1 files changed, 4505 insertions, 0 deletions

diff --git a/77497-0.txt b/77497-0.txt
new file mode 100644
index 0000000..faed1e9
--- /dev/null
+++ b/77497-0.txt
@@ -0,0 +1,4505 @@
+*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77497 ***
+
+AZ ATHENAEUM OLVASÓTÁRA.
+
+SZEPTEMBER
+
+REGÉNY
+
+IRTA
+
+AMBRUS ZOLTÁN
+
+BUDAPEST
+
+AZ ATHENAEUM R. TÁRSULAT KIADÁSA
+
+1897
+
+Budapest, 1897. Az Athenaeum r. társulat könyvnyomdája.
+
+
+
+
+I.  OUVERTURE.
+
+– Keresd az asszonyt!…
+
+Mikor két ur (két ragyogó czilinder, ugyanattól a kalapostól, két
+gyönyörü ing-pánczél, ugyanattól a divatárustól, s két andalitóan
+szabott kabát ugyanattól az uzsorástól) Budakeszen vagy Rákos-Palotán
+három pár golyót küldözget egymásra, s az egyik szépen himzett, fehér
+plasztronon egyszerre csak kivirul a gentlemanlikeness piros rózsája: a
+négy kerekfejü, monoklis becsület-ügyvivő, aki az imént oly kápráztató
+hidegvérüséget fejtett ki a másik kettő bőrére, meg a két bőr-táskás,
+fekete szakállu pozőr, aki ugyanattól a professzortól levetett
+nyugalommal nézte végig az elegáns viaskodást, körülveszi a sebesültet,
+egy kicsit foglalatoskodik vagy diszkréten ádázódik körülötte, aztán
+kocsira ül, elhajtat a Club-ba, s ha csak zsurnalisztával nem
+találkozik, akinek természetesen semmiféle részlettel nem maradhat
+adósa, a temérdek kérdezősködésre rendesen csak ezt a lapos
+pillantásokkal kisért mondatot adja feleletül:
+
+– Keresd az asszonyt.
+
+És keresik az asszonyt. Nemcsak keresik, hanem meg is találják. Ma
+például egy szende, álmos asszonyka személyében, aki az ő magas homloku,
+nyilt arczu, szépen peroráló urát templomi csöndben ott csalja meg, ahol
+éri, s aki mindegyik udvarlóját ugy hivja, hogy: »Egyetlen kutyám!«;
+holnap talán egy villogó tekintetü tündér alakjában, aki ahányszor
+elbukik, mindannyiszor magasabb társaságba bukik, aki az egész
+kontinensen a legtöbb tüzzel tánczolja a csárdást, s aki, végezetül,
+hivatásszerűen üzi azoknak a férfiaknak az elbolonditását, akiknek nincs
+más foglalkozásuk, mint hogy koronkint el- és megbolonduljanak.
+
+Második strófa:
+
+Mikor egy szép tekintélynek s majdnem ugyanakkora hitelnek örvendő
+bankár, aki tizenhét éves korában a legpofozottabb lénye volt a
+ritkábban sepert pénzváltó boltoknak, sőt az egész mindenségnek, s aki a
+sok türelem, igyekezet és előitéletnélküliség erejénél fogva, meg egy
+hatvan-hetvenezer forintos házasság sikeres lebonyolitása révén pénzügyi
+kapaczitássá nőtte ki magát, ahelyett, hogy elkisérné ő nagyságát a
+Barbi Alice hangversenyére, felsétál a Gellérthegyre, s egy magános
+helyen eldurrantja a tova tünt letétek és differencziák egyenlegét,
+avagy hajnalban egy fa ágáról, batiszt zsebkendővel a nyakán vigyorog le
+a szép kilátásra: a pórul járt börze-parasztok, akik bottal ütik a
+pénzük nyomát s a deszkakoporsó mögött támadt özönvizet, kizártnak
+tartván, hogy ahol a pénzt nyerik, ott a pénzt el is lehessen vesziteni,
+ugyancsak ezzel a szálló igével dühitik egymást:
+
+– Keresd az asszonyt!
+
+És néha csakugyan találnak asszonyt. Ilyenkor az asszony vagy a Magyar
+Királyi Operaház valamelyik szilfidje, aki a Világürt, esetleg a Tejutat
+ábrázolja a legujabb balletben, vagy egy lusta, a sok szemrehányó
+köhögéstől elhizott, márcziustól novemberig fürdőző nagyságos asszony,
+aki soha se tud belenyugodni a gondolatba, hogy a másik szobába csak
+gyalog lehet menni, s aki soha se bocsáthatja meg az urának, hogy nem ő
+az a bizonyos Mackay báró, aki minden évben ötven vadászt küld
+Ausztráliába, ama páratlan, mesés kalap-tollakért, amelyekkel csak a
+Szivárvány-madár szolgál, egyes-egyedül Mackay bárónénak.
+
+Harmadik kuplé:
+
+Mikor a rendőrség a huszonötödik, hasonló stilü betörés után felocsúdik
+két-három évig tartó meglepetéseből, s a gonosztevők humorizáló levelei
+alapján meggyőződik róla, hogy a gaztetteket ugyanaz a banda hajtotta
+végre: a tapasztaltabb rendőrségi rókák, főképpen ha szorgalmasan
+olvasták a Gaboriau bünügyi regényeit, ama bizonyos változatlanul
+jóságos mosolylyal, melyet különösen a razziák alkalmával kedvelnek, egy
+szekér-oldal papir-csomón kivül többnyire ezt a nagybecsü tanácsot
+vágják a vizsgálatot vezető szegény ördög fejéhez:
+
+– Keresd az asszonyt.
+
+A szegény ördög aztán keresi. S az akták szarkalábjai között megüti a
+szemét egy tulipántos név, az ingyen készült fotografiák között felkelti
+a figyelmét egy szemtelenül mosolygó szempár, egy csudálatos asszonyi
+váll vagy egy harmadévi divatu, szebb multakról árulkodó női kabátka, a
+megjegyzések rovatában álmodozóvá teszi ez a hivatalos stilusban
+fogalmazott románcz: »19 év, haj: szőke, szem: fekete, orr: rendes,
+száj: kicsiny, fogak: jók. Lopás, részesség betöréses lopásban, lopás és
+orgazdaság. NB. Jobb karján borsónyi forradás. Revolver; a szeretője
+akarta megölni.« Mi ez? Bizonyára semmiség, mindössze egy asszonyi
+hajszál. De ez az asszonyi hajszál fonállá válik a kezében, ebből az
+asszonyi hajszálból hurok készül, melylyel kézrekeritik az egész betörő
+bandát, ujabb dicsőségére a szálló igének.
+
+És mindannyiszor, ahányszor önök ugy találják, hogy egyik-másik férfinak
+a viselete érthetetlen, hogy az önök mindennapi szenzácziós esete kissé
+homályos, hogy abban, ami történik, a logika nem talál kielégülést, hogy
+valami megmagyarázhatatlan dolognak a kulcsa sehogy se akar előkerülni:
+önök is az asszonyt keresik, az örök asszonyt, aki mindig ott
+rejtőzködik a szinfalak mögött, mialatt a szinen, frakkban, vagy
+zubbonyban, férfi alaku marionette-ek hajlonganak és ugrándoznak, vagy
+tülekednek s marakodnak, hogy végül őrületes bukfenczekkel mulattassák a
+közönséget, vagy pedig szép rendben, egyszerüen hanyatt vágódjanak.
+
+Csak egyetlen egy eset van, amikor senki se keresi az asszonyt. Ez az
+eset a szegény lirai költőé.
+
+Pedig, ha jól megtetszik gondolni, egy igazi, tősgyökeres, megrögzött
+lirai költőnek a dolga mindig igen különös, sőt titokzatos valami. Hogy
+egy nagykoru, irni és olvasni tudó, ép elméjü ember, akinek két karja és
+két lába van, mint másnak, ahelyett, hogy boldogulni igyekeznék, mint az
+egész világ: akár tudatosan, akár öntudatlanul, de mindig
+szabadakaratból s kényszeritő külső okok nélkül, lemondjon mindarról,
+amit más ember becsben tart, amiért az egész világ töri magát, lemondjon
+a könnyen megszerezhető kényelemről, a kevés fáradsággal elérhető
+jólétről s minden magasabb rendü világi örömről, csak azért, hogy a
+fogadott szegénység fütetlen kályhája mellett minél többet
+gyönyörködhessék a tulajdon szava zengésében, ha nem is épen példátlan,
+de mindig igen sajátságos jelenség. S akár jó, akár rossz versek
+költőjéről van szó: a kázus mindig egyformán eredeti. Egy vén fiu,
+akinek az öröme önnek gyermekjáték s aki viszont az ön örömeit
+léhaságoknak találja; a Szépnek egy jámbor légátusa, akit az élet, a
+rossz emberek s a véletlen az ön szemében mindig megaláznak; egy
+élhetetlen fráter, aki a számüzött királyok gőgjét hordozza magában, s
+aki olyan ünnepies pose-ok között bibelődik ártatlan és haszontalan
+játékaival, mintha birodalmakat alkotna; egy szelid bolond, aki ravasz,
+egy öntudatlan komédiás, aki érzéseit siet szétfaragni rímekbe s
+unos-untalan megcsalja önmagát; egy lunátikus, aki csodálatos
+biztonsággal sétál a háztetőkön, de agyonzúzza magát, ha a nevén
+szólítják; egy nem e világból való ember, aki a jövőbe lát, de nem tud
+járni a sima földön, mint Michel Angelo, mikor leszállt állványáról,
+ahol a mennyet festette volt; a szfinksz egy uj kiadása női lélekkel és
+monstruózus lábakkal; egy elkésett szfinksz, aki megilletődötten
+hallgatja a tulajdon füle zúgását s találós meséket mond, amelyeket
+senki se fejt meg: vajon nem ezekre a képekre gondolnak-e önök, ha lirai
+költőkről hallanak?!
+
+Mindegyik egy-egy rébusz önök előtt és soha se jut eszébe senkinek, hogy
+ennek a rébusznak a megfejtését keresse. Soha, senki se kutatja a női
+alakot, aki ezt a néha talán dicsőséges, a legtöbbször fonák és mindig
+rendkivüli életet megmagyarázza.
+
+Az igazat megvallva, mindez onnan van, hogy önök nem nagyon érdeklődnek
+sem a lirai költemények, sem a lirai költők iránt; a rébusz tehát
+hidegen hagyja önöket, s a Beatrice, akinek emléke ezt a sok vörös,
+sárga és kék boritéku, egy forintos füzetet besugározza, önöknek Hekuba.
+
+Ki törődött valaha azokkal a költeményekkel, amelyeket Hódy Balázs
+1872-től 1893-ig közönséges, velin és Van Geldern papiron bocsátott
+nyilvánosságra?! Ki gondolt valaha a női lényre, akinek egy-egy
+lustálkodó tekintete vagy egy-egy érzékcsiklandozó, halk kaczagása a
+Hódy Balázs szivében zsongó, bugyborékoló érzés-hullámokat ugy
+felkorbácsolták, hogy ezeknek a hullámoknak árja elhagyván a földet,
+nekieredt a végtelenségnek, a puszta, sötét végtelenségnek, amely fölött
+csakis két csillag világit?!
+
+Pedig, hogy egy olyan békés, harmonikus lélek, aminő a Hódy Balázsé
+volt, kiegyenlithetetlen ellentétbe keveredjék a dolgok rendjével, –
+hogy egy olyan szelid, nyugalom-kedvelő temperamentum, a milyennek
+hősünk kora ifjúságától fogva mutatkozott, prométheüszi viaskodásokra
+szánja el magát, – hogy egy olyan rendszerető, illendőségtudó, minden
+tekintélyt és törvényt respektáló ember, amilyennek a mi barátunkat az
+egész Rózsa-utcza ismerte, szakitson a világrenddel s lenézve a föld
+összes többi javait, egy egész életen át ne lásson maga előtt csak egy
+jót: két szép gömbölyü kar tilos ölelését, – hogy egy olyan, csupa
+lemondáshoz szokott sziv, mint aminőnek _Icarus_-t a verseiből ismerjük,
+jobban mondva: ismerhettük volna, arra adja magát, hogy, amig csak
+lélekzik, a lehetetlent vívja, s megvetve a világ összes többi erőit,
+folyton-folyvást a Szépet keresse, azt a bűvös erőt, amelynek
+segitségével a mesék lovagja megnyitja Tündér Ilona várának zárait, –
+hogy végre egy temetési vállalat segédtitkárja előtt ne legyen szent,
+csak: a művészi, a földfeletti és a sejtelemszerü, ahhoz nem volt elég
+az első selyem-viganó izgató suhogása, ahhoz egy Beatrice kellett.
+
+Ezt a Beatricét önök soha se keresték, de meglehet, hogy a jövő század
+irodalomtörténet-irói kutatni fogják. Nehogy a jövő e munkásai majdan
+zavarban legyenek s nehogy a Hódy Balázs végtelen diskrécziójánál fogva
+egy irodalomtörténeti adalék esetleg örökre elveszszen: ezennel
+elárulom, hogy Hódy Balázsnak a Beatricéja a szép Sárváryné, Sárváry
+Bélának, a jeles rajzolónak esküdt felesége volt.
+
+Bár, meglehet, maga se tudott róla, a szép Sárváryné sugalmazta _Hódy
+Balázs összes költeményeit_ három testes kötetben s hat kisebb füzetben,
+1872-től 1893-ig. Ő volt a hősnője a Hódy Balázs könyvdrámáinak és ismét
+csak ő volt, akit Hódy Balázs megénekelt époszban, költői regényben,
+allegoriában, bökversekben, rondeaukban s vegyesekben. Ő volt, akiért a
+Ginevra-cziklus epedett, a _Spleen_ czimü kötet borongott s a _De
+Profundis_ megsiratott. Róla szóltak az ölelkező rimek, az anapesztusok,
+a népies balladák, sőt ama századvégi némajáték is, amelyet az Életnek
+és a Halálnak kellett volna a népszinházban eltánczolniok.
+
+Ez a szép Sárváryné nem csak amolyan szemre való teremtés, hanem isten
+igazában szép asszony volt, hogy ugy mondjam: tartalmas szépség, a
+legegészségesebb és legkövérebb a világ minden szőke szépsége között.
+Nem méltóztatnak elfelejteni, hogy ebben a mai papirkorszakban a
+szépségek között is vannak névleges értékek, melyek igen mutatósak
+egy-egy jó órában, vagy szabó-kéztől frissen kikészitve az esti
+világitásnál, de délelőttönkint egyszerüen nem léteznek s akárhányszor,
+ma estéről holnap estére, végkép oda vannak, mintha elfujták volna őket.
+A Sárváryné szépsége aranyban volt.
+
+A _journalière_-szépségek veszedelmeit nem ismerte; május avagy
+deczember hó, a jó és a rossz napok nyomtalanul multak el alakjának
+pompás tökéletessége felett. Este tündöklött s azt hitte volna az ember,
+hogy grande toilette-ben jött a világra, de délelőtt virágzott, mert aki
+nem látta pongyolában, az – bizony isten! – nem látott semmit. Mindig
+szép volt, mint a szép képek, mint a régi, boldogabb idők leányai; szép
+és nyomatékos, mint egy gyönyörüen metszett arany billikom.
+
+Amiből ne tessék azt következtetni, hogy valami érett szépségről
+beszélek, vagy legalább is egyikéről ama végiglen kivirágzott alakoknak,
+a melyeket _Nyár_ czime alatt látni festők és kártya-gyárosok munkáin. A
+_Spleen_ czimü kötet megjelenése idején a szép Sárváryné husz-huszonegy
+esztendős lehetett. Igaz, hogy a _Spleen_ czimü kötet után még egy _De
+profundis_ is következett… de ne siessünk. Ugyis hamarább érkezünk e
+románcz végéhez, mint képzelni tetszik.
+
+Tehát: ha igaza volt Hódy Balázsnak, midőn a szép Sárvárynét, egy nem
+éppen meglepő, de kipróbált és tartós hasonlattal csökönyösen rózsának
+nevezte: ez a rózsa csak akkor kezdett virágozni, mikor, tudtán kivül,
+helyet foglalt a magyar irodalom-történetben. Ami pedig Hódy Balázst
+illeti, ő már akkor ismerte a Ginevra néven megénekelt szép Borcsát,
+mikor ez a rózsa még csak rózsabimbó volt.
+
+A dolog ugy történt, hogy: volt a rózsabimbónak egy nagy kamasz öcscse,
+aki sehogy se akart szimpatizálni a velünk barátságos lábon élő
+Görögországgal. Valamely rejtelmes idioszünkraziánál fogva: gyülölte a
+görög nyelvet átalában s a _mi_ végzetü igéket különösen. A _mi_ végzetü
+igék szivük mélyéből viszonozták ezeket az érzelmeket s hogy e sajnos
+ellentét, legalább a nagyvilág előtt, valamiképp kiegyenlithető legyen:
+Hódy Balázs, egy régi professzorának ajánlatára, meghivást kapott az
+aggódó apától, hogy havonkint tizenöt forintért, sziveskedjék hetenkint
+kétszer részletesen ecsetelni, mily igazságtalan a rossz indulat,
+melylyel Bandi urfi Hellasz és az összes _mi_ végzetü igék irányában
+viseltetik.
+
+Mikor Hódy Balázs először jelent meg az aggódó apa házánál, véletlenül a
+szép Borcsa kisasszony nyitott neki ajtót. A psychologia barátainak
+kedvéért megjegyzem, hogy ez csak afféle szinpadi véletlen volt, mert
+Borcsa kisasszony egy fekete bajuszu rajzolót várt, aki, mint
+világéletében mindig mindenünnen, akkor is elkésett. Ezt bizony rosszúl
+cselekedte, mert Borcsa kisasszony már éppen negyedszer sietett ki az
+előszobába, tisztára azért az örömért, hogy a szobalány helyett ő
+fogadhassa a fekete bajuszu urat, akivel egy pillanatig egyedül
+szeretett volna lenni, nem tudom már, hogy: miért?
+
+Hódy Balázs akkor még semmit se tudott a fekete bajuszu urról, akit
+később élete megrontójának kellett tartania. Nem ismerte a házi rendet s
+nem kereste, hogy mi lehet a magyarázata annak a kivételes szerencsének,
+a melyben váratlanul részesült. Mindazáltal ez a kivételes és váratlan
+szerencse meglehetős zavarba ejtette. Meglepetésében átkutatta az egész
+előszobát és sehogy se tudott helyet találni a botjának; végre is
+föltette egy szekrény tetejére, a honnan csak három hét mulva került
+elő.
+
+Borcsa kisasszony, mikor megtudta, hogy a vendég mi járatban van,
+vállalkozott rá, hogy bevezeti a papához. Hódy Balázsnak elkáprázott a
+szeme s ahelyett, hogy sarkon fordult és kereket oldott volna, követte
+végzetét, mint egy patkány a Rattenfängert.
+
+A papa örült a szerencsének, de szégyenkezve vallotta meg, hogy Bandi
+urfival egyelőre nem szolgálhat. A gazember neszét vette a dolognak s
+elrejtőzött a tanitó ur elől. Keresték a pinczében is, a padláson is, de
+sehol sem találják. A mi különben jövőre nem fog megtörténni; az atyai
+hatalom meg fogja tenni a magáét. Egyelőre méltóztassék a tanitó urnak
+helyet foglalni; nem fog ártani, ha szives lesz megismerkedni a családfő
+nevelési elveivel s a gondjaira bizandó különös karakterrel. Az óra
+azért számitani fog.
+
+A rózsabimbó (ó, mily hatalmas volt bimbónak is!) benn maradt a szobában
+s érdeklődve nézte a szerény és csöndes urat, aki vállalkozott rá, hogy
+Bandi urat meg fogja szeliditeni. Merésznek és furcsának találhatta a
+vállalkozást, mert, mialatt apja a feladat sokféle nehézségét
+fejtegette, titokban elmosolyodott. De mintha rögtön megbánta volna ezt
+a futó mosolyt, egy pillanat mulva már ismét komolyan nézett a tanitó
+urra, mint előbb. S milyen nyugodt, milyen édes volt a tekintete, mikor
+komolyan nézett valakire!
+
+Hódy Balázs nem látta ezt a tekintetet, hanem annál inkább érezte. Látni
+különben nem látott mást, csak az előtte ülő barátságos uri ember
+orrának a hajlását s gondolni se gondolt egyebet, mint azt, hogy: ő most
+tulajdonképpen nagyon nevetséges lehet. Egyszerre tudniillik nem tudott
+hova lenni a két kezével. A jelen pillanatban egészen fölöslegesnek
+találta ezt a két kezet s a legjobban szerette volna, ha egyátalán kéz
+nélkül jött volna a világra. Istenem, mily borzasztó dolog is, hogy
+mikor az embernek a feje tele van csodálatos szépségü, nemes, légies
+finomságu ideákkal, két gyámoltalan, haszontalan kéz elront mindent a
+világon!
+
+A barátságos értekezésnek vége volt. Kénytelen vagyok konstatálni, hogy
+nevelési elvek soha, mióta a világ, nem hangzottak el olyan
+haszontalanul, mint az aggódó apa nevelési elvei. Az igazat megvallva,
+Hódy Balázs ugy volt ezzel a nevelési értekezéssel, mint a sziesztáját
+tartó ember a méhdöngéssel; hallotta, de nem sokat értett belőle. Csak
+az járt a fejében, hogy egy rendkivül kényes s fölötte bonyolult feladat
+áll előtte: elbucsuzni a nyugodt tekintetü Borcsa kisasszonytól. Persze
+a dolog nem ment valami könnyen. Fölvette a mellette lévő székről
+Xenofonját s oly görcsösen kezdte szorongatni ezt a kiváló auktort,
+mintha kész volna meghalni inkább, mintsem megválni tőle, hacsak egy
+órára is. Majd eszébe jutott a kalapja s balkeze ösztönszerüleg kereste
+botját, melyet mintha háromszáz évvel ezelőtt hagyott volna el valahol.
+S ezalatt Borcsa kisasszony közelebb jött hozzá; közelebb jött és feléje
+nyujtotta a kezét. Ó mily mostohának találta szegény Hódy Balázs a
+természetet, mely az embernek csak két kezet adott!
+
+Maga se tudta, hogyan esett keresztül ezen a bucsuzáson. Csak akkor
+lélekzett fel, mikor már künn volt a lépcsőházban s alig hogy
+fellélekzett, szerette volna felpofozni magát.
+
+Vagy másfél óráig dologtalanul csavargott fel s alá a városban, s az
+egyedüllét visszaadta magában való bizodalmát. Mire hazament,
+tökéletesen megbékült önfelével s nem érzett egyebet, csak valami kéjes
+bizsergést a szivében. Korán feküdt le, keveset olvasott s mikor elfujta
+lámpáját, megvallotta a szobája négy falának, hogy:
+
+– Ő az, aki álmaimban élt.
+
+Ha beszámoltam azzal, mit gondolt Hódy Balázs, mikor először látta a
+szép Sárvárynét, nem hallgatom el azt sem, mit gondolt a rózsabimbó,
+mikor először találkozott regényünk hősével.
+
+A rózsabimbó azt gondolta, hogy:
+
+– Ez a legrosszabb kalapu, a legrosszabb kabátu és a legrosszabb czipőjü
+ember, akit valaha láttam.
+
+Később, esztendők multán, ez a vélemény jelentékenyen módosult. S mikor
+egyszer Sárváry valami malicziózus megjegyzést tett Hódy Balázs egyik
+verskötetére, mely végtelen tiszteletet lehellő ajánlással s diszes
+kötésben pompázott az asztalon, a szép asszony azt mondta a férjének:
+
+– Csak Hódyt ne bántsa. Jól esik látni, hogy még vannak ilyen derék
+emberek a világon.
+
+Sárváry röhögött.
+
+Meglehet, ugyanebben az órában történt, hogy Hódy Balázs versben és még
+több melegséggel, de kevésbbé elismerően nyilatkozott a szép
+Sárvárynéról.
+
+Mert akkortájban irta azt a költeményét, mely igy kezdődik:
+
+_Imádom őt, a szivtelen kaczért…_
+
+Nem tudom, adnak-e önök valamit egy regényiró becsületszavára. Ha igen,
+ugy határozottan állithatom, hogy a _Spleen_ e strófájában Hódy Balázs
+igen-igen igazságtalan volt. Azt mondhatnám, hogy a világtörténelem csak
+kevés oly égbekiáltó igazságtalanságot emlit, mint a minő a _Spleen_
+czimü kötet eme gyöngyében foglaltatik. Mert ha egyáltalán létezett
+valaha asszony, aki a kaczérság eredendő büne nélkül született, ugy ez
+az egyetlen egy asszony a szép Sárváryné volt; és ha volt valaha uj
+nemzedék, melynek a világra jövetele (szakrilégium nélkül gondolván) a
+szeplőtelen fogantatásra emlékeztetett, ugy ez az uj nemzedék csak a
+Sárváryné hat fia lehetett: Béla, Géza, Aladár, Elemér, Tihamér és
+László. A szép Sárvárynéban nem lakozott a hóditás és az ünnepeltetés
+vágyából egy csipetnyi sem; nem volt hiu s nem szomjazta az olcsó
+diadalokat. Jólétének gondtalanságában s egészségének felséges békéjében
+soha se voltak másféle vágyai, csak azok, a melyeket a következő óra
+magától meghozott; s mivel önök a psychologiát csak akkor respektálják,
+ha összes következtetéseit az emberi rossz hajlandóságokból, bünökből és
+az állati ösztönökből vonja le, hozzá teszem, hogy: valami mennyei
+lustaság lakott benne, mely megóvta tőle, hogy akármit is akarjon,
+amiért valamit tenni kellett, aminek valami ára volt, hacsak egy lépés
+vagy egy mosoly is. Mert a jó sors mindazt, ami egy asszonyi életnek a
+föltétele, megadta neki ingyen, soha se jutott eszébe a más ökre és
+szamara, akárhogy bőgtek is az ablaka előtt. Ha az egész világ olyan,
+mint ez az asszony, igazán fölösleges lett volna meghozni a tiz
+parancsolatot. Életének csöndessége egy szép hűvös patakéhoz
+hasonlitott; s mit tehet a szép, hűvös patak arról, hogy vizére a
+szarvas kivánkozik?!
+
+Vagy talán már kaczérság volt az is, hogy mialatt Bandi és Xenofon
+birkóztak (Bandi maradt az erősebb), a rózsabimbó néha benn maradt a
+szobában?! Eszébe se jutott, hogy kimenjen. Olyan mindegy volt neki
+Bandi, Hódy Balázs és Xenofon! Csak nagyritkán nézett fel a himzéséről
+(a mi, tessék elhinni, álczázott semmittevés), olyankor, amikor Balázs
+nagyon bele bonyolódott valami rendhagyó perfektumba. Egy rendhagyó
+perfektum olyan kényes palánta s a Bandi feje nem volt termőföld, hanem
+kopár hegyfok. Ilyenkor a rózsabimbó részvéttel és csudálkozással nézte
+a vért izzadó szegény tanitó urat. Becsületes lelke sehogy se tudta
+megérteni, hogy vannak emberek, akiknek nincs egy jó kabátjuk s akik nem
+gondolnak egyébre, mint ezer és ezer évvel ezelőtt meghalt irás-molyok
+abrakadabráira.
+
+Hódy Balázs félre értette ezeket a pillantásokat. Bár távol vala tőle
+minden elbizakodottság, titokban azt az édes hitet kezdte táplálni, hogy
+ezek a barátságos pillantások ama hódolatot fejezik ki, melyet ő a
+Xenofon zsenijével szemben a legtermészetesebb dolognak talált a
+világon. Lehetséges-e Xenofon iránt nem lelkesedni? A Bandi példája azt
+mutatta volna, hogy: igen, lehetséges; de Bandi, ez a vásott siheder,
+aki a városligetben arra biztatta a tanitó urat, hogy menjenek utána a
+cseléd-leányoknak, meg ez a gyönyörü, édes teremtés, akinek a tekintete
+csupa lélek, istenem mily két külön világ! A rózsabimbó bizonyára többet
+figyelt az ő magyarázatára, mint az, akinek e magyarázat szólt volna; s
+Balázs koronkint tüzbe jött, ékesen szólóvá lett, tekintettel (ó csak
+oldalvást és mindössze egy-egy tekintettel!) az igazi hallgatóságára.
+Van-e nagyobb gyönyörüség, mint figyelmessé tenni a szépre azt, aki
+előttünk a legszebb? S van-e kielégülés, mely fölér azzal, hogy ha
+feltárhatjuk lelkünk kincseit az előtt, akinek a czipője hegyét
+megcsókolni már másvilági boldogságnak tetszik?!
+
+S észre se vette, már elfogta a hiuság, melyet legjobban az alázatos
+lelkek ismernek. Az a hiuság, mely néha elhiteti velünk, hogy hozzá
+férkőztünk egy léleknek a zárához, mintha az emberi léleknek volna több
+kulcsa is, s nemcsak az az egy, amelyet nem lehet elajándékozni és nem
+lehet megkeriteni. Büszkélkedni kezdett vele, hogy a Bandi görög leczkéi
+ama másik, szép lélek előtt egy roppant perspektivát tárnak fel: az
+ó-kor szép világát, s ez a gondolat boldoggá tette.
+
+Hogy ezek az előadások, melyekre oly nagy gonddal készült, kárba
+veszhetnek: soha se jutott eszébe. S ha a rózsabimbó, egy fekete bajuszu
+urra gondolván, elmélázva nézett ki az ablakon, Balázs meg volt győzödve
+róla, hogy ez Xenofon hatása. Alighanem innen magyarázható, hogy a
+Ginevra-cziklus a szép Sárvárynét mint egy második Vittoria Colonnát
+ünnepli.
+
+A rózsabimbó betöltötte tizenhatodik évét, s alig hogy betöltötte,
+férjhez ment a már többször nevezett Sárváry Bélához. Kiderült, hogy
+ehhez a házassághoz már régen megvolt minden: a fekete bajuszu ur, a
+kisasszony hajlandósága, a szülői beleegyezés, még a kelengye is, csak
+éppen a tizenhatodik év hiányzott. Mikor ez a nevezetes dátum
+elérkezett, megtörtént az eljegyzés.
+
+Ettől fogva a rózsabimbó nem jelent meg a görög leczkéken, ellenben
+gyakran kikocsikázott a vőlegényével, meg azokkal az ismeretes
+rokonokkal, akik éppen csak ilyen alkalmakkor nem fölöslegesek. Hat
+hétre az eljegyzés után megvolt az esküvő is. Sárváry, kivételképpen,
+nem késett el a lakodalomról; Bandi, az általános öröm közepette,
+zavartalanul hozhatott haza négy szekundát; a nászlakoma pompás volt s a
+fiatal pár elutazott Olaszországba.
+
+És Hódy Balázs? Sirt benne a lélek, mint Petur bánban.
+
+Szive a sirban s Xenofon, Xenofon elárulva!
+
+Ó, fájt neki, hogy nem volt, aki kitalálja a szivében élő mélységes,
+odaadó, örök szerelmet s hogy tündére elszállt egy édes szó, egy mosoly
+nélkül! Ha csak a homlokán, ha csak egyszer, egyetlen egyszer,
+csókolhatja meg ezt a gyönyörü fejet, ha tündére, csak egy pillanatra
+leszáll hozzá s azt suttogja: »Nem lehetek a tied, de gondolok rád…« Ha,
+csak egy tekintettel, azt mondja neki: »Tudom, hogy imádsz: megengedem,
+hogy imádj…« De nem, semmi. Ugy vált el tőle, mint a többi idegentől. És
+idegen marad örökkön, világ végeztéig, a sirban is, az utolsó itélet
+napjáig! Ó, fájdalmas volt ez a váratlan végbucsu s vannak csapások, a
+melyekre hiába készülünk előre… De hadd mozduljon tovább a gálya; élnünk
+kell, ha nem is látjuk be, hogy miért.
+
+S a fájdalmát csak elviselte volna. Szive hozzá szokott a lemondáshoz,
+vagy meglehet: szive már lemondónak született. Hanem Xenofon
+elárultatását… a csalódását, a szégyenét, ó, azt nehezebb volt
+megbocsátani!
+
+Megbocsátotta azt is. Hasztalan ismételgette magában ezeket a
+keserüségeket:
+
+– Alig várta a tizenhatodik esztendejét, hogy férjhez mehessen!… És
+ehhez az emberhez! Aki tele füstölte menyasszony-szobáját, aki vőlegény
+korában is minden éjjel eljárt a kávéházba, alighanem kártyázni!… Ez a
+szép bábu kellett neki! Ilyen mind a hány, ilyen valamennyi, ilyen.
+
+És mégse tudott másként gondolni rá, mint végtelen szerelemmel.
+
+A rózsabimbó, házasságának tizenegyedik hónapjában, egy egészséges
+fiu-gyermeket hozott a világra, aki akkora volt, mint egy pápai zuáv. Ez
+a pápai zuáv és a _Spleen_ első darabjai egy időből valók. Kevéssel
+utóbb azt kezdték beszélni, hogy az asszony nem boldog, mert a férje
+megint éjszakázik. Ez a hir megillette a Hódy Balázs szivét. Talán egy
+csepp káröröm is vegyült a sajnálkozásába; ha igen, megbünhödött érte.
+Mert bár szeretettel csiszolgatta a verseit, a hat részből álló _Spleen_
+második cziklusával nem tudott oly hamar elkészülni, mint amilyen hamar
+megérkezett a második pápai zuáv is.
+
+A harmadik se váratott magára két esztendeig; s mindegyiknek akkora feje
+volt, mint egy-egy görög dinnye.
