diff options
Diffstat (limited to 'old/55934-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/55934-0.txt | 7730 |
1 files changed, 0 insertions, 7730 deletions
diff --git a/old/55934-0.txt b/old/55934-0.txt deleted file mode 100644 index 967d250..0000000 --- a/old/55934-0.txt +++ /dev/null @@ -1,7730 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of A Damokosok, by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - - -Title: A Damokosok - -Author: Mór Jókai - -Release Date: November 11, 2017 [EBook #55934] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A DAMOKOSOK *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -JÓKAI MÓR - -ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -LVI. KÖTET - -A DAMOKOSOK - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1896 - -A DAMOKOSOK - -REGÉNYES TÖRTÉNET - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK TULAJDONA - -1896 - - - - -A CSERNÁTONI EZERMESTER. - -Lám megmondta jó előre Küprili nagyvezér Rákóczy György -nagyfejedelemnek: «ne menj te Lengyelországba, királyságot keresni; mert -bizony úgy jársz, mint a teve: a ki odament Allah elé, azt követelve, -hogy adjon neki szarvakat, s aztán Allah még a füleit is levágta neki». -– Egészen úgy járt György fejedelem is. Nem érte be azzal, hogy a -gyönyörű szép Erdélyország nagyfejedelme lehetett, egyformán becsülve -némettől, ozmántól: a bűne, a nagyravágyása átvitte Lengyelországba -koronát keresni; ott azután nemcsak, hogy a korona aranyszarvait nem -kapta meg, de odaveszítette nemzete virágát, Erdély harczoló seregét is. -Azokat elfogta a krimiai tatárok khánja, a kit a szultán küldött az -erdélyi hadak hátába. - -A székely csapatok vezére Nyújtódi Damokos Tamás, a mint azt látta, hogy -a fejedelem aláirta a legcsúfosabb békekötés feltételeit, maga pedig -mellékutakon elmenekült Magyarországba; a fővezér Kemény János ellenben -odaalázta meg magát, hogy személyesen átmenjen a tatár khán táborába, -kiéhezett, agyonfáradt hadai számára irgalmat-kegyelmet könyörögni: azt -mondá a hadnagyának, Czirjék Boldizsárnak: «édes játom, nekünk már itt -lőttek!» - -– Nem csak lőttek, de harangoztak is. - -– Kitalálod-e már, hogy mit tesz az a találós mese: «ettünk -sültet-főttet, föld alatt, fa tetejébe’ – mi az?» - -– Ki bizony. A tatárfutásról hagyták ránk ezt a szomorú tréfát az -őseink. - -– Meg vagyunk mink már fogva csűstül. - -– Én még tudnám, hogy merre kén’ kibujnunk? - -– Én pedig azt nem tanulom meg. A fejedelem ám elfuthatott: neki -kötelessége a személyét megmenteni; te csak hadnagy vagy, neked sem -szégyen a sarkaddal fenyegetni az ellenséget; de én a lófők vezére -vagyok; nekem nem szabad a hátamat mutogatnom: nekem itt kell maradnom -az én népemmel harczban, rabságban egyaránt. - -– Akkor bizony én is itt maradok veled. - -– De nem maradsz! Épen az, hogy el kell menned; haza kell találnod; az -én szerelmes asszonyomnak várába el kell jutnod; felőlem neki hirt -mondanod. - -– Hát az igen könnyen fog menni. - -– Nem olyan nagyon könnyen, mint gondolnád. Mert nem mehetsz ám könnyű -szerrel. Mivelhogy ezt a turbát is magaddal kell vinned. - -Az a «turba» a régi háborús világban valami emberhátra felköthető -vasládikó volt, kívül csikóbőrrel bevonva, s vasruddal lakatra bezárva. -(Innen maradt fel a közmondás: «ellopták a turbát, de nálam a kulcsa!») - -– S van benne valami? - -– Van bizony. Tele van pénzzel. Fele arany, fele ezüst. Nem tudom a -számát. De annyi sulyt vet, mint egy kis borju. Ezzel több terhe lesz a -lovadnak, vagy pedig a hátadnak, ha gyalog maradsz. Már pedig a bundádat -sem hagyhatod el, mert tél van, a puskádat is vinned kell; meg a -pallosodat, aztán meg a fejszédet is; de meg egy egész kenyeret is kell -czepelned az útra, meg egy darab szalonnát, hogy éhen ne halj. - -– Mind akad annak gazdája. - -– Mert látod, ha ez a pénz most itt marad nálam: a mint a pogány tatár -bennünket rabságra ejt, az azt rögtön prédára ejti, csak egy rézgombot -is az mi rajtunk nem hagy. Ha pedig ezt a pénzt az én drágámnak, jó -feleségemnek haza viheted, hát ez jó lesz neki arra, hogy a váltságdíjat -lerója belőle, a mit a gonosz tatár fejemre fog róni, a kiről tudja, -hogy vezér vagyok: még majd elég sem lesz reá. - -– De akkor hát elviszem magammal. - -– De ugyan vigyázz ám magadra, hogy meg ne fogdosson a tatár. - -– Ne te né! Hát azért volna nekem ezermester a nevem, hogy még az ilyen -rusnya tatáron se tudjak kifogni? - -Czirjék Boldizsár bá pedig nem hiába volt büszke az ezermesteri nevére; -mert valósággal az volt ő. - -Csinált ő egyszer olyan szövőszéket, a mit a patak hajt s magától -megszövi az abaposztót. Azután meg egy olyan gyalogszekeret készített, a -mi ló nélkül jár: az ember maga benne ül s kézzel-lábbal hajtja; az -igaz, hogy jobban elfárad vele, mint ha gyalog járna, de legalább kocsin -utazik. Megjárta ő ezen Nagy-Enyedet is, egész vásár csodájára. – Olyan -fegyvert is fundált ki, a mivel a medve saját magát lövi agyon: még -pedig puskapor nélkül. - -Nem kell Czirjék Bildizsár bát félteni. Van annak annyi tudománya, hogy -százezer tatár nem jár túl rajta. - -Mielőtt a futáshoz kezdett volna, hát legelébb is azt tette, hogy egy -bádog szelenczéből, a mit magával hordott erre az alkalomra, bekente a -saruja szárait jó erősen farkashájjal. Ettől aztán a saját lova olyan -szaladós lett, mintha farkasokat érezne a hátában, míg ellenkezőleg a -tatárok, a kik rögtön üldözőbe vették, a mint látták, hogy szökni indul, -el nem tudták gondolni, mi lelte a lovaikat? a mint azok közelbe érték -Czirjéket, mind visszafordultak, rugtak, kapálóztak, lehányták a -hátukról a gazdáikat, semmiképen nem akartak neki menni a megérzett -farkas szimatnak. - -Boldizsár bá csak úgy nevette őket, hátra-hátra fordítva a képét. - -A tatárok azonban, ha lovaikkal be nem érhették a futót, a nyilaikkal -ugyan megtalálhaták. - -Czirjék Boldizsár csak egyre hallá, hogy ott sivít el a füle mellett -egy-egy vasorrú madár, a kinek hátul a tolla. - -«Ez így nem jó lesz: vagy emberben, vagy állatban kár esik, s az hiba -lesz.» Mondá magában a hadnagy, s ez ellen meg azt a fortélyt gondolta -ki, hogy a mint egy patakhoz ért, ott leszállt, a bundáját belemerítette -a vízbe, s aztán a gyapjas részével kifelé fordítva, úgy veté a nyakába, -hogy ez nemcsak őt magát, hanem a lova hátulját is egészen takarta. Az a -vízbemártott bunda pedig a csikorgó hidegben egyszerre jéggé fagyott: -olyan lett az, mintha vaspánczél lett volna. A bolond tatár egyre -nyilazott rá, de a nyílvessző mind lepattogott a természetadta birkabőr -pajzsról: a jégen keresztül nem volt kedve a nyíl hegyének hatolni. -Megint csak ő nevetett. - -A tatárok azonban nem maradtak el a sarkából. Egész csapat fogta -üldözőbe, fertelmes kurjongatással. Meglátták a hátán a turbát, s azt -már tudja a tatár, sok százados gyakorlatból, hogy abban a magyarok -pénzüket tartják. Ez drága madár! Érdemes utána nyargalni. - -Czirjék Boldizsár bá tudta azt jól, hogy ez az ő két stratagémája csak -addig használ, a míg a futása a hegyi szűk utakon, keskeny völgyekben -tart, a hol nem kerülhetnek eléje, de a mint valami lapályra fog jutni, -a hol a tatárok eléje kerülhetnek, ott már szél ellenében nem fognak -ijedezni a lovaik a farkasháj szagától, az ő lova pedig a súlyosabb -teher alatt hamarább kifárad, nem győzi az erőltetett versenyt, hát -valami mást kell kigondolni. - -Egyszerre egy sűrű erdőbe érve, hirtelen utat vesztett, félrecsapott, -mikor az üldözői nem látták, s elhagyva a mély ösvényt, leereszkedék az -erdős hegyoldalon a mély völgybe. - -Ámde a tatárok minden gonosz politikával el voltak készülve. Csunya, -kitanított vérebeket hordtak magukkal, a mik az üldözött áldozatot, ha -az el talált rejtőzni valami bozótban, menten felvadászták. Czirjék -Boldizsár bá, mikor már egyszer egy csorgó mellett pihenőt tartana, s -szalonnázni kezdene, csak hallja ám, hogy csaholnak az erdőben a czudar -sinkoránok. - -– Ne te né! Még bizony csuffá tennének, ha hagynám magamat. Hogy ugatnak -a kedveskék! Nem hiába kutyafejű tatár az ő nevük. - -Hanem hát egy ezermestert nem olyan könnyü elfogni. - -Boldizsár bá, megismerve az új veszedelmet, maga is fordított a -stratagémán. Leszedte a lováról a mindenféle czókmókot, belekötött -mindent a bundájába egy nagy batyunak. Azt a saját hátára vetette. - -– No most már édes lovam, eredj a magad esze után a merre látsz! Mondá, -nagyot ütve a tenyerével a lova hátára. Az sem volt rest; a mint a -kötőféket kiakasztották a nyakából, neki fordult az erdőnek s teher -nélkül úgy elszaladt, mint egy gímszarvas. A tatárok vérebei aztán mind -a futó paripa szimatján csaholtak tovább. Boldizsár bá farkashájas -saruinak a nyomát semmi kedvük sem volt tovább üldözni. A farkast nem -hajtja a kutya: már nem tudom, nemzetiségi rokonszenvből-e, vagy -testvérgyülöletből; de kikerüli, ha lehet. - -Így aztán Boldizsár bá csak nyert egy kis egérútat, s azt arra használta -fel, hogy a szálerdővel fedett hegyoldalban mind lejebb ereszkedék a -völgybe, gondolva, hogy talál majd ott egy mély hegyszakadékot, a min ha -keresztülhatolhat, a lovas tatár nem kerülhet elé. A tulsó oldalon aztán -kap egy új mokánylovat, vagy jó pénzért, vagy egy jó fejbecsapásért. - -Talált ám, de nem egy hegyszakadékot, hanem egy tengerszemet a völgy -mélyében: az a völgy is olyan gömbölyű volt, mint egy döbör, köröskörül -bekerítve erdős hegyoldalakkal; nem volt abból semerre kimenekülés. - -A tatárok pedig már észrevették, hogy üres paripa után szaladnak, a -lovag elbujt; nagy hamar visszatértek: baromsok nép volt, elállták az -egész erdőt, csak úgy viszhangzott a szálfás rengeteg a kiáltozásaiktól: -«marrha! marrha!» a mi az ő szokott csatakiáltásuk. - -– Marha ám az öreg apád! Mondá Boldizsár bá s szétnézett a terepen: mit -lehetne csinálni? - -A tengerszem be volt fagyva. - -Hanem az ilyen tengerszemnek a mély vize mindig meleg, úgy, hogy vastag -jégkéreg nem támadhat rajta. Boldidizsár bá megpróbálta a balta fokával. -A bizony beszakadt egy ütésre: – a jég kenyérre kenni való sajtnak elég -vastag lett volna, hanem pallónak meg dobogó hidnak nagyon vékony volt. - -– No csak, ne ijedj meg magyar, biztatá magát az ezermester: Így van ez -jól. - -Azzal szétnézett a parton. – Hevert ott rakás számra a sok fiatal fenyő, -a mit a szél kitördelt. Boldizsár bá hozzáfogott a baltájával, négy szál -ilyen vékony dorongnak való fenyőből egy pár korcsolyát a maga két -lábának, meg egy szánkót a batyunak összeeszkábálni. - -Nem történhetett ez meg nesz nélkül. A sok baltaütés egészen elárulta az -üldözők előtt, hogy hol bujkál, a kit keresnek. Minden oldalról -csörtettek arrafelé. - -– No csak ne törjétek magatokat olyan nagyon! Dörmögé Boldizsár bá. Még -megizzadtok s száraz kehet kaptok bele. - -Azok pedig csak jöttek közelebb, s folyvást szorosabbra húzták a kört a -menekülő körül; már nagyon lehetett hallani a lovaik robaját a recsegő -targalyak közt. Most mindjárt a nyakán lesznek. - -– Hát hiszen én is mindjárt készen leszek! - -Mikor a legelső lovasok egy-két nyillövésnyi távolban kibukkantak a fák -közül, már akkor Boldizsár bának a lábaira volt kötözve a két ölnyi -hosszú fenyőfa-korcsolya, még csak a szánkót rakta meg. A bunda az itt -maradhat, a nélkül is elég melege van az embernek, a mikor kergetik; -kenyér, szalonna se szaporítsa a terhet: «most laktunk jól, holnapra is -majd ád az Isten valamit! ha nem ád, megalkuszunk a gyomrunkkal!» – Nem -tett a szánkóra egyebet, mint a turbát, meg a fegyvereit: a szánt -odakötötte az ővéhez, s aztán még egy hosszú, hegyes végű rudat fogott a -kezébe s azzal neki iszánkodott a vékony jegű tónak. - -Egészen helyes volt a mathematikája. A vékony jégkéreg a hosszu -fakorcsolyák alatt megbírta a gyorsan keresztül iramló embernyi terhet -is és sehol nem szakadt be alatta: úgy repült át a tavon, szánkójával -együtt, mint a vízi pók; még csak meg sem recscsent alatta a jéghid. - -«Marrha! Marrha!» ordítá az üldöző had, a mint meglátta a jég hátán a -menekülőt, s aztán azt gondolták, hogy az a tó «fenékig tejfel», utána -rugtattak, a mivel azt nyerték, hogy valami huszan-harminczan a -bolondabbak közül beleszakadtak a jégbe: egynehányan azt is -megpróbálták, hogy úsztatva áttörtessenek a tulsó partig, de pórul -jártak vele, mert a vékony jég mind összevagdalta a lovak szügyét, hogy -nem birtak előrehatolni. Boldizsár bá de hátra sem pillantott addig, a -míg a tulsó oldalon szárazra nem jutott: csak akkor nézett aztán vissza, -nagy lelki nyugalommal látva, hogy milyen jól helybenhagyta gonosz -üldözőit. Azok még akkor is vergődtek a jeges vízben, egynéhány hegyes -kucsma ott úszott már gazdátlanul; a parton állók pedig nagy csoportban -káromkodtak, a mit Boldizsár bá nem hagyott viszonzatlanul. Jó -szerencse, hogy egymás nyelvét nem értették; mert különben még -összevesztek volna. A tatárok mérgükben egész raj számra repíték a -nyilakat Boldizsár bá felé, de az egy sem jutott el hozzáig: széles volt -az a tó! - -– Ejnye, nem szégyelitek magatokat? No megálljatok, majd én is küldök -nektek valamit. - -Azzal lefektette a puskáját a favillára s odaczélzott, a hol legsürübben -álltak a tatárok. Azok látták, hogy micsoda rossz szándéka van; de csak -csúfságot csináltak belőle. Tudták ők «már», hogy a tüzetadó likas vas -messze elhord; csakhogy annak az elsütéséhez tüzes kanócz kell, az pedig -az üldözött kezében nincs; – azt pedig «még» nem tudták, hogy kanócz -nélkül is el lehet sütni a puskát, ha annak závárába tűzkövet tesznek; s -ezt már a csernátoni ezermester régen kifundálta, mielőtt a hollandiak -rájöttek volna. – Egyszer aztán csak nagyot durran a fegyver: olyan volt -annak a viszhangja a mély völgyben, mint a mennydörgős ménkü csapása, s -a bennelevő három golyóbis ki is likasztotta épen egy murzának az -oldalát úgy, hogy az menten testamentumot tett: a többiek aztán eszük -nélkül tánczoltak vissza az erdőbe. - -– Tanulják meg, hogy kivel van dolguk! - -Boldizsár bá hasra feküdt a mohos parton s úgy pihente ki magát, -csendesen elnézve, hogy mit fundálnak már most a tatárok. Azt kivehette, -hogy azok most abban törik a fejüket, hogy megkerüljék a tavat. - -– Ilyen a buta ember, a ki nem járt a fehérvári collégiumba; nem tanulta -a geometriát! Azt gondolják, hogy ők engem megkeríthetnek: holott nekem -oda fel a hegytetőig csak egy fél-diametert kell átballagnom; nekik -pedig egy fél circulust. A ki nem ért a mathesishez! - -A tatárok azonban, úgy látszik, hogy más collegiumban járták ki a primi -anni philosophiát, mert egész bizonyosra indultak neki a két oldalon -való körülkerítésnek. - -Boldizsár bá pedig, hogy annál jobban boszantsa őket, még magasra -feltartá előttük a turbát s megrázta, hogy hallják, hogy csörög benne a -pénz. Azok vonítottak, mint a farkasok a malaczpecsenyére! - -Az ezermester minden megerőltetés nélkül haladt egyenesen felfelé a -tulsó hegyoldalon; még nem is igen sietett. Hanem aztán mikor felért a -hegytetőre, akkor látta hüledezve, hogy micsoda átkozott helyre jutott. -A tulsó oldala ennek a hegynek egy meredek sziklafal; alant rettenetes -mélység, teledöntögetve óriási kőcsompókkal: úgy néz ki a vidék, mintha -itt bújt volna be az ördög a pokolba, s aztán úgy össze-vissza hányta -volna a bejáratot, hogy utána ne találjanak. Semmiféle ösvény e lakatlan -szakadékba sehonnan nem vezet. - -– No Boldizsár komám, innen szabadulj ki mostan, ha ezermester vagy! - -Erre számitottak bizonyosan a tatárok, a kiknek oláh vezetőik voltak: -azok árulták el előttük, hogy a merre az üldözött menekült, arrafelé -nincs a világnak kapuja: az a Csetátye Drakuluj. - - - - -A CSETÁTYE DRAKULUJ. - -Jaj bizony, itt most egy kicsinyt repülni kell: a szabadulás nem -történik meg e nélkül, édes atyámfia! mondogatá magának Boldizsár bá. -Pedig még akkor nem is született Mongolfier, hogy az égből leszállás -mesterségét megtanítsa. - -Szétnézett valami segítség után. Megtalálta. Egy szép, nagy, sudár, -fiatal jegenyefenyő volt a kezeügyében, a minek a lombos ágai gyászfűz -módjára lefelé csüggnek; azt kivágta a fejszéjével. Alul a vastag végére -rákötözte egy sing magasságra a turbát, arra állítá a puskát, jól -kiszámítva (Newton nélkül), hogy a mi nehezebb, az megy lefelé estében -előre; még felső ruháit is levetette, azokat is a körül csavargatta. -Akkor aztán kikeresett egy pontot a hegyszakadék ormózatán, a hol a -meredek szikla nemcsak függélyesen áll a mélység felett, de még egy -cseppet előre is hajlik: oda czepelte a levágott fenyősudarat. - -Mikor aztán a tatárok jöttek minden oldalról az erdőből nagy -rivalkodással feléje, hogy már most megfogják, akkor Boldizsár bá ráült -a levágott fára, mint a szánkóra, s aztán elkezdte azt a két sarkával -előre csusztatni a sziklapárkány felé, felsóhajtva az egekre: «no, most -pislants uram Jézus!» Egyszer aztán lebillent a fenyőfa a párkányról s -alázuhant emberestül, mindenestül a mélységbe. - -A tatárok elszörnyedve csapták össze az első lábaikat erre a látványra: -«ni, a bolond magyar, inkább elöli magát, mint hogy elfogják!» - -Dehogy is öli el! Ördöge van annak! Az alázuhanó fa röptében olyan -egyenesre állt, hogy a hegyes sudara fölfelé meredt s a vastag vége ment -előre úgy, hogy mire leért a völgybe, még meg is állt a földben, -belefuródva a hegyes csonkjával, mintha onnan nőtt volna ki. - -– No, ezt csináld utánam, kutyafejű! kiáltá fel onnan az ezer meg ezer -lábnyi mélységből Boldizsár bá, épkézláb szállva le a repülő gépéről. De -biz a tatárnak nem volt kedve eltanulni tőle ezt a pokolra szállás -mesterségét. - -Ide alant lett volna hát már, a hozzájárulhatlan hegyszakadékban: de -hogyan már most tovább? mert nem jó a pokolban lakni! - -Felülről nézve is veszedelmes hely ez; mikor pedig benne van az ember, -sehogy sem érzi benne magát valami jól. A mi onnan felülről csak morzsa, -az itt koloncz, a mire dolog felmászni. A mikor pedig felmászott az -ember egy ilyen nagy kolonczra, hát akkor látja, hogy észak felé a völgy -egészen el van zárva meredek sziklafalakkal; délfelé nyitottnak látszik, -arra mosolyognak a Hargita ormai: ott van Székelyország. - -Csakhogy odáig még sok erdős hegyet kellene megmásznia; s ezek a tatárok -mindent megszálltak már. A mint ott a sziklapárkányon meggyujtják a -lármafát, végtül-végig minden hegyormon kigyulladnak a jeltüzek: nehéz -innen elvinni az irhát, de kivált a turbát. - -«Azért mégis csak elvigyük mind a kettőt!» - -Nagy szemfüleskedés mellett, fölfedezett az átelleni hegyoldalban valami -ösvényformát, a mi veszedelmes sziklapárkányokon vezetett végig, a hol -az ember, a tíz körmével a sziklarepedésekhez nőtt rekettyébe -kapaszkodva haladhat csak előre, áthidalva vakmerő ugrásokkal az útját -álló szakadékot s Istennek ajánlva lelkét a lába alatt meginduló -sziklagörgeteg végigomlásánál: ez ám a «gőzsikló!» - -Csaknem kész este volt már, mikorra Boldizsár bá a Valle Drákulujban -odáig eljutott, a hol az kezd lefelé mélyedni, összeszorulva egy keskeny -vágányba, a hol csak egy ember fér el. - -De már ha olyan sötét lesz is, mint a szurok, innen mégis ki kell -szabadulni akárhogy. A szűk hegyvágány teli volt hóval. Az ember csak -azt koczkáztathatta, hogy valahol a fejetetejéig szakad bele s soha ki -nem jöhet belőle. Szánkó kéne ide! De miből faragni? Nincs itt más fa, -mint nyomorék törpe-fenyő, meg boróka; azért is falra kellene elébb -mászni. - -Hát a mint legjobban tusakodik magában, csak jön ám fölfelé, épen azon a -szűk úton, a min menekülnie kellene, egy nagy bolond medve, szörnyű -mormogással. Még ki sem lehet térni az útjából. - -– Ejnye, maczkó pajtás! zugolódék Boldizsár bá: hát már te is a tatár -zsoldjába álltál? Akkor csakugyan vége az erkölcsnek Moldovában! De hogy -nem alszol te ilyenkor, mint más becsületes medve? - -Hát biz a maczkó azért ébredt fel édesded álmából, a mit a vízkeresztig -el nem szokott hagyni, hogy a Boldizsárt üldöző tatárok valahol egy -barlangban letelepültek, tüzet raktak: az pedig a medve téli -rezidentiája volt. A felzavart fenevad azután megugrott s most jön -felfelé nagy bőszülten, a nyári pavillonját keresni, az ott van a -somberkes sziklaoldalban, látszik is a szája. - -A mint a maczkó megint embert látott maga előtt, elordítá magát vérivó -kedvében, s két hátulsó lábaira állva, rohant neki nagy fogcsattogással. - -– No csak ne egyél meg! Mert bizony furcsa formában várnám be az itélet -napját! Nem is tudom, hogy feltámad-e a medveczukor? - -S azzal kegyetlenül a fejéhez csapta a vas turbát a medvének Boldizsár -bá, s míg az nagy haraggal a vasládát ölelte át, az alatt ő igazi -székely tempóval odaugrék hozzá s úgy eltrafálta a hosszú késével a -medvének a szivét, hogy az még csak búcsút venni sem ért rá ettől a szép -világtól. - -Ennek hát megadta a magáét! De ez még mind nem volt ám elég az -üdvösségre. Mert a mint a medve megszünt ordítani, rákezdték odalenn a -mély útban mások. - -Azt is megtudta, hogy kicsodák. Magától a medvétől. Annak a bőrébe bele -volt akadva három nyílvessző: azt a tatárok lőtték bele futtában, az -egyik talpa össze is volt égve, a mint a tüzükön keresztül gázolt. Ime -azok tehát már jönnek felfelé. Éppen a medve mutatta meg nekik az utat. -Hallik onnan alulról a rikongatásuk. - -No most mihez kezdjünk? Visszamenni a Valle Drákulujba, annyi, mint az -egérfogóba belemenni. Amott fenn a sziklaoldalban van a medvének a nyári -barlangja, oda jó lesz elbujni. - -De még a megölt medvét is fel kell oda vontatni akárhogy! - -Miért? Azért! - -Izzadságos munka volt az. A medve nyomott három mázsát. De mégis csak -felvonszolta az odúig. - -Igen bizony, de ha a tatárok ideérnek, meglátják a csizmanyomokat a -hóban, s a milyen éles eszük van, még kitalálják, hogy a medve nem hord -csizmát; ember van ott az odúban. - -Azt tette hát, hogy lenyiszálta a medvének a két hátulsó lábát s azt a -két kezébe fogva, visszament vele egész addig a helyig, a hol megölte a -vadat, s onnan kezdve aztán háttal, mint a rák, lépegetett négykézláb -visszafelé; minden csizmanyomot gondosan letaposva a szélesebb -medvetalppal, a meddig csak a hó tartott. - -Most aztán, ha jön a tatár, a mennyi tudománya van, kifundálhatja -belőle, hogy itt a medve összeakadt egy emberrel; azt megölte, felvitte -a barlangjába és azóta meg is ette. - -Egészen így történt. - -A mint a tatárok feljöttek égő szurokfenyő-fáklyákkal a szoros útban, a -medve nyomán, s rátaláltak a tusa helyére, a hol a medvenyom és a -csizmanyom összetalálkozott s egy vértócsában veszett el: ott megálltak -tanácsot tartani. - -Egy nehány fiatal legény vállalkozott rá, hogy felmegy a barlang -szájáig, megnézi, hogy mi van benne? - -Ha a medve odavitte az üldözött székelyt, akkor a hátára kötött turbát -is odavitte. Meg kell azt ott kapni. - -Csakhogy a barlanghoz vivő, mély vágányú út olyan keskeny volt, hogy -azon egyszerre csak egy tatár hághatott fel. - -Hát, a mint az első tatár közelért a lyukhoz, Boldizsár bá egyszerre -kidugta rajta a medvének a fejét, s maga olyat ordított hozzá, hogy az -bevált akármiféle bassista medve solo-énekének. - -A tatárok hanyathomlok bukfenczeztek vissza a szűk ösvényről s azt a -hírt vitték a többieknek, hogy két medve van odafenn: a nősténye -ordított, a kanja csak a fogát vicsorgatta. - -Ezeket pedig vérmedvéknek híják, a kik már embert ettek: ezekkel nem jó -komázni. - -A tatárok ismét tanácsot ültek. Boldizsár bá egész kényelemmel hallgatta -ki őket onnan a medvepáholyból. Ezermester ne tudna tatárul? - -Abban állapodtak meg, hogy ma már, sötét éjjel nem ostromolják meg a -medvebarlangot alulról; hanem holnap, ha világos lesz, visszajönnek, -fölülről kötélen egyet maguk közül a barlang szádáig lebocsátanak, az -mindenféle nyers cziherrel telehányja a medvebarlangot. Akkor aztán a -czihert égő nyilakkal felgyujtják s a medve vagy ott fullad, vagy -kiugrik: övék lesz a barlang. Ha megette is a medve a székelyt, de nem -ette meg a pénzes turbát. - -– Ejnye, no bizony ezt ugyan jól kitaláltátok, eszem az anyátok! mondá -magában Boldizsár bá, megértve a gonosz stratagémát. S ismét -szélyelnézdegélt maga körül, hogy kitől lehetne itt segítséget kérni? -Nem voltak ott, csak hárman. Először ő maga, azután a kőszikla, azután -meg a hó. Mire menjen harmadmagával annyi kegyetlen tatár ellen? - -Azok pedig nem tágítottak: úgy látszik, komolyan vették az -ostromzárlatot. Boldizsár bá egész jól láthatta a csillagvizsgáló -toronyból, hogy alant a völgyben tüzeket raknak hosszú sorban végig, -azok ott akarnak sütkérezni hajnalig: szökve sem lehetne közöttük -elsurranni, úgy bevilágítják az egész völgyet. Még a danolásuk is -felhallatszik idáig: a pogányok danolni szoktak éjjel a táborban, hogy -el ne aludjanak. - -«Mi pedig nem vagyunk, csak hárman: én magam, a kőszikla, meg a hó!» - -Hohó! Hisz ez több, mint elég! Itt van a hó! Ez az igazi jó barát! De -még egy másik jó barát is érkezett: a szél; ez meg épen derék czimbora, -mikor úgy maga jószántából elkezd fujni, aztán hordja a havat, csak úgy -sziporkázik tőle a sziklák párkánya! - -«Hadd szóljak már most veletek egy szót, édes vendégeim!» mondá -Boldizsár bá s előbujva a medveodúból, csinált a két markával egy kis -hólapdát, azt tovább hentergette a hóban, míg akkorára megnőtt, mint egy -hordó, még előbbre görgette maga előtt, a míg lett belőle egy nagy -hordó. Mikor aztán egyszer kijutott vele a keskeny sziklavágányból, a -hol elkezdődött a völgy öblösödni: ott hatalmasan nekilódítá a hógömböt -a meredélynek. Ment az aztán a maga eszétől nagy sebességgel alá, egyre -töméntelenebbé nőve az útjában felszedett hótömegektől: nagy robaj -támadt utána, recsegtek az útjába eső fák, a miket kitördelt, míg végre -egy mennydörgő zuhanással tölté be a völgyet, a mitől még idefönn is -megrázkódtak a sziklák. - -«Ez tiszta munka volt!» mondá Boldizsár bá, a mint széttekintett s -látta, hogy a völgyben egy tűz sem ég már sehol. Azokat mind eltemette a -hógörgeteg; de még a kik körülöttük aludtak, azok is furcsául fognak -majd elbámulni, mikor fölébrednek s akkor látják, hogy a másvilágon -vannak. - -No már mostan szabad az út. A görgeteg még simára seperte az egész -csuszkapályát. Már most csak még egy szánkó volna! De hát, hogy ne -volna, mikor van? Gyere maczkó! Menjünk szánkázni! Boldizsár bá -előczepelte a megölt medvét; a két hátulsó lába közé odakötözte a -turbát, széles háta volt a medvének, jobb szánkófeneket építeni sem -lehetne: ő maga ráült a hasára s megkapaszkodott a két lőcsben, a medve -két első lábában; a maczkó feje volt a szánkó orra, az ő saját -csizmasarkai a talpkötő dörzsfék s egyúttal kormányrúd: csakúgy repült -az a bomlott jármű a sík, csapinós vágányon alá, át is ugrott röptében -egy-egy szakadékot, a mibe veszedelmes dolog lett volna beleesni; de még -azután is iramodott előre, a mikor leért a völgybe, a veszedelmes -nekilódulástól: úgy, hogy Boldizsár bának még a süvege is lemaradt a -fejéről a nagy röpülésben; de nem ért rá felvenni, inkább veszni hagyta: -azzal is egy gonddal kevesebb. - -Hanem a mint a medveszánkó végre megállt, beletúrva az orrát a -hófuvatba, akkor látta Boldizsár bá, hogy ott lehetett hajdan a -tatárcsapat főhadiszállása, a lófarkas mundzuknak csak a buzogányos vége -áll ki még a hóból. Laknak oda alant egynehányan! De azokat ő nem -sietett kiásni, hanem leszállva a szánkójáról, szétnézett, hogy merre -tágasabb a világ? hová lettek a tatárok? - -A tatárok nagy része, a kit a hógörgeteg a völgyben nem kapott, nagy -lármázást mívelt odafenn az erdőben; a lovaik mind meg voltak bolondulva -a rémülettől: elég dolguk volt azoknak a megfékezésével; azoknak nem is -lesz egyhamar kedvük megint ide a völgybe lejönni. Hanem tova egy -magaslaton mégis látott Boldizsár bá egy lovon ülő alakot, a ki iránt -semmi kétsége nem lehetett, a hegyes prémes süvege, a kurta lompos -bundája, meg a hegyes dárdája messziről hirdette nemesi származását. - -Ennek a háta mögött ugyan szép csendesen elosonhatott volna Boldizsár -bá; mert ez nagy bölcsen hátat fordított a zimankós szélnek s úgy -belehuzta magát a bunda gallérjába, hogy az orra sem látszott ki belőle; -hanem hát Boldizsár bá azt tartá, hogy nem illik az embernek jó nap -kivánás nélkül elmenni az idegen úr mellett, s odajárulván, azt mondá a -tatárnak: - -– Ugyan édes atyámfia, nem adnád nekem ide kölcsön a lovadat, meg a -bundádat holnaputánig? utolsó torjai vásárkor visszahozom. Hanem ezt -csak azután mondta neki, a mikor már a fejszéjével hátulról úgy fejbe -kollintotta, hogy a tatár keresztül esett a lova fején, s nem is mondott -neki ellent: kiadván lelkét. - -Boldizsár bá aztán lehuzta a nyakából a bundát s saját vállára keríté, a -prémes süveget is a fejébe tette: «e bizony nem is rossz csere volt: -hiuzbőr a préme; az enyimé csak farkasbőr volt». Azután a tatár lónak -valamit súgott a fülébe, az egyik orralikát befogta, a másikba belefújt, -a mitől az olyan kezes lett, hogy felhagyta ülni a hátára; pedig -különben az ilyen tatár ló hamis: nem veszi fel az idegent; vagy ha -felveszi, aztán oda viszi, a hová az nem akar, a társai közé, haza. - -Az ezermester ennek is ismerte a babonáját. A paripa engedelmes lett s -ügetett előre. - -Még egy másik tatár előőrsöt is talált Boldizsár bá az útjában, de már -arra messziről rákiáltott: «majd nem alszol! de kinyitod a szemed, álmos -kutya! Megállj, majd adok a nogajkával!» Az a jámbor még meg is kinálta -a kulacsával, csak ne haragudjék. Boldizsár bá megtartotta a kulacsot: -jó lengyel pálinka volt benne; szükség lesz arra ebben a hidegben. - -Így aztán minden akadály nélkül kijutott a tatárok kelepczéjéből s -virradóra ott volt a gyergyói havasokon: onnantúl aztán nem is üldözte -még a madár sem, délig emberrel sem találkozott. Minden jó lett volna -már, csak olyan nagyon éhes ne lett volna. Bánta szörnyen, hogy el nem -hozta magával a medve toppancsát, milyen jó volna az most sülve! - -De hát jó az Isten! Akkor ád, a mikor nincs. Délben Boldizsár bá egy -pakulár gunyhóhoz jutott, ott épen sajtot öntöttek. Hatan voltak a -legények; a mint a lovas tatár alakot a hosszú dárdával megpillantották, -hatan hétfelé szaladtak, vendelyt, túrót ottan hagytak; még egy -juhászbundát is martalékul felejtettek. - -Boldizsár bá aztán leszállván a lováról, elébb kegyesen elimádkozá, hogy -«a ki ételt, italt adott, annak neve legyen áldott!» s aztán kegyetlenül -megtömte a horpaszait a túróval, nagyokat nyakalt rá a savóból, s azzal, -mint a ki a dolgát jól végezé, leheveredék a juhászbundára s olyan jót -aludt, hogy mikor fölébredt, alig tudta a szeme pilláit felnyitni, úgy -le voltak fagyva. - -Aztán folytatta az útját az ismerős tájékon. Itt már ismerte a dörgést: -a falu nevét is tudta, a mi ott szemközt jön. Azaz, hogy nem a falu, -hanem csak a népe. A megriadt pakulárok fellármázták a lakosságot, hogy -«jön a tatár!» S most az nagy énekszóval, templomi zászlókkal -processiózik eléje, hogy kegyelmesen fogadja a rettegett pusztítót. - -– Ejnye, rusnya békák! rivalt rájuk mérgesen Boldizsár bá, hát már engem -sem ismertek? Nem látjátok, hogy én vagyok Csernátonból a Boldizsár bá? -Én nem hoztam nektek semmit: csak a tatárt a hátamon; de azt ne a -vasvilla nyelével, hanem a hegyes végével köszöntgessétek: látszik, hogy -nektek is csak asszony volt az anyátok, mint az oláhoknak, nem pedig -amazon, mint a csiki székelyeknek! No, majd ha nagyon megijedtek, -jöjjetek utánam: én megbátorítlak. - - - - -A MIKÓ-UJVÁRI ÁGYÚK. - -Hogy a gyergyói székelyeket miként eszelte fel Boldizsár bá, meg a nagy -veszedelem a határon átözönlő tatárok elfogadására? azt megirtuk egy -másik könyvben. Itt történt az, hogy az asszonyok is fegyvert fogtak, -Apor Andrásné, Cserei Györgyné előkelő urasszonyok vezetése alatt, az -ellenséggel szembeszálltak, a férfiakkal versenyt hadakoztak; itt -örökíté meg hirét-nevét a hős Puskás Kalára, ki jó reményben levő -állapotja mellett, mégis kiment az ütközetbe, s naphosszant harczolva, -hét tatárnak kioltá élete mécsét s azzal hazament estére és szült három -fiut. – Igaz történet ez; a tatárhalom a bizonysága, a hol ezerhétszáz -tatárnak a csontja porladozik, a kiket tűz, vas, asszonykéz és -lezudított tóvíz rakásra ölt a Szárhegy szorosában. - -Ez a veszedelem tehát el lett fordítva Mikó-Ujváráról, mely a tatároknak -innen leghamarább esett volna utjában, de hátra volt a másik, az ojtozi -szoroson betörő tatárhad, a melyik Csikot, Háromszéket elözönlötte! ez -ugyan csak később fog megérkezni, de bizonyosan megjön, azt már tudta az -ezermester, nem is a lelkektől, hanem a saját esze járásából. Hogy a -tatár, miután az erdélyi hadsereget, fővezérestül együtt elfogta -Lengyelországban a szultán parancsából, ottan meg nem áll, hanem majd -nekiesik a védtelenül hagyott Erdélynek s azt véges-végig pusztítja, de -még Magyarországba is áttör. - -Mert hát ilyen kegyes urunk volt nekünk a szultán, a kinek árnyékában -oly soká pihentünk. Ha szép engedelmesen megvittük neki az adót jó -pénzben, ha vezéreinek megkentük a markát, ha szépen arczraborultunk -előtte s megcsókoltuk a kaftánja szélét, meg ha seregestül megjelentünk -a táborában hadainak számát szaporítani s elég ennivalót is hoztunk -magunkkal, hát akkor megdicsért bennünket, adott játékszereket is, a -mikkel játszhassunk idehaza. De hogyha valami olyanra bátorkodtunk vetni -a fejünket, a mi ő neki nem tetszett, fogott egy korbácsot s úgy -végigvert rajtunk vele, csak úgy repedt a bőrünk. Ez a korbács pedig -mindig ott lógott az ajtófélen: ez volt a krimiai tatárság. A szultánnak -csak intenie kellett: «indulj meg korbács!» s az leszállt magától s -paskolt, míg bele nem fáradt. S ha megunta a szultán a játszásunkat, -elvette a játékszereinket, tömlöczbe csukatta a nagy embereinket, a -kiket ő maga ruházott fel koronával, fejedelemsüveggel. - -Boldizsár bá tudta, hogy ez így volt mindig, most is így lesz. - -Azért ugyan igyekezett a legegyenesebb uton haza jutni Mikó-Ujvárra. Ott -is nagy szükség lesz ő reá. - -Mikó-Ujvár ott feküdt Csikszereda fölött, de ez nem a mostani, az sokkal -nagyobb és fényesebb volt. A gazdag Mikó Ferencz építteté azt, a ki nagy -becsületben állt mind Bethlen Gábor, mind I. Rákóczy fejedelem előtt. A -temetésénél még a fejedelem és a fejedelemasszony is kisérték a halottas -szekerét, pedig unitárius volt. A várat aztán az egyetlen fia, József -örökölte, a ki megint oly szerencsétlenül járt, hogy a lakodalma napján -a lovai megbokrosodtak az üdvlövöldözéstől, a szekeret felborították; – -neki magának a nyaka törött, a szép felesége, Macskási Ilka, -menyasszonyi koszoruval marada özvegyen. Nem soká maradt úgy, nagyhamar -rátalált a vidék legdaliásabb leventéje, a harczban és békében egyaránt -előkelő «primor» Damokos Tamás, ex genere Nyujtód. Mikó-Ujvár, a -gyermektelen elhalt Mikó József után törvény szerint a fejedelemre -szállt volna, de I. Rákóczy meghagyta azt az özvegynél. Itt tartotta -azután székhelyét Damokos Tamás, a ki főkapitány vala Csikban. - -Rövid idő mulva II-ik Rákóczy György következett az erdélyi -nagyfejedelmi trónra: a legszebben virágzó kis országot vette át, a mi -mindennel bővelkedett, a mivel csak jó kedvében megáldhat az Isten egy -országot. De Rákóczy mindezzel nem érte be, furdalták a máját a -nagyravágyás férgei. Elhagyta magával hitetni holmi elégedetlen lengyel -főurak által, hogy őt a lengyelek nagyon kivánják királynak a mostani -helyett: ohajtanak egy országgá lenni a kis Erdélylyel. Elhitte nekik és -felült. Összeszedte a szép vitéz erdélyi sereget; se kérdett, se -hallott, berontott Lengyelországba s egész Krakkóig ment, azt el is -foglalta, mert szép vitéz serege volt együtt… Az öreg apó onnan -Stambulból hiába kiabált utána: «megállj gyerek! mert biz a fenekedre -verek!» hallatlanná tette a szót, csak előre igyekezett. Mikor aztán ott -volt Krakkóban, akkor vette észre, hogy nem jó helyen jár; nem várják őt -itten se a főpapok, se a főnemesek, se a diæta, hogy megkoronázzák. -Akkor aztán már ment volna vissza, ha lehetett volna; – de már a hátán -volt a nagyapó korbácsa. Kétszázezer tatár állta el az utját -Erdélyország felől. Maga aztán aláirta a legcsufosabb capitulatiót, a mi -alatt csak valaha fejedelem neve pironkodott s egy oldalugrással -elmenekült Magyarország felé. A szép erdélyi hadsereg pedig, köröskörül -fogva a lengyel király, a tatár khán, meg a szepesi sztaroszta -hadseregeitől, agyonéhezve, fáradva; a tél viharától a mezőn meglepetve: -vezérestül együtt fogságra jutott a legkegyetlenebb ellenség, a tatár -khán kezébe. – Ez azonban még nem volt elég a pogánynak: a mint az -erdélyi vitézek táborát elvitte Krimiába, betört minden oldalról -Erdélybe: oda voltak a legjobb vitézek; nem volt kit szembeállítani a -gyilkos csordával, a kit annyiszor visszavertek a székelyek. – Végig -pusztított a rabló had az egész országon, égetve, rombolva, s a nép -szinét-javát szőrpányvára füzve. Kilenczvenötezer férfit hajtottak el -Erdélyből Krimiába. Ugyanannyi asszonyszív vérzett idehaza miattuk. - -Biz ez nem igen szép történet; de hát előre kell bocsátanunk, hogy az -ezután következőket hozzáépíthessük. - -Mikor Boldizsár bá, a tatárkölcsönözte lovával megérkezék Mikóvárra: még -akkor senki sem tudott semmit a nagy gyászról, hogy az egész erdélyi -hadsereg hadi fogságba esett. Nem is álmodott erről senki. Boldizsár még -a fegyverlerakás előtt menekült el, s olyan gyorsan vágtatott -éjjel-nappal, lóhalálában, hogy még a madár sem előzhette volna meg. - -Ő volt tehát a legelső gyászhirnök, a ki Ilka asszonynyal tudatta a hős -Damokos Tamás szomorú végzetét. - -– Gyászholló vagyok, galambom: szegény raburadnak izenetét hozom. - -S azzal elmondá neki, hogy mit izent Damokos Tamás nagy veszedelméből s -átadá neki a pénzzel telt turbát, a kulcsával együtt. - -Ilka sirva fakadt erre a gyászhirre, s kezét tördelé kétségbeestében. - -– Jaj, édes mézem, ne kezdj most a siráshoz: nem érünk most arra, -hagyjuk ezt tavaszra, mikor jobban ideje lesz. Ne félj: nincsen még -semmi baja az uradnak. Hadi fogságba elviszik; nem bántják: tudják, hogy -főkapitány, nagyon megbecsülik; sok váltságdijat várnak érte. A -váltságdijat ime elhoztam magammal. Itt van, egy rakáson. Most már csak -az lenne a nagy baj, ha valahogy, valami réven ez a pénz elsikkadna: -mert akkor ugyan ott veszne Krimiában a jó Damokos Tamás urunk. - -Az asszony letörülte a könyeit s azt mondá Boldizsár bának, hogy nem fog -hát többet sirni, a míg egyéb dolga lesz: mondja meg, mit tegyen? - -– Hát legelőbb is arra kell gondolnunk, hogy ezt a Mikó várát úgy -megvédelmezzük, hogy a tatár el ne foglalhassa. - -– Én Istenem! Hisz ez a Mikóvár nem erős vár. - -– Majd erőssé tegyük. Te már azt csak bizd rám, édes hugomasszony. Én -mindenről gondoskodom, te csak azután láss, hogy legyen a hadi népségnek -mit enni. Az asszonyok süssenek, főzzenek, a papok imádkozzanak, a -többit majd előteremtem én. - -Biz azt a Mikó-Ujvárát nem nevezték hajdanában erős várnak, mert még -csak valamely hegytetőn sem büszkélkedik, a minek a három oldala -megmászhatatlan, a negyedik pedig bevehetetlen; hanem ott fekszik a -sikság közepén, négyszögletre kiépítve, inkább csak várkastély, -vendégelfogadásra, nem ellenség visszaverésére. Van ugyan egy kis gyarló -bástyája s azt vizárok veszi körül, de az a viz fenékig befagy, ott megy -át rajta a tatár, a hol akar s vasfejű gerendákkal rést tör a falon, -akármilyen vitézül védi magát a benszorult népség. - -Immár a szegény illyefalvi székelyek is így jártak. Öt napig védelmezték -magukat a kis várukban a tengersokaságú tatár ellen, akkor rájuk -döntötték a sánczot, a kiket le nem vágtak belőlük, mind elhurczolták -rabságra, nem maradt meg az egész városból több egy gyermeknél, a ki a -folyam partja alá elbujt. - -Az illyefalvi nagy veszedelemnek a hire csak egy héttel később érkezett -meg Mikó-Ujvárra, mint Czirjék Boldizsár hadnagy. De ez a hét nem mult -el hiába. - -A kapitány távollétében ő volt a parancsnok, neki engedelmeskedett a nép -apraja-örege. Jól mondám: mert csak az apraja, meg az örege volt otthon; -a derék sereg, a férfihad el volt már fogva. - -Azért csak összegyüjtött egy védő csapatot Boldizsár bá: minden öreg -mellé egy sihedert; aztán kifundálta a hadi taktikát, a négy legöregebb -pixidáriussal. (A «lófő» mind ott maradt a táborral.) - -– Nem úgy csináljuk ám a dolgunkat, a hogy a jó becsületes illyefalvai -atyánkfiai tették: hogy közel ereszszük a falainkhoz a tatárt, a honnan -kanóczos nyilakkal ránk gyujthatja a tetőt, kiszedheti a szemünk szőrét; -hanem azon leszünk, hogy távol tartsuk őket a testünktől. Innen is, tul -is Csik-Szereda előtt nagy földvárat hányunk, s akár szembe, akár hátul -támad ránk az ellenség, úgy leágyúzzuk, hogy a szeme is szikrát hány -bele. - -– Leágyúznók ám, ha volna mivel? mondá Mihály bá, a legvénebb puskás. De -az a négy réztaraczk, a mi a nagyasszony kastélyában van, csak -lakodalmas nép elejbe puffogatni való. - -– Már pedig én nekem huszonnégy ágyú kell. - -– Ha csak a földből nem nő ki? - -– Hát igenis, hogy onnan nő ki! Mire való ez a szép veresfenyő erdő? -Semmi szégyen se lesz az a tatárnak, ha mi fa-ágyúval lövöldözünk belé. - -Az öregek csóválták a fejüket; de tudták, hogy Boldizsár bá ezermester; -hát csak engedtek a parancsolatjának. Levágták a huszonnégy szál fát, s -azokkal a nagy fúrókkal, a mik a bányaviz szivattyucsöveihez valók, -végig fúrták valamennyit. - -– De már most, hogy lövünk mi ebből? aggóskodék Mihály bá; hisz az -elől-hátul lukas. Ezt ha elsütjük, akkorát fog lőni hátrafelé, mint a -mekkorát előre. De hogyan is süssük el? hisz ha az oldalán gyujtó lyukat -furunk: akkor az egész csövet az első lövés kétfelé repeszti. - -– Majd lesz annak módja! Nyugtatá Boldizsár. Ugy-e bár, ha a puskád -csöve tele megy homokkal elől a szájánál, hát akkor a töltés, inkább, -hogysem azt az ezernyi homokszemet egyenkint kitologassa, kapja magát, -szétveti a puskád csövét az agyánál. No hát! Ennek a faágyúnak a hátulsó -likán előbb bedugjuk a golyókkal, szegekkel, vagdalt ólommal, s más -efféle csemegékkel tele zacskót; utána a puskaporos zacskót; azután -pedig betömjük azt, mentül lazábban száraz homokkal. Nem lesz annak a -homoknak semmi baja a lövés után. Az ágyút pedig aképen sütjük el, hogy -egy ember oda tart egy megtüzesített végű kopját a tömő homokhoz, a -másik egy pőrölylyel ráüt a kopjanyél tulsó végére, s mingyárt kész lesz -a durranás. - -Hej, ha tudta volna Boldizsár bá, hogy ő találta ki a hátultöltő -czindnádel fegyvernek a fortélyát! - -Még azután a faágyúkat belül kibéllelte összegöngyölített vas pléhvel, -kívül behuzatta nyers ökörbőrrel, s megpántoltatta vasabroncsokkal, hogy -annál jobban szolgáljanak. - -De már most puskapor is kéne, ahhoz pedig malom kell. - -Hogyan fundálta ki, hogyan nem, én azt meg nem mondom; de végre azt is -csak előállítá Boldizsár bá. Puskaport is fábrikált ő; még pedig nem -feketét, hanem fehéret: azt mondta, hogy ez azért jobb, mert nincs olyan -erős tüze, nem gyujtja meg az ágyút. - -Akkor aztán elhelyezteté a maga ágyúit a földből hányt bástyákra, s azt -mondta, hogy «no már most nem bánom, ha jön is az a tatár». - -Az pedig jött; jó orra volt: megszagolta, hogy Csik-Szeredán jó préda -vár reá, csak Mikóujvárával kell neki elbánni: az pedig félagyarára is -kevés. - -A tatár nem hordott magával ágyút: nem is értett hozzá. A sokaságában -volt az ereje, a kegyetlenségében a hatalma; gyorsaságában a veszedelmes -volta. Egyenesen vágott keresztül a rengeteg erdőn, a mi utját állta, -utczát taroltatva maga előtt az előre hajtott foglyaival. - -Csak úgy feketéllett a mező a hegyes süvegeiktől, mikor a porfelleg -elszállt, a mit maguk előtt vertek. Mint a szélvész, oly sebesen jöttek. - -– De majd visszafelé milyen gyorsan fogtok menni! Mondá Boldizsár bá s -jó közelre beváratta őket. – Azok fel sem vették azt a kis földturást -ott a sikságon s lóháton akartak rajta átgázolni. - -Mikor aztán jó közel jöttek, egy parittya vetésre: akkor megszólaltatott -ellenük Boldizsár bá egy pár ágyút. - -Bevált biz az! A faágyúk jól szuperáltak. A szeges zsák, meg a lánczos -golyóbisok csunya felköszöntést adtak a tatárnak. Szokás szerint -megrőkönyödének s rögtön hátat fordítottak. A murzáik azonban -korbácscsal terelték ismét össze a csapatjaikat s pokolébresztő nagy -zsivajjal zudíták tömegestől a lovasságukat a földsáncz ellen. - -Most aztán tíz szörnyeteg okádta egyszere a sárkánytüzet a fejeikre: -egész pusztulás lett bennük; s nehogy valami kétségük legyen az iránt, -hogy mi az odahátul? alig mult el egy felfohászkodás, Boldizsár bá mind -a tizenkét ágyúval odacserdített közéjük. - -Nem ettek ilyet a tatárok még soha. - -Azok ott ördögökkel vannak. - -A tatár vezér nagyon megszégyenlé magát a kudarczon s elővéve szokott -taktikáját, egy csoportot az erdőn keresztül a székelyek megkerülésére -küldött. Mindig így szokták azt, kozákok, tatárok: a kik együtt járnak. - -Az illyefalvai siralmas krónika is így énekli: - - «Kozák kurtány falat vágja, - Tatár tüzét ránk bocsátja.» - -A vad nép nyílzáporral szokja messziről megtámadni, sebbe ejteni, lángba -borítani az ellensége hadsorát és várát: az egész kedvük ellenére volt, -hogy a másiknak meg olyan lövő szerszáma legyen, a mi az ő tegzénél -messzebb hord. Pedig bizony a csikszeredai ágyúk sem voltak különb -fegyverek a számszerijjnál. - -A míg a kerülő csapat az átelleni völgy felől alászállt: addig a -szemközt álló tatárok csak abban mesterkedtek, hogy egyes vitézeik előre -nyargaltak, vitézi párbajra hivogatni fel a székely daliákat. Kár, hogy -olyan közel egyik sem hozta a képes felét, hogy Boldizsár bá a kovás -puskájával megtisztelhette volna. (Hiszen volna csak itthon Damokos -Tamás, majd megmutatná az tinektek, hogy hány mázsát nyom egy font vas, -mikor kardnak van lapítva! De hát nem voltak itt a daliák, csak a -bölcseséghez kellett folyamodni.) - -Odafenn a vár sánczain az asszonysereg állt őrt, szemfüleskedve -mindenfelé. Damokosné meg künn a bástyaszegleten egész ökröt süttetett, -bort üttetett csapra, hogy a tatárok láthassák, mily bővében vannak az -ostromoltak mindennek: a gyerkőczök sem maradtak dologtalan, hordták az -ételt, italt a harczoló csapatoknak. - -Az őrtálló csapatok hamar észre is vevék, hogy az új erdő vágásan -keresztül ugyancsak nyomakodik előre egy tatár csapat a város -megkerülésére s jelt adának idejekorán Boldizsárnak. A hadnagy azonnal -utasítást adott az alhadnagyának, ki a tulsó sánczban vigyázott. Ez -pedig Mihály bá volt. A hátulsó sáncz pedig úgy el volt rejtve -gyalogfenyő-bokrokkal, hogy abból semmi sem látszott: a közeledő -gyümölcsös kertnek nézhette. - -A megkerülő tatár csapat lármafával adott jelt a hegytetőről a tábornak, -s akkor egyszerre támadtak minden oldalról a mikóvári sánczok ellen, a -mikor aztán lett olyan nagy ágyúzás, hogy három mértföldnyi kerületben -minden vad elszaladt az erdőből. De nem csak a vad, a tatár is -elszaladt, a ki ott nem maradt. A gonosz pogány had véres fejjel lett -visszaverve Mikóvár alul, pedig csak öreg emberek és suhanczok álltak -vele szemközt: fából csinált ágyúk dörögtek ellenük. - -A murza maga rohant utoljára a Boldizsár bá által védett sáncz ellen, a -mundzukos lófarkat kezébe ragadva, s nem törődve az ellene szórt tört -patkódarabokkal, miket zsákszámra okádának a faágyúk. – Ekkor azonban -egy ilyen fenyőfa-csatakigyó azt a tréfát mivelte, hogy nagyon erős -lőportöltést kapván, a kartácscsal együtt magát az ágyú béllését, az -összegöngyölt pléhcsövet is kilőtte a csőből, s az mint valami röpülő -tüzes sárkány, úgy szállt nagy süvöltve a tatárok közé. – Ez már nagyon -erős argumentum volt! A hol már az ágyút is ellövik az emberre: ott nem -lehet megmaradni! A murza a hátára kapta a pajzsát, s úgy elfutott -ijedtében, hogy a saját hivei sem érték éjszakánál elébb utól. - -Boldizsár bá azonban jól tudta azt, hogy mikor valaki a tatárt egyszer -megverte, akkor még ne tartson «Te Deum laudamust», mert az annak még -nem elég. Nappal megfutott, éjszaka visszatér: s iszonyú boszút áll. -Kétszer kell a tatárnak a fejére ütni, mert az különben be nem veszi a -tanácsot. - -A mint leszállt az éjszaka, sötét felleges idő lett: Boldizsár bá -kiválogatott százat a legjobb lábú ficzkók közül; azoknak a számára -készített óriási nagy fakardokat, mikor aztán már nagyon sötét volt, -akkor levezette őket egész a táborba szállt tatárseregig. Ott az erdő -oltalmában valamennyinek a képét, meg a fapallosát bekente valami -ördöngös zsírral, a mitől az ábrázat és kard úgy fénylett a sötétben, -mintha tűzből volna. - -«No most rajta, hopp a Jézus nevével! Szűz Mária hírével!» - -A tüzes arczú alakok, a lángoló kardokkal nagy sivalkodás mellett -rohanának a fáradtan elpihent tatárokra; azok meg, mint a kiket az -ördögök szálltak meg, olyan rémüléssel kavarodtak fel erre a túlvilági -rémek támadására, s egymást gázolták el a nagy szaladásban. - -Boldizsár bá fakardos suhanczai még jobban megverték a tatárt másodszor -is, mint a hogy a faágyus aggastyánai. - -– No már most énekelhetünk egyet, kedveskéim! mondá Czirjék Boldizsár a -sivó-rívó asszonyoknak: ezek már nem bántanak minket többé. - -Nem is mentek a tatárok Mikóvárnak a tájékára sem többet. A murza -visszafutott a khánhoz, s a prófétára esküdött, hogy olyan ellenségre -még nem akadt, mint a «kisértetek völgyében».