filename correctionHEADmain

1 files changed, 6006 insertions, 0 deletions

diff --git a/77857-0.txt b/77857-0.txt
new file mode 100644
index 0000000..eb69c52
--- /dev/null
+++ b/77857-0.txt
@@ -0,0 +1,6006 @@
+*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77857 ***
+
+MESTERMŰVEK
+
+_Ebből a könyvből amatőrök számára famentes papiron, francia
+félbőrkötésben 150 számozott példány készült._
+
+ROMAIN ROLLAND
+
+MICHELANGELO ÉLETE
+
+FORDITOTTA
+
+ÉBER LÁSZLÓ
+
+RÉVAI-KIADÁS
+
+Révai-nyomda, Budapest.
+
+A firenzei Museo Nazionaléban van egy márványszobor, amelyet
+Michelangelo a Győzőnek nevezett el. Szép testű mezitelen ifju, alacsony
+homlokán göndör hajjal. Kiegyenesedve áll és térdét szakállas fogoly
+hátára helyezi, aki meggörnyedve úgy nyujtja fejét előre, akár egy bika.
+De a győző nem néz reá. Ahelyett, hogy lesujtana, megáll, elfordítja
+szomorú száját és tétova szemét. Karja vállához hajlik vissza. Hátraveti
+magát; nem kivánja már a győzelmet, megutálta. Győzött. Le van győzve.
+
+A heroikus Kétségnek ez a képe, ez a tört szárnyú Győzelem, amely
+Michelangelo valamennyi műve közül egyedül maradt a mester haláláig
+firenzei műhelyében és amelylyel Daniele da Volterra, gondolatainak
+letéteményese, ravatalát diszíteni akarta, – ez maga Michelangelo, ez
+egész életének jelképe.
+
+* * *
+
+A szenvedés végtelen, minden alakot magára ölt. Oka hol a dolgok vak
+zsarnoksága: a nyomor, a betegségek, a sors igazságtalanságai, az
+emberek gonoszsága. Hol magában a szenvedő lényében gyökerezik. Ebben az
+esetben nem kevésbbé szánalomraméltó és nem kevésbbé végzetes; mert az
+ember nem választhatta meg lényét és sem élni nem kívánt, sem annak
+lenni, ami.
+
+Ez a szenvedés volt Michelangelo osztályrésze. Megvolt az az ereje,
+megvolt az a ritka szerencséje, hogy küzdelemre és győzelemre volt
+teremtve. Győzött is. – De ő nem kivánta a győzelmet. Nem ezt kivánta. –
+Hamlet tragédiája! Megrenditő ellentét egy hősies géniusz és egy akarat
+között, amely nem volt az, parancsoló szenvedélyek és egy akarat között,
+amely nem akart!
+
+Ne várja tőlünk senki, hogy sok más után ebben még egy további nagyságát
+ismerjük fel. Sohasem fogjuk mondani, hogy mert egy ember túlságos nagy,
+azért nem elég neki a világ. A lélek nyugtalansága nem a nagyság jele.
+Az összhang hiánya a lény és a dolgok, az élet és törvényei között még a
+nagy embereknél sem függ össze nagyságukkal, hanem gyengeségükkel. –
+Miért törekedjünk ezt a gyengeséget elrejteni? Kevésbbé méltó-e a
+szeretetre az, aki gyengébb? – Bizony sokkal méltóbb reá, mert nagyobb
+szüksége van reá. Nem emelek megközelíthetetlen hősöknek szobrokat.
+Gyűlölöm a gyáva idealizmust, amely szemét elfordítja az élet
+nyomorúságaitól és a lélek gyengeségeitől. Meg kell mondanunk annak a
+népnek, amelynek túlságos érzéke van a hangzatos szavak csalóka illuziói
+iránt: a hősies hazugság gyávaság. Csak egy hősiesség van a világon: ha
+olyannak látjuk a világot, amilyen – és szeretjük.
+
+* * *
+
+Annak a sorsnak tragikuma, melyet itt bemutatok, abban rejlik, hogy oly
+szenvedés képét nyujtja, mely vele született, mely lényének legmélyéből
+fakad, mely szünet nélkül emészti és csak akkor fogja elhagyni, midőn
+már megsemmisítette. Egyik leghatalmasabb példája annak a nagy
+emberfajtának, amelynek fájdalomból és hitből eredő kiáltásait immár
+tizenkilenc évszázad óta visszhangozza Nyugatunk: a kereszténységnek.
+
+Valamikor, a jövőben, az évszázadok mélyén, – (ha földünk emléke még
+fönnmaradt), – valamikor az élők ez eltünt faj mélysége fölé fognak
+hajolni, mint Dante a Malebolge partján, – csudálat, irtózat és szánalom
+vegyülékével.
+
+De ki fogja jobban érezni mint mi, akik gyermekkorunkban tanúi voltunk
+ez aggodalmaknak, – akik legkedvesebbjeinket láttuk bennük vergődni, –
+mi, akiknek ínye ismeri a keresztény pesszimizmus fanyar és bódító
+illatát, – mi, akiknek egykor meg kellett erőnket feszítenünk, hogy ne
+engedjünk, mint mások, a kételkedés pillanataiban, az Isteni Semmiség
+szédületének!
+
+Isten! Örök élet! Azoknak menedéke, akiknek nem sikerül e földön élniök!
+Hit, aki vajmi gyakran nem vagy egyéb az életben való hit, a jövőben
+való hit, az önmagunkban való hit hiányánál, bátorság hiányánál és öröm
+hiányánál… Tudjuk, hány vereségen épül fel fájdalmas győzelmed!…
+
+És ezért szeretlek titeket, keresztények, mert szánlak benneteket.
+Szánlak titeket és csudálom melankoliátokat. Szomorúvá teszitek a
+világot, de széppé is teszitek. Szegényebb lesz a világ, ha fájdalmatok
+nem lesz többé benne. A gyáváknak e korszakában, akik remegnek a
+fájdalom előtt és zajosan hangoztatják a boldogságra való jogukat, amely
+a legtöbbször nem egyéb a mások boldogtalanságára való jognál, legyen
+bátorságunk szembe nézni a fájdalommal és tisztelni azt! Dicséret az
+örömnek és dicséret a fájdalomnak! Testvérek ők, szentek mind a ketten.
+Ők kovácsolják a világot, ők gyarapítják a nagy lelkeket. Ők az erő, ők
+az élet. Aki nem szereti mindkettőjüket, nem szereti sem az egyiket, sem
+a másikat. És aki megízlelte őket, az ismeri az élet értékét és tudja,
+mily édes megválni tőle.
+
+_Romain Rolland._
+
+
+
+
+Michelangelo élete
+
+
+
+
+Michelangelo
+
+
+
+
+MICHELANGELO
+
+Firenzei polgár volt, – hazája Firenze, a maga komor palotáival,
+lándzsák módjára égnek meredő tornyaival, hajlékony és száraz
+magaslataival, amelyek finoman csiszolva emelkednek ki az ibolyaszínű
+égről fekete orsóalakú kis ciprusaikkal és a hullámzóan rezgő olajfák
+ezüst szalagjával, – Firenze, kiélezett eleganciájával, ahol a sápadt
+Lorenzo de’ Medici ironikus alakja és a gúnyosan félrehuzott szájú
+Machiavelli találkozott Botticelli _Primaverá_jával és halvány
+aranyhajú, vérszegény Venusaival, – a lázas, büszke, ideges Firenze,
+melyet a fanatizmus minden fajtája meghódított, amelyet minden vallási
+és társadalmi hiszteria megrázott, ahol mindenki szabad volt és mindenki
+zsarnok, ahol oly jó volt élni és ahol pokol volt az élet, – Firenze
+városa, értelmes, türelmetlen, lelkesedő, gyűlölködő lakóival, akiknek
+nyelve csípős volt, szelleme gyanakvó és akik kémlelték, irigyelték,
+felfalták egymást, – az a város, ahol nem volt tere egy Leonardo szabad
+szellemének, – ahol Botticelli egy skót puritán hallucinált
+miszticizmusában végezte be életét, – ahol a bak arcú, izzó szemű
+Savonarola szavára szerzetesei körtáncot jártak a máglya körül, amely a
+műtárgyakat felemésztette, – és ahol, három évvel utóbb, újra ott
+emelkedett a máglya, hogy a prófétát elemészsze.
+
+* * *
+
+Ebből a városból és ebből a korból való volt, minden előitéletökkel,
+szenvedélyeikkel és hevülésükkel.
+
+Bizonyos, hogy nem volt gyengéd polgártársai irányában. Szabad
+lélekzetű, széles mellű géniusza megvetette köznapi művészetüket,
+modoros szellemüket, lapos realizmusukat, érzelmességüket, elpuhult
+aprólékosságukat. Keményen bánt velük, de szerette őket. Nem volt meg
+benne az a mosolygó közömbösség hazája iránt, amely Leonardót
+jellemezte. Firenzétől távol, honvágy emésztette.[1] Egész életén át
+hiába merült ki erőlködésekben, hogy ott élhessen. Firenze mellé állott
+a háború tragikus óráiban és azt akarta, „hogy legalább halva
+visszatérhessen oda, ha már életében nem tehette.“[2]
+
+Mint törzsökös firenzei büszke volt vérére és nemzetségére.[3] Büszkébb
+volt reá, mint magára művészetére. Nem engedte meg, hogy művésznek
+tekintsék:
+
+„Nem vagyok Michelagniolo, a szobrász… Michelagniolo Buonarroti
+vagyok…[4]
+
+Arisztokrata felfogású volt és minden osztályelőitélet megvolt benne.
+Odáig ment, hogy véleménye szerint „a művészettel a nemeseknek kellene
+foglalkozniok, nem a plebejusoknak.“[5]
+
+A családról vallásos, ősi, majdnem barbár képzete volt. Mindent
+feláldozott neki és azt akarta, hogy a többiek is így tegyenek. Ahogy
+mondta, családjáért még „rabszolgának is eladta volna magát.“[6] A
+szeretetnek kevés szerepe volt ebben. Testvéreit megvetette, – meg is
+érdemelték. Megvetette unokaöccsét, – örökösét is. De benne, bennök
+tekintettel volt nemzetsége képviselőire. Az a szó minduntalan visszatér
+leveleiben:
+
+„Nemzetségünk… _la nostra gente_… fenntartani nemzetségünket… hogy
+nemzetségünk ki ne haljon…“
+
+E kemény és erős emberfajta minden babonája, minden fanatizmusa megvolt
+benne. Azokból állott az agyag, amelylyel lényét formálták. De ebből az
+agyagból kipattant a tűz, amely mindent megtisztít: a géniusz.
+
+* * *
+
+Aki nem hisz a géniuszban, aki nem tudja, mi az, az nézzen
+Michelangelóra. Sohasem volt ember, aki annyira hatalmában lett volna.
+Úgy látszott, hogy ez a géniusz nem volt vele egy természetű: hódító
+volt, aki megszállotta és szolgaságában tartotta. Akaratának nem volt
+ebben semmi szerepe és majdnem azt mondhatnók, hogy szellemének és
+szívének sem. Őrjöngő elragadtatás volt, félelmes élet oly testben és
+lélekben, amelyek gyengék voltak arra, hogy magukban foglalják.
+
+Állandó gerjedelemben élt. E túlságos erő, amely szinte szétfeszítette,
+szenvedéssel járt és arra kényszerítette, hogy cselekedjék, szünet
+nélkül cselekedjék, egyetlen órai pihenés nélkül.
+
+„Kimerülök a munkában, mint még soha senki“, – írta egyszer – „nem
+gondolok egyébre, csak hogy éjjel-nappal dolgozzam“.
+
+A tevékenységnek e beteges kényszere nemcsak azt idézte elő, hogy
+halmozta a feladatokat és több megrendelést fogadott el, mint amennyit
+teljesíteni képes volt: valóságos dühvé fajult el. Hegyeket akart
+megfaragni. Ha emléket kellett emelnie, éveket vesztegetett el a
+kőbányákban azzal, hogy tömbjeit megválogassa, hogy ezek szállítására
+utakat építsen; minden akart lenni: mérnök, munkás, kőfaragó; mindent
+maga akart csinálni, palotákat, templomokat, csak ő maga. Valóságos
+gályarab élete volt. Még arra sem szánt magának időt, hogy egyék és
+aludjék. Leveleiben mindúntalan ismétlődik ez a siralmas panasz:
+
+„Alig érek reá enni… Nincs időm enni… Tizenkét év óta fáradalmakkal
+teszem tönkre testemet, hijával vagyok a szükségesnek… Nincs egy
+garasom, mezítelen vagyok, ezer bajtól szenvedek… Nyomorban és bajokban
+élek… A nyomorúsággal küzködöm“.[7]
+
+Ez a nyomor csak képzeletében volt meg. Michelangelo gazdag volt;
+meggazdagodott, nagyon meggazdagodott.[8] De mi haszna volt belőle?
+Szegényül élt, munkájához láncolva, mint a malomba fogott ló. Senki sem
+érthette, miért töri magát ennyire. Senki sem érthette, hogy nem volt
+hatalmában nem gyötörnie magát, hogy ez kényszerűség volt reá nézve. Még
+atyja is, akiben pedig sok hozzá hasonló vonás volt, szemrehányásokkal
+illette:
+
+„Öcséd elmondta nekem, hogy igen takarékosan, sőt nyomorúságosan élsz: a
+takarékosság jó dolog, de a nyomorgás rossz: olyan bűn, amely nem tetsző
+sem Isten, sem az emberek előtt és meg fog ártani testednek is,
+lelkednek is. Míg fiatal vagy, még csak megy valahogy, de ha már nem
+leszel az, a betegségek és fogyatkozások, amelyek e rossz és
+nyomorúságos életből fognak eredni, majd mind egyszerre lépnek fel.
+Kerüld a nyomorgást, élj mértékletesen, ügyelj arra, hogy ne légy a
+szükségesnek híjával, őrizkedjél a túlzott munkától…“[9]
+
+De semmiféle tanács sem segített soha. Sohasem egyezett bele, hogy
+emberibb módon éljen. Tápláléka kevés kenyér és bor volt. Alig aludt
+nehány órát. Midőn Bolognában volt, II. Julius pápa bronzszobrával
+elfoglalva, csak egy ágya volt a maga és három segédje számára.[10] Azon
+ruhásan, csizmában feküdt le. Egy alkalommal lábai feldagadtak, úgy,
+hogy fel kellett hasítani csizmáit: ahogy lehúzták őket, bőre is velük
+ment.
+
+Ez a szörnyűséges életmód okozta, hogy amitől atyja óvta, állandóan
+beteg volt. Leveleiben tizennégy vagy tizenöt súlyos betegségének
+nyomait állapíthatjuk meg.[11] Többször szenvedett lázban, amely nem
+egyszer halállal fenyegette. Baja volt szemeivel, fogaival, fejével,
+szívével.[12] Idegzsábák gyötörték, kivált álmában; az alvás kín volt
+neki. Korán megvénült. Negyvenkét éves korában már hanyatlani érezte
+életét.[13] Negyvennyolc éves korában azt irja, hogy ha egy nap
+dolgozik, négy napon át pihennie kell.[14] Csökönyösen ellene szegült
+mindennemű orvosi gyógykezelésnek.
+
+Szelleme még erősebben megérezte az őrjöngő munkában töltött élet
+következményeit, mint teste. A pesszimizmus aláaknázta. Ez öröklött baja
+volt. Fiatal korában nem győzte atyját megnyugtatni, aki – úgy látszik –
+időnként üldözési mánia rohamaiban szenvedett.[15] Az azonban erősebben
+nehezedett Michelangelóra, mint arra, akit ápolt. Szüntelen
+tevékenysége, a megőrlő erőfeszítés, amelytől sohasem pihenhette ki
+magát, védelem nélkül odavetették gyanútól remegő lelke minden
+eltévelyedésének. Nem bízott ellenségeiben, bizalmatlan volt barátai
+iránt.[16] Nem bízott rokonaiban, testvéreiben, fogadott fiában; azzal
+gyanúsította őket, hogy türelmetlenül várják halálát.
+
+Minden nyugtalanította;[17] még övéi is gúnyolódtak örökös nyugtalansága
+fölött.[18] Maga is mondja, hogy „búskomorság, vagy inkább őrület“
+állapotában élt.[19] Szenvedései közepette végre is szinte kedve telt a
+szenvedésben, keserű örömet talált benne:
+
+  Minél rosszabb, annál kedvesb nekem.[20]
+
+Minden szenvedés tárgyává vált számára, – még a szerelem,[21] – a jó
+is.[22]
+
+  A búskomorság vígság énnekem.[23]
+
+Senki sem volt kevésbbé örömre és inkább bánatra teremtve. Csak a
+bánatot látta, csak azt érezte a végtelen mindenségben. A világ minden
+pesszimizmusa egybe van foglalva a kétségbeesésnek e magasztosan
+igazságtalan felkiáltásában:
+
+  Gyönyörök ezre fel nem ér egy kínnal![24]
+
+* * *
+
+„Emésztő energiája“ – mondja Condivi – „majdnem teljesen kirekesztette
+az egész emberi társadalomból.“
+
+Egyedül volt. – Gyűlölt: gyűlölték. Szeretett: nem szerették. Csudálták
+és féltek tőle. Végül vallásos tiszteletet gerjesztett. Uralkodik
+százada fölött. Ekkor kissé megenyhül. Felülről látja az embereket, ezek
+alulról látják őt. De sohasem tartozik közéjük. Számára soha sincs meg
+az a nyugalom, mely a legszerényebb lénynek is jutalma: hogy életének
+egy pillanatában embertársa szeretetében elszunnyadhasson. Nő
+szerelmében nem volt része. E sivár égen Vittoria Colonna barátságának
+hideg és tiszta csillaga csak maga ragyog egy ideig. Köröskörül az éj,
+melyen átfutnak gondolatának égő meteorjai: vágyai és lázas álmai. Soha
+Beethoven nem ismert ilyen éjt. Mert ez az éj magában Michelangelo
+szivében volt. Beethoven a világ hibájából lett szomorúvá; természettől
+vidám volt, örömre vágyott. Michelangelónak bensőjében gyökerezett a
+szomorúság, amely félelmet kelt az emberben és amelytől mindenki
+ösztönszerűen menekül. Ürességet idézett elő maga körül.
+
+Ez még semmi sem volt. Nem az volt a legrosszabb, hogy egyedül volt. Az
+volt a legrosszabb, hogy saját magával volt egyedül és hogy nem tudott
+magával élni, hogy nem volt ura magának, hogy megtagadta, támadta,
+elpusztította önmagát. Géniusza oly lélekkel párosult, amely elárulta. A
+végzetről szokás beszélni, amely ellensége volt és megakadályozta abban,
+hogy egyetlen nagy tervét is megvalósítsa. Szerencsétlenségének kulcsa,
+amely életének egész tragédiáját megmagyarázza – és ezt legkevésbbé
+vették észre vagy merték észrevenni – akaratának hiánya és jellemének
+gyengesége.
+
+Ingadozó volt a művészetben, a politikában, minden cselekedetében és
+minden gondolatában. Nem volt képes magát elhatározni, hogy két munka,
+két terv, két párt között válaszszon. Ezt bizonyítja II. Julius pápa
+emlékének, a San Lorenzo-templom homlokzatának, a Mediciek sirjainak
+története. Hozzáfogott ehhez is, ahhoz is és nem ért végére. Akart és
+nem akart. Alig állapodott meg választásában, azonnal kétkedni kezdett
+benne. Élete végén már mitsem fejezett be: mindent megutált. Azt szokás
+mondani, hogy feladatait reáerőszakolták és uraira háritják a
+felelősséget azért, hogy örökösen ingadozott a tervek között. Feledik,
+hogy urainak nem voltak arra eszközeik, hogy a feladatokat
+ráerőszakolják, ha elhatározta volna, hogy visszutasítja azokat. De nem
+merte megtenni.
+
+Gyenge volt. Mindenképen gyenge volt, erényből és félénkségből. Gyenge
+lelkiismeretből. Ezer kétely gyötörte, amelyeket egy erélyesebb
+természet elvetett volna. Kötelezettségének tartotta, felelősségének
+túlzott felfogásával, hogy oly közepes feladatokra vállalkozzék,
+amelyeket helyette bármely munkavezető jobban teljesített volna.[25] Nem
+volt képes sem eleget tenni szerződéseinek, sem elfelejteni őket.[26]
+
+Gyenge volt okosságból és félelemből. Ugyanaz az ember, akit II. Julius
+„rettenetesnek“ _(terribile)_ nevezett. Vasari szerint „okos“ volt; és
+az, „aki mindenkit megfélemlített, még a pápákat is“,[27] mindenkitől
+félt. Gyenge volt a fejedelmekkel szemben. Pedig ki vetette meg jobban
+azokat, akik gyengék voltak a fejedelmekkel szemben, – „a fejedelmek
+hátas szamarait“, ahogy őket nevezte.[28] – Menekülni akart a pápák
+elől, mégis maradt s engedelmeskedett.[29] Eltűrte urai sértő leveleit
+és alázatosan válaszolt reájuk.[30] Olykor mégis fellázadt, büszkén
+beszélt, – de mindig engedett. Egész haláláig védekezett, de nem volt
+ereje küzdeni. VII. Kelemen, aki – az általános vélemény ellenére –
+valamennyi pápa közül a legjobb indulattal volt iránta, ismerte
+gyengeségét és szánta érte.[31]
+
+A szerelemben minden méltóságát elvesztette. Megalázkodott olyan ripőkök
+előtt, amilyen Febo di Poggio volt.[32] Tommaso de’ Cavalierivel, aki
+szeretetreméltó, de középszerű ifjú volt, úgy bánt, mint valami
+„hatalmas szellemmel“.[33]
+
+A szerelem legalább meghatókká teszi az ilyen gyengeségeket. De ezek már
+csak szomorúan fájdalmasak, – nem merjük azt mondani, hogy
+szégyenletesek, – midőn félelemből erednek. Hirtelen páni rettegések
+lepik meg. Akkor, félelemtől űzve, Itália egyik végéről másik végére
+menekül. Firenzéből elmenekül 1494-ben, midőn egy látomás megrémítette.
+1529-ben is elmenekül Firenzéből, midőn ostromolják a várost, amelynek
+védelmét reá bízták. Egész Velencéig menekül és kevés híja, hogy
+Franciaországba nem szökik. Utóbb szégyeli ezt a botlását: helyre is
+hozza, visszatér az ostromolt városba és ott az ostrom végéig teljesíti
+kötelességét. De mily gyenge és remegő Firenze bevétele után, mikor a
+proskripciók uralkodnak ott! Még udvarol is Valorinak, a proskripció
+intézőjének, aki éppen akkor okozta barátjának, a nemes Battista della
+Pallának halálát. Sajnos, odáig megy, hogy megtagadja barátait, a
+firenzei száműzötteket.[34]
+
+Fél. Halálosan szégyelli félelmét. Megveti önmagát. A saját maga iránt
+való undor beteggé teszi. Meg akar halni. Azt hiszik, hogy meg fog
+halni.[35]
+
+De nem tud meghalni. Őrült életerő van benne, mely naponkint újra
+születik, hogy többet szenvedjen. Ha legalább kiszakíthatta volna magát,
+hogy ne cselekedjék! De ezt nem szabad neki. Nem lehet el cselekvés
+nélkül. Cselekszik. Kell, hogy cselekedjék. Cselekszik-e valóban? Inkább
+áldozata a cselekvésnek, játékszere őrjöngő és ellenmondó szenvedélyei
+forgószelének, akár Dante valamelyik elkárhozottja.
+
+Mily nagyon szenvedhetett!
+
+  Ó jaj nekem! Mindegyre végigmérem
+  Mult napjaim sorát és nem lelek
+  Csak egyet is, mi lett volna enyém![36]
+
+Kétségbeesetten fohászkodott Istenhez:
+
+  … Ó Isten! Istenem!
+  Én nem birok, vajjon ki bir velem?[37]
+
+Vágyódott a halál után, mert benne látta ennek az őrjítő rabszolgaságnak
+végét. Mily irígységgel beszél azokról, akik meghaltak!
+
+  – – – – – – – – –
+  Nem aggaszt többé élet változása, –
+  Szint’ írigyellek, míg ezt leirám…
+  Órák sora mitsem jelent tenéked,
+  Eset s szükség többé nem kényszerit…[38]
+
+Meghalni! Nem élni többé! Nem lenni többé! Megszabadulni a dolgok
+zsarnokságától! Megmenekülni a saját énjének hallucinációjától!
+
+  Segítsetek, magamhoz sohse térjek![39]
+
+* * *
+
+Szinte hallom, mint tör elő ez a tragikus kiáltás annak a fájdalmas
+ábrázatnak szájából, amelynek nyugtalan szeme még ma is reánktekint a
+Capitolium múzeumában.[40]
+
+Középtermetű volt, szélesvállú, erős, izmos testalkatú. Testét
+idomtalanná tette a munka; emelt fővel járt, homorú háttal, kidülledt
+hassal. Igy mutatja be a képmás, amelyet Francisco d’Ollanda festett;
+állva, oldalról, fekete ruhában; vállát római köpeny takarja, fején
+posztósapka és fölötte nagy fekete nemezkalap, mélyen fejébe nyomva.[41]
+Gömbölyű feje volt, négyszögletes homloka, szemei fölött kidudorodva,
+ráncokkal felszántva. Haja fekete volt, ritka, borzas és göndör. Szemei
+kicsinyek voltak,[42] szomorúak és erős nézésűek, változó szarúszínűek,
+sárgás és kékes pettyekkel. Széles, egyenes orrát, mely közepén
+kidudorodott, Torrigiani ökölcsapása betörte.[43] Orrcimpájától szája
+szögletéig mély ráncok húzódtak le. Szája fínom metszésű volt; alsó ajka
+kissé előre állott. Kiugró pofacsontú, sovány arcát oldalt gyér, alúl
+pedig faunszerű, elágazó, ritka, négy-öt hüvelyk hosszú szakáll vette
+körül.
+
+Egész arcán a szomorúság, bizonytalanság kifejezése uralkodik. Tasso
+korát jellemző aggodalmas, kételyektől megviselt ábrázat. Megindító
+szemei szánalmat ébresztenek, kérnek.
+
+* * *
+
+Ne sajnáljuk tőle. Ajándékozzuk meg azzal a szeretettel, amelyre egész
+életén át vágyódott és amelyben nem volt része. A legnagyobb
+szerencsétlenségeket tapasztalta, melyek embert érhetnek. Szolgaságban
+látta hazáját. Látta az évszázadokra barbároknak kiszolgáltatott
+Itáliát. Látta, mint hal meg a szabadság. Látta, mint tűnnek el – egyik
+a másik után – azok, akiket szeretett. Látta, mint alszik ki – egyik a
+másik után – a művészet minden fényessége.
+
+Egyedül maradt, utolsónak, a leszálló éjszakában. És midőn halála
+küszöbén hátranézett, vigaszúl még azt sem mondhatta magának, hogy
+mindent megtett, amit tennie kellett, amit tehetett volna. Elveszettnek
+tekintette életét. Hiába volt ez örömtelen. Hiába áldozta fel a művészet
+bálványának.[44]
+
+Az emberfölötti munka, melyre saját magát ítélte, életének kilencven
+évén át, egyetlen napi pihenés, egyetlen napi igazi élet nélkül, még
+arra sem szolgált, hogy nagy terveinek egyikét is végrehajthassa. Nagy
+munkái közül, azok közül, amelyek leginkább szívéhez nőttek, egyetlen
+egy sem volt befejezve, egyetlen egy sem. A sors iróniája úgy akarta,
+hogy ez a szobrász[45] csak festményeivel készülhessen el, amelyeket
+akarata ellenére festett. Nagy munkái közül, amelyek váltakozva oly sok
+büszke reményt és keserűséget keltettek fel benne, részben még életében
+elpusztultak, így a _pisai csata_ kartonja és II. Julius bronzszobra,
+mások – II. Julius síremléke, a Mediciek kápolnája – siralmasan
+megfeneklettek: gondolatának torzképei.
+
+Ghiberti, a szobrász, _Emlékirataiban_ elmondja egy szegény német ötvös
+történetét, aki az anjoui herceg szolgálatában állott. „Egyenlő vala
+Görögország antik szobrászaival“ és élete végén látta, mint pusztítják
+el azt a művet, amelynek életét szentelte volt. – „Akkoron meglátta,
+hogy minden fáradsága haszontalan volt és térdreborulva így kiáltott
+fel: Ó Uram, ég és föld fejedelme, minden dolgok teremtője, engedd, hogy
+ne tévelyegjek többé és ne kövessek másokat, mint téged; könyörülj
+rajtam! És haladék nélkül mindenét odaadta a szegényeknek, remeteségbe
+vonult és ott halt meg…“
+
+Mint a szegény ötvös, Michelangelo is, élete végéhez érve, keserűen
+tekintette át hiába élt életét, hasztalan erőlködéseit, bevégzetlen,
+elpusztúlt, be nem fejezett műveit.
+
+Ekkor lemondott. A renaissance gőgje, a mindenség fölött uralkodó szabad
+lélek gőgje megtört benne.
+
+  S egy Szerelemhez fordul csak a lélek:
+  Mely a keresztről tárja karjait![46]
+
+_Óda az Örömhöz:_ ez a termékeny kiáltás nem hangzott el ajkán. Utolsó
+lehelletéig nem volt egyéb, mint Óda a fájdalomhoz, a szabadító
+Halálhoz. Teljesen legyőzetett.
+
+* * *
+
+Ilyen volt e világ legyőzőinek egyike. Mi, akik géniuszának alkotásait
+élvezzük, ugyanily módon élvezzük őseink hódításait: nem gondolunk többé
+a kiontott vérre.
+
+  Non vi si pensa
+  Quanto sangue costa.[47]
+
+Ezt a vért akartam én minden szem előtt feltárni és fejünk fölött
+lobogtatni a hősök vörös lobogóját.
+
+
+
+
+ELSŐ RÉSZ  A küzdelem
+
+
+I.  AZ ERŐ
+
+_Davide cholla fromba  e io choll’ arco,_
+
+_Michelagniolo_.[48]
+
+A casentinói Capresében született 1475 március 6.-án. „Finom
+levegőjű“,[49] kietlen táj, amely szikláival és bükkerdőivel a csontos
+Appeninek gerincén felülemelkedik. Nem messze innen, a Monte Alvernián,
+látta Assisi Ferenc a Keresztrefeszítettnek megjelenését.
+
+Michelangelo atyja[50] Caprese és Chiusi podestája volt. Heves,
+nyugtalan, „istenfélő“ ember. Anyja[51] halálakor Michelangelo hat éves
+volt.[52] Öten voltak testvérek: Lionardo, Michelagniolo, Buonarroto,
+Giovan Simone és Sigismondo.[53]
+
+Egy settignanói kőfaragó feleségéhez adták dajkaságba. Később,
+tréfálkozva, ennek a tejnek tulajdonította szobrászi hivatását. Iskolába
+küldték; ott azonban csak rajzolással foglalkozott. „Ezért atyja és
+atyjának testvérei rossz szemmel nézték és gyakran kegyetlenül
+megverték, mert gyülölték a művészi mesterséget és szégyennek tartották,
+hogy házukban művész legyen.“[54] Így már kora gyermekkorában
+megismerkedett az élet durvaságával és a szellem elhagyatottságával.
+
+Csökönyössége legyőzte atyjáét. Tizenhárom éves korában mint tanuló
+belépett Domenico Ghirlandajo, a legnagyobb és legegészségesebb firenzei
+festő műhelyébe. Első munkáival annyi sikert aratott, hogy, a hagyomány
+szerint, a mester féltékeny lett a tanítványra.[55] Egy év letelte után
+megváltak egymástól.
+
+Megutálta a festészetet. Heroikusabb művészetre törekedett. Abba a
+szobrásziskolába ment át, amelyet Lorenzo de’ Medici tartott fenn a San
+Marco kertjeiben.[56] A nagyúr érdeklődött iránta: palotájában adott
+neki szállást és fiai asztalánál helyet. A gyermek az olasz renaissance
+szivébe került be, ókori emlékek gyűjteményébe, a nagy platonikusok,
+Marsilio Ficino, Benivieni, Angelo Poliziano költői és tudós légkörébe.
+Megittasúlt szellemüktől; hogy az ókor világában éljen, lelkét
+klasszikussá tette: görög szobrász lett. Poliziano „nagyon szerette“, az
+ő vezetése alatt faragta a _Kentaurok és lapithák küzdelmét_.[57]
+
+Ez a büszke dombormű, melyben a szenvtelen erő és szépség uralkodik,
+visszatükrözteti az ifju atlétai lelkét és nyers társaival űzött vad
+játékait.
+
+Eljárt a Carmine-templomba, hogy Masaccio festményeit lerajzolja,
+Lorenzo di Credivel, Bugiardinival, Granaccival és Torrigiano dei
+Torrigianival együtt. Csufolódásával nem kimélte társait, akik kevésbbé
+voltak ügyesek mint ő. Egyszer azután a hiú Torrigianival akadt össze.
+Torrigiani ökölcsapással törte be ábrázatát. Utóbb még dicsekedett is
+vele: „Összeszorítottam öklömet“ – beszélte Benvenuto Cellininek – „és
+oly erővel sujtottam orrára, hogy éreztem, mint zúzódnak össze a csontok
+és porcok, akár valami tészta. Így egész életére megbélyegeztem.“[58]
+
+* * *
+
+A pogányság nem oltotta ki Michelangelo keresztény hitét. A két
+ellenséges világ vetélkedett lelkéért.
+
+1490-ben Savonarola, a szerzetes megkezdte a Jelenésekről szóló lángoló
+szónoklatait. Harminchét éves volt. Michelangelo tizenöt. Látta a kis
+termetű, vézna prédikátort, akit Isten szelleme emésztett. Megdermedt a
+rémülettől a rettenetes hang hallatára, mely a Duomo szószékéről
+villámmal sujtott a pápa felé és Itália fölé Isten véres pallosát
+függesztette. Firenze reszketett. Az emberek az utcán futkostak, sírva
+és kiáltozva, mint a bolondok. A leggazdagabb polgárok, a Ruccellai,
+Salviati, Albizzi, Strozzi családokból, szerzetes rendekbe kivántak
+belépni. Még a tudósok, a filozófusok is, Pico della Mirandola,
+Poliziano leszálltak értelmük magaslatáról.[59] Michelangelo legidősb
+bátyja, Lionardo, dominikánus barát lett.[60]
+
+Michelangelo nem maradt ment a rettegés ragályától. Midőn közelgetett
+az, akinek jövetelét a próféta hirdette: az új Kyros, Isten kardja, az
+idomtalan kis szörnyeteg: – VIII. Károly francia király, – rémület fogta
+el. Egy álom megzavarta.
+
+Egyik barátja, Cardiere, költő és zenész, egy éjjel Lorenzo de’
+Medicit[61] látta megjelenni álmában, rongyokba burkolva, gyászban,
+félig meztelenül; a halott megparancsolta neki, figyelmeztesse fiát
+Pierót, hogy el fogják űzni és soha sem fog visszatérni hazájába.
+Michelangelo, akivel Cardiere közölte látomását, rábeszélte, hogy
+mondjon el mindent a fejedelemnek, de Cardiere, aki félt Pierótól, nem
+merte megtenni. Valamelyik következő reggel ismét felkereste
+Michelangelót és rémülettől eltelve elmondta neki, hogy a halott ujból
+megjelent előtte, ugyanabban a ruhában és midőn a fekvő Cardiere
+csendesen reánézett, az álomkép pofonütötte, büntetésül amiért nem
+engedelmeskedett neki. Michelangelo heves szemrehányásokkal illette
+Cardieret és reávette, hogy tüstént gyalogoljon ki a Mediciek
+nyaralójába, Careggibe, Firenze mellett. Feleútban Cardiere találkozik
+Pieróval, megállítja és elmondja neki mondókáját. Piero nevetésben tört
+ki és lovászaival megverette. Bibbiena, a herceg kancellárja, így szólt
+hozzá: „Bolond vagy. Mit gondolsz, kit szeret Lorenzo jobban, fiát vagy
+téged? Ha mutatkoznia kellett volna, előtte jelent volna meg, nem te
+előtted!“ A megtépázott és kigúnyolt Cardiere visszatért Firenzébe,
+elmondta Michelangelónak küldetése sikertelenségét és annyira meggyőzte
+a Firenzét fenyegető szerencsétlenségekről, hogy Michelangelo két nap
+mulva megszökött.[62]
+
+Ez volt az első ama babonás rettegések rohamai közül, amelyek utóbb nem
+egyszer ismétlődtek életében és amelyek levették lábáról, bármint
+szégyelte is.
+
+* * *
+
+Egész Velencéig menekült.
+
+Alig hagyta el Firenze földjét, amely égett talpa alatt, midőn
+felhevültsége lelohadt. – Visszatért Bolognába és ott töltötte a
+telet,[63] tökéletesen megfeledkezve a prófétáról és jövendöléseiről. A
+világ szépsége ujból hatalmába keríti. Az 1495. év tavaszán, a farsang
+vallási ünnepei és a pártok elkeseredett küzdelmei közben visszatér
+Firenzébe, most már azonban annyira távol áll azoktól a szenvedélyektől,
+amelyek körülötte marcangolják egymást, hogy – mintegy kihívásképen
+Savonarola követőivel szemben – kifaragja híres _Alvó Cupidó_-ját,
+amelyet kortársai ókori műnek néztek. Egyébiránt csak néhány hónapig
+marad Firenzében; Rómába megy és Savonarola haláláig ő a legpogányabb a
+művészek között. Kifaragja a _részeg Bacchus_-t, a _haldokló Adonis_-t
+és a nagy _Cupidó_-t, ugyanabban az évben, midőn Savonarola elégetteti
+„a Hiúságokat és Anathemákat“: könyveket, ékszereket, műtárgyakat.[64]
+Bátyját, Lionardo szerzetest, a prófétában való hitéért üldözik. A
+veszedelmek tornyosulnak Savonarola feje fölött: Michelangelo nem tér
+vissza Firenzébe, hogy védelmére keljen. Savonarolát elégetik:[65]
+Michelangelo hallgat. Leveleiben nyoma sincs ennek az eseménynek.
+
+Michelangelo hallgat, de a _Pietà_-t faragja.[66]
+
+A halhatatlanúl fiatal Szűz térdein a halott Krisztus fekszik, aludni
+látszik. Az Olympos szigorúsága lebeg a tiszta istennő és a Kálvária
+Istenének vonásai fölött. De kimondhatatlan melankólia egyesül vele és
+áthatja e szép testeket. A szomorúság hatalmába kerítette Michelangelo
+lelkét.
+
+* * *
+
+Nemcsak a nyomorúságok és bűnök látása vetett reá árnyékot. Zsarnoki erő
+költözött beléje, hogy soha többé el ne hagyja. Áldozata lett a géniusz
+ama dühének, amely haláláig nem engedte többé kifujnia magát. Anélkül,
+hogy illuziói lettek volna a győzelemre nézve, megesküdött, hogy győzni
+fog, a maga és övéi dicsőségére. Súlyos családjának egész terhe csak ő
+reá nehezedett. Pénzkérésekkel ostromolta. Nem volt neki, de büszkeségét
+helyezte abba, hogy sohase útasítsa vissza őket: eladta volna saját
+magát, csakhogy elküldhesse övéinek a pénzt, amelyet tőle követeltek.
+Egészsége már hanyatlott. A rossz táplálkozás, a hideg, a nedvesség, a
+túlzott munka alá kezdte ásni. Fejfájásokban szenvedett és egyik oldala
+megdagadt.[67] Atyja szemére vetette életmódját, nem volt annak
+tudatával, hogy ő felelős érte.
+
+„Minden fáradalmam, amit valaha elszenvedtem, nem kevésbbé volt
+magukért, mint önmagamért“ – írja neki utóbb Michelangelo.[68]
+
+„… Minden gondomat, valamennyit a maguk iránt való szeretetemnek
+köszönhetem.“[69]
+
+* * *
+
+Az 1501. év tavaszán visszatért Firenzébe.
+
+A székesegyház építési bizottsága _(Opera del Duomo)_ már negyven évvel
+azelőtt egy óriási márványtömböt bízott Agostino di Duccióra, hogy egy
+próféta szobrát faragja ki belőle. Az alig kinagyolt mű félbemaradt.
+Senki sem merte újból megkezdeni. Michelangelo vállalkozott reá[70] és
+ebből a márványszirtből az óriási _Dávid_-ot keltette életre.
+
+Azt beszélik, hogy Pietro Soderini gonfaloniere elment Michelangelóhoz,
+hogy megnézze a szobrot, amelyet nála megrendelt és nehány megjegyzést
+tett reá, hogy ízléséről tanúságot tegyen: kifogásolta az orr
+vastagságát. Michelangelo felment az állványra, vésőt és egy kis
+márványport vitt magával, majd könnyedén mozgatva a vésőt, a port
+apránkint aláhintette, de vigyázott, hogy ne éríntse az orrot és úgy
+hagyta, amilyen volt. Azután a gonfalonieréhez fordult és így szólt:
+
+„Nézze meg most.“
+
+– „Most“ – „mondá Soderini“ – „sokkal jobb lett. Életet öntött belé.“
+
+„Akkor Michelangelo leszállott és csöndesen nevetett.“[71]
+
+Mintha kiolvashatnók ezt a csöndes megvetést a műből. Viharos erő
+nyugalom állapotában. Megvetés és melankólia feszíti. Múzeum falai
+között megfullad. Szabad levegőre van szüksége, „világosságra, térre“ –
+ahogy Michelangelo mondta.[72]
+
+1504 január 25.-én egy müvészbizottság, amely Filippino Lippiből,
+Botticelliből, Peruginóból és Leonardo da Vinciből állott, tárgyalta a
+_Dávid_ elhelyezésének kérdését. Michelangelo kivánságára úgy
+határoztak, hogy a Signoria palotája előtt állítják fel.[73] A rengeteg
+tömeg szállítását a székesegyház építészeire bízták. Május 14.-én este a
+márványóriást kivitték a deszkabódéból, amelyben el volt helyezve és
+amelynek falát az ajtó fölött lebontották. Éjjel csőcselék kövekkel
+dobálta, hogy összetörje. Gondosan kellett őrizni. A szobor csak lassan
+haladt előre, egyenesen felfüggesztve, hogy szabadon lóghasson, anélkül,
+hogy a földet éríntse. Négy napra volt szükség, míg a székesegyháztól a
+Palazzo Vecchio elé ért. 18.-án délben megérkezett a kijelölt helyre.
+Éjjel még ezután is őrizték. Minden elővigyázat ellenére egy este
+kövekkel meghajigálták.[74]
+
+Ilyen volt ez a firenzei nép, amelyet olykor mintának állítanak a miénk
+elé.[75]
+
+* * *
+
+1504-ben Firenze Signoriája versenyben szembe állította egymással
+Michelangelót és Leonardo da Vincit.
+
+A két férfiú nem szerette egymást. Közös magányosságuk összehozhatta
+volna őket. De ha távol érezték is magukat a többi embertől, még
+messzebb voltak egymástól. Kettejök közül Leonardo volt az
+elszigeteltebb. Ötvenkét éves volt, – húsz évvel idősebb
+Michelangelónál. – Harmincéves kora óta elhagyta Firenzét, melynek
+szenvedélyes zordsága tűrhetetlen volt gyengéd, kissé félénk
+természetének és derült, kétkedő értelmének, amely minden előtt tárva
+volt és mindent felfogott. Ez a nagy dilettáns, ez a teljesen szabad és
+teljesen magányos férfiú annyira elszakadt családjától, a vallástól, az
+egész világtól, hogy csak zsarnokok mellett érezte jól magát, akik époly
+szabad szelleműek voltak, mint ő. Miután 1499-ben pártfogójának,
+Lodovico il Morónak bukása arra kényszerítette, hogy Milanót elhagyja,
+1502-ben Cesare Borgia szolgálatába lépett, de a herceg politikai
+pályafutásának vége 1503-ban arra indította, hogy visszatérjen
+Firenzébe. Itt ironikus mosolya szemben találta magával a sötét és lázas
+Michelangelót, akit kihozott sodrából. Michelangelo, aki egészen
+szenvedélyeinek és hitének élt, gyűlölte szenvedélyei és hite
+ellenségeit, de még erősebben gyűlölte azokat, akiknek nem voltak
+szenvedélyeik és nem volt semmiféle hitük. Minél nagyobb volt Leonardo,
+annál nagyobb ellenszenvet érzett iránta Michelangelo és nem mulasztott
+el egy alkalmat sem, hogy azt előtte kimutassa.
+
+„Leonardo szép megjelenésű, arányos testalkatú, megnyerő fellépésű
+férfiú volt. Rövid, térdig érő, rózsaszinű köntöst viselt, holott akkor
+hosszú öltözetek voltak divatban. Szép szakálla melle közepéig ért,
+göndör és gondosan ápolt vala. És a nevezett Leonardo elsétált egyszer
+egy barátjával a Santa Trinità-negyedbe, ahol nehány jóravaló ember épen
+Dante egy passzusa fölött vitatkozott. Odahivták Leonardót és
+felszólították, hogy magyarázza meg nekik azt a passzust. Véletlenül
+épen akkor ment arra Michelangelo és egyikük odahítta, Leonardo pedig
+így felelt: „Majd Michelangelo fogja nektek megmagyarázni.“ Michelangelo
+pedig, aki azt hitte, hogy csúfságból mondta, haragosan így válaszolt
+neki: „Magyarázd meg magad, aki elkészítetted egy lovasszobor mintáját,
+hogy bronzba öntsed és nem voltál képes megönteni és szégyenből
+otthagytad“.[76] Ezekkel a szavakkal hátat fordított nekik és elment.
