diff options
Diffstat (limited to '77392-h')
| -rw-r--r-- | 77392-h/77392-h.htm | 14041 |
1 files changed, 14041 insertions, 0 deletions
diff --git a/77392-h/77392-h.htm b/77392-h/77392-h.htm new file mode 100644 index 0000000..999ce95 --- /dev/null +++ b/77392-h/77392-h.htm @@ -0,0 +1,14041 @@ +<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" + "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> +<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> +<head> +<meta name="generator" content= +"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> +<meta http-equiv="Content-Type" content= +"text/html; charset=utf-8" /> +<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> +<title>Gyulai Pál kritikai dolgozatainak újabb gyüjteménye | +Project Gutenberg</title> + +<style type="text/css"> +/*<![CDATA[*/ +body { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; +} + +h1,h2,h3,h4 { + text-align: center; + clear: both; + line-height: 200%; +} + +h2,h3 { + margin-top: 2em; +} + +h1 span.smaller { + font-size: 75%; + line-height: 200%; +} + +h2 span.smaller { + font-size: 80%; +} + +p { + margin-top: 0.75em; + margin-bottom: 0.75em; +} + +body > p { + text-align: justify; + text-indent: 1.5em; +} + +p.i0 { + text-indent: 0; +} + +hr { + width: 33%; + margin-top: 2em; + margin-bottom: 2em; + margin-left: auto; + margin-right: auto; + clear: both; +} + +hr.chap {width: 65%} +hr.tb {width: 25%;} + +ul.lsoff { + list-style-type: none; + /* font-size: 90%; */ + text-align: justify; +/* columns: 2; */ +} + +.pagenum { +/* visibility: hidden; */ +/* display: none; */ + position: absolute; + right: 2%; + color: gray; + font-size: smaller; + text-align: right; + text-indent:0; +} + +.blockquot { + margin-left: 10%; + margin-right: 0%; + text-align: justify; + font-size: 0.9em; + text-indent: 1.5em; +} + +.center { + text-align: center; + text-indent: 0; +} + +.summary { + text-align: center; + text-indent: 0; + width: 90%; + margin: auto; + font-size: 90%; + font-style: italic; +} + +.right { + text-align: right; + margin-right: 1.5em; +} + +.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} + +.caption {font-weight: bold;} + +.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} + +.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} + +.footnotes { + border: dashed 1px; +} + +.footnote { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; + font-size: 0.9em; + text-align: justify; +} + +.footnote .label { + position: absolute; + right: 84%; + text-align: right; +} + +.fnanchor { + vertical-align: super; + font-size: .8em; + text-decoration: none; +} + +.poem { +/* margin-left: 1.5em; */ +/* width: 90%; */ + font-size: 0.9em; + display: table; + margin: auto; + text-align: left; +} + +.poem p { + margin: 1em auto 1em auto; +} + +.poem p.center { +/* margin-left: 3em; */ + max-width: 30em; + text-align: center; +} + +.poem .stanza { + margin: 1em 0em 1em 0em; +} + +.poem span.i0 { + display: block; + margin-left: 0em; + padding-left: 3em; + text-indent: -3em; +} + +.poem span.i2 { + display: block; + margin-left: 1em; + padding-left: 3em; + text-indent: -3em; +} + +.poem span.i8 { + display: block; + margin-left: 4em; + padding-left: 3em; + text-indent: -3em; +} + +.poem span.i12 { + display: block; + margin-left: 6em; + padding-left: 3em; + text-indent: -3em; +} + +ul.TOC { + list-style-type: none; + padding-left: 10%; +/* text-indent: 0; */ + text-indent: -5%; + width: 70%; + text-align: justify; +} + +ul.TOC li { + margin-top: 0.25em; +} + +ul.indented { + padding-left: 10%; + text-indent: -5%; + text-align: justify; +} + +.TOC .roman { + width: 4em; + display: inline-block; + text-align: right; + margin-left: 1em; +} + +span.ralign { + position: absolute; + text-align: right; + right: 15%; + top: auto; +} +/*]]>*/ +</style> +</head> +<body> +<div style='text-align:center'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77392 ***</div> +<hr class="chap" /> +<div class="chapter"></div> +<p class="center"><span class="caption-large">A MAGYAR TUDOMÁNYOS +AKADÉMIA KÖNYVKIADÓ VÁLLALATA</span></p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption-large">ÚJ FOLYAM</span></p> +<p class="center"><span class="caption">1925–1927. +CYCLUS</span></p> +<p> </p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption-150">GYULAI PÁL<br /></span> +<span class="caption-large">KRITIKAI