[1] Mindig óvták attól az -oláhok is, hogy oda ne menjen, mert ottan földalatti lelkek uralkodnak; -de ugyan tapasztalta ennek az igazságát, mert ottan nemcsak hogy száz -ágyut sütögettek el a népe közé, de utoljára magát az ágyut is közéjük -röpíték; éjjel pedig tüzes arczú dzsinek szálltak le az égből, -lángpallosokkal: a kire csak ránéztek is, rögtön korommá sült a -tekintetüktől. Ezért aztán Mikóvár vidéke – ezen tatárjárás alatt – meg -lett szabadítva mindenféle kelletlen látogatástól. - - - - -BENN AZ ELLENSÉG A VÁRBAN. - -Czirjék Boldizsár azért nem feküdt le a fülére, de mindig csak -félszemmel aludt, a másikkal az ellenségre vigyázott; mindenütt ott -vala, hogy az ellenség meg ne lephesse a várat. Végtére aztán ez a -zivatar is csak elmult a maga jó kedvéből, a tatár telerabolva magát, -haza ment a prédával, meg a sok rabszíjra füzött fogolylyal. A fejedelem -is hazakerült, az országgyülés is összeült; azok aztán kegyetlenül -egymás hajába kaptak, ki rebellált, kit száműztek: egyszóval minden -rendbe jött. - -Százezer harczos férfi ugyan ott sinylett Krimiában rablánczon, hanem az -is mind rendben volt. Gazdája akadt valamennyinek. Itthon pedig a magas -kormány az előkelő özvegyeknek és árváknak tutorokat rendelt, ennél -többet pedig nem lehet kivánni. - -Boldizsár bá is megkapta a parancsolatot, hogy leültetheti már a csiki -hadakat, nincs rájuk több szükség, lássanak a mezei munka után. A -csizmadiák menjenek csizmát varrni. Az ágyukat olvasztassa be s az -anyagot küldje fel Szebenbe, hadd öntsenek belőlük harangot. Boldizsár -bá hiven tűzbe tétette a faágyuit és a hamuját lelkiismeretesen -felküldte Szebenbe, öntsenek belőle harangot, ha tudják a módját. - -Csak azután, hogy mindent elintézett, tért haza ő is Mikóujvárára, a hol -a hadnagyi felügyelet volt a hivatalos dolga. - -Legelébb is felkereste az ő kedves urasszonyát, a ki talpig gyászba -öltözve fogadta, s százszor is köszönte neki azt a sok jó szolgálatot, a -mit neki és családjának tett; igérte, hogy soha sem fogja elfelejteni. - -– Már most hát, édes hugomasszony (a Czirjékek és Damokosok vérszerinti -rokonok voltak), mondá Boldizsár bá: a legelső dolgunk az legyen ám, -hogy a mi Tamásunkat kiszabadítsuk onnan a tatár fogságából, mert neki -sem jó ottan lenni, de neked sem jó ám itten magadban lenned azzal a két -kis ártatlan porontytyal. - -– Minden bizonynyal, az lesz az első dolgunk, édes bátyám. Egyébiránt -addig sem vagyok itten egészen tanács nélkül hagyva, a jó fejedelem -gondoskodott róla, hogy a diæta rendeljen ide «tutort» a kis gyermekeim -számára, s nekem szükségben tanácsadót. - -Boldizsár bá nagyot törült erre a szóra az orrán (boszuságtól viszketett -az!) s azt dörmögé, hogy biz a jó fejedelem még sokkal jobb fejedelem -lett volna akkor, ha maradt volna itthon medvéket vadászni, mint hogy -elvitte a családapákat az operentiákra, koronát vadászni, a kiknek a -helyébe aztán most tutorokat ültet. Egyébiránt ki légyen az az -iderendelt tutor, ha szabad a nevét tudni? - -Ilka asszony mondá neki, hogy az bizony Apor István uram ő kegyelme. - -Hüh be nagyot ugrott erre a szóra Boldizsár bá; a süvegét pedig úgy -vagdalta a padlóhoz, hogy az olyanokat puffant, mint egy mozsárágyu. - -– Oh te szent Pilátus! Oh te szent Herodes! s még a hány füzfánfütyülő -szent van a világon! Hisz akkor benn van a várban az ellenség! - -– Micsoda ellenség? - -– Micsoda ellenség? Az, a ki rosszabb a töröknél, rosszabb a tatárnál; a -ki jobban megéget, mint a tűz, jobban felforgat, mint a földindulás. -Ugyan hogy tudtad azt ide beereszteni? - -– Ugyan mit tud kegyelmed Apor István ellen? - -– De bizony eleget. A mit a pápisták hét főbűnnek hínak, az mind meg van -benne, csordultig tetézve. - -– Példának okáért. - -– Először nagy benne a kevélység. Nem tudja elfelejteni, hogy azoktól a -hatalmas Aporoktól származik, a kik hajdan Erdélynek vajdákat adtak; -Bálványosban most is uralkodnak. Ezért képes volna elárulni minden -atyafiát, a ki fölötte áll, hogy annak a helyébe ő juthasson. Azután -irigye minden embernek, a kit csak az Isten valamivel megáldott; az -egyiktől irigyli a vagyont, a másiktól a jó hírnevet, a harmadiktól az -észt, a negyediktől a családi boldogságot, s képes rá, hogy azt semmivé -tegye, csak azért, hogy másnak se legyen, a mi neki nincsen. Azután jön -a fösvénység, a kapzsiság, a pénzhetnémség: kártyán nyerni, -uzsoráskodni, örökséget hajhászni, simoniát űzni, ebben ő mind tudós. -Kétszeresen árva az, a kinek ő lett a gyámja, mert azt egy ingben, -mezitláb teszi az utczára. Azután iszákos, a bort nem is issza, hanem -úszik benne; s ha feltette az Orbán süvegét, akkor meg garázda, véres -verekedő, belevész az édes apjába is, s a papját is megveri; haragtartó -lelke soha el nem felejti, ha egyszer megbántották, s nagy idő multával -is boszút áll érte. Mindjárt kész a kardjához kapkodni. Hanem annál -restebb, ha valami üdvösséges dolog van rája bízva. Akkor mindig azt -mondja, «majd holnap, majd holnap!» Ha egy irgalmas kiáltással -megszabadíthatna valakit, még azt is resteli; ha a lábával eltaposhatna -egy üszköt, még azt sem teszi meg: elnézi, csupa restségből, csupa -tácsóságból, hogyan lesz belőle nagy tűz. - -– Ejnye, de összegyüjtötte kegyelmed a hét fő bűnöket szegény Apor -István fejére. - -– Még csak hatot számláltam el; a hetedik hátra van, hogy azzal kössem -be a koszorúját. A legfőbb vétke az, hogy fajtalan, buja indulatú; a ki -előtt semmi asszonyi erény sem szent, akár szolgálónál, akár -fejedelemnőnél legyen található. Ha egyszer ez az indulat elvakítja: -akkor nincs az a gonosztett, a mitől visszarettenjen, csak czélját -elérje. - -Ilka asszony gondolá magában, hogy Boldizsár bá a valláskülönbség miatt -gyűlöli ilyen nagyon Apor Istvánt, s csillapítólag hozá fel: - -– De gondolja meg kegyelmed, jó Boldizsár bátyám, hogy ő az én szegény -jó Tamásomnak régi jó barátja. - -– Hisz az a hiba. Inkább ellensége volna! - -– Még atyafia is. - -– Mint Ábelnek Kain. - -– Aztán én nekem meg nagyon jó akaróm. - -– Hiszen azt is tudom. - -– Gyászos özvegységem szomorú napjaiban, szegény első uram halála után, -igen sokat feljárt hozzám, vigasztalt, tanácsolt; a mit csak kivántam -tőle, mindent megtett értem. - -Boldizsár bá minden egyes mondásra ráintett a fejével, s aztán hozzá -toldá: - -– Úgy, úgy! Még gitározott is neked és énekelt mellé! Mert azt hitte, -hogy hozzá mégy. Szerelmes volt beléd. - -– Én belém? szólt Ilka elbámulva. Én nem adtam arra neki semmi okot. - -– Elég ok egy asszonynak az, hogy szép, arra, hogy szeressék. Te nálad -azonban még egygyel több ok is volt. Tudod jól, hogy mikor szegény első -urad olyan szerencsétlenül végezte életét: a fejedelem (Isten nyugtassa -meg, de derék jó úr volt! Bár még most is élne!), hát a fejedelem, a -kire a magtalanul elhunyt Mikó József minden birtoka visszaszállt, azt a -szót ejté ki, hogy bizony annak fogja donátiózni az egész Mikóujvárt -dominiumostól, a ki a szegény fiatalon gyászban hagyott özvegyet -feleségül veszi. Ezt orrontotta meg Apor István uram, s ezért taposgatta -olyan szorgalmasan körülötted a földet. S most megint itt van az -alkalom, megint özvegy lettél: nincsen urad, s ő tőle függ, hogy -visszakerüljön-e valaha, vagy végkép odaveszszen. «Kecskére bizták a -káposztát!» - -Ilka asszony csak mosolygott. - -– No hát lássa kegyelmed, hogy mennyire csalatkozik ez emberben: íme az -most is abban jár, hogy legnagyobb készséggel meghozza az engedelmet a -szultán tihájától szegény férjemnek azonnal kiszabadítására. Annyit -lótott-futott már eddig is, hogy sikerült neki megtudnia, mely várba -vitték Tamásomat, kinek hatalmában van, ki a gazdája? A váltságdíj felől -is ki van már egyezve a tatárral, s csak a postáját várja vissza, hogy -megtudja, hová hozzák őt ki, hová kell küldeni a pénzt érette, rögtön ő -maga fog érette elmenni, ő hozza el maga szegény Tamásomat. Láthatja -kegyelmed, hogy ez egy igazi nemes szív. - -– Hallom, de nem látom, s ha látom, sem hiszem: valami kutyaság lesz -ennek a saroglyájában. Az én Están komám soha sem tett még semmit -nemeslelküségből, s nem hiszem, hogy a climactericus esztendeje jött -volna meg, a mikor az embernek a természete rögtön megváltozik. -Veszedelem lesz ennek a vége! Ezt súgja nekem a kisujjam. Hanem hát jól -van. Te csak légy nyugodt és várj minden jókat, majd ébren leszek én. Ha -Apor István uramat megtették a te tutorodnak, majd megteszem én magamat -az ő tutorának, s fogadom, hogy én jobban fogok vigyázni az ő árva -fejére, mint ő a te árváidra. Az Isten szabadítson meg e gyászruhától. - -Ilka szépen megköszönte még egyszer Boldizsár bának az eddigi sok -jóságát s az egész beszédből semmi tövis sem maradt a lelkében: ő nem -hitte azt, hogy rossz emberek lehessenek a világon (ha csak nem -kutyafejű tatárok), s azt gondolta Boldizsárról, hogy ez olyan ember, a -kinek sok észt adott az Isten, több bajt lát a világon, mint a mennyi -valósággal létezik. - -Apor István uram számára berendezték a vár legszebb szobáit. Boldizsár -bá a földszinti boltozatban lakott. - - - - -BUZDURGÁN. - -A mit Ilka asszony megtudott az elfogott férje felől, az mindössze annyi -volt, hogy a rabbá lett Damokos Tamásnak a gazdája Buzdurgán murza. - -Ezt hírül hozták neki illyefalvi szökevények, a kiknek sikerült -rabságukból kimenekülni s ezer veszély és kiállott nyomoruság után a -«záptenger» halálbűzű morotváin keresztül, nagy vargabetűvel haza -kerülni. - -Ezek ugyan rettenetes dolgokat tudtak regélni Krimiáról és az -odahurczolt rabmagyarok borzasztó sorsáról. Hogy hurczolták őket ló -mellé kötözve, hogy etették, itatták őket olyan «gazzal», a mit meglátni -is undorodás; hogy fogták őket olyan sanyarú munkára, a mit idehaza a -barmok végeznek. Ezek közt pedig legkeservesebb volt az állatbőrök -kallózása, csávázása, cserzése, lugzása. - -A krimiai tatárok marokin-bőripara hires volt az egész világban. Nem -tudtak olyat sehol előállítani. Rabszolga kellett annak a készítéséhez. -Eszes állat, a ki baromszolgálatot végez. A krimi tatárok hirhedt -bőriparuk által kincseket halmoztak össze; el lehet mondani, hogy a -Bakcsi-Szeráji és Akhtiári tatár fejedelmi paloták bőrből lettek építve. -Minden finom saru, keztyű, a pompás könyvtáblák a régi könyvtárak -incunábuláin, a préselt borítékok a karos székeken, az úrnők czipői s a -fejedelmi paloták aranynyal, ezüsttel kivert bőrszőnyegei, mind a krimi -tatároktól származtak. - -Átkozott munka volt annak az előállítása! - -A legelső csáva, a mibe a bőröket beáztatták, a legrondább hulladék, -marótrágya keveréke volt, a minek bűzét megszokni nagyobb gyötrelem volt -a purgatoriumnál. Ebben a keverékben kellett térdig gázolni, könyökig -vájkálni a szegény raboknak: szabad ember semmi fizetésért meg nem tette -volna. - -Azoknak, a kik ezzel a legelső csávába rakott bőrrel bántak, a karjaik -és lábszáraik olyan feketékké váltak, mintha szerecsentől kérték volna -kölcsön. - -Azután jött a bőröknek eczetben, füzfahéjlúgban, savanyú lótejben -keresztül erjesztése, a minél megint olyan hőséget kellett kiállniok, -hogy az bevált a pokol előcsarnokának. - -De legrosszabb sorsuk volt azoknak, a kik a finom szattyánbőrt készíték, -mert annak meg az volt a módja, hogy a lenyúzott állatbőrt összevarrták, -szumachgubicsport tettek bele, s akkor egy embernek egy csövön át addig -kellett belefujni, míg az irha simára felpuffadt, mint egy bendő: így -került az aztán a csávába. Ettől a munkától az ember tüdejének -előbb-utóbb meg kellett szakadni. - -No hát erre volt jó a rabszolga. - -A derék krimi bőrgyárosok gondoskodtak róla, hogy soha szükséget ne -szenvedjenek: az európai uraságokat marokinnal, szattyánnal és -bagariával mindig elláthassák. - -A legtöbb rabszolgát Oroszországból hordogatták el. Maga Dewlet Ghirai -khán alatt, Moszkvából és környékéből nyolczszázezer munkást hajtottak -el bőrt gyártani Krimiába s egy egész százötvenezer főre menő orosz -hadsereget elfogtak mindenestől a tatárok. - -A rabszolgákból ritkán került valaki haza. - -Az a kegyetlen, sanyarú munka rövid idő alatt elpusztította a vele -foglalkozókat; a kik kiállták, sem telepedhettek meg. A férfit és nejét -(ha fiatal volt) nem hagyták együtt: a rabszolgaságból nem származik új -ivadék. A kit nagy áron ki nem váltottak: az ott veszett a csávában, -vagy elmult magától, ha megvénült. Idegen nem települt meg a félszigeten -a tatárokon kívül, csak épen a koraita zsidó, a ki ott földműveléssel, -kertészkedéssel, állattenyésztéssel foglalkozott. - -A leghiresebb bőr volt ez idő szerint a «buzdurgán». - -Azt a zománczos színt, azt a kigyófényhez hasonló arany-ezüst -ragyogványt, azt a művészi préselést, azt a magas izlésre mutató rajzot, -pompát, színvegyüléket, a mi e bőröket oly nagybecsűekké tette, nem -birták utánozni se a francziák, se a mórok Spanyolországban. Ez a -tatárok titka volt. - -S ezt a bőrt azért hivták «buzdurgán»-nak, mert a kinek a gyárában az -készült, az volt Buzdurgán murza maga. (Most már csak egy hires krimiai -körtefaj tartogatja a nevének az emlékét; bőrt csinálnak mások is azóta, -de olyan szépet soha, mint a buzdurgán volt.) - -Buzdurgán murza különben is kiváló nevezetesség volt. A megszokott -emberi mérveket meghazudtoló rengeteg óriás; a kinek a legmagasabb férfi -is elsétálhatott a hóna alatt: a bibliai Góliáth második kiadásban. - -Mint előkelő murza, ő volt a vezére egy egész dandárnak, s annálfogva, -mikor hadba kellett menni, ő is lóháton ült. De ő nem úgy lovagolt, mint -más jámbor ember, a ki a kengyelbe dugja a lábát; hanem a hogy a kutyán -szoktak nyargalni, hogy a lovagnak a két lába is éri a földet, s a -hányat lépett a lova, annyit lépett ő is, úgy hogy hat lábbal futottak; -s annál gyorsabb volt a haladásuk, minthogy még a lovas is segített a -lónak szaladni. Volt neki egy iszonyú nagy kardja, a mivel egy vágással -ketté tudott hasítani egy embert, a sisakjától kezdve a nyereg kápájáig; -s tizenötfontos buzogányával tovább tudott hajítani, mint más ember a -parittyával. - -És a mellett tetőtől talpig pánczélba volt öltözve, mikor csatába ment. -A pánczélja csupa egymásra fekvő árticsókaszerű lemezekből állott, a mik -mint a halpikkelyek fedezték egymást, finom aczélból voltak készülve; de -elől a mellükön aranyveretű korán-mondatokkal ékesítve, a két vállán -pedig ezüst madarakkal, és trombitafarkú kutyácskákkal. Maga a pánczélja -nyomott egy mázsát s megért három falut. A dárdája pedig beillett -árbocznak. - -Hanem hát Buzdurgán murza holmi dib-dáb csatában elő se vette a kardját, -buzogányát, dárdáját: elég volt neki maga a nogajka. Ez egy hosszú, -szíjból font korbács volt, végtül végig megrakva réz- és ólomgombokkal. -A kire ezzel egyet végig húzott, nem kellett annak többet semmi kenet -ezen a világon. A futó ellenséget kergetve, csak ezzel csapkodott -jobbra-balra maga körül, s hullott előtte a halandó, mint a letört -bogáncs. - -A mellett a hangja olyan volt, hogy egy mértföldnyire meg lehetett -hallani, mikor neki ereszté az ordításnak, s ha az ellenséget hivogatta -vele, bizony inába szállt a lelke ettől a nagy hangtól a legbátrabbnak -is. - -No hát ez volt az a Buzdurgán murza, a ki a jó Damokos Tamásnak a -rabtartó gazdája lett. - -Így hozták azt hirül Ilka asszonynak a hazatérő illyefalvi menekülők. -Így tudósítá őt Apor István uram is. - -Napról napra többet kellett Ilkának hallani a borzasztó Buzdurgán murza -felől, meg a rab magyarok válogatott szenvedéseiről, azoktól a -menekültektől, a kiket Apor István uram a várba hozogatott s Ilka -asszony az asztalához ültetett, a családjával együtt vendégelte meg, -hogy mindig a könyei hullottak a tányérjára, s egy falatot nem volt -képes enni, mikor azt hallotta, hogy a szegény magyar raboknak a tatár -tört kölest ad ételül, feleresztve savanyú lótejjel, vagy pedig lóhust, -a mihez nem kapnak sót, úgy hogy a bőrgyártáshoz való salétromot -használják só helyett. - -Boldizsár bá, a kinek ezeket szintén mind végig kellett hallgatni, mert -mint várnagy, ő is ott ebédelt Ilka asszony úri asztalánál, utoljára már -megsokallta azt a sok szerencsétlenkedést, s a hirhordó menekülteket még -a kapuban elfogdosta: «mit akarsz? honnan jösz?» Ha azt mondta a jámbor: -«Krimiából,» akkor azt kérdezte: «ettél-e altyinnát?» arra akár azt -mondta a góbé, hogy «ettem bizony,» akár azt, hogy «nem ettem,» -mindenképen kidobta a nyakánál fogva a kapun: mert a ki valaha akár -koldus, akár rabszolga volt Krimiában, annak tudnia kell azt, hogy az -altyinna a legkisebb tatár rézpénz, a mit alamizsnának osztogatnak. - -E miatt elvádolta Apor István Boldizsár bát Ilka asszony előtt; hogy nem -ereszti a hirmondókat ő eléje. Ilka asszony ezért négy szem között -előfogta Czirjéket s zsémbelni kezdett vele. - -– Mikor úgy hazudnak, mint a köles! A tizedik sem volt tatárrabságban; -hanem egytől hallott a többi valamit, azt azután tódítja tehetsége -szerint tíz más. - -– De már ugyan mért akarnánk engem ezzel keseríteni? - -– Hát ezt Están komám tudja jobban. - -– Csak nem gondolja tán kegyelmed? - -– De biz azt gondolom én, hogy ő uszítja te rád ezeket a Szentlázár -vitézeit, hogy tégedet jobban elijesztgessenek. - -– De már ugyan miért tenné azt? - -– Hát azt is kitalálom én. Úgy-e bár, hogy ő alkuszik a mi Tamásunk -váltságdíjára a tatár tihajával? Azt mondja: négy ezer aranyat követel a -murza, azon alúl ki nem adja az urunkat. Te neked pedig azzal a pénzzel -együtt, a mit az urad küldött én általam, alig van több készpénzed -kétezer aranynál. Most pedig, ez után az országos tatárdulás után, alig -lehet pénzt kapni egész Erdélyben: a kinél van is, a maga családjához -tartozók kiváltására szükséges neki. Tudom, hogy már a mi arany, -ezüst-marhád volt, mind Brassóba vándorolt a göröghöz: de még sem telik -ki a nagy váltságdíj. Kész volnál végtére még a mikóujvári uradalmat is, -várastul együtt zálogba adni, hogy az uradat kiszabadítsd; ha azon nem -aggódnál, hogy akkor meg a két kis fiadat rontod meg. Ezért rémítget -Están komám mindennap új meg új hirekkel, hogy állj rá minél elébb az ő -feltételeire, s az uradért cserébe add-oda a várad, az egész birtokod: -majd ő kerít rá pénzt. - -– Hisz oda is adnám! mondá rá Ilka asszony. - -– No úgy-e, hogy kivakkantottad a titkot, a mit súgtok-bugtok a tutor -urammal? Ezért az a nagy ijesztgetés. De hát én azt mondom, hogy ne -tedd. Beéri a tatár a kétezer arany váltságdíjjal, még kezet is csókol -neked érte. Ne hagyd magad agyonijeszteni. Nagy pénz az: kiadják érte -Damokos Tamást. - -– De mikor én nekem rettenetes érzés az, hogy ő ott törje a fekete -csávában a bőrt az ő szép kezeivel! Minden nap, a mit neki ott kell -szenvedni, egy örökkévalóság én előttem. - -– Hiszen ne vedd ám azt úgy, a hogy ezek a gyászvitézek hiresztelik. Én -is ismerem a cserző varga mesterségét: magam is tanultam. Igaz, hogy az -első munka nagy undorsággal jár: de arra csak a legaljasabb szolgákat -használják, a kik egyébhez nem tudnak. Ámde az olyan nagy eszű, irástudó -embert, a milyen Tamás öcsém, nem küldi a tatár cserző-csávába: hanem -beviszi a palotás műhelyébe, ott azt bízza rá, hogy a legfinomabb munkát -végezze ügyes kézzel. A mi Tamásunkat bizonynyal abban foglalkoztatják, -hogy ezeket a szép aranyos-ezüstös madarakat, tulipánokat festetik vele -a kész préselt bőrre, a miket itt a karos székeiden látsz; az pedig -kellemetes munka. Ő ért az irás mesterségéhez: vele iratják bizonynyal a -nevezetes mondásokat azokra a pánczél-bőrökre, a miket a tatár uraságok -hordanak. Mert ne ezekből a rongyos, szurtos tatárokból itéld meg ám a -krimi tatár nemzetet, a kiket mi itten faágyúval, cséphadaróval rakásra -öldösünk: ez csak a söpredéke. Otthon a tatár fényes, kérkedő úr, -duskálkodik a világi pompában. Aztán azt se hidd el ám senkinek, hogy az -egész Krimia egy olyan dögleletes pusztaság, a milyennek a kezdetén, a -záptengernél mutatkozik, a honnan a szökevények elillantak; belül -fölséges szép birodalom az: tele pompásnál pompásabb kertekkel, -erdőszámra vannak ott a gyümölcsfák, a miket mi csak aszaltgyümölcseik -után ismerünk. A mi Tamásunk pedig, tudod, hogy milyen nagy kertész -volt: akármi legyek, ha most ő ott nem a főkertésze a tatár murzának, s -míg mi itt a jégcsapokat bámuljuk az ereszen, ő most ott a virágos -kertben a jáczintokból, meg tulipánokból kötöz bokrétákat Buzdurgán uram -feleségeinek. - -Ezzel a mondással még szinte hogy majdnem meg is nevetteté Boldizsár bá -a szegény kesergő asszonyt. - -– Aztán még egyet teszek hozzá: mondá Czirjék. Azt is vedd fontolóra, -hogy Buzdurgán murza nagyon jól tudja ám, hogy Damokos Tamás főfő -székely ember, főkapitány, primor, kastélyos uraság. Ott van Kemény -János uram, a fővezér; az is megmondja neki, hogy ki az a Damokos Tamás? -Ő érte Buzdurgán uram kétezer aranycsikót kap. Hát csak van esze, hogy -elpusztulni ne engedje. Ne félj bizony, mikor ennek a többi szegény -rabnak szalmát sem adnak alomhoz valót, s a sótalan lóhúsra fogják őket, -a te uradat mandolával, meg mazsolaszőlővel hízlalják; s még a helyét is -megtörlik a murza feleségei, a hová leültetik. Úgy él az ott, mint a -paradicsomban, csak te hibázol neki, egyéb semmi. - -Erre aztán sírt is, meg nevetett is egyszerre Ilka asszony. - -– No látod, édes mézem, nem kell az embernek magát mindig a leggonoszabb -bajok képzeletével gyötörni. Aztán Isten is van a világon. Nem hagyja ő -el az inségben levőket. - -Ilka asszony egészen megvigasztalódott erre a kecsegtetésre, és azt -mondá Boldizsár bának, hogy áldja meg ezért a jó szaváért az Isten. - -– Hanem hát arra kérlek, hogy el ne mondd ám Están komámnak mindezeket, -a miket most neked elbeszéltem; mert az majd megint valami új furfangot -fundál ki. Hej, mert sok-fábul-faragott-ember ám az én komám. Te csak -mondd neki mindig azt, hogy itt van a kétezer arany: ennyi elég legyen, -többet nem tudsz előteremteni. Ha a tatár keményen tartja magát, vársz a -míg megszottyan. - -Ilka asszony megigérte, hogy majd úgy tesz. Nem szól Apor Istvánnak -semmit. Pedig hát dehogy állhatta meg, hogy ne szóljon. A legelső -találkozásnál persze hogy elmondta előtte azt, a miben vigasztalását -találta. - -Egyszer aztán megint csak kisírt szemünek találta Boldizsár bá Ilka -asszonyt. - -– Hát már most megint ki törte el a mécses cserepet? Támadt rá -atyafiságos zsémbeléssel a hugára. Miért itattuk meg ismét az egereket? - -Az csak húzódozott s felelt is, meg nem is: «hát csak van énnekem elég -okom, hogy sirással töltsem a napjaimat». - -– Épen annyi, mint százezer özvegy asszonynak Erdélyországban, a ki mind -úgy van, a hogy te. Ha azok mind rákezdenék nap-naponta a sirást: uram -őrizz, felvenne bennünket az árvíz! De te neked még kevesebb okod van -annyival, hogy hírt hallasz az uradról. - -– Hírt ám, szepegett az asszony: de milyen hírt? - -– No hát milyent? Talán bizony hátul kötötték a sarkát? - -– Kegyelmednek mindig tréfára áll a kedve! - -– Hogyne állna? Mikor egész nap nekem muzsikálnak – a hátamon. De hát -ugyan mi rossz hírt hallottál Tamásról? Lánczra verték? Ütik verik? - -– Azt nem teszik. Sőt inkább… - -– Talán bizony ölelgetik, csókolgatják? - -Az asszonynak megint olyan formára görbült a szája, mint a ki mindjárt -sirva akar fakadni. - -– Mondtam úgy-e, hogy tovább ne add Están komámnak azt, a mit tőlem -hallottál? Most az már telebeszélte a füledet, az egész lelkedet azzal, -hogy hja bizony a Tamás szemre való legény: az bizony megtetszett a -murza feleségének; azóta össze is szőtték, boronálták a dolgukat; talán -még tatárul is megtanult a Tamás, s el is felejtette, hogy van felesége. -Ott lakik már benn a palotában, s kalamajkát tánczol, a tatár ifjasszony -meg timburán muzsikál hozzá; – úgy-e, hogy ezt mondta neked Apor István -uram? - -– Nem! Nem ő mondta; hanem úgy álmodtam. - -– Álmodtad ám: az Están komám szemeivel. No hát akár álmodtad, akár ő -tőle hallottad, ne hajts rá semmit. Álom: szófia beszéd! Hát ugyan olyan -embernek ismered te a te derék jó uradat? A ki hitvesi hűsége ellen még -akkor sem vétett, mikor a világ magas paripái ragadták magukkal; hát az -majd most fogja megtörni esküjét, mikor az Istennek ilyen sulyos -látogatása van rajta? Eredj már! Ne légy gyermek! Nézz bele a tükörbe, -aztán kérdezd meg magadtól, hogy elfeledhet-e valaki egy ilyen deli -magyar asszonyt? Aztán kiért? Egy tatár debelláért! Ha láttál volna -valaha egy tatár asszonyt, kinevetnéd magadat. Azzal a fekete pofával! -Az orruk ég felé áll, úgy hogy beleesik az eső: s a füleik akkorák, hogy -legyezhetik vele magukat, s szájuk meg olyan nagy, hogy saját maguknak a -fülébe sugdoshatnak vele; a fogaik feketére, a szemöldökeik kékre vannak -befestve; egy ilyen madárijesztő váztól félted az uradat, hogy elszereti -tőled. Inkább attól félthetnéd, hogy megeszi. - -Nevetett, nevetett ezeken az asszony, meg is törlé szemeit a könyektől, -hogy hát jól van, nem gondol erre a bolondságra. De mégis csak komolyan -vette a dolgot. - -– Mert hiszen, lássa kegyelmed; nem azért aggok én, hogy az én Tamásom -mást szeret, nem engem. Nem vagyok én olyan írígy. De attól reszket a -szivem, hogy ha azt a murza egyszer meg találja tudni, én édes Istenem, -még valami szörnyű csufondáros módon megcsonkíttatja szegény uramat. - -– De verd ki az egész aggságot a fejedből. Add vissza annak, a kitől -kaptad. Ha álmodtad, álmodd vissza. Annak az én kedves komámnak, a -tutornak pedig mondd meg: hogy az Isten őrizze őt attól, hogy egyszer én -is ott legyek álmomban, mikor ő te neked álmodban ilyen hireket hord -haza, mert Isten úgy segéljen, olyat somodorintok a feje tarkójára – -álmomban, – hogy ébren is megtapogatja a helyét. - -Ezt hát valahogy elütötte-vétette Boldizsár bá; de azért magának is -szeget ütött ez a fejébe. Mert nem igaz ám az, hogy azok a -tatár-asszonyok olyan csúfak volnának! Inkább nagyon is szépek. -Termetük, arczuk, hát még a szemeik! Veszedelem azoknak a villámlásába -kerülni. – Aztán húsból van az ember, még ha Damokos is. Az ilyen -dologban az asszonyok nagyon helyesen szoktak álmodni. Ébren sincs az -máskép. Az egész világtörténet egyetlen egy esetet tudott följegyezni a -férfiúi erényről: az is ki tudja igaz-e? Az a történet Potifárné és -József között azzal a köpönyeggel. Az egyik így adja elő, a másik amúgy. - -Hogy melyik mondott igazat: az excellentiás asszony-e vagy a -zsidó-gyerek? ez a kérdés még nem volt biró előtt. (Ezeket Boldizsár bá -óggta-mógta így magában.) - -Csak legjobb lesz siettetni a kiváltási ügyet, s e végett ő neki magának -felmenni Gyulafehérvárra a szultán tihajájához és siettetni az alkut; -mert a mit az asszonyok álmodnak, annak fele is igazság. - - - - -KALME. - -Buzdurgán murzának a hires nevezetes telepe ott vala, a hol a Karaszu és -a Salgir folyamok egybeszakadnak s egy hegyes félszigetet képeznek. Maga -ez a telep egy egész kis város volt: mondhatni erősség; mert a két -folyam csupa zuhatagokban omlott alá a hegyek közűl, úgy, hogy a -vízsebesség miatt hajóval nem lehetett egyik partról a másikra átmenni, -de még a ki úszással akart is átjutni, számot vethetett a lelkével. A -száraz felől pedig erős kőfal vonult egyik partról a másikig, mely a -háromszöget bezárta. - -A félsziget csúcsa az utolsó pontja volt egy lankás hegyláncznak, -oldalai szőlőkkel, gyümölcsfákkal beűltetve, a miknek koronái közül -messze kifehérlett a murza palotájának márványhomlokzata, a lapos -terrasseokkal, a mikben alkonyi órákban a háremét lehetett látni -mulatozni a távolból. Bizony csak távolból, mert a bőrgyár telepei lenn -voltak a parti lapályokon: azoknak vízhez közel kellett lenni, ott -voltak az erjesztő, posajtó medenczék. Az egész emberi lakcsoportozat -igazi tatárépítmény volt: rendetlen, egymást támogató házak, vakolatlan -falak, kiálló szarufák, nyers bőrrel, náddal, fakéreggel fedett kunyhók, -közben egy-egy sárgára, kékre, pirosra festett, hanem azért mindenütt -lyukas épület; hosszú szárnyékok, nyitott színek; semmi utcza, csak szűk -sikátorok, a mikben két öszvér ki nem kerülheti egymást; áthidaló -ereszek egyik sikátorból a másikba a háztetők felett; szárító -esztrengák, vörös téglafalu ablaktalan rakodók, sötét bolt-odúk: azok -előtt megint rudakra épített lombsátorok; szép lugasok, dögbőrökből; s -mindenütt sár, piszok, rondaság; fekete, sárga, veres, zöld rondaság; -bűz, büdösség, pestilentia a förtelem minden fokozatain keresztül: s -mindezekhez hozzáillő félmeztelen, piszkos, cseredzett, sovány, -elkényszeredett, vadállattá aljasult embertömeg; rabságra hurczolt -áldozatok minden körül lakó nemzet népeiből, a kikről régen -megfeledkeztek. Itten gyártják a marokint, meg a bagariát. - -Hanem odafenn, a palota körül, valódi paradicsom van. Idáig nem hatol -fel sem a posajtók lugszaga, sem a rabszolgák jajveszéklése. A természet -maga alkotta édenné ezt a helyet, a midőn a magasabb hegyekről egy -hatalmas patakot irányzott a félszigetre, a mi aztán a magas előfokról -zuhatagban omlik alá a Karaszuba. - -Fenn a várban kristályvizet isznak; lenn a városban cserző luggal, -trágyalével zavaros habarékot. Idelenn a csáva bűzölög, odafenn a -balzsamfák ambrája terjedez. - -A hegylánczon túli része Krimiának egészen az olasz égalj áldásai alatt -virul. Épen úgy diszlenek a szabadban a babérfák, a gránátalmák, a -narancsok egész ligetszámra, mint Róma körül, s az olajfák ezüstszürke -örökzöldje között már otthonossá lettek a kis-ázsiai nemesített -gyümölcsök, körték, almák, baraczkok. Talán el is felejtette már a -világ, hogy ezek keletről jöttek a nyugati zord világba, s úgy terjedtek -tovább: úgy, hogy mikor már a székelyek a szilvából «ízet» főztek, akkor -még ennek a fáját Belgiumban, Angliában nem ismerték s a poroszoknál az -egyetlen érett gyümölcs volt a főtt körte. - -Buzdurgán murza nem is volt semmire olyan büszke, mint a kertjére. A -nagy rablóhadjáratokból, a miket vezetett, zsákmányon és foglyokon kivül -még a kerti virágokat és ritka gyümölcsfákat is haza hordta s nagy -gondja volt rá, hogy megéledjenek; kertészeit a szultán Gökk Sü melletti -palotájában kitanult bosztandzsik közül szerezte s azoknak, mivelhogy -eunuchok voltak, szabad bejárásuk volt a palotájába s fizetést és -kaftánt kaptak. Az elhurczolt foglyok közül is kiválogatta a -legelőkelőbbeket, az értelmeseket, meg a kik tanítók voltak, s azokat -sorozta a kertben dolgozó rabszolgák közé. Az izoglán-basi azokat -dirigálta oktató szóval és – nogajkával. - -Február végével, a mikor még a székely földön haragosan fujdogál végig -az öreg Nemere s rázza a havat a szakálláról, a krimi félszigeten már -teljes virágpompájukban állnak a gyümölcsfák s a talitarka virágágyak -csak ugy nevetnek a kinyilt jáczintoktól és tulipánoktól. A Tsatir-Dagh -magas hegyein megtörik az észak fagyos szele s a Fekete tenger felől -langy áramlat sietteti a tavaszt. - -Hanem hát van az öreg Nemerének egy felesége, a Burána. Ez orosz -születésű. Ez még sokkal kegyetlenebb szél a másiknál. Megesik az -félszázadban egyszer, Olaszországban is, hogy az adriai tenger befagy s -ugyanakkor a tél köpönyege beteríti egész Nápolyig a délszaki -paradicsomot; az olasz, a ki először lát havat esni, azt hiszi, gyapot -hull az égből. Ilyenkor természetesen minden növényzet elfagy. Ez a rém -meglátogatja Krimiát is. - -Mikor legszebben virágoznak a fák, csaknem nyári meleg van: egyszer csak -felülkerekedik a kopasz hegyormokon valami csunya, rongyosszélű -ólomszürke felleg s nagyhamar betakarja a ragyogó kék eget, olyan hegyes -esőt szitálva alá, hogy szinte szurja vele az embernek a bőrét. Ez így -tart három nap, három éjjel. Olyan hideg van, hogy bunda nélkül nem -lehet kilépni a szabadba. A bunda a tatároknál a thermométrum. - -Buzdurgán murza mindennap háromszor bejárta az egész kertet, sorra -nézegetve a virágzó fáit, különösen sokat elidőzött az épen egész -pompájukban diszlő gránátalmák alatt s tanácsot tartott a kertészével; -de biz az sem tudott neki mást mondani, mint hogy ha a keringélő -dervisek naponkint háromszor végig nem tánczolják a kert minden útjait s -az imám négyszer a nap négy szakaszában el nem énekli a Koránból a -XXIII-ik szúrát, hát akkor nincsen segedelem. Ha estére ki talál -tisztulni az idő, éjszakára olyan dér lesz, hogy minden fűnek, fának -vége. - -Pedig hát épen estére állt meg a kegyetlen hideg szél. Ugy szokta azt a -Burána asszony. Elvégezte a nagy szapulást, most aztán kitereget. Szép -«fogas verőfény» lett. - -Az imámok üvöltöttek, a dervisek verték a csörgő dobokat; a kertész a -szakállát tépte; Buzdurgán murza pedig, mint egy őrült szaladgált a -kerti utakon alá s fel, hol az eget, hol a fákat nézve kétségbeesetten. - -Egyszer egy rabszolga, a ki ott gereblyélt a virágágyak közt, -megszólítja: - -– Kegyelmes uram, murza: nem használ ám semmit ez a könyörgés, a mit a -derviseid mivelnek; attól a fagy el nem mulik rólunk; hanem én tudnám -egy módját, a hogy mi szoktunk az ellen védekezni székelyek. - -A murza végignézett rajta, s ráhorkantott boszusan. - -– Hát te székely vagy? Mi a neved? - -– Damokos Tamás. - -– Damokos is, meg Tamás is? Melyik vagy hát? - -– Mind a kettő. Székelyek főkapitánya vagyok. - -– Héj ha azt tudom, nehezebb lánczot tetetek a kezedre, lábadra. Hát -aztán mit tudtok ti székelyek Allah haragja ellen, a kik még arra sem -vagytok érdemesek, hogy az árnyékába elbujjatok? - -– Hát mi füstölni szoktunk ilyenkor. - -– Hisz azt tudom bolond nélkül is. Olyan rakás tömjént gyujtaték meg a -serpenyőben, hogy az egész mosée tele van az illatával. - -– De mi kinn a szabadban füstölünk a fák alatt, és nem tömjénnel, hanem -tőzeggel, nyers gazzal, a mi nehéz büzt ád: az veri el a fagyot. Engedd -meg nekem kegyelmes uram; hadd tegyek vele egy próbát. - -– No hát tedd meg; adj rendeletet a többi rabszolgáknak, hogy segítsenek -neked ebben a székely istentiszteletben. Hanem annyit mondok neked -Damokos is, meg Tamás is: hogy ha engem lóvá tartasz s nekem hiába -büzölöd tele a kertemet meg a palotámat, s reggelre mégis elfagy minden: -hát akkor tégedet, a Damokost is, meg a Tamást is karóba huzatlak. - -– Ott is ott leszek én. Felelt vissza a rabszolga. - -– No hát kezdj hozzá a babonádhoz: megengedem. - -Damokos Tamás azonnal összehordatta a tisztásokra a többi rabokkal a -nyers iszalagot, reketyét, s tüzet gyujtott alá. Mire a nehéz füst -elkezdett szétterjengeni s elülte az egész kertet. De egyuttal -beszüremkedett az a palota szobáiba is, s betölté keserű illattal még a -háremet is. Buzdurgán murza dult-fult, prüszkölt az orrtekerő illattól s -szidta a székelynek még a dédükeit is, a ki ezt támasztja; de kénytelen -volt eltürni, mert maga rendelte meg. Éjfél felé pedig Damokos Tamás jó -nyers cserhulladékot hordatott fel a gyárból, azt rakatta a tűzre. -Buzdurgán murza azt hitte, hogy a poklok kéménye nyilt meg: az füstöl az -orrába; pedig dehogy az nyilt meg: az még ezután következik. Végtére -afféle drágalátos bőrhulladék szemetet gyujtatott meg Tamás a kert -minden részében, a minek a kedveskedésétől Buzdurgán murza valamennyi -asszonynépével mind a pinczeboltokba menekült, s a muezzimnak odafenn a -minaréhban a torkába rekedt a «la illah il Allah!» Az egész kert -palotástól be volt burkolva a füstbe. - -És aztán olyan hideg lett, hogy a szökőkut medenczéjében befagyott a -víz. - -A mint kisütött a hajnali napsugár s Buzdurgán murza előjött a -pinczéből, az első dolga az volt, hogy felszaladt a palotája lapos -tetejére, széttekinteni a világban. Rémülve látta, hogy a tegnapi zöld -erdők mind szürkék-barnák köröskörül, s az udvaron levő szökőkut -medenczéje be van fagyva, a csövekről jégcsapok függnek alá. A szép -paradicsomkert maga pedig még most is sűrű füstbe van burkolva. - -– Átkozott hitetlen kutya! ordítá Buzdurgán, féktelen dühében s szaladt -válogatni a korbácsaiban, melyikkel verje halálra a csalfa rabszolgát, a -ki egész éjjel így megkinozta a maga füstölésével őt és egész háza népét -s ehun ni! még jobban megharagítá vele Allaht! A míg azonban a korbácsai -közül megtalálta az igazit, az alatt keletkezett egy jó friss reggeli -szellő, az hirtelen elfujta a kertet elülő nehéz füstöt, s mikor -Buzdurgán murza lerohant a kertbe, ime eléje mosolyogtak a lángvirágú -gránátalmák, a tulipánok és jáczintok: nem pokolbűz, hanem millió eleven -virág füszerillata lengett a szellőben. A kert meg volt mentve: zöld -maradt minden falevél. - -– Allahé a dicsőség! kiálta a murza elbámulva azon a nagy csodán, s -aztán maga elé hivatta Damokos Tamást. - -– No te székely! látom bizony hogy a te isteni tiszteleted jó volt. -Büdös volt; de jó. Szidtalak egész éjjel, megdicsérlek nappal. És már -most, hogy megjutalmazzalak, háromféle kegyelmet teszek veled. - -Damokos Tamás megörült, hogy ilyen nagy embertől valami kis kegyelem nem -jöhet. - -– Először is elengedem neked azt a kétszáz korbácsot, a mit az éjjel -megfogadtam, hogy saját kezemmel rád verek. Másodszor levétetem a -lánczodat; ezentul láncz nélkül dolgozhatol a kertben. És harmadszor -minden napon kapsz egy egész kenyeret, nem a többi rabszolgák -moslékjából eszel. - -Ennyi nagylelküség csak elég egy napra egy tatár murzától. - -– No most már elmehetsz dolgodra. Hát te csakugyan Damokos is vagy, meg -Tamás is? Ej, ha azt tudtam volna, dupla váltságdijat kértem volna -érted. Feleséged is kettő van? - -– De az csak egy van. - -– Kár. Ha ketten volnának, könnyebben kiteremtenék érted azt a kétezer -aranyat. - -– Kiteremti azt az az egy is, kegyelmes uram; légy felőle bizonyos; nem -hagy az itt engemet sokáig rabszolgaságban. - -– Örülök, ha kivált; örülök, ha itt hágy, jó Damokos Tamás. - -Ettől fogva aztán Tamásnak könnyebb volt az állapotja az ő rabságában: a -kertészkedést otthon is nagy kedvvel szokta gyakorolni. - -Mondtuk már, hogy Buzdurgán murza bőrrel kereskedett. Állatok bőrével -is, meg emberek bőrével is. Nagykereskedő volt mind a két szakmában; azt -is mondhatjuk, hogy nagyiparos. A marokinját, szattyánját, bagariáját -elhordták messze földre a kalmárok s kereskedtek vele. Az eleven bőr -ellenben nem került nála vásárra. Ő azt sokkal gyakorlatibb uton tudta -értékesíteni. Maga is egyik előkelő vezér lévén, a ki alatt kilencz orta -állt, valahányszor egy hadjáratból haza került s rendesen egész sereg -foglyot hozott magával, azokat legelőször is szakértő módon osztályozta. -A tenyereiket nézte: a melyiké fel volt törve, az paraszt, földmives, -nem sok váltságdij néz ki belőle, ez mehet a bőrgyárba dolgozni; a -melyiknek a tenyere sima, ez urféle, ezért váltságdijat fognak adni, -ennek az életét meg kell őrizni. Az öltözet nem tehetett náluk -különbséget, mert az uri köntöst már az elfogáskor lehuzta róluk a tatár -s rongyos daróczot dobott a nyakukba helyette, úgy, hogy mind egyformák -voltak. Leány vagy asszonyféléből csak azt hozta el, a mi nagyon szép és -fiatal volt. Azt azután megtartotta magának feleségül. Volt az neki sok. -Ugy volt vele, mint a kutya a szénával. Ezeket nem engedte kiváltani. - -A kedvenczhölgy volt Kalme a kadina: cserkesznő, a tsetsencz fajból, -mely a török padisahk szerályának szokta a legtöbb csillagát -kölcsönözni. Ezt onnan rabolta el a Kaukazusból, mikor hajórajjal mentek -át a tengeren a murtizigátorok ellen. A szép Kalme olyan úr volt -Buzdurgán murza fölött, mint a murza a többi rabszolgái fölött. - -Forró délutáni órákban le szokott jönni Kalme a palotából a többi -háremhölgyekkel a kertbe sétálni és mulatozni, mielőtt azonban -kijönnének, elébb trombitaszó adott jelt a kertben dolgozó férfiaknak, -hogy siessenek a fallal körülkerített rekesztéken kívül eltünni, s a -harmadik trombitaszó után fekete eunuchok jöttek elő, rhinoczeroszbőr -korbácsokkal, végig szaladgálva a kerti utakat, s sorra kutatva minden -bokrot, de még a terebélyfák lombos koronáit is, hogy nem maradt-e ott -valami kanember? Jaj lett volna annak! - -Egy délután Damokos Tamásnak azt a munkát adta a főkertész, hogy a nagy -vízmedencze körül levő virágágyakból szedje ki az elvirított -tulipánhagymákat s azok helyébe későbbi virításra szánt tubarózsákat -ültessen. Tamás elvégezte mind a kettőt nagyhamar; mivelhogy az -urfélének az a szokása, hogy ha egyszer parasztmunkába fog, azt nagy -sietve elvégzi; nem tempózik vele, mint az igazi napszámos; egy nagy -kosár megtelt kiszedett tulipánhagymával, a másik kasból meg kiürültek a -tubarózsák. Ekkor aztán a fáradságtól, meg a hőségtől úgy elnyomta a -buzgóság, hogy biz ő ott elaludt. A főkertész, a ki visszajött, megnézni -a dolgát, látta, hogy már el is van végezve s az ő szolgája alszik: -megszánta szegényt, jó szive volt, fogta az üres kast, letakarta vele, -hogy ne süsse a verőfény, s ne csipjék a legyek: a mitől az aztán még -mélyebben aludta az igazak álmát. - -Egyszer aztán harsog a trombita; a feketék jönnek nagy riogatással, -végig toporzékolva a tévutakon, s kergetik a férfi-népet ki a