+Leonardo ottmaradt és Michelangelo szavai miatt elpirult. És
+Michelangelo, hogy Leonardót még erősebben megcsipkedje, ezt is mondta:
+„És hogy azok a milanói kappanok bíztak benned!“[77]
+
+Ilyen volt az a két férfiú, akiket Soderini gonfaloniere egy közös
+munkában, a Signoria palotájában levő tanácsterem kifestésében egymással
+szembeállitott. Különös párbaj volt ez a renaissance két legnagyobb
+ereje között. Leonardo 1504 májusában kezdte el az _Anghiari csata_
+kartonját.[78] Ugyanaz év augusztus hónapjában Michelangelónál rendelték
+meg a _Cascinai csata_ kartonját.[79] Firenze két táborra szakadt, a
+vetélytársak egyike vagy másika mellé. – Az idő mindent kiegyenlített.
+Mindkét mű eltünt.[80]
+
+* * *
+
+Az 1505. év március hónapjában II. Julius pápa Rómába hítta
+Michelangelót. Akkor kezdődött életének heroikus korszaka.
+
+A két heves és nagyszabású ember, a pápa és a művész, arra volt
+teremtve, hogy megértse egymást, ha hevükben egymásba nem ütköznek.
+Agyuk óriási tervektől forrott. II. Julius a régi Rómához méltó
+siremléket akart emeltetni magának. Michelangelo lángolt e császári
+dölyftől sugalt gondolatért. Valóságos bábeli tervet gondolt ki,
+hegymagasságú épületet több mint negyven óriási méretű szoborral. A
+fellelkesült pápa Carrarába küldte, hogy a kőbányákban kifejtesse az
+egész szükséges márványanyagot. Michelangelo nyolc hónapnál tovább
+maradt a hegyek között. Emberfölötti túlcsigázottság rabja volt. „Midőn
+egyszer azon a vidéken meglátott egy hegyet, amely a tenger fölé
+kiemelkedett, kedve támadt egy óriást faragni, mely távolról feltünt
+volna a hajósoknak… Bizonyára meg is csinálta volna, ha lett volna reá
+ideje és ha a feladat, amelyért odament, megengedte volna.“[81]
+
+1505 decemberében visszatért Rómába, ahova egymásután érkeztek meg a
+tengeren át az általa kiválasztott márványtömbök. A Szent Péter terére
+szállították őket, Santa Caterina mögé, ahol Michelangelo lakott. „Oly
+nagy volt a kövek tömege, hogy az emberek álmélkodását és a pápa örömét
+keltette fel.“ Michelangelo munkához látott. A pápa, türelmetlenségében
+igen gyakran meglátogatta és „elbeszélgetett vele, olyan bizalmasan,
+mintha testvére lett volna.“ Hogy kényelmesebben odamehessen, a Vatikán
+folyosójáról Michelangelo házához függő hidat készíttetett, amely titkos
+átjárót biztosított számára.
+
+De a pápa kegye nem volt tartós. II. Julius jelleme nem volt kevésbbé
+hevesvérű mint Michelangelóé. Egymásután a legkülönbözőbb tervekért
+lelkesedett. Úgy találta, hogy egy másik terv inkább megörökítheti
+dicsőségét: Újjá akarta építeni Szent Péter templomát. Michelangelo
+ellenségei vezették ebbe az irányba. Számosak voltak ők és hatalmasak.
+Élükön egy oly férfiú állott, akinek géniusza nem volt csekélyebb
+Michelangelóénál és akinek akarata erősebb volt: az urbinói Bramante, a
+pápa épitésze és Ráfael barátja. Nem lehetett rokonszenv a két nagy
+umbriai mesterben uralkodó értelem és a firenzei művész vad géniusza
+között. Az azonban, hogy elhatározták szembeszállni vele,[82]
+kétségkívül azért történt, mert ő hivta ki őket. Michelangelo oktalanúl
+bírálgatta Bramantét és azzal vádolta – okkal vagy ok nélkül – hogy
+munkáiban nem tiszta kezű.[83] Bramante azonnal elhatározta, hogy
+megbuktatja.
+
+Elforditotta tőle a pápa kegyét. Felhasználta II. Julius babonás
+természetét és eszébe juttatta azt a néphitet, mely szerint rossz
+előjel, ha valaki életében épitteti meg síremlékét. Sikerült is elvonni
+őt vetélytársának terveitől és a maga terveit tette helyükbe. 1506
+januárjában II. Julius elhatározta, hogy újjáépíti Szent Péter
+templomát. A síremlék abbamaradt és Michelangelót nemcsak megalázás
+érte, hanem el is adósodott ama kiadások miatt, amelyeket a munkára
+előlegezett.[84] Keserűen panaszkodott. A pápa elzáratta előtte ajtaját
+és midőn visszatért, II. Julius egyik lovászával kergettette el.
+
+Egy luccai püspök, aki látta a dolgot, így szólt a lovászhoz:
+
+– „Hát nem ismeri?“
+
+A lovász így szólt Michelangelóhoz:
+
+– „Bocsásson meg, uram, de ezt a parancsot kaptam és teljesitenem kell.“
+
+Michelangelo hazament és a következő levelet irta a pápának: „Szent
+Atyám, ma reggel kikergettek a palotából Szentséged parancsára, miért is
+tudomására hozom, hogy mától kezdve ha szüksége lesz reám, keressen
+másutt, nem Rómában.“
+
+Elküldte a levelet, magához hivatott egy asztalost és egy kőfaragót,
+akik nála laktak és így szólt hozzájuk:
+
+„Híjjatok egy zsidót, adjatok el mindent, ami ebben a házban van és
+jöjjetek Firenzébe.“
+
+Azután lóra ült és eltávozott.[85]
+
+Midőn a pápa megkapta a levelet, öt lovast küldött utána, akik este
+tizenegy óra körül érték utól Poggibonsiban és a következő parancsot
+adták át neki: „A jelen írás átvétele után azonnal térj vissza Rómába,
+kegyvesztés terhe mellett.“ Michelangelo azt válaszolta, hogy visszatér,
+ha a pápa megtartja kötelezettségeit, különben ne remélje, hogy valaha
+viszontlátja.[86]
+
+A következő szonettet intézte a pápához:[87]
+
+  Uram, igaz az ős példabeszéd,
+  Hogy a hatalmas nem hajlik a jóra!
+  Te is hallgattál léha mese szóra,
+  S jutalmazád az igaz ellenét.
+
+  Én a te régi jó szolgád vagyok,
+  Tiéd vagyok, mint napé sugara;
+  De te időmet nem bánod soha,
+  S kevésbbé tetszem, bármint fáradok.
+
+  Már azt hivém, hogy fölemelsz magadhoz,
+  S igaz mérték, és nagy hatalmú kardod
+  Fog dönteni s nem üres szóbeszéd.
+
+  De az Ég megvet minden hű Erényt,
+  Ha e világra küldi, hol pedig
+  Csak száraz fa gyümölcsét keresik![88]
+
+A sértés, amely II. Julius részéről érte, nem volt az egyedüli ok, amely
+Michelangelót szökésre késztette. Giuliano da San Gallóhoz intézett
+egyik levelében sejteti, hogy Bramante meg akarta gyilkoltatni.[89]
+
+Michelangelo távozása után Bramante vetélytárs nélkül maradt. Annak
+szökését követő napon helyezteti el a Szent Péter-templom első
+kövét.[90] Engesztelhetetlen boszúja Michelangelo műve ellen fordult és
+úgy intéződött, hogy örökre tönkretegye azt. A csőcselékkel kifosztatta
+a Szent Péter-téren levő munkahelyet, ahol a II. Julius síremlékéhez
+szánt márványtömbök össze voltak gyűjtve.[91]
+
+Ezalatt a pápa, aki dühöngött szobrászának lázadása miatt, egyik brevét
+a másik után küldte a Signoriához Firenzébe, ahova Michelangelo
+menekült. A Signoria maga elé idézte Michelangelót és így szólt hozzá:
+„Úgy megtréfáltad a pápát, hogy még a francia király sem merte volna
+megtenni… Nem akarunk miattad Julius pápával háborúba keveredni, vissza
+kell tehát térned és ha visszatérsz, olyan hathatós leveleket adunk
+neked, hogy aki megbántana, ezt a Signoriát bántaná meg.“[92]
+
+De Michelangelo makacskodott. Feltételeket tűzött. Azt követelte, hogy
+II. Julius csináltassa meg vele a síremléket, amelyen már nem Rómában,
+hanem Firenzében szándékozott dolgozni. Midőn II. Julius hadba vonult
+Perugia és Bologna ellen[93] és sürgetései mind fenyegetőbbekké váltak,
+Michelangelo arra gondolt, hogy Törökországba utazik, mert a szultán azt
+az ajánlatot tette neki a ferencrendiek útján, hogy menjen
+Konstantinápolyba és építse meg a perai hidat.[94]
+
+Végre engednie kellett és az 1506. év novemberének utolsó napjaiban
+kelletlenül Bolognába utazott, ahova a győzedelmes II. Julius csak
+kevéssel előbb vonult be.
+
+„Egy reggel, midőn Michelangelo a San Petronio-templomba ment misére, a
+pápa lovászai megismerik és őszentsége elé vezetik, aki asztalnál ült a
+Tizenhatok palotájában. Midőn a pápa maga előtt látta őt, haragos arccal
+így szólt: „Neked kellett volna minket felkeresnünk és te megvártad,
+hogy mi keressünk fel téged!“… Michelangelo letérdelt és fennszóval
+bocsánatot kért, azzal mentegetve magát, hogy nem rosszaságból, hanem
+felindulásból hibázott, mert nem bírta elviselni, hogy úgy kergessék el,
+ahogy megtették. A pápa lehajtotta fejét és nem felelt, látszott, hogy
+nagyon fel van indulva. Ekkor egy püspök, akit Soderini biboros bízott
+meg azzal, hogy Michelangelót kimentse és ajánlja, közbe akart lépni és
+így szólt: „Ne nehezteljen Szentséged hibájáért, mert tudatlanságból
+hibázott. A festők, művészetükön kivül, mind ilyenek.“ De a pápa
+haraggal válaszolt: „Te olyan gorombaságot mondasz neki, amilyent mi nem
+mondunk. Te vagy a tudatlan és szerencsétlen, nem ő. Hordd el magad a
+pokolba.“ És mert nem ment el, a pápa szolgái ütlegekkel kidobták.
+Miután a pápa ilyképen haragjának nagy részét a püspökre adta ki,
+közelébb hítta magához Michelangelót és megbocsájtott neki.“[95]
+
+Szerencsétlenségére, hogy II. Juliussal kibéküljön, Michelangelónak bele
+kellett törődnie a pápa szeszélyeibe és a mindenható akarat újból
+másfelé fordult. Már nem volt szó a siremlékről, hanem óriási
+bronzszoborról, amelyet Bolognában akart állíttatni magának. Hiába
+tiltakozott Michelangelo, „hogy ő nem ért a bronzöntéshez“. Meg kellett
+tanulnia és keserves munkára vállalkoznia. Hitvány szobában lakott,
+amelyben csak egy ágy volt és ebben aludt két firenzei segédjével,
+Lapóval és Lodovicóval, valamint Bernardino nevű öntőjével. Tizenöt
+hónap múlt el mindenféle kellemetlenség közepette. Összeveszett Lapóval
+és Lodovicóval, akik meglopták.
+
+„Két segédem, főleg az a gaz Lapo, mindenkivel el akarta hitetni, hogy
+ők csinálják ezt a művet, vagy hogy társas viszonyban vannak velem.
+Sohasem látták be, főleg Lapo, hogy nem ők a mesterek, míg csak ki nem
+dobtam: csak akkor tért észre, hogy az én szolgálatomban állott…
+Elkergettem mint egy kutyát.“[96]
+
+Lapo és Lodovico zajosan panaszkodtak; Firenzében rágalmakat
+terjesztettek Michelangelo ellen és végre is pénzt zsaroltak ki
+atyjától, azon a címen, hogy meglopta őket.
+
+Azután a bronzöntő tehetetlensége derült ki.
+
+„Azt hittem volna, hogy Bernardino mester még tűz nélkül is képes lenne
+önteni, oly nagy hitem volt benne.“
+
+1507 júniusában az öntés szerencsétlenül járt. Az alak csak derékig jött
+ki. Mindent újból kellett kezdeni. Michelangelót egész 1508 februárig
+foglalkoztatta ez a munka. Egészsége majdnem tönkrement.
+
+„Alig szakíthatok időt evésre“ – írja öccsének. „… A legnagyobb
+nehézségek és óriási fáradalmak közepette élek és nem törődöm egyébbel,
+csak éjjel-nappal munkával. Annyi bajt szenvedtem és szenvedek, hogy ha
+még egyszer újból kellene csinálnom, nem hiszem, hogy életemből
+kitelnék, mert igen nagy munka volt.“[97]
+
+Ennyi fáradsághoz képest az eredmény szánalmas lett. II. Julius szobra,
+melyet 1508 februárjában állítottak fel a San Petronio-templom
+homlokzata előtt, csak négy évig maradt ott. 1511 decemberében a
+Bentivogliók, II. Julius ellenségeinek pártja elpusztította és Alfonso
+d’Este megvásárolta töredékeit, hogy ágyút öntessen belőle.
+
+* * *
+
+Michelangelo visszatért Rómába. A pápa egy másik feladatot rótt rá,
+amely nem kevésbbé váratlan volt és még veszedelmesebb. A festőt, aki
+mitsem értett a freskófestés mesterségéhez, a Sixtus-kápolna
+boltozatának kifestésével bízta meg. Mintha csak kedve telt volna abban,
+hogy lehetetlent kívánjon és Michelangelónak abban, hogy teljesítse azt.
+
+Úgy látszik, Bramante volt az, aki látván, hogy Michelangelo a pápa
+kegyével tér vissza, ezt a feladatot reá hárította, abban a feltevésben,
+hogy ez dicsőségének veszte lesz.[98] A kísérlet annál veszedelmesebb
+volt Michelangelóra nézve, mert ugyanabban az évben, 1508-ban,
+vetélytársa Ráfael hasonlíthatatlan szerencsével kezdte meg a Vatikán
+stanzáinak kifestését.[99] Mindent elkövetett, hogy szabaduljon a
+félelmes megtiszteltetéstől, még Ráfaelt is ajánlotta maga helyett: azt
+mondta, hogy ez nem az ő művészete és hogy nem fog neki sikerülni. De a
+pápa ragaszkodott hozzá és engednie kellett.
+
+Bramante Michelangelo számára állványt emelt a kápolnában és Firenzéből
+elhozattak nehány festőt, akiknek a freskófestésben gyakorlatuk volt,
+hogy legyenek segitségére. De Michelangelo semmiféle segítséggel sem
+boldogulhatott. Azzal kezdte, hogy használhatatlannak jelentette ki
+Bramante állványát és újat emelt helyébe. Ami a firenzei festőket
+illeti, ezek nem voltak kedvére valók és minden magyarázat nélkül
+kitette őket. „Egy reggel elhatározta, hogy mindent leveret, amit
+festettek és bezárkózván a kápolnába, többé nem akart nekik ajtót
+nyitni, de még házában sem mutatkozott nekik. Mikor azután úgy találták,
+hogy a tréfa már túlságos hosszú ideig tart, elszánták magukat és
+szégyenkezve tértek vissza Firenzébe.“[100]
+
+Michelangelo egyedül maradt nehány munkással,[101] de ahelyett, hogy a
+fokozott nehézség fékezte volna merészségét, még kibővitette tervét és
+elhatározta, hogy nemcsak a boltozatot festi ki, amiről eleve szó volt,
+hanem a falakat is.
+
+Az óriási munka 1508 május 10.-én kezdődött. Komor évek, – a
+legkomorabbak és legmagasztosabbak ebben az egész életben! Ez a legendai
+Michelangelo, a Sistina hőse, kinek nagyszerű képe bele van vésve az
+emberiség emlékezetébe és kell is, hogy ott maradjon.
+
+Szörnyen szenvedett. Akkori levelei szenvedélyes csüggedésről tesznek
+tanúságot, amely nem elégíthette ki magát isteni gondolataival:
+
+„Nagy felindulásban vagyok, mert már egy éve, hogy egy garast sem kaptam
+a pápától és nem is kérek, mert munkám nem halad úgy, hogy
+megérdemelném. És ennek a munka nehézsége az oka, meg az is, hogy nem az
+én mesterségem. Igy csak eredmény nélkül vesztegetem időmet. Isten
+segéljen meg.“[102]
+
+Alig fejezte be a _Vizözön_ festményét, midőn ez penészedni kezdett: az
+alakok már nem voltak megkülönböztethetők. Nem akarta folytatni. De a
+pápa nem fogadott el semmi kifogást. Újból munkához kellett látnia.
+
+Fáradalmaihoz és nyugtalanságaihoz még övéinek ocsmány
+alkalmatlankodásai is járultak. Az egész család reá nehezedett,
+visszaélt vele, halálra szorongatta. Atyja szüntelen jajgatott,
+nyugtalankodott pénzdolgok miatt. Még neki kellett azzal töltenie
+idejét, hogy bátorítsa az öreget, holott maga is nyomott hangulatban
+volt.
+
+„Ne féljen semmit, mert ezek épen nem életbevágó dolgok… A szükséges
+pénzben sohasem lesz hiányuk, amíg csak nekem lesz… Még ha mindenét a
+világon elvennék is, akkor se hiányoznék semmijök, míg csak élek… Inkább
+vagyok szegény és látom magát életben, mert ha meghalna, a világ minden
+aranya mitsem érne nekem… Ha nem lehet része a világ oly
+tisztességeiben, mint más polgároknak, érje be azzal, hogy van kenyere
+és éljen Krisztussal jól és szegényesen, mint én itt; mert bizony
+nyomorúságosan élek és nem törődöm sem az élettel, sem a világ
+megtiszteltetéseivel és nagy bajok között, ezer gyanúban élek. És már
+körülbelül tizenöt éve, hogy nem volt egy jó órám sem és mindent
+megtettem, csakhogy segítsem magukat, pedig sohasem ismerték és hitték
+el. Isten bocsásson meg mindnyájunknak! Kész vagyok ugyanígy cselekedni,
+míg élek, csak legyen módom reá.“[103]
+
+Három öccse kizsákmányolta. Tőle vártak pénzt, elhelyezkedést;
+lelkifurdalás nélkül merítettek a kis tőkéből, amelyet Firenzében
+összegyűjtött volt; nála szállásolták be magukat Rómában; vele
+vásároltatott magának Buonarroto és Giovan Simone üzletet, Gismondo
+földbirtokot Firenze mellett. És még csak nem is voltak hálásak iránta:
+mintha mindezzel tartozott volna nekik. De ő sokkal büszkébb volt,
+semhogy rá ne hagyta volna őket. A fickók azonban nem érték be ezzel.
+Rosszúl viselték magukat, Michelangelo távollétében rosszúl bántak
+atyjukkal. Akkor dühös fenyegetésben tört ki. Ostorral vezette öccseit,
+mint vásott suhancokat. Szükség esetén meg is ölte volna őket.
+
+„Giovan Simone,[104]
+
+Azt mondják, hogy ha jó emberrel cselekszünk jót, jobbá tesszük őt, de
+ha rosszal, ez még rosszabb lesz. Már több év óta szép szóval és jó
+tettekkel igyekeztem, hogy helyes életre térítselek és békére atyáddal
+és mivelünk: te pedig csak mindig rosszabb vagy… Hosszasan beszélhetnék
+neked a te dolgaidról, de csak szavak maradnának, mint mindaz, amit már
+mondtam neked. Csak röviden akarom neked megmondani, hogy nincs semmid a
+világon és hogy én adom neked háztartásod költségeit és adtam már egy
+idő óta Isten nevében, mert azt hittem, hogy testvérem vagy mint a
+többiek. Most már azonban bizonyos vagyok benne, hogy nem vagy
+testvérem, mert ha az volnál, nem fenyegetnéd meg atyámat. Állat vagy és
+én úgy fogok veled bánni, mint állattal. Tudd meg, hogy aki atyját
+fenyegetni vagy bántani látja, az köteles életét kockáztatni érte. De
+elég! Azt mondom neked, hogy nincs semmid a világon és ha csak
+legcsekélyebbet is hallok a te dolgaidról, azonnal odamegyek, megmutatom
+neked hibádat és majd megtanítlak elpocsékolni vagyonodat és felgyújtani
+a házat és birtokot, amelyeket nem te szereztél. Nem vagy ott, ahol
+gondolod. Majd ha odamegyek, olyat mutatok neked, hogy véres könnyeket
+fogsz sírni és megtudod, mire alapítod elbizakodottságodat.
+
+Újból mondom neked: hogy ha igyekezni fogsz jól viselni magad és
+megbecsülni s tisztelni atyádat, én úgy foglak segíteni, mint a többit
+és rövid időn belül jó boltot szerzek neked. De ha nem így cselekszel,
+én majd ott leszek és olyan módon intézem el dolgaidat, hogy jobban
+megtudod mint valaha, hogy ki vagy és hogy mid van a világon… Elég ebből
+ennyi. Ha nem győzöm szóval, majd kipótolom tettekkel.
+
+Michelangelo Rómában.
+
+Kénytelen vagyok még két verset írni neked. Tizenkét év óta járom
+keservesen egész Itáliát, elviseltem minden szégyent, elszenvedtem
+minden szenvedést, testemet mindenféle fáradalommal sanyargattam, még
+életemet is ezer veszélynek kitettem, csak hogy segítsem családomat.
+Most pedig, midőn magam kissé összeszedni kezdtem, te magad akarod
+szétszedni és ledönteni mindazt, amit annyi év fáradságával építettem.
+De Krisztus testére mondom, ebből nem lesz semmi! Mert, ha szükséges,
+magam szét tudok szedni tizezer hozzád hasonlót. Légy tehát okos és ne
+tedd próbára azt, akinek úgyis elég baja van.“[105]
+
+Azután Gismondóra kerül a sor:
+
+„Nagy nyugtalanság és óriási fáradalmak közepette élek itt. Semmiféle
+barátom nincs, de nem is akarok. Nincs annyi időm, hogy lenyelhessem
+falatomat, ne bosszantsatok tehát, mert egy szemernyit sem vagyok képes
+eltűrni.“[106]
+
+Végül harmadik öccse, Buanarroto, aki a Strozziak kereskedő házában volt
+alkalmazva, mindazon pénzelőlegek után, amelyekben Michelangelo
+részesítette, arcátlanul zaklatja őt és azzal dicsekszik, hogy többet
+költött számára, mint amennyit kapott:
+
+„Hálátlanságodtól kérdezném meg“ – írja neki Michelangelo – „hogyan
+szerezted pénzedet. Azt is szeretném tudni, számon tartod-e azt a 228
+aranyat, amit a Santa Maria Nuova bankjából vettetek ki és még sok
+százat, amit a házra és reátok költöttem és azt a sok kellemetlenséget
+és gondot, amelyben részem volt, hogy rajtatok segíthessek. Szeretném
+tudni, számolsz-e mindezzel. Ha annyi eszed volna, hogy az igazságot
+megértsd, nem mondanád: Ennyit költöttem a magaméból és nem is jöttél
+volna ide, hogy ügyeddel zaklass, tekintve azt az elbánást, amelyben
+benneteket a multban részesítettelek, sőt azt mondtad volna:
+Michelagniolo tudja, mit írt nekünk és ha most nem tesz úgy, bizonyára
+akadályozza valami, amiről mi nem tudunk. Legyetek türelemmel, mert nem
+jó megsarkantyúzni azt a lovat, amely úgy fut, ahogy csak bir és jobban
+amúgy sem bir. De ti sohasem ismertetek engem és ma sem ismertek. Isten
+bocsássa meg nektek! mert ő részesített abban a kegyelemben, hogy
+rendelkezzem azzal, amivel rendelkezem, illetőleg amivel rendelkeztem,
+hogy segíthessek rajtatok. Majd rájöttök, ha én már nem leszek.“[107]
+
+Ilyen volt a hálátlanságnak és irigységnek az a légköre, melynek
+közepette Michelangelo vergődött. Egyfelől méltatlan családja, mely
+zaklatta, másfelől elkeseredett ellenségei, akik kikémlelték és bukására
+számítottak. Ő pedig ez alatt az idő alatt befejezte a Sistina heroikus
+munkáját. De mily kétségbeesett erőlködés árán! Kevés híja, hogy mindent
+ott nem hagyott és újból el nem menekült. Azt hitte, hogy meg fog
+halni.[108] Talán akarta is.
+
+A pápa haragudott reá lassúságáért és azért, hogy rejtegeti előle
+munkáját. Büszke jellemeik viharfelhők gyanánt ütköztek egymásba. „Egy
+nap“ – írja Condivi – „a pápa faggatta Michelangelót, mikor készül el a
+kápolnával. Michelangelo a maga módján így válaszolt: „Majd ha lehet.“ A
+pápa, aki hirtelen természetű volt, megütötte botjával, amelyet kezében
+tartott és így szólt: „Majd ha lehet! Majd ha lehet!“ Erre Michelangelo
+hazament és fölkészült, hogy szó nélkül Firenzébe utazzék, midőn
+megjelent nála a pápa küldötte és ötszáz aranyat adott át neki,
+kiengesztelvén, ahogy lehetett és mentegetvén a pápát.“
+
+Másnap azonban már újra kezdték. A pápa végre is dühösen így szólt
+hozzá: „Azt akarod, hogy ledobassalak arról az állványról?“
+Michelangelónak engednie kellett, leszedette az állványt és az 1512. év
+Mindszentek napján leleplezte művét.
+
+A ragyogó és komor ünnepnap, amelyre reáesnek a Halottak napjának
+gyászos sugarai, jól megfelelt a rettenetes mű felavatásának. Tele van
+az annak az Istennek szellemével, aki teremt, öl és elnyel. Az élet
+egész ereje szélviharként zúg benne.[109]
+
+
+II.  AZ ERŐ, MELY MEGTÖRIK
+
+_Rocte’ e l’alta cholonna._[110]
+
+Herakles dicsőségesen és megtörten került ki e heraklesi munkából. A
+Sixtus-kápolna boltozatának festése közben hónapokig hátraszegett fejjel
+kellett dolgoznia és „ez által annyira megromlott látása, hogy még
+sokáig nem volt képes levelet olvasni vagy valamit megnézni, csak ha
+feje fölé tartotta, hogy jobban lásson.“[111]
+
+Maga is tréfálkozott fogyatkozásai fölött:
+
+  Golyvás vagyok, mint viztől ittasan
+  A macskák a nedves Lombardiában,
+  Vagy mit tudom, még hol a nagy világban, –
+  Hogy már tokámat éri a hasam.
+
+  A koponyám a hátamat veri,
+  S büszkén az égre meredez szakállam,
+  Ecsetemet se tartom föl hiában,
+  Orcámat tarkára csöpögteti.
+
+  A két csipőm a bendőmbe szorult,
+  Hátam helyett szolgál az ülepem,
+  S nem látom azt se, lábam hol mozog.
+
+  Elől a bőröm hosszúra kinyult,
+  Hátul meg nagyon rövid lett nekem:
+  Most, mint feszült íj, oly görbe vagyok.
+
+          Természetes dolog,
+  Hogy ferde minden, amit képzelek:
+  Találni görbült csőből nem lehet.
+
+          A munkám halva született,
+  Védd meg, Giovanni, a becsületem:
+  Én festő nem vagyok, s nem vagyok jó helyen![112]
+
+De ne üljünk fel e vidám hangnak. Michelangelo szenvedett csunyasága
+miatt. Az olyan ember szemében, aki, mint ő, mindenkinél jobban rajong a
+fizikai szépségért, a csunyaság szégyen.[113] Megaláztatásának nyoma
+egyik-másik madrigaljában is felfedezhető.[114] Fájdalma annál mélyebb
+volt, mert egész életén át szerelem emésztette, anélkül, hogy – úgy
+látszik – valaha is viszonzásban részesült volna. Akkor saját magába
+vonult vissza és a költészetbe öntötte ki gyengéd és fájdalmas
+érzelmeit.
+
+Gyermekkora óta verselt: ez parancsoló szükséglet volt neki. Rajzaira,
+leveleire, elszórt feljegyzéseire kerültek gondolatainak kifejezései,
+melyeket utóbb újból elővett és szüntelen átdolgozott. Fájdalom,
+1518-ban ifjúkori költeményeinek legnagyobb részét elégettette, mások
+halála előtt semmisültek meg. Az a kevés is azonban, ami reánk maradt,
+elénk idézi szenvedélyeit.[115]
+
+Úgy látszik, hogy Firenzében, 1504 körül írta a legrégibb
+költeményt:[116]
+
+  Boldog valék, mig annyi támadásnak
+  Helytálltam és te nem birtál velem;
+  Legyőzve most, hatalmad érezem
+  S orcáim sűrű könnyeimtől áznak.
+
+  Mert nyílaid eleddig nem találtak
+  A célba és nem sérték meg szivem,
+  Boszúd halálra váltja életem
+  S a fegyvered: sugára szép szempárnak.
+
+  Miként madárka nem kerül a lépre
+  Sok évig bár, de végre fennakad
+  S annál keservesebb a szörnyü vége,
+
+  Úgy engem is sokáig megkíméle
+  Kegyetlen Ámor, éltem megmaradt.
+  Most elvevé: könyörtelen kivégze.[117]
+
+Két madrigal, amelyeket 1504 és 1511 között valószínűleg ugyanahhoz a
+nőhöz intézett, megkapó kifejezésű:
+
+  Ki az, aki tehozzád kényszerít
+  – Jaj, ó jaj énnekem –
+  Bilincsbe verve, bár szabad vagyok?…[118]
+
+  Miért, hogy már enyém se lehetek?
+  Ó Isten, ó Egek!
+  Ki az, ki már fölöttem ily erős,
+  Ugyan ki az, aki engem legyőz,
+  Hogy ellenébe mitse tehetek?
+  Ó Isten, ó Egek!…[119]
+
+Egy Bolognából, 1507 decemberében írott levelének hátlapján maradt fenn
+ez az ifjúkori szonett, amelynek érzéki finomsága Botticelli valamelyik
+látomását idézi fel:
+
+  Vidám virágok, kötve koszorúba
+  Örülve díszitik hölgyem fejét,
+  S aranyhaját csókolni mind elébb
+  Igyekszik, – hátra egyik sem szorulna.
+
+  Bizony ruhája naphosszat sem únja
+  Feszülni keblén, bár bővebb odébb
+  S aranyfonál belé nem fáradt még,
+  Arcán, nyakán fátylát hogy végighúzza.
+
+  Legboldogabb ám a szalag talán,
+  Csokorba kötve amely ott pihen
+  Aranyvégével épp’ a kebelén.
+
+  És az övecske karcsu derekán
+  Rebegni látszik: „Mindig ölelem.“
+  Mit tennének még karjaim helyén![120]
+
+Egy bizalmas jellegű, hosszú költeményben – mintegy vallomásban –[121]
+amely alig idézhető szószerint, Michelangelo sajátságosan nyers
+kifejezésekkel írja le szerelmi gyötrelmeit:
+
+  Ha egy nap is nem látlak tégedet,
+  Békét, nyugalmat sehol sem lelek.
+  Viszont ha látlak, szinte megtelek,
+  Mint koplaló, ha végre már evett…
+  Ha kérdezel, ugy szavam elakad,
+  Berekedek, felelni nem tudok…[122]
+
+Majd kínos sóhajok:
+
+  … Ó mily szörnyű a gyötrelem,
+  Melyet érez e szív, ha sejti azt,
+  Szerelmemért hogy nem várhat vigaszt!
+  Tovább nem birom életem![123]
+
+A Mediciek kápolnájába szánt Madonnához való tanulmányok mellé írta a
+következő sorokat:
+
+  Magam gyötrődöm izzón a sötétben,
+  Midőn a földet elhagyá a nap;
+  Másoknak élv, nekem bánat marad
+  S borulva földre, búsulok az éjben.[124]
+
+Ugyanebből az időből való egy híres madrigal, amelyet Bartolommeo
+Tromboncino zenésített meg 1518 előtt:
+
+  Hogy merjem én, ó kincsem,
+  Tenélküled már élni éltemet,
+  Segélyt ha kérnem válva sem lehet?
+  A sóhajok s panaszló sok sírások
+  Szegény szivem, tehozzád elvivék,
+  Ó úrnőm, s nékik bizton elhivéd
+  Gyötrelmeim és oly közel halálom.
+  De ha igaz, hogy tőled messze bár,
+  Szolgád hűségét sohse feleded,
+  Szivem mi nem enyém, hagyom neked.
+
+(_Költemények_, XI.)
+
+Michelangelo hatalmas szobraiban és festményeiben a szerelem nem jut
+szóhoz: csak legheroikusabb gondolatait szólaltatta meg bennök. Úgy
+látszik, mintha szégyelte volna, hogy szívének gyöngeségeit beléjök
+vegyítse. Csak a költészethez volt bizalommal. Itt kell keresnünk a
+kérges felülete alatt oly félős és gyengéd szív titkát:
+
+  Szeretve, mért születtem?[125]
+
+Hasonlítsuk össze e szerelmi költeményeket, amelyekben a szerelem és
+bánat úgyszólván egyértelműek, azoknak a fiatalos és ügyetlen
+szonetteknek kéjes rajongásával, amelyeket Ráfael írt a _Disputá_-hoz
+való rajzok hátlapjára.
+
+* * *
+
+A Sixtus-kápolna mennyezetfestményének befejezése és II. Julius halála
+után[126] Michelangelo visszatért Firenzébe és ahhoz a tervhez, amely
+annyira szívéhez nőtt: II. Julius síremlékéhez. Szerződéssel kötelezte
+magát, hogy hét év alatt elkészíti.[127] Három éven át majdnem kizárólag
+ennek a munkának szentelte magát.[128] Ebben az aránylag nyugodt
+korszakban, – a melankolikus és derült érettség korszakában, midőn a
+Sixtus-kápolna lázas háborgása lecsillapodik, mint ahogy a felkorbácsolt
+tenger visszatér medrébe, – Michelangelo legtökéletesebb műveit alkotja,
+azokat, amelyek a legjobban valósítják meg szenvedélyeinek és akaratának
+egyensúlyát: a _Mózest_[129] és a Louvre _Rabszolgáit_.[130]
+
+De ez csak egy pillanatig tartott; életének viharos rohanása majdnem
+azonnal újból megkezdődik: visszahanyatlik az éjbe.
+
+Az új pápa, X. Leó, el akarta szakítani Michelangelót elődjének
+dicsőitésétől, hogy saját családja diadalához kösse le. Ez inkább hiúság
+mint rokonérzés kérdése volt reá nézve, mert epikurosi szelleme nem
+érthette meg Michelangelo szomorú géniuszát:[131] minden kegye Ráfael
+felé fordult. De a Sixtus-kápolna mestere Itália dicsősége volt: X. Leó
+magához akarta édesgetni.
+
+Felajánlotta Michelangelónak, hogy építse fel a firenzei San
+Lorenzo-templom, a Mediciek templomának homlokzatát. Michelangelót
+ösztönözte a Ráfaellel való vetélkedés, mert távozása után az lett a
+római művészet feje.[132] Elvállalta tehát ezt az újabb feladatot,
+amelyet a korábbinak elhanyagolása nélkül lehetetlen volt teljesítenie
+és amely végnélküli gyötrelmek forrása lett számára. Igyekezett saját
+magával elhitetni, hogy egymással párhuzamosan folytathatja II. Julius
+síremlékét és a San Lorenzo-templom homlokzatát is. Arra számított, hogy
+a munka zömét valamelyik segédjére háríthatja és maga csak a fő
+szobrokat készíti el. De szokása szerint lassankint megmámorosodott
+tervétől és csakhamar nem tűrhette, hogy annak dicsőségét mással
+megoszsza. Végre is remegett, hogy a pápa majd megvonja tőle a megbízást
+és még ő könyörgött X. Leónak, hogy kösse le ezzel az újabb
+lánccal.[133]
+
+Természetes, hogy II. Julius síremlékét lehetetlen volt folytatnia. A
+legszomorúbb azonban, hogy époly kevéssé építette fel a San Lorenzo
+homlokzatát. Nemcsak nem akart maga mellett munkatársat megtűrni:
+szörnyű mániája volt, hogy mindent egymaga csináljon. Ahelyett, tehát,
+hogy Firenzében maradt és művein dolgozott volna, Carrarába ment, hogy a
+márványtömbök fejtését ellenőrizze. Mindenféle nehézséggel kellett itt
+megküzdenie. A Mediciek inkább a pietrasantai kőbányákat akarták volna
+kiaknázni, mint a carraraiakat, mert amazokat nemrég vásárolta meg
+Firenze városa. Michelangelót, mert a carraraiak pártjára állott, azzal
+a becsületbevágó váddal illette a pápa, hogy megvesztegették,[134] midőn
+pedig engedelmeskednie kellett a pápának, a carraraiak üldözték, akik
+összejátszottak a liguriai tengerészekkel: nem kapott egyetlen bárkát
+sem, amely Génuából Pisába szállította volna márványait.[135] Hegyeken,
+mocsaras síkságokon át utat kellett építenie, részben cölöpökre. A vidék
+lakói nem akartak az út költségeihez hozzájárulni. A munkások nem
+értettek feladatukhoz. A kőbányák is, a kőfaragók is újak voltak.
+Michelangelo panaszkodott:
+
+„Arra vállalkoztam, hogy halottakat támaszszak fel, midőn a hegyeket
+megfékezni és a művészetet ilyen helyre bevinni igyekeztem.“[136]
+
+Mégis kitartott:
+
+„Amit megigértem, mindenképpen meg fogom tartani és Isten segítségével a
+legszebb munkát fogom készíteni, amilyent valaha Itáliában csináltak.“
+
+Mennyi erőt, lelkesedést, lángészt vesztegetett el hiába! 1518
+szeptemberének végén a túlerőltetés és kellemetlenségek következtében
+megbetegedett. Maga is tudta, hogy ez a napszámosnak való élet
+megemészti egészségét és álmait. Súlyosan nehezedett reá a vágy, hogy
+végre hozzálásson munkájához és a szorongás, hogy nem tehette meg. Egyéb
+kötelezettségei, amelyeknek nem volt képes eleget tenni, egyre
+sarkalták.[137]
+
+„Meghalok kínomban, hogy balsorsom miatt nem csinálhattam azt, amit
+akarnék… Meghalok bánatomban és úgy tünök fel magam előtt, mintha
+akaratom ellenére csalóvá lettem volna.“[138]
+
+Firenzébe visszatérve, emésztő türelmetlenséggel várta a
+márványszállítmányok megérkezését, de az Arno kiszáradt és a
+márványtömbökkel megrakott bárkák nem voltak képesek felfelé haladni.
+
+Végre megérkeztek: most csak hozzálát a munkához? Nem. Visszatér a
+kőbányákba. Ragaszkodik ahhoz, hogy addig nem kezdi el, míg csak egész
+márványhegyet nem gyűjt össze, – mint egykor II. Julius síremléke
+számára. Mindegyre halogatja a kezdet pillanatát; talán fél tőle. Nem
+igért-e túlságos sokat? Nem volt-e vakmerőség, hogy erre a nagy
+építészeti munkára vállalkozott? Ez nem az ő mestersége: hol is tanulta
+volna? Most pedig nem képes sem előre menni, sem hátra.
+
+Ennyi fáradsággal még azt sem érte el, hogy a márványok szállítását
+biztosítsa. A Firenzébe küldött hat monolith oszlop közül négy útközben
+tört el, egy már Firenzében. Munkásai felültették.
+
+Végre is a pápa és Medici biboros türelmetlenkedni kezdtek a sok drága
+idő miatt, amelyet hasztalanúl vesztegetett el a kőbányákban és sáros
+utakon. 1510 márciusának 10.-én a pápa brevéje felmenti Michelangelót a
+San Lorenzo homlokzatának elkészítésére kötött szerződés alól.
+Michelangelo csak akkor értesült erről, midőn a felváltása céljából
+Pietrasantába küldött munkáscsapatok odaérkeztek. Súlyosan megsértődött:
+
+„Nem írom a biboros számlájára a szóban levő homlokzat famintáját,
+amelyet Rómába küldtem neki; nem írom számlájára azt a három esztendőt
+sem, amelyet ezzel a dologgal elvesztettem; nem írom számlájára, hogy a
+San Lorenzo munkája tönkretett; nem írom számlájára azt a gyalázatot,
+hogy megbíztak ezzel a munkával, majd elvették tőlem, azt sem tudom
+miért!… Most így egyezhetünk meg: Leó pápa tartsa meg a kibányászott
+köveket, én pedig a kezeim közt levő pénzt – és hadd szabaduljak!“[139]
+
+Nem pártfogóit kellett volna Michelangelónak vádolnia, hanem saját
+magát. Jól tudta ezt és ez volt legnagyobb bánata. Küzdött magával.
+1515-től 1520-ig, erejének teljében, mit alkotott túláradó géniusza? – A
+Santa Maria sopra Minerva-templom unalmas _Krisztusát_, –
+Michelangelónak oly művét, amelyben nem találjuk meg Michelangelót! – És
+még ezt sem fejezte be.[140]
+
+1515-től 1520-ig, a nagy renaissance ez utolsó éveiben, azok előtt az
+elemi csapások előtt, amelyek Itália tavaszának véget vetettek, Ráfael
+kifestette a Vatikán loggiáit, a Stanza dell’ Incendiót, a Farnesinát,
+minden nemben remekműveket alkotott, felépítette a villa Madamát,
+vezette a Szent Péter-templom építkezését, az ásatásokat, az
+ünnepségeket, a műemlékeket, kormányozta a művészetet, óriási iskolát
+alapított és diadalmas munkája közepette halt meg.[141]
+
+* * *
+
+Csalódásainak keserűsége, az elveszett napok, tönkrement remények,
+megtört akarat fölött való kétségbeesés visszatükröződik a következő
+korszak komor műveiben: a Mediciek síremlékeiben és II. Julius síremléke
+új szobraiban.[142]
+
+A szabad Michelangelo, aki egész életében egyik iga alól a másik alá
+hajtotta fejét, gazdát változtatott. Giulio de’ Medici biboros, aki VII.
+Kelemen néven csakhamar pápa lett, 1520-tól 1534-ig uralkodott fölötte.
+
+Nagyon szigorúak voltak VII. Kelemennel szemben. Kétségtelen, hogy –
+mint mindegyik pápa – ő is családi büszkeségének szolgálatába akarta
+hajtani a művészetet és a művészeket. De Michelangelónak nem sok panasza
+lehet reá. Egyik pápa sem szerette annyira. Egyikök sem tett tanúságot
+müvei iránt táplált állandóbb és mélyebb érdeklődésről.[143] Egyikök sem
+értette meg jobban akaratának gyengeségét, szükség esetén saját maga
+ellen védelmébe vette őt és megakadályozta abban, hogy szétforgácsolja
+erejét. Még a firenzei felkelés és Michelangelo lázadása után sem
+változtak meg Kelemennek iránta való érzelmei.[144] De nem függött tőle,
+hogy lecsillapítsa a nyugtalanságot, lázt, pesszimizmust, halálos
+búskomorságot, amely e nagy szívet emésztette. Mit használhatott neki
+gazdája személyes jósága? Mégis csak gazdája volt!…
+
+„Három pápát szolgáltam“ – mondá Michelangelo utóbb – „de
+kényszerűségből.[145]
+
+Mit jelentett számára egy kis dicsőség és egy-két szép mű? Oly távol
+volt ez mindattól, amiről álmodott… És az öregség közeledett. És minden
+elsötétedett körülötte. A renaissance haldoklott. Rómát csakhamar a
+barbárok fosztják ki. Egy szomorú Isten fenyegető árnyéka ereszkedett le
+Itália gondolatára. Michelangelo érezte a tragikus óra eljövetelét és
+fojtó aggodalmat szenvedett.
+
+Miután Michelangelót kiragadta annak a vállalkozásnak szövevényéből,
+amelyben elmerült, VII. Kelemen elhatározta, hogy új irányba tereli
+géniuszát és az volt a szándéka, hogy közelről felügyel reá. Megbízta a
+Mediciek kápolnájának és síremlékeinek elkészítésével.[146] Teljesen a
+maga szolgálatának akarta lefoglalni. Még azt az ajánlatot is tette
+neki, hogy lépjen szerzetes rendbe[147] és egyházi javadalommal kínálta
+meg. Michelangelo visszautasította, de VII. Kelemen mégis havi díjat
+fizetett neki, a háromszorosát annak, amit kivánt és a San
+Lorenzo-templom szomszédságában levő házzal ajándékozta meg.
+
+Úgy látszott, hogy minden jó úton van és a kápolna munkálatai derekasan
+haladtak, midőn Michelangelo hirtelen elhagyta házát és visszautasította
+VII. Kelemen havi diját.[148] A csüggedés újabb válságán ment keresztül.
+II. Julius örökösei nem bocsájtották meg neki, hogy a vállalt munkát
+abbahagyta; üldözéssel fenyegették és kétségbevonták jóhiszeműségét.
+Michelangelo elrémült a per gondolatától; lelkiismerete igazat adott
+ellenfeleinek és azzal vádolta, hogy nem tett eleget kötelezettségeinek:
+lehetetlennek látszott előtte, hogy pénzt fogadjon el VII. Kelementől,
+míg vissza nem térítette azt, amelyet II. Juliustól kapott.
