
+mind az iparban, mind a mezőgazdaságban, ami pedig a «Verelendung»
+kérdését illeti, annak sorsa voltaképpen a _nyomor_ szó értelmezésétől
+függ. Ők – t. i. a marxisták – a proletariátus felszabadulását nem
+növekvő nyomorától, hanem növekvő erejétől várják és ezért úgy vélik,
+hogy a kérdésnek a szokásos módon való hánytorgatása voltakép
+értelmetlen. A valóságban e kérdés a növekvő kizsákmányolás kérdése. Már
+pedig a kizsákmányolás növekedése statisztikai tény, melyet például az
+angol ipari statisztika is igazol, amelyből kitünik, hogy a nem bérekből
+származó nemzeti jövedelem gyorsabban növekszik, mint a munkabér (ezt
+Kautsky egy kissé célzatos árnyalással úgy fejezi ki, hogy a munkabérek
+mind kisebb részét teszik a nemzeti jövedelemnek).[90] Ami végül a
+forradalom tényét illeti, az nem áll ellentétben a fejlődés organikus
+folyamatával. A marxizmus elméletében a forradalom nem erőszakos
+felforgatást jelent. A marxizmus forradalomról akkor beszél, ha valamely
+osztály, amely addig gazdaságilag és politikailag elnyomott volt,
+meghódítván a politikai hatalmat, a saját érdekében azt szükségszerűen
+arra használja, hogy az egész jogi és politikai felső építményt
+többé-kevésbé gyorsan átalakítsa. Ha tehát a munkásság, amely gazdasági
+és politikai szervezetei révén a közéletnek egyre jelentékenyebb
+erőtényezőjévé válik, ezen az úton esetleg tökéletesen legális formák
+között jut is az államhatalom birtokába és ezzel a hatalommal a
+jellemzett módon él: a társadalom életében ezáltal beálló változás
+_forradalom_ következménye.
+
+Nem nehéz átlátni, hogy Kautsky elmélete a Bernsteinétől egy lényeges
+pontban sem különbözik. Az orthodoxia látszatát eléggé átlátszó
+rabulisztikával kelti fel. Hogy a vitatott pontokat sorra vegyük, lássuk
+mindenekelőtt az úgynevezett koncentráció problémáját. Kautsky nevet
+azon az antimarxista érvelésen, amely a koncentráció tendenciáját a még
+nagy számban meglevő, sőt szaporodó kisüzemekre való hivatkozással,
+tagadja. «A szocializmusra való érettség – úgymond – nem _a még fennálló
+kisüzemek_, hanem _a már fennálló nagyüzemek_ szerint alakul.»[91] és
+diadalmasan hivatkozik a statisztikára, mely _a nagyüzemek számának
+növekedésére_ mutat. Ám az úgynevezett koncentráció korántsem jelenti a
+nagyüzemek számának növekedését, ellenben igenis kell, hogy jelentse a
+kisüzemek számának csökkenését, mert a szocializálás gazdasági és
+hatalmi lehetőségei nagyrészben épen azon múlnak, hogy a kisüzem
+tulajdonosa, a kispolgár, eltünik-e a társadalom életéből. Ezért a
+nagyüzemek statisztikája semmi tájékoztatást nem nyújthat a tőkék
+koncentrációjának kérdésében, amely egyébként többnyire a nagyüzemek
+intenziv és nem extenziv gyarapodását, tehát számuknak inkább
+csökkenését, mint növekedését vonja maga után, mint arra Kautsky ép
+idézett munkájában maga is ismételten rámutat. Kautsky fenti szavai
+tehát csak a kérdés elködösítésére jók.[92]
+
+Az elnyomorodás problémája fölött Kautsky – mint láttuk – napirendre
+tér, ami nyilván annak beismerése, hogy a növekvő elnyomorodás
+tendenciáját bebizonyítani nem képes. Ezért egy segédkonstrukcióval él:
+a növekvő kizsákmányolás jelszavát illeszti a növekvő elnyomorodás
+Marx-féle formulája helyére. Elvben nem volna ellenvetésünk a kérdésnek
+ilyen beállítása ellen, mert véleményünk szerint helyes értelmezésben e
+két formula csakugyan azonos. A munkás kizsákmányoltatásáról csak akkor
+lehet szó, ha megállapítható, hogy a tényleges munkabér nem áll arányban
+a munkateljesítménnyel; növekvő kizsákmányolás ehhez képest ennek az
+aránytalanságnak növekedését, ez pedig vagy a munkás közvetlen fizikai
+elnyomorodását vagy életszínvonalának kényszerű leszállítását jelentené.
+Növekvő kizsákmányolás tehát valóban növekvő elnyomorodásra vezet.
+Kautskynál azonban _kizsákmányolás_ mást jelent, mert annak tényét ő
+pusztán azzal igyekszik bizonyítani, hogy «a polgári életszínvonal
+gyorsabban emelkedik, mint a proletárságé».[93] Az utóbbi mondatban
+kifejezetten benne van annak az elismerése, hogy a proletárság
+életszínvonala általában szintén emelkedik. Kautsky tehát a
+kizsákmányolás növekedését abban látja, hogy a munkás igényei gyorsabban
+nőnek, mint életszínvonala és ezért fel kell háborodnia az aránytalanul
+nagy jólétben élő polgári osztály ellen. Ha tehát a Marx-féle
+következtetésben a növekvő elnyomorodás formuláját a növekvő
+kizsákmányolás formulájával kívánjuk helyettesíteni, ezt megtehetjük,
+mert a kauzális nexus fennáll; de ha a kizsákmányolás fogalmát Kautsky
+nyomán határozzuk meg, az okoskodás a _quaternio terminorum_ hibájába
+esik, mert Kautsky érvelése voltaképen a munkásnak nem növekvő
+kizsákmányoltatását, hanem csak növekvő irígykedését bizonyíthatná. De
+még ezt sem bizonyítja be, mert nyilvánvalóan igaza van Bernsteinnek,
+hogy a munkás voltaképpen csak akkor érez kizsákmányoltatást, ha rendes
+bérért rendkívüli teljesítményt kívánnak tőle, vagy ha átlagos
+munkateljesítményét rendkívül rosszul fizetik meg. Ha elég bért kap
+arra, hogy osztálya hagyományos életigényei szerint tisztességesen
+megélhessen, meglehetősen közömbös neki, hogy ez a bér mily arányban áll
+munkaterméke árával és munkaadójának növekvő gazdagságát egészen
+jogosnak tartja.[94] Azt hisszük, hogy Kautsky nem nagyon jó szolgálatot
+tett a munkásosztálynak, mikor annak lelki világáról ily kedvezőtlen
+képet igyekezett festeni. Bernstein felfogása emberibb, mert
+kétségtelen, hogy egy igaz embernek sohasem a más szerencséje, hanem
+legfeljebb a saját szerencsétlensége fáj. Kautsky, a munkásvezér,
+megtagadja munkásaitól a boni viri præsumptiót: ám tegye, de nekünk
+nincs erre semmi okunk.[95] Az az aránytalanság, mely a munkabér és a
+tőkejövedelem között fennáll, véleményünk szerint, csakis akkor szúr
+szemet a munkásnak, ha saját helyzete nyomasztó. Marx erre az igazságra
+építette fel következtetéseit, Kautsky azonban, aki – mint láttuk – a
+növekvő elnyomorodás formulájával szakított, a növekvő felháborodást sem
+bizonyíthatja be.
+
+Az utóbb mondottakból természetszerűen következik, hogy Kautskynak a
+forradalomról is másként kell vélekednie, mint Marxnak. Marxnál a
+forradalom a nyomor felháborodásából keletkezik. Kautsky távlatában,
+ahonnan a nyomor hiányzik, a forradalomnak sincsen helye. Ám tudjuk,
+hogy az úgynevezett tudományos szocializmus lényege az a jóslat, amely a
+szükségszerű forradalomról szól. Kautskynak pedig más okból is nagyon
+értékesnek látszik a forradalom eszméje. «A proletárság erkölcse –
+úgymond – a maga forradalmi törekvéseiből folyik. Ez erősíti és nemesíti
+meg. A forradalom eszméje vitte végbe a proletárságnak súlyos
+lealázottságából való azt a csodálatos felemelkedését, amely a XIX.
+század második felének legcsodálatosabb eredménye.» Ezért Kautsky
+elméletében benne maradt a forradalom, de csak mint szókép, mint
+_szimbolum_. «Mindenki forradalmár – úgymond – aki arra törekszik, hogy
+egy eddig elnyomott osztály _meghódítsa_ az államhatalmat. Ezt a
+jellegét nem veszíti el, ha ezt a meghódítást előkészíteni és siettetni
+akarja olyan társadalmi _reformokkal_, melyeket az uralkodó osztályoktól
+kikényszeríteni igyekszik.»[96] Ime, a reform és forradalom képtelen
+szinthézise! Amikor tehát Kautsky állítja és Bernstein tagadja a
+forradalmat, voltakép mindkettő egy véleményen van. Kettőjük közt csak a
+szóhasználatban van különbség, amennyiben Bernsteinnél a forradalom
+nemcsak a _változás_, hanem a _formák_ kérdése is – ami a szó szokásos
+használatának megfelel – Kautskynál pedig pusztán hatalmi változást
+jelent, tekintet nélkül a formákra, melyek között az végbemegy, ami
+nyilvánvalóan a szokásostól eltérő szóhasználat.[97]
+
+Ha tehát Kautsky orthodox marxista, akkor Luther orthodox római
+katholikus. Az a munka, amit ő végzett, épp oly reviziója a
+marxizmusnak, akár a Bernsteiné. Kautskynál a Verelendung formulája
+helyére – mint láttuk – a csökkenő bérjutalék Rodbertus-féle törvénye
+lép; a proletárforradalom hatásos szceneriáját pedig egy győzelmes
+követválasztás fakó kulisszái helyettesítik. A marxizmus dübörgő
+jelszavai Kautsky írásaiban szimbolumokká szellemülnek át. De nem
+hallgathatjuk el, hogy veszedelmes mutatványoknak tartjuk e szellemes
+szójátékokat. Az egyszerű munkásember – akinek Kautsky írásai voltaképp
+szánva vannak – aligha fogja fel az elméleti disztinkciót, mely a
+Marx-féle és Kautsky-féle fogalmakat egymástól elhatárolja és ezért a
+felforgatás nagy doctrinair-jének diadalmas igazolását fogja látni ott,
+ahol csak kispolgári opportunizmus húzódik meg a revolucionizmus
+oroszlánbőrében.[98]
+
+Fentebb rámutattunk arra, hogy gazdagodó társadalomban nincsen talaja
+forradalmi romantikának. A szociális mozgalom története pontosan
+igazolja e tételünket. Amint a kapitalizmus Európa ipari államaiban, a
+XIX. század második felében hiperbolikus lendületet vett, a munkásság
+gazdasági és politikai mozgalma mindinkább letért a marxizmus forradalmi
+vágányairól és bizonyos progressziv opportunizmus formáit vette fel. Az
+ismertetett Bernstein- és Kautsky-féle kísérletek, mint láttuk, épen azt
+a célt tűzték maguk elé, hogy ezt a megváltozott taktikát valamikép
+összhangba hozzák a marxizmus dogmáival. Meggyőződtünk róla, hogy e
+kísérletek nem sikerültek; ám a munkáspártok beérték félsikerrel is és
+mialatt nem szüntek meg tovább ropogtatni a marxizmus forradalmi
+frazeológiáját: itt Bernsteinnel, amott Kautskyval békésen talpaltak
+tovább a reálpolitika bevált ösvényén. «Mi, a forradalmárok, a
+felforgatók sokkal jobban boldogulunk a törvényes eszközökkel, mint a
+törvénytelenekkel és a felforgatással», – írta az öreg Engels a
+«Klassenkämpfe» nevezetes előszavában és e vallomás jellemzi legjobban a
+munkásmozgalom roppant pálfordulását.
+
+
+_2. Forradalmi árnyalatok: romanticizmus és politicizmus._
+
+Akadtak azonban a marxizmus hívei között olyanok is – különösen a
+hevesebb latin vér országaiban – akiknek drágábbak voltak az illuzióik,
+mint a realitások, akik többre becsülték álmaikat a mindennapi
+kenyérnél. Ezek felháborodva vették észre, hogy az opportunizmus
+politikája mind távolabb és távolabb viszi a munkásmozgalmat attól a
+forradalomtól, amelynek az új társadalmi rend megteremtése lett volna
+hivatása. Ezek a férfiak tehát szembefordultak a Kautsky–Bernstein-féle
+neomarxizmussal és rámutatván arra, hogy a hivatalos szociáldemokrácia
+voltaképen meghamisítja a marxizmust, azt hirdették, hogy vissza kell
+térni Marx eredeti tanaihoz és azokból új forradalmi lendületet
+meríteni. Ezért újból tanulmányozni kezdték Marxot és az igazi
+forradalmár-munkáspolitika gyakorlatára irányadó útmutatást kerestek
+műveiben. Ám Marx írásai tudvalevőleg gyakorlati útmutatásokban igen
+szegények; ami természetes is, hiszen ő objektív fejlődési folyamat
+szükségszerű folyományaként képzelte el a proletáriátus forradalmát és
+ennélfogva nem adhatott útmutatást a cselekvésre, mert azt ama
+tárgyilagos folyamat által szükségkép meghatározottnak kellett
+gondolnia. A marxizmus e felfrissítőinek tehát be kellett érniök Marx
+ama mondatával, amely szerint a kapitalista termelési folyamat
+mechanizmusa maga iskolázza, egyesíti és szervezi a munkásosztályt. E
+sovány útmutatás kiegészítésére az élethez kellett fordulniok és úgy
+hitték, hogy az élet meg is adta a keresett választ. Arra a
+meggyőződésre jutottak, hogy a szakszervezet (szindikátus) és ennek
+harci eszköze, a sztrájk lesz amaz archimedeszi pont, ahonnan a
+kapitalista világot sarkaiból ki fogják fordítani.
+
+Ezek az újítók – úgynevezett szindikalisták – úgy vélekednek, hogy a
+szakszervezeti organizáció lesz az eljövendő szocialista társadalom
+csontrendszere. A szakszervezetek összetevődése demokratikus, sommásan
+adminisztrált, mindentudó és mindenható nagy központi testületekbe:
+állítólag ez volna a képzelt munkásállamnak legtermészetesebb
+szerkezete. A szakszervezet továbbá állítólag didaktikus hatásával is
+sikeresen készíti elő a munkásságot jövőbeni szervező és irányító
+hivatására. «A szakszervezetekben – így ír Enrico Leone – új alapon
+fejlődik ki a termelési folyamat vezetésére való képesség és a
+műszakipolitikai routine.» A kapitalista társadalom felborításának
+harcos munkáját pedig e felfogás szerint az általános sztrájk fogja
+elvégezni, a munkásság kezébe juttatván a politikai hatalmat. A
+szindikalisták ezért örökös sztrájkokkal folytonosan ébrentartani és
+éleszteni kívánják a munkásság harci tüzét és edzeni fegyelmét.
+Következésképen az osztályellentétek fokozására és kiélezésére
+törekednek és tiltakoznak minden kompromisszum és minden reformpolitika
+ellen, mint amely csak az osztályellentétek tompítására, a harci kedv
+lelohasztására és ezzel – úgy mondják – az egész munkásmozgalom
+elposványosítására alkalmas.
+
+Nem lehet tagadni, hogy a szindikalizmus romantikus elmélete
+következetesebb és tetszetősebb, mint a Kautsky-féle csűrés-csavarás. Ám
+kétségkívül alapvető tévedéseken épült fel. A szakszervezet és a sztrájk
+sem nem forradalmi, sem nem romantikus alakulatok: a létért való
+küzdelem követelményei teremtették meg mindkettőt, szorosan
+hozzáalkalmazva a tőkés társadalom életviszonyaihoz. Fentebb már
+rámutattunk arra, hogy a szakszervezetnek nincs és nem is lehet más
+szerepe, mint a munkás egyoldalú munkásérdekeinek képviselete a
+kapitalista bérharcban. Természete szerint tehát nem arra szolgál, hogy
+a kapitalizmust felborítsa, hanem ellenkezőleg, arra, hogy lehetővé
+tegye a munkás boldogulását, _a tőkés társadalom életviszonyai között_.
+Ezért az a szervezettség, amelyre a munkásosztály a «kapitalista
+mechanizmusban» szert tehet, korántsem a munkára, a munka vezetésére
+képesítő szervezettség, hanem épen ellenkezőleg, – megfelelően a
+munkásság aktuális osztályhelyzetének – _a munka ellen irányuló
+szervezettség_. A gyárban nem ismerheti meg a munkás a termelés
+organizációját, nem tanulhatja meg a termelés vezetését: munkájának
+lélektelen specializálódása, merev korlátok között tartja és egyenesen
+megakadályozza abban, hogy a részletmunkák bonyolult összefüggéseit
+áttekinthesse. A szakszervezetek bár összefoglalják, korántsem
+csökkentik az egyes korlátoltságokat, amennyiben annál szélesebb
+szakadékokkal vágják szét az egyes szakmák szövevényes műszaki és
+gazdasági összefüggéseit. Amire pedig a szakszervezkedés szükségkép
+irányul: az a gazdasági önvédelem, mely negatív és prohibitív
+szervezettséget kíván, holott az a szerep, melyet az új társadalmi rend
+apostolai abban a munkásságnak szántak, pozitív, konstruktív és
+didaktikus szervezettséget feltételez. Nagyon különböző természetű az
+oly szervezet, amelynek célja a munkások egyéni érdekeinek megfelel,
+amennyiben béremelés, munkaidő-korlátozás vagy más _kedvezmények_
+kivívására szolgál – és az oly szervezet, amelynek célja az, hogy a
+közösség egyetemes érdekét az egyesek hajlamaival és vagyaival szemben
+is érvényesítse.
+
+Ami pedig az általános sztrájkot illeti, annak döntő ütközetként való
+elképzelése kétségkívül monumentális kép, amelynek realitása szonban
+jóval kisebb, mint eszthetikai értéke, mert már pusztán létrejövetele is
+nagyon kétséges. «Az általános sztrájk – így vélekedik Kautsky – abban
+az értelemben, hogy valamely ország _minden_ munkása egy adott jelre
+tegye le a munkát, a munkásoknak olyan egyértelműségét és
+szervezettségét feltételezi, amelyet a mai társadalomban aligha lehet
+valaha is elérni és amely, ha egyszer elérhető volna, olyan
+ellenállhatatlanná válna, hogy az általános sztrájkra már nem is volna
+szükság. Az ilyen sztrájk azonban egyetlen lendülettel nemcsak a
+fennálló társadalmat tenné lehetetlenné, hanem általában minden
+exisztenciát, a proletárokét még inkább, mint a kapitalistákét:
+menthetetlenül össze kellene tehát omlania éppen abban a pillanatban,
+amelyben elkezdené a maga forradalmi hatásának kifejtését.»[99] Kautsky
+ezért a szindikalista direktakció elméletét tömören, bár kissé
+udvariatlanul, ostobaságnak minősíti. Ám tegyük föl, hogy Kautskynak
+nincs igaza és hogy az általános sztrájk a szükséges méretekben
+létrejön. Úgy hisszük, nem kétséges, hogy az így kibontakozó óriási harc
+a legrövidebb idő alatt a sztrájkoló munkásság súlyos vereségével
+végződnék, minthogy a polgári államhatalom – még abban a határesetben
+is, amelyben a sztrájkoló munkásság a népesség többségét tenné –
+szervezett hadseregének fegyveres túlerejére támaszkodhatnék. A modern
+hadi technika vívmányai mellett nem lehet kétséges, hogy megfelelően
+felszerelt katonai erőnek még a legszervezettebb fegyvertelen tömeg sem
+állhat ellen, akár csak órákig is. A barrikádharcok ideje elmúlt s a
+géppuska és a srapnellkartács annál erősebb fegyver, mennél nagyobb
+tömeg nyújt megfelelő célpontokat. Fegyvertelen nép csak akkor győzhet
+le fegyveres erőt, ha ez előbb már önmagát győzte le, vagyis csak akkor,
+ha magán a hadseregen lesz előbb úrrá a forradalom, ami annyit jelent,
+hogy egy _győzelmes_ tömegakciónak voltaképpen csak _előzménye_ és nem
+_következménye_ lehet a forradalom.
+
+Ám hosszasabban foglalkoztunk a szindikalizmus elméletével, mint azt
+annak praktikus jelentősége megkívánta volna. A par-excellence tőkés
+államokban – a már érintett okoknál fogva – a szakszervezet sokkal
+inkább konzervatív, mint forradalmi tényezője a munkásmozgalomnak,[100]
+a gazdaságilag elmaradottabb országokban pedig a népességnek oly csekély
+töredéke az ipari proletariátus, hogy annak a direkt akció révén való
+győzelméről még csak álmodni sem lehet. De különben is ma már mindenki
+beláthatja, hogy a jelenben és a jövőben is minden győzelmes forradalom
+csakis katonai forradalom lehet.
+
+A világháború kitöréséig nagyjában az ismertetett szektákból állott a
+marxizmus tábora. «A szocialisztikus munkásmozgalomban két irányzattal
+állunk szemben – mondotta egy szellemes író – a forradalmi irányzattal,
+amelyet az anarchisták képviselnek, akik forradalmilag
+szakszervezetteknek mondják magukat – és a szocialisták reformáló
+irányzatával. Közöttük állanak, akik úgy cselekednek, mint az utóbbiak
+és úgy szónokolnak, mint az előbbiek.» (Deville.)
+
+Van azonban még egy változata a marxizmusnak, amely _bolsevizmus_ néven
+ismeretes. Ennek az elméletnek középpontjában Marxnak a proletariátus
+forradalmi diktaturájáról szóló homályos fejtegetései állanak.
+Programmja a proletár-osztályuralom megvalósítása: nevezetesen, az
+úgynevezett kisajátítók kisajátítása, vagyis a polgári osztály erőszakos
+kifosztása és minden közszabadság megsemmisítése, a közvetlen és
+közvetett politikai terror eszközeivel. A bolsevizmus szerint e programm
+megvalósításának ideje akkor és ott érkezett el, amikor és ahol a
+proletariátus a polgári társadalom védekező ellenállásat megtörni képes.
+Ama reális összefüggésekkel, melyeknek szövevényébe Marx szervesen
+igyekezett beilleszteni a maga képletét, a bolsevizmus semmit sem
+törődik: elméletében a proletárforradalom kérdése nem függ össze többé a
+gazdasági fejlődés kérdésével, hanem úgy jelenik meg, mint puszta
+politikum. Ezért ezt az elméletet tudományos műszóval leghelyesebben
+_politicizmusnak_ lehet nevezni.
+
+A politicizmus kezdetei még a múlt századba nyúlnak vissza. Így
+Luxemburg Róza már a kilencvenes években úgy vélekedett, hogy a
+kapitalista organizáció alighanem politikai és nem gazdasági válság
+következtében fog összeomlani.[101] Azonban a világháborúnak kellett
+jönnie, hogy ez az elmélet végkép kialakulhasson és hatóerővé válhasson.
+
+
+II. FEJEZET.  Háború és forradalom.
+
+
+_1. Az összeomlás pragmatikája._
+
+A világháború társadalmi hatásai főként három iranyban mutatkoztak: 1. a
+rugalmas társadalmi szerkezetek bürokratikus megmerevedésében, 2
+általános elszegényedésben és 3. általános demoralizációban.
+
+_Ad 1_. A világháború folyamán a hadviselő államok belső berendezkedése
+bizonyos militáris állami szocializmus képét öltötte fel.
+
+A hadsereg maga, mint szinte «önmagával beérő» gazdasági és
+közigazgatási szervezet, mint bürokratikus hierarchikus commune: állammá
+lett az államban. Itt minden készlet és minden szükséglet központi
+számvetés és nyilvántartás targya lett; mindenki előre kijelölt helyén,
+előre kijelölt hivatalnoki tömegmunkát végzett: a földmíves és az ács
+épúgy, mint az iktató és a számvivő.
+
+A nemzetközi forgalom csaknem teljesen megszünt, miáltal a belföldi
+termelés a készletek apadása és a termelőmunka csökkenése arányában,
+hatványozottan erősödő monopol helyzetbe került és a piac, a tőkés
+társadalom szíve, megszünt dobogni. _Megszületett a piactalan
+társadalom_!
+
+E monopoliumok oly mértékben váltak egyre tűrhetetlenebbé, amily
+mértékben fogyott – mert fogyott – a népesség vagyona. A kormányzati
+beavatkozás szüksége ennélfogva csakhamar bekövetkezett. Forgalmi árak
+megállapítása; készletek és szükségletek nyilvántartása; fölös készletek
+hatalmi igénybevétele; a termelés ellenőrzése, sőt egyes termelési
+folyamatok közvetlen vezetése: mindezek a kommunista ábrándok a sors
+különös iróniája folytán, a polgári állam jóvoltából öltöttek való
+életet.
+
+A szellemi életet – amely a háborús lelki depresszió nyomásának hatása
+alatt amúgy is tengődésre volt kárhoztatva, – a kormány cenzurája
+ragadta torkon. A szépirodalom szerepét frontmögötti haditudósítások, a
+hírlapi hírszolgálat szerepét mende-mondák vették át. A szellemiélet – a
+marxisták kedvenc szólamával élve – elhalt.
+
+A polgárok magánélete állami kezelésbe került. Mindenki, aki nem volt
+katona, valami hivatalnoki minőségben, közvetlenül vagy közvetve, az
+államot szolgálta. Mindenkinek élete és vagyona immár állami tulajdon
+volt: zsellér lett a polgár saját énje legközvetlenebb birodalmában is.
+Immár az állam szabta meg mindenkinek: mikor mit és mennyit ehetik; hány
+szobában lakhatik; mikor és mennyi ideig, mennyi fűtő- és világító
+eszközt hogyan használjon; mikor mehet szórakozni és mikor aludni. A
+magánélet elhalt. Jobban egy Fourier is alig írthatta volna ki.
+
+_Ad 2_. A társadalomnak el kellett szegényednie, mert a tőkék termelése
+megszünt – viszont a munka produktivitása csökkent és a fogyasztás
+igényei megnövekedtek.
+
+A tőketermelés megszünt, mert a munkáskezekből harcos kezek lettek és
+amazokból csak annyi maradt meg, amennyi elegendőnek látszott arra, hogy
+az elsőrendű fogyasztást javakkal és a harcosokat fegyverrel lássa el.
+
+A munka produktivitása megcsappant, mert immár minden munka – mint
+láttuk – átalányban végzett hivatalnoki munka lévén, többé-kevésbbé
+burkolt sabotage foglalta el a termelő munka helyét: hiszen a fixfizetés
+mellett esetleges többletmunka több keresettel nem, csak több áldozattal
+járhatott. A föld népe hadba vonult. A paraszt munkáját családja tovább
+folytatta – természetesen csökkent intenzitás mellett, csökkenő
+produktivitással – de a közép- és nagybirtok megmunkálását hadifoglyokra
+vagy hivatalból kirendelt munkásosztagokra kellett bízni – nyilván a
+_Kommunista kiáltvány_ szellemében. (53. old.) A hadiipari szükségletet
+ellátó gyári munkát katonai szolgálattól fölmentett _nélkülözhetetlen_
+és ezért egyre jobban fizetett munkás-arisztokraták végezték. A többi
+munkás lövészárkot ásott és fedezéket épített, – nyilván nem a közvetlen
+produktivitás tudatában. Az egész népnek «oly módon alakították ki
+életét a háború esetére szóló kivételes intézkedések, hogy el kellett
+veszítenie a munka éltető erejére, a kereset jogosságára, az előrelátás
+szükségességére nézve minden iránypontját. Mindnyájuk szeme előtt
+elveszett a munka és megélés közötti természetes összefüggés, mert
+nap-nap után olyan munkát kellett látniok és végezniök, amely nem
+javította senki megélhetését – és látniok, sőt tapasztalniok kellett,
+hogy munka nélkül is sokáig élhet az ember, olykor rosszul, de olykor
+egészen jól is.»[102]
+
+A fogyasztás igényei megnőttek: _általában_ a népesség és a háztartások
+szaporodása, a bürokratikusan gazdálkodó hadsereg tékozlása és a
+hadbavonult katonák megnövekedett étvégya következtében; _különösen_ a
+belföldi termeléssel szemben, a behozatal hiánya folytán. Így a nemzeti
+termelés a fogyasztásnak mind kisebb részét fedezhette: a nagyobbik rész
+a felhalmozott készletekre volt utalva. Természetes, hogy ily
+körülmények között kincses országok egész gazdagsága köddé foszlott szét
+egy-két év alatt. «Szüntessük meg a munkát egy társadalomban – így kiált
+fel George – és a vagyon úgy eltünik, mint egy szökőkút sugára, ha
+elzárjuk a vízfolyást.»[103]
+
+_Ad 3_. «Háborúban töltött társadalmi élet pozitíve demoralizáló.»[104]
+Herbert Spencer e tételének igazságát, amelynek érvénye mindez ideig
+csak részleges lehetett, a világháború általános érvényre emelte. A mult
+időkben a háború demoralizáló hatása szorosan arra a területre terjedt
+ki, amelyen a kis hadseregek közvetlen tusája folyt. De a nagy
+világháború minden mozdulatával az egész civilizált világot vonszolta
+kolosszális keréknyomában.
+
+A harcos erkölcsi érzületében természeses módosulások mentek végbe: az
+élet és a vagyon értékeinek hátrálniok kellett a legfőbb pozitív érték,
+a _Haza_, kimagasló érdekei előtt. (V. ö.: Második Rész. II. fejezet. 1.
+szakasz.) Ámde a _harcos_ a legsúlyosabb és legméltóbb
+kötelességteljesítés tudatában _egész férfinak_ érezhette magat. A
+harctéren _eltolódtak_ – de a mögöttes országrészekben _megsemmisültek_
+az erkölcsi értékek. Láttuk, hogyan szakadt meg a munka és a kereset
+között a szerves összefüggés. De merültek fel más módjai a
+vagyonszerzésnek. A haborús gazdasági élet számtalan alkalmat adott az
+üzérkedésre. Lelkiismeretlen spekuláció és vakmerő hazárdjáték: ezek
+voltak immár az egyéni boldogulás kizárólagos eszközei. A kockázat többé
+nem jöhetett számba, mert a puszta élet maga sem volt már egyéb, mint
+kockázat. Az időfolyamat folytonossága megszakadt: a mult oly messze
+rémlett, mintha már a Léthe vize mosná elhagyott partjait. A jövő, már a
+jövő perc is halálos bizonytalanság sötétjébe merült. Csak egy perc,
+csak az az egy, amelyet épen éreztél, csak az volt megfogható.
+Türelmetlen és vad hedonizmus kerítette hatalmába a lelkeket. Jól élni,
+gyorsan, ameddig még lehet – ez lett a jelszó. Ki tudja, mit hoz a
+holnap!
+
+Kint a lövészárkok földalatti útvesztőiben, ahová élve temetkezett el
+egy nemzedék, legkomorabb lapjaira ért az emberiség története. A
+harcterek mögött az egyre szegényedő társadalom legszélesebb rétegeinek
+hajlékába pedig beköszöntött a nyomor, mert csak kevesen voltak azok,
+akiknek jövedelme megnövekedett és még kevesebben azok, akiknek
+jövedelme úgy növekedett volna, mint az általános drágaság.[105] És
+ugyanakkor, mikor a népesség nagy többségének leírhatatlan szenvedés és
+leírhatatlan nyomor lett az osztályrésze, voltak, akik biztonságban és
+jól éltek, felmentve a katonai szolgálattól vagy «beásva» gránátmentes
+poziciókba. Sőt voltak lelkiismeretlen kúfárok, akik embertársaik
+csontjaiból építették fel gondtalan életük fényűző palotáját. Láttuk,
+hogy a háborús termelés alig-alig fedezhette még a legszükségesebb
+fogyasztást is. Az állam a maga idomtalan és merev apparátusával
+megkísérelte biztosítani az elsőrendű szükségleti cikkek egyenletes
+eloszlását. Természetes, hogy ez nem sikerült. Természetes, hogy az
+igényjogosultak nagy többségének a puszta jogosultsággal kellett beérnie
+és hogy a javak képtelen monopolárakon, nagy bőségben jutottak azoknak a
+kezébe, akik hozhattak megfelelő anyagi áldozatot.
+
+Egyszer már rámutattunk arra, hogy akkor, ha valamely közösség teljes
+önfeláldozást követel tagjaitól, a társas élet elengedhetetlen fegyelme
+nyomasztóvá válik és az értelem ilyenkor szükségkép fellázad e
+zsarnokság ellen. A háborús társadalom vázolt viszonyai között az
+értelem e lázadását még jobban fűtötte az igazságtalanság érzete.
+Justitia regnorum fundamentum: a közösség, mely tagjaitól áldozatot
+kíván, igazságossággal tartozik azoknak. Az erkölcsi törvény ekkép a
+társadalom alaptörvénye.
+
+Minthogy a háborús szocialisztikus intézmények megfosztották az egyént
+az önsegély lehetőségeitől, ezzel minden felelősség a közösségre hárult
+és az egyén tehetetlen elkeseredése a társas élet egész strukturáját vak
+és tébolyodott észkritikával támadta meg. A társas eszmények
+márványszobrai meginogtak a civilizáció homlokzatán és megrendült a
+társas tekintélyek eleddig oly szilárd fenntartó oszlopsora. A Jog
+pajzsa beszakadt a Szükség csapásai alatt. A Kötelesség fáklyája kialudt
+a Gúny mocsarában… A fennálló világ egységei még eldöntetlen harcban
+állottak egymással, mikor a lelkekben már gyökeret vert a fennálló világ
+egészének negációja: a _forradalom_.
+
+E bomlott képleteket már csak tehetetlenségi erő tartotta fönn: a
+katonai és közigazgatási organizációk automatizmusa. A forradalom első
+moraját a mélységből halljuk emelkedni: a forradalmi _pszichózis_
+forrásai odalent vannak. Ámde az organizációk bomlása, tehát a
+forradalom _ténye_ fent ered a magasban, ott, ahol a közösség középponti
+szerveiben annak öntudata megtestesül. Erre is rákerült a sor.
+
+A világháborúban egyes hatalmak – Oroszország és az ú. n. középponti
+hatalmak – már eleve kedvezőtlenebb helyzetben vették fel a keztyűt:
+földrajzi és gazdasági, illetőleg szervezeti és társadalmi okokból.
+Ennek az inferioris helyzetnek e hatalmak felelős vezetői előbb vagy
+utóbb tudatára ébredtek. A bölcsebb és egyúttal bátrabb mozdulat e
+helyzetben a meghátrálás lett volna. Ám e vezető államférfiak
+lelkiállapota olyan volt, mint ama katonáké, akik saját hadseregük
+géppuskáinak tűzfala előtt indulnak rohamra. Elől el lehet veszíteni a
+csatát, de talán meg lehet menteni az életet: de aki hátrafordul, biztos
+halálfia. Így ezek az államférfiak személyes felelősségük nyomasztó
+tudatában hátrafordulni nem mertek, de ingadozva haladtak előre is, a
+biztos vereség felé.[106] E hatalmak katonai és polgári organizációinak
+vezetése egyre nagyobb és nagyobb ingadozásra mutat. A parancsadás egyre
+gyengül. A harctéren immár csak azok sorvadnak, akik túlságosan
+becsületesek vagy túlságosan tehetetlenek arra, hogy leleményes
+kibúvókat keressenek. A gyávaság jutalma nem golyó, hanem kedvezőbb
+beosztás és a határtalanul lazuló fegyelem pótlására kedvezményeket és
+érdemrendeket találnak ki. De minde tüneményeknél nyomatékosabban
+mutatták a hatalmi öntudat gyengülését a váratlanul messzemenő politikai
+engedmények, melyekkel oly kormányzatok halmozták el az alsóbb
+néposztályokat, amelyek eladdig ridegen utasítottak el minden
+demokratikus reformtörekvést. Az éleseszű Kautsky a priori felfogta egy
+ily lépés szimptomatikus jelentőségét: «Háborút – úgymond – nem lehet a
+nép minden erejének megfeszítése nélkül viselni. Ha mély szakadék tátong
+a nemzetben, akkor a háború az uralkodó osztályt arra kényszeríti, hogy
+a feltörekvő osztályoknak engedményeket tegyen, őket a közösség
+dolgaiban érdekeltekké tegye és így oly hatalmat juttasson nekik,
+amelyet azok háború nélkül megszerezni nem tudtak volna. Ha az uralkodó
+osztály erre az áldozatra gyenge, vagy ha már elkésett vele, akkor a
+háború kifelé könnyen vereséggel végződhetik, ami azután előidézheti a
+benső összeomlást is. Rombadönti a hadsereget és azzal romba dönti a
+kormányzatot is, amelynek legfontosabb támasza ez a hadsereg volt.»[107]
+Ha nem tudnók, hogy 1902-ből valók e sorok, azt kellene hinnünk, hogy a
+világháború tanulságait kommentálják, mert valóban tömör – bár
+szubjektiven színezett – vázlatát adják annak, ami történt. Az «áldozat»
+természetesen későn volt, mert hiszen már a külső (politikai)
+defaitizmus mellé párosult benső (társadalmi) defaitizmusnak volt az
+eredménye. A defaitizmus pedig, amely lassan, de annál alaposabban
+bontotta szét a lazuló kötelékeket – bár a tömeghisztériává integrált
+önfenntartási ösztön mindenütt megteremtette – csak ott lehetett úrrá,
+ahol már a vezetők sem bíztak a győzelemben.
+
+Azokban az országokban tehát, amelyek a küzdelemben alul maradtak, a
+vesztett háború – amint láttuk – automatikusan teremtette meg a
+forradalom _általános_ feltételeit:
+
+1. a _lelki_ feltételeket, azáltal, hogy kiélezte a társadalmi
+ellentéteket, szétbontotta a társas élet fegyelmét és feldúlta az
+erkölcsi életet;
+
+2. a _hatalmi_ feltételeket, azáltal, hogy a polgári berendezkedés
+gazdasági és politikai támaszainak önmagukban való összeomlását idézte
+elő.
+
+_A lelki momentumok felkeltették és koncentrálták, a hatalmi momentumok
+felszabadították a romboló erőket._
+
+A következőkben azt fogjuk megvizsgálni, hogy mily további, _különös_
+feltételekre volt szükség ahhoz, hogy a diadalmas forradalom szélsőséges
+formákat vegyen fel.
+
+
+_2. Az összeomlás után._
+
+Azokban az országokban tehát, amelyek a háborút elvesztették – kivéve
+azokat, amelyeknek összeomlását katonai megszállás követte – sorra ki
+kellett törnie a forradalomnak, amelynek politikai konstrukcióiban csak
+a szocialista munkásságé lehetett a vezető szerep, mert (1) a polgári
+organizációk összeomlása után immár a munkásság volt az egyetlen
+szervezett társadalmi erő és mert (2) a háborús államszocializmus
+kényszerkeretekbe zsúfolta össze a gazdasági élet autonóm funkcióit.
+
+Mivel azonban a defaitista agitáció herosztráteszi munkájából polgári
+rétegek is kivették dicsőséges részüket, a katonai összeomlással
+kapcsolatos forradalmak mindenütt vegyes polgári és szocialista
+koaliciós rendszereket hoztak létre. De Oroszország és Magyarország – a
+két agrár állam – utóbb még egy nagy lépéssel tovább ment balra: egészen
+a bolsevik-diktatúráig.
+
+Problémáink általános taglalása során rámutattunk arra, hogy agrár
+országokban, melyek tehát a társadalmi fejlődésnek az ipari
+kapitalizmust megelőző lépcsőfokán állanak, az ipari munkásság helyzete
+még a legkedvezőbb körülmények között is aránylag sanyarú és szervezetei
+tehetetlenek. Ezért az ily országokban a munkásmozgalom színezete sokkal
+inkább forradalmi. Ellenben ipari államokban a szervezett munkásság
+szerény, de biztos és lassan bár, de mindig növekvő jóléthez jutott és e
+jólét révén nyugodtabb, elfogulatlanabb lett a mentalitása. Immár
+tisztában van azzal, hogy a polgári társadalom neki is nyújt boldogulási
+lehetőségeket. Lázongó temperamentuma lecsillapult. Vágyai konkrét
+formákat öltenek: országa immár e földről való. «A munkás eszménye – ha
+van egyáltalán – a lehető legkevésbbé forradalmi, legkevésbbé
+szocialista, sőt a legnagyobb mértékben polgárias: mindig csak a kis
+ház, feltéve, hogy nincsen messze a kiskocsmától», – így vélekedik Le
+Bon[108] – és a marxista Bernstein korántsem mond ellent neki: «Az egyes
+munkás személyes vágyai – úgymond – gazdasági tekintetben elvileg nem
+különböznek az egyes bourgeois-nak személyes vágyaitól. Ez is, az is
+egyaránt lehetőleg szilárd és kellemes exisztenciára törekszik, amely
+szokásos életmódja által ha nem is korlátozott, de mindenesetre
+meghatározott igényeinek megfelel».[109] Ha tehát a munkás ily nagyon is
+polgári vágyait – habár szerény keretek között is – kielégítheti,
+társadalmi mozgalma reális eszközökkel, reális célokat fog követni és
+hagyja a papirnak a papirábrándokat.
+
+Ez a különbség megmarad akkor is, ha a proletáriátus itt is, ott is a
+lét vagy nem lét kérdése elé állíttatik. _Emez_ emlékezni fog rá, hogy
+jobb időket élt és a mult emlékei reményekként a jövőbe vetítve, fenn
+fogják tartani lelke ingó egyensúlyát, nem engedve, hogy deszkaszál
+helyett, szalmaszálra bízza hajótörött életét. _Amaz_ elkeseredésből
+kétségbeesésbe szédülve, a megvakult óriás tehetetlen dühével a Sámson
+oszlopait fogja megragadni.
+
+De nemcsak a proletáriátus pszichéje különbözik mélységesen e két
+különböző úton, hanem vezetői is gyökeresen különböző jellemű férfiak
+lesznek. Amint a német szociáldemokrácia reális, egyenletes, progressziv
+– mondhatni _polgári_ – mozgalma komoly, higgadt, meggondolt és
+lelkiismeretes férfiakat hordott vállain, akik mindenkor mélységesen át
+voltak hatva a vezéri felelősség érzetétől: ugyanúgy természetszerűen
+kerültek a hisztérikus, illuzionista orosz és magyar munkásmozgalom
+élére idegbeteg rajongók, akik egy-egy Messiást éreztek ágaskodni
+keblükben és lelkiismeretlen szószátyár demagógok, jellemtelen
+kalandorok, a senki fiai, akiknek nem volt és nem lehetett veszteni
+valójuk, ám «nyerhettek egy egész világot». «Szédelgők a nyeregben – így
+kiált fel Carlyle – e szavakban benne van minden nyomorúság!»[110]
+
+Az itt vázolt mélyreható differenciáknak kétszeres súlyuk kellett hogy
+legyen abban a történelmi pillanatban, melyben a legyőzött országok
+proletárjai váratlanul oly hatalmi helyzetbe jutottak, hogy már csak
+puszta akaratelhatározásukon múlott a marxista munkásmozgalom
+úgynevezett végcéljának rögtönös megvalósítása.
+
+A marxista mozgalom ugyanis kezdettől fogva kétféle programmra
+támaszkodott. Elméleti célja, a kollektivizmus megvalósítása,
+Felhő-kakukvár magasságából csillogván le a föld porában gördenyőkre,
+közelebbi célokat kellett keresni, oly célokat, melyek földi eszközökkel
+megközelíthetők. Így sodródott a munkásság politikai pártja a parlamenti
+liberalizmus balszárnyára, ahonnan időnkint, ahol és amikor a taktika
+épen megkívánta, a junkerekkel is lehetett kacérkodni: inter duos
+litigantes tertius gaudet. Eközben a végcél-programm a hétköznapokon
+feledésbe merült, bár némely ünnepnapon jól esett a szolid és jónevelésű
+– jobb-ma-egy-veréb – politikusoknak abban a gondolatban tetszelegniök,
+hogy ők voltaképen vérszomjas felforgatók, akik egy szép napon lángoló
+pöröllyel fogják pozdorjává zúzni a polgári társadalom «korhadt
+épületét».
+
+Ez a nap egészen váratlanul előkerült a görög Kalendæk naptárából, a
+katonai összeomlással kapcsolatos bomlási folyamat nyomában. A politikai
+hatalom – a szociáldemokrácia törekvéseinek nemrég még fantasztikus
+ábrándja – egyenesen ölébe hullott a munkásosztálynak, mint a társadalom
+immár egyetlen szervezett csoportjának és készen állottak az álmodott
+intézmények, várva alulról leendő kisajátításukat. A társadalmi mozgás
+is, mint minden mozgás, a legkisebb ellenállás irányában halad. A
+semminél kisebb ellenállás nincs: a munkásság akaratának csak saját
+akarata állhatott ellent. A polgári osztály lelkileg összeomlott azon a
+napon, amelyen hatalmának támaszai kidőltek. Tökéletes apáthiával várta,
+hogy róla, nélküle miként fognak dönteni. Ám a munkásságot is furcsa
+zavarba hozta a sors danaida ajándéka, a hatalom. Mit tegyen vele?
+Megtagadva ábrándjait, ássa ki ismét a kátyuba jutott liberális
+progressziót? Emberfeletti! Álljon félre, áthárítva a polgárságra a
+helyzet egész ódiumát? Lehetetlen! Valósítsa meg az utópiák lázálmait?
+Végzetes! Mégis el kellett indulni valamerre és figyelembe véve a
+vezetők és vezetettek vázolt mentalitását, természetesnek kell
+találnunk, hogy a német szociáldemokrácia az első, az orosz és a magyar
+marxizmus – némi vívódás után – a harmadik útra lépett.
+
+E szubjektivum mellett volt e különböző népek különböző magatartásának
+egy objektiv oka is. Az éhség itt is, ott is felütötte iszonyatos
+Meduza-fejét. De Németországban és Németausztriában abszolut volt az
+éhség, Oroszországban és Magyarországban relativ: ami azt jelenti, hogy
+ama két ipari állam feltétlenül rászorult a külföldi élelmezésre, holott
+emezek az agrárállamok remélhették, hogy élelmezni tudják önmagukat, ha
+sikerül a meglevő készleteket racionálisan elosztani. A két előbbi állam
+tehát nem gondolhatott oly experimentumokra, melyeket ellenséges
+szomszédai nyilván nem néztek volna jó szemmel – a két utóbbi ellenben
+megkísérelhette _az éhség e racionalizálását: a kommunizmust_. Hogy
+voltaképen erről volt szó, azt a magyarországi bolsevizmus egyik
+dramaturgja nyíltan meg is írta annak idején: «Egy kiéheztetett várat,
+amelynek élelmiszerkészlete egyre fogy, csak kommunista módon lehet
+kormányozni. És Magyarország egyre inkább ilyen körülzárt vár, melynek
+szorongatott és éhinséggel küzdő népe – _elméletek nélkül is_ –
+mindjobban érzi, hogy a katasztrofális helyzeten (már amennyire
+lehetséges) csakis az élelmiszerkészletek kényszerű egybegyüjtése és
+szétosztása segíthet».[111] Elméletek nélkül is? Alig hisszük!
+_Elméletekkel_, persze, annál inkább…
+
+
+III. FEJEZET.  A proletariátus diktaturája.
+
+
+_1. «A tudománytól a valóságig.»_
+
+A politicizmus tehát jól számított, ha a társadalmi forradalomnak nem
+gazdasági, hanem politikai posszibilitására vetette a súlyt. Valóban, a
+proletáriátus csak ott kerülhetett abba a helyzetbe, hogy diktatúráját
+megvalósíthassa, ahol a vesztett háború elsöpörte a polgári társadalom
+hatalmi organizációit. Ami pedig e konjunktura gazdasági feltételeit
+illeti, azokat nyilván nem a kapitalizmus túlfejlődése, a gazdagság és
+bőség túltengése, hanem épen ellenkezőleg, a háború nyomában kibontakozó
+züllés teremtette meg, amely a gazdasági életet államosította, a tőkéket
+megsemmisítette, a munkakedvet elnyomta, a vagyoneloszlás arányait az
+óriási többség rovására fantasztikus mértékben eltolta, az erkölcsi
+erőket elhasználta s az emberek lelkét keserűséggel és gyűlölettel
+töltötte meg.
+
+Habár tehát a _marxizmus_ azelőtt azt hirdette, hogy – mint azt maga
+Lenin írta még 1905-ben – «reakciós gondolat a munkásosztály
+boldogulását másban keresni, mint a kapitalizmus fokozatos
+kifejlődésében»:[112] 1918 szeptemberében a _leninistának_ már azt
+kellett írnia, hogy «a szocialista forradalom semmiesetre sem onnan fog
+kiindulni, ahol a kapitalizmus a legfejlettebb. A tőke legerősebb
+szervezete sem képes elhárítani a tömegekről azokat a kimondhatatlan
+szenvedéseket, melyeket a tőkés társadalom anarchiája mér reájuk, de
+sokkal hatalmasabban bírja leszorítani a tömegek erejét, mint az ifjabb
+tőkés államok. A szocialista forradalom először azokban a tőkés
+államokban üt ki, ahol a kapitalista szervezettség gyengébb. _Azok a
+tőkés államok, melyeknek hatalmi elnyomó szervei a legziláltabbak,
+válnak a szocializmus_ _áttörési pontjaivá, ott kezdődik a szocialista
+forradalom_».[113]
+
+Mit jelent a formula ilyetén metamorfózisa? Nyilvánvalóan nem
+kevesebbet, mint azt, hogy míg a marxizmus megtette viszontagságos útját
+«a tudománytól a valóságig», szerencsésen elkoptatta «tudományos»
+kothurnusát. A marxizmus azon a jogcímen nevezte magát tudományosnak,
+hogy állítólag felfedezte a gazdasági evolució és ezzel együtt a
+társadalmi evolució törvényét. «Társadalmi alakulat sohasem pusztul el,
+amíg ki nem fejlődött benne minden megférő termelő erő; _és új,
+magasabbrendű termelési viszonyok sem lépnek helyébe, mielőtt a régi
+társadalomban magában nem nőttek ki létezésük anyagi feltételei_», –
+írta a «tudományos» Marx.[114] «_A kapitalizmustól a szocializmushoz
+(tehát új, magasabbrendű termelési viszonyokhoz!) való átmenet akkor
+kezdődik, mikor a kapitalista társadalom oly szenvedést hozott a népre,
+hogy az kizökkenve nyugodt életmenetéből, fellázad a tőke uralma ellen;_
+amikor a tömegek a kapitalista gazdaság által teremtett viszonyokat
+többé már elviselni nem tudják», – írja a «marxista» Radek.[115] Marx a
+társadalmi forradalmat attól várta, hogy a «termelő erők feszereje
+széttépi azokat a kötelékeket, melyekkel a tőkés termelő mód
+leszorítja», mert «a polgári viszonyok nem eléggé tágak a saját maguk
+termelte _gazdagság_ befogadására»,[116] bolsevik híve ellenben így
+érvel: «mennél tovább húzódik el a háború, annál jobban _elszegényednek_
+benne a harcoló országok… A legszükségesebb dolgok is hiányoznak már,
+mert a háború elemésztett mindent, mint a telhetetlen sáska… Így jött el
+a társadalmi rend ledöntésének, a munkásosztály kommunista forradalmának
+ideje».[117] A dialektikus formula féloldalára dőlt, mert megvolt az
+_elnyomorodott_ és _felháborodott_ proletáriátus, de nem volt többé
+_gazdagság_, amit kisajátítson. És a bolsevik politicizmus, jellemző
+szimplizmusával, tökéletesen elfeledkezve a _gazdasági_ lehetőségek
+sokoldalúan bonyolult problémájáról, sietett kiaknázni a _politikai_
+lehetőségeket.
