1 files changed, 5120 insertions, 0 deletions

diff --git a/77726-0.txt b/77726-0.txt
new file mode 100644
index 0000000..a1e6b5a
--- /dev/null
+++ b/77726-0.txt
@@ -0,0 +1,5120 @@
+*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77726 ***
+
+
+
+
+A HATTYÚ
+
+VÍGJÁTÉK HÁROM FELVONÁSBAN
+
+IRTA
+
+MOLNÁR FERENC
+
+BUDAPEST
+
+FRANKLIN-TÁRSULAT
+
+magyar irod. intézet és könyvnyomda
+
+KIADÁSA
+
+_Előadási és minden egyéb jog fenntartva._
+
+*
+
+_Copyright 1921 by United Plays Inc. New-York._
+
+Franklin-Társulat nyomdája.
+
+
+
+
+SZEMÉLYEK
+
+   Beatrix, özvegy hercegné  _Rákosi Szidi_
+   Symphorosa, a huga        _Kürthy Sári_
+   Jácint, a bátyja          _Hegedüs_
+   Alexandra, a lánya        _Varsányi Irén_
+   Arzén   ⎫                 _Dénes_
+           ⎬ Beatrix fiai
+   György  ⎭                 _Czobor_
+   Ági Miklós                _Csortos_
+   Albert herceg, trónörökös _Tanay_
+   Mária Dominika hercegnő   _Haraszthy Hermin_
+   Gróf Lützen               _Hevesi_
+   Wunderlich ezredes        _Hajdu_
+   Sibensteyn _grófné_       _Czeglédy Róza_
+   Caesar, udvarmester       _Szerémy_
+   Alfréd, inas              _Bárdi_
+   Komorna                   _Szomjas Paula_
+   Főispánné                 _Balla Mariska_
+   Egy hölgy                 _Szemere Aranka_
+
+Huszárok, lakájok.
+
+Történik Beatrix hercegné kastélyában.
+
+– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
+
+_Először adták a budapesti Vigszínházban 1920 december 18-án._
+
+
+
+
+ELSŐ FELVONÁS.
+
+_Kerti pavillon, amely a kis hercegek tanulószobájául szolgál. Balról
+nyitott ajtó, amelyen át a napsütött kertet látni. Jobboldalt ajtó más
+szobákhoz. Nyári délután._
+
+_Ági tanár Arzénnel és Györggyel az asztalnál ül. Előad. A fiúk
+feszülten figyelnek._
+
+Ági. A megaláztatásoknak ez után a sorozata után és hosszas szenvedés
+után meghalt, Szent Ilona-szigetén, 1821 május ötödikén, ötvenkét éves
+korában. Ott temették el, a sziget egy emelkedett pontján, ahonnan
+szerette a tengert nézni. Hű környezete azt akarta a sírkövére írni,
+hogy «Napoleon» – de kínzója, a gyalázatos Hudson Lowe még a síron túl
+is üldözte. Tiltakozott ez ellen a felírás ellen. Csak azt engedte a
+sírkőre vésni, hogy «Le Général Buonaparte» – Buonaparte tábornok.
+Hamvait később ünnepélyesen Franciaországba szállították és Páris
+felséges temetést rendezett a vértanuvá lett császárnak. Azóta az
+Invalidusok templomában nyugszik, művészien szép és egyszerű nyitott
+sírboltban.
+
+_Elhallgat. Szünet. A fiúk meghatottan hallgatnak. Ági órájára néz._
+
+Ági. Ezzel mára vége van a leckének. _Becsukja a könyvét._ Van
+Fenségteknek valami kérdésük?
+
+Arzén. Tegnap este nagy vitánk volt a mamával. A mama gyűlölettel beszél
+Napoleonról. Azt mondta róla, hogy bitorló volt.
+
+Ági. Ahogy vesszük.
+
+György. Hát hogy vesszük?
+
+Ági. Fenségteknek jogukban van véleményüket megformálni. Én úgy veszem,
+hogy világraszóló lángész volt. A forradalom kavargása dobta felszínre,
+ezeknek az időknek a vihara edzette meg és nyitott előtte olyan
+lehetőségeket a kibontakozásra, aminők normális viszonyok közt el se
+képzelhetők.
+
+György. Ön így veszi?
+
+Ági. Igen.
+
+György. Akkor én is így veszem.
+
+Arzén. Ezt nevezem önálló véleménynek.
+
+György. Ez is önálló vélemény, csak nem az enyém, hanem a tanár úré.
+
+Arzén. A mama nagyon haragudott.
+
+Ági. Napoleonra?
+
+György. És önre.
+
+Ági. Miért?
+
+Arzén. Mert ön nem gyűlölettel tanítja.
+
+Ági. Én objektive tanítom.
+
+Arzén. Ezt mi mondtuk neki, de a mama szerint ez is helytelen, mert
+szerinte Napoleont gyűlölettel kell tanítani.
+
+György. Azt mondta, hogy főleg a mi családunkban, mert mink
+trónfosztottak vagyunk és ezt igen sokban Napoleonnak köszönhetjük.
+
+Ági. Mély tisztelettel a fenséges asszony nézete iránt, én ezt a
+história szempontjából kissé túlzottnak találom. Napoleon személyesen
+nem avatkozott Fenségtek mélyen tisztelt családja politikai sorsába. Ha
+valaki, úgy a württembergi király volt az, aki ebben közrejátszott.
+
+György. De a württembergi király Napoleon kreaturája volt.
+
+Ági. Így, közvetve, van benne valami. De épp erre mondottam, hogy
+túlzás. És ha valahol, úgy épp egy trónját vesztett szuverén családban
+kell nézetem szerint a Napoleon bátorságát, iniciativáját, sőt
+szerencséjét tanítani. Mert az ő élete mutatja, hogy a trónok elérhetők.
+Pedig ő egyszerű ügyvéd fia volt. Hát még, akiknek a származása jogot
+ad…
+
+Arzén. Hiába, a mama…
+
+György. A mama most azért olyan érzékeny a trón tekintetében, mert
+Albert herceg itt van nálunk.
+
+Arzén. A mama mindig érzékeny a trón tekintetében.
+
+György. Albert herceg igazi trónörökös és ha a mama igazi trónörököst
+lát, akkor a mama nem tud enni.
+
+Arzén. Nem csoda. Szegény. Az ő dédanyja még uralkodott. Nem bírja
+megszokni, hogy ennek örökre vége.
+
+György. Örökre?
+
+Ági. Hát bizony… mostanában nagyon nehéz.
+
+Arzén. És ha Alexandrát elveszi a trónörökös?
+
+György. De nem veszi el.
+
+Arzén. Honnan tudhatod? Ha Alexandrát elveszi a trónörökös, akkor mi,
+mint családja, csatlakozunk az udvarhoz és Alexandra királyné lesz. És
+ahogy én a mamát ismerem, a herceg nagyon téved, ha azt hiszi, hogy ő
+fog uralkodni.
+
+György. Ha elveszi.
+
+Arzén. Elveszi.
+
+György. Ugyan mért venné el?
+
+Arzén. Mert a mama nagyon akarja. És mindenki nagyon akarja, aki itt
+van. A nagynéném Symphorosa, maga Alexandra, én, te, a tanár úr…
+
+György. Én nem is nagyon akarom. Tanár úr nagyon akarja?
+
+Ági. Hát Istenem… Alexandra őfensége minden nagyra és szépre hivatott.
+
+György. De azért a tanár úr még se nagyon akarja.
+
+Ági. Én? Ugyan miért nem?
+
+György. Mert ezt is olyan hidegen és udvariasan mondta.
+
+Ági. Istenem… hát nagy dolog az kérem. Alig megy hamarjában a fejembe.
+Nehány hónapja van szerencsém itt élni az önök fenséges családjának
+körében… önökkel, ha szabad így kifejeznem magamat… és fenséges nővérük,
+amilyen komoly hölgy, oly jóságos hozzám… mindnyájunkhoz. Szerencsém van
+őt tőrvívásra tanítani és ha így egyszerre arra gondolok, hogy a
+tanítványom hermelinpalástot ölt… megkoronázzák, trónra ül… hát… nagy
+dolog ez kérem.
+
+György. Én sajnálnám itt hagyni ezt a kedves falusi életet. A magyarok
+oly kedvesek hozzánk. A megyei urak is, a parasztok is. Olyan jó kis
+életünk van itt. De… ön velünk jönne oda is, úgy-e tanár úr?
+
+Ági. Ha megparancsolnák.
+
+Arzén. Ah, szép az mégis. Maga az udvari élet unalmas lehet. De a
+politika, azt mondják, az valami mulatságos. Folyton vagy reszketni
+kell, vagy nevetni.
+
+_Belép Beatrix és Alexandra a kert felől. Mindenki feláll._
+
+Beatrix. Amint látom, vége a leckének.
+
+Ági. Igenis, Fenség.
+
+_Alexandra baloldalt, elől, némán és mozdulanul áll._
+
+Beatrix _órájára néz_. Pedig még hat perc hiányzik a négy órához.
+
+Ági. Tíz perccel négy óra előtt érkeztem el, Fenség, Napoleon halálához.
+Ezt szerény nézetem szerint oly nyugvópontnak találtam, hogy utána már
+nem volt érdemes arra a tíz percre új fejezetet kezdeni.
+
+Beatrix. Ön ezt oly nagy nyugvópontnak találta.
+
+Ági. Mint bátorkodtam mondani.
+
+Beatrix. Az illető halottnak tényleg nagy nyugvópont. Nekünk csak
+vessző, amely után a mondat tovább folytatódik. De nem ezért jöttem.
+Arzén! György! Albert herceg meg fog benneteket látogatni itt a tanuló
+szobában. Érdeklődik a tanulmányaitok iránt és azt az óhajtását fejezte
+ki, hogy beszélgetni akar veletek valamely studiumotokról. Úgy vettem ki
+a szavaiból, hogy a történelem lesz az a studium. Gróf Lützen később
+megerősített ebben a feltevésemben. Menjetek, fésülködjetek meg,
+mossátok meg a kezeteket és vegyetek sötét ruhát.
+
+Arzén. Mikor jön?
+
+Beatrix. Amikor felébred, egyenesen ide jön.
+
+György. Alszik?
+
+Beatrix. Ha azt mondtam, hogy felébred, akkor kitalálhattad volna, hogy
+most alszik.
+
+György. Kitaláltam. Azért kérdeztem.
+
+Beatrix. Ez a felelet fölösleges volt. Arzén! Azt hallom, köhögsz.
+
+Arzén. Nem anyám, csak egyet-kettőt köhintettem.
+
+Beatrix. Symphorosa azt mondta, hogy huzamosabban köhögtél. Ön mért nem
+jelenti ezt nekem?
+
+Ági. A fenséges úr ma délelőtt zöldpaprikát kóstolt és tanácsom ellenére
+nem vágta ki a gyümölcsből az ereket. Ezért köhögött. Azért nem
+jelentettem, mert ezt nem tartottam komoly köhögésnek.
+
+Beatrix. Ön nem tudhatja, hogy komoly-e vagy nem. Ön nem orvos.
+
+György _Arzénhez_. Ezt Napoleonért kapta.
+
+Beatrix. Mit beszélsz?
+
+György. Semmit, anyám. Köhögtem.
+
+Beatrix. Rólad pedig azt hallottam, hogy ma reggel vadul lovagoltál.
+
+György. Ezt is Symphorosa árulkodta.
+
+Beatrix. Illetlen fiú. Nem erről van szó. Vadul lovagoltál.
+
+György. A ló volt vad.
+
+Beatrix. Ön miért nem jelenti nekem, ha a ló vad?
+
+Ági. A ló szelid volt addig, amíg a fenség rá nem ült.
+
+Beatrix. Azt ön nem tudhatja. Ön nem lovász.
+
+György. Akkor meg nem is jelentheti.
+
+Beatrix. Ne beszélj, ha nem kérdezlek. Arzén ma este priznicet tesz a
+torkára és te holnaptól kezdve kizárólag csak Gyömbéren lovagolhatsz.
+
+György. Gyömbér? Drága mamám, ne szeress olyan nagyon.
+
+Beatrix. Egy szót se. _Néma csönd._ Meglepetést hoztam számotokra. Nem
+érdemlitek meg.
+
+Arzén. Mi az?
+
+György. Mi az?
+
+Beatrix. Találjátok ki.
+
+Arzén. Alexandra királyné lesz.
+
+_Nagy zavar. Csönd. Alexandra megrezzen._
+
+Beatrix. Illetlen. Micsoda beszéd ez? Megtiltom, hogy erről még csak
+gondolkozzál is. Nézd csak. Remélem, nem ön az, aki ilyen gondolatokra
+ösztönzi őket.
+
+Ági. Isten őrizz Fenség.
+
+Beatrix. Hát hol veszed akkor ezt?
+
+György. Én mondtam neki.
+
+Beatrix. És te honnan vetted?
+
+György. Saját magamból.
+
+Beatrix. Micsoda?
+
+György. Ne haragudj mamám, amért én is látok. Nekem is van szemem.
+
+Beatrix. Ha Albert őfensége most nem jönne ide tanulmányaitok iránt
+érdeklődni, szigorúan megbüntetnélek. De ez nem fog azért elmaradni. Ön
+pedig jelenthetné nekem, hogy ilyen kérdésekkel foglalkoznak.
+
+György. Ezt ő nem tudhatja. Ő nem rokon.
+
+Beatrix. Robespierre, eredj a szemem elől. _Néma csönd._ Nos, megmondom,
+mi a meglepetés. Albert herceg nálunk időzésének tiszteletére megjött
+Károly bátyám… azaz Pater Hyacinthus.
+
+_Vad öröm._
+
+György. Nagyszerű! Nagyszerű!
+
+Arzén. Jaj de boldog vagyok! _Ági nyakába ugrik._
+
+Beatrix. Indiánok!
+
+Alexandra. Nagyon szeretik őt, anyám. Ezt jól esik látni. Én is boldog
+vagyok, hogy megjött.
+
+Arzén. Hát még én! Tanár úr, ez a legaranyosabb ember a világon! A
+nagybátyám!
+
+György. Herceg volt, most szerzetes. Barát. Csuhája van, kámzsája,
+scapuláriuma.
+
+Beatrix. Nem ez a lényeges. Ez külsőség. Arany szíve és acél feje van.
+
+György. Az is van.
+
+Arzén. Lemondott a világról, belépett egy tanítórendbe.
+
+Ági. Tudom, Fenség, hallottam.
+
+György. De még nem látta.
+
+Ági. Nem voltam oly szerencsés.
+
+György. Hát most lesz olyan szerencsés és mind leszünk olyan
+szerencsések. Anyám, ennél jobb hírt nem is hozhattál volna. Még ha azt
+hoztad volna is, hogy Alexandra…
+
+Alexandra. György!
+
+Beatrix. Nem fog elmaradni a büntetés.
+
+_Künn a kertben megszólal Jácint hangja._
+
+Jácint _künn_. Beatrix!
+
+Beatrix. Csönd! Mintha kiáltott volna valaki.
+
+Jácint _künn_. Beatrix!
+
+Beatrix. Igen. Jól sejtettem. Jácint kiabál. Rettenetes manirjai vannak.
+
+Arzén. Drága Jácint!
+
+György. Jácint! Jácint!
+
+_Elébe akarnak rohanni._
+
+Beatrix. Itt maradtok. _Hirtelen csönd._ Indiánok. Majd én elébe megyek,
+mert még tovább hangoskodik, – most, amikor Albert őfensége alszik!…
+
+_Beatrix kimegy a kertbe._
+
+Alexandra _Ágihoz_. Anyám még azt is akarta közölni önnel, hogy a
+fenség, miután a gyermekekkel diskurált, a vívást kívánja látni.
+
+Ági. Parancsára, Fenség.
+
+Alexandra. Már intézkedtem, hogy a vívóteremben minden rendben legyen. A
+fiúk előbb önnel vívnak kardra, aztán egymással tőrre.
+
+Ági. Ha szabad érdeklődnöm: Fenséged nem vesz részt a vívásban?
+
+Alexandra. Nem.
+
+_Szünet._
+
+György. Miért nem?
+
+Alexandra. Mert őfensége kifejezetten a ti vívásotok iránt érdeklődött.
+A kosztümök rendben vannak?
+
+Ági. Igenis, Fenség.
+
+Alexandra. Mennyi időre van szükségük, hogy a vívó jelmezekbe
+átöltözzenek?
+
+Ági. Úgy gondolom, tíz-tizenkét perc elegendő.
+
+Alexandra. Azért kérdezem, mert a programm pontosan van megállapítva. A
+fenséges úr itt időzése után megnézi az én kis rózsakertészetemet s
+onnan megy a víváshoz. A kertészetet tizenöt percre becsülöm.
+
+Ági. Mélyen sajnálom, hogy Fenséged nem mutathatja be haladását a
+tőrvívásban.
+
+Alexandra. Előbb úgy volt, hogy én is résztveszek az akadémián. De ha a
+kertben kell kalauzolnom, nem marad idő az átöltözéshez. Így hát csak a
+fiúk vívnak.
+
+Ági. Tisztelettel bátorkodom megkérdezni: nem kalauzolhatná a fenséges
+urat más a rózsakertben?
+
+Alexandra. Miért kérdi ezt?
+
+Ági. Fenséged azalatt vívójelmezt ölthetne és inkább a vívását mutatná
+be.
+
+Alexandra _élesen_. Miért inkább a vívásomat?
+
+Ági. Csak… gondoltam… Fenség olyan ritka, acélos gráciával vív és…
+
+Alexandra _élesen_. És?
+
+Ági. És… a kertet más is elmagyarázhatja.
+
+Alexandra _élesen_. Köszönöm, ezt én is tudom.
+
+Ági. Bocsánatot kérek, Fenség. A tanító büszkesége beszélt belőlem.
+
+Alexandra. A programm nem az Ön büszkeségei szerint igazodik. Általában
+az egészet szíveskedjék rám bízni. Igen? _Kissé sértődötten veti föl a
+fejét._
+
+Ági. Parancsára, Fenség.
+
+_Kis szünet._
+
+György. Kérlek, szabad nekem valamit mondani?
+
+Alexandra. Nos?
+
+György. A tanár úrnak van igaza. _Az ajtó felé megy._
+
+_Künn hangok._
+
+_Jácint egyszerű szerzetesi ruhában van, mely a karmeliták öltözékéhez
+hasonló._
+
+_Jácint és Beatrix belép._
+
+Arzén és György _Jácintra rohan_. Édes Jácint! Drága bácsi!
+
+Arzén. Hozta Isten!
+
+György. Meddig marad?
+
+Jácint. Na, na, na, na, na! Nézd csak! _Védekezik_.
+
+Beatrix. Indiánok!
+
+György. Meddig marad?
+
+Jácint. Még be se jöttem – már azt kérdezed, hogy meddig maradok.
+
+György. Mert ez a legfontosabb.
+
+Jácint. Rég nem láttalak benneteket. _Jobbról-balról magához öleli
+őket._ Hadd látom. Szép pirosak vagytok. _A karjukat fogja._ A húsotok
+jó kemény.
+
+György. Meddig marad?
+
+Jácint. Fájdalom, nem sokáig. _Ági felé megy, aki mélyen meghajol._ És
+nézzétek, milyen okos vagyok, most kitalálom, hogy ez a ti kedves
+professzorotok, Ági úr, akiről annyi szépet hallottam. _Kezet fog vele._
+Beatrix sok jót írt önről. Mindent tudok. Nem csak jó professzor, hanem
+kitünő sportsman is. Evez, vív…
+
+Arzén. Lovagol.
+
+Jácint. Bravo. Ezt szeretem. És azt is szeretem, hogy szeretitek.
+
+György. De mennyire!
+
+Jácint. És ön hogy van megelégedve a tanítványaival?
+
+Ági. Igazán nagyon, királyi Fenség.
+
+Jácint. Nem fenség, tanár úr. Csak Krisztus alázatos szegény szolgája.
+
+Ági. Bocsánat, atyám.
+
+Jácint. Azért nem kell mindjárt elvörösödni, mert akkor én haragszom
+magamra. Viszont bemutatkozásnak oly rokonszenves ez a pirulás egy
+doktor filozofiétől, hogy azt hiszem, már jó barátok is vagyunk. _Ismét
+kezet fog vele._ Gratulálok a módszeréhez. A sporttal kevert tudomány a
+legtisztességesebb iskola.
+
+Beatrix. Jácint szenvedélyes pedagógus. Szinte jobban érdekli a tanár,
+mint a tanítvány.
+
+Jácint. Köszönöm, édesem. Ennek éle volt. De majd egyszer, ha nagyon
+esik az eső és nem tudunk mit csinálni, elmagyarázom neked, hogy mi a
+gyerek iránt való végtelen szeretetből nézünk mindenekelőtt a nevelő
+homloka mögé. Na gyerekek. Mit tanultatok ma?
+
+Arzén. Ma végeztünk Napoleonnal. _Beatrixra néz._
+
+_Zavar._
+
+Jácint. A mama nem szereti. Mi?
+
+Beatrix. Nem.
+
+György. Este arról vitatkoztunk, hogy…
+
+Alexandra. Hagyd ezt György, ne kezdjétek újra.
+
+Jácint. Miért ne. Halljuk. Miről vitatkoztatok?
+
+Arzén. A mama szerint Napoleont gyűlölettel kell tanítani.
+
+György. Különösen a mi családunkban.
+
+Jácint. És ön szerint?
+
+Ági. Én objektive adtam elő Napoleon történetét.
+
+Jácint. Akkor maga eljön velem fiam és én magát bemutatom a londoni
+történelmi kongresszuson, mint világcsudát. Mert ilyet ott még nem
+láttak. Az ember vagy szereti Napoleont, vagy gyűlöli.
+
+György. Ő szereti, csak nem mondja.
+
+Jácint. Mért nem mondja?
+
+Ági. Mert azt akarom, hogy a fenségek maguk formáljanak véleményt.
+Mindenesetre felhívtam figyelmüket Napoleon tetterejére, bátorságára,
+sőt szerencséjére is.
+
+Jácint. Jól tette. Ha valahol, úgy ebben a családban tanuljanak a fiúk
+ebből az életrajzból. Most megint mért vörösödött el, édes fiam?
+
+György. Mert épp az előbb mondta szóról-szóra ugyanezt.
+
+Jácint. Attól ugyan még nincs igaza, de legalább, ha tévedünk, fiam,
+ketten vagyunk hozzá.
+
+Beatrix. Menjetek tisztálkodni, fésülködni és sötét ruhát venni.
+_Jácinthoz_. Albert őfensége mindjárt ide jön hozzájuk.
+
+Jácint. Akkor menjetek szépen. A viszontlátásra tanár úr.
+
+_Ági meghajol és kimegy a fiúkkal jobbra._
+
+Beatrix. És ha százszor találjátok is el egymás gondolatát, az az ember
+mégis bitorló volt.
+
+Jácint. Melyik ember?
+
+Alexandra. A mama nem mondja ki a nevét soha.
+
+Jácint. Pardon, ezt elfelejtettem.
+
+_Symphorosa jön a kertből._
+
+Symphorosa. Alszik.
+
+Jácint. Kicsoda?
+
+Beatrix. A trónörökös. Melyik oldalán fekszik?
+
+Symphorosa. Várj csak. A jobb oldalán.
+
+Beatrix. Szóval nem fekszik a szívén.
+
+Symphorosa. Nem. A máján fekszik.
+
+Beatrix. Jó. Menj vissza Symphorosa, őrködjél és jelents pontosan
+mindent.
+
+Symphorosa. Igen édesem.
+
+_Kimegy a kertbe._
+
+Jácint. Symphorosa húgom vigyáz a herceg álmára?
+
+Beatrix. Igen. Állandó összeköttetésben van a szárnysegéddel, aki
+viszont állandóan néz be a kulcslyukon.
+
+Jácint. És ez egész nap így megy?
+
+Beatrix. Mindent pontosan akarok tudni. Az én vendégem. Nem kis
+felelősség.
+
+Jácint. És mióta megy ez így?
+
+Beatrix. Negyedik napja.
+
+Jácint. És meddig marad itt?
+
+Beatrix. Egyelőre úgy van, hogy holnap utazik el. Ezért kellett volna
+előbb jönnöd. Albert váratlanul jött és mi férfi nélkül voltunk.
+
+Jácint. Amint a sürgönyt kaptam, azonnal jöttem. Albert megváltozott.
+Komoly, kellemes férfi lett.
+
+Beatrix. Nagyon szimpatikus.
+
+Jácint. Hozzám igazán olyan kedves volt, el se mondhatom. Majdnem
+könnyezett, mikor meglátott.
+
+Beatrix. Ő is nagyon szerette boldogult uramat. Pedig akkor még gyerek
+volt.
+
+Jácint. Olyan hévvel ölelt meg, talán négyszer is megcsókolt. Olyan
+őszintén mondta, hogy itt benneteket mennyire megszeretett.
+
+Beatrix. Hiszen éppen ez az.
+
+Jácint. Mi az az «ez az»?
+
+Beatrix. Menj ki édes lányom. Sétálj egy kicsit a kertben.
+
+Alexandra. Igenis anyám.
+
+_Kimegy a kertbe._
+
+Beatrix _a szemét törli_.
+
+Jácint. Mi az édesem, történt valami?
+
+Beatrix _kinéz az ajtón, a leánya után_. Nem akarok előtte beszélni.
+Éppen ez az, hogy nem történt semmi.
+
+Jácint. Nem értem.
+
+Beatrix. Albert neked is mondta, hogy minket mennyire megszeretett.
+
+Jácint. Mondta.
+
+Beatrix. Hát beleszeretett ő itt mindenkibe, csak Alexandrába nem.
+
+Jácint. Mit vártál tőle három nap alatt?
+
+Beatrix. Szerelmet nem. De legalább egy kis érdeklődést a lányom iránt,
+valami kis közeledést. És hiába. Pedig igazán mindent megtettünk.
+
+Jácint. Nem politikai oka van ennek?
+
+Beatrix _mosolyogva_. Te engem lebecsülsz, Károly.
+
+Jácint. Pardon… tudom, hogy Európa leginformáltabb asszonya vagy…
+
+Beatrix. Majd megmutatom neked a levelezésemet. Én nem élek illuziókban,
+Károly. Én tudom, hogy hozzánk csak akkor jönnek házasodni, mikor
+két-három uralkodócsalád is kívánja őket és ők egyiket se akarják
+megsérteni. Csak akkor kezd dobogni az ő szívük.
+
+Jácint. És most?