+
+„Így már nem élhetek, még kevésbbé dolgozhatom“ – írja.[149] Könyörgött
+a pápának, hogy járjon közbe II. Julius örököseinél, hogy segítse
+visszatéríteni mindazt, amivel nekik tartozik:
+
+„Majd eladok és mindent elkövetek, hogy visszatéríthessem.“
+
+Vagy pedig engedjék meg neki, hogy teljesen II. Julius síremlékének
+szentelhesse magát:
+
+„Még életemnél is jobban szeretném, ha megszabadulhatnék ettől a
+kötelezettségtől.“
+
+Arra a gondolatra, hogy ha VII. Kelemen meg találna halni, ő ki lenne
+szolgáltatva ellenségei üldözésének, olyan volt, mint egy gyermek, sírt
+és kétségbeesett:
+
+„Ha a pápa cserbenhagyna, nem tudnék tovább élni… Nem csoda, ha
+érthetetlenűl írok, mert teljesen elvesztettem fejemet.“[150]
+
+VII. Kelemen nem vette nagyon komolyan a művésznek ezt a kétségbeesését
+és ragaszkodott ahhoz, hogy ne szakítsa félbe a Mediciek kápolnájának
+munkálatait. Barátai mitsem értettek aggályaiból és rábeszélték, hogy ne
+tegye magát nevetségessé a havi díj visszautasításával. Egyikök alaposan
+lehordja, hogy meggondolás nélkül cselekedett és kérte, hogy ne engedje
+át magát rögeszméinek.[151] Egy másik ezt írja neki:
+
+„Azt mondják nekem, hogy visszautasította diját, elhagyta házát és
+abbahagyta munkáját: ezt én tiszta bolondságnak tartom. Barátom, komám,
+ellenségeinek malmára hajtja a vizet… Ne foglalkozzék hát többet II.
+Julius síremlékével és fogadja csak el a díjazást, mert jó szívvel
+adják.“[152]
+
+De Michelangelo makacskodott. – A pápai kincstár erre azzal tréfálta
+meg, hogy szaván fogta: megszűntette díjazását. A szerencsétlen,
+szorongatott helyzetben, néhány hónap múlva arra kényszerűlt, hogy újból
+kérje azt, amit visszautasított. Először félénken, szégyenlősen:
+
+„Kedves Giovanni, mivelhogy a toll mindig merészebb a nyelvnél, megírom
+azt, amit a legutóbbi napokban több ízben nem mertem élő szóval
+elmondani, tekintve az idők járását: nevezetesen azt, vajjon a mai
+viszonyok közt, amelyek, mint mondottam, nem kedveznek művészetemnek,
+nem tudom, számíthatok-e még díjamra. Ha bizonyos volnék benne, hogy nem
+kapom tovább, azért nem tenném azt, hogy ne dolgozzam tovább és mindazt
+meg ne tegyem a pápa kedvéért, amire képes vagyok, de… sokkal kisebb
+költséggel kellene kijönnöm…“[153]
+
+Majd, a kényszerűség nyomása alatt, újból előhozakodik:
+
+„Miután tegnap elváltunk, újból meggondoltam dolgaimat és tekintve, hogy
+ez a San Lorenzo-munka annyira a pápa szívéhez nőtt és hogy mennyire
+sürget őszentsége, miután saját jószántából díjazást engedélyezett
+nekem, csak hogy minél pontosabban szolgálatára lehessek, hátráltatna,
+ha el nem fogadnám… Megváltoztattam tehát szándékomat és míg máig nem
+kértem, ma kérem, mert az a véleményem, hogy az így sokkal jobban lesz,
+több szempontból, amiről nem írhatok… Szeretném tehát, ha kiadná nekem
+díjamat, amely megillet, attól a naptól kezdve, midőn engedélyezték, mai
+napig… Legyen szíves megizenni, mikor mehetnék érte.“[154]
+
+De meg akarták leckéztetni és nem vettek tudomást kivánságáról. Még két
+hónap mulva sem kapott semmit és még több ízben meg kellett sürgetnie
+pénzét.
+
+Gyötrődés közepette dolgozott; panaszkodott, hogy gondjai akadályozzák
+képzeletét:
+
+„… A kellemetlenségek nagy hatást gyakorolnak reám… Nem lehet kézzel
+dolgozni, ha az ember esze máshol jár, főleg a szobrászatban. Itt azt
+mondják, hogy ez ösztökélésemre szolgál, de én azt mondom, hogy rossz
+sarkantyú az, amely a lovat hátrafelé indítja. Már több mint egy éve nem
+kaptam meg díjamat és szegénységgel küzködöm, egész egyedül vagyok
+bajaimmal és azok oly számosak, hogy erősebben lefoglalnak, mint a
+müvészet, mert nincs módom reá, hogy tartsak valakit, aki szolgálatomra
+lehetne“.[155]
+
+Szenvedései olykor meghatották VII. Kelement. Szeretetreméltóan
+fejeztette ki rokonérzését előtte. Biztosította kegyelméről, „míg csak
+életben marad.“[156] De a Mediciek gyógyíthatatlan könnyűvérűsége
+felülkerekedett és ahelyett, hogy munkáinak egy része alól feloldta
+volna, még újabb megbízásokat adott neki: így egyebek között szó volt
+egy képtelen kolosszusról, melynek feje harangtorony lett volna, karja
+kémény.[157] Michelangelónak egy ideig foglalkoznia kellett ezzel a
+fantasztikus tervvel. Emellett állandóan résen kellett lennie
+munkásaival, kőmíveseivel, fuvarosaival szemben, akiket a nyolcórás
+munkaidő apostolainak előfutárai elrontani igyekeztek.[158]
+
+Ugyanekkor házi bajai is megszaporodtak. Minél öregebb lett atyja, annál
+ingerlékenyebb és igazságtalanabb lett. Egy szép napon elszökött
+Firenzéből és fiát vádolta, hogy elűzte őt. Michelangelo ezt a
+csodálatraméltó levelet írta neki:[159]
+
+„Édes atyám, ugyancsak csodálkoztam a minap, midőn nem találtam otthon.
+De most még jobban csodálkozom, mert azt hallom, hogy panaszkodik reám
+és azt mondja, hogy én kergettem el. Biztos vagyok ugyanis benne, hogy
+születésem napjától mai napig soha eszem ágában sem volt akár kis, akár
+nagy dologban ellenére cselekedni és mindazt a fáradalmat, amit
+elviseltem, magukhoz való szeretetből viseltem el… Mindig pártját
+fogtam… Még csak néhány nap előtt is, mikor baja volt, megmondtam és
+megígértem, hogy teljes örömmel mindig támogatni fogom, míg csak élek.
+Most még egyszer ismétlem. Igen csodálkozom, hogy ilyen hamar
+elfelejtette mindezt. Immár harminc év óta kiismerhettek engem – maga és
+fiai – és tudhatják, hogy mindig magukra gondoltam és amikor csak
+tehettem, jót tettem magukkal. Hogyan hiresztelheti azt, hogy én
+kergettem el? Hát nem látja be, milyen rossz hírbe hoz, ha azt mondják,
+hogy én kergettem el? Még csak ez hiányzik nekem, azokon a bajokon
+felül, melyeket egyéb dolgok okoznak, még pedig szintén csak a maguk
+iránt való szeretetből! Ugyan szépen viszonozza! De bármint áll is a
+dolog, igyekszem elhitetni magammal, hogy mindig csak szégyent és kárt
+okoztam magának és bocsánatot kérek, mintha úgy tettem volna. Szánja reá
+magát, hogy bocsásson meg fiának, aki mindig rossz életet élt és aki
+mindazt a rosszat elkövette maga ellen, amit csak lehet ezen a világon.
+Még egyszer kérem, bocsásson meg nekem, akármilyen semmirekellő vagyok
+is és ne híresztelje rólam, hogy én kergettem el, mert ez erősebben
+érint, mintsem gondolja: hiszen mégis csak fia vagyok!“
+
+Ez a szeretet és megalázkodás azonban csak rövid időre fegyverezte le az
+aggastyán keserű kedélyét. Kevéssel utóbb azzal vádolja fiát, hogy
+meglopja. Michelangelo, kinek türelme véget ért, ezt írja neki:[160]
+
+„Már nem tudom, mit akar tőlem. Ha életem terhére van, megtalálta az
+utat, hogy megszabaduljon tőle és örökölni fogja a kincshez vezető
+kulcsot, amely állitása szerint nálam van. Helyesen fog cselekedni,
+hiszen egész Firenze tudja, milyen dúsgazdag ember volt maga és hogy én
+mindig mennyire kiraboltam. Megérdemlem a büntetést; dícsérni fogják
+érte! Csak szitkozódjék és beszéljen rólam, amit akar, de ne írjon nekem
+többé, mert nem hagy dolgozni. Elő kellene számlálnom mindazt, amit
+huszonöt év óta kapott tőlem. Nem akarnám megmondani, de végtére is meg
+kell mondanom. Vigyázzon magára… Az ember csak egyszer hal meg és nem
+tér vissza, hogy helyrehozza, amit elrontott. Haláláig várt, hogy most
+ilyen dolgokat csináljon! Isten segítse meg.“
+
+Ilyen támogatásban részesítették övéi.
+
+„Csak türelem!“ – sóhajt fel egyik barátjához intézett levelében. – „Ne
+akarja Isten, hogy ellenemre legyen, ami nincs az ő ellenére.“[161]
+
+Búslakodása közepette munkája nem haladt. Midőn bekövetkeztek azok az
+események, amelyek 1527-ben Itáliát felforgatták, a Medici-kápolna
+egyetlen szobra sem készült volt el.[162] Így ez az új korszak, amely
+1520-tól 1527-ig tartott, még csak tetézte az előző korszak csalódásait
+és fáradalmait, anélkül, hogy – több mint tiz év óta – Michelangelót
+egyetlen befejezett mű, egyetlen megvalósított terv örömében
+részesítette volna.
+
+
+III.  A KÉTSÉGBEESÉS
+
+_Oilme, Oilme, ch’i’son tradito_…[163]
+
+Az általános undor – a dolgok és saját maga iránt – Michelangelót
+belehajtotta annak a forradalomnak karjaiba, mely Firenzében 1527-ben
+tört ki.
+
+Politikai ügyekben Michelangelo eddig ugyanarról az ingadozó felfogásról
+tett tanúságot, amely életére és művészetére mindig reánehezedett.
+Sohasem sikerült egyéni érzéseit a Mediciek iránt való
+lekötelezettséggel összeegyeztetnie. Ez a heves géniusz egyébiránt
+mindig félénk volt, ha cselekedni kellett; nem kockáztatta meg, hogy
+politikai és vallásos téren szembeszálljon e világ hatalmasságaival.
+Levelei elárulják, hogy mindig nyugtalankodik maga és övéi miatt, fél,
+hogy kompromittálja magát és meghazudtolja azokat a merész
+nyilatkozatokat, amelyeket valamely zsarnoki tett fölött való
+méltatlankodás első felhevülésében elejteni talált.[164] Minduntalan
+inti övéit, hogy vigyázzanak magukra, hogy hallgassanak és az első zajra
+meneküljenek:
+
+„Viselkedjetek úgy, mint dögvész idején szokás; legyetek elsők a
+menekülésben… Az élet sokkal többet ér a vagyonnál… Maradjatok békén, ne
+lépjetek senkivel barátságos vagy bizalmas viszonyba, Istent kivéve; ne
+beszéljetek senkiről se jót, se rosszat, mert nem tudjuk a dolgok végét.
+Törődjetek csak a magatok dolgaival… Ne avatkozzatok semmibe…“[165]
+
+Testvérei és barátai tréfálkoztak nyugtalankodása fölött és úgy bántak
+vele, mintha bolond lett volna.[166]
+
+„Ne gúnyolódjál fölöttem“ – válaszolt az elszomorodott Michelangelo –
+„ne gúnyolódjunk senki fölött.“[167]
+
+E nagy ember örökös remegése valóban épen nem nevetni való. Inkább
+sajnálatraméltó, mert nyomorúlt idegei következtében oly rettegések
+játékszere volt, amelyek ellen küzdött, anélkül, hogy leküzdhette volna
+őket. Annál nagyobb volt érdeme, hogy e megalázó hangulatok elmúltával
+beteg testét és gondolkodását arra kényszerítette, hogy szembeszálljanak
+a veszélylyel, amely elől az első pillanatban menekülni akart. Különben
+több oka volt a félelemre, mint másnak, mert élesebb eszű volt és
+pesszimizmusa nagyon is világosan előrelátta Itália szerencsétlenségeit.
+Az azonban, hogy természetes félénksége ellenére a firenzei forradalom
+magával ragadhatta, csak azért volt lehetséges, mert a kétségbeesés
+tetőpontján lelkének legmélye felszínre került.
+
+Lelke, mely oly félénken húzódott vissza magába, izzó köztársasági
+érzelmű volt. Ez kitűnik azokból a lángoló szavakból, amelyeket olykor –
+a bizalom vagy felhevültség pillanataiban – elejtett, főleg ama
+beszélgetések során, amelyeket utóbb[168] barátaival, Luigi del
+Riccióval, Antonio Petreóval és Donato Giannottival[169] folytatott és
+amelyeket ez utóbbi Dante Divina Commediájáról szóló párbeszédeiben
+közölt.[170] A barátok csodálkoztak afölött, hogy Dante Brutust és
+Cassiust a pokol legmélyére és Caesart föléjük helyezte. Michelangelo,
+akit megkérdeznek, védelmébe veszi a zsarnokgyilkosságot:
+
+„Ha figyelemmel olvastátok volna az első énekeket, észrevettétek volna,
+hogy Dante nagyon is ismerte a zsarnokok természetét és tudta, mily
+büntetéseket érdemeltek Istentől és az emberektől. Az „erőszakosak“ közé
+helyezi őket, akik a hetedik körben, a bugyogó vérben veszik el
+büntetésüket… Minthogy Dante elismerte ezt, lehetetlen feltételezni,
+hogy ne ismerte volna el, hogy Caesar hazájának zsarnoka volt, akit
+Brutus és Cassius igazságosan gyilkolt meg. Mert az, aki zsarnokot öl,
+nem embert öl, hanem állatot emberi alakban. A zsarnokok híjával vannak
+annak a szeretetnek, amelyet természettől fogva mindenkinek éreznie kell
+felebarátai iránt, – semmi emberi vonzalom sincs meg bennük: nem emberek
+többé, hanem állatok. Kétségtelen, hogy nincs bennük szeretet
+felebarátaik iránt: különben nem vették volna el, ami másoké és másokat
+eltiporva nem váltak volna zsarnokokká. … Világos tehát, hogy aki
+zsarnokot öl meg, az nem követ el gyilkosságot, mert nem embert öl,
+hanem állatot. Így Brutus és Cassius nem követtek el bűnt, midőn
+megölték Caesart. Először, mert olyan embert öltek meg, akit minden
+római polgár a törvény rendelkezése szerint tartozott megölni.
+Másodszor, mert nem embert öltek meg, hanem állatot emberi
+alakban.“[171]
+
+Michelangelo a firenzei felkelők első sorában foglalt helyet a nemzeti
+és köztársasági ébredés ama napjaiban, amelyek Firenzében Róma V. Károly
+hadseregei által történt bevételének hírét[172] és a Mediciek
+elűzését[173] követték. Ő, aki nyugodalmas időkben azt ajánlotta
+övéinek, hogy őrizkedjenek a politikától mint a pestistől, a felhevülés
+oly állapotában volt, hogy sem ettől, sem attól nem félt. Firenzében
+maradt, ahol a pestis és forradalom dühöngött. A járvány áldozata lett
+öccse, Buonarroto is, aki karjaiban halt meg.[174] 1528 októberében
+résztvett a város védelme ügyében folytatott tanácskozásokban. 1529
+január 10.-én beválasztották a _Nove di milizia_ testületébe, az
+erőditési munkák intézésére. Április 6.-én egy évre _governatore
+generale_-nak és Firenze erődítményei _procuratore_-jának nevezték ki.
+Június havában megvizsgálta Pisa fellegvárát és Livorno s Arezzo
+bástyáit. Július és augusztus hónapokban Ferrarába küldték ki, hogy
+tekintse meg az ottani híres védelmi műveket és hogy a herceggel, az
+erődítések kiváló szakértőjével, értekezzék.
+
+Michelangelo felismerte, hogy Firenze védelmének legfontosabb pontja a
+San Miniato magaslata; elhatározta tehát, hogy ezt az állást bástyákkal
+biztosítja. De – nem tudni, miért – ebben megakadályozta Capponi
+gonfaloniere ellenzése, aki őt Firenzéből eltávolítani igyekezett.[175]
+Michelangelo, aki azzal a gyanúpörrel élt, hogy Capponi és a Mediciek
+pártja meg akarnak szabadulni tőle, hogy a város védelmét meggátolják,
+San Miniatóban rendezkedett be és nem mozdúlt ki onnan. De beteges
+gyanakvása árulásról szóló minden hírt felkapott; ilyenek mindig
+keringenek az ostromolt városokban, ez alkalommal azonban nagyon is
+megokoltak voltak. A gyanús Capponi helyébe Francesco Carduccit tették
+meg gonfalonierének, _condottieré_-nek azonban és a firenzei csapatok
+főparancsnokának a nyugtalanító Malatesta Baglionit nevezték ki, aki a
+várost utóbb átadta a pápának. Michelangelo megsejtette a bűntényt.
+Aggodalmait közölte a Signoriával. „De ahelyett, hogy megköszönték volna
+neki, Carducci gonfaloniere gorombáskodott vele és szemére hányta, hogy
+gyáva és túlságosan gyanakvó.“[176] Malatesta értesült Michelangelo
+feljelentéséről: az olyan ember mint ő, semmitől sem riadt vissza, csak
+hogy eltávolítson egy veszedelmes ellenfelet és Firenzében – mint
+főparancsnok – mindenható volt. Michelangelo elveszettnek hitte magát.
+
+„Mégis elhatároztam“ – írja – „hogy félelem nélkül megvárom a háború
+végét. Kedd reggel azonban, szeptember 21.-én, kijött valaki a San
+Nicolo kapu elé, ahol én a bástyáknál tartózkodtam és fülembe súgta,
+hogy ha meg akarom menteni életemet, ne maradjak tovább. Velem együtt
+hazajött, itt ebédelt, lovakat hozott számomra és addig nem hagyott el,
+míg csak Firenzéből el nem távolított.“[177]
+
+Varchi még azzal egészíti ki ezt a tudósitást, hogy Michelangelo „12.000
+aranyforintot három, alsószoknya formára tűzött ingbe varratott be és
+Firenzéből nem nehézség nélkül menekült el, a Porta della Giustizián át,
+amelyet a legkevésbbé őriztek, Rinaldo Corsinival és tanítványával,
+Antonio Minivel.“
+
+„Vajjon Isten vagy az ördög volt-e, – nem tudom“ – írja Michelangelo
+nehány nap múlva.
+
+Esztelen rettegésének szokott démona volt. Milyen rémületben élhetett,
+ha – mint beszélik – útközben Castelnuovóban Capponinál, az előbbi
+gonfalonierénél megállt és elbeszéléseivel annyira megrendítette az
+aggastyánt, hogy ez néhány nappal utóbb belehalt.[178]
+
+Szeptember 23.-án Michelangelo Ferrarában volt. Felindultságában
+visszautasítja a herceg vendégszeretetét és folytatja útját. Szeptember
+25.-én Velencébe érkezik. A Signoria értesülvén erről, két nemesembert
+küld hozzá, hogy bocsássanak mindent rendelkezésére, amire szüksége
+lehetett, de ő szégyenkezve és mogorván mindent visszaútasít és a
+Giudeccához vonúl félre. Még most is attól félt, hogy nincs elég távol.
+Franciaországba akart menekülni. Ugyanaz nap, midőn Velencébe érkezett,
+aggodalmas és türelmetlen levelet intéz Battista della Pallához, I.
+Ferenc ügynökéhez, aki műtárgyak vásárlása végett tartózkodott
+Itáliában:
+
+„Battista, kedves barátom, mint bizonyára tudja, – elhagytam Firenzét,
+hogy Franciaországba menjek és Velencébe érve tájékozódtam az út felől.
+Azt mondták nekem, hogy innen elindulva német földön kell keresztül
+utazni és hogy ez veszélyes és nehéz. Szeretném azért megtudni, nem
+volna-e hajlandó odautazni és kérem, értesítsen engem arról is, hol
+várjam meg: együtt utazhatnánk… Kérem, válaszoljon leveleim vétele után,
+mihelyt csak lehetséges, mert égek a vágytól, hogy elmehessek. Ha
+azonban már nem volna hajlandó elutazni, legyen szíves erről is
+értesíteni, hogy rászánjam magam egyedül elutazni, ahogy épen
+lehet.“[179]
+
+Franciaország velencei követe, Lazare de Baïff azonnal írt I. Ferencnek
+és Montmorency connétable-nak. Sürgette őket, hogy használják fel az
+alkalmat és nyerjék meg Michelangelót a francia udvar számára. A király
+haladék nélkül évdijat és házat ajánlott fel Michelangelónak. A
+levélváltás azonban mégis némi időbe került és midőn I. Ferenc ajánlata
+megérkezett, Michelangelo már visszatért Firenzébe.
+
+Láza lelohadt. Giudeccai magányában ráért, hogy szégyenkezzék félelme
+fölött. Menekülése nagy feltűnést keltett Firenzében. Szeptember 30.-án
+a Signoria kihirdette, hogy mindazokat, akik elmenekültek, mint
+lázadókat száműzik, ha október 7-ike előtt vissza nem térnek. A kitűzött
+határnapon az elmenekülteket lázadóknak nyilvánították és javaikat
+elkobozták. Michelangelo neve azonban még nem szerepelt a lajstromon. A
+Signoria végső haladékot engedett neki és Firenze ferrarai követe,
+Galeotto Giugni értesítette a köztársaságot, hogy Michelangelo, aki
+elkésve nyert tudomást a határozatról, kész visszatérni, ha
+megkegyelmeznek neki. A Signoria kegyelmet igért Michelangelónak és
+Bastiano di Francesco kőfaragóval menetlevelet küldött neki Velencébe.
+Bastiano egyúttal átadta neki barátai tiz levelét is; mindannyian
+sürgették, hogy térjen vissza.[180] Közülök a nemes Battista della Palla
+hazaszeretettől áthatott felszólítást intézett hozzá:
+
+„Minden barátja, egyhangúan, bármely nézeteltérés vagy habozás nélkül
+kéri, hogy leveleik és a menetlevél átvétele után haladéktalanul térjen
+haza és tartsa meg hazáját, barátait, becsületét és képességeit s
+élvezze örömmel azokat az időket, amelyeket egykor vágyva remélt.“
+
+Azt hitte, hogy Firenzére az aranykor következett el és nem kételkedett
+a jó ügy diadalában. – Pedig, a Mediciek visszatérése után, épen a
+szerencsétlen Palla lett a reakció első áldozatainak egyike.
+
+Szavai elhatározásra bírták Michelangelót. Visszatért, – de lassan;
+Battista della Palla, aki Luccáig elébe útazott, sokáig várt ott reá és
+már-már kétségbeesett.[181] Végre november 20.-án, Michelangelo
+megérkezett Firenzébe.[182] Ugyane hónap 23.-án a Signoria megszüntette
+a száműzetéséről szóló itéletet, de három évre kizárták a Consiglio
+maggiore-ból.[183]
+
+Ezentúl Michelangelo mindvégig derekasan teljesítette kötelességét. Újra
+elfoglalta helyét a San Miniatón, amelyet az ellenség egy hónap óta
+bombázott, újból megerősítette a magaslatot, új hadi műveket talált fel
+és – mint beszélik – megmentette a campanilét, amelyet kötelekre
+függesztett gyapjúzsákokkal és derékaljakkal védett.[184] Az ostrom
+idején kifejtett tevékenységének utolsó nyoma 1530 február 22.-ről szóló
+tudósítás, amely szerint felmászott a székesegyház kupolájára, hogy
+megfigyelje az ellenség mozdulatait vagy hogy megvizsgálja a kupola
+állapotát.
+
+Az előrelátott szerencsétlenség azonban bekövetkezett. 1530 augusztus
+2.-án Malatesta Baglioni elárulja a várost. 12.-én Firenze megadja magát
+és a császár átadja a várost a pápa biztosának, Baccio Valorinak.
+Megkezdődtek a kivégzések. Az első napokban semmi sem tartóztatta fel a
+győztesek bosszúját. A legelső áldozatok között voltak Michelangelo
+legjobb barátai, Battista della Palla is. Azt mondják, hogy Michelangelo
+a San Niccolò oltr’ Arno-templom tornyában bújt el. Volt is oka a
+félelemre: az a hir terjedt el, hogy le akarta volt rombolni a Mediciek
+palotáját. De VII. Kelemen nem vesztette el iránta való vonzalmát. Ha
+hitelt adhatunk Sebastiano del Piombónak, az, amit az ostrom alatt
+Michelangelóról hallott, nagyon elszomorította, de beérte azzal, hogy
+vállat vont és így szólt: „Michelangelo rosszúl cselekszik; én sohasem
+bántottam meg.“[185] Mihelyt a megtorlás első dühe lecsillapodott, VII.
+Kelemen Firenzébe írt, meghagyta, hogy keressék meg Michelangelót és ha
+hajlandó a Medici-síremlékek munkáit folytatni, bánjanak vele az őt
+megillető kimélettel.[186]
+
+Michelangelo elhagyta rejtekhelyét és újból megkezdte munkáját, –
+azoknak dicsőségére, akik ellen küzdött. Még többet is tett a
+boldogtalan: beleegyezett, hogy Baccio Valori, a pápa aljas
+cselekedeteinek eszköze és barátjának, Battista Pallának gyilkosa
+számára elkészíti a _Tegzéből nyilat kihúzó Apollo szobrát_.[187]
+Csakhamar megtagadja a firenzei számüzötteket.[188] Szánalmas gyengeség
+e nagy ember részéről, aki arra vetemedett, hogy gyávaságokkal
+védelmezze művészi álmainak életét az anyagi erő gyilkos hatalma ellen,
+amely kedve szerint megfojthatta! Nem ok nélkül szentelte életének egész
+utolsó szakát annak, hogy Péter apostolnak emberfölötti emléket emeljen:
+ő is, mint az apostol, nem egyszer sírva fakadhatott a kakas szavára!
+
+Hazugságra kényszerítve, hízelegnie kellett Valorinak, dicsőítenie
+Lorenzót, Urbino hercegét. Bánat és szégyen emésztette. Munkába
+temetkezett, abba rejtette tagadó dühét.[189] Nem a Mediciek képmásait
+faragta ki, hanem kétségbeesésének szobrait. Midőn arra figyelmeztették,
+hogy Giuliano és Lorenzo de’ Medici szobrai vajmi kevéssé hasonlók, az
+volt büszke válasza: „Ki látja ezt tíz évszázad múlva?“ Az egyikből a
+Cselekvést alkotta, a másikból a Gondolatot, a lábazat szobrai pedig,
+amelyek azokat magyarázzák – az _Éj_ és _Nap_, a _Hajnal_ és _Alkony_ –
+az élet ernyesztő szenvedéséről és a lét megvetéséről beszélnek. Az
+emberi fájdalom e halhatatlan jelképeit 1531-ben fejezte be.[190] A
+legnagyobb irónia! Senki sem értette meg őket. Giovanni Strozzi, a
+megdöbbentő _Éj_ láttára így elméskedett:
+
+  Az Éj, akit aludni lát szemed,
+  Angyalnak műve. Édesen pihen.
+  Kőből van, ám mert alszik, eleven.
+  Keltsd fel s megszólal, hogyha nem hiszed.
+
+Michelangelo így válaszolt:
+
+  Aludni jó, még jobb, hogy kő vagyok,
+  Míg nem szünik a gyötrelem s a szégyen.
+  Nem látni s hallani szerencse nékem;
+  Ne keltsetek fel, halkan szóljatok![191]
+
+Egy másik költeményében Michelangelo így panaszkodik:
+
+  Sok ezer szívért, kik, ó Nő, szeretnek,
+  Él itt e földön angyalalakod;
+  Ugy látszik, most az ég elszunnyadott,
+  Mivel mi annyié, azt egy nyeré meg.
+  Síró fohászink kérnek,
+  Hadd láthassuk meg ismét szép szemed,
+  Kik fájdalomban nyertünk itt hazát.
+
+A rabságba ejtett Firenze így válaszol panaszaira:[192]
+
+  Őrizzétek meg tisztán szent reménytek,
+  Mert az, ki elragadott tőletek,
+  Elveszti félve vétkének díját;
+  Szerelmeseknek kisebb üdvöt ád,
+  Ha bőség közt a vágyak már enyésznek,
+  Mint a nyomor, szülője új reménynek.[193]
+
+Gondoljuk meg, mi volt Róma kifosztása és Firenze bukása az akkori
+lelkekre nézve: az értelem szörnyű csődje, összeomlás. Sokan soha többé
+nem tértek magukhoz.
+
+Sebastiano del Piombo gondtalan skepticizmusba merül:
+
+„Annyira jutottam, hogy az egész világ összedűlhetne anélkül, hogy
+törődném vele; mindenen csak nevetek… Mintha már nem is volnék az a
+Bastiano, aki Róma bevétele előtt voltam, nem tudok magamhoz
+térni.“[194]
+
+Michelangelo öngyilkosságra gondol:
+
+  Magát megölni hogyha szabad annak,
+  Ki mennybetérést ettől vár s remél,
+  Bizonynyal annak is, ki hittel él
+  És tagjai bús szolgaságban vannak.[195]
+
+Szelleme kínok közt gyötrődött. 1531 júniusában megbetegszik. VII.
+Kelemen hiába igyekszik lecsillapítani. Titkárával és Sebastiano del
+Piombóval azt izente neki, hogy ne erőltesse túl magát, tartson
+mértéket, dolgozzék belátása szerint, olykor sétáljon is és ne törje
+magát annyit.[196] Ez év őszén életét féltették. Egyik barátja ezt írta
+Valorinak: „Michelangelo elgyengült és lesoványodott; a minap bizalmasan
+beszéltünk erről Bugiardinival és Antonio Minivel, akik állandóan
+mellette vannak: végül megegyeztünk abban, hogy nem sokáig él, ha nem
+segítenek rajta. Igen sokat dolgozik, keveset és rosszúl eszik, még
+kevesebbet alszik. Egy hónap óta fejfájás és szédülés gyötri…“[197] – A
+pápa igazán nyugtalankodott; 1531 november 21.-én kelt brévéje
+kiközösítés terhe alatt megtiltotta Michelangelónak, hogy más munkával
+foglalkozzék, mint II. Julius és a Mediciek síremlékeivel.[198] Kimélnie
+kell egészségét, „hogy továbbra is dicsőségére válhassék Rómának,
+családjának és saját magának.“
+
+Védelmezte Valori és a gazdag koldusok alkalmatlankodásai ellen, akik –
+szokás szerint – műveket kunyoráltak tőle és új megrendelésekkel
+zaklatták. „Ha képet kívánnak tőled“ – ezt íratta neki – „kösd az
+ecsetet lábadra, húzz négy vonást és mondd, hogy a kép kész.“[199] A
+pápa járt közbe Michelangelo és II. Julius örökösei között is, mikor
+ezek fenyegetőzni kezdtek.[200] 1532-ben a negyedik szerződés jött létre
+az urbinói herceg képviselői és Michelangelo között a síremlékre nézve:
+Michelangelo megigérte, hogy elkészíti az emléknek újabb, erősen
+egyszerűsített mintáját,[201] hogy három év alatt befejezi és az összes
+költségeken kívül 2000 aranyat fizet, mindannak fejében, amit II. Julius
+pápától és örököseitől már kapott. „Elég, ha a munkán csak szaga
+megérzik kegyelmednek“ – _(un poco del vostro odore)_, irja Sebastiano
+del Piombo Michelangelónak.[202] Szomorú feltételek, – hiszen nagy
+tervének csődje volt, amit Michelangelo aláírt és ezért még fizetnie is
+kellett! De valóban, évről-évre, életének csődje volt ez, az Élet
+csődje, melyet Michelangelo kétségbeesett műveinek mindegyikével
+elismert.
+
+II. Julius síremlékének terve után a Mediciek síremlékeié is
+összeomlott. VII. Kelemen 1534 szeptember 25.-én meghalt. Michelangelo
+akkor – szerencséjére – távol volt Firenzétől. Régóta nyugtalanságban
+élt ott, mert Alessandro de’ Medici herceg gyülölte.[203] Ha nem
+tekintette volna a pápát, meg is ölette volna. Ellenséges indulata még
+erősbödött, mióta Michelangelo nem volt hajlandó arra vállalkozni, hogy
+Firenze leigázásához a város fölött uralkodó erőd emelésével
+hozzájáruljon: – bátorság jele, mely a félénk ember hazaszeretetének
+nagyságáról tesz tanúságot. – Azóta Michelangelo a herceg részéről
+mindenre el volt készülve és VII. Kelemen halálakor megmenekülését csak
+annak a véletlennek köszönhette, hogy Firenzétől távol volt.[204] Nem
+tért többé vissza, – sohasem látta viszont a várost. – A Mediciek
+kápolnája abbamaradt, sohasem fejeződött be. Amit ezen a néven ismerünk,
+csak halavány mása annak, amiről Michelangelo álmodott. Alig hogy a
+falak díszítésének váza maradt meg belőle. Michelangelo nem készítette
+el a szobroknak felét sem,[205] sem a festményeket, amelyeket
+tervezett[206] és midőn tanítványai utóbb eredeti szándékát megtudni és
+kiegészíteni igyekeztek, még azt sem volt képes nekik megmondani, hogy
+mi volt az:[207] annyira lemondott minden vállalkozásáról, amelyekről
+teljesen megfeledkezett.
+
+* * *
+
+1534 szeptember 23.-án Michelangelo visszatért Rómába és haláláig ott
+maradt[208]. Huszonegy évvel azelőtt hagyta el. E huszonegy év alatt
+három szobrot faragott II. Julius befejezetlen síremléke, hét
+befejezetlen szobrot a Mediciek befejezetlen emléke számára. Nem fejezte
+be a Laurenziana-könyvtár előcsarnokát, a Santa Maria sopra Minerva
+templom _Krisztus_ szobrát és a Baccio Valorinak szánt _Apollót_.
+Elvesztette egészségét, energiáját, művészetében és hazájában való
+hitét. Elvesztette azt az öccsét, akit legjobban szeretett.[209]
+Elvesztette atyját, akit bálványozott.[210] Mindkettőjük emlékét
+fájdalomtól áthatott csodálatos költeményben örökítette meg, amely –
+mint minden, amit csinált, – befejezetlen maradt és a halál izzó vágyát
+fejezi ki:
+
+  Nyomor honából felmenél az égbe,
+  Sajnálj, mert holtan élek itt, atyám,
+  Hol általad születtem én a létre.
+
+  Halállal haltál s szentek oldalán
+  Nem aggaszt többé élet változása, –
+  Szint’ írigyellek, míg ezt leírám.
+
+  Küszöböd vaksors s az idő futása
+  Nem lépi át, holott e földön itt
+  Kétes gyönyör, biztos bú jár nyomába.
+
+  Tüzedre felhő árnyat nem borít,
+  Órák sora mitsem jelent tenéked,
+  Eset s szükség többé nem kényszerít.
+
+  Le nem lohad az éj sötétjén fényed
+  S nem nő, akárhogy is ragyog a nap,
+  Mikor sugára itt tüzelve éget.
+
+  Halálodból halált tanul fiad,
+  Ó jó atyám és látlak gondolatban
+  Ott, ahová ritkán lelünk utat.
+
+  Mondják, hogy szörnyü a halál, azonban
+  Nem az, ha végnapunk újjá virad
+  Urunk előtt, örökös irgalomban.
+
+  Hál’ Isten, ott vagy, sejti ezt fiad
+  S reméli, ott talál, ha szíve végre
+  Kihült és lelke a rögtől szabad.
+
+  S ha mindjobban szeretve, fönn az égbe
+  Atya s fiú, erényük egyre nő,
+  – – – – – – – – – – – –[211]
+
+Misem tartja tehát már vissza e földön: semmiféle művészet,
+nagyravágyás, gyengédség, remény. Hatvan éves, élete befejezettnek
+látszik. Egyedül van, nem hisz már műveiben. Sóvárog a halál után,
+szenvedélyesen vágyódik, hogy végre megszabaduljon az „élet
+változásától“, az „órák kényszerétől“, az „eset és szükség“
+zsarnokságától.
+
+  Ó jaj nekem, a száguldó napok
+  És a tükör, amely nem csal soha.
+  Belé ha nézünk, – ím elárulának!
+  Igy járnak mind, kik túlsokára várnak.
+  Miként magam, ki már öreg vagyok.
+  Időm lejárt és napjaim oda!
+  Bűnbánón mégse készülök tova,
+  Itt a halál, magamba mégse szállok,
+  Magammal harcban állok.
+  Hiába sóhajtok már s könnyezek,
+  Mind hasztalan: az élet elveszett.
+
+  Ó jaj nekem, mindegyre végigmérem
+  Múlt napjaim sorát és nem lelek
+  Csak egyet is, mi lett volna enyém!
+  Sok csalfa vágy és sok botor remény
+  Lenyűgözött és minden szenvedélyben
+  Vivódtam, mit éreznek emberek,
+  Szeretve, égve, ontva könnyeket.
+  S a biztos útról hogy letértem,
+  Vergődöm a veszélyben.
+  Kevés időmnek immár végit járom,
+  Fáradt vagyok, de több ha lenne, állom.
+
+  Vánszorgok, jaj, hová? alig tudom
+  S hogy lássam, félek, megmutatja ám
+  Éltem tünése, csukva bár szemem.
+  S elkopva, nyűve, csak most ismerem,
+  Hová jutottam a sötét uton.
+  S a célnál a halál les énreám.
+  Mi szörnyű látomány!
+  – Való ne lenne bár, Egek! –
+  Örökre elveszek:
+  Szabad valék, a jót követhetém
+  S hajlottam rosszra, – van-e hát remény?[212]
+
+
+
+
+MÁSODIK RÉSZ  A lemondás
+
+
+I.  SZERELEM
+
+_I’me la morte, in te la vita mia_[213]
+
+E feldúlt szívben akkor, miután mindenről le kellett mondania, ami
+éltette, új élet támadt, új tavasz virágzott ki és a szerelem világosabb
+lánggal égett benne. Ez a szerelem azonban majdnem teljesen ment volt az
+önzéstől és érzékiségtől. Cavalieri szépségének misztikus imádása volt.
+Vittoria Colonna iránt való vallásos barátság volt, – két lélek
+szenvedélyes egyesülése Istenben. Ehhez járult atyai gyengédsége
+elárvult unokaöccsei iránt és a könyörület, szent jótékonyság, amelyben
+a szegényeket és gyengéket részesítette. Michelangelónak Tommaso de’
+Cavalieri iránt való szerelme zavarba hozhatja az átlagos szellemeket, –
+a tisztességeseket vagy tisztességteleneket. Még a renaissance végén és
+Itáliában is ferde megvilágításra adott alkalmat. Aretino gyalázatos
+célzásokat tett reá.[214] De az Aretinók sértései – ilyenek mindig
+vannak – nem érinthetnek egy Michelangelót… „Új Michelangelót csinálnak
+szívükben abból az anyagból, ami szívükben van.“[215]
+
+Sohasem volt tisztább lélek a Michelangelóénál. Senkisem fogta fel a
+szerelmet vallásosabb mélységgel, mint ő.
+
+„Több ízben hallottam“ – írja Condivi – „Michelangelót a szerelemről
+beszélgetni és okoskodni. Akik jelen voltak, azoktól azt hallottam, hogy
+hasonlókat beszél a szerelemről, mint ami Platónál megírva vagyon. Én a
+magam részéről nem tudom, miket írt róla Plato, azt azonban jól tudom,
+hogy miután hosszú időn át igen bizalmas érintkezésben voltam vele,
+sohasem hallottam szájából, csak a legtisztességesebb szavakat, amelyek
+alkalmasak voltak arra, hogy az ifjuságban kioltsanak minden rendetlen
+és féktelen vágyat, amely ébredhetne.“
+
+Ez a platói idealizmus azonban korántsem volt irodalmi és hideg jellegű:
+a gondolatnak oly szélsőséges hajlamával egyesült, mely Michelangelót
+minden szépnek rabjává tette, amit látott. Maga is tudta ezt és egy
+alkalommal, midőn barátjának, Giannottinak meghívását visszautasította,
+így szólt: „Ha olyan embert látok, akinek valami különös tehetsége vagy
+szellemi adománya van és aki valamit jobban képes csinálni vagy mondani,
+mint bárki a világon, teljesen hatalmába ejt és oly tökéletesen
+átengedem magam neki, hogy nem vagyok már a magam ura… Ti mindannyian
+oly tehetségesek vagytok, hogy ha elfogadnám meghívástokat, elveszteném
+szabadságomat és mindegyikötök elrabolna belőlem egy-egy darabot. Még a
+táncos és lantos is, ha kiválnak művészetükben, azt csinálnák velem,
+amit akarnak. A helyett, hogy pihenést, üdülést, vidámságot találnék
+társaságtokban, az inkább szétszaggatná és a szelekbe szórná lelkemet,
+úgyannyira, hogy azután napokig azt sem tudnám, micsoda világban
+élek.“[216]
+
+Ha már a gondolatok, szavak vagy hangok szépsége annyira meghóditotta,
+mennyivel inkább rabbá ejthette a testi szépség!
+
+  Szép arc: erő, mely egyre sarkal engem!
+  Egyéb gyönyört világ nem tartogat…[217]
+
+A csodálatraméltó formák e nagy alkotójának szemében, aki egyszersmind
+nagy hívő is, a szép test isteni volt, – a szép test maga Isten volt,
+aki a test leple alatt jelent meg. Csak remegve közelítette meg, mint
+Mózes az égő csipkebokrot. Imádásának tárgya számára valóban _bálvány_
+volt, ahogy mondotta. Lábaihoz borúlt és a nagy ember ez önkéntes
+megalázkodása, mely magára a nemes Cavalierire nézve is kínos volt,
+annál különösebb, mert a bálvány szép arca mögött gyakran köznapi és
+hitvány lélek rejlett. Igy volt ez Febo di Poggiónál. De Michelangelo
+ezt nem vette észre… Valóban nem vette-e észre? Nem akarta észrevenni;
+szívében fejezte be a kinagyolt szobrot.
+
+Ezek közül az ideális szeretők, az élő álmok közül Gherardo Perini volt
+az első, 1522 körül.[218] Michelangelo utóbb Febo di Poggiót 1533-ban és
+Cecchino de’ Braccit 1544-ben szerette meg.[219] Cavalieri iránt való
+barátsága tehát nem volt kizárólagos és egyedüli, de tartós volt és az
+elragadtatás oly fokára emelkedett, amelyet bizonyos mértékig barátjának
+nemcsak szépsége, hanem erkölcsi nemessége is igazolt.
+
+„Valamennyinél“ – mondja Vasari – „jobban szerette Tommaso de’
+Cavalierit, fiatal és a művészetért lelkesedő római nemest. Kartont
+készített képmásával, természetes nagyságban, – az egyetlen képmást,
+amelyet valaha rajzolt. Irtózott ugyanis attól, hogy élő személyt
+másoljon, hacsak nem volt hasonlíthatatlan szépségű.“
+
+Vasari még ezt jegyzi meg: „Midőn Rómában Tommaso Cavalieri urat
+megláttam, nemcsak hasonlíthatatlan szépségű volt, hanem oly kellemes
+modorú, oly választékos szellemű és nemes magaviseletű is, hogy
+megérdemelte a szeretetet, annál inkább, minél jobban megismerték.“[220]
+
+Michelangelo Rómában találkozott vele, 1532 őszén. Az első levél,
+amelylyel Cavalieri Michelangelo lángoló vallomásaira felelt,
+méltósággal teljes: „Megkaptam levelét, amely annál kedvesebb volt
+nekem, mert váratlan volt; azt mondom: váratlan, mert nem tartom magam
+méltónak arra, hogy olyan ember mint kegyelmed írjon nekem. Ami azt
+illeti, amit dícséretemre kegyelmednek mondtak és ami munkáimat illeti,
+amelyek miatt – mint állítja – nem csekély rokonérzés támadt
+kegyelmedben irántam, erre azt válaszolom, hogy nem oly természetűek,
+amelyek alkalmat adhattak volna, hogy az olyan lángelme, mint kegyelmed,
+amilyen nincs több – nem mondom, hogy hasonló, hanem második e földön –
+egy fiatal embernek írjon, aki épen hogy kezdő és még teljesen tudatlan.
+Mégsem hihetem, hogy hazudnék. Azt hiszem, sőt bizonyos vagyok benne,
+hogy irántam való vonzalmának csak az a szeretet az oka, amelyet az
+olyan embernek mint kegyelmed, aki a művészet megtestesülése,
+szükségképen éreznie kell azok iránt, akik a művészetnek szentelték
+magukat és szeretik azt. Én azok közé tartozom és ami a művészet
+szeretetét illeti, senki mögött sem maradok el. Igérem, hogy teljesen
+viszonzom vonzalmát: sohasem szerettem senkit sem úgy mint kegyelmedet,
+sohasem óhajtottam senkinek barátságát sem annyira, mint kegyelmedét…
+Kérem, rendelkezzék alkalmilag velem és örökre kegyeibe ajánlom magam.