+
+
+_2. Programm és praxis._
+
+A forradalom lehetőségeit illetőleg feltétlenül igazat adhatunk a
+bolsevik politicizmusnak. Ama körülmények között, melyeknek szövevényébe
+a bolsevik agitáció organikusan illeszkedett bele, a züllés ama
+diadalútján – mint azt magunk is kimutatni törekedtünk – szükségszerű
+állomás volt az a forradalom, mely Oroszországban és Magyarországon
+megteremtette a proletáriátus diktatúráját. Ám ez csak _politikai_ tény.
+Már pedig a proletáriátus diktatúrájának nyilván _társadalmi_ feladatai
+is vannak. A marxizmus hívei egyetértenek abban, hogy a proletáriátus
+célja nem az, hogy a «polgárság osztályuralmát» saját osztályuralmával
+helyettesítse, hanem az, hogy gazdasági programmjának intézményes
+megvalósításával minden osztályuralmat egyszersmindenkorra lehetetlenné
+tegyen.[118] E célnak csak átmeneti eszköze volna a
+proletár-osztályuralom. Fel kell vetnünk tehát a kérdést, hogy a
+proletáriátus diktatúrája megvalósíthatta-e a marxizmus gazdasági
+programmját, anélkül, hogy ennek következtében a bolsevik ábrándok
+csődjét saját összeomlásával pecsételte volna meg.
+
+Ha a magyarországi bolsevizmus sorsát elégséges bizonyítéknak lehetne
+tekinteni, a kérdés el volna döntve, mert hiszen a magyarországi
+munkásdiktatúra saját magában omlott össze és ugyanazok döntötték fel,
+akik felállították. Minthogy azonban lehet, hogy e fejleményekben
+speciális és lokális körülmények is jelentős szerepet játszottak, a
+magyarországi tanulság az oroszországi tanulságok megerősítésére szorul.
+
+Midőn e sorokat írjuk, Oroszországban a bolsevizmus rendszere még
+fennáll. Az a meggyőződésünk, hogy e régime aránylag hosszú
+élettartamának két tartó pillére: a terrorra támaszkodó katonai
+diktatúra és a földosztás, amelyet annak idején maguk a parasztok
+hajtottak végre és amely voltakép ellentétben áll a bolsevizmus
+elveivel.[119] Mindazonáltal e meggyőződésünk nem fog befolyásolni
+vizsgálatunkban, amelynek célja teljes tárgyilagossággal megállapítani,
+hogy vajjon a népbiztosok uralmát mindezideig nem a kommunista
+közgazdaság sikerei tartják-e fent. Evégből mindenekelőtt szemügyre kell
+vennünk a bolsevizmus társadalmi programmját, amint azt hívei, Marx és
+Engels útmutatásai nyomán összeállították.
+
+A föld köztulajdonba kerül. Megművelése kétfélekép történhetik: a régi
+uradalmakon való társas termelés és külön munkásközségek szervezése
+alapján.[120] A gyárak szintén köztulajdonba vétetnek és
+munkásszervezetek igazgatása alá helyeztetnek.[121] A társadalom minden
+tagja _munkás_ és minden munkás a proletárállam _választott_ és
+_elmozdítható_ alkalmazottja, akinek a _munkásbért meg nem haladó
+fizetése van_.[122] «Minden polgár átváltozik itt az állam díjazott
+alkalmazottjává… Az egész társadalom iroda lesz és gyár, egyenlő
+munkával és egyenlő bérrel.»[123] Ami pedig a tudományosan képzett
+szakembereket illeti: «Ezek az urak dolgoznak ma és alávetik magukat a
+tőkéseknek; holnap még jobban fognak dolgozni és alávetik magukat majd a
+fegyveres munkásoknak».[124]
+
+Az oroszországi proletárdiktatúra történelmi képét ma még nem lehet
+kifogástalan kútfők alapján megrajzolni. Ám vannak olyan kútfőink,
+amelyek a bolsevizmus terhére elfogultak nem lehetnek: ezek a források a
+bolsevik vezérek megnyilatkozásai. Csak ezekből fogunk meríteni.
+Legfontosabbnak tartjuk természetesen magának a diktátornak, Leninnek a
+szavait. Vizsgáljuk meg tehát, mit mond «A szovjethatalom legközelebbi
+feladatai» című, 1918 tavaszán, tehát már az alapvető tanulságok hatása
+alatt írt füzetében.
+
+A termelés szervezéséről így nyilatkozik: «Ha a tőke további
+kisajátítását az előbbi tempóban akarnók folytatni, biztos vereséget
+szenvednénk, mert munkánk a proletárellenőrzést és számadást illetőleg,
+világosan és nyilvánvalóan elmaradt a kisajátítók közvetlen
+kisajátításának munkája mögött». A munkaproduktivitás fokozásának
+eredményeiről – és kétségkívül ez a kollektivizmus középponti
+problémája[125] – ezt mondja: «E tekintetben a dolog nálunk különösen
+rosszul áll». Konkrét adatokkal, sajnos, nem világítja meg szavait.[126]
+Ám eléggé beszédesek a tervek, melyek alapján a társas munka
+produktivitását fokozni reméli: az akkordbér és a Taylor-rendszer
+alkalmazása. Egyszóval _kizsákmányolás!_ A munkát pedig _egy ember_
+fogja irányítani, akinek a munkások tömege feltétlen engedelmesség
+kötelezettségével rendeltetik alá. Megszünik tehát a munkásigazgatás!
+Viszont be fognak vonatni a munkába a szükséges polgári szakemberek,
+akik, úgy látszik, nem nagyon siettek «alárendelni magukat a fegyveres
+munkásoknak», mert igen magas – tehát a munkásbért nyilván meghaladó –
+fizetésekkel fognak díjaztatni. A szövetkezeti kérdés megoldásáról azt
+olvassuk Lenin füzetében, hogy «a szovjethatalom lemondott a
+szövetkezetekbe való ingyenes belépés elvéről, az egyetlen következetes
+proletárelvről, valamint egy adott hely lakosságának egyetlen
+szövetkezetbe való egyesítéséről is» és kénytelen volt megtűrni,
+elismerni, sőt a szövetkezetek felügyelő tanácsába is bevenni a polgári
+alapon szervezett szövetkezeteket.
+
+Az agrárproblémát nem érinti Lenin füzete. E tekintetben be kell érnünk
+azzal a nyilatkozattal, amit Nikolaj Bucharin tett egy újságíró előtt
+1918 decemberében: «A mezőgazdaság szervezésének kérdése – mondotta –
+igen nehéz, mert _a föld számtalan apró üzemre van felosztva_. Azon
+fáradozunk, hogy e kisüzemeket kollektivisztikus üzemformákra
+redukáljuk. Ennek két módja van. 1. Társas mintagazdaságok szervezése. A
+korábbi földbirtokokat részben sikerült ily kollektiv gazdaságokká
+átalakítani egész- vagy félproletárelemek, részben földmunkások, részben
+városi munkások bevonásával, _de csak ott, ahol a birtokokat a
+parasztság nem osztotta fel és ez csak ritka eset_. 2. Munkásközségek
+létesítése. Ez leginkább ott sikerül, ahol a parasztok a legszegényebbek
+és minden termelőeszköz híjával vannak… Eddig több, mint 700 ilyen
+munkásközség alakult».[127] Hétszáz munkásközség egész
+Szovjet-Oroszország területén! Ez bizony édes-kevés, úgyszólván semmi. A
+társas gazdaság pedig «ritka eset», mert «a föld számtalan apró üzemre
+van felosztva». Pedig – mint azt épen Bucharinnál olvastuk –: a
+tanácshatalom megalkotta a föld társadalmosításáról szóló törvényt.[128]
+A tanácshatalom, úgy látszik, nem mindig tud törvényeinek érvényt
+szerezni.
+
+Maxim Gorkij tehát méltán nevezhette a bolsevizmus kormányzati
+rendszerét _decretinizmusnak_, mert – mint az fenti szemlénkből eléggé
+kitünik – programmjának megvalósításában úgyszólván sehol sem jutott túl
+dekrétumok kibocsátásán. Nem hisszük, hogy a marxizmus sikerei közé
+lehetne sorolni azt a tényt, hogy Oroszország földje a birtokos nemesek
+magántulajdonából, a parasztok magántulajdonába ment át; hogy
+Oroszország ipari munkásai zsarnoki munkafegyelem alatt akkordmunkát
+végeznek, hogy az orosz proletárdiktatúra igen magas fizetésekkel
+igyekszik megnyerni a polgári szakemberek támogatását, hogy Oroszország
+polgári szövetkezetei a régi polgári alapokon tovább folytatják
+működésüket. Lenin ismertetett röpirata valóban nem más, mint
+megdöbbentő vallomás a kollektiv gazdálkodás tökéletes csődjéről: annak
+beismerése, hogy a bolsevizmus, mely a világ gazdasági megváltását
+igérte, a maga módján egyetlenegy gazdasági kérdést sem tud megoldani és
+minden tekintetben kénytelen visszatérni a kapitalizmus
+módszereihez.[129]
+
+
+_3. A tapasztalat jelentősége._
+
+Vonhatunk-e valamilyen konkluziót a bolsevizmus gazdasági csődjéből a
+marxizmus társadalomelméletére? Hiszen a marxista irodalomban
+tudvalevőleg erőteljes vita folyik arról, hogy a bolsevik politicizmus
+igazi marxizmus-e vagy sem. Tagadhatatlan, hogy valamennyire mindkét
+félnek igaza van. Marx műveiben mindkét fél elegendő idézetet találhat a
+maga álláspontjának igazolására: a bolsevik talán inkább a gyakorlati,
+ellenfele az elméleti írásokban. Marx tanaiban kétségkívül benne van az
+evolucionizmus is és a revolucionizmus is. E kérdés további bolygatását
+mindazonáltal mellőzhetjük: egyrészt azért, mert ezt a munkát az eddigi
+kritika már elvégezte; másrészt és főképen azért, mert ez a probléma
+minket itt nem is érdekel. Nem érdekel, hogy a bolsevizmus elmélete
+beilleszthető-e Marx rendszerébe, mert egészen bizonyos, hogy ez az
+elmélet ép oly szükségszerű megfejelése a marxizmusnak, mint volt annak
+idején a reformizmus elmélete.
+
+A marxizmus legtávolabbi célkitűzései utilitárius természetűek. E célok
+szolgálatára eszközként állíttatik be a forradalom. Ám a lélektan
+feloldja a cél és eszköz dualizmusát és kimutatja, hogy az eszköz
+heteronómiája megszűnik ott, ahol az eszköz maga nem közvetlen
+cselekvés, hanem olyas valami, aminek megvalósítására ugyancsak
+törekedni kell, ami tehát közelebbi eszközök megfontolását maga is
+kitűzött célként irányítja. Ekkép a forradalom is, mint a marxizmus
+egyik kitűzött közbenső célja, bizonyos autonómiára tehet szert. És
+amint a gazdasági fellendülés kedvezőbb korszaka, amely lehetővé tette
+közvetlen hasznossági célok sikeres szolgálatát, a marxista
+munkásmozgalomnak is szükségkép utilitárius jelleget adott: ugyanúgy a
+háború jóvátehetetlen pusztításai is szükségkép tolták előtérbe a
+távolabbi utilitás eszközéül proklamált forradalom gondolatát,
+eltiporván a közeli utilitárius célokat. _A bolsevizmus voltakép nem
+egyéb, mint megtestesülése a bőség és forradalom amaz ellentmondásának,
+amelyen az elméleti marxizmus felépült. A bolsevizmus kísérlete és
+csődje élő bizonysága annak, hogy a proletárforradalom csak oly
+viszonyok között törhet ki, amelyek eleve lehetetlenné teszik a
+marxizmus társadalmi terveinek megvalósítását. A marxizmus képzeleti
+világrendjének rendkívüli gazdagság, viszont a proletárforradalomnak
+rendkívüli nyomor az előfeltétele._[130]
+
+Talán azt az ellenvetést tehetné valaki, hogy tételünk pusztán
+tapasztalati általánosítás, amelynek ennélfogva feltétlen érvénye nem
+lehet. Ám e tapasztalat törvényszerű összefüggések szövevényébe világít
+bele és úgy hisszük, sikerült általános fejtegetéseink során ezeket az
+összefüggéseket deduktive is felvázolnunk. Aki mindazonáltal nem találja
+meggyőzőnek a reductio ad absurdumnak azt a módját, amellyel éltünk,
+talán gondolkozóba esik, ha figyelmeztetjük arra, hogy ennek az
+összefüggésnek szükségszerűségét a világháború és a bolsevizmus
+tapasztalatai nélkül is fel lehetett ismerni. Mert volt, aki felismerte:
+nevezetesen _Gustave Le Bon_, aki a szocializmus győzelmi esélyeit ekkép
+latolgatja: «úgy látszik, hogy elkerülhetetlen ez a szörnyű rendszer.
+Kell, hogy legalább _egy_ ország elszenvedje, tanulságul a világnak.
+Egyike lesz ez ama didaktikus kísérleteknek, amelyek ma már egyedül
+képesek megvilágosítani a népek elméjét… Ha Európában valósul meg e
+kísérlet, _minden amellett szól, hogy egy szegény, félig tönkretett
+ország lesz a színhelye_».[131] _Ez a jóslat kétségkívül alaposabbnak
+bizonyult, mint a Marxé!_
+
+
+Összefoglalás és befejezés.
+
+A marxista munkásmozgalomnak és a változó viszonyok szerint változó
+tanainak vázlatos története – mint láttuk – oly indukciókat nyújtott,
+melyek deduktive nyert eredményeinkkel tökéletesen egybevágnak. Miként
+általános fejtegetéseink során, ugyanúgy történeti vázlatunkban is, azt
+láttuk, hogy a társadalom növekvő gazdagsága a népesség növekvő
+jólétével párosulván, reális vágányokra tereli a munkásmozgalmat és
+viszont, hogy a forradalom csak gazdasági csődnek és társadalombomlásnak
+lehetvén következménye, eleve is csak tehetetlenül állhat szemben minden
+gazdasági és társadalmi problémával. Miként az általános okozati
+összefüggéseknek, ugyanúgy az immár történelemmé merevedett élet
+jelenségeinek vizsgálata is arról győzött meg tehát bennünket, hogy _a
+marxizmus «tudományos» jóslata semmi körülmények között sem állhatja meg
+helyét_.
+
+Vizsgálódásaink eredményét a következőképpen foglalhatjuk össze:
+
+A polgári társadalom fejlődésének – mint láttuk (fent: Második rész, I.
+1.) – három logikai variációja van. Ezeknek megfelelően:
+
+1. _Marx szerint_ a társadalom növekvő gazdagsága és népességének
+növekvő nyomora szükségkép a polgári társadalom forradalmi összeomlására
+és ezzel a kollektiv termelésen alapuló piactalan társadalmi rend
+kialakulására visz.
+
+2. _A Kautsky-féle marxizmus szerint_ a népesség jólétének növekedése
+mellett is szükségkép bekövetkezik a megváltó új rendet teremtő
+forradalom.
+
+3. _A Lenin-féle marxizmus szerint_ a társadalom általános
+elszegényedése mellett is végbemegy a társadalom jósolt forradalmi
+megújulása.
+
+Ezzel szemben kimutattuk mindenekelőtt, hogy a forradalomból magából
+_nem építés_, hanem csak _rombolás_ és legfeljebb bizonyos
+_helyreállítás_ következhetik. (Az utóbbit azután a folytonossági
+kapcsolatban ismét organikus _építés_ követheti.) Kimutattuk továbbá,
+hogy
+
+1. a polgári társadalom továbbfejlődésének minden lehető útján növekvő
+gazdagság és növekvő nyomor összeférhetetlen;
+
+2. növekvő gazdagság útját állja a forradalomnak;
+
+3. növekvő nyomor útját állja a kollektiv termelésen alapuló piactalan
+társadalmi rend kialakulásának.
+
+*
+
+A marxizmus horoszkópja tehát hamis. Hogy a kapitalizmus kora sem fog
+örökké tartani, az meglehetősen bizonyos. De hogy mikor, miért fog
+elenyészni és mi fog helyébe jönni, azt ma még sejteni sem lehet.[132]
+Ám akkor is, ha csakugyan valamilyen szocialisztikus társadalmi forma
+lesz a kapitalizmus utóda, ez semmiesetre sem lesz a marxista
+ábrándvilág merev racionális konstrukciója. Zárt társadalmi rendszerek a
+valóságban nincsenek: mindez csak logikai absztrakció. Az élet mozgó
+egyensúlyában a társadalmi formák is örökös átalakulásban vannak és a
+valóságnak egy-egy metszete mindig olyasvalamit ábrázol, amit a diszkrét
+fogalmak nyelvén csak átmeneti állapotnak lehet nevezni. Az európai
+társadalom itt-ott még ma is hurcol magával visszamaradt feudalisztikus
+formákat és nem lehet a kapitalizmus kezdeteinek idejét olyan távol
+keresni, ahol még szocialisztikus formáktól ment lett volna. Politikai
+formák élettartama többnyire megmérhető – bár a jogalkotó szokás nem
+egyszer ezeket is folyamatosan fejleszti át – de társadalmi formák úgy
+nyúlnak át egymásba, mint a szivárvány színei.[133]
+
+Ha tehát vannak gondolkozók, akik a marxizmustól igen távol esnek és
+mégis úgy vélekednek, hogy társadalmunk jövő életformája a szocializmus,
+ezzel csak azt akarják mondani, hogy a jövőben az előbb nagyobbrészt
+magángazdaságok szabályozatlan versenyén nyugvó közgazdasági élet
+helyébe nagyobbrészt állami gazdálkodáson alapuló szabályozott
+közgazdasági élet fog lépni és a szabad szerződést az imperativ jog
+kényszere váltja fel. Ám ez a melegház is csak egy életerejében hanyatló
+társadalom számára épülhet. «Egyetlen társas alakulat sem képes a
+haladásra, sem helyét meg nem tarthatja satnyulás nélkül, hacsak faját
+az átlagon felül levő egyedek nagyobb számával nem szaporítja, mint
+amennyien az átlagon alul maradottak vannak» – így vélekedik a
+darwinista.[134] Már pedig tudjuk az állami beavatkozás egy lelkes
+hívétől, hogy minden szabályozás egy-egy Prokrusztesz-ágy, mely az
+egyénektől bizonyos mértéket követel és amelyben nemcsak azok pusztulnak
+el, akik ezen alul maradnak, hanem azok is, akik ezt a mértéket
+felülhaladják.[135] A szocialista szabályozás tehát csak oly közösség
+élete felett lehet úrrá, ahol kihalófélben vannak azok a kiemelkedő
+egyesek, akiket nem tanácsos, de nem is lehet előre kimért ketrecekbe
+szorítani és akiknek teremtő munkáján lehet csak megmérni a népek
+útjának minden emelkedő darabját.[136] Ahol ők kihalnak, ott fásult
+routine lép a teremtő invenció helyébe. Ilyen társadalmak tagjait az
+iniciativ akaraterőnek és a felelős cselekvés öntudatának teljes hiánya
+jellemzi: vegetativ életösztönük keskeny vágányokon terelgeti
+tartalmatlan életüket. «Szenvedélyek és hibák nélkül valók, sem
+bolondok, sem bölcsek nem lévén, átlagos eszmékkel, átlagos nézetekkel,
+átlagos életkorban halnak meg valamely átlagos betegségben.» (Bertrand.)
+
+Akiket ez a kép lelkesít, ám legyenek szocialisták!
+
+
+
+
+Lábjegyzetek.
+
+[Footnote 1: F. A. Lange: Die Arbeiterfrage. Kröner Verlag. Leipzig. 90.
+old.]
+
+[Footnote 2: Az értékelméletet illetőleg l. pl. Szabó Ervin: Marx és
+Engels válogatott művei. II. köt. 153. old. Az agrárteóriára nézve l.
+lent a 90. old. jegyz. A történetfilozófiát e rész III. fejezetében
+fogjuk tárgyalni.]
+
+[Footnote 3: A tömegek lélektana. 65. oldal. (Kultúra és tudomány.)]
+
+[Footnote 4: V. ö. Werner Sombart: Sozialismus und soziale Bewegung.
+VII. Auflage. 25. old.]
+
+[Footnote 5: «Nincsen olyan szocialista, aki ne gyűlölne valakit vagy
+valamit.» Gustave Le Bon: Psychologie du Socialisme. (Alcan.) 469. old.]
+
+[Footnote 6: Palágyi Menyhért: Marx és tanítása. II. kiadás. 65. old.]
+
+[Footnote 7: A szociológiai megismerés lényege. (Társadalomtudományi
+könyvtár 114–115. old.)]
+
+[Footnote 8: Bud János: A kommunizmus után. (Közgazdasági Szemle, 1919
+március–december, 167. old.)]
+
+[Footnote 9: Pikler Gyula: Ricardo. Bp. 1885. 33. old.]
+
+[Footnote 10: Karl Marx: Das Kapital. II. Aufl. Hamburg. Meissner Verl.
+I. köt. 791–793. old.: «Geschichtliche Tendenz der kapitalistischen
+Akkumulation.»]
+
+[Footnote 11: A tudomány (Modern könyvtár) 11. old.]
+
+[Footnote 12: Id. m. 6. old.]
+
+[Footnote 13: «Ez a tudás nem boldogság és tudomány, hanem tudatlanság
+felcserélése másféle tudatlansággal.» (Manfred.) Ha pedig valaki erre
+azt vetné ellenünk, hogy ha társadalombölcseleti kérdésekben nem lehet
+feltétlen érvénnyel bizonyítani, a mi ellenvetéseink sem cáfolhatják meg
+feltétlenül a marxizmus jóslatait: azt felelhetnők, hogy ahol pozitiv
+bizonyítás a dolog természeténél fogva lehetetlen, negativ bizonyításról
+még mindig lehet szó. Nagyon különböző dolog azt állítani, hogy így
+_van_ és így _nem lehet_. Nem ismerjük a társas élet valamennyi
+törvényét, azért nem adhatjuk pozitiv képét a jövőnek; de _egyes_
+törvényszerűségeket kétségkívül ismerünk és ezek alapján egészen
+kétségtelen határozottsággal állapíthatjuk meg, hogy bizonyos premisszák
+mellett mily konkluziók lehetségesek és milyenek nem. Marx kísérlete
+szintétikus: bizonyos tendenciák feltevése mellett határozottan
+megjósolni a jövőt; a mi kísérletünk _analitikus:_ megállapítani, hogy
+az adott feltételezésekből vont következtetés érvényes-e. Marx
+_társadalomtudományi_ kísérlete mellett a mi kísérletünk pusztán
+_logikai;_ nála a kísérlet _pozitiv_, nálunk _negativ_; az ő feladata
+_realitások_, a miénk _potencialitások_ megállapítása.]
+
+[Footnote 14: Szabó Ervin: A szocializmus (természet és társadalom).
+Bpest, 1919. 64. old.]
+
+[Footnote 15: «Ő az, aki gazdája arcvonásainak összhangját tönkretette!»
+(Rostand Cyranójának híres orr-tirádájából.)]
+
+[Footnote 16: Szabó Ervin id. m. 64. old.]
+
+[Footnote 17: «A modern művelődés csodás vívmányai… nem a közülünk való
+egyéni elmék óriási termékei, hanem valamennyi a tudás apródonkint való
+felhalmozódásának eredménye, melyhez a multban számtalan nemzedék lassú
+és fáradságos munkájával járult.» (B. Kidd: A társadalmi evolució.
+Akadémia. Budapest, 1905. 268. old.)]
+
+[Footnote 18: Bár a kifejezésekben óvatosak igyekeztünk lenni, mégis
+figyelmeztetnünk kell arra, hogy a mondottak nem értelmezendők mereven.
+A fogalomalkotó gondolkodás kénytelen bizonyos merevséget és
+szakgatottságot megtűrni, ami a való életben nincsen meg. Kétségtelen,
+hogy az emberi természet is, mint minden tapasztalati jelenség,
+folytonos apró változásokon megy át, de e változások csak felszínesek, s
+a lényeget nem érintik. Mihelyt valamely jelentékeny változás történne:
+a species átalakulása be volna fejezve és az átváltozott lény nem volna
+többé ember. A transzformizmus elmélete is ily értelemben beszél
+átalakuló illetőleg _kezdődő fajokról_.]
+
+[Footnote 19: A fejlődés törvényei és a társadalom. 208. old.]
+
+[Footnote 20: Marx és Engels válogatott művei. (Szerk. Szabó Ervin.) II.
+kötet, 157–158. old.]
+
+[Footnote 21: Somló Bódog: Állami beavatkozás és individualizmus.
+(Társadalomtudományi Könyvtár.) 91. old.]
+
+[Footnote 22: Jászi Oszkár: A történelmi materializmus állambölcselete.
+(Társadalomtudományi Könyvtár.) II. kiadás, 49. old.]
+
+[Footnote 23: Szabó Ervin: Id. m. 64. old.]
+
+[Footnote 24: Id. m. 7. old.]
+
+[Footnote 25: V. ö. Achille Loria: A szociológia feladata és iskolái.
+(Társadalomtudományi Könyvtár.) II. kiadás, 94. old.]
+
+[Footnote 26: L. Pikler Gyula: A jog keletkezéséről és fejlődéséről.
+III. kiadás, 23. old.]
+
+[Footnote 27: Id. m. 64. old.]
+
+[Footnote 28: «… the truth is not expressible either by Materialism or
+by Spiritualism, however modified and however refined.» The Principles
+of Psychology. 272.]
+
+[Footnote 29: Friedrich Engels: Der Ursprung der Familie, usw. VIII.
+Aufl. Dietz Verl. Stuttgart, 1900. 184. old.]
+
+[Footnote 30: F. Le Dantec: A monizmus elleni ellenvetések című cikkéből
+idézi Pikler Gyula. (Huszadik Század. VIII. 4.)]
+
+[Footnote 31: V. ö. Szabó Ervin fentidézett sorait a 21. oldalon. Marx
+is a «Kritik…» előszavában társadalmi öntudatról beszél.]
+
+[Footnote 32: V. ö. Szabó Ervin id. m. 61. old.]
+
+[Footnote 33: Wilhelm Windelband: Einleitung in die Philosophie.
+Tübingen, 1914. 163. old. V. ö. még: Böhm K.: Az ember és világa. III.
+kötet, 175. old.]
+
+[Footnote 34: Bernstein is érzi ezt, de sajnálatosan összezavarja a
+fatalizmus és determinizmus fogalmait. Mint minden marxista, ő sem
+szereti a tiszta fogalomalkotást: l. «Die Notwendigkeit in Natur und
+Geschichte». (Zur Theorie u. Geschichte des Sozialismus.)]
+
+[Footnote 35: Az e szakaszban előforduló műkifejezésekre vonatkozólag a
+következőket jegyezzük meg: _Ontológia_ a filozófiának az a része, amely
+a _lét_ problémájával foglalkozik; _monisztikus_, ha egyféle,
+_dualisztikus_, ha kétféle végső lényegre vezeti vissza a létezést.
+_Axiológia_ az _értékek_ és az _értékelés_ elmélete. (Értékelésnek
+nevezzük az ember állásfoglalását a – legtágabb értelemben vett –
+dolgokkal szemben.) A _szpiritualizmus_ szerint a lét végső lényege a
+_szellem_, a _materializmus_ szerint az _anyag_. A _determinizmus_ az
+ember akaratát meghatározottnak, az _indeterminizmus_ szabadnak tekinti.
+A _mechanizmus_ a _történés_ sorát, a _cél_ fogalmának kiküszöbölésével,
+a _teleológia_ a célfogalom alapján állítja fel. Az előbbinek képlete a
+gép mechanizmusa, amely funkcióját benső irányítás nélkül, merev
+közömbösséggel látja el, az utóbbié az élő szervezet, amely erőit egy
+bennrejlő cél irányítása alatt fejti ki.]
+
+[Footnote 36: E leveleket lásd Labriolánál «Socialisme et philosophie»
+című művében. (Bibl. Socialiste Internationale.) Magyar fordítást közöl
+Földes Béla. (A szocializmus. II. köt. Függelék.)]
+
+[Footnote 37: Die Notwendigkeit in Natur und Geschichte.]
+
+[Footnote 38: V. ö. Mössmer Pál: A német tudományos szocializmus. 253.
+old.]
+
+[Footnote 39: «Otez (des volontés particulières) les plus et les moins
+qui s’entre-détruisent, reste pour somme des différences la volonté
+générale.» Rousseau. Du Contrat Social. Livre II. Chap. III. «Si la
+volonté générale peut errer.»]
+
+[Footnote 40: Essais de Critique et d’Histoire. Préface de la deuxième
+édition. (Hachette.)]
+
+[Footnote 41: Igaz, hogy a marxizmus a kereskedelmet illegitim
+foglalkozásnak tartja, mely feleslegesen ékelődik a termelés és
+fogyasztás közé, hogy mind a kettőt szipolyozza, azonban azt hihetőleg
+minden marxista el fogja ismerni, hogy amíg a fantasztikus piactalan
+társadalom megszervezve nincs és a termelés a fogyasztással közvetlen
+nexusba nem mindenütt léphet: a kereskedelem aktuális értékeket teremtő,
+produktiv, tehát _gazdasági_ foglalkozás marad.]
+
+[Footnote 42: Römische Geschichte. IV. Aufl. I. köt. 47–49. old.]
+
+[Footnote 43: Der Usprung, stb. id. kiad. 131. old.]
+
+[Footnote 44: Hippolyte Taine: Essais. («M. Troplong et M. de
+Montalembert.»)]
+
+[Footnote 45: «… la lutte des classes… remplit l’histoire moderne.
+L’Europe moderne est née de la lutte des diverses classes de la
+société.» F. Guizot: Histoire de la Civilisation en Europe. 1829.]
+
+[Footnote 46: Ed. Bernstein: Dialektik und Entwickelung. (Zur Theorie u.
+Geschichte des Socialismus.)]
+
+[Footnote 47: V. ö. Mössmer Pál idevágó szellemes és találó
+fejtegetéseivel, id. m. 221–222. old.]
+
+[Footnote 48: A szocialisták ethikai relativizmusát különösen élére
+állítva, igen kevéssé tárgyilagos mederben fejti ki _Anton Menger_ «Új
+erkölcstan» című műve. (Magyar fordítása a Társadalomtudományi
+Könyvtárban jelent meg.) Hazai irodalmunkban ugyanezt az álláspontot
+lásd Lánczi Jenő «Szocializmus és ethika» című művében. (Természet és
+társadalom.)]
+
+[Footnote 49: _Kidd_ (id. m. 174–175.) és _Le Bon_ (Psych. du Soc.
+462–63.) meggyőzően mutatnak rá, hogy a francia forradalom győzelmét
+mily mértékben köszönhette erkölcsi erőknek, az értékelés
+megváltozásának, aminek következtében a vezető osztályok – mint
+_Michelet_ mondotta – saját ügyük ellenségeivé lettek.]
+
+[Footnote 50: Új erkölcstan. 4., 34. és 104. old.]
+
+[Footnote 51: Az ethikai megismerés természete. Budapest, Franklin,
+1907. 43. old.]
+
+[Footnote 52: F. Oppenheimer: Die soziale Frage und der Sozialismus.
+9–11. ezer. Jena, 1919. 145. old.]
+
+[Footnote 53: Oppenheimerrel szemben erre ügyesen mutat rá Mezey Lajos
+«A marxizmus Achilles-sarkai» című füzetében, 43. old.]
+
+[Footnote 54: Kommunista-kiáltvány. Népszava-kiadás. 37., 38., 39., 43.
+old. és Előszó.]
+
+[Footnote 55: Friedrich Engels: Utópikus és tudományos szocializmus.
+Népszava-kiadás. 51. old. és 53. old.]
+
+[Footnote 56: Helyes és használható terminológiában a «forradalom»
+kifejezés csakis _társadalmi_ harcot jelenthet: társadalmi osztályok
+_erőszakos_ küzdelmét az államhatalomért, vagy az államhatalomban való
+részesedésért. A kifejezés értelmének minden kibővítése fogalomzavarra
+kell hogy vigyen. Az, amit közönségesen _forradalom_nak neveznek: vagy
+_szabadságharc_ (nemzeti küzdelem), vagy _polgárháború_ (pártküzdelem),
+vagy pedig valóban _forradalom_ (társadalmi küzdelem). Amit pedig _Karl
+Kautsky_ és általában a szimbolikus szocializmus (lásd lent: III. rész,
+I. fejezet, 1. szakasz) forradalomnak nevez, az voltaképpen _társadalmi
+reform_. (V. ö. lent a 93. oldalon mondottakkal.)]
+
+[Footnote 57: Az erkölcsi értékelés normái kategórikus imperativuszok
+(Kant), de a társas életben _de facto_ érvényesülő tapasztalati erkölcs
+hipothetikus imperativuszokra támaszkodik és a maga _valóságában_
+történeti fejlemény. Ez a _normativ_ és a _pozitiv_ morál különbsége: az
+utóbbi az, amely van, az előbbi az, amelynek _lennie kell_. (V. ö.
+Pauler Ákos idézett nagyértékű munkájával.)]
+
+[Footnote 58: L. F. A. Lange, id. m. 34. old.]
+
+[Footnote 59: Concha Győző: Politika. I. köt. 9. §.]
+
+[Footnote 60: E. Faguet: A kontárság kultusza. (Kultúra és tudomány.)
+165. old.]
+
+[Footnote 61: F. H. Giddings: A szociológia elvei. (Társadalomtudományi
+Könyvtár.) 173. old.]
+
+[Footnote 62: Ez az államszervezet Marx szerint «nem lehet más, mint a
+proletariátus forradalmi diktaturája». (Gothai programm kritikája. IV.)]
+
+[Footnote 63: A tömegek lélektana. 12. old.]
+
+[Footnote 64: Henry George: Haladás és szegénység. 525. old.
+(Athenaeum.)]
+
+[Footnote 65: A tömegek lélektana. 23–24. old.]
+
+[Footnote 66: Der Ursprung stb. Id. k. 118. old.]
+
+[Footnote 67: A szociális forradalom. I. Szociális reform és szociális
+forradalom. Népszava, II. kiadás. 38. old. és 47. old.]
+
+[Footnote 68: Népszava-kiadás. 13. old. és 14. old.]
+
+[Footnote 69: Drei Antworten auf ein Inquisitorium. II. Abweisung von
+Missdeutungen. (II.) (Zur Theorie und Geschichte d. S.)]
+
+[Footnote 70: L. Ferenczi Imre: A munkások szervezkedése. 39. old.]
+
+[Footnote 71: Le Bon: A tömegek lélektana. 44. old. és 183. old.]
+
+[Footnote 72: Lásd: Psych. du Socialisme. 330. old.]
+
+[Footnote 73: Id. m. 36. old. és 37. old.]
+
+[Footnote 74: 38. old.]
+
+[Footnote 75: Marx és Engels válogatott művei. II. k. 155. old.]
+
+[Footnote 76: Le Bon: Psych. du Soc. 58. old.]
+
+[Footnote 77: H. George id. m. 422. old.]
+
+[Footnote 78: W. Sombart: Sozialismus und soziale Bewegung. VII. Aufl.
+218–19. old.]
+
+[Footnote 79: Ferenczi Imre: A munkások szervezkedése. (Grill.) 256. és
+258. old. Az amerikai szocialista pártnak ma 17,000 tagja van
+(l’Humanité, júl. 21.), a szakszervezeti szövetségnek pedig – amely
+tudvalevőleg kilépett a túl-autoritativnek és túl-radikálisnak talált
+amsterdami Internacionáléból – 4½ millió! (American Federationist,
+július.)]
+
+[Footnote 80: L. Psych. du Socialisme. 61. old.]
+
+[Footnote 81: Die Arbeiter und die Wissenschaft.]
+
+[Footnote 82: A tömegek lélektana. 47. old.]
+
+[Footnote 83: Szindikalizmus és szociáldemokrácia. II. szakasz.]
+
+[Footnote 84: A szovjethatalom legközelebbi feladatai: A harc új
+fázisa.]
+
+[Footnote 85: Soziales aus Russland. Idézi Mössmer, id. m. 300. old.]
+
+[Footnote 86: A proletárság diktaturája. 61. old.]
+
+[Footnote 87: 1905-ben még _Lenin_ is elismerte, hogy a szocialista
+berendezkedés megvalósításának különböző alanyi és tárgyi feltételei
+vannak. (Lásd Landau–Aldanov: Lénine. 35. old.) Tudjuk, hogy utóbb
+gyökeresen szakított e felfogásával, midőn demagóg ösztöne
+figyelmeztette arra, hogy e feltételek ellentmondanak egymásnak.]
+
+[Footnote 88: Eduard Bernstein: Die Voraussetzungen des Sozialismus und
+die Aufgaben der Sozialdemokratie. (Bevezetés.)]
+
+[Footnote 89: F. Oppenheimer. Id. m. 152. old. «Wenn die sozialistische
+Gesellschaftsordnung einer fernen Zukunft nicht mehr als das Resultat
+einer ehernen kausalen Notwendigkeit, sondern als das Ziel bewusster
+menschlicher Zwecksetzungen hingestellt wird, so ist eben damit die
+wissenschaftliche Basis geopfert.»]
+
+[Footnote 90: Figyelemreméltó, hogy e fogalmazásban a «csökkenő
+bérjutalék» _Rodbertus_-féle törvényére ismerünk rá.]
+
+[Footnote 91: A szociális forradalom. II. 5.]
+
+[Footnote 92: Ami a mezőgazdasági koncentráció kérdését illeti, azt, úgy
+véljük, Kautsky maga sem vette soha túlságos komolyan. Már az
+«Agrarfrage»-ban elismerte, hogy «a szociáldemokrácia csalatkozott a
+mezőgazdasági fejlődéshez fűzött várakozásaiban, mert kénytelen volt
+belátni, hogy a mezőgazdaságban a kisüzem koránt sincs a gyors
+elpusztulás útján és hogy a nagy mezőgazdasági üzemek csak lassan
+nyernek tért, sőt helyenkint visszaesnek». Ugyanígy ír «A proletárság
+diktaturája» című füzetében (65. old.). Kautsky agrárelméletének
+kimerítő bírálatát lásd egyébként Oppenheimernél, id. m. VIII. fejezet.
+(Kautsky als Agrartheoretiker.)]
+
+[Footnote 93: A szociális forradalom. I. 46.]
+
+[Footnote 94: Bernstein: Das realistische und das ideologische Moment im
+Socialismus. II. (Zur Th. u. G. d. Socialismus.)]
+
+[Footnote 95: _Praesumptio boni viri:_ A «jóság» vélelme.]
+
+[Footnote 96: A szociális forradalom. I. 93. old. és 14. old.]
+
+[Footnote 97: Hogy a marxista-irodalomban mennyire csak szó a
+forradalom, azt jellemző módon bizonyítja a következő: A francia Parti
+Socialiste 1919-ben tartott kongresszusán ily határozatot hozott: «A P.
+S. a szörnyű tanulságok hatása alatt megszilárdult meggyőződéssel
+határozottabban, mint valaha, kijelenti, hogy törekvéseinek végső célja
+a szociális forradalom. A szociális forradalom sem többet, sem
+kevesebbet nem jelent, mint a termelés, csere és fogyasztás
+kollektivista rendszerének megvalósítását, a tőkés magántulajdonra
+alapított jelenlegi gazdasági rendszer helyébe, amely a történelem immár
+lezajlott korszakának felel meg. Csak a jövő fogja megmutatni, hogy
+miként megy végbe ez az átalakulás, amely maga a forradalom: a törvényes
+hatalmak átszármazása útján-e, az általános választójog nyomása alatt,
+vagy pedig a szervezett proletariátus erőszakos fellépése révén.»
+(Programme d’Action du Parti Socialiste.) _Léon Blum_ így kommentálja e
+dodonai igéket: «Ha e hipothézisek közül, amelyeket mérlegelnünk
+kellett, az _első_ válik valóra – bár az a kevésbbé valószínű – ha tehát
+a proletariátus legális utódlás útján jut hatalomra, úgy hogy a
+szocialisták bizonyos körülmények között országuk parlamentjében a
+mandátumok többségét meghódítják és akkor módkjuban lesz megvalósítani
+azt, ami voltaképpen a forradalom, vagyis az állam és a tulajdonjog
+gyökeres transzformációját, – nos, törvényes származása, törvényes
+jellege dacára mégis csak forradalom lesz ez a transzformáció!»
+(Commentaires sur le Programme d’Action du Parti Socialiste.) Ad
+analogiam: azt is lehetne mondani, hogy ha egy király «legális utódlás
+útján jut hatalomra» és ezt a hatalmat ama jogkörben érvényesíti,
+amelyet neki az alkotmány biztosít: cselekménye forradalom. Ha vasárnap
+után hétfő következik, az nyilván forradalmi jelenség, valamint az is,
+ha valaki elfogyaszt egy almát, melyet megvásárol: hiszen az előbbi
+gazdája nem fogyasztotta el. (V. ö. az 52. old. jegyzetével.)]
+
+[Footnote 98: Georges Sorel, akit alig lehetne «polgári előítéletekkel
+vádolni, egy helyt így ír: «Azok, akik forradalmi beszédeket intéznek a
+néphez, szigorú őszinteségi öncenzurának vessék alá a magukat, mert a
+munkások minden szót betű szerint értelmeznek és nem érik fel ésszel a
+szimbolikus fordulatokat». (Réflexions sur la Violence. 483. old.)
+Vajjon Kautsky tisztában van-e ezzel? Hisszük, hogy nem, mert nagyon
+elítéli azt az erőszakot, melynek előidézésében pedig nem egészen
+ártatlan.]
+
+[Footnote 99: A szociális forradalom. I. 82. old.]
+
+[Footnote 100: V. ö. Kautsky: A proletárság diktaturája. 48. old. és E.
+Lederer: Die Gewerkschaftsbewegung 1918/19. stb. (Archiv für
+Sozialwissenschaft u. Sozialpolitik. Bd. 47. Heft 1.) 242., 246., 250.,
+251., 253. és 266. old.]
+
+[Footnote 101: Ed. Bernstein: Drei Antworten auf ein Inquisitorium. I.
+Allgemeine Zurückweisung. (Zur Theorie u. Gesch. d. S.)]
+
+[Footnote 102: Farkas Geiza: Munkakerülő görcs. (Huszadik század. 1919.
+1–2. szám, 44. old.)]
+
+[Footnote 103: Haladás és szegénység. 154. old.]
+
+[Footnote 104: «A social life passed in war is positively demoralising.»
+The Principles of Sociology. §. 575. ut. bek.]
+
+[Footnote 105: Nem így volt ott, ahol nem lévén háború, a társadalom
+vagyona meg nem semmisült. A marxizmus magyar orgánumában, a Népszavában
+olvashattuk nemrég, hogy Hollandiában, amely «klasszikus példája a béke
+áldásos voltának», «a munkabérek arányosan emelkedtek a drágulással, sőt
+azt néhány foglalkozási ágban meg is haladták». (1920 október 28.)]
+
+[Footnote 106: Fejtegetéseink teljes tárgyilagosságát megóvandó, egyes
+személyeket nem kívánunk itt megnevezni. Ám ez álláspontunk meg kell
+hogy engedjen egy kivételt, mellyel egy vértanu emlékének tartozunk.
+_Tisza István_ nem tartozott a fenti államférfiak közé. Ő, aki a nehéz
+szívvel vállalt háború rettenetes felelősségét megrendítő
+önfeláldozással viselte, becsülettel végig akarta azt küzdeni és
+honszerelme roppant fanatizmusával bízott a győzelemben. _Ő benne
+magában_ nem is hiányoztak e győzelem feltételei. Volt benne annyi hit
+és annyi erély, amennyit nehéz feladata megkívánt. Nem is ingadozott egy
+pillanatig sem a maga útján. Ám a sors kivette kezéből a hatalmat és
+hogy kivehette, ez annak a jele volt, hogy nemzete immár a mások
+kétségeire kezdett hallgatni és nem az ő hitére.]
+
+[Footnote 107: A szociális forradalom. I. 84.]
+
+[Footnote 108: Psych. du Soc. 52. old.]
+
+[Footnote 109: Vom Wesen des Socialismus. (Zur Theorie u. Geschichte des
+Socialismus.)]
+
+[Footnote 110: «Quack-ridden: in that one word lies all misery
+whatsoever!» Chartism. Chapt. V. (Historical and Political Essays.)
+Természetesen akadtak az orosz és a magyar munkásmozgalom vezetői között
+is feddhetetlen és meggondolt férfiak, aminthogy a német vezetők között
+is akadt fantaszta és demagóg. De mind ezeknek, mind amazoknak _a döntő
+pillanatokban_ semmivé lett a szavuk, mert vagy egyedül vagy törpe
+kisebbségben kellett maradniok. Példákra mindenki emlékezhetik.]
+
+[Footnote 111: Jászi Oszkár: Szociológia és politika. (Huszadik Század.
+1919. 3. szám, 132. old.)]
+
+[Footnote 112: Lásd Landau-Aldanov: Lénine (Povolovzky ed. Paris). 34.
+old.]
+
+[Footnote 113: K. Radek: A szocializmus fejlődése a tudománytól a
+valóságig. «A kapitalizmus érettségi foka és a szocialista forradalom.»]
+
+[Footnote 114: Zur Kritik der politischen Ökonomie. Előszó.]
+
+[Footnote 115: Id. hely.]
+
+[Footnote 116: Kommunista kiáltvány. 37. old.]
+
+[Footnote 117: A. Bucharin: A kommunisták programmja. II. A rablóháború,
+a munkásosztály elnyomása, a tőkés társadalmi rend vereségének kezdete.]
+
+[Footnote 118: «A mi végcélunk… megszüntetése minden szervezett és
+rendszeres erőszaknak, az emberek minden leigázásának általában.» Lenin:
+Állam és forradalom. IV. 6.]
+
+[Footnote 119: E kérdésről egy orosz szocialista író új keletű
+munkájában a következőket olvassuk: «Az orosz forradalom katonák
+mozgalmának a győzelme volt… A katonai lázadás jellegét máig is
+megőrizte… Egy másik tényezője… a paraszt… Az orosz forradalom nemcsak
+katonai lázadás, hanem agrárforradalom is, amelynek az volt a
+tendenciája, hogy a nemesség földjét felossza a parasztok között… Ma van
+már földje a parasztnak… Azé a paraszté lett a föld, akinek elég ereje
+volt arra, hogy megnyerje magának a biztosok és komiték kegyét… A
+bolsevizmus elkerülhetetlen bukása világosan be fogja bizonyítani, hogy
+az utóbbi időben már nem volt semmi komoly szociális alapja, mint
+ahogyan a cárizmusnak sem volt, csak az ő rendőrei, az ő biztosai és az
+ő vörös gárdistái.» M. A. Landau–Aldanov: Lénine. (Povolovzky, Paris.)
+118–120.]
+
+[Footnote 120: Bucharin: A kommunisták programmja. X. fejezet.]
+
+[Footnote 121: U. o. XI. fejezet.]
+
+[Footnote 122: Lenin: Állam és forradalom. III. 2. és VI. 2.]
+
+[Footnote 123: Lenin: Állam és forradalom. V. 4.]
+
+[Footnote 124: U. o.]
+
+[Footnote 125: «Nemcsak a termelés továbbfolytatása lesz egyik sürgős
+feladata a szociális forradalomnak, hanem _fokozása_ is. A győztes
+proletariátusnak gyorsan ki kell fejlesztenie a termelést, hogy
+kielégíthesse azokat a nagy igényeket, amelyeket az új kormányzattal
+szemben támasztanak.» Kautsky: A szociális forradalom. II. 27. old.]
+
+[Footnote 126: A magyarországi bolsevizmus félhivatalos lapja, a
+Népszava, annak idején szolgált néhány adattal a kollektivista üzem
+produktivitásáról: «Egy dohánygyárban egy munkás óránként átlag 400
+cigarettát készített. Most több, mint 100%-os fizetésemelés mellett,
+ugyanaz a munkás óránként átlag 280-at készít… Egy katonai
+egyenruhaszabóságnál egy munkás, amikor még a kizsákmányoló
+militaristahadsereg számára dolgozott, naponta 9 zubbonyt varrt. Most
+jóval nagyobb bér mellett csak 6-ot készít. Pedig tudhatná jól, hogy ez
+a zubbony a proletárhadsereg számára készül.» (Lásd A. Fraccaroli:
+Magyarország a bolsevizmus alatt. 110. old.) Úgy látszik, még elég
+messze van az idő, amikor – Marx jóslata szerint – a munka elsőrendű
+életszükségletté lesz. (Gothai programm. I. 3.)]
+
+[Footnote 127: Lásd: Sombart id. m. 171. old.]
+
+[Footnote 128: A kommunisták programmja. X. fejezet.]
+
+[Footnote 129: E sorokat 1920 tavaszán írtuk le. Azóta jelentős
+események mentek végbe, melyek azonban nem teszik szükségessé fenti
+fejtegetéseink revizióját, mert épen minden tekintetben megerősítik és
+igazolják azokat. Ama beszédében, amellyel az orosz kommunista-párt
+tizedik kongresszusát vezette be, _Lenin_ többek között a következőket
+mondta: «Legkimagaslóbb politikai problémánk e pillanatban a munkások
+viszonya a parasztokhoz, akik Oroszország lakosságának többségét teszik.
+A paraszt, aki úgy érzi, hogy a cárista tábornokoktól már nincs mit
+tartania, úgy véli, hogy túlságosan kevés iparcikket kap és ezért az a
+véleménye, hogy a jelen állapot túlságosan sok áldozatába kerül.
+Szükséges, hogy segítségére legyünk a parasztnak. Gabonában és
+élelmiszerekben beszolgáltatandó _természetbeni adókat fogunk
+intézményesíteni. (!)_ Ezek az adók az egyes parasztnak anyagi erőihez
+lesznek mérve és nem fogják sérteni egyéni érdekeit. A termésnek csak
+egy részét fogja az állam természetbeni adókkal igénybe venni, a többi
+megmarad a parasztnak, akinek _joga lesz feleslegét eladni szabad
+forgalomban. (!!)_… A természetbeni adó egyike a szovjetpolitika
+legfontosabb problémáinak. Gyakorlati megvalósítása a párt abszolut
+egységét követeli, úgyszintén világos felismerését _a nehézségeknek,
+amelyekkel a proletariátus diktaturájának egy kisbourgeois államban
+küzdenie kell_». («l’Humanité», 1921. márc. 12.) _Adók, szabad forgalom,
+kisbourgeois állam!_ A kommunista tanácsköztársaság immár saját
+programmjának a karrikaturája. Hol vagyunk a termelés és forgalom
+társadalmi monopóliumától, hol a «rengeteg többség mozgalmától a
+rengeteg többség érdekében!» (Kommunista Kiáltvány, 42. oldal.)