+
+Beatrix. Most dobog. Ettől vagyok úgy megvadulva, Károly. A cár akarta
+őt a Konstantin lányának, Olgának. Edwárd szerette volna őt
+Shortlandéknek, Patricia számára. Nagy zavarban volt az anyja, ezt
+tudom. Oncle Fréderic minden nap telegrafált nekem Bécsből és Amélie
+Pétervárról.
+
+Jácint. Albert kénytelen elővenni a szívét.
+
+Beatrix A marienbadi találkozás után ez a két jó politikai parti ki volt
+zárva. Róma felé nem nézhet, nősülni muszáj, így hát tényleg a szívét
+kell elővennie.
+
+Jácint. Ilyenkor Montenegróba szoktak menni.
+
+Beatrix. Ettől félek én is. Nagyon engedelmes fiú és az anyja, Dominika,
+dirigálja. Na, most aztán elindult a szívével… Előbb Drezdába ment, ott
+Leopoldina Saroltát nézte meg, de az nem tetszett neki, mert hajlamos a
+hízásra. Onnan Lisszabonba vitte a szívét Gonzaga Silvina infánsnőhöz,
+ez kitünő leány, de olyan rettenetesen csúnya, hogy azt már nem is
+szabad. Onnan felszaladt Belgiumba a szívével, Mária Herminához, de az
+meg két fejjel magasabb mint ő, – igaza van, így nem lehet a nép előtt
+reprezentálni. Most itt van. És ha innen így eresztjük el, akkor igazán
+elmegy Montenegróba. _A szemét törli._
+
+_Symphorosa belép a kert felől._
+
+Beatrix. Nos?
+
+Symphorosa. Kinyúlt az ágyból.
+
+Beatrix. Miért nyúlt ki?
+
+Symphorosa. Cukrosvizet ivott.
+
+Beatrix. Volt ott cukrosvíz?
+
+Symphorosa. Hát ha ivott.
+
+Beatrix. Csak megijedtem, hogy nem volt. És aztán?
+
+Symphorosa. Megfordult és most megint alszik.
+
+Beatrix. Köszönöm, édesem.
+
+Symphorosa. Szivesen, édesem.
+
+_Symphorosa kimegy._
+
+Beatrix. És tudod, hogy szegény uramnak is kedvenc gondolata volt ez a
+házasság. A nagy barátsága Albert apja iránt is ebből fakadt.
+
+Jácint. Az a szívéből fakadt.
+
+Beatrix. De ezzel a gondolattal öntözgette. És mióta szegények ugyanegy
+évben meghaltak, ez a gondolat bennem él tovább és fog élni addig, amíg
+én. Ha azt hagyhatnám a lányomra, hogy trónra kerül, szívesen meghalnék
+ma.
+
+Jácint. Ebben kevés alázatosság volt, Beatrix.
+
+Beatrix. Bocsáss meg Károly, de három nap óta azt kell mondanom, nem
+vagyok normális. Biztosan tudom, hogy a lány miatt állt meg itt nálunk.
+És most mégis… mintha Alexandra nem is volna a világon. És az anyjáról,
+Dominikáról semmi életjel. Ha komoly volna a szándéka, Dominika már itt
+volna. Sír.
+
+Jácint. De Beatrix!
+
+Beatrix. Mondom, nem vagyok normális. Vedd azt, még csak egy napunk van.
+Ma délután, ma este az estély, és ha most nem történik valami… bármi…
+akkor vége, talán örökre.
+
+Jácint. És semmi jel?
+
+Beatrix. Semmi. Képzelheted, hogy figyelek.
+
+Jácint. Talán Alexandra…
+
+Beatrix. Ő tökéletes. Szép, okos, mérsékelt, szegény apja olyan jól
+jellemezte őt, mikor hattyúnak nevezte. «Az én büszke fehér hattyúm». És
+most is olyan: méltóságteljes, néma, komoly, tiszta… magasan hordja a
+fejét… igazán tökéletesen viselkedik. Képzelheted, hogy erre is
+figyelek. Ez az Albert meg közömbös, hogy öngyilkos lehet bele az ember.
+
+Jácint. Beatrix, te nagyon kijöttél a sodrodból.
+
+Beatrix. Tudom, de nem bánom. Ez nemcsak az én életem, ez a mi egész
+családunk utolsó nagy ütközete. Most, vagy soha. És csodát fogsz látni,
+mert én keresztül viszem, ha beleszakadok is!
+
+_Symphorosa beszól az ajtón._
+
+Symphorosa. Alszik tovább, normálisan.
+
+Beatrix. Köszönöm, édesem.
+
+_Symphorosa kimegy._
+
+Jácint. Nem kell így kínoznod magadat. Lesz, ahogy lesz. Ha most nem
+sikerül, majd sikerül máskor.
+
+Beatrix. Mikor? Albert már harmincöt éves és képzelheted, mit áll ki a
+családjától, hogy már házasodjék. És mit gondolsz, Alexandra fölött nem
+mulnak el az évek?
+
+Jácint. Hány éves most Alexandra?
+
+Beatrix. Huszon.
+
+Jácint. Huszon… mennyi?
+
+Beatrix. Semmi. Csak huszon.
+
+Jácint. Ez új szám.
+
+Beatrix. Igen, édesem. Ezt én találtam ki. Mint anya.
+
+Jácint. Kérlek. Rendben van. Szóval huszon.
+
+Beatrix. És ezt se lehet sokáig. Elvirágzik. Politikai családban ez
+mindegy. De a mi lányainknak szépeknek kell lenniök! Tudom én, hogy
+bűnös vagyok.
+
+Jácint. Nem vagy bűnös. Szenvedélyes anya vagy édesem. Te átérzed, hogy
+a mi életünk nem az egyének boldogsága, hanem a családé. Sokszor a
+legboldogabb királyi család csupa boldogtalan egyénekből áll. Ezt
+viselni kell, vagy… nem kellett volna kikezdeni a történelemmel.
+
+Beatrix. Szegény Xaxa!
+
+Jácint. Ki az?
+
+Beatrix. Alexandra.
+
+Jácint. Most így hívjátok? Azelőtt, ha jól tudom, Xixi volt.
+
+Beatrix. Igen. De most, hogy idestova huszon… éves, most már Xaxa. És ha
+ez így megy tovább, Xoxo is lesz.
+
+Jácint. Vagy becsületesen Alexandra.
+
+Beatrix. Soha. Kicsinyítünk öregem, mindhalálig.
+
+_Symphorosa belép._
+
+Symphorosa. A helyzet változatlan.
+
+_Symphorosa kimegy._
+
+Beatrix. Szóval nagyon, nagyon kérlek, állj most erre a rövid időre te
+is az ügy szolgálatába.
+
+Jácint. Én? Angyalom, mit tehetek én?
+
+Beatrix. A te charmeur modoroddal…
+
+Jácint. De édes fiam, nem engem kell elvennie.
+
+Beatrix. Te férfi! Nem érted te ezt. A környezetnek minden
+szeretetreméltósága a lányra világít. És hátha még csak ez az egy kis
+sugár hiányzik, hogy egyszerre csak észrevegye őt.
+
+Jácint. A lány hogy gondolkozik a dologról?
+
+Beatrix. Úgy mint én.
+
+Jácint. Beszél erről?
+
+Beatrix. Hallgat. De folyton erről hallgat. Ő mindent belül intéz el.
+
+_Symphorosa sietve jön._
+
+Symphorosa _lihegve teszi a mellére a kezét._
+
+Beatrix. Nos?
+
+Symphorosa. Felébredt.
+
+Beatrix _izgatottan mozdul_.
+
+Symphorosa. Gróf Lützen köhögött az ajtaja előtt.
+
+Beatrix. Véletlenül?
+
+Symphorosa. Nem. Szándékosan.
+
+Beatrix. Hát nem az ezredes őrködött?
+
+Symphorosa. De igen. Gróf Lützen csak köhögni jött.
+
+Jácint. Mért nem az ezredes?
+
+Symphorosa. Mert ő csak erősen tud köhögni. Gróf Lützen símán és finoman
+köhög. A fenség az övét szokta meg ébresztőnek.
+
+Beatrix. És?
+
+Symphorosa. Otkolont kért.
+
+Beatrix. És?
+
+Symphorosa. Egy csésze üres teát kért.
+
+Beatrix. És?
+
+Symphorosa. Ne rémüldözz! Mindent kapott, amit kért.
+
+Beatrix. És mikor jön ide a fiúkhoz?
+
+Symphorosa. Ezt elfelejtettem megkérdezni.
+
+Beatrix. Nahát ez borzasztó! Rohanj!
+
+_Symphorosa elrohan._
+
+Beatrix. Épp azt felejti el, ami a legfontosabb! Istenem, és a fiúk még
+talán fel sincsenek öltözve! _Jobb felé indul._
+
+Jácint _elfogja_. Drágám, ez nem megy, hogy te ilyen ideges légy.
+Nyugodj meg, ne félj, minden rendben lesz, a fiúk azóta már rég
+átöltöztek… ejnye, ejnye… nem ismerek rád. A te fegyelmezett nyugalmad!
+
+Beatrix. Békében igen. De háborúban! Ütközetben! Megyek elébe. Te addig
+hívd be a fiúkat. Istenem…
+
+Jácint. Nyugalom.
+
+Beatrix. De Károly, ne idegesíts ezzel a csillapítással! Az utolsó
+remény izgalma ez… olyan ez, mint a finish… most minden erőt ki kell
+magamból hoznom, a végső erőfeszítés… láz, láz, láz!…
+
+_Symphorosa sietve jön._
+
+Symphorosa. Jön.
+
+Beatrix. Mikor?
+
+Symphorosa. Most.
+
+Beatrix. Rögtön?
+
+Symphorosa. Rögtön, rögtön. Már kezdett jönni, mikor ideszaladtam.
+
+Beatrix. Gyere, gyere, elébe. _Elsiet a kertbe, Symphorosa utána
+szalad._
+
+Jácint _a jobboldali ajtóhoz megy, kinyitja, beszól._ Na, mi van
+veletek?
+
+_A két fiú bejön Ágival._
+
+György. Készen vagyunk. Vártunk.
+
+Arzén. Jön?
+
+Jácint. Mindjárt itt lesz. _Ágihoz_. Mondja édes fiam. Azok után,
+amikről itt beszéltünk, most hogy fogja tanítani Napoleont?
+
+Ági. Ahogy én érzem.
+
+Jácint. És ha a húgom megkéri, hogy az ő elvei szerint tanítsa?
+
+Ági. Akkor megpróbálom meggyőzni a fenséges asszonyt.
+
+Jácint. És ha a fenséges asszony, hogy úgy mondjam, erélyes lesz…
+
+Ági. Akkor mély sajnálattal eltávozom.
+
+Jácint. Szervusz fiam. _Kezet fog vele._ Most már többet tudok rólad,
+mint egy félórával ezelőtt.
+
+György _az ajtóban áll, eddig kinézett a kertbe._ Jönnek!
+
+Jácint. Maradjatok, én elibük megyek.
+
+_Kimegy a kertbe._
+
+Ági. Így álljunk… az asztal mellett, ahol ülni szoktunk. Arzén fenség
+ott, György fenség itt, én a helyemen.
+
+_Felállnak._
+
+Ági. És György fenség… ha igaz az, amit az imént mondott, hogy úgy
+szeret…
+
+György. Ne féljen. Jól fogom viselni magamat.
+
+Ági. Most az egyszer. Ha jó lesz, este felmegyünk a csillagdába.
+
+Arzén _örömmel_. A csillagdába!
+
+Ági. Megnézzük a Capellát, a Végát… és én megmagyarázom az egész nyári
+égboltot.
+
+György. Olyan leszek, mint a tej!
+
+_Kis szünet. A kertből közeledő csevegés hallatszik. Albert herceg
+bevonul. Mosolygós elegáns fiatal generális. Elől jön, Jácinttal
+beszélgetve. Utána lép Beatrix, Symphorosa, Alexandra, Lützen,
+Wunderlich. Mindenki oda áll, ahova majd le fog ülni._
+
+Albert _jókedvűen, folytatva a beszélgetést_… Azonkívül ő katona és mint
+olyan, neki egyenes, bátor köhögése van, nyilt, férfias… és én attól úgy
+hirtelen riadtam fel mindig, tudod? De ő viszont diplomata, a Lützen, ő
+egy finom és melódikus köhögő, opportunus köhögő, tudod, ügyesen,
+crescendóval, behizelgően köhög… az ember lassan és kellemesen ébred.
+Komisch, dass man das überall merkt. Gute Beobachtung, nicht?
+Menschlich. _Körülnéz_. Also! Szervusztok, ti kedves kis fiúk. _Ágihoz,
+aki mélyen meghajol._ Jónapot. Ez a brilliáns professzor. Mi? _Szünet_.
+Mért nem ültök le? _Leül_.
+
+_Utána mindenki leül._
+
+Beatrix. Kellemesen aludtál?
+
+Albert. Hát az valami csodálatos, hogy nálatok milyen jól alszom. Én nem
+tudom, ez a lágy levegő teszi-e, vagy az a pompás ágy, vagy ez a
+kellemes környezet, ennek a megnyugtató, boldogító hatása! Olyan ez az
+idegeimnek, mint egy tejfürdő… de igazán, boldog vagyok itt köztetek.
+Már ki fogtok nevetni, hogy annyiszor mondom, de higyjétek el, ezt soha
+nem felejtem el, ezt a pár napot nálatok. Ez az aranyos Beatrix… azzal
+az ő mindenre kiterjedő figyelmével… ez a kedves régi ház, ez a nyugodt
+dombos vidék, amit az édesanyám úgy szeret és ami nekem is geografiai
+ideálom! És az a békesség, ami az egészen nyugszik és amiben van valami
+morálisan felemelő: a tiszta és zavartalan családi élet, csupa kedves,
+jó ember… én… nem mondhatok mást, minthogy szerelmes vagyok belétek.
+
+Beatrix. Boldogok vagyunk, Albert, hogy nálunk jól érzed magad.
+
+Symphorosa. Nincs más célunk, Albert.
+
+Albert. És úgy este, mikor magamra maradok, el szoktam gondolkozni
+szegény apámon és a boldogult férjeden, Henriken… mennyit sétáltak itt a
+parkban…
+
+Beatrix. Mindig a gyermekeikről beszélgettek.
+
+Albert. Mindakettő olyan jó apa volt. Szinte betöltötte az életüket a
+gyerekekért való aggódás.
+
+Beatrix. Ez volt a kedvenc témájuk. Milyen jól tudod! Mindig a gyerekek.
+A gyermekek jövője. Mi lesz velük. Hova kerülnek. _Albert felé mozdul,
+székestül._ Hogy alapítják meg ők a maguk családját.
+
+Albert _Jácinthoz_. Tudod, kihajolok este az ablakon és elképzelem a két
+öreget, amint ott sétál a fehér úton. És milyen rózsaillat jön be így
+este az ablakon…
+
+Beatrix _Albert felé mozdul, székestül_. Alexandra rózsái.
+
+Albert. Hogyhogy… a te rózsáid?
+
+Alexandra. Az enyéim.
+
+Albert. Te ültetted őket?
+
+Alexandra. Részben. De én ápolom őket.
+
+Albert. És ez… téged… mulattat?
+
+Alexandra. Ó igen.
+
+Albert. És… nem szúrod meg magad?
+
+Alexandra. De gyakran.
+
+Albert. Hát mért nem használsz kesztyűt?
+
+Alexandra. Használok.
+
+Albert. És… mégis megszúrod magad?
+
+Alexandra. Mert átszúrnak a kesztyűn.
+
+Albert. Hát vegyél vastagabb kesztyűt.
+
+Alexandra. Igen. Meg fogom próbálni.
+
+Albert. Na ja. Ilyen az élet. Védekezni kell.
+
+Beatrix. Bizony. Milyen kedvesen érdeklődik… Látod? És milyen igaza van.
+
+Albert. Na nem… csak… úgye? Az embernek van egy kis praxisa. Ezt én az
+én jó édesanyámtól láttam, otthon. Nna. _Feláll. Utána mindenki feláll._
+Hát… lássuk azokat a gyerekeket. Itt szoktatok tanulni?
+
+Arzén. Igen.
+
+Albert. Te most tizenhat éves vagy.
+
+Arzén. Igen.
+
+Albert. És te tizenhét.
+
+György. Igen.
+
+Albert. Hogy mulik az idő. A fejünkre nőnek.
+
+Beatrix. Nagyon, Albert. Nagyon.
+
+Albert. Hát ti persze most azt hiszitek, hogy én kérdezni foglak
+benneteket, mint egy tanfelügyelő. Mi?
+
+György. Nem hisszük.
+
+Albert. Ne is féljetek. Én egy jó bácsi vagyok. Én csak a tanár urat
+kérdezem. A kedves fiatal professzor urat.
+
+Beatrix. Abba is beleszeret.
+
+Jácint. Nagyon ajánlom figyelmedbe. Tudós és sportsman. Csillagász és
+vívó.
+
+Albert. Bravó, ezt szeretem. Ez modern. _Észreveszi, hogy mind állnak.
+Int, hogy üljenek le. Jácint, Alexandra, Beatrix és Symphorosa leül. A
+többi nem._ Most mivel foglalkoznak?
+
+Ági. Történelemmel, Fenség.
+
+Albert. Igen. Hát azzal lehet is. Milyen kor?
+
+Ági. Tizenkilencedik század első évei.
+
+Albert. Napoleon.
+
+Ági. Igenis, Fenség.
+
+Albert. Te foglalkozol pedagógiával, Károly.
+
+Jácint. Igen.
+
+Albert. Tudod te, hogy Napoleon Meudonban egy király-iskolát akart
+alapítani?
+
+Jácint. Bizony, az okos lett volna.
+
+Albert. Ott csak olyan fiúk tanultak volna, akikre trón várt. Nagyon
+érdekes volt a tanterve. Semmi részletezés. Nagy általánosságok. Nem
+tudomány, hanem tájékozottság. Semmi teória, csupa praxis. Benne van a
+Las Cases-féle emlékiratokban. Én ezt az ideát zseniálisnak találom.
+
+Jácint. Ezt más nem is csinálhatta volna meg, csak ő.
+
+Albert. Bizony, ő sok mindent megcsinálhatott volna. De jó gondolat:
+iskola, amelyből uralkodói diplomával távozik az ember. Mi?
+
+_Tiszteletteljes nevetés._
+
+Albert _Györgyöt magához ölelve_. Örülök, hogy ilyen szép egészséges
+fiúk vagytok. Milyen szép szeme van ennek a fiúnak. Milyen mély
+tekintete.
+
+Beatrix. Ugyanaz a tekintet, mint Alexandráé. Csudálatosan egyforma a
+szemük. Általában, ő nagyon hasonlít Alexandrához.
+
+Albert. Csak ne olvass sokat, fiam. Az nyugtalanná teszi a szemet. A
+legszebb szemük a tengerészeknek van, mert azok mindig nagyon messzire
+néznek. Az égre, a tengerre.
+
+Jácint. Ennek örül, mert ő tengerész akar lenni.
+
+Albert. Hát te?
+
+Arzén. Én… utazó.
+
+Albert. Hova?
+
+Arzén. A sarkra.
+
+Albert. Melyikre, fiam?
+
+Arzén. A délire.
+
+Albert. Nagyon csalódol, ha azt hiszed, hogy ott melegebb van, mint az
+északin. És mikor indulsz?
+
+Beatrix. Ő most indul mindjárt, Györggyel együtt, átöltözni a víváshoz.
+Albert bácsi látni akarja, hogy hogy vívtok.
+
+Albert. Hogyne, hogyne. Erre nagyon kiváncsi vagyok.
+
+_A fiúk meghajolnak._
+
+Albert. A viszontlátásra. _Ágihoz_. Önt látom még, úgy-e?
+
+Ági. Parancsára, Fenség, a vívóteremben.
+
+Albert. Vívni is ön tanítja őket?
+
+Ági. Igenis, Fenség.
+
+Albert. Bravó. Milyen sokoldalúság! A viszontlátásra.
+
+_Ági kimegy a fiúkkal jobbra._
+
+Albert. Milyen diszkrét, szimpatikus jelenség ez a tanár. El vagyok
+ragadtatva tőle.
+
+Jácint. Nekem is megtetszett már az első percben.
+
+Albert. És milyen csinos fiú.
+
+Beatrix _Symphorosához_. Mondom, ebbe is beleszeretett.
+
+Symphorosa. Kérlek, ne légy ideges.
+
+Albert. Hát most addig is, amíg a nagy vívóakadémia megkezdődik…
+
+Beatrix. Nagyon sok látnivalóval nem tudunk neked szolgálni. De ha
+érdekelnek a szép rózsák, Alexandrának a külön kis rózsakertészete…
+
+Albert. Ah, igen.
+
+Beatrix. Ez az ő büszkesége, az ő boldogsága, az ő rózsái. Meg kell
+adni, van köztük egy pár kertészeti csoda.
+
+Albert. Nagyszerű!
+
+Wunderlich _előlép_. Vagy ha érdekli Fenségedet, én tegnap láttam itt az
+új tehenészetet. Egy különös újítás van. Abszolut modern dolog: a
+tehenekből vakuummal szívják ki a tejet.
+
+Albert. Vakuummal?
+
+Wunderlich. Igen, Fenség.
+
+Albert. Mint a port a szőnyegekből?
+
+Wunderlich. Éppen úgy. Rendkívül érdekes.
+
+Albert. Nahát ez fantasztikus. Ezt igazán meg kell nézni, ilyet még sose
+láttam. Ezt mind te szervezed, Beatrix néni?
+
+Beatrix. Én vezettem be kísérletképpen.
+
+Albert. Nahát, te igazán hatalmas asszony vagy.
+
+Beatrix. Ha megengedsz egy megjegyzést Albert: a tehenészet egy kicsit
+messze van.
+
+Albert. Annál jobb, legalább járunk egyet.
+
+Beatrix. Ahogy neked kellemesebb. Menjünk a tehenészetbe
+
+Albert. Azt nem. Hogyne, hogy ti most fáradjatok miattam. Majd én
+Lützennel és a jó ezredessel elmegyek. Jól kilépünk.
+
+Jácint. Ha megengeded, veletek tartok.
+
+Albert. Neked se engedem meg. Ha én turista vagyok, abból senkinek
+másnak ne legyen fáradsága.
+
+Jácint. De…
+
+Albert. Nem, nem. _Indul_. Hogyne, hogy itt szaladgáljatok velem, mintha
+valami idegen volnék. Előre, Lützen. Gyerünk ezredes úr. A vívóteremben
+pontosan ott leszünk. Küldjetek majd értünk valakit.
+
+Beatrix. Majd telefonálok.
+
+Albert. De mi a tehenekhez megyünk.
+
+Beatrix. Oda, oda.
+
+Albert. Hát ott is van telefon?
+
+Beatrix. Minden istállóban.
+
+Albert. Nahát, te egy kolosszális asszony vagy. Hallatlan. Pá! _Kisiet a
+kertbe Lützennel és Wunderlich ezredessel._
+
+_Kínos szünet._
+
+Alexandra _mélyen megsértve elmegy jobbra._
+
+_Szünet._
+
+Jácint. Na, ez ugyan letette a rózsakertet.
+
+Beatrix. Na? Hát mit mondtam neked? És te még azt mondod, hogy ne legyek
+ideges. Hisz ez már egyenesen feltünő. Hallottad az ezredest? Alig
+jöttem én a rózsakerttel, rögtön jött az ezredes a tehenekkel.
+
+Jácint. Ez véletlen.
+
+Beatrix. Igen? Hát én nekimegyek ennek a véletlennek.
+
+Jácint. Láttam, ahogy egy párszor nekiugrottál. Nem nagy sikerrel.
+
+Beatrix. Nem hagyom magamat, amíg csak egy atomnyi remény van. És amíg
+egy óra idő van. Majd meglátjátok most.
+
+Symphorosa. Mit fogsz csinálni?
+
+Beatrix. Borzasztó, hogy csak ez az egy mód van.
+
+Symphorosa. Melyik mód?
+
+Beatrix. Csak egy. Egy borzasztó.
+
+Symphorosa. Félek tőled, Beatrix.
+
+Beatrix. Bizony most félhetsz is. Mert ami most jön, az olyan
+rettenetes, hogyha más csinálná, egész életemben megvetném érte.
+
+Jácint. El se tudom képzelni, mire gondolsz.
+
+Beatrix. Isten meg fogja bocsátani egy anyának, amit a gyermeke
+boldogságáért tesz. És egy özvegynek, amit a családja hivatásáért
+cselekszik. _Könnyezve, Jácinthoz._ Te ezt meg fogod bocsátani nekem.
+
+Jácint. Én már meg is bocsátottam, kedves Beatrix, teljesen és
+tökéletesen. De ezért legalább annyit kérek, hogy tudjam, mit követsz
+el.
+
+Beatrix. A legborzasztóbbat, amit anya elkövethet. De most nem tudom
+különválasztani magamban a jó anyát az okos asszonytól.
+
+Jácint. Azt nem is szabad.
+
+Symphorosa. Én ismerlek Beatrix. Ha te így beszélsz, én előre azt a
+tanácsot adom neked, hogy ne kövesd el.
+
+Beatrix. Te leszel szíves hallgatni. – Itt egy baj van. Az, hogy Albert
+figyelme nincs felhíva a lányra. A figyelme – mint férfié.
+
+Symphorosa. Szent Isten.
+
+Beatrix. Miért? Olyan borzasztóan kezdődik?
+
+Jácint. Elég ijesztően.
+
+Beatrix. Hát készüljetek el még erősebbre is. Alexandra nem mehet túl
+bizonyos határon. Alexandra nem kacsinthat rá.
+
+Symphorosa. Kezdek megnyugodni.
+
+Beatrix. Alexandra nem kínálhatja magát neki.
+
+Symphorosa. Hála Istennek.
+
+Beatrix. Képtelen is volna megtenni, de az én büszkeségem ezt nem is
+tudná túlélni.
+
+Jácint. Tehát?
+
+Beatrix. A férfi figyelmét egy nőre igazán csak… egy más férfi figyelme
+tudja felhívni.
+
+Symphorosa. Rettenetes.
+
+Jácint. Eddig még nem. Csak éppen furcsán kezdődik. Folytasd.
+
+Beatrix. Más cél nincs, mint hogy Albert észrevegye Alexandrában a nőt.
+A többi aztán a mi dolgunk. Idő nincs. Holnap utazik. Alexandra okos és
+fegyelmezett. És Albertnek nagyon megtetszett… a tanár.
+
+Jácint. Tyhű angyalom, ez kezd melegedni.
+
+Symphorosa. Beatrix!