DOLGOZATAINAK ÚJABB +GYÜJTEMÉNYE</span></p> +<p> </p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">AZ 1927-IK ÉVI +ILLETMÉNY</span></p> +<hr class="chap" /> +<h1>GYULAI PÁL<br /> +<span class="smaller">KRITIKAI DOLGOZATAINAK ÚJABB +GYÜJTEMÉNYE</span></h1> +<p class="center"><span class="caption-large">1850–1904</span></p> +<p> </p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption-large">BUDAPEST</span></p> +<p class="center"><span class="caption">A MAGYAR TUDOMÁNYOS +AKADÉMIA KIADÁSA</span></p> +<p class="center"><span class="caption">1927</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">FRANKLIN-TÁRSULAT +NYOMDÁJA</span></p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_V" id= +"Page_V">V.</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>TARTALOM.</h2> +</div> +<ul class="TOC"> +<li>E kiadványról <span class="ralign"><a href= +"#Page_IX">IX</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1850.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">I.</span> Irodalmi élet <span class= +"ralign"><a href="#Page_1">1</a></span></li> +<li><span class="roman">II.</span> Egy földönfutó hátrahagyott +novellái <span class="ralign"><a href="#Page_4">4</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1853.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">III.</span> Keveháza <span class= +"ralign"><a href="#Page_13">13</a></span></li> +<li><span class="roman">IV.</span> Sujánszky Antal vallásos +költeményei <span class="ralign"><a href= +"#Page_16">16</a></span></li> +<li><span class="roman">V.</span> Pünkösd napja <span class= +"ralign"><a href="#Page_19">19</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1854.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">VI.</span> Egy kis szóváltás <span class= +"ralign"><a href="#Page_25">25</a></span></li> +<li><span class="roman">VII.</span> Kemény Zsigmond regényei és +beszélyei <span class="ralign"><a href= +"#Page_30">30</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1861.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">VIII.</span> Egy pár jegyzet a +«Visszatekintés» című cikkre <span class="ralign"><a href= +"#Page_38">38</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1862.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">IX.</span> Adalék népmeséinkhez +<span class="ralign"><a href="#Page_50">50</a></span></li> +<li><span class="roman">X.</span> Néhány év Petőfi életéből +<span class="ralign"><a href="#Page_55">55</a></span></li> +<li><span class="roman">XI.</span> Petőfi életéből <span class= +"ralign"><a href="#Page_79">79</a></span></li> +<li><span class="roman">XII.</span> Két ó-székely ballada +<span class="ralign"><a href="#Page_86">86</a></span></li> +<li><span class="roman">XIII.</span> Budapesti Szemle XLVIII–XLIX. +füz <span class="ralign"><a href="#Page_127">127</a></span></li> +<li><span class="roman">XIV.</span> Szavalmányok <span class= +"ralign"><a href="#Page_131">131</a></span></li> +<li><span class="roman">XV.</span> Nemzeti hárfa <span class= +"ralign"><a href="#Page_134">134</a></span></li> +<li><span class="roman">XVI.</span> A nemes fészek <span class= +"ralign"><a href="#Page_137">137</a></span></li> +<li><span class="roman">XVII.</span> Jókai legújabb regénye +<span class="ralign"><a href="#Page_140">140</a></span></li> +<li><span class="roman">XVIII.</span> Józsa <span class= +"ralign"><a href="#Page_144">144</a></span></li> +<li><span class="roman">XIX.</span> Apró polémiák <span class= +"ralign"><a href="#Page_150">150</a></span></li> +<li><span class="roman">XX.</span> Törökország fővárosa +<span class="ralign"><a href="#Page_152">152</a></span></li> +<li><span class="roman">XXI.</span> A Szépművészetek Csarnoka +<span class="ralign"><a href="#Page_160">160</a></span></li> +<li><span class="roman">XXII.</span> Polémiák <span class= +"ralign"><a href="#Page_163">163</a></span></li> +<li><span class="pagenum"><a name="Page_VI" id= +"Page_VI">VI.</a></span></li> +<li><span class="roman">XXIII.</span> Budapesti Szemle LIII. füz. +<span class="ralign"><a href="#Page_169">169</a></span></li> +<li><span class="roman">XXIV.</span> Dalok könyve <span class= +"ralign"><a href="#Page_174">174</a></span></li> +<li><span class="roman">XXV.</span> Budapesti Szemle LIV. füz +<span class="ralign"><a href="#Page_176">176</a></span></li> +<li><span class="roman">XXVI.</span> Gróf Széchenyi István +politikai iskolája <span class="ralign"><a href= +"#Page_178">178</a></span></li> +<li><span class="roman">XXVII.</span> A magyar nemzet klasszikus +írói <span class="ralign"><a href="#Page_181">181</a></span></li> +<li><span class="roman">XXVIII.</span> A magyar orvosok és +természetvizsgálók IX-ik nagygyűlése <span class="ralign"><a href= +"#Page_185">185</a></span></li> +<li><span class="roman">XXIX.</span> Újabb magyar lantosok +<span class="ralign"><a href="#Page_190">190</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1864.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XXX.</span> A magyar nemzeti irodalom +története.. <span class="ralign"><a href= +"#Page_192">192</a></span></li> +<li><span class="roman">XXXI.</span> Petőfi életrajza <span class= +"ralign"><a href="#Page_194">194</a></span></li> +<li><span class="roman">XXXII.</span> Portugál népköltészet +<span class="ralign"><a href="#Page_196">196</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1865.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XXXIII.</span> A «sírhalmomi» szóról +<span class="ralign"><a href="#Page_199">199</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1866.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XXXIV.</span> Zilahy Károly munkái +<span class="ralign"><a href="#Page_201">201</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1868.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XXXV.</span> Eötvös emlékbeszédei +<span class="ralign"><a href="#Page_252">252</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1875.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XXXVI.</span> Színházi szemle <span class= +"ralign"><a href="#Page_263">263</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1877.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XXXVII.</span> Helyreigazítás Dóczy +«Csók»-ját illetőleg… <span class="ralign"><a href= +"#Page_290">290</a></span></li> +<li><span class="roman">XXXVIII.</span> Petőfi és a M. T. Akadémia +<span class="ralign"><a href="#Page_292">292</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1878.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XXXIX.</span> Válasz Grünwald Béla úr nyilt +levelére <span class="ralign"><a href= +"#Page_295">295</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1879.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XL.</span> A szerkesztő jegyzetei Volf +György válaszára <span class="ralign"><a href= +"#Page_303">303</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1881.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XLI.</span> A szerkesztő jegyzete +<span class="ralign"><a href="#Page_315">315</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1882.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XLII.</span> A Nyelvőr és a Budapesti +Szemle <span class="ralign"><a href="#Page_318">318</a></span></li> +</ul> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_VII" id= +"Page_VII">VII.</a></span></p> +<p class="center">1883.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XLIII.</span> «Toldi Szerelme» egy +kihagyott versszakáról <span class="ralign"><a href= +"#Page_324">324</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1890.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XLIV.</span> Deskriptiv kritika +<span class="ralign"><a href="#Page_330">330</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1891.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XLV.</span> Jászai Mari asszony Elektrája +<span class="ralign"><a href="#Page_332">332</a></span></li> +<li><span class="roman">XLVI.</span> A beteg parlament <span class= +"ralign"><a href="#Page_334">334</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1892.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XLVII.</span> Magyar szellemi élet +<span class="ralign"><a href="#Page_337">337</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1893.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XLVIII.</span> A Nemzeti Színház műsoráról +<span class="ralign"><a href="#Page_340">340</a></span></li> +<li><span class="roman">XLIX.</span> A M. T. Akadémia s egy pár +hírlapíró <span class="ralign"><a href= +"#Page_345">345</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1894.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">L.