+Érdekesen fűzi tovább Lenin e vallomásokat a természetbeni adókról
+értekező újabb írásában: «Az adott pillanatban két dolog között kell
+választanunk_: vagy megtiltunk minden nem állami forgalmat, vagy pedig
+nem akasztjuk meg a kapitalizmua fejlődését, hanem azon vagyunk, hogy
+állami kapitalizmust csináljunk belőle._ _Az első methodus_ (ez volt az
+eredeti programm, mint láttuk) _ostobaság volna_, ama párt részéről,
+mely azt megkísérlené, mert 1. ez a politika ma gazdaságilag meg nem
+valósítható és mert 2. feltétlenül megbuktatná ama pártot. A másik út
+azonban gazdaságilag járható és nincs benne semmi, ami a proletariátus
+diktaturájával ne volna összeegyeztethető. Ellenkezőleg, az állami
+kapitalizmus egy lépés előre, a kispolgári ideológia teljes
+megsemmisítése felé.» (A brünni «Volksfreund» május 12. számából.) Az
+angol szocialisták szovjetbarát napilapja azonban nevén nevezi e
+gyermeket: «Lenin maga az – írja a «Daily Herald» május 10-én – aki
+bejelenti, hogy Oroszország ezentúl kapitalista állam… Oroszország ma
+már kapitalista-állam, amelyet a kommunista-párt diktaturája kormányoz…
+Világos, hogy az élelem szabad forgalma le kell, hogy rombolja a
+kommunista-politika alapjait». Joggal mondja tehát az európai
+szociáldemokrácia legszélső balszárnyának egyik markáns képviselője,
+_Friedrich Adler_, hogy «öntudatlan vagy talán épen tudatos
+megtévesztés, ha azt mondják nekünk, hogy Oroszországban meg van
+valósítva az, ami a mi célunk… Oroszországban parasztforradalom ment
+végbe, amely típusa a tiszta polgári forradalomnak». (Arbeiter-Zeitung,
+1921 márc. 22. V. ö. Kautsky: A proletárság diktaturája, 66. old.)
+Mindezt frappánsan tetőzik le Leninnek a «Krasznaja Nov» c. folyóiratban
+megjelent fejtegetései «az államkapitalizmus» formáiról. «Az
+államkapitalizmus első formája a _koncesszió_. A munkás és
+parasztkormány külföldi kapitalistákat bocsát be iparunkba és fenntartja
+magának az ellenőrzést. A második forma a _szövetkezet_. _Ostobaság és
+bűn volna szemet hunyni az előtt, hogy a szövetkezetek szabadsága és
+jogosítása magában foglalja a kapitalizmus szabadságát és jogosítását._»
+A harmadik forma szerinte a _bizomány_, a negyedik állami üzemek, erdők
+stb. _bérbeadása_. Mindezt a következő lendületes indokolás kíséri: «Mi
+vagyunk a proletariátus elővédje. De ne feledjük el, hogy ez az elővéd
+csak kis része a proletariátusnak és ez is csak kis része az egész
+népességnek.» Már pedig «Nézzetek a térképre – úgymond –: Vologda, a
+donmenti Rosztov, Szeratov és Omszk között beláthatatlan területek
+terpeszkednek, amelyeken civilizált államok tucatjai férnének el. De ott
+mindenütt ugyanazok a patriarchális barbár vagy félbarbár állapotok
+uralkodnak. Gondoljatok az orosz földnek elkallódott darabjaira, amelyek
+a vasúttól messze, útak nélkül húzódnak meg a végtelenben, tökéletesen
+elszakadva a civilizációtól, a nagyvárosi kapitalizmustól. Lehetséges-e
+ebből az állapotból Oroszországot közvetlenül átvinni a szocializmusba?»
+Lenin igéri, hogy _igen_: elektrilizással, tíz év alatt! Az idei orosz
+éhinség jó foglalót ad e tíz évre! Ám hiszen Lenin maga sem hisz ebben.
+«A kapitalizmus nyomorúság a szocializmushoz képest – így fűzi tovább.
+De a kapitalizmus is haladás a középkorhoz, a kisüzemhez, a
+bürokratizmushoz képest. _Amennyiben nem lehetséges közvetlenül a
+szocializmusba átmenni, a kapitalizmus a termelésnek és forgalomnak
+nélkülözhetetlen fejlődési szakasza._» (Brünni Volksfreund, jún. 2.) Ime
+a «nevetséges egér»! Hiszen «a szocializmus árulói» ezzel az olcsó
+bölcseséggel már elég régen kínálgatják Lenint és láttuk már, hogy Lenin
+maga is jól tudta ezt, mielőtt felcsapott Messiásnak. Most már megint
+tudja. Lehet, hogy még egyéb is eszébe fog jutni. Például talán az is,
+hogy 2×2=4,]
+
+[Footnote 130: Ez az igazság nyilvánul meg a bolsevik elmélkedők ama
+teljesen végig nem gondolt érveléseiben is, melyeket a másodelőző
+szakaszban idéztünk. És ugyancsak ez rémlett fel Marxnak is egy világos
+pillanatában, mikor a francia proletárforradalom eshetőségére (1871-ben)
+azt mondotta, hogy az «kétségbeesett ostobaság volna». (A polgárháború
+Franciaországban. Népszava-kiadás. 33. oldal.)]
+
+[Footnote 131: Ppsych. du Socialisme. 1898. 171. oldal.]
+
+[Footnote 132: V. ö. Földes Béla: A szocializmus. Bp., 1910. (Tud.
+Akadémia.) II. köt. 185. old.]
+
+[Footnote 133: Vannak marxisták is, akik tisztában vannak ezzel az
+igazsággal. Így Szabó Ervin egy helyt elismeri, hogy «oly társadalmi
+állapot, amelyben egy tiszta gazdasági típus úgy determinál, hogy benne
+a társadalmi és politikai felülépítmény és a gazdasági alap között
+tökéletes a harmónia: mintegy a fejlődés vége, avagy kezdete –
+contradictio in adiecto, minthogy a fejlődésnek kezdete vagy vége nem
+képzelhető». (Szindikalizmus és szociáldemokrácia. I.) Vandervelde pedig
+így vélekedik: «Valóban, nincs okunk arra, hogy el ne képzeljünk egy
+olyan szocialista-társadalmat, amelyben az egyéni tulajdon és munka
+egyidőben és egymás mellett él a kollektiv tulajdonnal és munkával.» (A
+kollektivizmus és az ipar evoluciója. Bpest, Grill, 1908. 37. old.)]
+
+[Footnote 134: B. Kidd: A társadalmi evolució. Akadémia, Bpest, 1905.
+62. old.]
+
+[Footnote 135: Somló Bódog: Állami beavatkozás. 146. old.]
+
+[Footnote 136: «Universal History, the history of what man has
+accomplished in this world, is at bottom the History of the Great Men
+who have worked here.» Th. Carlyle: On Heroes, & c. Lecture I.]
+
+
+
+
+TARTALOMJEGYZÉK.
+
+  Első rész: AZ ELMÉLET  5
+  I.  fejezet: Siker és kritika  5
+  II.  fejezet: A «tudományos» jóslat  11
+  1. Jóslat és tudomány  11
+  2. Az emberi természet  16
+  III.  fejezet: A történelmi materializmus  22
+  1. Az eredeti képlet és származása  22
+  2. Műszó és fogalomzavar  28
+  3. A módosított képlet  33
+  Második rész: AZ IGAZSÁG  44
+  I.  fejezet: Általános elemzés  44
+  1. A jóslat elemei  44
+  2. A jóslat szerkezete  48
+  II.  fejezet: A forradalom útja  52
+  1. Társas élet és forradalom  52
+  2. Ábránd és valóság  59
+  III.  fejezet: Gazdagság és nyomor  71
+  1. Növekvő gazdagság  71
+  2. Növekvő nyomor  77
+  Harmadik rész: AZ ÉLET  84
+  I.  fejezet: A neomarxizmus «ideológiái»  84
+  1. Az opportunizmus álarcai: realizmus és szimbolizmus  84
+  2. Forradalmi árnyalatok: romanticizmus és politicizmus  96
+  II.  fejezet: Háború és forradalom  103
+  1. Az összeomlás pragmatikája  103
+  2. Az összeomlás után  112
+  III.  fejezet: A proletariátus diktaturája  117
+  1. «A tudománytól a valóságig»  117
+  2. Programm és praxis  120
+  3. A tapasztalat jelentősége  127
+  Összefoglalás és befejezés  131
+
+
+
+
+*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 76283 ***
diff --git a/76283-h/76283-h.htm b/76283-h/76283-h.htm
new file mode 100644
index 0000000..b5eeed6
--- /dev/null
+++ b/76283-h/76283-h.htm
@@ -0,0 +1,4271 @@
+<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Transitional//EN"
+    "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-transitional.dtd">
+<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu">
+<head>
+<meta name="generator" content=
+"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" />
+<meta http-equiv="Content-Type" content=
+"text/html; charset=utf-8" />
+<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" />
+<title>A marxizmus társadalomelmélete | Project Gutenberg</title>
+
+<style type="text/css">
+/*<![CDATA[*/
+body {
+ margin-left: 10%;
+ margin-right: 10%;
+}
+
+h1,h2,h3,h4 {
+ text-align: center;
+ clear: both;
+ line-height: 200%;
+}
+
+h2,h3 {
+ margin-top: 2em;
+}
+
+h2 span.smaller, h3 span.smaller {
+ font-size: 80%;
+}
+
+p {
+ margin-top: 0.75em;
+ margin-bottom: 0.75em;
+}
+
+body > p {
+ text-align: justify;
+ text-indent: 1.5em;
+}
+
+hr {
+ width: 33%;
+ margin-top: 2em;
+ margin-bottom: 2em;
+ margin-left: auto;
+ margin-right: auto;
+ clear: both;
+}
+
+hr.chap {width: 65%}
+
+.pagenum {
+/*  visibility: hidden; */
+/*  display: none; */
+ position: absolute;
+ right: 2%;
+ color: gray;
+ font-size: smaller;
+ text-align: right;
+ text-indent:0;
+}
+
+.blockquot2 {
+ margin-left: 50%;
+ font-size: 0.9em;
+ text-align: justify;
+ max-width: 25em;
+}
+
+.center {
+ text-align: center;
+ text-indent: 0;
+}
+
+.right {
+ text-align: right;
+ margin-right: 1.5em;
+}
+
+.smcap {
+ font-variant: small-caps;
+}
+
+.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;}
+
+.caption {font-weight: bold;}
+
+.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;}
+
+.caption-largest {font-weight: bold; font-size: 2em;}
+
+.footnotes {
+ border: dashed 1px;
+}
+
+.footnote {
+ margin-left: 10%;
+ margin-right: 10%;
+ font-size: 0.9em;
+ text-align: justify;
+}
+
+.footnote .label {
+ position: absolute;
+ right: 84%;
+ text-align: right;
+}
+
+.fnanchor {
+ vertical-align: super;
+ font-size: .8em;
+ text-decoration: none;
+}
+
+.poem {
+ font-size: 0.9em;
+ display: table;
+ margin: auto;
+ text-align: left;
+}
+
+.poem .stanza {
+ margin: 1em 0em 1em 0em;
+}
+
+.poem span.i0 {
+ display: block;
+ margin-left: 0em;
+ padding-left: 3em;
+ text-indent: -3em;
+}
+
+ul.TOC {
+ list-style-type: none;
+ padding-left: 10%;
+/*  text-indent: 0; */
+ text-indent: -5%;
+ width: 70%;
+ text-align: justify;
+}
+
+ul.TOC li {
+ margin-top: 0.25em;
+}
+
+ul.TOC li.li2 {
+ margin-top: 0.75em;
+}
+
+.TOC .roman {
+ width: 4em;
+ display: inline-block;
+ text-align: right;
+ margin-left: 1em;
+
+}
+
+li.li2 {
+ padding-left: 1em;
+ text-indent: 0;
+}
+
+span.ralign {
+ position: absolute;
+ text-align: right;
+ right: 15%;
+ top: auto;
+}
+/*]]>*/
+</style>
+</head>
+<body>
+<div style='text-align:center'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 76283 ***</div>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<p class="center"><span class="caption-largest"><u><span class=
+"smcap">KULTURA és TUDOMÁNY</span></u></span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption-largest">A MARXIZMUS
+TÁRSADALOMELMÉLETE</span></p>
+<p class="center"><span class="caption">ELMÉLETI KRITIKA ÉS
+TÖRTÉNELMI TANULSÁGOK</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption">IRTA OTTLIK
+LÁSZLÓ</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST, 1922</span></p>
+<p class="center"><span class=
+"caption-large">FRANKLIN-TÁRSULAT</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-small">MAGYAR IROD. INTÉZET
+ÉS KÖNYVNYOMDA</span></p>
+<p class="center"><span class="caption">KIADÁSA</span></p>
+<hr class="chap" />
+<h1>A MARXIZMUS TÁRSADALOMELMÉLETE</h1>
+<p class="center"><span class="caption">ELMÉLETI KRITIKA ÉS
+TÖRTÉNELMI TANULSÁGOK</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-large">OTTLIK
+LÁSZLÓ</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<div class="blockquot2">
+<p class="right">«<i>Though this be madness yet there is method
+in’t.</i>»</p>
+<p class="right"><i>Hamlet II. 2.</i></p>
+<p class="right">(Őrültség ez, de van benne methódus.)</p>
+</div>
+<p>&nbsp;</p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST, 1922</span></p>
+<p class="center"><span class=
+"caption-large">FRANKLIN-TÁRSULAT</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-small">MAGYAR IROD. INTÉZET
+ÉS KÖNYVNYOMDA</span></p>
+<p class="center"><span class="caption">KIADÁSA</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-small">FRANKLIN-TÁRSULAT
+NYOMDÁJA.</span></p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_5" id=
+"Page_5">-5-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2><span class="smaller">ELSŐ RÉSZ.</span><br />
+AZ ELMÉLET.</h2>
+</div>
+<h3><span class="smaller">I. FEJEZET.</span><br />
+Siker és kritika.</h3>
+<p>«A szociális reform kérdése a modern európai kultúra
+életkérdésévé válik, amint egykor az antik kultúra életkérdése
+lett.»<a name="FNanchor_1" id="FNanchor_1"></a><a href=
+"#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a> Ez az oka annak, hogy a
+társadalmi intézmények átalakulásának kérdése az irodalomban is
+újból és újból szőnyegre kerül. <i>Egy</i> név körül forog a
+világvita. Ez a fenyegető hangzású név a békés trieri ügyvéd
+fiának, <i>Karl Marxnak</i> a neve.</p>
+<p>Ma már alig van szocialista, aki ne Marxot vallaná mesterének.
+Úgy mondják, e példátlan hatásnak az az oka, hogy Marx a
+szocializmus utópiáját állítólag tudományos érvényre emelte,
+amennyiben a társadalmak életében felfedezni vélt törvényszerűségek
+és a jelen társadalom megfigyelt tendenciái alapján, zordon
+retorikával hirdette, hogy a polgári társadalmi rend nemcsak saját
+összeomlását, de egyben utódjának, a kommunista társadalmi rendnek
+kialakulását is szükségszerűen hordja méhében. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span></p>
+<p>Egy félszázad kritikai munkássága semmit sem csökkentette a
+marxizmus roppant hatóerejét. Pedig e kritika kétségtelenül alapos
+volt, annyira alapos, hogy a Marx-elmélet egyes alapvető tételeit –
+így például értékelméletét, agrártheoriáját, történetfilozófiáját –
+a szocializmus theoretikusai hallgatólagosan vagy körmönfont
+szofizmákba burkoltan, maguk is elejtették.<a name="FNanchor_2" id=
+"FNanchor_2"></a><a href="#Footnote_2" class="fnanchor">2)</a></p>
+<p>E ténynek mindenekelőtt érzelmi okai vannak. A szocializmus
+ábrándos utópiája nagy tömegek névtelen és tudattalan vágyait
+öltözteti fel cikornyás szavakba, melyek a lelkekben nagyhatású
+képekké fejlenek ki. A boldogság nagy illuziója ez, mely annál
+erősebb, mert földi boldogságot igér a tömegeknek és amely ily
+egyszerű, de erőteljes formát ölt a munkában verejtékezők előtt:
+«Kevesebb munka és több élvezet.» Ez az egyszerű anyagi motivum már
+magában is elég erős lehetne, de valósággal szárnyakat kap az
+erkölcsi felháborodástól, melyet néhol a vezető osztályok
+aránytalan és ezért igazságtalan jóléte ébreszt ama dolgozók
+lelkében, akiknek alig van betevő falatjuk és amelyet a szüntelen
+izgatás a legmagasabb fokra hevít. Így a szocialista társadalom
+állítólagos szüksége erkölcsi értékítélet formájában fejeztetik ki.
+Hit egy jobb jövőben és e hitnek erkölcsi igazoltsága: ennyi elég a
+tömegnek, mert hiszen anyagi életösztöneit két <span class=
+"pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span>
+leghatalmasabb ideális szükséglete támogatja: hite és
+erkölcsisége.</p>
+<p>A hitet említettük, mert valóban Le Bon helyesen állapítja meg,
+hogy a tömeghiedelmeknek mindig vallásos formája van.<a name=
+"FNanchor_3" id="FNanchor_3"></a><a href="#Footnote_3" class=
+"fnanchor">3)</a> A szocializmus mai formájában már valóságos
+világnézet<a name="FNanchor_4" id="FNanchor_4"></a><a href=
+"#Footnote_4" class="fnanchor">4)</a> és hívei a vallásos
+meggyőződés fanatizmusával, vakon hisznek megváltó szkémáiban.
+Rendkívüli hatóerejének is az a legfőbb oka, hogy úgynevezett
+tudományos jóslata voltaképen vallásos képlet: ellentmondást nem
+tűrő, feltétlen állítás.</p>
+<p>De ha a szocializmus vallás, akkor szemben a szeretet
+vallásával, a kereszténységgel, méltán lehet a gyűlölet vallásának
+nevezni. «On n’est pas socialiste sans haïr quelqu’ un ou quelque
+chose.»<a name="FNanchor_5" id="FNanchor_5"></a><a href=
+"#Footnote_5" class="fnanchor">5)</a> Marx maga az Antikrisztus, a
+tagadás szelleme. Oly elme, melynek negativitása szembeszökő. Élete
+nagy művében alig van valami, amit magáénak mondhatna. A
+piacnélküli közgazdaság ideáját a francia utopisták sugalták neki:
+az állítólag eljövendő kényszermentes társadalom az anarchisták
+ideálja; értéktöbblet-elméletét már William <i>Thompson</i>
+«Inquiry…»-jében feltalálhatjuk; munkabér-elmélete a David
+<i>Ricardo</i> széles vállain nyugszik; ami pedig történelmi
+materializmusát illeti, arról is látni fogjuk, hogy mily kevéssé
+eredeti. Amivel ő maga járult hozzá <span class="pagenum"><a name=
+"Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> a modern szocializmus
+elméletének kialakulásához, alig egyéb, mint a polgári társadalom
+vesékig ható kritikai elemzése – habár előzői ezt a munkát is
+nagyrészben elvégezték – és az állítólag exakt bizonyossággal
+bekövetkezendő szociális forradalom dogmája, mely maga is csak
+«negatív utópia.»<a name="FNanchor_6" id="FNanchor_6"></a><a href=
+"#Footnote_6" class="fnanchor">6)</a> Nem csoda, ha ez a boncoló,
+tagadó és lázadó elme a gyűlölet és rombolás szellemét árasztotta
+maga körül. Az érem egyik oldala azt mutatja, hogy ha a szocialista
+elmélet főleg a gyűlöletre épít, számítása nem hibás. De az éremnek
+másik oldala is van s ez azt mutatja, hogy a szocialista jelszavak
+által irányított és végsőkig hevített szenvedélyek a modern
+civilizációt rombadöntéssel fenyegetik.</p>
+<p>De ne menjünk ily messzire!</p>
+<p>Úgy hisszük, hogy a megjelölt háromféle ok: a hasznossági, az
+erkölcsi és a vallásos – melyeknek tekintélyét érveléssel
+megdönteni nem lehet – már eléggé érthetővé teszi a marxizmus
+bírálóinak csekély sikerét. De van e ténynek egy logikai oka is –
+és minket a «kritika kritikájának» szorosan logikai szempontjából,
+voltakép csak ez érdekel – nevezetesen, e bírálatok vagy
+<i>mást</i> bizonyítottak, mint amit kellett volna – vagy
+<i>máskép</i> bizonyítottak, mint ahogyan kellett volna. E
+cáfolatok módszerei ugyanis főként három csoportra oszthatók: 1.
+bizonyíttatott statisztikai adatok alapján, hogy a «kapitalista
+akkumuláció tendenciái» nem érvényesülnek oly kizárólagos
+határozottsággal, miként azt Marx feltételezte <span class=
+"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> volt; 2.
+bizonyíttatott, hogy a piactalan társadalom föltételezései a
+közgazdaságtan alapelveinek ellentmondanak; 3. bizonyíttatott, hogy
+a kommunista társadalom intézményeit az emberi természet meg fogja
+dönteni. A bizonyításnak ily módjai kétségkívül érvényesek
+lehetnek, azonban vagy nem bizonyítják azt, hogy a marxizmus
+hamisan jósol, vagy nem hatnak a szükséges meggyőző erővel. Mert
+<i>ad 1.</i> a statisztikai tényekkel való bizonyítás csekély
+erejű. Nincs olyan statisztika a világon, melyből két ellentétes
+állítás nem volna látszólag igazolható – amint ezt nem minden humor
+nélkül mutatta ki Kautsky vitája a revizionistákkal. Valóban
+helyesen írja <i>Ratzenhofer</i>, hogy statisztikai számok nem
+képesek szociális törvényeket megállapítani, mert nagyon is gyakran
+alkalmasak mindeféle vélemény szolgálatára.<a name="FNanchor_7" id=
+"FNanchor_7"></a><a href="#Footnote_7" class="fnanchor">7)</a>
+Ezenfelül, mint még legújabban is látjuk,<a name="FNanchor_8" id=
+"FNanchor_8"></a><a href="#Footnote_8" class="fnanchor">8)</a> a
+gyakorlat érveivel felszerelt fejtegetések többnyire azt vallják,
+hogy a Marx rendszere elméletileg alapos. Már pedig ami elméletben
+helyes, annak a gyakorlatban is be kell válnia. Ami már most <i>ad
+2.</i> a közgazdasági érveket illeti, azokkal alig lehet fellépni
+egy oly közgazdasági berendezkedés ellen, mely épen más
+föltételezések alapján állana. A mai közgazdaságtan megalapítója,
+Adam Smith és tanítványai «a társadalom berendezését adottnak
+tekintik és pedig olyannak, amilyen az ma – csekély <span class=
+"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> kivétellel
+– Európa majd minden országában… Csak e megszorítás folytán
+juthatott a közgazdaságtan az általános társadalmi tudományénál
+magasabb fejlődési fokra… De e megszorításból következik az is,
+hogy közgazdaságtanunk törvényei csak oly társadalmakra állnak,
+amelyek ama föltételezett berendezéssel bírnak és azon mértékben,
+amint az átalakul, azoknak is elvész talajuk.»<a name="FNanchor_9"
+id="FNanchor_9"></a><a href="#Footnote_9" class="fnanchor">9)</a>
+Végül <i>ad 3.</i> a kommunista társadalom lélektani ellenmondásait
+hiába taglaljuk mindaddig, amíg úgy szól a tétel, hogy a
+kapitalisták kisajátítását «a kapitalista termelés immanens
+törvényeinek munkája maga viszi véghez.» Még hogyha feltétlen
+érvényű lélektani bizonyítékokat vinnénk is sorompóba a kommunista
+berendezkedés ellen, akkor is ártatlan arccal felelhetné nekünk a
+marxista: ez talán igaz, de hát hiába, ha ennek a társadalomnak
+mégis természettörvényű szükségszerűséggel el kell következnie. A
+lélektani argumentum nagy értékű lehet, de csak akkor, ha arra
+használhatjuk fel, hogy a jövőnek marxisztikus alakulását cáfolja
+meg, – ám ezt eddig senki sem tette meg. Marx valóban jól
+számított: formuláját oly fatalisztikus jelentőségűnek sikerült
+feltüntetnie, hogy ma már alig jut valakinek eszébe, hogy a jósolt
+események szükségszerű bekövetkezésében még kételkedni is lehet. Az
+érvelés ma már majdnem kizárólag csak annak bizonyítására
+szorítkozik, hogy a jósolt események «még nem egyhamar», vagy «nem
+oly erőszakosan» fognak bekövetkezni, illetőleg, hogy «a
+kialakulandó kommunista társadalom <span class="pagenum"><a name=
+"Page_11" id="Page_11">-11-</a></span> előbb-utóbb fel fog
+borulni.» Marx valóságos megfordított Kasszandra: hamis rémségeket
+jósol, de mindenki vakon hisz neki.</p>
+<p>Ezért itt, midőn magunk is megkíséreljük megcáfolni a marxizmus
+következtetéseit, pusztán oly axiomatikus erejű tételekre fogunk
+támaszkodni, melyeket eddig tudtunkkal senki sem cáfolt meg, sőt,
+amelyek érvényének elismerése a szocializmus újabb theoretikusainak
+munkáiban is – mint azt helyenkint részletesen kimutatni
+szándékozunk – kifejezetten vagy hallgatólagosan bennfoglaltatik.
+Azt állítjuk ugyanis és azt szándékozunk bizonyítani, hogy a
+Marx-féle jóslat a társadalom lelki életének teljes semmibevétele
+folytán oly alapvető ellentmondást tartalmaz, mely megvalósulásának
+lehetőségét eleve kizárja. Azonban nehogy az a vád érjen bennünket,
+hogy csak deduktív okoskodásokkal érvelünk és bizonyítékaink
+«pusztán elméletiek»: a legújabb idők története által nyújtott
+tények segítségével tételeink helyességét induktive is szemléltetni
+és igazolni fogjuk.</p>
+<h3><span class="smaller">II. FEJEZET.</span><br />
+A «tudományos» jóslat.</h3>
+<h4><i>1. Jóslat és tudomány.</i></h4>
+<p>Érvelésünk és támadásunk középpontjában Marxnak ama fejtegetései
+állanak, melyekkel a polgári társadalmi rend szükségszerű
+összeomlását és egyben a kollektív társadalmi rend szükségszerű
+kialakulását állítólag megjósolta. Hogy <span class=
+"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span> az
+ellenfél hadállásait kellőkép áttekinthessük, álljon itt
+mindenekelőtt a nevezetes jóslat.</p>
+<p>«Most már… a sok munkást kizsákmányoló kapitalista
+kisajátítására kerül a sor. Ezt a kisajátítást a kapitalista
+termelés immanens törvényeinek munkája maga viszi véghez, a tőkék
+koncentrációja útján. Egy-egy tőkés sokat üt agyon. Ezzel a
+koncentrációval, vagyis sok tőkésnek kevés tőkés által való
+kisajátításával egyidejűleg mind növekvő mértékben fejlődik ki a
+munkafolyamat kooperatív alakja, a tudománynak tudatos műszaki
+alkalmazása; a földnek tervszerűen együttes kihasználása; a
+munkaeszközöknek csak közösen alkalmazható munkaeszközökké való
+átalakulása és az összes termelési eszközök gazdaságossá tétele
+olyképpen, hogy azok kombinált társadalmi munka együttes termelési
+eszközeiként használtatnak. A tőke-mágnások számának állandó
+apadásával, akik ennek az átalakulási folyamatnak minden előnyét
+bitorolják és monopolizálják, növekszik a nyomor, az elnyomatás, a
+szolgaság, a lealacsonyodás, a kizsákmányolás, de egyben a számban
+állandóan növekvő és magának a kapitalista termelési folyamatnak
+mechanizmusa által iskolázott, egyesített és szervezett
+munkásosztálynak felháborodása is. A tőkemonopolium bilincsévé lesz
+annak a termelési módnak, mely vele egyetemben és segítségével
+virágzott fel. A termelési eszközök koncentrációja és a munka
+társadalmivá válása folyamán elérkezik a pillanat, amikor amazok
+nem férnek meg többé kapitalisztikus foglalatukban. Ez utóbbi
+szétrobban. Ütött a kapitalisztikus magántulajdon végórája. A
+kisajátítók kisajátíttatnak. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_13" id="Page_13">-13-</a></span></p>
+<p>A kapitalisztikus termelési és tulajdonszerzési mód, tehát a
+kapitalisztikus magántulajdon a saját munkán alapuló egyéni
+magántulajdonnak első negációja. A kapitalisztikus termelés
+negációját az maga hozza létre egy természeti folyamat
+szükségszerűségével. Ez a negáció negációja. Ez az utóbbi ismét
+helyreállítja az egyéni tulajdont, de már a kapitalisztikus korszak
+vívmányának, a szabad munkások kooperációjának s a földnek és a
+munka által létrehozott termelési eszközöknek közös tulajdona
+alapján.</p>
+<p>Az egyének saját munkáján alapuló szétszórt magántulajdonnak
+átalakulása kapitalisztikussá természetesen sokkal hosszadalmasabb,
+keményebb és nehézkesebb folyamat, mint a már de facto társadalmi
+termelésen alapuló kapitalisztikus magántulajdonnak átalakulása
+társadalmi tulajdonná. Amott arról van szó, hogy egynéhány bitorló
+sajátítsa ki a nagy tömeget, emitt arról, hogy a nagy tömeg
+sajátítson ki egynéhány bitorlót.»<a name="FNanchor_10" id=
+"FNanchor_10"></a><a href="#Footnote_10" class=
+"fnanchor">10)</a></p>
+<p>Vajjon hogyan keletkezett ez a jóslat? Két végpontja adva volt:
+egyfelől a polgári társadalom, melynek rajza Marxnál is kétségkívül
+meglehetősen hiteles, – másfelől a kollektív termelésen alapuló
+társadalmi rend, amelynek képe, mint a «gyakorlati ész
+követelménye» különböző utópisták fejében kialakult. Marx maga is
+erősen racionalista elme és ha ötven évvel előbb születik,
+kétségkívül maga sem fogta volna fel máskép <span class=
+"pagenum"><a name="Page_14" id="Page_14">-14-</a></span> a
+társadalmi rend átalakulásának kérdését, mint Saint-Simon vagy
+Fourier. Azonban akkor, amikor Marx a fenntidézett sorokat leírta,
+már Herbert Spencer és Charles Darwin nevétől visszhangzott a
+világ. Az evolucionizmus épp úgy dogmává lett, mint annak idején a
+racionalizmus, elannyira, hogy még a forradalmároknak is a
+fejlődéselmélet alapjára kellett helyezkedniök, hacsak nem akartak
+mint futó bolondok köznevetség és gúny tárgyává lenni.</p>
+<p>Ez a korszak azonban nemcsak a fejlődéselmélet, hanem egyben a
+szigorú mechanisztikus természettudományú gondolkozás korszaka is
+volt. Darwin kiválasztási elmélete maga sem egyéb, mint a fajok
+átalakulásának mechanikus magyarázata. A spekulatív filozófia
+lomtárba került és csak oly tételnek lehetett hitele, mely az exakt
+természettudomány feszes köntösében lépett a közönség elé. Ha tehát
+Marx azt akarta, hogy elméletének kellő hatása legyen, tételének
+oly szoros formulát kellett adnia, mely a jövő fejlődést mechanikus
+szükségszerűség formájában ábrázolhatta. Így ugyanaz előtt a
+nehézség előtt állott, mint mindenki, aki a pozitivizmus
+korszakában a társadalomelmélet spekulációinak helyét exakt
+tudományos tételekkel akarta betölteni. Az exakt tudomány
+törvényszerűségek rendszere. Egy próbája van és ez a <i>jóslat</i>.
+A tudományos kutatónak minden kísérlete jóslat és tételének exakt
+érvényét csak akkor ismerjük el, ha abból vonható ilyetén jóslatai
+beválnak. «Ha a tiszta tudomány egészséges és életképes akar
+maradni, – írja <i>Wilhelm Ostwald</i> – mindenkor vissza kell,
+hogy térjen az alkalmazott tudomány <span class="pagenum"><a name=
+"Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> felé. Mert mi is voltaképen
+az alkalmazott tudomány? Az alkalmazott tudomány profécia, mely
+előre meghatározza a jövőt és kísérletekkel próbáját is adja annak,
+hogy helyesen és megbízhatóan tud próféciát mondani.»<a name=
+"FNanchor_11" id="FNanchor_11"></a><a href="#Footnote_11" class=
+"fnanchor">11)</a> Ám tenyérből jósolni és tudományosan jósolni
+mégis különböző két dolog. Tudomány nem lehetséges a hézagtalan
+szükségszerűség fogalma nélkül. A társadalomelmélet azonban ettől
+még messze van. Ma még semmi módon sem tudjuk számba venni még csak
+mennyiségét is a lehetőségeknek, melyeket az emberi öntudatnak a
+társas élet eseményeibe való beavatkozása létrehozhat. Kétségtelen,
+hogy a hézagtalan szükségszerűség itt is fennáll, de ez számunkra,
+gondolkozásunk számára az okság láncolatába csak <i>a
+posteriori</i> illeszthető be. Ha a társadalom bölcselete
+társadalomtudománnyá akarna átalakulni, meg kellene alkotnia minden
+lehető emberi kölcsönhatás törvényét. Azonban helyesen állapítja
+meg <i>Ratzenhofer</i>, hogy az emberi kölcsönhatásokban faktorok
+működnek közre, amelyeket csak bölcseletileg lehet feldolgozni. «A
+társadalmi életben épen a leghatalmasabb befolyások, mint pl. a
+vallás, olyan dolgok, amelyeket sohasem lehet természettudományi
+segédeszközökkel megítélni, mert részben az emberben s az ember
+énjében gyökereznek; ez pedig túlnyomóan kivonja magát a pozitív
+belátás alól és a spekulációt nem nélkülözheti.»<a name=
+"FNanchor_12" id="FNanchor_12"></a><a href="#Footnote_12" class=
+"fnanchor">12)</a> Az igazság tehát az, hogy a társadalmi elmélet
+exakt tudományos formulákba nem szorítható és csaknem <span class=
+"pagenum"><a name="Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> kivétel
+nélkül hipothetikus tételeire többnyire ráillenek Lord Byron
+szavai:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">«That knowledge is not
+happiness and science,<br /></span> <span class="i0">But an
+exchange of ignorance for that<br /></span> <span class="i0">Which
+is another kind of ignorance».<a name="FNanchor_13" id=
+"FNanchor_13"></a><a href="#Footnote_13" class=
+"fnanchor">13)</a><br /></span></div>
+</div>
+<h4><i>2. Az emberi természet.</i></h4>
+<p>Marx átvágta a problémát és a «társadalomtudomány» sülyedő
+léghajóját úgy próbálta fenntartani, hogy kilökte belőle a
+legnehezebb ballasztot, az öntudatos embert. Így született meg
+fantasztikus történetbölcselete, az úgynevezett <span class=
+"pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17">-17-</a></span>
+«történelmi materializmus», melynek mechanikus formulája legalább
+külsőleg áthidalta a feneketlen űrt, mely a feltétlenül létrehozni
+kívánt «tudományos» jóslat két végpontját: a kapitalista és a
+szocialista társadalmi rendet egymástól elválasztotta.</p>
+<p>Ez a gondolatmenet eléggé indokolja a szocialista theoretikusok
+kínos felszisszenését, mihelyt az emberi természetről esik szó.
+Ilyenkor többnyire nagy hevességgel állítják, hogy társadalmi
+kérdésekben az emberi természetnek semmi jelentősége nincs, sőt,
+hogy «az ember mikor a társadalomba lép, tulajdonképen nagy
+negativum» és «az ember ú. n. erkölcsi természete a
+legellentmondóbb változásokon ment keresztül.»<a name="FNanchor_14"
+id="FNanchor_14"></a><a href="#Footnote_14" class=
+"fnanchor">14)</a> Vajjon ha az emberi természet tényleg ily
+«quantité négligeable» volna, érdemesnek tartanák-e a marxista
+theoretikus urak, hogy ellene szélmalomharcba keveredjenek?
+Legalább is meglepő az ily ingerültség egy tényezővel szemben, mely
+oly mértékben változó, hogy azt bármikor tetszés szerinti módon
+lehet átalakítani. Ez a pont az, a hol az öröklött racionalizmus
+arcvonásai a Karl Marx színpadi maszkja, szigorú «tudományossága»
+mögül kikandikálnak. «Le voilà qui des traits de son maître a
+détruit l’harmonie!»<a name="FNanchor_15" id=
+"FNanchor_15"></a><a href="#Footnote_15" class="fnanchor">15)</a>
+Evolucionisztikus szocializmus tulajdonkép nincs: a theoretikusok
+augur-köpenyege alatt ma is egy Fourier, egy Cabet rejtőzik, aki
+változatlanul <span class="pagenum"><a name="Page_18" id=
+"Page_18">-18-</a></span> hisz abban, hogy ki lehet találni az
+eszményi társadalmi rendet és rá lehet húzni az emberekre, mint
+valami kényszerzubbonyt, hiszen «az emberi természet a mindenkori
+gazdasági és társadalmi alakulatok által formált valami.»<a name=
+"FNanchor_16" id="FNanchor_16"></a><a href="#Footnote_16" class=
+"fnanchor">16)</a> Minden szocialista ma is rendületlenül hisz az
+értelem mindenhatóságában és hiszi, hogy az ember abszolut
+mathematikai «észlény», – holott helyesen mondja Gilbert Keit
+Chesterton, hogy nem az a tébolyodott ember, aki elvesztette az
+eszét, – hanem az, aki mindent elvesztett, csak az eszét nem.</p>
+<p>Megnyugvással állapíthatjuk meg, hogy voltak és vannak
+gondolkozók, akik nem voltak ilyen lekicsinylő véleménnyel az ember
+természetéről, hanem erőteljesen adtak kifejezést ama nézetüknek,
+hogy az ember erkölcsi természete az idők folyamán nem változik és
+csak az ismeretek változása folytán lehet a különböző korok
+embertípusai között különbséget tenni. Az ember erkölcsi
+haladásáról valóban nem is lehet szó, legföljebb értelmi
+haladásáról beszélhetünk, de itt is a specializált ismeretek
+mélysége, növekvő egyoldalúsággal és általános korlátoltsággal jár
+karöltve. Ezért nagyon meg kell gondolnunk, hogy az embernek akár
+értelmi haladásáról is beszélhetünk-e, ha összehasonlítjuk a mai
+német szobatudóst, aki talán az izeltlábúak ivarszerveiről minden
+képzeletet felülmúlóan pontos tájékozottsággal bír, – egy Goethe,
+egy Leonardo, egy Aquinoi Tamás, egy Arisztotelesz sokoldalú
+értelmiségével. Valóban nem is az ember értelmisége <span class=
+"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> halad,
+csak ismereteinek objektív tömege növekszik.<a name="FNanchor_17"
+id="FNanchor_17"></a><a href="#Footnote_17" class=
+"fnanchor">17)</a></p>
+<p>Ha már most mélyére tekintünk az ember természete körül kavargó
+vitának, meglepődve vehetjük észre, hogy a nézeteltérés csak a
+szavakban létezik, de a gondolatok mélyén nem. Valóban maga Marx is
+hallgatólagosan feltételezi az emberi természet azonosságát, hiszen
+nemcsak hogy történelmi materializmusa nem állhatna meg az emberi
+természet bizonyos állandóságának ily feltételezése nélkül (épen az
+állandóság az és nem a változékonyság, amelynek következtében az
+embert elhanyagolhatni véli) – de e feltételezés nélkül társadalmi
+törvényekről még álmodni sem lehetne. Hogy ily törvények létéről
+beszélünk, ez épen csak úgy történhetik, hogy feltesszük az ember
+erkölcsi természetének bizonyos nyers azonosságát, feltesszük, hogy
+– ceteris paribus – azonos ingerekre azonosan reagál. (Ez az
+azonosság domborodik ki a «nagy számok» statisztikai
+alaptörvényében.) Ismétlem, nem lehetne álmodni társadalmi
+törvényekről, ha azokban állandóan hézagot kellene hagyni egy oly
+ismeretlennek, mely nem állandó, hanem változó mennyiség lévén, a
+végeredményt minden pillanatban máskép alakíthatná. «Ismeretlen» és
+«változó» nem ugyanazt jelenti. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_20" id="Page_20">-20-</a></span></p>
+<p>Sőt tovább is mehetünk és rámutathatunk arra is, hogy ha az
+emberi természet oly tetszés szerint alakítható negativum volna,
+miként azt a szocialisták látszólag felteszik: emberről, «homo
+sapiens»-ről tudományos értelemben nem is lehetne szó. Mi mást
+jelent <i>a species</i> természetrajzi fogalma, mint bizonyos
+strukturális és funkcionális állandóságok foglalatát, tehát az
+<i>alak</i> és a <i>természet</i> állandóságát. Ha ez nem így
+volna,<a name="FNanchor_18" id="FNanchor_18"></a><a href=
+"#Footnote_18" class="fnanchor">18)</a> már közvetlenül előző
+nemzedékekre is úgy kellene visszatekintenünk, mint ahogyan
+prehumán őseinkre tekintünk vissza, pusztán a természetbúvár
+elfogulatlan érdeklődésével. Úgy hisszük, senki sem vonhatja
+kétségbe, hogy más érdeklődéssel nézzük az ősemberek kőszerszámait
+és cölöpépítményeit, mint egy hódtelepet vagy egy hangyabolyt.
+Emitt egy érdekes és tanulságos idegen világ – ott saját magunkról
+van szó.</p>
+<p>Az igazság az, hogy nem az ember változik, hanem környezete s e
+környezet reflexei vonják be alaptermészetét oly mázzal, mely a
+változás illuzióját kelti. Ha azonban a környezet bármely
+<span class="pagenum"><a name="Page_21" id=
+"Page_21">-21-</a></span> okból hirtelen alakul át, az elavúlt
+alkalmazkodottság szegényes máza lefoszlik és az eredeti
+alaptermészet teljes brutális nyerseségében felszínre kerül. Itt
+már csak két eset lehetséges: vagy felülkerül a konzervatív
+alkalmazkodottság és a környezet ahhoz képest úgy ahogy
+visszaalakíttatik; vagy dominál a kiválasztás kegyetlen törvénye és
+csak a legnagyobb alkalmazkodó képességű egyedek vagy kollektivumok
+maradnak fenn. Ezért dőre és meddő minden kísérlet, mely arra
+irányul, hogy az ember környezete valamely kiokoskodott «eszményi»
+terv szerint erőszakosan átalakíttassék. Hadd idézzük itt Apáthy
+István emlékezetes szavait: «Olyan az ember, mint a csiga, mely le
+akarná dobni házát, hogy majd úgy fölugorhatik a fa tetejébe. Hiába
+vonaglik, nem tud megszabadulni tőle. S amíg mi vonaglunk, hogy
+levetkőzzük természetünket, boldogtalanná válnak a nemzedékeknek
+hosszú sorai; de végül talán majd mégis be fogják látni, hogy békén
+cipelve magunkkal természetadta terheinket, természetes
+tulajdonságaink összegét, ezt a gátoló, de még inkább védő
+csigaházat, egyedüli menedékünket: türelemmel és kitartással
+feljuthatunk a fatetőre, az emberi fejlődésnek minden következő
+nemzedékben magasabb fokára.»<a name="FNanchor_19" id=
+"FNanchor_19"></a><a href="#Footnote_19" class="fnanchor">19)</a>
+<span class="pagenum"><a name="Page_22" id=
+"Page_22">-22-</a></span></p>
+<h3><span class="smaller">III. FEJEZET.</span><br />
+A «történelmi materializmus».</h3>
+<h4><i>1. Az eredeti képlet és származása.</i></h4>
+<p>Ezek után nézzünk a marxisztikus történetfilozófia, az ú. n.
+«történelmi materializmus» szeme közé. Csak egy helyen fejtette ki
+Marx a «történelmi materializmus» theoriáját nagyobb
+részletességgel. Ez a rengeteget idézett hely a «Zur Kritik der
+politischen Oekonomie» előszava, melynek megfelelő részletét a
+teljesség kedvéért mi is kénytelenek vagyunk ideiktatni:</p>
+<p>«Életük társadalmi termelésében az emberek akaratuktól nem függő
+viszonylatokba lépnek: a termelési viszonyokba; ezek a termelési
+viszonyok az anyagi termelő erők mindenkori fejlettségének felelnek
+meg. E termelési viszonyok összessége alkotja a társadalom
+gazdasági szerkezetét, azt a reális alapot, amely a jogi és
+politikai <i>ráépítményt</i> hordozza és amelynek a társadalmi
+öntudat meghatározott formái felelnek meg. Az anyagi élet termelési
+viszonyai szabják meg általában a társadalmi politikai és szellemi
+életfolyamatokat. Nem az emberi öntudat határozza meg a létezést,
+hanem fordítva, a társadalmi létezés határozza meg az öntudatot. A
+társadalom anyagi termelő erői fejlettségük bizonyos fokán
+összeütköznek az akkori termelési viszonyokkal vagy jogi
+kifejezéssel élve, a tulajdonviszonyokkal, melyek között eddig
+fejlődtek. Ami eddig a termelő erők fejlődésének volt alakja, most
+bilincsévé <span class="pagenum"><a name="Page_23" id=
+"Page_23">-23-</a></span> válik. Ekkor következik el a társadalmi
+forradalom ideje. A gazdasági alap változását a rengeteg
+ráépítménynek gyorsabb vagy lassúbb átformálódása követi nyomon.
+Ilyen átalakulások vizsgálatánál külön kell választani a gazdasági
+termelés föltételeinek természettudományos pontossággal
+megállapítható átalakulását azoktól a jogi, politikai, művészeti
+vagy bölcsészeti, egyszóval ideologikus formáktól, amelyek révén az
+emberek ennek az összeütközésnek tudatára jutnak és amelyekben
+harcukat megvívják. Amint nem arról ítélik meg az egyes embert,
+hogy minőnek gondolja ő maga-magát, ép oly kevéssé lehet az
+átalakulásnak ilyen korszakait a kor öntudata szerint megítélni;
+sőt épen ellenkezőleg a gazdasági élet ellentéteiből, a társadalmi
+termelés erőinek és viszonyainak összefüggéséből kell magát azt a
+tudatot megmagyarázni. Társadalmi alakulat sohasem pusztul el
+addig, míg ki nem fejlődött minden, benne megférő termelő erő; s
+új, magasabbrendű termelési viszonyok sem lépnek helyébe, mielőtt a
+régi társadalomban magában nem nőttek ki létezésük anyagi
+életföltételei. Innen van, hogy az emberiség mindig csak olyan
+feladatokat szab ki magának, amelyeket meg is oldhat, mert ha jól
+szemügyre veszi az ember, meglátja, hogy a feladat is csak akkor
+bukkan fel, amikor megoldásának anyagi föltételei már kialakultak
+vagy legalább kialakulóban vannak. A társadalom gazdasági
+kialakulásának egymásra következő korszakaiul nagyjában a
+következőket lehet megnevezni: a termelésnek ázsiai, ókori, hűbéri
+és modern polgári módját. A termelésnek polgári viszonyai a
+termelés társadalmi folyamatában <span class="pagenum"><a name=
+"Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> az utolsó ellentétes formát
+képviselik; ezen ellentéteket azonban nem egyéni ellentétnek, hanem
+az egyének társadalmi életföltételeiből kinövő ellentétnek kell
+értenünk s amely ellentét eltüntetésének föltételeit magán a
+polgári társadalmon belül kifejlődő termelő erők teremtik meg.
+Ezzel a társadalmi alakulattal zárul be ennek következtében az
+emberi társadalom őstörténete.»<a name="FNanchor_20" id=
+"FNanchor_20"></a><a href="#Footnote_20" class=
+"fnanchor">20)</a></p>
+<p>A marxizmus e történetfilozófiai elmélete ellen számos oldalról
+folyt kritikai harc eredményét hazai irodalmunkban Somló Bódog a
+következőképpen foglalja össze:</p>
+<p>«A termelési mód, a gazdasági technika, végül is a homo sapiens
+nevű állati szervezetnek egy bizonyos funkciója és csak mint ilyen
+fogható fel helyesen. Ha meg akarjuk érteni ezt a technikát, amely
+egyébből sem áll, mint emberi cselekvésekből, akkor egyik
+főtényezőül az emberi cselekvések általános törvényeit kell alapul
+vennünk.»<a name="FNanchor_21" id="FNanchor_21"></a><a href=
+"#Footnote_21" class="fnanchor">21)</a> Ugyanezt mondja más
+szavakkal az elmélet egy másik hazai kritikusa: «A lélektani
+kutatások elhanyagolása a történelmi materializmus legtöbb
+hibájának az oka.»<a name="FNanchor_22" id=
+"FNanchor_22"></a><a href="#Footnote_22" class=
+"fnanchor">22)</a></p>
+<p>Erre a szemrehányásra a marxizmus védelmezői azt felelik, hogy
+nem feledkeztek meg az emberről, hanem elméletük az egyének lelki
+<span class="pagenum"><a name="Page_25" id=
+"Page_25">-25-</a></span> életének tanulmánya helyett, mely
+szerintük «törvényszerűségek föltárására egyáltalában nem vezet»,
+«<i>egyéncsoportok</i> – <i>az osztályok</i> – öntudatos
+közreműködésének tényét és törvényeit kutatja», mert a tömegöntudat
+«sohasem egyezik az egyes egyének öntudatával, hanem valamennyinek
+összetétele, eredője.»<a name="FNanchor_23" id=
+"FNanchor_23"></a><a href="#Footnote_23" class="fnanchor">23)</a>
+Ez az állítás tehát azt látszik jelenteni, hogy a marxizmus az
+egyéni lélektan helyett, a kollektív lélektanra veti a súlyt. Ha
+azonban Marx és Engels munkáinak tömegében bármennyit is kutatunk,
+komoly kollektív-lélektani vizsgálódásoknak még csak leghalványabb
+nyomára sem akadunk, annyira nem, hogy bár Marx szerint a
+történelem valóságos gazdasági folyamata külsőleg osztályharcok
+sorozatában nyilvánul s bár ő az <i>osztály</i> és
+<i>osztályharc</i> kifejezéseket sűrűn használja: az «osztály»
+fogalmának meghatározásáig sem jutott el soha. Töredékben maradt
+kísérlete, mely csak halála után látott napvilágot, a «Kapital»
+III. kötetében, csak növeli a marxista irodalomban az «osztályok»
+fogalma körül uralkodó konfuziót, amely roppantul megkönnyítette a
+felelőtlen érvelésnek azt az áradatát, amely a marxizmus szofizmáit
+oly rugalmasakká teszi. Mert ez, amiről itt szó volt, nem
+egyedülálló jelenség: a szocialista irodalomban üzletszerűen folyik
+az érvelés és dobálódzás el nem határolt fogalmakkal. Ez az, amit
+ők <i>dialektikának</i> neveznek: filozófiai nevelőjüktől, Hegeltől
+kérték kölcsön az áthatolhatatlan ködöt, amely olyan jó fedezetet
+nyújt a kritikusok támadó hadoszlopai ellen: hiszen ha <span class=
+"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> egy-egy
+érvelés megdől, valamelyik varázsszónak azonnal más, tetszés
+szerinti értelmet lehet tulajdonítani, ami azután baj nélkül
+helyreállítja a dogma ingadozó hitelét. Ezért a marxistákra
+alaposan ráillik a kegyetlen hasonlat, melyet mesterükre – Hegelre
+– faragott nagy ellenfele, Schopenhauer, amikor azt mondotta rá,
+hogy olyan mint a tintahal, amely nagy sötét felhőt csinál maga
+körül, hogy meg ne lássák, milyen nyomorúságos egy állat…</p>
+<p>Azonban lássuk az elmélet genezisét! A történelmi materializmust
+úgy szokás emlegetni, mint a Karl Marx önálló találmányát. Ezzel
+szemben mások több régi névre hivatkoznak.</p>
+<p>Jászi Oszkár azon a véleményen van, hogy ezeknek az «apasági
+vitáknak» nincsen jelentősége, mert hiszen a lényeg az, hogy az
+elmélet Marxnál vált «hatóerővé.»<a name="FNanchor_24" id=
+"FNanchor_24"></a><a href="#Footnote_24" class="fnanchor">24)</a>
+Tekintve, hogy oly tételről van szó, mely tudományos érvényre tart
+igényt, eléggé meglepő az ily érvelés, mely körülbelül olyanformán
+fest, mintha azt mondaná valaki, hogy mindegy, vajjon Colombus vagy
+Amerigo Vespucci fedezte-e fel Amerikát, a lényeg az, hogy az
+utóbbiról kapta nevét. Vagy épen ennyi joggal azt is lehetne
+mondani, hogy «Bánk Bán» Egressy Gábor műve, mert hiszen az ő
+előadásában vált «hatóerővé!»</p>
+<p>De még ha bebizonyíttatnék is, hogy a történelmi materializmus
+ötlete legelőször a Marx fejéből pattant ki, az ő érdeme akkor sem
+lenne nagy, mert hiszen ő a történelmi materializmus <span class=
+"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span>
+kifejtésénél is hű maradt önmagához és beérte a puszta
+állítással.<a name="FNanchor_25" id="FNanchor_25"></a><a href=
+"#Footnote_25" class="fnanchor">25)</a></p>
+<p>Abban mindazonáltal egyetértünk Jászival, hogy a vitának nincs
+jelentősége. Azonban azért nincs, mert tudományos szempontból
+magának az elméletnek sincsen semmi jelentősége és így a
+tudománynak nagyon mindegy, hogy kitől származik ez a harcias
+pudlikutya, mely magát oroszlánnak fésüli. <i>Egy</i> bizonyos:
+akár másnak az ötletét értékesítette Marx, akár jóhiszeműen élt az
+apaság vélelmével, nála ez a formula a «tudományos szocializmus»
+pilléreként szerepel – mint arra már fentebb rámutattunk. Közvetlen
+szülője a vágy, a fejlődésnek a «tudományos» szocializmus által
+jósolt folyamatát mennél erősebben szükségszerűnek
+feltüntetni.<a name="FNanchor_26" id="FNanchor_26"></a><a href=
+"#Footnote_26" class="fnanchor">26)</a> E felfogás helyességét elég
+mulatságosan támogatja Szabó Ervin elszólása, mellyel a történelmi
+materializmus igazságát igyekszik bizonyítani, mondván, hogy «ez az
+egyetlen útja társadalmi okozatsor felállításának.»<a name=
+"FNanchor_27" id="FNanchor_27"></a><a href="#Footnote_27" class=
+"fnanchor">27)</a> Ha visszalapoz az olvasó a marxisztikus jóslat
+tudományosságát illető fejtegetéseinkre, be fogja látni, hogy
+magunk sem mondtunk egyebet, de ilyen indokolással talán a Jules
+Verne holdbautazó ágyúgolyója is tudományosan igazolható volna. A
+békának is az «egyetlen útja», ha az ökör nagyságát szeretné
+<span class="pagenum"><a name="Page_28" id=
+"Page_28">-28-</a></span> elérni, hogy felfújja magát: de azért a
+béka mégsem lesz akkora, mint az ökör.</p>
+<h4><i>2. Műszó és fogalomzavar.</i></h4>
+<p>Egyébként meg lehet állapítani, hogy ha a «történelmi
+materializmus» rendszere nem is a Marxék sajátja, az elnevezés
+kétségkívül tőlük való, nevezetesen Friedrich Engels a keresztapa.