+
+Ebben az időben hősünk nagyon neki adta magát a borongásnak. Megirta a
+komor hangu _Végtelenség_-et és a száztiz oldalra terjedő _Rejtelmek_-et
+(azokat a verseit, a melyekből a jövő esztetikusai konstatálni fogják,
+hogy Hódy Balázs és a világrend nem igen kedvelték egymást s néha
+rendkivül feszült viszonyban voltak), sokat járt ki a zugligetbe, hozzá
+szokott a boritalhoz s ha az utczán ismerős jött vele szembe, ijedten
+kapta félre a fejét, mint a skót ballada grófja, hogyha szürke barátot
+látott.
+
+Aztán, elcsitultak szivének hullámai. Egyre kevesebbet hallott a _donna
+angelicata_-ról; végre elveszitette szeme elől egészen. Bandi, az alatt
+az ürügy alatt, hogy immár tökéletesen meg van érve a felsőbb
+tudományokra, elvált Xenofontól örökre; viszont, a temetkezési vállalat,
+melylyel hősünk utóbb életfogytig tartó szövetséget kötött, már ekkor
+javában kaczérkodott vele. Szóval, mulván az idők, Balázs elkerült az
+aggódó apa házától; uj bajok, uj gondok kezdték foglalkoztatni s az édes
+kép mindinkább eltünt a messzeség ködében.
+
+Már tartott tőle, hogy: el fog tünni egészen. S ez a gondolat
+keservesebb volt mindennél a világon.
+
+Fájdalmát megszokta, megszerette. A szivében zsongó édes bánat volt
+lelkének a kincse; ez éltette költészetét, ez aranyozta be mindazt a
+szépet, amit látnia adatott, ez volt mindene, mert csak ebben élt. S
+félteni, ápolni kezdte bánatát. Hisz olyan jól megfértek ők ketten: a
+költő és a költői bú.
+
+Minő kietlen lenne a világ, ha kiapadna a dalok forrása!
+
+De nem apadt ki.
+
+Vagy hét esztendő haladt el. Egy este, amint benyitott a szobájába,
+levelet talált az iróasztalán. A lába megcsuklott, ahogy az irásra
+ráimert. Levél ő tőle! Szive ugy zakatolt, mint egy megbolondult
+lokomotiv s félénken nyujtotta a kezét feléje, mintha egy foszló
+rózsasziromhoz nyulna, melyet megirigyelt a szellő.
+
+A levélben ez állott:
+
+Kedves Hódy ur!
+
+Tudom, hogy soha se bajlódott kis gyermekekkel. Hallottam azt is, hogy
+már nem tanit se kis, se nagy fiukat. És mégis irok. Lássa, én tudom,
+hogy nagyon követelő természetü vagyok. De mindnyájan elkényeztettek. Ön
+is.
+
+Az jutott eszembe, hogy boldoggá tenne, ha ön hajlandó volna megtanitani
+a legnagyobbik kis fiamat irni és olvasni. Nem kellene szegénykének
+iskolába járnia s nem kellene idegenre biznom. Tudja, hogy borzadok az
+iskolától s még jobban az idegen arczoktól. Nem tudok beleegyezni, hogy
+a kis fiam oda járjon, a honnan a gyerek-betegségeket hurczolják szét a
+világba. És ugy szeretnék meglenni idegen ember nélkül!
+
+Ugy-e, nem mond nemet?
+
+Igaza van, nagyon önző vagyok. De ön hozzá szoktatott, hogy visszaéljek
+a jóságával.
+
+A férjem is nagyon hálás volna, ha rászánná magát, hogy megszerezze
+nekünk ezt az örömet.
+
+Várja önt, inkább ma, mint holnap, aki önre mindig hálásan emlékszik:
+
+_Sárváryné_.
+
+Ha önök ismernék a _Spleen_-t, a _Végtelenség_ prométheüszi gőgjét, a
+_Rejtelmek_ fásultságát és magas röptét, szóval, ha önök ismernék
+_Icarus_t, alkalmasint ilyenformán méltóztatnának okoskodni:
+
+Icarus Hódy Balázs. Hódy Balázs tehát igen-igen megköszönte az ajánlatot
+s megirta, hogy, legmélyebb sajnálatára, nem vállalhatja el a nagyon
+kedves és nagyon megtisztelő, de rá nézve lehetetlen feladatot. Mert
+Hódy Balázs csak ekkép gondolkozhatott:
+
+– Ha nem léphettem be a szobádba, mint vőlegény: nem lépek be oda, mint
+nevelő. Ha nem kaphattam a kezedből egy rózsát: még nem jutottam odáig,
+hogy elvegyem ebből a kézből a fizetést.
+
+Szerencsére önök nem ismerik _Icarus_ költeményeit s ez nagyon
+megkönnyiti a feladatomat.
+
+Mert igy nem kell hosszasabban magyaráznom, hogy ámbátor Balázsnak
+mindezek megfordultak a fejében, ámbátor először megsértődött, azután
+fellázadt, majd gyötrelmes lelki viaskodásoknak adta át magát, végre,
+mikor rákerült a sor, mégis csak elment a szép asszonyhoz.
+
+Azzal ment el, hogy köszönettel bár, de le fog mondani a
+megtiszteltetésről. Megfogadta magában, hogy udvarias lesz, de
+önérzetes, tisztelettel teli, de hajlithatatlan. És alig volt ott egy
+negyedórát, elolvadt, mint a márcziusi hó.
+
+Ettől a naptól fogva öt esztendeig egy fedél alatt élt a szép
+asszonynyal s egy levegőt szítt vele. Csak nyáron át nem látta, abban a
+négy türhetetlen hónapban, amikor Sárváryné, gyerek-seregével, faluzni
+ment.
+
+De annál többet volt velök a téli hónapokban. Attól fogva, hogy délután
+négy órakor a nagy ebédlőben meggyujtották a függő-lámpát, késő estig,
+amig csak Sárváry vacsorálni haza nem érkezett, együtt volt a kis pápai
+zuávokkal s igy, a legtöbbször, csak egy hosszu asztal választotta el
+attól, akit alattomban élete nap-világának szokott nevezni. Lassankint
+tudniillik valami hallgatag megegyezés következtében, törvénynyé lett,
+hogy feladata nem végződik el az ábéczé titkainak magyarázatával, sőt
+ellenkezőleg, a feladata tulajdonképpen… Megvallom, zavarban vagyok,
+mikor erről a feladatról szólok. Végre is önök, türelmes olvasóim,
+regény-hősök dolgában kissé el vannak kényeztetve. Hozzá szoktak a
+kabylok ellen küzdő oroszlánokhoz, az alag-utakat teremtő vas-emberekhez
+s a titokzatos Orlandó gróf már hidegen hagyja önöket. Szégyenkezve
+vallom meg, hogy Hódy Balázs távolról sem volt oroszlán s ami a
+Sárváry-házban való elfoglaltságát illeti, ez a hivatal bölcs középutat
+tartott a szárazdajkaság és a nevelőség között.
+
+Önök azt fogják mondani, hogy ez nem lehetett valami irigylendő állapot.
+Hódy Balázs más nézeten volt. Ugy találta, hogy ha az ember egész
+mélységes hosszu délutánokon egy imádott lény kábitó közelségében lehet,
+s ezalatt nincs egyéb dolga, mint halk, de határozott hangon
+figyelmeztetni az illendőség parancsaira néhány rakonczátlan és lármás
+pápai zuávot: ez maga a boldogság. S később éppenséggel nem volt oka rá,
+hogy megváltoztassa a véleményét.
+
+A szép Sárvárynénak a gyerekein kivül az egyetlen Hódy Balázsból állott
+minden társasága. Sárváry a legjobb fiu volt a világon, s nem hiányoztak
+belőle a férfiui erények, de egy hibában leledzett Madame Benoitonnal:
+nem igen szeretett otthon üni. Korán kelt, délelőtt elvégezte a dolgát s
+alig, hogy megebédelt, szedte a sátorfáját. A szép asszony pedig csak
+nagyritkán mozdult ki hazulról. Kényelmessége a gyerekei számával
+növekedett, s a lustaságában, kivált olyankor, ha Sárváry néha-néha
+nagyon bele talált keveredni az éjszakázásba, volt valami elszomoritó.
+Nem szeretett kijárni; nem szerette a szelet, irtózott a hidegtől; még a
+napfény is bántotta. Vannak pompás virágok, amelyeket mintha a természet
+is arra szánt volna, hogy üvegházban éljenek; a változó idő haláluk, a
+tropikus égalj sem kell nekik, életföltételök: az egyforma kellemes
+meleg.
+
+Balázs szentül meg volt győződve róla, hogy a szép Sárváryné nem boldog;
+de Balázs, mint világéletében mindig, tévedett.
+
+Igaz, néha megfordult a szép Borcsa fejében, hogy másképp is lehetne.
+Végre is, ugy vélte, az ember voltaképpen nem azért jött a világra, hogy
+örökkön a kávéházban üljön s egész nap egy Tök Ász nevü hajadon festett
+bájaiban gyönyörködjék. De Sárváry másként vélekedett, s ez a szilárd
+meggyőződés imponált neki. Be kelett látnia, hogy a kettejök közt való
+versenyben a Tök Ász lett a győztes s ez a tapasztalat elvette a kedvét
+az ujabb küzdelmektől. A Grizeldiszek közé tartozott, akik elfogadnak
+minden megaláztatást.
+
+Mindamellett, a zuávok siketitő lármája közepette, koronkint elmélázott,
+s a hogy szórakozott szeme rátévedt a derék Balázsra, aki égi
+türelemmel, a bölcs mérséklet hangján ajánlgatta a zuávok figyelmébe,
+hogy az erkölcsi szép minden földi javaknál kivánatosabb: el-eltünődött
+a világ különös berendezésén. Miért is, hogy a rózsának tövisei vannak,
+s hogy a szeretetreméltóság oly csapodár?! Ime, hogy a szolidság, az
+otthonülés, s a gyermekekkel való bajlódás nem éppen lehetetlen dolgok,
+annak egy fényes példája ül itt előtte. Fájdalom, ha a szolidság
+egyáltalán hasonlatos valamely virághoz, ugy ez nem a rózsa, hanem a
+liliom. Szegény liliom! Balázs szinte tündöklött a sok erénytől. Maga
+volt a szerénység és a béketürés, a tartózkodás és az igénytelenség: az
+összehasonlitás nem válhatott előnyére.
+
+A szép Borcsa áldott jó lélek, hanem mégis csak asszony volt: kutyába se
+vette az erkölcsi szépet.
+
+De azért nagyon megbarátkozott magánosságának furcsa osztályosával.
+Talán meg is hatotta valamennyire ez a másvilági, néma, lemondással teli
+és ügyetlenül titkolt árnyék-szerelem; legalább mindig megzavarodott egy
+kissé, a hányszor Balázs rajta felejtette azt a hű kutya tekintetet,
+mely egyes-egyedül a lemondó érzelmeké. A pondró szerelme is hizelgő,
+hogyha végtelen.
+
+Bizonyára, csak a szamaritánus érzés támadt fel benne, mikor a házába
+hivta. Meglátta az ablakából, amint ugyanabban a ruhában, amelyben
+egykor Xenofont magyarázta, árván, szomoruan bandukolt végig a
+napsugaras, elegáns toilette-ektől, könnyü gig-ektől, és huszár-tiszti
+uniformisoktól tarka, eleven boulevard-on. De ez a szamaritánus érzés,
+egy-két esztendő multán, komoly, tisztelettől áthatott, és becsüléstől
+csepegő barátsággá változott át. A milyen jó asszony volt, haragudni
+kezdett az egész emberiségre, mely oly kevéssé becsüli meg a _mi_
+végzetü igéken való föltétlen uralkodást.
+
+Hitte és vallotta, hogy Hódy Balázs a legderekabb ember hetedhét
+országon. Látni való, hogy hősünk szerelme teljesen vigasztalan volt.
+
+Világos, hogy az ilyen rendkivül derék ember nem feszélyezi ugy az
+asszonyokat, mint holmi éretlen gavallérok vagy azok a boszantó
+huszárönkéntesek, akik oly tüntetően csörtetik a kardjokat s tükörnek
+használnak minden ablak-üveget. Komoly ember semmit se ad a
+külsőségekre; komoly embert senki se akar elkápráztatni toilette-ekkel
+vagy más efféle ostobaságokkal. S a szép asszony Balázs előtt ugyanabban
+a pongyolában mutatkozott, amelyben Balázson kivül csak a gyermekei és a
+cselédek láthatták.
+
+A nagy barátságok az ilyen apró bizalmasságokból, erednek s alighanem ez
+az oka, hogy némelyik asszony a szobalányát teszi meghittjévé. A szép
+Borcsa nem volt ennyire leereszkedő, de Balázs iránt egyre több
+bizalmasságot tanusitott. Nem voltak valami nagy titkai, de ki az, aki
+ne volna nagyra a maga kis dolgaival?! Igy, egy késő esti órában,
+mialatt a gyerekek álmosan hajtották le fejöket az ebédlő nagy
+asztalára, megvallotta Balázsnak, hogy Sárváryt egy Aranka nevü csunya
+kis fekete asszonykával gyanusitja, aki barátnőjének hazudja magát s
+akit jó asszony létére nem átallott az egész földgömb legelvetemedettebb
+személyének nevezni.
+
+Balázs félreértette ezeket a bizalmasságokat.
+
+Nem mintha elkapatta volna a kitüntetés, amelyben bizonyára
+egyes-egyedül részesült. Ó nem. Mindig az maradt a szép asszonynyal
+szemben, aki volt; semper idem. S az a lázas aggodalom, mely akkor fogta
+el először, mikor a rózsabimbót megpillantotta, soha se hagyta el, ha a
+szép Borcsa mellett ült, vagy ha ruhájának suhogását hallotta. Ez a
+lázas aggodalom ahhoz a szorongáshoz hasonlitott, amelyet álmunkban
+érzünk, mikor azt álmodjuk, hogy mezitláb sétálunk egy bálteremben s
+folyvást remegünk, hogy valaki a lábunkra talál pillantani.
+
+Nem, Balázst nem kapatta el a szerencséje. Árnyék-udvarlónak született s
+árnyék-udvarlónak maradt örökkön. De mig azelőtt ugy gondolt a szép
+Borcsára, mint királynőjére édes szerenádoknak, melyek troubadourja
+mindig eltünik a hajnallal s örökkön ismeretlen marad, egyszerre ugy
+tetszett neki, hogy szerelmese tulajdonképpen egy sötét tragédia
+szerencsétlen hősnője, akit a troubadournak erkölcsi kötelessége
+megszabaditani a Rémségek várából. Fejébe vette, hogy imádottja egy
+gonosz Kékszakál leigázott, néma, lemondással teli martirja; s ugy
+kezdte gyülölni Sárváryt, ahogy csak egy temetkezési vállalatnál tudnak
+gyülölni.
+
+Az efféle képzelődések nyomán reménységek szoktak fakadni, melyek egymás
+nyakára nőnek s korán hervadnak, mint a délignyitó. S a Balázs izgékony
+fantáziáját regényes, lehetetlennek tudott jelenetek kezdték
+foglalkoztatni, hogy mindezek a mesés képek egy tulvilági, névtelen
+reménységnek adjanak helyet, holdsugarakból szőtt, álomországi
+reménységnek, melynek a gondolatára is remegés fogta el.
+
+Ez tavaszszal volt, virágfakadáskor.
+
+Ugyanezen a nyáron, dinnyeéréskor, Sárváryné egy egészséges
+fiu-gyermeknek adott életet, aki a keresztségben Tihamér nevet kapott.
+Az ujon érkezett egy szépen fejlett foggal különbözött más, kevésbbé
+szerencsés alkotásu kortársaitól; egyébként pedig olyan hangja volt,
+mint a bölönbikának.
+
+Ezen a nyáron Balázs nem irt egy verset sem.
+
+Később belátta, hogy a Grizeldiszek mártiromságát éppen a gyermekek
+teszik teljessé s másfél év mulva, mikor László is megszületett,
+felhagyott minden reménységgel.
+
+Önök nem képzelik, hogy e pillanatban milyen mélyen meg vagyok indulva.
+S megindultságom oka ugyanaz, ami Hódy Balázst a végső rezignáczió
+utjára terelte, nevezetesen László születése. Minden tiszteletem
+mellett, melylyel e kitünő ifju iránt viseltetem, nem tudom belátni, mi
+szükség volt rá ezen a rossz világon, melynek a veszedelme ugyis a
+tulnépesedés. Igaz, hogy a legnagyobb emberekről is kétséges, vajon
+komoly szükség volt-e rájok a földtekén, de a rendes esetek nem
+juttatják ezt a kérdést eszünkbe. Ellenben nem hallgathatom el, hogy
+sokallom az árt, melybe a László születése került. Végre is, bár a
+monarkia védő erejének fejlesztése érdekében kivánatosnak tetszik, hogy
+minden anya lehetőleg egy fél-tuczat katonát adjon az államnak, de
+másrészt, ugy képzelem, hogy Sárváry Borcsa, az Ur végtelen irgalmassága
+előtt öt gyermekkel is kegyelmet talált volna, s majdan, sokára, azt
+mondták volna neki odafenn:
+
+– Jó sáfár voltál.
+
+László születése után Sárváry Borcsa elkezdett betegeskedni. A következő
+nyáron Franzensbadba ment s mikor onnan visszatért, nem lehetett
+ráismerni: hiu volt és szeszélyes. Egy csunya téli este, a hófuvások
+idején, nagyon rosszul lett; Sárváryért el kellett küldeni a kávéházba,
+s Balázs az nap nem adott a gyerekeknek leczkét. A beteg néhány hét
+multán jobban lett, de mihelyt fenn járhatott, nagy sietséggel s külön
+vonaton, elvitték Cannes-ba. Balázs nem látta többé. Tavaszszal, egy
+édes áprilisi délután – nagyszombat volt, s tavaszi toilettektől
+ragyogott az utcza – megjött a hir, hogy Sárváry Borcsa életének 27-ik
+és boldog házasságának 11-ik évében, hosszas szenvedés s a haldoklók
+szentségének áhitatos felvétele után, a dél-vidéken meghalt.
+
+Az élet lemondásokból áll. Vannak, akik egyforma könnyüséggel tudnak
+lemondani kis és nagy dolgokról, s ugyanazzal a lelki rugalmassággal
+állanak minden veszteséget: ezek az élet legnagyobb művészei. Mások
+képtelenek a legcsekélyebb lemondásra, s örökkön rabjai a vágyaiknak, a
+szokásaiknak, a jó, vagy rossz kedvöknek; ezek az élhetetlenek, a nem
+életrevalók, akiknek sorsa: az őrültek háza, a börtön, vagy ami ezeknél
+is rosszabb, az apró nyomoruságokkal való mindennapos harcz, vesződség
+és nyüglődés. E két véglet között, szerencsés vagy szerencsétlen
+közép-úton, rajzanak a nagy embertömegek; egymás vállán sürögve, hogy
+körutakat és csatornákat hagyhassanak hátra az ismeretlen jövőnek, és
+palotákat, melyek sötét, gotikus bemélyedéseiből holdfényes éjszakákon
+oly misztikus hangulatok gőzölögnek elő.
+
+De ezek a nagy embertömegek még sem az egész emberiség. A betegek és
+szenvedők elmaradnak a bolytól, s azzal vigasztalják magukat, hogy elég
+erőt éreznek a magánosságra. Pedig csak gyöngék a küzdelemre.
+
+Az emberi lélektől minden kitelik: az is, hogy megtagadja önmagát. S a
+lemondás művészetének vannak maniakusai.
+
+Vannak, akiknek annyi jutott ki a szűkölködésből, a csapásokból és a
+szenvedésből, hogy utoljára is erényt csinálnak a szükségből. Ezek a
+szegény, természetükből kiforgatottak végre gyönyörüséget találnak a
+lemondásban. Kevélyekké válnak a nélkülözéseikre, és kéjelegnek a
+szenvedéseikben. Hasonlóan az ős-keresztényekhez, akik önként
+jelentkeztek hitet vallani, a szenvedés vallásának e rajongói elébe
+mennek a fájdalomnak, feltárják érzékeny, elsatnyult keblöket minden
+vesszőcsapás előtt, s mártiromságukra büszkén, gyönyörrel véreznek el.
+
+Hódy Balázs ezeknek az önkéntes, névtelen vértanuknak, akik többen
+vannak, mint önök képzelik, egy gyönyörü példánya volt.
+
+S önkéntes mártiromságát különösen lelkessé, azt mondhatnám: páratlanul
+makacscsá tették hitvallásának sikerei. Mert hisz a legendák csodái
+megujultak, s rózsák fakadtak vércseppjei nyomán.
+
+Ehhez képest egész élete egy roppant fonákságnak tünhetik fel önök
+előtt, s nem hallgathatom el, hogy költészete csakugyan hijjával van ama
+természetességnek, mely a nagy költői alkotások alapföltétele. Önök
+rosszhiszemünek fogják találni ezt a sok borongást, mert látnivaló, hogy
+a szerző ugy szereti a Sors-haragot, mint édestestvérét.
+
+És mégis, Hódy Balázsnak, legalább egyszer életében, igenis volt egy
+természetes indulata. Nem tehetek róla, ha önök ezt is
+természet-ellenesnek, sőt érthetetlennek fogják itélni.
+
+Ez a természetes indulata az volt, hogy fellázadt. És mert szemben a
+végzettel, amely ellen kitört, gyöngének tudta magát, megkisérlette az
+öngyilkosságot.
+
+A pisztoly, amelylyel fejbe durrantotta magát, valami olcsó, silány
+szerszám volt, a keze pedig a legügyetlenebb kéz, amely valaha pisztolyt
+fogott. Öngyilkossági kisérlete tehát balul ütött ki. A golyó félre
+csuszott, s Balázs életben maradt. A nagy elszánásból az lett, hogy vagy
+hat hétig nyomta az ágyat, s a fej-sebétől azután is kótyagos maradt
+vagy egy fél esztendeig. A rosszakarói szerint kótyagos maradt
+világéletében.
+
+Ha az ember a _Café Anglais_-ban bölcselkedik az öngyilkosságról, azt
+találná természetesnek, hogy a balul sikerült öngyilkossági kisérlet
+után szükségképpen következik egy második, esetleg harmadik kisérlet,
+amig csak a dolog nincs egészen rendben. Aki egyszer komolyan elszánta
+magát a halálra, miért állapodnék meg a fél-uton? A tapasztalás azonban
+szürke teoriának mondja ezt az okoskodást, s azt bizonyitja, hogy az
+efféle első felvonások után rendesen nem következik második. A halál
+vőlegényei egyet gondolnak, s bizony, visszabaktatnak a fél-utról. A
+legtöbbször talán nem is gondolnak semmit, csak felocsudván, egészen más
+szemmel néznek a világba, mint azelőtt. Ugy lehet ez is, mint egyéb
+kriziseknél. Aki kisirta, kidühöngte, vagy kivigadta magát, valami
+megkönnyebbülést érez s ugyanazok a gondolatok, melyek idegeit az imént
+megfeszitették, egyelőre nem ingerlik többé.
+
+Az, amit Hódy Balázs később a második életének nevezett, egy hosszu
+zsibbadtsággal kezdődött, mely nem sokban különbözött a
+félkegyelmüségtől. Nem emlékezett semmire; nem tudott és nem akart
+semmit. Ugy volt, mint a gyerek. Szót fogadott az ápolóinak, s félt,
+hogy meg fogják pirongatni. Nem érdeklődött semmi iránt, de szorongó
+csodálkozással nézte, hogy foglalkoznak vele, amiként egy tengeri nyúl
+nézelődhetik, mikor egy bakteriológus laboratóriumában találja magát,
+egy dézsa zselatin meg mindenféle preparátum között, s látja, hogy őt
+egy nagy szakállu ember felveszi-leteszi, szurkálja-piszkálja s egyik
+helyről a másikra czipeli. Mi az ördögöt akarhatnak vele?
+
+Később, nagy lassan eszmélni kezdett. Néha, ahogy fél-álomban feküdt az
+ágyán, a mult egyes foszlányai megjelentek előtte s halluczinácziók
+fogták el. Aztán megkisérlette gondolkozni. Rájött, hogy mindez elmult s
+hogy vele most a láz űz kegyetlen játékot. Kábultságának képei szinte
+idegenek voltak neki s mintha valamikor régen, nagyon régen látta volna
+ezeket a képeket. Utóbb már emlékezni kezdett s tisztán látta ujra a
+megszokott, sokszor átélt jeleneteket. Látta önmagát a nagy ebédlő
+asztalánál a kis zuávokkal s látta őt. A világos-kék batiszt ruhája volt
+rajta, azokkal a piczi kék virágokkal… Ilyenkor a beteg nem találta
+helyét. Mintha valami furcsa zsongást érzett volna a szive táján.
+Szeretett volna sirni, de nem tudott. Aztán azt gondolta, hogy fel kell
+kelnie; de nem birt.
+
+Hanem teljesen csak akkor tért vissza az emlékezete s emlékezetével
+együtt egész fájdalma, mikor már régtől fogva fenn járt s kisétálgatott
+a szabadba.
+
+Magánosan, gondolattalanul bandukolt végig a vasárnapi közönségtől népes
+utczákon s lökdöstette magát, mint egy alvajáró. Egyszerre a zugligeti
+uton találta magát. Nem volt arra semmi keresete, de azért valami
+homályos érzés nem engedte, hogy visszaforduljon. S a nép-hullám vitte
+előre.
+
+A hogy aztán kiért a zugligetbe, egyszerre eszébe jutott valami. S
+elválva a vasárnapi tömegtől, neki vágott egy meredek utnak.
+
+Amilyen lankadtan ballagott előbb, olyan sietségre kényszeritette most
+nyomorult lábait. A magasból nézve, azt gondolhatta volna valaki, hogy
+egy sebzett vad csörtet az odujába, meghalni békén távol az emberek
+szemétől.
+
+A lélekzete elfult, mikor megállapodott. Igen ez az a villa. Megismerte
+a verandát, a kerti padokat, a két vén hársat, a vadrózsával befuttatott
+lugast, a zugliget egész utszéli poézisét. Igen, ez az a villa. Itt volt
+olyan boldog, amilyen nem lesz többé soha.
+
+Emlékezett. Az a drága, édes teremtés olyan jókedvü volt akkoriban, mint
+maga az egészség. Egy délután azt mondta neki:
+
+– Eljön velünk a Norma-fáig? De csak igy megyek, hajadon fővel…
+
+S a karjába kapaszkodott, amig oda értek. Ez volt az egész regény. De
+mikor ez a semmi neki mindene volt!…
+
+Benézett a lécz-keritésen; a kertben idegen gyerekek játszottak. Fű, fa,
+virág-ágyak, a hitvány üveggolyók a tuczat-rózsák mellett: mind
+ugyanazok. Semmi se történt: csak az istenek költöztek el erről a rongy
+világról!
+
+S ő akkor oly őrült volt, hogy órákat töltött a lugasban, Condorcet
+könyvével, melynek czime: _Voltaire élete!_…
+
+Végre megértett mindent. Isten veled, ifjuság! Isten veled, szerelem!
+Isten veled te drága, aki soha vissza nem térsz!
+
+Nem látta senki: sirhatott. Aztán megtörülte az arczát, s lassan, ahogy
+a temetőből jönnek, elindult visszafelé. Össze volt törve.
+
+A boldogság!… Az oly rég volt! És ugy fájt minden! Nem akart többé
+semmit.
+
+Eme válságok után pedig jött az idő, mely letörüli a könnyeket s
+virágokat fakaszt a sirokon.
+
+A szépség és a jóság elvész, hogy utána ne maradjon egyéb, csak a siri
+virágok illata. S a fájdalom utána hal, hogy belőle se maradjon más,
+csak egy pár édes emlék, mely egyre bágygyad s melyen egyre erősebben
+érezni a hervadás illatát, akár magukon a sirról tépett virágokon.
+
+Ó, emberünk őrizte s hűségesen őrizte édes emlékeit!
+
+A gyönyörü teremtés puszta álomképpé változott át, de ez az álomkép
+immár az övé volt egészen. Meglátogatta ágya fejénél s kegyesen szólt
+hozzá. Egyszer az álmodó egy csókot érzett a homlokán; felriadt, és
+szive vadul kalapált. Ez volt az egyetlen igazi csók egész életében.
+
+Álmokban élt és álmot szőtt magának. Szép álmot, gyönyörü álmot. Azt az
+álmot, hogy mindig szerették egymást, s hogy csak a balsors választotta
+el tőle hűséges szerelmesét. S mikor ebben az álomban már jobban hitt,
+mint minden valóságban, ujra megtalálta a dalok forrását.
+
+Ettől fogva megint a csengő rimeknek élt, s mint a pinczér, aki időtlen
+idők multán is megőrzi emlékét a herczegi lakomáknak, amelyekből nem
+evett soha egy falatot se, élete fogytáig zengette első szerelmét.
+
+Ime, rövid foglalatban, története ama szerelemnek, amelyet Hódy Balázs
+megénekelt eposzban, madrigálban, rondeaukban s vegyesekben.
+
+Erről a szerelemről a jövő irodalom történetirása bizonyára részletesen
+fog megemlékezni s én éppen csak az adatgyüjtés érdekében kivántam e
+helyütt némi kommentárral szolgálni a Ginevra-cziklus, a _Spleen_ és a
+_De Profundis_ egyes darabjaihoz.
+
+De volt Hódy Balázsnak egy másik szerelmi regénye is, s félő, hogy erről
+a második szerelmi regényről már nem lesz az irodalom történtet-irásnak
+egyetlen szava sem.
+
+Mert a Hódy Balázs költeményeiben csak egy női név van: a Ginevra neve.
+S arról a szerelemről melyet Fodor Ella kisasszony iránt érzett, az
+eposzok és madrigálok, a rondeauk és a vegyesek mélységesen hallgatnak.
+
+Ennek a szemérmes és csodálatosan hallgatag szerelemnek a történetét
+óhajtanám önöknek ezen a helyen elbeszélni.
+
+
+
+
+II.  CSÖNDES BOLONDOK.
+
+Mikor Hódy Balázs Fodor Ella kisasszonyt először pillantotta meg, Fodor
+Ella kisasszony tetőtől talpig mezítelen volt.
+
+Egy kis teknőben feküdt és erősen acsarkodott.
+
+Látni való volt rajta, hogy abszolute semmi hajlandóságot nem érez a
+tisztálkodás eszméje iránt, mert oly hangosan tiltakozott személyes
+szabadságának flagrans megsértése ellen, ahogy négy esztendős kis
+torkától csak kitelhetett.
+
+Fodorné azonban nem volt az az asszony, aki valami sokba vette volna a
+személyes szabadság jogát s minden rugódozás és acsarkodás ellenére,
+tovább szapulta.
+
+Balázs meghökkenve állt meg a küszöbön e családi jelenet láttára.
+
+– Hát maga megbolondult? – kiáltott rá Fodorné – hogy nyitva hagyja erre
+a gyerekre az ajtót?! Kicsoda maga és mit akar?
+
+– Bocsánatot kérek, ténsasszony – dadogott Balázs és sietett a
+konyha-ajtót betenni – nem tudtam… A nevem Hódy s a házmesterné
+utasitott ide.
+
+– Ahá, maga a szobát akarja megnézni – konstatálta Fodorné.
+
+– Igenis, kérem.
+
+– Akkor hát várjon egy kicsit. Hé, Fodor!
+
+A konyhában csak hárman voltak: Balázs, Ella kisasszony és Fodorné.
+Tulajdonképpen azt kellene mondanom, hogy: négyen, mert elbeszélésünk
+főszemélyei közül jelen volt Fodor Czilla kisasszony is, de az ő
+szereplése ez idő szerint még oly szűk körre szoritkozott, hogy
+bemutatását bátran elhalaszthatom a következő fejezetekre.
+
+Szóval Balázs csak két emberi lényt vett észre maga körül: egy kicsit a
+mosó-teknőben, meg egy nagyot a mosó-teknő mellett. Az előbbi
+barátságtalan felhivás tehát olyan valakinek szólhatott, aki nem volt
+jelen s a legjobb esetben valahol közel tartózkodott.
+
+S Balázs várakozással pillantott a szemközt levő szoba-ajtóra, mely nem
+sokkal volt nagyobb, mint egy jóravaló dominó-koczka. De Fodor nem
+jelentkezett.
+
+– Hé, Fodor!… Adta kölyke!… No még ilyen mamlaszt!…
+
+Ezek a felkiáltások gyors egymásutánban zengettek végig a téglával
+kövezett, visszhangos nagy konyhán s ha önök, hősünk iránt való
+jóindulatból, netalán ugy vélekednek, hogy ezek a felkiáltások
+mindannyian az ismeretlen Fodort aposztrofálták, ugy önök mélységesen
+tévednek.
+
+Balázs kivette a tömeges megrovásokból neki szóló részt s elkezdett
+mentegetőzni.
+
+– Engedelmet kérek, ténsasszony, nem akartam háborgatni. Majd máskor
+jövök…
+
+Balázs azt várta, hogy Fodorné erre a szelid hangra le fog csillapodni.
+Csalódott, mert épp az ellenkező történt: Fodorné felpattant.
+
+– Hát most meg hová akar menni?! Hogy még egyszer rányissa erre a
+gyerekre az ajtót?! Várjon sorára. Láthatja, hogy dühös vagyok. Különben
+mi köze magának hozzá, ha én dühös vagyok is?! Én mindig dühös vagyok;
+nekem ez már természetem. Azért nagyon jó asszony vagyok, érti?… Hé,
+Fodor!
+
+Balázs el volt kábulva. Szokása szerint megadta magát sorsának, s
+türelmesen várta a mentő angyalt, aki ezuttal Fodor névre fog hallgatni.
+
+De Fodor füle botját se mozditotta.
