Initial commit of ebook 77650 filesHEADmain

1 files changed, 5309 insertions, 0 deletions

diff --git a/77650-0.txt b/77650-0.txt
new file mode 100644
index 0000000..76fa1ee
--- /dev/null
+++ b/77650-0.txt
@@ -0,0 +1,5309 @@
+*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77650 ***
+
+A VÖRÖS MALOM
+
+SZÍNJÁTÉK
+
+KÉT RÉSZBEN, 26 KÉPBEN
+
+ÍRTA
+
+MOLNÁR FERENC
+
+BUDAPEST
+
+FRANKLIN-TÁRSULAT
+
+_magyar irod. intézet és könyvnyomda_
+
+KIADÁSA
+
+_Előadási, fordítási és minden egyéb jog fenntartva._
+
+*
+
+_Copyright 1923 by Hans Bartsch, New-York._
+
+Franklin-Társulat nyomdája
+
+
+
+
+SZEMÉLYEK
+
+EMBEREK:
+
+   János               _Somlay_
+   Ilonka, a felesége  _Pécsi B._
+   Tanító              _Kertész_
+   Etel, a felesége    _Komlóssy I._
+   Költő               _Dávid_
+   Palmyra             _Hegyi R._
+   Postatiszt          _Gárdonyi_
+   Öreg szolga         _Réthey_
+   Képviselő           _Hatvani K._
+   Marcsa              _Nép E._
+
+BÁBUK:
+
+   Mima                _Darvas Lili_
+   Alfonz              _Tarnay_
+   Claribella          _Horváthy E._
+   A férj              _Ihász A._
+   Croupier            _Vándor_
+   Biró                _Hatvani E._
+   Francia nő          _Kászonyi G._
+   Portás              _Lubinszky_
+   Öreg kártyás        _Szarvasi_
+   Fiatal kártyás      _Belay_
+   Szobalány           _Orosz V._
+   Levélhordó          _Németh_
+   Groom               _Hajós_
+   Pincér              _Takács_
+   Maitre d’hotel      _Antalfy_
+   Fräulein            _Bera P._
+
+   Kártyások, málhahordók, pincérek, parasztok.
+
+ÖRDÖGÖK:
+
+   A Rex Infernus      _Tiszay_
+   Adjutánsa           _Pártos_
+   Magister            _Gellért_
+   Malacoda            _Toronyi_
+   Rubicante           _Körmendy_
+   Draghignazzo        _Ábel_
+   Alichino            _Dinda_
+   Calcabrina          _Gyurkovits_
+   Scarmiglione        _Kovács_
+   Cagnazzo            _Kollár_
+   Barbariccia         _Gerő_
+   Libicocco           _Kiss_
+   Ciriatto            _Garas_
+   Graffiacane         _ifj. Hatvani_
+   Farfarello          _Korponai_
+
+   Árk-ördögök, zászlótartók, ördögfiókák.
+
+Történik a pokol mélységes fenekén.
+
+– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
+
+_Először adták a budapesti Magyar Színházban 1923 október 9-ikén._
+
+
+
+
+ELSŐ RÉSZ.
+
+_A pokolban. A szín háttere: síma fekete függöny. Vérvörös szőnyeg a
+földön. Ugyanilyen szőnyeggel bevont lépcső vezet le a színpad egész
+szélességében a zenekarba. A zenekarban karosszékek, szemben a
+színpaddal._
+
+_A színpadon oldalt földgömb, állványon._
+
+_Kis ideig üres a színpad._
+
+Malacoda ördög _nagy amerikai pápaszemmel, vörös zubbonyban, balról
+besiet, a középig jön. Drótnélküli telefonkészüléket hoz, ezt szájához
+és füléhez illeszti._ Halló! Igen. – Itt a pokol mélységes feneke. Igen,
+kérem. A Magister kísérleti telepe beszél. Én vagyok, Malacoda
+adjunktus. Tudomásul veszem és a Magisternek azonnal jelenteni fogom.
+Értettem, kérem. Igen. Őfelsége, az udvar és a magas kormány elindult és
+néhány perc mulva programm szerint ideérkezik. Köszönöm.
+
+_Balról besiet a Magister. Mérnök, feltaláló a pokolban. Talpig
+vörösben. Frakkja,_ _nadrágja, harisnyája, cipője vörös, csak inge,
+nyakkendője és mellénye fehér._
+
+Magister. Nos, Malacoda?
+
+Malacoda. Ebben a pillanatban jelentik telefonon, mester, hogy az udvar
+elindult. Néhány perc mulva itt lesz Őfelsége és a kormány.
+
+Magister. Köszönöm, Malacoda. Csodálkozva nézel rám. _Fanyarul
+mosolyog._ Igazad van. Szégyen, de izgatott vagyok. Kérlek, ezen a nagy
+napon állj fokozottabb mértékben rendelkezésemre.
+
+Malacoda. Hű szolgád és bámulód, uram, félmillió év óta. Jóban,
+rosszban. Ideges vagy.
+
+Magister. A hiúság teszi. Nem csoda. Még itt a pokolban is fázom ettől a
+naptól. Malacoda! Ma megindul, először indul meg a gép, a nagy
+találmány, amelyen félmillió év óta dolgozunk. Elgondolni, hogy annyi
+munka, annyi kínlódás után, végre kész és publikum elé kerül!
+Elgondolni, hogy ott áll, lent a nagy gépteremben, befűtve, minden
+porcikájában munkára készen és hogy ma végre megmutathatja, mit tud. Az
+én találmányom, pokoléletem nagy műve, a vörös malom, a Corruptor
+Magnus, a Psychocorruptor Infernalis, a pokoli gondolat és az ördögi
+ötlet legszebb mechanikai csodája!
+
+Malacoda. A te lángeszed dicsősége, mester! Te vagy a pokol Marconija!
+
+Magister. Kevés!
+
+Malacoda. A pokoli Edison!
+
+Magister. Még ez is kevés!
+
+Malacoda. Te vagy a poklok Leonardo da Vincije!
+
+Magister. Ez már beszéd! Ah, Malacoda, csakhogy ma végre odajuthattunk,
+hogy levethettem a munkászubbonyt és felölthettem az ünnepi ruhát
+felséges uralkodóm tiszteletére, aki eljön az ő kíséretével,
+megtekinteni a találmányomat. Ah… Malacoda! De hagyjuk most a lírát. Nem
+kell érzékenység. Hidegvér, ezer szem, nyugodt kéz. Milyen az új
+frakkom?
+
+Malacoda. Kifogástalan.
+
+Magister. Mert erre is sokat adok. Nem vagyok elhanyagolt szobatudós. A
+zseni legyen szép, kívülről is. _Zsebkendőt tart az orra alá._ A
+parfümöm?
+
+Malacoda. Bódító.
+
+Magister. Szintétikus. Magam kevertem. Sokkal intenzívebb, mint az igazi
+záptojás. Kénhidrogén és ammoniák. Csodabüdös. _Kéjjel szagolja._
+
+Malacoda. Elragadóan büdös.
+
+Magister. Köszönöm ezt a kis hizelgést is, Malacoda. Jól esik. _Kezet
+szorít vele._ De most munkára. Az utolsó ellenőrzés. Az utolsó
+utasítások. _Tapsol._ Scarmiglione! Alichino! Calcabrina! Cagnazzo!
+Barbariccia! Libicocco! Draghignazzo! Ciriatto! Graffiacane! Farfarello!
+Rubicante!
+
+_A megnevezett munkás-ördögök nevükre egyenként beszaladnak. Mindeniknél
+valami gépész-szerszám van. Jobbról-balról jövet köréje kuporodnak.
+Barbariccia lemegy a zenekarba._
+
+Magister. Már jelezték az udvar érkezését. A bemutatás nagy napja
+elkövetkezett. Ti hű munkatársaim voltatok a gép megépítésében. Ma
+mutassátok meg, hogy igazán a tűz gyermekei vagytok, és méltók vagytok a
+nevekre, amiket a nagy Dante adott nektek. Legyetek fürgék, ügyesek,
+gyorsak és okosak a kezelésben.
+
+A munkások. Igen, mester.
+
+Magister. Rendben van minden?
+
+A munkások. Igen, mester.
+
+Magister. Emeltyű, szellentyű, billentyű, forgattyú, tolattyú,
+lengettyű, dugattyú, lövettyű?
+
+A munkások. Rendben van, mester.
+
+Magister. Kelepek, telepek, szelepek?
+
+A munkások. Igen, mester.
+
+Magister. Alapok, kalapok, falapok?
+
+A munkások. Igen, mester.
+
+Magister. Minden legkisebb részecske jól simul, nyomul, mozdul, tolul,
+fordul?
+
+A munkások. Simul, nyomul mozdul, tolul, fordul.
+
+Magister. Hát akkor…
+
+_A nézőtérre belép egy ördög, a pokol királyának adjutánsa._
+
+Magister. Nos? Mi az?
+
+Adjutáns _harsányan kiáltva_. Vexilla prodeunt Regis Inferni!
+
+Magister. Ah! Máris? _A szívére teszi a kezét. A munkások felugrálnak._
+
+Barbariccia _a zenekarból_. Vexilla prodeunt Regis Inferni!
+
+Magister. Vexilla prodeunt! Őfelsége zászlói közelednek! Itt a nagy
+pillanat! Gyorsan! Cagnazzo, Barbariccia! A reflektorokhoz! Malacoda,
+szólj a zenekarnak! Scarmiglione, a dinamohoz! Alichino, a lendkerékhez!
+Calcabrina, a kazánokhoz! Libicocco, a centrifugához! Draghignazzo, a
+manométerhez! Ciriatto, az olajozókhoz! Graffiacane, a hanglemezekhez!
+Farfarello, az áttételekhez! Rubicante, fel a gépmesteri hídra!
+
+_Ahogy mondta, mind elrohantak, jobbra-balra. Most egyedül marad.
+Egy-két lépcsőt lejön a zenekarba. A színfalak mögött megszólal_ _az
+Ördöghimnusz. A nézőtéren át bevonul Sátán, a pokol királya, udvarával.
+Elől jön az adjutáns, aki az imént kiáltott. Utána a két zászlótartó a
+két feketevörös zászlóval. Utánuk egyedül a Sátán, talpig vörösben,
+hatalmas szarvakkal, koronával a fején. A Sátán után a hét árk-ördög,
+kis koronával a fejükön, kétágú villával a kezükben. Lassan vonulnak
+előre. A két zászlótartó a zenekaron át a lépcsőzetre megy és
+jobbról-balról feláll. A zene elhallgat._
+
+Magister. Hódolattal üdvözlöm ő pokoli felségét, hatalmas uramat, aki
+megtisztelte szerény munkám hajlékát.
+
+Adjutáns. Őfelsége szívesen jött a nagyhírű találmányt megtekinteni.
+Reméli, hogy nemcsak az ő megelégedését, de az egész pokolfajzat
+dicsőségét fogja kivívni a mester találmánya. Őfelsége azt kívánja, hogy
+minden felesleges ceremónia mellőzésével azonnal térjünk a dologra.
+
+Magister. A felség óhaja parancs. Méltóztassanak helyet foglalni. _Az
+udvar bevonul a zenekarba és helyet foglal a karosszékeken._ _A két
+zászlótartó lemegy a lépcsőn és jobbról-balról a földre kuporodik._
+
+Magister _felszalad a színpad közepére_. Úgy hát… Felséges uram, magas
+kormány, engedelmükkel röviden ismertetni fogom találmányom lényegét. Én
+egy emberrontó gépet csináltam. Műszaki neve: Psychocorruptor. Psyché:
+az lélek. Corrumpere: annyit tesz mint: elrontani. Tehát:
+«Psychocorruptor» azt jelenti, hogy lélek-elrontó. Az én gépem igazi
+büszke ördögi gondolat. Beledobsz egy ártatlan, tiszta, becsületes
+embert és egy óra mulva másik végén kijön egy kész gazember. Ez az
+egész. Hogy mi volt vele a célom? Semmi. Szeszélyből csináltam, mint
+Edison a grammofont. Ötletből, viccből, nyugtalanságból, gonoszságból,
+zseniből! Ördögi feladat: rontani. A jóból rosszat csinálni. És ezt
+produkálja ez a hatalmas malomgép, amely itt lent türelmetlenkedik a
+lábunk alatt a nagy gépteremben. A jó emberből rosszat csinál. Ahogy
+beledobod a jó embert, sorra őrli meg az illuzióit, koptatja a hitét,
+szaggatja a tisztességét, megtöri a szeretetét, bepiszkolja a szerelmét,
+megkeményíti a szívét, elveszi a becsületét, – megőrli, mint a malom,
+mindazt, ami benne nemes, ami isteni!
+
+Az udvar. Bravó!
+
+Magister _meghajol_. Fenn a földön vannak már régóta ilyen emberrontó
+intézmények. A nagyvárosok. Az ártatlan vidéki jófiú felmegy Párizsba és
+húsz év alatt Párizs elrontja. De ez húsz év. Az én gépem ezt egy óra
+alatt végzi el. Rohamosan vágtat át az ember a malom rekeszein,
+lélekzethez se jut, s a gép elvégzi hatvan perc alatt azt, amihez egy
+romlott nagyvárosnak évtizedekre van szüksége. Félmillió évig dolgoztam,
+felséges uram, ezen a gépen! Néha már-már kedvemet vesztettem, de akkor
+eszembe jutott, hogy milyen istentelen gazságot csinálok, – és ebből
+újra meg újra erőt merítettem. Ma végre itt áll készen a bemutatásra, az
+első kísérletre. Felhasználtam hozzá mindazt, amit az emberi kutatás a
+mai napig kitalált. Teremteni mi nem tudunk, felség. De amit más
+teremtett, azt rosszra felhasználni a lángész szikrázásával, – ez a mi
+dicsőségünk.
+
+Az udvar. Bravó!
+
+Magister. Nincs az az anyag, nincs az az erő, nincs az a gépészi
+kombináció, ami ebben a malomban benne nem volna. Holt és élő anyag
+keveredik benne egy csodaszörnyeteggé, melynek külseje érc, de belseje
+izzik, nyüzsög, a mindentől ami benne van.
+
+Adjutáns. Őfelsége azt kérdi, hogy mégis, milyen anyagokból és milyen
+szerkezetekből van összetéve a malom.
+
+Magister. Van ebben minden, felséges uram, de itt nem üres szó az, hogy
+«minden», de minden, minden van ebben a gépben.
+
+  Ha felségteknek van türelme hozzá
+  Picinyke részét elmondhatom annak,
+  Mi benne ég, forr, mozdul, fordul,
+  Simul, hajlik, lendül, visít, csikordul!
+  Van benne vas, nikkel, réz, ezüst, bádog,
+  Gleccserjég, grammofonlemezen átok,
+  Kutyagyomorsav, drótkötél, kő, festék,
+  Festett képek, szép reggelek és esték.
+  Van benne durhigany, szén, selyem, fa, tolattyú,
+  Lánc, kapocs, anyatej, élő hattyú,
+  Platina, vér, higanygőz, tövis, éther,
+  Fogideg, esővíz, jódezüst, mikrométer,
+  Napfény, holdfény, sróf, kéksav, csepű, gyanta,
+  Ópium, brokát, cukor, zenebanda,
+  Kvarcfény, orgonasíp, mész, gőz, gáz, posztó,
+  Glicerin, cérna, kard, áramelosztó,
+  Keresztfejvezetéktartó, planéta,
+  Gummi, női haj, csalán, spirochéta,
+  Rubintengelyágy, békateknő, újbor,
+  Csikóbőr, pajzsmirigy, csigabibor,
+  Szakállszőr, porcellán, szijj, rózsabimbók,
+  Májmétely, kénsav, mákony, pisztoly, csimbók,
+  Alizarin, bőr, rozsda, drót, sár, túró,
+  Tartalékkapocságy, bróm, gyémántfúró,
+  Szög, nyirok, ólomszuperoxid, kókusz,
+  Tű, gyapot, zománc, kés, fékpofa, lókusz,
+  Gyöngyház, jég, kamgarn, finomszövésű,
+  Cső, lift, só, kén, fű, áramszedő fésű,
+  Lengettyű, sóhaj, tömszelence, kaptár,
+  Arany, hamuzsír, pálmabor, naptár,
+  Madártoll, kapcsolócsap, tányér, tálca,
+  Gyopár, tengervíz, gyapjú, rostélypálca,
+  Izzadság, zongora, ital, étel,
+  Falevél, fogaskerékáttétel,
+  Turbina, lószőr, olló, lencse, borsó,
+  Fenyőtoboz, kormánycsavarorsó,
+  Konnektor, kompresszor és kommutátor,
+  Kastély, palota, villa, kunyhó, sátor,
+  Kert, part, hegy, völgy, sírás és kacagások,
+  Felhők, szerelmek, kéjes halódások,
+  Ölések, ölelések, csalódások,
+  Minden, ami kapcsol, és ami bont…
+  Minden, ami kapcsolódik… és ami ront…
+  Minden van benne. Milliónyi szóval
+  Csak milliomodrészét mondhatnám el
+  Annak, mi benne ég, forr, mozdul, fordul,
+  Simul, hajlik, lendül, visít, csikordul,
+  S _beszél!_… Mert végül… Van benne… Ah bocsánat
+  Az izgalomért, mely urrá lett most rajtam,
+  De felnyerít az ördögvér a szívben,
+  És lobbot vet az ősi tűz vad lelke,
+  Mert még valami van benne, felségtek,
+  Anélkül hitvány földi eszme lenne…
+  Felséges uram… _ember_ van benne!
+
+_Izgatottan, fáradtan ül le a lépcsőre, ott vizionáriusan, tranceban,
+halkan mondja:_
+
+Magister. Preparált emberek vannak benne, felséges uram. Rab lelkek és
+testek, amiket a földön fogdostam össze. Itt a nagy műtőteremben sok
+ezeréves életre preparáltuk őket. Vágtuk a testüket, hipnotizáltuk a
+lelküket… szereket kaptak… elevenen vannak bebalzsamozva… élő bábuk…
+némelyiknek három szíve van… és nincs veséje. A másiknak kiszedtük az
+idegeit. Az agyvelejükön lékek vannak. Az egyiknek nincs becsületérzése.
+A másiknak háromszoros adag érzékisége van. Az egyik csak felejt. A
+másik csak emlékezik. A harmadik csak hazudik. Élnek és mégis bele
+vannak komponálva a gépbe. Sugarak és áramok igazgatják őket. Lemezek
+beszéltetik őket. Könnycsatornák ríkatják őket Csiklandós sugarak
+nevettetik őket. Erős áramok forralják őket. A szerelmük égő hipnózis… a
+gonoszságuk alkohol… a közömbösségük kokain… a rajongásuk hasis…
+Rettenetes dolgot csináltam a rabjaimmal… de most felségesen játszanak
+benn a gépben… úgy illeszkednek bele, mint a kerekek, szijjak csavarok,
+dugattyúk… összejátszanak a géprészekkel, a sugarakkal, az áramokkal…
+_Hirtelen felkiáltva._ Óhajtod látni a babáimat, felség?
+
+Adjutáns. Őfelsége a legnagyobb érdeklődéssel kéri az ily módon
+preparált emberbábúk bemutatását.
+
+Magister _felszalad a lépcsőn_. Rubicante!
+
+Rubicante _(beszalad, megáll_.)
+
+Magister: A babákat!
+
+Rubicante. Igenis, Magister. _Leszalad a_ _lépcsőn, a zenekarban
+csapóajtót nyit fel, a mélységben eltűnik. Hallatszik, amint mondja:_ A
+magister a babákat kéri!
+
+Magister. A babák jégen vannak. Emberi szervezetük nem bírná ki a mi
+klimánkat.
+
+_A babák menete megjelenik a csapóajtóban, felmegy a lépcsőn. Az ördögök
+körülveszik, terelik őket. A babák: a második felvonás összes szereplői,
+Mima kivételével. Mind abban a ruhában vannak, amelyben szerepelni
+fognak. Lassan vonulnak fel, szomorú, élő-halott, néma menet,
+lehunytszemű, hipnotizált rabok. Fenn a színpadon megállnak._
+
+Magister _gyönyörködve és büszkén mutat rájuk._ A malomköveim, felség!
+Most némák és bágyadtak. Olyanok, mint a halottak. De ha az áramvezető
+sugár éri őket, életet kapnak. Rubicante! A viola sugarat!
+
+_Viola sugár suhan végig a csoporton. A babák lassan élednek, mozdulnak,
+előbb igen halkan, majd fokozatosan hangosabban_ _beszélnek. Valamennyi
+egyszerre kezdi mondani a szerepét, amit a második felvonásban mondani
+fog. Csevegés, sírás, nevetés, kiáltozás, össze-vissza, mozgással._
+
+Magister _vezényelve_. Vissza a sugarat!
+
+_A sugár lesuhan róluk. A lárma elhalkul, majd egészen elhallgat. Megint
+a néma, mozdulatlan, halott csoport._
+
+Magister. Vigyétek őket le a gépterembe!
+
+_Az ördögök kiterelik a csoportot jobbra._
+
+Magister _Rubicantehoz, aki nem ment ki_. Most hozzátok Mimát!
+
+_Rubicante lerohan a lépcsőn a mélységbe._
+
+Magister. Most, felséges uram, most jön a fő-baba! A nő! A nő, aki ront.
+A szép. A gonosz. A nő.
+
+_Rubicante és az iménti ördögök a mélységből felkisérik a lépcsőn Mimát.
+Mima fehér ruhában, sápadtan, lassan megy fel a lépcsőn, mint ahogy a
+többi baba ment. Fenn a színpad közepén megáll. Az ördögök tisztelettel,
+lábujjhegyen elhúzódnak tőle, a színpad sarkában a földre kuporodnak._
+
+Magister. Nézd felséges uram, milyen tökéletes! Lángok lobognak a
+bensőmben, ha nézem. Évezredek kellettek, amíg kitenyésztettem az
+emberek közt. Egy babyloni leányon kezdtem. Túlságosan vérengző volt.
+Akkor a lyoni szűz mártirok véréből kevertem rokont egy generációjához.
+Aztán Messalina-vért kapott. Mikor nem volt elég kegyetlen és elszánt,
+egy Borgia-rokont kevertem a családjához. Van benne egy Bonaparte-rokon
+vére. Van benne Petrarca-vér, hogy lágy és költői legyen. Beethoven-vér.
+És minden nagy komédiás véréből egy csöpp, a régi görög szinészektől
+egészen Duseig! Mikor megvolt, megszületett, felnőtt, elkárhozott,
+elraboltam és a műtőterembe vittem, felség. Az ereiben megkettőztem a
+vérmennyiséget. Az idegeihez még egy idegrendszert szőttem a testébe.
+Most két ideghálózat reszket benne. A szivéhez még egy szivet ültettem.
+Most két szíve van.
+
+Adjutáns. Hogy hívják?
+
+Magister. Mindegy. Neve nincs. Én Mimának hívom, mert az latinul
+komédiásasszonyt jelent.
+
+Adjutáns. Mit tud?
+
+Magister. Mindent tud. Ha én a sugárral igazgatom. Ő az én nagy
+rontógépemnek a szíve közepe. Felség, óhajtasz mintát látni abból, amit
+tud?
+
+Adjutáns. Őfelsége kívánja.
+
+Magister _a színpad bal szélére megy, az ott elhelyezett kis villanyos
+kapcsolótáblán megmozdít egy konnektort._ Méltóztassanak figyelni.
+Rábocsátom az áramvezető sugarat. Fel fog éledni. _Mozdulatára éles
+fénysugár éri Mima arcát._
+
+Mima _lassan megmozdul, kinyitja a szemét, elmosolyodik, fellélekzik,
+jobbról-balról a két szívére teszi a kezét._
+
+Magister. Méltóztassanak figyelni. Bemutatom, hogy hogy tud szeretni. _A
+konnektorhoz nyúl. A sugár megrezzen Mima arcán._
+
+Mima _nagy, forró szenvedéllyel_. Szeretlek minden idegemmel, te szép,
+erős, forró legény, törj magad alá, csókold sebesre a számat, imádlak
+mint az Istent, meghalok érted, meghalok érted…
+
+Magister. _A konnektorhoz nyúl._ Méltóztassanak figyelni. Most gyűlölni
+fog. _A sugár rezzen._
+
+Mima _szenvedéllyel_. Gyűlöllek minden idegemmel, te rút, gyönge, hideg
+szörnyeteg, menj tőlem, utálom a szádat, gyűlöllek mint az ellenséget,
+pusztulj el, pusztulj el! _Elhallgat, kis szünet._
+
+Magister. Most egy kis mutatvány. Gyűlölet és szerelem gyors
+váltakozása. _A konnektorhoz nyúl, a sugár rezzen._
+
+Mima. Szeretlek. Gyűlöllek. Szeretlek. Gyűlöllek. Szeretlek. Gyűlöllek.
+Szeretlek.
+
+Magister. Közömbösség! _A konnektorhoz nyúl, a sugár rezzen._
+
+Mima _megvetően_. Tőlem jöhet, mehet, mondhat, amit akar, bánom is én,
+még ha főbe is lövi magát, semmi közöm magához.
+
+Magister. Most hazudni fog! _Rezzenti a sugarat._
+
+Mima _szenvedéllyel_. Gyereket akarok, gyereket, tőled gyereket, anya
+akarok lenni, a te édes, szép gyereked anyja akarok lenni, – _forrón
+felkiáltva_. Gyereket akarok tőled!
+
+Magister. Most az ellenkezőjét! _Rezzenti a sugarat._
+
+Mima. Nem akarok gyereket, csak gyereket ne, így se tudunk megélni és
+nem akarok szülni, elrontja a termetemet. Jolán is attól olyan széles,
+megölöm magam, ha másállapotba jutok!
+
+Magister. Más példa. _Rezzenti a sugarat,_
+
+Mima. Utálom az ékszert, nem kell, sose viseltem ékszert! _Rezzen a
+sugár._ Vedd meg édes, azt a gyöngyöt a Seligmannál, nem tudok aludni,
+meghalok, ha meg nem kapom, imádom a szép ékszert, azért vagyok asszony.
+
+Magister. Más! _Rezzenti a sugarat._
+
+Mima. Kikérem magamnak, az uram nem nyúlt hozzám egy év óta! _Rezzen a
+sugár._ Oh, édes, édes, esküszöm, tegnap éjjel az uram karjaiban is rád
+gondoltam!
+
+Magister. Házasság! _Rezzenti a sugarat._
+
+Mima. Nem leszek a feleséged soha! Meg akarom mutatni, hogy nem azért
+adtam oda magamat, hogy elvégy, nem leszek a feleséged soha! _Rezzen a
+sugár._ Ha egy hónapon belül el nem veszel, megcsallak, elhagylak, te
+gyáva, szégyeld magad, bujkáló szeretődnek jó vagyok, de a nevedet, azt
+nem adod nekem!
+
+Magister. Esküdni fog! _Rezzenti a sugarat._
+
+Mima. _Igen gyorsan._ Esküszöm anyám életére, hogy fehér, apám életére,
+hogy fekete, esküszöm szüleim életére, hogy se nem fehér, se nem fekete.
+Esküszöm boldogult anyám sírjára, hogy itt állok, boldogult apám
+sírjára, hogy nem állok itt, esküszöm szüleim sírjára, hogy állok is itt
+és nem is állok itt. Úgy gyógyuljon meg a beteg nővérem, hogy ez,
+_ruháját mutatja,_ egymillióba került, úgy legyen szerencsém az életben,
+hogy nem került egy millióba. Esküszöm mindenre, ami szent, hogy nem
+csókolóztam, esküszöm mindenre, ami szent, hogy csókolóztam. Úgy legyek
+valaha boldog, hogy ez igazi selyem… _ruháját_ _megemelve a harisnyáját
+mutatja_… Úgy légy te valaha boldog, hogy műselyem. Esküszöm, hogy ma
+hétfő van, esküszöm, hogy ma kedd van, esküszöm, hogy ma szerda van,
+esküszöm, hogy ma csütörtök van…
+
+Magister: Satöbbi, péntek, szombat, vasárnap. És?
+
+Mima: És esküszöm, hogy megesküdtem, hogy soha nem esküszöm. _A sugár
+rezzen._
+
+Magister. Tud még ezerszer ennyit, de rövid az idő. Még csak néhány
+apróság. _Rezzen a sugár._ Egy igen nehéz helyzetben gyorsan feltalálja
+magát és meg is oldja a helyzetet.
+
+Mima _igen gyorsan_. Nem igaz, nem igaz, nem igaz, szégyeld magad, hogy
+betörted az ajtót, mit jelent az, hogy itt vagyok az Ödönnél? Azért
+jöttem ide, mert beteg szegény, látod, azért fekszik az ágyban és én nem
+feküdtem mellette, csak ültem az ágya szélén és borogattam és azért
+vettem le a ruhámat, hogy be ne vizezzem a borogatással és azért vettem
+le a fűzőmet, mert szorított, és hogy’ borogassak fűzőben, ki borogat
+fűzőben, mikor nem lehet borogatni fűzőben… de minek is beszélek annyit,
+pfuj, hiszen te őrült vagy, ez az egész gyanusítás jellemzi a te aljas
+gondolkozásodat és piszkos fantáziádat, ölj meg, ha akarsz, de hogy
+lásd, mennyire szeretlek, nem bánom, haljunk meg együtt, hol a revolver,
+várj, várj, nem, ne te ölj meg engem, majd előbb én öllek meg téged és
+aztán magamat!
