NormalizeHEADmain

8 files changed, 17 insertions, 14816 deletions

diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes
new file mode 100644
index 0000000..d7b82bc
--- /dev/null
+++ b/.gitattributes
@@ -0,0 +1,4 @@
+*.txt text eol=lf
+*.htm text eol=lf
+*.html text eol=lf
+*.md text eol=lf
diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt
new file mode 100644
index 0000000..6312041
--- /dev/null
+++ b/LICENSE.txt
@@ -0,0 +1,11 @@
+This eBook, including all associated images, markup, improvements,
+metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be
+in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES.
+
+Procedures for determining public domain status are described in
+the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org.
+
+No investigation has been made concerning possible copyrights in
+jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize
+this eBook outside of the United States should confirm copyright
+status under the laws that apply to them.
diff --git a/README.md b/README.md
new file mode 100644
index 0000000..cca19a2
--- /dev/null
+++ b/README.md
@@ -0,0 +1,2 @@
+Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for
+eBook #55934 (https://www.gutenberg.org/ebooks/55934)
diff --git a/old/55934-0.txt b/old/55934-0.txt
deleted file mode 100644
index 967d250..0000000
--- a/old/55934-0.txt
+++ /dev/null
@@ -1,7730 +0,0 @@
-The Project Gutenberg EBook of A Damokosok, by Mór Jókai
-
-This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with
-almost no restrictions whatsoever.  You may copy it, give it away or
-re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included
-with this eBook or online at www.gutenberg.org/license
-
-
-Title: A Damokosok
-
-Author: Mór Jókai
-
-Release Date: November 11, 2017 [EBook #55934]
-
-Language: Hungarian
-
-Character set encoding: UTF-8
-
-*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A DAMOKOSOK ***
-
-
-
-
-Produced by Albert László from page images generously made
-available by the Google Books Library Project
-
-
-
-
-
-
-JÓKAI MÓR
-
-ÖSSZES MŰVEI
-
-NEMZETI KIADÁS
-
-LVI. KÖTET
-
-A DAMOKOSOK
-
-BUDAPEST
-
-RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA
-
-1896
-
-A DAMOKOSOK
-
-REGÉNYES TÖRTÉNET
-
-IRTA
-
-JÓKAI MÓR
-
-BUDAPEST
-
-RÉVAI TESTVÉREK TULAJDONA
-
-1896
-
-
-
-
-A CSERNÁTONI EZERMESTER.
-
-Lám megmondta jó előre Küprili nagyvezér Rákóczy György
-nagyfejedelemnek: «ne menj te Lengyelországba, királyságot keresni; mert
-bizony úgy jársz, mint a teve: a ki odament Allah elé, azt követelve,
-hogy adjon neki szarvakat, s aztán Allah még a füleit is levágta neki».
-– Egészen úgy járt György fejedelem is. Nem érte be azzal, hogy a
-gyönyörű szép Erdélyország nagyfejedelme lehetett, egyformán becsülve
-némettől, ozmántól: a bűne, a nagyravágyása átvitte Lengyelországba
-koronát keresni; ott azután nemcsak, hogy a korona aranyszarvait nem
-kapta meg, de odaveszítette nemzete virágát, Erdély harczoló seregét is.
-Azokat elfogta a krimiai tatárok khánja, a kit a szultán küldött az
-erdélyi hadak hátába.
-
-A székely csapatok vezére Nyújtódi Damokos Tamás, a mint azt látta, hogy
-a fejedelem aláirta a legcsúfosabb békekötés feltételeit, maga pedig
-mellékutakon elmenekült Magyarországba; a fővezér Kemény János ellenben
-odaalázta meg magát, hogy személyesen átmenjen a tatár khán táborába,
-kiéhezett, agyonfáradt hadai számára irgalmat-kegyelmet könyörögni: azt
-mondá a hadnagyának, Czirjék Boldizsárnak: «édes játom, nekünk már itt
-lőttek!»
-
-– Nem csak lőttek, de harangoztak is.
-
-– Kitalálod-e már, hogy mit tesz az a találós mese: «ettünk
-sültet-főttet, föld alatt, fa tetejébe’ – mi az?»
-
-– Ki bizony. A tatárfutásról hagyták ránk ezt a szomorú tréfát az
-őseink.
-
-– Meg vagyunk mink már fogva csűstül.
-
-– Én még tudnám, hogy merre kén’ kibujnunk?
-
-– Én pedig azt nem tanulom meg. A fejedelem ám elfuthatott: neki
-kötelessége a személyét megmenteni; te csak hadnagy vagy, neked sem
-szégyen a sarkaddal fenyegetni az ellenséget; de én a lófők vezére
-vagyok; nekem nem szabad a hátamat mutogatnom: nekem itt kell maradnom
-az én népemmel harczban, rabságban egyaránt.
-
-– Akkor bizony én is itt maradok veled.
-
-– De nem maradsz! Épen az, hogy el kell menned; haza kell találnod; az
-én szerelmes asszonyomnak várába el kell jutnod; felőlem neki hirt
-mondanod.
-
-– Hát az igen könnyen fog menni.
-
-– Nem olyan nagyon könnyen, mint gondolnád. Mert nem mehetsz ám könnyű
-szerrel. Mivelhogy ezt a turbát is magaddal kell vinned.
-
-Az a «turba» a régi háborús világban valami emberhátra felköthető
-vasládikó volt, kívül csikóbőrrel bevonva, s vasruddal lakatra bezárva.
-(Innen maradt fel a közmondás: «ellopták a turbát, de nálam a kulcsa!»)
-
-– S van benne valami?
-
-– Van bizony. Tele van pénzzel. Fele arany, fele ezüst. Nem tudom a
-számát. De annyi sulyt vet, mint egy kis borju. Ezzel több terhe lesz a
-lovadnak, vagy pedig a hátadnak, ha gyalog maradsz. Már pedig a bundádat
-sem hagyhatod el, mert tél van, a puskádat is vinned kell; meg a
-pallosodat, aztán meg a fejszédet is; de meg egy egész kenyeret is kell
-czepelned az útra, meg egy darab szalonnát, hogy éhen ne halj.
-
-– Mind akad annak gazdája.
-
-– Mert látod, ha ez a pénz most itt marad nálam: a mint a pogány tatár
-bennünket rabságra ejt, az azt rögtön prédára ejti, csak egy rézgombot
-is az mi rajtunk nem hagy. Ha pedig ezt a pénzt az én drágámnak, jó
-feleségemnek haza viheted, hát ez jó lesz neki arra, hogy a váltságdíjat
-lerója belőle, a mit a gonosz tatár fejemre fog róni, a kiről tudja,
-hogy vezér vagyok: még majd elég sem lesz reá.
-
-– De akkor hát elviszem magammal.
-
-– De ugyan vigyázz ám magadra, hogy meg ne fogdosson a tatár.
-
-– Ne te né! Hát azért volna nekem ezermester a nevem, hogy még az ilyen
-rusnya tatáron se tudjak kifogni?
-
-Czirjék Boldizsár bá pedig nem hiába volt büszke az ezermesteri nevére;
-mert valósággal az volt ő.
-
-Csinált ő egyszer olyan szövőszéket, a mit a patak hajt s magától
-megszövi az abaposztót. Azután meg egy olyan gyalogszekeret készített, a
-mi ló nélkül jár: az ember maga benne ül s kézzel-lábbal hajtja; az
-igaz, hogy jobban elfárad vele, mint ha gyalog járna, de legalább kocsin
-utazik. Megjárta ő ezen Nagy-Enyedet is, egész vásár csodájára. – Olyan
-fegyvert is fundált ki, a mivel a medve saját magát lövi agyon: még
-pedig puskapor nélkül.
-
-Nem kell Czirjék Bildizsár bát félteni. Van annak annyi tudománya, hogy
-százezer tatár nem jár túl rajta.
-
-Mielőtt a futáshoz kezdett volna, hát legelébb is azt tette, hogy egy
-bádog szelenczéből, a mit magával hordott erre az alkalomra, bekente a
-saruja szárait jó erősen farkashájjal. Ettől aztán a saját lova olyan
-szaladós lett, mintha farkasokat érezne a hátában, míg ellenkezőleg a
-tatárok, a kik rögtön üldözőbe vették, a mint látták, hogy szökni indul,
-el nem tudták gondolni, mi lelte a lovaikat? a mint azok közelbe érték
-Czirjéket, mind visszafordultak, rugtak, kapálóztak, lehányták a
-hátukról a gazdáikat, semmiképen nem akartak neki menni a megérzett
-farkas szimatnak.
-
-Boldizsár bá csak úgy nevette őket, hátra-hátra fordítva a képét.
-
-A tatárok azonban, ha lovaikkal be nem érhették a futót, a nyilaikkal
-ugyan megtalálhaták.
-
-Czirjék Boldizsár csak egyre hallá, hogy ott sivít el a füle mellett
-egy-egy vasorrú madár, a kinek hátul a tolla.
-
-«Ez így nem jó lesz: vagy emberben, vagy állatban kár esik, s az hiba
-lesz.» Mondá magában a hadnagy, s ez ellen meg azt a fortélyt gondolta
-ki, hogy a mint egy patakhoz ért, ott leszállt, a bundáját belemerítette
-a vízbe, s aztán a gyapjas részével kifelé fordítva, úgy veté a nyakába,
-hogy ez nemcsak őt magát, hanem a lova hátulját is egészen takarta. Az a
-vízbemártott bunda pedig a csikorgó hidegben egyszerre jéggé fagyott:
-olyan lett az, mintha vaspánczél lett volna. A bolond tatár egyre
-nyilazott rá, de a nyílvessző mind lepattogott a természetadta birkabőr
-pajzsról: a jégen keresztül nem volt kedve a nyíl hegyének hatolni.
-Megint csak ő nevetett.
-
-A tatárok azonban nem maradtak el a sarkából. Egész csapat fogta
-üldözőbe, fertelmes kurjongatással. Meglátták a hátán a turbát, s azt
-már tudja a tatár, sok százados gyakorlatból, hogy abban a magyarok
-pénzüket tartják. Ez drága madár! Érdemes utána nyargalni.
-
-Czirjék Boldizsár bá tudta azt jól, hogy ez az ő két stratagémája csak
-addig használ, a míg a futása a hegyi szűk utakon, keskeny völgyekben
-tart, a hol nem kerülhetnek eléje, de a mint valami lapályra fog jutni,
-a hol a tatárok eléje kerülhetnek, ott már szél ellenében nem fognak
-ijedezni a lovaik a farkasháj szagától, az ő lova pedig a súlyosabb
-teher alatt hamarább kifárad, nem győzi az erőltetett versenyt, hát
-valami mást kell kigondolni.
-
-Egyszerre egy sűrű erdőbe érve, hirtelen utat vesztett, félrecsapott,
-mikor az üldözői nem látták, s elhagyva a mély ösvényt, leereszkedék az
-erdős hegyoldalon a mély völgybe.
-
-Ámde a tatárok minden gonosz politikával el voltak készülve. Csunya,
-kitanított vérebeket hordtak magukkal, a mik az üldözött áldozatot, ha
-az el talált rejtőzni valami bozótban, menten felvadászták. Czirjék
-Boldizsár bá, mikor már egyszer egy csorgó mellett pihenőt tartana, s
-szalonnázni kezdene, csak hallja ám, hogy csaholnak az erdőben a czudar
-sinkoránok.
-
-– Ne te né! Még bizony csuffá tennének, ha hagynám magamat. Hogy ugatnak
-a kedveskék! Nem hiába kutyafejű tatár az ő nevük.
-
-Hanem hát egy ezermestert nem olyan könnyü elfogni.
-
-Boldizsár bá, megismerve az új veszedelmet, maga is fordított a
-stratagémán. Leszedte a lováról a mindenféle czókmókot, belekötött
-mindent a bundájába egy nagy batyunak. Azt a saját hátára vetette.
-
-– No most már édes lovam, eredj a magad esze után a merre látsz! Mondá,
-nagyot ütve a tenyerével a lova hátára. Az sem volt rest; a mint a
-kötőféket kiakasztották a nyakából, neki fordult az erdőnek s teher
-nélkül úgy elszaladt, mint egy gímszarvas. A tatárok vérebei aztán mind
-a futó paripa szimatján csaholtak tovább. Boldizsár bá farkashájas
-saruinak a nyomát semmi kedvük sem volt tovább üldözni. A farkast nem
-hajtja a kutya: már nem tudom, nemzetiségi rokonszenvből-e, vagy
-testvérgyülöletből; de kikerüli, ha lehet.
-
-Így aztán Boldizsár bá csak nyert egy kis egérútat, s azt arra használta
-fel, hogy a szálerdővel fedett hegyoldalban mind lejebb ereszkedék a
-völgybe, gondolva, hogy talál majd ott egy mély hegyszakadékot, a min ha
-keresztülhatolhat, a lovas tatár nem kerülhet elé. A tulsó oldalon aztán
-kap egy új mokánylovat, vagy jó pénzért, vagy egy jó fejbecsapásért.
-
-Talált ám, de nem egy hegyszakadékot, hanem egy tengerszemet a völgy
-mélyében: az a völgy is olyan gömbölyű volt, mint egy döbör, köröskörül
-bekerítve erdős hegyoldalakkal; nem volt abból semerre kimenekülés.
-
-A tatárok pedig már észrevették, hogy üres paripa után szaladnak, a
-lovag elbujt; nagy hamar visszatértek: baromsok nép volt, elállták az
-egész erdőt, csak úgy viszhangzott a szálfás rengeteg a kiáltozásaiktól:
-«marrha! marrha!» a mi az ő szokott csatakiáltásuk.
-
-– Marha ám az öreg apád! Mondá Boldizsár bá s szétnézett a terepen: mit
-lehetne csinálni?
-
-A tengerszem be volt fagyva.
-
-Hanem az ilyen tengerszemnek a mély vize mindig meleg, úgy, hogy vastag
-jégkéreg nem támadhat rajta. Boldidizsár bá megpróbálta a balta fokával.
-A bizony beszakadt egy ütésre: – a jég kenyérre kenni való sajtnak elég
-vastag lett volna, hanem pallónak meg dobogó hidnak nagyon vékony volt.
-
-– No csak, ne ijedj meg magyar, biztatá magát az ezermester: Így van ez
-jól.
-
-Azzal szétnézett a parton. – Hevert ott rakás számra a sok fiatal fenyő,
-a mit a szél kitördelt. Boldizsár bá hozzáfogott a baltájával, négy szál
-ilyen vékony dorongnak való fenyőből egy pár korcsolyát a maga két
-lábának, meg egy szánkót a batyunak összeeszkábálni.
-
-Nem történhetett ez meg nesz nélkül. A sok baltaütés egészen elárulta az
-üldözők előtt, hogy hol bujkál, a kit keresnek. Minden oldalról
-csörtettek arrafelé.
-
-– No csak ne törjétek magatokat olyan nagyon! Dörmögé Boldizsár bá. Még
-megizzadtok s száraz kehet kaptok bele.
-
-Azok pedig csak jöttek közelebb, s folyvást szorosabbra húzták a kört a
-menekülő körül; már nagyon lehetett hallani a lovaik robaját a recsegő
-targalyak közt. Most mindjárt a nyakán lesznek.
-
-– Hát hiszen én is mindjárt készen leszek!
-
-Mikor a legelső lovasok egy-két nyillövésnyi távolban kibukkantak a fák
-közül, már akkor Boldizsár bának a lábaira volt kötözve a két ölnyi
-hosszú fenyőfa-korcsolya, még csak a szánkót rakta meg. A bunda az itt
-maradhat, a nélkül is elég melege van az embernek, a mikor kergetik;
-kenyér, szalonna se szaporítsa a terhet: «most laktunk jól, holnapra is
-majd ád az Isten valamit! ha nem ád, megalkuszunk a gyomrunkkal!» – Nem
-tett a szánkóra egyebet, mint a turbát, meg a fegyvereit: a szánt
-odakötötte az ővéhez, s aztán még egy hosszú, hegyes végű rudat fogott a
-kezébe s azzal neki iszánkodott a vékony jegű tónak.
-
-Egészen helyes volt a mathematikája. A vékony jégkéreg a hosszu
-fakorcsolyák alatt megbírta a gyorsan keresztül iramló embernyi terhet
-is és sehol nem szakadt be alatta: úgy repült át a tavon, szánkójával
-együtt, mint a vízi pók; még csak meg sem recscsent alatta a jéghid.
-
-«Marrha! Marrha!» ordítá az üldöző had, a mint meglátta a jég hátán a
-menekülőt, s aztán azt gondolták, hogy az a tó «fenékig tejfel», utána
-rugtattak, a mivel azt nyerték, hogy valami huszan-harminczan a
-bolondabbak közül beleszakadtak a jégbe: egynehányan azt is
-megpróbálták, hogy úsztatva áttörtessenek a tulsó partig, de pórul
-jártak vele, mert a vékony jég mind összevagdalta a lovak szügyét, hogy
-nem birtak előrehatolni. Boldizsár bá de hátra sem pillantott addig, a
-míg a tulsó oldalon szárazra nem jutott: csak akkor nézett aztán vissza,
-nagy lelki nyugalommal látva, hogy milyen jól helybenhagyta gonosz
-üldözőit. Azok még akkor is vergődtek a jeges vízben, egynéhány hegyes
-kucsma ott úszott már gazdátlanul; a parton állók pedig nagy csoportban
-káromkodtak, a mit Boldizsár bá nem hagyott viszonzatlanul. Jó
-szerencse, hogy egymás nyelvét nem értették; mert különben még
-összevesztek volna. A tatárok mérgükben egész raj számra repíték a
-nyilakat Boldizsár bá felé, de az egy sem jutott el hozzáig: széles volt
-az a tó!
-
-– Ejnye, nem szégyelitek magatokat? No megálljatok, majd én is küldök
-nektek valamit.
-
-Azzal lefektette a puskáját a favillára s odaczélzott, a hol legsürübben
-álltak a tatárok. Azok látták, hogy micsoda rossz szándéka van; de csak
-csúfságot csináltak belőle. Tudták ők «már», hogy a tüzetadó likas vas
-messze elhord; csakhogy annak az elsütéséhez tüzes kanócz kell, az pedig
-az üldözött kezében nincs; – azt pedig «még» nem tudták, hogy kanócz
-nélkül is el lehet sütni a puskát, ha annak závárába tűzkövet tesznek; s
-ezt már a csernátoni ezermester régen kifundálta, mielőtt a hollandiak
-rájöttek volna. – Egyszer aztán csak nagyot durran a fegyver: olyan volt
-annak a viszhangja a mély völgyben, mint a mennydörgős ménkü csapása, s
-a bennelevő három golyóbis ki is likasztotta épen egy murzának az
-oldalát úgy, hogy az menten testamentumot tett: a többiek aztán eszük
-nélkül tánczoltak vissza az erdőbe.
-
-– Tanulják meg, hogy kivel van dolguk!
-
-Boldizsár bá hasra feküdt a mohos parton s úgy pihente ki magát,
-csendesen elnézve, hogy mit fundálnak már most a tatárok. Azt kivehette,
-hogy azok most abban törik a fejüket, hogy megkerüljék a tavat.
-
-– Ilyen a buta ember, a ki nem járt a fehérvári collégiumba; nem tanulta
-a geometriát! Azt gondolják, hogy ők engem megkeríthetnek: holott nekem
-oda fel a hegytetőig csak egy fél-diametert kell átballagnom; nekik
-pedig egy fél circulust. A ki nem ért a mathesishez!
-
-A tatárok azonban, úgy látszik, hogy más collegiumban járták ki a primi
-anni philosophiát, mert egész bizonyosra indultak neki a két oldalon
-való körülkerítésnek.
-
-Boldizsár bá pedig, hogy annál jobban boszantsa őket, még magasra
-feltartá előttük a turbát s megrázta, hogy hallják, hogy csörög benne a
-pénz. Azok vonítottak, mint a farkasok a malaczpecsenyére!
-
-Az ezermester minden megerőltetés nélkül haladt egyenesen felfelé a
-tulsó hegyoldalon; még nem is igen sietett. Hanem aztán mikor felért a
-hegytetőre, akkor látta hüledezve, hogy micsoda átkozott helyre jutott.
-A tulsó oldala ennek a hegynek egy meredek sziklafal; alant rettenetes
-mélység, teledöntögetve óriási kőcsompókkal: úgy néz ki a vidék, mintha
-itt bújt volna be az ördög a pokolba, s aztán úgy össze-vissza hányta
-volna a bejáratot, hogy utána ne találjanak. Semmiféle ösvény e lakatlan
-szakadékba sehonnan nem vezet.
-
-– No Boldizsár komám, innen szabadulj ki mostan, ha ezermester vagy!
-
-Erre számitottak bizonyosan a tatárok, a kiknek oláh vezetőik voltak:
-azok árulták el előttük, hogy a merre az üldözött menekült, arrafelé
-nincs a világnak kapuja: az a Csetátye Drakuluj.
-
-
-
-
-A CSETÁTYE DRAKULUJ.
-
-Jaj bizony, itt most egy kicsinyt repülni kell: a szabadulás nem
-történik meg e nélkül, édes atyámfia! mondogatá magának Boldizsár bá.
-Pedig még akkor nem is született Mongolfier, hogy az égből leszállás
-mesterségét megtanítsa.
-
-Szétnézett valami segítség után. Megtalálta. Egy szép, nagy, sudár,
-fiatal jegenyefenyő volt a kezeügyében, a minek a lombos ágai gyászfűz
-módjára lefelé csüggnek; azt kivágta a fejszéjével. Alul a vastag végére
-rákötözte egy sing magasságra a turbát, arra állítá a puskát, jól
-kiszámítva (Newton nélkül), hogy a mi nehezebb, az megy lefelé estében
-előre; még felső ruháit is levetette, azokat is a körül csavargatta.
-Akkor aztán kikeresett egy pontot a hegyszakadék ormózatán, a hol a
-meredek szikla nemcsak függélyesen áll a mélység felett, de még egy
-cseppet előre is hajlik: oda czepelte a levágott fenyősudarat.
-
-Mikor aztán a tatárok jöttek minden oldalról az erdőből nagy
-rivalkodással feléje, hogy már most megfogják, akkor Boldizsár bá ráült
-a levágott fára, mint a szánkóra, s aztán elkezdte azt a két sarkával
-előre csusztatni a sziklapárkány felé, felsóhajtva az egekre: «no, most
-pislants uram Jézus!» Egyszer aztán lebillent a fenyőfa a párkányról s
-alázuhant emberestül, mindenestül a mélységbe.
-
-A tatárok elszörnyedve csapták össze az első lábaikat erre a látványra:
-«ni, a bolond magyar, inkább elöli magát, mint hogy elfogják!»
-
-Dehogy is öli el! Ördöge van annak! Az alázuhanó fa röptében olyan
-egyenesre állt, hogy a hegyes sudara fölfelé meredt s a vastag vége ment
-előre úgy, hogy mire leért a völgybe, még meg is állt a földben,
-belefuródva a hegyes csonkjával, mintha onnan nőtt volna ki.
-
-– No, ezt csináld utánam, kutyafejű! kiáltá fel onnan az ezer meg ezer
-lábnyi mélységből Boldizsár bá, épkézláb szállva le a repülő gépéről. De
-biz a tatárnak nem volt kedve eltanulni tőle ezt a pokolra szállás
-mesterségét.
-
-Ide alant lett volna hát már, a hozzájárulhatlan hegyszakadékban: de
-hogyan már most tovább? mert nem jó a pokolban lakni!
-
-Felülről nézve is veszedelmes hely ez; mikor pedig benne van az ember,
-sehogy sem érzi benne magát valami jól. A mi onnan felülről csak morzsa,
-az itt koloncz, a mire dolog felmászni. A mikor pedig felmászott az
-ember egy ilyen nagy kolonczra, hát akkor látja, hogy észak felé a völgy
-egészen el van zárva meredek sziklafalakkal; délfelé nyitottnak látszik,
-arra mosolyognak a Hargita ormai: ott van Székelyország.
-
-Csakhogy odáig még sok erdős hegyet kellene megmásznia; s ezek a tatárok
-mindent megszálltak már. A mint ott a sziklapárkányon meggyujtják a
-lármafát, végtül-végig minden hegyormon kigyulladnak a jeltüzek: nehéz
-innen elvinni az irhát, de kivált a turbát.
-
-«Azért mégis csak elvigyük mind a kettőt!»
-
-Nagy szemfüleskedés mellett, fölfedezett az átelleni hegyoldalban valami
-ösvényformát, a mi veszedelmes sziklapárkányokon vezetett végig, a hol
-az ember, a tíz körmével a sziklarepedésekhez nőtt rekettyébe
-kapaszkodva haladhat csak előre, áthidalva vakmerő ugrásokkal az útját
-álló szakadékot s Istennek ajánlva lelkét a lába alatt meginduló
-sziklagörgeteg végigomlásánál: ez ám a «gőzsikló!»
-
-Csaknem kész este volt már, mikorra Boldizsár bá a Valle Drákulujban
-odáig eljutott, a hol az kezd lefelé mélyedni, összeszorulva egy keskeny
-vágányba, a hol csak egy ember fér el.
-
-De már ha olyan sötét lesz is, mint a szurok, innen mégis ki kell
-szabadulni akárhogy. A szűk hegyvágány teli volt hóval. Az ember csak
-azt koczkáztathatta, hogy valahol a fejetetejéig szakad bele s soha ki
-nem jöhet belőle. Szánkó kéne ide! De miből faragni? Nincs itt más fa,
-mint nyomorék törpe-fenyő, meg boróka; azért is falra kellene elébb
-mászni.
-
-Hát a mint legjobban tusakodik magában, csak jön ám fölfelé, épen azon a
-szűk úton, a min menekülnie kellene, egy nagy bolond medve, szörnyű
-mormogással. Még ki sem lehet térni az útjából.
-
-– Ejnye, maczkó pajtás! zugolódék Boldizsár bá: hát már te is a tatár
-zsoldjába álltál? Akkor csakugyan vége az erkölcsnek Moldovában! De hogy
-nem alszol te ilyenkor, mint más becsületes medve?
-
-Hát biz a maczkó azért ébredt fel édesded álmából, a mit a vízkeresztig
-el nem szokott hagyni, hogy a Boldizsárt üldöző tatárok valahol egy
-barlangban letelepültek, tüzet raktak: az pedig a medve téli
-rezidentiája volt. A felzavart fenevad azután megugrott s most jön
-felfelé nagy bőszülten, a nyári pavillonját keresni, az ott van a
-somberkes sziklaoldalban, látszik is a szája.
-
-A mint a maczkó megint embert látott maga előtt, elordítá magát vérivó
-kedvében, s két hátulsó lábaira állva, rohant neki nagy fogcsattogással.
-
-– No csak ne egyél meg! Mert bizony furcsa formában várnám be az itélet
-napját! Nem is tudom, hogy feltámad-e a medveczukor?
-
-S azzal kegyetlenül a fejéhez csapta a vas turbát a medvének Boldizsár
-bá, s míg az nagy haraggal a vasládát ölelte át, az alatt ő igazi
-székely tempóval odaugrék hozzá s úgy eltrafálta a hosszú késével a
-medvének a szivét, hogy az még csak búcsút venni sem ért rá ettől a szép
-világtól.
-
-Ennek hát megadta a magáét! De ez még mind nem volt ám elég az
-üdvösségre. Mert a mint a medve megszünt ordítani, rákezdték odalenn a
-mély útban mások.
-
-Azt is megtudta, hogy kicsodák. Magától a medvétől. Annak a bőrébe bele
-volt akadva három nyílvessző: azt a tatárok lőtték bele futtában, az
-egyik talpa össze is volt égve, a mint a tüzükön keresztül gázolt. Ime
-azok tehát már jönnek felfelé. Éppen a medve mutatta meg nekik az utat.
-Hallik onnan alulról a rikongatásuk.
-
-No most mihez kezdjünk? Visszamenni a Valle Drákulujba, annyi, mint az
-egérfogóba belemenni. Amott fenn a sziklaoldalban van a medvének a nyári
-barlangja, oda jó lesz elbujni.
-
-De még a megölt medvét is fel kell oda vontatni akárhogy!
-
-Miért? Azért!
-
-Izzadságos munka volt az. A medve nyomott három mázsát. De mégis csak
-felvonszolta az odúig.
-
-Igen bizony, de ha a tatárok ideérnek, meglátják a csizmanyomokat a
-hóban, s a milyen éles eszük van, még kitalálják, hogy a medve nem hord
-csizmát; ember van ott az odúban.
-
-Azt tette hát, hogy lenyiszálta a medvének a két hátulsó lábát s azt a
-két kezébe fogva, visszament vele egész addig a helyig, a hol megölte a
-vadat, s onnan kezdve aztán háttal, mint a rák, lépegetett négykézláb
-visszafelé; minden csizmanyomot gondosan letaposva a szélesebb
-medvetalppal, a meddig csak a hó tartott.
-
-Most aztán, ha jön a tatár, a mennyi tudománya van, kifundálhatja
-belőle, hogy itt a medve összeakadt egy emberrel; azt megölte, felvitte
-a barlangjába és azóta meg is ette.
-
-Egészen így történt.
-
-A mint a tatárok feljöttek égő szurokfenyő-fáklyákkal a szoros útban, a
-medve nyomán, s rátaláltak a tusa helyére, a hol a medvenyom és a
-csizmanyom összetalálkozott s egy vértócsában veszett el: ott megálltak
-tanácsot tartani.
-
-Egy nehány fiatal legény vállalkozott rá, hogy felmegy a barlang
-szájáig, megnézi, hogy mi van benne?
-
-Ha a medve odavitte az üldözött székelyt, akkor a hátára kötött turbát
-is odavitte. Meg kell azt ott kapni.
-
-Csakhogy a barlanghoz vivő, mély vágányú út olyan keskeny volt, hogy
-azon egyszerre csak egy tatár hághatott fel.
-
-Hát, a mint az első tatár közelért a lyukhoz, Boldizsár bá egyszerre
-kidugta rajta a medvének a fejét, s maga olyat ordított hozzá, hogy az
-bevált akármiféle bassista medve solo-énekének.
-
-A tatárok hanyathomlok bukfenczeztek vissza a szűk ösvényről s azt a
-hírt vitték a többieknek, hogy két medve van odafenn: a nősténye
-ordított, a kanja csak a fogát vicsorgatta.
-
-Ezeket pedig vérmedvéknek híják, a kik már embert ettek: ezekkel nem jó
-komázni.
-
-A tatárok ismét tanácsot ültek. Boldizsár bá egész kényelemmel hallgatta
-ki őket onnan a medvepáholyból. Ezermester ne tudna tatárul?
-
-Abban állapodtak meg, hogy ma már, sötét éjjel nem ostromolják meg a
-medvebarlangot alulról; hanem holnap, ha világos lesz, visszajönnek,
-fölülről kötélen egyet maguk közül a barlang szádáig lebocsátanak, az
-mindenféle nyers cziherrel telehányja a medvebarlangot. Akkor aztán a
-czihert égő nyilakkal felgyujtják s a medve vagy ott fullad, vagy
-kiugrik: övék lesz a barlang. Ha megette is a medve a székelyt, de nem
-ette meg a pénzes turbát.
-
-– Ejnye, no bizony ezt ugyan jól kitaláltátok, eszem az anyátok! mondá
-magában Boldizsár bá, megértve a gonosz stratagémát. S ismét
-szélyelnézdegélt maga körül, hogy kitől lehetne itt segítséget kérni?
-Nem voltak ott, csak hárman. Először ő maga, azután a kőszikla, azután
-meg a hó. Mire menjen harmadmagával annyi kegyetlen tatár ellen?
-
-Azok pedig nem tágítottak: úgy látszik, komolyan vették az
-ostromzárlatot. Boldizsár bá egész jól láthatta a csillagvizsgáló
-toronyból, hogy alant a völgyben tüzeket raknak hosszú sorban végig,
-azok ott akarnak sütkérezni hajnalig: szökve sem lehetne közöttük
-elsurranni, úgy bevilágítják az egész völgyet. Még a danolásuk is
-felhallatszik idáig: a pogányok danolni szoktak éjjel a táborban, hogy
-el ne aludjanak.
-
-«Mi pedig nem vagyunk, csak hárman: én magam, a kőszikla, meg a hó!»
-
-Hohó! Hisz ez több, mint elég! Itt van a hó! Ez az igazi jó barát! De
-még egy másik jó barát is érkezett: a szél; ez meg épen derék czimbora,
-mikor úgy maga jószántából elkezd fujni, aztán hordja a havat, csak úgy
-sziporkázik tőle a sziklák párkánya!
-
-«Hadd szóljak már most veletek egy szót, édes vendégeim!» mondá
-Boldizsár bá s előbujva a medveodúból, csinált a két markával egy kis
-hólapdát, azt tovább hentergette a hóban, míg akkorára megnőtt, mint egy
-hordó, még előbbre görgette maga előtt, a míg lett belőle egy nagy
-hordó. Mikor aztán egyszer kijutott vele a keskeny sziklavágányból, a
-hol elkezdődött a völgy öblösödni: ott hatalmasan nekilódítá a hógömböt
-a meredélynek. Ment az aztán a maga eszétől nagy sebességgel alá, egyre
-töméntelenebbé nőve az útjában felszedett hótömegektől: nagy robaj
-támadt utána, recsegtek az útjába eső fák, a miket kitördelt, míg végre
-egy mennydörgő zuhanással tölté be a völgyet, a mitől még idefönn is
-megrázkódtak a sziklák.
-
-«Ez tiszta munka volt!» mondá Boldizsár bá, a mint széttekintett s
-látta, hogy a völgyben egy tűz sem ég már sehol. Azokat mind eltemette a
-hógörgeteg; de még a kik körülöttük aludtak, azok is furcsául fognak
-majd elbámulni, mikor fölébrednek s akkor látják, hogy a másvilágon
-vannak.
-
-No már mostan szabad az út. A görgeteg még simára seperte az egész
-csuszkapályát. Már most csak még egy szánkó volna! De hát, hogy ne
-volna, mikor van? Gyere maczkó! Menjünk szánkázni! Boldizsár bá
-előczepelte a megölt medvét; a két hátulsó lába közé odakötözte a
-turbát, széles háta volt a medvének, jobb szánkófeneket építeni sem
-lehetne: ő maga ráült a hasára s megkapaszkodott a két lőcsben, a medve
-két első lábában; a maczkó feje volt a szánkó orra, az ő saját
-csizmasarkai a talpkötő dörzsfék s egyúttal kormányrúd: csakúgy repült
-az a bomlott jármű a sík, csapinós vágányon alá, át is ugrott röptében
-egy-egy szakadékot, a mibe veszedelmes dolog lett volna beleesni; de még
-azután is iramodott előre, a mikor leért a völgybe, a veszedelmes
-nekilódulástól: úgy, hogy Boldizsár bának még a süvege is lemaradt a
-fejéről a nagy röpülésben; de nem ért rá felvenni, inkább veszni hagyta:
-azzal is egy gonddal kevesebb.
-
-Hanem a mint a medveszánkó végre megállt, beletúrva az orrát a
-hófuvatba, akkor látta Boldizsár bá, hogy ott lehetett hajdan a
-tatárcsapat főhadiszállása, a lófarkas mundzuknak csak a buzogányos vége
-áll ki még a hóból. Laknak oda alant egynehányan! De azokat ő nem
-sietett kiásni, hanem leszállva a szánkójáról, szétnézett, hogy merre
-tágasabb a világ? hová lettek a tatárok?
-
-A tatárok nagy része, a kit a hógörgeteg a völgyben nem kapott, nagy
-lármázást mívelt odafenn az erdőben; a lovaik mind meg voltak bolondulva
-a rémülettől: elég dolguk volt azoknak a megfékezésével; azoknak nem is
-lesz egyhamar kedvük megint ide a völgybe lejönni. Hanem tova egy
-magaslaton mégis látott Boldizsár bá egy lovon ülő alakot, a ki iránt
-semmi kétsége nem lehetett, a hegyes prémes süvege, a kurta lompos
-bundája, meg a hegyes dárdája messziről hirdette nemesi származását.
-
-Ennek a háta mögött ugyan szép csendesen elosonhatott volna Boldizsár
-bá; mert ez nagy bölcsen hátat fordított a zimankós szélnek s úgy
-belehuzta magát a bunda gallérjába, hogy az orra sem látszott ki belőle;
-hanem hát Boldizsár bá azt tartá, hogy nem illik az embernek jó nap
-kivánás nélkül elmenni az idegen úr mellett, s odajárulván, azt mondá a
-tatárnak:
-
-– Ugyan édes atyámfia, nem adnád nekem ide kölcsön a lovadat, meg a
-bundádat holnaputánig? utolsó torjai vásárkor visszahozom. Hanem ezt
-csak azután mondta neki, a mikor már a fejszéjével hátulról úgy fejbe
-kollintotta, hogy a tatár keresztül esett a lova fején, s nem is mondott
-neki ellent: kiadván lelkét.
-
-Boldizsár bá aztán lehuzta a nyakából a bundát s saját vállára keríté, a
-prémes süveget is a fejébe tette: «e bizony nem is rossz csere volt:
-hiuzbőr a préme; az enyimé csak farkasbőr volt». Azután a tatár lónak
-valamit súgott a fülébe, az egyik orralikát befogta, a másikba belefújt,
-a mitől az olyan kezes lett, hogy felhagyta ülni a hátára; pedig
-különben az ilyen tatár ló hamis: nem veszi fel az idegent; vagy ha
-felveszi, aztán oda viszi, a hová az nem akar, a társai közé, haza.
-
-Az ezermester ennek is ismerte a babonáját. A paripa engedelmes lett s
-ügetett előre.
-
-Még egy másik tatár előőrsöt is talált Boldizsár bá az útjában, de már
-arra messziről rákiáltott: «majd nem alszol! de kinyitod a szemed, álmos
-kutya! Megállj, majd adok a nogajkával!» Az a jámbor még meg is kinálta
-a kulacsával, csak ne haragudjék. Boldizsár bá megtartotta a kulacsot:
-jó lengyel pálinka volt benne; szükség lesz arra ebben a hidegben.
-
-Így aztán minden akadály nélkül kijutott a tatárok kelepczéjéből s
-virradóra ott volt a gyergyói havasokon: onnantúl aztán nem is üldözte
-még a madár sem, délig emberrel sem találkozott. Minden jó lett volna
-már, csak olyan nagyon éhes ne lett volna. Bánta szörnyen, hogy el nem
-hozta magával a medve toppancsát, milyen jó volna az most sülve!
-
-De hát jó az Isten! Akkor ád, a mikor nincs. Délben Boldizsár bá egy
-pakulár gunyhóhoz jutott, ott épen sajtot öntöttek. Hatan voltak a
-legények; a mint a lovas tatár alakot a hosszú dárdával megpillantották,
-hatan hétfelé szaladtak, vendelyt, túrót ottan hagytak; még egy
-juhászbundát is martalékul felejtettek.
-
-Boldizsár bá aztán leszállván a lováról, elébb kegyesen elimádkozá, hogy
-«a ki ételt, italt adott, annak neve legyen áldott!» s aztán kegyetlenül
-megtömte a horpaszait a túróval, nagyokat nyakalt rá a savóból, s azzal,
-mint a ki a dolgát jól végezé, leheveredék a juhászbundára s olyan jót
-aludt, hogy mikor fölébredt, alig tudta a szeme pilláit felnyitni, úgy
-le voltak fagyva.
-
-Aztán folytatta az útját az ismerős tájékon. Itt már ismerte a dörgést:
-a falu nevét is tudta, a mi ott szemközt jön. Azaz, hogy nem a falu,
-hanem csak a népe. A megriadt pakulárok fellármázták a lakosságot, hogy
-«jön a tatár!» S most az nagy énekszóval, templomi zászlókkal
-processiózik eléje, hogy kegyelmesen fogadja a rettegett pusztítót.
-
-– Ejnye, rusnya békák! rivalt rájuk mérgesen Boldizsár bá, hát már engem
-sem ismertek? Nem látjátok, hogy én vagyok Csernátonból a Boldizsár bá?
-Én nem hoztam nektek semmit: csak a tatárt a hátamon; de azt ne a
-vasvilla nyelével, hanem a hegyes végével köszöntgessétek: látszik, hogy
-nektek is csak asszony volt az anyátok, mint az oláhoknak, nem pedig
-amazon, mint a csiki székelyeknek! No, majd ha nagyon megijedtek,
-jöjjetek utánam: én megbátorítlak.
-
-
-
-
-A MIKÓ-UJVÁRI ÁGYÚK.
-
-Hogy a gyergyói székelyeket miként eszelte fel Boldizsár bá, meg a nagy
-veszedelem a határon átözönlő tatárok elfogadására? azt megirtuk egy
-másik könyvben. Itt történt az, hogy az asszonyok is fegyvert fogtak,
-Apor Andrásné, Cserei Györgyné előkelő urasszonyok vezetése alatt, az
-ellenséggel szembeszálltak, a férfiakkal versenyt hadakoztak; itt
-örökíté meg hirét-nevét a hős Puskás Kalára, ki jó reményben levő
-állapotja mellett, mégis kiment az ütközetbe, s naphosszant harczolva,
-hét tatárnak kioltá élete mécsét s azzal hazament estére és szült három
-fiut. – Igaz történet ez; a tatárhalom a bizonysága, a hol ezerhétszáz
-tatárnak a csontja porladozik, a kiket tűz, vas, asszonykéz és
-lezudított tóvíz rakásra ölt a Szárhegy szorosában.
-
-Ez a veszedelem tehát el lett fordítva Mikó-Ujváráról, mely a tatároknak
-innen leghamarább esett volna utjában, de hátra volt a másik, az ojtozi
-szoroson betörő tatárhad, a melyik Csikot, Háromszéket elözönlötte! ez
-ugyan csak később fog megérkezni, de bizonyosan megjön, azt már tudta az
-ezermester, nem is a lelkektől, hanem a saját esze járásából. Hogy a
-tatár, miután az erdélyi hadsereget, fővezérestül együtt elfogta
-Lengyelországban a szultán parancsából, ottan meg nem áll, hanem majd
-nekiesik a védtelenül hagyott Erdélynek s azt véges-végig pusztítja, de
-még Magyarországba is áttör.
-
-Mert hát ilyen kegyes urunk volt nekünk a szultán, a kinek árnyékában
-oly soká pihentünk. Ha szép engedelmesen megvittük neki az adót jó
-pénzben, ha vezéreinek megkentük a markát, ha szépen arczraborultunk
-előtte s megcsókoltuk a kaftánja szélét, meg ha seregestül megjelentünk
-a táborában hadainak számát szaporítani s elég ennivalót is hoztunk
-magunkkal, hát akkor megdicsért bennünket, adott játékszereket is, a
-mikkel játszhassunk idehaza. De hogyha valami olyanra bátorkodtunk vetni
-a fejünket, a mi ő neki nem tetszett, fogott egy korbácsot s úgy
-végigvert rajtunk vele, csak úgy repedt a bőrünk. Ez a korbács pedig
-mindig ott lógott az ajtófélen: ez volt a krimiai tatárság. A szultánnak
-csak intenie kellett: «indulj meg korbács!» s az leszállt magától s
-paskolt, míg bele nem fáradt. S ha megunta a szultán a játszásunkat,
-elvette a játékszereinket, tömlöczbe csukatta a nagy embereinket, a
-kiket ő maga ruházott fel koronával, fejedelemsüveggel.
-
-Boldizsár bá tudta, hogy ez így volt mindig, most is így lesz.
-
-Azért ugyan igyekezett a legegyenesebb uton haza jutni Mikó-Ujvárra. Ott
-is nagy szükség lesz ő reá.
-
-Mikó-Ujvár ott feküdt Csikszereda fölött, de ez nem a mostani, az sokkal
-nagyobb és fényesebb volt. A gazdag Mikó Ferencz építteté azt, a ki nagy
-becsületben állt mind Bethlen Gábor, mind I. Rákóczy fejedelem előtt. A
-temetésénél még a fejedelem és a fejedelemasszony is kisérték a halottas
-szekerét, pedig unitárius volt. A várat aztán az egyetlen fia, József
-örökölte, a ki megint oly szerencsétlenül járt, hogy a lakodalma napján
-a lovai megbokrosodtak az üdvlövöldözéstől, a szekeret felborították; –
-neki magának a nyaka törött, a szép felesége, Macskási Ilka,
-menyasszonyi koszoruval marada özvegyen. Nem soká maradt úgy, nagyhamar
-rátalált a vidék legdaliásabb leventéje, a harczban és békében egyaránt
-előkelő «primor» Damokos Tamás, ex genere Nyujtód. Mikó-Ujvár, a
-gyermektelen elhalt Mikó József után törvény szerint a fejedelemre
-szállt volna, de I. Rákóczy meghagyta azt az özvegynél. Itt tartotta
-azután székhelyét Damokos Tamás, a ki főkapitány vala Csikban.
-
-Rövid idő mulva II-ik Rákóczy György következett az erdélyi
-nagyfejedelmi trónra: a legszebben virágzó kis országot vette át, a mi
-mindennel bővelkedett, a mivel csak jó kedvében megáldhat az Isten egy
-országot. De Rákóczy mindezzel nem érte be, furdalták a máját a
-nagyravágyás férgei. Elhagyta magával hitetni holmi elégedetlen lengyel
-főurak által, hogy őt a lengyelek nagyon kivánják királynak a mostani
-helyett: ohajtanak egy országgá lenni a kis Erdélylyel. Elhitte nekik és
-felült. Összeszedte a szép vitéz erdélyi sereget; se kérdett, se
-hallott, berontott Lengyelországba s egész Krakkóig ment, azt el is
-foglalta, mert szép vitéz serege volt együtt… Az öreg apó onnan
-Stambulból hiába kiabált utána: «megállj gyerek! mert biz a fenekedre
-verek!» hallatlanná tette a szót, csak előre igyekezett. Mikor aztán ott
-volt Krakkóban, akkor vette észre, hogy nem jó helyen jár; nem várják őt
-itten se a főpapok, se a főnemesek, se a diæta, hogy megkoronázzák.
-Akkor aztán már ment volna vissza, ha lehetett volna; – de már a hátán
-volt a nagyapó korbácsa. Kétszázezer tatár állta el az utját
-Erdélyország felől. Maga aztán aláirta a legcsufosabb capitulatiót, a mi
-alatt csak valaha fejedelem neve pironkodott s egy oldalugrással
-elmenekült Magyarország felé. A szép erdélyi hadsereg pedig, köröskörül
-fogva a lengyel király, a tatár khán, meg a szepesi sztaroszta
-hadseregeitől, agyonéhezve, fáradva; a tél viharától a mezőn meglepetve:
-vezérestül együtt fogságra jutott a legkegyetlenebb ellenség, a tatár
-khán kezébe. – Ez azonban még nem volt elég a pogánynak: a mint az
-erdélyi vitézek táborát elvitte Krimiába, betört minden oldalról
-Erdélybe: oda voltak a legjobb vitézek; nem volt kit szembeállítani a
-gyilkos csordával, a kit annyiszor visszavertek a székelyek. – Végig
-pusztított a rabló had az egész országon, égetve, rombolva, s a nép
-szinét-javát szőrpányvára füzve. Kilenczvenötezer férfit hajtottak el
-Erdélyből Krimiába. Ugyanannyi asszonyszív vérzett idehaza miattuk.
-
-Biz ez nem igen szép történet; de hát előre kell bocsátanunk, hogy az
-ezután következőket hozzáépíthessük.
-
-Mikor Boldizsár bá, a tatárkölcsönözte lovával megérkezék Mikóvárra: még
-akkor senki sem tudott semmit a nagy gyászról, hogy az egész erdélyi
-hadsereg hadi fogságba esett. Nem is álmodott erről senki. Boldizsár még
-a fegyverlerakás előtt menekült el, s olyan gyorsan vágtatott
-éjjel-nappal, lóhalálában, hogy még a madár sem előzhette volna meg.
-
-Ő volt tehát a legelső gyászhirnök, a ki Ilka asszonynyal tudatta a hős
-Damokos Tamás szomorú végzetét.
-
-– Gyászholló vagyok, galambom: szegény raburadnak izenetét hozom.
-
-S azzal elmondá neki, hogy mit izent Damokos Tamás nagy veszedelméből s
-átadá neki a pénzzel telt turbát, a kulcsával együtt.
-
-Ilka sirva fakadt erre a gyászhirre, s kezét tördelé kétségbeestében.
-
-– Jaj, édes mézem, ne kezdj most a siráshoz: nem érünk most arra,
-hagyjuk ezt tavaszra, mikor jobban ideje lesz. Ne félj: nincsen még
-semmi baja az uradnak. Hadi fogságba elviszik; nem bántják: tudják, hogy
-főkapitány, nagyon megbecsülik; sok váltságdijat várnak érte. A
-váltságdijat ime elhoztam magammal. Itt van, egy rakáson. Most már csak
-az lenne a nagy baj, ha valahogy, valami réven ez a pénz elsikkadna:
-mert akkor ugyan ott veszne Krimiában a jó Damokos Tamás urunk.
-
-Az asszony letörülte a könyeit s azt mondá Boldizsár bának, hogy nem fog
-hát többet sirni, a míg egyéb dolga lesz: mondja meg, mit tegyen?
-
-– Hát legelőbb is arra kell gondolnunk, hogy ezt a Mikó várát úgy
-megvédelmezzük, hogy a tatár el ne foglalhassa.
-
-– Én Istenem! Hisz ez a Mikóvár nem erős vár.
-
-– Majd erőssé tegyük. Te már azt csak bizd rám, édes hugomasszony. Én
-mindenről gondoskodom, te csak azután láss, hogy legyen a hadi népségnek
-mit enni. Az asszonyok süssenek, főzzenek, a papok imádkozzanak, a
-többit majd előteremtem én.
-
-Biz azt a Mikó-Ujvárát nem nevezték hajdanában erős várnak, mert még
-csak valamely hegytetőn sem büszkélkedik, a minek a három oldala
-megmászhatatlan, a negyedik pedig bevehetetlen; hanem ott fekszik a
-sikság közepén, négyszögletre kiépítve, inkább csak várkastély,
-vendégelfogadásra, nem ellenség visszaverésére. Van ugyan egy kis gyarló
-bástyája s azt vizárok veszi körül, de az a viz fenékig befagy, ott megy
-át rajta a tatár, a hol akar s vasfejű gerendákkal rést tör a falon,
-akármilyen vitézül védi magát a benszorult népség.
-
-Immár a szegény illyefalvi székelyek is így jártak. Öt napig védelmezték
-magukat a kis várukban a tengersokaságú tatár ellen, akkor rájuk
-döntötték a sánczot, a kiket le nem vágtak belőlük, mind elhurczolták
-rabságra, nem maradt meg az egész városból több egy gyermeknél, a ki a
-folyam partja alá elbujt.
-
-Az illyefalvi nagy veszedelemnek a hire csak egy héttel később érkezett
-meg Mikó-Ujvárra, mint Czirjék Boldizsár hadnagy. De ez a hét nem mult
-el hiába.
-
-A kapitány távollétében ő volt a parancsnok, neki engedelmeskedett a nép
-apraja-örege. Jól mondám: mert csak az apraja, meg az örege volt otthon;
-a derék sereg, a férfihad el volt már fogva.
-
-Azért csak összegyüjtött egy védő csapatot Boldizsár bá: minden öreg
-mellé egy sihedert; aztán kifundálta a hadi taktikát, a négy legöregebb
-pixidáriussal. (A «lófő» mind ott maradt a táborral.)
-
-– Nem úgy csináljuk ám a dolgunkat, a hogy a jó becsületes illyefalvai
-atyánkfiai tették: hogy közel ereszszük a falainkhoz a tatárt, a honnan
-kanóczos nyilakkal ránk gyujthatja a tetőt, kiszedheti a szemünk szőrét;
-hanem azon leszünk, hogy távol tartsuk őket a testünktől. Innen is, tul
-is Csik-Szereda előtt nagy földvárat hányunk, s akár szembe, akár hátul
-támad ránk az ellenség, úgy leágyúzzuk, hogy a szeme is szikrát hány
-bele.
-
-– Leágyúznók ám, ha volna mivel? mondá Mihály bá, a legvénebb puskás. De
-az a négy réztaraczk, a mi a nagyasszony kastélyában van, csak
-lakodalmas nép elejbe puffogatni való.
-
-– Már pedig én nekem huszonnégy ágyú kell.
-
-– Ha csak a földből nem nő ki?
-
-– Hát igenis, hogy onnan nő ki! Mire való ez a szép veresfenyő erdő?
-Semmi szégyen se lesz az a tatárnak, ha mi fa-ágyúval lövöldözünk belé.
-
-Az öregek csóválták a fejüket; de tudták, hogy Boldizsár bá ezermester;
-hát csak engedtek a parancsolatjának. Levágták a huszonnégy szál fát, s
-azokkal a nagy fúrókkal, a mik a bányaviz szivattyucsöveihez valók,
-végig fúrták valamennyit.
-
-– De már most, hogy lövünk mi ebből? aggóskodék Mihály bá; hisz az
-elől-hátul lukas. Ezt ha elsütjük, akkorát fog lőni hátrafelé, mint a
-mekkorát előre. De hogyan is süssük el? hisz ha az oldalán gyujtó lyukat
-furunk: akkor az egész csövet az első lövés kétfelé repeszti.
-
-– Majd lesz annak módja! Nyugtatá Boldizsár. Ugy-e bár, ha a puskád
-csöve tele megy homokkal elől a szájánál, hát akkor a töltés, inkább,
-hogysem azt az ezernyi homokszemet egyenkint kitologassa, kapja magát,
-szétveti a puskád csövét az agyánál. No hát! Ennek a faágyúnak a hátulsó
-likán előbb bedugjuk a golyókkal, szegekkel, vagdalt ólommal, s más
-efféle csemegékkel tele zacskót; utána a puskaporos zacskót; azután
-pedig betömjük azt, mentül lazábban száraz homokkal. Nem lesz annak a
-homoknak semmi baja a lövés után. Az ágyút pedig aképen sütjük el, hogy
-egy ember oda tart egy megtüzesített végű kopját a tömő homokhoz, a
-másik egy pőrölylyel ráüt a kopjanyél tulsó végére, s mingyárt kész lesz
-a durranás.
-
-Hej, ha tudta volna Boldizsár bá, hogy ő találta ki a hátultöltő
-czindnádel fegyvernek a fortélyát!
-
-Még azután a faágyúkat belül kibéllelte összegöngyölített vas pléhvel,
-kívül behuzatta nyers ökörbőrrel, s megpántoltatta vasabroncsokkal, hogy
-annál jobban szolgáljanak.
-
-De már most puskapor is kéne, ahhoz pedig malom kell.
-
-Hogyan fundálta ki, hogyan nem, én azt meg nem mondom; de végre azt is
-csak előállítá Boldizsár bá. Puskaport is fábrikált ő; még pedig nem
-feketét, hanem fehéret: azt mondta, hogy ez azért jobb, mert nincs olyan
-erős tüze, nem gyujtja meg az ágyút.
-
-Akkor aztán elhelyezteté a maga ágyúit a földből hányt bástyákra, s azt
-mondta, hogy «no már most nem bánom, ha jön is az a tatár».
-
-Az pedig jött; jó orra volt: megszagolta, hogy Csik-Szeredán jó préda
-vár reá, csak Mikóujvárával kell neki elbánni: az pedig félagyarára is
-kevés.
-
-A tatár nem hordott magával ágyút: nem is értett hozzá. A sokaságában
-volt az ereje, a kegyetlenségében a hatalma; gyorsaságában a veszedelmes
-volta. Egyenesen vágott keresztül a rengeteg erdőn, a mi utját állta,
-utczát taroltatva maga előtt az előre hajtott foglyaival.
-
-Csak úgy feketéllett a mező a hegyes süvegeiktől, mikor a porfelleg
-elszállt, a mit maguk előtt vertek. Mint a szélvész, oly sebesen jöttek.
-
-– De majd visszafelé milyen gyorsan fogtok menni! Mondá Boldizsár bá s
-jó közelre beváratta őket. – Azok fel sem vették azt a kis földturást
-ott a sikságon s lóháton akartak rajta átgázolni.
-
-Mikor aztán jó közel jöttek, egy parittya vetésre: akkor megszólaltatott
-ellenük Boldizsár bá egy pár ágyút.
-
-Bevált biz az! A faágyúk jól szuperáltak. A szeges zsák, meg a lánczos
-golyóbisok csunya felköszöntést adtak a tatárnak. Szokás szerint
-megrőkönyödének s rögtön hátat fordítottak. A murzáik azonban
-korbácscsal terelték ismét össze a csapatjaikat s pokolébresztő nagy
-zsivajjal zudíták tömegestől a lovasságukat a földsáncz ellen.
-
-Most aztán tíz szörnyeteg okádta egyszere a sárkánytüzet a fejeikre:
-egész pusztulás lett bennük; s nehogy valami kétségük legyen az iránt,
-hogy mi az odahátul? alig mult el egy felfohászkodás, Boldizsár bá mind
-a tizenkét ágyúval odacserdített közéjük.
-
-Nem ettek ilyet a tatárok még soha.
-
-Azok ott ördögökkel vannak.
-
-A tatár vezér nagyon megszégyenlé magát a kudarczon s elővéve szokott
-taktikáját, egy csoportot az erdőn keresztül a székelyek megkerülésére
-küldött. Mindig így szokták azt, kozákok, tatárok: a kik együtt járnak.
-
-Az illyefalvai siralmas krónika is így énekli:
-
-  «Kozák kurtány falat vágja,
-  Tatár tüzét ránk bocsátja.»
-
-A vad nép nyílzáporral szokja messziről megtámadni, sebbe ejteni, lángba
-borítani az ellensége hadsorát és várát: az egész kedvük ellenére volt,
-hogy a másiknak meg olyan lövő szerszáma legyen, a mi az ő tegzénél
-messzebb hord. Pedig bizony a csikszeredai ágyúk sem voltak különb
-fegyverek a számszerijjnál.
-
-A míg a kerülő csapat az átelleni völgy felől alászállt: addig a
-szemközt álló tatárok csak abban mesterkedtek, hogy egyes vitézeik előre
-nyargaltak, vitézi párbajra hivogatni fel a székely daliákat. Kár, hogy
-olyan közel egyik sem hozta a képes felét, hogy Boldizsár bá a kovás
-puskájával megtisztelhette volna. (Hiszen volna csak itthon Damokos
-Tamás, majd megmutatná az tinektek, hogy hány mázsát nyom egy font vas,
-mikor kardnak van lapítva! De hát nem voltak itt a daliák, csak a
-bölcseséghez kellett folyamodni.)
-
-Odafenn a vár sánczain az asszonysereg állt őrt, szemfüleskedve
-mindenfelé. Damokosné meg künn a bástyaszegleten egész ökröt süttetett,
-bort üttetett csapra, hogy a tatárok láthassák, mily bővében vannak az
-ostromoltak mindennek: a gyerkőczök sem maradtak dologtalan, hordták az
-ételt, italt a harczoló csapatoknak.
-
-Az őrtálló csapatok hamar észre is vevék, hogy az új erdő vágásan
-keresztül ugyancsak nyomakodik előre egy tatár csapat a város
-megkerülésére s jelt adának idejekorán Boldizsárnak. A hadnagy azonnal
-utasítást adott az alhadnagyának, ki a tulsó sánczban vigyázott. Ez
-pedig Mihály bá volt. A hátulsó sáncz pedig úgy el volt rejtve
-gyalogfenyő-bokrokkal, hogy abból semmi sem látszott: a közeledő
-gyümölcsös kertnek nézhette.
-
-A megkerülő tatár csapat lármafával adott jelt a hegytetőről a tábornak,
-s akkor egyszerre támadtak minden oldalról a mikóvári sánczok ellen, a
-mikor aztán lett olyan nagy ágyúzás, hogy három mértföldnyi kerületben
-minden vad elszaladt az erdőből. De nem csak a vad, a tatár is
-elszaladt, a ki ott nem maradt. A gonosz pogány had véres fejjel lett
-visszaverve Mikóvár alul, pedig csak öreg emberek és suhanczok álltak
-vele szemközt: fából csinált ágyúk dörögtek ellenük.
-
-A murza maga rohant utoljára a Boldizsár bá által védett sáncz ellen, a
-mundzukos lófarkat kezébe ragadva, s nem törődve az ellene szórt tört
-patkódarabokkal, miket zsákszámra okádának a faágyúk. – Ekkor azonban
-egy ilyen fenyőfa-csatakigyó azt a tréfát mivelte, hogy nagyon erős
-lőportöltést kapván, a kartácscsal együtt magát az ágyú béllését, az
-összegöngyölt pléhcsövet is kilőtte a csőből, s az mint valami röpülő
-tüzes sárkány, úgy szállt nagy süvöltve a tatárok közé. – Ez már nagyon
-erős argumentum volt! A hol már az ágyút is ellövik az emberre: ott nem
-lehet megmaradni! A murza a hátára kapta a pajzsát, s úgy elfutott
-ijedtében, hogy a saját hivei sem érték éjszakánál elébb utól.
-
-Boldizsár bá azonban jól tudta azt, hogy mikor valaki a tatárt egyszer
-megverte, akkor még ne tartson «Te Deum laudamust», mert az annak még
-nem elég. Nappal megfutott, éjszaka visszatér: s iszonyú boszút áll.
-Kétszer kell a tatárnak a fejére ütni, mert az különben be nem veszi a
-tanácsot.
-
-A mint leszállt az éjszaka, sötét felleges idő lett: Boldizsár bá
-kiválogatott százat a legjobb lábú ficzkók közül; azoknak a számára
-készített óriási nagy fakardokat, mikor aztán már nagyon sötét volt,
-akkor levezette őket egész a táborba szállt tatárseregig. Ott az erdő
-oltalmában valamennyinek a képét, meg a fapallosát bekente valami
-ördöngös zsírral, a mitől az ábrázat és kard úgy fénylett a sötétben,
-mintha tűzből volna.
-
-«No most rajta, hopp a Jézus nevével! Szűz Mária hírével!»
-
-A tüzes arczú alakok, a lángoló kardokkal nagy sivalkodás mellett
-rohanának a fáradtan elpihent tatárokra; azok meg, mint a kiket az
-ördögök szálltak meg, olyan rémüléssel kavarodtak fel erre a túlvilági
-rémek támadására, s egymást gázolták el a nagy szaladásban.
-
-Boldizsár bá fakardos suhanczai még jobban megverték a tatárt másodszor
-is, mint a hogy a faágyus aggastyánai.
-
-– No már most énekelhetünk egyet, kedveskéim! mondá Czirjék Boldizsár a
-sivó-rívó asszonyoknak: ezek már nem bántanak minket többé.
-
-Nem is mentek a tatárok Mikóvárnak a tájékára sem többet. A murza
-visszafutott a khánhoz, s a prófétára esküdött, hogy olyan ellenségre
-még nem akadt, mint a «kisértetek völgyében».[1] Mindig óvták attól az
-oláhok is, hogy oda ne menjen, mert ottan földalatti lelkek uralkodnak;
-de ugyan tapasztalta ennek az igazságát, mert ottan nemcsak hogy száz
-ágyut sütögettek el a népe közé, de utoljára magát az ágyut is közéjük
-röpíték; éjjel pedig tüzes arczú dzsinek szálltak le az égből,
-lángpallosokkal: a kire csak ránéztek is, rögtön korommá sült a
-tekintetüktől. Ezért aztán Mikóvár vidéke – ezen tatárjárás alatt – meg
-lett szabadítva mindenféle kelletlen látogatástól.
-
-
-
-
-BENN AZ ELLENSÉG A VÁRBAN.
-
-Czirjék Boldizsár azért nem feküdt le a fülére, de mindig csak
-félszemmel aludt, a másikkal az ellenségre vigyázott; mindenütt ott
-vala, hogy az ellenség meg ne lephesse a várat. Végtére aztán ez a
-zivatar is csak elmult a maga jó kedvéből, a tatár telerabolva magát,
-haza ment a prédával, meg a sok rabszíjra füzött fogolylyal. A fejedelem
-is hazakerült, az országgyülés is összeült; azok aztán kegyetlenül
-egymás hajába kaptak, ki rebellált, kit száműztek: egyszóval minden
-rendbe jött.
-
-Százezer harczos férfi ugyan ott sinylett Krimiában rablánczon, hanem az
-is mind rendben volt. Gazdája akadt valamennyinek. Itthon pedig a magas
-kormány az előkelő özvegyeknek és árváknak tutorokat rendelt, ennél
-többet pedig nem lehet kivánni.
-
-Boldizsár bá is megkapta a parancsolatot, hogy leültetheti már a csiki
-hadakat, nincs rájuk több szükség, lássanak a mezei munka után. A
-csizmadiák menjenek csizmát varrni. Az ágyukat olvasztassa be s az
-anyagot küldje fel Szebenbe, hadd öntsenek belőlük harangot. Boldizsár
-bá hiven tűzbe tétette a faágyuit és a hamuját lelkiismeretesen
-felküldte Szebenbe, öntsenek belőle harangot, ha tudják a módját.
-
-Csak azután, hogy mindent elintézett, tért haza ő is Mikóujvárára, a hol
-a hadnagyi felügyelet volt a hivatalos dolga.
-
-Legelébb is felkereste az ő kedves urasszonyát, a ki talpig gyászba
-öltözve fogadta, s százszor is köszönte neki azt a sok jó szolgálatot, a
-mit neki és családjának tett; igérte, hogy soha sem fogja elfelejteni.
-
-– Már most hát, édes hugomasszony (a Czirjékek és Damokosok vérszerinti
-rokonok voltak), mondá Boldizsár bá: a legelső dolgunk az legyen ám,
-hogy a mi Tamásunkat kiszabadítsuk onnan a tatár fogságából, mert neki
-sem jó ottan lenni, de neked sem jó ám itten magadban lenned azzal a két
-kis ártatlan porontytyal.
-
-– Minden bizonynyal, az lesz az első dolgunk, édes bátyám. Egyébiránt
-addig sem vagyok itten egészen tanács nélkül hagyva, a jó fejedelem
-gondoskodott róla, hogy a diæta rendeljen ide «tutort» a kis gyermekeim
-számára, s nekem szükségben tanácsadót.
-
-Boldizsár bá nagyot törült erre a szóra az orrán (boszuságtól viszketett
-az!) s azt dörmögé, hogy biz a jó fejedelem még sokkal jobb fejedelem
-lett volna akkor, ha maradt volna itthon medvéket vadászni, mint hogy
-elvitte a családapákat az operentiákra, koronát vadászni, a kiknek a
-helyébe aztán most tutorokat ültet. Egyébiránt ki légyen az az
-iderendelt tutor, ha szabad a nevét tudni?
-
-Ilka asszony mondá neki, hogy az bizony Apor István uram ő kegyelme.
-
-Hüh be nagyot ugrott erre a szóra Boldizsár bá; a süvegét pedig úgy
-vagdalta a padlóhoz, hogy az olyanokat puffant, mint egy mozsárágyu.
-
-– Oh te szent Pilátus! Oh te szent Herodes! s még a hány füzfánfütyülő
-szent van a világon! Hisz akkor benn van a várban az ellenség!
-
-– Micsoda ellenség?
-
-– Micsoda ellenség? Az, a ki rosszabb a töröknél, rosszabb a tatárnál; a
-ki jobban megéget, mint a tűz, jobban felforgat, mint a földindulás.
-Ugyan hogy tudtad azt ide beereszteni?
-
-– Ugyan mit tud kegyelmed Apor István ellen?
-
-– De bizony eleget. A mit a pápisták hét főbűnnek hínak, az mind meg van
-benne, csordultig tetézve.
-
-– Példának okáért.
-
-– Először nagy benne a kevélység. Nem tudja elfelejteni, hogy azoktól a
-hatalmas Aporoktól származik, a kik hajdan Erdélynek vajdákat adtak;
-Bálványosban most is uralkodnak. Ezért képes volna elárulni minden
-atyafiát, a ki fölötte áll, hogy annak a helyébe ő juthasson. Azután
-irigye minden embernek, a kit csak az Isten valamivel megáldott; az
-egyiktől irigyli a vagyont, a másiktól a jó hírnevet, a harmadiktól az
-észt, a negyediktől a családi boldogságot, s képes rá, hogy azt semmivé
-tegye, csak azért, hogy másnak se legyen, a mi neki nincsen. Azután jön
-a fösvénység, a kapzsiság, a pénzhetnémség: kártyán nyerni,
-uzsoráskodni, örökséget hajhászni, simoniát űzni, ebben ő mind tudós.
-Kétszeresen árva az, a kinek ő lett a gyámja, mert azt egy ingben,
-mezitláb teszi az utczára. Azután iszákos, a bort nem is issza, hanem
-úszik benne; s ha feltette az Orbán süvegét, akkor meg garázda, véres
-verekedő, belevész az édes apjába is, s a papját is megveri; haragtartó
-lelke soha el nem felejti, ha egyszer megbántották, s nagy idő multával
-is boszút áll érte. Mindjárt kész a kardjához kapkodni. Hanem annál
-restebb, ha valami üdvösséges dolog van rája bízva. Akkor mindig azt
-mondja, «majd holnap, majd holnap!» Ha egy irgalmas kiáltással
-megszabadíthatna valakit, még azt is resteli; ha a lábával eltaposhatna
-egy üszköt, még azt sem teszi meg: elnézi, csupa restségből, csupa
-tácsóságból, hogyan lesz belőle nagy tűz.
-
-– Ejnye, de összegyüjtötte kegyelmed a hét fő bűnöket szegény Apor
-István fejére.
-
-– Még csak hatot számláltam el; a hetedik hátra van, hogy azzal kössem
-be a koszorúját. A legfőbb vétke az, hogy fajtalan, buja indulatú; a ki
-előtt semmi asszonyi erény sem szent, akár szolgálónál, akár
-fejedelemnőnél legyen található. Ha egyszer ez az indulat elvakítja:
-akkor nincs az a gonosztett, a mitől visszarettenjen, csak czélját
-elérje.
-
-Ilka asszony gondolá magában, hogy Boldizsár bá a valláskülönbség miatt
-gyűlöli ilyen nagyon Apor Istvánt, s csillapítólag hozá fel:
-
-– De gondolja meg kegyelmed, jó Boldizsár bátyám, hogy ő az én szegény
-jó Tamásomnak régi jó barátja.
-
-– Hisz az a hiba. Inkább ellensége volna!
-
-– Még atyafia is.
-
-– Mint Ábelnek Kain.
-
-– Aztán én nekem meg nagyon jó akaróm.
-
-– Hiszen azt is tudom.
-
-– Gyászos özvegységem szomorú napjaiban, szegény első uram halála után,
-igen sokat feljárt hozzám, vigasztalt, tanácsolt; a mit csak kivántam
-tőle, mindent megtett értem.
-
-Boldizsár bá minden egyes mondásra ráintett a fejével, s aztán hozzá
-toldá:
-
-– Úgy, úgy! Még gitározott is neked és énekelt mellé! Mert azt hitte,
-hogy hozzá mégy. Szerelmes volt beléd.
-
-– Én belém? szólt Ilka elbámulva. Én nem adtam arra neki semmi okot.
-
-– Elég ok egy asszonynak az, hogy szép, arra, hogy szeressék. Te nálad
-azonban még egygyel több ok is volt. Tudod jól, hogy mikor szegény első
-urad olyan szerencsétlenül végezte életét: a fejedelem (Isten nyugtassa
-meg, de derék jó úr volt! Bár még most is élne!), hát a fejedelem, a
-kire a magtalanul elhunyt Mikó József minden birtoka visszaszállt, azt a
-szót ejté ki, hogy bizony annak fogja donátiózni az egész Mikóujvárt
-dominiumostól, a ki a szegény fiatalon gyászban hagyott özvegyet
-feleségül veszi. Ezt orrontotta meg Apor István uram, s ezért taposgatta
-olyan szorgalmasan körülötted a földet. S most megint itt van az
-alkalom, megint özvegy lettél: nincsen urad, s ő tőle függ, hogy
-visszakerüljön-e valaha, vagy végkép odaveszszen. «Kecskére bizták a
-káposztát!»
-
-Ilka asszony csak mosolygott.
-
-– No hát lássa kegyelmed, hogy mennyire csalatkozik ez emberben: íme az
-most is abban jár, hogy legnagyobb készséggel meghozza az engedelmet a
-szultán tihájától szegény férjemnek azonnal kiszabadítására. Annyit
-lótott-futott már eddig is, hogy sikerült neki megtudnia, mely várba
-vitték Tamásomat, kinek hatalmában van, ki a gazdája? A váltságdíj felől
-is ki van már egyezve a tatárral, s csak a postáját várja vissza, hogy
-megtudja, hová hozzák őt ki, hová kell küldeni a pénzt érette, rögtön ő
-maga fog érette elmenni, ő hozza el maga szegény Tamásomat. Láthatja
-kegyelmed, hogy ez egy igazi nemes szív.
-
-– Hallom, de nem látom, s ha látom, sem hiszem: valami kutyaság lesz
-ennek a saroglyájában. Az én Están komám soha sem tett még semmit
-nemeslelküségből, s nem hiszem, hogy a climactericus esztendeje jött
-volna meg, a mikor az embernek a természete rögtön megváltozik.
-Veszedelem lesz ennek a vége! Ezt súgja nekem a kisujjam. Hanem hát jól
-van. Te csak légy nyugodt és várj minden jókat, majd ébren leszek én. Ha
-Apor István uramat megtették a te tutorodnak, majd megteszem én magamat
-az ő tutorának, s fogadom, hogy én jobban fogok vigyázni az ő árva
-fejére, mint ő a te árváidra. Az Isten szabadítson meg e gyászruhától.
-
-Ilka szépen megköszönte még egyszer Boldizsár bának az eddigi sok
-jóságát s az egész beszédből semmi tövis sem maradt a lelkében: ő nem
-hitte azt, hogy rossz emberek lehessenek a világon (ha csak nem
-kutyafejű tatárok), s azt gondolta Boldizsárról, hogy ez olyan ember, a
-kinek sok észt adott az Isten, több bajt lát a világon, mint a mennyi
-valósággal létezik.
-
-Apor István uram számára berendezték a vár legszebb szobáit. Boldizsár
-bá a földszinti boltozatban lakott.
-
-
-
-
-BUZDURGÁN.
-
-A mit Ilka asszony megtudott az elfogott férje felől, az mindössze annyi
-volt, hogy a rabbá lett Damokos Tamásnak a gazdája Buzdurgán murza.
-
-Ezt hírül hozták neki illyefalvi szökevények, a kiknek sikerült
-rabságukból kimenekülni s ezer veszély és kiállott nyomoruság után a
-«záptenger» halálbűzű morotváin keresztül, nagy vargabetűvel haza
-kerülni.
-
-Ezek ugyan rettenetes dolgokat tudtak regélni Krimiáról és az
-odahurczolt rabmagyarok borzasztó sorsáról. Hogy hurczolták őket ló
-mellé kötözve, hogy etették, itatták őket olyan «gazzal», a mit meglátni
-is undorodás; hogy fogták őket olyan sanyarú munkára, a mit idehaza a
-barmok végeznek. Ezek közt pedig legkeservesebb volt az állatbőrök
-kallózása, csávázása, cserzése, lugzása.
-
-A krimiai tatárok marokin-bőripara hires volt az egész világban. Nem
-tudtak olyat sehol előállítani. Rabszolga kellett annak a készítéséhez.
-Eszes állat, a ki baromszolgálatot végez. A krimi tatárok hirhedt
-bőriparuk által kincseket halmoztak össze; el lehet mondani, hogy a
-Bakcsi-Szeráji és Akhtiári tatár fejedelmi paloták bőrből lettek építve.
-Minden finom saru, keztyű, a pompás könyvtáblák a régi könyvtárak
-incunábuláin, a préselt borítékok a karos székeken, az úrnők czipői s a
-fejedelmi paloták aranynyal, ezüsttel kivert bőrszőnyegei, mind a krimi
-tatároktól származtak.
-
-Átkozott munka volt annak az előállítása!
-
-A legelső csáva, a mibe a bőröket beáztatták, a legrondább hulladék,
-marótrágya keveréke volt, a minek bűzét megszokni nagyobb gyötrelem volt
-a purgatoriumnál. Ebben a keverékben kellett térdig gázolni, könyökig
-vájkálni a szegény raboknak: szabad ember semmi fizetésért meg nem tette
-volna.
-
-Azoknak, a kik ezzel a legelső csávába rakott bőrrel bántak, a karjaik
-és lábszáraik olyan feketékké váltak, mintha szerecsentől kérték volna
-kölcsön.
-
-Azután jött a bőröknek eczetben, füzfahéjlúgban, savanyú lótejben
-keresztül erjesztése, a minél megint olyan hőséget kellett kiállniok,
-hogy az bevált a pokol előcsarnokának.
-
-De legrosszabb sorsuk volt azoknak, a kik a finom szattyánbőrt készíték,
-mert annak meg az volt a módja, hogy a lenyúzott állatbőrt összevarrták,
-szumachgubicsport tettek bele, s akkor egy embernek egy csövön át addig
-kellett belefujni, míg az irha simára felpuffadt, mint egy bendő: így
-került az aztán a csávába. Ettől a munkától az ember tüdejének
-előbb-utóbb meg kellett szakadni.
-
-No hát erre volt jó a rabszolga.
-
-A derék krimi bőrgyárosok gondoskodtak róla, hogy soha szükséget ne
-szenvedjenek: az európai uraságokat marokinnal, szattyánnal és
-bagariával mindig elláthassák.
-
-A legtöbb rabszolgát Oroszországból hordogatták el. Maga Dewlet Ghirai
-khán alatt, Moszkvából és környékéből nyolczszázezer munkást hajtottak
-el bőrt gyártani Krimiába s egy egész százötvenezer főre menő orosz
-hadsereget elfogtak mindenestől a tatárok.
-
-A rabszolgákból ritkán került valaki haza.
-
-Az a kegyetlen, sanyarú munka rövid idő alatt elpusztította a vele
-foglalkozókat; a kik kiállták, sem telepedhettek meg. A férfit és nejét
-(ha fiatal volt) nem hagyták együtt: a rabszolgaságból nem származik új
-ivadék. A kit nagy áron ki nem váltottak: az ott veszett a csávában,
-vagy elmult magától, ha megvénült. Idegen nem települt meg a félszigeten
-a tatárokon kívül, csak épen a koraita zsidó, a ki ott földműveléssel,
-kertészkedéssel, állattenyésztéssel foglalkozott.
-
-A leghiresebb bőr volt ez idő szerint a «buzdurgán».
-
-Azt a zománczos színt, azt a kigyófényhez hasonló arany-ezüst
-ragyogványt, azt a művészi préselést, azt a magas izlésre mutató rajzot,
-pompát, színvegyüléket, a mi e bőröket oly nagybecsűekké tette, nem
-birták utánozni se a francziák, se a mórok Spanyolországban. Ez a
-tatárok titka volt.
-
-S ezt a bőrt azért hivták «buzdurgán»-nak, mert a kinek a gyárában az
-készült, az volt Buzdurgán murza maga. (Most már csak egy hires krimiai
-körtefaj tartogatja a nevének az emlékét; bőrt csinálnak mások is azóta,
-de olyan szépet soha, mint a buzdurgán volt.)
-
-Buzdurgán murza különben is kiváló nevezetesség volt. A megszokott
-emberi mérveket meghazudtoló rengeteg óriás; a kinek a legmagasabb férfi
-is elsétálhatott a hóna alatt: a bibliai Góliáth második kiadásban.
-
-Mint előkelő murza, ő volt a vezére egy egész dandárnak, s annálfogva,
-mikor hadba kellett menni, ő is lóháton ült. De ő nem úgy lovagolt, mint
-más jámbor ember, a ki a kengyelbe dugja a lábát; hanem a hogy a kutyán
-szoktak nyargalni, hogy a lovagnak a két lába is éri a földet, s a
-hányat lépett a lova, annyit lépett ő is, úgy hogy hat lábbal futottak;
-s annál gyorsabb volt a haladásuk, minthogy még a lovas is segített a
-lónak szaladni. Volt neki egy iszonyú nagy kardja, a mivel egy vágással
-ketté tudott hasítani egy embert, a sisakjától kezdve a nyereg kápájáig;
-s tizenötfontos buzogányával tovább tudott hajítani, mint más ember a
-parittyával.
-
-És a mellett tetőtől talpig pánczélba volt öltözve, mikor csatába ment.
-A pánczélja csupa egymásra fekvő árticsókaszerű lemezekből állott, a mik
-mint a halpikkelyek fedezték egymást, finom aczélból voltak készülve; de
-elől a mellükön aranyveretű korán-mondatokkal ékesítve, a két vállán
-pedig ezüst madarakkal, és trombitafarkú kutyácskákkal. Maga a pánczélja
-nyomott egy mázsát s megért három falut. A dárdája pedig beillett
-árbocznak.
-
-Hanem hát Buzdurgán murza holmi dib-dáb csatában elő se vette a kardját,
-buzogányát, dárdáját: elég volt neki maga a nogajka. Ez egy hosszú,
-szíjból font korbács volt, végtül végig megrakva réz- és ólomgombokkal.
-A kire ezzel egyet végig húzott, nem kellett annak többet semmi kenet
-ezen a világon. A futó ellenséget kergetve, csak ezzel csapkodott
-jobbra-balra maga körül, s hullott előtte a halandó, mint a letört
-bogáncs.
-
-A mellett a hangja olyan volt, hogy egy mértföldnyire meg lehetett
-hallani, mikor neki ereszté az ordításnak, s ha az ellenséget hivogatta
-vele, bizony inába szállt a lelke ettől a nagy hangtól a legbátrabbnak
-is.
-
-No hát ez volt az a Buzdurgán murza, a ki a jó Damokos Tamásnak a
-rabtartó gazdája lett.
-
-Így hozták azt hirül Ilka asszonynak a hazatérő illyefalvi menekülők.
-Így tudósítá őt Apor István uram is.
-
-Napról napra többet kellett Ilkának hallani a borzasztó Buzdurgán murza
-felől, meg a rab magyarok válogatott szenvedéseiről, azoktól a
-menekültektől, a kiket Apor István uram a várba hozogatott s Ilka
-asszony az asztalához ültetett, a családjával együtt vendégelte meg,
-hogy mindig a könyei hullottak a tányérjára, s egy falatot nem volt
-képes enni, mikor azt hallotta, hogy a szegény magyar raboknak a tatár
-tört kölest ad ételül, feleresztve savanyú lótejjel, vagy pedig lóhust,
-a mihez nem kapnak sót, úgy hogy a bőrgyártáshoz való salétromot
-használják só helyett.
-
-Boldizsár bá, a kinek ezeket szintén mind végig kellett hallgatni, mert
-mint várnagy, ő is ott ebédelt Ilka asszony úri asztalánál, utoljára már
-megsokallta azt a sok szerencsétlenkedést, s a hirhordó menekülteket még
-a kapuban elfogdosta: «mit akarsz? honnan jösz?» Ha azt mondta a jámbor:
-«Krimiából,» akkor azt kérdezte: «ettél-e altyinnát?» arra akár azt
-mondta a góbé, hogy «ettem bizony,» akár azt, hogy «nem ettem,»
-mindenképen kidobta a nyakánál fogva a kapun: mert a ki valaha akár
-koldus, akár rabszolga volt Krimiában, annak tudnia kell azt, hogy az
-altyinna a legkisebb tatár rézpénz, a mit alamizsnának osztogatnak.
-
-E miatt elvádolta Apor István Boldizsár bát Ilka asszony előtt; hogy nem
-ereszti a hirmondókat ő eléje. Ilka asszony ezért négy szem között
-előfogta Czirjéket s zsémbelni kezdett vele.
-
-– Mikor úgy hazudnak, mint a köles! A tizedik sem volt tatárrabságban;
-hanem egytől hallott a többi valamit, azt azután tódítja tehetsége
-szerint tíz más.
-
-– De már ugyan mért akarnánk engem ezzel keseríteni?
-
-– Hát ezt Están komám tudja jobban.
-
-– Csak nem gondolja tán kegyelmed?
-
-– De biz azt gondolom én, hogy ő uszítja te rád ezeket a Szentlázár
-vitézeit, hogy tégedet jobban elijesztgessenek.
-
-– De már ugyan miért tenné azt?
-
-– Hát azt is kitalálom én. Úgy-e bár, hogy ő alkuszik a mi Tamásunk
-váltságdíjára a tatár tihajával? Azt mondja: négy ezer aranyat követel a
-murza, azon alúl ki nem adja az urunkat. Te neked pedig azzal a pénzzel
-együtt, a mit az urad küldött én általam, alig van több készpénzed
-kétezer aranynál. Most pedig, ez után az országos tatárdulás után, alig
-lehet pénzt kapni egész Erdélyben: a kinél van is, a maga családjához
-tartozók kiváltására szükséges neki. Tudom, hogy már a mi arany,
-ezüst-marhád volt, mind Brassóba vándorolt a göröghöz: de még sem telik
-ki a nagy váltságdíj. Kész volnál végtére még a mikóujvári uradalmat is,
-várastul együtt zálogba adni, hogy az uradat kiszabadítsd; ha azon nem
-aggódnál, hogy akkor meg a két kis fiadat rontod meg. Ezért rémítget
-Están komám mindennap új meg új hirekkel, hogy állj rá minél elébb az ő
-feltételeire, s az uradért cserébe add-oda a várad, az egész birtokod:
-majd ő kerít rá pénzt.
-
-– Hisz oda is adnám! mondá rá Ilka asszony.
-
-– No úgy-e, hogy kivakkantottad a titkot, a mit súgtok-bugtok a tutor
-urammal? Ezért az a nagy ijesztgetés. De hát én azt mondom, hogy ne
-tedd. Beéri a tatár a kétezer arany váltságdíjjal, még kezet is csókol
-neked érte. Ne hagyd magad agyonijeszteni. Nagy pénz az: kiadják érte
-Damokos Tamást.
-
-– De mikor én nekem rettenetes érzés az, hogy ő ott törje a fekete
-csávában a bőrt az ő szép kezeivel! Minden nap, a mit neki ott kell
-szenvedni, egy örökkévalóság én előttem.
-
-– Hiszen ne vedd ám azt úgy, a hogy ezek a gyászvitézek hiresztelik. Én
-is ismerem a cserző varga mesterségét: magam is tanultam. Igaz, hogy az
-első munka nagy undorsággal jár: de arra csak a legaljasabb szolgákat
-használják, a kik egyébhez nem tudnak. Ámde az olyan nagy eszű, irástudó
-embert, a milyen Tamás öcsém, nem küldi a tatár cserző-csávába: hanem
-beviszi a palotás műhelyébe, ott azt bízza rá, hogy a legfinomabb munkát
-végezze ügyes kézzel. A mi Tamásunkat bizonynyal abban foglalkoztatják,
-hogy ezeket a szép aranyos-ezüstös madarakat, tulipánokat festetik vele
-a kész préselt bőrre, a miket itt a karos székeiden látsz; az pedig
-kellemetes munka. Ő ért az irás mesterségéhez: vele iratják bizonynyal a
-nevezetes mondásokat azokra a pánczél-bőrökre, a miket a tatár uraságok
-hordanak. Mert ne ezekből a rongyos, szurtos tatárokból itéld meg ám a
-krimi tatár nemzetet, a kiket mi itten faágyúval, cséphadaróval rakásra
-öldösünk: ez csak a söpredéke. Otthon a tatár fényes, kérkedő úr,
-duskálkodik a világi pompában. Aztán azt se hidd el ám senkinek, hogy az
-egész Krimia egy olyan dögleletes pusztaság, a milyennek a kezdetén, a
-záptengernél mutatkozik, a honnan a szökevények elillantak; belül
-fölséges szép birodalom az: tele pompásnál pompásabb kertekkel,
-erdőszámra vannak ott a gyümölcsfák, a miket mi csak aszaltgyümölcseik
-után ismerünk. A mi Tamásunk pedig, tudod, hogy milyen nagy kertész
-volt: akármi legyek, ha most ő ott nem a főkertésze a tatár murzának, s
-míg mi itt a jégcsapokat bámuljuk az ereszen, ő most ott a virágos
-kertben a jáczintokból, meg tulipánokból kötöz bokrétákat Buzdurgán uram
-feleségeinek.
-
-Ezzel a mondással még szinte hogy majdnem meg is nevetteté Boldizsár bá
-a szegény kesergő asszonyt.
-
-– Aztán még egyet teszek hozzá: mondá Czirjék. Azt is vedd fontolóra,
-hogy Buzdurgán murza nagyon jól tudja ám, hogy Damokos Tamás főfő
-székely ember, főkapitány, primor, kastélyos uraság. Ott van Kemény
-János uram, a fővezér; az is megmondja neki, hogy ki az a Damokos Tamás?
-Ő érte Buzdurgán uram kétezer aranycsikót kap. Hát csak van esze, hogy
-elpusztulni ne engedje. Ne félj bizony, mikor ennek a többi szegény
-rabnak szalmát sem adnak alomhoz valót, s a sótalan lóhúsra fogják őket,
-a te uradat mandolával, meg mazsolaszőlővel hízlalják; s még a helyét is
-megtörlik a murza feleségei, a hová leültetik. Úgy él az ott, mint a
-paradicsomban, csak te hibázol neki, egyéb semmi.
-
-Erre aztán sírt is, meg nevetett is egyszerre Ilka asszony.
-
-– No látod, édes mézem, nem kell az embernek magát mindig a leggonoszabb
-bajok képzeletével gyötörni. Aztán Isten is van a világon. Nem hagyja ő
-el az inségben levőket.
-
-Ilka asszony egészen megvigasztalódott erre a kecsegtetésre, és azt
-mondá Boldizsár bának, hogy áldja meg ezért a jó szaváért az Isten.
-
-– Hanem hát arra kérlek, hogy el ne mondd ám Están komámnak mindezeket,
-a miket most neked elbeszéltem; mert az majd megint valami új furfangot
-fundál ki. Hej, mert sok-fábul-faragott-ember ám az én komám. Te csak
-mondd neki mindig azt, hogy itt van a kétezer arany: ennyi elég legyen,
-többet nem tudsz előteremteni. Ha a tatár keményen tartja magát, vársz a
-míg megszottyan.
-
-Ilka asszony megigérte, hogy majd úgy tesz. Nem szól Apor Istvánnak
-semmit. Pedig hát dehogy állhatta meg, hogy ne szóljon. A legelső
-találkozásnál persze hogy elmondta előtte azt, a miben vigasztalását
-találta.
-
-Egyszer aztán megint csak kisírt szemünek találta Boldizsár bá Ilka
-asszonyt.
-
-– Hát már most megint ki törte el a mécses cserepet? Támadt rá
-atyafiságos zsémbeléssel a hugára. Miért itattuk meg ismét az egereket?
-
-Az csak húzódozott s felelt is, meg nem is: «hát csak van énnekem elég
-okom, hogy sirással töltsem a napjaimat».
-
-– Épen annyi, mint százezer özvegy asszonynak Erdélyországban, a ki mind
-úgy van, a hogy te. Ha azok mind rákezdenék nap-naponta a sirást: uram
-őrizz, felvenne bennünket az árvíz! De te neked még kevesebb okod van
-annyival, hogy hírt hallasz az uradról.
-
-– Hírt ám, szepegett az asszony: de milyen hírt?
-
-– No hát milyent? Talán bizony hátul kötötték a sarkát?
-
-– Kegyelmednek mindig tréfára áll a kedve!
-
-– Hogyne állna? Mikor egész nap nekem muzsikálnak – a hátamon. De hát
-ugyan mi rossz hírt hallottál Tamásról? Lánczra verték? Ütik verik?
-
-– Azt nem teszik. Sőt inkább…
-
-– Talán bizony ölelgetik, csókolgatják?
-
-Az asszonynak megint olyan formára görbült a szája, mint a ki mindjárt
-sirva akar fakadni.
-
-– Mondtam úgy-e, hogy tovább ne add Están komámnak azt, a mit tőlem
-hallottál? Most az már telebeszélte a füledet, az egész lelkedet azzal,
-hogy hja bizony a Tamás szemre való legény: az bizony megtetszett a
-murza feleségének; azóta össze is szőtték, boronálták a dolgukat; talán
-még tatárul is megtanult a Tamás, s el is felejtette, hogy van felesége.
-Ott lakik már benn a palotában, s kalamajkát tánczol, a tatár ifjasszony
-meg timburán muzsikál hozzá; – úgy-e, hogy ezt mondta neked Apor István
-uram?
-
-– Nem! Nem ő mondta; hanem úgy álmodtam.
-
-– Álmodtad ám: az Están komám szemeivel. No hát akár álmodtad, akár ő
-tőle hallottad, ne hajts rá semmit. Álom: szófia beszéd! Hát ugyan olyan
-embernek ismered te a te derék jó uradat? A ki hitvesi hűsége ellen még
-akkor sem vétett, mikor a világ magas paripái ragadták magukkal; hát az
-majd most fogja megtörni esküjét, mikor az Istennek ilyen sulyos
-látogatása van rajta? Eredj már! Ne légy gyermek! Nézz bele a tükörbe,
-aztán kérdezd meg magadtól, hogy elfeledhet-e valaki egy ilyen deli
-magyar asszonyt? Aztán kiért? Egy tatár debelláért! Ha láttál volna
-valaha egy tatár asszonyt, kinevetnéd magadat. Azzal a fekete pofával!
-Az orruk ég felé áll, úgy hogy beleesik az eső: s a füleik akkorák, hogy
-legyezhetik vele magukat, s szájuk meg olyan nagy, hogy saját maguknak a
-fülébe sugdoshatnak vele; a fogaik feketére, a szemöldökeik kékre vannak
-befestve; egy ilyen madárijesztő váztól félted az uradat, hogy elszereti
-tőled. Inkább attól félthetnéd, hogy megeszi.
-
-Nevetett, nevetett ezeken az asszony, meg is törlé szemeit a könyektől,
-hogy hát jól van, nem gondol erre a bolondságra. De mégis csak komolyan
-vette a dolgot.
-
-– Mert hiszen, lássa kegyelmed; nem azért aggok én, hogy az én Tamásom
-mást szeret, nem engem. Nem vagyok én olyan írígy. De attól reszket a
-szivem, hogy ha azt a murza egyszer meg találja tudni, én édes Istenem,
-még valami szörnyű csufondáros módon megcsonkíttatja szegény uramat.
-
-– De verd ki az egész aggságot a fejedből. Add vissza annak, a kitől
-kaptad. Ha álmodtad, álmodd vissza. Annak az én kedves komámnak, a
-tutornak pedig mondd meg: hogy az Isten őrizze őt attól, hogy egyszer én
-is ott legyek álmomban, mikor ő te neked álmodban ilyen hireket hord
-haza, mert Isten úgy segéljen, olyat somodorintok a feje tarkójára –
-álmomban, – hogy ébren is megtapogatja a helyét.
-
-Ezt hát valahogy elütötte-vétette Boldizsár bá; de azért magának is
-szeget ütött ez a fejébe. Mert nem igaz ám az, hogy azok a
-tatár-asszonyok olyan csúfak volnának! Inkább nagyon is szépek.
-Termetük, arczuk, hát még a szemeik! Veszedelem azoknak a villámlásába
-kerülni. – Aztán húsból van az ember, még ha Damokos is. Az ilyen
-dologban az asszonyok nagyon helyesen szoktak álmodni. Ébren sincs az
-máskép. Az egész világtörténet egyetlen egy esetet tudott följegyezni a
-férfiúi erényről: az is ki tudja igaz-e? Az a történet Potifárné és
-József között azzal a köpönyeggel. Az egyik így adja elő, a másik amúgy.
-
-Hogy melyik mondott igazat: az excellentiás asszony-e vagy a
-zsidó-gyerek? ez a kérdés még nem volt biró előtt. (Ezeket Boldizsár bá
-óggta-mógta így magában.)
-
-Csak legjobb lesz siettetni a kiváltási ügyet, s e végett ő neki magának
-felmenni Gyulafehérvárra a szultán tihajájához és siettetni az alkut;
-mert a mit az asszonyok álmodnak, annak fele is igazság.
-
-
-
-
-KALME.
-
-Buzdurgán murzának a hires nevezetes telepe ott vala, a hol a Karaszu és
-a Salgir folyamok egybeszakadnak s egy hegyes félszigetet képeznek. Maga
-ez a telep egy egész kis város volt: mondhatni erősség; mert a két
-folyam csupa zuhatagokban omlott alá a hegyek közűl, úgy, hogy a
-vízsebesség miatt hajóval nem lehetett egyik partról a másikra átmenni,
-de még a ki úszással akart is átjutni, számot vethetett a lelkével. A
-száraz felől pedig erős kőfal vonult egyik partról a másikig, mely a
-háromszöget bezárta.
-
-A félsziget csúcsa az utolsó pontja volt egy lankás hegyláncznak,
-oldalai szőlőkkel, gyümölcsfákkal beűltetve, a miknek koronái közül
-messze kifehérlett a murza palotájának márványhomlokzata, a lapos
-terrasseokkal, a mikben alkonyi órákban a háremét lehetett látni
-mulatozni a távolból. Bizony csak távolból, mert a bőrgyár telepei lenn
-voltak a parti lapályokon: azoknak vízhez közel kellett lenni, ott
-voltak az erjesztő, posajtó medenczék. Az egész emberi lakcsoportozat
-igazi tatárépítmény volt: rendetlen, egymást támogató házak, vakolatlan
-falak, kiálló szarufák, nyers bőrrel, náddal, fakéreggel fedett kunyhók,
-közben egy-egy sárgára, kékre, pirosra festett, hanem azért mindenütt
-lyukas épület; hosszú szárnyékok, nyitott színek; semmi utcza, csak szűk
-sikátorok, a mikben két öszvér ki nem kerülheti egymást; áthidaló
-ereszek egyik sikátorból a másikba a háztetők felett; szárító
-esztrengák, vörös téglafalu ablaktalan rakodók, sötét bolt-odúk: azok
-előtt megint rudakra épített lombsátorok; szép lugasok, dögbőrökből; s
-mindenütt sár, piszok, rondaság; fekete, sárga, veres, zöld rondaság;
-bűz, büdösség, pestilentia a förtelem minden fokozatain keresztül: s
-mindezekhez hozzáillő félmeztelen, piszkos, cseredzett, sovány,
-elkényszeredett, vadállattá aljasult embertömeg; rabságra hurczolt
-áldozatok minden körül lakó nemzet népeiből, a kikről régen
-megfeledkeztek. Itten gyártják a marokint, meg a bagariát.
-
-Hanem odafenn, a palota körül, valódi paradicsom van. Idáig nem hatol
-fel sem a posajtók lugszaga, sem a rabszolgák jajveszéklése. A természet
-maga alkotta édenné ezt a helyet, a midőn a magasabb hegyekről egy
-hatalmas patakot irányzott a félszigetre, a mi aztán a magas előfokról
-zuhatagban omlik alá a Karaszuba.
-
-Fenn a várban kristályvizet isznak; lenn a városban cserző luggal,
-trágyalével zavaros habarékot. Idelenn a csáva bűzölög, odafenn a
-balzsamfák ambrája terjedez.
-
-A hegylánczon túli része Krimiának egészen az olasz égalj áldásai alatt
-virul. Épen úgy diszlenek a szabadban a babérfák, a gránátalmák, a
-narancsok egész ligetszámra, mint Róma körül, s az olajfák ezüstszürke
-örökzöldje között már otthonossá lettek a kis-ázsiai nemesített
-gyümölcsök, körték, almák, baraczkok. Talán el is felejtette már a
-világ, hogy ezek keletről jöttek a nyugati zord világba, s úgy terjedtek
-tovább: úgy, hogy mikor már a székelyek a szilvából «ízet» főztek, akkor
-még ennek a fáját Belgiumban, Angliában nem ismerték s a poroszoknál az
-egyetlen érett gyümölcs volt a főtt körte.
-
-Buzdurgán murza nem is volt semmire olyan büszke, mint a kertjére. A
-nagy rablóhadjáratokból, a miket vezetett, zsákmányon és foglyokon kivül
-még a kerti virágokat és ritka gyümölcsfákat is haza hordta s nagy
-gondja volt rá, hogy megéledjenek; kertészeit a szultán Gökk Sü melletti
-palotájában kitanult bosztandzsik közül szerezte s azoknak, mivelhogy
-eunuchok voltak, szabad bejárásuk volt a palotájába s fizetést és
-kaftánt kaptak. Az elhurczolt foglyok közül is kiválogatta a
-legelőkelőbbeket, az értelmeseket, meg a kik tanítók voltak, s azokat
-sorozta a kertben dolgozó rabszolgák közé. Az izoglán-basi azokat
-dirigálta oktató szóval és – nogajkával.
-
-Február végével, a mikor még a székely földön haragosan fujdogál végig
-az öreg Nemere s rázza a havat a szakálláról, a krimi félszigeten már
-teljes virágpompájukban állnak a gyümölcsfák s a talitarka virágágyak
-csak ugy nevetnek a kinyilt jáczintoktól és tulipánoktól. A Tsatir-Dagh
-magas hegyein megtörik az észak fagyos szele s a Fekete tenger felől
-langy áramlat sietteti a tavaszt.
-
-Hanem hát van az öreg Nemerének egy felesége, a Burána. Ez orosz
-születésű. Ez még sokkal kegyetlenebb szél a másiknál. Megesik az
-félszázadban egyszer, Olaszországban is, hogy az adriai tenger befagy s
-ugyanakkor a tél köpönyege beteríti egész Nápolyig a délszaki
-paradicsomot; az olasz, a ki először lát havat esni, azt hiszi, gyapot
-hull az égből. Ilyenkor természetesen minden növényzet elfagy. Ez a rém
-meglátogatja Krimiát is.
-
-Mikor legszebben virágoznak a fák, csaknem nyári meleg van: egyszer csak
-felülkerekedik a kopasz hegyormokon valami csunya, rongyosszélű
-ólomszürke felleg s nagyhamar betakarja a ragyogó kék eget, olyan hegyes
-esőt szitálva alá, hogy szinte szurja vele az embernek a bőrét. Ez így
-tart három nap, három éjjel. Olyan hideg van, hogy bunda nélkül nem
-lehet kilépni a szabadba. A bunda a tatároknál a thermométrum.
-
-Buzdurgán murza mindennap háromszor bejárta az egész kertet, sorra
-nézegetve a virágzó fáit, különösen sokat elidőzött az épen egész
-pompájukban diszlő gránátalmák alatt s tanácsot tartott a kertészével;
-de biz az sem tudott neki mást mondani, mint hogy ha a keringélő
-dervisek naponkint háromszor végig nem tánczolják a kert minden útjait s
-az imám négyszer a nap négy szakaszában el nem énekli a Koránból a
-XXIII-ik szúrát, hát akkor nincsen segedelem. Ha estére ki talál
-tisztulni az idő, éjszakára olyan dér lesz, hogy minden fűnek, fának
-vége.
-
-Pedig hát épen estére állt meg a kegyetlen hideg szél. Ugy szokta azt a
-Burána asszony. Elvégezte a nagy szapulást, most aztán kitereget. Szép
-«fogas verőfény» lett.
-
-Az imámok üvöltöttek, a dervisek verték a csörgő dobokat; a kertész a
-szakállát tépte; Buzdurgán murza pedig, mint egy őrült szaladgált a
-kerti utakon alá s fel, hol az eget, hol a fákat nézve kétségbeesetten.
-
-Egyszer egy rabszolga, a ki ott gereblyélt a virágágyak közt,
-megszólítja:
-
-– Kegyelmes uram, murza: nem használ ám semmit ez a könyörgés, a mit a
-derviseid mivelnek; attól a fagy el nem mulik rólunk; hanem én tudnám
-egy módját, a hogy mi szoktunk az ellen védekezni székelyek.
-
-A murza végignézett rajta, s ráhorkantott boszusan.
-
-– Hát te székely vagy? Mi a neved?
-
-– Damokos Tamás.
-
-– Damokos is, meg Tamás is? Melyik vagy hát?
-
-– Mind a kettő. Székelyek főkapitánya vagyok.
-
-– Héj ha azt tudom, nehezebb lánczot tetetek a kezedre, lábadra. Hát
-aztán mit tudtok ti székelyek Allah haragja ellen, a kik még arra sem
-vagytok érdemesek, hogy az árnyékába elbujjatok?
-
-– Hát mi füstölni szoktunk ilyenkor.
-
-– Hisz azt tudom bolond nélkül is. Olyan rakás tömjént gyujtaték meg a
-serpenyőben, hogy az egész mosée tele van az illatával.
-
-– De mi kinn a szabadban füstölünk a fák alatt, és nem tömjénnel, hanem
-tőzeggel, nyers gazzal, a mi nehéz büzt ád: az veri el a fagyot. Engedd
-meg nekem kegyelmes uram; hadd tegyek vele egy próbát.
-
-– No hát tedd meg; adj rendeletet a többi rabszolgáknak, hogy segítsenek
-neked ebben a székely istentiszteletben. Hanem annyit mondok neked
-Damokos is, meg Tamás is: hogy ha engem lóvá tartasz s nekem hiába
-büzölöd tele a kertemet meg a palotámat, s reggelre mégis elfagy minden:
-hát akkor tégedet, a Damokost is, meg a Tamást is karóba huzatlak.
-
-– Ott is ott leszek én. Felelt vissza a rabszolga.
-
-– No hát kezdj hozzá a babonádhoz: megengedem.
-
-Damokos Tamás azonnal összehordatta a tisztásokra a többi rabokkal a
-nyers iszalagot, reketyét, s tüzet gyujtott alá. Mire a nehéz füst
-elkezdett szétterjengeni s elülte az egész kertet. De egyuttal
-beszüremkedett az a palota szobáiba is, s betölté keserű illattal még a
-háremet is. Buzdurgán murza dult-fult, prüszkölt az orrtekerő illattól s
-szidta a székelynek még a dédükeit is, a ki ezt támasztja; de kénytelen
-volt eltürni, mert maga rendelte meg. Éjfél felé pedig Damokos Tamás jó
-nyers cserhulladékot hordatott fel a gyárból, azt rakatta a tűzre.
-Buzdurgán murza azt hitte, hogy a poklok kéménye nyilt meg: az füstöl az
-orrába; pedig dehogy az nyilt meg: az még ezután következik. Végtére
-afféle drágalátos bőrhulladék szemetet gyujtatott meg Tamás a kert
-minden részében, a minek a kedveskedésétől Buzdurgán murza valamennyi
-asszonynépével mind a pinczeboltokba menekült, s a muezzimnak odafenn a
-minaréhban a torkába rekedt a «la illah il Allah!» Az egész kert
-palotástól be volt burkolva a füstbe.
-
-És aztán olyan hideg lett, hogy a szökőkut medenczéjében befagyott a
-víz.
-
-A mint kisütött a hajnali napsugár s Buzdurgán murza előjött a
-pinczéből, az első dolga az volt, hogy felszaladt a palotája lapos
-tetejére, széttekinteni a világban. Rémülve látta, hogy a tegnapi zöld
-erdők mind szürkék-barnák köröskörül, s az udvaron levő szökőkut
-medenczéje be van fagyva, a csövekről jégcsapok függnek alá. A szép
-paradicsomkert maga pedig még most is sűrű füstbe van burkolva.
-
-– Átkozott hitetlen kutya! ordítá Buzdurgán, féktelen dühében s szaladt
-válogatni a korbácsaiban, melyikkel verje halálra a csalfa rabszolgát, a
-ki egész éjjel így megkinozta a maga füstölésével őt és egész háza népét
-s ehun ni! még jobban megharagítá vele Allaht! A míg azonban a korbácsai
-közül megtalálta az igazit, az alatt keletkezett egy jó friss reggeli
-szellő, az hirtelen elfujta a kertet elülő nehéz füstöt, s mikor
-Buzdurgán murza lerohant a kertbe, ime eléje mosolyogtak a lángvirágú
-gránátalmák, a tulipánok és jáczintok: nem pokolbűz, hanem millió eleven
-virág füszerillata lengett a szellőben. A kert meg volt mentve: zöld
-maradt minden falevél.
-
-– Allahé a dicsőség! kiálta a murza elbámulva azon a nagy csodán, s
-aztán maga elé hivatta Damokos Tamást.
-
-– No te székely! látom bizony hogy a te isteni tiszteleted jó volt.
-Büdös volt; de jó. Szidtalak egész éjjel, megdicsérlek nappal. És már
-most, hogy megjutalmazzalak, háromféle kegyelmet teszek veled.
-
-Damokos Tamás megörült, hogy ilyen nagy embertől valami kis kegyelem nem
-jöhet.
-
-– Először is elengedem neked azt a kétszáz korbácsot, a mit az éjjel
-megfogadtam, hogy saját kezemmel rád verek. Másodszor levétetem a
-lánczodat; ezentul láncz nélkül dolgozhatol a kertben. És harmadszor
-minden napon kapsz egy egész kenyeret, nem a többi rabszolgák
-moslékjából eszel.
-
-Ennyi nagylelküség csak elég egy napra egy tatár murzától.
-
-– No most már elmehetsz dolgodra. Hát te csakugyan Damokos is vagy, meg
-Tamás is? Ej, ha azt tudtam volna, dupla váltságdijat kértem volna
-érted. Feleséged is kettő van?
-
-– De az csak egy van.
-
-– Kár. Ha ketten volnának, könnyebben kiteremtenék érted azt a kétezer
-aranyat.
-
-– Kiteremti azt az az egy is, kegyelmes uram; légy felőle bizonyos; nem
-hagy az itt engemet sokáig rabszolgaságban.
-
-– Örülök, ha kivált; örülök, ha itt hágy, jó Damokos Tamás.
-
-Ettől fogva aztán Tamásnak könnyebb volt az állapotja az ő rabságában: a
-kertészkedést otthon is nagy kedvvel szokta gyakorolni.
-
-Mondtuk már, hogy Buzdurgán murza bőrrel kereskedett. Állatok bőrével
-is, meg emberek bőrével is. Nagykereskedő volt mind a két szakmában; azt
-is mondhatjuk, hogy nagyiparos. A marokinját, szattyánját, bagariáját
-elhordták messze földre a kalmárok s kereskedtek vele. Az eleven bőr
-ellenben nem került nála vásárra. Ő azt sokkal gyakorlatibb uton tudta
-értékesíteni. Maga is egyik előkelő vezér lévén, a ki alatt kilencz orta
-állt, valahányszor egy hadjáratból haza került s rendesen egész sereg
-foglyot hozott magával, azokat legelőször is szakértő módon osztályozta.
-A tenyereiket nézte: a melyiké fel volt törve, az paraszt, földmives,
-nem sok váltságdij néz ki belőle, ez mehet a bőrgyárba dolgozni; a
-melyiknek a tenyere sima, ez urféle, ezért váltságdijat fognak adni,
-ennek az életét meg kell őrizni. Az öltözet nem tehetett náluk
-különbséget, mert az uri köntöst már az elfogáskor lehuzta róluk a tatár
-s rongyos daróczot dobott a nyakukba helyette, úgy, hogy mind egyformák
-voltak. Leány vagy asszonyféléből csak azt hozta el, a mi nagyon szép és
-fiatal volt. Azt azután megtartotta magának feleségül. Volt az neki sok.
-Ugy volt vele, mint a kutya a szénával. Ezeket nem engedte kiváltani.
-
-A kedvenczhölgy volt Kalme a kadina: cserkesznő, a tsetsencz fajból,
-mely a török padisahk szerályának szokta a legtöbb csillagát
-kölcsönözni. Ezt onnan rabolta el a Kaukazusból, mikor hajórajjal mentek
-át a tengeren a murtizigátorok ellen. A szép Kalme olyan úr volt
-Buzdurgán murza fölött, mint a murza a többi rabszolgái fölött.
-
-Forró délutáni órákban le szokott jönni Kalme a palotából a többi
-háremhölgyekkel a kertbe sétálni és mulatozni, mielőtt azonban
-kijönnének, elébb trombitaszó adott jelt a kertben dolgozó férfiaknak,
-hogy siessenek a fallal körülkerített rekesztéken kívül eltünni, s a
-harmadik trombitaszó után fekete eunuchok jöttek elő, rhinoczeroszbőr
-korbácsokkal, végig szaladgálva a kerti utakat, s sorra kutatva minden
-bokrot, de még a terebélyfák lombos koronáit is, hogy nem maradt-e ott
-valami kanember? Jaj lett volna annak!
-
-Egy délután Damokos Tamásnak azt a munkát adta a főkertész, hogy a nagy
-vízmedencze körül levő virágágyakból szedje ki az elvirított
-tulipánhagymákat s azok helyébe későbbi virításra szánt tubarózsákat
-ültessen. Tamás elvégezte mind a kettőt nagyhamar; mivelhogy az
-urfélének az a szokása, hogy ha egyszer parasztmunkába fog, azt nagy
-sietve elvégzi; nem tempózik vele, mint az igazi napszámos; egy nagy
-kosár megtelt kiszedett tulipánhagymával, a másik kasból meg kiürültek a
-tubarózsák. Ekkor aztán a fáradságtól, meg a hőségtől úgy elnyomta a
-buzgóság, hogy biz ő ott elaludt. A főkertész, a ki visszajött, megnézni
-a dolgát, látta, hogy már el is van végezve s az ő szolgája alszik:
-megszánta szegényt, jó szive volt, fogta az üres kast, letakarta vele,
-hogy ne süsse a verőfény, s ne csipjék a legyek: a mitől az aztán még
-mélyebben aludta az igazak álmát.
-
-Egyszer aztán harsog a trombita; a feketék jönnek nagy riogatással,
-végig toporzékolva a tévutakon, s kergetik a férfi-népet ki a kertből,
-felkutatják a bokrokat, a filagoriás kösköket: nem bujt-e oda valaki?
-Látták biz azok ott a virágágyak között azt a két kast; az egyiket tele
-hagymával, a másikat fenékkel felfordítva; de eszük ágában sem volt,
-hogy még azt is megvizsgálják.
-
-A jó Damokos Tamás pedig csak aludt szép nyugodt lélekkel a lefordított
-kas alatt s eszébe sem jött, hogy a trombita szóra és lábdobogásra
-felneszeljen; mert ő épen most hazatérőben volt Mikóujvárára mind
-hadseregestül: annak a trombitái szóltak, annak a lovai dobogtak úgy.
-Diadalmasan tért haza a megvivott harczból. Szó sincs róla, hogy őt
-elfogták volna; sőt inkább harczi trophæumokkal, tatár-lengyel
-exuviákkal megterhelve tér haza népestől. A várának a tornyai
-megaranyozódtak az alatt, hogy odajárt, úgy ragyognak. A két fia eléje
-jön lóháton: hej, hogy megnőttek azóta. Félinges kis babákul hagyta őket
-otthon, s egész legényekül jönnek most eléje; mégis rájuk ismer. No van
-csókolódás! Hát anyátok hol van? Felelnek valamit: de nem érti.
-Elszokott a füle attól a beszédtől, a mit Erdélyben beszélnek.
-
-A szerály felőli rácsozatos kertajtó megnyilik, s a rózsalugassal fedett
-lépcsőgádoron át leszállnak a palota hölgyei. Egész dandár azoknak a
-száma. Nem mind ikbál, a nagyobbrész odaliszk, a ki az urnője arczát
-ernyővel védi a nap ellen, pávafark-legyezővel hüsseli, mandolint,
-hárfát hoz, vagy csengős nakarát, a mi tánczhoz való. Napkelet minden
-festői divatja szerint van öltözve valamennyi, a hány annyiféleképen.
-Azt, hogy ki közöttük a kadina, a legelső urnő, ha a szolgálattevő
-hódolat nem árulná is el, ha a ragyogó ékszerek nem kérkednének is vele,
-hirdetné maga az arcza, a termete. «Mikor te kilépsz a házadból, a nap
-eltakarja az arczát felhővel, azt mondva: most világíts te helyettem!»
-így zengedezne róla valami keleti költő. Mi azonban nyugodjunk meg
-abban, hogy Kalme legszebb volt a tizenkét hölgy között.
-
-Eleinte fel s alá sétálgattak a tekervényes tévutakon, virágokat
-szedtek, koszorukat fontak, éretlen gyümölcsökbe beletorkoskodtak,
-pillangókat kergettek; azután énekelni, tánczolni kezdtek; majd karéjban
-összefogózva, majd párosával, fátyolkendőt tartva a fejük felett, egynek
-kedve kerekedett szilaj magántánczot járni leterített szőnyegen, s míg a
-csörgős dobot ütögette a feje fölé emelt kezeivel, az alatt a többi
-odaliszkok zümmögő dalt dudoltak félkaréjban állva. Kalme, két
-hölgytársa vállaira dülve gyönyörködött bennük.
-
-Damokos Tamás pedig ottan a kas alatt látá, hogy vonulnak ki eléje
-Csik-Szereda ifjú hölgyei nagy zsolozsmaénekléssel. Danolnak is,
-tánczolnak is. No lelkecskéim, énekeljétek azt a zsoltárt, hogy «A
-Sionnak hegyén Ur Isten, Tiéd a dicséret!» Éneklik is, de valami olyan
-furcsa nótára, a milyet ő soha életében nem hallott. Nem illik ez a
-melodia sehogy a textushoz. Aztán nem kellene az embernek tánczolni a
-zsoltárhoz.