kertből, -felkutatják a bokrokat, a filagoriás kösköket: nem bujt-e oda valaki? -Látták biz azok ott a virágágyak között azt a két kast; az egyiket tele -hagymával, a másikat fenékkel felfordítva; de eszük ágában sem volt, -hogy még azt is megvizsgálják. - -A jó Damokos Tamás pedig csak aludt szép nyugodt lélekkel a lefordított -kas alatt s eszébe sem jött, hogy a trombita szóra és lábdobogásra -felneszeljen; mert ő épen most hazatérőben volt Mikóujvárára mind -hadseregestül: annak a trombitái szóltak, annak a lovai dobogtak úgy. -Diadalmasan tért haza a megvivott harczból. Szó sincs róla, hogy őt -elfogták volna; sőt inkább harczi trophæumokkal, tatár-lengyel -exuviákkal megterhelve tér haza népestől. A várának a tornyai -megaranyozódtak az alatt, hogy odajárt, úgy ragyognak. A két fia eléje -jön lóháton: hej, hogy megnőttek azóta. Félinges kis babákul hagyta őket -otthon, s egész legényekül jönnek most eléje; mégis rájuk ismer. No van -csókolódás! Hát anyátok hol van? Felelnek valamit: de nem érti. -Elszokott a füle attól a beszédtől, a mit Erdélyben beszélnek. - -A szerály felőli rácsozatos kertajtó megnyilik, s a rózsalugassal fedett -lépcsőgádoron át leszállnak a palota hölgyei. Egész dandár azoknak a -száma. Nem mind ikbál, a nagyobbrész odaliszk, a ki az urnője arczát -ernyővel védi a nap ellen, pávafark-legyezővel hüsseli, mandolint, -hárfát hoz, vagy csengős nakarát, a mi tánczhoz való. Napkelet minden -festői divatja szerint van öltözve valamennyi, a hány annyiféleképen. -Azt, hogy ki közöttük a kadina, a legelső urnő, ha a szolgálattevő -hódolat nem árulná is el, ha a ragyogó ékszerek nem kérkednének is vele, -hirdetné maga az arcza, a termete. «Mikor te kilépsz a házadból, a nap -eltakarja az arczát felhővel, azt mondva: most világíts te helyettem!» -így zengedezne róla valami keleti költő. Mi azonban nyugodjunk meg -abban, hogy Kalme legszebb volt a tizenkét hölgy között. - -Eleinte fel s alá sétálgattak a tekervényes tévutakon, virágokat -szedtek, koszorukat fontak, éretlen gyümölcsökbe beletorkoskodtak, -pillangókat kergettek; azután énekelni, tánczolni kezdtek; majd karéjban -összefogózva, majd párosával, fátyolkendőt tartva a fejük felett, egynek -kedve kerekedett szilaj magántánczot járni leterített szőnyegen, s míg a -csörgős dobot ütögette a feje fölé emelt kezeivel, az alatt a többi -odaliszkok zümmögő dalt dudoltak félkaréjban állva. Kalme, két -hölgytársa vállaira dülve gyönyörködött bennük. - -Damokos Tamás pedig ottan a kas alatt látá, hogy vonulnak ki eléje -Csik-Szereda ifjú hölgyei nagy zsolozsmaénekléssel. Danolnak is, -tánczolnak is. No lelkecskéim, énekeljétek azt a zsoltárt, hogy «A -Sionnak hegyén Ur Isten, Tiéd a dicséret!» Éneklik is, de valami olyan -furcsa nótára, a milyet ő soha életében nem hallott. Nem illik ez a -melodia sehogy a textushoz. Aztán nem kellene az embernek tánczolni a -zsoltárhoz. - -A táncz után sorbetet, meg szultánkenyeret s egyéb csemegéket hoztak; a -hölgyek letelepedtek a nagy persa szőnyegre, a mit a pázsitra terítének, -s akkor elkezdett egy török hölgy meséket mondani, a mik fölött -egyszer-egyszer valamenyi felkaczagott. Elhiszem azt, hogy mikor egy -pogány isten egy csoportban ennyi kaczagó női ajkot látott megnyilni, -hát azt mondta, hogy «de bizony szebb a földön, mint az égben.» - -Mikor aztán a nap kezdett aláhanyatlani, s a nagy olajfák, cziprusok -árnyéka betakarta a kertet, a fülemülék megszólaltak köröskörül, akkor a -kadina megkivánta a fürdést. A nagy medenczében a szökőkut sugara olyan -dallamos hangokon fecsegett a naptól átlangyult habokkal, hogy -lehetetlen volt a hivogatásnak ellene állani. A hölgyek valamennyien -mind lerakták lepleiket, s aztán csintalan játékot üzve, kergetölőztek a -nagy medenczében; maga a bűbájos Kalme, mint egy élő márványszobor oda -állt a szökőkút sugara mellé, s karját feje fölé emelve, engedé a -kristálygyöngyöket vállain végig peregni. - -Halandó szeme nem láthatta ezt a képet: az istenek pedig hadd lássák! és -irigykedjenek. - -«No micsoda bolond ez már megint!» mondá Damokos Tamás. Ne sikoltozzatok -annyit a lovam körül, mert még lefordulok róla. Ne nyulj hozzá te -menyecske, mert megrug! Egyszer csak felugrott a lova, s ő keresztül -esett a fején. Szerencsére csak a kosár oldalába ütötte a homlokát. -Aztán nagyon elbámult, hogy olyan szűk lett egyszerre a láthatár. -Kereste Mikóujvárát: az már nem volt ott; hanem a menyecskék sikoltozása -folyvást hallható volt most is. - -Már csak még sem állhatta meg, hogy a kasnak a fonadékán ki ne -tekintsen, hogy mi lett a lovával, a melyikről leesett? S akkor -egyszerre előtte állt az a látvány, a mi csak az olympi isteneknek való. -Észbontó, szívbetegítő látvány. A hol az üdvösség és az elkárhozás -összetalálkozik. Az örvénynyé vált mézcsepp! - -A mythoszi regét látta maga előtt, Anadyomene születéséről, a mint a -nereidák vállaikra emelik a tajtékból született Dionét, hogy hosszu, -aranyba játszó hajfürteit, a mik lebontva végig omlanak az élő -márványon, illatos olajjal bekenjék. Egyik nimfa a tenyerével befogta a -szökőkút csövét s az elszorított víz sűrű permetegekben lövell szét a -tenyere alól a csoportozat feje fölött, a mire, a mint a pálmafák közül -kilövellő rózsaszin alkonysugár rásüt, félkerek szivárvány tündérkerete -támad körülötte, maga a medencze vize a szétterülő olajtól -gyöngyházszinben játszik. Kép csupa ragyogásból, fényre festett fény, a -minek közepette csak a szökőkutat elfojtó bizbariba néger rabnő jaspis -szobor alakja fekete. A vidám, csintalan női kaczaj s a fülemüle -csattogás egymásba vegyül: közbe egy-egy hárfahur pendül s a megzavart -víz habja locscsan, dallamos lubiczkolással. - -– Ne lássam ezt az álmot! sóhajtá erényes elborzadással Tamás. Soha sem -vitte őt arra a lelke, hogy asszonyok után leskelődjék. Sybaritának, -mohamedhivő töröknek való ez. «Nem akarom látni! Más álmot akarok -látni!» S hogy annál biztosabb legyen magáról, a két kezével eltakarta a -szemeit és hanyatt feküdt s aztán csak a fülei hallották még a dévaj -kaczagást, a csalogány czuppogását, a habok locscsanását. Rá tudta magát -kényszeríteni, hogy ujra elaludjék. Kevés ember tette volna ezt meg az ő -helyén. - -Ámde az ébren látott tünemények az álom országába is utána találtak: ha -elfutott előlük, eléje kerültek. Pedig olyan jól elbujtatta magát: egy -nagy kőkoporsó födele alá. Itt csak nem lelnek rá. A dal, a kaczagás -hangja ugyan ide is lehatol hozzá; de legalább sötétségben van. - -Csakhogy egyszerre az a kőkoporsó elkezd átlátszóvá lenni; kristálylyá -lesz a födele, keresztül láthatni rajta. Most látja már, hogy hová -jutott? ott van a török szultán szeráljában, annak a legbelső háremében: -a fehér márvány fürdőteremben, a minek a falai arany betűs -alkoránmondásokkal vannak teleírva. - -Egész serege zsibong ott a háremhölgyeknek: tánczolnak, dalolnak, vízben -lubiczkolnak, hintán himbálódnak, hegedülnek és tamburáznak, egymást -narancsokkal hajigálják. - -A világ mindenféle szinű hölgyei vannak ott, fehérek, feketék, sárgák, -olajbarnák, aranyozott és karmazsinra festett szemöldöküek, kék, fekete -és zöld szemekkel, selyemsárga, sáfránveres és koromfekete hajzattal. -Valamennyien mind tudják, hogy ő ott van, egy férfi, lezárva -kristálykoporsóba. Körültánczolják nevetve, gúnyolódva; kinálják -csemegékkel, gyümölcsökkel, habzó serlegekkel, még ajkaik mézével is: -tudják, hogy nem nyulhat hozzá, nehéz ez a koporsófödél. Csak azért -ingerkednek vele, hogy a tehetetlen kínlódásában gyönyörködjenek. - -– Pokol tüze emészszen meg benneteket! mormogá magában az álomlátó. - -– Tüzet kivántál? Ha csak ez kell, az is meglesz. - -Nagy hirtelen oda hoznak eléje egy roppant nagy medenczét, aranyozott -vörös rézből, a min virágok vannak kiverve kék ezüstből, fehér aranyból. -Ez a medencze tele van parázszsal. Odahelyezik a kristálykoporsó mellé: -olyan közel, hogy a kisugárzó meleg süti az orczáját. - -– No már most mi lészen ebből? dörmögi a fogai közt. - -Az üstre valami tömjénformát hintenek, a miből egyszerre nagy fehér füst -támad, a mi eltakar mindent. - -– No ezt jobban is szeretem, mondja magában. - -De a füst nem soká tart, nagy zsivaj támad: «jön az aszszeki szultána! A -padisah kedvencz kadinája!» - -A füst kétfelé vonul, mint egy kárpit. - -Most száll le a szultána a negyven márvány lépcsőn a nagy fürdőtükörbe, -melybe két óriási márványoroszlán okádja a vizet. - -– Vakulj meg két szemem! nyögi az álomlátó. Mert nem elég, hogy látnia -kell az eléje szálló alakot, hanem még rá is kell ismernie. Az ő -felesége ez, az ő Ilkája! Nem! Csak volt az övé, most már a szultáné, -pogány török császárnak a rabfelesége. - -Óh mi irtózat ezt látni! Azért hozták ide őt ebben a kristálykoporsóban, -hogy ezt meglássa. Pokollá akarták tenni az életét. Csak legalább ne -mosolyogna ez a nő! Ne mutatná ragyogó orczáján, hogy szépsége vásárra -bocsátásában diadalát találja. Pedig hiszen ő az! Nincs másnak ilyen -arcza! Csak legalább arczát takarnátok el! Dobjatok rá valami fátyolt. - -S az álmodónak csak kivánni kell, mindjárt beteljesül. - -A rabnők előhoznak egy kis szelenczét, abban van egy arany fátyol. Az -egész nem nyom talán többet egy aranynál. - -Egy nehezék arany olyan finommá ellapítva, hogy egy egész emberalakot -képes tetőtől talpig eltakarni, mint egy palást. - -De ez a finom, vékony aranylepel úgy odatapad minden tagjához, mintha -semmi sem volna rajta, még az arczvonásai is mind oly hiven kitünnek -alóla: az maradt a ki volt; csak egy élő aranybálvány lett belőle, a ki -mozdul és jár. - -S hogy még feszesebben álljon rajta az aranypihe: a derekára övet -körítenek. - -De nem is őv az, hanem egy olvasó, csat helyett a közepén a feszület van -rajta. - -– Távozz tőlem sátán! - -Ez meg épen hivogatás volt. Az aranyozott túlvilági alak ismerős -mosolylyal jön hozzá közelebb s meg nem állhatja, hogy mikor őt meglátja -ebben a zárkában, fel ne kaczagjon rajta. A kaczagástól szétreped az -arczán az aranyfüstlemez s most már egész mivoltában látja őt maga -előtt. - -Az ő Ilkája az, nem más. - -Ha most megölhetné! Csak ez az egy vágya. - -A fantóm leveszi derekáról az olvasót. Tán imádkozni fog, keresztyén -módra? - -Dehogy azt cselekszi! Sőt inkább letépi az olvasóról az egyes szemeit a -rózsafüzérnek s aztán szemenkint belehajigálja a parázszsal telt -füstölőbe s a fejével bólint hozzá: «Ez a miatyánk! Ez a hiszekegy! Ez -az Ave Mária!» s aztán tovább megint szemenkint: hiszekegy! úr imája! -üdvözlégy! - -A tűzbehajított golyócskák izzóvá lesznek ott, s mint megannyi haragvó -angyal szeme, úgy sugárzanak a szentségtörő arczába, a ki egyre nevet és -bólintgat. - -Az álomlátó szeretné ledobni magáról azt az átlátszó koporsó-fedelet, s -aztán beletemetni abba a tűzbe azt a bűbájos vétkezőt, a ki minden -mozdulatával, de minden szempillantásával őt öli meg ugyanannyiszor. -Hanem hát a koporsó födele olyan nehéz, hogy azt egy Toldi Miklós sem -tudná ledobni, az ő kezei pedig olyan gyöngék, hogy csak egy kosár -födelét sem birnák fölemelni. - -Az a sok rabnő, milyen dévajul kaczag ott köröskörül! - -Az utolsó szem is lepergett már az olvasóról: csak a feszület maga -maradt még meg a zsinóron. A csábalak most azt is odaveti a tűz közé. - -A zsarátnakon izzó felfeszített alak a halálkinoktól látszott vonaglani; -Damokos Tamás a megváltónak minden végmondását hallani véli, mik a -keresztfán haldokló ajkairól aláhangzottak; düh és keserüség szállja meg -idegeit; izmait, inait emberfölötti erőkitörésre feszíti; sikerül -ledobni magáról a nehéz koporsó födelet, s azzal odaugrik a -rézmedenczéhez, a parázstól izzóhoz, az olvasó gyöngyöktől ragyogóhoz s -felragadva azt két sámsoni öklébe, a fogantyúnál fogva, odazúdítja: – – -igen is az egész nagy kosár tulipánhagymát Kálme asszonyság és -lubiczkoló rabnőinek a nyaka közé… - -A fürdő hölgyek e tulipántos felköszöntésre, de még inkább az égből -cseppent férfinak a látására iszonyú sikoltozásnak eredtek, s nosza -rejtegették az arczaikat a tenyereikbe. Csak Kalme nem takargatta a -képét szeméremrejtő kézzel, hadd égjen azon a haragnak lángja teljes -lobogásában! - -– Fogjátok meg a vakmerőt és korbácsoljátok halálra! kiálta istennői -durczával, félig befont hajtekercsét ökölre szoritva, mintha az is -korbács volna. Mire a rabnők csoportja nagy sivalkodással rohant rá -Tamásra minden oldalról. - -Az pedig csak állt ott, mint Lót felesége, sóbálvány korában, elámulva s -azt sem tudva, égen jár-e, vagy a földön? Vajjon ez is álomlátás-e még? - -A dévaj mænadsereg körülfogta, üstökébe kapaszkodtak, karjait hátra -csavarták, s ő csak állta mindezt csendesen, mint a megbénult, a ki se -kezének, se lábának nem tudja hasznát venni. Azt is eltűrte, hogy az -egyik hölgy hajából kitépett selyemszalaggal a hátrafacsart ökleit -egymáshoz kötözze. Hanem a mint az a feketebőrü leánycseléd egy -irgalmatlan nagy bőrkorbácscsal reá rohant, egyszerre visszatért a -szivébe a lélek; nagyott sikoltott, szétszakítá az öklére tekert -selyemszalagot, s azzal hirtelen nyalábra kapta a fekete rabszolgálót, -mint egy gyermeket s a fejét a hóna alá fogva, annak a lábszáraival, -mint két cséphadaróval, úgy szétverte az egész rátámadó asszonynépet, -hogy mind elfutott az a bokorba; végre pedig a verekedő eszközül -használt szerecsennőt visszadobta a vízmedenczébe, s akkor aztán oda -állt annak a szélére s kevélyen kifeszitve széles mellét s megrázva -büszkén felemelt fejét, így szólt a kadinához: - -– Én nem vagyok gyáva rabszolga czenk; hanem igazi magyar nemes! Hivass -ellenem férfiakat, hozzanak kardokat, vágjanak darabokra; de az én -testemet korbácsütés nem éri, amíg élek! - -A kadina elbámult a merész szavakon; ez a délczeg alak megigézte. -Visszaemlékezteté azokra az őshonában lakó vitéz murtizigátorokra; akik -közül soha még ellenség foglyul egyet sem ejthetett, mert mindegyiknek -ott van az öve mellett a görbe kés, a minek a sarlóéle arra való, hogy -ha nincs menekülése a hősnek, maga vágja el a nyakát. Ezek voltak az ő -rokonai. - -– Hagyjátok őt! parancsolá a hölgyeknek. Ne hívjátok az őröket. Magunk -tartunk törvényt fölötte. Azt mondja, vitéz volt: megérdemli, hogy kard -által haljon meg. Te, vakmerő férfi, most lépj be oda, abba a köskbe és -várd el további sorsodat. - -Tamás megfordult s bement a czifra nyári lakba, anélkül, hogy csak -egyszer is visszafordította volna még a fejét. - -Kevés idő vártatva utána jöttek az asszonyok; felöltözve és arczaik -lefátyolozva. - -Kalme maga felült a kösk közepén levő diványra; a többi hölgyek -félkörben letelepedtek körülötte a puha szőnyegekre. - -– Jőjj ide és beszéld el életed történetét; parancsolá Kalme Damokos -Tamásnak. - -A délczeg ifjú a rabszolga köntösben is daliás alak volt, s a nyomort is -megaranyozza a büszke férfitekintet. A nők szeme mind rajta függött; de -a ki leginkább el nem ereszté egy pillanatig is tekintete elől, az Kalme -volt. - -Mikor hazájáról s annak szabad népeiről beszélt Damokos Tamás, az -asszonyokról, a kik a férfiakkal egy becsületben vannak, arról a titkos -érzésről, a mi a magyar föld lakóját hazájához vonzza: hát akkor egy-egy -elfojthatatlan sóhajtás támadt szavaira, és mikor leírta fogságra -jutását, sok szenvedéseit, bizony könybe lábadt az asszonyok szeme: de -valamennyié. - -Még a büszke kadina is tenyerébe hajtá fejét, olyan nehéz lett az -azoktól a regéktől, miket a rab vitéztől hallott. - -– Megértők sorsodat; kimehetsz előlünk. Várd el az itéletedet. - -Tamás elhagyta a kösköt, s aztán hozzálátott, hogy legelébb is azt a -kárt helyrehozza, a mit bolond fővel a kertésznek tett. Kihalászta a -tulipánhagymákat a vízből s gereblyével szépen elegyengette a dulakodás -nyomait a virágágyak között: mire Kalme és asszonyai előjöttek a -köskből, már helyre volt hozva minden kártétel. - -– Hallgasd meg itéletedet: mondá Kalme kegyesen. Életedet meghagyjuk, -sőt kemény sorsodat enyhíteni akarjuk. Tudd meg, miképen? - -Kalme e szavaknál olyan közel lépett Tamáshoz, hogy a vékony aranyos -fátyolon keresztül a forró lélekzete érte az arczát. Suttogva beszélt -hozzája. Azonban Tamás minden szavára kemény, jól hallható hangon -válaszolt, miszerint mindenki tudhassa, hogy ő igazjáratbeli ember. - -– Te azt mondád, szólt Kalme, hogy minden iskolát kijárt, tanult, tudós -ember vagy? Tehát írni is tudsz? - -– Igenis, hogy tudok. - -– Úgy van az az én hazámban is. A férfiakat mind megtanítják betüket -írni: de a lányokat csak a betüket elolvasni. Azért én eltudom olvasni a -mčhdruli írást: de leírni nem tudom. - -– Akkor mégis többet tudsz, mint én, mert én tudok ugyan írni és olvasni -magyarul, meg diákul, egy kicsit görögül is; a góth betükhöz is konyítok -valamelyest; de a mčhdruli írásnak soha hírét sem hallottam, azt se -írni, se olvasni nem tudom: mert azt az én hazámban nem ismerik. - -– Ha olvasni nem tudod, az nem baj. De hogyha kezed járatos a toll, vagy -a nád, vagy a karczoló tű, vagy az ecset forgatásában, úgy bizonyára -egyik betüt a másikról le tudja másolni, ha eléd teszik. - -– Az már meglehet. Azt mondom rá az egyszeri székelylyel: «még nem -próbáltam, hogy tudok-e hegedülni? de meglehet, hogy tudok». - -– Hát példaképen tekints ide. Kalme lecsatolta karcsu derekáról a -karmazsinpiros marokin bőrövet, melyre domboru rajzokban mindenféle -kacskaringók voltak aranyfestéssel formálva. - -– Látod: ez a mčhdruli írás. Ez egy mondat az alkoránból. - -Annak a mčhdruli írásnak (a mi a cserkeszeknél a nemzeti kalligrafia) -betüi semmihez sem hasonlítanak olyan nagyon, mint azokhoz a -zsinorkacskaringókhoz, a mik a magyar dolmányra elül-hátul felvarrva -láthatók. Meglehet, hogy ha egy ilyen zsinóros magyar a cserkeszek közé -tévedne, ezek annak a dolmányáról csodadolgokat tudnának leolvasni. -Azért ezek az írásjegyek pompásan diszítik a préselt marokint, sokkal -inkább, mint az arab, vagy akár a török talik írás betüi, vagy a tatárok -szarkalábjai és az örmények szerteszétágazó ákombákjai. - -– Le tudnád-e ezt erről az övről írni? - -Damokos Tamás vállat vont. E bizony nem szentírás. - -– Ha rávetném a fejemet, miért nem? - -– No hát tartsd ezt az ővet most magadnál, s rejtsd el egy múza-pálma -fiatal hajtásának a közepébe. Mikor aztán holdvilág lesz, vagy pedig -pitymallatkor, a midőn még mindenki alszik, vedd elő, s ezzel a hegyes -késsel karczold fel ezeket a betüket, jobbról balra kezdve, ennek a -kösknek a falára. A fal veres, a karcz fehér lesz, elolvasható. Holnap -reggel lejön a murza ide, az abdesztán mosakodást végezni. Meglátja ezt -a felkarczolt irást itt a falon. Közel légy akkor. A murza fel fog -kiáltani: «Ki karczolta ezt az írást ide erre a falra?» Te akkor lépj -elő bátran és mondd meg neki: «én karczoltam azt oda!» A többit azután -várd be csendesen. Meglátod, hogy mi történik? Ha van bátorságod hozzá, -megteszed; ha nincs, abba hagyod. Ha mersz a sorsoddal megküzdeni, -kiállhatsz; ha nem mersz, elbujhatsz. Én nem árulom el senkinek, ami itt -történt. Hogy biztosságban légy, neked adom ezt a kis görbe késemet. -Ilyent hordanak az én bátyáim maguknál, hogy a rabszolgaságtól magukat -megóvják. Most pedig rejtsd el magad oda, ahonnan előjöttél. - -Kalme ott hagyta Tamást a cziprusbokroktól rejtve s hölgyeivel együtt -visszavonult a palotába, énekszó, lant, koboz elhangzott. Tamás -visszafeküdt a kas alá s bevárta csendesen, míg az eunuchok őrjárata -előjött, kinyitogatni a kertajtókat, hogy a kertészek, bosztandsik és -izoglánok újra bejöhessenek. Mikor a bosztandsi basi előkerült, már ott -találta a virágágyak között Tamást, gereblyézve. - -– Csak látszik, hogy legszorgalmasabb valamennyi között az én Tamás -szolgám. - -Másnap kora hajnalban lejött a murza az abdesztán mosakodást végezni a -kerti köskbe. - -Tamás ott kapargatta a körtefák derekáról a tarjagot, s vizsga -figyelemmel nézte a murza orczáját. - -Hiszen tanulmányozásra méltó pofa is volt az: széles és lapos, nagy, -kiülő ökörszemekkel, a mik egymáshoz igen közel állottak, a közbeeső orr -azonban olyan pisze volt, hogy annál fogva ugyan nem lehetett volna őt -vezetni. Ennélfogva aztán a szájának sokkal több hely jutott, mint a -mennyi a szépségre megkivántatik, s hozzájárult még az a hiányosság, -hogy a széles ajkon alig berzengett itt-amott öt hat szál bajusz, mint a -kandurnál. - -Azután, ahogy minden ilyen óriásnál szokott lenni, az érző idegei olyan -lomhák voltak, hogy amíg a szemeivel valamit meglátott, nagy idő telt -bele, hogy az arra támadt érzés az arczvonásaiban kifejezze magát, s az -is olyan finta kifejezés lett, hogy a ránézőnek nehéz volt kitalálni, -vajjon haragjában agyarkodik-e az most, vagy örömében vigyorog? - -– Ki karczolta ezt ide a falra? ordítá Buzdurgán az ott kapargáló -Tamásra, amint elébb a szemeivel megbámulta apróra a kacskaringós -cserkesz írást, s aztán széthuzta a száját, fogait kivicsorítva (ki -tudja, mosolygás-e ez nála, vagy emberevési szándék?) - -Tamásnak bizony megrezzent az ina erre az ordításra. - -– No csak ne szepegj! mondá neki Buzdurgán. Hiszen csak suttogtam most! -Mászsz közelebb! Ki írta ezt ide a falra? - -S a szemei keresztbe álltak, s a fogai csattogtak hozzá. - -S hogy a rabszolga nem sietett elég gyorsan, kinyujtá eléje hosszú kezét -s megfogta az orrát, annálfogva húzta közelebb. - -– Milyen nagy orra van a czudarnak! Olyan mint egy vaddisznónak az orra. - -Buzdurgánnak elég oka volt, hogy irigy legyen rá. - -– No hát beleverjem az orrodat ebbe az írásba? Látod? vagy nem látod? Ki -írta ezt ide? - -Tamásnak eszébe jutott a kadina mondása: «ha van bátorságod, megteszed». -De hát hogy ne volna. - -Már is magasra emelte az orrát. - -– Én írtam azt oda. - -Erre a szóra Buzdurgán a két térdére tette a két tenyerét, így görbíté -alá a hátát, hogy a nagy pofájával egyenesen szembe nézhesse Damokos -Tamást. - -– Te írtad ezt? Te magad? Nem hazudsz? Hát le tudnád ezt még egyszer -írni? - -– Le biz én. - -Azzal Tamás fogta a kaparó-vasát s annak a hegyével rendén leírta az -egész sort az út porondjába. Éleseszű volt: bár nem is értette a mčhdrul -írást, amit egyszer leírt, azt el nem felejtette. - -Erre Buzdurgán murza akkorára feltátotta a két sor fogát, olyat ordított -mellé, s úgy terjeszté ki a két karját, hogy Damokos Tamás most már -csakugyan azt hitte, hogy meg akarja őt enni. - -Ő pedig, a milyen gyors volt, mint a párducz, hátraszökkent, s kirántva -kebléből azt a görbe kést, marokra fogta azt, s azt mondá a murzának: - -– Meg ne gyalázz! mert elébb ezzel a késsel elvágom a torkomat. - -Buzdurgán előbb megbámulta a görbe kést, s miután meggyőződött róla, -hogy az csakugyan görbe kés, egyszerre rémületre hosszabbodott arczczal -kiáltá, reszketőssé vált hangon Tamásra: - -– Jaj fiam! el ne vágd a nyakadat azzal a késsel! Nem akartalak én -bántani: csak meg akartalak ölelni. Ne félj tőlem, édeském, fiacskám. -Kaftánt adok, salavárit adok, selyembe takargatlak, lépes mézzel -etetlek, csak el ne öld magadat. Fiammá fogadlak, gyaloghintóban -járatlak: olyan jó dolgod lesz nálam, hogy az édes anyádnál sem volt -jobb. Ne bolondozz azzal a bicsakkal. - -– No hát! mondá Tamás daczosan; mit akarsz hát velem? - -– Megmondom egy szóval. Valamennyi rabszolgám közt legelsővé teszlek. Te -parancsolsz valamennyinek, teneked meg senki. Akkor dolgozol, a mikor -akarsz. Mindent tehetsz, csak el nem szökhetsz. Kapsz tőlem külön házat, -a miben lakhatol; a hányszor ebédelni akarsz, csak küldj a szakácshoz! -mit iszol? hozasd! Ha feleségre van szükséged, csak annyit mondj, hány -kell? Még fizetést is adok, s azt, ha akarod, haza küldheted az -atyádfiainak. Olyan jó dolgod lesz nálam, hogy soha többet a rongyos -pereputtyaidhoz vissza nem kivánkozol. - -– De hát most mégis szeretném tudni, hogy mivel szolgáltam én rá erre a -nagy dicsőségre? - -– Megérted fiam azonnal: csak nyisd ki a füledet és csukd be a -bicsakodat. Ülj le ide mellém a fübe. Vigyázz, hogy meg ne csipjen a -hangya. Hát azt tudod úgy-e, hogy én nekem van a leghiresebb bőrgyáram a -világon. Az én bivalybőrömből készitik a pánczélokat, az én marokinomat -viszik fejedelmi palotákba a frankok és egyéb gyaurok birodalmaiba, a -kik lábas székeken ülnek, s a könyveiket beköttetik, épen úgy, mint az -igazhivők templomaiba, a hol azokat szőnyegek gyanánt leterítik; az én -korbácsaim osztják az igazságot a jeges tengertől elkezdve a -Verestengerig; az én bagariámmal gázolja keresztül a csikorgó telet a -moszkó, meg a polyák; az én szattyánomat viselik a törökök papucsnak, az -én kordoványomat a magyarok sarunak. – És ezért mégsem az én hirem a -legnagyobb a világon: nem a «buzdurgán» név a legragyogóbb a bőrök -között; mert van a csecsenczek közt egy bőrgyáros, a ki azokat a hires -övöket és tüszőket készíti, a mik drágábbak az aranynál. Ez veszi el -előlem az erzerumi vásárt, a hol az örmények, cserkeszek, oszszetek, -mind csak az ő portékáját veszik. S miben áll a titka? Abban, hogy az ő -bőreire ilyen szép kacskaringós irásban vannak aranynyal ezüsttel -rajzolva, sajtolva alkoránból vett szép mondások. Csak ezért keresik -őket olyan nagyon. – Csináltam volna én ezt már régen utánuk; de nem -tudtam szert tenni olyan rabszolgára, a ki irni tudja a mčhdruli -ákombákot. Magam vittem annyira, hogy el tudom olvasni, de az olvasás -meg az irás közt tudod jól, olyan nagy a távolság, mint a földön -lépegetés, meg az égben repdesés közt. A gólya is lépeget a földön, mint -én; de én nem tudok úgy repülni, mint ő. S hamarább meg tudnám azt -tenni, hogy a két öklömmel ennek a pálmafának a derekából ilyen -ákombákot csavarintsak, mint hogy egy nádszár hasított orrával betüt -kanyarítsak belőle. S ezek a murtizigátorok, a kik ezt az irást tudják, -olyan kutyahitüek, hogy a mint egyet közülük a harczban vagy éjjeli -megtámadásban elfogdosunk, mielőtt a lánczot kezére tehetnők, kirántja a -görbe kését s elvágja vele a nyakát s azzal porba esett a pecsenyém. – -Értheted már most, édes fiacskám, hogy milyen nagyon szeretlek én téged, -azért, hogy el nem vágtad a nyakadat. Te tudod a mčhdruli irást! Úgy-e -bár, ezt tinálatok székelyeknél a medreszekben tanítják. - -Tamás ráhagyta, hogy igenis: ott tanulta ő ezt a fehérvári -fő-medreszben. - -– Hát most te fogod nekem ezt az én irhabőreimre írni! Hahaha! majd -meglátod, hogy kiszorítjuk vele a csecsenczeket az erzerumi vásárból? -Micsoda? Még Bagdadból is! De még Aleppóból is. - -(Jól van, jól; gondolá magában Damokos Tamás; de majd mikor kisül, hogy -nem tudok többet annál az egy mondásnál az egész mčhdruli alkoránból, -azt is csak úgy tudom, mint a tyuk az ábéczét!) - -Hanem hát már benne volt. Uszni kellett. Hadd lássuk, mi lesz belőle? - -Buzdurgán pedig nem tréfált: rögtön futtatá az izoglánjait a kastélyba, -hogy hozzanak a számára pompás öltözeteket s nagy rimánkodásába került -Tamásnak, hogy azt a grácziát elengedjék neki, a mi együtt jár a -turbánviseléssel: tudniillik, hogy a berberbasi simára leborotválja a -koponyáját; jó lesz az így is. - -Hanem egy különös kegyelmet kért a murzától, mikor a czifra ruhákat -ráadták, a mi csupa prém és paszománt volt. - -– Nem bánom: napestig kész vagyok a te bőrödre arany mondásokat festeni; -hanem azután engedd meg, hogy este megint kijöhessek a kertbe dolgozni. -Ez a munka én nekem a gyönyörűségem. - -De még meg is dicsérte ezért a kivánságért a murza. - -– Ember vagy fiam! Ilyen szolga kellene nekem sok. Látjátok ti többi -kutyafülüek! Ez nem azt cselekszi, a mit ti, hogy a mint a muezzin estét -ordít, rögtön abba hagyjátok a dolgot; hanem a mikor az egyik munkájába -belefárad, akkor pihenésül a másikat veszi elő; estig betüket ír a -szakmányban, este gyönyörüségből neki áll kapálni. Ne félj, fiam, -megjutalmazlak. Te fogod jövendőben a vétkes, tunya rabszolgáknak a -talpára leszámlálni a botokat. - -Tamás köszönte szépen ezt a szivességet: nem kiván belőle. - -– Nem kivánod? Pedig én azt gondoltam, hogy ez a legnagyobb gyönyörüség -a világon. - -Buzdurgán felvezette a maga kitüntetett rabszolgáját a kastély udvarára. - -A nagy négyszögü tér, a mit a palota négy szárnya képezett, olyan -tisztára volt gereblyézve, s behintve fehér poronddal, hogy azon még -csak egy füszál sem volt látható; – a középső napkelet felé fordult -részén volt a széles lépcsőzet, a min a palotába fel lehetett járni, s -ennek a tornáczából indult ki a földszinten körülfutó folyosó, a melyen -folyvást járkáltak alá s fel az eunuch őrök, kivont kardokkal. Mert -azokon a vasajtókon belül, a mik e folyosókról nyilnak, dolgoznak azon a -munkán, a mi Buzdurgánnak legféltettebb titka: a drága bőrök -aranyozásán, virágokkal és betükkel itt festik azokat tele. Ezt a -tudományt őrizni kell, nehogy megszökjék vele valaki. Azért is rendelte -ide azokat a műhelyeket a murza, a saját palotájába, hogy hármas zár -alatt legyenek s mindig az ő szeme előtt. - -Olyan alacsonyak is a zárkák ajtajai, hogy közönséges embernek is le -kell bukni, mikor rajtuk belép, maga Buzdurgán pedig épen csak -négykézláb teheti látogatását, s mivel nem illenék, hogy ő fejet hajtson -a rabszolgái előtt, annálfogva háttal szokott hozzájuk bemászni. - -Damokos Tamást itt átszolgáltatá a felügyelő timárbasinak, lelkére -kötve, hogy ezt a rabot nagyon megbecsülje, mert ez drága kincs. - -Itt azután megtaníták Tamást, hogyan kell ecsettel a bőrre festeni az -arany czikornyákat, aztán miféle tompa vésőkkel és fakalapácsokkal kell -azokat úgy körülveregetni, hogy kidomborodjanak. Tamás egész nap ezt -mívelte. - -Este felé kezdte érteni, hogy miért vásárol a csizmadia szőlőt, mihelyt -egy kis pénzhez juthat. Rettenetes dolog az, hogy az ember egész nap az -előtte fekvő bőrt ütögesse kalapácscsal. Ennél sokkal kellemesebb a -kertben kapálni. - -Azonban hát ezért a munkáért jó ebédet adnak: piláfot, szultánkenyeret, -sorbetet is hozzá; a kadinának talán mégis jó szándéka volt, mikor erre -feleszelte. Hátha ez lesz a kiszabadulásának az eszköze? - -A mint egyszer a mesterségbe beleokult: próbának oda tettek eléje egy -övnek hasított bőrt, hogy cselekedje rá azt a mčhdruli mondást. - -Ez nem ment olyan könnyen, mint az arabeszkek munkája; mert csupa -kacskaringókból állnak a betük; de estig mégis csak elkészült meglehetős -sikerrel. - -Erre, a mint a muezzin a napot elbucsuztatta, bejött a mühelybe a murza. - -Mikor az elkészített övet meglátta, nyalábra kapta Tamásnak a fejét s -olyat csókolt az orczájára, hogy az majd megsüketült bele. - -– Hiszen ezt gyönyörűen megcselekedted. Hohó! Hiszen ezzel mind leverjük -az erzerumi vásáron a csecsenczeket. – Nagyon jól van fiam! Holnap -mindjárt csinálj egy másikat, másféle szép mondással az alkoránból. - -(Másfélével ám! gondolá Tamás. Ha tudnék másfélét! De ebből az egyből -áll az egész tudományom a pogány szentirásból.) - -– Nem, uram, ez még tökéletlen munka, kifogásolá a dolgot ravaszul. Nem -vagyok vele megelégedve: kell hozzá egy néhány hét, a míg a kezem úgy -belegyakorlódik, hogy olyan szépen megcsináljam, mint a milyen a -mustrája. - -– A mustrája? kérdezé a murza, s tátva feledte a száját bámultában. Hát -hol láttad te ennek a mustráját? - -Tamás csak most vette észre, hogy majd elszólta magát. Hanem aztán -helyreüté a dolgot. Tudta, hogy hitetlenek ellenében a hazudás nem -vétek. - -– Hát biz én azt a fehérvári collégiumban, a muzeumban láttam. - -Buzdurgán murza nagyot csóvált a hordónyi nagy fején. - -– No, mihelyt betörünk megint Erdélybe, meglátogatom azt a fehérvári -nagymedreszt. De ott találjam ennek az övnek a mustráját! Mert ilyen öve -csak az én feleségemnek van, a kadinának, s azt is a patyolat öltönye -alatt viseli, hogy senki sem láthatja rajtam kivül. S ilyen öve van neki -huszonnyolcz: a hold minden napjára más-más. - -A murza nagyot fujt. - -Tán csak nem fogott neszt? - -Azt mondják a czethalról (a ki igen nagy állat), hogy ha annak a farkába -beleütik a szigonyt, kell neki öt percz, a míg az értesítő ideg egész a -fejéig küldi a tudósítást, hogy sebet kapott odahátul s aztán megint -másik öt percz, a míg az agyából az intézkedő ideg visszaküldi az -utasítást, hogy csapjon maga körül a farkával. – Ilyen czethal volt a -szárazföldön a murza: a döfést megkapta a szigonynyal, de kell neki rá -egy hónap, a míg féltékenynyé lesz miatta. - -– No hát eredj most a kertbe kapálni. - -Tamás lerakta a czifra ruhát, felvette a kertész-gunyát s kiment kapálni -a kertbe. - -A többi rabszolgák már akkor mind kitakarodtak onnan. - -A mint Tamás a nagy vízmedenczéhez ért, a hol azt a furcsa álmot, meg -azt a még furcsább valóságot látta, eszébe jutott, hogy megvizsgálja a -muzapálmának azt az új hajtású levelét, vajjon nincs-e még ott a -kadinának az öve, a mit tegnap odarejtett. A mint lenyult a -levélgöngyöleg mélyébe, bizony a kezébe akadt a bőröv. Tehát nem jött el -érte a kadina. Ebből baj lesz; mert a murza keresni fogja nála azt a -bizonyos övet. - -Hát a mint kihuzza azt és megnézi, akkor látja, hogy az egy egészen -másszinű öv: a tegnapi karmazsinszinű volt, ez pedig égszinkék. Aztán a -cziframondás is egészen más betükből van összerakva rajta. - -Tamás erre letört egy agavelevelet, annak a héjára felkarczolta a -tövises hegyével az egész cziframondást a kék övről, ezt azután nagy -hamar visszarejté a muzapálma hajtásába; s aztán az agaveleveléről -mindaddig rajzolgatta a porondba a czikornyákat, míg könyvnélkül -megtanulta; mikor a murza reggel lejött a mosakodásra a köskbe, már -akkor ott gereblyélgetett Tamás megint. Innen aztán együtt tért vissza -ismét a murzával a kastélyba a festőmühelybe. - -Ezuttal a tegnap betanult verset készítette ki egy darab ujdonat -égszinkék marokinra ezüsttel. - -Mikor a murza este bejött, s meglátta a kész munkát, majd a gerendába -ütötte a fejét meghókonyodtában. - -– Te! Damokos Tamás! Ennek a mustráját is a fehérvári nagy medreszben -találtad? - -– Ott biz én. Van ott a muzeumban ilyen huszonnyolcz; a hold minden -napjára más-más. - -– No! Ne lássam addig a mekkai kaábát, a míg a fehérvári nagy medreszt -meg nem látogatom. - -(«Én is ott leszek akkor!» mondá magában Damokos Tamás, elfelejtkezve -rab voltáról.) - - - - -HOGY HOZZÁK TÁNCZBA A TÖRÖKÖT? - -Hát ha csak felét megálmodta is Ilka asszony ezeknek a krimiai -állapotoknak, akkor bizony (valljuk meg az igazat) elég oka volt neki -siettetni a jó Damokos Tamásnak minél elébb való kiváltatását a keserves -fogságból; mert nem tréfa dolog az, hogy igazhitű keresztyén ember -minden nap pogány alkorán mondásokat másolgasson mčhdruli irásban olyan -mustra után, a mit a tatár murza legszebbik felesége rejtett helyen -visel. - -Sürgette is Ilka asszony a kiváltás dolgát, de az csak nem akart előre -menni. Mintha valami titkos kéz, mihelyt meg van kötve a csomó, untalan -eloldozgatná azt. - -Egyszer aztán azt mondá Boldizsár bá Ilka asszonynak: - -– No drága gyémántom, most már magam megyek fel Gyulafehévárra. Irj két -levelet: az egyiket Akmet bégnek, a szultán tihajájának, a másikat meg -Apor István uramnak, a te tutorodnak. A tihajának csak azt ird, a mit -már máskor, hogy te bizonyosan tudod, szultán ő felsége, kinek Allah -nyujtsa meg az árnyékát, azt rendelte, hogy a kapitányok rabváltsága -kétezer arany legyen; ez készen is van nálad, azonnal elküldöd -Perekopba, mihelyt Damokos Tamást oda kihozzák, oltalom-leveleket adván -neki is, meg nekünk is, a kik a pénzt odavisszük. Több pénzed nincs, nem -is szerezhetsz. Ennyi azonban készen áll. - -Ilka asszony még hozzá akarta tenni, hogy odaadja bizony minden -ékességeit, aranyát ezüstjét, marháit azon felül, de Boldizsár bá csak -azt mondta, hogy «ne kinálj te neki egy batkával se többet, meglátod, -hogy utána kap, esze nélkül, csak én beszéljek vele». - -Mikor ez a levél készen volt, akkor azt mondá Ilkának: - -– No már most édes ragyogó csillagom: irj egy másik levelet a te -tutorodnak, Apor István uram ő kegyelmének is. Ezt majd én dictálom. -Kezd el: «Kedves, egyetlenegy szeretett Pistukám!» - -Ilka asszony földhöz csapta azonban a tollat, hogy a hegyével állt meg a -padlóban. - -– De már ilyen megszólítást csak nem irok ő kegyelmének! - -– Jaj, édes tubavirágszálam: te csak a füleddel hallgasd, a mit én -diktálok, de eszedben ne tartsd meg. Jaj de szeretem ezt a -felgerjedésedet látni! Ha ezt Tamás látná, megenne örömében. De hát csak -irjad te, a hogy én mondom. Én tudom, hogy miből lesz a gáliczkő? -Megállj, majd új calamust csinálok, szép fáin irást tégy, a hogy az -asszony-ember a szerelmesének küld érzékeny izenetet. De tán jobb is -lesz, ha én magam elébb leirom azt a levelet; te aztán magadban -lekópizálod; mert azt már látom, hogy ha fennhangon dictálom, megég az -arczod a szégyennek miatta. - -Tehát elkészíté Boldizsár bá papiroson a levelet, a mi eképen szólt: - -«Hála az egeknek, hogy a mennybéli gondviselés ismét utat és módot -nyitott a számomra, hogy valahára egymásé lehessünk. Az én uramat, a -kihez a meghalt fejedelem erőszakosan kényszerített hozzámennem, de a -kivel soha egy örömnapja nem volt életemnek, ellenben éjjelem-nappalom -rosszabb vala a purgatoriumnál, elfogta a tatár. Mi nekünk kettőnknek -ezzel nagy örömet szerzett. A mostani fejedelem bölcs akarata -kegyelmedet rendelte el, hogy Damokos Tamás fogsága alatt az én tutorom -legyen s a váramban lakjék. Ezzel csak a mi kölcsönös vágyódásunk érte -el legkivánatosabb beteljesülését. Rettegek azonban azon gondolattól, -hogy ha netalán a Damokos Tamás kiszabadulása által ezen mi édes -boldogságunk megzavartatnék. Ő ha megtudna valamit, engemet talán még -meg is ölne. Azért kérem kegyelmedet, vigye úgy az alkudozást a -váltságdíj iránt a szultán tihajájával, hogy sohase legyen belőle -valóság. Mert ha esztendő egy nap elmulik Damokos Tamás elfogatása után, -akkor az erdélyi törvények szerint a rab felesége elválasztatik tőle és -bátran férjhez mehet. És így ilyenformán végre mi is egymásé lehetünk. -Azért csak kérem igen szépen kegyelmedet, tartsa a tihaját mindenféle -szép kifogásokkal, hogy esztendő egy napig megállapodásra ne jussanak. -Akkor aztán beszéljen Damokos Tamással más, nem én. Mert a lelkem fáj -miatta, ha ránézek azokra a genge kétezer körmöczi aranyakra, a kiket a -bolond fővel rabságba szaladt vétektarisznya Damokos Tamásért kellene -tatár fogára adnunk, holott mennyivel jobban eltudnók ezt mi a magunk -örömére költeni! Milyen szép kamukabársony mentét, dolmányt tudnék én -varratni kegyelmednek, tarka skófiummal! Milyen jó tokaji négy puttonyos -aszuval traktálnám kegyelmedet, ha ez a pénz nekem megmaradna! Azért -csak okosan bánjék el kegyelmed a tihajával, hogy ő rajta muljék el a -kiváltás, ne mirajtunk. Addig is csókolom kegyelmednek a két piros -orczáját százszor meg ezerszer igaz szeretettel.» - -– No hallja kegyelmed, Boldizsár bátyám uram, mondá Ilka asszony, mikor -ezt a levelet lemásolva, pennáját kiverte az asztal széléhez, ha a -miatyánkot, hiszekegyet és az üdvözletet visszájáról kellett volna -elmondanom, (a hogy a gonosz boszorkányok cselekszik), nem került volna -annyi lelki kinomba, mint ezeket a sorokat magam kezével leirni. Azonban -az utolsó két sort nem is irtam ám le. - -– De pedig azt is odaird, galambszálam! Mert együtt jó az, mint a csúz, -meg a fogfájás. A nélkül nem valóságos ez a levél. - -– De hogy irjam én le azt a szót «csókollak» egy idegen férfinak? - -– Hiszen ne félj, soha sem kerül ez a levél Apor István uram kezeibe: -sőt inkább visszahozom én ezt te neked, mihelyt elkészült vele a -gáliczkő s akkor a tűzbe dobhatod. - -– De én azt hiszem, hogy még a tintának is veressé kell válnia, mikor -ilyen fertelmes mondást leir vele a toll… - -– Ne féltsd te azt a tintát, angyalkám. Magam csináltam azt; nem -veresedik az meg száz esztendő mulva sem, mert gumi arabikum van benne. -Csak te rajzold oda még azt a két sort is szépen. - -– No hát kegyelmednek a lelke rajta. De én tudom, hogy ha ebből valami -bolondság lesz: hát én felhajtom ezt az egész kalamáris tintát s úgy -ölöm el magamat. - -– No csak ne tarts semmitől: minden bajt én vállalok magamra. Most pedig -irasd fel az iródeákoddal erre a két kopertára a két urnak a titulusait: -Akmet bégét magyarul; Apor István uramét pediglen deákul. Ez már ne -legyen a te kezedírása. - -Mikor aztán megkapta Czirjék a két levélborítékot, akkor egészen szépen -megcserélte a leveleket, s az Akmet bégnek czímzett borítékba csúsztatta -bele az Apor Istvánhoz irottat, ennek a borítékjába pedig az Akmet -béghez szólót. Így pecsételte le mind a kettőt Ilka asszony pecsétnyomós -gyűrűjével. - -– Meglátod, hogy gáliczkő lesz ebből. - -Boldizsár bá aztán azt tette, hogy kurtára nyirta a bajuszát, székely -zekét, harisnyát, tört bőr-sarut öltött magára; nyakába akasztott egy -zsiros szeredást, kölcsön kérte a legszélesebb karimájú viseltes kalapot -az öreg gazdától s úgy ment fel gyalog Gyulafehérvárra, ott fűtől-fától -kérdezősködött, hogy hol kapni itt meg a török basát? merre az a palota? -Pedig jobban ismerte ott a járást, mint maga a bakter. Úgy tett, mintha -nem tudna más nyelven, mint székelyül s a palota előtt strázsáló szász -gárdistákat úgy agyba-főbe csókolgatta, hogy azok alig tudták a -csákóikat helyreigazítani utána. Itt is kapott egy hátbaütést, ott is -egyet, míg a sok hátbaütéssel végre csakugyan bebukott Akmet béghez; -ugyan őrizve a kalapját a két kezével, hogy el ne maradjon tőle valahol. - -– Hát kied az az Akmet basa? kérdé bebotorkázva. - -A tihaja kicsiny, czingár emberke volt, sovány képű görögbe ójtott -arabs. - -– Látod; buksi! - -– Aújnye! Nálunk mind azt mondják, hogy «török basa, nagy a hasa»; hogy -maradt kied ilyen keszeg? - -– Ne ugass, hanem beszélj, mit hoztál? - -– Ejnye no. Soha sem láttam én még eleveny török basát: hadd nézzem ki -elébb jól magamat, hogy elmondhassam odahaza a nagyasszonyomnak, miféle -csudát láttam. - -– Hát már nincs náladnál okosabb ember a Székelyföldön, te góbé, hogy -téged küldtek ide? - -– Van biz ottan, hanem azt okosabb helyre küldik. - -– No hát ki küldött? mondd el. - -– Hát ki küldött volna? Csak nem vetyegtem ide magamtul, mint egy -goromba? Csak nem is a Herkópáter küldött. De meg nem is a vörös gárgyán -küldött. Sem pedig a tarka Jeezus nem küldött kiedhez engemet talántán, -vagy mi? - -– Ördög bujjék a kelepelő nyelvedbe! Add ki már, hogy ki küldött? - -– Hát nám mondom, hogy a nagyasszonyom küldött? - -– Ki az a te nagyasszonyod? - -– Ne te né! Hogy teszi kied magát, mintha nem tudná, hogy ki az én -nagyasszonyom? Hiszen ahajt küld kiednek egy paksamétát tülem, hát csak -tudni kell kiednek, hogy ki irja ezt az instancziát? - -– Óh te külüfejű! Már hogy tudnám, hogy ki írja hozzám a levelet, a míg -fel nem bontom. Adsza a levelet. - -– Hm. Nem addig van ám az! Mert hát két paksamétát hozék. Az egyiket az -Están urnak hozám. Aztán a jobbikat a jobbik csizmám szárába dugám, a -balabbikat meg a balcsizmám szárába dugám, s már most nem tudom, hogy -melyik légyen a bal, melyik a jobb! - -– Óh, hogy a ménkő csapogasson a két füled közé! hát nem tudsz olvasni? - -– Hiszen ha olvasni tudnék, nem járnék gyalog, hanem beállnék püspöknek: -hat lovon járnék. - -– Add ide azt a két levelet! Majd megmondom én, hogy melyik szól nekem? - -Czirjék nagy küzködéssel előkereste a két levelet a két csizmaszárból. -Biz az nagyon egyforma volt mind a kettő: az ember megtéveszthette. - -– De aztán ne a jobbikat vegye el kied magának. - -Akmet bég kikapta a neki czímzett levelet Boldizsár kezéből, a ki -egészen odaállt az orra elé. - -– Jól van! Most állj oda az ajtóhoz és meg ne mozdulj! Befogd a szádat: -ne fújd rám a foghagymás kolbásznak a szagát. - -– Aújnya! Kied talán próféta epret evett, hogy még azt is kitalálja, -hogy mit evett a székely ma? - -És aztán a legegyügyűbb pofával támaszkodék neki az ajtófélnek s az -egyik szemét be is húnyta, csak a másikkal sandított a törökre, hogy mit -fog az most mindjárt mívelni, ha azt a levelet (a mi nem neki van írva) -elolvassa. - -Akmet bég a diványon ült akkor, a midőn a levelet felbontotta, a két -lábát törökösen maga alá szedve. A mint elkezdte a levelet olvasni, -egyszerre csak kirugta maga alul az egyik lábát, a mint tovább ment, -menmeg a másikat; aztán az öklével taszította meg a levegőt, ahajt -talpra ugrott; az egyik lábát felkapta a másik után s nagyokat -dobbantott, hol a fejéhez kapott, hol a térdére ütött: az ábrázatjának a -cserszine csokoládészinüre vált; elkezdett toporzékolni dühében. – -Boldizsár csak nézte ezt nagy delectátióval, s aztán mikor látta, hogy -nagyon ugrál a török, elővette a zeke ujjából a tilinkóját s elkezdett -rajta kedélyesen furulyázni. - -– Elment az eszed, kutyaszánkázta góbéja, hogy itt nekem furulyázol? - -– Hát azt gondoltam, hogy a «boriczát» akarja kied tánczolni. - -– Majd tánczoltatom én mindjárt a te hátadon a korbácsot, csak sokat -mókázz velem! Micsoda bolond levelet adtál nekem? Hisz ez nem nekem -szól. - -– Nám mondtam, hogy ne a jobbikat vegye el kied! De hát az után -kapkodott, a melyik zsirosabb volt. - -– Hozd ide, hol a másik? - -– Nem én addig, a míg az egyiket vissza nem adja kied. - -– Itt van, kapd el! Aztán mondd meg az asszonyodnak, hogy az iródeákjára -vágasson tizenkettőt, a miért a kopertákat elcserélte. - -– Hát a volt a hibás? No mert már megijedék, hogy talán a szászok -cserélték el a lábaimat, mikor ott aluvék Ebesfalván. - -– Nesze most ennek a másik levélnek a kopertája; tedd bele az egyiket: -ez szól az Apor István uramnak. De hazudj neki valamit, hogy miért van a -koperta feltörve, mert ha megtudja, hogy én olvastam el a neki szánt -levelét a nagyasszonyodnak, bizony olyan ötvenet csapat rád, hogy nem -adod százért! - -– Dejszen majd leragasztom én ezt fáinul, macskamézzel, hogy a bolond se -látja meg. Azért nem muszáj hazudni. Soha sem hazudok én igazán. Ha -peniglen észreveszi valamelyest, majd úgy megmagyarázom én azt neki, -hogy soha sem érti meg. Ejnye no, hogy hát ez így el volt cserélve. Né! -Már micsoda dolog ez hát? Ejnye Jézuskám. Haj, haj. No. - -– Elmehetsz már Isten hirével! Mire vársz még? - -– Hát csak azt instálom, hogy ha hazamék, s otthon majd azt kérdi tőlem -a nagyasszonyom: «no te Palya, hát kaptál-e egy pohár bort a basa -urnál!» hát mit mondó legyek neki? - -– Vagy úgy? Dörmögé a bég, s a tarsolyába nyúlva, oda dobott egy -félpiasztert Boldizsárnak, a mit az elkapott a nagy kalapjával röptében. -Itt van! Igyál rajta egyet! - -– Hehéj! Hisz ez török pénz! Az apám látott ilyet, de én nem. Megér ez -kétannyit, mint a fele! De biz ezt én be nem iszom. No ezt hazaviszem a -gyerekeimnek, hadd tanuljanak meg tőle törökül. Adjon Isten kiednek basa -uram ezer annyit, (de ne a mi zsebünkből). Áldja meg az Isten, jártában, -keltében, minden maradékaival együtt; vigye szerencsésen a maga -országába haza; adjon Isten kiednek bort, buzát, bölcseséget, jámbor -csendes feleséget; jól szelelő pipát, vágott dohányt; megőrizze a rossz -nyavalyától, ha pedig kiszólítja ez árnyékvilágból… - -– Ha nem szaladsz mindjárt, rögtön elveszem a kalapodat! Riaszta rá -Akmet bég a hálálkodásból kifogyhatatlanra, s ez a fenyegetés volt a -legsikeresebb; Boldizsár olyan sebten ugrék ki az ajtón, úgy, hogy ha -ide hátbaütésekkel igazították a bég cselédei, innen ki viszont -üstökczibálással vezették; mert úgy szaladt, mintha lopott volna. -Azonban a nagy húsz fontos kalapjával úgy talála fejbe ütni egy goromba -csauszt, hogy az összenyaklott alatta, a kapuban útját álló szász -alabárdosra pedig ráfogta a tilinkóját, a mitől az megijede, azt vélvén, -hogy puska, s hátat adott. Mikor pedig aztán már egyszer Boldizsár kinn -volt a piaczon, akkor abba hagyta a futást: a szájába vette a -tillinkóját s nagy gyönyörüséggel billegette el rajta azt a szép székely -nótát, hogy «aluszol-e te juhász? Hej dehogy aluszom». Hagyták menni -békén. - -Nem is kereste ő aztán Apor István uramat azzal a czigányutczára szaladt -levéllel, hanem iparkodék minél hamarább kívül kerülni a sánczkapun, -nehogy felismerje valaki, s aztán hazafelé vette az útját: nem is igen -sietvén vele; még három napra való kolbász volt a szeredásában. - -No, hanem az szép találkozás volt, a mi erre következett Akmet bég és -Apor István között! Én nem tudom, mert nem voltam ott; de csak -elképzelem, hogy mikor a nemes úr szokás szerint délután ellátogatott a -tihajához, a kinél mindennapos volt fekete kávéra, hogy micsoda -szemekkel nézett az rajta végig. - -– Ejnye de szép dolmányod van, joldás (pajtás)! Kamuka bársony, úgy-e? -Szeretnél úgy-e, egy egész kaftányt is kamuka bársonyból? Skófiummal -kivarrva, úgy-e? Az lehetne szép! Az illenék jól a termetedre! - -Apor István nem gondolt egyebet, mint hogy Akmet bég a nagy barátság -jussán őt egy díszkaftánynyal akarja megajándékozni. - -– Hát a tokaji bort szereted-e, joldás? – Azt a négy puttonyost! Az -lehet valami jó! Magam is megiszom, a mikor nem látják. - -Apor István szentül azt hitte, hogy Akmet bég most mindjárt előhoz egy -olyan faedényt, a miről a magyar azt énekli, hogy «aszuszőlős átalag, -jaj de régen láttalak!» - -– Hát a szép menyecskét szereted-e, joldás? Az olyan menyecskét, a ki -szalmaözvegy; a kinek van ura, csakhogy hátul köték a sarkát és nem -jöhet haza? Szeretsz-e kecske lenni a káposztás kertben? szeretsz-e -macska lenni a tejfeles fazék mellett? Hej te Apor István! Azt nézem én -ki a te két szemedből, hogy te nagyon szereted a szépet! - -A főúr valósággal azt hitte, hogy ez a török úr most valami okos -dologban töri a fejét. Ez az ő gyönge oldala. - -Akkor aztán kiverte a pipájából a hamut a bég, s felhörpenté a kávéja -maradékát s odahajolva a joldásához, azt sugá neki a fülébe: - -– No hát nem eszel belőle. Mert én ezelőtt egy órával indítottam el a -lovas stafétát tatár Krimiába, hogy hozzák ki a rabságból Damokos Tamást -Perekopig; elfogadtatik a kinált váltságdíj érette: kétezer arany! a -minek egy tizede az enyém, két tizede a kháné, a többi a murzáé. Egy -hónap mulva otthon lesz a várában Damokos Tamás. - -Apor István uram boszusan gondolá magában: ugyan ki lehetett az a -gézengúz, a ki ezt a dolgot így megkonfundálta? S hogyan lehetne ezen -még becsületesen fordítani? - -Nem iszol te abból a tokajiból! - -A tutor nem értett belőle semmit. Nem kapta ám ő azt a levelet, a mit a -bég elolvasott. - -Boldizsár bá pedig csak úgy harmadnapra vetődött haza gyalogsorban -Mikó-Ujvárra. - -Ilka asszonynak már akkor a kezében volt Akmet bég válasza a levelére -(azt lóháton hozták), a miben értesíti a nagyasszonyt, hogy elfogadtatik -a kinált váltságdíj, csak küldje minél előbb Perekopba: ott átadják az -urát érte. - -Jaj, milyen nagy örömsirással fogadta Boldizsár bát a szegény jó -asszony! Hogy megölelgette! Majd hogy a kezeit is meg nem csókolgatta: -«olvassa kegyelmed a tihája levelét!» - -– Tudom én, édes mézem, mi van benne? ha nem olvasom is; – én pedig -visszahoztam neked azt a másik levelet, a minek megirása neked annyi -sírásba került. Tedd el, össze ne tépd. Majd ha Damokos Tamás előkerül: -sokszor elővegyük s nagyokat nevessünk rajta! - - - - -MUNDUKA RAVASEL. - -Nem telt bele két hét, hogy Apor István uram vágtatva jött öt lovas -hintóval Mikó-Ujvárra s még a dobogó hidon elkezdett valamit kiabálni, -de a mit csak akkor értettek meg, mikor a várudvarba érkezve, ujra -kezdte. - -– Itt a kezemben a fetva! Hozom haza Damokos Tamást! Meg van már Damokos -Tamás! Örüljön, örvendjen kegyelmed Damokosné asszonyom! Jön már az ura! -Én hozom a szabadságát! - -Olyan nagyon kiabált, hogy az ember azt hihette volna, hogy már ott -hozza valahol a Damokos Tamást a saroglyában. - -– No no! Mondá erre Boldizsár bá. «Lassan a testtel!» - -A szegény Ilka asszony is nagy örömre volt gerjedve, a a mint azt a zajt -meghallotta; kivált mikor Apor István azt a függőpecsétes fetvát -megszünt lobogtatni a kezében s kiteríté az asztalra, s ő aztán meglátta -benne azt a sok török szarkalábat, de a miknek közepette piros tintával -pingálva maga a név ugyan olvasható vala: «Tomasius Damokos de Newtood.» -Ez már itt van! - -«Itt van már a mi Tamásunk.» Mondá Apor István s olyan ragyogó orczával -tekinte Ilka asszonyra, hogy az szinte kísértetbe jött, hogy kezet -nyújtson neki hála fejében, hanem Boldizsár bá egyet olyat nézett rá, -hogy elment a kedve a kézszorongatástól. - -– Itt biz’ a «rák a levélben», mondá Czirjék; de nagy út az odáig, a míg -azt megkapjuk. Hadd tegyek csak egy pillantást ebbe a tarkafirkába. - -Mint a féle ezermesternek, törökül is csak kellett neki tudni. - -A míg pedig azt az irást (visszájáról) kisilabizálta, sok fejcsóválást -mívelt azalatt. - -– Sok teketória jár ám még ezzel. Azt értém meg belőle, hogy a Tamást -csak Perekopig hozzák ki s nekünk kell odáig elküldenünk a kétezer arany -váltságdíjat. Azután, hogy ezzel a fetvával két embernél több nem -utazhatik. Annak sem szabad a kardon kívül semmi más fegyvert vinni -magával, se puskát, se pisztolyt. - -– Jól van, jól, mondá Apor; de ellenben meg van hagyva mindenütt a -bégeknek, agáknak és hoszpodároknak, hogy egyik várostól a másikig hat -fegyveres lovast adjanak egy csauszal együtt kiséretül a pénz vivőinek; -hol pedig veszedelmes az út, a hegyek között, s félni lehet a -hajdemákoktól, ott még azonkívül tizenkét fegyveres plájászt. - -– Csakhogy tudom ám én jól, hogy mennyit ér azoknak a spáhi uraknak, meg -a plájász ficsóroknak a védelme valami igazi veszedelem idején, jobban -rá merném én bizni magamat az én hóka lovamra, meg a kovás puskámra, -mint arra az egész kiséretre. - -– Már pedig az így van elrendelve. Ez kötött marschruta: ettől el nem -szabad térni. - -– Hát hiszen majd kifundáljuk a dolgot; csak hadd gondolkozzam rajta egy -cseppet; mert nem tréfa dolog ám kétezer aranynyal, puska, mordály -nélkül keresztülútazni Moldvaországon. - -Ilka asszony pedig jaj de szerette volna, hogy nyomban repültek volna -Perekopba. - -– Hát csak egy kis útravaló pogácsáról, elemózsiáról is kell -gondoskodni. Mondá Boldizsár bá. - -Ilka asszony rögtön futott az övéről lekapott kulcscsomóval, kiadni az -éléstárból a szakácsnak: süssön mindenfélét az utazóknak. - -– Várj csak, galambocskám, majd én leszedem a sonkákat a füstölőből; -mondá Boldizsár bá, utána sietve nagy készségesen, s mikor aztán egyedül -voltak a kamrában, azt mondá: «nem akartam az előtt a másik előtt -szólni; de én nekem most épen eszembe jutott az a mese a révészről, a -kinek egy folyón egy farkast, egy kecskét, meg egy káposztát kellett -átszállitani, még pedig úgy, hogy egyszerre csak egyet szállíthatván át -a lélekvesztőjén, az alatt a másik parton vagy a farkas meg ne egye a -kecskét, vagy a kecske a káposztát. Hát most én is ezen tusakodom ám -magamban. Mert ha én most magam megyek el a pénzzel, s itthon hagyom a -várban Apor István uramat: akkor együtt marad az innenső parton a farkas -a kecskével, ha pedig ő rá bizom a pénzt, hogy vigye el Perekopba Tamást -kiváltani, akkor a tulsó parton lesz a kecske a káposztával!» - -– Ejnye! Kegyelmed mindig a legrosszabbat gondolja az emberről. - -– Ez az egy virtusom van, a miért szeretem magamat. - -Midőn azonban déli harangszóra az ebédnél összegyülekezének, az -étkezőben Boldizsár bá, szokása szerint, leghamarább érkezvén meg, hogy -a háziasszonynak a leves kimérésénél segítsen, s a kenyérfelszelést -másnak ne engedje, akkor Ilka asszony így beszélgetett hozzája: - -– No lássa kegyelmed, hát a mesebeli révész mégis csak kitalálta -végtére, hogy mi módon szállítsa át a farkast is, meg a káposztát is -egyik partról a másikra, a nélkül, hogy valamelyik a másikat megegye. Az -imént nyilatkoztatá ki Apor István uram, hogy ő semmi módon el nem -engedi magától vétetni azt a szerencsét, hogy kegyelmeddel együtt menjen -Moldvába, a pénzt elvinni az én lelkem uramért. És így már most a farkas -is, meg a káposzta is együtt mennek, a kecske pedig itthon marad. - -– No ha azt mondta Apor István komám, akkor hát neki osztom a zuzáját. - -(Jaj, de érteni kell ám ezt! Mert hát itt mi nálunk az a szokás még mai -nap is, hogy mikor azt a drága jó lúdgégés[2] levest kiosztják, annyi -szerecsendiót reszelnek föléje, a mennyi elég egy magyarnak, hát még -azon feljül a mi aprólékja van a kácsának, lúdnak, a májával és -zuzájával együtt, szintén felosztják a tányérokba, a nélkül, meg paprika -nélkül nem volna igazi a leves.) - -(Hanem aztán megint van egy magyar példabeszéd, a mi azt mondja, hogy -«hamis a zuzája!» Valakit a lúd zúzájával megkinálni, gyönge czélzásnak -vétetik.) - -No de annál többet ittak azon ebéd alatt Damokos Tamás uramnak a boldog -kiszabadulásáért! Elfogyott egy veder bor az asztalnál, s az inasok nem -győzték a lengyel meggyvizes karcsú palaczkokat ujra töltögetni, a -miknek a tartalmát kotyogtatva kell inni. - -Ilka asszony tudatá az útra kelendő uraságokkal, mi mindenféle drága -elemózsia van összehalmozva a számukra az útra. Azt elvinni magát kell -egy fogadott mokány ló. - -Ebéd után aztán Apor István uram, meg Czirjék Boldizsár hadnagy kiülének -a szakállszárítóra pépányozni. A boros veder ide is utánuk kivánkozott. - -– Hát holnap reggel korán hajnalban útrakelnénk Ojtoz felé. Mondá -Czirjék Boldizsár. - -– De má minek mennénk mi Ojtoz felé és nem Gijmesnek? veté ellen Apor -István uram, mikor az először is nagy kerülő; háromszor annyira van a -határhoz és négyszer annyira Jászvásárhoz, mint ha Gijmes felé mennénk -ki; másodszor, a míg a gijmesi szorosban a székely határőrség strázsál, -addig Ojtoznál, a hires Rákóczy várat a török tartja megszállva, annál -kell kéredzkednünk. - -– Az ám, mert nem kellett volna a várőrségnek épen akkor szedni széjjel -a puskáit, tisztogatás végett, mikor a törökök megrohanták a várat, hogy -aztán egyet se tudjanak lőni. - -– No de már az megvan. Az a vár most a töröké. - -– Hát az nem baj. Legalább a mint előmutatjuk a fetvánkat, azonnal -kapunk kiséretül hat szpahit, a ki elkoczog velünk Bakuig. - -– De miért mégis az a nagy kerülés? - -– Hát csak egy szót mondok, s az elég lesz, «Munduka Ravasel». - -– A rablóvezér? - -– Elég jó hire van, mindenki ismeri a nevét. Ha magát az érdemes -personáját senki se tisztelheti is, mert a zsiványkodásánál fekete -álarczot visel. - -– Nagyobb annak a füsti, mint a lángja. - -– De én a füstjét sem szeretem, (hogy töltené vele a poklokat). Azt -azonban bizonyosan mondhatom, hogy ez a martalócz most az egész hajdemák -csapatjával ott kóriczál a gijmesi szoros körül s lesi a Bakuba menő -vásárosokat. - -– Kitől tudja ezt kegyelmed? - -– Hát kitől mástól, mint az oláh-csügödiektől. Mert a gijmesi határon -két falu áll egymással szemben; Magyar-Csügöd Erdélyben, Oláh-Csügöd -Moldvában; csakhogy a Magyar-Csügödben csupa oláhok laknak, az -Oláh-Csügödben pedig merő csángó magyarok. Ezektől kaptam az értesülést. - -– Hát akkor jól van. Akkor menjünk Ojtoz felé, mondá Apor István; -megadva magát ennek az arguválásnak. - -De nagyon szeget ütött a fejébe Boldizsárnak ez a gyors engedékenység. -Mi lehet ennek a köpenyege alatt? - -Kezdte már bánni nagyon, hogy egy pillanatra hűtelen lett ahhoz a -virtusához, hogy a legrosszabbat teszi föl az emberről, s elmondta a -maga kedves komájának az igazi okot, a mért nem akar a rövidebb uton -menni ki Moldovába. Hogy minek beszélt neki Mundukáról? - -De annyira csak még sem birt skeptikus lenni, hogy gyökeret hagyjon -verni a lelkében annak a gyanunak, hogy előkelő magyar főur, az Apor -familiából, a melynek minden tagja dicsőséggel és becsülettel halmozza -el azt az Attilával egyidejű ős székely nevet: egy «Apor», a kinek ha a -nevén kívül semmije sem maradt, még akkor is gazdagabb egy oláh -hospodárnál, hogy az képes legyen valami oly árulást elkövetni, a minek -a szégyenét az Olt vize se mossa le róla! Hogy az titokban -összeszövetkezzék egy oláh rablóvezérrel. Nem! ilyen rosszat már csak -még sem tudott róla föltenni. - -Mert nem vette számításba, hogy nagy ördög az a szerelem. A kit annak a -bögölye megcsip, kirug az minden hámból: még a becsület hámjából is. -Hogy a ki úgy meg van bolondulva egy szép asszonyért, annak semmi se -lehetetlen, mikor arról van szó, hogy azt a más kezéről elszakíthassa, -magához köthesse. - -No, hogy ez egyszer ilyen jóhiszemű volt Boldizsár bá, annak majd -megadja az árát keservesen, ő is, meg más is. - -A mint ennek a beszélgetésnek vége volt, Apor István uram nagyot -nyujtózkodott s azt mondá: - -– Ejh, de kegyetlenül ellakám vala! Egy siket fajdot megettem majd -egészen, a mézesmálit meg nem is számítottam, hány kupával csuszik le? A -«tálbansült» kissé kövér is volt. Csak a hátamba ne álljon a csömör a -sok mindenféle jótól! Nem fog ártani, ha egyet lovagol az ember az -erdőben. Hátha csapázás közben még egy vad koczát is elejthetnék. - -Boldizsár bá ráhagyta, hogy no hát lovagolja ki azt a nagy evést-ivást, -ha máskép nem bir vele. - -Apor István aztán előhozatta a paripáját s kilovagolt a várból; csatlóst -sem vitt magával. - -De olyan soká kimaradt a főur, hogy estére válván az idő, Boldizsár bá -nem győzte tovább várni: lefeküdt, elaludt. - -Azonban oly imette szokott mindig aludni, hogy a mint a hidon -meghallatszott a hazatérő főur lovának a dobaja, rögtön fölébredt rá, s -meg akarta tőle kérdezni, hogy ugyan talán eltévedt az erdőben valahol s -talán egy egész vaddisznókondát hoz magával haza a cserkészetből? -Azonban az a nagy lárma, pofozkodás, a mit a lováról leszálló főur -elkövetett a cselédség között oda lenn az udvaron, aztán meg a -pitvarban, végig a tornáczon, eléggé fölvilágosítá őt az állapotokról. -Úr uram ámbár csak egyedül jött meg, mégis hozott haza egy disznót. -Nyilván folytatta a szomszédban a kupák ürítgetését, s ilyenkor aztán -jobb kitérni az utjából, mert belevész ez még az útfélen álló ártatlan -kőszentbe is. - -Azonban ismét lefeküdvén a hárságyra, nagyon rosszakat álmodék Boldizsár -bá; elannyira, hogy mikor fölébrede, s felnyergeltetvén a paripákat, -mindent elkészíte az útra, a mokány lovat is megterhelte az elemozsinás -tarisznyákkal, a pénzes turbát pedig felcsatolá erősen a saját lovának -hátára a nyereg mögé; hát e közben, folyvást a rossz álmait -magyarázgatva, az a furcsa bogara támadt, hogy hátha most már csak azért -is Gijmes felé venné az utat? - -Hej ha ez után a bogár után indult volna, az nem vezette volna őtet -ezuttal valami gonosz büdübe. - -De nem akart most már az utitársával e miatt ungorkodni. - -Lett arra alkalom a nélkül is. - -Mert a mint Apor István uramba lelket lehetett verni, hogy felöltözék és -elkészüle az útra: Boldizsár bá majd a falnak esett, mikor meglátta őt -előtámadni granát szinű karassia posztó-köpönyegben, ezüst gallércsattal -és az alatt karmazsinpiros kamuka-dolmányban, arany sujtással. - -– Hejhej! Kegyelmes komám, lakodalomhoz öltözék kegyelmed! Kár lesz ez a -czifra öltözet erre a nehéz útra. - -– Az nem a kendtek gondja! förmedt rá a főur. (Mikor nagy crapulája -volt, mindenkit «kend»-nek tractált.) - -– De az én gondom is, mert ha így meglátnak bennünket az oláhok -útközben, mind azt hiszik, hogy herczegek vagyunk s rézgaras helyett -aranyat várnak tőlünk fizetésképen. - -– Hadd várjanak! Én fizetem! horkantott rá Apor István nagy kevélyen, a -tarsolyára csapva, hogy csak úgy csörömpölt. Lássák, hogy urakkal van -dolguk. - -– Hát jól van, akkor én is felveszem a parádés ruhámat; nekem is van -veres dolmányom, granátszin köpenyegem. Különben azt hiszik, hogy én -kegyelmednek az inasa vagyok. - -– Kend pedig csak maradjon a kékbelijében! toporzékolt rá mérgesen a -főur. Kendnek abban is jó! - -Czirjék nem veszekedett vele. Hiszen úgy se vette volna fel az ünneplő -köntösét. Jobb az ilyen útra a jó báránybőrrel béllelt dóka, meg a nagy -kerek köpönyeg brassói posztóból. - -Még az elindulás előtt lejöve hozzájuk Ilka asszony, a két kis fiát is -lehozva az ölében, hogy búcsút vegyen az útrakelőktől s mindenféle -izeneteket kössön az emlékezetükre, a miket azok az ő szerelmes urának -átadni el ne felejtsenek, még a két kis poronty is küldött egy-egy -üzenetet az apának; a kisebbik az igaz, hogy nem többet, csak annyit, -hogy «pá-pá!» - -Még azután is, hogy eltávozának, sokáig lobogott utánuk az a fehér kendő -onnan a vár erkélyéről, üdvözletet, áldást küldve a vándorok útjára, a -mit a hátratekintgető Apor mind a maga számára foglalt le, ő válaszolván -az üdvözlésekre, vitézi módon kivont kardjának megvillantásával. S mikor -így hátramaradott visszaköszöntgetni, olyan édes volt, mint a reszelt -füge, midőn megint oda rugaszkodott Boldizsár bá mellé, akkor mérges -volt, mint a fias ménkü. - -De úgy látszik, hogy Ilka asszony áldásai nem igen érték őket utól, mert -a mire Kézdi-Vásárhelyre értek, Apor István uramnak a lova mind a négy -patkóját elvesztette. Ott meg kellett hálni s az egész lovat ujra -megvasaltatni. De még más időhaladék is támadt. A török azt rendelte, -hogy a ki valamely szoroson ki akar menni Erdélyből a Havasalföldre, -annak el kell magát látni paksussal; még pedig a brassói tanácstól, mert -a mostani nyomoruságos időkben a háromszéki királybirákat mind -rabszolgaságra hurczolták. Ki menjen hát Brassóba? - -– Lóduljon be kelmed hamarjában! Mondá Apor Czirjéknek. - -– Én? Brassóba? A szindikushoz paksust kérni? Inkább szunyogot nyuzni -fanyelű bicskával! - -Tehát Apornak kellett beugratni a teherhordó mokány lovon. Csak másnap -estére került vissza. - -Két napot tehát már eltarisznyázának az úton, csak harmadnap reggel -indulhattak neki az ojtozi szorosnak. - -De az is nagyon szakadozott utazás volt; nem mintha valami veszedelem -állt volna a vándorok elé, sőt inkább a nagyon is barátságos fogadtatás -miatt. Végig kellett menniök a hosszú Nyújtódon, a Damokosok -eredethelyén s az Aporok mostani birtokán, ott egyik kastély a másikat -éri, valamennyiben mind atyafi lakik, annak a portája előtt meg csak nem -lehet úgy elhaladni, hogy az ember be ne térjen egy szóra; ilyenformán -Bereczknél tovább megint nem juthattak naplementig s csak negyed nap -láthatták meg a szép Rákóczy várat az ojtozi szorosban. A többi szép, -nagy, erős várakat mind elpusztították a mongolok, a kik erre vonultak -ki, a Rákóczy vár akkoriban még új vár volt. - -Itt már aztán kezdődött a török világ. A két vándor úrnak meg kellett -mutatni az igaz járatbeli voltuknak minden bizonyítványait a parancstevő -aga előtt, a ki megfeketekávéztatván őket, a fetva értelmében rendelt -melléjük hat darab szarácsit, régi, kanóczos puskákkal, aztán meg -tizenkét szál oláh plájást, a kiknek a salláriumát előre mindjárt le is -fizették. - -Mindezek egész Oknáig voltak fogadva, a mi a legközelebbi határszéli -város Moldovában, alig egy jó hajtás az ojtozi Rákóczy vártól hegynek -lefelé. - -Idáig csinált út volt egész a határig, régi várak romjai a hegytetőkön; -kallók, ványló malmok, kásatörők, fürészmalmok, ércz-zuzók az Ojtoz -folyam mentén, bekerített szilvások, a szép kőházak körül, az oláh -határon egyszerre mindez megszünt, az út nem út többé, csak görgeteg -kövek végtelen vágánya, csupa fenyőerdő minden egész az ösvény martjáig; -csak a bemeszelt fák mutatják, hogy merre kell tartani a haraszt lepte -bozótban: itt-amott a tisztáson egy pakulár-gunyhó, mellette egy -szénaboglya, felpóczkolva egy terebélyes fa tetejére, néhol a nappal is -sötét mély útban egy kiálló sziklán látszik egy sok ágú keresztfa, -melynek minden oldala tele van irva cyrill-betükkel. Ott valami gazdag -bojárt vertek agyon a zsiványok: annak az emlékére emelték azt a -hirmondó keresztet az utódok. - -Egy helyen ezt az útnak csufolt járókát egy meredek palakő-sziklapadmaly -annyira odaszorítja az Ojtoz folyamhoz, hogy a lovagoknak magában a -mederben kell csülökig gázolni. A palakőréteg amfitheatrum alakban -karéjt fog, a miben a folyó fennakad; ezt meg azután mesterségesen -összébb vonja valami cziklopsi kőrakás: úgy látszik, hogy ez is valami -hajdankori agathyrz munka, a mikből azután a meggyüjtött vizet, -ellenséges berohanás idején a támadók fejére zudíták. Azóta senkinek sem -jutott eszébe ezt a védgátat egészen elrontani, s az most is ott állt, -szinig megtelve vízzel, a meredekebb partjairól hosszan libegett alá a -tavak zöld «úszszakála», a csendesebb öböl rejtekében pedig felverte a -vizi tök, meg a békakorsócska, széles gömbölyű bőrleveleivel. - -Itt csak egyesével lehetett haladni a karavánnak. - -Elől ügettek a plájások mokány lovaikon, középen a két utazó magyar -uraság, hátul a hat török szarácsi. - -Mikor a palakő-padmaly mögül kikaptattak a nyilt térre, hát egyszerre a -közeli erdőből sűrű puskaropogás üdvözölte a karavánt. - -Embert ugyan nem talált a golyó, hanem azért tökéletes lett az ijedtség -erre az orvtámadásra. A plájások egyszerre mind hason feküdtek a földön, -hogy még tanunak se lehessen őket hívni: ők nem láttak semmit; a -szarácsiak pedig megfordították a lovaik fejét s hátrafelé gyorsan -elszeleltek. - -S akkor egyszerre nagy ordítozással rohant elő az erdőből minden -oldalról a hajdemák sereg: lehettek negyvenen-ötvenen. A ki a parancsot -osztotta közöttük, az egy magas, veres köpenyeges alak volt, fekete -selyem álarczczal, az arnót harámbasák módjára öltözve. - -Boldizsár bá mindjárt kitalálta, hogy ez a Munduka Ravasel. Ilyennek -irják le, a kik vele találkoztak s élve megmenekültek a körme közül. - -Ennek ugyan a torkába jöttek, mikor épen ki akarták kerülni. Valaki -elárulta neki az errefelé választott útjokat. - -Apor István uram erre a rémségre azonnal vitézül kardot rántott, s neki -rugtatott – a hátrafelé vonulásnak, a merre a szarácsiak is elinaltak. - -Egynehány handzsáros hajdemák ugyan eléje kapott a sziklán -keresztülszökdelve s elállta az útját, hanem ekkor Munduka Ravasel dörgő -hangon kiálta reájuk, hogy szikla és erdő viszhangzott bele: - -«A vöröset hagyjátok futni, csak a kéket gyilkoljátok agyon.» - -Boldizsárnak valami világosság lobbant át az agyán erre a szóra: nem -erre való volt-e az a pirosba-veresbe való öltözködés? - -Hanem e fölött nem sok ideje maradt elmélkedni, mert egyszerre több -puska ropogott körülötte s ő észrevette, hogy lova megrogyik alatta. A -lovát sebesítették halálra. - -No innen most nincsen menekülés. - -Apor István már messze elrugtatott a veszedelem helyéről, a nélkül, hogy -a kardját csak egyszer is összecsapta volna az önként utat nyitott -rablókkal, s még csak hátra sem tekintett; Boldizsár magára volt hagyva, -egyedül. S bár legalább a puskája lett volna vele. - -A lova csülkeire rogyott alatta, három golyó is találta szegény párát. -Csak nagy ügyességének köszönheté Boldizsár bá, hogy maga is a lova alá -nem szorult, de kétfelé vetett lábakkal szépen talpon maradt s -kiszökhetett a kengyeleiből, mielőtt a rablók az üstökébe -kapaszkodhattak volna. - -Nem volt itt meggondolásra való idő annyi sem, mint egy ménkücsapásnak -századrésze. Előtte az egyedüli szabad tér, a mély vízgyüjtő tó, abba -ruhástól, köpönyegestől bele! Csak azután, mikor odalenn vala a biztos -vízfenéken, akkor kezdett el azon gondolkodni, hogy de mi lesz már most? -Itt már volt rá egy kis ideje. - -Élni kell! Ez volt az első thesis. Ez volt a feladat. A «quis? – quid?» -– «ubi?» meg volt állapítva. De «quibus auxiliis?» Ez várt még -megoldásra. Micsoda segítséggel? - -Kik vannak itt? Nagy víz. Nymféa bokrok a víz alatt, leveleik fölötte, -jó árnyék, rengeteg sok pisztráng. - -Megvan! - -A köpönyegét kikapcsolta a nyakából s víznek ereszté. - -Hallotta jól, odafenn hogy biztatták egymást a rablók, «a mint felbukik, -lőjjed!» - -«Csak te lőjjed!» - -Annak a köpönyegnek a belső zsebében volt egy jó nagy darab kolbász. Azt -a pisztrángok rögtön megsejtették s prédálni kezdték. Ettől a víz -szinére emelkedő köpenyeg olyan rángatózásba jött, mintha igazi ember -volna alatta. Hangzott is rá a puffogás és a köpönyeg nem egy golyót -kapott. Hanem az azért csak úszott és rángatózott tovább, míg belekerült -a folyam árjába s akkor aztán haladt a víz sodrában. - -Hanem hát ez jó volt a köpönyegnek; de a gazdájának odalenn a víz -fenekén lélegzeni is kell. - -Az is mind kitelik a maga emberségéből. Itt van a hosszú -törökmeggyfa-pipaszár, a mit az ember az övébe dugva visel, annak az -egyik végét a szájába dugja, a másikat felereszti a nymféa bokrok közé s -olyan szépen elpipázgatja azon keresztül a drága jó levegőt, hogy csupa -gyönyörüség a dolga. - -Hallgatta, hogy mit beszélnek odafenn. - -– Hozd utánam ezt a turbát Zernyestre! parancsolá a vezéri hang. - -«Ahá! Zernyesten lakol! Tehát erdélyi ficsór vagy?» - -Ezt jó volt megtudni. - -Azután még egy kis érthetetlen szóváltás volt s arra a távozó dobaj -jelenté, hogy a rablók tovamentek. - -De azért Boldizsár bá csak nem hagyá el a maga kényelmes buvó helyét. -Azt mondá: fürödjünk, ráérünk; urak dolga ez. - -Élt a gyanuperrel, hogy a rablók hátrahagytak egy pár őrt, puskával a -lesben, a ki arra vigyázzon, hogy nem bukkanik-e fel a víz fenekéről az -ezermester? hátha nem halt meg igazán? s csak a köpönyege lett -agyonlőve? - -S nagyon jól sejtette. Két martalócz ott hasalt a parti fövény-bokrok -között s ott őrizte a tavat. - -Boldizsár bá pedig őrizte a tó fenekét. Hanyatt feküdt és levegőt -pipázott. - -Egyszer a két rabló megunta magát s elkezdett ümmögni, vartyogni, mint a -béka. - -– Ahá! gondolá Boldizsár bá. Az apádat tedd bolonddá! Azt gondolod, nem -tudja a székely, hogy a béka nem lakik olyan vízben, a hol pisztrángok -laknak? - -Ezzel árulták el épen a rablók a jelenlétüket. - -Ekkor aztán ő talált ki a számukra valami ravaszságot. - -Volt neki egy vitézkötéses süvege nyestből: azt nem vesztette el, mert -jól a fejébe volt szorulva. Leszakította róla a vitézkötést, s aztán -felbocsátá a víz szinére. - -A mint a süveg felbukkant, egy lövés eldördült, a víz nagyot csattant a -marék göbecstől, a mi érte. - -Erre a közelebb álló martalócz el kezdett kaczagni. - -– «Sus ki! de ne lú!» (Tréfásan: süsd ki, de ne lőjj!) - -– Nem ember volt, csak süveg, mormogá amaz távolabbról. - -– Bizonyosan elvesztette, s most jön fel. - -– Pedig szép süveg, nyestből van. - -– Piros bársony a csákója. - -– Boglárt is látok rajta. - -– Ki kellene halászni. - -– Tudsz te úszni? - -– Tudok, de nem merek; mert még nem próbáltam. - -– Gázolj be érte, majd én fogom az üstöködet. - -Ráállt a másik. - -Ennek az egyiknek még töltve volt a puskája. - -Boldizsár bá megvárta szépen, míg az egyik rabló neki vetkőzik, a másik -meg kötelet köt amannak a derekára, hogy így a víz fölött tartsa, s -aztán ketten egyesült erővel kihalászszák a drága szép süveget. - -Ekkor aztán Boldizsár bá hirtelen felrugta magát a víz fenekéről, -kiszökött a partra, felkapta a rabló töltött puskáját, a mi a falnak -volt támasztva. Az pedig ijedtében háromfélét gondolt: ha a pajtását -elereszti, az a vizbe fullad, ha megrohanja Boldizsárt, az a kardjával -levágja, ha pedig szaladásra veszi a dolgot, a saját puskájával lelövi. - -Az utolsó esett meg rajta. - -A parton maradt rablót Boldizsár keresztül lőtte; a másiknak elég volt a -vízbe fulni; azt elvitte a folyó. - -Ekkor aztán megcserélte a ruháit az áldozatul esett ellenfelével; a -kardját is annak az oldalára kötötte, evőeszközeit is a csizmaszárába -dugta, a hosszú haját levágta, s aztán beledobta a vízbe. - -Maga pedig felvevé a megölt rabló puskáját és szeredását, hálákat adott -az Istennek a megszabadulásért s azzal nyakába vevé az erdőt. - -S ugyan okosan tevé, hogy hamarosan végzett: mert alig volt annyira a -sürüben, hogy a fák eltakarták, a midőn látta, hogy jönnek ám fáklyákkal -az eltávozott rablók egész csapattal vissza, és hálókat hoznak magukkal. -Ezek ki akarják őtet halászni! Jó volt felváltatni magát. - -Munduka Ravasel pogány káromkodást mivelt, mikor a két otthagyott őrt -nem találta sehol. Esküdözött, hogy mind a kettőt felakasztatja, amint -kézre kapja. Neki is indítá a fáklyásai egy csapatját, hogy hajtsák fel -az erdőt a helybenhagyottakért, s a hol megkapják, mindjárt fára húzzák. - -– Ne te né! Bolondok! Mondá Boldizsár bá. Bizony még felakasztanának -tolvajképen! Holott ha meg akartam volna halni, meghalhattam volna én ma -már becsületes emberképen is. Nem úgy verik a czigányt. - -Talált is nyomban egy odvas fát, a melybe bizton elbujhaték s annak a -padláslikán keresztül gyönyörködheték benne, hogy verik fel a rablók az -egész erdőt idefenn s hogy húzzák a hálót odalenn a tóban. Egyszer aztán -a halászoknak meg van a nagy örömük: meglelték, a mit kerestek. Ruhája, -kardja ugyanaz, még az ezüstnyelű étszerei is ott vannak a -csizmaszárában. Azt azután nagy riadallal viszik el dorongokra fektetve, -míg lassankint az utolsó fáklyafény is eltünik az erdők sötétjében, s a -kurjantások hangját elnyelik a sziklák. - -De azért csak akkor jött elő a rejtekéből, mikor már a bakőzeket -hallotta rigyetni. Most már csakugyan nincs közel emberi fenevad. - -Akkor aztán sietett erdőn, bozóton keresztül, a merre a vén Nemere -ormait látta fehérleni a csillagfénynél. - -Azt már megtette, hogy életben maradt. - -«Hanem ez még kevés! Ez még semmi sem! Oda a turba a kétezer aranynyal. -Oda van Damokos Tamás!» - - - - -A CSODATEVŐ KIGYÓKŐ. - -A mióta útra kelének a követ urak, Ilka asszony minden este ott nézte a -naplementét a vára erkélyén, ott várta, míg a csillagok feljönnek, -számlálgatta magában, hány nap tölt le? milyen messze járhatnak már? - -Egy ilyen szép estén aztán, valami hetednapra az elindulás után, egy -magános lovagot lát bandukolni a vár felé vezető úton, a kinek már -messziről virít a granátszin és karmazsin öltözete. Épen olyan gunyája -van, mint Apor István uramnak. Vajh ki lehet? - -A biz épen ide tart a várkapunak. - -De nehéz arra ráismerni, mert a homloka és félszeme át van kötve -kendővel, a mi erősen véres, a jobb karja pedig be van bugyolálva -vastagon s a nyakába felkötve. - -Még mikor felvezetik a jámbor lovagot az úrasszony elé, akkor sem akar -az ráismerni; még a szavának is alig akar hinni. - -– Jaj, édes lelkem hugomasszony, nézze kegyelmed, micsoda állapotban -kerültem haza. - -– Az Isten szent szerelmeért! Kegyelmed az, Apor István uram? Mi -történt? - -– Jaj ne is kérdezze. Oda vagyok. Össze vagyok kaszabolva. A fejemet -végig hasították, a jobb karomat összezúzták. Egy oláh kovács kötözte -be. Most is zsindely között a jobb karom. - -Úgy nyögött a főúr, s olyan vékony hangon beszélt, mint egy leégett -ember. - -– Kik? Hol? Micsoda? Kapkodott rémületében a szóhoz Ilka asszony. - -– Hát az az átkozott Munduka Ravasel, meg a czimborái. Jaj, minek -mentünk mi Ojtoz felé? Mondtam annak a bolond Czirjéknek, hogy rövidebb -út lesz Gijmesnek. Ő vitt belé a veszedelembe. Meg is lakolt érte. - -– Mi történt Czirjék Boldizsárral? - -– Meglőtték, a vízbe fojtották. Jaj, nem tudok tovább beszélni. A fejem -oda van. Fektessenek le. Azóta mindig lovon ülök. Mindjárt elájulok. -Majd holnap elmondok mindent. - -A szegény megrémült asszony maga is segített a roskadozni készülő -lovagot felkarolni s a szobájába vezetni. Maga húzta le neki a csizmáit; -elkészíté a feje alját, ahová nagy keserves nyögések között lefekteté a -halálra sebesültet; azután sietett a laboratoriumába: a rendes házi -asszonynak abban az időben kellett ilyent tartani a háznál; mert nem -volt ám akkor se patika, se tilógus egész Kolozsvárig, magának a házi -asszonynak kellett érteni a mithridatok és theriákok készítéséhez. Ebben -járatos is volt Ilka asszony, s a mi csak életserkentő szer van a -világon, azt mind előhordta a nyavalyás főúrnak, akit egész éjjel őrizni -és ápolni kellett, mert a sebláz következtében egyre félrebeszélt és -hadakozni akart: rablókra kiabált és az ágyat rugdalta. Reggelre azonban -a hétféle balzsamoktól és julepektől lehetetlen volt meg nem gyógyulnia; -úgy, hogy felébredvén, nyögdécselő szóval, meg-megszaggatva a -fulladozástól, elbeszélheté Ilka asszonynak az egész történetet, -elejétől végig, úgy, a hogy igazán megesett. Az ojtozi nagy vízfogónál -hogy rohanta meg háromszáz hajdemákkal Munduka Ravasel az ő kiséretüket, -mely vitéz ellentállás után keresztülvágta magát vissza Ojtoz felé. Ő -maga a tutor úr négy hajdemákot a pokolra küldött, mikor a jobb karját -összezúzták, akkor a balkezébe kapta a kardot, úgy harczolt tovább. -Hanem a nyomorult Czirjék az ott veszett, mert keresztüllőtték s aztán -beledobták a vízfogó tóba. - -– Hát a pénz hová lett? kérdezé rémledezve Ilka asszony. - -– A pénz bizony! sápítozék a sebesült úr. Hisz az a legnagyobb -veszedelem! Mindig mondtam annak a Czirjéknek, hogy ne a maga lova -nyergére kösse a turbát, hanem az enyimre. Ime, én visszahoztam volna. -De makacs volt; nem engedett. S ime ez lett a vége. - -– Elvették a pénzt? Jézus, szent megváltóm! Mi lesz az uramból, ha nem -viszik oda érte a váltságot! - -– Dejszen, galambom, hugomasszony; a felől legyen kegyelmed nyugodt. -Annak a pénznek elő kell kerülni! Ha az utolsó bogláromat eladom is; ha -úgy koldulom is össze a Damokos Tamás váltságának ki kell kerülni. -Eladunk mindent: gulyát, nyájat, még a rézmozsarakat is a bástyákról; de -a Tamás váltságának össze kell kerülni. Mihelyt én az ágyat elhagyhatom: -esküszöm minden szentekre, hogy ez lesz a legelső dolgom. Ne essék -kegyelmed kétségbe. Másodszor nem rabolják azt el tőlem. - -De bizony nagyon is kétségbe volt esve Ilka asszony, a kezeit tördelve -és zokogva járt fel s alá a szobáiban, felnyitotta a szekrényeit, -halomra hányta a köntöseit; az arany-ezüst kincseit: még ma elviszi mind -Brassóba, eladja a görögnek. Egyébre sem gondolt, mint hogy az elrabolt -váltságdíjat a férjének újra kiteremtse, ha egy szál köntösben marad is -miatta. - -Dél felé azonban már annyira magához tért a sebesült úr, hogy egy -gyámolító inas támogatása mellett átbiczeghetett az ebédlőterembe. -Igazán: a pogánynak is megeshetett volna a szive, olyan nagyon tudott -nyögni. - -– Nincs nyugtom az ágyban! mondá Ilka asszonynak, a ki gyöngéd -aggodalommal feddé, hogy minek kelt még föl lázár létére? Nincsen -maradásom, a míg hozzá nem foghatok annak a váltságdíjnak a -visszavivásához, a mit az a szerencsétlen Czirjék elveszített. - -Ilka asszonynak azonban volt rá gondja, hogy a lábbadozó számára egy kis -jó betegnek való csirkebecsináltat készítsen, a mi annak nagyon jól is -eshetett. - -– Két nap óta egy falatot sem vettem magamhoz! édes lelkem, -hugomasszony. Ha egy szegény oláhasszony meg nem szán egy harapás -mamaligával, éhen is vesztem volna. Mert mindenütt a hegyi útakon -kellett menekülnöm a rablók elől. Szegény Czirjék! Mondtam neki, hogy ne -menjünk Ojtoz felé. Ő félt legjobban a zsiványoktól s ő vezetett a -fészkükbe. Csak már a pénzt ne vitte volna magával! Őtet magát bánná a -szösz! - -– De én bizony sajnálom szegény Boldizsár bátyámat, mondá Ilka asszony. -Nekem nagyon kedves emberem volt, meg a szegény uramnak is. Úgy hozzá is -vagyok szokva, hogy ime most is feledtemben neki is ide terítettem az -asztalhoz, mindennapi szokás szerint. Szegény Boldizsár bá, ő sem iszik -hát többet a kedves kupájából. - -– Biz az már eleget ivott az Ojtoz vizéből. Halak prédája lett. - -S még részletesebben elmondá, a mit látott, Ilka asszonynak; hogy annak -már a hidegtől borsózott az egész teste. - -Jó, hogy már felhozták azt a becsináltat. - -Ilka asszony maga kötötte fel az asztalkendőt a tutor úr nyakába, sőt -még a csirkehúst is feldarabolta a tányérjában, mivelhogy az a jobb -kezét nem használhatta. Egy kis jó aszúborral is megkinálgatta: hadd -jőjjön erőhöz. Semmi sem olyan jó orvosság a nagy betegnek, mint a -tiszta jó bor. S minthogy a tutor úr nagyon beteg volt, annálfogva -nagyokat is ivott ebből az orvosságból. Meg is használt neki. A két -csirkéből főzött becsináltat mind elfogyasztotta. De még a leve is -nagyon jó ám annak: a drága sáfrányos, petreselymes lé. Azt kanállal -szokták megenni. Csakhogy az ember nagyon ügyetlen a balkezével, mikor -kanállal dolgozik, mind félreöntözi a levet. Ilka asszony megszánta a -gyámoltalant, fogta az egyik kezébe a tányért, a másikba a kanalat, s -gyöngédeden megetette kanállal a kedves beteget, amitől az csak úgy -éledt szemlátomást. - -Hanem egyszer csak nagyot csuklik s hátrakapja a fejét az etetett lázár. - -Ilka asszony azt hitte, tán egy csirkecsont akadt a torkán. - -Nem biz az. Hanem amint Ilka asszony megfordult, s hátratekintett az -asztal felé, hát ott látta Czirjék Boldizsárt ülni a szokott helyén, -ahol fel volt számára terítve. - -– Ejnye de hideg van odakinn! monda Boldizsár bá a tenyereit dörzsölve. -Ugyancsak fuj a Nemere. - -Ilka asszony csak kiejtett tányért, kanalat a kezéből. - -– Minden jó lélek dicséri az urat! - -– Ámen. Mondá rá a jó lélek. - -– Boldizsár bá! Kegyelmed élő testben van itt? - -– Csak hozzák azt a tokányt, majd meglátod, hogy nem vagyok lélek. - -De bizony úgy megörült ennek a nyilatkozatnak Ilka asszony, hogy minden -tartózkodást félre téve, odarohant Boldizsár bához és a nyakába borult. - -– Oh csakhogy kegyelmedet visszahozta a jóságos úr Isten! Hogy nem ölték -agyon a zsiványok. - -– No – egy kicsit – talán mégis, dünnyögé Boldizsár bá s nagy flegmával -elkezdett a késsel, villával dobolni a czintányéron. - -Hanem Apor István uram háromféle szint is váltott ez idő alatt s alig -akart helyrejönni a csuklásból. - -– Hát nem lőtték kegyelmedet keresztül a zsiványok? kérdezé Ilka -asszony; a hogy Apor István urambátyám látta. - -– De ugyan keresztül lőttek, édes mézem. - -– S azután meg a vízbe is fojtották. - -– Az is igaz. Úgy van, a hogy István komám látta. Belém lőttek tíz -golyóbist, s belé is fojtottak az Ojtoz tavába. Hanem azért se annyi -ólmot nem ettem, se annyi vizet nem ittam rá, hogy most pogányul éhes és -szomjas ne lennék. Azért csak hozzad azt a sóbanfőttet, tálbansültet, -meg egy jó veder mézesmálit, hadd felejtsem el az én bajaimat. Látom -bizony, hogy Están komám is kiheverte már a magáét. No engem, fogadom, -még etetni sem kell, mint ő kegyelmét. - -Apor István összeszedte magát az első meghökkenéséből s látva, hogy -Boldizsár bá milyen igazi parasztikus mohósággal tehénkedik neki a -felhozott ételnek, bele kezdett helyezkedni a kényelmetlen állapotba, -hogy vele szemközt ülve maradjon, s a nyilazó szemeinek gunyos -tekintetét nyugodtan kiállja. - -Ilka asszony tétova tekintettel nézegetett hol az egyik, hol a másik -férfinak az arczára, mintha kezdene a kettő közül valamelyiknek a -szavában kételkedni. De még nem határozta el magát. - -Boldizsár bá pedig sokkal praktikusabb ember volt, minthogy egy olyan -thémát discussióba hozzon, aminek bizonyára asztalbontás lesz a vége; -(minek előtte az ebédnek vége volna.) Csak hadd folyjon le elébb a -lakoma. - -Ilka asszony ugyan nagy aggodalommal járogatott körülötte, kérdezgetve -tőle, hogy hol van meglőve? nehogy a fájós helyén érinteni találja a -kezével. Talán a mellén, vagy az oldalán? De Boldizsár bá mindenre csak -azt mondta, hogy «ühüm», a míg a szája tele volt. - -Mikor aztán az utolsó falatot is lenyomtatta a kupa borral, akkor -hátraveté magát a székében s elkezdte a török kése hegyével a hatalmas -szép egészséges fogait piszkálni. - -– Hát biz ez mind úgy történt, a hogy Están komám elbeszélé. A czudar -hajdemákok elébb összelövöldözének, s azután a vízbe dobának. Nem is -lett volna soha belőlem élő ember, ha ezt a gyűrűt az apám rám nem -hagyta volna, a kinek még a szép apja örökölte ezt a hires Rapsonnétól; -a ki nagy tündérasszony volt. Ennek a köve egy kigyókő! Nézzék -kegyelmetek. Párja ez annak a kigyókőnek, a mit Bethlen Gábor dicső -fejedelmünk a testamentumában különösen felemleget. Minden szerencséjét -annak köszönhette. Az ilyent a kigyók fujják a királyuknak a fejére, s a -ki ezt elkaphatja a kigyó-királytól, csodákat mivelhet vele. Már a nagy -Theofrastus ismerte ennek a felséges tulajdonságait. Az ilyen kigyókő -minden sebeket begyógyít, rögtön és azonnal: az eltört csontokat -összeforrasztja s a golyókat a sebből kihúzza. Ime élő példa vagyok én -magam itt. Még csak meg sem látszik rajtam, hol lőttek keresztül? De még -ez nem minden. Még arra is használ a kigyókő, hogy ha ezt egy vízbe -esett ember a szájába veszi: soha bele nem fullad a vízbe, ha egész nap -a fenekén hever is: mert ez a kigyókő annyi életessentiát izzad ki -magából, hogy a lelkét visszatartja. Ennek a segítségével maradtam élve. -Így szabadultam meg a halálos sebektől, vizbefulladástól. - -Hát biz ezt hitte, a ki akarta. De ellene mondani senkinek sem vala -kedve. Ha lódit, ő lássa! - -– Bizony olyan csodatevő kő ez, bizonyozék Boldizsár bá, tovább -magasztalva a gyűrűje varázserejét. Kiállja ez a próbát akárhányszor. -Merek rá fogadni, hogy ha ezzel a kigyókővel megérintem a szörnyüséges -nagy mély vágást, a mit kegyelmed kapott, Están komám, a nagy -dulakodásban, egybe összeforr az, a helye sem marad ott. - -Apor István most vette csak észre, hogy micsoda veszedelmes tréfával -szándékszik őt megkeríteni Boldizsár bá s haragos kemény hangon, mely az -eddigi nyögdécselő nyöszörgéstől nagyon is elütött, eléje kezde -vagdalni. - -– Hagyja kend! Maradjon kend azzal az ostoba babonás hitével távol a -testemtől. Felvilágosodott magyar emberek a XVII-ik században az ilyen -bolondságot már repudiálják! Kigyókirályok nincsenek. Kigyókövek -csodaerejében keresztyén ember nem hisz többé. - -– Micsoda? Kiálta felugorva helyéről Boldizsár bá, s áthajolva az -asztalon az átelleneséhez. Ezt akarja kegyelmed eltagadni? okosabb akar -kegyelmed lenni a mi fejedelmünknél, dicsőült Bethlen Gábornál, a ki -igaz kálvinista fejedelem volt? Meg akarja kegyelmed czáfolni Hatvani -professort, a nagy astrologust? Látott már kegyelmed igazi kigyókövet? -Valóságos igazit, a milyen az enyim? Ezt nézze meg jól! - -De a míg gyűrűjét az öklével odatartotta Apor István uramnak az orra -alá, egyszer csak lerántotta a fejéről a véres köteléket, a nagy -sebtapasszal együtt, s ime – azon a magas homlokon nem látszott de még -csak egy karczolás sem. - -– No látja kegyelmed, hogy milyen csodát mivel az én kigyókövem. Hogy -begyógyította kegyelmednek azt a nagy vágást a homlokán. - -De már ekkor a főúrnak nem volt több tréfálni való kedve. Kirugta a -széket maga alól, s most már aztán a jobb karjáról is lerántá a -zsindelyes burkolást s nagyot ütött az öklével az asztalra. - -– No lám! Még az összetört karját is hogy meggyógyítottam kegyelmednek a -kigyókövemmel! dicsekedék Boldizsár bá. - -Ilka