+
+Igaz híve, Thomao Cavaliere.“[221]
+
+Úgy látszik, hogy Cavalieri mindvégig megőrizte a tiszteletteljes és
+tartózkodó vonzalom e hangját. Hű maradt Michelangelóhoz ennek utolsó
+órájáig; akkor is mellette volt. Megőrizte bizalmát; azt tartották, hogy
+ő az egyedüli, akinek befolyása van Michelangelóra és ritka érdeme volt,
+hogy azt mindig barátja javának és nagyságának érdekében használta fel.
+Ő vette reá Michelangelót, hogy fejezze be a Szent Péter-templom
+kupolájának famintáját. Ő volt az, aki számunkra fenntartotta azokat a
+terveket, amelyeket Michelangelo a Capitolium kiépítésére készített és ő
+munkálkodott azok megvalósításán. Végre ő volt az, aki Michelangelo
+halála után az ő rendelkezései megtartására felügyelt.
+
+De Michelangelo barátsága szinte szerelmi téboly volt. Őrjöngő leveleket
+intézett hozzá. Porba hajtott fejjel járult eléje.[222] „Hatalmas
+géniusznak, … csodának,… századunk világosságának“ nevezi; könyörög
+neki, „hogy ne vesse meg azért, hogy nem hasonlíthatja magát őhozzá,
+akihez senki sem hasonló.“ Felajánlja neki egész jelenét, egész jövőjét
+és így folytatja: „Rendkívül sajnálom, hogy nem kaphatom vissza
+múltamat, amelylyel sokkal hosszabb időre szolgálhatnám, mint jövőmmel
+csupán, amely kevés lesz, mert már nagyon öreg vagyok…[223] Nem hiszem,
+hogy bármely dolog megakadályozhassa barátságunkat, noha túlságos
+önbizalommal beszélek, hiszen mélyen alatta állok…[224] Jól tudom, hogy
+csak akkor felejthetem el nevét, midőn az eledelt, amelyből élek, sőt
+hamarább elfelejthetem az eledelt, amelyből élek és amely csak a testet
+táplálja szerencsétlenűl, mint Uraságod nevét, amely a testet és lelket
+táplálja és ezt is, amazt is oly édességgel tölti el, hogy míg Uraságod
+emlékezetemben van, sem unalmat, sem halálfélelmet nem érzek…[225]
+Lelkem annak kezében van, akinek adtam…[226] Ha nem gondolnék reá, azt
+hiszem, rögtön holtan esném össze.“[227]
+
+Remek ajándékokat adott Cavalierinek: „csodálatos rajzokat, fekete és
+vörös krétával rajzolt nagyszerű fejeket, amelyeket arra a célra
+készített, hogy rajzolni tanítsa. Azután megrajzolta neki Ganymedest,
+amint Zeus sasja az égbe viszi és Tityost, a keselyűvel, amely szívével
+táplálkozik. Phaëton bukását a Po folyóba, a Nap szekerével és gyermekek
+bacchanáliáját, – mindmegannyi ritka szépségű és elképzelhetetlen
+tökéletességű művet.“[228]
+
+Szonetteket is küldött neki, olykor csodálatraméltókat, gyakran
+homályosakat. Közülök egyeseket csakhamar felolvastak az irodalmi
+körökben és egész Itáliában ismerték őket.[229] A következő szonettről
+azt mondták, hogy „Itália legszebb lírai költeménye a XVI.
+században:“[230]
+
+  Mily édes fénybe nézek szép szemeddel –
+  Én vak szememmel azt nem láthatom
+  S oly terhet könnyen hordok lábadon,
+  Mit gyenge lábam sohse birna már el.
+
+  Te szárnyaid ragadnak a magasba,
+  Az ég felé emel fel szellemed,
+  Sápadt, piros vagyok, mint rendeled,
+  Napon didergek, izzadok a fagyba.
+
+  Akarom azt, ami akaratod,
+  Szivedből sarjad minden gondolat
+  És minden szómat a te ajkad nyujtja.
+
+  Akár a hold, magam olyan vagyok:
+  Az égen az is vaksetét marad,
+  Hacsak a nap sugára fel nem gyujtja.[231]
+
+Még híresebb egy másik szonett, a legszebb dalok egyike, amelyeket
+valaha a tökéletes barátság dicsőítésére írtak:
+
+  Ha szűz szerelem, ha egy égi érzet,
+  Ha jószerencse kettőt egybeköt,
+  Ha ép így együtt tűrnek baj között,
+  S egy akaratban, egy szellemben élnek:
+
+  És ha két testben egy az örök lélek,
+  Egyenlő szárnynyal szállva ég felé,
+  S két kebel pajzsát egyben átveré
+  Aranysugára szerelem ívének:
+
+  S egymást szeretik, s egyik sem magát,
+  S oly egy bennük az ízlés és a vágy,
+  Hogy éltök célja egy és ugyanaz:
+
+  Ha ily hithez, ily szerelemhez mérve
+  Ezer s ezer más századrészt sem érne:
+  És egy kis harag megbonthatja azt?[232]
+
+Ez az önfeledtség, egész lényének ez az izzó odaadása, a szeretett
+lénybe való beolvadás nem volt mindig ily derült. A szomorúság
+kerekedett fölül és a lélek, a szerelem hatalmában, nyögve vergődött.
+
+  Sírok és sírva égek, – a szivem
+  Ebből táplálkozik – – – –[233]
+
+  Vidám éltem rablója te valál,
+
+mondja másutt Cavalierinek.[234]
+
+E túlszenvedélyes költeményekkel szemben Cavalieri, „a szeretett drága
+úr,[235] hideg és nyugodt vonzalmat mutatott.[236] E barátság túlhajtása
+titokban bántotta is. Michelangelo mentegetődzött:
+
+  Ha legjobb részed az, mit szeretek,
+  Ó drága jó uram, ne vedd zokon,
+  Hisz egyik szellem másikat szeret.
+
+  És meg nem értik azt az emberek,
+  Hogy mit csudálok bájos arcodon, –
+  Megtudni azt élőknek nem lehet.[237]
+
+A szépségnek ez a szenvedélyes szeretete valóban tisztességes volt,[238]
+de ez az izzó és zavaros, mindennek ellenére szűzies szerelem[239]
+sphynxe mégis csak nyugtalanító és zaklató volt.
+
+Ezeket a beteges barátságokat, – kétségbeesett erőlködését, hogy
+életének ürességét megtagadja és megteremtse azt a szerelmet, amelyre
+szomjúhozott, szerencsére oly asszony derült vonzalma követte, aki meg
+tudta érteni ezt a magányos, az életben elmerült öreg gyermeket, képes
+volt lelkének visszaadni egy kis békét, bizalmat, józanságot, az élet és
+halál búskomor vállalásával együtt.
+
+* * *
+
+Michelangelónak Cavalieri iránt való barátsága 1533-ban és 1534-ben érte
+el tetőpontját.[240] 1535-ben kezdte Vittoria Colonnát megismerni.
+
+Vittoria 1492-ben született. Atyja Fabrizio Colonna, Paliano ura,
+Tagliacozzo hercege volt, anyja, Agnese da Montefeltro, a nagy
+Federigónak, Urbino hercegének leánya. Nemzetsége a legnemesebbek egyike
+volt Itáliában, azoknak egyike, amelyekben leginkább megtestesült a
+renaissance világló szelleme. Tizenhét éves korában férjhez ment
+marchese di Pescarához, Ferrante Francesco d’Avaloshoz, a nagy
+hadvezérhez, a páviai győzőhöz. – Szerette; férje nem szerette őt. Nem
+volt szép.[241] Emlékérmei, amelyeket ismerünk, férfias, akaratos, kissé
+kemény arcot mutatnak be, magas homlokkal, hosszú, egyenes orral, rövid
+és mogorva felső ajkkal, kissé előreálló alsó ajkkal, összeszorított
+szájjal, határozott állal.[242] Filonico Alicarnasseo, aki ismerte és
+életrajzát megírta, kifejezéseinek óvatossága mellett is elárulja, hogy
+csúnya volt: „Midőn marchese di Pescarához férjhez ment, igyekezett
+szellemi adományait kifejleszteni, mert – minthogy szépsége nem volt
+nagy – a tudományokban képezte ki magát, hogy biztosítsa magának azt a
+halhatatlan szépséget, amely nem múlik el úgy, mint a másik.“ – A
+szellemi élet volt szenvedélye. Egy szonettjében maga mondja, hogy „a
+durva érzékek, amelyek képtelenek arra, hogy megalkossák a harmóniát,
+amely a nemes lelkek tiszta szerelmét hozza létre, sohasem ébresztettek
+benne sem gyönyört, sem szenvedést… Tiszta láng emelte szívem oly
+magasra, hogy alacsony gondolatok sértik.“ – Épen nem volt olyan, hogy a
+ragyogó és érzéki Pescara szerelmét megnyerhette volna, de a szerelem
+oktalansága akarta, hogy szeresse férjét és szenvedett e miatt.
+
+Valóban kegyetlenül szenvedett férje hűtlenségei miatt, aki saját
+házában, egész Nápoly tudtával és szeme láttára csalta meg. Mégis, midőn
+1525-ben meghalt, Vittoria nem volt képes vígasztalódni. A vallásban és
+költészetben keresett menedéket. Zárdai életet élt Rómában, majd
+Nápolyban.[243] Eleinte nem mondott le a világi gondolatokról és csak
+azért kereste a magányt, hogy szerelme emlékének élhessen, amelyet
+költeményeiben megénekelt. Itália minden nagy írójával érintkezett,
+Sadoletóval, Bembóval, Castiglionével, aki reábízta _Cortegianó_-jának
+kéziratát, Ariostóval, aki _Orlandó_-jában ünnepelte, Paolo Giovióval,
+Bernardo Tassóval, Lodovico Dolcéval. 1530 óta szonettjei egész
+Itáliában elterjedtek és korának női között páratlan dicsőséget
+szereztek neki. Ischia szigetére visszavonulva fáradhatatlanul énekelte
+meg átszellemült szerelmét, a szép sziget magányában, amelyet a tenger
+harmóniája vett körül.
+
+1534-től kezdve azonban teljesen a vallás kerítette hatalmába. A
+katholikus reform szelleme, a vallásos szabad szellem, amely akkor az
+egyház megújítására törekedett, de kerülte az egyházszakadást, úrrá vált
+fölötte. Nem tudjuk, ismerte-e Nápolyban Juan de Valdest,[244] a sienai
+Bernardino Ochino szónoklatai azonban megrendítették,[245] barátnője
+lett Pietro Carnesecchinek,[246] Gibertinek, Sadoletónak, a nemes
+Reginald Polenak és a legnagyobbnak ama reformátor főpapok közül, akik
+1536-ban a _Collegium de emendanda Ecclesia_-t alkották, Gaspare
+Contarini biborosnak,[247] aki a regensburgi birodalmi gyűlésen hiába
+iparkodott a protestánsokkal való egyesülést létrehozni és aki ezeket az
+erős szavakat merte leírni:[248] „Krisztus törvénye a szabadság
+törvénye… Nem nevezhető kormányzásnak az, amelynek irányítója egy ember
+akarata, aki természeténél fogva hajlik a rosszra és számtalan
+szenvedély játéka. Nem! Minden fenhatóság az értelem fenhatósága.
+Tárgya, hogy mindazokat, akik alája vannak vetve, igaz utakon, igaz cél
+felé vezesse. A pápa tekintélye nem más, mint az értelem tekintélye. A
+pápának tudnia kell, hogy szabad emberek fölött érvényesíti tekintélyét.
+Ne parancsoljon, tiltson vagy oldjon fel kénye-kedve szerint, hanem
+csakis az értelem, az isteni parancsolatok és a szeretet szabályai
+szerint: – oly szabály, amely mindent Istenhez és a közjóhoz vezet.“
+
+Vittoria a legrajongóbbak közé tartozott az idealisták e kis
+csoportjában, amelyben Itália legtisztább lelkiismeretei egyesültek.
+Levelezett Ferrarai Renatával és Navarrai Margittal; Pier Paolo
+Vergerio, aki utóbb protestánssá lett, az igazság egyik „fényességének“
+nevezte. Midőn azonban megkezdődött az ellenreformáció mozgalma, melyet
+a könyörtelen Caraffa[249] igazgatott, halálos kételybe esett. Ő is,
+mint Michelangelo, szenvedélyes, de gyenge lélek volt: hitre volt
+szüksége, képtelen volt az egyház tekintélyének ellenállni. „Bőjtökkel,
+szőrruhával kinozta testét, úgy hogy már csupa csont és bőr volt.[250]“
+Barátja Pole biboros[251] visszaadta nyugalmát, arra kötelezvén őt, hogy
+vesse alá magát, alázza meg szellemének büszkeségét és feledje el magát
+Istenben. Az áldozat mámorával teljesitette… Ha csak magát áldozta volna
+fel, de magával együtt feláldozta barátait is, megtagadta Ochinót,
+akinek iratait a római inkviziciónak szolgáltatta ki. Mint
+Michelangelót, ezt a nagy lelket is a félelem törte meg.
+Lelkifurdalásait kétségbeesett miszticizmusba temette: „Látta a
+tudatlanság örvényét, amelyben voltam és a tévedések útvesztőjét,
+amelyben jártam. Testem örökösen mozgásban volt, hogy nyugalmat
+találjon, lelkem folytonos izgalomban, hogy békét találjon. Isten
+akaratából megmondatott nekem: _Fiat lux!_ és megmutatták nekem, hogy én
+semmi sem vagyok és hogy minden Krisztusban van.“[252]
+
+Mint szabadítót hítta a halált. – 1547 február 25.-én halt meg.
+
+* * *
+
+Vittoria Colonna életének abban a korszakában ismerkedett meg
+Michelangelóval, midőn a legerősebben át volt hatva Valdes és Ochino
+szabad miszticizmusától. Ennek a szomorú és elgyötört asszonynak, akinek
+mindig szüksége volt biztos vezetőre, hogy reátámaszkodhassék, nem
+kevésbbé volt szüksége valakire, aki még gyengébb és szerencsétlenebb
+volt, mint ő, hogy reá áraszsza mindazt az anyai szeretet, amely lelkét
+eltöltötte. Belső harcát elrejteni igyekezett Michelangelo előtt.
+Látszólag derűlten, tartózkodón, kissé hidegen nyújtotta neki azt a
+békét, amelyet ő maga másoktól várt. Barátságuk, mely 1535 körül
+kezdődött, 1538 őszétől kezdve vált meghittebbé és teljesen Istenben
+gyökerezett. Vittoria negyvenhat éves volt, Michelangelo hatvanhárom.
+Vittoria Rómában a San Silvestro in Capite-kolostorban lakott, a Monte
+Pincio alatt, Michelangelo a Monte Cavallo közelében. Vasárnaponkint a
+Monte Cavallón levő San Silvestro-templomban jöttek össze. Fra Ambrogio
+Caterino Politi Szent Pál leveleit olvasta fel nekik, amelyeket azután
+megbeszéltek. E beszélgetések emlékét Francisco d’ Ollanda portugal
+festő őrizte meg számunkra. A _Négy beszélgetés a festészetről_ e komoly
+és gyengéd barátság eleven képe.[253]
+
+Az első alkalommal, midőn Francisco d’ Ollanda a San Silvestro-templomba
+ellátogatott, a marchesa di Pescarát találta ott, amint néhány
+barátjával a vallásos felolvasást hallgatta. Michelangelo nem volt ott.
+Midőn a Levél olvasása véget ért, a szeretetreméltó hölgy mosolyogva
+szólt az idegenhez:
+
+– „Francisco d’ Ollanda bizonyára szívesebben hallgatná meg Michelangelo
+beszédét a festészetről, mint Frate Ambrogio szentbeszédét.“
+
+Erre Francisco, együgyű sértődöttséggel így válaszolt:
+
+– „Hogyan, asszonyom, talán azt hiszi kegyelmességed, hogy én semmi
+iránt sem érdeklődöm és egyébhez sem értek a festészeten kívül?“
+
+– „Ne haragudjék, Francisco úr“ – szólt közbe Lattanzio Tolomei – „a
+marchesa tudja, hogy az a férfi, aki a festészethez ért, ért mindenhez.
+Ennyire becsüljük mi a festészetet Itáliában. Talán csak azért mondta
+azt, hogy még más élvezetet adjon ahhoz, amelyben már része volt, vagyis
+Michelangelót.“
+
+Francisco mentegetőzik, a marchesa pedig így szólt egyik szolgájához:
+
+– „Eredj Michelangelo házába és mondd meg neki, hogy én és Lattanzio úr
+itt vagyunk a templomban, istentisztelet után, a hűvös és kellemes
+kápolnában. Ha idejéből hajlandó volna feláldozni valamit, mi csak
+nyernénk vele. De ne mondd meg neki, hogy Francisco d’Ollanda, a spanyol
+is itt van“ – toldotta hozzá, ismerve Michelangelo emberkerülő
+természetét.
+
+Míg a szolga visszaérkezésére vártak, arról beszélgettek, hogy milyen
+módon fogják Michelangelót reávenni arra, hogy a festészetről beszéljen,
+anélkül, hogy az szándékukat észrevenné, mert különben azonnal
+félbeszakítaná a beszélgetést.
+
+„Miután rövid ideig szó nélkül voltunk, ajtókopogtatást hallottunk és
+mindnyájan féltünk már, hogy Michelangelo nem jön, oly hamar jött meg a
+válasz. De jó szerencsém azt akarta, hogy Michelangelo, aki a Monte
+Cavallo alján lakott és épen San Silvestro irányában sétált a thermák
+felé, az Esquilinus útján, Urbinójával filozofálva, küldöncünkkel
+találkozott és így nem menekülhetett. Ő volt az tehát, aki az ajtón
+kopogtatott. Fogadtatására felemelkedett a marchesa és jó darabig állva
+maradt, mielőtt maga és Lattanzio úr közé leültette volna őt.“
+
+Francisco d’Ollanda Michelangelo közelébe ült le, de ez nem vetett ügyet
+reá. Ez bántotta Franciscót, aki végül sértődötten megszólalt:
+
+– „A legjobb szer, hogy valakit észre ne vegyünk, az, ha közvetlenül
+szemünk előtt van.“
+
+Michelangelo meglepődve nézett reá és azonnal igen udvariasan
+mentegetődzött:
+
+– „Bocsásson meg, Francisco úr, hogy nem láttam meg kegyelmedet, mert a
+marchesára figyeltem.“
+
+„A marchesa pedig rövid hallgatás után leírhatatlan ügyességgel kezdett
+mindenféle dologról helyesen és szellemesen beszélni, előkelő
+kifejezésekkel, de nem érintette a festészetet. Olyanhoz hasonlíthatnám,
+aki egy, csak furfanggal és fáradsággal meghódítható várost ostromol, a
+festő pedig óvatosságával és éberségével hasonlóképen úgy tűnt fel
+előttünk, mint az ostromlott, aki itt előörsöket állít fel, ott hidakat
+veret, aknákat készít és valamennyi falat és tornyot megszállja, végre
+azonban a marchesa győzedelmeskedett, nem lévén senki, aki neki
+ellenállhatott volna.“
+
+A marchesa így szólt:
+
+– „Ismeretes, hogy aki Michelangelót az ő saját fegyverével, az
+eszélyességgel támadja meg, végre is csak vesztes marad. Szükséges,
+Lattanzio úr, ha el akarjuk hallgattatni vagy szóval legyőzni, hogy vagy
+a brévékről, vagy a festészetről intézzünk hozzá kérdéseket.“
+
+Ez az elmés fordulat a művészetre vezette a beszélgetést. Vittoria egy
+apácakolostorról tesz említést Michelangelo előtt, amelyet építtetni
+szándékszik és Michelangelo azonnal felajánlja, hogy megnézi a hely
+színét, az épület fő vonásainak megállapítása céljából.
+
+– „Nem mertem volna ily nagy dologra kérni kegyelmedet“ – válaszolt a
+marchesa – „bár tudom, hogy mindenben követi az Úr tanítását: Deposuit
+potentes, exaltavit humiles… Épen azért Rómában mindazok, akik ismerik
+kegyelmedet, még többre becsülik személyét, mint műveit, akik pedig nem
+ismerik, kegyelmednek csak legkisebb részét méltányolják, vagyis kezének
+műveit. És bizonyára nem kevésbbé kell dícsérnem azért, hogy vissza tud
+vonulni, tartózkodván haszontalan társalgásainktól és azért, hogy nem
+festi le mindazokat a fejedelmeket, akik felkérik reá, hanem egy művét
+festi egész életén át.“
+
+Michelangelo szerényen elhárítja ezeket a bókokat és ellenszenvét fejezi
+ki a fecsegők és naplopók iránt – még ha nagyurak és pápák is, – akik
+megengedhetőnek vélik, hogy társaságukat a művészekre reákényszerítsék,
+holott életük amúgy is rövid arra, hogy feladatukat teljesítsék.
+
+Ezután a társalgás a művészet legmagasabb kérdéseire tér át. A marchesa
+vallásos komolysággal nézi a művészetet. Előtte, mint Michelangelo előtt
+is, a művészi alkotás a hit folyománya.
+
+– „A jó festmény“ – mondá Michelangelo – „nem egyéb, mint Isten
+tökéletességének visszfénye és az ő festésének hasonlatossága, olyan
+zene és dallam, amelyet csak a nagy szellemek értenek meg… Az sem elég,
+ha a festő csak nagy és ügyes mester, hanem életének tisztának és
+szentnek kell lennie, amennyire lehetséges, hogy a Szentlélek igazgassa
+gondolatait…“[254]
+
+E valóban fenkölt, derült méltóságú beszélgetésekkel telik el a nap, a
+San Silvestro-templomban, ha ugyan a barátok nem választják inkább a
+kertet, amelyet Francisco d’Ollanda ír le, „a kút közelében, babérbokrok
+árnyékában, kőpadon ülve, amely mögött borostyánnal befuttatott fal
+emelkedik“, – ahonnan lenéztek Rómára, mely alattuk terült el.[255]
+
+Sajnos, e szép beszélgetések nem tartottak soká. A vallásos válság,
+amelyen a marchesa di Pescara keresztülment, hirtelen megszakította
+azokat. 1541-ben elhagyta Rómát és Orvietóban, majd Viterbóban
+kolostorba vonúlt vissza.
+
+„De több ízben eltávozott Viterbóból és Rómába jött, semmi egyéb okból,
+csak azért, hogy Michelangelót lássa… Ez pedig szerelmes volt az ő
+isteni szellemébe és Vittoria is viszont szerette őt. Michelangelo sok
+levelet kapott tőle, amelyek telve voltak tisztességes és édes
+szerelemmel. Csak ily lélekből fakadhattak.[256]… E hölgy kivánságára a
+keresztről levett Krisztus meztelen alakját alkotta meg. Az erőtlen
+holttest szent anyjának lábaihoz esnék, ha két angyal karjainál fogva
+nem támogatná. Mária a kereszt tövében ül, könnyes és fájdalmas arccal
+és mindkét karját égnek emeli, e szavakkal, amelyek a kereszt fájára
+vannak írva: _Non vi si pensa quanto sangue costa_…[257] Vittoria
+kedvéért elkészítette még a kereszten függő Krisztus rajzát is. Krisztus
+nem halott, ahogy rendesen ábrázolják, hanem isteni mozdulattal az Atya
+felé emeli arcát, mintha az Eli, Eli! szavakat ejtené ki. Teste nem
+ereszkedik meg hulla gyanánt, hanem élve érzi a kínokat, amelyekben
+vonaglik.“
+
+Talán Vittoria adott ihletet a _Feltámadást_ ábrázoló két nagyszerű
+rajzhoz is, amelyek a Louvreban és a British Museumban vannak. A
+Louvreban levő rajz heraklesi testű Krisztusa ledobta magáról a sír
+nehéz fedőkövét. Egyik lába még a sírban van. Emelt fővel, fölfelé
+kitárt karokkal emelkedik az ég felé, hatalmas lendülettel, amely a
+Louvreban levő _Rabszolgák_ egyikére emlékeztet. Visszatérni Istenhez!
+Elhagyni ezt a világot, ezeket az embereket, akikre nem is néz reá és
+akik bárgyún, elszörnyűlködve kúsznak lábainál! Elszakadni e világ
+undorától, végre, végre!… A British Museumban levő rajz derültebb.
+Krisztus kikelt sírjából és erőteljes teste a levegőben lebeg, amely
+hízelegve veszi körül; karjai keresztbe vannak téve, feje hátraszegve,
+szemeit elragadtatásában lezárta, – mint a napsugár úgy emelkedik
+fényben fölfelé.
+
+Vittoria így újból feltárta Michelangelo művészete előtt a hit világát.
+Még többet is tett: lendületet adott költői géniuszának, amelyet már a
+Cavalieri iránt táplált szerelme ébresztett fel.[258] Nemcsak a vallásos
+kinyilatkoztatásokról világosította fel, amelyeket homályosan sejtett,
+hanem – mint Thode kimutatta – példát adott arra, miképen énekelje meg
+azokat költeményeiben. Barátságuk első idejében jelentek meg az elsők
+Vittoria _Sonetti spirituali_jai közül.[259] Egymásután, ahogy írta
+őket, elküldte azokat barátjának.[260]
+
+Michelangelo vígasztaló édességet, új életet merített belőlük. Egy szép
+szonett, amelyet válaszúl intézett Vittoriához, gyengéd hálájáról tesz
+tanúságot:
+
+  Ó boldog szellem, aki hév tüzeddel
+  Öreg szivembe életet sugárzol
+  És hódolóid számtalan sorából
+  Nemesb helyett csak engemet keressz fel,
+
+  Elmémmel látlak, mint ahogy szememmel
+  Ismertelek, nekem vigaszt hozol
+  És lelkemet, hol csak bánat honol
+  S emésztő vágy, enyhíted új reménynyel.
+
+  Benned találom szószólómat végre,
+  Sok gondod közt felém fordul kegyed,
+  Irásban ím hálám kegyelmedért!
+
+  Mert rút fogás, ha néked most cserébe
+  Ajánlanék fel hitvány képeket
+  Uzsoraként, élő szépségekért.[261]
+
+Az 1544. év nyarán Vittoria ismét Rómába ment lakni, a Szent
+Anna-kolostorba, hol haláláig maradt. Michelangelo meg szokta látogatni.
+Vittoria szeretettel gondolt reá, igyekezett életét kellemesebbé és
+kényelmesebbé tenni és titokban apró ajándékokat juttatott neki. De a
+csökönyös aggastyán, aki „senkitől sem akart ajándékot elfogadni,“[262]
+még azoktól sem, akiket legjobban szeretett, neki sem okozta ezt az
+örömet.
+
+Vittoria meghalt. Michelangelo látta meghalni és gyengéd szóval juttatta
+kifejezésre azt a szűzies tartózkodást, amelyet nagy szerelmük megőrzött
+volt:
+
+„Leginkább azon bánkódott, hogy midőn halála előtt meglátogatta, nem
+csókolta meg homlokát vagy arcát is, mint ahogy kezét megcsókolta.“[263]
+
+„Halála miatt“ – mondá Condivi – „gyakran egészen odavolt, mintha eszét
+vesztette volna.“
+
+„Igen jó szívvel volt irántam – mondá utóbb szomorúan – és én nem
+kevésbbé ő iránta. _(Mi voleva grandissimo bene, e io non meno a lei.)_
+A halál igaz barátot ragadott el tőlem.“
+
+Vittoria halálára két szonettet írt Michelangelo. Az egyiket, amely
+telítve van plátói szellemmel, zord játsziság, fantasztikus idealizmus
+tölti el: olyan, mint az éj, amelyen villámok cikáznak át. Michelangelo
+Vittoriát az isteni szobrász kalapácsához hasonlítja, aki az anyagból
+életre kelti a magasztos gondolatokat:
+
+  Ha kalapácsom súlyos lendüléssel
+  Farag a kőből emberalakot,
+  Mozgást, erőt vezérétől kapott,
+  S engedve néki, nyomdokába lépdel.
+
+  De a dicső, mely az egekbe ért fel,
+  Másnak s magának szépséget ad ott
+  S ha kalapácsot más nem alkotott,
+  Csak kalapács, – az éltet életével.
+
+  S mivel annál hatalmasabb csapása,
+  Üllő fölé minél magasbra száll,
+  Fölöttem az egekbe felrepül.
+
+  Munkámnak így nagy lesz fogyatkozása,
+  Ha égi műhelyében nem talál
+  Segélyt: e földön ő volt egyedűl.[264]
+
+Gyöngédebb a másik szonett, amely a szerelem győzelmét a halál fölött
+hirdeti:
+
+  Midőn kiért epedtem, már a lélek
+  Testet, világot, engem itt hagyott,
+  A Természet, melynek kegyeltje volt,
+  Megszégyenűlt s utána sírva néztek.
+
+  Ám a Halál, lementén e nagy Napnak
+  Ne örvendezzen, ahogyan szokott;
+  Legyőzte Ámor s a dicső halott
+  Él itt s az égbe, hol a szentek laknak.
+
+  Gonosz Halál, hiába gondolod,
+  Hogy hírnevét már elhallgattatád
+  S a legszebb lélek hogy már a tiéd,
+
+  Mert amit írt, az mindegyre nagyobb,
+  Életnél néki élőbb éltet ád
+  S éltén mit nem bírt, már övé az ég.[265]
+
+* * *
+
+E komoly és derült barátság idején[266] készültek Michelangelo utolsó
+nagy festészeti és szobrászati művei: az _Utolsó itélet_, a Cappella
+Paolina freskói és végül II. Julius pápa siremléke.
+
+Midőn Michelangelo 1534-ben elhagyta Firenzét és Rómában telepedett le,
+azt hitte, hogy VII. Kelemen halála által minden más munkától
+megszabadulva nyugodtan fejezheti majd be II. Julius síremlékét és hogy
+halála előtt legördül lelkiismeretéről az a teher, amely egész életén át
+reá nehezedett. De alig érkezett Rómába, eltűrte, hogy új láncokat
+rakjanak reá.
+
+„Alig hogy trónra lépett, III. Pál pápa magához hívatta, nyájasságokkal
+és ajánlatokkal halmozta el s felkérte, hogy szolgálja őt… Michelangelo
+vonakodott és azt mondta, hogy nem teheti, mert az urbinói hercegnek
+szerződéssel le van kötve, míg csak be nem fejezi Julius síremlékét. A
+pápa megharagudott efölött és így szólt: Harminc év óta ez a vágyam és
+most, hogy pápa vagyok, ne elégítsem ki? Össze fogom tépni a szerződést
+és kívánom, hogy mindenkép engem szolgálj.“[267]
+
+Michelangelo közel volt ahhoz, hogy elmeneküljön.
+
+„Arra gondolt, hogy génuai területre menekül, az aleriai püspök
+apátságába, aki Julius pápa kegyeltje volt és Michelangelo jó barátja.
+Ott akarta befejezni művét, mert onnan könnyen megközelíthette Carrarát…
+Arra is gondolt, hogy elmegy Urbinóba, hol – mint nyugodalmas helyen –
+már korábban letelepedni szándékozott abban a reményben, hogy Julius
+pápa emlékére való tekintettel szivesen fogják ott látni: azért már
+néhány hónappal azelőtt elküldte oda egy emberét, hogy házat vásároljon
+számára.“[268]
+
+Midőn azonban határoznia kellett volna, akarata – mint mindig – cserben
+hagyta. Félt cselekedeteinek következményeitől és azzal az örökös
+reménynyel áltatta magát, noha örökösen csalódott benne, hogy valami
+megalkuvással majd csak megoldódik a helyzet. Ujból lekötötték tehát és
+bilincseitől többé nem szabadult.
+
+1535 szeptember 1.-én Pál pápa brévével az apostoli palota
+vezérépítészévé, szobrászává és festőjévé nevezte ki. Az előző év
+április hónapja óta Michelangelo elvállalta az _Utolsó itélet_
+festését.[269] 1536 április hónapjától 1546 novemberéig, vagyis Vittoria
+római tartózkodása idején, teljesen ez a feladat foglalta le. Ez óriási
+munka közben – kétségkívűl 1539-ben – az aggastyán leesett az állványról
+és súlyosan megsértette lábát. „Fájdalmában és dühében nem engedte, hogy
+bárki is gyógyítsa.“[270] Ki nem állhatta az orvosokat és leveleiben
+komikus nyugtalanságot nyilvánított, ha arról értesűlt, hogy családjának
+valamelyik tagja könnyelműen gondjaikra bízta magát. „Történetesen
+azonban egyik barátja, Baccio Rontini, igen szellemes firenzei orvos,
+akire művészete nagy hatást gyakorolt, megsajnálta őt és bekopogtatott
+hozzá. Miután senki sem válaszolt, sem ő, sem szomszédai, titkos úton
+fölmászott és végre, szobáról szobára menve eljutott Michelangelóhoz. Ez
+kétségbe volt esve. Baccio mester azonban nem akarta elhagyni és mellőle
+távozni, míg csak meg nem gyógyult.“[271]
+
+Mint egykor II. Julius, most III. Pál pápa is elment megnézni, hogyan
+fest Michelangelo és véleményt mondott a munkáról. Szertartásmestere,
+Biagio da Cesena kísérte, akitől egy alkalommal megkérdezte a pápa, mint
+vélekedik a műről. Biagio, aki – Vasari szerint – igen akadékoskodó
+ember volt, kijelentette, hogy rendkívül illetlen dolog, hogy
+Michelangelo ilyen szent helyre oly sok megbotránkoztató meztelenséget
+festett. Az ilyen festmény – jegyezte meg – jó lehet arra, hogy
+fürdőszobát vagy korcsmát diszítsenek vele. Miután Biagio távozott, a
+méltatlankodó Michelangelo emlékezetből megfestette képmását, még pedig
+a pokolban, Minos alakjában, amint ördögök kegyétől körülvéve nagy kígyó
+csavarodik lábaira. Biagio panaszt emelt a pápánál, aki kigúnyolta: „Ha
+Michelangelo csak a Purgatoriumba helyezett volna, még segíthettem volna
+rajtad, de mivel a pokolba száműzött, nincs hatalmam, hogy
+kiszabadítsalak, mert onnan _nulla est redemptio_.“[272]
+
+Biagio nem volt az egyetlen, aki Michelangelo festményein
+megbotránkozott. Itália szemérmeskedett és már nem volt távol az idő,
+midőn Paolo Veronese az inkvizició elé kerül a _Lakoma Simon házában_
+című képének illetlensége miatt.[273] Akadtak olyanok, akik botránynyá
+igyekeztek felfújni az _Utolsó ítélet_ esetét. Pietro Aretino kiabált a
+legerősebben. A pornografia e mestere arra vállalkozott, hogy
+illendőségből megleckéztesse a tiszta életű Michelangelót.[274] Tartuffe
+szemérmetlenségére emlékeztető levelet írt neki.[275] Azzal vádolta,
+hogy olyan dolgokat festett, „amelyek még egy rossz házat is
+elpirítanának“ és az akkor keletkezőfélben levő inkviziciónak
+istentelenségért panaszolta be, mert, mint mondá, „kisebb bűn az, ha
+valaki nem hisz, mint ha ily módon másnak hitét támadja meg.“
+Felszólította a pápát, hogy semmisítse meg a festményt. Protestáns
+érzésre irányuló vádaskodások mellett aljas gyanúsításokkal illette
+Michelangelo erkölcseit,[276] betetőzésül pedig még azzal is megvádolta,
+hogy meglopta II. Julius pápát. E gyalázatos zsaroló levélre,[277] mely
+sárba rántotta mindazt, ami Michelangelo lelkének legmélyén gyökerezett
+– jámborságát, barátságát, becsületérzését, – e levélre, melyet
+Michelangelo nem olvashatott anélkül, hogy megvetésében ne nevessen és
+szégyenében ne sírjon, mitsem válaszolt. Kétségkívül reá is
+vonatkoztatta azt, amit némely ellenségéről lesujtó kicsinyléssel
+mondott: „hogy nem érdemes ellenük hadakozni, mert legyőzésüknek semmi
+jelentősége sincs.“ – Midőn azután Aretinónak és Biagiónak az _Utolsó
+ítélet_-ről táplált felfogása tért hódított, semmit sem tett, hogy
+megcáfolja, hogy útját állja. Nem szólt semmit, midőn művét „lutheránus
+piszoknak“ minősítették.[278] Nem szólt semmit, midőn III. Pál le akarta
+veretni a freskót.[279] Nem szólt semmit, midőn a pápa parancsára
+Daniele da Volterra nadrágba bújtatta hőseit.[280] – Midőn véleményét
+kérdezték, harag nélkül, szánalommal vegyes iróniával így szólt:
+„Mondják meg a pápának, hogy ez nem nagy dolog, amelyet ugyan könnyű
+elintézni. Ő szentsége iparkodjék csak a világot rendbe hozni: egy
+festmény ráncbaszedése nem kerül nagy fáradságba.“ – Tudta, mily izzó
+hittel festette meg művét, Vittoria Colonnával folytatott vallásos
+beszélgetései idején és e szeplőtlen lélek ihlete alatt. Pirult volna
+heroikus gondolatainak szűzies meztelenségét megvédelmezni a képmutatók
+és aljas szívek piszkos gyanúsításai és kétértelműségei ellenében.
+
+Midőn a Sixtus-kápolna freskója elkészült,[281] Michelangelo azt hitte,
+hogy végre van joga II. Julius síremlékét befejezni. De a telhetetlen
+pápa azt követelte, hogy a hetvenéves aggastyán fesse meg a Cappella
+Paolina freskóit.[282] Kevés híja, hogy nem tette reá kezét a II. Julius
+síremlékére szánt egynémely szoborra, hogy saját kápolnájának
+diszítésére vegye igénybe azokat. Michelangelo még szerencsésnek
+tarthatta magát, mert megengedték neki, hogy II. Julius örököseivel az
+ötödik és utolsó szerződést megköthesse. E szerződés értelmében átadta
+befejezett szobrait[283] és vállalta két szobrász fizetését, akiknek az
+emléket be kellett fejezniök. Ezáltal örökre fel volt mentve minden
+kötelezettség alól.
+
+De bajai még nem értek véget. II. Julius örökösei továbbra is zaklatták
+a pénzért, amelyet állításuk szerint valamikor neki előlegeztek. A pápa
+azt izente neki, hogy ne törődjék vele és szentelje magát teljesen a
+Cappella Paolinának. Michelangelo így válaszolt: „Az ember agyával fest,
+nem kezével és aki nem ura agyának, az szégyenben marad. Ezért míg csak
+ügyem rendbe nem jön, nem csinálhatok jó dolgot… Úgy állok itt, hogy
+egész ifjúságomat elvesztettem, hozzáláncolva ehhez a síremlékhez és
+folyton igazolnom kellett magam Leo és Kelemen pápák előtt. Túlságos
+jóhiszeműségem, melyet nem akartak elismerni, tett tönkre! Ilyen az én
+sorsom! Sok embert ismerek, akiknek két- és háromezer tallér jövedelmük
+van, pedig csak hevernek, én pedig a legnagyobb fáradsággal is
+koldusbotra juttatom magam… És még úgy bánnak velem, mint valami
+gazemberrel!… Az emberek előtt – nem mondom, hogy Isten előtt is –
+jóravaló embernek tartom magam, mert sohasem csaltam meg senkit, de
+hogyha alávalók ellen kell védekeznem, még megbolondulok… Nem vagyok
+uzsorás gazember, hanem firenzei nemes polgár, jóravaló ember fia…“[284]
+
+Hogy kielégítse ellenfeleit, saját kezével fejezte be a _Tevékeny élet_
+és _Szemlélődő élet_ szobrait, noha a szerződés erre nem kötelezte.
+
+Végre, 1545 januárjában, II. Julius pápa síremlékét felavatták a San
+Pietro in Vincoli-templomban. Mi maradt meg az eredeti szép tervből? –
+Csak a _Mózes_, amely immár az emlék középpontjává vált, holott egykor
+annak csak részlete volt. A nagy tervnek valóságos torzképe!
+
+Legalább véget ért. Michelangelo megszabadult egész élete
+lidércnyomásától.
+
+
+II.  HIT
+
+  _Signior mie caro, i’te sol chiamo e’nvoco_
+  _Contra l’inutil mie cieco tormento._[285]
+
+Vittoria Colonna halála után Michelangelónak az lett volna vágya, hogy
+visszatérhessen Firenzébe és „atyja sírja mellett pihentesse meg fáradt
+csontjait.“[286] Miután azonban egész életén át a pápák szolgálatában
+állott, utolsó éveit Istennek akarta szentelni. Talán barátnője
+ösztönözte volt erre és az ő utolsó akaratát teljesítette ezzel. Egy
+hónappal Vittoria halála előtt, 1547 január 1.-én kelt brevéjével III.
+Pál pápa a Szent Péter-templom vezérépítészévé nevezte ki Michelangelót
+és az építkezésre korlátlan hatalmat adott neki. Michelangelo nem
+könnyen fogadta el és nem is a pápa rábeszélése indította arra, hogy
+hetvenéves vállaira vegye a legsúlyosabb terhet, amelyet valaha hordott.
+Kötelességet látott benne, isteni küldetést:
+
+„Sokan azt hiszik – magam is azt hiszem, – hogy Isten állitott erre a
+helyre… Mert már öreg vagyok és nincs más, akire hagyhatnám, nem akartam
+otthagyni, hiszen Isten iránt való szeretetből szolgálok és benne van
+minden reményem.“[287]
+
+E szent feladatért semmi fizetést sem fogadott el.
+
+Sok ellenséget talált magával szemben: „Sangallo pártját,“[288] mint
+Vasari mondja és mindazokat az intézőket, szállítókat, vállalkozókat,
+akiknek csalásait leleplezte, holott Sangallo szemet húnyt fölöttük.
+„Michelangelo megszabadította a Szent Péter-templomot a tolvajoktól és
+rablóktól“ – mondja Vasari.
+
+Valóságos szövetség alakult ellene. Élén az orcátlan Nanni di Baccio
+Bigi építész állott, akit Vasari azzal vádol, hogy meg akarta lopni
+Michelangelót és aki arra törekedett, hogy kitúrja őt. Elhiresztelték,
+hogy Michelangelo mitsem ért az építészethez, csak fecsérli a pénzt és
+nem tesz egyebet, csak lerombolja előde művét. Maga az építőbizottság is
+építésze ellen foglal állást és 1551-ben ünnepélyes vizsgálatot
+eszközölt ki, amelyen a pápa elnökölt. Ekkor a felügyelők és munkások
+Michelangelo ellen vallottak, Salviati és Cervini[289] biborosok
+támogatásával. Michelangelo alig tartotta érdemesnek, hogy igazolja
+magát: minden vitát elutasított. – „Nem vagyok köteles“ – mondá Cervini
+biborosnak – „hogy eminenciáddal, vagy bárki mással közöljem, mit kell
+tennem, vagy mit akarok tenni. Csak az a teendőjük, hogy a kiadásokat
+ellenőrizzék. A többi az én dolgom.“[290] – Hajlíthatatlan büszkesége
+sohasem engedte meg, hogy terveit másoknak bemutassa. Munkásainak, midőn
+panaszkodtak, így válaszolt: „A ti dolgotok, hogy falazzatok,
+faragjatok, ácsoljatok, folytassátok mesterségteket és teljesítsétek
+parancsaimat. Hogy mi az én gondolatom, azt sohasem fogjátok megtudni,
+mert méltóságom ellen való lenne.“[291]
+
+A pápák kegye nélkül egy pillanatig sem tarthatta volna magát az
+eljárása által szított sok gyülölet ellen.[292] Csakugyan, midőn III.
+Julius meghalt[293] és Cervini biboros lett pápa, Michelangelo már-már
+elhagyta Rómát. De II. Marcellus csak igen rövid ideig ült a pápai
+trónon és IV. Pál követte őt. Michelangelo, aki ismét bízhatott a pápa
+pártfogásában, folytatta a küzdelmet. Gyalázatnak tartotta, lelki
+üdvösségét féltette volna, ha elhagyja a munkát.
+
+„Erőszakkal állítottak a Szent Péter-templom építésének élére és immár
+körülbelül nyolc éve szolgálok nemcsak ingyen, hanem még nagy káromra és
+hátrányomra is… Most, midőn arra került a sor, hogy a kupolát mielőbb
+beboltozzam, távozásom az építkezés romlása lenne, nekem nagy szégyenem
+az egész kereszténység előtt és lelkemnek nagy bűne.“[294]
+
+Ellenségei nem szereltek le és a küzdelem egy időre tragikus fordulatot
+vett. 1563-ban Michelangelo leghívebb segédjét, Pier Luigi Gaetát, lopás
+hamis vádja alatt bebörtönözték és az építésvezetőt, Cesare da
+Casteldurantét, tőrrel leszúrták. Michelangelo erre azzal válaszolt,
+hogy Cesare helyébe Gaetát nevezte ki. Az építőbizottság elkergette
+Gaetát és Michelangelo ellenségét, Nanni di Baccio Bigiót nevezte ki.
+Michelangelo, magán kívül, nem mutatkozott többé az épületnél.
+Elhíresztelték, hogy lemondott a vezetésről és a bizottság helyettesének
+Nannit tette meg, aki azonnal a mester szerepét kezdte játszani. Arra
+számított, hogy utoljára is majd kifárasztja a nyolcvannyolc éves, beteg
+és halódó öreg embert. Nem ismerte ellenfelét. Michelangelo azonnal
+felkereste a pápát és azzal fenyegetőzött, hogy elhagyja Rómát, ha nem
+szolgáltatnak neki igazságot. Új vizsgálatot követelt, rábizonyította
+Nannira, hogy nem képes megfelelni és hogy hazudik, végül is
+elüzette.[295] Ez 1563 szeptemberében történt, négy hónappal halála
+előtt. Igy, utolsó órájáig küzdenie kellett a féltékenység és gyűlölet
+ellen.