+Úgy hisszük, hogy nem tévedünk, ha nagyrészt e sokat hánytorgatott
+műszónak tudjuk be, hogy az irodalomban még ma is oly nagy a
+bizonytalanság a «történelmi materializmus» valóságos mibenléte
+körül.</p>
+<p>A materializmus és szpiritualizmus metafizikai vitájának nem
+tulajdonítunk nagyobb jelentőséget, mert osztjuk a Herbert Spencer
+nézetét, hogy az igazságot sem materializmussal, sem
+szpiritualizmussal nem lehet kifejezni.<a name="FNanchor_28" id=
+"FNanchor_28"></a><a href="#Footnote_28" class="fnanchor">28)</a>
+Ezért itt nem is fogjuk érdemben megvitatni ezt a problémát, csupán
+arra kívánunk rámutatni, hogy a marxizmus számára a
+«materializmus»-nak mint korszerű dogmának pusztán prestige-értéke
+van. Azt szándékozunk ugyanis bebizonyítani, hogy a marxizmusnak
+semmi köze nincs a «materializmus» kialakult bölcseleti fogalmához.
+Föntebb az «osztályharc» kérdésével kapcsolatban rámutattunk arra,
+hogy a marxista «dialektika» szereti a bizonytalan, hajlítható
+fogalmakat. Amíg csak a közgazdaságtan vagy az úgynevezett
+<span class="pagenum"><a name="Page_29" id=
+"Page_29">-29-</a></span> társadalomtudomány még többnyire vitás,
+ki nem alakult fogalmairól van szó, minők az «érték» vagy az
+«osztály», addig menthető a dolog, de ha a bölcselet kialakult és
+szigorúan elhatárolt fogalmai vonatnak be a játékba: akkor már
+súlyosabban kell elbírálni ezt a gyakorlatot.</p>
+<p>A «Zur Kritik der politischen Oekonomie» előszavából idézett
+fejtegetések értelmében a gazdasági erők, a termelés és eloszlás
+viszonyának alakulásai vak és merev szükségességgel határozzák meg
+az emberek magatartását. Az embernek magának itt csak olyan szerepe
+van, mint a cirkuszi «Dummer August»-nak: értelmetlen
+«ideologiáival» csak ostobán szalad utána az eseményeknek, bár úgy
+tesz, mint hogyha fontos szerepkört töltene be. A végső felületen
+persze emberi cselekvésekbe formálódik a történelem, de ezek a
+cselekvések pusztán a régi termelő erőket és az új termelő erőket
+képviselő embercsoportok osztályharcaivá tömörülnek. «A társadalom
+együttes termelését még ma is <i>vak törvények</i> szabályozzák,
+melyek elemi erővel érvényesítik hatalmukat.»<a name="FNanchor_29"
+id="FNanchor_29"></a><a href="#Footnote_29" class=
+"fnanchor">29)</a></p>
+<p>Mennyiben nevezhető ez a felfogás <i>materializmusnak?
+Materializmus</i> az ontológia alapproblémáját illető oly
+állásfoglalás, mely a végső létezést pusztán anyagi létezésként
+fogja fel és így az öntudatot a központi agyfunkció tükröződésének,
+a használatos műkifejezéssel <i>epifenomennek</i> tekinti. A
+materializmus azt állítja tehát, hogy <span class=
+"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span> az öntudat
+jelenségei bizonyos idegfolyamatok korrelátumai. Azonban a
+materialisták szerint is «a pszichikus tények <i>tények</i> csak
+úgy, mint a többiek és kísérik őket a megmérhető dolgokban való
+változások; az, hogy pszichikusak, még nem ok arra, hogy inaktivak
+legyenek, azonban valóban ugyanoly mértékben aktivak, mint a többi
+tények és ugyanannak a törvényszerűségnek vannak alávetve.»<a name=
+"FNanchor_30" id="FNanchor_30"></a><a href="#Footnote_30" class=
+"fnanchor">30)</a> A materializmus tehát nem állítja, hogy az
+öntudat tényei <i>passzivak</i>, csak azt állítja, hogy
+<i>fenomenálisak</i>, de «kísérik őket a megmérhető dolgokban való
+változások.»</p>
+<p>És mit mond Marx? «Az anyagi élet termelési viszonyai szabják
+meg általában a társadalmi politikai és <i>szellemi</i>
+életfolyamatokat.» A marxizmus ontologiája tehát nem materializmus,
+mert nem is <i>monisztikus</i>, hanem <i>dualisztikus</i> és ezt
+legjobban elárulja az a roppant nagy gond, amellyel <i>anyagi</i>
+jellegét feltüntetni iparkodik. Mihelyt az <i>anyagi élet</i> és az
+<i>anyagi erők szellemi életfolyamatokkal</i> és <i>ideologikus
+formákkal</i> állíttatnak szembe, nyilvánvaló, hogy nem valamely
+egységes világszemlélet kifejezéséről van szó, hanem oly
+dualizmusról, melyben a létezés egyik formája (a szellemi)
+hamupipőke-szerepet játszik. A materializmus a pszichikus tényeket
+is az egységes kauzalitás láncaiba illeszti bele és azt vallja,
+hogy amint okozatok, egyben okokká is válnak. Ezzel szemben Marx
+felfogásában a «szellemi életfolyamatok» külön életet élnek,
+elválnak az «anyagi <span class="pagenum"><a name="Page_31" id=
+"Page_31">-31-</a></span> élet»-től és semmit sem határoznak meg
+többé! A történelmi materializmus továbbá nem materialisztikus, már
+csak azért sem, mert láttuk, hogy a társadalmi életben szerinte
+passzíve szereplő öntudatot is csak mint kollektív tudatot:
+társadalmi tudatot, osztálytudatot, hajlandó elismerni.<a name=
+"FNanchor_31" id="FNanchor_31"></a><a href="#Footnote_31" class=
+"fnanchor">31)</a> Már pedig a materializmus – mint epifenoment –
+csak egyéni tudatot ismerhet el; minden kollektív tudat az ő
+szempontjából csak fikció, mert nincsen oly kollektív idegrendszer,
+melyben a megfelelő materiális életfolyamatok végbemennének: a
+kollektivum mindenképen csak immateriális lény lehet.</p>
+<p><i>Marx materializmusa tehát nem ontologikus, hanem axiologikus
+elv.</i> Nála az anyagi és a szellemi élet nem <i>létben</i>, hanem
+<i>értékben</i> különbözik és felfogását végső fokon nem
+<i>tényítélet</i>, hanem <i>értékítélet</i> fejezi ki. Ez az utóbbi
+pedig így hangzik: <i>csak az anyagi élet a fontos</i>.</p>
+<p>A «történelmi materializmus» elnevezés tehát nem egészen
+jogosult. Több jogosultsága volna a Loria és Bernstein által is
+ajánlott «történelmi ökonomizmus» kifejezésnek, mert e tan lényege
+az, hogy a társadalmi folyamatokat az adott gazdasági viszonyok
+szükségszerűen írják elő. De ezt épen csak megemlítjük és az
+elnevezés kérdésének annál kevésbbé tulajdonítunk jelentőséget,
+mert véleményünk szerint – mint már fentebb is mondottuk – az egész
+elméletnek nincs semmi jelentősége. Az utóbbi fejtegetések célja –
+mint azt már előre is megjegyeztük – csak az volt, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_32" id="Page_32">-32-</a></span> hogy
+rámutassunk az ellenmondásra, mely a marxizmus
+történetbölcseletének tételei és elnevezése között lappang és amely
+olyan sok felelőtlen locsogásnak lett alkalmas sarokpontja. Mert a
+materializmus kifejezésének jogosulatlan alkalmazása révén
+keletkezett fogalomzavar még korántsem oszlott el, hanem
+ellenkezőleg, nőtt és bővült. Újabb elmélkedők bevitték a
+terminuszok macskazenéjébe a kauzalitás; a mechanizmus és
+teleologia; a determinizmus, indeterminizmus és fatalizmus
+problémáit is: azonban már pusztán ez a tény – hogy t. i. ennyire
+különböző és egymást keresztező problémák e vitába egyáltalában
+bekeverhetők voltak – mutatja, hogy a kérdés első felvetése már
+okvetlenül méhében hordta a végzetes konfuziót. Mert nyilvánvaló,
+hogy a létproblémának, melyet a materializmus és szpiritualizmus
+ellentéte feszeget, semmi köze nincs a genetikus problémákhoz,
+melyek a fenti terminuszok mögött rejlenek. Kétségtelen, hogy –
+mint az Le Dantec idézett soraiból is kitűnik – a pszichikus
+folyamatok és tehát a célkitűzések is – akár reálisak, akár
+fenomenálisak – meghatározottak és meghatározók egyaránt
+lehetnek;<a name="FNanchor_32" id="FNanchor_32"></a><a href=
+"#Footnote_32" class="fnanchor">32)</a> továbbá, hogy a kauzális
+nexus épúgy meghatározható mechanikusan, mint teleologikusan: «Ha
+oxigén és hidrogén 1: 2 arányban egyesül, víz keletkezik; de ezt
+így is mondhatjuk: ahhoz, hogy víz jőjjön létre, arra van szükség»
+stb.<a name="FNanchor_33" id="FNanchor_33"></a><a href=
+"#Footnote_33" class="fnanchor">33)</a> A felsorolt terminusok
+sokaságából <span class="pagenum"><a name="Page_33" id=
+"Page_33">-33-</a></span> tehát csak egy illik reá a marxista
+történetbölcseletre: a fatalizmus.<a name="FNanchor_34" id=
+"FNanchor_34"></a><a href="#Footnote_34" class="fnanchor">34)</a>
+Valóban, a felfogás, mely az ember öntudatának a történések
+folyamatában semmi jelentőséget nem tulajdonít, semmi egyéb, mint
+fatalizmus.<a name="FNanchor_35" id="FNanchor_35"></a><a href=
+"#Footnote_35" class="fnanchor">35)</a></p>
+<h4><i>3. A módosított képlet.</i></h4>
+<p>Ismételten állítottuk, hogy a történelmi materializmus elméletét
+nem kell komolyan venni, holott ennek az elméletnek érdemleges
+cáfolatát voltakép meg sem kíséreltük. Nos, semmi szükségünk nincs
+e cáfolatra, azért, mert ezt az elméletet a legilletékesebb
+egyéniség, Friedrich Engels különböző, a 90-es években írt
+leveleiben tökéletesen <span class="pagenum"><a name="Page_34" id=
+"Page_34">-34-</a></span> visszavonta. E levelekből egyes részeket
+a következőkben mutatunk be: «Végső elemzésben az anyagi élet
+termelése és újratermelése magyarázza a történetet. Marx és én
+többet sohasem állítottunk. <i>Ha ezt a tételt így forgatják ki: a
+gazdasági mozzanat az egyedüli döntő: értelmetlen, elvont képtelen
+formula lesz belőle.</i>» «Magunk csináljuk történelmünket, de
+elsősorban meghatározott körülmények és feltételek között. Ezek
+közt végeredményben a gazdasági feltételek a döntők. <i>De a
+politikai körülmények, még a hagyomány is</i>, mely az emberek
+agyát sűrűn felkeresi, <i>játszanak szerepet, habár nem
+döntőt</i>.» «<i>Nem igaz, hogy a gazdasági helyzet az egyedüli
+aktiv ok és hogy minden egyéb passziv hatás: hanem van kölcsönhatás
+a gazdasági szükség alapján, mely a végén döntő lesz</i>». Engels
+mégis érzi, hogy e fordulatok nem mindenben egyeznek korábbi
+szavaikkal. Ezt így magyarázza: «Ellenfeleinkkel szemben nekünk az
+általuk kétségbevont <i>főelvet</i> kellett hangsúlyoznunk és
+<i>nem mindig volt idő, hely és alkalom a kölcsönhatásban részes
+többi tényezőt megfelelően méltányolni</i>.»<a name="FNanchor_36"
+id="FNanchor_36"></a><a href="#Footnote_36" class=
+"fnanchor">36)</a> Ilyen tehát a marxizmus tudománya! Mit szóljunk
+az oly tudóshoz, aki valamely «kölcsönhatásból» kiragad egy
+tényezőt és miután – egy szóval sem említve hogy
+<i>kölcsönhatásról</i> van szó – kereken kijelentette, hogy ez a
+tényező az egyedüli, melynek fontossága van: utólag a sértett
+ártatlanság megdöbbenésével csodálkozik, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> hogy
+szavait úgy értették, amint írva voltak. Olyanformán hat ez, mintha
+valamely anthropológus azt írta volna valahol, hogy az ember
+gyomorból és belekből áll és ha utóbb szemére vetnék, hogy
+ezenkívül akadnak más részek is az emberi szervezetben, sértődötten
+válaszolná, hogy hiszen «nem mindig volt idő, hely és alkalom» a
+többi testrészek méltatására! Úgy hisszük, hogy egy ilyen
+anthropológust rövidesen kihajítanának mindenféle tudományos
+akadémiáról.</p>
+<p>De még ez a javított kiadás is sántít egy kicsit, mert helyesen
+mondja Bernstein, hogy ha a kölcsönhatásban részes elemek nem
+méltányoltatnak megfelelően, akkor a főelv determináló jelentősége
+voltaképen túloztatik.<a name="FNanchor_37" id=
+"FNanchor_37"></a><a href="#Footnote_37" class="fnanchor">37)</a>
+Azonkívül ott, ahol kölcsönhatás áll fenn, főelvről, döntő
+feltételekről nem is lehet szó, mert minden <i>feltétel</i> épen
+<i>feltétele</i> lévén a következménynek, tényezője lévén az
+eredménynek, mindegyik egyformán fontos. <i>Kölcsönhatás</i> épen a
+részes tényezők mellérendeltségét jelenti.<a name="FNanchor_38" id=
+"FNanchor_38"></a><a href="#Footnote_38" class="fnanchor">38)</a>
+Megállapíthatjuk tehát, hogy Engels a Marx történetfilozófiáját e
+fejtegetéseivel sarkaiból forgatta ki, mert a «Kritik der Pol.
+Oekonomie» hírhedt előszava apodiktikus, el nem csavarható
+tételeket tartalmaz azon a helyen, ahol az állíttatik, hogy a
+«termelési viszonyok összessége alkotja… azt a <i>reális
+alapot</i>, amely a jogi és politikai <i>ráépítményt</i> hordozza
+és amelynek a társadalmi öntudat meghatározott formái felelnek meg.
+Az anyagi élet termelési viszonyai szabják <span class=
+"pagenum"><a name="Page_36" id="Page_36">-36-</a></span> meg
+általában a társadalmi, politikai és szellemi életfolyamatokat.
+<i>Nem az emberi öntudat határozza meg a létezést, hanem fordítva,
+a társadalmi létezés határozza meg az öntudatot</i>». Semmi kétség
+nem lehet aziránt, hogy itt csak <i>egyirányú összefüggésről</i>
+lehet szó és nem <i>kölcsönhatásról</i>, mert ez utóbbi esetben az
+utolsó mondatnak így kellene hangzani: a létezés határozza meg az
+öntudatot és viszont az öntudat a létezést. Azonkívül a
+<i>ráépítmény</i> kifejezése sem illik bele a <i>kölcsönhatás</i>
+fogalmába, mert nyilvánvaló, hogy <i>ráépítmény</i> és <i>reális
+alap</i> között nem lehet kölcsönhatás. Ha a reális alap
+átépíttetik, kétségtelenül le kell bontani a ráépítményt, de az
+utóbbit át lehet építeni a reális alap legcsekélyebb változása
+nélkül. Marx merev mechanikus terminológiája következetes, mert
+megfelel az elgondolásnak, amelyet ábrázolni hivatott, de ez az
+elmélet épen egyirányú architektonikus felépítésénél fogva csakis
+akkor állhat fenn, ha érintetlen marad. És mihelyt valaki – abban a
+feltevésben, hogy alapépítmény és ráépítmény kölcsönhatásban vannak
+– a földszintet lebontja, hogy abból is emeletet csináljon: a
+szolidnak vélt épület kártyavárként fog összeomlani. Engels épen
+akkor döntötte fel barátja művét, amikor meg akarta erősíteni. Már
+ott, ahol a marxista társadalomelmélet állítólagos tudományosságát
+elemeztük, rámutattunk arra, hogy a tudományosság vágya
+kényszerítette Marxot arra, hogy az embert teljesen kihagyja
+számításaiból, illetőleg amennyiben kétségtelen létezését nem
+tagadhatja le, pusztán kollektivnek tekintett hatását egy-két
+előzetes formulával szigorúan meghatározottnak <span class=
+"pagenum"><a name="Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> tekintse.
+Ha már most az ember ilyképen egyszerűsített és nullára redukált
+öntudatát teljes élő valóságában ismét bevonjuk a számításba, a
+számtalan ismeretlennel újból feltarkított egyenletet nem
+fejezhetjük többé ki a kívánt elemi alakban. És ezzel mindenféle
+exakt jóslásnak, tehát az úgynevezett tudományos szocializmusnak is
+ki van tekerve a nyaka.</p>
+<p>A már említett levelek egyikében mégis van egy kísérlet arra,
+hogy a «javított kiadás» az eredeti szöveggel összeegyeztessék:
+«Számtalan egymást keresztező erő, az erőparallelogrammák végtelen
+csoportjai azok, melyek az eredményt, a történelmi eseményt
+létrehozzák és ez az eredmény a maga részéről oly tényező
+termékének tekinthető, mely mint öntudatlan és akaratnélküli
+tevékenység hat. Mert amit minden egyes erő akart, meggátolta az
+összes többi és folytonos, kombinált hatásuk eredménye oly dolog,
+melyet egy sem akart közülük». Ha már most az utóbb idézettek annak
+bizonyítására szolgálnak, hogy az egyéni akaratok elhanyagolhatók,
+mert egymást paralizálják, ezzel egyrészt nem valami nagy újdonság
+jött világra – mert mi egyebet fejeznek ki ezek a sorok, mi az a
+«tényező, mely mint öntudatlan és akaratnélküli tevékenység hat»,
+mint a jól ismert <i>volonté générale</i><a name="FNanchor_39" id=
+"FNanchor_39"></a><a href="#Footnote_39" class="fnanchor">39)</a> –
+másrészt joggal lehet rámutatni Taine szavaival arra, hogy az
+egyének épen úgy benn vannak és hatnak valamely <span class=
+"pagenum"><a name="Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> nép,
+valamely század vagy faj történetében, mint az összetevő egységek
+valamely összeadásban, melynek csak végösszegét jegyezzük
+fel.<a name="FNanchor_40" id="FNanchor_40"></a><a href=
+"#Footnote_40" class="fnanchor">40)</a> Ugyanígy van ez, ha az
+«egymást keresztező erők» nem egyéni erőket, hanem erőtendenciákat
+jelentenek, mert az erőnégyszög eredőjét csak valamennyi
+bennfoglalt erő felvételével lehet meghatározni. Ha csak egy is
+kimarad, a rezultáns azonnal megváltozik. Viszont arra sem
+alkalmasak a fenti fejtegetések, hogy egy erőnek vagy erőcsoportnak
+fölényét bizonyítsák, sőt ellenkezőleg, épen azt bizonyítják, hogy
+<i>tisztán</i> egyik sem érvényesül. Szószerint is: «az eredmény
+oly dolog, melyet egy sem akart». Ezért itt <i>fő</i>tényezőről nem
+is lehet szó. Helyesen mondja Tolsztoj a «Háború és béke» negyedik
+kötetében: «Semmi sem <i>ok</i>, minden csak összeegyezése ama
+feltételeknek, melyek között valamely vitális, szerves, elemi
+történés létrejön».</p>
+<p>Mit mond tehát a történelmi materializmus megreformált tétele?
+Csak azt, hogy a társadalom életében a gazdasági tényező <i>is</i>
+fontos szerepet játszik és ezért a történelmi kutatásokban el nem
+hanyagolható. A társadalom nagy garral hirdetett élettörvénye tehát
+puszta módszertani figyelmeztetéssé zsugorodott össze! A marxisták
+azonban arra hivatkoznak, hogy szükség volt a gazdasági tényezőnek
+erőteljes hangsúlyozására, mert a hisztórikusok tudni sem akartak
+róla. Ez az állítás azonban hamis, mert a XIX. században már alig
+volt komoly történetíró – ha csak nem <span class=
+"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> «Staats-
+und Hofhistoriograph» – aki a gazdasági tényezőket megfelelően ne
+méltatta volna. Hogy csak egy példát említsünk, Theodor Mommsen a
+«Römische Geschichte» első könyvében meggyőzően mutat rá arra, hogy
+Róma későbbi nagy jelentőségét mily nagy mértékben köszönhette
+hadászati okok mellett kereskedelmieknek, tehát
+gazdaságiaknak.<a name="FNanchor_41" id="FNanchor_41"></a><a href=
+"#Footnote_41" class="fnanchor">41)</a> «A Tiberis Latium
+természetes kereskedelmi útja, torkolata a kikötőkben szegény
+parton a tengerjárók szükségszerű kikötő helye… Róma, ha nem is
+keletkezését, jelentőségét mindenesetre a kereskedelmi és hadászati
+viszonyoknak köszönheti… Az, amiben Róma a többi latin városok
+tömegétől különbözik, mindenesetre kereskedelmi jelentőségének
+(Handelsstellung) és polgársága megfelelő szellemének tudható
+be».<a name="FNanchor_42" id="FNanchor_42"></a><a href=
+"#Footnote_42" class="fnanchor">42)</a></p>
+<p>De hogy a történelmi materializmus állítólagosan újkeletű
+szemüvegén keresztül látható tájkép megdöbbentően hasonlíthat
+ahhoz, amit nagyon is bourgeois-történetírók nyujtanak, arra nézve
+ékesen szóló példaként álljon itt a következő összehasonlítás.
+Engels Róma pusztulásának főokát abban látja, hogy a patricius
+nemességet teljesen felváltotta a nagybirtok- és pénzmágnások
+<span class="pagenum"><a name="Page_40" id=
+"Page_40">-40-</a></span> új osztálya, amely a háborús szolgálat
+által tönkretett parasztok minden földbirtokát lassacskán magához
+vonta, az így keletkezett óriási latifundiumokat rabszolgákkal
+munkáltatta meg, Itáliát elnéptelenítette és ezzel ajtót nyitott a
+császárságnak és utódainak.<a name="FNanchor_43" id=
+"FNanchor_43"></a><a href="#Footnote_43" class="fnanchor">43)</a> A
+bourgeois-történetíró ezt a folyamatot így írja le: «Rómában az
+abszolut monarchiát a hanyatlás hozta létre. A kisbirtokosok derék
+hadserege, amely megszerezte és élvezte a szabadságot, elpusztult.
+Elpusztult a hódító hadjáratokban: a győzelem megviselte a
+győzőket… Az egészséges emberek nagyrésze táborban volt.
+Tizenhéttől negyvenöt évig senki sem szabadulhatott a lajstromozás
+alól. Görögországtól Ázsiáig, Macedóniától Galliáig Afrikától
+Hiszpániáig a római polgárok az összes partokon otthagyták
+csontjaikat. A 180-ik évtől kezdve a népfelkelés csak üggyel-bajjal
+ment. Metellus cenzor ijedtében minden legényembert nősülésre akart
+kényszeríteni. Róma, – mondá Titus Livius – amely Hannibál ellen
+huszonhárom légiót küldött, ma nyolcat sem tudna fegyverbe
+állítani. A hódító hadjáratok révén a középosztálynak a vagyona
+épúgy pusztult, mint az élete… A legionárius visszatartva húsz éven
+át a zászlók alatt, földjét eladta vagy parlagon hagyta heverni. Ha
+megtartotta, összeroskadt az afrikai, sziciliai, szardiniai verseny
+súlya alatt. Ha kitartott és a diadalmi pénzekből tengette életét,
+gazdag szomszédja, volt prétor, szenátor, a bírák barátja eltolta a
+mesgyét és az ő földjét eltulajdonította. Ha elment a gazdaghoz és
+arra <span class="pagenum"><a name="Page_41" id=
+"Page_41">-41-</a></span> kérte, hogy ellopott vagy megvásárolt
+földjét haszonbérben megtarthassa, rabszolgatömegeket mutattak
+neki. Most már ezek viszik a marhát a legelőkké tett
+szántóföldekre; most már ezek töltik be a szabad kisparasztok
+helyét… (A birtokos) meggazdagodva prokonzulátusa vagy pretorátusa,
+a provinciák lakóinak vagy kis szomszédainak kifosztása, az állami
+földek koncessziója vagy bitorlása révén: gyarapítja birtokát,
+amely akkorára nő, mint egy provincia… Rabszolganyájak, néhány
+Krözus: ime, ez a vidéki népesség. Nincs már hely ott a kisbirtokos
+számára… Sem a mező, sem a város nem tartja el többé a szabad
+polgárt. A városban épúgy, mint a vidéken a munka a rabszolgáké, a
+tulajdon a gazdagoké… Ha a kisparaszt élni akar, Rómába kell
+mennie; ha Rómában élni akar, fizetett szavazóvá, haramiává vagy
+koldússá kell lennie… A nép túlságosan szegény volt, túlságosan
+függő, túlságosan szervilis; a nagyok túlgazdagok, túlerősek,
+túlmerészek… A közügynek túlságosan kevés védelmezője volt és
+túlságosan sok ellensége. Ötven év harcai, proskripciói, kalandjai
+után egyetlen ember magánügye lett.»<a name="FNanchor_44" id=
+"FNanchor_44"></a><a href="#Footnote_44" class=
+"fnanchor">44)</a></p>
+<p>A fenti összehasonlítás azt mutatja, hogy a polgári történetíró
+ugyanúgy meglátja a gazdasági momentumokban rejlő
+szükségszerűséget, mint a szocialisták. Ha pedig igaz, amit Engels
+állít, hogy a történelem marxista felfogása sem hanyagolja el a
+történelem egyéb hajtóerőit, akkor az <span class=
+"pagenum"><a name="Page_42" id="Page_42">-42-</a></span>
+úgynevezett történelmi materializmus csak cégér, mely mögött a bolt
+üres.</p>
+<p>De nem mondhatja-e valaki, hogy Mommsen és Taine az idézett
+helyeken talán a történelmi materializmus revelációiból merítettek?
+Nos, alig hisszük, hogy akadna oly vakmerő, aki ezt a feltevést
+megkockáztatni merné. Nemcsak azért, mert Marx és Engels működése
+még ebben az időben aligha tűnhetett fel a két idézett nagynevű
+kutatónak, hanem azért is, mert a Römische Geschichte 1856-ban már
+második kiadását érte meg, Taine fentidézett sorai pedig 1857-ben
+láttak napvilágot; holott a marxista történetbölcselet egyetlen
+számbavehető forrása a «Kritik der Politischen Oekonomie» idézett
+előszava, 1859-ben íródott. Marx ugyan azt állítja, hogy felfogásuk
+már a negyvenes években kialakult és ezt készséggel elhisszük neki,
+mindazonáltal megállapíthatjuk, hogy a Kommunista Kiáltványban a
+történelem bölcselete még csak egy mondatból áll, nevezetesen a
+kiáltvány első mondatából, mely így hangzik: «Minden eddigi
+társadalom története osztályharcok története». Már most, hogy e
+tételben mennyi az igazság, azt nem kutatjuk, mert nem tartozik
+ide. Kétségtelen azonban, hogy egy nagyon is polgári történetíró
+már húsz évvel előbb azt állította, hogy a modern Európa
+osztályharcok szülötte.<a name="FNanchor_45" id=
+"FNanchor_45"></a><a href="#Footnote_45" class="fnanchor">45)</a>
+Ezenkívül megállapíthatjuk azt is, hogy a történelmi materializmus
+elmélete 1859 <span class="pagenum"><a name="Page_43" id=
+"Page_43">-43-</a></span> előtt még korántsem volt végleges,
+annyira nem, hogy Marx az «18-te Brumaire» első soraiban még nagyon
+«ideológikusan» ezeket írta: «Az emberek önmaguk csinálják
+történelmüket, de nem szabad akaratból, nem önmaguk által
+választott, hanem közvetlenül talált, adott és átöröklött
+körülmények között. <i>Az elhalt nemzedékek hagyományai lidércként
+nehezednek az élők agyára</i>». Ami pedig Taine és Engels fent
+összehasonlított fejtegetéseit illeti – melyek közül az Engelséi
+huszonhat évvel később keletkeztek – mind a kettőnek közös forrása
+lehet Plinius, akit mindenesetre erősen haboznánk Marxnak vagy a
+történelmi materializmus hívének tekinteni és aki majdnem 2000
+évvel ezelőtt írta le e szavakat: «Latifundia perdidere
+Italiam».</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_44" id=
+"Page_44">-44-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2><span class="smaller">MÁSODIK RÉSZ.</span><br />
+AZ IGAZSÁG.</h2>
+</div>
+<h3><span class="smaller">I. FEJEZET.</span><br />
+Általános elemzés.</h3>
+<h4><i>1. A jóslat elemei.</i></h4>
+<p>De térjünk vissza a Marx-féle jóslathoz! Fentebb rámutattunk
+arra, hogy a jóslat maga előbb volt meg, mint «tudományos» alapja,
+az úgynevezett történelmi materializmus, hiszen a Kapital ama
+fejezete, melyből a jóslatot idéztük, mondhatni, egyetlen olyan
+gondolatot sem tartalmaz, amely már a Kommunista Kiáltványban, sőt
+a Heilige Familie-ban felfedezhető ne volna.<a name="FNanchor_46"
+id="FNanchor_46"></a><a href="#Footnote_46" class=
+"fnanchor">46)</a> Viszont a jóslatnak magának két további gyökere
+van: egy formális és egy érdemleges. Formális gyökere a hegeli
+dialektika formulája: a negáció negációja. Ez a két formula – a
+Marxé és a Hegelé – azután egymás bizonyítására szolgál, ami
+nyilvánvalóan <i>circulus vitiosus</i>.<a name="FNanchor_47" id=
+"FNanchor_47"></a><a href="#Footnote_47" class="fnanchor">47)</a>
+Érdemleges <span class="pagenum"><a name="Page_45" id=
+"Page_45">-45-</a></span> gyökere a piactalan társadalom öröklött
+utópiája, ez utóbbi pedig tulajdonképen erkölcsi posztulátum, mert
+jogosultsága azon a feltevésen nyugszik, hogy a vázolt
+berendezkedés a mainál igazságosabb volna.</p>
+<p>Ismét egy érdekes ellentmondás szakad fel szemeink előtt – a
+szocialista elméletek ily ellentmondásokon épülnek fel –: a
+szocialista világnézet, mely az erkölcsöt polgári előítéletnek
+tartja és amennyiben azzal egyáltalán törődik, az ethikai
+relativizmust hirdeti, keletkezését maga is erkölcsi tényezőknek
+köszönheti.<a name="FNanchor_48" id="FNanchor_48"></a><a href=
+"#Footnote_48" class="fnanchor">48)</a> Az ethikai relativizmus
+ellen ennélfogva a legjobb érvek egyikét épen a szocializmus
+szolgáltatja. Mert ha az erkölcsi értékelés pusztán a társadalom
+hatalmi viszonyainak függvénye – mint azt az erkölcsi relativizmus
+hívei állítják – az erkölcsi értékelés csak akkor változhatna meg,
+ha a hatalmi viszonyok <i>más okokból</i> megváltoznának. Holott
+kétségtelen, hogy az erkölcsi értékelés megváltozása igen gyakran
+előtte jár a hatalmi viszonyok megváltozásának és nem egyszer
+tartozik ez utóbbinak okai közé.<a name="FNanchor_49" id=
+"FNanchor_49"></a><a href="#Footnote_49" class="fnanchor">49)</a>
+Így a szocializmus alapvető <span class="pagenum"><a name="Page_46"
+id="Page_46">-46-</a></span> theoriái is ethikai eredetűek: a
+felsőbb osztályokból származó írók fejéből pattantak ki olyan
+időkben, mikor a proletariátus még távol állott attól, hogy a
+társadalom hatalmi viszonyai az ő javára megváltozzanak. De az
+ethikai relativizmus elmélete saját híveinek elgondolásában is
+sántít. Így pl. Menger, aki «Új erkölcstan» című művének elején azt
+írja, hogy «erkölcsös az, aki alkalmazkodik a társadalom hatalmi
+viszonyaihoz; erkölcstelen, aki azokkal szemben ellentállást fejt
+ki», ugyane műve más helyén így ír: «Hatalom és erkölcstelenség… az
+örökletes birtok-arisztokráciánál fokozódik a legmagasabbra». Itt
+tehát már ellentmond alaptételének, mert azzal ellentétben
+elismeri, hogy erkölcstelen hatalom is lehetséges. Könyvének végén
+pedig az állíttatik, hogy a szocializmus uralma alatt «korunknak
+katonai, politikai és vallási ideáljai el fognak tűnni vagy erősen
+meggyengülnek és helyökre mint végcél az emberiség <i>erkölcsi</i>,
+tudományos és művészi <i>tökéletesedése</i> fog lépni».<a name=
+"FNanchor_50" id="FNanchor_50"></a><a href="#Footnote_50" class=
+"fnanchor">50)</a> E szavak vigasztalan fogalomzavarról tesznek
+tanúságot, mert ha a végcél – többek között erkölcsi –
+<i>tökéletesedés</i>, e tökéletesedés feltevése csak valamely
+erkölcsi tökéletesség feltevéséből folyhatik: ezzel tehát
+elismertetik, hogy az értékelés alapja állandó, mert abszolut
+érték. <i>Tökéletesedés</i> elemezve annyit jelent, mint <i>haladás
+a tökéletesség felé</i>. Már pedig találóan állapítja meg Pauler
+Ákos, hogy «a haladás és a teljes relativizmus fogalmai kizárják
+egymást. Hiszen a haladás teleologikus fogalom, amely valamely
+elérendő és maradandó <span class="pagenum"><a name="Page_47" id=
+"Page_47">-47-</a></span> célt tesz fel; ha tehát nincs maradandó
+érték és igazság, maga a haladás fogalma is elveszti
+értelmét».<a name="FNanchor_51" id="FNanchor_51"></a><a href=
+"#Footnote_51" class="fnanchor">51)</a></p>
+<p>A Marx-féle következtetés ezenkívül még logikai hibákban is
+szenved. Az egyikre Franz Oppenheimer mutatott rá, bebizonyítva,
+hogy a kapitalista akkumuláció Marx-féle formulája még nem igazolja
+az összeomlást. Mert a bizonyítandó tétel <i>(A)</i> ez volt: A
+tőkék akkumulációjának meg kell szűnnie, mihelyt a bérek növekedése
+elérte azt a pontot, melyen felül a proletariátus maga is
+tőkegyűjtéshez foghat. E helyett pusztán a következő tétel
+bizonyíttatott be: <i>(B)</i> a tőkeképzésnek meg kell szűnnie,
+mihelyt a bérek növekedése annyira csökkentette a profitot, hogy a
+nyereségvágy ingere eltompul. És nincs semmikép sem bizonyítva, sőt
+erre kísérlet sem történt, hogy <i>A)</i> tétel kritikus pontja
+<i>B)</i> tétel kritikus pontjának megfelel.<a name="FNanchor_52"
+id="FNanchor_52"></a><a href="#Footnote_52" class=
+"fnanchor">52)</a> A másik logikai ugrást azáltal követte el Marx,
+hogy a polgári társadalmi rend összeomlásával egyben a kollektiv
+társadalmi rend megfelelő kialakulását is szükségszerűen adottnak
+vélte. Kétségtelen, hogy a munkásosztály <i>felháborodásából</i>
+egy új társadalmi rend kialakulása <i>szükségszerűen</i> ép oly
+kevéssé következik, mint a negáció negációjának dialektikus
+szkémájából vagy abból az értékítéletből, hogy a létező társadalmi
+rend igazságtalan.</p>
+<p>Mindazonáltal készségesen elismerjük, hogy a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_48" id="Page_48">-48-</a></span>
+fentmondottak a Marx jóslatát még nem döntötték meg. Mindezek csak
+azt mutatják, hogy Marx a maga tételét nem tudta bebizonyítani.
+Ebből azonban nem következik, hogy a tétel nem is
+bizonyítható.<a name="FNanchor_53" id="FNanchor_53"></a><a href=
+"#Footnote_53" class="fnanchor">53)</a> Feladatunk tehát ezen
+túlmegy, mert célunk annak kimutatása, hogy Marxnak a szocializmus
+eljöveteléről szóló jóslata semmi körülmények között sem állja meg
+a helyét.</p>
+<p>A polgári társadalom további fejlődésének három logikai
+lehetősége van: 1. A társadalom gazdagodásával karöltve nő a
+népesség elnyomorodása; 2. a társadalom gazdagodásával karöltve a
+népesség jóléte is nő vagy legalább is nem csökken; 3. a társadalom
+elszegényedik és azzal együtt a népesség is. Sorra meg fogjuk
+vizsgálni a felsorolt variánsokat – különös súlyt vetve az elsőre,
+mint amely a Marx eredeti feltevése – és meg fogjuk állapítani,
+hogy a fejlődésnek e lehetőségei közül valamelyik létrehozhatja-e
+azt a szocialista társadalmat, amelyről Marx ábrándozott.</p>
+<h4><i>2. A jóslat szerkezete.</i></h4>
+<p>Marx és Engels eredeti elgondolásában a polgári társadalom
+jövője így fest: az egyes tőkések hatalmában levő termelő erők
+folytonos gyarapodása mellett (akkumuláció) azok mind kevesebb
+kézben összpontosulnak (koncentráció). Ugyanekkor a műszaki
+munkafolyamat, a nagyüzemi termelés, kooperációs társadalmi
+folyamattá <span class="pagenum"><a name="Page_49" id=
+"Page_49">-49-</a></span> alakul át: az aprólékos részletmunkák a
+termelés teljes folyamatában gigantikus mozaikká egyesülnek. S
+amint a nagytőke elnyeli a kistőkét és középtőkét, egyivású
+társaival megteremti a piac korlátlan monopoliumát: a kapitalista
+verseny önmagát küszöböli ki. A termelés tehát társadalmi
+termeléssé válik, az üzemek összes vezetői maguk is csak
+alkalmazottak, önálló termelő nincs, mert a kisembert mind
+fölemészti a verseny: proletárrá lesz valamennyi. Ekkor már csak
+két osztályból áll tehát a társadalom: a néhány teljesen
+nélkülözhető kapitalistából és a folytonosan növekvő
+kizsákmányolás, munkátlanság és szűkölködés folytán teljesen
+lealjasodott proletárok tömegeiből. Nincs tehát egyébbre szükség,
+mint hogy ezek a proletártömegek a helyzet tudatára jutva,
+félrelökjék a két-három élősdit, aki még útjukban áll és társadalmi
+termelésük eszközeit is köztulajdonba vegyék. Ezzel a társadalmi
+rend kollektív formája létrejön. A proletariátus öntudatra
+jutásáról pedig maga a marxista agitáció gondoskodik.</p>
+<p>Újabb marxisták e pont körül – mint látni fogjuk – a tintahal
+sötét felhőit eregetik és mindenképen átértelmezni iparkodnak a
+marxizmus csődbe jutott szkémáit. Ezért erőteljesen hangoztatni
+kell, hogy Marx eredeti szkémája a gazdagság és szegénység
+ellentétének dialektikus egybefoglalásából áll. <i>És csak
+ebből.</i> Növekvő gazdagság és növekvő nyomor a Marx-féle formula
+két alapvető pillére. A formula egyik nélkül sem állhat meg és
+bármelyik dőljön ki alóla, Marxról és marxizmusról többé szó sem
+lehet. Legmarkánsabban fejezi ki ezt a felfogást a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> Kommunista
+Kiáltvány: «A polgári viszonyok nem eléggé tágak a saját maguk
+termelte <i>gazdagság</i> befogadására.» «Az eddigi kis
+középosztályok… <i>valamennyien</i> a proletárságba sülyednek alá.»
+«Az érdekek, az életmód a proletárság körében mindinkább
+kiegyenlítődnek, mert a gép mind-mindjobban eltörli a munka és
+munka között való különbséget és a bért majdnem mindenütt
+<i>egyformán alacsony színvonalra</i> sülyeszti.» «A modern munkás,
+ahelyett, hogy az ipar haladásával emelkednék, mind mélyebben
+sülyed alá saját osztályának feltételei alá. A munkás pauperré
+válik és a <i>pauperizmus</i> még gyorsabban fejlődik, mint a
+népesség és <i>gazdagság</i>.» Kautsky azt mondja erre, hogy a
+kiáltvány gyakorlati írás lévén, már sok tekintetben
+elavúlt.<a name="FNanchor_54" id="FNanchor_54"></a><a href=
+"#Footnote_54" class="fnanchor">54)</a> Helyes, de akkor az egész
+elmélet elavúlt, mert Marx és Engels – utóbbi a Marxot interpretáló
+valamennyi írásban – ezt a formulát mindig fenntartották. A
+Kiáltványhoz 1872-ben írt bevezetésükben szószerint ezt írták:
+«Bármennyire is megváltoztak a viszonyok, a legutóbbi huszonöt
+esztendő alatt, a Kiáltványban kifejtett általános alapelvek
+nagyjában ma is teljesen helytállók.» És csak a gyakorlati
+tételeket minősítették itt elavultaknak s az irodalomra vonatkozó
+részt hézagosnak. A Kapital ama fejezete, melyet fentebb hosszasan
+idéztünk, ugyanezt mondja: «A tőkemágnások számának állandó
+apadásával, akik ennek az átalakulási folyamatnak minden előnyét
+bitorolják és monopolizálják, növekszik <span class=
+"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> a nyomor,
+az elnyomatás, a szolgaság, a lealacsonyodás, a kizsákmányolás.»
+Engelsnek 1878-ban kelt fejtegetései szintén nyomatékosan
+kidomborítják a két végletet: «A tőke felhalmozódásával együtt jár
+a nyomor-felhalmozódás. A gazdagság összegyülemlése az egyik
+sarkon, egyúttal tehát a nyomor, a munkagyötrődés, rabszolgaság,
+tudatlanság, elállatiasodás, erkölcsi sülyedés összegyülemlése a
+másik sarkon, azaz amaz osztály részén, amely a saját termékét mint
+tőkét termeli.» «A termelő eszköz, az élelmiszer, a rendelkezésre
+álló munkás, a termelésnek és az általános gazdagságnak összes
+elemei bőséges fölöslegnek bizonyulnak. Ámde a bőség a nyomornak és
+szűkölködésnek lesz forrása.»<a name="FNanchor_55" id=
+"FNanchor_55"></a><a href="#Footnote_55" class=
+"fnanchor">55)</a></p>
+<p>A Marx-féle jóslat tehát a maga eredeti formájában így
+foglalható össze:</p>
+<p>I. 1. Mind kevesebb bourgeois mind gazdagabb lesz – egyre több
+proletár egyre nyomorultabb. 2. Kell, hogy ez utóbbinak
+fellázadjanak. II. E forradalommal egyben létre kell jönnie a
+kollektív termelésen alapuló piactalan társadalmi rendnek.
+<span class="pagenum"><a name="Page_52" id=
+"Page_52">-52-</a></span></p>
+<h3><span class="smaller">II. FEJEZET.</span><br />
+A forradalom útja.</h3>
+<h4><i>1. Társas élet és forradalom.</i></h4>
+<p>Tegyük fel, hogy a fejlődés menete tényleg az, amit a marxizmus
+elemezett jóslata állít. Ebben az esetben kétségtelenül
+odajuthatnak a dolgok, hogy a csúcsára állított piramis összedül;
+ily feltevések mellett tehát a proletariátus forradalma valóban
+bekövetkezhetik – és ha az agitáció erre irányul, be is kell
+következnie. Azonban kérdés, hogy az ily módon bekövetkező
+forradalom létrehozza-e, létrehozhatja-e a kollektív termelésen
+alapuló társadalmi rendet, a szocialista államot?</p>
+<p>Vizsgáljuk meg mindenekelőtt, hogy a társas életben a
+forradalomnak milyen szerepe van, milyen szerepe lehet.<a name=
+"FNanchor_56" id="FNanchor_56"></a><a href="#Footnote_56" class=
+"fnanchor">56)</a> <span class="pagenum"><a name="Page_53" id=
+"Page_53">-53-</a></span></p>
+<p>A társas élet – mint minden folyamat a világon – bizonyos mozgó
+egyensúly-állapot fönntartására törekszik. Ennek az egyensúlyi
+állapotnak fönntartása a politika feladata: a szervezett társas
+élet intézményes funkcióit a társas közösség életszükségleteivel
+állandóan összhangban tartani. Hogy ez az egyensúly-állapot a
+társas közösség tagjainak szétágazó érdekei és vágyai mellett
+fenntartható legyen, szükség van bizonyos konstruktív tényezőkre,
+amelyek a pozitív alkalmazkodást létrehozzák, azáltal, hogy a
+közösség tagjait áldozatokra, ösztönéletük megtagadására bírják
+kényszeríteni. Ily tényezők a közösség <i>eszményei</i>. Hogy
+hatóerejük legyen, szükséges, hogy önértékek legyenek és tehát
+önmagukban hordják szankciójukat; hogy állandóak, tehát
+elérhetetlenek legyenek – Tolsztoj hasonlatával élve: olyanok, mint
+a lámpa, melyet valaki egy rúdra tűzve visz maga előtt – végül,
+hogy homályos, nagy, bizonytalan tartalmuk legyen, melyet a kor
+közvetlen adott törekvései megfelelő képekbe formálhatnak. E
+konstruktív eszmények összességét s mindazt, amiben ez eszmények
+kifejeztetnek, nevezzük <i>kulturának</i>.</p>
+<p>A társas élet folytonosságát e konstruktív tényezők mellett
+konzervatív, fenntartó tényezők biztosítják. Ily fenntartó erő
+mindaz, aminek <i>tekintélye</i> van. E tekintélyek összege a
+társas élet tehetetlenségi nyomatéka, mely a holtpontokon átsegíti
+azt. Ily holtpontokra jut a társas élet akkor, amikor az alkotó
+eszmények konkrét képei elfakulnak; mindaddig, míg a közösség
+nélkülözhetetlen eszményei valamely kimagasló személyiség
+<span class="pagenum"><a name="Page_54" id=
+"Page_54">-54-</a></span> révén új, korszerű kifejezésre nem
+találnak, <i>a társas tekintély</i> és ennek vetülete, <i>a társas
+fegyelem</i> tartja fenn a társas élet nélkülözhetetlen feltételét,
+a kooperációt. A tekintély kezdetben mindig isteni tekintély;
+később annak paizsa alatt kifejlődik az <i>erkölcs</i> és a
+<i>jog</i> tekintélye. Azonban végső elemzésben minden tekintély az
+ismeretben, tapasztalásban, korban öregbek: az ősök, tehát a
+<i>múlt</i> tekintélye. Az Isten is «atya»; tekintélye a legelső
+ős: a minden létezésnél idősebb lény tekintélye. A múlt tehát
+szerves alkotórésze a jelennek: ami az egyéni tudatban az
+emlékezés, az a társas tudatban a <i>hagyomány</i>. (Sem az egyik,
+sem a másik nélkül nincs tudatos élet, mert az életfolyamat
+folytonosságát a tudatban az emlékezés tartja fenn.) Az erkölcs és
+a jog tekintélye sem egyéb, mint hagyományok: hagyományos
+intézmények és hagyományos formák tekintélye.<a name="FNanchor_57"
+id="FNanchor_57"></a><a href="#Footnote_57" class=
+"fnanchor">57)</a> Ezért hagyományok nélkül nincs rendezett társas
+élet.</p>
+<p>Az emberek életüket fönntartani, szükségleteiket kielégíteni
+csak társas környezetben képesek; azonban e társas környezet
+fönntartása viszont csak a szükségletkielégítés rovására
+történhetik: bizonyos szükségletek kielégítése feláldoztatik azért,
+hogy a szükségletek általában <span class="pagenum"><a name=
+"Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> kielégíthetők legyenek. A
+teljesen feláldozott és részben feláldozott szükségletek teljes
+kielégítésének vágya lappangva tovább él az egyesek lelkében, mint
+romboló erő. A társas élet egyensúlyozott időszakaiban e romboló
+erőket az alkotó erők, az eszmények paralizálják; azonban azok
+tudatra jutnak és hatóerőkké válnak ama holtpontokon, amelyek a
+konkrét társas törekvések elhalványulását jelzik. Ilyenkor minden a
+társas közösség fenntartó szerkezetének ellenálló erején múlik: a
+romboló erők, a természeti ember általánosult ösztönei csak akkor
+győzhetnek, ha előbb sikerül szétbontaniok a közösség tekintélyein
+alapuló fegyelmet. A romboló erők győzelme – és ez a
+<i>forradalom</i> – kettős munkát követel. Negatív munkája abból
+áll, hogy állandó tagadással megingatja, majd lerombolja a társas
+élet fenntartó erőit, a tekintélyeket és a társas fegyelmet ezzel
+szétbontja; pozitív munkája abból áll, hogy a romboló ösztönöket a
+legféktelenebb izgatással szenvedélyekké fokozza föl és azokat
+állítja a közösség eszményei helyére. Trendelenburg egyhelyt így
+jellemzi ezt a folyamatot: «A forradalomban, amely gátolatlanul
+követi irányát, a kötelékeiből szabadult természeti emberben rejlő
+veszedelem kerül felszínre. Vadul felizgatott erők legyűrik az
+általános értelmet és a szenvedély, mely csak önmagára hallgat,
+értelemnek tartja magát és aláássa az erkölcsi értékelést, melynek
+csak önmaga szab mértéket. Gúny rombolja szét azokat az erkölcsi
+érzelmeket, amelyek a régi dolgokhoz fűznek. Engedelmesség
+szolgaiasságot, mérséklet gyávaságot – viszont arcátlanság
+nyiltságot, sőt az <span class="pagenum"><a name="Page_56" id=
+"Page_56">-56-</a></span> isteni és emberi rend ellen elkövetett
+szentségtörés hősiességet jelent. Csak ilyen látszat, csak a
+szenvedély hevében alkotott ilyen erkölcsi áltükörképek
+segítségével tarthatja magát a jogtalanság önmaga és mások
+előtt.»<a name="FNanchor_58" id="FNanchor_58"></a><a href=
+"#Footnote_58" class="fnanchor">58)</a></p>
+<p>Az emberi közösségek eszményei in concreto bizonyos eszmék
+formáját öltik, ezekben válnak közvetlen hatóerőkké, mert korszerű
+értelmük csak ily formákban lehet. A romboló szenvedélyek is ily
+eszmék formájában ékelődnek be a társas tudatba és ezért gyakran
+megtörténik, hogy ugyanazok az eszmék – voltaképen ugyanazok a
+<i>szavak</i> – különböző időszakok hangulata szerint alkotó vagy
+romboló érzelmeket: ideálokat vagy szenvedélyeket takarnak. Így
+azok az eszmék, melyek a francia forradalomban váltak először
+hatóerőkké, bár utóbb több emberöltő építő ideáljaivá lettek,
+legsajátságosabb, a tudat legmélyére elbonthatatlanul leláncolt
+értelmük szerint romboló, antiszociális szenvedélyeket ábrázolnak.