asszonynak ekkor nyiltak ki egyszerre a szemei. Végignézett -villámló két szemével Apor Istvánon. De olyan nézés volt az, a mi -túltett minden fegyveradta seben: megölő, lesujtó tekintet egy asszony -szeméből, a kinek olyan fegyvert adott a természet, a mi ellen semmi sem -védelmez. - -Apor István látta, hogy le van róla rántva minden álarcz, s a -tettenkapott kalandor fogcsikorgató dühével rázta a felemelt öklét -Boldizsár felé fordulva, a ki csendes nevetéssel tekinte szemébe. Azzal -kirohant a teremből; de az ajtóból visszafordulva, rekedtes hangon -hörgé: - -«Megkeserüli még ezt ez a ház!» - -* - -El is vágtatott még abban az órában a négylovas hintaján, a melyen -idejött, minden búcsúvétel nélkül: rengeteg haraggal és -megszégyenüléssel. - - - - -A NÉGYEZER ÖZVEGYASSZONY OSTROMA. - -– Most már mindent elhiszek erről az emberről! Lihegé Ilka asszony, -reszketve a haragtól. Még kanállal eteté magát velem! Hogy forrna a -torkán, mint Judásnak a mártott falat! Most már szentül hiszem, hogy -összeczimborált a rablókkal! - -– No, hogy épen megosztozott volna Mundukával, azt nem akarom állítani, -hanem hogy ő igazította utunkba, arra a fejemet teszem, egyenesen azért, -hogy szegény Damokos Tamás ott veszszen a rabságban s te özvegyen -maradj. - -– Mit teszek én most? Mit teszek én most? Töprenkedék Ilka asszony, -kinek a lelki tusakodásban elsápadt az arcza s mégis veríték gyöngyözött -rajta. - -– Bizony nem tudom én édes hugomasszony. Vége az ezermesterségemnek. Az -ezeregyediknél pauzál az eszem. Mert azt nem teszem, hogy panaszra -menjek. Hová? Brassóba? a szindikushoz? inkább kis kutyát fésülni. - -– Hát én tudom, hogy mit teszek! - -– Ugyan mondd meg; testestül-lelkestül segítségedre leszek benne az -utolsó körömszakadtáig. - -– Köszönöm. Nem kell nekem ehhez férfi. Egy férfi sem kell hozzá. - -– Akkor furcsa munka lesz az! - -– Mert az Isten büntetése ez rajtam valóban mostan. Azért, hogy olyan -kevély voltam; olyan elbizakodott voltam. Csak a magam bajára gondoltam, -a másé után nem kérdezősködtem. Azt mondtam, nekem módom van, sok -pénzem, ime én kiválthatom könnyen az uramat; a többi szegény árva -özvegy ám lássa, mikor hogyan jut a maga legkedvesebbjéhez. Ime -megalázott az Isten! Ledobott oda a többi özvegyasszonyok közé, a kiknek -nincs miből előteremteni a rabságban sinylő uraik váltságát. Olyan -lettem, mint az uram szegény társainak szegény asszonykái. Hát én most -neki indulok és összeszedem valamennyi özvegyasszony van -Erdélyországban, a kinek az ura rabságban sinylődik: magam köré gyűjtöm -egész tábor számra, felviszem magammal, a hol az ország rendei tanácsot -tartanak, az országgyülésbe: berontok közéjük a tanácsterembe, ki nem -jövök onnan, míg nem határoznak; megszállom a fejedelem palotáját, -ostrom alá veszem: ha rabságra adta férjeinket a fejedelem és az ország, -most váltsa is ki őket egyszerre az ország és a fejedelem! - -Boldizsár bá csak a falnak esett elámulásában. - -– Oh te csodatevő asszonyi lélek! Milyen nagy világosság lakozik te -benned! Hát persze, hogy ez a legegyszerűbb dolog: olyan egyszerű ez, -mint a Columbus tojása. A kiket rabságba ejtett az ország és a -fejedelem, váltsa ki az ország és a fejedelem! De, hogy mindjárt tegye -és ne halogassa, rontson rájok rögtön egy asszonyi tábor: egy egész -hadsereg a fogoly vitézek gyászbaborult özvegyasszonyaiból. Nagy -gondolat ám ez! Soha én ezzel a magam tökkolop fejével erre a nagy szóra -rá nem jöttem volna! Ez lesz jó! Ezt tedd meg! Neked sikerül az. Igazad -van benne! Nem kell ide férfi! A férfi mind gyáva olyan nehéz csata -előtt, a minek az asszony neki megy, s áttöri! Ne hallgass senkire: -semmi csititásra. Bölcs dolog az, a mit művelsz. Ne hátrálj; ne engedj -senkit szóhoz jutni. A ki itt okosan akar beszélni, az a bolond. Te -beszélj, te követelj, csinálj csetepatét, a mekkorát csak tudsz, olyan -patáliát, hogy hét országra szóljon! S a míg azt nem mondják rá: -«deliberatum», ne tágíts helyedről. Ne ijedj meg senkitől! Senki haragos -orczájától! - -– Bizony nem én! Még a fejedelemtől sem! Azt meg fogja látni! - -– Fogj hozzá; de mindjárt. Kezdd el itt Csikszeredán: ma heti vásár van. -Eredj ki a piaczra a trombitásoddal és fuvasd el vele a «háromszáz -özvegy tánczát» s buzdítsd fel szavaddal az asszonynépet. Mihelyt egy -pár százan lesztek, indulj meg végig a székely falvakon, városokon: úgy -fog nőni az a sereg, mint a hógörgeteg. Elég lesz az Deés városát -megszállni, fogadom! De hogy mégis tudjad, hogy ha egyszer ottan -lesztek, mit követeljetek: halld meg a tanácsom. Mert minden munkánál az -az első dolog, hogy az ember megtalálja a fogantyúját, a minél -megragadja. Aztán az is régi igazmondás, hogy «Kutya ugat, pénz beszél». -Hiába minden decretum, deliberatum, articulus, pecsétes levél, ha nincs -meg hozzá a felvehető pénz. De hát megvan. Azért tartsad eszedben. A mi -dicsőült fejedelmünk, Bethlen Gábor, az ő emlékezetes nagylelkű -testamentomában a sok egyéb legátumokon kívül magának Erdélyországnak, -rendkívüli szükségekre nyolczvanezer aranyat hagyományozott. Ez a pénz -ott fekszik az özvegy fejedelemnőnél, Lorántfy Zsuzsánna asszonynál, ki -ezt a kerek summát mind ekkorig nem adta ki az ország rendeinek, azt -vetve ellen, hogy hiszen nincsenek jelen azok a rendkívüli szükségek az -országban, a miket a bölcs fejedelem czélzásképen előre megjelzett. No -hát most már itt van az a «rendkívüli szükség». Annyi sok tízezer -magyarnak rabságba esése bizony nevezhető annak. Ezt követeljed hát. -Parancsolja meg az országgyülés a fejedelemnek és az özvegy -fejedelemnőnek… (igen is: parancsolja meg! mert az országgyülés az úr, a -fejedelem pedig csak az ország választott első tisztviselője), hogy a -Bethlen Gábor nyolczvanezer aranyát azonnal adják ki. Azt is pedig -egyenesen a török szultán tihájának a kezébe tegyék le, nehogy -kézen-közön még azt is elmundukázza valaki s akkor egyszerre az egész -elfogott erdélyi sereget, vezérestől, kapitányostól mind haza fogják -bocsátani. Egyébről ne is hagyj magaddal diskurálni. Igazságodban vagy, -helyes úton jársz; győzni fogsz. Mentül elébb indítsd meg, a mit -kigondoltál. A mit asszony kigondolt, asszony megcselekszi! - -Ilkának sem kellett több buzdítás. Rögtön lovat nyergeltetett, magához -vette az udvari trombitását s egyedül, minden más kiséret nélkül -átlovagolt a csikszeredai vásártérre, a hol épen akkor sokadalom vala. - -Ott a templom előtt megállva, megparancsolá a trombitásának, hogy fujja -el a «háromszáz özvegyasszony tánczát». - -Hires nóta volt ez akkoriban; akként keletkezett, hogy egy aranybánya -összedőlt s egyszerre háromszáz bányamunkást temetett el halottul. -Mielőtt a nagy szerencsétlenségnek hire futamodott volna, a bánya -tulajdonosa, gazdag magyar főúr, pompás lakomát rendezett a kastélyában -s arra felhivatta a háromszáz asszonyt, a kiknek a férjeik ott vesztek a -bánya düledékei alatt, s fényesen megtraktálta őket; mikor aztán már jó -kedvök lett a sertül, bortul, akkor megfuvatta a trombitásával az új -nótát, a minek a láb alá való hangjaira a menyecskék tánczra kerekedtek, -s egymással párjában ugyan rúgták a port. Mikor aztán legvigabban -járták, a palota ura elkiáltja magát: «no még soh’se láttam háromszáz -özvegyasszonyt egy rakáson ilyen vigan tánczolni». - -Erre aztán egyszerre nagy sírás, jajgatás lett az elébbi víg -vihánczolásból: a szegény asszonyok a táncz közben tudták meg, hogy -özvegyek lettek! - -Kegyetlen tréfa volt biz az attól a főúrtól, másféle mulatságot is -találhatott volna ki magának. Ilyen volt az idő és az erkölcs. - -Hanem a nóta maga elterjedt egész Erdélyországban s mindenütt úgy -hívták, hogy a «háromszáz özvegy táncza». - -Hej mikor ezt a nótát meghallották a rab székelyek asszonyai, de nem -kellett nekik semmi magyarázat hozzá! Ilka asszony ugyan hatalmas -dictiót fundált ki magában, a mit elmondjon az összegyült nép előtt. De -nem lett abból semmi. Csak odáig tudta vinni, hogy «az én lelkem uram -tatár rabságában…» ott egyszerre zokogásba tört át, s arra aztán -valamennyi asszony mind rákezdte karénekben a sírást; s a sírás közben, -mintha valamennyi mind egyszerre kitalálta volna azt a nagy szót, a mit -el akart közöttük mondani Damokos Tamásné, sűrűn kiáltották: «menjünk! -menjünk fel a dietára! a fejedelemhez! vezessen a főkapitányné -asszonyom!» - -Jámbor öregek, a férfi-székelyek oda furakodtak közéjük, hogy szép -szóval, gyönge erőszakkal megmarasszák őket; de nem bírtak velük: «nem -kell közénk férfi! Maradjanak kendtek itt a sutban! Jöjjön velünk, a -hány özvegyasszony!» - -Utoljára még a trombitásnak a kezéből is kikapták a tárogatóját s azt is -kilökték a körükből, hogy még ennyi férfi se maradjon köztük; volt ott -egy menyecske, a ki nagyon jól értett a tárogatófuváshoz, a háromszáz -özvegy tánczának a nótáját is tudta, ez lesz a trombitásuk. - -S aztán megindult a lavina. Lóháton és szekéren. Minden falu, minden -város szaporította a sereget, mikor Deés felé közeledtek, már akkor egy -tábor volt a Damokosné vezette asszonynép. Úgy, hogy mikor annak a -közeledtét meglátták a deési öreg toronyból, félreverték a harangot, -hogy jön az ellenség. Iszonyú volt az a porfelleg, a mi a tömérdek -szekér, s az előre vágtató lovas asszonynép nyomában támadt. A -fejedelemnek jelenték a dolgot. Ő menten kiküldött egy lovashadnagyot -egynéhány huszárral, hogy menjenek előre s tudják meg, hogy mi az? A -hadnagy útban találta az özvegyasszonyok lóhátas előcsapatját; fekete -zászlójuk volt, a végére békós láncz akasztva. Kérdésére nem egyen, de -tizen-huszan felelték: «megyünk a fejedelemre, követelni a rabokat! Ha -elvesztette, hozza vissza!» - -A hadnagy lóhalálában vágtatott vissza a fejedelemhez, s elmondá nagy -hült szájjal, hogy ugyan jön ám egy egész hadsereg a fejedelem nyakára, -követelni, hogy a tatár rabságra esett harczosokat váltsa ki azonnal. -Csak azt felejtette el hozzátenni, hogy ez a sereg csupa asszony. Vagy -talán azt hitte, hogy csak az előcsapat az, s a mi hátul jön, az mind -férfi. - -Nosza a fejedelem sem vette tréfára a dolgot, hirtelen felpakoltatott; -Deés városa nyitott város; azt nem lehetett megvédelmezni, úgy -elvágtatott onnan, hogy meg sem állt Szamosujvárig. - -Mikor aztán a rendek megtudták, hogy a fejedelem odább állt, maguk is -azonnal, minden határozathozatal nélkül, befogattak a szekereikbe s -utána siettek a fejedelemnek. - -Damokosné, meg az özvegyek tábora már csak a hült helyüket találta -Deésen. - -«No jól van! mondá Ilka asszony; előlünk ugyan a világból ki nem futtok! -Valahol majd csak utolérünk benneteket». - -Ott Deésen tehát szépen kipihenték magukat; a város népe ellátta őket -minden jóval, s aztán az ottani asszonyok is hozzájuk csatlakoztak, a -kiknek a férjeit elvitte a tatár. - -Ez alatt a fejedelem és a diæta legalább időt nyert Szamosujváron -elhelyezkedni. - -Rákóczy György beült a várba, a minek akkoriban még védhető sánczai is -voltak, a Szamossal összekötve. (Most ez az állami börtön, hétszáz -rablógyilkos és más gonosztevő számára!) - -Hanem a diæta számára nem volt a várban hely; ott nincsenek nagyobb -termek. - -Ellenben volt ott egy igen nagy uradalmi pajta: azt be lehetett rendezni -országháznak. Egy kis radikális takarítás, a falak kimeszelése, a -gerendák lepókhálózása után egészen alkalmassá lett az téve rendeltetése -czéljára. Az ablakain ugyan nem voltak üvegtáblák, s annálfogva -keresztül-kasul járhatott rajtuk a szél; hanem a két végét, a mi pajták -szokása szerint nyitva volt, (hogy a terhes szekerek által s -kijárhassanak), alul bedeszkázták hevenyében; felül azért csak nyitva -maradt. Egyéb baj aztán nem volt, mint hogy az ezer meg ezer veréb, a mi -már ideszokott, nem szünt meg csiripelni odafenn a házban a tanácskozás -folyamata alatt; s a protonotárius úrnak ugyan vigyáznia kellett, hogy -az egerek meg ne egyék a jegyzőkönyvét, minekelőtte hitelesítve van. Egy -hosszú asztalt leczövekelt lábakra végig nyújtóztattak a középen a -rendek számára, annak a felső végéhez T betű formára egy másik asztalt -ragasztottak, a mi a fejedelem tanácsurainak volt a helye. Rédey Ferencz -uramnak, az elnöknek, karosszék jutott, a tanácsurak szalmaszékeket -kaptak, a rendek beérték lóczával. - -De mind jó ez, ha bölcseség van hozzá! A Rákoson még ennyi sem volt. -Mégis milyen jól ment minden! - -Hanem az volt a nagy baj, hogy a fejedelem betegnek jelenté magát. Az -udvari orvosa, doctor Reineckius azt mondta, hogy a szive van meghülve s -azt mással, mint porrátört csörgőkigyó-szívvel nem lehet felmelegíteni; -az pedig csak Bécsben kapható. Az egykori krónikairó ellenben azt -mondja, hogy biz az csak afféle «febris scholaris» volt. Mikor a gyerek -nem tudja a leczkéjét, azt mondja, a hideg leli. - -Bizony pedig a jó Rákóczy György ugyancsak nem tudott azokra a -kérdésekre megfelelni, a miket az ország rendei hozzá intéztek. - -Az első kérdés mindjárt az volt, hogy ugyan miért csinálta az -országgyülés tudta és beleegyezése nélkül azt a szerencsétlen -hadjáratot? Ki vette rá, hogy hadsereggel menjen Lengyelországba koronát -keresni? - -Hát erre bizony a fejedelem nem tudott egyebet felelni, mint azt, hogy -meghült a szive. - -A második kérdés meg az volt, hogy mi módon fogja már most az elfogott -tömérdek rab hazafit a tatárok lánczaiból kiszabadítani? - -Erre a fejedelem még rosszabb betegséget vallott be: azt, hogy üres a -cassája. - -A jó mulatság bekoronázására aztán még ott ült a nyakukon a szultán -tihajája, Akmet bég, s a tatár khán követe, Dája-Lot-Ali bég, a kik -mindennap kétszer bekopogtattak, hogy letették-e már a rendek Rákóczy -Györgyöt a fejedelmi székből? Ezek másról hallani sem akartak. Ha nem -teszik le ezt a «lázadót», a ki a felséges szultánnak nem -engedelmeskedik, jön az egész tatárság egyfelől, a budai basa másfelől, -az erdélyi népséget a lovai lába alá gázolni. Válaszszatok magatok közül -egy «emberséges embert!» Ez volt a mindennapi szavuk. - -És a magyar urak naponkint nem tehettek egyebet, mint hogy a két bégnek -hol egy czifra kaftányt, hol egy szép aranyos billikomot küldtek -ajándékba, hogy csak tűrtőztessék a haragjukat. Mindennap ujra be -kellett a szájukat csukni vagy aranynyal, vagy ezüsttel. - -Megérkezék azonban Damokos Tamásné az özvegyek táborával Szamos-Ujvár -alá. Az örmény asszonyok még feleúton eléjük vonultak egész processióval -a városból. Mikor felvonultak a Szamos mentén, egész tábor volt a -sokaságuk, minden falunak a maga fekete zászlója. - -Azon a reggelen pedig különös csodatünemény jelent meg az égen: mint ez -a krónikában fel vagyon jegyezve. Az igazi nap körül egy fényes -szivárványba játszó tág udvar öblösült s annak a karimáján, délponton és -a két horizonon három ellennap támadt. A valódi nap ép oly sápadtnak -látszott, mint a három naprém, hogy puszta szemmel a tányérjába láttak, -s az egész ég nem volt kék, hanem szürke. Sokáig bámulta minden nép ezt -az égi csodát. Gonosz jövendőket jósoltak belőle. Hogy négy fejedelem -fog lenni egyszerre Erdélyországban: (egyik sápadtabb, mint a másik!) s -nagy vérontás, országromlás lesz a vége. - -S be is teljesült e rossz jóslat; pedig ez nagyobb csoda volt a földön, -mint az a másik odafenn az égen. - -Talán ez égi tüneménynek a bámulata okozta, hogy az oda irányzott -figyelem miatt ezt a kisebb tüneményt alig vette észre valaki, a mint -egy csupa asszonyokból álló tábor körülfog egy kerített várat, bezárja -azt szekérsánczaival, mintha a leghadismerőbb megszálló ellenség volna. - -Csak azután, hogy az országházzá átalakult pajta előtt megjelenék egy -száz főre menő küldöttség, mind az ország legelőkelőbb -özvegyasszonyaiból válogatva, kiknek némelyike még a kis ölbeli -gyermekét is elhozta, kezdék észrevenni az «urak», hogy idelenn a földön -is történik valami. Kemény Simon (az elfogott Kemény János fővezér -nagyobbik fia) mint háznagya a diætának, találkozék legelébb az -asszonyságokkal, s azt kérdezé tőlük, hogy hová igyekeznek? Az asszonyok -vezetője, Damokos Tamásné választ adott neki, mondván: - -– A diætára jöttünk, a fogságra vitt rabok kiszabadítását szorgalmazni! - -– Azt ugyan helyesen teszik, mondá a nyájas levente. Tessék besétálni. -Odabenn tanakodnak már a rendek. - -Azzal bebocsátá őket mind a százat. A pajta előterében volt egy -korlátokkal elzárt rész a hallgatóság számára, ellátva lóczákkal; azokra -a hölgyek szépen letelepedének s kezdetben igen csendesen viselték -magukat. - -Ellenben a többi asszonynépet a darabontok az ajtóból visszaterelték. -Azok aztán a pajta mind a két oldalán neki feküvének a deszkázatnak s a -deszkák hasadékain át hallgatták és szemlélék a diætán történendőket: -mások pedig felkapaszkodának a pajta ablakaiba s onnan dugták be a -fejeiket, úgy, hogy minden ablak tele volt kiváncsi ábrázatokkal. - -Eleinte az uraságoknak tetszett az nagyon, hogy ilyen szép auditoriumuk -van. Igyekeztek is kitenni magukért ékes szónoklatokkal. - -Az öregebbik Ebéni ott vette fel a szót, a hol Deésen elhagyá; -követelve, hogy a fejedelem adjon választ arra a kérdésre, ki birta rá, -mi oka volt rá, hogy a szerencsétlen lengyelországi hadjáratba -beleugorjon? Igen keze ügyébe eső orátori fordulat volt tőle, a midőn -odamutatva a karzaton megjelent gyászoló özvegyekre, azoknak keserves -szenvedéseit megható szavakban ecsetelé, az özvegyek hangos zokogása -mellett. - -E vehemens szónoklat hatása alatt a rendek azonnal határozatot hoztak, -hogy a fejedelem még egyszer szólíttassék fel categorice, hogy feleljen -meg erre a kérdésre; a határozatot pedig sietve vigye fel hozzá Barcsai -Ákos, rontson be a fejedelem szobájába, s ha beteg is, ha nem is, adjon -választ, ne tartsa a világot véka alatt! - -Barcsay Ákos bement a várba, az alatt az urak, több ismerősre akadván az -asszonyságok között, azokkal eldiscurálgatának; mikor aztán Barcsay Ákos -visszajött, ismét a helyeikre ülének. - -Barcsay mély csendesség közepett elmondá, hogy a fejedelem izenete ez: Ő -a lengyelországi hadjáratot egyenesen a fejedelmi tanács tudtával és -beleegyezésével kezdte meg. - -No iszen támadt erre nagy patália! A hosszú asztalnál ülő rendek mind -felugrálának, s huszan is kiabáltak egyszerre, az ökleikkel fenyegetve a -felső asztalnál ülő tanácsosokat, mindent elmondtak azokra, csak azt -nem, hogy derék emberek. - -Az asszonyok ezt a jelenetet csak hüledezve nézték, mind a korlátok -mögül, mind az ablakokból: azt hivék, hogy most mindjárt darabokra -aprítják az urak a tanácsosokat. - -Nagy sokára szóhoz tudott végre jutni az elnök: Rédey Ferencz uram. Mind -a két kezével megüté a mellét, így kiálta: - -– Isten engem úgy segéljen, hogy senki én velem e hadjáratnak semmiféle -okát nem közölte! - -Ez nagy szó! Mikor egy puritán életű ember azt mondja: Isten úgy -segéljen! Nem volt ez akkoriban útféli szólásforma. - -– Esküdjenek meg a többi tanácsurak is! Követelték az urak a hosszú -asztalnál. - -S a tanácsos uraknak egyenkint fel kellett állni és éghez emelt kézzel -megesküdni, hogy egyikükkel sem közölt senki egy szót is a hadjárat -okairól. - -Ilka asszony és a többi özvegyek kezdték ezt a dolgot már egy kissé -unalmasnak találni s fészkelődtek a helyeiken. - -– Hát akkor miért adták a tanácsurak a beleegyezésüket a hadjárathoz? -kiáltá Ebéni. - -Rédey Ferencz, sarokba lévén szorítva, kénytelen volt kirukkolni a -válaszszal. - -– Hát énnekem Kemény János, a fővezér azt mondotta, hogy igen fontos -okok parancsolják a lengyelországi hadjárást; de azok annyira titokban -tartandók, hogy ha az ő saját inge tudna felőlük valamit, még azt is a -tűzbe dobná. - -«Nekünk is mind azt mondta!» bizonyozának a többi tanácsurak a felső -asztalnál. - -Erre aztán megújulva tört ki a vihar idelenn! - -«Meg kell notázni Kemény Jánost! Számüzessék! Tűztől-víztől -eltiltassék!» - -A nagy harag nem csillapodott le elébb, mint mikor a protonotarius -felmutatá az összehajtott ív papirt, tudatva a rendekkel, hogy ime -készen van a «nota» Kemény János ellen. Számüzetik Erdélyből örökre. - -Vigye fel a notát Barcsay Ákos azonnal a fejedelemhez aláirás végett. Ha -beteg is, ha nem is, ezt alá kell írnia. - -A míg azonban Barcsay odajárt, berohantak a terembe Kemény János két -legény fiai, s az idősebb Simon, kirántva kardját, neki hevült arczczal -kiálta a rendekre: - -– Én az apám becsületében gázolni nem hagyok. A ki az én apámat -hazaárulónak meri nevezni, mind kihivom egy szál kardra. Csunyaság, -léhaság egy távollevőre kenni minden hibát; a ki nem jöhet ide magát -kitisztázni! Azt itélni számüzetésre, ki maga is ott sinylődik tatár -Krimiában rablánczokra verve. - -De már ennek az asszonyok is mind pártjára keltek. «Csunyaság! Gyalázat! -A rabvezért itélni el! A helyett, hogy kiszabadítanák!» - -A rendek alig tudták lecsillapítani ezt a lármát, s a közben maguk is -rájöttek, hogy bíz az egészen helytelen dolog volt: szegény Kemény -Jánost itélni el számkivetésre, a ki a nélkül is rabságban ül, s nagy -nehezen rávették a heveskedő Simont, hogy dugja hüvelyébe a kardját s -aztán jobban megruminálva a dolgot, másik határozatot hoztak, melynek -értelmében Kemény János fővezérnek fenhagyatik, hogy ha hazaszabadul a -fogságból, magát a rendek előtt, ha tudja, tisztázhassa, s a veszedelmes -hadjárat okainak igazságát kimutassa. - -Mikor aztán Barcsay Ákos visszatért az elsőbb határozattal, melyet ugyan -nagy koczódásba került a fejedelemmel aláiratni, akkor azt mondták neki, -hogy no csak forduljon meg a sarkán, s vigye fel a fejedelemhez ezt a -második határozatot. - -– Eb megy vissza harmadszor is a fejedelemhez! Így is majd kidobott ő -nagysága, doctor Reineckius pedig mindenkit a kristélylyal fenyeget, a -ki még egyszer a magas beteget háborgatni próbálja. - -– No hát, felviszem én! ajánlkozék Kemény Simon, s a rendek ráhagyták, -elfeledkezve róla, hogy ő a háznagy, a kinek a rend fentartása kívül is, -belül is hivatalos kötelessége. - -Ezzel hát a mai ülésnek a feladata szerencsésen be lett volna végezve; a -rendek kérdeztek sokat: megtudtak semmit; határoztak sokat: végeztek -semmit. - -S azzal, quasi re optime gesta, kezdtek felczihelődni s abba a -gyülésbontó csendes zsibongásba általmenni, a mikor senki se bánja, hogy -vajjon miért tátog az elnök. - -Az asszonynépben forrt a méreg. - -– No, feleim! mondá Ilka asszony, most kezdődik már az országgyülés! - -Azzal felugorván a padra, hatalmas harangcsengésű szóval elkiáltá magát: - -– Úr uraim! Országos rendek és méltóságok! Ne higyjétek aztat, hogy mi -azért jöttünk volna ide, hogy a ti koczódásaitokban gyönyörködjünk, -hanem hogy tőletek a mi rabságban sinylődő férjeink kiszabadítását -követeljük! - -Ez a felszólalás nagy indignatiót keltett a rendek közt. - -– Csitt! asszonyok! Ez itt országháza! kiálta recsegő hangon az egyik -tanácsúr nagy dölyfösen. - -De visszavágott ám neki Ilka hatalmasan. - -– Bizony majd azt hinné az ember, hogy még most is pajta, arról a sok -üres szalmáról, a mit úr uraimék itt csépeltek. - -Ez már szörnyűség volt. «A tyúk kukorékol!» «Mulier taceat in ecclesia!» - -– Fájdalom, hogy nem vagyok «mulier», nem asszony, hanem «vidua», -özvegyasszony, s az özvegyasszonynak hazánk törvényei szót és szavazatot -adnak mindenha! Tudjátok, a kik a törvényt ismeritek. - -Ez egy kis gyenge lefőzés volt. A szép szónoknőnek akadtak rögtön -párthivei, a kik azt kiálták: «halljuk! halljuk!» Mások ellenben, -különösen az éltesebb urak, annál határozottabban hangoztatták: «Vége -van! Levata est sessio! Ebédre harangoznak.» - -S valóban a szamosujvári toronyban épen akkor kezdtek el delet -harangozni. - -– Uraim! kiálta Damokosné; kilenczvenezer jó magyar hazafinak nem -harangoznak ebédre, a kik tatár rabságban moslékkal és döghulladékkal -tengetik életöket! Van-e lelkük kegyelmeteknek, hogy nyugodtan asztalhoz -üljenek, hogy fejüket álomra hajtsák, a míg kilenczvenezernyi vérük, -atyafiuk jajkiáltásai verdesik az eget; s idehaza egy egész árván maradt -nemzet sír miattuk? De fogadom lelkemre, hogy ma kegyelmeteknek sem -harangoztak ebédre, de még vacsorára sem fognak harangozni! Mert mi -innen kegyelmeteket ki nem bocsátjuk addig, a míg a raburaink kiváltását -el nem végzik. - -«Nem bocsátjuk! Bizony nem bocsátjuk!» kiáltozák egy szívvel és szájjal -mind a száz asszonyok, a kik odabenn voltak. - -Kiabált az elnök, harsogtak az urak, de mind elnyomta azt az asszonyok -sivalkodása. A kivüllevő asszonynép pedig, a ki a bejáratnál leste a -kimenetelt, azt vélve, hogy a küldötteiket odabenn öldöklik, -nekivételkedtek annak a gyarló deszkapalánknak, a mi a pajta nyilását -elzárta, egyet recscsent, kettőt roppant, azzal bedőlt s a résen -keresztül tódult be az egész asszonysereg, a mennyi csak befért. - -A tulsó oldalán a pajtának épen olyan deszkafal volt felállítva, nagy -hiba lett volna, ha másik pillanatban az ott összegyülekezett fehérnépek -azt is be nem döntötték volna; most aztán mind a két oldalon megtelt az -országház asszonynyal, a mennyi csak befért, a kívülről tódulók a száz -küldöttet előre tolták, úgy, hogy azok a zöld asztalhoz, az urak hátára -lettek szorítva, egy-kettő a tolongásból felugrott a lóczákra, utoljára -Damokosné valami tizedmagával épen a zöldasztalra jutott fel. - -Lárma pedig vala olyan nagy, hogy senki a maga szavát nem hallhatá. - -Soha még országgyülést, mióta a világ áll, ilyen «pressió» alatt nem -tartottak. - -Szép lett volna feloszlatni a gyülést, csak lehetett volna. De minden -követnek a vállára három asszony támaszkodott, ott kellett ülve maradni. - -Végre aztán Damokosné addig integetett a becsődült asszonynépnek, -mutogatva, hogy ő akar beszélni, a míg lassanként elcsendesülének. - -Az első csendességet azonban egy tanácsos úr arra használá fel, hogy -mérgesen protestáljon az erőszak ellen. - -– Micsoda violenczia ez? - -– Igenis, violenczia, felelt rá Ilka asszony. De igazat ad nekünk hozzá -ez a gyászfátyol a fejünkön, a mit mi sem jókedvünkből viselünk. De bár -akkor tették volna az asszonyok ezt a violencziát, a mikor kegyelmetek -elhatározták, hogy háborút kezdjenek! Bár akkor jöttünk volna ide -protestálni az oktalan vérontás, pusztulás, veszedelem ellen, a mi -országunkat érte. Egész sor tanácsos úr esküdött itt rendre egymás után, -hogy ő semmit sem tanácsolt a fejedelemnek, mikor az a hadjárathoz -készült; küldték volna hát maguk helyett az asszonyaikat, azok majd -tudtak volna a fejedelemnek jó tanácsot adni. - -Ez az igazmondás egy kis derültséget keltett az urak között is. «Füge -egy menyecske!» dörmögék a szakállukba. - -Azután nagy csendesség között folytatá Damokosné: - -– De nem jöttünk mi ide zűrzavart, háborúságot csinálni. Nem hányjuk mi -szemére sem a diætának, sem az ország tanácsának, sem a fejedelemnek -azt, a mi megtörtént. Tudjuk, nekik is fáj. Hanem azért jöttünk, hogy a -megtörtént veszedelem megszüntetését követeljük. A mit az ország és a -fejedelem elrontott, tegye jóvá az ország és a fejedelem; ha elfogatta -az urainkat seregestül, váltsa ki őket seregestül. - -Rédey Ferencz elnök uram csendesen válaszolt az asszonyi szónoknak. - -– Hiszen épen azon tanácskozunk, jó asszony, hogy hogyan és mi módon? - -– Minek ide az a nagy tanácskozás? Itt van a szultán követe, itt a tatár -khán követe: le kell a kezeikbe tenni a váltságdíjat s azonnal -hazaeresztik a fogoly seregünket. Minket se kínoznak, azokat se kínozzák -tovább. - -– Igaz az, jó asszony! helyeslé az elnök. De hát a mostani inséges -időkben honnan vegyen egy akkora summát az ország, mint a mekkorát a -khán követel, jó asszony? - -Damokosné megsokallta már a sok «jó asszony»-t, mert neki más titulusa -is volt. - -– Hát megmondom, jó ember, hogy honnan vegye az ország azt a nagy summát -egyszerre. Meg van az, közel van, csak meg kell markolni. Ott van a -nyolczvanezer arany, a mit dicsőült nagyfejedelmünk, Bethlen Gábor -király az országnak hagyott rendkívüli szükségekre. Itt a rendkívüli -szükség; ott a nyolczvanezer arany! Tessék approbálni. - -Az urak között élénk mormogás támadt. Ez az asszony a fejére talált a -szegnek. Tudták az urak maguk is, hogy megvan az a pénz. Csakhogy az a -fejedelemnő ládája fenekén van, s nem akadt férfi, a kinek elég erős -szive legyen erre ráutalni; asszonyi bátorságnak kellett feltámadni, -mely az első szót kimondja. - -Az indítvány meg volt most már téve, in optima forma. Lehetett fölötte -tanácskozni, napirendre kitüzés nélkül. - -Nem is lehetett ellenvetést tenni! Ez a pénz az országé. Joga van vele -rendelkezni. - -Az egyik Ebéni rögtön magáévá tette az indítványt, s rövid szóváltások -után, a mik inkább csak a formaságok megtartása végett emeltettek, -kimondhatá az elnök a határozatot, miszerint a rendek a Bethlen Gábor -hagyományozta összeget a rab hadsereg kiváltására fordítják. S ezzel a -mai gyülés csakugyan nevezetes lépést tett előre. - -– No már most hugomasszonyok, szálljanak le az asztalról s menjenek haza -Isten hírével! mondá az elnök. - -– Dehogy megyünk! viszonzá Ilka asszony. Nincs még ezzel vége. Ha -egyszer vége lesz, majd kiáltunk mi az országgyülésnek olyan nagy -vivátot, hogy reng bele a ház, s elmegyünk a magunk jószántából, minden -küldés nélkül. - -– Hát mi kivánságuk van még? - -– Mi bizony? Hát talán azt gondolják a tekintetes rendek, hogy azért, -mert «hosszú haj, rövid ész», hát mi sem látunk tovább az orrunknál? A -mióta szegény rab uraink távol földön vannak, megtanultuk már a -messzelátást. Hiszen vak tyúk volna, a ki azt nem látná, hogy a mint -Lorántfy Zsuzsánna nagyasszonyom megtudja azt, hogy a rendek -elhatározták a Bethlen Gábor kincsének a kiadatását, menten összepakol -Fogaras várában, s úgy el-kikocsikázik széles Magyarországba a pénzzel -együtt, hogy üthetjük bottal a nyomát. Meg kell azt a pénzt fogni, még -pedig vasmarokkal. - -– Ebben az asszonyban tizenhárom prókátor veszett el, dörmögé az elnök a -protonotáriushoz. - -– Meg hét diplomata, toldá hozzá a főjegyző. - -– Hát hogyan gondolja kegyelmed, úrasszonyom? - -– Megmondom én azt is. Határozzák el a rendek egyúttal az özvegy -fejedelemasszony elfogatását is. - -De már erre nagy zúgás támadt az urak között. Ez még sem megy. Ez már -lehetetlen! Elkezdtek egymás közt diákul társalogni, hogy a nők ne -értsék. - -«Hoc non pergit! Hoc non pergit!» Ez hangzott legsűrűbben. - -– Már pedig, akár «pergit», akár nem «pergit», de uraságtok innen addig -el nem «pergit», a míg ezt el nem határozza a diæta: ha holnapután -ilyenkorig együtt maradunk is. - -Ez veszedelmes fenyegetés volt. Ez az asszonyhad bizony még kiéhezteti a -diætát. - -Keresztül rontani rajtuk pedig tiszta lehetetlenség. Csak a kik odabenn -vannak is, rengeteg sokaság, de hát még a ki a pajtán kívül áll! Az -egész áttörhetetlen hadsereg! - -Nem volt itten más szabadulás, mint hogy tegye ismét Ebéni uram magáévá -a veszedelmes indítványt, s abba azután a rendek általános köhögéssel és -torokköszörüléssel consentiáljanak. Protonotárius uram soha olyan -nehezen nem concipiált, mint ezúttal, a tollának a szárát félig megette, -a míg elkészült vele; akkor meg a rendek nem voltak megelégedve a -conceptusával; de bíz ő maga sem: mindenki hozzászólt, az egyik ezt a -szót, a másik amazt kivánta beleszurni, ide egy clausulát, oda egy -mentális reservátát, a «pedig» helyett «mindazonáltal»-t. Utoljára addig -furtak-faragtak, gyalultak rajta, míg csakugyan nyélbe ütötték a -határozatot, mely szerint az özvegy fejedelemasszony, rangjához illő -tisztességgel, nyájas és kellemes módon elfogattassék, s a pénzzel -együtt az egybegyült Rendek elé hozassék és kérdőre vonassék. - -Porzót és pecsétet rá! - -De már most ki vigye fel ezt a fejedelemhez aláirás végett? - -Minden ember eltagadta az ahhoz való tehetségét. Utoljára is Barcsay -Ákost megfogták, felemelték, a határozatot a kebelébe dugták: el kellett -neki fogadni, vagy tetszett, vagy sem, a küldetést. - -De hogy kell innen kimenni? - -Az asszonysereg tömegén keresztül még egy egér sem futhatna ki. Azok -pedig nem nyitnak utat. - -Nem volt más mód, mint hogy Barcsayt felemelték a fejük fölé, s aztán -mint egy hanyattúszó embert a hullámok tetején, úgy adták kézről-kézre a -tenyereiken, a míg valahol odakünn a száraz földre jutott. - -A fejedelemnek pedig doktor Reineckius ez alatt akkora dosis -ipecacuanhát adott be, hogy a felől annak még ettől az egész planétától -is elment a kedve. Azt mondá, hogy úgy küldjenek hozzá a rendek még ma -egy határozatot, hogy azt ő vagy olvasatlanul aláirja, vagy valami mást -cselekszik vele. - -Az elsőbbet tette meg. - -Bele sem tekintett az eléje tett határozatba, csak aláöklözte a nevét. - -Barcsay Ákos mégis czélszerűnek látta, per apices elmondani a -fejedelemnek a határozat meritumait. A Bethlen Gábor-féle nyolczvanezer -aranyról van szó. - -– Bánja a szösz! - -«Aztán meg a rendek, nagyobb megnyugvás okáért, az özvegy -fejedelemasszony személyét biztos helyre akarják tenni.» - -Azt sem bánta a fejedelem. Miatta most elfoghatják, le is nyakazhatják, -el is temethetik az egész világot. - -Barcsay Ákos a legjobb sikerrel térhetett vissza az országházba, a hol -most már út volt a számára nyitva az eleven fal között, a mely azonban -ismét összezáródott utána, mint a Soncha barlangjának a sziklái a -szerencsétlen kincskereső után. - -Abból a jelenségből, hogy az aláirás ilyen hamar megtőrtént, mind a -rendek, mind az asszonynépek azt az örvendetes következtetést vonták le, -hogy tehát a fejedelem is nagyon helyesli ezt az egész modus -procedendit. - -Csak Ilka asszonynak maradt meg a gyanuja a lelke fenekén. Nem hisz ő -már senkinek, a mióta az Apor Istvánban olyan keservesen megcsalódott. A -milyen szelid, nyugalmas, minden embert jónak hivő teremtés volt addig -az ideig, abban a pillanatban, a mikor megtudta, hogy a szerelmetes -férjét a legjobb barátja árulta el, és még milyen praktikával: egyet -fordult az egész lelke. A gyöngeség erővé vált benne, a szelidség -haraggá, a hitből kételkedés lett, a félelemből vakmerőség. Eddig soha -még a visszafeleselő cselédjével sem mert szembeszállni; most szarvakat -emelt, hogy a fejedelmet megöklelje vele. - -– Ne örüljetek még asszonyok! Kiálta onnan az asztal tetejéről a -zsibongó hadnak. Még hátra van az ebek harminczadja, nem estünk át -rajta. Most siessünk ki innen sebtén, vissza a szekereinkhez; de -körülfogva tartsuk a várat s egész éjjel őrt állassunk; nehogy a -fejedelem előre futtassa a kengyelfutóját Fogarasra, s megizenje az öreg -asszonynak, hogy mit határoztak a rendek, s aztán mire a diéta küldöttje -megérkezik, már akkor csak hült helyét találja a fejedelemnőnek, meg a -nyolczvanezer aranynak. - -S ez bizonyára nagyon okos észrevétel volt; csakhogy már későn jött! A -fejedelem Barcsay Ákos eltávozta után mégis utána gondolt annak, hogy -mit határoztak a rendek? Ennek fele sem tréfa. Azonnal levelet írt az -özvegy fejedelemnőnek, tudatva vele a veszedelmet, s a kengyelfutóját -felöltöztetve parasztnak, abban a nyomban útnak indítá a levéllel; úgy, -hogy annak egy pár órai egérútja volt az országgyülés kiküldötte előtt. - -Mire az asszonyi had körülfogta a várat, már akkor messzejárt a -kengyelfutó a levéllel: strázsálhattak már szegények egész éjjel imette. - -De nemcsak a fejedelemnőhöz küldött izenetet Rákóczy György, hanem a -Kolozsváron levő hadai parancsnokához, valamint a gyulafehérvári -kapitányhoz, hogy a titokban összegyűjtött hadaikkal vonuljanak fel -Szamosujvárra. - -(Mert az alatt, a míg a rendek azon tanakodtak, hogyan fizessék ki a -nyakukon ülő törököt, tatárt aranynyal és szép szóval, az alatt Rákóczy -György abban fáradozott, hogy mint fizesse ki ezt a kegyetlen zsarnokát -az országnak – vassal. Uj hadakat gyűjtött, arra kellett neki minden -pénz. Nem fösvénységből tagadta ő meg a foglyok kiváltását; hanem a -fegyverén esett kudarczért készült boszút állni. De ezt nem mondhatta -meg a rendeknek, mert azok bizonyára ellene lettek volna. Azokat nagyon -bölcsekké tette az országos pusztulás.) - -Egész csendességben megteltek a Szamosujvárral szomszédos falvak: -Mikola, Boncs, Hesdát, Ördöngős-Füzes a fejedelem gyalog és lovas -katonáival, benn a várban is volt némi helyőrsége, azok között hatszázra -menő szász, Gaudé András kapitánynyal, meg a szász egyetem -darabantjaival; Deés felől pedig közeledőben volt Bethlen János és -Barcsay András a Krakkóban hátrahagyott helyőrséggel, a kiket Rákóczy -sógora: Lubomirszky marschall «pacificando» szabadon bocsátott. Ugy, -hogy Szamosujvárt egy valóságos érczgyűrű fogta körül a Rákóczyhoz hűnek -maradt fegyveres csapatokból addig a keserves szempillantásig, a midőn -az országgyülés kiküldötte visszakerül azzal a leverő hirrel, hogy mire -ő Fogarasra egész parádéval beczafatolt, akkorra már az öreg fejedelemnő -hopp hirével hegyen-völgyön túl járt; azóta odakinn van Magyarországon, -sárospataki várában. És így a nyolczvanezer aranyat bizony elvitte a -«patak.» - -A diéta erre az értesülésre fülét fejét elereszté s nem tudta, hogy most -már szégyenkendjék-e, vagy ungorkodjék. - -Annál hangosabban tört ki a zendülés az asszonynép közt. Fennhangon -szidták, mocskolták a fejedelmet, a vár ablakai alá gyülekezve, s ne -mutatta légyen egy fejedelmi darabont magát a vár kapuin kivül, mert -annak bizony kikefélték a mundérját kefe nélkül. - -Damokos Tamásné erre a rossz hirre kétségbeesetten rohant be -Szamosujvárra s berontott egyenesen a szultán tihájához, Akmet béghez. - -A lábaihoz veté magát, a kezeit csókolta. - -– Oh uram: kegyelmes uram! Légy hozzám irgalommal. Én vagyok a -szerencsétlen Damokos Tamásnak a hitvese, özvegy asszony, a kinek az ura -még él. - -– Ahá! Te vagy az a kaczki menyecske, a ki Apor István uramhoz levelet -irtál, hogy csak hagyja az uradat ott veszni a tatár rabságban. - -– Csak finta volt tőlem az a levél: a szorultság diktálta. - -– Tudom, tudom, jó asszony. Elpanaszolta azt már nekem azóta Apor István -uram maga. Értem már a dolgot. Nekem volt szánva a finta, s rá is mentem -a lépre. Elfogadtam a váltságdijat. No hát mi lett a váltságdijból? - -– Ő rá biztam, hogy vigye el Tatárországba s a moldvai határon -megtámadták a rablók, elvették tőle a pénzt. - -– Máskor a rablókra bizd az uradnak a váltságát, azok hamarább kézhez -adják. Én pedig uradat kihozattam Perekopba. A gazdája is vele jött, s -az dühös lesz, ha a mondott időre meg nem érkezett az urad váltságdija. -Nem tudom, mit csinál vele haragjában. - -– Oh hisz épen azért vagyok kétségbeesve. Se éjjel, se nappal nincs -nyugodalmam. Az ital nem megy le a torkomon, a nagy keserüségtől, s a -falatomat a porba keverem meg, mikor a jó uramra emlékezem. Azért -zudítottam fel azt a sok asszonynépet, hogy jőjjünk egyesülten fel a -diétára. Nem tudtam mást kigondolni nagy rettegésemben, mint hogy az -országtól kérjek segedelmet. - -– Azt nagyon jól tetted. Egészen helyes volt. Hallottam a hirét. Derék -asszonyság vagy. Hát aztán mi történt? - -– Most jött vissza a diéta követe a rettenetes hirrel, hogy a mit az -ország váltságdijnak határozott a rab magyarokért, az országnak testált -nyolczvanezer aranyat elvitte magával a vén fejedelemasszony. Előre -futtatá a fejedelem a kengyelfutóját Fogarasba hozzá, hogy elmeneküljön -a sok pénzzel, a mi uraink váltságdijával! Oh uram! könyörülj rajtunk -nyomorultakon: szegényeken. - -– Oh, dehogy vagytok ti nyomorultak, dehogy vagytok ti szegények, -erdélyi asszonyok. Több kincsetek van ti nektek, mint a világ akármi -asszonyának. - -– Nincs, uram, bizony nincsen, hidd el; ha minden ékességet a testünkről -kótyavetyére dobunk is, csak egy tizedrészét sem tudjuk mi előteremteni -az elcsizelt nagy pénznek. - -– Nem ott van a ti kincsetek, asszony; hanem a ti pergő-forgó -nyelvetekben: soha én a szultán mamelukjait nem láttam ugy hadakozni -szablyával, dzsiriddel, mint a hogy a magyar menyecskék tudnak hadakozni -az ő szájuk éles fegyverével. Ebben vagyon a ti hatalmatok. -Gyakoroljátok, a hogy elkezdtétek. Rontsatok rajta azokra a kakasokra, a -kik tojásokon ülnek, a mikből tettek helyett szavak kelnek ki. Ha ők -kotkodácsolnak, ti kukorítsatok! Mert bizony mondom néktek, hogy ha -annyi pénzt összehordtok is, hogy Szamost lehet vele rekeszteni, azért a -ti rab uraitokat a szultán ki nem adja; hanem ha az ő parancsolatjának -engedelmeskedtek; ha ezt a lázadó fejedelmet leteszítek, elkergetítek; -választatok helyébe magatok közül egy emberséges embert, akinek a -szultán fejedelemsüveget, zászlót, athnamét küldhet: akkor mind -valamennyi rabmagyart, urat és szegényt szabadon bocsát és haza ereszt a -felséges szultán ingyen váltság nélkül. Ha pedig ezt nem teszitek; ha -ezt a hitszegő, lázadó, kevély-kutya fejedelmeteket el nem kergetitek, -hanem hozzá ragaszkodtok, bizony fogadom, hogy a tatár khán mind -valamennyi fogoly magyaroknak orrát, fülét levagdaltatja. - -Ilka asszony nem várt többet. Rohant ki a bég szállásáról az utczára s -elmondá lihegő szóval az ott kinn várakozó asszonyi sokaságnak, hogy -micsoda szörnyű vigasztalást hallott tőle. Orrát, fülét levagdalják a -raboknak. - -De inkább mind a négy lába eltörjön a fejedelmi széknek. - -Ezt nem veszik az asszonyok olyan könnyen. - -Mentek nagy zsivajjal vissza a várhoz, az országgyüléshez. - -A pajtának a két nyitott oldalát ezuttal már vastag gerendákkal -rekesztették el a rendek, okulva a minapi tapasztalaton, nehogy még -egyszer rájuk döntsék a falat az asszonyok: most már csak egy kis ajtón -lehetett belépni a gyűlésterembe s azt fegyveres darabontok őrizték. De -többet ért minden erősködésnél a két Kemény fiaknak a bölcsessége, a kik -eléje jöttek az asszonyi küldöttségnek, a mely nőttön növekedett az -országházig érve. Valamennyinek az arcza piros volt már a haragtól s a -kontya félrecsapva. Ilka asszonynak a szemei ugy szikráztak, mint egy -furiáé. Arra a kérdésére Kemény Simonnak, hogy mi a kivánságuk megint? -csak annyit mondtak: (egyszerre huszan) hogy rá akarjuk gyujtani az -országházat a rendekre. - -– No no, asszonyaim! Hátha megalkudnánk? - -– De üszköt vetünk ugyan ennek a bódénak, ha csak… - -– Ha csak? - -– Ha csak rögtön le nem teszi a diéta ezt a hitszegő fejedelmet. - -– Mindjárt megértjük egymást. Hiszen a rendek is épen abban fáradnak -odabenn. Higyjék el kegyelmetek, drága asszonyságok, hogy odabenn még -forróbb az «aër», mint idekinn. A szultán és a tatár khán kegyetlenül -befütöttek a rendeknek. Épen most olvassa fel a protonotárius a -leveleiket, a mikben kegyetlen fenyetőzéssel követelik Rákóczy György -letevését, számüzetését. - -– Hát min tanakodnak még akkor a bölcsek? heveskedék Ilka asszony. Miben -válogatnak? Ha két félelem között van a választásuk, csak megmondja -nekik talán a fogvaczogásuk, hogy melyik a nagyobb? A melyiktől jobban -rázza az embert a hideg! A fejedelemtől kell-e jobban félni, vagy a -szultántól. Gonosz betegség ez! Az urakat még csak a hideg rázza, de már -mink a forró lázban vagyunk, s nem ismerünk se Istent, se urat! Ha el -nem kergeti az országgyülés a fejedelmet, felgyujtjuk az országházat. - -– De azt bizony ne tegyék kegyelmetek, a míg Bánffy Dénes uram vissza -nem jön a várból. - -– Hát mi dolga ott? - -– Ime felvivé a rendek kérelmét a fejedelemhez, hogy mondjon le önként a -fejedelemségről. - -– Mit, kérelem neki? Mit instáncziáznak? Ha a számadó juhászom -széthagyja zavarni a farkasoktól a juhnyájamat, maga hibájábul: nem -kérem, hogy menjen; kergetem botszóval. Hát annyi ezernyi magyar vitéz -nem több a birkánál? - -– De a fejedelem is több ám a számadó juhásznál. - -– No és ha azt mondja válaszul a rendeknek, hogy «eb ura a fakó!» akkor -mit lesznek teendők? - -– Hát az majd megválik. De most nagyon kérem kegyelmeteket, hogy a saját -magunk, és az egész ország érdekében ne rontsanak be az országgyülésbe; -hanem maradjanak kivül. Nehogy majd egy másik országgyülés azt -mondhassa, hogy ennek a mostaninak a határozata pressio alatt hozatott, -confusio volt benne, rend és forma ellen történt s ennélfogva -érvénytelen. Sőt tartsák kegyelmetek magukat távol és csendesen; hogy -rájuk ne foghassák a beavatkozást. Én bizony mondom kegyelmeteknek, hogy -a mai szent napon Rákóczy György elmegy a fejedelmi székről. Vagy önként -megy, vagy elmenettetik; de ezzel a mai nappal együtt ő is leáldozik. -Erre a hitemet kötöm le. S hogy szavam igaz lesz, arra zálogul odaadom -kegyelmednek Damokos Tamásné asszonyom az édes kedves kardomat az -oldalamról; tartsa azt estig magánál, kösse fel a saját derekára, s ha -hazugságban maradok, soha se adja vissza: rókafarkat viseljek az övemen -kard helyett. - -Ez a tréfásan komoly beszéd úgy, a hogy lecsillapítá az asszonyokat; de -még alkalmasabb volt a felgerjedt indulatoknak más fordulatot adni az a -hir, a mit gyors futamodással hoztak a városból a hátramaradtak: «lovas -katonaság közelít nagy számmal Ördöngös-Füzes felől!» - -S azzal egy időben a toronyban felállított őrök kiáltozák, hogy a -hezdáti uton nagy porfellegek mutatkoznak, a mikből számos dárdák hegyei -villognak elő. - -A fejedelem katonaságot hoz az országgyülés ellen! - -«No most hát felkötöm a Kemény Simon uram zálogbahagyott kardját! -Mutassuk meg asszonyok, mit tudunk?» - -S ezt