+
+Ne szánakozzunk rajta. Tudott védekezni és még halálraváltan is képes
+volt egymaga „széttépni tízezer ilyen fajzatot,“ – ahogy egykor
+öccsének, Giovan Simonenak mondta volt.
+
+* * *
+
+A Szent Péter-templom nagy művén kívül Michelangelo élete végén egyéb
+építészeti feladatokkal is foglalkozott: a Capitoliummal,[296] a Santa
+Maria degli Angeli-templommal,[297] a firenzei _Laurenziana_
+lépcsőjével,[298] a Porta Piával és főképen a San Giovanni dei
+Fiorentini-templommal, amely az utolsó volt nagy tervei közül és, mint a
+többi, ez is abban maradt.
+
+A firenzeiek kérték volt fel, hogy építse fel nemzetük templomát
+Rómában; erre nézve maga Cosimo herceg hizelgő levelet írt neki és
+Michelangelo, akit Firenze iránt táplált szeretete éltetett, fiatalos
+lelkesedéssel vállalkozott a munkára.[299] Azt mondta földieinek, „hogy
+ha végrehajtják tervét, sem a rómaiaknak, sem a görögöknek nem volt soha
+hasonló templomuk; ilyen szavakat – mondja Vasari – sem azelőtt, sem
+azután nem ejtett ki soha, mert rendkívül szerény vala.“ A firenzeiek
+elfogadták a tervet és semmit sem változtattak rajta. Tiberio Calcagni,
+Michelangelo barátja, az ő vezetése alatt készítette el a templom
+famintáját: – „oly ritka művészetű alkotás volt, hogy szépségre,
+gazdagságra és változatosságra nézve nem volt párja. Megkezdték az
+építést és 5000 tallért elköltöttek. Azután elfogyott a pénz, abbamaradt
+a dolog és Michelangelo igen nagyon bánkódott miatta.“[300] Sohasem
+építették fel a templomot és még mintája is eltűnt.
+
+Ez volt Michelangelo utolsó művészi csalódása. Miképen remélhette volna,
+midőn halála közeledett; hogy a Szent Péter-templom, amelyet alig
+kezdtek még meg, valaha elkészül, hogy műveinek bármelyike is túl fogja
+élni őt? Ha szabadságában lett volna, talán szétzúzta volna őket. Utolsó
+szobrászati művének, a firenzei székesegyházban levő _Levétel a
+keresztről_ csoportnak története tanúságot tesz róla, mennyire elszakadt
+már a művészettől. Ha mégis foglalkozott még szobrászattal, ezt nem a
+művészetben, hanem Krisztusban való hitétől indíttatva tette „és mert
+szelleme és ereje nem állhatta meg, hogy ne alkosson.“[301] De midőn
+elkészítette művét, szétzúzta.[302] „Teljesen elpusztította volna, ha
+szolgája, Antonio nem könyörög érte, hogy adja neki.“[303]
+
+Ilyen közömbös volt már Michelangelo, a halál küszöbén, művei iránt.
+
+* * *
+
+Vittoria halála óta semmi nagy vonzalom sem derítette már fel életét. A
+szerelem eltűnt belőle:
+
+  Szerelmes szívemnek kihűlt a lángja:
+  Kisebb bajt a nagyobb baj egyre űz,
+  Kopottan foszla szét lelkemnek szárnya.[304]
+
+Elvesztette testvéreit és legjobb barátait. Luigi del Riccio 1546-ban
+halt meg, Sebastiano del Piombo 1547-ben; öccse, Giovan Simone 1548-ban,
+legifjabb öccse, Gismondo, akivel soha sem volt bizalmasabb viszonyban,
+1555-ben. Családias, bár zsörtölődő érzelmeit árván maradt
+unokaöccseire, legidősb öccsének, Buonarrotónak gyermekeire vitte át.
+Ketten voltak: egy leány, Cecca (Francesca) és egy fiú, Lionardo. Ceccát
+kolostorban helyezte el Michelangelo, gondoskodott kelengyéjéről,
+fizette tartásdíját, meglátogatta és midőn férjhezment,[305] egyik
+birtokát adta neki hozományúl.[306] Magára vállalta Lionardo nevelését,
+aki atyja halálakor kilenc éves volt. Vele folytatott hosszú levelezése,
+mely gyakran emlékeztet Beethovennek és unokaöccsének levelezésére,
+tanúságot tesz arról a komolyságról, amelylyel atyai hivatását
+betöltötte.[307] De a gyakori mérgelődések nem maradhattak el. Lionardo
+nem egyszer próbára tette nagybátyja türelmét, amely különben sem volt
+nagy. A gyerek rossz írása elég volt arra, hogy kihozza sodrából
+Michelangelót. Az ő iránta való figyelem hiányát látta benne:
+
+„Valahányszor levelet kapok tőled, mindig kiüt rajtam a forróság,
+mielőtt el tudom olvasni: nem tudom, hol tanultál irni! Csekély szeretet
+jele!… Azt hiszem, hogy ha a világ legnagyobb szamarának kellene írnod,
+akkor is gondosabban írnál… Utolsó leveledet tűzbe dobtam, mert nem
+voltam képes elolvasni és így nem is válaszolhatok neked. Már több ízben
+megírtam, hogy valahányszor levelet kapok tőled, mindig kiüt rajtam a
+forróság, mielőtt el tudom olvasni. Azért azt mondom neked, hogy ezentúl
+ne írj nekem és ha valamit közölni akarsz velem, keress valakit, aki
+irni tud, mert az én fejem nem arra való, hogy leveleiddel
+kínlódjam.“[308]
+
+Természettől fogva bizalmatlan volt és még gyanakvóbbá vált testvérei
+viselkedése következtében, nem áltatta tehát magát unokaöccse alázatos
+és mézes-mázos érzelmeinek őszinteségével, mert úgy vélte, hogy annak
+vonzódása főleg pénzes ládájára irányúl, amelyről a gyerek tudta, hogy
+örökölni fogja azt. Michelangelo tartózkodás nélkül meg is mondta ezt
+neki. Egy ízben, midőn halálos beteg volt, megtudja, hogy Lionardo
+Rómába sietett és itt tapintatlan lépéseket tett. Dühében ezt írja neki:
+„Lionardo! Rosszúl voltam, te meg Giovan Francesco úrnál úgy tettél,
+mintha már meghaltam volna és érdeklődtél, maradt-e hagyatékom. Hát nem
+juttatok neked Firenzében eleget? Nem tagadhatod meg, hogy atyádhoz
+hasonlítasz, aki Firenzében kikergetett házamból. Tudd meg, hogy olyan
+módon végrendelkeztem, hogy arra, amim itt van Rómában, nem is
+gondolhatsz. Azért menj Isten hírével, ne kerülj elém és ne is írj nekem
+többé.“[309]
+
+Ezek a kifakadások azonban nem nagyon hatották meg Lionardót, annál
+kevésbbé, mert rendesen szeretetteljes levelek és ajándékok követték
+őket.[310] Egy évvel utóbb ismét Rómába sietett, ahová 3000 tallérnyi
+ajándék ígérete édesgette. Michelangelo, akit sértett az érdekből fakadó
+sietség, ezt írta neki: „Ami azt illeti, hogy oly lázas sietséggel
+jöttél Rómába, nem tudom, vajjon oly gyorsan eljöttél volna-e, ha
+nyomorban lettem volna és nem lett volna kenyerem… Azt mondod, hogy
+irántam való szeretetből volt kötelességed eljönni. Igen, a szú
+szeretete a fa iránt![311] Ha szeretnél, ezt írtad volna: Michelagniolo,
+csak költse azt a háromezer tallért magára, mert eleget adott már
+nekünk; kedvesebb előttünk élete, mint vagyona. Már negyven évig éltetek
+énbelőlem és sohasem volt hozzám egy jó szavatok, nem hogy
+egyebetek.“[312]
+
+Súlyos kérdés volt Lionardo házassága. Hat évig foglalkoztatta a
+nagybácsit és az unokaöccsöt.[313] A simulékony Lionardo kedvében járt
+nagybátyjának, kitől örökséget remélt, elfogadta minden észrevételét,
+engedete, hogy ő válogasson, birálgasson a kinálkozó házasságok ügyében,
+hogy elvesse azokat. Ő maga közömbösnek látszott. Michelangelót ellenben
+annyira izgatta a dolog, mintha csak ő készült volna megházasodni. A
+házasságot komoly ügynek tekintette, melynek legcsekélyebb feltétele a
+szerelem, nem sokkal súlyosabban esett a latba a vagyon sem: a fő dolog
+az egészség és feddhetetlenség volt. Keresetlen tanácsokat adott,
+amelyek épen nem voltak költőiek, de egészségesek és józanok: „A
+házasság nagy elhatározás; jusson eszedbe az is, hogy a férj és feleség
+között mindig legalább tiz évnyi különbségnek kell lennie. A jóságon
+kívül tekints az egészségre is… Több személyről beszéltek nekem:
+némelyik tetszett, másik nem. Ha gondolsz reá, írj nekem, abban az
+esetben, ha az egyik inkább kedvedre való lenne, mint a másik: majd
+megmondom véleményemet… Szabadságodban van akár egyiket, akár másikat
+elvenni, ha ugyan nemes származású és jó nevelésű. Inkább ne legyen
+hozománya, mint hogy nagy hozománya legyen, – hogy békében élhess…[314]
+A napokban egy firenzei polgár beszélt nekem egy Ginori leányról és
+elmondta, hogy szóltak neked róla és hogy tetszik neked. Nem hiszem,
+hogy igaz és nem adhatok tanácsot, mert nem tudok róla. De már az nem
+tetszik nekem, hogy olyant végy el, akit atyja nem adna hozzád, ha illő
+hozományt tudna neki adni. Azt szeretném, hogy ha valaki hozzád akarja
+adni leányát, az hozzád adja, ne vagyonodhoz… Csakis a lélek és test
+egészségét és a vér nemességét tekintsd és erkölcseit és hogy kik a
+szülei, mert ez igen fontos… Igyekezzél olyan asszonyt találni, aki
+szükség esetén nem resteli, hogy a konyhaedénynyel és egyéb házi
+dologgal foglalkozzék… Ami a szépséget illeti, ne törődjél vele
+túlságosan, hiszen te sem vagy a legszebb legény Firenzében, csak ne
+legyen nyomorék vagy visszataszító…“[315]
+
+Úgy látszik, mintha hosszú keresgélés után rátaláltak volna a ritka
+madárra. De utolsó pillanatban mégis találtak benne egy olyan hibát,
+amely meghiusította a dolgot: „Utolsó leveledből arról értesülök, hogy
+rövidlátó, amit nem tartok csekély hibának. Figyelmeztetlek tehát, hogy
+én itt még semmit sem igértem és mivel te ott sem igértél még semmit,
+azt hiszem, legjobb lesz bele nem bocsájtkozni, ha ugyan bizonyos vagy
+benne.“[316]
+
+Lionardo csügged. Csodálja, hogy nagybátyja minden áron meg akarja
+házasítani. „Megerősítlek benne“ – válaszol Michelangelo – „hogy
+családunk velünk ki ne haljon, ha azért a világ nem is pusztulna el, de
+hiszen mindegyik állat igyekszik, hogy fenntartsa fajtáját. Kivánom
+tehát, hogy nősülj meg.“[317]
+
+Végre Michelangelo is belefárad. Maga is szinte nevetségesnek tartja,
+hogy mindig ő foglalkozik Lionardo házasságával, az meg úgy tesz, mintha
+nem is lenne köze a dologhoz. Kijelenti, hogy nem fog többé
+beleelegyedni: „Hatvan év óta foglalkoztam a ti ügyeitekkel; most öreg
+vagyok és a magaméival kell törődnöm.“
+
+Ugyanekkor értesül róla, hogy unokaöccse eljegyezte Cassandra Ridolfit.
+Örül neki, szerencsét kíván és 1500 arany hozományt ígér. Lionardo
+megnősül.[318] Michelangelo üdvözli a fiatal házaspárt és gyöngysort
+ígér Cassandrának. De az öröm mégsem akadályozza meg abban, hogy ne
+figyelmeztesse unokaöccsét: „Nem értek az ilyesmihez, de úgy tűnik fel
+nekem, hogy mindent rendbe kellett volna hoznod, mielőtt házadba vetted
+az asszonyt… Az ilyen pénzdologból mindig egyenetlenség keletkezik.“
+Ezzel a tréfás intelemmel fejezi be levelét: „Igyekezzél élni és gondold
+meg jól, mert mindig sokkal nagyobb az özvegyasszonyok száma, mint az
+özvegyembereké.“[319]
+
+Két hónappal utóbb az igért nyakék helyett két gyűrűt küld Cassandrának;
+egyiket gyémánt, a másikat rubin diszítette. Cassandra köszönete jeléül
+nyolc inget küld neki. Michelangelo így ír Lionardónak: „Igen szépek,
+főleg a vászon: nagyon örülök nekik. Mégis rosszul esik, hogy
+megfosztottátok magatokat, mert nekem elég van. Köszönd meg Cassandrának
+az én nevemben és ajánld föl neki azt, amit itt szerezhetek, valami
+római dolgot vagy egyebet. Nem fogok megfeledkezni róla… Most csak
+csekélységet küldhettem, más alkalommal majd valami olyat fogok
+keríteni, amire kedve volna, csak tudasd velem…“[320]
+
+Csakhamar megszületnek a gyermekek: az első fiú, akit Michelangelo
+kívánságára Buonarrotónak kereszteltek,[321] majd a második,
+Michelangelo,[322] aki azonban kevéssel születése után meghal. Az öreg
+nagybácsi, aki 1556-ban meghívja a fiatal párt, hogy látogassák meg
+Rómában, szeretettel vesz részt a család örömében, bánatában, de soha
+sem engedi meg rokonainak, hogy az ő ügyeivel, akár egészségével is
+foglalkozzanak.
+
+* * *
+
+Családi kötelékein kívül Michelangelónak kiváló és híres emberek
+barátságában is része volt.[323] Zord kedélye mellett is hamis képet
+nyernénk róla, ha – Beethoven mintájára dunamelléki parasztnak
+képzelnők. Olasz arisztokrata volt, magas kulturájú és fínom fajtájú.
+Serdülő kora óta, melyet a San Marco kertjeiben, Lorenzo il Magnifico
+környezetében töltött, érintkezésben maradt mindazokkal, akiket Itália
+nagyurai, fejedelmei, főpapjai,[324] irói[325] és művészei[326]
+legjobbjai közé sorolt. A szellemességben versenyre kelt Francesco Berni
+költővel,[327] levelezett Benedetto Varchival, költeményeket váltott
+Luigi del Riccióval és Donato Giannottival. Keresték társalgását, a
+művészetről szóló mély észrevételeit és megjegyzéseit Dantéról, akit
+senki sem ismert úgy, mint ő. Egy római hölgy[328] azt írta róla, hogy
+amikor akart, „fínom, lebilincselő modorú nemesember volt és mint
+ilyennek, alig akadt párja Európában.“ Giannotti és Francesco d’ Ollanda
+párbeszédei fínom udvariasságát és nagyvilágias modorát mutatják be.
+Fejedelmekhez intézett némely levelei[329] még azt is elárulják, hogy
+könnyű szerrel tökéletes udvari ember válhatott volna belőle. A világ
+sohasem húzódott tőle vissza; ő tartotta magát távol tőle és csak rajta
+állott, hogy diadalmas életet éljen. Itália számára geniuszának
+megtestesülése volt. Pályájának végén, mint az egyedüli, aki a nagy
+renaissance művészei közül még életben maradt, annak személyesítője
+volt, ő magában egy egész dicsőséges évszázad. A fejedelmek meghajoltak
+királysága előtt. Nemcsak a művészek tekintették mintegy emberfölötti
+lénynek.[330] I. Ferenc és Caterina de’ Medici hódolt neki.[331] Cosimo
+de’ Medici szenátornak akarta kinevezni[332] és midőn Rómába jött,[333]
+mint egyenrangúval bánt vele, maga mellé ültette, bizalmasan társalgott
+vele. Cosimo fia, Don Francesco de’ Medici, levett süveggel fogadta,
+„tanúságot téve a páratlan ember iránt való határtalan
+tiszteletéről.“[334] Nem kevésbbé becsülték benne géniuszát mint „nagy
+erényét.“[335] Aggkorát ugyanannyi dicsőség övezte, mint Goetheét és
+Victor Hugóét. De más fából volt faragva. Nem szomjazott népszerűségre,
+mint az egyik és nem volt meg benne a világ és az uralkodó rend iránt
+való polgári tisztelet, mint a másikban, akármilyen szabad volt is ez.
+Megvetette a dicsőséget, megvetette a világot és ha pápákat szolgált,
+„ezt kényszerűségből tette.“ Nem is csinált belőle titkot, hogy „még a
+pápák is bosszantották és megharagították olykor, ha vele beszélgettek
+és érte küldtek“ és hogy „parancsaik ellenére nem jelent meg, ha nem
+volt hozzá kedve.“[336] – „Ha valaki természettől, vagy akár
+nevelésénél, akár születésénél fogva megveti a szertartásosságot és
+képmutatást, bizony nem volna észszerű, ha meg nem hagynók a maga
+életmódjában. És ha az az ember oly szerény, hogy nem kér belőletek, mit
+akartok tőle? Miért akarjátok, hogy része legyen azokból a hiú
+dolgokból, amelyekre az ő magányossága nem való?… Nem lehet kiváló ember
+az, aki inkább a balga embereknek tesz eleget, mint a maga
+hívatásának.“[337]
+
+A világgal tehát csakis elkerülhetetlen összeköttetésben vagy teljesen
+szellemi érintkezésben állott. Nem eresztette közel magához és a pápák,
+a fejedelmek, az irodalom emberei és a művészek kevés helyet foglaltak
+el életében. Közülök csak kevés iránt volt igaz rokonérzése és azokkal
+is csak ritkán kötött tartós barátságot. Szerette barátait, nagylelkű
+volt irántuk, de hevessége, büszkesége, gyanakvása gyakran halálos
+ellenségeivé tette azokat, akiket leginkább lekötelezett. Ezt a szép,
+szomorú levelet írta egyszer: „A szegény hálátlannak az a természete,
+hogy ha megsegítitek szükségében, azt mondja, hogy ő előlegezte azt,
+amit adtok neki; ha valami munkához juttatjátok, hogy jót tegyetek vele,
+mindig azt mondja, hogy kénytelenségből tettétek és azért bíztátok reá,
+mert magatok nem vagytok reá képesek. Valahány jótéteményben részesül,
+mindegyikről azt mondja, hogy a jótevő kénytelen volt vele. Ha pedig a
+jótétemények, amelyek érik, nyilvánvalók és le nem tagadhatók, a
+hálátlan addig vár, míg az, aki jót tett vele, valami nyilvános hibát
+követ el, hogy legyen alkalma rosszat mondani róla, hogy elhigyjék neki,
+ha lekötelezettségét lerázza magáról. Velem mindig úgy jártak el és
+sohasem volt velem senkinek dolga (kézműveseket értek), hogy teljes
+szívemből jót ne tettem volna vele. Azt mondják, hogy különc és eszelős
+vagyok, de ez csak nekem árt, pedig ezen az alapon szidnak és gyaláznak
+engem: ez minden jóravaló ember jutalma.“[338]
+
+* * *
+
+Saját házában elég ragaszkodó, de általában közepes segédei voltak.
+Azzal gyanúsították, hogy szándékosan választ ilyeneket, csak hogy
+tanulékony eszközei legyenek, nem munkatársai, – ami különben jogos lett
+volna. De Condivi azt mondja, hogy „nem igaz, amit sokan ráfogtak,
+mintha nem akart volna tanítani, sőt örömest tette… A balsors azonban
+úgy akarta, hogy kevéssé megfelelő egyénekre akadt, vagy ha megfelelők
+voltak is, nem volt kitartásuk, hanem alig hogy néhány hónapig az ő
+vezetése alatt voltak, már mestereknek tartották magukat.“
+
+Kétségtelen különben, hogy az első dolog, amit segédeitől megkövetelt,
+az volt, hogy teljesen vessék magukat neki alá. Amilyen kérlelhetetlen
+volt azok iránt, akik vele szemben függetlenséget fitogtattak, annyira
+elhalmozta szerény és hű tanítványait elnézése és nagylelkűsége
+kincseivel. A lusta Urbano, „aki nem akart dolgozni“[339] – jól tette
+különben, mert ha dolgozott, ügyetlenségével helyrehozhatatlanúl
+elrontotta a Santa Maria sopra Minerva _Krisztusát_, – betegsége alatt
+atyai gondjainak tárgya volt;[340] Michelangelót „legjobb atyának“
+nevezte. – Piero di Giannotót „úgy szerette, mintha fia lett volna.“ –
+Silvio di Cepparello, aki tőle kilépett és Andrea Doria szolgálatába
+szegődött, bánkódott és könyörög neki, hogy vegye vissza. – Antonio Mini
+megható története egyik példája annak a nagylelkűségnek, amelylyel
+Michelangelo segédei iránt viseltetett. Mini, aki Vasari szerint
+„jóindulatú volt, de kevéssé értelmes“, egy szegény firenzei özvegy
+leányát szerette. Szüleinek kívánságára Michelangelo eltávolította
+Firenzéből. Antonio Franciaországba akart menni.[341] Michelangelo
+királyi módon megajándékozta „valamennyi rajzával és kartonjával, a
+_Léda_ festményével[342] és valamennyi viasz- és agyagmintával, melyet
+akkor készített.“ E kincsek birtokában Antonio elutazott.[343] De a
+balsors, amely Michelangelo terveire nehezedett, még súlyosabban
+sujtotta szerény barátja terveit. Elment Párisba, hogy a Lédát a
+királynak bemutassa. I. Ferenc távol volt; Antonio egy olasz barátja,
+Giuliano Buonaccorsi őrizetében hagyta a _Lédát_ és visszatért Lyonba,
+ahol letelepedett. Midőn néhány hónap múlva ismét Párisba ment, a _Léda_
+eltűnt: Buonaccorsi saját számlájára adta el I. Ferencnek. Antonio,
+őrjöngve, anyagi eszközök és védelem lehetősége nélkül elmerült az
+idegen városban és az 1533. év végén bánatába belehalt.
+
+De valamennyi segédje közül legjobban szerette az Urbino néven ismert
+casteldurantei Francesco d’ Amadoret, akinek mestere szeretete
+halhatatlanságot biztosított. 1530 óta volt Michelangelo szolgálatában
+és az ő parancsai szerint dolgozott II. Julius síremlékén. Michelangelót
+nyugtalanította későbbi sorsa.
+
+„Azt mondta neki: Mit csinálsz, ha meghalok?
+
+Urbino igy válaszolt: Mást fogok szolgálni.
+
+– Ó te szerencsétlen! – mondá Michelangelo, majd megóvlak a
+nyomorúságtól.
+
+És egyszerre 2000 tallért adott neki: olyan ajándékot, aminőt csak a
+császárok és pápák adhatnak.“[344]
+
+De Urbino halt meg előbb.[345] A halálát követő napon Michelangelo ezt
+írta unokaöccsének: „Értesítlek, hogy Urbino tegnap este négy órakor
+nagy fájdalmamra meghalt. Oly bánatban és keserűségben hagyott itt, hogy
+édesebb lett volna vele együtt meghalnom, annyira szerettem. Meg is
+érdemelte, mert derék ember volt, hű és becsületes. Halálával szinte
+magam is elvesztettem életemet és nem jutok nyugalomhoz.“
+
+Fájdalma oly mély volt, hogy három hónap múlva még emésztőbbnek
+mutatkozik a Vasarihoz intézett híres levélben:
+
+„Giorgio uram, kedves barátom! Nehezen írok ugyan, de levelére
+válaszolva mégis írok valamit. Tudja, hogy Urbino meghalt, ami reám
+nézve Istennek igen nagy kegyelme, de egyúttal súlyos veszteség és
+végtelen fájdalom is. A kegyelem abban áll, hogy míg életében életben
+tartott, halálával megtanított nem kelletlenül, hanem a halál
+óhajtásával meghalni. Huszonhat évig tartottam magamnál és igen
+megbízhatónak s hűnek találtam. Most, miután gazdaggá tettem és tőle
+vártam, hogy öregségemnek támasza lesz, eltávozott tőlem és csak az a
+reményem maradt, hogy a Paradicsomban viszont fogom látni. Ennek jelét
+adta Isten az ő boldog halálával, mert a halálnál sokkal inkább bántotta
+az, hogy ebben az álnok világban annyi baj között életben hagy engem.
+Igaz ugyan, hogy lényem nagyobb része vele ment és nekem csak végtelen
+nyomorúság maradt.“[346]
+
+E nyugtalan lelkiállapotában megkérte unokaöccsét, hogy látogassa meg
+Rómában. Lionardo és Cassandra, akik nyugtalankodtak bánata miatt,
+odautaztak és igen elgyengülve találták. Új erőt merített abból a
+kötelezettségből, amely azzal járt, hogy Urbino kérésére elvállalta fiai
+gyámságát; egyikök keresztfia volt és az ő nevét viselte.[347]
+
+* * *
+
+Egyéb, különös barátságai is voltak. A társadalom kényszere ellen
+irányuló reakció szükségénél fogva, mely az erős természetekben oly
+erős, szívesen látott környezetében egyszerű lelkű embereket, akiknek
+váratlan ötletei és szabad modora ínyére voltak, – olyan embereket, akik
+nem voltak olyanok mint mindenki. Ilyen volt Topolino, a carrarai
+kőfaragó, „aki azt képzelte magáról, hogy jeles szobrász és sohasem
+eresztett el Rómába márványnyal megrakott bárkát anélkül, hogy ne
+küldött volna vele három-négy kis alakot, amelyeket ő mintázott és
+amelyek holtra nevettették Michelangelót“,[348] – Menighella, a
+valdarnói festő, „aki időről-időre elment Michelangelóhoz, hogy
+rajzoljon neki egy Szent Rókust vagy Szent Antalt. Ezeket aztán
+kiszínezte és eladta a parasztoknak. És Michelangelo, akitől oly nehezen
+kapták meg a legkisebb munkát is a királyok, mindent félretett, hogy
+Menighella utasításai szerint elkészítse ezeket a rajzokat, köztük egy
+csudaszép _Krucifixust_,“[349] – egy borbély, aki a festészetbe ütötte
+az orrát és akinek _Szent Ferenc stigmatizálását_ ábrázoló kartont
+rajzolt, – római munkásainak egyike, aki II. Julius síremlékén dolgozott
+és aki azt hitte, hogy tudtán kívül nagy szobrász lett belőle, mert
+híven követve Michelangelo utasításait, csodálkozására szép szobrot
+hozott ki a márványból, – Piloto, a Lasca néven ismert csintalan ötvös;
+– a naplopó Indaco „aki épúgy szeretett fecsegni, mint amennyire utálta
+a festést“ és aki azt szokta volt mondani, „hogy az örökös munka élvezet
+nélkül nem keresztényhez méltó“[350], főleg a nevetséges és ártalmatlan
+Giuliano Bugiardini, akit Michelangelo különösen szeretett.
+„Bugiardiniban valami természetes jóság és egyszerűség volt, semmi
+rosszindulat vagy irígység és ez végtelenül tetszett Michelangelónak.
+Nem volt más nagyobb hibája sem, legfeljebb az, hogy túlságosan szerette
+saját műveit. … Michelangelo boldognak nevezte, mert annyira meg volt
+elégedve azzal, amit tudott, mig ő boldogtalan volt, mert soha egy
+munkája sem elégítette ki teljesen… Midőn Ottaviano de’ Medici úr
+titokban megkérte Giulianót, hogy fesse le Michelangelót, az munkához
+látott. Miután Michelangelo két óra hosszat ült már, kedve támadt
+beszélgetni, mire Giuliano így szólt hozzá: Michelangelo, ha meg akarod
+magad nézni, gyere ide, mert már lekaptam arcod formáját. Michelangelo
+felállt és megnézte az arcképet, majd nevetve mondta Giulianónak: Mi az
+ördögöt csináltál? Hiszen egyik szememet a halántékra festetted, győződj
+csak meg róla. Erre Giuliano egy darabig csak állt, sokszor
+összehasonlította a képmást az eredetivel, majd frissiben így szólt: Én
+nem találom, de ülj le és majd meglátom úgy van-e. – Michelangelo, aki
+tudta, mi a hiba és ismerte Bugiardini tévedését, mosolyogva leült és
+Giuliano sokáig nézte hol Michelangelót, hol a képet, végre is e
+szavakkal állott fel: A dolog úgy van, ahogy én rajzoltam és a valóság
+ilyennek mutatkozik nekem. – Ez tehát – jegyezte meg Michelangelo – a
+természet hibája; folytasd csak és ne kegyelmezz se az ecsetnek, se a
+művészetnek.“[351]
+
+Ez az elnézés, amely Michelangelónak nem volt más emberekkel szemben
+szokása és amelyet ezekre a kis emberekre pazarolt, nem kevésbbé
+vezethető vissza gúnyolódó kedvére, mely az emberi ferdeségeken
+mulat,[352] mint szeretetteljes részvétre e szegény bolondok iránt, akik
+nagy művészeknek tartották magukat és talán őt magát arra indították,
+hogy saját bolondságát meglássa. Sok mélabús és groteszk irónia volt
+ebben.
+
+
+III.  MAGÁNY
+
+_L’anima mia, che chon la morte parla_[353]
+
+Így élt ő, egyedül szerény barátaival: – segédeivel és bolondjaival – és
+még ezeknél is szerényebb barátaival, háziállataival, tyúkjaival és
+macskáival.[354]
+
+De valójában egyedül volt, mindinkább egyedül. „Mindig egyedül vagyok“ –
+írja 1548-ban unokaöccsének – „és senkivel sem beszélek.“ –
+Lassan-lassan elszokott nemcsak az emberek társaságától, hanem
+szükségleteiktől, gyönyöreiktől, gondolataiktól is.
+
+Az utolsó nagy érzés, amely még korának embereihez fűzte – a
+köztársasági láng – szintén kialudt. Még egyszer, utoljára felcikázott,
+két súlyos betegsége idején, 1544-ben és 1546-ban, midőn barátja Riccio
+a köztársasági és száműzött Strozziak házába fogadta őt. Michelangelo
+lábbadozóban megkérte Roberto Strozzit, aki mint menekült Lyonban
+tartózkodott, hogy juttassa eszébe a francia királynak ígéreteit:
+megjegyezte, hogy az esetre, ha I. Ferenc visszaállítja Firenze
+szabadságát, ő saját költségén bronz lovasszobrot állít neki a Signoria
+terén.[355] – Hogy meghálálja az élvezett vendégszeretetet, 1546-ban
+Strozzinak adja a két _Rabszolgá_-t, melyeket az I. Ferencznek
+ajándékoz.
+
+De ez a politikai láznak már csak egy rohama volt, – az utolsó. 1545-ben
+a Giannotti-féle Párbeszédek némely helyén a küzdelem haszontalanságáról
+és a rossznak való ellenszegülés tagadásáról olyan gondolatokat
+hangoztat, amelyek Tolsztoj nézeteit közelítik meg: „Nagy vakmerőség, ha
+valaki meg mer ölni valakit, mert nem tudhatni biztosan, hogy annak
+halálából jó ered-e és hogy életéből nem eredt volna-e jó. Azért nem
+bírom elviselni azokat az embereket, akik azt hiszik, hogy nem lehet jót
+előidézni, hacsak roszszal nem kezdik azt, vagyis gyilkossággal. Az idők
+változnak, új események következnek be, a vágyak átalakúlnak, az emberek
+kifáradnak… Végső eredményképen pedig mindig az következik be, amit nem
+láttak előre.“
+
+Ugyanaz a Michelangelo, aki védelmébe vette volt a zsarnokgyilkosságot,
+most haragudott a forradalmárokra, akik azt képzelik, hogy a világot egy
+cselekedettel megváltoztathatják. Jól tudta, hogy maga is ezek közé
+tartozott és ítéletének keserűsége saját maga ellen fordúlt. Mint
+Hamlet, most már mindenben kételkedett, gondolataiban, gyűlölségeiben és
+mindabban, amiben egykor hitt. Hátat fordított a cselekvésnek. „Az a
+derék ember, aki Giovan Francesco kérdésére azt válaszolta, hogy nem
+vagyok államférfiú, igen kedvesen és tapintatosan járt el, mert igazat
+mondott: ha római dolgaim csak annyi gondot okoznának nekem, mint az
+állami ügyek!“ – írja unokaöccsének.[356]
+
+Valóban nem gyűlölt többé. Már nem volt képes a gyűlöletre. Már késő
+volt.
+
+  Ó jaj nekem, ki vártam túlsokáig,
+  Fáradt vagyok, célhoz mikor jutok!
+  S ha jól meggondolod,
+  A szív, ha büszke, nemes és derék,
+  Szereti megbocsájtva ellenét.[357]
+
+* * *
+
+A Macel de’ Corvi-n lakott, Trajanus forumán. Háza és kertje volt ott.
+Egy szolgával,[358] egy szolgálóval és háziállataival lakott benne.
+Cselédségével nem volt szerencsés keze. Gyakran változtatta őket és
+keserűen panaszkodott emiatt. „Mind hanyag és tisztátlan volt“ – mondja
+Vasari.[359] Nem kevesebb küzdelme volt velük, mint Beethovennek és
+feljegyzései _(Ricordi)_, mint Beethoven _Társalgási füzetei_ megőrizték
+e házi perpatvarok nyomait: – „Ó, bár soha se lett volna itt!“ – írja
+1560-ban, miután Girolama nevű szolgálóját elküldte.
+
+Szobája olyan sötét volt mint a sír.[360] „Pókok ezernyi hálót szőttek
+ott és legombolyították apró orsóikat.[361] – A lépcső közepére a Halált
+festette, koporsóval vállán.[362]
+
+Szegény módra élt, alig evett[363] és „mert nem tudott aludni, éjjel
+felkelt, hogy vésőjével dolgozzék. Papirosból süveget csinált magának és
+annak közepén égő gyertyát hordott fején, úgy hogy az, anélkül, hogy
+kezeit akadályozta volna, megvilágította munkáját.“[364]
+
+Minél öregebb lett, annál teljesebb magányba burkolózott; szükséglet
+volt reá nézve, hogy midőn egész Róma aludt, éjszakai munkában keressen
+menedéket. A csend jótétemény volt számára, az éj barátja volt:
+
+  Sötét vagy bár, ó éj, de mégis édes!
+  Békességed minden munkánk bevégzi;
+  Bölcs az, ki tisztel és valód megérti
+  És méltán vágyik magasztalni téged.
+
+  Te békén elcsitítod mind a gondot,
+  S elringatod hűs szárnyaid tövében
+  S gyakran, mit szőttem álmodó reményben,
+  Mélységből lelkem a magasba hordod.
+
+  Halálnak árnya! minden bút lerontasz
+  S űzöd a rosszat, mely szívünkre támad, –
+  Orvosa vagy te minden összetörtnek.
+
+  S a jóknak is, kik gyengülten lerogytak,
+  Fáradt szeméből messze száll a bánat,
+  Mert szárnyid minden könnyet eltörölnek.[365]
+
+Vasari egy éjjel meglátogatta az aggastyánt, aki egyedül volt sivár
+házában, egyedűl tragikus _Pietà_-jával és elmélkedéseivel: „Midőn
+Vasari kopogtatott, Michelangelo felkelt és gyertyával kezében az
+ajtóhoz ment. Vasari meg akarta tekinteni a szobrot, de Michelangelo
+elejtette a gyertyát, amely kialudt, – csakhogy a vendég ne láthasson
+semmit. Míg Urbino másik gyertyáért ment, a mester Vasari felé fordúlt
+és így szólt: Olyan öreg vagyok, hogy a halál gyakran már ruhámnál fogva
+cibál, hogy menjek vele. Egy szép napon testem ki fog dőlni, mint ez a
+gyertya és mint ez, életem világossága is ki fog aludni.“
+
+Hatalmába vette a halál gondolata, amely napról-napra sötétebb és
+vonzóbb volt.
+
+„Nem ébred bennem már oly gondolat“ – írja Vasarinak – „amelybe a halál
+ne lenne bevésve.“[366]
+
+A halált tekintette egyetlen boldogságának.
+
+  Midőn multamnak feltünik a képe
+  Előttem gyakran s hirtelen,
+  Hamis világ, akkor megismerem,
+  Mi az embernek gyászos tévedése.
+
+  A szív, mely enged végre
+  Hizelgő szódnak és a csalfa kéjnek,
+  Csak kínt okoz és szenvedéseket.
+  És tudja, ki megélte,
+  Hogy csábjaid mit érnek:
+  Békét és üdvöt igérsz, bár neked
+  Nincs és nem is lehet:
+  Nehezen üdvezűl, soká ki él,
+  Míg ifjú lélek könnyen mennybe tér.[367]
+
+*
+
+  Lejártak éveim, int a halál,
+  S Világ! most látom csak, gyönyör mit ér.
+  Bár nincs neked, szavad békét igér
+  S nyugalmat, amit élő nem talál.
+  – – – – – – – – – –
+  Halljátok, így tapasztalám:
+  Az égben üdvöt inkább az remélhet,
+  Korán ki elhagyá e földi éltet.[368]
+
+Midőn unokaöccse Lionardo fiának születését ünnepelte, Michelangelo
+szigorúan korholta érte: „Nem tetszik nekem ez a pompa, mert az embernek
+nem szabad nevetnie, mikor az egész világ sír. Úgy tűnik fel előttem,
+hogy Lionardónak nincs valami erős itélete különösen abban sem, hogy
+annyira ünnepli valakinek a születését azzal a vígsággal, amelyet
+olyannak halála alkalmára kell fenntartani, aki jól élt.“[369]
+
+A következő évben szerencsét kívánt neki ahhoz, hogy zsenge korában
+elvesztette második fiát.
+
+* * *
+
+A természet, amelyet lázas szenvedélyei és géniuszának szelleme
+mindeddig elhanyagoltak,[370] utolsó éveiben vigasztalója lett. Midőn az
+1556. év szeptemberében elmenekült Rómából, amelyet Alba herceg spanyol
+csapatai fenyegettek, Spoletón keresztül vette útját és öt hetet töltött
+ott, tölgy- és olajerdők közepette, áthatva az ősz derült ragyogásától.
+Sajnálattal tért csak vissza Rómába, ahová visszahítták, október végén.
+– „Alig hogy félig kerültem vissza Rómába, mert valóban, csak az
+erdőkben találunk nyugalmat,“ – írja Vasarinak.
+
+„_Veramente e’ non si trova pace se non ne’ boschi._“[371]
+
+Rómába visszatérve a nyolcvankét éves aggastyán szép költeményt írt,
+amelyben dicsőítette a mezőket és a mezei életet, szembehelyezvén a
+városok hazugságaival: ez volt utolsó költői műve, melyben teljesen
+megvan az ifjúság üdesége.[372]
+
+De a természetben, mint a művészetben, mint a szerelemben, Isten volt
+az, akit keresett és akihez napról-napra jobban közeledett. Mindig hívő
+volt. Míg egyrészt sohasem vetette magát alá sem a papoknak és
+szerzeteseknek, sem a vakbuzgó férfiaknak és nőknek és alkalmilag
+ugyancsak kigúnyolta őket,[373] másrészt – úgy látszik – legkevésbbé sem
+kételkedett soha hitében. Atyjának és testvéreinek betegségei és halála
+alkalmából mindig az volt első gondja, hogy vegyék fel a
+szentségeket.[374] Határtalanúl bízott az imádságban, „inkább hitt
+benne, mint bármely orvosságban,“[375] közbenjárásának tulajdonította
+mindazt a jót, amiben része volt és a rosszat, amely nem érte.
+Magányában misztikus imádás válságai lepték meg. Ezek egyikének emlékét
+a véletlen fenntartotta számunkra: egy egykorú leírás bemutatja nekünk a
+Sixtus-kápolna hősének extatikus arcát, amint éjnek idején egyedül
+imádkozik római kertjében és bánatos szemmel könyörög az égnek.[376]
+
+Nem igaz – mint el akarták hitetni[377] – mintha hite közömbös lett
+volna Mária és a szentek tisztelete iránt. Különös lenne protestánsnak
+képzelnünk azt a férfiút, aki életének utolsó húsz évét Szent Péter
+templomának építésére szentelte és akinek utolsó műve, amelyet a halál
+szakított félbe, Szent Péter szobra volt. Ne feledjük, hogy ismételten
+nagy zarándokutakra készült indulni, 1545-ben San Jago di Compostellába,
+1556-ban Loretóba és hogy tagja volt a San Giovanni Decollato (Ker.
+János) testvérületnek. – Igaz azonban, hogy – mint minden nagy
+keresztény – Krisztusban élt és halt.[378] „Szegényen élek Krisztusban“
+– írta atyjának 1512-ben és haldokolva azt kérte, hogy emlékeztessék
+Krisztus szenvedéseire. Vittoria Colonna barátsága és főleg halála óta
+ez a hit emelkedettebb jelleget öltött. Ugyanakkor, midőn művészetét
+majdnem kizárólag Krisztus kínszenvedése[379] dicsőítésének szentelte,
+költészete a miszticizmusban mélyedt el. Megtagadta a művészetet és a
+keresztre feszített Krisztus kitárt karjaiba menekült:
+
+  Éltem futása immár véget ért,
+    S törékeny bárkám tenger viharából
+    Ime a közös kikötőbe száll, hol
+  Felelünk a rossz s a jó tettekért.
+
+  Most látom, mily hiú a képzelem,
+    Mely úrrá tevé életem felett
+    És bálványommá a művészetet,
+  S mily üres mindünk vágya: a szerelem.
+
+  Szerelmi álmok egykor édesek,
+  Hol vagytok most, hogy két halálhoz érek?
+  Az egyik biztos, s int a második.
+
+  Meg nem nyugtat már véső vagy ecset,
+  S egy szerelemhez fordul csak a lélek:
+  Mely a keresztről tárja karjait![380]
+
+* * *
+
+A legtisztább virág azonban, amelyet a hit és szenvedés e boldogtalan
+öreg szívből fakasztott, az isteni könyörületesség volt.
+
+Ez az ember, akit ellenségei fösvénységgel vádoltak,[381] egész életében
+nem szünt meg jótéteményeivel elhalmozni a szerencsétleneket, akár
+ismerte őket, akár nem. Nemcsak mindig a legmeghatóbb gyengédséget
+tanusította a maga és atyja öreg szolgái, – valami Mona Margherita
+iránt, akit az öreg Buonarroti halála után magához fogadott és akinek
+halála „nagyobb fájdalmat okozott neki, mint ha testvére lett
+volna,“[382] – egy szegény asztalos iránt, aki a Sixtus-kápolna
+állványán dolgozott és akinek leányát kiházasította…[383] Hanem
+állandóan segítette a szegényeket, főleg a szemérmes szegényeket.
+Alamizsnálkodásához szívesen vette társakul unokaöccsét és unokahugát,
+meg akarta kedveltetni velük, őket használta fel eszközül, anélkül, hogy
+magát megnevezte volna: mert azt akarta, hogy jótékonysága titokban
+maradjon.[384] „Jobban szeretett jót tenni, mint jótevőnek
+látszani.“[385] – Rendkívűl gyengéd felfogásra vall, hogy főleg a
+szegény leányokra gondolt: titokban kis hozományokat juttatott nekik,
+amelyekkel lehetővé tette számukra, hogy férjhez mehessenek vagy
+kolostorba léphessenek be.
+
+„Tudakozódjál valami polgár után, aki ínségben él és akinek leányai
+férjhezadók vagy kolostorba készülnek,“ – írja unokaöccsének.
+„Polgárokról beszélek“ – jegyzi meg – „akik – noha ínségesek – mégis
+restelnek koldulni. Adj nekik, de titokban és vigyázz, hogy be ne
+csapjanak…“[386]
+
+Más alkalommal:
+
+„Örülnék, ha megtudnál valamit valamely nemes polgár végső
+nyomorúságáról, főleg azok közűl, akiknek házánál leányok vannak és
+értesítenél róla, hogy lelkem érdekében valami jót tehessek vele.“[387]
+
+
+
+
+Epilogus
+
+
+A HALÁL
+
+  … _Et l’osteria_
+  _E’mortre_[388]
+
+A halál, amelyet annyira kívánt és amely oly lassan jött, –
+
+  _c’a miseri la morte è pigra e tardi_[389]
+
+eljött.
+
+Erős szervezete ellenére, amely kiállotta remetei életmódjának
+szigorúságát, a betegség nem kimélte meg. Sohasem gyógyúlt ki teljesen
+az 1544. és 1546. évi két veszedelmes lázból; vesekő,[390]
+köszvény,[391] mindenféle egyéb bajok végre is aláásták egészségét.
+Utolsó éveiből való egyik költeményében szomorú tréfálkozással írja le
+nyomorult testét, amelyet annyi betegség támadott meg:
+
+  Mint korhadó fa, kérge börtönében,
+  Úgy élek én, szegényen, egyedül
+  – – – – – – –
+  Csak zümmögök, mint a darázs bezárva,
+  Csontnál és bőrnél nincsen egyebem
+  S három golyó zörög a skatulyába.{1}
+
+  Kőportól már kipállott a szemem
+  S fogaim hangra meginognak menten,
+  Akárcsak a billentyűk hangszeren.