+
+Beatrix. Hagyjátok a szenvedés tetőpontjára érkezett anyát! Senki ne
+zavarja az anyát az ő végtelen szeretetének paroxizmusában. Én ebben az
+őrületemben szent és sérthetetlen vagyok.
+
+Jácint. És mi történjék avval a tanárral?
+
+Beatrix. Meg fogjuk hívni ma este a búcsúestélyre.
+
+Symphorosa. Vége van a világnak.
+
+Beatrix. És Alexandra foglalkozni fog vele.
+
+Symphorosa. Ez… ez… Dante tollára méltó.
+
+Beatrix. Nem nyúltam volna ehhez a végső eszközhöz, de maga Albert hívta
+fel rá a figyelmemet… mikor dícsérte… szinte kijelölte. És ezt kell
+felhasználnom, ezt az elcsépelt udvari romantikát… a nevelő úr és a
+királykisasszony… mert higyjétek el, még mindig az ilyesmi hat rájuk a
+legerősebben. Egy rangjabeli riválist lenézne. De egy… alkalmazott… az
+félelmes.
+
+Symphorosa. Nem élem túl.
+
+Beatrix. Parancsolom, hogy túléld. Alexandra rá fog nézni a tanárra. És…
+és… Alexandra egy négyest fog táncolni a tanárral. És Isten pedig meg
+fog bocsátani nekem is és Alexandrának is. Én viszont a tanárnak soha
+nem fogok megbocsátani.
+
+Jácint. Mért?
+
+Beatrix. Amért rászorultam.
+
+Symphorosa. A trónörökösre nem mosolyoghat. És a tanárra igen?
+
+Beatrix. Az más. Az olyan, mintha a ponnira mosolyogna.
+
+Symphorosa. Károly, édes Károly, mért hallgatsz? Te hallgatsz ezekre a
+borzalmakra?
+
+Jácint. Ezek nem borzalmak. Ezek asszonyi praktikák, amiket ti fújtok
+fel ilyen nagyra. Én nem is ezért hallgatok. Másért hallgatok.
+
+Beatrix. Ugyan miért?
+
+Jácint. A tanárért, szegényért.
+
+Beatrix. Mi baj történik a tanárral?
+
+Jácint. Mondd édesem. Mosolygott már valaha Alexandra a tanárra?
+
+Beatrix. Hogy kérdezhetsz ilyet?
+
+Jácint. Szóval nem. Hát mit gondolsz édesem, ha most egyszerre
+rámosolyog…
+
+Beatrix. Attól ne félj, hogy az az úr ebből valami reményt formáljon.
+Arra itt vagyok én.
+
+Jácint. Meg ő. A tanár fiatal és temperamentumos. Az én szemem ugyan már
+elszokott az ilyesmitől, de csak egyszer kell látni, hogy hogyan néz ez
+a fiú a lányodra. Áhítattal, de férfiasan. Mint a macska a kanárira,
+amikor énekel. Tiszteli, de… meg is enné.
+
+Beatrix. Csak nem akarod azt mondani, hogy szerelmes bele?
+
+Jácint. Nem. De hogy az ő figyelme fel van híva, az bizonyos.
+
+Beatrix. Tehát?
+
+Jácint. Tehát egy ilyen szegény tisztességes fiú nem arra való, hogy
+vért csapoljanak belőle és aztán kidobják.
+
+Beatrix. Szóval te tanár-párti vagy.
+
+Jácint. Ember-párti vagyok.
+
+Beatrix. Szóval neked az ő esetleges két-háromnapos kis melankólikus
+felhőzete drágább, mint a testvéred és a niéce-ed boldogsága és a
+családod történelmi szerepe.
+
+Jácint. Te már annyiszor láttad rajtam ezt a ruhát, hogy észre se
+veszed. Én nekem az emberi szív méltósága drága; nekem semmi se drága,
+csak a szeretet és az egészséges fiatal érzés; nekem nem drága a te
+terved és az Albert trónja, nekem nem drága az Alexandra koronája, –
+nekem drága az ember, aki nem eszköz, hanem Isten gyermeke. Mikor még
+versenyistállóm volt, futtattam lovat én is úgy, hogy vezesse a másikat,
+hogy iramot diktáljon neki és a célnál szépen maradjon le, hogy a másik
+nyerje meg a versenyt. De ez ló volt, édes fiam. És aki egy ember
+szívével ilyen… ilyen érvényesülési manővert akar csinálni, aki egy
+ember lelkének a nyugalmát csak ennyire becsüli, az, édes húgom, az
+igazán nagyon rászorul arra a mentségre, hogy anya. Ez az én véleményem
+édesem és most megyek én is egy percre megnézni azt a vakuumot. _Elsiet,
+ki a kertbe._
+
+_Szünet._
+
+Beatrix. Engem az utamon nem állít meg senki és semmi. Ne sírj.
+Parancsolom, hogy tedd el a zsebkendődet. Most én életveszélyes vagyok.
+Ő vele pedig ne törődj. Mindig volt véleménye és sose volt modora. Ha a
+férfiakon mult volna, már a tizennyolcadik században trónfosztottak
+lettünk volna. Menj és küldd be Alexandrát.
+
+Symphorosa _kimegy jobbra_.
+
+_Pillanatnyi szünet._
+
+_Alexandra bejön jobbról._
+
+Alexandra. Hivattál, anyám.
+
+Beatrix. Igen gyermekem. Ezen a világon te állsz legközelebb az én
+szívemhez. Benned az én vérem folyik. Te meg fogsz érteni engem.
+
+Alexandra. Igen, anyám.
+
+Beatrix. Te épp úgy tudsz akarni, mint én.
+
+Alexandra. Óh igen, anyám.
+
+Beatrix. És ha nem tudnál, akkor akarj úgy akarni. Olyan nagyon, olyan
+szívósan, mint én. És azt, amit én.
+
+Alexandra. Igen anyám.
+
+Beatrix. Tudod, miről beszélek és tudod, mit akarok. Akarod-e te is,
+olyan nagyon, mint én.
+
+Alexandra. Akarom, anyám. Tudom az értelmét, a súlyát, a jelentőségét.
+Mindent tudok és értek.
+
+Beatrix. A hiúság kis sebei hamar begyógyulnak. Végül a rózsák mégis
+csak szebb teremtményei Istennek, mint a tehenek…
+
+Alexandra. Óh anyám…
+
+Beatrix. És az akarat az egyetlen erő ebben a földi küzdelemben. Értesz,
+lányom.
+
+Alexandra. Értelek, de nem tudom, hogy mit parancsolsz.
+
+Beatrix. A mai búcsúestélyre meg fogjuk hívni a tanárt. Te fogod a mai
+búcsúestélyre meghívni a tanárt.
+
+Alexandra. Én, anyám?
+
+Beatrix. Te.
+
+Alexandra. A tanárt?
+
+Beatrix. Azt. _Könnyezve_. Belátom, édes gyermekem, hogy borzalmas, amit
+itt most mondtam… De a végső kétségbeesés kényszeríti a te szegény
+anyádat… Szeress engem, szegény, szegény, kis lányom… szeress engem,
+amért ennyire szeretlek téged…
+
+Alexandra _nyugodtan és fegyelmezetten_. Anyám…
+
+Beatrix _könnyeit letörölve_. Mit magyarázzam neked? Hiszen tudsz
+mindent, minden gondolatomat tudod, érted.
+
+Alexandra. Értem, anyám.
+
+Beatrix. Bécsből akartam hozatni egy herceget, de arra már nincs idő. És
+nem is olyan jó.
+
+Alexandra. Amint parancsolod. Meg fogom hívni a tanárt a mai estélyre.
+
+Beatrix. De nem ezzel az arccal.
+
+Alexandra. Tudom, anyám. Más arccal.
+
+Beatrix. És meg fogod neki engedni, hogy… _Sírva fakad._ Hogy egy
+négyest táncoljon veled. _Alexandra hallgat._ Nos? Mért hallgatsz?
+
+Alexandra. Nagyon hirtelen jön ez, anyám.
+
+Beatrix. Nincs időnk, nincs időnk! Hiszen ha időnk volna! Nos? Beszélj!
+
+Alexandra. Anyám, ne értsd félre ezt a komolyságomat. De kell egy perc,
+néhány pillanat, amíg ezt a gondolatot megszokom. A tanár egyszerű
+kisbirtokosok gyermeke.
+
+Beatrix. Fájdalom, az.
+
+Alexandra. És ha elgondolom, hogy a karján fogom nyugtatni a karomat…
+
+Beatrix. Hosszú kesztyű lesz rajtad, lányom.
+
+Alexandra. Nem az érintés teszi, anyám. A gondolat.
+
+Beatrix. Ő éppúgy Isten teremtménye, mint mi, édes gyermekem.
+
+Alexandra. Tudomásul veszem, anyám.
+
+Beatrix. Hát kérdezed a növényektől, vagy a kedves állatoktól a
+származásukat?
+
+Alexandra. Nem, anyám.
+
+Beatrix. Na látod. Hiszen egy kedves lovacskára is rámosolyogsz. Egy kis
+mókuskára is. Azokkal is foglalkozol.
+
+Alexandra. Igen anyám, így már megnyugtatóbb a dolog.
+
+Beatrix. Na látod, édesem.
+
+Alexandra. Csak… Valami mégis van.
+
+Beatrix. Csak mondd bátran, fiam. Megfelelek rá.
+
+Alexandra. Ő is… hát mégis ember. Úgy-e?
+
+Beatrix. Óh, hogyne. Hogyne.
+
+Alexandra. Ő mindenesetre gondol erről valamit. Itt az ő nagy különbsége
+a mókuskával.
+
+Beatrix. Az az ő dolga.
+
+Alexandra. De megtörténhetik, hogy félreért.
+
+Beatrix. Te nem fogsz olyat tenni, amit ő félreérthetne. E felől nyugodt
+vagyok.
+
+Alexandra. Nyugodt is lehetsz anyám. De ez a hirtelen változás mégis
+csak hatni fog rá.
+
+Beatrix. Azzal mi ne törődjünk.
+
+Alexandra. De tudnom kell, hogy mit csináljak, ha… Isten ments… csak
+azért mondom, mert mindenre kell gondolni… ha vonzódni talál.
+
+Beatrix. Csak nem vettél rajta észre ilyesmit?
+
+Alexandra. Arra is kell gondolni.
+
+Beatrix. Észre vettél rajta ilyesmit?
+
+Alexandra. Én nem veszek észre semmi olyat, amit nem akarok észrevenni.
+
+Beatrix. Szóval… igen?
+
+Alexandra. Nem mondhatnám. De… ő nem nyugodt, mikor velem beszél. Ő nem
+nyugodt.
+
+Beatrix. Ez nem baj, gyermekem. Ne resteld, ez nem megszégyenítő. Nem
+hagy foltot. Istenem, elvégre… volt már arra sok eset. Néha vonzódnak
+így magasabb katonatisztek… sőt orvosok is.
+
+Alexandra. De észrevenni… nem szabad.
+
+Beatrix. Isten őrizz. Azt ők végezzék el magukkal. De ők nem is szólnak.
+Ők ezt önmagukkal szokták elintézni, néha igen nobilisan.
+
+Alexandra. És azután?
+
+Beatrix. A többivel ne törődj. Itt vagyunk mi. Neked csak egy célod van.
+A jövőd felé menni, semerre se nézni, csak előre.
+
+Alexandra. Igen, anyám.
+
+_Alfréd inas jobbról belép._
+
+Alfréd. Fenség, a tanár úr jelenti Fenségednek, hogy a kis fenségek
+víváshoz öltözve várják fenséged parancsát.
+
+Beatrix. A fiúk menjenek a vívóterembe és ott várjanak. A tanár úr pedig
+jőjjön be.
+
+_Alfréd kimegy jobbra._
+
+Beatrix _könnyezve_. Légy erős… szegény, szegény kis lányom…
+_Megcsókolja, két kezét forrón megrázza._ Légy erős… _Balra kisiet a
+kertbe._
+
+_Alexandra egy pillanatra egyedül marad. E rövid szünet után jobbról
+belép Ági, vívójelmezben. Balkezében a maszk, jobbjában a kard.
+Parancsra várva feszesen áll az ajtó mellett._
+
+Alexandra _balról, elől áll_. Ma éjszaka valami csillagászati esemény
+van?
+
+Ági. Igen, Fenség.
+
+Alexandra. És mi az?
+
+Ági. Ma éjjel látható legszebben a Véga és a Capella.
+
+Alexandra. Mi az a Véga?
+
+Ági. A Lant főcsillaga, Fenség. Zöld csillag, amely ezerszer fényesebb,
+mint a Nap.
+
+Alexandra. És a másik?
+
+Ági. Capella, a szép arany csillag.
+
+Alexandra. Ön ezt ma éjjel meg akarja mutatni a fiúknak.
+
+Ági. Igen, Fenség. A toronyban.
+
+Alexandra. Ön szereti a csillagokat?
+
+Ági. Nagyon, Fenség.
+
+Alexandra. És tud róluk mindent?
+
+Ági. Nagyon keveset tudok róluk, Fenség. De ez a kevés is csudálatosan
+szép.
+
+Alexandra. Ez a ma esti csillagnézés elmarad.
+
+Ági. Parancsára, Fenség.
+
+Alexandra. Ma este búcsúestély van a kastélyban a trónörökös
+tiszteletére. Ő holnap elutazik.
+
+Ági. Milyen kár.
+
+Alexandra. A búcsúestélyen a környék előkelő hivatalos személyiségei is
+részt vesznek. Nem leszünk sokan. Én azt az óhajomat fejeztem ki, hogy
+mi önt erre a mai estélyre meghívjuk.
+
+Ági _nagyot néz, aztán közelebb jön néhány lépéssel._
+
+Alexandra. Ezért marad el a csillagvizsgálás.
+
+Ági. Boldog vagyok Fenség, és ha valami fokozhatja ezt a boldogságot,
+úgy ez az, hogy Fenséged ajkairól hallhatom ezt a megtiszteltetést.
+
+Alexandra. Remélem, nem fog unatkozni, bár valószínű, hogy kissé feszes
+lesz a dolog.
+
+Ági. Fenségtek környezetében legszebb perceimet fogom tölteni.
+
+Alexandra. Ha nagyon unná magát a főispánok és kegyelmes urak közt,
+keressen föl.
+
+Ági. Ha megengedi, Fenség.
+
+Alexandra. Legalább egyszer másról is hallhatom beszélni, mint a
+tőrvívás fogásairól. Mert eddig másról nem is beszélt velem.
+
+Ági. Nem rajtam mult, Fenség.
+
+Alexandra. A csillagokról fog nekem beszélni. A zöld csillagról és az
+arany csillagról.
+
+Ági. Boldogan, Fenség.
+
+_Szünet._
+
+Alexandra. Érdekes… most félek öntől.
+
+Ági. Miért, Fenség?
+
+Alexandra. Olyan agresszív jelenség így, nekiöltözve, karddal a kezében.
+
+Ági. A legtöbbször ilyennek méltóztatott látni… a vívóteremben.
+
+Alexandra. Az más volt. Akkor az én kezemben is kard volt. Egészen
+különös. Védtelennek érzem így magamat.
+
+Ági. Olyan rossz az impresszió?
+
+Alexandra. Nem rossz.
+
+Ági. Hanem?
+
+Alexandra. Támadó.
+
+Ági. Csudálatos, Fenség. Én úgy érzem, csupa védekezés vagyok most,
+ebben a percben.
+
+Alexandra. Szóval… eljön, úgy-e?
+
+Ági. Igen, Fenség
+
+Alexandra. Nem sajnálja a zöld csillagot?
+
+Ági. Nem, Fenség.
+
+Alexandra. Tehát… kilenc órakor.
+
+Ági. Köszönöm, Fenség.
+
+Alexandra. Szívesen, tanár úr.
+
+_Fejbiccentéssel kimegy balra a kertbe._
+
+Ági _felgyulladt szemmel, emelt fejjel, csudálkozva, elgondolkozva néz
+utána._
+
+_Pillanatnyi szünet._
+
+FÜGGÖNY.
+
+
+
+
+MÁSODIK FELVONÁS.
+
+_Az estély. Díszes terem, fényesen kivilágítva. Jobbról és balról
+egy-egy nagy kétszárnyú ajtó. Ugyanilyen két ajtó a háttér falon,
+jobbról és balról. E hátsó ajtók nyitva vannak. Mögöttük folyosó van és
+mindkét ajtóval szemben a folyosó hátsó falán egy-egy földig üvegezett,
+áttetsző-függönyös ajtó, amely mögött fény látható. Ott mulatnak a
+vendégek. Halkan szűrődik be a zene. A színpad jobbfelén hét személyre
+terített buffet-asztal. Az asztal előtt két puff. Hét szék. Éjfél. Mikor
+a függöny felgördül, rövid ideig némaság a színpadon. Caesar bort tölt
+és rakosgat az asztalon, majd aztán mint szobor, áll a jobb hátsó ajtó
+előtt. Aztán nyílik ki a baloldali leghátsó függönyös üvegajtó.
+Symphorosa jön be. Egy pillanatra erősebben hallatszik a zene.
+Táncolnak. Az ajtó becsukódik._ _Symphorosa áll és visszatekintve vár
+maga után valakit. Rövidke szünet után megint nyílik az az ajtó és
+Beatrix jön be._
+
+Beatrix. Jól értettelek? Intettél, hogy jőjjek ki?
+
+Symphorosa. Igen.
+
+Beatrix. Mit akarsz? Mért vagy olyan titokzatos?
+
+Symphorosa. Nem akartam bent sugdosódni veled.
+
+Beatrix. Mért vagy olyan izgatott? Mi az? Nyugodtan mondd meg, mit
+akarsz.
+
+Symphorosa. Úgy gondolom, Beatrix, hogy Alexandra már túlságosan sokáig
+ül a tükör alatt a tanárral.
+
+Beatrix. Oly boldog vagyok Symphorosa, hogy életemben először hajlandó
+vagyok igazat adni neked.
+
+Symphorosa. Hidd el, ez már épp hogy egy hajszállal több, mint kellene.
+
+Beatrix. Valószínű, hogy a siker boldogságában kissé elvesztettem a
+mértékemet. Nyugalom édesem. Szóval?
+
+Symphorosa. Jelezni kellene neki, hogy most egyelőre elég volt. Hagyja
+ott a tanárt.
+
+Beatrix. Jól van, Symphorosa. Menj édesem és jelezd neki, hogy hagyja
+ott a tanárt. Hogy fogod jelezni neki?
+
+Symphorosa. Így, a szememmel. _Mutatja._
+
+Beatrix. Jól van, Symphorosa. _Mosolyogva öleli meg._ Menj drágám, édes
+drágám.
+
+Symphorosa. Te vagy a legokosabb nő a világon.
+
+Beatrix. Nem, Symphorosa. Csak ebben a szobában. _Symphorosa
+mozdulatára._ Mert a másik szobában van egy nálam is okosabb nő: a
+lányom.
+
+Symphorosa _sóhajt_.
+
+Beatrix. Ne sóhajts. Inkább bámuld azt a finomságot, azt a mértéktudást,
+ahogy viselkedik. És azt a hatást! Albert már kétszer mondta nekem ma
+este, hogy most látja csak, milyen szép ez a lány. Meg fogod látni,
+holnap nem utazik el és nem adok neki két napot, itt lesz az anyja,
+Mária Dominika. _Meglátja Symphorosán, hogy türelmetlenkedik._ Jó, jó,
+édesem. Türelmetlen vagy. Menj és ints neki a szemeddel.
+
+_Symphorosa visszasiet a bálterembe, Beatrix boldog mosollyal néz utána,
+aztán szétnéz és a mereven álló Caesaron akad meg a szeme._
+
+Beatrix. Cæsar!
+
+Caesar. Fenség.
+
+Beatrix. Rendben van minden?
+
+Caesar. Parancsára, Fenség.
+
+Beatrix. Ez az?
+
+Caesar _az asztalra mutat_. A buffet. Öt teríték a trónörökös és a
+fenséges család számára és egy-egy teríték az adjutáns úr és a tanár úr
+számára.
+
+Beatrix. A felszolgálás mintaszerű lesz.
+
+Caesar. Fenség!
+
+Beatrix. A menü?
+
+Caesar. Ahogy a magas vendég szereti. Gróf Lützen őexcellenciája volt
+szíves elárulni a magas vendég legintimebb nyári ízlését.
+
+Beatrix. Vagyis?
+
+Caesar. Hideg bouillon.
+
+Beatrix. Igen.
+
+Caesar. Hideg lazac.
+
+Beatrix. Igen.
+
+Caesar. Hideg beef.
+
+Beatrix. Igen.
+
+Caesar. Saját mustárjukkal.
+
+Beatrix. Kiknek a saját mustárjukkal?
+
+Caesar. A trónörökös őfensége saját mustárjával.
+
+Beatrix. Hát ez megint micsoda?
+
+Caesar. A saját titkos mustárjukat mindenüvé magukkal viszik.
+
+Beatrix. Ez valami új dolog.
+
+Caesar. A chef azt mondja, hogy ez már a régi görögöknél is szokás volt.
+Egyéniségek a speciális fűszereiket vendégségbe is magukkal vitték.
+
+Beatrix. A chef ilyen tudós?
+
+Caesar. Igen, Fenség. Azt is mondta, hogy a görög inyencek védőtokot
+viseltek a nyelvükön és csak evéskor húzták le.
+
+Beatrix _szigorúan néz rá_. Ki kérdezte ezt öntől?
+
+Caesar. Csak mint kuriózumot bátorkodtam.
+
+Beatrix. Bátorkodjék a felelésre szorítkozni.
+
+Caesar. Igenis, Fenség. És hideg csirke.
+
+Beatrix. Micsoda?
+
+Caesar. Hideg csirke is lesz. A hideg beef után.
+
+Beatrix. Mikor tálalják a szupét?
+
+Caesar. Huszonegy perc mulva, Fenség. És fagylalt.
+
+Beatrix. Nekem ez a menü nagyon hideg. Én kérek az én leveses csészémbe
+forró teát keserűen.
+
+Caesar. Attól félek, Fenség, hogy a tea elárulja magát, ha egyedül
+gőzölög itt a hideg levesek közt.
+
+Beatrix. Hát ne gőzölögjön. Legyen forró, gőz nélkül.
+
+Caesar. Még nem tudom, hogy fogom csinálni, de meglesz. És minden
+rendben lesz.
+
+Beatrix. El is várom. _Caesar visszalép._
+
+_Symphorosa jön._
+
+Beatrix. Nos?
+
+Symphorosa. Intettem.
+
+Beatrix. És?
+
+Symphorosa. Azonnal felkelt a tanár mellől.
+
+Beatrix. Jó. Szeretem, ha a dolgok símán mennek. Most menj és nézd meg,
+tett-e Arzén priznicet a nyakára.
+
+Symphorosa. Milyen anya vagy!
+
+Beatrix. Hidd el, nincs más öröm a világon. _Symphorosa el balra.
+Caesarhoz._ Honnan fognak szervirozni?
+
+Caesar. Innen, Fenség. _Kettőt tapsol._
+
+_A tapsjelre jobbról, hátul bevonul a személyzet libasorban. Elől Alfréd
+egy tállal, utána egy-egy lakáj egy-egy tállal. Magasan tartják,
+ceremóniásan lépnek. Utánuk a két huszár egy-egy italos vödörrel. Alfréd
+és a két lakáj az asztal elé vonul, háttal a közönségnek, leteszi az
+asztalra a három tálat. Ugyanarra a mozdulatra a két huszár a jobb fal
+hátsó részén leteszi a két vödröt._ _Aztán a huszárok a jobbhátsó
+ajtótól balra sorakoznak. Két lakáj a jobb és a jobbhátsó ajtó közt,
+profilban. Alfréd közibük lép, meghajol._
+
+Caesar. Voilà!
+
+Beatrix. Bravó, Cæsar! _Visszasiet a bálterembe._
+
+_Caesar mélyen meghajol._
+
+_Miután Beatrix mögött becsukódott az ajtó._
+
+Caesar. Huszárok!
+
+_A két huszár előlép._
+
+Caesar _végignéz rajtuk_. Hátra arc!
+
+_A huszárok megfordulnak._
+
+Caesar _igazgatja a spencerjüket_. Előre arc!
+
+_A huszárok előrefordulnak._
+
+Caesar. Jól van.
+
+_A huszárok visszalépnek._
+
+Caesar. Alfréd!
+
+Alfréd _előkelően, lassan, némán előrelép_.
+
+Caesar. Seine königliche Hoheit, die Herzogin Mutter, bekommt anstatt
+«bouillon froid» «thé chaud». Aber ohne Dampf. «Thé chaud» muss in Farbe
+und äusseres Aussehen die Impression eines «bouillon froid» geben.
+
+Alfréd. Yes, Sir. You may rely upon me. I shall do my best. Nobody has
+ever been disappointed who honoured me with an order. I am the right man
+in the right place.
+
+Caesar. Oui, oui, très bien, mon cher, très bien, très bien.
+
+_Alfréd el. Két inas utána el. Huszárok foglalatoskodni kezdenek a
+vödrökkel és palackokkal. Caesar ellenőrzi őket és halkan beszél
+hozzájuk._
+
+_Ezalatt balhátul belép Alexandra. Félig mögötte, félig mellette,
+tiszteletteljesen, de kipirulva Ági._
+
+Alexandra. Caesar!
+
+Caesar. Parancs, Fenség.
+
+Alexandra. Itt lesz a szupé?
+
+Caesar. Itt, Fenség. A vendégek kis asztaloknál szupiroznak a sárga
+teremben. A magas vendég a szűkebb családdal itt. Most méltóztatott
+távozni innen a fenséges asszonynak.
+
+Alexandra. Az más, ha már a mama itt volt. Akkor már nincs ellenőrizni
+való. És mikor eszünk?
+
+Caesar. Tizenhét perc mulva. Parancsol valamit, Fenség?
+
+Alexandra. Köszönöm, nem.
+
+_Caesar visszamegy az italokhoz. Intésére a két huszár kimegy. A
+következők alatt a tálaló asztalon és az étkező asztalon rendezget,
+aszúbort tölt mindenki poharába stb._
+
+Ági. Szabad visszakísérnem a tánchoz?
+
+Alexandra. Nem, kérem… itt úgy látszik, egy kis félreértés van köztünk.
+Ugyanis, mikor én azt mondtam, hogy megyek megnézni az asztalt… ez… nem
+jelentette azt, hogy ön is jőjjön velem.
+
+Ági. Bocsánat, Fenség… _Mozdul._
+
+Alexandra. Hiszen nem baj… maradjon. _Zavartan_. Most nem tudom… talán
+kissé túlvilágosan fejeztem ki magam. Nem így akartam mondani.