+
+– Ez már mégis szemtelenség… Te kölyök, fogd be a szád, mert ha még
+tovább is sivalkodol… Hallja, menjen be ebbe a szobába; egy kis vörös
+majmot fog ott találni. Fogja fülön, s mondja meg neki, hogy azt
+parancsoltam: mutassa meg magának a szobát. Várjon csak. Bizonyosan egy
+glóbusz lesz előtte; azon bámészkodik. Vágja pofon, a glóbuszt meg dobja
+ki az ablakon. Értette?
+
+Ez a különös megbizás Balázst végképpen kétségbe ejtette. Szeretett
+volna menekülni, de a visszavonulás utja egyelőre el volt zárva előle.
+
+Keresztül ment a konyhán, s visszaélve azzal, hogy Fodornét teljesen
+elfoglalta Ella kisasszony egy élénk tiltakozási kisérletének erélyes
+megtorlása: alattomban kopogtatott a kiskoru ajtón.
+
+– Szabad! – szólt belülről egy nyugodt hang.
+
+Benyitott s egy különös berendezésü helyiségben találta magát, melyről
+hirtelenében nem igen tudta volna megmondani, hogy nagyon tágas-e, vagy
+nagyon szűk? Ez a helyiség tudniillik, a budapesti viszonyokhoz képest,
+valósággal tiszteletreméltó térfogatnak örvendett, de mozogni csak
+ügygyel-bajjal lehetett benne, mert butorzatának pazar csoportositásával
+ugyancsak kihasználta ezt a tiszteletreméltó tulajdonságát. Nagyban és
+egészben azokra a hálószobákra emlékeztetett, melyeket a vidéken,
+névnapok és batyubálok idején, tele gyömöszölnek a többi szobák
+butoraival. A zongora teteje könyvtárul szolgált, szállást adott egy
+aranyozott kalitkába zárt szomoru kanárinak s ugy a hogy, a női
+munkaasztalt is helyettesitette; az ebédlő-asztal gyermekszobának volt
+berendezve; az ágyak nappal ruhatárként szerepeltek; egy hajdani
+iró-asztal közönséges állványnyá degradálva, az étagére olcsó
+csecsebecséit emelte magasabbra; s a két utczai ablak közt egy
+szinehagyott kanapé vagy tizenöt darab mindenféle fajta, ébresztő, álló
+s fali óra terhétől roskadozott. A fizika azt mondja, hogy az ember nem
+lehet három vagy négy helyen egyszerre. A fizika téved. Balázs egyszerre
+volt jelen: a Fodor család szalonjában, műtermében, ebédlőjében és
+hálószobájában.
+
+Ezt a kaoszt persze könnyebb volt leirnom, mint hamarjában átpillantani.
+Balázs eleinte nem látta a sok fától az erdészt. Tulajdonképpen semmit
+sem látott egy nagy zsibvásáron kivül s nem tudta elhatározni, hogy a
+homályosságban előbbre botorkáljon-e? Végre fölfedezte a glóbuszt s kis
+hijja volt, hogy »Föld!«-et nem kiáltott, mint a Marryat kapitány hősei
+szokták cselekedni válságos pillanatok után.
+
+A glóbusz ott állott a jobb oldali ablak mellett, egy kis tükrös
+asztalkán. De hol lehet a kis vörös majom?
+
+Előkerült az is. Az előbbi nyugodt hang ismét megszólalt, s Balázsnak
+ugy tetszett, mintha ez a hang a föld alól jött volna:
+
+– Mindjárt.
+
+A kis vörös majom a csupasz padlón üldögélt s egy mappába volt
+elmélyedve. Az ajtó mellől azonban, a különböző butor-barrikádoktól, nem
+lehetett belőle egyebet látni, csak vörhenyeges szakálát.
+
+– Bocsánatot kérek, hogy háborgatom – szólt Balázs az ajtónál – Hódy
+Balázsnak hivnak s a kiadó szobát óhajtanám megnézni. A ténsasszony,
+akivel az imént volt szerencsém beszélni, kilátásba helyezte, hogy, a
+mennyiben becses ideje engedi, kegyes lesz megmutatni.
+
+– Mindjárt, kérem, csak Brindisit keresem meg.
+
+Balázs illedelmesen várakozott, mig Brindisit megtalálják. Brindisi
+kissé messze van Budapesttől s igy nem volt csoda, hogy időbe telt a
+kutatása. Bele telt vagy öt percz, mig sikerült a dolog; Balázs azonban
+győzte türelemmel.
+
+– Egyszer már megvan! – biztatta a vendéget a rejtelmes kis majom.
+
+De meg kellett keresni a glóbuszon is. A vörhenyeges szakál kiemelkedett
+a barrikádok közül s hősünk végre megszemlélhette azt a férfiut, akivel
+a gondviselés végzéséből egy egész életre szóló barátságot kellett
+kötnie.
+
+Soha ilyen tekintélyes arczot. Ezeknek a szabályos vonásoknak, e nyugodt
+arczkifejezésnek s a mellig érő hullámos szakál pazar szépségének
+láttára Balázs önkéntelenül Siegmund királyra gondolt, a hadverő
+Siegfried fejedelmi atyjára. Csak a teuton félistenek jártak a földön
+ilyen magas, fenköltségtől sugárzó homlokkal; s ha nincsenek a bayreuthi
+előadások, ennek az impozáns szakálnak a mását ma már csak rámában
+láthatná az ember.
+
+Csakhogy a hatalmas fej nevetségesen piczi törzsön pihent s amint a
+különös kis ember a glóbusz körül bujkált, Balázst az a kellemetlen
+érzés környékezte, mely a természet kegyetlenkedései láttára fogja el az
+álmodozókat. Siegmund! Nem Siegmund volt ez, hanem a gnóm-király.
+
+A gnóm-király másodszor is megtalálta Brindisit s leszegezte egy
+gombos-tűvel, hogy el ne szaladjon. Aztán elébe jött a vendégének s
+melegen megrázta mind a két kezét.
+
+Balázst megtévesztette az előlegezett barátság. Ugy tekintette, mint
+szerény föllépésének megérdemlett jutalmát, pedig Fodor épp ilyen nyájas
+volt az egész világgal, kivéve az egész világból kedves neje ő
+nagyságát. A meleg kézszoritás, melylyel mindenkit megtisztelt, nála azt
+jelentette, hogy:
+
+– Ön nem ő s ez nekem elég. Szeretem önt.
+
+A szokatlanul barátságos jellegü ismerkedés után a gnóm-király
+szükségesnek látta visszatérni kedves Brindisijére.
+
+– Nem képzeli, kérem, milyen fáradságomba került Brindisit megtalálnom.
+Megvallom, a geografiában csak most kezdek némi járatosságot szerezni.
+Gyermekkoromban elhanyagoltam a tudományt s ez rám nézve igen nagy
+szerencsétlenség. Mit gondol, ha néhány évvel ezelőtt csak oly mértékben
+rendelkezem a szükséges előismeretekkel, mint, hogy többet ne mondjak,
+mai nap, mit gondol, hol volnék én ma akkor?!
+
+Balázs nem tudta elképzelni, hogy a szóban forgó kedvező esetben hol is
+lenne hát Fodor ur a jelen pillanatban? Ugy tetszett neki: aligha ebben
+a szobában. De nem gondolkozhatott sokáig a fölvetett kérdésről, mert
+Fodor ur folytatta:
+
+– Brindisire pedig azért volt szükségem, mert ott lesz az egyik
+főállomás. Igaz, még nem mondtam önnek, hogy földalatti vasutat fogok
+épiteni a világ körül. Mit szól ehhez a tervhez? Merész gondolat, nem
+igaz?
+
+Az igazat megvallva, Balázs ép oly keveset törődött a közlekedés-ügy
+nagy érdekeivel, mint egy kecskepásztor, aki hónapokig ki nem mozdul a
+havasok közül. Aki jó óráiban a fellegek közt szárnyal, nem igen bánja,
+hogy embertársai delizsánszon döczögnek-e, avagy elektromos vonaton
+száguldanak, nyélbe ütni szennyes kis kötéseiket. A nagy anyagi érdekek,
+a társaságos élet óriási vivmányai hősünket hidegen hagyták.
+
+Mindamellett a barátságos fogadtatás után, amelylyel kitüntették,
+kötelességének tartotta érdeklődni a kissé meglepő terv iránt.
+
+– Az eszme bizonyára nagyszabásu – szólt, nem minden kételkedés nélkül.
+
+– Sajnos, a megfelelő anyagi eszközök még nem állanak rendelkezésemre –
+jelezte Fodor ur a terv nagy nehézségét.
+
+Balázs ugy vélte, hogy mivel e nehézség eltünése a közel jövőben ugy sem
+várható, egyelőre semmi se tartja vissza Fodor urat attól, hogy
+megmutassa a kiadó szobát. Ehhez képest helyén valónak találta Fodor
+urat emlékeztetni, hogy jövetelének czélja nem annyira Brindisivel, mint
+inkább a kérdéses szobával függ össze.
+
+– Tehát ön csakugyan reflektál a szobára? – kérdezte Fodor ur, mintha
+nem akarna hinni a fülének.
+
+Ez a kérdés kissé furcsának tünt fel Balázs előtt s megvallotta
+őszintén:
+
+– Szeretnék itt lakni, ebben a házban.
+
+– Csodálatos! – szólt a gnóm király, mélyen eltünődve.
+
+De azért csak átvezérelte Balázst a szomszéd helyiségbe.
+
+– Ez az – szólt aztán olyan mozdulattal, mely nem jelenthetett egyebet,
+mint hogy: »Ám lásd, hogy mit csinálsz; én mosom a kezemet.«
+
+Balázsnak szöget ütött a fejébe ez a néhány rejtelmes szó. Vajon mi
+bibéje lehet annak a szobának, amelybe ugy vezetik be az embereket, mint
+a hajdani regény-hősöket a kisértetes helyekre?! Nem vett észre rajta
+semmi különöset.
+
+Elég tágas, tisztára sikált, magas szoba volt, aminőket ma már csak a
+régi házakban látni. A butorzatát ugyan nem lehetett fényesnek mondani,
+de Balázs nem tartozott az elkényeztetett emberek közé. S a sarokban
+elbujt, nagy mennyezetes ágy valósággal meghóditotta. Az első
+pillanatokban attól tartott, hogy a szobának nincsen külön kijárása, de
+Fodor felvilágositotta, hogy a szemközt látható domino-koczka egyenest a
+lépcső-házba nyilik. Balázs meg volt elégedve.
+
+Nemcsak hogy meg volt elégedve, el kellett ismernie, hogy amit lát,
+messze tulhaladja minden várakozását. A szoba csak egy ablakkal
+dicsekedett, de ez a régi formáju, hatalmas ablak erkély módjára
+kiszögellett az utczára, úgy hogy a bemélyedésében kényelmesen elfért
+egy kisebb iróasztal. És az ablak a sugár-utra nézett; Balázs, ahogy
+közelebb lépett, remegve pillantotta meg a szép Sárváryné ablakait.
+
+(Ideje beszámolnom vele, hogy mindez 1880-ban történt, három esztendővel
+azelőtt, hogy Hódy Balázs egy rossz pisztolylyal fejbe durrantotta
+magát.)
+
+Balázs a holdvilágos estékre gondolt, a mikor oly édes nem csinálni
+semmit, csak kibámulni a csendességbe s megkeresni tekintetünkkel az
+ezüstös fénytől csillogó üveglapot, a mely közel, nagyon közel van
+ahhoz, akit szeretünk. Vajon ébren van-e, vajon gondol-e ránk? Hacsak
+annyit is, hogy: »Szegény fiu!« A legszebb stanczák ilyenkor teremnek.
+
+– És mennyi volna a szoba ára? – kérdezte félénken.
+
+– Huszonöt forint – felelt fagyosan a gnóm-király.
+
+Balázs nem volt gazdag ember; ámbár remélem, ezt nem fogja tulságos
+gyakran észre vétetni a türelmes olvasóval. Balázs rendes ember is volt;
+és megvallom, számitónak kellett lennie, hogy a szegénysége szemet ne
+szurjon. De valahol csak kellett laknia, s istenem, ha az ember
+huszonkilencz éves!…
+
+Szó sincs róla, olcsóbban is meghúzhatta volna magát másutt. De nem igy
+határozott. Tudtára adta Fodor urnak, hogy a föltételt elfogadja s
+engedelmével holnap beköltözködik.
+
+– Micsoda, ön kibérli a szobát?! – kiáltott fel álmélkodva a gnóm.
+
+– Ha ugyan nincs kifogása a személyem ellen.
+
+– Hogyis ne! Ellenkezőleg, ellenkezőleg. Hanem ha ön csakugyan kibérli a
+szobát, az más, egészen más. Ebben az esetben a szoba ára husz forint.
+
+– Az igazat megvallva, nem értem…
+
+– Az igazat megvallva, azt akartam, hogy ne vegye ki a szobát. Lássa, ön
+nagyon tetszik nekem. Jóllehet csak néhány percz óta van szerencsém
+ismerni, nem hallgathatom el, hogy igen szimpatikusnak találom önt s
+szeretném, ha nem találkoznánk többé soha, soha. Ezért mondtam huszonöt
+forintot; mások sokallták a huszat is. De ha ön ragaszkodik a szobához,
+az más. Ebben az esetben a szoba ára husz forint. Csakhogy, gondolja
+meg, még nem késő, az asszony nem tud semmit. S engedje meg, hogy egy jó
+tanácscsal szolgáljak önnek. Fiatal barátom, ha ugyan szabad igy
+neveznem, fiatal barátom: meneküljön! Nézze, ez az ajtó nyitva:
+meneküljön és még csak vissza se tekintsen!
+
+Most már Balázson volt az álmélkodás sora.
+
+– Nézze – folytatta a jólelkü gnóm-király – ön nem tudja, mit csinál, ha
+beköltözködik ebbe a lakásba. Rabbá teszi magát egész életére. Ez az
+asszony meg fogja rontani a fiatalságát, szerencsétlenné fogja tenni a
+jövőjét. Mert a ki egyszer ennek az asszonynak a közelébe került, az el
+van veszve. Mondok önnek valamit. Most két éve egy nagyon derék fiatal
+ember lakott ebben a szobában. Azt ugy elkinozta, hogy a szegény fiu
+búskomorságba esett és meghalt. Egy másik még rosszabbul járt;
+kétségbeesésében teljesen elvesztette a fejét és megházasodott. Vagy
+mást mondok. A konyha mellett van egy udvari szoba; ott egy európai hirü
+ember lakik. Tanár, zseniális férfiu. A társadalmi egyensúly törvényének
+nagy fölfedezője. Nézze meg azt az embert. Az nap, a mikor ide
+költözködött, félholtra verte a házmestert; olyan erős volt, hogy
+leütött volna egy bikát. Most lábujjhegyen jár és suttogva beszél. Csak
+azt mondom, hogy nézze meg azt az embert.
+
+Igy figyelmeztette Maffio Orsini Gennaro kapitányt a két mankón
+vánszorgó, husz éves aggastyánra, hogy megmutassa neki, miképpen hat a
+Borgiák rettenetes mérge.
+
+Balázs elmosolyodott.
+
+– A ténsasszony, ugy látszik, rendes életre szoktatja a lakókat.
+
+– Hogy rendre szoktatja őket? Meghiszem azt. Ebben a házban mindenki ugy
+tánczol, ahogy ő fütyöl. Lélekzeni se mer itt senki az ő engedelme
+nélkül. Nézzen meg engem, fiatal barátom. Ami engem illet, férfias
+nyiltsággal vallom meg önnek, hogy még trüsszenteni se szeretek, ha az
+asszony jelen van. Pedig én már meg vagyok edzve. Tőlem lehet
+mennydörgés, zivatar, tüzes istennyila, én soha se vesztem el a hideg
+véremet. Olyan nyugodtan vagyok itt a könyveimmel, meg a tudományos
+eszközeimmel, mint Arkimédes a czirkulusaival, ha nem csalódom:
+Szirakuza ostroma alatt.
+
+Balázs örült, hogy más témára terelheti a beszélgetést.
+
+– Uraságod, ugy látszik, csak a tudománynak él?
+
+– Azaz hogy azt tenném, hogy ha lehetne. De először is, kissé elkésve
+léptem a tudományos pályára s első ifjuságomban sokat mulasztottam;
+másodszor pedig nem képzeli, mennyi akadálylyal kell küzdenem. Nem
+hisznek bennem; azt gondolják, hogy félbolond vagyok. Pedig én nem
+vagyok félbolond, hanem egész bolond, mert bennem zseni lakozik s a
+zseni, mint tetszik tudni, tisztára őrültség. De mit a zseni, ennek a
+műveletlen asszonynak! Képzelje, napokig kell könyörögnöm pénzért, ha
+egy körzőt kell vásárolnom. Higyje el, kérem: a tudatlanság és az
+asszony, ez a szabad embernek a két legnagyobb ellensége. Ha e kettővel
+nem kell küzdenem, ma ott volnék, ahol Edison. És tudja-e, mért vettem
+el ezt az asszonyt? Megtetszett nekem, hogy pofon vágott, a mikor meg
+akartam csókolni. Ez is mutatja, hogy egész bolond vagyok.
+
+Balázs egy kissé meg volt rőkönyödve. Hosszasabb bizonyitás nelkül is
+hajlandó lett volna elhinni a dolgot, de a gnóm-király olyan tiszta
+szemmel s olyan derüs nyugalommal nézett rá, hogy nem tudta, mit
+gondoljon. S embere, mintha az ő elhallgatott kételyeire akart volna
+megfelelni, folytatta:
+
+– Különben bolond az egész világ, a mi abból is kitetszik, hogy az
+emberek megházasodnak. Fiatal barátom, egy örök életre való tanácsot
+adok önnek; nem bánja meg, ha hallgat a szavamra. Ne házasodjék meg
+soha, semmiféle körülmények között! Ne vegye el se azt, aki csókolgatja,
+se azt, aki pofon vágja az embert. Különbözőképpen kezdik, de mind
+egyformán végzik.
+
+Balázs fogadkozott, hogy távolról sincsenek ilyes szándékai. De ezzel a
+kis embert nem nyugtatta meg.
+
+– Óvakodjék az asszonytól, fiatal barátom, óvakodjék tőle, akár kicsi,
+akár nagy, akár öreg, akár fiatal. A nőnek mindig csak egy dolog jár a
+fejében: a házasság. Ha fiatal, férjhez akar menni, vagy máshoz akar
+férjhez menni; ha öreg, meg akarja házasitani a fiatalokat. Még a
+gyerektől is óvakodjék, hogyha lyány. Telepedjék le egy sereg kis lyány
+közé: s házasságot fognak önnel játszani. Pedig a házasság a férfinak a
+halála. Ó, hogyha én nem házasodtam volna meg!…
+
+Arcza fölragyogott erre a gondolatra. Mint a kiket szent extázis fogott
+el, boldog tekintettel bámult bele a semmiségbe. Vajon micsoda tündéri
+képek jelentek meg egyszerre, ott a plafond tájékán?!
+
+– Tudja, ha ön csakugyan nem hallgat rám s itt marad ebben a pokolban,
+egyszer majd elbeszélem önnek az élet-történetemet. Nagyon tanulságos
+történet; a kiknek elmondtam, mindannyian sirtak rajta s negyven napig
+nem néztek asszonyszemélyre. Most nem mondhatom el, mert az asszony
+mindjárt itt lesz, s nem lesz maradásom itthon, ha rajta ér a
+fecsegésen. Pedig nincs időm az utczán kóvályogni; serényen kell
+dolgoznom a vasut tervezetén.
+
+– A világért sem szeretném feltartóztatni…
+
+– Ó, kérem, rám nézve ritka szerencse, ha magamhoz hasonlókkal
+beszélgethetek. (Balázs meghajlott.) S ha ön szives lesz még egy pár
+perczre helyet foglalni, mondok egyet-mást, ami érdekelni fogja. Végre
+is, önnek ismernie kell azokat, a kiknél letelepedik.
+
+Balázs már unni kezdte ezt a rendkivüli közlékenységet, de nem volt mód
+a szökésre.
+
+– Tudja, én órás voltam. Kitünő munkás, akinek a dolga aranyat ért. Hogy
+többet ne mondjak, én találtam fel a Fodor-féle órát. Ismeri ön a
+Fodor-féle órát? Nem? A Fodor-féle óra másodperczekre mutatja az időt,
+jelzi a temperaturát, megszámlálja az ember minden lépését s ha két
+perczig a tenyeremben tartom, pontosan kimutatja az érütéseimet. Ezen
+kivül megvan az a hasonlithatatlan előnye, hogy ön egy félóráig
+csapkodhatja a földhöz, még se törik össze. Mindebből láthatja, hogy a
+Fodor-féle óra kész vagyon volt, csak be kellett zsebelni. S azt hiszi,
+meggazdagodtam belőle?
+
+Balázs előre is igen csodálkozott a Fodor-féle óra szomoru történetén.
+
+– Ekkor közbejött a pofon. Ez a pofon megfosztott az eszemtől. Elvettem
+a feleségemet, vagyis tulajdonképpen ő vett el engem. Szóval: nem
+kapálóztam, nem kiabáltam segitségért, hanem ugy mentem utána a paphoz,
+mint a birka a vágóhidra. S mi történt e házasság következtében?
+Bankrót, fiatal barátom, bankrót. Az asszony rábeszélt, hogy huzzuk
+össze magunkat, nyissunk egy kis olcsó boltot kint a Kender-utczában s
+ne költsek hirdetésre egy garast se. Képzelje, a tizenkilenczedik
+században! Igy persze tönkre kellett mennem. S a Fodor-féle órán, mely
+másnak milliókat hozott volna, eluszott négyezer forintunk. Csak az
+vigasztalt, hogy ebből a négyezer forintból ezer az asszonyé volt.
+
+Hősünk arczán meglátszott, hogy a nemezist illetőleg nincs a beszélővel
+egy véleményen, de a Fodor-féle óra megteremtője nem ügyelt a dologra.
+
+– S nem elég, hogy tönkrementem – folytatta – elhiresztelték, hogy a
+Fodor-féle óra nem ér egy fityinget. Rám fogták, hogy azért buktam meg,
+mert az órám a kutyának se kellett. Az ellenségeim igy kezdtek beszélni:
+»Hát persze, ki az ördög venne órát azért, hogy a földhöz vagdalja?! A
+lépéseit megszámlálhatja az ember óra nélkül is, a pulzust megméri a
+doktor s ha az ember didereg, a Fodor-féle kronométer nélkül is tudja,
+hogy hideg van.« Persze, az asszony mindjárt elhitte ezeket a
+szamárságokat, s hiába volt minden kapaczitálás, fel kellett hagynom a
+művészetemmel.
+
+– És azóta?
+
+– Képzelheti, hogy azóta se pihenek. Feltaláltam egy uszó készüléket.
+Két tömlő az egész, de ez a két tömlő elég rá, hogy egy huszárt
+czakkunpakk és lovastul fenn tartson a habokban. A találmányomat be is
+mutattam a főhadparancsnokság embereinek s próba-uszásom megtekintésére
+igen előkelő szakértők jelentek meg. Sajnos, mivel az asszony nem bizott
+a felfedezésemben, a készülék előállitásához szükséges pénzösszeg nem
+állott rendelkezésemre, s szégyen, gyalázat, takarékoskodnom kellett a
+legszükségesebb anyagokon. Ennek természetesen az lett a következése,
+hogy majdnem bele fultam a Dunába; ugy fogtak ki, a propellerrel. Ezek
+után érteni fogja a keserüségeimet. Képzelje el Edisont, ha kénytelen
+lemondani a telefonról, a fonografról, mindenről a világon, néhány
+rongyos dollár hijján, s egy pofon miatt, amelyben, vesztére, egykor
+örömet talált.
+
+Hősünk illendőnek vélte tiltakozni.
+
+– Nem hihetem, hogy Uraságodat ellenségeinek rosszakarata és a
+balszerencse végképp elcsüggesztették volna. A legelső pillantásra
+sejtettem, hogy Uraságodban a cselekvés emberét van szerencsém
+üdvözölni, s tudom, hogy az ilyeneket az akadályok csak edzik. _Sub
+pondere crescit palma_ – ha szabad e klasszikus idézetet Uraságodra
+alkalmaznom.
+
+– Ó, még nem mondottam le mindenről s a rosszakarat meg a gúny el fognak
+némulni, mihelyt fölépitem a vasutamat. Nem tudom, méltányolja-e ennek a
+nagyszabásu ötletnek a jelentőségét? Hogy visszatérjek Brindisire, ha ön
+Brindisibe akar menni, jelenleg az állomások egész rengetegén kell
+keresztül vergődnie. Az én földalatti vasutam csak a nagy állomásokon
+fog megállapodni s igy ön már Brindisiben lesz akkor, mikor a közönséges
+vasut utasai még valamelyik nem messze eső vámhivatalban vesztegelnek.
+Mondja, kérem, nem nagyszerü ez?
+
+Balázs ugyan nem sietett Brindisibe, hanem azért nagyon örvendett a
+felfedezésnek. S éppen a legnagyobb jubilálásban voltak, mikor egyszerre
+a hátuk mögött megszólalt a Fodorné éles hangja:
+
+– No mi lesz? Meddig tart még ez a fecsegés? Ez az ur is okosabban
+tenné, ha a dolga után látna s nem hallgatná végig a te szamárságaidat.
+
+Mikor _Borgia Lukrécziá_ban, a Negroni herczegné lakomáján egyszerre
+csak szétválik a háttér függönye s a bordalt éneklő, ittas vendégek
+megpillantják az álorczás barátokat, akik a nekik szánt koporsókat
+hozzák: Maffio és társai tudvalevőleg halott-halaványan s egy pillanat
+alatt megöregedett arczczal merednek egymásra. Ilyenformán változott el
+a két férfiu arcza.
+
+Fodor megkisérlette mentegetőzni:
+
+– Angyalom, ez az ur…
+
+De Fodorné a szavába vágott:
+
+– Ez az ur vagy kiveszi a szobát, vagy nem veszi. Jobban szeretem, ha
+nem veszi; inkább adom oda egy tisztességes öreg kisasszonynak, mint
+holmi léhütőnek. A férfiak ugyis csak azért bérelnek szobát, hogy
+összerongálják a butorokat. Ne is gondolja ez az ur, hogy valami nagyon
+kinálgatom neki a szobát. Ki nem állhatom a férfiakat, mert minden férfi
+gazember. Minden férfi, kivétel nélkül. A melyik nem látszik annak, az a
+legnagyobb gazember valamennyi között.
+
+Hogy valamiképp ebbe az első rangosztályba ne kerüljön, Balázs
+olyasfélét hebegett, hogy ő egész őszintén egyike a legmegátalkodottabb
+gazficzkóknak s távol van tőle minden képmutatás. Különben – folytatta
+merész elhatározással – ha ez nem akadály, ő kivenné a szobát s nem igen
+zavarna több vizet, mint egy tisztes öreg kisasszony.
+
+A helyett, hogy igent vagy nemet mondott volna, Fodorné szemügyre vette
+a vendéget, azzal a biztos pillantással, melylyel a piaczon a vágott
+libák értékéről szokott tájékozást szerezni. A szemle elég kedvezően
+üthetett ki, mert bár hangjának mérgessége egyre fenyegetőbbé vált,
+mindjárt azzal kezdte, hogy: jó, majd meglátjuk.
+
+– Hanem azt megmondom előre – folytatta vésztjósló hangon – hogy nem
+tűrök semmiféle garázdálkodást. Ez a lakás az én lakásom, s ide nem lép
+be más ember, csak az, a kinek én megengedem. Ha barátkozni akar
+valakivel: van itt egy tudományos ember, attól sokat tanulhat. És
+kapuzárás előtt minden lélek idehaza legyen; akinek ez nem tetszik: fel
+is út, alá is út. Azt is megmondom, hogy ha nagy mosás van s ezt a
+szamarat elküldöm valahová: a lakók vigyáznak a gyerekre; és ha a
+gyereknek baja esik, én mindenkinek kikaparom a szemét. Aki pedig csak
+tivornyázni akar s azért vesz lakást, hogy összerongálja a butorokat, az
+jobban teszi, ha mindjárt máshová megy. Már most: ha tetszik, jó; ha
+nem, az is jó. Én nem árulok zsákban macskát semmi emberfia kedvéért.
+
+Fodor vigan hunyorgatott a háta megett, mintha azt szerette volna
+mondani:
+
+– Ugy-e, hogy igazam volt? Jeles asszony ez, majd meg fogja látni.
+
+De Fodorné hirtelen arra fordult s a gnóm egyszerre olyan komoly lett,
+mint egy temetés-rendező.
+
+– Ezzel a pimaszszal pedig ne sokat társalogjon, ha kedves az ideje.
+Mindig milliókkal dobálózik és nem tud megkeresni egy vörös garast.
+
+Fodor szégyenkezve somfordált vissza a másik szobába. Leült a glóbusz
+mellé és keresztbe fonva törpe karjait, nézte Brindisit, ahogy egy
+köszvényes, penzionált vén admirális nézi az óczeánt…
+
+Balázs igérte jóakaratját s fogadkozott, hogy a ténsasszony
+kivánságairól soha se fog megfelejtkezni. Megemlitette, hogy a
+tivornyázásban mindig mértéket szokott tartani s hogy magán-viszonyainál
+fogva nem kedveli a nagyobb társaságokat.
+
+Ezzel a beköszöntővel Fodorné annyira meg volt elégedve, hogy jónak
+látta Balázst kissé helyre vigasztalni.
+
+– Azért én nagyon jó asszony vagyok, ne féljen. Ritka jó asszony, érti?
+Olyan jó asszony, hogy ezért mindig dühös vagyok magamra.
+
+Csakhogy ezeket a biztató igéket oly fenyegető hangon mondta, hogy a
+kredenczben az összes tányérok megremegtek s Balázs csontjaiban
+megfagyott a velő.
+
+Mindamellett hősünk nem oldott kereket, hanem másnap este beköltözködött
+a bukott órás kiadó szobájába. S alig rendezkedett el, máris meg kellett
+kötnie azt az ismeretséget, melyet számára Fodorné jelölt ki.
+
+A Fodorné lakói társaság dolgában nem igen voltak elkényeztetve. A
+társadalmi egyensuly törvényének nagy fölfedezője egész nap oly
+izgalommal várta Balázst, mint a milyennel junius elején a fürdőhelyek
+Robinsonjai lesik az ujonnan érkező vendégeket. S mikor észrevette, hogy
+az uj lakó a névjegyét szegezi ki az ajtajára, nem türtőztette magát
+tovább, hanem lecsapott prédájára.
+
+– Kedves uram, mivel én is a házhoz tartozom, remélem, meg fogja
+engedni…
+
+A társadalmi filozóf apró, hunyorgó szemü, mód felett nyájas, tömzsi
+emberke volt, aki selypesen beszélt, mint a kövér nyelvüek, s lassan,
+vontatottan, mint akik szeretik magukat hallani.
+
+– Ez verte volna meg a házmestert? – álmélkodott magában Balázs.
+
+Fodor már ekkor elmesélte neki, hogy a filozófnak három eleven felesége
+szaladgál a világban, ami persze csak ugy történhetett, hogy a szóban
+forgó hölgyek közül kettő annak rendje és módja szerint elvált tőle, mig
+a harmadik egyszerüen a faképnél hagyta házasságuk negyedik hónapjában.
+Ez a tapasztalatokban gazdag mult, ugy látszik, nem nagyon bántotta az
+európai hirü tudóst; kedélyén legalább nem hagyott nyomot.
+
+Különben sokkal inkább el volt foglalva a teóriájával, sem hogy ez a
+kellemetlen mult valami sűrűn kisérthette volna. A társadalmi egyensuly
+törvénye annyira izgatta, hogy utoljára kiszoritott a fejéből minden
+más, vidám vagy nem vidám gondolatot.
+
+– Az éj és a nap váltakozása – magyarázta Balázsnak – ez a _természeti_
+egyensuly. Mit gondol, ha egyszer a nap nem akarna lemenni?!…
+Megbomlanék az egész világ; a Siriustól kezdve le egészen az utolsó
+ázalagig, egy roppant csődbe jutna az egész világ-egyetem. A jó és a
+rossz váltakozása, a morális erők és az állati ösztönök örök küzdelme
+pedig: az _erkölcsi_ egyensuly. Mondja, kérem, mi lenne akkor, ha csupa
+angyalokból állna a világ?! Képzelje el, hogy a hordár angyal, a fináncz
+angyal, a végrehajtó angyal. Elküldene ön egy angyalt a zálogházba?! No,
+ugy-e? A természeti és az erkölcsi egyensulylyal tehát tisztában
+volnánk. Komplikáljuk e kettőt: s megkapjuk a _társadalmi_ egyensúlyt.
+Ez a világ a nagy tömegek erőinek és rossz ösztöneinek folytonos,
+pihenés nélkül való, általános küzdelme; ameddig e küzdelem tart, addig
+áll a világ. Mi a társadalmi élet? Szüntelen váltakozása az ideális
+eszmék és a reális eszmék egymást követő uralmának. Hol az ideál van
+felül, hol a reális irányzat; egyszer a whig-ek, másszor a tory-ak.
+Mikor a realitás van a kormányon, az idealizmus meginditja s győzelemre
+juttatja az ellenakcziót; s ha az ideális eszme győzött, nehogy
+bekövetkezzék a tespedés korszaka, a realizmus mozogni kezd, harczol és
+végre győzedelmeskedik. Kérem, fusson végig a világ-történelmen; s
+nézze, mily rendben váltakoznak a tömeg-uralom s a kevesek-uralma. Mi a
+ma? Ellentéte a tegnapnak. S mi a holnap? Ellentéte a mának. A jelen az,
+ami a multkor nem volt; a jövő: az, ami ma nincs, hanem volt tegnap,
+szerdán, hétfőn, szombaton. Azt hiszem, mindez elég világos. Vegyük
+például a linczi békekötést…
+
+A társadalmi egyensuly törvényének fölfedezője mindent megfejtett,
+mindent kimagyarázott kedves teóriájával. Olyan volt ez a teória, mint
+az az elmés amerikai készülék, mely egyszerre: bot, legyező, ernyő, kés
+és szivarvágó.