mondva Ilka asszony, valósággal felköté a kardot a karcsu derekára -s hamarosan parancsokat osztott, a mik nyomban végre is hajtódtak. -Egyfelől a szamosujvári utczákat, másfelől a Szamoson átvezető hidat úgy -eltorlaszolták egymásnak fordított szekerekkel, hogy azokan se gyalog, -se lovas had tréfásan át nem törhet. A Szamos hidjáról pedig felszedték -a padlókat. (Tudva levő dolog, hogy a Kolozsvárról Deésre vezető -országút olyan elmésen van fundálva, hogy az utbaeső Szamosujvárt nem -érinti, hanem a Szamos tulsó partján halad el: ide csak hidon lehet -bejönni. Armeniopolis lakosai nem szerették a keresztülutazó katonákat!) - -Damokos Tamásné úgy kommandérozott, mint egy generális, s egész -strategiai éleslátással rekeszte el minden bejáratot a vár és -országgyülés épülete felé. - -Igaza volt. Ha az asszonyoknak nem szabad pressiót gyakorolni az -országgyülésre, hát akkor a katonáknak se legyen szabad. - -Bánffy Dénes ez alatt visszaérkezett a várból a fejedelem válaszával. -Rákóczy György nem mond le a trónról a szultán fenyegetésére, hanem -daczol vele, s kész fegyveres erővel megvédeni az országát és trónját a -török hatalom ellen. - -Ez a kemény makacsság, a megtörtént nagy veszedelem után s a fenyegető -még nagyobbal szemben, végső elkeseredésbe hozta a rendeket. A mint a -visszatérő küldött kimondta, hogy Rákóczy György nem lép le, egy szívvel -és szájjal kiáltának fel valamennyien: «no hát letétetik!» - -Nem fázott már senki. Náluk is bekövetkezett a láznak az a foka, a mikor -a vér a fejnek tódul. - -A zaj lecsillapultával az elnök Rhédey Ferencz kimondá, nyugodt, -elhatározott magatartással, hogy az egybegyült erdélyi rendek a -törvényesen megválasztott fejedelmet ismét törvényesen leteszik -trónjáról. - -Az első felindulás zaja olyan nagy volt, hogy azt meg kellett hallani a -nyitott pajtaoldalokon keresztül nemcsak a kivül álló sokaságnak, hanem -magának a fejedelemnek is odafenn a várban. Látni lehetett az alakját -többször az országgyülési pajta felé néző ablakban, a mint összefont -karokkal merően odaállt; sápadt arcza, kőmerev szemei, beharapott ajkai -elárulták, hogy miben szenved most. Gyűlölnie kell azt a népet, a melyet -kénytelen szeretni. Nem veszi észre, hogy fenyegetik ököllel az özvegy -asszonyok odalenn, nem veszi észre, hogy egy dühös mænade felmarkol egy -csomó porondot s feléje hajítja. Egy nagy szál árboczfa van az országház -elé plántálva, azon lobogtat a szél két zászlót, az egyiken Erdély -czímere, a másikon a Rákóczy családé. Ezeket a zászlókat bámulja -mereven. - -Azután a harsogó lármára mély csend következik. - -Mi történik odabenn? kérdezi mindenki. A szó elhal az ajkakon. - -Az történik e nagy csendességben, hogy az országgyülés főjegyzője a -rendek határozatát szerkeszti irásba; a holott renddel elősoroltatnak -azok a sulyos indító okok, a mik Rákóczy Györgyöt megéretté teszik -fejedelmi süvegének elvesztésére. - -A mély csendesség tart még akkor is, midőn a főjegyző felolvassa a -sulyos határozatot. Egy hang sem szól ellent. Mindenki belenyugszik, -némán, méltóságteljesen: egész érzetével a cselekedet fontosságának. - -De a fejedelmi trón egy perczig sem maradhat üresen. Választani kell -mást! Ki legyen a fejedelem. - -Uj rivallás támad! Ismét oly általános, mint az elébbeni; de ez már nem -a harag hangját, inkább az örömét, a lelkesedését hirdeti a levegőknek. - -Mi történik ott most? Kérdezi a sokaság. - -Mi történik ott most? kérdi az a márványarcz fenn a várablakban. - -Az történik, hogy új fejedelmet választanak. - -Ki legyen? Az a kérdés. - -Barcsay Ákos felugrik a pad tetejére s elkiáltja magát: «éljen Rhédey -Ferencz, Erdély fejedelme!» - -Az a nagy rivallás ezt a «vivát»-ot sokszorozza. - -A derék főur váltig szabadkozik, hogy ő nem arra való; nincs neki se -kedve, se tehetsége hozzá, hogy ő öreg ember, lovon sem ülhet már, -csatákat intézni, sereget vezetni soha se volt kenyere! nem hagyják -szóhoz jutni, a karszékével együtt felemelgetik a levegőbe. Utoljára -megharagszik, nagyot sujt a buzogányával a zöld asztalra s kivívja, hogy -legalább mint elnököt hallgassák ki. - -– Tekintetes rendek! Hát ne válasszunk úgy fejedelmet, a hogy a kozákok -választják a Kosevoi Attamánjukat: a kik addig czibálják a megválasztott -üstökét, s ütik agyba-főbe, a míg kötélnek áll s elfogadja a fejedelmi -süveget; hanem válaszszunk rend és törvényes szokás szerint, candidatura -s titkos szavazás mellett, megtartva, hogy a canditatióban az ország -mind a négy bevett vallása repræsentálva legyen. - -Ebbe csakugyan bele kellett nyugodni. S akkor aztán megalakult a -candidáló bizottság és a scrutinium. Barcsay Ákos is belekerült a -jelöltségbe; de ő maga kért minden embert, hogy ő rá ne szavazzanak. - -Ez alatt ismét csendességnek nevezhető időköz támad. - -Mi történik ott benn? - -Egyszer csak megjön rá a felelet. Az árboczon lengő zászlók egyike -elkezd alá szállni, és Rákóczy György onnan a várablakból láthatja, hogy -hull alá a czimeres zászlója Erdély lobogója mellől: le a porba. - -Most már tudta mindenki, mi történt. - -A lehulló zászlót frenetikus «vivát» ordítással üdvözlé az asszonyok -serege: ezer meg ezer kéz fordult mutató ujjával a fejedelem felé, kinek -az arcza ettől a látványtól olyan sápadt lett, mint egy sírból feltámadt -halotté. - -Percz mulva eltünt az ablakból. - -De kevés vártatva dobpörgés, trombítarecsegés hangzott a várudvaron. A -kapuk megnyiltak, s a fejedelmi várőrség zárt hadirendben nyomult ki a -térre, elől Gaudi szász dárdásai, utánuk a lovasság, s azoknak a -közepette a fejedelem maga lóháton, – kivont karddal. - -Mit akar azzal a kivont karddal? - -Szét akarja verni az országgyülést, a mely őt letette. - -Nem volna nagy munka azt a csoport urat onnan a pajtából a palánkon -keresztülugratni, s a trónról elüző határozatot visszakergetni a -kalamárisba. - -Hanem közbeesik négyezer kétségbeesett asszony hada. Az nem ereszti a -fegyveres hadat az országházig. - -Mint egy mozdulatlan sáncz, úgy fogják körül az országházat, vállat -vállnak szorítva, s szitokkal, gúnynyal fogadják a fejedelmet, ki -lovasai élén rést keres az országházhoz. - -– Minket öless előbb halomra! kiált Damokosné, odavetve magát vakmerően -a fejedelem paripája elé. Tapostass el a lovasaiddal. Ha az urainkat -elvesztetted, veszíts el bennünket is. Otthon vannak az árváink, azokat -is ölesd rakásra, hogy ne maradjon, a ki megátkozzon. Sujts ide azzal a -karddal! Ellenséget nem tudtál vele verni: verd hát a magad népét vele. -A hol fegyverre, férfira találtál, hüvelybe taszítád, elfutottál vele: -most diadalmaskodhatsz! Látod: asszonynép van itt és fegyvertelen. – -Vágjad fejedelem! - -Rákóczy György a fogait csikorgatta dühében, s szeméből könyet facsart -ki a szégyen. Hüvelyébe taszítá a kardját. - -Nem lehet asszonyok ellen harczolni. - -– Eh mit! kiált egy daczos hang a fejedelem kiséretéből. Korbács kell -ezeknek, meg seprü, nem kard; küldje csak nagyságod a szász darabontokat -ellenük vizes kötéllel, fogadom, hogy útat nyitnak! - -Ilka asszony Apor István szavát véli megismerni a goromba tanácsadóéban -s erre elfutja a méreg. Most már ő ránt kardot: ott van az oldalán a -Kemény Simon szablyája. - -– No ha te mi ránk korbácscsal akarsz jönni, mi fogadunk téged -doronggal: úgy készülj. Tépjétek szét asszonyok azt a kerítést! - -Az országház pajtáját a szabad tértől egy hevenyészett kerítés zárta el, -keresztberótt fenyőfadorongokból. Egy percz alatt szét lett bontva a -kerítés, s a hány dorong, annyi asszony kezében kalimpált a levegőben. - -Jöjjenek hát azok a szász universitás darabontjai a korbácsaikkal! -Jertek zöld angyalok: kék angyalok lesztek! - -Rövid időn úgy járt Rákóczy György, hogy az ő serege volt megtámadva a -fenyegetőző asszonynépektől. - -A felrendelt hadak pedig se Szamosujvár felől, se a hesdáti útról nem -jöhettek át a szekérsánczok és a felszedett hid miatt, hogy együttes -megjelenésükkel véget vessenek ennek a kellemetlen patáliának. A vakmerő -asszonynép belekapaszkodott a lovasok zablyáiba, s elfogdosta a -lándzsások czuczáit. Ördögök voltak velük, nem féltek azok senkitől. - -Ez alatt pedig odabenn a pajtában folyt csendesen a fejedelemválasztás. -A scrutinium-bizottság számlálta a szavazatokat. A túlnyomó többség -Rhédey Ferenczre adta a szavát. Barcsay Ákos kapott nyolczat, a -lutheránus jelölt egyet, az unitárius szintén egyet. - -E válságos pillanatban trombitaszó hangzott Szamosujvár felől, de ebben -Rákóczy nem a maga kornétásáéra ismert, mert az török sipnak hangja -volt. Akmet bég jött lóháton teljes parádéban a város felől; mellén -kiterítve a szultán fermánja pergamenen, előtte egy lovas csausz, a -lófarkas boncsokkal, meg egy piros ruhás, rézsisakos szarácsi a török -sippal. Oda igyekezett a válság színhelyére. Csak harmad magával jött, -de azzal a magabiztával, hogy előtte fegyveres és fegyvertelen népek -bizony utat nyitnak; mert ő a földi fejedelmek leghatalmasabbikának -személyét képviseli. - -Nem is igen tekingetett se ide, se oda; nem nézte, ki marad el mellette -jobbról, ki balról? Asszonyok? Fegyveres vitézek? Csőcselék, szemét! mi -gondja rá? Mereven nézett maga elé, mint a hal. - -A czivakodó táborok pedig engedelmesen utat nyitottak a trombitafuvó és -boncsokvivő lovasai előtt. - -Mikor Akmet bég Rákóczy György elé ért, azt meglátta s ott megállítá a -lovát; de nem szemközt fordulva, hanem csak úgy oldalvást, mintha a -fejedelmet csak félvállról venné. Ott jobbról a trombitás, balról a -boncsokos egy lófejjel hátrább maradva, mellé sorakozának s erre a -trombitás három czifra rivallást bocsátott el a török sipjából. Az azt -jelenté, hogy hallgassatok! - -A helyreállt csendben aztán így szólt Akmet bég: - -«Becsületes magyarok, fegyveres vitézek, Messiást hivő három nemzet! Én -Akmet Ben Khalil bég, a magas Kapu tihajája, adom tudtára mindeneknek e -mai napon ezeket. Az én uram, a felséges török szultán, (kinek árnyékát -Allah terjeszsze ki a négy világ sarkáig!) parancsolja ti nektek, -alázatos jobbágyainak, hogy a kit a ti rendeitek mai napon az ő -legmagasabb parancsolatjára a fejedelmi székből letettek, a lázadó, -hitszegő és nagyravágyó Rákóczy Györgyöt se pártolni, se követni többé -ugyan ne próbáljátok, hanem a kit az erdélyi három nemzet a megrögzött -főrendek, vagy egyéb nemzetbeli urak és úrfiak közül fejedelemnek -megválaszt, hogy az ország szegény népének oltalmazására legyen: annak -bizony engedelmeskedjetek. Mert ime megparancsolá a felséges nagy úr, -(kinek nevét Allah megdicsőítse) a budai Ali basa fővezérnek, az ő -magyarországi kormányzójának, hogy azonnal minden hadaival meginduljon -Erdélyország felé és hozza el a zászlót, a fejedelmi botot és az -athnamét a megválasztott új fejedelemnek. Hasonlatosképen megparancsolá -a fölséges krimiai khánnak, a Mehemed Ghirainak, hogy a Kemény János -vezér alatt bolondul fogságra jutott szegény rabokat mind szabadon -bocsátaná s őket hazakisértetné legkisebb sarczolás nélkül. Ha pedig az -ország a maga veszedelmét kivánná s ragaszkodnék ama gonosztevőhöz, a ki -a magas Kapu méltóságos parancsolatjára mai napon a fejedelmi székből -letevődött: megparancsolta a felséges szultán (áldassék minden jó népek -által és rettegtessék minden gonoszak által az ő neve) a budai Ali basa -fővezérnek (kinek Allah méltóságát nevelje!), hogy minden zászlóival, a -mik örökké győzhetetlenek, az egész spahik és janicsárok válogatott -seregeivel, az egri és esztergomi hatalmas basákkal, számtalan ágyúkkal -Erdélybe berohanjon, a népet a lovak lábai alá gázoltassa; az országot -végtől végig elpusztítsa, a felséges tatár khán is (kinek nemzetségét -Allah szaporítsa meg), ne csak hogy szabadon ne bocsássa a rabokat, de -sőt mégegyszer annyit hurczoljon el rabszolgául Erdélyből: haneha a -magas Kapu méltóságos parancsolatja ellen ti erdélyi három nemzet -szarvakat emelnétek. Hallottátok szavaim, a mik mind igazak. Mondám a -Zilkadi havának utolsó napján, a szentséges Mohammed Musztafa -ezerhetvenedik esztendejében. Gondoljátok meg, hogy okosat tegyetek-e, -avagy bolondot.» - -Erre ismét hármat fuvatott a török sippal s visszafordítá a lovát. - -És Rákóczy Györgynek látnia kellett, hogy tódul az ő saját nemzetének -asszonynépe ahhoz a hitvány szolgához, a ki a szultán cselédjeinek -rangjában következik, hogy csókolják annak a kezeit, a kaftánja szélét, -még a kengyelvasát is: leterítik eléje a zekéiket, hogy azokon léphessen -végig, s áldást zengedeznek felé; míg őt szidalmakkal tetézik, átkozzák -s tele marokkal szórják felé a port. - -Az a tengermélységű keserv, a mi a szivét e látványra eltölté, egyszerre -meggyógyította a testét. - -Nem volt már halavány, tűzlángban égett az arcza. Szemei fehéréből -elmult a kóros sárgaság, vér futotta azokat el: minden ereiben elkezdett -a vér egészséges lüktetésbe kerülni. Nem sírt! Kevélyen felemelte a -fejét és kaczagott. S azt kiáltá a fegyvereseinek: «no hát, lássuk azt a -budai basát! A ki törököt akar ütni: jöhet velem!» - -Ez a szó gyújtott. - -Az impertinens hang, a dölyfös modor, a mit a török követ használt -előttük, dühvel tölté el a harczosok szivét. Annak nem fojthatták azt a -torkára, mert a követ személye szent. Az asszonyokon nem állhattak -boszut, mert az gyávaság volna; az országgyülés rendeit nem verhették -széjjel, mert az zsarnokság volna: a fejedelem megmutatta nekik, hogy -hol keressék a koszoruikat s ezzel bizonyítá be, hogy mégis csak ő az -igazi fejedelem. Ha hibái vannak is: fejedelmi hibák! - -Minden csapatja egy lélekkel kiálta neki vivátot s azt mondá, vele megy -a pokol ellen is. - -Rendelkezett, hogy a szekérsánczokat hányják széjjel, s a hidat állítsák -helyre. - -A míg ez megtörtént, beküldé a rendekhez Mikes Mihály kanczellárját -azzal az izenettel, hogy csak határozzanak tetszésük szerint, nem -akadályozza őket semmiben, válaszszanak, ha tetszik, új fejedelmet: ő -most a rendeknek békét hagy és másfelé fordítja haragját. - -A szekérsánczot maguk az asszonyok önként elbontották, a mint azt -megtudták, hogy Rákóczy György seregével együtt el akar vonulni. - -Mikor a hid helyre volt állítva s Rákóczy György a lovasai élén -átlovagolt rajta, visszatekintett az elhagyott vár felé. Akkor húzták -fel az új fejedelmi zászlót az országház előtti árboczfa hegyére. - -Rákóczy György ráismert a czímerre; a kétfarkú oroszlán, koronával a -homlokán, karddal a markában: ez a Rhédeyek czímere. - -A jó Rhédey Ferencznek a fia, János, épen hadsegéde volt Rákóczy -Györgynek, a testőr dragonyosok hadnagya. - -– Ej ha, édes öcsém, mondá Rákóczy a mellette lovagló Rhédey Jánosnak. -Úgy látom arról a zászlóról, hogy a rendek a te édes apádat választották -meg helyembe fejedelemnek. – No ezt nem nagy fáradságomba fog kerülni -onnan elkergetnem, ha visszatérek. - -– Magam is azt hiszem, felelé Rhédey János; s aztán a vitéz urak közt -nagyon derült hangulat támadt erre a hirre. Jobb tréfát nem lehetett -volna kigondolni, mint azt, hogy a derék, jámbor, senkinek soha nem -vétett Rhédey Ferenczet válaszsza meg Erdély fejedelmének. - -Erről többet nem is beszéltek. Passiójáték, semmi más ez. Hadd -játszszák, a kiket mulattat. - -Rákóczy György összeszedte a hadait, megnyitotta pénzes ládáját. Rabokat -kiváltani nem volt pénze, uj zsoldosokat fogadni volt. Haller Gáborra, -Bethlen Jánosra bízta az alvezéri tisztséget. - -Azzal egyenesen Jenő felé indult, a hol Ujlaky László várkapitány, -Diószegi Kristóf lovassági hadnagy, az ő hivei védték a várat a nagy -sereggel megérkezett budai fővezér Ali basa ellen. - -A Maros partján megütközött Rákóczy György a török fővezérrel, s úgy -pozdorjává törte az egész ozman sereget, a hogy már régóta nem volt a -félhold fegyvere megalázva a magyar földön: felét a török hadnak -belekergette a Marosba, a ki oda nem fult, csak az menekült meg. A -fővezér maga egy csónakon szabadult ki a mészárlásból; de elesett az -egri basa, meg az esztergomi bég; s ott veszett a török ármádia minden -zászlója, lófarka, ágyuja, podgyásza. - -Olyan volt ez, mint mikor a feldühített oroszlán kiszabadul a -ketreczéből s a gyilkos boszantói közé veti magát. - -Agya-feje törötten került haza az a sereg, a melynek Erdélyt a lovak -patkói alá kellett volna gázolnia. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Hanem hát mindez nem sokat használ a szegény Damokos Tamásnak! Meg az ő -rabtársainak. - - - - -A SZERELEM BOSZUJA. - -Buzdurgán murza ez alatt hiába leste-várta Perekopban, hogy mikor -érkezik meg a Damokos Tamás váltságdija? - -A szultán tihajájának a leveléből világosan megértette, hogy azonnal -hozza ki az uri foglyot «Órkapu»-ba; a hogy a tatárok hívják Perekopot, -(Arany kapu) mert a váltságdijjal jönnek már Erdélyből. Ő tehát egész -kényelemmel oda utazott. A kedvencz kadináját is magával vitte, s -asszonynyal utazván, elég lassan haladhatott. De meg az emberség is azt -kivánta, hogy a foglyot nagyon meg ne hajtsa; mert annak nem könnyű -lánczczal a lábán gyalogolni: azt pedig, hogy egy foglyot szekéren -szállítsanak, no ily bolondot még nem hallott senki. Hanem az meg volt -engedve a rabnak, hogy annak a szekérnek a saraglyájába kapaszkodjék, a -melyen Kalme utazott. Így aztán lopva juttatott neki Kalme egy-egy -falatot a szultánkenyérből Buzdurgan uram minden szemfüleskedése mellett -is. - -A murza nem is hitt egyebet, mint hogy a mikorra ő megérkezik a -záptenger szorosához, már akkor ott vár a Damokosné küldöttje a pénzzel. -Nagyon megorrolt, mikor nem talált ott senkit! Még neki kell ott várni a -kutyafülű gyaurra! - -Perekopot pedig nem azért hiják Aran kapunak, mintha volna rajta valami -aranyos. Czudar, piszkos, ronda fészek az egész: jobb felül a holt -tenger mellette, bal felül a záptenger. Az egyiknek a partján tengeri -sót párolnak, a másikból tőzeget vágnak. Béka, sáska, ójtott szunyog, -repülő poloska annyi van, a mennyi csak kell. A levegő dögleletes, a víz -émelyítő, a nap sem süt istenesen, mindig köd ül előtte. - -Az egyedüli úrnak való lakás a vár; abban van elég üres szoba. - -Buzdurgán murza oda kvártélyozta be magát, a mi már csak azért is -szükséges volt, mert itt az ajtókat be lehet zárni lakattal. Egy -szobából csinált háremet, abba bezárta Kalmét, a másikból tömlöczöt, -abba elcsukta Damokos Tamást. – A kulcsokat aztán az övébe dugta, s -unalmában elment a kávéházba csibukozni, meg a tengerparton a sóaszaló -medenczéket végiglépni, aztán meg a moschéeba a keringelő dervisekben -gyönyörködni. Negyedik mulatságot, akárhogy kereste, nem tudott -kitalálni. - -Mikor már nagyon sok nap elmult, azt mondá egyszer Damokos Tamásnak a -murza, mikor felnyitá a zárkáját, hogy a mindennapi piláfot beadja neki -egy fatálon. - -– Hallod-e te Tamás a Damokosok között; azt gondolod-e te, hogy én nekem -valami nagy gyönyörüség itten mindennap elnéznem, hogy hány csetver sót -sepernek össze a záptenger partján? hogy hány legyet kapnak el a kutyák, -a kik a kávéház elejét körülülik? meg hogy hányat fordulnak egy óra -alatt a keringelő dervisek? - -– Magamnak sincs jobb mulatságom: felelt rá Tamás. - -– Neked! Dagadj meg! Te rab vagy, abban kell megnyugodnod, a miben meg -vagy. De nekem senki sem parancsolja, hogy én itt a számbarepkedő -szunyogokat köpködjem, s a büdös víztől az orromat fintorgassam, mikor -így is elég pisze. Az a te váltságdijad csak nem jön. - -– Magam is eleget aggódom miatta, hogy miért nem jön. - -– Én azt mondom, azért nem jön, mert nem küldik. - -– A felől bizonyos lehetsz uram, hogy a feleségem azonnal elküldte a -pénzt, a mint megtudta, hogy te elfogadod. - -– Én pedig azt mondom neked, hogy a te feleséged egy nagy… (Itt egy -olyan szót használt a murza, a mit nem szokás papirosra leírni.) - -Erre Damokos Tamás úgy teremtette neki a fejéhez az egész tálat -piláfostul együtt, hogy a murzának a szeme, szája tele lett faggyus -riskásával. - -– Ne volna csak kétezer aranyam a bőrödben, hogy összetörnélek most! -Agyarkodék a murza, letörölgetve pofájáról az ételmaradványokat. – -Veszett bolond! Most már az a büntetésed, hogy nem kapsz más ételt. -Feleheted a földről, a mit hozzám vágtál! – Hanem aztán, ha itt találsz -veszni a nyakamon: akkor lesz még majd neked drága ez a pilaf! - -Ezzel a fenyegetéssel kiment a zárkából a murza s rálakatolta az ajtót -Tamásra. Azután átment a háremébe, felhordatta a maga lakomáját, s annak -az elköltése közben elpanaszlá Kalménak, hogy hogyan járt Tamással. - -Kalme nevetett rajta. - -– De hát minek is mondtad neki azt, hogy a felesége «az?» - -– Hát mert az! - -– Mért gondolod? - -– Nem gondolom, hanem tudom. Megirta nekem a levelében Akmet bég, hogy -ugyan siessek elfogadni a kinált kétezer aranyat, mert a menyecske -félrecsapó. Olvasta neki egy levelét, a mit egy másik gyaur béghez írt -az asszony. Nem bánná az, ha itt veszne az ura, hogy másikat kapjon -helyébe. - -S nagyobb igazság kedvért elő is vette Buzdurgán murza azt a levelet, a -mit Akmet bégtől kapott, s megmutatá azt Kalménak; Akmet bég -szórul-szóra közölte abban annak a levélnek a tartalmát, a mit Ilka -asszony Boldizsár tanácsára fintából Apor Istvánhoz irt. - -– Meglátod, hogy itt hagyja az átkozott a nyakamon veszni az urát. - -Kalme lecsillapította a murza haragját. Volt neki ahhoz való szere. Jó -adag mákonyt tömött a pipájába: mire azt kiszítta a murza, úgy aludt -tőle, mint a só. - -Akkor aztán Kalme kivette az ővéből a zárka kulcsait, összegyüjté a -lakoma maradékát, a miket ő a saját szájától megvont, s a hogy azt -rendesen tenni szokta, mikor a murza mély álomba dölt ebéd után, -felnyitá a Tamás börtönét s átvitte hozzá a körömfaladékot. - -Tamás tudta azt, hogy ilyenkor a murza alszik, s dongó legyen a talpán, -a kinek a csípésére csak annyit is szuszszant, hogy «hess légy!» -Ilyenkor történhetik felőle akármi. - -– Elébb egyél, lakjál jól. Aztán majd zsémbelek veled. Mondá Kalme, oda -kuporodva Tamás mellé a szalmára. - -Mikor aztán Tamás mindent elfogyasztott hűségesen, akkor rákezdte Kalme -a zsémbelést. - -– Micsoda bolondot cselekedtél a murzával? - -– Fejéhez vágtam az ételes tálat. - -– Miért tetted? - -– Azért, mert rossznak mondta a feleségemet. - -– S azért úgy fel kellett gerjedned? - -– Mikor azt bántják, a kit szeretek. - -– Hát te azért, a kit szeretsz, minden vakmerőségre képes vagy? - -– Még a halálra is. - -– Még a halálra is? Akkor hát egy másik életre is? - -– A másvilágon bizonynyal. - -– Nem a másvilágon, hanem ezen a világon. - -– De már ezt nem értem. - -– Hát megmagyarázom. – Nézz a szemembe. S ha valamit a szám rosszul -mond, olvasd ki a szememből jobban. Engem is sokszor háborít az álom, -hogy miért nem született számomra olyan férfi, a ki mikor szeret, a -haláltól sem retteg? Egyet találtam s az is a másé. S ennek olyan bolond -vallása van, a mi tiltja, hogy egy szív két szivet zárjon be. Annak csak -egy nőt szabad szeretni. - -Damokos Tamás elértette biz ezt a vallomást, s lesütötte szemeit -szégyenletében. Az oroszlán nem olyan rettenetes állat, mint egy idegen -asszony, a ki szerelmet vall egy feleséges embernek. - -Nem tudott rá felelni semmit. Eszébe jutott József története -Potifárnéval. S neki még csak köpönyege sincs, amit a kezében felejtsen. - -Pedig biz azt sejthette volna előre is, hogy a sok nyájasságnak, -barátságnak ez lesz a vége. - -– Szebb a feleséged, mint én? Kérdezé Kalme, megtaszítva kezével az -elmélázót. - -– Nem tudom. A feleségemet nem láttam. - -(Már tudniillik «úgy», mint a kadinát.) - -– De engemet láttál. Tudhatod, hogy semmi hibám nincsen. Még a hol -tizenketten vannak is mellettem, nem én vagyok a tizenharmadik; hanem én -vagyok az első. - -– Az már igaz. - -– Rossznak sem igen ismerhetsz. Mindenkor csak jókat tettem veled. Sok -kínzás elmaradt rólad az én könyörgéseimre, a mi különben rád volt -mérve. Én enyhítettem a rabságodat. A falatomnak felét félreraktam, hogy -teneked juttassam. - -– Elismerem. Áldjon meg érte az Isten. - -– Azt is tudod, hogy nem játék, a mit teszek. Mert ha megtudná -Buzdurgán, hogy téged meglátogatlak, mozsárban töretne össze. - -– Elég bolondul cselekszed. - -– Nem gondolok akkor arra. Azt hiszem a mennyországban vagyok, mikor -hozzád közel vagyok; azt hiszem, hogy idvezültem, mikor a szemedbe -nézek. Meg tudnék halni azért, hogy szeress. – És te engem még sem -szeretsz. - -– Mert te neked már van urad; s nekem is van feleségem. - -– Az igaz, hogy Buzdurgán az én uram, mert megvett a derbendi vásáron, -mint legszebb leányt háromezer aranyon, ép úgy, mint megvette a -legnagyobb lovat ugyanakkor kétezer dénáron; de ha a Kara-Kush lovának -embernyi esze volna, mint nekem, az is azt tenné, hogy nem őtet venné -fel a hátára, hanem tégedet meg engem, s elfutna velünk a világba. Az a -te feleséged pedig ki tudja, a te asszonyod-e még? - -– De én tudom. - -– Ne bizonyítsd. Tudod, hogy a ti országotokban van olyan törvény, hogy -ha egy asszonynak az ura egy esztendeig egy napig a feleségéhez meg nem -tér, az asszony felszabadíttatik, s választhat más urat magának. - -– Én ugyan ilyen törvényről semmit sem tudok, pedig jártam volna -Gyulafehérvárott a kollégiumba. De hogy ha mindjárt Zandirhám kőpaizsára -volna is bevésve aranyozott betűkkel egy ilyen törvény, és hogy ha azt -kemény parancsolás mellett hagynák meg az én drága Ilkámnak, hogy -kövesse és én tőlem elválasztva, magát más férfinak adja: még akkor is -kétszer Tamás vagyok benne, hogy ő engemet nyomorult rabságomban -elhagyjon, mással fölcseréljen. - -– Akkor nem jól ismered az asszonyokat. - -– Az igaz. Több asszonyt soha sem ismertem csak a feleségemet. Annak se -tanultam az indulatait: nem fürkésztem, nem kutattam, nem jártam utána. -Nem kerestem a bizonyságokat, nem tettem próbára a hűségét, nem őriztem -Árgus szemekkel: hanem hiszek benne, úgy mint az egy Istenben! - -Kalménak a szemébe szökött a köny. Boszusan törlé le a fátyolával. - -– Mit keres ez az ostoba víz a szememben? Hát te hiszesz az asszonynak? -– Vajjon hisz-e te benned is épen úgy az asszony? - -– Bizonyára ő is úgy hisz. - -– Nem álmodja-e meg, hogy egy más asszonynak szemei égnek az orczádon? S -ha megálmodta, nem fáj-e a szive bele? - -– A ki maga is igaz, annak nincsen gyanuja. - -– És azért, látod, még az is, a kiben úgy hiszesz, mint az Istenben: itt -hágy kiváltatlan, nem küldi a váltságdíjad; míg az, a kit megvetsz, föl -sem veszesz, minden nap újra kezdi szabadításod munkáját. Te nem is -álmodol arról, micsoda éles tőr függ a fejed felett asszonyi hajszálon? -Az az én hajszálam. Ennek a szörnyetegnek itt, a kinek a horkolását -hallod, a hányszor fölébred, az az első szava: elhozták-e már a -váltságdíjat azért a lánczos kutyáért? S mikor megtudja, hogy még nincs -itten, dúl-fúl, átkozódik. Mennyi hizelgésbe, mennyi szép szavamba kerül -én nekem mindannyiszor lecsillapítani a haragját! A ki próbálta már -bőszült vizilovat, dühödt elefántot megszelidíteni, csak az tudja, mi az -én munkám. Szörnyű boszut akar rajtad állni, hogy ha ki nem váltnak. -Napról-napra egymásra tetézi a félrerakott haragját, hogy egyszerre -elborítson vele. Úgy kell neki mindenféle csábítással, édesgetéssel a -kezére járnom, hogy még egy napot várjon, ne vigyen még vissza, hátha -holnap megérkeznek a küldött a pénzzel. De annál nagyobbra nő mindennap -az adósságod kínszenvedésekben, ha végre is itt találsz rajta veszni. - -– Én hiszem, hogy ez a mai nap utolsó napja a várakozásnak. - -– Én óhajtom, hogy az legyen. Ma még meg is sértetted a murzát. Ez nem -megy ingyenbe. Ha te őt ismernéd, lélekzetet se vennél, mikor előtte -állsz, mert a mit szájából kilehel, még az is tele van méreggel. Ez -legyen az utolsó napod az ő keze közelében. Ha holnap ki nem vált a -feleséged, akkor csak az Isten segít rajtad – vagy én. - -Ezzel magára hagyta Damokos Tamást a szép kegyencznő, s ismét rázárta a -börtönajtót, és visszatért az alvó szörnyetegéhez, a kinek a -horkolásától reszketett a vár. - -Másnap délig senki az ajtót sem nyitotta a fogoly úrra. Még csak neszt -sem hallott magányos zárkájában, a hová még a napvilág is gyéren hatolt -be, az ajtó fölötti szűk kerek ablakon át. - -Csak arról tudta meg, hogy dél van, mikor a murza hazaérkezett a -délelőtti unalmas csavargásából, végig káromkodva a hosszú folyosón. -Mikor az ő zárkájának az ajtaja előtt elment, nagyott rugott rajta: -«Kell piláf? lánczos kutya!» Azután kinyitotta az átelleni ajtót -kulcscsal s akkor meg Kalme csengő, hizelgő hangját hallá egy pillanatra -Tamás, s aztán becsukódott az ajtó, ismét csendes lett körülötte minden. -Csak egy nyomorult légy zümmögött a szögletben, a mit megfogott a pók. - -«Úgy látszik, hogy a murza ma bőjtöt akar tartatni velem;» gondolá -magában Tamás. - -Hosszú idő telt bele, a míg újra hallá nyikorogni az átelleni ajtót, a -mire azonnal következett az ő börtönajtajának felnyitása: előtte állt -Kalme. - -A kadinának arczán valami ördögi jókedv látszott ez alkalommal: a szemei -tüzeltek, az ajkai nevetésre voltak nyitva; hanem a mellett a szemöldei -összehuzódtak, mint két kígyó. - -– Jó hírt hozasz? kérdezé Tamás lelkendezve. - -– Hát mit hoznék mást? - -– Megérkezett a váltságom? - -– Megérkezett a szabadulásod napja. Jöjj át a murzához. - -– Veled együtt? - -– No hát mi az? - -– Nem haragszik meg a murza, ha a felesége fátyol nélkül mutatja magát -idegen férfi előtt? - -– Oh a murza soha sem haragszik, mikor alszik; szólt Kalme dévajul -nevetve. Olyankor mindent megenged. - -– De ha föl talál ébredni? - -– Holnap reggelig nem. Annyi hashisht tettem a kávéjába, hogy egy napig -ott marad a paradicsomban. Tánczolhatunk, dalolhatunk, miatta. Ott -lakomázhatsz a hátán. - -– Ne tégy velem bolondokat. - -– Csak te bizd rám magadat. Mondtam, hogy megszabadítalak. Elébb lakjál -jól. Ne félj semmitől. Magunk vagyunk. A murza szolgái mind meg vannak -nyerve. – De a tánczhoz nem kell a láncz. Elvettem a lakat kulcsát; -elébb leoldom kezedről, lábadról. - -Tamás engedte a lánczait levetetni. - -– No jer velem. Az asztal meg van terítve. - -A tatárok nem esznek asztalról. Tudta ezt Tamás. - -Hanem azért neki mégis terített asztala volt. Buzdurgán murzának a háta. -A mint az esetlen nagy kolossz ott feküdt hosszan elnyulva a földön -hasmánt, Kalme az ő széles hátára rakta fel az ételeket és csemegéket: -oda kellett Tamásnak letelepedni és a gazdája hátáról lakomázni. – -Bizony olyanformán érezte magát, mint a siralomházba kitett rab, a kinek -a nyakán van már a hóhér kötele s úgy kinálják mindenféle drága étellel -és itallal – utoljára életében. - -Kalme csintalanul nevetett a vendége rettegésén. - -– Ne félj tőle! Nincs ez itthon. A paradicsomban van most. Nézd, hogy -ragyog az arcza a gyönyörüségtől! Most a tubafa virágkelyheiből -szürcsöli az édes mézet ajkaival. Ott jár a kristálypalota hetvenhetedik -termében. Hetvenhét huri tánczol körülötte. Nézd, hogy mosolyog reájuk! - -S mikor azt látta Kalme, hogy a vendége mégis csak nagyon feszeng s -kényelmetlenül érzi magát, felkapta a murza rhinoczerószbőr korbácsát s -nagyokat húzott vele az alvónak mezitelen talpára: a mire az összevissza -rándult. - -– Légy Istennel! rebegé Tamás. Ne kisértsd az ördögöt. - -– Hahaha! Kaczagott Kalme. Hiszen most a hurik csiklandozzák. No hát -csak te egyél nyugton. - -S azzal békét hagyott Tamásnak is meg a murzának is, s elkezdett egy -szerelmes románczot dalolni Mirza Shaffitól, s a közben egy nagy -pávatoll-legyezővel hüsselte a vendégét, meg néha a gazdáját is, a ki -neki asztalul szolgált. - -Tamás azonban mindeneknél inkább éhes volt arra a hirre: hogy -megérkezett-e hát a váltságdíja? csakugyan itt van? hogy jött meg? ki -hozta el? - -– Ki végezne egyszerre két dolgot? Enyelge vele Kalme. Mikor eszel, -akkor ne beszélj. Mikor iszol, vesd félre a gondot. Majd megtudsz idején -mindent. - -– Csak annyit mondj, hogy szabad leszek-e már? - -– A mondás hazudhat: a cselekedet igazat mond. A számnak ne higyj, hanem -a kezemnek hihetsz. - -Azzal felkapta Kalme a lánczot, a mit Tamás kezéről, lábáról levett; oda -futott vele az ablakhoz, s kihajította azt rajta. - -Tamás megrettent. Az jutott eszébe, hogy az a láncz az ő személyének -kiegészítő része. Azt neki Buzdurgán murza nem azért adta, hogy az -ablakon kidobálják. Hát majd mikor visszakéri? Ijedtében maga is -odafutott az ablakhoz, a melyen Kalme kidobta a lánczot, s kidugva rajta -a fejét, utána nézett, hogy hová esett a láncz? - -Az biz egy mély sánczárokba esett, a minek a feneke hat ölnyi mélyen -volt az ablak alatt; e sánczárokba nyiltak az istállók kapui, a mikben a -várőrség lovait szokták tartani. Most is ott vezetgetett egy felnyergelt -paripát egy félmeztelen rabszolga, a ki meghallva a leeső láncz -csörrenését, megállt és felemelte az arczát ahhoz az ablakhoz, a honnan -a lánczot ledobták. - -De hát arcz volt-e az? Ember arcza? - -Tamásnak még a lelke is fázott, mikor rátekintett. Ezen az emberi -ábrázaton úgy el volt csufitva Isten remeklése, hogy irtozat volt -ránézni. Átkozott kezek csonkították így meg. - -Tamást úgy megigézte ez a rémtekíntet, hogy nem bírt tőle megválni; a -keble elszorult; szerette volna megsiratni. - -A szép kadina oda hajolt föléje, az arczát az övéhez illesztve s a haját -hátra simítva szép bársony kezével. - -– Látod; mondá neki. Ez egy hazádfia: székely vitéz. Ezzel is az -történt, hogy Buzdurgán murzával kihozatták Perekopba, váltságdíjt -igérve érte. Ő aztán, hogy hasztalan várt a váltságdíjra, az nem jött -meg: boszujából így elcsufittatá az arczát a rabjának, a milyennek -látod. Talán nemes úr volt; most istállót tisztít. - -Tamás összeborzadt. Ilyen kegyetlenül bánni egy emberrel, csak azért -mert rab volt, s itt feledték. A köny is meggyült a szemében. - -A megcsufolt ember a föld felé fordítá az arczát. Tudta, hogy irtóznak -tőle. - -Kalme a kezével inte az elcsufitott arczúnak, hogy vegye fel a lánczot s -vigye onnan. - -– Ez a mi hivünk; suttogá Tamásnak. - -(– Miféle hivünk? kiknek «nekünk»? töprengett magában Tamás.) - -A mennyire a szeme ellátott onnan az ablakból, a végtelen, vigasztalan -záptenger terült el előtte, elszórt mohotkás szigeteivel, a szikes -sivatagba beleharapdáló tömpölyeivel, vérveresre festve az alkonyégtől; -sehol egy hajó, egy mentőcsónak az egész hullámpusztaságon. - -– Jer innen! mondá Kalme, elvonva őt kezével az ablaktól. Milyen fagyos -a kezed! Nézd az én arczom milyen forró. S odaszorítá Tamás kezét -lángoló arczához. Nesze igyál ebből a muskavitból: ez fölmelegít. - -S valami zöld ragyogású nedvet töltött egy szűknyakú velenczei -kristályból egy talpatlan pohárkába, azt maga megizlelte először, -belemártva piros nyelve hegyét, s aztán ráerőltette Tamásra. - -Ez csakugyan bűbájos ital. Egyszerre tűzzé válik az emberben s minden -érző idegébe szétfut. Még a szivet is csiklandozza. - -– Jer. Ülj ide mellém! - -Hova? Hát csak arra az élő kerevetre: a murza idomtalan tetemére, úgy -sem jó az egyébre. S hogy Tamásnak nem akarózott a leülés, átölelte a -nyakát, úgy rántá oda maga mellé s egy hirtelen csókot nyomott az -ajakára, a mitől szegény Tamás ugyan halálra ijedt volna, ha a muskavit -lángja nem bátorítja vala. - -– Haragszol érte? suttogá Kalme. Ha nem tetszett, add vissza. - -De biz azt nem adta vissza Tamás, hanem csak letörülte a nyomát a -szájáról a dolmánya ujjával. - -– No hát ha nem akarod, hogy szerelemről beszéljünk, hát beszéljünk a -szabadságról, mondá Kalme. - -Már erre a szóra ugyan villogtak a szemei Tamásnak. - -– Akarsz-e megszabadulni? - -– Éjjel-nappal azért imádkozom. - -– Kihez? - -– Az Istenhez. - -– Hát azt gondolod, hogy az a tízezer, meg tízezer társad, a ki veled -együtt esett rabságba, nem imádkozik épen úgy a szabadságért, ugyanahhoz -az Istenhez? Azt várod, hogy a te imádságodat meghallgassa, annak a -tízezernek meg azt mondja: «nem hallok!» - -– Ne tarts te nekem mustrát az Isten bölcsesége felett: azt nem bízták -halandó emberre. Én igazhivő keresztyén vagyok. - -– Bánom is én, akármit hivő vagy. Nekem nem kell hinnem semmit, mert -asszony vagyok. Allahnak semmi gondja az asszonyokra. Kutya, macska, -madár, asszonyi állat, él, hal, kileheli a páráját, s aztán nem vár se -jót, se rosszat. Nekünk addig kell kivennünk az életből a magunk részét, -a míg itt ezen a földön vagyunk. - -– De ne töltsük az időt az istenség és az asszonyi lélek fölötti -vitatkozással, mondá bosszusan Damokos Tamás, megbotránkozva az oktalan -asszonyi állat eszeveszett okoskodásán. - -– Kénytelen vagyok ám azon kezdeni, mondá Kalme, mert hogyha Istentől, -vagy lelkes asszonytól vártad a megszabadulásodat: hát mondhatom, hogy -hiába vártad. - -– Mit szólsz? - -– Azt, hogy még ma sem érkezett meg a váltságdijad, a murza pedig nem -vár több napot. Ha akarna sem várhat. És ha minden hizelkedésemet -elővenném is, nem tarthatnám őt egy nappal tovább sem itten. Ma mód -nélkül agyarkodó volt, a mikor hazakerült. Mindenféle csábítással, -édesgetéssel végre kivettem belőle, hogy miért dúl-fúl? A khámtól kapott -levelet, hogy minden hadaival azonnal induljon meg hosszu hadjáratra: -holnap már meg is érkeznek az agák, a kik alatta vannak, a felültetett -lovas ortákkal s rögtön ki kell vonulniok. A murza dühös ilyenkor, mert -itthon kell hagynia a palotáját, a háremét, még engemet is, és az egész -bőrgyárát, a várvavárt erzerumi vásárt; mindent itt kell ebadóba hagyni, -s aztán az egész csapatját neki kell mindennel ellátni, a mig az -ellenséges földet el nem érik. Értheted ebből, hogy miért pusztítanak -aztán a tatárok olyan kegyetlen dühvel, a hova betörnek? - -– Bizony jaj annak a népnek, sóhajta fel Tamás. - -– És hát tudod, hogy kinek lesz ezuttal jaj? A te nemzetednek, a te -hazád népének. A szultán parancsolta, hogy az engedetlen országot meg -kell fenyíteni; a Ghirai Khán törjön be azonnal egész seregével s -pusztítsa végig az egész országot, a hol csak magyar lakik, a mig csak a -német császár birodalmát nem éri, addig meg ne álljon. - -– Én uram s Istenem! - -– Bizony méltán sóhajtasz fel. Mert mikor Buzdurgán kidühöngte magát, -akkor aztán azt mondá maga vigasztalására: «no de legalább meglátogatom -azt a Gyulafehérvárt, a hol a nagy medreszben tanítják a mčhdruli irást, -de aztán ott találjam azt a huszonnyolcz asszonyi övet, a miről ez a -lánczos kutya vette a tudományát; mert ha nem találom, bizony tőbül -kiforgatom az egész Gyulafehérvárt s megeszem a népét kanál nélkül!» - -– Jézusom! Máriám! - -– No, ugy-e most már Jézusról, Máriáról sóhajtozol. Hát még ha a többit -megtudod? Buzdurgán úgy törülgette e fenyegetés után a száját kétfelé, -mintha már fellakmározta volna őket. Azután nevetett, s a szemeit -forgatta fölfelé. «No de még más tréfát is teszek, csak egyszer odabenn -legyek abban az Erdélyben. Ha sajnálta Damokos Tamásné asszonyom, meg az -ő pereputyjai a nyomorult rab urokért megküldeni azt a rongyos váltságot -ide hozzám, hát majd nem restellek én elmenni érte magam ő hozzá, s majd -elhozom az asszonyt is minden ijafiával együtt ide, hogy legyenek egy -csomóban.» - -– Oh mennybéli szentek! nyavalygott Tamás, a kezeit összekulcsolva s a -homlokához verve. - -– De iszen híhatod azokat! Messze a mennyország! A mig azok ideérnek, -addig Buzdurgán murza be is vettette sóval a te városodnak a helyét. - -– Hogy én most nem lehetek otthon! hörgé Tamás, az öklével törülve -könyező szemeit. - -– Hát hiszen arról akarok neked beszélni, hogy hogyan légy otthon – -hamarább, mint Buzdurgán hadai áttörnek a határon s találj szabadulást a -magad emberei számára, a kik hozzád tartozandók. Akarod, hogy erről -beszéljek? - -– Kérlek, asszonyom. - -– Ne mondj asszonyodnak; mert akkor azt hiszem, hogy az vagyok. No hát -közelebb huzódol-e hozzám? - -Tamásnak most már csakugyan egészen oda kellett ülnie a kadina mellé, -hogy az a fülébe suttoghasson. - -– A szentek nem tudnak rajtad segíteni, azt már látod, hátha a -tündelevények tudnak? Látod én tündelevény vagyok, a ki az emberek vérét -kiszívja. Imádkozni nem tudok, hanem bűvölni tudok. A börtönöd már -felnyitottam, a lánczodat levetettem. Két szál gyertyát a kezembe -veszek, kerülök-fordulok, s innen ebből a várból is kiviszlek. - -– Nem hiszek én a varázslatokban. - -– Te bolond. Hisz az én varázslatom nagyon is könnyű. Látod ezt a nagy -bőrerszényt? Emeld meg, ugy-e milyen nehéz? Tele van aranynyal. A hány -marokkal kiveszek belőle, annyi zárt nyitok ki vele. Fényes nappal is -sötétséget csinálok vele; a látót vakká, a beszélőt némává bűvölöm vele. - -– De hisz ez a murza pénze. - -– Hát kié volna másé? Azért jó nekünk. - -– De hisz ezt elvenni rablás volna. - -– Hát mi az? - -– Te talán nem tudod, hogy a lopás rossz cselekedet? - -– Annak, a ki lop, jó. - -– De tiltva van. Megbüntetik érte. - -– Igen, ha megkaphatják. De ha nem foghatják meg, akkor jót tett -magával. - -– Ez nem az én hitvallásom. - -– De az enyém az; itt tanultam a tatároknál. A mit elrabolni sikerült, -azt elrabolni jó volt. Ökröt, lovat, szép leányt: a hol kapják. A ki -elvihette, ha utól nem érték, az övé. – Engem is úgy raboltak el az apám -kertjéből. – Hát téged, meg valamennyi társadat, a kik rabok vagytok -Tatárországban, nem úgy raboltak-e el? vagy kérdezték tőletek, hogy -akartok-e velük jönni? Kezük ügyébe estetek s elhajtottak. Épen olyan -igazsággal hajtod te el a murza aranyait ezzel az egész zacskóval, még -hirmondót sem hagysz neki itt belőle. - -Tamás nagyon meg volt akadva a philosophiájával. Ez a sophisma nagyon -hasonlított az igazsághoz. - -– Aztán látod, mondá Kalme, ebből még az a jó is lesz majd, hogy ez a -pénz a murzának arra való, hogy a seregeit élelmezze, a mig Moldván, -Havasalföldön keresztül mennek, a hol rabolni nem szabad, mert azok a -szultán tartományai. Már most ha ez a pénz hiányozni fog a tarsolyából, -addig meg nem mozdulhat innen a seregével, s a míg ujra összeszedi a -költséget, meglehet, hogy a szultán haragja elmulik s nem küldi a -tatárokat Erdélybe. - -Ez erősen sulyt vetett a latba. Azalatt haza lehetne menni Erdélybe s -tudósítani az ország nagyjait a fenyegető nagy veszedelemről. - -– Csak te bizd magadat egészen én reám, suttogá Kalme. És ne tarts -semmitől. Mihelyt besötétedik, itt van egy hosszu kötél: ezen -leereszkedünk a sánczárokba az ablakból. - -– Te is? Kérdé Tamás. - -– Hát mit gondolsz? Itt csak nem maradhatok, ha téged megszöktettelek. A -murza darabokra tépne. - -– Ez már igaz. - -– Aztán meg nálam nélkül ki sem tudnál innen jutni. Nekem kell a -kapuőröket megvesztegetnem, azután meg a vámosokat a sorompóknál, amig a -két tenger közül kijutunk. De még azontul is, te, a ki idegen vagy, -járatlan ezen a földön, azt sem tudnád, hogy merre illanj; mindenütt -veszedelembe rohannál; én pedig ismerek itt minden ösvényt, tudok a nép -nyelvén: elvezetlek pusztáról pusztára, tanyáról tanyára: míg elérjük -azokat a kék hegyeket, azokat a sötét erdőket, a hol az én népem lakik. - -– Hát te engem oda akarsz vinni? Kérdé megdöbbenve Tamás. - -– Oda! Oda! Az én hazám őserdejébe; ahol a fák is olyan óriások, miként -az emberek; a hol szikla, folyam, erdő tele van Istennel; maga a nap is -egy Isten; és a levegő is az; ahol minden szabad: még a szerelem is. - -Kalme arczát olyan tüzláng borította erre az emlékezetre, mint mikor a -felkelő nap az Elborus jeges ormait rózsalánggal festi. - -– Igen ám, jó asszony, mondá Tamás, csakhogy én nem azért akarnék innen -kiszabadulni, hogy a te hazádba menjek: hanem hogy a magam országát -lássam meg, a mi énnekem épen olyan gyönyörüséges, mint te neked -Circassia. - -– De ott megint csak szolgaságba futsz. - -– Már az igaz, hogy magyar létemre sok megaláztatást kell a magam -hazájában elszenvednem. De hát inkább szolgálok alázattal otthon a -hazámért, mintsem büszkén száguldozzak idegen ország szabad hegyei közt. - -Kalme fejét rázta. Nem értette ő ezt. - -– No, ha te neked jobban tetszik a szabadságnál a szolgaság: erről sem -beszélek többet. Hát legyen úgy. Vedd hát utadat Erdély felé s türd majd -a nyomoruságot, a mit a sors majd fejedre mér. Én azt is megosztom -veled. - -– Mit akarsz te velem megosztani? Kérdé hüledezve Tamás. - -– Minden nyomort, sanyaruságot, ami téged ér. Leszek futásodban vezetőd, -bajodban ápolód; cseléded, szolgálód, aki nem követel semmit, se bért, -se szerelmet, se tiszteletet, csak azt, hogy odaülhessen a lábadhoz, s -ha elrugod onnan, megint visszatérhessen oda. - -Damokos Tamás szivét mégis nagyon meghatotta ez a nagy ragaszkodás. Erőt -vett rajta az érzékeny indulat. - -– Látod, jó Kalme, ez lehetetlenség. Én agyonütni való gonosztevő -volnék, ha az irántad való háladatosságot csak egy nap is el tudnám -feledni. Ha te engemet még annyi jóság után meg is szabadítasz, az én -szájamban az «Ur imája» egy sorral hosszabb lesz, mint másnál, mert a te -nevedet is bele foglalom. De az, hogy velem jőjj, merő lehetetlenség. A -mi keresztyén erkölcsünk, vallásunk erősen köt és fel nem oldoz. - -– Nem kivánom én, hogy te légy hozzám kötve, mondá Kalme szelid -lemondással. Követlek, mint a kutyád, s a mit eldobsz, a mi másnak nem -kell, azt veszem fel: azt is megköszönöm. Se nem követelek, se nem -panaszkodom. Féltéssel nem kinozlak, még csak egy kihulló