+
+Magister. Most még csak köszönni fog, szép skálában lefelé, rang
+szerint. _Rezzenti a sugarat._
+
+Mima. Lábaihoz borulok, felséges uram. – Hódolattal üdvözlöm, fenség. –
+Van szerencsém, kegyelmes uram. – Jónapot, méltóságos uram. – Jónapot,
+tanácsos úr. – Jónapot, Frédi. – Jónapot, Pista, na, egészségesek a
+lovak? – _nagyon megvetően._ Jónapot, Kaufmann úr.
+
+Magister. Nevet! _Rezzenti a sugarat._
+
+Mima _hiszterikus jókedvvel, túlzóan felkacag, hosszan, nagyon._
+
+Magister. Sír! _Rezzenti a sugarat._
+
+Mima _tragikusan felzokog és lassan csöndes sírásba halkul, majd lihegve
+elhallgat. A sugár lerezzen róla._
+
+Magister _előlép, büszkén mosolyog_. Voilà! _Meghajol._
+
+Az udvar. Bravo! Bravo! _Tapsolnak._
+
+Magister. Vigyétek a gépterembe, óvatosan, vigyázzatok rá, mint a
+szemetek fényére. Hatvanezer ampères sugár mind a két szívére!
+
+_Rubicante jobbra előremegy, utána az ördögök tisztelettel kísérik,
+vezetik Mimát jobbra. Kimennek. Aztán az ördögök visszajönnek
+Rubicanteval együtt, két csoportba oszolva, jobbról-balról lekuporodnak
+a színpad széleire._
+
+Magister. Most tehát, felség, az én élő bábuim a helyükön vannak, a gép
+munkára készen áll. Most már csak valami földi ember kell hozzá, akin
+bemutathassa, hogy mit tud. Erre nézve bátor leszek indítványt tenni.
+Méltóztattak látni tudományomat, amellyel földi embereket így
+preparáltam. Ha most én hozok ide egy jó embert, hogy bedobjuk a gépbe
+és elrontsuk, joggal hihetik, hogy csalás van a dologban, hogy ez a jó
+ember, akit bedobok, szintén valami ilyen preparált bábú. Ezért azt
+indítványozom, méltóztassanak maguk, méltóztassék maga őfelsége a földi
+életből kiválasztani azt az embert, akin a malom tudományát bemutassuk.
+
+Adjutáns. Őfelsége kíváncsi, hogy mi ennek a módja.
+
+Magister _a földgömbhöz megy és réznyelű nagyítólencsét, igen nagy lupét
+vesz elő._ Nagyon egyszerű. Nagyítólencsénkkel rávilágítunk a földi élet
+egy-egy picinyke pontjára. Szétnézünk a világban, a derék emberek közt
+és kiválasztjuk azt, aki a legromlatlanabb, legtisztább,
+legbecsületesebb, a legjámborabb. Azt lehozzuk ide és beledobjuk a malom
+garatjába. Természetesen férfit. Mert nőt rontani olyan volna, mint sót
+sózni, olajat zsírozni, mézet cukrozni, tűt szúrni, kardot vágni, jeget
+hűteni, napot melegíteni…
+
+Adjutáns. Ez oly természetes, hogy őfelsége fölöslegesnek tartja az ön
+további fecsegését.
+
+Magister. Igaza van. Tehát nézzünk szét a földgolyón. _A lupéval ráhajol
+a földgömbre és keresgél rajta._ Keresgéljünk az egyszerű, szerény
+emberek közt… valami csöndes otthonban… ahol a tiszta becsület tanyáz.
+Hopp… itt látok valamit. Külváros. Kis csöndes utca. Szerény, de tiszta
+lakás. Megvan! _Még közelebb hajol a lupéval a földgömbhöz._ Egy tanító.
+Nagyon szeretik a gyerekek. Ez nem lehet rossz ember. Most megy haza
+ebédelni a feleségéhez. Parancsolnak betekinteni a szobájába, az
+életébe?
+
+Adjutáns. Lássuk!
+
+Magister. Felvetítem. Nézzük és hallgassuk figyelmesen. _A
+nagyítólencsét a fekete függöny közepére irányítja. A földgömbből vékony
+sugár túz át a lencsén, fényfoltot vet a függönyre. A függöny azon a
+helyen lassan szétnyílik. Egyszerű, világos, polgári szobát látunk. Kis
+terített asztal,_ _két szék. A tanító jön haza, virágokkal. A felesége,
+Etel, az asztalnál áll._
+
+Tanító. Jónapot édes kis feleségem.
+
+Etel. Isten hozott drága jó kis uram. De sok virágot hoztál.
+
+Tanító. A gyerekek, a gyerekek! _Átadja a virágokat._ Neked adom édes
+szívem. Így aztán öröm tanítónak lenni. Minden nap telerakják virággal
+az asztalomat. _Leveti a kabátját._
+
+Etel. Az ilyen arany ember meg is érdemli. _Megcsókolja_. Ezerannyit is
+megérdemel. Fáradt vagy, édesem?
+
+Tanító. Éhes vagyok, édesem. _Leül_. Hol a leves?
+
+Etel _kinyúl, átvesz egy levesestálat és az asztalra teszi. Ad belőle a
+tanítónak._ Itt a jó leveske, édesem.
+
+Tanító _kavargatja a levest_. Nem frázis ez angyalom. A mi pályánk a
+legszebb pálya. Csak szív kell hozzá.
+
+Etel. És neked van szíved édesem.
+
+Tanító. Szeretnek a gyerekek. Ez nagy sor. Ma is, hogy a Steiner
+megbosszantott, láttad volna a többit: mind úgy nézett rá, mintha meg
+akarná ölni. De én nem bántottam a Steinert. Szelid szóval megbánásra
+bírtam a Steinert. Boldog voltam, hogy jó szóval célt értem a
+Steinernél.
+
+Etel. Micsoda nemes gondolkozás. Milyen boldog vagyok, hogy a feleséged
+lehetek. _Leül ő is._
+
+Tanító. Hidd el, felemelő érzés jónak lenni. Milyen leves ez?
+
+Etel. Találd ki. A te kedvenced. Na?
+
+Az idén először! Meglepetés! Nem is örülsz neki?
+
+Tanító. Nem tudom, micsoda.
+
+Etel. Borsóleves!
+
+Tanító _piszkálja a levest a kanállal_. És mi ez itt benne?
+
+Etel. Csurgatott tészta.
+
+Tanító. De ezek a kis golyók?
+
+Etel. Golyók?
+
+Tanító. Igen.
+
+Etel. Ez borsó.
+
+Tanító. Milyen borsó?
+
+Etel. Milyen borsó. Borsó!
+
+Tanító. Ne járjon a szád, mit fecsegsz? Kétféle borsó van, zöldborsó és
+szárazborsó.
+
+Etel. Hát nem látod édesem, hogy ez zöldborsó?
+
+Tanító. Nem látom, mert nem zöld, hanem piszokszínű.
+
+Etel. Piszokszínű a te fejed, te undok ember, megint feldühösített az a
+kölyök az iskolában és most rajtam öntöd ki. Direkt lejártam a lábamat a
+csarnokban idei zöldborsóért.
+
+Tanító. Ez idei zöldborsó? Ez? Hiszen éppen azért piszokszínű, mert nem
+idei, hanem tavalyi borsó, eltett borsó, konzerv borsó!
+
+Etel. Lejárom a lábamat friss idei zöldborsóért neki, nem is a
+kosztpénzből vettem, a kézimunkámból, amit eladtam és ő így beszél róla!
+
+Tanító. Ha térdig jártad is le a lábad érte, mégsem idei. És a leves
+pedig hideg.
+
+Etel. Mert addig piszkáltad, amíg kihült.
+
+Tanító. Én leszámítom a hőfokából ezt a piszkálási különbözetet és
+visszakövetkeztetek az eredeti hőfokára. Ez már hideg volt, mikor
+piszkálni kezdtem.
+
+Etel. Ne kínozz kérlek! Hát bánom is én, piszkos a borsó, hideg a leves,
+mit csináljak? Szegény anyám megmondta ezt előre! Későn jössz, azért
+hideg a leves! És még piszkálod egy félóráig.
+
+Tanító _dühösen_. Azért hideg, mert hanyag és felületes vagy, és a
+szárított borsót is azért sózzák a nyakadba idei helyett, mert meg se
+nézed, csak jössz, mégysz, szaladsz…
+
+Etel _sírva_. De mikor én jót akartam!
+
+Tanító. A hózentrágeremet se varrtad meg! Mikor Napoleon győzelmeit
+tanítottam, leesett rólam a nadrág, röhögtek a gyerekek!
+
+Etel _sírva_. Korán kellett elszaladni a borsóért.
+
+Tanító. Nem varrtál gombot a mellényemre, hiányzik a madzag az
+alsónadrágomról, a fogkefém ereszti a szőrt, nem hegyezted meg a
+ceruzámat, görcs van a cipőzsinóromon…
+
+Etel _sírva_. Korán kellett szaladni a borsóért, ma volt az idén először
+borsó és nagyon keresik, mert friss.
+
+Tanító. És terád mégis büdöset sóztak.
+
+Etel _zokogva_. Most már büdös is!
+
+Tanító _kiáltva_. Ne bőgj! Ne bőgj az ebédembe, mert összetörök mindent!
+
+Etel _zokogva_. Bocsáss meg, nem bírom visszatartani, úgy el vagyok
+keseredve. _Újból felzokog._
+
+Tanító _ordítva_. Ne bőgj, a teremtésit annak a keserves, büdös
+életemnek, a teremtésit annak a hétszentséges… _Össze-vissza tör az
+asztalon mindent, felkel, fel-alá kezd járni, az asszony az asztalra
+borulva zokog._
+
+Adjutáns _harsányan_. Mester!
+
+Magister _int, a függöny összecsukódik_. Parancs!
+
+Adjutáns. Őfelsége is úgy gondolja, hogy ebből elég volt, mert ez a
+jóságos tanító úr olyan komisz ember, hogy ez ugyis idekerül mihozzánk,
+ezen nincs mit rontani az ön masinájának. Már a nagy Dante megírta, hogy
+az ilyen ember itt nálunk sárban fog fulladozni, és sarat fog enni az
+idők végezetéig, mert haragosságban bűnös.
+
+Magister. Sajnálom, pedig olyan jól indult. Mikor a virágokkal hazajött,
+avval a szelid pofájával, már azt hittem, ez a mi emberünk. Hát ha
+megengedik, másfelé keresgélünk. _Megint vizsgálgatni kezdi a földgömböt
+a lupéval._ Nézzük csak. Itt volna egy másik ember, kérem. Író. Költő. A
+nemes érzelmek költője. Ábrándozó, szelídlelkű…
+
+Adjutáns. Nem rossz.
+
+Magister _közelebbről nézi a földgömböt_. Mint látom, imádják a nők.
+
+Adjutáns. Az se rossz.
+
+Magister _a földgömböt nézve_. És még hozzá szerelmes is… nagyon
+szerelmes. Most, kérem szépen, épp most megy az imádottjához. Nézzük meg
+ezt a randevut?
+
+Adjutáns. De még mennyire!
+
+Magister _még mindig a földgömböt vizsgálgatva_. Be fogunk nézni a szép
+hölgy szalónjába. _Mint az imént, nyílást varázsol a függönyre._
+
+_A függöny szétválik. Színes ernyős lámpa, chaise longue. Gyönyörű nő,
+színes pongyolában, áll a chaise longue mellett és karját tárja valaki
+felé, akit még nem látunk._
+
+Magister. Nagyon szeretheti, mert tetszik látni, hogy várja?
+_Csöngetés_. Ő jön. Csöngetett.
+
+Költő _belép_.
+
+Magister. Itt van! Figyeljünk!
+
+Palmyra. Csakhogy itt vagy, édes, édes, édes, édes, édes! _Nagy csók._
+Óh, istenem, hogy vártalak!
+
+Költő. Késtem talán, angyalom? _Ijedten nézi az óráját._
+
+Palmyra. Dehogy, gyönyörűségem! Csak én vagyok türelmetlen.
+
+Költő. Mert nagyon fájna, ha csak egy percnyi késéssel is bánatot
+okoznék az én édes, szép babámnak.
+
+Palmyra. Te jóságos!
+
+Költő. Ne boruljon felhő egy pillanatra se a szépséges szemedre.
+
+Palmyra. Te áldott, te jó!
+
+Költő. És elhoztam ezt. _Kis virágbokrétát ad át._
+
+Palmyra. Ibolya? Most? Hisz ez a legnagyobb ritkaság!
+
+Költő. Tegnap egy elejtett szavadból kivettem, hogy szereted.
+
+Palmyra. Te gyöngéd… te áldott! Olyan bájos, olyan tiszta a jóságod,
+mint egy gyermeké. Hát csoda, hogy imádlak?
+
+Költő. Így, így… Ezzel a rajongó mosollyal az arcodon, így csókoljalak
+agyon, így… _Vadul csókolja._
+
+Palmyra. Ne harapj, Albert!
+
+Költő. Haraplak… megeszlek… mindenestül… _Folytatja._
+
+Palmyra. Ne, ne! Megfojtaszt! Megfulladok!
+
+Költő. Nem esik jól?
+
+Palmyra. De jól esik, csak…
+
+Költő _hirtelen_. Csak?
+
+Palmyra. Ülj le szépen ide mellém. Oly rég akarom ezt már neked
+megmondani. _A szájához nyul._ Nézd, vérzik a szám. Csupa vér.
+
+Költő. Lecsókolom róla! _Nekiugrik_.
+
+Palmyra. Ne, ne! Fáj! Maradj nyugton. Ez most jó alkalom megmondani,
+amit akarok. _Sírni kezd._ Olyan boldogtalan vagyok!
+
+Költő. Miért?
+
+Palmyra. Mert csak erre kellek neked.
+
+Költő. Mire?
+
+Palmyra. Csak erre az érzékiségre.
+
+Költő. Csak erre? Hát nem szeretlek?
+
+Palmyra. Szeretsz! De ahányszor együtt vagyunk, az első pillanatban
+rámveted magadat mint egy tigris. Én még veled soha egy félórát nem
+beszéltem, mindjárt nekemjössz és összeharapsz és megeszel… mikor én
+olyan boldog volnék, ha a lelkedet is érezném… Ha beszélnél velem az
+életedről, a gondolataidról, a bánatodról…
+
+Költő. A bánatomról… mikor így ülsz, hogy térdig látni ezt a szép
+lábadat, ezt a karcsut… _elébeborul_… hiszen vérbeborul a szemem, olyan
+őrjítő… _átöleli a térdét._
+
+Palmyra _sírva_. Ne, ne! Látod, ez az! Látod, csak a testemet szereted!
+_Zokogva rugdalódzik._
+
+Költő. Nézd csak, hogy rugdalódzik a kis makrancos. _Mellé ül, lefogja…_
+Ejnye, milyen erős… _dulakodik vele_… ejnye, de haragszik most. Ilyenkor
+kell megfékezni, lefogni, szerelemmel legyűrni az ilyen dühös kis
+vadmacskát! _Lefogta és csókolja._
+
+Palmyra _védekezik_. Ne, ne! Albert! Egy szót, egy jó szót… Csak
+egyszer, csak egyszer egy csöndes pillanatot, hogy a válladra hajthassam
+a fejemet… _megteszi_… mint egy szomorú gyerek, így… és most csöndesen
+beszélj velem, beszélj, taníts, oktass, nemesíts… jó akarok lenni…
+hozzád méltó… tanulni tőled… és nézd… te küzdesz az életben… annyi
+irígyed van… mondd el nekem a bajaidat, hogy vigasztalhassalak.
+
+Költő _a haját szagolva_. Milyen illatos a hajad! Valami speciális,
+vadító illata van a hajadnak. Meg kell ettől bolondulni.
+
+_Vadul megkapja a fejét, csókolja a haját._
+
+Palmyra. Ne ezt! Egy jó szót! Én meghalok abba, hogy nem lehetek a
+barátod! _Sír_. A költő… a bús versek költője nem adja a lelkét… Pedig
+azért szeretlek!
+
+Költő _közelről néz az arcába_. Mért ilyen vérpiros a szád… mért ilyen
+forró… mért ilyen duzzadt… _Vadul csókolja._
+
+Palmyra _sírva_. Az édesanyád meghalt… nem is mondtad meg. Pedig
+istenem… a könnyeidet letörölni, anyád helyett anyád lenni…
+
+Költő. Mért szomorítsalak?
+
+Palmyra. Ide se jöttél akkor.
+
+Költő. A temetés után fáradt voltam.
+
+Palmyra. Épp azért, pihenni, nálam.
+
+Költő. Pihenni, nálad? Fáradtan jönni hozzád? Te égő, forró, te piros,
+te tűzparázs, te… te… _Nekiugrik_.
+
+Palmyra _sikoltva_. Nem ez kell! Nem ez kell! Én kétségbe vagyok esve!
+Én megölöm magamat! _Keservesen zokog._
+
+Költő _nagyon érzékien_. Most… most… milyen tragikusan szép, mikor így
+zokog! Hát van-e istenibb perc, mint ezt a kis zokogó állatot csókkal
+elhallgattatni, megnyugtatni, felvidítani, felforralni… Amíg nem zokog,
+hanem sóhajt, amíg sikolt, amíg nevet… a gyönyörűségtől kacag… a könnyei
+közt sikoltva kacag… gyere, gyere… _Átöleli, a chaise longuera akarja
+dönteni._
+
+Palmyra _őszintén felzokogva_. Én megölöm magam! Én öngyilkos leszek! Én
+nem tudok így élni!
+
+Magister _int_.
+
+_A függöny összecsukódik._
+
+Magister _némán, kérdő arccal, előrelép_.
+
+Adjutáns. Őfelségének két megjegyzése van. Az első az, hogy épp abban a
+pillanatban tetszett ráereszteni a függönyt, mikor érdekes kezdett
+lenni.
+
+Magister. Azt belátom.
+
+Adjutáns. A másik az, hogy önnek ebben igaza volt, mert ezt az érzéki
+gazembert kár tovább hallgatni, ez is biztosan a mienk. Őt az örökös
+forgószél fogja rángatni szennyes örvényében, mert bűnösen szeretett.
+
+Magister. Magam is úgy vélem. De eleinte reménykedtem, mert nagyon
+szeretik a nők és ő is oly gyöngéden jött, mint az engedelem. Ha nem
+türelmetlen őfelsége, kutathatunk tovább.
+
+Adjutáns. Bátran, akár holnapig is, ha már itt vagyunk. Kutassunk addig,
+amíg egy igazi jó embert, igazán tisztát, erkölcsöset, ártatlant nem
+találunk.
+
+Magister. Nekem is ez a célom.
+
+Adjutáns. Hát gyerünk tovább.
+
+Magister _vizsgálja a földgömböt a lupéval_. Kérem alásan, volna itt egy
+erkölcsös, komoly férfi.
+
+Adjutáns. Miféle?
+
+Magister. Hivatalnok.
+
+Adjutáns. Nem rossz. Milyen hivatala van?
+
+Magister _vizsgálódva_. Postatiszt.
+
+Adjutáns. Azok egyszerű, derék emberek szoktak lenni.
+
+Magister _vizsgálódva_. Ez a főpostán ül. Vasárnap délután. Nagyon
+szeretik a főnökei. Tegnap volt a jubileuma. Ezüst evőeszközt kapott a
+kollégáitól. És egy albumot.
+
+Adjutáns. Lássuk.
+
+Magister. Otthon, vagy a hivatalban?
+
+Adjutáns. A hivatalban.
+
+Magister. Függöny!
+
+_A függöny szétválik. Postahivatal. A postás asztalánál ül és buzgón
+bélyegez leveleket. Egy nagyon-nagyon öreg, fehérszakállas, rongyos
+ember lép elébe, levelekkel a kezében._
+
+Öreg. Jónapot kívánok.
+
+Postás. Jónapot, mi tetszik?
+
+Öreg. Lehet itt ajánlott levelet feladni?
+
+Postás. Lehet. Ma vasárnap van, ma nem is lehet máshol, csak itt a
+főpostán.
+
+Öreg. Bocsánat, akkor előbb kiszuszogom magamat. Nagyon messziről jövök.
+Nyolcvankétéves vagyok. Cseléd vagyok.
+
+Postás. Isten éltesse. Na üljön le ott. _Buzgón tovább bélyegez._
+
+Öreg _leül egy székre_.
+
+Postás. Nem akar egy korty vizet?
+
+Öreg. De bizony kérnék alássan.
+
+Postás _egy pohár vizet nyujt ki neki_. Itt van, friss, most hozták.
+
+Öreg. Köszönöm szépen. _Iszik_. Isten fizesse meg.
+
+Postás. Örülök, hogy jólesett. _Visszaül a helyére, tovább bélyegez._
+Csak szuszogja ki magát. Az édesapámra gondolok, az is ilyen öreg,
+derék, munkás, szegény ember.
+
+Adjutáns _Magisterhez_. Ez nagyon tisztességes ember.
+
+Magister. Úgy látszik.
+
+Öreg _fölkel_.
+
+Postás. Nos?
+
+Öreg. Kiszuszogtam magam, kérem. Tessék kérem. Ajánlott leveleket
+hoztam.
+
+Postás. Adja ide.
+
+Öreg. Tessék. _Beadja_.
+
+Postás. Ez hat darab. Ezt így nem veszem fel.
+
+Öreg. Miért, kérem?
+
+Postás. Mert csak ötöt lehet feladni. Hathoz már consignatio kell…
+
+Öreg. Mi az a consignatio? kérem?
+
+Postás. Az egy lap papiros, egy jegyzék, amire fel kell írni a hat levél
+címzettjének a nevét és a címét, rá kell vezetni a feladó nevét,
+kiállítandó két példányban, az egyik ittmarad, a másik visszamegy.
+_Visszaadja a leveleket._
+
+Öreg. És öt levélnél ezt nem kell?
+
+Postás. Nem. Ötöt még én irok be a könyvbe.
+
+Öreg. És hatot már nem?
+
+Postás. Nem.
+
+Öreg. Miért nem?
+
+Postás. Öreg, maga egy kicsit sokat kérdez. Ez a szabály. Írja fel a
+jegyzékre a címeket és hozza vissza. Gyerünk, gyerünk.
+
+Öreg. Kérem alássan, én nem tudok írni.
+
+Postás. Hát akkor vigye vissza a feladónak és az írja fel a hat címet.
+
+Öreg. Kérem alássan, a feladó a Gellérthegy tetején lakik, oda most
+másszak fel az öreg lábammal? Éjfél lesz, mire visszaszenvedek ide.
+
+Postás. A főpostán éjjel is van inspekció.
+
+Öreg. De hát csak nem tetszik most engemet visszaküldeni a Belvárosból a
+Gellérthegyre azért a pár sor írásért?
+
+Postás. Szabály, szabály.
+
+Öreg. És ha a hatodik levelet nem én hoznám, hanem egy másik ember?
+
+Postás. Attól felvenném.
+
+Öreg. És tőlem nem veszi fel?
+
+Postás. Nem.
+
+Öreg. Miért?
+
+Postás. Mert a másik ötöt is maga hozta.
+
+Öreg. Hát tessék azt képzelni, hogy ezt az ötöt én hoztam, aztán én itt
+kimegyek az ajtón, megint begyövök, ne tessék rám visszaemlékezni és
+tessék felvenni a hatodikat külön. Tessék azt képzelni, hogy más hozta.
+
+Postás. Öregem, én nem azért vagyok itt, hogy képzeljek, hanem, hogy a
+kötelességemet teljesítsem.
+
+Öreg. De már annyi időt tetszett itt elvitatkozni, mintha azt a
+hatodikat is felvette volna.
+
+Postás. Nem az idő a fontos, hanem a szabály. Mit ellenkezik? Lássa,
+ezért nincs rend ebben az országban.
+
+Öreg. Szóval én most törjem az öreg lábomat fel a Gellérthegyre és
+vissza.
+
+Postás. Bizony törje.
+
+Öreg. És attól lesz rend ebben az országban.
+
+Postás _dühösen_. Attól, hogy az emberek a kötelességüket teljesítik!
+
+Öreg. Nahát, ha ez kötelesség…
+
+Postás. Ne pofázzon, takarodjék innen. Mások is várnak. Mars!
+
+Öreg. Nahát kérem, én visszamászok a Gellérthegyre, de azt megmondom,
+hogyha ez így van, ahogy van, akkor én megmondom, hogy kegyed micsoda.
+Kegyed kérem, kegyed egy…
+
+Adjutáns _harsányan_. Állj!
+
+Magister _intésére a függöny összecsukódik_.
+
+Adjutáns. Őfelsége óhajtja ezt a mondatot befejezni. Őfelsége
+legmagasabb véleménye szerint ez a «kegyed» egy disznó és ő itt fog
+nálunk a vörös folyóban, gőzölgő forró vérben főni és bőgni évmilliókig,
+mert zsarnokságban találtatik bűnösnek. Ez se volt sikerült választás,
+Magister!
+
+Magister. Mit csináljak, kérem? Pechünk van. Nagyon nehéz igazi jó
+embert találni. De találunk, kérem, addig nem megyünk haza, amíg nem
+találunk, még ha mindnyájan itt alszunk is. _Keresgél a lupéval._ Hopp!
+Itt van egy nagyon híres, népszerű ember, az ország jótevője, akit a
+tömegek bálványoznak… akit a nép szeret, imád…
+
+_A függöny szétválik. Színes posztóval bevont emelvényen egy szónok
+beszél._
+
+Képviselő. Polgártársaim! Én, aki egész életemet politikával töltöttem…
+
+Adjutáns _ordítva_. Elég!!!
+
+Az udvar _felháborodva_. Elég! Ne lássuk! Vissza!
+
+_Nagy felháborodás, zaj, a függöny összecsukódik. A felháborodás zaja
+csak nehezen csillapul._
+
+Magister. Bocsánatot kérek, ez nyilvánvaló tévedés volt. Ezer bocsánat!
+
+_A lárma elcsöndesedik. Ezalatt Magister tovább keresgél a lupéval._
+
+Magister _vizsgálgatva_. Kérem szépen! Egy fiatal erdész! A természet
+embere. Próbáljuk meg?
+
+Adjutáns. Lehet.
+
+Magister. Szelíd fiú. Egyszerű ember. Szerény ember. Csöndesen éldegél
+egy házikóban az erdőszélen.
+
+Adjutáns. Szeretik?
+
+Magister. A felesége imádja.
+
+Adjutáns. Szép a felesége?
+
+Magister. Se szép, se csunya. Jó arca van.
+
+Adjutáns. Nézzük meg.
+
+_A függöny szétnyílik. Pad az erdőszélen. Alkonyodik. A fa alatt ül
+János az erdész, és a felesége, a padon._
+
+Ilonka. Milyen szép este. Mindjárt nyolc óra és még világos van.
+
+János. Hosszabbodnak a napok. Itt a nyár. Szép a nyár az erdőn.
+Végtelenül szeretem az erdőt.
+
+Ilonka. Én is, mert te szereted, jó uram.
+
+János. Drága jó feleségem.
+
+Ilonka. Én édes derék uram. Téged szeretlek legjobban a világon. De
+kapsz is jó vacsorát. Olyat főztem neked, édes egy uram, hogy őfelsége a
+király is lenyalná utána a tíz ujját. De meg is érdemled, mert ma sokat
+dolgoztál. Sokfelé jártál, alig láttalak. Mit csináltál egész nap?
+
+János. Hát hogy is volt csak… hogy ki ne hagyjak valamit belőle. Reggel
+korán keltem, imádkoztam, aktákat írtam, megreggeliztem. Akkor a postára
+mentem, feladtam a pénzt az én drága jó öreg édesanyámnak, ahogy minden
+hónapban szoktam.
+
+Ilonka. Mindig azt becsültem benned a legjobban, hogy így szereted az
+édesanyádat.
+
+János. Ez az én legmélyebb érzésem, fiacskám. Az édesanyám. Áldja meg az
+isten hosszú élettel. Bizony. _Egy könnyet töröl ki szeméből._ Hát aztán
+onnan a postáról elmentem, meglátogattam a szegény öreg beteg
+vadőrünket, a Rezmegi Jánost, vittem neki egy üveg bort, egy egész fehér
+kenyeret és a sült csirkét, amit nekem sütöttél ebédre, azt odaadtam
+neki. Olyan hálás volt érte.
+
+Ilonka. Aranyból van a szíved.
+
+János. Kötelesség a betegen segíteni. Akkor megint hazanéztem, enni
+adtam a kutyának, macskának, stiglicnek, papagálynak, tengeri nyúlnak, a
+kis fehéregereknek, a leveli békának, a mókusnak, az aranyhalacskáknak
+és a selyemhernyóknak. Milyen jóízűen reggeliztek. Láttad volna.
+
+Ilonka. Azok is szeretnek téged.
+
+János. Aztán kimentem az erdőre, felmásztam a fára és visszatettem a
+madárfészket, amit a rossz gyerekek tegnap leszedtek. Hogy örültek a
+fiókáknak az öregek! Láttad volna!
+
+Ilonka. Megáld érte az isten!
+
+János. Aztán bennjártam a bírónál, megbocsátottam a vén Zsiga cigánynak,
+aki rőzsét lopott tegnap. Kibocsátottuk a kóterből. Sírva csókolt kezet
+érte. Nagyon megszántam, adtam neki egy öl fát a magunkéból és az öreg
+kockás szürke téli nadrágomat is neki adtam.