+
+– Vagy vegyük például Spartacus lázadását…
+
+Bizonyára, egész Közép-Európában nem találkozott ember, aki jobban
+visszaélt volna a világtörténelemmel, mint a társadalmi egyensuly
+törvényének fölfedezője. Ha valaki sokáig hallgatta, nem gondolhatott
+egyebet, mint hogy a fenicziaiaktól kezdve egészen az akadémia legutolsó
+közgyüléséig, minden a világon egyes-egyedül azért történt, hogy a
+társadalmi egyensuly törvényéhez a legcsekélyebb kétség se férhessen.
+
+Balázs eleinte meghökkenve nézett a nyugodtan és megfontoltan beszélő
+kopasz emberkére. De udvariassága és kellemes formái megnyugtatták.
+
+És vacsora után, mikor Fodor is, Udvarhelyi ur is, ujra beállitottak
+hozzá, már érdeklődve hallgatta a feltaláló és a filozóf vitatkozását. E
+vitatkozás során Fodor kijelentette, hogy felhagy a földalatti vasut
+tervével, mert holnaptól fogva minden idejére szüksége lesz, hogy
+megcsinálja egy uj léghajónak a konstrukczióját, a mely léghajó, ugy
+formájában, mint mekanizmusában, a madár alkotásának lesz hüséges mása.
+
+Balázs szinte szédült. Uj barátai oly könnyedén dobálóztak a
+legsúlyosabb ideákkal, hogy nem nézhetett rájok respektus nélkül.
+Ötleteik bősége, a rugalmasság, melylyel némely apró ellenmondásokon tul
+tették magukat s az a biztonság, melylyel az egyetemes históriát s az
+egész világürt kezelték, kivételesen impozánsnak tünt fel előtte. De
+nemcsak szédült: okult is, a hogy Fodorné megjósolta. Mert Udvarhelyi ur
+mindig fölért egy világtörténeti kompendiummal s ezenkivül a Meyer-féle
+lexikon egy zsebkiadásával.
+
+Egy hét multán tisztában volt vele, hogy a sors két rokon lelket
+vezetett utjába.
+
+Kölcsönös bizalmasságuk gyorsan növekedett. Kevéssel ezután Balázs
+tea-estélyt rendezett uj barátai tiszteletére, s megkinálván őket
+sonkával és párizsival, felolvasta nekik legtitokzatosabb, legnehezebben
+érthető versét, azt a verset, mely a _Spleen_ egyik gyöngye s melynek
+hangulatos, misztikus czime: _Ululu Laia_.
+
+Ettől a naptól fogva bizonyos volt, hogy Balázs a Fodor-családnál fog
+élni és meghalni.
+
+
+
+
+III.  EGY KICSI PONT A LÁTÓHATÁRON.
+
+Az ember néha szép nyugodtan, egyenesen és mozdulatlanul fekszik az
+ágyában, s mindamellett szentül meg van győződve róla, hogy szélsebesen
+kering egy ismeretlen középpont körül, a szobával, a butorokkal, a
+székrerakott ruhadarabokkal és a fali órával egyetemben, mely szomoruan
+tiktakkoz ehhez a kalandhoz. Ebben a lelkiállapotban a legtarkább képek
+váltakoznak az ember előtt: ismeretlen bibornokok, akik velünk együtt
+forognak, dühösen kiabálnak reánk s mi nem értjük a beszédjöket,
+lokomotivek vágtatnak rajtunk keresztül, oly gyors egymásutánban, mintha
+ágyunk volna a legkedvesebb séta-helyök, pióczák másznak a testünkön és
+mi hiába igyekezünk szabadulni tőlük, veszett kutyák vesznek üzőbe s
+torkunkon elakad a segitségkiáltás, a torony tetején találjuk magunkat s
+nem leljük meg a levezető utat, fájdalmasan tapasztaljuk, hogy egy ur
+ágyugolyókat vagdos a fejünkhöz, s mikor a fejünkhöz kapunk, rémülten
+vesszük észre, hogy a fejünket elvesztettük valahol, ellenben helyette
+egy luftballon ül a nyakunkon…
+
+Nem sokkal azután, hogy itt akarta hagyni e siralomvölgyet, Balázs
+bekötött fejjel pihent vánkosán, és sorra látta ezeket az ismert
+képeket. Fel-felriadt, s ijedten tekintgetett szét a szobában, de nem
+látott, és nem is hallott semmit. Hiába hallgatózott és meresztgette a
+szemét; vak volt és süket. Majd ujra elszenderedett.
+
+Azt álmodta, hogy egy ismeretlen temetőben sétál, szép, virágos sírok
+között. Naplemente után lehetett az idő, s ez a temető olyan végtelenül
+szomoru volt.
+
+Egyszerre egy kriptát pillantott meg, barátságos, nyitott ablaku
+kriptát, melyet vadrózsák környeztek. A kriptának az ajtaja is nyitva
+volt; bement.
+
+A hogy bement, az ajtó becsapódott utána; kinézett az ablakon, s nem
+ismert rá a temetőre. Most már nem szomoru volt a táj, hanem félelmetes.
+
+Valami végtelen szorongás fogta el. Ki akart menni; de az ajtó nem
+nyilt. Az ablak felé fordult, de ekkor valami rejtelmes zúgás támadt, s
+rémületében nem mert megmozdulni.
+
+S mialatt az ajtót döngette, azalatt a kripta belseje elváltozott.
+Észrevette, hogy – különös! – az ablakkal szemben egy kályha áll.
+
+A rejtelmes zúgás pedig növekedett s már egész közelről hallatszott.
+
+Ebben a pillanatban megnyilt a kályha ajtaja s hogy, hogy nem, egy fehér
+ruhás, szőke kis lány lebbent ki a kályhából. Vállán porköpönyeg volt, s
+barátságosan nézett Balázsra.
+
+A szájához tette az ujját s intett Balázsnak, hogy csendesen legyen.
+Majd kinyitotta az ablak másik szárnyát is s rámutatott a sötét sarokra.
+
+Balázs megértette, hogy oda kell rejtőznie.
+
+Éppen ideje volt, hogy elrejtőzzék. A szőke kis lány eltünt s a kriptán
+vad szélforgatag süvöltött keresztül. A kályha ajtaja felcsattant s
+rejtekéből titokzatos, seprünyélen lovagló alakok rohantak elő, pipaszár
+testü szörnyek, a kiknek nem volt fejök, csak kalapjok. Ezek őt keresik.
+
+A szörnyek keresztül vágtattak a kriptán s kilovagoltak az ablakon. Most
+már nem félt. Tudta, hogy nem fogják megtalálni, mert a kis lány
+elrejtette.
+
+És csakugyan, a zúgás elhallgatott; a kisértetek elvonultak.
+
+A kis leány pedig bemosolygott az ablakon, a vadrózsák közül, mintha azt
+mondta volna:
+
+– Ugy-e, hogy kijátszottuk őket?!
+
+Aztán fölemelte kis varázs-pálczáját, a kripta ajtaja megnyilt magától s
+Balázs virágos rétre lépett. A temető eltünt. A messzeségből egy tó
+ezüstje csillámlott elő, majd ugy tetszett neki, hogy a tavon paloták
+ringanak. Egyszerre valami különös hangot hallott… igen, ez egy kocsi
+dübörgése. Fölébredt.
+
+Az álomképek eltüntek, de a kis lány ott ült az ágya mellett.
+
+Balázs megkönnyebbülten lélekzett fel. Letörülte arczáról a veritéket, s
+fölemelkedett ágyában, már a mennyire birt.
+
+– Elmentek a rémek? – kérdezte suttogva.
+
+A két fogsora összevaczogott, tekintete zavaros volt, s látszott rajta,
+hogy még csak félig van magánál.
+
+A kis leány nem értette, miféle rémekről beszél.
+
+Fölugrott a székéről, ahol előbb mozdulatlanul ült, mint jó kis gyerekek
+az iskolában, közelebb hajlott a beteghez, s aggodalmasan
+kérdezősködött:
+
+– Behivjam a mamát?
+
+De Balázs már nem hallotta. Egy másvilági forgószél ismét magával
+ragadta silány öntudatát, s visszavitte a sötét, őrülten keringő
+kaoszba.
+
+A kaoszból most már másféle szörnyek bontakoztak ki. Viziló, amely
+villámokat tüsszögött; veszett farkasok, amelyek folyvást a sarkában
+voltak s rá ugráltak, hogy elharapják a torkát; és skorpiók, amelyeket
+nem tudott lerugdalni magáról.
+
+Eszeveszetten futott álmában: a lélekzete elállt, szive a rémülettől
+vadul dobogott, s a lábát egyre nehezebbnek érezte. Végre elbukott, s
+átadta magát a teljes öntudatlanság első, édes öleléseinek. Majd hűs
+áram csapta meg az arczát; egy sirdombon feküdt, felette égi békében
+fénylett a hold, s a fehér márvány sirkövek arany-szemeikkel
+szemrehányóan meredtek rá.
+
+Megismerte a szomoru temetőt, amelyet előbb látott.
+
+Egyszerre ugy tetszett neki, mintha sok, sok idő mult volna el valami
+névtelen, rettenetes dolog óta, s ő ezalatt, nyomorultul, nem gondolt
+volna egyébbel, csak hitvány énjével. A szive összefacsarodott;
+szeretett volna sirni, de nem tudott.
+
+Ekkor, mintha egy puha kis kéz megsimitotta volna forró homlokát. A kis
+leány volt, aki intett neki, hogy keljen fel és kövesse.
+
+De a sirdomb nem eresztette. Magához szítta erőtlen testét s a kinosan
+fölemelt kar visszahanyatlott.
+
+Még egy utolsó erőfeszitést tett. Azt hitte, hogy meg kell halnia. De
+nem halt meg, hanem ujra fölébredt.
+
+És most már egészen természetesnek találta, hogy a kis leány ott ül az
+ágya mellett.
+
+– Nem akarok visszamenni a temetőbe – hebegte, amint megpillantotta. –
+Csak a temetőbe ne!… Nem akarok a temetőbe…
+
+A kis leány ugy nézett rá, mint egy ijedt mókus. Alig volt hét
+esztendős, s azelőtt soha se látott beteget.
+
+De ha szorongott is egy kicsit, megmoczczanni nem mert a beteg ágya
+mellől.
+
+A beteg makacskodott.
+
+– A rémek nem mentek el; ott bujkálnak a temetőben. Nem akarok
+visszamenni a temetőbe.
+
+– Behivjam a mamát? – szólalt meg a kis leány félénken.
+
+Még nem volt egyéb mondani valója.
+
+De Balázs nem hallotta. Szempillái le-lecsukódtak, s a hogy ujra meg
+ujra rájött az aléltság, fantasztikus alakok szárny-csapását érezte a
+homloka körül.
+
+Önök bizonyára méltóztattak észre venni s én nem is tagadom, hogy hősünk
+fent idézett szavaiban kevés volt az értelem, ellenben annál több a
+következetlenség, világos jeléül annak, hogy amikor egy-egy perczre
+ébren volt, álomképei tovább foglalkoztatták, s ezek az álomképek
+összefolytak előtte. De mikor valakinek a feje ugy össze-vissza van
+varrva, mint egy kinai krepp látogató-ruha, s mikor az ember a
+koponyáját összetákoló bandage-októl nem sokkal lát többet a világból,
+mint egy két napos borz, azt hiszem, számot tarthat némi elnézésre.
+
+Különben, ne tessék azt képzelni, hogy mindez csak egy jámbor
+versfaragóval eshetett meg, s helyében az angol testőrség egy fránya
+gárdatisztje nyugodtan czigarettázott volna hetyke uniformisában. A
+vas-emberekről szóló legenda csak mese; a legvidámabb krakélereknek is
+vannak gyönge óráik; és Richard gróf, a soha se félő, méltóztassék
+elhinni, maga is megilletődött egy pillanatra, amikor a halott karja
+egyszerre csak torkon ragadta.
+
+A mi Balázst illeti, akit ez alkalommal lehetetlen hősünknek mondanom,
+Balázs mentségére tehát meg kell jegyeznem, hogy a köznapi életben nem
+árult el hasonló gyöngeségeket. Meglehetősen méltóságos tartásu ur volt,
+aki már csak a hivatása iránti tiszteletből sem szaladt volna meg
+semmiféle verekedésből. Nyugodt föllépése és hidegvére koronkint
+imponáltak is, s ha elárulom, hogy inkább csak elvből, mint természettől
+volt bátor, ez a mi titkunk marad; a nagyvilág, barátai és ellenségei,
+nem tudtak s nem fognak tudni róla.
+
+Csakhogy azok a tökéletes gentleman-ek, akiknek a lelke is oly keményre
+van vasalva, mint gyönyörü ingpánczéljok, azok az impekkábilis
+regény-hősök, akik mindig, minden körülmény között megőrzik parfum-nel
+beitatott flegmájokat, s hidegen nyujtják át vizit-kártyáikat a
+kisérteteknek, avagy órákig antichambriroztatják a kőszobor-vendéget,
+hogy aztán felséges grandezzával kináljanak neki helyet a causeuse-ön;
+ezek a tökéletes hősök kevesebben vannak, mint a regényekből gondolná az
+ember s legpompásabb példányaikban sem emelkednek felül minden kritikán.
+
+Megszoktuk azt képzelni, hogy a gyermek idő multán átváltozik s ember
+lesz belőle, ember, akiben nyoma sincs az egykori gyámoltalan lénynek.
+Ez az elő-itélet épp olyan hamis mint a többi. A gyermek nem vész el az
+emberből soha; csak elrejtőzik benne. A viszontagságok, az idő, a
+védekezés szüksége kérget növesztenek könnyen sebezhető, érzékeny bőre
+körül, amint hogy a jóságos természet karmokkal, szőrmezzel vagy
+szárnyakkal látja el az állatokat, hogy meg tudják állni helyöket az
+éghajlat és az időjárás véletlen változásai közepett, meg a többi
+állatokkal szemben. A kit meglett embernek mondunk: az a gyermek – állig
+fegyverben; ugyanaz a siránkozó kis teremtés, aki volt, aki azonban
+megtanulta, hogyan takarja el s hogyan védje a gyöngeségeit. Ha módodban
+van megkapargatni atyuskát, megtalálod a nyomorult kis kozákot, akinek
+szakálla és dsidája nőtt, de azért féreg maradt, és legeslegbelül féreg
+módjára retteg, mikor szemben találja magát a roppant Bizonytalansággal.
+
+Ha tehát önök ugy találják, hogy Balázs félt és ostobaságokat beszélt:
+legyenek kegyesek elismerni, hogy ez előfordul a legjobb családokban is.
+
+A kis lány tágra nyilt szemmel bámult rá. Egy nyitott könyv hevert kis
+térdein, de nem nézett belé. Oly különös, oly titokzatos s oly
+megriasztó volt, a mit látott, hogy egy más, csodálatos világ sejtelmei
+fogták el. Leánygyermek volt: érdeklődött még a halál iránt is.
+
+Bizonyára jobban szeretett volna odakünn lenni. A nyitott ablakon
+keresztül hallotta az utcza tarka zsivaját, s egy szemtelen napsugár oly
+hivogatóan tánczolt előtte a padlón!… A tágas, piszkos, nagy udvarra
+gondolt, a hol kis czimborái alighanem vigan keringenek a gyapjuzsákok
+mellett. Azt hitte, hogy hallja őket, a mint körben éneklik:
+
+  Lieber Herr von Kohn,
+  Lieber Herr von Kohn,
+  Lieber Herr von Ko-o-o-ohn…
+
+De nem jutott eszébe, hogy megszökjék, s maga is beálljon a Ko-o-o-ohn
+ur colonne-jába. A Fodorné háznépe jól volt nevelve, s a mit egyszer
+Fodorné megmondott, az ellen nem lehetett feljebbezni semmiféle
+instancziához.
+
+Koronkint, a mikor a beteg fészkelődőtt, nyugtalanság fogta el. Valami
+megnevezhetetlentől tartott, maga se tudta mitől. S már-már közel volt
+hozzá, hogy rémülten acsarkodjék az anyja után, midőn egy-egy mély
+lélekzet hangja ujra lecsendesitette pihegő kis szivét.
+
+És gyermeki lelke megzavarodva bámult bele a mennyezetes ágy titokzatos
+homályosságába. Még nem tudta, hogy micsoda az élet, s mégis szorongott,
+mint a madarak a viharban. A halál nagy misztériuma csapott feléje a
+gyűrött párnák közül.
+
+Csend volt, s a gyermek nem moczczant. Csak a két nagy fekete szeme
+égett, mint őrtűz ég a sötét, végtelen pusztaságban.
+
+Egyszerre a beteg fölvetette rá tekintetét s megszólalt:
+
+– Kicsoda maga?
+
+– Én… én a lánya vagyok a mamának – felelt a gyermek meglepetten.
+
+– És kicsoda a mama? Hol van a mama?
+
+– A mama kinn van a konyhában, mert a Czili sir.
+
+A beteg nem okosodott ki ezekből a feleletekből.
+
+– És maga, maga mit csinál itt?
+
+– A mama azt mondta, hogy itt maradjak, és ha viz kell, adjak vizet.
+
+– Mást nem mondott a mama?
+
+– Azt mondta, hivjam be, ha kell.
+
+– Hát hogy hivják magát?
+
+– Ella. Fodor Ella.
+
+– Fodor… Fodor… Nem emlékszem.
+
+A gyermek nem mert felelni.
+
+A beteg csodálkozva nézte s erőltetni kezdte az emlékezetét:
+
+– Fodor… Fodor… A Fodor-féle óra…
+
+– Igen, igen – erősitette a kis lány.
+
+Végre, nagy nehezen, Balázs észbe kapott.
+
+– Tudom már. Az ott az én székem… erre van az ablak, s az ott a
+Fodor-féle óra.
+
+Nagyra volt vele, hogy sikerült maga elé képzelnie meghitt barátját s
+tovább kérdezősködött:
+
+– Régen fekszem már itten?
+
+– Régen.
+
+– Van már egy napja?
+
+– Van már talán egy hónapja is.
+
+– És mért? Beteg vagyok?
+
+– Igen.
+
+– Mért vagyok beteg?
+
+– Mert nagyon fáj a feje.
+
+Aztán mind a ketten elhallgattak. Balázs nem tudott hova lenni a
+csodálkozástól. Mindez ujság volt előtte.
+
+S egy darabig gyanakodva nézett a kis lányra. Vajon igazat beszél-e?
+
+Majd ujra megszólalt:
+
+– Mi van az ölében?
+
+– Egy könyv.
+
+– Milyen könyv? Mesés könyv?
+
+– Igen. A _Csizmás kandur_.
+
+– Szép a _Csizmás kandur_?
+
+– Ó, nagyon szép.
+
+– Mesélje el nekem. Én nagyon szeretem a meséket.
+
+A kis lány engedelmeskedett. Ugy szoktatták, hogy ne legyen más
+gondolata, mint: szót fogadni.
+
+És ijedten, az első lámpa-láz mondhatatlan szorongásai közepette,
+kezdett hozzá:
+
+– Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy molnár. Annak volt három fia,
+és egy malma, és egy szamara, és egy kandúr-macskája. És meghalt. És azt
+mondta a három fiunak: »Nektek hagyom a malmot, a szamarat és a
+kandúrt.«
+
+Az elbeszélés tulajdonképpen alig állott egyébből, mint az _és_nek,
+ennek a barátságos kötőszócskának, fölötte gyakori ismétléséből.
+Kénytelen vagyok megvallani, hogy a logika a sötét középkor óta csak
+igen ritkán szenvedett nagyobb rövidséget, mint regényem hősnőjének
+szóban forgó debut-je alkalmával.
+
+Balázs nem tudott utána ugrálni a kis lány szárnyas fantáziájának.
+Olyanformán volt, mint a Hamupipőke, akinek a lencse-szemektől külön
+kellett választania a borsó-szemeket; nagy erőfeszitéseket tett, hogy a
+temérdek _és_ből kiböngészsze magát a mesét.
+
+De ez a feladat tulságosan nagy munka volt az ő szegény fejének.
+Belezavarodott a váratlan »azután«-okba s eltévedt a közbevetett
+mondatok rengetegében.
+
+Azt még sikerült megértenie, hogy a molnár legkisebbik fia, akit örökség
+fejében a kandúrral fizettek ki, nagy búnak eresztette a fejét, jeléül,
+hogy a pénz, hiába, pénz volt, már talán a paradicsomban is. De a kandúr
+politikájának már nem tudott a mélyére látni. Ha a kandúr nyulat akart
+fogni, a két zsák káposztát csak helyeselni lehetett; megmagyarázható
+volt: a vadásztáska is, de mire kellett a kandúrnak a csizma?!
+
+A kandúrnak bizonyára pusztán hiuságból kellett a csizma; a
+legzseniálisabb lények se tökéletesek. De a Balázs elméje fáradt vala s
+ettől fogva már nem igen tudott a kandúrral lépést tartani.
+
+A beszélőre tudvalevőleg a hallgatóság épp ugy hatni szokott, mint
+megforditva. Tüzelik avagy elcsüggesztik egymást. A jelen esetben
+másképpen történt. Ha a hallgató figyelme bágyadt, viszont a mesélő neki
+bátorodott. Lassankint bele élte magát abba a napsugaras, rejtelmekkel
+teli, gyors átváltozásokban gazdag világba, mely a külvárosi bérház
+sötét, szennyes kis udvarában oly bűvös-bájosnak tünt fel előtte.
+
+Önök ismerik a _Csizmás kandur_ mód nélkül erkölcstelen meséjét. A
+csizmás kandur a szédelgők ősapja; a Panama egy antediluviális hőse, aki
+mindenre képes, csakhogy miniszterré legyen. Holtnak tetteti magát, s
+megfojtja az ártatlan nyulakat, rideg stréberségből, pusztán azért, hogy
+kellemetes lehessen a királynak, aki, ugy látszik, csak nagy ritkán
+jutott nyulpecsenyéhez; majd hitelügyleti szédelgésre adja magát, s
+különböző fenyegetésekkel rábirja a parasztokat, hogy az egész tájékot a
+gazdája birtokának mondják a király előtt; végül furfangosan kieszelt
+rablógyilkossággal hatalmába keritvén az óriás kastélyát, ünnepélyekkel
+kápráztatja el és fonja be a királyt, akár Law vagy Fouqué. S mind e
+gaztettek jutalmául: ura, az ál Karabás gróf, elveszi a
+király-kisasszonyt, ő maga pedig miniszterré lesz, a mi, vélekedjünk a
+miniszterségről bármiképpen, egy macskának bizonyára szép carriére.
+
+Mondom, mód nélkül erkölcstelen történet ez. De, jóllehet erkölcstelen,
+fölötte tanulságos. Megtanulhatjuk belőle, hogy a varázslatok idejében
+is csak akkor vihette az ember valamire, ha jó partit csinált.
+
+A mesemondó azonban máskép itélte meg az esetet, s látni való volt, hogy
+a kandur feltalálása és lélekjelenléte imponálnak neki. A győztessel
+érzett, s nem a legyőzöttekkel. A leány-gyermek hét esztendős korában
+már hölgy, ha még olyan parányi is; a gyöngeséggel szemben a legjobb női
+léleknek a mélyén is találhatsz valami hideg kegyetlenséget, amely
+alapjában örökkön megérthetetlen marad előtted. Mária teljes volt minden
+malaszttal; de a világ ma se volna megváltva, ha az emberré vált isten
+földi hüvelyében nem férfisziv dobog.
+
+Balázs már alig értett valamit a meséből. Lelkének kapui lassankint
+becsukódtak, s a gyermek szavai megértetlenül koppantak vissza
+koponyájáról, mely megvíhatatlan volt, mint egy jól elzárt, puszta,
+elhagyott vár. De egyszerre a zárak felpattantak; egy pár hang utat
+talált az alvó lélek kastélyába, s a beteg meglepetten nyitotta fel
+szemét.
+
+A kis leány ott tartott, ahol a király kifejezi a kandur előtt, mily
+kellemesen lepte meg őt a Karabás gróf gyöngéd figyelme.
+
+– Ah, Karabás gróf pompás gavallér! Biztositom őt nagy kegyemről.
+
+Ezt a pár szót a kis lány olyan hamiskás grácziával mondta, a szemében
+annyi kópéság nevetett, hangocskája oly telidesteli volt illedelmesen
+visszafojtott vidámsággal, hogy Balázs nem ismert rá.
+
+És most nézte meg először.
+
+Vékony, madár-csontu, városi gyerek volt, akinek arczszine három
+generáczió szomoru történetéről beszélt. Tulajdonképpen csak két nagy
+fekete szem, mely csudálkozva nézett ebbe a furcsa világba, ahol minden
+oly ujdonatuj, s minden oly érdekes.
+
+Ebben a két nagy fekete szemben rendesen nem volt egyéb, csak temérdek
+kiváncsiság. De, lám, tudtak azok sugározni is. S Balázs, uj életének
+első világos pillanatában, fölfedezte, hogy a kis leány bájos. A csizmás
+kandur története hirtelen megszakadt. A mesemondó ott hagyta szegényt az
+óriás dolgozó-szobájában.
+
+– És aztán? – sürgette Balázs a folytatást.
+
+– Aztán nem tudom. Még nem olvastam tovább.
+
+– Pedig a vége, az lehet még csak a legszebb.
+
+– Majd megkeresem a könyvben, ahol elhagytuk.
+
+– Igen, keresse meg, és olvassa fenszóval.
+
+A felolvasás már valamivel lassabban haladt előre, mint az elbeszélés. A
+nagy betük helyenkint kinos zavarokat idéztek elő, s a kandur, mikor a
+legjobban kellett volna sietnie, ott rekedt valahol a kaland kellős
+közepében.
+
+Balázs pedig még olyanformán volt, mint a részeg ember. A kábultság
+minduntalan elfogta, s kétszer is elszenderedett. Majd ismét felriadt, s
+mialatt kétségbeesett erőfeszitéseket tett, hogy a felolvasót
+követhesse, a legtarkább gondolatok ugráltak a fejében.
+
+A részeg embert a szeszmérgezésnek mindjárt az első stádiumában főképpen
+arról lehet megismerni, hogy a legkülönbözőbb jelenségek szeszélyes
+összevetéséből, csudálatos merészséggel következtet általános
+törvényekre, melyeket a józanság fölötte kételkedve fogad. A részeg és a
+kába előtt nincs megérthetetlen; megtalálja az összefüggést a
+legmesszibb eső tünemények között, s tisztán látja az élet
+rejtelmességeit, legalább egy-egy pillanatra.
+
+S Balázsnak ugy tetszett, hogy mikor fel-felocsúdik a fél
+öntudatlanságból, melyből csak egy-egy perczre volt feltámadása,
+madártávlatból ugyan s kicsinyben, de világosan látja az Életet minden
+nyomoruságával egyetemben.
+
+– Micsoda hitványság: élni! – kergetőztek fejében a karakán ideák –
+türni a természet kegyetlenkedéseit, a mások igazságtalanságát, s azokat
+az apró megaláztatásokat, amelyeket nem kerülhetnek el a legnagyobbak
+sem… Micsoda hitványság dolgozni, verejtékezni, élni semmiért, azért,
+hogy egy temetkezési vállalat szép tiszta jövedelemmel zárja a
+számadásait! Élni azért, hogy csak keveset fázzunk, s ne szükölködjünk
+lábbeliben! S mi kárpótlásunk van mindezért a nyomoruságokért? A
+szerelem? Mi a szerelem? A jobbik esetben: nélkülözés, a rosszabbik
+esetben: silány megszokás. Vagy az, hogy gyermekeink születnek? Ugyan
+szép öröm; járnunk azzal a tudattal, hogy ezek a szánandó kis lények nem
+kérték tőlünk az életet, s minden órában, minden perczben látni az
+arczukon, hogy rosszul táplálkoznak! Szegény kis leány!
+
+Aztán nem gondolt többé semmire: elaludt.
+
+Másnap rossz napja volt. A rémek egyre a sarkában voltak, s ha egy pár
+perczre vissza-visszatért szegényes, megviselt öntudata, azt a végtelen
+lankadtságot érezte, mely a nagy orgiák után fogja el az embert.
+
+De kábultságában néhányszor ugy tetszett neki, mintha ujra hallaná:
+
+– Ah, Karabás gróf pompás gavallér! Biztositom őt nagy kegyemről.
+
+S ez a képzelődés, nem tudta miért, kissé megvigasztalta.
+
+… Mikor pediglen vagy félesztendő multával ismét emberszámba ment, törte
+a fejét, mi módon fejezhetné ki háláját kis ápolója iránt, aki heteken
+keresztül üldögélt az ágya mellett s ezenközben ujra megismertette őt a
+mesevilág örömeivel.
+
+Valami nagyon szép emlékre gondolt s hosszas tünődések után abban
+állapodott meg, hogy neki fogja ajánlani, az egész világ és az egész
+utókor előtt neki fogja ajánlani költeményei legszebbikét: az _Ululu
+Laia_-at.
+
+De azután eszébe jutott a mese a szegény vargáról, aki a kis lányának
+karácsonyra egy kis piros csizmát csinált remekbe, mivel hogy egyéb nem
+telhetett tőle. Mire az ajándék, amelynek a kitüntetett nem veheti
+hasznát?!
+
+Elszégyelte magát s lemondott a tervéről. Lassankint azután bele
+nyugodott a gondolatba, hogy Fodor Ella kisasszonynak örökkön adósa fog
+maradni.
+
+De nem ugy történt.
+
+
+
+
+IV.  VERCINGETORIX.
+
+Kevéssel a mi Urunk Jézus Krisztus születése előtt, egy bizonyos
+Vercingetorix igen sok kellemetlenséget szerzett Julius Caesarnak. Ő
+szervezte ugyanis a nemzeti ellenállást, melylyel a hóditó Róma
+Galliában találkozott; s ő volt az a kemény dió, mely a legjobban
+próbára tette az ó-kor Napoleonjának csodálatos éhségü fogait.
+Vercingetorixnak sokba került ez a világ-históriai nevezetesség; néhány
+csatavesztés után rablánczra fűzték, élére állitották a fogoly-seregnek,
+mely a győztes diadal-szekerét követte s aztán kivégezték.
+
+Ugyanez a Vercingetorix, vagy helyesebben szólva: Celtillonatus (mert a
+Vercingetorix név csak fővezéri rangját jelentette) sokkal későbben,
+nevezetesen Krisztus után 1889-től 1892-ig, épp annyi álmatlan éjszakát
+szerzett Hódy Balázsnak, mint hajdan Julius Caesarnak.
+
+Hódy Balázs ugyanis lelkének minden erejével rajta volt, hogy a gallus
+törzsfők eme legjelesebbikét először is: bele szoritsa öt felvonásba,
+azután pedig kifejtse négyezer sor szépen hangzó versben. Ez pedig
+bizonyára nagyobb munka volt Gallia meghóditásánál.
+
+A nagy mű, mint emlitettem, három évig tartott. Hogy mért ilyen sokáig,
+megmagyarázzák a következők. Balázs minden felvonást kétszer-háromszor
+dolgozott át, s háromszor kezdte ujra irni az egészet. Vercingetorix
+irodalmi monumentuma tehát körülbelül negyven felvonás sirhalmán
+emelkedett.
+
+A három átdolgozást három különböző szinház mintegy
+nyolczszor-kilenczszer utasitotta vissza; négyszer elfogadták a darabot,
+oly föltétellel, hogy a szerző irja át egyik vagy másik felvonást. Hol a
+végét, hol az elejét, hol a közepét kellett megváltoztatnia; s egyszer
+ki kellett küszöbölnie majdnem összes főalakjait. E kivánságokhoz
+képest, Vercingetorix átélt mindent, a mit embernek csak átélnie
+adatott. Visszautasitotta Caesar nejének, Pompejának szerelmét s midőn
+már-már legyőzte Caesart, a boszuálló Pompeja karja érte utól; majd
+elcsábitotta Pompeját, s ekkor a féltékeny Cambra, elhagyott
+menyasszonya, veszitette el. Hol győzött, hol legyőzték; hol meghalt a
+tragédia végén, hol pedig megnősült és gyermekeket hagyott hátra.
+Meghalt a kinpadon, elpusztult méreg által, szivét keresztüljárták a
+római lándzsák, majd kardjába dőlt a maga jószántából. Mindent
+megkóstolt, a mi földi kín s öröm; csak a szinpadra, ah a szinpadra, nem
+juthatott el soha!