-
-A táncz után sorbetet, meg szultánkenyeret s egyéb csemegéket hoztak; a
-hölgyek letelepedtek a nagy persa szőnyegre, a mit a pázsitra terítének,
-s akkor elkezdett egy török hölgy meséket mondani, a mik fölött
-egyszer-egyszer valamenyi felkaczagott. Elhiszem azt, hogy mikor egy
-pogány isten egy csoportban ennyi kaczagó női ajkot látott megnyilni,
-hát azt mondta, hogy «de bizony szebb a földön, mint az égben.»
-
-Mikor aztán a nap kezdett aláhanyatlani, s a nagy olajfák, cziprusok
-árnyéka betakarta a kertet, a fülemülék megszólaltak köröskörül, akkor a
-kadina megkivánta a fürdést. A nagy medenczében a szökőkut sugara olyan
-dallamos hangokon fecsegett a naptól átlangyult habokkal, hogy
-lehetetlen volt a hivogatásnak ellene állani. A hölgyek valamennyien
-mind lerakták lepleiket, s aztán csintalan játékot üzve, kergetölőztek a
-nagy medenczében; maga a bűbájos Kalme, mint egy élő márványszobor oda
-állt a szökőkút sugara mellé, s karját feje fölé emelve, engedé a
-kristálygyöngyöket vállain végig peregni.
-
-Halandó szeme nem láthatta ezt a képet: az istenek pedig hadd lássák! és
-irigykedjenek.
-
-«No micsoda bolond ez már megint!» mondá Damokos Tamás. Ne sikoltozzatok
-annyit a lovam körül, mert még lefordulok róla. Ne nyulj hozzá te
-menyecske, mert megrug! Egyszer csak felugrott a lova, s ő keresztül
-esett a fején. Szerencsére csak a kosár oldalába ütötte a homlokát.
-Aztán nagyon elbámult, hogy olyan szűk lett egyszerre a láthatár.
-Kereste Mikóujvárát: az már nem volt ott; hanem a menyecskék sikoltozása
-folyvást hallható volt most is.
-
-Már csak még sem állhatta meg, hogy a kasnak a fonadékán ki ne
-tekintsen, hogy mi lett a lovával, a melyikről leesett? S akkor
-egyszerre előtte állt az a látvány, a mi csak az olympi isteneknek való.
-Észbontó, szívbetegítő látvány. A hol az üdvösség és az elkárhozás
-összetalálkozik. Az örvénynyé vált mézcsepp!
-
-A mythoszi regét látta maga előtt, Anadyomene születéséről, a mint a
-nereidák vállaikra emelik a tajtékból született Dionét, hogy hosszu,
-aranyba játszó hajfürteit, a mik lebontva végig omlanak az élő
-márványon, illatos olajjal bekenjék. Egyik nimfa a tenyerével befogta a
-szökőkút csövét s az elszorított víz sűrű permetegekben lövell szét a
-tenyere alól a csoportozat feje fölött, a mire, a mint a pálmafák közül
-kilövellő rózsaszin alkonysugár rásüt, félkerek szivárvány tündérkerete
-támad körülötte, maga a medencze vize a szétterülő olajtól
-gyöngyházszinben játszik. Kép csupa ragyogásból, fényre festett fény, a
-minek közepette csak a szökőkutat elfojtó bizbariba néger rabnő jaspis
-szobor alakja fekete. A vidám, csintalan női kaczaj s a fülemüle
-csattogás egymásba vegyül: közbe egy-egy hárfahur pendül s a megzavart
-víz habja locscsan, dallamos lubiczkolással.
-
-– Ne lássam ezt az álmot! sóhajtá erényes elborzadással Tamás. Soha sem
-vitte őt arra a lelke, hogy asszonyok után leskelődjék. Sybaritának,
-mohamedhivő töröknek való ez. «Nem akarom látni! Más álmot akarok
-látni!» S hogy annál biztosabb legyen magáról, a két kezével eltakarta a
-szemeit és hanyatt feküdt s aztán csak a fülei hallották még a dévaj
-kaczagást, a csalogány czuppogását, a habok locscsanását. Rá tudta magát
-kényszeríteni, hogy ujra elaludjék. Kevés ember tette volna ezt meg az ő
-helyén.
-
-Ámde az ébren látott tünemények az álom országába is utána találtak: ha
-elfutott előlük, eléje kerültek. Pedig olyan jól elbujtatta magát: egy
-nagy kőkoporsó födele alá. Itt csak nem lelnek rá. A dal, a kaczagás
-hangja ugyan ide is lehatol hozzá; de legalább sötétségben van.
-
-Csakhogy egyszerre az a kőkoporsó elkezd átlátszóvá lenni; kristálylyá
-lesz a födele, keresztül láthatni rajta. Most látja már, hogy hová
-jutott? ott van a török szultán szeráljában, annak a legbelső háremében:
-a fehér márvány fürdőteremben, a minek a falai arany betűs
-alkoránmondásokkal vannak teleírva.
-
-Egész serege zsibong ott a háremhölgyeknek: tánczolnak, dalolnak, vízben
-lubiczkolnak, hintán himbálódnak, hegedülnek és tamburáznak, egymást
-narancsokkal hajigálják.
-
-A világ mindenféle szinű hölgyei vannak ott, fehérek, feketék, sárgák,
-olajbarnák, aranyozott és karmazsinra festett szemöldöküek, kék, fekete
-és zöld szemekkel, selyemsárga, sáfránveres és koromfekete hajzattal.
-Valamennyien mind tudják, hogy ő ott van, egy férfi, lezárva
-kristálykoporsóba. Körültánczolják nevetve, gúnyolódva; kinálják
-csemegékkel, gyümölcsökkel, habzó serlegekkel, még ajkaik mézével is:
-tudják, hogy nem nyulhat hozzá, nehéz ez a koporsófödél. Csak azért
-ingerkednek vele, hogy a tehetetlen kínlódásában gyönyörködjenek.
-
-– Pokol tüze emészszen meg benneteket! mormogá magában az álomlátó.
-
-– Tüzet kivántál? Ha csak ez kell, az is meglesz.
-
-Nagy hirtelen oda hoznak eléje egy roppant nagy medenczét, aranyozott
-vörös rézből, a min virágok vannak kiverve kék ezüstből, fehér aranyból.
-Ez a medencze tele van parázszsal. Odahelyezik a kristálykoporsó mellé:
-olyan közel, hogy a kisugárzó meleg süti az orczáját.
-
-– No már most mi lészen ebből? dörmögi a fogai közt.
-
-Az üstre valami tömjénformát hintenek, a miből egyszerre nagy fehér füst
-támad, a mi eltakar mindent.
-
-– No ezt jobban is szeretem, mondja magában.
-
-De a füst nem soká tart, nagy zsivaj támad: «jön az aszszeki szultána! A
-padisah kedvencz kadinája!»
-
-A füst kétfelé vonul, mint egy kárpit.
-
-Most száll le a szultána a negyven márvány lépcsőn a nagy fürdőtükörbe,
-melybe két óriási márványoroszlán okádja a vizet.
-
-– Vakulj meg két szemem! nyögi az álomlátó. Mert nem elég, hogy látnia
-kell az eléje szálló alakot, hanem még rá is kell ismernie. Az ő
-felesége ez, az ő Ilkája! Nem! Csak volt az övé, most már a szultáné,
-pogány török császárnak a rabfelesége.
-
-Óh mi irtózat ezt látni! Azért hozták ide őt ebben a kristálykoporsóban,
-hogy ezt meglássa. Pokollá akarták tenni az életét. Csak legalább ne
-mosolyogna ez a nő! Ne mutatná ragyogó orczáján, hogy szépsége vásárra
-bocsátásában diadalát találja. Pedig hiszen ő az! Nincs másnak ilyen
-arcza! Csak legalább arczát takarnátok el! Dobjatok rá valami fátyolt.
-
-S az álmodónak csak kivánni kell, mindjárt beteljesül.
-
-A rabnők előhoznak egy kis szelenczét, abban van egy arany fátyol. Az
-egész nem nyom talán többet egy aranynál.
-
-Egy nehezék arany olyan finommá ellapítva, hogy egy egész emberalakot
-képes tetőtől talpig eltakarni, mint egy palást.
-
-De ez a finom, vékony aranylepel úgy odatapad minden tagjához, mintha
-semmi sem volna rajta, még az arczvonásai is mind oly hiven kitünnek
-alóla: az maradt a ki volt; csak egy élő aranybálvány lett belőle, a ki
-mozdul és jár.
-
-S hogy még feszesebben álljon rajta az aranypihe: a derekára övet
-körítenek.
-
-De nem is őv az, hanem egy olvasó, csat helyett a közepén a feszület van
-rajta.
-
-– Távozz tőlem sátán!
-
-Ez meg épen hivogatás volt. Az aranyozott túlvilági alak ismerős
-mosolylyal jön hozzá közelebb s meg nem állhatja, hogy mikor őt meglátja
-ebben a zárkában, fel ne kaczagjon rajta. A kaczagástól szétreped az
-arczán az aranyfüstlemez s most már egész mivoltában látja őt maga
-előtt.
-
-Az ő Ilkája az, nem más.
-
-Ha most megölhetné! Csak ez az egy vágya.
-
-A fantóm leveszi derekáról az olvasót. Tán imádkozni fog, keresztyén
-módra?
-
-Dehogy azt cselekszi! Sőt inkább letépi az olvasóról az egyes szemeit a
-rózsafüzérnek s aztán szemenkint belehajigálja a parázszsal telt
-füstölőbe s a fejével bólint hozzá: «Ez a miatyánk! Ez a hiszekegy! Ez
-az Ave Mária!» s aztán tovább megint szemenkint: hiszekegy! úr imája!
-üdvözlégy!
-
-A tűzbehajított golyócskák izzóvá lesznek ott, s mint megannyi haragvó
-angyal szeme, úgy sugárzanak a szentségtörő arczába, a ki egyre nevet és
-bólintgat.
-
-Az álomlátó szeretné ledobni magáról azt az átlátszó koporsó-fedelet, s
-aztán beletemetni abba a tűzbe azt a bűbájos vétkezőt, a ki minden
-mozdulatával, de minden szempillantásával őt öli meg ugyanannyiszor.
-Hanem hát a koporsó födele olyan nehéz, hogy azt egy Toldi Miklós sem
-tudná ledobni, az ő kezei pedig olyan gyöngék, hogy csak egy kosár
-födelét sem birnák fölemelni.
-
-Az a sok rabnő, milyen dévajul kaczag ott köröskörül!
-
-Az utolsó szem is lepergett már az olvasóról: csak a feszület maga
-maradt még meg a zsinóron. A csábalak most azt is odaveti a tűz közé.
-
-A zsarátnakon izzó felfeszített alak a halálkinoktól látszott vonaglani;
-Damokos Tamás a megváltónak minden végmondását hallani véli, mik a
-keresztfán haldokló ajkairól aláhangzottak; düh és keserüség szállja meg
-idegeit; izmait, inait emberfölötti erőkitörésre feszíti; sikerül
-ledobni magáról a nehéz koporsó födelet, s azzal odaugrik a
-rézmedenczéhez, a parázstól izzóhoz, az olvasó gyöngyöktől ragyogóhoz s
-felragadva azt két sámsoni öklébe, a fogantyúnál fogva, odazúdítja: – –
-igen is az egész nagy kosár tulipánhagymát Kálme asszonyság és
-lubiczkoló rabnőinek a nyaka közé…
-
-A fürdő hölgyek e tulipántos felköszöntésre, de még inkább az égből
-cseppent férfinak a látására iszonyú sikoltozásnak eredtek, s nosza
-rejtegették az arczaikat a tenyereikbe. Csak Kalme nem takargatta a
-képét szeméremrejtő kézzel, hadd égjen azon a haragnak lángja teljes
-lobogásában!
-
-– Fogjátok meg a vakmerőt és korbácsoljátok halálra! kiálta istennői
-durczával, félig befont hajtekercsét ökölre szoritva, mintha az is
-korbács volna. Mire a rabnők csoportja nagy sivalkodással rohant rá
-Tamásra minden oldalról.
-
-Az pedig csak állt ott, mint Lót felesége, sóbálvány korában, elámulva s
-azt sem tudva, égen jár-e, vagy a földön? Vajjon ez is álomlátás-e még?
-
-A dévaj mænadsereg körülfogta, üstökébe kapaszkodtak, karjait hátra
-csavarták, s ő csak állta mindezt csendesen, mint a megbénult, a ki se
-kezének, se lábának nem tudja hasznát venni. Azt is eltűrte, hogy az
-egyik hölgy hajából kitépett selyemszalaggal a hátrafacsart ökleit
-egymáshoz kötözze. Hanem a mint az a feketebőrü leánycseléd egy
-irgalmatlan nagy bőrkorbácscsal reá rohant, egyszerre visszatért a
-szivébe a lélek; nagyott sikoltott, szétszakítá az öklére tekert
-selyemszalagot, s azzal hirtelen nyalábra kapta a fekete rabszolgálót,
-mint egy gyermeket s a fejét a hóna alá fogva, annak a lábszáraival,
-mint két cséphadaróval, úgy szétverte az egész rátámadó asszonynépet,
-hogy mind elfutott az a bokorba; végre pedig a verekedő eszközül
-használt szerecsennőt visszadobta a vízmedenczébe, s akkor aztán oda
-állt annak a szélére s kevélyen kifeszitve széles mellét s megrázva
-büszkén felemelt fejét, így szólt a kadinához:
-
-– Én nem vagyok gyáva rabszolga czenk; hanem igazi magyar nemes! Hivass
-ellenem férfiakat, hozzanak kardokat, vágjanak darabokra; de az én
-testemet korbácsütés nem éri, amíg élek!
-
-A kadina elbámult a merész szavakon; ez a délczeg alak megigézte.
-Visszaemlékezteté azokra az őshonában lakó vitéz murtizigátorokra; akik
-közül soha még ellenség foglyul egyet sem ejthetett, mert mindegyiknek
-ott van az öve mellett a görbe kés, a minek a sarlóéle arra való, hogy
-ha nincs menekülése a hősnek, maga vágja el a nyakát. Ezek voltak az ő
-rokonai.
-
-– Hagyjátok őt! parancsolá a hölgyeknek. Ne hívjátok az őröket. Magunk
-tartunk törvényt fölötte. Azt mondja, vitéz volt: megérdemli, hogy kard
-által haljon meg. Te, vakmerő férfi, most lépj be oda, abba a köskbe és
-várd el további sorsodat.
-
-Tamás megfordult s bement a czifra nyári lakba, anélkül, hogy csak
-egyszer is visszafordította volna még a fejét.
-
-Kevés idő vártatva utána jöttek az asszonyok; felöltözve és arczaik
-lefátyolozva.
-
-Kalme maga felült a kösk közepén levő diványra; a többi hölgyek
-félkörben letelepedtek körülötte a puha szőnyegekre.
-
-– Jőjj ide és beszéld el életed történetét; parancsolá Kalme Damokos
-Tamásnak.
-
-A délczeg ifjú a rabszolga köntösben is daliás alak volt, s a nyomort is
-megaranyozza a büszke férfitekintet. A nők szeme mind rajta függött; de
-a ki leginkább el nem ereszté egy pillanatig is tekintete elől, az Kalme
-volt.
-
-Mikor hazájáról s annak szabad népeiről beszélt Damokos Tamás, az
-asszonyokról, a kik a férfiakkal egy becsületben vannak, arról a titkos
-érzésről, a mi a magyar föld lakóját hazájához vonzza: hát akkor egy-egy
-elfojthatatlan sóhajtás támadt szavaira, és mikor leírta fogságra
-jutását, sok szenvedéseit, bizony könybe lábadt az asszonyok szeme: de
-valamennyié.
-
-Még a büszke kadina is tenyerébe hajtá fejét, olyan nehéz lett az
-azoktól a regéktől, miket a rab vitéztől hallott.
-
-– Megértők sorsodat; kimehetsz előlünk. Várd el az itéletedet.
-
-Tamás elhagyta a kösköt, s aztán hozzálátott, hogy legelébb is azt a
-kárt helyrehozza, a mit bolond fővel a kertésznek tett. Kihalászta a
-tulipánhagymákat a vízből s gereblyével szépen elegyengette a dulakodás
-nyomait a virágágyak között: mire Kalme és asszonyai előjöttek a
-köskből, már helyre volt hozva minden kártétel.
-
-– Hallgasd meg itéletedet: mondá Kalme kegyesen. Életedet meghagyjuk,
-sőt kemény sorsodat enyhíteni akarjuk. Tudd meg, miképen?
-
-Kalme e szavaknál olyan közel lépett Tamáshoz, hogy a vékony aranyos
-fátyolon keresztül a forró lélekzete érte az arczát. Suttogva beszélt
-hozzája. Azonban Tamás minden szavára kemény, jól hallható hangon
-válaszolt, miszerint mindenki tudhassa, hogy ő igazjáratbeli ember.
-
-– Te azt mondád, szólt Kalme, hogy minden iskolát kijárt, tanult, tudós
-ember vagy? Tehát írni is tudsz?
-
-– Igenis, hogy tudok.
-
-– Úgy van az az én hazámban is. A férfiakat mind megtanítják betüket
-írni: de a lányokat csak a betüket elolvasni. Azért én eltudom olvasni a
-mčhdruli írást: de leírni nem tudom.
-
-– Akkor mégis többet tudsz, mint én, mert én tudok ugyan írni és olvasni
-magyarul, meg diákul, egy kicsit görögül is; a góth betükhöz is konyítok
-valamelyest; de a mčhdruli írásnak soha hírét sem hallottam, azt se
-írni, se olvasni nem tudom: mert azt az én hazámban nem ismerik.
-
-– Ha olvasni nem tudod, az nem baj. De hogyha kezed járatos a toll, vagy
-a nád, vagy a karczoló tű, vagy az ecset forgatásában, úgy bizonyára
-egyik betüt a másikról le tudja másolni, ha eléd teszik.
-
-– Az már meglehet. Azt mondom rá az egyszeri székelylyel: «még nem
-próbáltam, hogy tudok-e hegedülni? de meglehet, hogy tudok».
-
-– Hát példaképen tekints ide. Kalme lecsatolta karcsu derekáról a
-karmazsinpiros marokin bőrövet, melyre domboru rajzokban mindenféle
-kacskaringók voltak aranyfestéssel formálva.
-
-– Látod: ez a mčhdruli írás. Ez egy mondat az alkoránból.
-
-Annak a mčhdruli írásnak (a mi a cserkeszeknél a nemzeti kalligrafia)
-betüi semmihez sem hasonlítanak olyan nagyon, mint azokhoz a
-zsinorkacskaringókhoz, a mik a magyar dolmányra elül-hátul felvarrva
-láthatók. Meglehet, hogy ha egy ilyen zsinóros magyar a cserkeszek közé
-tévedne, ezek annak a dolmányáról csodadolgokat tudnának leolvasni.
-Azért ezek az írásjegyek pompásan diszítik a préselt marokint, sokkal
-inkább, mint az arab, vagy akár a török talik írás betüi, vagy a tatárok
-szarkalábjai és az örmények szerteszétágazó ákombákjai.
-
-– Le tudnád-e ezt erről az övről írni?
-
-Damokos Tamás vállat vont. E bizony nem szentírás.
-
-– Ha rávetném a fejemet, miért nem?
-
-– No hát tartsd ezt az ővet most magadnál, s rejtsd el egy múza-pálma
-fiatal hajtásának a közepébe. Mikor aztán holdvilág lesz, vagy pedig
-pitymallatkor, a midőn még mindenki alszik, vedd elő, s ezzel a hegyes
-késsel karczold fel ezeket a betüket, jobbról balra kezdve, ennek a
-kösknek a falára. A fal veres, a karcz fehér lesz, elolvasható. Holnap
-reggel lejön a murza ide, az abdesztán mosakodást végezni. Meglátja ezt
-a felkarczolt irást itt a falon. Közel légy akkor. A murza fel fog
-kiáltani: «Ki karczolta ezt az írást ide erre a falra?» Te akkor lépj
-elő bátran és mondd meg neki: «én karczoltam azt oda!» A többit azután
-várd be csendesen. Meglátod, hogy mi történik? Ha van bátorságod hozzá,
-megteszed; ha nincs, abba hagyod. Ha mersz a sorsoddal megküzdeni,
-kiállhatsz; ha nem mersz, elbujhatsz. Én nem árulom el senkinek, ami itt
-történt. Hogy biztosságban légy, neked adom ezt a kis görbe késemet.
-Ilyent hordanak az én bátyáim maguknál, hogy a rabszolgaságtól magukat
-megóvják. Most pedig rejtsd el magad oda, ahonnan előjöttél.
-
-Kalme ott hagyta Tamást a cziprusbokroktól rejtve s hölgyeivel együtt
-visszavonult a palotába, énekszó, lant, koboz elhangzott. Tamás
-visszafeküdt a kas alá s bevárta csendesen, míg az eunuchok őrjárata
-előjött, kinyitogatni a kertajtókat, hogy a kertészek, bosztandsik és
-izoglánok újra bejöhessenek. Mikor a bosztandsi basi előkerült, már ott
-találta a virágágyak között Tamást, gereblyézve.
-
-– Csak látszik, hogy legszorgalmasabb valamennyi között az én Tamás
-szolgám.
-
-Másnap kora hajnalban lejött a murza az abdesztán mosakodást végezni a
-kerti köskbe.
-
-Tamás ott kapargatta a körtefák derekáról a tarjagot, s vizsga
-figyelemmel nézte a murza orczáját.
-
-Hiszen tanulmányozásra méltó pofa is volt az: széles és lapos, nagy,
-kiülő ökörszemekkel, a mik egymáshoz igen közel állottak, a közbeeső orr
-azonban olyan pisze volt, hogy annál fogva ugyan nem lehetett volna őt
-vezetni. Ennélfogva aztán a szájának sokkal több hely jutott, mint a
-mennyi a szépségre megkivántatik, s hozzájárult még az a hiányosság,
-hogy a széles ajkon alig berzengett itt-amott öt hat szál bajusz, mint a
-kandurnál.
-
-Azután, ahogy minden ilyen óriásnál szokott lenni, az érző idegei olyan
-lomhák voltak, hogy amíg a szemeivel valamit meglátott, nagy idő telt
-bele, hogy az arra támadt érzés az arczvonásaiban kifejezze magát, s az
-is olyan finta kifejezés lett, hogy a ránézőnek nehéz volt kitalálni,
-vajjon haragjában agyarkodik-e az most, vagy örömében vigyorog?
-
-– Ki karczolta ezt ide a falra? ordítá Buzdurgán az ott kapargáló
-Tamásra, amint elébb a szemeivel megbámulta apróra a kacskaringós
-cserkesz írást, s aztán széthuzta a száját, fogait kivicsorítva (ki
-tudja, mosolygás-e ez nála, vagy emberevési szándék?)
-
-Tamásnak bizony megrezzent az ina erre az ordításra.
-
-– No csak ne szepegj! mondá neki Buzdurgán. Hiszen csak suttogtam most!
-Mászsz közelebb! Ki írta ezt ide a falra?
-
-S a szemei keresztbe álltak, s a fogai csattogtak hozzá.
-
-S hogy a rabszolga nem sietett elég gyorsan, kinyujtá eléje hosszú kezét
-s megfogta az orrát, annálfogva húzta közelebb.
-
-– Milyen nagy orra van a czudarnak! Olyan mint egy vaddisznónak az orra.
-
-Buzdurgánnak elég oka volt, hogy irigy legyen rá.
-
-– No hát beleverjem az orrodat ebbe az írásba? Látod? vagy nem látod? Ki
-írta ezt ide?
-
-Tamásnak eszébe jutott a kadina mondása: «ha van bátorságod, megteszed».
-De hát hogy ne volna.
-
-Már is magasra emelte az orrát.
-
-– Én írtam azt oda.
-
-Erre a szóra Buzdurgán a két térdére tette a két tenyerét, így görbíté
-alá a hátát, hogy a nagy pofájával egyenesen szembe nézhesse Damokos
-Tamást.
-
-– Te írtad ezt? Te magad? Nem hazudsz? Hát le tudnád ezt még egyszer
-írni?
-
-– Le biz én.
-
-Azzal Tamás fogta a kaparó-vasát s annak a hegyével rendén leírta az
-egész sort az út porondjába. Éleseszű volt: bár nem is értette a mčhdrul
-írást, amit egyszer leírt, azt el nem felejtette.
-
-Erre Buzdurgán murza akkorára feltátotta a két sor fogát, olyat ordított
-mellé, s úgy terjeszté ki a két karját, hogy Damokos Tamás most már
-csakugyan azt hitte, hogy meg akarja őt enni.
-
-Ő pedig, a milyen gyors volt, mint a párducz, hátraszökkent, s kirántva
-kebléből azt a görbe kést, marokra fogta azt, s azt mondá a murzának:
-
-– Meg ne gyalázz! mert elébb ezzel a késsel elvágom a torkomat.
-
-Buzdurgán előbb megbámulta a görbe kést, s miután meggyőződött róla,
-hogy az csakugyan görbe kés, egyszerre rémületre hosszabbodott arczczal
-kiáltá, reszketőssé vált hangon Tamásra:
-
-– Jaj fiam! el ne vágd a nyakadat azzal a késsel! Nem akartalak én
-bántani: csak meg akartalak ölelni. Ne félj tőlem, édeském, fiacskám.
-Kaftánt adok, salavárit adok, selyembe takargatlak, lépes mézzel
-etetlek, csak el ne öld magadat. Fiammá fogadlak, gyaloghintóban
-járatlak: olyan jó dolgod lesz nálam, hogy az édes anyádnál sem volt
-jobb. Ne bolondozz azzal a bicsakkal.
-
-– No hát! mondá Tamás daczosan; mit akarsz hát velem?
-
-– Megmondom egy szóval. Valamennyi rabszolgám közt legelsővé teszlek. Te
-parancsolsz valamennyinek, teneked meg senki. Akkor dolgozol, a mikor
-akarsz. Mindent tehetsz, csak el nem szökhetsz. Kapsz tőlem külön házat,
-a miben lakhatol; a hányszor ebédelni akarsz, csak küldj a szakácshoz!
-mit iszol? hozasd! Ha feleségre van szükséged, csak annyit mondj, hány
-kell? Még fizetést is adok, s azt, ha akarod, haza küldheted az
-atyádfiainak. Olyan jó dolgod lesz nálam, hogy soha többet a rongyos
-pereputtyaidhoz vissza nem kivánkozol.
-
-– De hát most mégis szeretném tudni, hogy mivel szolgáltam én rá erre a
-nagy dicsőségre?
-
-– Megérted fiam azonnal: csak nyisd ki a füledet és csukd be a
-bicsakodat. Ülj le ide mellém a fübe. Vigyázz, hogy meg ne csipjen a
-hangya. Hát azt tudod úgy-e, hogy én nekem van a leghiresebb bőrgyáram a
-világon. Az én bivalybőrömből készitik a pánczélokat, az én marokinomat
-viszik fejedelmi palotákba a frankok és egyéb gyaurok birodalmaiba, a
-kik lábas székeken ülnek, s a könyveiket beköttetik, épen úgy, mint az
-igazhivők templomaiba, a hol azokat szőnyegek gyanánt leterítik; az én
-korbácsaim osztják az igazságot a jeges tengertől elkezdve a
-Verestengerig; az én bagariámmal gázolja keresztül a csikorgó telet a
-moszkó, meg a polyák; az én szattyánomat viselik a törökök papucsnak, az
-én kordoványomat a magyarok sarunak. – És ezért mégsem az én hirem a
-legnagyobb a világon: nem a «buzdurgán» név a legragyogóbb a bőrök
-között; mert van a csecsenczek közt egy bőrgyáros, a ki azokat a hires
-övöket és tüszőket készíti, a mik drágábbak az aranynál. Ez veszi el
-előlem az erzerumi vásárt, a hol az örmények, cserkeszek, oszszetek,
-mind csak az ő portékáját veszik. S miben áll a titka? Abban, hogy az ő
-bőreire ilyen szép kacskaringós irásban vannak aranynyal ezüsttel
-rajzolva, sajtolva alkoránból vett szép mondások. Csak ezért keresik
-őket olyan nagyon. – Csináltam volna én ezt már régen utánuk; de nem
-tudtam szert tenni olyan rabszolgára, a ki irni tudja a mčhdruli
-ákombákot. Magam vittem annyira, hogy el tudom olvasni, de az olvasás
-meg az irás közt tudod jól, olyan nagy a távolság, mint a földön
-lépegetés, meg az égben repdesés közt. A gólya is lépeget a földön, mint
-én; de én nem tudok úgy repülni, mint ő. S hamarább meg tudnám azt
-tenni, hogy a két öklömmel ennek a pálmafának a derekából ilyen
-ákombákot csavarintsak, mint hogy egy nádszár hasított orrával betüt
-kanyarítsak belőle. S ezek a murtizigátorok, a kik ezt az irást tudják,
-olyan kutyahitüek, hogy a mint egyet közülük a harczban vagy éjjeli
-megtámadásban elfogdosunk, mielőtt a lánczot kezére tehetnők, kirántja a
-görbe kését s elvágja vele a nyakát s azzal porba esett a pecsenyém. –
-Értheted már most, édes fiacskám, hogy milyen nagyon szeretlek én téged,
-azért, hogy el nem vágtad a nyakadat. Te tudod a mčhdruli irást! Úgy-e
-bár, ezt tinálatok székelyeknél a medreszekben tanítják.
-
-Tamás ráhagyta, hogy igenis: ott tanulta ő ezt a fehérvári
-fő-medreszben.
-
-– Hát most te fogod nekem ezt az én irhabőreimre írni! Hahaha! majd
-meglátod, hogy kiszorítjuk vele a csecsenczeket az erzerumi vásárból?
-Micsoda? Még Bagdadból is! De még Aleppóból is.
-
-(Jól van, jól; gondolá magában Damokos Tamás; de majd mikor kisül, hogy
-nem tudok többet annál az egy mondásnál az egész mčhdruli alkoránból,
-azt is csak úgy tudom, mint a tyuk az ábéczét!)
-
-Hanem hát már benne volt. Uszni kellett. Hadd lássuk, mi lesz belőle?
-
-Buzdurgán pedig nem tréfált: rögtön futtatá az izoglánjait a kastélyba,
-hogy hozzanak a számára pompás öltözeteket s nagy rimánkodásába került
-Tamásnak, hogy azt a grácziát elengedjék neki, a mi együtt jár a
-turbánviseléssel: tudniillik, hogy a berberbasi simára leborotválja a
-koponyáját; jó lesz az így is.
-
-Hanem egy különös kegyelmet kért a murzától, mikor a czifra ruhákat
-ráadták, a mi csupa prém és paszománt volt.
-
-– Nem bánom: napestig kész vagyok a te bőrödre arany mondásokat festeni;
-hanem azután engedd meg, hogy este megint kijöhessek a kertbe dolgozni.
-Ez a munka én nekem a gyönyörűségem.
-
-De még meg is dicsérte ezért a kivánságért a murza.
-
-– Ember vagy fiam! Ilyen szolga kellene nekem sok. Látjátok ti többi
-kutyafülüek! Ez nem azt cselekszi, a mit ti, hogy a mint a muezzin estét
-ordít, rögtön abba hagyjátok a dolgot; hanem a mikor az egyik munkájába
-belefárad, akkor pihenésül a másikat veszi elő; estig betüket ír a
-szakmányban, este gyönyörüségből neki áll kapálni. Ne félj, fiam,
-megjutalmazlak. Te fogod jövendőben a vétkes, tunya rabszolgáknak a
-talpára leszámlálni a botokat.
-
-Tamás köszönte szépen ezt a szivességet: nem kiván belőle.
-
-– Nem kivánod? Pedig én azt gondoltam, hogy ez a legnagyobb gyönyörüség
-a világon.
-
-Buzdurgán felvezette a maga kitüntetett rabszolgáját a kastély udvarára.
-
-A nagy négyszögü tér, a mit a palota négy szárnya képezett, olyan
-tisztára volt gereblyézve, s behintve fehér poronddal, hogy azon még
-csak egy füszál sem volt látható; – a középső napkelet felé fordult
-részén volt a széles lépcsőzet, a min a palotába fel lehetett járni, s
-ennek a tornáczából indult ki a földszinten körülfutó folyosó, a melyen
-folyvást járkáltak alá s fel az eunuch őrök, kivont kardokkal. Mert
-azokon a vasajtókon belül, a mik e folyosókról nyilnak, dolgoznak azon a
-munkán, a mi Buzdurgánnak legféltettebb titka: a drága bőrök
-aranyozásán, virágokkal és betükkel itt festik azokat tele. Ezt a
-tudományt őrizni kell, nehogy megszökjék vele valaki. Azért is rendelte
-ide azokat a műhelyeket a murza, a saját palotájába, hogy hármas zár
-alatt legyenek s mindig az ő szeme előtt.
-
-Olyan alacsonyak is a zárkák ajtajai, hogy közönséges embernek is le
-kell bukni, mikor rajtuk belép, maga Buzdurgán pedig épen csak
-négykézláb teheti látogatását, s mivel nem illenék, hogy ő fejet hajtson
-a rabszolgái előtt, annálfogva háttal szokott hozzájuk bemászni.
-
-Damokos Tamást itt átszolgáltatá a felügyelő timárbasinak, lelkére
-kötve, hogy ezt a rabot nagyon megbecsülje, mert ez drága kincs.
-
-Itt azután megtaníták Tamást, hogyan kell ecsettel a bőrre festeni az
-arany czikornyákat, aztán miféle tompa vésőkkel és fakalapácsokkal kell
-azokat úgy körülveregetni, hogy kidomborodjanak. Tamás egész nap ezt
-mívelte.
-
-Este felé kezdte érteni, hogy miért vásárol a csizmadia szőlőt, mihelyt
-egy kis pénzhez juthat. Rettenetes dolog az, hogy az ember egész nap az
-előtte fekvő bőrt ütögesse kalapácscsal. Ennél sokkal kellemesebb a
-kertben kapálni.
-
-Azonban hát ezért a munkáért jó ebédet adnak: piláfot, szultánkenyeret,
-sorbetet is hozzá; a kadinának talán mégis jó szándéka volt, mikor erre
-feleszelte. Hátha ez lesz a kiszabadulásának az eszköze?
-
-A mint egyszer a mesterségbe beleokult: próbának oda tettek eléje egy
-övnek hasított bőrt, hogy cselekedje rá azt a mčhdruli mondást.
-
-Ez nem ment olyan könnyen, mint az arabeszkek munkája; mert csupa
-kacskaringókból állnak a betük; de estig mégis csak elkészült meglehetős
-sikerrel.
-
-Erre, a mint a muezzin a napot elbucsuztatta, bejött a mühelybe a murza.
-
-Mikor az elkészített övet meglátta, nyalábra kapta Tamásnak a fejét s
-olyat csókolt az orczájára, hogy az majd megsüketült bele.
-
-– Hiszen ezt gyönyörűen megcselekedted. Hohó! Hiszen ezzel mind leverjük
-az erzerumi vásáron a csecsenczeket. – Nagyon jól van fiam! Holnap
-mindjárt csinálj egy másikat, másféle szép mondással az alkoránból.
-
-(Másfélével ám! gondolá Tamás. Ha tudnék másfélét! De ebből az egyből
-áll az egész tudományom a pogány szentirásból.)
-
-– Nem, uram, ez még tökéletlen munka, kifogásolá a dolgot ravaszul. Nem
-vagyok vele megelégedve: kell hozzá egy néhány hét, a míg a kezem úgy
-belegyakorlódik, hogy olyan szépen megcsináljam, mint a milyen a
-mustrája.
-
-– A mustrája? kérdezé a murza, s tátva feledte a száját bámultában. Hát
-hol láttad te ennek a mustráját?
-
-Tamás csak most vette észre, hogy majd elszólta magát. Hanem aztán
-helyreüté a dolgot. Tudta, hogy hitetlenek ellenében a hazudás nem
-vétek.
-
-– Hát biz én azt a fehérvári collégiumban, a muzeumban láttam.
-
-Buzdurgán murza nagyot csóvált a hordónyi nagy fején.
-
-– No, mihelyt betörünk megint Erdélybe, meglátogatom azt a fehérvári
-nagymedreszt. De ott találjam ennek az övnek a mustráját! Mert ilyen öve
-csak az én feleségemnek van, a kadinának, s azt is a patyolat öltönye
-alatt viseli, hogy senki sem láthatja rajtam kivül. S ilyen öve van neki
-huszonnyolcz: a hold minden napjára más-más.
-
-A murza nagyot fujt.
-
-Tán csak nem fogott neszt?
-
-Azt mondják a czethalról (a ki igen nagy állat), hogy ha annak a farkába
-beleütik a szigonyt, kell neki öt percz, a míg az értesítő ideg egész a
-fejéig küldi a tudósítást, hogy sebet kapott odahátul s aztán megint
-másik öt percz, a míg az agyából az intézkedő ideg visszaküldi az
-utasítást, hogy csapjon maga körül a farkával. – Ilyen czethal volt a
-szárazföldön a murza: a döfést megkapta a szigonynyal, de kell neki rá
-egy hónap, a míg féltékenynyé lesz miatta.
-
-– No hát eredj most a kertbe kapálni.
-
-Tamás lerakta a czifra ruhát, felvette a kertész-gunyát s kiment kapálni
-a kertbe.
-
-A többi rabszolgák már akkor mind kitakarodtak onnan.
-
-A mint Tamás a nagy vízmedenczéhez ért, a hol azt a furcsa álmot, meg
-azt a még furcsább valóságot látta, eszébe jutott, hogy megvizsgálja a
-muzapálmának azt az új hajtású levelét, vajjon nincs-e még ott a
-kadinának az öve, a mit tegnap odarejtett. A mint lenyult a
-levélgöngyöleg mélyébe, bizony a kezébe akadt a bőröv. Tehát nem jött el
-érte a kadina. Ebből baj lesz; mert a murza keresni fogja nála azt a
-bizonyos övet.
-
-Hát a mint kihuzza azt és megnézi, akkor látja, hogy az egy egészen
-másszinű öv: a tegnapi karmazsinszinű volt, ez pedig égszinkék. Aztán a
-cziframondás is egészen más betükből van összerakva rajta.
-
-Tamás erre letört egy agavelevelet, annak a héjára felkarczolta a
-tövises hegyével az egész cziframondást a kék övről, ezt azután nagy
-hamar visszarejté a muzapálma hajtásába; s aztán az agaveleveléről
-mindaddig rajzolgatta a porondba a czikornyákat, míg könyvnélkül
-megtanulta; mikor a murza reggel lejött a mosakodásra a köskbe, már
-akkor ott gereblyélgetett Tamás megint. Innen aztán együtt tért vissza
-ismét a murzával a kastélyba a festőmühelybe.
-
-Ezuttal a tegnap betanult verset készítette ki egy darab ujdonat
-égszinkék marokinra ezüsttel.
-
-Mikor a murza este bejött, s meglátta a kész munkát, majd a gerendába
-ütötte a fejét meghókonyodtában.
-
-– Te! Damokos Tamás! Ennek a mustráját is a fehérvári nagy medreszben
-találtad?
-
-– Ott biz én. Van ott a muzeumban ilyen huszonnyolcz; a hold minden
-napjára más-más.
-
-– No! Ne lássam addig a mekkai kaábát, a míg a fehérvári nagy medreszt
-meg nem látogatom.
-
-(«Én is ott leszek akkor!» mondá magában Damokos Tamás, elfelejtkezve
-rab voltáról.)
-
-
-
-
-HOGY HOZZÁK TÁNCZBA A TÖRÖKÖT?
-
-Hát ha csak felét megálmodta is Ilka asszony ezeknek a krimiai
-állapotoknak, akkor bizony (valljuk meg az igazat) elég oka volt neki
-siettetni a jó Damokos Tamásnak minél elébb való kiváltatását a keserves
-fogságból; mert nem tréfa dolog az, hogy igazhitű keresztyén ember
-minden nap pogány alkorán mondásokat másolgasson mčhdruli irásban olyan
-mustra után, a mit a tatár murza legszebbik felesége rejtett helyen
-visel.
-
-Sürgette is Ilka asszony a kiváltás dolgát, de az csak nem akart előre
-menni. Mintha valami titkos kéz, mihelyt meg van kötve a csomó, untalan
-eloldozgatná azt.
-
-Egyszer aztán azt mondá Boldizsár bá Ilka asszonynak:
-
-– No drága gyémántom, most már magam megyek fel Gyulafehévárra. Irj két
-levelet: az egyiket Akmet bégnek, a szultán tihajájának, a másikat meg
-Apor István uramnak, a te tutorodnak. A tihajának csak azt ird, a mit
-már máskor, hogy te bizonyosan tudod, szultán ő felsége, kinek Allah
-nyujtsa meg az árnyékát, azt rendelte, hogy a kapitányok rabváltsága
-kétezer arany legyen; ez készen is van nálad, azonnal elküldöd
-Perekopba, mihelyt Damokos Tamást oda kihozzák, oltalom-leveleket adván
-neki is, meg nekünk is, a kik a pénzt odavisszük. Több pénzed nincs, nem
-is szerezhetsz. Ennyi azonban készen áll.
-
-Ilka asszony még hozzá akarta tenni, hogy odaadja bizony minden
-ékességeit, aranyát ezüstjét, marháit azon felül, de Boldizsár bá csak
-azt mondta, hogy «ne kinálj te neki egy batkával se többet, meglátod,
-hogy utána kap, esze nélkül, csak én beszéljek vele».
-
-Mikor ez a levél készen volt, akkor azt mondá Ilkának:
-
-– No már most édes ragyogó csillagom: irj egy másik levelet a te
-tutorodnak, Apor István uram ő kegyelmének is. Ezt majd én dictálom.
-Kezd el: «Kedves, egyetlenegy szeretett Pistukám!»
-
-Ilka asszony földhöz csapta azonban a tollat, hogy a hegyével állt meg a
-padlóban.
-
-– De már ilyen megszólítást csak nem irok ő kegyelmének!
-
-– Jaj, édes tubavirágszálam: te csak a füleddel hallgasd, a mit én
-diktálok, de eszedben ne tartsd meg. Jaj de szeretem ezt a
-felgerjedésedet látni! Ha ezt Tamás látná, megenne örömében. De hát csak
-irjad te, a hogy én mondom. Én tudom, hogy miből lesz a gáliczkő?
-Megállj, majd új calamust csinálok, szép fáin irást tégy, a hogy az
-asszony-ember a szerelmesének küld érzékeny izenetet. De tán jobb is
-lesz, ha én magam elébb leirom azt a levelet; te aztán magadban
-lekópizálod; mert azt már látom, hogy ha fennhangon dictálom, megég az
-arczod a szégyennek miatta.
-
-Tehát elkészíté Boldizsár bá papiroson a levelet, a mi eképen szólt:
-
-«Hála az egeknek, hogy a mennybéli gondviselés ismét utat és módot
-nyitott a számomra, hogy valahára egymásé lehessünk. Az én uramat, a
-kihez a meghalt fejedelem erőszakosan kényszerített hozzámennem, de a
-kivel soha egy örömnapja nem volt életemnek, ellenben éjjelem-nappalom
-rosszabb vala a purgatoriumnál, elfogta a tatár. Mi nekünk kettőnknek
-ezzel nagy örömet szerzett. A mostani fejedelem bölcs akarata
-kegyelmedet rendelte el, hogy Damokos Tamás fogsága alatt az én tutorom
-legyen s a váramban lakjék. Ezzel csak a mi kölcsönös vágyódásunk érte
-el legkivánatosabb beteljesülését. Rettegek azonban azon gondolattól,
-hogy ha netalán a Damokos Tamás kiszabadulása által ezen mi édes
-boldogságunk megzavartatnék. Ő ha megtudna valamit, engemet talán még
-meg is ölne. Azért kérem kegyelmedet, vigye úgy az alkudozást a
-váltságdíj iránt a szultán tihajájával, hogy sohase legyen belőle
-valóság. Mert ha esztendő egy nap elmulik Damokos Tamás elfogatása után,
-akkor az erdélyi törvények szerint a rab felesége elválasztatik tőle és
-bátran férjhez mehet. És így ilyenformán végre mi is egymásé lehetünk.
-Azért csak kérem igen szépen kegyelmedet, tartsa a tihaját mindenféle
-szép kifogásokkal, hogy esztendő egy napig megállapodásra ne jussanak.
-Akkor aztán beszéljen Damokos Tamással más, nem én. Mert a lelkem fáj
-miatta, ha ránézek azokra a genge kétezer körmöczi aranyakra, a kiket a
-bolond fővel rabságba szaladt vétektarisznya Damokos Tamásért kellene
-tatár fogára adnunk, holott mennyivel jobban eltudnók ezt mi a magunk
-örömére költeni! Milyen szép kamukabársony mentét, dolmányt tudnék én
-varratni kegyelmednek, tarka skófiummal! Milyen jó tokaji négy puttonyos
-aszuval traktálnám kegyelmedet, ha ez a pénz nekem megmaradna! Azért
-csak okosan bánjék el kegyelmed a tihajával, hogy ő rajta muljék el a
-kiváltás, ne mirajtunk. Addig is csókolom kegyelmednek a két piros
-orczáját százszor meg ezerszer igaz szeretettel.»
-
-– No hallja kegyelmed, Boldizsár bátyám uram, mondá Ilka asszony, mikor
-ezt a levelet lemásolva, pennáját kiverte az asztal széléhez, ha a
-miatyánkot, hiszekegyet és az üdvözletet visszájáról kellett volna
-elmondanom, (a hogy a gonosz boszorkányok cselekszik), nem került volna
-annyi lelki kinomba, mint ezeket a sorokat magam kezével leirni. Azonban
-az utolsó két sort nem is irtam ám le.
-
-– De pedig azt is odaird, galambszálam! Mert együtt jó az, mint a csúz,
-meg a fogfájás. A nélkül nem valóságos ez a levél.
-
-– De hogy irjam én le azt a szót «csókollak» egy idegen férfinak?
-
-– Hiszen ne félj, soha sem kerül ez a levél Apor István uram kezeibe:
-sőt inkább visszahozom én ezt te neked, mihelyt elkészült vele a
-gáliczkő s akkor a tűzbe dobhatod.
-
-– De én azt hiszem, hogy még a tintának is veressé kell válnia, mikor
-ilyen fertelmes mondást leir vele a toll…
-
-– Ne féltsd te azt a tintát, angyalkám. Magam csináltam azt; nem
-veresedik az meg száz esztendő mulva sem, mert gumi arabikum van benne.
-Csak te rajzold oda még azt a két sort is szépen.
-
-– No hát kegyelmednek a lelke rajta. De én tudom, hogy ha ebből valami
-bolondság lesz: hát én felhajtom ezt az egész kalamáris tintát s úgy
-ölöm el magamat.
-
-– No csak ne tarts semmitől: minden bajt én vállalok magamra. Most pedig
-irasd fel az iródeákoddal erre a két kopertára a két urnak a titulusait:
-Akmet bégét magyarul; Apor István uramét pediglen deákul. Ez már ne
-legyen a te kezedírása.
-
-Mikor aztán megkapta Czirjék a két levélborítékot, akkor egészen szépen
-megcserélte a leveleket, s az Akmet bégnek czímzett borítékba csúsztatta
-bele az Apor Istvánhoz irottat, ennek a borítékjába pedig az Akmet
-béghez szólót. Így pecsételte le mind a kettőt Ilka asszony pecsétnyomós
-gyűrűjével.
-
-– Meglátod, hogy gáliczkő lesz ebből.
-
-Boldizsár bá aztán azt tette, hogy kurtára nyirta a bajuszát, székely
-zekét, harisnyát, tört bőr-sarut öltött magára; nyakába akasztott egy
-zsiros szeredást, kölcsön kérte a legszélesebb karimájú viseltes kalapot
-az öreg gazdától s úgy ment fel gyalog Gyulafehérvárra, ott fűtől-fától
-kérdezősködött, hogy hol kapni itt meg a török basát? merre az a palota?
-Pedig jobban ismerte ott a járást, mint maga a bakter. Úgy tett, mintha
-nem tudna más nyelven, mint székelyül s a palota előtt strázsáló szász
-gárdistákat úgy agyba-főbe csókolgatta, hogy azok alig tudták a
-csákóikat helyreigazítani utána. Itt is kapott egy hátbaütést, ott is
-egyet, míg a sok hátbaütéssel végre csakugyan bebukott Akmet béghez;
-ugyan őrizve a kalapját a két kezével, hogy el ne maradjon tőle valahol.
-
-– Hát kied az az Akmet basa? kérdé bebotorkázva.
-
-A tihaja kicsiny, czingár emberke volt, sovány képű görögbe ójtott
-arabs.
-
-– Látod; buksi!
-
-– Aújnye! Nálunk mind azt mondják, hogy «török basa, nagy a hasa»; hogy
-maradt kied ilyen keszeg?
-
-– Ne ugass, hanem beszélj, mit hoztál?
-
-– Ejnye no. Soha sem láttam én még eleveny török basát: hadd nézzem ki
-elébb jól magamat, hogy elmondhassam odahaza a nagyasszonyomnak, miféle
-csudát láttam.
-
-– Hát már nincs náladnál okosabb ember a Székelyföldön, te góbé, hogy
-téged küldtek ide?
-
-– Van biz ottan, hanem azt okosabb helyre küldik.
-
-– No hát ki küldött? mondd el.
-
-– Hát ki küldött volna? Csak nem vetyegtem ide magamtul, mint egy
-goromba? Csak nem is a Herkópáter küldött. De meg nem is a vörös gárgyán
-küldött. Sem pedig a tarka Jeezus nem küldött kiedhez engemet talántán,
-vagy mi?
-
-– Ördög bujjék a kelepelő nyelvedbe! Add ki már, hogy ki küldött?
-
-– Hát nám mondom, hogy a nagyasszonyom küldött?
-
-– Ki az a te nagyasszonyod?
-
-– Ne te né! Hogy teszi kied magát, mintha nem tudná, hogy ki az én
-nagyasszonyom? Hiszen ahajt küld kiednek egy paksamétát tülem, hát csak
-tudni kell kiednek, hogy ki irja ezt az instancziát?
-
-– Óh te külüfejű! Már hogy tudnám, hogy ki írja hozzám a levelet, a míg
-fel nem bontom. Adsza a levelet.
-
-– Hm. Nem addig van ám az! Mert hát két paksamétát hozék. Az egyiket az
-Están urnak hozám. Aztán a jobbikat a jobbik csizmám szárába dugám, a
-balabbikat meg a balcsizmám szárába dugám, s már most nem tudom, hogy
-melyik légyen a bal, melyik a jobb!
-
-– Óh, hogy a ménkő csapogasson a két füled közé! hát nem tudsz olvasni?
-
-– Hiszen ha olvasni tudnék, nem járnék gyalog, hanem beállnék püspöknek:
-hat lovon járnék.
-
-– Add ide azt a két levelet! Majd megmondom én, hogy melyik szól nekem?
-
-Czirjék nagy küzködéssel előkereste a két levelet a két csizmaszárból.
-Biz az nagyon egyforma volt mind a kettő: az ember megtéveszthette.
-
-– De aztán ne a jobbikat vegye el kied magának.
-
-Akmet bég kikapta a neki czímzett levelet Boldizsár kezéből, a ki
-egészen odaállt az orra elé.
-
-– Jól van! Most állj oda az ajtóhoz és meg ne mozdulj! Befogd a szádat:
-ne fújd rám a foghagymás kolbásznak a szagát.
-
-– Aújnya! Kied talán próféta epret evett, hogy még azt is kitalálja,
-hogy mit evett a székely ma?
-
-És aztán a legegyügyűbb pofával támaszkodék neki az ajtófélnek s az
-egyik szemét be is húnyta, csak a másikkal sandított a törökre, hogy mit
-fog az most mindjárt mívelni, ha azt a levelet (a mi nem neki van írva)
-elolvassa.
-
-Akmet bég a diványon ült akkor, a midőn a levelet felbontotta, a két
-lábát törökösen maga alá szedve. A mint elkezdte a levelet olvasni,
-egyszerre csak kirugta maga alul az egyik lábát, a mint tovább ment,
-menmeg a másikat; aztán az öklével taszította meg a levegőt, ahajt
-talpra ugrott; az egyik lábát felkapta a másik után s nagyokat
-dobbantott, hol a fejéhez kapott, hol a térdére ütött: az ábrázatjának a
-cserszine csokoládészinüre vált; elkezdett toporzékolni dühében. –
-Boldizsár csak nézte ezt nagy delectátióval, s aztán mikor látta, hogy
-nagyon ugrál a török, elővette a zeke ujjából a tilinkóját s elkezdett
-rajta kedélyesen furulyázni.
-
-– Elment az eszed, kutyaszánkázta góbéja, hogy itt nekem furulyázol?
-
-– Hát azt gondoltam, hogy a «boriczát» akarja kied tánczolni.
-
-– Majd tánczoltatom én mindjárt a te hátadon a korbácsot, csak sokat
-mókázz velem! Micsoda bolond levelet adtál nekem? Hisz ez nem nekem
-szól.
-
-– Nám mondtam, hogy ne a jobbikat vegye el kied! De hát az után
-kapkodott, a melyik zsirosabb volt.
-
-– Hozd ide, hol a másik?
-
-– Nem én addig, a míg az egyiket vissza nem adja kied.
-
-– Itt van, kapd el! Aztán mondd meg az asszonyodnak, hogy az iródeákjára
-vágasson tizenkettőt, a miért a kopertákat elcserélte.
-
-– Hát a volt a hibás? No mert már megijedék, hogy talán a szászok
-cserélték el a lábaimat, mikor ott aluvék Ebesfalván.
-
-– Nesze most ennek a másik levélnek a kopertája; tedd bele az egyiket:
-ez szól az Apor István uramnak. De hazudj neki valamit, hogy miért van a
-koperta feltörve, mert ha megtudja, hogy én olvastam el a neki szánt
-levelét a nagyasszonyodnak, bizony olyan ötvenet csapat rád, hogy nem
-adod százért!
-
-– Dejszen majd leragasztom én ezt fáinul, macskamézzel, hogy a bolond se
-látja meg. Azért nem muszáj hazudni. Soha sem hazudok én igazán. Ha
-peniglen észreveszi valamelyest, majd úgy megmagyarázom én azt neki,
-hogy soha sem érti meg. Ejnye no, hogy hát ez így el volt cserélve. Né!
-Már micsoda dolog ez hát? Ejnye Jézuskám. Haj, haj. No.
-
-– Elmehetsz már Isten hirével! Mire vársz még?
-
-– Hát csak azt instálom, hogy ha hazamék, s otthon majd azt kérdi tőlem
-a nagyasszonyom: «no te Palya, hát kaptál-e egy pohár bort a basa
-urnál!» hát mit mondó legyek neki?
-
-– Vagy úgy? Dörmögé a bég, s a tarsolyába nyúlva, oda dobott egy
-félpiasztert Boldizsárnak, a mit az elkapott a nagy kalapjával röptében.
-Itt van! Igyál rajta egyet!
-
-– Hehéj! Hisz ez török pénz! Az apám látott ilyet, de én nem. Megér ez
-kétannyit, mint a fele! De biz ezt én be nem iszom. No ezt hazaviszem a
-gyerekeimnek, hadd tanuljanak meg tőle törökül. Adjon Isten kiednek basa
-uram ezer annyit, (de ne a mi zsebünkből). Áldja meg az Isten, jártában,
-keltében, minden maradékaival együtt; vigye szerencsésen a maga
-országába haza; adjon Isten kiednek bort, buzát, bölcseséget, jámbor
-csendes feleséget; jól szelelő pipát, vágott dohányt; megőrizze a rossz
-nyavalyától, ha pedig kiszólítja ez árnyékvilágból…
-
-– Ha nem szaladsz mindjárt, rögtön elveszem a kalapodat! Riaszta rá
-Akmet bég a hálálkodásból kifogyhatatlanra, s ez a fenyegetés volt a
-legsikeresebb; Boldizsár olyan sebten ugrék ki az ajtón, úgy, hogy ha
-ide hátbaütésekkel igazították a bég cselédei, innen ki viszont
-üstökczibálással vezették; mert úgy szaladt, mintha lopott volna.
-Azonban a nagy húsz fontos kalapjával úgy talála fejbe ütni egy goromba
-csauszt, hogy az összenyaklott alatta, a kapuban útját álló szász
-alabárdosra pedig ráfogta a tilinkóját, a mitől az megijede, azt vélvén,
-hogy puska, s hátat adott. Mikor pedig aztán már egyszer Boldizsár kinn
-volt a piaczon, akkor abba hagyta a futást: a szájába vette a
-tillinkóját s nagy gyönyörüséggel billegette el rajta azt a szép székely
-nótát, hogy «aluszol-e te juhász? Hej dehogy aluszom». Hagyták menni
-békén.
-
-Nem is kereste ő aztán Apor István uramat azzal a czigányutczára szaladt
-levéllel, hanem iparkodék minél hamarább kívül kerülni a sánczkapun,
-nehogy felismerje valaki, s aztán hazafelé vette az útját: nem is igen
-sietvén vele; még három napra való kolbász volt a szeredásában.
-
-No, hanem az szép találkozás volt, a mi erre következett Akmet bég és
-Apor István között! Én nem tudom, mert nem voltam ott; de csak
-elképzelem, hogy mikor a nemes úr szokás szerint délután ellátogatott a
-tihajához, a kinél mindennapos volt fekete kávéra, hogy micsoda
-szemekkel nézett az rajta végig.
-
-– Ejnye de szép dolmányod van, joldás (pajtás)! Kamuka bársony, úgy-e?
-Szeretnél úgy-e, egy egész kaftányt is kamuka bársonyból? Skófiummal
-kivarrva, úgy-e? Az lehetne szép! Az illenék jól a termetedre!
-
-Apor István nem gondolt egyebet, mint hogy Akmet bég a nagy barátság
-jussán őt egy díszkaftánynyal akarja megajándékozni.
-
-– Hát a tokaji bort szereted-e, joldás? – Azt a négy puttonyost! Az
-lehet valami jó! Magam is megiszom, a mikor nem látják.
-
-Apor István szentül azt hitte, hogy Akmet bég most mindjárt előhoz egy
-olyan faedényt, a miről a magyar azt énekli, hogy «aszuszőlős átalag,
-jaj de régen láttalak!»
-
-– Hát a szép menyecskét szereted-e, joldás? Az olyan menyecskét, a ki
-szalmaözvegy; a kinek van ura, csakhogy hátul köték a sarkát és nem
-jöhet haza? Szeretsz-e kecske lenni a káposztás kertben? szeretsz-e
-macska lenni a tejfeles fazék mellett? Hej te Apor István! Azt nézem én
-ki a te két szemedből, hogy te nagyon szereted a szépet!
-
-A főúr valósággal azt hitte, hogy ez a török úr most valami okos
-dologban töri a fejét. Ez az ő gyönge oldala.
-
-Akkor aztán kiverte a pipájából a hamut a bég, s felhörpenté a kávéja
-maradékát s odahajolva a joldásához, azt sugá neki a fülébe:
-
-– No hát nem eszel belőle. Mert én ezelőtt egy órával indítottam el a
-lovas stafétát tatár Krimiába, hogy hozzák ki a rabságból Damokos Tamást
-Perekopig; elfogadtatik a kinált váltságdíj érette: kétezer arany! a
-minek egy tizede az enyém, két tizede a kháné, a többi a murzáé. Egy
-hónap mulva otthon lesz a várában Damokos Tamás.
-
-Apor István uram boszusan gondolá magában: ugyan ki lehetett az a
-gézengúz, a ki ezt a dolgot így megkonfundálta? S hogyan lehetne ezen
-még becsületesen fordítani?
-
-Nem iszol te abból a tokajiból!
-
-A tutor nem értett belőle semmit. Nem kapta ám ő azt a levelet, a mit a
-bég elolvasott.
-
-Boldizsár bá pedig csak úgy harmadnapra vetődött haza gyalogsorban
-Mikó-Ujvárra.
-
-Ilka asszonynak már akkor a kezében volt Akmet bég válasza a levelére
-(azt lóháton hozták), a miben értesíti a nagyasszonyt, hogy elfogadtatik
-a kinált váltságdíj, csak küldje minél előbb Perekopba: ott átadják az
-urát érte.
-
-Jaj, milyen nagy örömsirással fogadta Boldizsár bát a szegény jó
-asszony! Hogy megölelgette! Majd hogy a kezeit is meg nem csókolgatta:
-«olvassa kegyelmed a tihája levelét!»
-
-– Tudom én, édes mézem, mi van benne? ha nem olvasom is; – én pedig
-visszahoztam neked azt a másik levelet, a minek megirása neked annyi
-sírásba került. Tedd el, össze ne tépd. Majd ha Damokos Tamás előkerül:
-sokszor elővegyük s nagyokat nevessünk rajta!
-
-
-
-
-MUNDUKA RAVASEL.
-
-Nem telt bele két hét, hogy Apor István uram vágtatva jött öt lovas
-hintóval Mikó-Ujvárra s még a dobogó hidon elkezdett valamit kiabálni,
-de a mit csak akkor értettek meg, mikor a várudvarba érkezve, ujra
-kezdte.
-
-– Itt a kezemben a fetva! Hozom haza Damokos Tamást! Meg van már Damokos
-Tamás! Örüljön, örvendjen kegyelmed Damokosné asszonyom! Jön már az ura!
-Én hozom a szabadságát!
-
-Olyan nagyon kiabált, hogy az ember azt hihette volna, hogy már ott
-hozza valahol a Damokos Tamást a saroglyában.
-
-– No no! Mondá erre Boldizsár bá. «Lassan a testtel!»
-
-A szegény Ilka asszony is nagy örömre volt gerjedve, a a mint azt a zajt
-meghallotta; kivált mikor Apor István azt a függőpecsétes fetvát
-megszünt lobogtatni a kezében s kiteríté az asztalra, s ő aztán meglátta
-benne azt a sok török szarkalábat, de a miknek közepette piros tintával
-pingálva maga a név ugyan olvasható vala: «Tomasius Damokos de Newtood.»
-Ez már itt van!
-
-«Itt van már a mi Tamásunk.» Mondá Apor István s olyan ragyogó orczával
-tekinte Ilka asszonyra, hogy az szinte kísértetbe jött, hogy kezet
-nyújtson neki hála fejében, hanem Boldizsár bá egyet olyat nézett rá,
-hogy elment a kedve a kézszorongatástól.
-
-– Itt biz’ a «rák a levélben», mondá Czirjék; de nagy út az odáig, a míg
-azt megkapjuk. Hadd tegyek csak egy pillantást ebbe a tarkafirkába.
-
-Mint a féle ezermesternek, törökül is csak kellett neki tudni.
-
-A míg pedig azt az irást (visszájáról) kisilabizálta, sok fejcsóválást
-mívelt azalatt.
-
-– Sok teketória jár ám még ezzel. Azt értém meg belőle, hogy a Tamást
-csak Perekopig hozzák ki s nekünk kell odáig elküldenünk a kétezer arany
-váltságdíjat. Azután, hogy ezzel a fetvával két embernél több nem
-utazhatik. Annak sem szabad a kardon kívül semmi más fegyvert vinni
-magával, se puskát, se pisztolyt.
-
-– Jól van, jól, mondá Apor; de ellenben meg van hagyva mindenütt a
-bégeknek, agáknak és hoszpodároknak, hogy egyik várostól a másikig hat
-fegyveres lovast adjanak egy csauszal együtt kiséretül a pénz vivőinek;
-hol pedig veszedelmes az út, a hegyek között, s félni lehet a
-hajdemákoktól, ott még azonkívül tizenkét fegyveres plájászt.
-
-– Csakhogy tudom ám én jól, hogy mennyit ér azoknak a spáhi uraknak, meg
-a plájász ficsóroknak a védelme valami igazi veszedelem idején, jobban
-rá merném én bizni magamat az én hóka lovamra, meg a kovás puskámra,
-mint arra az egész kiséretre.
-
-– Már pedig az így van elrendelve. Ez kötött marschruta: ettől el nem
-szabad térni.
-
-– Hát hiszen majd kifundáljuk a dolgot; csak hadd gondolkozzam rajta egy
-cseppet; mert nem tréfa dolog ám kétezer aranynyal, puska, mordály
-nélkül keresztülútazni Moldvaországon.
-
-Ilka asszony pedig jaj de szerette volna, hogy nyomban repültek volna
-Perekopba.
-
-– Hát csak egy kis útravaló pogácsáról, elemózsiáról is kell
-gondoskodni. Mondá Boldizsár bá.
-
-Ilka asszony rögtön futott az övéről lekapott kulcscsomóval, kiadni az
-éléstárból a szakácsnak: süssön mindenfélét az utazóknak.
-
-– Várj csak, galambocskám, majd én leszedem a sonkákat a füstölőből;
-mondá Boldizsár bá, utána sietve nagy készségesen, s mikor aztán egyedül
-voltak a kamrában, azt mondá: «nem akartam az előtt a másik előtt
-szólni; de én nekem most épen eszembe jutott az a mese a révészről, a
-kinek egy folyón egy farkast, egy kecskét, meg egy káposztát kellett
-átszállitani, még pedig úgy, hogy egyszerre csak egyet szállíthatván át
-a lélekvesztőjén, az alatt a másik parton vagy a farkas meg ne egye a
-kecskét, vagy a kecske a káposztát. Hát most én is ezen tusakodom ám
-magamban. Mert ha én most magam megyek el a pénzzel, s itthon hagyom a
-várban Apor István uramat: akkor együtt marad az innenső parton a farkas
-a kecskével, ha pedig ő rá bizom a pénzt, hogy vigye el Perekopba Tamást
-kiváltani, akkor a tulsó parton lesz a kecske a káposztával!»
-
-– Ejnye! Kegyelmed mindig a legrosszabbat gondolja az emberről.
-
-– Ez az egy virtusom van, a miért szeretem magamat.
-
-Midőn azonban déli harangszóra az ebédnél összegyülekezének, az
-étkezőben Boldizsár bá, szokása szerint, leghamarább érkezvén meg, hogy
-a háziasszonynak a leves kimérésénél segítsen, s a kenyérfelszelést
-másnak ne engedje, akkor Ilka asszony így beszélgetett hozzája:
-
-– No lássa kegyelmed, hát a mesebeli révész mégis csak kitalálta
-végtére, hogy mi módon szállítsa át a farkast is, meg a káposztát is
-egyik partról a másikra, a nélkül, hogy valamelyik a másikat megegye. Az
-imént nyilatkoztatá ki Apor István uram, hogy ő semmi módon el nem
-engedi magától vétetni azt a szerencsét, hogy kegyelmeddel együtt menjen
-Moldvába, a pénzt elvinni az én lelkem uramért. És így már most a farkas
-is, meg a káposzta is együtt mennek, a kecske pedig itthon marad.
-
-– No ha azt mondta Apor István komám, akkor hát neki osztom a zuzáját.
-
-(Jaj, de érteni kell ám ezt! Mert hát itt mi nálunk az a szokás még mai
-nap is, hogy mikor azt a drága jó lúdgégés[2] levest kiosztják, annyi
-szerecsendiót reszelnek föléje, a mennyi elég egy magyarnak, hát még
-azon feljül a mi aprólékja van a kácsának, lúdnak, a májával és
-zuzájával együtt, szintén felosztják a tányérokba, a nélkül, meg paprika
-nélkül nem volna igazi a leves.)
-
-(Hanem aztán megint van egy magyar példabeszéd, a mi azt mondja, hogy
-«hamis a zuzája!» Valakit a lúd zúzájával megkinálni, gyönge czélzásnak
-vétetik.)
-
-No de annál többet ittak azon ebéd alatt Damokos Tamás uramnak a boldog
-kiszabadulásáért! Elfogyott egy veder bor az asztalnál, s az inasok nem
-győzték a lengyel meggyvizes karcsú palaczkokat ujra töltögetni, a
-miknek a tartalmát kotyogtatva kell inni.
-
-Ilka asszony tudatá az útra kelendő uraságokkal, mi mindenféle drága
-elemózsia van összehalmozva a számukra az útra. Azt elvinni magát kell
-egy fogadott mokány ló.
-
-Ebéd után aztán Apor István uram, meg Czirjék Boldizsár hadnagy kiülének
-a szakállszárítóra pépányozni. A boros veder ide is utánuk kivánkozott.
-
-– Hát holnap reggel korán hajnalban útrakelnénk Ojtoz felé. Mondá
-Czirjék Boldizsár.
-
-– De má minek mennénk mi Ojtoz felé és nem Gijmesnek? veté ellen Apor
-István uram, mikor az először is nagy kerülő; háromszor annyira van a
-határhoz és négyszer annyira Jászvásárhoz, mint ha Gijmes felé mennénk
-ki; másodszor, a míg a gijmesi szorosban a székely határőrség strázsál,
-addig Ojtoznál, a hires Rákóczy várat a török tartja megszállva, annál
-kell kéredzkednünk.
-
-– Az ám, mert nem kellett volna a várőrségnek épen akkor szedni széjjel
-a puskáit, tisztogatás végett, mikor a törökök megrohanták a várat, hogy
-aztán egyet se tudjanak lőni.
-
-– No de már az megvan. Az a vár most a töröké.
-
-– Hát az nem baj. Legalább a mint előmutatjuk a fetvánkat, azonnal
-kapunk kiséretül hat szpahit, a ki elkoczog velünk Bakuig.
-
-– De miért mégis az a nagy kerülés?
-
-– Hát csak egy szót mondok, s az elég lesz, «Munduka Ravasel».
-
-– A rablóvezér?
-
-– Elég jó hire van, mindenki ismeri a nevét. Ha magát az érdemes
-personáját senki se tisztelheti is, mert a zsiványkodásánál fekete
-álarczot visel.
-
-– Nagyobb annak a füsti, mint a lángja.
-
-– De én a füstjét sem szeretem, (hogy töltené vele a poklokat). Azt
-azonban bizonyosan mondhatom, hogy ez a martalócz most az egész hajdemák
-csapatjával ott kóriczál a gijmesi szoros körül s lesi a Bakuba menő
-vásárosokat.
-
-– Kitől tudja ezt kegyelmed?
-
-– Hát kitől mástól, mint az oláh-csügödiektől. Mert a gijmesi határon
-két falu áll egymással szemben; Magyar-Csügöd Erdélyben, Oláh-Csügöd
-Moldvában; csakhogy a Magyar-Csügödben csupa oláhok laknak, az
-Oláh-Csügödben pedig merő csángó magyarok. Ezektől kaptam az értesülést.
-
-– Hát akkor jól van. Akkor menjünk Ojtoz felé, mondá Apor István;
-megadva magát ennek az arguválásnak.
-
-De nagyon szeget ütött a fejébe Boldizsárnak ez a gyors engedékenység.
-Mi lehet ennek a köpenyege alatt?
-
-Kezdte már bánni nagyon, hogy egy pillanatra hűtelen lett ahhoz a
-virtusához, hogy a legrosszabbat teszi föl az emberről, s elmondta a
-maga kedves komájának az igazi okot, a mért nem akar a rövidebb uton
-menni ki Moldovába. Hogy minek beszélt neki Mundukáról?
-
-De annyira csak még sem birt skeptikus lenni, hogy gyökeret hagyjon
-verni a lelkében annak a gyanunak, hogy előkelő magyar főur, az Apor
-familiából, a melynek minden tagja dicsőséggel és becsülettel halmozza
-el azt az Attilával egyidejű ős székely nevet: egy «Apor», a kinek ha a
-nevén kívül semmije sem maradt, még akkor is gazdagabb egy oláh
-hospodárnál, hogy az képes legyen valami oly árulást elkövetni, a minek
-a szégyenét az Olt vize se mossa le róla! Hogy az titokban
-összeszövetkezzék egy oláh rablóvezérrel. Nem! ilyen rosszat már csak
-még sem tudott róla föltenni.
-
-Mert nem vette számításba, hogy nagy ördög az a szerelem. A kit annak a
-bögölye megcsip, kirug az minden hámból: még a becsület hámjából is.
-Hogy a ki úgy meg van bolondulva egy szép asszonyért, annak semmi se
-lehetetlen, mikor arról van szó, hogy azt a más kezéről elszakíthassa,
-magához köthesse.
-
-No, hogy ez egyszer ilyen jóhiszemű volt Boldizsár bá, annak majd
-megadja az árát keservesen, ő is, meg más is.
-
-A mint ennek a beszélgetésnek vége volt, Apor István uram nagyot
-nyujtózkodott s azt mondá:
-
-– Ejh, de kegyetlenül ellakám vala! Egy siket fajdot megettem majd
-egészen, a mézesmálit meg nem is számítottam, hány kupával csuszik le? A
-«tálbansült» kissé kövér is volt. Csak a hátamba ne álljon a csömör a
-sok mindenféle jótól! Nem fog ártani, ha egyet lovagol az ember az
-erdőben. Hátha csapázás közben még egy vad koczát is elejthetnék.
-
-Boldizsár bá ráhagyta, hogy no hát lovagolja ki azt a nagy evést-ivást,
-ha máskép nem bir vele.
-
-Apor István aztán előhozatta a paripáját s kilovagolt a várból; csatlóst
-sem vitt magával.
-
-De olyan soká kimaradt a főur, hogy estére válván az idő, Boldizsár bá
-nem győzte tovább várni: lefeküdt, elaludt.
-
-Azonban oly imette szokott mindig aludni, hogy a mint a hidon
-meghallatszott a hazatérő főur lovának a dobaja, rögtön fölébredt rá, s
-meg akarta tőle kérdezni, hogy ugyan talán eltévedt az erdőben valahol s
-talán egy egész vaddisznókondát hoz magával haza a cserkészetből?
-Azonban az a nagy lárma, pofozkodás, a mit a lováról leszálló főur
-elkövetett a cselédség között oda lenn az udvaron, aztán meg a
-pitvarban, végig a tornáczon, eléggé fölvilágosítá őt az állapotokról.
-Úr uram ámbár csak egyedül jött meg, mégis hozott haza egy disznót.
-Nyilván folytatta a szomszédban a kupák ürítgetését, s ilyenkor aztán
-jobb kitérni az utjából, mert belevész ez még az útfélen álló ártatlan
-kőszentbe is.
-
-Azonban ismét lefeküdvén a hárságyra, nagyon rosszakat álmodék Boldizsár
-bá; elannyira, hogy mikor fölébrede, s felnyergeltetvén a paripákat,
-mindent elkészíte az útra, a mokány lovat is megterhelte az elemozsinás
-tarisznyákkal, a pénzes turbát pedig felcsatolá erősen a saját lovának
-hátára a nyereg mögé; hát e közben, folyvást a rossz álmait
-magyarázgatva, az a furcsa bogara támadt, hogy hátha most már csak azért
-is Gijmes felé venné az utat?
-
-Hej ha ez után a bogár után indult volna, az nem vezette volna őtet
-ezuttal valami gonosz büdübe.
-
-De nem akart most már az utitársával e miatt ungorkodni.
-
-Lett arra alkalom a nélkül is.
-
-Mert a mint Apor István uramba lelket lehetett verni, hogy felöltözék és
-elkészüle az útra: Boldizsár bá majd a falnak esett, mikor meglátta őt
-előtámadni granát szinű karassia posztó-köpönyegben, ezüst gallércsattal
-és az alatt karmazsinpiros kamuka-dolmányban, arany sujtással.
-
-– Hejhej! Kegyelmes komám, lakodalomhoz öltözék kegyelmed! Kár lesz ez a
-czifra öltözet erre a nehéz útra.
-
-– Az nem a kendtek gondja! förmedt rá a főur. (Mikor nagy crapulája
-volt, mindenkit «kend»-nek tractált.)
-
-– De az én gondom is, mert ha így meglátnak bennünket az oláhok
-útközben, mind azt hiszik, hogy herczegek vagyunk s rézgaras helyett
-aranyat várnak tőlünk fizetésképen.
-
-– Hadd várjanak! Én fizetem! horkantott rá Apor István nagy kevélyen, a
-tarsolyára csapva, hogy csak úgy csörömpölt. Lássák, hogy urakkal van
-dolguk.
-
-– Hát jól van, akkor én is felveszem a parádés ruhámat; nekem is van
-veres dolmányom, granátszin köpenyegem. Különben azt hiszik, hogy én
-kegyelmednek az inasa vagyok.
-
-– Kend pedig csak maradjon a kékbelijében! toporzékolt rá mérgesen a
-főur. Kendnek abban is jó!
-
-Czirjék nem veszekedett vele. Hiszen úgy se vette volna fel az ünneplő
-köntösét. Jobb az ilyen útra a jó báránybőrrel béllelt dóka, meg a nagy
-kerek köpönyeg brassói posztóból.
-
-Még az elindulás előtt lejöve hozzájuk Ilka asszony, a két kis fiát is
-lehozva az ölében, hogy búcsút vegyen az útrakelőktől s mindenféle
-izeneteket kössön az emlékezetükre, a miket azok az ő szerelmes urának
-átadni el ne felejtsenek, még a két kis poronty is küldött egy-egy
-üzenetet az apának; a kisebbik az igaz, hogy nem többet, csak annyit,
-hogy «pá-pá!»
-
-Még azután is, hogy eltávozának, sokáig lobogott utánuk az a fehér kendő
-onnan a vár erkélyéről, üdvözletet, áldást küldve a vándorok útjára, a
-mit a hátratekintgető Apor mind a maga számára foglalt le, ő válaszolván
-az üdvözlésekre, vitézi módon kivont kardjának megvillantásával. S mikor
-így hátramaradott visszaköszöntgetni, olyan édes volt, mint a reszelt
-füge, midőn megint oda rugaszkodott Boldizsár bá mellé, akkor mérges
-volt, mint a fias ménkü.
-
-De úgy látszik, hogy Ilka asszony áldásai nem igen érték őket utól, mert
-a mire Kézdi-Vásárhelyre értek, Apor István uramnak a lova mind a négy
-patkóját elvesztette. Ott meg kellett hálni s az egész lovat ujra
-megvasaltatni. De még más időhaladék is támadt. A török azt rendelte,
-hogy a ki valamely szoroson ki akar menni Erdélyből a Havasalföldre,
-annak el kell magát látni paksussal; még pedig a brassói tanácstól, mert
-a mostani nyomoruságos időkben a háromszéki királybirákat mind
-rabszolgaságra hurczolták. Ki menjen hát Brassóba?
-
-– Lóduljon be kelmed hamarjában! Mondá Apor Czirjéknek.
-
-– Én? Brassóba? A szindikushoz paksust kérni? Inkább szunyogot nyuzni
-fanyelű bicskával!
-
-Tehát Apornak kellett beugratni a teherhordó mokány lovon. Csak másnap
-estére került vissza.
-
-Két napot tehát már eltarisznyázának az úton, csak harmadnap reggel
-indulhattak neki az ojtozi szorosnak.
-
-De az is nagyon szakadozott utazás volt; nem mintha valami veszedelem
-állt volna a vándorok elé, sőt inkább a nagyon is barátságos fogadtatás
-miatt. Végig kellett menniök a hosszú Nyújtódon, a Damokosok
-eredethelyén s az Aporok mostani birtokán, ott egyik kastély a másikat
-éri, valamennyiben mind atyafi lakik, annak a portája előtt meg csak nem
-lehet úgy elhaladni, hogy az ember be ne térjen egy szóra; ilyenformán
-Bereczknél tovább megint nem juthattak naplementig s csak negyed nap
-láthatták meg a szép Rákóczy várat az ojtozi szorosban. A többi szép,
-nagy, erős várakat mind elpusztították a mongolok, a kik erre vonultak
-ki, a Rákóczy vár akkoriban még új vár volt.
-
-Itt már aztán kezdődött a török világ. A két vándor úrnak meg kellett
-mutatni az igaz járatbeli voltuknak minden bizonyítványait a parancstevő
-aga előtt, a ki megfeketekávéztatván őket, a fetva értelmében rendelt
-melléjük hat darab szarácsit, régi, kanóczos puskákkal, aztán meg
-tizenkét szál oláh plájást, a kiknek a salláriumát előre mindjárt le is
-fizették.
-
-Mindezek egész Oknáig voltak fogadva, a mi a legközelebbi határszéli
-város Moldovában, alig egy jó hajtás az ojtozi Rákóczy vártól hegynek
-lefelé.
-
-Idáig csinált út volt egész a határig, régi várak romjai a hegytetőkön;
-kallók, ványló malmok, kásatörők, fürészmalmok, ércz-zuzók az Ojtoz
-folyam mentén, bekerített szilvások, a szép kőházak körül, az oláh
-határon egyszerre mindez megszünt, az út nem út többé, csak görgeteg
-kövek végtelen vágánya, csupa fenyőerdő minden egész az ösvény martjáig;
-csak a bemeszelt fák mutatják, hogy merre kell tartani a haraszt lepte
-bozótban: itt-amott a tisztáson egy pakulár-gunyhó, mellette egy
-szénaboglya, felpóczkolva egy terebélyes fa tetejére, néhol a nappal is
-sötét mély útban egy kiálló sziklán látszik egy sok ágú keresztfa,
-melynek minden oldala tele van irva cyrill-betükkel. Ott valami gazdag
-bojárt vertek agyon a zsiványok: annak az emlékére emelték azt a
-hirmondó keresztet az utódok.
-
-Egy helyen ezt az útnak csufolt járókát egy meredek palakő-sziklapadmaly
-annyira odaszorítja az Ojtoz folyamhoz, hogy a lovagoknak magában a
-mederben kell csülökig gázolni. A palakőréteg amfitheatrum alakban
-karéjt fog, a miben a folyó fennakad; ezt meg azután mesterségesen
-összébb vonja valami cziklopsi kőrakás: úgy látszik, hogy ez is valami
-hajdankori agathyrz munka, a mikből azután a meggyüjtött vizet,
-ellenséges berohanás idején a támadók fejére zudíták. Azóta senkinek sem
-jutott eszébe ezt a védgátat egészen elrontani, s az most is ott állt,
-szinig megtelve vízzel, a meredekebb partjairól hosszan libegett alá a
-tavak zöld «úszszakála», a csendesebb öböl rejtekében pedig felverte a
-vizi tök, meg a békakorsócska, széles gömbölyű bőrleveleivel.
-
-Itt csak egyesével lehetett haladni a karavánnak.
-
-Elől ügettek a plájások mokány lovaikon, középen a két utazó magyar
-uraság, hátul a hat török szarácsi.
-
-Mikor a palakő-padmaly mögül kikaptattak a nyilt térre, hát egyszerre a
-közeli erdőből sűrű puskaropogás üdvözölte a karavánt.
-
-Embert ugyan nem talált a golyó, hanem azért tökéletes lett az ijedtség
-erre az orvtámadásra. A plájások egyszerre mind hason feküdtek a földön,
-hogy még tanunak se lehessen őket hívni: ők nem láttak semmit; a
-szarácsiak pedig megfordították a lovaik fejét s hátrafelé gyorsan
-elszeleltek.
-
-S akkor egyszerre nagy ordítozással rohant elő az erdőből minden
-oldalról a hajdemák sereg: lehettek negyvenen-ötvenen. A ki a parancsot
-osztotta közöttük, az egy magas, veres köpenyeges alak volt, fekete
-selyem álarczczal, az arnót harámbasák módjára öltözve.
-
-Boldizsár bá mindjárt kitalálta, hogy ez a Munduka Ravasel. Ilyennek
-irják le, a kik vele találkoztak s élve megmenekültek a körme közül.
-
-Ennek ugyan a torkába jöttek, mikor épen ki akarták kerülni. Valaki
-elárulta neki az errefelé választott útjokat.
-
-Apor István uram erre a rémségre azonnal vitézül kardot rántott, s neki
-rugtatott – a hátrafelé vonulásnak, a merre a szarácsiak is elinaltak.
-
-Egynehány handzsáros hajdemák ugyan eléje kapott a sziklán
-keresztülszökdelve s elállta az útját, hanem ekkor Munduka Ravasel dörgő
-hangon kiálta reájuk, hogy szikla és erdő viszhangzott bele:
-
-«A vöröset hagyjátok futni, csak a kéket gyilkoljátok agyon.»
-
-Boldizsárnak valami világosság lobbant át az agyán erre a szóra: nem
-erre való volt-e az a pirosba-veresbe való öltözködés?
-
-Hanem e fölött nem sok ideje maradt elmélkedni, mert egyszerre több
-puska ropogott körülötte s ő észrevette, hogy lova megrogyik alatta. A
-lovát sebesítették halálra.
-
-No innen most nincsen menekülés.
-
-Apor István már messze elrugtatott a veszedelem helyéről, a nélkül, hogy
-a kardját csak egyszer is összecsapta volna az önként utat nyitott
-rablókkal, s még csak hátra sem tekintett; Boldizsár magára volt hagyva,
-egyedül. S bár legalább a puskája lett volna vele.
-
-A lova csülkeire rogyott alatta, három golyó is találta szegény párát.
-Csak nagy ügyességének köszönheté Boldizsár bá, hogy maga is a lova alá
-nem szorult, de kétfelé vetett lábakkal szépen talpon maradt s
-kiszökhetett a kengyeleiből, mielőtt a rablók az üstökébe
-kapaszkodhattak volna.
-
-Nem volt itt meggondolásra való idő annyi sem, mint egy ménkücsapásnak
-századrésze. Előtte az egyedüli szabad tér, a mély vízgyüjtő tó, abba
-ruhástól, köpönyegestől bele! Csak azután, mikor odalenn vala a biztos
-vízfenéken, akkor kezdett el azon gondolkodni, hogy de mi lesz már most?
-Itt már volt rá egy kis ideje.
-
-Élni kell! Ez volt az első thesis. Ez volt a feladat. A «quis? – quid?»
-– «ubi?» meg volt állapítva. De «quibus auxiliis?» Ez várt még
-megoldásra. Micsoda segítséggel?
-
-Kik vannak itt? Nagy víz. Nymféa bokrok a víz alatt, leveleik fölötte,
-jó árnyék, rengeteg sok pisztráng.
-
-Megvan!
-
-A köpönyegét kikapcsolta a nyakából s víznek ereszté.
-
-Hallotta jól, odafenn hogy biztatták egymást a rablók, «a mint felbukik,
-lőjjed!»
-
-«Csak te lőjjed!»
-
-Annak a köpönyegnek a belső zsebében volt egy jó nagy darab kolbász. Azt
-a pisztrángok rögtön megsejtették s prédálni kezdték. Ettől a víz
-szinére emelkedő köpenyeg olyan rángatózásba jött, mintha igazi ember
-volna alatta. Hangzott is rá a puffogás és a köpönyeg nem egy golyót
-kapott. Hanem az azért csak úszott és rángatózott tovább, míg belekerült
-a folyam árjába s akkor aztán haladt a víz sodrában.
-
-Hanem hát ez jó volt a köpönyegnek; de a gazdájának odalenn a víz
-fenekén lélegzeni is kell.
-
-Az is mind kitelik a maga emberségéből. Itt van a hosszú
-törökmeggyfa-pipaszár, a mit az ember az övébe dugva visel, annak az
-egyik végét a szájába dugja, a másikat felereszti a nymféa bokrok közé s
-olyan szépen elpipázgatja azon keresztül a drága jó levegőt, hogy csupa
-gyönyörüség a dolga.
-
-Hallgatta, hogy mit beszélnek odafenn.
-
-– Hozd utánam ezt a turbát Zernyestre! parancsolá a vezéri hang.
-
-«Ahá! Zernyesten lakol! Tehát erdélyi ficsór vagy?»
-
-Ezt jó volt megtudni.
-
-Azután még egy kis érthetetlen szóváltás volt s arra a távozó dobaj
-jelenté, hogy a rablók tovamentek.
-
-De azért Boldizsár bá csak nem hagyá el a maga kényelmes buvó helyét.
-Azt mondá: fürödjünk, ráérünk; urak dolga ez.
-
-Élt a gyanuperrel, hogy a rablók hátrahagytak egy pár őrt, puskával a
-lesben, a ki arra vigyázzon, hogy nem bukkanik-e fel a víz fenekéről az
-ezermester? hátha nem halt meg igazán? s csak a köpönyege lett
-agyonlőve?
-
-S nagyon jól sejtette. Két martalócz ott hasalt a parti fövény-bokrok
-között s ott őrizte a tavat.
-
-Boldizsár bá pedig őrizte a tó fenekét. Hanyatt feküdt és levegőt
-pipázott.
-
-Egyszer a két rabló megunta magát s elkezdett ümmögni, vartyogni, mint a
-béka.
-
-– Ahá! gondolá Boldizsár bá. Az apádat tedd bolonddá! Azt gondolod, nem
-tudja a székely, hogy a béka nem lakik olyan vízben, a hol pisztrángok
-laknak?
-
-Ezzel árulták el épen a rablók a jelenlétüket.
-
-Ekkor aztán ő talált ki a számukra valami ravaszságot.
-
-Volt neki egy vitézkötéses süvege nyestből: azt nem vesztette el, mert
-jól a fejébe volt szorulva. Leszakította róla a vitézkötést, s aztán
-felbocsátá a víz szinére.
-
-A mint a süveg felbukkant, egy lövés eldördült, a víz nagyot csattant a
-marék göbecstől, a mi érte.
-
-Erre a közelebb álló martalócz el kezdett kaczagni.
-
-– «Sus ki! de ne lú!» (Tréfásan: süsd ki, de ne lőjj!)
-
-– Nem ember volt, csak süveg, mormogá amaz távolabbról.
-
-– Bizonyosan elvesztette, s most jön fel.
-
-– Pedig szép süveg, nyestből van.
-
-– Piros bársony a csákója.
-
-– Boglárt is látok rajta.
-
-– Ki kellene halászni.
-
-– Tudsz te úszni?
-
-– Tudok, de nem merek; mert még nem próbáltam.
-
-– Gázolj be érte, majd én fogom az üstöködet.
-
-Ráállt a másik.
-
-Ennek az egyiknek még töltve volt a puskája.
-
-Boldizsár bá megvárta szépen, míg az egyik rabló neki vetkőzik, a másik
-meg kötelet köt amannak a derekára, hogy így a víz fölött tartsa, s
-aztán ketten egyesült erővel kihalászszák a drága szép süveget.
-
-Ekkor aztán Boldizsár bá hirtelen felrugta magát a víz fenekéről,
-kiszökött a partra, felkapta a rabló töltött puskáját, a mi a falnak
-volt támasztva. Az pedig ijedtében háromfélét gondolt: ha a pajtását
-elereszti, az a vizbe fullad, ha megrohanja Boldizsárt, az a kardjával
-levágja, ha pedig szaladásra veszi a dolgot, a saját puskájával lelövi.
-
-Az utolsó esett meg rajta.
-
-A parton maradt rablót Boldizsár keresztül lőtte; a másiknak elég volt a
-vízbe fulni; azt elvitte a folyó.
-
-Ekkor aztán megcserélte a ruháit az áldozatul esett ellenfelével; a
-kardját is annak az oldalára kötötte, evőeszközeit is a csizmaszárába
-dugta, a hosszú haját levágta, s aztán beledobta a vízbe.
-
-Maga pedig felvevé a megölt rabló puskáját és szeredását, hálákat adott
-az Istennek a megszabadulásért s azzal nyakába vevé az erdőt.
-
-S ugyan okosan tevé, hogy hamarosan végzett: mert alig volt annyira a
-sürüben, hogy a fák eltakarták, a midőn látta, hogy jönnek ám fáklyákkal
-az eltávozott rablók egész csapattal vissza, és hálókat hoznak magukkal.
-Ezek ki akarják őtet halászni! Jó volt felváltatni magát.
-
-Munduka Ravasel pogány káromkodást mivelt, mikor a két otthagyott őrt
-nem találta sehol. Esküdözött, hogy mind a kettőt felakasztatja, amint
-kézre kapja. Neki is indítá a fáklyásai egy csapatját, hogy hajtsák fel
-az erdőt a helybenhagyottakért, s a hol megkapják, mindjárt fára húzzák.
-
-– Ne te né! Bolondok! Mondá Boldizsár bá. Bizony még felakasztanának
-tolvajképen! Holott ha meg akartam volna halni, meghalhattam volna én ma
-már becsületes emberképen is. Nem úgy verik a czigányt.
-
-Talált is nyomban egy odvas fát, a melybe bizton elbujhaték s annak a
-padláslikán keresztül gyönyörködheték benne, hogy verik fel a rablók az
-egész erdőt idefenn s hogy húzzák a hálót odalenn a tóban. Egyszer aztán
-a halászoknak meg van a nagy örömük: meglelték, a mit kerestek. Ruhája,
-kardja ugyanaz, még az ezüstnyelű étszerei is ott vannak a
-csizmaszárában. Azt azután nagy riadallal viszik el dorongokra fektetve,
-míg lassankint az utolsó fáklyafény is eltünik az erdők sötétjében, s a
-kurjantások hangját elnyelik a sziklák.
-
-De azért csak akkor jött elő a rejtekéből, mikor már a bakőzeket
-hallotta rigyetni. Most már csakugyan nincs közel emberi fenevad.
-
-Akkor aztán sietett erdőn, bozóton keresztül, a merre a vén Nemere
-ormait látta fehérleni a csillagfénynél.
-
-Azt már megtette, hogy életben maradt.
-
-«Hanem ez még kevés! Ez még semmi sem! Oda a turba a kétezer aranynyal.
-Oda van Damokos Tamás!»
-
-
-
-
-A CSODATEVŐ KIGYÓKŐ.
-
-A mióta útra kelének a követ urak, Ilka asszony minden este ott nézte a
-naplementét a vára erkélyén, ott várta, míg a csillagok feljönnek,
-számlálgatta magában, hány nap tölt le? milyen messze járhatnak már?
-
-Egy ilyen szép estén aztán, valami hetednapra az elindulás után, egy
-magános lovagot lát bandukolni a vár felé vezető úton, a kinek már
-messziről virít a granátszin és karmazsin öltözete. Épen olyan gunyája
-van, mint Apor István uramnak. Vajh ki lehet?
-
-A biz épen ide tart a várkapunak.
-
-De nehéz arra ráismerni, mert a homloka és félszeme át van kötve
-kendővel, a mi erősen véres, a jobb karja pedig be van bugyolálva
-vastagon s a nyakába felkötve.
-
-Még mikor felvezetik a jámbor lovagot az úrasszony elé, akkor sem akar
-az ráismerni; még a szavának is alig akar hinni.
-
-– Jaj, édes lelkem hugomasszony, nézze kegyelmed, micsoda állapotban
-kerültem haza.
-
-– Az Isten szent szerelmeért! Kegyelmed az, Apor István uram? Mi
-történt?
-
-– Jaj ne is kérdezze. Oda vagyok. Össze vagyok kaszabolva. A fejemet
-végig hasították, a jobb karomat összezúzták. Egy oláh kovács kötözte
-be. Most is zsindely között a jobb karom.
-
-Úgy nyögött a főúr, s olyan vékony hangon beszélt, mint egy leégett
-ember.
-
-– Kik? Hol? Micsoda? Kapkodott rémületében a szóhoz Ilka asszony.
-
-– Hát az az átkozott Munduka Ravasel, meg a czimborái. Jaj, minek
-mentünk mi Ojtoz felé? Mondtam annak a bolond Czirjéknek, hogy rövidebb
-út lesz Gijmesnek. Ő vitt belé a veszedelembe. Meg is lakolt érte.
-
-– Mi történt Czirjék Boldizsárral?
-
-– Meglőtték, a vízbe fojtották. Jaj, nem tudok tovább beszélni. A fejem
-oda van. Fektessenek le. Azóta mindig lovon ülök. Mindjárt elájulok.
-Majd holnap elmondok mindent.
-
-A szegény megrémült asszony maga is segített a roskadozni készülő
-lovagot felkarolni s a szobájába vezetni. Maga húzta le neki a csizmáit;
-elkészíté a feje alját, ahová nagy keserves nyögések között lefekteté a
-halálra sebesültet; azután sietett a laboratoriumába: a rendes házi
-asszonynak abban az időben kellett ilyent tartani a háznál; mert nem
-volt ám akkor se patika, se tilógus egész Kolozsvárig, magának a házi
-asszonynak kellett érteni a mithridatok és theriákok készítéséhez. Ebben
-járatos is volt Ilka asszony, s a mi csak életserkentő szer van a
-világon, azt mind előhordta a nyavalyás főúrnak, akit egész éjjel őrizni
-és ápolni kellett, mert a sebláz következtében egyre félrebeszélt és
-hadakozni akart: rablókra kiabált és az ágyat rugdalta. Reggelre azonban
-a hétféle balzsamoktól és julepektől lehetetlen volt meg nem gyógyulnia;
-úgy, hogy felébredvén, nyögdécselő szóval, meg-megszaggatva a
-fulladozástól, elbeszélheté Ilka asszonynak az egész történetet,
-elejétől végig, úgy, a hogy igazán megesett. Az ojtozi nagy vízfogónál
-hogy rohanta meg háromszáz hajdemákkal Munduka Ravasel az ő kiséretüket,
-mely vitéz ellentállás után keresztülvágta magát vissza Ojtoz felé. Ő
-maga a tutor úr négy hajdemákot a pokolra küldött, mikor a jobb karját
-összezúzták, akkor a balkezébe kapta a kardot, úgy harczolt tovább.
-Hanem a nyomorult Czirjék az ott veszett, mert keresztüllőtték s aztán
-beledobták a vízfogó tóba.
-
-– Hát a pénz hová lett? kérdezé rémledezve Ilka asszony.
-
-– A pénz bizony! sápítozék a sebesült úr. Hisz az a legnagyobb
-veszedelem! Mindig mondtam annak a Czirjéknek, hogy ne a maga lova
-nyergére kösse a turbát, hanem az enyimre. Ime, én visszahoztam volna.
-De makacs volt; nem engedett. S ime ez lett a vége.
-
-– Elvették a pénzt? Jézus, szent megváltóm! Mi lesz az uramból, ha nem
-viszik oda érte a váltságot!
-
-– Dejszen, galambom, hugomasszony; a felől legyen kegyelmed nyugodt.
-Annak a pénznek elő kell kerülni! Ha az utolsó bogláromat eladom is; ha
-úgy koldulom is össze a Damokos Tamás váltságának ki kell kerülni.
-Eladunk mindent: gulyát, nyájat, még a rézmozsarakat is a bástyákról; de
-a Tamás váltságának össze kell kerülni. Mihelyt én az ágyat elhagyhatom:
-esküszöm minden szentekre, hogy ez lesz a legelső dolgom. Ne essék
-kegyelmed kétségbe. Másodszor nem rabolják azt el tőlem.
-
-De bizony nagyon is kétségbe volt esve Ilka asszony, a kezeit tördelve
-és zokogva járt fel s alá a szobáiban, felnyitotta a szekrényeit,
-halomra hányta a köntöseit; az arany-ezüst kincseit: még ma elviszi mind
-Brassóba, eladja a görögnek. Egyébre sem gondolt, mint hogy az elrabolt
-váltságdíjat a férjének újra kiteremtse, ha egy szál köntösben marad is
-miatta.
-
-Dél felé azonban már annyira magához tért a sebesült úr, hogy egy
-gyámolító inas támogatása mellett átbiczeghetett az ebédlőterembe.
-Igazán: a pogánynak is megeshetett volna a szive, olyan nagyon tudott
-nyögni.
-
-– Nincs nyugtom az ágyban! mondá Ilka asszonynak, a ki gyöngéd
-aggodalommal feddé, hogy minek kelt még föl lázár létére? Nincsen
-maradásom, a míg hozzá nem foghatok annak a váltságdíjnak a
-visszavivásához, a mit az a szerencsétlen Czirjék elveszített.
-
-Ilka asszonynak azonban volt rá gondja, hogy a lábbadozó számára egy kis
-jó betegnek való csirkebecsináltat készítsen, a mi annak nagyon jól is
-eshetett.
-
-– Két nap óta egy falatot sem vettem magamhoz! édes lelkem,
-hugomasszony. Ha egy szegény oláhasszony meg nem szán egy harapás
-mamaligával, éhen is vesztem volna. Mert mindenütt a hegyi útakon
-kellett menekülnöm a rablók elől. Szegény Czirjék! Mondtam neki, hogy ne
-menjünk Ojtoz felé. Ő félt legjobban a zsiványoktól s ő vezetett a
-fészkükbe. Csak már a pénzt ne vitte volna magával! Őtet magát bánná a
-szösz!
-
-– De én bizony sajnálom szegény Boldizsár bátyámat, mondá Ilka asszony.
-Nekem nagyon kedves emberem volt, meg a szegény uramnak is. Úgy hozzá is
-vagyok szokva, hogy ime most is feledtemben neki is ide terítettem az
-asztalhoz, mindennapi szokás szerint. Szegény Boldizsár bá, ő sem iszik
-hát többet a kedves kupájából.
-
-– Biz az már eleget ivott az Ojtoz vizéből. Halak prédája lett.
-
-S még részletesebben elmondá, a mit látott, Ilka asszonynak; hogy annak
-már a hidegtől borsózott az egész teste.
-
-Jó, hogy már felhozták azt a becsináltat.
-
-Ilka asszony maga kötötte fel az asztalkendőt a tutor úr nyakába, sőt
-még a csirkehúst is feldarabolta a tányérjában, mivelhogy az a jobb
-kezét nem használhatta. Egy kis jó aszúborral is megkinálgatta: hadd
-jőjjön erőhöz. Semmi sem olyan jó orvosság a nagy betegnek, mint a
-tiszta jó bor. S minthogy a tutor úr nagyon beteg volt, annálfogva
-nagyokat is ivott ebből az orvosságból. Meg is használt neki. A két
-csirkéből főzött becsináltat mind elfogyasztotta. De még a leve is
-nagyon jó ám annak: a drága sáfrányos, petreselymes lé. Azt kanállal
-szokták megenni. Csakhogy az ember nagyon ügyetlen a balkezével, mikor
-kanállal dolgozik, mind félreöntözi a levet. Ilka asszony megszánta a
-gyámoltalant, fogta az egyik kezébe a tányért, a másikba a kanalat, s
-gyöngédeden megetette kanállal a kedves beteget, amitől az csak úgy
-éledt szemlátomást.
-
-Hanem egyszer csak nagyot csuklik s hátrakapja a fejét az etetett lázár.
-
-Ilka asszony azt hitte, tán egy csirkecsont akadt a torkán.
-
-Nem biz az. Hanem amint Ilka asszony megfordult, s hátratekintett az
-asztal felé, hát ott látta Czirjék Boldizsárt ülni a szokott helyén,
-ahol fel volt számára terítve.
-
-– Ejnye de hideg van odakinn! monda Boldizsár bá a tenyereit dörzsölve.
-Ugyancsak fuj a Nemere.
-
-Ilka asszony csak kiejtett tányért, kanalat a kezéből.
-
-– Minden jó lélek dicséri az urat!
-
-– Ámen. Mondá rá a jó lélek.
-
-– Boldizsár bá! Kegyelmed élő testben van itt?
-
-– Csak hozzák azt a tokányt, majd meglátod, hogy nem vagyok lélek.
-
-De bizony úgy megörült ennek a nyilatkozatnak Ilka asszony, hogy minden
-tartózkodást félre téve, odarohant Boldizsár bához és a nyakába borult.
-
-– Oh csakhogy kegyelmedet visszahozta a jóságos úr Isten! Hogy nem ölték
-agyon a zsiványok.
-
-– No – egy kicsit – talán mégis, dünnyögé Boldizsár bá s nagy flegmával
-elkezdett a késsel, villával dobolni a czintányéron.
-
-Hanem Apor István uram háromféle szint is váltott ez idő alatt s alig
-akart helyrejönni a csuklásból.
-
-– Hát nem lőtték kegyelmedet keresztül a zsiványok? kérdezé Ilka
-asszony; a hogy Apor István urambátyám látta.
-
-– De ugyan keresztül lőttek, édes mézem.
-
-– S azután meg a vízbe is fojtották.
-
-– Az is igaz. Úgy van, a hogy István komám látta. Belém lőttek tíz
-golyóbist, s belé is fojtottak az Ojtoz tavába. Hanem azért se annyi
-ólmot nem ettem, se annyi vizet nem ittam rá, hogy most pogányul éhes és
-szomjas ne lennék. Azért csak hozzad azt a sóbanfőttet, tálbansültet,
-meg egy jó veder mézesmálit, hadd felejtsem el az én bajaimat. Látom
-bizony, hogy Están komám is kiheverte már a magáét. No engem, fogadom,
-még etetni sem kell, mint ő kegyelmét.
-
-Apor István összeszedte magát az első meghökkenéséből s látva, hogy
-Boldizsár bá milyen igazi parasztikus mohósággal tehénkedik neki a
-felhozott ételnek, bele kezdett helyezkedni a kényelmetlen állapotba,
-hogy vele szemközt ülve maradjon, s a nyilazó szemeinek gunyos
-tekintetét nyugodtan kiállja.
-
-Ilka asszony tétova tekintettel nézegetett hol az egyik, hol a másik
-férfinak az arczára, mintha kezdene a kettő közül valamelyiknek a
-szavában kételkedni. De még nem határozta el magát.
-
-Boldizsár bá pedig sokkal praktikusabb ember volt, minthogy egy olyan
-thémát discussióba hozzon, aminek bizonyára asztalbontás lesz a vége;
-(minek előtte az ebédnek vége volna.) Csak hadd folyjon le elébb a
-lakoma.
-
-Ilka asszony ugyan nagy aggodalommal járogatott körülötte, kérdezgetve
-tőle, hogy hol van meglőve? nehogy a fájós helyén érinteni találja a
-kezével. Talán a mellén, vagy az oldalán? De Boldizsár bá mindenre csak
-azt mondta, hogy «ühüm», a míg a szája tele volt.
-
-Mikor aztán az utolsó falatot is lenyomtatta a kupa borral, akkor
-hátraveté magát a székében s elkezdte a török kése hegyével a hatalmas
-szép egészséges fogait piszkálni.
-
-– Hát biz ez mind úgy történt, a hogy Están komám elbeszélé. A czudar
-hajdemákok elébb összelövöldözének, s azután a vízbe dobának. Nem is
-lett volna soha belőlem élő ember, ha ezt a gyűrűt az apám rám nem
-hagyta volna, a kinek még a szép apja örökölte ezt a hires Rapsonnétól;
-a ki nagy tündérasszony volt. Ennek a köve egy kigyókő! Nézzék
-kegyelmetek. Párja ez annak a kigyókőnek, a mit Bethlen Gábor dicső
-fejedelmünk a testamentumában különösen felemleget. Minden szerencséjét
-annak köszönhette. Az ilyent a kigyók fujják a királyuknak a fejére, s a
-ki ezt elkaphatja a kigyó-királytól, csodákat mivelhet vele. Már a nagy
-Theofrastus ismerte ennek a felséges tulajdonságait. Az ilyen kigyókő
-minden sebeket begyógyít, rögtön és azonnal: az eltört csontokat
-összeforrasztja s a golyókat a sebből kihúzza. Ime élő példa vagyok én
-magam itt. Még csak meg sem látszik rajtam, hol lőttek keresztül? De még
-ez nem minden. Még arra is használ a kigyókő, hogy ha ezt egy vízbe
-esett ember a szájába veszi: soha bele nem fullad a vízbe, ha egész nap
-a fenekén hever is: mert ez a kigyókő annyi életessentiát izzad ki
-magából, hogy a lelkét visszatartja. Ennek a segítségével maradtam élve.
-Így szabadultam meg a halálos sebektől, vizbefulladástól.
-
-Hát biz ezt hitte, a ki akarta. De ellene mondani senkinek sem vala
-kedve. Ha lódit, ő lássa!
-
-– Bizony olyan csodatevő kő ez, bizonyozék Boldizsár bá, tovább
-magasztalva a gyűrűje varázserejét. Kiállja ez a próbát akárhányszor.
-Merek rá fogadni, hogy ha ezzel a kigyókővel megérintem a szörnyüséges
-nagy mély vágást, a mit kegyelmed kapott, Están komám, a nagy
-dulakodásban, egybe összeforr az, a helye sem marad ott.
-
-Apor István most vette csak észre, hogy micsoda veszedelmes tréfával
-szándékszik őt megkeríteni Boldizsár bá s haragos kemény hangon, mely az
-eddigi nyögdécselő nyöszörgéstől nagyon is elütött, eléje kezde
-vagdalni.
-
-– Hagyja kend! Maradjon kend azzal az ostoba babonás hitével távol a
-testemtől. Felvilágosodott magyar emberek a XVII-ik században az ilyen
-bolondságot már repudiálják! Kigyókirályok nincsenek. Kigyókövek
-csodaerejében keresztyén ember nem hisz többé.
-
-– Micsoda? Kiálta felugorva helyéről Boldizsár bá, s áthajolva az
-asztalon az átelleneséhez. Ezt akarja kegyelmed eltagadni? okosabb akar
-kegyelmed lenni a mi fejedelmünknél, dicsőült Bethlen Gábornál, a ki
-igaz kálvinista fejedelem volt? Meg akarja kegyelmed czáfolni Hatvani
-professort, a nagy astrologust? Látott már kegyelmed igazi kigyókövet?
-Valóságos igazit, a milyen az enyim? Ezt nézze meg jól!
-
-De a míg gyűrűjét az öklével odatartotta Apor István uramnak az orra
-alá, egyszer csak lerántotta a fejéről a véres köteléket, a nagy
-sebtapasszal együtt, s ime – azon a magas homlokon nem látszott de még
-csak egy karczolás sem.
-
-– No látja kegyelmed, hogy milyen csodát mivel az én kigyókövem. Hogy
-begyógyította kegyelmednek azt a nagy vágást a homlokán.
-
-De már ekkor a főúrnak nem volt több tréfálni való kedve. Kirugta a
-széket maga alól, s most már aztán a jobb karjáról is lerántá a
-zsindelyes burkolást s nagyot ütött az öklével az asztalra.
-
-– No lám! Még az összetört karját is hogy meggyógyítottam kegyelmednek a
-kigyókövemmel! dicsekedék Boldizsár bá.
-
-Ilka asszonynak ekkor nyiltak ki egyszerre a szemei. Végignézett
-villámló két szemével Apor Istvánon. De olyan nézés volt az, a mi
-túltett minden fegyveradta seben: megölő, lesujtó tekintet egy asszony
-szeméből, a kinek olyan fegyvert adott a természet, a mi ellen semmi sem
-védelmez.
-
-Apor István látta, hogy le van róla rántva minden álarcz, s a
-tettenkapott kalandor fogcsikorgató dühével rázta a felemelt öklét
-Boldizsár felé fordulva, a ki csendes nevetéssel tekinte szemébe. Azzal
-kirohant a teremből; de az ajtóból visszafordulva, rekedtes hangon
-hörgé:
-
-«Megkeserüli még ezt ez a ház!»
-
-*
-
-El is vágtatott még abban az órában a négylovas hintaján, a melyen
-idejött, minden búcsúvétel nélkül: rengeteg haraggal és
-megszégyenüléssel.
-
-
-
-
-A NÉGYEZER ÖZVEGYASSZONY OSTROMA.
-
-– Most már mindent elhiszek erről az emberről! Lihegé Ilka asszony,
-reszketve a haragtól. Még kanállal eteté magát velem! Hogy forrna a
-torkán, mint Judásnak a mártott falat! Most már szentül hiszem, hogy
-összeczimborált a rablókkal!
-
-– No, hogy épen megosztozott volna Mundukával, azt nem akarom állítani,
-hanem hogy ő igazította utunkba, arra a fejemet teszem, egyenesen azért,
-hogy szegény Damokos Tamás ott veszszen a rabságban s te özvegyen
-maradj.
-
-– Mit teszek én most? Mit teszek én most? Töprenkedék Ilka asszony,
-kinek a lelki tusakodásban elsápadt az arcza s mégis veríték gyöngyözött
-rajta.
-
-– Bizony nem tudom én édes hugomasszony. Vége az ezermesterségemnek. Az
-ezeregyediknél pauzál az eszem. Mert azt nem teszem, hogy panaszra
-menjek. Hová? Brassóba? a szindikushoz? inkább kis kutyát fésülni.
-
-– Hát én tudom, hogy mit teszek!
-
-– Ugyan mondd meg; testestül-lelkestül segítségedre leszek benne az
-utolsó körömszakadtáig.
-
-– Köszönöm. Nem kell nekem ehhez férfi. Egy férfi sem kell hozzá.
-
-– Akkor furcsa munka lesz az!
-
-– Mert az Isten büntetése ez rajtam valóban mostan. Azért, hogy olyan
-kevély voltam; olyan elbizakodott voltam. Csak a magam bajára gondoltam,
-a másé után nem kérdezősködtem. Azt mondtam, nekem módom van, sok
-pénzem, ime én kiválthatom könnyen az uramat; a többi szegény árva
-özvegy ám lássa, mikor hogyan jut a maga legkedvesebbjéhez. Ime
-megalázott az Isten! Ledobott oda a többi özvegyasszonyok közé, a kiknek
-nincs miből előteremteni a rabságban sinylő uraik váltságát. Olyan
-lettem, mint az uram szegény társainak szegény asszonykái. Hát én most
-neki indulok és összeszedem valamennyi özvegyasszony van
-Erdélyországban, a kinek az ura rabságban sinylődik: magam köré gyűjtöm
-egész tábor számra, felviszem magammal, a hol az ország rendei tanácsot
-tartanak, az országgyülésbe: berontok közéjük a tanácsterembe, ki nem
-jövök onnan, míg nem határoznak; megszállom a fejedelem palotáját,
-ostrom alá veszem: ha rabságra adta férjeinket a fejedelem és az ország,
-most váltsa is ki őket egyszerre az ország és a fejedelem!
-
-Boldizsár bá csak a falnak esett elámulásában.
-
-– Oh te csodatevő asszonyi lélek! Milyen nagy világosság lakozik te
-benned! Hát persze, hogy ez a legegyszerűbb dolog: olyan egyszerű ez,
-mint a Columbus tojása. A kiket rabságba ejtett az ország és a
-fejedelem, váltsa ki az ország és a fejedelem! De, hogy mindjárt tegye
-és ne halogassa, rontson rájok rögtön egy asszonyi tábor: egy egész
-hadsereg a fogoly vitézek gyászbaborult özvegyasszonyaiból. Nagy
-gondolat ám ez! Soha én ezzel a magam tökkolop fejével erre a nagy szóra
-rá nem jöttem volna! Ez lesz jó! Ezt tedd meg! Neked sikerül az. Igazad
-van benne! Nem kell ide férfi! A férfi mind gyáva olyan nehéz csata
-előtt, a minek az asszony neki megy, s áttöri! Ne hallgass senkire:
-semmi csititásra. Bölcs dolog az, a mit művelsz. Ne hátrálj; ne engedj
-senkit szóhoz jutni. A ki itt okosan akar beszélni, az a bolond. Te
-beszélj, te követelj, csinálj csetepatét, a mekkorát csak tudsz, olyan
-patáliát, hogy hét országra szóljon! S a míg azt nem mondják rá:
-«deliberatum», ne tágíts helyedről. Ne ijedj meg senkitől! Senki haragos
-orczájától!
-
-– Bizony nem én! Még a fejedelemtől sem! Azt meg fogja látni!
-
-– Fogj hozzá; de mindjárt. Kezdd el itt Csikszeredán: ma heti vásár van.
-Eredj ki a piaczra a trombitásoddal és fuvasd el vele a «háromszáz
-özvegy tánczát» s buzdítsd fel szavaddal az asszonynépet. Mihelyt egy
-pár százan lesztek, indulj meg végig a székely falvakon, városokon: úgy
-fog nőni az a sereg, mint a hógörgeteg. Elég lesz az Deés városát
-megszállni, fogadom! De hogy mégis tudjad, hogy ha egyszer ottan
-lesztek, mit követeljetek: halld meg a tanácsom. Mert minden munkánál az
-az első dolog, hogy az ember megtalálja a fogantyúját, a minél
-megragadja. Aztán az is régi igazmondás, hogy «Kutya ugat, pénz beszél».
-Hiába minden decretum, deliberatum, articulus, pecsétes levél, ha nincs
-meg hozzá a felvehető pénz. De hát megvan. Azért tartsad eszedben. A mi
-dicsőült fejedelmünk, Bethlen Gábor, az ő emlékezetes nagylelkű
-testamentomában a sok egyéb legátumokon kívül magának Erdélyországnak,
-rendkívüli szükségekre nyolczvanezer aranyat hagyományozott. Ez a pénz
-ott fekszik az özvegy fejedelemnőnél, Lorántfy Zsuzsánna asszonynál, ki
-ezt a kerek summát mind ekkorig nem adta ki az ország rendeinek, azt
-vetve ellen, hogy hiszen nincsenek jelen azok a rendkívüli szükségek az
-országban, a miket a bölcs fejedelem czélzásképen előre megjelzett. No
-hát most már itt van az a «rendkívüli szükség». Annyi sok tízezer
-magyarnak rabságba esése bizony nevezhető annak. Ezt követeljed hát.
-Parancsolja meg az országgyülés a fejedelemnek és az özvegy
-fejedelemnőnek… (igen is: parancsolja meg! mert az országgyülés az úr, a
-fejedelem pedig csak az ország választott első tisztviselője), hogy a
-Bethlen Gábor nyolczvanezer aranyát azonnal adják ki. Azt is pedig
-egyenesen a török szultán tihájának a kezébe tegyék le, nehogy
-kézen-közön még azt is elmundukázza valaki s akkor egyszerre az egész
-elfogott erdélyi sereget, vezérestől, kapitányostól mind haza fogják
-bocsátani. Egyébről ne is hagyj magaddal diskurálni. Igazságodban vagy,
-helyes úton jársz; győzni fogsz. Mentül elébb indítsd meg, a mit
-kigondoltál. A mit asszony kigondolt, asszony megcselekszi!