+
+Ilonka. Jól tetted, édes fiam.
+
+János. Azonkívül cipőt igértem neki.
+
+Ilonka. Mindezt azért, mert rőzsét lopott?
+
+János. Nem, angyalom, hanem azért, mert megtért bűnös és földhözragadt
+szegény ember.
+
+Adjutáns _suttogva_. Mester!
+
+Magister. Parancs?
+
+Adjutáns. Ez kitünőnek mutatkozik.
+
+Magister. Igen. Azért csak nézzük még egy kicsit.
+
+Ilonka. Hát aztán mit csináltál?
+
+János. Levelet írtam Balajkó Pistának, az iskolatársamnak, aki, tudod,
+meghívott, hogy menjünk fel hozzá Szentistvánkor Budapestre, legyünk a
+vendégei. Megírtam neki, angyalom, hogy mi nem szeretjük a bűnös, lármás
+várost, nem kell nekünk színház meg lóverseny…
+
+Ilonka. Isten ments!
+
+János. Semmiféle bűnös élvezete annak a romlott világnak. Majd csak
+megleszünk mi itt a jó isten erdeje mellett, a tiszta kék ég alatt, a
+friss patak partján, a mi tiszta szegénységünkben és harmóniánkban… az
+én hűséges hitvesemmel…
+
+Ilonka. Jól tetted, szívem.
+
+János. Na aztán, ahogy ballagok az erdőn, egyszerre csak lódobogást
+hallok… hát lassú trappban jön az úton a szépséges szép grófné az ő
+fekete lován…
+
+Adjutáns. Hopp!
+
+Magister. Parancs?
+
+Adjutáns. Figyeljünk csak!
+
+Ilonka. Alice grófné, aki szerelmes beléd. _Mosolyogva cirógatja meg._
+
+János _megcsókolja a kezét_. Bizony az, aki levélben írta, hogy
+otthagyná értem az urát… Emlékszel, hogy elszörnyűködtünk azon a ronda
+levélen?
+
+Ilonka. Pfuj! Csupa érzékiség volt!
+
+János. Milyen romlottság! Ilyen világszép fiatal asszony és meg akarja
+csalni az urát! Az isten verje meg az ilyet!
+
+Adjutáns. Bravó. Ez egyre javul!
+
+Magister. Kitünő… csak még egy kicsit nézzük…
+
+János. Hát tudod-e, mit csináltam, mikor nagymessziről megláttam a fák
+közt, hogy ő az? Mint a macska, gyorsan felmásztam egy nagy fára,
+elbujtam a sűrű lomb közé, odabujtam előle. Eltrappolt a fa alatt,
+jobbra-balra nézegetett, engem keresett, láttam jól. Aztán, hogy nem
+talált, megfordult, eltűnt, visszavágtatott a kastélyba.
+
+Ilonka _meghatottan_. Drága, jó, hűséges uram.
+
+János. Nem adnálak én téged a világ legszebb grófnéjáért sem, édes jó
+feleségem! Büszke vagyok a férfi-tisztaságomra. Nem láttam én még nőt se
+fürödni, se táncolni. Nem is fogok.
+
+Ilonka. Te drága, komoly! – Hát aztán mit csináltál?
+
+János. Templomban is voltam, imádkoztam, hogy áldja meg a jó isten
+gyermekáldással a mi házasságunkat, aztán takarékba tettem egy kis
+megspórolt pénzecskét, hiszen tudod, édesem, arra spórolok, hogy
+vehessek neked egy zöldköves gyűrűt, amire úgy vágyol…
+
+Ilonka. Köszönöm, édes uram, előre is.
+
+János. Smaragdkő lesz benne.
+
+Ilonka. Nem kell smaragd. Van egy szép, olcsó zöld kő is: a beryll. És a
+gyűrű ezüst is lehet. Nem cifrálkodni akarok én vele… Csak emléknek
+kérem, amit a koporsómba is elvigyek. Mikor kislány voltam, nálunk
+odahaza… egy pincében… egyszer kiástak egy régi, régi csontvázat…
+asszony volt. Az ujján gyűrű volt… akkor úgy sírtam… még akkor is rajta
+volt szegénykén az emlék, valakitől, akit szeretett… Csak ezért kérem
+tőled.
+
+János. Megkapod édesem. Egyelőre, hogy lásd, hogy ma is gondoltam rád,
+vettem neked a búcsún egy szép mézeskalács-szívet, aztán hazajövet olyan
+boldog voltam, hogy a halálra kellett gondolnom, – mert hogy el ne
+bízzuk magunkat, és igazi jó kereszténynek mindez itt lenn csak rút
+siralomvölgye, mert a mi igazi életünk odaát van, a másvilágon.
+
+Adjutáns. Hát kérem, ez nagyszerű.
+
+Magister. Magam is azt hiszem. Eddig semmi hiba nincs benne.
+
+Ilonka. Derék ember vagy, én édes jó uram, de kapsz is olyan rakott
+káposztát, mint senki fia ezen a világon!
+
+János _kitörő boldogsággal_. Rakott káposztát! Oh, te kedves, jó
+asszony! De nem eszünk belőle sokat, mert a falánkság bűn.
+Mértékletesség!
+
+Ilonka. Mindjárt készen lesz. Idáig hozza a szellő a szagát. Én
+csináltam.
+
+János. Aztán hogy csináltad édesem?
+
+Ilonka. Hát vettem, angyalom, egy kiló káposztát, megdinszteltem tejben.
+Egy kiló fiatal sertéshúst apróra vágtam, de nem őröltem, csak nagyon
+apróra vagdaltam, pörköltnek megcsináltam. Aztán egy csésze rizskását
+tejben megdinszteltem. Na már most a nagy lábasba tettem a káposztának a
+felét, fölibe terítettem az egész pörköltet, szépen lesimítottam, a
+fölibe teregettem a finom, puhára dinsztelt tejes rizskását, azt is
+lesimítottam, erre terítettem a káposztának a másik felét. Namár mostan
+ezt az egészet félliter jó friss vastag tejföllel nyakonöntöttem és be a
+sütőbe az egészet. Ott aztán elkezdett csöndesen suttogni, levedzeni,
+rotyogni…
+
+Adjutáns _vágyakozva kiált fel_. Jaj, jaj, de jó…
+
+_Az egész udvar nyáladzik, csettint, csámcsog, morog, élvez._
+
+Ilonka. Félóra alatt most majd egészen felrottyan, vigyáz rá a Marcsa…
+akkor megfogjuk, kivesszük, kifordítjuk, mint egy tortát, avval a
+szafttal együtt, amit kisírt magából. A tetejét körülrakjuk frissen sült
+füstölt kolbásszal…
+
+_Nagy zaj az udvar körében._
+
+Ilonka… még pedig minden kolbász mellé odatesszük azt a vékony szeletke
+finom szalonnát, ami a tepsiben együtt sült vele. Ez az én rakott
+káposztám!
+
+Adjutáns _nagy lelkesedéssel_. Bravó!!!
+
+_Óriási taps az udvar körében. Az összes ördögök morognak, vihognak,
+nyerítenek, csámcsognak és tapsolnak._
+
+Ilonka. Most pedig megyek, megnézem, hogy hányadán vagyunk evvel a jó
+vacsorával. Majd kiszólok érted, édes uram, ha az asztalra tesszük, jó
+forrón. _Elmegy balra._
+
+János _pipára gyujt_. Mily boldog nyugalom… jó kis pipa… becsületben
+eltöltött nap… csöndes este… tiszta lelkiismeret… rakott káposzta…
+
+Magister _gyorsan, izgatottan, suttogva az Adjutánshoz_. Kérném
+jelenteni Őfelségének, hogy én ebben semmi hibát nem találok,
+alkalmasnak tartom, nagyon ajánlom.
+
+Adjutáns. Őfelsége helyesli az ön nézetét.
+
+Magister. Hát akkor, kérem, én ezt az embert megfogatom és lehozatom.
+Ezen fogjuk kipróbálni a gépet.
+
+Adjutáns. Őfelsége beleegyezik.
+
+Magister _tapsol_. Calcabrina! Alichino!
+
+_Calcabrina és Alichino előugrik._
+
+Magister. Nagy fekete gallért a nyakatok köré! _Megtörténik_. Érte
+mentek… _a képre mutat,_… oda, ni… jobbról-balról óvatosan
+közrefogjátok… megragadjátok, ide lehurcoljátok. Egykettő!
+
+_Calcabrina és Alichino, az egyik balra, a másik jobbra, kiszáguld._
+
+János _boldog arckifejezéssel üldögél, pipázgat, közben halkan ezt
+mondja:_ Beatus ille… qui… procul… negotiis… _Szeliden dudolgatni kezd._
+
+_Calcabrina és Alichino nagy fekete köpenygallérba burkolózva, lopózva
+jelenik meg fenn a képen, jobbról az egyik, balról a másik. Egyszerre
+csak nekiugranak Jánosnak és felrántják a padról._
+
+János _rémülten_. Mi az?! Gazemberek! Segítség! Rablók! Vadorzók!
+
+Calcabrina. Ne ordíts!
+
+Alichino. Velünk jössz!
+
+János. Rablók! Segítség! Mit akartok tőlem!
+
+Calcabrina. Ne ordíts! _Huzzák jobbfelé._
+
+János. Hova hurcoltok?! Segítség!!!
+
+Alichino. Tömd be a száját!
+
+Calcabrina _betömi János száját, hirtelen_.
+
+János _betömött szájjal fojtottan ordít_.
+
+Calcabrina. Fogd meg!
+
+Alichino. Fogom!
+
+Calcabrina. Vigyük!
+
+Alichino. Gyerünk!
+
+_Elhurcolják jobbra. A szín üresen marad. Messziről még hallani ordítani
+Jánost, egyre elhalóbban, aztán csönd._
+
+Magister _int, a fekete függöny összecsukódik, ő előlép. A színpad
+kivilágosodik._ Felséges uram, magas minisztérium, most Calcabrina és
+Alichino lehozza ide hozzánk ezt az embert, akit, úgy látom, mindnyájan
+elég ártatlannak, romlatlannak, jónak, becsületesnek találtunk arra,
+hogy rajta próbáljuk ki találmányomat, az emberrontó vörös malmot, a
+Corruptor Magnust. Az erdész úr azonban emberlábon jár, bármily hévvel
+rángatják is fürge ördögei. Miután az erdő széle, ahol őt látni
+szerencsénk volt, a pokolnak ettől a pontjától
+egybilliónyolcszázhetvennégyezermillióhatszázötvenhatezer kilométernyire
+fekszik, – tekintve Calcabrina és Alichino erős rángatását, – még mindig
+legalább tíz-tizenkét percnyi időt kell adnunk nekik arra, míg vele
+ideérnek. Nagyon kérném Őfelségét és magas kíséretét, hogy erre a rövid
+időre a bemutatásban szünetet méltóztassanak elrendelni, s azalatt talán
+a büffébe fáradni, ahol könnyű és kellemes sandvichekről és hűsítő
+italokról bátorkodtam gondoskodni. Tíz perc mulva megjön a kísérleti
+ember és akkor megkezdődhetik a találmány részletes bemutatása.
+_Meghajol_.
+
+_Zene harsan fel a színfalak mögött, – az iménti Ördöghimnusz – a Sátán
+és kísérete felmegy a lépcsőn a színpadra._ _Magister a középen áll és
+mélyen meghajolva balfelé mutat. Az udvar zeneszóra lassan kivonul
+balra. Magister utolsónak marad. Az összes többi ördögök a színpad
+jobbsarkában kuporognak, elől._
+
+Magister _fölegyenesedve, az ördögeihez, boldogan._ Gyerekek, eddig
+minden kitünően megy! Tíz perc szünet!
+
+_Az ördögök mind kitódulnak jobbra, Magister futva siet az udvar után
+balra._
+
+_Függöny_.
+
+
+
+
+MÁSODIK RÉSZ.
+
+_Mikor a függöny felgördül, hasonló színpadot látunk, mint az első
+felvonásban. A különbség csak az, hogy jobbról-balról, egészen elől,
+keskeny, magasba nyuló vasszerkezetek látszanak, s a háttérben, pontosan
+az első felvonásbeli fekete függöny helyén vérvörös függöny van._
+
+
+I. KÉP.
+
+_Jobbról besiet Draghignazzo, balról ugyanakkor a Magister. A színpad
+közepén találkoznak._
+
+Magister. Nos?
+
+Draghignazzo. Megjöttek.
+
+Magister. Sértetlenül hozták ide? Nem történt az úton semmi baja?
+
+Draghignazzo. Nem. Azt mondják, nem igen akart jönni, hát a hátukra
+vették.
+
+Magister. A szép régi ördögtradició! Most hol vannak!
+
+Draghignazzo. A tornácon. Várják parancsaidat.
+
+Magister. Vigyék a laboratóriumba, vizsgálják meg, vegyék fel róla a
+kellő adatokat.
+
+Draghignazzo. Már ez is megtörtént, mester. Minden rendben van.
+
+Magister. Akkor megkezdődik a munka. Menj, várjatok parancsra.
+
+Draghignazzo _jobbra kiszalad_.
+
+Magister _balra megy, kikiált a színfalak mögé._ Jelentem felségteknek,
+hogy a kísérleti ember megérkezett. Ha nincs kifogásuk, méltóztassanak
+helyeiket elfoglalni.
+
+_Künn megszólal az Ördöghimnusz, az udvar bevonul a színpadra, a lépcsőn
+lemegy a zenekarba és elfoglalja helyét. A zene elhallgat._
+
+Magister _tapsol_. Fel a függönyt!
+
+_A vörös függöny felemelkedik. Látjuk a gépet. Lomhán fordul a
+lendkereke. Sistereg,_ _zug. Kéményeiből halvány, izzó füst száll. Kékes
+villanyszikrák pattognak fölötte._
+
+[Illustration]
+
+Magister _büszkén mutat rá_. Íme a malom, felség!
+
+Adjutáns _rövidke szünet után, mely alatt az udvar megbámulta a gépet._
+Őfelsége véleménye szerint a gép külseje impozáns.
+
+_A gépen, már akkor, mikor a vörös függöny felhúzódott, láthatóak voltak
+őrhelyeiken Libicocco, Ciriatto, Farfarello és Barbariccia. Hajladoznak,
+olajoznak, lassan mozognak a gépen, mint gépkezelő munkások._
+
+Magister. Köszönöm. Gondoskodni fogunk, hogy őfelsége a gép belsejét is
+láthassa. Sorba ki fogjuk nyitogatni a gépezetet takaró vaslemezeket,
+bele fogunk látni a szívébe a malomnak, s őfelsége figyelemmel kísérheti
+a gépezet működését. _Harsányan kiált._ Rubicante!
+
+Rubicante _jobbról megjelenik, parancsra vár._
+
+Magister. A babákat!
+
+_A babák menete, Mima kivételével jobbról_ _bevonul, Scarmiglione és
+Cagnazzo kíséri őket. A babák megállanak a gép előtt._
+
+Magister _vezényelve_. Be a malomba!
+
+Scarmiglione. Mind a helyére!
+
+Cagnazzo. Mozduljatok, előre!
+
+_A babák felmennek a gépre és annak titkos nyílásaiban egyszerre mind
+eltünnek._
+
+Scarmiglione _miután a babák eltüntek, felszalad a gépre, elfoglalja
+kijelölt őrhelyét._
+
+Cagnazzo _miután a babák eltüntek, felszalad a gépre, elfoglalja
+kijelölt őrhelyét._
+
+Magister _harsányan kiált_. Hozzátok be Mimát!
+
+Mima _jobbról megjelenik, Rubicante és Graffiacane kíséretében. Megáll a
+színpad közepén._
+
+Magister. A helyére!
+
+Graffiacane. A helyedre!
+
+Rubicante. Éledj! Mozdulj!
+
+Mima _lassan felmegy a gépre, egy pillanatra megáll egy titkos nyílás
+előtt, majd hirtelen eltünik a nyílásban._
+
+Graffiacane _felszalad a gépre, elfoglalja őrhelyét._
+
+Rubicante _felszalad a gépmesteri hídra_.
+
+_Meglehetős sötét van a színpadon. A gép már elcsöndesedett, most lassan
+jár, nesztelenül._
+
+Magister _harsányan_. Felség, most, hogy úgy mondjam, meg van töltve a
+gép. Most benne vannak a kövek a malomban. _Vezényelve_. Munkások!
+Mindenki a helyén van?
+
+A gépen levők. Igen!
+
+Magister. Vigyázz! Csönd és figyelem! _Pillanatnyi szünet után._ Jöhet
+az ember!
+
+_Calcabrina és Alichino behozza Jánost, aki nem szívesen jön, rémült és
+csökönyös. Hármuk mögött jön Malacoda, aktákkal a kezében._
+
+János _rémülten_. Jaj, jaj, végem van! Édes uramisten, hova jutottam!
+
+Calcabrina. Csönd!
+
+Alichino. Kuss!
+
+János. Édes uramisten, hol vagyok!
+
+Magister. Ön ugyan mástól kérdezi, de majd én fogok felelni: a pokolban
+van.
+
+János. Jaj, jaj, isten segíts!
+
+Magister. Ne féljen, ne ordítson, ne fohászkodjék. Egy óra mulva otthon
+lesz a rakott káposztánál.
+
+János. De hát mit akarnak velem? Miért hurcoltak ide? Ébren vagyok, vagy
+álmodom? Élek, vagy meghaltam?!
+
+Magister. Legyen szíves befogni a száját. Ne legyen kíváncsi.
+
+János _siránkozik_.
+
+Magister. Ha ön nem hajlandó befogni a száját, befogjuk mi. Fogjátok be
+a száját!
+
+_Calcabrina és Alichino megkapják, kezükkel betapasztják a száját, János
+elhallgat._
+
+Magister. Malacoda! Megvizsgáltátok?
+
+Malacoda _előlép_. Igen, mester. _Átadja neki az aktákat, sorban._ Ez
+itt a Röntgenképe. Ez a vérnyomás-vizsgálata. Ez a Wassermann-lelete. Ez
+a nedveinek vegyvizsgálata. Ez a hőfoka. Ezek az electrocardiogrammjai.
+_A csomó többi részét is átadja._ És ez is mind vizsgálati eredmény.
+
+Magister _igen gyorsan nézegeti, lapozgatja az aktákat._ A Röntgen-képen
+egy kis szívtágulás látható. _Felkiált a gépre._ Szívmozgató áramok
+száztizennégyről száztizenötre! _Tovább lapoz az akták közt._ Átlagos
+hőmérséklet… szóval melegvérű ember… _Felkiált a gépre._ Hűtőkészülék
+negyvenöt! _Lapoz_. Vérnyomás… igen… _Felkiált a gépre._ Kis turbina
+vissza, kettő és egynegyedre! _Aktába néz._ Wassermann negatív.
+_Felkiált a gépre_. Higanyoszlopot kikapcsolni. _Gyorsan átlapozza a
+hátralevő aktákat._ A többi nem lényeges. _Visszaadja Malacodának az
+aktákat._
+
+Malacoda _hátrahúzódik és láthatatlan kéznek kiadja a színpadról az
+aktacsomót._
+
+Magister _a két ördöghöz, aki Jánost fogja._ Eresszétek el! _Calcabrina
+és Alichino elereszti Jánost, és mind a kettő felszalad a gépre,
+elfoglalja őrhelyét._
+
+Magister. Figyeljetek jól. Mindenki a helyén van?
+
+Mindazok, akik a gépen vannak. Igen!
+
+Magister. Felséges uram, most az következik, hogy a gépet be kell
+igazítanunk ennek az úrnak az egyénisége szerint. Most úgyszólván
+mértéket veszünk róla. _Felkiált a gépre._ Vigyázz!
+
+Mindazok, akik a gépen vannak. Kész!
+
+Magister _Jánoshoz_. Hány éves?
+
+János. Harminckettő.
+
+Magister _a gépre_. Áttétel huszonhét, tizennyolc! _Jánoshoz_. Sík
+földön született, vagy hegyen?
+
+János. Alföldön.
+
+Magister _a gépre_. Légritkaság kettő! – Vallásos?
+
+János. Igen.
+
+Magister. Turbina nyolc, át az ötre! – Szereti a pénzt?
+
+János. Hát… Jó ha van.
+
+Magister. Váltócsap tizennégy! – Szülei élnek?
+
+János. Az édesanyám.
+
+Magister. Szereti?
+
+János. A legjobban a világon.
+
+Magister. Főáram, nagykör, negyven! – Volt Párizsban?
+
+János. Soha.
+
+Magister. Négyes kapcsoló, hatezer ampére! – Jó tanuló volt?
+
+János. Tiszta kitünő.
+
+Magister. Hatos át a kettőre! – Volt szerelmes?
+
+János. Szerelem… hát kérem…
+
+Magister. Ne dadogjon. Volt szerelmes? Sírás, csók, ablak alatt séta,
+fájdalom, öröm, levél, ágy, vágy?…
+
+János. Nem, kérem.
+
+Magister. Ön a fára mászott a szép grófné előtt.
+
+János. Igen, kérem.
+
+Magister. Miért tette ezt? Nem bizott az érzékeiben?
+
+János. Hát… kérem… emberek vagyunk… ami biztos, az biztos.
+
+Magister. Félt az érzékeitől.
+
+János. A bujasággal nem harcolni kell, hanem futni előle. Az egyházatyák
+is ezt tanítják. A bibliai József is futva maradt tisztán.
+
+Magister _felszól a gépre_. A kompresszorok be! A nagy kazán alá
+tizenhatezer kalória! – Ön a feleségének zöldköves gyűrűt igért.
+
+János. Igen.
+
+Magister. Köszönöm, készen vagyunk. _Az udvarhoz._ Ha parancsolják,
+elkezdhetjük.
+
+Adjutáns. Méltóztassék!
+
+Rubicante _telefonál fenn a gépen_. A nagy kazán alá tizenhatezer
+kalória.
+
+Malacoda. Kompresszorok rendben?
+
+Rubicante. Rendben.
+
+Magister. Malacoda, a munkazubbonyomat! _Leveti a frakkját._
+
+Malacoda _láthatatlan kéztől hosszú, vérvörös munkaköpenyt vesz át és
+felsegíti a Magisterre. A frakkot kiadja a színpadról._
+
+Magister. Fogd meg!
+
+Malacoda _megfogja János karját_.
+
+Magister _felszalad a gépre, a gépmesteri hídra, a kapcsolótáblához._
+Még csak egyet, felséges uram! A gépen igen érzékeny jelzőkészülék van.
+Egy nagy csengő. Ahányszor az ember, akit a gépbe teszünk, rosszat
+cselekszik, a csengő automatikusan megszólal. Minden aljasságra
+megkondul. Ezért neveztem el _aljasságjelzőnek_. Méltóztassék figyelni,
+azonnal be is mutatom egy példával, hogy hogyan működik. Malacoda!
+
+Malacoda. Parancs, mester!
+
+Magister. Mondj egy mondatot, amelynek a végén valami aljasság van.
+Várj. Belekapcsollak a sugárba. _Rávilágít._
+
+Malacoda. A szülék felnevelik a gyermeket, testi és lelki táplálékot
+adnak neki, de ha a gyermek felnő és eltávozik a szülei házból, ha
+érdeke úgy követeli, bátran fordulhat szülei ellen is, mert érdeke ellen
+senkisem tartozik tisztelni apját és anyját. _Megkondul a jelzőharang._
+
+Magister. Kifogástalanul működik. _Leveszi Malacodáról a fénysugarat._
+Tehát indulunk. Rubicante! Play?
+
+Rubicante _aki a gép másik oldalán, a másik kapcsolótáblánál áll._
+Ready!
+
+Magister. Bekapcsolás!
+
+_A gépen levő munkásördögök mind megmozdulnak és a géphez nyulnak._
+
+Magister _harsányan vezényelve_. Fütők, előre!
+
+_Jobbról-balról beszalad a színpadra hat-hat, összesen tizenkét apró
+ördögfióka. Vérvörösbe öltözött kis gépészinasok. Néhányan kis
+vastalicskán szenet tolnak be. Akiknek közülük nincs talicskájuk,
+felszaladnak a gépre és a két nagy kémény alatt sorban egymás mellé
+kuporodnak, úgy ülnek ott, mint madarak az ágon. Halványan izzó piros
+fény világítja meg őket. Rubicante «nyisd ki» vezényszavára a
+talicskások egyszerre ugyanabban a pillanatban nyitják ki a kis
+vasajtókat, melyek mögül a tűztorkokból rettenetes tűz világít ki.
+Egy-egy lapát szenet dobnak a torkokba. Aztán hirtelen, Rubicante «csukd
+be» vezényszavára egyszerre becsapják a vasajtókat. Elfoglalják kijelölt
+helyeiket, lekuporodnak talicskájuk mellé._
+
+Fiókák _karban, valamennyien_.
+
+  Dohog a tűz,
+  Lobog a tűz,
+  Robog a tűz,
+  Hejj! Hejj!
+
+_Kórusban visítanak._
+
+Magister _harsányan vezényelve_. Indulunk! Vigyázz! Előre! _Nagyot
+mozdít egy emeltyúkaron._
+
+_A gép megindul. Pattog, szikrázik, füstöl, sistereg, dübörög. A nagy
+lendkerék lassan, lustán fordul. Színes fénysugarak villognak a gép
+különböző részein. Ez az egész zaj és mozgás lassan elcsöndesedik és
+meglassudik_
+
+János _rémülten bámulva ezt_. Jaj, jaj! Uram segíts
+
+Magister _harsányan_. Fogd meg! Fel a malomra!
+
+Malacoda _megragadja a rémüldöző Jánost, bal szélről a gép talapzatára,
+az emelvényre állítja. Ő maga felszalad a gépre, a Magister mellé._
+
+_Meglehetős sötét van a színpadon. A gép elcsöndesedik, lassan jár. A
+munkásördögök mozdulatlanul állnak helyeiken, csak Magister, Malacoda és
+Rubicante dolgozik, igen kis mozdulatokkal, fenn a kapcsolók, emeltyűk,
+kerekek közt._
+
+
+II. KÉP.
+
+_A gép bal szélső vas fedő-táblája nagy dübörgéssel eltolódik helyéből.
+Helyén világítani, majd kápráztatón kezd ragyogni, szikrázni egy
+ékszerészkirakat._
+
+János _bámulva nézi ezt, előtte áll_. Szent isten, mi ez… Nézd csak már
+no! _Olvassa a felírást._ «Ékszerész…» _Bámulja a kirakatot._
+Hatvanmillió… nyakék… fülbevaló… hetvenmillió… gyémánt, arany, zafir,
+topáz… gyűrű… húszmillió… gyöngy… az is gyöngy… kétszázmillió… fekete
+gyöngy… háromszázmillió… Hogy ragyog! Nézni se birom. Az embernek
+belefájdul a szeme. Jaj de fényes, de gyönyörű. Höj, haj… smaragdgyűrű…
+zöldköves smaragdgyűrű… és mennyi! Egész sor. És még egy sor. Kettő,
+három, hat, nyolc sor. Mind csupa zöldköves gyűrű. Jaj ha ezt látnád,
+édes Ilonkám! Éppen ilyet akartam venni neked édesem! De hát hol veszi
+az ember a pénzt az ilyesmihez! Hogy örülnél neki édes Ilonkám, drága jó
+feleségem! Tizenhárommillió. Harmincnégymillió. Hát ha száz évig
+dolgozom is… Lesz nekem valaha tizenhárommillióm, hogy ezt megvehessem
+neked? De fáj érte a szívem. Hát lehet ennyi pénzt keresni? Hát lehet
+valaha ennyi pénzhez jutni!
+
+Magister _harsányan_. Igenis, lehet! _Nekifekszik a gépezetnek._ Áttétel
+tizennégy! Kapcsold!
+
+Rubicante. Kész!
+
+Magister. Lassan fordítsd. Lassan indítsd. Sötétben bocsásd rá az
+áramot. Lassú átmenettel a fénysugarat. Nagyon ügyelj a finom
+hanglemezekre.
+
+Rubicante. Úgy vigyázok rájuk, mester, mint a szemem világára.
+
+Magister. Megvan?
+
+Rubicante. Parancs szerint.
+
+Magister. Vigyázz. Előre! _Berregés, dörgés._
+
+_A kép hirtelen elsötétül. Dübörgés._
+
+
+III. KÉP.
+
+_A gépnek az ékszerészkirakat mellett levő része megnyílik és
+baccarat-asztal ugrik onnan elő. Zöldfényű lámpa világít. Körben állnak
+frakkos játékosok._
+
+Croupier. Mindenki tett? Nincs tovább.
+
+Első játékos. Kérek!
+
+_Kártya repül._
+
+Első játékos. Kilenc!
+
+Croupier _a háta mögött álló Jánoshoz_. Ön nyert. _Pénzt olvas._ Öt,
+hat, hét, nyolc, tíz és tíz, az húszmillió. _Nagy köteg pénzt nyom a
+markába._
+
+János. Én, kérem? Hát mi ez?
+
+Croupier _miközben a többi játékosnak is fizet._ Ön megnyerte a tétet,
+ne kérdezzen annyit. Gyerünk tovább. Tessék tenni. Mindenki tett?
+
+János. Dehát én ezt mért kaptam, kérem? Ez nekem nem jár! _Visszadobja a
+pénzköteget az asztalra._
+
+Játékosok. Psszt!
+
+Croupier. Mindenki tett, nincs tovább!
+
+Első játékos. Kilenc!