+
+  Pókhálót őrzök az egyik fülemben,
+  Másikban folyton cirpel egy tücsök;
+  Álom kerül, köhögés kínoz engem.
+  – – – – – – –
+  Rémítő már egész ábrázatom
+  – – – – – – –
+  Világ kegyét adá már a művészet
+  Nekem, majd vesztem okozója volt
+  S szegény öreg, most szolgaságban élek,
+
+  Mely összetör, Halál ha fel nem old.
+  – – – – – – –
+  Hogy összezúzott, kínzott, elcsigázott
+  Küzdelmes éltem és a fogadóm
+  Már a halál – – – – – –[392]
+
+„Kedves Giorgio uram“ – írja Vasarinak 1555 júniusában – „tudom,
+megismeri irásomból, hogy elérkeztem már a huszonnegyedik órába…“[393]
+
+Vasari, aki 1560 tavaszán meglátogatta, rendkívűl elgyengűlve találta.
+Alig járt már ki, alig aludt már és minden arra vallott, hogy már nem
+fog sokáig élni. Minél inkább elerőtlenedett, annál érzékenyebb lett és
+könnyen sírva fakadt.
+
+„Felkerestem az én nagy Michelangelómat,“ – írja Vasari – „Nem tudott
+érkezésemről, azért mintha csak elveszett fiát kapta volna vissza
+váratlanúl, nyakamba borúlt, össze-vissza csókolt és örömében sírt“
+_(lacrimando per dolcezza)_.[394]
+
+Mitsem veszített azonban elméjének élességéből és erélyéből. Ugyanazon
+látogatás alkalmából, amelyről Vasari írt, hosszasan elbeszélgetett vele
+különféle művészeti kérdésekről, tanácsokat adott neki munkáihoz és
+lovon kísérte el a Szent Péter-templomhoz.[395]
+
+Az 1561. év augusztus havában roham érte. Három óra hosszat rajzolt
+egyfolytában, mezítláb, mire hirtelen fájdalmak lepték meg és görcsös
+vonaglásba esett. Szolgája Antonio önkivületben találta. Cavalieri,
+Bandini és Calcagni odasiettek. Midőn odaértek, Michelangelo már magához
+tért. Néhány nap múlva már újból kilovagolt és a _porta Pia_ rajzain
+dolgozott.[396]
+
+A nehezen kezelhető aggastyán semmi szín alatt sem engedte meg, hogy
+vele foglalkozzanak. Barátaira nézve állandó nyugtalanság tárgya volt az
+a tudat, hogy egyedül van, újabb rohamnak kitéve, hanyag és gondatlan
+cselédséggel.
+
+Az örökös, Lionardo, előzetesen már oly kemény visszautasításban
+részesült, midőn nagybátyja egészségi állapota miatt Rómába akart
+utazni, hogy nem merte többé megkockáztatni. 1563 júliusában Daniele da
+Volterrával kérdeztette meg, szívesen látná-e és hogy elejét vegye a
+gyanúnak, amely jövetelének célja tekintetében Michelangelo bizalmatlan
+lelkében keletkezhetett volna, megizente, hogy gazdag és hogy semmire
+sincs már szüksége. Az aggastyán azt a csípős választ juttatta el hozzá,
+hogy nagyon örül, ha így áll a dolog és hogy azt a keveset, amije van, a
+szegényekre fogja hagyni.
+
+Egy hónap múlva Lionardo, akit a válasz épen nem elégített ki,
+megújította a támadást és nyugtalanságát nyilvánította előtte egészségi
+állapota és környezete miatt. Ez alkalomból Michelangelo dühöngő
+levéllel válaszolt, amely tanúságot tesz a nyolcvannyolc éves ember
+bámulatos életerejéről, – hat hónappal halála előtt: „Leveledből látom,
+hogy hitelt adsz némely irígy gazembereknek, akik nem tudnak rajtam
+kifogni és meglopni, tehát mindenféle hazugságot írnak neked. Valóságos
+rablóbanda, te meg olyan együgyű vagy, hogy az én dolgaimban hitelt adsz
+nekik, mintha csak gyerek volnék. Távolítsd el őket, a botrányos, irígy,
+sötét alakokat! Ami a kiszolgálást és egyebet illeti, amiről írsz,
+mondhatom, hogy nem lehetnék jobban és semmi tekintetben sem
+szolgálhatnának ki és láthatnának el hűségesebben. Azt hiszem, azt is
+akarod mondani, mintha meglopnának, én meg azt mondom neked, hogy olyan
+háznépem van, hogy teljesen nyugton lehetek. Törődj tehát magaddal és ne
+gondolj az én dolgaimmal, mert szükség esetén tudok magamra vigyázni,
+hiszen nem vagyok gyerek. Jó egészséget!“[397]
+
+De nemcsak Lionardo nyugtalankodott Michelangelo öröksége miatt. Egész
+Itália Michelangelo örököse volt, – főleg a toscanai herceg és a pápa,
+akik súlyt helyeztek arra, hogy el ne veszítsék a San Lorenzo- és Szent
+Péter-templomok építésére vonatkozó rajzokat és terveket. Az 1563. év
+júniusában Cosimo herceg, Vasari ösztönzésére megbízta követét, Averardo
+Serristorit, hogy járjon el titokban a pápánál oly célból, hogy –
+tekintve Michelangelo testi erejének hanyatlását – tartsák gondos
+megfigyelés alatt háznépét és mindazokat, akik nála megfordulnak.
+Hirtelen halál esetén haladéktalanúl el kellene készíteni a leltárt
+minden vagyonáról: a rajzokról, kartonokról, iratokról, pénzről és
+ügyelni arra, hogy a beálló rendetlenségben semmit se vigyenek el. Ily
+irányban intézkedtek is, de természetesen óvakodtak, nehogy Michelangelo
+megtudjon valamit.[398]
+
+Ez az elővigyázat nem volt felesleges. Elérkezett az óra.
+
+Michelangelo utolsó levele 1563 december 28.-án kelt. Egy év óta már
+alig írt saját kezével; tollba mondott és aláírt. Daniele da Volterra
+intézte levelezését.
+
+Mindig dolgozott. 1564 február 12.-én egész nap, állva, _Pietà_-jával
+foglalkozott.[399] 14.-én láz lepte meg. Tiberio Calcagni, akit
+értesítettek, odasiet, de nem találja otthon. Bár esett, gyalogsétára
+indult a Campagnába. Midőn hazatért, Calcagni azt mondta neki, hogy ez
+nem észszerű, hogy nem kellett volna ily rossz időben kimennie.
+
+„Mit akar?“ – válaszolt Michelangelo „Beteg vagyok és sehol sem találok
+nyugalmat.“
+
+Beszédének bizonytalansága, nézése, arcszíne erősen nyugtalanította
+Calcagnit. „A vég nem következhetik be mindjárt. De nagyon félek, hogy
+már nincs messze“ –, írja Lionardónak.[400]
+
+Ugyanaz nap Michelangelo kérette Daniele da Volterrát, hogy jőjjön el
+hozzá és maradjon mellette. Daniele elhívatta az orvost, Federigo
+Donatit, február 15.-én pedig, Michelangelo kivánságára, megírta
+Lionardónak, hogy eljöhet, „de nagyon vigyázzon, mert az utak
+rosszak.[401] Most hagyom el“ – folytatja Daniele „kevéssel nyolc óra
+után; teljesen magánál van, békés hangulatban, de makacs kábulásban. Ez
+annyira terhére volt, hogy ma délután, három és négy óra között ki akart
+lovagolni, amint minden este szokott, ha szép az idő. De a hideg és
+fejének és lábainak gyengesége megakadályozták benne: visszafordúlt
+tehát és a kandalló mellett levő karosszékbe ült, amelyet sokkal jobban
+szeret ágyánál.“
+
+A hű Cavalieri volt mellette.
+
+Csak a halálát megelőző napon egyezett bele, hogy ágyba feküdjék. Teljes
+öntudattal tollba mondotta a végrendeletet, barátai és háznépe
+közepette. „Lelkét Istennek, testét a földnek“ ajánlotta. Azt kivánta,
+„hogy legalább halva visszatérhessen“ kedves Firenzéjébe. – Azután
+átment.
+
+  Szörnyű viharból már a csendes révbe.[402]
+
+Február hónapnak egyik pénteki napján volt, este öt óra felé.[403]
+
+  „Utolsó napjaim közül…
+  Legelső nap csendesb birodalomban.“[404]
+
+Végre pihent. Elérte vágyainak célját: kiemelkedett az időből.
+
+  _Beata l’alma, ove non corre tempo!_[405]
+
+* * *
+
+Ilyen volt ez az élet, isteni bánattól eltelve.
+
+  Fuss’ io pur lui! e’ a tal fortuna nato,
+  Per l’aspro esilio suo con la virtute
+  Dare’ del mondo il piu felice stato.[406]
+
+* * *
+
+E tragikus történet végén kétség gyötör. Azt kérdem magamtól, hogy midőn
+azoknak, akik szenvednek, a szenvedésben társakat akartam adni, hogy
+támogassák őket, nem toldottam-e még meg ezek szenvedésével amazokét.
+Talán úgy kellett volna cselekednem, mint oly sok másnak és a hősöknek
+csak heroizmusát mutatnom be és fátyolt borítanom a bennök rejlő
+szomorúság örvénye fölé?
+
+– De nem! Az igazság! Nem igértem barátaimnak hazugság árán vett
+boldogságot, – boldogságot minden ellenére, minden áron. Az igazságot
+igértem nekik, még ha a boldogság árán is, a férfias igazságot, amely az
+örök lelkeket kovácsolja. Kemény a lehellete, de tiszta: füröszszük meg
+benne vérszegény sziveinket.
+
+A nagy lelkek olyanok, mint a magas hegycsúcsok. Szél süvölt körülöttük,
+a felhők beburkolják őket, de jobban és könnyebben lélekzünk ott mint
+egyebütt. Az ottani levegő tisztasága lemossa a szív foltjait és ha
+eloszlanak a fellegek, letekinthetünk az emberi nemre.
+
+Ilyen volt ez az óriási hegy, amely a renaissance Itáliája fölé
+emelkedett és amelynek szaggatott vonala a távolban összeolvad az éggel.
+
+Nem állítom, hogy a köznapi emberek fenn élhetnének ezeken az ormokon.
+De zarándokoljanak fel oda évenkint egyszer. Meg fogják ujítani tüdejük
+lélekzetét és ereik vérét. Ott fenn közelebb fogják magukat érezni az
+Örökkévalóhoz. Azután le fognak szállani az élet sikjára, a mindennapi
+harcra edzett szívvel.
+
+Romain Rolland.
+
+
+
+
+Jegyzetek
+
+[Note 1: „Olykor sokat epekedem, mindenféle okból, mint olyan, aki távol
+van hazulról.“ (Levél 1497 augusztus 19.-ről Rómából).]
+
+[Note 2: Önmagára gondolt, midőn barátjának, Cecchino dei Braccinak, a
+Rómában élő firenzei számüzöttek egyikének e szókat adta szájába:
+
+  „… üdvözlöm a halált;
+  Kegyéből végre hazatérek holtan,
+  Képben ugyan, honnan kizárva voltam.“
+
+(Michelangelo költeményei, kiad. Carl Frey, LXXIII, 24.)]
+
+[Note 3: A Buonarroti Simoniakat, akik Settignanóból származtak, a
+firenzei krónikák a tizenkettedik századtól kezdve említik. Tudta ezt
+Michelangelo, aki ismerte családfáját. „Mi is igen nemes törzsből
+származott polgárok vagyunk.“ (Levél unokaöccséhez Lionardóhoz, 1546
+december). Midőn unokaöccse arra gondolt, hogy nemességet szerez,
+Michelangelo ezt rossz néven vette: „Nem valami megtiszteltetés, ha azt
+mondja, hogy mintha nemesíttetni akarnád magad, mert tudhatja, hogy régi
+firenzei polgárok vagyunk, époly nemesek, mint bármely más család.“
+(1549 február). Megkisértette nemzetségét talpraállitani, övéinek a
+Simoniak régi nevét visszaszerezni, Firenzében patriciusi házat
+alapítani, de mindig-beleütközött testvérei középszerűségébe. Szégyelte,
+hogy egyikök (Gismondo) az ekeszarvát fogta és paraszt módjára élt.
+1520-ban Alessandro, Canossa grófja azt írta neki, hogy családi
+levéltárában bizonyítékokat talált, amely szerint rokonok. Az értesülés
+téves volt, de Michelangelo hitt benne és meg akarta szerezni Canossa
+várkastélyt, nemzetségének vélt bölcsőjét. Életírója Condivi az ő adatai
+alapján ősei között felsorolja Beatricét, II. Henrik testvérét és
+Matildot, a nagy grófnőt.
+
+1515-ben, abból az alkalomból, midőn X. Leo Firenzébe érkezett,
+Buonarroto, Michelangelo öccse, _comes palatinus_-sá neveztetett ki és a
+Buonarrotiak megkapták a jogot, hogy címerükbe felvegyék a Mediciek
+_pallá_-ját, három liliommal és a pápa monogrammját.]
+
+[Note 4: „… sohasem voltam festő vagy szobrász, mint azok, akik árúba
+bocsájtják művészetüket. Én mindig őrizkedtem ettől, atyám és testvéreim
+iránt való tiszteletből…“ (Levél Lionardóhoz, 1548 május 2.)]
+
+[Note 5: Condivi.]
+
+[Note 6: Levél atyjához, 1497 augusztus 19. – Atyja csak 1508 március
+13.-án „szabadította fel“, midőn harminchárom éves volt (március 8.-án
+beiktatott okirat).]
+
+[Note 7: Levelek 1507, 1509, 1512, 1513, 1525, 1547-ből.]
+
+[Note 8: Halála után római házában 7–8000 aranyat találtak, ami ma
+4–500.000 franknak felel meg. Ezenfelül Vasari azt mondja, hogy
+unokaöccsének két ízben 7000 tallért adott és 2000-et szolgájának,
+Urbinónak. Nagy tőkéi voltak Firenzében elhelyezve. Az 1534. évi
+_Denunzia dei beni_ szerint hat háza és hét földbirtoka volt,
+Firenzében, Settignanóban, Rovezzanóban, Stradellóban, San Stefano di
+Pozzolaticóban, stb. A földbirtok szenvedélye volt. Állandóan vásárolt
+ilyet: 1505-ben, 1506-ban, 1512-ben, 1515-ben, 1517-ben, 1518-ban,
+1519-ben, 1520-ban, stb. Ez paraszti örökség volt nála. Különben, ha
+vagyont gyűjtött, úgy ezt nem magának tette: másokra költött, magától
+pedig mindent megvont.]
+
+[Note 9: Néhány egészségügyi tanács következik, mely jellemző ama kor
+barbár felfogására: „Első sorban is ápold fejedet, tartsd magad
+egyenletes melegen és _ne mosdjál soha:_ tisztíttasd le magad, de _ne
+mosdjál soha_.“ _Levelek_, 1500 december 19.]
+
+[Note 10: _Levelek_, 1506.]
+
+[Note 11: Az 1517. év szeptemberében, midőn a San Lorenzo-templom
+homlokzatával és a Sta Maria sopra Minerva _Krisztusával_ foglalkozik,
+„beteg, halálán van.“ 1518 szeptemberében, a seravezzai kőbányákban,
+túlerőltetéstől, boszúságtól megbetegszik. Újabb betegség 1520-ban,
+Ráfael halála idején. Az 1521. év végén egy barátja, Lionardo sellajo,
+szerencsét kíván hozzá, „hogy oly betegségből gyógyult fel, amelyből
+kevesen lábalnak ki.“ 1531 júniusában, Firenze bevétele után, sem
+aludni, sem enni nem képes, baja van fejével és szívével; ez az állapot
+egész az év végéig elhúzódik s barátai azt hiszik, hogy el van veszve.
+1539-ben leesik a Sixtus-kápolna állványáról és lábát töri. Az 1544. év
+júniusában igen súlyos lázban szenved; a Strozziak firenzei házában
+barátja, Luigi del Riccio ápolja. 1545 decemberében és a következő év
+január hónapjában a láz veszedelmes alakban ismétlődik és igen
+elgyengíti; újból Riccio ápolja a Strozziaknál. Az 1549. év márciusában
+kegyetlenül szenved kőbántalmaitól. 1559 júliusában ugyanebben és
+mindenféle egyéb bajokban szenved; igen elgyengült. 1561 augusztusában
+roham lepi meg „önkivületben összeesik, görcsös rángatózásokkal“.]
+
+[Note 12: „_Febbre, fianchi dolor’, morbi ochi e denti._“ Költemények,
+LXXXII.]
+
+[Note 13: 1517 július. Carrarából Domenico Buoninsegninek írt levél.]
+
+[Note 14: 1523 július. Levél Bart. Angiolinihoz.]
+
+[Note 15: Atyjához intézett leveleiben minduntalan: „_Ne gyötörje
+magát_…“ (1509 tavaszán.) – „_Rosszul esik nekem, hogy ilyen
+aggodalomban él; könyörgök, ne gondoljon többé erre._“ (1509 január 27.)
+– „_Ne ijedjen meg, ne okozzon magának egy szemernyi szomoruságot se_“
+(1509 szeptember 15).
+
+Ugy látszik, hogy az öreg Buonarrotit is, mint fiát, páni rettegés
+krizisei lepték meg. 1521-ben – mint látni fogjuk – hirtelen elmenekül
+saját házából, azzal a panaszszal, hogy fia üldözte el.]
+
+[Note 16:
+
+  Tökéletes barátság édessége
+  Becsületünk és éltünk ellenében
+  Orvtámadás…
+
+(LXXIV. szonett, barátjához, Luigi del Riccióhoz, aki épen akkor,
+1509-ben mentette meg súlyos betegségéből.)
+
+Lásd a tisztázásra szolgáló szép levelet, amelyet 1561 november 15.-én
+írt neki hű barátja Tommaso de’ Cavalieri, akit igazságtalanúl
+gyanúsított meg: – „Teljesen biztos vagyok benne, hogy soha meg nem
+sértettem; de túlságos könnyen hisz olyanoknak, akiknek legkevésbbé
+kellene hinnie…“]
+
+[Note 17: „Folytonos bizalmatlanságban élek… Ne bízzatok senkiben,
+aludjatok nyitott szemmel.“]
+
+[Note 18: 1515 szeptemberében és októberében öccséhez, Buonarrotóhoz
+intézett levelek: „… Ne gúnyolódj afölött, amit neked írok… Nem szabad
+senkit se kifigurázni és a mai időkben nem árthat, ha félünk és
+testünkről, lelkünkről gondoskodunk… Mindenkor helyes nyugtalankodni…“]
+
+[Note 19: Leveleiben gyakran nevezi magát „búskomornak és bolondnak“, –
+„vén bolondnak“, – „bolondnak és gonosznak“. – Másutt védekezik a
+bolondság ellen, amit szemére hánytak, kiemelve, „hogy az soha sem
+ártott senkinek, csak saját magának.“]
+
+[Note 20: _Költemények_, XLII.]
+
+[Note 21:
+
+  Szerelmeseknek kisebb üdvöt ád,
+  Ha bőség közt a vágyak már enyésznek,
+  Mint a nyomor, szülője új reménynek.
+
+(_Költemények_, CIX, 48.)]
+
+[Note 22: Így ír: „Minden elszomorít… Még a jó is túlságosan rövid
+tartama miatt nem kevésbbé búsítja és nyomja lelkemet, mint maga a
+rossz.“]
+
+[Note 23: _Költemények_, LXXXI.]
+
+[Note 24: _Költemények_, LXXIV.]
+
+[Note 25: Tudjuk, hogy a San Lorenzo-templom homlokzata miatt éveket
+töltött el a seravezzai kőbányákban.]
+
+[Note 26: Ilyen a Sta Maria sopra Minerva _Krisztus_-a, melyre a
+megrendelést 1514-ben fogadta el és 1518-ban azon kesereg, hogy még el
+sem kezdte. „Meghalok bánatomban… Mintha csak tolvaj lennék…“ – A sienai
+Piccolomini-kápolna esetében 1501-ben írta alá a szerződést, azzal a
+kikötéssel, hogy munkáját három éven belül szállítani fogja. Hatvan
+évvel később, 1501-ben, még mindig bántotta, hogy kötelezettségének nem
+tett eleget!]
+
+[Note 27: „_Facte paura a ognuno insino a’ papi_“, – írja neki
+Sebastiano del Piombo 1520 október 27-én.]
+
+[Note 28: Vasarival folytatott beszélgetésben.]
+
+[Note 29: Igy 1534-ben, midőn menekülni akar III. Pál elől, végre is
+beletörődik feladatába.]
+
+[Note 30: Ilyen Giulio de’ Medici biboros (utóbb VII. Kelemen pápa)
+lealázó levele 1518 február 2.-áról, amelyben meggyanusítja, hogy a
+carraraiakkal megvásároltatta magát. Michelangelo meghajol,
+belenyugszik, azt írja, „hogy a világon semmi egyebet sem akar, csak
+hogy tetszését elnyerje.“]
+
+[Note 31: Lásd leveleit és azokat a leveleket, amelyeket Sebastiano del
+Piombóval irat neki Firenze bevétele után. Nyugtalankodik egészségi
+állapota, kellemetlenségei miatt. 1531-ben brevét bocsájt ki, hogy
+megvédje azoknak alkalmatlankodásaitól, akik visszaéltek szívességével.]
+
+[Note 32: Hasonlítsuk össze Michelangelónak 1533 decemberében Febóhoz
+intézett alázatos levelét Febo 1534 januárjában kelt kunyoráló,
+közönséges levelével.]
+
+[Note 33: „… Ha nem leszek képes hatalmas elméjének hullámain hajózni,
+az meg fog nekem bocsájtani és nem fog azért haragudni, hogy nem vagyok
+hozzá hasonlatos és nem fog tőlem olyat kivánni, ami nincs meg bennem:
+mert aki mindenben páratlan, annak semmiféle dologban sem lehetnek
+társai.“ (Michelangelo Tommaso de’ Cavalierihez, 1533 január 1.-én.)]
+
+[Note 34: „… Már mai napig is őrizkedtem attól, hogy a számüzöttekkel
+beszéljek és érintkezzem, de jövőre még inkább őrizkedem majd… Mindig
+egyedül vagyok, keveset járok ki és senkivel sem beszélek, legkevésbbé
+firenzeiekkel. Ha az utcán köszönnek nekem, nem állhatom meg, hogy
+szíves szavakkal ne válaszoljak és tovább megyek, de ha tudnám, kik azok
+a számüzöttek, sehogysem válaszolnék.“ (Rómából 1548-ban unokaöccséhez,
+Lionardóhoz intézett levél, miután az tudomására hozta azt a vádat,
+amelylyel Firenzében illették, hogy tudniillik érintkezésben van a
+számüzöttekkel, akik ellen II. Cosimo éppen akkor igen szigoru
+rendeletet bocsájtott ki.)
+
+De még tovább is megy. Megtagadja azt a vendégszeretetet, amelyben,
+betegsége alatt, a Strozziaknál részesült:
+
+„Ami azt illeti, hogy betegen Strozziék házában voltam, én nem úgy fogom
+föl, hogy az ő házukban voltam, hanem Luigi del Riccio uram szobájában,
+aki jó barátom vala.“ (Luigi del Riccio a Strozziak szolgálatában
+állott). – Oly kevéssé volt kétséges, hogy Michelangelo a Strozziak
+vendége volt és nem Riccióé, hogy ő maga két évvel előbb a jelenleg a
+Louvreban levő két rabszolga-szobrot elküldte Roberto Strozzinak, hogy
+meghálálja vendégszeretetét.]
+
+[Note 35: 1531-ben, Firenze bevétele után, miután Michelangelo
+alávetette magát VII. Kelemennek és Valorihoz közeledett.]
+
+[Note 36: _Költemények_, XLIX. (Valószinűleg 1532 körül.)]
+
+[Note 37: _Ugyanott_, VI. (1504 és 1511 között).]
+
+[Note 38: _Ugyanott_, LVIII. (Atyjának halálára, 1534).]
+
+[Note 39: _Ugyanott_, CXXXV.]
+
+[Note 40: A következő leírás Michelangelo különböző arcképeiből van
+merítve, főleg Jacopo del Conte festményéből (1544–45), amely a firenzei
+Uffizi-képtárban van és amelyről Marcello Venusti módosított ismétlést
+készített (a capitoliumi múzeumban), Francisco d’Ollanda (1538–39) és
+Giulio Buonasone metszeteiből (1546), valamint Condivi leírásából
+(1553). Daniele da Volterra, tanítványa és barátja, halála után
+elkészítette mellszobrát. Leone Leoni 1561-ben érmet készített
+arcképével.]
+
+[Note 41: Igy látták még azok, akik 1564-ben koporsóját felnyittatták,
+midőn testét Rómából elvitték Firenzébe. Mintha csak aludt volna, fején
+nemezkalappal, lábain sarkantyús csizmákkal.]
+
+[Note 42: Condivi, Venusti arcképén szemei meglehetős nagyok.]
+
+[Note 43: 1490–92 körül.]
+
+[Note 44:
+
+  … mily hiú a képzelem,
+  Mely úrrá tevé életem felett
+  És bálványommá a müvészetet.
+
+(_Költemények_, CXLVII. – 1555 és 1556 között.)]
+
+[Note 45: „Szobrásznak“ nevezte magát, nem „festőnek“. „Ma“ – írja 1508
+március 10.-én – „én, Michelagniolo, _szobrász_, elkezdtem a Kápolna
+(Sixtus-kápolna) festményeit“. – Egy évvel utóbb, 1509 január 27.-én így
+ír: „Ez nem az én mesterségem. Haszon nélkül vesztegetem el időmet.“ – E
+tekintetben sohasem változtatta meg véleményét.]
+
+[Note 46: _Költemények_, CXLVII.]
+
+[Note 47: Dante: _Paradiso_, XXIX. 91.]
+
+[Note 48: _Költemények_, I. (a Louvreban őrzött lapon, a Dávid-ra
+vonatkozó vázlatok mellett).]
+
+[Note 49: Michelangelo azt szokta volt mondogatni, hogy géniuszát „az
+arezzovidéki finom levegőnek“ köszönheti.]
+
+[Note 50: Lodovico di Lionardo Buonarroti Simoni. – A család valódi neve
+Simoni volt.]
+
+[Note 51: Francesca di Neri di Miniato del Sera.]
+
+[Note 52: Néhány évvel utóbb, 1485-ben atyja ujból megnősült és elvette
+Lucrezia Ubaldinit, aki 1497-ben halt meg.]
+
+[Note 53: Lionardo 1473-ban született, Buonarroto 1477-ben, Giovan
+Simone 1479-ben, Sigismondo 1431-ben. – Lionardo szerzetesnek ment és
+igy Michelangelo lett a legidősebb fiú, a család feje.]
+
+[Note 54: Condivi.]
+
+[Note 55: Valójában alig hihetünk az oly hatalmas művész
+féltékenységében. Semmi esetre sem gondolom, hogy az lett volna
+Michelangelo hirtelen távozásának oka. Öregségéig megőrizte az első
+mestere iránt való tiszteletet.]
+
+[Note 56: Ezt az iskolát Bertoldo, Donatello tanítványa igazgatta.]
+
+[Note 57: A _Kentaurok és lapithák küzdelme_ a firenzei Casa
+Buonarrotiban van. Ugyanabból az időből való a _Nevető faun_ maszkja,
+mely megszerezte Michelangelónak Lorenzo de’ Medici barátságát és a
+_Madonna a lépcsőnél_ domborműve a Casa Buonarrotiban.]
+
+[Note 58: 1491 felé történt.]
+
+[Note 59: Kevéssel utóbb, 1494-ben meghaltak: Poliziano azzal a
+kéréssel, hogy mint dominikánust temessék el a San Marco templomban,
+Savonarola templomában; – Pico de la Mirandolára halála előtt reáadták a
+dominikánus szerzetesek csuháját.]
+
+[Note 60: 1491-ben.]
+
+[Note 61: Lorenzo de’ Medici 1492 április 8.-án halt meg; fia Piero
+következett utána. Michelangelo elhagyta a palotát, visszatért atyjához
+és egy darabig foglalkozás nélkül maradt. Utóbb Piero visszafogadta
+szolgálatába és megbizta, hogy vásároljon számára vésett és metszett
+köveket. Ekkor faragta _Herakles_ nagy márványszobrát, amely először a
+Strozzi-palotában volt, majd 1529-ben I. Ferenc megvásárolta és
+Fontainebleauban helyezte el, ahonnan a tizenhetedik században eltünt.
+Ebből az időből való a Santo Spirito-kolostor számára készült _fából
+faragott feszület_, amelyhez Michelangelo oly hévvel tanulmányozta
+hullákról az anatómiát, hogy belebetegedett (1494).]
+
+[Note 62: Condivi. – Michelangelo szökése 1494 október hónapjában
+történt. Egy hónappal utóbb Piero de’ Medici is elmenekül a nép
+felkelése elől. Firenzében népkormány alakul Savonarola támogatásával,
+aki megjósolta, hogy Firenze az egész világba be fogja vinni a
+köztársaságot. Ez a köztársaság azonban mégis elismert egy királyt:
+Jézus Krisztust.]
+
+[Note 63: Bolognában a nemes Giovanni Francesco Aldovrandinak volt
+vendége, aki a rendőrséggel való némely kellemetlenségeiben segitségére
+volt. Ekkor dolgozott San Petronio szobrán és egy kis angyalszobron San
+Domenico ereklyetartó koporsója _(arca)_ számára. Ezek a munkák azonban
+legkevésbbé sem vallásos jellegűek. A büszke erő uralkodik bennük.]
+
+[Note 64: Michelangelo 1496 júniusában érkezett Rómába. _A Részeg
+Bacchus, a Haldokló Adonis_ (a Bargello múzeumában) és a _Cupido_
+(South-Kensington) 1497-ből valók. – Úgy látszik, ugyanekkor rajzolta
+meg _Szent Ferenc stigmatizációjá_-nak kartonját a San Pietro in
+Montorio számára.]
+
+[Note 65: 1498 május 23.-án.]
+
+[Note 66: Mai napig mindig azt mondták, hogy a _Pietà_ egy francia
+biboros, Jean de Groslaye de Villiers, Saint-Denis apátja, VIII. Károly
+követe számára készült, aki Michelangelónál a francia királyoknak a
+Szent Péter templomban levő kápolnája számára rendelte meg (szerződés
+1498 augusztus 27.-én). Samaran Charles, _La Maison d’Armagnac au XV-e
+siècle_ cimű dolgozatában megállapította, hogy a francia biboros, aki a
+_Pietà_-t faragtatta, Jean de Bilhères pessani apát, lombezi püspök,
+saint-denisi apát volt. Michelangelo 1501-ig dolgozott rajta.
+
+Michelangelónak Condivivel folytatott beszélgetése lovagias
+miszticizmusból fakadó gondolattal magyarázza a Szűz fiatalságát, mely
+annyira eltér Donatello, Signorelli, Mantegna és Botticelli heves,
+fonnyadt, fájdalomtól rángatott _Mater Dolorosá_-itól.]
+
+[Note 67: Levél atyjához, 1500 december 19.]
+
+[Note 68: Levél atyjához 1509 tavaszán.]
+
+[Note 69: Levél atyjához, 1521.]
+
+[Note 70: 1501 augusztus. – Az előző hónapokban a sienai székesegyház
+Piccolomini-oltárának diszítésére Francesco Piccolomini biborossal
+szerződést kötött, de ennek sohasem tett eleget.]
+
+[Note 71: Vasari.]
+
+[Note 72: Michelangelo igy szólt egy szobrászhoz, aki azzal vesződött,
+hogy oly módon irányitsa a világosságot műhelyében, hogy műve előnyösen
+tünjék fel: „Ne törd magad annyira, csak az számit, hogy milyen
+világosság lesz a téren.“]
+
+[Note 73: A tárgyalások részletei fennmaradtak (Milanesi: _Contratti
+artistici_, 620. köv. II.)
+
+A _Dávid_ 1873-ig azon a helyen maradt, amelyet Michelangelo jelölt ki
+számára, a Signoria palotája előtt. Akkor a szobrot, amelyet az eső
+nyugtalanító módon megtámadott, a firenzei Academia di Belle Artiba,
+külön kerek terembe _(Tribuna del David)_ vitték át. A firenzei _Circolo
+Artistico_ mostanában ajánlja, hogy készítsenek róla fehér márvány
+másolatot és állítsák fel régi helyén, a Palazzo Vecchio előtt.]
+
+[Note 74: Egykorú tudósítás és Pietro di Marco Parenti: _Storie
+Fiorentine_.]
+
+[Note 75: Jegyezzük még meg, hogy a _Dávid_ szűzies meztelensége
+megbotránkoztatta Firenze szemérmét. Aretino, Michelangelo szemére
+vetvén _Utolsó itélet_-ének illetlenségét, 1545-ben ezt írja neki:
+„Utánozza a firenzeiek szemérmességét, akik aranylevelekkel takarják el
+szép Kolosszusuk elrejtendő részeit.“]
+
+[Note 76: Célzás Francesco Sforza lovasszobrára, melyet Leonardo
+befejezetlenül hagyott és amelynek gipszmintáját XII. Lajos ijjászai
+mulatságából összelődöztek.]
+
+[Note 77: Egykorú tudósítás (a _Maglabecchiana Anonymusa_).]
+
+[Note 78: Az a megalázó feladat jutott neki, hogy a firenzeieknek
+barátain, a milanóiakon aratott győzelmét örökítse meg.]
+
+[Note 79: Vagy a _Pisai csata_.]
+
+[Note 80: Michelangelo kartonja – csak ez készült el 1505 óta – 1512-ben
+a Mediciek visszatérése által Firenzében előidézett zavargások
+alkalmából tünt el. A művet csak töredékes másolatokból ismerjük,
+amelyek közül a leghíresebb Marcontonio metszete (A kúszók). – Ami
+Leonardo freskóját illeti, maga Leonardo okozta romlását. Tökéletesiteni
+akarta a freskó-festés eljárását, olajos réteggel próbálkozott meg,
+amely azonban nem tartott és a festmény, amelyet elkedvetlenedve
+1506-ban abbahagyott, 1550-ben már nem volt meg.
+
+Michelangelo életének ebből a korszakából (1501 – 1505) valók még: a
+_Madonna és a kis Jézus_ kerek domborművei a londoni Royal Academyben és
+a firenzei Bargello múzeumában; – a _Brüggei Madonna_, melyet flamand
+kereskedők 1506-ban szereztek meg és a _Szent családot_ ábrázoló nagy
+temperafestmény az Uffizi-képtárban, Michelangelo legszebb és
+leggondosabban kimunkált képe. Puritán méltósága, heroikus hangulata
+éles ellentétben áll Leonardo művészetének nőies lágyságával.]
+
+[Note 81: Condivi.]
+
+[Note 82: Legalább Bramante. Ráfael sokkal inkább barátja és
+lekötelezettje volt, semhogy ne állott volna melléje, de nincs
+bizonyitékunk, hogy személyesen is Michelangelo ellen cselekedett volna.
+Ez ugyan határozott formában megvádolja: „Minden egyenetlenség, ami
+köztem és Julius pápa között támadt, az urbinói Bramante és Ráfael
+irigységéből származott: ez volt az oka hogy életében nem folytatta
+síremlékét, hogy tönkretegyen. És Ráfaelnak volt is oka reá, mert amit a
+művészetből tudott, az tőlem eredt.“ (1542 októberében ismeretlenhez
+intézett levél. – _Levelek_, kiad. Milanesi, 489.–494. II.)]
+
+[Note 83: Condivi, akit Michelangelo iránt táplált vak barátsága kissé
+gyanussá tesz, igy szól: „Az irigységen kívűl az is sarkalta Bramantét,
+hogy félt Michelangelo ítéletétől, aki sok hibáját fedezte fel. Mert
+Bramanténak, aki – mint mindenki tudja – minden fajta élvezeteket
+keresett és sokat költött, nem volt elég az a fizetés, amit a pápától
+kapott, noha bőséges volt. Igyekezett tehát munkáiból hasznot húzni, oly
+módon, hogy a falakat rossz anyagból építtette, miáltal azok
+nagyságukhoz és kiterjedésükhöz képest kevésbbé voltak szilárdak és
+biztosak. Mindenki világosan felismerheti ezt a Szent Péter-templom
+építkezésében, a San Pietro ad Vincula kolostorában és egyéb
+épületeiben. Mindezeket újból kellett alapozni és kapcsokkal,
+támaszokkal megerősíteni, mert már düledeztek vagy rövid időn belűl
+bedőltek volna.“]
+
+[Note 84: „… Midőn Julius pápa megmásította szándékát, vagyis hogy a
+síremléket életében elkészíttesse és az általam már korábban Carrarában
+megrendelt márványnyal megrakott hajók a Ripára érkeztek, nem voltam
+képes a pápától pénzt kapni, mert megbánta az egészet és nekem kellett a
+hajókat kifizetnem… És ugyanazon időtájt Firenzéből megérkeztek a
+kőfaragók, akiket a síremlék végett fogadtam fel és akik közül némelyek
+még ma is élnek. Felszereltem számukra ágyakkal és egyéb bútorokkal a
+házat, amelyet Julius adott nekem Santa Caterina mögött… Pénz nélkül
+maradtam, nagy zavarban…“ (már idézett levél, 1542 október).]
+
+[Note 85: 1506 április 17.-én.]
+
+[Note 86: Ez az egész elbeszélés szószerint Michelangelo 1542. évi
+októberi leveléből van véve.]
+
+[Note 87: Erre az időpontra teszem, amelyet a legvalószínűbbnek tartok,
+noha Frey – kellő ok nélkül – a szonett keletkezését 1511 táján keresi.]
+
+[Note 88: _Költemények_ III.
+
+A „száraz fa“ célzás a zöldelő tölgyre, mely a della Rovere család (II.
+Julius családja) címerében szerepel.]
+
+[Note 89: „Ez nem volt távozásom egyedüli oka; más dolog is volt, amiről
+azonban nem akarok írni. Elég az ahhoz, hogy ez a dolog azt a gondolatot
+keltette föl bennem, hogy ha Rómában maradok, az én síremlékem még előbb
+el talál készülni, mint a pápáé. És ez volt hirtelen távozásom oka.“]
+
+[Note 90: 1506 április 18.-án.]
+
+[Note 91: _Levél_, 1542 október.]
+
+[Note 92: _Ugyanott_.]
+
+[Note 93: 1506 augusztus végén.]
+
+[Note 94: Condivi. – Michelangelo már 1504-ben gondolt arra, hogy
+Törökországba megy, 1519-ben pedig érintkezett „Drinápoly urával“, aki
+felszólította, hogy menjen oda számára festményeket készíteni.
+
+Tudjuk, hogy Leonardo da Vinci is Törökországba készült.]
+
+[Note 95: Condivi.]
+
+[Note 96: Atyjához intézett levél, 1507 február 8.]
+
+[Note 97: Öccséhez intézett levél, 1507 szeptember 29 és november 10.]
+
+[Note 98: Legalább ezt állítja Condivi. Mégis megjegyzendő, hogy már
+mielőtt Michelangelo Bolognába menekült, szó volt róla, hogy vele
+festessék ki a Sixtus-kápolnát, de akkor ez a terv kevéssé volt Bramante
+ínyére, aki el akarta távolítani Rómából vetélytársát (Pietro Rosselli
+levele Michelangelóhoz, 1506 május).]
+
+[Note 99: 1508 április és szeptember között kifestette a _Stanza della
+Segnaturá_-t (_Athéni iskola_ és _Disputa_).]
+
+[Note 100: Vasari.]
+
+[Note 101: Az 1510. évben atyjához intézett leveleiben panaszkodik egyik
+segédje miatt, aki semmire sem használható, „csak arra, hogy
+kiszolgáltassa magát… Még csak ez a foglalkozás hiányzott nekem! Mintha
+nem lett volna elég!… Szerencsétlenné tesz, mint egy állatot.“]
+
+[Note 102: Levél atyjához 1509 január 27.]
+
+[Note 103: Levelek atyjához, 1509–1512.]
+
+[Note 104: Giovan Simone durván bánt atyjával, akinek Michelangelo így
+ír:
+
+„Utolsó leveléből értesültem róla, hogy miként mennek otthon a dolgok és
+Giovan Simone hogy viselkedik. Tíz év óta nem kaptam rosszabb hírt… Ha
+tehettem volna, még ugyanaznap, midőn levelét megkaptam, lóra ültem
+volna és mostanáig mindent rendbe hoztam volna. Minthogy azonban nem
+tehettem, megírom neki véleményemet és ha ezentúl nem javul meg, vagy
+elvisz valamit a házból, még ha csak egy hajítófát ér is, avagy más
+kellemetlenséget okoz, legyen szíves értesíteni; majd igyekszem a
+pápától szabadságot kapni, elmegyek oda és majd rápirítok.“]
+
+[Note 105: Giovan Simonéhoz intézett levél. Henry Thode 1509 tavaszára
+teszi (Milanesi kiadásában 1508 julius).
+
+Megjegyzendő, hogy Giovan Simone akkor már harminc éves volt és
+Michelangelo csak négy évvel idősebb.]
+
+[Note 106: Levél Buonarrotóhoz, 1509 október 17.]
+
+[Note 107: Levél Buonarrotóhoz, 1513 julius 30.]
+
+[Note 108: _Levelek_, 1512 augusztus.]
+
+[Note 109: A művel a _Les Maitres de l’Art_-gyűjtemény Michelangelónak
+szentelt kötetében foglalkoztam. Itt nem térek ki reá.]
+
+[Note 110: _Költemények_, I.]
+
+[Note 111: Vasari.]
+
+[Note 112: _Költemények_, IX. – Ez a költemény, Francesco Berni burleszk
+stilusában, Giovanni da Pistojához van intézve. Keletkezését Frey 1510
+juliusára teszi.]
+
+[Note 113: Thode Henry helyesen világította meg Michelangelo jellemének
+ezt az oldalát _Michelangelo und das Ende der Renaissance_ cimű művének
+I. kötetében (Berlin, 1902).]
+
+[Note 114:
+
+  … Midőn szabad a lélek
+  És csillagához megtér,
+  Hogy lássa ott fenn az Urat,
+  Halottaknak ki testet ad,
+  Örököset örömre, kárhozatra,
+  Enyémet kérem, bárha gyatra,
+  Olyan ha fönn is, mint itt lenn veled:
+  Felér szép arccal a szív, mely szeret.
+
+(_Költemények_, CIX, 12).
+
+  Mintha maga az ég is haragudna,
+  Hogy ily csunyának látszom szép szemedben.
+
+(_U. o._, CIX, 93).]
+
+[Note 115: Michelangelo költeményeinek első teljes kiadását
+dédunokaöccse tette közzé a XVII. század elején, _Rime di Michelangelo
+Buonarroti, raccolte da M. A. suo nipote_ cimen, Firenze, 1623. Tele van
+hibákkal. Majdnem pontos Cesare Guasti kiadása, mely 1863-ban jelent meg
+Firenzében. De az egyetlen valóban tudományos értékű és teljes kiadás
+Carl Frey bámulatraméltó műve: _Die Dichtungen des Michelagniolo
+Buonarroti, herausgegeben und mit kritischem Apparate versehen von Dr.
+Carl Frey_, Berlin 1897. A jelen életrajzban erre hivatkozom.]
+
+[Note 116: Ugyanazon a papírlapon lovakat és harcoló embereket ábrázoló
+rajzok láthatók.]
+
+[Note 117: _Költemények_, II.]
+
+[Note 118: _U. o._, V.]
+
+[Note 119: _U. o._, VI.]
+
+[Note 120: _U. o._, VII.]
+
+[Note 121: A kifejezés Freytől való, aki a költeményt – nézetem szerint
+kellő ok nélkül – az 1531–32. évekre teszi. Én sokkal fiatalabbnak
+tartom.]
+
+[Note 122: _Költemények_, XXXVI.]
+
+[Note 123: _U. o._, XIII.]
+
+[Note 124: _U. o._, XXII.]
+
+[Note 125: _Költemények_, CIX., 35.]
+
+[Note 126: II. Julius pápa 1513 február 21.-én halt meg, három és fél
+hónappal a Sistina freskóinak felavatása után.]
+
+[Note 127: Szerződés 1513 március 6.-ról. – Az új terv, amely
+tekintélyesebb volt, mint az eredeti, 32 nagy szobrot foglalt magában.]
+
+[Note 128: Úgy látszik, hogy Michelangelo ez alatt az idő alatt csak
+egyetlen rendelést fogadott el, a Santa Maria sopra Minerva-templom
+_Krisztus_-át.]
+
+[Note 129: A _Mózes_ egyike lett volna annak a hat óriási alaknak,
+amelyek II. Julius síremlékének felső emeletére voltak szánva.
+Michelangelo 1545-ig dolgozott rajta.]
+
+[Note 130: A _Rabszolgák_-at, amelyeken Michelangelo 1513-ban dolgozott,
+1546-ban Roberto Strozzinak, a firenzei republikánusnak adta, aki akkor
+Franciaországban volt számkivetésben és azokat I. Ferencnek
+ajándékozta.]