könynyel sem -mutatom, hogy fáj-e valami. Csak dalló szavam hallod. – Óh vigy el -magaddal. - -– Nem lehet! Nem lehet! Tusakodék vele Tamás. – Te nem jöhetsz velem. -Nekem asszonyom van, két gyermekem anyja, a kit én szeretek, a kivel én -megesküdtem, holtomig, holtáig: Isten szent nevére, oltár előtt, pap -előtt; a kinek nevemet adtam, a kinél zálogba van a becsületem. Én annak -az egész szivemet adtam oda; nem tehetem, hogy csak egy morzsáját is -ennek a szivemnek visszavegyem tőle, s oda vigyek hozzá egy másik -asszonyt, a kiért ő róla a napnak csak egy pillanatáig is el kell -felejtkeznem. Én őt meg nem bántom. - -Kalme e szóra büszkén állt fel Tamás mellől, márványnyá halaványult -arczát magasra emelve. - -– Hát te azért nem akarsz magaddal vinni, hogy a szivedet odaadtad a -feleségednek? No hát jó! Majd én elmondom te neked, hogy hová jutott az -a te drága kincsed? – Eddig csupa édes mézzel olvasztgattam ezt a te -kőszivedet. Majd most maró mérget öntök reá; meglássuk, nem olvad-e meg -benne? - -Damokos Tamás azt látta ezekből a villogó szemekből, hogy minden rosszra -el kell készülnie. Ez a szép Sphinx bizony összetép, ha a találós -meséjét meg nem fejtetted. - -Kalme egyet rántott a nagy alvó tetemen, hátára fordítva azt, hogy a -kaftánja belsejéből előkereshesse az odadugott iratokat. Megtalálta, a -mit keresett. - -– Itt van! - -A hanyatt fordult óriás ekkor aztán elkezdett rémségesen horkolni, hogy -csak úgy rengett bele a ház. - -No ez épen hozzá illő zenekiséret volt ahhoz a románczhoz, a mit Kalme -előadott: még azt a gonoszságot is megtéve, hogy egyszer-egyszer -belekapott az ujjaival a mellette heverő timbora hurjaiba. - -– Hát volt egyszer egy szép asszony, a kinek az urát fogságra vitték, -messze földre. - -Tamás összefonta karjait: megértette a szót, most az ő feleségéről -fognak beszélni. Valami nagyon rosszat. Hazugság lesz! - -– De a rab neje gazdag volt. Pénze, kincse elég sok rá, hogy az urát -kiválthassa, mihelyt a sarczoltatásáról hirt vesz. Azt elküldték, meg is -kapta; kiválthatja az urát, ha letesz érte kétezer aranyat. A szegény -rab várt sokáig: mikor jön már a váltsága? Nyár elmult, őszi levél -lehullt, téli hó elolvadt, tavaszvirág kibujt: az ő váltsága nem jött. - -A timbora közbe pengett, s az alvó óriás horkolta hozzá a bombardont. - -– A szép asszonynak az alatt akadt odahaza vigasztalója, gyámolítója, -védelmezője. - -Tamás közbevágott. - -– Tudod asszony? megkinozhatsz, meggyötörhetsz, megkötözött rab vagyok; -olybá veszem, mintha a láncz rajtam volna: de a feleségemről hiába -mondasz meséket, mert én semmit sem hiszek el belőle. - -– Hát meséket mondok-e én? Hát tudok-e én neveket megálmodni? Hát -ismerem én Apor István uramat? - -– Apor István! kiáltá fel Tamás. Ez a név hegyes nyil volt, át is furta -magát a szive pánczélján. - -– No ugy-e hogy van ilyen nevű ember a világon? Én nem ismerem. Azt sem -tudom, mely ország szülötte. Itt van a neve ebben a levélben, a mit -Akmet bég, a szultán tihájája ir Buzdurgán murzának. Azt mondja levele -elején, hogy siessen a Damokos Tamás nevű fogoly nemes urat azonnal -kihozni Or-Kapuba, s az érte küldött két ezer arany sarczot fogadja el; -mert különben bizony rajtavész az egész fogoly és senki azt egy réz -osporáért sem váltja ki. Hozzá teszi Akmet bég: most jutott épen a -kezembe Damokos Tamásné asszonyomnak egy levele, a mit Apor István -uramhoz irt, a Rákóczy György által kinevezett tutorához, de mely levél -tévedésből az én hozzám czimzett kópertába lett pecsételve. Szép -dolgokat értek meg belőle, melyek közül a te felvilágosításodra, hogy -tudjad mit cselekedjél, csak a következőket irom ide: a megszólítás így -szól: «Kedves egyetlenegy szeretett Pistukám!» - -– Nem igaz! ordítá közbe lábával dobbantva Tamás. - -– Ne dobolj, kérlek! Nem elég törökmuzsikát csinálunk mink ketten a -murzával? Hallgasd tovább! szép nóta ez. - -«Pimpilimpim» szólt közbe a timbora. - -– «Hála az egeknek, hogy mi ismét egymásé lehetünk. Az én uramat elfogta -a tatár. De nem bánom. Soha se volt vele egy örömnapom. De éjjelem és -nappalom rosszabb a purgatoriumnál.» (Pimpilimpim!) - -Damokos Tamás keserüen nevetett. - -– Ah, nem igaz az! Dehogy igaz. - -– Én nem az ujjamból szopom: ide van irva. Én azt sem tudom, mi az a -«purgatorium.» – Hallgasd tovább. «A fejedelem bölcsen rendelte, hogy az -uram fogsága alatt kegyelmed legyen a tutorom, s a váramban lakjék…» -(Pimpilimpim.) «De rettegek attul a gondolattul, ha netalán a Damokos -Tamás kiszabadulása a mi édes boldogságunkat megzavarná. Ha ő megtudna -valamit: engem talán meg is ölne…» (Pimpilimpim, tintirintim! -pengedezett a timbora, az óriás meg fujta a pokol harsonáját hozzá.) - -Damokos Tamás az összeszorított két öklével a levegőbe csapott szét s -majd meg a saját homlokát ütötte velük. – Méreg! pokolsár! vitriol -hullott a szivére. – Minő szavak! - -– Tovább, tovább. Még nincs vége. «Azért vigye kegyelmed az alkudozást -úgy a szultán tihájával a váltságdij iránt, hogy soha se legyen vége. -Mert ha egy esztendő, egy nap alatt az uram haza nem kerül, elválhatok -tőle s férjhez mehetek kegyelmedhez.» (Pimpilimpim, tintirintim.) - -Damakos Tamás minden tagjában reszketve dült arczczal a falnak, s égő -homlokát a hideg kövön enyhíté. Úgy nyögött. - -– Most jön a legszebbje; «mert a szivem fáj, ha ránézek azokra a gyenge -kétezer körmöczi aranyakra, a kiket a bolond fővel rabságba szaladt -vétektarisznya Damokos Tamásért kellene tatár fogára adnunk; mennyivel -jobban…» - -– Elég már! Elég! ordítá Damokos Tamás, dühében toporzékolva. - -– Dehogy elég! dehogy elég. Hátra van még az utolsó vers: ez a java. Ez -gyógyít meg. «Addig is csókolom kegyelmednek a két piros orczáját -százszor meg ezerszer, igaz szeretettel.» - -Damokos Tamás nem volt többé ember, veszett oroszlán volt, rárohant -dühösen a levélolvasóra, az egyik kezével kikapta a levelet a kezéből, a -másikkal pedig megragadta a torkát, s úgy rázta az asszonyt is, meg a -levelet is a két kezével, mintha egyik sem volna a másiknál ne hezebb. - -– Hazugság! varázslat, pokoli szemfényvesztés volt az egész dolog. -Átkozott légy élve is, halva is, a ki ezt kigondoltad, boszorkány! - -Azzal odadobta az asszonyt a levéllel együtt az alvó murzára, a ki erre -egy kissé felhagyott a horkolással. - -Kalme csaknem halott volt, mikor Damokos Tamás kezéből kikerült. -Fuldokolva tért magához. És aztán térden csuszva mászott oda a kevély -férfi lábaihoz, a ki rabszolga létére úgy állt előtte, mint egy király, -mint egy boszuálló angyal. - -– Bántottalak? rebegé alázatosan. - -– Engem nem! De azt, a kit szeretek. - -– A kit te szeretsz, meg van az szeretve! - -– Ez mind káprázat! Gonosz cselszövény! Nem hiszem. Ez nem az én -feleségem. Mert az egy szent. - -– Látom már, hogy milyen nagyon tudsz szeretni. Majd összeszaggattál -érte; engem, a ki oly nagyon szerettelek. – Szépen megöleltél – -fojtogató kézzel, de én ezért az ölelésért még jobban szeretlek. – Nem -kényszerítlek már, még csak nem is kérlek. Bocsátlak békével. Menekülj -magadban. Utad elkészítém. Itt van a szőrkötél, a min éjjel -leereszkedhetel az ablakból a sánczba, ott vár rád a hived, az -elcsufított arczu, két gyors paripával, ha nyugotnak tartasz folyvást, -eljuthatsz Erdélybe. Béke legyen veled, járj szerencsével. Elbocsátlak. - -Damokos Tamás megrázta a fejét büszkén s félvállról szólt vissza, az -ajtónak fordulva. - -– Én pedig nem szököm. Egyedül magam sem. Ha minden ajtó nyitva volna, -ha szárnyas paripa várna rám, a ki repül velem; még akkor sem. Mert egy -Damokos még soha nem lopott, nem csalt meg senkit. Én a Buzdurgán murza -rabja vagyok, a kinek kétezer aranyat kell értem kapni. Megigértem neki: -adósa vagyok vele. Ha elszököm tőle, szavamat szegtem meg; tolvaj, csaló -lettem: magam előtt meg kell utálnom magamat. Itt maradok a börtönömben. - -Kalme összekulcsolt kezekkel rimánkodott előtte. - -– Gondolj rá, hogy ha a murza fölébred, egész irtóztató dühét a fejedre -önti: rettentően fog veled bánni. - -– Meggondoltam azt. Bizony készen vagyok rá. De azt is meggondoltam, -hogy ha én most magamat szökéssel megmentem, akkor az itt maradt ezernyi -ezer szegény rabtársamon fognak majd kegyetlen boszut állani. Az én -sorsomat viselem magam. A mi csupán nekem van szánva: érjen engem, senki -mást. Hozasd fel a ledobott lánczomat s veresd rám ujra. Börtönömbe -vágyom![3] - -– Oh mi rettentő ember vagy te! - -– Csak a többihez hasonló. Ha jót akarsz még velem tenni, hozasd fel a -lánczomat és zárj a börtönömbe, ne higyje a murza, ha fölébred, hogy -szökni akartam, a míg ő aludt. - -– Hát erőnek erejével el akarsz pusztulni? - -– Nem! Szentül hiszem, hogy holnap reggelig, a míg a murza fölébred, -megérkezik a váltságdíjam, a mit a feleségem elküldött. - -Azzal elhagyta a murza háremszobáját Damokos Tamás s átment a zárkájába. - -Kalme egész a börtönajtóig követte. - -Ott megállt, az ajtó kilincsét a kezében tartva. - -S aztán ezt mondá Tamásnak végbúcsú fejében: - -– Köszönd Istenednek, hogy állhatatos voltál! Mert ha szép szavamnak -engedsz, ha szökni mégy magadban: én utánad küldök, szökőben fogatlak -el, mint hitszegő rabot, a kiből a kutyalelket aztán a korbács veri ki! - -Azzal becsapta rá a börtönajtót. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Hogy a váltságdíj nem érkezett meg másnap reggelre sem, s hogy mért nem -érkezett meg, azt már régen tudjuk. - - - - -AZ EGÉRFOGÓ. - -Rájöttem én már arra, hogy a dicsőség nem ér egy fadorombot. Hannibal -cannaei diadala, meg azé a «névtelen hősé», ki a távgyaloglásban a -«viador» czímet elnyerte: egyformán hiábavalóság. Amaz megrontotta vele -Carthagot, emez meg a tüdejét. Jobb lett volna, ha otthon pipáztak volna -az alatt. - -II. Rákóczy György fejedelem jenői diadala a törökökön épen ilyen -hiábavalóság volt. Dicsőségnek elég szép volt, hanem haszonnak semmi. -Mert ezzel a győzelemmel aztán egészen magára haragította II. György a -török szultánt, a ki azonnal kiküldte ellene magát a nagyvezért, erős -ármádiával Temesvár felől. Rákóczy György ennek nem volt elég erős -ellene állni, csak meghúzta magát Nagy-Váradra, onnan nézte el, hogy -capitulál az erős Jenő vára a nagyvezér előtt. A keleti határon pedig a -megfogyott székely lakosságon kívül épen senki sem akadt, a ki a tatár -khán hordáit feltartóztassa Erdélyről. - -A mire jó, azaz hogy nagyon is rossz volt a jenői győzedelem, az lett, -hogy Rákóczy György most aztán a maga hiveit beküldé Erdélybe feles -csapatokkal s kihirdetteté, hogy a fejedelmi trónt ismét visszafoglalja. -A jó Rhédey Ferencz rögtön le is szállt róla s azt mondta: «tessék!» ő -maga megy haza a jószágára birkát nyiratni; a népet nyirja más! - -De ellenben a rendek nem akarták II. Györgyöt visszafogadni, hanem -kikiáltották fejedelemnek Barcsay Ákost. Azt a török szultán rögtön meg -is erősítette s a temesvári basa sereget is adott a kezére, a kivel a -fejedelmi székét körülvegye. - -Volt már tehát a szegény kis Erdélynek fejedelme három. Az égi jóslat a -négy nappal négyet igért: egynek még kell jönni hozzá, hogy ki legyen a -quadratum! - -II. György aztán akkor azokat mind megnotázá, a kik a letevését kivánták -s a váraikat elfoglalva, azokba a saját őrségét helyezé el. - -A székelyek mindvégig hivei maradtak II. Györgynek; nekik nem kellett se -Rhédey, se Barcsay. - -Ezeket tehát nem kellett bántani Rákóczynak, csak a felől biztosítani -magát, hogy el ne pártoljanak tőle. E végből a saját legjobb hiveit -küldé oda a váraikba kapitányoknak, a kik az őrséget a hűségre -feleskették. - -Egy szép napon Mikó-Ujváron is megjelent az új kapitány, kevés fegyveres -kisérettel. Ki is lett volna az más, mint Apor István uram? - -Ilka asszony, a mint megérkeztének hírét vette, rögtön bezárkózék a -legbelső szobájába s betegnek mondatá magát. - -Apor István, a tornácz erkélyére kiállva, felolvasá a székely vitézek -előtt a fejedelem parancsát, melyben kipróbált hűségüket az ő -szolgálatára bocsátja s őt a vár kapitányává és urává rendeli, a kinek -gondja lészen, hogy a betörő gonosz ellenség ellen a szegény lakosságot -fegyveres erővel megvédelmezze. - -Ez pedig hogy ne tetszett volna a székelyeknek. - -– Esküdjetek meg a fejedelem hűségére azonnal! parancsolá Apor István a -vitézeknek. - -De azok csak súgtak-búgtak, utoljára felküldék a tornáczra a -hadnagyukat, Czirjék Boldizsárt, hogy beszéljen a fejével a kapitánynak. - -– Adjon Isten, a mi nincsen; vegye el, a mi van! Kedves komám, Están -uram. Ugyan jó, hogy ma jött kegyelmed, nem tegnap, mert akkor ma már -«holnap» volna, s nem mondhatná a székely azt, hogy «ma nem». Mert hát, -tudja kegyelmed: «szóbul ért az ember!» aztán meg «több nap, mint -kolbász», az is igaz pedig, hogy «jobb egy lámpás elől, mint kettő -hátul», s «az oláh is okosabb a vásár után», azért azt tartják a -székelyek, hogy «kötve kell hinni a komának», mert «ember teszi a -fogadást, agg eb, ki megállja», pedig hát «az ökröt szarvánál, az embert -szavánál fogják meg», azért nehogy «szappant vegyünk sajt helyett»… - -– Hadd el az ördögbe ezt a sok bolond példás beszédet, vágott közbe Apor -István, rukkolj ki vele magyarán, mi csipte meg a góbékat? - -– Hát biz azok azért vakaróznak, hogy mindenképen szeretnék tudni, hogy -miféle állapotban került ide kegyelmed, hogy ennek a várnak ura legyen? -Hogy nem származik-e ebből majd Ilka asszonyra valami veszedelem? Mert -tudja kegyelmed, első ember az országban a fejedelem, de még annál is -elébb való az asszony. Azért, ha azzal a hatalommal jött ide kegyelmed, -hogy a fejedelem parancsolatjára Mikóujvárát dominiumostól Ilka -asszonytól elvegye s őtet gyermekeivel együtt abból kiforgassa, hát -akkor kevés ám ez a kis csapat vasfazekas fejű darabont itt körülötte a -székelyeknek, úgy kirakják innen velük együtt, hogy a lába sem éri a -földet. No úgy-e, már most kegyelmed is vakarja a fejét. Hát ott mi -csíp? Mondja! - -– Gyere be velem a szobába, majd ottan elmondom. Addig küldd az őrséget -nyugodni. - -– Köszönik szépen, elálldogálnak ők itten. - -Apor István behivta magához Boldizsár bát s elment vele egész a szélső -gömbölyü torony szobájáig, a hol senki sem hallgathatja ki, hogy mit -beszélnek, ha csak nem madár, vagy denevér. - -– Hát haragszunk-e még egymásra, öregem? kezdé a szót Apor István. (Ő -került a kis ajtó felől, mert tudta jól, hogy a székely «hadnagy», a -kinek ötszáz pixidarius lesi a parancsát, nagyobb úr, mint a «kapitány», -a kinek csak húsz drabant áll a szolgálatára.) - -Boldizsár bá a mellére tette a jobb kezét s így szólt: - -– Isten úgy tartson, hogy szivemből kivántam, hogy újra megláthassam -kegyelmedet ebben a várban. - -Ennek a szónak nagyon megörüle Apor István uram; a székely az Isten -nevét nem szokta hiába felvenni a nyelvére; s miután Boldizsár bá kezét -megszorongatván, arról is meggyőződött, hogy nincsen a markában valami -lengyel garas odaszorítva (mert ha az ott vagyon, akkor az eskü átka a -lengyel garast éri, nem az ő lelkét!), tehát egészen igaz szó volt, a -mit kimondott, annálfogva ő is igen nyájas lett hozzá s megczirogatá az -orczáját. - -– No hát legyünk akkor, mint régi jó komák, ismét per tu. - -– Meg se bánjuk. Én igaz hitemre mondom, nem csak azt kivántam, hogy -visszajöjj ide, de hogy itt is maradj. - -– Hát hisz magam is azt óhajtom. Épen abban járok. Megmutatom neked -fejedelem ő nagysága levelét is, a melyben nekem condonálja egész -Mikó-Ujvárát, a hozzátartozó dominiummal együtt, mint a melyet -perduellióiért Damokos Tamásné fiscaliter elvesztett. Hiszen tudod azt a -casusát Szamosujvárott? Milyen asszonysereget hozott magával a -fejedelemre! Hogy betört a diaetába, s még a rendeket is kényszeríté, -hogy a fejedelmet detronálják, sőt annyira ment a vakmerősége, hogy még -a fejedelem lovának a zablájába is belekapott. Ha én akkor ott nem -vagyok! A fejedelem ezért őt megnotáztatta. - -– Bizony Isten, nagy bolondság volt! erősíté Boldizsár bá. (Az ember ugy -is vehette, hogy a Damokosné cselekedete volt a nagy bolondság; úgy is, -hogy a fejedelemé volt az.) Hanem hát én is megmondom igazán, a mi a -szívemen van. Én sajnálom az Ilka hugomat, de különösen a két kis -ártatlan porontyát. S fáj a szívem érte, hogy így egyszerre árvákká, -földönfutókká legyenek. A Damokos Tamásnak már vége. Az nem élő ember -többé. Tudom a tatárok szokását. A kit szökésen kapnak, vagy a kiért a -sarczot meg nem hozzák Ór-Kapuba, mikor a foglyot odáig kivezették, az -nem jön emberszámba többé. Azt úgy elcsufitják, hogy nem marad rajta -emberi ábrázat s örök baromszolgaságba vetik, a hol a nehéz munka, -sanyaruság nagyhamar megöli. Szegény Tamás oda van már. Ilka asszony -özvegy lett már. - -Apor István kivette a selyem zsebkendőjét, hogy megtörülje a szemeit -erre a szomorú hírre. - -– Ne fujd az orrodat, mert veres lesz! mondá Boldizsár bá. Inkább -szóljunk vidámabb dolgokról. Ugy-e bár, valld meg igaz hitedre, hogy -most is szereted Damokos Tamásnét? - -– Tudom már, mit akarsz ezzel? Hogy hát legjobb lenne, ha elvenném a -menyecskét, akkor ő is megmaradna a birtokában, én is úr lennék benne, a -fejedelem is visszavonná a megnotázást. - -– Ejnye, de éles eszed van, komám! - -– Hát hiszen nem hiába vagyok a fejedelem tanácsosa. - -– Azért van hát olyan nagy szerencsében ő nagysága. - -– Magam is tudnám én azt, hogy Ilkát meg kellene nyernem, mert azzal -együtt a székelyeknek a szívét is megnyerném, s aztán meg minden non -putarem eventualitásokra is biztos titulusom volna. - -– Holmi fejedelemváltozás esetére, úgy-e? - -– No igen. De még hogy a fődolgot megvalljam: bizony maga az asszony sem -megvetendő egy falat. - -– De nem bizony! A régi világban tündérnek fogták volna el. Te! Mikor a -haját leereszti (én már láttam egyszer), hát egész a sarkáig ér. - -– Ne ébreszgesd bennem az alvó oroszlánt! Úgy is szomjazom a szíve -vérét; de mit ér, ha ő tudni sem akar rólam. Addig meg sem kérhetem, a -míg Damokos Tamástól el nincs választva. Azt pedig, hogy a rabságba -rekedt férjétől elválaszszák, egyedül ő neki lehet kérni a szent -széktől: más azt nem teheti. Hol vegyek én annyi ékesszólást, a -mennyivel én Ilka asszonyt erre rábeszéljem? Holott annyira megy az -irántam való utálkodása, hogy még maga elé sem ereszt, hanem betegnek -mondatja magát s minden ajtót bezár előttem. - -– Ez nagy bolondság tőle, mondá Czirjék. Mert már a Damokos Tamásról -egyszer le kell neki tenni. Akár így, akár úgy. Azt soha sem látja -többet. Mit is látna rajta? Csak elfutna tőle. Hidd el, hogy nem te -érted, hanem ő érte beszélek. Mert látom, hogy így elpusztul, s nincs -más menekülés a számára, mint a te karjaid közé. Ha beteg, hát meg kell -gyógyítani. Biz az orvosságot senki sem szereti: azért mégis csak -beadják. Tudnám én annak a módját, hogyan lehetne őt rákényszeríteni, -hogy ő maga adja mindenbe a beleegyezését. - -– Ha tudod, ne rejtegesd! Mi az? - -– Hát az executión kell kezdeni a processust. - -– Ezt magam is felérem ököllel; de hiányzik a fődolog hozzá, mint tudod, -az «occasio bona!» - -– No hát azt megszerzem én neked, ha rám bizod… A szép menyecskének a -hálószobája a kastély keleti gömbölyű tornyában van, a minek csak egy -ablaka nyitott, a mi a havas felé néz. Ehhez a szobához egy sötét -folyosó vezet, a mi a vastag várfalba úgy van beépítve, hogy a -cselédségből senki se tud róla. A folyosó bejáratát azon az oldalon, a -hol a fegyverterem van, egy szekrény takarja; abból nyilik egy alacsony -ajtó, a minek nálam a kulcsa. A másik végén a folyosónak pedig ismét van -egy ajtóforma fatábla. Arról ismét senkinek semmi tudomása nincsen, mert -a hálószobában ezt a bejáratot egy nagy velenczei tükör fedezi. Ez előtt -a tükör előtt szokta Ilka asszony éjszakára a haját kibontani, s újra -befonni. - -– Hát te ezt honnan tudod? - -– Ej no. A fatábla végig van hasadva s a tükör hátuljáról egy helyen -levált az ezüst. - -– Hej te vén, gaz kópé! Magad is leskelődtél már a szép menyecske után -egyszer-másszor! - -– Ugyan ne ungorkodj! Hát akkor sem vétettem vele senkinek. No hát értsd -meg tovább. A szobában világos szokott lenni, mert egész éjjel ég a -mécses. Láthatod, hogy mikor jött el az időd. Az a tükrös tábla azonban -nem nyilik kulcscsal, hanem alul van egy fordító retesze; a mint azt -szépen elcsavarod, a tábla elfordul a sarkában s nyitva az utad a -szobába. Akkor aztán, hogy miként viseled magadat? ha nem tudnád, vedd -elő Cornelius Agrippa könyvecskéjét «de vanitate scientiarum», abból -kikeresheted. - -Apor István uram egészen fel volt villanyozva ezen hamis furfang által. - -– Adsza azt a kulcsot. - -– Hohó, komám. Csakk lassan a testtel! Szegődött bér osztott koncz. -Krisztust sem árulták el ingyen. Előbb én is itt vagyok ám. - -– Ha sikerül a practicád, bizony jól megjutalmazlak érte. - -– Mi az a «jól?» - -– Meghagylak a hadnagyi tisztedben, s inscribálok neked három portát. - -– Jól van. Hanem azt add irásban. - -Apor István megirta a kötést, meg is pecsételte: azt Czirjék Boldizsár -eltette a tarsolyába. Akkor aztán elvezette a tanácsos urat és kapitányt -a czímerterembe, ott a szeme láttára félretolta az emlitett szekrényt, -felnyitotta a kis ajtót, végig világítva egy szövétnekkel a keskeny -rejtek folyosón, a mi annak a háta mögött nyilt. Aztán odaadta a kis -aranyozott kulcsot Apor Istvánnak. - -– Tehát csak okosan és merészen. Aztán ha lakodalomra kerül a sor, engem -ki ne felejts belőle. Most pedig gyerünk, eskessük fel a hűségre a -székelyeket. - -Ez az utolsó szó egészen meggyőzte Apor Istvánt a felől, hogy Czirjék -igaz jó akaró embere. - -Hiszen nincs abban semmi gonoszság, a mit az most eképen kifundált. A -szegény Damokos Tamás kárbaveszett, azon már nem lehet segíteni; a -nyomorult asszonynak inkább kell új férjről, istápról gondoskodni, a -kivel egyúttal a birtokát is megmentheti. Nincs most idő hosszadalmas -turbékolásra, «susogóra»; practice kell a dologhoz hozzáfogni. Ha Apor -István Ilka asszonynak a hálószobájába éjjel bejuthatott, onnan csak -mint jövendőbeli férj jöhet ki. Igen jól van az kiszámítva, brutális, de -egyenes mód! Magának is van benne érdeke a lúfőnek! - -Alig is várhatta Apor István, hogy beesteledjék. A székelyek felől, -miután felesküdtek a hűségére, egészen biztos lehetett; esküjét a -székely soha meg nem szegi, ha a nyaka utána szakad is. Csak utána kell -nyulni az érett gyümölcsnek, s minden a kezében marad. - -Mégis nagyobb bátorság okáért azt a husz drabantot, a kiket a fejedelmi -szász testőrségből magával hozott, oda rendelé fel a czímerterem előtti -tornáczba, hogy ott legyenek éjjel, így egészen bizonyos lehetett a -terve sikerüléséről. - -A mint elharangozták az esteli angelust, bezárá belülről a fegyverterem -ajtajait, s azután a rejtekajtón át behatolt egy viaszgyertya világa -mellett a keskeny folyosóba. - -A csizmáit is lehúzta, hogy a lépteinek semmi hangja el ne árulja -közeledését. A folyosó túlsó végéhez érve, aztán elfujta a gyertyát, -észrevéve, hogy a Czirjék említette hasadékon át világosság szüremlik -keresztül. - -Odalopózott az áruló hasadékhoz, a honnan a világosság derengett. A -tüköramalgama kopásán keresztül egészen végig láthatott az ágyasházon. - -Ott volt a fülkében, nehéz függönyökkel beárnyékozva, Ilka asszony -özvegy nyoszolyája; mellette egy kisebb kárpitos ágy, a két kis gyermek -alvó helye. Épen most fekteti le őket. Maga vetkőzteti, megimádkoztatja: -«Szegény jó apánkat őrizze az Isten minden veszedelemtől, hozza vissza -friss jó egészségben.» Anyjuk megcsókolgatja mind a kettőt. Azok még -sokáig elvihánczolnak az ágyban, gyermekek módjára. - -– Nem tudtok már eldögleni, fattyuk! – mormogja magában a türelmetlen -leskelődő. - -Pedig még sok végigvárni való van. Mikor a gyermekek elpihennek, maga -Ilka asszony veszi elő a kapcsos imakönyvet s letérdelve az Istenanya -képe elé, hosszan, keservesen, könyhullatások közt imádkozik. - -– Mit tud annyit könyörögni annak a festett képnek? - -De még aztán egy másik festett kép is előkerül; arany keretbe foglalt -elefántcsontra festett miniatur-arczkép. Azzal is sokáig el kell -beszélgetni, meg-megcsókolgatni, szivéhez szorongatni. Ez bizonyosan -Damokos Tamás képe. - -A felébredt oroszlán dühét ez még csak ingerli. - -Végre aztán mégis rászánja magát a szép nő a lefekvésre, maga -levetkőzik, nem kell neki cselédsegítség. Lebontja a szép hosszú haját, -hogy újra befonja, s nagyot bámul rajta, hogy egy szál ősz hajat talál -közte: ez akkor támadt, mikor hirét hozták, hogy a férjeért küldött -váltságdijat elrabolták. Hiszen még alig huszonnégy éves! S már itt van -az ősz szál. - -A leskelődő lator lihegve emészti sovár szemével a deli hölgy bájait. -Türelmetlen is már. Alig birja magát addig tartóztatni, mig a nő ágya -félfüggönyét maga fölé húzta, csak a másikat hagyva feltárva, hogy onnan -fekhelyéről a gyermekekre lásson. Aztán félkarját a feje fölé emeli, az -arczát ráfekteti s Istenben elalszik. - -– No most itt van az én időm! mondja magában Apor István, elfordítva a -csavarreteszt a deszkapad alján, a hogy Czirjék megtanította rá, s abban -a szent perczben – kiesik a föld a lába alól, s ő az elbillenő padlóról -lezuhan valami nagy sötét mélységbe. - -Szerencséje, hogy szalmára esett: nem törte se kezét, se lábát. - -Hanem a zörejre fölébredt Ilka asszony s kiugorva az ágyából, azt kérdé: -«Ki jár ott?» - -Arra ugyan neki a háborgató meg nem felelhetett, mert az valami három -ölnyi mélységben kuczorgott, a hová nem hat le se szó, se világosság; de -a földalatti kajabajának még is fel kellett hozzá törni még a vastag -bástyafalon keresztül is, a mibe az a sülyesztő volt lemélyitve, a hová -Apor István leesett. Valami régi kincstartó rejtek volt az, a melyben az -első Mikó a drágaságait dugdosá, s a mi felől csak Czirjéknek volt -tudomása; hanem a furfangos sóhajhidat már ő csinálta hozzá a régi -csapóajtó helyett s a levezető lajtorját is kihúzta belőle. Akkor -végezte ő ezt az egész munkát, a mikor Ilka asszony Szamosujvárt járt -diaetát és fejedelmet regulázni. A mint a jenői győzelemnek hire -terjedt, rögtön megsejté Boldizsár bá, mi lesz ennek a következése? A -győzelmes fejedelem visszajön, – Damokosnét megnótázzák, – Mikóujvárt -elkobozzák tőle, – azt pedig senki se kapja meg más, mint Apor István, a -kinek mindig fájt rá a foga, – az idejön várat, birtokot elfoglalni, ha -egyszer itt lesz, az ő luxuriosus természeténél fogva könnyű lesz őt -belecsalni ebbe az egérfogóba: mivel aztán az ezermesternek még -messzebblátó czéljai voltak. - -Azonban a megmagyarázhatlan zajra Ilka asszony hirtelen magára kapkodta -a ruháit, s a cselédjeit készült felkelteni, a midőn a hálószobája -ajtaján halk kopogtatást hall. - -– Ki van az ajtón? - -– Én vagyok itt, édes lelkem, a Boldizsár bátyád. Ébren vagy-e? - -Ilka asszony sietett felnyitni az ajtót. - -– Ugyan jó, hogy már felöltözve talállak, édes mézem. Csak költsd fel a -kis gyermekeket is, s öltöztesd fel. Futnunk kell innen! - -Ilka asszony a lába alatt zakatoló zörejre figyelmezteté. - -– Mi van ott? Soha sem hallottam itt semmi neszt még. - -– Patkány került a csapdába. Hadd kaparjon. Te csak szedd össze -hirtelen, a mi drágaságod van, rakd egy bőriszákba; a legdrábbakat, a -kis porontyokat, jól fel is öltöztesd, befogva a hintód: éjjeli útra -megyünk, Brassóig meg sem állunk. - -– Az történt meg, a miről beszéltünk? - -– Az. Tégedet megnotáztak. Apor Istvánnak adták a váradat, birtokodat. -Ha magad is az övé nem akarsz lenni, akkor fuss innen. - -– De hová? - -– Majd megmondom, ha az úton leszünk. Egész odáig, a hol már a világ be -van deszkázva. De most siess! Majd én elvégzem a magam dolgát azzal, a -ki idelenn zakatol. - -Ilka asszony hirtelen felölelte a gyermekeket az ágyukból s kifutott -velök a cselédjeihez. Egészen agyon volt rémülve, s féltette őket ebben -a kisértetes szobában. - -Boldizsár bá pedig, mikor egyedül maradt ott, félretolta a helyéből a -nagy fali tükröt s kezébe véve az éjjeli mécsest, levilágított vele a -mély bástyaüregbe. - -– No kedves komám, nem ütötted-e meg magadat? - -Hathatós káromkodás volt rá a felelet. - -– Látod, így jár ám az, a ki a tiltott gyümölcs után ágaskodik. Dejszen -döngetheted azt a falat! Egy öl széles az elől is hátul is. Nem hallik -ki innen semmi kiáltás. Jobb lesz, ha szépen megalkuszol velem, ha ki -akarsz innen kerülni valaha. - -– Mi kell? Haramia! Kiált fel onnan alulról a fogoly. - -– Mi kell? Kitaláltad. «Haramia.» Azt mondd meg nekem azonnal, hogy -kinek hivják igazi néven a Munduka Ravaselt? a ki a Damokos Tamás -váltságát elrabolta s hol találok rá minden bizonynyal. - -– Mit tudom én? - -– Hát csak törd rajta a fejed; ha elfelejtetted, míg eszedbe jut, mert -nekem nem hosszú az idő idefenn rávárnom, a míg megmondod: ha neked nem -hosszú. Te neked tudnod kell azt! S ha most jóllakva nem jut eszedbe, -majd eszedbe jut éhomra, mert én addig meg nem mondom, hogy hol van a -pékbolt, ahol czipót vehetsz, – oda lenn a sutban. - -– Csak nem akarsz éhen megölni? - -– Ne akarj éhen meghalni. De én bizony alább nem adom a czipót, -megmondtam az árát. - -– No hát vigyen el az ördög. Zernyesten lakik Brassó mellett, Dimbora -Lupujnak hívják. - -– Úgy? Jól ismerem. Derék, becsületes biróviselt ember. Hát annál vannak -az elrabolt aranyok? - -– Azt nem tudom. - -– Dehogy nem tudod! Vajjon hol tartja őket? - -– Az ördög jobban tudja. - -– Könnyű neked odalenn a pokolban az ördögöt emlegetni. Hát kérdezd meg -tőle, közelebb vagy hozzá mint én. Különben, bizony Isten, itt maradsz -itéletnapig. - -– No hát süketülj meg tőle! Egy hosszú oláh tilinkóba vannak belerakva, -az ott lóg az ágya fölött a falon. Vedd el tőle! mit bánom én? süsd meg! - -– Hát hiszen meg is sütöm én azt, csak megkapjam - -– No már most adj le egy létrát, hadd megyek fel. - -– Jaj de házsártos vagy, kedves komám; pedig még csak most kerültél le s -már is ki akarsz jönni! Hátha, mint a szegény Damokos Tamásnak, esztendő -számra ott kellene taposnod a csávát a keserű rabságban! Nem megy az -olyan hamar! Várnod kell egy kisség! Előbb én majd elmegyek a Mundukát -felkeresni. Téged addiglan itt hagylak. Ne félj semmit, nem halsz éhen. -Ha a szalmát félrehárítod a lábad alól, találsz egy csapó-ajtóra, azt a -vaskarikájánál fogva felemeled, s azon bejutsz egy gádorba, a melyik egy -csinos kis boltba vezet. Az lesz a te ideiglenes lakásod ebben a várban. -Van nálad tűzszerszám, ott találsz gyertyát is, nem maradsz sötétben; -meglátod, van enni-inni való akár két hétre is. Én az alatt csak -megkapom a Mundukát. Ha az igazi nevet mondtad, akkor bizonynyal -megkapom. Hogy a pénzt hogy veszem el tőle, az aztán az én gondom. Akkor -azután rögtön hirmondót futtatok ide a hadnagyokhoz, hogy hol keressék a -kapitányukat, a kik bizonyára addiglan, ha eget-földet egygyé tesznek, -sem akadnak rád sehol. Ha azonban nem az igazi nevet adád tudtomra: -akkor visszajövök ide, erre a szent helyre s megint lekiáltok hozzád: -«hol vagy Ádám!» jer elő, ne hazudj igazán, ki a Munduka Ravasel? S ezt -mind addig újra ismételem, a míg csak te meg nem unod. - -– Az igazi nevet mondtam. Dörmögé a mélységbe jutott. - -– No hát akkor béke legyen veled! Ha látlak, lássalak friss jó -egészségben. - -Ezzel lecsukta a fogolyra az elbillenő ajtót; helyre fordítá a csavaró -reteszt; a nyilástzáró táblát a belső tükörrel együtt helyére tolá s -aztán végighaladva a rejtek folyosón, kijött a czimerterembe; a nehéz -szekrényt megint a rejtekajtó elé tolta, s valamennyi szobán keresztül -sétálva, végig ballagott a külső tornáczon, úgy került Damokos Tamásné -elé, a ki azt hitte, hogy boszorkányság van a dologban: mivelhogy a -toronyszobából lehetetlen más ajtón kijönni valakinek, mint a melyen -bement. Merre jött ki az ágyasházból? - -– Repültem galambom! magyarázá Boldizsár bá. De most már repüljünk -veletek együtt, a míg a csillagokban tart. - -Azzal a két kis gyermeket a karjaikra vették, a kisebbiket az anyjuk, a -nagyobbikat Boldizsár bá s levitték őket a hintóhoz. A nagyobbik -nyügösködött. «Minek költöttek fel? Olyan jót álmodtam. Az apámnál -voltam». - -– Ő nála fogsz lenni kicsikém nem soká! – mondá Boldizsár bá – -odaviszlek hozzá! - -– Minek bolondítja ezzel a szegény gyermeket? – feddé Ilka asszony. - -– Igazat mondtam én. Bizony odamegyünk! Damokos Tamáshoz! - -Ezért a szóért aztán mind a hárman a nyakába borultak, anya és két -gyermek és összecsókolták. - -– Igaz ez? igaz ez? - -– Ha én mondom, hát igaz! - - - - -A DRÁKU POPI. - -Utközben Boldizsár bá elmondott Ilka asszonynak a megtörténtekből, s az -ezután tervbe vett dolgokból annyit, a mennyibe azt szükséges volt -beavatni. Megtudta már Aportól, hogy mi az igazi neve Mundukának? hol -kapható meg, és az elrabolt aranyak hova vannak elrejtve? - -– Tehát mégis az ő tudtával történt! szörnyűködék Ilka asszony. - -– Bocsásd meg néki, szentem. Az irántad való szerelem vitte rá, nem -valami nemtelen indulat. - -– Pokolra jusson érette! - -– «Ott» van már, ne kivánd még mélyebbre. Szépen birtokba vette a -váradat, mondhatom: csak hadd üljön ott. Nem tart az sokáig, pünkösdi -királyság lesz az, két ellen fejedelmünk már van, mire visszakerülünk -Krimiából, negyedik is lesz, az majd kiveri valamennyit. Hanem most -legelébb is az a főgondunk, hogy Mundukától visszakapjuk a pénzt. - -– Rögtön jelentse föl kegyelmed a brassói királybirónál, hogy fogassa el -az embert. - -– Dehogy jelentem, édes mézem! hisz az annyi volna, mintha rókát akarnék -fogni s kolompot akasztanék a nyakamba. Majd kikerítem én azt királybiró -nélkül, egy nap köze alatt. A ki az emberek bölcsességére számít, az -bizony csúfot lát; hanem aki a bolondságukra számít, az mindig czélba -talál. - -Ilka asszony tehát egészen rábizta az ügyet Boldizsár bára. - -Másnap délre bevergődének szerencsésen Brassóba. Boldizsár bá azonban -nem hajtatott a belvárosba, a hol igen díszes vendégfogadók valának; -hanem kinn maradt Bolgárszegen. Ez egyik külvárosa Brassónak, a mit -akkor csupa görögök laktak. A legélelmesebb és leghasznosabb népfaj, a -mi csak Magyarországra bevándorolt. Itt bolgároknak nevezték akkoriban -őket; de valóságra macedon görögök voltak. Az ő kezükben volt az egész -kereskedés, Magyarország és a keleti népek között. Kincsek özönlöttek a -kezeiken át Magyarországra. Szerették is őket a királyok és fejedelmek, -s erős kiváltságokkal keríték őket körül. Ezek közé tartozott, hogy a -görögök saját birót választottak magok közül, a ki kereskedelmi -ügyeikben itéletet hozott. Ebben az időben Nogáli uram volt a görög -biró. Boldizsár bá egyenesen az ő udvarára hajtatott be. Itt minden ház -bolt volt és vendégfogadó. Lehetett kapni akár egy ital pálinkát, akár -egy vég posztót, akár egész ellátást, kocsival, lóval, jutányosan, -becsületes árért. Szivesen látták a vendéget, a gazda együtt ebédelt, -vacsorált vele: mikor odább akart menni, megcsinálta neki a számláját, a -min magának nyeresége sem volt; engedelmet kért tőle, hogy ilyen sokra -megy a csekélység, a mit szolgáltatott, s ha azt mondta a vendég, hogy -most nincsen pénze, hát «az Isten áldja meg! majd megadja, ha visszajön -megint.» A székelyek legörömestebb is csak ideszálltak Bolgárszegre, ha -Brassóban vala dolguk. - -Nogáli uram különben is régi jó ismerőse volt a Damokos-családnak, a -buzát, gyapjut ő szokta tőlük megvenni, s viszont kelmével, -fűszerszámmal ő látta el a házat. Nagyon örült is, mikor Boldizsár bát -meglátta Damokosnéval, meg a két kis fiucskával. Ő maga segített a nagy -böröndöt behozni Boldizsárnak. «Az ilyent nem kell cselédre bizni! -észreveszi az emeléséről, hogy arany-ezüst van benne.» - -– Biz a van ebben, mondá Boldizsár bá. A Damokosok minden családi kincse -itt van. György fejedelem megnótáztatta a hugomasszonyt, s most futnunk -kell az országból. - -– Tudom, tudom. Mondá a görög. Az Isten áldja meg őtet a nótájával! Majd -mi tánczolunk azon. Hát csak hagyjátok itt nálam ezeket a kincseket -most: ne vigyétek magatokkal, mert bizony elveszik tőletek vagy a -zsiványok, vagy a tatárok. Itt ólálkodnak ám már a szomszédban. Én adok -rá nektek majd pénzt, a mennyi kell. Tudom, mi van a ládában. Ismerem -minden darabját. Lehet rá kölcsön adni kétezer aranyat. Nem kérek sokat -érte; egy oszporát egy aranyért, a mig visszafizetik. Ha egy hónap -mulva, vagy kettő mulva, vagy egy esztendő mulva. Azért csak egy -oszporát. - -Damokos Tamásné bízony megadott volna akár egy dénárt is szives örömest -a kölcsönajánlott két ezer aranyért darabonkint. - -– Itt én nálam biztos helyen lesz ám a kincsetek, ne féljetek. Ide nem -jön a tatár. Van mi nekünk olyan abrakunk, a mit ha a tatár lovának -adunk, hát elmegy tőle másfelé; Brassót kikerüli. Megtanulták már a -brassóiak, hogy vassal nem jó verekedni, ezüsttel sokkal jobb. - -– De hátha ezt a kétezer aranyat is elrabolják tőlünk a zsiványok, mint -a multkorit? aggságoskodék Ilka asszony. - -– Miért nem szóltatok nekem? Nekem kellett volna szólni! Én nem adok ám -a kezetekbe pénzt; egy oszporát sem. Nem kell az embernek az útra pénzt -vinni magával; mert mikor előveszi az erszényét, hogy fizessen: -meglátják, s agyonütik érte. Hanem majd adok én nektek egy pecsétes -levelet, jóféle pergamenre irva, ezzel aztán elmehettek Bukarestbe, -Galaczba, Bakcsi Száraiba, majd felirom a neveiket, kikhez? Annak ott -megmutatjátok ezt a levelet, s megmondjátok neki, hogy mennyi pénzt -fizessen helyettetek ennek meg amannak. Az felirja erre a levélre, a mit -kifizetett, ti meg irást adtok neki róla. Mikor visszakerültök, ezzel a -levéllel beszámoltok nekem, s akkor megtudjuk, hogy melyikünk tartozik a -másiknak? Igy az egész uton senki egy tallért sem lát a tenyeretekben; -mégis mindig lesz pénzetek. Ezt a levelet pedig hiába rabolná el tőletek -akárki, mert ez csak Damokos Tamásné asszonyomnak a nevére szól; a kit -aztán a keze irásáról ismernek meg az én embereim minden városban. Ha -akarjátok, Bagdádig elküldelek benneteket ilyen szép szerével. - -Oda azonban ők nem akarának utazni, hanem csak Krimiáig, Buzdurgán murza -uram palotájáig. - -Ilka asszony tehát egészen tele volt megelégedéssel, mikor ennyit -megértett Nogáli uramtól. Meg volna tehát a váltságdíj ismét; a kétezer -arany. Erre a módjára a szabadulásnak bizony hamarább is gondolhatott -volna! Vádolta most már a lelke, hogy minek kapkodott a fejedelem lova -zablyájához? miért nem kereste fel inkább azonnal Nógáli uramat? Mennyi -idő kárbaveszett ezzel. Sőt a birtokát is elkobozták miatta. – No majd -az urának visszaadják, ha előkerül Krimiából, hisz az nem vétett Rákóczy -Györgynek semmit, sőt inkább az ő hűségeért szenved. - -Boldizsár bá azonban egy szóval sem árulta el Nogálinak, hogy vagynak -még más kétezer aranyak is, a mikre bizonyosan számit. Azt kell -kicsikarni! De nem szólt senkinek. Azt mondta, elmegy körültekinteni -alkalmatosság után. Ellenben csak azt várta, hogy besötétedjék. Akkor -egy batyuba kötözött mindent, a mire szüksége volt. Ha valaki rajta -kapta volna, de elbámult volna rajta, hogy micsoda furcsa dolgokat -szedett össze az ezermester? Mi lesz ebből? Egy bivalybőr szarvastul, -sörényestül, egy hosszú tülök, egy négyszegletü bádogszelencze. Vajjon -mire lesznek mindezek használhatók? - -Azt ő tudta. A mint sötét lett, felvette a batyut a hátára; vándor -olajkárosok módjára a köpönyegét a batyu fölé takarta, s aztán egy -hosszú szeges bottal a kezében, elindult Zernyest felé. - -Nem kellett neki tudakozódni, tudta jól az utat. Minden házat ismert. - -Éjfélre kukorítottak a kakasok, mikor a falu közepéig eljutott, a hol az -ő emberének a háza volt. Azt is ismerte ő személyesen. Sokszor ittak -egymásnak a kulacsából. Ki hitte volna róla, hogy ilyen gonosz szellem -lakik benne? - -Zernyestfalva és egész határa akkoriban mind Brassó tulajdona volt. A -falu félmértföldnyi hosszúságban nyúlik végig a Riu patak partján, más -része meg el van szórva a havasok között; azt odafenn vad, pásztornép -lakja, a ki még papot sem lát soha s vándorol a nyájával, keresztülkasul -a hegyeken, nem kérdezve, hol Erdély, hol Oláhország? az idelenn lakók -pedig fuvarozásból élnek. Befognak tizenkét, tizenhat lovat egy óriási -társzekér elé, s azt megrakva brassói kelmékkel, elvontatják Bécsig vagy -Galaczig, mindig útban vannak. Zavaros időkben pedig halásznak is! de -nem a Riu patakban, hanem a «zavarosban». Egy olyan név, mint a «Munduka -Ravasel», nem is valami megszégyenítő arra nézve, a ki azt hiressé -tette. Csak olyan az, mint a hajdankorban a rablólovagok viselete volt. -Még népballadák is dicsőítik. Egy ilyen híres kalandor, Deli Marko, -egész ütközetet vívott Báthory Gáborral s meg is verte (a szászok -segélyével) a fejedelmet. (A «Deli Marko» név mindenütt népszerű.) - -Boldizsár bá bizonyos lehetett felőle, hogy Dimbora Lupujt otthon -találja. Az nem jár fuvarozni. - -A háza ott van egy domboldalban, óriási diófáktól betakarva. Kerítése -nincsen, még egy kutyát sem tart. Nem fenyegeti őt itten veszedelem; s -ha fenyegetné, gyorsan tudósítják róla. Nagy hire van óriási erejének: -az bánná meg, a ki reá törne. - -Dehogy is jött ellene Boldizsár bá erőhatalommal. Brassó valamennyi -drabantja el nem nyomná a Mundukát, ha az megharagszik. - -A Dimbora Lupuj háza, a hogy oláh nemes uraké szokott fabrikálva lenni, -alul kőből épült, arra vezetett fel egy lépcsős tornácz; a fölött azután -szép simára gyalult tölgyfából volt emelve a lakóház, czifrán kifestett -ajtó-, ablakfákkal, a teteje magasabb volt magánál a háznál, singnyi -zsindelyekkel fedve, a két ormán két nagy szarvasagancscsal. - -Boldizsár bá a csendes éjszakában toilettet csinált a diófa alatt; -felvette a bivalybőrt, a szarvasfejbőrt a fejére húzva, ebben a riasztó -alakban indult meg a Munduka látogatására. - -Ismerte a dörgést: ott alszik ő kegyelme a hátsó szobában, a honnan az -erdőre lehet látni és menekülni. Az ablaka mindig nyitva, még télen is. -Úgy alszik ott a déczbunda alatt, a nagy báránybőr süveggel a fején. - -Boldizsár bá a nagy hársfahéj szótülköt betolva az ablakon át a szobába, -pokolbeli hangon mormogá: «Munduka Ravasel!» - -A déczbunda megmozdult, a báránybőrsüveg felütötte a fejét. Dimbora -Lupuj felébredt a hős nevének említésére álmából. - -Haj, de hirtelen lehúzta a fejét megint a bunda alá, mert az, a mit -látott, bizony a legkeményebb szivet is megpróbálná! Ott tánczolt a -falon fényes karika közepében egy nagy fekete ördög, előre görbült két -szarvval, hosszan kilógó piros nyelvvel, tüzes vasvillával a kezében; a -farkába pedig három ördögfiu kapaszkodott, az egyik piros, a másik zöld, -a harmadik sárga, az egyiknek bagolyfeje volt, a másiknak hiuz feje, a -harmadiknak sündisznófeje. Az öreg ördög mormogott, az aprók pedig igen -illetlen hangokat adogattak közbe. - -«Jajh! uram irgalmazz!» didergé fogvaczogva a rablóhős. - -«Munduka Ravasel! mormogá az ördög. Készen vagy-e a halálra? Jöszte -velem! viszlek a pokolba». - -«Ne még, uram, dráku! csak egy napig kegyelmezz. Nagyon sok a bűnöm!» - -«Tudom! Fel van nálam írva, Én vagyok a «draku popi». - -Ez a «pap ördöge» ama titokteljes személy, a ki eljár az ablakra, a hol -lopott pénzt érez s kiköveteli azt a primus acquisitortól. Furcsa -incassator! - -– Jaj, mondd meg, mit kivánsz? - -«Add ide azt a furulyát az ágyad fölül» dörmögé az ördög. - -«Jaj! uram dráku, az sok lesz. Érd be felével!» - -«Ne alkudj! Adod-e mindjárt? Vagy szekérrel jöjjek?» - -Hangzott is már a pokolbeli paripák, a sárkányok prüsszögése: a kerek -fényszérű közepébe ott a falon egyszerre csak beugrott egy tűzokádó -sárkány: tüzes szekérrel; abban ült a poklok királya, tüzes koronával a -fején. - -Munduka Ravasel látta, hogy itt életre és pokolra megy a harcz. Nem volt -ő gyáva ember. Tudta védelmezni magát. Még az ördög ellen is tudta. -Bizonyos volt felőle, hogy ha ő azt a szentelt viaszgyertyát ott a Szent -György kép előtt meggyujthatja, attól egyszerre el kell futni minden -pokolbeli hatalomnak. Kimászott négykézláb az ágyából; elvánszorgott a -pestesig, azon még parázs volt; a kénfonalat bedugta s folyvást -imádkozva és könyörögve, odacsúszott térden a szent képig s akkor aztán -meggyujtotta a viaszgyertyát. - -De ebben a pillanatban egy olyan tűzsugárt okádott a sárkány a szeme -közé, hogy attól a gyertya is elaludt, s szakálla, bajusza mind -leperzselődött. - -«Munduka! Munduka! Ne bolondozz a pokol tüzével», tanácslá mély hangon -az ördög. A sárkány pedig prüszkölt és nagyokat horkantott. - -– Jaj nekem! Adom már! nyöszörgött a rablóvezér. Harmincz mértföldnyire -eredj tőlem! - -– Mihelyt a furulyád ide adod. - -– Nesze fogd meg. - -Boldizsár bá érezé a nehézségéről, hogy annak aranynyal kell tele lenni. - -Akkor aztán még egy pokolbeli káromkodást mondott a rablónak: -«Quadrupedanteputremcrepituquatitungulacampum!» a mi valami rettenetes -átokmondás lehet; Munduka az ágy alá menekült tőle rémültében; arra -aztán az ördög is elkocsikázott a maga sárkányfogatával, rémséges -gyantaillatot hagyva maga után, fejedelmi szokása szerint. - -– No hát! Mondá magában Boldizsár bá, mikor reggelre szerencsésen haza -került Bolgárszegre, s a