+
+Önök azt fogják kérdezni: mi köze volt Hódy Balázsnak ehhez az oly régen
+elhunyt, s különben tiszteletre méltó gallus törzsfőhöz, hogy ily
+javithatatlan makacssággal ragaszkodott hozzá?! A szinházaknál pedig azt
+kérdezték: »Mi a kő ütött hozzá ehhez az emberhez, hogy nem hagy békét
+Francziaország előidőinek, melyek mai napság már oly csöndesen viselik
+magukat, s nem vétnek a légynek se?!«
+
+Sajnos, ezekre a kérdésekre nem tudok felelni. Hogy mi vonzotta hősünket
+a Vercingetorix ködös alakjához ellenállhatatlan erővel: ez ama titkok
+közé tartozik, melyeket az alkotó lélek magával visz a sirba. Talán
+gondolatában az az alak, akit munkájában Vercingetorixnak nevezett,
+tulajdonképpen ő maga volt, Hódy Balázs; egy ismeretlen Hódy Balázs,
+akit nagy energiájának s méltó büszkeségének pompás teljességében mi nem
+láthattunk soha, de akit ő felfedezett szive rejtekén. A tragédia
+hatalmas legénye, ez a telivér ifju barbár, aki csak azért éli végig
+Rómában a műveltség fényüzésében duskálkodók elegáns, kicsapongó életét,
+hogy aztán tapasztaltabb szemmel, de a régi barbár erővel védelmezhesse
+népének szabadságát, igy, messziről nézve, nem igen hasonlitott ugyan
+ahhoz a kopott czilinderben járó, nélkülözésekből táplálkozó, szerény
+figurához, aki a Rózsa-utcza tájékán Hódy Balázs néven volt ismeretes,
+de ki láthat be a lélek mélységeibe?! Ki tudja, minő érzéseket találnak
+néha a lelkükben azok a jámbor megjelenésü, rezignált, tétova járásu
+emberek, akiket az utczán oldalba lökdös az egész világ?!
+
+Szóval, hősünket ebben az időtájban sokkal inkább foglalkoztatta
+Vercingetorix, akit talán az igazi Hódy Balázsnak gondolt, mint a külső
+világ előtt is ismeretes énje, a kopott czilinderes, álmatag sétáló. Ama
+bizonyos három esztendő alatt jóformán nem is volt más gondolata, mint
+ez a Vercingetorix.
+
+E példátlan makacsságot ne tessék nagyon megitélni; vannak bünök,
+amelyek önmagukban hordják büntetésüket.
+
+A halottaikból felidézett gallusok nemcsak nyugtalan éjszakákat, hanem
+temérdek fáradságot s még több gondot okoztak Balázsnak. A hányszor
+egy-egy jelenetet megváltoztatott, mindannyiszor ujra hozzá fogott a
+»tisztázás«-hoz; s munkáját mindig legelülről kezdte, majd kék, majd
+zöld avagy a változatosság kedvéért karmin-szinü tintával kaligrafálván
+le az egész darabot gyönyörü szép velin-papirra, onnan kezdve, hogy:
+
+_Vercingetorix_, eredeti szomorujáték öt felvonásban, irta: Hódy Balázs.
+Személyek…
+
+egészen a 476-ik oldalig, amelynek alján ez a nyugodt, önérzetes szó
+ékeskedett:
+
+_Vége_.
+
+Vége!… Dehogy volt vége. Hányszor irta le nagybetükkel ezt a nyugodt,
+önérzetes szót! S minden elmult… viharzó érzelmei szerény, borus
+hangulatokká zsugorodtak össze; tünt, tünt az ifjuság; az emberek
+elhaltak mellőle, s körülötte rendre felnőttek a gyermekek; ezüst szálak
+csillantak fel borongó homloka fölött; uj város épült fel a réginek a
+helyén, s uj világok keletkeztek ott, ahol sokáig temető volt; de
+_Vercingetorix_-nak csak nem akart vége szakadni.
+
+Mindig támadt egy aggodalma, mely ujra kezdette vele hol az egyik, hol a
+másik felvonást; s az igazgatókból, dráma-birálókból álló külső világ is
+oly tulontul tökéletesnek kivánta Caesar szerencsétlen ellenfelét!…
+Ilyenkor néhány délután elzárkózott s hangosan diskurált magában. Néha
+egy hétig is eltartott, mig egy-egy jelenetet átdolgozott. Ha aztán
+elkészült, az uj munkálatot sorra felolvasta a meghittjeinek.
+Szivesebben olvasta fel kétszer, s mindegyiknek külön-külön; hogy
+félreértés ne essék a dologban, s talán kissé azért is, mert szerette
+hallani a verseit…
+
+Meghittjei rendesen igen meg voltak elégedve a legujabb variánsokkal, s
+néha tán kissé nagyon is dicsérték az uj passzusokat a régiek rovására.
+Kiváltképpen Udvarhelyi ur, aki Vercingetorix legállhatatosabb tisztelői
+közé tartozott, noha nem értett vele egyet. Udvarhelyi ur nevezetesen
+ugy találta, hogy Vercingetorixnak nem volt igaza, midőn Caesarral
+szembe szállott. Caesarnak győznie kellett, igy kivánta ezt a történelem
+logikája. S ha Vercingetorix ismerte volna a társadalmi egyensuly
+törvényét, bizonyára lemond a meddő küzdelemről.
+
+Fodor viszont abban a nézetben volt, hogy Vercingetorixból csak a
+praktikus érzék hiányzott s ha áldozatul kellett esnie, tisztára eme
+fogyatkozásának tulajdonitható. Meglehet, titokban egyébb kifogásai is
+voltak a gallus törzsfő ellen. Mialatt Vercingetorix tétovázva kereste
+az utját a szinpad felé, Fodor három különböző repülő-gépet talált fel s
+ráadásul fölfedezte a veloczipéd-zongorát. Ehhez mérten nem csoda, ha
+kissé nehézkes járásunak találta Caesar ellenfelét. De ha voltak is
+némely kifogásai, óvakodott ezeknek hangot adni, mert Vercingetorix az
+idők folyamán egy hatalmas pártfogóra tett szert, akivel nem volt
+tanácsos vitatkozni.
+
+Ez a hatalmas pártfogó Fodorné volt. A Fodorné esztetikai meggyőződései
+ugyan kissé sajátságosaknak tünhetnek fel önök előtt, de nem
+hallgathatom el, hogy ezek a nagyon egyéni esztetikai meggyőződések
+fölötte imponáltak Fodornak a határozottságukkal. Fodorné tudnillik ugy
+vélekedett, hogy az a tragédia, melynek a szerzője minden este hétkor
+jár haza, kisasszonykákkal nem barátkozik s nem csinál adósságokat: a
+legjobb tragédia a világon. S _Vercingetorix_ e tekintetben páratlanul
+állott a világ-irodalomban. Fodorné nem csinált belőle titkot, hogy Hódy
+Balázst tartja az egyetlen becsületes férfiunak e kerek világon,
+következésképpen, ha a darabját nem adják elő, az szamárság és
+alávalóság, ami különben természetes, mert hisz a szindarabok előadása
+tekintetében, igen oktalanul, nem az asszonyok rendelkeznek. Ha
+véletlenül Fodornétól függ, az erkölcstelen bohózatok és operette-ek
+bizonyára már régóta kipusztultak volna a világból s helyettök ma is
+_Vercingetorix_-ot adnák, okulására az ifjaknak s gyönyörüségére az
+idősebbeknek.
+
+Ezen a hatalmas gyámolon kivül Vercingetorixnak még egy patronája volt:
+Ella kisasszony.
+
+Önök, akik ismerik a tizenhét éves lányok szivét, nem hisznek e
+pártfogás őszinteségében s önöknek igazuk van. De a mi Hódy Balázst
+illeti, ő ismerte a világ-históriát, ismerte a dramaturgia szabályait,
+ismerte a verselés művészetének minden apró furfangját, ismerte
+Ifigénia, Ofélia, Zaïre, Phaedra és Melinda jellemét a kétségbeejtő
+részletekig, csak éppen a tizenhét éves lányok szivét nem ismerte.
+
+Honnan ismerte volna a rejtelmek rejtelmét?! S hogy ne hitt volna e két
+nagy fekete szem sötét nedvességben égő tüzének, mely biztatón
+világitott feléje, ahogy egy nyugodtan haladó kis hajó lámpái
+vilagitanak éjjel, a tengeren…?!
+
+Ez a két nagy, fekete szem ott világitott mellette, mialatt ő egy-egy
+hatalmas tirádával vesződött, avagy abban fáradozott, hogy a czezurák,
+melyek szerettek ki-kitörni, a helyökre kerüljenek. Csak ki kellett
+szólnia a másik szobába: »Ella kisasszony, lesz olyan jó?…« s Ella
+kisasszony helyet foglalt vele szemben a hinta-székben, készen rá hogy
+ismét röviditsen vagy két sort a Cambra örök siránkozásán.
+
+Ilyenkor Balázs olyan aggodalmasan nézegetett rá, mintha magát a múzsát
+kérdezné:
+
+– Jól lesz igy, Ella kisasszony?
+
+Természetesen Ella kisasszony mindig meg volt elégedve az ujabb
+variánssal. Lealkudott egy-egy fölösleges hasonlatot, szétbontatott
+néhány periodust s ezzel megnyugtatta a lelkiismeretét. Aztán
+megjutalmazta a költőt olyanféle kijelentésekkel, hogy:
+
+– Most már ez a jelenet tökéletes.
+
+Balázs ugy találta, hogy e nyomatékos itéletekkel szemben nincsen
+apelláta s _Vercingetorix_ot illetőleg az irodalom-történetnek nem lehet
+egyéb dolga, mint hogy egyszerüen helyben hagyja az Ella kisasszony
+kritikáját. Végre is, a drámairó számára nincs magasabb areopág, mint a
+női sziv. Azért irunk, hogy varázsvesszőnkkel még a kősziklából is
+kifakaszszuk a megindulás forrását s hol van a megindulásnak gazdagabb
+forrása, mint a női szivben?!
+
+Mindig ilyennek képzelte a szép iránti érzék megtestesülését, aminő ez a
+légies alkotásu, vékony, karcsu kis lány volt. Ella az arab regék
+álmatag járásu, fátyolszin arczu keleti leányaira emlékeztetett, akik
+egy-egy rizskása szemből élnek s akiknek a tekintetében annyi a mélység,
+mint az indiai tengerben, a gyöngyhalászok Eldorádójában… Mesés könyvek
+között nőtt fel; élete abból állt, hogy szép dolgokat hallott s
+olvasott; finom kis dologtalan keze arra termett, hogy egy Hafiz
+homlokát simogassa s álmokba ringassa a költők szultánját. Ilyen
+lehetett Seherezáde, aki Álom-országból származott s álom-világban élt.
+
+Az igazat megvallva, Balázs tévedett s Ella kisaszszony éppenséggel nem
+volt elragadtatva a három esztendőn át mindennap emlegetett
+Vercingetorixtól. Ellenkezőleg, a szegény Cambrát, aki annyi felvonáson
+át epedett hiába, hihetetlen libának találta, s Vercingetorix meg a
+szánalmas élhetetlenség nagyon rokon fogalmak voltak előtte. Ugy
+tartotta, hogy Vercingetorixnak mindenekelőtt el kellett volna vernie
+Caesart, mint a kétfenekü dobot; aztán, ha egy csepp férfiasság van
+benne, felpofoz egy pár szinház-igazgatót, végigvonul hadseregével
+Európa összes szinpadjain, ott keveset beszél, de annál többet
+trombitáltat s ha ész nélkül tapsolják, akkor kedvesen szalutál, ah,
+szalutál!…
+
+Hanem Ella kisasszony mindezt nem mondta senkinek, amint hogy abban a
+korban volt, mikor a leányok semmit sem mondanak el abból, amit
+gondolnak. Nem volt közlékeny természetü; hallgatag volt már gyermeknek
+is, s a válságos évek csak fokozták a zárkozottságát. De Vercingetorix
+felől meg éppen óvakodott volna tiszteletlenül nyilatkozni, nemcsak
+Balázszsal szemben, hanem bizalmasabb körben is. S ennek megvolt a maga
+nagyon egyszerü magyarázata.
+
+Egy szép nap ugyanis, mikor Balázs arra kérte, hogy este felé legyen
+kegyes meghallgatni a tragédia visszavonhatatlanul utolsó felvonását,
+titokban kijelentette Fodornénak, hogy ő bizony nem hallgatja azokat a
+szamár verseket, hanem elmegy az apjával s Czilla hugával a czirkuszba.
+Ez a kijelentés a Fodorné amugy is szüntelen forrongó haragját hirtelen
+vagy háromszáz fokra hevitette, s az anyai kéz egy párszor oly
+barátságtalanul talált hozzá nyulni Seherezádéhoz, hogy a fátyolszin
+arczon két bazsarózsa virult ki, mint ahogy a Szent Ágnes érintése
+nyomán is virágok termettek. Fodorné ugyan egyébként nem igen
+hasonlitott Szent Ágneshez, de otthon nagyobb tiszteletben részesült a
+kalendáriom összes hitvallóinál, s Ella kisasszony ezt a napot
+megjegyezte magának.
+
+Fodorné különben, a nagyobb érthetőség kedvéért, egy kis prédikácziót is
+füzött e minden szónál ékesebben szóló anyai intelemhez. Sajnos, e
+bizalmas természetü magánértekezletnek csak éppen a fináléját idézhetem,
+mely a következőkép hangzott:
+
+– Velem pedig ne próbálj ujjat huzni, mert kitekerem a nyakadat, alávaló
+kölyök!
+
+Seherezáde nem felejtette el se ezt a tanácsot, se Vercingetorixért
+szenvedett mártiromsága rózsáit. Engedelmességre szoktatták, s
+alkalmazkodó természetü volt, mint az apja.
+
+Ha ezek után önök ugy találják, hogy Fodornénak messze nyuló, s
+beláthatatlan szándékai lehettek, melyek nemcsak leányára terjeszkedtek
+ki, hanem a reménytelen jövőjü Vercingetorixra is: hát én erről nem
+tehetek, csak annyit bátorkodom megjegyezni, hogy a Fodorné szándékait
+nem szokta elfujni a szellő.
+
+Ismerte-e ezeket a szándékokat Ella kisasszony egész terjedelmükben, s
+ha igen, mi volt róluk a véleménye? – ezt én nem tudom megmondani. Ki
+látna be egy örökkön hallgató leány lelkébe? A leányok különben, akár
+hallgatnak, akár beszélnek, nemcsak az udvarlóikat játszszák ki, hanem a
+regényirókat is.
+
+Önök majdan itélni fognak a tényekből.
+
+Elég az hozzá, Ella kisasszony, valószinüleg felsőbb meghagyásra, sok
+barátságot tanusitott a szegény Vercingetorix iránt, s ha patronájának
+mondtam, ez nem volt tulzás, mert, bár tudtán és akaratán kivül, igen
+nagy szolgálatot tett a bolygó hollandi e gallus testvérének.
+
+Ennek a szolgálatnak a történetét akarom a következőkben elmondani.
+
+
+
+
+V.  LAKODALOM A VIDÁM TARGONCZÁSNÁL.
+
+Egy vasárnap délután, mialatt Fodorné aludt, Czilla egy végzett
+zsebtolvaj ügyességével, nesztelenül pattantotta fel a Balázs ajtaját,
+belebbent a szobába, s nagy suttogva megszólalt:
+
+– Hódy bácsi!
+
+– Maga az, Czilla?!
+
+– Csitt, csendesen. Ha a mama fölébred, s meghallja, mit beszélünk, jaj
+lesz nekem is, Ellának is.
+
+– Olyan veszedelmes a dolog?
+
+– Nagyon. Különben mindjárt meglátja. Tehát: követségben jöttem. Ella
+szeretné valamire kérni, de nem meri.
+
+– Ah!
+
+Balázs, akit eddig nem igen zavart munkájában a látogatás, meglepetten
+forditotta székét a kis leány felé.
+
+Ella senkit se szokott kérni semmire.
+
+Czilla tudatában volt a helyzet rendkivüliségének, s élvezte a hatást. A
+világért se adta volna elő a dolgot, csak ugy, bevezetés nélkül.
+
+– Szokott maga tánczolni, Hódy bácsi?
+
+– Én?! – kérdezte Balázs kissé megütődve.
+
+Mintha csak azzal rohanták volna meg, hogy szokott-e tökrészeg lenni?
+
+– Én?! Nem, nem szoktam. Nem is tudok.
+
+– De frakkja csak van legalább?
+
+Nem, nem volt frakkja. Épp oly kevéssé, mint Apollónak.
+
+– Nem tesz semmit. Van a papának.
+
+Balázs azt hitte, hogy valami hunczfutság fog kisülni a dologból, s
+gyanakodva nézett a kis leányra. De a két okos kék szemben ez egyszer
+nem találta azt a kötődő, gonosz tekintetet, mely már nem egy rossz
+pillanatot szerzett érzékeny lelkének.
+
+Czilla kisasszony volt tudni illik az egyetlen egy lény a Fodor házban,
+aki a szegény Vercingetorix iránt nem tanusitott kellő tiszteletet. Ha
+az anyai hatalmat nem érezte közel, igen merész tréfákat engedett meg
+magának Galliára vonatkozólag, s Vercingetorix szomoru hányattatásait
+néha minden á propos nélkül emlegette.
+
+Mindezt, tekintettel a tettes féktelen kiskoruságára, eddig nem
+tartottam érdemesnek megemliteni, de e helyütt nem hallgathatom el, hogy
+Balázsnak titokban sokszor okoztak fájdalmat a Czilla frivol
+megjegyzései.
+
+Szerencsére, Czillát nem igen lehetett komolyan venni. Számottevő
+egyének előtt az ő szava nem járt, a miképpen nem jár a régi kétgarasos,
+s ami engem illet, kivül is hagytam volna őt minden legcsekélyebb
+figyelmen, ha erővel bele nem furakodik a történetembe.
+
+De Czillának éppen az volt az uralkodó tulajdonsága, hogy neki mindenütt
+ott kellett lennie. Temetés, zászlószentelő, lakadalom, utczai
+tüntetések, bérmálás, virágkorzó, tüzoltó ünnep, jégpályamegnyitás –
+ezek mind nem folyhattak le az ő önkéntes részvétele nélkül. S ha önök,
+jelentékenyebb demonstrácziók alkalmával, meglepetve látták, hogy egy
+fiatal hölgy, (banderillero-kalapban és vörös napernyővel) nagyon
+élénken abczugolja a miniszterelnököt, avagy rendkivül lelkesen éljenzi
+Kossuth Ferenczet, előre is ki kell jelentenem, hogy ez a fiatal hölgy
+Czilla volt.
+
+Mindenütt ott kellett lennie s mindenütt kellett valami kisebb
+háboruságot csinálnia. Idősebb asszonyok néha nem is állhatták meg, hogy
+csipősen ne jegyezzék meg a Czilla füle hallatára: »No, ez a fiatal
+hölgy se járt ott soha, a hol a szerénységet osztogatták!…« De Czilla
+soha se maradt adós a felelettel, s mindig becsületet szerzett a tudós
+asszonynak, aki nyelvét az élet harczaira kikészitette. Kiváltképpen
+jelentékeny sikerei voltak éltesebb, kövér asszonyokkal szemben, akiknek
+előszeretettel üzent hadat. A kort egy cseppet sem tisztelte, s a közös
+hadsereget kivéve, egyáltalán nem respektált semmit, a mi tiszteletre
+méltó. Szóval Czilla olyan diszpéldány utcza-gyerek volt, aminőt csak
+ritkán találni a tizenhárom éves hajadonok között. Az udvarban rettegtek
+tőle s Balázs is némi respektussal viseltetett iránta. A Czilla örök
+harczra vágyódása meg az ő békeszeretete nem igen vonzották egymást. De
+ha tartott is tőle egy kicsit, mégsem volt vele szemben oly
+fegyvertelen, mint az idegen kövér asszonyságok. Ismerte a gyöngéjét.
+
+Ennek a félelem és tartózkodás nélkül való, minden tekintélyt és
+törvényt megcsúfoló izgága egyéniségnek tudniillik volt egy sebezhető
+pontja, amelyre nagyon érzékeny volt. Az orrocskája.
+
+Ez a különben szép metszésü, formás kis jószág csak éppen egy
+gondolattal volt nagyobb egy ideális női orrnál, de nagyobb volt. Czilla
+tudta ezt s ez a tudat sok keserüséget okozott neki. Mit nem adott volna
+érte, ha hijjával van ennek a gondolatnyi, de haj, el nem tüntethető,
+örök, visszavonhatatlan, ki tudja, talán végzetes fölöslegnek! Ugy
+hiszem, Czilla alapjában véve voltaképpen szomoru lélek volt, aki
+titkolt, szilaj bánatból okozott másoknak tenger sok boszuságot; ugy
+hiszem, nem a kis lányokban lakó ördög, hanem a világfájdalom tette,
+hogy mindig készen állott csatázni az egész világgal s kikötni a piszék
+boldog seregével…
+
+S mily végzet! Mindenbe bele kellett ütnie ezt a szegény orrocskát;
+akárminő vállalkozásba fogott, mindenütt ennek a harczias, de oly
+könnyen sebezhető orrocskának kellett legelül járnia…
+
+A harczias orrocska vezénylete mellett különben egy eleven, okos, szép
+kis fej tolakodott előre mindenüvé, ahol egy garas ára vigasságot
+lehetett sejteni. Czilla nagyon csinos volt, de soha se bocsáthatta meg
+a világnak, hogy: csak egy semmiség, a természet egy pillanatnyi
+szórakozottsága, s ő örökre elesett attól, hogy nagyon szép legyen!
+
+Czillának ezt az érzékenységét az egész ház ismerte, s mindenki
+visszaélt vele, a tehetsége szerint, és a szükséghez képest. Ha minden
+kötél szakadt, s Czillával nem lehetett birni: egy rideg czélzás erre az
+orrocskára, mely, isten tudja hogyan, egy pillanatra megfelejtkezett
+magáról, s Rettenetes Iván meg volt szeliditve. Nem hallgathatom el,
+hogy Czilla néha nagyon szemtelen volt. Ilyenkor az anyját is csak
+Katinak szólitotta, és tanácsokat osztogatott neki. Fodornét azonban nem
+lehetett egykönnyen lefőzni, s ámbár Czilla a szive magzatja volt,
+kegyetlenül torolta meg ezt a szelidebb tiszteletlenséget. Egyszerüen rá
+kiáltott:
+
+– Fogd be a szádat, te vasorru bába, te ország csúfja, te Vitéz László!…
+
+És Czilla sietett visszavonulni a legsötétebb sarokba, ahol nagy
+könyhullatásoknak adta át magát, s néha órákig kesergett Puposka vagy
+egyébb szerencsétlen regény-hősnők lehangoló társaságában.
+
+A siker, a »probatum, est« mindig rossz példát ad, s Balázs, aki
+megtámadtatástól tartott, éppen valamely súlyos gyöngédtelenségen törte
+a fejét, midőn, nagy meglepetésére s kissé szégyenszemre, észrevette,
+hogy Czilla komolyan beszél.
+
+– Tudja, Hódy bácsi, arról van szó, hogy Ella nagyon szeretne elmenni
+egy lakodalomra. És én is, mert ott lesznek: Szántó Miska, Göndöry Béla,
+Thurzó Aba, szóval az egész egyetem. Szántó Miska ugyan még csak első
+éves, de hogy tánczolja ez az ember a hopszpolkát!… Az már nem
+hopszpolka, hanem álom! És Thurzó Aba! Thurzó Aba huszár. Igaz, hogy,
+fájdalom, tartalékos, de látná csak parádékor a váczi-utczán! Ahogy a
+kardját végig csörteti az aszfalton, mindenkinek bele kell botlania, s a
+czivilek csak ugy bukdácsolnak körülötte! Még a tanárok is előre
+köszönnek neki.
+
+Balázs elbámult.
+
+– És maga, Czilla, maga honnan ismeri ezeket a fiatal urakat? Hisz maguk
+egész nap itthon vannak!
+
+– Honnan ismerem őket? Természetesen az egyetemi matinée-król. Tudja,
+hogy a mama nem visz bennünket máshová, csak a matinée-kra, meg a
+Petőfi-Társaság üléseire, mert ezek ingyen vannak. De az nem tesz
+semmit. Mióta megismerkedtünk, Göndöry Béla az én kedvemért eljár a
+Petőfi-Társaságba is. És ha hosszu verseket olvasnak fel, akkor
+kuruttyol. Megismerem a kuruttyolását ezer közül is.
+
+– Ki az a Göndöry Béla?
+
+– Az én flammém. Nagyon kedves kölyök. Ugy tud az orrán muzsikálni, mint
+más ember a czimbalmon. Fájdalom, nem fog elvenni feleségül, mert
+hatvanezer forint kell neki, s nekem hatvan krajczárom sincs, amint
+tetszik tudni. És e miatt nem fog elvenni… a szamár!
+
+– Akkor nem is érdemli magát.
+
+– De én azért, fájdalom, imádom a nyomorultat. Tudja, ugy iszik az az
+ember, mint a homok. És ha be van csipve, akkor még kedvesebb. Nem
+kötekedik, nem illetlen, csak kuruttyol. Szakasztott ugy tud
+kuruttyolni, mint a béka. Olyankor igazán csókolni való. Fájdalom,
+valami gazdag zsidólányt fog elvenni.
+
+Czilla annyira tele volt »fájdalom«-mal, hogy Balázs, akit pedig ez a
+sok léha beszéd kissé megriasztott, nem állhatta meg mosolygás nélkül.
+
+– És ezek a tehetséges fiatal emberek mind ott lesznek a lakodalmon?
+
+– Igen, ha mi ott leszünk. Mert csak a mi kedvünkért jönnek el. Ha mi
+nem, akkor ők sem. És fájdalom, az még kétséges, hogy mi ott leszünk-e?
+Mert ez Hódy bácsitól függ.
+
+– Tőlem?
+
+– Igen. Tessék csak elgondolni. Ha mi azt mondjuk a mamának, hogy
+szeretnénk elmenni a lakodalomba, akkor mindennek vége. A mama azt
+feleli, hogy: talán meg vagyunk bolondulva, s Göndöry Béla, Thurzó Aba,
+mind, mind szépen el vannak intézve. Nem is szóltunk a mamának egy
+hangot se, hanem azt eszeltük ki, hogy megkérjük Hódy bácsit, ugorjék be
+helyettünk. Ugy-e, nem mond nemet, ha szépen, nagyon szépen kérjük?
+
+– Kedves Czilla, én szivesen beugrom, de azt hiszem, nem lesz sok
+foganatja…
+
+– Persze, ha Hódy bácsi csak annyit mond, hogy: ugyan vigye el azokat a
+szegény leányokat, hadd ugrándozzák ki magukat egy kicsit, akkor a siker
+bizonytalan. De mi többet szeretnénk ennél.
+
+– Ugyan?
+
+– Teszem fel azt, ha Hódy bácsi igy szól: »El kell mennem vőfélynek egy
+barátom esküvőjére; hadd vigyem el a két gyereket nyoszolyóleányoknak« –
+ez már egészen más. Akkor a mama nem mondhat nemet. Mi majd huzódozni
+fogunk egy kicsit, azt mondjuk, hogy: »Ugyan, édes mama, minek az a sok
+költség? Keztyü is kell, s Ellának uj fehér ruha…« A mama erre
+elérzékenyedik, egyet gondol magában, hogy Kati is volt egyszer fiatal,
+s a Hódy bácsi kedvéért szépen ránk fog parancsolni
+
+– Azt hazudjam, hogy vőfély leszek?
+
+– Ez nem lesz hazugság; csakugyan Hódy bácsi lesz a vőfély.
+
+– De hisz azt se tudom, hogy ki a vőlegény.
+
+– Ki a vőlegény? Pézsma Rajnáld báró.
+
+– Hogy hivják?
+
+– Pézsma Rajnáld báró.
+
+– És kicsoda ez az ur?
+
+– Biczikli-tanár és napidíjas. Hétköznap napidíjas, nem tudom melyik
+miniszteriumban, vasárnap pedig a biczikli-tanfolyam igazgatója. A
+tavalyi biczikli-Derby győztese, Közép-Európa championja, s tulajdonosa
+több arany-éremnek.
+
+– És ez az ur azt kivánja, hogy én legyek a vőfélye?
+
+– Különös szerencséjének fogja tartani.
+
+– De hisz ez az ur nem ismer engem, amint én sem ismerem őt…
+
+– Ó, ami a bárót illeti, ő névről már régóta ismeri Hódy bácsit. Nagy
+tisztelője az irodalomnak, s igen lelkesül a versekért. Ő maga is irt
+egy könyvet; az volt a czime, hogy: _A kerékpár jövője._ Hogy Hódy bácsi
+nem ismeri őt, az nem tesz semmit. Majd meg fognak ismerkedni. A báró
+különben csak egy pár bátoritó szót vár, s aztán személyesen is fel
+fogja kérni Hódy bácsit, hogy legyen a vőfélye.
+
+– És maguk, Czilla, maguk honnan ismerik ezt az urat?
+
+– Mi tulajdonképpen csak a menyasszonyt ismerjük. Magával a báróval még
+én sem beszéltem soha. A menyasszonyt különben ismeri Hódy bácsi is.
+Most vagy két éve gyakran láthatta nálunk.
+
+– El nem tudom képzelni…
+
+– Az özvegy Kleinné.
+
+– Az özvegy Kleinné!
+
+– Igen, az a svájczi hölgy, aki Ellának harmadéve zongora-leczkéket
+adott.
+
+– Emlékszem rá. Már nem lehet nagyon fiatal. Ha nem csalódom, van egy
+nagyocska lánya.
+
+– Igen, a Fáni. De ez nem baj, mert a vőlegénynek is van két nagy kamasz
+fia. Eleinte ugy volt, hogy a nagyobbik fiu elveszi a Fánit. De aztán
+összement a dolog. Ugy látszik, az se ugrik be hatvanezer forinton alul.
+
+– S az öreg? Az öreg beugrik?
+
+– Ó, az egészen más. A báró, azt hiszem, a jövőjét akarja biztositani
+ezzel a házassággal. Tudja, Hódy bácsi, az özvegy Kleinné _parti_. A
+bárónak pedig nem csak jó, hanem kitünő parti, mert az özvegy Kleinné
+kereszt-leánya Veres tábornoknénak, a miniszter anyjának.
+
+– Keresztleánya – a tábornoknénak?!
+
+– Igen, ő is, meg a Fáni is. A dolog ugy keletkezett, hogy az öreg
+tábornokné társalkodónőt keresett, s valahonnan az özvegy Kleinnét
+ajánlották neki. A tábornokné semmit se gyanitott; a svájczi Kleinok
+mind jó katholikusok. Mikor aztán már vagy három esztendeig társalogtak,
+egyszerre csak kiderült, hogy az özvegy Kleinné zsidó. A tábornokné
+kétségbe volt esve. Hogy ő, vallásos asszony létére, három esztendeig
+két olyan női lényt tartott a házában, akik soha se fognak üdvözülni!
+Mit volt mit tenni? A hibát csak ugy lehetett helyrehozni, ha az özvegy
+Kleinné és a Fáni kikeresztelkednek. Cserében a tábornokné biztosította
+őket, hogy mindig gondja lesz rájok, s nem vonja meg tőlük a
+pártfogását.
+
+– Kezdem érteni. A báró bizonyosan a Veres minisztériumában dolgozik, s
+némi előléptetést remél ezen a réven.
+
+– Azt gondolom, hogy nem is számit rosszul. Annyi bizonyos, hogy az
+esküvőn a tábornokné lesz a nászasszony, s a tábornok a násznagy.
+
+– S ezek mellett a kitünőségek mellett én legyek a vőfély?
+
+– Gondolja meg, Hódy bácsi, micsoda pompás mulatság lesz! A lakzit a
+_Vidám Targonczás_nál fogják megtartani, mert a vidám targonczás rokona
+a bárónak, s igy kevesebb lesz a költség.
+
+– Maga a mulatság nem csábit éppen, kedves Czilla, de…
+
+– De a mi kedvünkért, édes, kedves Hódy bácsi!…
+
+Ebben a pillanatban a Fodorné hangja hallatszott a másik szobából; az
+összeesküvők szétrebbentek.
+
+Balázs könnyü lélekkel nézett a lakodalom elébe. Bizonyosra vette, hogy
+Fodorné egy _Quos ego_val le fogja fujni az egész mulatságot, s azért a
+frakk kérdése, a nyilvános szereplés gondolata, meg a többi nehézségek,
+mind nem okoztak neki aggodalmat. Rosszhiszemüségében még azt is
+megigérte volna a lányoknak, hogy tánczolni fog.
+
+Csakhogy Fodorné sehogy se akart nemet mondani. Mikor Balázs, igérete
+szerint, előadta a dolgot, Fodorné először elgondolkozott, s aztán
+határozott jóakarattal kezdett kérdezősködni az állitólagos jóbarát
+felől. Balázs megszeppent.
+
+– Ó, nem éppen a legjobb barátom, szó sincs róla. Iskolatársak voltunk
+az egyetemen, ennyi az egész. De nem volt lelkem azt mondani, hogy
+keressen más vőfélyt.
+
+– Persze – szólt Fodorné – az effélét nem lehet visszautasitani.
+
+Erre a váratlan engedékenységre Balázs észnélkül igyekezett
+visszavonulni, de már elkésett vele.
+
+– Ami azt illeti, semmi se könnyebb ennél. Csak azzal a föltétellel
+mondtam igent, ha a ténsasszony, meg a lányok is eljönnek.
+
+– Akkor hát el fogunk menni – szólt Fodorné.
+
+Balázs tudta, hogy amit Fodorné egyszer megmondott, az készpénz. Olyan
+bizonyosság volt ez, mint a milyennel a greenwich-i csillagvizsgáló
+számitja ki, hogy ötszáztizenhét év mulva, november 25-én, déli 1 óra 20
+perczkor a _Biela_ nevü üstökös ismét el fog haladni portánk előtt. Azaz
+hogy ennél is nagyobb bizonyosság volt. Mert meglehet, a _Biela_ nevü
+üstökös utközben meggondolja magát, s ki tudja, talán eltér eredeti
+szándékától; ellenben arra, hogy Fodorné is meggondolja magát, nem
+lehetett soha semmi reménység. Fodorné nem értett a matematikához s a
+hétszer kilenczet, meg a nyolczszor nyolczat mindig csak hosszas
+tusakodás után tudta megállapitani, de viszont nem volt halandó, aki a
+cselekvő igék jövő idejét nagyobb biztonsággal kezelte volna, mint ő.
+Tudni lehetett előre, hogy: jöhet eső, jégvihar, földíndulás, árviz, de
+Fodorné s a hozzátartozók annak idején ott lesznek a _Vidám
+Targonczás_nál.
+
+Balázs tehát mély szomoruságba esett s nem győzte átkozni magát a
+könnyelmüségéért.
+
+Még csak egy reménysége volt. Az a halovány reménység, hogy hátha a
+vőlegény időközben magába száll s lemond az özvegy Kleinné kezéről?!
+
+De fel kellett hagynia ezzel az utolsó reménynyel is.
+
+Egy délután, ahogy kikönyökölt az ablakán s szokása szerint álmélkodva
+nézte az élni rohanó embereket, az utczán sürgő tarka tömeget, melynek
+jövése-menése mindörökre oly megérthetetlen maradt előtte, mint akár a
+tenger-fenék élete: egyszerre észre vette, hogy a kaszárnyaszerü bérház
+előtt, mely számára az otthont jelentette, egy bicziklista pattan le
+vasparipájáról, karjára kapja »hű eszközét,« majd eltünik a kapualjban.
+Ez _ő!_
+
+Csakugyan ő volt. Két percz mulva kopogtattak az ajtaján, s egy barna
+dress-be öltözött, barna harisnyás, hórihorgas, ötven esztendős kopasz
+fiu nyitott be a szobába.
+
+– Nevem Pézsma – mutatta be magát a hórihorgas.
+
+– Én Hódy vagyok – szólt megadással hősünk.
+
+– Ó, kérem, látásból, hirből, névről már régen van szerencsém. Magam is
+ittam Kasztália forrásából, magam is járatos vagyok a szent berekben.
+Szóval, csekély erőmhöz képest, tettem néhány szerény kisérletet az
+irodalom mezején. Ha megengedi, mindjárt át is nyujtok egy
+tisztelet-példányt _A kerékpár jövője_ czimü müvecskémből.
+
+Balázs nagyon örült a szerencsének. Helyet kinált a bárónak, s
+illendőség-tudóan kérdezősködött a hű eszköz felől.
+
+– Shamyl (mert Shamyl nevet adtam neki) Shamyl a folyosón van. Tekintve
+az ünnepies alkalmat, mely ide hozott, tapintatosnak véltem a folyosón
+hagyni. Ámbár nem szégyellem, mert méltó rá, hogy megszemléljék. Nem
+afféle közönséges biczikli, hanem elsőrangu kerékpár, telivér vasparipa,
+ha szabad igy mondanom. Shamylon nyertem meg az első Derbyt.
+
+Balázs kifejezte, mily boldoggá teszi, hogy egy Derby-héroszszal foghat
+kezet, s a báró áttért a látogatás czéljára.
+
+– Nem mondhatom, mekkora szerencsének tartom, ha Uraságod, irodalmunk
+hirneves bajvivója, nem utasitja vissza mély tiszteletből fakadó
+kérésemet…
+
+Ettől fogva a társalgás során nem igen volt egyébről szó, mint majd
+erről, majd amarról a szerencséről. Hol Balázs érezte magát boldognak,
+hol kitünő vendége. A báró megjegyezte, hogy öröme nem volna teljes, ha
+szélesebb körü ismeretség hijján, valamelyik fiatal kollégáját kellett
+volna vőfélyül felkérnie.
+
+– A tábornok soha se bocsátaná meg, ha véletlenül egy napidijas barátom
+szerepel vőfélyként… A tábornok el lesz ragadtatva, ha szerencséje lesz
+megismerkedni irodalmunk jeles bajvivójával…
+
+Esküvőjéről szólván, mindig csak a tábornokról beszélt, mintha a
+tábornokot készült volna feleségül venni.
+
+– Nem lehetek eléggé hálás a tábornok iránt… Mindent el fogok követni,
+hogy a tábornok a lakodalmon jól érezze magát…
+
+S lassan, óvatosan, sok ámbár és miszerint között, előhozakodott egy
+félénk, jámbor óhajtással. A tábornok nagyon jó néven venné, ha valaki,
+aki ért hozzá, egy-két strófában megemlékeznék a lakomán jelen levő
+mexicoi hősről. Balázs majdnem felpattant. Ohó! Ami a poézist illeti,
+itt már nem értette a tréfát. Kissé szárazon felelt, hogy ha rá várna ez
+a feladat, sajnálatára, ki kell térnie a megtiszteltetés elől, mert ő
+nem szokott üdvözlő verseket irni, csak himnuszokat és bukolikákat.
+
+A báró azonban ragaszkodott a költészethez, s hajlandó volt kiegyezni
+ötven százalékra.
+
+– Ebben az esetben más valamit kérnék. Bocsássa meg, ha szerénytelen
+vagyok, de az a szándékom, hogy az ünnepies lakomát egy kis
+hangversenynyel kötjük egybe. Egyik fiam remekül cziterázik (egyebet se
+tud a gazember), a menyasszonyom zongora-művésznő: ez már magában véve
+is kitesz egy fél-programmot. De Ella kisasszony is megigérte, hogy
+énekelni fog, magam pedig néhány kerékpár-fortélyt fogok bemutatni. Csak
+egy hiányzik a műsorból: a felolvasás. Igazán restellném, ha tolakodónak
+találna, de nem hallgathatom el, hogy nagyon kitüntetve érezném magamat,
+ha kegyes volna becses költészetéből némi izelitővel kedveskedni nekünk.
+Talán valamely eposzból, mely esetleg hadviselésről szólana… Nagyon
+szeretném, ha a tábornok jól érezné magát.
+
+Önök nem itélik el a fiatal leányt, ha mosolyog álmában, amidőn
+szerelemről álmodik; ne itéljék el Hódy Balázst se, ha ebben a
+pillanatban a hadverő Vercingetorixra gondolt.
+
+Oly régen – ezerkilenczszáz év óta! – kivánkozott szegény Vercingetorix
+a nyilvánosság elé! Vajon csodának mondható-e, ha nem vetette meg az
+első kinálkozó alkalmat?!
+
+Bizonyára, nem éppen a _Vidám Targonczás_ nyilvánossága elé kivánkozott
+oly hosszu időn át, a szegény hadviselő. De eget kérni a _Vidám
+Targonczás_-ban mindig többet ér, mint az idők végtelenségéig senyvedni
+a Tartarusban egy sziklához lánczoltan.
+
+Balázs tehát nem tudta kiverni a fejéből, hogy: ime, jobb idők kezdenek
+járni a hadviselést tárgyazó drámákra, s nem védekezett kellő erélylyel
+a vasparipán járó ördög ellen.
+
+Egy kicsit szabódott, egy kicsit kérette magát, egy kicsit meg is
+haragudott, de egy negyedóra multán, mindent megigért. S mikor Pézsma
+báró végre-valahára elbúcsúzott tőle, minden kétségbeesés nélkül, szelid
+rezignáczióval sugta meg Czillának a nagy ujságot:
+
+– Itt volt.
+
+A lakodalom reggelén Balázs Udvarhelyi ur támogatása mellett
+megküzdölődött a Fodor frakkjával, elhelyezkedett a familiával egy
+négy-üléses bárkában, melynek kormányzójától Fodorné jóelőre lealkudott
+minden borravalót, s a koczka el volt vetve; Vercingetorix, elrejtve
+hátul a frakk-zsebben, megindult a halhatatlanság felé.
+
+Egyelőre természetesen stácziót kellett tartania a menyasszonyos háznál.
+Ámbátor a lakodalom első és fő czélja az volt, hogy a tábornok jól
+érezze magát, mindamellett az özvegy Kleinnét még se lehetett egészen
+kihagyni a játékból.
+
+Mikor fölértek a harmadik emeletre, a Fáni már jegyben, gyürüben várta
+őket. A menyasszony azonban nem volt látható sehol. Fáni megsugta a
+hölgyeknek, hogy: most öltöztetik.
+
+Végre megjelent s szemérmes sirással vetette magát a Fodorné keblére.
+Gyászoló anyák sirnak igy, a temetés előtt, mintha azt mondanák:
+
+– Ugy-e, a mult héten még senki se hitte volna?!
+
+Balázst nem ragadták el a menyasszony szivós bájai, s maga sem tudta
+mért, hirtelen elképzelte azt a templomi jelenetet, melynek akkor
+kellett lefolynia, mikor az özvegyet megkeresztelték. Hallani vélte a
+tábornoknét, amint az özvegy nevében kijelenti, hogy ellent fog állani
+az ördögnek s minden csábitásainak, s arra gondolt, hogy a keresztanyai
+kijelentések sohase érdemelhettek több bizalmat, mint az, amely a
+tábornokné ajkairól hangzott el.
+
+Ugy volt, hogy a násznagy és a nászasszony csak a templomban fognak
+megjelenni; a lakodalmas menet tehát megindulhatott.
+
+A báró kikötötte, hogy ő a templomba is vasparipán megy. Egyebekben igen
+engedékeny volt, de ettől a föltételtől nem tágitott. Egy Derby-győztes
+bicziklistának végre is kötelességei vannak a világgal szemben. S ebben
+a pontban nem engedett semmi rábeszélésnek.
+
+Mikor tehát a násznép kocsiba szállott, a vőlegény felpattant
+Shamyljára, s azon mód, frakkosan, fehér nyakkendősen elkarikázott. A
+sarokról azonban visszanézett, s bucsut intett a társaságnak a
+viszontlátásig.
+
+Az özvegy Kleinné némi aggodalommal nézett utána, s mikor Balázs
+elhelyezkedett mellette a kocsiban, nem állhatta meg, hogy fel ne
+sóhajtson vőfélye előtt:
+
+– Tudja, ha ez az ember most nekiiramodik a világnak, nincs gőzös, a
+melyik utólérje!
+
+A templomban sokáig kellett várakozni. A vőlegény ugyan nem karikázott
+Amerikába, de a tábornok és a tábornokné rangjukhoz képest késtek.
+
+Megérkezésükig kissé lassan telt az idő. A násznép, kisebb csoportokba
+verődve, csöndes pletykázásnak adta át magát, s a hátulsó padok felől,
+ahol Göndöry Béla vitte a szót, fojtott vihorászás hallatszott. Egy
+fehér ruhás kis lány, akit senki se ismert, fel s alá szaladgált a
+templomban, mintha otthon lett volna. A pap fenhangon türelmetlenkedett;
+a báró körbe járta a vendégeket, s boldognak, boldogtalannak hosszasan
+szorongatta a kezét; a menyasszony pedig, akinek a ruháján igen sok volt
+az igazitni való, minduntalan a leányát kereste.
+
+Balázs kezdte nagyon unni a dolgot. Sok ember között mindig rosszul
+érezte magát, s most, hogy a maga kis körét elveszve látta a pojáczák e
+tarka seregében, valami mondhatatlan kedvetlenség fogta el.
+
+– De hát mit is keresek én itt?! – kérdezgette magától. – És egyátalán
+miért vagyok a világon?!
+
+Ebben a pillanatban valósággal gyülölte a két lányt, akik ide csalták.
+Miért akarnak minden áron ugrándozni, vagy ha ez az egyetlen gondolatuk,
+miért nem hagyják békében őt, a szomoru képü embert?! A Göndöry Béla
+jókedve, maga se tudta miért, mód felett bántotta, s ahogy a zsebében
+szégyenkező Vercingetorixra gondolt, utálta önmagát és az egész világot.
+
+Egy-két perczig az járt a fejében, hogy megszökik. De aztán eszébe
+jutott, hogy ennek súlyos következései lehetnének. Feltünés, botrány,
+örök harag, s ki tudja, talán végleges szakitás azzal a körrel, melyet
+annyira megszokott, megszeretett. Eh, haladjon a gálya!…
+
+A templom előtt egy kocsi állott meg.
+
+– A tábornok!
+
+Csakugyan a tábornok volt, végre-valahára. Néhány pillanat multán,
+karján ő méltóságával, belépett a templomba, végig haladt a tisztelgők
+két sorfala között s barátságos kézlegyintéssel viszonozta az átalános
+hajlongást.
+
+– Jól van, nagyon jól van – ismételgette oly hangon, melynek recsegése a
+trombitára emlékeztetett.
+
+Nem volt egészen világos, hogy: mi van jól, de ki lehetett találni, hogy
+a tábornok meg van elégedve. Én azt is hozzá tehetem, hogy
+elégedettségének megnyilatkozása mindenekelőtt a násznépet illette. A
+násznép meghaladta a várakozását. De hisz ezek mind rendes emberek,
+akiknek a czipői szépen ki vannak tisztitva!
+
+A tábornok különben kötött marche-route-tal indult el hazulról.
+Megigérte a méltóságos asszonynak, hogy ezen a népünnepen mindennel meg
+lesz elégedve. A tábornok be szokta váltani a szavát, s azért haladék
+nélkül hozzá látott a megelégedéshez.
+
+A szertartás rendben zajlott le, ámbátor a tábornok némi zajjal kért
+felvilágositást násznagyi teendői felől. Mialatt a pap a mátka-párt
+kérdezte, harsány szóval tudakozódott a körülötte állóktól:
+
+– Mondjátok meg, hogy mit kell mondanom?
+
+A pap boszus pillantásokat vetett a csendháboritóra, s Göndöry Béla
+hátul pisszegett. De az efféle csekélységek nem zavarták a tábornokot.
+Ő, viszont, a pappal is meg volt elégedve.
+
+– A pap helyesen végezte feladatát – szólt a riadó hangján.
+
+A szertartás bevégeztével az uj Pézsma báróné illendőnek vélte kissé
+ájuldozni. De nagyobb baj nem lett a dologból, s e kedves intermezzo
+után, az uj pár meg a tanuk átmentek a sekrestyébe.
+
+A tábornok megragadta az alkalmat, s borravalókat kezdett osztogatni. A
+sekrestyés, az egyházfi és a ministránsok arcza derüsre vált, Pézsma
+báró ellenben elhült, midőn a tábornok őt is megkinálta a borravalóval.
+
+– Hogyan? – kiáltott a tábornok zavartalan derüvel – ön a vőlegény? Ezt
+már szeretem, ezt már szeretem. Önnek majd a szivarszipkákból adok.
+
+A báró örült a megtiszteltetésnek, s emlékeztette a tábornokot, hogy már
+volt szerencséje tisztelegni ő méltóságánál.
+
+– Nem emlékszem, de mindegy – felelt a tábornok – öné lesz a legszebb
+szivarszipka. Ne féljen – folytatta Balázshoz fordulva, ki éppen akkor
+irta alá a nevét – minden vendég kap szivarszipkát. Mindegyik, kivétel
+nélkül. A mai dátummal.
+
+Balázs ijedten nézett a vén emberre, s azt kérdezte magában:
+
+– Vajon honnan szabadult ide ez a boldogtalan?!
+
+A mexicoi hős azonban változatlan barátsággal mosolygott a szemébe.
+
+– Ön kicsoda? – kérdezte nyájasan.
+
+Balázs megnevezte magát.
+
+– Praestanter. Nagyon jól van. Kitünően van.
+
+Balázs sietett menekülni s fölkereste Fodornét, hogy a kocsiba vezesse.
+
+– Bemutatta magát a tábornoknak? – kérdezte aggodalmasan a Fodor-család
+feje.
+
+– Igen, már megismerkedtünk – felelt Balázs kedvetlenül.
+
+– A tábornok jó kedvében van – suttogta Fodorné örömmel.
+
+Balázs elképpedve tekintett háziasszonyára.
+
+– Maga semmit se ért – boszankodott Fodorné. – Ez azt jelenti, hogy
+nemsokára hires irók, nagy emberek leszünk.
+
+Balázs vállat vont. Ma, ugy látszik, az egész világ meg van bolondulva.
+
+A násznép lassan kivonult a templomból. A báró az egyik templomszolga
+gondjaira bizta hű Shamylját, s kocsiba ült immáron élete párjával. A
+második kocsin a tábornok és felesége helyezkedtek el, aztán a
+nyoszolyóleányok következtek kisérőikkel, majd a másod rangu előkelőség,
+s végül a népség és katonaság, a tánczosok meg a szegény rokonok, s
+megkezdődött a kivonulás a _Vidám Targonczás_-hoz.
+
+A _Vidám Targonczás_, a fővárosi epikúrok e kedvelt nyári helyisége,
+voltaképpen egy csatakos kis udvar volt, melyben a természetet két
+hektikás, porlepte galagonya-bokor képviselte. De az udvart határoló
+kőfalra svájczi tájkép volt festve, s a _Targonczás_ vendégei egy kis
+fantáziával a szabad természetben képzelhették magukat.
+
+A lakodalmas népnek a kőfalnál, Svájcz közvetetlen közelében teritettek
+meg egy hosszu asztalt. Benn, a szálában, nem lehetett teriteni, mert
+ezt a helyiséget tánczteremmé kellett előléptetni.
+
+A vendégeket kedves meglepetés fogadta. A tábornok, szeretetreméltó
+figyelmességgel, egy-egy kis emléket helyeztetett a meghivottak
+teritékeihez, virágot a hölgyek, és fából készült szivarszipkát az urak
+tányérjára. A virágok rózsaszin pántlikáin, s a szivarszipkákra
+rákarczolva, mindegyik emléken ott pompázott az esküvő dátuma.
+
+Balázs Czilla s egy fiatal ur közé került, aki sietett magát bemutatni.
+
+– Pézsma – szólt egyszerüen.
+
+Balázs kezet fogott a vőlegény fiával, s kifejezte, hogy nagyon örül a
+szerencsének.
+
+– Soha se örüljön – szólt nevetve a czitera-művész – a velem való
+ismeretség nem szerencse, mert én mindenkit megszivattyuzok. Önt is meg
+fogom szivattyuzni, ha jobban megismerkedünk. Én nem csinálok titkot a
+szivattyuzásból, ó távolról sem. Végre is, kénytelen vagyok a
+szivattyuzást iparszerüleg űzni, mert a vén gazemberből soha egy
+krajczárt se tudok kivasalni.
+
+Balázs meghökkenve tekintett fel a fesztelen közlékenységnek arra a
+kivételes magaslatára, melylyel szemtől-szemben találta magát. Nem merte
+kérdezgetni, hogy vajon kit ért az ifju báró »vén gazember« alatt.
+
+De az ifju báró rövidesen eloszlatta a kétségeit.
+
+– Óva intem önt az apámtól – folytatta elragadó nyiltsággal a
+czitera-művész – mert az apám egy közönséges szédelgő. Tudja, ha
+megettem ezt a rossz levest, olyan történeteket mesélek róla önnek, hogy
+a haja szála is égnek mered.
+
+Ezt már nem kellett igérgetnie; Balázs ugy érezte, hogy immár a
+tetőpontján van minden megpróbáltatásnak. Ha ezt a kis beszélgetést
+kibirja, jöjjön, aminek jönnie kell, a többi már nem számit.
+
+Kibirta, jóllehet az ifju báró lovagregéi a pecsenyénél még nem értek
+véget. Balázs megkisérlette néhányszor Czillánál keresni menedéket, de
+Czilla nagyon el volt foglalva Thurzó Abával, s e pillanatban a közös
+hadsereg különböző szinü hajtókáin kivül nem érdeklődött semmi iránt a
+világon.
+
+– Elitta az anyám pénzét – folytatta a kérlelhetetlen czitera-művész –
+elitta az enyimet, elinná a Dárius kincsét is. Nézze, már most is be van
+rugva.
+
+A fiatal báró elbeszélése tárgyilagosságra és a részletek pontosságára
+nézve nem igen állotta ki a versenyt például egy Macaulay előadásával,
+de most az egyszer alighanem igaza volt. Pézsma Rajnáld az asztal végén
+tulságos vigasságnak adta át magát, s az arcza hol bazsarózsa szinü
+volt, hol meg lilaszinre vált.
+
+A hangulat különben mindenfelé elég derüs volt. Göndöry Béla már
+másodszor bujt el a galagonya mögé, hogy szendén s szivrehatóan
+kuruttyoljon, mint egy szerelmes béka, s ezzel megkezdődött a konczert.
+A báró felpattant _Ephialtes_-re, vascsikóinak legkönnyebbikére, melyet
+produkcziók alkalmával a legszivesebben használt, s melyen a vidám
+targonczás fiuk már két nap óta rettegtették az egész környéket. A nagy
+művész kerékpár-fortélyai frenetikus hatást keltettek, iskola-lovaglása
+pedig átalános csodálattal találkozott. A nagy művész kissé részeg volt;
+a sima földön talán nem is lett volna biztosságban, de annál biztosabban
+ült vasparipáján, mint Montmorency, aki élete utolsó éveiben járni már
+nem tudott, de a lovát megülte.
+
+E szemkápráztató mutatványok közben Balázst az a meglepetés érte, hogy:
+
+– A tábornok kéreti.
+
+Balázs fellélekzett, hogy végre megszabadul a szörnyü cziterástól, s
+megkönnyebbült lélekkel rohant a tábornokhoz. Ez legalább nem gonosz
+bolond, mint az a rettenetes másik.
+
+A tábornok kezet nyujtott neki és leültette.
+
+– Értesültem róla – szólt – hogy ön szabályszerüen gyakorolja a
+költészetet. Ez helyes, igen helyes.
+
+– Tábornok ur…
+
+– Örömmel értesültem erről, mert én nagyon szeretem a helyes
+költészetet. Mondhatom, semmit se szeretek annyira, mint a helyes és
+szabályszerü költészetet.
+
+A tábornok oly vigan pislogott, az apró kék szemek, melyek egykor,
+Mexico térein, annyiszor néztek szembe a halállal, oly barátságosan,
+annyi jóakarattal tekintettek a költőre, hogy Balázs nem tudott hova
+lenni meglepetésében. Ez nem volt puszta udvariasság; ez az őszinte,
+meleg érdeklődés hangja volt. Bizonyára, soha se hitte volna, hogy a
+tábornoknak a költészet az uralkodó szenvedélye, de mit tudja az ember,
+hogy mi lakik a másikban?! És képzelmében már látta a tábornokot, amint
+karddal oldalán s halál-megvetéssel szivében, a tábori őrtüz világa
+mellett kedves költőjét olvasgatja, egyikét ama csöndes, édes szavu
+lantosoknak, akikről Longfellow beszél…
+
+– Tábornok úr… igazán… nem tudom…
+
+– A költészet – magyarázta a tábornok – ha szabályszerüen betartja az
+előirást, igen dicséretes. Különösen a költészet versekben. Én mindig
+helyeseltem a költészetet, fiatal koromban is. Most pedig, a mióta ilyen
+öreg fiu vagyok, még jobban helyeslem. Mert, tudja, barátom, nekem már
+csak a költészet ad megnyugvást.
+
+Ez nem volt frázis, amint később kitudódott.
+
+– Jelentették nekem – folytatta a tábornok – hogy ön jól űzi a
+költészetet. A verses költészetet űzi ön?
+
+– Igen, tábornok ur.
+
+– Ez szép, igen szép. Egy jó asszony, akinek nem tudom a nevét,
+jelentést tett nekem, hogy ön produkálni fogja magát, mint költész. Ezt
+igen szeretem. Jelentették nekem azt is, hogy mások mint énekesek és
+zenészek szándékoznak magukat produkálni. Ez helytelen. A lármázás nem
+jól van; a lármázást le kell fúni.
+
+A tábornok kivánsága az volt, hogy a programm többi pontját ejtsék el,
+Balázs ellenben tüstént lásson hozzá a felolvasáshoz. Kiadta a
+rendeletet, hogy a felolvasó részére keritsenek egy kényelmesebb széket,
+s hogy méginkább kitüntesse választott művészét, megajándékozta őt egy
+második szivarszipkával, mely egyébként ugy hasonlitott az elsőhöz, mint
+egyik tojás a másikhoz.
+
+Nem hallgathatom el, hogy Balázs meg volt illetődve. Tagadhatatlanul a
+készséges felolvasók közé tartozott, s ha csak módjában állott, nem
+mulasztotta el megszerezni magának ezt az élvezetet. De hogy valaki
+ennyire áhitozott volna a felolvasása után, arra maga se emlékezett. S
+végre is, egy tábornok előtt olvasott fel, egy tábornok előtt, a ki
+szenvedélyes barátja a költészetnek, s akinek csak egy szót kell
+szólnia, hogy a szinházak rendre nyiljanak meg a szegény Vercingetorix
+előtt!…
+
+Egy kicsit kalapált is a szive, mialatt ügyetlen keze előhalászta a
+feltaláló frakkjának zsebéből Cambra panaszát, Vercingetorix esküjét, s
+az ötödik felvonás nagy csata-jelenetét. Ugy rémlett neki, mintha
+Göndöry Béla vészjóslón vigyorogna, de nem mert arra tekinteni. Ha a
+gazember éppen akkor kuruttyolja el magát, mikor Cambra ajkán elhal a
+csöndes zokogás! De a bátraké a szerencse.
+
+Nem akarta látni vállalkozása örvényeit. Még egy utolsó pillantást
+vetett a tábornokra, a ki, mint a vezércsillagok szokták cselekedni,
+szeliden, biztatón mosolygott le rá, aztán a meghatottságtól mély
+hangon, kissé remegő szóval kezdte tolmácsolni Cambra sirámát, s nem
+nézett fel többet a kéziratból.
+
+A tábornok hátra dőlt karosszékében, s édesdeden, hálás pislogással
+nézte a felolvasót. Meglátszott az arczán, hogy immáron semmi se
+hiányzik se fizikai, se lelki jólétéből, s lecsukta szempilláit, hogy
+teljesebben élvezhesse a versek zenéjét. Eleinte egy-egy brávót
+recscsentett bele a jámbusok szimfóniájába, majd helyeslőleg bólogatott,
+s utóbb egészen elcsendesedett. Ugy látszott, teljesen átadja magát
+annak a varázsnak, melyet a nemes pathosz gyakorol a fogékony lélekre.
+
+Mire Balázs végére ért a Cambra panaszának, a tábornok olyan mélyen
+aludt, mint Harold Harfagar király a tenger fenekén.
+
+Ha Balázs megütközve s egy halálra sebzett dámvad végtelen
+szemrehányásával tekintett az alvó tábornokra, ez csak azt jelenti, hogy
+ismét nem volt igaza, mint már annyiszor. Mert, ámbátor nem sejtette, ez
+a hatás, amelyet Cambra panaszával elért, életének egyik legnagyobb
+sikere volt.
+
+A tábornok tudni illik, a mexicoi hadjárat óta súlyos álmatlanságban
+szenvedett. Voltaképpen soha se tudott aludni, s ha egy-egy órát
+bóbiskolt, már boldognak érezte magát. Az ágy és ő idioszünkraziával
+voltak egymás iránt; a tábornok gyülölte a szépen megvetett párnákat, s
+az ágy azzal állott boszut e gyülöletért, hogy nem türte magában a
+szegény mexicoi hőst. Csak a szinházban tudott egy-egy kicsit
+szenderegni, vagy ha felolvastak előtte. A versek némileg könnyebbségére
+voltak, s a jelesebb tragédiák mindig megszereztek neki egy-egy félórai
+pihenést.
+
+Ilyen édesen azonban, mint most Cambra panaszán, nem aludt már huszonöt
+év óta.
+
+A tábornok nem volt hálátlan ember, s ahogy a nagy csöndességre
+felriadt, igen sajnálta ugyan, hogy a felolvasás ily hamar véget ért, de
+annál szivesebben ismerte el annak érdemeit, akinek rövid bár, de
+rendkivüli élvezetet köszönhetett.
+
+– Ez már aztán jó szindarab! – kiáltott lelkesülten. – Ezt már aztán
+nevezem jó szindarabnak!
+
+Megveregette Balázsnak a vállát, kiválasztotta számára a legjobb
+szivarját, s nagy érdeklődéssel kérdezősködött a költő magán viszonyai
+és irodalmi működése felől.
+
+Mikor meghallotta, hogy a szinházak makacsul vonakodnak előadni
+_Vercingetorix_-ot, felháborodott.
+
+– Nem adni elő ilyen szindarabot! – tombolt a haragtól – de hisz ez
+őrültség, ostobaság, gyalázat!… Ne féljen semmit, ez a szindarab
+szabályszerü, és én elő fogom adatni.
+
+S többé nem ment ki a fejéből ez a derék tragédia, melynek huszonöt év
+óta az első álmot köszönhette.
+
+Haza menőben sem szünt meg Vercingetorixszal foglalkozni, s ujra meg
+ujra dicsérgette a tábornoknénak.
+
+– Ezen szindarab jó szindarab – ismételgette mély meggyőződéssel. – Meg
+fogom hagyni, hogy ezen jó szindarabot előadják.
+
+Bizonyára, a tábornokoknak nem tartozik éppen hivatásuk körébe a
+tragédiák előadatása. Mindazáltal Balázs meggyőződhetett róla, hogy egy
+morzsányi véletlen gyakran előbbre viszi az embert, mint minden gigási
+ambiczió.
+
+Néhány nappal Pézsma báró lakodalma után Balázsnak látogatói érkeztek:
+egy hölgy és egy kis fiu. Először Fodorné látta meg őket a Balázs ajtaja
+előtt, s bár nem állott ismeretségben a váratlan vendégekkel, nem
+kellett tudakolnia a nevöket, hogy lélekszakadva lármázza fel a házat:
+
+– Durczás Panna van itt!
+
+Mindenki megilletődéssel s valami tisztelettől áthatott szörnyüködéssel
+értesült erről a nagy ujságról. A lányok szent félelemmel néztek Balázs
+ajtaja felé, ahol a vendégek eltüntek: »Hogyan, Durczás Panna??!!«, s
+maga Udvarhelyi ur is, akit pedig semmi sem lepett meg, ami az ó- és uj
+világban történt, kerekre nyitotta a szemét.
+
+– Terringettét, Durczás Panna!
+
+Durczás Pannát mindenki ismerte, még maga Balázs is.
+
+Nem is igen lehetett őt nem ismerni, mert Durczás Panna mindig talpon, s
+mindig az utczán volt. Ennek a szép szőke szinésznőnek egész élete a
+nyilvánosság előtt folyt le; este a szinpadon, nappal, ahol a legtöbb
+ember járt. Lehetetlen, lángoló szinü ruháit már kora reggel ott
+lehetett látni a piaczon, mert Durczás Panna jó gazdasszony volt. Jó
+gazdasszony és jó anya. A bevásárló kosár és Durczás Attila soha se
+szakadtak el mellőle. Ez a nyárspolgáriasság, mely hivatásával oly
+pikáns ellentétet alkotott, meghóditotta az egész világot, s az idősb
+Durczás ur a maga körében az irigyelt emberek közé tartozott. Mert Panna
+jó asszony volt; kissé rossz muzsikus, de jó asszony.
+
+Hogy erénye annyira áhitozta a reklámot, ne itéljük meg érte. Mindez
+Durczás Attiláért történt.
+
+A szép asszony azzal lépett be Balázshoz, hogy őt a tábornok küldte.
+Biztositani akarja a szerencsét, hogy ő játszhassa Pompéját, ha ugyan
+_Vercingetorix_ nem lesz a másik szinház zsákmánya.
+
+Megvallotta őszintén, hogy az utóbbi esetben ő igen-igen boldogtalannak
+érezné magát. Ha a vetélytársa diadalmaskodnék ebben a szerepben!
+
+A mi magát a szerepet illeti, csak két óhajtása volna. Elsőbb az, hogy
+igen szeretné ellejteni benne a Bolerot, vagy ha ez nem volna
+lehetséges, szurna bele a darabba a tisztelt szerző ur egy rövid
+orgia-jelenetet, mert a közönség, fájdalom, él-hal a fátyolkosztümökért.
+Őt kétségbeejti, hogy ilyen a világ, de istenem, ebbe már bele kell
+nyugodni Durczás Attiláért. Ó, az anyai sziv!
+
+A második kivánsága pedig az volna, hogy, a mennyiben lehetséges,
+tisztelné meg a szerző ur Vercingetorix szerepével az idősb Durczás
+urat. Ez az idősb Durczás ur egy kellemetlen fenevad volt, akit
+vigyázatlanságból szabadlábon hagytak, s aki, ha a szinpadra szabadúlt,
+túlbömbölt egy menazséria kiéheztetett oroszlánt. Egyébként tündöklött a
+sok mindenféle erénytől; pontosan fizette az adóját, sokat studérozott,
+s átalában igen kötelességtudó férfiu volt, a kinek rendkivüli gonddal
+borotvált, húsos lárva-arczát mindig ott lehetett látni a szinházi
+kávéház környékén, a mint utánozhatatlan méltósággal s egy magános
+hegycsucs végtelen melankoliájával nézte a bömbölés dolgában hátra
+maradott emberiséget.
+
+Hazudnám, ha azt erősitgetném, hogy a közönség rajongott a Durczás ur
+ábrázolásaiért; hanem azért, hiába, a Durczás ur müvészetét mégis csak
+le kellett nyelni. Mert Durczás ur akkora volt, mint egy bölény, s Panna
+imádta őt. A borongó kedélyü müvész értett hozzá, hogy ezt a
+szenvedelmet miképpen lehet fokozni; s minduntalan ki-kitudódott egy-egy
+viszonya valamelyik statisztáló hölgygyel, a kikkel aztán Panna rendesen
+össze is pofozkodott. Szóval Durczás ur tetszése szerint harsoghatott a
+Panna számlájára; Panna csak ugy szerződött el valahová, ha egyszersmind
+Durczás urat is angazsálták a hősi szerepekre.