-
-Ilkának sem kellett több buzdítás. Rögtön lovat nyergeltetett, magához
-vette az udvari trombitását s egyedül, minden más kiséret nélkül
-átlovagolt a csikszeredai vásártérre, a hol épen akkor sokadalom vala.
-
-Ott a templom előtt megállva, megparancsolá a trombitásának, hogy fujja
-el a «háromszáz özvegyasszony tánczát».
-
-Hires nóta volt ez akkoriban; akként keletkezett, hogy egy aranybánya
-összedőlt s egyszerre háromszáz bányamunkást temetett el halottul.
-Mielőtt a nagy szerencsétlenségnek hire futamodott volna, a bánya
-tulajdonosa, gazdag magyar főúr, pompás lakomát rendezett a kastélyában
-s arra felhivatta a háromszáz asszonyt, a kiknek a férjeik ott vesztek a
-bánya düledékei alatt, s fényesen megtraktálta őket; mikor aztán már jó
-kedvök lett a sertül, bortul, akkor megfuvatta a trombitásával az új
-nótát, a minek a láb alá való hangjaira a menyecskék tánczra kerekedtek,
-s egymással párjában ugyan rúgták a port. Mikor aztán legvigabban
-járták, a palota ura elkiáltja magát: «no még soh’se láttam háromszáz
-özvegyasszonyt egy rakáson ilyen vigan tánczolni».
-
-Erre aztán egyszerre nagy sírás, jajgatás lett az elébbi víg
-vihánczolásból: a szegény asszonyok a táncz közben tudták meg, hogy
-özvegyek lettek!
-
-Kegyetlen tréfa volt biz az attól a főúrtól, másféle mulatságot is
-találhatott volna ki magának. Ilyen volt az idő és az erkölcs.
-
-Hanem a nóta maga elterjedt egész Erdélyországban s mindenütt úgy
-hívták, hogy a «háromszáz özvegy táncza».
-
-Hej mikor ezt a nótát meghallották a rab székelyek asszonyai, de nem
-kellett nekik semmi magyarázat hozzá! Ilka asszony ugyan hatalmas
-dictiót fundált ki magában, a mit elmondjon az összegyült nép előtt. De
-nem lett abból semmi. Csak odáig tudta vinni, hogy «az én lelkem uram
-tatár rabságában…» ott egyszerre zokogásba tört át, s arra aztán
-valamennyi asszony mind rákezdte karénekben a sírást; s a sírás közben,
-mintha valamennyi mind egyszerre kitalálta volna azt a nagy szót, a mit
-el akart közöttük mondani Damokos Tamásné, sűrűn kiáltották: «menjünk!
-menjünk fel a dietára! a fejedelemhez! vezessen a főkapitányné
-asszonyom!»
-
-Jámbor öregek, a férfi-székelyek oda furakodtak közéjük, hogy szép
-szóval, gyönge erőszakkal megmarasszák őket; de nem bírtak velük: «nem
-kell közénk férfi! Maradjanak kendtek itt a sutban! Jöjjön velünk, a
-hány özvegyasszony!»
-
-Utoljára még a trombitásnak a kezéből is kikapták a tárogatóját s azt is
-kilökték a körükből, hogy még ennyi férfi se maradjon köztük; volt ott
-egy menyecske, a ki nagyon jól értett a tárogatófuváshoz, a háromszáz
-özvegy tánczának a nótáját is tudta, ez lesz a trombitásuk.
-
-S aztán megindult a lavina. Lóháton és szekéren. Minden falu, minden
-város szaporította a sereget, mikor Deés felé közeledtek, már akkor egy
-tábor volt a Damokosné vezette asszonynép. Úgy, hogy mikor annak a
-közeledtét meglátták a deési öreg toronyból, félreverték a harangot,
-hogy jön az ellenség. Iszonyú volt az a porfelleg, a mi a tömérdek
-szekér, s az előre vágtató lovas asszonynép nyomában támadt. A
-fejedelemnek jelenték a dolgot. Ő menten kiküldött egy lovashadnagyot
-egynéhány huszárral, hogy menjenek előre s tudják meg, hogy mi az? A
-hadnagy útban találta az özvegyasszonyok lóhátas előcsapatját; fekete
-zászlójuk volt, a végére békós láncz akasztva. Kérdésére nem egyen, de
-tizen-huszan felelték: «megyünk a fejedelemre, követelni a rabokat! Ha
-elvesztette, hozza vissza!»
-
-A hadnagy lóhalálában vágtatott vissza a fejedelemhez, s elmondá nagy
-hült szájjal, hogy ugyan jön ám egy egész hadsereg a fejedelem nyakára,
-követelni, hogy a tatár rabságra esett harczosokat váltsa ki azonnal.
-Csak azt felejtette el hozzátenni, hogy ez a sereg csupa asszony. Vagy
-talán azt hitte, hogy csak az előcsapat az, s a mi hátul jön, az mind
-férfi.
-
-Nosza a fejedelem sem vette tréfára a dolgot, hirtelen felpakoltatott;
-Deés városa nyitott város; azt nem lehetett megvédelmezni, úgy
-elvágtatott onnan, hogy meg sem állt Szamosujvárig.
-
-Mikor aztán a rendek megtudták, hogy a fejedelem odább állt, maguk is
-azonnal, minden határozathozatal nélkül, befogattak a szekereikbe s
-utána siettek a fejedelemnek.
-
-Damokosné, meg az özvegyek tábora már csak a hült helyüket találta
-Deésen.
-
-«No jól van! mondá Ilka asszony; előlünk ugyan a világból ki nem futtok!
-Valahol majd csak utolérünk benneteket».
-
-Ott Deésen tehát szépen kipihenték magukat; a város népe ellátta őket
-minden jóval, s aztán az ottani asszonyok is hozzájuk csatlakoztak, a
-kiknek a férjeit elvitte a tatár.
-
-Ez alatt a fejedelem és a diæta legalább időt nyert Szamosujváron
-elhelyezkedni.
-
-Rákóczy György beült a várba, a minek akkoriban még védhető sánczai is
-voltak, a Szamossal összekötve. (Most ez az állami börtön, hétszáz
-rablógyilkos és más gonosztevő számára!)
-
-Hanem a diæta számára nem volt a várban hely; ott nincsenek nagyobb
-termek.
-
-Ellenben volt ott egy igen nagy uradalmi pajta: azt be lehetett rendezni
-országháznak. Egy kis radikális takarítás, a falak kimeszelése, a
-gerendák lepókhálózása után egészen alkalmassá lett az téve rendeltetése
-czéljára. Az ablakain ugyan nem voltak üvegtáblák, s annálfogva
-keresztül-kasul járhatott rajtuk a szél; hanem a két végét, a mi pajták
-szokása szerint nyitva volt, (hogy a terhes szekerek által s
-kijárhassanak), alul bedeszkázták hevenyében; felül azért csak nyitva
-maradt. Egyéb baj aztán nem volt, mint hogy az ezer meg ezer veréb, a mi
-már ideszokott, nem szünt meg csiripelni odafenn a házban a tanácskozás
-folyamata alatt; s a protonotárius úrnak ugyan vigyáznia kellett, hogy
-az egerek meg ne egyék a jegyzőkönyvét, minekelőtte hitelesítve van. Egy
-hosszú asztalt leczövekelt lábakra végig nyújtóztattak a középen a
-rendek számára, annak a felső végéhez T betű formára egy másik asztalt
-ragasztottak, a mi a fejedelem tanácsurainak volt a helye. Rédey Ferencz
-uramnak, az elnöknek, karosszék jutott, a tanácsurak szalmaszékeket
-kaptak, a rendek beérték lóczával.
-
-De mind jó ez, ha bölcseség van hozzá! A Rákoson még ennyi sem volt.
-Mégis milyen jól ment minden!
-
-Hanem az volt a nagy baj, hogy a fejedelem betegnek jelenté magát. Az
-udvari orvosa, doctor Reineckius azt mondta, hogy a szive van meghülve s
-azt mással, mint porrátört csörgőkigyó-szívvel nem lehet felmelegíteni;
-az pedig csak Bécsben kapható. Az egykori krónikairó ellenben azt
-mondja, hogy biz az csak afféle «febris scholaris» volt. Mikor a gyerek
-nem tudja a leczkéjét, azt mondja, a hideg leli.
-
-Bizony pedig a jó Rákóczy György ugyancsak nem tudott azokra a
-kérdésekre megfelelni, a miket az ország rendei hozzá intéztek.
-
-Az első kérdés mindjárt az volt, hogy ugyan miért csinálta az
-országgyülés tudta és beleegyezése nélkül azt a szerencsétlen
-hadjáratot? Ki vette rá, hogy hadsereggel menjen Lengyelországba koronát
-keresni?
-
-Hát erre bizony a fejedelem nem tudott egyebet felelni, mint azt, hogy
-meghült a szive.
-
-A második kérdés meg az volt, hogy mi módon fogja már most az elfogott
-tömérdek rab hazafit a tatárok lánczaiból kiszabadítani?
-
-Erre a fejedelem még rosszabb betegséget vallott be: azt, hogy üres a
-cassája.
-
-A jó mulatság bekoronázására aztán még ott ült a nyakukon a szultán
-tihajája, Akmet bég, s a tatár khán követe, Dája-Lot-Ali bég, a kik
-mindennap kétszer bekopogtattak, hogy letették-e már a rendek Rákóczy
-Györgyöt a fejedelmi székből? Ezek másról hallani sem akartak. Ha nem
-teszik le ezt a «lázadót», a ki a felséges szultánnak nem
-engedelmeskedik, jön az egész tatárság egyfelől, a budai basa másfelől,
-az erdélyi népséget a lovai lába alá gázolni. Válaszszatok magatok közül
-egy «emberséges embert!» Ez volt a mindennapi szavuk.
-
-És a magyar urak naponkint nem tehettek egyebet, mint hogy a két bégnek
-hol egy czifra kaftányt, hol egy szép aranyos billikomot küldtek
-ajándékba, hogy csak tűrtőztessék a haragjukat. Mindennap ujra be
-kellett a szájukat csukni vagy aranynyal, vagy ezüsttel.
-
-Megérkezék azonban Damokos Tamásné az özvegyek táborával Szamos-Ujvár
-alá. Az örmény asszonyok még feleúton eléjük vonultak egész processióval
-a városból. Mikor felvonultak a Szamos mentén, egész tábor volt a
-sokaságuk, minden falunak a maga fekete zászlója.
-
-Azon a reggelen pedig különös csodatünemény jelent meg az égen: mint ez
-a krónikában fel vagyon jegyezve. Az igazi nap körül egy fényes
-szivárványba játszó tág udvar öblösült s annak a karimáján, délponton és
-a két horizonon három ellennap támadt. A valódi nap ép oly sápadtnak
-látszott, mint a három naprém, hogy puszta szemmel a tányérjába láttak,
-s az egész ég nem volt kék, hanem szürke. Sokáig bámulta minden nép ezt
-az égi csodát. Gonosz jövendőket jósoltak belőle. Hogy négy fejedelem
-fog lenni egyszerre Erdélyországban: (egyik sápadtabb, mint a másik!) s
-nagy vérontás, országromlás lesz a vége.
-
-S be is teljesült e rossz jóslat; pedig ez nagyobb csoda volt a földön,
-mint az a másik odafenn az égen.
-
-Talán ez égi tüneménynek a bámulata okozta, hogy az oda irányzott
-figyelem miatt ezt a kisebb tüneményt alig vette észre valaki, a mint
-egy csupa asszonyokból álló tábor körülfog egy kerített várat, bezárja
-azt szekérsánczaival, mintha a leghadismerőbb megszálló ellenség volna.
-
-Csak azután, hogy az országházzá átalakult pajta előtt megjelenék egy
-száz főre menő küldöttség, mind az ország legelőkelőbb
-özvegyasszonyaiból válogatva, kiknek némelyike még a kis ölbeli
-gyermekét is elhozta, kezdék észrevenni az «urak», hogy idelenn a földön
-is történik valami. Kemény Simon (az elfogott Kemény János fővezér
-nagyobbik fia) mint háznagya a diætának, találkozék legelébb az
-asszonyságokkal, s azt kérdezé tőlük, hogy hová igyekeznek? Az asszonyok
-vezetője, Damokos Tamásné választ adott neki, mondván:
-
-– A diætára jöttünk, a fogságra vitt rabok kiszabadítását szorgalmazni!
-
-– Azt ugyan helyesen teszik, mondá a nyájas levente. Tessék besétálni.
-Odabenn tanakodnak már a rendek.
-
-Azzal bebocsátá őket mind a százat. A pajta előterében volt egy
-korlátokkal elzárt rész a hallgatóság számára, ellátva lóczákkal; azokra
-a hölgyek szépen letelepedének s kezdetben igen csendesen viselték
-magukat.
-
-Ellenben a többi asszonynépet a darabontok az ajtóból visszaterelték.
-Azok aztán a pajta mind a két oldalán neki feküvének a deszkázatnak s a
-deszkák hasadékain át hallgatták és szemlélék a diætán történendőket:
-mások pedig felkapaszkodának a pajta ablakaiba s onnan dugták be a
-fejeiket, úgy, hogy minden ablak tele volt kiváncsi ábrázatokkal.
-
-Eleinte az uraságoknak tetszett az nagyon, hogy ilyen szép auditoriumuk
-van. Igyekeztek is kitenni magukért ékes szónoklatokkal.
-
-Az öregebbik Ebéni ott vette fel a szót, a hol Deésen elhagyá;
-követelve, hogy a fejedelem adjon választ arra a kérdésre, ki birta rá,
-mi oka volt rá, hogy a szerencsétlen lengyelországi hadjáratba
-beleugorjon? Igen keze ügyébe eső orátori fordulat volt tőle, a midőn
-odamutatva a karzaton megjelent gyászoló özvegyekre, azoknak keserves
-szenvedéseit megható szavakban ecsetelé, az özvegyek hangos zokogása
-mellett.
-
-E vehemens szónoklat hatása alatt a rendek azonnal határozatot hoztak,
-hogy a fejedelem még egyszer szólíttassék fel categorice, hogy feleljen
-meg erre a kérdésre; a határozatot pedig sietve vigye fel hozzá Barcsai
-Ákos, rontson be a fejedelem szobájába, s ha beteg is, ha nem is, adjon
-választ, ne tartsa a világot véka alatt!
-
-Barcsay Ákos bement a várba, az alatt az urak, több ismerősre akadván az
-asszonyságok között, azokkal eldiscurálgatának; mikor aztán Barcsay Ákos
-visszajött, ismét a helyeikre ülének.
-
-Barcsay mély csendesség közepett elmondá, hogy a fejedelem izenete ez: Ő
-a lengyelországi hadjáratot egyenesen a fejedelmi tanács tudtával és
-beleegyezésével kezdte meg.
-
-No iszen támadt erre nagy patália! A hosszú asztalnál ülő rendek mind
-felugrálának, s huszan is kiabáltak egyszerre, az ökleikkel fenyegetve a
-felső asztalnál ülő tanácsosokat, mindent elmondtak azokra, csak azt
-nem, hogy derék emberek.
-
-Az asszonyok ezt a jelenetet csak hüledezve nézték, mind a korlátok
-mögül, mind az ablakokból: azt hivék, hogy most mindjárt darabokra
-aprítják az urak a tanácsosokat.
-
-Nagy sokára szóhoz tudott végre jutni az elnök: Rédey Ferencz uram. Mind
-a két kezével megüté a mellét, így kiálta:
-
-– Isten engem úgy segéljen, hogy senki én velem e hadjáratnak semmiféle
-okát nem közölte!
-
-Ez nagy szó! Mikor egy puritán életű ember azt mondja: Isten úgy
-segéljen! Nem volt ez akkoriban útféli szólásforma.
-
-– Esküdjenek meg a többi tanácsurak is! Követelték az urak a hosszú
-asztalnál.
-
-S a tanácsos uraknak egyenkint fel kellett állni és éghez emelt kézzel
-megesküdni, hogy egyikükkel sem közölt senki egy szót is a hadjárat
-okairól.
-
-Ilka asszony és a többi özvegyek kezdték ezt a dolgot már egy kissé
-unalmasnak találni s fészkelődtek a helyeiken.
-
-– Hát akkor miért adták a tanácsurak a beleegyezésüket a hadjárathoz?
-kiáltá Ebéni.
-
-Rédey Ferencz, sarokba lévén szorítva, kénytelen volt kirukkolni a
-válaszszal.
-
-– Hát énnekem Kemény János, a fővezér azt mondotta, hogy igen fontos
-okok parancsolják a lengyelországi hadjárást; de azok annyira titokban
-tartandók, hogy ha az ő saját inge tudna felőlük valamit, még azt is a
-tűzbe dobná.
-
-«Nekünk is mind azt mondta!» bizonyozának a többi tanácsurak a felső
-asztalnál.
-
-Erre aztán megújulva tört ki a vihar idelenn!
-
-«Meg kell notázni Kemény Jánost! Számüzessék! Tűztől-víztől
-eltiltassék!»
-
-A nagy harag nem csillapodott le elébb, mint mikor a protonotarius
-felmutatá az összehajtott ív papirt, tudatva a rendekkel, hogy ime
-készen van a «nota» Kemény János ellen. Számüzetik Erdélyből örökre.
-
-Vigye fel a notát Barcsay Ákos azonnal a fejedelemhez aláirás végett. Ha
-beteg is, ha nem is, ezt alá kell írnia.
-
-A míg azonban Barcsay odajárt, berohantak a terembe Kemény János két
-legény fiai, s az idősebb Simon, kirántva kardját, neki hevült arczczal
-kiálta a rendekre:
-
-– Én az apám becsületében gázolni nem hagyok. A ki az én apámat
-hazaárulónak meri nevezni, mind kihivom egy szál kardra. Csunyaság,
-léhaság egy távollevőre kenni minden hibát; a ki nem jöhet ide magát
-kitisztázni! Azt itélni számüzetésre, ki maga is ott sinylődik tatár
-Krimiában rablánczokra verve.
-
-De már ennek az asszonyok is mind pártjára keltek. «Csunyaság! Gyalázat!
-A rabvezért itélni el! A helyett, hogy kiszabadítanák!»
-
-A rendek alig tudták lecsillapítani ezt a lármát, s a közben maguk is
-rájöttek, hogy bíz az egészen helytelen dolog volt: szegény Kemény
-Jánost itélni el számkivetésre, a ki a nélkül is rabságban ül, s nagy
-nehezen rávették a heveskedő Simont, hogy dugja hüvelyébe a kardját s
-aztán jobban megruminálva a dolgot, másik határozatot hoztak, melynek
-értelmében Kemény János fővezérnek fenhagyatik, hogy ha hazaszabadul a
-fogságból, magát a rendek előtt, ha tudja, tisztázhassa, s a veszedelmes
-hadjárat okainak igazságát kimutassa.
-
-Mikor aztán Barcsay Ákos visszatért az elsőbb határozattal, melyet ugyan
-nagy koczódásba került a fejedelemmel aláiratni, akkor azt mondták neki,
-hogy no csak forduljon meg a sarkán, s vigye fel a fejedelemhez ezt a
-második határozatot.
-
-– Eb megy vissza harmadszor is a fejedelemhez! Így is majd kidobott ő
-nagysága, doctor Reineckius pedig mindenkit a kristélylyal fenyeget, a
-ki még egyszer a magas beteget háborgatni próbálja.
-
-– No hát, felviszem én! ajánlkozék Kemény Simon, s a rendek ráhagyták,
-elfeledkezve róla, hogy ő a háznagy, a kinek a rend fentartása kívül is,
-belül is hivatalos kötelessége.
-
-Ezzel hát a mai ülésnek a feladata szerencsésen be lett volna végezve; a
-rendek kérdeztek sokat: megtudtak semmit; határoztak sokat: végeztek
-semmit.
-
-S azzal, quasi re optime gesta, kezdtek felczihelődni s abba a
-gyülésbontó csendes zsibongásba általmenni, a mikor senki se bánja, hogy
-vajjon miért tátog az elnök.
-
-Az asszonynépben forrt a méreg.
-
-– No, feleim! mondá Ilka asszony, most kezdődik már az országgyülés!
-
-Azzal felugorván a padra, hatalmas harangcsengésű szóval elkiáltá magát:
-
-– Úr uraim! Országos rendek és méltóságok! Ne higyjétek aztat, hogy mi
-azért jöttünk volna ide, hogy a ti koczódásaitokban gyönyörködjünk,
-hanem hogy tőletek a mi rabságban sinylődő férjeink kiszabadítását
-követeljük!
-
-Ez a felszólalás nagy indignatiót keltett a rendek közt.
-
-– Csitt! asszonyok! Ez itt országháza! kiálta recsegő hangon az egyik
-tanácsúr nagy dölyfösen.
-
-De visszavágott ám neki Ilka hatalmasan.
-
-– Bizony majd azt hinné az ember, hogy még most is pajta, arról a sok
-üres szalmáról, a mit úr uraimék itt csépeltek.
-
-Ez már szörnyűség volt. «A tyúk kukorékol!» «Mulier taceat in ecclesia!»
-
-– Fájdalom, hogy nem vagyok «mulier», nem asszony, hanem «vidua»,
-özvegyasszony, s az özvegyasszonynak hazánk törvényei szót és szavazatot
-adnak mindenha! Tudjátok, a kik a törvényt ismeritek.
-
-Ez egy kis gyenge lefőzés volt. A szép szónoknőnek akadtak rögtön
-párthivei, a kik azt kiálták: «halljuk! halljuk!» Mások ellenben,
-különösen az éltesebb urak, annál határozottabban hangoztatták: «Vége
-van! Levata est sessio! Ebédre harangoznak.»
-
-S valóban a szamosujvári toronyban épen akkor kezdtek el delet
-harangozni.
-
-– Uraim! kiálta Damokosné; kilenczvenezer jó magyar hazafinak nem
-harangoznak ebédre, a kik tatár rabságban moslékkal és döghulladékkal
-tengetik életöket! Van-e lelkük kegyelmeteknek, hogy nyugodtan asztalhoz
-üljenek, hogy fejüket álomra hajtsák, a míg kilenczvenezernyi vérük,
-atyafiuk jajkiáltásai verdesik az eget; s idehaza egy egész árván maradt
-nemzet sír miattuk? De fogadom lelkemre, hogy ma kegyelmeteknek sem
-harangoztak ebédre, de még vacsorára sem fognak harangozni! Mert mi
-innen kegyelmeteket ki nem bocsátjuk addig, a míg a raburaink kiváltását
-el nem végzik.
-
-«Nem bocsátjuk! Bizony nem bocsátjuk!» kiáltozák egy szívvel és szájjal
-mind a száz asszonyok, a kik odabenn voltak.
-
-Kiabált az elnök, harsogtak az urak, de mind elnyomta azt az asszonyok
-sivalkodása. A kivüllevő asszonynép pedig, a ki a bejáratnál leste a
-kimenetelt, azt vélve, hogy a küldötteiket odabenn öldöklik,
-nekivételkedtek annak a gyarló deszkapalánknak, a mi a pajta nyilását
-elzárta, egyet recscsent, kettőt roppant, azzal bedőlt s a résen
-keresztül tódult be az egész asszonysereg, a mennyi csak befért.
-
-A tulsó oldalán a pajtának épen olyan deszkafal volt felállítva, nagy
-hiba lett volna, ha másik pillanatban az ott összegyülekezett fehérnépek
-azt is be nem döntötték volna; most aztán mind a két oldalon megtelt az
-országház asszonynyal, a mennyi csak befért, a kívülről tódulók a száz
-küldöttet előre tolták, úgy, hogy azok a zöld asztalhoz, az urak hátára
-lettek szorítva, egy-kettő a tolongásból felugrott a lóczákra, utoljára
-Damokosné valami tizedmagával épen a zöldasztalra jutott fel.
-
-Lárma pedig vala olyan nagy, hogy senki a maga szavát nem hallhatá.
-
-Soha még országgyülést, mióta a világ áll, ilyen «pressió» alatt nem
-tartottak.
-
-Szép lett volna feloszlatni a gyülést, csak lehetett volna. De minden
-követnek a vállára három asszony támaszkodott, ott kellett ülve maradni.
-
-Végre aztán Damokosné addig integetett a becsődült asszonynépnek,
-mutogatva, hogy ő akar beszélni, a míg lassanként elcsendesülének.
-
-Az első csendességet azonban egy tanácsos úr arra használá fel, hogy
-mérgesen protestáljon az erőszak ellen.
-
-– Micsoda violenczia ez?
-
-– Igenis, violenczia, felelt rá Ilka asszony. De igazat ad nekünk hozzá
-ez a gyászfátyol a fejünkön, a mit mi sem jókedvünkből viselünk. De bár
-akkor tették volna az asszonyok ezt a violencziát, a mikor kegyelmetek
-elhatározták, hogy háborút kezdjenek! Bár akkor jöttünk volna ide
-protestálni az oktalan vérontás, pusztulás, veszedelem ellen, a mi
-országunkat érte. Egész sor tanácsos úr esküdött itt rendre egymás után,
-hogy ő semmit sem tanácsolt a fejedelemnek, mikor az a hadjárathoz
-készült; küldték volna hát maguk helyett az asszonyaikat, azok majd
-tudtak volna a fejedelemnek jó tanácsot adni.
-
-Ez az igazmondás egy kis derültséget keltett az urak között is. «Füge
-egy menyecske!» dörmögék a szakállukba.
-
-Azután nagy csendesség között folytatá Damokosné:
-
-– De nem jöttünk mi ide zűrzavart, háborúságot csinálni. Nem hányjuk mi
-szemére sem a diætának, sem az ország tanácsának, sem a fejedelemnek
-azt, a mi megtörtént. Tudjuk, nekik is fáj. Hanem azért jöttünk, hogy a
-megtörtént veszedelem megszüntetését követeljük. A mit az ország és a
-fejedelem elrontott, tegye jóvá az ország és a fejedelem; ha elfogatta
-az urainkat seregestül, váltsa ki őket seregestül.
-
-Rédey Ferencz elnök uram csendesen válaszolt az asszonyi szónoknak.
-
-– Hiszen épen azon tanácskozunk, jó asszony, hogy hogyan és mi módon?
-
-– Minek ide az a nagy tanácskozás? Itt van a szultán követe, itt a tatár
-khán követe: le kell a kezeikbe tenni a váltságdíjat s azonnal
-hazaeresztik a fogoly seregünket. Minket se kínoznak, azokat se kínozzák
-tovább.
-
-– Igaz az, jó asszony! helyeslé az elnök. De hát a mostani inséges
-időkben honnan vegyen egy akkora summát az ország, mint a mekkorát a
-khán követel, jó asszony?
-
-Damokosné megsokallta már a sok «jó asszony»-t, mert neki más titulusa
-is volt.
-
-– Hát megmondom, jó ember, hogy honnan vegye az ország azt a nagy summát
-egyszerre. Meg van az, közel van, csak meg kell markolni. Ott van a
-nyolczvanezer arany, a mit dicsőült nagyfejedelmünk, Bethlen Gábor
-király az országnak hagyott rendkívüli szükségekre. Itt a rendkívüli
-szükség; ott a nyolczvanezer arany! Tessék approbálni.
-
-Az urak között élénk mormogás támadt. Ez az asszony a fejére talált a
-szegnek. Tudták az urak maguk is, hogy megvan az a pénz. Csakhogy az a
-fejedelemnő ládája fenekén van, s nem akadt férfi, a kinek elég erős
-szive legyen erre ráutalni; asszonyi bátorságnak kellett feltámadni,
-mely az első szót kimondja.
-
-Az indítvány meg volt most már téve, in optima forma. Lehetett fölötte
-tanácskozni, napirendre kitüzés nélkül.
-
-Nem is lehetett ellenvetést tenni! Ez a pénz az országé. Joga van vele
-rendelkezni.
-
-Az egyik Ebéni rögtön magáévá tette az indítványt, s rövid szóváltások
-után, a mik inkább csak a formaságok megtartása végett emeltettek,
-kimondhatá az elnök a határozatot, miszerint a rendek a Bethlen Gábor
-hagyományozta összeget a rab hadsereg kiváltására fordítják. S ezzel a
-mai gyülés csakugyan nevezetes lépést tett előre.
-
-– No már most hugomasszonyok, szálljanak le az asztalról s menjenek haza
-Isten hírével! mondá az elnök.
-
-– Dehogy megyünk! viszonzá Ilka asszony. Nincs még ezzel vége. Ha
-egyszer vége lesz, majd kiáltunk mi az országgyülésnek olyan nagy
-vivátot, hogy reng bele a ház, s elmegyünk a magunk jószántából, minden
-küldés nélkül.
-
-– Hát mi kivánságuk van még?
-
-– Mi bizony? Hát talán azt gondolják a tekintetes rendek, hogy azért,
-mert «hosszú haj, rövid ész», hát mi sem látunk tovább az orrunknál? A
-mióta szegény rab uraink távol földön vannak, megtanultuk már a
-messzelátást. Hiszen vak tyúk volna, a ki azt nem látná, hogy a mint
-Lorántfy Zsuzsánna nagyasszonyom megtudja azt, hogy a rendek
-elhatározták a Bethlen Gábor kincsének a kiadatását, menten összepakol
-Fogaras várában, s úgy el-kikocsikázik széles Magyarországba a pénzzel
-együtt, hogy üthetjük bottal a nyomát. Meg kell azt a pénzt fogni, még
-pedig vasmarokkal.
-
-– Ebben az asszonyban tizenhárom prókátor veszett el, dörmögé az elnök a
-protonotáriushoz.
-
-– Meg hét diplomata, toldá hozzá a főjegyző.
-
-– Hát hogyan gondolja kegyelmed, úrasszonyom?
-
-– Megmondom én azt is. Határozzák el a rendek egyúttal az özvegy
-fejedelemasszony elfogatását is.
-
-De már erre nagy zúgás támadt az urak között. Ez még sem megy. Ez már
-lehetetlen! Elkezdtek egymás közt diákul társalogni, hogy a nők ne
-értsék.
-
-«Hoc non pergit! Hoc non pergit!» Ez hangzott legsűrűbben.
-
-– Már pedig, akár «pergit», akár nem «pergit», de uraságtok innen addig
-el nem «pergit», a míg ezt el nem határozza a diæta: ha holnapután
-ilyenkorig együtt maradunk is.
-
-Ez veszedelmes fenyegetés volt. Ez az asszonyhad bizony még kiéhezteti a
-diætát.
-
-Keresztül rontani rajtuk pedig tiszta lehetetlenség. Csak a kik odabenn
-vannak is, rengeteg sokaság, de hát még a ki a pajtán kívül áll! Az
-egész áttörhetetlen hadsereg!
-
-Nem volt itten más szabadulás, mint hogy tegye ismét Ebéni uram magáévá
-a veszedelmes indítványt, s abba azután a rendek általános köhögéssel és
-torokköszörüléssel consentiáljanak. Protonotárius uram soha olyan
-nehezen nem concipiált, mint ezúttal, a tollának a szárát félig megette,
-a míg elkészült vele; akkor meg a rendek nem voltak megelégedve a
-conceptusával; de bíz ő maga sem: mindenki hozzászólt, az egyik ezt a
-szót, a másik amazt kivánta beleszurni, ide egy clausulát, oda egy
-mentális reservátát, a «pedig» helyett «mindazonáltal»-t. Utoljára addig
-furtak-faragtak, gyalultak rajta, míg csakugyan nyélbe ütötték a
-határozatot, mely szerint az özvegy fejedelemasszony, rangjához illő
-tisztességgel, nyájas és kellemes módon elfogattassék, s a pénzzel
-együtt az egybegyült Rendek elé hozassék és kérdőre vonassék.
-
-Porzót és pecsétet rá!
-
-De már most ki vigye fel ezt a fejedelemhez aláirás végett?
-
-Minden ember eltagadta az ahhoz való tehetségét. Utoljára is Barcsay
-Ákost megfogták, felemelték, a határozatot a kebelébe dugták: el kellett
-neki fogadni, vagy tetszett, vagy sem, a küldetést.
-
-De hogy kell innen kimenni?
-
-Az asszonysereg tömegén keresztül még egy egér sem futhatna ki. Azok
-pedig nem nyitnak utat.
-
-Nem volt más mód, mint hogy Barcsayt felemelték a fejük fölé, s aztán
-mint egy hanyattúszó embert a hullámok tetején, úgy adták kézről-kézre a
-tenyereiken, a míg valahol odakünn a száraz földre jutott.
-
-A fejedelemnek pedig doktor Reineckius ez alatt akkora dosis
-ipecacuanhát adott be, hogy a felől annak még ettől az egész planétától
-is elment a kedve. Azt mondá, hogy úgy küldjenek hozzá a rendek még ma
-egy határozatot, hogy azt ő vagy olvasatlanul aláirja, vagy valami mást
-cselekszik vele.
-
-Az elsőbbet tette meg.
-
-Bele sem tekintett az eléje tett határozatba, csak aláöklözte a nevét.
-
-Barcsay Ákos mégis czélszerűnek látta, per apices elmondani a
-fejedelemnek a határozat meritumait. A Bethlen Gábor-féle nyolczvanezer
-aranyról van szó.
-
-– Bánja a szösz!
-
-«Aztán meg a rendek, nagyobb megnyugvás okáért, az özvegy
-fejedelemasszony személyét biztos helyre akarják tenni.»
-
-Azt sem bánta a fejedelem. Miatta most elfoghatják, le is nyakazhatják,
-el is temethetik az egész világot.
-
-Barcsay Ákos a legjobb sikerrel térhetett vissza az országházba, a hol
-most már út volt a számára nyitva az eleven fal között, a mely azonban
-ismét összezáródott utána, mint a Soncha barlangjának a sziklái a
-szerencsétlen kincskereső után.
-
-Abból a jelenségből, hogy az aláirás ilyen hamar megtőrtént, mind a
-rendek, mind az asszonynépek azt az örvendetes következtetést vonták le,
-hogy tehát a fejedelem is nagyon helyesli ezt az egész modus
-procedendit.
-
-Csak Ilka asszonynak maradt meg a gyanuja a lelke fenekén. Nem hisz ő
-már senkinek, a mióta az Apor Istvánban olyan keservesen megcsalódott. A
-milyen szelid, nyugalmas, minden embert jónak hivő teremtés volt addig
-az ideig, abban a pillanatban, a mikor megtudta, hogy a szerelmetes
-férjét a legjobb barátja árulta el, és még milyen praktikával: egyet
-fordult az egész lelke. A gyöngeség erővé vált benne, a szelidség
-haraggá, a hitből kételkedés lett, a félelemből vakmerőség. Eddig soha
-még a visszafeleselő cselédjével sem mert szembeszállni; most szarvakat
-emelt, hogy a fejedelmet megöklelje vele.
-
-– Ne örüljetek még asszonyok! Kiálta onnan az asztal tetejéről a
-zsibongó hadnak. Még hátra van az ebek harminczadja, nem estünk át
-rajta. Most siessünk ki innen sebtén, vissza a szekereinkhez; de
-körülfogva tartsuk a várat s egész éjjel őrt állassunk; nehogy a
-fejedelem előre futtassa a kengyelfutóját Fogarasra, s megizenje az öreg
-asszonynak, hogy mit határoztak a rendek, s aztán mire a diéta küldöttje
-megérkezik, már akkor csak hült helyét találja a fejedelemnőnek, meg a
-nyolczvanezer aranynak.
-
-S ez bizonyára nagyon okos észrevétel volt; csakhogy már későn jött! A
-fejedelem Barcsay Ákos eltávozta után mégis utána gondolt annak, hogy
-mit határoztak a rendek? Ennek fele sem tréfa. Azonnal levelet írt az
-özvegy fejedelemnőnek, tudatva vele a veszedelmet, s a kengyelfutóját
-felöltöztetve parasztnak, abban a nyomban útnak indítá a levéllel; úgy,
-hogy annak egy pár órai egérútja volt az országgyülés kiküldötte előtt.
-
-Mire az asszonyi had körülfogta a várat, már akkor messzejárt a
-kengyelfutó a levéllel: strázsálhattak már szegények egész éjjel imette.
-
-De nemcsak a fejedelemnőhöz küldött izenetet Rákóczy György, hanem a
-Kolozsváron levő hadai parancsnokához, valamint a gyulafehérvári
-kapitányhoz, hogy a titokban összegyűjtött hadaikkal vonuljanak fel
-Szamosujvárra.
-
-(Mert az alatt, a míg a rendek azon tanakodtak, hogyan fizessék ki a
-nyakukon ülő törököt, tatárt aranynyal és szép szóval, az alatt Rákóczy
-György abban fáradozott, hogy mint fizesse ki ezt a kegyetlen zsarnokát
-az országnak – vassal. Uj hadakat gyűjtött, arra kellett neki minden
-pénz. Nem fösvénységből tagadta ő meg a foglyok kiváltását; hanem a
-fegyverén esett kudarczért készült boszút állni. De ezt nem mondhatta
-meg a rendeknek, mert azok bizonyára ellene lettek volna. Azokat nagyon
-bölcsekké tette az országos pusztulás.)
-
-Egész csendességben megteltek a Szamosujvárral szomszédos falvak:
-Mikola, Boncs, Hesdát, Ördöngős-Füzes a fejedelem gyalog és lovas
-katonáival, benn a várban is volt némi helyőrsége, azok között hatszázra
-menő szász, Gaudé András kapitánynyal, meg a szász egyetem
-darabantjaival; Deés felől pedig közeledőben volt Bethlen János és
-Barcsay András a Krakkóban hátrahagyott helyőrséggel, a kiket Rákóczy
-sógora: Lubomirszky marschall «pacificando» szabadon bocsátott. Ugy,
-hogy Szamosujvárt egy valóságos érczgyűrű fogta körül a Rákóczyhoz hűnek
-maradt fegyveres csapatokból addig a keserves szempillantásig, a midőn
-az országgyülés kiküldötte visszakerül azzal a leverő hirrel, hogy mire
-ő Fogarasra egész parádéval beczafatolt, akkorra már az öreg fejedelemnő
-hopp hirével hegyen-völgyön túl járt; azóta odakinn van Magyarországon,
-sárospataki várában. És így a nyolczvanezer aranyat bizony elvitte a
-«patak.»
-
-A diéta erre az értesülésre fülét fejét elereszté s nem tudta, hogy most
-már szégyenkendjék-e, vagy ungorkodjék.
-
-Annál hangosabban tört ki a zendülés az asszonynép közt. Fennhangon
-szidták, mocskolták a fejedelmet, a vár ablakai alá gyülekezve, s ne
-mutatta légyen egy fejedelmi darabont magát a vár kapuin kivül, mert
-annak bizony kikefélték a mundérját kefe nélkül.
-
-Damokos Tamásné erre a rossz hirre kétségbeesetten rohant be
-Szamosujvárra s berontott egyenesen a szultán tihájához, Akmet béghez.
-
-A lábaihoz veté magát, a kezeit csókolta.
-
-– Oh uram: kegyelmes uram! Légy hozzám irgalommal. Én vagyok a
-szerencsétlen Damokos Tamásnak a hitvese, özvegy asszony, a kinek az ura
-még él.
-
-– Ahá! Te vagy az a kaczki menyecske, a ki Apor István uramhoz levelet
-irtál, hogy csak hagyja az uradat ott veszni a tatár rabságban.
-
-– Csak finta volt tőlem az a levél: a szorultság diktálta.
-
-– Tudom, tudom, jó asszony. Elpanaszolta azt már nekem azóta Apor István
-uram maga. Értem már a dolgot. Nekem volt szánva a finta, s rá is mentem
-a lépre. Elfogadtam a váltságdijat. No hát mi lett a váltságdijból?
-
-– Ő rá biztam, hogy vigye el Tatárországba s a moldvai határon
-megtámadták a rablók, elvették tőle a pénzt.
-
-– Máskor a rablókra bizd az uradnak a váltságát, azok hamarább kézhez
-adják. Én pedig uradat kihozattam Perekopba. A gazdája is vele jött, s
-az dühös lesz, ha a mondott időre meg nem érkezett az urad váltságdija.
-Nem tudom, mit csinál vele haragjában.
-
-– Oh hisz épen azért vagyok kétségbeesve. Se éjjel, se nappal nincs
-nyugodalmam. Az ital nem megy le a torkomon, a nagy keserüségtől, s a
-falatomat a porba keverem meg, mikor a jó uramra emlékezem. Azért
-zudítottam fel azt a sok asszonynépet, hogy jőjjünk egyesülten fel a
-diétára. Nem tudtam mást kigondolni nagy rettegésemben, mint hogy az
-országtól kérjek segedelmet.
-
-– Azt nagyon jól tetted. Egészen helyes volt. Hallottam a hirét. Derék
-asszonyság vagy. Hát aztán mi történt?
-
-– Most jött vissza a diéta követe a rettenetes hirrel, hogy a mit az
-ország váltságdijnak határozott a rab magyarokért, az országnak testált
-nyolczvanezer aranyat elvitte magával a vén fejedelemasszony. Előre
-futtatá a fejedelem a kengyelfutóját Fogarasba hozzá, hogy elmeneküljön
-a sok pénzzel, a mi uraink váltságdijával! Oh uram! könyörülj rajtunk
-nyomorultakon: szegényeken.
-
-– Oh, dehogy vagytok ti nyomorultak, dehogy vagytok ti szegények,
-erdélyi asszonyok. Több kincsetek van ti nektek, mint a világ akármi
-asszonyának.
-
-– Nincs, uram, bizony nincsen, hidd el; ha minden ékességet a testünkről
-kótyavetyére dobunk is, csak egy tizedrészét sem tudjuk mi előteremteni
-az elcsizelt nagy pénznek.
-
-– Nem ott van a ti kincsetek, asszony; hanem a ti pergő-forgó
-nyelvetekben: soha én a szultán mamelukjait nem láttam ugy hadakozni
-szablyával, dzsiriddel, mint a hogy a magyar menyecskék tudnak hadakozni
-az ő szájuk éles fegyverével. Ebben vagyon a ti hatalmatok.
-Gyakoroljátok, a hogy elkezdtétek. Rontsatok rajta azokra a kakasokra, a
-kik tojásokon ülnek, a mikből tettek helyett szavak kelnek ki. Ha ők
-kotkodácsolnak, ti kukorítsatok! Mert bizony mondom néktek, hogy ha
-annyi pénzt összehordtok is, hogy Szamost lehet vele rekeszteni, azért a
-ti rab uraitokat a szultán ki nem adja; hanem ha az ő parancsolatjának
-engedelmeskedtek; ha ezt a lázadó fejedelmet leteszítek, elkergetítek;
-választatok helyébe magatok közül egy emberséges embert, akinek a
-szultán fejedelemsüveget, zászlót, athnamét küldhet: akkor mind
-valamennyi rabmagyart, urat és szegényt szabadon bocsát és haza ereszt a
-felséges szultán ingyen váltság nélkül. Ha pedig ezt nem teszitek; ha
-ezt a hitszegő, lázadó, kevély-kutya fejedelmeteket el nem kergetitek,
-hanem hozzá ragaszkodtok, bizony fogadom, hogy a tatár khán mind
-valamennyi fogoly magyaroknak orrát, fülét levagdaltatja.
-
-Ilka asszony nem várt többet. Rohant ki a bég szállásáról az utczára s
-elmondá lihegő szóval az ott kinn várakozó asszonyi sokaságnak, hogy
-micsoda szörnyű vigasztalást hallott tőle. Orrát, fülét levagdalják a
-raboknak.
-
-De inkább mind a négy lába eltörjön a fejedelmi széknek.
-
-Ezt nem veszik az asszonyok olyan könnyen.
-
-Mentek nagy zsivajjal vissza a várhoz, az országgyüléshez.
-
-A pajtának a két nyitott oldalát ezuttal már vastag gerendákkal
-rekesztették el a rendek, okulva a minapi tapasztalaton, nehogy még
-egyszer rájuk döntsék a falat az asszonyok: most már csak egy kis ajtón
-lehetett belépni a gyűlésterembe s azt fegyveres darabontok őrizték. De
-többet ért minden erősködésnél a két Kemény fiaknak a bölcsessége, a kik
-eléje jöttek az asszonyi küldöttségnek, a mely nőttön növekedett az
-országházig érve. Valamennyinek az arcza piros volt már a haragtól s a
-kontya félrecsapva. Ilka asszonynak a szemei ugy szikráztak, mint egy
-furiáé. Arra a kérdésére Kemény Simonnak, hogy mi a kivánságuk megint?
-csak annyit mondtak: (egyszerre huszan) hogy rá akarjuk gyujtani az
-országházat a rendekre.
-
-– No no, asszonyaim! Hátha megalkudnánk?
-
-– De üszköt vetünk ugyan ennek a bódénak, ha csak…
-
-– Ha csak?
-
-– Ha csak rögtön le nem teszi a diéta ezt a hitszegő fejedelmet.
-
-– Mindjárt megértjük egymást. Hiszen a rendek is épen abban fáradnak
-odabenn. Higyjék el kegyelmetek, drága asszonyságok, hogy odabenn még
-forróbb az «aër», mint idekinn. A szultán és a tatár khán kegyetlenül
-befütöttek a rendeknek. Épen most olvassa fel a protonotárius a
-leveleiket, a mikben kegyetlen fenyetőzéssel követelik Rákóczy György
-letevését, számüzetését.
-
-– Hát min tanakodnak még akkor a bölcsek? heveskedék Ilka asszony. Miben
-válogatnak? Ha két félelem között van a választásuk, csak megmondja
-nekik talán a fogvaczogásuk, hogy melyik a nagyobb? A melyiktől jobban
-rázza az embert a hideg! A fejedelemtől kell-e jobban félni, vagy a
-szultántól. Gonosz betegség ez! Az urakat még csak a hideg rázza, de már
-mink a forró lázban vagyunk, s nem ismerünk se Istent, se urat! Ha el
-nem kergeti az országgyülés a fejedelmet, felgyujtjuk az országházat.
-
-– De azt bizony ne tegyék kegyelmetek, a míg Bánffy Dénes uram vissza
-nem jön a várból.
-
-– Hát mi dolga ott?
-
-– Ime felvivé a rendek kérelmét a fejedelemhez, hogy mondjon le önként a
-fejedelemségről.
-
-– Mit, kérelem neki? Mit instáncziáznak? Ha a számadó juhászom
-széthagyja zavarni a farkasoktól a juhnyájamat, maga hibájábul: nem
-kérem, hogy menjen; kergetem botszóval. Hát annyi ezernyi magyar vitéz
-nem több a birkánál?
-
-– De a fejedelem is több ám a számadó juhásznál.
-
-– No és ha azt mondja válaszul a rendeknek, hogy «eb ura a fakó!» akkor
-mit lesznek teendők?
-
-– Hát az majd megválik. De most nagyon kérem kegyelmeteket, hogy a saját
-magunk, és az egész ország érdekében ne rontsanak be az országgyülésbe;
-hanem maradjanak kivül. Nehogy majd egy másik országgyülés azt
-mondhassa, hogy ennek a mostaninak a határozata pressio alatt hozatott,
-confusio volt benne, rend és forma ellen történt s ennélfogva
-érvénytelen. Sőt tartsák kegyelmetek magukat távol és csendesen; hogy
-rájuk ne foghassák a beavatkozást. Én bizony mondom kegyelmeteknek, hogy
-a mai szent napon Rákóczy György elmegy a fejedelmi székről. Vagy önként
-megy, vagy elmenettetik; de ezzel a mai nappal együtt ő is leáldozik.
-Erre a hitemet kötöm le. S hogy szavam igaz lesz, arra zálogul odaadom
-kegyelmednek Damokos Tamásné asszonyom az édes kedves kardomat az
-oldalamról; tartsa azt estig magánál, kösse fel a saját derekára, s ha
-hazugságban maradok, soha se adja vissza: rókafarkat viseljek az övemen
-kard helyett.
-
-Ez a tréfásan komoly beszéd úgy, a hogy lecsillapítá az asszonyokat; de
-még alkalmasabb volt a felgerjedt indulatoknak más fordulatot adni az a
-hir, a mit gyors futamodással hoztak a városból a hátramaradtak: «lovas
-katonaság közelít nagy számmal Ördöngös-Füzes felől!»
-
-S azzal egy időben a toronyban felállított őrök kiáltozák, hogy a
-hezdáti uton nagy porfellegek mutatkoznak, a mikből számos dárdák hegyei
-villognak elő.
-
-A fejedelem katonaságot hoz az országgyülés ellen!
-
-«No most hát felkötöm a Kemény Simon uram zálogbahagyott kardját!
-Mutassuk meg asszonyok, mit tudunk?»
-
-S ezt mondva Ilka asszony, valósággal felköté a kardot a karcsu derekára
-s hamarosan parancsokat osztott, a mik nyomban végre is hajtódtak.
-Egyfelől a szamosujvári utczákat, másfelől a Szamoson átvezető hidat úgy
-eltorlaszolták egymásnak fordított szekerekkel, hogy azokan se gyalog,
-se lovas had tréfásan át nem törhet. A Szamos hidjáról pedig felszedték
-a padlókat. (Tudva levő dolog, hogy a Kolozsvárról Deésre vezető
-országút olyan elmésen van fundálva, hogy az utbaeső Szamosujvárt nem
-érinti, hanem a Szamos tulsó partján halad el: ide csak hidon lehet
-bejönni. Armeniopolis lakosai nem szerették a keresztülutazó katonákat!)
-
-Damokos Tamásné úgy kommandérozott, mint egy generális, s egész
-strategiai éleslátással rekeszte el minden bejáratot a vár és
-országgyülés épülete felé.
-
-Igaza volt. Ha az asszonyoknak nem szabad pressiót gyakorolni az
-országgyülésre, hát akkor a katonáknak se legyen szabad.
-
-Bánffy Dénes ez alatt visszaérkezett a várból a fejedelem válaszával.
-Rákóczy György nem mond le a trónról a szultán fenyegetésére, hanem
-daczol vele, s kész fegyveres erővel megvédeni az országát és trónját a
-török hatalom ellen.
-
-Ez a kemény makacsság, a megtörtént nagy veszedelem után s a fenyegető
-még nagyobbal szemben, végső elkeseredésbe hozta a rendeket. A mint a
-visszatérő küldött kimondta, hogy Rákóczy György nem lép le, egy szívvel
-és szájjal kiáltának fel valamennyien: «no hát letétetik!»
-
-Nem fázott már senki. Náluk is bekövetkezett a láznak az a foka, a mikor
-a vér a fejnek tódul.
-
-A zaj lecsillapultával az elnök Rhédey Ferencz kimondá, nyugodt,
-elhatározott magatartással, hogy az egybegyült erdélyi rendek a
-törvényesen megválasztott fejedelmet ismét törvényesen leteszik
-trónjáról.
-
-Az első felindulás zaja olyan nagy volt, hogy azt meg kellett hallani a
-nyitott pajtaoldalokon keresztül nemcsak a kivül álló sokaságnak, hanem
-magának a fejedelemnek is odafenn a várban. Látni lehetett az alakját
-többször az országgyülési pajta felé néző ablakban, a mint összefont
-karokkal merően odaállt; sápadt arcza, kőmerev szemei, beharapott ajkai
-elárulták, hogy miben szenved most. Gyűlölnie kell azt a népet, a melyet
-kénytelen szeretni. Nem veszi észre, hogy fenyegetik ököllel az özvegy
-asszonyok odalenn, nem veszi észre, hogy egy dühös mænade felmarkol egy
-csomó porondot s feléje hajítja. Egy nagy szál árboczfa van az országház
-elé plántálva, azon lobogtat a szél két zászlót, az egyiken Erdély
-czímere, a másikon a Rákóczy családé. Ezeket a zászlókat bámulja
-mereven.
-
-Azután a harsogó lármára mély csend következik.
-
-Mi történik odabenn? kérdezi mindenki. A szó elhal az ajkakon.
-
-Az történik e nagy csendességben, hogy az országgyülés főjegyzője a
-rendek határozatát szerkeszti irásba; a holott renddel elősoroltatnak
-azok a sulyos indító okok, a mik Rákóczy Györgyöt megéretté teszik
-fejedelmi süvegének elvesztésére.
-
-A mély csendesség tart még akkor is, midőn a főjegyző felolvassa a
-sulyos határozatot. Egy hang sem szól ellent. Mindenki belenyugszik,
-némán, méltóságteljesen: egész érzetével a cselekedet fontosságának.
-
-De a fejedelmi trón egy perczig sem maradhat üresen. Választani kell
-mást! Ki legyen a fejedelem.
-
-Uj rivallás támad! Ismét oly általános, mint az elébbeni; de ez már nem
-a harag hangját, inkább az örömét, a lelkesedését hirdeti a levegőknek.
-
-Mi történik ott most? Kérdezi a sokaság.
-
-Mi történik ott most? kérdi az a márványarcz fenn a várablakban.
-
-Az történik, hogy új fejedelmet választanak.
-
-Ki legyen? Az a kérdés.
-
-Barcsay Ákos felugrik a pad tetejére s elkiáltja magát: «éljen Rhédey
-Ferencz, Erdély fejedelme!»
-
-Az a nagy rivallás ezt a «vivát»-ot sokszorozza.
-
-A derék főur váltig szabadkozik, hogy ő nem arra való; nincs neki se
-kedve, se tehetsége hozzá, hogy ő öreg ember, lovon sem ülhet már,
-csatákat intézni, sereget vezetni soha se volt kenyere! nem hagyják
-szóhoz jutni, a karszékével együtt felemelgetik a levegőbe. Utoljára
-megharagszik, nagyot sujt a buzogányával a zöld asztalra s kivívja, hogy
-legalább mint elnököt hallgassák ki.
-
-– Tekintetes rendek! Hát ne válasszunk úgy fejedelmet, a hogy a kozákok
-választják a Kosevoi Attamánjukat: a kik addig czibálják a megválasztott
-üstökét, s ütik agyba-főbe, a míg kötélnek áll s elfogadja a fejedelmi
-süveget; hanem válaszszunk rend és törvényes szokás szerint, candidatura
-s titkos szavazás mellett, megtartva, hogy a canditatióban az ország
-mind a négy bevett vallása repræsentálva legyen.
-
-Ebbe csakugyan bele kellett nyugodni. S akkor aztán megalakult a
-candidáló bizottság és a scrutinium. Barcsay Ákos is belekerült a
-jelöltségbe; de ő maga kért minden embert, hogy ő rá ne szavazzanak.
-
-Ez alatt ismét csendességnek nevezhető időköz támad.
-
-Mi történik ott benn?
-
-Egyszer csak megjön rá a felelet. Az árboczon lengő zászlók egyike
-elkezd alá szállni, és Rákóczy György onnan a várablakból láthatja, hogy
-hull alá a czimeres zászlója Erdély lobogója mellől: le a porba.
-
-Most már tudta mindenki, mi történt.
-
-A lehulló zászlót frenetikus «vivát» ordítással üdvözlé az asszonyok
-serege: ezer meg ezer kéz fordult mutató ujjával a fejedelem felé, kinek
-az arcza ettől a látványtól olyan sápadt lett, mint egy sírból feltámadt
-halotté.
-
-Percz mulva eltünt az ablakból.
-
-De kevés vártatva dobpörgés, trombítarecsegés hangzott a várudvaron. A
-kapuk megnyiltak, s a fejedelmi várőrség zárt hadirendben nyomult ki a
-térre, elől Gaudi szász dárdásai, utánuk a lovasság, s azoknak a
-közepette a fejedelem maga lóháton, – kivont karddal.
-
-Mit akar azzal a kivont karddal?
-
-Szét akarja verni az országgyülést, a mely őt letette.
-
-Nem volna nagy munka azt a csoport urat onnan a pajtából a palánkon
-keresztülugratni, s a trónról elüző határozatot visszakergetni a
-kalamárisba.
-
-Hanem közbeesik négyezer kétségbeesett asszony hada. Az nem ereszti a
-fegyveres hadat az országházig.
-
-Mint egy mozdulatlan sáncz, úgy fogják körül az országházat, vállat
-vállnak szorítva, s szitokkal, gúnynyal fogadják a fejedelmet, ki
-lovasai élén rést keres az országházhoz.
-
-– Minket öless előbb halomra! kiált Damokosné, odavetve magát vakmerően
-a fejedelem paripája elé. Tapostass el a lovasaiddal. Ha az urainkat
-elvesztetted, veszíts el bennünket is. Otthon vannak az árváink, azokat
-is ölesd rakásra, hogy ne maradjon, a ki megátkozzon. Sujts ide azzal a
-karddal! Ellenséget nem tudtál vele verni: verd hát a magad népét vele.
-A hol fegyverre, férfira találtál, hüvelybe taszítád, elfutottál vele:
-most diadalmaskodhatsz! Látod: asszonynép van itt és fegyvertelen. –
-Vágjad fejedelem!
-
-Rákóczy György a fogait csikorgatta dühében, s szeméből könyet facsart
-ki a szégyen. Hüvelyébe taszítá a kardját.
-
-Nem lehet asszonyok ellen harczolni.
-
-– Eh mit! kiált egy daczos hang a fejedelem kiséretéből. Korbács kell
-ezeknek, meg seprü, nem kard; küldje csak nagyságod a szász darabontokat
-ellenük vizes kötéllel, fogadom, hogy útat nyitnak!
-
-Ilka asszony Apor István szavát véli megismerni a goromba tanácsadóéban
-s erre elfutja a méreg. Most már ő ránt kardot: ott van az oldalán a
-Kemény Simon szablyája.
-
-– No ha te mi ránk korbácscsal akarsz jönni, mi fogadunk téged
-doronggal: úgy készülj. Tépjétek szét asszonyok azt a kerítést!
-
-Az országház pajtáját a szabad tértől egy hevenyészett kerítés zárta el,
-keresztberótt fenyőfadorongokból. Egy percz alatt szét lett bontva a
-kerítés, s a hány dorong, annyi asszony kezében kalimpált a levegőben.
-
-Jöjjenek hát azok a szász universitás darabontjai a korbácsaikkal!
-Jertek zöld angyalok: kék angyalok lesztek!
-
-Rövid időn úgy járt Rákóczy György, hogy az ő serege volt megtámadva a
-fenyegetőző asszonynépektől.
-
-A felrendelt hadak pedig se Szamosujvár felől, se a hesdáti útról nem
-jöhettek át a szekérsánczok és a felszedett hid miatt, hogy együttes
-megjelenésükkel véget vessenek ennek a kellemetlen patáliának. A vakmerő
-asszonynép belekapaszkodott a lovasok zablyáiba, s elfogdosta a
-lándzsások czuczáit. Ördögök voltak velük, nem féltek azok senkitől.
-
-Ez alatt pedig odabenn a pajtában folyt csendesen a fejedelemválasztás.
-A scrutinium-bizottság számlálta a szavazatokat. A túlnyomó többség
-Rhédey Ferenczre adta a szavát. Barcsay Ákos kapott nyolczat, a
-lutheránus jelölt egyet, az unitárius szintén egyet.
-
-E válságos pillanatban trombitaszó hangzott Szamosujvár felől, de ebben
-Rákóczy nem a maga kornétásáéra ismert, mert az török sipnak hangja
-volt. Akmet bég jött lóháton teljes parádéban a város felől; mellén
-kiterítve a szultán fermánja pergamenen, előtte egy lovas csausz, a
-lófarkas boncsokkal, meg egy piros ruhás, rézsisakos szarácsi a török
-sippal. Oda igyekezett a válság színhelyére. Csak harmad magával jött,
-de azzal a magabiztával, hogy előtte fegyveres és fegyvertelen népek
-bizony utat nyitnak; mert ő a földi fejedelmek leghatalmasabbikának
-személyét képviseli.
-
-Nem is igen tekingetett se ide, se oda; nem nézte, ki marad el mellette
-jobbról, ki balról? Asszonyok? Fegyveres vitézek? Csőcselék, szemét! mi
-gondja rá? Mereven nézett maga elé, mint a hal.
-
-A czivakodó táborok pedig engedelmesen utat nyitottak a trombitafuvó és
-boncsokvivő lovasai előtt.
-
-Mikor Akmet bég Rákóczy György elé ért, azt meglátta s ott megállítá a
-lovát; de nem szemközt fordulva, hanem csak úgy oldalvást, mintha a
-fejedelmet csak félvállról venné. Ott jobbról a trombitás, balról a
-boncsokos egy lófejjel hátrább maradva, mellé sorakozának s erre a
-trombitás három czifra rivallást bocsátott el a török sipjából. Az azt
-jelenté, hogy hallgassatok!
-
-A helyreállt csendben aztán így szólt Akmet bég:
-
-«Becsületes magyarok, fegyveres vitézek, Messiást hivő három nemzet! Én
-Akmet Ben Khalil bég, a magas Kapu tihajája, adom tudtára mindeneknek e
-mai napon ezeket. Az én uram, a felséges török szultán, (kinek árnyékát
-Allah terjeszsze ki a négy világ sarkáig!) parancsolja ti nektek,
-alázatos jobbágyainak, hogy a kit a ti rendeitek mai napon az ő
-legmagasabb parancsolatjára a fejedelmi székből letettek, a lázadó,
-hitszegő és nagyravágyó Rákóczy Györgyöt se pártolni, se követni többé
-ugyan ne próbáljátok, hanem a kit az erdélyi három nemzet a megrögzött
-főrendek, vagy egyéb nemzetbeli urak és úrfiak közül fejedelemnek
-megválaszt, hogy az ország szegény népének oltalmazására legyen: annak
-bizony engedelmeskedjetek. Mert ime megparancsolá a felséges nagy úr,
-(kinek nevét Allah megdicsőítse) a budai Ali basa fővezérnek, az ő
-magyarországi kormányzójának, hogy azonnal minden hadaival meginduljon
-Erdélyország felé és hozza el a zászlót, a fejedelmi botot és az
-athnamét a megválasztott új fejedelemnek. Hasonlatosképen megparancsolá
-a fölséges krimiai khánnak, a Mehemed Ghirainak, hogy a Kemény János
-vezér alatt bolondul fogságra jutott szegény rabokat mind szabadon
-bocsátaná s őket hazakisértetné legkisebb sarczolás nélkül. Ha pedig az
-ország a maga veszedelmét kivánná s ragaszkodnék ama gonosztevőhöz, a ki
-a magas Kapu méltóságos parancsolatjára mai napon a fejedelmi székből
-letevődött: megparancsolta a felséges szultán (áldassék minden jó népek
-által és rettegtessék minden gonoszak által az ő neve) a budai Ali basa
-fővezérnek (kinek Allah méltóságát nevelje!), hogy minden zászlóival, a
-mik örökké győzhetetlenek, az egész spahik és janicsárok válogatott
-seregeivel, az egri és esztergomi hatalmas basákkal, számtalan ágyúkkal
-Erdélybe berohanjon, a népet a lovak lábai alá gázoltassa; az országot
-végtől végig elpusztítsa, a felséges tatár khán is (kinek nemzetségét
-Allah szaporítsa meg), ne csak hogy szabadon ne bocsássa a rabokat, de
-sőt mégegyszer annyit hurczoljon el rabszolgául Erdélyből: haneha a
-magas Kapu méltóságos parancsolatja ellen ti erdélyi három nemzet
-szarvakat emelnétek. Hallottátok szavaim, a mik mind igazak. Mondám a
-Zilkadi havának utolsó napján, a szentséges Mohammed Musztafa
-ezerhetvenedik esztendejében. Gondoljátok meg, hogy okosat tegyetek-e,
-avagy bolondot.»
-
-Erre ismét hármat fuvatott a török sippal s visszafordítá a lovát.
-
-És Rákóczy Györgynek látnia kellett, hogy tódul az ő saját nemzetének
-asszonynépe ahhoz a hitvány szolgához, a ki a szultán cselédjeinek
-rangjában következik, hogy csókolják annak a kezeit, a kaftánja szélét,
-még a kengyelvasát is: leterítik eléje a zekéiket, hogy azokon léphessen
-végig, s áldást zengedeznek felé; míg őt szidalmakkal tetézik, átkozzák
-s tele marokkal szórják felé a port.
-
-Az a tengermélységű keserv, a mi a szivét e látványra eltölté, egyszerre
-meggyógyította a testét.
-
-Nem volt már halavány, tűzlángban égett az arcza. Szemei fehéréből
-elmult a kóros sárgaság, vér futotta azokat el: minden ereiben elkezdett
-a vér egészséges lüktetésbe kerülni. Nem sírt! Kevélyen felemelte a
-fejét és kaczagott. S azt kiáltá a fegyvereseinek: «no hát, lássuk azt a
-budai basát! A ki törököt akar ütni: jöhet velem!»
-
-Ez a szó gyújtott.
-
-Az impertinens hang, a dölyfös modor, a mit a török követ használt
-előttük, dühvel tölté el a harczosok szivét. Annak nem fojthatták azt a
-torkára, mert a követ személye szent. Az asszonyokon nem állhattak
-boszut, mert az gyávaság volna; az országgyülés rendeit nem verhették
-széjjel, mert az zsarnokság volna: a fejedelem megmutatta nekik, hogy
-hol keressék a koszoruikat s ezzel bizonyítá be, hogy mégis csak ő az
-igazi fejedelem. Ha hibái vannak is: fejedelmi hibák!
-
-Minden csapatja egy lélekkel kiálta neki vivátot s azt mondá, vele megy
-a pokol ellen is.
-
-Rendelkezett, hogy a szekérsánczokat hányják széjjel, s a hidat állítsák
-helyre.
-
-A míg ez megtörtént, beküldé a rendekhez Mikes Mihály kanczellárját
-azzal az izenettel, hogy csak határozzanak tetszésük szerint, nem
-akadályozza őket semmiben, válaszszanak, ha tetszik, új fejedelmet: ő
-most a rendeknek békét hagy és másfelé fordítja haragját.
-
-A szekérsánczot maguk az asszonyok önként elbontották, a mint azt
-megtudták, hogy Rákóczy György seregével együtt el akar vonulni.
-
-Mikor a hid helyre volt állítva s Rákóczy György a lovasai élén
-átlovagolt rajta, visszatekintett az elhagyott vár felé. Akkor húzták
-fel az új fejedelmi zászlót az országház előtti árboczfa hegyére.
-
-Rákóczy György ráismert a czímerre; a kétfarkú oroszlán, koronával a
-homlokán, karddal a markában: ez a Rhédeyek czímere.
-
-A jó Rhédey Ferencznek a fia, János, épen hadsegéde volt Rákóczy
-Györgynek, a testőr dragonyosok hadnagya.
-
-– Ej ha, édes öcsém, mondá Rákóczy a mellette lovagló Rhédey Jánosnak.
-Úgy látom arról a zászlóról, hogy a rendek a te édes apádat választották
-meg helyembe fejedelemnek. – No ezt nem nagy fáradságomba fog kerülni
-onnan elkergetnem, ha visszatérek.
-
-– Magam is azt hiszem, felelé Rhédey János; s aztán a vitéz urak közt
-nagyon derült hangulat támadt erre a hirre. Jobb tréfát nem lehetett
-volna kigondolni, mint azt, hogy a derék, jámbor, senkinek soha nem
-vétett Rhédey Ferenczet válaszsza meg Erdély fejedelmének.
-
-Erről többet nem is beszéltek. Passiójáték, semmi más ez. Hadd
-játszszák, a kiket mulattat.
-
-Rákóczy György összeszedte a hadait, megnyitotta pénzes ládáját. Rabokat
-kiváltani nem volt pénze, uj zsoldosokat fogadni volt. Haller Gáborra,
-Bethlen Jánosra bízta az alvezéri tisztséget.
-
-Azzal egyenesen Jenő felé indult, a hol Ujlaky László várkapitány,
-Diószegi Kristóf lovassági hadnagy, az ő hivei védték a várat a nagy
-sereggel megérkezett budai fővezér Ali basa ellen.
-
-A Maros partján megütközött Rákóczy György a török fővezérrel, s úgy
-pozdorjává törte az egész ozman sereget, a hogy már régóta nem volt a
-félhold fegyvere megalázva a magyar földön: felét a török hadnak
-belekergette a Marosba, a ki oda nem fult, csak az menekült meg. A
-fővezér maga egy csónakon szabadult ki a mészárlásból; de elesett az
-egri basa, meg az esztergomi bég; s ott veszett a török ármádia minden
-zászlója, lófarka, ágyuja, podgyásza.
-
-Olyan volt ez, mint mikor a feldühített oroszlán kiszabadul a
-ketreczéből s a gyilkos boszantói közé veti magát.
-
-Agya-feje törötten került haza az a sereg, a melynek Erdélyt a lovak
-patkói alá kellett volna gázolnia.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-Hanem hát mindez nem sokat használ a szegény Damokos Tamásnak! Meg az ő
-rabtársainak.
-
-
-
-
-A SZERELEM BOSZUJA.
-
-Buzdurgán murza ez alatt hiába leste-várta Perekopban, hogy mikor
-érkezik meg a Damokos Tamás váltságdija?
-
-A szultán tihajájának a leveléből világosan megértette, hogy azonnal
-hozza ki az uri foglyot «Órkapu»-ba; a hogy a tatárok hívják Perekopot,
-(Arany kapu) mert a váltságdijjal jönnek már Erdélyből. Ő tehát egész
-kényelemmel oda utazott. A kedvencz kadináját is magával vitte, s
-asszonynyal utazván, elég lassan haladhatott. De meg az emberség is azt
-kivánta, hogy a foglyot nagyon meg ne hajtsa; mert annak nem könnyű
-lánczczal a lábán gyalogolni: azt pedig, hogy egy foglyot szekéren
-szállítsanak, no ily bolondot még nem hallott senki. Hanem az meg volt
-engedve a rabnak, hogy annak a szekérnek a saraglyájába kapaszkodjék, a
-melyen Kalme utazott. Így aztán lopva juttatott neki Kalme egy-egy
-falatot a szultánkenyérből Buzdurgan uram minden szemfüleskedése mellett
-is.
-
-A murza nem is hitt egyebet, mint hogy a mikorra ő megérkezik a
-záptenger szorosához, már akkor ott vár a Damokosné küldöttje a pénzzel.
-Nagyon megorrolt, mikor nem talált ott senkit! Még neki kell ott várni a
-kutyafülű gyaurra!
-
-Perekopot pedig nem azért hiják Aran kapunak, mintha volna rajta valami
-aranyos. Czudar, piszkos, ronda fészek az egész: jobb felül a holt
-tenger mellette, bal felül a záptenger. Az egyiknek a partján tengeri
-sót párolnak, a másikból tőzeget vágnak. Béka, sáska, ójtott szunyog,
-repülő poloska annyi van, a mennyi csak kell. A levegő dögleletes, a víz
-émelyítő, a nap sem süt istenesen, mindig köd ül előtte.
-
-Az egyedüli úrnak való lakás a vár; abban van elég üres szoba.
-
-Buzdurgán murza oda kvártélyozta be magát, a mi már csak azért is
-szükséges volt, mert itt az ajtókat be lehet zárni lakattal. Egy
-szobából csinált háremet, abba bezárta Kalmét, a másikból tömlöczöt,
-abba elcsukta Damokos Tamást. – A kulcsokat aztán az övébe dugta, s
-unalmában elment a kávéházba csibukozni, meg a tengerparton a sóaszaló
-medenczéket végiglépni, aztán meg a moschéeba a keringelő dervisekben
-gyönyörködni. Negyedik mulatságot, akárhogy kereste, nem tudott
-kitalálni.
-
-Mikor már nagyon sok nap elmult, azt mondá egyszer Damokos Tamásnak a
-murza, mikor felnyitá a zárkáját, hogy a mindennapi piláfot beadja neki
-egy fatálon.
-
-– Hallod-e te Tamás a Damokosok között; azt gondolod-e te, hogy én nekem
-valami nagy gyönyörüség itten mindennap elnéznem, hogy hány csetver sót
-sepernek össze a záptenger partján? hogy hány legyet kapnak el a kutyák,
-a kik a kávéház elejét körülülik? meg hogy hányat fordulnak egy óra
-alatt a keringelő dervisek?
-
-– Magamnak sincs jobb mulatságom: felelt rá Tamás.
-
-– Neked! Dagadj meg! Te rab vagy, abban kell megnyugodnod, a miben meg
-vagy. De nekem senki sem parancsolja, hogy én itt a számbarepkedő
-szunyogokat köpködjem, s a büdös víztől az orromat fintorgassam, mikor
-így is elég pisze. Az a te váltságdijad csak nem jön.
-
-– Magam is eleget aggódom miatta, hogy miért nem jön.
-
-– Én azt mondom, azért nem jön, mert nem küldik.
-
-– A felől bizonyos lehetsz uram, hogy a feleségem azonnal elküldte a
-pénzt, a mint megtudta, hogy te elfogadod.
-
-– Én pedig azt mondom neked, hogy a te feleséged egy nagy… (Itt egy
-olyan szót használt a murza, a mit nem szokás papirosra leírni.)
-
-Erre Damokos Tamás úgy teremtette neki a fejéhez az egész tálat
-piláfostul együtt, hogy a murzának a szeme, szája tele lett faggyus
-riskásával.
-
-– Ne volna csak kétezer aranyam a bőrödben, hogy összetörnélek most!
-Agyarkodék a murza, letörölgetve pofájáról az ételmaradványokat. –
-Veszett bolond! Most már az a büntetésed, hogy nem kapsz más ételt.
-Feleheted a földről, a mit hozzám vágtál! – Hanem aztán, ha itt találsz
-veszni a nyakamon: akkor lesz még majd neked drága ez a pilaf!
-
-Ezzel a fenyegetéssel kiment a zárkából a murza s rálakatolta az ajtót
-Tamásra. Azután átment a háremébe, felhordatta a maga lakomáját, s annak
-az elköltése közben elpanaszlá Kalménak, hogy hogyan járt Tamással.
-
-Kalme nevetett rajta.
-
-– De hát minek is mondtad neki azt, hogy a felesége «az?»
-
-– Hát mert az!
-
-– Mért gondolod?
-
-– Nem gondolom, hanem tudom. Megirta nekem a levelében Akmet bég, hogy
-ugyan siessek elfogadni a kinált kétezer aranyat, mert a menyecske
-félrecsapó. Olvasta neki egy levelét, a mit egy másik gyaur béghez írt
-az asszony. Nem bánná az, ha itt veszne az ura, hogy másikat kapjon
-helyébe.
-
-S nagyobb igazság kedvért elő is vette Buzdurgán murza azt a levelet, a
-mit Akmet bégtől kapott, s megmutatá azt Kalménak; Akmet bég
-szórul-szóra közölte abban annak a levélnek a tartalmát, a mit Ilka
-asszony Boldizsár tanácsára fintából Apor Istvánhoz irt.
-
-– Meglátod, hogy itt hagyja az átkozott a nyakamon veszni az urát.
-
-Kalme lecsillapította a murza haragját. Volt neki ahhoz való szere. Jó
-adag mákonyt tömött a pipájába: mire azt kiszítta a murza, úgy aludt
-tőle, mint a só.
-
-Akkor aztán Kalme kivette az ővéből a zárka kulcsait, összegyüjté a
-lakoma maradékát, a miket ő a saját szájától megvont, s a hogy azt
-rendesen tenni szokta, mikor a murza mély álomba dölt ebéd után,
-felnyitá a Tamás börtönét s átvitte hozzá a körömfaladékot.
-
-Tamás tudta azt, hogy ilyenkor a murza alszik, s dongó legyen a talpán,
-a kinek a csípésére csak annyit is szuszszant, hogy «hess légy!»
-Ilyenkor történhetik felőle akármi.
-
-– Elébb egyél, lakjál jól. Aztán majd zsémbelek veled. Mondá Kalme, oda
-kuporodva Tamás mellé a szalmára.
-
-Mikor aztán Tamás mindent elfogyasztott hűségesen, akkor rákezdte Kalme
-a zsémbelést.
-
-– Micsoda bolondot cselekedtél a murzával?
-
-– Fejéhez vágtam az ételes tálat.
-
-– Miért tetted?
-
-– Azért, mert rossznak mondta a feleségemet.
-
-– S azért úgy fel kellett gerjedned?
-
-– Mikor azt bántják, a kit szeretek.
-
-– Hát te azért, a kit szeretsz, minden vakmerőségre képes vagy?
-
-– Még a halálra is.
-
-– Még a halálra is? Akkor hát egy másik életre is?
-
-– A másvilágon bizonynyal.
-
-– Nem a másvilágon, hanem ezen a világon.
-
-– De már ezt nem értem.
-
-– Hát megmagyarázom. – Nézz a szemembe. S ha valamit a szám rosszul
-mond, olvasd ki a szememből jobban. Engem is sokszor háborít az álom,
-hogy miért nem született számomra olyan férfi, a ki mikor szeret, a
-haláltól sem retteg? Egyet találtam s az is a másé. S ennek olyan bolond
-vallása van, a mi tiltja, hogy egy szív két szivet zárjon be. Annak csak
-egy nőt szabad szeretni.
-
-Damokos Tamás elértette biz ezt a vallomást, s lesütötte szemeit
-szégyenletében. Az oroszlán nem olyan rettenetes állat, mint egy idegen
-asszony, a ki szerelmet vall egy feleséges embernek.
-
-Nem tudott rá felelni semmit. Eszébe jutott József története
-Potifárnéval. S neki még csak köpönyege sincs, amit a kezében felejtsen.
-
-Pedig biz azt sejthette volna előre is, hogy a sok nyájasságnak,
-barátságnak ez lesz a vége.
-
-– Szebb a feleséged, mint én? Kérdezé Kalme, megtaszítva kezével az
-elmélázót.
-
-– Nem tudom. A feleségemet nem láttam.
-
-(Már tudniillik «úgy», mint a kadinát.)
-
-– De engemet láttál. Tudhatod, hogy semmi hibám nincsen. Még a hol
-tizenketten vannak is mellettem, nem én vagyok a tizenharmadik; hanem én
-vagyok az első.
-
-– Az már igaz.
-
-– Rossznak sem igen ismerhetsz. Mindenkor csak jókat tettem veled. Sok
-kínzás elmaradt rólad az én könyörgéseimre, a mi különben rád volt
-mérve. Én enyhítettem a rabságodat. A falatomnak felét félreraktam, hogy
-teneked juttassam.
-
-– Elismerem. Áldjon meg érte az Isten.
-
-– Azt is tudod, hogy nem játék, a mit teszek. Mert ha megtudná
-Buzdurgán, hogy téged meglátogatlak, mozsárban töretne össze.
-
-– Elég bolondul cselekszed.
-
-– Nem gondolok akkor arra. Azt hiszem a mennyországban vagyok, mikor
-hozzád közel vagyok; azt hiszem, hogy idvezültem, mikor a szemedbe
-nézek. Meg tudnék halni azért, hogy szeress. – És te engem még sem
-szeretsz.
-
-– Mert te neked már van urad; s nekem is van feleségem.
-
-– Az igaz, hogy Buzdurgán az én uram, mert megvett a derbendi vásáron,
-mint legszebb leányt háromezer aranyon, ép úgy, mint megvette a
-legnagyobb lovat ugyanakkor kétezer dénáron; de ha a Kara-Kush lovának
-embernyi esze volna, mint nekem, az is azt tenné, hogy nem őtet venné
-fel a hátára, hanem tégedet meg engem, s elfutna velünk a világba. Az a
-te feleséged pedig ki tudja, a te asszonyod-e még?
-
-– De én tudom.
-
-– Ne bizonyítsd. Tudod, hogy a ti országotokban van olyan törvény, hogy
-ha egy asszonynak az ura egy esztendeig egy napig a feleségéhez meg nem
-tér, az asszony felszabadíttatik, s választhat más urat magának.
-
-– Én ugyan ilyen törvényről semmit sem tudok, pedig jártam volna
-Gyulafehérvárott a kollégiumba. De hogy ha mindjárt Zandirhám kőpaizsára
-volna is bevésve aranyozott betűkkel egy ilyen törvény, és hogy ha azt
-kemény parancsolás mellett hagynák meg az én drága Ilkámnak, hogy
-kövesse és én tőlem elválasztva, magát más férfinak adja: még akkor is
-kétszer Tamás vagyok benne, hogy ő engemet nyomorult rabságomban
-elhagyjon, mással fölcseréljen.
-
-– Akkor nem jól ismered az asszonyokat.
-
-– Az igaz. Több asszonyt soha sem ismertem csak a feleségemet. Annak se
-tanultam az indulatait: nem fürkésztem, nem kutattam, nem jártam utána.
-Nem kerestem a bizonyságokat, nem tettem próbára a hűségét, nem őriztem
-Árgus szemekkel: hanem hiszek benne, úgy mint az egy Istenben!
-
-Kalménak a szemébe szökött a köny. Boszusan törlé le a fátyolával.
-
-– Mit keres ez az ostoba víz a szememben? Hát te hiszesz az asszonynak?
-– Vajjon hisz-e te benned is épen úgy az asszony?
-
-– Bizonyára ő is úgy hisz.
-
-– Nem álmodja-e meg, hogy egy más asszonynak szemei égnek az orczádon? S
-ha megálmodta, nem fáj-e a szive bele?
-
-– A ki maga is igaz, annak nincsen gyanuja.
-
-– És azért, látod, még az is, a kiben úgy hiszesz, mint az Istenben: itt
-hágy kiváltatlan, nem küldi a váltságdíjad; míg az, a kit megvetsz, föl
-sem veszesz, minden nap újra kezdi szabadításod munkáját. Te nem is
-álmodol arról, micsoda éles tőr függ a fejed felett asszonyi hajszálon?
-Az az én hajszálam. Ennek a szörnyetegnek itt, a kinek a horkolását
-hallod, a hányszor fölébred, az az első szava: elhozták-e már a
-váltságdíjat azért a lánczos kutyáért? S mikor megtudja, hogy még nincs
-itten, dúl-fúl, átkozódik. Mennyi hizelgésbe, mennyi szép szavamba kerül
-én nekem mindannyiszor lecsillapítani a haragját! A ki próbálta már
-bőszült vizilovat, dühödt elefántot megszelidíteni, csak az tudja, mi az
-én munkám. Szörnyű boszut akar rajtad állni, hogy ha ki nem váltnak.
-Napról-napra egymásra tetézi a félrerakott haragját, hogy egyszerre
-elborítson vele. Úgy kell neki mindenféle csábítással, édesgetéssel a
-kezére járnom, hogy még egy napot várjon, ne vigyen még vissza, hátha
-holnap megérkeznek a küldött a pénzzel. De annál nagyobbra nő mindennap
-az adósságod kínszenvedésekben, ha végre is itt találsz rajta veszni.
-
-– Én hiszem, hogy ez a mai nap utolsó napja a várakozásnak.
-
-– Én óhajtom, hogy az legyen. Ma még meg is sértetted a murzát. Ez nem
-megy ingyenbe. Ha te őt ismernéd, lélekzetet se vennél, mikor előtte
-állsz, mert a mit szájából kilehel, még az is tele van méreggel. Ez
-legyen az utolsó napod az ő keze közelében. Ha holnap ki nem vált a
-feleséged, akkor csak az Isten segít rajtad – vagy én.
-
-Ezzel magára hagyta Damokos Tamást a szép kegyencznő, s ismét rázárta a
-börtönajtót, és visszatért az alvó szörnyetegéhez, a kinek a
-horkolásától reszketett a vár.
-
-Másnap délig senki az ajtót sem nyitotta a fogoly úrra. Még csak neszt
-sem hallott magányos zárkájában, a hová még a napvilág is gyéren hatolt
-be, az ajtó fölötti szűk kerek ablakon át.
-
-Csak arról tudta meg, hogy dél van, mikor a murza hazaérkezett a
-délelőtti unalmas csavargásából, végig káromkodva a hosszú folyosón.
-Mikor az ő zárkájának az ajtaja előtt elment, nagyott rugott rajta:
-«Kell piláf? lánczos kutya!» Azután kinyitotta az átelleni ajtót
-kulcscsal s akkor meg Kalme csengő, hizelgő hangját hallá egy pillanatra
-Tamás, s aztán becsukódott az ajtó, ismét csendes lett körülötte minden.
-Csak egy nyomorult légy zümmögött a szögletben, a mit megfogott a pók.
-
-«Úgy látszik, hogy a murza ma bőjtöt akar tartatni velem;» gondolá
-magában Tamás.
-
-Hosszú idő telt bele, a míg újra hallá nyikorogni az átelleni ajtót, a
-mire azonnal következett az ő börtönajtajának felnyitása: előtte állt
-Kalme.
-
-A kadinának arczán valami ördögi jókedv látszott ez alkalommal: a szemei
-tüzeltek, az ajkai nevetésre voltak nyitva; hanem a mellett a szemöldei
-összehuzódtak, mint két kígyó.
-
-– Jó hírt hozasz? kérdezé Tamás lelkendezve.
-
-– Hát mit hoznék mást?
-
-– Megérkezett a váltságom?
-
-– Megérkezett a szabadulásod napja. Jöjj át a murzához.
-
-– Veled együtt?
-
-– No hát mi az?
-
-– Nem haragszik meg a murza, ha a felesége fátyol nélkül mutatja magát
-idegen férfi előtt?
-
-– Oh a murza soha sem haragszik, mikor alszik; szólt Kalme dévajul
-nevetve. Olyankor mindent megenged.
-
-– De ha föl talál ébredni?
-
-– Holnap reggelig nem. Annyi hashisht tettem a kávéjába, hogy egy napig
-ott marad a paradicsomban. Tánczolhatunk, dalolhatunk, miatta. Ott
-lakomázhatsz a hátán.
-
-– Ne tégy velem bolondokat.
-
-– Csak te bizd rám magadat. Mondtam, hogy megszabadítalak. Elébb lakjál
-jól. Ne félj semmitől. Magunk vagyunk. A murza szolgái mind meg vannak
-nyerve. – De a tánczhoz nem kell a láncz. Elvettem a lakat kulcsát;
-elébb leoldom kezedről, lábadról.
-
-Tamás engedte a lánczait levetetni.
-
-– No jer velem. Az asztal meg van terítve.
-
-A tatárok nem esznek asztalról. Tudta ezt Tamás.
-
-Hanem azért neki mégis terített asztala volt. Buzdurgán murzának a háta.
-A mint az esetlen nagy kolossz ott feküdt hosszan elnyulva a földön
-hasmánt, Kalme az ő széles hátára rakta fel az ételeket és csemegéket:
-oda kellett Tamásnak letelepedni és a gazdája hátáról lakomázni. –
-Bizony olyanformán érezte magát, mint a siralomházba kitett rab, a kinek
-a nyakán van már a hóhér kötele s úgy kinálják mindenféle drága étellel
-és itallal – utoljára életében.
-
-Kalme csintalanul nevetett a vendége rettegésén.
-
-– Ne félj tőle! Nincs ez itthon. A paradicsomban van most. Nézd, hogy
-ragyog az arcza a gyönyörüségtől! Most a tubafa virágkelyheiből
-szürcsöli az édes mézet ajkaival. Ott jár a kristálypalota hetvenhetedik
-termében. Hetvenhét huri tánczol körülötte. Nézd, hogy mosolyog reájuk!
-
-S mikor azt látta Kalme, hogy a vendége mégis csak nagyon feszeng s
-kényelmetlenül érzi magát, felkapta a murza rhinoczerószbőr korbácsát s
-nagyokat húzott vele az alvónak mezitelen talpára: a mire az összevissza
-rándult.
-
-– Légy Istennel! rebegé Tamás. Ne kisértsd az ördögöt.
-
-– Hahaha! Kaczagott Kalme. Hiszen most a hurik csiklandozzák. No hát
-csak te egyél nyugton.
-
-S azzal békét hagyott Tamásnak is meg a murzának is, s elkezdett egy
-szerelmes románczot dalolni Mirza Shaffitól, s a közben egy nagy
-pávatoll-legyezővel hüsselte a vendégét, meg néha a gazdáját is, a ki
-neki asztalul szolgált.
-
-Tamás azonban mindeneknél inkább éhes volt arra a hirre: hogy
-megérkezett-e hát a váltságdíja? csakugyan itt van? hogy jött meg? ki
-hozta el?
-
-– Ki végezne egyszerre két dolgot? Enyelge vele Kalme. Mikor eszel,
-akkor ne beszélj. Mikor iszol, vesd félre a gondot. Majd megtudsz idején
-mindent.
-
-– Csak annyit mondj, hogy szabad leszek-e már?
-
-– A mondás hazudhat: a cselekedet igazat mond. A számnak ne higyj, hanem
-a kezemnek hihetsz.
-
-Azzal felkapta Kalme a lánczot, a mit Tamás kezéről, lábáról levett; oda
-futott vele az ablakhoz, s kihajította azt rajta.
-
-Tamás megrettent. Az jutott eszébe, hogy az a láncz az ő személyének
-kiegészítő része. Azt neki Buzdurgán murza nem azért adta, hogy az
-ablakon kidobálják. Hát majd mikor visszakéri? Ijedtében maga is
-odafutott az ablakhoz, a melyen Kalme kidobta a lánczot, s kidugva rajta
-a fejét, utána nézett, hogy hová esett a láncz?
-
-Az biz egy mély sánczárokba esett, a minek a feneke hat ölnyi mélyen
-volt az ablak alatt; e sánczárokba nyiltak az istállók kapui, a mikben a
-várőrség lovait szokták tartani. Most is ott vezetgetett egy felnyergelt
-paripát egy félmeztelen rabszolga, a ki meghallva a leeső láncz
-csörrenését, megállt és felemelte az arczát ahhoz az ablakhoz, a honnan
-a lánczot ledobták.
-
-De hát arcz volt-e az? Ember arcza?
-
-Tamásnak még a lelke is fázott, mikor rátekintett. Ezen az emberi
-ábrázaton úgy el volt csufitva Isten remeklése, hogy irtozat volt
-ránézni. Átkozott kezek csonkították így meg.
-
-Tamást úgy megigézte ez a rémtekíntet, hogy nem bírt tőle megválni; a
-keble elszorult; szerette volna megsiratni.
-
-A szép kadina oda hajolt föléje, az arczát az övéhez illesztve s a haját
-hátra simítva szép bársony kezével.
-
-– Látod; mondá neki. Ez egy hazádfia: székely vitéz. Ezzel is az
-történt, hogy Buzdurgán murzával kihozatták Perekopba, váltságdíjt
-igérve érte. Ő aztán, hogy hasztalan várt a váltságdíjra, az nem jött
-meg: boszujából így elcsufittatá az arczát a rabjának, a milyennek
-látod. Talán nemes úr volt; most istállót tisztít.
-
-Tamás összeborzadt. Ilyen kegyetlenül bánni egy emberrel, csak azért
-mert rab volt, s itt feledték. A köny is meggyült a szemében.
-
-A megcsufolt ember a föld felé fordítá az arczát. Tudta, hogy irtóznak
-tőle.
-
-Kalme a kezével inte az elcsufitott arczúnak, hogy vegye fel a lánczot s
-vigye onnan.
-
-– Ez a mi hivünk; suttogá Tamásnak.
-
-(– Miféle hivünk? kiknek «nekünk»? töprengett magában Tamás.)
-
-A mennyire a szeme ellátott onnan az ablakból, a végtelen, vigasztalan
-záptenger terült el előtte, elszórt mohotkás szigeteivel, a szikes
-sivatagba beleharapdáló tömpölyeivel, vérveresre festve az alkonyégtől;
-sehol egy hajó, egy mentőcsónak az egész hullámpusztaságon.
-
-– Jer innen! mondá Kalme, elvonva őt kezével az ablaktól. Milyen fagyos
-a kezed! Nézd az én arczom milyen forró. S odaszorítá Tamás kezét
-lángoló arczához. Nesze igyál ebből a muskavitból: ez fölmelegít.
-
-S valami zöld ragyogású nedvet töltött egy szűknyakú velenczei
-kristályból egy talpatlan pohárkába, azt maga megizlelte először,
-belemártva piros nyelve hegyét, s aztán ráerőltette Tamásra.
-
-Ez csakugyan bűbájos ital. Egyszerre tűzzé válik az emberben s minden
-érző idegébe szétfut. Még a szivet is csiklandozza.
-
-– Jer. Ülj ide mellém!
-
-Hova? Hát csak arra az élő kerevetre: a murza idomtalan tetemére, úgy
-sem jó az egyébre. S hogy Tamásnak nem akarózott a leülés, átölelte a
-nyakát, úgy rántá oda maga mellé s egy hirtelen csókot nyomott az
-ajakára, a mitől szegény Tamás ugyan halálra ijedt volna, ha a muskavit
-lángja nem bátorítja vala.
-
-– Haragszol érte? suttogá Kalme. Ha nem tetszett, add vissza.
-
-De biz azt nem adta vissza Tamás, hanem csak letörülte a nyomát a
-szájáról a dolmánya ujjával.
-
-– No hát ha nem akarod, hogy szerelemről beszéljünk, hát beszéljünk a
-szabadságról, mondá Kalme.
-
-Már erre a szóra ugyan villogtak a szemei Tamásnak.
-
-– Akarsz-e megszabadulni?
-
-– Éjjel-nappal azért imádkozom.
-
-– Kihez?
-
-– Az Istenhez.
-
-– Hát azt gondolod, hogy az a tízezer, meg tízezer társad, a ki veled
-együtt esett rabságba, nem imádkozik épen úgy a szabadságért, ugyanahhoz
-az Istenhez? Azt várod, hogy a te imádságodat meghallgassa, annak a
-tízezernek meg azt mondja: «nem hallok!»
-
-– Ne tarts te nekem mustrát az Isten bölcsesége felett: azt nem bízták
-halandó emberre. Én igazhivő keresztyén vagyok.
-
-– Bánom is én, akármit hivő vagy. Nekem nem kell hinnem semmit, mert
-asszony vagyok. Allahnak semmi gondja az asszonyokra. Kutya, macska,
-madár, asszonyi állat, él, hal, kileheli a páráját, s aztán nem vár se
-jót, se rosszat. Nekünk addig kell kivennünk az életből a magunk részét,
-a míg itt ezen a földön vagyunk.
-
-– De ne töltsük az időt az istenség és az asszonyi lélek fölötti
-vitatkozással, mondá bosszusan Damokos Tamás, megbotránkozva az oktalan
-asszonyi állat eszeveszett okoskodásán.
-
-– Kénytelen vagyok ám azon kezdeni, mondá Kalme, mert hogyha Istentől,
-vagy lelkes asszonytól vártad a megszabadulásodat: hát mondhatom, hogy
-hiába vártad.
-
-– Mit szólsz?
-
-– Azt, hogy még ma sem érkezett meg a váltságdijad, a murza pedig nem
-vár több napot. Ha akarna sem várhat. És ha minden hizelkedésemet
-elővenném is, nem tarthatnám őt egy nappal tovább sem itten. Ma mód
-nélkül agyarkodó volt, a mikor hazakerült. Mindenféle csábítással,
-édesgetéssel végre kivettem belőle, hogy miért dúl-fúl? A khámtól kapott
-levelet, hogy minden hadaival azonnal induljon meg hosszu hadjáratra:
-holnap már meg is érkeznek az agák, a kik alatta vannak, a felültetett
-lovas ortákkal s rögtön ki kell vonulniok. A murza dühös ilyenkor, mert
-itthon kell hagynia a palotáját, a háremét, még engemet is, és az egész
-bőrgyárát, a várvavárt erzerumi vásárt; mindent itt kell ebadóba hagyni,
-s aztán az egész csapatját neki kell mindennel ellátni, a mig az
-ellenséges földet el nem érik. Értheted ebből, hogy miért pusztítanak
-aztán a tatárok olyan kegyetlen dühvel, a hova betörnek?
-
-– Bizony jaj annak a népnek, sóhajta fel Tamás.
-
-– És hát tudod, hogy kinek lesz ezuttal jaj? A te nemzetednek, a te
-hazád népének. A szultán parancsolta, hogy az engedetlen országot meg
-kell fenyíteni; a Ghirai Khán törjön be azonnal egész seregével s
-pusztítsa végig az egész országot, a hol csak magyar lakik, a mig csak a
-német császár birodalmát nem éri, addig meg ne álljon.
-
-– Én uram s Istenem!
-
-– Bizony méltán sóhajtasz fel. Mert mikor Buzdurgán kidühöngte magát,
-akkor aztán azt mondá maga vigasztalására: «no de legalább meglátogatom
-azt a Gyulafehérvárt, a hol a nagy medreszben tanítják a mčhdruli irást,
-de aztán ott találjam azt a huszonnyolcz asszonyi övet, a miről ez a
-lánczos kutya vette a tudományát; mert ha nem találom, bizony tőbül
-kiforgatom az egész Gyulafehérvárt s megeszem a népét kanál nélkül!»
-
-– Jézusom! Máriám!
-
-– No, ugy-e most már Jézusról, Máriáról sóhajtozol. Hát még ha a többit
-megtudod? Buzdurgán úgy törülgette e fenyegetés után a száját kétfelé,
-mintha már fellakmározta volna őket. Azután nevetett, s a szemeit
-forgatta fölfelé. «No de még más tréfát is teszek, csak egyszer odabenn
-legyek abban az Erdélyben. Ha sajnálta Damokos Tamásné asszonyom, meg az
-ő pereputyjai a nyomorult rab urokért megküldeni azt a rongyos váltságot
-ide hozzám, hát majd nem restellek én elmenni érte magam ő hozzá, s majd
-elhozom az asszonyt is minden ijafiával együtt ide, hogy legyenek egy
-csomóban.»
-
-– Oh mennybéli szentek! nyavalygott Tamás, a kezeit összekulcsolva s a
-homlokához verve.
-
-– De iszen híhatod azokat! Messze a mennyország! A mig azok ideérnek,
-addig Buzdurgán murza be is vettette sóval a te városodnak a helyét.
-
-– Hogy én most nem lehetek otthon! hörgé Tamás, az öklével törülve
-könyező szemeit.
-
-– Hát hiszen arról akarok neked beszélni, hogy hogyan légy otthon –
-hamarább, mint Buzdurgán hadai áttörnek a határon s találj szabadulást a
-magad emberei számára, a kik hozzád tartozandók. Akarod, hogy erről
-beszéljek?
-
-– Kérlek, asszonyom.
-
-– Ne mondj asszonyodnak; mert akkor azt hiszem, hogy az vagyok. No hát
-közelebb huzódol-e hozzám?
-
-Tamásnak most már csakugyan egészen oda kellett ülnie a kadina mellé,
-hogy az a fülébe suttoghasson.
-
-– A szentek nem tudnak rajtad segíteni, azt már látod, hátha a
-tündelevények tudnak? Látod én tündelevény vagyok, a ki az emberek vérét
-kiszívja. Imádkozni nem tudok, hanem bűvölni tudok. A börtönöd már
-felnyitottam, a lánczodat levetettem. Két szál gyertyát a kezembe
-veszek, kerülök-fordulok, s innen ebből a várból is kiviszlek.
-
-– Nem hiszek én a varázslatokban.
-
-– Te bolond. Hisz az én varázslatom nagyon is könnyű. Látod ezt a nagy
-bőrerszényt? Emeld meg, ugy-e milyen nehéz? Tele van aranynyal. A hány
-marokkal kiveszek belőle, annyi zárt nyitok ki vele. Fényes nappal is
-sötétséget csinálok vele; a látót vakká, a beszélőt némává bűvölöm vele.
-
-– De hisz ez a murza pénze.
-
-– Hát kié volna másé? Azért jó nekünk.
-
-– De hisz ezt elvenni rablás volna.
-
-– Hát mi az?
-
-– Te talán nem tudod, hogy a lopás rossz cselekedet?
-
-– Annak, a ki lop, jó.
-
-– De tiltva van. Megbüntetik érte.
-
-– Igen, ha megkaphatják. De ha nem foghatják meg, akkor jót tett
-magával.
-
-– Ez nem az én hitvallásom.
-
-– De az enyém az; itt tanultam a tatároknál. A mit elrabolni sikerült,
-azt elrabolni jó volt. Ökröt, lovat, szép leányt: a hol kapják. A ki
-elvihette, ha utól nem érték, az övé. – Engem is úgy raboltak el az apám
-kertjéből. – Hát téged, meg valamennyi társadat, a kik rabok vagytok
-Tatárországban, nem úgy raboltak-e el? vagy kérdezték tőletek, hogy
-akartok-e velük jönni? Kezük ügyébe estetek s elhajtottak. Épen olyan
-igazsággal hajtod te el a murza aranyait ezzel az egész zacskóval, még
-hirmondót sem hagysz neki itt belőle.
-
-Tamás nagyon meg volt akadva a philosophiájával. Ez a sophisma nagyon
-hasonlított az igazsághoz.
-
-– Aztán látod, mondá Kalme, ebből még az a jó is lesz majd, hogy ez a
-pénz a murzának arra való, hogy a seregeit élelmezze, a mig Moldván,
-Havasalföldön keresztül mennek, a hol rabolni nem szabad, mert azok a
-szultán tartományai. Már most ha ez a pénz hiányozni fog a tarsolyából,
-addig meg nem mozdulhat innen a seregével, s a míg ujra összeszedi a
-költséget, meglehet, hogy a szultán haragja elmulik s nem küldi a
-tatárokat Erdélybe.
-
-Ez erősen sulyt vetett a latba. Azalatt haza lehetne menni Erdélybe s
-tudósítani az ország nagyjait a fenyegető nagy veszedelemről.
-
-– Csak te bizd magadat egészen én reám, suttogá Kalme. És ne tarts
-semmitől. Mihelyt besötétedik, itt van egy hosszu kötél: ezen
-leereszkedünk a sánczárokba az ablakból.
-
-– Te is? Kérdé Tamás.
-
-– Hát mit gondolsz? Itt csak nem maradhatok, ha téged megszöktettelek. A
-murza darabokra tépne.
-
-– Ez már igaz.
-
-– Aztán meg nálam nélkül ki sem tudnál innen jutni. Nekem kell a
-kapuőröket megvesztegetnem, azután meg a vámosokat a sorompóknál, amig a
-két tenger közül kijutunk. De még azontul is, te, a ki idegen vagy,
-járatlan ezen a földön, azt sem tudnád, hogy merre illanj; mindenütt
-veszedelembe rohannál; én pedig ismerek itt minden ösvényt, tudok a nép
-nyelvén: elvezetlek pusztáról pusztára, tanyáról tanyára: míg elérjük
-azokat a kék hegyeket, azokat a sötét erdőket, a hol az én népem lakik.
-
-– Hát te engem oda akarsz vinni? Kérdé megdöbbenve Tamás.
-
-– Oda! Oda! Az én hazám őserdejébe; ahol a fák is olyan óriások, miként
-az emberek; a hol szikla, folyam, erdő tele van Istennel; maga a nap is
-egy Isten; és a levegő is az; ahol minden szabad: még a szerelem is.
-
-Kalme arczát olyan tüzláng borította erre az emlékezetre, mint mikor a
-felkelő nap az Elborus jeges ormait rózsalánggal festi.
-
-– Igen ám, jó asszony, mondá Tamás, csakhogy én nem azért akarnék innen
-kiszabadulni, hogy a te hazádba menjek: hanem hogy a magam országát
-lássam meg, a mi énnekem épen olyan gyönyörüséges, mint te neked
-Circassia.
-
-– De ott megint csak szolgaságba futsz.
-
-– Már az igaz, hogy magyar létemre sok megaláztatást kell a magam
-hazájában elszenvednem. De hát inkább szolgálok alázattal otthon a
-hazámért, mintsem büszkén száguldozzak idegen ország szabad hegyei közt.
-
-Kalme fejét rázta. Nem értette ő ezt.
-
-– No, ha te neked jobban tetszik a szabadságnál a szolgaság: erről sem
-beszélek többet. Hát legyen úgy. Vedd hát utadat Erdély felé s türd majd
-a nyomoruságot, a mit a sors majd fejedre mér. Én azt is megosztom
-veled.
-
-– Mit akarsz te velem megosztani? Kérdé hüledezve Tamás.
-
-– Minden nyomort, sanyaruságot, ami téged ér. Leszek futásodban vezetőd,
-bajodban ápolód; cseléded, szolgálód, aki nem követel semmit, se bért,
-se szerelmet, se tiszteletet, csak azt, hogy odaülhessen a lábadhoz, s
-ha elrugod onnan, megint visszatérhessen oda.
-
-Damokos Tamás szivét mégis nagyon meghatotta ez a nagy ragaszkodás. Erőt
-vett rajta az érzékeny indulat.
-
-– Látod, jó Kalme, ez lehetetlenség. Én agyonütni való gonosztevő
-volnék, ha az irántad való háladatosságot csak egy nap is el tudnám
-feledni. Ha te engemet még annyi jóság után meg is szabadítasz, az én
-szájamban az «Ur imája» egy sorral hosszabb lesz, mint másnál, mert a te
-nevedet is bele foglalom. De az, hogy velem jőjj, merő lehetetlenség. A
-mi keresztyén erkölcsünk, vallásunk erősen köt és fel nem oldoz.
-
-– Nem kivánom én, hogy te légy hozzám kötve, mondá Kalme szelid
-lemondással. Követlek, mint a kutyád, s a mit eldobsz, a mi másnak nem
-kell, azt veszem fel: azt is megköszönöm. Se nem követelek, se nem
-panaszkodom. Féltéssel nem kinozlak, még csak egy kihulló könynyel sem
-mutatom, hogy fáj-e valami. Csak dalló szavam hallod. – Óh vigy el
-magaddal.
-
-– Nem lehet! Nem lehet! Tusakodék vele Tamás. – Te nem jöhetsz velem.
-Nekem asszonyom van, két gyermekem anyja, a kit én szeretek, a kivel én
-megesküdtem, holtomig, holtáig: Isten szent nevére, oltár előtt, pap
-előtt; a kinek nevemet adtam, a kinél zálogba van a becsületem. Én annak
-az egész szivemet adtam oda; nem tehetem, hogy csak egy morzsáját is
-ennek a szivemnek visszavegyem tőle, s oda vigyek hozzá egy másik
-asszonyt, a kiért ő róla a napnak csak egy pillanatáig is el kell
-felejtkeznem. Én őt meg nem bántom.
-
-Kalme e szóra büszkén állt fel Tamás mellől, márványnyá halaványult
-arczát magasra emelve.
-
-– Hát te azért nem akarsz magaddal vinni, hogy a szivedet odaadtad a
-feleségednek? No hát jó! Majd én elmondom te neked, hogy hová jutott az
-a te drága kincsed? – Eddig csupa édes mézzel olvasztgattam ezt a te
-kőszivedet. Majd most maró mérget öntök reá; meglássuk, nem olvad-e meg
-benne?
-
-Damokos Tamás azt látta ezekből a villogó szemekből, hogy minden rosszra
-el kell készülnie. Ez a szép Sphinx bizony összetép, ha a találós
-meséjét meg nem fejtetted.
-
-Kalme egyet rántott a nagy alvó tetemen, hátára fordítva azt, hogy a
-kaftánja belsejéből előkereshesse az odadugott iratokat. Megtalálta, a
-mit keresett.
-
-– Itt van!
-
-A hanyatt fordult óriás ekkor aztán elkezdett rémségesen horkolni, hogy
-csak úgy rengett bele a ház.
-
-No ez épen hozzá illő zenekiséret volt ahhoz a románczhoz, a mit Kalme
-előadott: még azt a gonoszságot is megtéve, hogy egyszer-egyszer
-belekapott az ujjaival a mellette heverő timbora hurjaiba.
-
-– Hát volt egyszer egy szép asszony, a kinek az urát fogságra vitték,
-messze földre.
-
-Tamás összefonta karjait: megértette a szót, most az ő feleségéről
-fognak beszélni. Valami nagyon rosszat. Hazugság lesz!
-
-– De a rab neje gazdag volt. Pénze, kincse elég sok rá, hogy az urát
-kiválthassa, mihelyt a sarczoltatásáról hirt vesz. Azt elküldték, meg is
-kapta; kiválthatja az urát, ha letesz érte kétezer aranyat. A szegény
-rab várt sokáig: mikor jön már a váltsága? Nyár elmult, őszi levél
-lehullt, téli hó elolvadt, tavaszvirág kibujt: az ő váltsága nem jött.
-
-A timbora közbe pengett, s az alvó óriás horkolta hozzá a bombardont.
-
-– A szép asszonynak az alatt akadt odahaza vigasztalója, gyámolítója,
-védelmezője.
-
-Tamás közbevágott.
-
-– Tudod asszony? megkinozhatsz, meggyötörhetsz, megkötözött rab vagyok;
-olybá veszem, mintha a láncz rajtam volna: de a feleségemről hiába
-mondasz meséket, mert én semmit sem hiszek el belőle.
-
-– Hát meséket mondok-e én? Hát tudok-e én neveket megálmodni? Hát
-ismerem én Apor István uramat?
-
-– Apor István! kiáltá fel Tamás. Ez a név hegyes nyil volt, át is furta
-magát a szive pánczélján.
-
-– No ugy-e hogy van ilyen nevű ember a világon? Én nem ismerem. Azt sem
-tudom, mely ország szülötte. Itt van a neve ebben a levélben, a mit
-Akmet bég, a szultán tihájája ir Buzdurgán murzának. Azt mondja levele
-elején, hogy siessen a Damokos Tamás nevű fogoly nemes urat azonnal
-kihozni Or-Kapuba, s az érte küldött két ezer arany sarczot fogadja el;
-mert különben bizony rajtavész az egész fogoly és senki azt egy réz
-osporáért sem váltja ki. Hozzá teszi Akmet bég: most jutott épen a
-kezembe Damokos Tamásné asszonyomnak egy levele, a mit Apor István
-uramhoz irt, a Rákóczy György által kinevezett tutorához, de mely levél
-tévedésből az én hozzám czimzett kópertába lett pecsételve. Szép
-dolgokat értek meg belőle, melyek közül a te felvilágosításodra, hogy
-tudjad mit cselekedjél, csak a következőket irom ide: a megszólítás így
-szól: «Kedves egyetlenegy szeretett Pistukám!»
-
-– Nem igaz! ordítá közbe lábával dobbantva Tamás.
-
-– Ne dobolj, kérlek! Nem elég törökmuzsikát csinálunk mink ketten a
-murzával? Hallgasd tovább! szép nóta ez.
-
-«Pimpilimpim» szólt közbe a timbora.
-
-– «Hála az egeknek, hogy mi ismét egymásé lehetünk. Az én uramat elfogta
-a tatár. De nem bánom. Soha se volt vele egy örömnapom. De éjjelem és
-nappalom rosszabb a purgatoriumnál.» (Pimpilimpim!)
-
-Damokos Tamás keserüen nevetett.
-
-– Ah, nem igaz az! Dehogy igaz.
-
-– Én nem az ujjamból szopom: ide van irva. Én azt sem tudom, mi az a
-«purgatorium.» – Hallgasd tovább. «A fejedelem bölcsen rendelte, hogy az
-uram fogsága alatt kegyelmed legyen a tutorom, s a váramban lakjék…»
-(Pimpilimpim.) «De rettegek attul a gondolattul, ha netalán a Damokos
-Tamás kiszabadulása a mi édes boldogságunkat megzavarná. Ha ő megtudna
-valamit: engem talán meg is ölne…» (Pimpilimpim, tintirintim!
-pengedezett a timbora, az óriás meg fujta a pokol harsonáját hozzá.)
-
-Damokos Tamás az összeszorított két öklével a levegőbe csapott szét s
-majd meg a saját homlokát ütötte velük. – Méreg! pokolsár! vitriol
-hullott a szivére. – Minő szavak!
-
-– Tovább, tovább. Még nincs vége. «Azért vigye kegyelmed az alkudozást
-úgy a szultán tihájával a váltságdij iránt, hogy soha se legyen vége.
-Mert ha egy esztendő, egy nap alatt az uram haza nem kerül, elválhatok
-tőle s férjhez mehetek kegyelmedhez.» (Pimpilimpim, tintirintim.)
-
-Damakos Tamás minden tagjában reszketve dült arczczal a falnak, s égő
-homlokát a hideg kövön enyhíté. Úgy nyögött.
-
-– Most jön a legszebbje; «mert a szivem fáj, ha ránézek azokra a gyenge
-kétezer körmöczi aranyakra, a kiket a bolond fővel rabságba szaladt
-vétektarisznya Damokos Tamásért kellene tatár fogára adnunk; mennyivel
-jobban…»
-
-– Elég már! Elég! ordítá Damokos Tamás, dühében toporzékolva.
-
-– Dehogy elég! dehogy elég. Hátra van még az utolsó vers: ez a java. Ez
-gyógyít meg. «Addig is csókolom kegyelmednek a két piros orczáját
-százszor meg ezerszer, igaz szeretettel.»
-
-Damokos Tamás nem volt többé ember, veszett oroszlán volt, rárohant
-dühösen a levélolvasóra, az egyik kezével kikapta a levelet a kezéből, a
-másikkal pedig megragadta a torkát, s úgy rázta az asszonyt is, meg a
-levelet is a két kezével, mintha egyik sem volna a másiknál ne hezebb.
-
-– Hazugság! varázslat, pokoli szemfényvesztés volt az egész dolog.
-Átkozott légy élve is, halva is, a ki ezt kigondoltad, boszorkány!
-
-Azzal odadobta az asszonyt a levéllel együtt az alvó murzára, a ki erre
-egy kissé felhagyott a horkolással.
-
-Kalme csaknem halott volt, mikor Damokos Tamás kezéből kikerült.
-Fuldokolva tért magához. És aztán térden csuszva mászott oda a kevély
-férfi lábaihoz, a ki rabszolga létére úgy állt előtte, mint egy király,
-mint egy boszuálló angyal.
-
-– Bántottalak? rebegé alázatosan.
-
-– Engem nem! De azt, a kit szeretek.
-
-– A kit te szeretsz, meg van az szeretve!
-
-– Ez mind káprázat! Gonosz cselszövény! Nem hiszem. Ez nem az én
-feleségem. Mert az egy szent.
-
-– Látom már, hogy milyen nagyon tudsz szeretni. Majd összeszaggattál
-érte; engem, a ki oly nagyon szerettelek. – Szépen megöleltél –
-fojtogató kézzel, de én ezért az ölelésért még jobban szeretlek. – Nem
-kényszerítlek már, még csak nem is kérlek. Bocsátlak békével. Menekülj
-magadban. Utad elkészítém. Itt van a szőrkötél, a min éjjel
-leereszkedhetel az ablakból a sánczba, ott vár rád a hived, az
-elcsufított arczu, két gyors paripával, ha nyugotnak tartasz folyvást,
-eljuthatsz Erdélybe. Béke legyen veled, járj szerencsével. Elbocsátlak.
-
-Damokos Tamás megrázta a fejét büszkén s félvállról szólt vissza, az
-ajtónak fordulva.
-
-– Én pedig nem szököm. Egyedül magam sem. Ha minden ajtó nyitva volna,
-ha szárnyas paripa várna rám, a ki repül velem; még akkor sem. Mert egy
-Damokos még soha nem lopott, nem csalt meg senkit. Én a Buzdurgán murza
-rabja vagyok, a kinek kétezer aranyat kell értem kapni. Megigértem neki:
-adósa vagyok vele. Ha elszököm tőle, szavamat szegtem meg; tolvaj, csaló
-lettem: magam előtt meg kell utálnom magamat. Itt maradok a börtönömben.
-
-Kalme összekulcsolt kezekkel rimánkodott előtte.
-
-– Gondolj rá, hogy ha a murza fölébred, egész irtóztató dühét a fejedre
-önti: rettentően fog veled bánni.
-
-– Meggondoltam azt. Bizony készen vagyok rá. De azt is meggondoltam,
-hogy ha én most magamat szökéssel megmentem, akkor az itt maradt ezernyi
-ezer szegény rabtársamon fognak majd kegyetlen boszut állani. Az én
-sorsomat viselem magam. A mi csupán nekem van szánva: érjen engem, senki
-mást. Hozasd fel a ledobott lánczomat s veresd rám ujra. Börtönömbe
-vágyom![3]
-
-– Oh mi rettentő ember vagy te!
-
-– Csak a többihez hasonló. Ha jót akarsz még velem tenni, hozasd fel a
-lánczomat és zárj a börtönömbe, ne higyje a murza, ha fölébred, hogy
-szökni akartam, a míg ő aludt.
-
-– Hát erőnek erejével el akarsz pusztulni?
-
-– Nem! Szentül hiszem, hogy holnap reggelig, a míg a murza fölébred,
-megérkezik a váltságdíjam, a mit a feleségem elküldött.
-
-Azzal elhagyta a murza háremszobáját Damokos Tamás s átment a zárkájába.
-
-Kalme egész a börtönajtóig követte.
-
-Ott megállt, az ajtó kilincsét a kezében tartva.
-
-S aztán ezt mondá Tamásnak végbúcsú fejében:
-
-– Köszönd Istenednek, hogy állhatatos voltál! Mert ha szép szavamnak
-engedsz, ha szökni mégy magadban: én utánad küldök, szökőben fogatlak
-el, mint hitszegő rabot, a kiből a kutyalelket aztán a korbács veri ki!
-
-Azzal becsapta rá a börtönajtót.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-Hogy a váltságdíj nem érkezett meg másnap reggelre sem, s hogy mért nem
-érkezett meg, azt már régen tudjuk.
-
-
-
-
-AZ EGÉRFOGÓ.