+
+Ági. De kérem, Fenség!
+
+_Caesar diszkréten el jobbhátul._
+
+Alexandra. Bocsásson meg, de gyakorlatlan vagyok az ilyesmiben. Nem
+akartam rossz lenni.
+
+Ági. Tudom, Fenség. A félreértés onnan van, hogy mikor én épp a Sas
+csillagképet magyaráztam, Fenséged a mondat közepén állott fel és akkor
+én azt hittem, hogy kötelességem nekem is felállani és a mondatot
+útközben befejezni. Azt akartam mondani, hogy az a hét csillag egy
+repülő sast ábrázol, a sasnak a feje pedig…
+
+Alexandra. Ekkor keltem én fel.
+
+Ági. Igen. És én nem vettem észre, hogy menekül előlem.
+
+Alexandra. Lehet. Mert nem beszélt szépen a csillagokról.
+
+Ági. Nagyon szégyellem, Fenség.
+
+Alexandra. Azt hittem, csupa csodát és titkot fogok hallani, de maga
+folyton millió kilométereket mond és rendszereket magyaráz. Nem tudtam,
+hogy ez ilyen száraz.
+
+Ági. Nem voltam olyan merész, hogy a saját érzéseimet mondjam el a
+csillagokról.
+
+Alexandra. Pedig azok talán… jobban szórakoztattak volna.
+
+Ági. A nagy távolságok számai mögött ott vannak az én reszkető
+gondolataim Istenről, a végtelenségről, életről, halálról… szeretetről…
+_halkan_… szerelemről…
+
+Alexandra _hidegen_. Ön el tud képzelni ilyen nagy távolságokat?
+
+Ági. Ha Fenségedre fölnézek, igen.
+
+_Szünet._
+
+Alexandra _még hidegebben_. És a végtelenséget?
+
+Ági. Ha magamba nézek, Fenség.
+
+_Szünet._
+
+Alexandra. És hisz ezekben a csodákban?
+
+Ági. Minden csodában hiszek, Fenség. Ez az én bátorságom. Ha nem hinnék
+a csodákban, hogy bírnám el az életemet?
+
+Alexandra. Az ön élete… olyan elbírhatatlan?
+
+Ági. Az volna, ha…
+
+Alexandra. Ha?
+
+Ági. Ha nem volna belőle kettő. Egy kifelé. És egy másik, belül, egy
+lázbeteg és fájdalmas élet.
+
+Alexandra. Csudálatos. Mért nem láttam én ezt meg?
+
+Ági. Mert Fenséged is hisz a csodákban.
+
+Alexandra. Hogyan?
+
+Ági. Elhiszi az én hideg és mozdulatlan arcomat… akkor is, amikor
+beleütnek.
+
+Alexandra _borzadva_. Önnek az arcába ütnek?
+
+Ági. Mindennap.
+
+_Szünet_.
+
+Alexandra. Kicsoda üt önnek az arcába?
+
+Ági _nem felel_.
+
+Alexandra. Kicsoda? Mi tesszük ezt? Talán… én is?
+
+Ági _lehajtja a fejét_.
+
+Alexandra. Anélkül, hogy tudnám?
+
+Ági. Azok a legfájdalmasabbak, Fenség.
+
+Alexandra. Szent Isten… hisz ez titokzatosabb, mint a csillagok. Én
+bántom önt?
+
+Ági. Fenséged itt mindennap látja azt a csodát, hogy egy férfi arca,
+hangja, egész külső élete nyugodt és egyensúlyozott marad… mikor belül
+lánggal ég a fiatal büszkesége. És nem keresi az okát ennek a csodának.
+
+Alexandra. Az okát?
+
+Ági _egyre növekvő hévvel_. Mit gondol Fenséged, miért tűrök el itt
+mindent? Miért tanítok alázatosan és hallgatok alázatosan? Mit gondol
+Fenséged, miért tiprom le az önérzetemet? Miért vagyok itt, ahol vagyok,
+miért élek, kiért élek itt, ahol élek és így, ahogy élek?…
+
+_Balról hátul belép Albert két hölggyel._
+
+Alexandra. Ön olyan dolgok felé irányítja a figyelmemet…
+
+Albert _jókedvűen vág közbe_. Ez aztán az ideális házikisasszony!
+Koncert előtt a zenészeknél, szupé előtt a terítésnél. Mindenütt ott van
+az a szép, figyelmes szeme!
+
+Első hölgy. A szegényeknél látná, Fenséges uram, a szegény betegeknél a
+kórházban!
+
+Alexandra. Ne dícsérjenek, kegyelmes asszony. Az érdem az önöké. Én csak
+reprezentálok.
+
+Második hölgy. Óh, óh, Fenség!
+
+Első hölgy. Óh, óh!
+
+Albert. Úgy-e, hogy csak szerénykedik! Ismerlek én téged. Te ugyanaz a
+nagyszerű karakter vagy, mint a kedves édesanyád. Jóestét, tanár úr.
+
+Ági _mélyen meghajol_.
+
+Albert _a hölgyekhez_. Ez egy brilliáns ember, ez a fiatal ember.
+_Kifelé sétál a hölgyekkel._ Ez nemcsak tudományosan képzett csillagász
+és pedagógus, hanem elsőrangú vívó is. Én láttam ma délután a fiúkkal.
+Mondhatom: Alle Achtung! _Beszélgetve kimegy a két hölggyel jobbra._
+
+Alexandra. És most… hirtelen még szomorúbb lett… Miért?
+
+Ági. Megmondjam, Fenség?
+
+Alexandra. Valami borzasztó? Amit nem volna szabad hallanom?
+
+Ági. Két szó.
+
+Alexandra. Csak? És a külön engedelmem kell hozzá.
+
+Ági. Igen. Mert ez a két szó… a végtelenséget nyitja ki, Fenség.
+
+Alexandra. A végtelenséget?
+
+Ági _Albert után néz_. Féltékeny vagyok, Fenség.
+
+_Szünet._
+
+Alexandra. Én… tökéletesen meg vagyok zavarva, tanár úr. A két szót…
+most hallottam… de az értelmét nem tudom…
+
+Ági. Most már sajnálom is, hogy kimondtam.
+
+Alexandra. Én végtelenül szomorú vagyok most, tanár úr.
+
+Ági _lehajtja a fejét_.
+
+Alexandra. Ez nem frázis, tanár úr. Én most nagyon, nagyon
+elszomorodtam.
+
+Ági _hallgat_.
+
+Alexandra. Én most egyszerre szembekerültem valamivel… azt hiszem, tanár
+úr, azzal a végtelenséggel, amit ön mondott.
+
+Ági. Ez a mai este… ez hozott ki a sodromból.
+
+Alexandra. Igen… ez… ez a mai este…
+
+Ági. Hónapokon át… minden, amit hozzám szólt… rövid volt és éles volt…
+az udvariassága hamis… csak a közömbössége volt őszinte… És most végre…
+egyszerre úgy nézett rám, mintha én is ember volnék… férfi volnék… és
+mondott egy pár meleg szót…
+
+Alexandra. Én semmi olyat nem mondtam, ami…
+
+Ági _növekvő bátorsággal_. De minden, amit mondott… és tett… és nézett…
+az mind megzavart és felforgatott… és megbontotta bennem azt a szép
+fegyelmet, ami eddig fenntartott. És… tönkretette bennem a
+reménytelenségnek a költészetét. Ezt én ma este örökre elvesztettem.
+Pedig ez szép volt. Ez történt ma este. Soha nem szóltam volna.
+
+Alexandra. Kérem… nem tudom, mit mondjak most önnek. Nem akarom, hogy ez
+így legyen!
+
+Ági. Csakhogy itt aztán megszünt a hatalom, kis hercegnő.
+
+Alexandra. Milyen furcsa megszólítás. Nem bírom ezt az egészet kérem.
+
+Ági. Nem fog többé látni. Elmegyek, ha parancsolja. És ha azt
+parancsolja, hogy maradjak – elmegyek akkor is. Lássa, most én se tudok
+rendesen beszélni. Egy kicsit elvette az eszemet, Fenség. Majd holnap…
+holnap…
+
+Alexandra. Nem, nem. Most mindjárt kell erről beszélni. Mert én nem
+akarok félreértést. Én önnek mindent el fogok mondani. Én olyan
+rettenetesen szégyellem magamat…
+
+Ági. Miért, Fenség?
+
+Alexandra. Nem, ezt nem lehet…
+
+Ági. De könyörgöm… nem kérném, de látom, hogy akar valamit, hogy küzd
+magával… _reménykedve_ és látom a félénkségét… talán csak az én kérésem,
+az én forró kérésem kell,… hogy szóljon… hogy felbátorodjék és kinyíljon
+a szive… hogy megszólaljon, beszéljen… és boldoggá tegyen egy szavával!
+
+Alexandra. Nem, nem. Megint félreért! De én vagyok az oka ennek is! Nem,
+nem, itt egészen másról van szó. De lássa, ha hallgatok, az még
+rosszabb… félreért. Kérem… itt valami borzasztóról van szó.
+
+Ági. De miről, Fenség?
+
+Alexandra. Árulásról.
+
+Ági. Árulás?
+
+_Szünet._
+
+Alexandra. Ön férfi… És becsül engem, úgy-e?
+
+Ági. Fenség…
+
+Alexandra. És hallgat.
+
+Ági. Hallgatok.
+
+Alexandra. Örökre.
+
+Ági. Örökre.
+
+Alexandra. Azt akarom, hogy becsüljön továbbra is… és azt akarom, hogy
+én nyugodt legyek… olyan nyugodt, mint még ma délután is voltam. Maga
+becsületes ember és azt hiszem, jó barátunk. Hallgasson ide. A
+családomnak, az anyámnak, egy életcélja van: hogy én a trónörökös
+felesége legyek… hogy én vigyem vissza a családomat a trónra. Becsülje
+meg ezt a pillanatot, tanár úr, tiszteljen ezért engem most, minden
+szavamért… mert úgy érzem, ahogy beszélek, hogy a vérem folyik… egy
+seben át. Tanár úr… a trónörökös nem törődik velem… és az én drága anyám
+úgy gondolta, hogy legyen valaki… egy férfi… akin keresztül engem…
+Albert észrevegyen. Érezze meg tanár úr, érezze meg, milyen
+nagyrabecsülöm én a maga szenvedését… és milyen tisztára akarom én mosni
+az én szivemet. Én nem bántottam soha senkit. Maga az első ember a
+világon, akinek fájdalmat okoztam. Én magát se bántottam volna soha. Én
+azért voltam sokszor olyan nyers magához, mert én úgy éreztem, én
+sejtettem… hogy maga miattam… nyugtalan. De most gyönge voltam… és az
+anyám úgy tud parancsolni nekem… és én kis gyermekkorom óta soha-soha
+nem mondtam neki, hogy «nem». Ő úgy gondolta, hogy én hívjam meg önt ide
+ma estére… és nézzek önre. És ha én tudtam volna tanár úr… ha én ki
+tudtam volna előre mérni azt, amit nem lehet, ha én nekem sejtelmem lett
+volna, hogy hogyan világít egy férfi szeme, mikor egyszerre fellobban
+benne a parázs… és hogy van a világon ilyen bátorság… és hogy az
+merészel a szemembe lángolni és hogy az így éget! _Kis szünet._ _Az
+asztalhoz megy, leül._ Tanár úr, én most megmondtam mindent… és most
+fellélekzem. Könnyű vagyok és tiszta vagyok… Ön most tud mindent. És
+becsüljön meg engem ezért az árulásért… De emberebb vagyok, mint
+gondoltam… és hála az én szegény jó anyám… nagy szeretetének… hogy ezt
+most megtaláltam magamban.
+
+Ági _lehajtja a fejét_.
+
+_Szünet._
+
+Alexandra. Nem felel semmit?
+
+Ági. Ön… csak a parancsnak engedelmeskedett?
+
+Alexandra. Nem akarok ártatlanabbnak látszani, mint vagyok. Bűnös vagyok
+én is. Csúnya tőlem, hogy az anyámra fogok mindent. _Szünet_. Királyné
+akarok lenni. _A karjára hajtja a fejét._
+
+_Szünet._
+
+Ági. Vagyis, akkor én most már mehetek.
+
+Alexandra. Mért mondja ezt?
+
+Ági. Csak épp erre voltam jó.
+
+Alexandra _fölkel_. Ne rémítsen meg. Én meg akartam becsülni azzal, hogy
+felvilágosítottam. De úgy látom rosszat cselekedtem. Milyen furcsán néz
+rám.
+
+_A zene elhallgat._
+
+Ági. Fejbe vagyok vágva, Fenség. Összetört bennem valami. Mért is mondta
+ezt meg nekem.
+
+Alexandra. Rosszul tettem?
+
+Ági. Mért mondta?
+
+Alexandra. Mert becsülöm. Azt akartam, hogy barátom legyen.
+
+Ági. És ezt el tudja képzelni?
+
+Alexandra. Milyen éles lett a hangja.
+
+Ági. Mint a beretva. Én is érzem. Pedig nem akarom.
+
+Alexandra. Meg fog büntetni?
+
+Ági. Imádom, Fenség. Most már megalázva, de legalább megint
+reménytelenül. _Keserűen, komolyan, gúnnyal._ És nem kell félni tőlem.
+Alázatos leszek és szolga leszek. Továbbra is állok rendelkezésére a
+fenséges családnak. Kicsit vérzem, kicsit haldoklom, de meg vagyok
+tisztelve az érdekes szereptől, amit nekem szántak. Mulattat és izgat.
+Most lesz csak szép. Így kell szolgálni egy királykisasszonyt. Halálosan
+megsebesítve, de mosolyogva.
+
+Alexandra. Hamisan hangzik, amit mond.
+
+Ági. Talán csak keserűen.
+
+Alexandra _nyugtalanul_. És én, aki azt hittem, hogy jót teszek, mikor
+nyiltan bevallok mindent.
+
+Ági. Mert már rám nincs szüksége. A vőlegény tüzet fogott, a tanárt el
+lehet oltani.
+
+Alexandra. Nem tűröm, hogy ezt higyje rólam és hogy így beszéljen velem.
+
+Ági. Ne féljen tőlem. Hallgatok és szolgálok. Ne nézzen rám olyan
+gyanakodva. Mosolyogjunk és tegyünk úgy, mintha nem történt volna semmi.
+_Belép Albert._ Nem tud mosolyogni? Lássa én tudok. Ott hagytuk el a
+sasnál. _Hangosabban._ A sasnak a feje pedig…
+
+_Albert herceg belép Beatrix-szal és a két hölggyel._
+
+Albert. Még mindig itt?
+
+Alexandra. A tanár úr oly érdekes dolgokat beszél. Ma éjjel nagy
+csillagászati esemény van.
+
+Albert. Hol?
+
+Ági _idegesen_. Az égen, Fenség.
+
+Albert. Azt tudom. De milyen csillagoknál?
+
+Ági. Tulajdonkép nem is esemény. Csak ma éjszaka különösen jól
+észlelhető néhány úgynevezett nyári csillag. A Capella, az Arcturus, a
+Vega és a Sas csillagképe… _Célzatosan_. Amely hét csillagból áll, ez a
+hét csillag egy repülő sast ábrázol, a sasnak a feje pedig…
+
+Albert _éllel_. Nem is tudtam, hogy ez a mai este ilyen érdekes este.
+
+Alexandra. A sasnak a feje pedig?
+
+Albert. Téged ennyire érdekelnek a csillagok, Alexandra?
+
+Alexandra. Eddig nem nagyon foglalkoztam velük.
+
+Albert. Inkább a rózsákkal, mi? De ma este felragyogott az ég, mi? Szép
+nyári éjszaka. _Célzással_. Ragyognak a csillagok. Mint a szemek.
+
+Beatrix. Ha érdekel, a toronyban egész kis obszervatóriumunk van.
+
+Albert. Igazán? Ezt nem is tudtam.
+
+Alexandra. Csak olyan amatőr csillagda.
+
+Albert. Biztosan ezt is a brilliáns tanár úr rendezte be. Az ezermester
+úr. Mi?
+
+Ági. Nem, Fenség. Ez már itt volt, mikor én jöttem.
+
+Albert. Látja, ilyesmit nekem meg se mutatnak.
+
+Alexandra. Mert korán szoktál lefeküdni. A csillagok pedig nem
+alkalmazkodnak az etiketthez.
+
+Albert. Ez jó. Ez a bölcs mondás a tanár úrtól van… mi?
+
+Alexandra. Nem Albert. Ez tőlem van.
+
+_Jácint jön Symphorosával._
+
+Albert. Hallottad mit mondott?
+
+Jácint. Kicsoda?
+
+Albert. A Xaxa. Azt mondta, hogy a csillagok nem alkalmazkodnak az
+etiketthez.
+
+_Gongütés_.
+
+_Caesar jön a két huszárral és Alfréddal jobb hátul. Az ezredes is
+megjelenik, bal hátul._
+
+Beatrix. A tanár urat ma megfosztottuk az ő kedves csillagjaitól.
+
+Jácint. És a szegény fiúkat is.
+
+Symphorosa. Szegény fiúk pedig úgy örültek neki egész nap. Boldogok, ha
+nem kell korán lefeküdni.
+
+Jácint. Majd megnézik holnap. Látod milyen jó az, hogy a csillagok
+örökké élnek. El lehet őket tenni holnapra. _A két hölgy bal hátul el._
+
+Albert _az asztal felé indul_. _Jácinthoz._ Nem is tudtam, hogy
+csillagdátok is van.
+
+Jácint. Még boldogult Henrik sógorom vett egy nagy távcsövet. Ezredes úr
+látta, gyakran.
+
+Wunderlich. Oh igen. Egyszer ott meg is égettem a nyelvemet.
+
+Albert. A távcsővel?
+
+Wunderlich. Nem, Fenség. Egy csészében sósav volt ottan és én azt
+megkóstoltam.
+
+Symphorosa. Képzelem, milyen benyomást tett ez önre.
+
+Wunderlich. Nagy benyomást, Fenség.
+
+Beatrix. Azt hiszem Albert, ideje lesz enni valami keveset.
+
+Albert. Talán inkább valami sokat. Éjjel mindig rendkívüli étvágyam van,
+úgy-e Wunderlich?
+
+Wunderlich. Hála Istennek, Fenség.
+
+Alexandra _Ágihoz, halkan_. Nagyon szeretném, ha most az arcán nem
+lehetne meglátni, amit beszéltünk.
+
+_Alexandra és Ági a színpad bal szélén áll elől. – Jácint és Albert a
+színpad közepén, kissé hátrább. – Beatrix és Symphorosa a színpad jobb
+szélén, elől az asztal előtt._
+
+Albert. A Xaxa el van merülve a csillagászatba.
+
+Ági _Alexandrához_. Igyekezni fogok, Fenség. De azt hiszem már késő.
+
+Beatrix _Alberthez_. Őt nagyon érdekli a fiúk nevelése. Állandóan
+ellenőrzi.
+
+Alexandra _Ágihoz_. Ne akarja, hogy megijedjek magától.
+
+Albert. Xaxából még csillagász lesz.
+
+Jácint. A nők nem szeretik ezt a pályát.
+
+Alexandra _Ágihoz_. Én magát vérig sértettem.
+
+Ági. Igen, Fenség.
+
+Alexandra. Megbocsát nekem?
+
+Ági. Nem, Fenség.
+
+Albert _lassan indul Alexandra felé_.
+
+Symphorosa _Beatrixhoz rémülten, súgva_. Beatrix, ezek közt történt
+valami.
+
+Beatrix. Te ne ijessz meg, mert itt ájulok el a szoba közepén. _Indul
+Ági felé._
+
+Albert _Alexandra felé közeledve_. Xaxa, hagyd ott a csillagos égboltot
+és szállj le hozzánk a földre. Szabad kérnem a karodat?
+
+Alexandra _belekarol, idegesen_. Milyen váratlan kegy, Fenség.
+
+Symphorosa _Beatrixhoz_. Nézd milyen izgatott. Vörös a füle. Azonnal
+küldjük el.
+
+Beatrix. Ne rémíts. Majd én elküldöm. Bízd rám.
+
+Albert _lassan az asztal felé vezeti Alexandrát._ Gúnyolsz? Elhanyagolsz
+és még gúnyolsz is?
+
+Alexandra. Én? Hogy mondhatod, hogy elhanyagollak?
+
+Ági _ezalatt lassan elindult Alexandra után._
+
+Beatrix _a színpad közepén útját állja_. Tanár úrnak mintha rossz kedve
+volna.
+
+Ági. Nem, Fenség. Engedelmével ez a legszebb éjszakája az életemnek.
+
+Beatrix. De mintha ideges volna. Ki van pirulva.
+
+Ági. A szokatlan környezet teszi, Fenség.
+
+Jácint _az asztalnál, Alexandrához_. Ki vagy pirulva kis lányom. De nem
+baj. Szép vagy, mikor kipirulsz.
+
+Alexandra _az asztalnál_. Ha szép zenét hallok, mindig kipirulok.
+
+Beatrix _Ágihoz_. Ha fáradt, nem tartóztatjuk. Reggel korán kell kelnie.
+
+Ági. Nem vagyok fáradt, Fenség. Sőt most kezdek felfrissülni.
+
+Albert _Alexandrához_. Szereted a zenét?
+
+Beatrix _átszól az asztalhoz_. Szereti a zenét. Ő énekel is.
+
+Albert _Alexandrához_. És látod, nekem nem énekeltél semmit az egész idő
+alatt.
+
+Symphorosa _Ágival és Beatrixszal áll együtt._ Igazán ne zsenirozza
+magát tanár úr, ha aludni akar menni.
+
+Ági. Aludni, Fenség? Most ébredtem fel. Nincs még öt perce.
+
+Alexandra _az asztalnál, Alberthez_. Előtted restellek énekelni. Te nagy
+zeneértő vagy.
+
+Albert. Én zeneértő? Ez jó. Hallja Wunderlich?
+
+Wunderlich. Hallom, Fenség.
+
+Symphorosa _Beatrixhoz_. Legalább a mi asztalunkhoz ne üljön.
+
+Beatrix _Ágihoz, akinek ismét útját állta_. Tanár úrnak rossz kedve van.
+A szobájába fogjuk küldeni a vacsorát.
+
+Ági. Nem fogják odaküldeni a vacsorát, Fenség. Itt fogom megenni a
+vacsorát.
+
+Albert. Mi az tante Beatrix, te is csillagász lettél? Ki akarsz
+éheztetni bennünket?
+
+Beatrix _az asztalhoz siet_. Isten ments, kedves Albert!
+
+Symphorosa _szintén az asztalhoz megy_. _Útközben mondja
+kétségbeesetten._ Végünk van!
+
+Albert. Én megfigyeltem magamon, hogy éjjel van a legjobb étvágyam.
+
+Jácint. XIV. Lajos volt erről híres.
+
+Beatrix. Üljünk le. _Albert és Alexandra_ _leül. Ágihoz._ Tanár úr, ide.
+_Helyet mutat neki maga és Symphorosa közt._
+
+Ági. Köszönöm. _Nem oda ül, hanem Alexandra mellé._
+
+Beatrix. Nem oda tanár úr. Ide, ide.
+
+Ági _ülve_. Köszönöm, már most itt is jó lesz. _Kínos csönd. Jácint
+fejcsóválva ül le._
+
+Symphorosa. Ezredes úr! _Helyet mutat neki maga mellett. Súgva
+Beatrixhoz._ Végünk van. Itt botrány lesz.
+
+Albert. A Bourbonok általában nappal is sokat ettek. XVIII. Lajos
+tizenöt ürükotlettet evett meg egy nyilvános ebéden. Képzeld mennyit
+evett, mikor nem látták. Téged ez diszgusztál Beatrix. Nem is figyelsz.
+
+Beatrix _idegesen_. Dehogy nem. Hallom, igen. XV. Lajos tizennyolc
+kotlettet.
+
+Albert. Nem! XVIII. Lajos. És csak tizenöt kotlettet.
+
+_Inasok rendezgetik a tálaló asztalon a levest._
+
+Beatrix _édeskésen_. Nem tudom, Albert, szereted-e a jégbehűtött
+bouillont?
+
+Albert. Nemcsak hogy szeretem, de eltaláltad a kedvenc nyári italomat.
+
+Beatrix. Na, ennek nagyon örülök.
+
+Symphorosa. Milyen véletlen!
+
+Jácint. És milyen sokáig tart, amíg hozzák.
+
+Beatrix. Már jön, édesem. _Int Caesarnak. Caesar elindítja az inasokat._
+Azért nincs az asztalon, hogy meg ne melegedjék. _Mindenki kap csészét.
+Kóstolás. Áhitatos csönd._
+
+Ági _váratlanul megszólal a csöndben, Alexandrához._ A sasnak a feje
+pedig, hogy most végre talán befejezzem ezt a mondatot, az Altair nevű
+csillag, az Alpha Aquilæ, amely gyönyörű szép erős zöld fényben ragyog
+ma éjszaka. Ezt akartam mondani.
+
+Alexandra. Nehezen jutott hozzá, hogy befejezze.
+
+Albert. A tanár úr bizonyosan nagyon szépen tud beszélni, hogy a Xaxa
+úgy szereti hallgatni.
+
+Beatrix. Nagyon szép volt, de én egy szót se értettem belőle.
+
+Ági. Nem tudok szépen beszélni. Épp az imént vetette a szememre
+Őfensége.
+
+Albert _Alexandrához_. A szemére vetetted?
+
+Alexandra. Igen.
+
+Beatrix _hogy eltérítse őket a tárgytól_. Nem nagyon hideg a leves,
+Albert?
+
+_A zene megszólal._
+
+Albert. Nem. Éppen jó a hőmérséklete.
+
+Wunderlich. Őfensége levese nyolc fok Celsius szokott lenni.
+
+Jácint. Nem a cifra beszéd a fontos. Az a fő, hogy tanult és tud.
+
+Ági. Épp azért nem tudok szépen beszélni, mert agyontanultam magamat.
+
+Jácint. Az sose baj fiam.
+
+Albert. Naponta, kérem szépen, hány órát tanult?
+
+Ági. Többnyire tizet. És éjjel is annyit.
+
+Albert. Tíz meg tíz az húsz. _Feláll_.
+
+Beatrix. Mit keresel, édes fiam?
+
+Albert. A sót.
+
+Wunderlich. Méltóztassék.
+
+Albert. Köszönöm. _Leül és sóz._ Maradt az alvásra négy óra.
+
+Ági. Néha annyi sem.
+
+Albert. Ez borzasztó. Nekem tizenöt órai alvás kell.
+
+Symphorosa. Nekem nyolc.