+
+Croupier. Nyert. _Jánoshoz, újra pénzt olvasva._ Ön megtette az egész
+húszmilliót. Ön ismét nyert. _Fizet neki._ Húsz, harminc, és tíz, az
+negyven. Tessék. _Dupla köteget nyom a markába. A többi játékosnak
+tovább fizet._ Huszonöt… hatvan… tessék.
+
+János _csodálkozva_. Negyvenmillió! Dehát kéremalássan…
+
+Croupier _türelmetlenül_. Ne tessék zavarni a játékot, tessék csöndben
+maradni. _A játékosoknak tovább fizet._ Nyolcvanöt, tizenhat…
+
+János. Dehát kérem, én nem akarok kártyázni! Minek tömik belém ezt az
+istentelen sok pénzt! Itt van, egyétek meg! _Az újabb köteget is
+visszadobja az asztalra._
+
+Első játékos. Kilenc!
+
+Croupier _Jánoshoz_. Ön megint nyert!
+
+Második játékos. Kitünően játszik!
+
+Első játékos. Merészen játszik!
+
+Croupier _pénzt olvas_. Negyven és negyven… nyolcvanmillió! _János
+markába_ _nyomja_. Gyűrű, smaragdgyűrű, nyolcvanmillió, Ilonka. _A
+játékosokhoz._ Tessék tenni! _A szín lassan sötétedik._ Mindenki tett?
+_Sötét van, az egész látomány eltünik._ Mindenki tett? Nincs tovább.
+
+_Sötét van, csak Jánost látni halványan megvilágítva, amint ott áll, két
+kezében két hatalmas köteg bankóval._
+
+_A lendkerék szikrázik és fordul._
+
+János _ezalatt_. Milliók… milliók… Hogy történt ez? Mi történik itt
+velem? A fejem forró. A szám kiszárad. A kezem reszket. És ez a csomó
+pénz. Milliók…
+
+
+IV. KÉP.
+
+_A gépnek János közvetlen közelében levő vasfedője nagy dübörgéssel
+kinyílik. Aranybrokátos szalónfal egy darabkája látszik, melyen
+aranyozott falikar ragyogva világít. Arany fotelben ül Mima, dekoltálva,
+isteni szépen, legyezi magát. János bambán áll mellette, két kezében a
+pénzkötegekkel._
+
+Mima _mintha egy beszélgetést folytatna_. Nincs igazad, édes szívem. A
+pénz nem piszkolja be a szerelmet. Igen, volt idő a multban, mikor pénz
+és szerelem két külön dolog volt. De ma… mikor egy asszonynak csakhogy
+_tiszta_ lehessen, milliók kellenek… És lásd, én imádlak, szeretlek… és
+az uram szegény, neki nincsenek meg az anyagi eszközei, hogy engem, aki
+szép és fiatal vagyok, méltón lásson el… És tudod, hogy őt gyűlölöm, és
+téged szeretlek, mert tiszta vagy, romlatlan, erős és szenvedélyes, mint
+egy lovag… te forró szerelmem, te… hát bánom én, hogy pénzt adsz, hát
+kevésbé szeretlek azért? Hiszen ugyis arra költeném, hogy neked tessem,
+violaszín fátyolharisnyára… habos ingre… selyemköntösökre… amiket
+leszaggass rólam… hogy elcsábítsalak végre… hogy megtörjelek végre, hogy
+felgyújtsalak ebből a férfi-szüzességedből… te drága… Ne resteld, add
+ide azt a pénzt.
+
+János. Nekem nem kell. Nem is az enyém. Ha úgy vágyódik rá… boldog
+vagyok, hogy segíthetek az embertársamon. _Mind a két köteg pénzt átadja
+neki._
+
+Mima. Oh, köszönöm, köszönöm! _A keblébe rejti a pénzt._ Tudom, hogy nem
+szerelemből adod. Nem szeretsz. Jóságból adod. Még nem szeretsz. De ezen
+a pénzen megveszlek. Szeretni fogsz.
+
+János. Mindenkit szeretni kell, aki szenved.
+
+Mima _feláll_. Engedd meg, hogy megköszönjem.
+
+János. Már megköszönte.
+
+Mima _kezet akar neki csókolni_. Te jóságos!
+
+János _elhúzza kezét_. Ugyan! Férfinak… kezetcsókolni!
+
+Mima. Hát a homlokodat. _Közeledik hozzá._
+
+János. Nem jár érte semmi, még egy szó sem.
+
+Mima _idegesen_. De nekem kell, hogy egy csókkal köszönjem meg. Ne alázz
+meg!
+
+János. Nem… az bűn!
+
+Mima. A hálának a csókja bűn? Megalázol. Fájdalmat okozol. Pénzt adtál
+és megvetsz. Nem vagyok testvéred, akivel jót tettél?
+
+János. Testvérem. Istenem… hol vagyok?… Mi ez?
+
+Mima. Megalázol?
+
+János. Nem… nem.
+
+Mima _homlokon csókolja_. Köszönöm, köszönöm, hogy a méltóságomat
+visszaadtad. _Megcsókolja a szemét._ A szemedet… azt a szomorú, szép
+szemedet…
+
+János _védekezve_. Ne, ne… elég…
+
+Mima _csókolja_. Nem, nem elég! Nekem nem elég! A szádat! _Megcsókolja a
+száját._
+
+János. Istenem! Megégetsz! Mi ez?
+
+Mima _csókolja_. Szeretlek… csókollak… végre csókollak… szeress engem…
+
+János. Szikrázik az ajkad! Megégetsz!
+
+Mima. Csókollak! Forróbban csókolok, mint a feleséged?
+
+János. Oh! _Fájdalmasan kiált fel._ Jaj, a feleségem!
+
+Magister _kárörvendően, harsányan_. Most mássz a fára, ha tudsz!
+
+Fiókák _kórusban visítanak_. Hejj! Hejj!
+
+Mima. Ne gondolj a feleségedre. Részegedj meg a számtól. Érzem, hogy
+ízlik, te szemérmes férfi, te… ölelj meg. Oh, de forró a szád!
+
+János. Bocsáss el! Meggyulladok!
+
+Mima. Égsz már. Olyan vagy mint a tűz. Kívánsz? Nagyon kívánsz?
+
+János. Oh milyen rettenetes bűn! Ki vagy te? Megcsaltál! Befontál. A
+jóságommal visszaéltél… nem vagy hálás… csupa érzékiség vagy!
+
+Mima _érzékien_. Kívánsz?
+
+János _kínlódva, lihegve_. Nem!
+
+Mima. Ne hazudj! Hazudni bűn. Kívánsz?
+
+János _fájdalmasan kiált fel_. Istenem, de magamra hagytál!
+
+Mima. Kívánsz?
+
+János. Kívánlak! Most, ebben a percben igen… de tudom, hogy bűn… hogy
+meg fogom bánni… csak a testem kíván… most, ebben a percben… a bűnös
+testem!
+
+Mima _kacéran_. Szebb vagyok mint a feleséged! Na hazudj!
+
+János. Szebb vagy.
+
+Mima. Forróbb vagyok.
+
+János. Forróbb vagy.
+
+Mima. Izgatóbb vagyok! Ne hazudj!
+
+János. Megbolondítasz!
+
+Mima. Te forró legény!… Na? Kell még a feleséged? Kell most a feleséged?
+Ne hazudj!
+
+János. Most… most nem kell… most… most csak te…
+
+Mima. Most megcsalod!
+
+János. Megcsalom! Megcsalom! _Vadul megcsókolja._
+
+_Megkondul a jelzőharang._
+
+Magister _fenn a gépen_. Hurráh! Az első rosszaság!
+
+Fiókák. Hejj! Hejj!
+
+Magister. Rakjatok a tűzre!
+
+Rubicante. Nyisd ki!
+
+_Talicskások és a többi fiókák, akik a tűztorkok közelében vannak
+elhelyezve, raknak a tűzre._
+
+_Ezalatt tart a nagy, néma csók._
+
+Rubicante. Csukd be! _Hatalmas csörrenéssel csapódnak be a vasajtók._
+
+_Csönd._
+
+Mima _miután szétváltak egymástól_. Ha tisztességes ember vagy, elhagyod
+a feleségedet.
+
+János. Nem… azt nem…
+
+Mima. Tudod milyen aljasság az, együtt élni egy nővel, ha az ember mást
+szeret?
+
+János. Ne bolondíts!
+
+Mima. Ilyen aljasságot akarsz elkövetni? Hogy fogsz a szemébe nézni?
+Hogy fogsz az ágyába feküdni? Birod azt? Elhagyod! Elhagyod!
+
+János _fájdalommal_. Elhagyom…
+
+Mima. Mert szeretsz.
+
+János. Soha… ilyen égőt… ilyen illatosat… ilyen bűnöset nem öleltem. Te
+boszorkány. A nyelved mint a gyík… a hajad, mint a napsütött bazsalikom
+illata a réten… forró nyári délben… meleg és édes…
+
+Mima. És édesem… sok pénzt hoztál, rengeteget hoztál, nyolcvanmilliót…
+
+János. Már meg is olvastad?
+
+Mima. Mialatt olyan hosszan csókoltál… jaj de jó volt… mialatt az a
+hosszú csók volt… itt a keblemen gyorsan megolvastam. De szerelmem, ez
+kevés. Még kell. Sok kell.
+
+János. Hozok még!
+
+Mima. Hol veszed?
+
+János. Ott, ahol ezt vettem. A kártyaasztalon. _Szenvedéllyel_. Megyek
+vissza… nyerni… milliókat… neked!
+
+Mima _diadalmasan_. Kártyázni mégy?
+
+János. Kártyázni megyek!
+
+_Kondul a jelzőharang._
+
+Magister. Hurráh!
+
+Fiókák. Hejj!
+
+Mima. Na most menj, menj, szívem, szent isten, minden pillanatban jöhet
+az uram!
+
+János _elbódul_. Még csak egy csókot. Még ölelj meg egyszer. Nem tudok
+elválni tőled.
+
+_Nagy csók._
+
+
+V. KÉP.
+
+_Még egy vasfedő nyílik, ezáltal a szoba megnagyobbodik, függöny
+látszik. A függöny mögül megjelenik Alfonz, csinos, elegáns, hideg és
+gonoszarcu fiatal férfi. Vár, míg a nagy csók véget ér. János meglátja
+és harcrakészen néz rá._
+
+Alfonz. Bravó! Ez szép, forró, őszinte csók volt!
+
+János _izgalommal_. Ön a férje?
+
+Mima _gyorsan_. Hála istennek, nem. Még csak az kellett volna. Ez a
+legjobb barátom. _Szenvedélyesen_. A legjobb barátom. _Bemutatja_.
+Alfonz!
+
+_János kezet fog Alfonzzal._
+
+Mina. Szeresd Alfonzot, édesem, szeresd nagyon. Hogy jöttél be ilyen
+titokban?
+
+Alfonz. Hátul, a tapétaajtón.
+
+Mima. Hogy megijesztettél. _Jánoshoz_. Szeresd Alfonzot, ő neked is jó
+barátod lesz.
+
+János. Én mindenkit szeretek.
+
+Mima. Én nem. De őt szeretem. Ő minden bajból mindig ki fog segíteni
+bennünket. Ő gonosz, okos, ügyes, hideg, aljas és szép.
+
+Alfonz. Ön most a szeretője a nagyságos asszonynak?
+
+János. Én őt sajnáltam és ő felkorbácsolta az érzékeimet. Azt a piszkos
+szót visszautasítom!
+
+Alfonz. Szereti.
+
+János. Most igen.
+
+Mima _elejti a pénzköteget_. Jaj! Leesett a pénzem.
+
+_Mind a hárman lehajolnak a pénzért._
+
+Alfonz. Milliók és milliók. Ezt a sok pénzt ön adta neki?
+
+Mima _igen gyorsan_. Nem ő adta, nem tőle van. Esküszöm.
+
+János. De igen, én adtam.
+
+Mima _szemrehányóan_. János!
+
+János. Nem hazudhatom.
+
+Alfonz. Nem hazudhatik?
+
+János _határozottan_. Nem.
+
+Alfonz. Inkább lovagiatlanul közhírré teszi, hogy pénzel egy férjes
+asszonyt?
+
+János. Tiszta érzéssel adtam. Nem akarok érte semmit. Hazudni pedig nem
+tudok.
+
+Mima. Majd megtanulsz, ha engem akarsz szeretni!
+
+_Élesen szólal meg az előszobacsengő._
+
+Mima _rémülten_. Csöngettek! Ez az uram! Bujj el!
+
+János. Nem bujok el, mert nem vétettem semmit.
+
+_Ujabb csöngetés._
+
+Mima. Bújj el, az istenért, tönkre akarsz tenni? Alfonz, segíts!
+
+Alfonz. Jőjjön ide a függöny mögé… _Megfogja a karját, hátrahúzza a
+homályba._
+
+
+VI. KÉP.
+
+_A gép bal szélső vasfedője elmozdult helyéből és helyén világítani kezd
+egy előszobaajtó üvegje. Az üveg mögött látni a férj árnyékát. A szín
+jobbszéléről az emelvényen végigsiet egy szobalány és kinyitja ezt az
+előszobaajtót._
+
+Férj _belép_. _Haragosan_. Meddig kell csöngetnem, hogy kinyissa?
+
+Szobalány. Mindjárt jöttem, nagyságos úr.
+
+Férj. Mit csinálnak itt velem? A kulcsot nem akarják ideadni, váratnak
+az ajtó előtt. Mi folyik itten? Mi történik itt?
+
+Szobalány _sírvafakad_. Én nem tehetek róla, nagyságos úr. _Sírva megy
+el balfelé, eltünik a gép egy sötét oldalnyílásában._
+
+_Az előszobaajtó elsötétedik._
+
+Férj _Mima felé megy_.
+
+Mima _hamisan, tettetett közvetlenséggel_. Jóestét édesem. Te csöngettél
+olyan sokáig?
+
+Férj _izgatottan_. Miért nem nyitjátok ki rögtön az ajtót?
+
+Mima. Ne légy oly ideges, te engem agyonkínozol, én megölöm magamat.
+
+Férj. Mit várattok az ajtó előtt? Mi történik itt? Hetek óta történik
+itt valami a házamban! Érzem, szagolom, tudom. Te megváltoztál.
+Nyugtalan vagy. Sose vagy itthon. És ruhák, új ruhák, harisnyák! Egy
+szegény ember felesége izgató selyemharisnyákban!
+
+Mima. Te bolond vagy! Kikérem magamnak! _A lábát mutatja._ Ez a rongy?
+Ez műselyem! Mercerizált pamut!
+
+Férj. Ez igazi selyem!
+
+Mima. Esküszöm boldogságomra, az életemre, a te boldogságodra és
+életedre, hogy műselyem. Te bolond vagy. Én ezt nem fogom türni.
+
+Férj. Hallgass! Most is ez a tétova nézés, ez a rémület a szemedben. Ki
+volt itt?
+
+Mima. Senki!
+
+Férj. Ki van itt?
+
+Mima. Te őrült vagy! Itt nincs senki. Béla, te egészen kijöttél a
+sodrodból, esküszöm mindenre, ami nekem szent, hogy itt nincs senki!
+
+János _váratlanul előlép_.
+
+Mima… csak ez az úr…
+
+Alfonz _előlép_.
+
+Mima… és Alfonz. _Hirtelen_. Csak ez az úr és Alfonz. Esküszöm, nincs
+itt senki más.
+
+_Kínos pillanat._
+
+Férj. Kicsoda ön?
+
+János. Jánosi János vagyok.
+
+Férj. Hogy kerül ide?
+
+Alfonz _bátran_. Velem jött. Én hoztam.
+
+János. Nem igaz.
+
+Mima _szándékoltan odébb lép, láthatóvá válik a földön egy nagy
+pénzköteg._
+
+Férj _meglátja ezt_. Mi ez a pénz? _Felveszi a földről._ Megöllek!
+
+Mima. Ez nem az enyém. Mi közöm hozzá?
+
+Férj. Hát kié?
+
+Mima. Alfonzé.
+
+Férj _gunyosan nevet_. Alfonzé? Nálad ennyi pénz? A századrészét se
+bízza rád soha senki! Hacsak nem loptad…
+
+Alfonz. Az enyém. Jánosi János úrtól kaptam.
+
+Férj. Ki ez az úr?
+
+Alfonz. Jó barátom. Iskolatársam. Fiatal politikus, azért hoztam ide,
+hogy bemutassam neked.
+
+Férj _Jánoshoz_. Ön adta ezt a pénzt? Milliókat?
+
+János _bátran_. Én adtam.
+
+Férj. Kinek adta?
+
+Mima _aki János mellett áll, titokban, gyorsan, suttogva._ Az istenért,
+ha van szíved, ments meg a szégyentől és a haláltól!
+
+Férj _sürgetőleg, erősen_. Kinek adta?
+
+János _rövid habozás után, Alfonzra mutatva._ Ennek az úrnak adtam!
+
+_Kondul a jelzőharang._
+
+Magister _diadalmasan süvítve_. Hazudott!!!
+
+Fiókák _kórusban_. Hazudott! Hejj! Hejj!
+
+_Kis szünet. A férj leteszi a karosszékre felsőkabátját és kalapját._
+
+Férj _Alfonzhoz_. Hát kérlek alássan. Beszéljünk őszintén és nyersen. Te
+hazudsz és ez a gazember is hazudik. Te most meg akartad menteni ezt az
+asszonyt. De már nem lehet. Én mindent tudok. Ez az ember a szeretője.
+Régóta figyelem ezt az aljasságot. _Jánoshoz_. Gazember! Valld be!
+Szereted a feleségemet!
+
+János. Becsülettel fogok felelni. Én ezt a szép hölgyet mélyen
+megsajnáltam. Nem tagadom, hogy a bűnös érzékeim kívánják őt. Ha ez az?…
+
+Férj. Igenis, ez az.
+
+János. Akkor szeretem.
+
+Férj. Gazember! _Öklével az arcába üt._
+
+János _védekezik_.
+
+Mima _felsikolt_.
+
+Alfonz _közibük lép_.
+
+_Az egész egy pillanat._
+
+Férj _fájdalmasan ordít fel_. Aljas banda vagytok mindnyájan! Még
+találkozunk! _Hirtelen felkapja felsőkabátját és kalapját a
+karosszékről, elrohan balra, eltünik a bal szélső sötét nyílásban._
+
+_Kis szünet._
+
+Alfonz. Bravó! Ez szép, forró, őszinte ütés volt.
+
+Mima. Megszégyenített téged… megalázott téged édesem… jóságom…
+_Ráborul_.
+
+János _mély, fájdalmas szégyenérzettel_. Belehalok a szégyenbe.
+
+Alfonz _hidegen, élesen_. Vagy ő hal bele.
+
+János _csodálkozik_. Ő?
+
+Alfonz _hidegen_. Ilyen az élet. A sajnálatból pénz lesz, a pénzből
+csók, a csókból pofon, a pofonból párbaj, a párbajból halál. De ez a
+halál lehet az övé is.
+
+János. Hogy én megöljem szegényt?
+
+Alfonz. Sajnálja?
+
+János. Nagyon.
+
+Mima _hirtelen, hiszterikusan_. Ha nem verekszel meg vele, én
+kinevetlek, megutállak, lenézlek… és talán még én is megütlek.
+Tönkretettél és nem állod meg a helyedet.
+
+János _elszántan_. De megállom a helyemet.
+
+Mima. Kiállsz vele.
+
+János. Kiállok.
+
+Mima. Rácélzol és rálősz.
+
+János. Igen.
+
+_Jelzőharang. Sötétség. A vasfedő becsukódik._
+
+Magister _diadalmasan süvít_. Megbarátkozott a gondolattal, hogy embert
+öljön.
+
+Fiókák. Embert akar ölni! Hejj! Hejj!
+
+_A gép zártan áll, minden vasfedője be van csukva._
+
+Magister. Tisztelettel kérek csöndet és figyelmet, míg a párbaj
+lefolyik. Nagyon kell vigyáznunk, hogy a golyók úgy repüljenek, ahogy
+kiszámítottuk. Rubicante, vigyázz! Kapcsolás: kettő, hat tized.
+Feszültség mennyi?
+
+Rubicante. Nyolcszáztíz, huszonkettő.
+
+Magister. Főkapcsoló, egy fordulat, előre!
+
+_Berregés, dörgés. Aztán csönd. Aztán két pisztolylövés hallatszik._
+
+Magister. Nos?
+
+Rubicante _telefonál_. A mester pontos jelentést kér a párbajról.
+Köszönöm. _Átszól a magisterhez._ A golyók pontosan repültek. A földi
+ember könnyű sebet kapott.
+
+Magister. Akkor mehetünk tovább. Vigyázz. Előre!
+
+
+VII. KÉP.
+
+_A gép egy fedő-táblája dübörögve nyílik. Karosszékben ül János,
+bekötött homlokkal. Mellette áll Alfonz._
+
+János. Mit mondott az orvos?
+
+Alfonz. Hiszen hallottad.
+
+János. De mikor kikísérted, kint mit mondott?
+
+Alfonz. Ugyanazt, amit bent. Néhány napig maradj nyugodtan. A golyó nem
+sértette meg a csontot. Semmi az egész.
+
+János. Te hűséges jó barát! Mellettem álltál a párbaj nehéz órájában.
+Most is itt ápolsz, mintha a testvéred volnék.
+
+Alfonz. Mindnyájan testvérek vagyunk. De most másról van szó. Mi lesz az
+asszonnyal?
+
+János _izgatottan_. Hol van most?
+
+Alfonz. Ne izgasd magad. Visszament a régi lakásba, megpróbálja megkapni
+az urától a ruháit és az ékszereit. De nem hiszem, hogy megkapja. Az ura
+gyűlöli. Koldussá akarja tenni.
+
+János. És mindez miattam történik.
+
+Alfonz. Szeret téged. De szegény. Egy szál ingben áll a világban. A
+rokonsága előkelő és befolyásos. Ezért rettenetes a helyzete most.
+Kidobott asszony.
+
+János. Édes, szép, mártir angyalom.
+
+Alfonz. A részvénytársaságod megalakul. Holnapután vezetem be a Kátai
+vasrészvényeket a tőzsdére. Ha ez sikerül…
+
+János. Ha sikerül… fényben fürösztöm ezt a drága nőt… A világ
+királynőjévé teszem!
+
+Alfonz. Egyelőre csak koldussá tetted.
+
+_Mima belép._
+
+Mima. Cicám, drágám, kutyám, paripám, hogy vagy? Jobban vagy?
+_Megcsókolja_. Dohányszagú vagy. Hát szabad cigarettáznod? Az uram
+kilökött. Egy inget nem engedett elhozni. Pöröljem be? Azért se pörölöm
+be. Súlyos a sérülésed?
+
+Alfonz. Nem.
+
+Mima. Hála istennek. Autotaxira nem volt pénzem. Konflison jöttem. A
+konflisban sírógörcsöm volt. Imádlak. Az ezüst retikülömet se adta ki.
+Volt egy zománc bonbonniérem, Párisban vettem, kilencszáznégyben,
+aránylag olcsó volt, azt se adta ki. Ugye a golyó nem érintette a
+csontot? Borzasztó lett volna, ha a csontot érinti. Egy fagylaltot
+ettem, úgy odavoltam. Émelygett a gyomrom az izgalomtól. Szeretsz?
+
+János. Imádlak.
+
+Mima. Előbb azt hittem, hogy a hal volt rossz, amit tegnap ettünk. De
+csak idegesség volt. Kilökött nő vagyok. A válópört beadta. A hajtűimet
+sem tudtam megkapni tőle. Az anyámnál lakom. Nagyon szépen lakik. De
+konyhaszag van a lakásban. Imádlak. Tudod, a konyha belenyílik az
+előszobába. Milyen sápadt vagy. Így szép vagy. Te, a kocsiban olyan
+rosszul voltam, igazán azt hittem, hogy halmérgezés. Szeretsz?
+
+János. Meghalok érted.
+
+Mima. Az nem sikerült, hála istennek. De most tenni kell valamit.
+_Keservesen sírva fakad._ Ezt rendezni kell. Én nem élhetek így tovább
+egy napig sem. Alfonz, mondd meg, mit kell tennem. A bátyám főispán, a
+nagybátyám államtitkár, mit csináljak egy ingben az utca kövezetén?
+
+Alfonz. János segíteni fog.
+
+Mima. A pénzzel nem érek sokat. A becsületem! A pozicióm!
+
+János. Mindenem a tiéd.
+
+Alfonz. Feleségül fogod venni. Ez kötelességed. _Elfordul és a szemét
+törli._
+
+János. Miért remeg a hangod? Miért fordulsz el?
+
+Alfonz. Mert én is szeretem.
+
+Mima _idegesen_. Alfonz, ne komplikáld a dolgot. Nagyon kérlek.
+
+János. Nem komplikálja, sőt egyszerűsíti. Drága jó barátaim, testvéreim
+legyetek egymáséi. _Mély fájdalommal._ Én lemondok.
+
+Alfonz. Hogy képzeled, hogy én a boldogulásának útjába állok?
+
+János. Ha szereted…
+
+Alfonz. Szeretem, de koldus vagyok. Koldusabb, mint ő.
+
+János. Én gazdagokká teszlek benneteket.
+
+Alfonz. Az nem segít rajtam. Ő téged szeret.
+
+Mima _idegesen, türelmetlenül_. Minek komplikálod, te buta, minek
+komplikálod?
+
+János _Alfonzhoz_. Hogy fáj a szívem most érted, te jóságos, hű barát…
+_Mimához fordul_… és teéretted, aki olyan régen szereted ezt a fiút! De
+nem birom, gyönge vagyok… belepusztulok, ha nem rabollak el tőle!
+_Mimához_. Én elviszlek, elveszlek, mert megbolondulok érted… mert
+tönkretettelek és meg akarok részegedni attól, hogy hogyan emellek fel a
+porból a csillagokig… légy az enyém!
+
+_Mind megmozdulnak. Levélhordó jön._
+
+Levélhordó. Ajánlott levél. Jánosi János úr.
+
+János. Én vagyok.
+
+Levélhordó. Tessék aláírni. _Átad egy levelet és feléje nyujtja a
+könyvet._
+
+János _átveszi a levelet, aláírja a könyvet_.
+
+Levélhordó. Jónapot. _A könyvet visszaveszi, elmegy._
+
+János _bámulja a borítékot_.
+
+Mima. Milyen furcsán nézed. Ismerős írás?
+
+János. A feleségem írása.
+
+Mima. Hát… még emlékezel rá? Még megvan?
+
+János. Az utolsó kis maradványai vannak még meg. Annyi esztendő.
+Szerettük egymást. Ő oly jó és derék.
+
+Mima _ráborul Alfonzra_. Meghasad a szívem. _Hisztérikusan_… nem
+töltöttem be a lelkét egészen, maradványokról beszél, felesége van.
+Meghalok ebbe. _Görcsösen ragadja meg Alfonzot._ Féltékeny vagyok,
+szerelmes vagyok, éhes vagyok!
+
+János. De édesem!
+
+Mima. Ne nyulj hozzám! Dicsérd a feleségedet! Háziasabb mint én. De
+szárazabb a szája mint az enyém. Nem olyan síma a bőre a derekán. Nem
+olyan forró mint én. Te nem tudod úgy csókolni, mint engem, mért
+haraptad meg tegnap a mellemet, ha még van más asszony, akire gondolsz?!
+
+János. De szerelmem!
+
+Mima _türelmetlenül, idegesen_. Alfonz, vigyél magaddal.
+
+János. Nem engedlek, nem, nem!
+
+Mima _Alfonzhoz_. De vigyél! Én nem birom ezt! Hetek óta ez a zaklatott
+élet… és soha egy nyugodt éjszaka az ágyamban… a megnyugtató férfi
+mellett. Már tizedik napja, nem tudom, mi az, férfi. Éhes vagyok,
+szomjas vagyok, fiatal vagyok és ő leveleket kap! Vigyél magadhoz,
+csókolj, amíg elájulok.
+
+János. Ne őrjíts meg, te boszorkány!
+
+Alfonz _szenvedéllyel_. Ha megölellek, meghalunk bele mind a ketten!
+
+János _nagyon szenved, leborul Mima lábához._ Ne gyötörj! Miért
+kínozol?! _Felkiáltva_. Mi ez? Kőrisbogarat ettem, hogy ordítanak az
+érzékeim és ég a lágyékom utánad! _Ordítva_. Én elhagyom a feleségemet!
+
+_Csönd._
+
+Mima. Kelj fel.
+
+János _felkel_.
+
+Mima. Add ide a zsebkendődet.
+
+János _zsebkendőjét átadja neki_.
+
+Mima. Megtörülöm a szemedet. Egy ilyen nagy legény. És sír. Egy ilyen
+szép nagy legény. _Szeliden simogatja._ Milyen forró a szemed a
+sírástól. Mutasd azt a levelet.
+
+János _a felbontatlan levelet feléje nyujtja_.
+
+Mima. Nem, nem. Csak bontsd ki te.
+
+János _felszakítja a levelet_.
+
+Mima. Mit ír?
+
+János _miután belepillantott a levélbe, eltakarja az arcát._
+
+Mima _türelmetlenül_. Mit ír?!
+
+János. Hogy térjek vissza hozzá… mindent megbocsát… hogy gyerekünk fog
+születni… teherben van… kínlódik…
+
+Mima _Alfonzhoz, nagyon fájdalmasan, de gyorsan._ Kérlek, vigyél.