-
-Rájöttem én már arra, hogy a dicsőség nem ér egy fadorombot. Hannibal
-cannaei diadala, meg azé a «névtelen hősé», ki a távgyaloglásban a
-«viador» czímet elnyerte: egyformán hiábavalóság. Amaz megrontotta vele
-Carthagot, emez meg a tüdejét. Jobb lett volna, ha otthon pipáztak volna
-az alatt.
-
-II. Rákóczy György fejedelem jenői diadala a törökökön épen ilyen
-hiábavalóság volt. Dicsőségnek elég szép volt, hanem haszonnak semmi.
-Mert ezzel a győzelemmel aztán egészen magára haragította II. György a
-török szultánt, a ki azonnal kiküldte ellene magát a nagyvezért, erős
-ármádiával Temesvár felől. Rákóczy György ennek nem volt elég erős
-ellene állni, csak meghúzta magát Nagy-Váradra, onnan nézte el, hogy
-capitulál az erős Jenő vára a nagyvezér előtt. A keleti határon pedig a
-megfogyott székely lakosságon kívül épen senki sem akadt, a ki a tatár
-khán hordáit feltartóztassa Erdélyről.
-
-A mire jó, azaz hogy nagyon is rossz volt a jenői győzedelem, az lett,
-hogy Rákóczy György most aztán a maga hiveit beküldé Erdélybe feles
-csapatokkal s kihirdetteté, hogy a fejedelmi trónt ismét visszafoglalja.
-A jó Rhédey Ferencz rögtön le is szállt róla s azt mondta: «tessék!» ő
-maga megy haza a jószágára birkát nyiratni; a népet nyirja más!
-
-De ellenben a rendek nem akarták II. Györgyöt visszafogadni, hanem
-kikiáltották fejedelemnek Barcsay Ákost. Azt a török szultán rögtön meg
-is erősítette s a temesvári basa sereget is adott a kezére, a kivel a
-fejedelmi székét körülvegye.
-
-Volt már tehát a szegény kis Erdélynek fejedelme három. Az égi jóslat a
-négy nappal négyet igért: egynek még kell jönni hozzá, hogy ki legyen a
-quadratum!
-
-II. György aztán akkor azokat mind megnotázá, a kik a letevését kivánták
-s a váraikat elfoglalva, azokba a saját őrségét helyezé el.
-
-A székelyek mindvégig hivei maradtak II. Györgynek; nekik nem kellett se
-Rhédey, se Barcsay.
-
-Ezeket tehát nem kellett bántani Rákóczynak, csak a felől biztosítani
-magát, hogy el ne pártoljanak tőle. E végből a saját legjobb hiveit
-küldé oda a váraikba kapitányoknak, a kik az őrséget a hűségre
-feleskették.
-
-Egy szép napon Mikó-Ujváron is megjelent az új kapitány, kevés fegyveres
-kisérettel. Ki is lett volna az más, mint Apor István uram?
-
-Ilka asszony, a mint megérkeztének hírét vette, rögtön bezárkózék a
-legbelső szobájába s betegnek mondatá magát.
-
-Apor István, a tornácz erkélyére kiállva, felolvasá a székely vitézek
-előtt a fejedelem parancsát, melyben kipróbált hűségüket az ő
-szolgálatára bocsátja s őt a vár kapitányává és urává rendeli, a kinek
-gondja lészen, hogy a betörő gonosz ellenség ellen a szegény lakosságot
-fegyveres erővel megvédelmezze.
-
-Ez pedig hogy ne tetszett volna a székelyeknek.
-
-– Esküdjetek meg a fejedelem hűségére azonnal! parancsolá Apor István a
-vitézeknek.
-
-De azok csak súgtak-búgtak, utoljára felküldék a tornáczra a
-hadnagyukat, Czirjék Boldizsárt, hogy beszéljen a fejével a kapitánynak.
-
-– Adjon Isten, a mi nincsen; vegye el, a mi van! Kedves komám, Están
-uram. Ugyan jó, hogy ma jött kegyelmed, nem tegnap, mert akkor ma már
-«holnap» volna, s nem mondhatná a székely azt, hogy «ma nem». Mert hát,
-tudja kegyelmed: «szóbul ért az ember!» aztán meg «több nap, mint
-kolbász», az is igaz pedig, hogy «jobb egy lámpás elől, mint kettő
-hátul», s «az oláh is okosabb a vásár után», azért azt tartják a
-székelyek, hogy «kötve kell hinni a komának», mert «ember teszi a
-fogadást, agg eb, ki megállja», pedig hát «az ökröt szarvánál, az embert
-szavánál fogják meg», azért nehogy «szappant vegyünk sajt helyett»…
-
-– Hadd el az ördögbe ezt a sok bolond példás beszédet, vágott közbe Apor
-István, rukkolj ki vele magyarán, mi csipte meg a góbékat?
-
-– Hát biz azok azért vakaróznak, hogy mindenképen szeretnék tudni, hogy
-miféle állapotban került ide kegyelmed, hogy ennek a várnak ura legyen?
-Hogy nem származik-e ebből majd Ilka asszonyra valami veszedelem? Mert
-tudja kegyelmed, első ember az országban a fejedelem, de még annál is
-elébb való az asszony. Azért, ha azzal a hatalommal jött ide kegyelmed,
-hogy a fejedelem parancsolatjára Mikóujvárát dominiumostól Ilka
-asszonytól elvegye s őtet gyermekeivel együtt abból kiforgassa, hát
-akkor kevés ám ez a kis csapat vasfazekas fejű darabont itt körülötte a
-székelyeknek, úgy kirakják innen velük együtt, hogy a lába sem éri a
-földet. No úgy-e, már most kegyelmed is vakarja a fejét. Hát ott mi
-csíp? Mondja!
-
-– Gyere be velem a szobába, majd ottan elmondom. Addig küldd az őrséget
-nyugodni.
-
-– Köszönik szépen, elálldogálnak ők itten.
-
-Apor István behivta magához Boldizsár bát s elment vele egész a szélső
-gömbölyü torony szobájáig, a hol senki sem hallgathatja ki, hogy mit
-beszélnek, ha csak nem madár, vagy denevér.
-
-– Hát haragszunk-e még egymásra, öregem? kezdé a szót Apor István. (Ő
-került a kis ajtó felől, mert tudta jól, hogy a székely «hadnagy», a
-kinek ötszáz pixidarius lesi a parancsát, nagyobb úr, mint a «kapitány»,
-a kinek csak húsz drabant áll a szolgálatára.)
-
-Boldizsár bá a mellére tette a jobb kezét s így szólt:
-
-– Isten úgy tartson, hogy szivemből kivántam, hogy újra megláthassam
-kegyelmedet ebben a várban.
-
-Ennek a szónak nagyon megörüle Apor István uram; a székely az Isten
-nevét nem szokta hiába felvenni a nyelvére; s miután Boldizsár bá kezét
-megszorongatván, arról is meggyőződött, hogy nincsen a markában valami
-lengyel garas odaszorítva (mert ha az ott vagyon, akkor az eskü átka a
-lengyel garast éri, nem az ő lelkét!), tehát egészen igaz szó volt, a
-mit kimondott, annálfogva ő is igen nyájas lett hozzá s megczirogatá az
-orczáját.
-
-– No hát legyünk akkor, mint régi jó komák, ismét per tu.
-
-– Meg se bánjuk. Én igaz hitemre mondom, nem csak azt kivántam, hogy
-visszajöjj ide, de hogy itt is maradj.
-
-– Hát hisz magam is azt óhajtom. Épen abban járok. Megmutatom neked
-fejedelem ő nagysága levelét is, a melyben nekem condonálja egész
-Mikó-Ujvárát, a hozzátartozó dominiummal együtt, mint a melyet
-perduellióiért Damokos Tamásné fiscaliter elvesztett. Hiszen tudod azt a
-casusát Szamosujvárott? Milyen asszonysereget hozott magával a
-fejedelemre! Hogy betört a diaetába, s még a rendeket is kényszeríté,
-hogy a fejedelmet detronálják, sőt annyira ment a vakmerősége, hogy még
-a fejedelem lovának a zablájába is belekapott. Ha én akkor ott nem
-vagyok! A fejedelem ezért őt megnotáztatta.
-
-– Bizony Isten, nagy bolondság volt! erősíté Boldizsár bá. (Az ember ugy
-is vehette, hogy a Damokosné cselekedete volt a nagy bolondság; úgy is,
-hogy a fejedelemé volt az.) Hanem hát én is megmondom igazán, a mi a
-szívemen van. Én sajnálom az Ilka hugomat, de különösen a két kis
-ártatlan porontyát. S fáj a szívem érte, hogy így egyszerre árvákká,
-földönfutókká legyenek. A Damokos Tamásnak már vége. Az nem élő ember
-többé. Tudom a tatárok szokását. A kit szökésen kapnak, vagy a kiért a
-sarczot meg nem hozzák Ór-Kapuba, mikor a foglyot odáig kivezették, az
-nem jön emberszámba többé. Azt úgy elcsufitják, hogy nem marad rajta
-emberi ábrázat s örök baromszolgaságba vetik, a hol a nehéz munka,
-sanyaruság nagyhamar megöli. Szegény Tamás oda van már. Ilka asszony
-özvegy lett már.
-
-Apor István kivette a selyem zsebkendőjét, hogy megtörülje a szemeit
-erre a szomorú hírre.
-
-– Ne fujd az orrodat, mert veres lesz! mondá Boldizsár bá. Inkább
-szóljunk vidámabb dolgokról. Ugy-e bár, valld meg igaz hitedre, hogy
-most is szereted Damokos Tamásnét?
-
-– Tudom már, mit akarsz ezzel? Hogy hát legjobb lenne, ha elvenném a
-menyecskét, akkor ő is megmaradna a birtokában, én is úr lennék benne, a
-fejedelem is visszavonná a megnotázást.
-
-– Ejnye, de éles eszed van, komám!
-
-– Hát hiszen nem hiába vagyok a fejedelem tanácsosa.
-
-– Azért van hát olyan nagy szerencsében ő nagysága.
-
-– Magam is tudnám én azt, hogy Ilkát meg kellene nyernem, mert azzal
-együtt a székelyeknek a szívét is megnyerném, s aztán meg minden non
-putarem eventualitásokra is biztos titulusom volna.
-
-– Holmi fejedelemváltozás esetére, úgy-e?
-
-– No igen. De még hogy a fődolgot megvalljam: bizony maga az asszony sem
-megvetendő egy falat.
-
-– De nem bizony! A régi világban tündérnek fogták volna el. Te! Mikor a
-haját leereszti (én már láttam egyszer), hát egész a sarkáig ér.
-
-– Ne ébreszgesd bennem az alvó oroszlánt! Úgy is szomjazom a szíve
-vérét; de mit ér, ha ő tudni sem akar rólam. Addig meg sem kérhetem, a
-míg Damokos Tamástól el nincs választva. Azt pedig, hogy a rabságba
-rekedt férjétől elválaszszák, egyedül ő neki lehet kérni a szent
-széktől: más azt nem teheti. Hol vegyek én annyi ékesszólást, a
-mennyivel én Ilka asszonyt erre rábeszéljem? Holott annyira megy az
-irántam való utálkodása, hogy még maga elé sem ereszt, hanem betegnek
-mondatja magát s minden ajtót bezár előttem.
-
-– Ez nagy bolondság tőle, mondá Czirjék. Mert már a Damokos Tamásról
-egyszer le kell neki tenni. Akár így, akár úgy. Azt soha sem látja
-többet. Mit is látna rajta? Csak elfutna tőle. Hidd el, hogy nem te
-érted, hanem ő érte beszélek. Mert látom, hogy így elpusztul, s nincs
-más menekülés a számára, mint a te karjaid közé. Ha beteg, hát meg kell
-gyógyítani. Biz az orvosságot senki sem szereti: azért mégis csak
-beadják. Tudnám én annak a módját, hogyan lehetne őt rákényszeríteni,
-hogy ő maga adja mindenbe a beleegyezését.
-
-– Ha tudod, ne rejtegesd! Mi az?
-
-– Hát az executión kell kezdeni a processust.
-
-– Ezt magam is felérem ököllel; de hiányzik a fődolog hozzá, mint tudod,
-az «occasio bona!»
-
-– No hát azt megszerzem én neked, ha rám bizod… A szép menyecskének a
-hálószobája a kastély keleti gömbölyű tornyában van, a minek csak egy
-ablaka nyitott, a mi a havas felé néz. Ehhez a szobához egy sötét
-folyosó vezet, a mi a vastag várfalba úgy van beépítve, hogy a
-cselédségből senki se tud róla. A folyosó bejáratát azon az oldalon, a
-hol a fegyverterem van, egy szekrény takarja; abból nyilik egy alacsony
-ajtó, a minek nálam a kulcsa. A másik végén a folyosónak pedig ismét van
-egy ajtóforma fatábla. Arról ismét senkinek semmi tudomása nincsen, mert
-a hálószobában ezt a bejáratot egy nagy velenczei tükör fedezi. Ez előtt
-a tükör előtt szokta Ilka asszony éjszakára a haját kibontani, s újra
-befonni.
-
-– Hát te ezt honnan tudod?
-
-– Ej no. A fatábla végig van hasadva s a tükör hátuljáról egy helyen
-levált az ezüst.
-
-– Hej te vén, gaz kópé! Magad is leskelődtél már a szép menyecske után
-egyszer-másszor!
-
-– Ugyan ne ungorkodj! Hát akkor sem vétettem vele senkinek. No hát értsd
-meg tovább. A szobában világos szokott lenni, mert egész éjjel ég a
-mécses. Láthatod, hogy mikor jött el az időd. Az a tükrös tábla azonban
-nem nyilik kulcscsal, hanem alul van egy fordító retesze; a mint azt
-szépen elcsavarod, a tábla elfordul a sarkában s nyitva az utad a
-szobába. Akkor aztán, hogy miként viseled magadat? ha nem tudnád, vedd
-elő Cornelius Agrippa könyvecskéjét «de vanitate scientiarum», abból
-kikeresheted.
-
-Apor István uram egészen fel volt villanyozva ezen hamis furfang által.
-
-– Adsza azt a kulcsot.
-
-– Hohó, komám. Csakk lassan a testtel! Szegődött bér osztott koncz.
-Krisztust sem árulták el ingyen. Előbb én is itt vagyok ám.
-
-– Ha sikerül a practicád, bizony jól megjutalmazlak érte.
-
-– Mi az a «jól?»
-
-– Meghagylak a hadnagyi tisztedben, s inscribálok neked három portát.
-
-– Jól van. Hanem azt add irásban.
-
-Apor István megirta a kötést, meg is pecsételte: azt Czirjék Boldizsár
-eltette a tarsolyába. Akkor aztán elvezette a tanácsos urat és kapitányt
-a czímerterembe, ott a szeme láttára félretolta az emlitett szekrényt,
-felnyitotta a kis ajtót, végig világítva egy szövétnekkel a keskeny
-rejtek folyosón, a mi annak a háta mögött nyilt. Aztán odaadta a kis
-aranyozott kulcsot Apor Istvánnak.
-
-– Tehát csak okosan és merészen. Aztán ha lakodalomra kerül a sor, engem
-ki ne felejts belőle. Most pedig gyerünk, eskessük fel a hűségre a
-székelyeket.
-
-Ez az utolsó szó egészen meggyőzte Apor Istvánt a felől, hogy Czirjék
-igaz jó akaró embere.
-
-Hiszen nincs abban semmi gonoszság, a mit az most eképen kifundált. A
-szegény Damokos Tamás kárbaveszett, azon már nem lehet segíteni; a
-nyomorult asszonynak inkább kell új férjről, istápról gondoskodni, a
-kivel egyúttal a birtokát is megmentheti. Nincs most idő hosszadalmas
-turbékolásra, «susogóra»; practice kell a dologhoz hozzáfogni. Ha Apor
-István Ilka asszonynak a hálószobájába éjjel bejuthatott, onnan csak
-mint jövendőbeli férj jöhet ki. Igen jól van az kiszámítva, brutális, de
-egyenes mód! Magának is van benne érdeke a lúfőnek!
-
-Alig is várhatta Apor István, hogy beesteledjék. A székelyek felől,
-miután felesküdtek a hűségére, egészen biztos lehetett; esküjét a
-székely soha meg nem szegi, ha a nyaka utána szakad is. Csak utána kell
-nyulni az érett gyümölcsnek, s minden a kezében marad.
-
-Mégis nagyobb bátorság okáért azt a husz drabantot, a kiket a fejedelmi
-szász testőrségből magával hozott, oda rendelé fel a czímerterem előtti
-tornáczba, hogy ott legyenek éjjel, így egészen bizonyos lehetett a
-terve sikerüléséről.
-
-A mint elharangozták az esteli angelust, bezárá belülről a fegyverterem
-ajtajait, s azután a rejtekajtón át behatolt egy viaszgyertya világa
-mellett a keskeny folyosóba.
-
-A csizmáit is lehúzta, hogy a lépteinek semmi hangja el ne árulja
-közeledését. A folyosó túlsó végéhez érve, aztán elfujta a gyertyát,
-észrevéve, hogy a Czirjék említette hasadékon át világosság szüremlik
-keresztül.
-
-Odalopózott az áruló hasadékhoz, a honnan a világosság derengett. A
-tüköramalgama kopásán keresztül egészen végig láthatott az ágyasházon.
-
-Ott volt a fülkében, nehéz függönyökkel beárnyékozva, Ilka asszony
-özvegy nyoszolyája; mellette egy kisebb kárpitos ágy, a két kis gyermek
-alvó helye. Épen most fekteti le őket. Maga vetkőzteti, megimádkoztatja:
-«Szegény jó apánkat őrizze az Isten minden veszedelemtől, hozza vissza
-friss jó egészségben.» Anyjuk megcsókolgatja mind a kettőt. Azok még
-sokáig elvihánczolnak az ágyban, gyermekek módjára.
-
-– Nem tudtok már eldögleni, fattyuk! – mormogja magában a türelmetlen
-leskelődő.
-
-Pedig még sok végigvárni való van. Mikor a gyermekek elpihennek, maga
-Ilka asszony veszi elő a kapcsos imakönyvet s letérdelve az Istenanya
-képe elé, hosszan, keservesen, könyhullatások közt imádkozik.
-
-– Mit tud annyit könyörögni annak a festett képnek?
-
-De még aztán egy másik festett kép is előkerül; arany keretbe foglalt
-elefántcsontra festett miniatur-arczkép. Azzal is sokáig el kell
-beszélgetni, meg-megcsókolgatni, szivéhez szorongatni. Ez bizonyosan
-Damokos Tamás képe.
-
-A felébredt oroszlán dühét ez még csak ingerli.
-
-Végre aztán mégis rászánja magát a szép nő a lefekvésre, maga
-levetkőzik, nem kell neki cselédsegítség. Lebontja a szép hosszú haját,
-hogy újra befonja, s nagyot bámul rajta, hogy egy szál ősz hajat talál
-közte: ez akkor támadt, mikor hirét hozták, hogy a férjeért küldött
-váltságdijat elrabolták. Hiszen még alig huszonnégy éves! S már itt van
-az ősz szál.
-
-A leskelődő lator lihegve emészti sovár szemével a deli hölgy bájait.
-Türelmetlen is már. Alig birja magát addig tartóztatni, mig a nő ágya
-félfüggönyét maga fölé húzta, csak a másikat hagyva feltárva, hogy onnan
-fekhelyéről a gyermekekre lásson. Aztán félkarját a feje fölé emeli, az
-arczát ráfekteti s Istenben elalszik.
-
-– No most itt van az én időm! mondja magában Apor István, elfordítva a
-csavarreteszt a deszkapad alján, a hogy Czirjék megtanította rá, s abban
-a szent perczben – kiesik a föld a lába alól, s ő az elbillenő padlóról
-lezuhan valami nagy sötét mélységbe.
-
-Szerencséje, hogy szalmára esett: nem törte se kezét, se lábát.
-
-Hanem a zörejre fölébredt Ilka asszony s kiugorva az ágyából, azt kérdé:
-«Ki jár ott?»
-
-Arra ugyan neki a háborgató meg nem felelhetett, mert az valami három
-ölnyi mélységben kuczorgott, a hová nem hat le se szó, se világosság; de
-a földalatti kajabajának még is fel kellett hozzá törni még a vastag
-bástyafalon keresztül is, a mibe az a sülyesztő volt lemélyitve, a hová
-Apor István leesett. Valami régi kincstartó rejtek volt az, a melyben az
-első Mikó a drágaságait dugdosá, s a mi felől csak Czirjéknek volt
-tudomása; hanem a furfangos sóhajhidat már ő csinálta hozzá a régi
-csapóajtó helyett s a levezető lajtorját is kihúzta belőle. Akkor
-végezte ő ezt az egész munkát, a mikor Ilka asszony Szamosujvárt járt
-diaetát és fejedelmet regulázni. A mint a jenői győzelemnek hire
-terjedt, rögtön megsejté Boldizsár bá, mi lesz ennek a következése? A
-győzelmes fejedelem visszajön, – Damokosnét megnótázzák, – Mikóujvárt
-elkobozzák tőle, – azt pedig senki se kapja meg más, mint Apor István, a
-kinek mindig fájt rá a foga, – az idejön várat, birtokot elfoglalni, ha
-egyszer itt lesz, az ő luxuriosus természeténél fogva könnyű lesz őt
-belecsalni ebbe az egérfogóba: mivel aztán az ezermesternek még
-messzebblátó czéljai voltak.
-
-Azonban a megmagyarázhatlan zajra Ilka asszony hirtelen magára kapkodta
-a ruháit, s a cselédjeit készült felkelteni, a midőn a hálószobája
-ajtaján halk kopogtatást hall.
-
-– Ki van az ajtón?
-
-– Én vagyok itt, édes lelkem, a Boldizsár bátyád. Ébren vagy-e?
-
-Ilka asszony sietett felnyitni az ajtót.
-
-– Ugyan jó, hogy már felöltözve talállak, édes mézem. Csak költsd fel a
-kis gyermekeket is, s öltöztesd fel. Futnunk kell innen!
-
-Ilka asszony a lába alatt zakatoló zörejre figyelmezteté.
-
-– Mi van ott? Soha sem hallottam itt semmi neszt még.
-
-– Patkány került a csapdába. Hadd kaparjon. Te csak szedd össze
-hirtelen, a mi drágaságod van, rakd egy bőriszákba; a legdrábbakat, a
-kis porontyokat, jól fel is öltöztesd, befogva a hintód: éjjeli útra
-megyünk, Brassóig meg sem állunk.
-
-– Az történt meg, a miről beszéltünk?
-
-– Az. Tégedet megnotáztak. Apor Istvánnak adták a váradat, birtokodat.
-Ha magad is az övé nem akarsz lenni, akkor fuss innen.
-
-– De hová?
-
-– Majd megmondom, ha az úton leszünk. Egész odáig, a hol már a világ be
-van deszkázva. De most siess! Majd én elvégzem a magam dolgát azzal, a
-ki idelenn zakatol.
-
-Ilka asszony hirtelen felölelte a gyermekeket az ágyukból s kifutott
-velök a cselédjeihez. Egészen agyon volt rémülve, s féltette őket ebben
-a kisértetes szobában.
-
-Boldizsár bá pedig, mikor egyedül maradt ott, félretolta a helyéből a
-nagy fali tükröt s kezébe véve az éjjeli mécsest, levilágított vele a
-mély bástyaüregbe.
-
-– No kedves komám, nem ütötted-e meg magadat?
-
-Hathatós káromkodás volt rá a felelet.
-
-– Látod, így jár ám az, a ki a tiltott gyümölcs után ágaskodik. Dejszen
-döngetheted azt a falat! Egy öl széles az elől is hátul is. Nem hallik
-ki innen semmi kiáltás. Jobb lesz, ha szépen megalkuszol velem, ha ki
-akarsz innen kerülni valaha.
-
-– Mi kell? Haramia! Kiált fel onnan alulról a fogoly.
-
-– Mi kell? Kitaláltad. «Haramia.» Azt mondd meg nekem azonnal, hogy
-kinek hivják igazi néven a Munduka Ravaselt? a ki a Damokos Tamás
-váltságát elrabolta s hol találok rá minden bizonynyal.
-
-– Mit tudom én?
-
-– Hát csak törd rajta a fejed; ha elfelejtetted, míg eszedbe jut, mert
-nekem nem hosszú az idő idefenn rávárnom, a míg megmondod: ha neked nem
-hosszú. Te neked tudnod kell azt! S ha most jóllakva nem jut eszedbe,
-majd eszedbe jut éhomra, mert én addig meg nem mondom, hogy hol van a
-pékbolt, ahol czipót vehetsz, – oda lenn a sutban.
-
-– Csak nem akarsz éhen megölni?
-
-– Ne akarj éhen meghalni. De én bizony alább nem adom a czipót,
-megmondtam az árát.
-
-– No hát vigyen el az ördög. Zernyesten lakik Brassó mellett, Dimbora
-Lupujnak hívják.
-
-– Úgy? Jól ismerem. Derék, becsületes biróviselt ember. Hát annál vannak
-az elrabolt aranyok?
-
-– Azt nem tudom.
-
-– Dehogy nem tudod! Vajjon hol tartja őket?
-
-– Az ördög jobban tudja.
-
-– Könnyű neked odalenn a pokolban az ördögöt emlegetni. Hát kérdezd meg
-tőle, közelebb vagy hozzá mint én. Különben, bizony Isten, itt maradsz
-itéletnapig.
-
-– No hát süketülj meg tőle! Egy hosszú oláh tilinkóba vannak belerakva,
-az ott lóg az ágya fölött a falon. Vedd el tőle! mit bánom én? süsd meg!
-
-– Hát hiszen meg is sütöm én azt, csak megkapjam
-
-– No már most adj le egy létrát, hadd megyek fel.
-
-– Jaj de házsártos vagy, kedves komám; pedig még csak most kerültél le s
-már is ki akarsz jönni! Hátha, mint a szegény Damokos Tamásnak, esztendő
-számra ott kellene taposnod a csávát a keserű rabságban! Nem megy az
-olyan hamar! Várnod kell egy kisség! Előbb én majd elmegyek a Mundukát
-felkeresni. Téged addiglan itt hagylak. Ne félj semmit, nem halsz éhen.
-Ha a szalmát félrehárítod a lábad alól, találsz egy csapó-ajtóra, azt a
-vaskarikájánál fogva felemeled, s azon bejutsz egy gádorba, a melyik egy
-csinos kis boltba vezet. Az lesz a te ideiglenes lakásod ebben a várban.
-Van nálad tűzszerszám, ott találsz gyertyát is, nem maradsz sötétben;
-meglátod, van enni-inni való akár két hétre is. Én az alatt csak
-megkapom a Mundukát. Ha az igazi nevet mondtad, akkor bizonynyal
-megkapom. Hogy a pénzt hogy veszem el tőle, az aztán az én gondom. Akkor
-azután rögtön hirmondót futtatok ide a hadnagyokhoz, hogy hol keressék a
-kapitányukat, a kik bizonyára addiglan, ha eget-földet egygyé tesznek,
-sem akadnak rád sehol. Ha azonban nem az igazi nevet adád tudtomra:
-akkor visszajövök ide, erre a szent helyre s megint lekiáltok hozzád:
-«hol vagy Ádám!» jer elő, ne hazudj igazán, ki a Munduka Ravasel? S ezt
-mind addig újra ismételem, a míg csak te meg nem unod.
-
-– Az igazi nevet mondtam. Dörmögé a mélységbe jutott.
-
-– No hát akkor béke legyen veled! Ha látlak, lássalak friss jó
-egészségben.
-
-Ezzel lecsukta a fogolyra az elbillenő ajtót; helyre fordítá a csavaró
-reteszt; a nyilástzáró táblát a belső tükörrel együtt helyére tolá s
-aztán végighaladva a rejtek folyosón, kijött a czimerterembe; a nehéz
-szekrényt megint a rejtekajtó elé tolta, s valamennyi szobán keresztül
-sétálva, végig ballagott a külső tornáczon, úgy került Damokos Tamásné
-elé, a ki azt hitte, hogy boszorkányság van a dologban: mivelhogy a
-toronyszobából lehetetlen más ajtón kijönni valakinek, mint a melyen
-bement. Merre jött ki az ágyasházból?
-
-– Repültem galambom! magyarázá Boldizsár bá. De most már repüljünk
-veletek együtt, a míg a csillagokban tart.
-
-Azzal a két kis gyermeket a karjaikra vették, a kisebbiket az anyjuk, a
-nagyobbikat Boldizsár bá s levitték őket a hintóhoz. A nagyobbik
-nyügösködött. «Minek költöttek fel? Olyan jót álmodtam. Az apámnál
-voltam».
-
-– Ő nála fogsz lenni kicsikém nem soká! – mondá Boldizsár bá –
-odaviszlek hozzá!
-
-– Minek bolondítja ezzel a szegény gyermeket? – feddé Ilka asszony.
-
-– Igazat mondtam én. Bizony odamegyünk! Damokos Tamáshoz!
-
-Ezért a szóért aztán mind a hárman a nyakába borultak, anya és két
-gyermek és összecsókolták.
-
-– Igaz ez? igaz ez?
-
-– Ha én mondom, hát igaz!
-
-
-
-
-A DRÁKU POPI.
-
-Utközben Boldizsár bá elmondott Ilka asszonynak a megtörténtekből, s az
-ezután tervbe vett dolgokból annyit, a mennyibe azt szükséges volt
-beavatni. Megtudta már Aportól, hogy mi az igazi neve Mundukának? hol
-kapható meg, és az elrabolt aranyak hova vannak elrejtve?
-
-– Tehát mégis az ő tudtával történt! szörnyűködék Ilka asszony.
-
-– Bocsásd meg néki, szentem. Az irántad való szerelem vitte rá, nem
-valami nemtelen indulat.
-
-– Pokolra jusson érette!
-
-– «Ott» van már, ne kivánd még mélyebbre. Szépen birtokba vette a
-váradat, mondhatom: csak hadd üljön ott. Nem tart az sokáig, pünkösdi
-királyság lesz az, két ellen fejedelmünk már van, mire visszakerülünk
-Krimiából, negyedik is lesz, az majd kiveri valamennyit. Hanem most
-legelébb is az a főgondunk, hogy Mundukától visszakapjuk a pénzt.
-
-– Rögtön jelentse föl kegyelmed a brassói királybirónál, hogy fogassa el
-az embert.
-
-– Dehogy jelentem, édes mézem! hisz az annyi volna, mintha rókát akarnék
-fogni s kolompot akasztanék a nyakamba. Majd kikerítem én azt királybiró
-nélkül, egy nap köze alatt. A ki az emberek bölcsességére számít, az
-bizony csúfot lát; hanem aki a bolondságukra számít, az mindig czélba
-talál.
-
-Ilka asszony tehát egészen rábizta az ügyet Boldizsár bára.
-
-Másnap délre bevergődének szerencsésen Brassóba. Boldizsár bá azonban
-nem hajtatott a belvárosba, a hol igen díszes vendégfogadók valának;
-hanem kinn maradt Bolgárszegen. Ez egyik külvárosa Brassónak, a mit
-akkor csupa görögök laktak. A legélelmesebb és leghasznosabb népfaj, a
-mi csak Magyarországra bevándorolt. Itt bolgároknak nevezték akkoriban
-őket; de valóságra macedon görögök voltak. Az ő kezükben volt az egész
-kereskedés, Magyarország és a keleti népek között. Kincsek özönlöttek a
-kezeiken át Magyarországra. Szerették is őket a királyok és fejedelmek,
-s erős kiváltságokkal keríték őket körül. Ezek közé tartozott, hogy a
-görögök saját birót választottak magok közül, a ki kereskedelmi
-ügyeikben itéletet hozott. Ebben az időben Nogáli uram volt a görög
-biró. Boldizsár bá egyenesen az ő udvarára hajtatott be. Itt minden ház
-bolt volt és vendégfogadó. Lehetett kapni akár egy ital pálinkát, akár
-egy vég posztót, akár egész ellátást, kocsival, lóval, jutányosan,
-becsületes árért. Szivesen látták a vendéget, a gazda együtt ebédelt,
-vacsorált vele: mikor odább akart menni, megcsinálta neki a számláját, a
-min magának nyeresége sem volt; engedelmet kért tőle, hogy ilyen sokra
-megy a csekélység, a mit szolgáltatott, s ha azt mondta a vendég, hogy
-most nincsen pénze, hát «az Isten áldja meg! majd megadja, ha visszajön
-megint.» A székelyek legörömestebb is csak ideszálltak Bolgárszegre, ha
-Brassóban vala dolguk.
-
-Nogáli uram különben is régi jó ismerőse volt a Damokos-családnak, a
-buzát, gyapjut ő szokta tőlük megvenni, s viszont kelmével,
-fűszerszámmal ő látta el a házat. Nagyon örült is, mikor Boldizsár bát
-meglátta Damokosnéval, meg a két kis fiucskával. Ő maga segített a nagy
-böröndöt behozni Boldizsárnak. «Az ilyent nem kell cselédre bizni!
-észreveszi az emeléséről, hogy arany-ezüst van benne.»
-
-– Biz a van ebben, mondá Boldizsár bá. A Damokosok minden családi kincse
-itt van. György fejedelem megnótáztatta a hugomasszonyt, s most futnunk
-kell az országból.
-
-– Tudom, tudom. Mondá a görög. Az Isten áldja meg őtet a nótájával! Majd
-mi tánczolunk azon. Hát csak hagyjátok itt nálam ezeket a kincseket
-most: ne vigyétek magatokkal, mert bizony elveszik tőletek vagy a
-zsiványok, vagy a tatárok. Itt ólálkodnak ám már a szomszédban. Én adok
-rá nektek majd pénzt, a mennyi kell. Tudom, mi van a ládában. Ismerem
-minden darabját. Lehet rá kölcsön adni kétezer aranyat. Nem kérek sokat
-érte; egy oszporát egy aranyért, a mig visszafizetik. Ha egy hónap
-mulva, vagy kettő mulva, vagy egy esztendő mulva. Azért csak egy
-oszporát.
-
-Damokos Tamásné bízony megadott volna akár egy dénárt is szives örömest
-a kölcsönajánlott két ezer aranyért darabonkint.
-
-– Itt én nálam biztos helyen lesz ám a kincsetek, ne féljetek. Ide nem
-jön a tatár. Van mi nekünk olyan abrakunk, a mit ha a tatár lovának
-adunk, hát elmegy tőle másfelé; Brassót kikerüli. Megtanulták már a
-brassóiak, hogy vassal nem jó verekedni, ezüsttel sokkal jobb.
-
-– De hátha ezt a kétezer aranyat is elrabolják tőlünk a zsiványok, mint
-a multkorit? aggságoskodék Ilka asszony.
-
-– Miért nem szóltatok nekem? Nekem kellett volna szólni! Én nem adok ám
-a kezetekbe pénzt; egy oszporát sem. Nem kell az embernek az útra pénzt
-vinni magával; mert mikor előveszi az erszényét, hogy fizessen:
-meglátják, s agyonütik érte. Hanem majd adok én nektek egy pecsétes
-levelet, jóféle pergamenre irva, ezzel aztán elmehettek Bukarestbe,
-Galaczba, Bakcsi Száraiba, majd felirom a neveiket, kikhez? Annak ott
-megmutatjátok ezt a levelet, s megmondjátok neki, hogy mennyi pénzt
-fizessen helyettetek ennek meg amannak. Az felirja erre a levélre, a mit
-kifizetett, ti meg irást adtok neki róla. Mikor visszakerültök, ezzel a
-levéllel beszámoltok nekem, s akkor megtudjuk, hogy melyikünk tartozik a
-másiknak? Igy az egész uton senki egy tallért sem lát a tenyeretekben;
-mégis mindig lesz pénzetek. Ezt a levelet pedig hiába rabolná el tőletek
-akárki, mert ez csak Damokos Tamásné asszonyomnak a nevére szól; a kit
-aztán a keze irásáról ismernek meg az én embereim minden városban. Ha
-akarjátok, Bagdádig elküldelek benneteket ilyen szép szerével.
-
-Oda azonban ők nem akarának utazni, hanem csak Krimiáig, Buzdurgán murza
-uram palotájáig.
-
-Ilka asszony tehát egészen tele volt megelégedéssel, mikor ennyit
-megértett Nogáli uramtól. Meg volna tehát a váltságdíj ismét; a kétezer
-arany. Erre a módjára a szabadulásnak bizony hamarább is gondolhatott
-volna! Vádolta most már a lelke, hogy minek kapkodott a fejedelem lova
-zablyájához? miért nem kereste fel inkább azonnal Nógáli uramat? Mennyi
-idő kárbaveszett ezzel. Sőt a birtokát is elkobozták miatta. – No majd
-az urának visszaadják, ha előkerül Krimiából, hisz az nem vétett Rákóczy
-Györgynek semmit, sőt inkább az ő hűségeért szenved.
-
-Boldizsár bá azonban egy szóval sem árulta el Nogálinak, hogy vagynak
-még más kétezer aranyak is, a mikre bizonyosan számit. Azt kell
-kicsikarni! De nem szólt senkinek. Azt mondta, elmegy körültekinteni
-alkalmatosság után. Ellenben csak azt várta, hogy besötétedjék. Akkor
-egy batyuba kötözött mindent, a mire szüksége volt. Ha valaki rajta
-kapta volna, de elbámult volna rajta, hogy micsoda furcsa dolgokat
-szedett össze az ezermester? Mi lesz ebből? Egy bivalybőr szarvastul,
-sörényestül, egy hosszú tülök, egy négyszegletü bádogszelencze. Vajjon
-mire lesznek mindezek használhatók?
-
-Azt ő tudta. A mint sötét lett, felvette a batyut a hátára; vándor
-olajkárosok módjára a köpönyegét a batyu fölé takarta, s aztán egy
-hosszú szeges bottal a kezében, elindult Zernyest felé.
-
-Nem kellett neki tudakozódni, tudta jól az utat. Minden házat ismert.
-
-Éjfélre kukorítottak a kakasok, mikor a falu közepéig eljutott, a hol az
-ő emberének a háza volt. Azt is ismerte ő személyesen. Sokszor ittak
-egymásnak a kulacsából. Ki hitte volna róla, hogy ilyen gonosz szellem
-lakik benne?
-
-Zernyestfalva és egész határa akkoriban mind Brassó tulajdona volt. A
-falu félmértföldnyi hosszúságban nyúlik végig a Riu patak partján, más
-része meg el van szórva a havasok között; azt odafenn vad, pásztornép
-lakja, a ki még papot sem lát soha s vándorol a nyájával, keresztülkasul
-a hegyeken, nem kérdezve, hol Erdély, hol Oláhország? az idelenn lakók
-pedig fuvarozásból élnek. Befognak tizenkét, tizenhat lovat egy óriási
-társzekér elé, s azt megrakva brassói kelmékkel, elvontatják Bécsig vagy
-Galaczig, mindig útban vannak. Zavaros időkben pedig halásznak is! de
-nem a Riu patakban, hanem a «zavarosban». Egy olyan név, mint a «Munduka
-Ravasel», nem is valami megszégyenítő arra nézve, a ki azt hiressé
-tette. Csak olyan az, mint a hajdankorban a rablólovagok viselete volt.
-Még népballadák is dicsőítik. Egy ilyen híres kalandor, Deli Marko,
-egész ütközetet vívott Báthory Gáborral s meg is verte (a szászok
-segélyével) a fejedelmet. (A «Deli Marko» név mindenütt népszerű.)
-
-Boldizsár bá bizonyos lehetett felőle, hogy Dimbora Lupujt otthon
-találja. Az nem jár fuvarozni.
-
-A háza ott van egy domboldalban, óriási diófáktól betakarva. Kerítése
-nincsen, még egy kutyát sem tart. Nem fenyegeti őt itten veszedelem; s
-ha fenyegetné, gyorsan tudósítják róla. Nagy hire van óriási erejének:
-az bánná meg, a ki reá törne.
-
-Dehogy is jött ellene Boldizsár bá erőhatalommal. Brassó valamennyi
-drabantja el nem nyomná a Mundukát, ha az megharagszik.
-
-A Dimbora Lupuj háza, a hogy oláh nemes uraké szokott fabrikálva lenni,
-alul kőből épült, arra vezetett fel egy lépcsős tornácz; a fölött azután
-szép simára gyalult tölgyfából volt emelve a lakóház, czifrán kifestett
-ajtó-, ablakfákkal, a teteje magasabb volt magánál a háznál, singnyi
-zsindelyekkel fedve, a két ormán két nagy szarvasagancscsal.
-
-Boldizsár bá a csendes éjszakában toilettet csinált a diófa alatt;
-felvette a bivalybőrt, a szarvasfejbőrt a fejére húzva, ebben a riasztó
-alakban indult meg a Munduka látogatására.
-
-Ismerte a dörgést: ott alszik ő kegyelme a hátsó szobában, a honnan az
-erdőre lehet látni és menekülni. Az ablaka mindig nyitva, még télen is.
-Úgy alszik ott a déczbunda alatt, a nagy báránybőr süveggel a fején.
-
-Boldizsár bá a nagy hársfahéj szótülköt betolva az ablakon át a szobába,
-pokolbeli hangon mormogá: «Munduka Ravasel!»
-
-A déczbunda megmozdult, a báránybőrsüveg felütötte a fejét. Dimbora
-Lupuj felébredt a hős nevének említésére álmából.
-
-Haj, de hirtelen lehúzta a fejét megint a bunda alá, mert az, a mit
-látott, bizony a legkeményebb szivet is megpróbálná! Ott tánczolt a
-falon fényes karika közepében egy nagy fekete ördög, előre görbült két
-szarvval, hosszan kilógó piros nyelvvel, tüzes vasvillával a kezében; a
-farkába pedig három ördögfiu kapaszkodott, az egyik piros, a másik zöld,
-a harmadik sárga, az egyiknek bagolyfeje volt, a másiknak hiuz feje, a
-harmadiknak sündisznófeje. Az öreg ördög mormogott, az aprók pedig igen
-illetlen hangokat adogattak közbe.
-
-«Jajh! uram irgalmazz!» didergé fogvaczogva a rablóhős.
-
-«Munduka Ravasel! mormogá az ördög. Készen vagy-e a halálra? Jöszte
-velem! viszlek a pokolba».
-
-«Ne még, uram, dráku! csak egy napig kegyelmezz. Nagyon sok a bűnöm!»
-
-«Tudom! Fel van nálam írva, Én vagyok a «draku popi».
-
-Ez a «pap ördöge» ama titokteljes személy, a ki eljár az ablakra, a hol
-lopott pénzt érez s kiköveteli azt a primus acquisitortól. Furcsa
-incassator!
-
-– Jaj, mondd meg, mit kivánsz?
-
-«Add ide azt a furulyát az ágyad fölül» dörmögé az ördög.
-
-«Jaj! uram dráku, az sok lesz. Érd be felével!»
-
-«Ne alkudj! Adod-e mindjárt? Vagy szekérrel jöjjek?»
-
-Hangzott is már a pokolbeli paripák, a sárkányok prüsszögése: a kerek
-fényszérű közepébe ott a falon egyszerre csak beugrott egy tűzokádó
-sárkány: tüzes szekérrel; abban ült a poklok királya, tüzes koronával a
-fején.
-
-Munduka Ravasel látta, hogy itt életre és pokolra megy a harcz. Nem volt
-ő gyáva ember. Tudta védelmezni magát. Még az ördög ellen is tudta.
-Bizonyos volt felőle, hogy ha ő azt a szentelt viaszgyertyát ott a Szent
-György kép előtt meggyujthatja, attól egyszerre el kell futni minden
-pokolbeli hatalomnak. Kimászott négykézláb az ágyából; elvánszorgott a
-pestesig, azon még parázs volt; a kénfonalat bedugta s folyvást
-imádkozva és könyörögve, odacsúszott térden a szent képig s akkor aztán
-meggyujtotta a viaszgyertyát.
-
-De ebben a pillanatban egy olyan tűzsugárt okádott a sárkány a szeme
-közé, hogy attól a gyertya is elaludt, s szakálla, bajusza mind
-leperzselődött.
-
-«Munduka! Munduka! Ne bolondozz a pokol tüzével», tanácslá mély hangon
-az ördög. A sárkány pedig prüszkölt és nagyokat horkantott.
-
-– Jaj nekem! Adom már! nyöszörgött a rablóvezér. Harmincz mértföldnyire
-eredj tőlem!
-
-– Mihelyt a furulyád ide adod.
-
-– Nesze fogd meg.
-
-Boldizsár bá érezé a nehézségéről, hogy annak aranynyal kell tele lenni.
-
-Akkor aztán még egy pokolbeli káromkodást mondott a rablónak:
-«Quadrupedanteputremcrepituquatitungulacampum!» a mi valami rettenetes
-átokmondás lehet; Munduka az ágy alá menekült tőle rémültében; arra
-aztán az ördög is elkocsikázott a maga sárkányfogatával, rémséges
-gyantaillatot hagyva maga után, fejedelmi szokása szerint.
-
-– No hát! Mondá magában Boldizsár bá, mikor reggelre szerencsésen haza
-került Bolgárszegre, s a megdugasztalanított hosszú tilinkóból kiönté
-Nogáli uram asztalára a kétezer aranyakat. Valamennyi biró,
-polgármester, syndicus, hadnagy, darabant, mind összeverte volna a
-fejét, még se csikarta volna ki Munduka Ravasel uram markából ezt a
-pénzt, a hogy én kivasaltam tőle egy bivalybőrrel, egy tülökkel, egy
-laterna magicával, meg egy kis törött gyantával!
-
-Azzal aztán elmesélte az egészet, hogyan történt, el is producálta a
-bűvlámpa csodaműveleteit; a mi a kis gyermekeknek különösen megtetszett.
-Persze ők még nem vétettek az ördögnek, tehát nem féltek tőle.
-
-Mindebből pedig az a tanulság: hogy az ördögre nagy szükség van ezen a
-világon; azért mi a mi ördögünket nem engedjük tőlünk eldisputáltatni a
-tudósoktól.
-
-– Ez hát nagyon jól jött így, mondá Nogáli uram. Már most ezt a pénzt
-egészen a váltságdíjra adhatjátok, a mit a zálogra felvesztek tőlem, az
-csak az utiköltségre kell majd. Hanem azt tanácsolom, hogy mindjárt útra
-keljetek; mert a Munduka, ha egy csomó elrablott pénzt kiadott a draku
-popinak, az addig nem nyugszik ám, míg helyette még egyszer annyit nem
-rabol. Neki mindenütt kémei vannak, a kik tudósítják, ki utazik a
-vámokon keresztül, mennyi őrizetet vitt magával. Ha Damokosné asszonyom
-utazását megtudja, szentül azt hiszi, hogy sok pénzt viszen magával,
-azért ne is menjetek ti a vám felé a szoroson keresztül a rendes
-országúton. Majd elküldelek én benneteket másfelé, a merre a világnak
-nincsen szája. Vannak én nekem egynehány lovas leányaim, a kik
-megszokták a havasi utakat járni (a miken egykor a jó Tökölyi betört a
-német seregekre.) De ne gondoljatok ám valami rosszat felőlem. Csak azt
-corrigálom ki, a mit a szász urak beletettek a törvényeinkbe, hogy
-nekünk görögöknek nem szabad kényesőt, meg salétromot szállítani ki az
-országból; hanem csak ő nekik. Hát az az én kényeső meg salétromszállító
-utam, az ő kegyes engedelmük nélkül. Ezen az úton olyan szépen
-kivezetnek titeket az én szolgálóim (én nem tartok férfiszolgát, az mind
-tolvaj, pákosz, veszekedő), még a madár se szólít meg benneteket egész
-Plojestig. Onnan aztán csak egy hajtás Bukarest. Lóháton odáig, ott
-megint szekeret fogadtok, azzal mentek Gyurgyevóig. Rövidebb volna ugyan
-az út Foksánnak, s úgy Brailának, de ez most tele van errefelé nyomakodó
-tatárseregekkel, azokra nem jó lenne szembemenni. Azért kell azt a
-kerülőt tennetek, hogy a veszedelemnek kitérjetek útjából. Onnan aztán
-evezős hajóval leereszkedtek Galaczig, ott kaptok vitorlás hajót, az én
-embereim eligazítanak, s ha Isten segít, két hét mulva ott lesztek az
-akhtiari kikötőben.
-
-– Eddig is megsegített csodatételével, ezután is majd megsegít az Isten,
-mondá kegyes szóval Ilka asszony.
-
-Ebben aztán megnyugodtak.
-
-
-
-
-VAN ISTEN A FÖLD ALATT IS!
-
-Boldizsár bá azonnal levelet ira a mikóujvári hadnagynak, melyben
-tudtára adá, hogy hol keressék az eltünt várkapitányt, Apor István
-uramat s miféle furfanggal jussanak hozzá az ő nagyrabecsült
-személyéhez, a kinek azóta már fogytán lehet az elemózsiája; de különben
-sem kellemetes a tartózkodási helye. Egyébiránt köszönteti ő méltóságát,
-a furulyát megkapá s igen szép nótákat fujdogál rajta. A mit ő jobban
-meg fog érteni stb. stb.
-
-Csakhogy erre a levélre már akkor semmi szüksége sem volt Apor István
-uramnak.
-
-A csaptatóba jutott főkapitány úr ugyanis sehogy sem akart belenyugodni
-a maga kellemetlen állapotába. Boszantotta nagyon, hogy ilyen együgyü
-módon engedte magát a concupiscentiája kötőfékénél fogva belevezettetni
-a kelepczébe. Ha ez kisül, az egész világ példája lesz belőle;
-kicsúfolják, kinevetik, még a fejedelem sem fogja többé semmi dolgát
-rábízni. Hiába mondja, hogy hiszen Oroszlánszivű Richardot is elfogták,
-azért még is csak őt fogják kigúnyolni. Nem várja ő, hogy érte jöjjenek,
-hanem kitör innen. Vele volt az evőszerszáma, azt szokás volt ezüst
-tokban magával vinni mindenkinek. Egy kés elég a rabnak, hogy a falát
-keresztül ássa, akármilyen vastag is az.
-
-Rögtön hozzáfogott a munkához. A késével kivájta a mészragaszt egy kő
-körűl. Csak az első kőnél ment az nehezecskén; de mihelyt az ki lett a
-helyéből mozdítva, a munka mindjárt könnyebben ment. Ha napszámba
-dolgozott volna, bizoy megkeresett volna a kőmüves pallérnál három
-dénárt egy nap alatt. Soha sem szolgálta még meg ilyen jól a kenyerét.
-De volt is láttatja. Másod nap már akkora rést vájt a falban, hogy maga
-is belefért; s nagy vigasztalására szolgált, hogy a hátralevő falon
-keresztül már a külvilági neszből meghallott annyit, hogy a toronyőrök
-trombitálnak. Hej ha ő neki egy trombitája volna: most ő is jelt adhatna
-innen a föld alúl, s azt a hívei majd meghallanák.
-
-Idelenn a föld alatt csak az órájáról tudta meg, hogy mennyire haladt az
-idő; s hogy éjfél van és nem dél. A harmadik nap éjszakája. Alig
-fordított belőle valamit álomra. Egyszer azután olyan akadályra talált,
-a min az egész tudománya kudarczot vallott. Azt a rést, a mit ő a falon
-keresztül tört, mikor már egy ölnyire haladt, egyszerre csak elzárta egy
-olyan nagy kőkoloncz, a minek széleire sehol sem akadt rá; de a mit
-onnan elmozdítani nem is volna elég egy ember, még ha maga Sámson volna
-is.
-
-Hogy vágja magát ezen a nagy kövön keresztül?
-
-A kétségbeesés kezdte környékezni; szakadt a testéről a nehéz veríték.
-
-«Hát nincs Isten a föld alatt!» zúgolódik nagy keserűségében.
-
-Dehogy nincs! Csakhogy nem Isten hírével kerültünk ám ide!
-
-No de jól van: alig hogy e szót kimondta Apor István uram, mit hallanak
-fülei? Csákányütéseket kívül a falon. Épen ottan, a hol ő az alagútját
-elzáró nagy követ találta. Ez aztán a gyors igazságszolgáltatás! Az ő
-hívei kivülről ássák a falat. Tulajdonképen nincs is benne valami
-különös csoda. Kár is volna érte letérdepelni és hálákat adni
-áhitatosan, mert hisz az egész természetes következése az eseményeknek.
-A hű darabontok és a hűséges székelyek, nem találván reggel az ő
-főkapitányukat, a ki eltünt, sem Czirjéket, a ki Mundukát keresni
-szökött, elindultak a jó uruknak a keresésére: tudván, hogy itt kell
-neki valahol eldugva lenni a vár bástyáiban. Most azután, az éj
-csendességében, meghallották a neszt, hogy kaparja ő belülről a börtöne
-falát, s nosza csákányt, vasrudat ragadtak, hogy ők meg kivülről bontsák
-a köveket, a mik a fogolynak útjában állanak!
-
-Dehogy jutott neki eszébe az imádság, meg a félmázsás viaszgyertya, a
-mit kínszenvedésében a Boldogságos Szűznek felajánlott. «No megállj
-Czirjék! Megállj Damokosné! Ezért véres boszút állok!» Még az is eszébe
-jutott, hogy Dimbora Lupujhoz is el lehetne még futtatni s eszére adni a
-veszedelmet.
-
-Egyszer aztán nagyot roppant a fal, a nehéz alapkő kigördül; a csillagos
-ég derengése bevilágít a földalatti oduba.
-
-– Itt vagyok fiaim! Itt a főkapitánytok, Apor István! kiált a
-megmenekült fogoly, kibújva a törött résen szabadítói elé.
-
-De azok ugyancsak furcsán köszöntötték. Egyik az üstökébe markolt, a
-másik a gallérjába, a harmadik-negyedik a két kezét kapta el, az ötödik
-a száját tömte be, s mielőtt egyet kiálthatott volna, hozzá kötötték a
-nyakánál fogva egy lónak a farkához, elkezdtek vele vágtatni, neki aztán
-szaladni kellett tüskön-bozóton keresztül, ha azt nem akarta, hogy a
-pányva a nyakára szoruljon.
-
-No ez szép kis megszabadulás volt!
-
-A minek pedig az a magyarázata, hogy nem Apor István uram darabontjai
-voltak azok, a kik a bástyát kikezdték; hanem a krimiai tatárok,
-Buzdurgán emberei.
-
-A haragos murza, a mit megigért, sietett megtenni. A maga csapatjával
-legelébb betört Erdélybe, az ojtozi szoroson keresztül, mit senki sem
-védelmezett; éjszakára ott termett Mikó-Ujvár alatt. Fogadása tartotta
-körmére keríteni Damokos Tamásnét, a ki az uráért sajnálta megküldeni a
-váltságdíjat. Nagyon számított rá, hogy még a szeretőjét is ott fogja a
-várban találni, a kiért az urát ott hagyta veszendőben. Nem volt ott
-most Czirjék Boldizsár, a ki a faágyuival egész tatár-sereget pocsékká
-vert ugyanazon a helyen: székely és szász a fülére fekve aludt a várban.
-Sem kapitány, sem hadnagy nem volt, a ki az őröket fegyelemben tartsa.
-Könnyű volt őket meglepni gondtalan álmukban.
-
-A tatárok észrevétlenül kiásták a bástyafalat, azután ugyanazon a
-sülyesztőn keresztül, melybe Apor István lezuhant, felmászának szépen s
-a várszobában alvó darabontokat irgalmatlanul megkötözték. Az alsó
-boltozatban alvó székelyek csak erre a lármára ébredének fel. Akkor
-látták, hogy benn van az ellenség a várban. Ők aztán, nehogy kívül és
-belül két tűz közé szoruljanak, senki sem lévén, a ki vezette volna
-őket, felnyiták a kaput és fegyveres kézzel kirohanván, elverték maguk
-elől, a kit utjokban találtak s aztán elmenekültek a hegyek közé. A
-kapitány ám lássa, mitévő legyen?
-
-Azt ugyan attól nem kérdezték, hanem addig nyargaltak vele, a míg a
-murza elé nem érkezének.
-
-«Itt hozzuk az Apor Istvánt!»
-
-Hejh! mekkora kaczagásra nyitotta fel az állkapczáját ennél a névnél
-Buzdurgán murza.
-
-– Hehej! Hát te vagy az a híres? «Kedves egyetlen Pistukám!» A szép
-asszony szerelmes bálványa? A kiért az urát, Damokos Tamást ott hagyja a
-csávában! Te rád fáj a fogam. Csakhogy megkaptalak! No ne félj,
-elviszlek oda társad mellé: legyetek együtt ketten. Akkor aztán
-válogasson majd a szép asszony bennetek, hogy melyitek szebb legény a
-talpán? Szerettél a közös tálból enni? No majd lefetyölöd a közös
-moslékot, a közös vályuból, Damokos Tamással, s egy korbács csókolja
-mind a kettőtök hátát.
-
-Most tudta hát már meg Apor István, hogy bizonyára van Isten a föld
-alatt is; csakhogy nem jó a haragját fölébreszteni imádkozással az olyan
-embernek, a ki valami rosszban töri a fejét; mert így jár, a hogy ő
-járt.
-
-Ellenben Buzdurgán murza még egyszer olyan dühös lett Apor Istvánra,
-mikor a kurtányok, a kik a várból visszatértek, hirül hozták neki, hogy
-a keresett szép asszonyt nem találták sehol. Vannak ottan fehér népek
-többen, de azok mind vének és ránczos képüek. Hogy az asszonyuk hová
-lett? azt senki sem tudja.
-
-– Akkor csak te tudod magad, Apor István, dörmögé Buzdurgán. Ha nekem
-elő nem adod, ha ki nem vallod, hová dugtad el? bizony mondom neked,
-hogy olyan dolgot hallasz, a milyent még soha sem hallottál. A talpadnak
-mondják, s mégis a fejed érti meg.
-
-Azt pedig, hogy hol van most Damokos Tamásné, nehéz lett volna akárkinek
-is megmondani. Mert azoknak a hegyeknek, a miken keresztül Nogáli uram
-lovas szolgálói vezették ez órában Ilka asszonyt, még neveik sincsenek.
-
-
-
-
-ASSZONYOK VERSENYE.
-
-Csak úgy magában járdogálta végig pompás kertje tekervényes útjait a
-kadina. Nem telt öröme se a bajadérek tánczában, se az almék dalaiban.
-Virágnyilás nem vidítá fel, gyümölcsérés nem vigasztalá meg: körüle
-paradicsom volt, de belül volt a sivatag. A kiket maga körül lát, azok
-rá nézve nem emberek: asszonyok és eunuchok, engedelmes szolgalelkek.
-Üres neki ez a világ.
-
-Az őrt álló cseléd jön feléje sietve, s arczczal a földre borulva,
-jelenti alázatosan, hogy odakinn az udvarban egy gyászruhás asszonyság
-könyörög bebocsáttatásért, a nevét felirta erre a teszkerára.
-
-Kalme arczán valami villámlott át, a mint ezt a nevet elolvasta:
-«Damokos Tamásné!» Megköté magát kevély indulattal s azt felelte:
-
-– Mondjad neki: «jöjjön holnap!»
-
-Miért utalta másnapra? Éreztetni akarta tán vele dölyfös hatalmát? Ebben
-is lehet valami. De más oka is lehetett. Ma nem hitte magát elég
-szépnek. Törődött volt. Pedig olyan nagyon kivánta, hogy valaha az
-életben ezzel az asszonynyal összetalálkozzék, hogy aztán hadd lássák,
-melyik volt a szebbik? ő-e, vagy a másik, a kiért őt megvetették,
-cserébe el nem fogadták?
-
-Meg akarta ezt az asszonyt verni női szépségével. Az egész nap
-előkészülődésekkel telt el. Háromféle fürdőt is vett, legelőször késő
-este szamártejből, azután reggel korán damaskusi rózsavizből, utoljára
-délben a bűbájos szűzleánytejből, a mit ambrával és pálmaborral
-készítenek az arab bűvészek, így árulják ólommal beforrasztott
-üvegekben. – Akkor befonatta a haját az asszonyaival gyöngyfüzérek közé;
-előhozatta legragyogóbb selyemruháit, kösöntyüit, karpereczeit,
-macskaszem, karbunkulus, rubint ragyogott a nyakán, füleiben. Az arczát
-kifestette szafflórral, violagyökérrel hajnalszin pirosra; minden száj
-azt mondta, de még a tükre is azt vallotta, hogy szebb asszony nem lehet
-a földön Kalménál!
-
-Jöhet az a másik!
-
-Inte, hogy vezessék be az udvaron várakozó gyászruhás asszonyt a
-hárembe.
-
-Biz az a violaszinű gyászruha nem árulgatja, csak eltakarja a női
-szépséget: arany, ezüst, gyémánt sem ragyog a szomorú alakon, egy
-makulányi sem, de van azért neki két olyan ékszere, a minővel nem bir a
-kadina, s ha az övé volna, bizony csak odaadná érettük cserébe minden
-drágaságát, az a két szép poronty, olyan piros arczú, olyan kökény-szemű
-mind a kettő. A kisebbik az anyja keblén csügg, két karjával átfonva a
-nyakát s szégyenkedve rejti az orczáját az anyja fátyola közé, a mint ez
-a sok idegen asszony mind reá néz bámulva. Az anyja suttogva biztatja,
-hogy ne féljen semmit; – csak ő vele van elfoglalva, egészen felejti,
-hogy a ház úrnőjét köszönteni is kell. És a kadina irigy szemmel látja
-vágytársnéja arczán, hogy annak a kis kölyöknek a csókja mennyivel szebb
-pirosító minden szafflórnál, violagyökérnél!
-
-S ez a könyörgő asszony még nem is alázza meg magát ő előtte, úgy a hogy
-illik, hogy az ajtónál belépve, leborulna mindjárt a földre s aztán, a
-hány lépés, annyiszor értetné a homlokát a tarka szőnyeghez, míg az ő
-zsámolyához eljut, hanem csak ott alkuszik a nagyobb fiával, a kit kézen
-vezet: «térdelj le szépen fiacskám az úrasszony előtt!»
-
-«Biz én nem térdelek; hisz nem a Szűz Mária ez itten!»
-
-No hát ő is akarja vele éreztetni a büszkeségét.
-
-Az őrt álló eunuch sürgetős levelet hoz a kadinának. Kalme asszony ezüst
-csiptetővel veszi azt el a vert ezüsttálczáról. Buzdurgán murzának szólt
-a levél, kívül ráírva: Foglyok dolgában. Akmet bégtől. Sürgetős.
-
-A murza kedvencz nejét bizta meg azzal, hogy távollétében az érkező
-leveleit felbontsa s a mi sürgős elintézni való, azt az ő személyét
-képviselve, elvégezze. (Ez már egy kis európai erkölcs volt nála.)
-
-Kalme felbontá a levelet s a míg elolvasta, addig hagyta maga előtt
-állni a gyászruhás asszonyt, két kis porontyával.
-
-Ez volt a levélben:
-
-«A Damokos Tamás nevű rab magyar urat, volt székely főkapitányt, a mint
-ezen levelemet veszed, szultán ő felsége parancsolatjából (ki ura minden
-igazhivőknek és így neked is) fejed vesztésének büntetése alatt azonnal
-bocsásd haza. A kétezer arany váltságdíjról adjon neked írást, s azt
-majd innenhazulról neked megfizesse, mikor neki lészen. Hogy mikor
-lészen? azt ő tudja lészen. A mit is pedig neked az ő feleségéről irék,
-hogy más lator férfival, az Apor István urammal eő kegyelmével boronálta
-volna össze a fátyolát, az csupa csalafintaság volt. Az asszony sőt
-inkább nagyon is hűséges az ő rab urához; még az Rákóczy György
-fejedelmet is megkergette ő miatta. A kétezer arany váltságdijat is
-megküldte rendén az napjára az uráért, hanem a furfangos Apor István
-elfogatta azt útközben a Munduka Ravasel harámbasával, azért, hogy az
-Damokos Tamást rabságba veszítse, s így az asszonyát könnyebben
-elkaparinthassa, a kiben fülig szerelmes. Tehát az asszonyról többé
-semmi rosszat ne mondj. Az Damokos Tamást pedig rögtön hazaküldjed,
-különben elhivattatol Sztambulba, a Tsiragány palotába, a hová tudod,
-hogy egy kapun megy be az ember, de két kapun jön ki: a feje az egyiken,
-a teste a másikon.»
-
-Mikor ezt a levelet végigolvasta a kadina, úgy aláhanyatlott a feje és
-két karja, mintha halálos betegség lepte volna meg egyszerre. A mint
-véletlenül, tétova szemével maga körül nézett, belepillantott a nagy
-velenczei tükrébe s elijedt magától! Halálsárgára volt sápadva az egész
-arcza, a mely sápadáson úgy elütött a szafflórral festett kendőzésnek
-pirja, mint a hogy a bealkonyult ég sárga szinétől elválik egy elszakadt
-rózsapiros felhő.
-
-Se gyöngyök, se gyémántok nem adják vissza az arczának azt a ragyogást,
-a mi arról eltünt. A két asszony közül ő volt a gyászolóbb.
-
-– Mit hoztál, jó asszony? kérdezé, Ilkához fordulva.
-
-– Én bizony, kegyelmes asszonyom, elhoztam magammal az én édes, jó
-uramnak, Damokos Tamásnak a váltságát, hogy neked átadjam s az uramat
-kiváltsam rajta. Kérlek, hogy fogadd el; számláld meg s aztán adasd
-nekem által az uramat: nézd, ez a két kis gyerek hogy örül, hogy repes,
-hogy mindjárt megláthatják az ő jó apjukat.
-
-Kalme összevonta vékony szemöldeit s hidegnek mutatta magát, erőltetve.
-
-– Jó asszony. Én addig el nem fogadhatom a váltságdijat, a míg az uradra
-rá nem találtál. Én a rabokat nem ismerem, azoknak a neveiket sem
-hallottam soha. Majd felhozatom őket ide az udvarra, szemeld ki, melyik
-az, a kiben ráismersz hajdani férjedre.
-
-– Oh én bizony ráismerek, ha daróczrongyban van is, ha nap elégette is,
-fekély meglepte is az ábrázatját, rögtön, ezer közül is egyszerre
-kilátom.
-
-– Kivánom, hogy kilásd. De ha nem találnád itt meg, ha nem ismernél rá,
-bizony visszaadom az erszény aranyad.
-
-Azzal parancsot adott a kadina az eunuchoknak, hogy hozzák fel az
-udvarba mind a kertben dolgozó rabszolgákat, a kiknek még tisztességes
-kinézésük vagyon.
-
-Azokat ott sorban felállíták s akkor Damokos Tamásné végig haladt a sor
-előtt, arczaikba nézett, búsan fejet csóvált és visszatért a kadinához,
-a ki hölgyeivel együtt a kastélynak egy aranyrácsos köröndjéből nézte
-ezt a szemlét.
-
-– Az én uram nincsen ezek között.
-
-Ekkor Kalme azt parancsolá, hogy tereljék fel a többi rabokat a
-bőrgyárból, a kik ott dolgoznak.
-
-Egyszerre nem fértek el mind az udvarban, csak úgy csapatonkint
-hajtották fel őket. Ezek már elzüllött, marczona alakok voltak, naptól
-agyonégett, szenvedésektől elkényszerült arczokkal; félig mezítelen,
-rongygyal til-túl fedett sovány tagokkal; karjaik, lábszáraik a
-bőrcsávától sárgára, feketére, vörösre edzve. Kín ezeket látni, végig
-szemlélgetni. Damokos Tamásné sorba járt előttük, végig nézett rajtuk s
-csüggedten tért vissza: «egy sem az én uram!»
-
-Egyre nyomorultabb alakok csoportját terelték eléje. A könytől alig
-látott már. Azok között sem volt még Damokos Tamás.
-
-Most aztán Kalme parancsot adott, hogy hozzák elő a bőrlúgzóból a
-foglyokat. Ezek végzik a legkinzóbb munkát, melyre azokat szokták
-kárhoztatni, a kik vagy szökést kisérlettek meg, vagy a váltságdíjukra
-hiába várattak. Ezek nem emberi alakok már, hanem kisértetek!
-
-Ilkának a szive úgy elszorult, mintha hegy feküdnék rajta, mikor ez
-ijesztő alakok eléje lépdeltek, arczuk elcsúfitva, megcsonkítva, Isten
-képe kitörölve róla. Óh mily szívfájdalom őket igyen látni, egy kedves
-alakot közöttök keresni!
-
-De mégis megtalálja!
-
-Arczát szétmarczangolhatták, de azt a büszke fejhordozást el nem
-vehették tőle. A szennytől fekete, a rongytól undok alakban ráismer az ő
-kedvesére, s oda rohan hozzá, öleli karjával, elhalmozza forró
-csókjaival s mondja édes szóval ennek az elundokított arcznak: «én
-angyalom! én szivem bálványa!»
-
-Kalme nem állhatta ki ezt a jelenetet, kirohant a körönd ajtaján; nem
-törődött vele, hogy férfi szem látja fátyoltalan arczát, odarohant az
-ölelkezőkhöz.
-
-– Menjetek előlem! Takarodjatok innen! Ne öleljétek itt egymást, ha én
-látlak! Itt a pénzed, asszony! Vedd vissza a váltságdíjad!
-
-Azzal oda veté az erszényt a lábaihoz Ilkának.
-
-– Nem akarnád őt kiadni? kérdé megrettenve Ilka.
-
-– De kiadom ingyen!
-
-Damokos Tamás még most is büszke volt! Rongyos, szurtos és ijesztő! De
-még mindig kevély.
-
-– Vedd fel azt az erszényt, mondá a nejének s add vissza az
-urasszonynak. Ennyit kértek értem: ennyit adnak értem.
-
-– És én még sem veszem vissza, mondá Kalme; s most már ő is versenyre
-szólítá a maga büszkeségét. Most vettem Akmet bégnek a levelét, a mely
-mást parancsol; hallgasd meg, nem fogod megbánni.
-
-(Mint azt a másik levélolvasást, gondolá magában.)
-
-Mikor azt elolvasta Kalme, az eltorzított arcznak is volt ragyogása.
-
-– Lásd, mondá a levél elolvasásánál, Kalme: a feleséged ilyen hűséges
-volt hozzád.
-
-– Tudtam én azt mindig! kiáltá Damokos Tamás, keblére szorítva édes
-egyetlenét.
-
-– No hát vedd vissza a pénzed!
-
-– Még sem veszem vissza, mondá Tamás. Hanem ha kegyelemosztó napod van,
-fogadd el hát ezt a váltságdijat nem értem, hanem kétszáz
-fogolytársamért, kik velem együtt jutottak rabságba. Add ki őket, hadd
-jöjjenek ők is velem.
-
-– Jól van. Vidd őket magaddal. De ha a rabokat nem adhatom ingyen,
-szabad nekik adnom egyéb útravalót. Gyalog hosszú az út, ott künn a
-ménesem. Válaszsz ki belőlük annyi paripát, a hányan vagytok, magyar
-rabok. S aztán nehogy a moldvai oláhok, kozákok fegyverteleneket
-megcsufoljanak, itt van a fegyvertár, vigyetek belőle magatokkal kardot,
-lándzsát, a mennyit elbirtok. De meg az sem illenék, hogy útközben
-fosztogatásokból tartsátok magatokat: utiköltségnek vegyétek el tőlem
-ezt az erszény aranyat.
-
-S ezzel a sokat utazott kétezer arany megint csak visszavándorolt a
-Damokos Tamás kezébe.
-
-Még utoljára majd a Kalme marad győztes az asszony versenyben.
-
-Most már Ilka asszony könyező szemekkel fordula hozzája.
-
-– Óh úrasszonyom! Mivel háláljam én meg ennyi jóságodat? Mit adhatok én
-teneked ezért?
-
-Kalme szemei úgy égtek, ragyogtak.
-
-– Add ide egy pillanatra azt a kis kölyket a karodról, hadd csókoljam
-össze.
-
-Ilka odanyujtá két kezével a kis szégyenkedő pirospofájú angyalkát.
-Kalme odaragadta azt a keblére mind a két karjával, s elhalmozta arczát,
-szemeit, homlokát forró csókjaival: a köny, mint a zápor, úgy szakadt
-szeméből, egy hosszú pillanatig olyan boldognak álmodta magát, mint az a
-másik asszony.
-
-Akkor visszadobta a gyermeket hevesen az anyja keblére.
-
-– Fogjad! vigyed! S most már szaladj előlem a kincseiddel: a míg
-jókedvemben találsz, a míg föl nem ébredek haragos kedvemre, mert akkor,
-nem tudod, hogy nem öllek-e agyon, s elveszem tőled az uradat és a
-gyermekedet!
-
-De úgy megijedt ettől a fenyegetéstől Ilka asszony, hogy egy pillanatig
-sem maradt ott állva, hanem a két kezével megkapta egyfelől az urának,
-másfelől a nagyobbik fiának a kezét, a kisebbiket a nyakába ültette
-lovazva s úgy futott ki velök a nyitott várkapun, mint a ki lopott
-kincset visz magával.
-
-Csak azután, hogy a kapun kívül voltak, s látta, hogy senki sem kergeti,
-tért magához, s azt kérdé az urától:
-
-– De vajjon Buzdurgán murza, ha hazakerül, helyeselni fogja-e azt, hogy
-a felesége ennyi rabot elbocsátott s még lovat, fegyvert is adott nekik?
-
-– De bizony nem fogja.
-
-– Talán meg is haragszik érte a feleségére?
-
-– De nagyon megharagszik.
-
-– Mit fog vele tenni? uram Jézus!
-
-– Bőrzsákba varratja s beledobatja a nagy vizesésbe.
-
-– Hogy az úr Isten pusztítsa el őtet, mielőtt hazaérkezne!
-
-– Magam is azt kivánom neki!
-
-(Talán nem is tette volna azt hozzá Damokos Tamás, ha előre tudta volna,
-hogy az úr Isten meghallgatja ugyan azt a kegyes óhajtást, hanem épen ő
-rá fogja bízni annak a végrehajtását.)
-
-
-
-
-A DAMOKOS-VÁGÁS.
-
-Siralmas dolog volna azt leirni, a mik ez alatt Erdélyben történtek.
-
-A felgerjedt török szultán ráereszté a maga hadait minden oldalról a
-szerencsétlen országra, mely azt sem tudta már, hogy kinek
-engedelmeskedjék? annyi volt a fejedelme.
-
-A krimiai tatárok hordája végigpusztítá az egész fejedelemséget mind a
-Királyhágóig, de még ott sem állt meg, hanem átcsapott Magyarországra,
-olyan rémületet támasztva maga előtt, hogy senki sem mert neki
-ellentállni, csak futott előle minden nép, a hol az előcsapatja
-megjelent s engedte a városait fölégetni. Ekkor pusztították el
-Gyula-Fehérvárt is, a szép kollégium könyvtárát halomra rakták, úgy
-gyujtották meg. S csak akkor hagyták oda az országot, mikor már úgy
-megterhelték magukat zsákmánynyal, hogy többet nem birt el a ló, meg a
-rabszolgahad.
-
-A Rákóczy György jenői diadalának ez volt a szomorú következése.
-
-Buzdurgán murza is megelégelte már az olcsó diadalokat, jóllakhatott
-vérrel és jajkiáltásokkal, egész csordaszámra hajtá maga előtt a
-rabszíjra fűzött férfit, asszonyt, marhát, birkát – vegyest.
-
-Ekkor került haza Damokos Tamás, a maga kiszabadult kétszáz vitéz
-bajtársával.
-
-Mikor az ojtozi szoroshoz ért, a hol II. Rákóczy György által épített
-vár zárja el a völgy kijáratát, hát akkor ő még azt hitte, hogy ez a vár
-a székelyek kezében van, semmit sem tudott arról, hogy milyen furfanggal
-foglalták el azt a törökök. A hazaszabadult székelyek pedig mindnyájan
-tatár-öltözetet viseltek; mert bizony Krimiában senki se varrt az ő
-számukra székely zekét, harisnyát; a fegyverzetük is egészen tatárokéhoz
-hasonlított. Annálfogva azt mondá Boldizsár bának Damokos Tamás:
-
-– Eredj csak, édes bátyám, előre be a várba. Neked magyar gúnyád van,
-beeresztenek, s világosítsad fel a bennlevőket, hogy mi nem vagyunk
-tatárok, különben még közénk ágyuznak, puskáznak; elnéznek bennünket.
-
-– De nem megyek biz én; mondá Boldizsár bá. Mert ha én bemegyek a magyar
-ruhámmal a Rákóczy-várba, soha ki nem jövök onnan többet. Török van
-odabenn. Inkább adj nekem is egy tatársüveget, meg egy hosszú dárdát,
-aztán hadd lovagolok előre valami huszadmagammal a várba. Ilyen kevés
-népet bizton beeresztenek. Ha egyszer aztán ott leszek a felvonó hidon,
-ti többiek az erdőben rohanjatok utánam, egy hajtással elkapjuk ezt a
-várat.
-
-A bizony sikerült az ezermesternek. Lomha oláh őrséget hagyott a török a
-Rákóczy-várban, nem is gondolt rá, hogy azt hátulról, Moldvából
-fenyegethesse valami veszedelem. Egy kardcsapás nélkül el lett az
-foglalva. Az őrséget kilökték, menjen haza az anyja örömébe!
-
-A mint annak hire futamodott, hogy hazakerült a Damokos Tamás meg a
-lúfők hada Krimiából, hogy be is vették a Rákóczy várát, egyszerre nagy
-lett a csődület az ojtozi hegyekben. Csikből, Háromszékből a hegyek közt
-lappangó székelység mind odasietett. Volt ember is, fegyver is elég;
-csak a vezető hiányzott.
-
-Mikor Tamás megtudta, hogy Mikóujvárát is elvette a tatár, nagyon szidta
-érte a csiki székelyeket; minek engedték magukat olyan könnyen kizavarni
-a várukból? Azok azt felelték rá, hogy «mikor nem volt lovasságunk:»
-Aztán beszélj velük, ha tudsz!
-
-– No hát már most van lovasságtok. Hát gyertek velem, foglaljuk vissza.
-
-– Megyünk is!
-
-S meg is indulának Damokos és Czirjék vezetése alatt egész seregestül a
-száguldó tatárra.
-
-Ott találkozának Buzdurgán murzával a csikszeredai sikon. Az jött Ojtoz
-felé a nagy prédájával s szörnyen elbámult rajta, mikor dárdaerdőt
-látott maga előtt; a miről azt hitte, hogy a gyökerét is kitépte már a
-földből.
-
-Hát már ez a székely, akárhányszor agyonverik, mindig újra feltámad!
-
-Bizony fel az!
-
-A tatárnak pedig az volt a szokása, hogy a hol váratlan ellenállásra
-talált, ott mindjárt lekonyult a taréja.
-
-Buzdurgán murza dühös volt, hogy így elállják az útját.
-
-Kilovagolt maga a két sereg közötti sikság közepére s kirántva hatalmas
-pallosát, elkezdett kiabálni, olyan szörnyű hangon, hogy
-félmértföldnyire is meg lehetett hallani.
-
-«Ti hitetlen kutyák! Majd elbujtok egérlyukaitokba, ürgének születtek!
-Ha van közöttetek embernek való ember, küldjétek ide elém; csapjunk
-össze egy szál karddal! No hát van-e ember a székelyek közt!»
-
-Ember volt biz elég, de óriás nem volt. Azok rég kihaltak már a nagy
-Czohárdról, a hol legutoljára laktak. Ki mérkőznék össze egy ilyen nagy
-bolond hustoronynyal, a kinek a pallosát más Isten teremtése két kézzel
-sem tudja megemelni.
-
-Pedig hát nagy szégyen lesz, ha a kérkedő góliáthtal nem tudnak senkit
-szembeállítani.
-
-Egyik a másikra nézett; de csak egyiknek sem akaródzott a kardját
-összepróbálni a murzáéval. Hosszabb az valamennyiénél.
-
-– Hej édes jó öcsém, vitéz Damokos Tamás kapitány uram. Csak neked kell
-ezzel a csodával összeakaszkodnod! Mondá Czirjék Boldizsár a
-főkapitánynak.
-
-A többi hadnagyok is mind neki esének: «te vívhatsz meg vele, senki
-más.»
-
-Damokos Tamás látta, hogy ezt a harczot nem kerülheti ki.
-
-És akkor erre az emlékezetes mondásra fakadt, a mi fel van jegyezve a
-Damokos-család hagyományaiban.
-
-«Héj becsület, becsület! Ha te nem volnál, nem kellene én nekem most
-meghalnom!»
-
-S mondván, kirántá a kardját, eláldotta ennek a világnak keserüségét
-nagy búbánatában, «aztán köszöntsétek a feleségemet, meg a két kis
-árvámat!» És most «segíts uram Jézus!» azzal a lovát megsarkantyuzva,
-kiugratott a homloksorból a síkság közepére, Bozdurgán murzával
-szembeiramodvást.
-
-Amint a murza meglátta a feléje vágtatót, megismerte az elcsufolt
-orczájáról a kiszabadult rabját s rárivalt csufondárosan:
-
-– Hát te hogy szöktél meg a csávagödörből, Tamás a Damokosok között? Tán
-biz a feleségem bocsátott szabadon? Te világcsaló hazug! Nojszen. Voltam
-a gyulafehérvári nagy medreszben: kerestem a huszonnyolcz övet, a kiről
-te mčhdruli ábéczét tanultál; egyet sem találtam; no majd oda haza
-esztrengára veszem a kadinát, hogy mint jutottál az ő öveihez? Most
-pedig csak gyere ide a kezem ügyébe, hadd hasítlak kettőbe. Az egyik
-feledet a magad feleségének, a másikat az enyémnek! Ha olyan nagyon
-szerettek, osztozzanak rajtad.
-
-Azzal felemelte faágvastagságú karjával magasra azt a széles pallost, a
-mi egy bikát is képes kettészelni s csak úgy forgatta a feje fölött,
-mintha nádszál volna. Úgy várta be a reárohanó Damokos Tamást.
-
-Hanem hát meglehet, hogy az ilyen nagy testnél nem olyan nagyon gyors az
-agy és a kar közötti összeműködés, mint a kisebb termetűnél, a míg az ő
-feje azt mondja a kezének: «vágj», míg az ezt megteszi, az alatt a
-tömzsi régen odavágott: Damokos Tamásnak az éles szablyája csak egy
-villámlásnyi kis idővel elébb csapott le hamarább a Buzdurgán nyakára,
-mielőtt annak a palosa ő reá alázúdult volna, de olyan szerencsétlenül
-talált neki oda, hogy a hordónyi nagy fő csak lerepült az óriás válla
-közül s a mint talpra esék a földön, nagy mordiásan összehuzta a
-szemöldökeit, fintorgatta az orrát s nagyokat pillogatott meredező
-szemeivel, a szája tátogott hozzá, mintha szemrehányásokat tenne: «Ej
-Damokos Tamás, ezt nem vártam tőled!»
-
-A fejnélküli test pedig, megfordulván a lovával, elkezdett szaladni
-vissza a tatár tábor felé, szokása szerint a két földig érő lábával is
-segítve nyargalni az alatta futó lónak. Az öklébe szorított pallos egyre
-csapkodott a levegőbe jobbra-balra, mint a bomlott szélmalomszárny. A
-tatárság erre a látványra úgy megijedt, hogy hátat fordított, elfutott
-világgá, ott hagyva a székelyeknek az egész prédáját s pányvára fűzött
-rabjait valamennyit.
-
-Azok között megtalálta Damokos Tamás Apor István uramat is. De nem tett
-neki semmi szemrehányást, csak azt tanácsolá, hogy máskor legyen
-Istennel s ne kivánja a felebarátja romlását.
-
-Ekkor aztán a várát is visszafoglalta Tamás, de az olyan rongált
-állapotban volt, hogy meg nem maradhatott benne, hanem elvitte családját
-Alsó-Csernátonba, az ősi lakházába. Most is ottan laknak az ivadékai.
-Mind olyan derék emberek, mint ő volt, meg a felesége.
-
-*
-
-Nem sokára a török szultán kihozá tatár rabságból az egész fogoly
-magyarságot, vezérükkel, Kemény Jánossal egyetemben, a kit egyúttal
-megtett Erdély fejedelmének.
-
-És így beteljesült az égi jóslat a négy vak nappal, hogy Erdélynek négy
-fejedelme fog lenni egyszerre.
-
-Két év mulva mind a négy elmult: három csatákban esett el.
-
-Szegény Erdély, de sokat szenvedett!
-
-De fennmaradt a családi hagyományok között, a székely nép ajkain,
-Damokos Tamásnak az a jellemző mondása: «hej becsület! becsület! ha te
-nem volnál, nem kellene én nekem most meghalnom!»
-
-És aztán az olyan vágást, a milyennel Tamás Buzdurgán murzát elbocsátá a
-világról, máig is úgy hivják, hogy «Damokos-vágás».
-
-Adjon Isten mindenkinek belőle, a ki megérdemli!
-
-
-
-
-Lábjegyzetek.
-
-[Footnote 1: Az akkoriban dívó néphit szerint a legfélelmesebb réme volt
-a csik-szeredai völgynek a «Simó Péter», egy nagy fekete óriás, a ki az
-éjjeli utazók szekereire felült, s gazdáikat birkózni hivta az
-ólomszérüre.]
-
-[Footnote 2: Hát ezt ki tudja, hogy mi?]
-
-[Footnote 3: Igazolja ezt a krimiai rab uraknak egy levele 1658. május
-elejéről, melyet Rákóczy Györgyhöz irtak, elpanaszolván, hogy két
-társukat erős eskü mellett elbocsáták az uraik, hogy hazamenvén
-Erdélybe, mind magukért, mind rabul maradt társaikért a váltságdíjat
-meghozzák. De azok hitszegően elmaradtak. «Immár pediglen a terminus
-elmulván, minket szegény megnyomorodott rabokat érettek rontnak, vernek,
-kinoznak és keservesen csigázván, orr-, fülmetéléssel, fogkivonással,
-szemeink kivájatásával fenyegetnek, ha vissza nem jönnek: kiért az Ur
-Isten erős haragját rájuk bocsátani fogja (a szökevényekre). Mert
-mikoron kibocsátották volt őket, erős hittel igen esküdtenek, hogy az
-élő Isten őket, ha kötéseknek nem állanak, semminemű dolgaikban meg ne
-segítse, sőt Istennek minden áldása fejeiken átok legyen és a
-gyermekeiket is az átok és Istennek rettenetes haragja, mint az ég a
-földet, úgy borítsa be: sőt ha meghalnának is, az testeket az földnek
-gyomra kiokádja és lelkek itéletnapig se mennyországban, se pokolban ne
-mehessen! Mégis az napjára be nem jövének az hamishitű istentelen,
-minket nyomorgattató és örökkévaló rabságba borító emberek…»
-
-
-Ezen levélben Damokos is fel van említve a sanyargatott rabok között:
-tévedésből Péter keresztnévvel, de a családi okmányok és Kemény János
-fejedelem levele, melyet Tamás is aláirt, ez utóbbit igazolják.
-
-
-L. Történeti tár 1882., IV. füzet, 614. l.]
-
-
-
-
-
-TARTALOM.
-
-  A csernátoni ezermester  1
-  A Csetátye Drakuluj  9
-  A Mikó-Ujvári ágyuk  17
-  Benn az ellenség a várban  28
-  Buzdurgán  32
-  Kalme  42
-  Hogy hozzák tánczba a törököt?  68
-  Munduka Ravasel  78
-  A csodatevő kigyókő  92
-  A négyezer özvegyasszony ostroma  100
-  A szerelem boszuja  133
-  Az egérfogó  156
-  A dráku popi  169
-  Van Isten a föld alatt is!  177
-  Asszonyok versenye  182
-  A Damokos-vágás  189
-
-
-[Transcriber's Note:
-
-
-Javítások.
-
-Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
-
-A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
-
-
-13 |vísszajönnek, fölülről |visszajönnek, fölülről
-
-40 |Utik verik? |Ütik verik?
-
-48 |Orülök, ha kivált |Örülök, ha kivált
-
-78 |Tomasius Damokos de Newtood.» |«Tomasius Damokos de Newtood.»
-
-80 |kecske a káposztával! |kecske a káposztával!»
-
-146 |egy csomóban. |egy csomóban.»
-
-152 |purgatoriumnál. |purgatoriumnál.»
-
-183 |ez itten! |ez itten!»
-
-186 |szivem bálványa! |szivem bálványa!»
-
-187 |ki ltá Damokos |kiáltá Damokos
-
-195 |A csernátoni ezermester 2 |A csernátoni ezermester 1]
-
-
-
-
-
-
-
-End of the Project Gutenberg EBook of A Damokosok, by Mór Jókai
-
-*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A DAMOKOSOK ***
-
-***** This file should be named 55934-0.txt or 55934-0.zip *****
-This and all associated files of various formats will be found in:
-        http://www.gutenberg.org/5/5/9/3/55934/
-
-Produced by Albert László from page images generously made
-available by the Google Books Library Project
-
-
-Updated editions will replace the previous one--the old editions
-will be renamed.
-
-Creating the works from public domain print editions means that no
-one owns a United States copyright in these works, so the Foundation
-(and you!) can copy and distribute it in the United States without
-permission and without paying copyright royalties.  Special rules,
-set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to
-copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to
-protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark.  Project
-Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you
-charge for the eBooks, unless you receive specific permission.  If you
-do not charge anything for copies of this eBook, complying with the
-rules is very easy.  You may use this eBook for nearly any purpose
-such as creation of derivative works, reports, performances and
-research.  They may be modified and printed and given away--you may do
-practically ANYTHING with public domain eBooks.  Redistribution is
-subject to the trademark license, especially commercial
-redistribution.
-
-
-
-*** START: FULL LICENSE ***
-
-THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE
-PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK
-
-To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free
-distribution of electronic works, by using or distributing this work
-(or any other work associated in any way with the phrase "Project
-Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project
-Gutenberg-tm License (available with this file or online at
-http://gutenberg.org/license).
-
-
-Section 1.  General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm
-electronic works
-
-1.A.  By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm
-electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
-and accept all the terms of this license and intellectual property
-(trademark/copyright) agreement.  If you do not agree to abide by all
-the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy
-all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession.
-If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project
-Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the
-terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or
-entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.
-
-1.B.  "Project Gutenberg" is a registered trademark.  It may only be
-used on or associated in any way with an electronic work by people who
-agree to be bound by the terms of this agreement.  There are a few
-things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works
-even without complying with the full terms of this agreement.  See
-paragraph 1.C below.  There are a lot of things you can do with Project
-Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement
-and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic
-works.  See paragraph 1.E below.
-
-1.C.  The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation"
-or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project
-Gutenberg-tm electronic works.  Nearly all the individual works in the
-collection are in the public domain in the United States.  If an
-individual work is in the public domain in the United States and you are
-located in the United States, we do not claim a right to prevent you from
-copying, distributing, performing, displaying or creating derivative
-works based on the work as long as all references to Project Gutenberg
-are removed.  Of course, we hope that you will support the Project
-Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by
-freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of
-this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with
-the work.  You can easily comply with the terms of this agreement by
-keeping this work in the same format with its attached full Project
-Gutenberg-tm License when you share it without charge with others.
-
-1.D.  The copyright laws of the place where you are located also govern
-what you can do with this work.  Copyright laws in most countries are in
-a constant state of change.  If you are outside the United States, check
-the laws of your country in addition to the terms of this agreement
-before downloading, copying, displaying, performing, distributing or
-creating derivative works based on this work or any other Project
-Gutenberg-tm work.  The Foundation makes no representations concerning
-the copyright status of any work in any country outside the United
-States.
-
-1.E.  Unless you have removed all references to Project Gutenberg:
-
-1.E.1.  The following sentence, with active links to, or other immediate
-access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently
-whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the
-phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project
-Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed,
-copied or distributed:
-
-This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with
-almost no restrictions whatsoever.  You may copy it, give it away or
-re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included
-with this eBook or online at www.gutenberg.org/license
-
-1.E.2.  If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived
-from the public domain (does not contain a notice indicating that it is
-posted with permission of the copyright holder), the work can be copied
-and distributed to anyone in the United States without paying any fees
-or charges.  If you are redistributing or providing access to a work
-with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the
-work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1
-through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the
-Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or
-1.E.9.
-
-1.E.3.  If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted
-with the permission of the copyright holder, your use and distribution
-must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional
-terms imposed by the copyright holder.  Additional terms will be linked
-to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the
-permission of the copyright holder found at the beginning of this work.
-
-1.E.4.  Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm
-License terms from this work, or any files containing a part of this
-work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.
-
-1.E.5.  Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
-electronic work, or any part of this electronic work, without
-prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
-active links or immediate access to the full terms of the Project
-Gutenberg-tm License.
-
-1.E.6.  You may convert to and distribute this work in any binary,
-compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any
-word processing or hypertext form.  However, if you provide access to or
-distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than
-"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version
-posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org),
-you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a
-copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon
-request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other
-form.  Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm
-License as specified in paragraph 1.E.1.
-
-1.E.7.  Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
-performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works
-unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.
-
-1.E.8.  You may charge a reasonable fee for copies of or providing
-access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided
-that
-
-- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
-     the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method
-     you already use to calculate your applicable taxes.  The fee is
-     owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he
-     has agreed to donate royalties under this paragraph to the
-     Project Gutenberg Literary Archive Foundation.  Royalty payments
-     must be paid within 60 days following each date on which you
-     prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax
-     returns.  Royalty payments should be clearly marked as such and
-     sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the
-     address specified in Section 4, "Information about donations to
-     the Project Gutenberg Literary Archive Foundation."
-
-- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
-     you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
-     does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm
-     License.  You must require such a user to return or
-     destroy all copies of the works possessed in a physical medium
-     and discontinue all use of and all access to other copies of
-     Project Gutenberg-tm works.
-
-- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any
-     money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
-     electronic work is discovered and reported to you within 90 days
-     of receipt of the work.
-
-- You comply with all other terms of this agreement for free
-     distribution of Project Gutenberg-tm works.
-
-1.E.9.  If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm
-electronic work or group of works on different terms than are set
-forth in this agreement, you must obtain permission in writing from
-both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael
-Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark.  Contact the
-Foundation as set forth in Section 3 below.
-
-1.F.
-
-1.F.1.  Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
-effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
-public domain works in creating the Project Gutenberg-tm
-collection.  Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic
-works, and the medium on which they may be stored, may contain
-"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or
-corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual
-property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a
-computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by
-your equipment.
-
-1.F.2.  LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right
-of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project
-Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
-Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project
-Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all
-liability to you for damages, costs and expenses, including legal
-fees.  YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
-LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
-PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3.  YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
-TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
-LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
-INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
-DAMAGE.
-
-1.F.3.  LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
-defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
-receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
-written explanation to the person you received the work from.  If you
-received the work on a physical medium, you must return the medium with
-your written explanation.  The person or entity that provided you with
-the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a
-refund.  If you received the work electronically, the person or entity
-providing it to you may choose to give you a second opportunity to
-receive the work electronically in lieu of a refund.  If the second copy
-is also defective, you may demand a refund in writing without further
-opportunities to fix the problem.
-
-1.F.4.  Except for the limited right of replacement or refund set forth
-in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER
-WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO
-WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.
-
-1.F.5.  Some states do not allow disclaimers of certain implied
-warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages.
-If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the
-law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be
-interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by
-the applicable state law.  The invalidity or unenforceability of any
-provision of this agreement shall not void the remaining provisions.
-
-1.F.6.  INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
-trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
-providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance
-with this agreement, and any volunteers associated with the production,
-promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works,
-harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees,
-that arise directly or indirectly from any of the following which you do
-or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm
-work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any
-Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause.
-
-
-Section  2.  Information about the Mission of Project Gutenberg-tm
-
-Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of
-electronic works in formats readable by the widest variety of computers
-including obsolete, old, middle-aged and new computers.  It exists
-because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from
-people in all walks of life.
-
-Volunteers and financial support to provide volunteers with the
-assistance they need, are critical to reaching Project Gutenberg-tm's
-goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will
-remain freely available for generations to come.  In 2001, the Project
-Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
-and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations.
-To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation
-and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4
-and the Foundation web page at http://www.pglaf.org.
-
-
-Section 3.  Information about the Project Gutenberg Literary Archive
-Foundation
-
-The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit
-501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
-state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
-Revenue Service.  The Foundation's EIN or federal tax identification
-number is 64-6221541.  Its 501(c)(3) letter is posted at
-http://pglaf.org/fundraising.  Contributions to the Project Gutenberg
-Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent
-permitted by U.S. federal laws and your state's laws.
-
-The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S.
-Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered
-throughout numerous locations.  Its business office is located at
-809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email
-business@pglaf.org.  Email contact links and up to date contact
-information can be found at the Foundation's web site and official
-page at http://pglaf.org
-
-For additional contact information:
-     Dr. Gregory B. Newby
-     Chief Executive and Director
-     gbnewby@pglaf.org
-
-
-Section 4.  Information about Donations to the Project Gutenberg
-Literary Archive Foundation
-
-Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide
-spread public support and donations to carry out its mission of
-increasing the number of public domain and licensed works that can be
-freely distributed in machine readable form accessible by the widest
-array of equipment including outdated equipment.  Many small donations
-($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
-status with the IRS.
-
-The Foundation is committed to complying with the laws regulating
-charities and charitable donations in all 50 states of the United
-States.  Compliance requirements are not uniform and it takes a
-considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
-with these requirements.  We do not solicit donations in locations
-where we have not received written confirmation of compliance.  To
-SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any
-particular state visit http://pglaf.org
-
-While we cannot and do not solicit contributions from states where we
-have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
-against accepting unsolicited donations from donors in such states who
-approach us with offers to donate.
-
-International donations are gratefully accepted, but we cannot make
-any statements concerning tax treatment of donations received from
-outside the United States.  U.S. laws alone swamp our small staff.
-
-Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation
-methods and addresses.  Donations are accepted in a number of other
-ways including checks, online payments and credit card donations.
-To donate, please visit: http://pglaf.org/donate
-
-
-Section 5.  General Information About Project Gutenberg-tm electronic
-works.
-
-Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm
-concept of a library of electronic works that could be freely shared
-with anyone.  For thirty years, he produced and distributed Project
-Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support.
-
-
-Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed
-editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S.
-unless a copyright notice is included.  Thus, we do not necessarily
-keep eBooks in compliance with any particular paper edition.
-
-
-Most people start at our Web site which has the main PG search facility:
-
-     http://www.gutenberg.org
-
-This Web site includes information about Project Gutenberg-tm,
-including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
-subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.
diff --git a/old/55934-0.zip b/old/55934-0.zip
deleted file mode 100644
index 58afe27..0000000
--- a/old/55934-0.zip
+++ /dev/null
diff --git a/old/55934-h.zip b/old/55934-h.zip
deleted file mode 100644
index b40bd06..0000000
--- a/old/55934-h.zip
+++ /dev/null
diff --git a/old/55934-h/55934-h.htm b/old/55934-h/55934-h.htm
deleted file mode 100644
index f265425..0000000
--- a/old/55934-h/55934-h.htm
+++ /dev/null
@@ -1,7086 +0,0 @@
-<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN"
-    "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd">
-<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu">
-<head>
-<meta name="generator" content=
-"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.4.0" />
-<meta http-equiv="Content-Type" content=
-"text/html; charset=utf-8" />
-<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" />
-<title>The Project Gutenberg eBook of A Damokosok by Mór
-Jókai</title>
-
-<style type="text/css">
-/*<![CDATA[*/
-body {
- margin-left: 10%;
- margin-right: 10%;
-}
-
-h1,h2,h3 {
- text-align: center;
- clear: both;
-}
-
-h2,h3 {
-        margin-top: 2em;
-}
-
-p {
- margin-top: 0.75em;
- margin-bottom: 0.75em;
-}
-
-body > p {
- text-align: justify;
- text-indent: 1.5em;
-}
-
-hr {
- width: 33%;
- margin-top: 2em;
- margin-bottom: 2em;
- margin-left: auto;
- margin-right: auto;
- clear: both;
-}
-
-hr.chap {width: 65%}
-hr.tb {width: 25%;}
-
-table {
- margin-left: auto;
- margin-right: auto;
-}
-
-td {
- padding-left: 1em;
- padding-right: 1em;
-}
-
-.pagenum {
- /* visibility: hidden; */
- position: absolute;
- right: 2%;
- color: gray;
- font-size: smaller;
- text-align: right;
- text-indent:0;
-}
-
-.tdr {text-align: right;}
-
-.center {
- text-align: center;
- text-indent: 0;
-}
-
-.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;}
-
-.caption {font-weight: bold;}
-
-.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;}
-
-.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;}
-
-.figcenter {
- margin: auto;
- text-align: center;
-}
-
-.footnotes {
- border: dashed 1px;
-}
-
-.footnote {
- margin-left: 10%;
- margin-right: 10%;
- font-size: 0.9em;
- text-align: justify;
-}
-
-.footnote .label {
- position: absolute;
- right: 84%;
- text-align: right;
-}
-
-.fnanchor {
- vertical-align: super;
- font-size: .8em;
- text-decoration: none;
-}
-
-.poem {
-/* margin-left:5%; */
-/* width: 90%; */
- font-size: 0.9em;
- display: table;
- margin: auto;
- text-align: left;
-}
-
-.poem .stanza {
- margin: 1em 0em 1em 0em;
-}
-
-.poem span.i0 {
- display: block;
- margin-left: 0em;
- padding-left: 3em;
- text-indent: -3em;
-}
-
-.transnote {
- background-color: #E6E6FA;
- color: black;
- padding: 0.5em;
- font-family: sans-serif, serif;
- font-size: 0.9em;
-}
-
-.transnote p {
- text-align: center;
- text-indent: 1.5em;
-}
-
-ul.TOC {
- list-style-type: none;
- padding-left: 10%;
- text-indent: -5%;
- width: 70%;
- text-align: justify;
-}
-
-span.ralign {
- position: absolute;
- text-align: right;
- right: 15%;
- top: auto;
-}
-/*]]>*/
-</style>
-</head>
-<body>
-
-
-<pre>
-
-The Project Gutenberg EBook of A Damokosok, by Mór Jókai
-
-This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with
-almost no restrictions whatsoever.  You may copy it, give it away or
-re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included
-with this eBook or online at www.gutenberg.org/license
-
-
-Title: A Damokosok
-
-Author: Mór Jókai
-
-Release Date: November 11, 2017 [EBook #55934]
-
-Language: Hungarian
-
-Character set encoding: UTF-8
-
-*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A DAMOKOSOK ***
-
-
-
-
-Produced by Albert László from page images generously made
-available by the Google Books Library Project
-
-
-
-
-
-
-</pre>
-
-<div class="transnote">
-<h3>Megjegyzések:</h3>
-<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_195">195</a>. oldalon
-található.</p>
-<p>Az eredeti képek elérhetők innen: <a href=
-"http://books.google.com/books?id=juVkAAAAMAAJ">http://books.google.com/books?id=juVkAAAAMAAJ</a>.</p>
-<p>Facebook oldalunk: <a href=
-"http://www.facebook.com/PGHungarianTeam">http://www.facebook.com/PGHungarianTeam</a>.</p>
-</div>
-<hr class="chap" />
-<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title=
-"" /></div>
-<hr class="chap" />
-<p class="center"><span class="caption-150">JÓKAI MÓR<br />
-ÖSSZES MŰVEI</span></p>
-<p>&nbsp;</p>
-<p>&nbsp;</p>
-<p class="center"><span class="caption">NEMZETI KIADÁS</span></p>
-<p>&nbsp;</p>
-<p>&nbsp;</p>
-<p class="center"><span class="caption">LVI. KÖTET</span></p>
-<p class="center"><span class="caption">A DAMOKOSOK</span></p>
-<p>&nbsp;</p>
-<p>&nbsp;</p>
-<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p>
-<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK
-KIADÁSA</span></p>
-<p class="center"><span class="caption-small">1896</span></p>
-<hr class="chap" />
-<h1>A DAMOKOSOK</h1>
-<p>&nbsp;</p>
-<p class="center"><span class="caption">REGÉNYES
-TÖRTÉNET</span></p>
-<p>&nbsp;</p>
-<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p>
-<p class="center"><span class="caption-large">JÓKAI MÓR</span></p>
-<p>&nbsp;</p>
-<p>&nbsp;</p>
-<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p>
-<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK
-TULAJDONA</span></p>
-<p class="center"><span class="caption-small">1896</span></p>
-<hr class="chap" />
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id="Page_1"><br />
--1-</a></span></p>
-<h2>A CSERNÁTONI EZERMESTER.</h2>
-<p>Lám megmondta jó előre Küprili nagyvezér Rákóczy György
-nagyfejedelemnek: «ne menj te Lengyelországba, királyságot keresni;
-mert bizony úgy jársz, mint a teve: a ki odament Allah elé, azt
-követelve, hogy adjon neki szarvakat, s aztán Allah még a füleit is
-levágta neki». – Egészen úgy járt György fejedelem is. Nem érte be
-azzal, hogy a gyönyörű szép Erdélyország nagyfejedelme lehetett,
-egyformán becsülve némettől, ozmántól: a bűne, a nagyravágyása
-átvitte Lengyelországba koronát keresni; ott azután nemcsak, hogy a
-korona aranyszarvait nem kapta meg, de odaveszítette nemzete
-virágát, Erdély harczoló seregét is. Azokat elfogta a krimiai
-tatárok khánja, a kit a szultán küldött az erdélyi hadak
-hátába.</p>
-<p>A székely csapatok vezére Nyújtódi Damokos Tamás, a mint azt
-látta, hogy a fejedelem aláirta a legcsúfosabb békekötés
-feltételeit, maga pedig mellékutakon elmenekült Magyarországba; a
-fővezér Kemény János ellenben odaalázta meg magát, hogy személyesen
-átmenjen a tatár khán táborába, kiéhezett, agyonfáradt hadai
-számára irgalmat-kegyelmet könyörögni: azt mondá a hadnagyának,
-Czirjék Boldizsárnak: «édes játom, nekünk már itt lőttek!»</p>
-<p>– Nem csak lőttek, de harangoztak is.</p>
-<p>– Kitalálod-e már, hogy mit tesz az a találós mese: «ettünk
-sültet-főttet, föld alatt, fa tetejébe’ – mi az?»</p>
-<p>– Ki bizony. A tatárfutásról hagyták ránk ezt a szomorú tréfát
-az őseink. <span class="pagenum"><a name="Page_2" id=
-"Page_2">-2-</a></span></p>
-<p>– Meg vagyunk mink már fogva csűstül.</p>
-<p>– Én még tudnám, hogy merre kén’ kibujnunk?</p>
-<p>– Én pedig azt nem tanulom meg. A fejedelem ám elfuthatott: neki
-kötelessége a személyét megmenteni; te csak hadnagy vagy, neked sem
-szégyen a sarkaddal fenyegetni az ellenséget; de én a lófők vezére
-vagyok; nekem nem szabad a hátamat mutogatnom: nekem itt kell
-maradnom az én népemmel harczban, rabságban egyaránt.</p>
-<p>– Akkor bizony én is itt maradok veled.</p>
-<p>– De nem maradsz! Épen az, hogy el kell menned; haza kell
-találnod; az én szerelmes asszonyomnak várába el kell jutnod;
-felőlem neki hirt mondanod.</p>
-<p>– Hát az igen könnyen fog menni.</p>
-<p>– Nem olyan nagyon könnyen, mint gondolnád. Mert nem mehetsz ám
-könnyű szerrel. Mivelhogy ezt a turbát is magaddal kell vinned.</p>
-<p>Az a «turba» a régi háborús világban valami emberhátra
-felköthető vasládikó volt, kívül csikóbőrrel bevonva, s vasruddal
-lakatra bezárva. (Innen maradt fel a közmondás: «ellopták a turbát,
-de nálam a kulcsa!»)</p>
-<p>– S van benne valami?</p>
-<p>– Van bizony. Tele van pénzzel. Fele arany, fele ezüst. Nem
-tudom a számát. De annyi sulyt vet, mint egy kis borju. Ezzel több
-terhe lesz a lovadnak, vagy pedig a hátadnak, ha gyalog maradsz.
-Már pedig a bundádat sem hagyhatod el, mert tél van, a puskádat is
-vinned kell; meg a pallosodat, aztán meg a fejszédet is; de meg egy
-egész kenyeret is kell czepelned az útra, meg egy darab szalonnát,
-hogy éhen ne halj.</p>
-<p>– Mind akad annak gazdája.</p>
-<p>– Mert látod, ha ez a pénz most itt marad nálam: a mint a pogány
-tatár bennünket rabságra ejt, az azt rögtön prédára ejti, csak egy
-rézgombot is az mi rajtunk nem hagy. Ha pedig ezt a pénzt az én
-drágámnak, jó feleségemnek haza viheted, hát ez jó lesz neki arra,
-hogy a váltságdíjat lerója belőle, a mit a gonosz tatár fejemre
-<span class="pagenum"><a name="Page_3" id="Page_3">-3-</a></span>
-fog róni, a kiről tudja, hogy vezér vagyok: még majd elég sem lesz
-reá.</p>
-<p>– De akkor hát elviszem magammal.</p>
-<p>– De ugyan vigyázz ám magadra, hogy meg ne fogdosson a
-tatár.</p>
-<p>– Ne te né! Hát azért volna nekem ezermester a nevem, hogy még
-az ilyen rusnya tatáron se tudjak kifogni?</p>
-<p>Czirjék Boldizsár bá pedig nem hiába volt büszke az ezermesteri
-nevére; mert valósággal az volt ő.</p>
-<p>Csinált ő egyszer olyan szövőszéket, a mit a patak hajt s
-magától megszövi az abaposztót. Azután meg egy olyan gyalogszekeret
-készített, a mi ló nélkül jár: az ember maga benne ül s
-kézzel-lábbal hajtja; az igaz, hogy jobban elfárad vele, mint ha
-gyalog járna, de legalább kocsin utazik. Megjárta ő ezen
-Nagy-Enyedet is, egész vásár csodájára. – Olyan fegyvert is fundált
-ki, a mivel a medve saját magát lövi agyon: még pedig puskapor
-nélkül.</p>
-<p>Nem kell Czirjék Bildizsár bát félteni. Van annak annyi
-tudománya, hogy százezer tatár nem jár túl rajta.</p>
-<p>Mielőtt a futáshoz kezdett volna, hát legelébb is azt tette,
-hogy egy bádog szelenczéből, a mit magával hordott erre az
-alkalomra, bekente a saruja szárait jó erősen farkashájjal. Ettől
-aztán a saját lova olyan szaladós lett, mintha farkasokat érezne a
-hátában, míg ellenkezőleg a tatárok, a kik rögtön üldözőbe vették,
-a mint látták, hogy szökni indul, el nem tudták gondolni, mi lelte
-a lovaikat? a mint azok közelbe érték Czirjéket, mind
-visszafordultak, rugtak, kapálóztak, lehányták a hátukról a
-gazdáikat, semmiképen nem akartak neki menni a megérzett farkas
-szimatnak.</p>
-<p>Boldizsár bá csak úgy nevette őket, hátra-hátra fordítva a
-képét.</p>
-<p>A tatárok azonban, ha lovaikkal be nem érhették a futót, a
-nyilaikkal ugyan megtalálhaták.</p>
-<p>Czirjék Boldizsár csak egyre hallá, hogy ott sivít el a
-<span class="pagenum"><a name="Page_4" id="Page_4">-4-</a></span>
-füle mellett egy-egy vasorrú madár, a kinek hátul a tolla.</p>
-<p>«Ez így nem jó lesz: vagy emberben, vagy állatban kár esik, s az
-hiba lesz.» Mondá magában a hadnagy, s ez ellen meg azt a fortélyt
-gondolta ki, hogy a mint egy patakhoz ért, ott leszállt, a bundáját
-belemerítette a vízbe, s aztán a gyapjas részével kifelé fordítva,
-úgy veté a nyakába, hogy ez nemcsak őt magát, hanem a lova hátulját
-is egészen takarta. Az a vízbemártott bunda pedig a csikorgó
-hidegben egyszerre jéggé fagyott: olyan lett az, mintha vaspánczél
-lett volna. A bolond tatár egyre nyilazott rá, de a nyílvessző mind
-lepattogott a természetadta birkabőr pajzsról: a jégen keresztül
-nem volt kedve a nyíl hegyének hatolni. Megint csak ő nevetett.</p>
-<p>A tatárok azonban nem maradtak el a sarkából. Egész csapat fogta
-üldözőbe, fertelmes kurjongatással. Meglátták a hátán a turbát, s
-azt már tudja a tatár, sok százados gyakorlatból, hogy abban a
-magyarok pénzüket tartják. Ez drága madár! Érdemes utána
-nyargalni.</p>
-<p>Czirjék Boldizsár bá tudta azt jól, hogy ez az ő két
-stratagémája csak addig használ, a míg a futása a hegyi szűk
-utakon, keskeny völgyekben tart, a hol nem kerülhetnek eléje, de a
-mint valami lapályra fog jutni, a hol a tatárok eléje kerülhetnek,
-ott már szél ellenében nem fognak ijedezni a lovaik a farkasháj
-szagától, az ő lova pedig a súlyosabb teher alatt hamarább kifárad,
-nem győzi az erőltetett versenyt, hát valami mást kell
-kigondolni.</p>
-<p>Egyszerre egy sűrű erdőbe érve, hirtelen utat vesztett,
-félrecsapott, mikor az üldözői nem látták, s elhagyva a mély
-ösvényt, leereszkedék az erdős hegyoldalon a mély völgybe.</p>
-<p>Ámde a tatárok minden gonosz politikával el voltak készülve.
-Csunya, kitanított vérebeket hordtak magukkal, a mik az üldözött
-áldozatot, ha az el talált rejtőzni valami bozótban, menten
-felvadászták. Czirjék Boldizsár bá, mikor már egyszer egy csorgó
-mellett pihenőt tartana, s <span class="pagenum"><a name="Page_5"
-id="Page_5">-5-</a></span> szalonnázni kezdene, csak hallja ám,
-hogy csaholnak az erdőben a czudar sinkoránok.</p>
-<p>– Ne te né! Még bizony csuffá tennének, ha hagynám magamat. Hogy
-ugatnak a kedveskék! Nem hiába kutyafejű tatár az ő nevük.</p>
-<p>Hanem hát egy ezermestert nem olyan könnyü elfogni.</p>
-<p>Boldizsár bá, megismerve az új veszedelmet, maga is fordított a
-stratagémán. Leszedte a lováról a mindenféle czókmókot, belekötött
-mindent a bundájába egy nagy batyunak. Azt a saját hátára
-vetette.</p>
-<p>– No most már édes lovam, eredj a magad esze után a merre látsz!
-Mondá, nagyot ütve a tenyerével a lova hátára. Az sem volt rest; a
-mint a kötőféket kiakasztották a nyakából, neki fordult az erdőnek
-s teher nélkül úgy elszaladt, mint egy gímszarvas. A tatárok
-vérebei aztán mind a futó paripa szimatján csaholtak tovább.
-Boldizsár bá farkashájas saruinak a nyomát semmi kedvük sem volt
-tovább üldözni. A farkast nem hajtja a kutya: már nem tudom,
-nemzetiségi rokonszenvből-e, vagy testvérgyülöletből; de kikerüli,
-ha lehet.</p>
-<p>Így aztán Boldizsár bá csak nyert egy kis egérútat, s azt arra
-használta fel, hogy a szálerdővel fedett hegyoldalban mind lejebb
-ereszkedék a völgybe, gondolva, hogy talál majd ott egy mély
-hegyszakadékot, a min ha keresztülhatolhat, a lovas tatár nem
-kerülhet elé. A tulsó oldalon aztán kap egy új mokánylovat, vagy jó
-pénzért, vagy egy jó fejbecsapásért.</p>
-<p>Talált ám, de nem egy hegyszakadékot, hanem egy tengerszemet a
-völgy mélyében: az a völgy is olyan gömbölyű volt, mint egy döbör,
-köröskörül bekerítve erdős hegyoldalakkal; nem volt abból semerre
-kimenekülés.</p>
-<p>A tatárok pedig már észrevették, hogy üres paripa után
-szaladnak, a lovag elbujt; nagy hamar visszatértek: baromsok nép
-volt, elállták az egész erdőt, csak úgy viszhangzott a szálfás
-rengeteg a kiáltozásaiktól: «marrha! marrha!» a mi az ő szokott
-csatakiáltásuk. <span class="pagenum"><a name="Page_6" id=
-"Page_6">-6-</a></span></p>
-<p>– Marha ám az öreg apád! Mondá Boldizsár bá s szétnézett a
-terepen: mit lehetne csinálni?</p>
-<p>A tengerszem be volt fagyva.</p>
-<p>Hanem az ilyen tengerszemnek a mély vize mindig meleg, úgy, hogy
-vastag jégkéreg nem támadhat rajta. Boldidizsár bá megpróbálta a
-balta fokával. A bizony beszakadt egy ütésre: – a jég kenyérre
-kenni való sajtnak elég vastag lett volna, hanem pallónak meg
-dobogó hidnak nagyon vékony volt.</p>
-<p>– No csak, ne ijedj meg magyar, biztatá magát az ezermester: Így
-van ez jól.</p>
-<p>Azzal szétnézett a parton. – Hevert ott rakás számra a sok
-fiatal fenyő, a mit a szél kitördelt. Boldizsár bá hozzáfogott a
-baltájával, négy szál ilyen vékony dorongnak való fenyőből egy pár
-korcsolyát a maga két lábának, meg egy szánkót a batyunak
-összeeszkábálni.</p>
-<p>Nem történhetett ez meg nesz nélkül. A sok baltaütés egészen
-elárulta az üldözők előtt, hogy hol bujkál, a kit keresnek. Minden
-oldalról csörtettek arrafelé.</p>
-<p>– No csak ne törjétek magatokat olyan nagyon! Dörmögé Boldizsár
-bá. Még megizzadtok s száraz kehet kaptok bele.</p>
-<p>Azok pedig csak jöttek közelebb, s folyvást szorosabbra húzták a
-kört a menekülő körül; már nagyon lehetett hallani a lovaik robaját
-a recsegő targalyak közt. Most mindjárt a nyakán lesznek.</p>
-<p>– Hát hiszen én is mindjárt készen leszek!</p>
-<p>Mikor a legelső lovasok egy-két nyillövésnyi távolban
-kibukkantak a fák közül, már akkor Boldizsár bának a lábaira volt
-kötözve a két ölnyi hosszú fenyőfa-korcsolya, még csak a szánkót
-rakta meg. A bunda az itt maradhat, a nélkül is elég melege van az
-embernek, a mikor kergetik; kenyér, szalonna se szaporítsa a
-terhet: «most laktunk jól, holnapra is majd ád az Isten valamit! ha
-nem ád, megalkuszunk a gyomrunkkal!» – Nem tett a szánkóra egyebet,
-mint a turbát, meg a fegyvereit: a szánt <span class=
-"pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> odakötötte az
-ővéhez, s aztán még egy hosszú, hegyes végű rudat fogott a kezébe s
-azzal neki iszánkodott a vékony jegű tónak.</p>
-<p>Egészen helyes volt a mathematikája. A vékony jégkéreg a hosszu
-fakorcsolyák alatt megbírta a gyorsan keresztül iramló embernyi
-terhet is és sehol nem szakadt be alatta: úgy repült át a tavon,
-szánkójával együtt, mint a vízi pók; még csak meg sem recscsent
-alatta a jéghid.</p>
-<p>«Marrha! Marrha!» ordítá az üldöző had, a mint meglátta a jég
-hátán a menekülőt, s aztán azt gondolták, hogy az a tó «fenékig
-tejfel», utána rugtattak, a mivel azt nyerték, hogy valami
-huszan-harminczan a bolondabbak közül beleszakadtak a jégbe:
-egynehányan azt is megpróbálták, hogy úsztatva áttörtessenek a
-tulsó partig, de pórul jártak vele, mert a vékony jég mind
-összevagdalta a lovak szügyét, hogy nem birtak előrehatolni.