+
+Jácint. Nekem hat.
+
+Symphorosa _Wunderlichhoz_. És önnek?
+
+Wunderlich. Kettő.
+
+Ági. Ez különbözik egyéniség szerint. Például Napoleon… _Hirtelen
+elhallgat, Beatrixra néz._
+
+_Kínos csönd. Mindenki egyszerre emeli ajkához a leveses csészét.
+Isznak. Aztán a csészéket egyszerre teszik le, a nagy csöndben egyszerre
+csörren a tányéron valamennyi._
+
+Beatrix _hogy megtörje a csöndet_. És azért nem tud szépen beszélni,
+mert annyit tanult?
+
+Ági. A sok anyagnak, Fenség, előbb vérré kell válni, ki kell forrani,
+mint a bornak. Akkor adja csak ki azt a muskotály-illatot, amit
+poézisnek nevezünk. Ami kis költő van az emberben, az addig vár és
+hallgat. És még akkor is sok minden kell, hogy az megszólaljon.
+
+Albert. Egy szép hölgy. Mi?
+
+Ági. Talán az.
+
+Beatrix. Ugyan… Albert!
+
+Jácint. Attól függ, milyen a hölgy… Mert én már láttam olyan hölgyet is,
+aki elnémította a költőt.
+
+Beatrix. Jól tette. Nem szeretem a költőket.
+
+Ági. A férfin múlik. Van férfi, akinek nő nem tud szenvedést okozni.
+Irigylem az ilyet.
+
+_A csészéket elviszik._
+
+Alexandra. Miért?
+
+Ági. Mert én az ellenkezője vagyok. Én mindig csak ettől féltem.
+
+Albert. Félt? Szép hölgytől? Erős hatástól?
+
+Ági. Csak ettől. Túlérzékeny vagyok. Ami mellől más nevetve megy tovább,
+én abba talán belepusztulnék.
+
+Albert. Pedig az egyáltalában nem szükséges.
+
+Ági. Tudom.
+
+Beatrix. És nem is nagyon valószínű.
+
+_Alfréd tálat visz körül, amelyből csak Jácint, Albert és Wunderlich
+vesz. A többi visszautasítja._
+
+Albert. De csak érdeklődött szép hölgyek iránt?
+
+Ági. Soha, Fenség. Tanultam.
+
+Albert. No-no-no-no.
+
+Ági. De így van, Fenség. Most jöttem ki a világba, a könyveim közül. És
+most még kár volna, ha valami baj érne.
+
+Jácint. De még milyen kár volna.
+
+Ági. Ne méltóztassanak félreérteni. Nem én sajnálom magamat. De… van
+anyám, akinél érthető… az egyetlen fia vagyok… hogy mindene vagyok. És
+van egy húgom, nem szép lány szegényke… de én neveltem. Okos, jó kis
+teremtés… és annyit dolgoztam érte. Szeretném tisztességesen férjhez
+adni. _Körülnéz_. Bocsánat, most veszem csak észre, hogy folyton én
+beszélek.
+
+Alexandra. Beszéljen, beszéljen, úgy érdekel amit mond.
+
+Ági. És van egy öreg tanárom Waldbrott…
+
+Jácint. A heidelbergi egyetemen.
+
+Ági. Igen atyám, ott tanít.
+
+Albert. Mit tanít?
+
+Ági. Asztrokémiát.
+
+Albert _Jácinthoz_. Kérlek alássan, mi az?
+
+Jácint. Csillagászati vegytan.
+
+Albert. Bravó.
+
+Jácint. Ismerem az öreg urat. Nagyszerű legény, kiváló tudós.
+
+Ági. Úgy-e? Ő… megtisztel a szeretetével.
+
+Albert. Csillagászati vegytan…
+
+Ági. Tessék?
+
+Albert. Semmi. Csillagászati vegytan…
+
+Ági. Igen.
+
+Albert. Igen.
+
+Ági. Az öreg Waldbrott azt szokta nekem mondani, hogy nyugodtan hal meg,
+mert élete munkáját én fogom folytatni. Ő úgyszólván rám bízta a két
+nagy elméletét.
+
+Albert. Kérem, hány nagy elmélete van összesen?
+
+Ági. Ez a kettő.
+
+Albert. Bravó. És mind a kettőt önre bízta?
+
+Ági. Igen.
+
+Albert. Bravó.
+
+Ági. Igen és ez… ez nagyon felemelő. Ő és a húgom és az anyám… Igazán
+csak őmiattuk féltem ezt a kis életemet, mikor… _Alexandrára néz._ Mikor
+bajba kerülök. _Csönd. Megfogja a poharát._ Én ezt a szép házikisasszony
+egészségére ürítem. _Fenékig üríti a poharat._
+
+Symphorosa _lökdösi Beatrixet_.
+
+Albert. Prosit, ez jó korty volt. _Mosolyogva koccint két
+szomszédjával._
+
+Jácint. Dilettáns korty volt, fiam. Ebből a nehéz borból nem húz ekkorát
+az ember.
+
+Ági. Nem ismerem atyám, még nem volt hozzá szerencsém.
+
+Jácint. Hát akkor mutatkozzál be neki illő tisztelettel, mert ez tokaji,
+édes fiam. Még pedig hat puttonyos.
+
+Beatrix. A desszerthez való, nem a leveshez.
+
+Jácint. Két hiba történt: korán ittál, nagyot ittál.
+
+Ági. Nem tudtam, atyám. Bevallom, ez az első pohár bor, amit életemben
+ittam.
+
+Jácint. Ne mondd.
+
+Ági. Igazán, atyám. De hát… ma éjszaka ez is megtörtént velem.
+
+Alexandra _szintén fenékig üríti a poharát._
+
+Beatrix. Alexandra!
+
+Jácint _Alexandra pohara felé nyul_. Ho-ho-hó! Most mondtam, hogy ebből
+nem kell ekkorát húzni!
+
+Albert. Én tudom, mért húzott a Xaxa ekkorát.
+
+Jácint. Miért?
+
+Albert. Rehabilitálni akarta a tanár úr kortyát.
+
+Beatrix _szigorúan_. Arra semmi szükség nem volt. Nem szoktál bort inni.
+
+Alexandra. Ma éjszaka velem is megtörtént, anyám. _Alberthez_. Albert…
+neveztesd ki valamivé azt az öreg tanárt. Waldbrott a neve úgy-e?
+
+Jácint. Waldbrott, igen.
+
+Albert. Ha te óhajtod… írhatok a császárnak. Kérem, Wunderlich, írja
+fel.
+
+Wunderlich _írja_. Már írom, Fenség.
+
+Alexandra. Mivé lehet az ilyen embert kinevezni?
+
+_Az inasok kezdenek lazacot felszolgálni._
+
+Ági. Az az éppen, hogy semmivé se.
+
+Albert. A császár csak adhat neki valamit…
+
+Ági. Nehezen, Fenség. Nagyobb urat szolgál az.
+
+Albert. Nagyobb urat mint a császárt?
+
+Ági. Sokkal nagyobbat. _Felfelé mutat._ Csillagász.
+
+Alexandra. Szeretném ismerni a hugát.
+
+Ági. Drezdában van, Fenség.
+
+Alexandra. Nagyon szereti?
+
+Ági. Nagyon, Fenség.
+
+Alexandra. Úgy-e ez ostoba kérdés volt?
+
+Beatrix. Igen, lányom, az volt.
+
+Ági. Nem, Fenség, okos kérdés volt, mert jól esik rá felelni. Szeretem,
+nagyon szeretem… a húgomat. Minden rossz napomon rágondolok. Ő benne a
+legerősebb a hit, hogy én nem arra való vagyok, hogy elgázoljanak, hogy
+kár értem, mert én is egy egész világ vagyok.
+
+Albert _kissé gúnyosan_. Egy egész világ?
+
+Ági. Igen, Fenség.
+
+Alexandra. Milyen szép ez.
+
+Albert. Nem lesz ez egy kicsit sok?
+
+Ági _bátran_. Nem, Fenség. Én csillagász vagyok: ott tanulja meg az
+ember, hogy nem szabad lenézni a legkisebb pontot sem. _Célzatosan_.
+Azok a kis pontok az égen, az mind egy-egy nagy világ.
+
+Albert. Mind?
+
+Ági _bátrabban_. Mind!
+
+Albert _kissé élesen_. Talán csak hiszik ezt azok a kis pontok.
+
+Ági _még bátrabban_. Oh én tudom, hogy a nagy urak ezt nehezen tudják
+elképzelni. Ők úgy beszélnek: tízmillió lakos, kétmilliós hadsereg…
+pedig az mind külön-külön egy szuverén világ, amit nem szabad
+összetörni.
+
+Beatrix _idegesen_. Kérem, tanár úr… ki akar világokat összetörni?
+
+Ági. Hölgyek például mosolyogva teszik ezt. _Alexandrához_. Szép Fenség,
+olyan erősen néz rám.
+
+Alexandra. Mert tetszik, amit mond.
+
+Ági _Beatrixhoz_. És Fenség olyan nyugtalanul néz reám. Biztosan, mert
+nem tetszik, amit mondok.
+
+Beatrix _hidegen_. A tónus szokatlan.
+
+Ági. Erős kedvem van ma, Fenség.
+
+Beatrix. Talán erősebb is, mint kellene.
+
+Alexandra _csititólag_. Anyám, bálban vagyunk és pezsgőt iszunk…
+_Felemeli a poharát._
+
+Beatrix. Nagyon csudálkozom, tanár úr.
+
+Symphorosa _ijedten, hirtelen_. Erre a lazacra külön felhívom a
+figyelmedet Albert, az a mi szakácsunk büszkesége.
+
+Albert. Mondom, hogy szépen beszél. Ez tetszik olyan nagyon Xaxának. Mi
+van a lazaccal? _Symphorosához_. Valamit mondtál a lazacról.
+
+Symphorosa. Hogy a mi szakácsunk büszkesége.
+
+Albert. Igen. Na jó… de mi köze ennek ehhez?
+
+Symphorosa. Semmi. Csak mondtam.
+
+Albert. Ja vagy úgy. Igen. Na igen. Kis pontok az égen. Csillagászat.
+Romantika. Csupa frázis.
+
+Ági _hévvel_. Nem frázis, Fenség.
+
+Albert. De igen. Még pedig hölgyek számára való frázis. Imponálni vele.
+«Minden csillag egy szuverén világ.»
+
+Ági _agressziven_. Nem minden csillag, Fenség.
+
+Albert. Nem?
+
+Ági. Nem. Az a nagy fehér hold például, az nagyképű és fényes, pedig
+neki magának nincs is fénye. Csak attól ragyog, amit a naptól kap.
+Viszont az a ma esti kis Véga, amit le méltóztatik nézni, az a nagyon
+messzi, nagyon pislogó szerény kis csillag, az a maga alázatosságában
+pont ezerszer fényesebb, mint a nap!
+
+Symphorosa _lökdösi Beatrixot_.
+
+Albert _élesen_. És milyen szép dolog, hogy mégis olyan szerény
+
+Ági _élesen_. Nem szerény, Fenség. Csak nagyon messze van.
+
+Albert. Épp azért illik, hogy csak pislogjon.
+
+Ági _nyíltan, támadóan_. Önöknek, Fenség, pislog. De nekem, aki tudom,
+hogy ő kicsoda, felragyog az ő igazi értéke, és én büszkén vallom, hogy
+fényesebb, mint a nap és ez a nagy fény, ez az örök nagy fény az övé,
+Fenség, mert ezt közvetlenül ő kapta Istentől. _A mellére teszi a
+kezét._ Ő maga.
+
+Albert. Lehet, tanár úr. Úgy látszik, én nem értek ehhez.
+
+Ági _bátran_. Nem, Fenség.
+
+Beatrix _súgva Symphorosához_. Nem bírom tovább!
+
+Albert. Elragadó! Végre egy ember, aki megmondja nekem, hogy van valami,
+amihez nem értek.
+
+Ági _csökönyösen_. Ehhez nem, Fenség.
+
+Beatrix. Tanár úr!
+
+Albert _erőltetett vígsággal_. Húsz éve keresem ezt a hangot! Végre egy
+úr, aki úgy beszél velem, mint embertársával. Tanár úr, úgyis mint
+csillagásztól, úgyis mint embertől, el vagyok öntől ragadtatva! Ez nekem
+tetszik.
+
+Ági _sértőn_. Azt én nem ambicionálom. Viszont, ha nem tetszik, azt meg
+nem bánom.
+
+Albert _vígan_. Nahát ez a közvetlenség elragadó! Hogy én nálatok milyen
+jól érzem magamat. _Fölemeli a poharát._
+
+Beatrix _elbágyad_. Ah! _Feltápászkodik a székről._
+
+_Általános ijedtség._
+
+Albert _leteszi a poharát_. Was hast Du? _Fölkel_. Tante Beatrix! Ist
+Dir nicht Wohl?
+
+_Mindenki fölkel._
+
+Beatrix _gyönge hangon_. A fejem… egyszerre… lass mich, kérlek…
+bocsássatok meg… _Wunderlich odalépett hozzá és támogatja._ Merci mon
+colonel… hagyja… _Huszárok kisietnek és leeresztik a hátsó két nagy
+falnyílás függönyeit._
+
+Wunderlich _ellép tőle és Caesarhoz megy_.
+
+Albert _megfogja Beatrixot_. Nem jól érzed magad, Tante Beatrix?
+
+Beatrix. Bocsássatok meg… egy kis rosszullét… csak semmi feltünés… én
+visszavonulok…
+
+Wunderlich _Caesarhoz_. A zene hallgasson el. _Caesar Alfrédnak súg, aki
+kisiet._
+
+_A zene elhallgat._
+
+Albert _karonfogja_. Biztosan, mert annyit fáradtál ma egész nap. Majd
+én felvezetlek a szobádba. Jó?
+
+Jácint. Ne fáradj, Albert, majd én felkísérem.
+
+Albert. Nem, nem. Ti csak maradjatok. _Az induló Symphorosához._
+Symphorosa, maradj itt a lazacnál, Xaxa ülj le. Semmi izgalom. Majd én.
+
+Beatrix _elhalóan_. Nem kell… feltünést… a ház tele van idegenekkel…
+
+Albert. Jól van, édesem, úgy lesz. _A többiekhez._ Kérlek, kívánságom,
+hogy maradjatok mind. _Bal felé indul, Beatrixszal a karján._ Semmi
+feltünés. _Mikor Caesar előtt halad el._ A zene mért hallgatott el?
+
+Wunderlich _felel helyette_. Azt gondoltam, Fenség, a katasztrófát talán
+zene nélkül méltóztatik kívánni…
+
+Albert _lassan vezeti balfelé Beatrixot_. A zene folytassa. A zene
+mindig folytassa. Minél… inkább, annál… jobban.
+
+Caesar _int Alfrédnak, aki elsiet_. _Wunderlich a baloldali ajtót
+kinyitja előttük._
+
+Beatrix. Pardonnez moi… merci mon cher…
+
+Albert _Beatrixszal együtt kimegy_.
+
+Wunderlich _mielőtt kimegy_. Zene! _Caesarra néz._
+
+_Kis szünet után a zene újra megszólal. Wunderlich csak erre megy ki.
+Ugyanakkor mindenki lassan visszaül a helyére, csak Symphorosa nem._
+
+Ági. Fenséged is rosszul van?
+
+Symphorosa. Nem.
+
+Ági. Hát akkor?
+
+Symphorosa. Nem tudom, most mit csináljak.
+
+Ági. Én tudom. Méltóztassék utánuk menni. És a zene folytassa. Minél
+inkább, annál jobban.
+
+Symphorosa _bal felé indul_. _Alexandrához._ És te?
+
+Alexandra _tanácstalanul kel fel_.
+
+Jácint. Maradj itt. Édesanyád megtiltotta, hogy felmenj.
+
+Symphorosa _Jácinthoz_. És te?
+
+Jácint. Nézd édesem. Én nagyon szeretem Beatrixot, de ezt mi ketten már
+harminc éve ismerjük. Ne ijesztgessük egymást. Eleget láttuk ezt az
+előkelő rosszullétet. Ha állva lesz rosszul, leül. Ha ülve lesz rosszul,
+feláll.
+
+Symphorosa. Károly!
+
+Jácint _komolyan_. Nagyobb baj van itt, édesem. Én ezt megmondtam
+délután félötkor.
+
+Symphorosa. Milyen szerencsétlenség! _El, balra._
+
+Caesar _hátravonul, huszárjainak utasításokat ad, elküldi őket. Huszárok
+jobbhátul, ő maga a bal hátsó üvegajtón át eltünik._
+
+_Jácint, Ági és Alexandra hárman magukra maradtak._
+
+_Szünet. Alexandra elől ül a jobboldali puffon._
+
+Jácint _komolyan, szigorúan_. Na, édes fiam, te itt valami nagy
+bolondságot csináltál.
+
+Alexandra _izgatottan_. Én vagyok a hibás, Jácint, mindenért én vagyok
+felelős. Én azért maradtam itt, hogy…
+
+Jácint. Ne légy izgatott, gyermekem. Szép csöndesen beszéljünk. Mert én
+meg ezért maradtam itt. Ne félj, amíg engem látsz. _Ágihoz_. Te meg
+reszkess.
+
+Ági. Nem én, atyám. Azt már nem.
+
+Alexandra. Nem ő a hibás. Milyen mélyen lehet megbántva, ha ilyet tudott
+tenni. Én oda vagyok, Jácint. _Ráhajol a mellette álló Jácintra, aki
+magához öleli._
+
+Jácint. Nyugodj meg kislányom. Tudom, miről van szó. És sejtem, mitől
+jutott ez idáig.
+
+Ági _hevesen_. Nem bírtam tovább, atyám. Nem bírtam, pedig, Isten látja
+a lelkemet, ki akartam húzni némán holnap reggelig. De ember vagyok és…
+szerelmes vagyok, atyám, és már nem is tudtam, mit mondok, még most se
+tudom, mit csináltam, csak érzem, hogy valami borzasztót tettem. De
+amióta megtudtam, atyám, hogy az én alázatos és hallgatag életemmel,
+mint egy ronggyal, a padlót surolják fel, csakhogy másvalaki símábban
+léphessen… mintha felfakadt volna itt benn a szívem, szétömlött bennem a
+forró vér… és mikor célozgatni kezdett rám és gúnyolni kezdte a
+fájdalmamat, hát… akkor égni kezdtem valami keserű szilajságtól és attól
+égek úgy most is, mint, mint…
+
+Jácint. Mondd fiam, én rám is haragszol?
+
+Ági. Dehogy, atyám.
+
+Jácint. Hát akkor beszélj csöndesebben. Nemcsak hallom, amit mondasz, de
+értelek is fiam.
+
+Ági. Elpusztulok, de most már nem adom olcsón az életemet. Még ennek a
+szép királykisasszonynak sem. Tegnap, még ma délután is, odaadtam volna
+a zsebkendőjéért. Most már drágább. Mert vérzett.
+
+Jácint. Te olyat tettél…
+
+Ági. Nem szököm meg az elől, amit tettem.
+
+Jácint. Azt fel is teszem rólad, fiam.
+
+Ági. Tudom, hogy fellázadtam és szétromboltam valamit. De állok
+rendelkezésére mindenkinek, a családnak, a hercegnek, az adjutánsnak,
+kardra, ágyúra, torpedóra, mindenre. De ez kellett nekem. Sőt még több
+is kell.
+
+Jácint. Még több is?
+
+Ági. Több.
+
+Jácint. Nézd a komoly ifjú tudóst. _Alexandrához_. Na, kislányom.
+Idejutottunk. Most itt állunk. _Szemrehányóan_. Hogy tetszik ez neked?
+
+Alexandra. Gyere ide.
+
+Jácint _odalép hozzá_. Nos?
+
+Alexandra. Ülj le ide. _Maga mellé ülteti._
+
+Jácint. Nos? _Leül a másik puffra._
+
+Alexandra _hozzásímul, a vállára hajtja a fejét._ Most kérdezd még
+egyszer, hogy hogy tetszik ez nekem.
+
+Jácint. Hogy tetszik?
+
+Alexandra _a vállára borulva, halkan, de elragadtatással._ Jácint… én
+nekem ez… nagyon tetszik.
+
+Jácint _meglepődött arccal_. Tyhű, édes lányom! Itt nagyobb baj van,
+mint gondoltam. Gyerünk csak egy kicsit közelebb egymáshoz. _Még
+közelebb húzódik Alexandrához._
+
+Alexandra _Jácint vállára hajolva_. Jácint… édes Jácint… én… én…
+
+Jácint. No, fiam. Mi az? Ki vele.
+
+Alexandra. Jácint… az a pohár bor… az nekem is az első pohár borom volt
+az életemben.
+
+Jácint. Ahhoz képest szép nagyot húztál, fiam.
+
+Alexandra _Ágira néz_. Őmiatta, Jácint. Hogy ne nevessék ki.
+
+Jácint. Tyhű, micsoda ritkaságokat látok én itt ma este. Jó volt
+legalább?
+
+Alexandra. Kábít… melegít. Legjobban szeretnék így meghalni… de előbb a
+tanár úr bocsásson meg nekem.
+
+Ági. Hogy tudjak én önnek megbocsátani.
+
+Jácint. Csönd! Nézd csak! Én bocsátok meg helyette kislányom. _Alexandra
+a könnyeit törli._ Sírd ki magad és ne félj semmitől.
+
+Alexandra. Nem azért sírok, atyám.
+
+Jácint. Hát miért?
+
+Alexandra. Mert nagyon sajnálom… ezt a fiatal embert.
+
+Ági. Engem? Nagyon kérem, engem ne sajnáljon.
+
+Jácint _szeliden_. Megvonom tőled a szót, fiam.
+
+Alexandra. Így még nem is sajnáltam senkit, pedig a kórházban súlyos
+betegeket ápoltam.
+
+Jácint. Ha rád néz, jobban sajnálod.
+
+Alexandra _Ágira néz_. Ha rámnéz, a tekintete süti az arcomat, édes
+Jácint. Mint amikor kinyitjuk a kályhaajtót.
+
+Jácint. Igen, igen. Kályhaajtó. Igen. És?
+
+Alexandra. Aztán a tekintete… mintha leszaladna a mellembe és ott
+megérintené… a szivemet. Mint mikor úgy egy ujjal finoman… érintünk a
+zongorán egy billentyűt.
+
+Jácint. Billentyű. Igen. Igen. És?
+
+Alexandra. Ha beszél… mióta megbántottam… ha szól hozzám… akkor úgy
+tovább búg a lelkiismeretemben a hangja… mint a harang. És ez fáj. Úgy
+sajnálom!
+
+Jácint _aggódva_. Helyben vagyunk már, lányom. Attól félek, nem sajnálat
+ez, se nem lelkiismeret.
+
+Alexandra. Hát mi?
+
+Jácint. Egy kis mellbaj. Tüdőcsúcs. Szívcsúcs. _A melléhez hajol._ Végy
+mély lélekzetet. Sóhajts.
+
+Alexandra _sóhajt_.
+
+Jácint. Most mondd: tanár úr.
+
+Alexandra _Ágira néz_. Tanár úr…
+
+Jácint. Szívcsúcs.
+
+Alexandra _szomorúan, szemrehányással_. Tréfálsz velem, Jácint.
+
+Jácint. Nem én, fiam. Elég komoly a dolog, gyermekem. Mikor… izé…
+sajnáltad meg olyan nagyon?
+
+Alexandra. Az előbb. Itt ebben a teremben. Egy pillanat alatt. Ő mondott
+valamit.
+
+Jácint. Mit mondott?
+
+Alexandra _Ágira néz_. Ő biztosan emlékszik arra a szóra.
+
+Jácint _Ágihoz_. Mi volt az, fiam?
+
+Ági. Tudom atyám, mi volt. Mikor azt mondtam, hogy én is egy egész világ
+vagyok.
+
+Alexandra. Nem.
+
+Ági. Nem? Akkor még előbb… mikor a reménytelenség költészetét mondtam.
+
+Alexandra. Akkor sem.
+
+Jácint. Hát mikor hatott meg úgy?
+
+Alexandra _Jácinthoz_. Mikor azt mondta: beretva. _Ágira néz._
+
+Jácint. Beretva? Miért mondta, hogy beretva?
+
+Alexandra. Azt mondta, valamire: éles, mint a beretva.
+
+Jácint. És ez volt az?
+
+Alexandra. Tudod, én mindig úgy hallottam, hogy borotva. Nálunk mindenki
+így mondja a családban. És ő szegény azt mondta: beretva, ilyen magas
+e-vel… olyan végtelenül kedvesen… és én egyszerre úgy éreztem, hogy ezt
+bizonyosan őnáluk odahaza mondják így… az ő szülei… és valami olyan
+otthonos érzésem támadt… mintha én is ott lettem volna vele… az ő
+falujában… ahol úgy mondják: beretva. Olyan kis gömbölyű akácok vannak
+ott… kis alacsony tiszta házak… és láttam az édes anyját… a húgát… azok
+is úgy mondják: beretva… szeretik őt, aggódnak érte. És evvel úgy tele
+lett a lelkem… és mikor ránéztem, forró lett a szemem.
+
+_Kis szünet._
+
+Jácint. Na öcsém, hát ehhez mit szólsz?
+
+Alexandra. Édes Jácint, mondd: te hogy szoktad mondani? Borotva?
+
+Jácint. Soha. Beretva az, fiam.
+
+Alexandra. Drága! _Megöleli._
+
+Jácint. _A leány karjai közt Ágihoz._ Látod fiam? Én tudom, mi kell a
+nőknek.
+
+Ági. Szépséges… jóságos… már rég, rég megbocsátottam… mindent.
+
+Alexandra. Most már én nem tudok magamnak megbocsátani. Soha többé.
+_Felriad_. Istenem, mi történt itt velünk? _Hirtelen_. És szegény mama…
+_Fel akar kelni._
+
+Jácint. Maradj, lányom. Most nem lesz jó odamenned. Csillapodjál le,
+majd aztán felmegyünk hozzá, ketten együtt.
+
+Ági _átmegy az asztal mögött_. A mama nagyon kegyetlen volt. _Leül
+Jácint asztali helyére._
+
+Alexandra. Az is nekem fáj, lássa. Minden nekem fáj. És mégis most olyan
+jó itt. Olyan édes nekem, hogy itt vagy. _Megöleli Jácintot._ Olyan
+vagy, mint a méz. És milyen bátor vagy. Hogy lehet az, hogy te így meg
+tudod érteni az embert?