+Vigyél, nem birom. Jó, hogy nem küldtem el a kocsit.
+
+János. Én boldogtalan életem!
+
+Mima _gyorsan, türelmetlenül, fájdalmasan_. Kérlek, vigyél, ezt már nem
+óhajtom hallani, ezt az apai drámát. _Jánoshoz_. Gratulálok, fiam, menj
+haza pelenkát mosni, én belepusztulok, de odadobom magam ennek a
+csirkefogónak és tépje össze a testemet, az életemet ez a gazember, ez a
+szép, hideg gazember, pusztuljon el az ölemben, de kábítson el mint a
+morfium és csókoljon a halálba. Isten veled, te, papa. Sírj tele egy
+pelenkát.
+
+János _felkiáltva_. Miért kínozol?
+
+Mima. Nem kívánhatom egy apától, hogy a feleségét és a gyerekét
+elhagyja.
+
+János _nagy meggyőződéssel_. Hát lehet azt?!!
+
+Mima. Tudom, hogy nem lehet. _Alfonz szájához közelíti a száját._ Itt az
+én vigasztalásom. Tudom, hogy nem lehet. Miért nem borotválkoztál, te
+lump? Úgy szursz.
+
+János. Egy kis idő… majd kieszelünk valamit, mindennek megvan a módja.
+
+Mima. Gyerünk innen, ezt nem tudom hallgatni. Azonnal meg fogsz
+borotválkozni. Készüljünk fel erre a forró elpusztulásra. Hiszen te
+tanítottál sikoltani… gyere! Tizedik napja nem tudom, mi az: férfi,
+pedig engem nem így szoktattak. Az uram unalmas volt, de megbízható.
+_Jánoshoz_. Isten veled, te apa. Majd sürgönyözd meg, hány kiló a
+gyerek.
+
+János. Ne kínozz!
+
+Mima. Nem lesz olyan szép gyerek, mint amilyent én tudtam volna neked
+szülni! Mindenesetre sürgönyözzél.
+
+János _a lábához borul_. Én nem birom! Te látod a lelkemet, én uram
+isten, engem megmérgezett a testi szerelem! Maradj itt, te bálvány, te…
+
+Mima _titokban int Alfonznak, hogy távozzék._
+
+Alfonz _lábujjhegyen elsompolyog_.
+
+Mima _megcirógatja az előtte térdelő János fejét._
+
+János. Én… én esküszöm, hogy elhagyom érted a feleségemet és a szegény
+kis gyerekemet… esküszöm… _Átöleli a lábát._
+
+Mima _diadalmasan mosolyog_.
+
+_Jelzőharang._
+
+_A vasfedő becsukódik._
+
+Magister _diadalmasan süvit_. Aljas lett!
+
+Fiókák _kórusban_. Aljas lett! Hejj! Hurráh! Hejj! Hejj!
+
+_Hirtelen sötétség._
+
+Magister. Vagyok bátor felhívni felséged figyelmét arra, hogy még
+tizenöt perce sincs, hogy ezt az embert őrli a malom, és máris:
+hazudott, házasságot tört, emberre lőtt, elhagyta a feleségét és
+megtagadta gyermekét.
+
+Adjutáns. Őfelsége el van ragadtatva!
+
+Magister _lelkesen_. És ez még semmi, felséges uram!
+
+Adjutáns. Lássuk tovább!
+
+Magister _vezényelve_. Rubicante! Át a másik kapcsolóra. Harmincnégyezer
+Ampére! Két fordulat! A felső kazánban a tűzre!
+
+Rubicante. Nyisd ki!
+
+Fiókák _csak fenn, a gép felső részén raknak a tűzre._
+
+  Lobog a tűz,
+  Robog a tűz,
+  Hurráh a mester!
+  Hejj! Hejj!
+
+Rubicante. Csukd be!
+
+_A vasajtók becsapódnak._
+
+Magister. Mehet?
+
+Rubicante. Kész!
+
+_A gép zártan áll. Minden vasfedője be van csukva._
+
+Magister. Indítsd a fényes karriért!
+
+Rubicante. Mit kapcsoljak be előbb? A tőzsdét, vagy a politikát?
+
+Magister. Mindig előbb a politikát, és utána a tőzsdét. Politika, előre!
+
+_A gép dübörög, aztán elhallgat. Sötét van. A zárt gép belsejéből
+hallani egy kortestanya lármáját. Aztán halljuk Alfonz harsány hangját._
+
+Alfonz hangja. Választópolgárok!
+
+Parasztok hangjai. Halljuk! Halljuk!
+
+Alfonz hangja. Eljöttem ide közétek, hogy képviselőtökül ajánljam Jánosi
+János urat. Jánosi János maga a tiszta becsület. Jánosi János a
+leggazdagabb ember hazánkban. Jánosi János menyasszonya a legelőkelőbb
+családból való. Jánosi János megépítteti a vashidat, megszerzi a
+dohánygyárat, összevásárolja a kátai vasművek részvényeit, kibővítteti
+az üzemet, minden embert boldoggá tesz, mindenkinek elengedteti
+mindennemű adóját és mindenkinél keresztapaságot vállal!
+
+_A parasztok hatalmasan éljeneznek._
+
+Alfonz hangja. Ezek után határozatilag kimondom, hogy Jánosi János urat
+jelöljük képviselőnek!
+
+_Dörgő éljen._
+
+Alfonz hangja. Most pedig vonuljunk küldöttségileg a mi szeretett
+képviselőjelöltünkhöz!
+
+_A sötétben, a gép méhéből erőteljesen zendül fel a régi magyar
+kortesnóta._
+
+  Jaj de magas, jaj de magas
+  Ez a vendégfogadó!
+  Van-e benne, van-e benne
+  Jánospárti szavazó?
+  Ha nincs benne Jánospárti szavazó,
+  Dűljön össze ez a vendégfogadó!
+
+_Dörgő éljen._
+
+Magister. Vigyázz! Előre!
+
+_Dübörgés. Egy vasfedő kinyílik._
+
+
+VIII. KÉP.
+
+_Kertre nyíló szép szoba. János egyedül áll a szobában. A kertben, az
+ablak alatt megjelenik Alfonz, lengeti kortestollas kalapját és
+beordít._
+
+Alfonz. Éljen a mi szeretett képviselőjelöltünk!
+
+Parasztok hangjai. Éljen!
+
+Mima _lelkendezve siet be_. Édes szívem, paripám, itt van a küldöttség.
+Alfonz vezeti a küldöttséget. Milyen boldog vagyok. Itt vannak a kedves
+kátai parasztok, képviselőjüknek akarnak téged.
+
+János. Hívságos földi dolgok ezek. _Fájdalmasan_. Nem volna jobb
+elutazni együtt, mindent felejteni, napfényes Riviera, kék ég, tenger,
+rózsák, boldog szerelem…
+
+Mima. Te elfelejted édesem, hogy én egy kirugott nő vagyok, semmi
+pozicióm nincs, a bátyám főispán, a nagybátyám államtitkár, és te még el
+se vettél, csak viszonyozunk, mert még nincs végük a válópöröknek.
+
+János. Az néhány nap kérdése.
+
+Mima. Épp azért, mire egymáséi leszünk, minden legyen rendben. Te Kátán
+képviselő leszel és a Kátai vasrészvényt bevezetik a tőzsdére.
+
+János. Holnap…
+
+Mima. Holnap ilyenkor már gazdagok leszünk. Királyok leszünk.
+
+_Alfonz belép._
+
+Alfonz. Itt a küldöttség. Fogadd őket szívesen. Megválasztásod biztos.
+
+Mima. Képzeld, vonakodik!
+
+Alfonz. Hogyan? Vonakodol, szerencséd küszöbén? A részvényeidet óriási
+izgalommal várják. Azt mondják, szenzáció lesz holnap a tőzsdén.
+
+János _Alfonz kezét szorongatva_. Ezt mind, mind neked köszönhetem, te
+hűséges jóbarát… A párbajban az életemet… a szívemben az imádott nőt
+köszönhetem neked. Most karriert… gazdagságot… Hogyan hálálom ezt meg
+neked?
+
+Alfonz. Tiérettetek az életemet is. _Tiszteletteljesen kezet csókol
+Mimának._
+
+Mima _felkiált_. Ne harapd a kezemet. Mindig megharapsz, mikor
+kezetcsókolsz.
+
+János. Ugyan, édesem.
+
+Alfonz. Bejöhet a küldöttség?
+
+János. Bejöhet.
+
+Alfonz. Választópolgárok!
+
+_Néhány paraszt jelenik meg, színes népviseletben._
+
+Alfonz _szónoki pózban áll János elé_. Van szerencsém Nagyságodnak
+bemutatni a kátai küldöttség tagjait. Nagy János, Kis János, Nagy Péter,
+Kis Péter, Nagy István, Kis István, Nagy András, Kis András. – Mélyen
+tisztelt, nagynevű hazánkfia, szeretett vezérünk és politikai
+példaképünk!
+
+Parasztok. Éljen!
+
+Alfonz. Azon kérelemmel járulunk magas színed elé, kegyeskedjél
+elvállalni a kátai kerület képviselőjelöltségét. Tudjuk, hogy ez nagy
+áldozat neked, aki nem keresed a szereplést. De a népnek szüksége van a
+te ragyogó tehetségedre, a te tiszta becsületedre és a te hatalmas
+munkaerődre!
+
+Parasztok. Éljen!
+
+János _kérdőleg néz Mimára_.
+
+Mima _suttogva, gyorsan_. Vállald el! Kirugott nő vagyok! Nincs
+pozicióm! Szeretlek!
+
+János. Teéretted beledobom magam ebbe a szörnyűségbe. Egész életemben
+irtóztam a politika piszkától. De teéretted elvállalom. Istenemre,
+csakis teéretted, senki másért! _A parasztokhoz, hangosan._
+Választópolgárok! Elvállalom! De kiért vállalom? Istenemre… csakis a
+népért vállalom, senki másért!
+
+_Jelzőharang._
+
+_Sötétség. A vasfedő becsukódik._
+
+Magister _diadalmasan_. Csaló lett!
+
+Fiókák. Csaló! Csaló! Hejj! Hejj! Hurráh!
+
+Magister. Gyorsan, tovább!
+
+_Magister, Malacoda és Rubicante a szerkezetekhez nyúl._
+
+
+IX. KÉP.
+
+_A gép zártan áll ismét, mint az imént a kortesjelenetnél. De most Mima
+és János a gépen kivül, a gép előtt marad. Onnan mindketten lassan
+előrejönnek, bal felé a színpad szélére. Ott leülnek, mint valami
+meredek partról a zenekarba lógatják a lábukat. Halvány sugár kíséri és
+világítja őket._
+
+Magister. Vigyázz a sugárral! Pontosan kísérjed őket! Erősebb áram!
+
+_Rubicante a szerkezethez nyúl, a gépből tompa berregés hallatszik, a
+sugár hirtelen nagyon erősen világítja meg őket._
+
+János. Alfonz boldogtalan lesz.
+
+Magister _a lehunytszemű Mimára mutat_. Kapcsold be a hangját!
+
+_Mimát sugár éri. Kinyitja a szemét és megszólal._
+
+Mima. Az oly szép, mikor egy férfi boldogtalan. _Megöleli_. Esküszöm
+cicám, esküszöm, hogy nem volt soha viszonyom Alfonzzal.
+
+János. De édesem… nem kérdeztem.
+
+Mima. Mégis esküszöm. Néha megharapta a kezemet, de tovább nem mentünk
+soha. Esküszöm! Nem hiszed.
+
+János. De hiszem.
+
+Mima. Esküdj meg, hogy hiszed.
+
+János. Esküszöm, hogy hiszem.
+
+Mima. Ez nem elég. Esküdj meg, hogy nem volt viszonyom vele.
+
+János. Esküszöm.
+
+_Jelzőharang._
+
+Mima. Látod, így szép, ha hiszel bennem. Akkor mindjárt nekem is van
+bizalmam. Mi egyszer együtt nyaraltunk vele.
+
+János. Kivel?
+
+Mima. Alfonzzal. Én az uramat akkor gyűlöltem. Én akkor meg voltam
+bolondulva. És mindössze azon az egy nyáron, akkor is csak egy hónapig
+volt vele viszonyom. Esküszöm. Most megint nem bízol bennem. Nem hiszed.
+
+János. De hiszem.
+
+Mima. Esküdj meg, hogy hiszed.
+
+János. Esküszöm.
+
+Mima. Ez nem elég. Esküdj meg, hogy csak egy hónapig volt vele
+viszonyom.
+
+János _lehajtja a fejét_.
+
+Magister _harsányan_. Rakjatok a tűzre!
+
+Rubicante. Nyisd ki!
+
+_A vasajtók kinyílnak. Mindenütt raknak a tűzre. Az ajtók nyitva
+maradnak._
+
+Mima. Esküdj meg, hogy csak egy hónapig volt vele viszonyom!
+
+János. Az imént… megeskettél… az ellenkezőjére.
+
+Mima. Esküdj meg, hogy csak egy hónapig volt vele viszonyom.
+
+János _hallgat_.
+
+Magister _izgatottan, harsányan_. Még egyszer rakjatok a tűzre!
+
+_Megint raknak a tűzre. A tűz iszonyúan világít._
+
+Mima. Esküdj meg, hogy csak egy hónapig volt viszonyom vele.
+
+János _megadva magát, szégyenkezve_. Esküszöm.
+
+Magister. Na végre!
+
+_Jelzőharang._
+
+Fiókák _felsikoltva_. Hejj!
+
+Rubicante. Csukd be!
+
+_Minden vasajtó becsapódik._
+
+Mima _feláll_. De most nem ez a fontos. Mi lesz velünk kettőnkkel?
+
+János _előtte térdel_. A feleségem leszel.
+
+Mima. Ne szavald ezt ilyen ünnepélyesen, ez egészen természetes.
+
+János _lelkesen_. A hitvesem leszel.
+
+Mima. Nem a hitvesed leszek, kérlek, ne cifrázd. Te elveszel engem, mert
+kutyakötelességed, te egy rendes ember vagy. Ha nem tennéd, gazember
+volnál.
+
+János. Miért bántasz? Nem hat meg ez a halálos szerelmem?
+
+Mima. Bocsáss meg, cicám, én szép vagyok, fiatal vagyok, – akkor volnék
+meghatva, ha vén, csunya dög volnék és _te_ mégis imádnál. De így… légy
+te meghatva.
+
+János. A porban térdelek előtted.
+
+Mima. Az semmi. Nekem repülés kell. Ki a porból. A csillagokig fel,
+bűnben, élvezetben, szilajságban! _Simogatja a fejét._ Nem vagy elég
+gazdag.
+
+János. Most indul el a pénzem. Ma indul el a tőzsdén a karriérem. Oh,
+hogy gyűlölöm a tőzsdét… Ezt a gaz rablást!
+
+Mima. Ne gyűlöld! Milliárdok kellenek. Nem tudok szegény lenni. Aki
+szegény, annak szaga van. Ne légy szegény! Hatalmas légy!
+
+_A gépből halk, morajló zúgás hallatszik._
+
+Magister. Négyes kapcsoló! Tőzsde! Előre!
+
+_Az összes ördögök a szerkezetekhez nyúlnak, a moraj erősbödik._
+
+János. Mi ez a zúgás?
+
+Mima _felragyogó arccal_. Figyelj csak. A tőzsde! Ma van a nagy nap. A
+te részvényeid napja!
+
+Egy börziáner hangja _a gép belsejéből_. Adok Kátait!
+
+Második börziáner hangja _ugyanonnan_. Veszek Kátait!
+
+_Moraj, zúgás._
+
+János _feláll, izgatottan_. A Kátai részvény… Most vonul be a tőzsdére!
+Oh, elveszett tisztaságom!
+
+Mima _megragadja a karját_. Az én új, nagy, vad életem, veled! A forró,
+meztelen rabszolgád lenni… pénzért, pénzért! Rettenetes gazdagságban
+élni… Akarod?
+
+János. Akarom!
+
+_A zúgó moraj erősbödik, kihallani belőle szakadatlanul ezt a szót:
+«Kátai!» «Kátai!»._
+
+Mima. A hatalmad előtt térdelni… pénz, pénz kell! Félni tőled… mert
+pénzed van… pénz! pénz! Felnézni rád, mint egy istenre, pénz… pénz! Puha
+selymekbe csavarodni, neked, a pénzedért… aranytól csörögni… pénzzel,
+pénzért… illattól ájulni… pénzzel, pénzért, pénz, pénz…
+
+János _a morajt túlkiáltva_. Mások éheznek, milliók éheznek!
+
+Mima _még jobban túlkiáltva a zúgást_. De én egy tündérkertben szaladok
+eléd, mert pénzed van, damaszkuszi rózsák közt… fátyollal a testem
+körül… nevetve, szerelmesen, úgy-e, az kell?
+
+János. Oh szegény koldus testvéreim!
+
+Mima _fokozva a hangját_. Drága pénzért… tiszta rózsaolajban fürödni…
+neked! Aranypiros madarakat akarok… pénzért! tollas halakat… repülő
+kocsit!
+
+_A zúgás már nagyon erősödik. Kihallani a morajból ezeket a kiáltásokat:
+«Kátai egy és félmillió!» – «Kátai! Kátai!» – «Veszek Kátait három
+millióért!»_
+
+János. Hogy zúg, hogy dagad, mint a tenger!
+
+Mima. A mi gazdagságunk!
+
+János. Pénz! Pénz!
+
+Mima. Mit tudod te, mi az? Csak egy asszony tudja igazán szeretni a
+pénzt!
+
+János. Az én erőm!
+
+_A zúgás erősbödik. Ilyeneket hallani: – «Kátait veszek!» –
+«Négymillió!» – «Veszek ötért!» – «Hat!» – «Nyolc!» – «Tízmillió!»_
+
+Mima. Hogy zeng a te királyságod… És az én rabszolgaságom! Pénz! Pénz!
+
+_A zúgásból mint zenekíséretből most már a kiáltások egyre tisztábban
+hangzanak: «Húszmillió!» – «Ötvenmillió» – «Kátai!» – «Adok hatvanért!»
+– «Kátai!» – «Hetvenmillió!» – «Százmillió!»_
+
+János _elragadtatva kiált fel_. Király vagyok!
+
+Mima. Több vagy! Vezérigazgató vagy!
+
+_A gépből harsogva: «Száztízmillió!» – «Százhúszmillió!» –
+«Százharminc!» – «Kátai!» – «Negyven!» – «Ötven!» – «Veszek!» «Kátai!» –
+«Százhatvanmillió!» – A vad ordítás a végsőkig fokozódik. Majd az éles
+tőzsdei csengő lezárja a lármát: vége a börzeidőnek. Az ordítás gyorsan
+lecsillapul. Az utolsó hangok, egyre halkabban: «Száznyolcvanmillió!» –
+«Kétszázmillió!»_
+
+Mima. A világ királya lettél.
+
+János. Szerelmem!
+
+Mima. Most a menyasszonyod vagyok.
+
+_A zúgás egészen elhallgatott._
+
+János _a nagy csöndben_. Áldva legyen a pénz, amiért téged nekem
+megszerzett. Áldva legyen a pénz. _Zokogva_. Áldva legyen a véres, a
+piszkos, a rettenetes pénz… áldva legyen… én, szegény koldusa a te
+szerelmednek leborulok előtte… _Mima elé térdre borul sírva._
+
+_Jelzőharang_.
+
+Magister _diadalmasan mutat a térdelőre_. Pénzimádó lett!
+
+Fiókák. Hejj! Hejj! Börzézett! Ajjajajjajjajj!
+
+Mima. Kelj fel!
+
+János _felkel, letörli könnyeit_.
+
+Mima. Gyere az esküvőre!
+
+_Balról egy ördög ugrik be, magasan tart Mima feje fölé menyasszonyi
+koszorút. A koszorúról tengersok hosszú fehér fátyol hull alá. Egy
+ördögfióka cipeli a nagy fátyol végét. Mima felnyúl a koszorúért és a
+fejére illeszti, mintha megkoronázná magát._
+
+_A gépből orgonaszó hallatszik. Boldog nászinduló._
+
+Mima. Isten és ember előtt összekötjük testünket és lelkünket!
+
+_Kezet fognak._
+
+
+X. KÉP.
+
+_Mintha meghasadna a gép, alulról egészen a legmagasabb pontjáig, a
+középen óriási gótikus templomkapu nyílik, templomba_ _látunk. Oltár,
+gyertyák, színes ablak, dús, ragyogó kép. Az orgona szól._
+
+_János és Mima a kapu előtt áll._
+
+János _ünnepélyesen_. Új életre indulsz velem.
+
+Mima. Veled, királyom.
+
+János. Enyém a lelked.
+
+Mima. A tied, királyom.
+
+János. A tested.
+
+Mima. A tiéd, királyom.
+
+János. A multad, a jövőd.
+
+Mima. A tied, királyom.
+
+János. A tekinteted, az ajkad, a melled.
+
+Mima. A tied.
+
+János. A karod és a térded szorítása.
+
+Mima. A karom… a térdem…
+
+János. A lélegzeted.
+
+Mima. És a sikoltásom…
+
+János. A könnyeid és a véred…
+
+Mima. És a termékenységem… amiből ezer és millió évre indul a nagy
+család fája…
+
+János. Enyémek mind… fiak, unokák… generációk…
+
+Mima. A testem szakadásával… örökítem meg a te életedet… a gyermekemben
+és annak gyermekében.
+
+János. Holtomiglan. Holtodiglan.
+
+_Elindulnak, be a templomba. Egyszerre megállnak, mert Ilonka jön ki a
+templomból, kezében párolgó fazékkal._
+
+_Az orgona elhallgat._
+
+Ilonka _nagyon fájdalmasan, de egyszerűen_. János, édes jó uram! Hol
+maradsz olyan sokáig? Mért nem jössz vacsorázni? Nézd, már kész a
+káposztád, édesem… Itt van, nézd, ha nem jössz, odasül, kiszárad!
+Drágám! Elveszti az ízét… Nézd, a káposztád, édesem! Az én szeretetem
+fől benne! Az én szívem jósága illatozik benne! Az én hűségem a tápláló
+ereje, az íze, a zamatja! Az én gondosságom, az én szorgalmam, az én
+hitvesi forróságom párolog benne… az én szerelmem sirdogál benne… Az én
+kisgyerekem hangja pityereg benne… gyere haza, János, gyere már
+vacsorázni… nézd, itt a te káposztád… az én könnyeimtől ilyen forró…
+gyere vacsorálni… _Letérdel előtte._
+
+János. Nem megyek.
+
+Ilonka _felkel és sírva indul jobbfelé_. _Kis távolságban megáll a gép
+előtt._
+
+Mima. Ismered ezt a szegény asszonyt?
+
+János _lehajtja a fejét, nem felel_.
+
+Mima. Ki volt ez a szegény asszony?
+
+János _dacosan felveti fejét_. Nem tudom!
+
+_Jelzőharang._
+
+Magister _harsányan_. Megtagadta a feleségét!
+
+_Hirtelen nagy erővel, harsányan zúg fel az orgona._
+
+János _a karját nyujtja Mimának_.
+
+Mima _belekapaszkodik és hozzásimul_.
+
+_Az orgonaharsogásban büszkén vonulnak be a templomba. A nagykapu
+becsukódik mögöttük. Az orgona elhalkul._
+
+Ilonka _lassan, sírva megy végig a gép egész frontján balfelé, bal
+szélen eltűnik._
+
+Magister. Megtagadta a feleségét, a káposztát és a magzatot is, felséges
+uram, a magzatot is, amit az asszony a méhében hord.
+
+Fiókák. Megtagadta, hejj! Megtagadta, hurráh! hurráh! hejj! hejj!
+
+Magister. Az időkereket bekapcsolni! Rohannak a szíjak?
+
+Rubicante. Rohannak, mint a forgószél!
+
+Fiókák. A szíjjak, a szíjjak, a szíjjak!!!
+
+Magister. Fut az idő! Rubicante! Napok, hetek, hónapok előre!
+
+Rubicante. Kapcsolom, bontom, transzformálom! Fut az idő!
+
+Magister. Centrifúga!
+
+Rubicante. Kész!
+
+Magister. Előre!
+
+_Dübörgés. Egy vasfedő nyílik._
+
+
+XI. KÉP.
+
+_Lámpa alatt ül János és levelet olvas._
+
+János _olvas_… «Drága jó uram»… – azt írja: «drága jó uram, jól vagyunk
+itt Gradóban, a gyönyörű adriai tenger partján. Egész nap fürdöm és
+sétálok, rád gondolok és alig várom a napot, hogy ismét nálad lehessek.
+Haragszom arra a nyomorult politikára, amely a parlamenthez láncol és
+nem engedi, hogy itt a tenger partján ülj mellettem és cirógasd gyönyörű
+kis gyermekünket, akinek csodájára jár az egész fürdőközönség. Mult
+levelemben azt írtam, hogy a jövő héten hazautazunk. De a gyerek oly
+szépen fejlődik, hogy az orvos azt mondta: még legalább négy hétig…»
+_Felnéz a levélből, ismét belenéz_… ezt írja: «az orvos azt mondta, még
+legalább négy hétig maradjunk, élvezzük ezt a gyönyörű időt, a tengert».
+_Felnéz_. Micsoda orvos mondta ezt? És mért mondta ezt egy orvos? Hogy
+kerül oda hozzájuk… az én gyerekemhez… orvos?… _Olvas_. «De a gyerek
+olyan szépen fejlődik, hogy az orvos azt mondta… még legalább négy
+hétig…» _Rémülten_. Istenem! Édes jó istenem… csak nincs valami baja
+annak a gyereknek!!!
+
+_Sötétség. A vasfedő becsukódik. Dübörgés. Másik vasfedő nyílik._
+
+
+XII. KÉP.
+
+_A sötétből asztalmagasságú emelvényen piciny gyerekkoporsó bontakozik
+ki. Két gyertya. Jobbról áll Mima, talpig gyászban. Balról János. Köztük
+a kis koporsó._
+
+János. Mikor azt a levelet írtad Gradóból, mindjárt rosszat sejtettem.
+«Az orvos azt mondta, hogy még legalább négy hétig maradjunk…»
+
+Mima. Pedig, hogy vigyáztam, mikor írtam.
+
+János. Mindent tudtam.
+
+Mima. Akkor már csak csont és bőr volt szegényke. _Zokog_. Mindent
+megtettünk, de hiába.
+
+János. Minden reményem. Az én kis életkém. Az én kis gyertyalángom, ami
+az én végtelen nagy szerelmem tűzvészén gyulladt.
+
+Mima. Szerelmem… ha láttad volna… mielőtt lecsukódott a kis szeme…
+egyszerre váratlanul rámnézett, komolyan és mélyen. Olyan volt a
+tekintete, mint a tiéd, mikor a szerelemtől sötét… Ezzel a tekintettel…
+mintha visszaadta volna a kis életét nekem…
+
+János. Milyen rettenetes és milyen szép: ebben a szent fájdalomban újra
+meg újra csak téged szeretni!
+
+Mima. A zokogásban… terád gondoltam… abban az iszonyú pillanatban, mikor
+kihült, megfehéredett, elhervadt szegényke. Valami felséges vágy fogott
+el… utánad… hozzád menni… összeforrni veled! Ahogy erre a hideg, fehér
+kis csecsemőre néztem… mintha megmozdult volna a testemben az az ezer
+meg ezer másik… a többi… csupa rózsaszínű, édes, születésre váró… égni
+kezdett a testem, a lágyékom, a mellem… az anyaságom… utánad… hogy jőjj…
+belevadultam a vágyba: életet, életet adni… tőled, veled… hogy jőjj… és
+gyujtsd életre őket bennem, mind! A szám kiszáradt, a csókod után
+lihegtem az éjszakában… de oly messze voltál… sikoltottam, hívtalak…
+aztán… elájultam… úgy találtak meg… a kis ágya mellett… a földön…
+szerelmem… párom… hím-állatom… emberteremtő istenem!…
+
+János _leborul a koporsó elé_.
+
+Alfonz _nesztelenül megjelenik Mima mögött._
+
+_Kis szünet. Mima lecsukott szemmel, sápadtan áll._
+
+Alfonz _suttogva_. Eljöttem. Egy percre. Egy pillanatra. Hogy lássalak.
+Hogy érintselek. Hogy megcsókoljalak. _Mima mellé áll._
+
+Mima _lassan kinyitja a szemét és Alfonz vállára hajtja a fejét._
+Szívem… édes, édes szívem…
+
+Alfonz _suttogva_. Egy könnyet sírj csak az arcomra, aztán megyek,
+bujdosom tovább. Egy könnyet nekem, szegény árva apának… akinek a
+gyereke itt fekszik halva… és másnak kell adnom még ezt a szent
+fájdalmat is…
+
+János _felmozdul, mert ezt hallotta, most rémült arccal, feszülten
+figyeli őket._
+
+Mima _suttogva_. A temetőben légy ott. A tömegben vegyülj el. De úgy
+állj, hogy szembenállj velem. És nézz a szemembe folyton. Meredj a
+szemembe… És én is a te szemedet fogom nézni, folyton, folyton… amíg a
+földbe nem teszik a mi édes gyerekünket…
+
+Alfonz. A mi gyerekünket.