-Boldizsár bá de hátra sem pillantott addig, a míg a tulsó oldalon
-szárazra nem jutott: csak akkor nézett aztán vissza, nagy lelki
-nyugalommal látva, hogy milyen jól helybenhagyta gonosz üldözőit.
-Azok még akkor is vergődtek a jeges vízben, egynéhány hegyes kucsma
-ott úszott már gazdátlanul; a parton állók pedig nagy csoportban
-káromkodtak, a mit Boldizsár bá nem hagyott viszonzatlanul. Jó
-szerencse, hogy egymás nyelvét nem értették; mert különben még
-összevesztek volna. A tatárok mérgükben egész raj számra repíték a
-nyilakat Boldizsár bá felé, de az egy sem jutott el hozzáig: széles
-volt az a tó!</p>
-<p>– Ejnye, nem szégyelitek magatokat? No megálljatok, majd én is
-küldök nektek valamit.</p>
-<p>Azzal lefektette a puskáját a favillára s odaczélzott, a hol
-legsürübben álltak a tatárok. Azok látták, hogy micsoda rossz
-szándéka van; de csak csúfságot csináltak belőle. Tudták ők «már»,
-hogy a tüzetadó likas vas messze elhord; csakhogy annak az
-elsütéséhez tüzes kanócz kell, az pedig az üldözött kezében nincs;
-– azt pedig «még» nem tudták, hogy kanócz nélkül is el lehet sütni
-a puskát, <span class="pagenum"><a name="Page_8" id=
-"Page_8">-8-</a></span> ha annak závárába tűzkövet tesznek; s ezt
-már a csernátoni ezermester régen kifundálta, mielőtt a hollandiak
-rájöttek volna. – Egyszer aztán csak nagyot durran a fegyver: olyan
-volt annak a viszhangja a mély völgyben, mint a mennydörgős ménkü
-csapása, s a bennelevő három golyóbis ki is likasztotta épen egy
-murzának az oldalát úgy, hogy az menten testamentumot tett: a
-többiek aztán eszük nélkül tánczoltak vissza az erdőbe.</p>
-<p>– Tanulják meg, hogy kivel van dolguk!</p>
-<p>Boldizsár bá hasra feküdt a mohos parton s úgy pihente ki magát,
-csendesen elnézve, hogy mit fundálnak már most a tatárok. Azt
-kivehette, hogy azok most abban törik a fejüket, hogy megkerüljék a
-tavat.</p>
-<p>– Ilyen a buta ember, a ki nem járt a fehérvári collégiumba; nem
-tanulta a geometriát! Azt gondolják, hogy ők engem megkeríthetnek:
-holott nekem oda fel a hegytetőig csak egy fél-diametert kell
-átballagnom; nekik pedig egy fél circulust. A ki nem ért a
-mathesishez!</p>
-<p>A tatárok azonban, úgy látszik, hogy más collegiumban járták ki
-a primi anni philosophiát, mert egész bizonyosra indultak neki a
-két oldalon való körülkerítésnek.</p>
-<p>Boldizsár bá pedig, hogy annál jobban boszantsa őket, még
-magasra feltartá előttük a turbát s megrázta, hogy hallják, hogy
-csörög benne a pénz. Azok vonítottak, mint a farkasok a
-malaczpecsenyére!</p>
-<p>Az ezermester minden megerőltetés nélkül haladt egyenesen
-felfelé a tulsó hegyoldalon; még nem is igen sietett. Hanem aztán
-mikor felért a hegytetőre, akkor látta hüledezve, hogy micsoda
-átkozott helyre jutott. A tulsó oldala ennek a hegynek egy meredek
-sziklafal; alant rettenetes mélység, teledöntögetve óriási
-kőcsompókkal: úgy néz ki a vidék, mintha itt bújt volna be az ördög
-a pokolba, s aztán úgy össze-vissza hányta volna a bejáratot, hogy
-utána ne találjanak. Semmiféle ösvény e lakatlan szakadékba
-sehonnan nem vezet. <span class="pagenum"><a name="Page_9" id=
-"Page_9">-9-</a></span></p>
-<p>– No Boldizsár komám, innen szabadulj ki mostan, ha ezermester
-vagy!</p>
-<p>Erre számitottak bizonyosan a tatárok, a kiknek oláh vezetőik
-voltak: azok árulták el előttük, hogy a merre az üldözött menekült,
-arrafelé nincs a világnak kapuja: az a Csetátye Drakuluj.</p>
-<h2>A CSETÁTYE DRAKULUJ.</h2>
-<p>Jaj bizony, itt most egy kicsinyt repülni kell: a szabadulás nem
-történik meg e nélkül, édes atyámfia! mondogatá magának Boldizsár
-bá. Pedig még akkor nem is született Mongolfier, hogy az égből
-leszállás mesterségét megtanítsa.</p>
-<p>Szétnézett valami segítség után. Megtalálta. Egy szép, nagy,
-sudár, fiatal jegenyefenyő volt a kezeügyében, a minek a lombos
-ágai gyászfűz módjára lefelé csüggnek; azt kivágta a fejszéjével.
-Alul a vastag végére rákötözte egy sing magasságra a turbát, arra
-állítá a puskát, jól kiszámítva (Newton nélkül), hogy a mi
-nehezebb, az megy lefelé estében előre; még felső ruháit is
-levetette, azokat is a körül csavargatta. Akkor aztán kikeresett
-egy pontot a hegyszakadék ormózatán, a hol a meredek szikla nemcsak
-függélyesen áll a mélység felett, de még egy cseppet előre is
-hajlik: oda czepelte a levágott fenyősudarat.</p>
-<p>Mikor aztán a tatárok jöttek minden oldalról az erdőből nagy
-rivalkodással feléje, hogy már most megfogják, akkor Boldizsár bá
-ráült a levágott fára, mint a szánkóra, s aztán elkezdte azt a két
-sarkával előre csusztatni a sziklapárkány felé, felsóhajtva az
-egekre: «no, most pislants uram Jézus!» Egyszer aztán lebillent a
-fenyőfa a párkányról s alázuhant emberestül, mindenestül a
-mélységbe.</p>
-<p>A tatárok elszörnyedve csapták össze az első lábaikat erre a
-látványra: «ni, a bolond magyar, inkább elöli magát, mint hogy
-elfogják!» <span class="pagenum"><a name="Page_10" id=
-"Page_10">-10-</a></span></p>
-<p>Dehogy is öli el! Ördöge van annak! Az alázuhanó fa röptében
-olyan egyenesre állt, hogy a hegyes sudara fölfelé meredt s a
-vastag vége ment előre úgy, hogy mire leért a völgybe, még meg is
-állt a földben, belefuródva a hegyes csonkjával, mintha onnan nőtt
-volna ki.</p>
-<p>– No, ezt csináld utánam, kutyafejű! kiáltá fel onnan az ezer
-meg ezer lábnyi mélységből Boldizsár bá, épkézláb szállva le a
-repülő gépéről. De biz a tatárnak nem volt kedve eltanulni tőle ezt
-a pokolra szállás mesterségét.</p>
-<p>Ide alant lett volna hát már, a hozzájárulhatlan
-hegyszakadékban: de hogyan már most tovább? mert nem jó a pokolban
-lakni!</p>
-<p>Felülről nézve is veszedelmes hely ez; mikor pedig benne van az
-ember, sehogy sem érzi benne magát valami jól. A mi onnan felülről
-csak morzsa, az itt koloncz, a mire dolog felmászni. A mikor pedig
-felmászott az ember egy ilyen nagy kolonczra, hát akkor látja, hogy
-észak felé a völgy egészen el van zárva meredek sziklafalakkal;
-délfelé nyitottnak látszik, arra mosolyognak a Hargita ormai: ott
-van Székelyország.</p>
-<p>Csakhogy odáig még sok erdős hegyet kellene megmásznia; s ezek a
-tatárok mindent megszálltak már. A mint ott a sziklapárkányon
-meggyujtják a lármafát, végtül-végig minden hegyormon kigyulladnak
-a jeltüzek: nehéz innen elvinni az irhát, de kivált a turbát.</p>
-<p>«Azért mégis csak elvigyük mind a kettőt!»</p>
-<p>Nagy szemfüleskedés mellett, fölfedezett az átelleni
-hegyoldalban valami ösvényformát, a mi veszedelmes
-sziklapárkányokon vezetett végig, a hol az ember, a tíz körmével a
-sziklarepedésekhez nőtt rekettyébe kapaszkodva haladhat csak előre,
-áthidalva vakmerő ugrásokkal az útját álló szakadékot s Istennek
-ajánlva lelkét a lába alatt meginduló sziklagörgeteg
-végigomlásánál: ez ám a «gőzsikló!»</p>
-<p>Csaknem kész este volt már, mikorra Boldizsár bá a <span class=
-"pagenum"><a name="Page_11" id="Page_11">-11-</a></span> Valle
-Drákulujban odáig eljutott, a hol az kezd lefelé mélyedni,
-összeszorulva egy keskeny vágányba, a hol csak egy ember fér
-el.</p>
-<p>De már ha olyan sötét lesz is, mint a szurok, innen mégis ki
-kell szabadulni akárhogy. A szűk hegyvágány teli volt hóval. Az
-ember csak azt koczkáztathatta, hogy valahol a fejetetejéig szakad
-bele s soha ki nem jöhet belőle. Szánkó kéne ide! De miből faragni?
-Nincs itt más fa, mint nyomorék törpe-fenyő, meg boróka; azért is
-falra kellene elébb mászni.</p>
-<p>Hát a mint legjobban tusakodik magában, csak jön ám fölfelé,
-épen azon a szűk úton, a min menekülnie kellene, egy nagy bolond
-medve, szörnyű mormogással. Még ki sem lehet térni az útjából.</p>
-<p>– Ejnye, maczkó pajtás! zugolódék Boldizsár bá: hát már te is a
-tatár zsoldjába álltál? Akkor csakugyan vége az erkölcsnek
-Moldovában! De hogy nem alszol te ilyenkor, mint más becsületes
-medve?</p>
-<p>Hát biz a maczkó azért ébredt fel édesded álmából, a mit a
-vízkeresztig el nem szokott hagyni, hogy a Boldizsárt üldöző
-tatárok valahol egy barlangban letelepültek, tüzet raktak: az pedig
-a medve téli rezidentiája volt. A felzavart fenevad azután
-megugrott s most jön felfelé nagy bőszülten, a nyári pavillonját
-keresni, az ott van a somberkes sziklaoldalban, látszik is a
-szája.</p>
-<p>A mint a maczkó megint embert látott maga előtt, elordítá magát
-vérivó kedvében, s két hátulsó lábaira állva, rohant neki nagy
-fogcsattogással.</p>
-<p>– No csak ne egyél meg! Mert bizony furcsa formában várnám be az
-itélet napját! Nem is tudom, hogy feltámad-e a medveczukor?</p>
-<p>S azzal kegyetlenül a fejéhez csapta a vas turbát a medvének
-Boldizsár bá, s míg az nagy haraggal a vasládát ölelte át, az alatt
-ő igazi székely tempóval odaugrék hozzá s úgy eltrafálta a hosszú
-késével a medvének a szivét, hogy az még csak búcsút venni sem ért
-rá ettől a szép világtól. <span class="pagenum"><a name="Page_12"
-id="Page_12">-12-</a></span></p>
-<p>Ennek hát megadta a magáét! De ez még mind nem volt ám elég az
-üdvösségre. Mert a mint a medve megszünt ordítani, rákezdték
-odalenn a mély útban mások.</p>
-<p>Azt is megtudta, hogy kicsodák. Magától a medvétől. Annak a
-bőrébe bele volt akadva három nyílvessző: azt a tatárok lőtték bele
-futtában, az egyik talpa össze is volt égve, a mint a tüzükön
-keresztül gázolt. Ime azok tehát már jönnek felfelé. Éppen a medve
-mutatta meg nekik az utat. Hallik onnan alulról a rikongatásuk.</p>
-<p>No most mihez kezdjünk? Visszamenni a Valle Drákulujba, annyi,
-mint az egérfogóba belemenni. Amott fenn a sziklaoldalban van a
-medvének a nyári barlangja, oda jó lesz elbujni.</p>
-<p>De még a megölt medvét is fel kell oda vontatni akárhogy!</p>
-<p>Miért? Azért!</p>
-<p>Izzadságos munka volt az. A medve nyomott három mázsát. De mégis
-csak felvonszolta az odúig.</p>
-<p>Igen bizony, de ha a tatárok ideérnek, meglátják a
-csizmanyomokat a hóban, s a milyen éles eszük van, még kitalálják,
-hogy a medve nem hord csizmát; ember van ott az odúban.</p>
-<p>Azt tette hát, hogy lenyiszálta a medvének a két hátulsó lábát s
-azt a két kezébe fogva, visszament vele egész addig a helyig, a hol
-megölte a vadat, s onnan kezdve aztán háttal, mint a rák,
-lépegetett négykézláb visszafelé; minden csizmanyomot gondosan
-letaposva a szélesebb medvetalppal, a meddig csak a hó tartott.</p>
-<p>Most aztán, ha jön a tatár, a mennyi tudománya van,
-kifundálhatja belőle, hogy itt a medve összeakadt egy emberrel; azt
-megölte, felvitte a barlangjába és azóta meg is ette.</p>
-<p>Egészen így történt.</p>
-<p>A mint a tatárok feljöttek égő szurokfenyő-fáklyákkal a szoros
-útban, a medve nyomán, s rátaláltak a tusa helyére, a hol a
-medvenyom és a csizmanyom összetalálkozott s <span class=
-"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span> egy
-vértócsában veszett el: ott megálltak tanácsot tartani.</p>
-<p>Egy nehány fiatal legény vállalkozott rá, hogy felmegy a barlang
-szájáig, megnézi, hogy mi van benne?</p>
-<p>Ha a medve odavitte az üldözött székelyt, akkor a hátára kötött
-turbát is odavitte. Meg kell azt ott kapni.</p>
-<p>Csakhogy a barlanghoz vivő, mély vágányú út olyan keskeny volt,
-hogy azon egyszerre csak egy tatár hághatott fel.</p>
-<p>Hát, a mint az első tatár közelért a lyukhoz, Boldizsár bá
-egyszerre kidugta rajta a medvének a fejét, s maga olyat ordított
-hozzá, hogy az bevált akármiféle bassista medve solo-énekének.</p>
-<p>A tatárok hanyathomlok bukfenczeztek vissza a szűk ösvényről s
-azt a hírt vitték a többieknek, hogy két medve van odafenn: a
-nősténye ordított, a kanja csak a fogát vicsorgatta.</p>
-<p>Ezeket pedig vérmedvéknek híják, a kik már embert ettek: ezekkel
-nem jó komázni.</p>
-<p>A tatárok ismét tanácsot ültek. Boldizsár bá egész kényelemmel
-hallgatta ki őket onnan a medvepáholyból. Ezermester ne tudna
-tatárul?</p>
-<p>Abban állapodtak meg, hogy ma már, sötét éjjel nem ostromolják
-meg a medvebarlangot alulról; hanem holnap, ha világos lesz,
-visszajönnek, fölülről kötélen egyet maguk közül a barlang szádáig
-lebocsátanak, az mindenféle nyers cziherrel telehányja a
-medvebarlangot. Akkor aztán a czihert égő nyilakkal felgyujtják s a
-medve vagy ott fullad, vagy kiugrik: övék lesz a barlang. Ha
-megette is a medve a székelyt, de nem ette meg a pénzes turbát.</p>
-<p>– Ejnye, no bizony ezt ugyan jól kitaláltátok, eszem az anyátok!
-mondá magában Boldizsár bá, megértve a gonosz stratagémát. S ismét
-szélyelnézdegélt maga körül, hogy kitől lehetne itt segítséget
-kérni? Nem voltak ott, csak hárman. Először ő maga, azután a
-kőszikla, azután <span class="pagenum"><a name="Page_14" id=
-"Page_14">-14-</a></span> meg a hó. Mire menjen harmadmagával annyi
-kegyetlen tatár ellen?</p>
-<p>Azok pedig nem tágítottak: úgy látszik, komolyan vették az
-ostromzárlatot. Boldizsár bá egész jól láthatta a csillagvizsgáló
-toronyból, hogy alant a völgyben tüzeket raknak hosszú sorban
-végig, azok ott akarnak sütkérezni hajnalig: szökve sem lehetne
-közöttük elsurranni, úgy bevilágítják az egész völgyet. Még a
-danolásuk is felhallatszik idáig: a pogányok danolni szoktak éjjel
-a táborban, hogy el ne aludjanak.</p>
-<p>«Mi pedig nem vagyunk, csak hárman: én magam, a kőszikla, meg a
-hó!»</p>
-<p>Hohó! Hisz ez több, mint elég! Itt van a hó! Ez az igazi jó
-barát! De még egy másik jó barát is érkezett: a szél; ez meg épen
-derék czimbora, mikor úgy maga jószántából elkezd fujni, aztán
-hordja a havat, csak úgy sziporkázik tőle a sziklák párkánya!</p>
-<p>«Hadd szóljak már most veletek egy szót, édes vendégeim!» mondá
-Boldizsár bá s előbujva a medveodúból, csinált a két markával egy
-kis hólapdát, azt tovább hentergette a hóban, míg akkorára megnőtt,
-mint egy hordó, még előbbre görgette maga előtt, a míg lett belőle
-egy nagy hordó. Mikor aztán egyszer kijutott vele a keskeny
-sziklavágányból, a hol elkezdődött a völgy öblösödni: ott
-hatalmasan nekilódítá a hógömböt a meredélynek. Ment az aztán a
-maga eszétől nagy sebességgel alá, egyre töméntelenebbé nőve az
-útjában felszedett hótömegektől: nagy robaj támadt utána, recsegtek
-az útjába eső fák, a miket kitördelt, míg végre egy mennydörgő
-zuhanással tölté be a völgyet, a mitől még idefönn is megrázkódtak
-a sziklák.</p>
-<p>«Ez tiszta munka volt!» mondá Boldizsár bá, a mint széttekintett
-s látta, hogy a völgyben egy tűz sem ég már sehol. Azokat mind
-eltemette a hógörgeteg; de még a kik körülöttük aludtak, azok is
-furcsául fognak majd elbámulni, mikor fölébrednek s akkor látják,
-hogy a másvilágon vannak. <span class="pagenum"><a name="Page_15"
-id="Page_15">-15-</a></span></p>
-<p>No már mostan szabad az út. A görgeteg még simára seperte az
-egész csuszkapályát. Már most csak még egy szánkó volna! De hát,
-hogy ne volna, mikor van? Gyere maczkó! Menjünk szánkázni!
-Boldizsár bá előczepelte a megölt medvét; a két hátulsó lába közé
-odakötözte a turbát, széles háta volt a medvének, jobb
-szánkófeneket építeni sem lehetne: ő maga ráült a hasára s
-megkapaszkodott a két lőcsben, a medve két első lábában; a maczkó
-feje volt a szánkó orra, az ő saját csizmasarkai a talpkötő
-dörzsfék s egyúttal kormányrúd: csakúgy repült az a bomlott jármű a
-sík, csapinós vágányon alá, át is ugrott röptében egy-egy
-szakadékot, a mibe veszedelmes dolog lett volna beleesni; de még
-azután is iramodott előre, a mikor leért a völgybe, a veszedelmes
-nekilódulástól: úgy, hogy Boldizsár bának még a süvege is lemaradt
-a fejéről a nagy röpülésben; de nem ért rá felvenni, inkább veszni
-hagyta: azzal is egy gonddal kevesebb.</p>
-<p>Hanem a mint a medveszánkó végre megállt, beletúrva az orrát a
-hófuvatba, akkor látta Boldizsár bá, hogy ott lehetett hajdan a
-tatárcsapat főhadiszállása, a lófarkas mundzuknak csak a buzogányos
-vége áll ki még a hóból. Laknak oda alant egynehányan! De azokat ő
-nem sietett kiásni, hanem leszállva a szánkójáról, szétnézett, hogy
-merre tágasabb a világ? hová lettek a tatárok?</p>
-<p>A tatárok nagy része, a kit a hógörgeteg a völgyben nem kapott,
-nagy lármázást mívelt odafenn az erdőben; a lovaik mind meg voltak
-bolondulva a rémülettől: elég dolguk volt azoknak a megfékezésével;
-azoknak nem is lesz egyhamar kedvük megint ide a völgybe lejönni.
-Hanem tova egy magaslaton mégis látott Boldizsár bá egy lovon ülő
-alakot, a ki iránt semmi kétsége nem lehetett, a hegyes prémes
-süvege, a kurta lompos bundája, meg a hegyes dárdája messziről
-hirdette nemesi származását.</p>
-<p>Ennek a háta mögött ugyan szép csendesen elosonhatott volna
-Boldizsár bá; mert ez nagy bölcsen hátat fordított a zimankós
-szélnek s úgy belehuzta magát a bunda <span class=
-"pagenum"><a name="Page_16" id="Page_16">-16-</a></span>
-gallérjába, hogy az orra sem látszott ki belőle; hanem hát
-Boldizsár bá azt tartá, hogy nem illik az embernek jó nap kivánás
-nélkül elmenni az idegen úr mellett, s odajárulván, azt mondá a
-tatárnak:</p>
-<p>– Ugyan édes atyámfia, nem adnád nekem ide kölcsön a lovadat,
-meg a bundádat holnaputánig? utolsó torjai vásárkor visszahozom.
-Hanem ezt csak azután mondta neki, a mikor már a fejszéjével
-hátulról úgy fejbe kollintotta, hogy a tatár keresztül esett a lova
-fején, s nem is mondott neki ellent: kiadván lelkét.</p>
-<p>Boldizsár bá aztán lehuzta a nyakából a bundát s saját vállára
-keríté, a prémes süveget is a fejébe tette: «e bizony nem is rossz
-csere volt: hiuzbőr a préme; az enyimé csak farkasbőr volt». Azután
-a tatár lónak valamit súgott a fülébe, az egyik orralikát befogta,
-a másikba belefújt, a mitől az olyan kezes lett, hogy felhagyta
-ülni a hátára; pedig különben az ilyen tatár ló hamis: nem veszi
-fel az idegent; vagy ha felveszi, aztán oda viszi, a hová az nem
-akar, a társai közé, haza.</p>
-<p>Az ezermester ennek is ismerte a babonáját. A paripa engedelmes
-lett s ügetett előre.</p>
-<p>Még egy másik tatár előőrsöt is talált Boldizsár bá az útjában,
-de már arra messziről rákiáltott: «majd nem alszol! de kinyitod a
-szemed, álmos kutya! Megállj, majd adok a nogajkával!» Az a jámbor
-még meg is kinálta a kulacsával, csak ne haragudjék. Boldizsár bá
-megtartotta a kulacsot: jó lengyel pálinka volt benne; szükség lesz
-arra ebben a hidegben.</p>
-<p>Így aztán minden akadály nélkül kijutott a tatárok kelepczéjéből
-s virradóra ott volt a gyergyói havasokon: onnantúl aztán nem is
-üldözte még a madár sem, délig emberrel sem találkozott. Minden jó
-lett volna már, csak olyan nagyon éhes ne lett volna. Bánta
-szörnyen, hogy el nem hozta magával a medve toppancsát, milyen jó
-volna az most sülve!</p>
-<p>De hát jó az Isten! Akkor ád, a mikor nincs. Délben <span class=
-"pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> Boldizsár
-bá egy pakulár gunyhóhoz jutott, ott épen sajtot öntöttek. Hatan
-voltak a legények; a mint a lovas tatár alakot a hosszú dárdával
-megpillantották, hatan hétfelé szaladtak, vendelyt, túrót ottan
-hagytak; még egy juhászbundát is martalékul felejtettek.</p>
-<p>Boldizsár bá aztán leszállván a lováról, elébb kegyesen
-elimádkozá, hogy «a ki ételt, italt adott, annak neve legyen
-áldott!» s aztán kegyetlenül megtömte a horpaszait a túróval,
-nagyokat nyakalt rá a savóból, s azzal, mint a ki a dolgát jól
-végezé, leheveredék a juhászbundára s olyan jót aludt, hogy mikor
-fölébredt, alig tudta a szeme pilláit felnyitni, úgy le voltak
-fagyva.</p>
-<p>Aztán folytatta az útját az ismerős tájékon. Itt már ismerte a
-dörgést: a falu nevét is tudta, a mi ott szemközt jön. Azaz, hogy
-nem a falu, hanem csak a népe. A megriadt pakulárok fellármázták a
-lakosságot, hogy «jön a tatár!» S most az nagy énekszóval, templomi
-zászlókkal processiózik eléje, hogy kegyelmesen fogadja a rettegett
-pusztítót.</p>
-<p>– Ejnye, rusnya békák! rivalt rájuk mérgesen Boldizsár bá, hát
-már engem sem ismertek? Nem látjátok, hogy én vagyok Csernátonból a
-Boldizsár bá? Én nem hoztam nektek semmit: csak a tatárt a hátamon;
-de azt ne a vasvilla nyelével, hanem a hegyes végével
-köszöntgessétek: látszik, hogy nektek is csak asszony volt az
-anyátok, mint az oláhoknak, nem pedig amazon, mint a csiki
-székelyeknek! No, majd ha nagyon megijedtek, jöjjetek utánam: én
-megbátorítlak.</p>
-<h2>A MIKÓ-UJVÁRI ÁGYÚK.</h2>
-<p>Hogy a gyergyói székelyeket miként eszelte fel Boldizsár bá, meg
-a nagy veszedelem a határon átözönlő tatárok elfogadására? azt
-megirtuk egy másik könyvben. Itt történt az, hogy az asszonyok is
-fegyvert fogtak, Apor Andrásné, <span class="pagenum"><a name=
-"Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> Cserei Györgyné előkelő
-urasszonyok vezetése alatt, az ellenséggel szembeszálltak, a
-férfiakkal versenyt hadakoztak; itt örökíté meg hirét-nevét a hős
-Puskás Kalára, ki jó reményben levő állapotja mellett, mégis kiment
-az ütközetbe, s naphosszant harczolva, hét tatárnak kioltá élete
-mécsét s azzal hazament estére és szült három fiut. – Igaz történet
-ez; a tatárhalom a bizonysága, a hol ezerhétszáz tatárnak a csontja
-porladozik, a kiket tűz, vas, asszonykéz és lezudított tóvíz
-rakásra ölt a Szárhegy szorosában.</p>
-<p>Ez a veszedelem tehát el lett fordítva Mikó-Ujváráról, mely a
-tatároknak innen leghamarább esett volna utjában, de hátra volt a
-másik, az ojtozi szoroson betörő tatárhad, a melyik Csikot,
-Háromszéket elözönlötte! ez ugyan csak később fog megérkezni, de
-bizonyosan megjön, azt már tudta az ezermester, nem is a lelkektől,
-hanem a saját esze járásából. Hogy a tatár, miután az erdélyi
-hadsereget, fővezérestül együtt elfogta Lengyelországban a szultán
-parancsából, ottan meg nem áll, hanem majd nekiesik a védtelenül
-hagyott Erdélynek s azt véges-végig pusztítja, de még
-Magyarországba is áttör.</p>
-<p>Mert hát ilyen kegyes urunk volt nekünk a szultán, a kinek
-árnyékában oly soká pihentünk. Ha szép engedelmesen megvittük neki
-az adót jó pénzben, ha vezéreinek megkentük a markát, ha szépen
-arczraborultunk előtte s megcsókoltuk a kaftánja szélét, meg ha
-seregestül megjelentünk a táborában hadainak számát szaporítani s
-elég ennivalót is hoztunk magunkkal, hát akkor megdicsért
-bennünket, adott játékszereket is, a mikkel játszhassunk idehaza.
-De hogyha valami olyanra bátorkodtunk vetni a fejünket, a mi ő neki
-nem tetszett, fogott egy korbácsot s úgy végigvert rajtunk vele,
-csak úgy repedt a bőrünk. Ez a korbács pedig mindig ott lógott az
-ajtófélen: ez volt a krimiai tatárság. A szultánnak csak intenie
-kellett: «indulj meg korbács!» s az leszállt magától s paskolt, míg
-bele nem fáradt. S ha megunta a szultán a játszásunkat,
-<span class="pagenum"><a name="Page_19" id=
-"Page_19">-19-</a></span> elvette a játékszereinket, tömlöczbe
-csukatta a nagy embereinket, a kiket ő maga ruházott fel koronával,
-fejedelemsüveggel.</p>
-<p>Boldizsár bá tudta, hogy ez így volt mindig, most is így
-lesz.</p>
-<p>Azért ugyan igyekezett a legegyenesebb uton haza jutni
-Mikó-Ujvárra. Ott is nagy szükség lesz ő reá.</p>
-<p>Mikó-Ujvár ott feküdt Csikszereda fölött, de ez nem a mostani,
-az sokkal nagyobb és fényesebb volt. A gazdag Mikó Ferencz építteté
-azt, a ki nagy becsületben állt mind Bethlen Gábor, mind I. Rákóczy
-fejedelem előtt. A temetésénél még a fejedelem és a
-fejedelemasszony is kisérték a halottas szekerét, pedig unitárius
-volt. A várat aztán az egyetlen fia, József örökölte, a ki megint
-oly szerencsétlenül járt, hogy a lakodalma napján a lovai
-megbokrosodtak az üdvlövöldözéstől, a szekeret felborították; –
-neki magának a nyaka törött, a szép felesége, Macskási Ilka,
-menyasszonyi koszoruval marada özvegyen. Nem soká maradt úgy,
-nagyhamar rátalált a vidék legdaliásabb leventéje, a harczban és
-békében egyaránt előkelő «primor» Damokos Tamás, ex genere Nyujtód.
-Mikó-Ujvár, a gyermektelen elhalt Mikó József után törvény szerint
-a fejedelemre szállt volna, de I. Rákóczy meghagyta azt az
-özvegynél. Itt tartotta azután székhelyét Damokos Tamás, a ki
-főkapitány vala Csikban.</p>
-<p>Rövid idő mulva II-ik Rákóczy György következett az erdélyi
-nagyfejedelmi trónra: a legszebben virágzó kis országot vette át, a
-mi mindennel bővelkedett, a mivel csak jó kedvében megáldhat az
-Isten egy országot. De Rákóczy mindezzel nem érte be, furdalták a
-máját a nagyravágyás férgei. Elhagyta magával hitetni holmi
-elégedetlen lengyel főurak által, hogy őt a lengyelek nagyon
-kivánják királynak a mostani helyett: ohajtanak egy országgá lenni
-a kis Erdélylyel. Elhitte nekik és felült. Összeszedte a szép vitéz
-erdélyi sereget; se kérdett, se hallott, berontott Lengyelországba
-s egész Krakkóig ment, <span class="pagenum"><a name="Page_20" id=
-"Page_20">-20-</a></span> azt el is foglalta, mert szép vitéz
-serege volt együtt… Az öreg apó onnan Stambulból hiába kiabált
-utána: «megállj gyerek! mert biz a fenekedre verek!» hallatlanná
-tette a szót, csak előre igyekezett. Mikor aztán ott volt
-Krakkóban, akkor vette észre, hogy nem jó helyen jár; nem várják őt
-itten se a főpapok, se a főnemesek, se a diæta, hogy megkoronázzák.
-Akkor aztán már ment volna vissza, ha lehetett volna; – de már a
-hátán volt a nagyapó korbácsa. Kétszázezer tatár állta el az utját
-Erdélyország felől. Maga aztán aláirta a legcsufosabb capitulatiót,
-a mi alatt csak valaha fejedelem neve pironkodott s egy
-oldalugrással elmenekült Magyarország felé. A szép erdélyi hadsereg
-pedig, köröskörül fogva a lengyel király, a tatár khán, meg a
-szepesi sztaroszta hadseregeitől, agyonéhezve, fáradva; a tél
-viharától a mezőn meglepetve: vezérestül együtt fogságra jutott a
-legkegyetlenebb ellenség, a tatár khán kezébe. – Ez azonban még nem
-volt elég a pogánynak: a mint az erdélyi vitézek táborát elvitte
-Krimiába, betört minden oldalról Erdélybe: oda voltak a legjobb
-vitézek; nem volt kit szembeállítani a gyilkos csordával, a kit
-annyiszor visszavertek a székelyek. – Végig pusztított a rabló had
-az egész országon, égetve, rombolva, s a nép szinét-javát
-szőrpányvára füzve. Kilenczvenötezer férfit hajtottak el Erdélyből
-Krimiába. Ugyanannyi asszonyszív vérzett idehaza miattuk.</p>
-<p>Biz ez nem igen szép történet; de hát előre kell bocsátanunk,
-hogy az ezután következőket hozzáépíthessük.</p>
-<p>Mikor Boldizsár bá, a tatárkölcsönözte lovával megérkezék
-Mikóvárra: még akkor senki sem tudott semmit a nagy gyászról, hogy
-az egész erdélyi hadsereg hadi fogságba esett. Nem is álmodott
-erről senki. Boldizsár még a fegyverlerakás előtt menekült el, s
-olyan gyorsan vágtatott éjjel-nappal, lóhalálában, hogy még a madár
-sem előzhette volna meg.</p>
-<p>Ő volt tehát a legelső gyászhirnök, a ki Ilka asszonynyal
-tudatta a hős Damokos Tamás szomorú végzetét. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span></p>
-<p>– Gyászholló vagyok, galambom: szegény raburadnak izenetét
-hozom.</p>
-<p>S azzal elmondá neki, hogy mit izent Damokos Tamás nagy
-veszedelméből s átadá neki a pénzzel telt turbát, a kulcsával
-együtt.</p>
-<p>Ilka sirva fakadt erre a gyászhirre, s kezét tördelé
-kétségbeestében.</p>
-<p>– Jaj, édes mézem, ne kezdj most a siráshoz: nem érünk most
-arra, hagyjuk ezt tavaszra, mikor jobban ideje lesz. Ne félj:
-nincsen még semmi baja az uradnak. Hadi fogságba elviszik; nem
-bántják: tudják, hogy főkapitány, nagyon megbecsülik; sok
-váltságdijat várnak érte. A váltságdijat ime elhoztam magammal. Itt
-van, egy rakáson. Most már csak az lenne a nagy baj, ha valahogy,
-valami réven ez a pénz elsikkadna: mert akkor ugyan ott veszne
-Krimiában a jó Damokos Tamás urunk.</p>
-<p>Az asszony letörülte a könyeit s azt mondá Boldizsár bának, hogy
-nem fog hát többet sirni, a míg egyéb dolga lesz: mondja meg, mit
-tegyen?</p>
-<p>– Hát legelőbb is arra kell gondolnunk, hogy ezt a Mikó várát
-úgy megvédelmezzük, hogy a tatár el ne foglalhassa.</p>
-<p>– Én Istenem! Hisz ez a Mikóvár nem erős vár.</p>
-<p>– Majd erőssé tegyük. Te már azt csak bizd rám, édes
-hugomasszony. Én mindenről gondoskodom, te csak azután láss, hogy
-legyen a hadi népségnek mit enni. Az asszonyok süssenek, főzzenek,
-a papok imádkozzanak, a többit majd előteremtem én.</p>
-<p>Biz azt a Mikó-Ujvárát nem nevezték hajdanában erős várnak, mert
-még csak valamely hegytetőn sem büszkélkedik, a minek a három
-oldala megmászhatatlan, a negyedik pedig bevehetetlen; hanem ott
-fekszik a sikság közepén, négyszögletre kiépítve, inkább csak
-várkastély, vendégelfogadásra, nem ellenség visszaverésére. Van
-ugyan egy kis gyarló bástyája s azt vizárok veszi körül, de az a
-viz fenékig befagy, ott megy át rajta a tatár, a hol akar s vasfejű
-<span class="pagenum"><a name="Page_22" id=
-"Page_22">-22-</a></span> gerendákkal rést tör a falon, akármilyen
-vitézül védi magát a benszorult népség.</p>
-<p>Immár a szegény illyefalvi székelyek is így jártak. Öt napig
-védelmezték magukat a kis várukban a tengersokaságú tatár ellen,
-akkor rájuk döntötték a sánczot, a kiket le nem vágtak belőlük,
-mind elhurczolták rabságra, nem maradt meg az egész városból több
-egy gyermeknél, a ki a folyam partja alá elbujt.</p>
-<p>Az illyefalvi nagy veszedelemnek a hire csak egy héttel később
-érkezett meg Mikó-Ujvárra, mint Czirjék Boldizsár hadnagy. De ez a
-hét nem mult el hiába.</p>
-<p>A kapitány távollétében ő volt a parancsnok, neki
-engedelmeskedett a nép apraja-örege. Jól mondám: mert csak az
-apraja, meg az örege volt otthon; a derék sereg, a férfihad el volt
-már fogva.</p>
-<p>Azért csak összegyüjtött egy védő csapatot Boldizsár bá: minden
-öreg mellé egy sihedert; aztán kifundálta a hadi taktikát, a négy
-legöregebb pixidáriussal. (A «lófő» mind ott maradt a
-táborral.)</p>
-<p>– Nem úgy csináljuk ám a dolgunkat, a hogy a jó becsületes
-illyefalvai atyánkfiai tették: hogy közel ereszszük a falainkhoz a
-tatárt, a honnan kanóczos nyilakkal ránk gyujthatja a tetőt,
-kiszedheti a szemünk szőrét; hanem azon leszünk, hogy távol tartsuk
-őket a testünktől. Innen is, tul is Csik-Szereda előtt nagy
-földvárat hányunk, s akár szembe, akár hátul támad ránk az
-ellenség, úgy leágyúzzuk, hogy a szeme is szikrát hány bele.</p>
-<p>– Leágyúznók ám, ha volna mivel? mondá Mihály bá, a legvénebb
-puskás. De az a négy réztaraczk, a mi a nagyasszony kastélyában
-van, csak lakodalmas nép elejbe puffogatni való.</p>
-<p>– Már pedig én nekem huszonnégy ágyú kell.</p>
-<p>– Ha csak a földből nem nő ki?</p>
-<p>– Hát igenis, hogy onnan nő ki! Mire való ez a szép veresfenyő
-erdő? Semmi szégyen se lesz az a tatárnak, ha mi fa-ágyúval
-lövöldözünk belé. <span class="pagenum"><a name="Page_23" id=
-"Page_23">-23-</a></span></p>
-<p>Az öregek csóválták a fejüket; de tudták, hogy Boldizsár bá
-ezermester; hát csak engedtek a parancsolatjának. Levágták a
-huszonnégy szál fát, s azokkal a nagy fúrókkal, a mik a bányaviz
-szivattyucsöveihez valók, végig fúrták valamennyit.</p>
-<p>– De már most, hogy lövünk mi ebből? aggóskodék Mihály bá; hisz
-az elől-hátul lukas. Ezt ha elsütjük, akkorát fog lőni hátrafelé,
-mint a mekkorát előre. De hogyan is süssük el? hisz ha az oldalán
-gyujtó lyukat furunk: akkor az egész csövet az első lövés kétfelé
-repeszti.</p>
-<p>– Majd lesz annak módja! Nyugtatá Boldizsár. Ugy-e bár, ha a
-puskád csöve tele megy homokkal elől a szájánál, hát akkor a
-töltés, inkább, hogysem azt az ezernyi homokszemet egyenkint
-kitologassa, kapja magát, szétveti a puskád csövét az agyánál. No
-hát! Ennek a faágyúnak a hátulsó likán előbb bedugjuk a golyókkal,
-szegekkel, vagdalt ólommal, s más efféle csemegékkel tele zacskót;
-utána a puskaporos zacskót; azután pedig betömjük azt, mentül
-lazábban száraz homokkal. Nem lesz annak a homoknak semmi baja a
-lövés után. Az ágyút pedig aképen sütjük el, hogy egy ember oda
-tart egy megtüzesített végű kopját a tömő homokhoz, a másik egy
-pőrölylyel ráüt a kopjanyél tulsó végére, s mingyárt kész lesz a
-durranás.</p>
-<p>Hej, ha tudta volna Boldizsár bá, hogy ő találta ki a hátultöltő
-czindnádel fegyvernek a fortélyát!</p>
-<p>Még azután a faágyúkat belül kibéllelte összegöngyölített vas
-pléhvel, kívül behuzatta nyers ökörbőrrel, s megpántoltatta
-vasabroncsokkal, hogy annál jobban szolgáljanak.</p>
-<p>De már most puskapor is kéne, ahhoz pedig malom kell.</p>
-<p>Hogyan fundálta ki, hogyan nem, én azt meg nem mondom; de végre
-azt is csak előállítá Boldizsár bá. Puskaport is fábrikált ő; még
-pedig nem feketét, hanem fehéret: azt mondta, hogy ez azért jobb,
-mert nincs olyan erős tüze, nem gyujtja meg az ágyút. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_24" id="Page_24">-24-</a></span></p>
-<p>Akkor aztán elhelyezteté a maga ágyúit a földből hányt
-bástyákra, s azt mondta, hogy «no már most nem bánom, ha jön is az
-a tatár».</p>
-<p>Az pedig jött; jó orra volt: megszagolta, hogy Csik-Szeredán jó
-préda vár reá, csak Mikóujvárával kell neki elbánni: az pedig
-félagyarára is kevés.</p>
-<p>A tatár nem hordott magával ágyút: nem is értett hozzá. A
-sokaságában volt az ereje, a kegyetlenségében a hatalma;
-gyorsaságában a veszedelmes volta. Egyenesen vágott keresztül a
-rengeteg erdőn, a mi utját állta, utczát taroltatva maga előtt az
-előre hajtott foglyaival.</p>
-<p>Csak úgy feketéllett a mező a hegyes süvegeiktől, mikor a
-porfelleg elszállt, a mit maguk előtt vertek. Mint a szélvész, oly
-sebesen jöttek.</p>
-<p>– De majd visszafelé milyen gyorsan fogtok menni! Mondá
-Boldizsár bá s jó közelre beváratta őket. – Azok fel sem vették azt
-a kis földturást ott a sikságon s lóháton akartak rajta
-átgázolni.</p>
-<p>Mikor aztán jó közel jöttek, egy parittya vetésre: akkor
-megszólaltatott ellenük Boldizsár bá egy pár ágyút.</p>
-<p>Bevált biz az! A faágyúk jól szuperáltak. A szeges zsák, meg a
-lánczos golyóbisok csunya felköszöntést adtak a tatárnak. Szokás
-szerint megrőkönyödének s rögtön hátat fordítottak. A murzáik
-azonban korbácscsal terelték ismét össze a csapatjaikat s
-pokolébresztő nagy zsivajjal zudíták tömegestől a lovasságukat a
-földsáncz ellen.</p>
-<p>Most aztán tíz szörnyeteg okádta egyszere a sárkánytüzet a
-fejeikre: egész pusztulás lett bennük; s nehogy valami kétségük
-legyen az iránt, hogy mi az odahátul? alig mult el egy
-felfohászkodás, Boldizsár bá mind a tizenkét ágyúval odacserdített
-közéjük.</p>
-<p>Nem ettek ilyet a tatárok még soha.</p>
-<p>Azok ott ördögökkel vannak.</p>
-<p>A tatár vezér nagyon megszégyenlé magát a kudarczon s elővéve
-szokott taktikáját, egy csoportot az erdőn keresztül <span class=
-"pagenum"><a name="Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> a
-székelyek megkerülésére küldött. Mindig így szokták azt, kozákok,
-tatárok: a kik együtt járnak.</p>
-<p>Az illyefalvai siralmas krónika is így énekli:</p>
-<div class="poem">
-<div class="stanza"><span class="i0">«Kozák kurtány falat
-vágja,<br /></span> <span class="i0">Tatár tüzét ránk
-bocsátja.»<br /></span></div>
-</div>
-<p>A vad nép nyílzáporral szokja messziről megtámadni, sebbe
-ejteni, lángba borítani az ellensége hadsorát és várát: az egész
-kedvük ellenére volt, hogy a másiknak meg olyan lövő szerszáma
-legyen, a mi az ő tegzénél messzebb hord. Pedig bizony a
-csikszeredai ágyúk sem voltak különb fegyverek a
-számszerijjnál.</p>
-<p>A míg a kerülő csapat az átelleni völgy felől alászállt: addig a
-szemközt álló tatárok csak abban mesterkedtek, hogy egyes vitézeik
-előre nyargaltak, vitézi párbajra hivogatni fel a székely daliákat.
-Kár, hogy olyan közel egyik sem hozta a képes felét, hogy Boldizsár
-bá a kovás puskájával megtisztelhette volna. (Hiszen volna csak
-itthon Damokos Tamás, majd megmutatná az tinektek, hogy hány mázsát
-nyom egy font vas, mikor kardnak van lapítva! De hát nem voltak itt
-a daliák, csak a bölcseséghez kellett folyamodni.)</p>
-<p>Odafenn a vár sánczain az asszonysereg állt őrt, szemfüleskedve
-mindenfelé. Damokosné meg künn a bástyaszegleten egész ökröt
-süttetett, bort üttetett csapra, hogy a tatárok láthassák, mily
-bővében vannak az ostromoltak mindennek: a gyerkőczök sem maradtak
-dologtalan, hordták az ételt, italt a harczoló csapatoknak.</p>
-<p>Az őrtálló csapatok hamar észre is vevék, hogy az új erdő
-vágásan keresztül ugyancsak nyomakodik előre egy tatár csapat a
-város megkerülésére s jelt adának idejekorán Boldizsárnak. A
-hadnagy azonnal utasítást adott az alhadnagyának, ki a tulsó
-sánczban vigyázott. Ez pedig Mihály bá volt. A hátulsó sáncz pedig
-úgy el volt rejtve gyalogfenyő-bokrokkal, hogy abból semmi sem
-látszott: a közeledő gyümölcsös kertnek nézhette. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span></p>
-<p>A megkerülő tatár csapat lármafával adott jelt a hegytetőről a
-tábornak, s akkor egyszerre támadtak minden oldalról a mikóvári
-sánczok ellen, a mikor aztán lett olyan nagy ágyúzás, hogy három
-mértföldnyi kerületben minden vad elszaladt az erdőből. De nem csak
-a vad, a tatár is elszaladt, a ki ott nem maradt. A gonosz pogány
-had véres fejjel lett visszaverve Mikóvár alul, pedig csak öreg
-emberek és suhanczok álltak vele szemközt: fából csinált ágyúk
-dörögtek ellenük.</p>
-<p>A murza maga rohant utoljára a Boldizsár bá által védett sáncz
-ellen, a mundzukos lófarkat kezébe ragadva, s nem törődve az ellene
-szórt tört patkódarabokkal, miket zsákszámra okádának a faágyúk. –
-Ekkor azonban egy ilyen fenyőfa-csatakigyó azt a tréfát mivelte,
-hogy nagyon erős lőportöltést kapván, a kartácscsal együtt magát az
-ágyú béllését, az összegöngyölt pléhcsövet is kilőtte a csőből, s
-az mint valami röpülő tüzes sárkány, úgy szállt nagy süvöltve a
-tatárok közé. – Ez már nagyon erős argumentum volt! A hol már az
-ágyút is ellövik az emberre: ott nem lehet megmaradni! A murza a
-hátára kapta a pajzsát, s úgy elfutott ijedtében, hogy a saját
-hivei sem érték éjszakánál elébb utól.</p>
-<p>Boldizsár bá azonban jól tudta azt, hogy mikor valaki a tatárt
-egyszer megverte, akkor még ne tartson «Te Deum laudamust», mert az
-annak még nem elég. Nappal megfutott, éjszaka visszatér: s iszonyú
-boszút áll. Kétszer kell a tatárnak a fejére ütni, mert az különben
-be nem veszi a tanácsot.</p>
-<p>A mint leszállt az éjszaka, sötét felleges idő lett: Boldizsár
-bá kiválogatott százat a legjobb lábú ficzkók közül; azoknak a
-számára készített óriási nagy fakardokat, mikor aztán már nagyon
-sötét volt, akkor levezette őket egész a táborba szállt
-tatárseregig. Ott az erdő oltalmában valamennyinek a képét, meg a
-fapallosát bekente valami ördöngös zsírral, a mitől az ábrázat és
-kard úgy fénylett a sötétben, mintha tűzből volna. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span></p>
-<p>«No most rajta, hopp a Jézus nevével! Szűz Mária hírével!»</p>
-<p>A tüzes arczú alakok, a lángoló kardokkal nagy sivalkodás
-mellett rohanának a fáradtan elpihent tatárokra; azok meg, mint a
-kiket az ördögök szálltak meg, olyan rémüléssel kavarodtak fel erre
-a túlvilági rémek támadására, s egymást gázolták el a nagy
-szaladásban.</p>
-<p>Boldizsár bá fakardos suhanczai még jobban megverték a tatárt
-másodszor is, mint a hogy a faágyus aggastyánai.</p>
-<p>– No már most énekelhetünk egyet, kedveskéim! mondá Czirjék
-Boldizsár a sivó-rívó asszonyoknak: ezek már nem bántanak minket
-többé.</p>
-<p>Nem is mentek a tatárok Mikóvárnak a tájékára sem többet. A
-murza visszafutott a khánhoz, s a prófétára esküdött, hogy olyan
-ellenségre még nem akadt, mint a «kisértetek völgyében».<a name=
-"FNanchor_1" id="FNanchor_1"></a><a href="#Footnote_1" class=
-"fnanchor">1)</a> Mindig óvták attól az oláhok is, hogy oda ne
-menjen, mert ottan földalatti lelkek uralkodnak; de ugyan
-tapasztalta ennek az igazságát, mert ottan nemcsak hogy száz ágyut
-sütögettek el a népe közé, de utoljára magát az ágyut is közéjük
-röpíték; éjjel pedig tüzes arczú dzsinek szálltak le az égből,
-lángpallosokkal: a kire csak ránéztek is, rögtön korommá sült a
-tekintetüktől. Ezért aztán Mikóvár vidéke – ezen tatárjárás alatt –
-meg lett szabadítva mindenféle kelletlen látogatástól. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_28" id="Page_28">-28-</a></span></p>
-<h2>BENN AZ ELLENSÉG A VÁRBAN.</h2>
-<p>Czirjék Boldizsár azért nem feküdt le a fülére, de mindig csak
-félszemmel aludt, a másikkal az ellenségre vigyázott; mindenütt ott
-vala, hogy az ellenség meg ne lephesse a várat. Végtére aztán ez a
-zivatar is csak elmult a maga jó kedvéből, a tatár telerabolva
-magát, haza ment a prédával, meg a sok rabszíjra füzött fogolylyal.
-A fejedelem is hazakerült, az országgyülés is összeült; azok aztán
-kegyetlenül egymás hajába kaptak, ki rebellált, kit száműztek:
-egyszóval minden rendbe jött.</p>
-<p>Százezer harczos férfi ugyan ott sinylett Krimiában rablánczon,
-hanem az is mind rendben volt. Gazdája akadt valamennyinek. Itthon
-pedig a magas kormány az előkelő özvegyeknek és árváknak tutorokat
-rendelt, ennél többet pedig nem lehet kivánni.</p>
-<p>Boldizsár bá is megkapta a parancsolatot, hogy leültetheti már a
-csiki hadakat, nincs rájuk több szükség, lássanak a mezei munka
-után. A csizmadiák menjenek csizmát varrni. Az ágyukat olvasztassa
-be s az anyagot küldje fel Szebenbe, hadd öntsenek belőlük
-harangot. Boldizsár bá hiven tűzbe tétette a faágyuit és a hamuját
-lelkiismeretesen felküldte Szebenbe, öntsenek belőle harangot, ha
-tudják a módját.</p>
-<p>Csak azután, hogy mindent elintézett, tért haza ő is
-Mikóujvárára, a hol a hadnagyi felügyelet volt a hivatalos
-dolga.</p>
-<p>Legelébb is felkereste az ő kedves urasszonyát, a ki talpig
-gyászba öltözve fogadta, s százszor is köszönte neki azt a sok jó
-szolgálatot, a mit neki és családjának tett; igérte, hogy soha sem
-fogja elfelejteni.</p>
-<p>– Már most hát, édes hugomasszony (a Czirjékek és Damokosok
-vérszerinti rokonok voltak), mondá Boldizsár bá: a legelső dolgunk
-az legyen ám, hogy a mi Tamásunkat <span class="pagenum"><a name=
-"Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> kiszabadítsuk onnan a tatár
-fogságából, mert neki sem jó ottan lenni, de neked sem jó ám itten
-magadban lenned azzal a két kis ártatlan porontytyal.</p>
-<p>– Minden bizonynyal, az lesz az első dolgunk, édes bátyám.
-Egyébiránt addig sem vagyok itten egészen tanács nélkül hagyva, a
-jó fejedelem gondoskodott róla, hogy a diæta rendeljen ide «tutort»
-a kis gyermekeim számára, s nekem szükségben tanácsadót.</p>
-<p>Boldizsár bá nagyot törült erre a szóra az orrán (boszuságtól
-viszketett az!) s azt dörmögé, hogy biz a jó fejedelem még sokkal
-jobb fejedelem lett volna akkor, ha maradt volna itthon medvéket
-vadászni, mint hogy elvitte a családapákat az operentiákra, koronát
-vadászni, a kiknek a helyébe aztán most tutorokat ültet. Egyébiránt
-ki légyen az az iderendelt tutor, ha szabad a nevét tudni?</p>
-<p>Ilka asszony mondá neki, hogy az bizony Apor István uram ő
-kegyelme.</p>
-<p>Hüh be nagyot ugrott erre a szóra Boldizsár bá; a süvegét pedig
-úgy vagdalta a padlóhoz, hogy az olyanokat puffant, mint egy
-mozsárágyu.</p>
-<p>– Oh te szent Pilátus! Oh te szent Herodes! s még a hány
-füzfánfütyülő szent van a világon! Hisz akkor benn van a várban az
-ellenség!</p>
-<p>– Micsoda ellenség?</p>
-<p>– Micsoda ellenség? Az, a ki rosszabb a töröknél, rosszabb a
-tatárnál; a ki jobban megéget, mint a tűz, jobban felforgat, mint a
-földindulás. Ugyan hogy tudtad azt ide beereszteni?</p>
-<p>– Ugyan mit tud kegyelmed Apor István ellen?</p>
-<p>– De bizony eleget. A mit a pápisták hét főbűnnek hínak, az mind
-meg van benne, csordultig tetézve.</p>
-<p>– Példának okáért.</p>
-<p>– Először nagy benne a kevélység. Nem tudja elfelejteni, hogy
-azoktól a hatalmas Aporoktól származik, a kik hajdan Erdélynek
-vajdákat adtak; Bálványosban most is uralkodnak. Ezért képes volna
-elárulni minden atyafiát, a <span class="pagenum"><a name="Page_30"
-id="Page_30">-30-</a></span> ki fölötte áll, hogy annak a helyébe ő
-juthasson. Azután irigye minden embernek, a kit csak az Isten
-valamivel megáldott; az egyiktől irigyli a vagyont, a másiktól a jó
-hírnevet, a harmadiktól az észt, a negyediktől a családi
-boldogságot, s képes rá, hogy azt semmivé tegye, csak azért, hogy
-másnak se legyen, a mi neki nincsen. Azután jön a fösvénység, a
-kapzsiság, a pénzhetnémség: kártyán nyerni, uzsoráskodni, örökséget
-hajhászni, simoniát űzni, ebben ő mind tudós. Kétszeresen árva az,
-a kinek ő lett a gyámja, mert azt egy ingben, mezitláb teszi az
-utczára. Azután iszákos, a bort nem is issza, hanem úszik benne; s
-ha feltette az Orbán süvegét, akkor meg garázda, véres verekedő,
-belevész az édes apjába is, s a papját is megveri; haragtartó lelke
-soha el nem felejti, ha egyszer megbántották, s nagy idő multával
-is boszút áll érte. Mindjárt kész a kardjához kapkodni. Hanem annál
-restebb, ha valami üdvösséges dolog van rája bízva. Akkor mindig
-azt mondja, «majd holnap, majd holnap!» Ha egy irgalmas kiáltással
-megszabadíthatna valakit, még azt is resteli; ha a lábával
-eltaposhatna egy üszköt, még azt sem teszi meg: elnézi, csupa
-restségből, csupa tácsóságból, hogyan lesz belőle nagy tűz.</p>
-<p>– Ejnye, de összegyüjtötte kegyelmed a hét fő bűnöket szegény
-Apor István fejére.</p>
-<p>– Még csak hatot számláltam el; a hetedik hátra van, hogy azzal
-kössem be a koszorúját. A legfőbb vétke az, hogy fajtalan, buja
-indulatú; a ki előtt semmi asszonyi erény sem szent, akár
-szolgálónál, akár fejedelemnőnél legyen található. Ha egyszer ez az
-indulat elvakítja: akkor nincs az a gonosztett, a mitől
-visszarettenjen, csak czélját elérje.</p>
-<p>Ilka asszony gondolá magában, hogy Boldizsár bá a
-valláskülönbség miatt gyűlöli ilyen nagyon Apor Istvánt, s
-csillapítólag hozá fel:</p>
-<p>– De gondolja meg kegyelmed, jó Boldizsár bátyám, hogy ő az én
-szegény jó Tamásomnak régi jó barátja. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_31" id="Page_31">-31-</a></span></p>
-<p>– Hisz az a hiba. Inkább ellensége volna!</p>
-<p>– Még atyafia is.</p>
-<p>– Mint Ábelnek Kain.</p>
-<p>– Aztán én nekem meg nagyon jó akaróm.</p>
-<p>– Hiszen azt is tudom.</p>
-<p>– Gyászos özvegységem szomorú napjaiban, szegény első uram
-halála után, igen sokat feljárt hozzám, vigasztalt, tanácsolt; a
-mit csak kivántam tőle, mindent megtett értem.</p>
-<p>Boldizsár bá minden egyes mondásra ráintett a fejével, s aztán
-hozzá toldá:</p>
-<p>– Úgy, úgy! Még gitározott is neked és énekelt mellé! Mert azt
-hitte, hogy hozzá mégy. Szerelmes volt beléd.</p>
-<p>– Én belém? szólt Ilka elbámulva. Én nem adtam arra neki semmi
-okot.</p>
-<p>– Elég ok egy asszonynak az, hogy szép, arra, hogy szeressék. Te
-nálad azonban még egygyel több ok is volt. Tudod jól, hogy mikor
-szegény első urad olyan szerencsétlenül végezte életét: a fejedelem
-(Isten nyugtassa meg, de derék jó úr volt! Bár még most is élne!),
-hát a fejedelem, a kire a magtalanul elhunyt Mikó József minden
-birtoka visszaszállt, azt a szót ejté ki, hogy bizony annak fogja
-donátiózni az egész Mikóujvárt dominiumostól, a ki a szegény
-fiatalon gyászban hagyott özvegyet feleségül veszi. Ezt orrontotta
-meg Apor István uram, s ezért taposgatta olyan szorgalmasan
-körülötted a földet. S most megint itt van az alkalom, megint
-özvegy lettél: nincsen urad, s ő tőle függ, hogy visszakerüljön-e
-valaha, vagy végkép odaveszszen. «Kecskére bizták a káposztát!»</p>
-<p>Ilka asszony csak mosolygott.</p>
-<p>– No hát lássa kegyelmed, hogy mennyire csalatkozik ez emberben:
-íme az most is abban jár, hogy legnagyobb készséggel meghozza az
-engedelmet a szultán tihájától szegény férjemnek azonnal
-kiszabadítására. Annyit lótott-futott már eddig is, hogy sikerült
-neki megtudnia, mely <span class="pagenum"><a name="Page_32" id=
-"Page_32">-32-</a></span> várba vitték Tamásomat, kinek hatalmában
-van, ki a gazdája? A váltságdíj felől is ki van már egyezve a
-tatárral, s csak a postáját várja vissza, hogy megtudja, hová
-hozzák őt ki, hová kell küldeni a pénzt érette, rögtön ő maga fog
-érette elmenni, ő hozza el maga szegény Tamásomat. Láthatja
-kegyelmed, hogy ez egy igazi nemes szív.</p>
-<p>– Hallom, de nem látom, s ha látom, sem hiszem: valami kutyaság
-lesz ennek a saroglyájában. Az én Están komám soha sem tett még
-semmit nemeslelküségből, s nem hiszem, hogy a climactericus
-esztendeje jött volna meg, a mikor az embernek a természete rögtön
-megváltozik. Veszedelem lesz ennek a vége! Ezt súgja nekem a
-kisujjam. Hanem hát jól van. Te csak légy nyugodt és várj minden
-jókat, majd ébren leszek én. Ha Apor István uramat megtették a te
-tutorodnak, majd megteszem én magamat az ő tutorának, s fogadom,
-hogy én jobban fogok vigyázni az ő árva fejére, mint ő a te
-árváidra. Az Isten szabadítson meg e gyászruhától.</p>
-<p>Ilka szépen megköszönte még egyszer Boldizsár bának az eddigi
-sok jóságát s az egész beszédből semmi tövis sem maradt a lelkében:
-ő nem hitte azt, hogy rossz emberek lehessenek a világon (ha csak
-nem kutyafejű tatárok), s azt gondolta Boldizsárról, hogy ez olyan
-ember, a kinek sok észt adott az Isten, több bajt lát a világon,
-mint a mennyi valósággal létezik.</p>
-<p>Apor István uram számára berendezték a vár legszebb szobáit.
-Boldizsár bá a földszinti boltozatban lakott.</p>
-<h2>BUZDURGÁN.</h2>
-<p>A mit Ilka asszony megtudott az elfogott férje felől, az
-mindössze annyi volt, hogy a rabbá lett Damokos Tamásnak a gazdája
-Buzdurgán murza.</p>
-<p>Ezt hírül hozták neki illyefalvi szökevények, a kiknek
-<span class="pagenum"><a name="Page_33" id=
-"Page_33">-33-</a></span> sikerült rabságukból kimenekülni s ezer
-veszély és kiállott nyomoruság után a «záptenger» halálbűzű
-morotváin keresztül, nagy vargabetűvel haza kerülni.</p>
-<p>Ezek ugyan rettenetes dolgokat tudtak regélni Krimiáról és az
-odahurczolt rabmagyarok borzasztó sorsáról. Hogy hurczolták őket ló
-mellé kötözve, hogy etették, itatták őket olyan «gazzal», a mit
-meglátni is undorodás; hogy fogták őket olyan sanyarú munkára, a
-mit idehaza a barmok végeznek. Ezek közt pedig legkeservesebb volt
-az állatbőrök kallózása, csávázása, cserzése, lugzása.</p>
-<p>A krimiai tatárok marokin-bőripara hires volt az egész világban.
-Nem tudtak olyat sehol előállítani. Rabszolga kellett annak a
-készítéséhez. Eszes állat, a ki baromszolgálatot végez. A krimi
-tatárok hirhedt bőriparuk által kincseket halmoztak össze; el lehet
-mondani, hogy a Bakcsi-Szeráji és Akhtiári tatár fejedelmi paloták
-bőrből lettek építve. Minden finom saru, keztyű, a pompás
-könyvtáblák a régi könyvtárak incunábuláin, a préselt borítékok a
-karos székeken, az úrnők czipői s a fejedelmi paloták aranynyal,
-ezüsttel kivert bőrszőnyegei, mind a krimi tatároktól
-származtak.</p>
-<p>Átkozott munka volt annak az előállítása!</p>
-<p>A legelső csáva, a mibe a bőröket beáztatták, a legrondább
-hulladék, marótrágya keveréke volt, a minek bűzét megszokni nagyobb
-gyötrelem volt a purgatoriumnál. Ebben a keverékben kellett térdig
-gázolni, könyökig vájkálni a szegény raboknak: szabad ember semmi
-fizetésért meg nem tette volna.</p>
-<p>Azoknak, a kik ezzel a legelső csávába rakott bőrrel bántak, a
-karjaik és lábszáraik olyan feketékké váltak, mintha szerecsentől
-kérték volna kölcsön.</p>
-<p>Azután jött a bőröknek eczetben, füzfahéjlúgban, savanyú
-lótejben keresztül erjesztése, a minél megint olyan hőséget kellett
-kiállniok, hogy az bevált a pokol előcsarnokának.</p>
-<p>De legrosszabb sorsuk volt azoknak, a kik a finom szattyánbőrt
-<span class="pagenum"><a name="Page_34" id=
-"Page_34">-34-</a></span> készíték, mert annak meg az volt a módja,
-hogy a lenyúzott állatbőrt összevarrták, szumachgubicsport tettek
-bele, s akkor egy embernek egy csövön át addig kellett belefujni,
-míg az irha simára felpuffadt, mint egy bendő: így került az aztán
-a csávába. Ettől a munkától az ember tüdejének előbb-utóbb meg
-kellett szakadni.</p>
-<p>No hát erre volt jó a rabszolga.</p>
-<p>A derék krimi bőrgyárosok gondoskodtak róla, hogy soha szükséget
-ne szenvedjenek: az európai uraságokat marokinnal, szattyánnal és
-bagariával mindig elláthassák.</p>
-<p>A legtöbb rabszolgát Oroszországból hordogatták el. Maga Dewlet
-Ghirai khán alatt, Moszkvából és környékéből nyolczszázezer munkást
-hajtottak el bőrt gyártani Krimiába s egy egész százötvenezer főre
-menő orosz hadsereget elfogtak mindenestől a tatárok.</p>
-<p>A rabszolgákból ritkán került valaki haza.</p>
-<p>Az a kegyetlen, sanyarú munka rövid idő alatt elpusztította a
-vele foglalkozókat; a kik kiállták, sem telepedhettek meg. A férfit
-és nejét (ha fiatal volt) nem hagyták együtt: a rabszolgaságból nem
-származik új ivadék. A kit nagy áron ki nem váltottak: az ott
-veszett a csávában, vagy elmult magától, ha megvénült. Idegen nem
-települt meg a félszigeten a tatárokon kívül, csak épen a koraita
-zsidó, a ki ott földműveléssel, kertészkedéssel, állattenyésztéssel
-foglalkozott.</p>
-<p>A leghiresebb bőr volt ez idő szerint a «buzdurgán».</p>
-<p>Azt a zománczos színt, azt a kigyófényhez hasonló arany-ezüst
-ragyogványt, azt a művészi préselést, azt a magas izlésre mutató
-rajzot, pompát, színvegyüléket, a mi e bőröket oly nagybecsűekké
-tette, nem birták utánozni se a francziák, se a mórok
-Spanyolországban. Ez a tatárok titka volt.</p>
-<p>S ezt a bőrt azért hivták «buzdurgán»-nak, mert a kinek a
-gyárában az készült, az volt Buzdurgán murza maga. (Most már csak
-egy hires krimiai körtefaj tartogatja <span class=
-"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> a nevének
-az emlékét; bőrt csinálnak mások is azóta, de olyan szépet soha,
-mint a buzdurgán volt.)</p>
-<p>Buzdurgán murza különben is kiváló nevezetesség volt. A
-megszokott emberi mérveket meghazudtoló rengeteg óriás; a kinek a
-legmagasabb férfi is elsétálhatott a hóna alatt: a bibliai Góliáth
-második kiadásban.</p>
-<p>Mint előkelő murza, ő volt a vezére egy egész dandárnak, s
-annálfogva, mikor hadba kellett menni, ő is lóháton ült. De ő nem
-úgy lovagolt, mint más jámbor ember, a ki a kengyelbe dugja a
-lábát; hanem a hogy a kutyán szoktak nyargalni, hogy a lovagnak a
-két lába is éri a földet, s a hányat lépett a lova, annyit lépett ő
-is, úgy hogy hat lábbal futottak; s annál gyorsabb volt a
-haladásuk, minthogy még a lovas is segített a lónak szaladni. Volt
-neki egy iszonyú nagy kardja, a mivel egy vágással ketté tudott
-hasítani egy embert, a sisakjától kezdve a nyereg kápájáig; s
-tizenötfontos buzogányával tovább tudott hajítani, mint más ember a
-parittyával.</p>
-<p>És a mellett tetőtől talpig pánczélba volt öltözve, mikor
-csatába ment. A pánczélja csupa egymásra fekvő árticsókaszerű
-lemezekből állott, a mik mint a halpikkelyek fedezték egymást,
-finom aczélból voltak készülve; de elől a mellükön aranyveretű
-korán-mondatokkal ékesítve, a két vállán pedig ezüst madarakkal, és
-trombitafarkú kutyácskákkal. Maga a pánczélja nyomott egy mázsát s
-megért három falut. A dárdája pedig beillett árbocznak.</p>
-<p>Hanem hát Buzdurgán murza holmi dib-dáb csatában elő se vette a
-kardját, buzogányát, dárdáját: elég volt neki maga a nogajka. Ez
-egy hosszú, szíjból font korbács volt, végtül végig megrakva réz-
-és ólomgombokkal. A kire ezzel egyet végig húzott, nem kellett
-annak többet semmi kenet ezen a világon. A futó ellenséget
-kergetve, csak ezzel csapkodott jobbra-balra maga körül, s hullott
-előtte a halandó, mint a letört bogáncs.</p>
-<p>A mellett a hangja olyan volt, hogy egy mértföldnyire meg
-lehetett hallani, mikor neki ereszté az ordításnak, s <span class=
-"pagenum"><a name="Page_36" id="Page_36">-36-</a></span> ha az
-ellenséget hivogatta vele, bizony inába szállt a lelke ettől a nagy
-hangtól a legbátrabbnak is.</p>
-<p>No hát ez volt az a Buzdurgán murza, a ki a jó Damokos Tamásnak
-a rabtartó gazdája lett.</p>
-<p>Így hozták azt hirül Ilka asszonynak a hazatérő illyefalvi
-menekülők. Így tudósítá őt Apor István uram is.</p>
-<p>Napról napra többet kellett Ilkának hallani a borzasztó
-Buzdurgán murza felől, meg a rab magyarok válogatott
-szenvedéseiről, azoktól a menekültektől, a kiket Apor István uram a
-várba hozogatott s Ilka asszony az asztalához ültetett, a
-családjával együtt vendégelte meg, hogy mindig a könyei hullottak a
-tányérjára, s egy falatot nem volt képes enni, mikor azt hallotta,
-hogy a szegény magyar raboknak a tatár tört kölest ad ételül,
-feleresztve savanyú lótejjel, vagy pedig lóhust, a mihez nem kapnak
-sót, úgy hogy a bőrgyártáshoz való salétromot használják só
-helyett.</p>
-<p>Boldizsár bá, a kinek ezeket szintén mind végig kellett
-hallgatni, mert mint várnagy, ő is ott ebédelt Ilka asszony úri
-asztalánál, utoljára már megsokallta azt a sok szerencsétlenkedést,
-s a hirhordó menekülteket még a kapuban elfogdosta: «mit akarsz?
-honnan jösz?» Ha azt mondta a jámbor: «Krimiából,» akkor azt
-kérdezte: «ettél-e altyinnát?» arra akár azt mondta a góbé, hogy
-«ettem bizony,» akár azt, hogy «nem ettem,» mindenképen kidobta a
-nyakánál fogva a kapun: mert a ki valaha akár koldus, akár
-rabszolga volt Krimiában, annak tudnia kell azt, hogy az altyinna a
-legkisebb tatár rézpénz, a mit alamizsnának osztogatnak.</p>
-<p>E miatt elvádolta Apor István Boldizsár bát Ilka asszony előtt;
-hogy nem ereszti a hirmondókat ő eléje. Ilka asszony ezért négy
-szem között előfogta Czirjéket s zsémbelni kezdett vele.</p>
-<p>– Mikor úgy hazudnak, mint a köles! A tizedik sem volt
-tatárrabságban; hanem egytől hallott a többi valamit, azt azután
-tódítja tehetsége szerint tíz más. <span class="pagenum"><a name=
-"Page_37" id="Page_37">-37-</a></span></p>
-<p>– De már ugyan mért akarnánk engem ezzel keseríteni?</p>
-<p>– Hát ezt Están komám tudja jobban.</p>
-<p>– Csak nem gondolja tán kegyelmed?</p>
-<p>– De biz azt gondolom én, hogy ő uszítja te rád ezeket a
-Szentlázár vitézeit, hogy tégedet jobban elijesztgessenek.</p>
-<p>– De már ugyan miért tenné azt?</p>
-<p>– Hát azt is kitalálom én. Úgy-e bár, hogy ő alkuszik a mi
-Tamásunk váltságdíjára a tatár tihajával? Azt mondja: négy ezer
-aranyat követel a murza, azon alúl ki nem adja az urunkat. Te neked
-pedig azzal a pénzzel együtt, a mit az urad küldött én általam,
-alig van több készpénzed kétezer aranynál. Most pedig, ez után az
-országos tatárdulás után, alig lehet pénzt kapni egész Erdélyben: a
-kinél van is, a maga családjához tartozók kiváltására szükséges
-neki. Tudom, hogy már a mi arany, ezüst-marhád volt, mind Brassóba
-vándorolt a göröghöz: de még sem telik ki a nagy váltságdíj. Kész
-volnál végtére még a mikóujvári uradalmat is, várastul együtt
-zálogba adni, hogy az uradat kiszabadítsd; ha azon nem aggódnál,
-hogy akkor meg a két kis fiadat rontod meg. Ezért rémítget Están
-komám mindennap új meg új hirekkel, hogy állj rá minél elébb az ő
-feltételeire, s az uradért cserébe add-oda a várad, az egész
-birtokod: majd ő kerít rá pénzt.</p>
-<p>– Hisz oda is adnám! mondá rá Ilka asszony.</p>
-<p>– No úgy-e, hogy kivakkantottad a titkot, a mit súgtok-bugtok a
-tutor urammal? Ezért az a nagy ijesztgetés. De hát én azt mondom,
-hogy ne tedd. Beéri a tatár a kétezer arany váltságdíjjal, még
-kezet is csókol neked érte. Ne hagyd magad agyonijeszteni. Nagy
-pénz az: kiadják érte Damokos Tamást.</p>
-<p>– De mikor én nekem rettenetes érzés az, hogy ő ott törje a
-fekete csávában a bőrt az ő szép kezeivel! Minden nap, a mit neki
-ott kell szenvedni, egy örökkévalóság én előttem. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_38" id="Page_38">-38-</a></span></p>
-<p>– Hiszen ne vedd ám azt úgy, a hogy ezek a gyászvitézek
-hiresztelik. Én is ismerem a cserző varga mesterségét: magam is
-tanultam. Igaz, hogy az első munka nagy undorsággal jár: de arra
-csak a legaljasabb szolgákat használják, a kik egyébhez nem tudnak.
-Ámde az olyan nagy eszű, irástudó embert, a milyen Tamás öcsém, nem
-küldi a tatár cserző-csávába: hanem beviszi a palotás műhelyébe,
-ott azt bízza rá, hogy a legfinomabb munkát végezze ügyes kézzel. A
-mi Tamásunkat bizonynyal abban foglalkoztatják, hogy ezeket a szép
-aranyos-ezüstös madarakat, tulipánokat festetik vele a kész préselt
-bőrre, a miket itt a karos székeiden látsz; az pedig kellemetes
-munka. Ő ért az irás mesterségéhez: vele iratják bizonynyal a
-nevezetes mondásokat azokra a pánczél-bőrökre, a miket a tatár
-uraságok hordanak. Mert ne ezekből a rongyos, szurtos tatárokból
-itéld meg ám a krimi tatár nemzetet, a kiket mi itten faágyúval,
-cséphadaróval rakásra öldösünk: ez csak a söpredéke. Otthon a tatár
-fényes, kérkedő úr, duskálkodik a világi pompában. Aztán azt se
-hidd el ám senkinek, hogy az egész Krimia egy olyan dögleletes
-pusztaság, a milyennek a kezdetén, a záptengernél mutatkozik, a
-honnan a szökevények elillantak; belül fölséges szép birodalom az:
-tele pompásnál pompásabb kertekkel, erdőszámra vannak ott a
-gyümölcsfák, a miket mi csak aszaltgyümölcseik után ismerünk. A mi
-Tamásunk pedig, tudod, hogy milyen nagy kertész volt: akármi
-legyek, ha most ő ott nem a főkertésze a tatár murzának, s míg mi
-itt a jégcsapokat bámuljuk az ereszen, ő most ott a virágos kertben
-a jáczintokból, meg tulipánokból kötöz bokrétákat Buzdurgán uram
-feleségeinek.</p>
-<p>Ezzel a mondással még szinte hogy majdnem meg is nevetteté
-Boldizsár bá a szegény kesergő asszonyt.</p>
-<p>– Aztán még egyet teszek hozzá: mondá Czirjék. Azt is vedd
-fontolóra, hogy Buzdurgán murza nagyon jól tudja ám, hogy Damokos
-Tamás főfő székely ember, főkapitány, primor, kastélyos uraság. Ott
-van Kemény János uram, a <span class="pagenum"><a name="Page_39"
-id="Page_39">-39-</a></span> fővezér; az is megmondja neki, hogy ki
-az a Damokos Tamás? Ő érte Buzdurgán uram kétezer aranycsikót kap.
-Hát csak van esze, hogy elpusztulni ne engedje. Ne félj bizony,
-mikor ennek a többi szegény rabnak szalmát sem adnak alomhoz valót,
-s a sótalan lóhúsra fogják őket, a te uradat mandolával, meg
-mazsolaszőlővel hízlalják; s még a helyét is megtörlik a murza
-feleségei, a hová leültetik. Úgy él az ott, mint a paradicsomban,
-csak te hibázol neki, egyéb semmi.</p>
-<p>Erre aztán sírt is, meg nevetett is egyszerre Ilka asszony.</p>
-<p>– No látod, édes mézem, nem kell az embernek magát mindig a
-leggonoszabb bajok képzeletével gyötörni. Aztán Isten is van a
-világon. Nem hagyja ő el az inségben levőket.</p>
-<p>Ilka asszony egészen megvigasztalódott erre a kecsegtetésre, és
-azt mondá Boldizsár bának, hogy áldja meg ezért a jó szaváért az
-Isten.</p>
-<p>– Hanem hát arra kérlek, hogy el ne mondd ám Están komámnak
-mindezeket, a miket most neked elbeszéltem; mert az majd megint
-valami új furfangot fundál ki. Hej, mert sok-fábul-faragott-ember
-ám az én komám. Te csak mondd neki mindig azt, hogy itt van a
-kétezer arany: ennyi elég legyen, többet nem tudsz előteremteni. Ha
-a tatár keményen tartja magát, vársz a míg megszottyan.</p>
-<p>Ilka asszony megigérte, hogy majd úgy tesz. Nem szól Apor
-Istvánnak semmit. Pedig hát dehogy állhatta meg, hogy ne szóljon. A
-legelső találkozásnál persze hogy elmondta előtte azt, a miben
-vigasztalását találta.</p>
-<p>Egyszer aztán megint csak kisírt szemünek találta Boldizsár bá
-Ilka asszonyt.</p>
-<p>– Hát már most megint ki törte el a mécses cserepet? Támadt rá
-atyafiságos zsémbeléssel a hugára. Miért itattuk meg ismét az
-egereket?</p>
-<p>Az csak húzódozott s felelt is, meg nem is: «hát csak
-<span class="pagenum"><a name="Page_40" id=
-"Page_40">-40-</a></span> van énnekem elég okom, hogy sirással
-töltsem a napjaimat».</p>
-<p>– Épen annyi, mint százezer özvegy asszonynak Erdélyországban, a
-ki mind úgy van, a hogy te. Ha azok mind rákezdenék nap-naponta a
-sirást: uram őrizz, felvenne bennünket az árvíz! De te neked még
-kevesebb okod van annyival, hogy hírt hallasz az uradról.</p>
-<p>– Hírt ám, szepegett az asszony: de milyen hírt?</p>
-<p>– No hát milyent? Talán bizony hátul kötötték a sarkát?</p>
-<p>– Kegyelmednek mindig tréfára áll a kedve!</p>
-<p>– Hogyne állna? Mikor egész nap nekem muzsikálnak – a hátamon.
-De hát ugyan mi rossz hírt hallottál Tamásról? Lánczra verték? Ütik
-verik?</p>
-<p>– Azt nem teszik. Sőt inkább…</p>
-<p>– Talán bizony ölelgetik, csókolgatják?</p>
-<p>Az asszonynak megint olyan formára görbült a szája, mint a ki
-mindjárt sirva akar fakadni.</p>
-<p>– Mondtam úgy-e, hogy tovább ne add Están komámnak azt, a mit
-tőlem hallottál? Most az már telebeszélte a füledet, az egész
-lelkedet azzal, hogy hja bizony a Tamás szemre való legény: az
-bizony megtetszett a murza feleségének; azóta össze is szőtték,
-boronálták a dolgukat; talán még tatárul is megtanult a Tamás, s el
-is felejtette, hogy van felesége. Ott lakik már benn a palotában, s
-kalamajkát tánczol, a tatár ifjasszony meg timburán muzsikál hozzá;
-– úgy-e, hogy ezt mondta neked Apor István uram?</p>
-<p>– Nem! Nem ő mondta; hanem úgy álmodtam.</p>
-<p>– Álmodtad ám: az Están komám szemeivel. No hát akár álmodtad,
-akár ő tőle hallottad, ne hajts rá semmit. Álom: szófia beszéd! Hát
-ugyan olyan embernek ismered te a te derék jó uradat? A ki hitvesi
-hűsége ellen még akkor sem vétett, mikor a világ magas paripái
-ragadták magukkal; hát az majd most fogja megtörni esküjét, mikor
-az Istennek ilyen sulyos látogatása van rajta? Eredj <span class=
-"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> már! Ne
-légy gyermek! Nézz bele a tükörbe, aztán kérdezd meg magadtól, hogy
-elfeledhet-e valaki egy ilyen deli magyar asszonyt? Aztán kiért?
-Egy tatár debelláért! Ha láttál volna valaha egy tatár asszonyt,
-kinevetnéd magadat. Azzal a fekete pofával! Az orruk ég felé áll,
-úgy hogy beleesik az eső: s a füleik akkorák, hogy legyezhetik vele
-magukat, s szájuk meg olyan nagy, hogy saját maguknak a fülébe
-sugdoshatnak vele; a fogaik feketére, a szemöldökeik kékre vannak
-befestve; egy ilyen madárijesztő váztól félted az uradat, hogy
-elszereti tőled. Inkább attól félthetnéd, hogy megeszi.</p>
-<p>Nevetett, nevetett ezeken az asszony, meg is törlé szemeit a
-könyektől, hogy hát jól van, nem gondol erre a bolondságra. De
-mégis csak komolyan vette a dolgot.</p>
-<p>– Mert hiszen, lássa kegyelmed; nem azért aggok én, hogy az én
-Tamásom mást szeret, nem engem. Nem vagyok én olyan írígy. De attól
-reszket a szivem, hogy ha azt a murza egyszer meg találja tudni, én
-édes Istenem, még valami szörnyű csufondáros módon megcsonkíttatja
-szegény uramat.</p>
-<p>– De verd ki az egész aggságot a fejedből. Add vissza annak, a
-kitől kaptad. Ha álmodtad, álmodd vissza. Annak az én kedves
-komámnak, a tutornak pedig mondd meg: hogy az Isten őrizze őt
-attól, hogy egyszer én is ott legyek álmomban, mikor ő te neked
-álmodban ilyen hireket hord haza, mert Isten úgy segéljen, olyat
-somodorintok a feje tarkójára – álmomban, – hogy ébren is
-megtapogatja a helyét.</p>
-<p>Ezt hát valahogy elütötte-vétette Boldizsár bá; de azért magának
-is szeget ütött ez a fejébe. Mert nem igaz ám az, hogy azok a
-tatár-asszonyok olyan csúfak volnának! Inkább nagyon is szépek.
-Termetük, arczuk, hát még a szemeik! Veszedelem azoknak a
-villámlásába kerülni. – Aztán húsból van az ember, még ha Damokos
-is. Az ilyen dologban az asszonyok nagyon helyesen szoktak álmodni.
-Ébren sincs az máskép. Az egész világtörténet egyetlen <span class=
-"pagenum"><a name="Page_42" id="Page_42">-42-</a></span> egy esetet
-tudott följegyezni a férfiúi erényről: az is ki tudja igaz-e? Az a
-történet Potifárné és József között azzal a köpönyeggel. Az egyik
-így adja elő, a másik amúgy.</p>
-<p>Hogy melyik mondott igazat: az excellentiás asszony-e vagy a
-zsidó-gyerek? ez a kérdés még nem volt biró előtt. (Ezeket
-Boldizsár bá óggta-mógta így magában.)</p>
-<p>Csak legjobb lesz siettetni a kiváltási ügyet, s e végett ő neki
-magának felmenni Gyulafehérvárra a szultán tihajájához és siettetni
-az alkut; mert a mit az asszonyok álmodnak, annak fele is
-igazság.</p>
-<h2>KALME.</h2>
-<p>Buzdurgán murzának a hires nevezetes telepe ott vala, a hol a
-Karaszu és a Salgir folyamok egybeszakadnak s egy hegyes
-félszigetet képeznek. Maga ez a telep egy egész kis város volt:
-mondhatni erősség; mert a két folyam csupa zuhatagokban omlott alá
-a hegyek közűl, úgy, hogy a vízsebesség miatt hajóval nem lehetett
-egyik partról a másikra átmenni, de még a ki úszással akart is
-átjutni, számot vethetett a lelkével. A száraz felől pedig erős
-kőfal vonult egyik partról a másikig, mely a háromszöget
-bezárta.</p>
-<p>A félsziget csúcsa az utolsó pontja volt egy lankás
-hegyláncznak, oldalai szőlőkkel, gyümölcsfákkal beűltetve, a miknek
-koronái közül messze kifehérlett a murza palotájának
-márványhomlokzata, a lapos terrasseokkal, a mikben alkonyi órákban
-a háremét lehetett látni mulatozni a távolból. Bizony csak
-távolból, mert a bőrgyár telepei lenn voltak a parti lapályokon:
-azoknak vízhez közel kellett lenni, ott voltak az erjesztő, posajtó
-medenczék. Az egész emberi lakcsoportozat igazi tatárépítmény volt:
-rendetlen, egymást támogató házak, vakolatlan falak, kiálló
-szarufák, nyers bőrrel, náddal, fakéreggel fedett kunyhók, közben
-egy-egy sárgára, kékre, pirosra festett, hanem azért <span class=
-"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> mindenütt
-lyukas épület; hosszú szárnyékok, nyitott színek; semmi utcza, csak
-szűk sikátorok, a mikben két öszvér ki nem kerülheti egymást;
-áthidaló ereszek egyik sikátorból a másikba a háztetők felett;
-szárító esztrengák, vörös téglafalu ablaktalan rakodók, sötét
-bolt-odúk: azok előtt megint rudakra épített lombsátorok; szép
-lugasok, dögbőrökből; s mindenütt sár, piszok, rondaság; fekete,
-sárga, veres, zöld rondaság; bűz, büdösség, pestilentia a förtelem
-minden fokozatain keresztül: s mindezekhez hozzáillő félmeztelen,
-piszkos, cseredzett, sovány, elkényszeredett, vadállattá aljasult
-embertömeg; rabságra hurczolt áldozatok minden körül lakó nemzet
-népeiből, a kikről régen megfeledkeztek. Itten gyártják a marokint,
-meg a bagariát.</p>
-<p>Hanem odafenn, a palota körül, valódi paradicsom van. Idáig nem
-hatol fel sem a posajtók lugszaga, sem a rabszolgák jajveszéklése.
-A természet maga alkotta édenné ezt a helyet, a midőn a magasabb
-hegyekről egy hatalmas patakot irányzott a félszigetre, a mi aztán
-a magas előfokról zuhatagban omlik alá a Karaszuba.</p>
-<p>Fenn a várban kristályvizet isznak; lenn a városban cserző
-luggal, trágyalével zavaros habarékot. Idelenn a csáva bűzölög,
-odafenn a balzsamfák ambrája terjedez.</p>
-<p>A hegylánczon túli része Krimiának egészen az olasz égalj
-áldásai alatt virul. Épen úgy diszlenek a szabadban a babérfák, a
-gránátalmák, a narancsok egész ligetszámra, mint Róma körül, s az
-olajfák ezüstszürke örökzöldje között már otthonossá lettek a
-kis-ázsiai nemesített gyümölcsök, körték, almák, baraczkok. Talán
-el is felejtette már a világ, hogy ezek keletről jöttek a nyugati
-zord világba, s úgy terjedtek tovább: úgy, hogy mikor már a
-székelyek a szilvából «ízet» főztek, akkor még ennek a fáját
-Belgiumban, Angliában nem ismerték s a poroszoknál az egyetlen
-érett gyümölcs volt a főtt körte.</p>
-<p>Buzdurgán murza nem is volt semmire olyan büszke, mint a
-kertjére. A nagy rablóhadjáratokból, a miket vezetett, <span class=
-"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> zsákmányon
-és foglyokon kivül még a kerti virágokat és ritka gyümölcsfákat is
-haza hordta s nagy gondja volt rá, hogy megéledjenek; kertészeit a
-szultán Gökk Sü melletti palotájában kitanult bosztandzsik közül
-szerezte s azoknak, mivelhogy eunuchok voltak, szabad bejárásuk
-volt a palotájába s fizetést és kaftánt kaptak. Az elhurczolt
-foglyok közül is kiválogatta a legelőkelőbbeket, az értelmeseket,
-meg a kik tanítók voltak, s azokat sorozta a kertben dolgozó
-rabszolgák közé. Az izoglán-basi azokat dirigálta oktató szóval és
-– nogajkával.</p>
-<p>Február végével, a mikor még a székely földön haragosan fujdogál
-végig az öreg Nemere s rázza a havat a szakálláról, a krimi
-félszigeten már teljes virágpompájukban állnak a gyümölcsfák s a
-talitarka virágágyak csak ugy nevetnek a kinyilt jáczintoktól és
-tulipánoktól. A Tsatir-Dagh magas hegyein megtörik az észak fagyos
-szele s a Fekete tenger felől langy áramlat sietteti a tavaszt.</p>
-<p>Hanem hát van az öreg Nemerének egy felesége, a Burána. Ez orosz
-születésű. Ez még sokkal kegyetlenebb szél a másiknál. Megesik az
-félszázadban egyszer, Olaszországban is, hogy az adriai tenger
-befagy s ugyanakkor a tél köpönyege beteríti egész Nápolyig a
-délszaki paradicsomot; az olasz, a ki először lát havat esni, azt
-hiszi, gyapot hull az égből. Ilyenkor természetesen minden
-növényzet elfagy. Ez a rém meglátogatja Krimiát is.</p>
-<p>Mikor legszebben virágoznak a fák, csaknem nyári meleg van:
-egyszer csak felülkerekedik a kopasz hegyormokon valami csunya,
-rongyosszélű ólomszürke felleg s nagyhamar betakarja a ragyogó kék
-eget, olyan hegyes esőt szitálva alá, hogy szinte szurja vele az
-embernek a bőrét. Ez így tart három nap, három éjjel. Olyan hideg
-van, hogy bunda nélkül nem lehet kilépni a szabadba. A bunda a
-tatároknál a thermométrum.</p>
-<p>Buzdurgán murza mindennap háromszor bejárta az egész kertet,
-sorra nézegetve a virágzó fáit, különösen sokat elidőzött az épen
-egész pompájukban diszlő gránátalmák <span class="pagenum"><a name=
-"Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> alatt s tanácsot tartott a
-kertészével; de biz az sem tudott neki mást mondani, mint hogy ha a
-keringélő dervisek naponkint háromszor végig nem tánczolják a kert
-minden útjait s az imám négyszer a nap négy szakaszában el nem
-énekli a Koránból a XXIII-ik szúrát, hát akkor nincsen segedelem.
-Ha estére ki talál tisztulni az idő, éjszakára olyan dér lesz, hogy
-minden fűnek, fának vége.</p>
-<p>Pedig hát épen estére állt meg a kegyetlen hideg szél. Ugy
-szokta azt a Burána asszony. Elvégezte a nagy szapulást, most aztán
-kitereget. Szép «fogas verőfény» lett.</p>
-<p>Az imámok üvöltöttek, a dervisek verték a csörgő dobokat; a
-kertész a szakállát tépte; Buzdurgán murza pedig, mint egy őrült
-szaladgált a kerti utakon alá s fel, hol az eget, hol a fákat nézve
-kétségbeesetten.</p>
-<p>Egyszer egy rabszolga, a ki ott gereblyélt a virágágyak közt,
-megszólítja:</p>
-<p>– Kegyelmes uram, murza: nem használ ám semmit ez a könyörgés, a
-mit a derviseid mivelnek; attól a fagy el nem mulik rólunk; hanem
-én tudnám egy módját, a hogy mi szoktunk az ellen védekezni
-székelyek.</p>
-<p>A murza végignézett rajta, s ráhorkantott boszusan.</p>
-<p>– Hát te székely vagy? Mi a neved?</p>
-<p>– Damokos Tamás.</p>
-<p>– Damokos is, meg Tamás is? Melyik vagy hát?</p>
-<p>– Mind a kettő. Székelyek főkapitánya vagyok.</p>
-<p>– Héj ha azt tudom, nehezebb lánczot tetetek a kezedre, lábadra.
-Hát aztán mit tudtok ti székelyek Allah haragja ellen, a kik még
-arra sem vagytok érdemesek, hogy az árnyékába elbujjatok?</p>
-<p>– Hát mi füstölni szoktunk ilyenkor.</p>
-<p>– Hisz azt tudom bolond nélkül is. Olyan rakás tömjént gyujtaték
-meg a serpenyőben, hogy az egész mosée tele van az illatával.</p>
-<p>– De mi kinn a szabadban füstölünk a fák alatt, és nem
-tömjénnel, hanem tőzeggel, nyers gazzal, a mi nehéz büzt
-<span class="pagenum"><a name="Page_46" id=
-"Page_46">-46-</a></span> ád: az veri el a fagyot. Engedd meg nekem
-kegyelmes uram; hadd tegyek vele egy próbát.</p>
-<p>– No hát tedd meg; adj rendeletet a többi rabszolgáknak, hogy
-segítsenek neked ebben a székely istentiszteletben. Hanem annyit
-mondok neked Damokos is, meg Tamás is: hogy ha engem lóvá tartasz s
-nekem hiába büzölöd tele a kertemet meg a palotámat, s reggelre
-mégis elfagy minden: hát akkor tégedet, a Damokost is, meg a Tamást
-is karóba huzatlak.</p>
-<p>– Ott is ott leszek én. Felelt vissza a rabszolga.</p>
-<p>– No hát kezdj hozzá a babonádhoz: megengedem.</p>
-<p>Damokos Tamás azonnal összehordatta a tisztásokra a többi
-rabokkal a nyers iszalagot, reketyét, s tüzet gyujtott alá. Mire a
-nehéz füst elkezdett szétterjengeni s elülte az egész kertet. De
-egyuttal beszüremkedett az a palota szobáiba is, s betölté keserű
-illattal még a háremet is. Buzdurgán murza dult-fult, prüszkölt az
-orrtekerő illattól s szidta a székelynek még a dédükeit is, a ki
-ezt támasztja; de kénytelen volt eltürni, mert maga rendelte meg.
-Éjfél felé pedig Damokos Tamás jó nyers cserhulladékot hordatott
-fel a gyárból, azt rakatta a tűzre. Buzdurgán murza azt hitte, hogy
-a poklok kéménye nyilt meg: az füstöl az orrába; pedig dehogy az
-nyilt meg: az még ezután következik. Végtére afféle drágalátos
-bőrhulladék szemetet gyujtatott meg Tamás a kert minden részében, a
-minek a kedveskedésétől Buzdurgán murza valamennyi asszonynépével
-mind a pinczeboltokba menekült, s a muezzimnak odafenn a minaréhban
-a torkába rekedt a «la illah il Allah!» Az egész kert palotástól be
-volt burkolva a füstbe.</p>
-<p>És aztán olyan hideg lett, hogy a szökőkut medenczéjében
-befagyott a víz.</p>
-<p>A mint kisütött a hajnali napsugár s Buzdurgán murza előjött a
-pinczéből, az első dolga az volt, hogy felszaladt a palotája lapos
-tetejére, széttekinteni a világban. Rémülve látta, hogy a tegnapi
-zöld erdők mind szürkék-barnák köröskörül, s az udvaron levő
-szökőkut medenczéje be <span class="pagenum"><a name="Page_47" id=
-"Page_47">-47-</a></span> van fagyva, a csövekről jégcsapok függnek
-alá. A szép paradicsomkert maga pedig még most is sűrű füstbe van
-burkolva.</p>
-<p>– Átkozott hitetlen kutya! ordítá Buzdurgán, féktelen dühében s
-szaladt válogatni a korbácsaiban, melyikkel verje halálra a csalfa
-rabszolgát, a ki egész éjjel így megkinozta a maga füstölésével őt
-és egész háza népét s ehun ni! még jobban megharagítá vele Allaht!
-A míg azonban a korbácsai közül megtalálta az igazit, az alatt
-keletkezett egy jó friss reggeli szellő, az hirtelen elfujta a
-kertet elülő nehéz füstöt, s mikor Buzdurgán murza lerohant a
-kertbe, ime eléje mosolyogtak a lángvirágú gránátalmák, a tulipánok
-és jáczintok: nem pokolbűz, hanem millió eleven virág füszerillata
-lengett a szellőben. A kert meg volt mentve: zöld maradt minden
-falevél.</p>
-<p>– Allahé a dicsőség! kiálta a murza elbámulva azon a nagy
-csodán, s aztán maga elé hivatta Damokos Tamást.</p>
-<p>– No te székely! látom bizony hogy a te isteni tiszteleted jó
-volt. Büdös volt; de jó. Szidtalak egész éjjel, megdicsérlek
-nappal. És már most, hogy megjutalmazzalak, háromféle kegyelmet
-teszek veled.</p>
-<p>Damokos Tamás megörült, hogy ilyen nagy embertől valami kis
-kegyelem nem jöhet.</p>
-<p>– Először is elengedem neked azt a kétszáz korbácsot, a mit az
-éjjel megfogadtam, hogy saját kezemmel rád verek. Másodszor
-levétetem a lánczodat; ezentul láncz nélkül dolgozhatol a kertben.
-És harmadszor minden napon kapsz egy egész kenyeret, nem a többi
-rabszolgák moslékjából eszel.</p>
-<p>Ennyi nagylelküség csak elég egy napra egy tatár murzától.</p>
-<p>– No most már elmehetsz dolgodra. Hát te csakugyan Damokos is
-vagy, meg Tamás is? Ej, ha azt tudtam volna, dupla váltságdijat
-kértem volna érted. Feleséged is kettő van?</p>
-<p>– De az csak egy van. <span class="pagenum"><a name="Page_48"
-id="Page_48">-48-</a></span></p>
-<p>– Kár. Ha ketten volnának, könnyebben kiteremtenék érted azt a
-kétezer aranyat.</p>
-<p>– Kiteremti azt az az egy is, kegyelmes uram; légy felőle
-bizonyos; nem hagy az itt engemet sokáig rabszolgaságban.</p>
-<p>– Örülök, ha kivált; örülök, ha itt hágy, jó Damokos Tamás.</p>
-<p>Ettől fogva aztán Tamásnak könnyebb volt az állapotja az ő
-rabságában: a kertészkedést otthon is nagy kedvvel szokta
-gyakorolni.</p>
-<p>Mondtuk már, hogy Buzdurgán murza bőrrel kereskedett. Állatok
-bőrével is, meg emberek bőrével is. Nagykereskedő volt mind a két
-szakmában; azt is mondhatjuk, hogy nagyiparos. A marokinját,
-szattyánját, bagariáját elhordták messze földre a kalmárok s
-kereskedtek vele. Az eleven bőr ellenben nem került nála vásárra. Ő
-azt sokkal gyakorlatibb uton tudta értékesíteni. Maga is egyik
-előkelő vezér lévén, a ki alatt kilencz orta állt, valahányszor egy
-hadjáratból haza került s rendesen egész sereg foglyot hozott
-magával, azokat legelőször is szakértő módon osztályozta. A
-tenyereiket nézte: a melyiké fel volt törve, az paraszt, földmives,
-nem sok váltságdij néz ki belőle, ez mehet a bőrgyárba dolgozni; a
-melyiknek a tenyere sima, ez urféle, ezért váltságdijat fognak
-adni, ennek az életét meg kell őrizni. Az öltözet nem tehetett
-náluk különbséget, mert az uri köntöst már az elfogáskor lehuzta
-róluk a tatár s rongyos daróczot dobott a nyakukba helyette, úgy,
-hogy mind egyformák voltak. Leány vagy asszonyféléből csak azt
-hozta el, a mi nagyon szép és fiatal volt. Azt azután megtartotta
-magának feleségül. Volt az neki sok. Ugy volt vele, mint a kutya a
-szénával. Ezeket nem engedte kiváltani.</p>
-<p>A kedvenczhölgy volt Kalme a kadina: cserkesznő, a tsetsencz
-fajból, mely a török padisahk szerályának szokta a legtöbb
-csillagát kölcsönözni. Ezt onnan rabolta el a Kaukazusból, mikor
-hajórajjal mentek át a tengeren a <span class="pagenum"><a name=
-"Page_49" id="Page_49">-49-</a></span> murtizigátorok ellen. A szép
-Kalme olyan úr volt Buzdurgán murza fölött, mint a murza a többi
-rabszolgái fölött.</p>
-<p>Forró délutáni órákban le szokott jönni Kalme a palotából a
-többi háremhölgyekkel a kertbe sétálni és mulatozni, mielőtt
-azonban kijönnének, elébb trombitaszó adott jelt a kertben dolgozó
-férfiaknak, hogy siessenek a fallal körülkerített rekesztéken kívül
-eltünni, s a harmadik trombitaszó után fekete eunuchok jöttek elő,
-rhinoczeroszbőr korbácsokkal, végig szaladgálva a kerti utakat, s
-sorra kutatva minden bokrot, de még a terebélyfák lombos koronáit
-is, hogy nem maradt-e ott valami kanember? Jaj lett volna
-annak!</p>
-<p>Egy délután Damokos Tamásnak azt a munkát adta a főkertész, hogy
-a nagy vízmedencze körül levő virágágyakból szedje ki az elvirított
-tulipánhagymákat s azok helyébe későbbi virításra szánt
-tubarózsákat ültessen. Tamás elvégezte mind a kettőt nagyhamar;
-mivelhogy az urfélének az a szokása, hogy ha egyszer parasztmunkába
-fog, azt nagy sietve elvégzi; nem tempózik vele, mint az igazi
-napszámos; egy nagy kosár megtelt kiszedett tulipánhagymával, a
-másik kasból meg kiürültek a tubarózsák. Ekkor aztán a fáradságtól,
-meg a hőségtől úgy elnyomta a buzgóság, hogy biz ő ott elaludt. A
-főkertész, a ki visszajött, megnézni a dolgát, látta, hogy már el
-is van végezve s az ő szolgája alszik: megszánta szegényt, jó szive
-volt, fogta az üres kast, letakarta vele, hogy ne süsse a verőfény,
-s ne csipjék a legyek: a mitől az aztán még mélyebben aludta az
-igazak álmát.</p>
-<p>Egyszer aztán harsog a trombita; a feketék jönnek nagy
-riogatással, végig toporzékolva a tévutakon, s kergetik a
-férfi-népet ki a kertből, felkutatják a bokrokat, a filagoriás
-kösköket: nem bujt-e oda valaki? Látták biz azok ott a virágágyak
-között azt a két kast; az egyiket tele hagymával, a másikat
-fenékkel felfordítva; de eszük ágában sem volt, hogy még azt is
-megvizsgálják.</p>
-<p>A jó Damokos Tamás pedig csak aludt szép nyugodt <span class=
-"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> lélekkel a
-lefordított kas alatt s eszébe sem jött, hogy a trombita szóra és
-lábdobogásra felneszeljen; mert ő épen most hazatérőben volt
-Mikóujvárára mind hadseregestül: annak a trombitái szóltak, annak a
-lovai dobogtak úgy. Diadalmasan tért haza a megvivott harczból. Szó
-sincs róla, hogy őt elfogták volna; sőt inkább harczi
-trophæumokkal, tatár-lengyel exuviákkal megterhelve tér haza
-népestől. A várának a tornyai megaranyozódtak az alatt, hogy
-odajárt, úgy ragyognak. A két fia eléje jön lóháton: hej, hogy
-megnőttek azóta. Félinges kis babákul hagyta őket otthon, s egész
-legényekül jönnek most eléje; mégis rájuk ismer. No van csókolódás!
-Hát anyátok hol van? Felelnek valamit: de nem érti. Elszokott a
-füle attól a beszédtől, a mit Erdélyben beszélnek.</p>
-<p>A szerály felőli rácsozatos kertajtó megnyilik, s a
-rózsalugassal fedett lépcsőgádoron át leszállnak a palota hölgyei.
-Egész dandár azoknak a száma. Nem mind ikbál, a nagyobbrész
-odaliszk, a ki az urnője arczát ernyővel védi a nap ellen,
-pávafark-legyezővel hüsseli, mandolint, hárfát hoz, vagy csengős
-nakarát, a mi tánczhoz való. Napkelet minden festői divatja szerint
-van öltözve valamennyi, a hány annyiféleképen. Azt, hogy ki
-közöttük a kadina, a legelső urnő, ha a szolgálattevő hódolat nem
-árulná is el, ha a ragyogó ékszerek nem kérkednének is vele,
-hirdetné maga az arcza, a termete. «Mikor te kilépsz a házadból, a
-nap eltakarja az arczát felhővel, azt mondva: most világíts te
-helyettem!» így zengedezne róla valami keleti költő. Mi azonban
-nyugodjunk meg abban, hogy Kalme legszebb volt a tizenkét hölgy
-között.</p>
-<p>Eleinte fel s alá sétálgattak a tekervényes tévutakon, virágokat
-szedtek, koszorukat fontak, éretlen gyümölcsökbe beletorkoskodtak,
-pillangókat kergettek; azután énekelni, tánczolni kezdtek; majd
-karéjban összefogózva, majd párosával, fátyolkendőt tartva a fejük
-felett, egynek kedve kerekedett szilaj magántánczot járni
-leterített szőnyegen, s míg a csörgős dobot ütögette a feje fölé
-emelt kezeivel, <span class="pagenum"><a name="Page_51" id=
-"Page_51">-51-</a></span> az alatt a többi odaliszkok zümmögő dalt
-dudoltak félkaréjban állva. Kalme, két hölgytársa vállaira dülve
-gyönyörködött bennük.</p>
-<p>Damokos Tamás pedig ottan a kas alatt látá, hogy vonulnak ki
-eléje Csik-Szereda ifjú hölgyei nagy zsolozsmaénekléssel. Danolnak
-is, tánczolnak is. No lelkecskéim, énekeljétek azt a zsoltárt, hogy
-«A Sionnak hegyén Ur Isten, Tiéd a dicséret!» Éneklik is, de valami
-olyan furcsa nótára, a milyet ő soha életében nem hallott. Nem
-illik ez a melodia sehogy a textushoz. Aztán nem kellene az
-embernek tánczolni a zsoltárhoz.</p>
-<p>A táncz után sorbetet, meg szultánkenyeret s egyéb csemegéket
-hoztak; a hölgyek letelepedtek a nagy persa szőnyegre, a mit a
-pázsitra terítének, s akkor elkezdett egy török hölgy meséket
-mondani, a mik fölött egyszer-egyszer valamenyi felkaczagott.
-Elhiszem azt, hogy mikor egy pogány isten egy csoportban ennyi
-kaczagó női ajkot látott megnyilni, hát azt mondta, hogy «de bizony
-szebb a földön, mint az égben.»</p>
-<p>Mikor aztán a nap kezdett aláhanyatlani, s a nagy olajfák,
-cziprusok árnyéka betakarta a kertet, a fülemülék megszólaltak
-köröskörül, akkor a kadina megkivánta a fürdést. A nagy medenczében
-a szökőkut sugara olyan dallamos hangokon fecsegett a naptól
-átlangyult habokkal, hogy lehetetlen volt a hivogatásnak ellene
-állani. A hölgyek valamennyien mind lerakták lepleiket, s aztán
-csintalan játékot üzve, kergetölőztek a nagy medenczében; maga a
-bűbájos Kalme, mint egy élő márványszobor oda állt a szökőkút
-sugara mellé, s karját feje fölé emelve, engedé a
-kristálygyöngyöket vállain végig peregni.</p>
-<p>Halandó szeme nem láthatta ezt a képet: az istenek pedig hadd
-lássák! és irigykedjenek.</p>
-<p>«No micsoda bolond ez már megint!» mondá Damokos Tamás. Ne
-sikoltozzatok annyit a lovam körül, mert még lefordulok róla. Ne
-nyulj hozzá te menyecske, mert megrug! Egyszer csak felugrott a
-lova, s ő keresztül esett a <span class="pagenum"><a name="Page_52"
-id="Page_52">-52-</a></span> fején. Szerencsére csak a kosár
-oldalába ütötte a homlokát. Aztán nagyon elbámult, hogy olyan szűk
-lett egyszerre a láthatár. Kereste Mikóujvárát: az már nem volt
-ott; hanem a menyecskék sikoltozása folyvást hallható volt most
-is.</p>
-<p>Már csak még sem állhatta meg, hogy a kasnak a fonadékán ki ne
-tekintsen, hogy mi lett a lovával, a melyikről leesett? S akkor
-egyszerre előtte állt az a látvány, a mi csak az olympi isteneknek
-való. Észbontó, szívbetegítő látvány. A hol az üdvösség és az
-elkárhozás összetalálkozik. Az örvénynyé vált mézcsepp!</p>
-<p>A mythoszi regét látta maga előtt, Anadyomene születéséről, a
-mint a nereidák vállaikra emelik a tajtékból született Dionét, hogy
-hosszu, aranyba játszó hajfürteit, a mik lebontva végig omlanak az
-élő márványon, illatos olajjal bekenjék. Egyik nimfa a tenyerével
-befogta a szökőkút csövét s az elszorított víz sűrű permetegekben
-lövell szét a tenyere alól a csoportozat feje fölött, a mire, a
-mint a pálmafák közül kilövellő rózsaszin alkonysugár rásüt,
-félkerek szivárvány tündérkerete támad körülötte, maga a medencze
-vize a szétterülő olajtól gyöngyházszinben játszik. Kép csupa
-ragyogásból, fényre festett fény, a minek közepette csak a
-szökőkutat elfojtó bizbariba néger rabnő jaspis szobor alakja
-fekete. A vidám, csintalan női kaczaj s a fülemüle csattogás
-egymásba vegyül: közbe egy-egy hárfahur pendül s a megzavart víz
-habja locscsan, dallamos lubiczkolással.</p>
-<p>– Ne lássam ezt az álmot! sóhajtá erényes elborzadással Tamás.
-Soha sem vitte őt arra a lelke, hogy asszonyok után leskelődjék.
-Sybaritának, mohamedhivő töröknek való ez. «Nem akarom látni! Más
-álmot akarok látni!» S hogy annál biztosabb legyen magáról, a két
-kezével eltakarta a szemeit és hanyatt feküdt s aztán csak a fülei
-hallották még a dévaj kaczagást, a csalogány czuppogását, a habok
-locscsanását. Rá tudta magát kényszeríteni, hogy ujra elaludjék.
-Kevés ember tette volna ezt meg az ő helyén. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_53" id="Page_53">-53-</a></span></p>
-<p>Ámde az ébren látott tünemények az álom országába is utána
-találtak: ha elfutott előlük, eléje kerültek. Pedig olyan jól
-elbujtatta magát: egy nagy kőkoporsó födele alá. Itt csak nem
-lelnek rá. A dal, a kaczagás hangja ugyan ide is lehatol hozzá; de
-legalább sötétségben van.</p>
-<p>Csakhogy egyszerre az a kőkoporsó elkezd átlátszóvá lenni;
-kristálylyá lesz a födele, keresztül láthatni rajta. Most látja
-már, hogy hová jutott? ott van a török szultán szeráljában, annak a
-legbelső háremében: a fehér márvány fürdőteremben, a minek a falai
-arany betűs alkoránmondásokkal vannak teleírva.</p>
-<p>Egész serege zsibong ott a háremhölgyeknek: tánczolnak,
-dalolnak, vízben lubiczkolnak, hintán himbálódnak, hegedülnek és
-tamburáznak, egymást narancsokkal hajigálják.</p>
-<p>A világ mindenféle szinű hölgyei vannak ott, fehérek, feketék,
-sárgák, olajbarnák, aranyozott és karmazsinra festett szemöldöküek,
-kék, fekete és zöld szemekkel, selyemsárga, sáfránveres és
-koromfekete hajzattal. Valamennyien mind tudják, hogy ő ott van,
-egy férfi, lezárva kristálykoporsóba. Körültánczolják nevetve,
-gúnyolódva; kinálják csemegékkel, gyümölcsökkel, habzó serlegekkel,
-még ajkaik mézével is: tudják, hogy nem nyulhat hozzá, nehéz ez a
-koporsófödél. Csak azért ingerkednek vele, hogy a tehetetlen
-kínlódásában gyönyörködjenek.</p>
-<p>– Pokol tüze emészszen meg benneteket! mormogá magában az
-álomlátó.</p>
-<p>– Tüzet kivántál? Ha csak ez kell, az is meglesz.</p>
-<p>Nagy hirtelen oda hoznak eléje egy roppant nagy medenczét,
-aranyozott vörös rézből, a min virágok vannak kiverve kék ezüstből,
-fehér aranyból. Ez a medencze tele van parázszsal. Odahelyezik a
-kristálykoporsó mellé: olyan közel, hogy a kisugárzó meleg süti az
-orczáját.</p>
-<p>– No már most mi lészen ebből? dörmögi a fogai közt.</p>
-<p>Az üstre valami tömjénformát hintenek, a miből egyszerre nagy
-fehér füst támad, a mi eltakar mindent. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span></p>
-<p>– No ezt jobban is szeretem, mondja magában.</p>
-<p>De a füst nem soká tart, nagy zsivaj támad: «jön az aszszeki
-szultána! A padisah kedvencz kadinája!»</p>
-<p>A füst kétfelé vonul, mint egy kárpit.</p>
-<p>Most száll le a szultána a negyven márvány lépcsőn a nagy
-fürdőtükörbe, melybe két óriási márványoroszlán okádja a vizet.</p>
-<p>– Vakulj meg két szemem! nyögi az álomlátó. Mert nem elég, hogy
-látnia kell az eléje szálló alakot, hanem még rá is kell ismernie.
-Az ő felesége ez, az ő Ilkája! Nem! Csak volt az övé, most már a
-szultáné, pogány török császárnak a rabfelesége.</p>
-<p>Óh mi irtózat ezt látni! Azért hozták ide őt ebben a
-kristálykoporsóban, hogy ezt meglássa. Pokollá akarták tenni az
-életét. Csak legalább ne mosolyogna ez a nő! Ne mutatná ragyogó
-orczáján, hogy szépsége vásárra bocsátásában diadalát találja.