+
+Jácint. Én most furcsán vagyok veletek, angyalom. Szigorúnak kell lennem
+és leszek is. Mikor a lovacskák megbokrosodtak, a te mamád szépen
+kiugrott a kocsiból. És most nekem kell megfognom a gyeplőt. _Igen
+komolyan._ Ezt el kell intézni gyermekeim. Ebből… kérlek szépen… soha
+nem lehet semmi. Ezt remélem, ti is tudjátok. Úgy-e? Nna. Annál
+mindaketten okosabbak vagytok. Úgy-e. És most… szigorúan meg foglak
+róni, lányom. Nagyon sajnálom. És téged is fiam. _Ágihoz_. Amit te ma
+itt tettél, az… ejnye, ne búsulj úgy neki, fiam, mert akkor én nem tudok
+erélyes lenni. Nézd csak. _Ujra kezdi._ Amit te ma itt tettél, az,
+kérlek szépen… _más hangon_… kérlek szépen, ne hallgass ilyen okosan, ez
+engem zavar. Tulajdonképpen te is, meg ő is… _Alexandrához_… te meg ne
+nézz rám olyan boldogan, semmi okod nincs rá. Mégis csak hallatlan!
+_Egy-két lépést jár._ Hallatlan, hogy terrorizálják az embert. Nézd
+csak. _Megáll. Pattogva._ Itt ülnek, néznek, hallgatnak, az ember nem
+jut szóhoz. _Ágihoz, újra nekikezdve._ Amit te ma itt tettél, az
+tulajdonképpen, kérlek szépen… _elfordul a tekintetétől, mérgesen_… az
+tulajdonképpen… kérlek szépen… az tulajdonképpen nagyon érthető. Nna.
+Most megmondtam. _Alexandrához, dühösen._ Mért nézel rám olyan kedvesen?
+
+Alexandra. Te nézel kedvesen énrám, Jácint.
+
+Jácint _mérgesen_. Az éppen a baj. Igenis, az éppen a baj, hogy én rád
+nézek és rátok nézek és ahogy így rátok nézek… hát rátok nézek.
+Hallatlan! Igenis, rátok nézek… és nagyon sajnálom… de ti… ti kedves
+szép gyerekek… fiatalok vagytok, tiszták, szomorúak, romlatlanok… hát…
+igenis, én nem születtem bírónak. Próbálom, de hiába próbálom. Nem tudok
+én ítélni. Mert… itt ültök… ebben a szűz órában… amikor a férfi bátor és
+csacsi… és a lány ártatlan és csacsi… és… öreg fejemnek megadatott látni
+egy ilyen tiszta pillanatot. Két ilyen szivecskét. Két jó kis embert,
+így nekikeseredve. Ilyen zavarban. Ilyen boldogan. Soha többé nem
+lesztek ilyen boldogok. Már nem is vagytok talán. Úgy röpül ez. Mire
+megérezzük, már nincs is itt. És aztán a valóság… ami majd reggel rátok
+virrad… ami majd szétválaszt benneteket, az helyes lesz, de egy kicsit
+szomorú lesz, édes gyermekeim. Volt ez már ilyenformán az életben
+egyszer, valamikor régen, amikor még én is frakkban, meg uniformisban
+jártam. Nagyon régen. Ezt csak azért mondom kislányom, mert… azt
+kérdezted: hogy lehet az, hogy én ezt értem. Hát csak úgy, hogy… hát
+visszaemlékszik az ember… pedig nem kéne… tudod. Viszont a lényeg az,
+hogy okosabbnak kell lenni… és talán most hagyjuk is abba ezt az
+egészet. _A pohara után nyúl. Halkan. Isten éltessen benneteket.
+Felemeli a poharát és egy kis kortyot iszik. Leül oda, ahol a vacsoránál
+Ági ült._
+
+_Szünet. Alexandra és Ági mozdulatlanul nézik._
+
+Jácint. Mért hallgatsz, kislányom.
+
+Alexandra. Valami énekel bennem, Jácint.
+
+Jácint. Nem az, amit az igazgatónő születésnapjára tanultatok.
+
+Alexandra. Nem, Jácint. Annál sokkal édesebb és szomorúbb.
+
+_Caesar halkan jön._
+
+Jácint. Mi az, fiam?
+
+Caesar. A fenséges asszony kéreti atyámat, hogy kegyeskedjék felfáradni
+hozzá.
+
+Jácint. Most rögtön?
+
+Caesar. Őfensége úgy fejezte ki magát, hogy: azonnal.
+
+Jácint _felkel_. Épp most, amikor izleni kezdett a vacsora?
+
+Caesar _ijedten_. Atyám nem volt megelégedve a levessel?
+
+Jácint. Levessel? Keserű forró teát adtatok nekem, csak nem szóltam.
+
+Caesar. Szent Isten. Tévedés volt. Öngyilkos leszek, atyám.
+
+Jácint. Azt megtiltom, fiam, hogy könnyebb legyen lemondanod róla. De te
+nem is leszel öngyilkos, hanem ha jól látom, inzultálni fogsz valakit.
+Ez se szép, de ezt hiába tiltanám meg. Rögtön jövök vissza, gyerekek.
+
+Alexandra _feláll_. De Jácint… hogy maradhatunk itt? És a mama! Nekem
+mégis ott kéne lennem.
+
+Caesar. Symphorosa fenség megkérdezte, hogy a fenséges asszony kívánja-e
+látni Fenségedet.
+
+Alexandra. És?
+
+Caesar. Őfensége, hogy úgy mondjam, kifejezte magát.
+
+Alexandra. Hogy?
+
+Caesar. Azt mondta: a szemem elé ne kerüljön.
+
+_Szünet. Caesar hátralép és Alfréddal sugdos._
+
+Jácint. Na, látod édes lányom. Ülj csak le szépen. Most előbb nekem kell
+anyáddal beszélnem. Ne irigyelj. Ti pedig azalatt… szép csöndesen… és
+okosan búcsúzzatok el egymástól és bocsássatok meg egymásnak. Aztán
+visszajövök érted, kislányom. Hát csak… okosan. Elmegy balra.
+
+_Szünet. Alfréd kimegy._
+
+Alexandra _szünet után, mialatt többször Ágira nézett._ Kérem… a
+keresztnevét nem is tudom. Hogy hívják?
+
+Ági. Miklós.
+
+Alexandra. Hány éves?
+
+Ági. Huszonhat.
+
+Alexandra. Hol született?
+
+Ági. Cegléden.
+
+Alexandra. Milyen megye?
+
+Ági. Fenség… mi itt végre… magunkra maradtunk… és ön a nacionálémat
+veszi fel?
+
+Alexandra _ügyetlenül, zavarban_. Nem tudom, hogy szokták. Én ismerni
+akarom. Most hamar mindent tudni akarok magáról. _Majdnem sír._ Nem
+tudom, hogy szokták ezt elkezdeni.
+
+Ági. És holnap reggel?
+
+Alexandra. Arra most nem akarok gondolni. Csak most, ez a pár perc
+legyen szép és gyönyörű. Magának is, nekem is. Kérem… szíveskedjék…
+kedves lenni.
+
+Ági. Holnap kisöpörnek innen, mint a szemetet.
+
+Alexandra. És ha én nem engedem, Miklós?
+
+Ági. Akkor is megyek, megyek!
+
+Alexandra _észreveszi Caesart_. Mire vár?
+
+Caesar. Parancsra, Fenség.
+
+Alexandra _feléje megy_. Parancsolom a zenének, hogy húzzanak valami
+olyat, amit nem szabad.
+
+Caesar. Bocsásson meg, Fenség, de nincs jogom beleszólni a zenekar
+művészi irányításába.
+
+Alexandra. Megbocsátok. Annak a szegény embernek is, aki tévedett a
+forró teával.
+
+Caesar. Fenség, kiderült, hogy a leves helyett a forró teát én adtam
+Jácint atyának. Nem csoda ebben a zavarban ma este.
+
+Alexandra. Köszönöm. Elmehet.
+
+Caesar. Igen. _Nem mozdul._
+
+Alexandra. Elmehet.
+
+Caesar. Innen?
+
+Alexandra. Persze, hogy innen.
+
+Caesar. Innen… menjek ki?
+
+Alexandra. Úgy gondolom, azt mondtam.
+
+Caesar. Fenség… szabad szólanom?
+
+Alexandra. Nos?
+
+Caesar. Vége van a világnak, Fenség! _Felzokog és sírva megy ki._
+
+_Ági az ajtóig megy, amelyen át Caesar távozott. Megáll, Alexandrára
+néz._
+
+_Szünet._
+
+Ági _miután kinézett_. Nincs itt senki. A vendégek most mennek.
+_Érzékien, halkan beszél._ Most végre ketten vagyunk szép királylány.
+Talán még csak egy pár perc… és aztán, ami szép az én életemben volt,
+vége.
+
+Alexandra _remegve_. Istenem… így… egyedül lenni egy férfivel…
+
+Ági _indul feléje_. Fél tőlem?
+
+Alexandra. Nem tudom. Ha ez félelem, akkor… mindig szeretnék félni.
+
+Ági. Az utolsó óra… Talán az utolsó perc, hogy láthatom. Szeret?
+
+Alexandra _szinte dadogva, mint egy kis gyerek._ Ha ez a szerelem,
+akkor… úgy vagyok vele most… mint egyszer… kiskoromban… az orosz cárral…
+
+Ági _csudálkozva bámul rá_.
+
+Alexandra. Igen. Sok képét láttam a cárnak… aranykoronával a fején…
+dicsőségben… és aztán, mikor egyszer civilben belépett hozzánk… nem
+ismertem meg.
+
+Ági. Szép, okos királylány… _Még közelebb megy hozzá._
+
+Alexandra _remegve_. Ne jőjjön olyan közel, Miklós. Először látok
+szerelmes embert… és az is épp én belém szerelmes.
+
+Ági. Nagyon fél tőlem? _Megfogja a kezét._
+
+Alexandra _húzódozva_. Irtózatosan. Arra a gondolatra, hogy… hozzám
+nyul… Milyen hideg a keze.
+
+Ági. Nem. A magáé forró. Mit érez, hogy így reszket a keze a kezemben?
+
+Alexandra. Valami forróságot és…
+
+Ági. És?
+
+Alexandra. És a rangomat, Miklós. Folyton a rangomat érzem. Milyen
+furcsa, hogy ezt kimondom. Miklós… Most… most… enni szeretnék adni
+magának. Kedves szeretnék lenni magához. Tudja, hogy én is imádom
+Napoleont.
+
+Ági. Imádni, az sok.
+
+Alexandra. Hát mit kell vele csinálni? Mondja meg. Én azt fogom tenni,
+amíg élek. Most kinevet ezért.
+
+Ági. Nagyon szomorúan nevetek, Fenség.
+
+Alexandra. Nem tudom, most bizonyos, hogy rosszat kell… valami
+tiltottat… Például… mindenkit elárulok magának. Tudja, hogy nekünk egy
+színésznő is van a családunkban? Nem elég neki! Még rosszabbnak kell
+lennem. Tudja, hogy én… mért nem szeretem a trónörököst?
+
+Ági. Mert a felesége akar lenni.
+
+Alexandra. Nem. Hanem egyszer Münchenben a régensnél… élőképeket
+játsztunk és ő női szerepet adott. Azóta az én szememben…
+
+Ági. Mindjárt virrad, Fenség. Az idő múlik.
+
+Alexandra _egyre idegesebben_. Most sürget. Mit kíván tőlem? Édes jó
+Istenem, add, hogy kedves tudjak hozzá lenni. Mondja, akar engem
+tegezni?
+
+Ági. Fenség…
+
+Alexandra. Ezt visszautasítja? Tudja, hogy bennem Bourbon-vér is van?
+
+Ági. Tudom, Fenség.
+
+Alexandra. És mégis? _Az asztalra néz._ Egyél _te_ valamit.
+
+Ági. Nem.
+
+Alexandra. Mért nem akarsz _te_ enni?
+
+Ági. Mert nem vagyok _én_ éhes. _Szerelmesen mozdul feléje._ Szomjas
+vagyok.
+
+Alexandra _remegve_. Te… inni akarsz?
+
+Ági. Nem. Rád vagyok szomjas… a te szádra, a szemedre… a te
+sikoltásodra…
+
+Alexandra _rémülten_. Hogy néz rám? Mikor én az egész lelkemmel… az
+anyja szeretnék lenni!
+
+Ági _hévvel_. Nem. Együtt elégni, megsemmisülni, együtt… és a nagy
+tűzben folyton a szemedbe nézni… mélyen a szemedbe… és aztán látni,
+ahogy a szemed lecsukódik…
+
+Alexandra. Mire gondol?
+
+Ági. Nem megállni az úton. Menni tovább, tovább…
+
+Alexandra _nagy rémülettel_. Hova kérem?
+
+Ági _egyre hevesebben_. Amerre indított, Fenség. Én az én gyáva
+szerénységemben ma este… alig mertem érezni, hogy egy király riválisa
+vagyok. De most tudom. És azt is tudom, Fenség, hogy győztem. Az előbb
+dadogtam, de most énekelni szeretnék, mert fiatal vagyok, Fenség, férfi
+vagyok és győztem, programm ellenére győztem, Fenség! Most pedig…
+
+Alexandra _rémülten_. Mi lesz most pedig?
+
+Ági. Holnap vége mindennek… Hát hadd lássuk Fenség, ki ma itt a király:
+ő-e vagy én! _Szorosan melléje lép, megfogja a kezét._
+
+Alexandra. Meghalok ebbe… kegyelmezzen…
+
+Ági. Akkor kellett volna megijedni, mikor hallgattam.
+
+Alexandra _nagy félelemben_. Most… bosszút akar állni rajtam…
+
+Ági. Szerelmes vagyok! És _egy_ életem van!
+
+Alexandra _rémülettel néz a szemébe_. Hogy gyűlöl… most…
+
+Ági. Nem bírom ki, hogy sajnál! Mindjárt jönnek. Egy perc még és én egy
+kilökött cseléd vagyok. És most ez így végződjék? Ne tudjam elérni, hogy
+megint gőgös legyen és sértsen meg, hogy bennem felforrjon a lázadó
+parasztvér… hogy haragomban derékon kapjam… és elvigyem… ki a rózsái
+közé… a nyári éjszakába… azt a dacos száját szerelembe fullasztani… _Meg
+akarja ölelni._
+
+Alexandra _rémülten, szerelmesen védekezik_. Miklós… Miklós…
+
+_Zajt hallanak balról, szétválnak._
+
+_Kis szünet._
+
+_Caesar belép balról, mögötte az ajtó mindkét szárnya nyitva marad._
+
+Alexandra. Mi az?
+
+Caesar. A trónörökös őfensége aludni megy. Táviratot kapott. Holnap
+reggel érkezik az édesanyja, Mária Dominika hercegnő őfensége.
+
+Alexandra. Az anyja? Ide mihozzánk?
+
+Caesar. Igen, Fenség.
+
+_Nagy szünet._
+
+Caesar. Bátorkodom jelezni, hogy a trónörökös őfensége ezen a termen fog
+most keresztül haladni.
+
+Alexandra _idegesen_. És Jácint… még mindig nem jött vissza… és most itt
+vagyunk… így… ketten…
+
+Caesar. Ha méltóztatik… átkerülni erre, a sárga szobán keresztül, még
+éppen van annyi idő.
+
+Alexandra _gőgösen_. Micsoda ajánlat ez? Ön talán ivott a maradék
+borokból.
+
+Caesar. Nem, Fenség. Csak elvesztettem a lelki egyensúlyomat.
+
+Alexandra _dacos gőggel_. Nem szököm senki elől.
+
+_Caesar meghajol és visszamegy balra. Szünet. A baloldali ajtón belép
+két lakáj kandeláberekkel, égő gyertyákkal. Mögöttük jön Albert az
+ezredessel és Lützen gróffal. Ezek mögött Caesar és két másik lakáj
+gyertyák nélkül. Lassan megy át a menet a színen. Mikor az asztal
+közelébe érnek, Albert mosolyogva_ _megáll. A két gyertyavivő lakáj a
+jobboldali ajtóhoz lép, kinyitja és megáll jobbról balról az ajtófélfa
+mellett. A két másik lakáj elmegy jobbra. Az ezredes és Lützen a
+küszöbön áll._
+
+Albert _közvetlenül, kedves halk hangon_. Kedves Xaxa, milyen szerencsés
+véletlen, hogy még itt talállak és jó éjszakát mondhatok neked. _Kezet
+nyujt._ Úgy volt, hogy holnap el kell utaznom. De boldogan jelentem
+neked, hogy reggel megérkezik ide az én drága édesanyám. Vagy már tudod?
+
+Alexandra. Tudom, Albert és boldog vagyok.
+
+Albert. Ő nagyon-nagyon szeret téged.
+
+Alexandra. Én is őt, Albert. Nagyon.
+
+Albert. A mamád lefeküdt. De sokkal jobban van. Kicsit sokat járt ma.
+Mondtam, hogy nem szabad neki. De ő olyan aranyos háziasszony, nem
+hallgatott rám.
+
+_Jácint belép balról. Később utána Symphorosa. Jácint lassan beljebb
+jön, Symphorosa a balajtó küszöbén marad._
+
+Alexandra. A mamának legnagyobb öröme, ha kedves lehet a vendégeihez.
+
+Albert. De nem kell ezt túlságba vinni. Én igazán szemrehányásokat
+tettem magamnak. Ki is fogok kapni a mamámtól. De szerencsére nincs
+komolyabb baj. Jó éjszakát Xaxa. _Kezet nyujt._
+
+Alexandra _mélyen meghajol_.
+
+Ági _meghajol_.
+
+Albert _mintha csak most venné észre_. Ah a tanár úr! Jó éjszakát tanár
+úr. Nagyon érdekes volt, amit mondott. És főleg a modor volt nagyon
+eredeti. Kicsit rebellis, de eredeti. Mikor őfensége rosszul lett, nem
+volt módomban megtenni igen szerény kritikai megjegyzéseimet. Csak most
+tudtam meg, hogy maga egy kis rebellis.
+
+Alexandra _idegesen, erőltetett mosollyal_. Albert, te tévedésben vagy…
+
+Albert. Nem, nem. Ez nagyon érdekes volt, ez a csillagászati
+gorombáskodás. Valami új. És általában az egész. Ezt nevezem
+temperamentumnak. _Jácint felé._ Egészen szerényen ült oda és aztán egy
+crescendóval… felvitt minket az égbe… aztán ő ott maradt… és engem
+lepottyantott. _Ági felé._ De lendülettel beszélt… Egyre feljebb,
+feljebb…
+
+Alexandra _izgatottan_. Bocsáss meg, de igaztalan ez a gúnyos kritikád,
+Albert. Ő nem olyan ember, mint mi.
+
+Albert. Azt vettem észre.
+
+Alexandra _egyre izgatottabban_. Ő tudós, ő szabad szellem… neki joga
+van szabadabb modorban beszélni, mint nekünk…
+
+Albert. Te oly nobel vagy most is, mikor véded, mint voltál, mikor
+tűrted. Te egy derék, okos lány vagy, egy kis mártir. Én csak most
+tudtam meg a mamádtól, hogy te… izé… _gúnyosan_ bizonyos érzelmek
+ártatlan céltáblája voltál… és ezt ilyen türelemmel, ilyen jósággal
+viselted.
+
+Alexandra _nagyon izgatott, a szeme Albert és Ági között jár. Fél, hogy
+összetűzés lesz ebből._ A mama téved, Albert. És te is rosszul ítéled
+meg őt. Te őt nem érted.
+
+Albert. Olyan könnyű őt érteni.
+
+Alexandra. De te most nem értheted. _Albert gúnyosan nevet._ Ne nevesd
+ki, Albert. Ő tudós és költő… ő csillagász!
+
+Albert. Egy kis neveletlen csillagász.
+
+Ági _megmozdul_. Fenség!
+
+Alexandra _remegve az izgalomtól, hévvel_. Albert, te túlzásba mégy!
+Ilyet nem mondhatsz neki.
+
+Albert _erősen_. Dehogy nem.
+
+Alexandra. Nem bírom, hogy én miattam… itt most…
+
+Ági _Alberthez_. Fenség, én…
+
+Albert. Ön egy kis tolakodó.
+
+Alexandra _halkan felsikolt, Ági elé áll, az izgalom tetőpontján van._
+Egy szót se feleljen, Miklós. _Ránéz_. Megtiltom! _Elhalóan_. Istenem…
+Miklós… _Pillanatnyi habozás után előbb ránéz Albertre, aztán ráborul
+Ágira, forrón megöleli, megcsókolja, kissé a keblén marad._
+
+_A négy ajtó küszöbén: balról állt Symphorosa, jobbról a két gyertyavivő
+és Lützen. Bal hátul Caesar és mögötte Alfréd inas. Jobb_ _hátul
+Wunderlich. A csók pillanatában mindezek egyszerre, halkan kisuhannak.
+Jácint bennmarad és a tarkóját vakarja._
+
+Alexandra _elbocsátotta Ágit_. _Mereven áll, szinte félájultan dől az
+asztalhoz._
+
+_Szünet._
+
+Albert _finoman, gúnyosan, halkan_. Pardon. Az más. Az egészen más.
+Akkor… bocsánatot kérek, tanár úr. _Katonásan hajol meg, Alexandra és
+Ági felé._ Jójcakát. _Elmegy jobbra._
+
+_Szünet._
+
+_Symphorosa balról bejön és gyöngéden kivezeti balra a félájult
+Alexandrát. Mikor ezek kimentek, Jácint komolyan, sőt fenyegető
+tekintettel indul Ági felé, szigorúan megáll előtte, aztán hirtelen
+megcsókolja és elsiet balra Alexandra után, kedves mosollyal. Ági utána
+bámul._
+
+FÜGGÖNY.
+
+
+
+
+HARMADIK FELVONÁS.
+
+_Másnap korán reggel. Nappali szoba, a Mária Dominika részére
+fenntartott vendéglakosztályban. Jobbról és balról ajtó. A háttérfal
+baloldalán bejárat-ajtó._
+
+_Mikor a függöny felgördül, Symphorosa beszélget a komornával._
+
+Symphorosa. Nem tudhatjuk, hogy Mária Dominika őfensége mikor ér ide. A
+sürgönyben csak annyi volt, hogy ma reggel. Vonat pedig reggel nem jön,
+tehát bizonyára automobilon érkezik. Szóval úgy kell készülnünk, hogy
+bármely pillanatban jöhet.
+
+Komorna. Igenis, Fenség.
+
+_Beatrix belép balról._
+
+Symphorosa _hozzá siet, megöleli_. Édesem… Drágám. Miért keltél fel
+ilyen korán? Még hét óra sincs. Elintéztünk volna mindent nélküled is.
+Ejnye, ejnye. Jobban vagy valamivel?
+
+Beatrix. Nem tudtam aludni. Be se húnytam a szememet. Nyugtalan vagyok.
+Rendben van a vendég lakása?
+
+Komorna. Minden a legnagyobb rendben, Fenség.
+
+Beatrix. A fürdő?
+
+Komorna. Most fűtöttünk be. Félóra mulva meleg lesz. _Beatrix
+bólintására jobbra elmegy._
+
+Beatrix. Ezt a három szobát kapja?
+
+Symphorosa. Igen. Ezt a nappalit, _jobbra mutat_ azt a szalont, a
+hálószobát és a toalett-szobát, fürdőt.
+
+Beatrix _a könnyeit törli_.
+
+Symphorosa. Ne sírj édesem. A jó Isten meg fog segíteni bennünket.
+
+Beatrix. Itt igazán már csak ő tud segíteni. Mikor érkezik Dominika?
+
+Symphorosa. Nem lehet kiszámítani. Autón jön.
+
+Beatrix. Ha tegnap jött volna! Még tegnap este…
+
+Symphorosa _sóhajtva_. Hja ja!
+
+Beatrix. Ez a szép nyári nap… ez az életem legnehezebb napja. Talán a
+legszerencsétlenebb is. Gondoltam volna valaha… hogy Mária Dominika ide
+jön a fia számára megkérni a lányom kezét… és én sírva fogom várni…
+_Sír._
+
+Symphorosa. Édesem. _Megöleli._
+
+Beatrix. Albert mit csinál?
+
+Symphorosa. Alszik.
+
+Beatrix. Boldog ember! És Alexandra?
+
+Symphorosa. Már hat órakor kilovagolt. Egyedül. Úgy tudom, hajnalban
+fent volt nálad.
+
+Beatrix. Igen. Három óra volt. Bár sose értem volna meg azt a tíz
+percet, amit ott töltött az ágyam mellett.
+
+Symphorosa. Tiszteletlen volt?
+
+Beatrix. Nem. Sápadt volt. Mindent elmondott. Mindent ami történt.
+
+Symphorosa. A legvégét is?
+
+Beatrix. Bár ne mondta volna.
+
+Symphorosa. És te?
+
+Beatrix. Meghaltam.
+
+Symphorosa. Csak nem?
+
+Beatrix. Kihűltem. Az egész testem hideg lett, mint a jég. Egy szót se
+szóltam neki. Rá se néztem. Képtelen voltam.
+
+Symphorosa. És ő?
+
+Beatrix. Kezet csókolt és kiment. Azóta nem láttam. _Kis szünet._ Az az
+ember… az még itt van?
+
+Symphorosa. Itt van, de…
+
+Beatrix _idegesen_. Itt van?
+
+Symphorosa. Igen, de…
+
+Beatrix. Mi az a «de», ami mentheti azt, hogy még itt van?
+
+Symphorosa. Az, hogy már csomagol.
+
+_Komorna jobbról belép._
+
+Komorna. Fenség, egy autó jön. Látni az ablakból. Most futott be a
+parkba. Két hölgy ül benne.
+
+Beatrix _izgatottá lesz_. Most kezdődik az én kálváriám. Symphorosa…
+légy velem. Jácint hol van?
+
+Symphorosa. Sétálni ment.
+
+Beatrix. Nem akarom látni. Az éjjel felhivattam, hogy megmossam a fejét.
+
+Symphorosa. És?
+
+Beatrix. Ő mosta meg az én fejemet. A szemem elé ne kerüljön.
+
+Symphorosa. De mért haragszol úgy rá?
+
+Beatrix. Mert igaza volt.
+
+_Caesar belép balhátul._
+
+Caesar. Fenség, az autó megjött.
+
+Beatrix. Megyünk, megyünk! _Kisiet hátul Symphorosával._
+
+_Caesar utánuk el hátul._
+
+_Az ajtó nyitva marad. Künn üdvözlő hangok. Dominika belép Beatrix-szel
+és Symphorosával. Autóköpönyeg van rajta. Mögötte jön a grófné, aki
+lesegíti a ruháit, fátyolát, kalapját stb. és átadja a komornának.