+Vegyük őket egyenkint. A <i>szabadság</i> fogalma körül a
+bölcseletben beláthatatlan konfuzió uralkodik. A fogalomtorlódás
+mélyén azonban mindig öntudatra jut, hogy a szabadság
+«mindenekelőtt valamely lénynek fogalmával egyező állapotát,
+erőinek háborítatlan érvényre emelkedését jelenti.»<a name=
+"FNanchor_59" id="FNanchor_59"></a><a href="#Footnote_59" class=
+"fnanchor">59)</a> Vagyis amit Goethe mond a görögökről (A görögök
+hívei voltak a szabadságnak, ám mindegyik csak a saját
+szabadságának) voltaképen belátása annak, hogy a tudat mélyén
+«szabadság» csak az egyén korlátlanságát <span class=
+"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span>
+jelentheti. Már pedig a társas életben ez a szabadság <i>egy</i>
+közösségen belül csak <i>egy</i> ember számára valósítható meg.
+Ezért, ahol mindenki «szabad», ott csakhamar anarchia vagy
+zsarnokság következik: tehát vagy az az állapot, ahol senki sem
+szabad – mert korlátlan szabadságát a többiek korlátlan szabadsága
+teljesen megsemmisíti – vagy az az állapot, ahol csak egy ember
+szabad. A dolgok szokásos rendje szerint először az anarchia
+következik, azután a zsarnokság, mert az emberek megijedve saját
+szabadságuktól, melynek nem tudják hasznát venni, sietve ruházzák
+azt arra az egy emberre, aki azzal élni tud és akar. Mint
+Dosztojevszki mondja: «Az embernek és az emberi közösségnek soha és
+sehol sem volt valami elviselhetetlenebb, mint a szabadság.»</p>
+<p>Az egyenlőség való értelmében ép oly romboló elv, mint a
+szabadság, mert a társas élet ezt ép oly kevéssé tűri, mint amazt.
+«Ha a nemzetek… ösztönszerűleg hierarchikus, vagyis arisztokratikus
+módon szervezkednek; ha főnökeik és alárendeltjeik, ha hatalmasaik
+és alsóbbrendűeik vannak, ez azért van így, mert ennek így kell
+lennie a csatatéren és mert mindenik nemzet érzi, hogy csatatér. Ha
+mindenik nemzet érzi, hogy csatatér, ez azért van így, mert más
+nemzetek is vannak és mert mindegyik érzi és tudja, hogy más
+nemzetek is vannak.»<a name="FNanchor_60" id=
+"FNanchor_60"></a><a href="#Footnote_60" class="fnanchor">60)</a>
+És nemcsak ezért! Mert ha csak egy nemzet volna is, akkor is így
+kellene szervezkednie, mert az ember <span class="pagenum"><a name=
+"Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> háborúban van örökké
+embertársaival és környezetével. A létért való küzdelemben az
+embernek nélkülözhetetlen fegyvere a társas szervezettség, amely
+csak egyesek fölé, mások alárendelése által valósítható meg. A
+parancsolás és engedelmesség szüksége nem engedi meg a teljes
+egyenlőséget. A föltétlen egyenlőségre való törekvés tehát a
+szükséges szervezettség e szükséges rendjét aláássa és ezért az
+egyenlőség való értelmében – melyben azt jelenti, hogy senkinek se
+legyen több szabadsága, mint másnak – bár a szabadságnak épen
+ellentmond, ép oly romboló, mint ez. – Marad a testvériség. Magában
+véve a «testvériség» az elvont emberszeretet szimboluma. A szeretet
+konstruktív erő, de csak akkor, ha konkrét tartalma van. Konkrét
+közösségeket – családot, hazát – lehet szeretni, de az emberiség
+nem konkrét közösség, mert egységét szervezetlensége folytán a
+tapasztalati átlagember felfogni nem képes. Ezért a nemzetközi
+testvériség eszméje is a való életben mindig romboló szerepet
+játszott: az «emberiség» inkonkrét egységeért a konkrét társas
+egységek gyűlöletét hirdette. A szeretet az egység felé tör, mert
+csak úgy lehet teljes, ha osztatlan maradhat. Család és nemzet
+szeretete nem ellentétes, mert ezek a közösségek egymást
+kiegészítik: a család a társas élet mai állapotában csak valamely
+nemzeten belül boldogulhat, a nemzet fenntartó egysége viszont a
+család. A hadbavonuló katona családjára és hazájára gondol: de az
+«emberiség»-re nem gondolhat, mert akkor ellenségét is szeretnie
+kellene, holott azt családja és hazája miatt gyűlölni kénytelen.
+Majd, ha valamikor <span class="pagenum"><a name="Page_59" id=
+"Page_59">-59-</a></span> sikerülni fog a nemzeteket – egységi
+különállásuk megóvása mellett, mint azt már Kant is gondolta –
+magasabb organizációkba összefoglalni: akkor már a «testvériség»
+eszméjének is valóságos konstruktív értéke lesz. De ily fejlődést
+puszta emberszeretet nem hozhat létre, csak a konkrét közösségek
+egybehangzó érdeke. Ezért a protestantizmus fölül nem múlható
+konstruktív jelentősége is abban rejlik, hogy a római egyház
+nemzetközi és aszketikus tendenciáival nemzeti és patriarchális
+szervezetet állítván szembe, egyesíteni tudta az Isten, a haza és a
+család szeretetét, – egyben megmentve a keresztyén világot a nagy
+ellentmondástól, amely a nemzeti eszme erősödése folytán
+fenyegette.</p>
+<p>Szabadság, egyenlőség és testvériség tehát a maguk nyers
+értelmében romboló szenvedélyek jelmezei. Ahhoz, hogy alkotó erőkké
+legyenek, mindeniket «magasabb értékek alá kell rendelnünk, mert
+ellenkező esetben forradalmi fejetlenség lesz az eredmény.»<a name=
+"FNanchor_61" id="FNanchor_61"></a><a href="#Footnote_61" class=
+"fnanchor">61)</a> Aminthogy csakugyan úgy lettek ezek az eszmék a
+modern civilizáció támaszaivá, hogy a nemzeti gondolatnak
+rendeltettek alá és pozitív tartalommal ez utóbbi töltötte meg
+azokat.</p>
+<h4><i>2. Ábránd és valóság.</i></h4>
+<p>A forradalom tehát bomlási folyamat: a szenvedélyek, amelyekből
+fakad; a kétely és a tagadás, amely előtte jár, az eszmék,
+amelyeket létrehoz, <span class="pagenum"><a name="Page_60" id=
+"Page_60">-60-</a></span> mindmegannyi bomlási termék. Ezért
+magából a forradalomból semmiféle alkotás nem következik, már pedig
+azt a marxisták is elismerik, hogy a proletárforradalomnak építenie
+is kell: felépítenie egy új állami rendet, melynek mindenbe
+beleavatkozó diktatorius formája még a régi államnál is alaposabb
+szervezetet kíván.<a name="FNanchor_62" id=
+"FNanchor_62"></a><a href="#Footnote_62" class=
+"fnanchor">62)</a></p>
+<p>Ezt a szilárd államszervezetet a proletárforradalom három okból
+nem képes létrehozni. Ezek a következők:</p>
+<p>Az első ok az, hogy a forradalom legelső feltétele a társas
+fegyelem szétbomlása – viszont egy szilárd államszervezet
+felépítésének legelső feltétele a legszigorúbb társas fegyelem.
+Fentebb mondottuk, hogy a szervezett társas élet az abban
+szervezett egyénektől áldozatokat követel, nevezetesen egyéni
+érdekeiknek a közösségi érdek alá rendelését. Ez azt jelenti, hogy
+a társas élet az ösztönélet erőteljes megszorítását kívánja: ez a
+megszorítás a társas fegyelem. A társas életben az egyén vágyai
+fölött a közösség érdekeit képviselő <i>tekintélyek</i> uralkodnak,
+amelyek az egyeseknek útját <i>kötelességek</i> formájában írják
+elő. Ezért mondottuk, hogy a fegyelem a tekintélyek szövevényének
+vetülete. A társas tekintélyeket a természetes kiválasztás tartja
+fönn és erősíti meg: azok tehát a társas közösség vezető érdekeivel
+összhangban vannak és így a közösséget alkotó egyesek számára is
+általában hasznosak. Ez a hasznosságuk a fegyelem öntudatlan
+<span class="pagenum"><a name="Page_61" id=
+"Page_61">-61-</a></span> támasza. Vannak azonban a társas életnek
+kritikus időszakai, amikor a közösség érdekei és az egyén érdekei
+között látszólag megbomlik az összhang, mert a közösség érdekeinek
+szolgálata az egyéntől teljes önfeláldozást követel. Ezek azok a
+pillanatok, amelyekben a társas élet tekintélye az egyén tudatában
+mint fegyelem felszínre kerül. A fegyelem ily tudatra jutását az
+értelem elemző munkája követi, válasz kerestetik e kérdésre:
+<i>miért?</i> Az értelem azonban csak egy szankciót ismer és ez a
+hasznosság: ezért fellázad minden föltétlen inperativusz ellen és a
+fegyelem – megfosztva a hasznosság támaszától – előtte oktalannak
+és elvetendőnek tűnik fel. Ha a nyers értelem e lázadása elég erős
+arra, hogy a fegyelem láncait szétbontsa: kész a forradalom. A
+forradalom azonban a tekintély és a tekintélyen alapuló fegyelem
+negációja lévén, a fegyelmet más formában és más tekintélyek
+védelme alatt sem állíthatja helyre. Hiszen a forradalom csak úgy
+tarthatja fönn magát, ha a tagadást folyton megújítja: mihelyt
+tekintélyeket iparkodik felállítani, azonnal elbukik a régi
+tekintélyekkel szemben, amelyek nemzedékről-nemzedékre rakodván le
+és szilárdulván meg a lelkekben, föltétlenül erősebbek azoknál az
+áltekintélyeknél, melyeket a forradalom proklamál. A forradalom
+csak addig erős, amíg a régi világ minden <i>igenjére nemmel</i>
+válaszol; mihelyt maga is az igenlés terére lép, nem teheti ezt
+anélkül, hogy az eltiport «igenek» egész szövevényét újból talpra
+ne állítsa a társas tudatban. Talán egy példa meg fogja világítani
+a mondottak igazságát. A magyar kommunista uralom egyik legelső
+intézkedése volt annak idején, hogy a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> szervezett
+proletárok részére kedvezményes olcsó színházjegyek kiadását
+rendelte el. A proletárok e kedvezményes jegyeket jóval magasabb
+árakon tovább adták úgynevezett «bourgeois»-nak. Mikor ez az
+eljárás már rendszeressé lett, a közoktatásügyek egyik népbiztosa
+rendeletet adott ki, melyben az ilyen cselekményeket a
+«proletárbecsületbe» ütközőknek nyilvánította. A becsület azonban
+erkölcsi eszmény és tudjuk a Kommunista Kiáltványból, hogy az
+erkölcs «polgári előítélet.» Hiába írták hozzá a becsület szóhoz a
+proletárt, nem lehet azt leírni anélkül, hogy az asszociáció
+következetességével föl ne elevenedjék a tudatban mindaz, amit a
+múlt e szóhoz fűzött. Az erőszakos eltulajdonításra épített állami
+rend tehát ellenmondásba kerül önmagával, amint a becsület fogalmát
+föleleveníti, mert ez utóbbit eltéphetetlen atavisztikus kötelékek
+fűzik a magántulajdon intézményéhez.</p>
+<p>A második ok, amely a Marx által feltételezett proletár
+államszervezet kialakulását megakadályozza, magának a Marx-féle
+proletáriátusnak lelki alkatában rejlik. E proletáriátus a
+társadalom legalsó rétege, mely lassan-lassan a hozzá lesülyedt
+rétegeket is mind magába szívta; melyet a «nyomor, munkagyötrődés,
+rabszolgaság, tudatlanság, elállatiasodás, erkölcsi sülyedés
+összegyülemlése» kétségtelenül alkalmassá tehet arra, hogy a létező
+építményt szétrombolja, de egyúttal <i>csak</i> alkalmatlanná arra,
+hogy bármit is felépítsen és fenntartson.</p>
+<p>Mi lehet az ily nyers tömegek szerepe a társaséletben? Gustave
+Le Bon, a tömegek lélektanának legalaposabb ismerője, a
+következőket írja: <span class="pagenum"><a name="Page_63" id=
+"Page_63">-63-</a></span> «A történet azt tanítja, hogy abban a
+pillanatban, amint a civilizációt fenntartó erkölcsi erők
+elvesztették uralmukat, a végső rombolást a tudattalan és brutális
+tömegek végzik, kiket méltán neveznek barbároknak. A művelődést
+eddig egy kicsiny szellemi arisztokrácia teremtette és vezette és
+sohasem a tömegek. <i>A tömegeknek csak a rombolásra van
+erejök.</i> Uralmuk mindig a barbárság korát mutatja… Hatalmuk
+csupán romboló lévén, működésüket a mikrobákéhoz lehetne
+hasonlítani, melyek előmozdítják az elgyengült vagy megholt testnek
+felbomlását».<a name="FNanchor_63" id="FNanchor_63"></a><a href=
+"#Footnote_63" class="fnanchor">63)</a> Henry George, akit bizonyos
+értelemben szocialistának lehet nevezni és aki a sínylődő tömegek
+iránt kétségkívül mély és meleg rokonérzéssel viseltetik, főművének
+egy helyén így ír: «A közhatalmat azok kezébe adni, kiket a
+szegénység elkeserített és lealázott, annyi, mint a rókák farkára
+égő fáklyát kötni és azokat érett búza közé szabadítani».<a name=
+"FNanchor_64" id="FNanchor_64"></a><a href="#Footnote_64" class=
+"fnanchor">64)</a></p>
+<p>A szegénységtől kínzott ember közvetlen szükségleteinek rabja,
+mert azokat sem tudván megfelelően kielégíteni: reája nézve a
+távolabbi javaknak nincs, nem is lehet értékük. Ezért csak a
+szervezett társadalom kényszerítő ereje fékezi meg ösztöneit és
+mihelyt annak hatalmát nem érzi, azonnal enged ezeknek. Erre módja
+nyílik, ha <i>tömeggé</i> verődik össze. Ugyanis a tömegben levő
+egyént legyőzhetetlen hatalom érzete szállja meg és ennek
+következtében enged ösztöneinek, melyeket egymagában korlátozott
+volna. Az ösztönök <span class="pagenum"><a name="Page_64" id=
+"Page_64">-64-</a></span> korlátozásáról annál kevésbbé lehet szó,
+mert a tömeg anonim, következőleg felelősségtelen és benne teljesen
+elenyészik az egyén felelősségérzete.<a name="FNanchor_65" id=
+"FNanchor_65"></a><a href="#Footnote_65" class="fnanchor">65)</a> A
+forradalom tehát a tömegek diadala lévén, egyben az ösztönök
+diadala. Már pedig, úgy hisszük, nem kell bizonyítani, hogy a
+szabadon eresztett ösztönöknek csakis destruktiv erejük lehet és
+ösztönökre nem lehet építeni semmiféle társadalmi <i>rendet</i>,
+még akkor sem, ha e társadalmi organizáció kimondott célja csupán
+az ösztönök kielégítése, mint éppen a kollektivizmus esetében.</p>
+<p>Foglaljuk össze az utóbb mondottakat. Ezek szerint <i>a
+forradalomba szédült, elnyomorodott és lealjasodott tömegek nem
+képesek arra, hogy építő munkát végezzenek</i>. Nos,
+megállapíthatjuk, hogy e tétel igazságával a marxizmus «tudósai»
+tökéletesen tisztában vannak. Így <i>Engels</i> az athéni állam
+kifejlődésével és pusztulásával kapcsolatos fejtegetések során a
+következőket írja: «A kereskedelem és ipar fejlődésével a
+vagyonoknak kevés kézben való akkumulációja és koncentrációja
+következett be; ezzel egyben a szabad polgárok tömegének
+elszegényedése, akiknek csak az a választásuk lehetett: vagy saját
+kézműves-munkájukkal a rabszolga-munkának konkurrenciát csinálni…
+vagy elzülleni (verlumpen). Az adott viszonyok között <i>az utóbbit
+választották és minthogy ők voltak a népesség zöme, ezzel az egész
+athéni államot tönkretették</i>».<a name="FNanchor_66" id=
+"FNanchor_66"></a><a href="#Footnote_66" class=
+"fnanchor">66)</a></p>
+<p>Engels tehát tisztában volt azzal, hogy a népesség zömének
+lerongyolódása csak dezintegrációt <span class="pagenum"><a name=
+"Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> idézhet elő: vajjon miért
+várta tehát, hogy a kapitalista társadalom állítólag hasonló
+fejlődése magasabb integrációt hozzon létre? <i>Kautskynál</i>, aki
+Engels halála óta Marx földi helytartójaként szerepel, ez a belátás
+már a formula módosítására vitt: «Mi szocialisták valamennyien
+egyetértünk abban, hogy a munkásosztály szervezkedése és az
+államhatalom beavatkozása már a mai társadalomban is korlátozhatja
+a nyomort; egyetértünk végül abban is, hogy <i>a proletárság
+felszabadítását nem növekvő elzüllésétől, hanem növekvő erejétől
+várjuk</i>». Ugyanebben a munkában máshelyt azt fejtegeti, hogy a
+proletárság «erkölcsi és szellemi felemelkedése» már alaptalanná
+teszi azt a még nemrég alapos félelmet, hogy a «győztes proletárság
+a népvándorlás vandáljai gyanánt fog pusztítani kultúránkban és a
+barbár aszketizmus birodalmát fogja romok halmazára
+felépíteni».<a name="FNanchor_67" id="FNanchor_67"></a><a href=
+"#Footnote_67" class="fnanchor">67)</a> Már most ez az <i>erkölcsi
+és szellemi felemelkedés</i> nagyon kevéssé egyeztethető össze a
+tudatlansággal, elállatiasodással és erkölcsi sülyedéssel. Kautsky
+tehát ebben már eretnek és még nyiltabban eltávolodik az orthodox
+marxizmus alapfelfogásától «A proletárság diktatúrája» című
+röpiratában, ahol többek között így ír: «A proletárságnak nemcsak
+hogy érdeke kell, hogy legyen a szocializmus, nemcsak az anyagi
+feltételeknek kell meglenniök és erejének, hogy ezeket hatalmába
+kerítse, hanem <i>képesnek</i> is kell lennie arra, hogy megtartsa
+és helyesen alkalmazza. Csak akkor <span class="pagenum"><a name=
+"Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> lehet megvalósítani a
+szocializmust, mint a termelés tartós módszerét. A <i>viszonyok</i>
+érettsége, az ipari fejlettség szükséges volta mellett tehát meg
+kell lennie a <i>proletárság érettségének</i> is, hogy a
+szocializmus lehetséges legyen». Alább pedig, a multra vonatkozó
+megjegyzések kapcsán szószerint ezt mondja: «<i>A nyomorúság</i>,
+úgy látszott, <i>mindenkorra képtelenné teszi a proletárságot arra,
+hogy önmagát felszabadítsa</i>».<a name="FNanchor_68" id=
+"FNanchor_68"></a><a href="#Footnote_68" class="fnanchor">68)</a>
+Nem lehet tagadni, hogy e sorok oly felfogásra mutatnak, mely
+például Le Bon és Henry George fentidézett sorainak teljesen
+megfelel. Kautsky mindazonáltal marxistának vallja magát és azt
+állítja, hogy a Marx–Engels-elmélet a kapitalizmus összeomlását a
+proletárok <i>számának</i> növekedése mellett, <i>érettségük</i> és
+<i>hatalmuk</i> növekedésétől várja. Helyes ezzel szemben Bernstein
+ellenvetése, hogy az a kérdés, vajjon Marxnak az összeomlásról
+szóló tételében a proletariátus növekvő száma, egyesülése és
+iskolázottsága ugyanazt jelenti-e, mint annak növekvő
+<i>érettsége</i> és <i>hatalma</i>, azon múlik, hogy ezek az utóbbi
+fogalmak miként egyeztethetők össze ugyanennek a proletariátusnak
+növekvő <i>elfajulásával</i> és <i>rabszolgaságával</i>. Bernstein
+úgy vélekedik, hogy ilyen feltételezésnél növekvő szám, egyesülés
+és iskolázás, valamint növekvő érettség és hatalom között még nagy
+különbség van: ugyanaz a különbség, mint időleges győzelem és
+tartós uralom között.<a name="FNanchor_69" id=
+"FNanchor_69"></a><a href="#Footnote_69" class="fnanchor">69)</a>
+Ahogyan Kautsky belátta, hogy a tömegek növekvő elfajulását
+hirdetni szerencsétlen <span class="pagenum"><a name="Page_67" id=
+"Page_67">-67-</a></span> formula, mely a Marx-féle jóslatot
+kátyuba viszi, ugyanígy belátta ezt egy másik Marx-apostol,
+<i>Franz Mehring</i> is, aki ezért Kautskyn is túlmenve, egy helyt
+egyenesen azt állítja, hogy Marx és Engels mindig tagadták a
+munkástömegek rohamos elrongyolódását, sőt bebizonyították, hogy az
+sem örök természettörvény, hanem történeti jelenség, amelyet meg
+lehet szüntetni és meg is szünik majd ugyanazon kapitalisztikus
+termelési mód hatásai folytán, amely felidézte.<a name=
+"FNanchor_70" id="FNanchor_70"></a><a href="#Footnote_70" class=
+"fnanchor">70)</a> Persze Mehring itt egy kis reservatio
+mentalis-szal él, mert nyilván arra céloz, hogy Marx szerint a
+kapitalizmus maga hozza létre a szocializmust, amely azután véget
+vet a tömegek elrongyolódásának. Ugyanígy azt is állíthatná valaki,
+hogy fáradtság nem létezik, mert a fáradtság álmot hoz létre, az
+álom pedig megszünteti a fáradtságot. Hiszen fentebb Marx és Engels
+saját szavaival mutattuk ki, hogy náluk a «Verelendung» épen egyik
+főpillére annak a fejlődésnek, amely azután a «Verelendung»-ot
+megszünteti. (Ez a negáció negációja!) Ezért a marxista elmélkedők
+ilyen szofizmái csak azt bizonyíthatják, hogy a jóslat hamisságát
+ők maguk is érzik, de a Mester csalatkozhatatlanságába vetett hitet
+mindenáron fenn akarják tartani.</p>
+<p>A kollektivista állam felépítésének harmadik nagy akadálya az az
+áthidalhatatlan űr, mely a demagógiát a kormányzástól elválasztja.
+Hadvezérekből kerülhetnek ki államférfiak, népvezérekből soha! A
+hadvezér és az államférfi tulajdonságai <span class=
+"pagenum"><a name="Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> sok
+tekintetben egyeznek, sőt minden nagy államférfi bizonyos
+tekintetben hadvezér kell hogy legyen, azonban a népvezér és az
+államférfi tulajdonságai mereven ellentétesek. Még fokozódik e
+különbség forradalmi időkben. Ahhoz, hogy valamely állammá
+szervezett nép, melyet éppen szervezettségénél fogva nagy nyomatékú
+tehetetlenségi erők mozgatnak, forradalomba sodortassék; s hogy
+önként szakgassa szét a láncokat, melyek boldogulásának
+pótolhatatlan biztosítékai: bizonyos objektiv feltételeken kívül
+még arra van szükség, hogy a kegféktelenebb izgatás szuggesztiója
+legyen úrrá a lelkek felett. «Az érzelmekben túlzó tömeget csak
+túlzott érzelmekkel lehet felizgatni.» Ezért a demagógnak érdeke,
+hogy a legvalószínűtlenebb túlzásokba kapaszkodjék.<a name=
+"FNanchor_71" id="FNanchor_71"></a><a href="#Footnote_71" class=
+"fnanchor">71)</a> A nagy, szenvedő, elégedetlen tömegek ösztöneit,
+kielégítetlen és ki nem elégíthető vágyait a legcsábítóbb
+igéretekkel kell felkorbácsolnia. Ő a Kísértő, aki a világ minden
+fantasztikus csodáját mutogatja a fáradt, nyomorult, reménytelen
+küzködőknek. Ahhoz, hogy a nagy rombolás véghezvitessék, példátlan
+méretűre kell növelni mindent, ami romboló: az önzést, a
+gyűlöletet, az irígységet, a bosszúvágyat, az élvezetvágyat és a
+vérszomjúságot. Ki kell irtani a lelkekből minden szeretetet,
+részvétet, rokonszenvet, szelídséget, jóindulatot,
+kötelességérzetet, becsületérzést és tiszteletet. Ezek az érzelmek
+mind tompítóak és mérsékelők; ezek az érzelmek mind a múlthoz
+fűznek, amely ezeket ápolni igyekezett: ahhoz a multhoz, amelyet
+mindenképen le kell rombolni… Ezzel <span class="pagenum"><a name=
+"Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> szemben a politika a
+mérséklet, a megalkuvás, a kiegyezés művészete. Nincsen két ember,
+akinek vágyai összeférnének: minden egyes vágyainak útjában az
+összes többiek vágyai állanak. Az állam mind e vágyakat számbavenni
+és egyet sem kielégíteni hivatott. Államférfi ezért csak az, aki
+nem az egyesek, hanem a közösség érdekeit tartja szem előtt és
+ezért nem a szenvedélyek felcsigázására, hanem fékentartására
+törekszik; aki a nagy tömegeknek nem hízelgő szolgája, hanem
+megértő gyámola, de egyben parancsoló ura is tud lenni. Minderre a
+demagóg nem képes és ha az új szerepben tudatára jut helyzetének,
+már késő. Nem lehet elállni a rohanó árvíz útját, ha a lassan és
+nehezen épített védőgát egyszer átszakíttatott. Nem lehet a
+tűzvészt egy ponton megállítani. A forradalom, ha egyszer győzött,
+nem áll meg félutakon, hiába szeretnék már megállítani azok, akik
+élesztették, mert minden párt alatt egy újabb párt fakad – mely
+ellenőrzi és denunciálja amazt – egészen a demagógia legmélyebb
+talajáig.<a name="FNanchor_72" id="FNanchor_72"></a><a href=
+"#Footnote_72" class="fnanchor">72)</a> Így halad a forradalom
+szédítő lejtőjén tovább, egészen addig, míg a társas közösség teles
+felbomlása be nem következik vagy míg egy, erős személyiség valami
+hirtelen szerencsés szuggesztióval vissza nem fordítja a
+hisztérikus tömeget és a «szabadság» és «egyenlőség» bacchanáliái
+között ki nem tűzi a zsarnokság Geszler-kalapját. Ha pedig az
+események tornája odahat, hogy a tömegszenvedély megfordul,
+anélkül, hogy valaki úrrá legyen felette: más cégér alatt, de
+változatlan vadsággal pusztít tovább a forradalom. Mert
+<span class="pagenum"><a name="Page_70" id=
+"Page_70">-70-</a></span> a forradalom nem a szavakban, hanem a
+lelkekben van; a forradalom a fegyelem láncairól szabadult
+ösztönember kannibáltánca és ha nincs és sehonnan sem támad
+tekintély, amelynek szorítása alatt újból bilinccsé forrhatna össze
+a karperecekre szakadt fegyelem: «a rombolás karneváljaiban a nyers
+erő és vad őrület fog váltakozni a hanyatló civilizáció
+lethargiájával». (George.)</p>
+<p>Az utóbb mondottak igazságának belátása sem hiányzik a
+szocialista írók műveiben – természetesen inkább csak félig
+kimondva és félig elhallgatva – ahogyan már ők az igazsággal bánni
+szoktak. <i>Anton Menger</i> például így ír: «abból, hogy a pártok
+az emberek mindenkori nézeteihez és törekvéseihez szorosan
+alkalmazkodnak, következik, hogy a tömegek tevékenységét
+legerősebben irányítják. <i>Ha</i> azután <i>sikerül egy pártnak az
+államot ideiglenesen hatalmába keríteni, akkor működése</i>
+bizonyos körülmények között a <i>legmagasabb szenvedéllyé, sőt
+minden emberi érzést lábbal tipró vad kegyetlenséggé
+fajulhat</i>».</p>
+<p>Nos, nem tudjuk, melyek azok a «bizonyos körülmények», melyekre
+Menger gondol. Mi azt hisszük, hogy azok a körülmények, melyek
+között a szocialista párt állítólag hatalomra fog jutni, rendkívül
+alkalmasak arra, hogy e szocialista elmélkedő idézett szavait
+igazolják. Ám vigasztaló, amit ugyanez a szerző mond: a pártok
+bukását rendszerint a pártszellem céltalan túlzásai
+okozzák.<a name="FNanchor_73" id="FNanchor_73"></a><a href=
+"#Footnote_73" class="fnanchor">73)</a> Mert a szocialista
+pártszellem a legcéltalanabb túlzásba ép akkor esik, ha valahol
+valóban átveszi az államhatalmat… Van azonban Mengernél
+<span class="pagenum"><a name="Page_71" id=
+"Page_71">-71-</a></span> szenzációsabb tanunk is: nevezetesen
+<i>Lenin</i>, aki 1918 tavaszán «A szovjethatalom legközelebbi
+feladatai» című füzetében szószerint ezt írta: «<i>Érthető, hogy a
+forradalmi proletariátust vezető pártnál a nagy, millió és millió
+polgárra számított szervezési berendezések routine-je nem
+alakulhatott ki és hogy a régi, majdnem kizárólag agitatorius
+szokások átdolgozása igen hosszadalmas dolog</i>» Érthető. Az is
+érthető, hogy a szamár torkában az oroszlán hangja «nem
+alakulhatott ki». Csak az nem érthető, hogy ha a szamár mégis
+oroszlánbőrbe bújik.</p>
+<p><i>A marxizmus jóslatának szigorú eredeti formulájában tehát
+ellentmondás van a feltételezett tendenciák iránya (I.) és a végső
+konkluzió között (II.). Azokból csak a társadalom felbomlása
+következhetik: új alapon való újjáéledése semmiképen sem!</i></p>
+<h3><span class="smaller">III. FEJEZET.</span><br />
+Gazdagság és nyomor.</h3>
+<h4><i>1. Növekvő gazdagság.</i></h4>
+<p>A marxizmus eredeti jóslatának még egy nagy hibája van.</p>
+<p><i>Olyan társadalomban, melynek általános gazdagsága egyre
+növekvő, szó sem lehet a proletáriátus növekvő elnyomorodásáról,
+sőt ennek általános jóléte is megfelelően – ha nem is folytonosan –
+növekvő tendenciát kell hogy kövessen.</i></p>
+<p>Igaz, hogy a kapitalizmus kezdetei könnyen vihettek az ellenkező
+feltevésre. A gépnek egyre erősödő kapitalisztikus monopóliuma
+mellett a munkások <span class="pagenum"><a name="Page_72" id=
+"Page_72">-72-</a></span> szabad versenye folyton lefelé vitte a
+béreket. Azonban a munkásság szorult állapota szinte automatikusan
+hozta létre a védelem megfelelő eszközeit: a munkásszervezeteket.
+Azokban az országokban, ahol a társadalom aránylag szegény, ahol az
+ipar fejletlen és nincsenek biztató természetes feltételei, a
+munkásszervezetek nem sokat lendíthetnek a munkások sorsán, mert –
+a tőkének bizonyos minimális nyereségre szüksége lévén ahhoz, hogy
+a termelésből ki ne vonuljon – amit a munkásság esetleg
+munkabéremelés révén nyer, elveszti mint fogyasztó, az árúk növekvő
+árai vagy a termelés csökkenése mellett szükségkép csökkenő
+munkakereslet következtében. Ha pedig az árúk növekvő árai
+versenyképessé teszik a behozatalt – feltéve, hogy ennek védővámok
+nem állják útját – a belföldi termelés válsága megint csak a
+munkakeresletet fogja csökkenteni. Másként van ez a gazdag, fejlődő
+iparú államokban, ahol a tőke hozadéka, ha nem is relative,
+<i>abszolute</i> növekvő tendenciát mutat. Ezekben az országokban a
+tőkék folytonos szaporodása és a piac növekvő terjedelme állandóan
+új és új munkaalkalmakat nyújt ugyanakkor, mikor a tőkék versenye a
+javak árait lenyomja. A munkásszervezetek a tőkemonopóliummal
+szemben itt a munkamonopóliumot képviselik. Legfőbb feladatuk a
+munkabéreket addig a pontig fokozni, ameddig lehet, anélkül, hogy a
+tőkék elkedvetlenedése vagy a javak árának növekedése következnék
+be; egyszóval: a tőke nyereségét korlátozni arra a minimumra, amely
+mellett még a termelésben résztvenni hajlandó. Ott, ahol a virágzó
+ipar, a gazdag termelési lehetőségek folytán a tőkék versenye
+<span class="pagenum"><a name="Page_73" id=
+"Page_73">-73-</a></span> nagy: a munkások szervezkedése ezt az
+eredményt könnyen elérheti.</p>
+<p>A munkásszervezeteknek ez a jelentősége és <i>csak</i> ez. Ha
+nem volna így, a munkásság már régen felhagyott volna a
+szervezkedéssel, mint céltalannal. Hogy a munkásszervezetek száma
+és jelentősége folyton növekszik, csakis annak tudható be, hogy
+azok a munkásság anyagi érdekeit sikeresen tudták megvédeni és
+ennélfogva a proletáriátus általános jóléte az általános gazdagság
+növekedésével párhuzamosan mindenütt emelkedett. Ennek az
+igazságnak a beismerése sem hiányzik a marxizmus irodalmából. Így
+maga Marx a Kommunista Kiáltványban, miután elméletének
+megfelelőleg azt állítja, hogy «amily mértékben gyarapszik a gép és
+a munkamegosztás, ugyanoly mértékben nő a munka tömege is, részint
+<i>a munkaidő meghosszabbítása</i>, részint… stb. útján»,<a name=
+"FNanchor_74" id="FNanchor_74"></a><a href="#Footnote_74" class=
+"fnanchor">74)</a> alig két oldallal utóbb kénytelen beismerni,
+hogy a munkások szervezkedése «a munkások egyes érdekeinek törvény
+alakjában való elismerését csikarja ki. Így a tízórás
+munkanap-törvényt Angolországban.» Kautsky fentebb már idézett
+szavaival szintén amellett tanuskodik, hogy a munkásság
+szervezkedése útját állja a nyomor növekedésének. És Szabó Ervin a
+Marx közgazdasági rendszerét ismertető kommentárokban szintén
+beismeri, hogy a növekvő nyomor tendenciája módosult, amennyiben
+mind szélesebb néprétegek helyzete jobb, mint azelőtt volt.<a name=
+"FNanchor_75" id="FNanchor_75"></a><a href="#Footnote_75" class=
+"fnanchor">75)</a></p>
+<p>De ott, ahol az általános jólét és azzal a munkásosztály
+<span class="pagenum"><a name="Page_74" id=
+"Page_74">-74-</a></span> jóléte is általában emelkedik vagy
+legalább is nem száll alább a megszokott életszínvonal, mely az
+egyszerű viszonyoknak megfelelő egyszerű igények kielégítését
+lehetővé teszi: semmi sincs távolabb a lelkektől, mint a
+forradalom. Azt, akinek létminimuma biztosítva van, már pozitív
+egyéni érdek fűzi a létező viszonyokhoz. Már van veszteni valója:
+bizonytalan ábrándokért nem áldozza fel azt a kis bizonyosságot,
+amit két kezével küzdött ki magának. «A kis ház… a kis jövedelem…
+tulajdonosát azonnal számító kapitalistává változtatja át és
+meglepően kifejleszti érzékét a tulajdon iránt. Mihelyt családja,
+tűzhelye van a munkásnak és valami kis megtakarított pénze, amit
+megtartson: felfogása makacsul konzervativvé válik.»<a name=
+"FNanchor_76" id="FNanchor_76"></a><a href="#Footnote_76" class=
+"fnanchor">76)</a> Tisztelni fogja az intézményeket, melyek most
+már azt is védik, ami az övé és ragaszkodni fog a közösséghez,
+melyhez szorosan fűzi annak az érzetnek tudata, hogy ő kiegészítő
+része a köznek, hogy annak boldogulása az ő boldogulása és annak
+szégyene az ő gyalázata.<a name="FNanchor_77" id=
+"FNanchor_77"></a><a href="#Footnote_77" class="fnanchor">77)</a>
+És amint azokat, akiknek semmijük sincs, <i>egy közös</i> érdek
+fűzi egybe: a fennálló rend <i>lerombolása</i>: ugyanígy, azokat,
+akiknek van valamijük, <i>egy</i> közös érdek fűzi egymáshoz: a
+fennálló rend <i>megóvása</i>. Mihelyt a munkás nem «nincsetlen»
+többé, mihelyt a létező viszonyok között boldogulását biztosítva
+látja, szolidáris a vezető osztályokkal, ha a közös érdekeket: <i>a
+birtokosok közös érdekeit</i> közös veszély ellen kell megvédeni. A
+munkás, amint eléri a kispolgár életszínvonalát, felfogásban sem
+különbözik többé <span class="pagenum"><a name="Page_75" id=
+"Page_75">-75-</a></span> a kispolgártól. A nehéz munkával kivívott
+sikerrel járó elégedettség józan megalkuvásra késztet és ha a
+kicsinyes viszonyok és apró érdekek hálójában összezsugorodó
+értelem – in engem Kreis verengert sich der Sinn! – bonyolultabb
+összefüggések szövevényei között eligazodni nem tud: annál
+görcsösebben fog ragaszkodni ahhoz, aminek reális hasznosságát
+felfogni és értékelni képes. Ezért nem hiába írtóznak úgy a
+marxisták a «kispolgári ideológiá»-tól. Valóban, ez a legnagyobb
+akadálya minden forradalmi hisztériának.</p>
+<p><i>A gazdasági siker</i> tehát <i>egyben a szervezkedés
+sikerével jár karöltve; biztosítja a munkásság megélhetését és
+ezzel éket ver a munkásság és a marxizmus forradalmi illuziói
+közé</i>. Semmi sem igazolhatja jobban ezt az igazságot, mint az a
+fordulat, amely Anglia társadalmi viszonyaiban a chartista
+mozgalmat követő időszakban végbement. «Abban az időben
+(1850–80-ig) minden társas fejlődésnek szilárd alapja – így ír
+Sombart – az a kivételes ipari helyzet, melyet Anglia magának kivív
+és amelynek következménye az egész országnak óriási gazdasági
+föllendülése… és ebből a munkásság részére fontos következmények
+származnak: a munkapiac-viszonyoknak különösen kedvező alakulása:
+állandóan növekvő munkakereslet, csekély munkanélküliség; a
+vállalkozó, akinek zsebébe özönlik a nyereség, hajlandó és képes
+lesz arra, hogy a munkást jobban megfizesse: bizonyos mértékben
+részt juttasson neki az aranyesőből.»<a name="FNanchor_78" id=
+"FNanchor_78"></a><a href="#Footnote_78" class="fnanchor">78)</a>
+Ugyanígy joggal írhatta a munkásmozgalom <span class=
+"pagenum"><a name="Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> jeles
+magyar monográfusa, hogy a kapitalisztikus fejlődésében még
+Nagybritánniát is túlszárnyaló Egyesült-Államokban 2½, milliónál
+több rendszeresen szervezett munkást, ellenben a nagy mértékben
+revideált marxizmusnak is csak első csiráit találhatjuk. Sőt hogy
+arra az államra, amelynek fejlődése bizonyos mértékben Marx
+jóslatait a kapitalizmus központosító és óriási tőkéket felhalmozó
+irányzatáról a leghívebben igazolta, eddigelé viszont olyaténképen
+lehetett rámutatni, hogy munkásságának akár fokozatos, akár relatív
+elnyomorodásáról és forradalmi elkeseredéséről még csak szó sem
+lehet. Ugyane kutató az amerikai munkásmozgalom alakulására
+vonatkozó pragmatikus fejtegetések során a következőket mondja:
+«<i>A legfőbb oka annak, hogy az amerikai munkásság teljesen
+beleilleszkedett a kapitalisztikus társadalmi rendbe, az a
+lehetőség volt, hogy szakszervezetei segítségével abban is
+kényelmes kispolgári jólétet és családi boldogságot tudott magának
+biztosítani</i>. Sőt kétségtelen az is, hogy a nemzeti jövedelemben
+való részessége és így életszínvonala a legújabb időkig folytonosan
+emelkedő irányzatot követett. A hatvanas évek óta az ipari tőke
+akkumulációja hallatlan méreteket öltött. Az 1900. évi cenzus
+szerint 983.486,500 dollár volt csak a «Manufactures» fogalma alá
+eső iparágakban befektetve. <i>A nemzeti vagyon e rengeteg
+gyarapodása megadta</i> tehát <i>a reális lehetőségeket arra is,
+hogy az ipari bérmunkásság életmódja emelkedjék.</i>»<a name=
+"FNanchor_79" id="FNanchor_79"></a><a href="#Footnote_79" class=
+"fnanchor">79)</a> Az idézett <span class="pagenum"><a name=
+"Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> szerző ehhez azt fűzi hozzá,
+hogy Amerikának óriási szabad földje szívta fel a munkáskínálat
+nagy részét. Azonban a városi lakosság lélekszáma az
+Egyesült-Államokban száz év alatt (1790–1890) kereken 130,000-ről
+18 millióra, vagyis több mint <i>százharmincszorosra</i>, az egész
+lakosság lélekszáma ellenben ugyanez idő alatt kereken 4 millióról
+62 millióra, tehát csak körülbelül <i>tizenhatszorosra</i>
+emelkedett, ami amellett szól, hogy a szabad föld felszívó hatását
+alaposan ellensúlyozta az ipari városok vonzóereje.</p>
+<h4><i>2. Növekvő nyomor.</i></h4>
+<p>A kapitalista berendezkedés a fejlett ipari termelés függvénye.
+Azokban az államokban, amelyekben a társadalmi termelés súlypontja
+a mezőgazdaságra esik, a kapitalista ipar gyermekcipőkben jár: ezek
+az államok gazdaságilag átmeneti állapotban vannak a feudalizmus és
+a kapitalizmus életformái között. Ezek a közösségek a par
+excellence kapitalista államok mellett szegényeknek nevezhetők,
+azért, mert a nemzeti jövedelem úgyszólván egyetlen társadalmi
+osztálynak, a földbirtokosok osztályának jut. A városokba özönlő
+népességet a csekély ipari tőke még magas kivándorlási százalék
+mellett sem képes munkával ellátni. Roppant ipari tartaléksereg
+keletkezik és nyomása a munkabéreket állandóan a Ricardo-féle
+<span class="pagenum"><a name="Page_78" id=
+"Page_78">-78-</a></span> munkabértörvény színvonalán tartja. Ezen
+az állapoton a munkásság szakszervezetei sem segíthetnek, azokból
+az okokból, melyeket már fentebb megjelöltünk. Ezért ezek a
+természetes céljaikban tehetetlen szervezetek voltaképen politikai,
+agitatorius célokat szolgálnak: az osztályellentétek kiélezését és
+a forradalmi osztályharc szervezését. Az egyezkedés józan és békés
+eszközei helyett állandóan a <i>sztrájk</i> kétélű fegyverét
+forgatják a társadalom feje fölött.</p>
+<p>Természetes, hogy ilyen körülmények között a munkásság
+nyomorult, züllött, lázongó kedélyű és telítve van forradalmi
+illuziókkal. Állandóan fenyegető zúgására az uralkodó osztályok úgy
+felelnek, ahogy tudnak: a proletáriátust nem bocsátják be «az
+alkotmány sáncaiba» és fegyveres erejükre támaszkodva, jól
+szervezett, drákói szellemű közigazgatással tartják kordában. Az
+ilyen társadalom nyugalma sohasem teljes, de védelme biztosítva
+van.</p>
+<p>Ha már most politikai vagy gazdasági katasztrófák vagy csak
+kedvezőtlen viszonyok következtében is, az ily társadalom gyöngén
+halmozott gazdagsága megsemmisül vagy akár csak fokozatosan
+csökken: csakhamar meginog az organizáció. A modern centralizált
+nemzeti állam materiális támasza a tőke, morális támasza a
+hivatalnok-középosztály. Azonban ott, ahol az államfenntartó tőke
+meginog, csődbe jut a hivatalnok középosztály is, amely viszont az
+állam jövedelméből tartatik fenn. Ama civilizáció ellen, melyhez a
+legerősebb lelki kötelékek fűzik, fellázadni sohasem fog, de
+védelmére már nem áldozza fel magát föltétlenül, ha nem érzi többé
+a <span class="pagenum"><a name="Page_79" id=
+"Page_79">-79-</a></span> közösség fenntartó támogatását. Ezzel már
+tehát a társas organizáció két nagy pillére ki van döntve.</p>
+<p>Természetes, hogy a tőkék válsága a munkásság helyzetét ismét
+csak rontani fogja az iparcikkek és ezzel együtt az élelmiszerek
+árainak párhuzamos növekedése révén, mely minden esetleges
+kierőszakolt munkabéremelést híven nyomon követ. (Ha a nemzetközi
+forgalomban bármely okból beállott gátolódás a nemzetközi versenyt
+kizárja vagy csak csökkenti is, a helyzet természetesen még sokkal
+súlyosabb.) A lét és nem lét mesgyéjén, az elkeseredés termékeny
+talajában vadul búrjánzik fel az agitáció és a helyzet
+reménytelensége a legveszedelmesebb tömegpszichózist hozza
+létre.</p>
+<p>Nyugodt időkben, a hétköznapok kicsinyes gondjai között, amikor
+mindenki tisztán látja egyéni érdekeit és többé-kevésbbé
+megtalálhatja az utat, mely közeli céljai felé vihet: az egyesek
+élete csupa zárt mikrokozmosz. Tömeghatás ily időkben csak akkor
+keletkezik, ha a sajtó együttes, célzatos nyomása alatt valamely
+kérdésben úgynevezett <i>közvélemény</i> alakul ki vagy ha az
+egyesek valamely alkalomból fizikai tömegekbe tömörülnek. Másként
+van ez nehéz, kritikus időkben, amikor a közösség általános válsága
+minden egyes lélekben otthagyja a maga tükröződését és amikor az
+egyesek apró életérdekeikkel kátyuba kerülnek. Ilyenkor a
+tehetetlenség rémülete az összesek lelkében ugyanazt a lázas
+lelkiállapotot hozza létre: «pszichikai tömegek» (Le Bon)
+keletkeznek, melyeknek hangulata époly ösztönösen vulkanikus,
+mintha valóban testileg is egyetlen tömegegységben volnának együtt.