-Pedig hiszen ő az! Nincs másnak ilyen arcza! Csak legalább arczát
-takarnátok el! Dobjatok rá valami fátyolt.</p>
-<p>S az álmodónak csak kivánni kell, mindjárt beteljesül.</p>
-<p>A rabnők előhoznak egy kis szelenczét, abban van egy arany
-fátyol. Az egész nem nyom talán többet egy aranynál.</p>
-<p>Egy nehezék arany olyan finommá ellapítva, hogy egy egész
-emberalakot képes tetőtől talpig eltakarni, mint egy palást.</p>
-<p>De ez a finom, vékony aranylepel úgy odatapad minden tagjához,
-mintha semmi sem volna rajta, még az arczvonásai is mind oly hiven
-kitünnek alóla: az maradt a ki volt; csak egy élő aranybálvány lett
-belőle, a ki mozdul és jár.</p>
-<p>S hogy még feszesebben álljon rajta az aranypihe: a derekára
-övet körítenek.</p>
-<p>De nem is őv az, hanem egy olvasó, csat helyett a közepén a
-feszület van rajta.</p>
-<p>– Távozz tőlem sátán! <span class="pagenum"><a name="Page_55"
-id="Page_55">-55-</a></span></p>
-<p>Ez meg épen hivogatás volt. Az aranyozott túlvilági alak ismerős
-mosolylyal jön hozzá közelebb s meg nem állhatja, hogy mikor őt
-meglátja ebben a zárkában, fel ne kaczagjon rajta. A kaczagástól
-szétreped az arczán az aranyfüstlemez s most már egész mivoltában
-látja őt maga előtt.</p>
-<p>Az ő Ilkája az, nem más.</p>
-<p>Ha most megölhetné! Csak ez az egy vágya.</p>
-<p>A fantóm leveszi derekáról az olvasót. Tán imádkozni fog,
-keresztyén módra?</p>
-<p>Dehogy azt cselekszi! Sőt inkább letépi az olvasóról az egyes
-szemeit a rózsafüzérnek s aztán szemenkint belehajigálja a
-parázszsal telt füstölőbe s a fejével bólint hozzá: «Ez a miatyánk!
-Ez a hiszekegy! Ez az Ave Mária!» s aztán tovább megint szemenkint:
-hiszekegy! úr imája! üdvözlégy!</p>
-<p>A tűzbehajított golyócskák izzóvá lesznek ott, s mint megannyi
-haragvó angyal szeme, úgy sugárzanak a szentségtörő arczába, a ki
-egyre nevet és bólintgat.</p>
-<p>Az álomlátó szeretné ledobni magáról azt az átlátszó
-koporsó-fedelet, s aztán beletemetni abba a tűzbe azt a bűbájos
-vétkezőt, a ki minden mozdulatával, de minden szempillantásával őt
-öli meg ugyanannyiszor. Hanem hát a koporsó födele olyan nehéz,
-hogy azt egy Toldi Miklós sem tudná ledobni, az ő kezei pedig olyan
-gyöngék, hogy csak egy kosár födelét sem birnák fölemelni.</p>
-<p>Az a sok rabnő, milyen dévajul kaczag ott köröskörül!</p>
-<p>Az utolsó szem is lepergett már az olvasóról: csak a feszület
-maga maradt még meg a zsinóron. A csábalak most azt is odaveti a
-tűz közé.</p>
-<p>A zsarátnakon izzó felfeszített alak a halálkinoktól látszott
-vonaglani; Damokos Tamás a megváltónak minden végmondását hallani
-véli, mik a keresztfán haldokló ajkairól aláhangzottak; düh és
-keserüség szállja meg idegeit; izmait, inait emberfölötti
-erőkitörésre feszíti; sikerül ledobni magáról a nehéz koporsó
-födelet, s azzal odaugrik <span class="pagenum"><a name="Page_56"
-id="Page_56">-56-</a></span> a rézmedenczéhez, a parázstól izzóhoz,
-az olvasó gyöngyöktől ragyogóhoz s felragadva azt két sámsoni
-öklébe, a fogantyúnál fogva, odazúdítja: – – igen is az egész nagy
-kosár tulipánhagymát Kálme asszonyság és lubiczkoló rabnőinek a
-nyaka közé…</p>
-<p>A fürdő hölgyek e tulipántos felköszöntésre, de még inkább az
-égből cseppent férfinak a látására iszonyú sikoltozásnak eredtek, s
-nosza rejtegették az arczaikat a tenyereikbe. Csak Kalme nem
-takargatta a képét szeméremrejtő kézzel, hadd égjen azon a haragnak
-lángja teljes lobogásában!</p>
-<p>– Fogjátok meg a vakmerőt és korbácsoljátok halálra! kiálta
-istennői durczával, félig befont hajtekercsét ökölre szoritva,
-mintha az is korbács volna. Mire a rabnők csoportja nagy
-sivalkodással rohant rá Tamásra minden oldalról.</p>
-<p>Az pedig csak állt ott, mint Lót felesége, sóbálvány korában,
-elámulva s azt sem tudva, égen jár-e, vagy a földön? Vajjon ez is
-álomlátás-e még?</p>
-<p>A dévaj mænadsereg körülfogta, üstökébe kapaszkodtak, karjait
-hátra csavarták, s ő csak állta mindezt csendesen, mint a
-megbénult, a ki se kezének, se lábának nem tudja hasznát venni. Azt
-is eltűrte, hogy az egyik hölgy hajából kitépett selyemszalaggal a
-hátrafacsart ökleit egymáshoz kötözze. Hanem a mint az a feketebőrü
-leánycseléd egy irgalmatlan nagy bőrkorbácscsal reá rohant,
-egyszerre visszatért a szivébe a lélek; nagyott sikoltott,
-szétszakítá az öklére tekert selyemszalagot, s azzal hirtelen
-nyalábra kapta a fekete rabszolgálót, mint egy gyermeket s a fejét
-a hóna alá fogva, annak a lábszáraival, mint két cséphadaróval, úgy
-szétverte az egész rátámadó asszonynépet, hogy mind elfutott az a
-bokorba; végre pedig a verekedő eszközül használt szerecsennőt
-visszadobta a vízmedenczébe, s akkor aztán oda állt annak a szélére
-s kevélyen kifeszitve széles mellét s megrázva büszkén felemelt
-fejét, így szólt a kadinához: <span class="pagenum"><a name=
-"Page_57" id="Page_57">-57-</a></span></p>
-<p>– Én nem vagyok gyáva rabszolga czenk; hanem igazi magyar nemes!
-Hivass ellenem férfiakat, hozzanak kardokat, vágjanak darabokra; de
-az én testemet korbácsütés nem éri, amíg élek!</p>
-<p>A kadina elbámult a merész szavakon; ez a délczeg alak
-megigézte. Visszaemlékezteté azokra az őshonában lakó vitéz
-murtizigátorokra; akik közül soha még ellenség foglyul egyet sem
-ejthetett, mert mindegyiknek ott van az öve mellett a görbe kés, a
-minek a sarlóéle arra való, hogy ha nincs menekülése a hősnek, maga
-vágja el a nyakát. Ezek voltak az ő rokonai.</p>
-<p>– Hagyjátok őt! parancsolá a hölgyeknek. Ne hívjátok az őröket.
-Magunk tartunk törvényt fölötte. Azt mondja, vitéz volt:
-megérdemli, hogy kard által haljon meg. Te, vakmerő férfi, most
-lépj be oda, abba a köskbe és várd el további sorsodat.</p>
-<p>Tamás megfordult s bement a czifra nyári lakba, anélkül, hogy
-csak egyszer is visszafordította volna még a fejét.</p>
-<p>Kevés idő vártatva utána jöttek az asszonyok; felöltözve és
-arczaik lefátyolozva.</p>
-<p>Kalme maga felült a kösk közepén levő diványra; a többi hölgyek
-félkörben letelepedtek körülötte a puha szőnyegekre.</p>
-<p>– Jőjj ide és beszéld el életed történetét; parancsolá Kalme
-Damokos Tamásnak.</p>
-<p>A délczeg ifjú a rabszolga köntösben is daliás alak volt, s a
-nyomort is megaranyozza a büszke férfitekintet. A nők szeme mind
-rajta függött; de a ki leginkább el nem ereszté egy pillanatig is
-tekintete elől, az Kalme volt.</p>
-<p>Mikor hazájáról s annak szabad népeiről beszélt Damokos Tamás,
-az asszonyokról, a kik a férfiakkal egy becsületben vannak, arról a
-titkos érzésről, a mi a magyar föld lakóját hazájához vonzza: hát
-akkor egy-egy elfojthatatlan sóhajtás támadt szavaira, és mikor
-leírta fogságra jutását, sok szenvedéseit, bizony könybe lábadt az
-asszonyok szeme: de valamennyié. <span class="pagenum"><a name=
-"Page_58" id="Page_58">-58-</a></span></p>
-<p>Még a büszke kadina is tenyerébe hajtá fejét, olyan nehéz lett
-az azoktól a regéktől, miket a rab vitéztől hallott.</p>
-<p>– Megértők sorsodat; kimehetsz előlünk. Várd el az
-itéletedet.</p>
-<p>Tamás elhagyta a kösköt, s aztán hozzálátott, hogy legelébb is
-azt a kárt helyrehozza, a mit bolond fővel a kertésznek tett.
-Kihalászta a tulipánhagymákat a vízből s gereblyével szépen
-elegyengette a dulakodás nyomait a virágágyak között: mire Kalme és
-asszonyai előjöttek a köskből, már helyre volt hozva minden
-kártétel.</p>
-<p>– Hallgasd meg itéletedet: mondá Kalme kegyesen. Életedet
-meghagyjuk, sőt kemény sorsodat enyhíteni akarjuk. Tudd meg,
-miképen?</p>
-<p>Kalme e szavaknál olyan közel lépett Tamáshoz, hogy a vékony
-aranyos fátyolon keresztül a forró lélekzete érte az arczát.
-Suttogva beszélt hozzája. Azonban Tamás minden szavára kemény, jól
-hallható hangon válaszolt, miszerint mindenki tudhassa, hogy ő
-igazjáratbeli ember.</p>
-<p>– Te azt mondád, szólt Kalme, hogy minden iskolát kijárt,
-tanult, tudós ember vagy? Tehát írni is tudsz?</p>
-<p>– Igenis, hogy tudok.</p>
-<p>– Úgy van az az én hazámban is. A férfiakat mind megtanítják
-betüket írni: de a lányokat csak a betüket elolvasni. Azért én
-eltudom olvasni a mčhdruli írást: de leírni nem tudom.</p>
-<p>– Akkor mégis többet tudsz, mint én, mert én tudok ugyan írni és
-olvasni magyarul, meg diákul, egy kicsit görögül is; a góth
-betükhöz is konyítok valamelyest; de a mčhdruli írásnak soha hírét
-sem hallottam, azt se írni, se olvasni nem tudom: mert azt az én
-hazámban nem ismerik.</p>
-<p>– Ha olvasni nem tudod, az nem baj. De hogyha kezed járatos a
-toll, vagy a nád, vagy a karczoló tű, vagy az ecset forgatásában,
-úgy bizonyára egyik betüt a másikról le tudja másolni, ha eléd
-teszik. <span class="pagenum"><a name="Page_59" id=
-"Page_59">-59-</a></span></p>
-<p>– Az már meglehet. Azt mondom rá az egyszeri székelylyel: «még
-nem próbáltam, hogy tudok-e hegedülni? de meglehet, hogy
-tudok».</p>
-<p>– Hát példaképen tekints ide. Kalme lecsatolta karcsu derekáról
-a karmazsinpiros marokin bőrövet, melyre domboru rajzokban
-mindenféle kacskaringók voltak aranyfestéssel formálva.</p>
-<p>– Látod: ez a mčhdruli írás. Ez egy mondat az alkoránból.</p>
-<p>Annak a mčhdruli írásnak (a mi a cserkeszeknél a nemzeti
-kalligrafia) betüi semmihez sem hasonlítanak olyan nagyon, mint
-azokhoz a zsinorkacskaringókhoz, a mik a magyar dolmányra
-elül-hátul felvarrva láthatók. Meglehet, hogy ha egy ilyen zsinóros
-magyar a cserkeszek közé tévedne, ezek annak a dolmányáról
-csodadolgokat tudnának leolvasni. Azért ezek az írásjegyek pompásan
-diszítik a préselt marokint, sokkal inkább, mint az arab, vagy akár
-a török talik írás betüi, vagy a tatárok szarkalábjai és az
-örmények szerteszétágazó ákombákjai.</p>
-<p>– Le tudnád-e ezt erről az övről írni?</p>
-<p>Damokos Tamás vállat vont. E bizony nem szentírás.</p>
-<p>– Ha rávetném a fejemet, miért nem?</p>
-<p>– No hát tartsd ezt az ővet most magadnál, s rejtsd el egy
-múza-pálma fiatal hajtásának a közepébe. Mikor aztán holdvilág
-lesz, vagy pedig pitymallatkor, a midőn még mindenki alszik, vedd
-elő, s ezzel a hegyes késsel karczold fel ezeket a betüket, jobbról
-balra kezdve, ennek a kösknek a falára. A fal veres, a karcz fehér
-lesz, elolvasható. Holnap reggel lejön a murza ide, az abdesztán
-mosakodást végezni. Meglátja ezt a felkarczolt irást itt a falon.
-Közel légy akkor. A murza fel fog kiáltani: «Ki karczolta ezt az
-írást ide erre a falra?» Te akkor lépj elő bátran és mondd meg
-neki: «én karczoltam azt oda!» A többit azután várd be csendesen.
-Meglátod, hogy mi történik? Ha van bátorságod hozzá, megteszed; ha
-nincs, abba hagyod. Ha mersz a sorsoddal megküzdeni, kiállhatsz; ha
-<span class="pagenum"><a name="Page_60" id=
-"Page_60">-60-</a></span> nem mersz, elbujhatsz. Én nem árulom el
-senkinek, ami itt történt. Hogy biztosságban légy, neked adom ezt a
-kis görbe késemet. Ilyent hordanak az én bátyáim maguknál, hogy a
-rabszolgaságtól magukat megóvják. Most pedig rejtsd el magad oda,
-ahonnan előjöttél.</p>
-<p>Kalme ott hagyta Tamást a cziprusbokroktól rejtve s hölgyeivel
-együtt visszavonult a palotába, énekszó, lant, koboz elhangzott.
-Tamás visszafeküdt a kas alá s bevárta csendesen, míg az eunuchok
-őrjárata előjött, kinyitogatni a kertajtókat, hogy a kertészek,
-bosztandsik és izoglánok újra bejöhessenek. Mikor a bosztandsi basi
-előkerült, már ott találta a virágágyak között Tamást,
-gereblyézve.</p>
-<p>– Csak látszik, hogy legszorgalmasabb valamennyi között az én
-Tamás szolgám.</p>
-<p>Másnap kora hajnalban lejött a murza az abdesztán mosakodást
-végezni a kerti köskbe.</p>
-<p>Tamás ott kapargatta a körtefák derekáról a tarjagot, s vizsga
-figyelemmel nézte a murza orczáját.</p>
-<p>Hiszen tanulmányozásra méltó pofa is volt az: széles és lapos,
-nagy, kiülő ökörszemekkel, a mik egymáshoz igen közel állottak, a
-közbeeső orr azonban olyan pisze volt, hogy annál fogva ugyan nem
-lehetett volna őt vezetni. Ennélfogva aztán a szájának sokkal több
-hely jutott, mint a mennyi a szépségre megkivántatik, s hozzájárult
-még az a hiányosság, hogy a széles ajkon alig berzengett itt-amott
-öt hat szál bajusz, mint a kandurnál.</p>
-<p>Azután, ahogy minden ilyen óriásnál szokott lenni, az érző
-idegei olyan lomhák voltak, hogy amíg a szemeivel valamit
-meglátott, nagy idő telt bele, hogy az arra támadt érzés az
-arczvonásaiban kifejezze magát, s az is olyan finta kifejezés lett,
-hogy a ránézőnek nehéz volt kitalálni, vajjon haragjában
-agyarkodik-e az most, vagy örömében vigyorog?</p>
-<p>– Ki karczolta ezt ide a falra? ordítá Buzdurgán az ott
-kapargáló Tamásra, amint elébb a szemeivel megbámulta apróra a
-kacskaringós cserkesz írást, s aztán széthuzta <span class=
-"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> a száját,
-fogait kivicsorítva (ki tudja, mosolygás-e ez nála, vagy emberevési
-szándék?)</p>
-<p>Tamásnak bizony megrezzent az ina erre az ordításra.</p>
-<p>– No csak ne szepegj! mondá neki Buzdurgán. Hiszen csak
-suttogtam most! Mászsz közelebb! Ki írta ezt ide a falra?</p>
-<p>S a szemei keresztbe álltak, s a fogai csattogtak hozzá.</p>
-<p>S hogy a rabszolga nem sietett elég gyorsan, kinyujtá eléje
-hosszú kezét s megfogta az orrát, annálfogva húzta közelebb.</p>
-<p>– Milyen nagy orra van a czudarnak! Olyan mint egy vaddisznónak
-az orra.</p>
-<p>Buzdurgánnak elég oka volt, hogy irigy legyen rá.</p>
-<p>– No hát beleverjem az orrodat ebbe az írásba? Látod? vagy nem
-látod? Ki írta ezt ide?</p>
-<p>Tamásnak eszébe jutott a kadina mondása: «ha van bátorságod,
-megteszed». De hát hogy ne volna.</p>
-<p>Már is magasra emelte az orrát.</p>
-<p>– Én írtam azt oda.</p>
-<p>Erre a szóra Buzdurgán a két térdére tette a két tenyerét, így
-görbíté alá a hátát, hogy a nagy pofájával egyenesen szembe
-nézhesse Damokos Tamást.</p>
-<p>– Te írtad ezt? Te magad? Nem hazudsz? Hát le tudnád ezt még
-egyszer írni?</p>
-<p>– Le biz én.</p>
-<p>Azzal Tamás fogta a kaparó-vasát s annak a hegyével rendén
-leírta az egész sort az út porondjába. Éleseszű volt: bár nem is
-értette a mčhdrul írást, amit egyszer leírt, azt el nem
-felejtette.</p>
-<p>Erre Buzdurgán murza akkorára feltátotta a két sor fogát, olyat
-ordított mellé, s úgy terjeszté ki a két karját, hogy Damokos Tamás
-most már csakugyan azt hitte, hogy meg akarja őt enni.</p>
-<p>Ő pedig, a milyen gyors volt, mint a párducz, hátraszökkent, s
-kirántva kebléből azt a görbe kést, marokra fogta azt, s azt mondá
-a murzának: <span class="pagenum"><a name="Page_62" id=
-"Page_62">-62-</a></span></p>
-<p>– Meg ne gyalázz! mert elébb ezzel a késsel elvágom a
-torkomat.</p>
-<p>Buzdurgán előbb megbámulta a görbe kést, s miután meggyőződött
-róla, hogy az csakugyan görbe kés, egyszerre rémületre
-hosszabbodott arczczal kiáltá, reszketőssé vált hangon Tamásra:</p>
-<p>– Jaj fiam! el ne vágd a nyakadat azzal a késsel! Nem akartalak
-én bántani: csak meg akartalak ölelni. Ne félj tőlem, édeském,
-fiacskám. Kaftánt adok, salavárit adok, selyembe takargatlak, lépes
-mézzel etetlek, csak el ne öld magadat. Fiammá fogadlak,
-gyaloghintóban járatlak: olyan jó dolgod lesz nálam, hogy az édes
-anyádnál sem volt jobb. Ne bolondozz azzal a bicsakkal.</p>
-<p>– No hát! mondá Tamás daczosan; mit akarsz hát velem?</p>
-<p>– Megmondom egy szóval. Valamennyi rabszolgám közt legelsővé
-teszlek. Te parancsolsz valamennyinek, teneked meg senki. Akkor
-dolgozol, a mikor akarsz. Mindent tehetsz, csak el nem szökhetsz.
-Kapsz tőlem külön házat, a miben lakhatol; a hányszor ebédelni
-akarsz, csak küldj a szakácshoz! mit iszol? hozasd! Ha feleségre
-van szükséged, csak annyit mondj, hány kell? Még fizetést is adok,
-s azt, ha akarod, haza küldheted az atyádfiainak. Olyan jó dolgod
-lesz nálam, hogy soha többet a rongyos pereputtyaidhoz vissza nem
-kivánkozol.</p>
-<p>– De hát most mégis szeretném tudni, hogy mivel szolgáltam én rá
-erre a nagy dicsőségre?</p>
-<p>– Megérted fiam azonnal: csak nyisd ki a füledet és csukd be a
-bicsakodat. Ülj le ide mellém a fübe. Vigyázz, hogy meg ne csipjen
-a hangya. Hát azt tudod úgy-e, hogy én nekem van a leghiresebb
-bőrgyáram a világon. Az én bivalybőrömből készitik a pánczélokat,
-az én marokinomat viszik fejedelmi palotákba a frankok és egyéb
-gyaurok birodalmaiba, a kik lábas székeken ülnek, s a könyveiket
-beköttetik, épen úgy, mint az igazhivők templomaiba, a hol azokat
-szőnyegek gyanánt leterítik; az <span class="pagenum"><a name=
-"Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> én korbácsaim osztják az
-igazságot a jeges tengertől elkezdve a Verestengerig; az én
-bagariámmal gázolja keresztül a csikorgó telet a moszkó, meg a
-polyák; az én szattyánomat viselik a törökök papucsnak, az én
-kordoványomat a magyarok sarunak. – És ezért mégsem az én hirem a
-legnagyobb a világon: nem a «buzdurgán» név a legragyogóbb a bőrök
-között; mert van a csecsenczek közt egy bőrgyáros, a ki azokat a
-hires övöket és tüszőket készíti, a mik drágábbak az aranynál. Ez
-veszi el előlem az erzerumi vásárt, a hol az örmények, cserkeszek,
-oszszetek, mind csak az ő portékáját veszik. S miben áll a titka?
-Abban, hogy az ő bőreire ilyen szép kacskaringós irásban vannak
-aranynyal ezüsttel rajzolva, sajtolva alkoránból vett szép
-mondások. Csak ezért keresik őket olyan nagyon. – Csináltam volna
-én ezt már régen utánuk; de nem tudtam szert tenni olyan
-rabszolgára, a ki irni tudja a mčhdruli ákombákot. Magam vittem
-annyira, hogy el tudom olvasni, de az olvasás meg az irás közt
-tudod jól, olyan nagy a távolság, mint a földön lépegetés, meg az
-égben repdesés közt. A gólya is lépeget a földön, mint én; de én
-nem tudok úgy repülni, mint ő. S hamarább meg tudnám azt tenni,
-hogy a két öklömmel ennek a pálmafának a derekából ilyen ákombákot
-csavarintsak, mint hogy egy nádszár hasított orrával betüt
-kanyarítsak belőle. S ezek a murtizigátorok, a kik ezt az irást
-tudják, olyan kutyahitüek, hogy a mint egyet közülük a harczban
-vagy éjjeli megtámadásban elfogdosunk, mielőtt a lánczot kezére
-tehetnők, kirántja a görbe kését s elvágja vele a nyakát s azzal
-porba esett a pecsenyém. – Értheted már most, édes fiacskám, hogy
-milyen nagyon szeretlek én téged, azért, hogy el nem vágtad a
-nyakadat. Te tudod a mčhdruli irást! Úgy-e bár, ezt tinálatok
-székelyeknél a medreszekben tanítják.</p>
-<p>Tamás ráhagyta, hogy igenis: ott tanulta ő ezt a fehérvári
-fő-medreszben.</p>
-<p>– Hát most te fogod nekem ezt az én irhabőreimre <span class=
-"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> írni!
-Hahaha! majd meglátod, hogy kiszorítjuk vele a csecsenczeket az
-erzerumi vásárból? Micsoda? Még Bagdadból is! De még Aleppóból
-is.</p>
-<p>(Jól van, jól; gondolá magában Damokos Tamás; de majd mikor
-kisül, hogy nem tudok többet annál az egy mondásnál az egész
-mčhdruli alkoránból, azt is csak úgy tudom, mint a tyuk az
-ábéczét!)</p>
-<p>Hanem hát már benne volt. Uszni kellett. Hadd lássuk, mi lesz
-belőle?</p>
-<p>Buzdurgán pedig nem tréfált: rögtön futtatá az izoglánjait a
-kastélyba, hogy hozzanak a számára pompás öltözeteket s nagy
-rimánkodásába került Tamásnak, hogy azt a grácziát elengedjék neki,
-a mi együtt jár a turbánviseléssel: tudniillik, hogy a berberbasi
-simára leborotválja a koponyáját; jó lesz az így is.</p>
-<p>Hanem egy különös kegyelmet kért a murzától, mikor a czifra
-ruhákat ráadták, a mi csupa prém és paszománt volt.</p>
-<p>– Nem bánom: napestig kész vagyok a te bőrödre arany mondásokat
-festeni; hanem azután engedd meg, hogy este megint kijöhessek a
-kertbe dolgozni. Ez a munka én nekem a gyönyörűségem.</p>
-<p>De még meg is dicsérte ezért a kivánságért a murza.</p>
-<p>– Ember vagy fiam! Ilyen szolga kellene nekem sok. Látjátok ti
-többi kutyafülüek! Ez nem azt cselekszi, a mit ti, hogy a mint a
-muezzin estét ordít, rögtön abba hagyjátok a dolgot; hanem a mikor
-az egyik munkájába belefárad, akkor pihenésül a másikat veszi elő;
-estig betüket ír a szakmányban, este gyönyörüségből neki áll
-kapálni. Ne félj, fiam, megjutalmazlak. Te fogod jövendőben a
-vétkes, tunya rabszolgáknak a talpára leszámlálni a botokat.</p>
-<p>Tamás köszönte szépen ezt a szivességet: nem kiván belőle.</p>
-<p>– Nem kivánod? Pedig én azt gondoltam, hogy ez a legnagyobb
-gyönyörüség a világon. <span class="pagenum"><a name="Page_65" id=
-"Page_65">-65-</a></span></p>
-<p>Buzdurgán felvezette a maga kitüntetett rabszolgáját a kastély
-udvarára.</p>
-<p>A nagy négyszögü tér, a mit a palota négy szárnya képezett,
-olyan tisztára volt gereblyézve, s behintve fehér poronddal, hogy
-azon még csak egy füszál sem volt látható; – a középső napkelet
-felé fordult részén volt a széles lépcsőzet, a min a palotába fel
-lehetett járni, s ennek a tornáczából indult ki a földszinten
-körülfutó folyosó, a melyen folyvást járkáltak alá s fel az eunuch
-őrök, kivont kardokkal. Mert azokon a vasajtókon belül, a mik e
-folyosókról nyilnak, dolgoznak azon a munkán, a mi Buzdurgánnak
-legféltettebb titka: a drága bőrök aranyozásán, virágokkal és
-betükkel itt festik azokat tele. Ezt a tudományt őrizni kell,
-nehogy megszökjék vele valaki. Azért is rendelte ide azokat a
-műhelyeket a murza, a saját palotájába, hogy hármas zár alatt
-legyenek s mindig az ő szeme előtt.</p>
-<p>Olyan alacsonyak is a zárkák ajtajai, hogy közönséges embernek
-is le kell bukni, mikor rajtuk belép, maga Buzdurgán pedig épen
-csak négykézláb teheti látogatását, s mivel nem illenék, hogy ő
-fejet hajtson a rabszolgái előtt, annálfogva háttal szokott
-hozzájuk bemászni.</p>
-<p>Damokos Tamást itt átszolgáltatá a felügyelő timárbasinak,
-lelkére kötve, hogy ezt a rabot nagyon megbecsülje, mert ez drága
-kincs.</p>
-<p>Itt azután megtaníták Tamást, hogyan kell ecsettel a bőrre
-festeni az arany czikornyákat, aztán miféle tompa vésőkkel és
-fakalapácsokkal kell azokat úgy körülveregetni, hogy
-kidomborodjanak. Tamás egész nap ezt mívelte.</p>
-<p>Este felé kezdte érteni, hogy miért vásárol a csizmadia szőlőt,
-mihelyt egy kis pénzhez juthat. Rettenetes dolog az, hogy az ember
-egész nap az előtte fekvő bőrt ütögesse kalapácscsal. Ennél sokkal
-kellemesebb a kertben kapálni.</p>
-<p>Azonban hát ezért a munkáért jó ebédet adnak: piláfot,
-<span class="pagenum"><a name="Page_66" id=
-"Page_66">-66-</a></span> szultánkenyeret, sorbetet is hozzá; a
-kadinának talán mégis jó szándéka volt, mikor erre feleszelte.
-Hátha ez lesz a kiszabadulásának az eszköze?</p>
-<p>A mint egyszer a mesterségbe beleokult: próbának oda tettek
-eléje egy övnek hasított bőrt, hogy cselekedje rá azt a mčhdruli
-mondást.</p>
-<p>Ez nem ment olyan könnyen, mint az arabeszkek munkája; mert
-csupa kacskaringókból állnak a betük; de estig mégis csak elkészült
-meglehetős sikerrel.</p>
-<p>Erre, a mint a muezzin a napot elbucsuztatta, bejött a mühelybe
-a murza.</p>
-<p>Mikor az elkészített övet meglátta, nyalábra kapta Tamásnak a
-fejét s olyat csókolt az orczájára, hogy az majd megsüketült
-bele.</p>
-<p>– Hiszen ezt gyönyörűen megcselekedted. Hohó! Hiszen ezzel mind
-leverjük az erzerumi vásáron a csecsenczeket. – Nagyon jól van
-fiam! Holnap mindjárt csinálj egy másikat, másféle szép mondással
-az alkoránból.</p>
-<p>(Másfélével ám! gondolá Tamás. Ha tudnék másfélét! De ebből az
-egyből áll az egész tudományom a pogány szentirásból.)</p>
-<p>– Nem, uram, ez még tökéletlen munka, kifogásolá a dolgot
-ravaszul. Nem vagyok vele megelégedve: kell hozzá egy néhány hét, a
-míg a kezem úgy belegyakorlódik, hogy olyan szépen megcsináljam,
-mint a milyen a mustrája.</p>
-<p>– A mustrája? kérdezé a murza, s tátva feledte a száját
-bámultában. Hát hol láttad te ennek a mustráját?</p>
-<p>Tamás csak most vette észre, hogy majd elszólta magát. Hanem
-aztán helyreüté a dolgot. Tudta, hogy hitetlenek ellenében a
-hazudás nem vétek.</p>
-<p>– Hát biz én azt a fehérvári collégiumban, a muzeumban
-láttam.</p>
-<p>Buzdurgán murza nagyot csóvált a hordónyi nagy fején.</p>
-<p>– No, mihelyt betörünk megint Erdélybe, meglátogatom
-<span class="pagenum"><a name="Page_67" id=
-"Page_67">-67-</a></span> azt a fehérvári nagymedreszt. De ott
-találjam ennek az övnek a mustráját! Mert ilyen öve csak az én
-feleségemnek van, a kadinának, s azt is a patyolat öltönye alatt
-viseli, hogy senki sem láthatja rajtam kivül. S ilyen öve van neki
-huszonnyolcz: a hold minden napjára más-más.</p>
-<p>A murza nagyot fujt.</p>
-<p>Tán csak nem fogott neszt?</p>
-<p>Azt mondják a czethalról (a ki igen nagy állat), hogy ha annak a
-farkába beleütik a szigonyt, kell neki öt percz, a míg az értesítő
-ideg egész a fejéig küldi a tudósítást, hogy sebet kapott odahátul
-s aztán megint másik öt percz, a míg az agyából az intézkedő ideg
-visszaküldi az utasítást, hogy csapjon maga körül a farkával. –
-Ilyen czethal volt a szárazföldön a murza: a döfést megkapta a
-szigonynyal, de kell neki rá egy hónap, a míg féltékenynyé lesz
-miatta.</p>
-<p>– No hát eredj most a kertbe kapálni.</p>
-<p>Tamás lerakta a czifra ruhát, felvette a kertész-gunyát s kiment
-kapálni a kertbe.</p>
-<p>A többi rabszolgák már akkor mind kitakarodtak onnan.</p>
-<p>A mint Tamás a nagy vízmedenczéhez ért, a hol azt a furcsa
-álmot, meg azt a még furcsább valóságot látta, eszébe jutott, hogy
-megvizsgálja a muzapálmának azt az új hajtású levelét, vajjon
-nincs-e még ott a kadinának az öve, a mit tegnap odarejtett. A mint
-lenyult a levélgöngyöleg mélyébe, bizony a kezébe akadt a bőröv.
-Tehát nem jött el érte a kadina. Ebből baj lesz; mert a murza
-keresni fogja nála azt a bizonyos övet.</p>
-<p>Hát a mint kihuzza azt és megnézi, akkor látja, hogy az egy
-egészen másszinű öv: a tegnapi karmazsinszinű volt, ez pedig
-égszinkék. Aztán a cziframondás is egészen más betükből van
-összerakva rajta.</p>
-<p>Tamás erre letört egy agavelevelet, annak a héjára felkarczolta
-a tövises hegyével az egész cziframondást a kék övről, ezt azután
-nagy hamar visszarejté a muzapálma <span class="pagenum"><a name=
-"Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> hajtásába; s aztán az
-agaveleveléről mindaddig rajzolgatta a porondba a czikornyákat, míg
-könyvnélkül megtanulta; mikor a murza reggel lejött a mosakodásra a
-köskbe, már akkor ott gereblyélgetett Tamás megint. Innen aztán
-együtt tért vissza ismét a murzával a kastélyba a
-festőmühelybe.</p>
-<p>Ezuttal a tegnap betanult verset készítette ki egy darab ujdonat
-égszinkék marokinra ezüsttel.</p>
-<p>Mikor a murza este bejött, s meglátta a kész munkát, majd a
-gerendába ütötte a fejét meghókonyodtában.</p>
-<p>– Te! Damokos Tamás! Ennek a mustráját is a fehérvári nagy
-medreszben találtad?</p>
-<p>– Ott biz én. Van ott a muzeumban ilyen huszonnyolcz; a hold
-minden napjára más-más.</p>
-<p>– No! Ne lássam addig a mekkai kaábát, a míg a fehérvári nagy
-medreszt meg nem látogatom.</p>
-<p>(«Én is ott leszek akkor!» mondá magában Damokos Tamás,
-elfelejtkezve rab voltáról.)</p>
-<h2>HOGY HOZZÁK TÁNCZBA A TÖRÖKÖT?</h2>
-<p>Hát ha csak felét megálmodta is Ilka asszony ezeknek a krimiai
-állapotoknak, akkor bizony (valljuk meg az igazat) elég oka volt
-neki siettetni a jó Damokos Tamásnak minél elébb való kiváltatását
-a keserves fogságból; mert nem tréfa dolog az, hogy igazhitű
-keresztyén ember minden nap pogány alkorán mondásokat másolgasson
-mčhdruli irásban olyan mustra után, a mit a tatár murza legszebbik
-felesége rejtett helyen visel.</p>
-<p>Sürgette is Ilka asszony a kiváltás dolgát, de az csak nem akart
-előre menni. Mintha valami titkos kéz, mihelyt meg van kötve a
-csomó, untalan eloldozgatná azt.</p>
-<p>Egyszer aztán azt mondá Boldizsár bá Ilka asszonynak:</p>
-<p>– No drága gyémántom, most már magam megyek fel Gyulafehévárra.
-Irj két levelet: az egyiket Akmet bégnek, a szultán tihajájának, a
-másikat meg Apor István uramnak, <span class="pagenum"><a name=
-"Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> a te tutorodnak. A tihajának
-csak azt ird, a mit már máskor, hogy te bizonyosan tudod, szultán ő
-felsége, kinek Allah nyujtsa meg az árnyékát, azt rendelte, hogy a
-kapitányok rabváltsága kétezer arany legyen; ez készen is van
-nálad, azonnal elküldöd Perekopba, mihelyt Damokos Tamást oda
-kihozzák, oltalom-leveleket adván neki is, meg nekünk is, a kik a
-pénzt odavisszük. Több pénzed nincs, nem is szerezhetsz. Ennyi
-azonban készen áll.</p>
-<p>Ilka asszony még hozzá akarta tenni, hogy odaadja bizony minden
-ékességeit, aranyát ezüstjét, marháit azon felül, de Boldizsár bá
-csak azt mondta, hogy «ne kinálj te neki egy batkával se többet,
-meglátod, hogy utána kap, esze nélkül, csak én beszéljek vele».</p>
-<p>Mikor ez a levél készen volt, akkor azt mondá Ilkának:</p>
-<p>– No már most édes ragyogó csillagom: irj egy másik levelet a te
-tutorodnak, Apor István uram ő kegyelmének is. Ezt majd én
-dictálom. Kezd el: «Kedves, egyetlenegy szeretett Pistukám!»</p>
-<p>Ilka asszony földhöz csapta azonban a tollat, hogy a hegyével
-állt meg a padlóban.</p>
-<p>– De már ilyen megszólítást csak nem irok ő kegyelmének!</p>
-<p>– Jaj, édes tubavirágszálam: te csak a füleddel hallgasd, a mit
-én diktálok, de eszedben ne tartsd meg. Jaj de szeretem ezt a
-felgerjedésedet látni! Ha ezt Tamás látná, megenne örömében. De hát
-csak irjad te, a hogy én mondom. Én tudom, hogy miből lesz a
-gáliczkő? Megállj, majd új calamust csinálok, szép fáin irást tégy,
-a hogy az asszony-ember a szerelmesének küld érzékeny izenetet. De
-tán jobb is lesz, ha én magam elébb leirom azt a levelet; te aztán
-magadban lekópizálod; mert azt már látom, hogy ha fennhangon
-dictálom, megég az arczod a szégyennek miatta.</p>
-<p>Tehát elkészíté Boldizsár bá papiroson a levelet, a mi eképen
-szólt:</p>
-<p>«Hála az egeknek, hogy a mennybéli gondviselés ismét
-<span class="pagenum"><a name="Page_70" id=
-"Page_70">-70-</a></span> utat és módot nyitott a számomra, hogy
-valahára egymásé lehessünk. Az én uramat, a kihez a meghalt
-fejedelem erőszakosan kényszerített hozzámennem, de a kivel soha
-egy örömnapja nem volt életemnek, ellenben éjjelem-nappalom
-rosszabb vala a purgatoriumnál, elfogta a tatár. Mi nekünk
-kettőnknek ezzel nagy örömet szerzett. A mostani fejedelem bölcs
-akarata kegyelmedet rendelte el, hogy Damokos Tamás fogsága alatt
-az én tutorom legyen s a váramban lakjék. Ezzel csak a mi kölcsönös
-vágyódásunk érte el legkivánatosabb beteljesülését. Rettegek
-azonban azon gondolattól, hogy ha netalán a Damokos Tamás
-kiszabadulása által ezen mi édes boldogságunk megzavartatnék. Ő ha
-megtudna valamit, engemet talán még meg is ölne. Azért kérem
-kegyelmedet, vigye úgy az alkudozást a váltságdíj iránt a szultán
-tihajájával, hogy sohase legyen belőle valóság. Mert ha esztendő
-egy nap elmulik Damokos Tamás elfogatása után, akkor az erdélyi
-törvények szerint a rab felesége elválasztatik tőle és bátran
-férjhez mehet. És így ilyenformán végre mi is egymásé lehetünk.
-Azért csak kérem igen szépen kegyelmedet, tartsa a tihaját
-mindenféle szép kifogásokkal, hogy esztendő egy napig
-megállapodásra ne jussanak. Akkor aztán beszéljen Damokos Tamással
-más, nem én. Mert a lelkem fáj miatta, ha ránézek azokra a genge
-kétezer körmöczi aranyakra, a kiket a bolond fővel rabságba szaladt
-vétektarisznya Damokos Tamásért kellene tatár fogára adnunk, holott
-mennyivel jobban eltudnók ezt mi a magunk örömére költeni! Milyen
-szép kamukabársony mentét, dolmányt tudnék én varratni
-kegyelmednek, tarka skófiummal! Milyen jó tokaji négy puttonyos
-aszuval traktálnám kegyelmedet, ha ez a pénz nekem megmaradna!
-Azért csak okosan bánjék el kegyelmed a tihajával, hogy ő rajta
-muljék el a kiváltás, ne mirajtunk. Addig is csókolom kegyelmednek
-a két piros orczáját százszor meg ezerszer igaz szeretettel.»</p>
-<p>– No hallja kegyelmed, Boldizsár bátyám uram, mondá Ilka
-asszony, mikor ezt a levelet lemásolva, pennáját <span class=
-"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> kiverte az
-asztal széléhez, ha a miatyánkot, hiszekegyet és az üdvözletet
-visszájáról kellett volna elmondanom, (a hogy a gonosz boszorkányok
-cselekszik), nem került volna annyi lelki kinomba, mint ezeket a
-sorokat magam kezével leirni. Azonban az utolsó két sort nem is
-irtam ám le.</p>
-<p>– De pedig azt is odaird, galambszálam! Mert együtt jó az, mint
-a csúz, meg a fogfájás. A nélkül nem valóságos ez a levél.</p>
-<p>– De hogy irjam én le azt a szót «csókollak» egy idegen
-férfinak?</p>
-<p>– Hiszen ne félj, soha sem kerül ez a levél Apor István uram
-kezeibe: sőt inkább visszahozom én ezt te neked, mihelyt elkészült
-vele a gáliczkő s akkor a tűzbe dobhatod.</p>
-<p>– De én azt hiszem, hogy még a tintának is veressé kell válnia,
-mikor ilyen fertelmes mondást leir vele a toll…</p>
-<p>– Ne féltsd te azt a tintát, angyalkám. Magam csináltam azt; nem
-veresedik az meg száz esztendő mulva sem, mert gumi arabikum van
-benne. Csak te rajzold oda még azt a két sort is szépen.</p>
-<p>– No hát kegyelmednek a lelke rajta. De én tudom, hogy ha ebből
-valami bolondság lesz: hát én felhajtom ezt az egész kalamáris
-tintát s úgy ölöm el magamat.</p>
-<p>– No csak ne tarts semmitől: minden bajt én vállalok magamra.
-Most pedig irasd fel az iródeákoddal erre a két kopertára a két
-urnak a titulusait: Akmet bégét magyarul; Apor István uramét
-pediglen deákul. Ez már ne legyen a te kezedírása.</p>
-<p>Mikor aztán megkapta Czirjék a két levélborítékot, akkor egészen
-szépen megcserélte a leveleket, s az Akmet bégnek czímzett
-borítékba csúsztatta bele az Apor Istvánhoz irottat, ennek a
-borítékjába pedig az Akmet béghez szólót. Így pecsételte le mind a
-kettőt Ilka asszony pecsétnyomós gyűrűjével.</p>
-<p>– Meglátod, hogy gáliczkő lesz ebből. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_72" id="Page_72">-72-</a></span></p>
-<p>Boldizsár bá aztán azt tette, hogy kurtára nyirta a bajuszát,
-székely zekét, harisnyát, tört bőr-sarut öltött magára; nyakába
-akasztott egy zsiros szeredást, kölcsön kérte a legszélesebb
-karimájú viseltes kalapot az öreg gazdától s úgy ment fel gyalog
-Gyulafehérvárra, ott fűtől-fától kérdezősködött, hogy hol kapni itt
-meg a török basát? merre az a palota? Pedig jobban ismerte ott a
-járást, mint maga a bakter. Úgy tett, mintha nem tudna más nyelven,
-mint székelyül s a palota előtt strázsáló szász gárdistákat úgy
-agyba-főbe csókolgatta, hogy azok alig tudták a csákóikat
-helyreigazítani utána. Itt is kapott egy hátbaütést, ott is egyet,
-míg a sok hátbaütéssel végre csakugyan bebukott Akmet béghez; ugyan
-őrizve a kalapját a két kezével, hogy el ne maradjon tőle
-valahol.</p>
-<p>– Hát kied az az Akmet basa? kérdé bebotorkázva.</p>
-<p>A tihaja kicsiny, czingár emberke volt, sovány képű görögbe
-ójtott arabs.</p>
-<p>– Látod; buksi!</p>
-<p>– Aújnye! Nálunk mind azt mondják, hogy «török basa, nagy a
-hasa»; hogy maradt kied ilyen keszeg?</p>
-<p>– Ne ugass, hanem beszélj, mit hoztál?</p>
-<p>– Ejnye no. Soha sem láttam én még eleveny török basát: hadd
-nézzem ki elébb jól magamat, hogy elmondhassam odahaza a
-nagyasszonyomnak, miféle csudát láttam.</p>
-<p>– Hát már nincs náladnál okosabb ember a Székelyföldön, te góbé,
-hogy téged küldtek ide?</p>
-<p>– Van biz ottan, hanem azt okosabb helyre küldik.</p>
-<p>– No hát ki küldött? mondd el.</p>
-<p>– Hát ki küldött volna? Csak nem vetyegtem ide magamtul, mint
-egy goromba? Csak nem is a Herkópáter küldött. De meg nem is a
-vörös gárgyán küldött. Sem pedig a tarka Jeezus nem küldött kiedhez
-engemet talántán, vagy mi?</p>
-<p>– Ördög bujjék a kelepelő nyelvedbe! Add ki már, hogy ki
-küldött? <span class="pagenum"><a name="Page_73" id=
-"Page_73">-73-</a></span></p>
-<p>– Hát nám mondom, hogy a nagyasszonyom küldött?</p>
-<p>– Ki az a te nagyasszonyod?</p>
-<p>– Ne te né! Hogy teszi kied magát, mintha nem tudná, hogy ki az
-én nagyasszonyom? Hiszen ahajt küld kiednek egy paksamétát tülem,
-hát csak tudni kell kiednek, hogy ki irja ezt az instancziát?</p>
-<p>– Óh te külüfejű! Már hogy tudnám, hogy ki írja hozzám a
-levelet, a míg fel nem bontom. Adsza a levelet.</p>
-<p>– Hm. Nem addig van ám az! Mert hát két paksamétát hozék. Az
-egyiket az Están urnak hozám. Aztán a jobbikat a jobbik csizmám
-szárába dugám, a balabbikat meg a balcsizmám szárába dugám, s már
-most nem tudom, hogy melyik légyen a bal, melyik a jobb!</p>
-<p>– Óh, hogy a ménkő csapogasson a két füled közé! hát nem tudsz
-olvasni?</p>
-<p>– Hiszen ha olvasni tudnék, nem járnék gyalog, hanem beállnék
-püspöknek: hat lovon járnék.</p>
-<p>– Add ide azt a két levelet! Majd megmondom én, hogy melyik szól
-nekem?</p>
-<p>Czirjék nagy küzködéssel előkereste a két levelet a két
-csizmaszárból. Biz az nagyon egyforma volt mind a kettő: az ember
-megtéveszthette.</p>
-<p>– De aztán ne a jobbikat vegye el kied magának.</p>
-<p>Akmet bég kikapta a neki czímzett levelet Boldizsár kezéből, a
-ki egészen odaállt az orra elé.</p>
-<p>– Jól van! Most állj oda az ajtóhoz és meg ne mozdulj! Befogd a
-szádat: ne fújd rám a foghagymás kolbásznak a szagát.</p>
-<p>– Aújnya! Kied talán próféta epret evett, hogy még azt is
-kitalálja, hogy mit evett a székely ma?</p>
-<p>És aztán a legegyügyűbb pofával támaszkodék neki az ajtófélnek s
-az egyik szemét be is húnyta, csak a másikkal sandított a törökre,
-hogy mit fog az most mindjárt mívelni, ha azt a levelet (a mi nem
-neki van írva) elolvassa.</p>
-<p>Akmet bég a diványon ült akkor, a midőn a levelet felbontotta, a
-két lábát törökösen maga alá szedve. A mint <span class=
-"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> elkezdte a
-levelet olvasni, egyszerre csak kirugta maga alul az egyik lábát, a
-mint tovább ment, menmeg a másikat; aztán az öklével taszította meg
-a levegőt, ahajt talpra ugrott; az egyik lábát felkapta a másik
-után s nagyokat dobbantott, hol a fejéhez kapott, hol a térdére
-ütött: az ábrázatjának a cserszine csokoládészinüre vált; elkezdett
-toporzékolni dühében. – Boldizsár csak nézte ezt nagy
-delectátióval, s aztán mikor látta, hogy nagyon ugrál a török,
-elővette a zeke ujjából a tilinkóját s elkezdett rajta kedélyesen
-furulyázni.</p>
-<p>– Elment az eszed, kutyaszánkázta góbéja, hogy itt nekem
-furulyázol?</p>
-<p>– Hát azt gondoltam, hogy a «boriczát» akarja kied
-tánczolni.</p>
-<p>– Majd tánczoltatom én mindjárt a te hátadon a korbácsot, csak
-sokat mókázz velem! Micsoda bolond levelet adtál nekem? Hisz ez nem
-nekem szól.</p>
-<p>– Nám mondtam, hogy ne a jobbikat vegye el kied! De hát az után
-kapkodott, a melyik zsirosabb volt.</p>
-<p>– Hozd ide, hol a másik?</p>
-<p>– Nem én addig, a míg az egyiket vissza nem adja kied.</p>
-<p>– Itt van, kapd el! Aztán mondd meg az asszonyodnak, hogy az
-iródeákjára vágasson tizenkettőt, a miért a kopertákat
-elcserélte.</p>
-<p>– Hát a volt a hibás? No mert már megijedék, hogy talán a
-szászok cserélték el a lábaimat, mikor ott aluvék Ebesfalván.</p>
-<p>– Nesze most ennek a másik levélnek a kopertája; tedd bele az
-egyiket: ez szól az Apor István uramnak. De hazudj neki valamit,
-hogy miért van a koperta feltörve, mert ha megtudja, hogy én
-olvastam el a neki szánt levelét a nagyasszonyodnak, bizony olyan
-ötvenet csapat rád, hogy nem adod százért!</p>
-<p>– Dejszen majd leragasztom én ezt fáinul, macskamézzel, hogy a
-bolond se látja meg. Azért nem muszáj hazudni. Soha sem hazudok én
-igazán. Ha peniglen észreveszi <span class="pagenum"><a name=
-"Page_75" id="Page_75">-75-</a></span> valamelyest, majd úgy
-megmagyarázom én azt neki, hogy soha sem érti meg. Ejnye no, hogy
-hát ez így el volt cserélve. Né! Már micsoda dolog ez hát? Ejnye
-Jézuskám. Haj, haj. No.</p>
-<p>– Elmehetsz már Isten hirével! Mire vársz még?</p>
-<p>– Hát csak azt instálom, hogy ha hazamék, s otthon majd azt
-kérdi tőlem a nagyasszonyom: «no te Palya, hát kaptál-e egy pohár
-bort a basa urnál!» hát mit mondó legyek neki?</p>
-<p>– Vagy úgy? Dörmögé a bég, s a tarsolyába nyúlva, oda dobott egy
-félpiasztert Boldizsárnak, a mit az elkapott a nagy kalapjával
-röptében. Itt van! Igyál rajta egyet!</p>
-<p>– Hehéj! Hisz ez török pénz! Az apám látott ilyet, de én nem.
-Megér ez kétannyit, mint a fele! De biz ezt én be nem iszom. No ezt
-hazaviszem a gyerekeimnek, hadd tanuljanak meg tőle törökül. Adjon
-Isten kiednek basa uram ezer annyit, (de ne a mi zsebünkből). Áldja
-meg az Isten, jártában, keltében, minden maradékaival együtt; vigye
-szerencsésen a maga országába haza; adjon Isten kiednek bort,
-buzát, bölcseséget, jámbor csendes feleséget; jól szelelő pipát,
-vágott dohányt; megőrizze a rossz nyavalyától, ha pedig kiszólítja
-ez árnyékvilágból…</p>
-<p>– Ha nem szaladsz mindjárt, rögtön elveszem a kalapodat! Riaszta
-rá Akmet bég a hálálkodásból kifogyhatatlanra, s ez a fenyegetés
-volt a legsikeresebb; Boldizsár olyan sebten ugrék ki az ajtón,
-úgy, hogy ha ide hátbaütésekkel igazították a bég cselédei, innen
-ki viszont üstökczibálással vezették; mert úgy szaladt, mintha
-lopott volna. Azonban a nagy húsz fontos kalapjával úgy talála
-fejbe ütni egy goromba csauszt, hogy az összenyaklott alatta, a
-kapuban útját álló szász alabárdosra pedig ráfogta a tilinkóját, a
-mitől az megijede, azt vélvén, hogy puska, s hátat adott. Mikor
-pedig aztán már egyszer Boldizsár kinn volt a piaczon, akkor abba
-hagyta a futást: a szájába vette a tillinkóját s nagy
-gyönyörüséggel billegette el <span class="pagenum"><a name=
-"Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> rajta azt a szép székely
-nótát, hogy «aluszol-e te juhász? Hej dehogy aluszom». Hagyták
-menni békén.</p>
-<p>Nem is kereste ő aztán Apor István uramat azzal a czigányutczára
-szaladt levéllel, hanem iparkodék minél hamarább kívül kerülni a
-sánczkapun, nehogy felismerje valaki, s aztán hazafelé vette az
-útját: nem is igen sietvén vele; még három napra való kolbász volt
-a szeredásában.</p>
-<p>No, hanem az szép találkozás volt, a mi erre következett Akmet
-bég és Apor István között! Én nem tudom, mert nem voltam ott; de
-csak elképzelem, hogy mikor a nemes úr szokás szerint délután
-ellátogatott a tihajához, a kinél mindennapos volt fekete kávéra,
-hogy micsoda szemekkel nézett az rajta végig.</p>
-<p>– Ejnye de szép dolmányod van, joldás (pajtás)! Kamuka bársony,
-úgy-e? Szeretnél úgy-e, egy egész kaftányt is kamuka bársonyból?
-Skófiummal kivarrva, úgy-e? Az lehetne szép! Az illenék jól a
-termetedre!</p>
-<p>Apor István nem gondolt egyebet, mint hogy Akmet bég a nagy
-barátság jussán őt egy díszkaftánynyal akarja megajándékozni.</p>
-<p>– Hát a tokaji bort szereted-e, joldás? – Azt a négy puttonyost!
-Az lehet valami jó! Magam is megiszom, a mikor nem látják.</p>
-<p>Apor István szentül azt hitte, hogy Akmet bég most mindjárt
-előhoz egy olyan faedényt, a miről a magyar azt énekli, hogy
-«aszuszőlős átalag, jaj de régen láttalak!»</p>
-<p>– Hát a szép menyecskét szereted-e, joldás? Az olyan menyecskét,
-a ki szalmaözvegy; a kinek van ura, csakhogy hátul köték a sarkát
-és nem jöhet haza? Szeretsz-e kecske lenni a káposztás kertben?
-szeretsz-e macska lenni a tejfeles fazék mellett? Hej te Apor
-István! Azt nézem én ki a te két szemedből, hogy te nagyon szereted
-a szépet!</p>
-<p>A főúr valósággal azt hitte, hogy ez a török úr most valami okos
-dologban töri a fejét. Ez az ő gyönge oldala.</p>
-<p>Akkor aztán kiverte a pipájából a hamut a bég, s felhörpenté
-<span class="pagenum"><a name="Page_77" id=
-"Page_77">-77-</a></span> a kávéja maradékát s odahajolva a
-joldásához, azt sugá neki a fülébe:</p>
-<p>– No hát nem eszel belőle. Mert én ezelőtt egy órával indítottam
-el a lovas stafétát tatár Krimiába, hogy hozzák ki a rabságból
-Damokos Tamást Perekopig; elfogadtatik a kinált váltságdíj érette:
-kétezer arany! a minek egy tizede az enyém, két tizede a kháné, a
-többi a murzáé. Egy hónap mulva otthon lesz a várában Damokos
-Tamás.</p>
-<p>Apor István uram boszusan gondolá magában: ugyan ki lehetett az
-a gézengúz, a ki ezt a dolgot így megkonfundálta? S hogyan lehetne
-ezen még becsületesen fordítani?</p>
-<p>Nem iszol te abból a tokajiból!</p>
-<p>A tutor nem értett belőle semmit. Nem kapta ám ő azt a levelet,
-a mit a bég elolvasott.</p>
-<p>Boldizsár bá pedig csak úgy harmadnapra vetődött haza
-gyalogsorban Mikó-Ujvárra.</p>
-<p>Ilka asszonynak már akkor a kezében volt Akmet bég válasza a
-levelére (azt lóháton hozták), a miben értesíti a nagyasszonyt,
-hogy elfogadtatik a kinált váltságdíj, csak küldje minél előbb
-Perekopba: ott átadják az urát érte.</p>
-<p>Jaj, milyen nagy örömsirással fogadta Boldizsár bát a szegény jó
-asszony! Hogy megölelgette! Majd hogy a kezeit is meg nem
-csókolgatta: «olvassa kegyelmed a tihája levelét!»</p>
-<p>– Tudom én, édes mézem, mi van benne? ha nem olvasom is; – én
-pedig visszahoztam neked azt a másik levelet, a minek megirása
-neked annyi sírásba került. Tedd el, össze ne tépd. Majd ha Damokos
-Tamás előkerül: sokszor elővegyük s nagyokat nevessünk rajta!
-<span class="pagenum"><a name="Page_78" id=
-"Page_78">-78-</a></span></p>
-<h2>MUNDUKA RAVASEL.</h2>
-<p>Nem telt bele két hét, hogy Apor István uram vágtatva jött öt
-lovas hintóval Mikó-Ujvárra s még a dobogó hidon elkezdett valamit
-kiabálni, de a mit csak akkor értettek meg, mikor a várudvarba
-érkezve, ujra kezdte.</p>
-<p>– Itt a kezemben a fetva! Hozom haza Damokos Tamást! Meg van már
-Damokos Tamás! Örüljön, örvendjen kegyelmed Damokosné asszonyom!
-Jön már az ura! Én hozom a szabadságát!</p>
-<p>Olyan nagyon kiabált, hogy az ember azt hihette volna, hogy már
-ott hozza valahol a Damokos Tamást a saroglyában.</p>
-<p>– No no! Mondá erre Boldizsár bá. «Lassan a testtel!»</p>
-<p>A szegény Ilka asszony is nagy örömre volt gerjedve, a a mint
-azt a zajt meghallotta; kivált mikor Apor István azt a
-függőpecsétes fetvát megszünt lobogtatni a kezében s kiteríté az
-asztalra, s ő aztán meglátta benne azt a sok török szarkalábat, de
-a miknek közepette piros tintával pingálva maga a név ugyan
-olvasható vala: «Tomasius Damokos de Newtood.» Ez már itt van!</p>
-<p>«Itt van már a mi Tamásunk.» Mondá Apor István s olyan ragyogó
-orczával tekinte Ilka asszonyra, hogy az szinte kísértetbe jött,
-hogy kezet nyújtson neki hála fejében, hanem Boldizsár bá egyet
-olyat nézett rá, hogy elment a kedve a kézszorongatástól.</p>
-<p>– Itt biz’ a «rák a levélben», mondá Czirjék; de nagy út az
-odáig, a míg azt megkapjuk. Hadd tegyek csak egy pillantást ebbe a
-tarkafirkába.</p>
-<p>Mint a féle ezermesternek, törökül is csak kellett neki
-tudni.</p>
-<p>A míg pedig azt az irást (visszájáról) kisilabizálta, sok
-fejcsóválást mívelt azalatt.</p>
-<p>– Sok teketória jár ám még ezzel. Azt értém meg <span class=
-"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> belőle,
-hogy a Tamást csak Perekopig hozzák ki s nekünk kell odáig
-elküldenünk a kétezer arany váltságdíjat. Azután, hogy ezzel a
-fetvával két embernél több nem utazhatik. Annak sem szabad a kardon
-kívül semmi más fegyvert vinni magával, se puskát, se
-pisztolyt.</p>
-<p>– Jól van, jól, mondá Apor; de ellenben meg van hagyva mindenütt
-a bégeknek, agáknak és hoszpodároknak, hogy egyik várostól a
-másikig hat fegyveres lovast adjanak egy csauszal együtt kiséretül
-a pénz vivőinek; hol pedig veszedelmes az út, a hegyek között, s
-félni lehet a hajdemákoktól, ott még azonkívül tizenkét fegyveres
-plájászt.</p>
-<p>– Csakhogy tudom ám én jól, hogy mennyit ér azoknak a spáhi
-uraknak, meg a plájász ficsóroknak a védelme valami igazi
-veszedelem idején, jobban rá merném én bizni magamat az én hóka
-lovamra, meg a kovás puskámra, mint arra az egész kiséretre.</p>
-<p>– Már pedig az így van elrendelve. Ez kötött marschruta: ettől
-el nem szabad térni.</p>
-<p>– Hát hiszen majd kifundáljuk a dolgot; csak hadd gondolkozzam
-rajta egy cseppet; mert nem tréfa dolog ám kétezer aranynyal,
-puska, mordály nélkül keresztülútazni Moldvaországon.</p>
-<p>Ilka asszony pedig jaj de szerette volna, hogy nyomban repültek
-volna Perekopba.</p>
-<p>– Hát csak egy kis útravaló pogácsáról, elemózsiáról is kell
-gondoskodni. Mondá Boldizsár bá.</p>
-<p>Ilka asszony rögtön futott az övéről lekapott kulcscsomóval,
-kiadni az éléstárból a szakácsnak: süssön mindenfélét az
-utazóknak.</p>
-<p>– Várj csak, galambocskám, majd én leszedem a sonkákat a
-füstölőből; mondá Boldizsár bá, utána sietve nagy készségesen, s
-mikor aztán egyedül voltak a kamrában, azt mondá: «nem akartam az
-előtt a másik előtt szólni; de én nekem most épen eszembe jutott az
-a mese a révészről, a kinek egy folyón egy farkast, egy kecskét,
-<span class="pagenum"><a name="Page_80" id=
-"Page_80">-80-</a></span> meg egy káposztát kellett átszállitani,
-még pedig úgy, hogy egyszerre csak egyet szállíthatván át a
-lélekvesztőjén, az alatt a másik parton vagy a farkas meg ne egye a
-kecskét, vagy a kecske a káposztát. Hát most én is ezen tusakodom
-ám magamban. Mert ha én most magam megyek el a pénzzel, s itthon
-hagyom a várban Apor István uramat: akkor együtt marad az innenső
-parton a farkas a kecskével, ha pedig ő rá bizom a pénzt, hogy
-vigye el Perekopba Tamást kiváltani, akkor a tulsó parton lesz a
-kecske a káposztával!»</p>
-<p>– Ejnye! Kegyelmed mindig a legrosszabbat gondolja az
-emberről.</p>
-<p>– Ez az egy virtusom van, a miért szeretem magamat.</p>
-<p>Midőn azonban déli harangszóra az ebédnél összegyülekezének, az
-étkezőben Boldizsár bá, szokása szerint, leghamarább érkezvén meg,
-hogy a háziasszonynak a leves kimérésénél segítsen, s a
-kenyérfelszelést másnak ne engedje, akkor Ilka asszony így
-beszélgetett hozzája:</p>
-<p>– No lássa kegyelmed, hát a mesebeli révész mégis csak kitalálta
-végtére, hogy mi módon szállítsa át a farkast is, meg a káposztát
-is egyik partról a másikra, a nélkül, hogy valamelyik a másikat
-megegye. Az imént nyilatkoztatá ki Apor István uram, hogy ő semmi
-módon el nem engedi magától vétetni azt a szerencsét, hogy
-kegyelmeddel együtt menjen Moldvába, a pénzt elvinni az én lelkem
-uramért. És így már most a farkas is, meg a káposzta is együtt
-mennek, a kecske pedig itthon marad.</p>
-<p>– No ha azt mondta Apor István komám, akkor hát neki osztom a
-zuzáját.</p>
-<p>(Jaj, de érteni kell ám ezt! Mert hát itt mi nálunk az a szokás
-még mai nap is, hogy mikor azt a drága jó lúdgégés<a name=
-"FNanchor_2" id="FNanchor_2"></a><a href="#Footnote_2" class=
-"fnanchor">2)</a> levest kiosztják, annyi szerecsendiót reszelnek
-föléje, a mennyi elég egy magyarnak, hát még azon feljül a
-<span class="pagenum"><a name="Page_81" id=
-"Page_81">-81-</a></span> mi aprólékja van a kácsának, lúdnak, a
-májával és zuzájával együtt, szintén felosztják a tányérokba, a
-nélkül, meg paprika nélkül nem volna igazi a leves.)</p>
-<p>(Hanem aztán megint van egy magyar példabeszéd, a mi azt mondja,
-hogy «hamis a zuzája!» Valakit a lúd zúzájával megkinálni, gyönge
-czélzásnak vétetik.)</p>
-<p>No de annál többet ittak azon ebéd alatt Damokos Tamás uramnak a
-boldog kiszabadulásáért! Elfogyott egy veder bor az asztalnál, s az
-inasok nem győzték a lengyel meggyvizes karcsú palaczkokat ujra
-töltögetni, a miknek a tartalmát kotyogtatva kell inni.</p>
-<p>Ilka asszony tudatá az útra kelendő uraságokkal, mi mindenféle
-drága elemózsia van összehalmozva a számukra az útra. Azt elvinni
-magát kell egy fogadott mokány ló.</p>
-<p>Ebéd után aztán Apor István uram, meg Czirjék Boldizsár hadnagy
-kiülének a szakállszárítóra pépányozni. A boros veder ide is utánuk
-kivánkozott.</p>
-<p>– Hát holnap reggel korán hajnalban útrakelnénk Ojtoz felé.
-Mondá Czirjék Boldizsár.</p>
-<p>– De má minek mennénk mi Ojtoz felé és nem Gijmesnek? veté ellen
-Apor István uram, mikor az először is nagy kerülő; háromszor
-annyira van a határhoz és négyszer annyira Jászvásárhoz, mint ha
-Gijmes felé mennénk ki; másodszor, a míg a gijmesi szorosban a
-székely határőrség strázsál, addig Ojtoznál, a hires Rákóczy várat
-a török tartja megszállva, annál kell kéredzkednünk.</p>
-<p>– Az ám, mert nem kellett volna a várőrségnek épen akkor szedni
-széjjel a puskáit, tisztogatás végett, mikor a törökök megrohanták
-a várat, hogy aztán egyet se tudjanak lőni.</p>
-<p>– No de már az megvan. Az a vár most a töröké.</p>
-<p>– Hát az nem baj. Legalább a mint előmutatjuk a fetvánkat,
-azonnal kapunk kiséretül hat szpahit, a ki elkoczog velünk
-Bakuig.</p>
-<p>– De miért mégis az a nagy kerülés? <span class=
-"pagenum"><a name="Page_82" id="Page_82">-82-</a></span></p>
-<p>– Hát csak egy szót mondok, s az elég lesz, «Munduka
-Ravasel».</p>
-<p>– A rablóvezér?</p>
-<p>– Elég jó hire van, mindenki ismeri a nevét. Ha magát az érdemes
-personáját senki se tisztelheti is, mert a zsiványkodásánál fekete
-álarczot visel.</p>
-<p>– Nagyobb annak a füsti, mint a lángja.</p>
-<p>– De én a füstjét sem szeretem, (hogy töltené vele a poklokat).
-Azt azonban bizonyosan mondhatom, hogy ez a martalócz most az egész
-hajdemák csapatjával ott kóriczál a gijmesi szoros körül s lesi a
-Bakuba menő vásárosokat.</p>
-<p>– Kitől tudja ezt kegyelmed?</p>
-<p>– Hát kitől mástól, mint az oláh-csügödiektől. Mert a gijmesi
-határon két falu áll egymással szemben; Magyar-Csügöd Erdélyben,
-Oláh-Csügöd Moldvában; csakhogy a Magyar-Csügödben csupa oláhok
-laknak, az Oláh-Csügödben pedig merő csángó magyarok. Ezektől
-kaptam az értesülést.</p>
-<p>– Hát akkor jól van. Akkor menjünk Ojtoz felé, mondá Apor
-István; megadva magát ennek az arguválásnak.</p>
-<p>De nagyon szeget ütött a fejébe Boldizsárnak ez a gyors
-engedékenység. Mi lehet ennek a köpenyege alatt?</p>
-<p>Kezdte már bánni nagyon, hogy egy pillanatra hűtelen lett ahhoz
-a virtusához, hogy a legrosszabbat teszi föl az emberről, s
-elmondta a maga kedves komájának az igazi okot, a mért nem akar a
-rövidebb uton menni ki Moldovába. Hogy minek beszélt neki
-Mundukáról?</p>
-<p>De annyira csak még sem birt skeptikus lenni, hogy gyökeret
-hagyjon verni a lelkében annak a gyanunak, hogy előkelő magyar
-főur, az Apor familiából, a melynek minden tagja dicsőséggel és
-becsülettel halmozza el azt az Attilával egyidejű ős székely nevet:
-egy «Apor», a kinek ha a nevén kívül semmije sem maradt, még akkor
-is gazdagabb egy oláh hospodárnál, hogy az képes legyen valami oly
-árulást elkövetni, a minek a szégyenét az Olt vize se mossa le
-róla! Hogy az titokban összeszövetkezzék <span class=
-"pagenum"><a name="Page_83" id="Page_83">-83-</a></span> egy oláh
-rablóvezérrel. Nem! ilyen rosszat már csak még sem tudott róla
-föltenni.</p>
-<p>Mert nem vette számításba, hogy nagy ördög az a szerelem. A kit
-annak a bögölye megcsip, kirug az minden hámból: még a becsület
-hámjából is. Hogy a ki úgy meg van bolondulva egy szép asszonyért,
-annak semmi se lehetetlen, mikor arról van szó, hogy azt a más
-kezéről elszakíthassa, magához köthesse.</p>
-<p>No, hogy ez egyszer ilyen jóhiszemű volt Boldizsár bá, annak
-majd megadja az árát keservesen, ő is, meg más is.</p>
-<p>A mint ennek a beszélgetésnek vége volt, Apor István uram nagyot
-nyujtózkodott s azt mondá:</p>
-<p>– Ejh, de kegyetlenül ellakám vala! Egy siket fajdot megettem
-majd egészen, a mézesmálit meg nem is számítottam, hány kupával
-csuszik le? A «tálbansült» kissé kövér is volt. Csak a hátamba ne
-álljon a csömör a sok mindenféle jótól! Nem fog ártani, ha egyet
-lovagol az ember az erdőben. Hátha csapázás közben még egy vad
-koczát is elejthetnék.</p>
-<p>Boldizsár bá ráhagyta, hogy no hát lovagolja ki azt a nagy
-evést-ivást, ha máskép nem bir vele.</p>
-<p>Apor István aztán előhozatta a paripáját s kilovagolt a várból;
-csatlóst sem vitt magával.</p>
-<p>De olyan soká kimaradt a főur, hogy estére válván az idő,
-Boldizsár bá nem győzte tovább várni: lefeküdt, elaludt.</p>
-<p>Azonban oly imette szokott mindig aludni, hogy a mint a hidon
-meghallatszott a hazatérő főur lovának a dobaja, rögtön fölébredt
-rá, s meg akarta tőle kérdezni, hogy ugyan talán eltévedt az
-erdőben valahol s talán egy egész vaddisznókondát hoz magával haza
-a cserkészetből? Azonban az a nagy lárma, pofozkodás, a mit a
-lováról leszálló főur elkövetett a cselédség között oda lenn az
-udvaron, aztán meg a pitvarban, végig a tornáczon, eléggé
-fölvilágosítá őt az állapotokról. Úr uram ámbár csak egyedül jött
-meg, <span class="pagenum"><a name="Page_84" id=
-"Page_84">-84-</a></span> mégis hozott haza egy disznót. Nyilván
-folytatta a szomszédban a kupák ürítgetését, s ilyenkor aztán jobb
-kitérni az utjából, mert belevész ez még az útfélen álló ártatlan
-kőszentbe is.</p>
-<p>Azonban ismét lefeküdvén a hárságyra, nagyon rosszakat álmodék
-Boldizsár bá; elannyira, hogy mikor fölébrede, s felnyergeltetvén a
-paripákat, mindent elkészíte az útra, a mokány lovat is megterhelte
-az elemozsinás tarisznyákkal, a pénzes turbát pedig felcsatolá
-erősen a saját lovának hátára a nyereg mögé; hát e közben, folyvást
-a rossz álmait magyarázgatva, az a furcsa bogara támadt, hogy hátha
-most már csak azért is Gijmes felé venné az utat?</p>
-<p>Hej ha ez után a bogár után indult volna, az nem vezette volna
-őtet ezuttal valami gonosz büdübe.</p>
-<p>De nem akart most már az utitársával e miatt ungorkodni.</p>
-<p>Lett arra alkalom a nélkül is.</p>
-<p>Mert a mint Apor István uramba lelket lehetett verni, hogy
-felöltözék és elkészüle az útra: Boldizsár bá majd a falnak esett,
-mikor meglátta őt előtámadni granát szinű karassia
-posztó-köpönyegben, ezüst gallércsattal és az alatt karmazsinpiros
-kamuka-dolmányban, arany sujtással.</p>
-<p>– Hejhej! Kegyelmes komám, lakodalomhoz öltözék kegyelmed! Kár
-lesz ez a czifra öltözet erre a nehéz útra.</p>
-<p>– Az nem a kendtek gondja! förmedt rá a főur. (Mikor nagy
-crapulája volt, mindenkit «kend»-nek tractált.)</p>
-<p>– De az én gondom is, mert ha így meglátnak bennünket az oláhok
-útközben, mind azt hiszik, hogy herczegek vagyunk s rézgaras
-helyett aranyat várnak tőlünk fizetésképen.</p>
-<p>– Hadd várjanak! Én fizetem! horkantott rá Apor István nagy
-kevélyen, a tarsolyára csapva, hogy csak úgy csörömpölt. Lássák,
-hogy urakkal van dolguk. <span class="pagenum"><a name="Page_85"
-id="Page_85">-85-</a></span></p>
-<p>– Hát jól van, akkor én is felveszem a parádés ruhámat; nekem is
-van veres dolmányom, granátszin köpenyegem. Különben azt hiszik,
-hogy én kegyelmednek az inasa vagyok.</p>
-<p>– Kend pedig csak maradjon a kékbelijében! toporzékolt rá
-mérgesen a főur. Kendnek abban is jó!</p>
-<p>Czirjék nem veszekedett vele. Hiszen úgy se vette volna fel az
-ünneplő köntösét. Jobb az ilyen útra a jó báránybőrrel béllelt
-dóka, meg a nagy kerek köpönyeg brassói posztóból.</p>
-<p>Még az elindulás előtt lejöve hozzájuk Ilka asszony, a két kis
-fiát is lehozva az ölében, hogy búcsút vegyen az útrakelőktől s
-mindenféle izeneteket kössön az emlékezetükre, a miket azok az ő
-szerelmes urának átadni el ne felejtsenek, még a két kis poronty is
-küldött egy-egy üzenetet az apának; a kisebbik az igaz, hogy nem
-többet, csak annyit, hogy «pá-pá!»</p>
-<p>Még azután is, hogy eltávozának, sokáig lobogott utánuk az a
-fehér kendő onnan a vár erkélyéről, üdvözletet, áldást küldve a
-vándorok útjára, a mit a hátratekintgető Apor mind a maga számára
-foglalt le, ő válaszolván az üdvözlésekre, vitézi módon kivont
-kardjának megvillantásával. S mikor így hátramaradott
-visszaköszöntgetni, olyan édes volt, mint a reszelt füge, midőn
-megint oda rugaszkodott Boldizsár bá mellé, akkor mérges volt, mint
-a fias ménkü.</p>
-<p>De úgy látszik, hogy Ilka asszony áldásai nem igen érték őket
-utól, mert a mire Kézdi-Vásárhelyre értek, Apor István uramnak a
-lova mind a négy patkóját elvesztette. Ott meg kellett hálni s az
-egész lovat ujra megvasaltatni. De még más időhaladék is támadt. A
-török azt rendelte, hogy a ki valamely szoroson ki akar menni
-Erdélyből a Havasalföldre, annak el kell magát látni paksussal; még
-pedig a brassói tanácstól, mert a mostani nyomoruságos időkben a
-háromszéki királybirákat mind rabszolgaságra hurczolták. Ki menjen
-hát Brassóba? <span class="pagenum"><a name="Page_86" id=
-"Page_86">-86-</a></span></p>
-<p>– Lóduljon be kelmed hamarjában! Mondá Apor Czirjéknek.</p>
-<p>– Én? Brassóba? A szindikushoz paksust kérni? Inkább szunyogot
-nyuzni fanyelű bicskával!</p>
-<p>Tehát Apornak kellett beugratni a teherhordó mokány lovon. Csak
-másnap estére került vissza.</p>
-<p>Két napot tehát már eltarisznyázának az úton, csak harmadnap
-reggel indulhattak neki az ojtozi szorosnak.</p>
-<p>De az is nagyon szakadozott utazás volt; nem mintha valami
-veszedelem állt volna a vándorok elé, sőt inkább a nagyon is
-barátságos fogadtatás miatt. Végig kellett menniök a hosszú
-Nyújtódon, a Damokosok eredethelyén s az Aporok mostani birtokán,
-ott egyik kastély a másikat éri, valamennyiben mind atyafi lakik,
-annak a portája előtt meg csak nem lehet úgy elhaladni, hogy az
-ember be ne térjen egy szóra; ilyenformán Bereczknél tovább megint
-nem juthattak naplementig s csak negyed nap láthatták meg a szép
-Rákóczy várat az ojtozi szorosban. A többi szép, nagy, erős várakat
-mind elpusztították a mongolok, a kik erre vonultak ki, a Rákóczy
-vár akkoriban még új vár volt.</p>
-<p>Itt már aztán kezdődött a török világ. A két vándor úrnak meg
-kellett mutatni az igaz járatbeli voltuknak minden bizonyítványait
-a parancstevő aga előtt, a ki megfeketekávéztatván őket, a fetva
-értelmében rendelt melléjük hat darab szarácsit, régi, kanóczos
-puskákkal, aztán meg tizenkét szál oláh plájást, a kiknek a
-salláriumát előre mindjárt le is fizették.</p>
-<p>Mindezek egész Oknáig voltak fogadva, a mi a legközelebbi
-határszéli város Moldovában, alig egy jó hajtás az ojtozi Rákóczy
-vártól hegynek lefelé.</p>
-<p>Idáig csinált út volt egész a határig, régi várak romjai a
-hegytetőkön; kallók, ványló malmok, kásatörők, fürészmalmok,
-ércz-zuzók az Ojtoz folyam mentén, bekerített szilvások, a szép
-kőházak körül, az oláh határon egyszerre mindez megszünt, az út nem
-út többé, csak görgeteg <span class="pagenum"><a name="Page_87" id=
-"Page_87">-87-</a></span> kövek végtelen vágánya, csupa fenyőerdő
-minden egész az ösvény martjáig; csak a bemeszelt fák mutatják,
-hogy merre kell tartani a haraszt lepte bozótban: itt-amott a
-tisztáson egy pakulár-gunyhó, mellette egy szénaboglya,
-felpóczkolva egy terebélyes fa tetejére, néhol a nappal is sötét
-mély útban egy kiálló sziklán látszik egy sok ágú keresztfa,
-melynek minden oldala tele van irva cyrill-betükkel. Ott valami
-gazdag bojárt vertek agyon a zsiványok: annak az emlékére emelték
-azt a hirmondó keresztet az utódok.</p>
-<p>Egy helyen ezt az útnak csufolt járókát egy meredek
-palakő-sziklapadmaly annyira odaszorítja az Ojtoz folyamhoz, hogy a
-lovagoknak magában a mederben kell csülökig gázolni. A palakőréteg
-amfitheatrum alakban karéjt fog, a miben a folyó fennakad; ezt meg
-azután mesterségesen összébb vonja valami cziklopsi kőrakás: úgy
-látszik, hogy ez is valami hajdankori agathyrz munka, a mikből
-azután a meggyüjtött vizet, ellenséges berohanás idején a támadók
-fejére zudíták. Azóta senkinek sem jutott eszébe ezt a védgátat
-egészen elrontani, s az most is ott állt, szinig megtelve vízzel, a
-meredekebb partjairól hosszan libegett alá a tavak zöld
-«úszszakála», a csendesebb öböl rejtekében pedig felverte a vizi
-tök, meg a békakorsócska, széles gömbölyű bőrleveleivel.</p>
-<p>Itt csak egyesével lehetett haladni a karavánnak.</p>
-<p>Elől ügettek a plájások mokány lovaikon, középen a két utazó
-magyar uraság, hátul a hat török szarácsi.</p>
-<p>Mikor a palakő-padmaly mögül kikaptattak a nyilt térre, hát
-egyszerre a közeli erdőből sűrű puskaropogás üdvözölte a
-karavánt.</p>
-<p>Embert ugyan nem talált a golyó, hanem azért tökéletes lett az
-ijedtség erre az orvtámadásra. A plájások egyszerre mind hason
-feküdtek a földön, hogy még tanunak se lehessen őket hívni: ők nem
-láttak semmit; a szarácsiak pedig megfordították a lovaik fejét s
-hátrafelé gyorsan elszeleltek. <span class="pagenum"><a name=
-"Page_88" id="Page_88">-88-</a></span></p>
-<p>S akkor egyszerre nagy ordítozással rohant elő az erdőből minden
-oldalról a hajdemák sereg: lehettek negyvenen-ötvenen. A ki a
-parancsot osztotta közöttük, az egy magas, veres köpenyeges alak
-volt, fekete selyem álarczczal, az arnót harámbasák módjára
-öltözve.</p>
-<p>Boldizsár bá mindjárt kitalálta, hogy ez a Munduka Ravasel.
-Ilyennek irják le, a kik vele találkoztak s élve megmenekültek a
-körme közül.</p>
-<p>Ennek ugyan a torkába jöttek, mikor épen ki akarták kerülni.
-Valaki elárulta neki az errefelé választott útjokat.</p>
-<p>Apor István uram erre a rémségre azonnal vitézül kardot rántott,
-s neki rugtatott – a hátrafelé vonulásnak, a merre a szarácsiak is
-elinaltak.</p>
-<p>Egynehány handzsáros hajdemák ugyan eléje kapott a sziklán
-keresztülszökdelve s elállta az útját, hanem ekkor Munduka Ravasel
-dörgő hangon kiálta reájuk, hogy szikla és erdő viszhangzott
-bele:</p>
-<p>«A vöröset hagyjátok futni, csak a kéket gyilkoljátok
-agyon.»</p>
-<p>Boldizsárnak valami világosság lobbant át az agyán erre a szóra:
-nem erre való volt-e az a pirosba-veresbe való öltözködés?</p>
-<p>Hanem e fölött nem sok ideje maradt elmélkedni, mert egyszerre
-több puska ropogott körülötte s ő észrevette, hogy lova megrogyik
-alatta. A lovát sebesítették halálra.</p>
-<p>No innen most nincsen menekülés.</p>
-<p>Apor István már messze elrugtatott a veszedelem helyéről, a
-nélkül, hogy a kardját csak egyszer is összecsapta volna az önként
-utat nyitott rablókkal, s még csak hátra sem tekintett; Boldizsár
-magára volt hagyva, egyedül. S bár legalább a puskája lett volna
-vele.</p>
-<p>A lova csülkeire rogyott alatta, három golyó is találta szegény
-párát. Csak nagy ügyességének köszönheté Boldizsár bá, hogy maga is
-a lova alá nem szorult, de kétfelé vetett lábakkal szépen talpon
-maradt s kiszökhetett a <span class="pagenum"><a name="Page_89" id=
-"Page_89">-89-</a></span> kengyeleiből, mielőtt a rablók az
-üstökébe kapaszkodhattak volna.</p>
-<p>Nem volt itt meggondolásra való idő annyi sem, mint egy
-ménkücsapásnak századrésze. Előtte az egyedüli szabad tér, a mély
-vízgyüjtő tó, abba ruhástól, köpönyegestől bele! Csak azután, mikor
-odalenn vala a biztos vízfenéken, akkor kezdett el azon
-gondolkodni, hogy de mi lesz már most? Itt már volt rá egy kis
-ideje.</p>
-<p>Élni kell! Ez volt az első thesis. Ez volt a feladat. A «quis? –
-quid?» – «ubi?» meg volt állapítva. De «quibus auxiliis?» Ez várt
-még megoldásra. Micsoda segítséggel?</p>
-<p>Kik vannak itt? Nagy víz. Nymféa bokrok a víz alatt, leveleik
-fölötte, jó árnyék, rengeteg sok pisztráng.</p>
-<p>Megvan!</p>
-<p>A köpönyegét kikapcsolta a nyakából s víznek ereszté.</p>
-<p>Hallotta jól, odafenn hogy biztatták egymást a rablók, «a mint
-felbukik, lőjjed!»</p>
-<p>«Csak te lőjjed!»</p>
-<p>Annak a köpönyegnek a belső zsebében volt egy jó nagy darab
-kolbász. Azt a pisztrángok rögtön megsejtették s prédálni kezdték.
-Ettől a víz szinére emelkedő köpenyeg olyan rángatózásba jött,
-mintha igazi ember volna alatta. Hangzott is rá a puffogás és a
-köpönyeg nem egy golyót kapott. Hanem az azért csak úszott és
-rángatózott tovább, míg belekerült a folyam árjába s akkor aztán
-haladt a víz sodrában.</p>
-<p>Hanem hát ez jó volt a köpönyegnek; de a gazdájának odalenn a
-víz fenekén lélegzeni is kell.</p>
-<p>Az is mind kitelik a maga emberségéből. Itt van a hosszú
-törökmeggyfa-pipaszár, a mit az ember az övébe dugva visel, annak
-az egyik végét a szájába dugja, a másikat felereszti a nymféa
-bokrok közé s olyan szépen elpipázgatja azon keresztül a drága jó
-levegőt, hogy csupa gyönyörüség a dolga.</p>
-<p>Hallgatta, hogy mit beszélnek odafenn. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_90" id="Page_90">-90-</a></span></p>
-<p>– Hozd utánam ezt a turbát Zernyestre! parancsolá a vezéri
-hang.</p>
-<p>«Ahá! Zernyesten lakol! Tehát erdélyi ficsór vagy?»</p>
-<p>Ezt jó volt megtudni.</p>
-<p>Azután még egy kis érthetetlen szóváltás volt s arra a távozó
-dobaj jelenté, hogy a rablók tovamentek.</p>
-<p>De azért Boldizsár bá csak nem hagyá el a maga kényelmes buvó
-helyét. Azt mondá: fürödjünk, ráérünk; urak dolga ez.</p>
-<p>Élt a gyanuperrel, hogy a rablók hátrahagytak egy pár őrt,
-puskával a lesben, a ki arra vigyázzon, hogy nem bukkanik-e fel a
-víz fenekéről az ezermester? hátha nem halt meg igazán? s csak a
-köpönyege lett agyonlőve?</p>
-<p>S nagyon jól sejtette. Két martalócz ott hasalt a parti
-fövény-bokrok között s ott őrizte a tavat.</p>
-<p>Boldizsár bá pedig őrizte a tó fenekét. Hanyatt feküdt és
-levegőt pipázott.</p>
-<p>Egyszer a két rabló megunta magát s elkezdett ümmögni,
-vartyogni, mint a béka.</p>
-<p>– Ahá! gondolá Boldizsár bá. Az apádat tedd bolonddá! Azt
-gondolod, nem tudja a székely, hogy a béka nem lakik olyan vízben,
-a hol pisztrángok laknak?</p>
-<p>Ezzel árulták el épen a rablók a jelenlétüket.</p>
-<p>Ekkor aztán ő talált ki a számukra valami ravaszságot.</p>
-<p>Volt neki egy vitézkötéses süvege nyestből: azt nem vesztette
-el, mert jól a fejébe volt szorulva. Leszakította róla a
-vitézkötést, s aztán felbocsátá a víz szinére.</p>
-<p>A mint a süveg felbukkant, egy lövés eldördült, a víz nagyot
-csattant a marék göbecstől, a mi érte.</p>
-<p>Erre a közelebb álló martalócz el kezdett kaczagni.</p>
-<p>– «Sus ki! de ne lú!» (Tréfásan: süsd ki, de ne lőjj!)</p>
-<p>– Nem ember volt, csak süveg, mormogá amaz távolabbról.</p>
-<p>– Bizonyosan elvesztette, s most jön fel.</p>
-<p>– Pedig szép süveg, nyestből van.</p>
-<p>– Piros bársony a csákója. <span class="pagenum"><a name=
-"Page_91" id="Page_91">-91-</a></span></p>
-<p>– Boglárt is látok rajta.</p>
-<p>– Ki kellene halászni.</p>
-<p>– Tudsz te úszni?</p>
-<p>– Tudok, de nem merek; mert még nem próbáltam.</p>
-<p>– Gázolj be érte, majd én fogom az üstöködet.</p>
-<p>Ráállt a másik.</p>
-<p>Ennek az egyiknek még töltve volt a puskája.</p>
-<p>Boldizsár bá megvárta szépen, míg az egyik rabló neki vetkőzik,
-a másik meg kötelet köt amannak a derekára, hogy így a víz fölött
-tartsa, s aztán ketten egyesült erővel kihalászszák a drága szép
-süveget.</p>
-<p>Ekkor aztán Boldizsár bá hirtelen felrugta magát a víz
-fenekéről, kiszökött a partra, felkapta a rabló töltött puskáját, a
-mi a falnak volt támasztva. Az pedig ijedtében háromfélét gondolt:
-ha a pajtását elereszti, az a vizbe fullad, ha megrohanja
-Boldizsárt, az a kardjával levágja, ha pedig szaladásra veszi a
-dolgot, a saját puskájával lelövi.</p>
-<p>Az utolsó esett meg rajta.</p>
-<p>A parton maradt rablót Boldizsár keresztül lőtte; a másiknak
-elég volt a vízbe fulni; azt elvitte a folyó.</p>
-<p>Ekkor aztán megcserélte a ruháit az áldozatul esett
-ellenfelével; a kardját is annak az oldalára kötötte, evőeszközeit
-is a csizmaszárába dugta, a hosszú haját levágta, s aztán beledobta
-a vízbe.</p>
-<p>Maga pedig felvevé a megölt rabló puskáját és szeredását,
-hálákat adott az Istennek a megszabadulásért s azzal nyakába vevé
-az erdőt.</p>
-<p>S ugyan okosan tevé, hogy hamarosan végzett: mert alig volt
-annyira a sürüben, hogy a fák eltakarták, a midőn látta, hogy
-jönnek ám fáklyákkal az eltávozott rablók egész csapattal vissza,
-és hálókat hoznak magukkal. Ezek ki akarják őtet halászni! Jó volt
-felváltatni magát.</p>
-<p>Munduka Ravasel pogány káromkodást mivelt, mikor a két
-otthagyott őrt nem találta sehol. Esküdözött, hogy mind a kettőt
-felakasztatja, amint kézre kapja. Neki is indítá a fáklyásai egy
-csapatját, hogy hajtsák fel az erdőt <span class="pagenum"><a name=
-"Page_92" id="Page_92">-92-</a></span> a helybenhagyottakért, s a
-hol megkapják, mindjárt fára húzzák.</p>
-<p>– Ne te né! Bolondok! Mondá Boldizsár bá. Bizony még
-felakasztanának tolvajképen! Holott ha meg akartam volna halni,
-meghalhattam volna én ma már becsületes emberképen is. Nem úgy
-verik a czigányt.</p>
-<p>Talált is nyomban egy odvas fát, a melybe bizton elbujhaték s
-annak a padláslikán keresztül gyönyörködheték benne, hogy verik fel
-a rablók az egész erdőt idefenn s hogy húzzák a hálót odalenn a
-tóban. Egyszer aztán a halászoknak meg van a nagy örömük:
-meglelték, a mit kerestek. Ruhája, kardja ugyanaz, még az
-ezüstnyelű étszerei is ott vannak a csizmaszárában. Azt azután nagy
-riadallal viszik el dorongokra fektetve, míg lassankint az utolsó
-fáklyafény is eltünik az erdők sötétjében, s a kurjantások hangját
-elnyelik a sziklák.</p>
-<p>De azért csak akkor jött elő a rejtekéből, mikor már a bakőzeket
-hallotta rigyetni. Most már csakugyan nincs közel emberi
-fenevad.</p>
-<p>Akkor aztán sietett erdőn, bozóton keresztül, a merre a vén
-Nemere ormait látta fehérleni a csillagfénynél.</p>
-<p>Azt már megtette, hogy életben maradt.</p>
-<p>«Hanem ez még kevés! Ez még semmi sem! Oda a turba a kétezer
-aranynyal. Oda van Damokos Tamás!»</p>
-<h2>A CSODATEVŐ KIGYÓKŐ.</h2>
-<p>A mióta útra kelének a követ urak, Ilka asszony minden este ott
-nézte a naplementét a vára erkélyén, ott várta, míg a csillagok
-feljönnek, számlálgatta magában, hány nap tölt le? milyen messze
-járhatnak már?</p>
-<p>Egy ilyen szép estén aztán, valami hetednapra az elindulás után,
-egy magános lovagot lát bandukolni a vár felé vezető úton, a kinek
-már messziről virít a granátszin és <span class="pagenum"><a name=
-"Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> karmazsin öltözete. Épen
-olyan gunyája van, mint Apor István uramnak. Vajh ki lehet?</p>
-<p>A biz épen ide tart a várkapunak.</p>
-<p>De nehéz arra ráismerni, mert a homloka és félszeme át van kötve
-kendővel, a mi erősen véres, a jobb karja pedig be van bugyolálva
-vastagon s a nyakába felkötve.</p>
-<p>Még mikor felvezetik a jámbor lovagot az úrasszony elé, akkor
-sem akar az ráismerni; még a szavának is alig akar hinni.</p>
-<p>– Jaj, édes lelkem hugomasszony, nézze kegyelmed, micsoda
-állapotban kerültem haza.</p>
-<p>– Az Isten szent szerelmeért! Kegyelmed az, Apor István uram? Mi
-történt?</p>
-<p>– Jaj ne is kérdezze. Oda vagyok. Össze vagyok kaszabolva. A
-fejemet végig hasították, a jobb karomat összezúzták. Egy oláh
-kovács kötözte be. Most is zsindely között a jobb karom.</p>
-<p>Úgy nyögött a főúr, s olyan vékony hangon beszélt, mint egy
-leégett ember.</p>
-<p>– Kik? Hol? Micsoda? Kapkodott rémületében a szóhoz Ilka
-asszony.</p>
-<p>– Hát az az átkozott Munduka Ravasel, meg a czimborái. Jaj,
-minek mentünk mi Ojtoz felé? Mondtam annak a bolond Czirjéknek,
-hogy rövidebb út lesz Gijmesnek. Ő vitt belé a veszedelembe. Meg is
-lakolt érte.</p>
-<p>– Mi történt Czirjék Boldizsárral?</p>
-<p>– Meglőtték, a vízbe fojtották. Jaj, nem tudok tovább beszélni.
-A fejem oda van. Fektessenek le. Azóta mindig lovon ülök. Mindjárt
-elájulok. Majd holnap elmondok mindent.</p>
-<p>A szegény megrémült asszony maga is segített a roskadozni
-készülő lovagot felkarolni s a szobájába vezetni. Maga húzta le
-neki a csizmáit; elkészíté a feje alját, ahová nagy keserves
-nyögések között lefekteté a halálra sebesültet; azután sietett a
-laboratoriumába: a rendes házi asszonynak abban az időben kellett
-ilyent tartani a háznál; <span class="pagenum"><a name="Page_94"
-id="Page_94">-94-</a></span> mert nem volt ám akkor se patika, se
-tilógus egész Kolozsvárig, magának a házi asszonynak kellett érteni
-a mithridatok és theriákok készítéséhez. Ebben járatos is volt Ilka
-asszony, s a mi csak életserkentő szer van a világon, azt mind
-előhordta a nyavalyás főúrnak, akit egész éjjel őrizni és ápolni
-kellett, mert a sebláz következtében egyre félrebeszélt és
-hadakozni akart: rablókra kiabált és az ágyat rugdalta. Reggelre
-azonban a hétféle balzsamoktól és julepektől lehetetlen volt meg
-nem gyógyulnia; úgy, hogy felébredvén, nyögdécselő szóval,
-meg-megszaggatva a fulladozástól, elbeszélheté Ilka asszonynak az
-egész történetet, elejétől végig, úgy, a hogy igazán megesett. Az
-ojtozi nagy vízfogónál hogy rohanta meg háromszáz hajdemákkal
-Munduka Ravasel az ő kiséretüket, mely vitéz ellentállás után
-keresztülvágta magát vissza Ojtoz felé. Ő maga a tutor úr négy
-hajdemákot a pokolra küldött, mikor a jobb karját összezúzták,
-akkor a balkezébe kapta a kardot, úgy harczolt tovább. Hanem a
-nyomorult Czirjék az ott veszett, mert keresztüllőtték s aztán
-beledobták a vízfogó tóba.</p>
-<p>– Hát a pénz hová lett? kérdezé rémledezve Ilka asszony.</p>
-<p>– A pénz bizony! sápítozék a sebesült úr. Hisz az a legnagyobb
-veszedelem! Mindig mondtam annak a Czirjéknek, hogy ne a maga lova
-nyergére kösse a turbát, hanem az enyimre. Ime, én visszahoztam
-volna. De makacs volt; nem engedett. S ime ez lett a vége.</p>
-<p>– Elvették a pénzt? Jézus, szent megváltóm! Mi lesz az uramból,
-ha nem viszik oda érte a váltságot!</p>
-<p>– Dejszen, galambom, hugomasszony; a felől legyen kegyelmed
-nyugodt. Annak a pénznek elő kell kerülni! Ha az utolsó bogláromat
-eladom is; ha úgy koldulom is össze a Damokos Tamás váltságának ki
-kell kerülni. Eladunk mindent: gulyát, nyájat, még a rézmozsarakat
-is a bástyákról; de a Tamás váltságának össze kell kerülni. Mihelyt
-én az ágyat elhagyhatom: esküszöm minden szentekre, <span class=
-"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> hogy ez
-lesz a legelső dolgom. Ne essék kegyelmed kétségbe. Másodszor nem
-rabolják azt el tőlem.</p>
-<p>De bizony nagyon is kétségbe volt esve Ilka asszony, a kezeit
-tördelve és zokogva járt fel s alá a szobáiban, felnyitotta a
-szekrényeit, halomra hányta a köntöseit; az arany-ezüst kincseit:
-még ma elviszi mind Brassóba, eladja a görögnek. Egyébre sem
-gondolt, mint hogy az elrabolt váltságdíjat a férjének újra
-kiteremtse, ha egy szál köntösben marad is miatta.</p>
-<p>Dél felé azonban már annyira magához tért a sebesült úr, hogy
-egy gyámolító inas támogatása mellett átbiczeghetett az
-ebédlőterembe. Igazán: a pogánynak is megeshetett volna a szive,
-olyan nagyon tudott nyögni.</p>
-<p>– Nincs nyugtom az ágyban! mondá Ilka asszonynak, a ki gyöngéd
-aggodalommal feddé, hogy minek kelt még föl lázár létére? Nincsen
-maradásom, a míg hozzá nem foghatok annak a váltságdíjnak a
-visszavivásához, a mit az a szerencsétlen Czirjék elveszített.</p>
-<p>Ilka asszonynak azonban volt rá gondja, hogy a lábbadozó számára
-egy kis jó betegnek való csirkebecsináltat készítsen, a mi annak
-nagyon jól is eshetett.</p>
-<p>– Két nap óta egy falatot sem vettem magamhoz! édes lelkem,
-hugomasszony. Ha egy szegény oláhasszony meg nem szán egy harapás
-mamaligával, éhen is vesztem volna. Mert mindenütt a hegyi útakon
-kellett menekülnöm a rablók elől. Szegény Czirjék! Mondtam neki,
-hogy ne menjünk Ojtoz felé. Ő félt legjobban a zsiványoktól s ő
-vezetett a fészkükbe. Csak már a pénzt ne vitte volna magával! Őtet
-magát bánná a szösz!</p>
-<p>– De én bizony sajnálom szegény Boldizsár bátyámat, mondá Ilka
-asszony. Nekem nagyon kedves emberem volt, meg a szegény uramnak
-is. Úgy hozzá is vagyok szokva, hogy ime most is feledtemben neki
-is ide terítettem az asztalhoz, mindennapi szokás szerint. Szegény
-Boldizsár bá, ő sem iszik hát többet a kedves kupájából.
-<span class="pagenum"><a name="Page_96" id=
-"Page_96">-96-</a></span></p>
-<p>– Biz az már eleget ivott az Ojtoz vizéből. Halak prédája
-lett.</p>
-<p>S még részletesebben elmondá, a mit látott, Ilka asszonynak;
-hogy annak már a hidegtől borsózott az egész teste.</p>
-<p>Jó, hogy már felhozták azt a becsináltat.</p>
-<p>Ilka asszony maga kötötte fel az asztalkendőt a tutor úr
-nyakába, sőt még a csirkehúst is feldarabolta a tányérjában,
-mivelhogy az a jobb kezét nem használhatta. Egy kis jó aszúborral
-is megkinálgatta: hadd jőjjön erőhöz. Semmi sem olyan jó orvosság a
-nagy betegnek, mint a tiszta jó bor. S minthogy a tutor úr nagyon
-beteg volt, annálfogva nagyokat is ivott ebből az orvosságból. Meg
-is használt neki. A két csirkéből főzött becsináltat mind
-elfogyasztotta. De még a leve is nagyon jó ám annak: a drága
-sáfrányos, petreselymes lé. Azt kanállal szokták megenni. Csakhogy
-az ember nagyon ügyetlen a balkezével, mikor kanállal dolgozik,
-mind félreöntözi a levet. Ilka asszony megszánta a gyámoltalant,
-fogta az egyik kezébe a tányért, a másikba a kanalat, s gyöngédeden
-megetette kanállal a kedves beteget, amitől az csak úgy éledt
-szemlátomást.</p>
-<p>Hanem egyszer csak nagyot csuklik s hátrakapja a fejét az
-etetett lázár.</p>
-<p>Ilka asszony azt hitte, tán egy csirkecsont akadt a torkán.</p>
-<p>Nem biz az. Hanem amint Ilka asszony megfordult, s
-hátratekintett az asztal felé, hát ott látta Czirjék Boldizsárt
-ülni a szokott helyén, ahol fel volt számára terítve.</p>
-<p>– Ejnye de hideg van odakinn! monda Boldizsár bá a tenyereit
-dörzsölve. Ugyancsak fuj a Nemere.</p>
-<p>Ilka asszony csak kiejtett tányért, kanalat a kezéből.</p>
-<p>– Minden jó lélek dicséri az urat!</p>
-<p>– Ámen. Mondá rá a jó lélek.</p>
-<p>– Boldizsár bá! Kegyelmed élő testben van itt?</p>
-<p>– Csak hozzák azt a tokányt, majd meglátod, hogy nem vagyok
-lélek.</p>
-<p>De bizony úgy megörült ennek a nyilatkozatnak Ilka <span class=
-"pagenum"><a name="Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> asszony,
-hogy minden tartózkodást félre téve, odarohant Boldizsár bához és a
-nyakába borult.</p>
-<p>– Oh csakhogy kegyelmedet visszahozta a jóságos úr Isten! Hogy
-nem ölték agyon a zsiványok.</p>
-<p>– No – egy kicsit – talán mégis, dünnyögé Boldizsár bá s nagy
-flegmával elkezdett a késsel, villával dobolni a czintányéron.</p>
-<p>Hanem Apor István uram háromféle szint is váltott ez idő alatt s
-alig akart helyrejönni a csuklásból.</p>
-<p>– Hát nem lőtték kegyelmedet keresztül a zsiványok? kérdezé Ilka
-asszony; a hogy Apor István urambátyám látta.</p>
-<p>– De ugyan keresztül lőttek, édes mézem.</p>
-<p>– S azután meg a vízbe is fojtották.</p>
-<p>– Az is igaz. Úgy van, a hogy István komám látta. Belém lőttek
-tíz golyóbist, s belé is fojtottak az Ojtoz tavába. Hanem azért se
-annyi ólmot nem ettem, se annyi vizet nem ittam rá, hogy most
-pogányul éhes és szomjas ne lennék. Azért csak hozzad azt a
-sóbanfőttet, tálbansültet, meg egy jó veder mézesmálit, hadd
-felejtsem el az én bajaimat. Látom bizony, hogy Están komám is
-kiheverte már a magáét. No engem, fogadom, még etetni sem kell,
-mint ő kegyelmét.</p>
-<p>Apor István összeszedte magát az első meghökkenéséből s látva,
-hogy Boldizsár bá milyen igazi parasztikus mohósággal tehénkedik
-neki a felhozott ételnek, bele kezdett helyezkedni a kényelmetlen
-állapotba, hogy vele szemközt ülve maradjon, s a nyilazó szemeinek
-gunyos tekintetét nyugodtan kiállja.</p>
-<p>Ilka asszony tétova tekintettel nézegetett hol az egyik, hol a
-másik férfinak az arczára, mintha kezdene a kettő közül
-valamelyiknek a szavában kételkedni. De még nem határozta el
-magát.</p>
-<p>Boldizsár bá pedig sokkal praktikusabb ember volt, minthogy egy
-olyan thémát discussióba hozzon, aminek bizonyára asztalbontás lesz
-a vége; (minek előtte <span class="pagenum"><a name="Page_98" id=
-"Page_98">-98-</a></span> az ebédnek vége volna.) Csak hadd folyjon
-le elébb a lakoma.</p>
-<p>Ilka asszony ugyan nagy aggodalommal járogatott körülötte,
-kérdezgetve tőle, hogy hol van meglőve? nehogy a fájós helyén
-érinteni találja a kezével. Talán a mellén, vagy az oldalán? De
-Boldizsár bá mindenre csak azt mondta, hogy «ühüm», a míg a szája
-tele volt.</p>
-<p>Mikor aztán az utolsó falatot is lenyomtatta a kupa borral,
-akkor hátraveté magát a székében s elkezdte a török kése hegyével a
-hatalmas szép egészséges fogait piszkálni.</p>
-<p>– Hát biz ez mind úgy történt, a hogy Están komám elbeszélé. A
-czudar hajdemákok elébb összelövöldözének, s azután a vízbe
-dobának. Nem is lett volna soha belőlem élő ember, ha ezt a gyűrűt
-az apám rám nem hagyta volna, a kinek még a szép apja örökölte ezt
-a hires Rapsonnétól; a ki nagy tündérasszony volt. Ennek a köve egy
-kigyókő! Nézzék kegyelmetek. Párja ez annak a kigyókőnek, a mit
-Bethlen Gábor dicső fejedelmünk a testamentumában különösen
-felemleget. Minden szerencséjét annak köszönhette. Az ilyent a
-kigyók fujják a királyuknak a fejére, s a ki ezt elkaphatja a
-kigyó-királytól, csodákat mivelhet vele. Már a nagy Theofrastus
-ismerte ennek a felséges tulajdonságait. Az ilyen kigyókő minden
-sebeket begyógyít, rögtön és azonnal: az eltört csontokat
-összeforrasztja s a golyókat a sebből kihúzza. Ime élő példa vagyok
-én magam itt. Még csak meg sem látszik rajtam, hol lőttek
-keresztül? De még ez nem minden. Még arra is használ a kigyókő,
-hogy ha ezt egy vízbe esett ember a szájába veszi: soha bele nem
-fullad a vízbe, ha egész nap a fenekén hever is: mert ez a kigyókő
-annyi életessentiát izzad ki magából, hogy a lelkét visszatartja.
-Ennek a segítségével maradtam élve. Így szabadultam meg a halálos
-sebektől, vizbefulladástól.</p>
-<p>Hát biz ezt hitte, a ki akarta. De ellene mondani senkinek sem
-vala kedve. Ha lódit, ő lássa! <span class="pagenum"><a name=
-"Page_99" id="Page_99">-99-</a></span></p>
-<p>– Bizony olyan csodatevő kő ez, bizonyozék Boldizsár bá, tovább
-magasztalva a gyűrűje varázserejét. Kiállja ez a próbát
-akárhányszor. Merek rá fogadni, hogy ha ezzel a kigyókővel
-megérintem a szörnyüséges nagy mély vágást, a mit kegyelmed kapott,
-Están komám, a nagy dulakodásban, egybe összeforr az, a helye sem
-marad ott.</p>
-<p>Apor István most vette csak észre, hogy micsoda veszedelmes
-tréfával szándékszik őt megkeríteni Boldizsár bá s haragos kemény
-hangon, mely az eddigi nyögdécselő nyöszörgéstől nagyon is elütött,
-eléje kezde vagdalni.</p>
-<p>– Hagyja kend! Maradjon kend azzal az ostoba babonás hitével
-távol a testemtől. Felvilágosodott magyar emberek a XVII-ik
-században az ilyen bolondságot már repudiálják! Kigyókirályok
-nincsenek. Kigyókövek csodaerejében keresztyén ember nem hisz
-többé.</p>
-<p>– Micsoda? Kiálta felugorva helyéről Boldizsár bá, s áthajolva
-az asztalon az átelleneséhez. Ezt akarja kegyelmed eltagadni?
-okosabb akar kegyelmed lenni a mi fejedelmünknél, dicsőült Bethlen
-Gábornál, a ki igaz kálvinista fejedelem volt? Meg akarja kegyelmed
-czáfolni Hatvani professort, a nagy astrologust? Látott már
-kegyelmed igazi kigyókövet? Valóságos igazit, a milyen az enyim?
-Ezt nézze meg jól!</p>
-<p>De a míg gyűrűjét az öklével odatartotta Apor István uramnak az
-orra alá, egyszer csak lerántotta a fejéről a véres köteléket, a
-nagy sebtapasszal együtt, s ime – azon a magas homlokon nem
-látszott de még csak egy karczolás sem.</p>
-<p>– No látja kegyelmed, hogy milyen csodát mivel az én kigyókövem.
-Hogy begyógyította kegyelmednek azt a nagy vágást a homlokán.</p>
-<p>De már ekkor a főúrnak nem volt több tréfálni való kedve.
-Kirugta a széket maga alól, s most már aztán a jobb karjáról is
-lerántá a zsindelyes burkolást s nagyot ütött az öklével az
-asztalra.</p>
-<p>– No lám! Még az összetört karját is hogy meggyógyítottam
-<span class="pagenum"><a name="Page_100" id=
-"Page_100">-100-</a></span> kegyelmednek a kigyókövemmel!
-dicsekedék Boldizsár bá.</p>
-<p>Ilka asszonynak ekkor nyiltak ki egyszerre a szemei. Végignézett
-villámló két szemével Apor Istvánon. De olyan nézés volt az, a mi
-túltett minden fegyveradta seben: megölő, lesujtó tekintet egy
-asszony szeméből, a kinek olyan fegyvert adott a természet, a mi
-ellen semmi sem védelmez.</p>
-<p>Apor István látta, hogy le van róla rántva minden álarcz, s a
-tettenkapott kalandor fogcsikorgató dühével rázta a felemelt öklét
-Boldizsár felé fordulva, a ki csendes nevetéssel tekinte szemébe.
-Azzal kirohant a teremből; de az ajtóból visszafordulva, rekedtes
-hangon hörgé:</p>
-<p>«Megkeserüli még ezt ez a ház!»</p>
-<p class="center">*</p>
-<p>El is vágtatott még abban az órában a négylovas hintaján, a
-melyen idejött, minden búcsúvétel nélkül: rengeteg haraggal és
-megszégyenüléssel.</p>
-<h2>A NÉGYEZER ÖZVEGYASSZONY OSTROMA.</h2>
-<p>– Most már mindent elhiszek erről az emberről! Lihegé Ilka
-asszony, reszketve a haragtól. Még kanállal eteté magát velem! Hogy
-forrna a torkán, mint Judásnak a mártott falat! Most már szentül
-hiszem, hogy összeczimborált a rablókkal!</p>
-<p>– No, hogy épen megosztozott volna Mundukával, azt nem akarom
-állítani, hanem hogy ő igazította utunkba, arra a fejemet teszem,
-egyenesen azért, hogy szegény Damokos Tamás ott veszszen a
-rabságban s te özvegyen maradj.</p>
-<p>– Mit teszek én most? Mit teszek én most? Töprenkedék Ilka
-asszony, kinek a lelki tusakodásban elsápadt az arcza s mégis
-veríték gyöngyözött rajta. <span class="pagenum"><a name="Page_101"
-id="Page_101">-101-</a></span></p>
-<p>– Bizony nem tudom én édes hugomasszony. Vége az
-ezermesterségemnek. Az ezeregyediknél pauzál az eszem. Mert azt nem
-teszem, hogy panaszra menjek. Hová? Brassóba? a szindikushoz?
-inkább kis kutyát fésülni.</p>
-<p>– Hát én tudom, hogy mit teszek!</p>
-<p>– Ugyan mondd meg; testestül-lelkestül segítségedre leszek benne
-az utolsó körömszakadtáig.</p>
-<p>– Köszönöm. Nem kell nekem ehhez férfi. Egy férfi sem kell
-hozzá.</p>
-<p>– Akkor furcsa munka lesz az!</p>
-<p>– Mert az Isten büntetése ez rajtam valóban mostan. Azért, hogy
-olyan kevély voltam; olyan elbizakodott voltam. Csak a magam bajára
-gondoltam, a másé után nem kérdezősködtem. Azt mondtam, nekem módom
-van, sok pénzem, ime én kiválthatom könnyen az uramat; a többi
-szegény árva özvegy ám lássa, mikor hogyan jut a maga
-legkedvesebbjéhez. Ime megalázott az Isten! Ledobott oda a többi
-özvegyasszonyok közé, a kiknek nincs miből előteremteni a rabságban
-sinylő uraik váltságát. Olyan lettem, mint az uram szegény
-társainak szegény asszonykái. Hát én most neki indulok és
-összeszedem valamennyi özvegyasszony van Erdélyországban, a kinek
-az ura rabságban sinylődik: magam köré gyűjtöm egész tábor számra,
-felviszem magammal, a hol az ország rendei tanácsot tartanak, az
-országgyülésbe: berontok közéjük a tanácsterembe, ki nem jövök
-onnan, míg nem határoznak; megszállom a fejedelem palotáját, ostrom
-alá veszem: ha rabságra adta férjeinket a fejedelem és az ország,
-most váltsa is ki őket egyszerre az ország és a fejedelem!</p>
-<p>Boldizsár bá csak a falnak esett elámulásában.</p>
-<p>– Oh te csodatevő asszonyi lélek! Milyen nagy világosság lakozik
-te benned! Hát persze, hogy ez a legegyszerűbb dolog: olyan
-egyszerű ez, mint a Columbus tojása. A kiket rabságba ejtett az
-ország és a fejedelem, váltsa ki az ország és a fejedelem! De, hogy
-mindjárt tegye és ne halogassa, rontson rájok rögtön egy asszonyi
-tábor: <span class="pagenum"><a name="Page_102" id=
-"Page_102">-102-</a></span> egy egész hadsereg a fogoly vitézek
-gyászbaborult özvegyasszonyaiból. Nagy gondolat ám ez! Soha én
-ezzel a magam tökkolop fejével erre a nagy szóra rá nem jöttem
-volna! Ez lesz jó! Ezt tedd meg! Neked sikerül az. Igazad van
-benne! Nem kell ide férfi! A férfi mind gyáva olyan nehéz csata
-előtt, a minek az asszony neki megy, s áttöri! Ne hallgass senkire:
-semmi csititásra. Bölcs dolog az, a mit művelsz. Ne hátrálj; ne
-engedj senkit szóhoz jutni. A ki itt okosan akar beszélni, az a
-bolond. Te beszélj, te követelj, csinálj csetepatét, a mekkorát
-csak tudsz, olyan patáliát, hogy hét országra szóljon! S a míg azt
-nem mondják rá: «deliberatum», ne tágíts helyedről. Ne ijedj meg
-senkitől! Senki haragos orczájától!</p>
-<p>– Bizony nem én! Még a fejedelemtől sem! Azt meg fogja
-látni!</p>
-<p>– Fogj hozzá; de mindjárt. Kezdd el itt Csikszeredán: ma heti
-vásár van. Eredj ki a piaczra a trombitásoddal és fuvasd el vele a
-«háromszáz özvegy tánczát» s buzdítsd fel szavaddal az
-asszonynépet. Mihelyt egy pár százan lesztek, indulj meg végig a
-székely falvakon, városokon: úgy fog nőni az a sereg, mint a
-hógörgeteg. Elég lesz az Deés városát megszállni, fogadom! De hogy
-mégis tudjad, hogy ha egyszer ottan lesztek, mit követeljetek:
-halld meg a tanácsom. Mert minden munkánál az az első dolog, hogy
-az ember megtalálja a fogantyúját, a minél megragadja. Aztán az is
-régi igazmondás, hogy «Kutya ugat, pénz beszél». Hiába minden
-decretum, deliberatum, articulus, pecsétes levél, ha nincs meg
-hozzá a felvehető pénz. De hát megvan. Azért tartsad eszedben. A mi
-dicsőült fejedelmünk, Bethlen Gábor, az ő emlékezetes nagylelkű
-testamentomában a sok egyéb legátumokon kívül magának
-Erdélyországnak, rendkívüli szükségekre nyolczvanezer aranyat
-hagyományozott. Ez a pénz ott fekszik az özvegy fejedelemnőnél,
-Lorántfy Zsuzsánna asszonynál, ki ezt a kerek summát mind ekkorig
-nem adta ki az ország rendeinek, azt vetve ellen, hogy hiszen
-nincsenek jelen <span class="pagenum"><a name="Page_103" id=
-"Page_103">-103-</a></span> azok a rendkívüli szükségek az
-országban, a miket a bölcs fejedelem czélzásképen előre megjelzett.