+Komorna jobbra elvisz mindent._
+
+Dominika _élénken folytatva a künn megkezdett beszélgetést…_ Hát csak
+úgy édesem, hogy már hajnalban négy órakor elindultam. Nem szeretek
+nyáron nappal utazni. Nem bírom a nagy meleget. A kocsi nagyszerűen
+jött. Nem egészen három órát. Pedig ez több, mint kétszáz kilométer.
+
+Beatrix. Hát akkor mikor keltél fel?
+
+Dominika. Félháromkor. Ti még itt akkor a legjobban mulattatok.
+
+Beatrix _sóhajt_.
+
+Symphorosa. Micsoda fess asszony vagy te Dominika! Micsoda fiatalság!
+
+Dominika _lelkesen_. A fiamért mindent!
+
+Beatrix _sóhajt_.
+
+Dominika. Te már másodszor sóhajtasz.
+
+Beatrix. Szegény jó uram, Henrik jut eszembe. Hogy szeretett téged.
+
+Dominika. Én is Henriket, nagyon.
+
+Beatrix. Symphorosa, menjetek megnézni, mi van az előkészületekkel. Nem
+hittük, hogy ilyen korán érkezel.
+
+Dominika. Nem telegrafáltam érkezési időt, mert autón sose tudhatja az
+ember. De szívesen várok. _Leül_. Szinte jól esik egy kicsit ülni így,
+hogy nem szalad az emberrel a fotel… milyen megnyugtató.
+
+Symphorosa. Utána nézek édesem, hogy minden kényelmed meglegyen. _Jobbra
+el._
+
+Beatrix. Akarsz most reggelizni?
+
+Dominika. Köszönöm, majd aztán. Indulás előtt teáztam. Grófné, kérem…
+szóljon Lützennek, hogy a fiamat valahogy fel ne költsék miattam. Nehogy
+felköhögje idő előtt.
+
+_Grófné jobbra el._
+
+Dominika Hallom, későn feküdtetek le. Lumpoltatok Alberttel. Ezt ő
+szereti. Képzelem, milyen jól érezte magát.
+
+Beatrix. Óh… ő olyan igénytelen…
+
+Dominika. Csak ne szerénykedjél. Képzelem, mi mindent találtatok ki,
+csakhogy szórakoztassátok. Milyen meglepetéseket!
+
+Beatrix _keservesen_. Hát Istenem… ami éppen tellett tőlünk.
+
+Dominika. Most pedig, édes angyalom, térjünk rögtön a tárgyra. Te tudod,
+hogy én egyszerű praktikus asszony vagyok, nem hiába hívnak Bécsben
+szakácsnénak.
+
+Beatrix. Óh!
+
+Dominika. Hagyd csak, én tudom, hogy így hívnak és büszke vagyok rá.
+Mindenekelőtt adj egy külön puszit. _Összecsókolódznak_. Így. És most a
+tárgyra. Remélem sejted, mért vagyok itt.
+
+Beatrix. Óh Dominika!…
+
+Dominika. Olyan boldogan repültem ide, mint egy szerelmes. A magam
+eljegyzésére nem mentem ilyen boldogan. Szegény uram, Viktor. Mindegy
+na. Szóval a tárgyra. A fiam feleségül akarja venni a lányodat.
+
+_Összecsókolódznak, Beatrix sír._
+
+Dominika. Ne sírj, Beatrix, ez nem szomorú.
+
+Beatrix. Nem is… de oly izgatott vagyok.
+
+Dominika. Csillapodjál, édesem. Ezen át kell esned egyszer. Őfelsége
+boldogan egyezik bele ebbe a házasságba. A fiamtól pedig hosszú
+táviratot kaptam tegnap. Azt írja, hogy nélkülem nem meri még csak jelét
+sem adni annak, mennyire tetszik neki Alexandra. Tudod, nélkülem egy
+lépést se tesz.
+
+Beatrix. Drága jó fiú.
+
+Dominika. Bizony az. Boldog lehet az a nép, amelyiknek ilyen királya
+lesz. Csupa szív.
+
+Beatrix. Csupa jóság, szeretet, megbocsátás.
+
+Dominika. Ez az egy baja van, ez az egy, amit nem szeretek nála. Könnyen
+bocsát meg. Mindenkinek rögtön megbocsát. Ez borzasztó.
+
+Beatrix. Sokszor kell ez az életben.
+
+Dominika. Az életet igazgatni kell, édesem. A könnyű megbocsátás
+korrumpálja az ember környezetét. Dehát… ne térjünk el. Azt írja… milyen
+kedves!… hogy már kellemetlen kezd neki lenni ez a tartózkodó
+magatartás, fél, hogy Alexandrát elidegeníti magától, jőjjek azonnal,
+hogy megvallhassa neki, mennyire el van ragadtatva tőle és milyen boldog
+tudna vele lenni.
+
+Beatrix. Óh Dominikám!…
+
+_Összecsókolódznak._
+
+Dominika. Nem csuda. A lányod tökéletes teremtés. Szép, jó, okos és
+rezervált. Nekem ez tetszik benne legjobban, ez a tartózkodó modora.
+
+Beatrix. Milyen kedves vagy.
+
+Dominika. Igaz is. Ez a szabad hang, amit az utóbbi tíz évben külföldről
+importáltak, már a mi lányainkat is kikezdte. De ő komoly és szűzies,
+talán kissé túlságosan is rezervált… az alantasokhoz talán túl hideg is
+kissé…
+
+Beatrix. Óh… hideg? Azt éppen nem lehet mondani.
+
+Dominika. Hagyd, én éppen ezt szeretem benne.
+
+Beatrix. Az utóbbi időben megváltozott… Most meleg az alkalmazottakhoz.
+
+Dominika. Boldogult uram vágya is teljesül. Tudod, hogy ez a házasság…
+
+Beatrix. Kedvenc gondolata volt. _Sóhajt_.
+
+Dominika _részvéttel_. Ez benned is szomorú emlékeket ébreszt…
+
+Beatrix. Szegény uram. Ha ő ezt megérhette volna.
+
+Dominika. Szegény urad, Henrik. És szegény uram, Viktor. Dehát… a jó
+Isten így akarta. Én nagyon örülök, Beatrix. Ami akadálya ennek a
+házasságnak eddig volt, az eltünt. Mostan nősülhet a szíve szerint.
+_Nagyot sóhajt._
+
+Beatrix. Most meg te sóhajtassz.
+
+Dominika. Mit tagadjam, Beatrix, nem nagy dicsőség a mi diplomatáinkra,
+hogy a fiam szerelemből nősül. Bánt, hogy a diplomatáink olyan
+tehetségtelenek, hogy a fiam kénytelen a szíve szerint nősülni.
+
+Beatrix. Neki talán így jobb.
+
+Dominika. Ha egy Metternichünk volna, Albert sírna a fájdalomtól, de az
+aztán házasság volna! Ne haragudj, hogy őszinte vagyok. Dehát… a család!
+Mi nem azért vagyunk itt, hogy a magunk boldogságát keressük.
+
+Beatrix. Bizony, bizony.
+
+Dominika. Ha tudnád, Albert mi mindenen ment keresztül. Először az orosz
+nő, Olga Konstantinovna.
+
+Beatrix. Óh, tudom én jól. És az angol nő, Patricia!
+
+Dominika. Ezt is tudod?
+
+Beatrix. Mindig figyelemmel kísértem őt. Aztán Drezdában, Leopoldina
+Sarolta, a kövér nő.
+
+Dominika. Nagyszerű, milyen jól tudod. Onnan Lisszabonba ment.
+
+Beatrix. Július közepén. Gonzaga Silvina. A csúnya infánsnő.
+
+Dominika. Csúnya? Ez nem elég. Talán portugálul van erre szó. Mert
+csúnya, az erre nem szó. És aztán az a meglepetés Mária Herminával
+Brüsszelben.
+
+Beatrix. Két fejjel volt nagyobb, mint ő.
+
+Dominika. Igen. De ezt eleinte nem tudtuk róla.
+
+Beatrix. Tudom. Mert mindig mellképeket küldtek.
+
+Dominika. Elragadó, hogy mindent tudsz.
+
+Beatrix. Óh, én Albertet már gyerekkora óta a magunkénak tekintettem.
+
+_Jácint belép balról._
+
+Jácint. Óh, csókolom a kezedet. _Megöleli Dominikát._
+
+Dominika. Károly!
+
+Jácint _Beatrixhoz megy, homlokon csókolja,_ Jó reggelt, Beatrix.
+Nagyszerű színben vagy Dominika.
+
+Dominika. Hát még te! Itt nyaralsz?
+
+Jácint. Pár napra jöttem. De folytassátok édesem… ha nem zavarlak…
+
+Dominika. Sőt ellenkezőleg. Remélem neked nem kell mondanom semmit. Itt
+látsz… tudsz mindent.
+
+Jácint. És boldog vagyok. _Megfogja a kezét._
+
+Dominika. Épp mondom, mielőtt ebbe a boldog révbe, a ti családotokba ért
+volna az én drága fiam, mi mindenen hajszolta keresztül a politika. Olga
+Konstantinovna…
+
+Jácint. A kékszemű. Gyönyörű lány.
+
+Dominika. Ismered?
+
+Jácint. Táncoltam a mamájával Münchenben.
+
+Dominika. Furcsa ezt tőled hallani.
+
+Jácint. Óh, még akkor!
+
+Dominika. Igazán szép lány volt. Albertnek is tetszett és neki Albert
+nagyon. Az oroszok akkor a tíz milliárdos francia kölcsön előtt álltak.
+A francia sajtóban ellenünk kezdtek írni.
+
+Beatrix. Kik?
+
+Dominika. Én azt hiszem, az angolok. Edvárd nagyon akarta Albertet
+Shortlandéknak. A francia milliárdok truccolni kezdtek. Egyszerre csak
+Izvolszki Pétervárra utazott és másnap a szép Olga belesírt az ebédnél a
+levesbe.
+
+Beatrix. Tudom. Konstantin megírta nekem. Céklaleves volt.
+
+Dominika. Szegény fiam. Akkor tette át a hadgyakorlatot délről északra.
+Mutatni kellett, hogy nem nősül észak felé. Szegény Olgát meg
+Németországba küldték zenét hallgatni. Mottl dirigált Münchenben. Akkor
+táncoltál te ott vele.
+
+Jácint. A régensnél. Reggelig.
+
+Dominika. Talán épp aznap éjjel ment át a vonat Münchenen az első
+milliárddal. Hja, már ez így van. És mikor Edvárd hazautazott
+Marienbadból, akkor az angol kombinációnak is vége lett. A
+Shortland-leány bolgárul kezdett tanulni. A bolgár trónörökös miatt.
+
+Jácint. És Albert?
+
+Dominika. Elküldtük a szív-szellőztetőbe. Afrikába.
+
+Beatrix. És a Shortland-leány megtanult bolgárul.
+
+Dominika. Folyékonyan. De ebből se lett semmi. Svédországba ment férjhez
+Olaf herceghez. Most ott áll a svédek közt a bolgár tudományával.
+Hallom, a stockholmi bolgár követ oda van a boldogságtól, mert vele
+mindig bolgárul beszél. Ebből egy nagy nyersvasüzlet lett Svédország és
+Bulgária közt. A jó bolgárok ma sem tudják, minek köszönhetik azt a sok
+vasat. Ilyen az élet. Már mint minálunk.
+
+Beatrix. Azt tudod, hogy a bolgár házasságból mért nem lett semmi?
+
+Dominika. Azt hiszem, a szerbek léptek közbe Delcassé útján.
+
+Beatrix. Ez a hivatalos ok. Az igazi ok jobb. Egy utolsó megbeszélésre
+küldték Shortlandék Arturt és a bolgár udvar Fülöpöt. És tudod, Artur a
+bal fülére nem hall. Fülöp pedig a jobb fülére süket. Az udvari ebéden,
+ahol találkozniok kellett, egymás mellé ültették őket, de etikett és
+rang szerint ültek, úgy, hogy a süket fülüket fordították egymás felé.
+Ezt ők nem tudták. Eleinte szóltak egy pár szót, de aztán kölcsönösen
+nem feleltek, megsértődtek és hazamentek. Ezért lett Patriciából svéd
+hercegnő és ezért van most olyan sok nyersvas Bulgáriában.
+
+Jácint. Ezt nem is tudtam. Az én demokratikus magányomba ez nem hatolt
+el.
+
+Beatrix. Ugyan hagyd már azt a demokráciát.
+
+Dominika. Nem szereted?
+
+Beatrix. Nem. Mindenkit korrumpál. Már a királyok közt is alig van
+egy-két royalista.
+
+Jácint. Szóval, elviszitek a lányunkat, Dominika.
+
+Dominika. El, Károly. Kegyetlenül elraboljuk. Még alszik?
+
+Beatrix. Nem. Kilovagolt már korán.
+
+Dominika. Mikor láthatom?
+
+Beatrix _ijedten_. Hogy mikor láthatod?… Istenem… _Nagy zavarban van, a
+homlokára teszi a kezét._ A fejem… jaj… _Elgyöngül, támolyog._
+
+Jácint. Kérlek angyalom, a legkomolyabban felszólítalak, hogy ne légy
+rosszul. Most igazán ne légy rosszul.
+
+Dominika. Mi bajod édesem?
+
+Beatrix. Már az éjjel is… a szupénál hirtelen oly rosszul lettem.
+
+Jácint. Elég rosszul tetted.
+
+Beatrix. De Károly!
+
+Dominika. De ha tényleg nem érzed jól magad…
+
+Jácint. Hát jól nem érzi magát. Én se érzem e pillanatban jól magamat.
+De kérlek, most ne ájulj el, ülj le.
+
+_Beatrix leül, rémülten._
+
+Dominika _ijedten megy feléje_. Dehát mi az?
+
+Jácint _visszatartja_. Én elmondom neked Dominika.
+
+Beatrix _rémülten, könyörgő hangon_. Károly! Károly!
+
+Jácint. Most nyugalom, édesem. Én beszélek. Dominika! Nem ok nélkül
+mondják, hogy te vagy a legokosabb nő Középeurópában.
+
+Dominika. De Károly…
+
+Jácint. Semmi szerénység. Ne félj, erre a nagy okosságodra mindjárt
+szükséged lesz. Itt egy kis nehézség van. Nem én mondom, de Beatrix az ő
+aggódó természetével… itt történt valami, Dominika.
+
+Dominika. Jesszus… csak nem Alexandrával!
+
+Jácint. Mit mondtam… milyen okos nő.
+
+Dominika. Alexandrával… történt valami?
+
+Jácint. Nem. De majdnem.
+
+Beatrix _könyörögve_. Károly!
+
+Dominika. Szent Isten!
+
+Jácint. Kérlek, te se légy rosszul. Hallgasd meg, elmondom az esetet.
+
+Dominika. Károly ne ijessz meg.
+
+Jácint. Ellenkezőleg. Meg foglak nyugtatni.
+
+Dominika. Mi történt az istenért?
+
+Jácint. Az történt angyalom, hogy Albert itt van napok óta és úgy
+viselkedett itt, mint egy pisztráng.
+
+Dominika. Mint egy pisztráng?
+
+Beatrix. Hogy mondhatsz ilyet?
+
+Jácint. Igen. Hideg volt és néma volt.
+
+Dominika. Szegény Albert. Ezt miattam tette. Nélkülem nem akart…
+
+Jácint. Azt a világon senki nem tudhatta. Legkevésbé Alexandra, aki el
+volt és el van telve tőle és akit mélyen bántott ez a nemtörődömség.
+
+Dominika. Olyan feltünően csinálta?
+
+Jácint. Nem is lehet feltünőbben. Ő nagyon jó gyermek, de nagyon rossz
+vőlegényjelölt. De mindegy. A te fiadat itt imádják. A lány is, ez a jó
+anya is.
+
+Dominika. Te drága, kedves…
+
+Beatrix. Óh Dominika, ha tudnád… ha tudnád…
+
+Jácint. És ő itt sétált ebben az imádatban mint egy… egy…
+
+Dominika. Pisztráng.
+
+Jácint. Még annál is pisztrángabban. A lány nem aludt, éjszakánként
+sírt…
+
+Dominika. Borzasztó.
+
+Jácint. Itt szenvedett mindenki, aki ezt látta… az anyja, én, a fiúk, a
+tanár…
+
+Dominika. Milyen tanár?
+
+Jácint. Éppen ez az. Van egy tanár a fiúk mellett. Fiatal, művelt,
+csinos, kedves ember. És itt egy furcsa dolog történt a végső
+elkeseredésben, mind csak a fiad iránt való imádatból…
+
+Beatrix _rémülten, könyörögve_. Károly!
+
+Dominika. Nos?
+
+Jácint. Már ahogy asszonyok szokták, alkalmasnak találták ezt a tanárt
+arra, hogy a tegnapi estélyen… tegye egy kicsit érdeklődővé Albertet.
+Ostobaság úgye, de ebből is láthatod ezt a rajongást a fiad iránt.
+
+Dominika. Milyen naiv, kedves dolog.
+
+Jácint. Ugye? Na és most jött, amire nem számítottak. Ez a tanár, egy
+jómodorú, komoly, rendes ember, erről kiderült, hogy… képzeld!… titokban
+szerelmes volt Alexandrába. _Beatrix rémülten feláll._
+
+Dominika. Das kommt vor. _Beatrix megnyugodva leül._
+
+Jácint. Es ist ja kein Wunder. Er sieht Sie jeden Tag, Sie ist schön und
+gütig, etwas stolz… sofort ist die alte Romantik fertig… Denk an all’
+diese Romane: nevelő és hercegkisasszony…
+
+Dominika. Nos és?
+
+Jácint. Képzeld, ez a szegény, halálosan szerelmes fiú nemcsak odaadta
+magát ehhez az ártatlan játékhoz, de emberfölöttit szenvedett… látva,
+hogy ő csak eszköz… hogy ő csak másvalakinek az érdeklődését hívja fel…
+és csak arra való, hogy…
+
+Dominika. Albert az oka. Mért nem mert szólani?… Én ezt túlzottnak
+találom tőle.
+
+Jácint. Miattad tette. Hisz az fantasztikus, hogy ez milyen jó fiad
+neked.
+
+Dominika. Azért jól esik ez… _Könnyezik_. No és aztán?
+
+Jácint. Kérlek, ez velünk vacsorázott ez a fiú, ez a mártir… igazán ezt
+kell mondanom… ez a szegény, derék önfeláldozó ember… és úgy szenvedett
+ott, ebben a szerepében, hogy nekem a könnyeim csordultak ki.
+
+Dominika. Nem csuda. Ez megható.
+
+Jácint. És ez a szegény lány, aki csupa szív és jóság… nézni se bírta
+ezt… már küldte volna el… de a tanár… csak a családért… csak
+Alexandráért… csak a fiad boldogságáért… folytatta, vérezve, kínlódva…
+
+Dominika. Szegény…
+
+Jácint. Egészen addig, amíg Albert, aki erről semmit se tudhatott,
+megsértette.
+
+Dominika _rémülten_. A tanárt?
+
+Jácint. Azt.
+
+Dominika. Azt a szegény fiút?
+
+Jácint. Azt. Képzeld.
+
+Dominika. Mit csinált vele?
+
+Jácint. Azt mondta neki: tolakodó.
+
+Dominika. Borzasztó. És te nem léptél közbe?
+
+Jácint. Hogy tehettem volna?
+
+Dominika. És az a szegény fiú mit csinált?
+
+Jácint. Mit csinálhatott? Lehajtotta a fejét. Én azt hittem, a szívem
+szakad meg erre a jelenetre.
+
+Dominika. Borzasztó. Szegény jó emberke. És Alexandra?
+
+Jácint. Jólesik nekem, hogy te így megsajnálod ezt a fiút. Látod,
+nemcsak csupa ész vagy, de csupa szív is. Ha láttad volna ott állni ezt
+a szegény szorgalmas tudóst… egy csillagász, kérlek,… az ő reménytelen
+halálos szerelmével, amit leküzdött magában, az ő összeomlott
+romantikájával, az ő vérző szívével… amint Albert elegánsan és élesen
+megsértette… és ő ott állt lehajtott fejjel… egy életre megszégyenítve…
+összetörve… miután _ilyen_ áldozatot hozott a családért… tudod ez a
+hűség… ez a mártirium… hát mondd, te mint asszony, nem derék ember az
+ilyen?
+
+Dominika. De még milyen derék!
+
+Jácint. Hát kilökni való ember ez? Lenézni való ember ez?
+
+Dominika. Dehogy!
+
+Jácint _növekvő hévvel_. Hát sérteni való ember ez? Ütni való ember ez?
+Büntetni való ember ez?
+
+Dominika. Isten ments!
+
+Jácint _még lelkesebben_. Hát… kidobni való ember ez? Bántani való ember
+ez? Hisz ez egy… mitcsinálnivaló… egy… nem is tudom… ez egy… egy…
+
+Dominika _lelkesen_. Csókolni való ember!
+
+Jácint. Nahát ez történt vele!!! _Fáradtan zökken le egy fotelbe. A
+homlokát törli. Félre._ De nehezen jött rá.
+
+Dominika. Hogyan?… hogy ez történt vele.
+
+Jácint. Amit te mondtál. Alexandra megcsókolta.
+
+Dominika. Alexandra?
+
+Jácint. Ahogy te mondtad.
+
+Dominika. Igen. Na igen.
+
+Jácint. Mert nem bírta már tovább nézni a szenvedését, mikor Albert
+megsértette. Ott csókolta meg az én jelenlétemben és Albert
+jelenlétében.
+
+Dominika. És Albert?
+
+Jácint. Honnan tudhatta szegény, hogy itt miről van szó? Ő nem érezte
+ezt akkor olyan tisztán, mint te most.
+
+Dominika. Igen… igen… Hogyne.
+
+Jácint. És ez a Beatrix… aki annyira rabja a formáknak… nézd… ez itt
+most haldoklik emiatt. _Beatrixhoz_. Amiatt, amit, látod, Dominika
+természetesnek talál, sőt majdnem megkövetel. Mi?
+
+Dominika. Hogyne, hogyne.
+
+Jácint. Elragadó ötlet volt ettől a csupaszív lánytól. Boldog vagyok,
+hogy tudtán kívül úgy gondolkozott erről, mint te. Ebben a csókban annyi
+minden volt: jellem, jóság, tisztesség, lelkiismeret, felelősségérzés,
+hála, részvét, emberség, szánalom… és önfeláldozás, édesem! Le kell
+borulni ez előtt a lány előtt. _Közben Beatrix titokban, boldogan
+simogatta._
+
+Dominika. Derék lány. Bátor lány. Boldog az a nép, amelynek ilyen
+királynéja lesz.
+
+Jácint. Ha láttad volna abban a pillanatban… hogy reszketett… hogy
+haldoklott… de megtette. Érezte, hogy tartozik mint embernek, mint
+testvérének… ezzel. Felemelni őt a megaláztatásból! És ha épp tudni
+akarod, én is megcsókoltam szegényt.
+
+Dominika. Jól tetted. XVI. Lajos a felesége életveszélyes szülése után
+örömében megcsókolt egy cselédet. Das kommt vor. Hát ez az a nagy
+borzasztóság?
+
+Jácint. Ez. _Beatrixra mutat._ Ő oda van. Dehát ő… haragszik a tanárra,
+ettől függetlenül.
+
+Beatrix. Én? Én épúgy gondolkodom, mint Dominika. Csak nem tudtam, hogy
+ő úgy gondolkodik, mint én.
+
+Jácint. Te haragszol a tanárra Napoleon miatt. A fiúkat tudniillik…
+
+Dominika. Te se? Napoleont?
+
+Jácint. Tyhű, de még mennyire nem!
+
+Dominika. Te. Az én boldogult uram könyvtárában van egy kuriózum, egy
+kis francia könyv, amely világosan bebizonyítja, hogy Napoleon nem is
+élt soha. Majd elküldöm. Olvasd ezt, ez nagyon megnyugtató. – Na édesem.
+Hát ez volt az a nagy eset?
+
+Beatrix. Ez. Te okos, derék asszony. Ha én tudtam volna, hogy neked
+ennyi érzéked van a pszichológia iránt…
+
+Jácint. Beatrix tegnap rögtön megértette, mi?
+
+Beatrix. Oh, rögtön.
+
+Jácint. Neki nagyon nagy érzéke van a pszichológia iránt.
+
+Dominika. Szegény kis tanár. Most ő kezd érdekelni. Mi lesz vele?
+
+Beatrix. Csomagol. Oh, ő érzi, hogy ezek után egy percig sem maradhat
+itt.
+
+Dominika. Azt helyesen érzi. De ti csak így bocsátjátok el?
+
+Beatrix. Hát tudod édesem… ő most már… ő szegény most már olyan, mint
+egy kilőtt patron.
+
+Dominika. Patronnal mindig vigyázni kell. Ezt el kell intézni vele,
+mielőtt innen kimegy egy más világba. Ezekből lesznek a memoár-írók,
+amerikai felolvasók, vagy ellenzéki publicisták. Nagyon kell vigyázni.
+Nekem fájdalom, praxisom van az ilyenekben. Nevelők, adjutánsok. Sok baj
+van velük. Majd én beszélek vele.
+
+Beatrix. Köszönöm, te okos asszony.
+
+Dominika. Ha előbb jöttem volna, megmondtam volna neked, hogy nevelővel
+nem szabad kezdeni. Nevelőhöz úgy nem szabad hercegnővel közelíteni,
+mint benzinhez gyufával. Felrobban. És még egy bölcsesség: nem kell úgy
+sietni. Vártatok volna egy napig, látod, megjöttem. Van egy régi angol
+közmondás: aki négy hét alatt akar meggazdagodni, azt rendszerint már az
+első héten felakasztják.
+
+Jácint. Angliában.
+
+Beatrix. Csodállak Dominika és irigyellek ezért az önálló
+gondolkozásodért. Oly erélyes vagy.
+
+Dominika. Én vad anya vagyok!
+
+Beatrix. Én is. De én izgatott vad anya vagyok és te higgadt vad anya
+vagy.
+
+Dominika. Kinek milyen a vérmérséklete. Azért te is elég férfias vagy.
+
+Beatrix. Mert nagy fiúkkal jutottam özvegységre. Az ilyen anya
+elapásodik. A fiúknak kell az apai szigor és milyen szép az, ha ezt is
+az anya liferálja.
+
+Dominika. Boldogult urad Henrik szelid apa volt.
+
+Beatrix. Az apa, az mindig dilletáns szülő. _A mellére üt._ Az anya a
+professzionátus.
+
+Dominika. Mikor láthatom a tanárt?