+
+Mima. A szemedet akarom látni a temetőben. A sötét tekintetedet… Mielőtt
+lecsukódott a szeme, rámnézett… olyan volt a tekintete, mint a tied,
+mikor a szerelemtől sötét… Mintha visszaadta volna nekem az életét,
+szegényke… és akkor vártalak, vártalak, hogy jőjj… úgy égtem utánad…
+sikoltottam, hívtalak… de oly messze voltál, aztán elájultam… úgy
+találtak meg a kis ágya mellett… a földön… szerelmem… Most menj, menj
+szívem… és a temetőben a szemedet… a szemedet… azt a tekintetet, amivel
+a kisgyereked meghalt…
+
+Alfonz. Szomorú, bűnös szerelmem! _Forrón megcsókolja Mimát._
+
+János _fölemelkedik_. Ugyanazok a szavak… ugyanazok a szavak…
+
+_Hárman sokáig néznek egymásra._
+
+János _állatian felhördülve_. Rablók! Csalók! Ringyó anya! Ringyó anya!
+Meghaltok! _Rájuk rohan._
+
+Mima _eltűnik_.
+
+Alfonz _lefogja János kezét_.
+
+János _sírva, ordítva_. Ölj meg! Nem akarok tovább élni! _A földre
+borul._ Nem akarok tovább élni! Istenem, vedd el ezt a kínt belőlem, az
+életemmel együtt! Meghalni! Meghalni!
+
+Alfonz _rettenetesen, kegyetlenül_. Itthagyni? Nekem adni?
+
+János _rémülten ordít fel_. Nem! Nem!
+
+Alfonz _hideg gúnnyal_. Meghalni?
+
+János. Élni! Élni! Visszavenni tőled! Szeretni! Megbüntetni! Megölni! De
+szeretni, imádni!
+
+Alfonz _kegyetlenül_. Ha férfi vagy, el kell válnod tőle.
+
+János. Nem! Élni! Megbocsátani neki! Megtisztítani a bűntől! Megölelni
+és csókolni! Belepusztulni! Visszavenni! Gyűlölni és imádni! _Ismét a
+földre borul._
+
+Alfonz _erősen, parancsolóan_. El kell válnod tőle!
+
+János _állati ordítással, felzokogva_. Nem!!!
+
+_Sötétség. Jelzőharang. A vasfedő becsukódik._
+
+Magister _süvítve_. Összetört! Aljas lett!
+
+Fiókák. Hejj! Hejj!
+
+Magister _lelkesen, kéjelegve_. Most fogja jól a malom! Most van benn
+jól a hengerek közt, most röpítik a szíjak, a kerekek! Most lett jó
+anyaggá, felség! Most kerül a nagy koptatóba! Előre, Rubicante, be a
+nagytáblát… mind a tizenkét kapcsolót! Fenn ég a nagy kalória?
+
+Fiókák. Ég! Ég!
+
+Magister. Félfordulat, sugárosztó, hatezerötszáz! Vigyázz!
+
+A gépen levők mind. Mehet!
+
+Magister. Előre!
+
+_Dübörgés. Egy vasfedő nyílik._
+
+
+XIII. KÉP.
+
+_A válópört vezető bíró előtt hárman állnak: János, Alfonz és a
+gyászruhás Mima._
+
+Bíró. Szíveskedjék elmondani, mik voltak indokai, hogy a válópört itt
+jelenlevő férje ellen megindította.
+
+Mima. Kérem, én nem tudom magamat jogilag kifejezni, bíró úr, ő engem
+megrontott, a züllésbe kergetett.
+
+János. Én? Téged?
+
+Mima. Azzal kezdte, hogy ezt az urat odahozta a házhoz.
+
+János. Én hoztam oda?
+
+Bíró. Ne tessék közbeszólni.
+
+Mima. Ez az úr kérem, Alfonz úr, ez írta a kortesbeszédeit, kérem, ez
+mondta neki, hogy milyen nyakkendőt vegyen, ez volt az esze, a jobbkeze,
+kérem, ez csinálta az egész karrierjét és ezért kényszerített engem,
+kérem, hogy odaadjam magamat neki.
+
+János. Iszonyú dolgokat beszél, bíró úr, ez a szegény nő megzavarodott!
+
+Bíró. Ne tessék folyton zavarni.
+
+Mima. Én ezt az urat ki akartam dobni ezerszer, de ő folyton jött, hogy
+édes cicám, tűrd meg, édes cicám, csókold meg, ő a mi szerencsénk… és
+kéremszépen, éjszakákon át ott volt nálunk Alfonz úr és ő direkt elment
+hazulról, ez akkor volt, mikor a részvényeit bevezették… pénzért kérem,
+nyomorult pénzért, odadobta a feleségét egy ilyen kalandornak, csakhogy
+ő képviselő és milliárdos lehessen! _Zokog_. Pénzért, pénzért, amit úgy
+útálok!
+
+János. Bíró úr kérem, erre én nem tudok felelni. Ezek oly szörnyű
+hazugságok. Valami hipnózisban beszél, nem lehet, hogy ilyen romlott, az
+nem lehet, én még most is hiszek benne!
+
+Magister. Rakjatok a tűzre!
+
+Rubicante. Nyisd ki!
+
+_Kinyílnak a vasajtók. Tűzvillanás. Raknak a tűzre._
+
+Rubicante. Csukd be!
+
+_Becsapódnak a vasajtók._
+
+Magister. Majd adok én neked, hinni benne! Tovább!
+
+Mima. Hiszel bennem? Hát ha hiszel, hidd el, amit most mondok. Örülök,
+hogy most rákényszerítlek a válásra. Fizetni fogsz, most lesz pénzem,
+most végre azé lehetek, akit szeretek, nem a tied, te gyűlöletes, bamba,
+te szenteskedő, te útálatos! _Felordít_. Szabadulni tőled! Tőled
+szabadulni!
+
+János. Nem engedem elzülleni! Elpusztul, ha elhagyom. _A bíróhoz nagy
+fájdalommal, szinte kiabálva._ Bíró úr, ez az asszony a legértékesebb
+anyag… ha van, aki vezeti… Ha most elválunk, elzüllik, a piszokba
+keveredik, nem bírom ki ezt a gondolatot! Én meg tudnám még menteni.
+
+Mima. Nem kellesz! Nem vagy te jó! Szerelmes vagy! Pfuj! Nem kellesz,
+ittmaradsz és én megyek a cimborámmal Montecarlóba kártyázni, pezsgőzni
+és csókolózni!
+
+Bíró. A törvény szerint ki kell mondanom a válást. Önök nem férj és
+feleség többé. _Fölkel, eltűnik._
+
+Alfonz. Gyere. A jegyek megvannak, az autó lenn vár, a vonat egy óra
+mulva indul. _A karját nyujtja._
+
+Mima. Egy pillanatra! Menj csak előre, valamit akarok még ennek mondani.
+
+Alfonz _eltűnik_.
+
+Mima _Jánoshoz lép_. Ha volt férfi ezen a világon, akit szerettem, az te
+voltál.
+
+János. Szívem! Szegény szívem!
+
+Mima. Ha volt valaki, aki megégette az életemet, az te voltál. Azért
+öllek meg, mert szeretlek. Azért kínozlak agyon, mert látni akarom,
+meddig ér a szerelmed. Retteneteseket csinálj értem, őrülj meg értem, a
+földön fetrengj értem, haldokolj értem… mert ez is még mind kevés lesz.
+_Hizelkedve_. Cicám… Montecarloba megyünk… jőjj utánam… siess, mert
+minél később jössz, annál többször leszek az övé… Gyere, utánam, ments
+meg! Vegyél vissza tőle!
+
+János. Utánad megyek… A kezedet.
+
+Mima. Nem… nem… _Indul_.
+
+János. Egy csókot… _Ölelni akarja._
+
+Mima. Nem, nem! _Szeliden visszatolja._ Itt most egyet se… ott lenn a
+tengernél ezret, milliót! Elsiet.
+
+János. Utánad megyek! _Elrohan_.
+
+_Sötétség. Jelzőharang. A vasfedő becsukódik._
+
+Magister. Most meg van puhítva minden rosszra! Most előre a legnagyobb
+kalóriákkal! Hajjhó! Fiókák! Búgnak a nagy tüzek?
+
+Fiókák. Búgnak! Hejj!
+
+Magister. Időkerekek! Indítsd!
+
+Rubicante. Kész!
+
+Magister. Minden sugár együvé! A színkeverő lombikokat izzásig hevíteni!
+Jelentést!
+
+Rubicante _telefonál_. A szineket! Kéket, mint a tenger. Kéket, mint az
+ég. Fehéret, mint a márvány. Megvan? Na most: pirosat, zöldet, sárgát,
+okkert, karmint, kobaltot. Virágot, napfényt, tengert!
+
+Magister. A húros hangszereket édesen és halkan.
+
+Rubicante _a telefonba_. Hegedű. Viola. Gordonka. Édesen, mint a
+fájdalom!
+
+Magister. Jelentést!
+
+Rubicante _egy nyíláson benéz a gép belsejébe_. A színek lángolnak,
+mester. A nap süt, az ég ragyog, a tenger szikrázik. A levegő lágy, mint
+a méz. A vonók finoman suhannak a húrokon. _A telefonba._ A virágok?
+_Magisterhez._ Pillanatnyi pontossággal nyíltak, mester. Az
+illatvezetékek precizen dolgoznak. Egyéb parancs?
+
+Magister. Nincs.
+
+_A gép belsejében édes zene szólal meg._
+
+Fiókák. Muzsika! Édes! Édes! Édes! Hejj!
+
+Magister. Vigyázz! Az összes táblákat félre!
+
+A gépen levők mind. Kész!
+
+Magister. Előre!
+
+_Dübörgés. A gép alsó része végig megnyílik._
+
+
+XIV. KÉP.
+
+_Montecarlo. Tengerpart. Ragyogó ég, virágok, tenger. Két pad. Az összes
+vasfedők nyitva vannak a színpad egész szélességében. Könnyű
+kvartett-zene._
+
+János _szomoruan ül egy padon_.
+
+Francia nő _jön balról_. Szomorú ember, ki vagy?
+
+János. Idegen vagyok.
+
+Francia nő. Adj egy aranyat.
+
+János. Nincs. Az utolsó pénzemen utaztam ide, Montecarlóba.
+
+Francia nő. Hát akkor mibe fogsz játszani?
+
+János. Az életembe.
+
+Francia nő _nevetve_. Kinek kell a te életed?
+
+János. Egy nő után jöttem ide. Talán annak kell.
+
+Francia nő. Nő után? Pénz nélkül? _Nevet és elmegy jobbra._
+
+_Kis szünet. Zene. Csoport jön balról: két nő, két férfi, nevetve,
+hangosan beszélgetve, mennek át a színen, kimennek jobbra._
+
+Mima _belép, elegáns kokottnak van öltözve_.
+
+János. Szívem! _Felugrik a padról._
+
+Mima. Eljöttél! Utánam jöttél! _Nagy csók._ Ülj le ide.
+
+János. Alfonz hol van?
+
+Mima. A rendőrségen. Most bocsátják el, egész éjszaka fogva volt. _Sír_.
+Szegény édes babám egész éjjel a börtönben volt. De most kibocsátják.
+Kifizettem érte az összeget. Lopott szegény, énmiattam lopott,
+aranyakat. De kevés volt még az is. Rengeteg pénz kell nekem, cicám,
+hiszen tudod.
+
+János. Lopott? Aranyakat?
+
+Mima. Mikor idejöttünk, első nap mindent elvesztettünk. Én
+megismerkedtem egy gazdag orosszal, együtt vacsoráztunk vele, de Alfonz
+nem engedte, hogy továbbmenjek. Pedig nemcsak gazdag volt, hanem csinos
+is. Kövér volt, de szép arca volt. Szívesen elmentem volna vele… ha
+nagyon sok pénzt adott volna. Azt hiszem, adott volna. Ostoba voltam.
+Tetszett is egy kicsit. Nagy piros szája volt. Sok pénze volt. Egy
+kicsit szerelmes vagyok bele. Annyit sírtam miatta.
+
+János. Hogy beszélsz, drága szívem?
+
+Mima. Akkor Alfonz nagy áldozatot hozott értem. Croupier lett. Ő, aki
+olyan úri gondolkozásu. De nem keresett eleget. Az a kövér orosz nagyon
+tetszik nekem. Én akarom azt a kövér oroszt! Szép szeme van, olyan
+mélabús szláv tekintete és hófehér a bőre, mint egy lánynak. Alfonz
+lopott aranyakat, tudod, mint croupier lopott. Ruhákra kellett a pénz.
+Mert kokott vagyok, édesem, a te hibád. Kokott vagyok, nem is az első
+itten. De nem tudott eleget lopni, mert megcsipték, elfogták. Imádtam,
+mikor vitték a rendőrök. Olyan szomorúan nézett rám. Utálatos volt.
+Láttál már tolvajt? Meg tudtam volna halni érte. Egész éjszaka a
+rendőrségen volt. Reggel kifizettem a kárt.
+
+János. A pénzt hol vetted?
+
+Mima. Bementem éjjel egy gazdag ember szobájába.
+
+János. Az orosz…
+
+Mima. Oh, nem. Attól félek. Abba nagyon bele tudnék szeretni. Nem kell a
+pénze. Egy amerikai van itt. Már tíz levelet írt. Iszonyú gazdag.
+Gyönyörű fiú. De túlerős nekem. Brutális. Én a gyöngédséget szeretem.
+Most is beteg vagyok ettől az éjszakától. _A vállára hajlik._ Pedig
+olyan biztonságos érzés… megcsalni valakit, aki a börtönben van.
+
+János. Szegény romlott gyerekem… szegény… elzüllött szerelmem…
+
+Mima. Te vagy az oka. Te vagy az egyetlen, akit valaha szerettem. Te
+kergettél a bűnbe, mert elhagytál.
+
+János. Én?
+
+Mima. Meg tudsz nekem bocsátani?
+
+János. Hiszen azért jöttem ide… utánad, hogy a tíz körmömmel kaparjalak
+ki a sárból. A könnyeimmel csókoljalak tisztára… elvigyelek a becsületes
+szegénységbe…
+
+Mima. Szegény vagy?
+
+János. Mindent neked adtam. Ami kevés maradt, tönkrement.
+
+Mima. Látod, hogy szeretlek. Te is koldus, ő is koldus. És mégis a tied
+vagyok.
+
+Alfonz _belép_.
+
+Mima. János van itt. Az én örök hitvesem isten és ember előtt. Koldusabb
+mint mi.
+
+Alfonz _brutálisan_. Miből fizetted ki ma reggel a kárt a rendőrségen?
+Miből váltottál ki? _Fenyegetően_. Hol vetted a pénzt?
+
+Mima _Jánoshoz_. Védj meg, meg akar verni! Gazember! Miattad lettem
+utolsó… most meg akarsz verni?
+
+János _átöleli_. Ne bántsd. Bocsáss meg neki.
+
+_Zene elhallgat._
+
+Mima. Ments meg tőle. Vigyél el magaddal. Szerezz pénzt, akkor szeretni
+foglak és veled megyek örökre.
+
+Alfonz. Szerezz pénzt… én meggyűlöltem, de ingyen nem adom.
+
+Mima. Szerezz pénzt! Ments meg tőle!
+
+János. Elviszlek innen! Segíts rajtunk Alfonz, ha még van benned
+maradéka az emberi érzésnek.
+
+Mima. Ne frázisokat! Pénzt szerezz! _Hirtelen_. Én tudom, hogy
+szerezhetnél pénzt.
+
+János. Mondd… akárhogyan, még ha rabolni kell is.
+
+Mima. Azt nem. Sokkal veszélytelenebb és édesebb. Van itt egy rettenetes
+gazdag német lány. Előbb azt akartam, hogy Alfonz vegye feleségül. De ez
+most már lehetetlen, mert Alfonz börtönben ült. Szép ostoba kis
+szűzlány. Ha te ránézel azzal a szép sötét szemeddel, a tied. Ne nézz
+rá, meghalok bele. Ha beszélsz vele a te szomorú hangodon, a tied. Ne
+beszélj vele, nem élem túl. Ha megcsókolod a száját… jaj, hogy fog ez
+nekem fájni… olyan puhán és forrón csókold meg, ahogy csak te tudsz és
+akkor már viheted is az esküvőre… és akkor pénzt kapsz, rengeteg pénzt
+kapsz és akkor a tied leszek örökre!
+
+Alfonz. Igaza van! Csábítsd el a lányt. Várok egy hétig. Akkor kifizetsz
+engem és én eltűnök.
+
+János. Vegyem… feleségül?
+
+Mima. Más mód nincs. Ha engem akarsz.
+
+János. Akarlak… de…
+
+Mima. Nincs «de». Gyorsan kell. Ne hagyj nála! Ne hagyj a sárban!
+
+Alfonz. Megismerkedel a családjával, jársz velük itt néhány napig,
+hazudol, csalsz, hizelegsz, elcsavarod a fejét.
+
+Mima. Most fog idejönni… Bemutatunk neki… Küldj virágot neki… Légy
+gavallér… Vesztegesd meg a társalkodónőjét!
+
+János. De hiszen annyi pénzem sincs, hogy egy szál virágot vehessek
+neki.
+
+Alfonz. Itt van előleg a vállalkozáshoz. _Aranyakat ad neki._
+
+János. Aranyak?
+
+Alfonz. Eldugtam, amennyit lehetett, a lopott aranyakból. Nesze még.
+_Aranyakat ad neki._ Ne félj, százszorennyi lesz a vételár.
+
+Mima. Ne bámuld. Tedd el. Engem fogsz megvenni rajta.
+
+János _szomorúan_. Elfogadom. És még meg is köszönöm. _Zsebreteszi_.
+
+_Jelzőharang_.
+
+Magister. A lopott pénzt! Orgazda! Tolvaj!
+
+Fiókák. Hejj! Hejj!
+
+_A zene ismét megszólal._
+
+Mima. Vigyázz, figyelj, itt jön a német szűz!
+
+Claribella _bejön a Fräuleinnal_.
+
+Mima. Claribella kisasszony, itt van a magyar mágnás, akiről annyit
+beszéltünk.
+
+Claribella. Ah, báróné, milyen kedves.
+
+Alfonz. Bemutatom. Gróf Jánosi úr. A híres politikus, képviselő,
+milliárdos, úrlovas, földbirtokos.
+
+Claribella. Ah? Ön az?
+
+János _kezet csókol_.
+
+Claribella. A báróné annyit beszélt szüleimnek egy barátjáról, a híres
+politikusról, akit idevár… Atyám rajong a nagynevű emberekért.
+_Alfonzhoz_. Eleinte azt hittem, ön az.
+
+Alfonz. Nem, kisasszony, ő az.
+
+Claribella. Gróf Jánosi?
+
+Mima. Hazudj!
+
+János. Gróf Jánosi, igen.
+
+_Jelzőharang_.
+
+Claribella. Atyám oly boldog lesz. És igaz, hogy egyike hazája
+leghíresebb embereinek?
+
+Mima. Hazudj!
+
+János. Igen!
+
+_Jelzőharang_.
+
+Alfonz. A legrégibb nemesi családok egyike. Úgy-e nyolcszázéves a
+nemességtek?
+
+János. Annyi.
+
+_Jelzőharang_.
+
+Mima. De most bocsásson meg kisasszony, nekem ma még csomagolnom kell,
+Párisba megyünk.
+
+Claribella _Alfonzhoz_. Ön is megy?
+
+Alfonz. Igen.
+
+Claribella. Kár.
+
+Alfonz. Megigértem a bárónénak, hogy elkísérem.
+
+Mima. Jőjjön, Alfonz. Isten velük. Pá Jánosi. A viszontlátásra Párisban!
+_Suttogva_. Gyere Párisba.
+
+János. Hogyan?
+
+Mima. Vele.
+
+János. Mikor?
+
+Mima. Az esküvő napján… nászútra… nászra… hozzám! Várlak!
+
+János. Eljövök!
+
+_Mima és Alfonz elsiet, János hosszasan néz utánuk._
+
+Claribella. Milyen hosszan néz utána. Szép asszony!
+
+János. Gyönyörű. De mi az ő szépsége a maga csodálatos bájához képest?
+
+Claribella. Ő érdekes, izgató, nyugtalan, ideges, változékony.
+
+János. És maga derült, nyugodt, tiszta.
+
+Claribella. Nem csodálnám, ha szeretné.
+
+János. Gyűlölöm… amióta magát megláttam. Úgy vágyódom a tisztaság, a
+szűziesség után. Az első látás, a maga első szavai, a megjelenése…
+életemben még nő nem hatott rám így.
+
+Claribella. Ön hisz abban, hogy van ilyen pillanat alatt támadó
+szerelem?
+
+János. Csak ebben hiszek? Ha én magát most el tudnám innen ragadni,
+most, ebben a percben, mint egy rabló, erős karral elvinni, örökre… A
+szemedbe nézni… az ajkadra forrni… vezetni téged egy életen át!…
+
+Claribella. Megéget evvel a forró beszéddel.
+
+János. Hol láthatom megint?
+
+Claribella. Ma este… a Hotel de Paris-ban… ismerkedjék meg a szüleimmel.
+
+János. Boldogan.
+
+Claribella. Maga végtelenül tetszik nekem. Nyíltszívű, bátor, erős,
+ragadozó.
+
+János. Tudna a feleségem lenni?
+
+Claribella. Szabad a szíve?
+
+János. Ha maga akarja.
+
+Claribella. Ezt az asszonyt szereti.
+
+János. Nem! Nem!
+
+Claribella. Hát kit?
+
+János. Senkit. Szeretni senkit. Ha maga most nem jön egyszerre ide elém
+az ismeretlenségből… mint egy csoda… megmentő… odadobtam volna az
+életemet.
+
+Claribella. Kinek?
+
+János. Nem ismeri. Egy… orosz kisasszony van itt. Nagyon gazdag… Egy
+kövér lány, de szép feje van… piros szája… hófehér bőre… mélabús szláv
+tekintete… majdnem belebódultam ebbe a tekintetbe…
+
+_Jelzőharang_.
+
+Magister. Halljátok a gonosz kutyát, hogy’ tanul Mimától?
+
+Claribella. Nem ismerem a kövér orosz hölgyet, de nem lehet gazdagabb
+mint én.
+
+János. Nem kell nekem a pénze.
+
+Claribella. És… ha majd megcsókoltál egyszer, nekem pirosabb lesz a
+szám, mint az övé. És ha nem látlak egy napig, szomorúbb lesz a
+tekintetem.
+
+János. Megbolondítasz! _Szenvedélyesen csókol kezet._
+
+Claribella. Fräulein! Megyünk.
+
+Fraulein. Ja wohl! _Közelebb lép._
+
+Claribella. Este a hotel halljában. A szüleimnél.
+
+_Belép Ilonka a fazékkal._
+
+Ilonka. Leroskadok már, édes istenem… jaj de elfáradtam, mondd, János,
+miért teszed ezt velem?… Drága jó fiam, már egészen kiszárad a
+káposztád, gyere már vacsorálni, az istenért, mit csinálsz velem,
+odahaza sír a kisgyerek!… _Féltérdre borul előtte._
+
+Claribella. Oh, a szegény koldusasszony. _Pénzt keresgél a
+retiküljében._
+
+Ilonka. Nem kell nekem pénz, drága, szép kisasszony. Az uramat adják
+vissza, szegény, jó, elbolondított uramat várom haza, tessék nézni
+kérem, neki csináltam ezt az illatos, jóféle, tejfölös, rakottkáposztát
+vacsorára és mióta várom, de ő csak nem jön, nem jön… már tessék nézni,
+hogy összeesik, összeszárad, már semmi szaftja nincs, oly régen várom…
+_Jánoshoz, fájdalmasan, kedvesen._ Gyere haza édes uram, hiszen egészen
+összeszárad, aztán nem fog neked ízleni, ha elromlik.
+
+János. Fogja szegény asszony, itt van egy arany, aztán menjen isten
+hírével. _Aranyat ad neki._
+
+Ilonka. Nem kell nekem az aranyad. Tőled nem kell. Inkább éhenhalok, de
+gyere vissza. Nézd, milyen messzire jöttem, a tengerig hoztam ide utánad
+ezt a fazekat!
+
+János _Claribellához_. Szegény koldusasszony, bizonyára őrült.
+
+Claribella. Oh, szegény! Segítsünk rajta!
+
+Ilonka _kedvesen_. Gyere haza, édes jó uram.
+
+Claribella. Itt ezen a fényes helyen ilyen nagy nyomorúság!
+
+Ilonka. Gyere, szívem, könyörgöm. _Megfogja János kabátját._
+
+János _idegesen_. Eresszen el, kérem. Csak menjenek nyugodtan,
+kisasszony, én gondoskodom róla.
+
+Claribella. Milyen jó ember! Gyerünk Fräulein! A viszontlátásra.
+
+János. A viszontlátásra, este!
+
+_Claribella és Fräulein elmegy._
+
+Ilonka. Ne menj oda, este. Gyere hozzám este. Nézd, a káposztád
+elhervad.
+
+János. Eressze el a ruhámat. Itt van pénz és menjen.
+
+Ilonka _kiüti a kezéből a pénzt_. Nem kell a pénze! Vacsorázni jőjjön!
+
+János _nagyon idegesen_. Ha nem takarodik innen, ki fogom innen
+utasíttatni! Érti?! Fel fogom jelenteni a rendőrségen, hogy zaklatja a
+fürdővendégeket.
+
+Ilonka _sírva_. Oh, én édes, jó uram, hogy lehetsz ilyen szívtelen!
+
+János. Takarodjék, mert lecsukatom, eltoloncoltatom. Nem akarom látni!
+Nem birom látni! Mars innen, ronda koldusasszony!
+
+Ilonka. Oh édes jó uram, megfoglak, nem eresztelek, hazaviszlek!
+_(Megragadja újból.)_
+
+János. Hozzám ne nyuljon, mert megütöm! _(Ráemeli a kezét.)_
+
+Ilonka. Jaj, meg akart ütni! _(Sírva elmegy.)_
+
+_Sötétség. Jelzőharang. Minden vasfedő becsukódik._
+
+Magister. Kezet emelt rá! Aljas! Szívtelen! Kegyetlen! Büszke vagyok,
+felség, oly pompásan fejlődik.
+
+Fiókák. Hejj! Hejj!
+
+Magister. Gyorsan tovább! Lássuk a többit. Kapcsold az időt!
+
+Rubicante. Rohan az idő! Rohan a távolság.
+
+Magister. Hol vannak?
+
+Rubicante _kis nyíláson a gép belsejébe néz._ A tengerparton. Az
+éjszakában. Csattog a csók. Szép az idő.
+
+Magister. És most?
+
+Rubicante. Repül velük a hajó, mint a szél.
+
+Magister. És most?
+
+Rubicante. A templomban. Mennek az esküvőre.
+
+_Valahol messze orgona búg._
+
+Magister. Tovább. Gyorsabban!
+
+Rubicante. Tizedik sebesség!
+
+Magister. Hol vannak?
+
+Rubicante. Repül velük a vonat, mint az orkán.
+
+Magister. És most?
+
+Rubicante. Párisban vannak, mester!
+
+Magister. Na végre! Vigyázz! Hőfok ötvenöt Celsius a vérforralóban!
+Előre!
+
+_Dübörgés. Megint meghasad a gép a közepén, egész magasságában._
+
+
+XVII. KÉP.
+
+_Nagyon előkelő párisi szálloda előcsarnoka. A portás fülkéje előtt.
+Este. Csillár ég._
+
+Portás _Groomhoz_. Szaladj, nyisd az ajtót a magyar milliárdosnak. Most
+jönnek a vonatról. Szeretem a nászutasokat.
+
+Groom _kiszalad_. Rohanok, Monsieur!
+
+_Balról belép két málhahordó szolga kofferekkel, átmegy a színen. Utánuk
+jön Claribella és János._
+
+Portás. Van szerencsém jóestét kívánni méltóságos uram, isten hozta
+Párisban. _Meghajol Claribella felé._
+
+János. Jóestét.
+
+Portás. A félemeleten rezerváltunk appartement-t méltóságodnak. Két
+hálószoba, szalon, ebédlő, előszoba, fürdőszoba, garderobe-szoba. A
+Maitre d’Hotel felvezeti méltóságtokat.
+
+Maitre d’Hotel. Méltóztassanak parancsolni, erre…
+
+János. Postám van?
+
+Portás. Méltóztassék. _Átadja._ Egy távirat várja méltóságodat és ez az
+egy levél. A levél nem postán jött. Egy hölgy hozta egy órával ezelőtt.
+
+János _átveszi a két papirost, a táviratot feltépi, olvassa._ «Vacsora
+kész, káposzta kiszárad, jőjj azonnal, Ilonka.» _Összegyüri, összetépi,
+eldobja, dühösen._ Az inasnak és a komornának a szobája?
+
+Portás. Rendben van.
+
+János. Reggel jön a két automobilom. Egy kis villamosautó és egy nagy
+túrakocsi.
+
+Portás. A garázsban már intézkedtem. A soffőrnek is megvan a szobája.
+
+János. Két soffőrünk van.
+
+Portás. Két szoba lesz.
+
+Maitre d’Hotel. Parancsoljanak… _Mutatja, hogy merre._
+
+Portás. Legyen szabad négyszemközt egy szót szólnom.
+
+János. Kérem. _Közel hajol hozzá._
+
+Portás. A hölgy, aki a levelet hozta, arra kéri, szíveskedjék elolvasni,
+mielőtt felmegy a szobájába.
+
+János _Claribellához_. Bocsáss meg, angyalom, egy pillanatra. _Feltépi
+és olvassa a levelet._
+
+Portás. A hölgy különben itt van.
+
+János _izgatottan_. Hol van?
+
+Portás. Benn vár az olvasóban.
+
+János _izgatottan, Claribellához_ Édes, angyalom, menj fel a Maitre
+d’Hotel-lel én egy pillanat mulva jövök. Valamit azonnal el kell
+intéznem.
+
+Claribella. Jó, édesem. A viszontlátásra, szerelmem. _Megcsókolják
+egymást._ Szeretsz?
+
+János. Imádlak.
+
+Claribella. Siess!
+
+János. Egy perc az egész.
+
+Claribella. Csókolj meg!
+
+János. Te drága! _Csók._
+
+Claribella. Ne várass!
+
+János. Rohanok!
+
+Claribella _jobbra elsiet a Maitre d’Hotel-lel._
+
+János _olvassa a levelet_… «Fel ne menj addig a szobádba, amíg velem nem
+beszéltél…»
+
+_Mima megjelenik. Nagy köpenye alatt táncosnőnek öltözve, félmeztelenül.
+Erősen kifestve. Szép és vad._
+
+Mima. Én vagyok. Én írtam. Én hoztam. Én várlak. Agyonlövöm magam, ha
+felmégy a nászéjszakára. Gyere azonnal velem.
+
+János. Egyetlenem! Hiszen azért jöttem ide utánad Párisba. Azért
+csaltam, azért hazudtam, azért nősültem… hát persze, hogy jövök hozzád!
+
+Mima. De most rögtön.
+
+János. Most rögtön? Szívem. Délben volt az esküvőm, most értünk ide… az
+első este… az első éjszaka…
+
+Mima. Éppen azért.
+
+János. Dehát hogy képzeled ezt!
+
+Mima. Kint vár az autotaxim. Velem jössz a Tabarinbe. Én ott táncolok
+neked, aztán addig isszuk a pezsgőt és az édes pálinkát, amíg az
+eszméletünk bírja, akkor eljössz hozzám és felrepülünk az égbe.
+_Hirtelen_. Ne mondd cicám, hogy ezt nem lehet, mert ebben a pillanatban
+agyonlőlek és rögtön magamat. _Revolvert csillogtat._ Most olyan
+rettenetesen szenvedek, mint még soha életemben. Ne mozdulj. Ne felelj.
+Ez a szűzlány olyan szép, hogy megbolondulok, ha rágondolok. A hangját
+hallottam, ahogy beszélt veled. Olyan szerelmes beléd, mint én. Érzéki
+kutya, éhes lány, most láza van fönt a szobában, úgy vár téged. De te
+nem mégy hozzá. Te velem jössz.
+
+János. A nászéjszaka…
+
+Mima. Nekem kell.
+
+János. Drágám…
+
+Mima. Nekem, a rongyos kifestettnek, az utolsónak, aki cifra lettem
+miattad. Ez a szép nőstény most elvesz téged tőlem az égő szüzességével,
+és én sírva fulladok bele a piszokba! _Zokog._
+
+János. Jövök veled… édes, szép szenvedő gyermekem…
+
+Mima. Ne törődj vele. Gazdag vagy?
+
+János. Nagyon.
+
+Mima. Mindened az enyém?
+
+János. Mindenem.
+
+Mima. Gyere, az autó vár. _Indulni akar._
+
+János. Egy pillanatra. Amíg megmondom neki, hogy elmegyek.
+
+Mima. De csak egy pillanatra. Egy percre már nem. Ha egy percig maradsz,
+átölel és nem ereszt. És olyan szép, és olyan fiatal és szűz és én
+belehalok.
+
+János. Egy pillanat… ülj be az autóba… azonnal itt leszek.
+
+Mima. A nászéjszakádat akarom!
+
+János. A tied!
+
+Mima. Siess! _Eltünik balra, János elszalad_ _jobbra. Sötétség.
+Dübörgés. A nagy vasfedők becsukódnak._
+
+Magister _süvítve_. Százezer Ampére! Nagy fordulat. Alkoholgőzt a
+hajszálcsövekbe!
+
+Rubicante. Megvan, mester.
+
+Magister. A szobalevegő?
+
+Rubicante. Meleg és illatos.
+
+Magister. Vigyázz! Előre!
+
+_Dübörgés. Egy vasfedő nyílik._
+
+
+XVIII. KÉP.
+
+_A hotelben, Claribella hálószobája._
+
+Claribella _az ágyban fekszik, csipkésen, nászra várva az urát. Az ágy
+körül habos fehér függöny. A függöny mögött rózsaszínű sugarak
+ragyognak._
+
+János _sietve jön be_.
+
+Claribella. Na végre! Uram, parancsolóm, egyetlenem! _Felül az ágyban,
+karjait tárja._
+
+János _idegesen_. Claribella, csak egy pillanatra jöttem… Azonnal
+visszajövök, de most el kell mennem!
+
+Claribella. Most?… El kell… menned?…
+
+János _idegesen_. Egy percre… Azonnal visszajövök… de egy fontos ügyem…
+
+Claribella. Fontos ügyed, most?
+
+János. Ne tégy idegessé. Elég baj ez nekem. De nincs egy pillanat
+veszteni való időm!
+
+Claribella. Mit tettél velem! Mit tettél velem!
+
+János. Egy barátom van életveszélyben. Esküszöm neked a boldogságunkra,
+az életemre esküszöm, egy barátom vagyona van veszélyben.
+
+Claribella. Mit hazudsz?!
+
+János. Az anyám egész vagyona forog kockán… ennél a barátomnál… az anyám
+becsülete… Azonnal kell intézkedni… A családunk hírneve… Esküszöm neked
+az anyám életére… Claribella… mennem kell…
+
+Claribella. Hazudsz!
+
+János. Nem hazudom, esküszöm!
+
+Claribella. Csaló vagy! Kalandor vagy!
+
+János _fenyegetően_. Ne beszélj velem így!
+
+Claribella. Itthagyod a nászágyon a szűz feleségedet… Elcsábítottál!
+Megcsaltad a szüleimet… a pénzemért… rabló!
+
+János. Nem igaz! Egy szót se!
+
+Claribella. Így, meztelenül rohanok utánad, ha egy lépést mozdulsz ebből
+a szobából! Én megmutatom neked, te csaló, hogy német lány vagyok! Én
+megvédem magamat! _Megragadja._
+
+János. Eressz el! Már eltelt a perc! Megyek!
+
+Claribella. Nem mégy! Ordítani fogok! Rendőrt hivatok! Csaló vagy!
+
+János. Bocsáss el!
+
+Claribella. Mindent tudok! A szeretődhöz akarsz menni! Te rabló! Ne
+hagyj el! Megöllek, ha elhagysz! _Ordítva_. Segítség!
+
+János. Ne kiálts! Ne csinálj botrányt! _Tenyerével betapasztja a
+száját._
+
+Claribella. Meg akar fojtani!
+
+_Dulakodnak_.
+
+János. Ne ordíts!
+
+Claribella _lihegve_. Az apám… hatalmas ember… nagyiparos… utólér a
+keze… reszkess az apámtól… te aljas… az apám a gyárosok szövetségének…
+elnöke… a kormány… a rendőrség… börtönbe csukatunk… a legelső német
+lány… én voltam a legelső lány Frankfurtban… és itt kell… becstelenül…
+verekednem… egy ágyban… egy gazemberrel…
+
+János. Ne kiálts! Megütlek! Ne karmolj! Eressz el! _Megüti_.
+
+Claribella. Megütött! _Visszaüti_. Megütötte… _Üti_… Henninghausen…
+_Üti_… Claribellát… a gyáva… _Üti_… rabló!
+
+János _fojtogatja_. Agyonverlek, ha nem hallgatsz!
+
+Claribella. Vérzem… vérzik a szemem… véresre vertél… te… Te azért ütsz
+engem, mert mást szeretsz…
+
+János. Igen! Azért! Te is szeretsz egy diákot, tudok mindent!
+
+Claribella. De én otthagytam miattad, te rabló! Most szenved szegény!
+Most sír otthon, mert tudja, hogy ma van a nászéjszakám! Mást képzel!
+_Zokog_. Mit képzel most szegény!
+
+János _ordítva_. Hallgass!
+
+Claribella _a párnába furja fejét és sír_.
+
+János. Úgy. Hallgass. _Liheg_.
+
+Claribella _zokog a párnába_.
+
+János. Végre! _A homlokát végigsimítja, nyakkendőjét megigazítja._
+
+_Kopogtatás az ajtón._
+
+János. Jövök! _Elrohan_.
+
+_Sötétség._
+
+Claribella _fájdalmasan, halkan zokog a sötétben._
+
+_Jelzőharang. Dübörgés. A vasfedő becsukódik._
+
+Magister. Ehhez nem kell magyarázat! A nászéjszakán megverte a
+feleségét!
+
+Fiókák. Hejj! Hejj!
+
+Magister. Száznyolcvanezer Ampére! A nagy szikrabontót beállítani!
+
+Rubicante _a telefonba_. A szikrabontót!
+
+Magister. Jelentést!
+
+Rubicante. Sötét az éjszaka, mester. Zúgnak a hegedűk. Sikolt a
+gyönyörűség. Égnek a pálinkák. Lüktet a fájdalom.
+
+Magister. Koffeint a szívekbe! Indítsd a zongorát!
+
+_Zongoraszó_.
+
+Rubicante. Megtörtént.
+
+Magister. Az összes táblákat el a helyükről! Vigyázz! Előre!
+
+_Dübörgés. Végig kinyílnak alul az összes vasfedők, úgy mint az imént, a
+tengerparti jelenetnél._
+
+
+XIX. KÉP.
+
+_Éjjeli mulatóhely, a színpad egész szélességében. Bar, asztalok, füst,
+ragyogó világítás._
+
+_Nők, férfiak. Zene._
+
+_Egy asztalnál ül Alfonz Mimával._
+
+János _lélekszakadva rohan be_. Miért nem vártál meg?
+
+Mima. Több volt mint egy perc.
+
+János. Az istenért lásd be, borzasztó nehéz helyzetem volt.
+
+Mima. Mindegy. Késtél.
+
+János. Meg kellett neki magyaráznom!
+
+Mima. Megcsókoltad!
+
+János. Nem!
+
+Mima. Esküszöl?
+
+János. Arra, hogy szeress!
+
+Mima. Miért rendetlen a nyakkendőd… a hajad… a gallérod?…
+
+János. Megvertem.
+
+Mima _felsikolt_. Szereted!
+
+János. Nem. Téged imádlak. És a feleségemet… a nászéjszakán… megvertem
+az ágyában… mert nem akart hozzád engedni… véresre vertem…
+
+Mima _boldogan felsikoltva_. Te! Igaz ez?
+
+János. Igaz.
+
+Mima. Igaz ez? _Vadul megöleli, csókolja._ Megverte… a mennyasszonyát…
+_Csókolja_… miattam… _Csókolja_… Ez rossz cicám, mert ő most még jobban
+fog téged szeretni és te… te szereted… láttam, mikor megcsókoltad… és
+most, hogy megbántottad… még jobban fogod szeretni… nem birom… féltékeny
+vagyok… ostoba voltam… én vagyok mindennek az oka! Miért vetted el?
+Miért szeretted meg?!
+
+János. Nem szeretem… Csak téged!
+
+Mima. Nem igaz!
+
+János. De igaz!
+
+Pincér _italt hoz_.
+
+János. Gyere, igyunk, igyunk mámort, felejtést! _Isznak. Alfonzhoz._
+Igyál, te szomorú ember! Eleget voltál boldog, most én következem!
+
+Alfonz _Mimához_. Ülj az ölébe. Csókold. Engem senki ne sajnáljon!
+_Nagyot iszik._
+
+Mima _Jánosra borul_. Gazdag vagy! Otthagyod! Velem jössz! Most már
+örökre együttmaradunk. Szeretsz?
+
+János. Imádlak!
+
+Mima. Kívánsz?
+
+János. Megtébolyodom érted.
+
+Mima. Két nap, két éjszaka ki se jövünk a szobából!
+
+János. Te boszorkány… _Vadul csókolóznak._
+
+Mima _fájdalmasan_. Alfonz… búcsúzz el tőlem! _Koccintásra emeli
+poharát._
+
+János _pénzcsomót dob az asztalra Alfonz elé._ Nesze pénz, hogy ne
+fájjon!
+
+Alfonz. De aljas vagy!
+
+Magister. Bizony az!
+
+Fiókák. Aljas! Aljas! Hejj!
+
+_Isznak mind a hárman. A zene iszonyuan szól. Csókolózás. Tánc._
+
+Francia nő _kacéran közeledik Alfonzhoz_. Gyere!
+
+Alfonz _felugrik, táncolni kezd a francia nővel._
+
+Francia nő _tánc közben_. Hagyd ott azt a nőt! Én többet fizetek!
+
+Mima _hirtelen_. Mindig evvel a nővel táncol, én nem birom ezt,
+belehalok a féltékenységbe! _Sikoltva_. Alfonz!!!
+
+Alfonz _tovább táncol_.
+
+Mima _kiáltva_. Alfonz! Ne táncolj evvel, megtiltom! _Felugrik, eltépi
+őket egymástól, a nővel összeverekszik._
+
+Francia nő _sikoltozva elmenekül_.
+
+_A zene most halkan szól._
+
+Alfonz _brutális ütésre emelve öklét_. Miért nem hagysz békén?
+
+Mima. Nem türöm, hogy ezzel táncolj.
+
+Alfonz. Most vagy féltékeny, mikor megjött a szeretőd és örökre elvisz?
+
+Mima. Most. Most és mindig.
+
+Alfonz. Mit akarsz tőlem?
+
+Mima. Hogy szeress és szenvedj!
+
+_János elbóbiskol._
+
+Alfonz _visszaroskad az asztal mellé_. Megölöm ezt a gazembert!
+Meggyilkolom ezt a gazdag gazembert. Nem birom tovább. Megölöm.
+
+Mima. Te csacsi. _Cirógatja_. Meg tudnád ölni?
+
+Alfonz. Ezerszer. Ha ezer élete volna.
+
+Mima. Ennyire tudnál szeretni?
+
+Alfonz. Te boszorkány.
+
+Mima. Milyen nagy érzés! Valakiért embert ölnek… _A két férfi közt ül,
+most a félálomban levő Jánoshoz fordul_… A menyasszonyodra gondolsz!
+
+János _kábultan_. Részeg vagyok a bortól, a fáradságtól, a szerelemtől…
+tőled és a boldogságtól… csókolj meg! _Csókolóznak_.
+
+Mima. Ha a menyasszonyodat szereted, meghalsz. Elvesztettelek. Oly
+édesek és forrók ezek a tejillatu lányok, akik soká vártak. Mindent
+tudok. Végem van.
+
+Alfonz _sírva borul az asztalra_.
+
+Mima _fájdalmasan_. Ne sírj, te gyerek. Még egy pár év és oly csöndesek
+leszünk a temetőben. Igyál. Kihül a szívünk és nem fogjuk egymást
+szeretni. Csak én foglak még ott is szeretni… _Jánoshoz fordul_… téged.
+Mikor már csont leszek… akkor is foglak szeretni… _Alfonzhoz_. Ne sírj,
+unlak, sose szerettelek, ezt az egyet szerettem, de ez most eljön velem,
+az ágyamba és én még részegebbre csókolom, és ő józanra csókolja magát a
+karjaimban és megcsömörlik és visszamegy a friss szűzhöz, akit megvert
+és felcsókolja a könnyeit és felszakítja az életét és gyereket éget a
+testébe és engem megátkoznak mind a ketten… _Jánoshoz_. Alszol?
+
+János _félálomban, kábulatban_. Részeg vagyok… tőled…
+
+Mima _Alfonzhoz, aki még egyre sír_. Ne sírj, szamár. Te se mutattad még
+meg nekem, hogy hogy tudsz szeretni. Mindig csak hasznod meg gyönyöröd
+volt belőlem.
+
+Alfonz. Aljas lettem érted.
+
+Mima. Mi az? Semmi.
+
+Alfonz. Csaltam érted.
+
+Mima. Semmi.
+
+Alfonz. Loptam, raboltam.
+
+Mima. Semmi.
+
+Alfonz. Hát?
+
+Mima. Ölni. Tudnál értem?
+
+Alfonz. Egyvalakit.
+
+Mima. Kit?
+
+Alfonz. Ezt itt.
+
+Mima. Róla van szó.
+
+Alfonz. Megölni?
+
+Mima. Még ma éjjel.
+
+Alfonz. Vigyázz, hallja.
+
+Mima. Részeg. Alszik. Még ma éjjel megölöd. A pénze a tied. És én is a
+tied vagyok. Ha a kés benne van a szívében, nyugodt lehetsz, örökre. Én
+mást nem fogok szeretni. Csak ezt szerettem. De abba bele kell
+nyugodnod, hogyha meghalt, akkor is fogom szeretni. Csak épp hogy nem
+fogom látni többet.
+
+Alfonz. Vigyázz, hallja.
+
+Mima. Nem hallja. Részeg. Szerelmes a menyasszonyába. Ha nem öljük meg,
+én belehalok és elpusztítalak téged is. Védjük magunkat. Rádnézve többé
+ebben az életben nincs jobb üzlet. Gazdag leszel és én a tied maradok.
+_Nagyon fájdalmasan._ Csak abba nyugodj bele, hogy még akkor is szeretni
+fogom. Csak nem találkozunk többé. Tehát?
+
+Alfonz. Igen. Mikor?
+
+Mima. Ma éjjel.
+
+Alfonz. Hol?
+
+Mima. Nálam. Az én szobámban. Odaviszem. Te elbujsz az ágy alá.
+
+Alfonz. És végigvárjam, amíg…
+
+Mima. Nem. Most már soha többé. Maradjon örökké adós nekem ezzel az
+éjszakával. Hadd sírjam vissza ezer évig mindig, mindig csak ezt az egy
+éjszakát. A pénze a tied.
+
+Alfonz. És te?… végre senki másé…
+
+Mima. Egy halotté. Amíg élek, a haszonélvezet a tiéd. Pfuj, de utállak.
+
+Alfonz _feláll_.
+
+Mima. Menj előre. Bujj az ágy alá. Ha bejövök vele, ne mozdulj. Az ágyra
+ültetem, ez lesz a jel. Akkor fogd meg a lábát, én meg hátralököm a
+testét. Aztán szurd keresztül a szívét. Menj. Bátor katonám. Pfuj… de
+imádlak.
+
+Alfonz _elmegy_.
+
+_Jánoson észrevesszük, hogy mindezt hallotta. Az utolsó mondat alatt
+titokban elővette a hátsó zsebéből a revolverét és áttette a
+kabátzsebébe._
+
+Mima _hamisan_. Alszol, édesem?
+
+János. Tessék? _Ugy tesz, mintha most riadna fel._ Nem alszom szívem,
+részeg vagyok, kábult vagyok.
+
+Mima _túlkedvesen_. Megyünk szívem.
+
+János. Hozzád?
+
+Mima. Igen. Az én szegény padlásszobámba. Az ragyogjon fel a
+szerelmünktől, mint egy templom. Ott öleljük át egymást… és sírjunk és
+nevessünk…
+
+János. Gyere… _Felkel_.
+
+Mima _szenvedéllyel_. Gyere, vőlegényem!
+
+_Egymást átölelve elmennek._
+
+_Hirtelen iszonyu erős zene szólal meg, amely gyorsan lehalkul. Lassan
+sötétség támad és csönd lesz._
+
+_Jelzőharang. Dübörgés. Az összes vasfedők becsukódnak._
+
+Magister. Rubicante! Minden kapcsolót be! Szikrabontó a maximumra!
+Nyolcszázezer Volt a középen! Nagy feszültség mindenütt! Graffiacane! A
+millió kalóriás pokolszenet! Malacoda! A manometerhez! Farfarello,
+Scarmiglione, Alichino, Calcabrina, Cagnazzo, Barbariccia, Libicocco,
+Draghignazzo, Ciriatto! Mind a helyén van?
+
+A megnevezett ördögök. Igen!
+
+Magister. Fiókák! A tűzre, hogy reszkessenek a kazánok!
+
+Rubicante. Nyisd ki!
+
+Fiókák _mindenütt raknak a tűzre_. Hejj! Hejj! A tűzre!
+
+  Lobog a tűz!
+  Dohog a tűz!
+  Robog a tűz!
+  A tűz, a tűz, a tűz!
+  Hejj! Hejj!
+
+_Óriási sugárzások. A lendkerék fordul, szikrák pattognak körülötte._
+
+Magister. Lezárni a tűztorkokat.
+
+Rubicante. Csukd be!
+
+_A vasajtók becsapódnak._
+
+Magister. Kész?
+
+Valamennyien. Kész!
+
+Magister. Vigyázz! Előre! _Megmozdít egy emeltyűt. Dübörgés. A középen
+vasfedő nyílik._
+
+
+XX. KÉP.
+
+_Mima szegényes padlásszobája. Vaságy. Egy szék. Semmi más._
+
+Alfonz _óvatosan, lábujjhegyen jön be és hirtelen elbujik az ágy alá._
+
+Mima _egy pillanattal ezután jön be_. Itt vagy?
+
+Alfonz _az ágy alól_. Itt.
+
+Mima. Mindjárt jön. A hátsó traktuson, ablakon mászattam be, hogy ne
+lássa senki, mikor idejön. Psszt! Vigyázz! Hallom a lépését. Itt van!
+
+János _belép_. Itt vagyok, szívem. Nem látott senki.
+
+_Mikor Mima beszélni kezd, közben egyszer egy pillanatra elfordul, akkor
+János az ágy alá les és titokban előveszi revolverét, megvizsgálja és
+ismét visszateszi kabátja zsebébe._
+
+Mima. Itt vagy nálam. Az én börtönömben vagy. Most már innét soha többé
+nem mégy el. Nem mégy vissza soha többé a gyönyörű német kisasszonyhoz.
+_Megöleli_. Soha többé. Csókolj meg.
+
+János _szeliden megcsókolja_.
+
+Mima. Szeretsz?
+
+János _sírvafakad_. Szeretlek.
+
+Mima. Miért sírsz? Csókolj meg jobban. Nagyon. _Csók_. Még jobban. Úgy
+hogy vérezzen az ajkam. _Csók_. Így. És most… ülj le oda az ágy szélére.
+_Nagyon fájdalmasan._ Isten veled.
+
+János. Isten veled, – de nem úgy, ahogy te gondolod. _Előveszi a
+revolverét, az ágy alá szegzi._ Tudom, hogy odabujtál az ágy alá. Meg ne
+mozdulj. Ha azonnal ki nem dobálod ide a lábam elé a két késedet és a
+revolveredet, minden golyót beléd eresztek. Egykettő!
+
+Alfonz _az ágy alól_. Kegyelem! _Kidobja a két kést és a revolvert._
+
+János _fölveszi ezeket és zsebreteszi_. _Mimához fordul._ Te ne mozdulj.
+Légy nyugodt, most nem fogsz meghalni. _Alfonzhoz_. Gyere elő, gazember.
+
+Alfonz _az ágy alól_. Kegyelem.
+
+János. Az életedet ajándékba kapod tőlem. Becsületszavamra. Jőjj elő.
+
+Alfonz _kibujik az ágy alól_.
+
+_Most Alfonz és Mima egymás mellett áll oldalt. János a revolverrel
+sakkban tartja őket._
+
+János. Nem azért jöttem, szívem, hogy szeresselek. Mindent tudtam,
+mindent hallottam, mégis eljöttem. Hóhérnak jöttem, szívem, édes,
+egyetlen szerelmem, szenvedésem, életem nyomorúsága… szép boszorkányom…
+büntetni jöttem. Ne mozduljatok… minden hiába. A kapunál autó áll, tele
+rendőrrel. Adtál rá időt, te szép, ostoba boszorkány, hogy értesítsem
+őket. De nem úgy lesz, ahogy gondoljátok. Most kiélem magamat, én,
+Jánosi János, a legnyomorultabb a férfiak közt. Most megölöm az én
+lelkemet és megöletem a te szép testedet, boszorkány. A hóhérral öletem
+meg. Párisban vagyunk, boszorkány, elvánszorgok a guillotinehoz, ott
+leszek, mikor azt a szép fejedet levágják. Isten legyen neked irgalmas
+és az én szegény lelkemnek. _Alfonzhoz_. Te lépj elő.
+
+Alfonz _előlép_.
+
+János. Te nem kellesz nekem a bosszúhoz. Te férfi vagy, velem egy a
+sorsod. _Pénztárcát dob elibe a földre._ Nesze itt a pénz, amiért meg
+akartál ölni. Ezt azért kapod, hogy most szökjél meg a hátsó traktuson,
+azon az ablakon, amin én bemásztam. Ezért a pénzért és az életedért
+hagyd cserben ezt az asszonyt. Mert csak ő egyedül menjen a
+guillotinera.
+
+Mima. Ez nem igazság. A cinkosok együtt fognak menni a vérpadra.
+
+János. _Csak te_ fogsz menni a vérpadra. Ő elszökik és cserbenhagy
+téged. Az igazság pedig nem érdekel.
+
+Mima. Ha büntetni jössz, bíró vagy.
+
+János. Hóhér vagyok. És szerelmes vagyok. _Csak te_ halsz meg. Ha ketten
+mentek a bíró elé, te őrá fogsz mindent és megmenekülsz. Azért követeled
+most az igazságot, hogy őt vérpadra juttasd. De nem fogod! Én a gyilkost
+futni engedem, fütyülök az igazságra! Gyűlöllek! Eltaposlak!
+
+_Jelzőharang_.
+
+Magister _harsányan, büszkén_. Felség!… A büszkeségem! Az első igazi
+ördögi gondolat!
+
+Az udvar. Bravó!
+
+Magister. Vigyázz mindenki! Tovább! _Megmozdít egy emeltyűkart._
+
+János _Alfonzhoz_. Gazember, szedd fel a pénzt és szökjél. Vidd az
+irhádat!
+
+Mima _Alfonzhoz_. Elhagysz?
+
+Alfonz. Hogyne! _Felszedi a földről a pénzt._
+
+Mima. Anyja voltam a gyerekednek.
+
+Alfonz. Az meghalt.
+
+Mima. A vérpadra juttatsz?
+
+Alfonz. Inkább te, mint én!
+
+_János már nyitvatartja az ajtót, Alfonz most kirohan._
+
+János. És most… mi ketten, édes. _Fájdalmas hangon, végig._ Nyugodtan és
+hidegen, ahogy hozzánk illik. Te meg fogsz engem érteni. Hiszen az imént
+magyaráztad meg, hogyan kell megölni azt, akit szeretünk. Én téged
+szeretlek. Most statárium van Párisban. Te gyilkosságra bujtottál fel
+valakit. Huszonnégy óra mulva a La Roquette-téren levágják a fejedet. És
+_majd én_ leszek az, aki még azután is szeretni foglak. Jó?
+
+Mima _halkan_. Ha még egyszer… csak egyszer az ágyamba jönnél.
+
+János. Soha.
+
+Mima. Ha még egyszer, utoljára megcsókolhatnálak.
+
+János. Nem.
+
+Mima. Ha még egyszer… megérinthetném a kezedet.
+
+János. Nem.
+
+Mima. Ha csak egyszer még hosszan rámnéznél…
+
+János. Nem, boszorkány, nem.
+
+Mima _letérdel_. Én egy beteg állat vagyok, zárass éltem fogytáig
+börtönbe, de kegyelmezz!
+
+János. Nem.
+
+Mima. Én egyszer betegen és lázban, melléd feküdtem,
+mellhártyagyulladással, lázban, te még örültél, hogy olyan forró vagyok…
+nem mondtam meg, hogy beteg vagyok… mert láttam, hogy vágyódol rám,
+kegyelmezz!
+
+János. Nem.
+
+Mima. És ha semmit se tettem, én bűnös vagyok, és te keresztény vagy,
+kegyelmezz!
+
+János. Nem!
+
+Mima _a földön fetrengve, ordítva_. A legutolsó szennyes féregnek, a
+kutyádnak, a rongynak, kegyelmezz!
+
+János. Nem!
+
+Mima _már hisztérikus kiáltozással, akadozva, kapkodva._ Én egyszer… ezt
+soha nem mondtam meg neked… a választásodon… egy ember vasbottal rád
+akart ütni… meg akart ölni… ezt ma se tudod… együtt mentünk… én
+felfogtam az ütést az arcommal… az arccsontom megrepedt, akkor azt
+mondtam, foghártyagyulladás… operáltak… emlékszel? Még csak meg se
+mondtam… most megmondom… kegyelmezz!
+
+János _kegyetlenül_. Nem!
+
+Magister _kéjjel néz le rájuk_. Bravó!
+
+Mima. Én egyszer… mikor férj és feleség voltunk… melletted feküdtem az
+ágyban… te aludtál… egy félőrült szerelmes éjszaka után… kielégülten
+aludtál… és én úgy szerettelek, hogy nem tudtam elaludni a zokogástól…
+és úgy zokogtam, hogy nem akartalak fölkelteni, és kimentem… és künn az
+előszobábam állt a sáros csizmád… és én ráborultam a te sáros csizmádra
+és csakhogy megalázkodjam a nagy szerelmemben… hogy összetörjem a
+lelkemet… hogy a kutyádnál kutyábban szeresselek… a forró könnyeimmel…
+lemostam a csizmádat… a piszkos csizmádat tisztára mostam a forró,
+szerelmes könnyeimmel, csakhogy érezzem, mennyire szeretlek… emlékszel?…
+másnap nevetve kérdeztem: mitől olyan tiszta a csizmád… Kegyelmezz!