-No hát most már itt van az a «rendkívüli szükség». Annyi sok
-tízezer magyarnak rabságba esése bizony nevezhető annak. Ezt
-követeljed hát. Parancsolja meg az országgyülés a fejedelemnek és
-az özvegy fejedelemnőnek… (igen is: parancsolja meg! mert az
-országgyülés az úr, a fejedelem pedig csak az ország választott
-első tisztviselője), hogy a Bethlen Gábor nyolczvanezer aranyát
-azonnal adják ki. Azt is pedig egyenesen a török szultán tihájának
-a kezébe tegyék le, nehogy kézen-közön még azt is elmundukázza
-valaki s akkor egyszerre az egész elfogott erdélyi sereget,
-vezérestől, kapitányostól mind haza fogják bocsátani. Egyébről ne
-is hagyj magaddal diskurálni. Igazságodban vagy, helyes úton jársz;
-győzni fogsz. Mentül elébb indítsd meg, a mit kigondoltál. A mit
-asszony kigondolt, asszony megcselekszi!</p>
-<p>Ilkának sem kellett több buzdítás. Rögtön lovat nyergeltetett,
-magához vette az udvari trombitását s egyedül, minden más kiséret
-nélkül átlovagolt a csikszeredai vásártérre, a hol épen akkor
-sokadalom vala.</p>
-<p>Ott a templom előtt megállva, megparancsolá a trombitásának,
-hogy fujja el a «háromszáz özvegyasszony tánczát».</p>
-<p>Hires nóta volt ez akkoriban; akként keletkezett, hogy egy
-aranybánya összedőlt s egyszerre háromszáz bányamunkást temetett el
-halottul. Mielőtt a nagy szerencsétlenségnek hire futamodott volna,
-a bánya tulajdonosa, gazdag magyar főúr, pompás lakomát rendezett a
-kastélyában s arra felhivatta a háromszáz asszonyt, a kiknek a
-férjeik ott vesztek a bánya düledékei alatt, s fényesen
-megtraktálta őket; mikor aztán már jó kedvök lett a sertül, bortul,
-akkor megfuvatta a trombitásával az új nótát, a minek a láb alá
-való hangjaira a menyecskék tánczra kerekedtek, s egymással
-párjában ugyan rúgták a port. Mikor aztán legvigabban járták, a
-palota ura elkiáltja magát: <span class="pagenum"><a name=
-"Page_104" id="Page_104">-104-</a></span> «no még soh’se láttam
-háromszáz özvegyasszonyt egy rakáson ilyen vigan tánczolni».</p>
-<p>Erre aztán egyszerre nagy sírás, jajgatás lett az elébbi víg
-vihánczolásból: a szegény asszonyok a táncz közben tudták meg, hogy
-özvegyek lettek!</p>
-<p>Kegyetlen tréfa volt biz az attól a főúrtól, másféle mulatságot
-is találhatott volna ki magának. Ilyen volt az idő és az
-erkölcs.</p>
-<p>Hanem a nóta maga elterjedt egész Erdélyországban s mindenütt
-úgy hívták, hogy a «háromszáz özvegy táncza».</p>
-<p>Hej mikor ezt a nótát meghallották a rab székelyek asszonyai, de
-nem kellett nekik semmi magyarázat hozzá! Ilka asszony ugyan
-hatalmas dictiót fundált ki magában, a mit elmondjon az összegyült
-nép előtt. De nem lett abból semmi. Csak odáig tudta vinni, hogy
-«az én lelkem uram tatár rabságában…» ott egyszerre zokogásba tört
-át, s arra aztán valamennyi asszony mind rákezdte karénekben a
-sírást; s a sírás közben, mintha valamennyi mind egyszerre
-kitalálta volna azt a nagy szót, a mit el akart közöttük mondani
-Damokos Tamásné, sűrűn kiáltották: «menjünk! menjünk fel a dietára!
-a fejedelemhez! vezessen a főkapitányné asszonyom!»</p>
-<p>Jámbor öregek, a férfi-székelyek oda furakodtak közéjük, hogy
-szép szóval, gyönge erőszakkal megmarasszák őket; de nem bírtak
-velük: «nem kell közénk férfi! Maradjanak kendtek itt a sutban!
-Jöjjön velünk, a hány özvegyasszony!»</p>
-<p>Utoljára még a trombitásnak a kezéből is kikapták a tárogatóját
-s azt is kilökték a körükből, hogy még ennyi férfi se maradjon
-köztük; volt ott egy menyecske, a ki nagyon jól értett a
-tárogatófuváshoz, a háromszáz özvegy tánczának a nótáját is tudta,
-ez lesz a trombitásuk.</p>
-<p>S aztán megindult a lavina. Lóháton és szekéren. Minden falu,
-minden város szaporította a sereget, mikor Deés felé közeledtek,
-már akkor egy tábor volt a Damokosné vezette asszonynép. Úgy, hogy
-mikor annak a közeledtét <span class="pagenum"><a name="Page_105"
-id="Page_105">-105-</a></span> meglátták a deési öreg toronyból,
-félreverték a harangot, hogy jön az ellenség. Iszonyú volt az a
-porfelleg, a mi a tömérdek szekér, s az előre vágtató lovas
-asszonynép nyomában támadt. A fejedelemnek jelenték a dolgot. Ő
-menten kiküldött egy lovashadnagyot egynéhány huszárral, hogy
-menjenek előre s tudják meg, hogy mi az? A hadnagy útban találta az
-özvegyasszonyok lóhátas előcsapatját; fekete zászlójuk volt, a
-végére békós láncz akasztva. Kérdésére nem egyen, de tizen-huszan
-felelték: «megyünk a fejedelemre, követelni a rabokat! Ha
-elvesztette, hozza vissza!»</p>
-<p>A hadnagy lóhalálában vágtatott vissza a fejedelemhez, s elmondá
-nagy hült szájjal, hogy ugyan jön ám egy egész hadsereg a fejedelem
-nyakára, követelni, hogy a tatár rabságra esett harczosokat váltsa
-ki azonnal. Csak azt felejtette el hozzátenni, hogy ez a sereg
-csupa asszony. Vagy talán azt hitte, hogy csak az előcsapat az, s a
-mi hátul jön, az mind férfi.</p>
-<p>Nosza a fejedelem sem vette tréfára a dolgot, hirtelen
-felpakoltatott; Deés városa nyitott város; azt nem lehetett
-megvédelmezni, úgy elvágtatott onnan, hogy meg sem állt
-Szamosujvárig.</p>
-<p>Mikor aztán a rendek megtudták, hogy a fejedelem odább állt,
-maguk is azonnal, minden határozathozatal nélkül, befogattak a
-szekereikbe s utána siettek a fejedelemnek.</p>
-<p>Damokosné, meg az özvegyek tábora már csak a hült helyüket
-találta Deésen.</p>
-<p>«No jól van! mondá Ilka asszony; előlünk ugyan a világból ki nem
-futtok! Valahol majd csak utolérünk benneteket».</p>
-<p>Ott Deésen tehát szépen kipihenték magukat; a város népe ellátta
-őket minden jóval, s aztán az ottani asszonyok is hozzájuk
-csatlakoztak, a kiknek a férjeit elvitte a tatár.</p>
-<p>Ez alatt a fejedelem és a diæta legalább időt nyert
-Szamosujváron elhelyezkedni. <span class="pagenum"><a name=
-"Page_106" id="Page_106">-106-</a></span></p>
-<p>Rákóczy György beült a várba, a minek akkoriban még védhető
-sánczai is voltak, a Szamossal összekötve. (Most ez az állami
-börtön, hétszáz rablógyilkos és más gonosztevő számára!)</p>
-<p>Hanem a diæta számára nem volt a várban hely; ott nincsenek
-nagyobb termek.</p>
-<p>Ellenben volt ott egy igen nagy uradalmi pajta: azt be lehetett
-rendezni országháznak. Egy kis radikális takarítás, a falak
-kimeszelése, a gerendák lepókhálózása után egészen alkalmassá lett
-az téve rendeltetése czéljára. Az ablakain ugyan nem voltak
-üvegtáblák, s annálfogva keresztül-kasul járhatott rajtuk a szél;
-hanem a két végét, a mi pajták szokása szerint nyitva volt, (hogy a
-terhes szekerek által s kijárhassanak), alul bedeszkázták
-hevenyében; felül azért csak nyitva maradt. Egyéb baj aztán nem
-volt, mint hogy az ezer meg ezer veréb, a mi már ideszokott, nem
-szünt meg csiripelni odafenn a házban a tanácskozás folyamata
-alatt; s a protonotárius úrnak ugyan vigyáznia kellett, hogy az
-egerek meg ne egyék a jegyzőkönyvét, minekelőtte hitelesítve van.
-Egy hosszú asztalt leczövekelt lábakra végig nyújtóztattak a
-középen a rendek számára, annak a felső végéhez T betű formára egy
-másik asztalt ragasztottak, a mi a fejedelem tanácsurainak volt a
-helye. Rédey Ferencz uramnak, az elnöknek, karosszék jutott, a
-tanácsurak szalmaszékeket kaptak, a rendek beérték lóczával.</p>
-<p>De mind jó ez, ha bölcseség van hozzá! A Rákoson még ennyi sem
-volt. Mégis milyen jól ment minden!</p>
-<p>Hanem az volt a nagy baj, hogy a fejedelem betegnek jelenté
-magát. Az udvari orvosa, doctor Reineckius azt mondta, hogy a szive
-van meghülve s azt mással, mint porrátört csörgőkigyó-szívvel nem
-lehet felmelegíteni; az pedig csak Bécsben kapható. Az egykori
-krónikairó ellenben azt mondja, hogy biz az csak afféle «febris
-scholaris» volt. Mikor a gyerek nem tudja a leczkéjét, azt mondja,
-a hideg leli. <span class="pagenum"><a name="Page_107" id=
-"Page_107">-107-</a></span></p>
-<p>Bizony pedig a jó Rákóczy György ugyancsak nem tudott azokra a
-kérdésekre megfelelni, a miket az ország rendei hozzá intéztek.</p>
-<p>Az első kérdés mindjárt az volt, hogy ugyan miért csinálta az
-országgyülés tudta és beleegyezése nélkül azt a szerencsétlen
-hadjáratot? Ki vette rá, hogy hadsereggel menjen Lengyelországba
-koronát keresni?</p>
-<p>Hát erre bizony a fejedelem nem tudott egyebet felelni, mint
-azt, hogy meghült a szive.</p>
-<p>A második kérdés meg az volt, hogy mi módon fogja már most az
-elfogott tömérdek rab hazafit a tatárok lánczaiból
-kiszabadítani?</p>
-<p>Erre a fejedelem még rosszabb betegséget vallott be: azt, hogy
-üres a cassája.</p>
-<p>A jó mulatság bekoronázására aztán még ott ült a nyakukon a
-szultán tihajája, Akmet bég, s a tatár khán követe, Dája-Lot-Ali
-bég, a kik mindennap kétszer bekopogtattak, hogy letették-e már a
-rendek Rákóczy Györgyöt a fejedelmi székből? Ezek másról hallani
-sem akartak. Ha nem teszik le ezt a «lázadót», a ki a felséges
-szultánnak nem engedelmeskedik, jön az egész tatárság egyfelől, a
-budai basa másfelől, az erdélyi népséget a lovai lába alá gázolni.
-Válaszszatok magatok közül egy «emberséges embert!» Ez volt a
-mindennapi szavuk.</p>
-<p>És a magyar urak naponkint nem tehettek egyebet, mint hogy a két
-bégnek hol egy czifra kaftányt, hol egy szép aranyos billikomot
-küldtek ajándékba, hogy csak tűrtőztessék a haragjukat. Mindennap
-ujra be kellett a szájukat csukni vagy aranynyal, vagy
-ezüsttel.</p>
-<p>Megérkezék azonban Damokos Tamásné az özvegyek táborával
-Szamos-Ujvár alá. Az örmény asszonyok még feleúton eléjük vonultak
-egész processióval a városból. Mikor felvonultak a Szamos mentén,
-egész tábor volt a sokaságuk, minden falunak a maga fekete
-zászlója.</p>
-<p>Azon a reggelen pedig különös csodatünemény jelent meg az égen:
-mint ez a krónikában fel vagyon jegyezve. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> Az
-igazi nap körül egy fényes szivárványba játszó tág udvar öblösült s
-annak a karimáján, délponton és a két horizonon három ellennap
-támadt. A valódi nap ép oly sápadtnak látszott, mint a három
-naprém, hogy puszta szemmel a tányérjába láttak, s az egész ég nem
-volt kék, hanem szürke. Sokáig bámulta minden nép ezt az égi
-csodát. Gonosz jövendőket jósoltak belőle. Hogy négy fejedelem fog
-lenni egyszerre Erdélyországban: (egyik sápadtabb, mint a másik!) s
-nagy vérontás, országromlás lesz a vége.</p>
-<p>S be is teljesült e rossz jóslat; pedig ez nagyobb csoda volt a
-földön, mint az a másik odafenn az égen.</p>
-<p>Talán ez égi tüneménynek a bámulata okozta, hogy az oda
-irányzott figyelem miatt ezt a kisebb tüneményt alig vette észre
-valaki, a mint egy csupa asszonyokból álló tábor körülfog egy
-kerített várat, bezárja azt szekérsánczaival, mintha a
-leghadismerőbb megszálló ellenség volna.</p>
-<p>Csak azután, hogy az országházzá átalakult pajta előtt
-megjelenék egy száz főre menő küldöttség, mind az ország
-legelőkelőbb özvegyasszonyaiból válogatva, kiknek némelyike még a
-kis ölbeli gyermekét is elhozta, kezdék észrevenni az «urak», hogy
-idelenn a földön is történik valami. Kemény Simon (az elfogott
-Kemény János fővezér nagyobbik fia) mint háznagya a diætának,
-találkozék legelébb az asszonyságokkal, s azt kérdezé tőlük, hogy
-hová igyekeznek? Az asszonyok vezetője, Damokos Tamásné választ
-adott neki, mondván:</p>
-<p>– A diætára jöttünk, a fogságra vitt rabok kiszabadítását
-szorgalmazni!</p>
-<p>– Azt ugyan helyesen teszik, mondá a nyájas levente. Tessék
-besétálni. Odabenn tanakodnak már a rendek.</p>
-<p>Azzal bebocsátá őket mind a százat. A pajta előterében volt egy
-korlátokkal elzárt rész a hallgatóság számára, ellátva lóczákkal;
-azokra a hölgyek szépen letelepedének s kezdetben igen csendesen
-viselték magukat.</p>
-<p>Ellenben a többi asszonynépet a darabontok az ajtóból
-<span class="pagenum"><a name="Page_109" id=
-"Page_109">-109-</a></span> visszaterelték. Azok aztán a pajta mind
-a két oldalán neki feküvének a deszkázatnak s a deszkák hasadékain
-át hallgatták és szemlélék a diætán történendőket: mások pedig
-felkapaszkodának a pajta ablakaiba s onnan dugták be a fejeiket,
-úgy, hogy minden ablak tele volt kiváncsi ábrázatokkal.</p>
-<p>Eleinte az uraságoknak tetszett az nagyon, hogy ilyen szép
-auditoriumuk van. Igyekeztek is kitenni magukért ékes
-szónoklatokkal.</p>
-<p>Az öregebbik Ebéni ott vette fel a szót, a hol Deésen elhagyá;
-követelve, hogy a fejedelem adjon választ arra a kérdésre, ki birta
-rá, mi oka volt rá, hogy a szerencsétlen lengyelországi hadjáratba
-beleugorjon? Igen keze ügyébe eső orátori fordulat volt tőle, a
-midőn odamutatva a karzaton megjelent gyászoló özvegyekre, azoknak
-keserves szenvedéseit megható szavakban ecsetelé, az özvegyek
-hangos zokogása mellett.</p>
-<p>E vehemens szónoklat hatása alatt a rendek azonnal határozatot
-hoztak, hogy a fejedelem még egyszer szólíttassék fel categorice,
-hogy feleljen meg erre a kérdésre; a határozatot pedig sietve vigye
-fel hozzá Barcsai Ákos, rontson be a fejedelem szobájába, s ha
-beteg is, ha nem is, adjon választ, ne tartsa a világot véka
-alatt!</p>
-<p>Barcsay Ákos bement a várba, az alatt az urak, több ismerősre
-akadván az asszonyságok között, azokkal eldiscurálgatának; mikor
-aztán Barcsay Ákos visszajött, ismét a helyeikre ülének.</p>
-<p>Barcsay mély csendesség közepett elmondá, hogy a fejedelem
-izenete ez: Ő a lengyelországi hadjáratot egyenesen a fejedelmi
-tanács tudtával és beleegyezésével kezdte meg.</p>
-<p>No iszen támadt erre nagy patália! A hosszú asztalnál ülő rendek
-mind felugrálának, s huszan is kiabáltak egyszerre, az ökleikkel
-fenyegetve a felső asztalnál ülő tanácsosokat, mindent elmondtak
-azokra, csak azt nem, hogy derék emberek. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span></p>
-<p>Az asszonyok ezt a jelenetet csak hüledezve nézték, mind a
-korlátok mögül, mind az ablakokból: azt hivék, hogy most mindjárt
-darabokra aprítják az urak a tanácsosokat.</p>
-<p>Nagy sokára szóhoz tudott végre jutni az elnök: Rédey Ferencz
-uram. Mind a két kezével megüté a mellét, így kiálta:</p>
-<p>– Isten engem úgy segéljen, hogy senki én velem e hadjáratnak
-semmiféle okát nem közölte!</p>
-<p>Ez nagy szó! Mikor egy puritán életű ember azt mondja: Isten úgy
-segéljen! Nem volt ez akkoriban útféli szólásforma.</p>
-<p>– Esküdjenek meg a többi tanácsurak is! Követelték az urak a
-hosszú asztalnál.</p>
-<p>S a tanácsos uraknak egyenkint fel kellett állni és éghez emelt
-kézzel megesküdni, hogy egyikükkel sem közölt senki egy szót is a
-hadjárat okairól.</p>
-<p>Ilka asszony és a többi özvegyek kezdték ezt a dolgot már egy
-kissé unalmasnak találni s fészkelődtek a helyeiken.</p>
-<p>– Hát akkor miért adták a tanácsurak a beleegyezésüket a
-hadjárathoz? kiáltá Ebéni.</p>
-<p>Rédey Ferencz, sarokba lévén szorítva, kénytelen volt kirukkolni
-a válaszszal.</p>
-<p>– Hát énnekem Kemény János, a fővezér azt mondotta, hogy igen
-fontos okok parancsolják a lengyelországi hadjárást; de azok
-annyira titokban tartandók, hogy ha az ő saját inge tudna felőlük
-valamit, még azt is a tűzbe dobná.</p>
-<p>«Nekünk is mind azt mondta!» bizonyozának a többi tanácsurak a
-felső asztalnál.</p>
-<p>Erre aztán megújulva tört ki a vihar idelenn!</p>
-<p>«Meg kell notázni Kemény Jánost! Számüzessék! Tűztől-víztől
-eltiltassék!»</p>
-<p>A nagy harag nem csillapodott le elébb, mint mikor a
-protonotarius felmutatá az összehajtott ív papirt, tudatva
-<span class="pagenum"><a name="Page_111" id=
-"Page_111">-111-</a></span> a rendekkel, hogy ime készen van a
-«nota» Kemény János ellen. Számüzetik Erdélyből örökre.</p>
-<p>Vigye fel a notát Barcsay Ákos azonnal a fejedelemhez aláirás
-végett. Ha beteg is, ha nem is, ezt alá kell írnia.</p>
-<p>A míg azonban Barcsay odajárt, berohantak a terembe Kemény János
-két legény fiai, s az idősebb Simon, kirántva kardját, neki hevült
-arczczal kiálta a rendekre:</p>
-<p>– Én az apám becsületében gázolni nem hagyok. A ki az én apámat
-hazaárulónak meri nevezni, mind kihivom egy szál kardra. Csunyaság,
-léhaság egy távollevőre kenni minden hibát; a ki nem jöhet ide
-magát kitisztázni! Azt itélni számüzetésre, ki maga is ott
-sinylődik tatár Krimiában rablánczokra verve.</p>
-<p>De már ennek az asszonyok is mind pártjára keltek. «Csunyaság!
-Gyalázat! A rabvezért itélni el! A helyett, hogy
-kiszabadítanák!»</p>
-<p>A rendek alig tudták lecsillapítani ezt a lármát, s a közben
-maguk is rájöttek, hogy bíz az egészen helytelen dolog volt:
-szegény Kemény Jánost itélni el számkivetésre, a ki a nélkül is
-rabságban ül, s nagy nehezen rávették a heveskedő Simont, hogy
-dugja hüvelyébe a kardját s aztán jobban megruminálva a dolgot,
-másik határozatot hoztak, melynek értelmében Kemény János
-fővezérnek fenhagyatik, hogy ha hazaszabadul a fogságból, magát a
-rendek előtt, ha tudja, tisztázhassa, s a veszedelmes hadjárat
-okainak igazságát kimutassa.</p>
-<p>Mikor aztán Barcsay Ákos visszatért az elsőbb határozattal,
-melyet ugyan nagy koczódásba került a fejedelemmel aláiratni, akkor
-azt mondták neki, hogy no csak forduljon meg a sarkán, s vigye fel
-a fejedelemhez ezt a második határozatot.</p>
-<p>– Eb megy vissza harmadszor is a fejedelemhez! Így is majd
-kidobott ő nagysága, doctor Reineckius pedig mindenkit a
-kristélylyal fenyeget, a ki még egyszer a magas beteget háborgatni
-próbálja. <span class="pagenum"><a name="Page_112" id=
-"Page_112">-112-</a></span></p>
-<p>– No hát, felviszem én! ajánlkozék Kemény Simon, s a rendek
-ráhagyták, elfeledkezve róla, hogy ő a háznagy, a kinek a rend
-fentartása kívül is, belül is hivatalos kötelessége.</p>
-<p>Ezzel hát a mai ülésnek a feladata szerencsésen be lett volna
-végezve; a rendek kérdeztek sokat: megtudtak semmit; határoztak
-sokat: végeztek semmit.</p>
-<p>S azzal, quasi re optime gesta, kezdtek felczihelődni s abba a
-gyülésbontó csendes zsibongásba általmenni, a mikor senki se bánja,
-hogy vajjon miért tátog az elnök.</p>
-<p>Az asszonynépben forrt a méreg.</p>
-<p>– No, feleim! mondá Ilka asszony, most kezdődik már az
-országgyülés!</p>
-<p>Azzal felugorván a padra, hatalmas harangcsengésű szóval
-elkiáltá magát:</p>
-<p>– Úr uraim! Országos rendek és méltóságok! Ne higyjétek aztat,
-hogy mi azért jöttünk volna ide, hogy a ti koczódásaitokban
-gyönyörködjünk, hanem hogy tőletek a mi rabságban sinylődő férjeink
-kiszabadítását követeljük!</p>
-<p>Ez a felszólalás nagy indignatiót keltett a rendek közt.</p>
-<p>– Csitt! asszonyok! Ez itt országháza! kiálta recsegő hangon az
-egyik tanácsúr nagy dölyfösen.</p>
-<p>De visszavágott ám neki Ilka hatalmasan.</p>
-<p>– Bizony majd azt hinné az ember, hogy még most is pajta, arról
-a sok üres szalmáról, a mit úr uraimék itt csépeltek.</p>
-<p>Ez már szörnyűség volt. «A tyúk kukorékol!» «Mulier taceat in
-ecclesia!»</p>
-<p>– Fájdalom, hogy nem vagyok «mulier», nem asszony, hanem
-«vidua», özvegyasszony, s az özvegyasszonynak hazánk törvényei szót
-és szavazatot adnak mindenha! Tudjátok, a kik a törvényt
-ismeritek.</p>
-<p>Ez egy kis gyenge lefőzés volt. A szép szónoknőnek akadtak
-rögtön párthivei, a kik azt kiálták: «halljuk! halljuk!» Mások
-ellenben, különösen az éltesebb urak, <span class=
-"pagenum"><a name="Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> annál
-határozottabban hangoztatták: «Vége van! Levata est sessio! Ebédre
-harangoznak.»</p>
-<p>S valóban a szamosujvári toronyban épen akkor kezdtek el delet
-harangozni.</p>
-<p>– Uraim! kiálta Damokosné; kilenczvenezer jó magyar hazafinak
-nem harangoznak ebédre, a kik tatár rabságban moslékkal és
-döghulladékkal tengetik életöket! Van-e lelkük kegyelmeteknek, hogy
-nyugodtan asztalhoz üljenek, hogy fejüket álomra hajtsák, a míg
-kilenczvenezernyi vérük, atyafiuk jajkiáltásai verdesik az eget; s
-idehaza egy egész árván maradt nemzet sír miattuk? De fogadom
-lelkemre, hogy ma kegyelmeteknek sem harangoztak ebédre, de még
-vacsorára sem fognak harangozni! Mert mi innen kegyelmeteket ki nem
-bocsátjuk addig, a míg a raburaink kiváltását el nem végzik.</p>
-<p>«Nem bocsátjuk! Bizony nem bocsátjuk!» kiáltozák egy szívvel és
-szájjal mind a száz asszonyok, a kik odabenn voltak.</p>
-<p>Kiabált az elnök, harsogtak az urak, de mind elnyomta azt az
-asszonyok sivalkodása. A kivüllevő asszonynép pedig, a ki a
-bejáratnál leste a kimenetelt, azt vélve, hogy a küldötteiket
-odabenn öldöklik, nekivételkedtek annak a gyarló deszkapalánknak, a
-mi a pajta nyilását elzárta, egyet recscsent, kettőt roppant, azzal
-bedőlt s a résen keresztül tódult be az egész asszonysereg, a
-mennyi csak befért.</p>
-<p>A tulsó oldalán a pajtának épen olyan deszkafal volt felállítva,
-nagy hiba lett volna, ha másik pillanatban az ott összegyülekezett
-fehérnépek azt is be nem döntötték volna; most aztán mind a két
-oldalon megtelt az országház asszonynyal, a mennyi csak befért, a
-kívülről tódulók a száz küldöttet előre tolták, úgy, hogy azok a
-zöld asztalhoz, az urak hátára lettek szorítva, egy-kettő a
-tolongásból felugrott a lóczákra, utoljára Damokosné valami
-tizedmagával épen a zöldasztalra jutott fel.</p>
-<p>Lárma pedig vala olyan nagy, hogy senki a maga szavát nem
-hallhatá. <span class="pagenum"><a name="Page_114" id=
-"Page_114">-114-</a></span></p>
-<p>Soha még országgyülést, mióta a világ áll, ilyen «pressió» alatt
-nem tartottak.</p>
-<p>Szép lett volna feloszlatni a gyülést, csak lehetett volna. De
-minden követnek a vállára három asszony támaszkodott, ott kellett
-ülve maradni.</p>
-<p>Végre aztán Damokosné addig integetett a becsődült
-asszonynépnek, mutogatva, hogy ő akar beszélni, a míg lassanként
-elcsendesülének.</p>
-<p>Az első csendességet azonban egy tanácsos úr arra használá fel,
-hogy mérgesen protestáljon az erőszak ellen.</p>
-<p>– Micsoda violenczia ez?</p>
-<p>– Igenis, violenczia, felelt rá Ilka asszony. De igazat ad
-nekünk hozzá ez a gyászfátyol a fejünkön, a mit mi sem jókedvünkből
-viselünk. De bár akkor tették volna az asszonyok ezt a violencziát,
-a mikor kegyelmetek elhatározták, hogy háborút kezdjenek! Bár akkor
-jöttünk volna ide protestálni az oktalan vérontás, pusztulás,
-veszedelem ellen, a mi országunkat érte. Egész sor tanácsos úr
-esküdött itt rendre egymás után, hogy ő semmit sem tanácsolt a
-fejedelemnek, mikor az a hadjárathoz készült; küldték volna hát
-maguk helyett az asszonyaikat, azok majd tudtak volna a
-fejedelemnek jó tanácsot adni.</p>
-<p>Ez az igazmondás egy kis derültséget keltett az urak között is.
-«Füge egy menyecske!» dörmögék a szakállukba.</p>
-<p>Azután nagy csendesség között folytatá Damokosné:</p>
-<p>– De nem jöttünk mi ide zűrzavart, háborúságot csinálni. Nem
-hányjuk mi szemére sem a diætának, sem az ország tanácsának, sem a
-fejedelemnek azt, a mi megtörtént. Tudjuk, nekik is fáj. Hanem
-azért jöttünk, hogy a megtörtént veszedelem megszüntetését
-követeljük. A mit az ország és a fejedelem elrontott, tegye jóvá az
-ország és a fejedelem; ha elfogatta az urainkat seregestül, váltsa
-ki őket seregestül.</p>
-<p>Rédey Ferencz elnök uram csendesen válaszolt az asszonyi
-szónoknak. <span class="pagenum"><a name="Page_115" id=
-"Page_115">-115-</a></span></p>
-<p>– Hiszen épen azon tanácskozunk, jó asszony, hogy hogyan és mi
-módon?</p>
-<p>– Minek ide az a nagy tanácskozás? Itt van a szultán követe, itt
-a tatár khán követe: le kell a kezeikbe tenni a váltságdíjat s
-azonnal hazaeresztik a fogoly seregünket. Minket se kínoznak,
-azokat se kínozzák tovább.</p>
-<p>– Igaz az, jó asszony! helyeslé az elnök. De hát a mostani
-inséges időkben honnan vegyen egy akkora summát az ország, mint a
-mekkorát a khán követel, jó asszony?</p>
-<p>Damokosné megsokallta már a sok «jó asszony»-t, mert neki más
-titulusa is volt.</p>
-<p>– Hát megmondom, jó ember, hogy honnan vegye az ország azt a
-nagy summát egyszerre. Meg van az, közel van, csak meg kell
-markolni. Ott van a nyolczvanezer arany, a mit dicsőült
-nagyfejedelmünk, Bethlen Gábor király az országnak hagyott
-rendkívüli szükségekre. Itt a rendkívüli szükség; ott a
-nyolczvanezer arany! Tessék approbálni.</p>
-<p>Az urak között élénk mormogás támadt. Ez az asszony a fejére
-talált a szegnek. Tudták az urak maguk is, hogy megvan az a pénz.
-Csakhogy az a fejedelemnő ládája fenekén van, s nem akadt férfi, a
-kinek elég erős szive legyen erre ráutalni; asszonyi bátorságnak
-kellett feltámadni, mely az első szót kimondja.</p>
-<p>Az indítvány meg volt most már téve, in optima forma. Lehetett
-fölötte tanácskozni, napirendre kitüzés nélkül.</p>
-<p>Nem is lehetett ellenvetést tenni! Ez a pénz az országé. Joga
-van vele rendelkezni.</p>
-<p>Az egyik Ebéni rögtön magáévá tette az indítványt, s rövid
-szóváltások után, a mik inkább csak a formaságok megtartása végett
-emeltettek, kimondhatá az elnök a határozatot, miszerint a rendek a
-Bethlen Gábor hagyományozta összeget a rab hadsereg kiváltására
-fordítják. S ezzel a mai gyülés csakugyan nevezetes lépést tett
-előre.</p>
-<p>– No már most hugomasszonyok, szálljanak le <span class=
-"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> az
-asztalról s menjenek haza Isten hírével! mondá az elnök.</p>
-<p>– Dehogy megyünk! viszonzá Ilka asszony. Nincs még ezzel vége.
-Ha egyszer vége lesz, majd kiáltunk mi az országgyülésnek olyan
-nagy vivátot, hogy reng bele a ház, s elmegyünk a magunk
-jószántából, minden küldés nélkül.</p>
-<p>– Hát mi kivánságuk van még?</p>
-<p>– Mi bizony? Hát talán azt gondolják a tekintetes rendek, hogy
-azért, mert «hosszú haj, rövid ész», hát mi sem látunk tovább az
-orrunknál? A mióta szegény rab uraink távol földön vannak,
-megtanultuk már a messzelátást. Hiszen vak tyúk volna, a ki azt nem
-látná, hogy a mint Lorántfy Zsuzsánna nagyasszonyom megtudja azt,
-hogy a rendek elhatározták a Bethlen Gábor kincsének a kiadatását,
-menten összepakol Fogaras várában, s úgy el-kikocsikázik széles
-Magyarországba a pénzzel együtt, hogy üthetjük bottal a nyomát. Meg
-kell azt a pénzt fogni, még pedig vasmarokkal.</p>
-<p>– Ebben az asszonyban tizenhárom prókátor veszett el, dörmögé az
-elnök a protonotáriushoz.</p>
-<p>– Meg hét diplomata, toldá hozzá a főjegyző.</p>
-<p>– Hát hogyan gondolja kegyelmed, úrasszonyom?</p>
-<p>– Megmondom én azt is. Határozzák el a rendek egyúttal az özvegy
-fejedelemasszony elfogatását is.</p>
-<p>De már erre nagy zúgás támadt az urak között. Ez még sem megy.
-Ez már lehetetlen! Elkezdtek egymás közt diákul társalogni, hogy a
-nők ne értsék.</p>
-<p>«Hoc non pergit! Hoc non pergit!» Ez hangzott legsűrűbben.</p>
-<p>– Már pedig, akár «pergit», akár nem «pergit», de uraságtok
-innen addig el nem «pergit», a míg ezt el nem határozza a diæta: ha
-holnapután ilyenkorig együtt maradunk is.</p>
-<p>Ez veszedelmes fenyegetés volt. Ez az asszonyhad bizony még
-kiéhezteti a diætát. <span class="pagenum"><a name="Page_117" id=
-"Page_117">-117-</a></span></p>
-<p>Keresztül rontani rajtuk pedig tiszta lehetetlenség. Csak a kik
-odabenn vannak is, rengeteg sokaság, de hát még a ki a pajtán kívül
-áll! Az egész áttörhetetlen hadsereg!</p>
-<p>Nem volt itten más szabadulás, mint hogy tegye ismét Ebéni uram
-magáévá a veszedelmes indítványt, s abba azután a rendek általános
-köhögéssel és torokköszörüléssel consentiáljanak. Protonotárius
-uram soha olyan nehezen nem concipiált, mint ezúttal, a tollának a
-szárát félig megette, a míg elkészült vele; akkor meg a rendek nem
-voltak megelégedve a conceptusával; de bíz ő maga sem: mindenki
-hozzászólt, az egyik ezt a szót, a másik amazt kivánta beleszurni,
-ide egy clausulát, oda egy mentális reservátát, a «pedig» helyett
-«mindazonáltal»-t. Utoljára addig furtak-faragtak, gyalultak rajta,
-míg csakugyan nyélbe ütötték a határozatot, mely szerint az özvegy
-fejedelemasszony, rangjához illő tisztességgel, nyájas és kellemes
-módon elfogattassék, s a pénzzel együtt az egybegyült Rendek elé
-hozassék és kérdőre vonassék.</p>
-<p>Porzót és pecsétet rá!</p>
-<p>De már most ki vigye fel ezt a fejedelemhez aláirás végett?</p>
-<p>Minden ember eltagadta az ahhoz való tehetségét. Utoljára is
-Barcsay Ákost megfogták, felemelték, a határozatot a kebelébe
-dugták: el kellett neki fogadni, vagy tetszett, vagy sem, a
-küldetést.</p>
-<p>De hogy kell innen kimenni?</p>
-<p>Az asszonysereg tömegén keresztül még egy egér sem futhatna ki.
-Azok pedig nem nyitnak utat.</p>
-<p>Nem volt más mód, mint hogy Barcsayt felemelték a fejük fölé, s
-aztán mint egy hanyattúszó embert a hullámok tetején, úgy adták
-kézről-kézre a tenyereiken, a míg valahol odakünn a száraz földre
-jutott.</p>
-<p>A fejedelemnek pedig doktor Reineckius ez alatt akkora dosis
-ipecacuanhát adott be, hogy a felől annak még ettől az egész
-planétától is elment a kedve. Azt mondá, hogy úgy küldjenek hozzá a
-rendek még ma egy határozatot, <span class="pagenum"><a name=
-"Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> hogy azt ő vagy
-olvasatlanul aláirja, vagy valami mást cselekszik vele.</p>
-<p>Az elsőbbet tette meg.</p>
-<p>Bele sem tekintett az eléje tett határozatba, csak aláöklözte a
-nevét.</p>
-<p>Barcsay Ákos mégis czélszerűnek látta, per apices elmondani a
-fejedelemnek a határozat meritumait. A Bethlen Gábor-féle
-nyolczvanezer aranyról van szó.</p>
-<p>– Bánja a szösz!</p>
-<p>«Aztán meg a rendek, nagyobb megnyugvás okáért, az özvegy
-fejedelemasszony személyét biztos helyre akarják tenni.»</p>
-<p>Azt sem bánta a fejedelem. Miatta most elfoghatják, le is
-nyakazhatják, el is temethetik az egész világot.</p>
-<p>Barcsay Ákos a legjobb sikerrel térhetett vissza az országházba,
-a hol most már út volt a számára nyitva az eleven fal között, a
-mely azonban ismét összezáródott utána, mint a Soncha barlangjának
-a sziklái a szerencsétlen kincskereső után.</p>
-<p>Abból a jelenségből, hogy az aláirás ilyen hamar megtőrtént,
-mind a rendek, mind az asszonynépek azt az örvendetes
-következtetést vonták le, hogy tehát a fejedelem is nagyon helyesli
-ezt az egész modus procedendit.</p>
-<p>Csak Ilka asszonynak maradt meg a gyanuja a lelke fenekén. Nem
-hisz ő már senkinek, a mióta az Apor Istvánban olyan keservesen
-megcsalódott. A milyen szelid, nyugalmas, minden embert jónak hivő
-teremtés volt addig az ideig, abban a pillanatban, a mikor
-megtudta, hogy a szerelmetes férjét a legjobb barátja árulta el, és
-még milyen praktikával: egyet fordult az egész lelke. A gyöngeség
-erővé vált benne, a szelidség haraggá, a hitből kételkedés lett, a
-félelemből vakmerőség. Eddig soha még a visszafeleselő cselédjével
-sem mert szembeszállni; most szarvakat emelt, hogy a fejedelmet
-megöklelje vele.</p>
-<p>– Ne örüljetek még asszonyok! Kiálta onnan az asztal tetejéről a
-zsibongó hadnak. Még hátra van az ebek <span class=
-"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span>
-harminczadja, nem estünk át rajta. Most siessünk ki innen sebtén,
-vissza a szekereinkhez; de körülfogva tartsuk a várat s egész éjjel
-őrt állassunk; nehogy a fejedelem előre futtassa a kengyelfutóját
-Fogarasra, s megizenje az öreg asszonynak, hogy mit határoztak a
-rendek, s aztán mire a diéta küldöttje megérkezik, már akkor csak
-hült helyét találja a fejedelemnőnek, meg a nyolczvanezer
-aranynak.</p>
-<p>S ez bizonyára nagyon okos észrevétel volt; csakhogy már későn
-jött! A fejedelem Barcsay Ákos eltávozta után mégis utána gondolt
-annak, hogy mit határoztak a rendek? Ennek fele sem tréfa. Azonnal
-levelet írt az özvegy fejedelemnőnek, tudatva vele a veszedelmet, s
-a kengyelfutóját felöltöztetve parasztnak, abban a nyomban útnak
-indítá a levéllel; úgy, hogy annak egy pár órai egérútja volt az
-országgyülés kiküldötte előtt.</p>
-<p>Mire az asszonyi had körülfogta a várat, már akkor messzejárt a
-kengyelfutó a levéllel: strázsálhattak már szegények egész éjjel
-imette.</p>
-<p>De nemcsak a fejedelemnőhöz küldött izenetet Rákóczy György,
-hanem a Kolozsváron levő hadai parancsnokához, valamint a
-gyulafehérvári kapitányhoz, hogy a titokban összegyűjtött hadaikkal
-vonuljanak fel Szamosujvárra.</p>
-<p>(Mert az alatt, a míg a rendek azon tanakodtak, hogyan fizessék
-ki a nyakukon ülő törököt, tatárt aranynyal és szép szóval, az
-alatt Rákóczy György abban fáradozott, hogy mint fizesse ki ezt a
-kegyetlen zsarnokát az országnak – vassal. Uj hadakat gyűjtött,
-arra kellett neki minden pénz. Nem fösvénységből tagadta ő meg a
-foglyok kiváltását; hanem a fegyverén esett kudarczért készült
-boszút állni. De ezt nem mondhatta meg a rendeknek, mert azok
-bizonyára ellene lettek volna. Azokat nagyon bölcsekké tette az
-országos pusztulás.)</p>
-<p>Egész csendességben megteltek a Szamosujvárral szomszédos
-falvak: Mikola, Boncs, Hesdát, Ördöngős-Füzes a fejedelem gyalog és
-lovas katonáival, benn a várban is volt némi helyőrsége, azok
-között hatszázra menő szász, <span class="pagenum"><a name=
-"Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> Gaudé András
-kapitánynyal, meg a szász egyetem darabantjaival; Deés felől pedig
-közeledőben volt Bethlen János és Barcsay András a Krakkóban
-hátrahagyott helyőrséggel, a kiket Rákóczy sógora: Lubomirszky
-marschall «pacificando» szabadon bocsátott. Ugy, hogy Szamosujvárt
-egy valóságos érczgyűrű fogta körül a Rákóczyhoz hűnek maradt
-fegyveres csapatokból addig a keserves szempillantásig, a midőn az
-országgyülés kiküldötte visszakerül azzal a leverő hirrel, hogy
-mire ő Fogarasra egész parádéval beczafatolt, akkorra már az öreg
-fejedelemnő hopp hirével hegyen-völgyön túl járt; azóta odakinn van
-Magyarországon, sárospataki várában. És így a nyolczvanezer aranyat
-bizony elvitte a «patak.»</p>
-<p>A diéta erre az értesülésre fülét fejét elereszté s nem tudta,
-hogy most már szégyenkendjék-e, vagy ungorkodjék.</p>
-<p>Annál hangosabban tört ki a zendülés az asszonynép közt.
-Fennhangon szidták, mocskolták a fejedelmet, a vár ablakai alá
-gyülekezve, s ne mutatta légyen egy fejedelmi darabont magát a vár
-kapuin kivül, mert annak bizony kikefélték a mundérját kefe
-nélkül.</p>
-<p>Damokos Tamásné erre a rossz hirre kétségbeesetten rohant be
-Szamosujvárra s berontott egyenesen a szultán tihájához, Akmet
-béghez.</p>
-<p>A lábaihoz veté magát, a kezeit csókolta.</p>
-<p>– Oh uram: kegyelmes uram! Légy hozzám irgalommal. Én vagyok a
-szerencsétlen Damokos Tamásnak a hitvese, özvegy asszony, a kinek
-az ura még él.</p>
-<p>– Ahá! Te vagy az a kaczki menyecske, a ki Apor István uramhoz
-levelet irtál, hogy csak hagyja az uradat ott veszni a tatár
-rabságban.</p>
-<p>– Csak finta volt tőlem az a levél: a szorultság diktálta.</p>
-<p>– Tudom, tudom, jó asszony. Elpanaszolta azt már nekem azóta
-Apor István uram maga. Értem már a dolgot. Nekem volt szánva a
-finta, s rá is mentem a lépre. Elfogadtam a váltságdijat. No hát mi
-lett a váltságdijból? <span class="pagenum"><a name="Page_121" id=
-"Page_121">-121-</a></span></p>
-<p>– Ő rá biztam, hogy vigye el Tatárországba s a moldvai határon
-megtámadták a rablók, elvették tőle a pénzt.</p>
-<p>– Máskor a rablókra bizd az uradnak a váltságát, azok hamarább
-kézhez adják. Én pedig uradat kihozattam Perekopba. A gazdája is
-vele jött, s az dühös lesz, ha a mondott időre meg nem érkezett az
-urad váltságdija. Nem tudom, mit csinál vele haragjában.</p>
-<p>– Oh hisz épen azért vagyok kétségbeesve. Se éjjel, se nappal
-nincs nyugodalmam. Az ital nem megy le a torkomon, a nagy
-keserüségtől, s a falatomat a porba keverem meg, mikor a jó uramra
-emlékezem. Azért zudítottam fel azt a sok asszonynépet, hogy
-jőjjünk egyesülten fel a diétára. Nem tudtam mást kigondolni nagy
-rettegésemben, mint hogy az országtól kérjek segedelmet.</p>
-<p>– Azt nagyon jól tetted. Egészen helyes volt. Hallottam a hirét.
-Derék asszonyság vagy. Hát aztán mi történt?</p>
-<p>– Most jött vissza a diéta követe a rettenetes hirrel, hogy a
-mit az ország váltságdijnak határozott a rab magyarokért, az
-országnak testált nyolczvanezer aranyat elvitte magával a vén
-fejedelemasszony. Előre futtatá a fejedelem a kengyelfutóját
-Fogarasba hozzá, hogy elmeneküljön a sok pénzzel, a mi uraink
-váltságdijával! Oh uram! könyörülj rajtunk nyomorultakon:
-szegényeken.</p>
-<p>– Oh, dehogy vagytok ti nyomorultak, dehogy vagytok ti
-szegények, erdélyi asszonyok. Több kincsetek van ti nektek, mint a
-világ akármi asszonyának.</p>
-<p>– Nincs, uram, bizony nincsen, hidd el; ha minden ékességet a
-testünkről kótyavetyére dobunk is, csak egy tizedrészét sem tudjuk
-mi előteremteni az elcsizelt nagy pénznek.</p>
-<p>– Nem ott van a ti kincsetek, asszony; hanem a ti pergő-forgó
-nyelvetekben: soha én a szultán mamelukjait nem láttam ugy
-hadakozni szablyával, dzsiriddel, mint a hogy a magyar menyecskék
-tudnak hadakozni az ő szájuk éles fegyverével. Ebben vagyon a ti
-hatalmatok. Gyakoroljátok, a hogy elkezdtétek. Rontsatok rajta
-azokra a kakasokra, <span class="pagenum"><a name="Page_122" id=
-"Page_122">-122-</a></span> a kik tojásokon ülnek, a mikből tettek
-helyett szavak kelnek ki. Ha ők kotkodácsolnak, ti kukorítsatok!
-Mert bizony mondom néktek, hogy ha annyi pénzt összehordtok is,
-hogy Szamost lehet vele rekeszteni, azért a ti rab uraitokat a
-szultán ki nem adja; hanem ha az ő parancsolatjának
-engedelmeskedtek; ha ezt a lázadó fejedelmet leteszítek,
-elkergetítek; választatok helyébe magatok közül egy emberséges
-embert, akinek a szultán fejedelemsüveget, zászlót, athnamét
-küldhet: akkor mind valamennyi rabmagyart, urat és szegényt
-szabadon bocsát és haza ereszt a felséges szultán ingyen váltság
-nélkül. Ha pedig ezt nem teszitek; ha ezt a hitszegő, lázadó,
-kevély-kutya fejedelmeteket el nem kergetitek, hanem hozzá
-ragaszkodtok, bizony fogadom, hogy a tatár khán mind valamennyi
-fogoly magyaroknak orrát, fülét levagdaltatja.</p>
-<p>Ilka asszony nem várt többet. Rohant ki a bég szállásáról az
-utczára s elmondá lihegő szóval az ott kinn várakozó asszonyi
-sokaságnak, hogy micsoda szörnyű vigasztalást hallott tőle. Orrát,
-fülét levagdalják a raboknak.</p>
-<p>De inkább mind a négy lába eltörjön a fejedelmi széknek.</p>
-<p>Ezt nem veszik az asszonyok olyan könnyen.</p>
-<p>Mentek nagy zsivajjal vissza a várhoz, az országgyüléshez.</p>
-<p>A pajtának a két nyitott oldalát ezuttal már vastag gerendákkal
-rekesztették el a rendek, okulva a minapi tapasztalaton, nehogy még
-egyszer rájuk döntsék a falat az asszonyok: most már csak egy kis
-ajtón lehetett belépni a gyűlésterembe s azt fegyveres darabontok
-őrizték. De többet ért minden erősködésnél a két Kemény fiaknak a
-bölcsessége, a kik eléje jöttek az asszonyi küldöttségnek, a mely
-nőttön növekedett az országházig érve. Valamennyinek az arcza piros
-volt már a haragtól s a kontya félrecsapva. Ilka asszonynak a
-szemei ugy szikráztak, mint egy furiáé. Arra a kérdésére Kemény
-Simonnak, hogy mi a kivánságuk megint? csak annyit mondtak:
-<span class="pagenum"><a name="Page_123" id=
-"Page_123">-123-</a></span> (egyszerre huszan) hogy rá akarjuk
-gyujtani az országházat a rendekre.</p>
-<p>– No no, asszonyaim! Hátha megalkudnánk?</p>
-<p>– De üszköt vetünk ugyan ennek a bódénak, ha csak…</p>
-<p>– Ha csak?</p>
-<p>– Ha csak rögtön le nem teszi a diéta ezt a hitszegő
-fejedelmet.</p>
-<p>– Mindjárt megértjük egymást. Hiszen a rendek is épen abban
-fáradnak odabenn. Higyjék el kegyelmetek, drága asszonyságok, hogy
-odabenn még forróbb az «aër», mint idekinn. A szultán és a tatár
-khán kegyetlenül befütöttek a rendeknek. Épen most olvassa fel a
-protonotárius a leveleiket, a mikben kegyetlen fenyetőzéssel
-követelik Rákóczy György letevését, számüzetését.</p>
-<p>– Hát min tanakodnak még akkor a bölcsek? heveskedék Ilka
-asszony. Miben válogatnak? Ha két félelem között van a választásuk,
-csak megmondja nekik talán a fogvaczogásuk, hogy melyik a nagyobb?
-A melyiktől jobban rázza az embert a hideg! A fejedelemtől kell-e
-jobban félni, vagy a szultántól. Gonosz betegség ez! Az urakat még
-csak a hideg rázza, de már mink a forró lázban vagyunk, s nem
-ismerünk se Istent, se urat! Ha el nem kergeti az országgyülés a
-fejedelmet, felgyujtjuk az országházat.</p>
-<p>– De azt bizony ne tegyék kegyelmetek, a míg Bánffy Dénes uram
-vissza nem jön a várból.</p>
-<p>– Hát mi dolga ott?</p>
-<p>– Ime felvivé a rendek kérelmét a fejedelemhez, hogy mondjon le
-önként a fejedelemségről.</p>
-<p>– Mit, kérelem neki? Mit instáncziáznak? Ha a számadó juhászom
-széthagyja zavarni a farkasoktól a juhnyájamat, maga hibájábul: nem
-kérem, hogy menjen; kergetem botszóval. Hát annyi ezernyi magyar
-vitéz nem több a birkánál?</p>
-<p>– De a fejedelem is több ám a számadó juhásznál.</p>
-<p>– No és ha azt mondja válaszul a rendeknek, hogy «eb ura a
-fakó!» akkor mit lesznek teendők? <span class="pagenum"><a name=
-"Page_124" id="Page_124">-124-</a></span></p>
-<p>– Hát az majd megválik. De most nagyon kérem kegyelmeteket, hogy
-a saját magunk, és az egész ország érdekében ne rontsanak be az
-országgyülésbe; hanem maradjanak kivül. Nehogy majd egy másik
-országgyülés azt mondhassa, hogy ennek a mostaninak a határozata
-pressio alatt hozatott, confusio volt benne, rend és forma ellen
-történt s ennélfogva érvénytelen. Sőt tartsák kegyelmetek magukat
-távol és csendesen; hogy rájuk ne foghassák a beavatkozást. Én
-bizony mondom kegyelmeteknek, hogy a mai szent napon Rákóczy György
-elmegy a fejedelmi székről. Vagy önként megy, vagy elmenettetik; de
-ezzel a mai nappal együtt ő is leáldozik. Erre a hitemet kötöm le.
-S hogy szavam igaz lesz, arra zálogul odaadom kegyelmednek Damokos
-Tamásné asszonyom az édes kedves kardomat az oldalamról; tartsa azt
-estig magánál, kösse fel a saját derekára, s ha hazugságban
-maradok, soha se adja vissza: rókafarkat viseljek az övemen kard
-helyett.</p>
-<p>Ez a tréfásan komoly beszéd úgy, a hogy lecsillapítá az
-asszonyokat; de még alkalmasabb volt a felgerjedt indulatoknak más
-fordulatot adni az a hir, a mit gyors futamodással hoztak a
-városból a hátramaradtak: «lovas katonaság közelít nagy számmal
-Ördöngös-Füzes felől!»</p>
-<p>S azzal egy időben a toronyban felállított őrök kiáltozák, hogy
-a hezdáti uton nagy porfellegek mutatkoznak, a mikből számos dárdák
-hegyei villognak elő.</p>
-<p>A fejedelem katonaságot hoz az országgyülés ellen!</p>
-<p>«No most hát felkötöm a Kemény Simon uram zálogbahagyott
-kardját! Mutassuk meg asszonyok, mit tudunk?»</p>
-<p>S ezt mondva Ilka asszony, valósággal felköté a kardot a karcsu
-derekára s hamarosan parancsokat osztott, a mik nyomban végre is
-hajtódtak. Egyfelől a szamosujvári utczákat, másfelől a Szamoson
-átvezető hidat úgy eltorlaszolták egymásnak fordított szekerekkel,
-hogy azokan se gyalog, se lovas had tréfásan át nem törhet. A
-Szamos hidjáról pedig felszedték a padlókat. (Tudva levő dolog,
-hogy a Kolozsvárról Deésre vezető országút olyan elmésen
-<span class="pagenum"><a name="Page_125" id=
-"Page_125">-125-</a></span> van fundálva, hogy az utbaeső
-Szamosujvárt nem érinti, hanem a Szamos tulsó partján halad el: ide
-csak hidon lehet bejönni. Armeniopolis lakosai nem szerették a
-keresztülutazó katonákat!)</p>
-<p>Damokos Tamásné úgy kommandérozott, mint egy generális, s egész
-strategiai éleslátással rekeszte el minden bejáratot a vár és
-országgyülés épülete felé.</p>
-<p>Igaza volt. Ha az asszonyoknak nem szabad pressiót gyakorolni az
-országgyülésre, hát akkor a katonáknak se legyen szabad.</p>
-<p>Bánffy Dénes ez alatt visszaérkezett a várból a fejedelem
-válaszával. Rákóczy György nem mond le a trónról a szultán
-fenyegetésére, hanem daczol vele, s kész fegyveres erővel megvédeni
-az országát és trónját a török hatalom ellen.</p>
-<p>Ez a kemény makacsság, a megtörtént nagy veszedelem után s a
-fenyegető még nagyobbal szemben, végső elkeseredésbe hozta a
-rendeket. A mint a visszatérő küldött kimondta, hogy Rákóczy György
-nem lép le, egy szívvel és szájjal kiáltának fel valamennyien: «no
-hát letétetik!»</p>
-<p>Nem fázott már senki. Náluk is bekövetkezett a láznak az a foka,
-a mikor a vér a fejnek tódul.</p>
-<p>A zaj lecsillapultával az elnök Rhédey Ferencz kimondá, nyugodt,
-elhatározott magatartással, hogy az egybegyült erdélyi rendek a
-törvényesen megválasztott fejedelmet ismét törvényesen leteszik
-trónjáról.</p>
-<p>Az első felindulás zaja olyan nagy volt, hogy azt meg kellett
-hallani a nyitott pajtaoldalokon keresztül nemcsak a kivül álló
-sokaságnak, hanem magának a fejedelemnek is odafenn a várban. Látni
-lehetett az alakját többször az országgyülési pajta felé néző
-ablakban, a mint összefont karokkal merően odaállt; sápadt arcza,
-kőmerev szemei, beharapott ajkai elárulták, hogy miben szenved
-most. Gyűlölnie kell azt a népet, a melyet kénytelen szeretni. Nem
-veszi észre, hogy fenyegetik ököllel az özvegy asszonyok odalenn,
-nem veszi észre, hogy egy dühös mænade <span class=
-"pagenum"><a name="Page_126" id="Page_126">-126-</a></span>
-felmarkol egy csomó porondot s feléje hajítja. Egy nagy szál
-árboczfa van az országház elé plántálva, azon lobogtat a szél két
-zászlót, az egyiken Erdély czímere, a másikon a Rákóczy családé.
-Ezeket a zászlókat bámulja mereven.</p>
-<p>Azután a harsogó lármára mély csend következik.</p>
-<p>Mi történik odabenn? kérdezi mindenki. A szó elhal az
-ajkakon.</p>
-<p>Az történik e nagy csendességben, hogy az országgyülés
-főjegyzője a rendek határozatát szerkeszti irásba; a holott renddel
-elősoroltatnak azok a sulyos indító okok, a mik Rákóczy Györgyöt
-megéretté teszik fejedelmi süvegének elvesztésére.</p>
-<p>A mély csendesség tart még akkor is, midőn a főjegyző felolvassa
-a sulyos határozatot. Egy hang sem szól ellent. Mindenki
-belenyugszik, némán, méltóságteljesen: egész érzetével a cselekedet
-fontosságának.</p>
-<p>De a fejedelmi trón egy perczig sem maradhat üresen. Választani
-kell mást! Ki legyen a fejedelem.</p>
-<p>Uj rivallás támad! Ismét oly általános, mint az elébbeni; de ez
-már nem a harag hangját, inkább az örömét, a lelkesedését hirdeti a
-levegőknek.</p>
-<p>Mi történik ott most? Kérdezi a sokaság.</p>
-<p>Mi történik ott most? kérdi az a márványarcz fenn a
-várablakban.</p>
-<p>Az történik, hogy új fejedelmet választanak.</p>
-<p>Ki legyen? Az a kérdés.</p>
-<p>Barcsay Ákos felugrik a pad tetejére s elkiáltja magát: «éljen
-Rhédey Ferencz, Erdély fejedelme!»</p>
-<p>Az a nagy rivallás ezt a «vivát»-ot sokszorozza.</p>
-<p>A derék főur váltig szabadkozik, hogy ő nem arra való; nincs
-neki se kedve, se tehetsége hozzá, hogy ő öreg ember, lovon sem
-ülhet már, csatákat intézni, sereget vezetni soha se volt kenyere!
-nem hagyják szóhoz jutni, a karszékével együtt felemelgetik a
-levegőbe. Utoljára megharagszik, nagyot sujt a buzogányával a zöld
-asztalra s kivívja, hogy legalább mint elnököt hallgassák ki.
-<span class="pagenum"><a name="Page_127" id=
-"Page_127">-127-</a></span></p>
-<p>– Tekintetes rendek! Hát ne válasszunk úgy fejedelmet, a hogy a
-kozákok választják a Kosevoi Attamánjukat: a kik addig czibálják a
-megválasztott üstökét, s ütik agyba-főbe, a míg kötélnek áll s
-elfogadja a fejedelmi süveget; hanem válaszszunk rend és törvényes
-szokás szerint, candidatura s titkos szavazás mellett, megtartva,
-hogy a canditatióban az ország mind a négy bevett vallása
-repræsentálva legyen.</p>
-<p>Ebbe csakugyan bele kellett nyugodni. S akkor aztán megalakult a
-candidáló bizottság és a scrutinium. Barcsay Ákos is belekerült a
-jelöltségbe; de ő maga kért minden embert, hogy ő rá ne
-szavazzanak.</p>
-<p>Ez alatt ismét csendességnek nevezhető időköz támad.</p>
-<p>Mi történik ott benn?</p>
-<p>Egyszer csak megjön rá a felelet. Az árboczon lengő zászlók
-egyike elkezd alá szállni, és Rákóczy György onnan a várablakból
-láthatja, hogy hull alá a czimeres zászlója Erdély lobogója mellől:
-le a porba.</p>
-<p>Most már tudta mindenki, mi történt.</p>
-<p>A lehulló zászlót frenetikus «vivát» ordítással üdvözlé az
-asszonyok serege: ezer meg ezer kéz fordult mutató ujjával a
-fejedelem felé, kinek az arcza ettől a látványtól olyan sápadt
-lett, mint egy sírból feltámadt halotté.</p>
-<p>Percz mulva eltünt az ablakból.</p>
-<p>De kevés vártatva dobpörgés, trombítarecsegés hangzott a
-várudvaron. A kapuk megnyiltak, s a fejedelmi várőrség zárt
-hadirendben nyomult ki a térre, elől Gaudi szász dárdásai, utánuk a
-lovasság, s azoknak a közepette a fejedelem maga lóháton, – kivont
-karddal.</p>
-<p>Mit akar azzal a kivont karddal?</p>
-<p>Szét akarja verni az országgyülést, a mely őt letette.</p>
-<p>Nem volna nagy munka azt a csoport urat onnan a pajtából a
-palánkon keresztülugratni, s a trónról elüző határozatot
-visszakergetni a kalamárisba.</p>
-<p>Hanem közbeesik négyezer kétségbeesett asszony hada. Az nem
-ereszti a fegyveres hadat az országházig. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128">-128-</a></span></p>
-<p>Mint egy mozdulatlan sáncz, úgy fogják körül az országházat,
-vállat vállnak szorítva, s szitokkal, gúnynyal fogadják a
-fejedelmet, ki lovasai élén rést keres az országházhoz.</p>
-<p>– Minket öless előbb halomra! kiált Damokosné, odavetve magát
-vakmerően a fejedelem paripája elé. Tapostass el a lovasaiddal. Ha
-az urainkat elvesztetted, veszíts el bennünket is. Otthon vannak az
-árváink, azokat is ölesd rakásra, hogy ne maradjon, a ki
-megátkozzon. Sujts ide azzal a karddal! Ellenséget nem tudtál vele
-verni: verd hát a magad népét vele. A hol fegyverre, férfira
-találtál, hüvelybe taszítád, elfutottál vele: most
-diadalmaskodhatsz! Látod: asszonynép van itt és fegyvertelen. –
-Vágjad fejedelem!</p>
-<p>Rákóczy György a fogait csikorgatta dühében, s szeméből könyet
-facsart ki a szégyen. Hüvelyébe taszítá a kardját.</p>
-<p>Nem lehet asszonyok ellen harczolni.</p>
-<p>– Eh mit! kiált egy daczos hang a fejedelem kiséretéből. Korbács
-kell ezeknek, meg seprü, nem kard; küldje csak nagyságod a szász
-darabontokat ellenük vizes kötéllel, fogadom, hogy útat
-nyitnak!</p>
-<p>Ilka asszony Apor István szavát véli megismerni a goromba
-tanácsadóéban s erre elfutja a méreg. Most már ő ránt kardot: ott
-van az oldalán a Kemény Simon szablyája.</p>
-<p>– No ha te mi ránk korbácscsal akarsz jönni, mi fogadunk téged
-doronggal: úgy készülj. Tépjétek szét asszonyok azt a kerítést!</p>
-<p>Az országház pajtáját a szabad tértől egy hevenyészett kerítés
-zárta el, keresztberótt fenyőfadorongokból. Egy percz alatt szét
-lett bontva a kerítés, s a hány dorong, annyi asszony kezében
-kalimpált a levegőben.</p>
-<p>Jöjjenek hát azok a szász universitás darabontjai a
-korbácsaikkal! Jertek zöld angyalok: kék angyalok lesztek!
-<span class="pagenum"><a name="Page_129" id=
-"Page_129">-129-</a></span></p>
-<p>Rövid időn úgy járt Rákóczy György, hogy az ő serege volt
-megtámadva a fenyegetőző asszonynépektől.</p>
-<p>A felrendelt hadak pedig se Szamosujvár felől, se a hesdáti
-útról nem jöhettek át a szekérsánczok és a felszedett hid miatt,
-hogy együttes megjelenésükkel véget vessenek ennek a kellemetlen
-patáliának. A vakmerő asszonynép belekapaszkodott a lovasok
-zablyáiba, s elfogdosta a lándzsások czuczáit. Ördögök voltak
-velük, nem féltek azok senkitől.</p>
-<p>Ez alatt pedig odabenn a pajtában folyt csendesen a
-fejedelemválasztás. A scrutinium-bizottság számlálta a
-szavazatokat. A túlnyomó többség Rhédey Ferenczre adta a szavát.
-Barcsay Ákos kapott nyolczat, a lutheránus jelölt egyet, az
-unitárius szintén egyet.</p>
-<p>E válságos pillanatban trombitaszó hangzott Szamosujvár felől,
-de ebben Rákóczy nem a maga kornétásáéra ismert, mert az török
-sipnak hangja volt. Akmet bég jött lóháton teljes parádéban a város
-felől; mellén kiterítve a szultán fermánja pergamenen, előtte egy
-lovas csausz, a lófarkas boncsokkal, meg egy piros ruhás,
-rézsisakos szarácsi a török sippal. Oda igyekezett a válság
-színhelyére. Csak harmad magával jött, de azzal a magabiztával,
-hogy előtte fegyveres és fegyvertelen népek bizony utat nyitnak;
-mert ő a földi fejedelmek leghatalmasabbikának személyét
-képviseli.</p>
-<p>Nem is igen tekingetett se ide, se oda; nem nézte, ki marad el
-mellette jobbról, ki balról? Asszonyok? Fegyveres vitézek?
-Csőcselék, szemét! mi gondja rá? Mereven nézett maga elé, mint a
-hal.</p>
-<p>A czivakodó táborok pedig engedelmesen utat nyitottak a
-trombitafuvó és boncsokvivő lovasai előtt.</p>
-<p>Mikor Akmet bég Rákóczy György elé ért, azt meglátta s ott
-megállítá a lovát; de nem szemközt fordulva, hanem csak úgy
-oldalvást, mintha a fejedelmet csak félvállról venné. Ott jobbról a
-trombitás, balról a boncsokos egy lófejjel hátrább maradva, mellé
-sorakozának s erre a <span class="pagenum"><a name="Page_130" id=
-"Page_130">-130-</a></span> trombitás három czifra rivallást
-bocsátott el a török sipjából. Az azt jelenté, hogy
-hallgassatok!</p>
-<p>A helyreállt csendben aztán így szólt Akmet bég:</p>
-<p>«Becsületes magyarok, fegyveres vitézek, Messiást hivő három
-nemzet! Én Akmet Ben Khalil bég, a magas Kapu tihajája, adom
-tudtára mindeneknek e mai napon ezeket. Az én uram, a felséges
-török szultán, (kinek árnyékát Allah terjeszsze ki a négy világ
-sarkáig!) parancsolja ti nektek, alázatos jobbágyainak, hogy a kit
-a ti rendeitek mai napon az ő legmagasabb parancsolatjára a
-fejedelmi székből letettek, a lázadó, hitszegő és nagyravágyó
-Rákóczy Györgyöt se pártolni, se követni többé ugyan ne
-próbáljátok, hanem a kit az erdélyi három nemzet a megrögzött
-főrendek, vagy egyéb nemzetbeli urak és úrfiak közül fejedelemnek
-megválaszt, hogy az ország szegény népének oltalmazására legyen:
-annak bizony engedelmeskedjetek. Mert ime megparancsolá a felséges
-nagy úr, (kinek nevét Allah megdicsőítse) a budai Ali basa
-fővezérnek, az ő magyarországi kormányzójának, hogy azonnal minden
-hadaival meginduljon Erdélyország felé és hozza el a zászlót, a
-fejedelmi botot és az athnamét a megválasztott új fejedelemnek.
-Hasonlatosképen megparancsolá a fölséges krimiai khánnak, a Mehemed
-Ghirainak, hogy a Kemény János vezér alatt bolondul fogságra jutott
-szegény rabokat mind szabadon bocsátaná s őket hazakisértetné
-legkisebb sarczolás nélkül. Ha pedig az ország a maga veszedelmét
-kivánná s ragaszkodnék ama gonosztevőhöz, a ki a magas Kapu
-méltóságos parancsolatjára mai napon a fejedelmi székből
-letevődött: megparancsolta a felséges szultán (áldassék minden jó
-népek által és rettegtessék minden gonoszak által az ő neve) a
-budai Ali basa fővezérnek (kinek Allah méltóságát nevelje!), hogy
-minden zászlóival, a mik örökké győzhetetlenek, az egész spahik és
-janicsárok válogatott seregeivel, az egri és esztergomi hatalmas
-basákkal, számtalan ágyúkkal Erdélybe berohanjon, a népet a lovak
-lábai alá gázoltassa; az országot <span class="pagenum"><a name=
-"Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> végtől végig elpusztítsa,
-a felséges tatár khán is (kinek nemzetségét Allah szaporítsa meg),
-ne csak hogy szabadon ne bocsássa a rabokat, de sőt mégegyszer
-annyit hurczoljon el rabszolgául Erdélyből: haneha a magas Kapu
-méltóságos parancsolatja ellen ti erdélyi három nemzet szarvakat
-emelnétek. Hallottátok szavaim, a mik mind igazak. Mondám a Zilkadi
-havának utolsó napján, a szentséges Mohammed Musztafa
-ezerhetvenedik esztendejében. Gondoljátok meg, hogy okosat
-tegyetek-e, avagy bolondot.»</p>
-<p>Erre ismét hármat fuvatott a török sippal s visszafordítá a
-lovát.</p>
-<p>És Rákóczy Györgynek látnia kellett, hogy tódul az ő saját
-nemzetének asszonynépe ahhoz a hitvány szolgához, a ki a szultán
-cselédjeinek rangjában következik, hogy csókolják annak a kezeit, a
-kaftánja szélét, még a kengyelvasát is: leterítik eléje a zekéiket,
-hogy azokon léphessen végig, s áldást zengedeznek felé; míg őt
-szidalmakkal tetézik, átkozzák s tele marokkal szórják felé a
-port.</p>
-<p>Az a tengermélységű keserv, a mi a szivét e látványra eltölté,
-egyszerre meggyógyította a testét.</p>
-<p>Nem volt már halavány, tűzlángban égett az arcza. Szemei
-fehéréből elmult a kóros sárgaság, vér futotta azokat el: minden
-ereiben elkezdett a vér egészséges lüktetésbe kerülni. Nem sírt!
-Kevélyen felemelte a fejét és kaczagott. S azt kiáltá a
-fegyvereseinek: «no hát, lássuk azt a budai basát! A ki törököt
-akar ütni: jöhet velem!»</p>
-<p>Ez a szó gyújtott.</p>
-<p>Az impertinens hang, a dölyfös modor, a mit a török követ
-használt előttük, dühvel tölté el a harczosok szivét. Annak nem
-fojthatták azt a torkára, mert a követ személye szent. Az
-asszonyokon nem állhattak boszut, mert az gyávaság volna; az
-országgyülés rendeit nem verhették széjjel, mert az zsarnokság
-volna: a fejedelem megmutatta nekik, hogy hol keressék a
-koszoruikat s ezzel bizonyítá be, hogy mégis csak ő az igazi
-fejedelem. Ha hibái vannak is: fejedelmi hibák! <span class=
-"pagenum"><a name="Page_132" id="Page_132">-132-</a></span></p>
-<p>Minden csapatja egy lélekkel kiálta neki vivátot s azt mondá,
-vele megy a pokol ellen is.</p>
-<p>Rendelkezett, hogy a szekérsánczokat hányják széjjel, s a hidat
-állítsák helyre.</p>
-<p>A míg ez megtörtént, beküldé a rendekhez Mikes Mihály
-kanczellárját azzal az izenettel, hogy csak határozzanak tetszésük
-szerint, nem akadályozza őket semmiben, válaszszanak, ha tetszik,
-új fejedelmet: ő most a rendeknek békét hagy és másfelé fordítja
-haragját.</p>
-<p>A szekérsánczot maguk az asszonyok önként elbontották, a mint
-azt megtudták, hogy Rákóczy György seregével együtt el akar
-vonulni.</p>
-<p>Mikor a hid helyre volt állítva s Rákóczy György a lovasai élén
-átlovagolt rajta, visszatekintett az elhagyott vár felé. Akkor
-húzták fel az új fejedelmi zászlót az országház előtti árboczfa
-hegyére.</p>
-<p>Rákóczy György ráismert a czímerre; a kétfarkú oroszlán,
-koronával a homlokán, karddal a markában: ez a Rhédeyek
-czímere.</p>
-<p>A jó Rhédey Ferencznek a fia, János, épen hadsegéde volt Rákóczy
-Györgynek, a testőr dragonyosok hadnagya.</p>
-<p>– Ej ha, édes öcsém, mondá Rákóczy a mellette lovagló Rhédey
-Jánosnak. Úgy látom arról a zászlóról, hogy a rendek a te édes
-apádat választották meg helyembe fejedelemnek. – No ezt nem nagy
-fáradságomba fog kerülni onnan elkergetnem, ha visszatérek.</p>
-<p>– Magam is azt hiszem, felelé Rhédey János; s aztán a vitéz urak
-közt nagyon derült hangulat támadt erre a hirre. Jobb tréfát nem
-lehetett volna kigondolni, mint azt, hogy a derék, jámbor, senkinek
-soha nem vétett Rhédey Ferenczet válaszsza meg Erdély
-fejedelmének.</p>
-<p>Erről többet nem is beszéltek. Passiójáték, semmi más ez. Hadd
-játszszák, a kiket mulattat.</p>
-<p>Rákóczy György összeszedte a hadait, megnyitotta pénzes ládáját.
-Rabokat kiváltani nem volt pénze, uj zsoldosokat <span class=
-"pagenum"><a name="Page_133" id="Page_133">-133-</a></span> fogadni
-volt. Haller Gáborra, Bethlen Jánosra bízta az alvezéri
-tisztséget.</p>
-<p>Azzal egyenesen Jenő felé indult, a hol Ujlaky László
-várkapitány, Diószegi Kristóf lovassági hadnagy, az ő hivei védték
-a várat a nagy sereggel megérkezett budai fővezér Ali basa
-ellen.</p>
-<p>A Maros partján megütközött Rákóczy György a török fővezérrel, s
-úgy pozdorjává törte az egész ozman sereget, a hogy már régóta nem
-volt a félhold fegyvere megalázva a magyar földön: felét a török
-hadnak belekergette a Marosba, a ki oda nem fult, csak az menekült
-meg. A fővezér maga egy csónakon szabadult ki a mészárlásból; de
-elesett az egri basa, meg az esztergomi bég; s ott veszett a török
-ármádia minden zászlója, lófarka, ágyuja, podgyásza.</p>
-<p>Olyan volt ez, mint mikor a feldühített oroszlán kiszabadul a
-ketreczéből s a gyilkos boszantói közé veti magát.</p>
-<p>Agya-feje törötten került haza az a sereg, a melynek Erdélyt a
-lovak patkói alá kellett volna gázolnia.</p>
-<hr class="tb" />
-<p>Hanem hát mindez nem sokat használ a szegény Damokos Tamásnak!
-Meg az ő rabtársainak.</p>
-<h2>A SZERELEM BOSZUJA.</h2>
-<p>Buzdurgán murza ez alatt hiába leste-várta Perekopban, hogy
-mikor érkezik meg a Damokos Tamás váltságdija?</p>
-<p>A szultán tihajájának a leveléből világosan megértette, hogy
-azonnal hozza ki az uri foglyot «Órkapu»-ba; a hogy a tatárok
-hívják Perekopot, (Arany kapu) mert a váltságdijjal jönnek már
-Erdélyből. Ő tehát egész kényelemmel oda utazott. A kedvencz
-kadináját is magával vitte, s asszonynyal utazván, elég lassan
-haladhatott. De meg az emberség is azt kivánta, hogy a foglyot
-nagyon meg ne <span class="pagenum"><a name="Page_134" id=
-"Page_134">-134-</a></span> hajtsa; mert annak nem könnyű lánczczal
-a lábán gyalogolni: azt pedig, hogy egy foglyot szekéren
-szállítsanak, no ily bolondot még nem hallott senki. Hanem az meg
-volt engedve a rabnak, hogy annak a szekérnek a saraglyájába
-kapaszkodjék, a melyen Kalme utazott. Így aztán lopva juttatott
-neki Kalme egy-egy falatot a szultánkenyérből Buzdurgan uram minden
-szemfüleskedése mellett is.</p>
-<p>A murza nem is hitt egyebet, mint hogy a mikorra ő megérkezik a
-záptenger szorosához, már akkor ott vár a Damokosné küldöttje a
-pénzzel. Nagyon megorrolt, mikor nem talált ott senkit! Még neki
-kell ott várni a kutyafülű gyaurra!</p>
-<p>Perekopot pedig nem azért hiják Aran kapunak, mintha volna rajta
-valami aranyos. Czudar, piszkos, ronda fészek az egész: jobb felül
-a holt tenger mellette, bal felül a záptenger. Az egyiknek a
-partján tengeri sót párolnak, a másikból tőzeget vágnak. Béka,
-sáska, ójtott szunyog, repülő poloska annyi van, a mennyi csak
-kell. A levegő dögleletes, a víz émelyítő, a nap sem süt istenesen,
-mindig köd ül előtte.</p>
-<p>Az egyedüli úrnak való lakás a vár; abban van elég üres
-szoba.</p>
-<p>Buzdurgán murza oda kvártélyozta be magát, a mi már csak azért
-is szükséges volt, mert itt az ajtókat be lehet zárni lakattal. Egy
-szobából csinált háremet, abba bezárta Kalmét, a másikból
-tömlöczöt, abba elcsukta Damokos Tamást. – A kulcsokat aztán az
-övébe dugta, s unalmában elment a kávéházba csibukozni, meg a
-tengerparton a sóaszaló medenczéket végiglépni, aztán meg a
-moschéeba a keringelő dervisekben gyönyörködni. Negyedik
-mulatságot, akárhogy kereste, nem tudott kitalálni.</p>
-<p>Mikor már nagyon sok nap elmult, azt mondá egyszer Damokos
-Tamásnak a murza, mikor felnyitá a zárkáját, hogy a mindennapi
-piláfot beadja neki egy fatálon.</p>
-<p>– Hallod-e te Tamás a Damokosok között; azt gondolod-e
-<span class="pagenum"><a name="Page_135" id=
-"Page_135">-135-</a></span> te, hogy én nekem valami nagy
-gyönyörüség itten mindennap elnéznem, hogy hány csetver sót
-sepernek össze a záptenger partján? hogy hány legyet kapnak el a
-kutyák, a kik a kávéház elejét körülülik? meg hogy hányat fordulnak
-egy óra alatt a keringelő dervisek?</p>
-<p>– Magamnak sincs jobb mulatságom: felelt rá Tamás.</p>
-<p>– Neked! Dagadj meg! Te rab vagy, abban kell megnyugodnod, a
-miben meg vagy. De nekem senki sem parancsolja, hogy én itt a
-számbarepkedő szunyogokat köpködjem, s a büdös víztől az orromat
-fintorgassam, mikor így is elég pisze. Az a te váltságdijad csak
-nem jön.</p>
-<p>– Magam is eleget aggódom miatta, hogy miért nem jön.</p>
-<p>– Én azt mondom, azért nem jön, mert nem küldik.</p>
-<p>– A felől bizonyos lehetsz uram, hogy a feleségem azonnal
-elküldte a pénzt, a mint megtudta, hogy te elfogadod.</p>
-<p>– Én pedig azt mondom neked, hogy a te feleséged egy nagy… (Itt
-egy olyan szót használt a murza, a mit nem szokás papirosra
-leírni.)</p>
-<p>Erre Damokos Tamás úgy teremtette neki a fejéhez az egész tálat
-piláfostul együtt, hogy a murzának a szeme, szája tele lett faggyus
-riskásával.</p>
-<p>– Ne volna csak kétezer aranyam a bőrödben, hogy összetörnélek
-most! Agyarkodék a murza, letörölgetve pofájáról az
-ételmaradványokat. – Veszett bolond! Most már az a büntetésed, hogy
-nem kapsz más ételt. Feleheted a földről, a mit hozzám vágtál! –
-Hanem aztán, ha itt találsz veszni a nyakamon: akkor lesz még majd
-neked drága ez a pilaf!</p>
-<p>Ezzel a fenyegetéssel kiment a zárkából a murza s rálakatolta az
-ajtót Tamásra. Azután átment a háremébe, felhordatta a maga
-lakomáját, s annak az elköltése közben elpanaszlá Kalménak, hogy
-hogyan járt Tamással.</p>
-<p>Kalme nevetett rajta.</p>
-<p>– De hát minek is mondtad neki azt, hogy a felesége «az?»
-<span class="pagenum"><a name="Page_136" id=
-"Page_136">-136-</a></span></p>
-<p>– Hát mert az!</p>
-<p>– Mért gondolod?</p>
-<p>– Nem gondolom, hanem tudom. Megirta nekem a levelében Akmet
-bég, hogy ugyan siessek elfogadni a kinált kétezer aranyat, mert a
-menyecske félrecsapó. Olvasta neki egy levelét, a mit egy másik
-gyaur béghez írt az asszony. Nem bánná az, ha itt veszne az ura,
-hogy másikat kapjon helyébe.</p>
-<p>S nagyobb igazság kedvért elő is vette Buzdurgán murza azt a
-levelet, a mit Akmet bégtől kapott, s megmutatá azt Kalménak; Akmet
-bég szórul-szóra közölte abban annak a levélnek a tartalmát, a mit
-Ilka asszony Boldizsár tanácsára fintából Apor Istvánhoz irt.</p>
-<p>– Meglátod, hogy itt hagyja az átkozott a nyakamon veszni az
-urát.</p>
-<p>Kalme lecsillapította a murza haragját. Volt neki ahhoz való
-szere. Jó adag mákonyt tömött a pipájába: mire azt kiszítta a
-murza, úgy aludt tőle, mint a só.</p>
-<p>Akkor aztán Kalme kivette az ővéből a zárka kulcsait,
-összegyüjté a lakoma maradékát, a miket ő a saját szájától megvont,
-s a hogy azt rendesen tenni szokta, mikor a murza mély álomba dölt
-ebéd után, felnyitá a Tamás börtönét s átvitte hozzá a
-körömfaladékot.</p>
-<p>Tamás tudta azt, hogy ilyenkor a murza alszik, s dongó legyen a
-talpán, a kinek a csípésére csak annyit is szuszszant, hogy «hess
-légy!» Ilyenkor történhetik felőle akármi.</p>
-<p>– Elébb egyél, lakjál jól. Aztán majd zsémbelek veled. Mondá
-Kalme, oda kuporodva Tamás mellé a szalmára.</p>
-<p>Mikor aztán Tamás mindent elfogyasztott hűségesen, akkor
-rákezdte Kalme a zsémbelést.</p>
-<p>– Micsoda bolondot cselekedtél a murzával?</p>
-<p>– Fejéhez vágtam az ételes tálat.</p>
-<p>– Miért tetted?</p>
-<p>– Azért, mert rossznak mondta a feleségemet. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span></p>
-<p>– S azért úgy fel kellett gerjedned?</p>
-<p>– Mikor azt bántják, a kit szeretek.</p>
-<p>– Hát te azért, a kit szeretsz, minden vakmerőségre képes
-vagy?</p>
-<p>– Még a halálra is.</p>
-<p>– Még a halálra is? Akkor hát egy másik életre is?</p>
-<p>– A másvilágon bizonynyal.</p>
-<p>– Nem a másvilágon, hanem ezen a világon.</p>
-<p>– De már ezt nem értem.</p>
-<p>– Hát megmagyarázom. – Nézz a szemembe. S ha valamit a szám
-rosszul mond, olvasd ki a szememből jobban. Engem is sokszor
-háborít az álom, hogy miért nem született számomra olyan férfi, a
-ki mikor szeret, a haláltól sem retteg? Egyet találtam s az is a
-másé. S ennek olyan bolond vallása van, a mi tiltja, hogy egy szív
-két szivet zárjon be. Annak csak egy nőt szabad szeretni.</p>
-<p>Damokos Tamás elértette biz ezt a vallomást, s lesütötte szemeit
-szégyenletében. Az oroszlán nem olyan rettenetes állat, mint egy
-idegen asszony, a ki szerelmet vall egy feleséges embernek.</p>
-<p>Nem tudott rá felelni semmit. Eszébe jutott József története
-Potifárnéval. S neki még csak köpönyege sincs, amit a kezében
-felejtsen.</p>
-<p>Pedig biz azt sejthette volna előre is, hogy a sok nyájasságnak,
-barátságnak ez lesz a vége.</p>
-<p>– Szebb a feleséged, mint én? Kérdezé Kalme, megtaszítva kezével
-az elmélázót.</p>
-<p>– Nem tudom. A feleségemet nem láttam.</p>
-<p>(Már tudniillik «úgy», mint a kadinát.)</p>
-<p>– De engemet láttál. Tudhatod, hogy semmi hibám nincsen. Még a
-hol tizenketten vannak is mellettem, nem én vagyok a tizenharmadik;
-hanem én vagyok az első.</p>
-<p>– Az már igaz.</p>
-<p>– Rossznak sem igen ismerhetsz. Mindenkor csak jókat
-<span class="pagenum"><a name="Page_138" id=
-"Page_138">-138-</a></span> tettem veled. Sok kínzás elmaradt rólad
-az én könyörgéseimre, a mi különben rád volt mérve. Én enyhítettem
-a rabságodat. A falatomnak felét félreraktam, hogy teneked
-juttassam.</p>
-<p>– Elismerem. Áldjon meg érte az Isten.</p>
-<p>– Azt is tudod, hogy nem játék, a mit teszek. Mert ha megtudná
-Buzdurgán, hogy téged meglátogatlak, mozsárban töretne össze.</p>
-<p>– Elég bolondul cselekszed.</p>
-<p>– Nem gondolok akkor arra. Azt hiszem a mennyországban vagyok,
-mikor hozzád közel vagyok; azt hiszem, hogy idvezültem, mikor a
-szemedbe nézek. Meg tudnék halni azért, hogy szeress. – És te engem
-még sem szeretsz.</p>
-<p>– Mert te neked már van urad; s nekem is van feleségem.</p>
-<p>– Az igaz, hogy Buzdurgán az én uram, mert megvett a derbendi
-vásáron, mint legszebb leányt háromezer aranyon, ép úgy, mint
-megvette a legnagyobb lovat ugyanakkor kétezer dénáron; de ha a
-Kara-Kush lovának embernyi esze volna, mint nekem, az is azt tenné,
-hogy nem őtet venné fel a hátára, hanem tégedet meg engem, s
-elfutna velünk a világba. Az a te feleséged pedig ki tudja, a te
-asszonyod-e még?</p>
-<p>– De én tudom.</p>
-<p>– Ne bizonyítsd. Tudod, hogy a ti országotokban van olyan
-törvény, hogy ha egy asszonynak az ura egy esztendeig egy napig a
-feleségéhez meg nem tér, az asszony felszabadíttatik, s választhat
-más urat magának.</p>
-<p>– Én ugyan ilyen törvényről semmit sem tudok, pedig jártam volna
-Gyulafehérvárott a kollégiumba. De hogy ha mindjárt Zandirhám
-kőpaizsára volna is bevésve aranyozott betűkkel egy ilyen törvény,
-és hogy ha azt kemény parancsolás mellett hagynák meg az én drága
-Ilkámnak, hogy kövesse és én tőlem elválasztva, magát más férfinak
-adja: még akkor is kétszer Tamás vagyok <span class=
-"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> benne,
-hogy ő engemet nyomorult rabságomban elhagyjon, mással
-fölcseréljen.</p>
-<p>– Akkor nem jól ismered az asszonyokat.</p>
-<p>– Az igaz. Több asszonyt soha sem ismertem csak a feleségemet.
-Annak se tanultam az indulatait: nem fürkésztem, nem kutattam, nem
-jártam utána. Nem kerestem a bizonyságokat, nem tettem próbára a
-hűségét, nem őriztem Árgus szemekkel: hanem hiszek benne, úgy mint
-az egy Istenben!</p>
-<p>Kalménak a szemébe szökött a köny. Boszusan törlé le a
-fátyolával.</p>
-<p>– Mit keres ez az ostoba víz a szememben? Hát te hiszesz az
-asszonynak? – Vajjon hisz-e te benned is épen úgy az asszony?</p>
-<p>– Bizonyára ő is úgy hisz.</p>
-<p>– Nem álmodja-e meg, hogy egy más asszonynak szemei égnek az
-orczádon? S ha megálmodta, nem fáj-e a szive bele?</p>
-<p>– A ki maga is igaz, annak nincsen gyanuja.</p>
-<p>– És azért, látod, még az is, a kiben úgy hiszesz, mint az
-Istenben: itt hágy kiváltatlan, nem küldi a váltságdíjad; míg az, a
-kit megvetsz, föl sem veszesz, minden nap újra kezdi szabadításod
-munkáját. Te nem is álmodol arról, micsoda éles tőr függ a fejed
-felett asszonyi hajszálon? Az az én hajszálam. Ennek a
-szörnyetegnek itt, a kinek a horkolását hallod, a hányszor
-fölébred, az az első szava: elhozták-e már a váltságdíjat azért a
-lánczos kutyáért? S mikor megtudja, hogy még nincs itten, dúl-fúl,
-átkozódik. Mennyi hizelgésbe, mennyi szép szavamba kerül én nekem
-mindannyiszor lecsillapítani a haragját! A ki próbálta már bőszült
-vizilovat, dühödt elefántot megszelidíteni, csak az tudja, mi az én
-munkám. Szörnyű boszut akar rajtad állni, hogy ha ki nem váltnak.
-Napról-napra egymásra tetézi a félrerakott haragját, hogy egyszerre
-elborítson vele. Úgy kell neki mindenféle csábítással, édesgetéssel
-a kezére járnom, hogy még egy <span class="pagenum"><a name=
-"Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> napot várjon, ne vigyen
-még vissza, hátha holnap megérkeznek a küldött a pénzzel. De annál
-nagyobbra nő mindennap az adósságod kínszenvedésekben, ha végre is
-itt találsz rajta veszni.</p>
-<p>– Én hiszem, hogy ez a mai nap utolsó napja a várakozásnak.</p>
-<p>– Én óhajtom, hogy az legyen. Ma még meg is sértetted a murzát.
-Ez nem megy ingyenbe. Ha te őt ismernéd, lélekzetet se vennél,
-mikor előtte állsz, mert a mit szájából kilehel, még az is tele van
-méreggel. Ez legyen az utolsó napod az ő keze közelében. Ha holnap
-ki nem vált a feleséged, akkor csak az Isten segít rajtad – vagy
-én.</p>
-<p>Ezzel magára hagyta Damokos Tamást a szép kegyencznő, s ismét
-rázárta a börtönajtót, és visszatért az alvó szörnyetegéhez, a
-kinek a horkolásától reszketett a vár.</p>
-<p>Másnap délig senki az ajtót sem nyitotta a fogoly úrra. Még csak
-neszt sem hallott magányos zárkájában, a hová még a napvilág is
-gyéren hatolt be, az ajtó fölötti szűk kerek ablakon át.</p>
-<p>Csak arról tudta meg, hogy dél van, mikor a murza hazaérkezett a
-délelőtti unalmas csavargásából, végig káromkodva a hosszú
-folyosón. Mikor az ő zárkájának az ajtaja előtt elment, nagyott
-rugott rajta: «Kell piláf? lánczos kutya!» Azután kinyitotta az
-átelleni ajtót kulcscsal s akkor meg Kalme csengő, hizelgő hangját
-hallá egy pillanatra Tamás, s aztán becsukódott az ajtó, ismét
-csendes lett körülötte minden. Csak egy nyomorult légy zümmögött a
-szögletben, a mit megfogott a pók.</p>
-<p>«Úgy látszik, hogy a murza ma bőjtöt akar tartatni velem;»
-gondolá magában Tamás.</p>
-<p>Hosszú idő telt bele, a míg újra hallá nyikorogni az átelleni
-ajtót, a mire azonnal következett az ő börtönajtajának felnyitása:
-előtte állt Kalme.</p>
-<p>A kadinának arczán valami ördögi jókedv látszott ez alkalommal:
-a szemei tüzeltek, az ajkai nevetésre voltak <span class=
-"pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141">-141-</a></span> nyitva;
-hanem a mellett a szemöldei összehuzódtak, mint két kígyó.</p>
-<p>– Jó hírt hozasz? kérdezé Tamás lelkendezve.</p>
-<p>– Hát mit hoznék mást?</p>
-<p>– Megérkezett a váltságom?</p>
-<p>– Megérkezett a szabadulásod napja. Jöjj át a murzához.</p>
-<p>– Veled együtt?</p>
-<p>– No hát mi az?</p>
-<p>– Nem haragszik meg a murza, ha a felesége fátyol nélkül mutatja
-magát idegen férfi előtt?</p>
-<p>– Oh a murza soha sem haragszik, mikor alszik; szólt Kalme
-dévajul nevetve. Olyankor mindent megenged.</p>
-<p>– De ha föl talál ébredni?</p>
-<p>– Holnap reggelig nem. Annyi hashisht tettem a kávéjába, hogy
-egy napig ott marad a paradicsomban. Tánczolhatunk, dalolhatunk,
-miatta. Ott lakomázhatsz a hátán.</p>
-<p>– Ne tégy velem bolondokat.</p>
-<p>– Csak te bizd rám magadat. Mondtam, hogy megszabadítalak. Elébb
-lakjál jól. Ne félj semmitől. Magunk vagyunk. A murza szolgái mind
-meg vannak nyerve. – De a tánczhoz nem kell a láncz. Elvettem a
-lakat kulcsát; elébb leoldom kezedről, lábadról.</p>
-<p>Tamás engedte a lánczait levetetni.</p>
-<p>– No jer velem. Az asztal meg van terítve.</p>
-<p>A tatárok nem esznek asztalról. Tudta ezt Tamás.</p>
-<p>Hanem azért neki mégis terített asztala volt. Buzdurgán murzának
-a háta. A mint az esetlen nagy kolossz ott feküdt hosszan elnyulva
-a földön hasmánt, Kalme az ő széles hátára rakta fel az ételeket és
-csemegéket: oda kellett Tamásnak letelepedni és a gazdája hátáról
-lakomázni. – Bizony olyanformán érezte magát, mint a siralomházba
-kitett rab, a kinek a nyakán van már a hóhér kötele s úgy kinálják
-mindenféle drága étellel és itallal – utoljára életében.
-<span class="pagenum"><a name="Page_142" id=
-"Page_142">-142-</a></span></p>
-<p>Kalme csintalanul nevetett a vendége rettegésén.</p>
-<p>– Ne félj tőle! Nincs ez itthon. A paradicsomban van most. Nézd,
-hogy ragyog az arcza a gyönyörüségtől! Most a tubafa
-virágkelyheiből szürcsöli az édes mézet ajkaival. Ott jár a
-kristálypalota hetvenhetedik termében. Hetvenhét huri tánczol
-körülötte. Nézd, hogy mosolyog reájuk!</p>
-<p>S mikor azt látta Kalme, hogy a vendége mégis csak nagyon
-feszeng s kényelmetlenül érzi magát, felkapta a murza
-rhinoczerószbőr korbácsát s nagyokat húzott vele az alvónak
-mezitelen talpára: a mire az összevissza rándult.</p>
-<p>– Légy Istennel! rebegé Tamás. Ne kisértsd az ördögöt.</p>
-<p>– Hahaha! Kaczagott Kalme. Hiszen most a hurik csiklandozzák. No
-hát csak te egyél nyugton.</p>
-<p>S azzal békét hagyott Tamásnak is meg a murzának is, s elkezdett
-egy szerelmes románczot dalolni Mirza Shaffitól, s a közben egy
-nagy pávatoll-legyezővel hüsselte a vendégét, meg néha a gazdáját
-is, a ki neki asztalul szolgált.</p>
-<p>Tamás azonban mindeneknél inkább éhes volt arra a hirre: hogy
-megérkezett-e hát a váltságdíja? csakugyan itt van? hogy jött meg?
-ki hozta el?</p>
-<p>– Ki végezne egyszerre két dolgot? Enyelge vele Kalme. Mikor
-eszel, akkor ne beszélj. Mikor iszol, vesd félre a gondot. Majd
-megtudsz idején mindent.</p>
-<p>– Csak annyit mondj, hogy szabad leszek-e már?</p>
-<p>– A mondás hazudhat: a cselekedet igazat mond. A számnak ne
-higyj, hanem a kezemnek hihetsz.</p>
-<p>Azzal felkapta Kalme a lánczot, a mit Tamás kezéről, lábáról
-levett; oda futott vele az ablakhoz, s kihajította azt rajta.</p>
-<p>Tamás megrettent. Az jutott eszébe, hogy az a láncz az ő
-személyének kiegészítő része. Azt neki Buzdurgán murza nem azért
-adta, hogy az ablakon kidobálják. Hát majd mikor visszakéri?
-Ijedtében maga is odafutott az ablakhoz, <span class=
-"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span> a
-melyen Kalme kidobta a lánczot, s kidugva rajta a fejét, utána
-nézett, hogy hová esett a láncz?</p>
-<p>Az biz egy mély sánczárokba esett, a minek a feneke hat ölnyi
-mélyen volt az ablak alatt; e sánczárokba nyiltak az istállók
-kapui, a mikben a várőrség lovait szokták tartani. Most is ott
-vezetgetett egy felnyergelt paripát egy félmeztelen rabszolga, a ki
-meghallva a leeső láncz csörrenését, megállt és felemelte az arczát
-ahhoz az ablakhoz, a honnan a lánczot ledobták.</p>
-<p>De hát arcz volt-e az? Ember arcza?</p>
-<p>Tamásnak még a lelke is fázott, mikor rátekintett. Ezen az
-emberi ábrázaton úgy el volt csufitva Isten remeklése, hogy irtozat
-volt ránézni. Átkozott kezek csonkították így meg.</p>
-<p>Tamást úgy megigézte ez a rémtekíntet, hogy nem bírt tőle
-megválni; a keble elszorult; szerette volna megsiratni.</p>
-<p>A szép kadina oda hajolt föléje, az arczát az övéhez illesztve s
-a haját hátra simítva szép bársony kezével.</p>
-<p>– Látod; mondá neki. Ez egy hazádfia: székely vitéz. Ezzel is az
-történt, hogy Buzdurgán murzával kihozatták Perekopba, váltságdíjt
-igérve érte. Ő aztán, hogy hasztalan várt a váltságdíjra, az nem
-jött meg: boszujából így elcsufittatá az arczát a rabjának, a
-milyennek látod. Talán nemes úr volt; most istállót tisztít.</p>
-<p>Tamás összeborzadt. Ilyen kegyetlenül bánni egy emberrel, csak
-azért mert rab volt, s itt feledték. A köny is meggyült a
-szemében.</p>
-<p>A megcsufolt ember a föld felé fordítá az arczát. Tudta, hogy
-irtóznak tőle.</p>
-<p>Kalme a kezével inte az elcsufitott arczúnak, hogy vegye fel a
-lánczot s vigye onnan.</p>
-<p>– Ez a mi hivünk; suttogá Tamásnak.</p>
-<p>(– Miféle hivünk? kiknek «nekünk»? töprengett magában
-Tamás.)</p>
-<p>A mennyire a szeme ellátott onnan az ablakból, a végtelen,
-<span class="pagenum"><a name="Page_144" id=
-"Page_144">-144-</a></span> vigasztalan záptenger terült el előtte,
-elszórt mohotkás szigeteivel, a szikes sivatagba beleharapdáló
-tömpölyeivel, vérveresre festve az alkonyégtől; sehol egy hajó, egy
-mentőcsónak az egész hullámpusztaságon.</p>
-<p>– Jer innen! mondá Kalme, elvonva őt kezével az ablaktól. Milyen
-fagyos a kezed! Nézd az én arczom milyen forró. S odaszorítá Tamás
-kezét lángoló arczához. Nesze igyál ebből a muskavitból: ez
-fölmelegít.</p>
-<p>S valami zöld ragyogású nedvet töltött egy szűknyakú velenczei
-kristályból egy talpatlan pohárkába, azt maga megizlelte először,
-belemártva piros nyelve hegyét, s aztán ráerőltette Tamásra.</p>
-<p>Ez csakugyan bűbájos ital. Egyszerre tűzzé válik az emberben s
-minden érző idegébe szétfut. Még a szivet is csiklandozza.</p>
-<p>– Jer. Ülj ide mellém!</p>
-<p>Hova? Hát csak arra az élő kerevetre: a murza idomtalan
-tetemére, úgy sem jó az egyébre. S hogy Tamásnak nem akarózott a
-leülés, átölelte a nyakát, úgy rántá oda maga mellé s egy hirtelen
-csókot nyomott az ajakára, a mitől szegény Tamás ugyan halálra
-ijedt volna, ha a muskavit lángja nem bátorítja vala.</p>
-<p>– Haragszol érte? suttogá Kalme. Ha nem tetszett, add
-vissza.</p>
-<p>De biz azt nem adta vissza Tamás, hanem csak letörülte a nyomát
-a szájáról a dolmánya ujjával.</p>
-<p>– No hát ha nem akarod, hogy szerelemről beszéljünk, hát
-beszéljünk a szabadságról, mondá Kalme.</p>
-<p>Már erre a szóra ugyan villogtak a szemei Tamásnak.</p>
-<p>– Akarsz-e megszabadulni?</p>
-<p>– Éjjel-nappal azért imádkozom.</p>
-<p>– Kihez?</p>
-<p>– Az Istenhez.</p>
-<p>– Hát azt gondolod, hogy az a tízezer, meg tízezer társad, a ki
-veled együtt esett rabságba, nem imádkozik épen úgy a szabadságért,
-ugyanahhoz az Istenhez? Azt <span class="pagenum"><a name=
-"Page_145" id="Page_145">-145-</a></span> várod, hogy a te
-imádságodat meghallgassa, annak a tízezernek meg azt mondja: «nem
-hallok!»</p>
-<p>– Ne tarts te nekem mustrát az Isten bölcsesége felett: azt nem
-bízták halandó emberre. Én igazhivő keresztyén vagyok.</p>
-<p>– Bánom is én, akármit hivő vagy. Nekem nem kell hinnem semmit,
-mert asszony vagyok. Allahnak semmi gondja az asszonyokra. Kutya,
-macska, madár, asszonyi állat, él, hal, kileheli a páráját, s aztán
-nem vár se jót, se rosszat. Nekünk addig kell kivennünk az életből
-a magunk részét, a míg itt ezen a földön vagyunk.</p>
-<p>– De ne töltsük az időt az istenség és az asszonyi lélek fölötti
-vitatkozással, mondá bosszusan Damokos Tamás, megbotránkozva az
-oktalan asszonyi állat eszeveszett okoskodásán.</p>
-<p>– Kénytelen vagyok ám azon kezdeni, mondá Kalme, mert hogyha
-Istentől, vagy lelkes asszonytól vártad a megszabadulásodat: hát
-mondhatom, hogy hiába vártad.</p>
-<p>– Mit szólsz?</p>
-<p>– Azt, hogy még ma sem érkezett meg a váltságdijad, a murza
-pedig nem vár több napot. Ha akarna sem várhat. És ha minden
-hizelkedésemet elővenném is, nem tarthatnám őt egy nappal tovább
-sem itten. Ma mód nélkül agyarkodó volt, a mikor hazakerült.
-Mindenféle csábítással, édesgetéssel végre kivettem belőle, hogy
-miért dúl-fúl? A khámtól kapott levelet, hogy minden hadaival
-azonnal induljon meg hosszu hadjáratra: holnap már meg is érkeznek
-az agák, a kik alatta vannak, a felültetett lovas ortákkal s rögtön
-ki kell vonulniok. A murza dühös ilyenkor, mert itthon kell hagynia
-a palotáját, a háremét, még engemet is, és az egész bőrgyárát, a
-várvavárt erzerumi vásárt; mindent itt kell ebadóba hagyni, s aztán
-az egész csapatját neki kell mindennel ellátni, a mig az ellenséges
-földet el nem érik. Értheted ebből, hogy miért pusztítanak aztán a
-tatárok olyan kegyetlen dühvel, a hova betörnek? <span class=
-"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span></p>
-<p>– Bizony jaj annak a népnek, sóhajta fel Tamás.</p>
-<p>– És hát tudod, hogy kinek lesz ezuttal jaj? A te nemzetednek, a
-te hazád népének. A szultán parancsolta, hogy az engedetlen
-országot meg kell fenyíteni; a Ghirai Khán törjön be azonnal egész
-seregével s pusztítsa végig az egész országot, a hol csak magyar
-lakik, a mig csak a német császár birodalmát nem éri, addig meg ne
-álljon.</p>
-<p>– Én uram s Istenem!</p>
-<p>– Bizony méltán sóhajtasz fel. Mert mikor Buzdurgán kidühöngte
-magát, akkor aztán azt mondá maga vigasztalására: «no de legalább
-meglátogatom azt a Gyulafehérvárt, a hol a nagy medreszben tanítják
-a mčhdruli irást, de aztán ott találjam azt a huszonnyolcz asszonyi
-övet, a miről ez a lánczos kutya vette a tudományát; mert ha nem
-találom, bizony tőbül kiforgatom az egész Gyulafehérvárt s megeszem
-a népét kanál nélkül!»</p>
-<p>– Jézusom! Máriám!</p>
-<p>– No, ugy-e most már Jézusról, Máriáról sóhajtozol. Hát még ha a
-többit megtudod? Buzdurgán úgy törülgette e fenyegetés után a
-száját kétfelé, mintha már fellakmározta volna őket. Azután
-nevetett, s a szemeit forgatta fölfelé. «No de még más tréfát is
-teszek, csak egyszer odabenn legyek abban az Erdélyben. Ha sajnálta
-Damokos Tamásné asszonyom, meg az ő pereputyjai a nyomorult rab
-urokért megküldeni azt a rongyos váltságot ide hozzám, hát majd nem
-restellek én elmenni érte magam ő hozzá, s majd elhozom az asszonyt
-is minden ijafiával együtt ide, hogy legyenek egy csomóban.»</p>
-<p>– Oh mennybéli szentek! nyavalygott Tamás, a kezeit
-összekulcsolva s a homlokához verve.</p>
-<p>– De iszen híhatod azokat! Messze a mennyország! A mig azok
-ideérnek, addig Buzdurgán murza be is vettette sóval a te
-városodnak a helyét.</p>
-<p>– Hogy én most nem lehetek otthon! hörgé Tamás, az öklével
-törülve könyező szemeit.</p>
-<p>– Hát hiszen arról akarok neked beszélni, hogy hogyan
-<span class="pagenum"><a name="Page_147" id=
-"Page_147">-147-</a></span> légy otthon – hamarább, mint Buzdurgán
-hadai áttörnek a határon s találj szabadulást a magad emberei
-számára, a kik hozzád tartozandók. Akarod, hogy erről
-beszéljek?</p>
-<p>– Kérlek, asszonyom.</p>
-<p>– Ne mondj asszonyodnak; mert akkor azt hiszem, hogy az vagyok.
-No hát közelebb huzódol-e hozzám?</p>
-<p>Tamásnak most már csakugyan egészen oda kellett ülnie a kadina
-mellé, hogy az a fülébe suttoghasson.</p>
-<p>– A szentek nem tudnak rajtad segíteni, azt már látod, hátha a
-tündelevények tudnak? Látod én tündelevény vagyok, a ki az emberek
-vérét kiszívja. Imádkozni nem tudok, hanem bűvölni tudok. A
-börtönöd már felnyitottam, a lánczodat levetettem. Két szál
-gyertyát a kezembe veszek, kerülök-fordulok, s innen ebből a várból
-is kiviszlek.</p>
-<p>– Nem hiszek én a varázslatokban.</p>
-<p>– Te bolond. Hisz az én varázslatom nagyon is könnyű. Látod ezt
-a nagy bőrerszényt? Emeld meg, ugy-e milyen nehéz? Tele van
-aranynyal. A hány marokkal kiveszek belőle, annyi zárt nyitok ki
-vele. Fényes nappal is sötétséget csinálok vele; a látót vakká, a
-beszélőt némává bűvölöm vele.</p>
-<p>– De hisz ez a murza pénze.</p>
-<p>– Hát kié volna másé? Azért jó nekünk.</p>
-<p>– De hisz ezt elvenni rablás volna.</p>
-<p>– Hát mi az?</p>
-<p>– Te talán nem tudod, hogy a lopás rossz cselekedet?</p>
-<p>– Annak, a ki lop, jó.</p>
-<p>– De tiltva van. Megbüntetik érte.</p>
-<p>– Igen, ha megkaphatják. De ha nem foghatják meg, akkor jót tett
-magával.</p>
-<p>– Ez nem az én hitvallásom.</p>
-<p>– De az enyém az; itt tanultam a tatároknál. A mit elrabolni
-sikerült, azt elrabolni jó volt. Ökröt, lovat, szép leányt: a hol
-kapják. A ki elvihette, ha utól nem érték, <span class=
-"pagenum"><a name="Page_148" id="Page_148">-148-</a></span> az övé.
-– Engem is úgy raboltak el az apám kertjéből. – Hát téged, meg
-valamennyi társadat, a kik rabok vagytok Tatárországban, nem úgy
-raboltak-e el? vagy kérdezték tőletek, hogy akartok-e velük jönni?
-Kezük ügyébe estetek s elhajtottak. Épen olyan igazsággal hajtod te
-el a murza aranyait ezzel az egész zacskóval, még hirmondót sem
-hagysz neki itt belőle.</p>
-<p>Tamás nagyon meg volt akadva a philosophiájával. Ez a sophisma
-nagyon hasonlított az igazsághoz.</p>
-<p>– Aztán látod, mondá Kalme, ebből még az a jó is lesz majd, hogy
-ez a pénz a murzának arra való, hogy a seregeit élelmezze, a mig
-Moldván, Havasalföldön keresztül mennek, a hol rabolni nem szabad,
-mert azok a szultán tartományai. Már most ha ez a pénz hiányozni
-fog a tarsolyából, addig meg nem mozdulhat innen a seregével, s a
-míg ujra összeszedi a költséget, meglehet, hogy a szultán haragja
-elmulik s nem küldi a tatárokat Erdélybe.</p>
-<p>Ez erősen sulyt vetett a latba. Azalatt haza lehetne menni
-Erdélybe s tudósítani az ország nagyjait a fenyegető nagy
-veszedelemről.</p>
-<p>– Csak te bizd magadat egészen én reám, suttogá Kalme. És ne
-tarts semmitől. Mihelyt besötétedik, itt van egy hosszu kötél: ezen
-leereszkedünk a sánczárokba az ablakból.</p>
-<p>– Te is? Kérdé Tamás.</p>
-<p>– Hát mit gondolsz? Itt csak nem maradhatok, ha téged
-megszöktettelek. A murza darabokra tépne.</p>
-<p>– Ez már igaz.</p>
-<p>– Aztán meg nálam nélkül ki sem tudnál innen jutni. Nekem kell a
-kapuőröket megvesztegetnem, azután meg a vámosokat a sorompóknál,
-amig a két tenger közül kijutunk. De még azontul is, te, a ki
-idegen vagy, járatlan ezen a földön, azt sem tudnád, hogy merre
-illanj; mindenütt veszedelembe rohannál; én pedig ismerek itt
-minden ösvényt, tudok a nép nyelvén: elvezetlek pusztáról pusztára,
-<span class="pagenum"><a name="Page_149" id=
-"Page_149">-149-</a></span> tanyáról tanyára: míg elérjük azokat a
-kék hegyeket, azokat a sötét erdőket, a hol az én népem lakik.</p>
-<p>– Hát te engem oda akarsz vinni? Kérdé megdöbbenve Tamás.</p>
-<p>– Oda! Oda! Az én hazám őserdejébe; ahol a fák is olyan óriások,
-miként az emberek; a hol szikla, folyam, erdő tele van Istennel;
-maga a nap is egy Isten; és a levegő is az; ahol minden szabad: még
-a szerelem is.</p>
-<p>Kalme arczát olyan tüzláng borította erre az emlékezetre, mint
-mikor a felkelő nap az Elborus jeges ormait rózsalánggal festi.</p>
-<p>– Igen ám, jó asszony, mondá Tamás, csakhogy én nem azért
-akarnék innen kiszabadulni, hogy a te hazádba menjek: hanem hogy a
-magam országát lássam meg, a mi énnekem épen olyan gyönyörüséges,
-mint te neked Circassia.</p>
-<p>– De ott megint csak szolgaságba futsz.</p>
-<p>– Már az igaz, hogy magyar létemre sok megaláztatást kell a
-magam hazájában elszenvednem. De hát inkább szolgálok alázattal
-otthon a hazámért, mintsem büszkén száguldozzak idegen ország
-szabad hegyei közt.</p>
-<p>Kalme fejét rázta. Nem értette ő ezt.</p>
-<p>– No, ha te neked jobban tetszik a szabadságnál a szolgaság:
-erről sem beszélek többet. Hát legyen úgy. Vedd hát utadat Erdély
-felé s türd majd a nyomoruságot, a mit a sors majd fejedre mér. Én
-azt is megosztom veled.</p>
-<p>– Mit akarsz te velem megosztani? Kérdé hüledezve Tamás.</p>
-<p>– Minden nyomort, sanyaruságot, ami téged ér. Leszek futásodban
-vezetőd, bajodban ápolód; cseléded, szolgálód, aki nem követel
-semmit, se bért, se szerelmet, se tiszteletet, csak azt, hogy
-odaülhessen a lábadhoz, s ha elrugod onnan, megint visszatérhessen
-oda.</p>
-<p>Damokos Tamás szivét mégis nagyon meghatotta ez a nagy
-ragaszkodás. Erőt vett rajta az érzékeny indulat.</p>
-<p>– Látod, jó Kalme, ez lehetetlenség. Én agyonütni <span class=
-"pagenum"><a name="Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> való
-gonosztevő volnék, ha az irántad való háladatosságot csak egy nap
-is el tudnám feledni. Ha te engemet még annyi jóság után meg is
-szabadítasz, az én szájamban az «Ur imája» egy sorral hosszabb
-lesz, mint másnál, mert a te nevedet is bele foglalom. De az, hogy
-velem jőjj, merő lehetetlenség. A mi keresztyén erkölcsünk,
-vallásunk erősen köt és fel nem oldoz.</p>
-<p>– Nem kivánom én, hogy te légy hozzám kötve, mondá Kalme szelid
-lemondással. Követlek, mint a kutyád, s a mit eldobsz, a mi másnak
-nem kell, azt veszem fel: azt is megköszönöm. Se nem követelek, se
-nem panaszkodom. Féltéssel nem kinozlak, még csak egy kihulló
-könynyel sem mutatom, hogy fáj-e valami. Csak dalló szavam hallod.
-– Óh vigy el magaddal.</p>
-<p>– Nem lehet! Nem lehet! Tusakodék vele Tamás. – Te nem jöhetsz
-velem. Nekem asszonyom van, két gyermekem anyja, a kit én szeretek,
-a kivel én megesküdtem, holtomig, holtáig: Isten szent nevére,
-oltár előtt, pap előtt; a kinek nevemet adtam, a kinél zálogba van
-a becsületem. Én annak az egész szivemet adtam oda; nem tehetem,
-hogy csak egy morzsáját is ennek a szivemnek visszavegyem tőle, s
-oda vigyek hozzá egy másik asszonyt, a kiért ő róla a napnak csak
-egy pillanatáig is el kell felejtkeznem. Én őt meg nem bántom.</p>
-<p>Kalme e szóra büszkén állt fel Tamás mellől, márványnyá
-halaványult arczát magasra emelve.</p>
-<p>– Hát te azért nem akarsz magaddal vinni, hogy a szivedet
-odaadtad a feleségednek? No hát jó! Majd én elmondom te neked, hogy
-hová jutott az a te drága kincsed? – Eddig csupa édes mézzel
-olvasztgattam ezt a te kőszivedet. Majd most maró mérget öntök reá;
-meglássuk, nem olvad-e meg benne?</p>
-<p>Damokos Tamás azt látta ezekből a villogó szemekből, hogy minden
-rosszra el kell készülnie. Ez a szép Sphinx bizony összetép, ha a
-találós meséjét meg nem fejtetted.</p>
-<p>Kalme egyet rántott a nagy alvó tetemen, hátára fordítva
-<span class="pagenum"><a name="Page_151" id=
-"Page_151">-151-</a></span> azt, hogy a kaftánja belsejéből
-előkereshesse az odadugott iratokat. Megtalálta, a mit
-keresett.</p>
-<p>– Itt van!</p>
-<p>A hanyatt fordult óriás ekkor aztán elkezdett rémségesen
-horkolni, hogy csak úgy rengett bele a ház.</p>
-<p>No ez épen hozzá illő zenekiséret volt ahhoz a románczhoz, a mit
-Kalme előadott: még azt a gonoszságot is megtéve, hogy
-egyszer-egyszer belekapott az ujjaival a mellette heverő timbora
-hurjaiba.</p>
-<p>– Hát volt egyszer egy szép asszony, a kinek az urát fogságra
-vitték, messze földre.</p>
-<p>Tamás összefonta karjait: megértette a szót, most az ő
-feleségéről fognak beszélni. Valami nagyon rosszat. Hazugság
-lesz!</p>
-<p>– De a rab neje gazdag volt. Pénze, kincse elég sok rá, hogy az
-urát kiválthassa, mihelyt a sarczoltatásáról hirt vesz. Azt
-elküldték, meg is kapta; kiválthatja az urát, ha letesz érte
-kétezer aranyat. A szegény rab várt sokáig: mikor jön már a
-váltsága? Nyár elmult, őszi levél lehullt, téli hó elolvadt,
-tavaszvirág kibujt: az ő váltsága nem jött.</p>
-<p>A timbora közbe pengett, s az alvó óriás horkolta hozzá a
-bombardont.</p>
-<p>– A szép asszonynak az alatt akadt odahaza vigasztalója,
-gyámolítója, védelmezője.</p>
-<p>Tamás közbevágott.</p>
-<p>– Tudod asszony? megkinozhatsz, meggyötörhetsz, megkötözött rab
-vagyok; olybá veszem, mintha a láncz rajtam volna: de a
-feleségemről hiába mondasz meséket, mert én semmit sem hiszek el
-belőle.</p>
-<p>– Hát meséket mondok-e én? Hát tudok-e én neveket megálmodni?