+
+Azok között, akik Durczás müvészetét teljességgel nem birták
+méltányolni, a tábornokot illette meg a legeslegelső hely. Az már nem is
+idioszünkrazia volt, a mit a tábornok e pontban tanusitott, hanem vad
+gyülölség, bősz ellenségeskedés. A hányszor Durczás megjelent a
+szinpadon, a tábornok hangosan morgott páholyában s tüntetően forditott
+hátat a szinpadnak. Olyankor pedig, mikor a müvész, az alkotás ihletétől
+megszállva, kissé megeresztette a tüdejét, s nem látva, nem hallva, nem
+gondolkozva, csak domboritott, domboritott, s annyi bensőséggel, oly
+részvétre méltón tombolt, mint egy átnyilazott gyomrú Behemóth, a
+tábornok kihajolt a páholyból s felkiáltott a szinpadra:
+
+– Mars, takarodjál!
+
+A tábornoktól különben az egész szinház rettegett, s a mexicoi hős éppen
+a félelmetességének és fesztelenül nyilvánitott kritikáinak köszönhette
+a Panna barátságát.
+
+Panna, ha hóditásról volt szó, nem sajnálta az időt s fáradságot;
+tábornok és tüzoltó, gróf és szinlaposztó, nagykövet és lóvasuti
+konduktor mind egyformán becses zsákmány volt neki. Tudta, hogy a
+földszint dönti el a sikert, de tudta azt is, hogy a karzat többet
+tapsol, mint amaz, s nem hanyagolt el egy beteg macskát sem. Ki tudja?
+Ez a beteg macska egykor hálás lehet, s nem fog nyávogni, mikor
+valamelyik halva született darab premièrejére behozzák véleményt
+nyilvánitani. Panna mindenekelőtt a reklámot szomjazta, s csak a szerint
+becsülte az embereket, amint hasznára vagy kárára lehettek. Lelke
+mélyéből tisztelte azokat, akik koronkint intrikáltak a Durczás-család
+ellen, de legkivált tisztelte a tábornokot, aki ellenségnek oly
+engesztelhetetlen volt, mint egy indiánus.
+
+Panna hű volt mint maga Penelope, de mikor a Durczás család érdekei ugy
+kivánták, nem riadt vissza a kevésbbé botrányos kaczérságoktól, s ha
+megbukott a szirén szerepében, alkudott, mint egy kupecz, vagy
+siránkozott, mint egy czigányasszony. S rendesen addig lótott-futott,
+fáradt, mig elérte a czélját. De a tábornokot soha se sikerült
+behálóznia. A mexicoi hőst Durczással már csak a halál békithette ki.
+
+– A ficzkót ne lássam többet – szólt, ha Panna a férjét emlegette.
+
+Annyit azonban elért a szép asszony, hogy a tábornok nem üldözte többé a
+tragikust oly tüntetően, mint annak előtte, s ez a félsiker, meg a soha
+sem valósuló reménység, hogy e két férfiu egykor megérti egymást,
+folyvást ébren tartotta Panna érdeklődését a tábornok iránt. A tábornok
+viszont nagyon kedvelte a Panna dallamos, andalitó szavalását, s hálás
+volt a rövid, szép álmokért, melyeket a szőke szirénnek köszönhetett.
+
+Ennek a tartós s ismert barátságnak tulajdonithatta Balázs, hogy sokat
+hányatott tragédiáját végre ölébe kapta a szerencse. Panna ekkortájt
+folyton csak szerepek után szaladgált. Vetélytársa, akit közönségesen
+csak a nagy lábu Bertának neveztek, egy fényes és lármás viszony révén,
+kezdett igen sokat beszéltetni magáról, s Panna remegett, hogy a nagy
+lábu lassankint teljesen elhóditja tőle a népszerüséget. Ezt a
+veszedelmet csak uj szerepek segitségével lehetett kikerülni.
+
+– Istenem – magyarázta Balázsnak meginditó nyiltsággal – egy
+tisztességes asszonynak oly nehéz sora van a szinpadon! Ha nem
+pletykáltat magáról minduntalan, folyvást játszania kell, mert különben
+elfelejtik. Nekem pedig tisztességesnek kell maradnom, nem igaz?
+
+Balázs is ezen a nézeten volt, s Panna neki bátorodva, tovább fejtegette
+a témát.
+
+– Mit mondana a férjem?! Mit mondana Attila, ha majd felnő?!… Mondd,
+Attila, ugy-e, anyádnak tisztességesnek kell maradnia?!…
+
+Igazán, ebbe bele kellett nyugodni. Balázs megsimogatta Attila fejét, s
+kifejezte, hogy valóban nincs más hátra, mint folyvást játszani,
+szüntelenül, pihenés nélkül játszani.
+
+Attila egy kis sebet fedezett fel a Fodorné ősrégi kanapéján, s éppen
+javában huzgálta ki az ócska butorból a lószőr-tölteléket, midőn Panna
+hirtelen magához rántotta, s a Gracchusok anyjának egy örökszép
+mozdulatával mutatva rá, igy kiáltott fel:
+
+– Nekem Attila a dicsőségem, és nem az, hogy ha az egész világ rólam
+beszél. De éppen ő érte, éppen az ő érdekében kérnem kell önt, hogy ne
+tagadja meg tőlem Pompeja szerepét!
+
+Ó, mily régen epedett érte, hogy szerepekért nyaggassák!… De az öröm még
+nem vette el végképpen az eszét, s tovább tépelődött azon a kérdésen,
+hogy:
+
+– Honnan ismeri ez az asszony _Vercingetorix_nak a szerepeit?! A
+tábornok beszélt volna Cambráról s Pompejáról?! De hisz a tábornok
+aludt, mialatt Pompejáról volt szó!
+
+Nem állhatta meg, hogy ezt a kérdést ne bolygassa; a kiváncsiság kifurta
+az oldalát.
+
+– Honnan ismerem a szerepeket? De hisz én olvastam a darabot! A tábornok
+ide adta a kéziratot, s tegnap elolvastam egy ültőhelyemben. Mért néz
+rám olyan kételkedve? Egy vörös bőrbe kötött, oktáv alaku könyv… a
+tábornok azt mondta, hogy öntől való.
+
+A dolog kezdett egyre rejtelmesebb lenni; Balázs semmit se küldött a
+tábornoknak, de a vörös kötésü kézirat csakugyan eltünt a könyvtárából.
+Ki vehette el innen? A tettes nem lehetett más, csak Fodorné.
+
+Csakugyan Fodorné volt. A Balázs tizennégy teljes kézirata közül ez már
+a negyedik lehetett, a melyet suttyomban, pártfogókhoz küldött.
+
+Mért érdeklődik ez az asszony oly melegen a gallus törzsfő iránt?!
+Balázs nem volt találékony ember s nem sejtette, hogy Fodorné
+Vercingetorixot már vejének tekintette…
+
+– És, ha szabad kérdeznem, tetszik a szerep a nagyságos asszonynak?
+
+Mily kérdés! Panna egyszerüen el volt ragadtatva. Micsoda szerep! Igazán
+semmi se hiányzik belőle egy orgia-jeleneten kivül.
+
+Balázs mindent megigért. Az orgia-jelenetet, a czimszerepet Durczás
+urnak, mindent. Még Attilának is kiszoritott volna egy kisebb,
+könnyfakasztó szerepet, de Attila egyelőre még nem működött a szinészi
+pályán.
+
+– Sajnos, okom van attól tartani, hogy a darab előadása nehézségekbe fog
+ütközni, mint már annyiszor.
+
+– Bizza rám a dolgot – felelt nyugodtan Panna. – Kijárom én önnek, hogy
+előadják.
+
+És kijárta. A nehézségek, melyeket Balázs már jól ismert, ujakkal
+szaporodtak, de Panna fáradhatatlan volt. Amit ő ki akart járni, abba
+előbb-utóbb bele kellett nyugodni. Mert Pannára nézve visszautasitás nem
+létezett. Ha kosarat kapott, eljött másodszor, harmadszor, tizedszer.
+Olyan volt ez az asszony, mint a nemezis; vele szemben nem maradt egyéb
+hátra, mint a föltétlen, teljes megadás.
+
+A szinház-igazgató ideges ember volt, s hogy Attilát végre-valahára
+lerázza a nyakáról, kijelentette, hogy ha már bele kell törődnie a halál
+gondolatába, isten neki, bele nyugszik _Vercingetorix_ előadásába is.
+
+Három hónap multán _Vercingetorix_ szinre került s nagy sikert aratott.
+Durczás ugy bömbölt, mint egy másvilági szörnyeteg, Panna fölvette a
+század legemlékezetesebb fátyol-ruháját (csak egy gondolat volt az egész
+ruha), a karzati ifjuság lelkesedett, s a szerzőt kitapsolták minden
+felvonás után, összesen tizenhétszer.
+
+Másnap az ujságok fölfedezték a nagy érdemü költőt, kiadták az
+arczképét, s e siker hatása alatt a temetkezési vállalat előléptette
+_Vercingetorix_ jeles szerzőjét aligazgatónak.
+
+Egy félévre rá az ujonnan alakult Első Általános Tüzoltó Szerek Gyára
+Részvény Társaság Balázst mint ismert pénzügyi kapaczitást
+megválasztotta igazgatójává.
+
+Önök azt hiszik, hogy ez tréfa? Ez az élet, tisztelt uraim!
+
+
+
+
+VI.  A GÁLYA HALAD.
+
+Ha a medvét tánczművészetre óhajtják oktatni, először is kegyetlenül
+eldöngetik, aztán megint eldöngetik, és többször is eldöngetik. Ezek
+után az előtanulmányok után pedig elkábitják. Pálinkát tömnek belé,
+megfujnak a füle mellett egy harsány szavu sípot, s egy elszakíthatatlan
+nehéz lánczczal addig rángatják az orrát, amig bele szédül. Végül
+megmutatnak neki egy medve-kisasszonyt, amely már szépen tánczol
+parancsszóra. A medve eleinte kinosan morog, s iparkodik lánczát a
+kegyetlen kézből kiszabaditani, de a fütykös tánczol, a síp orditozik, a
+láncz pedig csak nem akar elszakadni. És ezalatt oly szépen szól a duda!
+A medve-kisasszony megadással lejti a csábitó tánczot, az ostor pattog,
+a zene cseng-bong, s egyszerre az elkábult állat emelgetni kezdi
+idomtalan lábát. Az első tánczleczke megkezdődik.
+
+Balázsnak ahhoz, hogy a tánczművészetet elsajátithassa, nem hiányzott az
+előképzettsége. A sors eléggé megpuhitotta arra, hogy megadással viselje
+mindazt, ami következik. A mi pedig az elkábitás művét illeti, arról
+gondoskodott Fodorné.
+
+Szóval, a mi késik, nem mulik; Balázs megtanult taktusra lépni,
+megfigyelte mások kellemes mozdulatait s igyekezett a látottakból
+okulni. Előbujt a barlangjából s eljárt az emberek közé, először
+kiváncsiságból, aztán, mert nem csekély meglepetésére, szórakozást
+talált a dologban.
+
+A biczikli-király emlékezetes lakodalma óta ott lehetett látni minden
+tánczmulatságon, ahol Fodorék csak megjelentek. Frakkot csináltatott
+magának, megtanulta Czillától, hogyan kell a nyakkendőt megkötni, egy
+szóval nem lehetett rá ismerni.
+
+Fodorék pedig nem huzódtak vissza a szerényebb mulatságoktól. A ház
+urnője mintha véleményt változtatott volna. »Most a leányokon a sor« –
+mondotta koronkint a gnómnak, szemmel láthatóan azért, hogy mások
+értsenek belőle. A leányok ugyan még folyvást maguk varrták a báli
+ruháikat, s Fodorné, amikor hajnal tájban vetődtek haza, csakugy felkelt
+öt órakor, mint azelőtt, de hová lett a régi takarékosság?! Rendes
+számlájok volt a keztyütisztitónál, s fodrásznő járt a házhoz. »Fel kell
+találnom a golyószórót« – szólt néha Fodor aggodalmasan.
+
+Ama kirándulásokról, melyek a Fodor családapai gondjait ekkép
+megsokszorozták, Balázs soha se maradt el. Ő volt az állandó kisérő, aki
+nélkül a világért se indultak volna el, bár ennek a kiséretnek a
+szükségét nem igen lehetett belátni. De az már magától értetődött, hogy
+Balázs velök legyen. Hogy miért, az szóba se került soha.
+
+Ez a kérdés Balázsnak sokáig nem jutott eszébe. Hanem egy rossz órában
+keresztül villant a fején, és attól fogva nem tudott szabadulni tőle.
+
+Valami lármásabb mulatságról jöttek, s kissé fáradtan koczogtak
+hazafelé. Elül Balázs és Ella, mögöttük Czilla az anyjával.
+
+Hajnalodott, s a körút még zajtalan volt. Balázs és Ella szótlanul
+ballagtak egymás mellett. Czillának a báli topánkája egyhanguan kopogott
+mögöttük, s ettől a kopogástól nem igen lehetett hallani a Fodorné
+suttogását. Fodorné rossz kedvében volt, s halkan pörölt a kisebbik
+lányával.
+
+– Eh, hagyj nekem békét – feleselt a leány. – Ugyis tudom, hogy Ellára
+haragszol… Vagy mindig én legyek a bünbak?!
+
+Halkan szólt, de Ella megértette.
+
+A bünös nem fordult hátra, s nem szólt bele a halk szóvitába. Csöndesen
+haladt tovább, s egy észrevétlen pillantást vetett kisérőjére, aki
+szótlanul bámult a sötétkék sávra, mely az égen egy uj nap közeledtét
+hirdette. A leány vállat vont, s némán folytatta utját. Álmos volt, s
+nem törődött semmivel a világon.
+
+A mig haza értek, nem váltottak egy szót sem. A küszöbnél aztán
+elbucsuztak egymástól.
+
+– Jó éjt, Ella kisasszony.
+
+– Jó éjt, Hódy ur.
+
+Fodorné szeretett volna egy pár jó szót mondani a kedvetlen Balázsnak,
+de nem talált semmi okosat.
+
+– Ugy elkényeztet bennünket, hogy már meg se köszönjük a szivességét.
+
+De ez a néhány szó olyan ünnepiesen hangzott, mint valami végbúcsú…
+Fodorné dühös volt maga-magára és az egész világra.
+
+S ahogy becsukódott mögöttük az ajtó, tüstént rá is támadt a nagyobbik
+lányára:
+
+– Ostoba vagy, mint egy vad lúd! A kórházban fogsz meghalni, érted, a
+kórházban! Jusson eszedbe, hogy megmondtam előre.
+
+A leány nem felelt.
+
+Kinn maradtak a konyhában. Czilla levett a pohárszékről egy tányérral
+fedett tálat, s hozzá látott a hideg vacsorához. A zivatar, mely, mint
+előre látható volt, elkövetkezett, egy cseppet se érdekelte.
+
+Ella melléje ült, s azt mondta neki:
+
+– Adj hát nekem is egy kicsit.
+
+Mig a két lány evett, Fodorné le s föl járt a konyhában; iparkodott
+türtőztetni magát. De nem állta sokáig a dicsőséget, s egyszerre csak
+megállapodott Czilla előtt:
+
+– Nem ettél még eleget?
+
+Czilla, aki komoly veszedelem esetén épp olyan gyáva volt, mint a milyen
+hetvenkedő az apró perpatvarok alkalmával, intett, hogy már kész van.
+Megértette, hogy nem közönséges családi vihar, hanem az a nagy jelenet
+következik, a mely már régen fenyegetett. Mivel pedig a drámai
+jeleneteket otthon nem kedvelte, sietve átsomfordált a hálószobába.
+
+Ella követni akarta, de nem illanhatott el.
+
+– Te maradj itt – rivallt rá az anyja.
+
+Ella megadta magát sorsának. Leült, s szembe nézett a veszedelemmel.
+
+Fodorné egy darabig még folytatta sétáját, s mikor meggyőződött róla,
+hogy a kis lány lefeküdt, odalépett Ellához.
+
+– Hallod-e, te leány – szólt, a levágott fejek rémitő tekintetével nézve
+a Fodor-család reménységére – ha te még egyszer ugy viseled magad, mint
+ma este, megfojtalak, érted?!
+
+– De hát mit csináltam én?! – védekezett a leány. – Olyan nagy vétek,
+hogy egy kicsit jókedvü voltam?!
+
+– Még azt kérded, hogy mit csináltál?! Mintha nem láttam volna, mintha
+nem látta volna ez a szegény ember, s nem látta volna mindenki! Azt
+csináltad, hogy szemtelen voltál!
+
+– Istenem, mert két vagy három ujrát tánczoltam az egyetlen jó
+tánczossal, aki ott volt, azért mindjárt… Hisz te nagyon jól tudod,
+mama, hogy Béla nem is udvarol nekem.
+
+– No ne is udvaroljon! És egyszer s mindenkorra megmondom, hogy erről a
+kamaszról ne halljak többet!… Tessék, még azt kérdi, hogy mit csinált?!
+Azt csináltad, hogy összebujtál nevetgélni ezzel a kamaszszal,
+tánczközben a vállára dőltél, és orczátlan voltál, tudod, orczátlan!
+Neki ez persze semmi! De ha még egyszer effélét látok, kikaparom a
+szemed!
+
+Ella hallgatott.
+
+– Mit gondolsz – folytatta Fodorné – hogy eshetett az ennek a szegény
+embernek?! Ez egy finom lelkü ember, akit te nem érdemelsz! Azért, hogy
+nem csinál jeleneteket, azt hiszed, nem vesz észre semmit? Egy szép nap
+rád se néz többet, s aztán czupász…
+
+– De mama – szólt Ella csendesen – mi közöm nekem Hódy urhoz?! Ugy
+beszélsz róla, mintha legalább is vőlegényem volna.
+
+– Azt mondom, hogy nem érdemled a szerencsédet. De ha nem érdemled,
+legalább becsüld meg! Ne légy ostoba. Ma még azt hiszed, hogy az élet
+csupa hanczúzás és tréfa. De egyszer majd keservesen tapasztalod, hogy a
+tréfa drága mulatság, a szerelmeskedés ostobaság, és semmi se ér semmit,
+csak a megélhetés, a szép, tiszta lakás, a jó meleg téli ruha, és az
+olyan ebéd, a melyikért nem kellett zálogba tenni semmit.
+
+Ella elgondolkozott. Egy kis kézi tükör volt előtte, sárgára mázolt
+keretü, szegényes jószág, aminőt czifrálkodó cselédek használnak. A
+tükör visszacsillogtatta szép szőke hullámos haját, és a Seherezáde
+szempárt. Nem állhatta meg, hogy oda ne pillantson.
+
+– Szóval, te azt hiszed, mama, hogy Hódy ur engem el fog venni
+feleségül?!
+
+– Micsoda buta kérdés?! Ha ugyan ma este örökre el nem rontottad a
+dolgot.
+
+– Ó, semmi esetre – felelt nyugodtan Ella. – Én inkább azt hiszem, hogy
+csak ma kezdett szeretni, akkor, amikor megharagudott rám… De hát miért
+nem szól, ha szeret? Soha se mondott egy szót se, amiből azt gondolhatná
+az ember, hogy olyan szemmel néz rám… Még csak nem is néz ugy rám, mint
+a többiek.
+
+– Persze, majd ugy ugrabugrál körülötted, mint ezek az éretlen diákok!
+De hát nincs szemed? Miért maradt itt, a mi hónapos szobánkban, akkor
+is, mikor az isten fölvitte a dolgát?! Miért foglalkozik annyit veled,
+miért kisér el mindenüvé, miért van kiforgatva a természetéből?! Mondd,
+nincs szemed?
+
+De igen, volt szeme. Csakhogy szerette mindezt hallani.
+
+– Ilyen tudományos ember! – folytatta Fodorné. – Bizony nagy szerencse,
+hogy rád veti a szemét.
+
+Ella nem felelt. Maga is eltünődött rajta egy kicsit, honnan van, hogy ő
+ezt a sok érdemet nem tudja kellőképpen méltányolni?!
+
+A hinduknak a szerelemről szóló szent könyve hetvenhét mesterséget sorol
+fel, s azt állitja, hogy ezek bármelyikével meg lehet nyerni a lányok
+szerelmét. De a _tudomány_ nincsen közöttük.
+
+S Ella gondolatai egy betü-iszonyban szenvedő gentleman-nél kalandoztak,
+a ki háromszor bukott meg minden alap-vizsgálaton, s a kiről a sors
+könyvébe azt irták, hogy: sohase fogja letenni a szigorlatokat…
+
+Másnap este Balázs azt cselekedte, amit előtte való éjszaka Fodorné.
+Izgatottan járt le s fel, s megmérte a szobáját széltében, hosszában,
+keresztben. Mintha nem ismerte volna már vagy tizennégy esztendeje.
+
+Aztán megállt az ablaknál. Ha az embert bántja valami, ez még nem ok rá,
+hogy fölverje álmából az egész háznépet.
+
+Nem tagadhatta önmaga előtt, hogy mód felett haragszik. De egy kicsit
+zavarba jött volna, ha véletlenül megkérdezik tőle, hogy: miért?
+
+Utoljára is mi köze ehhez a leányhoz, s a helytelen viseletéhez? Semmi a
+világon. Sohase gondolt rá, hogy feleségül vegye; az egész család se
+inge, se gallérja.
+
+És mégis, végtelen keserüség fogta el. A mint bambán kirévedezett az
+ablakon, tekintete önkéntelenül fölkereste azt a jól ismert erkélyt, a
+mely mögött már oly régen nem lakik senki! A hold, a bambák és poéták
+barátja, ezüst esőben fürösztötte meg az erkélyt tartó két óriás
+kisasszonyt, s Balázsnak eszébe jutott az a sok ostoba, de édes óra, a
+mikor itt ült ezen a helyen, hogy rímes szamárságokat mondjon
+meghittjének, ennek a boldogtalan planétának, a mely talán éppen azért
+bolyong az ürben, hogy meneküljön a rímes intimitásoktól.
+
+Be rég is volt az!
+
+Istenem, soha se mondhatta el, hogy kéjt a föld többet már nem adhat
+neki. A boldogsága is csupa nélkülözés volt. De akkor a szenvedés is
+boldoggá tette, s egy óra alatt többet élt, mint ezekben az örömtelen,
+czudar, nyomorult esztendőkben, a mikor már nem volt semmije, még csak
+egy fájdalma sem!…
+
+– Te voltál a jóság, te voltál az öröm, te voltál az élet! Ó mért is,
+hogy nem tudtam meghalni!
+
+S nem gondolva rá, hogy immár fehér szálak kezdik tekintélyessé tenni
+különben balgatag fejét, suttogni kezdett az árnyékhoz, aki hosszu idő
+multán ujra megjelent neki.
+
+– Csak téged szerettelek s örökkön csak téged foglak szeretni! Nincs, ne
+is legyen örömem a te emlékeden kivül… Hűséges maradok hozzád, a mig
+csak élek!…
+
+Mikor ezt a szót: hűség, ismételgetni kezdjük, a hűtlenség már szivünkbe
+lopózott.
+
+Ne legyünk szigoruak szegény barátunk iránt. Az ember alkalmazkodó
+állat, s bele törődik minden nyomoruságba. De van egy gondolat, a melyet
+nem lehet megszokni, azt, hogy: soha többé.
+
+És mégis bele fog törődni a gondolatba, hogy a szerető csókja rá nézve
+már csak mitologia; le fog tenni róla, hogy valaha fészke lesz, ahol
+gyerekek lármáznak.
+
+Brr, még a gondolattól is megfázik az ember.
+
+És ugyan miért? Olyan öreg volna már, akit nem lehet többé szeretni?!
+Nem nyomorék, nem beteg, még csak nem is a régi éhenkórász. S ha
+gyámoltalanságától, siralmas multjának eltörölhetetlen bélyegétől nem is
+szabadulhat többé soha, ne léteznék a világon leány, aki megérezze, hogy
+rosszul szabott kabátja alatt férfi-sziv dobog?!
+
+De mért jár mindez a fejében? Mi ütött hozzá?
+
+Azért van igy elkeseredve, mert az a kis lány illetlenül kaczérkodott
+egy hozzá való jókedvü fiatal urral? De hát mit törődik azzal a kis
+lánynyal?!
+
+És rájött, hogy fájdalmasan esik megszokni a gondolatot, hogy azért a
+kis lányért egyszer csak érte jön valamelyik jókedvü fiatal ur, elviszi
+ebből a házból s ő nem fogja hallani többé azt a kedves hangot, azt a
+szép, okos beszédet.
+
+Már hajnalodott s Fodorné hallotta, hogy még folyvást le s fel jár a
+szobájában.
+
+*
+
+Göndöry Béla egy szép reggel arra ébredt, hogy vadúl dörömböznek az
+ajtaján. Ez a szép reggel tulajdonképpen délutáni két órát kiván
+jelenteni, a vad dörömbözés azonban szó szerint értendő.
+
+Ideges lények lázas szivdobogást kaptak volna ettől a hirtelen bősz
+lármától, de Göndöry Béla távolról sem szenvedett ilyes betegségben.
+
+– Nagyon szemtelen – szólt magában. – Nem lehet más, csak a szabó vagy a
+suszter.
+
+Azzal megfordult a másik oldalára s tovább aludt.
+
+De az ajtót tovább döngették, s a bősz lárma kiséretében egy ismeretlen
+hang szólalt meg:
+
+– Nagyságos ur! Nagyságos ur!
+
+– Nem hagy aludni a gazember – konstatálta Justinianus kitartó
+tanitványa s rágyujtott egy czigarettára. – Csak rajta, majd meglátjuk,
+melyikünk győzi tovább türelemmel.
+
+Elővette a tegnapi esti lapot s olvasni kezdett.
+
+– Levelet hoztam, nagyságos ur – erőködött odakünn az ostromló.
+
+– Tudom – gondolta odabenn a jogász.
+
+– Hordár, hordár van kinn! – esengett az erőszakos látogató. – Hordár a
+Nagymező-utczából.
+
+– Azt akárki mondhatja – jegyezte meg magában az ostromlott férfiu, aki
+jól ismerte a hitelezők minden furfangját.
+
+S nyugodtan eregette a füstöt czigarettájából.
+
+Végre a látogató feltalálta magát. Felhagyott a dörömbözéssel, s vagy
+két percz multán Göndöry Béla észre vette, hogy a küszöbről, az ajtó
+hasadékán, egy czédula erőködik be a szobájába.
+
+A czédula után pedig egy levél következett. Közönséges, polgári levél, s
+nem ama szalmaboritéku irományok egyike, melyekről a szakavatott szem
+messziről meglátja, hogy semmi jót se jelentenek.
+
+A levél félig kinn maradt; látszott, hogy nem akarják egészen
+elereszteni. A czédula azonban egész terjedelmében bejutott a szobába.
+
+Göndöry Béla, miután meggyőződött róla, hogy kivülről lehetetlen
+ellenőrizni az operáczióját, fölkelt, óvatosan oda lépkedett a
+czédulához s fölvette.
+
+A czédulán ez állott:
+
+Kérem szépen, nagyságos ur, én vagyok, a 117-es hordár. Ezt a levelet
+hoztam, de válasz kell rá. Tudom, hogy a nagyságos ur itthon van, kezét
+csókolom. A 117-es.
+
+– Az már más – szólt a jogász és kinyitotta az ajtót.
+
+S mialatt felbontotta a levelet, kioktatta a köz buzgó szolgáját.
+
+– Máskor, ha levelet hoz, ne azt kiáltsa, hogy: nagyságos ur, nagyságos
+ur, hanem kopogjon hármasával kétszer, köhögjön egyszer erősen, s ha nem
+lát semmiféle gyanus embert, kiáltson határozott hangon: »Le a
+szipolyokkal, le, le, le; fel az uzsorásokkal, fel, fel, fel.«
+
+– Igenis, kezét csókolom.
+
+A levél Czillától volt, s igy hangzott:
+
+Barátom!
+
+Nagy baj van, roppant baj. Mindennek vége. Ó jaj nekem! Beszélnem kell
+magával, ha kompromittálom is magamat. Legyen öt órakor az
+Erzsébet-téren, a Sas-utczai részen. Véletlenül találkozunk, szóba
+állunk, és csatlakozik.
+
+Legyen erős. Legyen mindenre elkészülve. Ó jaj nekem! De jaj magának is,
+szegény barátom!
+
+Oly borzasztó ez, mint egy szindarab.
+
+Üzenje meg, hogy ott lesz-e?
+
+Azért nyugalom. Maga legyen férfi.
+
+Pá, édes.
+
+_Czilla_.
+
+U. i. Ne kokettáljon a felsőbb leányokkal.
+
+Göndöry Béla tudta, hogy Czilla nagyon szeret fontoskodni, s egy cseppet
+sem volt megijedve. Felöltözött, elment ebédelni, s ugy evett, mint egy
+czápa.
+
+Ebéd után elment a kávéházba, s öt óráig biliárdozott. Öt órakor aztán
+megindult az Erzsébet-tér felé.
+
+Már messziről ráismert a Czilla vörös pántlikás matróz-kalapjára. A kis
+leány szinésznőktől ellesett, tüntető izgatottsággal járta körül a
+sétatérnek nevezett porfészket.
+
+– Maga el tud késni ilyen viszonyok között?! – kérdezte vésztjósló
+komolysággal, mikor meggyőződött róla, hogy senki se hallhatja a
+beszélgetésöket.
+
+Göndöry Béla, szükség esetén, ugy hazudott, mint egy tolvaj lakáj.
+
+– Éppen egy órája, hogy a József-téren várom. Végre, nem tudtam egyebet
+gondolni, mint hogy tévedés lehet a dologban, s itt vár, nem ahogy a
+levelében irta.
+
+Ebből egy kis vitatkozás kerekedett, s Göndöry Béla igen elcsodálkozott,
+midőn a tanuságul előszedett levélből kiderült, hogy az Erzsébet-téren
+kellett megjelennie.
+
+– Tessék, csakugyan én vagyok, aki tévedett!… De, istenem, olyan zavart
+is a fejem, mióta megkaptam a levelét!…
+
+– Ugy-e, micsoda szerencsétlenség?!
+
+– Az igazat megvallva, csak sejtem, hogy miről van szó. De minden
+rosszra el vagyok készülve.
+
+– És igaza van, szegény barátom – sóhajtott Czilla, aki boldog volt, ha
+a franczia szindarabok tónusában társaloghatott. – Hódy megkérte Ellát.
+
+– Ah!
+
+– S magának erre nincs egyéb mondanivalója, mint ez a rövid »ah«?!
+
+– Azt akartam mondani vele, hogy: csak ugy egyszerre?
+
+– Csak ugy egyszerre. Azaz, hogy még sem egészen egyszerre. Ella ma
+elárulta nekem, hogy, amugy félig-meddig, már vagy két héttel ezelőtt
+nyilatkozott előtte.
+
+– És Ella?… Mit felelt neki?
+
+– Semmit. Nagyon meg volt lepetve. Zavarban volt. Félt.
+
+– No lám, erről egy szót sem szólt nekem.
+
+– Ugy, ugy, haragudjék! Haragudjék még jobban! Nem képzeli, Béla, milyen
+férfias az, ha egy férfi haragszik… Törjön, zúzzon össze mindent, amit
+utjában talál, s szálljon szembe az egész világgal!
+
+– Kedvem volna hozzá – felelt Béla oly hangon, mely elárulta, hogy az
+elhatározó pillanatban mégis csak meg fogja gondolni magát, s a világnak
+nem lesz semmi baja. – De mit érnék el vele? Számithatok-e rá, hogy Ella
+mellettem marad? Szó sincs róla. Ez az ember soha se kérte volna meg, ha
+Ella nem biztatja.
+
+– Ó, ne rágalmazza Ellát! Ő semmiről se tehet. Nem tehet róla, hogy Hódy
+biztatásnak vette, ha barátságosan nézett a szemébe. Maga tudja, milyen
+szépen tud nézni ez a lány. Nem is tud máskép, csak szépen nézni.
+Mindenkire úgy néz. S ha Hódy ezt félre értette, úgy ez nem az Ella
+hibája.
+
+– Meg kellett volna mondania neki, világosan, határozottan, hogy nem
+szereti, hogy mást szeret.
+
+– Azt nem tehette. Maga nem ismeri a mamát. A mama rettenetes tud lenni,
+ha ellenkeznek vele.
+
+– S Hódy a mama választottja?
+
+– Az övé. Tegnap este kijelentette, hogy ennek a házasságnak meg kell
+történnie. Ó, az borzasztó jelenet volt. Ella sirt, én is sirtam, a papa
+is sirt. A mama pedig olyan dühös volt, de olyan dühös!…
+
+Göndöry Béla lehorgasztotta a fejét, pár pillanatig hallgatott, s
+ezalatt botjával egy kavicsot kapart ki a földből. Mikor ez megvolt,
+idején valónak találta előterjeszteni, miként itéli meg a helyzetet, ő,
+az első érdekelt.
+
+– Hát biz ez igen nagy szerencsétlenség – szólt nyomatékosan.
+
+Bár a csüggeteg lemondás e megnyilatkozása végtelenül szomoruan
+hangzott, a beszélő arczán észre lehetett venni, hogy, ami őt illeti, ő
+nem találja a helyzetet teljesen vigasztalannak. A komolyság különben
+nagyon rosszul állott a szegény Göndöry Bélának; határozottan veszitett
+vele, ha nem lehetett kuruttyolnia.
+
+Czilla megbotránkozott.
+
+– És maga ebben a perczben nem tud okosabbat tenni, mint sápitozni?!
+Fuj, szégyelje magát. Ilyen a férfi mind, különösen a czivil. A katona
+mégis más; egy huszár nem tesz ilyet. Tessék, itt van egy ur, aki abban
+a szerencsében részesül, hogy szeretik. Szeretik ugy, ahogy csak
+regényekben és szindarabokban szokás szeretni: butául, életre-halálra.
+Azt hittük volna róla, hogy ő a rhodusi koloszszus. És ennek az urnak,
+mikor a helyzet komolyra fordul, nincs egyéb mondani valója, mint hogy:
+»Baj, baj.« De nem ugy van az, kérem. Küzdeni kell, édes barátom, az
+élet küzdelem.