+
+János. Nem!
+
+Magister. Bravó!
+
+Mima _végső izgalomban, lihegve rémülten_. Egy pillanatig még! Te! Én
+egyszer… ezt nem tudom bizonyítani… én egyszer minden ok nélkül egy
+szál… egyetlenegy szál száraz ibolyát… amit gyerekkorom óta őriztem egy
+imakönyvben… levélben elküldtem az anyádnak… névtelenül… minden ok
+nélkül… ajánlott levélben… én ezt nem tudom bizonyítani, de nem is kell
+bizonyítani, mert igaz… Kegyelmezz, Megkegyelmezel?
+
+János _igen rövid habozás után_. Igen.
+
+Mima _felordít_. Oh, te jóságos! _A lábához borul, zokogva._
+
+Magister _harsányan_. Állj! Állítsd meg a gépet!
+
+_Hirtelen csönd. Mima és János mozdulatlan._
+
+Magister _idegesen_. Rubicante! Itt valami baj van! Ez igent mondott,
+pedig megint nem-et kellett volna mondania. Nézzetek utána! A
+horganykapocs?
+
+Rubicante. Rendben!
+
+Magister. A karburátor?
+
+Draghignazzo. Tizenötön!
+
+Magister. Szikrabontó?
+
+Draghignazzo. A maximumon!
+
+Magister. Nem értem, miért bocsátott meg neki! Rubicante! Mindenesetre
+kapcsold be a pótdinamót! Megvan?
+
+Rubicante. Meg!
+
+Magister. Akkor időkerék vissza húsz másodperccel! Lássuk még egyszer az
+utolsó jelenetet! Vigyázz! Előre! _Az emeltyűhöz nyúl, izgatottan néz le
+Jánosra és Mimára._
+
+_Halk, rövid dübörgés._
+
+Mima _pontosan ugyanúgy, mint az imént_… a forró könnyeimmel lemostam a
+csizmádat, a piszkos csizmádat tisztára mostam a forró, szerelmes
+könnyeimmel, csakhogy érezzem, mennyire szeretlek, emlékszel… másnap
+nevetve kérdeztem: mitől olyan tiszta a csizmád! Kegyelmezz!
+
+János _ugyanúgy, mint az imént_. Nem!
+
+Mima _ugyanúgy_. Egy pillanatig még! Te! Én egyszer… ezt nem tudom
+bizonyítani, én egyszer minden ok nélkül egy szál… egyetlenegy szál
+száraz ibolyát… amit gyerekkorom óta őriztem egy imakönyvben… levélben
+elküldtem az anyádnak… névtelenül… minden ok nélkül… ajánlott levélben…
+én ezt nem tudom bizonyítani, de nem is kell bizonyítani, mert igaz.
+Kegyelmezz! Megkegyelmezel?
+
+János _most határozottabban_. Igen!
+
+Mima _felordít_. Oh, te jóságos! _A lábához borul zokogva, pontosan
+ugyanúgy, mint az imént._
+
+Magister. Állj! Állítsd meg! Másodszor is ugyanaz a hiba! _Nagyon
+izgatottan._ Felség, neki megint azt kellett volna felelnie, hogy «nem»,
+– és rá kellett volna kiáltania a nőre, hogy: «Hiába minden könyörgés,
+nincs kegyelem, én téged kivégeztetlek!» – és ehelyett kérem, egyszerre
+ellágyul, igen-t mond és megbocsát. _Ordítva_. Vigyázz! Mindenki
+maradjon a helyén. Magam nézem meg a szikrabontót, talán ott van a hiba.
+_A gépmesteri hídról még följebb szalad a gépre._
+
+_János és Mima mozdulatlan._
+
+Rubicante _átkiált a jobboldali hídról a baloldalira Malacodához._
+Adjunktus úrnak jelentem, valami nyugtalanító van a gépben, nem akarom a
+mestert izgatni…
+
+Malacoda. Na mi az? mi az?
+
+Rubicante. Amióta ez megbocsátott, a csapágyak egyszerre mind
+felmelegedtek… Valami belső remegés fogja el az egész gépet… a finom
+vezetékekben az emberi könnyek felforrottak… itt valami nincs rendben.
+
+Malacoda. Vészhütőket a csapágyakra! A vezetékeket víz alá. Vigyázz a
+manometerre! Odafönt négyszáz atmoszféra. Csak hidegvér.
+
+Rubicante. Igenis.
+
+Magister _ezalatt visszaért a helyére_. Minden kapcsoló egész fordulat!
+Minden a maximumra! Rakjatok a tűzre!
+
+Rubicante. Nyisd ki!
+
+Fiókák _gyorsan, némán raknak a tűzre_. Ezalatt:
+
+Malacoda. Mester, ez már a legnagyobb kalória.
+
+Magister. Ne fecsegj! Lezárni a tűztorkokat!
+
+Rubicante. Csukd be!
+
+Fiókák _hirtelen egyszerre csukják le a tűztorkokat._
+
+Magister. Még egyszer egy perccel vissza. Csináljuk újra ugyanazt a
+jelenetet! Lassan indíts! Vigyázz! Előre! _Halk, rövid dübörgés._
+
+Mima _a mozdulatlanságból lassan emelkedik fel, újra kezdi ugyanúgy,
+mint az imént._… én egyszer minden ok nélkül egy szál… egyetlenegy szál
+száraz ibolyát… amit gyerekkorom óta őriztem egy imakönyvben… levélben
+elküldtem az anyádnak… névtelenül… minden ok nélkül… ajánlott levélben…
+én ezt nem tudom bizonyítani, de nem is kell bizonyítani, mert igaz…
+Kegyelmezz! Megkegyelmezel?
+
+János _felordítva_. Igen!!!
+
+Mima _felordít_. Oh, te jóságos! _A lábához borul zokogva._
+
+Magister _üvöltve_. Állj! Állítsd meg!
+
+János _felordítva_. Nem állj! Nem mondok mást, – igen, igen, és százszor
+igen, és megbocsátok és megkegyelmezek és azért születtem erre a
+világra, hogy megbocsássak és igen, igen, igen, igen, te szegény, bűnös
+asszony, megbocsátok neked, igen!!! _Sírva emeli fel magához._
+
+Magister _ordítva_. Rubicante! Állítsd meg a gépet!
+
+Rubicante _kiáltva_. Nem lehet, mester! Eltörte a centrifugát!
+
+Magister. Bedobni a pótszíjat! Nagy dinamó előre!
+
+János _Mimát ölelve_. Szabadon lélegzem! Nem érzem a forróságot az
+agyamon! Megbocsátok neked, te szegény, bűnös gyerek…
+
+Mima _zokogva_. Rossz vagyok!
+
+János. Nem igaz! _Hatalmasan kiáltva._ Jók vagyunk! Nem, vagyunk
+rosszak! Igenis megbocsátok, mert szeretem az anyámat és szeretem a kis
+elszáradt virágot és szeretem a szegény együgyű gondolatot és ebben a
+förtelmes életben, ha meglátom, rárohanok és sírva csókolom, még ha mind
+meg is dögöltök belé, pokol fajzatja!
+
+Mima _sírva_. Te jóságos, te jóságos, te szabadító! _Zokogva csókolja a
+kezét._
+
+Magister _harsányan vezényelve, mint hajóskapitány a viharban._ Vigyázz!
+Ki ne bocsásd a sugár hatalmából! Kapcsold be a nagy szikrázót!
+
+János. Kapcsolhatod már!
+
+Rubicante. Nem lehet, mester!
+
+Magister _rettenetes haraggal_. Micsoda szó az, hogy: nem lehet!?
+
+Rubicante. Amióta azt mondta, hogy szereti az anyját, az asszonyi idegek
+a nagy ideghárfában mind elszakadtak és most rövidzárlat van az
+áramfordítónál!
+
+János. Fordíthatod már! Szeretem az anyámat! Igen! Szeretem a kis száraz
+virágot! Szeretem a bűnöst, mikor sír! _Átöleli és magához szorítja
+Mimát._ Szeretem mint a testvéremet!
+
+_A gépből zugás, dübörgés hallatszik._
+
+Malacoda. Mester, az embervér felforrt a tartályokban! Kicsordul és ég!
+
+Magister. Oxigénhütőket!
+
+János. Szeretem mint a testvéremet!
+
+_A gépből recsegés, dübörgés._
+
+Malacoda. A láncok úgy szakadnak, mintha papirból volnának!
+
+Magister. Acélhevedereket!
+
+Rubicante. Pattognak a szigetelők! A nagy áttétel elszakadt! Mester,
+valami kárhozat fut végig a gépen!
+
+János. Ne sírj, gyermekem, az élet keserű, de a szeretet édes, mint a
+virágméz! _Szeretettel simogatja._ Nézz rám. Milyen más most a szemed!
+
+Mima. Szabadító!
+
+_Zugás a gépben._
+
+Rubicante _lerohan a helyéről_. Mester!… Attól az egy igen-től, amit az
+ember kimondott, tönkremegy a gépünk. Mint egy éles homokszem, úgy fut
+végig a finom szerkezeteken, végigkarcol és hasít mindent! A sugarak
+elgörbülnek! A babák valami ismeretlen fájdalomtól remegnek! Valahol
+hiba volt a számításban!
+
+Magister _lerohan a gépről, gyűlölettel áll meg Jánossal szemben._ Egy
+homokszem! Ez az átkozott egy kis porszem, gyémánt vagy micsoda, ami
+mindnyájukban benne van, ez az, amit nem tudtam megőrölni,
+megolvasztani, átkozott szem gyémánt!
+
+_Hatalmasan kondul meg a gépben egy harang és szakadatlanul szól._
+
+_János dacosan néz farkasszemet a Magisterrel. Mima János lábánál ül a
+földön és rajongva néz fel rá._
+
+Mima _rajongva_. Harang! Édes harangszó!
+
+Magister. Mi az?!
+
+Malacoda. A harangok maguktól megszólaltak, mester! A vezetékük nem
+funkcionál!!
+
+Draghignazzo. A kerekek visszafelé forognak, mester!
+
+Calcabrina. A nagy szíj visszafelé fut, mester!
+
+Alichino. Baj van, mester!
+
+Rubicante _rettenetes kiáltással_. Vége a gépnek!
+
+Mima _diadalmasan felordítva_. Vége a gépnek! Szabadítóm! Hallod a
+harangot?
+
+_Állandó zugás, a harang szakadatlanul szól._
+
+Magister _görnyedezve, öklét rázva János felé, aki összefont karral áll
+és büszkén néz_ _le rá._ Felséges uram… félmillió év munkája omlik itt
+össze előtted! Egy porszemen, egy szón dűl össze az ördögi lángész nagy
+alkotása! Felség, ezúttal nem birtam ezzel az emberállattal! Van bennük,
+legbelül, legalul, legmélyen, valami csöppnyi csöpp, ami romolhatatlan!
+Mikor már olyan rothadt, hogy visít az ördög az örömtől, akkor még
+mindig felcsillan benne ez a fényes porszem, ez a kis örökmécs, talán a
+Napnak egy paránya, talán az ő istenüknek egy vércsöppje, – ezt mind
+magával hordja, csak nem tudni, hol és mikor bukkan rá a kutató!
+Romlott, egyre jobban, gyönyörűen romlott, már gyűlöletből embert
+készült ölni… már a gépnek ebben a rekeszében… itt, ni… már várt a hóhér
+és a vérpad… _A gép egy vasfedője némán nyílik. Látni a lenyugvó nap
+fényében komoran meredő guillotinet._ És akkor egyszerre kibuggyant
+belőle ez a puha, «igen!», amikor legkevésbbé vártam, egy semmiségnél,
+egy giccsnél, egy buta, fantáziátlan közhelynél, egy lapos, ordináré kis
+csacsiságnál! Egy semmi, egy szó… de végigfutott a gépemen és
+tönkretette. _A földre rogy, ott fetreng, mint a hernyó._
+
+János _elbocsátja Mimát_. _Harsányan, ünnepélyesen kiáltva._ Istentől
+származom! Istentől származom! _A messzeségből egyetlen erős, felujjongó
+trombitaszó hallatszik, aztán elhal._ Boruljatok le a fényes porszem
+előtt, amit tőle kaptam útravalónak, amivel eljegyeztem magam az én
+Uramnak, boruljatok le!
+
+_Hatalmasan dördül meg az orgona hangja a gépben._
+
+Rubicante Mester, magától dörög az orgona! Mester! Maguktól énekelnek a
+sípok!
+
+Alichino _fájdalmasan felsivítva_. Fellázadt a rab orgona!
+
+Hotelportás _feldultan rohan elő a gép egy nyílásából, hadarva beszél._
+Szaladj, nyiss ajtót a magyar milliárdosnak! Hozta isten Párisban,
+méltóságos uram! Egy hölgy várja önt! _Fájdalmasan felzokog._ Én vagyok
+mindennek az oka, mert én adtam át neki a levelet. _Keservesen zokog._
+
+János. Ne sírj! Én azért jöttem a világra, hogy megbocsássak neki és
+neked és mindenkinek, aki ellenem vét, még nektek is, büdös ördögök.
+
+Claribella _más nyílásból rohan elő_. Én nem akartam hozzád feleségül
+menni, én tudtam, hogy mást szeretsz, de égette az agyamat a forró
+sugár… Én tisztességes vagyok! _Jánoshoz rohan és leborul előtte._
+
+János. Jó vagy és tiszta vagy és mind azok vagyunk és bocsásd meg nekem,
+hogy megütöttelek, de nem tudtam, mit cselekszem!
+
+Portás _felzokogva_. Én adtam neki a levelet!
+
+Férj _Mima első férje, előrohan egy más nyílásból._ Én szerettem őt, nem
+akartam elkergetni, meg akartam bocsátani neki, de égek valamitől!
+
+Alfonz _más nyílásból rohan elő_. János! A barátod akartam lenni! Nem
+birtam, mert nincs szívem, kivették a szívemet… késsel vágták ki a
+szívemet, János!
+
+Portás _felzokogva_. Én adtam neki a levelet!
+
+Férj. Térj vissza hozzám! _Mimának mondta._
+
+Mima. Édes, jó, szegény uram! Hogy dobolnak a szíveim! Két szívem van!
+Idegen vér ég bennem! Meggyulladok!
+
+János. Bocsássatok meg nekem mind, mind!
+
+Alfonz _felordítva_. Kivették a szívemet!
+
+_A vasfedők egymásután maguktól kinyílnak, a babák mind kirohannak és
+térdreborulnak János előtt. Sírnak, a kezüket tördelik._
+
+Francia nő _felkiált_. Nem akartalak gunyolni! Idegen hang szólt
+belőlem!
+
+János. Nyugodjatok meg! Mindent tudok!
+
+Groom. Én gyerek vagyok! Szegény kis gyerek vagyok! Mit tettek velem!
+
+Magister _kétségbeesetten_. Miért beszélnek ezek össze-vissza?
+
+Rubicante _harsányan_. Felszabadultak, mester! Össze-vissza érik őket a
+sugarak!
+
+Magister. Összefogdosni valamennyit! Vissza a jégre!
+
+Rubicante. Felszabadultak a sugarak hatalma alól!
+
+Portás _zokogva_. Én adtam neki a levelet.
+
+János. A szívetekbe látok, ti szegény rab lelkek!
+
+Alfonz. Barátod akartam lenni! De kivették a szívemet! Úgy fáj a helye!
+
+Férj _Mimához_. Édes jó feleségem!
+
+Mima. Szegény jó uram!
+
+Alfonz _ordítva_. Nem akartam csalni! Nem akartam lopni! _Végtelen
+fájdalommal, panaszosan._ De nincs szívem! Nem akartam ölni! Úgy vérzik
+a szívem helye! Úgy fáj!
+
+János _felszalad a gépre_.
+
+Mima _végtelen fájdalommal, Jánoshoz, kiáltva._ Mit tettél velem! Te élő
+ember! Úgy égnek a szíveim! Fájnak a szíveim! _Két tenyerét két szívére
+szorítja._
+
+_Mindezek alatt a harang és az orgona szakadatlanul szól a gép
+belsejében, ugyancsak szünetlenül hallani a zugást, morajlást, tompa
+dübörgést._
+
+János _már felment a gép felsőrészére, onnan lekiált, mindent
+túlharsogva._ Mind az én testvéreim vagytok! Mind az én szegény
+testvéreim vagytok Istenben!
+
+_Ujjongva harsan fel egy trombita valahol a magasban._
+
+Rubicante _minden lármát túlordítva_. Felforrt a víz a kazánokban!
+Szabadon futnak az áramok! Meggyulladt a gép!
+
+Fiókák _teljes erejükből visítva_. Hejj! Hejj! Hejj! Hejj!
+
+_A fiókák és az összes ördögök lemenekülnek a gépről. A fiókák
+visítanak, miközben leszaladnak. Valamennyien lent kuporodnak le, a
+színpad sarkában. A gép füstölni kezd, a kéményekből lángok csapnak elő,
+a zugás, dübörgés erősödik. Az udvar hirtelen feláll._
+
+János _már egészen fenn áll a gépen, a tetején, néhány baba közt, akik a
+lábaihoz_ _borultak és térdét átölelték. Nagyon harsányan kiált, minden
+zajt túlharsogva._ No, büdös ördögök, én most itthagylak titeket,
+veszekedjetek meg, ahányan vagytok! Hol a kalapom?!
+
+Malacoda _alulról felkiált hozzá_. Ilyenkor a kalapját keresi? Örüljön,
+nyomorult, hogy megmenekült!
+
+János _leordít hozzá_. Hogyne! Majd itthagyom nektek a kedves kis
+kalapomat, ti kutyazsírral kikent, ronda, kénköves ördögök! _Az egyik
+babától átveszi a kalapját, feje fölött meglengeti._ Én édes rakott
+káposztám, jó kis Ilonkám, drága feleségem, mit tettem veled, mit tettem
+veled! Jövök már Ilonkám, csak tartsd melegen a vacsorát! _Hatalmas
+diadalordítással._ Ajánlom magamat! _A gép legfelső pontjáról hátul
+leszalad, eltünik._
+
+_A babák lassu mozgásokkal széledeznek a gépen, most egyik se szól,
+mindnyájan csöndesen zokognak._
+
+Magister _aki eddig megtörten támolygott és ájuldozott lenn a színpad
+elején, az_ _ördögei közt, akik támogatták._ Felség… meneküljön, aki
+tud… én itt maradok… _Erőre kap_… és újra kezdem! _Kiegyenesedik, a
+színpad közepére áll, harsányan kiált._ Újra építeni! Újra kezdeni!
+
+_Az udvar elmenekül a nézőtéren át, kirohan a nézőtérről._
+
+Magister _erőre kapva_. Malacoda! Rubicante! Előre, pimasz ördögök,
+mind! Megmenteni a babákat! A babákat!
+
+_Az ördögök kétoldalt láncba fonódnak és a rémüldöző babákat
+összeterelik. Mikor a babák jönni látják őket, felsikoltanak, zokognak,
+félnek, reszketnek._
+
+Mima _most a gép legfelső részén áll, ott ahol János elszaladt. Karjait
+fölemeli, hátrakiált János után._ Te élő ember, mit tettél az én két
+szívemmel? _Végtelen fájdalommal felzokogva._ Mit tettél velem, te
+drága, jó élő ember!
+
+Magister. Eresszétek elibük a függönyt, hogy egy se szabaduljon!
+
+_A nagy vörös függöny hirtelen leereszkedik._
+
+
+XXI. KÉP.
+
+_A függöny előtt most egyesegyedül a Magister áll, zordul összefonva
+karjait a mellén._
+
+_A zugás, dübörgés, harang, orgona, emberhang, sikoltozás most fojtottan
+hallatszik, tompul. Egyszerre mennydörgésszerű hatalmas robaj
+hallatszik, mely lassan elhal. Ugyanekkor az egész lárma nagyon
+csöndesre, távolból hallatszó dübörgéssé csöndesedik, amely azonban
+tovább szól, szakadatlanul._
+
+_Rövid szünet._
+
+_Aztán jobbról megjelenik a szomorú csapat. Mima kivételével az összes
+babák, szorosan egymás mellett, mint egymáshoz láncolt rabok,
+lehorgasztott fővel jönnek. Az ördögök vasvillákkal kísérik őket.
+Átvonulnak balra, a lépcsőn le a zenekarba, a mélységbe, ahonnan jöttek.
+Az őket kísérő ördögök velük együtt tünnek el._
+
+Magister _miután elvonultak előtte_. _Gyűlölettel_. A jégbe valamennyit!
+A leghidegebb jégre fagyasszátok vissza valamennyit, hogy millió évig is
+elálljon!
+
+_A csoport eltünik a mélységben._
+
+_A hátsó zaj erőre kap, felzug, főként a harangot és az orgonát
+hallani._
+
+_Most jobbról, egyedül jön Mima, ugyanabban a fehér lepelben, amelyben
+először megjelent, hátrakötött kézzel, Malacoda és Rubicante közt. Őt
+csak az ördögfiókák kísérik, görnyedve, guggolva mennek mellette. Mima
+némán, felemelt fővel, kibontott hajjal, sápadtan, lehunyt szemmel
+lépdel, mintha élő-halott volna. Lassan megy ez a csoport is a többi
+után. Rettenetes dübörgés, dörgés, csattogás a függöny mögött, mintha a
+haldokló gép utolsó búcsút ordítana Mima után._
+
+_Mikor Mima eltünt, a zaj lassan teljesen elcsöndesedik, csak a harang
+szól, egyre halkabban._
+
+János _szerényen jelenik meg jobbról_. Bocsánatot kérek, de hogy a
+fenébe kell innen kimenni?
+
+Magister _zord tekintettel, összefont karral nézi. Nem felel._
+
+János. Futkosok itt jobbra-balra, könyörgöm és nem találom a kijárást
+
+Magister _nem felel, csak nézi_.
+
+Malacoda _jön fel a zenekarból, a lépcsőn, baloldalt, ahol Mimát
+lekísérték. A lépcső felső részén megáll. Jánoshoz._ Mit akar?
+
+János _szerényen_. Haza szeretnék menni, vacsorázni, könyörgöm. Merre
+van itt a kijárás?
+
+Malacoda. Maga csak menjen mindig a káposztaillat után. Érzi?
+
+János _a levegőbe szaglász_. Hát úgy… nagyon messziről…
+
+Malacoda. Hát csak mindig menjen utána, pontosan a szag után…
+
+János. Köszönöm szépen. _Megint körülszaglász a levegőben, aztán balra
+mutat._ Úgy érzem, erről jön! _Alázatosan kalapot_ _emel_. Istennek
+ajánlom! _Szaglászva megy el balra._
+
+Magister és Malacoda _erre a köszöntésre hirtelen bosszusan félrefordul
+mind a kettő, mind a kettő nagyot prüszköl._
+
+_A harang halkan, szeliden szól._
+
+Magister _összefont karral fordul János után, nézi, követi a szemével._
+Nem érdemes hinni az emberekben. Én hittem bennük… és csalódtam.
+_Sóhajt._
+
+Malacoda _tiszteletteljesen_. Mester!
+
+Magister _ránéz_.
+
+Malacoda. Nem kellett volna elereszteni.
+
+Magister. Amíg él, nincs jogom itt tartani.
+
+Malacoda. De kérem, lármát fog csapni a földön, majd jár a szája… mesél…
+nagy szégyenben maradunk…
+
+Magister. Nem hiszik el neki. Azt fogják mondani, hogy álmodta. _Nagyot
+sóhajt és elmegy jobbra._
+
+Malacoda _felmegy a színpadra, baloldalt_ _megáll, körülnéz, hogy nem
+látja-e senki. Balra, a színfalak mögé int._
+
+Két fióka _balról behozza a földgömböt és leteszi ugyanoda, ahol az első
+felvonásban állt, aztán visszaszalad, el._
+
+Malacoda _zsebéből kiveszi a nagyító lencsét és vizsgálgatni kezdi a
+földgömböt. Aztán, ugyanúgy, mint az első felvonásban a Magister, kis
+fényfoltot vetít a vörös függöny közepére. A vörös függöny szétnyílik._
+
+
+XXII. KÉP.
+
+_Az erdőszélen. Ugyanaz a kép, mint az első felvonásban. Csakhogy most
+már beesteledett. Holdvilág. A harang szakadatlanul szól, szeliden, most
+már mintha távolból hangzó estharang volna._
+
+János _ülve alszik a padon_.
+
+Ilonka hangja _messziről_. János! Édes uram!
+
+_Szünet_.
+
+János _nem felel, alszik_.
+
+Ilonka hangja _közelebbről_. János! Édes uram!
+
+_Nincs válasz_.
+
+Ilonka _belép balról_. Nézz csak, elaludt. Nem csuda. _Nagy
+szeretettel._ Annyit fáradt szegény egész nap.
+
+Marcsa _parasztcseléd, Ilonka mögött belép balról._ Szinte kár
+felkölteni, olyan édesen alszik.
+
+Ilonka _kedvesen_. Megállj csak Marcsa… fel ne riasszuk. Majd úgy
+költjük fel, hogy öröme legyen benne… hogy kellemes legyen az ébredése.
+Hozd ki csak, fiam, a káposztásfazekat. De vigyázz, mert forró, meg ne
+égesd magad!
+
+Marcsa _kiszalad balra_.
+
+Ilonka. Édes, jó, derék uram… isten áldja meg még ezt a kis álmodat is!
+
+Marcsa _balról boldogan jelenik meg a fazekkal, kendőben fogja, mert
+forró. A fazék gőzölög._
+
+Ilonka. Add ide. _Átveszi tőle a fazekat._ Ez az ő legkedvesebb illatja…
+evvel fogjuk felkölteni… _Letérdel eléje és kedvesen az orra alá tartja
+a fazekat. A hold élesen világítja meg ezt a kis jelenetet, János
+arcára, Ilonka arcára és a fazékra süt. A fazékon bádogfedő van._
+
+Ilonka _halkan, Marcsához_. Nyisd ki!
+
+Marcsa _lekapja a bádogfedőt a fazékról_.
+
+_A káposzta dúsan gőzölög a holdfényben._
+
+Ilonka. Csukd be!
+
+Marcsa _visszacsapja a fazékra a fedőt_.
+
+János _mint aki mély álomból ébredezik_. Káposzta… káposztaillat!
+_Felébred_. Rakott káposzta… Mi az? _Feltámaszkodik, a szemét törli._
+
+Ilonka _nagyon kedvesen, nagyon jóságosan_. Ébredj édes, jó uram, itt
+van a te jó vacsorád, a te jó rakott káposztád, a szívemmel csináltam
+neked, gyere, gyere szépen utána, gyere csak az illatja után… ott benn
+vár a tiszta terített asztal… gyere csak szépen… gyere, gyere… gyere
+csak szépen… _Elindul a fazékkal balra._
+
+János. Hogy elaludtam ebbe a jó levegőbe… Ejnye, ejnye… Már harangoznak
+is…
+
+Ilonka. Gyere, drágám, gyere. _Csalogatja balfelé a fazékkal, mint ahogy
+kukoricával szokták vezetni a baromfit._
+
+_Elballagnak balra, elől Ilonka a fazékkal, utána János, leghátul
+boldogan mosolyogva, Marcsa._
+
+_A szín egy pillanatig üres. Az estharang szakadatlanul szól._
+
+_A vörös függöny összecsukódik._
+
+_A harangszó elhallgat._
+
+Malacoda _magasra emelt orral, az eltünt kép után szaglász. Mély
+meggyőződéssel._ Húszmillió évet adnék az életemből egy kis rakott
+káposztáért! _Földhözvágja a nagyítóüveget és kisiet jobbra._
+
+_Függöny._
+
+
+
+
+MOLNÁR FERENC  SZÍNMŰVEI:
+
+
+=Az ördög.= Vígjáték 3 felvonásban.
+
+=Liliom.= Egy csirkefogó élete és halála. Külvárosi legenda hét képben.
+
+=Józsi.= Bohózat 3 felvonásban.
+
+=A doktor úr.= Bohózat 3 felvonásban.
+
+=A testőr.= Vígjáték 3 felvonásban.
+
+=A fehér felhő.= Mirákulum 5 változásban.
+
+=Farsang.= Színmű 3 felvonásban.
+
+=Úri divat.= Vígjáték 3 felvonásban.
+
+=A farkas.= Vígjáték 3 felvonásban.
+
+=Égi és földi szerelem.= Dráma 5 felv.
+
+=Színház.= Három egyfelvonásos.
+
+=A hattyú.= Vígjáték 3 felvonásban.
+
+=A vörös malom.= Színjáték két részben, 26 képben.
+
+
+
+
+MOLNÁR FERENC  MŰVEI:
+
+
+=A Pál utcai fiúk.= Regény.
+
+=Az éhes város.= Regény.
+
+=Egy haditudósító emlékei= 1914 november – 1915. november.
+
+=Hétágú síp.= Tréfák, tárcák, karcolatok.
+
+=Józsi= és egyéb kis komédiák.
+
+=Ketten beszélnek.= Tárcák, rajzok.
+
+=Kis hármaskönyv.= Elbeszélések.
+
+=Egy gazdátlan csónak története.= Regény.
+
+=Muzsika.= Elbeszélések.
+
+=Ismerősök.= Feljegyzések, krónikák.
+
+=Az óriás és egyéb elbeszélések.=
+
+=Rabok.= Regény.
+
+
+*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77650 ***