-Hát ismerem én Apor István uramat?</p>
-<p>– Apor István! kiáltá fel Tamás. Ez a név hegyes nyil volt, át
-is furta magát a szive pánczélján.</p>
-<p>– No ugy-e hogy van ilyen nevű ember a világon? Én nem ismerem.
-Azt sem tudom, mely ország szülötte. Itt <span class=
-"pagenum"><a name="Page_152" id="Page_152">-152-</a></span> van a
-neve ebben a levélben, a mit Akmet bég, a szultán tihájája ir
-Buzdurgán murzának. Azt mondja levele elején, hogy siessen a
-Damokos Tamás nevű fogoly nemes urat azonnal kihozni Or-Kapuba, s
-az érte küldött két ezer arany sarczot fogadja el; mert különben
-bizony rajtavész az egész fogoly és senki azt egy réz osporáért sem
-váltja ki. Hozzá teszi Akmet bég: most jutott épen a kezembe
-Damokos Tamásné asszonyomnak egy levele, a mit Apor István uramhoz
-irt, a Rákóczy György által kinevezett tutorához, de mely levél
-tévedésből az én hozzám czimzett kópertába lett pecsételve. Szép
-dolgokat értek meg belőle, melyek közül a te felvilágosításodra,
-hogy tudjad mit cselekedjél, csak a következőket irom ide: a
-megszólítás így szól: «Kedves egyetlenegy szeretett Pistukám!»</p>
-<p>– Nem igaz! ordítá közbe lábával dobbantva Tamás.</p>
-<p>– Ne dobolj, kérlek! Nem elég törökmuzsikát csinálunk mink
-ketten a murzával? Hallgasd tovább! szép nóta ez.</p>
-<p>«Pimpilimpim» szólt közbe a timbora.</p>
-<p>– «Hála az egeknek, hogy mi ismét egymásé lehetünk. Az én uramat
-elfogta a tatár. De nem bánom. Soha se volt vele egy örömnapom. De
-éjjelem és nappalom rosszabb a purgatoriumnál.» (Pimpilimpim!)</p>
-<p>Damokos Tamás keserüen nevetett.</p>
-<p>– Ah, nem igaz az! Dehogy igaz.</p>
-<p>– Én nem az ujjamból szopom: ide van irva. Én azt sem tudom, mi
-az a «purgatorium.» – Hallgasd tovább. «A fejedelem bölcsen
-rendelte, hogy az uram fogsága alatt kegyelmed legyen a tutorom, s
-a váramban lakjék…» (Pimpilimpim.) «De rettegek attul a
-gondolattul, ha netalán a Damokos Tamás kiszabadulása a mi édes
-boldogságunkat megzavarná. Ha ő megtudna valamit: engem talán meg
-is ölne…» (Pimpilimpim, tintirintim! pengedezett a timbora, az
-óriás meg fujta a pokol harsonáját hozzá.) <span class=
-"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span></p>
-<p>Damokos Tamás az összeszorított két öklével a levegőbe csapott
-szét s majd meg a saját homlokát ütötte velük. – Méreg! pokolsár!
-vitriol hullott a szivére. – Minő szavak!</p>
-<p>– Tovább, tovább. Még nincs vége. «Azért vigye kegyelmed az
-alkudozást úgy a szultán tihájával a váltságdij iránt, hogy soha se
-legyen vége. Mert ha egy esztendő, egy nap alatt az uram haza nem
-kerül, elválhatok tőle s férjhez mehetek kegyelmedhez.»
-(Pimpilimpim, tintirintim.)</p>
-<p>Damakos Tamás minden tagjában reszketve dült arczczal a falnak,
-s égő homlokát a hideg kövön enyhíté. Úgy nyögött.</p>
-<p>– Most jön a legszebbje; «mert a szivem fáj, ha ránézek azokra a
-gyenge kétezer körmöczi aranyakra, a kiket a bolond fővel rabságba
-szaladt vétektarisznya Damokos Tamásért kellene tatár fogára
-adnunk; mennyivel jobban…»</p>
-<p>– Elég már! Elég! ordítá Damokos Tamás, dühében
-toporzékolva.</p>
-<p>– Dehogy elég! dehogy elég. Hátra van még az utolsó vers: ez a
-java. Ez gyógyít meg. «Addig is csókolom kegyelmednek a két piros
-orczáját százszor meg ezerszer, igaz szeretettel.»</p>
-<p>Damokos Tamás nem volt többé ember, veszett oroszlán volt,
-rárohant dühösen a levélolvasóra, az egyik kezével kikapta a
-levelet a kezéből, a másikkal pedig megragadta a torkát, s úgy
-rázta az asszonyt is, meg a levelet is a két kezével, mintha egyik
-sem volna a másiknál ne hezebb.</p>
-<p>– Hazugság! varázslat, pokoli szemfényvesztés volt az egész
-dolog. Átkozott légy élve is, halva is, a ki ezt kigondoltad,
-boszorkány!</p>
-<p>Azzal odadobta az asszonyt a levéllel együtt az alvó murzára, a
-ki erre egy kissé felhagyott a horkolással.</p>
-<p>Kalme csaknem halott volt, mikor Damokos Tamás kezéből
-<span class="pagenum"><a name="Page_154" id=
-"Page_154">-154-</a></span> kikerült. Fuldokolva tért magához. És
-aztán térden csuszva mászott oda a kevély férfi lábaihoz, a ki
-rabszolga létére úgy állt előtte, mint egy király, mint egy
-boszuálló angyal.</p>
-<p>– Bántottalak? rebegé alázatosan.</p>
-<p>– Engem nem! De azt, a kit szeretek.</p>
-<p>– A kit te szeretsz, meg van az szeretve!</p>
-<p>– Ez mind káprázat! Gonosz cselszövény! Nem hiszem. Ez nem az én
-feleségem. Mert az egy szent.</p>
-<p>– Látom már, hogy milyen nagyon tudsz szeretni. Majd
-összeszaggattál érte; engem, a ki oly nagyon szerettelek. – Szépen
-megöleltél – fojtogató kézzel, de én ezért az ölelésért még jobban
-szeretlek. – Nem kényszerítlek már, még csak nem is kérlek.
-Bocsátlak békével. Menekülj magadban. Utad elkészítém. Itt van a
-szőrkötél, a min éjjel leereszkedhetel az ablakból a sánczba, ott
-vár rád a hived, az elcsufított arczu, két gyors paripával, ha
-nyugotnak tartasz folyvást, eljuthatsz Erdélybe. Béke legyen veled,
-járj szerencsével. Elbocsátlak.</p>
-<p>Damokos Tamás megrázta a fejét büszkén s félvállról szólt
-vissza, az ajtónak fordulva.</p>
-<p>– Én pedig nem szököm. Egyedül magam sem. Ha minden ajtó nyitva
-volna, ha szárnyas paripa várna rám, a ki repül velem; még akkor
-sem. Mert egy Damokos még soha nem lopott, nem csalt meg senkit. Én
-a Buzdurgán murza rabja vagyok, a kinek kétezer aranyat kell értem
-kapni. Megigértem neki: adósa vagyok vele. Ha elszököm tőle,
-szavamat szegtem meg; tolvaj, csaló lettem: magam előtt meg kell
-utálnom magamat. Itt maradok a börtönömben.</p>
-<p>Kalme összekulcsolt kezekkel rimánkodott előtte.</p>
-<p>– Gondolj rá, hogy ha a murza fölébred, egész irtóztató dühét a
-fejedre önti: rettentően fog veled bánni.</p>
-<p>– Meggondoltam azt. Bizony készen vagyok rá. De azt is
-meggondoltam, hogy ha én most magamat szökéssel megmentem, akkor az
-itt maradt ezernyi ezer szegény <span class="pagenum"><a name=
-"Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> rabtársamon fognak majd
-kegyetlen boszut állani. Az én sorsomat viselem magam. A mi csupán
-nekem van szánva: érjen engem, senki mást. Hozasd fel a ledobott
-lánczomat s veresd rám ujra. Börtönömbe vágyom!<a name="FNanchor_3"
-id="FNanchor_3"></a><a href="#Footnote_3" class=
-"fnanchor">3)</a></p>
-<p>– Oh mi rettentő ember vagy te!</p>
-<p>– Csak a többihez hasonló. Ha jót akarsz még velem tenni, hozasd
-fel a lánczomat és zárj a börtönömbe, ne higyje a murza, ha
-fölébred, hogy szökni akartam, a míg ő aludt.</p>
-<p>– Hát erőnek erejével el akarsz pusztulni?</p>
-<p>– Nem! Szentül hiszem, hogy holnap reggelig, a míg a murza
-fölébred, megérkezik a váltságdíjam, a mit a feleségem
-elküldött.</p>
-<p>Azzal elhagyta a murza háremszobáját Damokos Tamás s átment a
-zárkájába. <span class="pagenum"><a name="Page_156" id=
-"Page_156">-156-</a></span></p>
-<p>Kalme egész a börtönajtóig követte.</p>
-<p>Ott megállt, az ajtó kilincsét a kezében tartva.</p>
-<p>S aztán ezt mondá Tamásnak végbúcsú fejében:</p>
-<p>– Köszönd Istenednek, hogy állhatatos voltál! Mert ha szép
-szavamnak engedsz, ha szökni mégy magadban: én utánad küldök,
-szökőben fogatlak el, mint hitszegő rabot, a kiből a kutyalelket
-aztán a korbács veri ki!</p>
-<p>Azzal becsapta rá a börtönajtót.</p>
-<hr class="tb" />
-<p>Hogy a váltságdíj nem érkezett meg másnap reggelre sem, s hogy
-mért nem érkezett meg, azt már régen tudjuk.</p>
-<h2>AZ EGÉRFOGÓ.</h2>
-<p>Rájöttem én már arra, hogy a dicsőség nem ér egy fadorombot.
-Hannibal cannaei diadala, meg azé a «névtelen hősé», ki a
-távgyaloglásban a «viador» czímet elnyerte: egyformán hiábavalóság.
-Amaz megrontotta vele Carthagot, emez meg a tüdejét. Jobb lett
-volna, ha otthon pipáztak volna az alatt.</p>
-<p>II. Rákóczy György fejedelem jenői diadala a törökökön épen
-ilyen hiábavalóság volt. Dicsőségnek elég szép volt, hanem
-haszonnak semmi. Mert ezzel a győzelemmel aztán egészen magára
-haragította II. György a török szultánt, a ki azonnal kiküldte
-ellene magát a nagyvezért, erős ármádiával Temesvár felől. Rákóczy
-György ennek nem volt elég erős ellene állni, csak meghúzta magát
-Nagy-Váradra, onnan nézte el, hogy capitulál az erős Jenő vára a
-nagyvezér előtt. A keleti határon pedig a megfogyott székely
-lakosságon kívül épen senki sem akadt, a ki a tatár khán hordáit
-feltartóztassa Erdélyről.</p>
-<p>A mire jó, azaz hogy nagyon is rossz volt a jenői győzedelem, az
-lett, hogy Rákóczy György most aztán a maga hiveit beküldé Erdélybe
-feles csapatokkal s kihirdetteté, <span class="pagenum"><a name=
-"Page_157" id="Page_157">-157-</a></span> hogy a fejedelmi trónt
-ismét visszafoglalja. A jó Rhédey Ferencz rögtön le is szállt róla
-s azt mondta: «tessék!» ő maga megy haza a jószágára birkát
-nyiratni; a népet nyirja más!</p>
-<p>De ellenben a rendek nem akarták II. Györgyöt visszafogadni,
-hanem kikiáltották fejedelemnek Barcsay Ákost. Azt a török szultán
-rögtön meg is erősítette s a temesvári basa sereget is adott a
-kezére, a kivel a fejedelmi székét körülvegye.</p>
-<p>Volt már tehát a szegény kis Erdélynek fejedelme három. Az égi
-jóslat a négy nappal négyet igért: egynek még kell jönni hozzá,
-hogy ki legyen a quadratum!</p>
-<p>II. György aztán akkor azokat mind megnotázá, a kik a letevését
-kivánták s a váraikat elfoglalva, azokba a saját őrségét helyezé
-el.</p>
-<p>A székelyek mindvégig hivei maradtak II. Györgynek; nekik nem
-kellett se Rhédey, se Barcsay.</p>
-<p>Ezeket tehát nem kellett bántani Rákóczynak, csak a felől
-biztosítani magát, hogy el ne pártoljanak tőle. E végből a saját
-legjobb hiveit küldé oda a váraikba kapitányoknak, a kik az őrséget
-a hűségre feleskették.</p>
-<p>Egy szép napon Mikó-Ujváron is megjelent az új kapitány, kevés
-fegyveres kisérettel. Ki is lett volna az más, mint Apor István
-uram?</p>
-<p>Ilka asszony, a mint megérkeztének hírét vette, rögtön
-bezárkózék a legbelső szobájába s betegnek mondatá magát.</p>
-<p>Apor István, a tornácz erkélyére kiállva, felolvasá a székely
-vitézek előtt a fejedelem parancsát, melyben kipróbált hűségüket az
-ő szolgálatára bocsátja s őt a vár kapitányává és urává rendeli, a
-kinek gondja lészen, hogy a betörő gonosz ellenség ellen a szegény
-lakosságot fegyveres erővel megvédelmezze.</p>
-<p>Ez pedig hogy ne tetszett volna a székelyeknek.</p>
-<p>– Esküdjetek meg a fejedelem hűségére azonnal! parancsolá Apor
-István a vitézeknek. <span class="pagenum"><a name="Page_158" id=
-"Page_158">-158-</a></span></p>
-<p>De azok csak súgtak-búgtak, utoljára felküldék a tornáczra a
-hadnagyukat, Czirjék Boldizsárt, hogy beszéljen a fejével a
-kapitánynak.</p>
-<p>– Adjon Isten, a mi nincsen; vegye el, a mi van! Kedves komám,
-Están uram. Ugyan jó, hogy ma jött kegyelmed, nem tegnap, mert
-akkor ma már «holnap» volna, s nem mondhatná a székely azt, hogy
-«ma nem». Mert hát, tudja kegyelmed: «szóbul ért az ember!» aztán
-meg «több nap, mint kolbász», az is igaz pedig, hogy «jobb egy
-lámpás elől, mint kettő hátul», s «az oláh is okosabb a vásár
-után», azért azt tartják a székelyek, hogy «kötve kell hinni a
-komának», mert «ember teszi a fogadást, agg eb, ki megállja», pedig
-hát «az ökröt szarvánál, az embert szavánál fogják meg», azért
-nehogy «szappant vegyünk sajt helyett»…</p>
-<p>– Hadd el az ördögbe ezt a sok bolond példás beszédet, vágott
-közbe Apor István, rukkolj ki vele magyarán, mi csipte meg a
-góbékat?</p>
-<p>– Hát biz azok azért vakaróznak, hogy mindenképen szeretnék
-tudni, hogy miféle állapotban került ide kegyelmed, hogy ennek a
-várnak ura legyen? Hogy nem származik-e ebből majd Ilka asszonyra
-valami veszedelem? Mert tudja kegyelmed, első ember az országban a
-fejedelem, de még annál is elébb való az asszony. Azért, ha azzal a
-hatalommal jött ide kegyelmed, hogy a fejedelem parancsolatjára
-Mikóujvárát dominiumostól Ilka asszonytól elvegye s őtet
-gyermekeivel együtt abból kiforgassa, hát akkor kevés ám ez a kis
-csapat vasfazekas fejű darabont itt körülötte a székelyeknek, úgy
-kirakják innen velük együtt, hogy a lába sem éri a földet. No
-úgy-e, már most kegyelmed is vakarja a fejét. Hát ott mi csíp?
-Mondja!</p>
-<p>– Gyere be velem a szobába, majd ottan elmondom. Addig küldd az
-őrséget nyugodni.</p>
-<p>– Köszönik szépen, elálldogálnak ők itten.</p>
-<p>Apor István behivta magához Boldizsár bát s elment vele egész a
-szélső gömbölyü torony szobájáig, a hol senki <span class=
-"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span> sem
-hallgathatja ki, hogy mit beszélnek, ha csak nem madár, vagy
-denevér.</p>
-<p>– Hát haragszunk-e még egymásra, öregem? kezdé a szót Apor
-István. (Ő került a kis ajtó felől, mert tudta jól, hogy a székely
-«hadnagy», a kinek ötszáz pixidarius lesi a parancsát, nagyobb úr,
-mint a «kapitány», a kinek csak húsz drabant áll a
-szolgálatára.)</p>
-<p>Boldizsár bá a mellére tette a jobb kezét s így szólt:</p>
-<p>– Isten úgy tartson, hogy szivemből kivántam, hogy újra
-megláthassam kegyelmedet ebben a várban.</p>
-<p>Ennek a szónak nagyon megörüle Apor István uram; a székely az
-Isten nevét nem szokta hiába felvenni a nyelvére; s miután
-Boldizsár bá kezét megszorongatván, arról is meggyőződött, hogy
-nincsen a markában valami lengyel garas odaszorítva (mert ha az ott
-vagyon, akkor az eskü átka a lengyel garast éri, nem az ő lelkét!),
-tehát egészen igaz szó volt, a mit kimondott, annálfogva ő is igen
-nyájas lett hozzá s megczirogatá az orczáját.</p>
-<p>– No hát legyünk akkor, mint régi jó komák, ismét per tu.</p>
-<p>– Meg se bánjuk. Én igaz hitemre mondom, nem csak azt kivántam,
-hogy visszajöjj ide, de hogy itt is maradj.</p>
-<p>– Hát hisz magam is azt óhajtom. Épen abban járok. Megmutatom
-neked fejedelem ő nagysága levelét is, a melyben nekem condonálja
-egész Mikó-Ujvárát, a hozzátartozó dominiummal együtt, mint a
-melyet perduellióiért Damokos Tamásné fiscaliter elvesztett. Hiszen
-tudod azt a casusát Szamosujvárott? Milyen asszonysereget hozott
-magával a fejedelemre! Hogy betört a diaetába, s még a rendeket is
-kényszeríté, hogy a fejedelmet detronálják, sőt annyira ment a
-vakmerősége, hogy még a fejedelem lovának a zablájába is
-belekapott. Ha én akkor ott nem vagyok! A fejedelem ezért őt
-megnotáztatta.</p>
-<p>– Bizony Isten, nagy bolondság volt! erősíté Boldizsár bá. (Az
-ember ugy is vehette, hogy a Damokosné cselekedete <span class=
-"pagenum"><a name="Page_160" id="Page_160">-160-</a></span> volt a
-nagy bolondság; úgy is, hogy a fejedelemé volt az.) Hanem hát én is
-megmondom igazán, a mi a szívemen van. Én sajnálom az Ilka hugomat,
-de különösen a két kis ártatlan porontyát. S fáj a szívem érte,
-hogy így egyszerre árvákká, földönfutókká legyenek. A Damokos
-Tamásnak már vége. Az nem élő ember többé. Tudom a tatárok
-szokását. A kit szökésen kapnak, vagy a kiért a sarczot meg nem
-hozzák Ór-Kapuba, mikor a foglyot odáig kivezették, az nem jön
-emberszámba többé. Azt úgy elcsufitják, hogy nem marad rajta emberi
-ábrázat s örök baromszolgaságba vetik, a hol a nehéz munka,
-sanyaruság nagyhamar megöli. Szegény Tamás oda van már. Ilka
-asszony özvegy lett már.</p>
-<p>Apor István kivette a selyem zsebkendőjét, hogy megtörülje a
-szemeit erre a szomorú hírre.</p>
-<p>– Ne fujd az orrodat, mert veres lesz! mondá Boldizsár bá.
-Inkább szóljunk vidámabb dolgokról. Ugy-e bár, valld meg igaz
-hitedre, hogy most is szereted Damokos Tamásnét?</p>
-<p>– Tudom már, mit akarsz ezzel? Hogy hát legjobb lenne, ha
-elvenném a menyecskét, akkor ő is megmaradna a birtokában, én is úr
-lennék benne, a fejedelem is visszavonná a megnotázást.</p>
-<p>– Ejnye, de éles eszed van, komám!</p>
-<p>– Hát hiszen nem hiába vagyok a fejedelem tanácsosa.</p>
-<p>– Azért van hát olyan nagy szerencsében ő nagysága.</p>
-<p>– Magam is tudnám én azt, hogy Ilkát meg kellene nyernem, mert
-azzal együtt a székelyeknek a szívét is megnyerném, s aztán meg
-minden non putarem eventualitásokra is biztos titulusom volna.</p>
-<p>– Holmi fejedelemváltozás esetére, úgy-e?</p>
-<p>– No igen. De még hogy a fődolgot megvalljam: bizony maga az
-asszony sem megvetendő egy falat.</p>
-<p>– De nem bizony! A régi világban tündérnek fogták volna el. Te!
-Mikor a haját leereszti (én már láttam egyszer), hát egész a
-sarkáig ér. <span class="pagenum"><a name="Page_161" id=
-"Page_161">-161-</a></span></p>
-<p>– Ne ébreszgesd bennem az alvó oroszlánt! Úgy is szomjazom a
-szíve vérét; de mit ér, ha ő tudni sem akar rólam. Addig meg sem
-kérhetem, a míg Damokos Tamástól el nincs választva. Azt pedig,
-hogy a rabságba rekedt férjétől elválaszszák, egyedül ő neki lehet
-kérni a szent széktől: más azt nem teheti. Hol vegyek én annyi
-ékesszólást, a mennyivel én Ilka asszonyt erre rábeszéljem? Holott
-annyira megy az irántam való utálkodása, hogy még maga elé sem
-ereszt, hanem betegnek mondatja magát s minden ajtót bezár
-előttem.</p>
-<p>– Ez nagy bolondság tőle, mondá Czirjék. Mert már a Damokos
-Tamásról egyszer le kell neki tenni. Akár így, akár úgy. Azt soha
-sem látja többet. Mit is látna rajta? Csak elfutna tőle. Hidd el,
-hogy nem te érted, hanem ő érte beszélek. Mert látom, hogy így
-elpusztul, s nincs más menekülés a számára, mint a te karjaid közé.
-Ha beteg, hát meg kell gyógyítani. Biz az orvosságot senki sem
-szereti: azért mégis csak beadják. Tudnám én annak a módját, hogyan
-lehetne őt rákényszeríteni, hogy ő maga adja mindenbe a
-beleegyezését.</p>
-<p>– Ha tudod, ne rejtegesd! Mi az?</p>
-<p>– Hát az executión kell kezdeni a processust.</p>
-<p>– Ezt magam is felérem ököllel; de hiányzik a fődolog hozzá,
-mint tudod, az «occasio bona!»</p>
-<p>– No hát azt megszerzem én neked, ha rám bizod… A szép
-menyecskének a hálószobája a kastély keleti gömbölyű tornyában van,
-a minek csak egy ablaka nyitott, a mi a havas felé néz. Ehhez a
-szobához egy sötét folyosó vezet, a mi a vastag várfalba úgy van
-beépítve, hogy a cselédségből senki se tud róla. A folyosó
-bejáratát azon az oldalon, a hol a fegyverterem van, egy szekrény
-takarja; abból nyilik egy alacsony ajtó, a minek nálam a kulcsa. A
-másik végén a folyosónak pedig ismét van egy ajtóforma fatábla.
-Arról ismét senkinek semmi tudomása nincsen, mert a hálószobában
-ezt a bejáratot egy nagy velenczei tükör fedezi. Ez előtt a tükör
-előtt szokta <span class="pagenum"><a name="Page_162" id=
-"Page_162">-162-</a></span> Ilka asszony éjszakára a haját
-kibontani, s újra befonni.</p>
-<p>– Hát te ezt honnan tudod?</p>
-<p>– Ej no. A fatábla végig van hasadva s a tükör hátuljáról egy
-helyen levált az ezüst.</p>
-<p>– Hej te vén, gaz kópé! Magad is leskelődtél már a szép
-menyecske után egyszer-másszor!</p>
-<p>– Ugyan ne ungorkodj! Hát akkor sem vétettem vele senkinek. No
-hát értsd meg tovább. A szobában világos szokott lenni, mert egész
-éjjel ég a mécses. Láthatod, hogy mikor jött el az időd. Az a
-tükrös tábla azonban nem nyilik kulcscsal, hanem alul van egy
-fordító retesze; a mint azt szépen elcsavarod, a tábla elfordul a
-sarkában s nyitva az utad a szobába. Akkor aztán, hogy miként
-viseled magadat? ha nem tudnád, vedd elő Cornelius Agrippa
-könyvecskéjét «de vanitate scientiarum», abból kikeresheted.</p>
-<p>Apor István uram egészen fel volt villanyozva ezen hamis furfang
-által.</p>
-<p>– Adsza azt a kulcsot.</p>
-<p>– Hohó, komám. Csakk lassan a testtel! Szegődött bér osztott
-koncz. Krisztust sem árulták el ingyen. Előbb én is itt vagyok
-ám.</p>
-<p>– Ha sikerül a practicád, bizony jól megjutalmazlak érte.</p>
-<p>– Mi az a «jól?»</p>
-<p>– Meghagylak a hadnagyi tisztedben, s inscribálok neked három
-portát.</p>
-<p>– Jól van. Hanem azt add irásban.</p>
-<p>Apor István megirta a kötést, meg is pecsételte: azt Czirjék
-Boldizsár eltette a tarsolyába. Akkor aztán elvezette a tanácsos
-urat és kapitányt a czímerterembe, ott a szeme láttára félretolta
-az emlitett szekrényt, felnyitotta a kis ajtót, végig világítva egy
-szövétnekkel a keskeny rejtek folyosón, a mi annak a háta mögött
-nyilt. Aztán odaadta a kis aranyozott kulcsot Apor Istvánnak.
-<span class="pagenum"><a name="Page_163" id=
-"Page_163">-163-</a></span></p>
-<p>– Tehát csak okosan és merészen. Aztán ha lakodalomra kerül a
-sor, engem ki ne felejts belőle. Most pedig gyerünk, eskessük fel a
-hűségre a székelyeket.</p>
-<p>Ez az utolsó szó egészen meggyőzte Apor Istvánt a felől, hogy
-Czirjék igaz jó akaró embere.</p>
-<p>Hiszen nincs abban semmi gonoszság, a mit az most eképen
-kifundált. A szegény Damokos Tamás kárbaveszett, azon már nem lehet
-segíteni; a nyomorult asszonynak inkább kell új férjről, istápról
-gondoskodni, a kivel egyúttal a birtokát is megmentheti. Nincs most
-idő hosszadalmas turbékolásra, «susogóra»; practice kell a dologhoz
-hozzáfogni. Ha Apor István Ilka asszonynak a hálószobájába éjjel
-bejuthatott, onnan csak mint jövendőbeli férj jöhet ki. Igen jól
-van az kiszámítva, brutális, de egyenes mód! Magának is van benne
-érdeke a lúfőnek!</p>
-<p>Alig is várhatta Apor István, hogy beesteledjék. A székelyek
-felől, miután felesküdtek a hűségére, egészen biztos lehetett;
-esküjét a székely soha meg nem szegi, ha a nyaka utána szakad is.
-Csak utána kell nyulni az érett gyümölcsnek, s minden a kezében
-marad.</p>
-<p>Mégis nagyobb bátorság okáért azt a husz drabantot, a kiket a
-fejedelmi szász testőrségből magával hozott, oda rendelé fel a
-czímerterem előtti tornáczba, hogy ott legyenek éjjel, így egészen
-bizonyos lehetett a terve sikerüléséről.</p>
-<p>A mint elharangozták az esteli angelust, bezárá belülről a
-fegyverterem ajtajait, s azután a rejtekajtón át behatolt egy
-viaszgyertya világa mellett a keskeny folyosóba.</p>
-<p>A csizmáit is lehúzta, hogy a lépteinek semmi hangja el ne
-árulja közeledését. A folyosó túlsó végéhez érve, aztán elfujta a
-gyertyát, észrevéve, hogy a Czirjék említette hasadékon át
-világosság szüremlik keresztül.</p>
-<p>Odalopózott az áruló hasadékhoz, a honnan a világosság
-derengett. A tüköramalgama kopásán keresztül egészen végig
-láthatott az ágyasházon.</p>
-<p>Ott volt a fülkében, nehéz függönyökkel beárnyékozva,
-<span class="pagenum"><a name="Page_164" id=
-"Page_164">-164-</a></span> Ilka asszony özvegy nyoszolyája;
-mellette egy kisebb kárpitos ágy, a két kis gyermek alvó helye.
-Épen most fekteti le őket. Maga vetkőzteti, megimádkoztatja:
-«Szegény jó apánkat őrizze az Isten minden veszedelemtől, hozza
-vissza friss jó egészségben.» Anyjuk megcsókolgatja mind a kettőt.
-Azok még sokáig elvihánczolnak az ágyban, gyermekek módjára.</p>
-<p>– Nem tudtok már eldögleni, fattyuk! – mormogja magában a
-türelmetlen leskelődő.</p>
-<p>Pedig még sok végigvárni való van. Mikor a gyermekek elpihennek,
-maga Ilka asszony veszi elő a kapcsos imakönyvet s letérdelve az
-Istenanya képe elé, hosszan, keservesen, könyhullatások közt
-imádkozik.</p>
-<p>– Mit tud annyit könyörögni annak a festett képnek?</p>
-<p>De még aztán egy másik festett kép is előkerül; arany keretbe
-foglalt elefántcsontra festett miniatur-arczkép. Azzal is sokáig el
-kell beszélgetni, meg-megcsókolgatni, szivéhez szorongatni. Ez
-bizonyosan Damokos Tamás képe.</p>
-<p>A felébredt oroszlán dühét ez még csak ingerli.</p>
-<p>Végre aztán mégis rászánja magát a szép nő a lefekvésre, maga
-levetkőzik, nem kell neki cselédsegítség. Lebontja a szép hosszú
-haját, hogy újra befonja, s nagyot bámul rajta, hogy egy szál ősz
-hajat talál közte: ez akkor támadt, mikor hirét hozták, hogy a
-férjeért küldött váltságdijat elrabolták. Hiszen még alig
-huszonnégy éves! S már itt van az ősz szál.</p>
-<p>A leskelődő lator lihegve emészti sovár szemével a deli hölgy
-bájait. Türelmetlen is már. Alig birja magát addig tartóztatni, mig
-a nő ágya félfüggönyét maga fölé húzta, csak a másikat hagyva
-feltárva, hogy onnan fekhelyéről a gyermekekre lásson. Aztán
-félkarját a feje fölé emeli, az arczát ráfekteti s Istenben
-elalszik.</p>
-<p>– No most itt van az én időm! mondja magában Apor István,
-elfordítva a csavarreteszt a deszkapad alján, a hogy Czirjék
-megtanította rá, s abban a szent perczben – <span class=
-"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span> kiesik
-a föld a lába alól, s ő az elbillenő padlóról lezuhan valami nagy
-sötét mélységbe.</p>
-<p>Szerencséje, hogy szalmára esett: nem törte se kezét, se
-lábát.</p>
-<p>Hanem a zörejre fölébredt Ilka asszony s kiugorva az ágyából,
-azt kérdé: «Ki jár ott?»</p>
-<p>Arra ugyan neki a háborgató meg nem felelhetett, mert az valami
-három ölnyi mélységben kuczorgott, a hová nem hat le se szó, se
-világosság; de a földalatti kajabajának még is fel kellett hozzá
-törni még a vastag bástyafalon keresztül is, a mibe az a sülyesztő
-volt lemélyitve, a hová Apor István leesett. Valami régi kincstartó
-rejtek volt az, a melyben az első Mikó a drágaságait dugdosá, s a
-mi felől csak Czirjéknek volt tudomása; hanem a furfangos
-sóhajhidat már ő csinálta hozzá a régi csapóajtó helyett s a
-levezető lajtorját is kihúzta belőle. Akkor végezte ő ezt az egész
-munkát, a mikor Ilka asszony Szamosujvárt járt diaetát és
-fejedelmet regulázni. A mint a jenői győzelemnek hire terjedt,
-rögtön megsejté Boldizsár bá, mi lesz ennek a következése? A
-győzelmes fejedelem visszajön, – Damokosnét megnótázzák, –
-Mikóujvárt elkobozzák tőle, – azt pedig senki se kapja meg más,
-mint Apor István, a kinek mindig fájt rá a foga, – az idejön várat,
-birtokot elfoglalni, ha egyszer itt lesz, az ő luxuriosus
-természeténél fogva könnyű lesz őt belecsalni ebbe az egérfogóba:
-mivel aztán az ezermesternek még messzebblátó czéljai voltak.</p>
-<p>Azonban a megmagyarázhatlan zajra Ilka asszony hirtelen magára
-kapkodta a ruháit, s a cselédjeit készült felkelteni, a midőn a
-hálószobája ajtaján halk kopogtatást hall.</p>
-<p>– Ki van az ajtón?</p>
-<p>– Én vagyok itt, édes lelkem, a Boldizsár bátyád. Ébren
-vagy-e?</p>
-<p>Ilka asszony sietett felnyitni az ajtót.</p>
-<p>– Ugyan jó, hogy már felöltözve talállak, édes mézem.
-<span class="pagenum"><a name="Page_166" id=
-"Page_166">-166-</a></span> Csak költsd fel a kis gyermekeket is, s
-öltöztesd fel. Futnunk kell innen!</p>
-<p>Ilka asszony a lába alatt zakatoló zörejre figyelmezteté.</p>
-<p>– Mi van ott? Soha sem hallottam itt semmi neszt még.</p>
-<p>– Patkány került a csapdába. Hadd kaparjon. Te csak szedd össze
-hirtelen, a mi drágaságod van, rakd egy bőriszákba; a legdrábbakat,
-a kis porontyokat, jól fel is öltöztesd, befogva a hintód: éjjeli
-útra megyünk, Brassóig meg sem állunk.</p>
-<p>– Az történt meg, a miről beszéltünk?</p>
-<p>– Az. Tégedet megnotáztak. Apor Istvánnak adták a váradat,
-birtokodat. Ha magad is az övé nem akarsz lenni, akkor fuss
-innen.</p>
-<p>– De hová?</p>
-<p>– Majd megmondom, ha az úton leszünk. Egész odáig, a hol már a
-világ be van deszkázva. De most siess! Majd én elvégzem a magam
-dolgát azzal, a ki idelenn zakatol.</p>
-<p>Ilka asszony hirtelen felölelte a gyermekeket az ágyukból s
-kifutott velök a cselédjeihez. Egészen agyon volt rémülve, s
-féltette őket ebben a kisértetes szobában.</p>
-<p>Boldizsár bá pedig, mikor egyedül maradt ott, félretolta a
-helyéből a nagy fali tükröt s kezébe véve az éjjeli mécsest,
-levilágított vele a mély bástyaüregbe.</p>
-<p>– No kedves komám, nem ütötted-e meg magadat?</p>
-<p>Hathatós káromkodás volt rá a felelet.</p>
-<p>– Látod, így jár ám az, a ki a tiltott gyümölcs után ágaskodik.
-Dejszen döngetheted azt a falat! Egy öl széles az elől is hátul is.
-Nem hallik ki innen semmi kiáltás. Jobb lesz, ha szépen megalkuszol
-velem, ha ki akarsz innen kerülni valaha.</p>
-<p>– Mi kell? Haramia! Kiált fel onnan alulról a fogoly.</p>
-<p>– Mi kell? Kitaláltad. «Haramia.» Azt mondd meg nekem azonnal,
-hogy kinek hivják igazi néven a Munduka Ravaselt? a ki a Damokos
-Tamás váltságát elrabolta s hol találok rá minden bizonynyal.</p>
-<p>– Mit tudom én? <span class="pagenum"><a name="Page_167" id=
-"Page_167">-167-</a></span></p>
-<p>– Hát csak törd rajta a fejed; ha elfelejtetted, míg eszedbe
-jut, mert nekem nem hosszú az idő idefenn rávárnom, a míg
-megmondod: ha neked nem hosszú. Te neked tudnod kell azt! S ha most
-jóllakva nem jut eszedbe, majd eszedbe jut éhomra, mert én addig
-meg nem mondom, hogy hol van a pékbolt, ahol czipót vehetsz, – oda
-lenn a sutban.</p>
-<p>– Csak nem akarsz éhen megölni?</p>
-<p>– Ne akarj éhen meghalni. De én bizony alább nem adom a czipót,
-megmondtam az árát.</p>
-<p>– No hát vigyen el az ördög. Zernyesten lakik Brassó mellett,
-Dimbora Lupujnak hívják.</p>
-<p>– Úgy? Jól ismerem. Derék, becsületes biróviselt ember. Hát
-annál vannak az elrabolt aranyok?</p>
-<p>– Azt nem tudom.</p>
-<p>– Dehogy nem tudod! Vajjon hol tartja őket?</p>
-<p>– Az ördög jobban tudja.</p>
-<p>– Könnyű neked odalenn a pokolban az ördögöt emlegetni. Hát
-kérdezd meg tőle, közelebb vagy hozzá mint én. Különben, bizony
-Isten, itt maradsz itéletnapig.</p>
-<p>– No hát süketülj meg tőle! Egy hosszú oláh tilinkóba vannak
-belerakva, az ott lóg az ágya fölött a falon. Vedd el tőle! mit
-bánom én? süsd meg!</p>
-<p>– Hát hiszen meg is sütöm én azt, csak megkapjam</p>
-<p>– No már most adj le egy létrát, hadd megyek fel.</p>
-<p>– Jaj de házsártos vagy, kedves komám; pedig még csak most
-kerültél le s már is ki akarsz jönni! Hátha, mint a szegény Damokos
-Tamásnak, esztendő számra ott kellene taposnod a csávát a keserű
-rabságban! Nem megy az olyan hamar! Várnod kell egy kisség! Előbb
-én majd elmegyek a Mundukát felkeresni. Téged addiglan itt hagylak.
-Ne félj semmit, nem halsz éhen. Ha a szalmát félrehárítod a lábad
-alól, találsz egy csapó-ajtóra, azt a vaskarikájánál fogva
-felemeled, s azon bejutsz egy gádorba, a melyik egy csinos kis
-boltba vezet. Az lesz a te ideiglenes lakásod ebben a várban. Van
-nálad tűzszerszám, ott <span class="pagenum"><a name="Page_168" id=
-"Page_168">-168-</a></span> találsz gyertyát is, nem maradsz
-sötétben; meglátod, van enni-inni való akár két hétre is. Én az
-alatt csak megkapom a Mundukát. Ha az igazi nevet mondtad, akkor
-bizonynyal megkapom. Hogy a pénzt hogy veszem el tőle, az aztán az
-én gondom. Akkor azután rögtön hirmondót futtatok ide a
-hadnagyokhoz, hogy hol keressék a kapitányukat, a kik bizonyára
-addiglan, ha eget-földet egygyé tesznek, sem akadnak rád sehol. Ha
-azonban nem az igazi nevet adád tudtomra: akkor visszajövök ide,
-erre a szent helyre s megint lekiáltok hozzád: «hol vagy Ádám!» jer
-elő, ne hazudj igazán, ki a Munduka Ravasel? S ezt mind addig újra
-ismételem, a míg csak te meg nem unod.</p>
-<p>– Az igazi nevet mondtam. Dörmögé a mélységbe jutott.</p>
-<p>– No hát akkor béke legyen veled! Ha látlak, lássalak friss jó
-egészségben.</p>
-<p>Ezzel lecsukta a fogolyra az elbillenő ajtót; helyre fordítá a
-csavaró reteszt; a nyilástzáró táblát a belső tükörrel együtt
-helyére tolá s aztán végighaladva a rejtek folyosón, kijött a
-czimerterembe; a nehéz szekrényt megint a rejtekajtó elé tolta, s
-valamennyi szobán keresztül sétálva, végig ballagott a külső
-tornáczon, úgy került Damokos Tamásné elé, a ki azt hitte, hogy
-boszorkányság van a dologban: mivelhogy a toronyszobából lehetetlen
-más ajtón kijönni valakinek, mint a melyen bement. Merre jött ki az
-ágyasházból?</p>
-<p>– Repültem galambom! magyarázá Boldizsár bá. De most már
-repüljünk veletek együtt, a míg a csillagokban tart.</p>
-<p>Azzal a két kis gyermeket a karjaikra vették, a kisebbiket az
-anyjuk, a nagyobbikat Boldizsár bá s levitték őket a hintóhoz. A
-nagyobbik nyügösködött. «Minek költöttek fel? Olyan jót álmodtam.
-Az apámnál voltam».</p>
-<p>– Ő nála fogsz lenni kicsikém nem soká! – mondá Boldizsár bá –
-odaviszlek hozzá! <span class="pagenum"><a name="Page_169" id=
-"Page_169">-169-</a></span></p>
-<p>– Minek bolondítja ezzel a szegény gyermeket? – feddé Ilka
-asszony.</p>
-<p>– Igazat mondtam én. Bizony odamegyünk! Damokos Tamáshoz!</p>
-<p>Ezért a szóért aztán mind a hárman a nyakába borultak, anya és
-két gyermek és összecsókolták.</p>
-<p>– Igaz ez? igaz ez?</p>
-<p>– Ha én mondom, hát igaz!</p>
-<h2>A DRÁKU POPI.</h2>
-<p>Utközben Boldizsár bá elmondott Ilka asszonynak a
-megtörténtekből, s az ezután tervbe vett dolgokból annyit, a
-mennyibe azt szükséges volt beavatni. Megtudta már Aportól, hogy mi
-az igazi neve Mundukának? hol kapható meg, és az elrabolt aranyak
-hova vannak elrejtve?</p>
-<p>– Tehát mégis az ő tudtával történt! szörnyűködék Ilka
-asszony.</p>
-<p>– Bocsásd meg néki, szentem. Az irántad való szerelem vitte rá,
-nem valami nemtelen indulat.</p>
-<p>– Pokolra jusson érette!</p>
-<p>– «Ott» van már, ne kivánd még mélyebbre. Szépen birtokba vette
-a váradat, mondhatom: csak hadd üljön ott. Nem tart az sokáig,
-pünkösdi királyság lesz az, két ellen fejedelmünk már van, mire
-visszakerülünk Krimiából, negyedik is lesz, az majd kiveri
-valamennyit. Hanem most legelébb is az a főgondunk, hogy Mundukától
-visszakapjuk a pénzt.</p>
-<p>– Rögtön jelentse föl kegyelmed a brassói királybirónál, hogy
-fogassa el az embert.</p>
-<p>– Dehogy jelentem, édes mézem! hisz az annyi volna, mintha rókát
-akarnék fogni s kolompot akasztanék a nyakamba. Majd kikerítem én
-azt királybiró nélkül, egy nap köze alatt. A ki az emberek
-bölcsességére számít, az bizony <span class="pagenum"><a name=
-"Page_170" id="Page_170">-170-</a></span> csúfot lát; hanem aki a
-bolondságukra számít, az mindig czélba talál.</p>
-<p>Ilka asszony tehát egészen rábizta az ügyet Boldizsár bára.</p>
-<p>Másnap délre bevergődének szerencsésen Brassóba. Boldizsár bá
-azonban nem hajtatott a belvárosba, a hol igen díszes vendégfogadók
-valának; hanem kinn maradt Bolgárszegen. Ez egyik külvárosa
-Brassónak, a mit akkor csupa görögök laktak. A legélelmesebb és
-leghasznosabb népfaj, a mi csak Magyarországra bevándorolt. Itt
-bolgároknak nevezték akkoriban őket; de valóságra macedon görögök
-voltak. Az ő kezükben volt az egész kereskedés, Magyarország és a
-keleti népek között. Kincsek özönlöttek a kezeiken át
-Magyarországra. Szerették is őket a királyok és fejedelmek, s erős
-kiváltságokkal keríték őket körül. Ezek közé tartozott, hogy a
-görögök saját birót választottak magok közül, a ki kereskedelmi
-ügyeikben itéletet hozott. Ebben az időben Nogáli uram volt a görög
-biró. Boldizsár bá egyenesen az ő udvarára hajtatott be. Itt minden
-ház bolt volt és vendégfogadó. Lehetett kapni akár egy ital
-pálinkát, akár egy vég posztót, akár egész ellátást, kocsival,
-lóval, jutányosan, becsületes árért. Szivesen látták a vendéget, a
-gazda együtt ebédelt, vacsorált vele: mikor odább akart menni,
-megcsinálta neki a számláját, a min magának nyeresége sem volt;
-engedelmet kért tőle, hogy ilyen sokra megy a csekélység, a mit
-szolgáltatott, s ha azt mondta a vendég, hogy most nincsen pénze,
-hát «az Isten áldja meg! majd megadja, ha visszajön megint.» A
-székelyek legörömestebb is csak ideszálltak Bolgárszegre, ha
-Brassóban vala dolguk.</p>
-<p>Nogáli uram különben is régi jó ismerőse volt a
-Damokos-családnak, a buzát, gyapjut ő szokta tőlük megvenni, s
-viszont kelmével, fűszerszámmal ő látta el a házat. Nagyon örült
-is, mikor Boldizsár bát meglátta Damokosnéval, meg a két kis
-fiucskával. Ő maga segített a nagy böröndöt behozni Boldizsárnak.
-«Az ilyent nem <span class="pagenum"><a name="Page_171" id=
-"Page_171">-171-</a></span> kell cselédre bizni! észreveszi az
-emeléséről, hogy arany-ezüst van benne.»</p>
-<p>– Biz a van ebben, mondá Boldizsár bá. A Damokosok minden
-családi kincse itt van. György fejedelem megnótáztatta a
-hugomasszonyt, s most futnunk kell az országból.</p>
-<p>– Tudom, tudom. Mondá a görög. Az Isten áldja meg őtet a
-nótájával! Majd mi tánczolunk azon. Hát csak hagyjátok itt nálam
-ezeket a kincseket most: ne vigyétek magatokkal, mert bizony
-elveszik tőletek vagy a zsiványok, vagy a tatárok. Itt ólálkodnak
-ám már a szomszédban. Én adok rá nektek majd pénzt, a mennyi kell.
-Tudom, mi van a ládában. Ismerem minden darabját. Lehet rá kölcsön
-adni kétezer aranyat. Nem kérek sokat érte; egy oszporát egy
-aranyért, a mig visszafizetik. Ha egy hónap mulva, vagy kettő
-mulva, vagy egy esztendő mulva. Azért csak egy oszporát.</p>
-<p>Damokos Tamásné bízony megadott volna akár egy dénárt is szives
-örömest a kölcsönajánlott két ezer aranyért darabonkint.</p>
-<p>– Itt én nálam biztos helyen lesz ám a kincsetek, ne féljetek.
-Ide nem jön a tatár. Van mi nekünk olyan abrakunk, a mit ha a tatár
-lovának adunk, hát elmegy tőle másfelé; Brassót kikerüli.
-Megtanulták már a brassóiak, hogy vassal nem jó verekedni, ezüsttel
-sokkal jobb.</p>
-<p>– De hátha ezt a kétezer aranyat is elrabolják tőlünk a
-zsiványok, mint a multkorit? aggságoskodék Ilka asszony.</p>
-<p>– Miért nem szóltatok nekem? Nekem kellett volna szólni! Én nem
-adok ám a kezetekbe pénzt; egy oszporát sem. Nem kell az embernek
-az útra pénzt vinni magával; mert mikor előveszi az erszényét, hogy
-fizessen: meglátják, s agyonütik érte. Hanem majd adok én nektek
-egy pecsétes levelet, jóféle pergamenre irva, ezzel aztán
-elmehettek Bukarestbe, Galaczba, Bakcsi Száraiba, majd felirom a
-neveiket, kikhez? Annak ott megmutatjátok ezt <span class=
-"pagenum"><a name="Page_172" id="Page_172">-172-</a></span> a
-levelet, s megmondjátok neki, hogy mennyi pénzt fizessen
-helyettetek ennek meg amannak. Az felirja erre a levélre, a mit
-kifizetett, ti meg irást adtok neki róla. Mikor visszakerültök,
-ezzel a levéllel beszámoltok nekem, s akkor megtudjuk, hogy
-melyikünk tartozik a másiknak? Igy az egész uton senki egy tallért
-sem lát a tenyeretekben; mégis mindig lesz pénzetek. Ezt a levelet
-pedig hiába rabolná el tőletek akárki, mert ez csak Damokos Tamásné
-asszonyomnak a nevére szól; a kit aztán a keze irásáról ismernek
-meg az én embereim minden városban. Ha akarjátok, Bagdádig
-elküldelek benneteket ilyen szép szerével.</p>
-<p>Oda azonban ők nem akarának utazni, hanem csak Krimiáig,
-Buzdurgán murza uram palotájáig.</p>
-<p>Ilka asszony tehát egészen tele volt megelégedéssel, mikor
-ennyit megértett Nogáli uramtól. Meg volna tehát a váltságdíj
-ismét; a kétezer arany. Erre a módjára a szabadulásnak bizony
-hamarább is gondolhatott volna! Vádolta most már a lelke, hogy
-minek kapkodott a fejedelem lova zablyájához? miért nem kereste fel
-inkább azonnal Nógáli uramat? Mennyi idő kárbaveszett ezzel. Sőt a
-birtokát is elkobozták miatta. – No majd az urának visszaadják, ha
-előkerül Krimiából, hisz az nem vétett Rákóczy Györgynek semmit,
-sőt inkább az ő hűségeért szenved.</p>
-<p>Boldizsár bá azonban egy szóval sem árulta el Nogálinak, hogy
-vagynak még más kétezer aranyak is, a mikre bizonyosan számit. Azt
-kell kicsikarni! De nem szólt senkinek. Azt mondta, elmegy
-körültekinteni alkalmatosság után. Ellenben csak azt várta, hogy
-besötétedjék. Akkor egy batyuba kötözött mindent, a mire szüksége
-volt. Ha valaki rajta kapta volna, de elbámult volna rajta, hogy
-micsoda furcsa dolgokat szedett össze az ezermester? Mi lesz ebből?
-Egy bivalybőr szarvastul, sörényestül, egy hosszú tülök, egy
-négyszegletü bádogszelencze. Vajjon mire lesznek mindezek
-használhatók? <span class="pagenum"><a name="Page_173" id=
-"Page_173">-173-</a></span></p>
-<p>Azt ő tudta. A mint sötét lett, felvette a batyut a hátára;
-vándor olajkárosok módjára a köpönyegét a batyu fölé takarta, s
-aztán egy hosszú szeges bottal a kezében, elindult Zernyest
-felé.</p>
-<p>Nem kellett neki tudakozódni, tudta jól az utat. Minden házat
-ismert.</p>
-<p>Éjfélre kukorítottak a kakasok, mikor a falu közepéig eljutott,
-a hol az ő emberének a háza volt. Azt is ismerte ő személyesen.
-Sokszor ittak egymásnak a kulacsából. Ki hitte volna róla, hogy
-ilyen gonosz szellem lakik benne?</p>
-<p>Zernyestfalva és egész határa akkoriban mind Brassó tulajdona
-volt. A falu félmértföldnyi hosszúságban nyúlik végig a Riu patak
-partján, más része meg el van szórva a havasok között; azt odafenn
-vad, pásztornép lakja, a ki még papot sem lát soha s vándorol a
-nyájával, keresztülkasul a hegyeken, nem kérdezve, hol Erdély, hol
-Oláhország? az idelenn lakók pedig fuvarozásból élnek. Befognak
-tizenkét, tizenhat lovat egy óriási társzekér elé, s azt megrakva
-brassói kelmékkel, elvontatják Bécsig vagy Galaczig, mindig útban
-vannak. Zavaros időkben pedig halásznak is! de nem a Riu patakban,
-hanem a «zavarosban». Egy olyan név, mint a «Munduka Ravasel», nem
-is valami megszégyenítő arra nézve, a ki azt hiressé tette. Csak
-olyan az, mint a hajdankorban a rablólovagok viselete volt. Még
-népballadák is dicsőítik. Egy ilyen híres kalandor, Deli Marko,
-egész ütközetet vívott Báthory Gáborral s meg is verte (a szászok
-segélyével) a fejedelmet. (A «Deli Marko» név mindenütt
-népszerű.)</p>
-<p>Boldizsár bá bizonyos lehetett felőle, hogy Dimbora Lupujt
-otthon találja. Az nem jár fuvarozni.</p>
-<p>A háza ott van egy domboldalban, óriási diófáktól betakarva.
-Kerítése nincsen, még egy kutyát sem tart. Nem fenyegeti őt itten
-veszedelem; s ha fenyegetné, gyorsan tudósítják róla. Nagy hire van
-óriási erejének: az bánná meg, a ki reá törne.</p>
-<p>Dehogy is jött ellene Boldizsár bá erőhatalommal. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> Brassó
-valamennyi drabantja el nem nyomná a Mundukát, ha az
-megharagszik.</p>
-<p>A Dimbora Lupuj háza, a hogy oláh nemes uraké szokott fabrikálva
-lenni, alul kőből épült, arra vezetett fel egy lépcsős tornácz; a
-fölött azután szép simára gyalult tölgyfából volt emelve a lakóház,
-czifrán kifestett ajtó-, ablakfákkal, a teteje magasabb volt
-magánál a háznál, singnyi zsindelyekkel fedve, a két ormán két nagy
-szarvasagancscsal.</p>
-<p>Boldizsár bá a csendes éjszakában toilettet csinált a diófa
-alatt; felvette a bivalybőrt, a szarvasfejbőrt a fejére húzva,
-ebben a riasztó alakban indult meg a Munduka látogatására.</p>
-<p>Ismerte a dörgést: ott alszik ő kegyelme a hátsó szobában, a
-honnan az erdőre lehet látni és menekülni. Az ablaka mindig nyitva,
-még télen is. Úgy alszik ott a déczbunda alatt, a nagy báránybőr
-süveggel a fején.</p>
-<p>Boldizsár bá a nagy hársfahéj szótülköt betolva az ablakon át a
-szobába, pokolbeli hangon mormogá: «Munduka Ravasel!»</p>
-<p>A déczbunda megmozdult, a báránybőrsüveg felütötte a fejét.
-Dimbora Lupuj felébredt a hős nevének említésére álmából.</p>
-<p>Haj, de hirtelen lehúzta a fejét megint a bunda alá, mert az, a
-mit látott, bizony a legkeményebb szivet is megpróbálná! Ott
-tánczolt a falon fényes karika közepében egy nagy fekete ördög,
-előre görbült két szarvval, hosszan kilógó piros nyelvvel, tüzes
-vasvillával a kezében; a farkába pedig három ördögfiu kapaszkodott,
-az egyik piros, a másik zöld, a harmadik sárga, az egyiknek
-bagolyfeje volt, a másiknak hiuz feje, a harmadiknak sündisznófeje.
-Az öreg ördög mormogott, az aprók pedig igen illetlen hangokat
-adogattak közbe.</p>
-<p>«Jajh! uram irgalmazz!» didergé fogvaczogva a rablóhős.</p>
-<p>«Munduka Ravasel! mormogá az ördög. Készen vagy-e a halálra?
-Jöszte velem! viszlek a pokolba». <span class="pagenum"><a name=
-"Page_175" id="Page_175">-175-</a></span></p>
-<p>«Ne még, uram, dráku! csak egy napig kegyelmezz. Nagyon sok a
-bűnöm!»</p>
-<p>«Tudom! Fel van nálam írva, Én vagyok a «draku popi».</p>
-<p>Ez a «pap ördöge» ama titokteljes személy, a ki eljár az
-ablakra, a hol lopott pénzt érez s kiköveteli azt a primus
-acquisitortól. Furcsa incassator!</p>
-<p>– Jaj, mondd meg, mit kivánsz?</p>
-<p>«Add ide azt a furulyát az ágyad fölül» dörmögé az ördög.</p>
-<p>«Jaj! uram dráku, az sok lesz. Érd be felével!»</p>
-<p>«Ne alkudj! Adod-e mindjárt? Vagy szekérrel jöjjek?»</p>
-<p>Hangzott is már a pokolbeli paripák, a sárkányok prüsszögése: a
-kerek fényszérű közepébe ott a falon egyszerre csak beugrott egy
-tűzokádó sárkány: tüzes szekérrel; abban ült a poklok királya,
-tüzes koronával a fején.</p>
-<p>Munduka Ravasel látta, hogy itt életre és pokolra megy a harcz.
-Nem volt ő gyáva ember. Tudta védelmezni magát. Még az ördög ellen
-is tudta. Bizonyos volt felőle, hogy ha ő azt a szentelt
-viaszgyertyát ott a Szent György kép előtt meggyujthatja, attól
-egyszerre el kell futni minden pokolbeli hatalomnak. Kimászott
-négykézláb az ágyából; elvánszorgott a pestesig, azon még parázs
-volt; a kénfonalat bedugta s folyvást imádkozva és könyörögve,
-odacsúszott térden a szent képig s akkor aztán meggyujtotta a
-viaszgyertyát.</p>
-<p>De ebben a pillanatban egy olyan tűzsugárt okádott a sárkány a
-szeme közé, hogy attól a gyertya is elaludt, s szakálla, bajusza
-mind leperzselődött.</p>
-<p>«Munduka! Munduka! Ne bolondozz a pokol tüzével», tanácslá mély
-hangon az ördög. A sárkány pedig prüszkölt és nagyokat
-horkantott.</p>
-<p>– Jaj nekem! Adom már! nyöszörgött a rablóvezér. Harmincz
-mértföldnyire eredj tőlem!</p>
-<p>– Mihelyt a furulyád ide adod.</p>
-<p>– Nesze fogd meg. <span class="pagenum"><a name="Page_176" id=
-"Page_176">-176-</a></span></p>
-<p>Boldizsár bá érezé a nehézségéről, hogy annak aranynyal kell
-tele lenni.</p>
-<p>Akkor aztán még egy pokolbeli káromkodást mondott a rablónak:
-«Quadrupedanteputremcrepituquatitungulacampum!» a mi valami
-rettenetes átokmondás lehet; Munduka az ágy alá menekült tőle
-rémültében; arra aztán az ördög is elkocsikázott a maga
-sárkányfogatával, rémséges gyantaillatot hagyva maga után,
-fejedelmi szokása szerint.</p>
-<p>– No hát! Mondá magában Boldizsár bá, mikor reggelre
-szerencsésen haza került Bolgárszegre, s a megdugasztalanított
-hosszú tilinkóból kiönté Nogáli uram asztalára a kétezer aranyakat.
-Valamennyi biró, polgármester, syndicus, hadnagy, darabant, mind
-összeverte volna a fejét, még se csikarta volna ki Munduka Ravasel
-uram markából ezt a pénzt, a hogy én kivasaltam tőle egy
-bivalybőrrel, egy tülökkel, egy laterna magicával, meg egy kis
-törött gyantával!</p>
-<p>Azzal aztán elmesélte az egészet, hogyan történt, el is
-producálta a bűvlámpa csodaműveleteit; a mi a kis gyermekeknek
-különösen megtetszett. Persze ők még nem vétettek az ördögnek,
-tehát nem féltek tőle.</p>
-<p>Mindebből pedig az a tanulság: hogy az ördögre nagy szükség van
-ezen a világon; azért mi a mi ördögünket nem engedjük tőlünk
-eldisputáltatni a tudósoktól.</p>
-<p>– Ez hát nagyon jól jött így, mondá Nogáli uram. Már most ezt a
-pénzt egészen a váltságdíjra adhatjátok, a mit a zálogra felvesztek
-tőlem, az csak az utiköltségre kell majd. Hanem azt tanácsolom,
-hogy mindjárt útra keljetek; mert a Munduka, ha egy csomó elrablott
-pénzt kiadott a draku popinak, az addig nem nyugszik ám, míg
-helyette még egyszer annyit nem rabol. Neki mindenütt kémei vannak,
-a kik tudósítják, ki utazik a vámokon keresztül, mennyi őrizetet
-vitt magával. Ha Damokosné asszonyom utazását megtudja, szentül azt
-hiszi, hogy sok pénzt viszen magával, azért ne is menjetek ti a vám
-felé <span class="pagenum"><a name="Page_177" id=
-"Page_177">-177-</a></span> a szoroson keresztül a rendes
-országúton. Majd elküldelek én benneteket másfelé, a merre a
-világnak nincsen szája. Vannak én nekem egynehány lovas leányaim, a
-kik megszokták a havasi utakat járni (a miken egykor a jó Tökölyi
-betört a német seregekre.) De ne gondoljatok ám valami rosszat
-felőlem. Csak azt corrigálom ki, a mit a szász urak beletettek a
-törvényeinkbe, hogy nekünk görögöknek nem szabad kényesőt, meg
-salétromot szállítani ki az országból; hanem csak ő nekik. Hát az
-az én kényeső meg salétromszállító utam, az ő kegyes engedelmük
-nélkül. Ezen az úton olyan szépen kivezetnek titeket az én
-szolgálóim (én nem tartok férfiszolgát, az mind tolvaj, pákosz,
-veszekedő), még a madár se szólít meg benneteket egész Plojestig.
-Onnan aztán csak egy hajtás Bukarest. Lóháton odáig, ott megint
-szekeret fogadtok, azzal mentek Gyurgyevóig. Rövidebb volna ugyan
-az út Foksánnak, s úgy Brailának, de ez most tele van errefelé
-nyomakodó tatárseregekkel, azokra nem jó lenne szembemenni. Azért
-kell azt a kerülőt tennetek, hogy a veszedelemnek kitérjetek
-útjából. Onnan aztán evezős hajóval leereszkedtek Galaczig, ott
-kaptok vitorlás hajót, az én embereim eligazítanak, s ha Isten
-segít, két hét mulva ott lesztek az akhtiari kikötőben.</p>
-<p>– Eddig is megsegített csodatételével, ezután is majd megsegít
-az Isten, mondá kegyes szóval Ilka asszony.</p>
-<p>Ebben aztán megnyugodtak.</p>
-<h2>VAN ISTEN A FÖLD ALATT IS!</h2>
-<p>Boldizsár bá azonnal levelet ira a mikóujvári hadnagynak,
-melyben tudtára adá, hogy hol keressék az eltünt várkapitányt, Apor
-István uramat s miféle furfanggal jussanak hozzá az ő nagyrabecsült
-személyéhez, a kinek azóta már fogytán lehet az elemózsiája; de
-különben sem <span class="pagenum"><a name="Page_178" id=
-"Page_178">-178-</a></span> kellemetes a tartózkodási helye.
-Egyébiránt köszönteti ő méltóságát, a furulyát megkapá s igen szép
-nótákat fujdogál rajta. A mit ő jobban meg fog érteni stb. stb.</p>
-<p>Csakhogy erre a levélre már akkor semmi szüksége sem volt Apor
-István uramnak.</p>
-<p>A csaptatóba jutott főkapitány úr ugyanis sehogy sem akart
-belenyugodni a maga kellemetlen állapotába. Boszantotta nagyon,
-hogy ilyen együgyü módon engedte magát a concupiscentiája
-kötőfékénél fogva belevezettetni a kelepczébe. Ha ez kisül, az
-egész világ példája lesz belőle; kicsúfolják, kinevetik, még a
-fejedelem sem fogja többé semmi dolgát rábízni. Hiába mondja, hogy
-hiszen Oroszlánszivű Richardot is elfogták, azért még is csak őt
-fogják kigúnyolni. Nem várja ő, hogy érte jöjjenek, hanem kitör
-innen. Vele volt az evőszerszáma, azt szokás volt ezüst tokban
-magával vinni mindenkinek. Egy kés elég a rabnak, hogy a falát
-keresztül ássa, akármilyen vastag is az.</p>
-<p>Rögtön hozzáfogott a munkához. A késével kivájta a mészragaszt
-egy kő körűl. Csak az első kőnél ment az nehezecskén; de mihelyt az
-ki lett a helyéből mozdítva, a munka mindjárt könnyebben ment. Ha
-napszámba dolgozott volna, bizoy megkeresett volna a kőmüves
-pallérnál három dénárt egy nap alatt. Soha sem szolgálta még meg
-ilyen jól a kenyerét. De volt is láttatja. Másod nap már akkora
-rést vájt a falban, hogy maga is belefért; s nagy vigasztalására
-szolgált, hogy a hátralevő falon keresztül már a külvilági neszből
-meghallott annyit, hogy a toronyőrök trombitálnak. Hej ha ő neki
-egy trombitája volna: most ő is jelt adhatna innen a föld alúl, s
-azt a hívei majd meghallanák.</p>
-<p>Idelenn a föld alatt csak az órájáról tudta meg, hogy mennyire
-haladt az idő; s hogy éjfél van és nem dél. A harmadik nap
-éjszakája. Alig fordított belőle valamit álomra. Egyszer azután
-olyan akadályra talált, a min az egész tudománya kudarczot vallott.
-Azt a rést, a mit ő <span class="pagenum"><a name="Page_179" id=
-"Page_179">-179-</a></span> a falon keresztül tört, mikor már egy
-ölnyire haladt, egyszerre csak elzárta egy olyan nagy kőkoloncz, a
-minek széleire sehol sem akadt rá; de a mit onnan elmozdítani nem
-is volna elég egy ember, még ha maga Sámson volna is.</p>
-<p>Hogy vágja magát ezen a nagy kövön keresztül?</p>
-<p>A kétségbeesés kezdte környékezni; szakadt a testéről a nehéz
-veríték.</p>
-<p>«Hát nincs Isten a föld alatt!» zúgolódik nagy
-keserűségében.</p>
-<p>Dehogy nincs! Csakhogy nem Isten hírével kerültünk ám ide!</p>
-<p>No de jól van: alig hogy e szót kimondta Apor István uram, mit
-hallanak fülei? Csákányütéseket kívül a falon. Épen ottan, a hol ő
-az alagútját elzáró nagy követ találta. Ez aztán a gyors
-igazságszolgáltatás! Az ő hívei kivülről ássák a falat.
-Tulajdonképen nincs is benne valami különös csoda. Kár is volna
-érte letérdepelni és hálákat adni áhitatosan, mert hisz az egész
-természetes következése az eseményeknek. A hű darabontok és a
-hűséges székelyek, nem találván reggel az ő főkapitányukat, a ki
-eltünt, sem Czirjéket, a ki Mundukát keresni szökött, elindultak a
-jó uruknak a keresésére: tudván, hogy itt kell neki valahol eldugva
-lenni a vár bástyáiban. Most azután, az éj csendességében,
-meghallották a neszt, hogy kaparja ő belülről a börtöne falát, s
-nosza csákányt, vasrudat ragadtak, hogy ők meg kivülről bontsák a
-köveket, a mik a fogolynak útjában állanak!</p>
-<p>Dehogy jutott neki eszébe az imádság, meg a félmázsás
-viaszgyertya, a mit kínszenvedésében a Boldogságos Szűznek
-felajánlott. «No megállj Czirjék! Megállj Damokosné! Ezért véres
-boszút állok!» Még az is eszébe jutott, hogy Dimbora Lupujhoz is el
-lehetne még futtatni s eszére adni a veszedelmet.</p>
-<p>Egyszer aztán nagyot roppant a fal, a nehéz alapkő kigördül; a
-csillagos ég derengése bevilágít a földalatti oduba. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_180" id="Page_180">-180-</a></span></p>
-<p>– Itt vagyok fiaim! Itt a főkapitánytok, Apor István! kiált a
-megmenekült fogoly, kibújva a törött résen szabadítói elé.</p>
-<p>De azok ugyancsak furcsán köszöntötték. Egyik az üstökébe
-markolt, a másik a gallérjába, a harmadik-negyedik a két kezét
-kapta el, az ötödik a száját tömte be, s mielőtt egyet kiálthatott
-volna, hozzá kötötték a nyakánál fogva egy lónak a farkához,
-elkezdtek vele vágtatni, neki aztán szaladni kellett tüskön-bozóton
-keresztül, ha azt nem akarta, hogy a pányva a nyakára
-szoruljon.</p>
-<p>No ez szép kis megszabadulás volt!</p>
-<p>A minek pedig az a magyarázata, hogy nem Apor István uram
-darabontjai voltak azok, a kik a bástyát kikezdték; hanem a krimiai
-tatárok, Buzdurgán emberei.</p>
-<p>A haragos murza, a mit megigért, sietett megtenni. A maga
-csapatjával legelébb betört Erdélybe, az ojtozi szoroson keresztül,
-mit senki sem védelmezett; éjszakára ott termett Mikó-Ujvár alatt.
-Fogadása tartotta körmére keríteni Damokos Tamásnét, a ki az uráért
-sajnálta megküldeni a váltságdíjat. Nagyon számított rá, hogy még a
-szeretőjét is ott fogja a várban találni, a kiért az urát ott
-hagyta veszendőben. Nem volt ott most Czirjék Boldizsár, a ki a
-faágyuival egész tatár-sereget pocsékká vert ugyanazon a helyen:
-székely és szász a fülére fekve aludt a várban. Sem kapitány, sem
-hadnagy nem volt, a ki az őröket fegyelemben tartsa. Könnyű volt
-őket meglepni gondtalan álmukban.</p>
-<p>A tatárok észrevétlenül kiásták a bástyafalat, azután ugyanazon
-a sülyesztőn keresztül, melybe Apor István lezuhant, felmászának
-szépen s a várszobában alvó darabontokat irgalmatlanul megkötözték.
-Az alsó boltozatban alvó székelyek csak erre a lármára ébredének
-fel. Akkor látták, hogy benn van az ellenség a várban. Ők aztán,
-nehogy kívül és belül két tűz közé szoruljanak, senki sem lévén, a
-ki vezette volna őket, felnyiták a kaput és fegyveres kézzel
-kirohanván, elverték maguk elől, a kit utjokban <span class=
-"pagenum"><a name="Page_181" id="Page_181">-181-</a></span>
-találtak s aztán elmenekültek a hegyek közé. A kapitány ám lássa,
-mitévő legyen?</p>
-<p>Azt ugyan attól nem kérdezték, hanem addig nyargaltak vele, a
-míg a murza elé nem érkezének.</p>
-<p>«Itt hozzuk az Apor Istvánt!»</p>
-<p>Hejh! mekkora kaczagásra nyitotta fel az állkapczáját ennél a
-névnél Buzdurgán murza.</p>
-<p>– Hehej! Hát te vagy az a híres? «Kedves egyetlen Pistukám!» A
-szép asszony szerelmes bálványa? A kiért az urát, Damokos Tamást
-ott hagyja a csávában! Te rád fáj a fogam. Csakhogy megkaptalak! No
-ne félj, elviszlek oda társad mellé: legyetek együtt ketten. Akkor
-aztán válogasson majd a szép asszony bennetek, hogy melyitek szebb
-legény a talpán? Szerettél a közös tálból enni? No majd lefetyölöd
-a közös moslékot, a közös vályuból, Damokos Tamással, s egy korbács
-csókolja mind a kettőtök hátát.</p>
-<p>Most tudta hát már meg Apor István, hogy bizonyára van Isten a
-föld alatt is; csakhogy nem jó a haragját fölébreszteni
-imádkozással az olyan embernek, a ki valami rosszban töri a fejét;
-mert így jár, a hogy ő járt.</p>
-<p>Ellenben Buzdurgán murza még egyszer olyan dühös lett Apor
-Istvánra, mikor a kurtányok, a kik a várból visszatértek, hirül
-hozták neki, hogy a keresett szép asszonyt nem találták sehol.
-Vannak ottan fehér népek többen, de azok mind vének és ránczos
-képüek. Hogy az asszonyuk hová lett? azt senki sem tudja.</p>
-<p>– Akkor csak te tudod magad, Apor István, dörmögé Buzdurgán. Ha
-nekem elő nem adod, ha ki nem vallod, hová dugtad el? bizony mondom
-neked, hogy olyan dolgot hallasz, a milyent még soha sem hallottál.
-A talpadnak mondják, s mégis a fejed érti meg.</p>
-<p>Azt pedig, hogy hol van most Damokos Tamásné, nehéz lett volna
-akárkinek is megmondani. Mert azoknak a hegyeknek, a miken
-keresztül Nogáli uram lovas szolgálói vezették ez órában Ilka
-asszonyt, még neveik sincsenek. <span class="pagenum"><a name=
-"Page_182" id="Page_182">-182-</a></span></p>
-<h2>ASSZONYOK VERSENYE.</h2>
-<p>Csak úgy magában járdogálta végig pompás kertje tekervényes
-útjait a kadina. Nem telt öröme se a bajadérek tánczában, se az
-almék dalaiban. Virágnyilás nem vidítá fel, gyümölcsérés nem
-vigasztalá meg: körüle paradicsom volt, de belül volt a sivatag. A
-kiket maga körül lát, azok rá nézve nem emberek: asszonyok és
-eunuchok, engedelmes szolgalelkek. Üres neki ez a világ.</p>
-<p>Az őrt álló cseléd jön feléje sietve, s arczczal a földre
-borulva, jelenti alázatosan, hogy odakinn az udvarban egy
-gyászruhás asszonyság könyörög bebocsáttatásért, a nevét felirta
-erre a teszkerára.</p>
-<p>Kalme arczán valami villámlott át, a mint ezt a nevet elolvasta:
-«Damokos Tamásné!» Megköté magát kevély indulattal s azt
-felelte:</p>
-<p>– Mondjad neki: «jöjjön holnap!»</p>
-<p>Miért utalta másnapra? Éreztetni akarta tán vele dölyfös
-hatalmát? Ebben is lehet valami. De más oka is lehetett. Ma nem
-hitte magát elég szépnek. Törődött volt. Pedig olyan nagyon
-kivánta, hogy valaha az életben ezzel az asszonynyal
-összetalálkozzék, hogy aztán hadd lássák, melyik volt a szebbik?
-ő-e, vagy a másik, a kiért őt megvetették, cserébe el nem
-fogadták?</p>
-<p>Meg akarta ezt az asszonyt verni női szépségével. Az egész nap
-előkészülődésekkel telt el. Háromféle fürdőt is vett, legelőször
-késő este szamártejből, azután reggel korán damaskusi rózsavizből,
-utoljára délben a bűbájos szűzleánytejből, a mit ambrával és
-pálmaborral készítenek az arab bűvészek, így árulják ólommal
-beforrasztott üvegekben. – Akkor befonatta a haját az asszonyaival
-gyöngyfüzérek közé; előhozatta legragyogóbb selyemruháit,
-kösöntyüit, karpereczeit, macskaszem, karbunkulus, rubint ragyogott
-a nyakán, füleiben. Az arczát kifestette <span class=
-"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span>
-szafflórral, violagyökérrel hajnalszin pirosra; minden száj azt
-mondta, de még a tükre is azt vallotta, hogy szebb asszony nem
-lehet a földön Kalménál!</p>
-<p>Jöhet az a másik!</p>
-<p>Inte, hogy vezessék be az udvaron várakozó gyászruhás asszonyt a
-hárembe.</p>
-<p>Biz az a violaszinű gyászruha nem árulgatja, csak eltakarja a
-női szépséget: arany, ezüst, gyémánt sem ragyog a szomorú alakon,
-egy makulányi sem, de van azért neki két olyan ékszere, a minővel
-nem bir a kadina, s ha az övé volna, bizony csak odaadná érettük
-cserébe minden drágaságát, az a két szép poronty, olyan piros
-arczú, olyan kökény-szemű mind a kettő. A kisebbik az anyja keblén
-csügg, két karjával átfonva a nyakát s szégyenkedve rejti az
-orczáját az anyja fátyola közé, a mint ez a sok idegen asszony mind
-reá néz bámulva. Az anyja suttogva biztatja, hogy ne féljen semmit;
-– csak ő vele van elfoglalva, egészen felejti, hogy a ház úrnőjét
-köszönteni is kell. És a kadina irigy szemmel látja vágytársnéja
-arczán, hogy annak a kis kölyöknek a csókja mennyivel szebb
-pirosító minden szafflórnál, violagyökérnél!</p>
-<p>S ez a könyörgő asszony még nem is alázza meg magát ő előtte,
-úgy a hogy illik, hogy az ajtónál belépve, leborulna mindjárt a
-földre s aztán, a hány lépés, annyiszor értetné a homlokát a tarka
-szőnyeghez, míg az ő zsámolyához eljut, hanem csak ott alkuszik a
-nagyobb fiával, a kit kézen vezet: «térdelj le szépen fiacskám az
-úrasszony előtt!»</p>
-<p>«Biz én nem térdelek; hisz nem a Szűz Mária ez itten!»</p>
-<p>No hát ő is akarja vele éreztetni a büszkeségét.</p>
-<p>Az őrt álló eunuch sürgetős levelet hoz a kadinának. Kalme
-asszony ezüst csiptetővel veszi azt el a vert ezüsttálczáról.
-Buzdurgán murzának szólt a levél, kívül ráírva: Foglyok dolgában.
-Akmet bégtől. Sürgetős.</p>
-<p>A murza kedvencz nejét bizta meg azzal, hogy távollétében az
-érkező leveleit felbontsa s a mi sürgős elintézni <span class=
-"pagenum"><a name="Page_184" id="Page_184">-184-</a></span> való,
-azt az ő személyét képviselve, elvégezze. (Ez már egy kis európai
-erkölcs volt nála.)</p>
-<p>Kalme felbontá a levelet s a míg elolvasta, addig hagyta maga
-előtt állni a gyászruhás asszonyt, két kis porontyával.</p>
-<p>Ez volt a levélben:</p>
-<p>«A Damokos Tamás nevű rab magyar urat, volt székely főkapitányt,
-a mint ezen levelemet veszed, szultán ő felsége parancsolatjából
-(ki ura minden igazhivőknek és így neked is) fejed vesztésének
-büntetése alatt azonnal bocsásd haza. A kétezer arany váltságdíjról
-adjon neked írást, s azt majd innenhazulról neked megfizesse, mikor
-neki lészen. Hogy mikor lészen? azt ő tudja lészen. A mit is pedig
-neked az ő feleségéről irék, hogy más lator férfival, az Apor
-István urammal eő kegyelmével boronálta volna össze a fátyolát, az
-csupa csalafintaság volt. Az asszony sőt inkább nagyon is hűséges
-az ő rab urához; még az Rákóczy György fejedelmet is megkergette ő
-miatta. A kétezer arany váltságdijat is megküldte rendén az napjára
-az uráért, hanem a furfangos Apor István elfogatta azt útközben a
-Munduka Ravasel harámbasával, azért, hogy az Damokos Tamást
-rabságba veszítse, s így az asszonyát könnyebben elkaparinthassa, a
-kiben fülig szerelmes. Tehát az asszonyról többé semmi rosszat ne
-mondj. Az Damokos Tamást pedig rögtön hazaküldjed, különben
-elhivattatol Sztambulba, a Tsiragány palotába, a hová tudod, hogy
-egy kapun megy be az ember, de két kapun jön ki: a feje az egyiken,
-a teste a másikon.»</p>
-<p>Mikor ezt a levelet végigolvasta a kadina, úgy aláhanyatlott a
-feje és két karja, mintha halálos betegség lepte volna meg
-egyszerre. A mint véletlenül, tétova szemével maga körül nézett,
-belepillantott a nagy velenczei tükrébe s elijedt magától!
-Halálsárgára volt sápadva az egész arcza, a mely sápadáson úgy
-elütött a szafflórral festett kendőzésnek pirja, mint a hogy a
-bealkonyult ég sárga szinétől elválik egy elszakadt rózsapiros
-felhő. <span class="pagenum"><a name="Page_185" id=
-"Page_185">-185-</a></span></p>
-<p>Se gyöngyök, se gyémántok nem adják vissza az arczának azt a
-ragyogást, a mi arról eltünt. A két asszony közül ő volt a
-gyászolóbb.</p>
-<p>– Mit hoztál, jó asszony? kérdezé, Ilkához fordulva.</p>
-<p>– Én bizony, kegyelmes asszonyom, elhoztam magammal az én édes,
-jó uramnak, Damokos Tamásnak a váltságát, hogy neked átadjam s az
-uramat kiváltsam rajta. Kérlek, hogy fogadd el; számláld meg s
-aztán adasd nekem által az uramat: nézd, ez a két kis gyerek hogy
-örül, hogy repes, hogy mindjárt megláthatják az ő jó apjukat.</p>
-<p>Kalme összevonta vékony szemöldeit s hidegnek mutatta magát,
-erőltetve.</p>
-<p>– Jó asszony. Én addig el nem fogadhatom a váltságdijat, a míg
-az uradra rá nem találtál. Én a rabokat nem ismerem, azoknak a
-neveiket sem hallottam soha. Majd felhozatom őket ide az udvarra,
-szemeld ki, melyik az, a kiben ráismersz hajdani férjedre.</p>
-<p>– Oh én bizony ráismerek, ha daróczrongyban van is, ha nap
-elégette is, fekély meglepte is az ábrázatját, rögtön, ezer közül
-is egyszerre kilátom.</p>
-<p>– Kivánom, hogy kilásd. De ha nem találnád itt meg, ha nem
-ismernél rá, bizony visszaadom az erszény aranyad.</p>
-<p>Azzal parancsot adott a kadina az eunuchoknak, hogy hozzák fel
-az udvarba mind a kertben dolgozó rabszolgákat, a kiknek még
-tisztességes kinézésük vagyon.</p>
-<p>Azokat ott sorban felállíták s akkor Damokos Tamásné végig
-haladt a sor előtt, arczaikba nézett, búsan fejet csóvált és
-visszatért a kadinához, a ki hölgyeivel együtt a kastélynak egy
-aranyrácsos köröndjéből nézte ezt a szemlét.</p>
-<p>– Az én uram nincsen ezek között.</p>
-<p>Ekkor Kalme azt parancsolá, hogy tereljék fel a többi rabokat a
-bőrgyárból, a kik ott dolgoznak.</p>
-<p>Egyszerre nem fértek el mind az udvarban, csak úgy <span class=
-"pagenum"><a name="Page_186" id="Page_186">-186-</a></span>
-csapatonkint hajtották fel őket. Ezek már elzüllött, marczona
-alakok voltak, naptól agyonégett, szenvedésektől elkényszerült
-arczokkal; félig mezítelen, rongygyal til-túl fedett sovány
-tagokkal; karjaik, lábszáraik a bőrcsávától sárgára, feketére,
-vörösre edzve. Kín ezeket látni, végig szemlélgetni. Damokos
-Tamásné sorba járt előttük, végig nézett rajtuk s csüggedten tért
-vissza: «egy sem az én uram!»</p>
-<p>Egyre nyomorultabb alakok csoportját terelték eléje. A könytől
-alig látott már. Azok között sem volt még Damokos Tamás.</p>
-<p>Most aztán Kalme parancsot adott, hogy hozzák elő a bőrlúgzóból
-a foglyokat. Ezek végzik a legkinzóbb munkát, melyre azokat szokták
-kárhoztatni, a kik vagy szökést kisérlettek meg, vagy a
-váltságdíjukra hiába várattak. Ezek nem emberi alakok már, hanem
-kisértetek!</p>
-<p>Ilkának a szive úgy elszorult, mintha hegy feküdnék rajta, mikor
-ez ijesztő alakok eléje lépdeltek, arczuk elcsúfitva, megcsonkítva,
-Isten képe kitörölve róla. Óh mily szívfájdalom őket igyen látni,
-egy kedves alakot közöttök keresni!</p>
-<p>De mégis megtalálja!</p>
-<p>Arczát szétmarczangolhatták, de azt a büszke fejhordozást el nem
-vehették tőle. A szennytől fekete, a rongytól undok alakban ráismer
-az ő kedvesére, s oda rohan hozzá, öleli karjával, elhalmozza forró
-csókjaival s mondja édes szóval ennek az elundokított arcznak: «én
-angyalom! én szivem bálványa!»</p>
-<p>Kalme nem állhatta ki ezt a jelenetet, kirohant a körönd
-ajtaján; nem törődött vele, hogy férfi szem látja fátyoltalan
-arczát, odarohant az ölelkezőkhöz.</p>
-<p>– Menjetek előlem! Takarodjatok innen! Ne öleljétek itt egymást,
-ha én látlak! Itt a pénzed, asszony! Vedd vissza a
-váltságdíjad!</p>
-<p>Azzal oda veté az erszényt a lábaihoz Ilkának.</p>
-<p>– Nem akarnád őt kiadni? kérdé megrettenve Ilka. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_187" id="Page_187">-187-</a></span></p>
-<p>– De kiadom ingyen!</p>
-<p>Damokos Tamás még most is büszke volt! Rongyos, szurtos és
-ijesztő! De még mindig kevély.</p>
-<p>– Vedd fel azt az erszényt, mondá a nejének s add vissza az
-urasszonynak. Ennyit kértek értem: ennyit adnak értem.</p>
-<p>– És én még sem veszem vissza, mondá Kalme; s most már ő is
-versenyre szólítá a maga büszkeségét. Most vettem Akmet bégnek a
-levelét, a mely mást parancsol; hallgasd meg, nem fogod
-megbánni.</p>
-<p>(Mint azt a másik levélolvasást, gondolá magában.)</p>
-<p>Mikor azt elolvasta Kalme, az eltorzított arcznak is volt
-ragyogása.</p>
-<p>– Lásd, mondá a levél elolvasásánál, Kalme: a feleséged ilyen
-hűséges volt hozzád.</p>
-<p>– Tudtam én azt mindig! kiáltá Damokos Tamás, keblére szorítva
-édes egyetlenét.</p>
-<p>– No hát vedd vissza a pénzed!</p>
-<p>– Még sem veszem vissza, mondá Tamás. Hanem ha kegyelemosztó
-napod van, fogadd el hát ezt a váltságdijat nem értem, hanem
-kétszáz fogolytársamért, kik velem együtt jutottak rabságba. Add ki
-őket, hadd jöjjenek ők is velem.</p>
-<p>– Jól van. Vidd őket magaddal. De ha a rabokat nem adhatom
-ingyen, szabad nekik adnom egyéb útravalót. Gyalog hosszú az út,
-ott künn a ménesem. Válaszsz ki belőlük annyi paripát, a hányan
-vagytok, magyar rabok. S aztán nehogy a moldvai oláhok, kozákok
-fegyverteleneket megcsufoljanak, itt van a fegyvertár, vigyetek
-belőle magatokkal kardot, lándzsát, a mennyit elbirtok. De meg az
-sem illenék, hogy útközben fosztogatásokból tartsátok magatokat:
-utiköltségnek vegyétek el tőlem ezt az erszény aranyat.</p>
-<p>S ezzel a sokat utazott kétezer arany megint csak
-visszavándorolt a Damokos Tamás kezébe.</p>
-<p>Még utoljára majd a Kalme marad győztes az asszony versenyben.
-<span class="pagenum"><a name="Page_188" id=
-"Page_188">-188-</a></span></p>
-<p>Most már Ilka asszony könyező szemekkel fordula hozzája.</p>
-<p>– Óh úrasszonyom! Mivel háláljam én meg ennyi jóságodat? Mit
-adhatok én teneked ezért?</p>
-<p>Kalme szemei úgy égtek, ragyogtak.</p>
-<p>– Add ide egy pillanatra azt a kis kölyket a karodról, hadd
-csókoljam össze.</p>
-<p>Ilka odanyujtá két kezével a kis szégyenkedő pirospofájú
-angyalkát. Kalme odaragadta azt a keblére mind a két karjával, s
-elhalmozta arczát, szemeit, homlokát forró csókjaival: a köny, mint
-a zápor, úgy szakadt szeméből, egy hosszú pillanatig olyan
-boldognak álmodta magát, mint az a másik asszony.</p>
-<p>Akkor visszadobta a gyermeket hevesen az anyja keblére.</p>
-<p>– Fogjad! vigyed! S most már szaladj előlem a kincseiddel: a míg
-jókedvemben találsz, a míg föl nem ébredek haragos kedvemre, mert
-akkor, nem tudod, hogy nem öllek-e agyon, s elveszem tőled az
-uradat és a gyermekedet!</p>
-<p>De úgy megijedt ettől a fenyegetéstől Ilka asszony, hogy egy
-pillanatig sem maradt ott állva, hanem a két kezével megkapta
-egyfelől az urának, másfelől a nagyobbik fiának a kezét, a
-kisebbiket a nyakába ültette lovazva s úgy futott ki velök a
-nyitott várkapun, mint a ki lopott kincset visz magával.</p>
-<p>Csak azután, hogy a kapun kívül voltak, s látta, hogy senki sem
-kergeti, tért magához, s azt kérdé az urától:</p>
-<p>– De vajjon Buzdurgán murza, ha hazakerül, helyeselni fogja-e
-azt, hogy a felesége ennyi rabot elbocsátott s még lovat, fegyvert
-is adott nekik?</p>
-<p>– De bizony nem fogja.</p>
-<p>– Talán meg is haragszik érte a feleségére?</p>
-<p>– De nagyon megharagszik.</p>
-<p>– Mit fog vele tenni? uram Jézus!</p>
-<p>– Bőrzsákba varratja s beledobatja a nagy vizesésbe.
-<span class="pagenum"><a name="Page_189" id=
-"Page_189">-189-</a></span></p>
-<p>– Hogy az úr Isten pusztítsa el őtet, mielőtt hazaérkezne!</p>
-<p>– Magam is azt kivánom neki!</p>
-<p>(Talán nem is tette volna azt hozzá Damokos Tamás, ha előre
-tudta volna, hogy az úr Isten meghallgatja ugyan azt a kegyes
-óhajtást, hanem épen ő rá fogja bízni annak a végrehajtását.)</p>
-<h2>A DAMOKOS-VÁGÁS.</h2>
-<p>Siralmas dolog volna azt leirni, a mik ez alatt Erdélyben
-történtek.</p>
-<p>A felgerjedt török szultán ráereszté a maga hadait minden
-oldalról a szerencsétlen országra, mely azt sem tudta már, hogy
-kinek engedelmeskedjék? annyi volt a fejedelme.</p>
-<p>A krimiai tatárok hordája végigpusztítá az egész fejedelemséget
-mind a Királyhágóig, de még ott sem állt meg, hanem átcsapott
-Magyarországra, olyan rémületet támasztva maga előtt, hogy senki
-sem mert neki ellentállni, csak futott előle minden nép, a hol az
-előcsapatja megjelent s engedte a városait fölégetni. Ekkor
-pusztították el Gyula-Fehérvárt is, a szép kollégium könyvtárát
-halomra rakták, úgy gyujtották meg. S csak akkor hagyták oda az
-országot, mikor már úgy megterhelték magukat zsákmánynyal, hogy
-többet nem birt el a ló, meg a rabszolgahad.</p>
-<p>A Rákóczy György jenői diadalának ez volt a szomorú
-következése.</p>
-<p>Buzdurgán murza is megelégelte már az olcsó diadalokat,
-jóllakhatott vérrel és jajkiáltásokkal, egész csordaszámra hajtá
-maga előtt a rabszíjra fűzött férfit, asszonyt, marhát, birkát –
-vegyest.</p>
-<p>Ekkor került haza Damokos Tamás, a maga kiszabadult kétszáz
-vitéz bajtársával.</p>
-<p>Mikor az ojtozi szoroshoz ért, a hol II. Rákóczy György
-<span class="pagenum"><a name="Page_190" id=
-"Page_190">-190-</a></span> által épített vár zárja el a völgy
-kijáratát, hát akkor ő még azt hitte, hogy ez a vár a székelyek
-kezében van, semmit sem tudott arról, hogy milyen furfanggal
-foglalták el azt a törökök. A hazaszabadult székelyek pedig
-mindnyájan tatár-öltözetet viseltek; mert bizony Krimiában senki se
-varrt az ő számukra székely zekét, harisnyát; a fegyverzetük is
-egészen tatárokéhoz hasonlított. Annálfogva azt mondá Boldizsár
-bának Damokos Tamás:</p>
-<p>– Eredj csak, édes bátyám, előre be a várba. Neked magyar gúnyád
-van, beeresztenek, s világosítsad fel a bennlevőket, hogy mi nem
-vagyunk tatárok, különben még közénk ágyuznak, puskáznak; elnéznek
-bennünket.</p>
-<p>– De nem megyek biz én; mondá Boldizsár bá. Mert ha én bemegyek
-a magyar ruhámmal a Rákóczy-várba, soha ki nem jövök onnan többet.
-Török van odabenn. Inkább adj nekem is egy tatársüveget, meg egy
-hosszú dárdát, aztán hadd lovagolok előre valami huszadmagammal a
-várba. Ilyen kevés népet bizton beeresztenek. Ha egyszer aztán ott
-leszek a felvonó hidon, ti többiek az erdőben rohanjatok utánam,
-egy hajtással elkapjuk ezt a várat.</p>
-<p>A bizony sikerült az ezermesternek. Lomha oláh őrséget hagyott a
-török a Rákóczy-várban, nem is gondolt rá, hogy azt hátulról,
-Moldvából fenyegethesse valami veszedelem. Egy kardcsapás nélkül el
-lett az foglalva. Az őrséget kilökték, menjen haza az anyja
-örömébe!</p>
-<p>A mint annak hire futamodott, hogy hazakerült a Damokos Tamás
-meg a lúfők hada Krimiából, hogy be is vették a Rákóczy várát,
-egyszerre nagy lett a csődület az ojtozi hegyekben. Csikből,
-Háromszékből a hegyek közt lappangó székelység mind odasietett.
-Volt ember is, fegyver is elég; csak a vezető hiányzott.</p>
-<p>Mikor Tamás megtudta, hogy Mikóujvárát is elvette a tatár,
-nagyon szidta érte a csiki székelyeket; minek engedték magukat
-olyan könnyen kizavarni a várukból? Azok azt felelték rá, hogy
-«mikor nem volt lovasságunk:» Aztán beszélj velük, ha tudsz!
-<span class="pagenum"><a name="Page_191" id=
-"Page_191">-191-</a></span></p>
-<p>– No hát már most van lovasságtok. Hát gyertek velem, foglaljuk
-vissza.</p>
-<p>– Megyünk is!</p>
-<p>S meg is indulának Damokos és Czirjék vezetése alatt egész
-seregestül a száguldó tatárra.</p>
-<p>Ott találkozának Buzdurgán murzával a csikszeredai sikon. Az
-jött Ojtoz felé a nagy prédájával s szörnyen elbámult rajta, mikor
-dárdaerdőt látott maga előtt; a miről azt hitte, hogy a gyökerét is
-kitépte már a földből.</p>
-<p>Hát már ez a székely, akárhányszor agyonverik, mindig újra
-feltámad!</p>
-<p>Bizony fel az!</p>
-<p>A tatárnak pedig az volt a szokása, hogy a hol váratlan
-ellenállásra talált, ott mindjárt lekonyult a taréja.</p>
-<p>Buzdurgán murza dühös volt, hogy így elállják az útját.</p>
-<p>Kilovagolt maga a két sereg közötti sikság közepére s kirántva
-hatalmas pallosát, elkezdett kiabálni, olyan szörnyű hangon, hogy
-félmértföldnyire is meg lehetett hallani.</p>
-<p>«Ti hitetlen kutyák! Majd elbujtok egérlyukaitokba, ürgének
-születtek! Ha van közöttetek embernek való ember, küldjétek ide
-elém; csapjunk össze egy szál karddal! No hát van-e ember a
-székelyek közt!»</p>
-<p>Ember volt biz elég, de óriás nem volt. Azok rég kihaltak már a
-nagy Czohárdról, a hol legutoljára laktak. Ki mérkőznék össze egy
-ilyen nagy bolond hustoronynyal, a kinek a pallosát más Isten
-teremtése két kézzel sem tudja megemelni.</p>
-<p>Pedig hát nagy szégyen lesz, ha a kérkedő góliáthtal nem tudnak
-senkit szembeállítani.</p>
-<p>Egyik a másikra nézett; de csak egyiknek sem akaródzott a
-kardját összepróbálni a murzáéval. Hosszabb az valamennyiénél.</p>
-<p>– Hej édes jó öcsém, vitéz Damokos Tamás kapitány uram. Csak
-neked kell ezzel a csodával összeakaszkodnod! Mondá Czirjék
-Boldizsár a főkapitánynak. <span class="pagenum"><a name="Page_192"
-id="Page_192">-192-</a></span></p>
-<p>A többi hadnagyok is mind neki esének: «te vívhatsz meg vele,
-senki más.»</p>
-<p>Damokos Tamás látta, hogy ezt a harczot nem kerülheti ki.</p>
-<p>És akkor erre az emlékezetes mondásra fakadt, a mi fel van
-jegyezve a Damokos-család hagyományaiban.</p>
-<p>«Héj becsület, becsület! Ha te nem volnál, nem kellene én nekem
-most meghalnom!»</p>
-<p>S mondván, kirántá a kardját, eláldotta ennek a világnak
-keserüségét nagy búbánatában, «aztán köszöntsétek a feleségemet,
-meg a két kis árvámat!» És most «segíts uram Jézus!» azzal a lovát
-megsarkantyuzva, kiugratott a homloksorból a síkság közepére,
-Bozdurgán murzával szembeiramodvást.</p>
-<p>Amint a murza meglátta a feléje vágtatót, megismerte az
-elcsufolt orczájáról a kiszabadult rabját s rárivalt
-csufondárosan:</p>
-<p>– Hát te hogy szöktél meg a csávagödörből, Tamás a Damokosok
-között? Tán biz a feleségem bocsátott szabadon? Te világcsaló
-hazug! Nojszen. Voltam a gyulafehérvári nagy medreszben: kerestem a
-huszonnyolcz övet, a kiről te mčhdruli ábéczét tanultál; egyet sem
-találtam; no majd oda haza esztrengára veszem a kadinát, hogy mint
-jutottál az ő öveihez? Most pedig csak gyere ide a kezem ügyébe,
-hadd hasítlak kettőbe. Az egyik feledet a magad feleségének, a
-másikat az enyémnek! Ha olyan nagyon szerettek, osztozzanak
-rajtad.</p>
-<p>Azzal felemelte faágvastagságú karjával magasra azt a széles
-pallost, a mi egy bikát is képes kettészelni s csak úgy forgatta a
-feje fölött, mintha nádszál volna. Úgy várta be a reárohanó Damokos
-Tamást.</p>
-<p>Hanem hát meglehet, hogy az ilyen nagy testnél nem olyan nagyon
-gyors az agy és a kar közötti összeműködés, mint a kisebb
-termetűnél, a míg az ő feje azt mondja a kezének: «vágj», míg az
-ezt megteszi, az alatt a tömzsi régen odavágott: Damokos Tamásnak
-az éles szablyája csak egy <span class="pagenum"><a name="Page_193"
-id="Page_193">-193-</a></span> villámlásnyi kis idővel elébb
-csapott le hamarább a Buzdurgán nyakára, mielőtt annak a palosa ő
-reá alázúdult volna, de olyan szerencsétlenül talált neki oda, hogy
-a hordónyi nagy fő csak lerepült az óriás válla közül s a mint
-talpra esék a földön, nagy mordiásan összehuzta a szemöldökeit,
-fintorgatta az orrát s nagyokat pillogatott meredező szemeivel, a
-szája tátogott hozzá, mintha szemrehányásokat tenne: «Ej Damokos
-Tamás, ezt nem vártam tőled!»</p>
-<p>A fejnélküli test pedig, megfordulván a lovával, elkezdett
-szaladni vissza a tatár tábor felé, szokása szerint a két földig
-érő lábával is segítve nyargalni az alatta futó lónak. Az öklébe
-szorított pallos egyre csapkodott a levegőbe jobbra-balra, mint a
-bomlott szélmalomszárny. A tatárság erre a látványra úgy megijedt,
-hogy hátat fordított, elfutott világgá, ott hagyva a székelyeknek
-az egész prédáját s pányvára fűzött rabjait valamennyit.</p>
-<p>Azok között megtalálta Damokos Tamás Apor István uramat is. De
-nem tett neki semmi szemrehányást, csak azt tanácsolá, hogy máskor
-legyen Istennel s ne kivánja a felebarátja romlását.</p>
-<p>Ekkor aztán a várát is visszafoglalta Tamás, de az olyan rongált
-állapotban volt, hogy meg nem maradhatott benne, hanem elvitte
-családját Alsó-Csernátonba, az ősi lakházába. Most is ottan laknak
-az ivadékai. Mind olyan derék emberek, mint ő volt, meg a
-felesége.</p>
-<p class="center">*</p>
-<p>Nem sokára a török szultán kihozá tatár rabságból az egész
-fogoly magyarságot, vezérükkel, Kemény Jánossal egyetemben, a kit
-egyúttal megtett Erdély fejedelmének.</p>
-<p>És így beteljesült az égi jóslat a négy vak nappal, hogy
-Erdélynek négy fejedelme fog lenni egyszerre.</p>
-<p>Két év mulva mind a négy elmult: három csatákban esett el.</p>
-<p>Szegény Erdély, de sokat szenvedett! <span class=
-"pagenum"><a name="Page_194" id="Page_194">-194-</a></span></p>
-<p>De fennmaradt a családi hagyományok között, a székely nép
-ajkain, Damokos Tamásnak az a jellemző mondása: «hej becsület!
-becsület! ha te nem volnál, nem kellene én nekem most
-meghalnom!»</p>
-<p>És aztán az olyan vágást, a milyennel Tamás Buzdurgán murzát
-elbocsátá a világról, máig is úgy hivják, hogy «Damokos-vágás».</p>
-<p>Adjon Isten mindenkinek belőle, a ki megérdemli!</p>
-<div class="footnotes">
-<h2>Lábjegyzetek.</h2>
-<div class="footnote">
-<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href=
-"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Az akkoriban dívó
-néphit szerint a legfélelmesebb réme volt a csik-szeredai völgynek
-a «Simó Péter», egy nagy fekete óriás, a ki az éjjeli utazók
-szekereire felült, s gazdáikat birkózni hivta az ólomszérüre.</p>
-<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href=
-"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> Hát ezt ki tudja,
-hogy mi?</p>
-<p><a name="Footnote_3" id="Footnote_3"></a> <a href=
-"#FNanchor_3"><span class="label">3)</span></a> Igazolja ezt a
-krimiai rab uraknak egy levele 1658. május elejéről, melyet Rákóczy
-Györgyhöz irtak, elpanaszolván, hogy két társukat erős eskü mellett
-elbocsáták az uraik, hogy hazamenvén Erdélybe, mind magukért, mind
-rabul maradt társaikért a váltságdíjat meghozzák. De azok
-hitszegően elmaradtak. «Immár pediglen a terminus elmulván, minket
-szegény megnyomorodott rabokat érettek rontnak, vernek, kinoznak és
-keservesen csigázván, orr-, fülmetéléssel, fogkivonással, szemeink
-kivájatásával fenyegetnek, ha vissza nem jönnek: kiért az Ur Isten
-erős haragját rájuk bocsátani fogja (a szökevényekre). Mert mikoron
-kibocsátották volt őket, erős hittel igen esküdtenek, hogy az élő
-Isten őket, ha kötéseknek nem állanak, semminemű dolgaikban meg ne
-segítse, sőt Istennek minden áldása fejeiken átok legyen és a
-gyermekeiket is az átok és Istennek rettenetes haragja, mint az ég
-a földet, úgy borítsa be: sőt ha meghalnának is, az testeket az
-földnek gyomra kiokádja és lelkek itéletnapig se mennyországban, se
-pokolban ne mehessen! Mégis az napjára be nem jövének az hamishitű
-istentelen, minket nyomorgattató és örökkévaló rabságba borító
-emberek…»</p>
-<p>Ezen levélben Damokos is fel van említve a sanyargatott rabok
-között: tévedésből Péter keresztnévvel, de a családi okmányok és
-Kemény János fejedelem levele, melyet Tamás is aláirt, ez utóbbit
-igazolják.</p>
-<p>L. Történeti tár 1882., IV. füzet, 614. l.</p>
-</div>
-</div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_195" id=
-"Page_195">-195-</a></span></p>
-<h2>TARTALOM.</h2>
-<ul class="TOC">
-<li>A csernátoni ezermester <span class="ralign"><a href=
-"#Page_1">1</a></span></li>
-<li>A Csetátye Drakuluj <span class="ralign"><a href=
-"#Page_9">9</a></span></li>
-<li>A Mikó-Ujvári ágyuk <span class="ralign"><a href=
-"#Page_17">17</a></span></li>
-<li>Benn az ellenség a várban <span class="ralign"><a href=
-"#Page_28">28</a></span></li>
-<li>Buzdurgán <span class="ralign"><a href=
-"#Page_32">32</a></span></li>
-<li>Kalme <span class="ralign"><a href=
-"#Page_42">42</a></span></li>
-<li>Hogy hozzák tánczba a törököt? <span class="ralign"><a href=
-"#Page_68">68</a></span></li>
-<li>Munduka Ravasel <span class="ralign"><a href=
-"#Page_78">78</a></span></li>
-<li>A csodatevő kigyókő <span class="ralign"><a href=
-"#Page_92">92</a></span></li>
-<li>A négyezer özvegyasszony ostroma <span class="ralign"><a href=
-"#Page_100">100</a></span></li>
-<li>A szerelem boszuja <span class="ralign"><a href=
-"#Page_133">133</a></span></li>
-<li>Az egérfogó <span class="ralign"><a href=
-"#Page_156">156</a></span></li>
-<li>A dráku popi <span class="ralign"><a href=
-"#Page_169">169</a></span></li>
-<li>Van Isten a föld alatt is! <span class="ralign"><a href=
-"#Page_177">177</a></span></li>
-<li>Asszonyok versenye <span class="ralign"><a href=
-"#Page_182">182</a></span></li>
-<li>A Damokos-vágás <span class="ralign"><a href=
-"#Page_189">189</a></span></li>
-</ul>
-<hr class="chap" />
-<div class="transnote">
-<h3>Javítások.</h3>
-<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p>
-<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p>
-<table>
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_13">13</a></td>
-<td>vísszajönnek, fölülről</td>
-<td>visszajönnek, fölülről</td>
-</tr>
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_40">40</a></td>
-<td>Utik verik?</td>
-<td>Ütik verik?</td>
-</tr>
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_48">48</a></td>
-<td>Orülök, ha kivált</td>
-<td>Örülök, ha kivált</td>
-</tr>
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_78">78</a></td>
-<td>Tomasius Damokos de Newtood.»</td>
-<td>«Tomasius Damokos de Newtood.»</td>
-</tr>
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_80">80</a></td>
-<td>kecske a káposztával!</td>
-<td>kecske a káposztával!»</td>
-</tr>
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_146">146</a></td>
-<td>egy csomóban.</td>
-<td>egy csomóban.»</td>
-</tr>
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_152">152</a></td>
-<td>purgatoriumnál.</td>
-<td>purgatoriumnál.»</td>
-</tr>
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_183">183</a></td>
-<td>ez itten!</td>
-<td>ez itten!»</td>
-</tr>
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_186">186</a></td>
-<td>szivem bálványa!</td>
-<td>szivem bálványa!»</td>
-</tr>
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_187">187</a></td>
-<td>ki ltá Damokos</td>
-<td>kiáltá Damokos</td>
-</tr>
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_195">195</a></td>
-<td>A csernátoni ezermester 2</td>
-<td>A csernátoni ezermester 1</td>
-</tr>
-</table>
-</div>
-
-
-
-
-
-
-
-<pre>
-
-
-
-
-
-End of the Project Gutenberg EBook of A Damokosok, by Mór Jókai
-
-*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A DAMOKOSOK ***
-
-***** This file should be named 55934-h.htm or 55934-h.zip *****
-This and all associated files of various formats will be found in:
-        http://www.gutenberg.org/5/5/9/3/55934/
-
-Produced by Albert László from page images generously made
-available by the Google Books Library Project
-
-
-Updated editions will replace the previous one--the old editions
-will be renamed.
-
-Creating the works from public domain print editions means that no
-one owns a United States copyright in these works, so the Foundation
-(and you!) can copy and distribute it in the United States without
-permission and without paying copyright royalties.  Special rules,
-set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to
-copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to
-protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark.  Project
-Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you
-charge for the eBooks, unless you receive specific permission.  If you
-do not charge anything for copies of this eBook, complying with the
-rules is very easy.  You may use this eBook for nearly any purpose
-such as creation of derivative works, reports, performances and
-research.  They may be modified and printed and given away--you may do
-practically ANYTHING with public domain eBooks.  Redistribution is
-subject to the trademark license, especially commercial
-redistribution.
-
-
-
-*** START: FULL LICENSE ***
-
-THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE
-PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK
-
-To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free
-distribution of electronic works, by using or distributing this work
-(or any other work associated in any way with the phrase "Project
-Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project
-Gutenberg-tm License (available with this file or online at
-http://gutenberg.org/license).
-
-
-Section 1.  General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm
-electronic works
-
-1.A.  By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm
-electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
-and accept all the terms of this license and intellectual property
-(trademark/copyright) agreement.  If you do not agree to abide by all
-the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy
-all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession.
-If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project
-Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the
-terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or
-entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.
-
-1.B.  "Project Gutenberg" is a registered trademark.  It may only be
-used on or associated in any way with an electronic work by people who
-agree to be bound by the terms of this agreement.  There are a few
-things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works
-even without complying with the full terms of this agreement.  See
-paragraph 1.C below.  There are a lot of things you can do with Project
-Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement
-and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic
-works.  See paragraph 1.E below.
-
-1.C.  The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation"
-or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project
-Gutenberg-tm electronic works.  Nearly all the individual works in the
-collection are in the public domain in the United States.  If an
-individual work is in the public domain in the United States and you are
-located in the United States, we do not claim a right to prevent you from
-copying, distributing, performing, displaying or creating derivative
-works based on the work as long as all references to Project Gutenberg
-are removed.  Of course, we hope that you will support the Project
-Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by
-freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of
-this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with
-the work.  You can easily comply with the terms of this agreement by
-keeping this work in the same format with its attached full Project
-Gutenberg-tm License when you share it without charge with others.
-
-1.D.  The copyright laws of the place where you are located also govern
-what you can do with this work.  Copyright laws in most countries are in
-a constant state of change.  If you are outside the United States, check
-the laws of your country in addition to the terms of this agreement
-before downloading, copying, displaying, performing, distributing or
-creating derivative works based on this work or any other Project
-Gutenberg-tm work.  The Foundation makes no representations concerning
-the copyright status of any work in any country outside the United
-States.
-
-1.E.  Unless you have removed all references to Project Gutenberg:
-
-1.E.1.  The following sentence, with active links to, or other immediate
-access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently
-whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the
-phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project
-Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed,
-copied or distributed:
-
-This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with
-almost no restrictions whatsoever.  You may copy it, give it away or
-re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included
-with this eBook or online at www.gutenberg.org/license
-
-1.E.2.  If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived
-from the public domain (does not contain a notice indicating that it is
-posted with permission of the copyright holder), the work can be copied
-and distributed to anyone in the United States without paying any fees
-or charges.  If you are redistributing or providing access to a work
-with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the
-work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1
-through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the
-Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or
-1.E.9.
-
-1.E.3.  If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted
-with the permission of the copyright holder, your use and distribution
-must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional
-terms imposed by the copyright holder.  Additional terms will be linked
-to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the
-permission of the copyright holder found at the beginning of this work.
-
-1.E.4.  Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm
-License terms from this work, or any files containing a part of this
-work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.
-
-1.E.5.  Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
-electronic work, or any part of this electronic work, without
-prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
-active links or immediate access to the full terms of the Project
-Gutenberg-tm License.
-
-1.E.6.  You may convert to and distribute this work in any binary,
-compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any
-word processing or hypertext form.  However, if you provide access to or
-distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than
-"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version
-posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org),
-you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a
-copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon
-request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other
-form.  Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm
-License as specified in paragraph 1.E.1.
-
-1.E.7.  Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
-performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works
-unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.
-
-1.E.8.  You may charge a reasonable fee for copies of or providing
-access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided
-that
-
-- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
-     the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method
-     you already use to calculate your applicable taxes.  The fee is
-     owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he
-     has agreed to donate royalties under this paragraph to the
-     Project Gutenberg Literary Archive Foundation.  Royalty payments
-     must be paid within 60 days following each date on which you
-     prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax
-     returns.  Royalty payments should be clearly marked as such and
-     sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the
-     address specified in Section 4, "Information about donations to
-     the Project Gutenberg Literary Archive Foundation."
-
-- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
-     you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
-     does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm
-     License.  You must require such a user to return or
-     destroy all copies of the works possessed in a physical medium
-     and discontinue all use of and all access to other copies of
-     Project Gutenberg-tm works.
-
-- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any
-     money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
-     electronic work is discovered and reported to you within 90 days
-     of receipt of the work.
-
-- You comply with all other terms of this agreement for free
-     distribution of Project Gutenberg-tm works.
-
-1.E.9.  If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm
-electronic work or group of works on different terms than are set
-forth in this agreement, you must obtain permission in writing from
-both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael
-Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark.  Contact the
-Foundation as set forth in Section 3 below.
-
-1.F.
-
-1.F.1.  Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
-effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
-public domain works in creating the Project Gutenberg-tm
-collection.  Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic
-works, and the medium on which they may be stored, may contain
-"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or
-corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual
-property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a
-computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by
-your equipment.
-
-1.F.2.  LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right
-of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project
-Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
-Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project
-Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all
-liability to you for damages, costs and expenses, including legal
-fees.  YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
-LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
-PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3.  YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
-TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
-LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
-INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
-DAMAGE.
-
-1.F.3.  LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
-defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
-receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
-written explanation to the person you received the work from.  If you
-received the work on a physical medium, you must return the medium with
-your written explanation.  The person or entity that provided you with
-the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a
-refund.  If you received the work electronically, the person or entity
-providing it to you may choose to give you a second opportunity to
-receive the work electronically in lieu of a refund.  If the second copy
-is also defective, you may demand a refund in writing without further
-opportunities to fix the problem.
-
-1.F.4.  Except for the limited right of replacement or refund set forth
-in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER
-WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO
-WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.
-
-1.F.5.  Some states do not allow disclaimers of certain implied
-warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages.
-If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the
-law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be
-interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by
-the applicable state law.  The invalidity or unenforceability of any
-provision of this agreement shall not void the remaining provisions.
-
-1.F.6.  INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
-trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
-providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance
-with this agreement, and any volunteers associated with the production,
-promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works,
-harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees,
-that arise directly or indirectly from any of the following which you do
-or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm
-work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any
-Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause.
-
-
-Section  2.  Information about the Mission of Project Gutenberg-tm
-
-Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of
-electronic works in formats readable by the widest variety of computers
-including obsolete, old, middle-aged and new computers.  It exists
-because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from
-people in all walks of life.
-
-Volunteers and financial support to provide volunteers with the
-assistance they need, are critical to reaching Project Gutenberg-tm's
-goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will
-remain freely available for generations to come.  In 2001, the Project
-Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
-and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations.
-To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation
-and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4
-and the Foundation web page at http://www.pglaf.org.
-
-
-Section 3.  Information about the Project Gutenberg Literary Archive
-Foundation
-
-The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit
-501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
-state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
-Revenue Service.  The Foundation's EIN or federal tax identification
-number is 64-6221541.  Its 501(c)(3) letter is posted at
-http://pglaf.org/fundraising.  Contributions to the Project Gutenberg
-Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent
-permitted by U.S. federal laws and your state's laws.
-
-The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S.
-Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered
-throughout numerous locations.  Its business office is located at
-809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email
-business@pglaf.org.  Email contact links and up to date contact
-information can be found at the Foundation's web site and official
-page at http://pglaf.org
-
-For additional contact information:
-     Dr. Gregory B. Newby
-     Chief Executive and Director
-     gbnewby@pglaf.org
-
-
-Section 4.  Information about Donations to the Project Gutenberg
-Literary Archive Foundation
-
-Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide
-spread public support and donations to carry out its mission of
-increasing the number of public domain and licensed works that can be
-freely distributed in machine readable form accessible by the widest
-array of equipment including outdated equipment.  Many small donations
-($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
-status with the IRS.
-
-The Foundation is committed to complying with the laws regulating
-charities and charitable donations in all 50 states of the United
-States.  Compliance requirements are not uniform and it takes a
-considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
-with these requirements.  We do not solicit donations in locations
-where we have not received written confirmation of compliance.  To
-SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any
-particular state visit http://pglaf.org
-
-While we cannot and do not solicit contributions from states where we
-have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
-against accepting unsolicited donations from donors in such states who
-approach us with offers to donate.
-
-International donations are gratefully accepted, but we cannot make
-any statements concerning tax treatment of donations received from
-outside the United States.  U.S. laws alone swamp our small staff.
-
-Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation
-methods and addresses.  Donations are accepted in a number of other
-ways including checks, online payments and credit card donations.
-To donate, please visit: http://pglaf.org/donate
-
-
-Section 5.  General Information About Project Gutenberg-tm electronic
-works.
-
-Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm
-concept of a library of electronic works that could be freely shared
-with anyone.  For thirty years, he produced and distributed Project
-Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support.
-
-
-Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed
-editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S.
-unless a copyright notice is included.  Thus, we do not necessarily
-keep eBooks in compliance with any particular paper edition.
-
-
-Most people start at our Web site which has the main PG search facility:
-
-     http://www.gutenberg.org
-
-This Web site includes information about Project Gutenberg-tm,
-including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
-subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.
-
-
-</pre>
-
-</body>
-</html>
diff --git a/old/55934-h/images/cover.jpg b/old/55934-h/images/cover.jpg
deleted file mode 100644
index faf9a0e..0000000
--- a/old/55934-h/images/cover.jpg
+++ /dev/null