+
+Göndöry Béla ez idő szerint csak karambolban óhajtott küzdeni.
+Bosszantotta a Czilla fontoskodása, s jobban szeretett volna a
+kávéházban lenni.
+
+– De hát mit csináljunk?
+
+– Tőlem kérdi?
+
+– Lássa, Czilla, én nem versenyezhetek ezzel az emberrel. Ő a legjobb
+kondiczióban van, s én még nem vagyok _fit_. Előre tudtam, hogy
+canterben fog megverni. Most kitudódik, hogy ő számtalan hoszszal első,
+én pedig letörtem. Ez szomoru, kétségbeejtő, de igy van. Maga azt
+mondja, hogy küzdjem tovább. Én még abban se vagyok bizonyos, hogy ez
+egyátalán lehetséges-e? Az az érzésem, hogy ő mindig le fog engem
+galoppozni. Hiába, nem vagyok _tip-top_-kondiczióban.
+
+– Bánatot jelent? – kérdezte Czilla, aki értette ezt a
+lóverseny-nyelvet.
+
+– Nem, hanem azt kérdem, hogy: mit csináljak?
+
+– Tanácsot kér tőlem?
+
+– Igen.
+
+– Jó. Rendelkezésére bocsátom életismeretemet, s tapasztalásaim kincses
+házát. Én nem látok olyan sötéten, mint maga, s nem csak egyféle
+megoldást tudok elképzelni. Tessék közülök választani. Itt van mindjárt
+az első. A legjobb, de egyuttal a legnehezebb. A szökés.
+
+– Az nem lehet – szólt Göndöry Béla nála szokatlan határozottsággal.
+
+Arra gondolt, hogy legfeljebb Promontorra tudná hölgyét megszöktetni, s
+oda is csak hajón.
+
+– Miért nem?
+
+– Maga gyerek, Czilla, magának ezt még nem magyarázhatom meg.
+
+Pedig Czilla is megértette volna, hogy huszonhét krajczárral nem mehet
+az ember Gretna-Green-be, a házasságkötő kovácshoz, de Czillát mindig
+lefegyverezte, ha arra appelláltak, hogy neki bizonyos dolgokról még nem
+szabad tudnia. Nem szerette elárulni, hogy oly tisztán látja az apró
+emberi nyomoruságokat, mint maga a biboros konczilium.
+
+– Kár – felelt kissé elmélázva, abban a szent meggyőződésben, hogy
+Göndöry Bélát illendőségi tekintetek bántják, – higyje el, a regényes
+megoldások a legjobbak. De van egyéb megoldás is. Ha akarja, mindjárt
+mondok egy másodikat.
+
+– _Zehn auf_, hogy ez is regényes lesz.
+
+– Nem, ez drámai. Egy szellemes nő, mint a szindarabokban szokás,
+beleavatkozik a dologba, egy kicsit intrikál, s a szerelem
+győzedelmeskedik.
+
+– Nagyon le vagyok kötelezve a szellemes nőnek, de attól tartok, ez
+kissé hosszadalmas volna. A terv teli veszedelemmel, s a siker kétséges.
+Mondjunk le a drámáról.
+
+– Van egy polgári megoldás is.
+
+– Megvallom, hogy ez előre jobban csábit, mint a másik kettő.
+
+– A polgári megoldás ez. Maga titokban találkozik Ellával, és azt mondja
+neki: »Ella, én egy igen-igen szegény ficzkó vagyok, aki minden
+szigorlattal egyre távolabb van az ügyvédi vizsgálattól, de nagyon
+szeretem magát, s magáért talán még ezt a vizsgálatot is le fogom tenni.
+Megvár?« Bizonyos vagyok benne, hogy Ella azt fogja felelni: »Megvárom«.
+S akkor nincs mód rá, hogy férjhez adják máshoz. Ella hallgatag és
+kényelmes természetü, de ha egyszer a fejébe vesz valamit, bajos
+kapaczitálni.
+
+– Lássa, Czilla – szólt a jogász, egy kicsit elgondolkozva – ez már jó
+tanács. És én e szerint fogok cselekedni. Ha igazán szeret, nem lehet
+kényszeriteni, hogy máshoz menjen férjhez.
+
+Majd, mintha egyszerre csak elfogta volna a kételkedés, kissé akadozva
+folytatta:
+
+– Ámbár az az átkozott vizsgálat olyan messze van!… Addig annyi uj
+akadályra lelhetünk!… S egy leány olyan gyönge!… Ki tudja, nem volna-e
+jobb felhagyni minden küzdelemmel?!
+
+Az igazat megvallva, Göndöry Béla már alaposan megbánta, hogy ennyire
+bele bonyolódott ebbe a szerelmi dologba. Az ember lányokkal szemben nem
+lehet eléggé óvatos; ki hitte volna, hogy egy kis kötődés, néhány pohár
+pezsgő és egy-két ügyetlen szó idáig elrontsa a dolgot?! Szeretett volna
+kieviczkélni a hinárból, de tisztességgel akart szabadulni.
+
+Egy kicsit habozott is. Szegény kis lány! Oly édes hangocskája volt, s
+oly szépen tudott nézni! Hiuságának hizelgett ez a föltétlen meghódolás,
+bántotta, hogy nem éppen szép szinben kell föltünnie előtte, s nagyon
+boszankodott magára az egész dologért.
+
+– Maga bánatot jelent?! – kérdezte Czilla, aki kezdett gyanakodni.
+
+– Isten mentsen! – felelt a jogász, s akkor ugy gondolta.
+
+– Tehát abban maradunk…
+
+– Abban maradunk, hogy vasárnap délután felmegyek magukhoz s betüről
+betüre elmondom neki a maga szavait. Remélem, hogy a maga szavával fog
+felelni.
+
+– Bizonyos lehet benne. Ella ugyan, meg kell vallanom, semmit sem tud
+erről az én kirándulásomról, de ez nem változtat a dolgon. Most már
+tudni fog róla. Tehát: várjuk. A viszontlátásra.
+
+– A viszontlátásra, Czilla.
+
+Kezet fogtak, s a kis lány megindult hazafelé. A jogász egy pár
+pillanatig ott maradt, ahol elbúcsúztak, s utána nézett a regényes kis
+hölgynek.
+
+Még jó darabig látta a jól ismert matrózkalapkát, s a rajta viritó
+szegényes pántlikát. Arra gondolt, hogy nincs rettenetesebb dolog, mint
+ilyen kalapokban járni egy életen keresztül.
+
+Aztán, mikor a kis lány végkép eltünt a szeme elől, boszusan fordult az
+ellenkező irányba, s azt mondta magában:
+
+– Nem.
+
+Göndöry Béla azt tartotta, hogy a világ kétféle emberekből áll. Az
+okosakból, akik fiakkeren járnak, szép ruhákat hordanak, jól élnek,
+rendelkeznek egy csomó más fajta emberrel, azt teszik, amit akarnak, s
+jól táplált, divatos ruhában járó gyermekekkel jelennek meg a szinházban
+s a fürdőhelyeken.
+
+Meg az oktalanokból, akiknek az élete keserves robot és a házi perpatvar
+örökletessége között oszlik meg. Akik csak azért boldogok, mert
+megaláztatnak, akik rossz levegőn, szük lakásokban senyvednek, s
+csenevész, gyerekbetegségektől megtizedelt, szegényes ruhácskákban
+kóválygó árvákat hagynak hátra, hogy a szegény emberek fajtája soha ki
+ne vesszen a világból.
+
+Amazok: akik pénzes lányokkal házasodnak össze.
+
+Emezek: akik szegény lányokat vesznek el.
+
+És még egyszer mondta magában:
+
+– Nem.
+
+Vasárnap Ella hiába várta udvarlóját. Várta hétfőn, kedden, szerdán,
+szombaton. Göndöry Béla nem jött.
+
+
+
+
+VII.  SZEPTEMBER.
+
+Erre mi felénk szeptemberben a nappal gyönyörü. A napnak már nincs tüze,
+csak édes melege, a levegő langyos és nyugodt, s a szellő hizelgésekkel
+teli, mint a fiatalságtól bűcsúzó nők szerelme. Benn a városban, a nagy
+házak között, ahol nem látni a lombok hervadását, azzal áltathatod
+magad, hogy: ez még a tavasz, vagy legalább: egy második tavasz, mely
+talán enyhébb még az elsőnél is, és hüségesebb, jobban megbizható.
+Ámbátor a napfény bágyadtabb, mint volt akkor, a levegő nem oly
+átlátszó, s a délutáni napfényen sütkérező figurák finom, ónos
+fehérségén már ott a morbidezza… Mindegy. Oly szép még szeptemberben,
+szebb, mint valaha! S bolyongva paloták között, melyek még a nyári
+meleget sugározzák vissza magukból, azt hiheted, hogy a tél csak egy
+csunya lidérczmese.
+
+De ne bizzál ebben a második tavaszban! Vigyázz, csak ugy könnyedén ne
+merészkedjél ki a messzi szabadba, ha már leszállt az est. Szeptemberben
+a nappal még szép, de az este már hűvös. S nem sejted mikor, nem tudod
+honnan, egyszerre csak hideg szél támad, mely végig sivit a mezőn. Jaj
+neked, ha ez a szél oda kint talál, amint védtelenül barangolsz a
+szeptemberi éjben; dideregve, csontig áthülten érsz haza, s lesheted,
+amig kihevered a csalódásodat…
+
+Esti nyolcz óra lehetett. Czilla a zongoránál ült, s elkeseredetten
+kalapálta a kedves nótáját:
+
+  Akit imádok: egy tüzér,
+  Csak egy tüzér, akit imádok…
+
+A vőlegény és a menyasszony benn sugdolóztak a másik szobában, a nyitott
+ablaknál.
+
+Csak a nagy szoba függő-lámpája világitott be hozzájok, meg kivülről a
+csillagok. Abban a félhomályban és félmagánosságban voltak, a melyet a
+mindeneket átölelő keritő-szellem talált ki a jegyesek számára.
+
+Azért bátran szólhatunk erről az édes-kettesről… Istenem, még oly
+kevéssé voltak jegyesek!
+
+Ella, kihajolva a nyitott ablakon, a séta-úton nyüzsgő, sötét alakokat
+nézte, melyek közt a kocsik lámpái mint fény-bogarak suhantak keresztül.
+A ligetből még egyre tartott a nép-vándorlás be, a város felé. A fogatok
+egymásra dübörögtek, a tömeg kétoldalt széles sorokban hömpölygött
+előre, de az utczai lámpások ezrei már kezdtek álmosan pislogni.
+
+Balázst nem érdekelte az utczai élet. Csak azt a formás, szép kis fejet
+nézte, s arra gondolt: vajon micsoda tündérek fésülik éjjelenkint ezt a
+puha, gyönyörű hajat, mely természettől olyan, mint az áttört selyem?!
+
+– Mindig igy leszünk? – suttogta a formás kis fejhez. – Ilyen közel
+egymáshoz, mint most?… Mondja, hogy mindig.
+
+– Mindig – felelt a lány.
+
+– És nem fog mellőlem más világokba vágyódni? Nem fog vágyódni semmi,
+senki után?
+
+– Nem fogok vágyódni semmi, senki után – szólt engedelmesen a lány.
+
+Aztán tovább nézte az opera felé repülő kocsik nagy üvegtábláin
+átfehérlő toilette-eket.
+
+Odaát Czilla még egyre a _Lili_ románczát nyaggatta:
+
+  Ha kinevetnek is ezér’:
+  Akit imádok, egy tüzér.
+
+– Ó, mondja még egyszer, hogy nem lesz szerencsétlen velem! Olyan jól
+esik, ha szépen szól hozzám! Lássa, nem is álmodtam, hogy egyszer ily
+végtelenül boldog leszek!
+
+A lány egy pillanatig hallgatott. Hirtelen azt akarta mondani: »Én nem
+lehetek szerencsétlen soha.« De aztán mást gondolt. És azt felelte,
+hogy:
+
+– Szeretem magát.
+
+De nem merte a keresztnevén szólitani. Érezte hogy ez hamisan hangzanék.
+
+– Ha tudná, milyen boldoggá tesz! Lássa, én már oly régen szeretem
+magát! Már akkor is szerettem, a mikor még nem tudtam, hogy ez szerelem…
+Ugy féltettem előre!… Szerettem volna, ha soha senki se látja rajtam
+kivül. Aztán, aztán álmodni se mertem. Hisz maga még csak egy piczi
+jószág volt akkor, a mikor megismerkedtünk… És remegtem a gondolatra,
+hogy egyszer csak nem fogom hallani a hangját, a nevetését, ezt az édes
+beszédét, mert elviszik innen, idegen világba, a honnan én ki leszek
+zárva egészen, egészen, ahol egy »Jó napot« nem sok, még annyit se
+mondhatok magának… Pedig, megvallom, olyan önző vagyok, hogy ugy tennék
+magával, mint a mesék gonosz óriásai: még akkor is sárkányokkal
+őriztetném, ha nem szeretne egy cseppet se, csak hogy: láthassam,
+láthassam mindig!… Nem felel?
+
+– Mit mondjak?
+
+– Mindig csak egyet. Hogy szeret egy kicsit, ha nagyon kicsit is, de
+szeret.
+
+– Mondani kell azt? Istenem, maga tudja, hogy én nem értek a szavakhoz.
+Mit mondjak, amit még nem tud? Csak azt mondhatom: soha se fogja
+megbánni, hogy engem választott.
+
+Nem merte megcsókolni a haját, csak a kezét szoritotta meg. S annyi
+hálával nézett a szemébe, hogy a leányt szinte meghatotta. Aztán megint
+hallgattak.
+
+Ekközben letelt az idő, melyet a Fodorné anyai bölcsesége e törvényes
+szerelem első, tiszta örömeire hallgatag engedélyezett, s Fodort, akinek
+egy darabig kinn kellett maradnia a konyhában, beeresztették a nagy
+szobába.
+
+Fodor teli volt panaszszal.
+
+– Igazán borzasztó – magyarázta Balázsnak – milyen balkezü ember vagyok!
+Hát azt hiszi, meg tudtam szerezni azt a rongyos hatszázezer forintot?!
+Dehogy! Hatszázezer forint! Micsoda semmiség, mikor egy milliárdokat és
+milliárdokat jelentő találmányról van szó! S mondhatom, hogy ehhez a
+golyószóróhoz képest a Hiram S. Maxim-féle szerszám valóságos
+gyerekjáték, afféle »Hammer und Glocke«. Tizezer lövés egy percz alatt!
+Másfél nap alatt véget vetek minden háborunak a világon, s ha akarom,
+Polinéziát szétfuvom, mint egy szappan-buborékot. Tudja-e, uram, mit
+jelent az én találmányom? A világbékét, a szocziális kérdés megoldását,
+az egész emberiség boldogságát! Ez az utolsó szó a repülő gép előtt,
+vagyis, helyesebben szólva, mi szükség most már a repülő gépre?! De a
+katonák oly nehézkesek, mintha mind csupa apró trójai falovakon
+ülnének!… És a bankok! Megannyi krajzler! Magában az angol bankban sincs
+több vállalkozó szellem, mint a sarki füszerkereskedőben. De hát,
+kérdem, mire akkor a bankok, ha ugy tesznek, mint a _Fa-kutyá_hoz
+czimzett füszeres bolt, s nem dolgoznak másban, csak malagában és
+indigóban, mintha Marco Polo óta egy jottát se változott volna a világ?!
+Ha nekem egy kis kapitálisom van, ma a nagyhatalmak kormányai az utczán
+verekednek, hogy melyikök vásárolhassa meg előbb a találmányomat. Mig
+igy! Egész nap dolgozom, futok, fáradok, verejtékezek hiába, s nem tudom
+megkeresni családomnak a betevő falatot! A kapitális! Ez minden. Hány
+zseni pusztul el addig, mig egy érvényesül! S mivel érvényesül? A
+kapitálissal. De az elpusztuló zsenik a legtöbbször könnyelmüek vagy
+dologtalanok. Mig én! Higyje el, uram, én nem fejjel, hanem ballábbal
+jöttem a világra.
+
+Czilla, ezalatt, titokban, félre hivta Ellát a sarokba, s fojtott, tompa
+hangon, mint a szinpadon szokás, igy suttogott hozzá:
+
+– Egész nap nem tudok veled beszélni.
+
+– Mit tehetek róla? Mi baj?
+
+– Mondtam, hogy ez valóságos dráma. Találkoztam Bélával.
+
+– És még szóba álltál vele?
+
+– El akartam menni mellette, mintha nem is látnám. Hanem megszólitott.
+
+– Mit mondott? Bizonyosan mentegetőzött. És te elkezdtél feleselni vele!
+
+– Ó nem. Mondom, hogy ez valóságos dráma. Tudod, miért nem jött el?
+
+– Ne is beszéljünk erről. Nem hiszek neki.
+
+– Figyelj rám. Meghalt a nagymamája. Tudod, az, aki már oly sokszor volt
+beteg. El kellett utaznia a temetésére, hirtelen, váratlanul.
+
+– Irhatott volna.
+
+– Félt, hogy kompromittál.
+
+– Nem. Hazugság az egész.
+
+– Nincs igazad. Ha ugy volna, amint gondolod, soha hirét se halljuk
+többet. Nem igaz? És visszajött.
+
+– El akar jönni?
+
+– Igen. Pontban kilenczkor elsétál itt az ablak előtt. Ha felhuzod az
+egyik függönyt, ez azt jelenti, hogy megbocsátasz, s holnap itt lesz,
+mintha semmi se történt volna.
+
+Nem felelt, s ugy tett, mintha nem is nagyon érdekelné a dolog. Elővette
+a horgolását, leült az apja mellé, s koronkint olyan komolyan nézett a
+beszélőre, mintha szentül hinne mindezekben a fantazmagóriákban.
+
+De Czilla észrevette, hogy néha lopva az órára pillant, s mikor a kitünő
+Fodor-féle kronometerek, némi apró vélemény-különbségeket leszámitva,
+abban egyeztek meg, hogy kilencz felé járhat az idő, átsétált a másik
+szobába, s lassan, tüntető nyugalmassággal, felhuzta az ablak függönyét.
+
+Az utcza már kezdett néptelenedni. A kocsirobogás jókora szüneteket
+tartott, s a sötét alakok ritkább sorban és gyorsabb tempóban suhantak
+el a gázlámpák mellett. Nem kellett hozzá több egy pillantásnál, hogy a
+szemközt lévő palota kapujában észre vegyen egy égő szivart, s az égő
+szivar mögött egy mozdulatlan alakot.
+
+Sötétben minden macska szürke, s minden imádó egyforma. Hanem azért Ella
+mindjárt felismerte lovagját: botjáról és kalapjáról, mint Ofélia.
+
+Tehát csakugyan eljött.
+
+A fehér arcz halvány rózsaszinre vált; piczi kagyló-házakban látni ezt a
+gyönyörü szint. A Seherezáde szempár lecsukódott a boldogságtól… ha
+amaz, ott lent, e pillanatban látja: igazán szerette volna, legalább
+addig, a mig egy hosszu csók tart.
+
+– Tudtam, hogy eljön – suttogta magában – tudtam, hogy el kell jönnie.
+
+Az igazat megvallva, ez csak amolyan utólagos proféczia volt. Ha Fodor
+Ella kisasszonyt nem is, önt, türelmes olvasó, bizonyára meglepte a
+Göndöry ur váratlan megtérése. Ki kell jelentenem, hogy senkit se lepett
+meg annyira, mint engemet, aki, végre is, a legjobban ismerem a fent
+tisztelt Göndöry urat.
+
+De hát a legelszántabb nagyravágyóknak is vannak gyönge pillanataik. E
+gyönge pillanatok között nem utolsó helyet foglalt el az a szekundum,
+melyben Göndöry Béla, a mellette elhaladni készülő, szegényes ruháju kis
+Czilla láttára, nem tudta megállani, hogy ne mondjon neki egy pár jó
+szót, a tisztesség kedvéért.
+
+– Mégis brutális dolog volna csak igy egyszerre szakitani – mentegette
+magában a pillanatnyi gyöngeséget – mert végre, mit koczkáztatok?! A
+veszedelem oly messzi… a meddig nagyobb baj lehet, százszor is bánatot
+jelenthetek, s vissza húzódhatom szép lassan, szinte észrevétlenül,
+megsiratva kissé, de átkok, tragédia nélkül. Eh, mért ne lennénk
+előkelőek, mikor ez úgy se kerül semmibe?!
+
+Az efféle nemes felbuzdulásokat a következetlen nagyravágyók rendesen
+egy egész élet nyomoruságával szokták megfizetni.
+
+De ne féltsük Göndöry Bélát. Kieviczkélt ő már jóval nagyobb bajokból, s
+ha róla is azt végezték el, hogy tragikus véget érjen, mint Phoebus de
+Châteaupert, aki, szegény, tudvalevőleg megházasodott, legyünk
+nyugodtak, a mi barátunk arany koporsóban fog pihenni.
+
+Bármennyire késtek is a kutyabőrön szárnyaló angyalkák: Göndöry Béla
+köz- és váltó-ügyvédnek született.
+
+… Másnap, mikor Czilla hathatós mesterkedéseinek sikerült kivinnie, hogy
+Ella és a Fodor-ház rég nem látott vendége, egy pillanatra egyedül
+maradtak, Seherezáde oda engedte a kezét szerelmesének, s azzal a
+mosolylyal, amelytől minden pillanatban azt várja az ember, hogy
+egyszerre csak könnyekké olvad fel, ezt a szót ismételgette makacsul,
+ahogy elkényeztetett gyermekek szoktak erősködni:
+
+– Késő, késő.
+
+S nagynehezen, sok édes könyörgésre, kivallotta, hogy:
+
+– Soha se tudnám megmondani annak a szegény embernek, hogy megcsaltam,
+hogy hazudtam neki.
+
+S ugyanezt mondta este Czillának, aki, mikor a látogató elment, titkos
+tanácskozásra szólitotta vissza a nagy szobába.
+
+– Késő, késő.
+
+– S az urfi – kérdezte Czilla izgatottan – mit mondott erre a
+bolondságra az urfi?
+
+– Azt mondta, hogy várjunk.
+
+Göndöry Béla arra az álláspontra helyezkedett, hogy semmit se szabad
+elsietni, s hogy minden bajnak legjobb orvosa: maga az idő. Bizonyára
+egész őszinte volt, mikor e kipróbált orvosszertől várta a segitséget.
+
+Czilla nem szólt semmit, de nagy dolgokat forgatott a fejében. S hogy
+bátoritsa magát, egymás után többször elismételte ezt a rövid monológot:
+
+– Most én következem.
+
+Volt már szerencsém emliteni, hogy Czilla igen kedvelte a szindarabokat,
+s hogy különös tisztelettel viseltetett a franczia drámák ama szellemes
+asszonykái iránt, akik egy-egy kétségbeesett szituáczióban magukra
+vállalják a cselekvés intézését, s elméjök felsőbbségének, asszonyi
+furfangjoknak erejénél fogva szerencsés megoldáshoz juttatják a
+szimpatikus szerelmesek dolgát. Ezek a nagy mintaképek lebegtek előtte
+egész éjszaka.
+
+S rövidesen megvolt az elhatározása. Számot vetett minden eshetőséggel,
+s tisztán látta a veszedelmet.
+
+– Ha a dolog kitudódik, a mama egyszerüen megfojt.
+
+De, istenem, még meghalni is édes, ha az ember két szerető szivért
+szenved vértanú-halált!
+
+Az ember néha egy egész életet eltölt anélkül, hogy belátná, s Czillának
+már kora ifjuságában meg kellett szereznie a tapasztalatot, hogy a
+franczia drámák szellemes asszonykáinak nagyon, de nagyon nincsen
+igazuk.
+
+Mert nem jó bele avatkozni a mások dolgába, akkor se, mikor az a más
+maga az édes testvérünk. Ha a magunk dolgában se cselekedhetünk semmit,
+anélkül, hogy utóbb szemrehányásokat ne tegyünk magunknak miatta: abból,
+amit a mások számlájára teszünk, nem is igen származik egyéb, csak az a
+sok szemrehányás, a melylyel aztán elhalmozzuk magunkat.
+
+Czilla igen szépen el tudta képzelni, milyen hangon kell szólnia annak a
+Nemtőnek, akinek a meghatalmazó levelét a Gyöngédség, a Barátság és a
+Testvéri Szeretet láttamozták, s egészben véve meg volt elégedve a »nagy
+jelenet«-ével, de öröme nem tartott sokáig. A hatás nagyobb volt, mint
+remélte, s e váratlan siker kissé megdöbbentette. Balázs, ahogy Czilla
+előre látta a döntő szczénát, nem kiáltozott a fájdalomtól, nem ágált,
+nem ugrott fel a helyéről, s nem tombolt, mint a _Vercingetorix_
+Pompejá-ja egy teljesen hasonló drámai helyzetben, tovább is csöndesen
+beszélgetett vele, sőt folyvást mosolygott, mint minden félszeg ember,
+aki leplezni akarja, hogy a szive csordultig van; de a változás, mely
+ezen a mosolygó arczon egy pár percz alatt végbement, még a Czilla
+zsenge lélek- és arczismerete előtt is valami olyan formát jelentett,
+mint a mit közönségesen az ugynevezett facies hyppocraticából szokás
+következtetni.
+
+Ez az arcz, a melyet mindig egyformának látott, a mióta csak emlékezett,
+megöregedett itt, a szeme láttára. A szeme és a szája körül egyszerre
+csak ránczok bujtak elő, s a tekintete fénytelen és megtört volt, mint
+egy megvert, vén kutyáé.
+
+Czilla még soha se látott ilyet, s megijedt attól, a mit cselekedett.
+Szerette volna visszakaparni, a mit mondott s egyszerre nagyon rajta
+volt, hogy ráczáfoljon a tulajdon szavaira.
+
+Balázs észrevette ezt az igyekezetet, s iparkodott a kis lányt
+megnyugtatni.
+
+– Ne féljen, Czilla, úgy intézzük a dolgot, hogy a mama semmit se fog
+megtudni. Azt fogja hinni, hogy csak úgy, magától bomlott szét a dolog.
+Én már törődött, beteges ember vagyok, s magának igaza van, jobb lesz
+igy. Igen, még talán nekem is jobb, hogy ugy kellett történnie…
+
+Hanem azért Czilla zavartan, s szivében nagy önváddal bucsuzott el tőle.
+Lehorgasztott fejjel ment ki a szobából, s egy pillanatig arra gondolt,
+hogy ha anyja rajta érné a perfidián, talán nem terhelné annyira a
+felelősség azért, a mit, hiába, meg kellett tennie. Mért is, hogy nem
+szóltak inkább a mamának?!…
+
+Odaát, a nagy szobában, egyedül találta magát, s ugy tett, mint _Stuart
+Mária_ utolsó felvonásában Leicester Lord, a ki tudvalevőleg nagy
+felindulások közepette hallgatja a magánosságban, hogyan ácsolják a
+közelben Máriának a vérpadot. Fülelni kezdett, s minden nesz, mely a
+másik szobából áthallatszott, halálos rémületekbe ejtette.
+
+Sokáig hallgatózott. Egy darabig ugy tetszett neki, mintha az a másik
+ember, odaát, leülne az iróasztalához, s mintha a toll perczegését is
+hallhatná. Aztán lépések hangja hatott át hozzá, majd minden
+elcsöndesedett. Czilla a falhoz szoritotta fülét. Talán megint ir… A kis
+lány szive nekivadultan kalapált. Szeretett volna átrohanni, de nem
+mert. Végre hallotta, hogy elmegy. Elmegy s kivülről bezárja az ajtaját.
+
+Czilla megkönnyebbülten lélekzett fel, szivére támasztotta mind a két
+kezét, s boldogan mosolygott. Elmegy, bezárja az ajtaját, mint rendesen.
+Tehát nyugodt, s nem ugy távozik el, mint aki nem akar visszatérni. Nem,
+nem gondol arra, hogy agyonlőjje magát. Ugy megy el, mint a ki nem
+készül semmi skandalumra.
+
+Aztán az ablakból leste, merre, hová indulhat. S ahogy megpillantotta
+azt a jól ismert régi divatu kalapot, mely még a kereskedő boltjában
+fakult meg, épp ugy megesett a szive a poétán, mint ahogy egy pár nappal
+előbb, más valakinek a szegényessége meginditott kissé egy pompás kabát
+alatt szundikáló szivet.
+
+Istenem, mért is hord ilyen kalapokat?! Hogy ilyenekhez szokott hozzá a
+szükölködés és a nyomoruság éveiben?. Ok az?
+
+Ki tehet róla, hogy nem fiatalabb, nem vidámabb, nem ügyesebb mozgásu?!
+Ki tehet róla, hogy csak derék, tiszteletre méltó, ki tehet róla, hogy
+nem hóditó, nem elragadó?!
+
+S eszébe jutott a Göndöry Béla ragyogó czilindere, az érkező szezonnak
+ez az első pompás virága, mely a legeslegelső angol kalap-ültetvényes
+nagyhirü üvegházából került ki. Eszébe jutott a Göndöry lefegyverző
+mosolya, ellenállhatatlan jókedve, szikrázó pillantásai, s kedves
+kuruttyolása.
+
+– Lehet-e, hogy ne őt imádjuk?!
+
+Tagadhatatlan, hogy Göndöry Béla tartozik a czilinderével, az ingével, a
+mult évi ebédjeivel, tartozik mindennel s mindenkinek a világon;
+tagadhatatlan, hogy ifju életében máris annyi adósságot szórt szét
+szerte a világba, hogy háromezerhétszázötven év kellene hozzá havi
+részletekben fizetni vissza a tartozásait… Mindez igaz.
+
+De, istenem, olyan fiatal!
+
+– Hiába, mi nők már ilyenek vagyunk! – sóhajtott Czilla, s meggyőzvén
+magát, hogy semmi oka a nyugtalanságra, ujra elővette a regényét.
+
+Czilla sokat szokott egy lélekzetre elolvasni, s most is elintézett a
+Sarah grófné ideg-izgató történetéből vagy egy fél-tuczat megrázóan
+drámai jelenetet, midőn egyszerre eszébe jutott, hogy Hódy, aki ilyenkor
+már pontosan itthon szokott lenni, ez egyszer nem jött haza. Ujra
+elfogta a nyugtalanság, de most már nem adhatta át magát a tépelődésnek,
+mert az anyja szavát hallotta.
+
+– Czilla!
+
+Czilla úgy megrémült, hogy torkán akadt az »igen«, s azt hitte, hogy egy
+lépést se bir menni… De a kiváncsiság néha csudákat tesz.
+
+Fodornénak az arcza borzasztó volt a maga nyugodtságában. Fodorné csak
+addig volt jókedvü, a mig dühöngött; a nyugalom nála nagyon rosszat
+jelentett.
+
+– Ki kell irni a szobát! – szólt oda a kis lányhoz.
+
+Czilla nem értette.
+
+– Süket vagy? Azt mondom, hogy ki kell irni a szobát, és a czédulát le
+kell vinni a házmesterhez.
+
+– Miféle szobát? – dadogott Czilla az ijedtségtől elhaló hangon,
+önvádtól gyötörten.
+
+– Annak a gazembernek a szobáját! – fakadt ki Fodorné, s meglátszott
+rajta, mennyire jól esik neki, hogy kifúhatja magát.
+
+– Ah!
+
+Bizony nagy kő esett le a szivéről.
+
+De eltartott egy pár óráig, mig megtudhatta, hogy »az az ur« levelet
+irt, melyben gyógyithatatlan s eddig nem ismert betegséget adván okul,
+lemond a tervezett, nagyon megtisztelő összeköttetésről, s hogy
+jelenléte ne okozzon még több kellemetlenséget, kijelenti, hogy a
+lakásból kiköltözik, egyelőre pedig elutazik külföldre.
+
+Ugyanebben az órában Ella az egyik szomszédasszonynál volt, a ki nagy
+titokban egy levelet adott át neki. A levél ekképen szólt:
+
+Édes, drága kis Ella!
+
+Megtudtam, hogy mást szeret, s nem akarom, hogy miattam boldogtalan
+legyen. Tudom, mit tesz az: boldogtalannak lenni szerelemből.
+
+Elhallgattatom tehát az önzésemet, mely azt mondja, hogy magával együtt
+élni édes, nagyon édes volna még akkor is, ha szerelmet érezni nem is
+lehet irántam.
+
+Legyen boldog azzal, a kit szeret.
+
+Egyszer azt mondta nekem, hogy mindig jó lesz hozzám, és sohase fogom
+megbánni, hogy magát választottam.
+
+És én tudom, hogy arról mondok le, aki mindenképpen a legjobb feleség
+lesz a világon.
+
+Mégis lemondok. Sőt lemondok arról is, hogy valaha láthassam. Nem tudom
+látni, amint másra gondol, nem akarom látni, amint elviszik hazulról.
+
+Kiszakitom magamat abból a környezetből, mely család helyett családom
+volt, s elhagyom a helyet, amely nekem mindig az otthont jelentette.
+
+De oly gyönge vagyok, hogy nem tudom ezt megtenni egy utolsó isten
+hozzád nélkül.
+
+… Igaza volt: soha se bánom meg, hogy magát választottam.
+
+A mikor ezeket a szavakat mondta, nagyon, nagyon boldog voltam.
+
+Ez volt egész életemnek egyetlen boldogsága.
+
+Isten áldja meg érte.
+
+_Hódy Balázs._
+
+Ez a története annak a szerelemnek, a melyről egy szóval se emlékeznek
+meg a Hódy Balázs költeményei, se a rondeauk se a madrigálok, se a
+balladák se a vegyesek.
+
+
+*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77497 ***