+
+[Note 131: Gyengédsége nyilvánításaiban nem fukarkodott vele szemben, de
+félt Michelangelótól, nem érezte jól magát vele:
+
+„Ha a pápa kegyelmedről beszél“ – írja Sebastiano del Piombo
+Michelangelónak – „úgy beszél, mintha csak valamelyik testvéréről lenne
+szó, – majd hogy nem könnyezik. Azt mondta nekem, hogy együtt
+nevelkedtek és hangoztatja, hogy ismeri és szereti kegyelmedet; de
+mindenki fél kegyelmedtől, – még a pápák is.“ (1520 október 27).
+
+X. Leo udvarában gúnyolódtak Michelangelo fölött. Meggondolatlan
+nyilatkozataival csúfolódásra adott alkalmat. Egy szerencsétlen levél,
+amelyet Bibbiena biboroshoz, Ráfael pártfogójához intézett,
+megörvendeztette ellenségeit. „Egyébről sem beszélnek a palotában, mint
+a kegyelmed leveléről“ – írja Sebastiano del Piombo Michelangelónak –
+„mindenkit megnevettet.“ (1520 július 3).]
+
+[Note 132: Bramante 1514-ben halt meg, mire Ráfael lett a Szent
+Péter-templom építésének vezetője.]
+
+[Note 133: „… Vállalkozom arra, hogy elkészítem a San Lorenzo-templom
+homlokzatát, úgy, hogy az mind az építészet, mind a szobrászat
+tekintetében egész Itália tükre legyen, de szükséges, hogy a pápa és a
+biboros (Giulio de’ Medici, a későbbi VII. Kelemen pápa), mielőbb
+elhatározzák magukat, vajjon akarják-e, hogy megcsináljam, vagy sem. És
+ha akarják, hogy megcsináljam, valami megállapodásra kell jutni…
+Domenico úr, kérem, válaszoljon határozottan a pápa és biboros szándéka
+felől. Nagy örömet fog ezzel okozni nekem.“ (Levél Domenico
+Buoninsegnihez, 1517 július). – A szerződést 1518 január 19.-én kötötték
+meg X. Leóval. Michelangelo vállalkozott, hogy nyolc év alatt felépíti a
+homlokzatot.]
+
+[Note 134: Giulio de’ Medici biboros levele Michelangelóhoz 1518 február
+2.-án: „… Némi gyanu támadt bennünk, nem akarja-e kegyelmed saját
+érdekében a carrarai márványokat túlságos előnyben részesíteni és a
+pietrasantai márványokat rossz hírbe hozni… Miért is azt mondjuk
+kegyelmednek, hogy Őszentsége minden tekintet mellőzésével minden áron
+azt akarja, hogy minden végzendő munkához, mind a Szent
+Péter-templomhoz, mind a firenzei székesegyházhoz és a San
+Lorenzo-templomhoz csakis pietrasantai márványt vegyenek, ne mást… Ha
+máskép történnék, ez ellenkeznék Őszentsége és a mi kívánságunkkal és
+okot adna arra, hogy nagyon megharagudjunk kegyelmedre… Tegyen tehát le
+konokságáról.“]
+
+[Note 135: „Egész Génuáig kellett elmennem, hogy bárkákat szerezzek… A
+carraraiak megvesztegették a bárkák gazdáit… Pisába kell mennem…“
+(Michelangelo levele Urbanóhoz, 1518 április 2.-án.) – „A bárkák,
+amelyeket Pisában béreltem, sohasem érkeztek meg, azt hiszem, becsaptak:
+mindennel úgy vagyok. Ezerszer átkozott a nap és óra, midőn Carrarából
+eltávoztam! Ez az én romlásom oka…“ (Levél, 1518 április 18.)]
+
+[Note 136: Levél 1518 április 18.-ról. – Nehány hónappal később: „A
+bányászható hely igen meredek és az emberek járatlanok ebben a munkában,
+miért is nagy türelemre van szükség nehány hónapig, míg a hegyeket
+megszelidítjük és az embereket kitanítjuk…“ (Levél 1518 szeptember,
+Berto da Filicajához.)]
+
+[Note 137: A Santa Maria sopra Minerva _Krisztus_-a és II. Julius
+síremléke.]
+
+[Note 138: 1518 december 21.-én az ageni biboroshoz intézett levél. –
+Úgy látszik, ebből az időből való a firenzei Giardino Boboli grottáiban
+levő négy befejezetlen, alig kinagyolt szobor (Négy _Rabszolga_ II.
+Julius síremléke számára.)]
+
+[Note 139: _Levelek_, 1520 (Milanesi kiad., 415 l.)]
+
+[Note 140: A _Krisztus_ befejezésének gondját Michelangelo ügyetlen
+tanítványára, Pietro Urbanóra bízta, aki „elnyomorította“. (Sebastiano
+del Piombo levele Michelangelóhoz 1521 szeptember 6.-án.) Frizzi római
+szobrász aztán jól-rosszúl helyrehozta.
+
+Mindezek a keserűségek azonban nem akadályozták meg Michelangelót abban,
+hogy még újabb feladatokat ne igyekezzék azokra halmozni, amelyek máris
+fojtogatták. 1519 október 20.-án aláírta a firenzei akademikusoknak X.
+Leóhoz intézett kérvényét, hogy Ravennából vigyék haza Firenzébe Dante
+hamvait és ajánlkozott, „hogy az isteni költőhöz méltó síremléket fog
+neki állítani.“]
+
+[Note 141: 1520 április 6.-án.]
+
+[Note 142: A _Győztes_.]
+
+[Note 143: 1526-ban Michelangelo köteles volt minden héten írni neki.]
+
+[Note 144: „Imád mindent, amit kegyelmed csinál“ – írja Sebastiano del
+Piombo Michelangelónak – „annyira szereti, hogy jobban nem lehet. Oly
+tisztelettel és szeretettel beszél kegyelmedről, hogy egy atya sem
+mondaná fiáról mindazt, amit ő mond kegyelmedről…“ (1531 április 29.) –
+„Ha eljönne Rómába, az lenne, ami akar, herceg vagy király… Része lenne
+ebből a pápaságból, amelynek kegyelmed az ura és amelyből tetszése
+szerint részesülhetne.“ (1531 december 5.) Számolni kell azonban e
+nyilatkozatokban Sebastiano del Piombo velenceies nagyzolásával.]
+
+[Note 145: Michelangelo levele unokaöccséhez Lionardóhoz (1548).]
+
+[Note 146: A munkák már 1521 márciusában megkezdődtek, de a tényleges
+munka csak akkor indult meg, midőn Giulio de’ Medici biboros 1523
+november 19.-én VII. Kelemen néven a pápai trónra került.
+
+Az eredeti terv négy síremléket foglalt magában: Lorenzo il Magnificóét,
+öccséét Giulianóét, fia, Giuliano nemoursi herceg és unokája, Lorenzo
+urbinói herceg emlékeit. 1524-ben VII. Kelemen elhatározta, hogy
+felállíttatja azonkívül – még pedig a fő helyen – X. Leo és a maga
+kőkoporsóit. – Lásd Marcel Reymond: _L’architecture des tombeaux des
+Médicis_ (Gazette des Beaux-Arts, 1907.)
+
+Ugyanakkor Michelangelo megbizást nyert a San Lorenzo-könyvtár
+épitésére.]
+
+[Note 147: Szent Ferenc rendjéről volt szó. (Levél, amelyet Fattucci
+VII. Kelemen nevében 1524 január 2.-án intézett Michelangelóhoz).]
+
+[Note 148: 1524 március.]
+
+[Note 149: Michelangelo levele Giovanni Spinához, a pápa ügynökéhez,
+1525 április 19.]
+
+[Note 150: Michelangelo levele Fattuccihoz (1526 november 1).]
+
+[Note 151: Fattucci levele Michelangelóhoz (1524 március 22).]
+
+[Note 152: Lionardo sellajo levele Michelangelóhoz (1524 március 24).]
+
+[Note 153: Michelangelo levele Giovanni Spinához (1524., Milanesi kiad.,
+425. l.)]
+
+[Note 154: Michelangelo levele Giovanni Spinához (1525 augusztus 29).]
+
+[Note 155: Michelangelo levele Fattuccihoz (1525 október 24).]
+
+[Note 156: Pier Paolo Marzi levele Michelangelóhoz, VII. Kelemen pápa
+megbízásából (1525 december 23).]
+
+[Note 157: Levelek 1525 októberétől decemberig (Milanesi kiad. 448–449.
+l.) – E különös ügy ismertetését és Michelangelo tervét lásd a _Maitres
+de l’art_ sorozatban megjelent életrajzban.]
+
+[Note 158: Michelangelo levele Fattuccihoz (1526 junius 17).]
+
+[Note 159: Henry Thode az 1521. év tájára teszi ezt a levelet. Milanesi
+kiadásában (helytelenül) az 1516. évre van téve.]
+
+[Note 160: _Levelek_ (1525 június).]
+
+[Note 161: Michelangelo levele Fattuccihoz (1526 június 17).]
+
+[Note 162: Ugyanaz a levél, 1526 júniusáról, arról értesít, hogy az
+egyik vezér szobra el van kezdve, úgyszintén a sarkophagok négy
+allegorikus alakja és a Madonna is.]
+
+[Note 163: _Költemények_ XLIX.]
+
+[Note 164: Levél 1512 szeptemberéből, arra nézve, amit Prato városának a
+császáriak, a Mediciek szövetségesei által történt kifosztásáról
+mondott.]
+
+[Note 165: Michelangelo levele Buonarrotóhoz (1512 szeptember).]
+
+[Note 166: „Nem vagyok olyan bolond, amilyennek gondoltok…“
+(Michelangelo levele Buonarrotóhoz, 1515 szeptember).]
+
+[Note 167: Michelangelo levele Buonarrotóhoz (1512 szeptember és
+október).]
+
+[Note 168: 1545-ben.]
+
+[Note 169: Donato Giannorti számára készítette Michelangelo _Brutus_
+mellszobrát. Nehány évvel a Párbeszéd előtt, 1536-ban gyilkolta meg
+Alessandro de’ Medicit Lorenzino, akit második Brutusként ünnepeltek.]
+
+[Note 170: _De’ giorni che Dante consumo nel cercare l’Inferno e’l
+Purgatorio._ – A barátok afölött a kérdés fölött vitatkoznak, hogy hány
+napot töltött Dante a pokolban: péntek estétől szombat estéig volt-e
+ott, vagy csütörtök estétől vasárnap reggelig? Michelangelóhoz
+fordultak, aki bárkinél jobban ismerte Dante művét.]
+
+[Note 171: Michelangelo (vagy Giannotti, aki az ő nevében beszél) mégis
+megkülönbözteti a zsarnoktól az örökös királyokat vagy alkotmányos
+fejedelmeket: „Nem beszélek itt azokról az uralkodókról, akiknek hatalma
+évszázados tekintélyen vagy a nép akaratán alapúl és akik városukat a
+néppel való teljes megegyezéssel kormányozzák…“]
+
+[Note 172: 1527 május 6.-án.]
+
+[Note 173: Ippolito és Alessandro de’ Medici kiűzése (1527 május 17).]
+
+[Note 174: 1528 július 2.]
+
+[Note 175: Busini, – Michelangelo közlései nyomán.]
+
+[Note 176: Condivi. – „És bizony“ – folytatja Condivi – „jobb lett volna
+a jó tanácsra hallgatnia, mert midőn a Mediciek visszatértek,
+lefejezték.“]
+
+[Note 177: Michelangelo levele Battista della Pallához (1529 szeptember
+25).]
+
+[Note 178: Segni.]
+
+[Note 179: Michelangelo levele Battista della Pallához (1529 szeptember
+25).]
+
+[Note 180: 1529 október 22.-én.]
+
+[Note 181: Ismételten irt neki és könyörgött, hogy térjen vissza.]
+
+[Note 182: Négy nappal előbb a Signoria végzéssel szüntette meg
+díjazását.]
+
+[Note 183: Michelangelónak Sebastiano del Piombóhoz intézett levele
+szerint 1500 arany birságot is kellett volna fizetnie.]
+
+[Note 184: „Midőn Kelemen pápa és a spanyolok ostrom alá fogták
+Firenzét,“ – beszéli Michelangelo Francisco d’Ollandának – „az
+ellenségeket sokáig feltartóztatták azok a gépek, amelyeket a tornyokra
+állíttattam. Egyik éjjel gyapjúzsákokkal boríttattam a falak külsejét,
+más éjjel árkokat ásattam és azokat puskaporral töltöttem meg, hogy
+elijesszem a castiliaikat; széttépett tagjaikat a levegőbe röpítettem…
+Ime, mire jó a festészet! Hadi gépekre és szerszámokra is jó, arra is,
+hogy megfelelő alakot adjunk a bombavetőknek és puskáknak, továbbá, hogy
+hidakat verjünk és létrákat készítsünk, de főleg az erődök, bástyák,
+árkok, aknák és ellenaknák terveire és arányaira szolgál…“
+
+(Francisco d’Ollanda, _Római beszélgetések a festészetről_, harmadik
+rész, 1549).]
+
+[Note 185: Sebastiano del Piombo levele Michelangelóhoz (1531 április
+29.)]
+
+[Note 186: Condivi. – 1530 december 11.-től a pápa visszaállította
+Michelangelo járadékát.]
+
+[Note 187: 1530 őszén. – A szobor a firenzei _Museo Nazionale_-ban van.]
+
+[Note 188: 1544-ben.]
+
+[Note 189: Ugyanezekben az években, amelyek egész életében a
+legkomorabbak voltak, Michelangelo, a természetéből fakadó és őt
+fojtogató keresztény pesszimizmus ellen vad visszahatás következtében
+merészen pogány műveket alkotott. Ilyen a _Léda és a hattyú_ (1529 –
+30), melyet Michelangelo a ferrarai herceg számára festett, majd
+tanítványának, Antonio Mininek adott, aki Franciaországba vitte. Itt
+állítólag 1643 körül Sublet de Noyers érzékisége miatt megsemmisítette.
+Kevéssel utóbb Michelangelo Bartolommeo Bettini számára festette a
+_Vénus és Ámor_ kartónját, amely után Pontormo a firenzei
+Uffizi-képtárban levő festményét készítette. Valószínüleg ugyanebből a
+korszakból való néhány nagyszerű és szigorú szemérmetlenségű rajza.
+Egyiköket Charles Blanc írja le: „egy nő vergődése, akin erőszakot
+követnek el és aki nagy erővel védekezik a még erősebb férfi ellen, de
+önkénytelenül is boldogságot és büszkeséget fejez ki.“]
+
+[Note 190: Az _Éj_-t valószínüleg az 1530. év őszén faragta Michelangelo
+és a következő év tavaszán fejezte be, az _Aurorá_-t 1531
+szeptemberében, az _Alkony_-t és _Nap_-ot kevéssel utóbb. – Lásd Ernst
+Steinmann: _Das Geheimnis der Medicigräber Michelangelos_, Leipzig,
+1907.]
+
+[Note 191: _Költemények_, CIX, 16, 17. – Frey az 1545. évre teszi őket.]
+
+[Note 192: Michelangelo Firenzét és a száműzött firenzeieket szólaltatja
+meg.]
+
+[Note 193: _Költemények_, CIX, 48.]
+
+[Note 194: Sebastiano del Piombo levele Michelangelóhoz 1531 február
+24.-én, az első, melyet a Sacco di Roma után neki írt:
+
+„Isten a megmondhatója, mily boldog vagyok, hogy annyi nyomorúság, baj
+és veszély után a Mindenható könyörületessége és szánalma életben és jó
+egészségben őrzött meg bennünket; ha meggondoljuk, valóságos csoda ez…
+Komám, most, miután tűzön-vizen keresztülmentünk és elképzelhetetlen
+dolgokat tapasztaltunk, köszönjünk meg Istennek mindent és azt a rövid
+életet, ami még reánk vár, töltsük lehetőleg nyugalomban. Nagyon kevéssé
+számíthatunk csak a Sorsra, oly gonosz és fájdalmas az.“
+
+Leveleiket felbontották. Sebastiano azt ajánlja a gyanús
+Michelangelónak, hogy ferdítse el írását.]
+
+[Note 195: _Költemények_, XXXVIII.]
+
+[Note 196: „… _Non voria che ve fachinasti tanto_…“ (Pier Paolo Marzi
+levele Michelangelóhoz 1531 junius 20.-án). – V. ö. Sebastiano del
+Piombo levelét Michelangelóhoz (1531 junius 16).]
+
+[Note 197: Giovanni Battista di Paolo Mini levele Valorihoz (1531
+szeptember 29).]
+
+[Note 198: „… _Ne aliquo modo laborare debeas, nisi in sepoltura et
+opera nostra, quam tibi commisimus_…“]
+
+[Note 199: Benvenuto della Volpaja levele Michelangelóhoz (1531 november
+26).]
+
+[Note 200: „Ha nem védené a pápa pajzsa“, – írja neki Sebastiano del
+Piombo – „nekiugranának, mint a kígyók“ _(Sallariano come serpenti)_.
+1532 szeptember 15.]
+
+[Note 201: Most már csak arról volt szó, hogy a San Pietro in Vincoli
+templomban felállítandó síremlékre hat elkezdett, de még be nem fejezett
+szobrot szállítson. (Kétségkívül _Mózes_, a _Győzelem_, a _Rabszolgák_
+szobrai és a Giardino Boboliban levő alakok).]
+
+[Note 202: Sebastiano del Piombo levele Michelangelóhoz (1532 április
+6.).]
+
+[Note 203: VII. Kelemennek több ízben kellett Michelangelo védelmére
+kelnie unokaöccsével, Alessandro herceggel szemben. Sebastiano del
+Piombo elmondott Michelangelónak egy ilyen jelenetet, „midőn a pápa oly
+hevességgel, dühvel és nehezteléssel beszélt, oly rettenetes
+kifejezésekkel, hogy nem szabad azokat leírni.“ (1533 szeptember 16).]
+
+[Note 204: Condivi.]
+
+[Note 205: Michelangelo részben elkészített hét szobrot (Lorenzo urbinói
+és Giuliano nemoursi herceg síremlékeit és a Madonnát). Még nem kezdte
+el a négy folyó szobrait, amelyeket tervezett és másoknak engedte át a
+Lorenzo il Magnifico és Giuliano, Lorenzo testvérének síremlékeire szánt
+szobrokat.]
+
+[Note 206: 1563 március 17.-én Vasari azt kérdi Michelangelótól, „hogyan
+gondolja ő a falfestményeket.“]
+
+[Note 207: Már azt sem tudták, hova helyezzék a már elkészült szobrokat,
+sem azt, hogy milyen szobrokat akart készíteni az üresen maradt
+fülkékbe. Vasari és Ammanati, akiket I. Cosimo herceg a Michelangelo
+által megkezdett munka befejezésével megbízott, hiába fordultak hozzá: ő
+már semmire sem emlékezett. „Emlékező tehetségem és eszem elment és
+máshol vár meg engem“ – írja 1557 augusztusában.]
+
+[Note 208: Michelangelo 1546 március 20.-án kapta meg a római
+polgárjogot.]
+
+[Note 209: Buonarroto pestisben halt meg 1528-ban.]
+
+[Note 210: 1534 júniusában.]
+
+[Note 211: _Költemények_, LVIII.]
+
+[Note 212: _Költemények_, XLIX.]
+
+[Note 213: _Költemények_, LIX.]
+
+[Note 214: Michelangelo dédöccse a _Rime_ 1623. évi első kiadásában nem
+merte a Tommaso dei Cavallerihez intézett költeményeket híven kiadni,
+hanem olyan formában, mintha nőhöz intézte volna őket. Scheffler és
+Symonds legújabb munkái előtt Cavalierit költött névnek tartották, amely
+mögött Vittoria Colonna rejlett.]
+
+[Note 215: Michelangelónak egy ismeretlenhez intézett levele (1542
+október). _Levelek_, Milanesi kiad. CDXXXV.]
+
+[Note 216: Donato Giannotti: _Dialogi_, 1545.]
+
+[Note 217: _Költemények_, CXXXXI.]
+
+[Note 218: Aretino támadásai különösen Gherardo Perini ellen irányultak.
+Frey néhány igen gyengéd levelét tette közzé, 1522-ből: „… _che avendo
+di voi lettera, mi paia chon esso voi essere, che altro desiderio non
+o_,“ („… ha levelet kapok kegyelmedtől, úgy vagyok, mintha együtt volnék
+kegyelmeddel és nincs is egyéb vágyam.“) Aláírása: „_vostro come
+figlio_“ („mintha fia volnék“). – Úgy látszik, hozzá intézte
+Michelangelo egy szép költeményét, amely a távollét és feledés fájdalmát
+fejezi ki:
+
+  Itt e helyen ragadta Ámor el
+  Kegyesen szívem, sőt az életem,
+  És üdvösséget ígért itt nekem,
+  – De el is vette szép szem fényivel.
+
+  Itt kötözött meg és ott olda fel
+  S én sírtam egyedül keservesen,
+  Amint illanni látta bús szemem
+  S mit elrabolt, ó, mégse vitte el.]
+
+[Note 219: _Henry_ Thode, aki _Michelangelo und das Ende der
+Renaissance_ című művében nem áll mindenütt ellen annak a törekvésnek,
+hogy hősét – olykor akár a valóság rovására is – a legszebb színben ne
+tüntesse fel, a Gherardo Perini iránt való barátság után helyezi a Febo
+di Poggio iránt való barátságot, hogy fokozatosan emelkedjék fel a
+Tommaso dei Cavalieri iránt való barátságig, mert nem engedheti meg,
+hogy Michelangelo a legtökéletesebb szerelem magaslatáról szállott volna
+alá Febo di Poggióhoz. Tény azonban, hogy Michelangelo már több mint egy
+év óta érintkezett Cavalierivel, midőn beleszeretett Febóba és neki
+alázatos leveleket (Thode szerint 1533 decemberben, Frey szerint 1534
+szeptemberben) és zagyva és hóbortos költeményeket írt, amelyekben a
+_Febo_ és _Poggio_ nevekkel játszik (Frey, CIII, CIV). Ezekre a
+levelekre és költeményekre a kis huncut azzal felelt, hogy pénzt kért
+tőle. (Lásd Frey, _Dichtungen_, 526. l.) – Ami Cecchino dei Braccit
+illeti, aki barátjának, Luigi del Ricciónak, volt barátja, Michelangelo
+csak több mint tíz évvel Cavalieri után ismerkedett meg vele. Cecchino
+firenzei száműzöttnek volt a fia és fiatalon halt meg Rómában 1544-ben.
+Michelangelo _negyvennyolc_ síríratban örökítette meg emlékét, amelyek
+úgyszólván bálványozó idealizmussal vannak telítve és amelyek némelyike
+fenségesen szép. Talán a legkomorabbak Michelangelo összes költeményei
+közül. Néhány közülök:
+
+  Halálé most örökre, kedvesem,
+  Egy röpke órán voltam a tied.
+  Gyönyört okoztam, hoztam könnyeket:
+  S ha nem születtem volna sohasem?
+
+_Költemények_, LXXIII, 29.
+
+  Ki megsirat, hiába várja azt,
+  Öntözve könynyel csontjaim, hogy majd
+  Miként a fa, sirom gyümölcsbe hajt,
+  Mert a halott nem lát meg több tavaszt.
+
+U. o., LXXIII. 21.
+
+  Ki eltakarsz, ó kő, múlt éltemet
+  Csak te tudod s a földön már emlékem
+  Álom csupán. Halálban elenyésztem:
+  Mi volt, – olyan mint mi nem létezett.
+
+U. o., LXXIII. 22.]
+
+[Note 220: Benedetto Varchi: _Due lezzioni_, 1549.]
+
+[Note 221: Tommaso dei Cavalieri levele Michelangelóhoz (1523 január
+1).]
+
+[Note 222: Lásd különösen Michelangelo válaszát Cavalieri első levelére,
+ugyanaz nap, midőn megkapta (1533 január 1.). E levél három kusza
+fogalmazványa maradt fenn, amelyek egyikéhez Michelangelo ezt az
+utóiratot fűzte: „Szabad lenne ugyan, ha ajándékot adunk valakinek, azt
+neki megnevezni, de ez alkalommal illendőségből nem teszem.“ – Világos,
+hogy ez esetben a szerelem szó az.]
+
+[Note 223: Michelangelo levele Cavalierihez (1533 január 1).]
+
+[Note 224: Michelangelo levele Cavalierihez, fogalmazvány (1533 július
+28.)]
+
+[Note 225: Michelangelo levele Cavalierihez (1533 július 28).]
+
+[Note 226: Michelangelo levele Bartolommeo Angiolinihoz.]
+
+[Note 227: Michelangelo levele Sebastiano del Piombóhoz.]
+
+[Note 228: Vasari.]
+
+[Note 229: Kettőt közülök Varchi nyilvánosan magyarázott és a _Due
+Lezzioni_-ban kiadott. – Michelangelo nem titkolta szerelmét. Beszélt
+róla Bartolommeo Angiolinak, Sebastiano del Piombónak. Az ilyen
+barátságok nem leptek meg senkit. Midőn Cecchino dei Bracci meghalt,
+Riccio az egész világnak kikiáltotta szerelmét és kétségbeesését: „Ó,
+Donato barátom! Cecchinónk meghalt. Egész Róma meghalt, Michelangelo
+készíti számomra síremléke tervét. Írjon kérem számomra egy sírfeliratot
+és vigasztaljon meg levelével: bánatom elvette eszemet. Csak türelem!
+Minden órában ezer és ezer halált élek át. Ó Istenem! Mennyire
+megváltozott a szerencse képe!“ (Levél Donato Giannottihoz, 1544
+január). –
+
+  „… Ezernyi szeretőnek
+  Lelkét hordám szivemben“
+
+
+– mondatja Michelangelo Cecchinóval sírfeliratai egyikében.
+(_Költemények_, Frey kiad. LXXIII, 12.).]
+
+[Note 230: Scheffler.]
+
+[Note 231: _Költemények_, CIX, 19.]
+
+[Note 232: _Költemények_, XLIV.]
+
+[Note 233: _Költemények_, LII. – Lásd még LXXVI. A szonett végén
+szójáték Cavalieri nevével:
+
+  _Resto prigion d’un Cavalier armato._
+  (Rabúl ejtett egy fegyveres lovag).]
+
+[Note 234:
+
+  _Onde al mio viver lieto, che m’ha tolto…_
+
+_Költemények_, (IX, 18).]
+
+[Note 235: _Il desiato mie dolce signiore_… (U. o., L),]
+
+[Note 236: _Un freddo aspetto_… (U. o., CIX, 18.)]
+
+[Note 237: _Költemények_, XLV.]
+
+[Note 238:
+
+  _Il foco onesto, che m’arde_… (_Költemények_, L).
+  _La casta voglia, che’l cor dentro intiamma._
+
+  (U. o., XLIII.)]
+
+[Note 239: Michelangelo egyik szonettjében azt szeretné, ha bőre a
+szeretett lény ruhájául szolgálna. A cipő szeretne lenni, mely hólábát
+hordja:
+
+  Ó lenne bár bőrömből köntösöd,
+  Gyengéden, mely borítja tagjaid
+  És boldogan takarja kebledet:
+
+  Érezném így, belém hogy költözött
+  Lényednek része. – Vagy hólábaid
+  Topánja, büszkén hordva terhedet.
+
+(_Költemények_, LXVI).]
+
+[Note 240: Leginkább 1533 június és október között, midőn Michelangelo,
+aki visszatért Firenzébe, Cavalieritől távol volt.]
+
+[Note 241: Azok a szép arcképek, amelyekben Vittoriát vélték felismerni,
+épen nem hitelesek. Ilyen a firenzei Uffizi-gyüjteményben levő rajz,
+amely sisakos fiatal nőt ábrázol. Legfeljebb az lehetséges, hogy midőn
+rajzolta, öntudatlanul Vittoria emlékének hatása alatt állott,
+idealizálva és fiatalítva azt, mert a rajzon levő arc Vittoria szabályos
+vonásaira és szigorú kifejezésére emlékeztet. Nagy szeme nyugtalan,
+kemény tekintetű. Nyaka meztelen, keble födetlen. Kifejezése erőteljes
+és koncentrált, de hideg.]
+
+[Note 242: Ilyennek ábrázolja egy ismeretlen mestertől való emlékérem,
+melyet a _Carteggio di Vittoria Colonna_ (kiad. Ermanno Ferrero és
+Giuseppe Müller) közöl. Ilyen lehetett, midőn Michelangelo látta. Haját
+nagy, csíkos fejkötő rejti el, ruhája szigorúan zárt, csak nyakánál van
+kissé kivágva.
+
+Egy másik névtelen emlékérem fiatalon, idealizálva mutatja be (Lásd
+Müntz, _Histoire de l’Art pendant la Renaissance_, III. 248 _l’Oeuvre et
+la Vie de Michel-Ange_, kiad. _Gazette des Beaux-Arts_). Felfelé fésült
+haját szalag tartja össze a homlok fölött, egy hajfürt az arcra hull,
+finom fürtöcskék a nyakra. Homloka magas és egyenes, szeme kissé súlyos
+figyelemmel néz, orra hosszú és szabályos, cimpája vastag, arca telt,
+füle széles és formás, álla egyenes és erős, meztelen nyakát könnyű
+fátyol veszi körül, keble födetlen. Kifejezése közömbös, inkább
+rosszkedvű.
+
+E két emlékérem, amelyek különböző életkorokban keletkeztek, a következő
+közös vonásokat tünteti fel: az orrcimpa és a felső ajk duzzadtsága, ami
+kissé mogorva kifejezést ad, – a hallgatag, megvető kis száj. Az alak
+nyugodtságra vall, de illuziók, öröm nélkül.
+
+Frey, kissé merészen, Vittoria képmását látja Michelangelo egy
+sajátságos rajzában, amely egy szonett kéziratának hátlapján található.
+Michelangelo ez esetben alig engedte volna, hogy a szép, szomorú rajzot
+más is lássa. – Az ábrázolt nő öreg, derékig mezitelen, üres emlői
+lelógnak, arca, melyet nem érintett az öregség, egyenes, gondolatokba
+merült és büszke. Hosszú, karcsú nyakát gyöngysor veszi körül, fölfelé
+fésült haját sapkába rejti el, amely az áll alatt sisak módjára van
+megkötve és a füleket eltakarja. Vele szemben egy öreg ember feje, mely
+Michelangelóhoz hasonlít, nézi őt, – utoljára. – Kevéssel Vittoria
+halála után készitette Michelangelo ezt a rajzot. A másik oldalon levő
+szonett a Vittoria halálára írt szép költemény: _Quand’ el ministro de
+sospir mie tanti_… A rajzot közzétette Frey, Michelangelo költeményeinek
+kiadásában, 385. l.]
+
+[Note 243: Lelki tanácsadója akkor Matteo Giberti veronai püspök volt,
+az elsők egyike, akik a katholikus egyház reformálását megkísérlették.
+Giberti titkára Francesco Berni, a költő volt.]
+
+[Note 244: Juan de Valdes, V. Károly császár egyik titkos tanácsosának
+fia, 1534-ben Nápolyban telepedett le és ott a reformmozgalom feje lett.
+Előkelő, nemes hölgyek csoportosultak körülötte. Sokat írt; főmunkái:
+_Cento e dieci divine considerazioni_ (Basel, 1550) és _Aviso sobre los
+interpretes de la Sagrada Escritura_. Csak a hit által való igazulást
+ismerte el és a Szentírás által való okulást alárendelte a Szentháromság
+ihletének. 1541-ben halt meg. Nápolyban állitólag több mint háromezren
+csatlakoztak hozzá.]
+
+[Note 245: Bernardino Ochino, a nagy hitszónok, a kapucinusok
+generálisa, 1539-ben barátja lett Valdesnak, aki az ő befolyása alá
+került; a besúgások ellenére is folytatta vakmerő szónoklatait
+Nápolyban, Rómában, Velencében. A nép az egyházi tilalom ellenére
+melléje állott, 1542-ig, midőn mint lutheránust majdnem elitélték és ő
+Firenzéből Ferrarába, innen Genuába menekült, ahol a protestantizmusra
+tért át. Meghitt barátja volt Vittoria Colonnának és mielőtt Itáliát
+elhagyta, elhatározását bizalmas levélben közölte vele.]
+
+[Note 246: A firenzei Pietro Carnesecchit, VII. Kelemen protonotariusát,
+Valdes barátját és tanítványát első ízben 1546-ban idézték az inkvizició
+elé, 1567-ben pedig Rómában megégették. Vittoria Colonna haláláig
+összeköttetésben maradt vele.]
+
+[Note 247: Gasparo Contarini főrangú velencei családból származott és
+először Velence követe volt V. Károlynál Németalföldön, Németországban
+és Spanyolországban, majd – 1528-tól 1530-ig – VII. Kelemennél. III. Pál
+1535-ben biborossá nevezte ki és 1541-ben a regensburgi birodalmi
+gyűlésre küldte ki. De nem sikerült a protestánsokkal megegyezésre
+jutnia, a katholikusok előtt pedig gyanússá vált. Elcsüggedve tért
+vissza és Bolognában halt meg 1542 augusztus havában. Sokat írt, művei:
+_De immortalitate animae. – Compendium primae philosophiae_ és értekezés
+az _Igazulásról_, amelyben igen közel állott a kegyelemről való
+protestáns eszmékhez.]
+
+[Note 248: Thode idézete szerint.]
+
+[Note 249: Giampietro Caraffa, chiesi püspök, 1524-ben alapította a
+theatinusok rendjét és 1528-tól kezdve Velencében megkezdte az
+ellenreformáció munkáját, amelyet mint biboros, majd miután 1555-ben IV.
+Pál néven pápa lett, kérlelhetetlen szigorúsággal folytatott. A
+jezsuiták rendje 1540-ben nyert megerősítést, 1542 júliusában pedig
+Itáliában felállították az inkvizició törvényszékét, teljes hatalommal
+az eretnekek ellen. 1545-ben nyílt meg a trienti zsinat. Ez volt a vége
+a szabad katholicizmusnak, amelyről a Contariniak, Gibertiek és Pole-ok
+álmodoztak.]
+
+[Note 250: Carnesecchi vallomása az inkvizició előtt 1566-ban.]
+
+[Note 251: Reginald Pole, a York-ház sarjadéka, Angliába volt kénytelen
+menekülni, ahol VIII. Henrikkel viszályba keveredett; 1532-ben Velencébe
+ment és itt Contarini lelkes barátja lett. III. Pál pápa biborossá és
+Szt. Péter patrimoniumának legatusává nevezte ki. Az egyénileg igen
+vonzó és békülékeny szellemű férfiú alávetette magát az
+ellenreformációnak és engedelmességre bírt sok szabadgondolkodót
+Contarini csoportjából, akik készek voltak arra, hogy a
+protestantizmusra térjenek át. Viterbóban, 1541-től 1544-ig Vittoria
+Colonna teljesen az ő vezetésére bízta magát. – 1554-ben Pole mint
+legátus Angliába tért vissza, Canterbury érseke lett és 1558-ban halt
+meg.]
+
+[Note 252: Vittoria Colonna levele Morone biboroshoz (1543 december
+22.-én). – Vittoria Colonnára nézve lásd Alfred von Reumont művét és
+Thode _Michelangelo_jának második kötetét.]
+
+[Note 253: A négy beszélgetést, amelyeket Francisco d’Ollanda 1548-ban
+írt, német fordítással kiadta Joaquim de Vasconcellos (Bécs, 1899). –
+Francia fordítása A. Raczynski: _Les Arts en Portugal_ (Páris, 1846) c.
+művében.]
+
+[Note 254: A _Beszélgetések_ első része.]
+
+[Note 255: _Ugyanott_, harmadik rész. – E beszélgetés napján vette el
+Ottavio Farnese, III. Pál unokaöccse, Margheritát, Alessandro de’ Medici
+özvegyét. Ez alkalomból tizenkét, klasszikus alkatú szekérből álló
+diadalmenet vonult a Piazza Navonára, ahol nagy tömeg tolongott.
+Michelangelo barátaival a San Silvestro magányába, a város fölé
+menekült.]
+
+[Note 256: Condivi. – A Vittoriától reánk maradt levelek voltaképen nem
+ilyenek; kétségkívül nemesek, de kissé hidegek. – Meggondolandó azonban,
+hogy ebből az egész levelezésből csak öt levél maradt meg, öt Orvietóból
+és Viterbóból és három Rómából, 1539 és 1541 között.]
+
+[Note 257: A. Grenier kimutatta, hogy ez a rajz volt alapja a különböző
+_Pietàk_-nak, amelyeket Michelangelo később faragott: a firenzeinek
+(1550–1555), a Rondanini-féle _Pietà_-nak (1563) és annak, amelyet
+legújabban fedeztek fel Palestrinában (1555 és 1560 között). – Ehhez a
+kompozicióhoz csatlakoznak még az oxfordi könyvtárban levő vázlatok és a
+londoni National-Gallery-ben levő _Sirbatétel_. – Lásd A. Grenier: _Une
+Pietà inconnue de Michel-Ange à Palestrina_, Gazette des Beaux-Arts,
+1907 március, a különböző _Pietà_-k képeivel. (V. Wallerstein szerint is
+– Die Pietà des Michelangelo zu Palestrina, Zeitschrift für bildende
+Kunst 1914, 325. köv. II. – a palestrinai csoport a firenzei Pietà után
+és a Rondanini-féle Pietà előtt keletkezett. – A fordító).]
+
+[Note 258: Ekkor gondolt Michelangelo összegyüjtött költeményeinek
+kiadására, amire barátai, Luigi del Riccio és Donato Giannotti beszélték
+reá. Addig nem nagy jelentőséget tulajdonított annak, amit írt.
+Giannotti foglalkozott e kiadványnyal, 1545 táján. A Michelangelo által
+kiválasztott költeményeket barátai lemásolták. De Riccio halála,
+1546-ban és Vittoriáé, 1547-ben eltérítette e szándékától, amely immár
+hiúságnak tünt fel előtte. Költeményeit nem is adták ki az ő életében,
+nehányat kivéve, amelyek Varchi, Giannotti, Vasari munkáiban jelentek
+meg, de másolatokban kézről-kézre jártak. A legnagyobb zeneszerzők,
+Archadelt, Tromboncino, Consilium, Costanzo Festa zenésítették meg őket.
+A szonettek egyikét Varchi olvasta fel és magyarázta 1546-ban a firenzei
+akadémia előtt. „Dante klasszikus tisztaságát és gondolatainak
+gazdagságát“ találta meg benne.
+
+Dante teljesen áthatotta Michelangelót. „Senki sem ismerte jobban“ –
+mondja Giannotti – „és senki sem sajátította el tökéletesebben az ő
+művét.“ Senki sem hódolt neki nagyszerübben, mint Michelangelo a „_Dal
+ciel discese_…“ (_Költemények_, CIX, 37) kezdetű szép szonettel. – Nem
+kevésbbé ismerte Petrarcát, Cavalcantit, Cino da Pistoját és az olasz
+költészet klasszikusait. Azokon edződött stilusa, de a mindent
+megelevenítő érzés izzó platói idealizmusa volt.]
+
+[Note 259: _Rime con giunta di XVI Sonetti spirituali_, 1539.
+
+_Rime con giunta di XXIV Sonetti spirituali e Trionfo della Croce_,
+1544. Velence.]
+
+[Note 260: „Van egy pergamen könyvecském, amelyet a marchesa di Pescara
+ajándékozott nekem körülbelül tíz évvel ezelőtt“ – írja Michelangelo
+1551 március 7.-én unokaöccsének Lionardónak – „Százhárom szonett van
+benne, azokon kívül, amelyeket utóbb Viterbóból küldött nekem. Ezt a
+negyven költeményt, amelyek rongypapirra vannak írva, ugyanabba a
+könyvecskébe köttettem be… Van azonkívül sok levelem, amelyeket
+Orvietóból és Viterbóból írt nekem.“]
+
+[Note 261: _Költemények_, LXXXVIII.]
+
+[Note 262: Vasari. – Egy időre meghasonlott legkedvesebb barátainak
+egyikével, Luigi del Riccióval, mert ez, akarata ellenére,
+megajándékozta: „Rendkívüli jóságod jobban bánt“ – írja neki – „mintha
+meglopnál. Barátok között egyenlőségre van szükség: ha az egyik győz, a
+másik nem bocsájtja meg.“]
+
+[Note 263: Condivi.]
+
+[Note 264: _Költemények_, CI. – Michelangelo ezt a magyarázatot fűzi
+hozzá: „Ő (a kalapács: Vittoria) a földön egymaga emelte föl az
+erényeket az ő nagy erényével; nem volt senkije, aki a tüzet szította
+volna. Most az égben sok társa lesz, mert ott csak olyanok vannak, akik
+szerették az erényt. Ezért azt reménylem, hogy az én kalapácsom oda föl
+fog kerülni. – Most majd az égben lesz, aki neki szítsa a tüzet, míg
+idelenn nem volt segítő társa műhelyében, ahol az erényeket fölemelik.“]
+
+[Note 265: _Költemények_, C. – E szonett kézíratának hátlapján van az a
+tollrajz, amelyben – a fonnyadt keblű női alakban – Vittoriát vélték
+felismerni.]
+
+[Note 266: Michelangelo barátsága Vittoria Colonna iránt nem zárt ki
+egyéb érzéseket. Nem töltötte be egészen lelkét. Óvakodtak ezt
+kimondani, mert azt hitték, hogy Michelangelót „idealizálni“ kell.
+Mintha Michelangelónak szüksége lett volna reá, hogy „idealizálják!“ –
+Vittoriával való barátsága idején, 1535 és 1546 között. Michelangelo
+szeretett egy „szép és kegyetlen“ nőt, _donna aspra e bella_ (Költ.,
+CIX, 89), – _lucente e fera stella, iniqua e fella, dolce pieta con
+dispietato core_ (CIX. 9). – _cruda e fera stella_ (CIX. 14). – _belezza
+e gratia equalmente infinita_ (CIX. 3), – „ellenséges hölgyem“ _la donna
+mia nemica_ (CIX, 54), ahogy nevezi. – Szenvedélyesen szerette,
+megalázkodott előtte, majdnem feláldozta volna neki örök üdvösségét:
+
+_Godo gl’inganni d’una donna bella_… (CIX, 90)
+
+_Porgo umilmente al’aspro giogo il colla_… (CIX, 54)
+
+_Dolce mi saria l’inferno teco_… (CIX, 55)
+
+Ez a szerelem gyötörte őt. Hölgye mulatott rajta:
+
+  Oly csintalan s merész a kedvesem,
+  Meggyilkol engem s hozzá még kacsint,
+  Sok jót igérve, ád is valamit,
+  Holott tőrétől vérzik még sebem. (CIX, 15).
+
+Féltékenységet keltett benne és másokkal kacérkodott. Michelangelo végül
+is meggyülölte. Kérte a sorsot, bár lenne kedvese csunya és szeresse őt,
+– míg ő már nem szeretné és igy megtorolná a szenvedéseket, amelyeket
+neki okozott:
+
+  Ámor, miért is engeded,
+  Hogy a te legnagyobb kegyed
+  Kegyetlen szépség elragadja
+  Attól, aki méltó lehet
+  S jutalmul a bambáknak adja?
+  Bár volna Ámor akaratja,
+  Hogy lenne rút s szerelmes ő belém
+  S nem kéne nékem, – mint most néki én.
+
+(_Költemények_, CIX, 63.)]
+
+[Note 267: Vasari.]
+
+[Note 268: Condivi.]
+
+[Note 269: Ennek az óriási, a Sixtus-kápolna bejárati falát a pápa
+oltára fölött teljesen elborító freskónak eszméje még VII. Kelemen pápa
+idejébe, 1533-ra vezethető vissza.]
+
+[Note 270: Vasari.]
+
+[Note 271: Vasari.]
+
+[Note 272: Ugyanott.]
+
+[Note 273: 1573 július havában. – Paolo Veronese nem mulasztotta el,
+hogy az _Utolsó itélet_ példájára ne hivatkozzék:
+
+„Elismerem, hogy helytelen, de most is azt mondom, amit már mondtam,
+hogy kötelességem azokat a példákat követnem, amelyeket mestereim adtak
+nekem.
+
+– Hát mit csináltak azok a mesterek? Talán valami hasonló dolgokat?
+
+– Michelangelo Rómában, a pápa kápolnájában Krisztus Urunkat, a
+Szűzanyát, Szent Jánost, Pétert és a szenteket ábrázolta, valamennyit
+meztelenül, még Szűz Máriát is és olyan helyzetekben, amelyeket nem
+sugallt a legszigorúbb vallásosság.“ – (A. Baschet: _Paul Véronèse
+devant le Saint-Office_, 1880).]
+
+[Note 274: Ez bosszú műve volt. Aretino – szokása szerint –
+műalkotásokat akart tőle kicsikarni, sőt oly orcátlan volt, hogy
+programmot készített az Utolsó itélethez. Michelangelo udvariasan
+elhárította magától e különös közreműködési ajánlatot és nem vett
+tudomást kéregetéséről. Aretino meg akarta mutatni Michelangelónak, hogy
+milyen ára van vele szemben az előzékenység hiányának.]
+
+[Note 275: Aretino egyik vígjátéka, a _Hipocrito_, volt a _Tartuffe_
+forrása (P. Gauthier: _l’Arétin_, 1895).]
+
+[Note 276: Gyalázatos célzást tett „Gherardi és Tomai“-ra (Gherardo
+Perini és Tommaso dei Cavalieri).]