+<span class="pagenum"><a name="Page_80" id=
+"Page_80">-80-</a></span></p>
+<p>E tömegpszichózis egyre fenyegetőbb formákat ölt és gyengeségük
+tudatában mindegyre nő az uralkodó osztályok rémülete. «A
+bourgeoisie fél – írja egyhelyt Garofalo. Határozatlanul kapkod és
+engedmények árán remél menekülni, feledve, hogy ez a legesztelenebb
+politika és a határozatlanság, a megalkuvás, a vágy mindenkit
+kielégíteni: mind oly jellemhiba, amit a világ – örökké
+igazságtalanul – mindig könyörtelen büntetéssel torolt meg, jobban,
+mint valódi bűnöket.»<a name="FNanchor_80" id=
+"FNanchor_80"></a><a href="#Footnote_80" class="fnanchor">80)</a>
+<i>Lassalle</i> hasonló reflexiókat fűz a 48-iki német forradalom
+eseményeihez: «A rendőrség hatalma megszünt, a nép elözönlötte az
+utcákat és tereket… A bourgeoisie… azt a félelmet, mely akkor
+megreszkettette, még ma sem felejtette el és ez a félelem teszi még
+ma is alkalmatlanná arra, hogy politikai harcokban megállja a
+helyét.»<a name="FNanchor_81" id="FNanchor_81"></a><a href=
+"#Footnote_81" class="fnanchor">81)</a> A társas organizáció ekkor
+már csak erőtlen formák szövevénye, mert nem tölti meg többé
+pozitív tartalommal az életerőnek eleven öntudata. <i>Megbomlik a
+fegyelem, mert annak az ereje a parancsolás szilárdságán múlik.</i>
+És mikor a fegyelem bomlása sárbarántja a közösség fenntartó
+tekintélyeit – aki nem tud parancsolni, annak nincs tekintélye és
+fegyelem csak ott van, ahol valamely tekintélynek engedelmeskednek
+– ugyanekkor megy végbe az a leírt folyamat, mely pszichikai
+tömegeket hoz létre. Már pedig a tömeg a gyönge tekintéllyel
+szemben mindig vérszemet kap<a name="FNanchor_82" id=
+"FNanchor_82"></a><a href="#Footnote_82" class="fnanchor">82)</a>
+és csakhamar megindul a végső <span class="pagenum"><a name=
+"Page_81" id="Page_81">-81-</a></span> támadás a polgári társadalom
+roskadozó erődjei ellen…</p>
+<p>Az utóbb vázolt folyamat mellett valóban pontosan bekövetkezik a
+jósolt «Verelendung» és ezért ily viszonyok közt a proletároknak
+valóban «nincs mit veszteniök». Ám «nyerhetnek-e egy egész
+világot?»</p>
+<p>Fentebb már egyhelyt kimutattuk, hogy Marx és Engels a
+kapitalizmus összeomlását attól várták, hogy a «termelő erők
+<i>feszereje</i> széttépi azokat a kötelékeket, melyekkel a tőkés
+termelőmód leszorítja», mert a «polgári viszonyok nem eléggé tágak
+a maguk termelte <i>gazdagság</i> befogadására.» <i>Szabó Ervin</i>
+szerint «a szocializmus csak akkor valósítható meg, ha a munka
+produktivitása oly fokot ért el, amely fölöslegessé teszi a kemény
+munkakényszert és ha az üzemek oly formákat öltöttek, amelyek
+megfelelnek a szocializált termelési processzusnak. Az ipari
+bourgeoisie feladata, hogy a termelés ezt a fokot elérje. <i>A
+szocializmus útja a bourgeois régime-en visz keresztül.</i> Ezért
+azt kell mondani: <i>ha nincs kapitalizmus, nincs
+szocializmus.</i>»<a name="FNanchor_83" id=
+"FNanchor_83"></a><a href="#Footnote_83" class="fnanchor">83)</a>
+<i>Lenin</i> hasonlóképen nyilatkozik: «A szocializmus a tömegek
+tudatos előhaladását kívánja a kapitalizmushoz viszonyítva magasabb
+munkaproduktivitás felé és pedig <i>a kapitalizmus eredményei
+alapján</i>.»<a name="FNanchor_84" id="FNanchor_84"></a><a href=
+"#Footnote_84" class="fnanchor">84)</a> Ezért írta az öreg
+<i>Engels</i>, hogy «csak a termelési erők fejlődésének egy
+bizonyos – sőt a mi viszonyainkhoz képest igen magas – fokán lesz
+lehetséges a <span class="pagenum"><a name="Page_82" id=
+"Page_82">-82-</a></span> termelést oly mértékben fokozni, hogy az
+osztálykülönbségek eltörlése valódi haladást fog jelenteni, hogy
+valóban tartós lesz, anélkül, hogy a társadalmi termelés
+megakadását vagy hanyatlását vonná maga után.»<a name="FNanchor_85"
+id="FNanchor_85"></a><a href="#Footnote_85" class=
+"fnanchor">85)</a></p>
+<p>Ezekhez a szavakhoz alig kell valamit hozzátennünk. Ott, ahol
+kapitalizmus nem volt vagy alig volt és ezért nem lehettek
+<i>eredményei</i>; ahol a csekély tőkehalmazat áldatlan viszonyok
+között morzsolódott fel és ezért nincs is semmi <i>feszereje</i>;
+ahol a néhány elszórt nagyüzem korántsem hozhatta létre «a
+formákat, melyek megfelelnek a szocializált termelési
+processzusnak»; ahol a társadalom végzetesen élére állított
+létproblémája nagyon is szükségessé teszi «a kemény
+munkakényszert»: ott – teljesen eltekintve a lelki akadályoktól,
+melyeket más összefüggésben soroltunk fel, pusztán a tárgyi
+feltételek teljes hiánya folytán is – álmodni sem lehet
+szocializmusról, mert ily körülmények között gazdagság és jólét
+helyett csak nyomort és éhséget lehetne «szocializálni.» Ily
+körülmények között az «osztályellentétek eltörlése» valóban csak «a
+termelés megakadását vagy hanyatlását» és ezzel újabb konvulziókat
+vonna maga után. Magasabb integráció helyett dezintegráció,
+észszerűbb organizáció helyett dezorganizáció, gondosan
+összehangolt funkcionális társasélet helyett anarchia volna ily
+viszonyok között a proletárforradalom következménye és az
+őskommunizmus helyett csak az ősbarbárság térne vissza…</p>
+<p class="center">*</p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_83" id=
+"Page_83">-83-</a></span></p>
+<p>A marxizmus tudományos jóslata tehát semmi körülmények között
+sem állhatja meg helyét. A kapitalizmus történeti tendenciái nem
+hordhatnak méhükben oly proletár forradalmat, melyből a kollektív
+termelésen alapuló piactalan társadalmi rend sarjadhatna ki, mert e
+folyamatnak oly <i>lelki, gazdasági és hatalmi</i> feltételei
+vannak, melyek egymásnak kölcsönösen ellentmondanak.
+Nevezetesen:</p>
+<p>1. A forradalomnak <i>általában</i> és a proletariátus
+forradalmának <i>különösen</i> oly <i>lelki</i> feltételei vannak,
+melyek a piactalan társadalmi rend megvalósítását és általában
+minden intézményes <i>rend</i> fenntartását eleve lehetetlenné
+teszik.</p>
+<p>2. «A szocializmus – mondja Kautsky – vagyis az általános jólét,
+a modern kulturán belül, csak a termelő erők hatalmas kifejtésével
+válik lehetővé, ami a kapitalizmussal jár, azzal az óriási
+gazdagsággal, amelyet megteremt.»<a name="FNanchor_86" id=
+"FNanchor_86"></a><a href="#Footnote_86" class="fnanchor">86)</a>
+Ám a szocializmust állítólag megteremtő proletárforradalom <i>lelki
+és hatalmi feltételeit</i> csakis a kapitalizmus <i>gazdasági
+összeomlása</i> és ezzel <i>minden gazdagság szétfoszlása</i>
+hozhatja létre.<a name="FNanchor_87" id="FNanchor_87"></a><a href=
+"#Footnote_87" class="fnanchor">87)</a></p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_84" id=
+"Page_84">-84-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2><span class="smaller">HARMADIK RÉSZ.</span><br />
+AZ ÉLET.</h2>
+</div>
+<h3><span class="smaller">I. FEJEZET.</span><br />
+A neomarxizmus «ideológiái».</h3>
+<h4><i>1. Az opportunizmus álarcai: realizmus és
+szimbolizmus.</i></h4>
+<p>Kimutattuk, hogy a társadalmi fejlődés eredeti, Marx-féle
+képletében egymásnak ellentmondó feltevések vannak, miért is annak
+megvalósulása eleve lehetetlen. A való élet tapasztalatai ezzel
+egybevágnak. Mindezideig nem volt oly pillanat, melyben a fejlődés
+a Marx-féle feltevések keretei között mozgott volna. Ennek
+megfelelően a marxizmus elméletei a fejlődés valóságos
+átmetszeteihez képest, különbözőképen módosultak: azaz valóban a
+szó marxisztikus értelmében vett ideológiáknak bizonyultak, melyek
+a munkásmozgalom gyakorlati követelményeiből merítették
+érveiket.</p>
+<p>Láttuk, hogy Marx a maga eredeti formuláját a tőkék növekvő
+koncentrációjának és a munkásság növekvő elnyomorodásának két
+pillérére építette fel. Az élet rohanó árja kiméletlenül kidöntötte
+mind e két pillért. Egyfelől a fejlődés <span class=
+"pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85">-85-</a></span> folyamán
+nemhogy fogyott volna, hanem egyenesen növekedett a kistőkék és
+középtőkék száma, ami másfelől viszont éppen azt jelenti, hogy a
+munkásság növekvő elnyomorodás helyett mindinkább javítja
+helyzetét, mert hiszen az új kistőkések épen a munkásság soraiból
+kerülnek ki. A munkásság társadalmi mozgalma mégis egyre növekvő
+arányokat öltött és pedig épen a Marx-féle tendenciák ilyen
+sugártörése következtében. Mert amily mértékben erősödtek anyagilag
+a munkásság egyes rétegei, ugyanoly mértékben erősödtek szellemileg
+és erkölcsileg is: következőleg immár öntudatos gazdasági és
+politikai szervezkedésük révén, a közélet pozitiv erőtényezőivé
+váltak. Az így megizmosodott munkásságnak immár reális közvetlen
+céljai lehettek, jól láthatta, hogy a polgári társadalom aktuális
+viszonyai között erőteljes szervezkedéssel mit érhet el:
+természetes tehát, hogy ezeket az eredményeket el is akarta érni és
+többé nem adhatta át magát utópikus ábrándoknak. A marxizmus
+eredeti elveit tehát módosítani kellett, mert a munkásság vitális
+érdekei a változott viszonyok között azt kívánták, hogy az uralkodó
+osztályoktól mennél több <i>engedményt</i> csikarjon ki és ezáltal
+egyre javítva helyzetét, a polgári társadalom keretei között
+elérhető legkedvezőbb viszonyok közé juthasson: tehát fokozatosan
+eltörülje a polgári társadalomnak azt a benső ellentmondását,
+melyet a nemzeti jövedelem aránytalan eloszlása fejez ki. Marx
+ellenben épen ennek az ellentmondásnak fokozásától várta a
+forradalmat és ezzel a megváltást; ezért az ő szellemében hibás és
+megvetendő «kispolgári politika» lett volna az osztályellentéteket
+tompító és <span class="pagenum"><a name="Page_86" id=
+"Page_86">-86-</a></span> eltörlő fokozatos haladásra törekedni. A
+marxistáknak ennélfogva csak két útjuk lehetett: megtagadni vagy
+megreformálni a marxizmust.</p>
+<p>Az első alternativát valósította meg az a mozgalom, amely
+<i>revizionizmus</i> néven ismeretes és mely abból a belátásból
+indulva ki, hogy a statisztika számai semmit sem akarnak tudni a
+Marx-féle «tendenciák» megvalósulásáról, az alapelvek revizióján át
+a taktika reviziójához fogott. «Mindinkább nyilvánvaló – írta
+zászlóbontó művében e mozgalom vezére – hogy számolnunk kell a
+jelenlegi társadalmi rend hosszabb élettartamával, és nagyobb
+ruganyosságával, azért ennek megfelelően kell harci taktikánkat
+megállapítani.»<a name="FNanchor_88" id="FNanchor_88"></a><a href=
+"#Footnote_88" class="fnanchor">88)</a> Az osztályhatárok és
+osztályellentétek korántsem oly élesek, mint azt a marxizmus
+feltüntetni igyekszik: a valóságban az osztályok egymásba folynak
+és az ellentétek állandóan enyhülnek, mert a munkásosztály nem a
+züllés, hanem az emelkedés útján halad. Ezért nem forradalomra,
+hanem reális életcélok megvalósítására kell törekednie a
+munkásmozgalomnak: következőleg <i>maga a mozgalom a fontos és nem
+úgynevezett végcélja</i>. A helyes taktika az adott viszonyok
+között elérhető legnagyobb eredményre törekszik: útja
+<i>kompromisszumokon</i> visz át. Politikai tekintetben progressziv
+önkormányzati demokráciára és jó munkásvédő törvényhozásra kell
+törekedni.</p>
+<p>Bár <i>Bernstein</i> ezek szerint a valóságban tökéletesen
+elrugaszkodott mesterének, Marxnak, dogmáitól, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_87" id="Page_87">-87-</a></span> mint aktiv
+munkásvezér nem mondhatott le azokról az agitatórius erőkről,
+melyeket a szocialista paradicsom utópiája adott a
+munkásmozgalomnak. Bernstein ezért minden eretneksége mellett is
+meglepő módon odakonkludál, hogy Marx jóslata mégis be fog
+következni, ha nem is gazdasági összeomlás, hanem a fejlődő és
+erősödő munkásság belátásának és céltudatos cselekvésének
+folyományaként. Megmentvén így a veszett fejsze nyelét, Bernstein
+bizonyára abban a hitben ringatta magát, hogy felfogásának
+feltétlenül diadalt kell aratnia a szociáldemokrata pártban,
+amelyet az események dinamikája minden elmélet nélkül is szükségkép
+arra az útra terelt, amelyet Bernstein felfogása mint egyedül
+helyeset, elméletileg iparkodott igazolni.</p>
+<p>A párt azonban nem követhette Bernsteint, ha nem akart lemondani
+az úgynevezett «tudományos szocializmus» prestizséről, amely – mint
+a vezérek nyilván átlátták – a közfelfogás adott evolucionisztikus
+irányzata mellett a marxizmus térfoglalásának kétségkívül egyik
+legerősebb biztosítéka kellett, hogy legyen. Mert tagadhatatlanul
+helyesen látott <i>Oppenheimer</i>, mikor rámutatott arra, hogy
+Bernstein felfogása révén az úgynevezett «tudomány» szerencsésen
+visszafejlődött utópiává.<a name="FNanchor_89" id=
+"FNanchor_89"></a><a href="#Footnote_89" class="fnanchor">89)</a> A
+pártnak tehát oly elméletre volt <span class="pagenum"><a name=
+"Page_88" id="Page_88">-88-</a></span> szüksége, mely az állítólag
+tudományos biztonsággal bekövetkezendő, megváltó forradalom
+délibábjának épségben tartása mellett igazolja a megalkuvás
+taktikáját, melyet az élet realitásai szükségszerűen írtak elő. Rá
+kellett tehát térni a másik útra: megreformálni a marxizmust. E
+feladatra <i>Karl Kautsky</i> vállalkozott, aki Bernsteinnel hosszú
+időn át vívott elkeseredett polémiákban rakta le alapjait
+elméletének, melyet a következőkben foglalhatunk össze:</p>
+<p>Nem áll helyt az az állítás, hogy a kapitalizmus útjának
+tendenciái nem követik Marx horoszkopját. A koncentráció ténye
+változatlanul fennáll mind az iparban, mind a mezőgazdaságban, ami
+pedig a «Verelendung» kérdését illeti, annak sorsa voltaképpen a
+<i>nyomor</i> szó értelmezésétől függ. Ők – t. i. a marxisták – a
+proletariátus felszabadulását nem növekvő nyomorától, hanem növekvő
+erejétől várják és ezért úgy vélik, hogy a kérdésnek a szokásos
+módon való hánytorgatása voltakép értelmetlen. A valóságban e
+kérdés a növekvő kizsákmányolás kérdése. Már pedig a kizsákmányolás
+növekedése statisztikai tény, melyet például az angol ipari
+statisztika is igazol, amelyből kitünik, hogy a nem bérekből
+származó nemzeti jövedelem gyorsabban növekszik, mint a munkabér
+(ezt Kautsky egy kissé célzatos árnyalással úgy fejezi ki, hogy a
+munkabérek mind kisebb részét teszik a nemzeti
+jövedelemnek).<a name="FNanchor_90" id="FNanchor_90"></a><a href=
+"#Footnote_90" class="fnanchor">90)</a> Ami végül a forradalom
+tényét illeti, az nem áll ellentétben a fejlődés organikus
+folyamatával. A marxizmus <span class="pagenum"><a name="Page_89"
+id="Page_89">-89-</a></span> elméletében a forradalom nem erőszakos
+felforgatást jelent. A marxizmus forradalomról akkor beszél, ha
+valamely osztály, amely addig gazdaságilag és politikailag
+elnyomott volt, meghódítván a politikai hatalmat, a saját érdekében
+azt szükségszerűen arra használja, hogy az egész jogi és politikai
+felső építményt többé-kevésbé gyorsan átalakítsa. Ha tehát a
+munkásság, amely gazdasági és politikai szervezetei révén a
+közéletnek egyre jelentékenyebb erőtényezőjévé válik, ezen az úton
+esetleg tökéletesen legális formák között jut is az államhatalom
+birtokába és ezzel a hatalommal a jellemzett módon él: a társadalom
+életében ezáltal beálló változás <i>forradalom</i>
+következménye.</p>
+<p>Nem nehéz átlátni, hogy Kautsky elmélete a Bernsteinétől egy
+lényeges pontban sem különbözik. Az orthodoxia látszatát eléggé
+átlátszó rabulisztikával kelti fel. Hogy a vitatott pontokat sorra
+vegyük, lássuk mindenekelőtt az úgynevezett koncentráció
+problémáját. Kautsky nevet azon az antimarxista érvelésen, amely a
+koncentráció tendenciáját a még nagy számban meglevő, sőt szaporodó
+kisüzemekre való hivatkozással, tagadja. «A szocializmusra való
+érettség – úgymond – nem <i>a még fennálló kisüzemek</i>, hanem
+<i>a már fennálló nagyüzemek</i> szerint alakul.»<a name=
+"FNanchor_91" id="FNanchor_91"></a><a href="#Footnote_91" class=
+"fnanchor">91)</a> és diadalmasan hivatkozik a statisztikára, mely
+<i>a nagyüzemek számának növekedésére</i> mutat. Ám az úgynevezett
+koncentráció korántsem jelenti a nagyüzemek számának növekedését,
+ellenben igenis kell, hogy jelentse a kisüzemek számának
+<span class="pagenum"><a name="Page_90" id=
+"Page_90">-90-</a></span> csökkenését, mert a szocializálás
+gazdasági és hatalmi lehetőségei nagyrészben épen azon múlnak, hogy
+a kisüzem tulajdonosa, a kispolgár, eltünik-e a társadalom
+életéből. Ezért a nagyüzemek statisztikája semmi tájékoztatást nem
+nyújthat a tőkék koncentrációjának kérdésében, amely egyébként
+többnyire a nagyüzemek intenziv és nem extenziv gyarapodását, tehát
+számuknak inkább csökkenését, mint növekedését vonja maga után,
+mint arra Kautsky ép idézett munkájában maga is ismételten rámutat.
+Kautsky fenti szavai tehát csak a kérdés elködösítésére
+jók.<a name="FNanchor_92" id="FNanchor_92"></a><a href=
+"#Footnote_92" class="fnanchor">92)</a></p>
+<p>Az elnyomorodás problémája fölött Kautsky – mint láttuk –
+napirendre tér, ami nyilván annak beismerése, hogy a növekvő
+elnyomorodás tendenciáját bebizonyítani nem képes. Ezért egy
+segédkonstrukcióval él: a növekvő kizsákmányolás jelszavát illeszti
+a növekvő elnyomorodás Marx-féle formulája helyére. Elvben nem
+volna ellenvetésünk a kérdésnek ilyen beállítása ellen, mert
+véleményünk szerint helyes értelmezésben e két formula csakugyan
+azonos. A munkás kizsákmányoltatásáról <span class=
+"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span> csak akkor
+lehet szó, ha megállapítható, hogy a tényleges munkabér nem áll
+arányban a munkateljesítménnyel; növekvő kizsákmányolás ehhez
+képest ennek az aránytalanságnak növekedését, ez pedig vagy a
+munkás közvetlen fizikai elnyomorodását vagy életszínvonalának
+kényszerű leszállítását jelentené. Növekvő kizsákmányolás tehát
+valóban növekvő elnyomorodásra vezet. Kautskynál azonban
+<i>kizsákmányolás</i> mást jelent, mert annak tényét ő pusztán
+azzal igyekszik bizonyítani, hogy «a polgári életszínvonal
+gyorsabban emelkedik, mint a proletárságé».<a name="FNanchor_93"
+id="FNanchor_93"></a><a href="#Footnote_93" class=
+"fnanchor">93)</a> Az utóbbi mondatban kifejezetten benne van annak
+az elismerése, hogy a proletárság életszínvonala általában szintén
+emelkedik. Kautsky tehát a kizsákmányolás növekedését abban látja,
+hogy a munkás igényei gyorsabban nőnek, mint életszínvonala és
+ezért fel kell háborodnia az aránytalanul nagy jólétben élő polgári
+osztály ellen. Ha tehát a Marx-féle következtetésben a növekvő
+elnyomorodás formuláját a növekvő kizsákmányolás formulájával
+kívánjuk helyettesíteni, ezt megtehetjük, mert a kauzális nexus
+fennáll; de ha a kizsákmányolás fogalmát Kautsky nyomán határozzuk
+meg, az okoskodás a <i>quaternio terminorum</i> hibájába esik, mert
+Kautsky érvelése voltaképen a munkásnak nem növekvő
+kizsákmányoltatását, hanem csak növekvő irígykedését bizonyíthatná.
+De még ezt sem bizonyítja be, mert nyilvánvalóan igaza van
+Bernsteinnek, hogy a munkás voltaképpen csak akkor érez
+kizsákmányoltatást, ha rendes bérért rendkívüli teljesítményt
+<span class="pagenum"><a name="Page_92" id=
+"Page_92">-92-</a></span> kívánnak tőle, vagy ha átlagos
+munkateljesítményét rendkívül rosszul fizetik meg. Ha elég bért kap
+arra, hogy osztálya hagyományos életigényei szerint tisztességesen
+megélhessen, meglehetősen közömbös neki, hogy ez a bér mily
+arányban áll munkaterméke árával és munkaadójának növekvő
+gazdagságát egészen jogosnak tartja.<a name="FNanchor_94" id=
+"FNanchor_94"></a><a href="#Footnote_94" class="fnanchor">94)</a>
+Azt hisszük, hogy Kautsky nem nagyon jó szolgálatot tett a
+munkásosztálynak, mikor annak lelki világáról ily kedvezőtlen képet
+igyekezett festeni. Bernstein felfogása emberibb, mert kétségtelen,
+hogy egy igaz embernek sohasem a más szerencséje, hanem legfeljebb
+a saját szerencsétlensége fáj. Kautsky, a munkásvezér, megtagadja
+munkásaitól a boni viri præsumptiót: ám tegye, de nekünk nincs erre
+semmi okunk.<a name="FNanchor_95" id="FNanchor_95"></a><a href=
+"#Footnote_95" class="fnanchor">95)</a> Az az aránytalanság, mely a
+munkabér és a tőkejövedelem között fennáll, véleményünk szerint,
+csakis akkor szúr szemet a munkásnak, ha saját helyzete nyomasztó.
+Marx erre az igazságra építette fel következtetéseit, Kautsky
+azonban, aki – mint láttuk – a növekvő elnyomorodás formulájával
+szakított, a növekvő felháborodást sem bizonyíthatja be.</p>
+<p>Az utóbb mondottakból természetszerűen következik, hogy
+Kautskynak a forradalomról is másként kell vélekednie, mint
+Marxnak. Marxnál a forradalom a nyomor felháborodásából keletkezik.
+Kautsky távlatában, ahonnan a nyomor <span class="pagenum"><a name=
+"Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> hiányzik, a forradalomnak
+sincsen helye. Ám tudjuk, hogy az úgynevezett tudományos
+szocializmus lényege az a jóslat, amely a szükségszerű
+forradalomról szól. Kautskynak pedig más okból is nagyon értékesnek
+látszik a forradalom eszméje. «A proletárság erkölcse – úgymond – a
+maga forradalmi törekvéseiből folyik. Ez erősíti és nemesíti meg. A
+forradalom eszméje vitte végbe a proletárságnak súlyos
+lealázottságából való azt a csodálatos felemelkedését, amely a XIX.
+század második felének legcsodálatosabb eredménye.» Ezért Kautsky
+elméletében benne maradt a forradalom, de csak mint szókép, mint
+<i>szimbolum</i>. «Mindenki forradalmár – úgymond – aki arra
+törekszik, hogy egy eddig elnyomott osztály <i>meghódítsa</i> az
+államhatalmat. Ezt a jellegét nem veszíti el, ha ezt a meghódítást
+előkészíteni és siettetni akarja olyan társadalmi
+<i>reformokkal</i>, melyeket az uralkodó osztályoktól
+kikényszeríteni igyekszik.»<a name="FNanchor_96" id=
+"FNanchor_96"></a><a href="#Footnote_96" class="fnanchor">96)</a>
+Ime, a reform és forradalom képtelen szinthézise! Amikor tehát
+Kautsky állítja és Bernstein tagadja a forradalmat, voltakép
+mindkettő egy véleményen van. Kettőjük közt csak a szóhasználatban
+van különbség, amennyiben Bernsteinnél a forradalom nemcsak a
+<i>változás</i>, hanem a <i>formák</i> kérdése is – ami a szó
+szokásos használatának megfelel – Kautskynál pedig pusztán hatalmi
+változást jelent, tekintet nélkül a formákra, melyek között az
+végbemegy, ami nyilvánvalóan a szokásostól eltérő
+szóhasználat.<a name="FNanchor_97" id="FNanchor_97"></a><a href=
+"#Footnote_97" class="fnanchor">97)</a> <span class=
+"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span></p>
+<p>Ha tehát Kautsky orthodox marxista, akkor Luther orthodox római
+katholikus. Az a munka, amit ő végzett, épp oly reviziója a
+marxizmusnak, akár a Bernsteiné. Kautskynál a Verelendung
+<span class="pagenum"><a name="Page_95" id=
+"Page_95">-95-</a></span> formulája helyére – mint láttuk – a
+csökkenő bérjutalék Rodbertus-féle törvénye lép; a
+proletárforradalom hatásos szceneriáját pedig egy győzelmes
+követválasztás fakó kulisszái helyettesítik. A marxizmus dübörgő
+jelszavai Kautsky írásaiban szimbolumokká szellemülnek át. De nem
+hallgathatjuk el, hogy veszedelmes mutatványoknak tartjuk e
+szellemes szójátékokat. Az egyszerű munkásember – akinek Kautsky
+írásai voltaképp szánva vannak – aligha fogja fel az elméleti
+disztinkciót, mely a Marx-féle és Kautsky-féle fogalmakat egymástól
+elhatárolja és ezért a felforgatás nagy doctrinair-jének diadalmas
+igazolását fogja látni ott, ahol csak kispolgári opportunizmus
+húzódik meg a revolucionizmus oroszlánbőrében.<a name="FNanchor_98"
+id="FNanchor_98"></a><a href="#Footnote_98" class=
+"fnanchor">98)</a></p>
+<p>Fentebb rámutattunk arra, hogy gazdagodó társadalomban nincsen
+talaja forradalmi romantikának. A szociális mozgalom története
+pontosan igazolja e tételünket. Amint a kapitalizmus Európa ipari
+államaiban, a XIX. század második felében hiperbolikus lendületet
+vett, a munkásság gazdasági és politikai mozgalma mindinkább letért
+a marxizmus forradalmi vágányairól és bizonyos progressziv
+opportunizmus formáit vette fel. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_96" id="Page_96">-96-</a></span> Az ismertetett Bernstein- és
+Kautsky-féle kísérletek, mint láttuk, épen azt a célt tűzték maguk
+elé, hogy ezt a megváltozott taktikát valamikép összhangba hozzák a
+marxizmus dogmáival. Meggyőződtünk róla, hogy e kísérletek nem
+sikerültek; ám a munkáspártok beérték félsikerrel is és mialatt nem
+szüntek meg tovább ropogtatni a marxizmus forradalmi
+frazeológiáját: itt Bernsteinnel, amott Kautskyval békésen
+talpaltak tovább a reálpolitika bevált ösvényén. «Mi, a
+forradalmárok, a felforgatók sokkal jobban boldogulunk a törvényes
+eszközökkel, mint a törvénytelenekkel és a felforgatással», – írta
+az öreg Engels a «Klassenkämpfe» nevezetes előszavában és e
+vallomás jellemzi legjobban a munkásmozgalom roppant
+pálfordulását.</p>
+<h4><i>2. Forradalmi árnyalatok: romanticizmus és
+politicizmus.</i></h4>
+<p>Akadtak azonban a marxizmus hívei között olyanok is – különösen
+a hevesebb latin vér országaiban – akiknek drágábbak voltak az
+illuzióik, mint a realitások, akik többre becsülték álmaikat a
+mindennapi kenyérnél. Ezek felháborodva vették észre, hogy az
+opportunizmus politikája mind távolabb és távolabb viszi a
+munkásmozgalmat attól a forradalomtól, amelynek az új társadalmi
+rend megteremtése lett volna hivatása. Ezek a férfiak tehát
+szembefordultak a Kautsky–Bernstein-féle neomarxizmussal és
+rámutatván arra, hogy a hivatalos szociáldemokrácia voltaképen
+meghamisítja a marxizmust, azt hirdették, hogy vissza kell térni
+Marx eredeti <span class="pagenum"><a name="Page_97" id=
+"Page_97">-97-</a></span> tanaihoz és azokból új forradalmi
+lendületet meríteni. Ezért újból tanulmányozni kezdték Marxot és az
+igazi forradalmár-munkáspolitika gyakorlatára irányadó útmutatást
+kerestek műveiben. Ám Marx írásai tudvalevőleg gyakorlati
+útmutatásokban igen szegények; ami természetes is, hiszen ő
+objektív fejlődési folyamat szükségszerű folyományaként képzelte el
+a proletáriátus forradalmát és ennélfogva nem adhatott útmutatást a
+cselekvésre, mert azt ama tárgyilagos folyamat által szükségkép
+meghatározottnak kellett gondolnia. A marxizmus e felfrissítőinek
+tehát be kellett érniök Marx ama mondatával, amely szerint a
+kapitalista termelési folyamat mechanizmusa maga iskolázza,
+egyesíti és szervezi a munkásosztályt. E sovány útmutatás
+kiegészítésére az élethez kellett fordulniok és úgy hitték, hogy az
+élet meg is adta a keresett választ. Arra a meggyőződésre jutottak,
+hogy a szakszervezet (szindikátus) és ennek harci eszköze, a
+sztrájk lesz amaz archimedeszi pont, ahonnan a kapitalista világot
+sarkaiból ki fogják fordítani.</p>
+<p>Ezek az újítók – úgynevezett szindikalisták – úgy vélekednek,
+hogy a szakszervezeti organizáció lesz az eljövendő szocialista
+társadalom csontrendszere. A szakszervezetek összetevődése
+demokratikus, sommásan adminisztrált, mindentudó és mindenható nagy
+központi testületekbe: állítólag ez volna a képzelt munkásállamnak
+legtermészetesebb szerkezete. A szakszervezet továbbá állítólag
+didaktikus hatásával is sikeresen készíti elő a munkásságot
+jövőbeni szervező és irányító hivatására. «A szakszervezetekben –
+így ír Enrico Leone – új alapon fejlődik ki a termelési
+<span class="pagenum"><a name="Page_98" id=
+"Page_98">-98-</a></span> folyamat vezetésére való képesség és a
+műszakipolitikai routine.» A kapitalista társadalom felborításának
+harcos munkáját pedig e felfogás szerint az általános sztrájk fogja
+elvégezni, a munkásság kezébe juttatván a politikai hatalmat. A
+szindikalisták ezért örökös sztrájkokkal folytonosan ébrentartani
+és éleszteni kívánják a munkásság harci tüzét és edzeni fegyelmét.
+Következésképen az osztályellentétek fokozására és kiélezésére
+törekednek és tiltakoznak minden kompromisszum és minden
+reformpolitika ellen, mint amely csak az osztályellentétek
+tompítására, a harci kedv lelohasztására és ezzel – úgy mondják –
+az egész munkásmozgalom elposványosítására alkalmas.</p>
+<p>Nem lehet tagadni, hogy a szindikalizmus romantikus elmélete
+következetesebb és tetszetősebb, mint a Kautsky-féle
+csűrés-csavarás. Ám kétségkívül alapvető tévedéseken épült fel. A
+szakszervezet és a sztrájk sem nem forradalmi, sem nem romantikus
+alakulatok: a létért való küzdelem követelményei teremtették meg
+mindkettőt, szorosan hozzáalkalmazva a tőkés társadalom
+életviszonyaihoz. Fentebb már rámutattunk arra, hogy a
+szakszervezetnek nincs és nem is lehet más szerepe, mint a munkás
+egyoldalú munkásérdekeinek képviselete a kapitalista bérharcban.
+Természete szerint tehát nem arra szolgál, hogy a kapitalizmust
+felborítsa, hanem ellenkezőleg, arra, hogy lehetővé tegye a munkás
+boldogulását, <i>a tőkés társadalom életviszonyai között</i>. Ezért
+az a szervezettség, amelyre a munkásosztály a «kapitalista
+mechanizmusban» szert tehet, korántsem a munkára, a munka
+vezetésére <span class="pagenum"><a name="Page_99" id=
+"Page_99">-99-</a></span> képesítő szervezettség, hanem épen
+ellenkezőleg, – megfelelően a munkásság aktuális osztályhelyzetének
+– <i>a munka ellen irányuló szervezettség</i>. A gyárban nem
+ismerheti meg a munkás a termelés organizációját, nem tanulhatja
+meg a termelés vezetését: munkájának lélektelen specializálódása,
+merev korlátok között tartja és egyenesen megakadályozza abban,
+hogy a részletmunkák bonyolult összefüggéseit áttekinthesse. A
+szakszervezetek bár összefoglalják, korántsem csökkentik az egyes
+korlátoltságokat, amennyiben annál szélesebb szakadékokkal vágják
+szét az egyes szakmák szövevényes műszaki és gazdasági
+összefüggéseit. Amire pedig a szakszervezkedés szükségkép irányul:
+az a gazdasági önvédelem, mely negatív és prohibitív
+szervezettséget kíván, holott az a szerep, melyet az új társadalmi
+rend apostolai abban a munkásságnak szántak, pozitív, konstruktív
+és didaktikus szervezettséget feltételez. Nagyon különböző
+természetű az oly szervezet, amelynek célja a munkások egyéni
+érdekeinek megfelel, amennyiben béremelés, munkaidő-korlátozás vagy
+más <i>kedvezmények</i> kivívására szolgál – és az oly szervezet,
+amelynek célja az, hogy a közösség egyetemes érdekét az egyesek
+hajlamaival és vagyaival szemben is érvényesítse.</p>
+<p>Ami pedig az általános sztrájkot illeti, annak döntő ütközetként
+való elképzelése kétségkívül monumentális kép, amelynek realitása
+szonban jóval kisebb, mint eszthetikai értéke, mert már pusztán
+létrejövetele is nagyon kétséges. «Az általános sztrájk – így
+vélekedik Kautsky – abban az értelemben, hogy valamely ország
+<i>minden</i> <span class="pagenum"><a name="Page_100" id=
+"Page_100">-100-</a></span> munkása egy adott jelre tegye le a
+munkát, a munkásoknak olyan egyértelműségét és szervezettségét
+feltételezi, amelyet a mai társadalomban aligha lehet valaha is
+elérni és amely, ha egyszer elérhető volna, olyan
+ellenállhatatlanná válna, hogy az általános sztrájkra már nem is
+volna szükság. Az ilyen sztrájk azonban egyetlen lendülettel
+nemcsak a fennálló társadalmat tenné lehetetlenné, hanem általában
+minden exisztenciát, a proletárokét még inkább, mint a
+kapitalistákét: menthetetlenül össze kellene tehát omlania éppen
+abban a pillanatban, amelyben elkezdené a maga forradalmi hatásának
+kifejtését.»<a name="FNanchor_99" id="FNanchor_99"></a><a href=
+"#Footnote_99" class="fnanchor">99)</a> Kautsky ezért a
+szindikalista direktakció elméletét tömören, bár kissé
+udvariatlanul, ostobaságnak minősíti. Ám tegyük föl, hogy
+Kautskynak nincs igaza és hogy az általános sztrájk a szükséges
+méretekben létrejön. Úgy hisszük, nem kétséges, hogy az így
+kibontakozó óriási harc a legrövidebb idő alatt a sztrájkoló
+munkásság súlyos vereségével végződnék, minthogy a polgári
+államhatalom – még abban a határesetben is, amelyben a sztrájkoló
+munkásság a népesség többségét tenné – szervezett hadseregének
+fegyveres túlerejére támaszkodhatnék. A modern hadi technika
+vívmányai mellett nem lehet kétséges, hogy megfelelően felszerelt
+katonai erőnek még a legszervezettebb fegyvertelen tömeg sem állhat
+ellen, akár csak órákig is. A barrikádharcok ideje elmúlt s a
+géppuska és a srapnellkartács annál erősebb fegyver, mennél nagyobb
+tömeg nyújt megfelelő célpontokat. Fegyvertelen nép csak
+<span class="pagenum"><a name="Page_101" id=
+"Page_101">-101-</a></span> akkor győzhet le fegyveres erőt, ha ez
+előbb már önmagát győzte le, vagyis csak akkor, ha magán a
+hadseregen lesz előbb úrrá a forradalom, ami annyit jelent, hogy
+egy <i>győzelmes</i> tömegakciónak voltaképpen csak
+<i>előzménye</i> és nem <i>következménye</i> lehet a
+forradalom.</p>
+<p>Ám hosszasabban foglalkoztunk a szindikalizmus elméletével, mint
+azt annak praktikus jelentősége megkívánta volna. A par-excellence
+tőkés államokban – a már érintett okoknál fogva – a szakszervezet
+sokkal inkább konzervatív, mint forradalmi tényezője a
+munkásmozgalomnak,<a name="FNanchor_100" id=
+"FNanchor_100"></a><a href="#Footnote_100" class=
+"fnanchor">100)</a> a gazdaságilag elmaradottabb országokban pedig
+a népességnek oly csekély töredéke az ipari proletariátus, hogy
+annak a direkt akció révén való győzelméről még csak álmodni sem
+lehet. De különben is ma már mindenki beláthatja, hogy a jelenben
+és a jövőben is minden győzelmes forradalom csakis katonai
+forradalom lehet.</p>
+<p>A világháború kitöréséig nagyjában az ismertetett szektákból
+állott a marxizmus tábora. «A szocialisztikus munkásmozgalomban két
+irányzattal állunk szemben – mondotta egy szellemes író – a
+forradalmi irányzattal, amelyet az anarchisták képviselnek, akik
+forradalmilag szakszervezetteknek mondják magukat – és a
+szocialisták reformáló irányzatával. Közöttük állanak, akik úgy
+cselekednek, mint az utóbbiak és úgy szónokolnak, mint az
+előbbiek.» (Deville.) <span class="pagenum"><a name="Page_102" id=
+"Page_102">-102-</a></span></p>
+<p>Van azonban még egy változata a marxizmusnak, amely
+<i>bolsevizmus</i> néven ismeretes. Ennek az elméletnek
+középpontjában Marxnak a proletariátus forradalmi diktaturájáról
+szóló homályos fejtegetései állanak. Programmja a
+proletár-osztályuralom megvalósítása: nevezetesen, az úgynevezett
+kisajátítók kisajátítása, vagyis a polgári osztály erőszakos
+kifosztása és minden közszabadság megsemmisítése, a közvetlen és
+közvetett politikai terror eszközeivel. A bolsevizmus szerint e
+programm megvalósításának ideje akkor és ott érkezett el, amikor és
+ahol a proletariátus a polgári társadalom védekező ellenállásat
+megtörni képes. Ama reális összefüggésekkel, melyeknek szövevényébe
+Marx szervesen igyekezett beilleszteni a maga képletét, a
+bolsevizmus semmit sem törődik: elméletében a proletárforradalom
+kérdése nem függ össze többé a gazdasági fejlődés kérdésével, hanem
+úgy jelenik meg, mint puszta politikum. Ezért ezt az elméletet
+tudományos műszóval leghelyesebben <i>politicizmusnak</i> lehet
+nevezni.</p>
+<p>A politicizmus kezdetei még a múlt századba nyúlnak vissza. Így
+Luxemburg Róza már a kilencvenes években úgy vélekedett, hogy a
+kapitalista organizáció alighanem politikai és nem gazdasági válság
+következtében fog összeomlani.<a name="FNanchor_101" id=
+"FNanchor_101"></a><a href="#Footnote_101" class=
+"fnanchor">101)</a> Azonban a világháborúnak kellett jönnie, hogy
+ez az elmélet végkép kialakulhasson és hatóerővé válhasson.
+<span class="pagenum"><a name="Page_103" id=
+"Page_103">-103-</a></span></p>
+<h3><span class="smaller">II. FEJEZET.</span><br />
+Háború és forradalom.</h3>
+<h4><i>1. Az összeomlás pragmatikája.</i></h4>
+<p>A világháború társadalmi hatásai főként három iranyban
+mutatkoztak: 1. a rugalmas társadalmi szerkezetek bürokratikus
+megmerevedésében, 2 általános elszegényedésben és 3. általános
+demoralizációban.</p>
+<p><i>Ad 1</i>. A világháború folyamán a hadviselő államok belső
+berendezkedése bizonyos militáris állami szocializmus képét öltötte
+fel.</p>
+<p>A hadsereg maga, mint szinte «önmagával beérő» gazdasági és
+közigazgatási szervezet, mint bürokratikus hierarchikus commune:
+állammá lett az államban. Itt minden készlet és minden szükséglet
+központi számvetés és nyilvántartás targya lett; mindenki előre
+kijelölt helyén, előre kijelölt hivatalnoki tömegmunkát végzett: a
+földmíves és az ács épúgy, mint az iktató és a számvivő.</p>
+<p>A nemzetközi forgalom csaknem teljesen megszünt, miáltal a
+belföldi termelés a készletek apadása és a termelőmunka csökkenése
+arányában, hatványozottan erősödő monopol helyzetbe került és a
+piac, a tőkés társadalom szíve, megszünt dobogni. <i>Megszületett a
+piactalan társadalom</i>!</p>
+<p>E monopoliumok oly mértékben váltak egyre tűrhetetlenebbé, amily
+mértékben fogyott – mert fogyott – a népesség vagyona. A
+kormányzati beavatkozás szüksége ennélfogva csakhamar
+bekövetkezett. Forgalmi árak megállapítása; készletek <span class=
+"pagenum"><a name="Page_104" id="Page_104">-104-</a></span> és
+szükségletek nyilvántartása; fölös készletek hatalmi igénybevétele;
+a termelés ellenőrzése, sőt egyes termelési folyamatok közvetlen
+vezetése: mindezek a kommunista ábrándok a sors különös iróniája
+folytán, a polgári állam jóvoltából öltöttek való életet.</p>
+<p>A szellemi életet – amely a háborús lelki depresszió nyomásának
+hatása alatt amúgy is tengődésre volt kárhoztatva, – a kormány
+cenzurája ragadta torkon. A szépirodalom szerepét frontmögötti
+haditudósítások, a hírlapi hírszolgálat szerepét mende-mondák
+vették át. A szellemiélet – a marxisták kedvenc szólamával élve –
+elhalt.</p>
+<p>A polgárok magánélete állami kezelésbe került. Mindenki, aki nem
+volt katona, valami hivatalnoki minőségben, közvetlenül vagy
+közvetve, az államot szolgálta. Mindenkinek élete és vagyona immár
+állami tulajdon volt: zsellér lett a polgár saját énje
+legközvetlenebb birodalmában is. Immár az állam szabta meg
+mindenkinek: mikor mit és mennyit ehetik; hány szobában lakhatik;
+mikor és mennyi ideig, mennyi fűtő- és világító eszközt hogyan
+használjon; mikor mehet szórakozni és mikor aludni. A magánélet
+elhalt. Jobban egy Fourier is alig írthatta volna ki.</p>
+<p><i>Ad 2</i>. A társadalomnak el kellett szegényednie, mert a
+tőkék termelése megszünt – viszont a munka produktivitása csökkent
+és a fogyasztás igényei megnövekedtek.</p>
+<p>A tőketermelés megszünt, mert a munkáskezekből harcos kezek
+lettek és amazokból csak annyi maradt meg, amennyi elegendőnek
+látszott arra, hogy az elsőrendű fogyasztást javakkal és a
+harcosokat fegyverrel lássa el. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_105" id="Page_105">-105-</a></span></p>
+<p>A munka produktivitása megcsappant, mert immár minden munka –
+mint láttuk – átalányban végzett hivatalnoki munka lévén,
+többé-kevésbbé burkolt sabotage foglalta el a termelő munka helyét:
+hiszen a fixfizetés mellett esetleges többletmunka több keresettel
+nem, csak több áldozattal járhatott. A föld népe hadba vonult. A
+paraszt munkáját családja tovább folytatta – természetesen csökkent
+intenzitás mellett, csökkenő produktivitással – de a közép- és
+nagybirtok megmunkálását hadifoglyokra vagy hivatalból kirendelt
+munkásosztagokra kellett bízni – nyilván a <i>Kommunista
+kiáltvány</i> szellemében. (53. old.) A hadiipari szükségletet
+ellátó gyári munkát katonai szolgálattól fölmentett
+<i>nélkülözhetetlen</i> és ezért egyre jobban fizetett
+munkás-arisztokraták végezték. A többi munkás lövészárkot ásott és
+fedezéket épített, – nyilván nem a közvetlen produktivitás
+tudatában. Az egész népnek «oly módon alakították ki életét a
+háború esetére szóló kivételes intézkedések, hogy el kellett
+veszítenie a munka éltető erejére, a kereset jogosságára, az
+előrelátás szükségességére nézve minden iránypontját. Mindnyájuk
+szeme előtt elveszett a munka és megélés közötti természetes
+összefüggés, mert nap-nap után olyan munkát kellett látniok és
+végezniök, amely nem javította senki megélhetését – és látniok, sőt
+tapasztalniok kellett, hogy munka nélkül is sokáig élhet az ember,
+olykor rosszul, de olykor egészen jól is.»<a name="FNanchor_102"
+id="FNanchor_102"></a><a href="#Footnote_102" class=
+"fnanchor">102)</a> <span class="pagenum"><a name="Page_106" id=
+"Page_106">-106-</a></span></p>
+<p>A fogyasztás igényei megnőttek: <i>általában</i> a népesség és a
+háztartások szaporodása, a bürokratikusan gazdálkodó hadsereg
+tékozlása és a hadbavonult katonák megnövekedett étvégya
+következtében; <i>különösen</i> a belföldi termeléssel szemben, a
+behozatal hiánya folytán. Így a nemzeti termelés a fogyasztásnak
+mind kisebb részét fedezhette: a nagyobbik rész a felhalmozott
+készletekre volt utalva. Természetes, hogy ily körülmények között
+kincses országok egész gazdagsága köddé foszlott szét egy-két év
+alatt. «Szüntessük meg a munkát egy társadalomban – így kiált fel
+George – és a vagyon úgy eltünik, mint egy szökőkút sugára, ha
+elzárjuk a vízfolyást.»<a name="FNanchor_103" id=
+"FNanchor_103"></a><a href="#Footnote_103" class=
+"fnanchor">103)</a></p>
+<p><i>Ad 3</i>. «Háborúban töltött társadalmi élet pozitíve
+demoralizáló.»<a name="FNanchor_104" id="FNanchor_104"></a><a href=
+"#Footnote_104" class="fnanchor">104)</a> Herbert Spencer e
+tételének igazságát, amelynek érvénye mindez ideig csak részleges
+lehetett, a világháború általános érvényre emelte. A mult időkben a
+háború demoralizáló hatása szorosan arra a területre terjedt ki,
+amelyen a kis hadseregek közvetlen tusája folyt. De a nagy
+világháború minden mozdulatával az egész civilizált világot
+vonszolta kolosszális keréknyomában.</p>
+<p>A harcos erkölcsi érzületében természeses módosulások mentek
+végbe: az élet és a vagyon értékeinek hátrálniok kellett a legfőbb
+pozitív érték, a <i>Haza</i>, kimagasló érdekei előtt. (V. ö.:
+Második Rész. II. fejezet. 1. szakasz.) Ámde a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span>
+<i>harcos</i> a legsúlyosabb és legméltóbb kötelességteljesítés
+tudatában <i>egész férfinak</i> érezhette magat. A harctéren
+<i>eltolódtak</i> – de a mögöttes országrészekben
+<i>megsemmisültek</i> az erkölcsi értékek. Láttuk, hogyan szakadt
+meg a munka és a kereset között a szerves összefüggés. De merültek
+fel más módjai a vagyonszerzésnek. A haborús gazdasági élet
+számtalan alkalmat adott az üzérkedésre. Lelkiismeretlen spekuláció
+és vakmerő hazárdjáték: ezek voltak immár az egyéni boldogulás
+kizárólagos eszközei. A kockázat többé nem jöhetett számba, mert a
+puszta élet maga sem volt már egyéb, mint kockázat. Az időfolyamat
+folytonossága megszakadt: a mult oly messze rémlett, mintha már a
+Léthe vize mosná elhagyott partjait. A jövő, már a jövő perc is
+halálos bizonytalanság sötétjébe merült. Csak egy perc, csak az az
+egy, amelyet épen éreztél, csak az volt megfogható. Türelmetlen és
+vad hedonizmus kerítette hatalmába a lelkeket. Jól élni, gyorsan,
+ameddig még lehet – ez lett a jelszó. Ki tudja, mit hoz a
+holnap!</p>
+<p>Kint a lövészárkok földalatti útvesztőiben, ahová élve
+temetkezett el egy nemzedék, legkomorabb lapjaira ért az emberiség
+története. A harcterek mögött az egyre szegényedő társadalom
+legszélesebb rétegeinek hajlékába pedig beköszöntött a nyomor, mert
+csak kevesen voltak azok, akiknek jövedelme megnövekedett és még
+kevesebben azok, akiknek jövedelme úgy növekedett volna, mint az
+általános drágaság.<a name="FNanchor_105" id=
+"FNanchor_105"></a><a href="#Footnote_105" class=
+"fnanchor">105)</a> És ugyanakkor, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> mikor a népesség nagy
+többségének leírhatatlan szenvedés és leírhatatlan nyomor lett az
+osztályrésze, voltak, akik biztonságban és jól éltek, felmentve a
+katonai szolgálattól vagy «beásva» gránátmentes poziciókba. Sőt
+voltak lelkiismeretlen kúfárok, akik embertársaik csontjaiból
+építették fel gondtalan életük fényűző palotáját. Láttuk, hogy a
+háborús termelés alig-alig fedezhette még a legszükségesebb
+fogyasztást is. Az állam a maga idomtalan és merev apparátusával
+megkísérelte biztosítani az elsőrendű szükségleti cikkek egyenletes
+eloszlását. Természetes, hogy ez nem sikerült. Természetes, hogy az
+igényjogosultak nagy többségének a puszta jogosultsággal kellett
+beérnie és hogy a javak képtelen monopolárakon, nagy bőségben
+jutottak azoknak a kezébe, akik hozhattak megfelelő anyagi
+áldozatot.</p>
+<p>Egyszer már rámutattunk arra, hogy akkor, ha valamely közösség
+teljes önfeláldozást követel tagjaitól, a társas élet
+elengedhetetlen fegyelme nyomasztóvá válik és az értelem ilyenkor
+szükségkép fellázad e zsarnokság ellen. A háborús társadalom vázolt
+viszonyai között az értelem e lázadását még jobban fűtötte az
+igazságtalanság érzete. Justitia regnorum fundamentum: a közösség,
+mely tagjaitól áldozatot kíván, igazságossággal tartozik azoknak.
+Az erkölcsi törvény ekkép a társadalom alaptörvénye.</p>
+<p>Minthogy a háborús szocialisztikus intézmények <span class=
+"pagenum"><a name="Page_109" id="Page_109">-109-</a></span>
+megfosztották az egyént az önsegély lehetőségeitől, ezzel minden
+felelősség a közösségre hárult és az egyén tehetetlen elkeseredése
+a társas élet egész strukturáját vak és tébolyodott észkritikával
+támadta meg. A társas eszmények márványszobrai meginogtak a
+civilizáció homlokzatán és megrendült a társas tekintélyek eleddig
+oly szilárd fenntartó oszlopsora. A Jog pajzsa beszakadt a Szükség
+csapásai alatt. A Kötelesség fáklyája kialudt a Gúny mocsarában… A
+fennálló világ egységei még eldöntetlen harcban állottak egymással,
+mikor a lelkekben már gyökeret vert a fennálló világ egészének
+negációja: a <i>forradalom</i>.</p>
+<p>E bomlott képleteket már csak tehetetlenségi erő tartotta fönn:
+a katonai és közigazgatási organizációk automatizmusa. A forradalom
+első moraját a mélységből halljuk emelkedni: a forradalmi
+<i>pszichózis</i> forrásai odalent vannak. Ámde az organizációk
+bomlása, tehát a forradalom <i>ténye</i> fent ered a magasban, ott,
+ahol a közösség középponti szerveiben annak öntudata megtestesül.
+Erre is rákerült a sor.</p>
+<p>A világháborúban egyes hatalmak – Oroszország és az ú. n.
+középponti hatalmak – már eleve kedvezőtlenebb helyzetben vették
+fel a keztyűt: földrajzi és gazdasági, illetőleg szervezeti és
+társadalmi okokból. Ennek az inferioris helyzetnek e hatalmak
+felelős vezetői előbb vagy utóbb tudatára ébredtek. A bölcsebb és
+egyúttal bátrabb mozdulat e helyzetben a meghátrálás lett volna. Ám
+e vezető államférfiak lelkiállapota olyan volt, mint ama katonáké,
+akik saját hadseregük géppuskáinak tűzfala előtt indulnak rohamra.
+Elől el lehet veszíteni a csatát, de talán <span class=
+"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span> meg
+lehet menteni az életet: de aki hátrafordul, biztos halálfia. Így
+ezek az államférfiak személyes felelősségük nyomasztó tudatában
+hátrafordulni nem mertek, de ingadozva haladtak előre is, a biztos
+vereség felé.<a name="FNanchor_106" id="FNanchor_106"></a><a href=
+"#Footnote_106" class="fnanchor">106)</a> E hatalmak katonai és
+polgári organizációinak vezetése egyre nagyobb és nagyobb
+ingadozásra mutat. A parancsadás egyre gyengül. A harctéren immár
+csak azok sorvadnak, akik túlságosan becsületesek vagy túlságosan
+tehetetlenek arra, hogy leleményes kibúvókat keressenek. A gyávaság
+jutalma nem golyó, hanem kedvezőbb beosztás és a határtalanul
+lazuló fegyelem pótlására kedvezményeket és érdemrendeket találnak
+ki. De minde tüneményeknél nyomatékosabban mutatták a hatalmi
+öntudat gyengülését a váratlanul messzemenő politikai engedmények,
+melyekkel oly kormányzatok halmozták el az alsóbb néposztályokat,
+amelyek eladdig ridegen utasítottak el minden demokratikus
+reformtörekvést. Az éleseszű Kautsky a priori felfogta <span class=
+"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> egy ily
+lépés szimptomatikus jelentőségét: «Háborút – úgymond – nem lehet a
+nép minden erejének megfeszítése nélkül viselni. Ha mély szakadék
+tátong a nemzetben, akkor a háború az uralkodó osztályt arra
+kényszeríti, hogy a feltörekvő osztályoknak engedményeket tegyen,
+őket a közösség dolgaiban érdekeltekké tegye és így oly hatalmat
+juttasson nekik, amelyet azok háború nélkül megszerezni nem tudtak
+volna. Ha az uralkodó osztály erre az áldozatra gyenge, vagy ha már
+elkésett vele, akkor a háború kifelé könnyen vereséggel
+végződhetik, ami azután előidézheti a benső összeomlást is.
+Rombadönti a hadsereget és azzal romba dönti a kormányzatot is,
+amelynek legfontosabb támasza ez a hadsereg volt.»<a name=
+"FNanchor_107" id="FNanchor_107"></a><a href="#Footnote_107" class=
+"fnanchor">107)</a> Ha nem tudnók, hogy 1902-ből valók e sorok, azt
+kellene hinnünk, hogy a világháború tanulságait kommentálják, mert
+valóban tömör – bár szubjektiven színezett – vázlatát adják annak,
+ami történt. Az «áldozat» természetesen későn volt, mert hiszen már
+a külső (politikai) defaitizmus mellé párosult benső (társadalmi)
+defaitizmusnak volt az eredménye. A defaitizmus pedig, amely
+lassan, de annál alaposabban bontotta szét a lazuló kötelékeket –
+bár a tömeghisztériává integrált önfenntartási ösztön mindenütt
+megteremtette – csak ott lehetett úrrá, ahol már a vezetők sem
+bíztak a győzelemben.</p>
+<p>Azokban az országokban tehát, amelyek a küzdelemben alul
+maradtak, a vesztett háború – amint láttuk – automatikusan
+teremtette meg a forradalom <i>általános</i> feltételeit:
+<span class="pagenum"><a name="Page_112" id=
+"Page_112">-112-</a></span></p>
+<p>1. a <i>lelki</i> feltételeket, azáltal, hogy kiélezte a
+társadalmi ellentéteket, szétbontotta a társas élet fegyelmét és
+feldúlta az erkölcsi életet;</p>
+<p>2. a <i>hatalmi</i> feltételeket, azáltal, hogy a polgári
+berendezkedés gazdasági és politikai támaszainak önmagukban való
+összeomlását idézte elő.</p>
+<p><i>A lelki momentumok felkeltették és koncentrálták, a hatalmi
+momentumok felszabadították a romboló erőket.</i></p>
+<p>A következőkben azt fogjuk megvizsgálni, hogy mily további,
+<i>különös</i> feltételekre volt szükség ahhoz, hogy a diadalmas
+forradalom szélsőséges formákat vegyen fel.</p>
+<h4><i>2. Az összeomlás után.</i></h4>
+<p>Azokban az országokban tehát, amelyek a háborút elvesztették –
+kivéve azokat, amelyeknek összeomlását katonai megszállás követte –
+sorra ki kellett törnie a forradalomnak, amelynek politikai
+konstrukcióiban csak a szocialista munkásságé lehetett a vezető
+szerep, mert (1) a polgári organizációk összeomlása után immár a
+munkásság volt az egyetlen szervezett társadalmi erő és mert (2) a
+háborús államszocializmus kényszerkeretekbe zsúfolta össze a
+gazdasági élet autonóm funkcióit.</p>
+<p>Mivel azonban a defaitista agitáció herosztráteszi munkájából
+polgári rétegek is kivették dicsőséges részüket, a katonai
+összeomlással kapcsolatos forradalmak mindenütt vegyes polgári és
+szocialista koaliciós rendszereket hoztak létre. De Oroszország és
+Magyarország – a két agrár <span class="pagenum"><a name="Page_113"
+id="Page_113">-113-</a></span> állam – utóbb még egy nagy lépéssel
+tovább ment balra: egészen a bolsevik-diktatúráig.</p>
+<p>Problémáink általános taglalása során rámutattunk arra, hogy
+agrár országokban, melyek tehát a társadalmi fejlődésnek az ipari
+kapitalizmust megelőző lépcsőfokán állanak, az ipari munkásság
+helyzete még a legkedvezőbb körülmények között is aránylag sanyarú
+és szervezetei tehetetlenek. Ezért az ily országokban a
+munkásmozgalom színezete sokkal inkább forradalmi. Ellenben ipari
+államokban a szervezett munkásság szerény, de biztos és lassan bár,
+de mindig növekvő jóléthez jutott és e jólét révén nyugodtabb,
+elfogulatlanabb lett a mentalitása. Immár tisztában van azzal, hogy
+a polgári társadalom neki is nyújt boldogulási lehetőségeket.
+Lázongó temperamentuma lecsillapult. Vágyai konkrét formákat
+öltenek: országa immár e földről való. «A munkás eszménye – ha van
+egyáltalán – a lehető legkevésbbé forradalmi, legkevésbbé
+szocialista, sőt a legnagyobb mértékben polgárias: mindig csak a
+kis ház, feltéve, hogy nincsen messze a kiskocsmától», – így
+vélekedik Le Bon<a name="FNanchor_108" id=
+"FNanchor_108"></a><a href="#Footnote_108" class=
+"fnanchor">108)</a> – és a marxista Bernstein korántsem mond ellent
+neki: «Az egyes munkás személyes vágyai – úgymond – gazdasági
+tekintetben elvileg nem különböznek az egyes bourgeois-nak
+személyes vágyaitól. Ez is, az is egyaránt lehetőleg szilárd és
+kellemes exisztenciára törekszik, amely szokásos életmódja által ha
+nem is korlátozott, de mindenesetre meghatározott igényeinek
+megfelel».<a name="FNanchor_109" id="FNanchor_109"></a><a href=
+"#Footnote_109" class="fnanchor">109)</a> Ha tehát a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> munkás
+ily nagyon is polgári vágyait – habár szerény keretek között is –
+kielégítheti, társadalmi mozgalma reális eszközökkel, reális
+célokat fog követni és hagyja a papirnak a papirábrándokat.</p>
+<p>Ez a különbség megmarad akkor is, ha a proletáriátus itt is, ott
+is a lét vagy nem lét kérdése elé állíttatik. <i>Emez</i> emlékezni
+fog rá, hogy jobb időket élt és a mult emlékei reményekként a
+jövőbe vetítve, fenn fogják tartani lelke ingó egyensúlyát, nem
+engedve, hogy deszkaszál helyett, szalmaszálra bízza hajótörött
+életét. <i>Amaz</i> elkeseredésből kétségbeesésbe szédülve, a
+megvakult óriás tehetetlen dühével a Sámson oszlopait fogja
+megragadni.</p>
+<p>De nemcsak a proletáriátus pszichéje különbözik mélységesen e
+két különböző úton, hanem vezetői is gyökeresen különböző jellemű
+férfiak lesznek. Amint a német szociáldemokrácia reális,
+egyenletes, progressziv – mondhatni <i>polgári</i> – mozgalma
+komoly, higgadt, meggondolt és lelkiismeretes férfiakat hordott
+vállain, akik mindenkor mélységesen át voltak hatva a vezéri
+felelősség érzetétől: ugyanúgy természetszerűen kerültek a
+hisztérikus, illuzionista orosz és magyar munkásmozgalom élére
+idegbeteg rajongók, akik egy-egy Messiást éreztek ágaskodni
+keblükben és lelkiismeretlen szószátyár demagógok, jellemtelen
+kalandorok, a senki fiai, akiknek nem volt és nem lehetett veszteni
+valójuk, ám «nyerhettek egy egész világot». «Szédelgők a nyeregben
+– így kiált fel Carlyle – e szavakban benne van minden
+nyomorúság!»<a name="FNanchor_110" id="FNanchor_110"></a><a href=
+"#Footnote_110" class="fnanchor">110)</a> <span class=
+"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span></p>
+<p>Az itt vázolt mélyreható differenciáknak kétszeres súlyuk
+kellett hogy legyen abban a történelmi pillanatban, melyben a
+legyőzött országok proletárjai váratlanul oly hatalmi helyzetbe
+jutottak, hogy már csak puszta akaratelhatározásukon múlott a
+marxista munkásmozgalom úgynevezett végcéljának rögtönös
+megvalósítása.</p>
+<p>A marxista mozgalom ugyanis kezdettől fogva kétféle programmra
+támaszkodott. Elméleti célja, a kollektivizmus megvalósítása,
+Felhő-kakukvár magasságából csillogván le a föld porában
+gördenyőkre, közelebbi célokat kellett keresni, oly célokat, melyek
+földi eszközökkel megközelíthetők. Így sodródott a munkásság
+politikai pártja a parlamenti liberalizmus balszárnyára, ahonnan
+időnkint, ahol és amikor a taktika épen megkívánta, a junkerekkel
+is lehetett kacérkodni: inter duos litigantes tertius gaudet.
+Eközben a végcél-programm a hétköznapokon feledésbe merült, bár
+némely ünnepnapon jól esett a szolid és jónevelésű –
+jobb-ma-egy-veréb – politikusoknak abban a gondolatban
+tetszelegniök, hogy ők voltaképen vérszomjas felforgatók, akik egy
+szép napon lángoló pöröllyel fogják pozdorjává zúzni a polgári
+társadalom «korhadt épületét». <span class="pagenum"><a name=
+"Page_116" id="Page_116">-116-</a></span></p>
+<p>Ez a nap egészen váratlanul előkerült a görög Kalendæk
+naptárából, a katonai összeomlással kapcsolatos bomlási folyamat
+nyomában. A politikai hatalom – a szociáldemokrácia törekvéseinek
+nemrég még fantasztikus ábrándja – egyenesen ölébe hullott a
+munkásosztálynak, mint a társadalom immár egyetlen szervezett
+csoportjának és készen állottak az álmodott intézmények, várva
+alulról leendő kisajátításukat. A társadalmi mozgás is, mint minden
+mozgás, a legkisebb ellenállás irányában halad. A semminél kisebb
+ellenállás nincs: a munkásság akaratának csak saját akarata
+állhatott ellent. A polgári osztály lelkileg összeomlott azon a
+napon, amelyen hatalmának támaszai kidőltek. Tökéletes apáthiával
+várta, hogy róla, nélküle miként fognak dönteni. Ám a munkásságot
+is furcsa zavarba hozta a sors danaida ajándéka, a hatalom. Mit
+tegyen vele? Megtagadva ábrándjait, ássa ki ismét a kátyuba jutott
+liberális progressziót? Emberfeletti! Álljon félre, áthárítva a
+polgárságra a helyzet egész ódiumát? Lehetetlen! Valósítsa meg az
+utópiák lázálmait? Végzetes! Mégis el kellett indulni valamerre és
+figyelembe véve a vezetők és vezetettek vázolt mentalitását,
+természetesnek kell találnunk, hogy a német szociáldemokrácia az
+első, az orosz és a magyar marxizmus – némi vívódás után – a
+harmadik útra lépett.</p>
+<p>E szubjektivum mellett volt e különböző népek különböző
+magatartásának egy objektiv oka is. Az éhség itt is, ott is
+felütötte iszonyatos Meduza-fejét. De Németországban és
+Németausztriában abszolut volt az éhség, Oroszországban és
+Magyarországban relativ: ami azt jelenti, hogy ama két <span class=
+"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> ipari
+állam feltétlenül rászorult a külföldi élelmezésre, holott emezek
+az agrárállamok remélhették, hogy élelmezni tudják önmagukat, ha
+sikerül a meglevő készleteket racionálisan elosztani. A két előbbi
+állam tehát nem gondolhatott oly experimentumokra, melyeket
+ellenséges szomszédai nyilván nem néztek volna jó szemmel – a két
+utóbbi ellenben megkísérelhette <i>az éhség e racionalizálását: a
+kommunizmust</i>. Hogy voltaképen erről volt szó, azt a
+magyarországi bolsevizmus egyik dramaturgja nyíltan meg is írta
+annak idején: «Egy kiéheztetett várat, amelynek élelmiszerkészlete
+egyre fogy, csak kommunista módon lehet kormányozni. És
+Magyarország egyre inkább ilyen körülzárt vár, melynek szorongatott
+és éhinséggel küzdő népe – <i>elméletek nélkül is</i> – mindjobban
+érzi, hogy a katasztrofális helyzeten (már amennyire lehetséges)
+csakis az élelmiszerkészletek kényszerű egybegyüjtése és
+szétosztása segíthet».<a name="FNanchor_111" id=
+"FNanchor_111"></a><a href="#Footnote_111" class=
+"fnanchor">111)</a> Elméletek nélkül is? Alig hisszük!
+<i>Elméletekkel</i>, persze, annál inkább…</p>
+<h3><span class="smaller">III. FEJEZET.</span><br />
+A proletariátus diktaturája.</h3>
+<h4><i>1. «A tudománytól a valóságig.»</i></h4>
+<p>A politicizmus tehát jól számított, ha a társadalmi
+forradalomnak nem gazdasági, hanem politikai posszibilitására
+vetette a súlyt. Valóban, a <span class="pagenum"><a name=
+"Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> proletáriátus csak ott
+kerülhetett abba a helyzetbe, hogy diktatúráját megvalósíthassa,
+ahol a vesztett háború elsöpörte a polgári társadalom hatalmi
+organizációit. Ami pedig e konjunktura gazdasági feltételeit
+illeti, azokat nyilván nem a kapitalizmus túlfejlődése, a gazdagság
+és bőség túltengése, hanem épen ellenkezőleg, a háború nyomában
+kibontakozó züllés teremtette meg, amely a gazdasági életet
+államosította, a tőkéket megsemmisítette, a munkakedvet elnyomta, a
+vagyoneloszlás arányait az óriási többség rovására fantasztikus
+mértékben eltolta, az erkölcsi erőket elhasználta s az emberek
+lelkét keserűséggel és gyűlölettel töltötte meg.</p>
+<p>Habár tehát a <i>marxizmus</i> azelőtt azt hirdette, hogy – mint
+azt maga Lenin írta még 1905-ben – «reakciós gondolat a
+munkásosztály boldogulását másban keresni, mint a kapitalizmus
+fokozatos kifejlődésében»:<a name="FNanchor_112" id=
+"FNanchor_112"></a><a href="#Footnote_112" class=
+"fnanchor">112)</a> 1918 szeptemberében a <i>leninistának</i> már
+azt kellett írnia, hogy «a szocialista forradalom semmiesetre sem
+onnan fog kiindulni, ahol a kapitalizmus a legfejlettebb. A tőke
+legerősebb szervezete sem képes elhárítani a tömegekről azokat a
+kimondhatatlan szenvedéseket, melyeket a tőkés társadalom
+anarchiája mér reájuk, de sokkal hatalmasabban bírja leszorítani a
+tömegek erejét, mint az ifjabb tőkés államok. A szocialista
+forradalom először azokban a tőkés államokban üt ki, ahol a
+kapitalista szervezettség gyengébb. <i>Azok a tőkés államok,
+melyeknek hatalmi elnyomó szervei a legziláltabbak, válnak a
+szocializmus</i> <span class="pagenum"><a name="Page_119" id=
+"Page_119">-119-</a></span> <i>áttörési pontjaivá, ott kezdődik a
+szocialista forradalom</i>».<a name="FNanchor_113" id=
+"FNanchor_113"></a><a href="#Footnote_113" class=
+"fnanchor">113)</a></p>
+<p>Mit jelent a formula ilyetén metamorfózisa? Nyilvánvalóan nem
+kevesebbet, mint azt, hogy míg a marxizmus megtette viszontagságos
+útját «a tudománytól a valóságig», szerencsésen elkoptatta
+«tudományos» kothurnusát. A marxizmus azon a jogcímen nevezte magát
+tudományosnak, hogy állítólag felfedezte a gazdasági evolució és
+ezzel együtt a társadalmi evolució törvényét. «Társadalmi alakulat
+sohasem pusztul el, amíg ki nem fejlődött benne minden megférő
+termelő erő; <i>és új, magasabbrendű termelési viszonyok sem lépnek
+helyébe, mielőtt a régi társadalomban magában nem nőttek ki
+létezésük anyagi feltételei</i>», – írta a «tudományos»
+Marx.<a name="FNanchor_114" id="FNanchor_114"></a><a href=
+"#Footnote_114" class="fnanchor">114)</a> «<i>A kapitalizmustól a
+szocializmushoz (tehát új, magasabbrendű termelési viszonyokhoz!)
+való átmenet akkor kezdődik, mikor a kapitalista társadalom oly
+szenvedést hozott a népre, hogy az kizökkenve nyugodt
+életmenetéből, fellázad a tőke uralma ellen;</i> amikor a tömegek a
+kapitalista gazdaság által teremtett viszonyokat többé már
+elviselni nem tudják», – írja a «marxista» Radek.<a name=
+"FNanchor_115" id="FNanchor_115"></a><a href="#Footnote_115" class=
+"fnanchor">115)</a> Marx a társadalmi forradalmat attól várta, hogy
+a «termelő erők feszereje széttépi azokat a kötelékeket, melyekkel
+a tőkés termelő mód leszorítja», mert «a polgári viszonyok nem
+eléggé tágak a saját maguk termelte <i>gazdagság</i> <span class=
+"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span>
+befogadására»,<a name="FNanchor_116" id="FNanchor_116"></a><a href=
+"#Footnote_116" class="fnanchor">116)</a> bolsevik híve ellenben
+így érvel: «mennél tovább húzódik el a háború, annál jobban
+<i>elszegényednek</i> benne a harcoló országok… A legszükségesebb
+dolgok is hiányoznak már, mert a háború elemésztett mindent, mint a
+telhetetlen sáska… Így jött el a társadalmi rend ledöntésének, a
+munkásosztály kommunista forradalmának ideje».<a name=
+"FNanchor_117" id="FNanchor_117"></a><a href="#Footnote_117" class=
+"fnanchor">117)</a> A dialektikus formula féloldalára dőlt, mert
+megvolt az <i>elnyomorodott</i> és <i>felháborodott</i>
+proletáriátus, de nem volt többé <i>gazdagság</i>, amit
+kisajátítson. És a bolsevik politicizmus, jellemző szimplizmusával,
+tökéletesen elfeledkezve a <i>gazdasági</i> lehetőségek sokoldalúan
+bonyolult problémájáról, sietett kiaknázni a <i>politikai</i>
+lehetőségeket.</p>
+<h4><i>2. Programm és praxis.</i></h4>
+<p>A forradalom lehetőségeit illetőleg feltétlenül igazat adhatunk
+a bolsevik politicizmusnak. Ama körülmények között, melyeknek
+szövevényébe a bolsevik agitáció organikusan illeszkedett bele, a
+züllés ama diadalútján – mint azt magunk is kimutatni törekedtünk –
+szükségszerű állomás volt az a forradalom, mely Oroszországban és
+Magyarországon megteremtette a proletáriátus diktatúráját. Ám ez
+csak <i>politikai</i> tény. Már pedig a proletáriátus
+diktatúrájának nyilván <i>társadalmi</i> feladatai is vannak. A
+marxizmus hívei egyetértenek abban, hogy a proletáriátus célja nem
+az, <span class="pagenum"><a name="Page_121" id=
+"Page_121">-121-</a></span> hogy a «polgárság osztályuralmát» saját
+osztályuralmával helyettesítse, hanem az, hogy gazdasági
+programmjának intézményes megvalósításával minden osztályuralmat
+egyszersmindenkorra lehetetlenné tegyen.<a name="FNanchor_118" id=
+"FNanchor_118"></a><a href="#Footnote_118" class=
+"fnanchor">118)</a> E célnak csak átmeneti eszköze volna a
+proletár-osztályuralom. Fel kell vetnünk tehát a kérdést, hogy a
+proletáriátus diktatúrája megvalósíthatta-e a marxizmus gazdasági
+programmját, anélkül, hogy ennek következtében a bolsevik ábrándok
+csődjét saját összeomlásával pecsételte volna meg.</p>
+<p>Ha a magyarországi bolsevizmus sorsát elégséges bizonyítéknak
+lehetne tekinteni, a kérdés el volna döntve, mert hiszen a
+magyarországi munkásdiktatúra saját magában omlott össze és
+ugyanazok döntötték fel, akik felállították. Minthogy azonban
+lehet, hogy e fejleményekben speciális és lokális körülmények is
+jelentős szerepet játszottak, a magyarországi tanulság az
+oroszországi tanulságok megerősítésére szorul.</p>
+<p>Midőn e sorokat írjuk, Oroszországban a bolsevizmus rendszere
+még fennáll. Az a meggyőződésünk, hogy e régime aránylag hosszú
+élettartamának két tartó pillére: a terrorra támaszkodó katonai
+diktatúra és a földosztás, amelyet annak idején maguk a parasztok
+hajtottak végre és amely voltakép ellentétben áll a bolsevizmus
+elveivel.<a name="FNanchor_119" id="FNanchor_119"></a><a href=
+"#Footnote_119" class="fnanchor">119)</a> <span class=
+"pagenum"><a name="Page_122" id="Page_122">-122-</a></span>
+Mindazonáltal e meggyőződésünk nem fog befolyásolni
+vizsgálatunkban, amelynek célja teljes tárgyilagossággal
+megállapítani, hogy vajjon a népbiztosok uralmát mindezideig nem a
+kommunista közgazdaság sikerei tartják-e fent. Evégből
+mindenekelőtt szemügyre kell vennünk a bolsevizmus társadalmi
+programmját, amint azt hívei, Marx és Engels útmutatásai nyomán
+összeállították.</p>
+<p>A föld köztulajdonba kerül. Megművelése kétfélekép történhetik:
+a régi uradalmakon való társas termelés és külön munkásközségek
+szervezése alapján.<a name="FNanchor_120" id=
+"FNanchor_120"></a><a href="#Footnote_120" class=
+"fnanchor">120)</a> A gyárak szintén köztulajdonba vétetnek és
+munkásszervezetek igazgatása alá helyeztetnek.<a name=
+"FNanchor_121" id="FNanchor_121"></a><a href="#Footnote_121" class=
+"fnanchor">121)</a> A társadalom minden tagja <i>munkás</i> és
+minden munkás a proletárállam <i>választott</i> és
+<i>elmozdítható</i> alkalmazottja, akinek a <i>munkásbért meg nem
+haladó fizetése van</i>.<a name="FNanchor_122" id=
+"FNanchor_122"></a><a href="#Footnote_122" class=
+"fnanchor">122)</a> «Minden polgár átváltozik itt az állam díjazott
+alkalmazottjává… <span class="pagenum"><a name="Page_123" id=
+"Page_123">-123-</a></span> Az egész társadalom iroda lesz és gyár,
+egyenlő munkával és egyenlő bérrel.»<a name="FNanchor_123" id=
+"FNanchor_123"></a><a href="#Footnote_123" class=
+"fnanchor">123)</a> Ami pedig a tudományosan képzett szakembereket
+illeti: «Ezek az urak dolgoznak ma és alávetik magukat a
+tőkéseknek; holnap még jobban fognak dolgozni és alávetik magukat
+majd a fegyveres munkásoknak».<a name="FNanchor_124" id=
+"FNanchor_124"></a><a href="#Footnote_124" class=
+"fnanchor">124)</a></p>
+<p>Az oroszországi proletárdiktatúra történelmi képét ma még nem
+lehet kifogástalan kútfők alapján megrajzolni. Ám vannak olyan
+kútfőink, amelyek a bolsevizmus terhére elfogultak nem lehetnek:
+ezek a források a bolsevik vezérek megnyilatkozásai. Csak ezekből
+fogunk meríteni. Legfontosabbnak tartjuk természetesen magának a
+diktátornak, Leninnek a szavait. Vizsgáljuk meg tehát, mit mond «A
+szovjethatalom legközelebbi feladatai» című, 1918 tavaszán, tehát
+már az alapvető tanulságok hatása alatt írt füzetében.</p>
+<p>A termelés szervezéséről így nyilatkozik: «Ha a tőke további
+kisajátítását az előbbi tempóban akarnók folytatni, biztos
+vereséget szenvednénk, mert munkánk a proletárellenőrzést és
+számadást illetőleg, világosan és nyilvánvalóan elmaradt a
+kisajátítók közvetlen kisajátításának munkája mögött». A
+munkaproduktivitás fokozásának eredményeiről – és kétségkívül ez a
+kollektivizmus középponti problémája<a name="FNanchor_125" id=
+"FNanchor_125"></a><a href="#Footnote_125" class=
+"fnanchor">125)</a> – ezt mondja: «E tekintetben <span class=
+"pagenum"><a name="Page_124" id="Page_124">-124-</a></span> a dolog
+nálunk különösen rosszul áll». Konkrét adatokkal, sajnos, nem
+világítja meg szavait.<a name="FNanchor_126" id=
+"FNanchor_126"></a><a href="#Footnote_126" class=
+"fnanchor">126)</a> Ám eléggé beszédesek a tervek, melyek alapján a
+társas munka produktivitását fokozni reméli: az akkordbér és a
+Taylor-rendszer alkalmazása. Egyszóval <i>kizsákmányolás!</i> A
+munkát pedig <i>egy ember</i> fogja irányítani, akinek a munkások
+tömege feltétlen engedelmesség kötelezettségével rendeltetik alá.
+Megszünik tehát a munkásigazgatás! Viszont be fognak vonatni a
+munkába a szükséges polgári szakemberek, akik, úgy látszik, nem
+nagyon siettek «alárendelni magukat a fegyveres munkásoknak», mert
+igen magas – tehát a munkásbért nyilván meghaladó – fizetésekkel
+fognak díjaztatni. A szövetkezeti kérdés megoldásáról azt olvassuk
+Lenin füzetében, hogy «a szovjethatalom lemondott a szövetkezetekbe
+való ingyenes belépés elvéről, az egyetlen következetes
+proletárelvről, valamint egy adott hely <span class=
+"pagenum"><a name="Page_125" id="Page_125">-125-</a></span>
+lakosságának egyetlen szövetkezetbe való egyesítéséről is» és
+kénytelen volt megtűrni, elismerni, sőt a szövetkezetek felügyelő
+tanácsába is bevenni a polgári alapon szervezett
+szövetkezeteket.</p>
+<p>Az agrárproblémát nem érinti Lenin füzete. E tekintetben be kell
+érnünk azzal a nyilatkozattal, amit Nikolaj Bucharin tett egy
+újságíró előtt 1918 decemberében: «A mezőgazdaság szervezésének
+kérdése – mondotta – igen nehéz, mert <i>a föld számtalan apró
+üzemre van felosztva</i>. Azon fáradozunk, hogy e kisüzemeket
+kollektivisztikus üzemformákra redukáljuk. Ennek két módja van. 1.
+Társas mintagazdaságok szervezése. A korábbi földbirtokokat részben
+sikerült ily kollektiv gazdaságokká átalakítani egész- vagy
+félproletárelemek, részben földmunkások, részben városi munkások
+bevonásával, <i>de csak ott, ahol a birtokokat a parasztság nem
+osztotta fel és ez csak ritka eset</i>. 2. Munkásközségek
+létesítése. Ez leginkább ott sikerül, ahol a parasztok a
+legszegényebbek és minden termelőeszköz híjával vannak… Eddig több,
+mint 700 ilyen munkásközség alakult».<a name="FNanchor_127" id=
+"FNanchor_127"></a><a href="#Footnote_127" class=
+"fnanchor">127)</a> Hétszáz munkásközség egész Szovjet-Oroszország
+területén! Ez bizony édes-kevés, úgyszólván semmi. A társas
+gazdaság pedig «ritka eset», mert «a föld számtalan apró üzemre van
+felosztva». Pedig – mint azt épen Bucharinnál olvastuk –: a
+tanácshatalom megalkotta a föld társadalmosításáról szóló
+törvényt.<a name="FNanchor_128" id="FNanchor_128"></a><a href=
+"#Footnote_128" class="fnanchor">128)</a> A tanácshatalom, úgy
+látszik, nem mindig tud törvényeinek érvényt szerezni. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_126" id="Page_126">-126-</a></span></p>
+<p>Maxim Gorkij tehát méltán nevezhette a bolsevizmus kormányzati
+rendszerét <i>decretinizmusnak</i>, mert – mint az fenti
+szemlénkből eléggé kitünik – programmjának megvalósításában
+úgyszólván sehol sem jutott túl dekrétumok kibocsátásán. Nem
+hisszük, hogy a marxizmus sikerei közé lehetne sorolni azt a tényt,
+hogy Oroszország földje a birtokos nemesek magántulajdonából, a
+parasztok magántulajdonába ment át; hogy Oroszország ipari munkásai
+zsarnoki munkafegyelem alatt akkordmunkát végeznek, hogy az orosz
+proletárdiktatúra igen magas fizetésekkel igyekszik megnyerni a
+polgári szakemberek támogatását, hogy Oroszország polgári
+szövetkezetei a régi polgári alapokon tovább folytatják
+működésüket. Lenin ismertetett röpirata valóban nem más, mint
+megdöbbentő vallomás a kollektiv gazdálkodás tökéletes csődjéről:
+annak beismerése, hogy a bolsevizmus, mely a világ gazdasági
+megváltását igérte, a maga módján egyetlenegy gazdasági kérdést sem
+tud megoldani és minden tekintetben kénytelen visszatérni a
+kapitalizmus módszereihez.<a name="FNanchor_129" id=
+"FNanchor_129"></a><a href="#Footnote_129" class=
+"fnanchor">129)</a> <span class="pagenum"><a name="Page_127" id=
+"Page_127">-127-</a></span></p>
+<h4><i>3. A tapasztalat jelentősége.</i></h4>
+<p>Vonhatunk-e valamilyen konkluziót a bolsevizmus gazdasági
+csődjéből a marxizmus társadalomelméletére? Hiszen a marxista
+irodalomban tudvalevőleg erőteljes vita folyik arról, hogy a
+bolsevik politicizmus igazi marxizmus-e vagy sem. Tagadhatatlan,
+hogy valamennyire mindkét félnek igaza van. Marx műveiben mindkét
+fél elegendő idézetet találhat a maga álláspontjának igazolására: a
+bolsevik talán inkább a gyakorlati, ellenfele az elméleti
+írásokban. Marx tanaiban kétségkívül <span class="pagenum"><a name=
+"Page_128" id="Page_128">-128-</a></span> benne van az
+evolucionizmus is és a revolucionizmus is. E kérdés további
+bolygatását mindazonáltal mellőzhetjük: egyrészt azért, mert ezt a
+munkát az eddigi kritika már elvégezte; másrészt és főképen azért,
+mert ez a probléma minket itt nem is érdekel. Nem érdekel, hogy a
+bolsevizmus elmélete beilleszthető-e Marx rendszerébe, mert egészen
+bizonyos, hogy ez az elmélet ép oly szükségszerű megfejelése a
+marxizmusnak, mint volt annak idején a reformizmus elmélete.</p>
+<p>A marxizmus legtávolabbi célkitűzései utilitárius természetűek.
+E célok szolgálatára eszközként <span class="pagenum"><a name=
+"Page_129" id="Page_129">-129-</a></span> állíttatik be a
+forradalom. Ám a lélektan feloldja a cél és eszköz dualizmusát és
+kimutatja, hogy az eszköz heteronómiája megszűnik ott, ahol az
+eszköz maga nem közvetlen cselekvés, hanem olyas valami, aminek
+megvalósítására ugyancsak törekedni kell, ami tehát közelebbi
+eszközök megfontolását maga is kitűzött célként irányítja. Ekkép a
+forradalom is, mint a marxizmus egyik kitűzött közbenső célja,
+bizonyos autonómiára tehet szert. És amint a gazdasági fellendülés
+kedvezőbb korszaka, amely lehetővé tette közvetlen hasznossági
+célok sikeres szolgálatát, a marxista munkásmozgalomnak is
+szükségkép utilitárius jelleget adott: ugyanúgy a háború
+<span class="pagenum"><a name="Page_130" id=
+"Page_130">-130-</a></span> jóvátehetetlen pusztításai is
+szükségkép tolták előtérbe a távolabbi utilitás eszközéül
+proklamált forradalom gondolatát, eltiporván a közeli utilitárius
+célokat. <i>A bolsevizmus voltakép nem egyéb, mint megtestesülése a
+bőség és forradalom amaz ellentmondásának, amelyen az elméleti
+marxizmus felépült. A bolsevizmus kísérlete és csődje élő
+bizonysága annak, hogy a proletárforradalom csak oly viszonyok
+között törhet ki, amelyek eleve lehetetlenné teszik a marxizmus
+társadalmi terveinek megvalósítását. A marxizmus képzeleti
+világrendjének rendkívüli gazdagság, viszont a
+proletárforradalomnak rendkívüli nyomor az
+előfeltétele.</i><a name="FNanchor_130" id=
+"FNanchor_130"></a><a href="#Footnote_130" class=
+"fnanchor">130)</a> <span class="pagenum"><a name="Page_131" id=
+"Page_131">-131-</a></span></p>
+<p>Talán azt az ellenvetést tehetné valaki, hogy tételünk pusztán
+tapasztalati általánosítás, amelynek ennélfogva feltétlen érvénye
+nem lehet. Ám e tapasztalat törvényszerű összefüggések szövevényébe
+világít bele és úgy hisszük, sikerült általános fejtegetéseink
+során ezeket az összefüggéseket deduktive is felvázolnunk. Aki
+mindazonáltal nem találja meggyőzőnek a reductio ad absurdumnak azt
+a módját, amellyel éltünk, talán gondolkozóba esik, ha
+figyelmeztetjük arra, hogy ennek az összefüggésnek
+szükségszerűségét a világháború és a bolsevizmus tapasztalatai
+nélkül is fel lehetett ismerni. Mert volt, aki felismerte:
+nevezetesen <i>Gustave Le Bon</i>, aki a szocializmus győzelmi
+esélyeit ekkép latolgatja: «úgy látszik, hogy elkerülhetetlen ez a
+szörnyű rendszer. Kell, hogy legalább <i>egy</i> ország
+elszenvedje, tanulságul a világnak. Egyike lesz ez ama didaktikus
+kísérleteknek, amelyek ma már egyedül képesek megvilágosítani a
+népek elméjét… Ha Európában valósul meg e kísérlet, <i>minden
+amellett szól, hogy egy szegény, félig tönkretett ország lesz a
+színhelye</i>».<a name="FNanchor_131" id=
+"FNanchor_131"></a><a href="#Footnote_131" class=
+"fnanchor">131)</a> <i>Ez a jóslat kétségkívül alaposabbnak
+bizonyult, mint a Marxé!</i></p>
+<h4>Összefoglalás és befejezés.</h4>
+<p>A marxista munkásmozgalomnak és a változó viszonyok szerint
+változó tanainak vázlatos története – mint láttuk – oly indukciókat
+nyújtott, <span class="pagenum"><a name="Page_132" id=
+"Page_132">-132-</a></span> melyek deduktive nyert eredményeinkkel
+tökéletesen egybevágnak. Miként általános fejtegetéseink során,
+ugyanúgy történeti vázlatunkban is, azt láttuk, hogy a társadalom
+növekvő gazdagsága a népesség növekvő jólétével párosulván, reális
+vágányokra tereli a munkásmozgalmat és viszont, hogy a forradalom
+csak gazdasági csődnek és társadalombomlásnak lehetvén
+következménye, eleve is csak tehetetlenül állhat szemben minden
+gazdasági és társadalmi problémával. Miként az általános okozati
+összefüggéseknek, ugyanúgy az immár történelemmé merevedett élet
+jelenségeinek vizsgálata is arról győzött meg tehát bennünket, hogy
+<i>a marxizmus «tudományos» jóslata semmi körülmények között sem
+állhatja meg helyét</i>.</p>
+<p>Vizsgálódásaink eredményét a következőképpen foglalhatjuk
+össze:</p>
+<p>A polgári társadalom fejlődésének – mint láttuk (fent: Második
+rész, I. 1.) – három logikai variációja van. Ezeknek
+megfelelően:</p>
+<p>1. <i>Marx szerint</i> a társadalom növekvő gazdagsága és
+népességének növekvő nyomora szükségkép a polgári társadalom
+forradalmi összeomlására és ezzel a kollektiv termelésen alapuló
+piactalan társadalmi rend kialakulására visz.</p>
+<p>2. <i>A Kautsky-féle marxizmus szerint</i> a népesség jólétének
+növekedése mellett is szükségkép bekövetkezik a megváltó új rendet
+teremtő forradalom.</p>
+<p>3. <i>A Lenin-féle marxizmus szerint</i> a társadalom általános
+elszegényedése mellett is végbemegy a társadalom jósolt forradalmi
+megújulása.</p>
+<p>Ezzel szemben kimutattuk mindenekelőtt, hogy <span class=
+"pagenum"><a name="Page_133" id="Page_133">-133-</a></span> a
+forradalomból magából <i>nem építés</i>, hanem csak <i>rombolás</i>
+és legfeljebb bizonyos <i>helyreállítás</i> következhetik. (Az
+utóbbit azután a folytonossági kapcsolatban ismét organikus
+<i>építés</i> követheti.) Kimutattuk továbbá, hogy</p>
+<p>1. a polgári társadalom továbbfejlődésének minden lehető útján
+növekvő gazdagság és növekvő nyomor összeférhetetlen;</p>
+<p>2. növekvő gazdagság útját állja a forradalomnak;</p>
+<p>3. növekvő nyomor útját állja a kollektiv termelésen alapuló
+piactalan társadalmi rend kialakulásának.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>A marxizmus horoszkópja tehát hamis. Hogy a kapitalizmus kora
+sem fog örökké tartani, az meglehetősen bizonyos. De hogy mikor,
+miért fog elenyészni és mi fog helyébe jönni, azt ma még sejteni
+sem lehet.<a name="FNanchor_132" id="FNanchor_132"></a><a href=
+"#Footnote_132" class="fnanchor">132)</a> Ám akkor is, ha csakugyan
+valamilyen szocialisztikus társadalmi forma lesz a kapitalizmus
+utóda, ez semmiesetre sem lesz a marxista ábrándvilág merev
+racionális konstrukciója. Zárt társadalmi rendszerek a valóságban
+nincsenek: mindez csak logikai absztrakció. Az élet mozgó
+egyensúlyában a társadalmi formák is örökös átalakulásban vannak és
+a valóságnak egy-egy metszete mindig olyasvalamit ábrázol, amit a
+diszkrét fogalmak nyelvén csak átmeneti állapotnak lehet nevezni.
+Az európai társadalom itt-ott még ma is hurcol magával visszamaradt
+<span class="pagenum"><a name="Page_134" id=
+"Page_134">-134-</a></span> feudalisztikus formákat és nem lehet a
+kapitalizmus kezdeteinek idejét olyan távol keresni, ahol még
+szocialisztikus formáktól ment lett volna. Politikai formák
+élettartama többnyire megmérhető – bár a jogalkotó szokás nem
+egyszer ezeket is folyamatosan fejleszti át – de társadalmi formák
+úgy nyúlnak át egymásba, mint a szivárvány színei.<a name=
+"FNanchor_133" id="FNanchor_133"></a><a href="#Footnote_133" class=
+"fnanchor">133)</a></p>
+<p>Ha tehát vannak gondolkozók, akik a marxizmustól igen távol
+esnek és mégis úgy vélekednek, hogy társadalmunk jövő életformája a
+szocializmus, ezzel csak azt akarják mondani, hogy a jövőben az
+előbb nagyobbrészt magángazdaságok szabályozatlan versenyén nyugvó
+közgazdasági élet helyébe nagyobbrészt állami gazdálkodáson alapuló
+szabályozott közgazdasági élet fog lépni és a szabad szerződést az
+imperativ jog kényszere váltja fel. Ám ez a melegház is csak egy
+életerejében hanyatló társadalom számára épülhet. «Egyetlen társas
+alakulat sem képes a haladásra, sem helyét meg nem tarthatja
+satnyulás <span class="pagenum"><a name="Page_135" id=
+"Page_135">-135-</a></span> nélkül, hacsak faját az átlagon felül
+levő egyedek nagyobb számával nem szaporítja, mint amennyien az
+átlagon alul maradottak vannak» – így vélekedik a
+darwinista.<a name="FNanchor_134" id="FNanchor_134"></a><a href=
+"#Footnote_134" class="fnanchor">134)</a> Már pedig tudjuk az
+állami beavatkozás egy lelkes hívétől, hogy minden szabályozás
+egy-egy Prokrusztesz-ágy, mely az egyénektől bizonyos mértéket
+követel és amelyben nemcsak azok pusztulnak el, akik ezen alul
+maradnak, hanem azok is, akik ezt a mértéket felülhaladják.<a name=
+"FNanchor_135" id="FNanchor_135"></a><a href="#Footnote_135" class=
+"fnanchor">135)</a> A szocialista szabályozás tehát csak oly
+közösség élete felett lehet úrrá, ahol kihalófélben vannak azok a
+kiemelkedő egyesek, akiket nem tanácsos, de nem is lehet előre
+kimért ketrecekbe szorítani és akiknek teremtő munkáján lehet csak
+megmérni a népek útjának minden emelkedő darabját.<a name=
+"FNanchor_136" id="FNanchor_136"></a><a href="#Footnote_136" class=
+"fnanchor">136)</a> Ahol ők kihalnak, ott fásult routine lép a
+teremtő invenció helyébe. Ilyen társadalmak tagjait az iniciativ
+akaraterőnek és a felelős cselekvés öntudatának teljes hiánya
+jellemzi: vegetativ életösztönük keskeny vágányokon terelgeti
+tartalmatlan életüket. «Szenvedélyek és hibák nélkül valók, sem
+bolondok, sem bölcsek nem lévén, átlagos eszmékkel, átlagos
+nézetekkel, átlagos életkorban halnak meg valamely átlagos
+betegségben.» (Bertrand.)</p>
+<p>Akiket ez a kép lelkesít, ám legyenek szocialisták!</p>
+<hr class="chap" />
+<div class="footnotes">
+<h2>Lábjegyzetek.</h2>
+<div class="footnote">
+<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href=
+"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> F. A. Lange: Die
+Arbeiterfrage. Kröner Verlag. Leipzig. 90. old.</p>
+<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href=
+"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> Az értékelméletet
+illetőleg l. pl. Szabó Ervin: Marx és Engels válogatott művei. II.
+köt. 153. old. Az agrárteóriára nézve l. lent a 90. old. jegyz. A
+történetfilozófiát e rész III. fejezetében fogjuk tárgyalni.</p>
+<p><a name="Footnote_3" id="Footnote_3"></a> <a href=
+"#FNanchor_3"><span class="label">3)</span></a> A tömegek
+lélektana. 65. oldal. (Kultúra és tudomány.)</p>
+<p><a name="Footnote_4" id="Footnote_4"></a> <a href=
+"#FNanchor_4"><span class="label">4)</span></a> V. ö. Werner
+Sombart: Sozialismus und soziale Bewegung. VII. Auflage. 25.
+old.</p>
+<p><a name="Footnote_5" id="Footnote_5"></a> <a href=
+"#FNanchor_5"><span class="label">5)</span></a> «Nincsen olyan
+szocialista, aki ne gyűlölne valakit vagy valamit.» Gustave Le Bon:
+Psychologie du Socialisme. (Alcan.) 469. old.</p>
+<p><a name="Footnote_6" id="Footnote_6"></a> <a href=
+"#FNanchor_6"><span class="label">6)</span></a> Palágyi Menyhért:
+Marx és tanítása. II. kiadás. 65. old.</p>
+<p><a name="Footnote_7" id="Footnote_7"></a> <a href=
+"#FNanchor_7"><span class="label">7)</span></a> A szociológiai
+megismerés lényege. (Társadalomtudományi könyvtár 114–115.
+old.)</p>
+<p><a name="Footnote_8" id="Footnote_8"></a> <a href=
+"#FNanchor_8"><span class="label">8)</span></a> Bud János: A
+kommunizmus után. (Közgazdasági Szemle, 1919 március–december, 167.
+old.)</p>
+<p><a name="Footnote_9" id="Footnote_9"></a> <a href=
+"#FNanchor_9"><span class="label">9)</span></a> Pikler Gyula:
+Ricardo. Bp. 1885. 33. old.</p>
+<p><a name="Footnote_10" id="Footnote_10"></a> <a href=
+"#FNanchor_10"><span class="label">10)</span></a> Karl Marx: Das
+Kapital. II. Aufl. Hamburg. Meissner Verl. I. köt. 791–793. old.:
+«Geschichtliche Tendenz der kapitalistischen Akkumulation.»</p>
+<p><a name="Footnote_11" id="Footnote_11"></a> <a href=
+"#FNanchor_11"><span class="label">11)</span></a> A tudomány
+(Modern könyvtár) 11. old.</p>
+<p><a name="Footnote_12" id="Footnote_12"></a> <a href=
+"#FNanchor_12"><span class="label">12)</span></a> Id. m. 6.
+old.</p>
+<p><a name="Footnote_13" id="Footnote_13"></a> <a href=
+"#FNanchor_13"><span class="label">13)</span></a> «Ez a tudás nem
+boldogság és tudomány, hanem tudatlanság felcserélése másféle
+tudatlansággal.» (Manfred.) Ha pedig valaki erre azt vetné
+ellenünk, hogy ha társadalombölcseleti kérdésekben nem lehet
+feltétlen érvénnyel bizonyítani, a mi ellenvetéseink sem
+cáfolhatják meg feltétlenül a marxizmus jóslatait: azt felelhetnők,
+hogy ahol pozitiv bizonyítás a dolog természeténél fogva
+lehetetlen, negativ bizonyításról még mindig lehet szó. Nagyon
+különböző dolog azt állítani, hogy így <i>van</i> és így <i>nem
+lehet</i>. Nem ismerjük a társas élet valamennyi törvényét, azért
+nem adhatjuk pozitiv képét a jövőnek; de <i>egyes</i>
+törvényszerűségeket kétségkívül ismerünk és ezek alapján egészen
+kétségtelen határozottsággal állapíthatjuk meg, hogy bizonyos
+premisszák mellett mily konkluziók lehetségesek és milyenek nem.
+Marx kísérlete szintétikus: bizonyos tendenciák feltevése mellett
+határozottan megjósolni a jövőt; a mi kísérletünk
+<i>analitikus:</i> megállapítani, hogy az adott feltételezésekből
+vont következtetés érvényes-e. Marx <i>társadalomtudományi</i>
+kísérlete mellett a mi kísérletünk pusztán <i>logikai;</i> nála a
+kísérlet <i>pozitiv</i>, nálunk <i>negativ</i>; az ő feladata
+<i>realitások</i>, a miénk <i>potencialitások</i>
+megállapítása.</p>
+<p><a name="Footnote_14" id="Footnote_14"></a> <a href=
+"#FNanchor_14"><span class="label">14)</span></a> Szabó Ervin: A
+szocializmus (természet és társadalom). Bpest, 1919. 64. old.</p>
+<p><a name="Footnote_15" id="Footnote_15"></a> <a href=
+"#FNanchor_15"><span class="label">15)</span></a> «Ő az, aki
+gazdája arcvonásainak összhangját tönkretette!» (Rostand
+Cyranójának híres orr-tirádájából.)</p>
+<p><a name="Footnote_16" id="Footnote_16"></a> <a href=
+"#FNanchor_16"><span class="label">16)</span></a> Szabó Ervin id.
+m. 64. old.</p>
+<p><a name="Footnote_17" id="Footnote_17"></a> <a href=
+"#FNanchor_17"><span class="label">17)</span></a> «A modern
+művelődés csodás vívmányai… nem a közülünk való egyéni elmék óriási
+termékei, hanem valamennyi a tudás apródonkint való
+felhalmozódásának eredménye, melyhez a multban számtalan nemzedék
+lassú és fáradságos munkájával járult.» (B. Kidd: A társadalmi
+evolució. Akadémia. Budapest, 1905. 268. old.)</p>
+<p><a name="Footnote_18" id="Footnote_18"></a> <a href=
+"#FNanchor_18"><span class="label">18)</span></a> Bár a
+kifejezésekben óvatosak igyekeztünk lenni, mégis figyelmeztetnünk
+kell arra, hogy a mondottak nem értelmezendők mereven. A
+fogalomalkotó gondolkodás kénytelen bizonyos merevséget és
+szakgatottságot megtűrni, ami a való életben nincsen meg.
+Kétségtelen, hogy az emberi természet is, mint minden tapasztalati
+jelenség, folytonos apró változásokon megy át, de e változások csak
+felszínesek, s a lényeget nem érintik. Mihelyt valamely jelentékeny
+változás történne: a species átalakulása be volna fejezve és az
+átváltozott lény nem volna többé ember. A transzformizmus elmélete
+is ily értelemben beszél átalakuló illetőleg <i>kezdődő
+fajokról</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_19" id="Footnote_19"></a> <a href=
+"#FNanchor_19"><span class="label">19)</span></a> A fejlődés
+törvényei és a társadalom. 208. old.</p>
+<p><a name="Footnote_20" id="Footnote_20"></a> <a href=
+"#FNanchor_20"><span class="label">20)</span></a> Marx és Engels
+válogatott művei. (Szerk. Szabó Ervin.) II. kötet, 157–158.