+
+Beatrix. Mindjárt intézkedem. De félek, hogy nehéz dolgod lesz vele.
+
+Jácint. Fogadjunk, hogy öt perc alatt elintézed.
+
+Dominika. Nem fogadok Károly 1896 óta, mióta boldogult urammal fogadtam,
+hogy fiam születik.
+
+Jácint. És lányod született?
+
+Dominika. Kettő, Károly. Kettő egyszerre.
+
+_Komorna belép jobbról._
+
+Beatrix. Mi az? Készen vannak?
+
+Komorna. Igenis, Fenség.
+
+_Grófné és Symphorosa belép jobbról._
+
+Symphorosa. Drága Dominikám, minden rendben van és meglepetés is vár rád
+a szalonodban.
+
+Dominika. Meglepetés? Engem ma már nehéz meglepni, édes Symphorosám.
+
+Symphorosa. Ez azonban mégis, azt hiszem, jól fog esni neked. Albert vár
+rád a szalonban.
+
+Dominika. Albert? Felkelt ilyen korán? Miattam? Igazad van: ez
+meglepetés és öröm. Megyek. _Indul_. Hát addig… hivassátok nekem ide azt
+a tanár urat.
+
+Beatrix. Idehivatom, édesem. Itt fog rád várni ebben a szobában. _A
+komornához._ Menjen, küldje Caesart azonnal. _Komorna hátul el_. Édes
+Dominikám… ez a tanár tisztességes fiú, de nagyon fiatal és lobbanékony.
+
+Dominika. Ne félj édesem, bízd csak rám. Ha lobbanékony, nem kell
+ingerelni. Az első dolog: megbocsátani neki. Rögtön megbocsátani.
+
+Beatrix. Hogyan? Te ilyen könnyen bocsátasz meg?
+
+Dominika. Nagyon könnyen.
+
+Beatrix. Az előbb a fiadban úgy kárhoztattad ezt a tulajdonságot.
+
+Dominika. Igen, édesem, de elfelejtettem hozzátenni, hogy tőlem
+örökölte. Gyerünk, grófné. _Elmegy jobbra, a grófné és Symphorosa
+követi._
+
+_Szünet._
+
+_Jácint és Beatrix hosszasan néz egymásra. Jácint diadalmasan mosolyog._
+
+Beatrix. Aranyszíved van, kedves Károly. És nagyon jó fejed van, kedves
+Károly. _Homlokon csókolja._ Most már csak attól félek…
+
+Jácint. Most meg már csak mitől félsz?
+
+Beatrix. Ha most találkozik a fiával… és beszélnek… nem lesz-e Albert
+más véleményen?
+
+Jácint. Két okból nem lesz más véleményen. Először nem lesz bolond
+máskép gondolkozni, mint a mamája, másodszor pedig magam is ott leszek
+ennél a találkozásnál. _Indul._ Még pedig sürgősen.
+
+Beatrix _utána siet_. Mondd te kedves… én igaztalan voltam hozzád… mit
+tegyek, hogy megbocsáss?
+
+Jácint _a jobboldali ajtónál_. Most egyelőre csak annyit kérek, hogy ne
+borulj a nyakamba. Holnap aztán le fogod írni egy irkába százszor, hogy:
+«jó az öreg a háznál». _El._
+
+Beatrix _balfelé menet_. Modora, az nincs.
+
+_Hátul belép Caesar._
+
+Beatrix. Caesar! Lemegy és megmondja Ági tanár úrnak, hogy jőjjön fel
+ide és itt ebben a szobában várjon. A főhercegnő őfensége akar vele
+beszélni.
+
+Caesar. Parancsára, Fenség.
+
+Beatrix. Mi lesz a reggelije Mária Dominika őfenségének?
+
+Caesar. A teához hideg lazac, hideg beef, hideg csirke…
+
+Beatrix. Cæsar! Hisz ez a tegnapi vacsora.
+
+Caesar. Bocsánat, Fenség, ez a mai reggeli. Ma éjfél után egykor tettem
+az asztalra és eddig még mindig nem evett belőle senki.
+
+Beatrix. Ön megőrült.
+
+Caesar. Parancsára, Fenség. Más reggeli lesz.
+
+Beatrix. És mért olyan sápadt?
+
+Caesar. Nem aludtam, Fenség. Szenvedtem. Főként a tea miatt.
+
+Beatrix. Milyen tea miatt.
+
+Caesar. A borzasztó tévedés miatt. Jácint atya kapta a forró teát és
+Fenséged a hideg levest.
+
+Beatrix. Azért csak hálás vagyok. Ha abban a rémes pillanatban nincs ott
+az a korty jéghideg leves, talán összeestem volna. Az térített magamhoz.
+
+Caesar. Az éjjel egy tégla esett a fejemre, Fenség. Most egy kő esik le
+a szívemről.
+
+Beatrix. Ne büntesse meg a bűnöst, aki tévedett.
+
+Caesar. Parancsára, Fenség. Talán adjak neki valami kis jutalmat?
+
+Beatrix. Túlzásba ne menjünk. – A tanár itt várjon. _Jobbra el. Caesar
+indul a bal hátsó ajtó felé, de ez nyílik és belép rajta Alexandra._
+
+Alexandra. A főhercegnő megjött?
+
+Caesar. Meg, Fenség.
+
+Alexandra. Hol van?
+
+Caesar. Itt, Fenség. _Jobbra mutat._ Azt hiszem, átöltözik a hosszú
+autó-út után.
+
+Alexandra. És maga mit csinál itt?
+
+Caesar. Megyek, ahova küldtek.
+
+Alexandra. Hova küldték?
+
+Caesar. Ági tanár úrhoz.
+
+Alexandra _idegesen_. Mit akarnak Ági tanár úrtól?
+
+Caesar. Hogy jőjjön ide és várjon itt.
+
+Alexandra. Akkor jó. Menjen és küldje. _Leül._
+
+Caesar. De… ha megengedi, Fenség… azért kell ideküldenem a tanárt…
+
+Alexandra. A tanár _urat_.
+
+Caesar. A tanár urat, mert a fenséges asszonyok óhajtanak vele beszélni.
+
+Alexandra. Ön ne keresse az okokat. Ön tegye azt, amit parancsoltak.
+Küldje ide a tanár urat.
+
+Caesar. Parancsára, Fenség. _El bal hátul._
+
+_Rövid szünet._
+
+_Ági belép bal hátul, útiruhában._
+
+Ági Fenség hivatott?
+
+Alexandra. Nem. De azért vagyok itt, mert megtudtam, hogy idehívják.
+
+Ági. Parancsoljon velem.
+
+Alexandra. Milyen ruha van magán?
+
+Ági. Utazó ruha.
+
+Alexandra. Elutazó ruha?
+
+Ági. Az is. Meg is érkeztem valahonnan. El is utazom valahova. _Szünet_.
+Parancsoljon velem.
+
+Alexandra. Akkor a fiúkkal mi lesz?
+
+Ági. Nem tudom.
+
+Alexandra. Nem sajnálja őket itthagyni?
+
+Ági. De nagyon. _Szünet_. Parancsoljon velem.
+
+Alexandra. Mária Dominika főhercegnő, a trónörökös anyja megérkezett.
+
+Ági. Tudom.
+
+Alexandra. És azt is tudja, miért jött?
+
+Ági. Azt is tudom.
+
+Alexandra. És?
+
+_Szünet_.
+
+Alexandra. Foglaljon helyet kérem.
+
+Ági. Köszönöm. _Nem ül le._
+
+Alexandra _feláll_. Én eddig még nem beszéltem a főhercegnővel. Nem is
+láttam. Most fogok vele találkozni. Talán már egy perc mulva. És akkor
+ő… nekem is meg fogja mondani, hogy mért jött.
+
+Ági. Igen.
+
+_Szünet._
+
+Alexandra. Ez az egész véleménye erről a dologról?
+
+Ági. Körülbelül.
+
+Alexandra. Nem értem, hogy most miért gúnyos? Megint éles.
+
+Ági. Mint a borotva.
+
+Alexandra. Mint a borotva? _Nagyon nézi Ágit._ Igen… igen.
+
+Ági. Igen, Fenség. Borotva.
+
+Alexandra _szigorúan néz rá_. Hogy viselkedik ön itt most velem?
+
+Ági. A legnagyobb tisztelettel, Fenség.
+
+Alexandra. Miféle játék ez? Elfelejtette ami az éjszaka történt?
+
+Ági. El, Fenség.
+
+Alexandra. Úgy! Azt a pillanatot is, amikor én…
+
+Ági. Azt a pillanatot is, Fenség.
+
+Alexandra. Ilyen könnyű ezt elfelejteni?
+
+Ági. Azt nem mondtam.
+
+Alexandra. Ha ezt én tudtam volna…
+
+Ági. Tudnia kellett volna.
+
+Alexandra. Hogy el fogja felejteni?
+
+Ági. Ezt… nekem el kell felejteni, Fenségednek le kell tagadni… és… a
+harmadiknak meg se szabad látni.
+
+Alexandra. Én nem tagadom le, és ő látta. Úgy veszem észre, maga túl
+drága ajándékot kapott tőlem. Nagyobbat, mint aminőt megérdemel. Talán…
+egy országot!
+
+Ági. Az nem nagy dolog. Volt már eset, hogy egy lóért kínálták.
+
+Alexandra. Még meg is sért. Úgy beszél, mint egy durcás gyerek.
+
+Ági. Nem, Fenség. Ahogy én itt most beszélek, amit én ma cselekszem,
+ahogy én innen ma eltünök, az az én válaszom a Fenséged csókjára.
+
+Alexandra. Azt nem kértem, hogy ezt a szót kimondja.
+
+Ági. Nem fájt kimondani. Kapni sokkal fájdalmasabb volt.
+
+Alexandra. Fájdalmasabb, mint adni?
+
+Ági. Oh, igen. Benne éreztem minden szánalmát, de minden lenézését is.
+Gőgös dolog volt. Azt jelentette, hogy nem vagyok ember. Hogy engem
+szabad. Mint egy kis gyereket, vagy egy állatot.
+
+Alexandra. Így érezte?
+
+Ági. Ha nem így éreztem volna…
+
+Alexandra. Akkor?
+
+Ági. Akkor úgy visszaadtam volna, Fenség, hogy talán még most is
+tartana.
+
+Alexandra _idegesen_. Szóval ostobaság volt tőlem.
+
+Ági. Sok volt, Fenség. Sok volt egyszerre. És ez tette gyanussá.
+
+Alexandra. Gyanussá.
+
+Ági. Igen. Mert _ott_ még nem tartottunk. És mégis… egyszerre megkaptam.
+Aztán hajnalban… tetszik tudni, lehült a levegő. A csók után… kimentem a
+parkba, a forró fejemet szellőztetni… virradatkor. Sokáig sétáltam. Nem
+a rózsák felé. A tölgyek közt, ahol illattalan és erős a levegő. Ott
+megnyugszik a szív és bírál. Ott aztán úgy éreztem magamat, mint a
+koldus, akinek egy ezrest dobtak a kalapjába… és aki szeretne utána
+szaladni az adakozónak, mert fél, hogy tévedés volt… sok volt.
+
+Alexandra _dacosan, idegesen_. Lássa, nagyon-nagyon örülök, hogy ilyen
+fegyelmezetten gondolkozik.
+
+Ági. Reggel van, Fenség. A nap süt.
+
+Alexandra. Nem a csillagok?
+
+Ági. Nem.
+
+Alexandra _idegesen_. Nagyon-nagyon örülök.
+
+Ági. Én is. Én annak, hogy ön örül.
+
+Alexandra _idegesen_. Nagyon-nagyon örülök. Ez így jó és így szép.
+
+Ági. Szebb nem is lehet.
+
+_Jácint belép jobbról, Ági meghajol._
+
+Jácint. Na végre fiam, hogy látlak. Dominika főhercegnő szeretne veled
+beszélni. Sőt a trónörökös is.
+
+Ági. A trónörökös?
+
+Jácint. Boldog volna, ha jóvátehetné ezt a… tegnapi félreértést.
+
+Ági. Bocsánat atyám, de legyen szabad kitérnem előlük. Én elmegyek. A
+kofferem már a kocsin van.
+
+Jácint. Búcsú nélkül hagysz itt bennünket?
+
+Ági. Most búcsúztam Őfenségétől.
+
+Alexandra. Még pedig igen furcsán.
+
+Jácint. Hogyhogy?
+
+Alexandra. Hidegen, dacosan. Mintha én bántottam volna meg őt.
+
+Jácint. Hát nem érdekes? Másodszor találja el a gondolatomat. Bizony
+megbántottad lányom. Még pedig a hiúságát. Tán az önérzetét is… Azzal az
+alamizsnás puszival. Erről van szó úgy-e, fiam?
+
+Ági. Erről, atyám.
+
+Alexandra. Egy ilyen tragikus pillanatot puszinak nevezni?
+
+Jácint _Ágihoz_. Látod, ezt a bölcsességet, ezt a józan ítéletet, ezt
+mind a sport teszi.
+
+Alexandra. Tegnap miket mondott. Élete, végtelensége, halála. Ez mind
+nem volt igaz?
+
+Jácint. Dehogy nem. A hirtelen fájdalom a legerősebb szavakat keresi.
+Ezen alapul például a népnél a káromkodás.
+
+Alexandra. Hát ez csak ennyit ért?
+
+Jácint. Csak? Sok ez lányom, mert a nagy fájdalmat jelenti. Kiáltás,
+aminek a szövege nem fontos.
+
+Alexandra. Hát akkor mely szavait vegyem komolyan?
+
+Jácint _Ágira mutat_. Amiket most itt elhallgat. _Kis szünet._ No… és te
+lányom? Na! Őszintén!
+
+Alexandra. Én Jácint… hogy őszinte legyek, azt hiszem… szeretem egy
+kicsit.
+
+Jácint. Amíg meg nem csókoltad, én is azt hittem, hogy szereted.
+
+Alexandra. Te is ezt mondod? Hogy beszéltek itt? Mi ez? Hát nem dült
+össze a világ ma éjjel?
+
+Jácint. Nem, lányom.
+
+Alexandra. Maga is ezt érzi?
+
+Ági. Igen, Fenség.
+
+Alexandra. De hiszen…
+
+Jácint. Megint nem tudod, mi a bajod lányom. Ez volt az a sajnálat, amit
+az éjjel kerestél magadban. Végül félháromkor meg is találtad abban a
+savanyú csókban.
+
+Alexandra. Savanyú?
+
+Jácint. Nem én kaptam, mégis éreztem.
+
+Alexandra. Szomorú vagyok, Jácint. De ha így beszélsz velem… ha most itt
+maradsz egy-két napig… és mindig így beszélsz velem… megnyugszom.
+
+Jácint. Itt maradok lányom. Itt maradok még két-három napig, hogy igazán
+megnyugtassalak.
+
+_Kis szünet._
+
+Ági. Engedjék meg, hogy elbúcsúzzam. _Meghajol_. Fenség.
+
+Alexandra _nem tudva ebbe belenyugodni_. Csudálom ezt a nyugalmát. Ezt
+az önuralmat. Tudom, hogy ez mind nem igaz, ahogy itt most viselkedik.
+Mást szeretne tenni.
+
+Ági. Meglehet, Fenség.
+
+Alexandra. Mást szeretne mondani.
+
+Ági. Az is meglehet.
+
+Alexandra _dacosan, idegesen_. Dehát… ha ilyen csudálatos önuralma van…
+mért nem tegnap este mutatta ezt meg? _Izgatottan_. Most még csak ezt az
+egyet szeretném tudni.
+
+Jácint. Ne légy ideges, lányom. Itt maradok két hétig.
+
+Alexandra _egyre idegesebben_. Ha most ilyen nyugodt tud lenni, akkor
+mért csinálta ezt tegnap? Mit akart? Nem tudom!
+
+Ági. Nyugodjék meg, Fenség, én se tudom. Az éppen a szép ennek az
+éjszakának a történetében, hogy nem tudtam mit akarok.
+
+Alexandra. Nem tudta?
+
+Ági. Nem.
+
+Alexandra. Nem tudta és…
+
+Jácint. Csöndesebben lányom. És nyugodtan. Egy hónapig maradok itt.
+
+Alexandra _oda se hallgatva, egyre izgatottabban_. Nem tudta, hogy mit
+akar. És engem azért mégis vitt magával a jóságomnál fogva… az
+ügyetlenségemnél fogva… belevitt mindenbe… a legborzasztóbba. Nem tudta
+mit akar… és én vele voltam a szívemben… és elszántam magam mindenre,
+még arra is, hogy vele együtt lázadjak fel… és kitartsak mellette… még…
+még ha összedül is velem az egész világ! És ő…
+
+_Albert halkan belép._
+
+Alexandra _látja Albertet, de nem törődik vele és izgatottan folytatja
+beszédét._ Ő «nem tudta mit akar». Csak rombolni akart. Engedett egy hiú
+pillanat szilajságának… ahelyett, hogy akkor lett volna okos és
+analitikus. De gyerek volt és bolond volt… mikor odaült mellém az
+asztalhoz… igenis rebellis volt…
+
+Albert _szerény hangon, finom gúnnyal_. Xaxa, te nem jól ítéled meg őt.
+Ő szabad szellem. Nem olyan, mint mi.
+
+Alexandra _nem törődik vele_. Nem akart egyebet, csak lázadni… csak a
+botrányt akarta… és igenis modortalan volt és lelkiismeretlen volt és…
+
+Albert. Te igaztalan vagy. Ő csillagász.
+
+Alexandra. És igenis most én mondom, hogy amit csinált, az tolakodás
+volt!
+
+Ági. Fenség!
+
+Albert. Egy szót se feleljen, Miklós. Megtiltom, Miklós. És ha megengedi
+Miklós… most én csókolom meg. _Hozzálép, megöleli és megcsókolja Ágit._
+
+Jácint. Bravó! Holnap elutazom.
+
+Ági _jókedvűen_. Nagyon köszönöm, Fenség. Erre igazán nem voltam
+elkészülve.
+
+Albert. Jól esett?
+
+Ági. Ez jól, Fenség.
+
+Albert. Akar még egyet?
+
+Ági. Köszönöm, Fenség, az sok volna. Így ez éppen elég.
+
+_A hátsó ajtón belép György és Arzén. Mindeniknél virágbokréta van. Egy
+pillanatra megállnak az ajtóban, aztán a szín közepére jönnek, ott
+elfogódottan megállnak, Ágira néznek. Albert átmegy balra, elől._
+
+György. Tanár úr… _A meghatottságtól elakad._
+
+_Mindketten egyszerre nyújtják Ági felé bokrétáikat._
+
+Ági. Nekem? _Átveszi a két bokrétát._
+
+_György és Arzén elfordul, mind a kettő könnyeit törli. Arzén György
+vállára hajol. Háttal állnak a közönségnek._
+
+Ági. Ejnye… Indiánok! Híres indiánok!
+
+_György és Arzén megfordul, gyöngéden megöleli mind a kettő Ágit._
+
+Ági. Vígabban kell búcsúzni. Nem így. Örülni kell. Most nem következik
+több történelemóra. Most már maga a történelem következik. _Meghajol és
+elmegy hátul. A fiúk utána mennek._
+
+_Szünet_.
+
+Albert. Na haragudjál Xaxa, ezzel tartoztam neki.
+
+Alexandra. Neki?
+
+Albert. Ki kellett engesztelni szegényt azért a csókért, amit tegnap
+tőled kapott.
+
+Alexandra _gyanakodva néz Jácintra_.
+
+Jácint _mosolyogva_. Igen-igen. Ez így van.
+
+Alexandra. Nem voltam bűnös?
+
+Jácint. Nem, lányom.
+
+Alexandra. Még csak hős se voltam?
+
+Jácint. Nem, lányom.
+
+Alexandra. Hát mi voltam?
+
+Jácint. Ne kérdezd, lányom.
+
+Albert _ünnepélyesen_. Alexandra… te ma éjjel jóvátetted egy hibámat,
+amely az én emberi gyöngeségemből fakadt. Most arra akarlak megkérni,
+hogy maradj mellettem végig az életen és ha hibázom, mindig légy oly
+bátor, mint ebben az esetben voltál. Akarod? _A kezét nyujtja._
+
+Alexandra _kezet ad neki_.
+
+_Kis szünet._
+
+Alexandra. Albert… nekem kötelességem az igazat megmondani. Ha én most
+becsületesen megmondom neked, hogy e pillanatban nem érzek irántad
+egyebet, mint becsülést és… szeretetet?
+
+Albert. Akkor azt válaszolom Xaxa, hogy ez nekem most elég.
+
+Alexandra _kedves szomorúsággal_. Nem mi találtuk fel a szerelmi
+házasságot.
+
+Albert. Nem. Határozottan nem. _Mindenik «nem»-nél megrázza a kezét._
+
+Alexandra. Nem.
+
+Jácint. Nem.
+
+Albert. Megengedsz ehhez egy pótlást?
+
+Alexandra. Igen.
+
+Albert. Mi feltaláltunk… valami szebbet. A házasság után következő
+szerelmet. Ezt a klasszikus és erős boldogságot, ami… ami…
+
+Jácint. Később jön, de tovább tart.
+
+Albert. Roppant érdekes, hogy te mindig ki tudod fejezni, amit az ember
+gondol. Kérlek, Württembergi Katalin volt a legboldogabb feleség a
+világon. Pedig ezt a házasságot erőszakkal csinálta Napole… _Körülnéz_.
+Napoleon. És mégis.
+
+Alexandra. És mégis…
+
+_Szünet. Dominika belép._
+
+Dominika. Alexandrám! _Megöleli_.
+
+Alexandra. Hozta Isten Dominika néni. _Kezet csókol, mély meghajlással._
+
+Dominika. Mondjátok, nem jelentkezett még az a tanár úr, akit hivattunk.
+
+Jácint. De itt volt.
+
+Dominika. És?
+
+Jácint. Elment.
+
+_Csönd. Hosszú szünet._
+
+Dominika. Mit jelent ez a csönd? Mért hallgattok?
+
+_Ujabb szünet, mely alatt Beatrix belép._
+
+Beatrix _nézi a hallgató csoportot_. _Megrémül, erőset sikolt._ Szent
+Isten… megint történt valami?
+
+Jácint. Megcsókolta a tanárt.
+
+Beatrix. Kicsoda?
+
+Jácint. Albert.
+
+Beatrix _fellélekzik_.
+
+Dominika. Mi az, ti itt sorra csókoljátok ezt az embert? Úgy látszik,
+mégis csak valami kitünő férfiú.
+
+Jácint. Bizony az.
+
+Beatrix. Te is megcsókoltad?
+
+Jácint. Még tegnap. De most megint meg fogom, mielőtt elmegy.
+
+Dominika. Akkor nekem már nincs mit beszélnem vele. Meg van szegénykének
+az elégtétele.
+
+Albert. Úgy gondoltam anyám, hogy aki ilyen nagy szolgálatot tett a
+családnak, annak ez kijár. Nemcsak a menyasszonytól, hanem a vőlegénytől
+is. _Dominika helyeslőleg bólogat._
+
+Jácint. Sőt attól inkább.
+
+Dominika. Nagyon helyes.
+
+Beatrix. Esetleg, ha még nem ment el a házból… talán én is
+megcsókolhatnám… mi?
+
+Alexandra. Én azt hiszem anyám, most már elég volt. Inkább engem csókolj
+meg… ha érdemesnek tartasz rá.
+
+Beatrix _megcsókolja_.
+
+Dominika _szintén megcsókolja_, És én is megcsókollak lányom, azzal a
+szerény tanáccsal, hogy most már jusson sokszor az eszedbe, hogy
+boldogult apád téged az ő fehér hattyújának szokott nevezni. Ez jusson
+sokszor az eszedbe. Hattyúnak lenni: mikor a hold fénylik a tavon,
+méltóságosan siklani, mint az álom… Fenségesen. Csak siklani a kék
+fényben, lányom… a partra nem menni. _Jácint, Beatrix és Albert
+bólogat._ Gyalog sose járni. Ott a szárazon, ahol az emberek járnak,
+ügyetlen a hattyú. Tán nevetséges is.
+
+Albert _kérően_. Aber liebe Mama…
+
+Dominika. A hattyú, ha gyalogol… ha a parton totyog… bizony valami más
+madárhoz hasonlít.
+
+Alexandra. Liba?
+
+Dominika. Majdnem, lányom. A természetrajz azt tanítja, hogy a hattyú
+csak egy fenséges kacsa. Ha a földre lép, ez ki is derül róla. Ezért
+kell neki a tó tükrén maradni, büszkén úszni, díszesnek lenni a néma
+fehér méltóságtól. Madárnak lenni és nem repülni. Egy dalt tudni, de
+mindhalálig el nem énekelni. Igen, lányom. _Alexandra a keblére hajol._
+Vissza a kék tóra, édesem… és ott emelt fő, reprezentativ némaság… hűvös
+közöny azok iránt, akik a partról bámulnak… és dal: soha!
+
+_Szünet._
+
+Caesar _jobbról belép_. A reggeli.
+
+_Jácint karját nyujtja Dominikának és indul vele jobb felé. Utánuk
+Beatrix megy egyedül. Albert Alexandrát fogja karon és követi őket.
+Kimennek. Caesar méltóságteljesen lépdel utánuk._
+
+FÜGGÖNY.
+
+
+
+
+MOLNÁR FERENC MŰVEI:
+
+=Egy gazdátlan csónak története.= Regény.
+
+=Egy haditudósító emlékei.=
+
+=Az éhes város.= Regény. Két kötet.
+
+=A farkas.= Vigjáték 3 felvonásban.
+
+=Hétágú síp.= Tréfák, karcolatok, tárcák.
+
+=Józsi= és egyéb kis komédiák.
+
+=Ketten beszélnek.= Tárcák, rajzok.
+
+=Kis Hármaskönyv.= Elbeszélések. Három kis kötet, tokban.
+
+=Lillom.= Egy csirkefogó élete és halála. Külvárosi legenda 7 képben.
+
+=Muzsika.= Elbeszélések.
+
+=Az ördög.= Vigjáték 3 felvonásban.
+
+=A Pál-utcai fiúk.= Diákregény.
+
+=Rabok.= Regény.
+
+=A testőr.= Vigjáték 3 felvonásban.
+
+=A fehér felhő.= Mirákulum 5 változásban.
+
+=Ismerősök.= Elbeszélések.
+
+=Az óriás.= Elbeszélések.
+
+=Égi és földi szerelem.= Dráma 5 felv.
+
+=Szinház.= Három egyfelvonásos.
+
+=A hattyú.= Vigjáték 3 felvonásban.
+
+
+
+
+*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77726 ***