+
+[Note 277: Ez a zsaroló szemtelenül pöffeszkedik. E fenyegető levélhez,
+miután Michelangelo eszébe juttatta, hogy mit vár tőle, – vagyis
+ajándékokat – Aretino még ezt az utóiratot fűzi: „Most, hogy kissé
+kiadtam mérgemet és megmutattam kegyelmednek, hogy ha kegyelmed
+_isteni_, én sem vagyok kutya (szójáték: _divino – di vino – acqua_),
+tépje össze ezt a levelet, mint én és határozza el magát…“]
+
+[Note 278: Egy firenzei, 1549-ben (Gaye, _Carteggio_, II. 500)]
+
+[Note 279: 1596-ban VIII. Kelemen pápa is meg akarta semmisíttetni.]
+
+[Note 280: 1559-ben. – E művelet miatt Daniele da Volterrára reáragadt a
+„nadrágszabó“ (_braghettone_) név. Daniele Michelangelo barátja volt.
+Egy másik barátja, Ammanati szobrász, botrányosoknak ítélte meztelen
+ábrázolásait. Ez alkalomból tehát még tanítványai sem álltak
+Michelangelo mellé.]
+
+[Note 281: Az _Utolsó itélet_-et rá 1541 december 25.-én avatták fel, az
+egész Itáliából, sőt Franciaországból, Angliából és Flandriából is
+egybesereglettek jelenlétében. – Lásd a mű leírását a _Maitres de l’art_
+sorozat kötetében, 90–93. ll.]
+
+[Note 282: Ezeken a freskókon (_Szent Pál megtérése, Szent Péter
+vértanúsága_) Michelangelo 1542 óta dolgozott, de két betegsége miatt
+1544-ben és 1546-ban félbe kellett szakítania munkáját, amelyet csak
+nagynehezen fejezhetett be 154-ben. Ezek voltak „az utolsó festmények,
+amelyeket alkotott“ – írja Vasari – „még pedig nagy erőfeszítéssel, mert
+a festészet, főleg a freskófestés, nem öregeknek való művészet.“]
+
+[Note 283: A _Mózesen_ kívül készen volt a két _Rabszolga_, de
+Michelangelo úgy vélte, hogy a _Rabszolgák_ már nem illenének az
+összezsugorodott emlékre, miért is két más szobrot faragott helyettük: a
+_Tevékeny életet_ és a _Szemlélődő életet (Lea és Ráchel)_.]
+
+[Note 284: Levél egy ismeretlen _Monsignore_-hoz (1542 október;
+_Levelek_, Milanesi kiad., CDXXXV).]
+
+[Note 285: _Költemények_, CXXIII.]
+
+[Note 286: Michelangelo levele Vasarihoz (1554 szeptember 19).]
+
+[Note 287: Michelangelo levele unokaöccséhez, Lionardóhoz (1557 julius
+1).]
+
+[Note 288: Antonio da Sangallóról van itt szó, aki a Szent Péter-templom
+vezérépítésze volt 1537-től 1546 októberében bekövetkezett haláláig.
+Mindig ellensége volt Michelangelónak, aki nem kimélte őt. Mint
+ellenfelek állottak egymással szemben a borgói (vatikáni városrész)
+erődítési munkák alkalmából, 1545-ben, midőn Michelangelo mellőztette
+Sangallo terveit és a Farnese palota építésekor, amelyet a második
+emeletig Sangallo vezetett, de amelyet Michelangelo fejezett be.
+1549-ben a főpárkányhoz készített saját tervét vette alapul és
+vetélytársának tervét kiküszöbölte. – (Lásd Thode: _Michelangelo_.)]
+
+[Note 289: Később II. Marcellus pápa.]
+
+[Note 290: Vasari.]
+
+[Note 291: Bottari.]
+
+[Note 292: Az 1551. évi vizsgálat végén Michelangelo az elnöklő III.
+Julius pápához fordulva így szólt: „Szent atyám, látja, mi az én
+nyereségem! Ha fáradalmaim nem szolgálnak lelkem javára, elvesztem
+időmet és fáradságomat.“ A pápa, aki szerette őt, két vállára tette
+kezeit és így válaszolt neki: „Te mindkettőnek dolgozol, testednek is,
+lelkednek is. Ne félj!“ (Vasari).]
+
+[Note 293: III. Pál pápa 1549 november 10.-én halt meg. III. Julius,
+aki, mint elődje, szerette Michelangelót, 1550 február 8.-tól 1555
+március 23.-ig uralkodott. Cervini biborost 1555 április 9.-én
+választották meg pápának III. Marcellus néven, de csak nehány napig
+uralkodott és már 1555 május 23.-án IV. Pál pápa (Caraffa) követte őt.]
+
+[Note 294: Michelangelo levele Vasarihoz (1555 május 11.-én) –
+Barátainak bírálatai mégis oly hatást gyakoroltak reá, hogy 1560-ban
+kérte, „mentenék fel ez alól a teher alól, amelyet tizenkét év óta
+ingyen, a pápák parancsára hordott.“ De nem fogadták el lemondását és
+IV. Pius brevével megújította megbízását. – Akkor határozta el végre
+Cavalieri sürgetéseire, hogy elkészítteti a kupola famintáját, míg addig
+fejében őrízte meg minden tervét és senkinek sem akart semmit elárulni.]
+
+[Note 295: Nanni mégis, a Michelangelo halálát követő napon, arra kérte
+Cosimo herceget, hogy juttassa neki Michelangelo helyét a Szent
+Péter-templomnál.]
+
+[Note 296: Michelangelo csak a lépcsők és tér építését élte meg. A
+Capitolium épületeit csak a tizenhetedik században fejezték be.]
+
+[Note 297: Michelangelo templomából semmi sem maradt. A tizennyolcadik
+században teljesen újjáépítették.]
+
+[Note 298: A mintát kőből készítették, nem fából, mint Michelangelo
+akarta.]
+
+[Note 299: 1559–1560-ban.]
+
+[Note 300: Vasari.]
+
+[Note 301: Ugyanott. – 1553-ban kezdte meg ezt a művet, amely a
+legmegkapóbb valamennyi műve közül, mert a legbensőbb: érezzük, hogy
+csak saját magához szól benne, szenved és átengedi magát szenvedésének.
+Úgy látszik egyébiránt, hogy saját magát ábrázolta a fájdalmas arcú
+aggastyánban, aki Krisztus holttestét támogatja.]
+
+[Note 302: 1555-ben.]
+
+[Note 303: Tiberio Calcagni visszavásárolta Antoniótól és engedélyt kért
+Michelangelótól, hogy kijavíthassa. Michelangelo beleegyezett, Calcagni
+helyrehozta a csoportot, de meghalt és a mű befejezetlen maradt.]
+
+[Note 304: _Költemények_, LXXXI. (1550 körül). – Nehány költeménye
+azonban, amelyek nyilván élete legvégéről valók, elárulja, hogy a láng
+nem aludt ki annyira, mint ahogy hitte és hogy „a régi üszök“ – mint
+mondá – akkor még tüzet fogott.
+
+  Mi lesz velem? Feléleszted-e újra
+  Az üszkös fát és bánatos szívet?
+  Hadd Ámor! Vajj’ minek?
+
+(_Költemények_, CX.)
+
+  Ámor. . . . . . . . . .
+  Fáradt öregben nem lesz örömed:
+
+  Már-már a túlsó partra szálla lelkem
+  És hév sugáridnak pajzsot szegez;
+  A fa kiégett, – nem fog több tüzet.
+
+(_Költemények_, CXIX.)]
+
+[Note 305: 1538-ban Michele di Niccoló Guicciardinihoz ment férjhez.]
+
+[Note 306: Pozzolaticóban.]
+
+[Note 307: Ez a levelezés 1540-ben kezdődik.]
+
+[Note 308: … _Stare a spasimare intorno alle tue lettere_. (_Levelek_,
+1536–1548).]
+
+[Note 309: Levél, 1544 julius 11.-ről.]
+
+[Note 310: Betegsége alatt, 1549-ben, Michelangelo siet unokaöccsét
+értesíteni, hogy örökölni fog utána. „A végrendelet szerint neked és
+Gismondónak hagyom, olyképen, hogy öcsém, Gismondo ugyanannyit kapjon,
+mint te, unokaöcsém, és hogy vagyonomból egyikőtök se vehessen el semmit
+a másiknak beleegyezése nélkül.“]
+
+[Note 311: _L’amore del tarlo!_]
+
+[Note 312: 1546 február 16.-án. – Végül még: „Igaz, hogy mult évben
+addig beszéltem a fejeddel, míg csak elszégyelted magad és egy akó
+trebbianóit küldtél nekem, – bár ne küldted volna!“]
+
+[Note 313: 1547-től 1553-ig.]
+
+[Note 314: És máshol: „Ne nézz a pénzre, csak a jóságra és jó hírnévre…
+Olyan asszony kell neked, aki veled él és akinek parancsolhatsz, aki nem
+fújja fel magát és nem akar minden nap lakomákra, lakodalmakra menni,
+mert ha udvarolnak neki, könnyen rossz útra térhet _(diventar puttana)_,
+kivált ha nincsenek szülei.“ (_Levelek_, 1549 február 1).]
+
+[Note 315: … _storpiata o schifa_ (_Levelek_, 1547–1552).]
+
+[Note 316: _Ugyanott_,1551 december 19.]
+
+[Note 317: Mégis megjegyzi: „… de ha úgy éreznéd, hogy nem vagy elég
+egészséges a házasélethez, inkább élj magadban, semhogy kinlódva
+másoknak adj létet“ (_Levelek_, 1552 junius 24).]
+
+[Note 318: 1553 május 16.-án.]
+
+[Note 319: _Levelek_, 1553 május 20.-án.]
+
+[Note 320: _Levelek_, 1553 augusztus 5.-én.]
+
+[Note 321: 1554-ben.]
+
+[Note 322: 1555-ben.]
+
+[Note 323: Különbséget kell azonban tenni életének egyes korszakai
+között. Hosszú pályafutásában vannak szakaszok, amelyeket sivár
+egyedüllét, de olyanok is, amelyeket barátságok jellemeznek. 1515 körül
+Rómában a firenzeieknek kis köre él, – mindannyian szabadok, az életet
+élvezők: – Domenico Buoninsegni, Lionardo sellajo, Giovanni Spetiale,
+Bartolommeo Verazzano, Giovanni Gellesi, Canigiani. – Valamivel utóbb,
+VII. Kelemen pápasága alatt, Francesco Berni és Fra Sebastiano del
+Piombo szellemes társasága. Az utóbbi odaadó, de veszedelmes barátja
+volt Michelangelónak, akinek besúgta mindazokat a pletykákat, amelyek az
+ő rovására forgalomban voltak és még szította ellenséges érzését Ráfael
+pártja iránt. – Különösen kiemelendő azonban, Vittoria Colonna idejében,
+Luigi del Riccio köre. Riccio firenzei kereskedő és Michelangelónak
+ügyeiben tanácsadója, utóbb legbizalmasabb barátja volt, akinél Donato
+Giannottival, Archadelt zenészszel és a szép Cecchinóval találkozott.
+Mindannyian egyformán szerették a költészetet, a zenét és a jó
+falatokat. A Cecchino halála miatt kétségbeesett Riccio számára írta
+Michelangelo negyvennyolc halotti epigrammját és Riccio mindegyik
+epigrammot pisztrángokkal, gombákkal, dinnyékkel, galambokkal stb.
+viszonozza. (l. Michelangelo _költeményei_, Frey kiad. LXXIII). –
+Ricciónak 1546-ban bekövetkezett halála után Michelangelónak alig voltak
+már barátai, inkább tanítványai: Vasari, Condivi, Daniele da Volterra,
+Bronzino, Leone Leoni, Benvenuto Cellini, akik rajongón tisztelték őt,
+míg Michelangelo megható jóindulatot tanusított irántuk.]
+
+[Note 324: A Vatikánban kifejtett tevékenysége és nem kevésbbé vallásos
+szellemének emelkedettsége révén Michelangelo különösen az egyházi
+főméltóságokkal érintkezett.]
+
+[Note 325: Talán érdemes az említésre, hogy Michelangelo ismerte
+Machiavellit. Biagio Buonaccorsi 1508 szeptember 6.-án kelt levelében
+értesíti Machiavellit, hogy Michelangelo útján pénzt küldött neki egy nő
+részéről, akit nem nevez meg.]
+
+[Note 326: Kétségtelen, hogy legkevesebb barátja a művészek közt akadt,
+kivéve élete végén, midőn tanítványok vették körül, akik bálványozták
+őt. – A legtöbbet közülök nem kedvelte és ezt nem is titkolta előttük.
+Igen rossz viszonyban volt Leonardo da Vincivel, Franciával,
+Peruginóval, Signorellivel, Ráfaellel, Bramantéval, Sangallóval. „Legyen
+átkozott a nap, midőn jót mondott valakiről!“ – írta neki Jacopo
+Sansovino 1517 junius 30.-án. Ez azonban nem akadályozta meg
+Michelangelót abban, hogy utóbb (1524-ben) Sansovinónak szivességet ne
+tegyen, amint sok másnak is. De szelleme sokkal szenvedélyesebb volt,
+semhogy a magáén kívül más ideált szerethessen és sokkal őszintébb volt,
+semhogy szeretetet színlelt volna, midőn nem szeretett. Tiziano iránt
+különben igen udvarias volt, midőn az 1545-ben Rómában járt. – Általában
+jobban szerette az írók és a tett embereinek társaságát, mint a
+művészekét, akiknek műveltsége gyakran fogyatékos volt.]
+
+[Note 327: Baráti és tréfás hangú verses leveleket váltottak
+(_Költemények_, LVII. és CLXXII). _Capitolo a fra Sebastiano del
+Piombó_-jában Berni ékes szavakkal magasztalja Michelangelót: „Ő magában
+a szobrászat és építészet Eszméje volt, mint Astraea az igazságé, csupa
+jóság és értelem.“ Második Platónak nevezi és e szellemes, gyakran
+idézett szavakkal fordul a többi költőhöz: „Hallgassatok, zengzetes
+hangszerek! Ti szókat mondtok, csak ő mond lényeget… _Ei dice cose, et
+voi dite parole_.“]
+
+[Note 328: Dona Argentina Malaspina, 1516-ban.]
+
+[Note 329: Kivált 1546 április 26.-án I. Ferenchez intézett levele.]
+
+[Note 330: Condivi így kezdi meg Michelangelo életrajzát. „Attól az
+órától kezdve, midőn az Úristen különös kegyéből nemcsak arra méltatott,
+hogy lássam Michelangelo Buonarrotit, a páratlan festőt és szobrászt,
+noha alig remélhettem volna, hogy azt is elérjem, – hanem hogy
+szeretetében és beszélgetéseiben, meghítt bizalmában is részesüljek,
+hálából e kegyért és az ő jósága iránt való szeretetből teljes
+figyelemmel és igyekezettel arra vállalkoztam, hogy megfigyelem és
+egybegyűjtöm nemcsak azokat az utasításokat, amelyeket a művészetre
+nézve nekem adott, hanem mondásait, tetteit és szokásait is, mindazzal,
+ami csodálatra, utánzásra vagy dicséretre méltónak tünt fel előttem az ő
+életében…“]
+
+[Note 331: I. Ferenc 1546-ban; Caterina de’Medici 1559-ben, Bloisból írt
+neki „tudván, mint az egész világ, mennyire fölötte áll ő e században
+mindenkinek“ és kérte, készítse el II. Henrik lovasszobrát vagy legalább
+is annak rajzát (1559 november 14).]
+
+[Note 332: 1552-ben. Michelangelo nem válaszolt és ez bántotta a
+herceget. – Midőn Benvenuto Cellini említést tett a dologról,
+Michelangelo gúnyosan válaszolt.]
+
+[Note 333: 1560 novemberében.]
+
+[Note 334: 1561 októberében.]
+
+[Note 335: Vasari (abból az alkalomból, hogy Cosimo fogadta
+Michelangelót.)]
+
+[Note 336: Francisco d’Ollanda: _Beszélgetések a festészetről_.]
+
+[Note 337: Ugyanott.]
+
+[Note 338: Levél Piero Gondihoz, 1524 január 26.]
+
+[Note 339: Vasari igy írja le Michelangelo segédeit: „A pistojai Pietro
+Urbano értelmes ember volt, de sohasem akarta megerőltetni magát.
+Antonio Miniben lett volna akarat, de nem volt képesség. Ascanio della
+Ripa Transone igyekezett, de soha sem ment semmire.“]
+
+[Note 340: Michelangelót legjelentéktelenebb bajai is nyugtalanították,
+így midőn egyszer Urbano megvágta újját. Őrködik afölött, hogy eleget
+tegyen vallási kötelességeinek: „Gyónj meg, dolgozzál és ügyelj a házra“
+(_Levelek_, 1518 március 29).]
+
+[Note 341: Már előbb, 1529-ben, Firenzéből való menekülése után,
+Michelangelo Antonio Minivel akart Franciaországba utazni.]
+
+[Note 342: A festményt az ostrom alatt a ferrarai herceg számára
+készítette, de azután vonakodott neki odaadni, mert a ferrarai herceg
+nem tanusított iránta kellő tiszteletet.]
+
+[Note 343: 1531-ben.]
+
+[Note 344: Vasari.]
+
+[Note 345: 1555 december 3.-án, nehány nappal Gismondo, Michelangelo
+utolsó testvérének halála után.]
+
+[Note 346: 1556 február 23-án.
+
+Michelangelo így fejezi be levelét: „Kegyeibe ajánlom magam és kérem,
+legyen szíves Benvenuto (Cellini) úrnál kimenteni, amiért nem
+válaszoltam levelére, de az ilyen gondolatok annyi szenvedést okoznak
+nekem, hogy nem vagyok képes írni.“
+
+Lásd még a CLXII. költeményt:
+
+_Et piango et parlo del mio morto Urbino_…]
+
+[Note 347: Szeretetteljes leveleket írt Corneliának, Urbino özvegyének
+és megigérte neki, hogy magához veszi a kis Michelangelót, „nagyobb
+szeretettel lesz hozzá, mint unokaöccsének, Lionardónak gyermekeihez és
+megtanítja arra, amire – mint tudja – atyjának vágya volt taníttatni
+őt.“ (1557 március 28.-án). – Nem bocsájtotta meg Corneliának, hogy
+1559-ben újból férjhezment.]
+
+[Note 348: Bohóságainak elbeszélését lásd Vasarinál.]
+
+[Note 349: _Ugyanott_.]
+
+[Note 350: _Ugyanott_.]
+
+[Note 351: _Ugyanott_.]
+
+[Note 352: Mint majdnem minden komor léleknek, Michelangelónak is olykor
+hajlama volt a bohóságok iránt; tréfás költeményeket írt Berni
+modorában. De tréfás kedve mindig érdes, szinte tragikus. Ilyen az
+öregkor bajairól írt siralmas torzképe (_Költemények_, LXXXI). Lásd egy
+szerelmi költemény parodiáját is. (_Ugyanott_, XXXVII).]
+
+[Note 353: _Költemények_, CX.]
+
+[Note 354: „A tyukok és kakas koma diadalmaskodnak“ – írja Angiolini
+Michelangelo egyik távolléte alkalmából, – „de a macskák szomorkodnak,
+hogy nem látják, noha nincsenek eleség híjával.“]
+
+[Note 355: Riccio levele Roberto di Filippo Strozzihoz 1544 julius
+21-én.]
+
+[Note 356: Michelangelo levele unokaöccséhez, Lionardóhoz, 1547-ben.]
+
+[Note 357: _Költemények_, CIX, 64. – Michelangelo itt a költőnek egy
+firenzei számüzöttel folytatott képzelt párbeszédét adja. – Lehetséges,
+hogy ez a költemény akkor keletkezett, miután Lorenzino meggyilkolta
+Alessandro de’ Medicit. – 1543-ban jelent meg először Giacomo Archadelt
+zenéjével.]
+
+[Note 358: Egyik szolgája francia volt: _Riccardo franzese_ (1552 junius
+18.-án. – _Ricordi_, 606. lap).]
+
+[Note 359: „Jó lenne“ – írja unokaöccsének, Lionardónak, – „ha egy jó és
+rendes szolgálót találnál számomra, ugyan nehéz, mert valamennyi
+rosszéletű és szutykos _(son tutte puttane e porche)_… Tíz forintot
+fizetek havonkint; szegényesen élek, de jól fizetek.“ (_Levelek_, 1550
+augusztus 16.-án).]
+
+[Note 360: _La mia scura tomba_… (_Költemények_, LXXXI).]
+
+[Note 361:
+
+  _Dov’è Aragn’e mill’opre et lavoranti_
+  _Et fan di lor filando fusaiuolo._ (_Ugyanott_).]
+
+[Note 362: A koporsón ez a felírat volt:
+
+  Halljátok ti, világnak kik adátok
+  Testestül, lelkestül szellemteket:
+  Biz e sötét koporsó lesz hazátok.
+
+(_Költemények_, CXXXVII).]
+
+[Note 363: „Életmódja igen józan volt. Fiatal korában beérte egy kis
+kenyérrel és borral, hogy teljesen a munkának szentelhesse magát.
+Öregségében, azóta, hogy az _Utolsó_ _itélet_-en dolgozott,
+hozzászokott, hogy egy keveset igyék, de csak este, midőn napi munkája
+be volt fejezve és akkor is a legnagyobb mérséklettel. Noha gazdag volt,
+szegényül élt. Soha vagy csak nagy ritkán látott vendéget asztalánál és
+nem is akart senkitől ajándékot elfogadni, mert így örökre az ajándékozó
+lekötelezettjének tekintette magát. Józansága következtében mindig
+nagyon éber volt és csak igen kevés alvásra volt szüksége.“ (Vasari).]
+
+[Note 364: Vasari, észrevevén, hogy nem használt viaszból, hanem
+kecskefaggyúból készült gyertyákat, negyven font viaszgyertyát küldött
+neki. Michelangelo szolgája vitte el őket, de Michelangelo nem akarta
+elfogadni. A szolga így szólt: „Uram, karjaim egészen oda vannak a
+cipeléstől és nincs kedvem visszavinni őket. Ha nem kellenek, úgy
+beletűzködöm őket a ház előtt levő száraz sárkupacba és valamennyit
+meggyujtom.“ Erre Michelangelo így válaszolt: „Rakd hát le őket, mert
+nem akarom, hogy bolondokat csinálj ajtóm előtt.“ (Vasari).]
+
+[Note 365: _Költemények_, LXXVIII. – Ezt a költeményt Frey az 1546. év
+tájára, az _Utolsó itélet_ és a Cappella Paolina idejére teszi, Grimm
+valamivel későbbre, az 1554. év tájára.
+
+Az éjről szóló másik szonett (_Költemények_, LXXVII) rendkivüli költői
+szépségű, de inkább irodalmi jellegű és kissé mesterkélt.]
+
+[Note 366: „_Non nasce in me pensiero che non vi sia dentro sculpita la
+morte_“ (_Levelek_, 1555 junius 22).]
+
+[Note 367: _Költemények_, CIX. 32.]
+
+[Note 368: _Költemények_, CIX. 34.]
+
+[Note 369: Levél Vasarihoz, kelt „1554 április havának nem tudom
+hányadikán“ (_A di non so quanti d’aprile_ 1554).]
+
+[Note 370: Mindig elég kevés figyelemben részesítette a természetet,
+amaz évek ellenére, amelyeket a várostól távol Carrarában vagy
+Seravezzában töltött. A tájkép elenyésző szerepet játszik művészetében;
+nehány összevont, majdnem schematikus jelzésre szorítkozik a
+Sixtus-kápolna freskóiban. Ebben Michelangelo távol áll kortársaitól:
+Ráfaeltől, Tizianótól, Peruginótól, Franciától, Leonardo da Vincitől.
+Megvetette a flamand művészek tájképeit, amelyek akkor igen divatosak
+voltak: „rongyok – mondá –, falak, fáktól árnyékolt élénk zöld mezők,
+folyók és hidak, – ezeket nevezik tájképeknek és bennük sok elszórt
+alak.“ (Francisco d’Ollanda. _Beszélgetések_).]
+
+[Note 371: _Levelek_, 1556 december 28.]
+
+[Note 372: Azt az igen hosszu, 115 versből álló, befejezetlen költeményt
+értem, amely így kezdődik:
+
+  Uj élvezet, valóban nagy öröm
+  A kecskéket szirten legelni látni,
+  Mint ugrálnak, hol egy, hol más kövön…
+
+(_Költemények_, CLXIII, Frey kiad. 249–253. l.)
+
+Freyhez csatlakozom, aki a költemény keletkezését az 1556. év
+október-december hónapjaira teszi. Thodenak más a véleménye és
+Michelangelo ifjúkorára vezeti vissza, de ezt – nézetem szerint – nem
+okolja meg kellőképen.]
+
+[Note 373: 1548-ban lebeszéli unokaöccsét, Lionardót, a loretói
+zarándoklásról és azt tanácsolja neki, hogy a pénzt költse inkább
+alamizsnákra. „Mert ha pénzt adunk a papoknak; Isten tudja mit csinálnak
+vele!“ (1548 április 7.-én).
+
+Sebastiano del Piombónak egy szerzetest kellett a San Pietro in
+Montorióba festenie, – Michelangelo úgy véli, hogy ez a szerzetes
+mindent el fog rontani: „A szerzetesek tették tönkre a világot, amely
+oly nagy, nem lenne tehát meglepő, ha egy ily kis kápolnát
+tönkretennének.“
+
+Abban az időben, mikor Michelangelo unokaöccsét megházasítani
+igyekezett, egy igen ájtatos asszony fordult hozzá, kioktatta,
+jámborságra buzditotta és Lionardo számára egy jámbor, helyes érzületű
+leányt ajánlott. Michelangelo azt mondta, hogy „sokkal jobban tenné, ha
+fonással vagy szövéssel foglalkoznék, mintsem szent dolgokkal
+kufárkodjék.“ (_Levelek_, 1549 julius 19).
+
+A római szentségtörések és simoniák ellen dacos, savonarolai érzéstől
+áthatott költeményeket írt. Ilyen a szonett, amelynek kezdete:
+
+  Kelyhekből kard készül itt és sisak,
+  Iccével mérik Krisztus drága vérét…
+
+(_Költemények_, X; 1512 körül).]
+
+[Note 374: Levél Buonarrotóhoz, atyja betegsége alkalmából (1516
+november 23). – Levél Lionardóhoz, Giovan Simone halála alkalmából (1548
+január): „Szeretném részletesen megtudni, hogyan halt meg, vajjon
+meggyónt és áldozott-e az Egyház által előírt módon, mert ha tudom, hogy
+igen, kevesebbet fogok szenvedni.“]
+
+[Note 375: „_Piu credo agli orazioni che alle medicine_“. (Levél
+Lionardóhoz, 1549 április 25).]
+
+[Note 376: „… Az Úr 1513. évében, X. Leo pápaságának első esztendejében
+Michelangelo, aki akkor Rómában tartózkodott, – ha nem csalódom, ősszel
+volt – egy éjjel szabad ég alatt, házának kertjében imádkozott és
+szemeit az ég felé emelte. Hirtelen csodálatos meteort látott, három
+sugárral: – az egyik, amely kelet felé nyúlt ki, fényes és tündöklő
+volt, mint valami csíszolt kardpenge és végén kampósan begörbült; a
+második rubin színü volt, vöröseskék és Róma fölé nyúlt ki; a harmadik
+tűzszínű, elágazó és oly hosszú, hogy Firenzéig ért… Midőn Michelangelo
+meglátta ezt az isteni jelet, házába ment papirért, tollért és
+festékért, lerajzolta a tüneményt, amely a rajz befejeztével eltünt…“
+(Fra Benedetto: _Vulnera diligentis_, harmadik rész. Kézírat
+Riccardianus 2985. – Idézi Thode, Villari nyomán).]
+
+[Note 377: Henry Thode.]
+
+[Note 378: Midőn Leone Leoni 1560-ban emlékérmet készített Michelangelo
+képmásával, ez az érem hátlapjára sast tétetett, amelyet kutya vezet,
+ezzel a felírattal: _Docebo iniquos vias tuas et impii ad te
+convertentur_ (Vasari).]
+
+[Note 379: _Krisztus a kereszten, Krisztus sírbatétele, Krisztus
+levétele a keresztről, Krisztus siratása._]
+
+[Note 380: _Költemények_, CXLVII.
+
+Ez a szonett, amelyet Frey nem ok nélkül a legszebbnek mond Michelangelo
+valamennyi költeménye közül, 1555–1556-ból való.
+
+Más költeményeinek nagy száma ugyan csekélyebb formai szépséggel, de nem
+kevesebb bensőséggel és hittel azonos érzést fejez ki.
+
+Ilyenek például:
+
+  Súlyos tehertől szabadúlva végre
+  S világtól válva, Hozzád, ó Uram!
+  Törékeny sajkaként vezet utam
+  Szörnyü viharból már a csöndes révbe…
+
+  Nap-nap után, már gyermekéveimtől
+  Vezérem s védőm Te valál, Uram!…
+
+  Világ meséi elrabolták tőlem
+  Időmet, hogy szemléljem Istenem.
+  – – – – – – – – – –
+
+  Hosszú az út, mely Hozzád felvezet,
+  Ó jó Uram, rövidítsd meg nekem.
+  – – – – – – – – – –
+
+  Öröm mi volt, legyen már gyűlölet,
+  Világ csudált szépsége förtelem,
+  Örökös éltet adjon a halál.
+
+(_Költemények_, CL).
+
+  Görnyedve évek s bűneim sulyától…
+
+(_Költemények_, CLV).
+
+  Biztos halál, bizonytalan az óra…
+
+(_Költemények_, CLVII).]
+
+[Note 381: Pietro Aretino és Bandinelli terjesztették ezeket a
+pletykákat. Az urbinói herceg 1542-ben fűnek-fának elmesélte, hogy
+Michelangelo roppant meggazdagodott azáltal, hogy uzsorakamatra adta
+kölcsön azt a pénzt, amelyet II. Julius pápától kapott a síremlékért,
+melyet nem készített el. – Michelangelo némi mértékben alkalmat is adott
+ezekre a vádakra, pénzügyekben olykor tanusított kiméletlenségével, (így
+például az öreg Signorellivel szemben, akit 1518-ban egy 1513-ban
+felvett kölcsönért zaklatott) és a kincseket halmozó paraszt ösztönszerű
+kapzsiságával, amely benne természetes nagylelkűségével egyesült. Pénzt
+és birtokokat harácsolt össze, de úgyszólván gépiesen, örökölt
+hajlamból. A valóságban rendkívül hanyag volt ügyeiben; semmiféle
+számadást nem vezetett, azt sem tudta mije van és teli marokkal
+adakozott. Családja szüntelenül merített tőkéjéből. Királyi ajándékokat
+adott barátainak, szolgáinak. Műveinek nagy részét nem adta el, hanem
+elajándékozta. Ingyen dolgozott a Szent Péter-templomon. Senki sem
+itélte el nála szigorúbban a pénz szeretetét: „A nyereségszomj igen nagy
+bün“ – írja öccsének, Buonarrotónak. Vasari méltatlankodva tiltakozik
+Michelangelo ellenségeinek rágalmai ellen. Felsorolja mindazt, amit
+mestere elajándékozott: – Tommaso dei Cavalierinek, Bindo Altovitinak,
+Sebastiano del Piombónak, Gherardo Perininek megbecsülhetetlen rajzokat;
+Antonio Mininek a _Lédát_, valamennyi kartonnal és mintával együtt;
+Bartolommeo Bettininek egy remek _Venust és Cupidót_; del Vasto
+marchesének egy _Noli me tangere_-t; Roberto Strozzinak a két
+_Rabszolgát_; szolgájának, Antoniónak, a _Keresztlevételt_, stb. – „Nem
+értem“ – mondja végül – „miképen mondhatják fösvénynek ezt az embert,
+aki olyan bőkezű volt ezekkel a sok ezer tallért érő művekkel.“]
+
+[Note 382: Levelek Giovan Simonnéhoz (1533), – Lionardo Buonarrotihoz
+(1540 november).]
+
+[Note 383: Vasari.]
+
+[Note 384: „Úgy tünik fel előttem, hogy nagyon is elhanyagolod az
+alamizsnálkodást“ – írja 1547-ben Lionardónak.
+
+„Azt írod, hogy annak az asszonynak négy aranytallért fogsz adni Isten
+iránt való szeretetből; – ez tetszik nekem.“ (1547 augusztus).
+
+„Ügyelj arra, hogy oda adakozz, ahol szükség van és ne barátságból vagy
+rokonságból, hanem Isten iránt való szeretetből és ne mondd meg, honnan
+jön.“ (1549 március 29).
+
+„Ne tégy említést rólam“ (1547 szeptember).
+
+„Jobban örülnék, ha azt a pénzt, amelyből nekem ajándékokat küldesz,
+inkább Isten iránt való szeretetből adnád ki, mert, amint hallom,
+nálatok nagy az ínség.“ (1558).
+
+„Öreg létemre szeretnék lelkem üdvösségeért valami jót tenni,
+alamizsnálkodni, mert más módon nem vagyok képes jót tenni.“]
+
+[Note 385: Condivi.]
+
+[Note 386: Levél Lionardóhoz (1547. augusztus).]
+
+[Note 387: Ugyanaz (1550. december 20.).
+
+Más alkalommal érdeklődik egy Cerretani iránt, akinek leánya zárdába
+készül (1549 március 29.). – Unokahuga Cecca közbenjár nála egy szegény
+leány érdekében, aki zárdába lép be. Michelangelo örömmel küldi el neki
+a kért összeget. (Lionardóhoz, 1556 május 31.).
+
+„Egy szegény leányt elvenni“ – mondja egy alkalommal – „szintén az
+alamizsnálkodás egy módja.“]
+
+[Note 388: _Költemények_, LXXXI.]
+
+[Note 389: „A nyomorultnak lassú a halál“
+
+_Költemények_, LXXIII, 30.]
+
+[Note 390: 1549 márciusban: viterbói vizet ajánlottak neki, amely
+csakugyan jót is tett (Levelek Lionardóhoz). – Még 1559 júliusban is
+kő-bántalmai voltak.]
+
+[Note 391: 1555. július.]
+
+[Note 392: _Költemények_, LXXXI.]
+
+[Note 393: Levél Vasarihoz (1555. június 22.). – „Nemcsak öreg vagyok“ –
+irta Varchinek már 1549-ben – „hanem szinte már a halottak közé
+tartozom“ _(Non solo son vecchio, ma quasi nel numero de’ morti.)_]
+
+[Note 394: Vasari levele Cosimo de’ Medicihez (1560 április 8.)]
+
+[Note 395: Nyolcvanöt éves volt.]
+
+[Note 396: Akkor jutott eszébe a szerződés, amelyet hatvan év előtt
+kötött III. Pius pápa örököseivel a sienai székesegyház
+Piccolomini-oltárára nézve. Most akarta elkészíteni.]
+
+[Note 397: Levél Lionardóhoz (1563. augusztus 21.).]
+
+[Note 398: Vasari.]
+
+[Note 399: A Palazzo Rondaniniben levő _Pietá_-ról van szó. – (Daniele
+da Volterra levele Lionardóhoz 1564 június 11.).]
+
+[Note 400: Tiberio Calcagni levele Lionardóhoz, 1564. február 14.]
+
+[Note 401: Daniele da Volterra levele Vasarihoz (1564. március 17.)]
+
+[Note 402: _Költemények_, CLII.]
+
+[Note 403: 1564 február 18.-án. – Halálakor mellette voltak: Tommaso dei
+Cavalieri, Daniele da Volterra, Diomede Leoni, két orvos, úgymint
+Federigo Donati és Gherardo Fidelissimi és szolgája Antonio del
+Franzese. Lionardo csak három nap múlva érkezett Rómába.]
+
+[Note 404:
+
+  _De giorni mie’_…
+  _L’ultimo primo in piu tranquilla corte._
+
+(_Költemények_. CIX. 41.)]
+
+[Note 405: Boldog a lélek, hol nincsen idő!
+
+(_Költemények_, LIX.)]
+
+[Note 406: _Költemények_, CIX, 37.]
+
+
+
+
+Irodalom
+
+
+I. Michelangelo iratai.
+
+
+A. – _Költemények_.
+
+Rime di Michelagnolo Buonarroti raccolte da Michelagnolo suo nipote,
+Firenze, Giunti, 1623.
+
+(Michelangelo összes költeményeinek első – fogyatékos – kiadása,
+dédöccsétől, az ifjabb Michelangelótól).
+
+Le Rime di M. A. B. cavate dagli autografi e pubblicate da Cesare
+Guasti, Firenze 1863.
+
+(A költeményeknek első, valóban történeti jellegű kiadása).
+
+Die Dichtungen des Michelagniolo Buonarroti, herausgegeben und mit
+kritischem Apparate versehen von Dr. Carl Frey, Professor der neueren
+Kunstgeschichte an der Universität Berlin. Mit einer Porträtradlerung
+von Albert Krüger und einer Heliographie nach Francesco da Hollanda. –
+Berlin, G. Grote 1897.
+
+(Mintaszerű, egyedül pontos és teljes kiadás, csudálatraméltó filologiai
+és történeti kommentárral, Michelangelóhoz intézett költemények
+szemelvényével, időrendi táblázattal a költeményekre vonatkozó levelek
+kivonataival, betűrendes mutatóval).
+
+
+B. – _Levelek_.
+
+Le Lettere di Michelangelo Buonarroti, pubblicate coi Ricordi ed i
+Contratti artistici per cura di Gaetano Milanesi. Firenze, Le Monnier,
+1875. (Lettere di M. B. Con prefazione di G. Papini, Lanciano, B.
+Carabba, 1910. – A fordító.)
+
+
+II. Michelangelo életére vonatkozó művek.
+
+
+A. – _Egykorú iratok_.
+
+Giorgio Vasari: Vite degli architetti, pittori e scultori, 1550. (első
+kiadás); – 1568. (második kiadás).
+
+Ascanio Condivi: Vita di Michelangelo Buonarroti Róma, Antonio Blado,
+1553.
+
+Francisco d’Ollanda: Vier Gespräche über die Malerei, geführt zu Rom
+1538 (Quellenschriften für Kunstgeschichte und Kunsttechnik, új sorozat
+IX. kötet). Szövegkiadás német fordítással bő magyarázattal Joaquim de
+Vasconcellostól. Bécs, 1899. (V. ö. Éber László: Művészettörténeti
+olvasmányok, Budapest, 1909, 122. lap. – A fordító.) – Francia fordítás
+Les Arts en Portugalban gróf Raczynski A.-tól. Páris, Renouard, 1846.
+
+Donato Giannotti: Dialoghi de’giorni che Dante consumò nel cercare
+l’Inferno e’l Purgatorio, 1545-ből, első kiadás Firenze, 1859.
+
+Paolo Giovio: Michaelis Angeli Vita, először kiadta Tiraboschi: Stor’a
+della letteratura italiana, IX. kötet, Modena, 1781.
+
+Benvenuto Celini: La Vita, – iródott 1559 és 1562 között, első kiadás
+Nápoly, 1728.
+
+Benedetto Varchi: Orazione funerale recitata nelle esequie di
+Michelangelo Buonarroti, Firenze. Giunti, 1564.
+
+Francesco Berni: Opere burlesche, Firenze, Giunti, 1548.
+
+Les Correspondants de Michel-Ange: l. Sebastiano del Piombo, – texte
+italien publié pour la première fois par Gaetano Milanesi avec
+traduction française de A. le Pileur, Paris, Librairie de l’Art, 1890.
+
+Sammlung ausgewählter Biographien Vasaris, herausgegeben von Carl Frey,
+– II. kötet, Le vite di Michelangelo Buonarroti. (Michelangelo
+valamennyi egykorú életrajzának kritikai kiadása.)
+
+Giovanni Gaye: Carteggio inedito d’artisti dei secoli XIV, XV, XVI.
+Firenze, 1840.
+
+Daelli: Carte Michelangiolesche inedite. Milano, 1865.
+
+Sammlung ausgewählter Briefe an Michelangelo Buonarroti, herausgegeben
+von Carl Frey. Berlin, 1899.
+
+
+B. – _Ujabb művek_.
+
+Richard Duppa: The life and literary works of M. B. (London, 1806,
+1807).
+
+Quatremère de Quincy: Histoire de la vie et des ouvrages de M. B.
+(Páris, 1835).
+
+Hermann Grimm: Das Leben Michelangelos, első kiadás Hannover 1860,
+hetedik illusztrált kiadás 1900.
+
+Aurelio Gotti: Vita di M. B. Firenze 1875.
+
+L’Oeuvre et la Vie de Michel-Ange, dessinateur sculpteur, peintre,
+architecte et poète, par MM. Charles Blanc, E. Guillaume, Paul Mantz,
+Charles Garnier, Mézières, A. de Montaiglon, G. Duplessis et Louis
+Gonze. Paris, Gazette des Beaux-Arts, 1876.
+
+C. Heath Wilson: Life and works of M. B. London 1876.
+
+Anton Springer: Raffael und Michelangelo, Lipcse 1878.
+
+Ludwig von Scheffler: Michelangelo, eine Renaissance-Studie, Altenburg
+1892.
+
+John Addington Symonds: The Sonnets of M. B. and Campanella. London
+1878.
+
+John Addington Symonds: The lite of M. B. London 1893.
+
+Carl Justi: Michelangelo. Lipcse 1900.
+
+(Carl Justi; Michelangelo, neue Beiträge, u. o. 1909. – A fordító).
+
+Corrado Ricci: Michelangelo, Firenze, 1901.
+
+(Meller Simon: Michelangelo. Budapest, 1903. – A fordító.)
+
+Ernst Steinmann: Die sixtinische Kapelle II. köt. München, Bruckmann
+1905. (Michelangelo és Vittoria Colonna ikonografiájára nézve).
+
+(Ernst Steinmann: Das Geheimnis der Medici-Gräber, Lipcse, 1907.
+
+Mackowsky: Michelagniolo. Berlin, 1908.
+
+Heinr. Brockhaus: M. und die Medici-Capelle, Lipcse, 1909.
+
+Frey: Michelagniolo Buonarroti, I. Berlin, 1907. – A fordító).
+
+Dr. Paul Garnault: Les Portraits de Michel-Ange, Paris 1913.
+
+Henry Thode: Michelangelo und das Ende der Renaissance. Berlin, Grote,
+I. köt. 1902, II. köt. 1903, III. köt. 1912. IV. és V. köt. Kritische
+Untersuchungen über Michelangelos Werke, 1908.
+
+(Ez a jelentékeny mű a legfontosabb eddigi kisérlet Michelangelonak és
+korának pszichologiai és filozófiai szempontból való tárgyalására. Nem
+tekintve a benne kísértő fura és fantasztikus wagnerizmust, sajnálatos
+az elvont kategóriákkal és skolasztikus felosztásokkal való visszaélés,
+mert azok inkább elhomályosítják, mint megvilágítják a tárgyat és még
+fokozzák a túlzsúfolt kompozició rendetlenségét. – De e könyvek gazdagok
+gondolatokban és rendkivül sok adatot tartalmaznak. Bőven merítettem
+belőlük, ugyszintén Carl Frey csudálatraméltó kiadásaiból és
+tanulmányaiból is).
+
+
+III. – Vittoria Colonna.
+
+Rime, első kiadás Parma 1538; – második kiadás 1539; – con giunta di XVI
+Sonetti Spirituali, 1539; – con giunta di XXIV Sonetti Spirituali, e
+Trionfo della Croce, Velence 1544; – sok kiadás a XVI. században.
+
+Carteggio, kiad. Erm. Ferrero és Gius. Müller, Torino, Torchi, 1892
+(Vittorio Colonnának és a hozzá intézett leveleknek gyűjteménye és
+életére vonatkozó kútfők, köztük a Vita di Vittoria Colonna, Filonico
+Alicarnasseo-tól).
+
+Lettere inedite, kiad. Salza, Firenze 1898.
+
+II codice delle rime di V. C. appartenente a Margherita, regina di
+Navarra, scoperto ed illustrato da D. Tordi, Pistoja 1900.
+
+Henry Roscoe: V. C., her life and poems. London. 1868.
+
+Giuseppe Campori: V. C. (Atti e Memorie delle R. R. Deputazioni di
+Stonia Patria per le prov. dell’ Emilia, III. köt. Modena, 1878).
+
+Alfred von Reumont: Vittoria Colonna, Freiburg 1881, olaszra ford.
+Müller és Ferrero, Torino 1892.
+
+Alessandro Luzio: Victoria Colonna (Rivista Storica Mantovana, I. köt.
+Mantova 1885.)
+
+(F. X. Kraus: Vittoria Colonna. Essays, Berlin 1896.
+
+Joh. Wyss: Vittoria Colonna. Leben – Wirken – Werke, Frauenfeld, 1916. –
+A fordító).
+
+[Footnote 1. Célzás a vesekövekre, melyektől szenvedett: „_Tre pietre
+nella vesica_“ magyarázza Frey.]
+
+
+
+
+TARTALOM
+
+  Michelangelo  11
+
+ELSŐ RÉSZ
+
+  A küzdelem  27
+  I.  Az erő  29
+  II.  Az erő, mely megtörik  55
+  III.  A kétségbeesés  71
+
+MÁSODIK RÉSZ
+
+  A lemondás  87
+  I.  Szerelem  89
+  II.  Hit  117
+  III.  Magány  137
+  Epilogus  147
+  A halál  149
+  Jegyzetek  157
+  Irodalom  217
+
+A 40.–41., 55.–54. és 144. lapon levő költemények, valamint a 95. lapon
+kezdődő szonett forditása Meller Simontól való; az ő szives engedelmével
+vannak Michelangelo életrajzából átvéve.
+
+A 140. lapon levő szonettet Graff Kálmán fordította.
+
+
+*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77857 ***