+old.</p>
+<p><a name="Footnote_21" id="Footnote_21"></a> <a href=
+"#FNanchor_21"><span class="label">21)</span></a> Somló Bódog:
+Állami beavatkozás és individualizmus. (Társadalomtudományi
+Könyvtár.) 91. old.</p>
+<p><a name="Footnote_22" id="Footnote_22"></a> <a href=
+"#FNanchor_22"><span class="label">22)</span></a> Jászi Oszkár: A
+történelmi materializmus állambölcselete. (Társadalomtudományi
+Könyvtár.) II. kiadás, 49. old.</p>
+<p><a name="Footnote_23" id="Footnote_23"></a> <a href=
+"#FNanchor_23"><span class="label">23)</span></a> Szabó Ervin: Id.
+m. 64. old.</p>
+<p><a name="Footnote_24" id="Footnote_24"></a> <a href=
+"#FNanchor_24"><span class="label">24)</span></a> Id. m. 7.
+old.</p>
+<p><a name="Footnote_25" id="Footnote_25"></a> <a href=
+"#FNanchor_25"><span class="label">25)</span></a> V. ö. Achille
+Loria: A szociológia feladata és iskolái. (Társadalomtudományi
+Könyvtár.) II. kiadás, 94. old.</p>
+<p><a name="Footnote_26" id="Footnote_26"></a> <a href=
+"#FNanchor_26"><span class="label">26)</span></a> L. Pikler Gyula:
+A jog keletkezéséről és fejlődéséről. III. kiadás, 23. old.</p>
+<p><a name="Footnote_27" id="Footnote_27"></a> <a href=
+"#FNanchor_27"><span class="label">27)</span></a> Id. m. 64.
+old.</p>
+<p><a name="Footnote_28" id="Footnote_28"></a> <a href=
+"#FNanchor_28"><span class="label">28)</span></a> «… the truth is
+not expressible either by Materialism or by Spiritualism, however
+modified and however refined.» The Principles of Psychology.
+272.</p>
+<p><a name="Footnote_29" id="Footnote_29"></a> <a href=
+"#FNanchor_29"><span class="label">29)</span></a> Friedrich Engels:
+Der Ursprung der Familie, usw. VIII. Aufl. Dietz Verl. Stuttgart,
+1900. 184. old.</p>
+<p><a name="Footnote_30" id="Footnote_30"></a> <a href=
+"#FNanchor_30"><span class="label">30)</span></a> F. Le Dantec: A
+monizmus elleni ellenvetések című cikkéből idézi Pikler Gyula.
+(Huszadik Század. VIII. 4.)</p>
+<p><a name="Footnote_31" id="Footnote_31"></a> <a href=
+"#FNanchor_31"><span class="label">31)</span></a> V. ö. Szabó Ervin
+fentidézett sorait a 21. oldalon. Marx is a «Kritik…» előszavában
+társadalmi öntudatról beszél.</p>
+<p><a name="Footnote_32" id="Footnote_32"></a> <a href=
+"#FNanchor_32"><span class="label">32)</span></a> V. ö. Szabó Ervin
+id. m. 61. old.</p>
+<p><a name="Footnote_33" id="Footnote_33"></a> <a href=
+"#FNanchor_33"><span class="label">33)</span></a> Wilhelm
+Windelband: Einleitung in die Philosophie. Tübingen, 1914. 163.
+old. V. ö. még: Böhm K.: Az ember és világa. III. kötet, 175.
+old.</p>
+<p><a name="Footnote_34" id="Footnote_34"></a> <a href=
+"#FNanchor_34"><span class="label">34)</span></a> Bernstein is érzi
+ezt, de sajnálatosan összezavarja a fatalizmus és determinizmus
+fogalmait. Mint minden marxista, ő sem szereti a tiszta
+fogalomalkotást: l. «Die Notwendigkeit in Natur und Geschichte».
+(Zur Theorie u. Geschichte des Sozialismus.)</p>
+<p><a name="Footnote_35" id="Footnote_35"></a> <a href=
+"#FNanchor_35"><span class="label">35)</span></a> Az e szakaszban
+előforduló műkifejezésekre vonatkozólag a következőket jegyezzük
+meg: <i>Ontológia</i> a filozófiának az a része, amely a <i>lét</i>
+problémájával foglalkozik; <i>monisztikus</i>, ha egyféle,
+<i>dualisztikus</i>, ha kétféle végső lényegre vezeti vissza a
+létezést. <i>Axiológia</i> az <i>értékek</i> és az <i>értékelés</i>
+elmélete. (Értékelésnek nevezzük az ember állásfoglalását a –
+legtágabb értelemben vett – dolgokkal szemben.) A
+<i>szpiritualizmus</i> szerint a lét végső lényege a
+<i>szellem</i>, a <i>materializmus</i> szerint az <i>anyag</i>. A
+<i>determinizmus</i> az ember akaratát meghatározottnak, az
+<i>indeterminizmus</i> szabadnak tekinti. A <i>mechanizmus</i> a
+<i>történés</i> sorát, a <i>cél</i> fogalmának kiküszöbölésével, a
+<i>teleológia</i> a célfogalom alapján állítja fel. Az előbbinek
+képlete a gép mechanizmusa, amely funkcióját benső irányítás
+nélkül, merev közömbösséggel látja el, az utóbbié az élő szervezet,
+amely erőit egy bennrejlő cél irányítása alatt fejti ki.</p>
+<p><a name="Footnote_36" id="Footnote_36"></a> <a href=
+"#FNanchor_36"><span class="label">36)</span></a> E leveleket lásd
+Labriolánál «Socialisme et philosophie» című művében. (Bibl.
+Socialiste Internationale.) Magyar fordítást közöl Földes Béla. (A
+szocializmus. II. köt. Függelék.)</p>
+<p><a name="Footnote_37" id="Footnote_37"></a> <a href=
+"#FNanchor_37"><span class="label">37)</span></a> Die Notwendigkeit
+in Natur und Geschichte.</p>
+<p><a name="Footnote_38" id="Footnote_38"></a> <a href=
+"#FNanchor_38"><span class="label">38)</span></a> V. ö. Mössmer
+Pál: A német tudományos szocializmus. 253. old.</p>
+<p><a name="Footnote_39" id="Footnote_39"></a> <a href=
+"#FNanchor_39"><span class="label">39)</span></a> «Otez (des
+volontés particulières) les plus et les moins qui
+s’entre-détruisent, reste pour somme des différences la volonté
+générale.» Rousseau. Du Contrat Social. Livre II. Chap. III. «Si la
+volonté générale peut errer.»</p>
+<p><a name="Footnote_40" id="Footnote_40"></a> <a href=
+"#FNanchor_40"><span class="label">40)</span></a> Essais de
+Critique et d’Histoire. Préface de la deuxième édition.
+(Hachette.)</p>
+<p><a name="Footnote_41" id="Footnote_41"></a> <a href=
+"#FNanchor_41"><span class="label">41)</span></a> Igaz, hogy a
+marxizmus a kereskedelmet illegitim foglalkozásnak tartja, mely
+feleslegesen ékelődik a termelés és fogyasztás közé, hogy mind a
+kettőt szipolyozza, azonban azt hihetőleg minden marxista el fogja
+ismerni, hogy amíg a fantasztikus piactalan társadalom megszervezve
+nincs és a termelés a fogyasztással közvetlen nexusba nem mindenütt
+léphet: a kereskedelem aktuális értékeket teremtő, produktiv, tehát
+<i>gazdasági</i> foglalkozás marad.</p>
+<p><a name="Footnote_42" id="Footnote_42"></a> <a href=
+"#FNanchor_42"><span class="label">42)</span></a> Römische
+Geschichte. IV. Aufl. I. köt. 47–49. old.</p>
+<p><a name="Footnote_43" id="Footnote_43"></a> <a href=
+"#FNanchor_43"><span class="label">43)</span></a> Der Usprung, stb.
+id. kiad. 131. old.</p>
+<p><a name="Footnote_44" id="Footnote_44"></a> <a href=
+"#FNanchor_44"><span class="label">44)</span></a> Hippolyte Taine:
+Essais. («M. Troplong et M. de Montalembert.»)</p>
+<p><a name="Footnote_45" id="Footnote_45"></a> <a href=
+"#FNanchor_45"><span class="label">45)</span></a> «… la lutte des
+classes… remplit l’histoire moderne. L’Europe moderne est née de la
+lutte des diverses classes de la société.» F. Guizot: Histoire de
+la Civilisation en Europe. 1829.</p>
+<p><a name="Footnote_46" id="Footnote_46"></a> <a href=
+"#FNanchor_46"><span class="label">46)</span></a> Ed. Bernstein:
+Dialektik und Entwickelung. (Zur Theorie u. Geschichte des
+Socialismus.)</p>
+<p><a name="Footnote_47" id="Footnote_47"></a> <a href=
+"#FNanchor_47"><span class="label">47)</span></a> V. ö. Mössmer Pál
+idevágó szellemes és találó fejtegetéseivel, id. m. 221–222.
+old.</p>
+<p><a name="Footnote_48" id="Footnote_48"></a> <a href=
+"#FNanchor_48"><span class="label">48)</span></a> A szocialisták
+ethikai relativizmusát különösen élére állítva, igen kevéssé
+tárgyilagos mederben fejti ki <i>Anton Menger</i> «Új erkölcstan»
+című műve. (Magyar fordítása a Társadalomtudományi Könyvtárban
+jelent meg.) Hazai irodalmunkban ugyanezt az álláspontot lásd
+Lánczi Jenő «Szocializmus és ethika» című művében. (Természet és
+társadalom.)</p>
+<p><a name="Footnote_49" id="Footnote_49"></a> <a href=
+"#FNanchor_49"><span class="label">49)</span></a> <i>Kidd</i> (id.
+m. 174–175.) és <i>Le Bon</i> (Psych. du Soc. 462–63.) meggyőzően
+mutatnak rá, hogy a francia forradalom győzelmét mily mértékben
+köszönhette erkölcsi erőknek, az értékelés megváltozásának, aminek
+következtében a vezető osztályok – mint <i>Michelet</i> mondotta –
+saját ügyük ellenségeivé lettek.</p>
+<p><a name="Footnote_50" id="Footnote_50"></a> <a href=
+"#FNanchor_50"><span class="label">50)</span></a> Új erkölcstan.
+4., 34. és 104. old.</p>
+<p><a name="Footnote_51" id="Footnote_51"></a> <a href=
+"#FNanchor_51"><span class="label">51)</span></a> Az ethikai
+megismerés természete. Budapest, Franklin, 1907. 43. old.</p>
+<p><a name="Footnote_52" id="Footnote_52"></a> <a href=
+"#FNanchor_52"><span class="label">52)</span></a> F. Oppenheimer:
+Die soziale Frage und der Sozialismus. 9–11. ezer. Jena, 1919. 145.
+old.</p>
+<p><a name="Footnote_53" id="Footnote_53"></a> <a href=
+"#FNanchor_53"><span class="label">53)</span></a> Oppenheimerrel
+szemben erre ügyesen mutat rá Mezey Lajos «A marxizmus
+Achilles-sarkai» című füzetében, 43. old.</p>
+<p><a name="Footnote_54" id="Footnote_54"></a> <a href=
+"#FNanchor_54"><span class="label">54)</span></a>
+Kommunista-kiáltvány. Népszava-kiadás. 37., 38., 39., 43. old. és
+Előszó.</p>
+<p><a name="Footnote_55" id="Footnote_55"></a> <a href=
+"#FNanchor_55"><span class="label">55)</span></a> Friedrich Engels:
+Utópikus és tudományos szocializmus. Népszava-kiadás. 51. old. és
+53. old.</p>
+<p><a name="Footnote_56" id="Footnote_56"></a> <a href=
+"#FNanchor_56"><span class="label">56)</span></a> Helyes és
+használható terminológiában a «forradalom» kifejezés csakis
+<i>társadalmi</i> harcot jelenthet: társadalmi osztályok
+<i>erőszakos</i> küzdelmét az államhatalomért, vagy az
+államhatalomban való részesedésért. A kifejezés értelmének minden
+kibővítése fogalomzavarra kell hogy vigyen. Az, amit közönségesen
+<i>forradalom</i>nak neveznek: vagy <i>szabadságharc</i> (nemzeti
+küzdelem), vagy <i>polgárháború</i> (pártküzdelem), vagy pedig
+valóban <i>forradalom</i> (társadalmi küzdelem). Amit pedig <i>Karl
+Kautsky</i> és általában a szimbolikus szocializmus (lásd lent:
+III. rész, I. fejezet, 1. szakasz) forradalomnak nevez, az
+voltaképpen <i>társadalmi reform</i>. (V. ö. lent a 93. oldalon
+mondottakkal.)</p>
+<p><a name="Footnote_57" id="Footnote_57"></a> <a href=
+"#FNanchor_57"><span class="label">57)</span></a> Az erkölcsi
+értékelés normái kategórikus imperativuszok (Kant), de a társas
+életben <i>de facto</i> érvényesülő tapasztalati erkölcs
+hipothetikus imperativuszokra támaszkodik és a maga
+<i>valóságában</i> történeti fejlemény. Ez a <i>normativ</i> és a
+<i>pozitiv</i> morál különbsége: az utóbbi az, amely van, az előbbi
+az, amelynek <i>lennie kell</i>. (V. ö. Pauler Ákos idézett
+nagyértékű munkájával.)</p>
+<p><a name="Footnote_58" id="Footnote_58"></a> <a href=
+"#FNanchor_58"><span class="label">58)</span></a> L. F. A. Lange,
+id. m. 34. old.</p>
+<p><a name="Footnote_59" id="Footnote_59"></a> <a href=
+"#FNanchor_59"><span class="label">59)</span></a> Concha Győző:
+Politika. I. köt. 9. §.</p>
+<p><a name="Footnote_60" id="Footnote_60"></a> <a href=
+"#FNanchor_60"><span class="label">60)</span></a> E. Faguet: A
+kontárság kultusza. (Kultúra és tudomány.) 165. old.</p>
+<p><a name="Footnote_61" id="Footnote_61"></a> <a href=
+"#FNanchor_61"><span class="label">61)</span></a> F. H. Giddings: A
+szociológia elvei. (Társadalomtudományi Könyvtár.) 173. old.</p>
+<p><a name="Footnote_62" id="Footnote_62"></a> <a href=
+"#FNanchor_62"><span class="label">62)</span></a> Ez az
+államszervezet Marx szerint «nem lehet más, mint a proletariátus
+forradalmi diktaturája». (Gothai programm kritikája. IV.)</p>
+<p><a name="Footnote_63" id="Footnote_63"></a> <a href=
+"#FNanchor_63"><span class="label">63)</span></a> A tömegek
+lélektana. 12. old.</p>
+<p><a name="Footnote_64" id="Footnote_64"></a> <a href=
+"#FNanchor_64"><span class="label">64)</span></a> Henry George:
+Haladás és szegénység. 525. old. (Athenaeum.)</p>
+<p><a name="Footnote_65" id="Footnote_65"></a> <a href=
+"#FNanchor_65"><span class="label">65)</span></a> A tömegek
+lélektana. 23–24. old.</p>
+<p><a name="Footnote_66" id="Footnote_66"></a> <a href=
+"#FNanchor_66"><span class="label">66)</span></a> Der Ursprung stb.
+Id. k. 118. old.</p>
+<p><a name="Footnote_67" id="Footnote_67"></a> <a href=
+"#FNanchor_67"><span class="label">67)</span></a> A szociális
+forradalom. I. Szociális reform és szociális forradalom. Népszava,
+II. kiadás. 38. old. és 47. old.</p>
+<p><a name="Footnote_68" id="Footnote_68"></a> <a href=
+"#FNanchor_68"><span class="label">68)</span></a> Népszava-kiadás.
+13. old. és 14. old.</p>
+<p><a name="Footnote_69" id="Footnote_69"></a> <a href=
+"#FNanchor_69"><span class="label">69)</span></a> Drei Antworten
+auf ein Inquisitorium. II. Abweisung von Missdeutungen. (II.) (Zur
+Theorie und Geschichte d. S.)</p>
+<p><a name="Footnote_70" id="Footnote_70"></a> <a href=
+"#FNanchor_70"><span class="label">70)</span></a> L. Ferenczi Imre:
+A munkások szervezkedése. 39. old.</p>
+<p><a name="Footnote_71" id="Footnote_71"></a> <a href=
+"#FNanchor_71"><span class="label">71)</span></a> Le Bon: A tömegek
+lélektana. 44. old. és 183. old.</p>
+<p><a name="Footnote_72" id="Footnote_72"></a> <a href=
+"#FNanchor_72"><span class="label">72)</span></a> Lásd: Psych. du
+Socialisme. 330. old.</p>
+<p><a name="Footnote_73" id="Footnote_73"></a> <a href=
+"#FNanchor_73"><span class="label">73)</span></a> Id. m. 36. old.
+és 37. old.</p>
+<p><a name="Footnote_74" id="Footnote_74"></a> <a href=
+"#FNanchor_74"><span class="label">74)</span></a> 38. old.</p>
+<p><a name="Footnote_75" id="Footnote_75"></a> <a href=
+"#FNanchor_75"><span class="label">75)</span></a> Marx és Engels
+válogatott művei. II. k. 155. old.</p>
+<p><a name="Footnote_76" id="Footnote_76"></a> <a href=
+"#FNanchor_76"><span class="label">76)</span></a> Le Bon: Psych. du
+Soc. 58. old.</p>
+<p><a name="Footnote_77" id="Footnote_77"></a> <a href=
+"#FNanchor_77"><span class="label">77)</span></a> H. George id. m.
+422. old.</p>
+<p><a name="Footnote_78" id="Footnote_78"></a> <a href=
+"#FNanchor_78"><span class="label">78)</span></a> W. Sombart:
+Sozialismus und soziale Bewegung. VII. Aufl. 218–19. old.</p>
+<p><a name="Footnote_79" id="Footnote_79"></a> <a href=
+"#FNanchor_79"><span class="label">79)</span></a> Ferenczi Imre: A
+munkások szervezkedése. (Grill.) 256. és 258. old. Az amerikai
+szocialista pártnak ma 17,000 tagja van (l’Humanité, júl. 21.), a
+szakszervezeti szövetségnek pedig – amely tudvalevőleg kilépett a
+túl-autoritativnek és túl-radikálisnak talált amsterdami
+Internacionáléból – 4½ millió! (American Federationist,
+július.)</p>
+<p><a name="Footnote_80" id="Footnote_80"></a> <a href=
+"#FNanchor_80"><span class="label">80)</span></a> L. Psych. du
+Socialisme. 61. old.</p>
+<p><a name="Footnote_81" id="Footnote_81"></a> <a href=
+"#FNanchor_81"><span class="label">81)</span></a> Die Arbeiter und
+die Wissenschaft.</p>
+<p><a name="Footnote_82" id="Footnote_82"></a> <a href=
+"#FNanchor_82"><span class="label">82)</span></a> A tömegek
+lélektana. 47. old.</p>
+<p><a name="Footnote_83" id="Footnote_83"></a> <a href=
+"#FNanchor_83"><span class="label">83)</span></a> Szindikalizmus és
+szociáldemokrácia. II. szakasz.</p>
+<p><a name="Footnote_84" id="Footnote_84"></a> <a href=
+"#FNanchor_84"><span class="label">84)</span></a> A szovjethatalom
+legközelebbi feladatai: A harc új fázisa.</p>
+<p><a name="Footnote_85" id="Footnote_85"></a> <a href=
+"#FNanchor_85"><span class="label">85)</span></a> Soziales aus
+Russland. Idézi Mössmer, id. m. 300. old.</p>
+<p><a name="Footnote_86" id="Footnote_86"></a> <a href=
+"#FNanchor_86"><span class="label">86)</span></a> A proletárság
+diktaturája. 61. old.</p>
+<p><a name="Footnote_87" id="Footnote_87"></a> <a href=
+"#FNanchor_87"><span class="label">87)</span></a> 1905-ben még
+<i>Lenin</i> is elismerte, hogy a szocialista berendezkedés
+megvalósításának különböző alanyi és tárgyi feltételei vannak.
+(Lásd Landau–Aldanov: Lénine. 35. old.) Tudjuk, hogy utóbb
+gyökeresen szakított e felfogásával, midőn demagóg ösztöne
+figyelmeztette arra, hogy e feltételek ellentmondanak
+egymásnak.</p>
+<p><a name="Footnote_88" id="Footnote_88"></a> <a href=
+"#FNanchor_88"><span class="label">88)</span></a> Eduard Bernstein:
+Die Voraussetzungen des Sozialismus und die Aufgaben der
+Sozialdemokratie. (Bevezetés.)</p>
+<p><a name="Footnote_89" id="Footnote_89"></a> <a href=
+"#FNanchor_89"><span class="label">89)</span></a> F. Oppenheimer.
+Id. m. 152. old. «Wenn die sozialistische Gesellschaftsordnung
+einer fernen Zukunft nicht mehr als das Resultat einer ehernen
+kausalen Notwendigkeit, sondern als das Ziel bewusster menschlicher
+Zwecksetzungen hingestellt wird, so ist eben damit die
+wissenschaftliche Basis geopfert.»</p>
+<p><a name="Footnote_90" id="Footnote_90"></a> <a href=
+"#FNanchor_90"><span class="label">90)</span></a> Figyelemreméltó,
+hogy e fogalmazásban a «csökkenő bérjutalék» <i>Rodbertus</i>-féle
+törvényére ismerünk rá.</p>
+<p><a name="Footnote_91" id="Footnote_91"></a> <a href=
+"#FNanchor_91"><span class="label">91)</span></a> A szociális
+forradalom. II. 5.</p>
+<p><a name="Footnote_92" id="Footnote_92"></a> <a href=
+"#FNanchor_92"><span class="label">92)</span></a> Ami a
+mezőgazdasági koncentráció kérdését illeti, azt, úgy véljük,
+Kautsky maga sem vette soha túlságos komolyan. Már az
+«Agrarfrage»-ban elismerte, hogy «a szociáldemokrácia csalatkozott
+a mezőgazdasági fejlődéshez fűzött várakozásaiban, mert kénytelen
+volt belátni, hogy a mezőgazdaságban a kisüzem koránt sincs a gyors
+elpusztulás útján és hogy a nagy mezőgazdasági üzemek csak lassan
+nyernek tért, sőt helyenkint visszaesnek». Ugyanígy ír «A
+proletárság diktaturája» című füzetében (65. old.). Kautsky
+agrárelméletének kimerítő bírálatát lásd egyébként Oppenheimernél,
+id. m. VIII. fejezet. (Kautsky als Agrartheoretiker.)</p>
+<p><a name="Footnote_93" id="Footnote_93"></a> <a href=
+"#FNanchor_93"><span class="label">93)</span></a> A szociális
+forradalom. I. 46.</p>
+<p><a name="Footnote_94" id="Footnote_94"></a> <a href=
+"#FNanchor_94"><span class="label">94)</span></a> Bernstein: Das
+realistische und das ideologische Moment im Socialismus. II. (Zur
+Th. u. G. d. Socialismus.)</p>
+<p><a name="Footnote_95" id="Footnote_95"></a> <a href=
+"#FNanchor_95"><span class="label">95)</span></a> <i>Praesumptio
+boni viri:</i> A «jóság» vélelme.</p>
+<p><a name="Footnote_96" id="Footnote_96"></a> <a href=
+"#FNanchor_96"><span class="label">96)</span></a> A szociális
+forradalom. I. 93. old. és 14. old.</p>
+<p><a name="Footnote_97" id="Footnote_97"></a> <a href=
+"#FNanchor_97"><span class="label">97)</span></a> Hogy a
+marxista-irodalomban mennyire csak szó a forradalom, azt jellemző
+módon bizonyítja a következő: A francia Parti Socialiste 1919-ben
+tartott kongresszusán ily határozatot hozott: «A P. S. a szörnyű
+tanulságok hatása alatt megszilárdult meggyőződéssel
+határozottabban, mint valaha, kijelenti, hogy törekvéseinek végső
+célja a szociális forradalom. A szociális forradalom sem többet,
+sem kevesebbet nem jelent, mint a termelés, csere és fogyasztás
+kollektivista rendszerének megvalósítását, a tőkés magántulajdonra
+alapított jelenlegi gazdasági rendszer helyébe, amely a történelem
+immár lezajlott korszakának felel meg. Csak a jövő fogja
+megmutatni, hogy miként megy végbe ez az átalakulás, amely maga a
+forradalom: a törvényes hatalmak átszármazása útján-e, az általános
+választójog nyomása alatt, vagy pedig a szervezett proletariátus
+erőszakos fellépése révén.» (Programme d’Action du Parti
+Socialiste.) <i>Léon Blum</i> így kommentálja e dodonai igéket: «Ha
+e hipothézisek közül, amelyeket mérlegelnünk kellett, az
+<i>első</i> válik valóra – bár az a kevésbbé valószínű – ha tehát a
+proletariátus legális utódlás útján jut hatalomra, úgy hogy a
+szocialisták bizonyos körülmények között országuk parlamentjében a
+mandátumok többségét meghódítják és akkor módkjuban lesz
+megvalósítani azt, ami voltaképpen a forradalom, vagyis az állam és
+a tulajdonjog gyökeres transzformációját, – nos, törvényes
+származása, törvényes jellege dacára mégis csak forradalom lesz ez
+a transzformáció!» (Commentaires sur le Programme d’Action du Parti
+Socialiste.) Ad analogiam: azt is lehetne mondani, hogy ha egy
+király «legális utódlás útján jut hatalomra» és ezt a hatalmat ama
+jogkörben érvényesíti, amelyet neki az alkotmány biztosít:
+cselekménye forradalom. Ha vasárnap után hétfő következik, az
+nyilván forradalmi jelenség, valamint az is, ha valaki elfogyaszt
+egy almát, melyet megvásárol: hiszen az előbbi gazdája nem
+fogyasztotta el. (V. ö. az 52. old. jegyzetével.)</p>
+<p><a name="Footnote_98" id="Footnote_98"></a> <a href=
+"#FNanchor_98"><span class="label">98)</span></a> Georges Sorel,
+akit alig lehetne «polgári előítéletekkel vádolni, egy helyt így
+ír: «Azok, akik forradalmi beszédeket intéznek a néphez, szigorú
+őszinteségi öncenzurának vessék alá a magukat, mert a munkások
+minden szót betű szerint értelmeznek és nem érik fel ésszel a
+szimbolikus fordulatokat». (Réflexions sur la Violence. 483. old.)
+Vajjon Kautsky tisztában van-e ezzel? Hisszük, hogy nem, mert
+nagyon elítéli azt az erőszakot, melynek előidézésében pedig nem
+egészen ártatlan.</p>
+<p><a name="Footnote_99" id="Footnote_99"></a> <a href=
+"#FNanchor_99"><span class="label">99)</span></a> A szociális
+forradalom. I. 82. old.</p>
+<p><a name="Footnote_100" id="Footnote_100"></a> <a href=
+"#FNanchor_100"><span class="label">100)</span></a> V. ö. Kautsky:
+A proletárság diktaturája. 48. old. és E. Lederer: Die
+Gewerkschaftsbewegung 1918/19. stb. (Archiv für Sozialwissenschaft
+u. Sozialpolitik. Bd. 47. Heft 1.) 242., 246., 250., 251., 253. és
+266. old.</p>
+<p><a name="Footnote_101" id="Footnote_101"></a> <a href=
+"#FNanchor_101"><span class="label">101)</span></a> Ed. Bernstein:
+Drei Antworten auf ein Inquisitorium. I. Allgemeine Zurückweisung.
+(Zur Theorie u. Gesch. d. S.)</p>
+<p><a name="Footnote_102" id="Footnote_102"></a> <a href=
+"#FNanchor_102"><span class="label">102)</span></a> Farkas Geiza:
+Munkakerülő görcs. (Huszadik század. 1919. 1–2. szám, 44. old.)</p>
+<p><a name="Footnote_103" id="Footnote_103"></a> <a href=
+"#FNanchor_103"><span class="label">103)</span></a> Haladás és
+szegénység. 154. old.</p>
+<p><a name="Footnote_104" id="Footnote_104"></a> <a href=
+"#FNanchor_104"><span class="label">104)</span></a> «A social life
+passed in war is positively demoralising.» The Principles of
+Sociology. §. 575. ut. bek.</p>
+<p><a name="Footnote_105" id="Footnote_105"></a> <a href=
+"#FNanchor_105"><span class="label">105)</span></a> Nem így volt
+ott, ahol nem lévén háború, a társadalom vagyona meg nem semmisült.
+A marxizmus magyar orgánumában, a Népszavában olvashattuk nemrég,
+hogy Hollandiában, amely «klasszikus példája a béke áldásos
+voltának», «a munkabérek arányosan emelkedtek a drágulással, sőt
+azt néhány foglalkozási ágban meg is haladták». (1920 október
+28.)</p>
+<p><a name="Footnote_106" id="Footnote_106"></a> <a href=
+"#FNanchor_106"><span class="label">106)</span></a> Fejtegetéseink
+teljes tárgyilagosságát megóvandó, egyes személyeket nem kívánunk
+itt megnevezni. Ám ez álláspontunk meg kell hogy engedjen egy
+kivételt, mellyel egy vértanu emlékének tartozunk. <i>Tisza
+István</i> nem tartozott a fenti államférfiak közé. Ő, aki a nehéz
+szívvel vállalt háború rettenetes felelősségét megrendítő
+önfeláldozással viselte, becsülettel végig akarta azt küzdeni és
+honszerelme roppant fanatizmusával bízott a győzelemben. <i>Ő benne
+magában</i> nem is hiányoztak e győzelem feltételei. Volt benne
+annyi hit és annyi erély, amennyit nehéz feladata megkívánt. Nem is
+ingadozott egy pillanatig sem a maga útján. Ám a sors kivette
+kezéből a hatalmat és hogy kivehette, ez annak a jele volt, hogy
+nemzete immár a mások kétségeire kezdett hallgatni és nem az ő
+hitére.</p>
+<p><a name="Footnote_107" id="Footnote_107"></a> <a href=
+"#FNanchor_107"><span class="label">107)</span></a> A szociális
+forradalom. I. 84.</p>
+<p><a name="Footnote_108" id="Footnote_108"></a> <a href=
+"#FNanchor_108"><span class="label">108)</span></a> Psych. du Soc.
+52. old.</p>
+<p><a name="Footnote_109" id="Footnote_109"></a> <a href=
+"#FNanchor_109"><span class="label">109)</span></a> Vom Wesen des
+Socialismus. (Zur Theorie u. Geschichte des Socialismus.)</p>
+<p><a name="Footnote_110" id="Footnote_110"></a> <a href=
+"#FNanchor_110"><span class="label">110)</span></a> «Quack-ridden:
+in that one word lies all misery whatsoever!» Chartism. Chapt. V.
+(Historical and Political Essays.) Természetesen akadtak az orosz
+és a magyar munkásmozgalom vezetői között is feddhetetlen és
+meggondolt férfiak, aminthogy a német vezetők között is akadt
+fantaszta és demagóg. De mind ezeknek, mind amazoknak <i>a döntő
+pillanatokban</i> semmivé lett a szavuk, mert vagy egyedül vagy
+törpe kisebbségben kellett maradniok. Példákra mindenki
+emlékezhetik.</p>
+<p><a name="Footnote_111" id="Footnote_111"></a> <a href=
+"#FNanchor_111"><span class="label">111)</span></a> Jászi Oszkár:
+Szociológia és politika. (Huszadik Század. 1919. 3. szám, 132.
+old.)</p>
+<p><a name="Footnote_112" id="Footnote_112"></a> <a href=
+"#FNanchor_112"><span class="label">112)</span></a> Lásd
+Landau-Aldanov: Lénine (Povolovzky ed. Paris). 34. old.</p>
+<p><a name="Footnote_113" id="Footnote_113"></a> <a href=
+"#FNanchor_113"><span class="label">113)</span></a> K. Radek: A
+szocializmus fejlődése a tudománytól a valóságig. «A kapitalizmus
+érettségi foka és a szocialista forradalom.»</p>
+<p><a name="Footnote_114" id="Footnote_114"></a> <a href=
+"#FNanchor_114"><span class="label">114)</span></a> Zur Kritik der
+politischen Ökonomie. Előszó.</p>
+<p><a name="Footnote_115" id="Footnote_115"></a> <a href=
+"#FNanchor_115"><span class="label">115)</span></a> Id. hely.</p>
+<p><a name="Footnote_116" id="Footnote_116"></a> <a href=
+"#FNanchor_116"><span class="label">116)</span></a> Kommunista
+kiáltvány. 37. old.</p>
+<p><a name="Footnote_117" id="Footnote_117"></a> <a href=
+"#FNanchor_117"><span class="label">117)</span></a> A. Bucharin: A
+kommunisták programmja. II. A rablóháború, a munkásosztály
+elnyomása, a tőkés társadalmi rend vereségének kezdete.</p>
+<p><a name="Footnote_118" id="Footnote_118"></a> <a href=
+"#FNanchor_118"><span class="label">118)</span></a> «A mi
+végcélunk… megszüntetése minden szervezett és rendszeres
+erőszaknak, az emberek minden leigázásának általában.» Lenin: Állam
+és forradalom. IV. 6.</p>
+<p><a name="Footnote_119" id="Footnote_119"></a> <a href=
+"#FNanchor_119"><span class="label">119)</span></a> E kérdésről egy
+orosz szocialista író új keletű munkájában a következőket olvassuk:
+«Az orosz forradalom katonák mozgalmának a győzelme volt… A katonai
+lázadás jellegét máig is megőrizte… Egy másik tényezője… a paraszt…
+Az orosz forradalom nemcsak katonai lázadás, hanem agrárforradalom
+is, amelynek az volt a tendenciája, hogy a nemesség földjét
+felossza a parasztok között… Ma van már földje a parasztnak… Azé a
+paraszté lett a föld, akinek elég ereje volt arra, hogy megnyerje
+magának a biztosok és komiték kegyét… A bolsevizmus elkerülhetetlen
+bukása világosan be fogja bizonyítani, hogy az utóbbi időben már
+nem volt semmi komoly szociális alapja, mint ahogyan a cárizmusnak
+sem volt, csak az ő rendőrei, az ő biztosai és az ő vörös
+gárdistái.» M. A. Landau–Aldanov: Lénine. (Povolovzky, Paris.)
+118–120.</p>
+<p><a name="Footnote_120" id="Footnote_120"></a> <a href=
+"#FNanchor_120"><span class="label">120)</span></a> Bucharin: A
+kommunisták programmja. X. fejezet.</p>
+<p><a name="Footnote_121" id="Footnote_121"></a> <a href=
+"#FNanchor_121"><span class="label">121)</span></a> U. o. XI.
+fejezet.</p>
+<p><a name="Footnote_122" id="Footnote_122"></a> <a href=
+"#FNanchor_122"><span class="label">122)</span></a> Lenin: Állam és
+forradalom. III. 2. és VI. 2.</p>
+<p><a name="Footnote_123" id="Footnote_123"></a> <a href=
+"#FNanchor_123"><span class="label">123)</span></a> Lenin: Állam és
+forradalom. V. 4.</p>
+<p><a name="Footnote_124" id="Footnote_124"></a> <a href=
+"#FNanchor_124"><span class="label">124)</span></a> U. o.</p>
+<p><a name="Footnote_125" id="Footnote_125"></a> <a href=
+"#FNanchor_125"><span class="label">125)</span></a> «Nemcsak a
+termelés továbbfolytatása lesz egyik sürgős feladata a szociális
+forradalomnak, hanem <i>fokozása</i> is. A győztes proletariátusnak
+gyorsan ki kell fejlesztenie a termelést, hogy kielégíthesse azokat
+a nagy igényeket, amelyeket az új kormányzattal szemben
+támasztanak.» Kautsky: A szociális forradalom. II. 27. old.</p>
+<p><a name="Footnote_126" id="Footnote_126"></a> <a href=
+"#FNanchor_126"><span class="label">126)</span></a> A magyarországi
+bolsevizmus félhivatalos lapja, a Népszava, annak idején szolgált
+néhány adattal a kollektivista üzem produktivitásáról: «Egy
+dohánygyárban egy munkás óránként átlag 400 cigarettát készített.
+Most több, mint 100%-os fizetésemelés mellett, ugyanaz a munkás
+óránként átlag 280-at készít… Egy katonai egyenruhaszabóságnál egy
+munkás, amikor még a kizsákmányoló militaristahadsereg számára
+dolgozott, naponta 9 zubbonyt varrt. Most jóval nagyobb bér mellett
+csak 6-ot készít. Pedig tudhatná jól, hogy ez a zubbony a
+proletárhadsereg számára készül.» (Lásd A. Fraccaroli: Magyarország
+a bolsevizmus alatt. 110. old.) Úgy látszik, még elég messze van az
+idő, amikor – Marx jóslata szerint – a munka elsőrendű
+életszükségletté lesz. (Gothai programm. I. 3.)</p>
+<p><a name="Footnote_127" id="Footnote_127"></a> <a href=
+"#FNanchor_127"><span class="label">127)</span></a> Lásd: Sombart
+id. m. 171. old.</p>
+<p><a name="Footnote_128" id="Footnote_128"></a> <a href=
+"#FNanchor_128"><span class="label">128)</span></a> A kommunisták
+programmja. X. fejezet.</p>
+<p><a name="Footnote_129" id="Footnote_129"></a> <a href=
+"#FNanchor_129"><span class="label">129)</span></a> E sorokat 1920
+tavaszán írtuk le. Azóta jelentős események mentek végbe, melyek
+azonban nem teszik szükségessé fenti fejtegetéseink revizióját,
+mert épen minden tekintetben megerősítik és igazolják azokat. Ama
+beszédében, amellyel az orosz kommunista-párt tizedik kongresszusát
+vezette be, <i>Lenin</i> többek között a következőket mondta:
+«Legkimagaslóbb politikai problémánk e pillanatban a munkások
+viszonya a parasztokhoz, akik Oroszország lakosságának többségét
+teszik. A paraszt, aki úgy érzi, hogy a cárista tábornokoktól már
+nincs mit tartania, úgy véli, hogy túlságosan kevés iparcikket kap
+és ezért az a véleménye, hogy a jelen állapot túlságosan sok
+áldozatába kerül. Szükséges, hogy segítségére legyünk a parasztnak.
+Gabonában és élelmiszerekben beszolgáltatandó <i>természetbeni
+adókat fogunk intézményesíteni. (!)</i> Ezek az adók az egyes
+parasztnak anyagi erőihez lesznek mérve és nem fogják sérteni
+egyéni érdekeit. A termésnek csak egy részét fogja az állam
+természetbeni adókkal igénybe venni, a többi megmarad a parasztnak,
+akinek <i>joga lesz feleslegét eladni szabad forgalomban. (!!)</i>…
+A természetbeni adó egyike a szovjetpolitika legfontosabb
+problémáinak. Gyakorlati megvalósítása a párt abszolut egységét
+követeli, úgyszintén világos felismerését <i>a nehézségeknek,
+amelyekkel a proletariátus diktaturájának egy kisbourgeois államban
+küzdenie kell</i>». («l’Humanité», 1921. márc. 12.) <i>Adók, szabad
+forgalom, kisbourgeois állam!</i> A kommunista tanácsköztársaság
+immár saját programmjának a karrikaturája. Hol vagyunk a termelés
+és forgalom társadalmi monopóliumától, hol a «rengeteg többség
+mozgalmától a rengeteg többség érdekében!» (Kommunista Kiáltvány,
+42. oldal.) Érdekesen fűzi tovább Lenin e vallomásokat a
+természetbeni adókról értekező újabb írásában: «Az adott
+pillanatban két dolog között kell választanunk<i>: vagy megtiltunk
+minden nem állami forgalmat, vagy pedig nem akasztjuk meg a
+kapitalizmua fejlődését, hanem azon vagyunk, hogy állami
+kapitalizmust csináljunk belőle.</i> <i>Az első methodus</i> (ez
+volt az eredeti programm, mint láttuk) <i>ostobaság volna</i>, ama
+párt részéről, mely azt megkísérlené, mert 1. ez a politika ma
+gazdaságilag meg nem valósítható és mert 2. feltétlenül megbuktatná
+ama pártot. A másik út azonban gazdaságilag járható és nincs benne
+semmi, ami a proletariátus diktaturájával ne volna
+összeegyeztethető. Ellenkezőleg, az állami kapitalizmus egy lépés
+előre, a kispolgári ideológia teljes megsemmisítése felé.» (A
+brünni «Volksfreund» május 12. számából.) Az angol szocialisták
+szovjetbarát napilapja azonban nevén nevezi e gyermeket: «Lenin
+maga az – írja a «Daily Herald» május 10-én – aki bejelenti, hogy
+Oroszország ezentúl kapitalista állam… Oroszország ma már
+kapitalista-állam, amelyet a kommunista-párt diktaturája kormányoz…
+Világos, hogy az élelem szabad forgalma le kell, hogy rombolja a
+kommunista-politika alapjait». Joggal mondja tehát az európai
+szociáldemokrácia legszélső balszárnyának egyik markáns
+képviselője, <i>Friedrich Adler</i>, hogy «öntudatlan vagy talán
+épen tudatos megtévesztés, ha azt mondják nekünk, hogy
+Oroszországban meg van valósítva az, ami a mi célunk…
+Oroszországban parasztforradalom ment végbe, amely típusa a tiszta
+polgári forradalomnak». (Arbeiter-Zeitung, 1921 márc. 22. V. ö.
+Kautsky: A proletárság diktaturája, 66. old.) Mindezt frappánsan
+tetőzik le Leninnek a «Krasznaja Nov» c. folyóiratban megjelent
+fejtegetései «az államkapitalizmus» formáiról. «Az
+államkapitalizmus első formája a <i>koncesszió</i>. A munkás és
+parasztkormány külföldi kapitalistákat bocsát be iparunkba és
+fenntartja magának az ellenőrzést. A második forma a
+<i>szövetkezet</i>. <i>Ostobaság és bűn volna szemet hunyni az
+előtt, hogy a szövetkezetek szabadsága és jogosítása magában
+foglalja a kapitalizmus szabadságát és jogosítását.</i>» A harmadik
+forma szerinte a <i>bizomány</i>, a negyedik állami üzemek, erdők
+stb. <i>bérbeadása</i>. Mindezt a következő lendületes indokolás
+kíséri: «Mi vagyunk a proletariátus elővédje. De ne feledjük el,
+hogy ez az elővéd csak kis része a proletariátusnak és ez is csak
+kis része az egész népességnek.» Már pedig «Nézzetek a térképre –
+úgymond –: Vologda, a donmenti Rosztov, Szeratov és Omszk között
+beláthatatlan területek terpeszkednek, amelyeken civilizált államok
+tucatjai férnének el. De ott mindenütt ugyanazok a patriarchális
+barbár vagy félbarbár állapotok uralkodnak. Gondoljatok az orosz
+földnek elkallódott darabjaira, amelyek a vasúttól messze, útak
+nélkül húzódnak meg a végtelenben, tökéletesen elszakadva a
+civilizációtól, a nagyvárosi kapitalizmustól. Lehetséges-e ebből az
+állapotból Oroszországot közvetlenül átvinni a szocializmusba?»
+Lenin igéri, hogy <i>igen</i>: elektrilizással, tíz év alatt! Az
+idei orosz éhinség jó foglalót ad e tíz évre! Ám hiszen Lenin maga
+sem hisz ebben. «A kapitalizmus nyomorúság a szocializmushoz képest
+– így fűzi tovább. De a kapitalizmus is haladás a középkorhoz, a
+kisüzemhez, a bürokratizmushoz képest. <i>Amennyiben nem lehetséges
+közvetlenül a szocializmusba átmenni, a kapitalizmus a termelésnek
+és forgalomnak nélkülözhetetlen fejlődési szakasza.</i>» (Brünni
+Volksfreund, jún. 2.) Ime a «nevetséges egér»! Hiszen «a
+szocializmus árulói» ezzel az olcsó bölcseséggel már elég régen
+kínálgatják Lenint és láttuk már, hogy Lenin maga is jól tudta ezt,
+mielőtt felcsapott Messiásnak. Most már megint tudja. Lehet, hogy
+még egyéb is eszébe fog jutni. Például talán az is, hogy 2×2=4,</p>
+<p><a name="Footnote_130" id="Footnote_130"></a> <a href=
+"#FNanchor_130"><span class="label">130)</span></a> Ez az igazság
+nyilvánul meg a bolsevik elmélkedők ama teljesen végig nem gondolt
+érveléseiben is, melyeket a másodelőző szakaszban idéztünk. És
+ugyancsak ez rémlett fel Marxnak is egy világos pillanatában, mikor
+a francia proletárforradalom eshetőségére (1871-ben) azt mondotta,
+hogy az «kétségbeesett ostobaság volna». (A polgárháború
+Franciaországban. Népszava-kiadás. 33. oldal.)</p>
+<p><a name="Footnote_131" id="Footnote_131"></a> <a href=
+"#FNanchor_131"><span class="label">131)</span></a> Ppsych. du
+Socialisme. 1898. 171. oldal.</p>
+<p><a name="Footnote_132" id="Footnote_132"></a> <a href=
+"#FNanchor_132"><span class="label">132)</span></a> V. ö. Földes
+Béla: A szocializmus. Bp., 1910. (Tud. Akadémia.) II. köt. 185.
+old.</p>
+<p><a name="Footnote_133" id="Footnote_133"></a> <a href=
+"#FNanchor_133"><span class="label">133)</span></a> Vannak
+marxisták is, akik tisztában vannak ezzel az igazsággal. Így Szabó
+Ervin egy helyt elismeri, hogy «oly társadalmi állapot, amelyben
+egy tiszta gazdasági típus úgy determinál, hogy benne a társadalmi
+és politikai felülépítmény és a gazdasági alap között tökéletes a
+harmónia: mintegy a fejlődés vége, avagy kezdete – contradictio in
+adiecto, minthogy a fejlődésnek kezdete vagy vége nem képzelhető».
+(Szindikalizmus és szociáldemokrácia. I.) Vandervelde pedig így
+vélekedik: «Valóban, nincs okunk arra, hogy el ne képzeljünk egy
+olyan szocialista-társadalmat, amelyben az egyéni tulajdon és munka
+egyidőben és egymás mellett él a kollektiv tulajdonnal és
+munkával.» (A kollektivizmus és az ipar evoluciója. Bpest, Grill,
+1908. 37. old.)</p>
+<p><a name="Footnote_134" id="Footnote_134"></a> <a href=
+"#FNanchor_134"><span class="label">134)</span></a> B. Kidd: A
+társadalmi evolució. Akadémia, Bpest, 1905. 62. old.</p>
+<p><a name="Footnote_135" id="Footnote_135"></a> <a href=
+"#FNanchor_135"><span class="label">135)</span></a> Somló Bódog:
+Állami beavatkozás. 146. old.</p>
+<p><a name="Footnote_136" id="Footnote_136"></a> <a href=
+"#FNanchor_136"><span class="label">136)</span></a> «Universal
+History, the history of what man has accomplished in this world, is
+at bottom the History of the Great Men who have worked here.» Th.
+Carlyle: On Heroes, &amp; c. Lecture I.</p>
+</div>
+</div>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_136" id=
+"Page_136">-136-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>TARTALOMJEGYZÉK.</h2>
+</div>
+<ul class="TOC">
+<li>Első rész: AZ ELMÉLET <span class="ralign"><a href=
+"#Page_5">5</a></span></li>
+<li><span class="roman">I.</span> fejezet: Siker és kritika
+<span class="ralign"><a href="#Page_5">5</a></span></li>
+<li><span class="roman">II.</span> fejezet: A «tudományos» jóslat
+<span class="ralign"><a href="#Page_11">11</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">1.</span> Jóslat és tudomány
+<span class="ralign"><a href="#Page_11">11</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">2.</span> Az emberi természet
+<span class="ralign"><a href="#Page_16">16</a></span></li>
+<li><span class="roman">III.</span> fejezet: A történelmi
+materializmus <span class="ralign"><a href=
+"#Page_22">22</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">1.</span> Az eredeti képlet és
+származása <span class="ralign"><a href=
+"#Page_22">22</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">2.</span> Műszó és fogalomzavar
+<span class="ralign"><a href="#Page_28">28</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">3.</span> A módosított képlet
+<span class="ralign"><a href="#Page_33">33</a></span></li>
+<li>Második rész: AZ IGAZSÁG <span class="ralign"><a href=
+"#Page_44">44</a></span></li>
+<li><span class="roman">I.</span> fejezet: Általános elemzés
+<span class="ralign"><a href="#Page_44">44</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">1.</span> A jóslat elemei
+<span class="ralign"><a href="#Page_44">44</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">2.</span> A jóslat szerkezete
+<span class="ralign"><a href="#Page_48">48</a></span></li>
+<li><span class="roman">II.</span> fejezet: A forradalom útja
+<span class="ralign"><a href="#Page_52">52</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">1.</span> Társas élet és
+forradalom <span class="ralign"><a href=
+"#Page_52">52</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">2.</span> Ábránd és valóság
+<span class="ralign"><a href="#Page_59">59</a></span></li>
+<li><span class="roman">III.</span> fejezet: Gazdagság és nyomor
+<span class="ralign"><a href="#Page_71">71</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">1.</span> Növekvő gazdagság
+<span class="ralign"><a href="#Page_71">71</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">2.</span> Növekvő nyomor
+<span class="ralign"><a href="#Page_77">77</a></span></li>
+<li>Harmadik rész: AZ ÉLET <span class="ralign"><a href=
+"#Page_84">84</a></span></li>
+<li><span class="roman">I.</span> fejezet: A neomarxizmus
+«ideológiái» <span class="ralign"><a href=
+"#Page_84">84</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">1.</span> Az opportunizmus
+álarcai: realizmus és szimbolizmus <span class="ralign"><a href=
+"#Page_84">84</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">2.</span> Forradalmi
+árnyalatok: romanticizmus és politicizmus <span class=
+"ralign"><a href="#Page_96">96</a></span></li>
+<li><span class="roman">II.</span> fejezet: Háború és forradalom
+<span class="ralign"><a href="#Page_103">103</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">1.</span> Az összeomlás
+pragmatikája <span class="ralign"><a href=
+"#Page_103">103</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">2.</span> Az összeomlás után
+<span class="ralign"><a href="#Page_112">112</a></span></li>
+<li><span class="roman">III.</span> fejezet: A proletariátus
+diktaturája <span class="ralign"><a href=
+"#Page_117">117</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">1.</span> «A tudománytól a
+valóságig» <span class="ralign"><a href=
+"#Page_117">117</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">2.</span> Programm és praxis
+<span class="ralign"><a href="#Page_120">120</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">3.</span> A tapasztalat
+jelentősége <span class="ralign"><a href=
+"#Page_127">127</a></span></li>
+<li class="li2">Összefoglalás és befejezés <span class=
+"ralign"><a href="#Page_131">131</a></span></li>
+</ul>
+<hr class="chap" />
+<div style='text-align:center'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 76283 ***</div>
+</body>
+</html>
+
diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt
new file mode 100644
index 0000000..b5dba15
--- /dev/null
+++ b/LICENSE.txt
@@ -0,0 +1,11 @@
+This book, including all associated images, markup, improvements,
+metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be
+in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES.
+
+Procedures for determining public domain status are described in
+the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org.
+
+No investigation has been made concerning possible copyrights in
+jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize
+this book outside of the United States should confirm copyright
+status under the laws that apply to them.
diff --git a/README.md b/README.md
new file mode 100644
index 0000000..28e05f8
--- /dev/null
+++ b/README.md
@@ -0,0 +1,2 @@
+Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for
+book #76283 (https://www.gutenberg.org/ebooks/76283)