megdugasztalanított hosszú tilinkóból kiönté -Nogáli uram asztalára a kétezer aranyakat. Valamennyi biró, -polgármester, syndicus, hadnagy, darabant, mind összeverte volna a -fejét, még se csikarta volna ki Munduka Ravasel uram markából ezt a -pénzt, a hogy én kivasaltam tőle egy bivalybőrrel, egy tülökkel, egy -laterna magicával, meg egy kis törött gyantával! - -Azzal aztán elmesélte az egészet, hogyan történt, el is producálta a -bűvlámpa csodaműveleteit; a mi a kis gyermekeknek különösen megtetszett. -Persze ők még nem vétettek az ördögnek, tehát nem féltek tőle. - -Mindebből pedig az a tanulság: hogy az ördögre nagy szükség van ezen a -világon; azért mi a mi ördögünket nem engedjük tőlünk eldisputáltatni a -tudósoktól. - -– Ez hát nagyon jól jött így, mondá Nogáli uram. Már most ezt a pénzt -egészen a váltságdíjra adhatjátok, a mit a zálogra felvesztek tőlem, az -csak az utiköltségre kell majd. Hanem azt tanácsolom, hogy mindjárt útra -keljetek; mert a Munduka, ha egy csomó elrablott pénzt kiadott a draku -popinak, az addig nem nyugszik ám, míg helyette még egyszer annyit nem -rabol. Neki mindenütt kémei vannak, a kik tudósítják, ki utazik a -vámokon keresztül, mennyi őrizetet vitt magával. Ha Damokosné asszonyom -utazását megtudja, szentül azt hiszi, hogy sok pénzt viszen magával, -azért ne is menjetek ti a vám felé a szoroson keresztül a rendes -országúton. Majd elküldelek én benneteket másfelé, a merre a világnak -nincsen szája. Vannak én nekem egynehány lovas leányaim, a kik -megszokták a havasi utakat járni (a miken egykor a jó Tökölyi betört a -német seregekre.) De ne gondoljatok ám valami rosszat felőlem. Csak azt -corrigálom ki, a mit a szász urak beletettek a törvényeinkbe, hogy -nekünk görögöknek nem szabad kényesőt, meg salétromot szállítani ki az -országból; hanem csak ő nekik. Hát az az én kényeső meg salétromszállító -utam, az ő kegyes engedelmük nélkül. Ezen az úton olyan szépen -kivezetnek titeket az én szolgálóim (én nem tartok férfiszolgát, az mind -tolvaj, pákosz, veszekedő), még a madár se szólít meg benneteket egész -Plojestig. Onnan aztán csak egy hajtás Bukarest. Lóháton odáig, ott -megint szekeret fogadtok, azzal mentek Gyurgyevóig. Rövidebb volna ugyan -az út Foksánnak, s úgy Brailának, de ez most tele van errefelé nyomakodó -tatárseregekkel, azokra nem jó lenne szembemenni. Azért kell azt a -kerülőt tennetek, hogy a veszedelemnek kitérjetek útjából. Onnan aztán -evezős hajóval leereszkedtek Galaczig, ott kaptok vitorlás hajót, az én -embereim eligazítanak, s ha Isten segít, két hét mulva ott lesztek az -akhtiari kikötőben. - -– Eddig is megsegített csodatételével, ezután is majd megsegít az Isten, -mondá kegyes szóval Ilka asszony. - -Ebben aztán megnyugodtak. - - - - -VAN ISTEN A FÖLD ALATT IS! - -Boldizsár bá azonnal levelet ira a mikóujvári hadnagynak, melyben -tudtára adá, hogy hol keressék az eltünt várkapitányt, Apor István -uramat s miféle furfanggal jussanak hozzá az ő nagyrabecsült -személyéhez, a kinek azóta már fogytán lehet az elemózsiája; de különben -sem kellemetes a tartózkodási helye. Egyébiránt köszönteti ő méltóságát, -a furulyát megkapá s igen szép nótákat fujdogál rajta. A mit ő jobban -meg fog érteni stb. stb. - -Csakhogy erre a levélre már akkor semmi szüksége sem volt Apor István -uramnak. - -A csaptatóba jutott főkapitány úr ugyanis sehogy sem akart belenyugodni -a maga kellemetlen állapotába. Boszantotta nagyon, hogy ilyen együgyü -módon engedte magát a concupiscentiája kötőfékénél fogva belevezettetni -a kelepczébe. Ha ez kisül, az egész világ példája lesz belőle; -kicsúfolják, kinevetik, még a fejedelem sem fogja többé semmi dolgát -rábízni. Hiába mondja, hogy hiszen Oroszlánszivű Richardot is elfogták, -azért még is csak őt fogják kigúnyolni. Nem várja ő, hogy érte jöjjenek, -hanem kitör innen. Vele volt az evőszerszáma, azt szokás volt ezüst -tokban magával vinni mindenkinek. Egy kés elég a rabnak, hogy a falát -keresztül ássa, akármilyen vastag is az. - -Rögtön hozzáfogott a munkához. A késével kivájta a mészragaszt egy kő -körűl. Csak az első kőnél ment az nehezecskén; de mihelyt az ki lett a -helyéből mozdítva, a munka mindjárt könnyebben ment. Ha napszámba -dolgozott volna, bizoy megkeresett volna a kőmüves pallérnál három -dénárt egy nap alatt. Soha sem szolgálta még meg ilyen jól a kenyerét. -De volt is láttatja. Másod nap már akkora rést vájt a falban, hogy maga -is belefért; s nagy vigasztalására szolgált, hogy a hátralevő falon -keresztül már a külvilági neszből meghallott annyit, hogy a toronyőrök -trombitálnak. Hej ha ő neki egy trombitája volna: most ő is jelt adhatna -innen a föld alúl, s azt a hívei majd meghallanák. - -Idelenn a föld alatt csak az órájáról tudta meg, hogy mennyire haladt az -idő; s hogy éjfél van és nem dél. A harmadik nap éjszakája. Alig -fordított belőle valamit álomra. Egyszer azután olyan akadályra talált, -a min az egész tudománya kudarczot vallott. Azt a rést, a mit ő a falon -keresztül tört, mikor már egy ölnyire haladt, egyszerre csak elzárta egy -olyan nagy kőkoloncz, a minek széleire sehol sem akadt rá; de a mit -onnan elmozdítani nem is volna elég egy ember, még ha maga Sámson volna -is. - -Hogy vágja magát ezen a nagy kövön keresztül? - -A kétségbeesés kezdte környékezni; szakadt a testéről a nehéz veríték. - -«Hát nincs Isten a föld alatt!» zúgolódik nagy keserűségében. - -Dehogy nincs! Csakhogy nem Isten hírével kerültünk ám ide! - -No de jól van: alig hogy e szót kimondta Apor István uram, mit hallanak -fülei? Csákányütéseket kívül a falon. Épen ottan, a hol ő az alagútját -elzáró nagy követ találta. Ez aztán a gyors igazságszolgáltatás! Az ő -hívei kivülről ássák a falat. Tulajdonképen nincs is benne valami -különös csoda. Kár is volna érte letérdepelni és hálákat adni -áhitatosan, mert hisz az egész természetes következése az eseményeknek. -A hű darabontok és a hűséges székelyek, nem találván reggel az ő -főkapitányukat, a ki eltünt, sem Czirjéket, a ki Mundukát keresni -szökött, elindultak a jó uruknak a keresésére: tudván, hogy itt kell -neki valahol eldugva lenni a vár bástyáiban. Most azután, az éj -csendességében, meghallották a neszt, hogy kaparja ő belülről a börtöne -falát, s nosza csákányt, vasrudat ragadtak, hogy ők meg kivülről bontsák -a köveket, a mik a fogolynak útjában állanak! - -Dehogy jutott neki eszébe az imádság, meg a félmázsás viaszgyertya, a -mit kínszenvedésében a Boldogságos Szűznek felajánlott. «No megállj -Czirjék! Megállj Damokosné! Ezért véres boszút állok!» Még az is eszébe -jutott, hogy Dimbora Lupujhoz is el lehetne még futtatni s eszére adni a -veszedelmet. - -Egyszer aztán nagyot roppant a fal, a nehéz alapkő kigördül; a csillagos -ég derengése bevilágít a földalatti oduba. - -– Itt vagyok fiaim! Itt a főkapitánytok, Apor István! kiált a -megmenekült fogoly, kibújva a törött résen szabadítói elé. - -De azok ugyancsak furcsán köszöntötték. Egyik az üstökébe markolt, a -másik a gallérjába, a harmadik-negyedik a két kezét kapta el, az ötödik -a száját tömte be, s mielőtt egyet kiálthatott volna, hozzá kötötték a -nyakánál fogva egy lónak a farkához, elkezdtek vele vágtatni, neki aztán -szaladni kellett tüskön-bozóton keresztül, ha azt nem akarta, hogy a -pányva a nyakára szoruljon. - -No ez szép kis megszabadulás volt! - -A minek pedig az a magyarázata, hogy nem Apor István uram darabontjai -voltak azok, a kik a bástyát kikezdték; hanem a krimiai tatárok, -Buzdurgán emberei. - -A haragos murza, a mit megigért, sietett megtenni. A maga csapatjával -legelébb betört Erdélybe, az ojtozi szoroson keresztül, mit senki sem -védelmezett; éjszakára ott termett Mikó-Ujvár alatt. Fogadása tartotta -körmére keríteni Damokos Tamásnét, a ki az uráért sajnálta megküldeni a -váltságdíjat. Nagyon számított rá, hogy még a szeretőjét is ott fogja a -várban találni, a kiért az urát ott hagyta veszendőben. Nem volt ott -most Czirjék Boldizsár, a ki a faágyuival egész tatár-sereget pocsékká -vert ugyanazon a helyen: székely és szász a fülére fekve aludt a várban. -Sem kapitány, sem hadnagy nem volt, a ki az őröket fegyelemben tartsa. -Könnyű volt őket meglepni gondtalan álmukban. - -A tatárok észrevétlenül kiásták a bástyafalat, azután ugyanazon a -sülyesztőn keresztül, melybe Apor István lezuhant, felmászának szépen s -a várszobában alvó darabontokat irgalmatlanul megkötözték. Az alsó -boltozatban alvó székelyek csak erre a lármára ébredének fel. Akkor -látták, hogy benn van az ellenség a várban. Ők aztán, nehogy kívül és -belül két tűz közé szoruljanak, senki sem lévén, a ki vezette volna -őket, felnyiták a kaput és fegyveres kézzel kirohanván, elverték maguk -elől, a kit utjokban találtak s aztán elmenekültek a hegyek közé. A -kapitány ám lássa, mitévő legyen? - -Azt ugyan attól nem kérdezték, hanem addig nyargaltak vele, a míg a -murza elé nem érkezének. - -«Itt hozzuk az Apor Istvánt!» - -Hejh! mekkora kaczagásra nyitotta fel az állkapczáját ennél a névnél -Buzdurgán murza. - -– Hehej! Hát te vagy az a híres? «Kedves egyetlen Pistukám!» A szép -asszony szerelmes bálványa? A kiért az urát, Damokos Tamást ott hagyja a -csávában! Te rád fáj a fogam. Csakhogy megkaptalak! No ne félj, -elviszlek oda társad mellé: legyetek együtt ketten. Akkor aztán -válogasson majd a szép asszony bennetek, hogy melyitek szebb legény a -talpán? Szerettél a közös tálból enni? No majd lefetyölöd a közös -moslékot, a közös vályuból, Damokos Tamással, s egy korbács csókolja -mind a kettőtök hátát. - -Most tudta hát már meg Apor István, hogy bizonyára van Isten a föld -alatt is; csakhogy nem jó a haragját fölébreszteni imádkozással az olyan -embernek, a ki valami rosszban töri a fejét; mert így jár, a hogy ő -járt. - -Ellenben Buzdurgán murza még egyszer olyan dühös lett Apor Istvánra, -mikor a kurtányok, a kik a várból visszatértek, hirül hozták neki, hogy -a keresett szép asszonyt nem találták sehol. Vannak ottan fehér népek -többen, de azok mind vének és ránczos képüek. Hogy az asszonyuk hová -lett? azt senki sem tudja. - -– Akkor csak te tudod magad, Apor István, dörmögé Buzdurgán. Ha nekem -elő nem adod, ha ki nem vallod, hová dugtad el? bizony mondom neked, -hogy olyan dolgot hallasz, a milyent még soha sem hallottál. A talpadnak -mondják, s mégis a fejed érti meg. - -Azt pedig, hogy hol van most Damokos Tamásné, nehéz lett volna akárkinek -is megmondani. Mert azoknak a hegyeknek, a miken keresztül Nogáli uram -lovas szolgálói vezették ez órában Ilka asszonyt, még neveik sincsenek. - - - - -ASSZONYOK VERSENYE. - -Csak úgy magában járdogálta végig pompás kertje tekervényes útjait a -kadina. Nem telt öröme se a bajadérek tánczában, se az almék dalaiban. -Virágnyilás nem vidítá fel, gyümölcsérés nem vigasztalá meg: körüle -paradicsom volt, de belül volt a sivatag. A kiket maga körül lát, azok -rá nézve nem emberek: asszonyok és eunuchok, engedelmes szolgalelkek. -Üres neki ez a világ. - -Az őrt álló cseléd jön feléje sietve, s arczczal a földre borulva, -jelenti alázatosan, hogy odakinn az udvarban egy gyászruhás asszonyság -könyörög bebocsáttatásért, a nevét felirta erre a teszkerára. - -Kalme arczán valami villámlott át, a mint ezt a nevet elolvasta: -«Damokos Tamásné!» Megköté magát kevély indulattal s azt felelte: - -– Mondjad neki: «jöjjön holnap!» - -Miért utalta másnapra? Éreztetni akarta tán vele dölyfös hatalmát? Ebben -is lehet valami. De más oka is lehetett. Ma nem hitte magát elég -szépnek. Törődött volt. Pedig olyan nagyon kivánta, hogy valaha az -életben ezzel az asszonynyal összetalálkozzék, hogy aztán hadd lássák, -melyik volt a szebbik? ő-e, vagy a másik, a kiért őt megvetették, -cserébe el nem fogadták? - -Meg akarta ezt az asszonyt verni női szépségével. Az egész nap -előkészülődésekkel telt el. Háromféle fürdőt is vett, legelőször késő -este szamártejből, azután reggel korán damaskusi rózsavizből, utoljára -délben a bűbájos szűzleánytejből, a mit ambrával és pálmaborral -készítenek az arab bűvészek, így árulják ólommal beforrasztott -üvegekben. – Akkor befonatta a haját az asszonyaival gyöngyfüzérek közé; -előhozatta legragyogóbb selyemruháit, kösöntyüit, karpereczeit, -macskaszem, karbunkulus, rubint ragyogott a nyakán, füleiben. Az arczát -kifestette szafflórral, violagyökérrel hajnalszin pirosra; minden száj -azt mondta, de még a tükre is azt vallotta, hogy szebb asszony nem lehet -a földön Kalménál! - -Jöhet az a másik! - -Inte, hogy vezessék be az udvaron várakozó gyászruhás asszonyt a -hárembe. - -Biz az a violaszinű gyászruha nem árulgatja, csak eltakarja a női -szépséget: arany, ezüst, gyémánt sem ragyog a szomorú alakon, egy -makulányi sem, de van azért neki két olyan ékszere, a minővel nem bir a -kadina, s ha az övé volna, bizony csak odaadná érettük cserébe minden -drágaságát, az a két szép poronty, olyan piros arczú, olyan kökény-szemű -mind a kettő. A kisebbik az anyja keblén csügg, két karjával átfonva a -nyakát s szégyenkedve rejti az orczáját az anyja fátyola közé, a mint ez -a sok idegen asszony mind reá néz bámulva. Az anyja suttogva biztatja, -hogy ne féljen semmit; – csak ő vele van elfoglalva, egészen felejti, -hogy a ház úrnőjét köszönteni is kell. És a kadina irigy szemmel látja -vágytársnéja arczán, hogy annak a kis kölyöknek a csókja mennyivel szebb -pirosító minden szafflórnál, violagyökérnél! - -S ez a könyörgő asszony még nem is alázza meg magát ő előtte, úgy a hogy -illik, hogy az ajtónál belépve, leborulna mindjárt a földre s aztán, a -hány lépés, annyiszor értetné a homlokát a tarka szőnyeghez, míg az ő -zsámolyához eljut, hanem csak ott alkuszik a nagyobb fiával, a kit kézen -vezet: «térdelj le szépen fiacskám az úrasszony előtt!» - -«Biz én nem térdelek; hisz nem a Szűz Mária ez itten!» - -No hát ő is akarja vele éreztetni a büszkeségét. - -Az őrt álló eunuch sürgetős levelet hoz a kadinának. Kalme asszony ezüst -csiptetővel veszi azt el a vert ezüsttálczáról. Buzdurgán murzának szólt -a levél, kívül ráírva: Foglyok dolgában. Akmet bégtől. Sürgetős. - -A murza kedvencz nejét bizta meg azzal, hogy távollétében az érkező -leveleit felbontsa s a mi sürgős elintézni való, azt az ő személyét -képviselve, elvégezze. (Ez már egy kis európai erkölcs volt nála.) - -Kalme felbontá a levelet s a míg elolvasta, addig hagyta maga előtt -állni a gyászruhás asszonyt, két kis porontyával. - -Ez volt a levélben: - -«A Damokos Tamás nevű rab magyar urat, volt székely főkapitányt, a mint -ezen levelemet veszed, szultán ő felsége parancsolatjából (ki ura minden -igazhivőknek és így neked is) fejed vesztésének büntetése alatt azonnal -bocsásd haza. A kétezer arany váltságdíjról adjon neked írást, s azt -majd innenhazulról neked megfizesse, mikor neki lészen. Hogy mikor -lészen? azt ő tudja lészen. A mit is pedig neked az ő feleségéről irék, -hogy más lator férfival, az Apor István urammal eő kegyelmével boronálta -volna össze a fátyolát, az csupa csalafintaság volt. Az asszony sőt -inkább nagyon is hűséges az ő rab urához; még az Rákóczy György -fejedelmet is megkergette ő miatta. A kétezer arany váltságdijat is -megküldte rendén az napjára az uráért, hanem a furfangos Apor István -elfogatta azt útközben a Munduka Ravasel harámbasával, azért, hogy az -Damokos Tamást rabságba veszítse, s így az asszonyát könnyebben -elkaparinthassa, a kiben fülig szerelmes. Tehát az asszonyról többé -semmi rosszat ne mondj. Az Damokos Tamást pedig rögtön hazaküldjed, -különben elhivattatol Sztambulba, a Tsiragány palotába, a hová tudod, -hogy egy kapun megy be az ember, de két kapun jön ki: a feje az egyiken, -a teste a másikon.» - -Mikor ezt a levelet végigolvasta a kadina, úgy aláhanyatlott a feje és -két karja, mintha halálos betegség lepte volna meg egyszerre. A mint -véletlenül, tétova szemével maga körül nézett, belepillantott a nagy -velenczei tükrébe s elijedt magától! Halálsárgára volt sápadva az egész -arcza, a mely sápadáson úgy elütött a szafflórral festett kendőzésnek -pirja, mint a hogy a bealkonyult ég sárga szinétől elválik egy elszakadt -rózsapiros felhő. - -Se gyöngyök, se gyémántok nem adják vissza az arczának azt a ragyogást, -a mi arról eltünt. A két asszony közül ő volt a gyászolóbb. - -– Mit hoztál, jó asszony? kérdezé, Ilkához fordulva. - -– Én bizony, kegyelmes asszonyom, elhoztam magammal az én édes, jó -uramnak, Damokos Tamásnak a váltságát, hogy neked átadjam s az uramat -kiváltsam rajta. Kérlek, hogy fogadd el; számláld meg s aztán adasd -nekem által az uramat: nézd, ez a két kis gyerek hogy örül, hogy repes, -hogy mindjárt megláthatják az ő jó apjukat. - -Kalme összevonta vékony szemöldeit s hidegnek mutatta magát, erőltetve. - -– Jó asszony. Én addig el nem fogadhatom a váltságdijat, a míg az uradra -rá nem találtál. Én a rabokat nem ismerem, azoknak a neveiket sem -hallottam soha. Majd felhozatom őket ide az udvarra, szemeld ki, melyik -az, a kiben ráismersz hajdani férjedre. - -– Oh én bizony ráismerek, ha daróczrongyban van is, ha nap elégette is, -fekély meglepte is az ábrázatját, rögtön, ezer közül is egyszerre -kilátom. - -– Kivánom, hogy kilásd. De ha nem találnád itt meg, ha nem ismernél rá, -bizony visszaadom az erszény aranyad. - -Azzal parancsot adott a kadina az eunuchoknak, hogy hozzák fel az -udvarba mind a kertben dolgozó rabszolgákat, a kiknek még tisztességes -kinézésük vagyon. - -Azokat ott sorban felállíták s akkor Damokos Tamásné végig haladt a sor -előtt, arczaikba nézett, búsan fejet csóvált és visszatért a kadinához, -a ki hölgyeivel együtt a kastélynak egy aranyrácsos köröndjéből nézte -ezt a szemlét. - -– Az én uram nincsen ezek között. - -Ekkor Kalme azt parancsolá, hogy tereljék fel a többi rabokat a -bőrgyárból, a kik ott dolgoznak. - -Egyszerre nem fértek el mind az udvarban, csak úgy csapatonkint -hajtották fel őket. Ezek már elzüllött, marczona alakok voltak, naptól -agyonégett, szenvedésektől elkényszerült arczokkal; félig mezítelen, -rongygyal til-túl fedett sovány tagokkal; karjaik, lábszáraik a -bőrcsávától sárgára, feketére, vörösre edzve. Kín ezeket látni, végig -szemlélgetni. Damokos Tamásné sorba járt előttük, végig nézett rajtuk s -csüggedten tért vissza: «egy sem az én uram!» - -Egyre nyomorultabb alakok csoportját terelték eléje. A könytől alig -látott már. Azok között sem volt még Damokos Tamás. - -Most aztán Kalme parancsot adott, hogy hozzák elő a bőrlúgzóból a -foglyokat. Ezek végzik a legkinzóbb munkát, melyre azokat szokták -kárhoztatni, a kik vagy szökést kisérlettek meg, vagy a váltságdíjukra -hiába várattak. Ezek nem emberi alakok már, hanem kisértetek! - -Ilkának a szive úgy elszorult, mintha hegy feküdnék rajta, mikor ez -ijesztő alakok eléje lépdeltek, arczuk elcsúfitva, megcsonkítva, Isten -képe kitörölve róla. Óh mily szívfájdalom őket igyen látni, egy kedves -alakot közöttök keresni! - -De mégis megtalálja! - -Arczát szétmarczangolhatták, de azt a büszke fejhordozást el nem -vehették tőle. A szennytől fekete, a rongytól undok alakban ráismer az ő -kedvesére, s oda rohan hozzá, öleli karjával, elhalmozza forró -csókjaival s mondja édes szóval ennek az elundokított arcznak: «én -angyalom! én szivem bálványa!» - -Kalme nem állhatta ki ezt a jelenetet, kirohant a körönd ajtaján; nem -törődött vele, hogy férfi szem látja fátyoltalan arczát, odarohant az -ölelkezőkhöz. - -– Menjetek előlem! Takarodjatok innen! Ne öleljétek itt egymást, ha én -látlak! Itt a pénzed, asszony! Vedd vissza a váltságdíjad! - -Azzal oda veté az erszényt a lábaihoz Ilkának. - -– Nem akarnád őt kiadni? kérdé megrettenve Ilka. - -– De kiadom ingyen! - -Damokos Tamás még most is büszke volt! Rongyos, szurtos és ijesztő! De -még mindig kevély. - -– Vedd fel azt az erszényt, mondá a nejének s add vissza az -urasszonynak. Ennyit kértek értem: ennyit adnak értem. - -– És én még sem veszem vissza, mondá Kalme; s most már ő is versenyre -szólítá a maga büszkeségét. Most vettem Akmet bégnek a levelét, a mely -mást parancsol; hallgasd meg, nem fogod megbánni. - -(Mint azt a másik levélolvasást, gondolá magában.) - -Mikor azt elolvasta Kalme, az eltorzított arcznak is volt ragyogása. - -– Lásd, mondá a levél elolvasásánál, Kalme: a feleséged ilyen hűséges -volt hozzád. - -– Tudtam én azt mindig! kiáltá Damokos Tamás, keblére szorítva édes -egyetlenét. - -– No hát vedd vissza a pénzed! - -– Még sem veszem vissza, mondá Tamás. Hanem ha kegyelemosztó napod van, -fogadd el hát ezt a váltságdijat nem értem, hanem kétszáz -fogolytársamért, kik velem együtt jutottak rabságba. Add ki őket, hadd -jöjjenek ők is velem. - -– Jól van. Vidd őket magaddal. De ha a rabokat nem adhatom ingyen, -szabad nekik adnom egyéb útravalót. Gyalog hosszú az út, ott künn a -ménesem. Válaszsz ki belőlük annyi paripát, a hányan vagytok, magyar -rabok. S aztán nehogy a moldvai oláhok, kozákok fegyverteleneket -megcsufoljanak, itt van a fegyvertár, vigyetek belőle magatokkal kardot, -lándzsát, a mennyit elbirtok. De meg az sem illenék, hogy útközben -fosztogatásokból tartsátok magatokat: utiköltségnek vegyétek el tőlem -ezt az erszény aranyat. - -S ezzel a sokat utazott kétezer arany megint csak visszavándorolt a -Damokos Tamás kezébe. - -Még utoljára majd a Kalme marad győztes az asszony versenyben. - -Most már Ilka asszony könyező szemekkel fordula hozzája. - -– Óh úrasszonyom! Mivel háláljam én meg ennyi jóságodat? Mit adhatok én -teneked ezért? - -Kalme szemei úgy égtek, ragyogtak. - -– Add ide egy pillanatra azt a kis kölyket a karodról, hadd csókoljam -össze. - -Ilka odanyujtá két kezével a kis szégyenkedő pirospofájú angyalkát. -Kalme odaragadta azt a keblére mind a két karjával, s elhalmozta arczát, -szemeit, homlokát forró csókjaival: a köny, mint a zápor, úgy szakadt -szeméből, egy hosszú pillanatig olyan boldognak álmodta magát, mint az a -másik asszony. - -Akkor visszadobta a gyermeket hevesen az anyja keblére. - -– Fogjad! vigyed! S most már szaladj előlem a kincseiddel: a míg -jókedvemben találsz, a míg föl nem ébredek haragos kedvemre, mert akkor, -nem tudod, hogy nem öllek-e agyon, s elveszem tőled az uradat és a -gyermekedet! - -De úgy megijedt ettől a fenyegetéstől Ilka asszony, hogy egy pillanatig -sem maradt ott állva, hanem a két kezével megkapta egyfelől az urának, -másfelől a nagyobbik fiának a kezét, a kisebbiket a nyakába ültette -lovazva s úgy futott ki velök a nyitott várkapun, mint a ki lopott -kincset visz magával. - -Csak azután, hogy a kapun kívül voltak, s látta, hogy senki sem kergeti, -tért magához, s azt kérdé az urától: - -– De vajjon Buzdurgán murza, ha hazakerül, helyeselni fogja-e azt, hogy -a felesége ennyi rabot elbocsátott s még lovat, fegyvert is adott nekik? - -– De bizony nem fogja. - -– Talán meg is haragszik érte a feleségére? - -– De nagyon megharagszik. - -– Mit fog vele tenni? uram Jézus! - -– Bőrzsákba varratja s beledobatja a nagy vizesésbe. - -– Hogy az úr Isten pusztítsa el őtet, mielőtt hazaérkezne! - -– Magam is azt kivánom neki! - -(Talán nem is tette volna azt hozzá Damokos Tamás, ha előre tudta volna, -hogy az úr Isten meghallgatja ugyan azt a kegyes óhajtást, hanem épen ő -rá fogja bízni annak a végrehajtását.) - - - - -A DAMOKOS-VÁGÁS. - -Siralmas dolog volna azt leirni, a mik ez alatt Erdélyben történtek. - -A felgerjedt török szultán ráereszté a maga hadait minden oldalról a -szerencsétlen országra, mely azt sem tudta már, hogy kinek -engedelmeskedjék? annyi volt a fejedelme. - -A krimiai tatárok hordája végigpusztítá az egész fejedelemséget mind a -Királyhágóig, de még ott sem állt meg, hanem átcsapott Magyarországra, -olyan rémületet támasztva maga előtt, hogy senki sem mert neki -ellentállni, csak futott előle minden nép, a hol az előcsapatja -megjelent s engedte a városait fölégetni. Ekkor pusztították el -Gyula-Fehérvárt is, a szép kollégium könyvtárát halomra rakták, úgy -gyujtották meg. S csak akkor hagyták oda az országot, mikor már úgy -megterhelték magukat zsákmánynyal, hogy többet nem birt el a ló, meg a -rabszolgahad. - -A Rákóczy György jenői diadalának ez volt a szomorú következése. - -Buzdurgán murza is megelégelte már az olcsó diadalokat, jóllakhatott -vérrel és jajkiáltásokkal, egész csordaszámra hajtá maga előtt a -rabszíjra fűzött férfit, asszonyt, marhát, birkát – vegyest. - -Ekkor került haza Damokos Tamás, a maga kiszabadult kétszáz vitéz -bajtársával. - -Mikor az ojtozi szoroshoz ért, a hol II. Rákóczy György által épített -vár zárja el a völgy kijáratát, hát akkor ő még azt hitte, hogy ez a vár -a székelyek kezében van, semmit sem tudott arról, hogy milyen furfanggal -foglalták el azt a törökök. A hazaszabadult székelyek pedig mindnyájan -tatár-öltözetet viseltek; mert bizony Krimiában senki se varrt az ő -számukra székely zekét, harisnyát; a fegyverzetük is egészen tatárokéhoz -hasonlított. Annálfogva azt mondá Boldizsár bának Damokos Tamás: - -– Eredj csak, édes bátyám, előre be a várba. Neked magyar gúnyád van, -beeresztenek, s világosítsad fel a bennlevőket, hogy mi nem vagyunk -tatárok, különben még közénk ágyuznak, puskáznak; elnéznek bennünket. - -– De nem megyek biz én; mondá Boldizsár bá. Mert ha én bemegyek a magyar -ruhámmal a Rákóczy-várba, soha ki nem jövök onnan többet. Török van -odabenn. Inkább adj nekem is egy tatársüveget, meg egy hosszú dárdát, -aztán hadd lovagolok előre valami huszadmagammal a várba. Ilyen kevés -népet bizton beeresztenek. Ha egyszer aztán ott leszek a felvonó hidon, -ti többiek az erdőben rohanjatok utánam, egy hajtással elkapjuk ezt a -várat. - -A bizony sikerült az ezermesternek. Lomha oláh őrséget hagyott a török a -Rákóczy-várban, nem is gondolt rá, hogy azt hátulról, Moldvából -fenyegethesse valami veszedelem. Egy kardcsapás nélkül el lett az -foglalva. Az őrséget kilökték, menjen haza az anyja örömébe! - -A mint annak hire futamodott, hogy hazakerült a Damokos Tamás meg a -lúfők hada Krimiából, hogy be is vették a Rákóczy várát, egyszerre nagy -lett a csődület az ojtozi hegyekben. Csikből, Háromszékből a hegyek közt -lappangó székelység mind odasietett. Volt ember is, fegyver is elég; -csak a vezető hiányzott. - -Mikor Tamás megtudta, hogy Mikóujvárát is elvette a tatár, nagyon szidta -érte a csiki székelyeket; minek engedték magukat olyan könnyen kizavarni -a várukból? Azok azt felelték rá, hogy «mikor nem volt lovasságunk:» -Aztán beszélj velük, ha tudsz! - -– No hát már most van lovasságtok. Hát gyertek velem, foglaljuk vissza. - -– Megyünk is! - -S meg is indulának Damokos és Czirjék vezetése alatt egész seregestül a -száguldó tatárra. - -Ott találkozának Buzdurgán murzával a csikszeredai sikon. Az jött Ojtoz -felé a nagy prédájával s szörnyen elbámult rajta, mikor dárdaerdőt -látott maga előtt; a miről azt hitte, hogy a gyökerét is kitépte már a -földből. - -Hát már ez a székely, akárhányszor agyonverik, mindig újra feltámad! - -Bizony fel az! - -A tatárnak pedig az volt a szokása, hogy a hol váratlan ellenállásra -talált, ott mindjárt lekonyult a taréja. - -Buzdurgán murza dühös volt, hogy így elállják az útját. - -Kilovagolt maga a két sereg közötti sikság közepére s kirántva hatalmas -pallosát, elkezdett kiabálni, olyan szörnyű hangon, hogy -félmértföldnyire is meg lehetett hallani. - -«Ti hitetlen kutyák! Majd elbujtok egérlyukaitokba, ürgének születtek! -Ha van közöttetek embernek való ember, küldjétek ide elém; csapjunk -össze egy szál karddal! No hát van-e ember a székelyek közt!» - -Ember volt biz elég, de óriás nem volt. Azok rég kihaltak már a nagy -Czohárdról, a hol legutoljára laktak. Ki mérkőznék össze egy ilyen nagy -bolond hustoronynyal, a kinek a pallosát más Isten teremtése két kézzel -sem tudja megemelni. - -Pedig hát nagy szégyen lesz, ha a kérkedő góliáthtal nem tudnak senkit -szembeállítani. - -Egyik a másikra nézett; de csak egyiknek sem akaródzott a kardját -összepróbálni a murzáéval. Hosszabb az valamennyiénél. - -– Hej édes jó öcsém, vitéz Damokos Tamás kapitány uram. Csak neked kell -ezzel a csodával összeakaszkodnod! Mondá Czirjék Boldizsár a -főkapitánynak. - -A többi hadnagyok is mind neki esének: «te vívhatsz meg vele, senki -más.» - -Damokos Tamás látta, hogy ezt a harczot nem kerülheti ki. - -És akkor erre az emlékezetes mondásra fakadt, a mi fel van jegyezve a -Damokos-család hagyományaiban. - -«Héj becsület, becsület! Ha te nem volnál, nem kellene én nekem most -meghalnom!» - -S mondván, kirántá a kardját, eláldotta ennek a világnak keserüségét -nagy búbánatában, «aztán köszöntsétek a feleségemet, meg a két kis -árvámat!» És most «segíts uram Jézus!» azzal a lovát megsarkantyuzva, -kiugratott a homloksorból a síkság közepére, Bozdurgán murzával -szembeiramodvást. - -Amint a murza meglátta a feléje vágtatót, megismerte az elcsufolt -orczájáról a kiszabadult rabját s rárivalt csufondárosan: - -– Hát te hogy szöktél meg a csávagödörből, Tamás a Damokosok között? Tán -biz a feleségem bocsátott szabadon? Te világcsaló hazug! Nojszen. Voltam -a gyulafehérvári nagy medreszben: kerestem a huszonnyolcz övet, a kiről -te mčhdruli ábéczét tanultál; egyet sem találtam; no majd oda haza -esztrengára veszem a kadinát, hogy mint jutottál az ő öveihez? Most -pedig csak gyere ide a kezem ügyébe, hadd hasítlak kettőbe. Az egyik -feledet a magad feleségének, a másikat az enyémnek! Ha olyan nagyon -szerettek, osztozzanak rajtad. - -Azzal felemelte faágvastagságú karjával magasra azt a széles pallost, a -mi egy bikát is képes kettészelni s csak úgy forgatta a feje fölött, -mintha nádszál volna. Úgy várta be a reárohanó Damokos Tamást. - -Hanem hát meglehet, hogy az ilyen nagy testnél nem olyan nagyon gyors az -agy és a kar közötti összeműködés, mint a kisebb termetűnél, a míg az ő -feje azt mondja a kezének: «vágj», míg az ezt megteszi, az alatt a -tömzsi régen odavágott: Damokos Tamásnak az éles szablyája csak egy -villámlásnyi kis idővel elébb csapott le hamarább a Buzdurgán nyakára, -mielőtt annak a palosa ő reá alázúdult volna, de olyan szerencsétlenül -talált neki oda, hogy a hordónyi nagy fő csak lerepült az óriás válla -közül s a mint talpra esék a földön, nagy mordiásan összehuzta a -szemöldökeit, fintorgatta az orrát s nagyokat pillogatott meredező -szemeivel, a szája tátogott hozzá, mintha szemrehányásokat tenne: «Ej -Damokos Tamás, ezt nem vártam tőled!» - -A fejnélküli test pedig, megfordulván a lovával, elkezdett szaladni -vissza a tatár tábor felé, szokása szerint a két földig érő lábával is -segítve nyargalni az alatta futó lónak. Az öklébe szorított pallos egyre -csapkodott a levegőbe jobbra-balra, mint a bomlott szélmalomszárny. A -tatárság erre a látványra úgy megijedt, hogy hátat fordított, elfutott -világgá, ott hagyva a székelyeknek az egész prédáját s pányvára fűzött -rabjait valamennyit. - -Azok között megtalálta Damokos Tamás Apor István uramat is. De nem tett -neki semmi szemrehányást, csak azt tanácsolá, hogy máskor legyen -Istennel s ne kivánja a felebarátja romlását. - -Ekkor aztán a várát is visszafoglalta Tamás, de az olyan rongált -állapotban volt, hogy meg nem maradhatott benne, hanem elvitte családját -Alsó-Csernátonba, az ősi lakházába. Most is ottan laknak az ivadékai. -Mind olyan derék emberek, mint ő volt, meg a felesége. - -* - -Nem sokára a török szultán kihozá tatár rabságból az egész fogoly -magyarságot, vezérükkel, Kemény Jánossal egyetemben, a kit egyúttal -megtett Erdély fejedelmének. - -És így beteljesült az égi jóslat a négy vak nappal, hogy Erdélynek négy -fejedelme fog lenni egyszerre. - -Két év mulva mind a négy elmult: három csatákban esett el. - -Szegény Erdély, de sokat szenvedett! - -De fennmaradt a családi hagyományok között, a székely nép ajkain, -Damokos Tamásnak az a jellemző mondása: «hej becsület! becsület! ha te -nem volnál, nem kellene én nekem most meghalnom!» - -És aztán az olyan vágást, a milyennel Tamás Buzdurgán murzát elbocsátá a -világról, máig is úgy hivják, hogy «Damokos-vágás». - -Adjon Isten mindenkinek belőle, a ki megérdemli! - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Az akkoriban dívó néphit szerint a legfélelmesebb réme volt -a csik-szeredai völgynek a «Simó Péter», egy nagy fekete óriás, a ki az -éjjeli utazók szekereire felült, s gazdáikat birkózni hivta az -ólomszérüre.] - -[Footnote 2: Hát ezt ki tudja, hogy mi?] - -[Footnote 3: Igazolja ezt a krimiai rab uraknak egy levele 1658. május -elejéről, melyet Rákóczy Györgyhöz irtak, elpanaszolván, hogy két -társukat erős eskü mellett elbocsáták az uraik, hogy hazamenvén -Erdélybe, mind magukért, mind rabul maradt társaikért a váltságdíjat -meghozzák. De azok hitszegően elmaradtak. «Immár pediglen a terminus -elmulván, minket szegény megnyomorodott rabokat érettek rontnak, vernek, -kinoznak és keservesen csigázván, orr-, fülmetéléssel, fogkivonással, -szemeink kivájatásával fenyegetnek, ha vissza nem jönnek: kiért az Ur -Isten erős haragját rájuk bocsátani fogja (a szökevényekre). Mert -mikoron kibocsátották volt őket, erős hittel igen esküdtenek, hogy az -élő Isten őket, ha kötéseknek nem állanak, semminemű dolgaikban meg ne -segítse, sőt Istennek minden áldása fejeiken átok legyen és a -gyermekeiket is az átok és Istennek rettenetes haragja, mint az ég a -földet, úgy borítsa be: sőt ha meghalnának is, az testeket az földnek -gyomra kiokádja és lelkek itéletnapig se mennyországban, se pokolban ne -mehessen! Mégis az napjára be nem jövének az hamishitű istentelen, -minket nyomorgattató és örökkévaló rabságba borító emberek…» - - -Ezen levélben Damokos is fel van említve a sanyargatott rabok között: -tévedésből Péter keresztnévvel, de a családi okmányok és Kemény János -fejedelem levele, melyet Tamás is aláirt, ez utóbbit igazolják. - - -L. Történeti tár 1882., IV. füzet, 614. l.] - - - - - -TARTALOM. - - A csernátoni ezermester 1 - A Csetátye Drakuluj 9 - A Mikó-Ujvári ágyuk 17 - Benn az ellenség a várban 28 - Buzdurgán 32 - Kalme 42 - Hogy hozzák tánczba a törököt? 68 - Munduka Ravasel 78 - A csodatevő kigyókő 92 - A négyezer özvegyasszony ostroma 100 - A szerelem boszuja 133 - Az egérfogó 156 - A dráku popi 169 - Van Isten a föld alatt is! 177 - Asszonyok versenye 182 - A Damokos-vágás 189 - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - - -13 |vísszajönnek, fölülről |visszajönnek, fölülről - -40 |Utik verik? |Ütik verik? - -48 |Orülök, ha kivált |Örülök, ha kivált - -78 |Tomasius Damokos de Newtood.» |«Tomasius Damokos de Newtood.» - -80 |kecske a káposztával! |kecske a káposztával!» - -146 |egy csomóban. |egy csomóban.» - -152 |purgatoriumnál. |purgatoriumnál.» - -183 |ez itten! |ez itten!» - -186 |szivem bálványa! |szivem bálványa!» - -187 |ki ltá Damokos |kiáltá Damokos - -195 |A csernátoni ezermester 2 |A csernátoni ezermester 1] - - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of A Damokosok, by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A DAMOKOSOK *** - -***** This file should be named 55934-0.txt or 55934-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/5/5/9/3/55934/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions -will be renamed. - -Creating the works from public domain print editions means that no -one owns a United States copyright in these works, so the Foundation -(and you!) can copy and distribute it in the United States without -permission and without paying copyright royalties. Special rules, -set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to -copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to -protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project -Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you -charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you -do not charge anything for copies of this eBook, complying with the -rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose -such as creation of derivative works, reports, performances and -research. They may be modified and printed and given away--you may do -practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is -subject to the trademark license, especially commercial -redistribution. - - - -*** START: FULL LICENSE *** - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project -Gutenberg-tm License (available with this file or online at -http://gutenberg.org/license). - - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm -electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy -all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. -If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project -Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the -terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or -entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement -and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic -works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" -or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project -Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the -collection are in the public domain in the United States. If an -individual work is in the public domain in the United States and you are -located in the United States, we do not claim a right to prevent you from -copying, distributing, performing, displaying or creating derivative -works based on the work as long as all references to Project Gutenberg -are removed. Of course, we hope that you will support the Project -Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by -freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of -this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with -the work. You can easily comply with the terms of this agreement by -keeping this work in the same format with its attached full Project -Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in -a constant state of change. If you are outside the United States, check -the laws of your country in addition to the terms of this agreement -before downloading, copying, displaying, performing, distributing or -creating derivative works based on this work or any other Project -Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning -the copyright status of any work in any country outside the United -States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate -access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently -whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the -phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project -Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, -copied or distributed: - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived -from the public domain (does not contain a notice indicating that it is -posted with permission of the copyright holder), the work can be copied -and distributed to anyone in the United States without paying any fees -or charges. If you are redistributing or providing access to a work -with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the -work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 -through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the -Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or -1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional -terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked -to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the -permission of the copyright holder found at the beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any -word processing or hypertext form. However, if you provide access to or -distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than -"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version -posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), -you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a -copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon -request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other -form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm -License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided -that - -- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is - owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he - has agreed to donate royalties under this paragraph to the - Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments - must be paid within 60 days following each date on which you - prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax - returns. Royalty payments should be clearly marked as such and - sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the - address specified in Section 4, "Information about donations to - the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." - -- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or - destroy all copies of the works possessed in a physical medium - and discontinue all use of and all access to other copies of - Project Gutenberg-tm works. - -- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any - money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days - of receipt of the work. - -- You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm -electronic work or group of works on different terms than are set -forth in this agreement, you must obtain permission in writing from -both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael -Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the -Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -public domain works in creating the Project Gutenberg-tm -collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic -works, and the medium on which they may be stored, may contain -"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or -corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual -property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a -computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by -your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium with -your written explanation. The person or entity that provided you with -the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a -refund. If you received the work electronically, the person or entity -providing it to you may choose to give you a second opportunity to -receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy -is also defective, you may demand a refund in writing without further -opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER -WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO -WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. -If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the -law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be -interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by -the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any -provision of this agreement shall not void the remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance -with this agreement, and any volunteers associated with the production, -promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, -harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, -that arise directly or indirectly from any of the following which you do -or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm -work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any -Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. - - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of computers -including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists -because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from -people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need, are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. -To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 -and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive -Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at -http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent -permitted by U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. -Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered -throughout numerous locations. Its business office is located at -809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email -business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact -information can be found at the Foundation's web site and official -page at http://pglaf.org - -For additional contact information: - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To -SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any -particular state visit http://pglaf.org - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. -To donate, please visit: http://pglaf.org/donate - - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic -works. - -Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm -concept of a library of electronic works that could be freely shared -with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project -Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. - - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. -unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily -keep eBooks in compliance with any particular paper edition. - - -Most people start at our Web site which has the main PG search facility: - - http://www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |