Initial commit of ebook 77497 filesHEADmain

5 files changed, 8718 insertions, 0 deletions

diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes
new file mode 100644
index 0000000..6833f05
--- /dev/null
+++ b/.gitattributes
@@ -0,0 +1,3 @@
+* text=auto
+*.txt text
+*.md text
diff --git a/77497-0.txt b/77497-0.txt
new file mode 100644
index 0000000..faed1e9
--- /dev/null
+++ b/77497-0.txt
@@ -0,0 +1,4505 @@
+*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77497 ***
+
+AZ ATHENAEUM OLVASÓTÁRA.
+
+SZEPTEMBER
+
+REGÉNY
+
+IRTA
+
+AMBRUS ZOLTÁN
+
+BUDAPEST
+
+AZ ATHENAEUM R. TÁRSULAT KIADÁSA
+
+1897
+
+Budapest, 1897. Az Athenaeum r. társulat könyvnyomdája.
+
+
+
+
+I.  OUVERTURE.
+
+– Keresd az asszonyt!…
+
+Mikor két ur (két ragyogó czilinder, ugyanattól a kalapostól, két
+gyönyörü ing-pánczél, ugyanattól a divatárustól, s két andalitóan
+szabott kabát ugyanattól az uzsorástól) Budakeszen vagy Rákos-Palotán
+három pár golyót küldözget egymásra, s az egyik szépen himzett, fehér
+plasztronon egyszerre csak kivirul a gentlemanlikeness piros rózsája: a
+négy kerekfejü, monoklis becsület-ügyvivő, aki az imént oly kápráztató
+hidegvérüséget fejtett ki a másik kettő bőrére, meg a két bőr-táskás,
+fekete szakállu pozőr, aki ugyanattól a professzortól levetett
+nyugalommal nézte végig az elegáns viaskodást, körülveszi a sebesültet,
+egy kicsit foglalatoskodik vagy diszkréten ádázódik körülötte, aztán
+kocsira ül, elhajtat a Club-ba, s ha csak zsurnalisztával nem
+találkozik, akinek természetesen semmiféle részlettel nem maradhat
+adósa, a temérdek kérdezősködésre rendesen csak ezt a lapos
+pillantásokkal kisért mondatot adja feleletül:
+
+– Keresd az asszonyt.
+
+És keresik az asszonyt. Nemcsak keresik, hanem meg is találják. Ma
+például egy szende, álmos asszonyka személyében, aki az ő magas homloku,
+nyilt arczu, szépen peroráló urát templomi csöndben ott csalja meg, ahol
+éri, s aki mindegyik udvarlóját ugy hivja, hogy: »Egyetlen kutyám!«;
+holnap talán egy villogó tekintetü tündér alakjában, aki ahányszor
+elbukik, mindannyiszor magasabb társaságba bukik, aki az egész
+kontinensen a legtöbb tüzzel tánczolja a csárdást, s aki, végezetül,
+hivatásszerűen üzi azoknak a férfiaknak az elbolonditását, akiknek nincs
+más foglalkozásuk, mint hogy koronkint el- és megbolonduljanak.
+
+Második strófa:
+
+Mikor egy szép tekintélynek s majdnem ugyanakkora hitelnek örvendő
+bankár, aki tizenhét éves korában a legpofozottabb lénye volt a
+ritkábban sepert pénzváltó boltoknak, sőt az egész mindenségnek, s aki a
+sok türelem, igyekezet és előitéletnélküliség erejénél fogva, meg egy
+hatvan-hetvenezer forintos házasság sikeres lebonyolitása révén pénzügyi
+kapaczitássá nőtte ki magát, ahelyett, hogy elkisérné ő nagyságát a
+Barbi Alice hangversenyére, felsétál a Gellérthegyre, s egy magános
+helyen eldurrantja a tova tünt letétek és differencziák egyenlegét,
+avagy hajnalban egy fa ágáról, batiszt zsebkendővel a nyakán vigyorog le
+a szép kilátásra: a pórul járt börze-parasztok, akik bottal ütik a
+pénzük nyomát s a deszkakoporsó mögött támadt özönvizet, kizártnak
+tartván, hogy ahol a pénzt nyerik, ott a pénzt el is lehessen vesziteni,
+ugyancsak ezzel a szálló igével dühitik egymást:
+
+– Keresd az asszonyt!
+
+És néha csakugyan találnak asszonyt. Ilyenkor az asszony vagy a Magyar
+Királyi Operaház valamelyik szilfidje, aki a Világürt, esetleg a Tejutat
+ábrázolja a legujabb balletben, vagy egy lusta, a sok szemrehányó
+köhögéstől elhizott, márcziustól novemberig fürdőző nagyságos asszony,
+aki soha se tud belenyugodni a gondolatba, hogy a másik szobába csak
+gyalog lehet menni, s aki soha se bocsáthatja meg az urának, hogy nem ő
+az a bizonyos Mackay báró, aki minden évben ötven vadászt küld
+Ausztráliába, ama páratlan, mesés kalap-tollakért, amelyekkel csak a
+Szivárvány-madár szolgál, egyes-egyedül Mackay bárónénak.
+
+Harmadik kuplé:
+
+Mikor a rendőrség a huszonötödik, hasonló stilü betörés után felocsúdik
+két-három évig tartó meglepetéseből, s a gonosztevők humorizáló levelei
+alapján meggyőződik róla, hogy a gaztetteket ugyanaz a banda hajtotta
+végre: a tapasztaltabb rendőrségi rókák, főképpen ha szorgalmasan
+olvasták a Gaboriau bünügyi regényeit, ama bizonyos változatlanul
+jóságos mosolylyal, melyet különösen a razziák alkalmával kedvelnek, egy
+szekér-oldal papir-csomón kivül többnyire ezt a nagybecsü tanácsot
+vágják a vizsgálatot vezető szegény ördög fejéhez:
+
+– Keresd az asszonyt.
+
+A szegény ördög aztán keresi. S az akták szarkalábjai között megüti a
+szemét egy tulipántos név, az ingyen készült fotografiák között felkelti
+a figyelmét egy szemtelenül mosolygó szempár, egy csudálatos asszonyi
+váll vagy egy harmadévi divatu, szebb multakról árulkodó női kabátka, a
+megjegyzések rovatában álmodozóvá teszi ez a hivatalos stilusban
+fogalmazott románcz: »19 év, haj: szőke, szem: fekete, orr: rendes,
+száj: kicsiny, fogak: jók. Lopás, részesség betöréses lopásban, lopás és
+orgazdaság. NB. Jobb karján borsónyi forradás. Revolver; a szeretője
+akarta megölni.« Mi ez? Bizonyára semmiség, mindössze egy asszonyi
+hajszál. De ez az asszonyi hajszál fonállá válik a kezében, ebből az
+asszonyi hajszálból hurok készül, melylyel kézrekeritik az egész betörő
+bandát, ujabb dicsőségére a szálló igének.
+
+És mindannyiszor, ahányszor önök ugy találják, hogy egyik-másik férfinak
+a viselete érthetetlen, hogy az önök mindennapi szenzácziós esete kissé
+homályos, hogy abban, ami történik, a logika nem talál kielégülést, hogy
+valami megmagyarázhatatlan dolognak a kulcsa sehogy se akar előkerülni:
+önök is az asszonyt keresik, az örök asszonyt, aki mindig ott
+rejtőzködik a szinfalak mögött, mialatt a szinen, frakkban, vagy
+zubbonyban, férfi alaku marionette-ek hajlonganak és ugrándoznak, vagy
+tülekednek s marakodnak, hogy végül őrületes bukfenczekkel mulattassák a
+közönséget, vagy pedig szép rendben, egyszerüen hanyatt vágódjanak.
+
+Csak egyetlen egy eset van, amikor senki se keresi az asszonyt. Ez az
+eset a szegény lirai költőé.
+
+Pedig, ha jól megtetszik gondolni, egy igazi, tősgyökeres, megrögzött
+lirai költőnek a dolga mindig igen különös, sőt titokzatos valami. Hogy
+egy nagykoru, irni és olvasni tudó, ép elméjü ember, akinek két karja és
+két lába van, mint másnak, ahelyett, hogy boldogulni igyekeznék, mint az
+egész világ: akár tudatosan, akár öntudatlanul, de mindig
+szabadakaratból s kényszeritő külső okok nélkül, lemondjon mindarról,
+amit más ember becsben tart, amiért az egész világ töri magát, lemondjon
+a könnyen megszerezhető kényelemről, a kevés fáradsággal elérhető
+jólétről s minden magasabb rendü világi örömről, csak azért, hogy a
+fogadott szegénység fütetlen kályhája mellett minél többet
+gyönyörködhessék a tulajdon szava zengésében, ha nem is épen példátlan,
+de mindig igen sajátságos jelenség. S akár jó, akár rossz versek
+költőjéről van szó: a kázus mindig egyformán eredeti. Egy vén fiu,
+akinek az öröme önnek gyermekjáték s aki viszont az ön örömeit
+léhaságoknak találja; a Szépnek egy jámbor légátusa, akit az élet, a
+rossz emberek s a véletlen az ön szemében mindig megaláznak; egy
+élhetetlen fráter, aki a számüzött királyok gőgjét hordozza magában, s
+aki olyan ünnepies pose-ok között bibelődik ártatlan és haszontalan
+játékaival, mintha birodalmakat alkotna; egy szelid bolond, aki ravasz,
+egy öntudatlan komédiás, aki érzéseit siet szétfaragni rímekbe s
+unos-untalan megcsalja önmagát; egy lunátikus, aki csodálatos
+biztonsággal sétál a háztetőkön, de agyonzúzza magát, ha a nevén
+szólítják; egy nem e világból való ember, aki a jövőbe lát, de nem tud
+járni a sima földön, mint Michel Angelo, mikor leszállt állványáról,
+ahol a mennyet festette volt; a szfinksz egy uj kiadása női lélekkel és
+monstruózus lábakkal; egy elkésett szfinksz, aki megilletődötten
+hallgatja a tulajdon füle zúgását s találós meséket mond, amelyeket
+senki se fejt meg: vajon nem ezekre a képekre gondolnak-e önök, ha lirai
+költőkről hallanak?!
+
+Mindegyik egy-egy rébusz önök előtt és soha se jut eszébe senkinek, hogy
+ennek a rébusznak a megfejtését keresse. Soha, senki se kutatja a női
+alakot, aki ezt a néha talán dicsőséges, a legtöbbször fonák és mindig
+rendkivüli életet megmagyarázza.
+
+Az igazat megvallva, mindez onnan van, hogy önök nem nagyon érdeklődnek
+sem a lirai költemények, sem a lirai költők iránt; a rébusz tehát
+hidegen hagyja önöket, s a Beatrice, akinek emléke ezt a sok vörös,
+sárga és kék boritéku, egy forintos füzetet besugározza, önöknek Hekuba.
+
+Ki törődött valaha azokkal a költeményekkel, amelyeket Hódy Balázs
+1872-től 1893-ig közönséges, velin és Van Geldern papiron bocsátott
+nyilvánosságra?! Ki gondolt valaha a női lényre, akinek egy-egy
+lustálkodó tekintete vagy egy-egy érzékcsiklandozó, halk kaczagása a
+Hódy Balázs szivében zsongó, bugyborékoló érzés-hullámokat ugy
+felkorbácsolták, hogy ezeknek a hullámoknak árja elhagyván a földet,
+nekieredt a végtelenségnek, a puszta, sötét végtelenségnek, amely fölött
+csakis két csillag világit?!
+
+Pedig, hogy egy olyan békés, harmonikus lélek, aminő a Hódy Balázsé
+volt, kiegyenlithetetlen ellentétbe keveredjék a dolgok rendjével, –
+hogy egy olyan szelid, nyugalom-kedvelő temperamentum, a milyennek
+hősünk kora ifjúságától fogva mutatkozott, prométheüszi viaskodásokra
+szánja el magát, – hogy egy olyan rendszerető, illendőségtudó, minden
+tekintélyt és törvényt respektáló ember, amilyennek a mi barátunkat az
+egész Rózsa-utcza ismerte, szakitson a világrenddel s lenézve a föld
+összes többi javait, egy egész életen át ne lásson maga előtt csak egy
+jót: két szép gömbölyü kar tilos ölelését, – hogy egy olyan, csupa
+lemondáshoz szokott sziv, mint aminőnek _Icarus_-t a verseiből ismerjük,
+jobban mondva: ismerhettük volna, arra adja magát, hogy, amig csak
+lélekzik, a lehetetlent vívja, s megvetve a világ összes többi erőit,
+folyton-folyvást a Szépet keresse, azt a bűvös erőt, amelynek
+segitségével a mesék lovagja megnyitja Tündér Ilona várának zárait, –
+hogy végre egy temetési vállalat segédtitkárja előtt ne legyen szent,
+csak: a művészi, a földfeletti és a sejtelemszerü, ahhoz nem volt elég
+az első selyem-viganó izgató suhogása, ahhoz egy Beatrice kellett.
+
+Ezt a Beatricét önök soha se keresték, de meglehet, hogy a jövő század
+irodalomtörténet-irói kutatni fogják. Nehogy a jövő e munkásai majdan
+zavarban legyenek s nehogy a Hódy Balázs végtelen diskrécziójánál fogva
+egy irodalomtörténeti adalék esetleg örökre elveszszen: ezennel
+elárulom, hogy Hódy Balázsnak a Beatricéja a szép Sárváryné, Sárváry
+Bélának, a jeles rajzolónak esküdt felesége volt.
+
+Bár, meglehet, maga se tudott róla, a szép Sárváryné sugalmazta _Hódy
+Balázs összes költeményeit_ három testes kötetben s hat kisebb füzetben,
+1872-től 1893-ig. Ő volt a hősnője a Hódy Balázs könyvdrámáinak és ismét
+csak ő volt, akit Hódy Balázs megénekelt époszban, költői regényben,
+allegoriában, bökversekben, rondeaukban s vegyesekben. Ő volt, akiért a
+Ginevra-cziklus epedett, a _Spleen_ czimü kötet borongott s a _De
+Profundis_ megsiratott. Róla szóltak az ölelkező rimek, az anapesztusok,
+a népies balladák, sőt ama századvégi némajáték is, amelyet az Életnek
+és a Halálnak kellett volna a népszinházban eltánczolniok.
+
+Ez a szép Sárváryné nem csak amolyan szemre való teremtés, hanem isten
+igazában szép asszony volt, hogy ugy mondjam: tartalmas szépség, a
+legegészségesebb és legkövérebb a világ minden szőke szépsége között.
+Nem méltóztatnak elfelejteni, hogy ebben a mai papirkorszakban a
+szépségek között is vannak névleges értékek, melyek igen mutatósak
+egy-egy jó órában, vagy szabó-kéztől frissen kikészitve az esti
+világitásnál, de délelőttönkint egyszerüen nem léteznek s akárhányszor,
+ma estéről holnap estére, végkép oda vannak, mintha elfujták volna őket.
+A Sárváryné szépsége aranyban volt.
+
+A _journalière_-szépségek veszedelmeit nem ismerte; május avagy
+deczember hó, a jó és a rossz napok nyomtalanul multak el alakjának
+pompás tökéletessége felett. Este tündöklött s azt hitte volna az ember,
+hogy grande toilette-ben jött a világra, de délelőtt virágzott, mert aki
+nem látta pongyolában, az – bizony isten! – nem látott semmit. Mindig
+szép volt, mint a szép képek, mint a régi, boldogabb idők leányai; szép
+és nyomatékos, mint egy gyönyörüen metszett arany billikom.
+
+Amiből ne tessék azt következtetni, hogy valami érett szépségről
+beszélek, vagy legalább is egyikéről ama végiglen kivirágzott alakoknak,
+a melyeket _Nyár_ czime alatt látni festők és kártya-gyárosok munkáin. A
+_Spleen_ czimü kötet megjelenése idején a szép Sárváryné husz-huszonegy
+esztendős lehetett. Igaz, hogy a _Spleen_ czimü kötet után még egy _De
+profundis_ is következett… de ne siessünk. Ugyis hamarább érkezünk e
+románcz végéhez, mint képzelni tetszik.
+
+Tehát: ha igaza volt Hódy Balázsnak, midőn a szép Sárvárynét, egy nem
+éppen meglepő, de kipróbált és tartós hasonlattal csökönyösen rózsának
+nevezte: ez a rózsa csak akkor kezdett virágozni, mikor, tudtán kivül,
+helyet foglalt a magyar irodalom-történetben. Ami pedig Hódy Balázst
+illeti, ő már akkor ismerte a Ginevra néven megénekelt szép Borcsát,
+mikor ez a rózsa még csak rózsabimbó volt.
+
+A dolog ugy történt, hogy: volt a rózsabimbónak egy nagy kamasz öcscse,
+aki sehogy se akart szimpatizálni a velünk barátságos lábon élő
+Görögországgal. Valamely rejtelmes idioszünkraziánál fogva: gyülölte a
+görög nyelvet átalában s a _mi_ végzetü igéket különösen. A _mi_ végzetü
+igék szivük mélyéből viszonozták ezeket az érzelmeket s hogy e sajnos
+ellentét, legalább a nagyvilág előtt, valamiképp kiegyenlithető legyen:
+Hódy Balázs, egy régi professzorának ajánlatára, meghivást kapott az
+aggódó apától, hogy havonkint tizenöt forintért, sziveskedjék hetenkint
+kétszer részletesen ecsetelni, mily igazságtalan a rossz indulat,
+melylyel Bandi urfi Hellasz és az összes _mi_ végzetü igék irányában
+viseltetik.
+
+Mikor Hódy Balázs először jelent meg az aggódó apa házánál, véletlenül a
+szép Borcsa kisasszony nyitott neki ajtót. A psychologia barátainak
+kedvéért megjegyzem, hogy ez csak afféle szinpadi véletlen volt, mert
+Borcsa kisasszony egy fekete bajuszu rajzolót várt, aki, mint
+világéletében mindig mindenünnen, akkor is elkésett. Ezt bizony rosszúl
+cselekedte, mert Borcsa kisasszony már éppen negyedszer sietett ki az
+előszobába, tisztára azért az örömért, hogy a szobalány helyett ő
+fogadhassa a fekete bajuszu urat, akivel egy pillanatig egyedül
+szeretett volna lenni, nem tudom már, hogy: miért?
+
+Hódy Balázs akkor még semmit se tudott a fekete bajuszu urról, akit
+később élete megrontójának kellett tartania. Nem ismerte a házi rendet s
+nem kereste, hogy mi lehet a magyarázata annak a kivételes szerencsének,
+a melyben váratlanul részesült. Mindazáltal ez a kivételes és váratlan
+szerencse meglehetős zavarba ejtette. Meglepetésében átkutatta az egész
+előszobát és sehogy se tudott helyet találni a botjának; végre is
+föltette egy szekrény tetejére, a honnan csak három hét mulva került
+elő.
+
+Borcsa kisasszony, mikor megtudta, hogy a vendég mi járatban van,
+vállalkozott rá, hogy bevezeti a papához. Hódy Balázsnak elkáprázott a
+szeme s ahelyett, hogy sarkon fordult és kereket oldott volna, követte
+végzetét, mint egy patkány a Rattenfängert.
+
+A papa örült a szerencsének, de szégyenkezve vallotta meg, hogy Bandi
+urfival egyelőre nem szolgálhat. A gazember neszét vette a dolognak s
+elrejtőzött a tanitó ur elől. Keresték a pinczében is, a padláson is, de
+sehol sem találják. A mi különben jövőre nem fog megtörténni; az atyai
+hatalom meg fogja tenni a magáét. Egyelőre méltóztassék a tanitó urnak
+helyet foglalni; nem fog ártani, ha szives lesz megismerkedni a családfő
+nevelési elveivel s a gondjaira bizandó különös karakterrel. Az óra
+azért számitani fog.
+
+A rózsabimbó (ó, mily hatalmas volt bimbónak is!) benn maradt a szobában
+s érdeklődve nézte a szerény és csöndes urat, aki vállalkozott rá, hogy
+Bandi urat meg fogja szeliditeni. Merésznek és furcsának találhatta a
+vállalkozást, mert, mialatt apja a feladat sokféle nehézségét
+fejtegette, titokban elmosolyodott. De mintha rögtön megbánta volna ezt
+a futó mosolyt, egy pillanat mulva már ismét komolyan nézett a tanitó
+urra, mint előbb. S milyen nyugodt, milyen édes volt a tekintete, mikor
+komolyan nézett valakire!
+
+Hódy Balázs nem látta ezt a tekintetet, hanem annál inkább érezte. Látni
+különben nem látott mást, csak az előtte ülő barátságos uri ember
+orrának a hajlását s gondolni se gondolt egyebet, mint azt, hogy: ő most
+tulajdonképpen nagyon nevetséges lehet. Egyszerre tudniillik nem tudott
+hova lenni a két kezével. A jelen pillanatban egészen fölöslegesnek
+találta ezt a két kezet s a legjobban szerette volna, ha egyátalán kéz
+nélkül jött volna a világra. Istenem, mily borzasztó dolog is, hogy
+mikor az embernek a feje tele van csodálatos szépségü, nemes, légies
+finomságu ideákkal, két gyámoltalan, haszontalan kéz elront mindent a
+világon!
+
+A barátságos értekezésnek vége volt. Kénytelen vagyok konstatálni, hogy
+nevelési elvek soha, mióta a világ, nem hangzottak el olyan
+haszontalanul, mint az aggódó apa nevelési elvei. Az igazat megvallva,
+Hódy Balázs ugy volt ezzel a nevelési értekezéssel, mint a sziesztáját
+tartó ember a méhdöngéssel; hallotta, de nem sokat értett belőle. Csak
+az járt a fejében, hogy egy rendkivül kényes s fölötte bonyolult feladat
+áll előtte: elbucsuzni a nyugodt tekintetü Borcsa kisasszonytól. Persze
+a dolog nem ment valami könnyen. Fölvette a mellette lévő székről
+Xenofonját s oly görcsösen kezdte szorongatni ezt a kiváló auktort,
+mintha kész volna meghalni inkább, mintsem megválni tőle, hacsak egy
+órára is. Majd eszébe jutott a kalapja s balkeze ösztönszerüleg kereste
+botját, melyet mintha háromszáz évvel ezelőtt hagyott volna el valahol.
+S ezalatt Borcsa kisasszony közelebb jött hozzá; közelebb jött és feléje
+nyujtotta a kezét. Ó mily mostohának találta szegény Hódy Balázs a
+természetet, mely az embernek csak két kezet adott!
+
+Maga se tudta, hogyan esett keresztül ezen a bucsuzáson. Csak akkor
+lélekzett fel, mikor már künn volt a lépcsőházban s alig hogy
+fellélekzett, szerette volna felpofozni magát.
+
+Vagy másfél óráig dologtalanul csavargott fel s alá a városban, s az
+egyedüllét visszaadta magában való bizodalmát. Mire hazament,
+tökéletesen megbékült önfelével s nem érzett egyebet, csak valami kéjes
+bizsergést a szivében. Korán feküdt le, keveset olvasott s mikor elfujta
+lámpáját, megvallotta a szobája négy falának, hogy:
+
+– Ő az, aki álmaimban élt.
+
+Ha beszámoltam azzal, mit gondolt Hódy Balázs, mikor először látta a
+szép Sárvárynét, nem hallgatom el azt sem, mit gondolt a rózsabimbó,
+mikor először találkozott regényünk hősével.
+
+A rózsabimbó azt gondolta, hogy:
+
+– Ez a legrosszabb kalapu, a legrosszabb kabátu és a legrosszabb czipőjü
+ember, akit valaha láttam.
+
+Később, esztendők multán, ez a vélemény jelentékenyen módosult. S mikor
+egyszer Sárváry valami malicziózus megjegyzést tett Hódy Balázs egyik
+verskötetére, mely végtelen tiszteletet lehellő ajánlással s diszes
+kötésben pompázott az asztalon, a szép asszony azt mondta a férjének:
+
+– Csak Hódyt ne bántsa. Jól esik látni, hogy még vannak ilyen derék
+emberek a világon.
+
+Sárváry röhögött.
+
+Meglehet, ugyanebben az órában történt, hogy Hódy Balázs versben és még
+több melegséggel, de kevésbbé elismerően nyilatkozott a szép
+Sárvárynéról.
+
+Mert akkortájban irta azt a költeményét, mely igy kezdődik:
+
+_Imádom őt, a szivtelen kaczért…_
+
+Nem tudom, adnak-e önök valamit egy regényiró becsületszavára. Ha igen,
+ugy határozottan állithatom, hogy a _Spleen_ e strófájában Hódy Balázs
+igen-igen igazságtalan volt. Azt mondhatnám, hogy a világtörténelem csak
+kevés oly égbekiáltó igazságtalanságot emlit, mint a minő a _Spleen_
+czimü kötet eme gyöngyében foglaltatik. Mert ha egyáltalán létezett
+valaha asszony, aki a kaczérság eredendő büne nélkül született, ugy ez
+az egyetlen egy asszony a szép Sárváryné volt; és ha volt valaha uj
+nemzedék, melynek a világra jövetele (szakrilégium nélkül gondolván) a
+szeplőtelen fogantatásra emlékeztetett, ugy ez az uj nemzedék csak a
+Sárváryné hat fia lehetett: Béla, Géza, Aladár, Elemér, Tihamér és
+László. A szép Sárvárynéban nem lakozott a hóditás és az ünnepeltetés
+vágyából egy csipetnyi sem; nem volt hiu s nem szomjazta az olcsó
+diadalokat. Jólétének gondtalanságában s egészségének felséges békéjében
+soha se voltak másféle vágyai, csak azok, a melyeket a következő óra
+magától meghozott; s mivel önök a psychologiát csak akkor respektálják,
+ha összes következtetéseit az emberi rossz hajlandóságokból, bünökből és
+az állati ösztönökből vonja le, hozzá teszem, hogy: valami mennyei
+lustaság lakott benne, mely megóvta tőle, hogy akármit is akarjon,
+amiért valamit tenni kellett, aminek valami ára volt, hacsak egy lépés
+vagy egy mosoly is. Mert a jó sors mindazt, ami egy asszonyi életnek a
+föltétele, megadta neki ingyen, soha se jutott eszébe a más ökre és
+szamara, akárhogy bőgtek is az ablaka előtt. Ha az egész világ olyan,
+mint ez az asszony, igazán fölösleges lett volna meghozni a tiz
+parancsolatot. Életének csöndessége egy szép hűvös patakéhoz
+hasonlitott; s mit tehet a szép, hűvös patak arról, hogy vizére a
+szarvas kivánkozik?!
+
+Vagy talán már kaczérság volt az is, hogy mialatt Bandi és Xenofon
+birkóztak (Bandi maradt az erősebb), a rózsabimbó néha benn maradt a
+szobában?! Eszébe se jutott, hogy kimenjen. Olyan mindegy volt neki
+Bandi, Hódy Balázs és Xenofon! Csak nagyritkán nézett fel a himzéséről
+(a mi, tessék elhinni, álczázott semmittevés), olyankor, amikor Balázs
+nagyon bele bonyolódott valami rendhagyó perfektumba. Egy rendhagyó
+perfektum olyan kényes palánta s a Bandi feje nem volt termőföld, hanem
+kopár hegyfok. Ilyenkor a rózsabimbó részvéttel és csudálkozással nézte
+a vért izzadó szegény tanitó urat. Becsületes lelke sehogy se tudta
+megérteni, hogy vannak emberek, akiknek nincs egy jó kabátjuk s akik nem
+gondolnak egyébre, mint ezer és ezer évvel ezelőtt meghalt irás-molyok
+abrakadabráira.
+
+Hódy Balázs félre értette ezeket a pillantásokat. Bár távol vala tőle
+minden elbizakodottság, titokban azt az édes hitet kezdte táplálni, hogy
+ezek a barátságos pillantások ama hódolatot fejezik ki, melyet ő a
+Xenofon zsenijével szemben a legtermészetesebb dolognak talált a
+világon. Lehetséges-e Xenofon iránt nem lelkesedni? A Bandi példája azt
+mutatta volna, hogy: igen, lehetséges; de Bandi, ez a vásott siheder,
+aki a városligetben arra biztatta a tanitó urat, hogy menjenek utána a
+cseléd-leányoknak, meg ez a gyönyörü, édes teremtés, akinek a tekintete
+csupa lélek, istenem mily két külön világ! A rózsabimbó bizonyára többet
+figyelt az ő magyarázatára, mint az, akinek e magyarázat szólt volna; s
+Balázs koronkint tüzbe jött, ékesen szólóvá lett, tekintettel (ó csak
+oldalvást és mindössze egy-egy tekintettel!) az igazi hallgatóságára.
+Van-e nagyobb gyönyörüség, mint figyelmessé tenni a szépre azt, aki
+előttünk a legszebb? S van-e kielégülés, mely fölér azzal, hogy ha
+feltárhatjuk lelkünk kincseit az előtt, akinek a czipője hegyét
+megcsókolni már másvilági boldogságnak tetszik?!
+
+S észre se vette, már elfogta a hiuság, melyet legjobban az alázatos
+lelkek ismernek. Az a hiuság, mely néha elhiteti velünk, hogy hozzá
+férkőztünk egy léleknek a zárához, mintha az emberi léleknek volna több
+kulcsa is, s nemcsak az az egy, amelyet nem lehet elajándékozni és nem
+lehet megkeriteni. Büszkélkedni kezdett vele, hogy a Bandi görög leczkéi
+ama másik, szép lélek előtt egy roppant perspektivát tárnak fel: az
+ó-kor szép világát, s ez a gondolat boldoggá tette.
+
+Hogy ezek az előadások, melyekre oly nagy gonddal készült, kárba
+veszhetnek: soha se jutott eszébe. S ha a rózsabimbó, egy fekete bajuszu
+urra gondolván, elmélázva nézett ki az ablakon, Balázs meg volt győzödve
+róla, hogy ez Xenofon hatása. Alighanem innen magyarázható, hogy a
+Ginevra-cziklus a szép Sárvárynét mint egy második Vittoria Colonnát
+ünnepli.
+
+A rózsabimbó betöltötte tizenhatodik évét, s alig hogy betöltötte,
+férjhez ment a már többször nevezett Sárváry Bélához. Kiderült, hogy
+ehhez a házassághoz már régen megvolt minden: a fekete bajuszu ur, a
+kisasszony hajlandósága, a szülői beleegyezés, még a kelengye is, csak
+éppen a tizenhatodik év hiányzott. Mikor ez a nevezetes dátum
+elérkezett, megtörtént az eljegyzés.
+
+Ettől fogva a rózsabimbó nem jelent meg a görög leczkéken, ellenben
+gyakran kikocsikázott a vőlegényével, meg azokkal az ismeretes
+rokonokkal, akik éppen csak ilyen alkalmakkor nem fölöslegesek. Hat
+hétre az eljegyzés után megvolt az esküvő is. Sárváry, kivételképpen,
+nem késett el a lakodalomról; Bandi, az általános öröm közepette,
+zavartalanul hozhatott haza négy szekundát; a nászlakoma pompás volt s a
+fiatal pár elutazott Olaszországba.
+
+És Hódy Balázs? Sirt benne a lélek, mint Petur bánban.
+
+Szive a sirban s Xenofon, Xenofon elárulva!
+
+Ó, fájt neki, hogy nem volt, aki kitalálja a szivében élő mélységes,
+odaadó, örök szerelmet s hogy tündére elszállt egy édes szó, egy mosoly
+nélkül! Ha csak a homlokán, ha csak egyszer, egyetlen egyszer,
+csókolhatja meg ezt a gyönyörü fejet, ha tündére, csak egy pillanatra
+leszáll hozzá s azt suttogja: »Nem lehetek a tied, de gondolok rád…« Ha,
+csak egy tekintettel, azt mondja neki: »Tudom, hogy imádsz: megengedem,
+hogy imádj…« De nem, semmi. Ugy vált el tőle, mint a többi idegentől. És
+idegen marad örökkön, világ végeztéig, a sirban is, az utolsó itélet
+napjáig! Ó, fájdalmas volt ez a váratlan végbucsu s vannak csapások, a
+melyekre hiába készülünk előre… De hadd mozduljon tovább a gálya; élnünk
+kell, ha nem is látjuk be, hogy miért.
+
+S a fájdalmát csak elviselte volna. Szive hozzá szokott a lemondáshoz,
+vagy meglehet: szive már lemondónak született. Hanem Xenofon
+elárultatását… a csalódását, a szégyenét, ó, azt nehezebb volt
+megbocsátani!
+
+Megbocsátotta azt is. Hasztalan ismételgette magában ezeket a
+keserüségeket:
+
+– Alig várta a tizenhatodik esztendejét, hogy férjhez mehessen!… És
+ehhez az emberhez! Aki tele füstölte menyasszony-szobáját, aki vőlegény
+korában is minden éjjel eljárt a kávéházba, alighanem kártyázni!… Ez a
+szép bábu kellett neki! Ilyen mind a hány, ilyen valamennyi, ilyen.
+
+És mégse tudott másként gondolni rá, mint végtelen szerelemmel.
+
+A rózsabimbó, házasságának tizenegyedik hónapjában, egy egészséges
+fiu-gyermeket hozott a világra, aki akkora volt, mint egy pápai zuáv. Ez
+a pápai zuáv és a _Spleen_ első darabjai egy időből valók. Kevéssel
+utóbb azt kezdték beszélni, hogy az asszony nem boldog, mert a férje
+megint éjszakázik. Ez a hir megillette a Hódy Balázs szivét. Talán egy
+csepp káröröm is vegyült a sajnálkozásába; ha igen, megbünhödött érte.
+Mert bár szeretettel csiszolgatta a verseit, a hat részből álló _Spleen_
+második cziklusával nem tudott oly hamar elkészülni, mint amilyen hamar
+megérkezett a második pápai zuáv is.
+
+A harmadik se váratott magára két esztendeig; s mindegyiknek akkora feje
+volt, mint egy-egy görög dinnye.
+
+Ebben az időben hősünk nagyon neki adta magát a borongásnak. Megirta a
+komor hangu _Végtelenség_-et és a száztiz oldalra terjedő _Rejtelmek_-et
+(azokat a verseit, a melyekből a jövő esztetikusai konstatálni fogják,
+hogy Hódy Balázs és a világrend nem igen kedvelték egymást s néha
+rendkivül feszült viszonyban voltak), sokat járt ki a zugligetbe, hozzá
+szokott a boritalhoz s ha az utczán ismerős jött vele szembe, ijedten
+kapta félre a fejét, mint a skót ballada grófja, hogyha szürke barátot
+látott.
+
+Aztán, elcsitultak szivének hullámai. Egyre kevesebbet hallott a _donna
+angelicata_-ról; végre elveszitette szeme elől egészen. Bandi, az alatt
+az ürügy alatt, hogy immár tökéletesen meg van érve a felsőbb
+tudományokra, elvált Xenofontól örökre; viszont, a temetkezési vállalat,
+melylyel hősünk utóbb életfogytig tartó szövetséget kötött, már ekkor
+javában kaczérkodott vele. Szóval, mulván az idők, Balázs elkerült az
+aggódó apa házától; uj bajok, uj gondok kezdték foglalkoztatni s az édes
+kép mindinkább eltünt a messzeség ködében.
+
+Már tartott tőle, hogy: el fog tünni egészen. S ez a gondolat
+keservesebb volt mindennél a világon.
+
+Fájdalmát megszokta, megszerette. A szivében zsongó édes bánat volt
+lelkének a kincse; ez éltette költészetét, ez aranyozta be mindazt a
+szépet, amit látnia adatott, ez volt mindene, mert csak ebben élt. S
+félteni, ápolni kezdte bánatát. Hisz olyan jól megfértek ők ketten: a
+költő és a költői bú.
+
+Minő kietlen lenne a világ, ha kiapadna a dalok forrása!
+
+De nem apadt ki.
+
+Vagy hét esztendő haladt el. Egy este, amint benyitott a szobájába,
+levelet talált az iróasztalán. A lába megcsuklott, ahogy az irásra
+ráimert. Levél ő tőle! Szive ugy zakatolt, mint egy megbolondult
+lokomotiv s félénken nyujtotta a kezét feléje, mintha egy foszló
+rózsasziromhoz nyulna, melyet megirigyelt a szellő.
+
+A levélben ez állott:
+
+Kedves Hódy ur!
+
+Tudom, hogy soha se bajlódott kis gyermekekkel. Hallottam azt is, hogy
+már nem tanit se kis, se nagy fiukat. És mégis irok. Lássa, én tudom,
+hogy nagyon követelő természetü vagyok. De mindnyájan elkényeztettek. Ön
+is.
+
+Az jutott eszembe, hogy boldoggá tenne, ha ön hajlandó volna megtanitani
+a legnagyobbik kis fiamat irni és olvasni. Nem kellene szegénykének
+iskolába járnia s nem kellene idegenre biznom. Tudja, hogy borzadok az
+iskolától s még jobban az idegen arczoktól. Nem tudok beleegyezni, hogy
+a kis fiam oda járjon, a honnan a gyerek-betegségeket hurczolják szét a
+világba. És ugy szeretnék meglenni idegen ember nélkül!
+
+Ugy-e, nem mond nemet?
+
+Igaza van, nagyon önző vagyok. De ön hozzá szoktatott, hogy visszaéljek
+a jóságával.
+
+A férjem is nagyon hálás volna, ha rászánná magát, hogy megszerezze
+nekünk ezt az örömet.
+
+Várja önt, inkább ma, mint holnap, aki önre mindig hálásan emlékszik:
+
+_Sárváryné_.
+
+Ha önök ismernék a _Spleen_-t, a _Végtelenség_ prométheüszi gőgjét, a
+_Rejtelmek_ fásultságát és magas röptét, szóval, ha önök ismernék
+_Icarus_t, alkalmasint ilyenformán méltóztatnának okoskodni:
+
+Icarus Hódy Balázs. Hódy Balázs tehát igen-igen megköszönte az ajánlatot
+s megirta, hogy, legmélyebb sajnálatára, nem vállalhatja el a nagyon
+kedves és nagyon megtisztelő, de rá nézve lehetetlen feladatot. Mert
+Hódy Balázs csak ekkép gondolkozhatott:
+
+– Ha nem léphettem be a szobádba, mint vőlegény: nem lépek be oda, mint
+nevelő. Ha nem kaphattam a kezedből egy rózsát: még nem jutottam odáig,
+hogy elvegyem ebből a kézből a fizetést.
+
+Szerencsére önök nem ismerik _Icarus_ költeményeit s ez nagyon
+megkönnyiti a feladatomat.
+
+Mert igy nem kell hosszasabban magyaráznom, hogy ámbátor Balázsnak
+mindezek megfordultak a fejében, ámbátor először megsértődött, azután
+fellázadt, majd gyötrelmes lelki viaskodásoknak adta át magát, végre,
+mikor rákerült a sor, mégis csak elment a szép asszonyhoz.
+
+Azzal ment el, hogy köszönettel bár, de le fog mondani a
+megtiszteltetésről. Megfogadta magában, hogy udvarias lesz, de
+önérzetes, tisztelettel teli, de hajlithatatlan. És alig volt ott egy
+negyedórát, elolvadt, mint a márcziusi hó.
+
+Ettől a naptól fogva öt esztendeig egy fedél alatt élt a szép
+asszonynyal s egy levegőt szítt vele. Csak nyáron át nem látta, abban a
+négy türhetetlen hónapban, amikor Sárváryné, gyerek-seregével, faluzni
+ment.
+
+De annál többet volt velök a téli hónapokban. Attól fogva, hogy délután
+négy órakor a nagy ebédlőben meggyujtották a függő-lámpát, késő estig,
+amig csak Sárváry vacsorálni haza nem érkezett, együtt volt a kis pápai
+zuávokkal s igy, a legtöbbször, csak egy hosszu asztal választotta el
+attól, akit alattomban élete nap-világának szokott nevezni. Lassankint
+tudniillik valami hallgatag megegyezés következtében, törvénynyé lett,
+hogy feladata nem végződik el az ábéczé titkainak magyarázatával, sőt
+ellenkezőleg, a feladata tulajdonképpen… Megvallom, zavarban vagyok,
+mikor erről a feladatról szólok. Végre is önök, türelmes olvasóim,
+regény-hősök dolgában kissé el vannak kényeztetve. Hozzá szoktak a
+kabylok ellen küzdő oroszlánokhoz, az alag-utakat teremtő vas-emberekhez
+s a titokzatos Orlandó gróf már hidegen hagyja önöket. Szégyenkezve
+vallom meg, hogy Hódy Balázs távolról sem volt oroszlán s ami a
+Sárváry-házban való elfoglaltságát illeti, ez a hivatal bölcs középutat
+tartott a szárazdajkaság és a nevelőség között.
+
+Önök azt fogják mondani, hogy ez nem lehetett valami irigylendő állapot.
+Hódy Balázs más nézeten volt. Ugy találta, hogy ha az ember egész
+mélységes hosszu délutánokon egy imádott lény kábitó közelségében lehet,
+s ezalatt nincs egyéb dolga, mint halk, de határozott hangon
+figyelmeztetni az illendőség parancsaira néhány rakonczátlan és lármás
+pápai zuávot: ez maga a boldogság. S később éppenséggel nem volt oka rá,
+hogy megváltoztassa a véleményét.
+
+A szép Sárvárynénak a gyerekein kivül az egyetlen Hódy Balázsból állott
+minden társasága. Sárváry a legjobb fiu volt a világon, s nem hiányoztak
+belőle a férfiui erények, de egy hibában leledzett Madame Benoitonnal:
+nem igen szeretett otthon üni. Korán kelt, délelőtt elvégezte a dolgát s
+alig, hogy megebédelt, szedte a sátorfáját. A szép asszony pedig csak
+nagyritkán mozdult ki hazulról. Kényelmessége a gyerekei számával
+növekedett, s a lustaságában, kivált olyankor, ha Sárváry néha-néha
+nagyon bele talált keveredni az éjszakázásba, volt valami elszomoritó.
+Nem szeretett kijárni; nem szerette a szelet, irtózott a hidegtől; még a
+napfény is bántotta. Vannak pompás virágok, amelyeket mintha a természet
+is arra szánt volna, hogy üvegházban éljenek; a változó idő haláluk, a
+tropikus égalj sem kell nekik, életföltételök: az egyforma kellemes
+meleg.
+
+Balázs szentül meg volt győződve róla, hogy a szép Sárváryné nem boldog;
+de Balázs, mint világéletében mindig, tévedett.
+
+Igaz, néha megfordult a szép Borcsa fejében, hogy másképp is lehetne.
+Végre is, ugy vélte, az ember voltaképpen nem azért jött a világra, hogy
+örökkön a kávéházban üljön s egész nap egy Tök Ász nevü hajadon festett
+bájaiban gyönyörködjék. De Sárváry másként vélekedett, s ez a szilárd
+meggyőződés imponált neki. Be kelett látnia, hogy a kettejök közt való
+versenyben a Tök Ász lett a győztes s ez a tapasztalat elvette a kedvét
+az ujabb küzdelmektől. A Grizeldiszek közé tartozott, akik elfogadnak
+minden megaláztatást.
+
+Mindamellett, a zuávok siketitő lármája közepette, koronkint elmélázott,
+s a hogy szórakozott szeme rátévedt a derék Balázsra, aki égi
+türelemmel, a bölcs mérséklet hangján ajánlgatta a zuávok figyelmébe,
+hogy az erkölcsi szép minden földi javaknál kivánatosabb: el-eltünődött
+a világ különös berendezésén. Miért is, hogy a rózsának tövisei vannak,
+s hogy a szeretetreméltóság oly csapodár?! Ime, hogy a szolidság, az
+otthonülés, s a gyermekekkel való bajlódás nem éppen lehetetlen dolgok,
+annak egy fényes példája ül itt előtte. Fájdalom, ha a szolidság
+egyáltalán hasonlatos valamely virághoz, ugy ez nem a rózsa, hanem a
+liliom. Szegény liliom! Balázs szinte tündöklött a sok erénytől. Maga
+volt a szerénység és a béketürés, a tartózkodás és az igénytelenség: az
+összehasonlitás nem válhatott előnyére.
+
+A szép Borcsa áldott jó lélek, hanem mégis csak asszony volt: kutyába se
+vette az erkölcsi szépet.
+
+De azért nagyon megbarátkozott magánosságának furcsa osztályosával.
+Talán meg is hatotta valamennyire ez a másvilági, néma, lemondással teli
+és ügyetlenül titkolt árnyék-szerelem; legalább mindig megzavarodott egy
+kissé, a hányszor Balázs rajta felejtette azt a hű kutya tekintetet,
+mely egyes-egyedül a lemondó érzelmeké. A pondró szerelme is hizelgő,
+hogyha végtelen.
+
+Bizonyára, csak a szamaritánus érzés támadt fel benne, mikor a házába
+hivta. Meglátta az ablakából, amint ugyanabban a ruhában, amelyben
+egykor Xenofont magyarázta, árván, szomoruan bandukolt végig a
+napsugaras, elegáns toilette-ektől, könnyü gig-ektől, és huszár-tiszti
+uniformisoktól tarka, eleven boulevard-on. De ez a szamaritánus érzés,
+egy-két esztendő multán, komoly, tisztelettől áthatott, és becsüléstől
+csepegő barátsággá változott át. A milyen jó asszony volt, haragudni
+kezdett az egész emberiségre, mely oly kevéssé becsüli meg a _mi_
+végzetü igéken való föltétlen uralkodást.
+
+Hitte és vallotta, hogy Hódy Balázs a legderekabb ember hetedhét
+országon. Látni való, hogy hősünk szerelme teljesen vigasztalan volt.
+
+Világos, hogy az ilyen rendkivül derék ember nem feszélyezi ugy az
+asszonyokat, mint holmi éretlen gavallérok vagy azok a boszantó
+huszárönkéntesek, akik oly tüntetően csörtetik a kardjokat s tükörnek
+használnak minden ablak-üveget. Komoly ember semmit se ad a
+külsőségekre; komoly embert senki se akar elkápráztatni toilette-ekkel
+vagy más efféle ostobaságokkal. S a szép asszony Balázs előtt ugyanabban
+a pongyolában mutatkozott, amelyben Balázson kivül csak a gyermekei és a
+cselédek láthatták.
+
+A nagy barátságok az ilyen apró bizalmasságokból, erednek s alighanem ez
+az oka, hogy némelyik asszony a szobalányát teszi meghittjévé. A szép
+Borcsa nem volt ennyire leereszkedő, de Balázs iránt egyre több
+bizalmasságot tanusitott. Nem voltak valami nagy titkai, de ki az, aki
+ne volna nagyra a maga kis dolgaival?! Igy, egy késő esti órában,
+mialatt a gyerekek álmosan hajtották le fejöket az ebédlő nagy
+asztalára, megvallotta Balázsnak, hogy Sárváryt egy Aranka nevü csunya
+kis fekete asszonykával gyanusitja, aki barátnőjének hazudja magát s
+akit jó asszony létére nem átallott az egész földgömb legelvetemedettebb
+személyének nevezni.
+
+Balázs félreértette ezeket a bizalmasságokat.
+
+Nem mintha elkapatta volna a kitüntetés, amelyben bizonyára
+egyes-egyedül részesült. Ó nem. Mindig az maradt a szép asszonynyal
+szemben, aki volt; semper idem. S az a lázas aggodalom, mely akkor fogta
+el először, mikor a rózsabimbót megpillantotta, soha se hagyta el, ha a
+szép Borcsa mellett ült, vagy ha ruhájának suhogását hallotta. Ez a
+lázas aggodalom ahhoz a szorongáshoz hasonlitott, amelyet álmunkban
+érzünk, mikor azt álmodjuk, hogy mezitláb sétálunk egy bálteremben s
+folyvást remegünk, hogy valaki a lábunkra talál pillantani.
+
+Nem, Balázst nem kapatta el a szerencséje. Árnyék-udvarlónak született s
+árnyék-udvarlónak maradt örökkön. De mig azelőtt ugy gondolt a szép
+Borcsára, mint királynőjére édes szerenádoknak, melyek troubadourja
+mindig eltünik a hajnallal s örökkön ismeretlen marad, egyszerre ugy
+tetszett neki, hogy szerelmese tulajdonképpen egy sötét tragédia
+szerencsétlen hősnője, akit a troubadournak erkölcsi kötelessége
+megszabaditani a Rémségek várából. Fejébe vette, hogy imádottja egy
+gonosz Kékszakál leigázott, néma, lemondással teli martirja; s ugy
+kezdte gyülölni Sárváryt, ahogy csak egy temetkezési vállalatnál tudnak
+gyülölni.
+
+Az efféle képzelődések nyomán reménységek szoktak fakadni, melyek egymás
+nyakára nőnek s korán hervadnak, mint a délignyitó. S a Balázs izgékony
+fantáziáját regényes, lehetetlennek tudott jelenetek kezdték
+foglalkoztatni, hogy mindezek a mesés képek egy tulvilági, névtelen
+reménységnek adjanak helyet, holdsugarakból szőtt, álomországi
+reménységnek, melynek a gondolatára is remegés fogta el.
+
+Ez tavaszszal volt, virágfakadáskor.
+
+Ugyanezen a nyáron, dinnyeéréskor, Sárváryné egy egészséges
+fiu-gyermeknek adott életet, aki a keresztségben Tihamér nevet kapott.
+Az ujon érkezett egy szépen fejlett foggal különbözött más, kevésbbé
+szerencsés alkotásu kortársaitól; egyébként pedig olyan hangja volt,
+mint a bölönbikának.
+
+Ezen a nyáron Balázs nem irt egy verset sem.
+
+Később belátta, hogy a Grizeldiszek mártiromságát éppen a gyermekek
+teszik teljessé s másfél év mulva, mikor László is megszületett,
+felhagyott minden reménységgel.
+
+Önök nem képzelik, hogy e pillanatban milyen mélyen meg vagyok indulva.
+S megindultságom oka ugyanaz, ami Hódy Balázst a végső rezignáczió
+utjára terelte, nevezetesen László születése. Minden tiszteletem
+mellett, melylyel e kitünő ifju iránt viseltetem, nem tudom belátni, mi
+szükség volt rá ezen a rossz világon, melynek a veszedelme ugyis a
+tulnépesedés. Igaz, hogy a legnagyobb emberekről is kétséges, vajon
+komoly szükség volt-e rájok a földtekén, de a rendes esetek nem
+juttatják ezt a kérdést eszünkbe. Ellenben nem hallgathatom el, hogy
+sokallom az árt, melybe a László születése került. Végre is, bár a
+monarkia védő erejének fejlesztése érdekében kivánatosnak tetszik, hogy
+minden anya lehetőleg egy fél-tuczat katonát adjon az államnak, de
+másrészt, ugy képzelem, hogy Sárváry Borcsa, az Ur végtelen irgalmassága
+előtt öt gyermekkel is kegyelmet talált volna, s majdan, sokára, azt
+mondták volna neki odafenn:
+
+– Jó sáfár voltál.
+
+László születése után Sárváry Borcsa elkezdett betegeskedni. A következő
+nyáron Franzensbadba ment s mikor onnan visszatért, nem lehetett
+ráismerni: hiu volt és szeszélyes. Egy csunya téli este, a hófuvások
+idején, nagyon rosszul lett; Sárváryért el kellett küldeni a kávéházba,
+s Balázs az nap nem adott a gyerekeknek leczkét. A beteg néhány hét
+multán jobban lett, de mihelyt fenn járhatott, nagy sietséggel s külön
+vonaton, elvitték Cannes-ba. Balázs nem látta többé. Tavaszszal, egy
+édes áprilisi délután – nagyszombat volt, s tavaszi toilettektől
+ragyogott az utcza – megjött a hir, hogy Sárváry Borcsa életének 27-ik
+és boldog házasságának 11-ik évében, hosszas szenvedés s a haldoklók
+szentségének áhitatos felvétele után, a dél-vidéken meghalt.
+
+Az élet lemondásokból áll. Vannak, akik egyforma könnyüséggel tudnak
+lemondani kis és nagy dolgokról, s ugyanazzal a lelki rugalmassággal
+állanak minden veszteséget: ezek az élet legnagyobb művészei. Mások
+képtelenek a legcsekélyebb lemondásra, s örökkön rabjai a vágyaiknak, a
+szokásaiknak, a jó, vagy rossz kedvöknek; ezek az élhetetlenek, a nem
+életrevalók, akiknek sorsa: az őrültek háza, a börtön, vagy ami ezeknél
+is rosszabb, az apró nyomoruságokkal való mindennapos harcz, vesződség
+és nyüglődés. E két véglet között, szerencsés vagy szerencsétlen
+közép-úton, rajzanak a nagy embertömegek; egymás vállán sürögve, hogy
+körutakat és csatornákat hagyhassanak hátra az ismeretlen jövőnek, és
+palotákat, melyek sötét, gotikus bemélyedéseiből holdfényes éjszakákon
+oly misztikus hangulatok gőzölögnek elő.
+
+De ezek a nagy embertömegek még sem az egész emberiség. A betegek és
+szenvedők elmaradnak a bolytól, s azzal vigasztalják magukat, hogy elég
+erőt éreznek a magánosságra. Pedig csak gyöngék a küzdelemre.
+
+Az emberi lélektől minden kitelik: az is, hogy megtagadja önmagát. S a
+lemondás művészetének vannak maniakusai.
+
+Vannak, akiknek annyi jutott ki a szűkölködésből, a csapásokból és a
+szenvedésből, hogy utoljára is erényt csinálnak a szükségből. Ezek a
+szegény, természetükből kiforgatottak végre gyönyörüséget találnak a
+lemondásban. Kevélyekké válnak a nélkülözéseikre, és kéjelegnek a
+szenvedéseikben. Hasonlóan az ős-keresztényekhez, akik önként
+jelentkeztek hitet vallani, a szenvedés vallásának e rajongói elébe
+mennek a fájdalomnak, feltárják érzékeny, elsatnyult keblöket minden
+vesszőcsapás előtt, s mártiromságukra büszkén, gyönyörrel véreznek el.
+
+Hódy Balázs ezeknek az önkéntes, névtelen vértanuknak, akik többen
+vannak, mint önök képzelik, egy gyönyörü példánya volt.
+
+S önkéntes mártiromságát különösen lelkessé, azt mondhatnám: páratlanul
+makacscsá tették hitvallásának sikerei. Mert hisz a legendák csodái
+megujultak, s rózsák fakadtak vércseppjei nyomán.
+
+Ehhez képest egész élete egy roppant fonákságnak tünhetik fel önök
+előtt, s nem hallgathatom el, hogy költészete csakugyan hijjával van ama
+természetességnek, mely a nagy költői alkotások alapföltétele. Önök
+rosszhiszemünek fogják találni ezt a sok borongást, mert látnivaló, hogy
+a szerző ugy szereti a Sors-haragot, mint édestestvérét.
+
+És mégis, Hódy Balázsnak, legalább egyszer életében, igenis volt egy
+természetes indulata. Nem tehetek róla, ha önök ezt is
+természet-ellenesnek, sőt érthetetlennek fogják itélni.
+
+Ez a természetes indulata az volt, hogy fellázadt. És mert szemben a
+végzettel, amely ellen kitört, gyöngének tudta magát, megkisérlette az
+öngyilkosságot.
+
+A pisztoly, amelylyel fejbe durrantotta magát, valami olcsó, silány
+szerszám volt, a keze pedig a legügyetlenebb kéz, amely valaha pisztolyt
+fogott. Öngyilkossági kisérlete tehát balul ütött ki. A golyó félre
+csuszott, s Balázs életben maradt. A nagy elszánásból az lett, hogy vagy
+hat hétig nyomta az ágyat, s a fej-sebétől azután is kótyagos maradt
+vagy egy fél esztendeig. A rosszakarói szerint kótyagos maradt
+világéletében.
+
+Ha az ember a _Café Anglais_-ban bölcselkedik az öngyilkosságról, azt
+találná természetesnek, hogy a balul sikerült öngyilkossági kisérlet
+után szükségképpen következik egy második, esetleg harmadik kisérlet,
+amig csak a dolog nincs egészen rendben. Aki egyszer komolyan elszánta
+magát a halálra, miért állapodnék meg a fél-uton? A tapasztalás azonban
+szürke teoriának mondja ezt az okoskodást, s azt bizonyitja, hogy az
+efféle első felvonások után rendesen nem következik második. A halál
+vőlegényei egyet gondolnak, s bizony, visszabaktatnak a fél-utról. A
+legtöbbször talán nem is gondolnak semmit, csak felocsudván, egészen más
+szemmel néznek a világba, mint azelőtt. Ugy lehet ez is, mint egyéb
+kriziseknél. Aki kisirta, kidühöngte, vagy kivigadta magát, valami
+megkönnyebbülést érez s ugyanazok a gondolatok, melyek idegeit az imént
+megfeszitették, egyelőre nem ingerlik többé.
+
+Az, amit Hódy Balázs később a második életének nevezett, egy hosszu
+zsibbadtsággal kezdődött, mely nem sokban különbözött a
+félkegyelmüségtől. Nem emlékezett semmire; nem tudott és nem akart
+semmit. Ugy volt, mint a gyerek. Szót fogadott az ápolóinak, s félt,
+hogy meg fogják pirongatni. Nem érdeklődött semmi iránt, de szorongó
+csodálkozással nézte, hogy foglalkoznak vele, amiként egy tengeri nyúl
+nézelődhetik, mikor egy bakteriológus laboratóriumában találja magát,
+egy dézsa zselatin meg mindenféle preparátum között, s látja, hogy őt
+egy nagy szakállu ember felveszi-leteszi, szurkálja-piszkálja s egyik
+helyről a másikra czipeli. Mi az ördögöt akarhatnak vele?
+
+Később, nagy lassan eszmélni kezdett. Néha, ahogy fél-álomban feküdt az
+ágyán, a mult egyes foszlányai megjelentek előtte s halluczinácziók
+fogták el. Aztán megkisérlette gondolkozni. Rájött, hogy mindez elmult s
+hogy vele most a láz űz kegyetlen játékot. Kábultságának képei szinte
+idegenek voltak neki s mintha valamikor régen, nagyon régen látta volna
+ezeket a képeket. Utóbb már emlékezni kezdett s tisztán látta ujra a
+megszokott, sokszor átélt jeleneteket. Látta önmagát a nagy ebédlő
+asztalánál a kis zuávokkal s látta őt. A világos-kék batiszt ruhája volt
+rajta, azokkal a piczi kék virágokkal… Ilyenkor a beteg nem találta
+helyét. Mintha valami furcsa zsongást érzett volna a szive táján.
+Szeretett volna sirni, de nem tudott. Aztán azt gondolta, hogy fel kell
+kelnie; de nem birt.
+
+Hanem teljesen csak akkor tért vissza az emlékezete s emlékezetével
+együtt egész fájdalma, mikor már régtől fogva fenn járt s kisétálgatott
+a szabadba.
+
+Magánosan, gondolattalanul bandukolt végig a vasárnapi közönségtől népes
+utczákon s lökdöstette magát, mint egy alvajáró. Egyszerre a zugligeti
+uton találta magát. Nem volt arra semmi keresete, de azért valami
+homályos érzés nem engedte, hogy visszaforduljon. S a nép-hullám vitte
+előre.
+
+A hogy aztán kiért a zugligetbe, egyszerre eszébe jutott valami. S
+elválva a vasárnapi tömegtől, neki vágott egy meredek utnak.
+
+Amilyen lankadtan ballagott előbb, olyan sietségre kényszeritette most
+nyomorult lábait. A magasból nézve, azt gondolhatta volna valaki, hogy
+egy sebzett vad csörtet az odujába, meghalni békén távol az emberek
+szemétől.
+
+A lélekzete elfult, mikor megállapodott. Igen ez az a villa. Megismerte
+a verandát, a kerti padokat, a két vén hársat, a vadrózsával befuttatott
+lugast, a zugliget egész utszéli poézisét. Igen, ez az a villa. Itt volt
+olyan boldog, amilyen nem lesz többé soha.
+
+Emlékezett. Az a drága, édes teremtés olyan jókedvü volt akkoriban, mint
+maga az egészség. Egy délután azt mondta neki:
+
+– Eljön velünk a Norma-fáig? De csak igy megyek, hajadon fővel…
+
+S a karjába kapaszkodott, amig oda értek. Ez volt az egész regény. De
+mikor ez a semmi neki mindene volt!…
+
+Benézett a lécz-keritésen; a kertben idegen gyerekek játszottak. Fű, fa,
+virág-ágyak, a hitvány üveggolyók a tuczat-rózsák mellett: mind
+ugyanazok. Semmi se történt: csak az istenek költöztek el erről a rongy
+világról!
+
+S ő akkor oly őrült volt, hogy órákat töltött a lugasban, Condorcet
+könyvével, melynek czime: _Voltaire élete!_…
+
+Végre megértett mindent. Isten veled, ifjuság! Isten veled, szerelem!
+Isten veled te drága, aki soha vissza nem térsz!
+
+Nem látta senki: sirhatott. Aztán megtörülte az arczát, s lassan, ahogy
+a temetőből jönnek, elindult visszafelé. Össze volt törve.
+
+A boldogság!… Az oly rég volt! És ugy fájt minden! Nem akart többé
+semmit.
+
+Eme válságok után pedig jött az idő, mely letörüli a könnyeket s
+virágokat fakaszt a sirokon.
+
+A szépség és a jóság elvész, hogy utána ne maradjon egyéb, csak a siri
+virágok illata. S a fájdalom utána hal, hogy belőle se maradjon más,
+csak egy pár édes emlék, mely egyre bágygyad s melyen egyre erősebben
+érezni a hervadás illatát, akár magukon a sirról tépett virágokon.
+
+Ó, emberünk őrizte s hűségesen őrizte édes emlékeit!
+
+A gyönyörü teremtés puszta álomképpé változott át, de ez az álomkép
+immár az övé volt egészen. Meglátogatta ágya fejénél s kegyesen szólt
+hozzá. Egyszer az álmodó egy csókot érzett a homlokán; felriadt, és
+szive vadul kalapált. Ez volt az egyetlen igazi csók egész életében.
+
+Álmokban élt és álmot szőtt magának. Szép álmot, gyönyörü álmot. Azt az
+álmot, hogy mindig szerették egymást, s hogy csak a balsors választotta
+el tőle hűséges szerelmesét. S mikor ebben az álomban már jobban hitt,
+mint minden valóságban, ujra megtalálta a dalok forrását.
+
+Ettől fogva megint a csengő rimeknek élt, s mint a pinczér, aki időtlen
+idők multán is megőrzi emlékét a herczegi lakomáknak, amelyekből nem
+evett soha egy falatot se, élete fogytáig zengette első szerelmét.
+
+Ime, rövid foglalatban, története ama szerelemnek, amelyet Hódy Balázs
+megénekelt eposzban, madrigálban, rondeaukban s vegyesekben.
+
+Erről a szerelemről a jövő irodalom történetirása bizonyára részletesen
+fog megemlékezni s én éppen csak az adatgyüjtés érdekében kivántam e
+helyütt némi kommentárral szolgálni a Ginevra-cziklus, a _Spleen_ és a
+_De Profundis_ egyes darabjaihoz.
+
+De volt Hódy Balázsnak egy másik szerelmi regénye is, s félő, hogy erről
+a második szerelmi regényről már nem lesz az irodalom történtet-irásnak
+egyetlen szava sem.
+
+Mert a Hódy Balázs költeményeiben csak egy női név van: a Ginevra neve.
+S arról a szerelemről melyet Fodor Ella kisasszony iránt érzett, az
+eposzok és madrigálok, a rondeauk és a vegyesek mélységesen hallgatnak.
+
+Ennek a szemérmes és csodálatosan hallgatag szerelemnek a történetét
+óhajtanám önöknek ezen a helyen elbeszélni.
+
+
+
+
+II.  CSÖNDES BOLONDOK.
+
+Mikor Hódy Balázs Fodor Ella kisasszonyt először pillantotta meg, Fodor
+Ella kisasszony tetőtől talpig mezítelen volt.
+
+Egy kis teknőben feküdt és erősen acsarkodott.
+
+Látni való volt rajta, hogy abszolute semmi hajlandóságot nem érez a
+tisztálkodás eszméje iránt, mert oly hangosan tiltakozott személyes
+szabadságának flagrans megsértése ellen, ahogy négy esztendős kis
+torkától csak kitelhetett.
+
+Fodorné azonban nem volt az az asszony, aki valami sokba vette volna a
+személyes szabadság jogát s minden rugódozás és acsarkodás ellenére,
+tovább szapulta.
+
+Balázs meghökkenve állt meg a küszöbön e családi jelenet láttára.
+
+– Hát maga megbolondult? – kiáltott rá Fodorné – hogy nyitva hagyja erre
+a gyerekre az ajtót?! Kicsoda maga és mit akar?
+
+– Bocsánatot kérek, ténsasszony – dadogott Balázs és sietett a
+konyha-ajtót betenni – nem tudtam… A nevem Hódy s a házmesterné
+utasitott ide.
+
+– Ahá, maga a szobát akarja megnézni – konstatálta Fodorné.
+
+– Igenis, kérem.
+
+– Akkor hát várjon egy kicsit. Hé, Fodor!
+
+A konyhában csak hárman voltak: Balázs, Ella kisasszony és Fodorné.
+Tulajdonképpen azt kellene mondanom, hogy: négyen, mert elbeszélésünk
+főszemélyei közül jelen volt Fodor Czilla kisasszony is, de az ő
+szereplése ez idő szerint még oly szűk körre szoritkozott, hogy
+bemutatását bátran elhalaszthatom a következő fejezetekre.
+
+Szóval Balázs csak két emberi lényt vett észre maga körül: egy kicsit a
+mosó-teknőben, meg egy nagyot a mosó-teknő mellett. Az előbbi
+barátságtalan felhivás tehát olyan valakinek szólhatott, aki nem volt
+jelen s a legjobb esetben valahol közel tartózkodott.
+
+S Balázs várakozással pillantott a szemközt levő szoba-ajtóra, mely nem
+sokkal volt nagyobb, mint egy jóravaló dominó-koczka. De Fodor nem
+jelentkezett.
+
+– Hé, Fodor!… Adta kölyke!… No még ilyen mamlaszt!…
+
+Ezek a felkiáltások gyors egymásutánban zengettek végig a téglával
+kövezett, visszhangos nagy konyhán s ha önök, hősünk iránt való
+jóindulatból, netalán ugy vélekednek, hogy ezek a felkiáltások
+mindannyian az ismeretlen Fodort aposztrofálták, ugy önök mélységesen
+tévednek.
+
+Balázs kivette a tömeges megrovásokból neki szóló részt s elkezdett
+mentegetőzni.
+
+– Engedelmet kérek, ténsasszony, nem akartam háborgatni. Majd máskor
+jövök…
+
+Balázs azt várta, hogy Fodorné erre a szelid hangra le fog csillapodni.
+Csalódott, mert épp az ellenkező történt: Fodorné felpattant.
+
+– Hát most meg hová akar menni?! Hogy még egyszer rányissa erre a
+gyerekre az ajtót?! Várjon sorára. Láthatja, hogy dühös vagyok. Különben
+mi köze magának hozzá, ha én dühös vagyok is?! Én mindig dühös vagyok;
+nekem ez már természetem. Azért nagyon jó asszony vagyok, érti?… Hé,
+Fodor!
+
+Balázs el volt kábulva. Szokása szerint megadta magát sorsának, s
+türelmesen várta a mentő angyalt, aki ezuttal Fodor névre fog hallgatni.
+
+De Fodor füle botját se mozditotta.
+
+– Ez már mégis szemtelenség… Te kölyök, fogd be a szád, mert ha még
+tovább is sivalkodol… Hallja, menjen be ebbe a szobába; egy kis vörös
+majmot fog ott találni. Fogja fülön, s mondja meg neki, hogy azt
+parancsoltam: mutassa meg magának a szobát. Várjon csak. Bizonyosan egy
+glóbusz lesz előtte; azon bámészkodik. Vágja pofon, a glóbuszt meg dobja
+ki az ablakon. Értette?
+
+Ez a különös megbizás Balázst végképpen kétségbe ejtette. Szeretett
+volna menekülni, de a visszavonulás utja egyelőre el volt zárva előle.
+
+Keresztül ment a konyhán, s visszaélve azzal, hogy Fodornét teljesen
+elfoglalta Ella kisasszony egy élénk tiltakozási kisérletének erélyes
+megtorlása: alattomban kopogtatott a kiskoru ajtón.
+
+– Szabad! – szólt belülről egy nyugodt hang.
+
+Benyitott s egy különös berendezésü helyiségben találta magát, melyről
+hirtelenében nem igen tudta volna megmondani, hogy nagyon tágas-e, vagy
+nagyon szűk? Ez a helyiség tudniillik, a budapesti viszonyokhoz képest,
+valósággal tiszteletreméltó térfogatnak örvendett, de mozogni csak
+ügygyel-bajjal lehetett benne, mert butorzatának pazar csoportositásával
+ugyancsak kihasználta ezt a tiszteletreméltó tulajdonságát. Nagyban és
+egészben azokra a hálószobákra emlékeztetett, melyeket a vidéken,
+névnapok és batyubálok idején, tele gyömöszölnek a többi szobák
+butoraival. A zongora teteje könyvtárul szolgált, szállást adott egy
+aranyozott kalitkába zárt szomoru kanárinak s ugy a hogy, a női
+munkaasztalt is helyettesitette; az ebédlő-asztal gyermekszobának volt
+berendezve; az ágyak nappal ruhatárként szerepeltek; egy hajdani
+iró-asztal közönséges állványnyá degradálva, az étagére olcsó
+csecsebecséit emelte magasabbra; s a két utczai ablak közt egy
+szinehagyott kanapé vagy tizenöt darab mindenféle fajta, ébresztő, álló
+s fali óra terhétől roskadozott. A fizika azt mondja, hogy az ember nem
+lehet három vagy négy helyen egyszerre. A fizika téved. Balázs egyszerre
+volt jelen: a Fodor család szalonjában, műtermében, ebédlőjében és
+hálószobájában.
+
+Ezt a kaoszt persze könnyebb volt leirnom, mint hamarjában átpillantani.
+Balázs eleinte nem látta a sok fától az erdészt. Tulajdonképpen semmit
+sem látott egy nagy zsibvásáron kivül s nem tudta elhatározni, hogy a
+homályosságban előbbre botorkáljon-e? Végre fölfedezte a glóbuszt s kis
+hijja volt, hogy »Föld!«-et nem kiáltott, mint a Marryat kapitány hősei
+szokták cselekedni válságos pillanatok után.
+
+A glóbusz ott állott a jobb oldali ablak mellett, egy kis tükrös
+asztalkán. De hol lehet a kis vörös majom?
+
+Előkerült az is. Az előbbi nyugodt hang ismét megszólalt, s Balázsnak
+ugy tetszett, mintha ez a hang a föld alól jött volna:
+
+– Mindjárt.
+
+A kis vörös majom a csupasz padlón üldögélt s egy mappába volt
+elmélyedve. Az ajtó mellől azonban, a különböző butor-barrikádoktól, nem
+lehetett belőle egyebet látni, csak vörhenyeges szakálát.
+
+– Bocsánatot kérek, hogy háborgatom – szólt Balázs az ajtónál – Hódy
+Balázsnak hivnak s a kiadó szobát óhajtanám megnézni. A ténsasszony,
+akivel az imént volt szerencsém beszélni, kilátásba helyezte, hogy, a
+mennyiben becses ideje engedi, kegyes lesz megmutatni.
+
+– Mindjárt, kérem, csak Brindisit keresem meg.
+
+Balázs illedelmesen várakozott, mig Brindisit megtalálják. Brindisi
+kissé messze van Budapesttől s igy nem volt csoda, hogy időbe telt a
+kutatása. Bele telt vagy öt percz, mig sikerült a dolog; Balázs azonban
+győzte türelemmel.
+
+– Egyszer már megvan! – biztatta a vendéget a rejtelmes kis majom.
+
+De meg kellett keresni a glóbuszon is. A vörhenyeges szakál kiemelkedett
+a barrikádok közül s hősünk végre megszemlélhette azt a férfiut, akivel
+a gondviselés végzéséből egy egész életre szóló barátságot kellett
+kötnie.
+
+Soha ilyen tekintélyes arczot. Ezeknek a szabályos vonásoknak, e nyugodt
+arczkifejezésnek s a mellig érő hullámos szakál pazar szépségének
+láttára Balázs önkéntelenül Siegmund királyra gondolt, a hadverő
+Siegfried fejedelmi atyjára. Csak a teuton félistenek jártak a földön
+ilyen magas, fenköltségtől sugárzó homlokkal; s ha nincsenek a bayreuthi
+előadások, ennek az impozáns szakálnak a mását ma már csak rámában
+láthatná az ember.
+
+Csakhogy a hatalmas fej nevetségesen piczi törzsön pihent s amint a
+különös kis ember a glóbusz körül bujkált, Balázst az a kellemetlen
+érzés környékezte, mely a természet kegyetlenkedései láttára fogja el az
+álmodozókat. Siegmund! Nem Siegmund volt ez, hanem a gnóm-király.
+
+A gnóm-király másodszor is megtalálta Brindisit s leszegezte egy
+gombos-tűvel, hogy el ne szaladjon. Aztán elébe jött a vendégének s
+melegen megrázta mind a két kezét.
+
+Balázst megtévesztette az előlegezett barátság. Ugy tekintette, mint
+szerény föllépésének megérdemlett jutalmát, pedig Fodor épp ilyen nyájas
+volt az egész világgal, kivéve az egész világból kedves neje ő
+nagyságát. A meleg kézszoritás, melylyel mindenkit megtisztelt, nála azt
+jelentette, hogy:
+
+– Ön nem ő s ez nekem elég. Szeretem önt.
+
+A szokatlanul barátságos jellegü ismerkedés után a gnóm-király
+szükségesnek látta visszatérni kedves Brindisijére.
+
+– Nem képzeli, kérem, milyen fáradságomba került Brindisit megtalálnom.
+Megvallom, a geografiában csak most kezdek némi járatosságot szerezni.
+Gyermekkoromban elhanyagoltam a tudományt s ez rám nézve igen nagy
+szerencsétlenség. Mit gondol, ha néhány évvel ezelőtt csak oly mértékben
+rendelkezem a szükséges előismeretekkel, mint, hogy többet ne mondjak,
+mai nap, mit gondol, hol volnék én ma akkor?!
+
+Balázs nem tudta elképzelni, hogy a szóban forgó kedvező esetben hol is
+lenne hát Fodor ur a jelen pillanatban? Ugy tetszett neki: aligha ebben
+a szobában. De nem gondolkozhatott sokáig a fölvetett kérdésről, mert
+Fodor ur folytatta:
+
+– Brindisire pedig azért volt szükségem, mert ott lesz az egyik
+főállomás. Igaz, még nem mondtam önnek, hogy földalatti vasutat fogok
+épiteni a világ körül. Mit szól ehhez a tervhez? Merész gondolat, nem
+igaz?
+
+Az igazat megvallva, Balázs ép oly keveset törődött a közlekedés-ügy
+nagy érdekeivel, mint egy kecskepásztor, aki hónapokig ki nem mozdul a
+havasok közül. Aki jó óráiban a fellegek közt szárnyal, nem igen bánja,
+hogy embertársai delizsánszon döczögnek-e, avagy elektromos vonaton
+száguldanak, nyélbe ütni szennyes kis kötéseiket. A nagy anyagi érdekek,
+a társaságos élet óriási vivmányai hősünket hidegen hagyták.
+
+Mindamellett a barátságos fogadtatás után, amelylyel kitüntették,
+kötelességének tartotta érdeklődni a kissé meglepő terv iránt.
+
+– Az eszme bizonyára nagyszabásu – szólt, nem minden kételkedés nélkül.
+
+– Sajnos, a megfelelő anyagi eszközök még nem állanak rendelkezésemre –
+jelezte Fodor ur a terv nagy nehézségét.
+
+Balázs ugy vélte, hogy mivel e nehézség eltünése a közel jövőben ugy sem
+várható, egyelőre semmi se tartja vissza Fodor urat attól, hogy
+megmutassa a kiadó szobát. Ehhez képest helyén valónak találta Fodor
+urat emlékeztetni, hogy jövetelének czélja nem annyira Brindisivel, mint
+inkább a kérdéses szobával függ össze.
+
+– Tehát ön csakugyan reflektál a szobára? – kérdezte Fodor ur, mintha
+nem akarna hinni a fülének.
+
+Ez a kérdés kissé furcsának tünt fel Balázs előtt s megvallotta
+őszintén:
+
+– Szeretnék itt lakni, ebben a házban.
+
+– Csodálatos! – szólt a gnóm király, mélyen eltünődve.
+
+De azért csak átvezérelte Balázst a szomszéd helyiségbe.
+
+– Ez az – szólt aztán olyan mozdulattal, mely nem jelenthetett egyebet,
+mint hogy: »Ám lásd, hogy mit csinálsz; én mosom a kezemet.«
+
+Balázsnak szöget ütött a fejébe ez a néhány rejtelmes szó. Vajon mi
+bibéje lehet annak a szobának, amelybe ugy vezetik be az embereket, mint
+a hajdani regény-hősöket a kisértetes helyekre?! Nem vett észre rajta
+semmi különöset.
+
+Elég tágas, tisztára sikált, magas szoba volt, aminőket ma már csak a
+régi házakban látni. A butorzatát ugyan nem lehetett fényesnek mondani,
+de Balázs nem tartozott az elkényeztetett emberek közé. S a sarokban
+elbujt, nagy mennyezetes ágy valósággal meghóditotta. Az első
+pillanatokban attól tartott, hogy a szobának nincsen külön kijárása, de
+Fodor felvilágositotta, hogy a szemközt látható domino-koczka egyenest a
+lépcső-házba nyilik. Balázs meg volt elégedve.
+
+Nemcsak hogy meg volt elégedve, el kellett ismernie, hogy amit lát,
+messze tulhaladja minden várakozását. A szoba csak egy ablakkal
+dicsekedett, de ez a régi formáju, hatalmas ablak erkély módjára
+kiszögellett az utczára, úgy hogy a bemélyedésében kényelmesen elfért
+egy kisebb iróasztal. És az ablak a sugár-utra nézett; Balázs, ahogy
+közelebb lépett, remegve pillantotta meg a szép Sárváryné ablakait.
+
+(Ideje beszámolnom vele, hogy mindez 1880-ban történt, három esztendővel
+azelőtt, hogy Hódy Balázs egy rossz pisztolylyal fejbe durrantotta
+magát.)
+
+Balázs a holdvilágos estékre gondolt, a mikor oly édes nem csinálni
+semmit, csak kibámulni a csendességbe s megkeresni tekintetünkkel az
+ezüstös fénytől csillogó üveglapot, a mely közel, nagyon közel van
+ahhoz, akit szeretünk. Vajon ébren van-e, vajon gondol-e ránk? Hacsak
+annyit is, hogy: »Szegény fiu!« A legszebb stanczák ilyenkor teremnek.
+
+– És mennyi volna a szoba ára? – kérdezte félénken.
+
+– Huszonöt forint – felelt fagyosan a gnóm-király.
+
+Balázs nem volt gazdag ember; ámbár remélem, ezt nem fogja tulságos
+gyakran észre vétetni a türelmes olvasóval. Balázs rendes ember is volt;
+és megvallom, számitónak kellett lennie, hogy a szegénysége szemet ne
+szurjon. De valahol csak kellett laknia, s istenem, ha az ember
+huszonkilencz éves!…
+
+Szó sincs róla, olcsóbban is meghúzhatta volna magát másutt. De nem igy
+határozott. Tudtára adta Fodor urnak, hogy a föltételt elfogadja s
+engedelmével holnap beköltözködik.
+
+– Micsoda, ön kibérli a szobát?! – kiáltott fel álmélkodva a gnóm.
+
+– Ha ugyan nincs kifogása a személyem ellen.
+
+– Hogyis ne! Ellenkezőleg, ellenkezőleg. Hanem ha ön csakugyan kibérli a
+szobát, az más, egészen más. Ebben az esetben a szoba ára husz forint.
+
+– Az igazat megvallva, nem értem…
+
+– Az igazat megvallva, azt akartam, hogy ne vegye ki a szobát. Lássa, ön
+nagyon tetszik nekem. Jóllehet csak néhány percz óta van szerencsém
+ismerni, nem hallgathatom el, hogy igen szimpatikusnak találom önt s
+szeretném, ha nem találkoznánk többé soha, soha. Ezért mondtam huszonöt
+forintot; mások sokallták a huszat is. De ha ön ragaszkodik a szobához,
+az más. Ebben az esetben a szoba ára husz forint. Csakhogy, gondolja
+meg, még nem késő, az asszony nem tud semmit. S engedje meg, hogy egy jó
+tanácscsal szolgáljak önnek. Fiatal barátom, ha ugyan szabad igy
+neveznem, fiatal barátom: meneküljön! Nézze, ez az ajtó nyitva:
+meneküljön és még csak vissza se tekintsen!
+
+Most már Balázson volt az álmélkodás sora.
+
+– Nézze – folytatta a jólelkü gnóm-király – ön nem tudja, mit csinál, ha
+beköltözködik ebbe a lakásba. Rabbá teszi magát egész életére. Ez az
+asszony meg fogja rontani a fiatalságát, szerencsétlenné fogja tenni a
+jövőjét. Mert a ki egyszer ennek az asszonynak a közelébe került, az el
+van veszve. Mondok önnek valamit. Most két éve egy nagyon derék fiatal
+ember lakott ebben a szobában. Azt ugy elkinozta, hogy a szegény fiu
+búskomorságba esett és meghalt. Egy másik még rosszabbul járt;
+kétségbeesésében teljesen elvesztette a fejét és megházasodott. Vagy
+mást mondok. A konyha mellett van egy udvari szoba; ott egy európai hirü
+ember lakik. Tanár, zseniális férfiu. A társadalmi egyensúly törvényének
+nagy fölfedezője. Nézze meg azt az embert. Az nap, a mikor ide
+költözködött, félholtra verte a házmestert; olyan erős volt, hogy
+leütött volna egy bikát. Most lábujjhegyen jár és suttogva beszél. Csak
+azt mondom, hogy nézze meg azt az embert.
+
+Igy figyelmeztette Maffio Orsini Gennaro kapitányt a két mankón
+vánszorgó, husz éves aggastyánra, hogy megmutassa neki, miképpen hat a
+Borgiák rettenetes mérge.
+
+Balázs elmosolyodott.
+
+– A ténsasszony, ugy látszik, rendes életre szoktatja a lakókat.
+
+– Hogy rendre szoktatja őket? Meghiszem azt. Ebben a házban mindenki ugy
+tánczol, ahogy ő fütyöl. Lélekzeni se mer itt senki az ő engedelme
+nélkül. Nézzen meg engem, fiatal barátom. Ami engem illet, férfias
+nyiltsággal vallom meg önnek, hogy még trüsszenteni se szeretek, ha az
+asszony jelen van. Pedig én már meg vagyok edzve. Tőlem lehet
+mennydörgés, zivatar, tüzes istennyila, én soha se vesztem el a hideg
+véremet. Olyan nyugodtan vagyok itt a könyveimmel, meg a tudományos
+eszközeimmel, mint Arkimédes a czirkulusaival, ha nem csalódom:
+Szirakuza ostroma alatt.
+
+Balázs örült, hogy más témára terelheti a beszélgetést.
+
+– Uraságod, ugy látszik, csak a tudománynak él?
+
+– Azaz hogy azt tenném, hogy ha lehetne. De először is, kissé elkésve
+léptem a tudományos pályára s első ifjuságomban sokat mulasztottam;
+másodszor pedig nem képzeli, mennyi akadálylyal kell küzdenem. Nem
+hisznek bennem; azt gondolják, hogy félbolond vagyok. Pedig én nem
+vagyok félbolond, hanem egész bolond, mert bennem zseni lakozik s a
+zseni, mint tetszik tudni, tisztára őrültség. De mit a zseni, ennek a
+műveletlen asszonynak! Képzelje, napokig kell könyörögnöm pénzért, ha
+egy körzőt kell vásárolnom. Higyje el, kérem: a tudatlanság és az
+asszony, ez a szabad embernek a két legnagyobb ellensége. Ha e kettővel
+nem kell küzdenem, ma ott volnék, ahol Edison. És tudja-e, mért vettem
+el ezt az asszonyt? Megtetszett nekem, hogy pofon vágott, a mikor meg
+akartam csókolni. Ez is mutatja, hogy egész bolond vagyok.
+
+Balázs egy kissé meg volt rőkönyödve. Hosszasabb bizonyitás nelkül is
+hajlandó lett volna elhinni a dolgot, de a gnóm-király olyan tiszta
+szemmel s olyan derüs nyugalommal nézett rá, hogy nem tudta, mit
+gondoljon. S embere, mintha az ő elhallgatott kételyeire akart volna
+megfelelni, folytatta:
+
+– Különben bolond az egész világ, a mi abból is kitetszik, hogy az
+emberek megházasodnak. Fiatal barátom, egy örök életre való tanácsot
+adok önnek; nem bánja meg, ha hallgat a szavamra. Ne házasodjék meg
+soha, semmiféle körülmények között! Ne vegye el se azt, aki csókolgatja,
+se azt, aki pofon vágja az embert. Különbözőképpen kezdik, de mind
+egyformán végzik.
+
+Balázs fogadkozott, hogy távolról sincsenek ilyes szándékai. De ezzel a
+kis embert nem nyugtatta meg.
+
+– Óvakodjék az asszonytól, fiatal barátom, óvakodjék tőle, akár kicsi,
+akár nagy, akár öreg, akár fiatal. A nőnek mindig csak egy dolog jár a
+fejében: a házasság. Ha fiatal, férjhez akar menni, vagy máshoz akar
+férjhez menni; ha öreg, meg akarja házasitani a fiatalokat. Még a
+gyerektől is óvakodjék, hogyha lyány. Telepedjék le egy sereg kis lyány
+közé: s házasságot fognak önnel játszani. Pedig a házasság a férfinak a
+halála. Ó, hogyha én nem házasodtam volna meg!…
+
+Arcza fölragyogott erre a gondolatra. Mint a kiket szent extázis fogott
+el, boldog tekintettel bámult bele a semmiségbe. Vajon micsoda tündéri
+képek jelentek meg egyszerre, ott a plafond tájékán?!
+
+– Tudja, ha ön csakugyan nem hallgat rám s itt marad ebben a pokolban,
+egyszer majd elbeszélem önnek az élet-történetemet. Nagyon tanulságos
+történet; a kiknek elmondtam, mindannyian sirtak rajta s negyven napig
+nem néztek asszonyszemélyre. Most nem mondhatom el, mert az asszony
+mindjárt itt lesz, s nem lesz maradásom itthon, ha rajta ér a
+fecsegésen. Pedig nincs időm az utczán kóvályogni; serényen kell
+dolgoznom a vasut tervezetén.
+
+– A világért sem szeretném feltartóztatni…
+
+– Ó, kérem, rám nézve ritka szerencse, ha magamhoz hasonlókkal
+beszélgethetek. (Balázs meghajlott.) S ha ön szives lesz még egy pár
+perczre helyet foglalni, mondok egyet-mást, ami érdekelni fogja. Végre
+is, önnek ismernie kell azokat, a kiknél letelepedik.
+
+Balázs már unni kezdte ezt a rendkivüli közlékenységet, de nem volt mód
+a szökésre.
+
+– Tudja, én órás voltam. Kitünő munkás, akinek a dolga aranyat ért. Hogy
+többet ne mondjak, én találtam fel a Fodor-féle órát. Ismeri ön a
+Fodor-féle órát? Nem? A Fodor-féle óra másodperczekre mutatja az időt,
+jelzi a temperaturát, megszámlálja az ember minden lépését s ha két
+perczig a tenyeremben tartom, pontosan kimutatja az érütéseimet. Ezen
+kivül megvan az a hasonlithatatlan előnye, hogy ön egy félóráig
+csapkodhatja a földhöz, még se törik össze. Mindebből láthatja, hogy a
+Fodor-féle óra kész vagyon volt, csak be kellett zsebelni. S azt hiszi,
+meggazdagodtam belőle?
+
+Balázs előre is igen csodálkozott a Fodor-féle óra szomoru történetén.
+
+– Ekkor közbejött a pofon. Ez a pofon megfosztott az eszemtől. Elvettem
+a feleségemet, vagyis tulajdonképpen ő vett el engem. Szóval: nem
+kapálóztam, nem kiabáltam segitségért, hanem ugy mentem utána a paphoz,
+mint a birka a vágóhidra. S mi történt e házasság következtében?
+Bankrót, fiatal barátom, bankrót. Az asszony rábeszélt, hogy huzzuk
+össze magunkat, nyissunk egy kis olcsó boltot kint a Kender-utczában s
+ne költsek hirdetésre egy garast se. Képzelje, a tizenkilenczedik
+században! Igy persze tönkre kellett mennem. S a Fodor-féle órán, mely
+másnak milliókat hozott volna, eluszott négyezer forintunk. Csak az
+vigasztalt, hogy ebből a négyezer forintból ezer az asszonyé volt.
+
+Hősünk arczán meglátszott, hogy a nemezist illetőleg nincs a beszélővel
+egy véleményen, de a Fodor-féle óra megteremtője nem ügyelt a dologra.
+
+– S nem elég, hogy tönkrementem – folytatta – elhiresztelték, hogy a
+Fodor-féle óra nem ér egy fityinget. Rám fogták, hogy azért buktam meg,
+mert az órám a kutyának se kellett. Az ellenségeim igy kezdtek beszélni:
+»Hát persze, ki az ördög venne órát azért, hogy a földhöz vagdalja?! A
+lépéseit megszámlálhatja az ember óra nélkül is, a pulzust megméri a
+doktor s ha az ember didereg, a Fodor-féle kronométer nélkül is tudja,
+hogy hideg van.« Persze, az asszony mindjárt elhitte ezeket a
+szamárságokat, s hiába volt minden kapaczitálás, fel kellett hagynom a
+művészetemmel.
+
+– És azóta?
+
+– Képzelheti, hogy azóta se pihenek. Feltaláltam egy uszó készüléket.
+Két tömlő az egész, de ez a két tömlő elég rá, hogy egy huszárt
+czakkunpakk és lovastul fenn tartson a habokban. A találmányomat be is
+mutattam a főhadparancsnokság embereinek s próba-uszásom megtekintésére
+igen előkelő szakértők jelentek meg. Sajnos, mivel az asszony nem bizott
+a felfedezésemben, a készülék előállitásához szükséges pénzösszeg nem
+állott rendelkezésemre, s szégyen, gyalázat, takarékoskodnom kellett a
+legszükségesebb anyagokon. Ennek természetesen az lett a következése,
+hogy majdnem bele fultam a Dunába; ugy fogtak ki, a propellerrel. Ezek
+után érteni fogja a keserüségeimet. Képzelje el Edisont, ha kénytelen
+lemondani a telefonról, a fonografról, mindenről a világon, néhány
+rongyos dollár hijján, s egy pofon miatt, amelyben, vesztére, egykor
+örömet talált.
+
+Hősünk illendőnek vélte tiltakozni.
+
+– Nem hihetem, hogy Uraságodat ellenségeinek rosszakarata és a
+balszerencse végképp elcsüggesztették volna. A legelső pillantásra
+sejtettem, hogy Uraságodban a cselekvés emberét van szerencsém
+üdvözölni, s tudom, hogy az ilyeneket az akadályok csak edzik. _Sub
+pondere crescit palma_ – ha szabad e klasszikus idézetet Uraságodra
+alkalmaznom.
+
+– Ó, még nem mondottam le mindenről s a rosszakarat meg a gúny el fognak
+némulni, mihelyt fölépitem a vasutamat. Nem tudom, méltányolja-e ennek a
+nagyszabásu ötletnek a jelentőségét? Hogy visszatérjek Brindisire, ha ön
+Brindisibe akar menni, jelenleg az állomások egész rengetegén kell
+keresztül vergődnie. Az én földalatti vasutam csak a nagy állomásokon
+fog megállapodni s igy ön már Brindisiben lesz akkor, mikor a közönséges
+vasut utasai még valamelyik nem messze eső vámhivatalban vesztegelnek.
+Mondja, kérem, nem nagyszerü ez?
+
+Balázs ugyan nem sietett Brindisibe, hanem azért nagyon örvendett a
+felfedezésnek. S éppen a legnagyobb jubilálásban voltak, mikor egyszerre
+a hátuk mögött megszólalt a Fodorné éles hangja:
+
+– No mi lesz? Meddig tart még ez a fecsegés? Ez az ur is okosabban
+tenné, ha a dolga után látna s nem hallgatná végig a te szamárságaidat.
+
+Mikor _Borgia Lukrécziá_ban, a Negroni herczegné lakomáján egyszerre
+csak szétválik a háttér függönye s a bordalt éneklő, ittas vendégek
+megpillantják az álorczás barátokat, akik a nekik szánt koporsókat
+hozzák: Maffio és társai tudvalevőleg halott-halaványan s egy pillanat
+alatt megöregedett arczczal merednek egymásra. Ilyenformán változott el
+a két férfiu arcza.
+
+Fodor megkisérlette mentegetőzni:
+
+– Angyalom, ez az ur…
+
+De Fodorné a szavába vágott:
+
+– Ez az ur vagy kiveszi a szobát, vagy nem veszi. Jobban szeretem, ha
+nem veszi; inkább adom oda egy tisztességes öreg kisasszonynak, mint
+holmi léhütőnek. A férfiak ugyis csak azért bérelnek szobát, hogy
+összerongálják a butorokat. Ne is gondolja ez az ur, hogy valami nagyon
+kinálgatom neki a szobát. Ki nem állhatom a férfiakat, mert minden férfi
+gazember. Minden férfi, kivétel nélkül. A melyik nem látszik annak, az a
+legnagyobb gazember valamennyi között.
+
+Hogy valamiképp ebbe az első rangosztályba ne kerüljön, Balázs
+olyasfélét hebegett, hogy ő egész őszintén egyike a legmegátalkodottabb
+gazficzkóknak s távol van tőle minden képmutatás. Különben – folytatta
+merész elhatározással – ha ez nem akadály, ő kivenné a szobát s nem igen
+zavarna több vizet, mint egy tisztes öreg kisasszony.
+
+A helyett, hogy igent vagy nemet mondott volna, Fodorné szemügyre vette
+a vendéget, azzal a biztos pillantással, melylyel a piaczon a vágott
+libák értékéről szokott tájékozást szerezni. A szemle elég kedvezően
+üthetett ki, mert bár hangjának mérgessége egyre fenyegetőbbé vált,
+mindjárt azzal kezdte, hogy: jó, majd meglátjuk.
+
+– Hanem azt megmondom előre – folytatta vésztjósló hangon – hogy nem
+tűrök semmiféle garázdálkodást. Ez a lakás az én lakásom, s ide nem lép
+be más ember, csak az, a kinek én megengedem. Ha barátkozni akar
+valakivel: van itt egy tudományos ember, attól sokat tanulhat. És
+kapuzárás előtt minden lélek idehaza legyen; akinek ez nem tetszik: fel
+is út, alá is út. Azt is megmondom, hogy ha nagy mosás van s ezt a
+szamarat elküldöm valahová: a lakók vigyáznak a gyerekre; és ha a
+gyereknek baja esik, én mindenkinek kikaparom a szemét. Aki pedig csak
+tivornyázni akar s azért vesz lakást, hogy összerongálja a butorokat, az
+jobban teszi, ha mindjárt máshová megy. Már most: ha tetszik, jó; ha
+nem, az is jó. Én nem árulok zsákban macskát semmi emberfia kedvéért.
+
+Fodor vigan hunyorgatott a háta megett, mintha azt szerette volna
+mondani:
+
+– Ugy-e, hogy igazam volt? Jeles asszony ez, majd meg fogja látni.
+
+De Fodorné hirtelen arra fordult s a gnóm egyszerre olyan komoly lett,
+mint egy temetés-rendező.
+
+– Ezzel a pimaszszal pedig ne sokat társalogjon, ha kedves az ideje.
+Mindig milliókkal dobálózik és nem tud megkeresni egy vörös garast.
+
+Fodor szégyenkezve somfordált vissza a másik szobába. Leült a glóbusz
+mellé és keresztbe fonva törpe karjait, nézte Brindisit, ahogy egy
+köszvényes, penzionált vén admirális nézi az óczeánt…
+
+Balázs igérte jóakaratját s fogadkozott, hogy a ténsasszony
+kivánságairól soha se fog megfelejtkezni. Megemlitette, hogy a
+tivornyázásban mindig mértéket szokott tartani s hogy magán-viszonyainál
+fogva nem kedveli a nagyobb társaságokat.
+
+Ezzel a beköszöntővel Fodorné annyira meg volt elégedve, hogy jónak
+látta Balázst kissé helyre vigasztalni.
+
+– Azért én nagyon jó asszony vagyok, ne féljen. Ritka jó asszony, érti?
+Olyan jó asszony, hogy ezért mindig dühös vagyok magamra.
+
+Csakhogy ezeket a biztató igéket oly fenyegető hangon mondta, hogy a
+kredenczben az összes tányérok megremegtek s Balázs csontjaiban
+megfagyott a velő.
+
+Mindamellett hősünk nem oldott kereket, hanem másnap este beköltözködött
+a bukott órás kiadó szobájába. S alig rendezkedett el, máris meg kellett
+kötnie azt az ismeretséget, melyet számára Fodorné jelölt ki.
+
+A Fodorné lakói társaság dolgában nem igen voltak elkényeztetve. A
+társadalmi egyensuly törvényének nagy fölfedezője egész nap oly
+izgalommal várta Balázst, mint a milyennel junius elején a fürdőhelyek
+Robinsonjai lesik az ujonnan érkező vendégeket. S mikor észrevette, hogy
+az uj lakó a névjegyét szegezi ki az ajtajára, nem türtőztette magát
+tovább, hanem lecsapott prédájára.
+
+– Kedves uram, mivel én is a házhoz tartozom, remélem, meg fogja
+engedni…
+
+A társadalmi filozóf apró, hunyorgó szemü, mód felett nyájas, tömzsi
+emberke volt, aki selypesen beszélt, mint a kövér nyelvüek, s lassan,
+vontatottan, mint akik szeretik magukat hallani.
+
+– Ez verte volna meg a házmestert? – álmélkodott magában Balázs.
+
+Fodor már ekkor elmesélte neki, hogy a filozófnak három eleven felesége
+szaladgál a világban, ami persze csak ugy történhetett, hogy a szóban
+forgó hölgyek közül kettő annak rendje és módja szerint elvált tőle, mig
+a harmadik egyszerüen a faképnél hagyta házasságuk negyedik hónapjában.
+Ez a tapasztalatokban gazdag mult, ugy látszik, nem nagyon bántotta az
+európai hirü tudóst; kedélyén legalább nem hagyott nyomot.
+
+Különben sokkal inkább el volt foglalva a teóriájával, sem hogy ez a
+kellemetlen mult valami sűrűn kisérthette volna. A társadalmi egyensuly
+törvénye annyira izgatta, hogy utoljára kiszoritott a fejéből minden
+más, vidám vagy nem vidám gondolatot.
+
+– Az éj és a nap váltakozása – magyarázta Balázsnak – ez a _természeti_
+egyensuly. Mit gondol, ha egyszer a nap nem akarna lemenni?!…
+Megbomlanék az egész világ; a Siriustól kezdve le egészen az utolsó
+ázalagig, egy roppant csődbe jutna az egész világ-egyetem. A jó és a
+rossz váltakozása, a morális erők és az állati ösztönök örök küzdelme
+pedig: az _erkölcsi_ egyensuly. Mondja, kérem, mi lenne akkor, ha csupa
+angyalokból állna a világ?! Képzelje el, hogy a hordár angyal, a fináncz
+angyal, a végrehajtó angyal. Elküldene ön egy angyalt a zálogházba?! No,
+ugy-e? A természeti és az erkölcsi egyensulylyal tehát tisztában
+volnánk. Komplikáljuk e kettőt: s megkapjuk a _társadalmi_ egyensúlyt.
+Ez a világ a nagy tömegek erőinek és rossz ösztöneinek folytonos,
+pihenés nélkül való, általános küzdelme; ameddig e küzdelem tart, addig
+áll a világ. Mi a társadalmi élet? Szüntelen váltakozása az ideális
+eszmék és a reális eszmék egymást követő uralmának. Hol az ideál van
+felül, hol a reális irányzat; egyszer a whig-ek, másszor a tory-ak.
+Mikor a realitás van a kormányon, az idealizmus meginditja s győzelemre
+juttatja az ellenakcziót; s ha az ideális eszme győzött, nehogy
+bekövetkezzék a tespedés korszaka, a realizmus mozogni kezd, harczol és
+végre győzedelmeskedik. Kérem, fusson végig a világ-történelmen; s
+nézze, mily rendben váltakoznak a tömeg-uralom s a kevesek-uralma. Mi a
+ma? Ellentéte a tegnapnak. S mi a holnap? Ellentéte a mának. A jelen az,
+ami a multkor nem volt; a jövő: az, ami ma nincs, hanem volt tegnap,
+szerdán, hétfőn, szombaton. Azt hiszem, mindez elég világos. Vegyük
+például a linczi békekötést…
+
+A társadalmi egyensuly törvényének fölfedezője mindent megfejtett,
+mindent kimagyarázott kedves teóriájával. Olyan volt ez a teória, mint
+az az elmés amerikai készülék, mely egyszerre: bot, legyező, ernyő, kés
+és szivarvágó.
+
+– Vagy vegyük például Spartacus lázadását…
+
+Bizonyára, egész Közép-Európában nem találkozott ember, aki jobban
+visszaélt volna a világtörténelemmel, mint a társadalmi egyensuly
+törvényének fölfedezője. Ha valaki sokáig hallgatta, nem gondolhatott
+egyebet, mint hogy a fenicziaiaktól kezdve egészen az akadémia legutolsó
+közgyüléséig, minden a világon egyes-egyedül azért történt, hogy a
+társadalmi egyensuly törvényéhez a legcsekélyebb kétség se férhessen.
+
+Balázs eleinte meghökkenve nézett a nyugodtan és megfontoltan beszélő
+kopasz emberkére. De udvariassága és kellemes formái megnyugtatták.
+
+És vacsora után, mikor Fodor is, Udvarhelyi ur is, ujra beállitottak
+hozzá, már érdeklődve hallgatta a feltaláló és a filozóf vitatkozását. E
+vitatkozás során Fodor kijelentette, hogy felhagy a földalatti vasut
+tervével, mert holnaptól fogva minden idejére szüksége lesz, hogy
+megcsinálja egy uj léghajónak a konstrukczióját, a mely léghajó, ugy
+formájában, mint mekanizmusában, a madár alkotásának lesz hüséges mása.
+
+Balázs szinte szédült. Uj barátai oly könnyedén dobálóztak a
+legsúlyosabb ideákkal, hogy nem nézhetett rájok respektus nélkül.
+Ötleteik bősége, a rugalmasság, melylyel némely apró ellenmondásokon tul
+tették magukat s az a biztonság, melylyel az egyetemes históriát s az
+egész világürt kezelték, kivételesen impozánsnak tünt fel előtte. De
+nemcsak szédült: okult is, a hogy Fodorné megjósolta. Mert Udvarhelyi ur
+mindig fölért egy világtörténeti kompendiummal s ezenkivül a Meyer-féle
+lexikon egy zsebkiadásával.
+
+Egy hét multán tisztában volt vele, hogy a sors két rokon lelket
+vezetett utjába.
+
+Kölcsönös bizalmasságuk gyorsan növekedett. Kevéssel ezután Balázs
+tea-estélyt rendezett uj barátai tiszteletére, s megkinálván őket
+sonkával és párizsival, felolvasta nekik legtitokzatosabb, legnehezebben
+érthető versét, azt a verset, mely a _Spleen_ egyik gyöngye s melynek
+hangulatos, misztikus czime: _Ululu Laia_.
+
+Ettől a naptól fogva bizonyos volt, hogy Balázs a Fodor-családnál fog
+élni és meghalni.
+
+
+
+
+III.  EGY KICSI PONT A LÁTÓHATÁRON.
+
+Az ember néha szép nyugodtan, egyenesen és mozdulatlanul fekszik az
+ágyában, s mindamellett szentül meg van győződve róla, hogy szélsebesen
+kering egy ismeretlen középpont körül, a szobával, a butorokkal, a
+székrerakott ruhadarabokkal és a fali órával egyetemben, mely szomoruan
+tiktakkoz ehhez a kalandhoz. Ebben a lelkiállapotban a legtarkább képek
+váltakoznak az ember előtt: ismeretlen bibornokok, akik velünk együtt
+forognak, dühösen kiabálnak reánk s mi nem értjük a beszédjöket,
+lokomotivek vágtatnak rajtunk keresztül, oly gyors egymásutánban, mintha
+ágyunk volna a legkedvesebb séta-helyök, pióczák másznak a testünkön és
+mi hiába igyekezünk szabadulni tőlük, veszett kutyák vesznek üzőbe s
+torkunkon elakad a segitségkiáltás, a torony tetején találjuk magunkat s
+nem leljük meg a levezető utat, fájdalmasan tapasztaljuk, hogy egy ur
+ágyugolyókat vagdos a fejünkhöz, s mikor a fejünkhöz kapunk, rémülten
+vesszük észre, hogy a fejünket elvesztettük valahol, ellenben helyette
+egy luftballon ül a nyakunkon…
+
+Nem sokkal azután, hogy itt akarta hagyni e siralomvölgyet, Balázs
+bekötött fejjel pihent vánkosán, és sorra látta ezeket az ismert
+képeket. Fel-felriadt, s ijedten tekintgetett szét a szobában, de nem
+látott, és nem is hallott semmit. Hiába hallgatózott és meresztgette a
+szemét; vak volt és süket. Majd ujra elszenderedett.
+
+Azt álmodta, hogy egy ismeretlen temetőben sétál, szép, virágos sírok
+között. Naplemente után lehetett az idő, s ez a temető olyan végtelenül
+szomoru volt.
+
+Egyszerre egy kriptát pillantott meg, barátságos, nyitott ablaku
+kriptát, melyet vadrózsák környeztek. A kriptának az ajtaja is nyitva
+volt; bement.
+
+A hogy bement, az ajtó becsapódott utána; kinézett az ablakon, s nem
+ismert rá a temetőre. Most már nem szomoru volt a táj, hanem félelmetes.
+
+Valami végtelen szorongás fogta el. Ki akart menni; de az ajtó nem
+nyilt. Az ablak felé fordult, de ekkor valami rejtelmes zúgás támadt, s
+rémületében nem mert megmozdulni.
+
+S mialatt az ajtót döngette, azalatt a kripta belseje elváltozott.
+Észrevette, hogy – különös! – az ablakkal szemben egy kályha áll.
+
+A rejtelmes zúgás pedig növekedett s már egész közelről hallatszott.
+
+Ebben a pillanatban megnyilt a kályha ajtaja s hogy, hogy nem, egy fehér
+ruhás, szőke kis lány lebbent ki a kályhából. Vállán porköpönyeg volt, s
+barátságosan nézett Balázsra.
+
+A szájához tette az ujját s intett Balázsnak, hogy csendesen legyen.
+Majd kinyitotta az ablak másik szárnyát is s rámutatott a sötét sarokra.
+
+Balázs megértette, hogy oda kell rejtőznie.
+
+Éppen ideje volt, hogy elrejtőzzék. A szőke kis lány eltünt s a kriptán
+vad szélforgatag süvöltött keresztül. A kályha ajtaja felcsattant s
+rejtekéből titokzatos, seprünyélen lovagló alakok rohantak elő, pipaszár
+testü szörnyek, a kiknek nem volt fejök, csak kalapjok. Ezek őt keresik.
+
+A szörnyek keresztül vágtattak a kriptán s kilovagoltak az ablakon. Most
+már nem félt. Tudta, hogy nem fogják megtalálni, mert a kis lány
+elrejtette.
+
+És csakugyan, a zúgás elhallgatott; a kisértetek elvonultak.
+
+A kis leány pedig bemosolygott az ablakon, a vadrózsák közül, mintha azt
+mondta volna:
+
+– Ugy-e, hogy kijátszottuk őket?!
+
+Aztán fölemelte kis varázs-pálczáját, a kripta ajtaja megnyilt magától s
+Balázs virágos rétre lépett. A temető eltünt. A messzeségből egy tó
+ezüstje csillámlott elő, majd ugy tetszett neki, hogy a tavon paloták
+ringanak. Egyszerre valami különös hangot hallott… igen, ez egy kocsi
+dübörgése. Fölébredt.
+
+Az álomképek eltüntek, de a kis lány ott ült az ágya mellett.
+
+Balázs megkönnyebbülten lélekzett fel. Letörülte arczáról a veritéket, s
+fölemelkedett ágyában, már a mennyire birt.
+
+– Elmentek a rémek? – kérdezte suttogva.
+
+A két fogsora összevaczogott, tekintete zavaros volt, s látszott rajta,
+hogy még csak félig van magánál.
+
+A kis leány nem értette, miféle rémekről beszél.
+
+Fölugrott a székéről, ahol előbb mozdulatlanul ült, mint jó kis gyerekek
+az iskolában, közelebb hajlott a beteghez, s aggodalmasan
+kérdezősködött:
+
+– Behivjam a mamát?
+
+De Balázs már nem hallotta. Egy másvilági forgószél ismét magával
+ragadta silány öntudatát, s visszavitte a sötét, őrülten keringő
+kaoszba.
+
+A kaoszból most már másféle szörnyek bontakoztak ki. Viziló, amely
+villámokat tüsszögött; veszett farkasok, amelyek folyvást a sarkában
+voltak s rá ugráltak, hogy elharapják a torkát; és skorpiók, amelyeket
+nem tudott lerugdalni magáról.
+
+Eszeveszetten futott álmában: a lélekzete elállt, szive a rémülettől
+vadul dobogott, s a lábát egyre nehezebbnek érezte. Végre elbukott, s
+átadta magát a teljes öntudatlanság első, édes öleléseinek. Majd hűs
+áram csapta meg az arczát; egy sirdombon feküdt, felette égi békében
+fénylett a hold, s a fehér márvány sirkövek arany-szemeikkel
+szemrehányóan meredtek rá.
+
+Megismerte a szomoru temetőt, amelyet előbb látott.
+
+Egyszerre ugy tetszett neki, mintha sok, sok idő mult volna el valami
+névtelen, rettenetes dolog óta, s ő ezalatt, nyomorultul, nem gondolt
+volna egyébbel, csak hitvány énjével. A szive összefacsarodott;
+szeretett volna sirni, de nem tudott.
+
+Ekkor, mintha egy puha kis kéz megsimitotta volna forró homlokát. A kis
+leány volt, aki intett neki, hogy keljen fel és kövesse.
+
+De a sirdomb nem eresztette. Magához szítta erőtlen testét s a kinosan
+fölemelt kar visszahanyatlott.
+
+Még egy utolsó erőfeszitést tett. Azt hitte, hogy meg kell halnia. De
+nem halt meg, hanem ujra fölébredt.
+
+És most már egészen természetesnek találta, hogy a kis leány ott ül az
+ágya mellett.
+
+– Nem akarok visszamenni a temetőbe – hebegte, amint megpillantotta. –
+Csak a temetőbe ne!… Nem akarok a temetőbe…
+
+A kis leány ugy nézett rá, mint egy ijedt mókus. Alig volt hét
+esztendős, s azelőtt soha se látott beteget.
+
+De ha szorongott is egy kicsit, megmoczczanni nem mert a beteg ágya
+mellől.
+
+A beteg makacskodott.
+
+– A rémek nem mentek el; ott bujkálnak a temetőben. Nem akarok
+visszamenni a temetőbe.
+
+– Behivjam a mamát? – szólalt meg a kis leány félénken.
+
+Még nem volt egyéb mondani valója.
+
+De Balázs nem hallotta. Szempillái le-lecsukódtak, s a hogy ujra meg
+ujra rájött az aléltság, fantasztikus alakok szárny-csapását érezte a
+homloka körül.
+
+Önök bizonyára méltóztattak észre venni s én nem is tagadom, hogy hősünk
+fent idézett szavaiban kevés volt az értelem, ellenben annál több a
+következetlenség, világos jeléül annak, hogy amikor egy-egy perczre
+ébren volt, álomképei tovább foglalkoztatták, s ezek az álomképek
+összefolytak előtte. De mikor valakinek a feje ugy össze-vissza van
+varrva, mint egy kinai krepp látogató-ruha, s mikor az ember a
+koponyáját összetákoló bandage-októl nem sokkal lát többet a világból,
+mint egy két napos borz, azt hiszem, számot tarthat némi elnézésre.
+
+Különben, ne tessék azt képzelni, hogy mindez csak egy jámbor
+versfaragóval eshetett meg, s helyében az angol testőrség egy fránya
+gárdatisztje nyugodtan czigarettázott volna hetyke uniformisában. A
+vas-emberekről szóló legenda csak mese; a legvidámabb krakélereknek is
+vannak gyönge óráik; és Richard gróf, a soha se félő, méltóztassék
+elhinni, maga is megilletődött egy pillanatra, amikor a halott karja
+egyszerre csak torkon ragadta.
+
+A mi Balázst illeti, akit ez alkalommal lehetetlen hősünknek mondanom,
+Balázs mentségére tehát meg kell jegyeznem, hogy a köznapi életben nem
+árult el hasonló gyöngeségeket. Meglehetősen méltóságos tartásu ur volt,
+aki már csak a hivatása iránti tiszteletből sem szaladt volna meg
+semmiféle verekedésből. Nyugodt föllépése és hidegvére koronkint
+imponáltak is, s ha elárulom, hogy inkább csak elvből, mint természettől
+volt bátor, ez a mi titkunk marad; a nagyvilág, barátai és ellenségei,
+nem tudtak s nem fognak tudni róla.
+
+Csakhogy azok a tökéletes gentleman-ek, akiknek a lelke is oly keményre
+van vasalva, mint gyönyörü ingpánczéljok, azok az impekkábilis
+regény-hősök, akik mindig, minden körülmény között megőrzik parfum-nel
+beitatott flegmájokat, s hidegen nyujtják át vizit-kártyáikat a
+kisérteteknek, avagy órákig antichambriroztatják a kőszobor-vendéget,
+hogy aztán felséges grandezzával kináljanak neki helyet a causeuse-ön;
+ezek a tökéletes hősök kevesebben vannak, mint a regényekből gondolná az
+ember s legpompásabb példányaikban sem emelkednek felül minden kritikán.
+
+Megszoktuk azt képzelni, hogy a gyermek idő multán átváltozik s ember
+lesz belőle, ember, akiben nyoma sincs az egykori gyámoltalan lénynek.
+Ez az elő-itélet épp olyan hamis mint a többi. A gyermek nem vész el az
+emberből soha; csak elrejtőzik benne. A viszontagságok, az idő, a
+védekezés szüksége kérget növesztenek könnyen sebezhető, érzékeny bőre
+körül, amint hogy a jóságos természet karmokkal, szőrmezzel vagy
+szárnyakkal látja el az állatokat, hogy meg tudják állni helyöket az
+éghajlat és az időjárás véletlen változásai közepett, meg a többi
+állatokkal szemben. A kit meglett embernek mondunk: az a gyermek – állig
+fegyverben; ugyanaz a siránkozó kis teremtés, aki volt, aki azonban
+megtanulta, hogyan takarja el s hogyan védje a gyöngeségeit. Ha módodban
+van megkapargatni atyuskát, megtalálod a nyomorult kis kozákot, akinek
+szakálla és dsidája nőtt, de azért féreg maradt, és legeslegbelül féreg
+módjára retteg, mikor szemben találja magát a roppant Bizonytalansággal.
+
+Ha tehát önök ugy találják, hogy Balázs félt és ostobaságokat beszélt:
+legyenek kegyesek elismerni, hogy ez előfordul a legjobb családokban is.
+
+A kis lány tágra nyilt szemmel bámult rá. Egy nyitott könyv hevert kis
+térdein, de nem nézett belé. Oly különös, oly titokzatos s oly
+megriasztó volt, a mit látott, hogy egy más, csodálatos világ sejtelmei
+fogták el. Leánygyermek volt: érdeklődött még a halál iránt is.
+
+Bizonyára jobban szeretett volna odakünn lenni. A nyitott ablakon
+keresztül hallotta az utcza tarka zsivaját, s egy szemtelen napsugár oly
+hivogatóan tánczolt előtte a padlón!… A tágas, piszkos, nagy udvarra
+gondolt, a hol kis czimborái alighanem vigan keringenek a gyapjuzsákok
+mellett. Azt hitte, hogy hallja őket, a mint körben éneklik:
+
+  Lieber Herr von Kohn,
+  Lieber Herr von Kohn,
+  Lieber Herr von Ko-o-o-ohn…
+
+De nem jutott eszébe, hogy megszökjék, s maga is beálljon a Ko-o-o-ohn
+ur colonne-jába. A Fodorné háznépe jól volt nevelve, s a mit egyszer
+Fodorné megmondott, az ellen nem lehetett feljebbezni semmiféle
+instancziához.
+
+Koronkint, a mikor a beteg fészkelődőtt, nyugtalanság fogta el. Valami
+megnevezhetetlentől tartott, maga se tudta mitől. S már-már közel volt
+hozzá, hogy rémülten acsarkodjék az anyja után, midőn egy-egy mély
+lélekzet hangja ujra lecsendesitette pihegő kis szivét.
+
+És gyermeki lelke megzavarodva bámult bele a mennyezetes ágy titokzatos
+homályosságába. Még nem tudta, hogy micsoda az élet, s mégis szorongott,
+mint a madarak a viharban. A halál nagy misztériuma csapott feléje a
+gyűrött párnák közül.
+
+Csend volt, s a gyermek nem moczczant. Csak a két nagy fekete szeme
+égett, mint őrtűz ég a sötét, végtelen pusztaságban.
+
+Egyszerre a beteg fölvetette rá tekintetét s megszólalt:
+
+– Kicsoda maga?
+
+– Én… én a lánya vagyok a mamának – felelt a gyermek meglepetten.
+
+– És kicsoda a mama? Hol van a mama?
+
+– A mama kinn van a konyhában, mert a Czili sir.
+
+A beteg nem okosodott ki ezekből a feleletekből.
+
+– És maga, maga mit csinál itt?
+
+– A mama azt mondta, hogy itt maradjak, és ha viz kell, adjak vizet.
+
+– Mást nem mondott a mama?
+
+– Azt mondta, hivjam be, ha kell.
+
+– Hát hogy hivják magát?
+
+– Ella. Fodor Ella.
+
+– Fodor… Fodor… Nem emlékszem.
+
+A gyermek nem mert felelni.
+
+A beteg csodálkozva nézte s erőltetni kezdte az emlékezetét:
+
+– Fodor… Fodor… A Fodor-féle óra…
+
+– Igen, igen – erősitette a kis lány.
+
+Végre, nagy nehezen, Balázs észbe kapott.
+
+– Tudom már. Az ott az én székem… erre van az ablak, s az ott a
+Fodor-féle óra.
+
+Nagyra volt vele, hogy sikerült maga elé képzelnie meghitt barátját s
+tovább kérdezősködött:
+
+– Régen fekszem már itten?
+
+– Régen.
+
+– Van már egy napja?
+
+– Van már talán egy hónapja is.
+
+– És mért? Beteg vagyok?
+
+– Igen.
+
+– Mért vagyok beteg?
+
+– Mert nagyon fáj a feje.
+
+Aztán mind a ketten elhallgattak. Balázs nem tudott hova lenni a
+csodálkozástól. Mindez ujság volt előtte.
+
+S egy darabig gyanakodva nézett a kis lányra. Vajon igazat beszél-e?
+
+Majd ujra megszólalt:
+
+– Mi van az ölében?
+
+– Egy könyv.
+
+– Milyen könyv? Mesés könyv?
+
+– Igen. A _Csizmás kandur_.
+
+– Szép a _Csizmás kandur_?
+
+– Ó, nagyon szép.
+
+– Mesélje el nekem. Én nagyon szeretem a meséket.
+
+A kis lány engedelmeskedett. Ugy szoktatták, hogy ne legyen más
+gondolata, mint: szót fogadni.
+
+És ijedten, az első lámpa-láz mondhatatlan szorongásai közepette,
+kezdett hozzá:
+
+– Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy molnár. Annak volt három fia,
+és egy malma, és egy szamara, és egy kandúr-macskája. És meghalt. És azt
+mondta a három fiunak: »Nektek hagyom a malmot, a szamarat és a
+kandúrt.«
+
+Az elbeszélés tulajdonképpen alig állott egyébből, mint az _és_nek,
+ennek a barátságos kötőszócskának, fölötte gyakori ismétléséből.
+Kénytelen vagyok megvallani, hogy a logika a sötét középkor óta csak
+igen ritkán szenvedett nagyobb rövidséget, mint regényem hősnőjének
+szóban forgó debut-je alkalmával.
+
+Balázs nem tudott utána ugrálni a kis lány szárnyas fantáziájának.
+Olyanformán volt, mint a Hamupipőke, akinek a lencse-szemektől külön
+kellett választania a borsó-szemeket; nagy erőfeszitéseket tett, hogy a
+temérdek _és_ből kiböngészsze magát a mesét.
+
+De ez a feladat tulságosan nagy munka volt az ő szegény fejének.
+Belezavarodott a váratlan »azután«-okba s eltévedt a közbevetett
+mondatok rengetegében.
+
+Azt még sikerült megértenie, hogy a molnár legkisebbik fia, akit örökség
+fejében a kandúrral fizettek ki, nagy búnak eresztette a fejét, jeléül,
+hogy a pénz, hiába, pénz volt, már talán a paradicsomban is. De a kandúr
+politikájának már nem tudott a mélyére látni. Ha a kandúr nyulat akart
+fogni, a két zsák káposztát csak helyeselni lehetett; megmagyarázható
+volt: a vadásztáska is, de mire kellett a kandúrnak a csizma?!
+
+A kandúrnak bizonyára pusztán hiuságból kellett a csizma; a
+legzseniálisabb lények se tökéletesek. De a Balázs elméje fáradt vala s
+ettől fogva már nem igen tudott a kandúrral lépést tartani.
+
+A beszélőre tudvalevőleg a hallgatóság épp ugy hatni szokott, mint
+megforditva. Tüzelik avagy elcsüggesztik egymást. A jelen esetben
+másképpen történt. Ha a hallgató figyelme bágyadt, viszont a mesélő neki
+bátorodott. Lassankint bele élte magát abba a napsugaras, rejtelmekkel
+teli, gyors átváltozásokban gazdag világba, mely a külvárosi bérház
+sötét, szennyes kis udvarában oly bűvös-bájosnak tünt fel előtte.
+
+Önök ismerik a _Csizmás kandur_ mód nélkül erkölcstelen meséjét. A
+csizmás kandur a szédelgők ősapja; a Panama egy antediluviális hőse, aki
+mindenre képes, csakhogy miniszterré legyen. Holtnak tetteti magát, s
+megfojtja az ártatlan nyulakat, rideg stréberségből, pusztán azért, hogy
+kellemetes lehessen a királynak, aki, ugy látszik, csak nagy ritkán
+jutott nyulpecsenyéhez; majd hitelügyleti szédelgésre adja magát, s
+különböző fenyegetésekkel rábirja a parasztokat, hogy az egész tájékot a
+gazdája birtokának mondják a király előtt; végül furfangosan kieszelt
+rablógyilkossággal hatalmába keritvén az óriás kastélyát, ünnepélyekkel
+kápráztatja el és fonja be a királyt, akár Law vagy Fouqué. S mind e
+gaztettek jutalmául: ura, az ál Karabás gróf, elveszi a
+király-kisasszonyt, ő maga pedig miniszterré lesz, a mi, vélekedjünk a
+miniszterségről bármiképpen, egy macskának bizonyára szép carriére.
+
+Mondom, mód nélkül erkölcstelen történet ez. De, jóllehet erkölcstelen,
+fölötte tanulságos. Megtanulhatjuk belőle, hogy a varázslatok idejében
+is csak akkor vihette az ember valamire, ha jó partit csinált.
+
+A mesemondó azonban máskép itélte meg az esetet, s látni való volt, hogy
+a kandur feltalálása és lélekjelenléte imponálnak neki. A győztessel
+érzett, s nem a legyőzöttekkel. A leány-gyermek hét esztendős korában
+már hölgy, ha még olyan parányi is; a gyöngeséggel szemben a legjobb női
+léleknek a mélyén is találhatsz valami hideg kegyetlenséget, amely
+alapjában örökkön megérthetetlen marad előtted. Mária teljes volt minden
+malaszttal; de a világ ma se volna megváltva, ha az emberré vált isten
+földi hüvelyében nem férfisziv dobog.
+
+Balázs már alig értett valamit a meséből. Lelkének kapui lassankint
+becsukódtak, s a gyermek szavai megértetlenül koppantak vissza
+koponyájáról, mely megvíhatatlan volt, mint egy jól elzárt, puszta,
+elhagyott vár. De egyszerre a zárak felpattantak; egy pár hang utat
+talált az alvó lélek kastélyába, s a beteg meglepetten nyitotta fel
+szemét.
+
+A kis leány ott tartott, ahol a király kifejezi a kandur előtt, mily
+kellemesen lepte meg őt a Karabás gróf gyöngéd figyelme.
+
+– Ah, Karabás gróf pompás gavallér! Biztositom őt nagy kegyemről.
+
+Ezt a pár szót a kis lány olyan hamiskás grácziával mondta, a szemében
+annyi kópéság nevetett, hangocskája oly telidesteli volt illedelmesen
+visszafojtott vidámsággal, hogy Balázs nem ismert rá.
+
+És most nézte meg először.
+
+Vékony, madár-csontu, városi gyerek volt, akinek arczszine három
+generáczió szomoru történetéről beszélt. Tulajdonképpen csak két nagy
+fekete szem, mely csudálkozva nézett ebbe a furcsa világba, ahol minden
+oly ujdonatuj, s minden oly érdekes.
+
+Ebben a két nagy fekete szemben rendesen nem volt egyéb, csak temérdek
+kiváncsiság. De, lám, tudtak azok sugározni is. S Balázs, uj életének
+első világos pillanatában, fölfedezte, hogy a kis leány bájos. A csizmás
+kandur története hirtelen megszakadt. A mesemondó ott hagyta szegényt az
+óriás dolgozó-szobájában.
+
+– És aztán? – sürgette Balázs a folytatást.
+
+– Aztán nem tudom. Még nem olvastam tovább.
+
+– Pedig a vége, az lehet még csak a legszebb.
+
+– Majd megkeresem a könyvben, ahol elhagytuk.
+
+– Igen, keresse meg, és olvassa fenszóval.
+
+A felolvasás már valamivel lassabban haladt előre, mint az elbeszélés. A
+nagy betük helyenkint kinos zavarokat idéztek elő, s a kandur, mikor a
+legjobban kellett volna sietnie, ott rekedt valahol a kaland kellős
+közepében.
+
+Balázs pedig még olyanformán volt, mint a részeg ember. A kábultság
+minduntalan elfogta, s kétszer is elszenderedett. Majd ismét felriadt, s
+mialatt kétségbeesett erőfeszitéseket tett, hogy a felolvasót
+követhesse, a legtarkább gondolatok ugráltak a fejében.
+
+A részeg embert a szeszmérgezésnek mindjárt az első stádiumában főképpen
+arról lehet megismerni, hogy a legkülönbözőbb jelenségek szeszélyes
+összevetéséből, csudálatos merészséggel következtet általános
+törvényekre, melyeket a józanság fölötte kételkedve fogad. A részeg és a
+kába előtt nincs megérthetetlen; megtalálja az összefüggést a
+legmesszibb eső tünemények között, s tisztán látja az élet
+rejtelmességeit, legalább egy-egy pillanatra.
+
+S Balázsnak ugy tetszett, hogy mikor fel-felocsúdik a fél
+öntudatlanságból, melyből csak egy-egy perczre volt feltámadása,
+madártávlatból ugyan s kicsinyben, de világosan látja az Életet minden
+nyomoruságával egyetemben.
+
+– Micsoda hitványság: élni! – kergetőztek fejében a karakán ideák –
+türni a természet kegyetlenkedéseit, a mások igazságtalanságát, s azokat
+az apró megaláztatásokat, amelyeket nem kerülhetnek el a legnagyobbak
+sem… Micsoda hitványság dolgozni, verejtékezni, élni semmiért, azért,
+hogy egy temetkezési vállalat szép tiszta jövedelemmel zárja a
+számadásait! Élni azért, hogy csak keveset fázzunk, s ne szükölködjünk
+lábbeliben! S mi kárpótlásunk van mindezért a nyomoruságokért? A
+szerelem? Mi a szerelem? A jobbik esetben: nélkülözés, a rosszabbik
+esetben: silány megszokás. Vagy az, hogy gyermekeink születnek? Ugyan
+szép öröm; járnunk azzal a tudattal, hogy ezek a szánandó kis lények nem
+kérték tőlünk az életet, s minden órában, minden perczben látni az
+arczukon, hogy rosszul táplálkoznak! Szegény kis leány!
+
+Aztán nem gondolt többé semmire: elaludt.
+
+Másnap rossz napja volt. A rémek egyre a sarkában voltak, s ha egy pár
+perczre vissza-visszatért szegényes, megviselt öntudata, azt a végtelen
+lankadtságot érezte, mely a nagy orgiák után fogja el az embert.
+
+De kábultságában néhányszor ugy tetszett neki, mintha ujra hallaná:
+
+– Ah, Karabás gróf pompás gavallér! Biztositom őt nagy kegyemről.
+
+S ez a képzelődés, nem tudta miért, kissé megvigasztalta.
+
+… Mikor pediglen vagy félesztendő multával ismét emberszámba ment, törte
+a fejét, mi módon fejezhetné ki háláját kis ápolója iránt, aki heteken
+keresztül üldögélt az ágya mellett s ezenközben ujra megismertette őt a
+mesevilág örömeivel.
+
+Valami nagyon szép emlékre gondolt s hosszas tünődések után abban
+állapodott meg, hogy neki fogja ajánlani, az egész világ és az egész
+utókor előtt neki fogja ajánlani költeményei legszebbikét: az _Ululu
+Laia_-at.
+
+De azután eszébe jutott a mese a szegény vargáról, aki a kis lányának
+karácsonyra egy kis piros csizmát csinált remekbe, mivel hogy egyéb nem
+telhetett tőle. Mire az ajándék, amelynek a kitüntetett nem veheti
+hasznát?!
+
+Elszégyelte magát s lemondott a tervéről. Lassankint azután bele
+nyugodott a gondolatba, hogy Fodor Ella kisasszonynak örökkön adósa fog
+maradni.
+
+De nem ugy történt.
+
+
+
+
+IV.  VERCINGETORIX.
+
+Kevéssel a mi Urunk Jézus Krisztus születése előtt, egy bizonyos
+Vercingetorix igen sok kellemetlenséget szerzett Julius Caesarnak. Ő
+szervezte ugyanis a nemzeti ellenállást, melylyel a hóditó Róma
+Galliában találkozott; s ő volt az a kemény dió, mely a legjobban
+próbára tette az ó-kor Napoleonjának csodálatos éhségü fogait.
+Vercingetorixnak sokba került ez a világ-históriai nevezetesség; néhány
+csatavesztés után rablánczra fűzték, élére állitották a fogoly-seregnek,
+mely a győztes diadal-szekerét követte s aztán kivégezték.
+
+Ugyanez a Vercingetorix, vagy helyesebben szólva: Celtillonatus (mert a
+Vercingetorix név csak fővezéri rangját jelentette) sokkal későbben,
+nevezetesen Krisztus után 1889-től 1892-ig, épp annyi álmatlan éjszakát
+szerzett Hódy Balázsnak, mint hajdan Julius Caesarnak.
+
+Hódy Balázs ugyanis lelkének minden erejével rajta volt, hogy a gallus
+törzsfők eme legjelesebbikét először is: bele szoritsa öt felvonásba,
+azután pedig kifejtse négyezer sor szépen hangzó versben. Ez pedig
+bizonyára nagyobb munka volt Gallia meghóditásánál.
+
+A nagy mű, mint emlitettem, három évig tartott. Hogy mért ilyen sokáig,
+megmagyarázzák a következők. Balázs minden felvonást kétszer-háromszor
+dolgozott át, s háromszor kezdte ujra irni az egészet. Vercingetorix
+irodalmi monumentuma tehát körülbelül negyven felvonás sirhalmán
+emelkedett.
+
+A három átdolgozást három különböző szinház mintegy
+nyolczszor-kilenczszer utasitotta vissza; négyszer elfogadták a darabot,
+oly föltétellel, hogy a szerző irja át egyik vagy másik felvonást. Hol a
+végét, hol az elejét, hol a közepét kellett megváltoztatnia; s egyszer
+ki kellett küszöbölnie majdnem összes főalakjait. E kivánságokhoz
+képest, Vercingetorix átélt mindent, a mit embernek csak átélnie
+adatott. Visszautasitotta Caesar nejének, Pompejának szerelmét s midőn
+már-már legyőzte Caesart, a boszuálló Pompeja karja érte utól; majd
+elcsábitotta Pompeját, s ekkor a féltékeny Cambra, elhagyott
+menyasszonya, veszitette el. Hol győzött, hol legyőzték; hol meghalt a
+tragédia végén, hol pedig megnősült és gyermekeket hagyott hátra.
+Meghalt a kinpadon, elpusztult méreg által, szivét keresztüljárták a
+római lándzsák, majd kardjába dőlt a maga jószántából. Mindent
+megkóstolt, a mi földi kín s öröm; csak a szinpadra, ah a szinpadra, nem
+juthatott el soha!
+
+Önök azt fogják kérdezni: mi köze volt Hódy Balázsnak ehhez az oly régen
+elhunyt, s különben tiszteletre méltó gallus törzsfőhöz, hogy ily
+javithatatlan makacssággal ragaszkodott hozzá?! A szinházaknál pedig azt
+kérdezték: »Mi a kő ütött hozzá ehhez az emberhez, hogy nem hagy békét
+Francziaország előidőinek, melyek mai napság már oly csöndesen viselik
+magukat, s nem vétnek a légynek se?!«
+
+Sajnos, ezekre a kérdésekre nem tudok felelni. Hogy mi vonzotta hősünket
+a Vercingetorix ködös alakjához ellenállhatatlan erővel: ez ama titkok
+közé tartozik, melyeket az alkotó lélek magával visz a sirba. Talán
+gondolatában az az alak, akit munkájában Vercingetorixnak nevezett,
+tulajdonképpen ő maga volt, Hódy Balázs; egy ismeretlen Hódy Balázs,
+akit nagy energiájának s méltó büszkeségének pompás teljességében mi nem
+láthattunk soha, de akit ő felfedezett szive rejtekén. A tragédia
+hatalmas legénye, ez a telivér ifju barbár, aki csak azért éli végig
+Rómában a műveltség fényüzésében duskálkodók elegáns, kicsapongó életét,
+hogy aztán tapasztaltabb szemmel, de a régi barbár erővel védelmezhesse
+népének szabadságát, igy, messziről nézve, nem igen hasonlitott ugyan
+ahhoz a kopott czilinderben járó, nélkülözésekből táplálkozó, szerény
+figurához, aki a Rózsa-utcza tájékán Hódy Balázs néven volt ismeretes,
+de ki láthat be a lélek mélységeibe?! Ki tudja, minő érzéseket találnak
+néha a lelkükben azok a jámbor megjelenésü, rezignált, tétova járásu
+emberek, akiket az utczán oldalba lökdös az egész világ?!
+
+Szóval, hősünket ebben az időtájban sokkal inkább foglalkoztatta
+Vercingetorix, akit talán az igazi Hódy Balázsnak gondolt, mint a külső
+világ előtt is ismeretes énje, a kopott czilinderes, álmatag sétáló. Ama
+bizonyos három esztendő alatt jóformán nem is volt más gondolata, mint
+ez a Vercingetorix.
+
+E példátlan makacsságot ne tessék nagyon megitélni; vannak bünök,
+amelyek önmagukban hordják büntetésüket.
+
+A halottaikból felidézett gallusok nemcsak nyugtalan éjszakákat, hanem
+temérdek fáradságot s még több gondot okoztak Balázsnak. A hányszor
+egy-egy jelenetet megváltoztatott, mindannyiszor ujra hozzá fogott a
+»tisztázás«-hoz; s munkáját mindig legelülről kezdte, majd kék, majd
+zöld avagy a változatosság kedvéért karmin-szinü tintával kaligrafálván
+le az egész darabot gyönyörü szép velin-papirra, onnan kezdve, hogy:
+
+_Vercingetorix_, eredeti szomorujáték öt felvonásban, irta: Hódy Balázs.
+Személyek…
+
+egészen a 476-ik oldalig, amelynek alján ez a nyugodt, önérzetes szó
+ékeskedett:
+
+_Vége_.
+
+Vége!… Dehogy volt vége. Hányszor irta le nagybetükkel ezt a nyugodt,
+önérzetes szót! S minden elmult… viharzó érzelmei szerény, borus
+hangulatokká zsugorodtak össze; tünt, tünt az ifjuság; az emberek
+elhaltak mellőle, s körülötte rendre felnőttek a gyermekek; ezüst szálak
+csillantak fel borongó homloka fölött; uj város épült fel a réginek a
+helyén, s uj világok keletkeztek ott, ahol sokáig temető volt; de
+_Vercingetorix_-nak csak nem akart vége szakadni.
+
+Mindig támadt egy aggodalma, mely ujra kezdette vele hol az egyik, hol a
+másik felvonást; s az igazgatókból, dráma-birálókból álló külső világ is
+oly tulontul tökéletesnek kivánta Caesar szerencsétlen ellenfelét!…
+Ilyenkor néhány délután elzárkózott s hangosan diskurált magában. Néha
+egy hétig is eltartott, mig egy-egy jelenetet átdolgozott. Ha aztán
+elkészült, az uj munkálatot sorra felolvasta a meghittjeinek.
+Szivesebben olvasta fel kétszer, s mindegyiknek külön-külön; hogy
+félreértés ne essék a dologban, s talán kissé azért is, mert szerette
+hallani a verseit…
+
+Meghittjei rendesen igen meg voltak elégedve a legujabb variánsokkal, s
+néha tán kissé nagyon is dicsérték az uj passzusokat a régiek rovására.
+Kiváltképpen Udvarhelyi ur, aki Vercingetorix legállhatatosabb tisztelői
+közé tartozott, noha nem értett vele egyet. Udvarhelyi ur nevezetesen
+ugy találta, hogy Vercingetorixnak nem volt igaza, midőn Caesarral
+szembe szállott. Caesarnak győznie kellett, igy kivánta ezt a történelem
+logikája. S ha Vercingetorix ismerte volna a társadalmi egyensuly
+törvényét, bizonyára lemond a meddő küzdelemről.
+
+Fodor viszont abban a nézetben volt, hogy Vercingetorixból csak a
+praktikus érzék hiányzott s ha áldozatul kellett esnie, tisztára eme
+fogyatkozásának tulajdonitható. Meglehet, titokban egyébb kifogásai is
+voltak a gallus törzsfő ellen. Mialatt Vercingetorix tétovázva kereste
+az utját a szinpad felé, Fodor három különböző repülő-gépet talált fel s
+ráadásul fölfedezte a veloczipéd-zongorát. Ehhez mérten nem csoda, ha
+kissé nehézkes járásunak találta Caesar ellenfelét. De ha voltak is
+némely kifogásai, óvakodott ezeknek hangot adni, mert Vercingetorix az
+idők folyamán egy hatalmas pártfogóra tett szert, akivel nem volt
+tanácsos vitatkozni.
+
+Ez a hatalmas pártfogó Fodorné volt. A Fodorné esztetikai meggyőződései
+ugyan kissé sajátságosaknak tünhetnek fel önök előtt, de nem
+hallgathatom el, hogy ezek a nagyon egyéni esztetikai meggyőződések
+fölötte imponáltak Fodornak a határozottságukkal. Fodorné tudnillik ugy
+vélekedett, hogy az a tragédia, melynek a szerzője minden este hétkor
+jár haza, kisasszonykákkal nem barátkozik s nem csinál adósságokat: a
+legjobb tragédia a világon. S _Vercingetorix_ e tekintetben páratlanul
+állott a világ-irodalomban. Fodorné nem csinált belőle titkot, hogy Hódy
+Balázst tartja az egyetlen becsületes férfiunak e kerek világon,
+következésképpen, ha a darabját nem adják elő, az szamárság és
+alávalóság, ami különben természetes, mert hisz a szindarabok előadása
+tekintetében, igen oktalanul, nem az asszonyok rendelkeznek. Ha
+véletlenül Fodornétól függ, az erkölcstelen bohózatok és operette-ek
+bizonyára már régóta kipusztultak volna a világból s helyettök ma is
+_Vercingetorix_-ot adnák, okulására az ifjaknak s gyönyörüségére az
+idősebbeknek.
+
+Ezen a hatalmas gyámolon kivül Vercingetorixnak még egy patronája volt:
+Ella kisasszony.
+
+Önök, akik ismerik a tizenhét éves lányok szivét, nem hisznek e
+pártfogás őszinteségében s önöknek igazuk van. De a mi Hódy Balázst
+illeti, ő ismerte a világ-históriát, ismerte a dramaturgia szabályait,
+ismerte a verselés művészetének minden apró furfangját, ismerte
+Ifigénia, Ofélia, Zaïre, Phaedra és Melinda jellemét a kétségbeejtő
+részletekig, csak éppen a tizenhét éves lányok szivét nem ismerte.
+
+Honnan ismerte volna a rejtelmek rejtelmét?! S hogy ne hitt volna e két
+nagy fekete szem sötét nedvességben égő tüzének, mely biztatón
+világitott feléje, ahogy egy nyugodtan haladó kis hajó lámpái
+vilagitanak éjjel, a tengeren…?!
+
+Ez a két nagy, fekete szem ott világitott mellette, mialatt ő egy-egy
+hatalmas tirádával vesződött, avagy abban fáradozott, hogy a czezurák,
+melyek szerettek ki-kitörni, a helyökre kerüljenek. Csak ki kellett
+szólnia a másik szobába: »Ella kisasszony, lesz olyan jó?…« s Ella
+kisasszony helyet foglalt vele szemben a hinta-székben, készen rá hogy
+ismét röviditsen vagy két sort a Cambra örök siránkozásán.
+
+Ilyenkor Balázs olyan aggodalmasan nézegetett rá, mintha magát a múzsát
+kérdezné:
+
+– Jól lesz igy, Ella kisasszony?
+
+Természetesen Ella kisasszony mindig meg volt elégedve az ujabb
+variánssal. Lealkudott egy-egy fölösleges hasonlatot, szétbontatott
+néhány periodust s ezzel megnyugtatta a lelkiismeretét. Aztán
+megjutalmazta a költőt olyanféle kijelentésekkel, hogy:
+
+– Most már ez a jelenet tökéletes.
+
+Balázs ugy találta, hogy e nyomatékos itéletekkel szemben nincsen
+apelláta s _Vercingetorix_ot illetőleg az irodalom-történetnek nem lehet
+egyéb dolga, mint hogy egyszerüen helyben hagyja az Ella kisasszony
+kritikáját. Végre is, a drámairó számára nincs magasabb areopág, mint a
+női sziv. Azért irunk, hogy varázsvesszőnkkel még a kősziklából is
+kifakaszszuk a megindulás forrását s hol van a megindulásnak gazdagabb
+forrása, mint a női szivben?!
+
+Mindig ilyennek képzelte a szép iránti érzék megtestesülését, aminő ez a
+légies alkotásu, vékony, karcsu kis lány volt. Ella az arab regék
+álmatag járásu, fátyolszin arczu keleti leányaira emlékeztetett, akik
+egy-egy rizskása szemből élnek s akiknek a tekintetében annyi a mélység,
+mint az indiai tengerben, a gyöngyhalászok Eldorádójában… Mesés könyvek
+között nőtt fel; élete abból állt, hogy szép dolgokat hallott s
+olvasott; finom kis dologtalan keze arra termett, hogy egy Hafiz
+homlokát simogassa s álmokba ringassa a költők szultánját. Ilyen
+lehetett Seherezáde, aki Álom-országból származott s álom-világban élt.
+
+Az igazat megvallva, Balázs tévedett s Ella kisaszszony éppenséggel nem
+volt elragadtatva a három esztendőn át mindennap emlegetett
+Vercingetorixtól. Ellenkezőleg, a szegény Cambrát, aki annyi felvonáson
+át epedett hiába, hihetetlen libának találta, s Vercingetorix meg a
+szánalmas élhetetlenség nagyon rokon fogalmak voltak előtte. Ugy
+tartotta, hogy Vercingetorixnak mindenekelőtt el kellett volna vernie
+Caesart, mint a kétfenekü dobot; aztán, ha egy csepp férfiasság van
+benne, felpofoz egy pár szinház-igazgatót, végigvonul hadseregével
+Európa összes szinpadjain, ott keveset beszél, de annál többet
+trombitáltat s ha ész nélkül tapsolják, akkor kedvesen szalutál, ah,
+szalutál!…
+
+Hanem Ella kisasszony mindezt nem mondta senkinek, amint hogy abban a
+korban volt, mikor a leányok semmit sem mondanak el abból, amit
+gondolnak. Nem volt közlékeny természetü; hallgatag volt már gyermeknek
+is, s a válságos évek csak fokozták a zárkozottságát. De Vercingetorix
+felől meg éppen óvakodott volna tiszteletlenül nyilatkozni, nemcsak
+Balázszsal szemben, hanem bizalmasabb körben is. S ennek megvolt a maga
+nagyon egyszerü magyarázata.
+
+Egy szép nap ugyanis, mikor Balázs arra kérte, hogy este felé legyen
+kegyes meghallgatni a tragédia visszavonhatatlanul utolsó felvonását,
+titokban kijelentette Fodornénak, hogy ő bizony nem hallgatja azokat a
+szamár verseket, hanem elmegy az apjával s Czilla hugával a czirkuszba.
+Ez a kijelentés a Fodorné amugy is szüntelen forrongó haragját hirtelen
+vagy háromszáz fokra hevitette, s az anyai kéz egy párszor oly
+barátságtalanul talált hozzá nyulni Seherezádéhoz, hogy a fátyolszin
+arczon két bazsarózsa virult ki, mint ahogy a Szent Ágnes érintése
+nyomán is virágok termettek. Fodorné ugyan egyébként nem igen
+hasonlitott Szent Ágneshez, de otthon nagyobb tiszteletben részesült a
+kalendáriom összes hitvallóinál, s Ella kisasszony ezt a napot
+megjegyezte magának.
+
+Fodorné különben, a nagyobb érthetőség kedvéért, egy kis prédikácziót is
+füzött e minden szónál ékesebben szóló anyai intelemhez. Sajnos, e
+bizalmas természetü magánértekezletnek csak éppen a fináléját idézhetem,
+mely a következőkép hangzott:
+
+– Velem pedig ne próbálj ujjat huzni, mert kitekerem a nyakadat, alávaló
+kölyök!
+
+Seherezáde nem felejtette el se ezt a tanácsot, se Vercingetorixért
+szenvedett mártiromsága rózsáit. Engedelmességre szoktatták, s
+alkalmazkodó természetü volt, mint az apja.
+
+Ha ezek után önök ugy találják, hogy Fodornénak messze nyuló, s
+beláthatatlan szándékai lehettek, melyek nemcsak leányára terjeszkedtek
+ki, hanem a reménytelen jövőjü Vercingetorixra is: hát én erről nem
+tehetek, csak annyit bátorkodom megjegyezni, hogy a Fodorné szándékait
+nem szokta elfujni a szellő.
+
+Ismerte-e ezeket a szándékokat Ella kisasszony egész terjedelmükben, s
+ha igen, mi volt róluk a véleménye? – ezt én nem tudom megmondani. Ki
+látna be egy örökkön hallgató leány lelkébe? A leányok különben, akár
+hallgatnak, akár beszélnek, nemcsak az udvarlóikat játszszák ki, hanem a
+regényirókat is.
+
+Önök majdan itélni fognak a tényekből.
+
+Elég az hozzá, Ella kisasszony, valószinüleg felsőbb meghagyásra, sok
+barátságot tanusitott a szegény Vercingetorix iránt, s ha patronájának
+mondtam, ez nem volt tulzás, mert, bár tudtán és akaratán kivül, igen
+nagy szolgálatot tett a bolygó hollandi e gallus testvérének.
+
+Ennek a szolgálatnak a történetét akarom a következőkben elmondani.
+
+
+
+
+V.  LAKODALOM A VIDÁM TARGONCZÁSNÁL.
+
+Egy vasárnap délután, mialatt Fodorné aludt, Czilla egy végzett
+zsebtolvaj ügyességével, nesztelenül pattantotta fel a Balázs ajtaját,
+belebbent a szobába, s nagy suttogva megszólalt:
+
+– Hódy bácsi!
+
+– Maga az, Czilla?!
+
+– Csitt, csendesen. Ha a mama fölébred, s meghallja, mit beszélünk, jaj
+lesz nekem is, Ellának is.
+
+– Olyan veszedelmes a dolog?
+
+– Nagyon. Különben mindjárt meglátja. Tehát: követségben jöttem. Ella
+szeretné valamire kérni, de nem meri.
+
+– Ah!
+
+Balázs, akit eddig nem igen zavart munkájában a látogatás, meglepetten
+forditotta székét a kis leány felé.
+
+Ella senkit se szokott kérni semmire.
+
+Czilla tudatában volt a helyzet rendkivüliségének, s élvezte a hatást. A
+világért se adta volna elő a dolgot, csak ugy, bevezetés nélkül.
+
+– Szokott maga tánczolni, Hódy bácsi?
+
+– Én?! – kérdezte Balázs kissé megütődve.
+
+Mintha csak azzal rohanták volna meg, hogy szokott-e tökrészeg lenni?
+
+– Én?! Nem, nem szoktam. Nem is tudok.
+
+– De frakkja csak van legalább?
+
+Nem, nem volt frakkja. Épp oly kevéssé, mint Apollónak.
+
+– Nem tesz semmit. Van a papának.
+
+Balázs azt hitte, hogy valami hunczfutság fog kisülni a dologból, s
+gyanakodva nézett a kis leányra. De a két okos kék szemben ez egyszer
+nem találta azt a kötődő, gonosz tekintetet, mely már nem egy rossz
+pillanatot szerzett érzékeny lelkének.
+
+Czilla kisasszony volt tudni illik az egyetlen egy lény a Fodor házban,
+aki a szegény Vercingetorix iránt nem tanusitott kellő tiszteletet. Ha
+az anyai hatalmat nem érezte közel, igen merész tréfákat engedett meg
+magának Galliára vonatkozólag, s Vercingetorix szomoru hányattatásait
+néha minden á propos nélkül emlegette.
+
+Mindezt, tekintettel a tettes féktelen kiskoruságára, eddig nem
+tartottam érdemesnek megemliteni, de e helyütt nem hallgathatom el, hogy
+Balázsnak titokban sokszor okoztak fájdalmat a Czilla frivol
+megjegyzései.
+
+Szerencsére, Czillát nem igen lehetett komolyan venni. Számottevő
+egyének előtt az ő szava nem járt, a miképpen nem jár a régi kétgarasos,
+s ami engem illet, kivül is hagytam volna őt minden legcsekélyebb
+figyelmen, ha erővel bele nem furakodik a történetembe.
+
+De Czillának éppen az volt az uralkodó tulajdonsága, hogy neki mindenütt
+ott kellett lennie. Temetés, zászlószentelő, lakadalom, utczai
+tüntetések, bérmálás, virágkorzó, tüzoltó ünnep, jégpályamegnyitás –
+ezek mind nem folyhattak le az ő önkéntes részvétele nélkül. S ha önök,
+jelentékenyebb demonstrácziók alkalmával, meglepetve látták, hogy egy
+fiatal hölgy, (banderillero-kalapban és vörös napernyővel) nagyon
+élénken abczugolja a miniszterelnököt, avagy rendkivül lelkesen éljenzi
+Kossuth Ferenczet, előre is ki kell jelentenem, hogy ez a fiatal hölgy
+Czilla volt.
+
+Mindenütt ott kellett lennie s mindenütt kellett valami kisebb
+háboruságot csinálnia. Idősebb asszonyok néha nem is állhatták meg, hogy
+csipősen ne jegyezzék meg a Czilla füle hallatára: »No, ez a fiatal
+hölgy se járt ott soha, a hol a szerénységet osztogatták!…« De Czilla
+soha se maradt adós a felelettel, s mindig becsületet szerzett a tudós
+asszonynak, aki nyelvét az élet harczaira kikészitette. Kiváltképpen
+jelentékeny sikerei voltak éltesebb, kövér asszonyokkal szemben, akiknek
+előszeretettel üzent hadat. A kort egy cseppet sem tisztelte, s a közös
+hadsereget kivéve, egyáltalán nem respektált semmit, a mi tiszteletre
+méltó. Szóval Czilla olyan diszpéldány utcza-gyerek volt, aminőt csak
+ritkán találni a tizenhárom éves hajadonok között. Az udvarban rettegtek
+tőle s Balázs is némi respektussal viseltetett iránta. A Czilla örök
+harczra vágyódása meg az ő békeszeretete nem igen vonzották egymást. De
+ha tartott is tőle egy kicsit, mégsem volt vele szemben oly
+fegyvertelen, mint az idegen kövér asszonyságok. Ismerte a gyöngéjét.
+
+Ennek a félelem és tartózkodás nélkül való, minden tekintélyt és
+törvényt megcsúfoló izgága egyéniségnek tudniillik volt egy sebezhető
+pontja, amelyre nagyon érzékeny volt. Az orrocskája.
+
+Ez a különben szép metszésü, formás kis jószág csak éppen egy
+gondolattal volt nagyobb egy ideális női orrnál, de nagyobb volt. Czilla
+tudta ezt s ez a tudat sok keserüséget okozott neki. Mit nem adott volna
+érte, ha hijjával van ennek a gondolatnyi, de haj, el nem tüntethető,
+örök, visszavonhatatlan, ki tudja, talán végzetes fölöslegnek! Ugy
+hiszem, Czilla alapjában véve voltaképpen szomoru lélek volt, aki
+titkolt, szilaj bánatból okozott másoknak tenger sok boszuságot; ugy
+hiszem, nem a kis lányokban lakó ördög, hanem a világfájdalom tette,
+hogy mindig készen állott csatázni az egész világgal s kikötni a piszék
+boldog seregével…
+
+S mily végzet! Mindenbe bele kellett ütnie ezt a szegény orrocskát;
+akárminő vállalkozásba fogott, mindenütt ennek a harczias, de oly
+könnyen sebezhető orrocskának kellett legelül járnia…
+
+A harczias orrocska vezénylete mellett különben egy eleven, okos, szép
+kis fej tolakodott előre mindenüvé, ahol egy garas ára vigasságot
+lehetett sejteni. Czilla nagyon csinos volt, de soha se bocsáthatta meg
+a világnak, hogy: csak egy semmiség, a természet egy pillanatnyi
+szórakozottsága, s ő örökre elesett attól, hogy nagyon szép legyen!
+
+Czillának ezt az érzékenységét az egész ház ismerte, s mindenki
+visszaélt vele, a tehetsége szerint, és a szükséghez képest. Ha minden
+kötél szakadt, s Czillával nem lehetett birni: egy rideg czélzás erre az
+orrocskára, mely, isten tudja hogyan, egy pillanatra megfelejtkezett
+magáról, s Rettenetes Iván meg volt szeliditve. Nem hallgathatom el,
+hogy Czilla néha nagyon szemtelen volt. Ilyenkor az anyját is csak
+Katinak szólitotta, és tanácsokat osztogatott neki. Fodornét azonban nem
+lehetett egykönnyen lefőzni, s ámbár Czilla a szive magzatja volt,
+kegyetlenül torolta meg ezt a szelidebb tiszteletlenséget. Egyszerüen rá
+kiáltott:
+
+– Fogd be a szádat, te vasorru bába, te ország csúfja, te Vitéz László!…
+
+És Czilla sietett visszavonulni a legsötétebb sarokba, ahol nagy
+könyhullatásoknak adta át magát, s néha órákig kesergett Puposka vagy
+egyébb szerencsétlen regény-hősnők lehangoló társaságában.
+
+A siker, a »probatum, est« mindig rossz példát ad, s Balázs, aki
+megtámadtatástól tartott, éppen valamely súlyos gyöngédtelenségen törte
+a fejét, midőn, nagy meglepetésére s kissé szégyenszemre, észrevette,
+hogy Czilla komolyan beszél.
+
+– Tudja, Hódy bácsi, arról van szó, hogy Ella nagyon szeretne elmenni
+egy lakodalomra. És én is, mert ott lesznek: Szántó Miska, Göndöry Béla,
+Thurzó Aba, szóval az egész egyetem. Szántó Miska ugyan még csak első
+éves, de hogy tánczolja ez az ember a hopszpolkát!… Az már nem
+hopszpolka, hanem álom! És Thurzó Aba! Thurzó Aba huszár. Igaz, hogy,
+fájdalom, tartalékos, de látná csak parádékor a váczi-utczán! Ahogy a
+kardját végig csörteti az aszfalton, mindenkinek bele kell botlania, s a
+czivilek csak ugy bukdácsolnak körülötte! Még a tanárok is előre
+köszönnek neki.
+
+Balázs elbámult.
+
+– És maga, Czilla, maga honnan ismeri ezeket a fiatal urakat? Hisz maguk
+egész nap itthon vannak!
+
+– Honnan ismerem őket? Természetesen az egyetemi matinée-król. Tudja,
+hogy a mama nem visz bennünket máshová, csak a matinée-kra, meg a
+Petőfi-Társaság üléseire, mert ezek ingyen vannak. De az nem tesz
+semmit. Mióta megismerkedtünk, Göndöry Béla az én kedvemért eljár a
+Petőfi-Társaságba is. És ha hosszu verseket olvasnak fel, akkor
+kuruttyol. Megismerem a kuruttyolását ezer közül is.
+
+– Ki az a Göndöry Béla?
+
+– Az én flammém. Nagyon kedves kölyök. Ugy tud az orrán muzsikálni, mint
+más ember a czimbalmon. Fájdalom, nem fog elvenni feleségül, mert
+hatvanezer forint kell neki, s nekem hatvan krajczárom sincs, amint
+tetszik tudni. És e miatt nem fog elvenni… a szamár!
+
+– Akkor nem is érdemli magát.
+
+– De én azért, fájdalom, imádom a nyomorultat. Tudja, ugy iszik az az
+ember, mint a homok. És ha be van csipve, akkor még kedvesebb. Nem
+kötekedik, nem illetlen, csak kuruttyol. Szakasztott ugy tud
+kuruttyolni, mint a béka. Olyankor igazán csókolni való. Fájdalom,
+valami gazdag zsidólányt fog elvenni.
+
+Czilla annyira tele volt »fájdalom«-mal, hogy Balázs, akit pedig ez a
+sok léha beszéd kissé megriasztott, nem állhatta meg mosolygás nélkül.
+
+– És ezek a tehetséges fiatal emberek mind ott lesznek a lakodalmon?
+
+– Igen, ha mi ott leszünk. Mert csak a mi kedvünkért jönnek el. Ha mi
+nem, akkor ők sem. És fájdalom, az még kétséges, hogy mi ott leszünk-e?
+Mert ez Hódy bácsitól függ.
+
+– Tőlem?
+
+– Igen. Tessék csak elgondolni. Ha mi azt mondjuk a mamának, hogy
+szeretnénk elmenni a lakodalomba, akkor mindennek vége. A mama azt
+feleli, hogy: talán meg vagyunk bolondulva, s Göndöry Béla, Thurzó Aba,
+mind, mind szépen el vannak intézve. Nem is szóltunk a mamának egy
+hangot se, hanem azt eszeltük ki, hogy megkérjük Hódy bácsit, ugorjék be
+helyettünk. Ugy-e, nem mond nemet, ha szépen, nagyon szépen kérjük?
+
+– Kedves Czilla, én szivesen beugrom, de azt hiszem, nem lesz sok
+foganatja…
+
+– Persze, ha Hódy bácsi csak annyit mond, hogy: ugyan vigye el azokat a
+szegény leányokat, hadd ugrándozzák ki magukat egy kicsit, akkor a siker
+bizonytalan. De mi többet szeretnénk ennél.
+
+– Ugyan?
+
+– Teszem fel azt, ha Hódy bácsi igy szól: »El kell mennem vőfélynek egy
+barátom esküvőjére; hadd vigyem el a két gyereket nyoszolyóleányoknak« –
+ez már egészen más. Akkor a mama nem mondhat nemet. Mi majd huzódozni
+fogunk egy kicsit, azt mondjuk, hogy: »Ugyan, édes mama, minek az a sok
+költség? Keztyü is kell, s Ellának uj fehér ruha…« A mama erre
+elérzékenyedik, egyet gondol magában, hogy Kati is volt egyszer fiatal,
+s a Hódy bácsi kedvéért szépen ránk fog parancsolni
+
+– Azt hazudjam, hogy vőfély leszek?
+
+– Ez nem lesz hazugság; csakugyan Hódy bácsi lesz a vőfély.
+
+– De hisz azt se tudom, hogy ki a vőlegény.
+
+– Ki a vőlegény? Pézsma Rajnáld báró.
+
+– Hogy hivják?
+
+– Pézsma Rajnáld báró.
+
+– És kicsoda ez az ur?
+
+– Biczikli-tanár és napidíjas. Hétköznap napidíjas, nem tudom melyik
+miniszteriumban, vasárnap pedig a biczikli-tanfolyam igazgatója. A
+tavalyi biczikli-Derby győztese, Közép-Európa championja, s tulajdonosa
+több arany-éremnek.
+
+– És ez az ur azt kivánja, hogy én legyek a vőfélye?
+
+– Különös szerencséjének fogja tartani.
+
+– De hisz ez az ur nem ismer engem, amint én sem ismerem őt…
+
+– Ó, ami a bárót illeti, ő névről már régóta ismeri Hódy bácsit. Nagy
+tisztelője az irodalomnak, s igen lelkesül a versekért. Ő maga is irt
+egy könyvet; az volt a czime, hogy: _A kerékpár jövője._ Hogy Hódy bácsi
+nem ismeri őt, az nem tesz semmit. Majd meg fognak ismerkedni. A báró
+különben csak egy pár bátoritó szót vár, s aztán személyesen is fel
+fogja kérni Hódy bácsit, hogy legyen a vőfélye.
+
+– És maguk, Czilla, maguk honnan ismerik ezt az urat?
+
+– Mi tulajdonképpen csak a menyasszonyt ismerjük. Magával a báróval még
+én sem beszéltem soha. A menyasszonyt különben ismeri Hódy bácsi is.
+Most vagy két éve gyakran láthatta nálunk.
+
+– El nem tudom képzelni…
+
+– Az özvegy Kleinné.
+
+– Az özvegy Kleinné!
+
+– Igen, az a svájczi hölgy, aki Ellának harmadéve zongora-leczkéket
+adott.
+
+– Emlékszem rá. Már nem lehet nagyon fiatal. Ha nem csalódom, van egy
+nagyocska lánya.
+
+– Igen, a Fáni. De ez nem baj, mert a vőlegénynek is van két nagy kamasz
+fia. Eleinte ugy volt, hogy a nagyobbik fiu elveszi a Fánit. De aztán
+összement a dolog. Ugy látszik, az se ugrik be hatvanezer forinton alul.
+
+– S az öreg? Az öreg beugrik?
+
+– Ó, az egészen más. A báró, azt hiszem, a jövőjét akarja biztositani
+ezzel a házassággal. Tudja, Hódy bácsi, az özvegy Kleinné _parti_. A
+bárónak pedig nem csak jó, hanem kitünő parti, mert az özvegy Kleinné
+kereszt-leánya Veres tábornoknénak, a miniszter anyjának.
+
+– Keresztleánya – a tábornoknénak?!
+
+– Igen, ő is, meg a Fáni is. A dolog ugy keletkezett, hogy az öreg
+tábornokné társalkodónőt keresett, s valahonnan az özvegy Kleinnét
+ajánlották neki. A tábornokné semmit se gyanitott; a svájczi Kleinok
+mind jó katholikusok. Mikor aztán már vagy három esztendeig társalogtak,
+egyszerre csak kiderült, hogy az özvegy Kleinné zsidó. A tábornokné
+kétségbe volt esve. Hogy ő, vallásos asszony létére, három esztendeig
+két olyan női lényt tartott a házában, akik soha se fognak üdvözülni!
+Mit volt mit tenni? A hibát csak ugy lehetett helyrehozni, ha az özvegy
+Kleinné és a Fáni kikeresztelkednek. Cserében a tábornokné biztosította
+őket, hogy mindig gondja lesz rájok, s nem vonja meg tőlük a
+pártfogását.
+
+– Kezdem érteni. A báró bizonyosan a Veres minisztériumában dolgozik, s
+némi előléptetést remél ezen a réven.
+
+– Azt gondolom, hogy nem is számit rosszul. Annyi bizonyos, hogy az
+esküvőn a tábornokné lesz a nászasszony, s a tábornok a násznagy.
+
+– S ezek mellett a kitünőségek mellett én legyek a vőfély?
+
+– Gondolja meg, Hódy bácsi, micsoda pompás mulatság lesz! A lakzit a
+_Vidám Targonczás_nál fogják megtartani, mert a vidám targonczás rokona
+a bárónak, s igy kevesebb lesz a költség.
+
+– Maga a mulatság nem csábit éppen, kedves Czilla, de…
+
+– De a mi kedvünkért, édes, kedves Hódy bácsi!…
+
+Ebben a pillanatban a Fodorné hangja hallatszott a másik szobából; az
+összeesküvők szétrebbentek.
+
+Balázs könnyü lélekkel nézett a lakodalom elébe. Bizonyosra vette, hogy
+Fodorné egy _Quos ego_val le fogja fujni az egész mulatságot, s azért a
+frakk kérdése, a nyilvános szereplés gondolata, meg a többi nehézségek,
+mind nem okoztak neki aggodalmat. Rosszhiszemüségében még azt is
+megigérte volna a lányoknak, hogy tánczolni fog.
+
+Csakhogy Fodorné sehogy se akart nemet mondani. Mikor Balázs, igérete
+szerint, előadta a dolgot, Fodorné először elgondolkozott, s aztán
+határozott jóakarattal kezdett kérdezősködni az állitólagos jóbarát
+felől. Balázs megszeppent.
+
+– Ó, nem éppen a legjobb barátom, szó sincs róla. Iskolatársak voltunk
+az egyetemen, ennyi az egész. De nem volt lelkem azt mondani, hogy
+keressen más vőfélyt.
+
+– Persze – szólt Fodorné – az effélét nem lehet visszautasitani.
+
+Erre a váratlan engedékenységre Balázs észnélkül igyekezett
+visszavonulni, de már elkésett vele.
+
+– Ami azt illeti, semmi se könnyebb ennél. Csak azzal a föltétellel
+mondtam igent, ha a ténsasszony, meg a lányok is eljönnek.
+
+– Akkor hát el fogunk menni – szólt Fodorné.
+
+Balázs tudta, hogy amit Fodorné egyszer megmondott, az készpénz. Olyan
+bizonyosság volt ez, mint a milyennel a greenwich-i csillagvizsgáló
+számitja ki, hogy ötszáztizenhét év mulva, november 25-én, déli 1 óra 20
+perczkor a _Biela_ nevü üstökös ismét el fog haladni portánk előtt. Azaz
+hogy ennél is nagyobb bizonyosság volt. Mert meglehet, a _Biela_ nevü
+üstökös utközben meggondolja magát, s ki tudja, talán eltér eredeti
+szándékától; ellenben arra, hogy Fodorné is meggondolja magát, nem
+lehetett soha semmi reménység. Fodorné nem értett a matematikához s a
+hétszer kilenczet, meg a nyolczszor nyolczat mindig csak hosszas
+tusakodás után tudta megállapitani, de viszont nem volt halandó, aki a
+cselekvő igék jövő idejét nagyobb biztonsággal kezelte volna, mint ő.
+Tudni lehetett előre, hogy: jöhet eső, jégvihar, földíndulás, árviz, de
+Fodorné s a hozzátartozók annak idején ott lesznek a _Vidám
+Targonczás_nál.
+
+Balázs tehát mély szomoruságba esett s nem győzte átkozni magát a
+könnyelmüségéért.
+
+Még csak egy reménysége volt. Az a halovány reménység, hogy hátha a
+vőlegény időközben magába száll s lemond az özvegy Kleinné kezéről?!
+
+De fel kellett hagynia ezzel az utolsó reménynyel is.
+
+Egy délután, ahogy kikönyökölt az ablakán s szokása szerint álmélkodva
+nézte az élni rohanó embereket, az utczán sürgő tarka tömeget, melynek
+jövése-menése mindörökre oly megérthetetlen maradt előtte, mint akár a
+tenger-fenék élete: egyszerre észre vette, hogy a kaszárnyaszerü bérház
+előtt, mely számára az otthont jelentette, egy bicziklista pattan le
+vasparipájáról, karjára kapja »hű eszközét,« majd eltünik a kapualjban.
+Ez _ő!_
+
+Csakugyan ő volt. Két percz mulva kopogtattak az ajtaján, s egy barna
+dress-be öltözött, barna harisnyás, hórihorgas, ötven esztendős kopasz
+fiu nyitott be a szobába.
+
+– Nevem Pézsma – mutatta be magát a hórihorgas.
+
+– Én Hódy vagyok – szólt megadással hősünk.
+
+– Ó, kérem, látásból, hirből, névről már régen van szerencsém. Magam is
+ittam Kasztália forrásából, magam is járatos vagyok a szent berekben.
+Szóval, csekély erőmhöz képest, tettem néhány szerény kisérletet az
+irodalom mezején. Ha megengedi, mindjárt át is nyujtok egy
+tisztelet-példányt _A kerékpár jövője_ czimü müvecskémből.
+
+Balázs nagyon örült a szerencsének. Helyet kinált a bárónak, s
+illendőség-tudóan kérdezősködött a hű eszköz felől.
+
+– Shamyl (mert Shamyl nevet adtam neki) Shamyl a folyosón van. Tekintve
+az ünnepies alkalmat, mely ide hozott, tapintatosnak véltem a folyosón
+hagyni. Ámbár nem szégyellem, mert méltó rá, hogy megszemléljék. Nem
+afféle közönséges biczikli, hanem elsőrangu kerékpár, telivér vasparipa,
+ha szabad igy mondanom. Shamylon nyertem meg az első Derbyt.
+
+Balázs kifejezte, mily boldoggá teszi, hogy egy Derby-héroszszal foghat
+kezet, s a báró áttért a látogatás czéljára.
+
+– Nem mondhatom, mekkora szerencsének tartom, ha Uraságod, irodalmunk
+hirneves bajvivója, nem utasitja vissza mély tiszteletből fakadó
+kérésemet…
+
+Ettől fogva a társalgás során nem igen volt egyébről szó, mint majd
+erről, majd amarról a szerencséről. Hol Balázs érezte magát boldognak,
+hol kitünő vendége. A báró megjegyezte, hogy öröme nem volna teljes, ha
+szélesebb körü ismeretség hijján, valamelyik fiatal kollégáját kellett
+volna vőfélyül felkérnie.
+
+– A tábornok soha se bocsátaná meg, ha véletlenül egy napidijas barátom
+szerepel vőfélyként… A tábornok el lesz ragadtatva, ha szerencséje lesz
+megismerkedni irodalmunk jeles bajvivójával…
+
+Esküvőjéről szólván, mindig csak a tábornokról beszélt, mintha a
+tábornokot készült volna feleségül venni.
+
+– Nem lehetek eléggé hálás a tábornok iránt… Mindent el fogok követni,
+hogy a tábornok a lakodalmon jól érezze magát…
+
+S lassan, óvatosan, sok ámbár és miszerint között, előhozakodott egy
+félénk, jámbor óhajtással. A tábornok nagyon jó néven venné, ha valaki,
+aki ért hozzá, egy-két strófában megemlékeznék a lakomán jelen levő
+mexicoi hősről. Balázs majdnem felpattant. Ohó! Ami a poézist illeti,
+itt már nem értette a tréfát. Kissé szárazon felelt, hogy ha rá várna ez
+a feladat, sajnálatára, ki kell térnie a megtiszteltetés elől, mert ő
+nem szokott üdvözlő verseket irni, csak himnuszokat és bukolikákat.
+
+A báró azonban ragaszkodott a költészethez, s hajlandó volt kiegyezni
+ötven százalékra.
+
+– Ebben az esetben más valamit kérnék. Bocsássa meg, ha szerénytelen
+vagyok, de az a szándékom, hogy az ünnepies lakomát egy kis
+hangversenynyel kötjük egybe. Egyik fiam remekül cziterázik (egyebet se
+tud a gazember), a menyasszonyom zongora-művésznő: ez már magában véve
+is kitesz egy fél-programmot. De Ella kisasszony is megigérte, hogy
+énekelni fog, magam pedig néhány kerékpár-fortélyt fogok bemutatni. Csak
+egy hiányzik a műsorból: a felolvasás. Igazán restellném, ha tolakodónak
+találna, de nem hallgathatom el, hogy nagyon kitüntetve érezném magamat,
+ha kegyes volna becses költészetéből némi izelitővel kedveskedni nekünk.
+Talán valamely eposzból, mely esetleg hadviselésről szólana… Nagyon
+szeretném, ha a tábornok jól érezné magát.
+
+Önök nem itélik el a fiatal leányt, ha mosolyog álmában, amidőn
+szerelemről álmodik; ne itéljék el Hódy Balázst se, ha ebben a
+pillanatban a hadverő Vercingetorixra gondolt.
+
+Oly régen – ezerkilenczszáz év óta! – kivánkozott szegény Vercingetorix
+a nyilvánosság elé! Vajon csodának mondható-e, ha nem vetette meg az
+első kinálkozó alkalmat?!
+
+Bizonyára, nem éppen a _Vidám Targonczás_ nyilvánossága elé kivánkozott
+oly hosszu időn át, a szegény hadviselő. De eget kérni a _Vidám
+Targonczás_-ban mindig többet ér, mint az idők végtelenségéig senyvedni
+a Tartarusban egy sziklához lánczoltan.
+
+Balázs tehát nem tudta kiverni a fejéből, hogy: ime, jobb idők kezdenek
+járni a hadviselést tárgyazó drámákra, s nem védekezett kellő erélylyel
+a vasparipán járó ördög ellen.
+
+Egy kicsit szabódott, egy kicsit kérette magát, egy kicsit meg is
+haragudott, de egy negyedóra multán, mindent megigért. S mikor Pézsma
+báró végre-valahára elbúcsúzott tőle, minden kétségbeesés nélkül, szelid
+rezignáczióval sugta meg Czillának a nagy ujságot:
+
+– Itt volt.
+
+A lakodalom reggelén Balázs Udvarhelyi ur támogatása mellett
+megküzdölődött a Fodor frakkjával, elhelyezkedett a familiával egy
+négy-üléses bárkában, melynek kormányzójától Fodorné jóelőre lealkudott
+minden borravalót, s a koczka el volt vetve; Vercingetorix, elrejtve
+hátul a frakk-zsebben, megindult a halhatatlanság felé.
+
+Egyelőre természetesen stácziót kellett tartania a menyasszonyos háznál.
+Ámbátor a lakodalom első és fő czélja az volt, hogy a tábornok jól
+érezze magát, mindamellett az özvegy Kleinnét még se lehetett egészen
+kihagyni a játékból.
+
+Mikor fölértek a harmadik emeletre, a Fáni már jegyben, gyürüben várta
+őket. A menyasszony azonban nem volt látható sehol. Fáni megsugta a
+hölgyeknek, hogy: most öltöztetik.
+
+Végre megjelent s szemérmes sirással vetette magát a Fodorné keblére.
+Gyászoló anyák sirnak igy, a temetés előtt, mintha azt mondanák:
+
+– Ugy-e, a mult héten még senki se hitte volna?!
+
+Balázst nem ragadták el a menyasszony szivós bájai, s maga sem tudta
+mért, hirtelen elképzelte azt a templomi jelenetet, melynek akkor
+kellett lefolynia, mikor az özvegyet megkeresztelték. Hallani vélte a
+tábornoknét, amint az özvegy nevében kijelenti, hogy ellent fog állani
+az ördögnek s minden csábitásainak, s arra gondolt, hogy a keresztanyai
+kijelentések sohase érdemelhettek több bizalmat, mint az, amely a
+tábornokné ajkairól hangzott el.
+
+Ugy volt, hogy a násznagy és a nászasszony csak a templomban fognak
+megjelenni; a lakodalmas menet tehát megindulhatott.
+
+A báró kikötötte, hogy ő a templomba is vasparipán megy. Egyebekben igen
+engedékeny volt, de ettől a föltételtől nem tágitott. Egy Derby-győztes
+bicziklistának végre is kötelességei vannak a világgal szemben. S ebben
+a pontban nem engedett semmi rábeszélésnek.
+
+Mikor tehát a násznép kocsiba szállott, a vőlegény felpattant
+Shamyljára, s azon mód, frakkosan, fehér nyakkendősen elkarikázott. A
+sarokról azonban visszanézett, s bucsut intett a társaságnak a
+viszontlátásig.
+
+Az özvegy Kleinné némi aggodalommal nézett utána, s mikor Balázs
+elhelyezkedett mellette a kocsiban, nem állhatta meg, hogy fel ne
+sóhajtson vőfélye előtt:
+
+– Tudja, ha ez az ember most nekiiramodik a világnak, nincs gőzös, a
+melyik utólérje!
+
+A templomban sokáig kellett várakozni. A vőlegény ugyan nem karikázott
+Amerikába, de a tábornok és a tábornokné rangjukhoz képest késtek.
+
+Megérkezésükig kissé lassan telt az idő. A násznép, kisebb csoportokba
+verődve, csöndes pletykázásnak adta át magát, s a hátulsó padok felől,
+ahol Göndöry Béla vitte a szót, fojtott vihorászás hallatszott. Egy
+fehér ruhás kis lány, akit senki se ismert, fel s alá szaladgált a
+templomban, mintha otthon lett volna. A pap fenhangon türelmetlenkedett;
+a báró körbe járta a vendégeket, s boldognak, boldogtalannak hosszasan
+szorongatta a kezét; a menyasszony pedig, akinek a ruháján igen sok volt
+az igazitni való, minduntalan a leányát kereste.
+
+Balázs kezdte nagyon unni a dolgot. Sok ember között mindig rosszul
+érezte magát, s most, hogy a maga kis körét elveszve látta a pojáczák e
+tarka seregében, valami mondhatatlan kedvetlenség fogta el.
+
+– De hát mit is keresek én itt?! – kérdezgette magától. – És egyátalán
+miért vagyok a világon?!
+
+Ebben a pillanatban valósággal gyülölte a két lányt, akik ide csalták.
+Miért akarnak minden áron ugrándozni, vagy ha ez az egyetlen gondolatuk,
+miért nem hagyják békében őt, a szomoru képü embert?! A Göndöry Béla
+jókedve, maga se tudta miért, mód felett bántotta, s ahogy a zsebében
+szégyenkező Vercingetorixra gondolt, utálta önmagát és az egész világot.
+
+Egy-két perczig az járt a fejében, hogy megszökik. De aztán eszébe
+jutott, hogy ennek súlyos következései lehetnének. Feltünés, botrány,
+örök harag, s ki tudja, talán végleges szakitás azzal a körrel, melyet
+annyira megszokott, megszeretett. Eh, haladjon a gálya!…
+
+A templom előtt egy kocsi állott meg.
+
+– A tábornok!
+
+Csakugyan a tábornok volt, végre-valahára. Néhány pillanat multán,
+karján ő méltóságával, belépett a templomba, végig haladt a tisztelgők
+két sorfala között s barátságos kézlegyintéssel viszonozta az átalános
+hajlongást.
+
+– Jól van, nagyon jól van – ismételgette oly hangon, melynek recsegése a
+trombitára emlékeztetett.
+
+Nem volt egészen világos, hogy: mi van jól, de ki lehetett találni, hogy
+a tábornok meg van elégedve. Én azt is hozzá tehetem, hogy
+elégedettségének megnyilatkozása mindenekelőtt a násznépet illette. A
+násznép meghaladta a várakozását. De hisz ezek mind rendes emberek,
+akiknek a czipői szépen ki vannak tisztitva!
+
+A tábornok különben kötött marche-route-tal indult el hazulról.
+Megigérte a méltóságos asszonynak, hogy ezen a népünnepen mindennel meg
+lesz elégedve. A tábornok be szokta váltani a szavát, s azért haladék
+nélkül hozzá látott a megelégedéshez.
+
+A szertartás rendben zajlott le, ámbátor a tábornok némi zajjal kért
+felvilágositást násznagyi teendői felől. Mialatt a pap a mátka-párt
+kérdezte, harsány szóval tudakozódott a körülötte állóktól:
+
+– Mondjátok meg, hogy mit kell mondanom?
+
+A pap boszus pillantásokat vetett a csendháboritóra, s Göndöry Béla
+hátul pisszegett. De az efféle csekélységek nem zavarták a tábornokot.
+Ő, viszont, a pappal is meg volt elégedve.
+
+– A pap helyesen végezte feladatát – szólt a riadó hangján.
+
+A szertartás bevégeztével az uj Pézsma báróné illendőnek vélte kissé
+ájuldozni. De nagyobb baj nem lett a dologból, s e kedves intermezzo
+után, az uj pár meg a tanuk átmentek a sekrestyébe.
+
+A tábornok megragadta az alkalmat, s borravalókat kezdett osztogatni. A
+sekrestyés, az egyházfi és a ministránsok arcza derüsre vált, Pézsma
+báró ellenben elhült, midőn a tábornok őt is megkinálta a borravalóval.
+
+– Hogyan? – kiáltott a tábornok zavartalan derüvel – ön a vőlegény? Ezt
+már szeretem, ezt már szeretem. Önnek majd a szivarszipkákból adok.
+
+A báró örült a megtiszteltetésnek, s emlékeztette a tábornokot, hogy már
+volt szerencséje tisztelegni ő méltóságánál.
+
+– Nem emlékszem, de mindegy – felelt a tábornok – öné lesz a legszebb
+szivarszipka. Ne féljen – folytatta Balázshoz fordulva, ki éppen akkor
+irta alá a nevét – minden vendég kap szivarszipkát. Mindegyik, kivétel
+nélkül. A mai dátummal.
+
+Balázs ijedten nézett a vén emberre, s azt kérdezte magában:
+
+– Vajon honnan szabadult ide ez a boldogtalan?!
+
+A mexicoi hős azonban változatlan barátsággal mosolygott a szemébe.
+
+– Ön kicsoda? – kérdezte nyájasan.
+
+Balázs megnevezte magát.
+
+– Praestanter. Nagyon jól van. Kitünően van.
+
+Balázs sietett menekülni s fölkereste Fodornét, hogy a kocsiba vezesse.
+
+– Bemutatta magát a tábornoknak? – kérdezte aggodalmasan a Fodor-család
+feje.
+
+– Igen, már megismerkedtünk – felelt Balázs kedvetlenül.
+
+– A tábornok jó kedvében van – suttogta Fodorné örömmel.
+
+Balázs elképpedve tekintett háziasszonyára.
+
+– Maga semmit se ért – boszankodott Fodorné. – Ez azt jelenti, hogy
+nemsokára hires irók, nagy emberek leszünk.
+
+Balázs vállat vont. Ma, ugy látszik, az egész világ meg van bolondulva.
+
+A násznép lassan kivonult a templomból. A báró az egyik templomszolga
+gondjaira bizta hű Shamylját, s kocsiba ült immáron élete párjával. A
+második kocsin a tábornok és felesége helyezkedtek el, aztán a
+nyoszolyóleányok következtek kisérőikkel, majd a másod rangu előkelőség,
+s végül a népség és katonaság, a tánczosok meg a szegény rokonok, s
+megkezdődött a kivonulás a _Vidám Targonczás_-hoz.
+
+A _Vidám Targonczás_, a fővárosi epikúrok e kedvelt nyári helyisége,
+voltaképpen egy csatakos kis udvar volt, melyben a természetet két
+hektikás, porlepte galagonya-bokor képviselte. De az udvart határoló
+kőfalra svájczi tájkép volt festve, s a _Targonczás_ vendégei egy kis
+fantáziával a szabad természetben képzelhették magukat.
+
+A lakodalmas népnek a kőfalnál, Svájcz közvetetlen közelében teritettek
+meg egy hosszu asztalt. Benn, a szálában, nem lehetett teriteni, mert
+ezt a helyiséget tánczteremmé kellett előléptetni.
+
+A vendégeket kedves meglepetés fogadta. A tábornok, szeretetreméltó
+figyelmességgel, egy-egy kis emléket helyeztetett a meghivottak
+teritékeihez, virágot a hölgyek, és fából készült szivarszipkát az urak
+tányérjára. A virágok rózsaszin pántlikáin, s a szivarszipkákra
+rákarczolva, mindegyik emléken ott pompázott az esküvő dátuma.
+
+Balázs Czilla s egy fiatal ur közé került, aki sietett magát bemutatni.
+
+– Pézsma – szólt egyszerüen.
+
+Balázs kezet fogott a vőlegény fiával, s kifejezte, hogy nagyon örül a
+szerencsének.
+
+– Soha se örüljön – szólt nevetve a czitera-művész – a velem való
+ismeretség nem szerencse, mert én mindenkit megszivattyuzok. Önt is meg
+fogom szivattyuzni, ha jobban megismerkedünk. Én nem csinálok titkot a
+szivattyuzásból, ó távolról sem. Végre is, kénytelen vagyok a
+szivattyuzást iparszerüleg űzni, mert a vén gazemberből soha egy
+krajczárt se tudok kivasalni.
+
+Balázs meghökkenve tekintett fel a fesztelen közlékenységnek arra a
+kivételes magaslatára, melylyel szemtől-szemben találta magát. Nem merte
+kérdezgetni, hogy vajon kit ért az ifju báró »vén gazember« alatt.
+
+De az ifju báró rövidesen eloszlatta a kétségeit.
+
+– Óva intem önt az apámtól – folytatta elragadó nyiltsággal a
+czitera-művész – mert az apám egy közönséges szédelgő. Tudja, ha
+megettem ezt a rossz levest, olyan történeteket mesélek róla önnek, hogy
+a haja szála is égnek mered.
+
+Ezt már nem kellett igérgetnie; Balázs ugy érezte, hogy immár a
+tetőpontján van minden megpróbáltatásnak. Ha ezt a kis beszélgetést
+kibirja, jöjjön, aminek jönnie kell, a többi már nem számit.
+
+Kibirta, jóllehet az ifju báró lovagregéi a pecsenyénél még nem értek
+véget. Balázs megkisérlette néhányszor Czillánál keresni menedéket, de
+Czilla nagyon el volt foglalva Thurzó Abával, s e pillanatban a közös
+hadsereg különböző szinü hajtókáin kivül nem érdeklődött semmi iránt a
+világon.
+
+– Elitta az anyám pénzét – folytatta a kérlelhetetlen czitera-művész –
+elitta az enyimet, elinná a Dárius kincsét is. Nézze, már most is be van
+rugva.
+
+A fiatal báró elbeszélése tárgyilagosságra és a részletek pontosságára
+nézve nem igen állotta ki a versenyt például egy Macaulay előadásával,
+de most az egyszer alighanem igaza volt. Pézsma Rajnáld az asztal végén
+tulságos vigasságnak adta át magát, s az arcza hol bazsarózsa szinü
+volt, hol meg lilaszinre vált.
+
+A hangulat különben mindenfelé elég derüs volt. Göndöry Béla már
+másodszor bujt el a galagonya mögé, hogy szendén s szivrehatóan
+kuruttyoljon, mint egy szerelmes béka, s ezzel megkezdődött a konczert.
+A báró felpattant _Ephialtes_-re, vascsikóinak legkönnyebbikére, melyet
+produkcziók alkalmával a legszivesebben használt, s melyen a vidám
+targonczás fiuk már két nap óta rettegtették az egész környéket. A nagy
+művész kerékpár-fortélyai frenetikus hatást keltettek, iskola-lovaglása
+pedig átalános csodálattal találkozott. A nagy művész kissé részeg volt;
+a sima földön talán nem is lett volna biztosságban, de annál biztosabban
+ült vasparipáján, mint Montmorency, aki élete utolsó éveiben járni már
+nem tudott, de a lovát megülte.
+
+E szemkápráztató mutatványok közben Balázst az a meglepetés érte, hogy:
+
+– A tábornok kéreti.
+
+Balázs fellélekzett, hogy végre megszabadul a szörnyü cziterástól, s
+megkönnyebbült lélekkel rohant a tábornokhoz. Ez legalább nem gonosz
+bolond, mint az a rettenetes másik.
+
+A tábornok kezet nyujtott neki és leültette.
+
+– Értesültem róla – szólt – hogy ön szabályszerüen gyakorolja a
+költészetet. Ez helyes, igen helyes.
+
+– Tábornok ur…
+
+– Örömmel értesültem erről, mert én nagyon szeretem a helyes
+költészetet. Mondhatom, semmit se szeretek annyira, mint a helyes és
+szabályszerü költészetet.
+
+A tábornok oly vigan pislogott, az apró kék szemek, melyek egykor,
+Mexico térein, annyiszor néztek szembe a halállal, oly barátságosan,
+annyi jóakarattal tekintettek a költőre, hogy Balázs nem tudott hova
+lenni meglepetésében. Ez nem volt puszta udvariasság; ez az őszinte,
+meleg érdeklődés hangja volt. Bizonyára, soha se hitte volna, hogy a
+tábornoknak a költészet az uralkodó szenvedélye, de mit tudja az ember,
+hogy mi lakik a másikban?! És képzelmében már látta a tábornokot, amint
+karddal oldalán s halál-megvetéssel szivében, a tábori őrtüz világa
+mellett kedves költőjét olvasgatja, egyikét ama csöndes, édes szavu
+lantosoknak, akikről Longfellow beszél…
+
+– Tábornok úr… igazán… nem tudom…
+
+– A költészet – magyarázta a tábornok – ha szabályszerüen betartja az
+előirást, igen dicséretes. Különösen a költészet versekben. Én mindig
+helyeseltem a költészetet, fiatal koromban is. Most pedig, a mióta ilyen
+öreg fiu vagyok, még jobban helyeslem. Mert, tudja, barátom, nekem már
+csak a költészet ad megnyugvást.
+
+Ez nem volt frázis, amint később kitudódott.
+
+– Jelentették nekem – folytatta a tábornok – hogy ön jól űzi a
+költészetet. A verses költészetet űzi ön?
+
+– Igen, tábornok ur.
+
+– Ez szép, igen szép. Egy jó asszony, akinek nem tudom a nevét,
+jelentést tett nekem, hogy ön produkálni fogja magát, mint költész. Ezt
+igen szeretem. Jelentették nekem azt is, hogy mások mint énekesek és
+zenészek szándékoznak magukat produkálni. Ez helytelen. A lármázás nem
+jól van; a lármázást le kell fúni.
+
+A tábornok kivánsága az volt, hogy a programm többi pontját ejtsék el,
+Balázs ellenben tüstént lásson hozzá a felolvasáshoz. Kiadta a
+rendeletet, hogy a felolvasó részére keritsenek egy kényelmesebb széket,
+s hogy méginkább kitüntesse választott művészét, megajándékozta őt egy
+második szivarszipkával, mely egyébként ugy hasonlitott az elsőhöz, mint
+egyik tojás a másikhoz.
+
+Nem hallgathatom el, hogy Balázs meg volt illetődve. Tagadhatatlanul a
+készséges felolvasók közé tartozott, s ha csak módjában állott, nem
+mulasztotta el megszerezni magának ezt az élvezetet. De hogy valaki
+ennyire áhitozott volna a felolvasása után, arra maga se emlékezett. S
+végre is, egy tábornok előtt olvasott fel, egy tábornok előtt, a ki
+szenvedélyes barátja a költészetnek, s akinek csak egy szót kell
+szólnia, hogy a szinházak rendre nyiljanak meg a szegény Vercingetorix
+előtt!…
+
+Egy kicsit kalapált is a szive, mialatt ügyetlen keze előhalászta a
+feltaláló frakkjának zsebéből Cambra panaszát, Vercingetorix esküjét, s
+az ötödik felvonás nagy csata-jelenetét. Ugy rémlett neki, mintha
+Göndöry Béla vészjóslón vigyorogna, de nem mert arra tekinteni. Ha a
+gazember éppen akkor kuruttyolja el magát, mikor Cambra ajkán elhal a
+csöndes zokogás! De a bátraké a szerencse.
+
+Nem akarta látni vállalkozása örvényeit. Még egy utolsó pillantást
+vetett a tábornokra, a ki, mint a vezércsillagok szokták cselekedni,
+szeliden, biztatón mosolygott le rá, aztán a meghatottságtól mély
+hangon, kissé remegő szóval kezdte tolmácsolni Cambra sirámát, s nem
+nézett fel többet a kéziratból.
+
+A tábornok hátra dőlt karosszékében, s édesdeden, hálás pislogással
+nézte a felolvasót. Meglátszott az arczán, hogy immáron semmi se
+hiányzik se fizikai, se lelki jólétéből, s lecsukta szempilláit, hogy
+teljesebben élvezhesse a versek zenéjét. Eleinte egy-egy brávót
+recscsentett bele a jámbusok szimfóniájába, majd helyeslőleg bólogatott,
+s utóbb egészen elcsendesedett. Ugy látszott, teljesen átadja magát
+annak a varázsnak, melyet a nemes pathosz gyakorol a fogékony lélekre.
+
+Mire Balázs végére ért a Cambra panaszának, a tábornok olyan mélyen
+aludt, mint Harold Harfagar király a tenger fenekén.
+
+Ha Balázs megütközve s egy halálra sebzett dámvad végtelen
+szemrehányásával tekintett az alvó tábornokra, ez csak azt jelenti, hogy
+ismét nem volt igaza, mint már annyiszor. Mert, ámbátor nem sejtette, ez
+a hatás, amelyet Cambra panaszával elért, életének egyik legnagyobb
+sikere volt.
+
+A tábornok tudni illik, a mexicoi hadjárat óta súlyos álmatlanságban
+szenvedett. Voltaképpen soha se tudott aludni, s ha egy-egy órát
+bóbiskolt, már boldognak érezte magát. Az ágy és ő idioszünkraziával
+voltak egymás iránt; a tábornok gyülölte a szépen megvetett párnákat, s
+az ágy azzal állott boszut e gyülöletért, hogy nem türte magában a
+szegény mexicoi hőst. Csak a szinházban tudott egy-egy kicsit
+szenderegni, vagy ha felolvastak előtte. A versek némileg könnyebbségére
+voltak, s a jelesebb tragédiák mindig megszereztek neki egy-egy félórai
+pihenést.
+
+Ilyen édesen azonban, mint most Cambra panaszán, nem aludt már huszonöt
+év óta.
+
+A tábornok nem volt hálátlan ember, s ahogy a nagy csöndességre
+felriadt, igen sajnálta ugyan, hogy a felolvasás ily hamar véget ért, de
+annál szivesebben ismerte el annak érdemeit, akinek rövid bár, de
+rendkivüli élvezetet köszönhetett.
+
+– Ez már aztán jó szindarab! – kiáltott lelkesülten. – Ezt már aztán
+nevezem jó szindarabnak!
+
+Megveregette Balázsnak a vállát, kiválasztotta számára a legjobb
+szivarját, s nagy érdeklődéssel kérdezősködött a költő magán viszonyai
+és irodalmi működése felől.
+
+Mikor meghallotta, hogy a szinházak makacsul vonakodnak előadni
+_Vercingetorix_-ot, felháborodott.
+
+– Nem adni elő ilyen szindarabot! – tombolt a haragtól – de hisz ez
+őrültség, ostobaság, gyalázat!… Ne féljen semmit, ez a szindarab
+szabályszerü, és én elő fogom adatni.
+
+S többé nem ment ki a fejéből ez a derék tragédia, melynek huszonöt év
+óta az első álmot köszönhette.
+
+Haza menőben sem szünt meg Vercingetorixszal foglalkozni, s ujra meg
+ujra dicsérgette a tábornoknénak.
+
+– Ezen szindarab jó szindarab – ismételgette mély meggyőződéssel. – Meg
+fogom hagyni, hogy ezen jó szindarabot előadják.
+
+Bizonyára, a tábornokoknak nem tartozik éppen hivatásuk körébe a
+tragédiák előadatása. Mindazáltal Balázs meggyőződhetett róla, hogy egy
+morzsányi véletlen gyakran előbbre viszi az embert, mint minden gigási
+ambiczió.
+
+Néhány nappal Pézsma báró lakodalma után Balázsnak látogatói érkeztek:
+egy hölgy és egy kis fiu. Először Fodorné látta meg őket a Balázs ajtaja
+előtt, s bár nem állott ismeretségben a váratlan vendégekkel, nem
+kellett tudakolnia a nevöket, hogy lélekszakadva lármázza fel a házat:
+
+– Durczás Panna van itt!
+
+Mindenki megilletődéssel s valami tisztelettől áthatott szörnyüködéssel
+értesült erről a nagy ujságról. A lányok szent félelemmel néztek Balázs
+ajtaja felé, ahol a vendégek eltüntek: »Hogyan, Durczás Panna??!!«, s
+maga Udvarhelyi ur is, akit pedig semmi sem lepett meg, ami az ó- és uj
+világban történt, kerekre nyitotta a szemét.
+
+– Terringettét, Durczás Panna!
+
+Durczás Pannát mindenki ismerte, még maga Balázs is.
+
+Nem is igen lehetett őt nem ismerni, mert Durczás Panna mindig talpon, s
+mindig az utczán volt. Ennek a szép szőke szinésznőnek egész élete a
+nyilvánosság előtt folyt le; este a szinpadon, nappal, ahol a legtöbb
+ember járt. Lehetetlen, lángoló szinü ruháit már kora reggel ott
+lehetett látni a piaczon, mert Durczás Panna jó gazdasszony volt. Jó
+gazdasszony és jó anya. A bevásárló kosár és Durczás Attila soha se
+szakadtak el mellőle. Ez a nyárspolgáriasság, mely hivatásával oly
+pikáns ellentétet alkotott, meghóditotta az egész világot, s az idősb
+Durczás ur a maga körében az irigyelt emberek közé tartozott. Mert Panna
+jó asszony volt; kissé rossz muzsikus, de jó asszony.
+
+Hogy erénye annyira áhitozta a reklámot, ne itéljük meg érte. Mindez
+Durczás Attiláért történt.
+
+A szép asszony azzal lépett be Balázshoz, hogy őt a tábornok küldte.
+Biztositani akarja a szerencsét, hogy ő játszhassa Pompéját, ha ugyan
+_Vercingetorix_ nem lesz a másik szinház zsákmánya.
+
+Megvallotta őszintén, hogy az utóbbi esetben ő igen-igen boldogtalannak
+érezné magát. Ha a vetélytársa diadalmaskodnék ebben a szerepben!
+
+A mi magát a szerepet illeti, csak két óhajtása volna. Elsőbb az, hogy
+igen szeretné ellejteni benne a Bolerot, vagy ha ez nem volna
+lehetséges, szurna bele a darabba a tisztelt szerző ur egy rövid
+orgia-jelenetet, mert a közönség, fájdalom, él-hal a fátyolkosztümökért.
+Őt kétségbeejti, hogy ilyen a világ, de istenem, ebbe már bele kell
+nyugodni Durczás Attiláért. Ó, az anyai sziv!
+
+A második kivánsága pedig az volna, hogy, a mennyiben lehetséges,
+tisztelné meg a szerző ur Vercingetorix szerepével az idősb Durczás
+urat. Ez az idősb Durczás ur egy kellemetlen fenevad volt, akit
+vigyázatlanságból szabadlábon hagytak, s aki, ha a szinpadra szabadúlt,
+túlbömbölt egy menazséria kiéheztetett oroszlánt. Egyébként tündöklött a
+sok mindenféle erénytől; pontosan fizette az adóját, sokat studérozott,
+s átalában igen kötelességtudó férfiu volt, a kinek rendkivüli gonddal
+borotvált, húsos lárva-arczát mindig ott lehetett látni a szinházi
+kávéház környékén, a mint utánozhatatlan méltósággal s egy magános
+hegycsucs végtelen melankoliájával nézte a bömbölés dolgában hátra
+maradott emberiséget.
+
+Hazudnám, ha azt erősitgetném, hogy a közönség rajongott a Durczás ur
+ábrázolásaiért; hanem azért, hiába, a Durczás ur müvészetét mégis csak
+le kellett nyelni. Mert Durczás ur akkora volt, mint egy bölény, s Panna
+imádta őt. A borongó kedélyü müvész értett hozzá, hogy ezt a
+szenvedelmet miképpen lehet fokozni; s minduntalan ki-kitudódott egy-egy
+viszonya valamelyik statisztáló hölgygyel, a kikkel aztán Panna rendesen
+össze is pofozkodott. Szóval Durczás ur tetszése szerint harsoghatott a
+Panna számlájára; Panna csak ugy szerződött el valahová, ha egyszersmind
+Durczás urat is angazsálták a hősi szerepekre.
+
+Azok között, akik Durczás müvészetét teljességgel nem birták
+méltányolni, a tábornokot illette meg a legeslegelső hely. Az már nem is
+idioszünkrazia volt, a mit a tábornok e pontban tanusitott, hanem vad
+gyülölség, bősz ellenségeskedés. A hányszor Durczás megjelent a
+szinpadon, a tábornok hangosan morgott páholyában s tüntetően forditott
+hátat a szinpadnak. Olyankor pedig, mikor a müvész, az alkotás ihletétől
+megszállva, kissé megeresztette a tüdejét, s nem látva, nem hallva, nem
+gondolkozva, csak domboritott, domboritott, s annyi bensőséggel, oly
+részvétre méltón tombolt, mint egy átnyilazott gyomrú Behemóth, a
+tábornok kihajolt a páholyból s felkiáltott a szinpadra:
+
+– Mars, takarodjál!
+
+A tábornoktól különben az egész szinház rettegett, s a mexicoi hős éppen
+a félelmetességének és fesztelenül nyilvánitott kritikáinak köszönhette
+a Panna barátságát.
+
+Panna, ha hóditásról volt szó, nem sajnálta az időt s fáradságot;
+tábornok és tüzoltó, gróf és szinlaposztó, nagykövet és lóvasuti
+konduktor mind egyformán becses zsákmány volt neki. Tudta, hogy a
+földszint dönti el a sikert, de tudta azt is, hogy a karzat többet
+tapsol, mint amaz, s nem hanyagolt el egy beteg macskát sem. Ki tudja?
+Ez a beteg macska egykor hálás lehet, s nem fog nyávogni, mikor
+valamelyik halva született darab premièrejére behozzák véleményt
+nyilvánitani. Panna mindenekelőtt a reklámot szomjazta, s csak a szerint
+becsülte az embereket, amint hasznára vagy kárára lehettek. Lelke
+mélyéből tisztelte azokat, akik koronkint intrikáltak a Durczás-család
+ellen, de legkivált tisztelte a tábornokot, aki ellenségnek oly
+engesztelhetetlen volt, mint egy indiánus.
+
+Panna hű volt mint maga Penelope, de mikor a Durczás család érdekei ugy
+kivánták, nem riadt vissza a kevésbbé botrányos kaczérságoktól, s ha
+megbukott a szirén szerepében, alkudott, mint egy kupecz, vagy
+siránkozott, mint egy czigányasszony. S rendesen addig lótott-futott,
+fáradt, mig elérte a czélját. De a tábornokot soha se sikerült
+behálóznia. A mexicoi hőst Durczással már csak a halál békithette ki.
+
+– A ficzkót ne lássam többet – szólt, ha Panna a férjét emlegette.
+
+Annyit azonban elért a szép asszony, hogy a tábornok nem üldözte többé a
+tragikust oly tüntetően, mint annak előtte, s ez a félsiker, meg a soha
+sem valósuló reménység, hogy e két férfiu egykor megérti egymást,
+folyvást ébren tartotta Panna érdeklődését a tábornok iránt. A tábornok
+viszont nagyon kedvelte a Panna dallamos, andalitó szavalását, s hálás
+volt a rövid, szép álmokért, melyeket a szőke szirénnek köszönhetett.
+
+Ennek a tartós s ismert barátságnak tulajdonithatta Balázs, hogy sokat
+hányatott tragédiáját végre ölébe kapta a szerencse. Panna ekkortájt
+folyton csak szerepek után szaladgált. Vetélytársa, akit közönségesen
+csak a nagy lábu Bertának neveztek, egy fényes és lármás viszony révén,
+kezdett igen sokat beszéltetni magáról, s Panna remegett, hogy a nagy
+lábu lassankint teljesen elhóditja tőle a népszerüséget. Ezt a
+veszedelmet csak uj szerepek segitségével lehetett kikerülni.
+
+– Istenem – magyarázta Balázsnak meginditó nyiltsággal – egy
+tisztességes asszonynak oly nehéz sora van a szinpadon! Ha nem
+pletykáltat magáról minduntalan, folyvást játszania kell, mert különben
+elfelejtik. Nekem pedig tisztességesnek kell maradnom, nem igaz?
+
+Balázs is ezen a nézeten volt, s Panna neki bátorodva, tovább fejtegette
+a témát.
+
+– Mit mondana a férjem?! Mit mondana Attila, ha majd felnő?!… Mondd,
+Attila, ugy-e, anyádnak tisztességesnek kell maradnia?!…
+
+Igazán, ebbe bele kellett nyugodni. Balázs megsimogatta Attila fejét, s
+kifejezte, hogy valóban nincs más hátra, mint folyvást játszani,
+szüntelenül, pihenés nélkül játszani.
+
+Attila egy kis sebet fedezett fel a Fodorné ősrégi kanapéján, s éppen
+javában huzgálta ki az ócska butorból a lószőr-tölteléket, midőn Panna
+hirtelen magához rántotta, s a Gracchusok anyjának egy örökszép
+mozdulatával mutatva rá, igy kiáltott fel:
+
+– Nekem Attila a dicsőségem, és nem az, hogy ha az egész világ rólam
+beszél. De éppen ő érte, éppen az ő érdekében kérnem kell önt, hogy ne
+tagadja meg tőlem Pompeja szerepét!
+
+Ó, mily régen epedett érte, hogy szerepekért nyaggassák!… De az öröm még
+nem vette el végképpen az eszét, s tovább tépelődött azon a kérdésen,
+hogy:
+
+– Honnan ismeri ez az asszony _Vercingetorix_nak a szerepeit?! A
+tábornok beszélt volna Cambráról s Pompejáról?! De hisz a tábornok
+aludt, mialatt Pompejáról volt szó!
+
+Nem állhatta meg, hogy ezt a kérdést ne bolygassa; a kiváncsiság kifurta
+az oldalát.
+
+– Honnan ismerem a szerepeket? De hisz én olvastam a darabot! A tábornok
+ide adta a kéziratot, s tegnap elolvastam egy ültőhelyemben. Mért néz
+rám olyan kételkedve? Egy vörös bőrbe kötött, oktáv alaku könyv… a
+tábornok azt mondta, hogy öntől való.
+
+A dolog kezdett egyre rejtelmesebb lenni; Balázs semmit se küldött a
+tábornoknak, de a vörös kötésü kézirat csakugyan eltünt a könyvtárából.
+Ki vehette el innen? A tettes nem lehetett más, csak Fodorné.
+
+Csakugyan Fodorné volt. A Balázs tizennégy teljes kézirata közül ez már
+a negyedik lehetett, a melyet suttyomban, pártfogókhoz küldött.
+
+Mért érdeklődik ez az asszony oly melegen a gallus törzsfő iránt?!
+Balázs nem volt találékony ember s nem sejtette, hogy Fodorné
+Vercingetorixot már vejének tekintette…
+
+– És, ha szabad kérdeznem, tetszik a szerep a nagyságos asszonynak?
+
+Mily kérdés! Panna egyszerüen el volt ragadtatva. Micsoda szerep! Igazán
+semmi se hiányzik belőle egy orgia-jeleneten kivül.
+
+Balázs mindent megigért. Az orgia-jelenetet, a czimszerepet Durczás
+urnak, mindent. Még Attilának is kiszoritott volna egy kisebb,
+könnyfakasztó szerepet, de Attila egyelőre még nem működött a szinészi
+pályán.
+
+– Sajnos, okom van attól tartani, hogy a darab előadása nehézségekbe fog
+ütközni, mint már annyiszor.
+
+– Bizza rám a dolgot – felelt nyugodtan Panna. – Kijárom én önnek, hogy
+előadják.
+
+És kijárta. A nehézségek, melyeket Balázs már jól ismert, ujakkal
+szaporodtak, de Panna fáradhatatlan volt. Amit ő ki akart járni, abba
+előbb-utóbb bele kellett nyugodni. Mert Pannára nézve visszautasitás nem
+létezett. Ha kosarat kapott, eljött másodszor, harmadszor, tizedszer.
+Olyan volt ez az asszony, mint a nemezis; vele szemben nem maradt egyéb
+hátra, mint a föltétlen, teljes megadás.
+
+A szinház-igazgató ideges ember volt, s hogy Attilát végre-valahára
+lerázza a nyakáról, kijelentette, hogy ha már bele kell törődnie a halál
+gondolatába, isten neki, bele nyugszik _Vercingetorix_ előadásába is.
+
+Három hónap multán _Vercingetorix_ szinre került s nagy sikert aratott.
+Durczás ugy bömbölt, mint egy másvilági szörnyeteg, Panna fölvette a
+század legemlékezetesebb fátyol-ruháját (csak egy gondolat volt az egész
+ruha), a karzati ifjuság lelkesedett, s a szerzőt kitapsolták minden
+felvonás után, összesen tizenhétszer.
+
+Másnap az ujságok fölfedezték a nagy érdemü költőt, kiadták az
+arczképét, s e siker hatása alatt a temetkezési vállalat előléptette
+_Vercingetorix_ jeles szerzőjét aligazgatónak.
+
+Egy félévre rá az ujonnan alakult Első Általános Tüzoltó Szerek Gyára
+Részvény Társaság Balázst mint ismert pénzügyi kapaczitást
+megválasztotta igazgatójává.
+
+Önök azt hiszik, hogy ez tréfa? Ez az élet, tisztelt uraim!
+
+
+
+
+VI.  A GÁLYA HALAD.
+
+Ha a medvét tánczművészetre óhajtják oktatni, először is kegyetlenül
+eldöngetik, aztán megint eldöngetik, és többször is eldöngetik. Ezek
+után az előtanulmányok után pedig elkábitják. Pálinkát tömnek belé,
+megfujnak a füle mellett egy harsány szavu sípot, s egy elszakíthatatlan
+nehéz lánczczal addig rángatják az orrát, amig bele szédül. Végül
+megmutatnak neki egy medve-kisasszonyt, amely már szépen tánczol
+parancsszóra. A medve eleinte kinosan morog, s iparkodik lánczát a
+kegyetlen kézből kiszabaditani, de a fütykös tánczol, a síp orditozik, a
+láncz pedig csak nem akar elszakadni. És ezalatt oly szépen szól a duda!
+A medve-kisasszony megadással lejti a csábitó tánczot, az ostor pattog,
+a zene cseng-bong, s egyszerre az elkábult állat emelgetni kezdi
+idomtalan lábát. Az első tánczleczke megkezdődik.
+
+Balázsnak ahhoz, hogy a tánczművészetet elsajátithassa, nem hiányzott az
+előképzettsége. A sors eléggé megpuhitotta arra, hogy megadással viselje
+mindazt, ami következik. A mi pedig az elkábitás művét illeti, arról
+gondoskodott Fodorné.
+
+Szóval, a mi késik, nem mulik; Balázs megtanult taktusra lépni,
+megfigyelte mások kellemes mozdulatait s igyekezett a látottakból
+okulni. Előbujt a barlangjából s eljárt az emberek közé, először
+kiváncsiságból, aztán, mert nem csekély meglepetésére, szórakozást
+talált a dologban.
+
+A biczikli-király emlékezetes lakodalma óta ott lehetett látni minden
+tánczmulatságon, ahol Fodorék csak megjelentek. Frakkot csináltatott
+magának, megtanulta Czillától, hogyan kell a nyakkendőt megkötni, egy
+szóval nem lehetett rá ismerni.
+
+Fodorék pedig nem huzódtak vissza a szerényebb mulatságoktól. A ház
+urnője mintha véleményt változtatott volna. »Most a leányokon a sor« –
+mondotta koronkint a gnómnak, szemmel láthatóan azért, hogy mások
+értsenek belőle. A leányok ugyan még folyvást maguk varrták a báli
+ruháikat, s Fodorné, amikor hajnal tájban vetődtek haza, csakugy felkelt
+öt órakor, mint azelőtt, de hová lett a régi takarékosság?! Rendes
+számlájok volt a keztyütisztitónál, s fodrásznő járt a házhoz. »Fel kell
+találnom a golyószórót« – szólt néha Fodor aggodalmasan.
+
+Ama kirándulásokról, melyek a Fodor családapai gondjait ekkép
+megsokszorozták, Balázs soha se maradt el. Ő volt az állandó kisérő, aki
+nélkül a világért se indultak volna el, bár ennek a kiséretnek a
+szükségét nem igen lehetett belátni. De az már magától értetődött, hogy
+Balázs velök legyen. Hogy miért, az szóba se került soha.
+
+Ez a kérdés Balázsnak sokáig nem jutott eszébe. Hanem egy rossz órában
+keresztül villant a fején, és attól fogva nem tudott szabadulni tőle.
+
+Valami lármásabb mulatságról jöttek, s kissé fáradtan koczogtak
+hazafelé. Elül Balázs és Ella, mögöttük Czilla az anyjával.
+
+Hajnalodott, s a körút még zajtalan volt. Balázs és Ella szótlanul
+ballagtak egymás mellett. Czillának a báli topánkája egyhanguan kopogott
+mögöttük, s ettől a kopogástól nem igen lehetett hallani a Fodorné
+suttogását. Fodorné rossz kedvében volt, s halkan pörölt a kisebbik
+lányával.
+
+– Eh, hagyj nekem békét – feleselt a leány. – Ugyis tudom, hogy Ellára
+haragszol… Vagy mindig én legyek a bünbak?!
+
+Halkan szólt, de Ella megértette.
+
+A bünös nem fordult hátra, s nem szólt bele a halk szóvitába. Csöndesen
+haladt tovább, s egy észrevétlen pillantást vetett kisérőjére, aki
+szótlanul bámult a sötétkék sávra, mely az égen egy uj nap közeledtét
+hirdette. A leány vállat vont, s némán folytatta utját. Álmos volt, s
+nem törődött semmivel a világon.
+
+A mig haza értek, nem váltottak egy szót sem. A küszöbnél aztán
+elbucsuztak egymástól.
+
+– Jó éjt, Ella kisasszony.
+
+– Jó éjt, Hódy ur.
+
+Fodorné szeretett volna egy pár jó szót mondani a kedvetlen Balázsnak,
+de nem talált semmi okosat.
+
+– Ugy elkényeztet bennünket, hogy már meg se köszönjük a szivességét.
+
+De ez a néhány szó olyan ünnepiesen hangzott, mint valami végbúcsú…
+Fodorné dühös volt maga-magára és az egész világra.
+
+S ahogy becsukódott mögöttük az ajtó, tüstént rá is támadt a nagyobbik
+lányára:
+
+– Ostoba vagy, mint egy vad lúd! A kórházban fogsz meghalni, érted, a
+kórházban! Jusson eszedbe, hogy megmondtam előre.
+
+A leány nem felelt.
+
+Kinn maradtak a konyhában. Czilla levett a pohárszékről egy tányérral
+fedett tálat, s hozzá látott a hideg vacsorához. A zivatar, mely, mint
+előre látható volt, elkövetkezett, egy cseppet se érdekelte.
+
+Ella melléje ült, s azt mondta neki:
+
+– Adj hát nekem is egy kicsit.
+
+Mig a két lány evett, Fodorné le s föl járt a konyhában; iparkodott
+türtőztetni magát. De nem állta sokáig a dicsőséget, s egyszerre csak
+megállapodott Czilla előtt:
+
+– Nem ettél még eleget?
+
+Czilla, aki komoly veszedelem esetén épp olyan gyáva volt, mint a milyen
+hetvenkedő az apró perpatvarok alkalmával, intett, hogy már kész van.
+Megértette, hogy nem közönséges családi vihar, hanem az a nagy jelenet
+következik, a mely már régen fenyegetett. Mivel pedig a drámai
+jeleneteket otthon nem kedvelte, sietve átsomfordált a hálószobába.
+
+Ella követni akarta, de nem illanhatott el.
+
+– Te maradj itt – rivallt rá az anyja.
+
+Ella megadta magát sorsának. Leült, s szembe nézett a veszedelemmel.
+
+Fodorné egy darabig még folytatta sétáját, s mikor meggyőződött róla,
+hogy a kis lány lefeküdt, odalépett Ellához.
+
+– Hallod-e, te leány – szólt, a levágott fejek rémitő tekintetével nézve
+a Fodor-család reménységére – ha te még egyszer ugy viseled magad, mint
+ma este, megfojtalak, érted?!
+
+– De hát mit csináltam én?! – védekezett a leány. – Olyan nagy vétek,
+hogy egy kicsit jókedvü voltam?!
+
+– Még azt kérded, hogy mit csináltál?! Mintha nem láttam volna, mintha
+nem látta volna ez a szegény ember, s nem látta volna mindenki! Azt
+csináltad, hogy szemtelen voltál!
+
+– Istenem, mert két vagy három ujrát tánczoltam az egyetlen jó
+tánczossal, aki ott volt, azért mindjárt… Hisz te nagyon jól tudod,
+mama, hogy Béla nem is udvarol nekem.
+
+– No ne is udvaroljon! És egyszer s mindenkorra megmondom, hogy erről a
+kamaszról ne halljak többet!… Tessék, még azt kérdi, hogy mit csinált?!
+Azt csináltad, hogy összebujtál nevetgélni ezzel a kamaszszal,
+tánczközben a vállára dőltél, és orczátlan voltál, tudod, orczátlan!
+Neki ez persze semmi! De ha még egyszer effélét látok, kikaparom a
+szemed!
+
+Ella hallgatott.
+
+– Mit gondolsz – folytatta Fodorné – hogy eshetett az ennek a szegény
+embernek?! Ez egy finom lelkü ember, akit te nem érdemelsz! Azért, hogy
+nem csinál jeleneteket, azt hiszed, nem vesz észre semmit? Egy szép nap
+rád se néz többet, s aztán czupász…
+
+– De mama – szólt Ella csendesen – mi közöm nekem Hódy urhoz?! Ugy
+beszélsz róla, mintha legalább is vőlegényem volna.
+
+– Azt mondom, hogy nem érdemled a szerencsédet. De ha nem érdemled,
+legalább becsüld meg! Ne légy ostoba. Ma még azt hiszed, hogy az élet
+csupa hanczúzás és tréfa. De egyszer majd keservesen tapasztalod, hogy a
+tréfa drága mulatság, a szerelmeskedés ostobaság, és semmi se ér semmit,
+csak a megélhetés, a szép, tiszta lakás, a jó meleg téli ruha, és az
+olyan ebéd, a melyikért nem kellett zálogba tenni semmit.
+
+Ella elgondolkozott. Egy kis kézi tükör volt előtte, sárgára mázolt
+keretü, szegényes jószág, aminőt czifrálkodó cselédek használnak. A
+tükör visszacsillogtatta szép szőke hullámos haját, és a Seherezáde
+szempárt. Nem állhatta meg, hogy oda ne pillantson.
+
+– Szóval, te azt hiszed, mama, hogy Hódy ur engem el fog venni
+feleségül?!
+
+– Micsoda buta kérdés?! Ha ugyan ma este örökre el nem rontottad a
+dolgot.
+
+– Ó, semmi esetre – felelt nyugodtan Ella. – Én inkább azt hiszem, hogy
+csak ma kezdett szeretni, akkor, amikor megharagudott rám… De hát miért
+nem szól, ha szeret? Soha se mondott egy szót se, amiből azt gondolhatná
+az ember, hogy olyan szemmel néz rám… Még csak nem is néz ugy rám, mint
+a többiek.
+
+– Persze, majd ugy ugrabugrál körülötted, mint ezek az éretlen diákok!
+De hát nincs szemed? Miért maradt itt, a mi hónapos szobánkban, akkor
+is, mikor az isten fölvitte a dolgát?! Miért foglalkozik annyit veled,
+miért kisér el mindenüvé, miért van kiforgatva a természetéből?! Mondd,
+nincs szemed?
+
+De igen, volt szeme. Csakhogy szerette mindezt hallani.
+
+– Ilyen tudományos ember! – folytatta Fodorné. – Bizony nagy szerencse,
+hogy rád veti a szemét.
+
+Ella nem felelt. Maga is eltünődött rajta egy kicsit, honnan van, hogy ő
+ezt a sok érdemet nem tudja kellőképpen méltányolni?!
+
+A hinduknak a szerelemről szóló szent könyve hetvenhét mesterséget sorol
+fel, s azt állitja, hogy ezek bármelyikével meg lehet nyerni a lányok
+szerelmét. De a _tudomány_ nincsen közöttük.
+
+S Ella gondolatai egy betü-iszonyban szenvedő gentleman-nél kalandoztak,
+a ki háromszor bukott meg minden alap-vizsgálaton, s a kiről a sors
+könyvébe azt irták, hogy: sohase fogja letenni a szigorlatokat…
+
+Másnap este Balázs azt cselekedte, amit előtte való éjszaka Fodorné.
+Izgatottan járt le s fel, s megmérte a szobáját széltében, hosszában,
+keresztben. Mintha nem ismerte volna már vagy tizennégy esztendeje.
+
+Aztán megállt az ablaknál. Ha az embert bántja valami, ez még nem ok rá,
+hogy fölverje álmából az egész háznépet.
+
+Nem tagadhatta önmaga előtt, hogy mód felett haragszik. De egy kicsit
+zavarba jött volna, ha véletlenül megkérdezik tőle, hogy: miért?
+
+Utoljára is mi köze ehhez a leányhoz, s a helytelen viseletéhez? Semmi a
+világon. Sohase gondolt rá, hogy feleségül vegye; az egész család se
+inge, se gallérja.
+
+És mégis, végtelen keserüség fogta el. A mint bambán kirévedezett az
+ablakon, tekintete önkéntelenül fölkereste azt a jól ismert erkélyt, a
+mely mögött már oly régen nem lakik senki! A hold, a bambák és poéták
+barátja, ezüst esőben fürösztötte meg az erkélyt tartó két óriás
+kisasszonyt, s Balázsnak eszébe jutott az a sok ostoba, de édes óra, a
+mikor itt ült ezen a helyen, hogy rímes szamárságokat mondjon
+meghittjének, ennek a boldogtalan planétának, a mely talán éppen azért
+bolyong az ürben, hogy meneküljön a rímes intimitásoktól.
+
+Be rég is volt az!
+
+Istenem, soha se mondhatta el, hogy kéjt a föld többet már nem adhat
+neki. A boldogsága is csupa nélkülözés volt. De akkor a szenvedés is
+boldoggá tette, s egy óra alatt többet élt, mint ezekben az örömtelen,
+czudar, nyomorult esztendőkben, a mikor már nem volt semmije, még csak
+egy fájdalma sem!…
+
+– Te voltál a jóság, te voltál az öröm, te voltál az élet! Ó mért is,
+hogy nem tudtam meghalni!
+
+S nem gondolva rá, hogy immár fehér szálak kezdik tekintélyessé tenni
+különben balgatag fejét, suttogni kezdett az árnyékhoz, aki hosszu idő
+multán ujra megjelent neki.
+
+– Csak téged szerettelek s örökkön csak téged foglak szeretni! Nincs, ne
+is legyen örömem a te emlékeden kivül… Hűséges maradok hozzád, a mig
+csak élek!…
+
+Mikor ezt a szót: hűség, ismételgetni kezdjük, a hűtlenség már szivünkbe
+lopózott.
+
+Ne legyünk szigoruak szegény barátunk iránt. Az ember alkalmazkodó
+állat, s bele törődik minden nyomoruságba. De van egy gondolat, a melyet
+nem lehet megszokni, azt, hogy: soha többé.
+
+És mégis bele fog törődni a gondolatba, hogy a szerető csókja rá nézve
+már csak mitologia; le fog tenni róla, hogy valaha fészke lesz, ahol
+gyerekek lármáznak.
+
+Brr, még a gondolattól is megfázik az ember.
+
+És ugyan miért? Olyan öreg volna már, akit nem lehet többé szeretni?!
+Nem nyomorék, nem beteg, még csak nem is a régi éhenkórász. S ha
+gyámoltalanságától, siralmas multjának eltörölhetetlen bélyegétől nem is
+szabadulhat többé soha, ne léteznék a világon leány, aki megérezze, hogy
+rosszul szabott kabátja alatt férfi-sziv dobog?!
+
+De mért jár mindez a fejében? Mi ütött hozzá?
+
+Azért van igy elkeseredve, mert az a kis lány illetlenül kaczérkodott
+egy hozzá való jókedvü fiatal urral? De hát mit törődik azzal a kis
+lánynyal?!
+
+És rájött, hogy fájdalmasan esik megszokni a gondolatot, hogy azért a
+kis lányért egyszer csak érte jön valamelyik jókedvü fiatal ur, elviszi
+ebből a házból s ő nem fogja hallani többé azt a kedves hangot, azt a
+szép, okos beszédet.
+
+Már hajnalodott s Fodorné hallotta, hogy még folyvást le s fel jár a
+szobájában.
+
+*
+
+Göndöry Béla egy szép reggel arra ébredt, hogy vadúl dörömböznek az
+ajtaján. Ez a szép reggel tulajdonképpen délutáni két órát kiván
+jelenteni, a vad dörömbözés azonban szó szerint értendő.
+
+Ideges lények lázas szivdobogást kaptak volna ettől a hirtelen bősz
+lármától, de Göndöry Béla távolról sem szenvedett ilyes betegségben.
+
+– Nagyon szemtelen – szólt magában. – Nem lehet más, csak a szabó vagy a
+suszter.
+
+Azzal megfordult a másik oldalára s tovább aludt.
+
+De az ajtót tovább döngették, s a bősz lárma kiséretében egy ismeretlen
+hang szólalt meg:
+
+– Nagyságos ur! Nagyságos ur!
+
+– Nem hagy aludni a gazember – konstatálta Justinianus kitartó
+tanitványa s rágyujtott egy czigarettára. – Csak rajta, majd meglátjuk,
+melyikünk győzi tovább türelemmel.
+
+Elővette a tegnapi esti lapot s olvasni kezdett.
+
+– Levelet hoztam, nagyságos ur – erőködött odakünn az ostromló.
+
+– Tudom – gondolta odabenn a jogász.
+
+– Hordár, hordár van kinn! – esengett az erőszakos látogató. – Hordár a
+Nagymező-utczából.
+
+– Azt akárki mondhatja – jegyezte meg magában az ostromlott férfiu, aki
+jól ismerte a hitelezők minden furfangját.
+
+S nyugodtan eregette a füstöt czigarettájából.
+
+Végre a látogató feltalálta magát. Felhagyott a dörömbözéssel, s vagy
+két percz multán Göndöry Béla észre vette, hogy a küszöbről, az ajtó
+hasadékán, egy czédula erőködik be a szobájába.
+
+A czédula után pedig egy levél következett. Közönséges, polgári levél, s
+nem ama szalmaboritéku irományok egyike, melyekről a szakavatott szem
+messziről meglátja, hogy semmi jót se jelentenek.
+
+A levél félig kinn maradt; látszott, hogy nem akarják egészen
+elereszteni. A czédula azonban egész terjedelmében bejutott a szobába.
+
+Göndöry Béla, miután meggyőződött róla, hogy kivülről lehetetlen
+ellenőrizni az operáczióját, fölkelt, óvatosan oda lépkedett a
+czédulához s fölvette.
+
+A czédulán ez állott:
+
+Kérem szépen, nagyságos ur, én vagyok, a 117-es hordár. Ezt a levelet
+hoztam, de válasz kell rá. Tudom, hogy a nagyságos ur itthon van, kezét
+csókolom. A 117-es.
+
+– Az már más – szólt a jogász és kinyitotta az ajtót.
+
+S mialatt felbontotta a levelet, kioktatta a köz buzgó szolgáját.
+
+– Máskor, ha levelet hoz, ne azt kiáltsa, hogy: nagyságos ur, nagyságos
+ur, hanem kopogjon hármasával kétszer, köhögjön egyszer erősen, s ha nem
+lát semmiféle gyanus embert, kiáltson határozott hangon: »Le a
+szipolyokkal, le, le, le; fel az uzsorásokkal, fel, fel, fel.«
+
+– Igenis, kezét csókolom.
+
+A levél Czillától volt, s igy hangzott:
+
+Barátom!
+
+Nagy baj van, roppant baj. Mindennek vége. Ó jaj nekem! Beszélnem kell
+magával, ha kompromittálom is magamat. Legyen öt órakor az
+Erzsébet-téren, a Sas-utczai részen. Véletlenül találkozunk, szóba
+állunk, és csatlakozik.
+
+Legyen erős. Legyen mindenre elkészülve. Ó jaj nekem! De jaj magának is,
+szegény barátom!
+
+Oly borzasztó ez, mint egy szindarab.
+
+Üzenje meg, hogy ott lesz-e?
+
+Azért nyugalom. Maga legyen férfi.
+
+Pá, édes.
+
+_Czilla_.
+
+U. i. Ne kokettáljon a felsőbb leányokkal.
+
+Göndöry Béla tudta, hogy Czilla nagyon szeret fontoskodni, s egy cseppet
+sem volt megijedve. Felöltözött, elment ebédelni, s ugy evett, mint egy
+czápa.
+
+Ebéd után elment a kávéházba, s öt óráig biliárdozott. Öt órakor aztán
+megindult az Erzsébet-tér felé.
+
+Már messziről ráismert a Czilla vörös pántlikás matróz-kalapjára. A kis
+leány szinésznőktől ellesett, tüntető izgatottsággal járta körül a
+sétatérnek nevezett porfészket.
+
+– Maga el tud késni ilyen viszonyok között?! – kérdezte vésztjósló
+komolysággal, mikor meggyőződött róla, hogy senki se hallhatja a
+beszélgetésöket.
+
+Göndöry Béla, szükség esetén, ugy hazudott, mint egy tolvaj lakáj.
+
+– Éppen egy órája, hogy a József-téren várom. Végre, nem tudtam egyebet
+gondolni, mint hogy tévedés lehet a dologban, s itt vár, nem ahogy a
+levelében irta.
+
+Ebből egy kis vitatkozás kerekedett, s Göndöry Béla igen elcsodálkozott,
+midőn a tanuságul előszedett levélből kiderült, hogy az Erzsébet-téren
+kellett megjelennie.
+
+– Tessék, csakugyan én vagyok, aki tévedett!… De, istenem, olyan zavart
+is a fejem, mióta megkaptam a levelét!…
+
+– Ugy-e, micsoda szerencsétlenség?!
+
+– Az igazat megvallva, csak sejtem, hogy miről van szó. De minden
+rosszra el vagyok készülve.
+
+– És igaza van, szegény barátom – sóhajtott Czilla, aki boldog volt, ha
+a franczia szindarabok tónusában társaloghatott. – Hódy megkérte Ellát.
+
+– Ah!
+
+– S magának erre nincs egyéb mondanivalója, mint ez a rövid »ah«?!
+
+– Azt akartam mondani vele, hogy: csak ugy egyszerre?
+
+– Csak ugy egyszerre. Azaz, hogy még sem egészen egyszerre. Ella ma
+elárulta nekem, hogy, amugy félig-meddig, már vagy két héttel ezelőtt
+nyilatkozott előtte.
+
+– És Ella?… Mit felelt neki?
+
+– Semmit. Nagyon meg volt lepetve. Zavarban volt. Félt.
+
+– No lám, erről egy szót sem szólt nekem.
+
+– Ugy, ugy, haragudjék! Haragudjék még jobban! Nem képzeli, Béla, milyen
+férfias az, ha egy férfi haragszik… Törjön, zúzzon össze mindent, amit
+utjában talál, s szálljon szembe az egész világgal!
+
+– Kedvem volna hozzá – felelt Béla oly hangon, mely elárulta, hogy az
+elhatározó pillanatban mégis csak meg fogja gondolni magát, s a világnak
+nem lesz semmi baja. – De mit érnék el vele? Számithatok-e rá, hogy Ella
+mellettem marad? Szó sincs róla. Ez az ember soha se kérte volna meg, ha
+Ella nem biztatja.
+
+– Ó, ne rágalmazza Ellát! Ő semmiről se tehet. Nem tehet róla, hogy Hódy
+biztatásnak vette, ha barátságosan nézett a szemébe. Maga tudja, milyen
+szépen tud nézni ez a lány. Nem is tud máskép, csak szépen nézni.
+Mindenkire úgy néz. S ha Hódy ezt félre értette, úgy ez nem az Ella
+hibája.
+
+– Meg kellett volna mondania neki, világosan, határozottan, hogy nem
+szereti, hogy mást szeret.
+
+– Azt nem tehette. Maga nem ismeri a mamát. A mama rettenetes tud lenni,
+ha ellenkeznek vele.
+
+– S Hódy a mama választottja?
+
+– Az övé. Tegnap este kijelentette, hogy ennek a házasságnak meg kell
+történnie. Ó, az borzasztó jelenet volt. Ella sirt, én is sirtam, a papa
+is sirt. A mama pedig olyan dühös volt, de olyan dühös!…
+
+Göndöry Béla lehorgasztotta a fejét, pár pillanatig hallgatott, s
+ezalatt botjával egy kavicsot kapart ki a földből. Mikor ez megvolt,
+idején valónak találta előterjeszteni, miként itéli meg a helyzetet, ő,
+az első érdekelt.
+
+– Hát biz ez igen nagy szerencsétlenség – szólt nyomatékosan.
+
+Bár a csüggeteg lemondás e megnyilatkozása végtelenül szomoruan
+hangzott, a beszélő arczán észre lehetett venni, hogy, ami őt illeti, ő
+nem találja a helyzetet teljesen vigasztalannak. A komolyság különben
+nagyon rosszul állott a szegény Göndöry Bélának; határozottan veszitett
+vele, ha nem lehetett kuruttyolnia.
+
+Czilla megbotránkozott.
+
+– És maga ebben a perczben nem tud okosabbat tenni, mint sápitozni?!
+Fuj, szégyelje magát. Ilyen a férfi mind, különösen a czivil. A katona
+mégis más; egy huszár nem tesz ilyet. Tessék, itt van egy ur, aki abban
+a szerencsében részesül, hogy szeretik. Szeretik ugy, ahogy csak
+regényekben és szindarabokban szokás szeretni: butául, életre-halálra.
+Azt hittük volna róla, hogy ő a rhodusi koloszszus. És ennek az urnak,
+mikor a helyzet komolyra fordul, nincs egyéb mondani valója, mint hogy:
+»Baj, baj.« De nem ugy van az, kérem. Küzdeni kell, édes barátom, az
+élet küzdelem.
+
+Göndöry Béla ez idő szerint csak karambolban óhajtott küzdeni.
+Bosszantotta a Czilla fontoskodása, s jobban szeretett volna a
+kávéházban lenni.
+
+– De hát mit csináljunk?
+
+– Tőlem kérdi?
+
+– Lássa, Czilla, én nem versenyezhetek ezzel az emberrel. Ő a legjobb
+kondiczióban van, s én még nem vagyok _fit_. Előre tudtam, hogy
+canterben fog megverni. Most kitudódik, hogy ő számtalan hoszszal első,
+én pedig letörtem. Ez szomoru, kétségbeejtő, de igy van. Maga azt
+mondja, hogy küzdjem tovább. Én még abban se vagyok bizonyos, hogy ez
+egyátalán lehetséges-e? Az az érzésem, hogy ő mindig le fog engem
+galoppozni. Hiába, nem vagyok _tip-top_-kondiczióban.
+
+– Bánatot jelent? – kérdezte Czilla, aki értette ezt a
+lóverseny-nyelvet.
+
+– Nem, hanem azt kérdem, hogy: mit csináljak?
+
+– Tanácsot kér tőlem?
+
+– Igen.
+
+– Jó. Rendelkezésére bocsátom életismeretemet, s tapasztalásaim kincses
+házát. Én nem látok olyan sötéten, mint maga, s nem csak egyféle
+megoldást tudok elképzelni. Tessék közülök választani. Itt van mindjárt
+az első. A legjobb, de egyuttal a legnehezebb. A szökés.
+
+– Az nem lehet – szólt Göndöry Béla nála szokatlan határozottsággal.
+
+Arra gondolt, hogy legfeljebb Promontorra tudná hölgyét megszöktetni, s
+oda is csak hajón.
+
+– Miért nem?
+
+– Maga gyerek, Czilla, magának ezt még nem magyarázhatom meg.
+
+Pedig Czilla is megértette volna, hogy huszonhét krajczárral nem mehet
+az ember Gretna-Green-be, a házasságkötő kovácshoz, de Czillát mindig
+lefegyverezte, ha arra appelláltak, hogy neki bizonyos dolgokról még nem
+szabad tudnia. Nem szerette elárulni, hogy oly tisztán látja az apró
+emberi nyomoruságokat, mint maga a biboros konczilium.
+
+– Kár – felelt kissé elmélázva, abban a szent meggyőződésben, hogy
+Göndöry Bélát illendőségi tekintetek bántják, – higyje el, a regényes
+megoldások a legjobbak. De van egyéb megoldás is. Ha akarja, mindjárt
+mondok egy másodikat.
+
+– _Zehn auf_, hogy ez is regényes lesz.
+
+– Nem, ez drámai. Egy szellemes nő, mint a szindarabokban szokás,
+beleavatkozik a dologba, egy kicsit intrikál, s a szerelem
+győzedelmeskedik.
+
+– Nagyon le vagyok kötelezve a szellemes nőnek, de attól tartok, ez
+kissé hosszadalmas volna. A terv teli veszedelemmel, s a siker kétséges.
+Mondjunk le a drámáról.
+
+– Van egy polgári megoldás is.
+
+– Megvallom, hogy ez előre jobban csábit, mint a másik kettő.
+
+– A polgári megoldás ez. Maga titokban találkozik Ellával, és azt mondja
+neki: »Ella, én egy igen-igen szegény ficzkó vagyok, aki minden
+szigorlattal egyre távolabb van az ügyvédi vizsgálattól, de nagyon
+szeretem magát, s magáért talán még ezt a vizsgálatot is le fogom tenni.
+Megvár?« Bizonyos vagyok benne, hogy Ella azt fogja felelni: »Megvárom«.
+S akkor nincs mód rá, hogy férjhez adják máshoz. Ella hallgatag és
+kényelmes természetü, de ha egyszer a fejébe vesz valamit, bajos
+kapaczitálni.
+
+– Lássa, Czilla – szólt a jogász, egy kicsit elgondolkozva – ez már jó
+tanács. És én e szerint fogok cselekedni. Ha igazán szeret, nem lehet
+kényszeriteni, hogy máshoz menjen férjhez.
+
+Majd, mintha egyszerre csak elfogta volna a kételkedés, kissé akadozva
+folytatta:
+
+– Ámbár az az átkozott vizsgálat olyan messze van!… Addig annyi uj
+akadályra lelhetünk!… S egy leány olyan gyönge!… Ki tudja, nem volna-e
+jobb felhagyni minden küzdelemmel?!
+
+Az igazat megvallva, Göndöry Béla már alaposan megbánta, hogy ennyire
+bele bonyolódott ebbe a szerelmi dologba. Az ember lányokkal szemben nem
+lehet eléggé óvatos; ki hitte volna, hogy egy kis kötődés, néhány pohár
+pezsgő és egy-két ügyetlen szó idáig elrontsa a dolgot?! Szeretett volna
+kieviczkélni a hinárból, de tisztességgel akart szabadulni.
+
+Egy kicsit habozott is. Szegény kis lány! Oly édes hangocskája volt, s
+oly szépen tudott nézni! Hiuságának hizelgett ez a föltétlen meghódolás,
+bántotta, hogy nem éppen szép szinben kell föltünnie előtte, s nagyon
+boszankodott magára az egész dologért.
+
+– Maga bánatot jelent?! – kérdezte Czilla, aki kezdett gyanakodni.
+
+– Isten mentsen! – felelt a jogász, s akkor ugy gondolta.
+
+– Tehát abban maradunk…
+
+– Abban maradunk, hogy vasárnap délután felmegyek magukhoz s betüről
+betüre elmondom neki a maga szavait. Remélem, hogy a maga szavával fog
+felelni.
+
+– Bizonyos lehet benne. Ella ugyan, meg kell vallanom, semmit sem tud
+erről az én kirándulásomról, de ez nem változtat a dolgon. Most már
+tudni fog róla. Tehát: várjuk. A viszontlátásra.
+
+– A viszontlátásra, Czilla.
+
+Kezet fogtak, s a kis lány megindult hazafelé. A jogász egy pár
+pillanatig ott maradt, ahol elbúcsúztak, s utána nézett a regényes kis
+hölgynek.
+
+Még jó darabig látta a jól ismert matrózkalapkát, s a rajta viritó
+szegényes pántlikát. Arra gondolt, hogy nincs rettenetesebb dolog, mint
+ilyen kalapokban járni egy életen keresztül.
+
+Aztán, mikor a kis lány végkép eltünt a szeme elől, boszusan fordult az
+ellenkező irányba, s azt mondta magában:
+
+– Nem.
+
+Göndöry Béla azt tartotta, hogy a világ kétféle emberekből áll. Az
+okosakból, akik fiakkeren járnak, szép ruhákat hordanak, jól élnek,
+rendelkeznek egy csomó más fajta emberrel, azt teszik, amit akarnak, s
+jól táplált, divatos ruhában járó gyermekekkel jelennek meg a szinházban
+s a fürdőhelyeken.
+
+Meg az oktalanokból, akiknek az élete keserves robot és a házi perpatvar
+örökletessége között oszlik meg. Akik csak azért boldogok, mert
+megaláztatnak, akik rossz levegőn, szük lakásokban senyvednek, s
+csenevész, gyerekbetegségektől megtizedelt, szegényes ruhácskákban
+kóválygó árvákat hagynak hátra, hogy a szegény emberek fajtája soha ki
+ne vesszen a világból.
+
+Amazok: akik pénzes lányokkal házasodnak össze.
+
+Emezek: akik szegény lányokat vesznek el.
+
+És még egyszer mondta magában:
+
+– Nem.
+
+Vasárnap Ella hiába várta udvarlóját. Várta hétfőn, kedden, szerdán,
+szombaton. Göndöry Béla nem jött.
+
+
+
+
+VII.  SZEPTEMBER.
+
+Erre mi felénk szeptemberben a nappal gyönyörü. A napnak már nincs tüze,
+csak édes melege, a levegő langyos és nyugodt, s a szellő hizelgésekkel
+teli, mint a fiatalságtól bűcsúzó nők szerelme. Benn a városban, a nagy
+házak között, ahol nem látni a lombok hervadását, azzal áltathatod
+magad, hogy: ez még a tavasz, vagy legalább: egy második tavasz, mely
+talán enyhébb még az elsőnél is, és hüségesebb, jobban megbizható.
+Ámbátor a napfény bágyadtabb, mint volt akkor, a levegő nem oly
+átlátszó, s a délutáni napfényen sütkérező figurák finom, ónos
+fehérségén már ott a morbidezza… Mindegy. Oly szép még szeptemberben,
+szebb, mint valaha! S bolyongva paloták között, melyek még a nyári
+meleget sugározzák vissza magukból, azt hiheted, hogy a tél csak egy
+csunya lidérczmese.
+
+De ne bizzál ebben a második tavaszban! Vigyázz, csak ugy könnyedén ne
+merészkedjél ki a messzi szabadba, ha már leszállt az est. Szeptemberben
+a nappal még szép, de az este már hűvös. S nem sejted mikor, nem tudod
+honnan, egyszerre csak hideg szél támad, mely végig sivit a mezőn. Jaj
+neked, ha ez a szél oda kint talál, amint védtelenül barangolsz a
+szeptemberi éjben; dideregve, csontig áthülten érsz haza, s lesheted,
+amig kihevered a csalódásodat…
+
+Esti nyolcz óra lehetett. Czilla a zongoránál ült, s elkeseredetten
+kalapálta a kedves nótáját:
+
+  Akit imádok: egy tüzér,
+  Csak egy tüzér, akit imádok…
+
+A vőlegény és a menyasszony benn sugdolóztak a másik szobában, a nyitott
+ablaknál.
+
+Csak a nagy szoba függő-lámpája világitott be hozzájok, meg kivülről a
+csillagok. Abban a félhomályban és félmagánosságban voltak, a melyet a
+mindeneket átölelő keritő-szellem talált ki a jegyesek számára.
+
+Azért bátran szólhatunk erről az édes-kettesről… Istenem, még oly
+kevéssé voltak jegyesek!
+
+Ella, kihajolva a nyitott ablakon, a séta-úton nyüzsgő, sötét alakokat
+nézte, melyek közt a kocsik lámpái mint fény-bogarak suhantak keresztül.
+A ligetből még egyre tartott a nép-vándorlás be, a város felé. A fogatok
+egymásra dübörögtek, a tömeg kétoldalt széles sorokban hömpölygött
+előre, de az utczai lámpások ezrei már kezdtek álmosan pislogni.
+
+Balázst nem érdekelte az utczai élet. Csak azt a formás, szép kis fejet
+nézte, s arra gondolt: vajon micsoda tündérek fésülik éjjelenkint ezt a
+puha, gyönyörű hajat, mely természettől olyan, mint az áttört selyem?!
+
+– Mindig igy leszünk? – suttogta a formás kis fejhez. – Ilyen közel
+egymáshoz, mint most?… Mondja, hogy mindig.
+
+– Mindig – felelt a lány.
+
+– És nem fog mellőlem más világokba vágyódni? Nem fog vágyódni semmi,
+senki után?
+
+– Nem fogok vágyódni semmi, senki után – szólt engedelmesen a lány.
+
+Aztán tovább nézte az opera felé repülő kocsik nagy üvegtábláin
+átfehérlő toilette-eket.
+
+Odaát Czilla még egyre a _Lili_ románczát nyaggatta:
+
+  Ha kinevetnek is ezér’:
+  Akit imádok, egy tüzér.
+
+– Ó, mondja még egyszer, hogy nem lesz szerencsétlen velem! Olyan jól
+esik, ha szépen szól hozzám! Lássa, nem is álmodtam, hogy egyszer ily
+végtelenül boldog leszek!
+
+A lány egy pillanatig hallgatott. Hirtelen azt akarta mondani: »Én nem
+lehetek szerencsétlen soha.« De aztán mást gondolt. És azt felelte,
+hogy:
+
+– Szeretem magát.
+
+De nem merte a keresztnevén szólitani. Érezte hogy ez hamisan hangzanék.
+
+– Ha tudná, milyen boldoggá tesz! Lássa, én már oly régen szeretem
+magát! Már akkor is szerettem, a mikor még nem tudtam, hogy ez szerelem…
+Ugy féltettem előre!… Szerettem volna, ha soha senki se látja rajtam
+kivül. Aztán, aztán álmodni se mertem. Hisz maga még csak egy piczi
+jószág volt akkor, a mikor megismerkedtünk… És remegtem a gondolatra,
+hogy egyszer csak nem fogom hallani a hangját, a nevetését, ezt az édes
+beszédét, mert elviszik innen, idegen világba, a honnan én ki leszek
+zárva egészen, egészen, ahol egy »Jó napot« nem sok, még annyit se
+mondhatok magának… Pedig, megvallom, olyan önző vagyok, hogy ugy tennék
+magával, mint a mesék gonosz óriásai: még akkor is sárkányokkal
+őriztetném, ha nem szeretne egy cseppet se, csak hogy: láthassam,
+láthassam mindig!… Nem felel?
+
+– Mit mondjak?
+
+– Mindig csak egyet. Hogy szeret egy kicsit, ha nagyon kicsit is, de
+szeret.
+
+– Mondani kell azt? Istenem, maga tudja, hogy én nem értek a szavakhoz.
+Mit mondjak, amit még nem tud? Csak azt mondhatom: soha se fogja
+megbánni, hogy engem választott.
+
+Nem merte megcsókolni a haját, csak a kezét szoritotta meg. S annyi
+hálával nézett a szemébe, hogy a leányt szinte meghatotta. Aztán megint
+hallgattak.
+
+Ekközben letelt az idő, melyet a Fodorné anyai bölcsesége e törvényes
+szerelem első, tiszta örömeire hallgatag engedélyezett, s Fodort, akinek
+egy darabig kinn kellett maradnia a konyhában, beeresztették a nagy
+szobába.
+
+Fodor teli volt panaszszal.
+
+– Igazán borzasztó – magyarázta Balázsnak – milyen balkezü ember vagyok!
+Hát azt hiszi, meg tudtam szerezni azt a rongyos hatszázezer forintot?!
+Dehogy! Hatszázezer forint! Micsoda semmiség, mikor egy milliárdokat és
+milliárdokat jelentő találmányról van szó! S mondhatom, hogy ehhez a
+golyószóróhoz képest a Hiram S. Maxim-féle szerszám valóságos
+gyerekjáték, afféle »Hammer und Glocke«. Tizezer lövés egy percz alatt!
+Másfél nap alatt véget vetek minden háborunak a világon, s ha akarom,
+Polinéziát szétfuvom, mint egy szappan-buborékot. Tudja-e, uram, mit
+jelent az én találmányom? A világbékét, a szocziális kérdés megoldását,
+az egész emberiség boldogságát! Ez az utolsó szó a repülő gép előtt,
+vagyis, helyesebben szólva, mi szükség most már a repülő gépre?! De a
+katonák oly nehézkesek, mintha mind csupa apró trójai falovakon
+ülnének!… És a bankok! Megannyi krajzler! Magában az angol bankban sincs
+több vállalkozó szellem, mint a sarki füszerkereskedőben. De hát,
+kérdem, mire akkor a bankok, ha ugy tesznek, mint a _Fa-kutyá_hoz
+czimzett füszeres bolt, s nem dolgoznak másban, csak malagában és
+indigóban, mintha Marco Polo óta egy jottát se változott volna a világ?!
+Ha nekem egy kis kapitálisom van, ma a nagyhatalmak kormányai az utczán
+verekednek, hogy melyikök vásárolhassa meg előbb a találmányomat. Mig
+igy! Egész nap dolgozom, futok, fáradok, verejtékezek hiába, s nem tudom
+megkeresni családomnak a betevő falatot! A kapitális! Ez minden. Hány
+zseni pusztul el addig, mig egy érvényesül! S mivel érvényesül? A
+kapitálissal. De az elpusztuló zsenik a legtöbbször könnyelmüek vagy
+dologtalanok. Mig én! Higyje el, uram, én nem fejjel, hanem ballábbal
+jöttem a világra.
+
+Czilla, ezalatt, titokban, félre hivta Ellát a sarokba, s fojtott, tompa
+hangon, mint a szinpadon szokás, igy suttogott hozzá:
+
+– Egész nap nem tudok veled beszélni.
+
+– Mit tehetek róla? Mi baj?
+
+– Mondtam, hogy ez valóságos dráma. Találkoztam Bélával.
+
+– És még szóba álltál vele?
+
+– El akartam menni mellette, mintha nem is látnám. Hanem megszólitott.
+
+– Mit mondott? Bizonyosan mentegetőzött. És te elkezdtél feleselni vele!
+
+– Ó nem. Mondom, hogy ez valóságos dráma. Tudod, miért nem jött el?
+
+– Ne is beszéljünk erről. Nem hiszek neki.
+
+– Figyelj rám. Meghalt a nagymamája. Tudod, az, aki már oly sokszor volt
+beteg. El kellett utaznia a temetésére, hirtelen, váratlanul.
+
+– Irhatott volna.
+
+– Félt, hogy kompromittál.
+
+– Nem. Hazugság az egész.
+
+– Nincs igazad. Ha ugy volna, amint gondolod, soha hirét se halljuk
+többet. Nem igaz? És visszajött.
+
+– El akar jönni?
+
+– Igen. Pontban kilenczkor elsétál itt az ablak előtt. Ha felhuzod az
+egyik függönyt, ez azt jelenti, hogy megbocsátasz, s holnap itt lesz,
+mintha semmi se történt volna.
+
+Nem felelt, s ugy tett, mintha nem is nagyon érdekelné a dolog. Elővette
+a horgolását, leült az apja mellé, s koronkint olyan komolyan nézett a
+beszélőre, mintha szentül hinne mindezekben a fantazmagóriákban.
+
+De Czilla észrevette, hogy néha lopva az órára pillant, s mikor a kitünő
+Fodor-féle kronometerek, némi apró vélemény-különbségeket leszámitva,
+abban egyeztek meg, hogy kilencz felé járhat az idő, átsétált a másik
+szobába, s lassan, tüntető nyugalmassággal, felhuzta az ablak függönyét.
+
+Az utcza már kezdett néptelenedni. A kocsirobogás jókora szüneteket
+tartott, s a sötét alakok ritkább sorban és gyorsabb tempóban suhantak
+el a gázlámpák mellett. Nem kellett hozzá több egy pillantásnál, hogy a
+szemközt lévő palota kapujában észre vegyen egy égő szivart, s az égő
+szivar mögött egy mozdulatlan alakot.
+
+Sötétben minden macska szürke, s minden imádó egyforma. Hanem azért Ella
+mindjárt felismerte lovagját: botjáról és kalapjáról, mint Ofélia.
+
+Tehát csakugyan eljött.
+
+A fehér arcz halvány rózsaszinre vált; piczi kagyló-házakban látni ezt a
+gyönyörü szint. A Seherezáde szempár lecsukódott a boldogságtól… ha
+amaz, ott lent, e pillanatban látja: igazán szerette volna, legalább
+addig, a mig egy hosszu csók tart.
+
+– Tudtam, hogy eljön – suttogta magában – tudtam, hogy el kell jönnie.
+
+Az igazat megvallva, ez csak amolyan utólagos proféczia volt. Ha Fodor
+Ella kisasszonyt nem is, önt, türelmes olvasó, bizonyára meglepte a
+Göndöry ur váratlan megtérése. Ki kell jelentenem, hogy senkit se lepett
+meg annyira, mint engemet, aki, végre is, a legjobban ismerem a fent
+tisztelt Göndöry urat.
+
+De hát a legelszántabb nagyravágyóknak is vannak gyönge pillanataik. E
+gyönge pillanatok között nem utolsó helyet foglalt el az a szekundum,
+melyben Göndöry Béla, a mellette elhaladni készülő, szegényes ruháju kis
+Czilla láttára, nem tudta megállani, hogy ne mondjon neki egy pár jó
+szót, a tisztesség kedvéért.
+
+– Mégis brutális dolog volna csak igy egyszerre szakitani – mentegette
+magában a pillanatnyi gyöngeséget – mert végre, mit koczkáztatok?! A
+veszedelem oly messzi… a meddig nagyobb baj lehet, százszor is bánatot
+jelenthetek, s vissza húzódhatom szép lassan, szinte észrevétlenül,
+megsiratva kissé, de átkok, tragédia nélkül. Eh, mért ne lennénk
+előkelőek, mikor ez úgy se kerül semmibe?!
+
+Az efféle nemes felbuzdulásokat a következetlen nagyravágyók rendesen
+egy egész élet nyomoruságával szokták megfizetni.
+
+De ne féltsük Göndöry Bélát. Kieviczkélt ő már jóval nagyobb bajokból, s
+ha róla is azt végezték el, hogy tragikus véget érjen, mint Phoebus de
+Châteaupert, aki, szegény, tudvalevőleg megházasodott, legyünk
+nyugodtak, a mi barátunk arany koporsóban fog pihenni.
+
+Bármennyire késtek is a kutyabőrön szárnyaló angyalkák: Göndöry Béla
+köz- és váltó-ügyvédnek született.
+
+… Másnap, mikor Czilla hathatós mesterkedéseinek sikerült kivinnie, hogy
+Ella és a Fodor-ház rég nem látott vendége, egy pillanatra egyedül
+maradtak, Seherezáde oda engedte a kezét szerelmesének, s azzal a
+mosolylyal, amelytől minden pillanatban azt várja az ember, hogy
+egyszerre csak könnyekké olvad fel, ezt a szót ismételgette makacsul,
+ahogy elkényeztetett gyermekek szoktak erősködni:
+
+– Késő, késő.
+
+S nagynehezen, sok édes könyörgésre, kivallotta, hogy:
+
+– Soha se tudnám megmondani annak a szegény embernek, hogy megcsaltam,
+hogy hazudtam neki.
+
+S ugyanezt mondta este Czillának, aki, mikor a látogató elment, titkos
+tanácskozásra szólitotta vissza a nagy szobába.
+
+– Késő, késő.
+
+– S az urfi – kérdezte Czilla izgatottan – mit mondott erre a
+bolondságra az urfi?
+
+– Azt mondta, hogy várjunk.
+
+Göndöry Béla arra az álláspontra helyezkedett, hogy semmit se szabad
+elsietni, s hogy minden bajnak legjobb orvosa: maga az idő. Bizonyára
+egész őszinte volt, mikor e kipróbált orvosszertől várta a segitséget.
+
+Czilla nem szólt semmit, de nagy dolgokat forgatott a fejében. S hogy
+bátoritsa magát, egymás után többször elismételte ezt a rövid monológot:
+
+– Most én következem.
+
+Volt már szerencsém emliteni, hogy Czilla igen kedvelte a szindarabokat,
+s hogy különös tisztelettel viseltetett a franczia drámák ama szellemes
+asszonykái iránt, akik egy-egy kétségbeesett szituáczióban magukra
+vállalják a cselekvés intézését, s elméjök felsőbbségének, asszonyi
+furfangjoknak erejénél fogva szerencsés megoldáshoz juttatják a
+szimpatikus szerelmesek dolgát. Ezek a nagy mintaképek lebegtek előtte
+egész éjszaka.
+
+S rövidesen megvolt az elhatározása. Számot vetett minden eshetőséggel,
+s tisztán látta a veszedelmet.
+
+– Ha a dolog kitudódik, a mama egyszerüen megfojt.
+
+De, istenem, még meghalni is édes, ha az ember két szerető szivért
+szenved vértanú-halált!
+
+Az ember néha egy egész életet eltölt anélkül, hogy belátná, s Czillának
+már kora ifjuságában meg kellett szereznie a tapasztalatot, hogy a
+franczia drámák szellemes asszonykáinak nagyon, de nagyon nincsen
+igazuk.
+
+Mert nem jó bele avatkozni a mások dolgába, akkor se, mikor az a más
+maga az édes testvérünk. Ha a magunk dolgában se cselekedhetünk semmit,
+anélkül, hogy utóbb szemrehányásokat ne tegyünk magunknak miatta: abból,
+amit a mások számlájára teszünk, nem is igen származik egyéb, csak az a
+sok szemrehányás, a melylyel aztán elhalmozzuk magunkat.
+
+Czilla igen szépen el tudta képzelni, milyen hangon kell szólnia annak a
+Nemtőnek, akinek a meghatalmazó levelét a Gyöngédség, a Barátság és a
+Testvéri Szeretet láttamozták, s egészben véve meg volt elégedve a »nagy
+jelenet«-ével, de öröme nem tartott sokáig. A hatás nagyobb volt, mint
+remélte, s e váratlan siker kissé megdöbbentette. Balázs, ahogy Czilla
+előre látta a döntő szczénát, nem kiáltozott a fájdalomtól, nem ágált,
+nem ugrott fel a helyéről, s nem tombolt, mint a _Vercingetorix_
+Pompejá-ja egy teljesen hasonló drámai helyzetben, tovább is csöndesen
+beszélgetett vele, sőt folyvást mosolygott, mint minden félszeg ember,
+aki leplezni akarja, hogy a szive csordultig van; de a változás, mely
+ezen a mosolygó arczon egy pár percz alatt végbement, még a Czilla
+zsenge lélek- és arczismerete előtt is valami olyan formát jelentett,
+mint a mit közönségesen az ugynevezett facies hyppocraticából szokás
+következtetni.
+
+Ez az arcz, a melyet mindig egyformának látott, a mióta csak emlékezett,
+megöregedett itt, a szeme láttára. A szeme és a szája körül egyszerre
+csak ránczok bujtak elő, s a tekintete fénytelen és megtört volt, mint
+egy megvert, vén kutyáé.
+
+Czilla még soha se látott ilyet, s megijedt attól, a mit cselekedett.
+Szerette volna visszakaparni, a mit mondott s egyszerre nagyon rajta
+volt, hogy ráczáfoljon a tulajdon szavaira.
+
+Balázs észrevette ezt az igyekezetet, s iparkodott a kis lányt
+megnyugtatni.
+
+– Ne féljen, Czilla, úgy intézzük a dolgot, hogy a mama semmit se fog
+megtudni. Azt fogja hinni, hogy csak úgy, magától bomlott szét a dolog.
+Én már törődött, beteges ember vagyok, s magának igaza van, jobb lesz
+igy. Igen, még talán nekem is jobb, hogy ugy kellett történnie…
+
+Hanem azért Czilla zavartan, s szivében nagy önváddal bucsuzott el tőle.
+Lehorgasztott fejjel ment ki a szobából, s egy pillanatig arra gondolt,
+hogy ha anyja rajta érné a perfidián, talán nem terhelné annyira a
+felelősség azért, a mit, hiába, meg kellett tennie. Mért is, hogy nem
+szóltak inkább a mamának?!…
+
+Odaát, a nagy szobában, egyedül találta magát, s ugy tett, mint _Stuart
+Mária_ utolsó felvonásában Leicester Lord, a ki tudvalevőleg nagy
+felindulások közepette hallgatja a magánosságban, hogyan ácsolják a
+közelben Máriának a vérpadot. Fülelni kezdett, s minden nesz, mely a
+másik szobából áthallatszott, halálos rémületekbe ejtette.
+
+Sokáig hallgatózott. Egy darabig ugy tetszett neki, mintha az a másik
+ember, odaát, leülne az iróasztalához, s mintha a toll perczegését is
+hallhatná. Aztán lépések hangja hatott át hozzá, majd minden
+elcsöndesedett. Czilla a falhoz szoritotta fülét. Talán megint ir… A kis
+lány szive nekivadultan kalapált. Szeretett volna átrohanni, de nem
+mert. Végre hallotta, hogy elmegy. Elmegy s kivülről bezárja az ajtaját.
+
+Czilla megkönnyebbülten lélekzett fel, szivére támasztotta mind a két
+kezét, s boldogan mosolygott. Elmegy, bezárja az ajtaját, mint rendesen.
+Tehát nyugodt, s nem ugy távozik el, mint aki nem akar visszatérni. Nem,
+nem gondol arra, hogy agyonlőjje magát. Ugy megy el, mint a ki nem
+készül semmi skandalumra.
+
+Aztán az ablakból leste, merre, hová indulhat. S ahogy megpillantotta
+azt a jól ismert régi divatu kalapot, mely még a kereskedő boltjában
+fakult meg, épp ugy megesett a szive a poétán, mint ahogy egy pár nappal
+előbb, más valakinek a szegényessége meginditott kissé egy pompás kabát
+alatt szundikáló szivet.
+
+Istenem, mért is hord ilyen kalapokat?! Hogy ilyenekhez szokott hozzá a
+szükölködés és a nyomoruság éveiben?. Ok az?
+
+Ki tehet róla, hogy nem fiatalabb, nem vidámabb, nem ügyesebb mozgásu?!
+Ki tehet róla, hogy csak derék, tiszteletre méltó, ki tehet róla, hogy
+nem hóditó, nem elragadó?!
+
+S eszébe jutott a Göndöry Béla ragyogó czilindere, az érkező szezonnak
+ez az első pompás virága, mely a legeslegelső angol kalap-ültetvényes
+nagyhirü üvegházából került ki. Eszébe jutott a Göndöry lefegyverző
+mosolya, ellenállhatatlan jókedve, szikrázó pillantásai, s kedves
+kuruttyolása.
+
+– Lehet-e, hogy ne őt imádjuk?!
+
+Tagadhatatlan, hogy Göndöry Béla tartozik a czilinderével, az ingével, a
+mult évi ebédjeivel, tartozik mindennel s mindenkinek a világon;
+tagadhatatlan, hogy ifju életében máris annyi adósságot szórt szét
+szerte a világba, hogy háromezerhétszázötven év kellene hozzá havi
+részletekben fizetni vissza a tartozásait… Mindez igaz.
+
+De, istenem, olyan fiatal!
+
+– Hiába, mi nők már ilyenek vagyunk! – sóhajtott Czilla, s meggyőzvén
+magát, hogy semmi oka a nyugtalanságra, ujra elővette a regényét.
+
+Czilla sokat szokott egy lélekzetre elolvasni, s most is elintézett a
+Sarah grófné ideg-izgató történetéből vagy egy fél-tuczat megrázóan
+drámai jelenetet, midőn egyszerre eszébe jutott, hogy Hódy, aki ilyenkor
+már pontosan itthon szokott lenni, ez egyszer nem jött haza. Ujra
+elfogta a nyugtalanság, de most már nem adhatta át magát a tépelődésnek,
+mert az anyja szavát hallotta.
+
+– Czilla!
+
+Czilla úgy megrémült, hogy torkán akadt az »igen«, s azt hitte, hogy egy
+lépést se bir menni… De a kiváncsiság néha csudákat tesz.
+
+Fodornénak az arcza borzasztó volt a maga nyugodtságában. Fodorné csak
+addig volt jókedvü, a mig dühöngött; a nyugalom nála nagyon rosszat
+jelentett.
+
+– Ki kell irni a szobát! – szólt oda a kis lányhoz.
+
+Czilla nem értette.
+
+– Süket vagy? Azt mondom, hogy ki kell irni a szobát, és a czédulát le
+kell vinni a házmesterhez.
+
+– Miféle szobát? – dadogott Czilla az ijedtségtől elhaló hangon,
+önvádtól gyötörten.
+
+– Annak a gazembernek a szobáját! – fakadt ki Fodorné, s meglátszott
+rajta, mennyire jól esik neki, hogy kifúhatja magát.
+
+– Ah!
+
+Bizony nagy kő esett le a szivéről.
+
+De eltartott egy pár óráig, mig megtudhatta, hogy »az az ur« levelet
+irt, melyben gyógyithatatlan s eddig nem ismert betegséget adván okul,
+lemond a tervezett, nagyon megtisztelő összeköttetésről, s hogy
+jelenléte ne okozzon még több kellemetlenséget, kijelenti, hogy a
+lakásból kiköltözik, egyelőre pedig elutazik külföldre.
+
+Ugyanebben az órában Ella az egyik szomszédasszonynál volt, a ki nagy
+titokban egy levelet adott át neki. A levél ekképen szólt:
+
+Édes, drága kis Ella!
+
+Megtudtam, hogy mást szeret, s nem akarom, hogy miattam boldogtalan
+legyen. Tudom, mit tesz az: boldogtalannak lenni szerelemből.
+
+Elhallgattatom tehát az önzésemet, mely azt mondja, hogy magával együtt
+élni édes, nagyon édes volna még akkor is, ha szerelmet érezni nem is
+lehet irántam.
+
+Legyen boldog azzal, a kit szeret.
+
+Egyszer azt mondta nekem, hogy mindig jó lesz hozzám, és sohase fogom
+megbánni, hogy magát választottam.
+
+És én tudom, hogy arról mondok le, aki mindenképpen a legjobb feleség
+lesz a világon.
+
+Mégis lemondok. Sőt lemondok arról is, hogy valaha láthassam. Nem tudom
+látni, amint másra gondol, nem akarom látni, amint elviszik hazulról.
+
+Kiszakitom magamat abból a környezetből, mely család helyett családom
+volt, s elhagyom a helyet, amely nekem mindig az otthont jelentette.
+
+De oly gyönge vagyok, hogy nem tudom ezt megtenni egy utolsó isten
+hozzád nélkül.
+
+… Igaza volt: soha se bánom meg, hogy magát választottam.
+
+A mikor ezeket a szavakat mondta, nagyon, nagyon boldog voltam.
+
+Ez volt egész életemnek egyetlen boldogsága.
+
+Isten áldja meg érte.
+
+_Hódy Balázs._
+
+Ez a története annak a szerelemnek, a melyről egy szóval se emlékeznek
+meg a Hódy Balázs költeményei, se a rondeauk se a madrigálok, se a
+balladák se a vegyesek.
+
+
+*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77497 ***
diff --git a/77497-h/77497-h.htm b/77497-h/77497-h.htm
new file mode 100644
index 0000000..31f29a6
--- /dev/null
+++ b/77497-h/77497-h.htm
@@ -0,0 +1,4197 @@
+<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN"
+    "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd">
+<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu">
+<head>
+<meta name="generator" content=
+"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" />
+<meta http-equiv="Content-Type" content=
+"text/html; charset=utf-8" />
+<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" />
+<title>Szeptember by Zoltán Ambrus | Project Gutenberg</title>
+
+<style type="text/css">
+/*<![CDATA[*/
+body {
+ margin-left: 10%;
+ margin-right: 10%;
+}
+
+h1,h2 {
+ text-align: center;
+ clear: both;
+ line-height: 200%;
+}
+
+h2 {
+ margin-top: 2em;
+}
+
+h2 span.smaller {
+ font-size: 80%;
+}
+
+p {
+ margin-top: 0.75em;
+ margin-bottom: 0.75em;
+}
+
+body > p {
+ text-align: justify;
+ text-indent: 1.5em;
+}
+
+p.i0 {
+ text-indent: 0;
+}
+
+p.i2 {
+ text-indent: 3em;
+}
+
+hr {
+ width: 33%;
+ margin-top: 2em;
+ margin-bottom: 2em;
+ margin-left: auto;
+ margin-right: auto;
+ clear: both;
+}
+
+hr.chap {width: 65%}
+
+.pagenum {
+/*  visibility: hidden; */
+/*  display: none; */
+ position: absolute;
+ right: 2%;
+ color: gray;
+ font-size: smaller;
+ text-align: right;
+ text-indent:0;
+}
+
+.blockquot {
+ margin-left: 10%;
+ margin-right: 0%;
+ text-align: justify;
+ font-size: 0.9em;
+ text-indent: 1.5em;
+}
+
+.center {
+ text-align: center;
+ text-indent: 0;
+}
+
+.right {
+ text-align: right;
+ margin-right: 1.5em;
+}
+
+.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;}
+
+.caption {font-weight: bold;}
+
+.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;}
+
+.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;}
+
+.poem {
+/* margin-left: 1.5em; */
+/* width: 90%; */
+ font-size: 0.9em;
+ display: table;
+ margin: auto;
+ text-align: left;
+}
+
+.poem .stanza {
+ margin: 1em 0em 1em 0em;
+}
+
+.poem span.i0 {
+ display: block;
+ margin-left: 0em;
+ padding-left: 3em;
+ text-indent: -3em;
+}
+/*]]>*/
+</style>
+</head>
+<body>
+<div style='text-align:center'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77497 ***</div>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<p class="center"><span class="caption-150">AZ ATHENAEUM
+OLVASÓTÁRA.</span></p>
+<h1>SZEPTEMBER</h1>
+<p class="center"><span class="caption">REGÉNY</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-150">AMBRUS
+ZOLTÁN</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption-large">BUDAPEST</span></p>
+<p class="center"><span class="caption">AZ ATHENAEUM R. TÁRSULAT
+KIADÁSA</span></p>
+<p class="center"><span class="caption">1897</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-small">Budapest, 1897. Az
+Athenaeum r. társulat könyvnyomdája.</span></p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id=
+"Page_1">-1-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>I.<br />
+<span class="smaller">OUVERTURE.</span></h2>
+</div>
+<p>– Keresd az asszonyt!…</p>
+<p>Mikor két ur (két ragyogó czilinder, ugyanattól a kalapostól,
+két gyönyörü ing-pánczél, ugyanattól a divatárustól, s két
+andalitóan szabott kabát ugyanattól az uzsorástól) Budakeszen vagy
+Rákos-Palotán három pár golyót küldözget egymásra, s az egyik
+szépen himzett, fehér plasztronon egyszerre csak kivirul a
+gentlemanlikeness piros rózsája: a négy kerekfejü, monoklis
+becsület-ügyvivő, aki az imént oly kápráztató hidegvérüséget
+fejtett ki a másik kettő bőrére, meg a két bőr-táskás, fekete
+szakállu pozőr, aki ugyanattól a professzortól levetett nyugalommal
+nézte végig az elegáns viaskodást, körülveszi a sebesültet, egy
+kicsit foglalatoskodik vagy diszkréten ádázódik körülötte, aztán
+kocsira ül, elhajtat a Club-ba, s ha csak zsurnalisztával nem
+találkozik, akinek természetesen semmiféle részlettel nem maradhat
+adósa, a temérdek kérdezősködésre rendesen csak ezt a lapos
+pillantásokkal kisért mondatot adja feleletül: <span class=
+"pagenum"><a name="Page_2" id="Page_2">-2-</a></span></p>
+<p>– Keresd az asszonyt.</p>
+<p>És keresik az asszonyt. Nemcsak keresik, hanem meg is találják.
+Ma például egy szende, álmos asszonyka személyében, aki az ő magas
+homloku, nyilt arczu, szépen peroráló urát templomi csöndben ott
+csalja meg, ahol éri, s aki mindegyik udvarlóját ugy hivja, hogy:
+»Egyetlen kutyám!«; holnap talán egy villogó tekintetü tündér
+alakjában, aki ahányszor elbukik, mindannyiszor magasabb társaságba
+bukik, aki az egész kontinensen a legtöbb tüzzel tánczolja a
+csárdást, s aki, végezetül, hivatásszerűen üzi azoknak a férfiaknak
+az elbolonditását, akiknek nincs más foglalkozásuk, mint hogy
+koronkint el- és megbolonduljanak.</p>
+<p>Második strófa:</p>
+<p>Mikor egy szép tekintélynek s majdnem ugyanakkora hitelnek
+örvendő bankár, aki tizenhét éves korában a legpofozottabb lénye
+volt a ritkábban sepert pénzváltó boltoknak, sőt az egész
+mindenségnek, s aki a sok türelem, igyekezet és előitéletnélküliség
+erejénél fogva, meg egy hatvan-hetvenezer forintos házasság sikeres
+lebonyolitása révén pénzügyi kapaczitássá nőtte ki magát, ahelyett,
+hogy elkisérné ő nagyságát a Barbi Alice hangversenyére, felsétál a
+Gellérthegyre, s egy magános helyen eldurrantja a tova tünt letétek
+és differencziák egyenlegét, avagy hajnalban egy fa ágáról, batiszt
+zsebkendővel a nyakán vigyorog le a szép kilátásra: a pórul járt
+börze-parasztok, akik bottal ütik a pénzük <span class=
+"pagenum"><a name="Page_3" id="Page_3">-3-</a></span> nyomát s a
+deszkakoporsó mögött támadt özönvizet, kizártnak tartván, hogy ahol
+a pénzt nyerik, ott a pénzt el is lehessen vesziteni, ugyancsak
+ezzel a szálló igével dühitik egymást:</p>
+<p>– Keresd az asszonyt!</p>
+<p>És néha csakugyan találnak asszonyt. Ilyenkor az asszony vagy a
+Magyar Királyi Operaház valamelyik szilfidje, aki a Világürt,
+esetleg a Tejutat ábrázolja a legujabb balletben, vagy egy lusta, a
+sok szemrehányó köhögéstől elhizott, márcziustól novemberig fürdőző
+nagyságos asszony, aki soha se tud belenyugodni a gondolatba, hogy
+a másik szobába csak gyalog lehet menni, s aki soha se bocsáthatja
+meg az urának, hogy nem ő az a bizonyos Mackay báró, aki minden
+évben ötven vadászt küld Ausztráliába, ama páratlan, mesés
+kalap-tollakért, amelyekkel csak a Szivárvány-madár szolgál,
+egyes-egyedül Mackay bárónénak.</p>
+<p>Harmadik kuplé:</p>
+<p>Mikor a rendőrség a huszonötödik, hasonló stilü betörés után
+felocsúdik két-három évig tartó meglepetéseből, s a gonosztevők
+humorizáló levelei alapján meggyőződik róla, hogy a gaztetteket
+ugyanaz a banda hajtotta végre: a tapasztaltabb rendőrségi rókák,
+főképpen ha szorgalmasan olvasták a Gaboriau bünügyi regényeit, ama
+bizonyos változatlanul jóságos mosolylyal, melyet különösen a
+razziák alkalmával kedvelnek, egy szekér-oldal papir-csomón kivül
+többnyire ezt a nagybecsü <span class="pagenum"><a name="Page_4"
+id="Page_4">-4-</a></span> tanácsot vágják a vizsgálatot vezető
+szegény ördög fejéhez:</p>
+<p>– Keresd az asszonyt.</p>
+<p>A szegény ördög aztán keresi. S az akták szarkalábjai között
+megüti a szemét egy tulipántos név, az ingyen készült fotografiák
+között felkelti a figyelmét egy szemtelenül mosolygó szempár, egy
+csudálatos asszonyi váll vagy egy harmadévi divatu, szebb multakról
+árulkodó női kabátka, a megjegyzések rovatában álmodozóvá teszi ez
+a hivatalos stilusban fogalmazott románcz: »19 év, haj: szőke,
+szem: fekete, orr: rendes, száj: kicsiny, fogak: jók. Lopás,
+részesség betöréses lopásban, lopás és orgazdaság. NB. Jobb karján
+borsónyi forradás. Revolver; a szeretője akarta megölni.« Mi ez?
+Bizonyára semmiség, mindössze egy asszonyi hajszál. De ez az
+asszonyi hajszál fonállá válik a kezében, ebből az asszonyi
+hajszálból hurok készül, melylyel kézrekeritik az egész betörő
+bandát, ujabb dicsőségére a szálló igének.</p>
+<p>És mindannyiszor, ahányszor önök ugy találják, hogy egyik-másik
+férfinak a viselete érthetetlen, hogy az önök mindennapi
+szenzácziós esete kissé homályos, hogy abban, ami történik, a
+logika nem talál kielégülést, hogy valami megmagyarázhatatlan
+dolognak a kulcsa sehogy se akar előkerülni: önök is az asszonyt
+keresik, az örök asszonyt, aki mindig ott rejtőzködik a szinfalak
+mögött, mialatt a szinen, frakkban, vagy zubbonyban, férfi alaku
+marionette-ek <span class="pagenum"><a name="Page_5" id=
+"Page_5">-5-</a></span> hajlonganak és ugrándoznak, vagy tülekednek
+s marakodnak, hogy végül őrületes bukfenczekkel mulattassák a
+közönséget, vagy pedig szép rendben, egyszerüen hanyatt
+vágódjanak.</p>
+<p>Csak egyetlen egy eset van, amikor senki se keresi az asszonyt.
+Ez az eset a szegény lirai költőé.</p>
+<p>Pedig, ha jól megtetszik gondolni, egy igazi, tősgyökeres,
+megrögzött lirai költőnek a dolga mindig igen különös, sőt
+titokzatos valami. Hogy egy nagykoru, irni és olvasni tudó, ép
+elméjü ember, akinek két karja és két lába van, mint másnak,
+ahelyett, hogy boldogulni igyekeznék, mint az egész világ: akár
+tudatosan, akár öntudatlanul, de mindig szabadakaratból s
+kényszeritő külső okok nélkül, lemondjon mindarról, amit más ember
+becsben tart, amiért az egész világ töri magát, lemondjon a könnyen
+megszerezhető kényelemről, a kevés fáradsággal elérhető jólétről s
+minden magasabb rendü világi örömről, csak azért, hogy a fogadott
+szegénység fütetlen kályhája mellett minél többet gyönyörködhessék
+a tulajdon szava zengésében, ha nem is épen példátlan, de mindig
+igen sajátságos jelenség. S akár jó, akár rossz versek költőjéről
+van szó: a kázus mindig egyformán eredeti. Egy vén fiu, akinek az
+öröme önnek gyermekjáték s aki viszont az ön örömeit léhaságoknak
+találja; a Szépnek egy jámbor légátusa, akit az élet, a rossz
+emberek s a véletlen az ön szemében mindig megaláznak; egy
+élhetetlen fráter, aki a számüzött királyok gőgjét hordozza
+<span class="pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span>
+magában, s aki olyan ünnepies pose-ok között bibelődik ártatlan és
+haszontalan játékaival, mintha birodalmakat alkotna; egy szelid
+bolond, aki ravasz, egy öntudatlan komédiás, aki érzéseit siet
+szétfaragni rímekbe s unos-untalan megcsalja önmagát; egy
+lunátikus, aki csodálatos biztonsággal sétál a háztetőkön, de
+agyonzúzza magát, ha a nevén szólítják; egy nem e világból való
+ember, aki a jövőbe lát, de nem tud járni a sima földön, mint
+Michel Angelo, mikor leszállt állványáról, ahol a mennyet festette
+volt; a szfinksz egy uj kiadása női lélekkel és monstruózus
+lábakkal; egy elkésett szfinksz, aki megilletődötten hallgatja a
+tulajdon füle zúgását s találós meséket mond, amelyeket senki se
+fejt meg: vajon nem ezekre a képekre gondolnak-e önök, ha lirai
+költőkről hallanak?!</p>
+<p>Mindegyik egy-egy rébusz önök előtt és soha se jut eszébe
+senkinek, hogy ennek a rébusznak a megfejtését keresse. Soha, senki
+se kutatja a női alakot, aki ezt a néha talán dicsőséges, a
+legtöbbször fonák és mindig rendkivüli életet megmagyarázza.</p>
+<p>Az igazat megvallva, mindez onnan van, hogy önök nem nagyon
+érdeklődnek sem a lirai költemények, sem a lirai költők iránt; a
+rébusz tehát hidegen hagyja önöket, s a Beatrice, akinek emléke ezt
+a sok vörös, sárga és kék boritéku, egy forintos füzetet
+besugározza, önöknek Hekuba.</p>
+<p>Ki törődött valaha azokkal a költeményekkel, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> amelyeket
+Hódy Balázs 1872-től 1893-ig közönséges, velin és Van Geldern
+papiron bocsátott nyilvánosságra?! Ki gondolt valaha a női lényre,
+akinek egy-egy lustálkodó tekintete vagy egy-egy érzékcsiklandozó,
+halk kaczagása a Hódy Balázs szivében zsongó, bugyborékoló
+érzés-hullámokat ugy felkorbácsolták, hogy ezeknek a hullámoknak
+árja elhagyván a földet, nekieredt a végtelenségnek, a puszta,
+sötét végtelenségnek, amely fölött csakis két csillag világit?!</p>
+<p>Pedig, hogy egy olyan békés, harmonikus lélek, aminő a Hódy
+Balázsé volt, kiegyenlithetetlen ellentétbe keveredjék a dolgok
+rendjével, – hogy egy olyan szelid, nyugalom-kedvelő temperamentum,
+a milyennek hősünk kora ifjúságától fogva mutatkozott, prométheüszi
+viaskodásokra szánja el magát, – hogy egy olyan rendszerető,
+illendőségtudó, minden tekintélyt és törvényt respektáló ember,
+amilyennek a mi barátunkat az egész Rózsa-utcza ismerte, szakitson
+a világrenddel s lenézve a föld összes többi javait, egy egész
+életen át ne lásson maga előtt csak egy jót: két szép gömbölyü kar
+tilos ölelését, – hogy egy olyan, csupa lemondáshoz szokott sziv,
+mint aminőnek <i>Icarus</i>-t a verseiből ismerjük, jobban mondva:
+ismerhettük volna, arra adja magát, hogy, amig csak lélekzik, a
+lehetetlent vívja, s megvetve a világ összes többi erőit,
+folyton-folyvást a Szépet keresse, azt a bűvös erőt, amelynek
+segitségével a mesék lovagja megnyitja Tündér <span class=
+"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> Ilona várának
+zárait, – hogy végre egy temetési vállalat segédtitkárja előtt ne
+legyen szent, csak: a művészi, a földfeletti és a sejtelemszerü,
+ahhoz nem volt elég az első selyem-viganó izgató suhogása, ahhoz
+egy Beatrice kellett.</p>
+<p>Ezt a Beatricét önök soha se keresték, de meglehet, hogy a jövő
+század irodalomtörténet-irói kutatni fogják. Nehogy a jövő e
+munkásai majdan zavarban legyenek s nehogy a Hódy Balázs végtelen
+diskrécziójánál fogva egy irodalomtörténeti adalék esetleg örökre
+elveszszen: ezennel elárulom, hogy Hódy Balázsnak a Beatricéja a
+szép Sárváryné, Sárváry Bélának, a jeles rajzolónak esküdt felesége
+volt.</p>
+<p>Bár, meglehet, maga se tudott róla, a szép Sárváryné sugalmazta
+<i>Hódy Balázs összes költeményeit</i> három testes kötetben s hat
+kisebb füzetben, 1872-től 1893-ig. Ő volt a hősnője a Hódy Balázs
+könyvdrámáinak és ismét csak ő volt, akit Hódy Balázs megénekelt
+époszban, költői regényben, allegoriában, bökversekben, rondeaukban
+s vegyesekben. Ő volt, akiért a Ginevra-cziklus epedett, a
+<i>Spleen</i> czimü kötet borongott s a <i>De Profundis</i>
+megsiratott. Róla szóltak az ölelkező rimek, az anapesztusok, a
+népies balladák, sőt ama századvégi némajáték is, amelyet az
+Életnek és a Halálnak kellett volna a népszinházban
+eltánczolniok.</p>
+<p>Ez a szép Sárváryné nem csak amolyan szemre való teremtés, hanem
+isten igazában szép asszony <span class="pagenum"><a name="Page_9"
+id="Page_9">-9-</a></span> volt, hogy ugy mondjam: tartalmas
+szépség, a legegészségesebb és legkövérebb a világ minden szőke
+szépsége között. Nem méltóztatnak elfelejteni, hogy ebben a mai
+papirkorszakban a szépségek között is vannak névleges értékek,
+melyek igen mutatósak egy-egy jó órában, vagy szabó-kéztől frissen
+kikészitve az esti világitásnál, de délelőttönkint egyszerüen nem
+léteznek s akárhányszor, ma estéről holnap estére, végkép oda
+vannak, mintha elfujták volna őket. A Sárváryné szépsége aranyban
+volt.</p>
+<p>A <i>journalière</i>-szépségek veszedelmeit nem ismerte; május
+avagy deczember hó, a jó és a rossz napok nyomtalanul multak el
+alakjának pompás tökéletessége felett. Este tündöklött s azt hitte
+volna az ember, hogy grande toilette-ben jött a világra, de
+délelőtt virágzott, mert aki nem látta pongyolában, az – bizony
+isten! – nem látott semmit. Mindig szép volt, mint a szép képek,
+mint a régi, boldogabb idők leányai; szép és nyomatékos, mint egy
+gyönyörüen metszett arany billikom.</p>
+<p>Amiből ne tessék azt következtetni, hogy valami érett szépségről
+beszélek, vagy legalább is egyikéről ama végiglen kivirágzott
+alakoknak, a melyeket <i>Nyár</i> czime alatt látni festők és
+kártya-gyárosok munkáin. A <i>Spleen</i> czimü kötet megjelenése
+idején a szép Sárváryné husz-huszonegy esztendős lehetett. Igaz,
+hogy a <i>Spleen</i> czimü kötet után még egy <i>De profundis</i>
+is következett… de ne siessünk. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> Ugyis hamarább érkezünk e
+románcz végéhez, mint képzelni tetszik.</p>
+<p>Tehát: ha igaza volt Hódy Balázsnak, midőn a szép Sárvárynét,
+egy nem éppen meglepő, de kipróbált és tartós hasonlattal
+csökönyösen rózsának nevezte: ez a rózsa csak akkor kezdett
+virágozni, mikor, tudtán kivül, helyet foglalt a magyar
+irodalom-történetben. Ami pedig Hódy Balázst illeti, ő már akkor
+ismerte a Ginevra néven megénekelt szép Borcsát, mikor ez a rózsa
+még csak rózsabimbó volt.</p>
+<p>A dolog ugy történt, hogy: volt a rózsabimbónak egy nagy kamasz
+öcscse, aki sehogy se akart szimpatizálni a velünk barátságos lábon
+élő Görögországgal. Valamely rejtelmes idioszünkraziánál fogva:
+gyülölte a görög nyelvet átalában s a <i>mi</i> végzetü igéket
+különösen. A <i>mi</i> végzetü igék szivük mélyéből viszonozták
+ezeket az érzelmeket s hogy e sajnos ellentét, legalább a nagyvilág
+előtt, valamiképp kiegyenlithető legyen: Hódy Balázs, egy régi
+professzorának ajánlatára, meghivást kapott az aggódó apától, hogy
+havonkint tizenöt forintért, sziveskedjék hetenkint kétszer
+részletesen ecsetelni, mily igazságtalan a rossz indulat, melylyel
+Bandi urfi Hellasz és az összes <i>mi</i> végzetü igék irányában
+viseltetik.</p>
+<p>Mikor Hódy Balázs először jelent meg az aggódó apa házánál,
+véletlenül a szép Borcsa kisasszony nyitott neki ajtót. A
+psychologia barátainak kedvéért megjegyzem, hogy ez csak afféle
+szinpadi <span class="pagenum"><a name="Page_11" id=
+"Page_11">-11-</a></span> véletlen volt, mert Borcsa kisasszony egy
+fekete bajuszu rajzolót várt, aki, mint világéletében mindig
+mindenünnen, akkor is elkésett. Ezt bizony rosszúl cselekedte, mert
+Borcsa kisasszony már éppen negyedszer sietett ki az előszobába,
+tisztára azért az örömért, hogy a szobalány helyett ő fogadhassa a
+fekete bajuszu urat, akivel egy pillanatig egyedül szeretett volna
+lenni, nem tudom már, hogy: miért?</p>
+<p>Hódy Balázs akkor még semmit se tudott a fekete bajuszu urról,
+akit később élete megrontójának kellett tartania. Nem ismerte a
+házi rendet s nem kereste, hogy mi lehet a magyarázata annak a
+kivételes szerencsének, a melyben váratlanul részesült. Mindazáltal
+ez a kivételes és váratlan szerencse meglehetős zavarba ejtette.
+Meglepetésében átkutatta az egész előszobát és sehogy se tudott
+helyet találni a botjának; végre is föltette egy szekrény tetejére,
+a honnan csak három hét mulva került elő.</p>
+<p>Borcsa kisasszony, mikor megtudta, hogy a vendég mi járatban
+van, vállalkozott rá, hogy bevezeti a papához. Hódy Balázsnak
+elkáprázott a szeme s ahelyett, hogy sarkon fordult és kereket
+oldott volna, követte végzetét, mint egy patkány a
+Rattenfängert.</p>
+<p>A papa örült a szerencsének, de szégyenkezve vallotta meg, hogy
+Bandi urfival egyelőre nem szolgálhat. A gazember neszét vette a
+dolognak s elrejtőzött a tanitó ur elől. Keresték a pinczében is, a
+padláson is, de sehol sem találják. A mi különben <span class=
+"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span> jövőre nem
+fog megtörténni; az atyai hatalom meg fogja tenni a magáét.
+Egyelőre méltóztassék a tanitó urnak helyet foglalni; nem fog
+ártani, ha szives lesz megismerkedni a családfő nevelési elveivel s
+a gondjaira bizandó különös karakterrel. Az óra azért számitani
+fog.</p>
+<p>A rózsabimbó (ó, mily hatalmas volt bimbónak is!) benn maradt a
+szobában s érdeklődve nézte a szerény és csöndes urat, aki
+vállalkozott rá, hogy Bandi urat meg fogja szeliditeni. Merésznek
+és furcsának találhatta a vállalkozást, mert, mialatt apja a
+feladat sokféle nehézségét fejtegette, titokban elmosolyodott. De
+mintha rögtön megbánta volna ezt a futó mosolyt, egy pillanat mulva
+már ismét komolyan nézett a tanitó urra, mint előbb. S milyen
+nyugodt, milyen édes volt a tekintete, mikor komolyan nézett
+valakire!</p>
+<p>Hódy Balázs nem látta ezt a tekintetet, hanem annál inkább
+érezte. Látni különben nem látott mást, csak az előtte ülő
+barátságos uri ember orrának a hajlását s gondolni se gondolt
+egyebet, mint azt, hogy: ő most tulajdonképpen nagyon nevetséges
+lehet. Egyszerre tudniillik nem tudott hova lenni a két kezével. A
+jelen pillanatban egészen fölöslegesnek találta ezt a két kezet s a
+legjobban szerette volna, ha egyátalán kéz nélkül jött volna a
+világra. Istenem, mily borzasztó dolog is, hogy mikor az embernek a
+feje tele van csodálatos szépségü, nemes, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span> légies
+finomságu ideákkal, két gyámoltalan, haszontalan kéz elront mindent
+a világon!</p>
+<p>A barátságos értekezésnek vége volt. Kénytelen vagyok
+konstatálni, hogy nevelési elvek soha, mióta a világ, nem
+hangzottak el olyan haszontalanul, mint az aggódó apa nevelési
+elvei. Az igazat megvallva, Hódy Balázs ugy volt ezzel a nevelési
+értekezéssel, mint a sziesztáját tartó ember a méhdöngéssel;
+hallotta, de nem sokat értett belőle. Csak az járt a fejében, hogy
+egy rendkivül kényes s fölötte bonyolult feladat áll előtte:
+elbucsuzni a nyugodt tekintetü Borcsa kisasszonytól. Persze a dolog
+nem ment valami könnyen. Fölvette a mellette lévő székről
+Xenofonját s oly görcsösen kezdte szorongatni ezt a kiváló auktort,
+mintha kész volna meghalni inkább, mintsem megválni tőle, hacsak
+egy órára is. Majd eszébe jutott a kalapja s balkeze ösztönszerüleg
+kereste botját, melyet mintha háromszáz évvel ezelőtt hagyott volna
+el valahol. S ezalatt Borcsa kisasszony közelebb jött hozzá;
+közelebb jött és feléje nyujtotta a kezét. Ó mily mostohának
+találta szegény Hódy Balázs a természetet, mely az embernek csak
+két kezet adott!</p>
+<p>Maga se tudta, hogyan esett keresztül ezen a bucsuzáson. Csak
+akkor lélekzett fel, mikor már künn volt a lépcsőházban s alig hogy
+fellélekzett, szerette volna felpofozni magát.</p>
+<p>Vagy másfél óráig dologtalanul csavargott fel s alá a városban,
+s az egyedüllét visszaadta magában <span class="pagenum"><a name=
+"Page_14" id="Page_14">-14-</a></span> való bizodalmát. Mire
+hazament, tökéletesen megbékült önfelével s nem érzett egyebet,
+csak valami kéjes bizsergést a szivében. Korán feküdt le, keveset
+olvasott s mikor elfujta lámpáját, megvallotta a szobája négy
+falának, hogy:</p>
+<p>– Ő az, aki álmaimban élt.</p>
+<p>Ha beszámoltam azzal, mit gondolt Hódy Balázs, mikor először
+látta a szép Sárvárynét, nem hallgatom el azt sem, mit gondolt a
+rózsabimbó, mikor először találkozott regényünk hősével.</p>
+<p>A rózsabimbó azt gondolta, hogy:</p>
+<p>– Ez a legrosszabb kalapu, a legrosszabb kabátu és a legrosszabb
+czipőjü ember, akit valaha láttam.</p>
+<p>Később, esztendők multán, ez a vélemény jelentékenyen módosult.
+S mikor egyszer Sárváry valami malicziózus megjegyzést tett Hódy
+Balázs egyik verskötetére, mely végtelen tiszteletet lehellő
+ajánlással s diszes kötésben pompázott az asztalon, a szép asszony
+azt mondta a férjének:</p>
+<p>– Csak Hódyt ne bántsa. Jól esik látni, hogy még vannak ilyen
+derék emberek a világon.</p>
+<p>Sárváry röhögött.</p>
+<p>Meglehet, ugyanebben az órában történt, hogy Hódy Balázs versben
+és még több melegséggel, de kevésbbé elismerően nyilatkozott a szép
+Sárvárynéról.</p>
+<p>Mert akkortájban irta azt a költeményét, mely igy kezdődik:</p>
+<p><i>Imádom őt, a szivtelen kaczért…</i> <span class=
+"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span></p>
+<p>Nem tudom, adnak-e önök valamit egy regényiró becsületszavára.
+Ha igen, ugy határozottan állithatom, hogy a <i>Spleen</i> e
+strófájában Hódy Balázs igen-igen igazságtalan volt. Azt
+mondhatnám, hogy a világtörténelem csak kevés oly égbekiáltó
+igazságtalanságot emlit, mint a minő a <i>Spleen</i> czimü kötet
+eme gyöngyében foglaltatik. Mert ha egyáltalán létezett valaha
+asszony, aki a kaczérság eredendő büne nélkül született, ugy ez az
+egyetlen egy asszony a szép Sárváryné volt; és ha volt valaha uj
+nemzedék, melynek a világra jövetele (szakrilégium nélkül
+gondolván) a szeplőtelen fogantatásra emlékeztetett, ugy ez az uj
+nemzedék csak a Sárváryné hat fia lehetett: Béla, Géza, Aladár,
+Elemér, Tihamér és László. A szép Sárvárynéban nem lakozott a
+hóditás és az ünnepeltetés vágyából egy csipetnyi sem; nem volt hiu
+s nem szomjazta az olcsó diadalokat. Jólétének gondtalanságában s
+egészségének felséges békéjében soha se voltak másféle vágyai, csak
+azok, a melyeket a következő óra magától meghozott; s mivel önök a
+psychologiát csak akkor respektálják, ha összes következtetéseit az
+emberi rossz hajlandóságokból, bünökből és az állati ösztönökből
+vonja le, hozzá teszem, hogy: valami mennyei lustaság lakott benne,
+mely megóvta tőle, hogy akármit is akarjon, amiért valamit tenni
+kellett, aminek valami ára volt, hacsak egy lépés vagy egy mosoly
+is. Mert a jó sors mindazt, ami egy asszonyi életnek a föltétele,
+megadta neki ingyen, soha se jutott eszébe <span class=
+"pagenum"><a name="Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> a más ökre
+és szamara, akárhogy bőgtek is az ablaka előtt. Ha az egész világ
+olyan, mint ez az asszony, igazán fölösleges lett volna meghozni a
+tiz parancsolatot. Életének csöndessége egy szép hűvös patakéhoz
+hasonlitott; s mit tehet a szép, hűvös patak arról, hogy vizére a
+szarvas kivánkozik?!</p>
+<p>Vagy talán már kaczérság volt az is, hogy mialatt Bandi és
+Xenofon birkóztak (Bandi maradt az erősebb), a rózsabimbó néha benn
+maradt a szobában?! Eszébe se jutott, hogy kimenjen. Olyan mindegy
+volt neki Bandi, Hódy Balázs és Xenofon! Csak nagyritkán nézett fel
+a himzéséről (a mi, tessék elhinni, álczázott semmittevés),
+olyankor, amikor Balázs nagyon bele bonyolódott valami rendhagyó
+perfektumba. Egy rendhagyó perfektum olyan kényes palánta s a Bandi
+feje nem volt termőföld, hanem kopár hegyfok. Ilyenkor a rózsabimbó
+részvéttel és csudálkozással nézte a vért izzadó szegény tanitó
+urat. Becsületes lelke sehogy se tudta megérteni, hogy vannak
+emberek, akiknek nincs egy jó kabátjuk s akik nem gondolnak
+egyébre, mint ezer és ezer évvel ezelőtt meghalt irás-molyok
+abrakadabráira.</p>
+<p>Hódy Balázs félre értette ezeket a pillantásokat. Bár távol vala
+tőle minden elbizakodottság, titokban azt az édes hitet kezdte
+táplálni, hogy ezek a barátságos pillantások ama hódolatot fejezik
+ki, melyet ő a Xenofon zsenijével szemben a legtermészetesebb
+dolognak talált a világon. Lehetséges-e Xenofon iránt nem
+lelkesedni? A Bandi példája azt mutatta <span class=
+"pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> volna,
+hogy: igen, lehetséges; de Bandi, ez a vásott siheder, aki a
+városligetben arra biztatta a tanitó urat, hogy menjenek utána a
+cseléd-leányoknak, meg ez a gyönyörü, édes teremtés, akinek a
+tekintete csupa lélek, istenem mily két külön világ! A rózsabimbó
+bizonyára többet figyelt az ő magyarázatára, mint az, akinek e
+magyarázat szólt volna; s Balázs koronkint tüzbe jött, ékesen
+szólóvá lett, tekintettel (ó csak oldalvást és mindössze egy-egy
+tekintettel!) az igazi hallgatóságára. Van-e nagyobb gyönyörüség,
+mint figyelmessé tenni a szépre azt, aki előttünk a legszebb? S
+van-e kielégülés, mely fölér azzal, hogy ha feltárhatjuk lelkünk
+kincseit az előtt, akinek a czipője hegyét megcsókolni már
+másvilági boldogságnak tetszik?!</p>
+<p>S észre se vette, már elfogta a hiuság, melyet legjobban az
+alázatos lelkek ismernek. Az a hiuság, mely néha elhiteti velünk,
+hogy hozzá férkőztünk egy léleknek a zárához, mintha az emberi
+léleknek volna több kulcsa is, s nemcsak az az egy, amelyet nem
+lehet elajándékozni és nem lehet megkeriteni. Büszkélkedni kezdett
+vele, hogy a Bandi görög leczkéi ama másik, szép lélek előtt egy
+roppant perspektivát tárnak fel: az ó-kor szép világát, s ez a
+gondolat boldoggá tette.</p>
+<p>Hogy ezek az előadások, melyekre oly nagy gonddal készült, kárba
+veszhetnek: soha se jutott eszébe. S ha a rózsabimbó, egy fekete
+bajuszu urra gondolván, elmélázva nézett ki az ablakon, Balázs
+<span class="pagenum"><a name="Page_18" id=
+"Page_18">-18-</a></span> meg volt győzödve róla, hogy ez Xenofon
+hatása. Alighanem innen magyarázható, hogy a Ginevra-cziklus a szép
+Sárvárynét mint egy második Vittoria Colonnát ünnepli.</p>
+<p>A rózsabimbó betöltötte tizenhatodik évét, s alig hogy
+betöltötte, férjhez ment a már többször nevezett Sárváry Bélához.
+Kiderült, hogy ehhez a házassághoz már régen megvolt minden: a
+fekete bajuszu ur, a kisasszony hajlandósága, a szülői beleegyezés,
+még a kelengye is, csak éppen a tizenhatodik év hiányzott. Mikor ez
+a nevezetes dátum elérkezett, megtörtént az eljegyzés.</p>
+<p>Ettől fogva a rózsabimbó nem jelent meg a görög leczkéken,
+ellenben gyakran kikocsikázott a vőlegényével, meg azokkal az
+ismeretes rokonokkal, akik éppen csak ilyen alkalmakkor nem
+fölöslegesek. Hat hétre az eljegyzés után megvolt az esküvő is.
+Sárváry, kivételképpen, nem késett el a lakodalomról; Bandi, az
+általános öröm közepette, zavartalanul hozhatott haza négy
+szekundát; a nászlakoma pompás volt s a fiatal pár elutazott
+Olaszországba.</p>
+<p>És Hódy Balázs? Sirt benne a lélek, mint Petur bánban.</p>
+<p>Szive a sirban s Xenofon, Xenofon elárulva!</p>
+<p>Ó, fájt neki, hogy nem volt, aki kitalálja a szivében élő
+mélységes, odaadó, örök szerelmet s hogy tündére elszállt egy édes
+szó, egy mosoly nélkül! Ha csak a homlokán, ha csak egyszer,
+egyetlen egyszer, csókolhatja meg ezt a gyönyörü <span class=
+"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> fejet, ha
+tündére, csak egy pillanatra leszáll hozzá s azt suttogja: »Nem
+lehetek a tied, de gondolok rád…« Ha, csak egy tekintettel, azt
+mondja neki: »Tudom, hogy imádsz: megengedem, hogy imádj…« De nem,
+semmi. Ugy vált el tőle, mint a többi idegentől. És idegen marad
+örökkön, világ végeztéig, a sirban is, az utolsó itélet napjáig! Ó,
+fájdalmas volt ez a váratlan végbucsu s vannak csapások, a melyekre
+hiába készülünk előre… De hadd mozduljon tovább a gálya; élnünk
+kell, ha nem is látjuk be, hogy miért.</p>
+<p>S a fájdalmát csak elviselte volna. Szive hozzá szokott a
+lemondáshoz, vagy meglehet: szive már lemondónak született. Hanem
+Xenofon elárultatását… a csalódását, a szégyenét, ó, azt nehezebb
+volt megbocsátani!</p>
+<p>Megbocsátotta azt is. Hasztalan ismételgette magában ezeket a
+keserüségeket:</p>
+<p>– Alig várta a tizenhatodik esztendejét, hogy férjhez mehessen!…
+És ehhez az emberhez! Aki tele füstölte menyasszony-szobáját, aki
+vőlegény korában is minden éjjel eljárt a kávéházba, alighanem
+kártyázni!… Ez a szép bábu kellett neki! Ilyen mind a hány, ilyen
+valamennyi, ilyen.</p>
+<p>És mégse tudott másként gondolni rá, mint végtelen
+szerelemmel.</p>
+<p>A rózsabimbó, házasságának tizenegyedik hónapjában, egy
+egészséges fiu-gyermeket hozott a világra, aki akkora volt, mint
+egy pápai zuáv. Ez <span class="pagenum"><a name="Page_20" id=
+"Page_20">-20-</a></span> a pápai zuáv és a <i>Spleen</i> első
+darabjai egy időből valók. Kevéssel utóbb azt kezdték beszélni,
+hogy az asszony nem boldog, mert a férje megint éjszakázik. Ez a
+hir megillette a Hódy Balázs szivét. Talán egy csepp káröröm is
+vegyült a sajnálkozásába; ha igen, megbünhödött érte. Mert bár
+szeretettel csiszolgatta a verseit, a hat részből álló
+<i>Spleen</i> második cziklusával nem tudott oly hamar elkészülni,
+mint amilyen hamar megérkezett a második pápai zuáv is.</p>
+<p>A harmadik se váratott magára két esztendeig; s mindegyiknek
+akkora feje volt, mint egy-egy görög dinnye.</p>
+<p>Ebben az időben hősünk nagyon neki adta magát a borongásnak.
+Megirta a komor hangu <i>Végtelenség</i>-et és a száztiz oldalra
+terjedő <i>Rejtelmek</i>-et (azokat a verseit, a melyekből a jövő
+esztetikusai konstatálni fogják, hogy Hódy Balázs és a világrend
+nem igen kedvelték egymást s néha rendkivül feszült viszonyban
+voltak), sokat járt ki a zugligetbe, hozzá szokott a boritalhoz s
+ha az utczán ismerős jött vele szembe, ijedten kapta félre a fejét,
+mint a skót ballada grófja, hogyha szürke barátot látott.</p>
+<p>Aztán, elcsitultak szivének hullámai. Egyre kevesebbet hallott a
+<i>donna angelicata</i>-ról; végre elveszitette szeme elől egészen.
+Bandi, az alatt az ürügy alatt, hogy immár tökéletesen meg van érve
+a felsőbb tudományokra, elvált Xenofontól örökre; viszont, a
+temetkezési vállalat, melylyel hősünk utóbb életfogytig tartó
+szövetséget kötött, már ekkor javában <span class=
+"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span>
+kaczérkodott vele. Szóval, mulván az idők, Balázs elkerült az
+aggódó apa házától; uj bajok, uj gondok kezdték foglalkoztatni s az
+édes kép mindinkább eltünt a messzeség ködében.</p>
+<p>Már tartott tőle, hogy: el fog tünni egészen. S ez a gondolat
+keservesebb volt mindennél a világon.</p>
+<p>Fájdalmát megszokta, megszerette. A szivében zsongó édes bánat
+volt lelkének a kincse; ez éltette költészetét, ez aranyozta be
+mindazt a szépet, amit látnia adatott, ez volt mindene, mert csak
+ebben élt. S félteni, ápolni kezdte bánatát. Hisz olyan jól
+megfértek ők ketten: a költő és a költői bú.</p>
+<p>Minő kietlen lenne a világ, ha kiapadna a dalok forrása!</p>
+<p>De nem apadt ki.</p>
+<p>Vagy hét esztendő haladt el. Egy este, amint benyitott a
+szobájába, levelet talált az iróasztalán. A lába megcsuklott, ahogy
+az irásra ráimert. Levél ő tőle! Szive ugy zakatolt, mint egy
+megbolondult lokomotiv s félénken nyujtotta a kezét feléje, mintha
+egy foszló rózsasziromhoz nyulna, melyet megirigyelt a szellő.</p>
+<p>A levélben ez állott:</p>
+<p>Kedves Hódy ur!</p>
+<p>Tudom, hogy soha se bajlódott kis gyermekekkel. Hallottam azt
+is, hogy már nem tanit se kis, se nagy fiukat. És mégis irok.
+Lássa, én tudom, hogy nagyon követelő természetü vagyok. De
+mindnyájan elkényeztettek. Ön is. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_22" id="Page_22">-22-</a></span></p>
+<p>Az jutott eszembe, hogy boldoggá tenne, ha ön hajlandó volna
+megtanitani a legnagyobbik kis fiamat irni és olvasni. Nem kellene
+szegénykének iskolába járnia s nem kellene idegenre biznom. Tudja,
+hogy borzadok az iskolától s még jobban az idegen arczoktól. Nem
+tudok beleegyezni, hogy a kis fiam oda járjon, a honnan a
+gyerek-betegségeket hurczolják szét a világba. És ugy szeretnék
+meglenni idegen ember nélkül!</p>
+<p>Ugy-e, nem mond nemet?</p>
+<p>Igaza van, nagyon önző vagyok. De ön hozzá szoktatott, hogy
+visszaéljek a jóságával.</p>
+<p>A férjem is nagyon hálás volna, ha rászánná magát, hogy
+megszerezze nekünk ezt az örömet.</p>
+<p>Várja önt, inkább ma, mint holnap, aki önre mindig hálásan
+emlékszik:</p>
+<p class="right"><i>Sárváryné</i>.</p>
+<p>Ha önök ismernék a <i>Spleen</i>-t, a <i>Végtelenség</i>
+prométheüszi gőgjét, a <i>Rejtelmek</i> fásultságát és magas
+röptét, szóval, ha önök ismernék <i>Icarus</i>t, alkalmasint
+ilyenformán méltóztatnának okoskodni:</p>
+<p>Icarus Hódy Balázs. Hódy Balázs tehát igen-igen megköszönte az
+ajánlatot s megirta, hogy, legmélyebb sajnálatára, nem vállalhatja
+el a nagyon kedves és nagyon megtisztelő, de rá nézve lehetetlen
+feladatot. Mert Hódy Balázs csak ekkép gondolkozhatott:</p>
+<p>– Ha nem léphettem be a szobádba, mint vőlegény: nem lépek be
+oda, mint nevelő. Ha nem <span class="pagenum"><a name="Page_23"
+id="Page_23">-23-</a></span> kaphattam a kezedből egy rózsát: még
+nem jutottam odáig, hogy elvegyem ebből a kézből a fizetést.</p>
+<p>Szerencsére önök nem ismerik <i>Icarus</i> költeményeit s ez
+nagyon megkönnyiti a feladatomat.</p>
+<p>Mert igy nem kell hosszasabban magyaráznom, hogy ámbátor
+Balázsnak mindezek megfordultak a fejében, ámbátor először
+megsértődött, azután fellázadt, majd gyötrelmes lelki
+viaskodásoknak adta át magát, végre, mikor rákerült a sor, mégis
+csak elment a szép asszonyhoz.</p>
+<p>Azzal ment el, hogy köszönettel bár, de le fog mondani a
+megtiszteltetésről. Megfogadta magában, hogy udvarias lesz, de
+önérzetes, tisztelettel teli, de hajlithatatlan. És alig volt ott
+egy negyedórát, elolvadt, mint a márcziusi hó.</p>
+<p>Ettől a naptól fogva öt esztendeig egy fedél alatt élt a szép
+asszonynyal s egy levegőt szítt vele. Csak nyáron át nem látta,
+abban a négy türhetetlen hónapban, amikor Sárváryné,
+gyerek-seregével, faluzni ment.</p>
+<p>De annál többet volt velök a téli hónapokban. Attól fogva, hogy
+délután négy órakor a nagy ebédlőben meggyujtották a függő-lámpát,
+késő estig, amig csak Sárváry vacsorálni haza nem érkezett, együtt
+volt a kis pápai zuávokkal s igy, a legtöbbször, csak egy hosszu
+asztal választotta el attól, akit alattomban élete nap-világának
+szokott nevezni. Lassankint tudniillik valami hallgatag megegyezés
+következtében, törvénynyé lett, hogy feladata nem végződik
+<span class="pagenum"><a name="Page_24" id=
+"Page_24">-24-</a></span> el az ábéczé titkainak magyarázatával,
+sőt ellenkezőleg, a feladata tulajdonképpen… Megvallom, zavarban
+vagyok, mikor erről a feladatról szólok. Végre is önök, türelmes
+olvasóim, regény-hősök dolgában kissé el vannak kényeztetve. Hozzá
+szoktak a kabylok ellen küzdő oroszlánokhoz, az alag-utakat teremtő
+vas-emberekhez s a titokzatos Orlandó gróf már hidegen hagyja
+önöket. Szégyenkezve vallom meg, hogy Hódy Balázs távolról sem volt
+oroszlán s ami a Sárváry-házban való elfoglaltságát illeti, ez a
+hivatal bölcs középutat tartott a szárazdajkaság és a nevelőség
+között.</p>
+<p>Önök azt fogják mondani, hogy ez nem lehetett valami irigylendő
+állapot. Hódy Balázs más nézeten volt. Ugy találta, hogy ha az
+ember egész mélységes hosszu délutánokon egy imádott lény kábitó
+közelségében lehet, s ezalatt nincs egyéb dolga, mint halk, de
+határozott hangon figyelmeztetni az illendőség parancsaira néhány
+rakonczátlan és lármás pápai zuávot: ez maga a boldogság. S később
+éppenséggel nem volt oka rá, hogy megváltoztassa a véleményét.</p>
+<p>A szép Sárvárynénak a gyerekein kivül az egyetlen Hódy Balázsból
+állott minden társasága. Sárváry a legjobb fiu volt a világon, s
+nem hiányoztak belőle a férfiui erények, de egy hibában leledzett
+Madame Benoitonnal: nem igen szeretett otthon üni. Korán kelt,
+délelőtt elvégezte a dolgát s alig, hogy megebédelt, szedte a
+sátorfáját. A szép <span class="pagenum"><a name="Page_25" id=
+"Page_25">-25-</a></span> asszony pedig csak nagyritkán mozdult ki
+hazulról. Kényelmessége a gyerekei számával növekedett, s a
+lustaságában, kivált olyankor, ha Sárváry néha-néha nagyon bele
+talált keveredni az éjszakázásba, volt valami elszomoritó. Nem
+szeretett kijárni; nem szerette a szelet, irtózott a hidegtől; még
+a napfény is bántotta. Vannak pompás virágok, amelyeket mintha a
+természet is arra szánt volna, hogy üvegházban éljenek; a változó
+idő haláluk, a tropikus égalj sem kell nekik, életföltételök: az
+egyforma kellemes meleg.</p>
+<p>Balázs szentül meg volt győződve róla, hogy a szép Sárváryné nem
+boldog; de Balázs, mint világéletében mindig, tévedett.</p>
+<p>Igaz, néha megfordult a szép Borcsa fejében, hogy másképp is
+lehetne. Végre is, ugy vélte, az ember voltaképpen nem azért jött a
+világra, hogy örökkön a kávéházban üljön s egész nap egy Tök Ász
+nevü hajadon festett bájaiban gyönyörködjék. De Sárváry másként
+vélekedett, s ez a szilárd meggyőződés imponált neki. Be kelett
+látnia, hogy a kettejök közt való versenyben a Tök Ász lett a
+győztes s ez a tapasztalat elvette a kedvét az ujabb küzdelmektől.
+A Grizeldiszek közé tartozott, akik elfogadnak minden
+megaláztatást.</p>
+<p>Mindamellett, a zuávok siketitő lármája közepette, koronkint
+elmélázott, s a hogy szórakozott szeme rátévedt a derék Balázsra,
+aki égi türelemmel, a bölcs mérséklet hangján ajánlgatta a zuávok
+figyelmébe, hogy az erkölcsi szép minden földi <span class=
+"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> javaknál
+kivánatosabb: el-eltünődött a világ különös berendezésén. Miért is,
+hogy a rózsának tövisei vannak, s hogy a szeretetreméltóság oly
+csapodár?! Ime, hogy a szolidság, az otthonülés, s a gyermekekkel
+való bajlódás nem éppen lehetetlen dolgok, annak egy fényes példája
+ül itt előtte. Fájdalom, ha a szolidság egyáltalán hasonlatos
+valamely virághoz, ugy ez nem a rózsa, hanem a liliom. Szegény
+liliom! Balázs szinte tündöklött a sok erénytől. Maga volt a
+szerénység és a béketürés, a tartózkodás és az igénytelenség: az
+összehasonlitás nem válhatott előnyére.</p>
+<p>A szép Borcsa áldott jó lélek, hanem mégis csak asszony volt:
+kutyába se vette az erkölcsi szépet.</p>
+<p>De azért nagyon megbarátkozott magánosságának furcsa
+osztályosával. Talán meg is hatotta valamennyire ez a másvilági,
+néma, lemondással teli és ügyetlenül titkolt árnyék-szerelem;
+legalább mindig megzavarodott egy kissé, a hányszor Balázs rajta
+felejtette azt a hű kutya tekintetet, mely egyes-egyedül a lemondó
+érzelmeké. A pondró szerelme is hizelgő, hogyha végtelen.</p>
+<p>Bizonyára, csak a szamaritánus érzés támadt fel benne, mikor a
+házába hivta. Meglátta az ablakából, amint ugyanabban a ruhában,
+amelyben egykor Xenofont magyarázta, árván, szomoruan bandukolt
+végig a napsugaras, elegáns toilette-ektől, könnyü gig-ektől, és
+huszár-tiszti uniformisoktól tarka, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_27" id="Page_27">-27-</a></span> eleven boulevard-on. De ez a
+szamaritánus érzés, egy-két esztendő multán, komoly, tisztelettől
+áthatott, és becsüléstől csepegő barátsággá változott át. A milyen
+jó asszony volt, haragudni kezdett az egész emberiségre, mely oly
+kevéssé becsüli meg a <i>mi</i> végzetü igéken való föltétlen
+uralkodást.</p>
+<p>Hitte és vallotta, hogy Hódy Balázs a legderekabb ember hetedhét
+országon. Látni való, hogy hősünk szerelme teljesen vigasztalan
+volt.</p>
+<p>Világos, hogy az ilyen rendkivül derék ember nem feszélyezi ugy
+az asszonyokat, mint holmi éretlen gavallérok vagy azok a boszantó
+huszárönkéntesek, akik oly tüntetően csörtetik a kardjokat s
+tükörnek használnak minden ablak-üveget. Komoly ember semmit se ad
+a külsőségekre; komoly embert senki se akar elkápráztatni
+toilette-ekkel vagy más efféle ostobaságokkal. S a szép asszony
+Balázs előtt ugyanabban a pongyolában mutatkozott, amelyben
+Balázson kivül csak a gyermekei és a cselédek láthatták.</p>
+<p>A nagy barátságok az ilyen apró bizalmasságokból, erednek s
+alighanem ez az oka, hogy némelyik asszony a szobalányát teszi
+meghittjévé. A szép Borcsa nem volt ennyire leereszkedő, de Balázs
+iránt egyre több bizalmasságot tanusitott. Nem voltak valami nagy
+titkai, de ki az, aki ne volna nagyra a maga kis dolgaival?! Igy,
+egy késő esti órában, mialatt a gyerekek álmosan hajtották le
+fejöket az ebédlő nagy asztalára, megvallotta Balázsnak,
+<span class="pagenum"><a name="Page_28" id=
+"Page_28">-28-</a></span> hogy Sárváryt egy Aranka nevü csunya kis
+fekete asszonykával gyanusitja, aki barátnőjének hazudja magát s
+akit jó asszony létére nem átallott az egész földgömb
+legelvetemedettebb személyének nevezni.</p>
+<p>Balázs félreértette ezeket a bizalmasságokat.</p>
+<p>Nem mintha elkapatta volna a kitüntetés, amelyben bizonyára
+egyes-egyedül részesült. Ó nem. Mindig az maradt a szép asszonynyal
+szemben, aki volt; semper idem. S az a lázas aggodalom, mely akkor
+fogta el először, mikor a rózsabimbót megpillantotta, soha se
+hagyta el, ha a szép Borcsa mellett ült, vagy ha ruhájának
+suhogását hallotta. Ez a lázas aggodalom ahhoz a szorongáshoz
+hasonlitott, amelyet álmunkban érzünk, mikor azt álmodjuk, hogy
+mezitláb sétálunk egy bálteremben s folyvást remegünk, hogy valaki
+a lábunkra talál pillantani.</p>
+<p>Nem, Balázst nem kapatta el a szerencséje. Árnyék-udvarlónak
+született s árnyék-udvarlónak maradt örökkön. De mig azelőtt ugy
+gondolt a szép Borcsára, mint királynőjére édes szerenádoknak,
+melyek troubadourja mindig eltünik a hajnallal s örökkön ismeretlen
+marad, egyszerre ugy tetszett neki, hogy szerelmese tulajdonképpen
+egy sötét tragédia szerencsétlen hősnője, akit a troubadournak
+erkölcsi kötelessége megszabaditani a Rémségek várából. Fejébe
+vette, hogy imádottja egy gonosz Kékszakál leigázott, néma,
+lemondással teli martirja; <span class="pagenum"><a name="Page_29"
+id="Page_29">-29-</a></span> s ugy kezdte gyülölni Sárváryt, ahogy
+csak egy temetkezési vállalatnál tudnak gyülölni.</p>
+<p>Az efféle képzelődések nyomán reménységek szoktak fakadni,
+melyek egymás nyakára nőnek s korán hervadnak, mint a délignyitó. S
+a Balázs izgékony fantáziáját regényes, lehetetlennek tudott
+jelenetek kezdték foglalkoztatni, hogy mindezek a mesés képek egy
+tulvilági, névtelen reménységnek adjanak helyet, holdsugarakból
+szőtt, álomországi reménységnek, melynek a gondolatára is remegés
+fogta el.</p>
+<p>Ez tavaszszal volt, virágfakadáskor.</p>
+<p>Ugyanezen a nyáron, dinnyeéréskor, Sárváryné egy egészséges
+fiu-gyermeknek adott életet, aki a keresztségben Tihamér nevet
+kapott. Az ujon érkezett egy szépen fejlett foggal különbözött más,
+kevésbbé szerencsés alkotásu kortársaitól; egyébként pedig olyan
+hangja volt, mint a bölönbikának.</p>
+<p>Ezen a nyáron Balázs nem irt egy verset sem.</p>
+<p>Később belátta, hogy a Grizeldiszek mártiromságát éppen a
+gyermekek teszik teljessé s másfél év mulva, mikor László is
+megszületett, felhagyott minden reménységgel.</p>
+<p>Önök nem képzelik, hogy e pillanatban milyen mélyen meg vagyok
+indulva. S megindultságom oka ugyanaz, ami Hódy Balázst a végső
+rezignáczió utjára terelte, nevezetesen László születése. Minden
+tiszteletem mellett, melylyel e kitünő ifju iránt viseltetem, nem
+tudom belátni, mi szükség volt rá ezen <span class=
+"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span> a rossz
+világon, melynek a veszedelme ugyis a tulnépesedés. Igaz, hogy a
+legnagyobb emberekről is kétséges, vajon komoly szükség volt-e
+rájok a földtekén, de a rendes esetek nem juttatják ezt a kérdést
+eszünkbe. Ellenben nem hallgathatom el, hogy sokallom az árt,
+melybe a László születése került. Végre is, bár a monarkia védő
+erejének fejlesztése érdekében kivánatosnak tetszik, hogy minden
+anya lehetőleg egy fél-tuczat katonát adjon az államnak, de
+másrészt, ugy képzelem, hogy Sárváry Borcsa, az Ur végtelen
+irgalmassága előtt öt gyermekkel is kegyelmet talált volna, s
+majdan, sokára, azt mondták volna neki odafenn:</p>
+<p>– Jó sáfár voltál.</p>
+<p>László születése után Sárváry Borcsa elkezdett betegeskedni. A
+következő nyáron Franzensbadba ment s mikor onnan visszatért, nem
+lehetett ráismerni: hiu volt és szeszélyes. Egy csunya téli este, a
+hófuvások idején, nagyon rosszul lett; Sárváryért el kellett
+küldeni a kávéházba, s Balázs az nap nem adott a gyerekeknek
+leczkét. A beteg néhány hét multán jobban lett, de mihelyt fenn
+járhatott, nagy sietséggel s külön vonaton, elvitték Cannes-ba.
+Balázs nem látta többé. Tavaszszal, egy édes áprilisi délután –
+nagyszombat volt, s tavaszi toilettektől ragyogott az utcza –
+megjött a hir, hogy Sárváry Borcsa életének 27-ik és boldog
+házasságának 11-ik évében, hosszas szenvedés s a haldoklók
+szentségének áhitatos felvétele után, a dél-vidéken meghalt.
+<span class="pagenum"><a name="Page_31" id=
+"Page_31">-31-</a></span></p>
+<p>Az élet lemondásokból áll. Vannak, akik egyforma könnyüséggel
+tudnak lemondani kis és nagy dolgokról, s ugyanazzal a lelki
+rugalmassággal állanak minden veszteséget: ezek az élet legnagyobb
+művészei. Mások képtelenek a legcsekélyebb lemondásra, s örökkön
+rabjai a vágyaiknak, a szokásaiknak, a jó, vagy rossz kedvöknek;
+ezek az élhetetlenek, a nem életrevalók, akiknek sorsa: az őrültek
+háza, a börtön, vagy ami ezeknél is rosszabb, az apró
+nyomoruságokkal való mindennapos harcz, vesződség és nyüglődés. E
+két véglet között, szerencsés vagy szerencsétlen közép-úton,
+rajzanak a nagy embertömegek; egymás vállán sürögve, hogy körutakat
+és csatornákat hagyhassanak hátra az ismeretlen jövőnek, és
+palotákat, melyek sötét, gotikus bemélyedéseiből holdfényes
+éjszakákon oly misztikus hangulatok gőzölögnek elő.</p>
+<p>De ezek a nagy embertömegek még sem az egész emberiség. A
+betegek és szenvedők elmaradnak a bolytól, s azzal vigasztalják
+magukat, hogy elég erőt éreznek a magánosságra. Pedig csak gyöngék
+a küzdelemre.</p>
+<p>Az emberi lélektől minden kitelik: az is, hogy megtagadja
+önmagát. S a lemondás művészetének vannak maniakusai.</p>
+<p>Vannak, akiknek annyi jutott ki a szűkölködésből, a csapásokból
+és a szenvedésből, hogy utoljára is erényt csinálnak a szükségből.
+Ezek a szegény, természetükből kiforgatottak végre gyönyörüséget
+<span class="pagenum"><a name="Page_32" id=
+"Page_32">-32-</a></span> találnak a lemondásban. Kevélyekké válnak
+a nélkülözéseikre, és kéjelegnek a szenvedéseikben. Hasonlóan az
+ős-keresztényekhez, akik önként jelentkeztek hitet vallani, a
+szenvedés vallásának e rajongói elébe mennek a fájdalomnak,
+feltárják érzékeny, elsatnyult keblöket minden vesszőcsapás előtt,
+s mártiromságukra büszkén, gyönyörrel véreznek el.</p>
+<p>Hódy Balázs ezeknek az önkéntes, névtelen vértanuknak, akik
+többen vannak, mint önök képzelik, egy gyönyörü példánya volt.</p>
+<p>S önkéntes mártiromságát különösen lelkessé, azt mondhatnám:
+páratlanul makacscsá tették hitvallásának sikerei. Mert hisz a
+legendák csodái megujultak, s rózsák fakadtak vércseppjei
+nyomán.</p>
+<p>Ehhez képest egész élete egy roppant fonákságnak tünhetik fel
+önök előtt, s nem hallgathatom el, hogy költészete csakugyan
+hijjával van ama természetességnek, mely a nagy költői alkotások
+alapföltétele. Önök rosszhiszemünek fogják találni ezt a sok
+borongást, mert látnivaló, hogy a szerző ugy szereti a
+Sors-haragot, mint édestestvérét.</p>
+<p>És mégis, Hódy Balázsnak, legalább egyszer életében, igenis volt
+egy természetes indulata. Nem tehetek róla, ha önök ezt is
+természet-ellenesnek, sőt érthetetlennek fogják itélni.</p>
+<p>Ez a természetes indulata az volt, hogy fellázadt. És mert
+szemben a végzettel, amely ellen kitört, gyöngének tudta magát,
+megkisérlette az öngyilkosságot. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_33" id="Page_33">-33-</a></span></p>
+<p>A pisztoly, amelylyel fejbe durrantotta magát, valami olcsó,
+silány szerszám volt, a keze pedig a legügyetlenebb kéz, amely
+valaha pisztolyt fogott. Öngyilkossági kisérlete tehát balul ütött
+ki. A golyó félre csuszott, s Balázs életben maradt. A nagy
+elszánásból az lett, hogy vagy hat hétig nyomta az ágyat, s a
+fej-sebétől azután is kótyagos maradt vagy egy fél esztendeig. A
+rosszakarói szerint kótyagos maradt világéletében.</p>
+<p>Ha az ember a <i>Café Anglais</i>-ban bölcselkedik az
+öngyilkosságról, azt találná természetesnek, hogy a balul sikerült
+öngyilkossági kisérlet után szükségképpen következik egy második,
+esetleg harmadik kisérlet, amig csak a dolog nincs egészen rendben.
+Aki egyszer komolyan elszánta magát a halálra, miért állapodnék meg
+a fél-uton? A tapasztalás azonban szürke teoriának mondja ezt az
+okoskodást, s azt bizonyitja, hogy az efféle első felvonások után
+rendesen nem következik második. A halál vőlegényei egyet
+gondolnak, s bizony, visszabaktatnak a fél-utról. A legtöbbször
+talán nem is gondolnak semmit, csak felocsudván, egészen más
+szemmel néznek a világba, mint azelőtt. Ugy lehet ez is, mint egyéb
+kriziseknél. Aki kisirta, kidühöngte, vagy kivigadta magát, valami
+megkönnyebbülést érez s ugyanazok a gondolatok, melyek idegeit az
+imént megfeszitették, egyelőre nem ingerlik többé.</p>
+<p>Az, amit Hódy Balázs később a második életének nevezett, egy
+hosszu zsibbadtsággal kezdődött, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> mely nem sokban különbözött
+a félkegyelmüségtől. Nem emlékezett semmire; nem tudott és nem
+akart semmit. Ugy volt, mint a gyerek. Szót fogadott az ápolóinak,
+s félt, hogy meg fogják pirongatni. Nem érdeklődött semmi iránt, de
+szorongó csodálkozással nézte, hogy foglalkoznak vele, amiként egy
+tengeri nyúl nézelődhetik, mikor egy bakteriológus laboratóriumában
+találja magát, egy dézsa zselatin meg mindenféle preparátum között,
+s látja, hogy őt egy nagy szakállu ember felveszi-leteszi,
+szurkálja-piszkálja s egyik helyről a másikra czipeli. Mi az
+ördögöt akarhatnak vele?</p>
+<p>Később, nagy lassan eszmélni kezdett. Néha, ahogy fél-álomban
+feküdt az ágyán, a mult egyes foszlányai megjelentek előtte s
+halluczinácziók fogták el. Aztán megkisérlette gondolkozni. Rájött,
+hogy mindez elmult s hogy vele most a láz űz kegyetlen játékot.
+Kábultságának képei szinte idegenek voltak neki s mintha valamikor
+régen, nagyon régen látta volna ezeket a képeket. Utóbb már
+emlékezni kezdett s tisztán látta ujra a megszokott, sokszor átélt
+jeleneteket. Látta önmagát a nagy ebédlő asztalánál a kis zuávokkal
+s látta őt. A világos-kék batiszt ruhája volt rajta, azokkal a
+piczi kék virágokkal… Ilyenkor a beteg nem találta helyét. Mintha
+valami furcsa zsongást érzett volna a szive táján. Szeretett volna
+sirni, de nem tudott. Aztán azt gondolta, hogy fel kell kelnie; de
+nem birt.</p>
+<p>Hanem teljesen csak akkor tért vissza az emlékezete <span class=
+"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> s
+emlékezetével együtt egész fájdalma, mikor már régtől fogva fenn
+járt s kisétálgatott a szabadba.</p>
+<p>Magánosan, gondolattalanul bandukolt végig a vasárnapi
+közönségtől népes utczákon s lökdöstette magát, mint egy alvajáró.
+Egyszerre a zugligeti uton találta magát. Nem volt arra semmi
+keresete, de azért valami homályos érzés nem engedte, hogy
+visszaforduljon. S a nép-hullám vitte előre.</p>
+<p>A hogy aztán kiért a zugligetbe, egyszerre eszébe jutott valami.
+S elválva a vasárnapi tömegtől, neki vágott egy meredek utnak.</p>
+<p>Amilyen lankadtan ballagott előbb, olyan sietségre
+kényszeritette most nyomorult lábait. A magasból nézve, azt
+gondolhatta volna valaki, hogy egy sebzett vad csörtet az odujába,
+meghalni békén távol az emberek szemétől.</p>
+<p>A lélekzete elfult, mikor megállapodott. Igen ez az a villa.
+Megismerte a verandát, a kerti padokat, a két vén hársat, a
+vadrózsával befuttatott lugast, a zugliget egész utszéli poézisét.
+Igen, ez az a villa. Itt volt olyan boldog, amilyen nem lesz többé
+soha.</p>
+<p>Emlékezett. Az a drága, édes teremtés olyan jókedvü volt
+akkoriban, mint maga az egészség. Egy délután azt mondta neki:</p>
+<p>– Eljön velünk a Norma-fáig? De csak igy megyek, hajadon
+fővel…</p>
+<p>S a karjába kapaszkodott, amig oda értek. Ez volt az egész
+regény. De mikor ez a semmi neki mindene volt!… <span class=
+"pagenum"><a name="Page_36" id="Page_36">-36-</a></span></p>
+<p>Benézett a lécz-keritésen; a kertben idegen gyerekek játszottak.
+Fű, fa, virág-ágyak, a hitvány üveggolyók a tuczat-rózsák mellett:
+mind ugyanazok. Semmi se történt: csak az istenek költöztek el
+erről a rongy világról!</p>
+<p>S ő akkor oly őrült volt, hogy órákat töltött a lugasban,
+Condorcet könyvével, melynek czime: <i>Voltaire élete!</i>…</p>
+<p>Végre megértett mindent. Isten veled, ifjuság! Isten veled,
+szerelem! Isten veled te drága, aki soha vissza nem térsz!</p>
+<p>Nem látta senki: sirhatott. Aztán megtörülte az arczát, s
+lassan, ahogy a temetőből jönnek, elindult visszafelé. Össze volt
+törve.</p>
+<p>A boldogság!… Az oly rég volt! És ugy fájt minden! Nem akart
+többé semmit.</p>
+<p>Eme válságok után pedig jött az idő, mely letörüli a könnyeket s
+virágokat fakaszt a sirokon.</p>
+<p>A szépség és a jóság elvész, hogy utána ne maradjon egyéb, csak
+a siri virágok illata. S a fájdalom utána hal, hogy belőle se
+maradjon más, csak egy pár édes emlék, mely egyre bágygyad s melyen
+egyre erősebben érezni a hervadás illatát, akár magukon a sirról
+tépett virágokon.</p>
+<p>Ó, emberünk őrizte s hűségesen őrizte édes emlékeit!</p>
+<p>A gyönyörü teremtés puszta álomképpé változott át, de ez az
+álomkép immár az övé volt egészen. Meglátogatta ágya fejénél s
+kegyesen szólt <span class="pagenum"><a name="Page_37" id=
+"Page_37">-37-</a></span> hozzá. Egyszer az álmodó egy csókot
+érzett a homlokán; felriadt, és szive vadul kalapált. Ez volt az
+egyetlen igazi csók egész életében.</p>
+<p>Álmokban élt és álmot szőtt magának. Szép álmot, gyönyörü álmot.
+Azt az álmot, hogy mindig szerették egymást, s hogy csak a balsors
+választotta el tőle hűséges szerelmesét. S mikor ebben az álomban
+már jobban hitt, mint minden valóságban, ujra megtalálta a dalok
+forrását.</p>
+<p>Ettől fogva megint a csengő rimeknek élt, s mint a pinczér, aki
+időtlen idők multán is megőrzi emlékét a herczegi lakomáknak,
+amelyekből nem evett soha egy falatot se, élete fogytáig zengette
+első szerelmét.</p>
+<p>Ime, rövid foglalatban, története ama szerelemnek, amelyet Hódy
+Balázs megénekelt eposzban, madrigálban, rondeaukban s
+vegyesekben.</p>
+<p>Erről a szerelemről a jövő irodalom történetirása bizonyára
+részletesen fog megemlékezni s én éppen csak az adatgyüjtés
+érdekében kivántam e helyütt némi kommentárral szolgálni a
+Ginevra-cziklus, a <i>Spleen</i> és a <i>De Profundis</i> egyes
+darabjaihoz.</p>
+<p>De volt Hódy Balázsnak egy másik szerelmi regénye is, s félő,
+hogy erről a második szerelmi regényről már nem lesz az irodalom
+történtet-irásnak egyetlen szava sem.</p>
+<p>Mert a Hódy Balázs költeményeiben csak egy női név van: a
+Ginevra neve. S arról a szerelemről <span class="pagenum"><a name=
+"Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> melyet Fodor Ella kisasszony
+iránt érzett, az eposzok és madrigálok, a rondeauk és a vegyesek
+mélységesen hallgatnak.</p>
+<p>Ennek a szemérmes és csodálatosan hallgatag szerelemnek a
+történetét óhajtanám önöknek ezen a helyen elbeszélni.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_39" id=
+"Page_39">-39-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>II.<br />
+<span class="smaller">CSÖNDES BOLONDOK.</span></h2>
+</div>
+<p>Mikor Hódy Balázs Fodor Ella kisasszonyt először pillantotta
+meg, Fodor Ella kisasszony tetőtől talpig mezítelen volt.</p>
+<p>Egy kis teknőben feküdt és erősen acsarkodott.</p>
+<p>Látni való volt rajta, hogy abszolute semmi hajlandóságot nem
+érez a tisztálkodás eszméje iránt, mert oly hangosan tiltakozott
+személyes szabadságának flagrans megsértése ellen, ahogy négy
+esztendős kis torkától csak kitelhetett.</p>
+<p>Fodorné azonban nem volt az az asszony, aki valami sokba vette
+volna a személyes szabadság jogát s minden rugódozás és acsarkodás
+ellenére, tovább szapulta.</p>
+<p>Balázs meghökkenve állt meg a küszöbön e családi jelenet
+láttára.</p>
+<p>– Hát maga megbolondult? – kiáltott rá Fodorné – hogy nyitva
+hagyja erre a gyerekre az ajtót?! Kicsoda maga és mit akar?
+<span class="pagenum"><a name="Page_40" id=
+"Page_40">-40-</a></span></p>
+<p>– Bocsánatot kérek, ténsasszony – dadogott Balázs és sietett a
+konyha-ajtót betenni – nem tudtam… A nevem Hódy s a házmesterné
+utasitott ide.</p>
+<p>– Ahá, maga a szobát akarja megnézni – konstatálta Fodorné.</p>
+<p>– Igenis, kérem.</p>
+<p>– Akkor hát várjon egy kicsit. Hé, Fodor!</p>
+<p>A konyhában csak hárman voltak: Balázs, Ella kisasszony és
+Fodorné. Tulajdonképpen azt kellene mondanom, hogy: négyen, mert
+elbeszélésünk főszemélyei közül jelen volt Fodor Czilla kisasszony
+is, de az ő szereplése ez idő szerint még oly szűk körre
+szoritkozott, hogy bemutatását bátran elhalaszthatom a következő
+fejezetekre.</p>
+<p>Szóval Balázs csak két emberi lényt vett észre maga körül: egy
+kicsit a mosó-teknőben, meg egy nagyot a mosó-teknő mellett. Az
+előbbi barátságtalan felhivás tehát olyan valakinek szólhatott, aki
+nem volt jelen s a legjobb esetben valahol közel tartózkodott.</p>
+<p>S Balázs várakozással pillantott a szemközt levő szoba-ajtóra,
+mely nem sokkal volt nagyobb, mint egy jóravaló dominó-koczka. De
+Fodor nem jelentkezett.</p>
+<p>– Hé, Fodor!… Adta kölyke!… No még ilyen mamlaszt!…</p>
+<p>Ezek a felkiáltások gyors egymásutánban zengettek végig a
+téglával kövezett, visszhangos nagy konyhán s ha önök, hősünk iránt
+való jóindulatból, <span class="pagenum"><a name="Page_41" id=
+"Page_41">-41-</a></span> netalán ugy vélekednek, hogy ezek a
+felkiáltások mindannyian az ismeretlen Fodort aposztrofálták, ugy
+önök mélységesen tévednek.</p>
+<p>Balázs kivette a tömeges megrovásokból neki szóló részt s
+elkezdett mentegetőzni.</p>
+<p>– Engedelmet kérek, ténsasszony, nem akartam háborgatni. Majd
+máskor jövök…</p>
+<p>Balázs azt várta, hogy Fodorné erre a szelid hangra le fog
+csillapodni. Csalódott, mert épp az ellenkező történt: Fodorné
+felpattant.</p>
+<p>– Hát most meg hová akar menni?! Hogy még egyszer rányissa erre
+a gyerekre az ajtót?! Várjon sorára. Láthatja, hogy dühös vagyok.
+Különben mi köze magának hozzá, ha én dühös vagyok is?! Én mindig
+dühös vagyok; nekem ez már természetem. Azért nagyon jó asszony
+vagyok, érti?… Hé, Fodor!</p>
+<p>Balázs el volt kábulva. Szokása szerint megadta magát sorsának,
+s türelmesen várta a mentő angyalt, aki ezuttal Fodor névre fog
+hallgatni.</p>
+<p>De Fodor füle botját se mozditotta.</p>
+<p>– Ez már mégis szemtelenség… Te kölyök, fogd be a szád, mert ha
+még tovább is sivalkodol… Hallja, menjen be ebbe a szobába; egy kis
+vörös majmot fog ott találni. Fogja fülön, s mondja meg neki, hogy
+azt parancsoltam: mutassa meg magának a szobát. Várjon csak.
+Bizonyosan egy glóbusz lesz előtte; azon bámészkodik. Vágja pofon,
+a glóbuszt meg dobja ki az ablakon. Értette? <span class=
+"pagenum"><a name="Page_42" id="Page_42">-42-</a></span></p>
+<p>Ez a különös megbizás Balázst végképpen kétségbe ejtette.
+Szeretett volna menekülni, de a visszavonulás utja egyelőre el volt
+zárva előle.</p>
+<p>Keresztül ment a konyhán, s visszaélve azzal, hogy Fodornét
+teljesen elfoglalta Ella kisasszony egy élénk tiltakozási
+kisérletének erélyes megtorlása: alattomban kopogtatott a kiskoru
+ajtón.</p>
+<p>– Szabad! – szólt belülről egy nyugodt hang.</p>
+<p>Benyitott s egy különös berendezésü helyiségben találta magát,
+melyről hirtelenében nem igen tudta volna megmondani, hogy nagyon
+tágas-e, vagy nagyon szűk? Ez a helyiség tudniillik, a budapesti
+viszonyokhoz képest, valósággal tiszteletreméltó térfogatnak
+örvendett, de mozogni csak ügygyel-bajjal lehetett benne, mert
+butorzatának pazar csoportositásával ugyancsak kihasználta ezt a
+tiszteletreméltó tulajdonságát. Nagyban és egészben azokra a
+hálószobákra emlékeztetett, melyeket a vidéken, névnapok és
+batyubálok idején, tele gyömöszölnek a többi szobák butoraival. A
+zongora teteje könyvtárul szolgált, szállást adott egy aranyozott
+kalitkába zárt szomoru kanárinak s ugy a hogy, a női munkaasztalt
+is helyettesitette; az ebédlő-asztal gyermekszobának volt
+berendezve; az ágyak nappal ruhatárként szerepeltek; egy hajdani
+iró-asztal közönséges állványnyá degradálva, az étagére olcsó
+csecsebecséit emelte magasabbra; s a két utczai ablak közt egy
+szinehagyott kanapé vagy tizenöt darab mindenféle fajta, ébresztő,
+álló s fali óra terhétől <span class="pagenum"><a name="Page_43"
+id="Page_43">-43-</a></span> roskadozott. A fizika azt mondja, hogy
+az ember nem lehet három vagy négy helyen egyszerre. A fizika
+téved. Balázs egyszerre volt jelen: a Fodor család szalonjában,
+műtermében, ebédlőjében és hálószobájában.</p>
+<p>Ezt a kaoszt persze könnyebb volt leirnom, mint hamarjában
+átpillantani. Balázs eleinte nem látta a sok fától az erdészt.
+Tulajdonképpen semmit sem látott egy nagy zsibvásáron kivül s nem
+tudta elhatározni, hogy a homályosságban előbbre botorkáljon-e?
+Végre fölfedezte a glóbuszt s kis hijja volt, hogy »Föld!«-et nem
+kiáltott, mint a Marryat kapitány hősei szokták cselekedni válságos
+pillanatok után.</p>
+<p>A glóbusz ott állott a jobb oldali ablak mellett, egy kis tükrös
+asztalkán. De hol lehet a kis vörös majom?</p>
+<p>Előkerült az is. Az előbbi nyugodt hang ismét megszólalt, s
+Balázsnak ugy tetszett, mintha ez a hang a föld alól jött
+volna:</p>
+<p>– Mindjárt.</p>
+<p>A kis vörös majom a csupasz padlón üldögélt s egy mappába volt
+elmélyedve. Az ajtó mellől azonban, a különböző
+butor-barrikádoktól, nem lehetett belőle egyebet látni, csak
+vörhenyeges szakálát.</p>
+<p>– Bocsánatot kérek, hogy háborgatom – szólt Balázs az ajtónál –
+Hódy Balázsnak hivnak s a kiadó szobát óhajtanám megnézni. A
+ténsasszony, akivel az imént volt szerencsém beszélni, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> kilátásba
+helyezte, hogy, a mennyiben becses ideje engedi, kegyes lesz
+megmutatni.</p>
+<p>– Mindjárt, kérem, csak Brindisit keresem meg.</p>
+<p>Balázs illedelmesen várakozott, mig Brindisit megtalálják.
+Brindisi kissé messze van Budapesttől s igy nem volt csoda, hogy
+időbe telt a kutatása. Bele telt vagy öt percz, mig sikerült a
+dolog; Balázs azonban győzte türelemmel.</p>
+<p>– Egyszer már megvan! – biztatta a vendéget a rejtelmes kis
+majom.</p>
+<p>De meg kellett keresni a glóbuszon is. A vörhenyeges szakál
+kiemelkedett a barrikádok közül s hősünk végre megszemlélhette azt
+a férfiut, akivel a gondviselés végzéséből egy egész életre szóló
+barátságot kellett kötnie.</p>
+<p>Soha ilyen tekintélyes arczot. Ezeknek a szabályos vonásoknak, e
+nyugodt arczkifejezésnek s a mellig érő hullámos szakál pazar
+szépségének láttára Balázs önkéntelenül Siegmund királyra gondolt,
+a hadverő Siegfried fejedelmi atyjára. Csak a teuton félistenek
+jártak a földön ilyen magas, fenköltségtől sugárzó homlokkal; s ha
+nincsenek a bayreuthi előadások, ennek az impozáns szakálnak a
+mását ma már csak rámában láthatná az ember.</p>
+<p>Csakhogy a hatalmas fej nevetségesen piczi törzsön pihent s
+amint a különös kis ember a glóbusz körül bujkált, Balázst az a
+kellemetlen érzés környékezte, mely a természet kegyetlenkedései
+láttára <span class="pagenum"><a name="Page_45" id=
+"Page_45">-45-</a></span> fogja el az álmodozókat. Siegmund! Nem
+Siegmund volt ez, hanem a gnóm-király.</p>
+<p>A gnóm-király másodszor is megtalálta Brindisit s leszegezte egy
+gombos-tűvel, hogy el ne szaladjon. Aztán elébe jött a vendégének s
+melegen megrázta mind a két kezét.</p>
+<p>Balázst megtévesztette az előlegezett barátság. Ugy tekintette,
+mint szerény föllépésének megérdemlett jutalmát, pedig Fodor épp
+ilyen nyájas volt az egész világgal, kivéve az egész világból
+kedves neje ő nagyságát. A meleg kézszoritás, melylyel mindenkit
+megtisztelt, nála azt jelentette, hogy:</p>
+<p>– Ön nem ő s ez nekem elég. Szeretem önt.</p>
+<p>A szokatlanul barátságos jellegü ismerkedés után a gnóm-király
+szükségesnek látta visszatérni kedves Brindisijére.</p>
+<p>– Nem képzeli, kérem, milyen fáradságomba került Brindisit
+megtalálnom. Megvallom, a geografiában csak most kezdek némi
+járatosságot szerezni. Gyermekkoromban elhanyagoltam a tudományt s
+ez rám nézve igen nagy szerencsétlenség. Mit gondol, ha néhány
+évvel ezelőtt csak oly mértékben rendelkezem a szükséges
+előismeretekkel, mint, hogy többet ne mondjak, mai nap, mit gondol,
+hol volnék én ma akkor?!</p>
+<p>Balázs nem tudta elképzelni, hogy a szóban forgó kedvező esetben
+hol is lenne hát Fodor ur a jelen pillanatban? Ugy tetszett neki:
+aligha ebben <span class="pagenum"><a name="Page_46" id=
+"Page_46">-46-</a></span> a szobában. De nem gondolkozhatott sokáig
+a fölvetett kérdésről, mert Fodor ur folytatta:</p>
+<p>– Brindisire pedig azért volt szükségem, mert ott lesz az egyik
+főállomás. Igaz, még nem mondtam önnek, hogy földalatti vasutat
+fogok épiteni a világ körül. Mit szól ehhez a tervhez? Merész
+gondolat, nem igaz?</p>
+<p>Az igazat megvallva, Balázs ép oly keveset törődött a
+közlekedés-ügy nagy érdekeivel, mint egy kecskepásztor, aki
+hónapokig ki nem mozdul a havasok közül. Aki jó óráiban a fellegek
+közt szárnyal, nem igen bánja, hogy embertársai delizsánszon
+döczögnek-e, avagy elektromos vonaton száguldanak, nyélbe ütni
+szennyes kis kötéseiket. A nagy anyagi érdekek, a társaságos élet
+óriási vivmányai hősünket hidegen hagyták.</p>
+<p>Mindamellett a barátságos fogadtatás után, amelylyel
+kitüntették, kötelességének tartotta érdeklődni a kissé meglepő
+terv iránt.</p>
+<p>– Az eszme bizonyára nagyszabásu – szólt, nem minden kételkedés
+nélkül.</p>
+<p>– Sajnos, a megfelelő anyagi eszközök még nem állanak
+rendelkezésemre – jelezte Fodor ur a terv nagy nehézségét.</p>
+<p>Balázs ugy vélte, hogy mivel e nehézség eltünése a közel jövőben
+ugy sem várható, egyelőre semmi se tartja vissza Fodor urat attól,
+hogy megmutassa a kiadó szobát. Ehhez képest helyén valónak találta
+Fodor urat emlékeztetni, hogy jövetelének <span class=
+"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> czélja nem
+annyira Brindisivel, mint inkább a kérdéses szobával függ
+össze.</p>
+<p>– Tehát ön csakugyan reflektál a szobára? – kérdezte Fodor ur,
+mintha nem akarna hinni a fülének.</p>
+<p>Ez a kérdés kissé furcsának tünt fel Balázs előtt s megvallotta
+őszintén:</p>
+<p>– Szeretnék itt lakni, ebben a házban.</p>
+<p>– Csodálatos! – szólt a gnóm király, mélyen eltünődve.</p>
+<p>De azért csak átvezérelte Balázst a szomszéd helyiségbe.</p>
+<p>– Ez az – szólt aztán olyan mozdulattal, mely nem jelenthetett
+egyebet, mint hogy: »Ám lásd, hogy mit csinálsz; én mosom a
+kezemet.«</p>
+<p>Balázsnak szöget ütött a fejébe ez a néhány rejtelmes szó. Vajon
+mi bibéje lehet annak a szobának, amelybe ugy vezetik be az
+embereket, mint a hajdani regény-hősöket a kisértetes helyekre?!
+Nem vett észre rajta semmi különöset.</p>
+<p>Elég tágas, tisztára sikált, magas szoba volt, aminőket ma már
+csak a régi házakban látni. A butorzatát ugyan nem lehetett
+fényesnek mondani, de Balázs nem tartozott az elkényeztetett
+emberek közé. S a sarokban elbujt, nagy mennyezetes ágy valósággal
+meghóditotta. Az első pillanatokban attól tartott, hogy a szobának
+nincsen külön kijárása, de Fodor felvilágositotta, hogy a szemközt
+látható domino-koczka egyenest a lépcső-házba nyilik. Balázs meg
+volt elégedve. <span class="pagenum"><a name="Page_48" id=
+"Page_48">-48-</a></span></p>
+<p>Nemcsak hogy meg volt elégedve, el kellett ismernie, hogy amit
+lát, messze tulhaladja minden várakozását. A szoba csak egy
+ablakkal dicsekedett, de ez a régi formáju, hatalmas ablak erkély
+módjára kiszögellett az utczára, úgy hogy a bemélyedésében
+kényelmesen elfért egy kisebb iróasztal. És az ablak a sugár-utra
+nézett; Balázs, ahogy közelebb lépett, remegve pillantotta meg a
+szép Sárváryné ablakait.</p>
+<p>(Ideje beszámolnom vele, hogy mindez 1880-ban történt, három
+esztendővel azelőtt, hogy Hódy Balázs egy rossz pisztolylyal fejbe
+durrantotta magát.)</p>
+<p>Balázs a holdvilágos estékre gondolt, a mikor oly édes nem
+csinálni semmit, csak kibámulni a csendességbe s megkeresni
+tekintetünkkel az ezüstös fénytől csillogó üveglapot, a mely közel,
+nagyon közel van ahhoz, akit szeretünk. Vajon ébren van-e, vajon
+gondol-e ránk? Hacsak annyit is, hogy: »Szegény fiu!« A legszebb
+stanczák ilyenkor teremnek.</p>
+<p>– És mennyi volna a szoba ára? – kérdezte félénken.</p>
+<p>– Huszonöt forint – felelt fagyosan a gnóm-király.</p>
+<p>Balázs nem volt gazdag ember; ámbár remélem, ezt nem fogja
+tulságos gyakran észre vétetni a türelmes olvasóval. Balázs rendes
+ember is volt; és megvallom, számitónak kellett lennie, hogy a
+szegénysége szemet ne szurjon. De valahol csak kellett laknia, s
+istenem, ha az ember huszonkilencz éves!… <span class=
+"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span></p>
+<p>Szó sincs róla, olcsóbban is meghúzhatta volna magát másutt. De
+nem igy határozott. Tudtára adta Fodor urnak, hogy a föltételt
+elfogadja s engedelmével holnap beköltözködik.</p>
+<p>– Micsoda, ön kibérli a szobát?! – kiáltott fel álmélkodva a
+gnóm.</p>
+<p>– Ha ugyan nincs kifogása a személyem ellen.</p>
+<p>– Hogyis ne! Ellenkezőleg, ellenkezőleg. Hanem ha ön csakugyan
+kibérli a szobát, az más, egészen más. Ebben az esetben a szoba ára
+husz forint.</p>
+<p>– Az igazat megvallva, nem értem…</p>
+<p>– Az igazat megvallva, azt akartam, hogy ne vegye ki a szobát.
+Lássa, ön nagyon tetszik nekem. Jóllehet csak néhány percz óta van
+szerencsém ismerni, nem hallgathatom el, hogy igen szimpatikusnak
+találom önt s szeretném, ha nem találkoznánk többé soha, soha.
+Ezért mondtam huszonöt forintot; mások sokallták a huszat is. De ha
+ön ragaszkodik a szobához, az más. Ebben az esetben a szoba ára
+husz forint. Csakhogy, gondolja meg, még nem késő, az asszony nem
+tud semmit. S engedje meg, hogy egy jó tanácscsal szolgáljak önnek.
+Fiatal barátom, ha ugyan szabad igy neveznem, fiatal barátom:
+meneküljön! Nézze, ez az ajtó nyitva: meneküljön és még csak vissza
+se tekintsen!</p>
+<p>Most már Balázson volt az álmélkodás sora.</p>
+<p>– Nézze – folytatta a jólelkü gnóm-király – ön nem tudja, mit
+csinál, ha beköltözködik ebbe <span class="pagenum"><a name=
+"Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> a lakásba. Rabbá teszi magát
+egész életére. Ez az asszony meg fogja rontani a fiatalságát,
+szerencsétlenné fogja tenni a jövőjét. Mert a ki egyszer ennek az
+asszonynak a közelébe került, az el van veszve. Mondok önnek
+valamit. Most két éve egy nagyon derék fiatal ember lakott ebben a
+szobában. Azt ugy elkinozta, hogy a szegény fiu búskomorságba esett
+és meghalt. Egy másik még rosszabbul járt; kétségbeesésében
+teljesen elvesztette a fejét és megházasodott. Vagy mást mondok. A
+konyha mellett van egy udvari szoba; ott egy európai hirü ember
+lakik. Tanár, zseniális férfiu. A társadalmi egyensúly törvényének
+nagy fölfedezője. Nézze meg azt az embert. Az nap, a mikor ide
+költözködött, félholtra verte a házmestert; olyan erős volt, hogy
+leütött volna egy bikát. Most lábujjhegyen jár és suttogva beszél.
+Csak azt mondom, hogy nézze meg azt az embert.</p>
+<p>Igy figyelmeztette Maffio Orsini Gennaro kapitányt a két mankón
+vánszorgó, husz éves aggastyánra, hogy megmutassa neki, miképpen
+hat a Borgiák rettenetes mérge.</p>
+<p>Balázs elmosolyodott.</p>
+<p>– A ténsasszony, ugy látszik, rendes életre szoktatja a
+lakókat.</p>
+<p>– Hogy rendre szoktatja őket? Meghiszem azt. Ebben a házban
+mindenki ugy tánczol, ahogy ő fütyöl. Lélekzeni se mer itt senki az
+ő engedelme nélkül. Nézzen meg engem, fiatal barátom. Ami engem
+<span class="pagenum"><a name="Page_51" id=
+"Page_51">-51-</a></span> illet, férfias nyiltsággal vallom meg
+önnek, hogy még trüsszenteni se szeretek, ha az asszony jelen van.
+Pedig én már meg vagyok edzve. Tőlem lehet mennydörgés, zivatar,
+tüzes istennyila, én soha se vesztem el a hideg véremet. Olyan
+nyugodtan vagyok itt a könyveimmel, meg a tudományos eszközeimmel,
+mint Arkimédes a czirkulusaival, ha nem csalódom: Szirakuza ostroma
+alatt.</p>
+<p>Balázs örült, hogy más témára terelheti a beszélgetést.</p>
+<p>– Uraságod, ugy látszik, csak a tudománynak él?</p>
+<p>– Azaz hogy azt tenném, hogy ha lehetne. De először is, kissé
+elkésve léptem a tudományos pályára s első ifjuságomban sokat
+mulasztottam; másodszor pedig nem képzeli, mennyi akadálylyal kell
+küzdenem. Nem hisznek bennem; azt gondolják, hogy félbolond vagyok.
+Pedig én nem vagyok félbolond, hanem egész bolond, mert bennem
+zseni lakozik s a zseni, mint tetszik tudni, tisztára őrültség. De
+mit a zseni, ennek a műveletlen asszonynak! Képzelje, napokig kell
+könyörögnöm pénzért, ha egy körzőt kell vásárolnom. Higyje el,
+kérem: a tudatlanság és az asszony, ez a szabad embernek a két
+legnagyobb ellensége. Ha e kettővel nem kell küzdenem, ma ott
+volnék, ahol Edison. És tudja-e, mért vettem el ezt az asszonyt?
+Megtetszett nekem, hogy pofon vágott, a mikor meg akartam csókolni.
+Ez is mutatja, hogy egész bolond vagyok. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span></p>
+<p>Balázs egy kissé meg volt rőkönyödve. Hosszasabb bizonyitás
+nelkül is hajlandó lett volna elhinni a dolgot, de a gnóm-király
+olyan tiszta szemmel s olyan derüs nyugalommal nézett rá, hogy nem
+tudta, mit gondoljon. S embere, mintha az ő elhallgatott kételyeire
+akart volna megfelelni, folytatta:</p>
+<p>– Különben bolond az egész világ, a mi abból is kitetszik, hogy
+az emberek megházasodnak. Fiatal barátom, egy örök életre való
+tanácsot adok önnek; nem bánja meg, ha hallgat a szavamra. Ne
+házasodjék meg soha, semmiféle körülmények között! Ne vegye el se
+azt, aki csókolgatja, se azt, aki pofon vágja az embert.
+Különbözőképpen kezdik, de mind egyformán végzik.</p>
+<p>Balázs fogadkozott, hogy távolról sincsenek ilyes szándékai. De
+ezzel a kis embert nem nyugtatta meg.</p>
+<p>– Óvakodjék az asszonytól, fiatal barátom, óvakodjék tőle, akár
+kicsi, akár nagy, akár öreg, akár fiatal. A nőnek mindig csak egy
+dolog jár a fejében: a házasság. Ha fiatal, férjhez akar menni,
+vagy máshoz akar férjhez menni; ha öreg, meg akarja házasitani a
+fiatalokat. Még a gyerektől is óvakodjék, hogyha lyány. Telepedjék
+le egy sereg kis lyány közé: s házasságot fognak önnel játszani.
+Pedig a házasság a férfinak a halála. Ó, hogyha én nem házasodtam
+volna meg!…</p>
+<p>Arcza fölragyogott erre a gondolatra. Mint a kiket szent extázis
+fogott el, boldog tekintettel bámult <span class="pagenum"><a name=
+"Page_53" id="Page_53">-53-</a></span> bele a semmiségbe. Vajon
+micsoda tündéri képek jelentek meg egyszerre, ott a plafond
+tájékán?!</p>
+<p>– Tudja, ha ön csakugyan nem hallgat rám s itt marad ebben a
+pokolban, egyszer majd elbeszélem önnek az élet-történetemet.
+Nagyon tanulságos történet; a kiknek elmondtam, mindannyian sirtak
+rajta s negyven napig nem néztek asszonyszemélyre. Most nem
+mondhatom el, mert az asszony mindjárt itt lesz, s nem lesz
+maradásom itthon, ha rajta ér a fecsegésen. Pedig nincs időm az
+utczán kóvályogni; serényen kell dolgoznom a vasut tervezetén.</p>
+<p>– A világért sem szeretném feltartóztatni…</p>
+<p>– Ó, kérem, rám nézve ritka szerencse, ha magamhoz hasonlókkal
+beszélgethetek. (Balázs meghajlott.) S ha ön szives lesz még egy
+pár perczre helyet foglalni, mondok egyet-mást, ami érdekelni
+fogja. Végre is, önnek ismernie kell azokat, a kiknél
+letelepedik.</p>
+<p>Balázs már unni kezdte ezt a rendkivüli közlékenységet, de nem
+volt mód a szökésre.</p>
+<p>– Tudja, én órás voltam. Kitünő munkás, akinek a dolga aranyat
+ért. Hogy többet ne mondjak, én találtam fel a Fodor-féle órát.
+Ismeri ön a Fodor-féle órát? Nem? A Fodor-féle óra másodperczekre
+mutatja az időt, jelzi a temperaturát, megszámlálja az ember minden
+lépését s ha két perczig a tenyeremben tartom, pontosan kimutatja
+az érütéseimet. Ezen kivül megvan az a hasonlithatatlan előnye,
+hogy ön egy félóráig csapkodhatja a földhöz, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> még se
+törik össze. Mindebből láthatja, hogy a Fodor-féle óra kész vagyon
+volt, csak be kellett zsebelni. S azt hiszi, meggazdagodtam
+belőle?</p>
+<p>Balázs előre is igen csodálkozott a Fodor-féle óra szomoru
+történetén.</p>
+<p>– Ekkor közbejött a pofon. Ez a pofon megfosztott az eszemtől.
+Elvettem a feleségemet, vagyis tulajdonképpen ő vett el engem.
+Szóval: nem kapálóztam, nem kiabáltam segitségért, hanem ugy mentem
+utána a paphoz, mint a birka a vágóhidra. S mi történt e házasság
+következtében? Bankrót, fiatal barátom, bankrót. Az asszony
+rábeszélt, hogy huzzuk össze magunkat, nyissunk egy kis olcsó
+boltot kint a Kender-utczában s ne költsek hirdetésre egy garast
+se. Képzelje, a tizenkilenczedik században! Igy persze tönkre
+kellett mennem. S a Fodor-féle órán, mely másnak milliókat hozott
+volna, eluszott négyezer forintunk. Csak az vigasztalt, hogy ebből
+a négyezer forintból ezer az asszonyé volt.</p>
+<p>Hősünk arczán meglátszott, hogy a nemezist illetőleg nincs a
+beszélővel egy véleményen, de a Fodor-féle óra megteremtője nem
+ügyelt a dologra.</p>
+<p>– S nem elég, hogy tönkrementem – folytatta – elhiresztelték,
+hogy a Fodor-féle óra nem ér egy fityinget. Rám fogták, hogy azért
+buktam meg, mert az órám a kutyának se kellett. Az ellenségeim igy
+kezdtek beszélni: »Hát persze, ki az ördög venne órát azért, hogy a
+földhöz vagdalja?! A lépéseit megszámlálhatja az ember óra nélkül
+is, a pulzust <span class="pagenum"><a name="Page_55" id=
+"Page_55">-55-</a></span> megméri a doktor s ha az ember didereg, a
+Fodor-féle kronométer nélkül is tudja, hogy hideg van.« Persze, az
+asszony mindjárt elhitte ezeket a szamárságokat, s hiába volt
+minden kapaczitálás, fel kellett hagynom a művészetemmel.</p>
+<p>– És azóta?</p>
+<p>– Képzelheti, hogy azóta se pihenek. Feltaláltam egy uszó
+készüléket. Két tömlő az egész, de ez a két tömlő elég rá, hogy egy
+huszárt czakkunpakk és lovastul fenn tartson a habokban. A
+találmányomat be is mutattam a főhadparancsnokság embereinek s
+próba-uszásom megtekintésére igen előkelő szakértők jelentek meg.
+Sajnos, mivel az asszony nem bizott a felfedezésemben, a készülék
+előállitásához szükséges pénzösszeg nem állott rendelkezésemre, s
+szégyen, gyalázat, takarékoskodnom kellett a legszükségesebb
+anyagokon. Ennek természetesen az lett a következése, hogy majdnem
+bele fultam a Dunába; ugy fogtak ki, a propellerrel. Ezek után
+érteni fogja a keserüségeimet. Képzelje el Edisont, ha kénytelen
+lemondani a telefonról, a fonografról, mindenről a világon, néhány
+rongyos dollár hijján, s egy pofon miatt, amelyben, vesztére,
+egykor örömet talált.</p>
+<p>Hősünk illendőnek vélte tiltakozni.</p>
+<p>– Nem hihetem, hogy Uraságodat ellenségeinek rosszakarata és a
+balszerencse végképp elcsüggesztették volna. A legelső pillantásra
+sejtettem, hogy Uraságodban a cselekvés emberét van szerencsém
+<span class="pagenum"><a name="Page_56" id=
+"Page_56">-56-</a></span> üdvözölni, s tudom, hogy az ilyeneket az
+akadályok csak edzik. <i>Sub pondere crescit palma</i> – ha szabad
+e klasszikus idézetet Uraságodra alkalmaznom.</p>
+<p>– Ó, még nem mondottam le mindenről s a rosszakarat meg a gúny
+el fognak némulni, mihelyt fölépitem a vasutamat. Nem tudom,
+méltányolja-e ennek a nagyszabásu ötletnek a jelentőségét? Hogy
+visszatérjek Brindisire, ha ön Brindisibe akar menni, jelenleg az
+állomások egész rengetegén kell keresztül vergődnie. Az én
+földalatti vasutam csak a nagy állomásokon fog megállapodni s igy
+ön már Brindisiben lesz akkor, mikor a közönséges vasut utasai még
+valamelyik nem messze eső vámhivatalban vesztegelnek. Mondja,
+kérem, nem nagyszerü ez?</p>
+<p>Balázs ugyan nem sietett Brindisibe, hanem azért nagyon
+örvendett a felfedezésnek. S éppen a legnagyobb jubilálásban
+voltak, mikor egyszerre a hátuk mögött megszólalt a Fodorné éles
+hangja:</p>
+<p>– No mi lesz? Meddig tart még ez a fecsegés? Ez az ur is
+okosabban tenné, ha a dolga után látna s nem hallgatná végig a te
+szamárságaidat.</p>
+<p>Mikor <i>Borgia Lukrécziá</i>ban, a Negroni herczegné lakomáján
+egyszerre csak szétválik a háttér függönye s a bordalt éneklő,
+ittas vendégek megpillantják az álorczás barátokat, akik a nekik
+szánt koporsókat hozzák: Maffio és társai tudvalevőleg
+halott-halaványan s egy pillanat alatt megöregedett arczczal
+merednek egymásra. Ilyenformán változott el a két férfiu arcza.
+<span class="pagenum"><a name="Page_57" id=
+"Page_57">-57-</a></span></p>
+<p>Fodor megkisérlette mentegetőzni:</p>
+<p>– Angyalom, ez az ur…</p>
+<p>De Fodorné a szavába vágott:</p>
+<p>– Ez az ur vagy kiveszi a szobát, vagy nem veszi. Jobban
+szeretem, ha nem veszi; inkább adom oda egy tisztességes öreg
+kisasszonynak, mint holmi léhütőnek. A férfiak ugyis csak azért
+bérelnek szobát, hogy összerongálják a butorokat. Ne is gondolja ez
+az ur, hogy valami nagyon kinálgatom neki a szobát. Ki nem állhatom
+a férfiakat, mert minden férfi gazember. Minden férfi, kivétel
+nélkül. A melyik nem látszik annak, az a legnagyobb gazember
+valamennyi között.</p>
+<p>Hogy valamiképp ebbe az első rangosztályba ne kerüljön, Balázs
+olyasfélét hebegett, hogy ő egész őszintén egyike a
+legmegátalkodottabb gazficzkóknak s távol van tőle minden
+képmutatás. Különben – folytatta merész elhatározással – ha ez nem
+akadály, ő kivenné a szobát s nem igen zavarna több vizet, mint egy
+tisztes öreg kisasszony.</p>
+<p>A helyett, hogy igent vagy nemet mondott volna, Fodorné
+szemügyre vette a vendéget, azzal a biztos pillantással, melylyel a
+piaczon a vágott libák értékéről szokott tájékozást szerezni. A
+szemle elég kedvezően üthetett ki, mert bár hangjának mérgessége
+egyre fenyegetőbbé vált, mindjárt azzal kezdte, hogy: jó, majd
+meglátjuk.</p>
+<p>– Hanem azt megmondom előre – folytatta vésztjósló hangon – hogy
+nem tűrök semmiféle <span class="pagenum"><a name="Page_58" id=
+"Page_58">-58-</a></span> garázdálkodást. Ez a lakás az én lakásom,
+s ide nem lép be más ember, csak az, a kinek én megengedem. Ha
+barátkozni akar valakivel: van itt egy tudományos ember, attól
+sokat tanulhat. És kapuzárás előtt minden lélek idehaza legyen;
+akinek ez nem tetszik: fel is út, alá is út. Azt is megmondom, hogy
+ha nagy mosás van s ezt a szamarat elküldöm valahová: a lakók
+vigyáznak a gyerekre; és ha a gyereknek baja esik, én mindenkinek
+kikaparom a szemét. Aki pedig csak tivornyázni akar s azért vesz
+lakást, hogy összerongálja a butorokat, az jobban teszi, ha
+mindjárt máshová megy. Már most: ha tetszik, jó; ha nem, az is jó.
+Én nem árulok zsákban macskát semmi emberfia kedvéért.</p>
+<p>Fodor vigan hunyorgatott a háta megett, mintha azt szerette
+volna mondani:</p>
+<p>– Ugy-e, hogy igazam volt? Jeles asszony ez, majd meg fogja
+látni.</p>
+<p>De Fodorné hirtelen arra fordult s a gnóm egyszerre olyan komoly
+lett, mint egy temetés-rendező.</p>
+<p>– Ezzel a pimaszszal pedig ne sokat társalogjon, ha kedves az
+ideje. Mindig milliókkal dobálózik és nem tud megkeresni egy vörös
+garast.</p>
+<p>Fodor szégyenkezve somfordált vissza a másik szobába. Leült a
+glóbusz mellé és keresztbe fonva törpe karjait, nézte Brindisit,
+ahogy egy köszvényes, penzionált vén admirális nézi az óczeánt…</p>
+<p>Balázs igérte jóakaratját s fogadkozott, hogy a ténsasszony
+kivánságairól soha se fog megfelejtkezni. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span>
+Megemlitette, hogy a tivornyázásban mindig mértéket szokott tartani
+s hogy magán-viszonyainál fogva nem kedveli a nagyobb
+társaságokat.</p>
+<p>Ezzel a beköszöntővel Fodorné annyira meg volt elégedve, hogy
+jónak látta Balázst kissé helyre vigasztalni.</p>
+<p>– Azért én nagyon jó asszony vagyok, ne féljen. Ritka jó
+asszony, érti? Olyan jó asszony, hogy ezért mindig dühös vagyok
+magamra.</p>
+<p>Csakhogy ezeket a biztató igéket oly fenyegető hangon mondta,
+hogy a kredenczben az összes tányérok megremegtek s Balázs
+csontjaiban megfagyott a velő.</p>
+<p>Mindamellett hősünk nem oldott kereket, hanem másnap este
+beköltözködött a bukott órás kiadó szobájába. S alig rendezkedett
+el, máris meg kellett kötnie azt az ismeretséget, melyet számára
+Fodorné jelölt ki.</p>
+<p>A Fodorné lakói társaság dolgában nem igen voltak elkényeztetve.
+A társadalmi egyensuly törvényének nagy fölfedezője egész nap oly
+izgalommal várta Balázst, mint a milyennel junius elején a
+fürdőhelyek Robinsonjai lesik az ujonnan érkező vendégeket. S mikor
+észrevette, hogy az uj lakó a névjegyét szegezi ki az ajtajára, nem
+türtőztette magát tovább, hanem lecsapott prédájára.</p>
+<p>– Kedves uram, mivel én is a házhoz tartozom, remélem, meg fogja
+engedni…</p>
+<p>A társadalmi filozóf apró, hunyorgó szemü, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> mód felett
+nyájas, tömzsi emberke volt, aki selypesen beszélt, mint a kövér
+nyelvüek, s lassan, vontatottan, mint akik szeretik magukat
+hallani.</p>
+<p>– Ez verte volna meg a házmestert? – álmélkodott magában
+Balázs.</p>
+<p>Fodor már ekkor elmesélte neki, hogy a filozófnak három eleven
+felesége szaladgál a világban, ami persze csak ugy történhetett,
+hogy a szóban forgó hölgyek közül kettő annak rendje és módja
+szerint elvált tőle, mig a harmadik egyszerüen a faképnél hagyta
+házasságuk negyedik hónapjában. Ez a tapasztalatokban gazdag mult,
+ugy látszik, nem nagyon bántotta az európai hirü tudóst; kedélyén
+legalább nem hagyott nyomot.</p>
+<p>Különben sokkal inkább el volt foglalva a teóriájával, sem hogy
+ez a kellemetlen mult valami sűrűn kisérthette volna. A társadalmi
+egyensuly törvénye annyira izgatta, hogy utoljára kiszoritott a
+fejéből minden más, vidám vagy nem vidám gondolatot.</p>
+<p>– Az éj és a nap váltakozása – magyarázta Balázsnak – ez a
+<i>természeti</i> egyensuly. Mit gondol, ha egyszer a nap nem
+akarna lemenni?!… Megbomlanék az egész világ; a Siriustól kezdve le
+egészen az utolsó ázalagig, egy roppant csődbe jutna az egész
+világ-egyetem. A jó és a rossz váltakozása, a morális erők és az
+állati ösztönök örök küzdelme pedig: az <i>erkölcsi</i> egyensuly.
+Mondja, kérem, mi lenne akkor, ha csupa angyalokból állna a világ?!
+Képzelje el, hogy a hordár angyal, a <span class="pagenum"><a name=
+"Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> fináncz angyal, a végrehajtó
+angyal. Elküldene ön egy angyalt a zálogházba?! No, ugy-e? A
+természeti és az erkölcsi egyensulylyal tehát tisztában volnánk.
+Komplikáljuk e kettőt: s megkapjuk a <i>társadalmi</i> egyensúlyt.
+Ez a világ a nagy tömegek erőinek és rossz ösztöneinek folytonos,
+pihenés nélkül való, általános küzdelme; ameddig e küzdelem tart,
+addig áll a világ. Mi a társadalmi élet? Szüntelen váltakozása az
+ideális eszmék és a reális eszmék egymást követő uralmának. Hol az
+ideál van felül, hol a reális irányzat; egyszer a whig-ek, másszor
+a tory-ak. Mikor a realitás van a kormányon, az idealizmus
+meginditja s győzelemre juttatja az ellenakcziót; s ha az ideális
+eszme győzött, nehogy bekövetkezzék a tespedés korszaka, a
+realizmus mozogni kezd, harczol és végre győzedelmeskedik. Kérem,
+fusson végig a világ-történelmen; s nézze, mily rendben váltakoznak
+a tömeg-uralom s a kevesek-uralma. Mi a ma? Ellentéte a tegnapnak.
+S mi a holnap? Ellentéte a mának. A jelen az, ami a multkor nem
+volt; a jövő: az, ami ma nincs, hanem volt tegnap, szerdán, hétfőn,
+szombaton. Azt hiszem, mindez elég világos. Vegyük például a linczi
+békekötést…</p>
+<p>A társadalmi egyensuly törvényének fölfedezője mindent
+megfejtett, mindent kimagyarázott kedves teóriájával. Olyan volt ez
+a teória, mint az az elmés amerikai készülék, mely egyszerre: bot,
+legyező, ernyő, kés és szivarvágó.</p>
+<p>– Vagy vegyük például Spartacus lázadását… <span class=
+"pagenum"><a name="Page_62" id="Page_62">-62-</a></span></p>
+<p>Bizonyára, egész Közép-Európában nem találkozott ember, aki
+jobban visszaélt volna a világtörténelemmel, mint a társadalmi
+egyensuly törvényének fölfedezője. Ha valaki sokáig hallgatta, nem
+gondolhatott egyebet, mint hogy a fenicziaiaktól kezdve egészen az
+akadémia legutolsó közgyüléséig, minden a világon egyes-egyedül
+azért történt, hogy a társadalmi egyensuly törvényéhez a
+legcsekélyebb kétség se férhessen.</p>
+<p>Balázs eleinte meghökkenve nézett a nyugodtan és megfontoltan
+beszélő kopasz emberkére. De udvariassága és kellemes formái
+megnyugtatták.</p>
+<p>És vacsora után, mikor Fodor is, Udvarhelyi ur is, ujra
+beállitottak hozzá, már érdeklődve hallgatta a feltaláló és a
+filozóf vitatkozását. E vitatkozás során Fodor kijelentette, hogy
+felhagy a földalatti vasut tervével, mert holnaptól fogva minden
+idejére szüksége lesz, hogy megcsinálja egy uj léghajónak a
+konstrukczióját, a mely léghajó, ugy formájában, mint
+mekanizmusában, a madár alkotásának lesz hüséges mása.</p>
+<p>Balázs szinte szédült. Uj barátai oly könnyedén dobálóztak a
+legsúlyosabb ideákkal, hogy nem nézhetett rájok respektus nélkül.
+Ötleteik bősége, a rugalmasság, melylyel némely apró
+ellenmondásokon tul tették magukat s az a biztonság, melylyel az
+egyetemes históriát s az egész világürt kezelték, kivételesen
+impozánsnak tünt fel előtte. De nemcsak szédült: okult is, a hogy
+Fodorné megjósolta. Mert <span class="pagenum"><a name="Page_63"
+id="Page_63">-63-</a></span> Udvarhelyi ur mindig fölért egy
+világtörténeti kompendiummal s ezenkivül a Meyer-féle lexikon egy
+zsebkiadásával.</p>
+<p>Egy hét multán tisztában volt vele, hogy a sors két rokon lelket
+vezetett utjába.</p>
+<p>Kölcsönös bizalmasságuk gyorsan növekedett. Kevéssel ezután
+Balázs tea-estélyt rendezett uj barátai tiszteletére, s megkinálván
+őket sonkával és párizsival, felolvasta nekik legtitokzatosabb,
+legnehezebben érthető versét, azt a verset, mely a <i>Spleen</i>
+egyik gyöngye s melynek hangulatos, misztikus czime: <i>Ululu
+Laia</i>.</p>
+<p>Ettől a naptól fogva bizonyos volt, hogy Balázs a
+Fodor-családnál fog élni és meghalni.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_64" id=
+"Page_64">-64-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>III.<br />
+<span class="smaller">EGY KICSI PONT A LÁTÓHATÁRON.</span></h2>
+</div>
+<p>Az ember néha szép nyugodtan, egyenesen és mozdulatlanul fekszik
+az ágyában, s mindamellett szentül meg van győződve róla, hogy
+szélsebesen kering egy ismeretlen középpont körül, a szobával, a
+butorokkal, a székrerakott ruhadarabokkal és a fali órával
+egyetemben, mely szomoruan tiktakkoz ehhez a kalandhoz. Ebben a
+lelkiállapotban a legtarkább képek váltakoznak az ember előtt:
+ismeretlen bibornokok, akik velünk együtt forognak, dühösen
+kiabálnak reánk s mi nem értjük a beszédjöket, lokomotivek
+vágtatnak rajtunk keresztül, oly gyors egymásutánban, mintha ágyunk
+volna a legkedvesebb séta-helyök, pióczák másznak a testünkön és mi
+hiába igyekezünk szabadulni tőlük, veszett kutyák vesznek üzőbe s
+torkunkon elakad a segitségkiáltás, a torony tetején találjuk
+magunkat s nem leljük meg a levezető utat, fájdalmasan
+tapasztaljuk, hogy egy ur ágyugolyókat vagdos a fejünkhöz, s mikor
+a fejünkhöz kapunk, rémülten vesszük <span class="pagenum"><a name=
+"Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> észre, hogy a fejünket
+elvesztettük valahol, ellenben helyette egy luftballon ül a
+nyakunkon…</p>
+<p>Nem sokkal azután, hogy itt akarta hagyni e siralomvölgyet,
+Balázs bekötött fejjel pihent vánkosán, és sorra látta ezeket az
+ismert képeket. Fel-felriadt, s ijedten tekintgetett szét a
+szobában, de nem látott, és nem is hallott semmit. Hiába
+hallgatózott és meresztgette a szemét; vak volt és süket. Majd ujra
+elszenderedett.</p>
+<p>Azt álmodta, hogy egy ismeretlen temetőben sétál, szép, virágos
+sírok között. Naplemente után lehetett az idő, s ez a temető olyan
+végtelenül szomoru volt.</p>
+<p>Egyszerre egy kriptát pillantott meg, barátságos, nyitott ablaku
+kriptát, melyet vadrózsák környeztek. A kriptának az ajtaja is
+nyitva volt; bement.</p>
+<p>A hogy bement, az ajtó becsapódott utána; kinézett az ablakon, s
+nem ismert rá a temetőre. Most már nem szomoru volt a táj, hanem
+félelmetes.</p>
+<p>Valami végtelen szorongás fogta el. Ki akart menni; de az ajtó
+nem nyilt. Az ablak felé fordult, de ekkor valami rejtelmes zúgás
+támadt, s rémületében nem mert megmozdulni.</p>
+<p>S mialatt az ajtót döngette, azalatt a kripta belseje
+elváltozott. Észrevette, hogy – különös! – az ablakkal szemben egy
+kályha áll.</p>
+<p>A rejtelmes zúgás pedig növekedett s már egész közelről
+hallatszott.</p>
+<p>Ebben a pillanatban megnyilt a kályha ajtaja s hogy, hogy nem,
+egy fehér ruhás, szőke kis lány <span class="pagenum"><a name=
+"Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> lebbent ki a kályhából.
+Vállán porköpönyeg volt, s barátságosan nézett Balázsra.</p>
+<p>A szájához tette az ujját s intett Balázsnak, hogy csendesen
+legyen. Majd kinyitotta az ablak másik szárnyát is s rámutatott a
+sötét sarokra.</p>
+<p>Balázs megértette, hogy oda kell rejtőznie.</p>
+<p>Éppen ideje volt, hogy elrejtőzzék. A szőke kis lány eltünt s a
+kriptán vad szélforgatag süvöltött keresztül. A kályha ajtaja
+felcsattant s rejtekéből titokzatos, seprünyélen lovagló alakok
+rohantak elő, pipaszár testü szörnyek, a kiknek nem volt fejök,
+csak kalapjok. Ezek őt keresik.</p>
+<p>A szörnyek keresztül vágtattak a kriptán s kilovagoltak az
+ablakon. Most már nem félt. Tudta, hogy nem fogják megtalálni, mert
+a kis lány elrejtette.</p>
+<p>És csakugyan, a zúgás elhallgatott; a kisértetek elvonultak.</p>
+<p>A kis leány pedig bemosolygott az ablakon, a vadrózsák közül,
+mintha azt mondta volna:</p>
+<p>– Ugy-e, hogy kijátszottuk őket?!</p>
+<p>Aztán fölemelte kis varázs-pálczáját, a kripta ajtaja megnyilt
+magától s Balázs virágos rétre lépett. A temető eltünt. A
+messzeségből egy tó ezüstje csillámlott elő, majd ugy tetszett
+neki, hogy a tavon paloták ringanak. Egyszerre valami különös
+hangot hallott… igen, ez egy kocsi dübörgése. Fölébredt.</p>
+<p>Az álomképek eltüntek, de a kis lány ott ült az ágya mellett.
+<span class="pagenum"><a name="Page_67" id=
+"Page_67">-67-</a></span></p>
+<p>Balázs megkönnyebbülten lélekzett fel. Letörülte arczáról a
+veritéket, s fölemelkedett ágyában, már a mennyire birt.</p>
+<p>– Elmentek a rémek? – kérdezte suttogva.</p>
+<p>A két fogsora összevaczogott, tekintete zavaros volt, s látszott
+rajta, hogy még csak félig van magánál.</p>
+<p>A kis leány nem értette, miféle rémekről beszél.</p>
+<p>Fölugrott a székéről, ahol előbb mozdulatlanul ült, mint jó kis
+gyerekek az iskolában, közelebb hajlott a beteghez, s aggodalmasan
+kérdezősködött:</p>
+<p>– Behivjam a mamát?</p>
+<p>De Balázs már nem hallotta. Egy másvilági forgószél ismét
+magával ragadta silány öntudatát, s visszavitte a sötét, őrülten
+keringő kaoszba.</p>
+<p>A kaoszból most már másféle szörnyek bontakoztak ki. Viziló,
+amely villámokat tüsszögött; veszett farkasok, amelyek folyvást a
+sarkában voltak s rá ugráltak, hogy elharapják a torkát; és
+skorpiók, amelyeket nem tudott lerugdalni magáról.</p>
+<p>Eszeveszetten futott álmában: a lélekzete elállt, szive a
+rémülettől vadul dobogott, s a lábát egyre nehezebbnek érezte.
+Végre elbukott, s átadta magát a teljes öntudatlanság első, édes
+öleléseinek. Majd hűs áram csapta meg az arczát; egy sirdombon
+feküdt, felette égi békében fénylett a hold, s a fehér márvány
+sirkövek arany-szemeikkel szemrehányóan meredtek rá.</p>
+<p>Megismerte a szomoru temetőt, amelyet előbb látott. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_68" id="Page_68">-68-</a></span></p>
+<p>Egyszerre ugy tetszett neki, mintha sok, sok idő mult volna el
+valami névtelen, rettenetes dolog óta, s ő ezalatt, nyomorultul,
+nem gondolt volna egyébbel, csak hitvány énjével. A szive
+összefacsarodott; szeretett volna sirni, de nem tudott.</p>
+<p>Ekkor, mintha egy puha kis kéz megsimitotta volna forró
+homlokát. A kis leány volt, aki intett neki, hogy keljen fel és
+kövesse.</p>
+<p>De a sirdomb nem eresztette. Magához szítta erőtlen testét s a
+kinosan fölemelt kar visszahanyatlott.</p>
+<p>Még egy utolsó erőfeszitést tett. Azt hitte, hogy meg kell
+halnia. De nem halt meg, hanem ujra fölébredt.</p>
+<p>És most már egészen természetesnek találta, hogy a kis leány ott
+ül az ágya mellett.</p>
+<p>– Nem akarok visszamenni a temetőbe – hebegte, amint
+megpillantotta. – Csak a temetőbe ne!… Nem akarok a temetőbe…</p>
+<p>A kis leány ugy nézett rá, mint egy ijedt mókus. Alig volt hét
+esztendős, s azelőtt soha se látott beteget.</p>
+<p>De ha szorongott is egy kicsit, megmoczczanni nem mert a beteg
+ágya mellől.</p>
+<p>A beteg makacskodott.</p>
+<p>– A rémek nem mentek el; ott bujkálnak a temetőben. Nem akarok
+visszamenni a temetőbe.</p>
+<p>– Behivjam a mamát? – szólalt meg a kis leány félénken.</p>
+<p>Még nem volt egyéb mondani valója. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span></p>
+<p>De Balázs nem hallotta. Szempillái le-lecsukódtak, s a hogy ujra
+meg ujra rájött az aléltság, fantasztikus alakok szárny-csapását
+érezte a homloka körül.</p>
+<p>Önök bizonyára méltóztattak észre venni s én nem is tagadom,
+hogy hősünk fent idézett szavaiban kevés volt az értelem, ellenben
+annál több a következetlenség, világos jeléül annak, hogy amikor
+egy-egy perczre ébren volt, álomképei tovább foglalkoztatták, s
+ezek az álomképek összefolytak előtte. De mikor valakinek a feje
+ugy össze-vissza van varrva, mint egy kinai krepp látogató-ruha, s
+mikor az ember a koponyáját összetákoló bandage-októl nem sokkal
+lát többet a világból, mint egy két napos borz, azt hiszem, számot
+tarthat némi elnézésre.</p>
+<p>Különben, ne tessék azt képzelni, hogy mindez csak egy jámbor
+versfaragóval eshetett meg, s helyében az angol testőrség egy
+fránya gárdatisztje nyugodtan czigarettázott volna hetyke
+uniformisában. A vas-emberekről szóló legenda csak mese; a
+legvidámabb krakélereknek is vannak gyönge óráik; és Richard gróf,
+a soha se félő, méltóztassék elhinni, maga is megilletődött egy
+pillanatra, amikor a halott karja egyszerre csak torkon
+ragadta.</p>
+<p>A mi Balázst illeti, akit ez alkalommal lehetetlen hősünknek
+mondanom, Balázs mentségére tehát meg kell jegyeznem, hogy a
+köznapi életben nem árult el hasonló gyöngeségeket. Meglehetősen
+méltóságos tartásu ur volt, aki már csak a hivatása iránti
+<span class="pagenum"><a name="Page_70" id=
+"Page_70">-70-</a></span> tiszteletből sem szaladt volna meg
+semmiféle verekedésből. Nyugodt föllépése és hidegvére koronkint
+imponáltak is, s ha elárulom, hogy inkább csak elvből, mint
+természettől volt bátor, ez a mi titkunk marad; a nagyvilág,
+barátai és ellenségei, nem tudtak s nem fognak tudni róla.</p>
+<p>Csakhogy azok a tökéletes gentleman-ek, akiknek a lelke is oly
+keményre van vasalva, mint gyönyörü ingpánczéljok, azok az
+impekkábilis regény-hősök, akik mindig, minden körülmény között
+megőrzik parfum-nel beitatott flegmájokat, s hidegen nyujtják át
+vizit-kártyáikat a kisérteteknek, avagy órákig antichambriroztatják
+a kőszobor-vendéget, hogy aztán felséges grandezzával kináljanak
+neki helyet a causeuse-ön; ezek a tökéletes hősök kevesebben
+vannak, mint a regényekből gondolná az ember s legpompásabb
+példányaikban sem emelkednek felül minden kritikán.</p>
+<p>Megszoktuk azt képzelni, hogy a gyermek idő multán átváltozik s
+ember lesz belőle, ember, akiben nyoma sincs az egykori gyámoltalan
+lénynek. Ez az elő-itélet épp olyan hamis mint a többi. A gyermek
+nem vész el az emberből soha; csak elrejtőzik benne. A
+viszontagságok, az idő, a védekezés szüksége kérget növesztenek
+könnyen sebezhető, érzékeny bőre körül, amint hogy a jóságos
+természet karmokkal, szőrmezzel vagy szárnyakkal látja el az
+állatokat, hogy meg tudják állni helyöket az éghajlat és az
+időjárás véletlen változásai közepett, meg a többi <span class=
+"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> állatokkal
+szemben. A kit meglett embernek mondunk: az a gyermek – állig
+fegyverben; ugyanaz a siránkozó kis teremtés, aki volt, aki azonban
+megtanulta, hogyan takarja el s hogyan védje a gyöngeségeit. Ha
+módodban van megkapargatni atyuskát, megtalálod a nyomorult kis
+kozákot, akinek szakálla és dsidája nőtt, de azért féreg maradt, és
+legeslegbelül féreg módjára retteg, mikor szemben találja magát a
+roppant Bizonytalansággal.</p>
+<p>Ha tehát önök ugy találják, hogy Balázs félt és ostobaságokat
+beszélt: legyenek kegyesek elismerni, hogy ez előfordul a legjobb
+családokban is.</p>
+<p>A kis lány tágra nyilt szemmel bámult rá. Egy nyitott könyv
+hevert kis térdein, de nem nézett belé. Oly különös, oly titokzatos
+s oly megriasztó volt, a mit látott, hogy egy más, csodálatos világ
+sejtelmei fogták el. Leánygyermek volt: érdeklődött még a halál
+iránt is.</p>
+<p>Bizonyára jobban szeretett volna odakünn lenni. A nyitott
+ablakon keresztül hallotta az utcza tarka zsivaját, s egy szemtelen
+napsugár oly hivogatóan tánczolt előtte a padlón!… A tágas,
+piszkos, nagy udvarra gondolt, a hol kis czimborái alighanem vigan
+keringenek a gyapjuzsákok mellett. Azt hitte, hogy hallja őket, a
+mint körben éneklik:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Lieber Herr von
+Kohn,<br /></span> <span class="i0">Lieber Herr von
+Kohn,<br /></span> <span class="i0">Lieber Herr von
+Ko-o-o-ohn…<br /></span></div>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_72" id=
+"Page_72">-72-</a></span></p>
+<p>De nem jutott eszébe, hogy megszökjék, s maga is beálljon a
+Ko-o-o-ohn ur colonne-jába. A Fodorné háznépe jól volt nevelve, s a
+mit egyszer Fodorné megmondott, az ellen nem lehetett feljebbezni
+semmiféle instancziához.</p>
+<p>Koronkint, a mikor a beteg fészkelődőtt, nyugtalanság fogta el.
+Valami megnevezhetetlentől tartott, maga se tudta mitől. S már-már
+közel volt hozzá, hogy rémülten acsarkodjék az anyja után, midőn
+egy-egy mély lélekzet hangja ujra lecsendesitette pihegő kis
+szivét.</p>
+<p>És gyermeki lelke megzavarodva bámult bele a mennyezetes ágy
+titokzatos homályosságába. Még nem tudta, hogy micsoda az élet, s
+mégis szorongott, mint a madarak a viharban. A halál nagy
+misztériuma csapott feléje a gyűrött párnák közül.</p>
+<p>Csend volt, s a gyermek nem moczczant. Csak a két nagy fekete
+szeme égett, mint őrtűz ég a sötét, végtelen pusztaságban.</p>
+<p>Egyszerre a beteg fölvetette rá tekintetét s megszólalt:</p>
+<p>– Kicsoda maga?</p>
+<p>– Én… én a lánya vagyok a mamának – felelt a gyermek
+meglepetten.</p>
+<p>– És kicsoda a mama? Hol van a mama?</p>
+<p>– A mama kinn van a konyhában, mert a Czili sir.</p>
+<p>A beteg nem okosodott ki ezekből a feleletekből. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span></p>
+<p>– És maga, maga mit csinál itt?</p>
+<p>– A mama azt mondta, hogy itt maradjak, és ha viz kell, adjak
+vizet.</p>
+<p>– Mást nem mondott a mama?</p>
+<p>– Azt mondta, hivjam be, ha kell.</p>
+<p>– Hát hogy hivják magát?</p>
+<p>– Ella. Fodor Ella.</p>
+<p>– Fodor… Fodor… Nem emlékszem.</p>
+<p>A gyermek nem mert felelni.</p>
+<p>A beteg csodálkozva nézte s erőltetni kezdte az emlékezetét:</p>
+<p>– Fodor… Fodor… A Fodor-féle óra…</p>
+<p>– Igen, igen – erősitette a kis lány.</p>
+<p>Végre, nagy nehezen, Balázs észbe kapott.</p>
+<p>– Tudom már. Az ott az én székem… erre van az ablak, s az ott a
+Fodor-féle óra.</p>
+<p>Nagyra volt vele, hogy sikerült maga elé képzelnie meghitt
+barátját s tovább kérdezősködött:</p>
+<p>– Régen fekszem már itten?</p>
+<p>– Régen.</p>
+<p>– Van már egy napja?</p>
+<p>– Van már talán egy hónapja is.</p>
+<p>– És mért? Beteg vagyok?</p>
+<p>– Igen.</p>
+<p>– Mért vagyok beteg?</p>
+<p>– Mert nagyon fáj a feje.</p>
+<p>Aztán mind a ketten elhallgattak. Balázs nem tudott hova lenni a
+csodálkozástól. Mindez ujság volt előtte. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span></p>
+<p>S egy darabig gyanakodva nézett a kis lányra. Vajon igazat
+beszél-e?</p>
+<p>Majd ujra megszólalt:</p>
+<p>– Mi van az ölében?</p>
+<p>– Egy könyv.</p>
+<p>– Milyen könyv? Mesés könyv?</p>
+<p>– Igen. A <i>Csizmás kandur</i>.</p>
+<p>– Szép a <i>Csizmás kandur</i>?</p>
+<p>– Ó, nagyon szép.</p>
+<p>– Mesélje el nekem. Én nagyon szeretem a meséket.</p>
+<p>A kis lány engedelmeskedett. Ugy szoktatták, hogy ne legyen más
+gondolata, mint: szót fogadni.</p>
+<p>És ijedten, az első lámpa-láz mondhatatlan szorongásai
+közepette, kezdett hozzá:</p>
+<p>– Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy molnár. Annak volt
+három fia, és egy malma, és egy szamara, és egy kandúr-macskája. És
+meghalt. És azt mondta a három fiunak: »Nektek hagyom a malmot, a
+szamarat és a kandúrt.«</p>
+<p>Az elbeszélés tulajdonképpen alig állott egyébből, mint az
+<i>és</i>nek, ennek a barátságos kötőszócskának, fölötte gyakori
+ismétléséből. Kénytelen vagyok megvallani, hogy a logika a sötét
+középkor óta csak igen ritkán szenvedett nagyobb rövidséget, mint
+regényem hősnőjének szóban forgó debut-je alkalmával.</p>
+<p>Balázs nem tudott utána ugrálni a kis lány szárnyas
+fantáziájának. Olyanformán volt, mint a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_75" id="Page_75">-75-</a></span>
+Hamupipőke, akinek a lencse-szemektől külön kellett választania a
+borsó-szemeket; nagy erőfeszitéseket tett, hogy a temérdek
+<i>és</i>ből kiböngészsze magát a mesét.</p>
+<p>De ez a feladat tulságosan nagy munka volt az ő szegény fejének.
+Belezavarodott a váratlan »azután«-okba s eltévedt a közbevetett
+mondatok rengetegében.</p>
+<p>Azt még sikerült megértenie, hogy a molnár legkisebbik fia, akit
+örökség fejében a kandúrral fizettek ki, nagy búnak eresztette a
+fejét, jeléül, hogy a pénz, hiába, pénz volt, már talán a
+paradicsomban is. De a kandúr politikájának már nem tudott a
+mélyére látni. Ha a kandúr nyulat akart fogni, a két zsák káposztát
+csak helyeselni lehetett; megmagyarázható volt: a vadásztáska is,
+de mire kellett a kandúrnak a csizma?!</p>
+<p>A kandúrnak bizonyára pusztán hiuságból kellett a csizma; a
+legzseniálisabb lények se tökéletesek. De a Balázs elméje fáradt
+vala s ettől fogva már nem igen tudott a kandúrral lépést
+tartani.</p>
+<p>A beszélőre tudvalevőleg a hallgatóság épp ugy hatni szokott,
+mint megforditva. Tüzelik avagy elcsüggesztik egymást. A jelen
+esetben másképpen történt. Ha a hallgató figyelme bágyadt, viszont
+a mesélő neki bátorodott. Lassankint bele élte magát abba a
+napsugaras, rejtelmekkel teli, gyors átváltozásokban gazdag
+világba, mely a külvárosi bérház sötét, szennyes kis udvarában oly
+bűvös-bájosnak tünt fel előtte. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_76" id="Page_76">-76-</a></span></p>
+<p>Önök ismerik a <i>Csizmás kandur</i> mód nélkül erkölcstelen
+meséjét. A csizmás kandur a szédelgők ősapja; a Panama egy
+antediluviális hőse, aki mindenre képes, csakhogy miniszterré
+legyen. Holtnak tetteti magát, s megfojtja az ártatlan nyulakat,
+rideg stréberségből, pusztán azért, hogy kellemetes lehessen a
+királynak, aki, ugy látszik, csak nagy ritkán jutott
+nyulpecsenyéhez; majd hitelügyleti szédelgésre adja magát, s
+különböző fenyegetésekkel rábirja a parasztokat, hogy az egész
+tájékot a gazdája birtokának mondják a király előtt; végül
+furfangosan kieszelt rablógyilkossággal hatalmába keritvén az óriás
+kastélyát, ünnepélyekkel kápráztatja el és fonja be a királyt, akár
+Law vagy Fouqué. S mind e gaztettek jutalmául: ura, az ál Karabás
+gróf, elveszi a király-kisasszonyt, ő maga pedig miniszterré lesz,
+a mi, vélekedjünk a miniszterségről bármiképpen, egy macskának
+bizonyára szép carriére.</p>
+<p>Mondom, mód nélkül erkölcstelen történet ez. De, jóllehet
+erkölcstelen, fölötte tanulságos. Megtanulhatjuk belőle, hogy a
+varázslatok idejében is csak akkor vihette az ember valamire, ha jó
+partit csinált.</p>
+<p>A mesemondó azonban máskép itélte meg az esetet, s látni való
+volt, hogy a kandur feltalálása és lélekjelenléte imponálnak neki.
+A győztessel érzett, s nem a legyőzöttekkel. A leány-gyermek hét
+esztendős korában már hölgy, ha még olyan parányi is; a
+gyöngeséggel szemben a legjobb női léleknek a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> mélyén is
+találhatsz valami hideg kegyetlenséget, amely alapjában örökkön
+megérthetetlen marad előtted. Mária teljes volt minden malaszttal;
+de a világ ma se volna megváltva, ha az emberré vált isten földi
+hüvelyében nem férfisziv dobog.</p>
+<p>Balázs már alig értett valamit a meséből. Lelkének kapui
+lassankint becsukódtak, s a gyermek szavai megértetlenül koppantak
+vissza koponyájáról, mely megvíhatatlan volt, mint egy jól elzárt,
+puszta, elhagyott vár. De egyszerre a zárak felpattantak; egy pár
+hang utat talált az alvó lélek kastélyába, s a beteg meglepetten
+nyitotta fel szemét.</p>
+<p>A kis leány ott tartott, ahol a király kifejezi a kandur előtt,
+mily kellemesen lepte meg őt a Karabás gróf gyöngéd figyelme.</p>
+<p>– Ah, Karabás gróf pompás gavallér! Biztositom őt nagy
+kegyemről.</p>
+<p>Ezt a pár szót a kis lány olyan hamiskás grácziával mondta, a
+szemében annyi kópéság nevetett, hangocskája oly telidesteli volt
+illedelmesen visszafojtott vidámsággal, hogy Balázs nem ismert
+rá.</p>
+<p>És most nézte meg először.</p>
+<p>Vékony, madár-csontu, városi gyerek volt, akinek arczszine három
+generáczió szomoru történetéről beszélt. Tulajdonképpen csak két
+nagy fekete szem, mely csudálkozva nézett ebbe a furcsa világba,
+ahol minden oly ujdonatuj, s minden oly érdekes.</p>
+<p>Ebben a két nagy fekete szemben rendesen nem volt egyéb, csak
+temérdek kiváncsiság. De, <span class="pagenum"><a name="Page_78"
+id="Page_78">-78-</a></span> lám, tudtak azok sugározni is. S
+Balázs, uj életének első világos pillanatában, fölfedezte, hogy a
+kis leány bájos. A csizmás kandur története hirtelen megszakadt. A
+mesemondó ott hagyta szegényt az óriás dolgozó-szobájában.</p>
+<p>– És aztán? – sürgette Balázs a folytatást.</p>
+<p>– Aztán nem tudom. Még nem olvastam tovább.</p>
+<p>– Pedig a vége, az lehet még csak a legszebb.</p>
+<p>– Majd megkeresem a könyvben, ahol elhagytuk.</p>
+<p>– Igen, keresse meg, és olvassa fenszóval.</p>
+<p>A felolvasás már valamivel lassabban haladt előre, mint az
+elbeszélés. A nagy betük helyenkint kinos zavarokat idéztek elő, s
+a kandur, mikor a legjobban kellett volna sietnie, ott rekedt
+valahol a kaland kellős közepében.</p>
+<p>Balázs pedig még olyanformán volt, mint a részeg ember. A
+kábultság minduntalan elfogta, s kétszer is elszenderedett. Majd
+ismét felriadt, s mialatt kétségbeesett erőfeszitéseket tett, hogy
+a felolvasót követhesse, a legtarkább gondolatok ugráltak a
+fejében.</p>
+<p>A részeg embert a szeszmérgezésnek mindjárt az első stádiumában
+főképpen arról lehet megismerni, hogy a legkülönbözőbb jelenségek
+szeszélyes összevetéséből, csudálatos merészséggel következtet
+általános törvényekre, melyeket a józanság fölötte kételkedve
+fogad. A részeg és a kába előtt nincs megérthetetlen; megtalálja az
+összefüggést a legmesszibb <span class="pagenum"><a name="Page_79"
+id="Page_79">-79-</a></span> eső tünemények között, s tisztán látja
+az élet rejtelmességeit, legalább egy-egy pillanatra.</p>
+<p>S Balázsnak ugy tetszett, hogy mikor fel-felocsúdik a fél
+öntudatlanságból, melyből csak egy-egy perczre volt feltámadása,
+madártávlatból ugyan s kicsinyben, de világosan látja az Életet
+minden nyomoruságával egyetemben.</p>
+<p>– Micsoda hitványság: élni! – kergetőztek fejében a karakán
+ideák – türni a természet kegyetlenkedéseit, a mások
+igazságtalanságát, s azokat az apró megaláztatásokat, amelyeket nem
+kerülhetnek el a legnagyobbak sem… Micsoda hitványság dolgozni,
+verejtékezni, élni semmiért, azért, hogy egy temetkezési vállalat
+szép tiszta jövedelemmel zárja a számadásait! Élni azért, hogy csak
+keveset fázzunk, s ne szükölködjünk lábbeliben! S mi kárpótlásunk
+van mindezért a nyomoruságokért? A szerelem? Mi a szerelem? A
+jobbik esetben: nélkülözés, a rosszabbik esetben: silány megszokás.
+Vagy az, hogy gyermekeink születnek? Ugyan szép öröm; járnunk azzal
+a tudattal, hogy ezek a szánandó kis lények nem kérték tőlünk az
+életet, s minden órában, minden perczben látni az arczukon, hogy
+rosszul táplálkoznak! Szegény kis leány!</p>
+<p>Aztán nem gondolt többé semmire: elaludt.</p>
+<p>Másnap rossz napja volt. A rémek egyre a sarkában voltak, s ha
+egy pár perczre vissza-visszatért szegényes, megviselt öntudata,
+azt a végtelen lankadtságot érezte, mely a nagy orgiák után fogja
+el az embert. <span class="pagenum"><a name="Page_80" id=
+"Page_80">-80-</a></span></p>
+<p>De kábultságában néhányszor ugy tetszett neki, mintha ujra
+hallaná:</p>
+<p>– Ah, Karabás gróf pompás gavallér! Biztositom őt nagy
+kegyemről.</p>
+<p>S ez a képzelődés, nem tudta miért, kissé megvigasztalta.</p>
+<p>… Mikor pediglen vagy félesztendő multával ismét emberszámba
+ment, törte a fejét, mi módon fejezhetné ki háláját kis ápolója
+iránt, aki heteken keresztül üldögélt az ágya mellett s ezenközben
+ujra megismertette őt a mesevilág örömeivel.</p>
+<p>Valami nagyon szép emlékre gondolt s hosszas tünődések után
+abban állapodott meg, hogy neki fogja ajánlani, az egész világ és
+az egész utókor előtt neki fogja ajánlani költeményei legszebbikét:
+az <i>Ululu Laia</i>-at.</p>
+<p>De azután eszébe jutott a mese a szegény vargáról, aki a kis
+lányának karácsonyra egy kis piros csizmát csinált remekbe, mivel
+hogy egyéb nem telhetett tőle. Mire az ajándék, amelynek a
+kitüntetett nem veheti hasznát?!</p>
+<p>Elszégyelte magát s lemondott a tervéről. Lassankint azután bele
+nyugodott a gondolatba, hogy Fodor Ella kisasszonynak örökkön adósa
+fog maradni.</p>
+<p>De nem ugy történt.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_81" id=
+"Page_81">-81-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>IV.<br />
+<span class="smaller">VERCINGETORIX.</span></h2>
+</div>
+<p>Kevéssel a mi Urunk Jézus Krisztus születése előtt, egy bizonyos
+Vercingetorix igen sok kellemetlenséget szerzett Julius Caesarnak.
+Ő szervezte ugyanis a nemzeti ellenállást, melylyel a hóditó Róma
+Galliában találkozott; s ő volt az a kemény dió, mely a legjobban
+próbára tette az ó-kor Napoleonjának csodálatos éhségü fogait.
+Vercingetorixnak sokba került ez a világ-históriai nevezetesség;
+néhány csatavesztés után rablánczra fűzték, élére állitották a
+fogoly-seregnek, mely a győztes diadal-szekerét követte s aztán
+kivégezték.</p>
+<p>Ugyanez a Vercingetorix, vagy helyesebben szólva: Celtillonatus
+(mert a Vercingetorix név csak fővezéri rangját jelentette) sokkal
+későbben, nevezetesen Krisztus után 1889-től 1892-ig, épp annyi
+álmatlan éjszakát szerzett Hódy Balázsnak, mint hajdan Julius
+Caesarnak.</p>
+<p>Hódy Balázs ugyanis lelkének minden erejével rajta volt, hogy a
+gallus törzsfők eme legjelesebbikét először is: bele szoritsa öt
+felvonásba, azután pedig <span class="pagenum"><a name="Page_82"
+id="Page_82">-82-</a></span> kifejtse négyezer sor szépen hangzó
+versben. Ez pedig bizonyára nagyobb munka volt Gallia
+meghóditásánál.</p>
+<p>A nagy mű, mint emlitettem, három évig tartott. Hogy mért ilyen
+sokáig, megmagyarázzák a következők. Balázs minden felvonást
+kétszer-háromszor dolgozott át, s háromszor kezdte ujra irni az
+egészet. Vercingetorix irodalmi monumentuma tehát körülbelül
+negyven felvonás sirhalmán emelkedett.</p>
+<p>A három átdolgozást három különböző szinház mintegy
+nyolczszor-kilenczszer utasitotta vissza; négyszer elfogadták a
+darabot, oly föltétellel, hogy a szerző irja át egyik vagy másik
+felvonást. Hol a végét, hol az elejét, hol a közepét kellett
+megváltoztatnia; s egyszer ki kellett küszöbölnie majdnem összes
+főalakjait. E kivánságokhoz képest, Vercingetorix átélt mindent, a
+mit embernek csak átélnie adatott. Visszautasitotta Caesar nejének,
+Pompejának szerelmét s midőn már-már legyőzte Caesart, a boszuálló
+Pompeja karja érte utól; majd elcsábitotta Pompeját, s ekkor a
+féltékeny Cambra, elhagyott menyasszonya, veszitette el. Hol
+győzött, hol legyőzték; hol meghalt a tragédia végén, hol pedig
+megnősült és gyermekeket hagyott hátra. Meghalt a kinpadon,
+elpusztult méreg által, szivét keresztüljárták a római lándzsák,
+majd kardjába dőlt a maga jószántából. Mindent megkóstolt, a mi
+földi kín s öröm; csak a szinpadra, ah a szinpadra, nem juthatott
+el soha! <span class="pagenum"><a name="Page_83" id=
+"Page_83">-83-</a></span></p>
+<p>Önök azt fogják kérdezni: mi köze volt Hódy Balázsnak ehhez az
+oly régen elhunyt, s különben tiszteletre méltó gallus törzsfőhöz,
+hogy ily javithatatlan makacssággal ragaszkodott hozzá?! A
+szinházaknál pedig azt kérdezték: »Mi a kő ütött hozzá ehhez az
+emberhez, hogy nem hagy békét Francziaország előidőinek, melyek mai
+napság már oly csöndesen viselik magukat, s nem vétnek a légynek
+se?!«</p>
+<p>Sajnos, ezekre a kérdésekre nem tudok felelni. Hogy mi vonzotta
+hősünket a Vercingetorix ködös alakjához ellenállhatatlan erővel:
+ez ama titkok közé tartozik, melyeket az alkotó lélek magával visz
+a sirba. Talán gondolatában az az alak, akit munkájában
+Vercingetorixnak nevezett, tulajdonképpen ő maga volt, Hódy Balázs;
+egy ismeretlen Hódy Balázs, akit nagy energiájának s méltó
+büszkeségének pompás teljességében mi nem láthattunk soha, de akit
+ő felfedezett szive rejtekén. A tragédia hatalmas legénye, ez a
+telivér ifju barbár, aki csak azért éli végig Rómában a műveltség
+fényüzésében duskálkodók elegáns, kicsapongó életét, hogy aztán
+tapasztaltabb szemmel, de a régi barbár erővel védelmezhesse
+népének szabadságát, igy, messziről nézve, nem igen hasonlitott
+ugyan ahhoz a kopott czilinderben járó, nélkülözésekből táplálkozó,
+szerény figurához, aki a Rózsa-utcza tájékán Hódy Balázs néven volt
+ismeretes, de ki láthat be a lélek mélységeibe?! Ki tudja, minő
+érzéseket találnak néha a lelkükben azok a jámbor <span class=
+"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span>
+megjelenésü, rezignált, tétova járásu emberek, akiket az utczán
+oldalba lökdös az egész világ?!</p>
+<p>Szóval, hősünket ebben az időtájban sokkal inkább foglalkoztatta
+Vercingetorix, akit talán az igazi Hódy Balázsnak gondolt, mint a
+külső világ előtt is ismeretes énje, a kopott czilinderes, álmatag
+sétáló. Ama bizonyos három esztendő alatt jóformán nem is volt más
+gondolata, mint ez a Vercingetorix.</p>
+<p>E példátlan makacsságot ne tessék nagyon megitélni; vannak
+bünök, amelyek önmagukban hordják büntetésüket.</p>
+<p>A halottaikból felidézett gallusok nemcsak nyugtalan éjszakákat,
+hanem temérdek fáradságot s még több gondot okoztak Balázsnak. A
+hányszor egy-egy jelenetet megváltoztatott, mindannyiszor ujra
+hozzá fogott a »tisztázás«-hoz; s munkáját mindig legelülről
+kezdte, majd kék, majd zöld avagy a változatosság kedvéért
+karmin-szinü tintával kaligrafálván le az egész darabot gyönyörü
+szép velin-papirra, onnan kezdve, hogy:</p>
+<p class="center"><i>Vercingetorix</i>,<br />
+eredeti szomorujáték öt felvonásban,<br />
+irta: Hódy Balázs.<br />
+Személyek…</p>
+<p class="i0">egészen a 476-ik oldalig, amelynek alján ez a
+nyugodt, önérzetes szó ékeskedett:</p>
+<p class="center"><i>Vége</i>.</p>
+<p>Vége!… Dehogy volt vége. Hányszor irta le nagybetükkel ezt a
+nyugodt, önérzetes szót! <span class="pagenum"><a name="Page_85"
+id="Page_85">-85-</a></span> S minden elmult… viharzó érzelmei
+szerény, borus hangulatokká zsugorodtak össze; tünt, tünt az
+ifjuság; az emberek elhaltak mellőle, s körülötte rendre felnőttek
+a gyermekek; ezüst szálak csillantak fel borongó homloka fölött; uj
+város épült fel a réginek a helyén, s uj világok keletkeztek ott,
+ahol sokáig temető volt; de <i>Vercingetorix</i>-nak csak nem akart
+vége szakadni.</p>
+<p>Mindig támadt egy aggodalma, mely ujra kezdette vele hol az
+egyik, hol a másik felvonást; s az igazgatókból, dráma-birálókból
+álló külső világ is oly tulontul tökéletesnek kivánta Caesar
+szerencsétlen ellenfelét!… Ilyenkor néhány délután elzárkózott s
+hangosan diskurált magában. Néha egy hétig is eltartott, mig
+egy-egy jelenetet átdolgozott. Ha aztán elkészült, az uj munkálatot
+sorra felolvasta a meghittjeinek. Szivesebben olvasta fel kétszer,
+s mindegyiknek külön-külön; hogy félreértés ne essék a dologban, s
+talán kissé azért is, mert szerette hallani a verseit…</p>
+<p>Meghittjei rendesen igen meg voltak elégedve a legujabb
+variánsokkal, s néha tán kissé nagyon is dicsérték az uj
+passzusokat a régiek rovására. Kiváltképpen Udvarhelyi ur, aki
+Vercingetorix legállhatatosabb tisztelői közé tartozott, noha nem
+értett vele egyet. Udvarhelyi ur nevezetesen ugy találta, hogy
+Vercingetorixnak nem volt igaza, midőn Caesarral szembe szállott.
+Caesarnak győznie kellett, igy kivánta ezt a történelem logikája. S
+ha Vercingetorix ismerte <span class="pagenum"><a name="Page_86"
+id="Page_86">-86-</a></span> volna a társadalmi egyensuly
+törvényét, bizonyára lemond a meddő küzdelemről.</p>
+<p>Fodor viszont abban a nézetben volt, hogy Vercingetorixból csak
+a praktikus érzék hiányzott s ha áldozatul kellett esnie, tisztára
+eme fogyatkozásának tulajdonitható. Meglehet, titokban egyébb
+kifogásai is voltak a gallus törzsfő ellen. Mialatt Vercingetorix
+tétovázva kereste az utját a szinpad felé, Fodor három különböző
+repülő-gépet talált fel s ráadásul fölfedezte a
+veloczipéd-zongorát. Ehhez mérten nem csoda, ha kissé nehézkes
+járásunak találta Caesar ellenfelét. De ha voltak is némely
+kifogásai, óvakodott ezeknek hangot adni, mert Vercingetorix az
+idők folyamán egy hatalmas pártfogóra tett szert, akivel nem volt
+tanácsos vitatkozni.</p>
+<p>Ez a hatalmas pártfogó Fodorné volt. A Fodorné esztetikai
+meggyőződései ugyan kissé sajátságosaknak tünhetnek fel önök előtt,
+de nem hallgathatom el, hogy ezek a nagyon egyéni esztetikai
+meggyőződések fölötte imponáltak Fodornak a határozottságukkal.
+Fodorné tudnillik ugy vélekedett, hogy az a tragédia, melynek a
+szerzője minden este hétkor jár haza, kisasszonykákkal nem
+barátkozik s nem csinál adósságokat: a legjobb tragédia a világon.
+S <i>Vercingetorix</i> e tekintetben páratlanul állott a
+világ-irodalomban. Fodorné nem csinált belőle titkot, hogy Hódy
+Balázst tartja az egyetlen becsületes férfiunak e kerek világon,
+következésképpen, ha a darabját nem adják elő, az szamárság és
+alávalóság, <span class="pagenum"><a name="Page_87" id=
+"Page_87">-87-</a></span> ami különben természetes, mert hisz a
+szindarabok előadása tekintetében, igen oktalanul, nem az asszonyok
+rendelkeznek. Ha véletlenül Fodornétól függ, az erkölcstelen
+bohózatok és operette-ek bizonyára már régóta kipusztultak volna a
+világból s helyettök ma is <i>Vercingetorix</i>-ot adnák, okulására
+az ifjaknak s gyönyörüségére az idősebbeknek.</p>
+<p>Ezen a hatalmas gyámolon kivül Vercingetorixnak még egy
+patronája volt: Ella kisasszony.</p>
+<p>Önök, akik ismerik a tizenhét éves lányok szivét, nem hisznek e
+pártfogás őszinteségében s önöknek igazuk van. De a mi Hódy Balázst
+illeti, ő ismerte a világ-históriát, ismerte a dramaturgia
+szabályait, ismerte a verselés művészetének minden apró furfangját,
+ismerte Ifigénia, Ofélia, Zaïre, Phaedra és Melinda jellemét a
+kétségbeejtő részletekig, csak éppen a tizenhét éves lányok szivét
+nem ismerte.</p>
+<p>Honnan ismerte volna a rejtelmek rejtelmét?! S hogy ne hitt
+volna e két nagy fekete szem sötét nedvességben égő tüzének, mely
+biztatón világitott feléje, ahogy egy nyugodtan haladó kis hajó
+lámpái vilagitanak éjjel, a tengeren…?!</p>
+<p>Ez a két nagy, fekete szem ott világitott mellette, mialatt ő
+egy-egy hatalmas tirádával vesződött, avagy abban fáradozott, hogy
+a czezurák, melyek szerettek ki-kitörni, a helyökre kerüljenek.
+Csak ki kellett szólnia a másik szobába: »Ella kisasszony, lesz
+olyan jó?…« s Ella kisasszony helyet foglalt vele szemben a
+hinta-székben, készen rá <span class="pagenum"><a name="Page_88"
+id="Page_88">-88-</a></span> hogy ismét röviditsen vagy két sort a
+Cambra örök siránkozásán.</p>
+<p>Ilyenkor Balázs olyan aggodalmasan nézegetett rá, mintha magát a
+múzsát kérdezné:</p>
+<p>– Jól lesz igy, Ella kisasszony?</p>
+<p>Természetesen Ella kisasszony mindig meg volt elégedve az ujabb
+variánssal. Lealkudott egy-egy fölösleges hasonlatot, szétbontatott
+néhány periodust s ezzel megnyugtatta a lelkiismeretét. Aztán
+megjutalmazta a költőt olyanféle kijelentésekkel, hogy:</p>
+<p>– Most már ez a jelenet tökéletes.</p>
+<p>Balázs ugy találta, hogy e nyomatékos itéletekkel szemben
+nincsen apelláta s <i>Vercingetorix</i>ot illetőleg az
+irodalom-történetnek nem lehet egyéb dolga, mint hogy egyszerüen
+helyben hagyja az Ella kisasszony kritikáját. Végre is, a drámairó
+számára nincs magasabb areopág, mint a női sziv. Azért irunk, hogy
+varázsvesszőnkkel még a kősziklából is kifakaszszuk a megindulás
+forrását s hol van a megindulásnak gazdagabb forrása, mint a női
+szivben?!</p>
+<p>Mindig ilyennek képzelte a szép iránti érzék megtestesülését,
+aminő ez a légies alkotásu, vékony, karcsu kis lány volt. Ella az
+arab regék álmatag járásu, fátyolszin arczu keleti leányaira
+emlékeztetett, akik egy-egy rizskása szemből élnek s akiknek a
+tekintetében annyi a mélység, mint az indiai tengerben, a
+gyöngyhalászok Eldorádójában… Mesés <span class="pagenum"><a name=
+"Page_89" id="Page_89">-89-</a></span> könyvek között nőtt fel;
+élete abból állt, hogy szép dolgokat hallott s olvasott; finom kis
+dologtalan keze arra termett, hogy egy Hafiz homlokát simogassa s
+álmokba ringassa a költők szultánját. Ilyen lehetett Seherezáde,
+aki Álom-országból származott s álom-világban élt.</p>
+<p>Az igazat megvallva, Balázs tévedett s Ella kisaszszony
+éppenséggel nem volt elragadtatva a három esztendőn át mindennap
+emlegetett Vercingetorixtól. Ellenkezőleg, a szegény Cambrát, aki
+annyi felvonáson át epedett hiába, hihetetlen libának találta, s
+Vercingetorix meg a szánalmas élhetetlenség nagyon rokon fogalmak
+voltak előtte. Ugy tartotta, hogy Vercingetorixnak mindenekelőtt el
+kellett volna vernie Caesart, mint a kétfenekü dobot; aztán, ha egy
+csepp férfiasság van benne, felpofoz egy pár szinház-igazgatót,
+végigvonul hadseregével Európa összes szinpadjain, ott keveset
+beszél, de annál többet trombitáltat s ha ész nélkül tapsolják,
+akkor kedvesen szalutál, ah, szalutál!…</p>
+<p>Hanem Ella kisasszony mindezt nem mondta senkinek, amint hogy
+abban a korban volt, mikor a leányok semmit sem mondanak el abból,
+amit gondolnak. Nem volt közlékeny természetü; hallgatag volt már
+gyermeknek is, s a válságos évek csak fokozták a zárkozottságát. De
+Vercingetorix felől meg éppen óvakodott volna tiszteletlenül
+nyilatkozni, nemcsak Balázszsal szemben, hanem bizalmasabb körben
+<span class="pagenum"><a name="Page_90" id=
+"Page_90">-90-</a></span> is. S ennek megvolt a maga nagyon
+egyszerü magyarázata.</p>
+<p>Egy szép nap ugyanis, mikor Balázs arra kérte, hogy este felé
+legyen kegyes meghallgatni a tragédia visszavonhatatlanul utolsó
+felvonását, titokban kijelentette Fodornénak, hogy ő bizony nem
+hallgatja azokat a szamár verseket, hanem elmegy az apjával s
+Czilla hugával a czirkuszba. Ez a kijelentés a Fodorné amugy is
+szüntelen forrongó haragját hirtelen vagy háromszáz fokra
+hevitette, s az anyai kéz egy párszor oly barátságtalanul talált
+hozzá nyulni Seherezádéhoz, hogy a fátyolszin arczon két bazsarózsa
+virult ki, mint ahogy a Szent Ágnes érintése nyomán is virágok
+termettek. Fodorné ugyan egyébként nem igen hasonlitott Szent
+Ágneshez, de otthon nagyobb tiszteletben részesült a kalendáriom
+összes hitvallóinál, s Ella kisasszony ezt a napot megjegyezte
+magának.</p>
+<p>Fodorné különben, a nagyobb érthetőség kedvéért, egy kis
+prédikácziót is füzött e minden szónál ékesebben szóló anyai
+intelemhez. Sajnos, e bizalmas természetü magánértekezletnek csak
+éppen a fináléját idézhetem, mely a következőkép hangzott:</p>
+<p>– Velem pedig ne próbálj ujjat huzni, mert kitekerem a nyakadat,
+alávaló kölyök!</p>
+<p>Seherezáde nem felejtette el se ezt a tanácsot, se
+Vercingetorixért szenvedett mártiromsága rózsáit. Engedelmességre
+szoktatták, s alkalmazkodó természetü volt, mint az apja.
+<span class="pagenum"><a name="Page_91" id=
+"Page_91">-91-</a></span></p>
+<p>Ha ezek után önök ugy találják, hogy Fodornénak messze nyuló, s
+beláthatatlan szándékai lehettek, melyek nemcsak leányára
+terjeszkedtek ki, hanem a reménytelen jövőjü Vercingetorixra is:
+hát én erről nem tehetek, csak annyit bátorkodom megjegyezni, hogy
+a Fodorné szándékait nem szokta elfujni a szellő.</p>
+<p>Ismerte-e ezeket a szándékokat Ella kisasszony egész
+terjedelmükben, s ha igen, mi volt róluk a véleménye? – ezt én nem
+tudom megmondani. Ki látna be egy örökkön hallgató leány lelkébe? A
+leányok különben, akár hallgatnak, akár beszélnek, nemcsak az
+udvarlóikat játszszák ki, hanem a regényirókat is.</p>
+<p>Önök majdan itélni fognak a tényekből.</p>
+<p>Elég az hozzá, Ella kisasszony, valószinüleg felsőbb
+meghagyásra, sok barátságot tanusitott a szegény Vercingetorix
+iránt, s ha patronájának mondtam, ez nem volt tulzás, mert, bár
+tudtán és akaratán kivül, igen nagy szolgálatot tett a bolygó
+hollandi e gallus testvérének.</p>
+<p>Ennek a szolgálatnak a történetét akarom a következőkben
+elmondani.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_92" id=
+"Page_92">-92-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>V.<br />
+<span class="smaller">LAKODALOM A VIDÁM TARGONCZÁSNÁL.</span></h2>
+</div>
+<p>Egy vasárnap délután, mialatt Fodorné aludt, Czilla egy végzett
+zsebtolvaj ügyességével, nesztelenül pattantotta fel a Balázs
+ajtaját, belebbent a szobába, s nagy suttogva megszólalt:</p>
+<p>– Hódy bácsi!</p>
+<p>– Maga az, Czilla?!</p>
+<p>– Csitt, csendesen. Ha a mama fölébred, s meghallja, mit
+beszélünk, jaj lesz nekem is, Ellának is.</p>
+<p>– Olyan veszedelmes a dolog?</p>
+<p>– Nagyon. Különben mindjárt meglátja. Tehát: követségben jöttem.
+Ella szeretné valamire kérni, de nem meri.</p>
+<p>– Ah!</p>
+<p>Balázs, akit eddig nem igen zavart munkájában a látogatás,
+meglepetten forditotta székét a kis leány felé.</p>
+<p>Ella senkit se szokott kérni semmire. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93">-93-</a></span></p>
+<p>Czilla tudatában volt a helyzet rendkivüliségének, s élvezte a
+hatást. A világért se adta volna elő a dolgot, csak ugy, bevezetés
+nélkül.</p>
+<p>– Szokott maga tánczolni, Hódy bácsi?</p>
+<p>– Én?! – kérdezte Balázs kissé megütődve.</p>
+<p>Mintha csak azzal rohanták volna meg, hogy szokott-e tökrészeg
+lenni?</p>
+<p>– Én?! Nem, nem szoktam. Nem is tudok.</p>
+<p>– De frakkja csak van legalább?</p>
+<p>Nem, nem volt frakkja. Épp oly kevéssé, mint Apollónak.</p>
+<p>– Nem tesz semmit. Van a papának.</p>
+<p>Balázs azt hitte, hogy valami hunczfutság fog kisülni a
+dologból, s gyanakodva nézett a kis leányra. De a két okos kék
+szemben ez egyszer nem találta azt a kötődő, gonosz tekintetet,
+mely már nem egy rossz pillanatot szerzett érzékeny lelkének.</p>
+<p>Czilla kisasszony volt tudni illik az egyetlen egy lény a Fodor
+házban, aki a szegény Vercingetorix iránt nem tanusitott kellő
+tiszteletet. Ha az anyai hatalmat nem érezte közel, igen merész
+tréfákat engedett meg magának Galliára vonatkozólag, s
+Vercingetorix szomoru hányattatásait néha minden á propos nélkül
+emlegette.</p>
+<p>Mindezt, tekintettel a tettes féktelen kiskoruságára, eddig nem
+tartottam érdemesnek megemliteni, de e helyütt nem hallgathatom el,
+hogy Balázsnak titokban sokszor okoztak fájdalmat a Czilla frivol
+megjegyzései. <span class="pagenum"><a name="Page_94" id=
+"Page_94">-94-</a></span></p>
+<p>Szerencsére, Czillát nem igen lehetett komolyan venni.
+Számottevő egyének előtt az ő szava nem járt, a miképpen nem jár a
+régi kétgarasos, s ami engem illet, kivül is hagytam volna őt
+minden legcsekélyebb figyelmen, ha erővel bele nem furakodik a
+történetembe.</p>
+<p>De Czillának éppen az volt az uralkodó tulajdonsága, hogy neki
+mindenütt ott kellett lennie. Temetés, zászlószentelő, lakadalom,
+utczai tüntetések, bérmálás, virágkorzó, tüzoltó ünnep,
+jégpályamegnyitás – ezek mind nem folyhattak le az ő önkéntes
+részvétele nélkül. S ha önök, jelentékenyebb demonstrácziók
+alkalmával, meglepetve látták, hogy egy fiatal hölgy,
+(banderillero-kalapban és vörös napernyővel) nagyon élénken
+abczugolja a miniszterelnököt, avagy rendkivül lelkesen éljenzi
+Kossuth Ferenczet, előre is ki kell jelentenem, hogy ez a fiatal
+hölgy Czilla volt.</p>
+<p>Mindenütt ott kellett lennie s mindenütt kellett valami kisebb
+háboruságot csinálnia. Idősebb asszonyok néha nem is állhatták meg,
+hogy csipősen ne jegyezzék meg a Czilla füle hallatára: »No, ez a
+fiatal hölgy se járt ott soha, a hol a szerénységet osztogatták!…«
+De Czilla soha se maradt adós a felelettel, s mindig becsületet
+szerzett a tudós asszonynak, aki nyelvét az élet harczaira
+kikészitette. Kiváltképpen jelentékeny sikerei voltak éltesebb,
+kövér asszonyokkal szemben, akiknek előszeretettel üzent hadat. A
+kort egy cseppet sem tisztelte, s a közös hadsereget <span class=
+"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> kivéve,
+egyáltalán nem respektált semmit, a mi tiszteletre méltó. Szóval
+Czilla olyan diszpéldány utcza-gyerek volt, aminőt csak ritkán
+találni a tizenhárom éves hajadonok között. Az udvarban rettegtek
+tőle s Balázs is némi respektussal viseltetett iránta. A Czilla
+örök harczra vágyódása meg az ő békeszeretete nem igen vonzották
+egymást. De ha tartott is tőle egy kicsit, mégsem volt vele szemben
+oly fegyvertelen, mint az idegen kövér asszonyságok. Ismerte a
+gyöngéjét.</p>
+<p>Ennek a félelem és tartózkodás nélkül való, minden tekintélyt és
+törvényt megcsúfoló izgága egyéniségnek tudniillik volt egy
+sebezhető pontja, amelyre nagyon érzékeny volt. Az orrocskája.</p>
+<p>Ez a különben szép metszésü, formás kis jószág csak éppen egy
+gondolattal volt nagyobb egy ideális női orrnál, de nagyobb volt.
+Czilla tudta ezt s ez a tudat sok keserüséget okozott neki. Mit nem
+adott volna érte, ha hijjával van ennek a gondolatnyi, de haj, el
+nem tüntethető, örök, visszavonhatatlan, ki tudja, talán végzetes
+fölöslegnek! Ugy hiszem, Czilla alapjában véve voltaképpen szomoru
+lélek volt, aki titkolt, szilaj bánatból okozott másoknak tenger
+sok boszuságot; ugy hiszem, nem a kis lányokban lakó ördög, hanem a
+világfájdalom tette, hogy mindig készen állott csatázni az egész
+világgal s kikötni a piszék boldog seregével…</p>
+<p>S mily végzet! Mindenbe bele kellett ütnie ezt a szegény
+orrocskát; akárminő vállalkozásba <span class="pagenum"><a name=
+"Page_96" id="Page_96">-96-</a></span> fogott, mindenütt ennek a
+harczias, de oly könnyen sebezhető orrocskának kellett legelül
+járnia…</p>
+<p>A harczias orrocska vezénylete mellett különben egy eleven,
+okos, szép kis fej tolakodott előre mindenüvé, ahol egy garas ára
+vigasságot lehetett sejteni. Czilla nagyon csinos volt, de soha se
+bocsáthatta meg a világnak, hogy: csak egy semmiség, a természet
+egy pillanatnyi szórakozottsága, s ő örökre elesett attól, hogy
+nagyon szép legyen!</p>
+<p>Czillának ezt az érzékenységét az egész ház ismerte, s mindenki
+visszaélt vele, a tehetsége szerint, és a szükséghez képest. Ha
+minden kötél szakadt, s Czillával nem lehetett birni: egy rideg
+czélzás erre az orrocskára, mely, isten tudja hogyan, egy
+pillanatra megfelejtkezett magáról, s Rettenetes Iván meg volt
+szeliditve. Nem hallgathatom el, hogy Czilla néha nagyon szemtelen
+volt. Ilyenkor az anyját is csak Katinak szólitotta, és tanácsokat
+osztogatott neki. Fodornét azonban nem lehetett egykönnyen lefőzni,
+s ámbár Czilla a szive magzatja volt, kegyetlenül torolta meg ezt a
+szelidebb tiszteletlenséget. Egyszerüen rá kiáltott:</p>
+<p>– Fogd be a szádat, te vasorru bába, te ország csúfja, te Vitéz
+László!…</p>
+<p>És Czilla sietett visszavonulni a legsötétebb sarokba, ahol nagy
+könyhullatásoknak adta át magát, s néha órákig kesergett Puposka
+vagy egyébb szerencsétlen regény-hősnők lehangoló társaságában.
+<span class="pagenum"><a name="Page_97" id=
+"Page_97">-97-</a></span></p>
+<p>A siker, a »probatum, est« mindig rossz példát ad, s Balázs, aki
+megtámadtatástól tartott, éppen valamely súlyos gyöngédtelenségen
+törte a fejét, midőn, nagy meglepetésére s kissé szégyenszemre,
+észrevette, hogy Czilla komolyan beszél.</p>
+<p>– Tudja, Hódy bácsi, arról van szó, hogy Ella nagyon szeretne
+elmenni egy lakodalomra. És én is, mert ott lesznek: Szántó Miska,
+Göndöry Béla, Thurzó Aba, szóval az egész egyetem. Szántó Miska
+ugyan még csak első éves, de hogy tánczolja ez az ember a
+hopszpolkát!… Az már nem hopszpolka, hanem álom! És Thurzó Aba!
+Thurzó Aba huszár. Igaz, hogy, fájdalom, tartalékos, de látná csak
+parádékor a váczi-utczán! Ahogy a kardját végig csörteti az
+aszfalton, mindenkinek bele kell botlania, s a czivilek csak ugy
+bukdácsolnak körülötte! Még a tanárok is előre köszönnek neki.</p>
+<p>Balázs elbámult.</p>
+<p>– És maga, Czilla, maga honnan ismeri ezeket a fiatal urakat?
+Hisz maguk egész nap itthon vannak!</p>
+<p>– Honnan ismerem őket? Természetesen az egyetemi matinée-król.
+Tudja, hogy a mama nem visz bennünket máshová, csak a matinée-kra,
+meg a Petőfi-Társaság üléseire, mert ezek ingyen vannak. De az nem
+tesz semmit. Mióta megismerkedtünk, Göndöry Béla az én kedvemért
+eljár a Petőfi-Társaságba is. És ha hosszu verseket olvasnak fel,
+akkor kuruttyol. Megismerem a kuruttyolását ezer közül is.
+<span class="pagenum"><a name="Page_98" id=
+"Page_98">-98-</a></span></p>
+<p>– Ki az a Göndöry Béla?</p>
+<p>– Az én flammém. Nagyon kedves kölyök. Ugy tud az orrán
+muzsikálni, mint más ember a czimbalmon. Fájdalom, nem fog elvenni
+feleségül, mert hatvanezer forint kell neki, s nekem hatvan
+krajczárom sincs, amint tetszik tudni. És e miatt nem fog elvenni…
+a szamár!</p>
+<p>– Akkor nem is érdemli magát.</p>
+<p>– De én azért, fájdalom, imádom a nyomorultat. Tudja, ugy iszik
+az az ember, mint a homok. És ha be van csipve, akkor még
+kedvesebb. Nem kötekedik, nem illetlen, csak kuruttyol. Szakasztott
+ugy tud kuruttyolni, mint a béka. Olyankor igazán csókolni való.
+Fájdalom, valami gazdag zsidólányt fog elvenni.</p>
+<p>Czilla annyira tele volt »fájdalom«-mal, hogy Balázs, akit pedig
+ez a sok léha beszéd kissé megriasztott, nem állhatta meg mosolygás
+nélkül.</p>
+<p>– És ezek a tehetséges fiatal emberek mind ott lesznek a
+lakodalmon?</p>
+<p>– Igen, ha mi ott leszünk. Mert csak a mi kedvünkért jönnek el.
+Ha mi nem, akkor ők sem. És fájdalom, az még kétséges, hogy mi ott
+leszünk-e? Mert ez Hódy bácsitól függ.</p>
+<p>– Tőlem?</p>
+<p>– Igen. Tessék csak elgondolni. Ha mi azt mondjuk a mamának,
+hogy szeretnénk elmenni a lakodalomba, akkor mindennek vége. A mama
+azt feleli, hogy: talán meg vagyunk bolondulva, s Göndöry
+<span class="pagenum"><a name="Page_99" id=
+"Page_99">-99-</a></span> Béla, Thurzó Aba, mind, mind szépen el
+vannak intézve. Nem is szóltunk a mamának egy hangot se, hanem azt
+eszeltük ki, hogy megkérjük Hódy bácsit, ugorjék be helyettünk.
+Ugy-e, nem mond nemet, ha szépen, nagyon szépen kérjük?</p>
+<p>– Kedves Czilla, én szivesen beugrom, de azt hiszem, nem lesz
+sok foganatja…</p>
+<p>– Persze, ha Hódy bácsi csak annyit mond, hogy: ugyan vigye el
+azokat a szegény leányokat, hadd ugrándozzák ki magukat egy kicsit,
+akkor a siker bizonytalan. De mi többet szeretnénk ennél.</p>
+<p>– Ugyan?</p>
+<p>– Teszem fel azt, ha Hódy bácsi igy szól: »El kell mennem
+vőfélynek egy barátom esküvőjére; hadd vigyem el a két gyereket
+nyoszolyóleányoknak« – ez már egészen más. Akkor a mama nem mondhat
+nemet. Mi majd huzódozni fogunk egy kicsit, azt mondjuk, hogy:
+»Ugyan, édes mama, minek az a sok költség? Keztyü is kell, s
+Ellának uj fehér ruha…« A mama erre elérzékenyedik, egyet gondol
+magában, hogy Kati is volt egyszer fiatal, s a Hódy bácsi kedvéért
+szépen ránk fog parancsolni</p>
+<p>– Azt hazudjam, hogy vőfély leszek?</p>
+<p>– Ez nem lesz hazugság; csakugyan Hódy bácsi lesz a vőfély.</p>
+<p>– De hisz azt se tudom, hogy ki a vőlegény.</p>
+<p>– Ki a vőlegény? Pézsma Rajnáld báró.</p>
+<p>– Hogy hivják?</p>
+<p>– Pézsma Rajnáld báró. <span class="pagenum"><a name="Page_100"
+id="Page_100">-100-</a></span></p>
+<p>– És kicsoda ez az ur?</p>
+<p>– Biczikli-tanár és napidíjas. Hétköznap napidíjas, nem tudom
+melyik miniszteriumban, vasárnap pedig a biczikli-tanfolyam
+igazgatója. A tavalyi biczikli-Derby győztese, Közép-Európa
+championja, s tulajdonosa több arany-éremnek.</p>
+<p>– És ez az ur azt kivánja, hogy én legyek a vőfélye?</p>
+<p>– Különös szerencséjének fogja tartani.</p>
+<p>– De hisz ez az ur nem ismer engem, amint én sem ismerem őt…</p>
+<p>– Ó, ami a bárót illeti, ő névről már régóta ismeri Hódy bácsit.
+Nagy tisztelője az irodalomnak, s igen lelkesül a versekért. Ő maga
+is irt egy könyvet; az volt a czime, hogy: <i>A kerékpár
+jövője.</i> Hogy Hódy bácsi nem ismeri őt, az nem tesz semmit. Majd
+meg fognak ismerkedni. A báró különben csak egy pár bátoritó szót
+vár, s aztán személyesen is fel fogja kérni Hódy bácsit, hogy
+legyen a vőfélye.</p>
+<p>– És maguk, Czilla, maguk honnan ismerik ezt az urat?</p>
+<p>– Mi tulajdonképpen csak a menyasszonyt ismerjük. Magával a
+báróval még én sem beszéltem soha. A menyasszonyt különben ismeri
+Hódy bácsi is. Most vagy két éve gyakran láthatta nálunk.</p>
+<p>– El nem tudom képzelni…</p>
+<p>– Az özvegy Kleinné.</p>
+<p>– Az özvegy Kleinné! <span class="pagenum"><a name="Page_101"
+id="Page_101">-101-</a></span></p>
+<p>– Igen, az a svájczi hölgy, aki Ellának harmadéve
+zongora-leczkéket adott.</p>
+<p>– Emlékszem rá. Már nem lehet nagyon fiatal. Ha nem csalódom,
+van egy nagyocska lánya.</p>
+<p>– Igen, a Fáni. De ez nem baj, mert a vőlegénynek is van két
+nagy kamasz fia. Eleinte ugy volt, hogy a nagyobbik fiu elveszi a
+Fánit. De aztán összement a dolog. Ugy látszik, az se ugrik be
+hatvanezer forinton alul.</p>
+<p>– S az öreg? Az öreg beugrik?</p>
+<p>– Ó, az egészen más. A báró, azt hiszem, a jövőjét akarja
+biztositani ezzel a házassággal. Tudja, Hódy bácsi, az özvegy
+Kleinné <i>parti</i>. A bárónak pedig nem csak jó, hanem kitünő
+parti, mert az özvegy Kleinné kereszt-leánya Veres tábornoknénak, a
+miniszter anyjának.</p>
+<p>– Keresztleánya – a tábornoknénak?!</p>
+<p>– Igen, ő is, meg a Fáni is. A dolog ugy keletkezett, hogy az
+öreg tábornokné társalkodónőt keresett, s valahonnan az özvegy
+Kleinnét ajánlották neki. A tábornokné semmit se gyanitott; a
+svájczi Kleinok mind jó katholikusok. Mikor aztán már vagy három
+esztendeig társalogtak, egyszerre csak kiderült, hogy az özvegy
+Kleinné zsidó. A tábornokné kétségbe volt esve. Hogy ő, vallásos
+asszony létére, három esztendeig két olyan női lényt tartott a
+házában, akik soha se fognak üdvözülni! Mit volt mit tenni? A hibát
+csak ugy lehetett helyrehozni, ha az özvegy Kleinné és a Fáni
+kikeresztelkednek. <span class="pagenum"><a name="Page_102" id=
+"Page_102">-102-</a></span> Cserében a tábornokné biztosította
+őket, hogy mindig gondja lesz rájok, s nem vonja meg tőlük a
+pártfogását.</p>
+<p>– Kezdem érteni. A báró bizonyosan a Veres minisztériumában
+dolgozik, s némi előléptetést remél ezen a réven.</p>
+<p>– Azt gondolom, hogy nem is számit rosszul. Annyi bizonyos, hogy
+az esküvőn a tábornokné lesz a nászasszony, s a tábornok a
+násznagy.</p>
+<p>– S ezek mellett a kitünőségek mellett én legyek a vőfély?</p>
+<p>– Gondolja meg, Hódy bácsi, micsoda pompás mulatság lesz! A
+lakzit a <i>Vidám Targonczás</i>nál fogják megtartani, mert a vidám
+targonczás rokona a bárónak, s igy kevesebb lesz a költség.</p>
+<p>– Maga a mulatság nem csábit éppen, kedves Czilla, de…</p>
+<p>– De a mi kedvünkért, édes, kedves Hódy bácsi!…</p>
+<p>Ebben a pillanatban a Fodorné hangja hallatszott a másik
+szobából; az összeesküvők szétrebbentek.</p>
+<p>Balázs könnyü lélekkel nézett a lakodalom elébe. Bizonyosra
+vette, hogy Fodorné egy <i>Quos ego</i>val le fogja fujni az egész
+mulatságot, s azért a frakk kérdése, a nyilvános szereplés
+gondolata, meg a többi nehézségek, mind nem okoztak neki
+aggodalmat. Rosszhiszemüségében még azt is megigérte volna a
+lányoknak, hogy tánczolni fog. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_103" id="Page_103">-103-</a></span></p>
+<p>Csakhogy Fodorné sehogy se akart nemet mondani. Mikor Balázs,
+igérete szerint, előadta a dolgot, Fodorné először elgondolkozott,
+s aztán határozott jóakarattal kezdett kérdezősködni az állitólagos
+jóbarát felől. Balázs megszeppent.</p>
+<p>– Ó, nem éppen a legjobb barátom, szó sincs róla. Iskolatársak
+voltunk az egyetemen, ennyi az egész. De nem volt lelkem azt
+mondani, hogy keressen más vőfélyt.</p>
+<p>– Persze – szólt Fodorné – az effélét nem lehet
+visszautasitani.</p>
+<p>Erre a váratlan engedékenységre Balázs észnélkül igyekezett
+visszavonulni, de már elkésett vele.</p>
+<p>– Ami azt illeti, semmi se könnyebb ennél. Csak azzal a
+föltétellel mondtam igent, ha a ténsasszony, meg a lányok is
+eljönnek.</p>
+<p>– Akkor hát el fogunk menni – szólt Fodorné.</p>
+<p>Balázs tudta, hogy amit Fodorné egyszer megmondott, az készpénz.
+Olyan bizonyosság volt ez, mint a milyennel a greenwich-i
+csillagvizsgáló számitja ki, hogy ötszáztizenhét év mulva, november
+25-én, déli 1 óra 20 perczkor a <i>Biela</i> nevü üstökös ismét el
+fog haladni portánk előtt. Azaz hogy ennél is nagyobb bizonyosság
+volt. Mert meglehet, a <i>Biela</i> nevü üstökös utközben
+meggondolja magát, s ki tudja, talán eltér eredeti szándékától;
+ellenben arra, hogy Fodorné is meggondolja magát, nem lehetett soha
+semmi reménység. Fodorné nem értett a matematikához s a hétszer
+kilenczet, meg a nyolczszor <span class="pagenum"><a name=
+"Page_104" id="Page_104">-104-</a></span> nyolczat mindig csak
+hosszas tusakodás után tudta megállapitani, de viszont nem volt
+halandó, aki a cselekvő igék jövő idejét nagyobb biztonsággal
+kezelte volna, mint ő. Tudni lehetett előre, hogy: jöhet eső,
+jégvihar, földíndulás, árviz, de Fodorné s a hozzátartozók annak
+idején ott lesznek a <i>Vidám Targonczás</i>nál.</p>
+<p>Balázs tehát mély szomoruságba esett s nem győzte átkozni magát
+a könnyelmüségéért.</p>
+<p>Még csak egy reménysége volt. Az a halovány reménység, hogy
+hátha a vőlegény időközben magába száll s lemond az özvegy Kleinné
+kezéről?!</p>
+<p>De fel kellett hagynia ezzel az utolsó reménynyel is.</p>
+<p>Egy délután, ahogy kikönyökölt az ablakán s szokása szerint
+álmélkodva nézte az élni rohanó embereket, az utczán sürgő tarka
+tömeget, melynek jövése-menése mindörökre oly megérthetetlen maradt
+előtte, mint akár a tenger-fenék élete: egyszerre észre vette, hogy
+a kaszárnyaszerü bérház előtt, mely számára az otthont jelentette,
+egy bicziklista pattan le vasparipájáról, karjára kapja »hű
+eszközét,« majd eltünik a kapualjban. Ez <i>ő!</i></p>
+<p>Csakugyan ő volt. Két percz mulva kopogtattak az ajtaján, s egy
+barna dress-be öltözött, barna harisnyás, hórihorgas, ötven
+esztendős kopasz fiu nyitott be a szobába.</p>
+<p>– Nevem Pézsma – mutatta be magát a hórihorgas. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_105" id="Page_105">-105-</a></span></p>
+<p>– Én Hódy vagyok – szólt megadással hősünk.</p>
+<p>– Ó, kérem, látásból, hirből, névről már régen van szerencsém.
+Magam is ittam Kasztália forrásából, magam is járatos vagyok a
+szent berekben. Szóval, csekély erőmhöz képest, tettem néhány
+szerény kisérletet az irodalom mezején. Ha megengedi, mindjárt át
+is nyujtok egy tisztelet-példányt <i>A kerékpár jövője</i> czimü
+müvecskémből.</p>
+<p>Balázs nagyon örült a szerencsének. Helyet kinált a bárónak, s
+illendőség-tudóan kérdezősködött a hű eszköz felől.</p>
+<p>– Shamyl (mert Shamyl nevet adtam neki) Shamyl a folyosón van.
+Tekintve az ünnepies alkalmat, mely ide hozott, tapintatosnak
+véltem a folyosón hagyni. Ámbár nem szégyellem, mert méltó rá, hogy
+megszemléljék. Nem afféle közönséges biczikli, hanem elsőrangu
+kerékpár, telivér vasparipa, ha szabad igy mondanom. Shamylon
+nyertem meg az első Derbyt.</p>
+<p>Balázs kifejezte, mily boldoggá teszi, hogy egy Derby-héroszszal
+foghat kezet, s a báró áttért a látogatás czéljára.</p>
+<p>– Nem mondhatom, mekkora szerencsének tartom, ha Uraságod,
+irodalmunk hirneves bajvivója, nem utasitja vissza mély
+tiszteletből fakadó kérésemet…</p>
+<p>Ettől fogva a társalgás során nem igen volt egyébről szó, mint
+majd erről, majd amarról a szerencséről. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> Hol
+Balázs érezte magát boldognak, hol kitünő vendége. A báró
+megjegyezte, hogy öröme nem volna teljes, ha szélesebb körü
+ismeretség hijján, valamelyik fiatal kollégáját kellett volna
+vőfélyül felkérnie.</p>
+<p>– A tábornok soha se bocsátaná meg, ha véletlenül egy napidijas
+barátom szerepel vőfélyként… A tábornok el lesz ragadtatva, ha
+szerencséje lesz megismerkedni irodalmunk jeles bajvivójával…</p>
+<p>Esküvőjéről szólván, mindig csak a tábornokról beszélt, mintha a
+tábornokot készült volna feleségül venni.</p>
+<p>– Nem lehetek eléggé hálás a tábornok iránt… Mindent el fogok
+követni, hogy a tábornok a lakodalmon jól érezze magát…</p>
+<p>S lassan, óvatosan, sok ámbár és miszerint között, előhozakodott
+egy félénk, jámbor óhajtással. A tábornok nagyon jó néven venné, ha
+valaki, aki ért hozzá, egy-két strófában megemlékeznék a lakomán
+jelen levő mexicoi hősről. Balázs majdnem felpattant. Ohó! Ami a
+poézist illeti, itt már nem értette a tréfát. Kissé szárazon
+felelt, hogy ha rá várna ez a feladat, sajnálatára, ki kell térnie
+a megtiszteltetés elől, mert ő nem szokott üdvözlő verseket irni,
+csak himnuszokat és bukolikákat.</p>
+<p>A báró azonban ragaszkodott a költészethez, s hajlandó volt
+kiegyezni ötven százalékra.</p>
+<p>– Ebben az esetben más valamit kérnék. Bocsássa meg, ha
+szerénytelen vagyok, de az a <span class="pagenum"><a name=
+"Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> szándékom, hogy az
+ünnepies lakomát egy kis hangversenynyel kötjük egybe. Egyik fiam
+remekül cziterázik (egyebet se tud a gazember), a menyasszonyom
+zongora-művésznő: ez már magában véve is kitesz egy fél-programmot.
+De Ella kisasszony is megigérte, hogy énekelni fog, magam pedig
+néhány kerékpár-fortélyt fogok bemutatni. Csak egy hiányzik a
+műsorból: a felolvasás. Igazán restellném, ha tolakodónak találna,
+de nem hallgathatom el, hogy nagyon kitüntetve érezném magamat, ha
+kegyes volna becses költészetéből némi izelitővel kedveskedni
+nekünk. Talán valamely eposzból, mely esetleg hadviselésről
+szólana… Nagyon szeretném, ha a tábornok jól érezné magát.</p>
+<p>Önök nem itélik el a fiatal leányt, ha mosolyog álmában, amidőn
+szerelemről álmodik; ne itéljék el Hódy Balázst se, ha ebben a
+pillanatban a hadverő Vercingetorixra gondolt.</p>
+<p>Oly régen – ezerkilenczszáz év óta! – kivánkozott szegény
+Vercingetorix a nyilvánosság elé! Vajon csodának mondható-e, ha nem
+vetette meg az első kinálkozó alkalmat?!</p>
+<p>Bizonyára, nem éppen a <i>Vidám Targonczás</i> nyilvánossága elé
+kivánkozott oly hosszu időn át, a szegény hadviselő. De eget kérni
+a <i>Vidám Targonczás</i>-ban mindig többet ér, mint az idők
+végtelenségéig senyvedni a Tartarusban egy sziklához
+lánczoltan.</p>
+<p>Balázs tehát nem tudta kiverni a fejéből, hogy: ime, jobb idők
+kezdenek járni a hadviselést tárgyazó <span class=
+"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span>
+drámákra, s nem védekezett kellő erélylyel a vasparipán járó ördög
+ellen.</p>
+<p>Egy kicsit szabódott, egy kicsit kérette magát, egy kicsit meg
+is haragudott, de egy negyedóra multán, mindent megigért. S mikor
+Pézsma báró végre-valahára elbúcsúzott tőle, minden kétségbeesés
+nélkül, szelid rezignáczióval sugta meg Czillának a nagy
+ujságot:</p>
+<p>– Itt volt.</p>
+<p>A lakodalom reggelén Balázs Udvarhelyi ur támogatása mellett
+megküzdölődött a Fodor frakkjával, elhelyezkedett a familiával egy
+négy-üléses bárkában, melynek kormányzójától Fodorné jóelőre
+lealkudott minden borravalót, s a koczka el volt vetve;
+Vercingetorix, elrejtve hátul a frakk-zsebben, megindult a
+halhatatlanság felé.</p>
+<p>Egyelőre természetesen stácziót kellett tartania a menyasszonyos
+háznál. Ámbátor a lakodalom első és fő czélja az volt, hogy a
+tábornok jól érezze magát, mindamellett az özvegy Kleinnét még se
+lehetett egészen kihagyni a játékból.</p>
+<p>Mikor fölértek a harmadik emeletre, a Fáni már jegyben, gyürüben
+várta őket. A menyasszony azonban nem volt látható sehol. Fáni
+megsugta a hölgyeknek, hogy: most öltöztetik.</p>
+<p>Végre megjelent s szemérmes sirással vetette magát a Fodorné
+keblére. Gyászoló anyák sirnak igy, a temetés előtt, mintha azt
+mondanák: <span class="pagenum"><a name="Page_109" id=
+"Page_109">-109-</a></span></p>
+<p>– Ugy-e, a mult héten még senki se hitte volna?!</p>
+<p>Balázst nem ragadták el a menyasszony szivós bájai, s maga sem
+tudta mért, hirtelen elképzelte azt a templomi jelenetet, melynek
+akkor kellett lefolynia, mikor az özvegyet megkeresztelték. Hallani
+vélte a tábornoknét, amint az özvegy nevében kijelenti, hogy ellent
+fog állani az ördögnek s minden csábitásainak, s arra gondolt, hogy
+a keresztanyai kijelentések sohase érdemelhettek több bizalmat,
+mint az, amely a tábornokné ajkairól hangzott el.</p>
+<p>Ugy volt, hogy a násznagy és a nászasszony csak a templomban
+fognak megjelenni; a lakodalmas menet tehát megindulhatott.</p>
+<p>A báró kikötötte, hogy ő a templomba is vasparipán megy.
+Egyebekben igen engedékeny volt, de ettől a föltételtől nem
+tágitott. Egy Derby-győztes bicziklistának végre is kötelességei
+vannak a világgal szemben. S ebben a pontban nem engedett semmi
+rábeszélésnek.</p>
+<p>Mikor tehát a násznép kocsiba szállott, a vőlegény felpattant
+Shamyljára, s azon mód, frakkosan, fehér nyakkendősen elkarikázott.
+A sarokról azonban visszanézett, s bucsut intett a társaságnak a
+viszontlátásig.</p>
+<p>Az özvegy Kleinné némi aggodalommal nézett utána, s mikor Balázs
+elhelyezkedett mellette a kocsiban, nem állhatta meg, hogy fel ne
+sóhajtson vőfélye előtt: <span class="pagenum"><a name="Page_110"
+id="Page_110">-110-</a></span></p>
+<p>– Tudja, ha ez az ember most nekiiramodik a világnak, nincs
+gőzös, a melyik utólérje!</p>
+<p>A templomban sokáig kellett várakozni. A vőlegény ugyan nem
+karikázott Amerikába, de a tábornok és a tábornokné rangjukhoz
+képest késtek.</p>
+<p>Megérkezésükig kissé lassan telt az idő. A násznép, kisebb
+csoportokba verődve, csöndes pletykázásnak adta át magát, s a
+hátulsó padok felől, ahol Göndöry Béla vitte a szót, fojtott
+vihorászás hallatszott. Egy fehér ruhás kis lány, akit senki se
+ismert, fel s alá szaladgált a templomban, mintha otthon lett
+volna. A pap fenhangon türelmetlenkedett; a báró körbe járta a
+vendégeket, s boldognak, boldogtalannak hosszasan szorongatta a
+kezét; a menyasszony pedig, akinek a ruháján igen sok volt az
+igazitni való, minduntalan a leányát kereste.</p>
+<p>Balázs kezdte nagyon unni a dolgot. Sok ember között mindig
+rosszul érezte magát, s most, hogy a maga kis körét elveszve látta
+a pojáczák e tarka seregében, valami mondhatatlan kedvetlenség
+fogta el.</p>
+<p>– De hát mit is keresek én itt?! – kérdezgette magától. – És
+egyátalán miért vagyok a világon?!</p>
+<p>Ebben a pillanatban valósággal gyülölte a két lányt, akik ide
+csalták. Miért akarnak minden áron ugrándozni, vagy ha ez az
+egyetlen gondolatuk, miért nem hagyják békében őt, a szomoru képü
+embert?! A Göndöry Béla jókedve, maga se tudta miért, mód felett
+bántotta, s ahogy a zsebében szégyenkező <span class=
+"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span>
+Vercingetorixra gondolt, utálta önmagát és az egész világot.</p>
+<p>Egy-két perczig az járt a fejében, hogy megszökik. De aztán
+eszébe jutott, hogy ennek súlyos következései lehetnének. Feltünés,
+botrány, örök harag, s ki tudja, talán végleges szakitás azzal a
+körrel, melyet annyira megszokott, megszeretett. Eh, haladjon a
+gálya!…</p>
+<p>A templom előtt egy kocsi állott meg.</p>
+<p>– A tábornok!</p>
+<p>Csakugyan a tábornok volt, végre-valahára. Néhány pillanat
+multán, karján ő méltóságával, belépett a templomba, végig haladt a
+tisztelgők két sorfala között s barátságos kézlegyintéssel
+viszonozta az átalános hajlongást.</p>
+<p>– Jól van, nagyon jól van – ismételgette oly hangon, melynek
+recsegése a trombitára emlékeztetett.</p>
+<p>Nem volt egészen világos, hogy: mi van jól, de ki lehetett
+találni, hogy a tábornok meg van elégedve. Én azt is hozzá tehetem,
+hogy elégedettségének megnyilatkozása mindenekelőtt a násznépet
+illette. A násznép meghaladta a várakozását. De hisz ezek mind
+rendes emberek, akiknek a czipői szépen ki vannak tisztitva!</p>
+<p>A tábornok különben kötött marche-route-tal indult el hazulról.
+Megigérte a méltóságos asszonynak, hogy ezen a népünnepen mindennel
+meg lesz elégedve. A tábornok be szokta váltani a szavát, s azért
+haladék nélkül hozzá látott a megelégedéshez. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span></p>
+<p>A szertartás rendben zajlott le, ámbátor a tábornok némi zajjal
+kért felvilágositást násznagyi teendői felől. Mialatt a pap a
+mátka-párt kérdezte, harsány szóval tudakozódott a körülötte
+állóktól:</p>
+<p>– Mondjátok meg, hogy mit kell mondanom?</p>
+<p>A pap boszus pillantásokat vetett a csendháboritóra, s Göndöry
+Béla hátul pisszegett. De az efféle csekélységek nem zavarták a
+tábornokot. Ő, viszont, a pappal is meg volt elégedve.</p>
+<p>– A pap helyesen végezte feladatát – szólt a riadó hangján.</p>
+<p>A szertartás bevégeztével az uj Pézsma báróné illendőnek vélte
+kissé ájuldozni. De nagyobb baj nem lett a dologból, s e kedves
+intermezzo után, az uj pár meg a tanuk átmentek a sekrestyébe.</p>
+<p>A tábornok megragadta az alkalmat, s borravalókat kezdett
+osztogatni. A sekrestyés, az egyházfi és a ministránsok arcza
+derüsre vált, Pézsma báró ellenben elhült, midőn a tábornok őt is
+megkinálta a borravalóval.</p>
+<p>– Hogyan? – kiáltott a tábornok zavartalan derüvel – ön a
+vőlegény? Ezt már szeretem, ezt már szeretem. Önnek majd a
+szivarszipkákból adok.</p>
+<p>A báró örült a megtiszteltetésnek, s emlékeztette a tábornokot,
+hogy már volt szerencséje tisztelegni ő méltóságánál.</p>
+<p>– Nem emlékszem, de mindegy – felelt a tábornok – öné lesz a
+legszebb szivarszipka. Ne féljen – folytatta Balázshoz fordulva, ki
+éppen <span class="pagenum"><a name="Page_113" id=
+"Page_113">-113-</a></span> akkor irta alá a nevét – minden vendég
+kap szivarszipkát. Mindegyik, kivétel nélkül. A mai dátummal.</p>
+<p>Balázs ijedten nézett a vén emberre, s azt kérdezte magában:</p>
+<p>– Vajon honnan szabadult ide ez a boldogtalan?!</p>
+<p>A mexicoi hős azonban változatlan barátsággal mosolygott a
+szemébe.</p>
+<p>– Ön kicsoda? – kérdezte nyájasan.</p>
+<p>Balázs megnevezte magát.</p>
+<p>– Praestanter. Nagyon jól van. Kitünően van.</p>
+<p>Balázs sietett menekülni s fölkereste Fodornét, hogy a kocsiba
+vezesse.</p>
+<p>– Bemutatta magát a tábornoknak? – kérdezte aggodalmasan a
+Fodor-család feje.</p>
+<p>– Igen, már megismerkedtünk – felelt Balázs kedvetlenül.</p>
+<p>– A tábornok jó kedvében van – suttogta Fodorné örömmel.</p>
+<p>Balázs elképpedve tekintett háziasszonyára.</p>
+<p>– Maga semmit se ért – boszankodott Fodorné. – Ez azt jelenti,
+hogy nemsokára hires irók, nagy emberek leszünk.</p>
+<p>Balázs vállat vont. Ma, ugy látszik, az egész világ meg van
+bolondulva.</p>
+<p>A násznép lassan kivonult a templomból. A báró az egyik
+templomszolga gondjaira bizta hű Shamylját, s kocsiba ült immáron
+élete párjával. <span class="pagenum"><a name="Page_114" id=
+"Page_114">-114-</a></span> A második kocsin a tábornok és felesége
+helyezkedtek el, aztán a nyoszolyóleányok következtek kisérőikkel,
+majd a másod rangu előkelőség, s végül a népség és katonaság, a
+tánczosok meg a szegény rokonok, s megkezdődött a kivonulás a
+<i>Vidám Targonczás</i>-hoz.</p>
+<p>A <i>Vidám Targonczás</i>, a fővárosi epikúrok e kedvelt nyári
+helyisége, voltaképpen egy csatakos kis udvar volt, melyben a
+természetet két hektikás, porlepte galagonya-bokor képviselte. De
+az udvart határoló kőfalra svájczi tájkép volt festve, s a
+<i>Targonczás</i> vendégei egy kis fantáziával a szabad
+természetben képzelhették magukat.</p>
+<p>A lakodalmas népnek a kőfalnál, Svájcz közvetetlen közelében
+teritettek meg egy hosszu asztalt. Benn, a szálában, nem lehetett
+teriteni, mert ezt a helyiséget tánczteremmé kellett
+előléptetni.</p>
+<p>A vendégeket kedves meglepetés fogadta. A tábornok,
+szeretetreméltó figyelmességgel, egy-egy kis emléket helyeztetett a
+meghivottak teritékeihez, virágot a hölgyek, és fából készült
+szivarszipkát az urak tányérjára. A virágok rózsaszin pántlikáin, s
+a szivarszipkákra rákarczolva, mindegyik emléken ott pompázott az
+esküvő dátuma.</p>
+<p>Balázs Czilla s egy fiatal ur közé került, aki sietett magát
+bemutatni.</p>
+<p>– Pézsma – szólt egyszerüen.</p>
+<p>Balázs kezet fogott a vőlegény fiával, s kifejezte, hogy nagyon
+örül a szerencsének. <span class="pagenum"><a name="Page_115" id=
+"Page_115">-115-</a></span></p>
+<p>– Soha se örüljön – szólt nevetve a czitera-művész – a velem
+való ismeretség nem szerencse, mert én mindenkit megszivattyuzok.
+Önt is meg fogom szivattyuzni, ha jobban megismerkedünk. Én nem
+csinálok titkot a szivattyuzásból, ó távolról sem. Végre is,
+kénytelen vagyok a szivattyuzást iparszerüleg űzni, mert a vén
+gazemberből soha egy krajczárt se tudok kivasalni.</p>
+<p>Balázs meghökkenve tekintett fel a fesztelen közlékenységnek
+arra a kivételes magaslatára, melylyel szemtől-szemben találta
+magát. Nem merte kérdezgetni, hogy vajon kit ért az ifju báró »vén
+gazember« alatt.</p>
+<p>De az ifju báró rövidesen eloszlatta a kétségeit.</p>
+<p>– Óva intem önt az apámtól – folytatta elragadó nyiltsággal a
+czitera-művész – mert az apám egy közönséges szédelgő. Tudja, ha
+megettem ezt a rossz levest, olyan történeteket mesélek róla önnek,
+hogy a haja szála is égnek mered.</p>
+<p>Ezt már nem kellett igérgetnie; Balázs ugy érezte, hogy immár a
+tetőpontján van minden megpróbáltatásnak. Ha ezt a kis beszélgetést
+kibirja, jöjjön, aminek jönnie kell, a többi már nem számit.</p>
+<p>Kibirta, jóllehet az ifju báró lovagregéi a pecsenyénél még nem
+értek véget. Balázs megkisérlette néhányszor Czillánál keresni
+menedéket, de Czilla nagyon el volt foglalva Thurzó Abával, s e
+pillanatban a közös hadsereg különböző szinü hajtókáin kivül nem
+érdeklődött semmi iránt a világon. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_116" id="Page_116">-116-</a></span></p>
+<p>– Elitta az anyám pénzét – folytatta a kérlelhetetlen
+czitera-művész – elitta az enyimet, elinná a Dárius kincsét is.
+Nézze, már most is be van rugva.</p>
+<p>A fiatal báró elbeszélése tárgyilagosságra és a részletek
+pontosságára nézve nem igen állotta ki a versenyt például egy
+Macaulay előadásával, de most az egyszer alighanem igaza volt.
+Pézsma Rajnáld az asztal végén tulságos vigasságnak adta át magát,
+s az arcza hol bazsarózsa szinü volt, hol meg lilaszinre vált.</p>
+<p>A hangulat különben mindenfelé elég derüs volt. Göndöry Béla már
+másodszor bujt el a galagonya mögé, hogy szendén s szivrehatóan
+kuruttyoljon, mint egy szerelmes béka, s ezzel megkezdődött a
+konczert. A báró felpattant <i>Ephialtes</i>-re, vascsikóinak
+legkönnyebbikére, melyet produkcziók alkalmával a legszivesebben
+használt, s melyen a vidám targonczás fiuk már két nap óta
+rettegtették az egész környéket. A nagy művész kerékpár-fortélyai
+frenetikus hatást keltettek, iskola-lovaglása pedig átalános
+csodálattal találkozott. A nagy művész kissé részeg volt; a sima
+földön talán nem is lett volna biztosságban, de annál biztosabban
+ült vasparipáján, mint Montmorency, aki élete utolsó éveiben járni
+már nem tudott, de a lovát megülte.</p>
+<p>E szemkápráztató mutatványok közben Balázst az a meglepetés
+érte, hogy:</p>
+<p>– A tábornok kéreti. <span class="pagenum"><a name="Page_117"
+id="Page_117">-117-</a></span></p>
+<p>Balázs fellélekzett, hogy végre megszabadul a szörnyü
+cziterástól, s megkönnyebbült lélekkel rohant a tábornokhoz. Ez
+legalább nem gonosz bolond, mint az a rettenetes másik.</p>
+<p>A tábornok kezet nyujtott neki és leültette.</p>
+<p>– Értesültem róla – szólt – hogy ön szabályszerüen gyakorolja a
+költészetet. Ez helyes, igen helyes.</p>
+<p>– Tábornok ur…</p>
+<p>– Örömmel értesültem erről, mert én nagyon szeretem a helyes
+költészetet. Mondhatom, semmit se szeretek annyira, mint a helyes
+és szabályszerü költészetet.</p>
+<p>A tábornok oly vigan pislogott, az apró kék szemek, melyek
+egykor, Mexico térein, annyiszor néztek szembe a halállal, oly
+barátságosan, annyi jóakarattal tekintettek a költőre, hogy Balázs
+nem tudott hova lenni meglepetésében. Ez nem volt puszta
+udvariasság; ez az őszinte, meleg érdeklődés hangja volt.
+Bizonyára, soha se hitte volna, hogy a tábornoknak a költészet az
+uralkodó szenvedélye, de mit tudja az ember, hogy mi lakik a
+másikban?! És képzelmében már látta a tábornokot, amint karddal
+oldalán s halál-megvetéssel szivében, a tábori őrtüz világa mellett
+kedves költőjét olvasgatja, egyikét ama csöndes, édes szavu
+lantosoknak, akikről Longfellow beszél…</p>
+<p>– Tábornok úr… igazán… nem tudom…</p>
+<p>– A költészet – magyarázta a tábornok – <span class=
+"pagenum"><a name="Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> ha
+szabályszerüen betartja az előirást, igen dicséretes. Különösen a
+költészet versekben. Én mindig helyeseltem a költészetet, fiatal
+koromban is. Most pedig, a mióta ilyen öreg fiu vagyok, még jobban
+helyeslem. Mert, tudja, barátom, nekem már csak a költészet ad
+megnyugvást.</p>
+<p>Ez nem volt frázis, amint később kitudódott.</p>
+<p>– Jelentették nekem – folytatta a tábornok – hogy ön jól űzi a
+költészetet. A verses költészetet űzi ön?</p>
+<p>– Igen, tábornok ur.</p>
+<p>– Ez szép, igen szép. Egy jó asszony, akinek nem tudom a nevét,
+jelentést tett nekem, hogy ön produkálni fogja magát, mint költész.
+Ezt igen szeretem. Jelentették nekem azt is, hogy mások mint
+énekesek és zenészek szándékoznak magukat produkálni. Ez helytelen.
+A lármázás nem jól van; a lármázást le kell fúni.</p>
+<p>A tábornok kivánsága az volt, hogy a programm többi pontját
+ejtsék el, Balázs ellenben tüstént lásson hozzá a felolvasáshoz.
+Kiadta a rendeletet, hogy a felolvasó részére keritsenek egy
+kényelmesebb széket, s hogy méginkább kitüntesse választott
+művészét, megajándékozta őt egy második szivarszipkával, mely
+egyébként ugy hasonlitott az elsőhöz, mint egyik tojás a
+másikhoz.</p>
+<p>Nem hallgathatom el, hogy Balázs meg volt illetődve.
+Tagadhatatlanul a készséges felolvasók közé tartozott, s ha csak
+módjában állott, nem <span class="pagenum"><a name="Page_119" id=
+"Page_119">-119-</a></span> mulasztotta el megszerezni magának ezt
+az élvezetet. De hogy valaki ennyire áhitozott volna a felolvasása
+után, arra maga se emlékezett. S végre is, egy tábornok előtt
+olvasott fel, egy tábornok előtt, a ki szenvedélyes barátja a
+költészetnek, s akinek csak egy szót kell szólnia, hogy a szinházak
+rendre nyiljanak meg a szegény Vercingetorix előtt!…</p>
+<p>Egy kicsit kalapált is a szive, mialatt ügyetlen keze
+előhalászta a feltaláló frakkjának zsebéből Cambra panaszát,
+Vercingetorix esküjét, s az ötödik felvonás nagy csata-jelenetét.
+Ugy rémlett neki, mintha Göndöry Béla vészjóslón vigyorogna, de nem
+mert arra tekinteni. Ha a gazember éppen akkor kuruttyolja el
+magát, mikor Cambra ajkán elhal a csöndes zokogás! De a bátraké a
+szerencse.</p>
+<p>Nem akarta látni vállalkozása örvényeit. Még egy utolsó
+pillantást vetett a tábornokra, a ki, mint a vezércsillagok szokták
+cselekedni, szeliden, biztatón mosolygott le rá, aztán a
+meghatottságtól mély hangon, kissé remegő szóval kezdte tolmácsolni
+Cambra sirámát, s nem nézett fel többet a kéziratból.</p>
+<p>A tábornok hátra dőlt karosszékében, s édesdeden, hálás
+pislogással nézte a felolvasót. Meglátszott az arczán, hogy immáron
+semmi se hiányzik se fizikai, se lelki jólétéből, s lecsukta
+szempilláit, hogy teljesebben élvezhesse a versek zenéjét. Eleinte
+egy-egy brávót recscsentett bele a jámbusok szimfóniájába, majd
+helyeslőleg bólogatott, s utóbb egészen elcsendesedett. Ugy
+látszott, teljesen átadja magát <span class="pagenum"><a name=
+"Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> annak a varázsnak, melyet
+a nemes pathosz gyakorol a fogékony lélekre.</p>
+<p>Mire Balázs végére ért a Cambra panaszának, a tábornok olyan
+mélyen aludt, mint Harold Harfagar király a tenger fenekén.</p>
+<p>Ha Balázs megütközve s egy halálra sebzett dámvad végtelen
+szemrehányásával tekintett az alvó tábornokra, ez csak azt jelenti,
+hogy ismét nem volt igaza, mint már annyiszor. Mert, ámbátor nem
+sejtette, ez a hatás, amelyet Cambra panaszával elért, életének
+egyik legnagyobb sikere volt.</p>
+<p>A tábornok tudni illik, a mexicoi hadjárat óta súlyos
+álmatlanságban szenvedett. Voltaképpen soha se tudott aludni, s ha
+egy-egy órát bóbiskolt, már boldognak érezte magát. Az ágy és ő
+idioszünkraziával voltak egymás iránt; a tábornok gyülölte a szépen
+megvetett párnákat, s az ágy azzal állott boszut e gyülöletért,
+hogy nem türte magában a szegény mexicoi hőst. Csak a szinházban
+tudott egy-egy kicsit szenderegni, vagy ha felolvastak előtte. A
+versek némileg könnyebbségére voltak, s a jelesebb tragédiák mindig
+megszereztek neki egy-egy félórai pihenést.</p>
+<p>Ilyen édesen azonban, mint most Cambra panaszán, nem aludt már
+huszonöt év óta.</p>
+<p>A tábornok nem volt hálátlan ember, s ahogy a nagy csöndességre
+felriadt, igen sajnálta ugyan, hogy a felolvasás ily hamar véget
+ért, de annál szivesebben <span class="pagenum"><a name="Page_121"
+id="Page_121">-121-</a></span> ismerte el annak érdemeit, akinek
+rövid bár, de rendkivüli élvezetet köszönhetett.</p>
+<p>– Ez már aztán jó szindarab! – kiáltott lelkesülten. – Ezt már
+aztán nevezem jó szindarabnak!</p>
+<p>Megveregette Balázsnak a vállát, kiválasztotta számára a legjobb
+szivarját, s nagy érdeklődéssel kérdezősködött a költő magán
+viszonyai és irodalmi működése felől.</p>
+<p>Mikor meghallotta, hogy a szinházak makacsul vonakodnak előadni
+<i>Vercingetorix</i>-ot, felháborodott.</p>
+<p>– Nem adni elő ilyen szindarabot! – tombolt a haragtól – de hisz
+ez őrültség, ostobaság, gyalázat!… Ne féljen semmit, ez a szindarab
+szabályszerü, és én elő fogom adatni.</p>
+<p>S többé nem ment ki a fejéből ez a derék tragédia, melynek
+huszonöt év óta az első álmot köszönhette.</p>
+<p>Haza menőben sem szünt meg Vercingetorixszal foglalkozni, s ujra
+meg ujra dicsérgette a tábornoknénak.</p>
+<p>– Ezen szindarab jó szindarab – ismételgette mély
+meggyőződéssel. – Meg fogom hagyni, hogy ezen jó szindarabot
+előadják.</p>
+<p>Bizonyára, a tábornokoknak nem tartozik éppen hivatásuk körébe a
+tragédiák előadatása. Mindazáltal Balázs meggyőződhetett róla, hogy
+egy morzsányi véletlen gyakran előbbre viszi az embert, mint minden
+gigási ambiczió. <span class="pagenum"><a name="Page_122" id=
+"Page_122">-122-</a></span></p>
+<p>Néhány nappal Pézsma báró lakodalma után Balázsnak látogatói
+érkeztek: egy hölgy és egy kis fiu. Először Fodorné látta meg őket
+a Balázs ajtaja előtt, s bár nem állott ismeretségben a váratlan
+vendégekkel, nem kellett tudakolnia a nevöket, hogy lélekszakadva
+lármázza fel a házat:</p>
+<p>– Durczás Panna van itt!</p>
+<p>Mindenki megilletődéssel s valami tisztelettől áthatott
+szörnyüködéssel értesült erről a nagy ujságról. A lányok szent
+félelemmel néztek Balázs ajtaja felé, ahol a vendégek eltüntek:
+»Hogyan, Durczás Panna??!!«, s maga Udvarhelyi ur is, akit pedig
+semmi sem lepett meg, ami az ó- és uj világban történt, kerekre
+nyitotta a szemét.</p>
+<p>– Terringettét, Durczás Panna!</p>
+<p>Durczás Pannát mindenki ismerte, még maga Balázs is.</p>
+<p>Nem is igen lehetett őt nem ismerni, mert Durczás Panna mindig
+talpon, s mindig az utczán volt. Ennek a szép szőke szinésznőnek
+egész élete a nyilvánosság előtt folyt le; este a szinpadon,
+nappal, ahol a legtöbb ember járt. Lehetetlen, lángoló szinü ruháit
+már kora reggel ott lehetett látni a piaczon, mert Durczás Panna jó
+gazdasszony volt. Jó gazdasszony és jó anya. A bevásárló kosár és
+Durczás Attila soha se szakadtak el mellőle. Ez a
+nyárspolgáriasság, mely hivatásával oly pikáns ellentétet alkotott,
+meghóditotta az egész világot, s az idősb Durczás ur a maga körében
+az irigyelt emberek <span class="pagenum"><a name="Page_123" id=
+"Page_123">-123-</a></span> közé tartozott. Mert Panna jó asszony
+volt; kissé rossz muzsikus, de jó asszony.</p>
+<p>Hogy erénye annyira áhitozta a reklámot, ne itéljük meg érte.
+Mindez Durczás Attiláért történt.</p>
+<p>A szép asszony azzal lépett be Balázshoz, hogy őt a tábornok
+küldte. Biztositani akarja a szerencsét, hogy ő játszhassa
+Pompéját, ha ugyan <i>Vercingetorix</i> nem lesz a másik szinház
+zsákmánya.</p>
+<p>Megvallotta őszintén, hogy az utóbbi esetben ő igen-igen
+boldogtalannak érezné magát. Ha a vetélytársa diadalmaskodnék ebben
+a szerepben!</p>
+<p>A mi magát a szerepet illeti, csak két óhajtása volna. Elsőbb
+az, hogy igen szeretné ellejteni benne a Bolerot, vagy ha ez nem
+volna lehetséges, szurna bele a darabba a tisztelt szerző ur egy
+rövid orgia-jelenetet, mert a közönség, fájdalom, él-hal a
+fátyolkosztümökért. Őt kétségbeejti, hogy ilyen a világ, de
+istenem, ebbe már bele kell nyugodni Durczás Attiláért. Ó, az anyai
+sziv!</p>
+<p>A második kivánsága pedig az volna, hogy, a mennyiben
+lehetséges, tisztelné meg a szerző ur Vercingetorix szerepével az
+idősb Durczás urat. Ez az idősb Durczás ur egy kellemetlen fenevad
+volt, akit vigyázatlanságból szabadlábon hagytak, s aki, ha a
+szinpadra szabadúlt, túlbömbölt egy menazséria kiéheztetett
+oroszlánt. Egyébként tündöklött a sok mindenféle erénytől; pontosan
+fizette az adóját, sokat studérozott, s átalában igen
+kötelességtudó férfiu volt, a kinek rendkivüli gonddal borotvált,
+húsos <span class="pagenum"><a name="Page_124" id=
+"Page_124">-124-</a></span> lárva-arczát mindig ott lehetett látni
+a szinházi kávéház környékén, a mint utánozhatatlan méltósággal s
+egy magános hegycsucs végtelen melankoliájával nézte a bömbölés
+dolgában hátra maradott emberiséget.</p>
+<p>Hazudnám, ha azt erősitgetném, hogy a közönség rajongott a
+Durczás ur ábrázolásaiért; hanem azért, hiába, a Durczás ur
+müvészetét mégis csak le kellett nyelni. Mert Durczás ur akkora
+volt, mint egy bölény, s Panna imádta őt. A borongó kedélyü müvész
+értett hozzá, hogy ezt a szenvedelmet miképpen lehet fokozni; s
+minduntalan ki-kitudódott egy-egy viszonya valamelyik statisztáló
+hölgygyel, a kikkel aztán Panna rendesen össze is pofozkodott.
+Szóval Durczás ur tetszése szerint harsoghatott a Panna számlájára;
+Panna csak ugy szerződött el valahová, ha egyszersmind Durczás urat
+is angazsálták a hősi szerepekre.</p>
+<p>Azok között, akik Durczás müvészetét teljességgel nem birták
+méltányolni, a tábornokot illette meg a legeslegelső hely. Az már
+nem is idioszünkrazia volt, a mit a tábornok e pontban tanusitott,
+hanem vad gyülölség, bősz ellenségeskedés. A hányszor Durczás
+megjelent a szinpadon, a tábornok hangosan morgott páholyában s
+tüntetően forditott hátat a szinpadnak. Olyankor pedig, mikor a
+müvész, az alkotás ihletétől megszállva, kissé megeresztette a
+tüdejét, s nem látva, nem hallva, nem gondolkozva, csak
+domboritott, domboritott, s annyi bensőséggel, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_125" id="Page_125">-125-</a></span> oly
+részvétre méltón tombolt, mint egy átnyilazott gyomrú Behemóth, a
+tábornok kihajolt a páholyból s felkiáltott a szinpadra:</p>
+<p>– Mars, takarodjál!</p>
+<p>A tábornoktól különben az egész szinház rettegett, s a mexicoi
+hős éppen a félelmetességének és fesztelenül nyilvánitott
+kritikáinak köszönhette a Panna barátságát.</p>
+<p>Panna, ha hóditásról volt szó, nem sajnálta az időt s
+fáradságot; tábornok és tüzoltó, gróf és szinlaposztó, nagykövet és
+lóvasuti konduktor mind egyformán becses zsákmány volt neki. Tudta,
+hogy a földszint dönti el a sikert, de tudta azt is, hogy a karzat
+többet tapsol, mint amaz, s nem hanyagolt el egy beteg macskát sem.
+Ki tudja? Ez a beteg macska egykor hálás lehet, s nem fog nyávogni,
+mikor valamelyik halva született darab premièrejére behozzák
+véleményt nyilvánitani. Panna mindenekelőtt a reklámot szomjazta, s
+csak a szerint becsülte az embereket, amint hasznára vagy kárára
+lehettek. Lelke mélyéből tisztelte azokat, akik koronkint
+intrikáltak a Durczás-család ellen, de legkivált tisztelte a
+tábornokot, aki ellenségnek oly engesztelhetetlen volt, mint egy
+indiánus.</p>
+<p>Panna hű volt mint maga Penelope, de mikor a Durczás család
+érdekei ugy kivánták, nem riadt vissza a kevésbbé botrányos
+kaczérságoktól, s ha megbukott a szirén szerepében, alkudott, mint
+egy kupecz, vagy siránkozott, mint egy czigányasszony. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_126" id="Page_126">-126-</a></span> S
+rendesen addig lótott-futott, fáradt, mig elérte a czélját. De a
+tábornokot soha se sikerült behálóznia. A mexicoi hőst Durczással
+már csak a halál békithette ki.</p>
+<p>– A ficzkót ne lássam többet – szólt, ha Panna a férjét
+emlegette.</p>
+<p>Annyit azonban elért a szép asszony, hogy a tábornok nem üldözte
+többé a tragikust oly tüntetően, mint annak előtte, s ez a
+félsiker, meg a soha sem valósuló reménység, hogy e két férfiu
+egykor megérti egymást, folyvást ébren tartotta Panna érdeklődését
+a tábornok iránt. A tábornok viszont nagyon kedvelte a Panna
+dallamos, andalitó szavalását, s hálás volt a rövid, szép álmokért,
+melyeket a szőke szirénnek köszönhetett.</p>
+<p>Ennek a tartós s ismert barátságnak tulajdonithatta Balázs, hogy
+sokat hányatott tragédiáját végre ölébe kapta a szerencse. Panna
+ekkortájt folyton csak szerepek után szaladgált. Vetélytársa, akit
+közönségesen csak a nagy lábu Bertának neveztek, egy fényes és
+lármás viszony révén, kezdett igen sokat beszéltetni magáról, s
+Panna remegett, hogy a nagy lábu lassankint teljesen elhóditja tőle
+a népszerüséget. Ezt a veszedelmet csak uj szerepek segitségével
+lehetett kikerülni.</p>
+<p>– Istenem – magyarázta Balázsnak meginditó nyiltsággal – egy
+tisztességes asszonynak oly nehéz sora van a szinpadon! Ha nem
+pletykáltat magáról minduntalan, folyvást játszania kell, mert
+különben <span class="pagenum"><a name="Page_127" id=
+"Page_127">-127-</a></span> elfelejtik. Nekem pedig tisztességesnek
+kell maradnom, nem igaz?</p>
+<p>Balázs is ezen a nézeten volt, s Panna neki bátorodva, tovább
+fejtegette a témát.</p>
+<p>– Mit mondana a férjem?! Mit mondana Attila, ha majd felnő?!…
+Mondd, Attila, ugy-e, anyádnak tisztességesnek kell maradnia?!…</p>
+<p>Igazán, ebbe bele kellett nyugodni. Balázs megsimogatta Attila
+fejét, s kifejezte, hogy valóban nincs más hátra, mint folyvást
+játszani, szüntelenül, pihenés nélkül játszani.</p>
+<p>Attila egy kis sebet fedezett fel a Fodorné ősrégi kanapéján, s
+éppen javában huzgálta ki az ócska butorból a lószőr-tölteléket,
+midőn Panna hirtelen magához rántotta, s a Gracchusok anyjának egy
+örökszép mozdulatával mutatva rá, igy kiáltott fel:</p>
+<p>– Nekem Attila a dicsőségem, és nem az, hogy ha az egész világ
+rólam beszél. De éppen ő érte, éppen az ő érdekében kérnem kell
+önt, hogy ne tagadja meg tőlem Pompeja szerepét!</p>
+<p>Ó, mily régen epedett érte, hogy szerepekért nyaggassák!… De az
+öröm még nem vette el végképpen az eszét, s tovább tépelődött azon
+a kérdésen, hogy:</p>
+<p>– Honnan ismeri ez az asszony <i>Vercingetorix</i>nak a
+szerepeit?! A tábornok beszélt volna Cambráról s Pompejáról?! De
+hisz a tábornok aludt, mialatt Pompejáról volt szó! <span class=
+"pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128">-128-</a></span></p>
+<p>Nem állhatta meg, hogy ezt a kérdést ne bolygassa; a kiváncsiság
+kifurta az oldalát.</p>
+<p>– Honnan ismerem a szerepeket? De hisz én olvastam a darabot! A
+tábornok ide adta a kéziratot, s tegnap elolvastam egy
+ültőhelyemben. Mért néz rám olyan kételkedve? Egy vörös bőrbe
+kötött, oktáv alaku könyv… a tábornok azt mondta, hogy öntől
+való.</p>
+<p>A dolog kezdett egyre rejtelmesebb lenni; Balázs semmit se
+küldött a tábornoknak, de a vörös kötésü kézirat csakugyan eltünt a
+könyvtárából. Ki vehette el innen? A tettes nem lehetett más, csak
+Fodorné.</p>
+<p>Csakugyan Fodorné volt. A Balázs tizennégy teljes kézirata közül
+ez már a negyedik lehetett, a melyet suttyomban, pártfogókhoz
+küldött.</p>
+<p>Mért érdeklődik ez az asszony oly melegen a gallus törzsfő
+iránt?! Balázs nem volt találékony ember s nem sejtette, hogy
+Fodorné Vercingetorixot már vejének tekintette…</p>
+<p>– És, ha szabad kérdeznem, tetszik a szerep a nagyságos
+asszonynak?</p>
+<p>Mily kérdés! Panna egyszerüen el volt ragadtatva. Micsoda
+szerep! Igazán semmi se hiányzik belőle egy orgia-jeleneten
+kivül.</p>
+<p>Balázs mindent megigért. Az orgia-jelenetet, a czimszerepet
+Durczás urnak, mindent. Még Attilának is kiszoritott volna egy
+kisebb, könnyfakasztó szerepet, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_129" id="Page_129">-129-</a></span> de Attila egyelőre még
+nem működött a szinészi pályán.</p>
+<p>– Sajnos, okom van attól tartani, hogy a darab előadása
+nehézségekbe fog ütközni, mint már annyiszor.</p>
+<p>– Bizza rám a dolgot – felelt nyugodtan Panna. – Kijárom én
+önnek, hogy előadják.</p>
+<p>És kijárta. A nehézségek, melyeket Balázs már jól ismert,
+ujakkal szaporodtak, de Panna fáradhatatlan volt. Amit ő ki akart
+járni, abba előbb-utóbb bele kellett nyugodni. Mert Pannára nézve
+visszautasitás nem létezett. Ha kosarat kapott, eljött másodszor,
+harmadszor, tizedszer. Olyan volt ez az asszony, mint a nemezis;
+vele szemben nem maradt egyéb hátra, mint a föltétlen, teljes
+megadás.</p>
+<p>A szinház-igazgató ideges ember volt, s hogy Attilát
+végre-valahára lerázza a nyakáról, kijelentette, hogy ha már bele
+kell törődnie a halál gondolatába, isten neki, bele nyugszik
+<i>Vercingetorix</i> előadásába is.</p>
+<p>Három hónap multán <i>Vercingetorix</i> szinre került s nagy
+sikert aratott. Durczás ugy bömbölt, mint egy másvilági szörnyeteg,
+Panna fölvette a század legemlékezetesebb fátyol-ruháját (csak egy
+gondolat volt az egész ruha), a karzati ifjuság lelkesedett, s a
+szerzőt kitapsolták minden felvonás után, összesen
+tizenhétszer.</p>
+<p>Másnap az ujságok fölfedezték a nagy érdemü költőt, kiadták az
+arczképét, s e siker hatása alatt <span class="pagenum"><a name=
+"Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> a temetkezési vállalat
+előléptette <i>Vercingetorix</i> jeles szerzőjét aligazgatónak.</p>
+<p>Egy félévre rá az ujonnan alakult Első Általános Tüzoltó Szerek
+Gyára Részvény Társaság Balázst mint ismert pénzügyi kapaczitást
+megválasztotta igazgatójává.</p>
+<p>Önök azt hiszik, hogy ez tréfa? Ez az élet, tisztelt uraim!</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_131" id=
+"Page_131">-131-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>VI.<br />
+<span class="smaller">A GÁLYA HALAD.</span></h2>
+</div>
+<p>Ha a medvét tánczművészetre óhajtják oktatni, először is
+kegyetlenül eldöngetik, aztán megint eldöngetik, és többször is
+eldöngetik. Ezek után az előtanulmányok után pedig elkábitják.
+Pálinkát tömnek belé, megfujnak a füle mellett egy harsány szavu
+sípot, s egy elszakíthatatlan nehéz lánczczal addig rángatják az
+orrát, amig bele szédül. Végül megmutatnak neki egy
+medve-kisasszonyt, amely már szépen tánczol parancsszóra. A medve
+eleinte kinosan morog, s iparkodik lánczát a kegyetlen kézből
+kiszabaditani, de a fütykös tánczol, a síp orditozik, a láncz pedig
+csak nem akar elszakadni. És ezalatt oly szépen szól a duda! A
+medve-kisasszony megadással lejti a csábitó tánczot, az ostor
+pattog, a zene cseng-bong, s egyszerre az elkábult állat emelgetni
+kezdi idomtalan lábát. Az első tánczleczke megkezdődik.</p>
+<p>Balázsnak ahhoz, hogy a tánczművészetet elsajátithassa, nem
+hiányzott az előképzettsége. A sors eléggé megpuhitotta arra, hogy
+megadással viselje <span class="pagenum"><a name="Page_132" id=
+"Page_132">-132-</a></span> mindazt, ami következik. A mi pedig az
+elkábitás művét illeti, arról gondoskodott Fodorné.</p>
+<p>Szóval, a mi késik, nem mulik; Balázs megtanult taktusra lépni,
+megfigyelte mások kellemes mozdulatait s igyekezett a látottakból
+okulni. Előbujt a barlangjából s eljárt az emberek közé, először
+kiváncsiságból, aztán, mert nem csekély meglepetésére, szórakozást
+talált a dologban.</p>
+<p>A biczikli-király emlékezetes lakodalma óta ott lehetett látni
+minden tánczmulatságon, ahol Fodorék csak megjelentek. Frakkot
+csináltatott magának, megtanulta Czillától, hogyan kell a
+nyakkendőt megkötni, egy szóval nem lehetett rá ismerni.</p>
+<p>Fodorék pedig nem huzódtak vissza a szerényebb mulatságoktól. A
+ház urnője mintha véleményt változtatott volna. »Most a leányokon a
+sor« – mondotta koronkint a gnómnak, szemmel láthatóan azért, hogy
+mások értsenek belőle. A leányok ugyan még folyvást maguk varrták a
+báli ruháikat, s Fodorné, amikor hajnal tájban vetődtek haza,
+csakugy felkelt öt órakor, mint azelőtt, de hová lett a régi
+takarékosság?! Rendes számlájok volt a keztyütisztitónál, s
+fodrásznő járt a házhoz. »Fel kell találnom a golyószórót« – szólt
+néha Fodor aggodalmasan.</p>
+<p>Ama kirándulásokról, melyek a Fodor családapai gondjait ekkép
+megsokszorozták, Balázs soha se maradt el. Ő volt az állandó
+kisérő, aki nélkül a világért se indultak volna el, bár ennek a
+kiséretnek <span class="pagenum"><a name="Page_133" id=
+"Page_133">-133-</a></span> a szükségét nem igen lehetett belátni.
+De az már magától értetődött, hogy Balázs velök legyen. Hogy miért,
+az szóba se került soha.</p>
+<p>Ez a kérdés Balázsnak sokáig nem jutott eszébe. Hanem egy rossz
+órában keresztül villant a fején, és attól fogva nem tudott
+szabadulni tőle.</p>
+<p>Valami lármásabb mulatságról jöttek, s kissé fáradtan koczogtak
+hazafelé. Elül Balázs és Ella, mögöttük Czilla az anyjával.</p>
+<p>Hajnalodott, s a körút még zajtalan volt. Balázs és Ella
+szótlanul ballagtak egymás mellett. Czillának a báli topánkája
+egyhanguan kopogott mögöttük, s ettől a kopogástól nem igen
+lehetett hallani a Fodorné suttogását. Fodorné rossz kedvében volt,
+s halkan pörölt a kisebbik lányával.</p>
+<p>– Eh, hagyj nekem békét – feleselt a leány. – Ugyis tudom, hogy
+Ellára haragszol… Vagy mindig én legyek a bünbak?!</p>
+<p>Halkan szólt, de Ella megértette.</p>
+<p>A bünös nem fordult hátra, s nem szólt bele a halk szóvitába.
+Csöndesen haladt tovább, s egy észrevétlen pillantást vetett
+kisérőjére, aki szótlanul bámult a sötétkék sávra, mely az égen egy
+uj nap közeledtét hirdette. A leány vállat vont, s némán folytatta
+utját. Álmos volt, s nem törődött semmivel a világon.</p>
+<p>A mig haza értek, nem váltottak egy szót sem. A küszöbnél aztán
+elbucsuztak egymástól.</p>
+<p>– Jó éjt, Ella kisasszony. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_134" id="Page_134">-134-</a></span></p>
+<p>– Jó éjt, Hódy ur.</p>
+<p>Fodorné szeretett volna egy pár jó szót mondani a kedvetlen
+Balázsnak, de nem talált semmi okosat.</p>
+<p>– Ugy elkényeztet bennünket, hogy már meg se köszönjük a
+szivességét.</p>
+<p>De ez a néhány szó olyan ünnepiesen hangzott, mint valami
+végbúcsú… Fodorné dühös volt maga-magára és az egész világra.</p>
+<p>S ahogy becsukódott mögöttük az ajtó, tüstént rá is támadt a
+nagyobbik lányára:</p>
+<p>– Ostoba vagy, mint egy vad lúd! A kórházban fogsz meghalni,
+érted, a kórházban! Jusson eszedbe, hogy megmondtam előre.</p>
+<p>A leány nem felelt.</p>
+<p>Kinn maradtak a konyhában. Czilla levett a pohárszékről egy
+tányérral fedett tálat, s hozzá látott a hideg vacsorához. A
+zivatar, mely, mint előre látható volt, elkövetkezett, egy cseppet
+se érdekelte.</p>
+<p>Ella melléje ült, s azt mondta neki:</p>
+<p>– Adj hát nekem is egy kicsit.</p>
+<p>Mig a két lány evett, Fodorné le s föl járt a konyhában;
+iparkodott türtőztetni magát. De nem állta sokáig a dicsőséget, s
+egyszerre csak megállapodott Czilla előtt:</p>
+<p>– Nem ettél még eleget?</p>
+<p>Czilla, aki komoly veszedelem esetén épp olyan gyáva volt, mint
+a milyen hetvenkedő az apró perpatvarok alkalmával, intett, hogy
+már kész van. <span class="pagenum"><a name="Page_135" id=
+"Page_135">-135-</a></span> Megértette, hogy nem közönséges családi
+vihar, hanem az a nagy jelenet következik, a mely már régen
+fenyegetett. Mivel pedig a drámai jeleneteket otthon nem kedvelte,
+sietve átsomfordált a hálószobába.</p>
+<p>Ella követni akarta, de nem illanhatott el.</p>
+<p>– Te maradj itt – rivallt rá az anyja.</p>
+<p>Ella megadta magát sorsának. Leült, s szembe nézett a
+veszedelemmel.</p>
+<p>Fodorné egy darabig még folytatta sétáját, s mikor meggyőződött
+róla, hogy a kis lány lefeküdt, odalépett Ellához.</p>
+<p>– Hallod-e, te leány – szólt, a levágott fejek rémitő
+tekintetével nézve a Fodor-család reménységére – ha te még egyszer
+ugy viseled magad, mint ma este, megfojtalak, érted?!</p>
+<p>– De hát mit csináltam én?! – védekezett a leány. – Olyan nagy
+vétek, hogy egy kicsit jókedvü voltam?!</p>
+<p>– Még azt kérded, hogy mit csináltál?! Mintha nem láttam volna,
+mintha nem látta volna ez a szegény ember, s nem látta volna
+mindenki! Azt csináltad, hogy szemtelen voltál!</p>
+<p>– Istenem, mert két vagy három ujrát tánczoltam az egyetlen jó
+tánczossal, aki ott volt, azért mindjárt… Hisz te nagyon jól tudod,
+mama, hogy Béla nem is udvarol nekem.</p>
+<p>– No ne is udvaroljon! És egyszer s mindenkorra megmondom, hogy
+erről a kamaszról ne halljak <span class="pagenum"><a name=
+"Page_136" id="Page_136">-136-</a></span> többet!… Tessék, még azt
+kérdi, hogy mit csinált?! Azt csináltad, hogy összebujtál
+nevetgélni ezzel a kamaszszal, tánczközben a vállára dőltél, és
+orczátlan voltál, tudod, orczátlan! Neki ez persze semmi! De ha még
+egyszer effélét látok, kikaparom a szemed!</p>
+<p>Ella hallgatott.</p>
+<p>– Mit gondolsz – folytatta Fodorné – hogy eshetett az ennek a
+szegény embernek?! Ez egy finom lelkü ember, akit te nem érdemelsz!
+Azért, hogy nem csinál jeleneteket, azt hiszed, nem vesz észre
+semmit? Egy szép nap rád se néz többet, s aztán czupász…</p>
+<p>– De mama – szólt Ella csendesen – mi közöm nekem Hódy urhoz?!
+Ugy beszélsz róla, mintha legalább is vőlegényem volna.</p>
+<p>– Azt mondom, hogy nem érdemled a szerencsédet. De ha nem
+érdemled, legalább becsüld meg! Ne légy ostoba. Ma még azt hiszed,
+hogy az élet csupa hanczúzás és tréfa. De egyszer majd keservesen
+tapasztalod, hogy a tréfa drága mulatság, a szerelmeskedés
+ostobaság, és semmi se ér semmit, csak a megélhetés, a szép, tiszta
+lakás, a jó meleg téli ruha, és az olyan ebéd, a melyikért nem
+kellett zálogba tenni semmit.</p>
+<p>Ella elgondolkozott. Egy kis kézi tükör volt előtte, sárgára
+mázolt keretü, szegényes jószág, aminőt czifrálkodó cselédek
+használnak. A tükör visszacsillogtatta szép szőke hullámos haját,
+és a <span class="pagenum"><a name="Page_137" id=
+"Page_137">-137-</a></span> Seherezáde szempárt. Nem állhatta meg,
+hogy oda ne pillantson.</p>
+<p>– Szóval, te azt hiszed, mama, hogy Hódy ur engem el fog venni
+feleségül?!</p>
+<p>– Micsoda buta kérdés?! Ha ugyan ma este örökre el nem rontottad
+a dolgot.</p>
+<p>– Ó, semmi esetre – felelt nyugodtan Ella. – Én inkább azt
+hiszem, hogy csak ma kezdett szeretni, akkor, amikor megharagudott
+rám… De hát miért nem szól, ha szeret? Soha se mondott egy szót se,
+amiből azt gondolhatná az ember, hogy olyan szemmel néz rám… Még
+csak nem is néz ugy rám, mint a többiek.</p>
+<p>– Persze, majd ugy ugrabugrál körülötted, mint ezek az éretlen
+diákok! De hát nincs szemed? Miért maradt itt, a mi hónapos
+szobánkban, akkor is, mikor az isten fölvitte a dolgát?! Miért
+foglalkozik annyit veled, miért kisér el mindenüvé, miért van
+kiforgatva a természetéből?! Mondd, nincs szemed?</p>
+<p>De igen, volt szeme. Csakhogy szerette mindezt hallani.</p>
+<p>– Ilyen tudományos ember! – folytatta Fodorné. – Bizony nagy
+szerencse, hogy rád veti a szemét.</p>
+<p>Ella nem felelt. Maga is eltünődött rajta egy kicsit, honnan
+van, hogy ő ezt a sok érdemet nem tudja kellőképpen méltányolni?!
+<span class="pagenum"><a name="Page_138" id=
+"Page_138">-138-</a></span></p>
+<p>A hinduknak a szerelemről szóló szent könyve hetvenhét
+mesterséget sorol fel, s azt állitja, hogy ezek bármelyikével meg
+lehet nyerni a lányok szerelmét. De a <i>tudomány</i> nincsen
+közöttük.</p>
+<p>S Ella gondolatai egy betü-iszonyban szenvedő gentleman-nél
+kalandoztak, a ki háromszor bukott meg minden alap-vizsgálaton, s a
+kiről a sors könyvébe azt irták, hogy: sohase fogja letenni a
+szigorlatokat…</p>
+<p>Másnap este Balázs azt cselekedte, amit előtte való éjszaka
+Fodorné. Izgatottan járt le s fel, s megmérte a szobáját széltében,
+hosszában, keresztben. Mintha nem ismerte volna már vagy tizennégy
+esztendeje.</p>
+<p>Aztán megállt az ablaknál. Ha az embert bántja valami, ez még
+nem ok rá, hogy fölverje álmából az egész háznépet.</p>
+<p>Nem tagadhatta önmaga előtt, hogy mód felett haragszik. De egy
+kicsit zavarba jött volna, ha véletlenül megkérdezik tőle, hogy:
+miért?</p>
+<p>Utoljára is mi köze ehhez a leányhoz, s a helytelen viseletéhez?
+Semmi a világon. Sohase gondolt rá, hogy feleségül vegye; az egész
+család se inge, se gallérja.</p>
+<p>És mégis, végtelen keserüség fogta el. A mint bambán
+kirévedezett az ablakon, tekintete önkéntelenül fölkereste azt a
+jól ismert erkélyt, a mely mögött már oly régen nem lakik senki! A
+hold, a bambák és poéták barátja, ezüst esőben fürösztötte
+<span class="pagenum"><a name="Page_139" id=
+"Page_139">-139-</a></span> meg az erkélyt tartó két óriás
+kisasszonyt, s Balázsnak eszébe jutott az a sok ostoba, de édes
+óra, a mikor itt ült ezen a helyen, hogy rímes szamárságokat
+mondjon meghittjének, ennek a boldogtalan planétának, a mely talán
+éppen azért bolyong az ürben, hogy meneküljön a rímes
+intimitásoktól.</p>
+<p>Be rég is volt az!</p>
+<p>Istenem, soha se mondhatta el, hogy kéjt a föld többet már nem
+adhat neki. A boldogsága is csupa nélkülözés volt. De akkor a
+szenvedés is boldoggá tette, s egy óra alatt többet élt, mint
+ezekben az örömtelen, czudar, nyomorult esztendőkben, a mikor már
+nem volt semmije, még csak egy fájdalma sem!…</p>
+<p>– Te voltál a jóság, te voltál az öröm, te voltál az élet! Ó
+mért is, hogy nem tudtam meghalni!</p>
+<p>S nem gondolva rá, hogy immár fehér szálak kezdik tekintélyessé
+tenni különben balgatag fejét, suttogni kezdett az árnyékhoz, aki
+hosszu idő multán ujra megjelent neki.</p>
+<p>– Csak téged szerettelek s örökkön csak téged foglak szeretni!
+Nincs, ne is legyen örömem a te emlékeden kivül… Hűséges maradok
+hozzád, a mig csak élek!…</p>
+<p>Mikor ezt a szót: hűség, ismételgetni kezdjük, a hűtlenség már
+szivünkbe lopózott.</p>
+<p>Ne legyünk szigoruak szegény barátunk iránt. Az ember
+alkalmazkodó állat, s bele törődik minden <span class=
+"pagenum"><a name="Page_140" id="Page_140">-140-</a></span>
+nyomoruságba. De van egy gondolat, a melyet nem lehet megszokni,
+azt, hogy: soha többé.</p>
+<p>És mégis bele fog törődni a gondolatba, hogy a szerető csókja rá
+nézve már csak mitologia; le fog tenni róla, hogy valaha fészke
+lesz, ahol gyerekek lármáznak.</p>
+<p>Brr, még a gondolattól is megfázik az ember.</p>
+<p>És ugyan miért? Olyan öreg volna már, akit nem lehet többé
+szeretni?! Nem nyomorék, nem beteg, még csak nem is a régi
+éhenkórász. S ha gyámoltalanságától, siralmas multjának
+eltörölhetetlen bélyegétől nem is szabadulhat többé soha, ne
+léteznék a világon leány, aki megérezze, hogy rosszul szabott
+kabátja alatt férfi-sziv dobog?!</p>
+<p>De mért jár mindez a fejében? Mi ütött hozzá?</p>
+<p>Azért van igy elkeseredve, mert az a kis lány illetlenül
+kaczérkodott egy hozzá való jókedvü fiatal urral? De hát mit
+törődik azzal a kis lánynyal?!</p>
+<p>És rájött, hogy fájdalmasan esik megszokni a gondolatot, hogy
+azért a kis lányért egyszer csak érte jön valamelyik jókedvü fiatal
+ur, elviszi ebből a házból s ő nem fogja hallani többé azt a kedves
+hangot, azt a szép, okos beszédet.</p>
+<p>Már hajnalodott s Fodorné hallotta, hogy még folyvást le s fel
+jár a szobájában.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Göndöry Béla egy szép reggel arra ébredt, hogy vadúl dörömböznek
+az ajtaján. Ez a szép <span class="pagenum"><a name="Page_141" id=
+"Page_141">-141-</a></span> reggel tulajdonképpen délutáni két órát
+kiván jelenteni, a vad dörömbözés azonban szó szerint értendő.</p>
+<p>Ideges lények lázas szivdobogást kaptak volna ettől a hirtelen
+bősz lármától, de Göndöry Béla távolról sem szenvedett ilyes
+betegségben.</p>
+<p>– Nagyon szemtelen – szólt magában. – Nem lehet más, csak a
+szabó vagy a suszter.</p>
+<p>Azzal megfordult a másik oldalára s tovább aludt.</p>
+<p>De az ajtót tovább döngették, s a bősz lárma kiséretében egy
+ismeretlen hang szólalt meg:</p>
+<p>– Nagyságos ur! Nagyságos ur!</p>
+<p>– Nem hagy aludni a gazember – konstatálta Justinianus kitartó
+tanitványa s rágyujtott egy czigarettára. – Csak rajta, majd
+meglátjuk, melyikünk győzi tovább türelemmel.</p>
+<p>Elővette a tegnapi esti lapot s olvasni kezdett.</p>
+<p>– Levelet hoztam, nagyságos ur – erőködött odakünn az
+ostromló.</p>
+<p>– Tudom – gondolta odabenn a jogász.</p>
+<p>– Hordár, hordár van kinn! – esengett az erőszakos látogató. –
+Hordár a Nagymező-utczából.</p>
+<p>– Azt akárki mondhatja – jegyezte meg magában az ostromlott
+férfiu, aki jól ismerte a hitelezők minden furfangját.</p>
+<p>S nyugodtan eregette a füstöt czigarettájából.</p>
+<p>Végre a látogató feltalálta magát. Felhagyott a dörömbözéssel, s
+vagy két percz multán Göndöry <span class="pagenum"><a name=
+"Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> Béla észre vette, hogy a
+küszöbről, az ajtó hasadékán, egy czédula erőködik be a
+szobájába.</p>
+<p>A czédula után pedig egy levél következett. Közönséges, polgári
+levél, s nem ama szalmaboritéku irományok egyike, melyekről a
+szakavatott szem messziről meglátja, hogy semmi jót se
+jelentenek.</p>
+<p>A levél félig kinn maradt; látszott, hogy nem akarják egészen
+elereszteni. A czédula azonban egész terjedelmében bejutott a
+szobába.</p>
+<p>Göndöry Béla, miután meggyőződött róla, hogy kivülről lehetetlen
+ellenőrizni az operáczióját, fölkelt, óvatosan oda lépkedett a
+czédulához s fölvette.</p>
+<p>A czédulán ez állott:</p>
+<div class="blockquot">
+<p>Kérem szépen, nagyságos ur, én vagyok, a 117-es hordár. Ezt a
+levelet hoztam, de válasz kell rá. Tudom, hogy a nagyságos ur
+itthon van, kezét csókolom. A 117-es.</p>
+</div>
+<p>– Az már más – szólt a jogász és kinyitotta az ajtót.</p>
+<p>S mialatt felbontotta a levelet, kioktatta a köz buzgó
+szolgáját.</p>
+<p>– Máskor, ha levelet hoz, ne azt kiáltsa, hogy: nagyságos ur,
+nagyságos ur, hanem kopogjon hármasával kétszer, köhögjön egyszer
+erősen, s ha nem lát semmiféle gyanus embert, kiáltson határozott
+hangon: »Le a szipolyokkal, le, le, le; fel az uzsorásokkal, fel,
+fel, fel.«</p>
+<p>– Igenis, kezét csókolom.</p>
+<p>A levél Czillától volt, s igy hangzott: <span class=
+"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span></p>
+<div class="blockquot">
+<p>Barátom!</p>
+<p>Nagy baj van, roppant baj. Mindennek vége. Ó jaj nekem!
+Beszélnem kell magával, ha kompromittálom is magamat. Legyen öt
+órakor az Erzsébet-téren, a Sas-utczai részen. Véletlenül
+találkozunk, szóba állunk, és csatlakozik.</p>
+<p>Legyen erős. Legyen mindenre elkészülve. Ó jaj nekem! De jaj
+magának is, szegény barátom!</p>
+<p>Oly borzasztó ez, mint egy szindarab.</p>
+<p>Üzenje meg, hogy ott lesz-e?</p>
+<p>Azért nyugalom. Maga legyen férfi.</p>
+<p>Pá, édes.</p>
+<p class="right"><i>Czilla</i>.</p>
+<p class="i0">U. i. Ne kokettáljon a felsőbb leányokkal.</p>
+</div>
+<p>Göndöry Béla tudta, hogy Czilla nagyon szeret fontoskodni, s egy
+cseppet sem volt megijedve. Felöltözött, elment ebédelni, s ugy
+evett, mint egy czápa.</p>
+<p>Ebéd után elment a kávéházba, s öt óráig biliárdozott. Öt órakor
+aztán megindult az Erzsébet-tér felé.</p>
+<p>Már messziről ráismert a Czilla vörös pántlikás
+matróz-kalapjára. A kis leány szinésznőktől ellesett, tüntető
+izgatottsággal járta körül a sétatérnek nevezett porfészket.</p>
+<p>– Maga el tud késni ilyen viszonyok között?! – kérdezte
+vésztjósló komolysággal, mikor meggyőződött <span class=
+"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> róla,
+hogy senki se hallhatja a beszélgetésöket.</p>
+<p>Göndöry Béla, szükség esetén, ugy hazudott, mint egy tolvaj
+lakáj.</p>
+<p>– Éppen egy órája, hogy a József-téren várom. Végre, nem tudtam
+egyebet gondolni, mint hogy tévedés lehet a dologban, s itt vár,
+nem ahogy a levelében irta.</p>
+<p>Ebből egy kis vitatkozás kerekedett, s Göndöry Béla igen
+elcsodálkozott, midőn a tanuságul előszedett levélből kiderült,
+hogy az Erzsébet-téren kellett megjelennie.</p>
+<p>– Tessék, csakugyan én vagyok, aki tévedett!… De, istenem, olyan
+zavart is a fejem, mióta megkaptam a levelét!…</p>
+<p>– Ugy-e, micsoda szerencsétlenség?!</p>
+<p>– Az igazat megvallva, csak sejtem, hogy miről van szó. De
+minden rosszra el vagyok készülve.</p>
+<p>– És igaza van, szegény barátom – sóhajtott Czilla, aki boldog
+volt, ha a franczia szindarabok tónusában társaloghatott. – Hódy
+megkérte Ellát.</p>
+<p>– Ah!</p>
+<p>– S magának erre nincs egyéb mondanivalója, mint ez a rövid
+»ah«?!</p>
+<p>– Azt akartam mondani vele, hogy: csak ugy egyszerre?</p>
+<p>– Csak ugy egyszerre. Azaz, hogy még sem egészen egyszerre. Ella
+ma elárulta nekem, hogy, <span class="pagenum"><a name="Page_145"
+id="Page_145">-145-</a></span> amugy félig-meddig, már vagy két
+héttel ezelőtt nyilatkozott előtte.</p>
+<p>– És Ella?… Mit felelt neki?</p>
+<p>– Semmit. Nagyon meg volt lepetve. Zavarban volt. Félt.</p>
+<p>– No lám, erről egy szót sem szólt nekem.</p>
+<p>– Ugy, ugy, haragudjék! Haragudjék még jobban! Nem képzeli,
+Béla, milyen férfias az, ha egy férfi haragszik… Törjön, zúzzon
+össze mindent, amit utjában talál, s szálljon szembe az egész
+világgal!</p>
+<p>– Kedvem volna hozzá – felelt Béla oly hangon, mely elárulta,
+hogy az elhatározó pillanatban mégis csak meg fogja gondolni magát,
+s a világnak nem lesz semmi baja. – De mit érnék el vele?
+Számithatok-e rá, hogy Ella mellettem marad? Szó sincs róla. Ez az
+ember soha se kérte volna meg, ha Ella nem biztatja.</p>
+<p>– Ó, ne rágalmazza Ellát! Ő semmiről se tehet. Nem tehet róla,
+hogy Hódy biztatásnak vette, ha barátságosan nézett a szemébe. Maga
+tudja, milyen szépen tud nézni ez a lány. Nem is tud máskép, csak
+szépen nézni. Mindenkire úgy néz. S ha Hódy ezt félre értette, úgy
+ez nem az Ella hibája.</p>
+<p>– Meg kellett volna mondania neki, világosan, határozottan, hogy
+nem szereti, hogy mást szeret.</p>
+<p>– Azt nem tehette. Maga nem ismeri a mamát. A mama rettenetes
+tud lenni, ha ellenkeznek vele.</p>
+<p>– S Hódy a mama választottja? <span class="pagenum"><a name=
+"Page_146" id="Page_146">-146-</a></span></p>
+<p>– Az övé. Tegnap este kijelentette, hogy ennek a házasságnak meg
+kell történnie. Ó, az borzasztó jelenet volt. Ella sirt, én is
+sirtam, a papa is sirt. A mama pedig olyan dühös volt, de olyan
+dühös!…</p>
+<p>Göndöry Béla lehorgasztotta a fejét, pár pillanatig hallgatott,
+s ezalatt botjával egy kavicsot kapart ki a földből. Mikor ez
+megvolt, idején valónak találta előterjeszteni, miként itéli meg a
+helyzetet, ő, az első érdekelt.</p>
+<p>– Hát biz ez igen nagy szerencsétlenség – szólt
+nyomatékosan.</p>
+<p>Bár a csüggeteg lemondás e megnyilatkozása végtelenül szomoruan
+hangzott, a beszélő arczán észre lehetett venni, hogy, ami őt
+illeti, ő nem találja a helyzetet teljesen vigasztalannak. A
+komolyság különben nagyon rosszul állott a szegény Göndöry Bélának;
+határozottan veszitett vele, ha nem lehetett kuruttyolnia.</p>
+<p>Czilla megbotránkozott.</p>
+<p>– És maga ebben a perczben nem tud okosabbat tenni, mint
+sápitozni?! Fuj, szégyelje magát. Ilyen a férfi mind, különösen a
+czivil. A katona mégis más; egy huszár nem tesz ilyet. Tessék, itt
+van egy ur, aki abban a szerencsében részesül, hogy szeretik.
+Szeretik ugy, ahogy csak regényekben és szindarabokban szokás
+szeretni: butául, életre-halálra. Azt hittük volna róla, hogy ő a
+rhodusi koloszszus. És ennek az urnak, mikor a helyzet komolyra
+fordul, <span class="pagenum"><a name="Page_147" id=
+"Page_147">-147-</a></span> nincs egyéb mondani valója, mint hogy:
+»Baj, baj.« De nem ugy van az, kérem. Küzdeni kell, édes barátom,
+az élet küzdelem.</p>
+<p>Göndöry Béla ez idő szerint csak karambolban óhajtott küzdeni.
+Bosszantotta a Czilla fontoskodása, s jobban szeretett volna a
+kávéházban lenni.</p>
+<p>– De hát mit csináljunk?</p>
+<p>– Tőlem kérdi?</p>
+<p>– Lássa, Czilla, én nem versenyezhetek ezzel az emberrel. Ő a
+legjobb kondiczióban van, s én még nem vagyok <i>fit</i>. Előre
+tudtam, hogy canterben fog megverni. Most kitudódik, hogy ő
+számtalan hoszszal első, én pedig letörtem. Ez szomoru,
+kétségbeejtő, de igy van. Maga azt mondja, hogy küzdjem tovább. Én
+még abban se vagyok bizonyos, hogy ez egyátalán lehetséges-e? Az az
+érzésem, hogy ő mindig le fog engem galoppozni. Hiába, nem vagyok
+<i>tip-top</i>-kondiczióban.</p>
+<p>– Bánatot jelent? – kérdezte Czilla, aki értette ezt a
+lóverseny-nyelvet.</p>
+<p>– Nem, hanem azt kérdem, hogy: mit csináljak?</p>
+<p>– Tanácsot kér tőlem?</p>
+<p>– Igen.</p>
+<p>– Jó. Rendelkezésére bocsátom életismeretemet, s tapasztalásaim
+kincses házát. Én nem látok olyan sötéten, mint maga, s nem csak
+egyféle megoldást tudok elképzelni. Tessék közülök választani. Itt
+van mindjárt az első. A legjobb, de egyuttal a legnehezebb. A
+szökés. <span class="pagenum"><a name="Page_148" id=
+"Page_148">-148-</a></span></p>
+<p>– Az nem lehet – szólt Göndöry Béla nála szokatlan
+határozottsággal.</p>
+<p>Arra gondolt, hogy legfeljebb Promontorra tudná hölgyét
+megszöktetni, s oda is csak hajón.</p>
+<p>– Miért nem?</p>
+<p>– Maga gyerek, Czilla, magának ezt még nem magyarázhatom
+meg.</p>
+<p>Pedig Czilla is megértette volna, hogy huszonhét krajczárral nem
+mehet az ember Gretna-Green-be, a házasságkötő kovácshoz, de
+Czillát mindig lefegyverezte, ha arra appelláltak, hogy neki
+bizonyos dolgokról még nem szabad tudnia. Nem szerette elárulni,
+hogy oly tisztán látja az apró emberi nyomoruságokat, mint maga a
+biboros konczilium.</p>
+<p>– Kár – felelt kissé elmélázva, abban a szent meggyőződésben,
+hogy Göndöry Bélát illendőségi tekintetek bántják, – higyje el, a
+regényes megoldások a legjobbak. De van egyéb megoldás is. Ha
+akarja, mindjárt mondok egy másodikat.</p>
+<p>– <i>Zehn auf</i>, hogy ez is regényes lesz.</p>
+<p>– Nem, ez drámai. Egy szellemes nő, mint a szindarabokban
+szokás, beleavatkozik a dologba, egy kicsit intrikál, s a szerelem
+győzedelmeskedik.</p>
+<p>– Nagyon le vagyok kötelezve a szellemes nőnek, de attól tartok,
+ez kissé hosszadalmas volna. A terv teli veszedelemmel, s a siker
+kétséges. Mondjunk le a drámáról.</p>
+<p>– Van egy polgári megoldás is. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_149" id="Page_149">-149-</a></span></p>
+<p>– Megvallom, hogy ez előre jobban csábit, mint a másik
+kettő.</p>
+<p>– A polgári megoldás ez. Maga titokban találkozik Ellával, és
+azt mondja neki: »Ella, én egy igen-igen szegény ficzkó vagyok, aki
+minden szigorlattal egyre távolabb van az ügyvédi vizsgálattól, de
+nagyon szeretem magát, s magáért talán még ezt a vizsgálatot is le
+fogom tenni. Megvár?« Bizonyos vagyok benne, hogy Ella azt fogja
+felelni: »Megvárom«. S akkor nincs mód rá, hogy férjhez adják
+máshoz. Ella hallgatag és kényelmes természetü, de ha egyszer a
+fejébe vesz valamit, bajos kapaczitálni.</p>
+<p>– Lássa, Czilla – szólt a jogász, egy kicsit elgondolkozva – ez
+már jó tanács. És én e szerint fogok cselekedni. Ha igazán szeret,
+nem lehet kényszeriteni, hogy máshoz menjen férjhez.</p>
+<p>Majd, mintha egyszerre csak elfogta volna a kételkedés, kissé
+akadozva folytatta:</p>
+<p>– Ámbár az az átkozott vizsgálat olyan messze van!… Addig annyi
+uj akadályra lelhetünk!… S egy leány olyan gyönge!… Ki tudja, nem
+volna-e jobb felhagyni minden küzdelemmel?!</p>
+<p>Az igazat megvallva, Göndöry Béla már alaposan megbánta, hogy
+ennyire bele bonyolódott ebbe a szerelmi dologba. Az ember
+lányokkal szemben nem lehet eléggé óvatos; ki hitte volna, hogy egy
+kis kötődés, néhány pohár pezsgő és egy-két ügyetlen szó idáig
+elrontsa a dolgot?! Szeretett volna kieviczkélni a hinárból, de
+tisztességgel akart szabadulni. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_150" id="Page_150">-150-</a></span></p>
+<p>Egy kicsit habozott is. Szegény kis lány! Oly édes hangocskája
+volt, s oly szépen tudott nézni! Hiuságának hizelgett ez a
+föltétlen meghódolás, bántotta, hogy nem éppen szép szinben kell
+föltünnie előtte, s nagyon boszankodott magára az egész
+dologért.</p>
+<p>– Maga bánatot jelent?! – kérdezte Czilla, aki kezdett
+gyanakodni.</p>
+<p>– Isten mentsen! – felelt a jogász, s akkor ugy gondolta.</p>
+<p>– Tehát abban maradunk…</p>
+<p>– Abban maradunk, hogy vasárnap délután felmegyek magukhoz s
+betüről betüre elmondom neki a maga szavait. Remélem, hogy a maga
+szavával fog felelni.</p>
+<p>– Bizonyos lehet benne. Ella ugyan, meg kell vallanom, semmit
+sem tud erről az én kirándulásomról, de ez nem változtat a dolgon.
+Most már tudni fog róla. Tehát: várjuk. A viszontlátásra.</p>
+<p>– A viszontlátásra, Czilla.</p>
+<p>Kezet fogtak, s a kis lány megindult hazafelé. A jogász egy pár
+pillanatig ott maradt, ahol elbúcsúztak, s utána nézett a regényes
+kis hölgynek.</p>
+<p>Még jó darabig látta a jól ismert matrózkalapkát, s a rajta
+viritó szegényes pántlikát. Arra gondolt, hogy nincs rettenetesebb
+dolog, mint ilyen kalapokban járni egy életen keresztül.</p>
+<p>Aztán, mikor a kis lány végkép eltünt a szeme elől, boszusan
+fordult az ellenkező irányba, s azt mondta magában: <span class=
+"pagenum"><a name="Page_151" id="Page_151">-151-</a></span></p>
+<p>– Nem.</p>
+<p>Göndöry Béla azt tartotta, hogy a világ kétféle emberekből áll.
+Az okosakból, akik fiakkeren járnak, szép ruhákat hordanak, jól
+élnek, rendelkeznek egy csomó más fajta emberrel, azt teszik, amit
+akarnak, s jól táplált, divatos ruhában járó gyermekekkel jelennek
+meg a szinházban s a fürdőhelyeken.</p>
+<p>Meg az oktalanokból, akiknek az élete keserves robot és a házi
+perpatvar örökletessége között oszlik meg. Akik csak azért
+boldogok, mert megaláztatnak, akik rossz levegőn, szük lakásokban
+senyvednek, s csenevész, gyerekbetegségektől megtizedelt, szegényes
+ruhácskákban kóválygó árvákat hagynak hátra, hogy a szegény emberek
+fajtája soha ki ne vesszen a világból.</p>
+<p>Amazok: akik pénzes lányokkal házasodnak össze.</p>
+<p>Emezek: akik szegény lányokat vesznek el.</p>
+<p>És még egyszer mondta magában:</p>
+<p>– Nem.</p>
+<p>Vasárnap Ella hiába várta udvarlóját. Várta hétfőn, kedden,
+szerdán, szombaton. Göndöry Béla nem jött.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_152" id=
+"Page_152">-152-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>VII.<br />
+<span class="smaller">SZEPTEMBER.</span></h2>
+</div>
+<p>Erre mi felénk szeptemberben a nappal gyönyörü. A napnak már
+nincs tüze, csak édes melege, a levegő langyos és nyugodt, s a
+szellő hizelgésekkel teli, mint a fiatalságtól bűcsúzó nők
+szerelme. Benn a városban, a nagy házak között, ahol nem látni a
+lombok hervadását, azzal áltathatod magad, hogy: ez még a tavasz,
+vagy legalább: egy második tavasz, mely talán enyhébb még az
+elsőnél is, és hüségesebb, jobban megbizható. Ámbátor a napfény
+bágyadtabb, mint volt akkor, a levegő nem oly átlátszó, s a
+délutáni napfényen sütkérező figurák finom, ónos fehérségén már ott
+a morbidezza… Mindegy. Oly szép még szeptemberben, szebb, mint
+valaha! S bolyongva paloták között, melyek még a nyári meleget
+sugározzák vissza magukból, azt hiheted, hogy a tél csak egy csunya
+lidérczmese.</p>
+<p>De ne bizzál ebben a második tavaszban! Vigyázz, csak ugy
+könnyedén ne merészkedjél ki a <span class="pagenum"><a name=
+"Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> messzi szabadba, ha már
+leszállt az est. Szeptemberben a nappal még szép, de az este már
+hűvös. S nem sejted mikor, nem tudod honnan, egyszerre csak hideg
+szél támad, mely végig sivit a mezőn. Jaj neked, ha ez a szél oda
+kint talál, amint védtelenül barangolsz a szeptemberi éjben;
+dideregve, csontig áthülten érsz haza, s lesheted, amig kihevered a
+csalódásodat…</p>
+<p>Esti nyolcz óra lehetett. Czilla a zongoránál ült, s
+elkeseredetten kalapálta a kedves nótáját:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Akit imádok: egy
+tüzér,<br /></span> <span class="i0">Csak egy tüzér, akit
+imádok…<br /></span></div>
+</div>
+<p>A vőlegény és a menyasszony benn sugdolóztak a másik szobában, a
+nyitott ablaknál.</p>
+<p>Csak a nagy szoba függő-lámpája világitott be hozzájok, meg
+kivülről a csillagok. Abban a félhomályban és félmagánosságban
+voltak, a melyet a mindeneket átölelő keritő-szellem talált ki a
+jegyesek számára.</p>
+<p>Azért bátran szólhatunk erről az édes-kettesről… Istenem, még
+oly kevéssé voltak jegyesek!</p>
+<p>Ella, kihajolva a nyitott ablakon, a séta-úton nyüzsgő, sötét
+alakokat nézte, melyek közt a kocsik lámpái mint fény-bogarak
+suhantak keresztül. A ligetből még egyre tartott a nép-vándorlás
+be, a város felé. A fogatok egymásra dübörögtek, a tömeg kétoldalt
+széles sorokban hömpölygött előre, de az utczai lámpások ezrei már
+kezdtek álmosan pislogni. <span class="pagenum"><a name="Page_154"
+id="Page_154">-154-</a></span></p>
+<p>Balázst nem érdekelte az utczai élet. Csak azt a formás, szép
+kis fejet nézte, s arra gondolt: vajon micsoda tündérek fésülik
+éjjelenkint ezt a puha, gyönyörű hajat, mely természettől olyan,
+mint az áttört selyem?!</p>
+<p>– Mindig igy leszünk? – suttogta a formás kis fejhez. – Ilyen
+közel egymáshoz, mint most?… Mondja, hogy mindig.</p>
+<p>– Mindig – felelt a lány.</p>
+<p>– És nem fog mellőlem más világokba vágyódni? Nem fog vágyódni
+semmi, senki után?</p>
+<p>– Nem fogok vágyódni semmi, senki után – szólt engedelmesen a
+lány.</p>
+<p>Aztán tovább nézte az opera felé repülő kocsik nagy üvegtábláin
+átfehérlő toilette-eket.</p>
+<p>Odaát Czilla még egyre a <i>Lili</i> románczát nyaggatta:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Ha kinevetnek is
+ezér’:<br /></span> <span class="i0">Akit imádok, egy
+tüzér.<br /></span></div>
+</div>
+<p>– Ó, mondja még egyszer, hogy nem lesz szerencsétlen velem!
+Olyan jól esik, ha szépen szól hozzám! Lássa, nem is álmodtam, hogy
+egyszer ily végtelenül boldog leszek!</p>
+<p>A lány egy pillanatig hallgatott. Hirtelen azt akarta mondani:
+»Én nem lehetek szerencsétlen soha.« De aztán mást gondolt. És azt
+felelte, hogy:</p>
+<p>– Szeretem magát.</p>
+<p>De nem merte a keresztnevén szólitani. Érezte hogy ez hamisan
+hangzanék. <span class="pagenum"><a name="Page_155" id=
+"Page_155">-155-</a></span></p>
+<p>– Ha tudná, milyen boldoggá tesz! Lássa, én már oly régen
+szeretem magát! Már akkor is szerettem, a mikor még nem tudtam,
+hogy ez szerelem… Ugy féltettem előre!… Szerettem volna, ha soha
+senki se látja rajtam kivül. Aztán, aztán álmodni se mertem. Hisz
+maga még csak egy piczi jószág volt akkor, a mikor megismerkedtünk…
+És remegtem a gondolatra, hogy egyszer csak nem fogom hallani a
+hangját, a nevetését, ezt az édes beszédét, mert elviszik innen,
+idegen világba, a honnan én ki leszek zárva egészen, egészen, ahol
+egy »Jó napot« nem sok, még annyit se mondhatok magának… Pedig,
+megvallom, olyan önző vagyok, hogy ugy tennék magával, mint a mesék
+gonosz óriásai: még akkor is sárkányokkal őriztetném, ha nem
+szeretne egy cseppet se, csak hogy: láthassam, láthassam mindig!…
+Nem felel?</p>
+<p>– Mit mondjak?</p>
+<p>– Mindig csak egyet. Hogy szeret egy kicsit, ha nagyon kicsit
+is, de szeret.</p>
+<p>– Mondani kell azt? Istenem, maga tudja, hogy én nem értek a
+szavakhoz. Mit mondjak, amit még nem tud? Csak azt mondhatom: soha
+se fogja megbánni, hogy engem választott.</p>
+<p>Nem merte megcsókolni a haját, csak a kezét szoritotta meg. S
+annyi hálával nézett a szemébe, hogy a leányt szinte meghatotta.
+Aztán megint hallgattak.</p>
+<p>Ekközben letelt az idő, melyet a Fodorné anyai bölcsesége e
+törvényes szerelem első, tiszta örömeire <span class=
+"pagenum"><a name="Page_156" id="Page_156">-156-</a></span>
+hallgatag engedélyezett, s Fodort, akinek egy darabig kinn kellett
+maradnia a konyhában, beeresztették a nagy szobába.</p>
+<p>Fodor teli volt panaszszal.</p>
+<p>– Igazán borzasztó – magyarázta Balázsnak – milyen balkezü ember
+vagyok! Hát azt hiszi, meg tudtam szerezni azt a rongyos
+hatszázezer forintot?! Dehogy! Hatszázezer forint! Micsoda
+semmiség, mikor egy milliárdokat és milliárdokat jelentő
+találmányról van szó! S mondhatom, hogy ehhez a golyószóróhoz
+képest a Hiram S. Maxim-féle szerszám valóságos gyerekjáték, afféle
+»Hammer und Glocke«. Tizezer lövés egy percz alatt! Másfél nap
+alatt véget vetek minden háborunak a világon, s ha akarom,
+Polinéziát szétfuvom, mint egy szappan-buborékot. Tudja-e, uram,
+mit jelent az én találmányom? A világbékét, a szocziális kérdés
+megoldását, az egész emberiség boldogságát! Ez az utolsó szó a
+repülő gép előtt, vagyis, helyesebben szólva, mi szükség most már a
+repülő gépre?! De a katonák oly nehézkesek, mintha mind csupa apró
+trójai falovakon ülnének!… És a bankok! Megannyi krajzler! Magában
+az angol bankban sincs több vállalkozó szellem, mint a sarki
+füszerkereskedőben. De hát, kérdem, mire akkor a bankok, ha ugy
+tesznek, mint a <i>Fa-kutyá</i>hoz czimzett füszeres bolt, s nem
+dolgoznak másban, csak malagában és indigóban, mintha Marco Polo
+óta egy jottát se változott volna a világ?! Ha nekem egy kis
+kapitálisom <span class="pagenum"><a name="Page_157" id=
+"Page_157">-157-</a></span> van, ma a nagyhatalmak kormányai az
+utczán verekednek, hogy melyikök vásárolhassa meg előbb a
+találmányomat. Mig igy! Egész nap dolgozom, futok, fáradok,
+verejtékezek hiába, s nem tudom megkeresni családomnak a betevő
+falatot! A kapitális! Ez minden. Hány zseni pusztul el addig, mig
+egy érvényesül! S mivel érvényesül? A kapitálissal. De az
+elpusztuló zsenik a legtöbbször könnyelmüek vagy dologtalanok. Mig
+én! Higyje el, uram, én nem fejjel, hanem ballábbal jöttem a
+világra.</p>
+<p>Czilla, ezalatt, titokban, félre hivta Ellát a sarokba, s
+fojtott, tompa hangon, mint a szinpadon szokás, igy suttogott
+hozzá:</p>
+<p>– Egész nap nem tudok veled beszélni.</p>
+<p>– Mit tehetek róla? Mi baj?</p>
+<p>– Mondtam, hogy ez valóságos dráma. Találkoztam Bélával.</p>
+<p>– És még szóba álltál vele?</p>
+<p>– El akartam menni mellette, mintha nem is látnám. Hanem
+megszólitott.</p>
+<p>– Mit mondott? Bizonyosan mentegetőzött. És te elkezdtél
+feleselni vele!</p>
+<p>– Ó nem. Mondom, hogy ez valóságos dráma. Tudod, miért nem jött
+el?</p>
+<p>– Ne is beszéljünk erről. Nem hiszek neki.</p>
+<p>– Figyelj rám. Meghalt a nagymamája. Tudod, az, aki már oly
+sokszor volt beteg. El kellett utaznia a temetésére, hirtelen,
+váratlanul.</p>
+<p>– Irhatott volna. <span class="pagenum"><a name="Page_158" id=
+"Page_158">-158-</a></span></p>
+<p>– Félt, hogy kompromittál.</p>
+<p>– Nem. Hazugság az egész.</p>
+<p>– Nincs igazad. Ha ugy volna, amint gondolod, soha hirét se
+halljuk többet. Nem igaz? És visszajött.</p>
+<p>– El akar jönni?</p>
+<p>– Igen. Pontban kilenczkor elsétál itt az ablak előtt. Ha
+felhuzod az egyik függönyt, ez azt jelenti, hogy megbocsátasz, s
+holnap itt lesz, mintha semmi se történt volna.</p>
+<p>Nem felelt, s ugy tett, mintha nem is nagyon érdekelné a dolog.
+Elővette a horgolását, leült az apja mellé, s koronkint olyan
+komolyan nézett a beszélőre, mintha szentül hinne mindezekben a
+fantazmagóriákban.</p>
+<p>De Czilla észrevette, hogy néha lopva az órára pillant, s mikor
+a kitünő Fodor-féle kronometerek, némi apró vélemény-különbségeket
+leszámitva, abban egyeztek meg, hogy kilencz felé járhat az idő,
+átsétált a másik szobába, s lassan, tüntető nyugalmassággal,
+felhuzta az ablak függönyét.</p>
+<p>Az utcza már kezdett néptelenedni. A kocsirobogás jókora
+szüneteket tartott, s a sötét alakok ritkább sorban és gyorsabb
+tempóban suhantak el a gázlámpák mellett. Nem kellett hozzá több
+egy pillantásnál, hogy a szemközt lévő palota kapujában észre
+vegyen egy égő szivart, s az égő szivar mögött egy mozdulatlan
+alakot.</p>
+<p>Sötétben minden macska szürke, s minden <span class=
+"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span> imádó
+egyforma. Hanem azért Ella mindjárt felismerte lovagját: botjáról
+és kalapjáról, mint Ofélia.</p>
+<p>Tehát csakugyan eljött.</p>
+<p>A fehér arcz halvány rózsaszinre vált; piczi kagyló-házakban
+látni ezt a gyönyörü szint. A Seherezáde szempár lecsukódott a
+boldogságtól… ha amaz, ott lent, e pillanatban látja: igazán
+szerette volna, legalább addig, a mig egy hosszu csók tart.</p>
+<p>– Tudtam, hogy eljön – suttogta magában – tudtam, hogy el kell
+jönnie.</p>
+<p>Az igazat megvallva, ez csak amolyan utólagos proféczia volt. Ha
+Fodor Ella kisasszonyt nem is, önt, türelmes olvasó, bizonyára
+meglepte a Göndöry ur váratlan megtérése. Ki kell jelentenem, hogy
+senkit se lepett meg annyira, mint engemet, aki, végre is, a
+legjobban ismerem a fent tisztelt Göndöry urat.</p>
+<p>De hát a legelszántabb nagyravágyóknak is vannak gyönge
+pillanataik. E gyönge pillanatok között nem utolsó helyet foglalt
+el az a szekundum, melyben Göndöry Béla, a mellette elhaladni
+készülő, szegényes ruháju kis Czilla láttára, nem tudta megállani,
+hogy ne mondjon neki egy pár jó szót, a tisztesség kedvéért.</p>
+<p>– Mégis brutális dolog volna csak igy egyszerre szakitani –
+mentegette magában a pillanatnyi gyöngeséget – mert végre, mit
+koczkáztatok?! A veszedelem oly messzi… a meddig nagyobb baj lehet,
+százszor is bánatot jelenthetek, s vissza húzódhatom <span class=
+"pagenum"><a name="Page_160" id="Page_160">-160-</a></span> szép
+lassan, szinte észrevétlenül, megsiratva kissé, de átkok, tragédia
+nélkül. Eh, mért ne lennénk előkelőek, mikor ez úgy se kerül
+semmibe?!</p>
+<p>Az efféle nemes felbuzdulásokat a következetlen nagyravágyók
+rendesen egy egész élet nyomoruságával szokták megfizetni.</p>
+<p>De ne féltsük Göndöry Bélát. Kieviczkélt ő már jóval nagyobb
+bajokból, s ha róla is azt végezték el, hogy tragikus véget érjen,
+mint Phoebus de Châteaupert, aki, szegény, tudvalevőleg
+megházasodott, legyünk nyugodtak, a mi barátunk arany koporsóban
+fog pihenni.</p>
+<p>Bármennyire késtek is a kutyabőrön szárnyaló angyalkák: Göndöry
+Béla köz- és váltó-ügyvédnek született.</p>
+<p>… Másnap, mikor Czilla hathatós mesterkedéseinek sikerült
+kivinnie, hogy Ella és a Fodor-ház rég nem látott vendége, egy
+pillanatra egyedül maradtak, Seherezáde oda engedte a kezét
+szerelmesének, s azzal a mosolylyal, amelytől minden pillanatban
+azt várja az ember, hogy egyszerre csak könnyekké olvad fel, ezt a
+szót ismételgette makacsul, ahogy elkényeztetett gyermekek szoktak
+erősködni:</p>
+<p>– Késő, késő.</p>
+<p>S nagynehezen, sok édes könyörgésre, kivallotta, hogy:</p>
+<p>– Soha se tudnám megmondani annak a szegény embernek, hogy
+megcsaltam, hogy hazudtam neki. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_161" id="Page_161">-161-</a></span></p>
+<p>S ugyanezt mondta este Czillának, aki, mikor a látogató elment,
+titkos tanácskozásra szólitotta vissza a nagy szobába.</p>
+<p>– Késő, késő.</p>
+<p>– S az urfi – kérdezte Czilla izgatottan – mit mondott erre a
+bolondságra az urfi?</p>
+<p>– Azt mondta, hogy várjunk.</p>
+<p>Göndöry Béla arra az álláspontra helyezkedett, hogy semmit se
+szabad elsietni, s hogy minden bajnak legjobb orvosa: maga az idő.
+Bizonyára egész őszinte volt, mikor e kipróbált orvosszertől várta
+a segitséget.</p>
+<p>Czilla nem szólt semmit, de nagy dolgokat forgatott a fejében. S
+hogy bátoritsa magát, egymás után többször elismételte ezt a rövid
+monológot:</p>
+<p>– Most én következem.</p>
+<p>Volt már szerencsém emliteni, hogy Czilla igen kedvelte a
+szindarabokat, s hogy különös tisztelettel viseltetett a franczia
+drámák ama szellemes asszonykái iránt, akik egy-egy kétségbeesett
+szituáczióban magukra vállalják a cselekvés intézését, s elméjök
+felsőbbségének, asszonyi furfangjoknak erejénél fogva szerencsés
+megoldáshoz juttatják a szimpatikus szerelmesek dolgát. Ezek a nagy
+mintaképek lebegtek előtte egész éjszaka.</p>
+<p>S rövidesen megvolt az elhatározása. Számot vetett minden
+eshetőséggel, s tisztán látta a veszedelmet. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_162" id="Page_162">-162-</a></span></p>
+<p>– Ha a dolog kitudódik, a mama egyszerüen megfojt.</p>
+<p>De, istenem, még meghalni is édes, ha az ember két szerető
+szivért szenved vértanú-halált!</p>
+<p>Az ember néha egy egész életet eltölt anélkül, hogy belátná, s
+Czillának már kora ifjuságában meg kellett szereznie a
+tapasztalatot, hogy a franczia drámák szellemes asszonykáinak
+nagyon, de nagyon nincsen igazuk.</p>
+<p>Mert nem jó bele avatkozni a mások dolgába, akkor se, mikor az a
+más maga az édes testvérünk. Ha a magunk dolgában se cselekedhetünk
+semmit, anélkül, hogy utóbb szemrehányásokat ne tegyünk magunknak
+miatta: abból, amit a mások számlájára teszünk, nem is igen
+származik egyéb, csak az a sok szemrehányás, a melylyel aztán
+elhalmozzuk magunkat.</p>
+<p>Czilla igen szépen el tudta képzelni, milyen hangon kell szólnia
+annak a Nemtőnek, akinek a meghatalmazó levelét a Gyöngédség, a
+Barátság és a Testvéri Szeretet láttamozták, s egészben véve meg
+volt elégedve a »nagy jelenet«-ével, de öröme nem tartott sokáig. A
+hatás nagyobb volt, mint remélte, s e váratlan siker kissé
+megdöbbentette. Balázs, ahogy Czilla előre látta a döntő szczénát,
+nem kiáltozott a fájdalomtól, nem ágált, nem ugrott fel a helyéről,
+s nem tombolt, mint a <i>Vercingetorix</i> Pompejá-ja egy teljesen
+hasonló drámai helyzetben, tovább is csöndesen beszélgetett vele,
+sőt <span class="pagenum"><a name="Page_163" id=
+"Page_163">-163-</a></span> folyvást mosolygott, mint minden
+félszeg ember, aki leplezni akarja, hogy a szive csordultig van; de
+a változás, mely ezen a mosolygó arczon egy pár percz alatt
+végbement, még a Czilla zsenge lélek- és arczismerete előtt is
+valami olyan formát jelentett, mint a mit közönségesen az
+ugynevezett facies hyppocraticából szokás következtetni.</p>
+<p>Ez az arcz, a melyet mindig egyformának látott, a mióta csak
+emlékezett, megöregedett itt, a szeme láttára. A szeme és a szája
+körül egyszerre csak ránczok bujtak elő, s a tekintete fénytelen és
+megtört volt, mint egy megvert, vén kutyáé.</p>
+<p>Czilla még soha se látott ilyet, s megijedt attól, a mit
+cselekedett. Szerette volna visszakaparni, a mit mondott s
+egyszerre nagyon rajta volt, hogy ráczáfoljon a tulajdon
+szavaira.</p>
+<p>Balázs észrevette ezt az igyekezetet, s iparkodott a kis lányt
+megnyugtatni.</p>
+<p>– Ne féljen, Czilla, úgy intézzük a dolgot, hogy a mama semmit
+se fog megtudni. Azt fogja hinni, hogy csak úgy, magától bomlott
+szét a dolog. Én már törődött, beteges ember vagyok, s magának
+igaza van, jobb lesz igy. Igen, még talán nekem is jobb, hogy ugy
+kellett történnie…</p>
+<p>Hanem azért Czilla zavartan, s szivében nagy önváddal bucsuzott
+el tőle. Lehorgasztott fejjel ment ki a szobából, s egy pillanatig
+arra gondolt, hogy ha anyja rajta érné a perfidián, talán nem
+terhelné annyira a felelősség azért, a mit, hiába, meg kellett
+<span class="pagenum"><a name="Page_164" id=
+"Page_164">-164-</a></span> tennie. Mért is, hogy nem szóltak
+inkább a mamának?!…</p>
+<p>Odaát, a nagy szobában, egyedül találta magát, s ugy tett, mint
+<i>Stuart Mária</i> utolsó felvonásában Leicester Lord, a ki
+tudvalevőleg nagy felindulások közepette hallgatja a magánosságban,
+hogyan ácsolják a közelben Máriának a vérpadot. Fülelni kezdett, s
+minden nesz, mely a másik szobából áthallatszott, halálos
+rémületekbe ejtette.</p>
+<p>Sokáig hallgatózott. Egy darabig ugy tetszett neki, mintha az a
+másik ember, odaát, leülne az iróasztalához, s mintha a toll
+perczegését is hallhatná. Aztán lépések hangja hatott át hozzá,
+majd minden elcsöndesedett. Czilla a falhoz szoritotta fülét. Talán
+megint ir… A kis lány szive nekivadultan kalapált. Szeretett volna
+átrohanni, de nem mert. Végre hallotta, hogy elmegy. Elmegy s
+kivülről bezárja az ajtaját.</p>
+<p>Czilla megkönnyebbülten lélekzett fel, szivére támasztotta mind
+a két kezét, s boldogan mosolygott. Elmegy, bezárja az ajtaját,
+mint rendesen. Tehát nyugodt, s nem ugy távozik el, mint aki nem
+akar visszatérni. Nem, nem gondol arra, hogy agyonlőjje magát. Ugy
+megy el, mint a ki nem készül semmi skandalumra.</p>
+<p>Aztán az ablakból leste, merre, hová indulhat. S ahogy
+megpillantotta azt a jól ismert régi divatu kalapot, mely még a
+kereskedő boltjában fakult meg, épp ugy megesett a szive a poétán,
+mint ahogy egy <span class="pagenum"><a name="Page_165" id=
+"Page_165">-165-</a></span> pár nappal előbb, más valakinek a
+szegényessége meginditott kissé egy pompás kabát alatt szundikáló
+szivet.</p>
+<p>Istenem, mért is hord ilyen kalapokat?! Hogy ilyenekhez szokott
+hozzá a szükölködés és a nyomoruság éveiben?. Ok az?</p>
+<p>Ki tehet róla, hogy nem fiatalabb, nem vidámabb, nem ügyesebb
+mozgásu?! Ki tehet róla, hogy csak derék, tiszteletre méltó, ki
+tehet róla, hogy nem hóditó, nem elragadó?!</p>
+<p>S eszébe jutott a Göndöry Béla ragyogó czilindere, az érkező
+szezonnak ez az első pompás virága, mely a legeslegelső angol
+kalap-ültetvényes nagyhirü üvegházából került ki. Eszébe jutott a
+Göndöry lefegyverző mosolya, ellenállhatatlan jókedve, szikrázó
+pillantásai, s kedves kuruttyolása.</p>
+<p>– Lehet-e, hogy ne őt imádjuk?!</p>
+<p>Tagadhatatlan, hogy Göndöry Béla tartozik a czilinderével, az
+ingével, a mult évi ebédjeivel, tartozik mindennel s mindenkinek a
+világon; tagadhatatlan, hogy ifju életében máris annyi adósságot
+szórt szét szerte a világba, hogy háromezerhétszázötven év kellene
+hozzá havi részletekben fizetni vissza a tartozásait… Mindez
+igaz.</p>
+<p>De, istenem, olyan fiatal!</p>
+<p>– Hiába, mi nők már ilyenek vagyunk! – sóhajtott Czilla, s
+meggyőzvén magát, hogy semmi oka a nyugtalanságra, ujra elővette a
+regényét.</p>
+<p>Czilla sokat szokott egy lélekzetre elolvasni, s <span class=
+"pagenum"><a name="Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> most is
+elintézett a Sarah grófné ideg-izgató történetéből vagy egy
+fél-tuczat megrázóan drámai jelenetet, midőn egyszerre eszébe
+jutott, hogy Hódy, aki ilyenkor már pontosan itthon szokott lenni,
+ez egyszer nem jött haza. Ujra elfogta a nyugtalanság, de most már
+nem adhatta át magát a tépelődésnek, mert az anyja szavát
+hallotta.</p>
+<p>– Czilla!</p>
+<p>Czilla úgy megrémült, hogy torkán akadt az »igen«, s azt hitte,
+hogy egy lépést se bir menni… De a kiváncsiság néha csudákat
+tesz.</p>
+<p>Fodornénak az arcza borzasztó volt a maga nyugodtságában.
+Fodorné csak addig volt jókedvü, a mig dühöngött; a nyugalom nála
+nagyon rosszat jelentett.</p>
+<p>– Ki kell irni a szobát! – szólt oda a kis lányhoz.</p>
+<p>Czilla nem értette.</p>
+<p>– Süket vagy? Azt mondom, hogy ki kell irni a szobát, és a
+czédulát le kell vinni a házmesterhez.</p>
+<p>– Miféle szobát? – dadogott Czilla az ijedtségtől elhaló hangon,
+önvádtól gyötörten.</p>
+<p>– Annak a gazembernek a szobáját! – fakadt ki Fodorné, s
+meglátszott rajta, mennyire jól esik neki, hogy kifúhatja
+magát.</p>
+<p>– Ah!</p>
+<p>Bizony nagy kő esett le a szivéről. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span></p>
+<p>De eltartott egy pár óráig, mig megtudhatta, hogy »az az ur«
+levelet irt, melyben gyógyithatatlan s eddig nem ismert betegséget
+adván okul, lemond a tervezett, nagyon megtisztelő
+összeköttetésről, s hogy jelenléte ne okozzon még több
+kellemetlenséget, kijelenti, hogy a lakásból kiköltözik, egyelőre
+pedig elutazik külföldre.</p>
+<p>Ugyanebben az órában Ella az egyik szomszédasszonynál volt, a ki
+nagy titokban egy levelet adott át neki. A levél ekképen szólt:</p>
+<div class="blockquot">
+<p class="i2">Édes, drága kis Ella!</p>
+<p>Megtudtam, hogy mást szeret, s nem akarom, hogy miattam
+boldogtalan legyen. Tudom, mit tesz az: boldogtalannak lenni
+szerelemből.</p>
+<p>Elhallgattatom tehát az önzésemet, mely azt mondja, hogy magával
+együtt élni édes, nagyon édes volna még akkor is, ha szerelmet
+érezni nem is lehet irántam.</p>
+<p>Legyen boldog azzal, a kit szeret.</p>
+<p>Egyszer azt mondta nekem, hogy mindig jó lesz hozzám, és sohase
+fogom megbánni, hogy magát választottam.</p>
+<p>És én tudom, hogy arról mondok le, aki mindenképpen a legjobb
+feleség lesz a világon.</p>
+<p>Mégis lemondok. Sőt lemondok arról is, hogy valaha láthassam.
+Nem tudom látni, amint másra gondol, nem akarom látni, amint
+elviszik hazulról. <span class="pagenum"><a name="Page_168" id=
+"Page_168">-168-</a></span></p>
+<p>Kiszakitom magamat abból a környezetből, mely család helyett
+családom volt, s elhagyom a helyet, amely nekem mindig az otthont
+jelentette.</p>
+<p>De oly gyönge vagyok, hogy nem tudom ezt megtenni egy utolsó
+isten hozzád nélkül.</p>
+<p>… Igaza volt: soha se bánom meg, hogy magát választottam.</p>
+<p>A mikor ezeket a szavakat mondta, nagyon, nagyon boldog
+voltam.</p>
+<p>Ez volt egész életemnek egyetlen boldogsága.</p>
+<p>Isten áldja meg érte.</p>
+<p class="right"><i>Hódy Balázs.</i></p>
+</div>
+<p>Ez a története annak a szerelemnek, a melyről egy szóval se
+emlékeznek meg a Hódy Balázs költeményei, se a rondeauk se a
+madrigálok, se a balladák se a vegyesek.</p>
+<hr class="chap" />
+<div style='text-align:center'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77497 ***</div>
+</body>
+</html>
diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt
new file mode 100644
index 0000000..6c72794
--- /dev/null
+++ b/LICENSE.txt
@@ -0,0 +1,11 @@
+This book, including all associated images, markup, improvements,
+metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be
+in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES.
+
+Procedures for determining public domain status are described in
+the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org.
+
+No investigation has been made concerning possible copyrights in
+jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize
+this eBook outside of the United States should confirm copyright
+status under the laws that apply to them.
diff --git a/README.md b/README.md
new file mode 100644
index 0000000..6a884fd
--- /dev/null
+++ b/README.md
@@ -0,0 +1,2 @@
+Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for eBook #77497
+(https://www.gutenberg.org/ebooks/77497)