</span> Simon Zsuzsa <span class= +"ralign"><a href="#Page_348">348</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1895.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">LI.</span> A Nemzeti Színház és Szigligeti +<span class="ralign"><a href="#Page_355">355</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1896.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">LII.</span> Báró Kemény Zsigmond emlékezete +<span class="ralign"><a href="#Page_357">357</a></span></li> +<li><span class="roman">LIII.</span> Veres Pálné emlékezete +<span class="ralign"><a href="#Page_366">366</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1897.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">LIV.</span> Első könyvem. <span class= +"ralign"><a href="#Page_373">373</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1899.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">LV.</span> Egy kis polémia <span class= +"ralign"><a href="#Page_380">380</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1901.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">LVI.</span> A Petőfi-ház <span class= +"ralign"><a href="#Page_389">389</a></span></li> +<li><span class="roman">LVII.</span> Giroflé és Girofla +<span class="ralign"><a href="#Page_394">394</a></span></li> +</ul> +<p class="center">1904.</p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">LVIII.</span> Pogányok <span class= +"ralign"><a href="#Page_397">397</a></span></li> +<li>Jegyzetek <span class="ralign"><a href= +"#Page_403">403</a></span></li> +<li>Jegyzéke Gyulai Pál azon kritikai dolgozatainak, melyek kötetbe +összegyüjtve még nem jelentek meg <span class="ralign"><a href= +"#Page_415">415</a></span></li> +<li>Név- és tárgymutató <span class="ralign"><a href= +"#Page_418">418</a></span></li> +</ul> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_VIII" id= +"Page_VIII">VIII.</a></span></p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_IX" id="Page_IX"><br /> +IX.</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>E KIADVÁNYRÓL.</h2> +</div> +<p>Gyulai Pál sokáig nem gondolt bírálatai összegyüjtésére. +Emlékbeszédeiből már 1879-ben (s újra 1890-ben) közzétett egy-, +majd 1902-ben két kötetnyit. Dramaturgiai dolgozatait csak halála +előtt egy évvel, 1908-ban foglalta össze két kötetbe s ugyanakkor +kritikai dolgozatai első csoportját egybe.</p> +<p>Ez utóbbi Akadémiánk kiadványaként jelent meg s hét +terjedelmesebb, csaknem tanulmányszerű kritikai dolgozatot +tartalmaz az 1854-től 1861-ig terjedő időből. Akadémiánk ez egy +kötetnyi gyüjteménnyel megindult kezdetet folytatni akarván, Gyulai +Pál halála után két évvel, 1911-ben, a Bírálatok c. kötetet adta +ki, mely 1861-től 1903-ig menőleg számszerint harminckilenc +válogatott bírálatát öleli fel Gyulai Pálnak.</p> +<p>Sem a Kritikai dolgozatok, sem a Bírálatok kötete nem merítette +ki a maga évkörének, együttesen egy hosszú félszázadnak (1854–1903) +egész, bő készletét. Kívánatosnak látszott tehát oly pótkötet +előállítása, mely lehetőleg kiegészíti amazok hézagait.</p> +<p>Ez a célja a jelen kiadványnak.</p> +<p>Gyulai Pál kritikai dolgozatainak ez újabb gyüjteménye dr. +Bisztray Gyula egyetemi könyvtári tisztviselő úrnak egy ezelőtt két +évvel, magánbuzgalomból vállalt munkáján alapszik. Ő u. i. 1925-ben +mutatott be e sorok írójának egy gépírásos, kész munkálatot, +<span class="pagenum"><a name="Page_X" id="Page_X">X.</a></span> +pontos másolatát Gyulai Pál mindazon, 1860 és 1880 között írt +bírálatainak, melyek az említett két akadémiai kiadványba nem +voltak felvéve. E gyüjteménnyel, melyet nagyobb arányú tanulmány +vezetett be s bőséges jegyzet-felszerelés kísért, azt célozta, hogy +legalább az említett két évtizedre, a kritikus Gyulai Pál e +virágkorára vonatkozólag végre teljes gyüjtemény álljon +rendelkezésünkre.</p> +<p>Gyulai Pál születésének századik évfordulója közeledvén, +tudomására hoztam az akadémiai főtitkár úrnak egy ily kész mű +létezését. Örömmel fogadta közlésemet, s úgy vélekedvén, hogy +Akadémiánk Gyulai-centenáriumi ünnepélyét méltóképpen egészítené ki +s tenné maradandóbb hatásúvá egy harmadik Gyulai-kötet közzététele, +csakhamar akadémiai határozattá emeltette ezt a gondolatot. +Felkérte Négyesy László és Császár Elemér r. t. urakat is a kötet +anyagának megvizsgálására, s reám bízta a megtisztelő feladatot, +hogy az ő észrevételeiknek, valamint Angyal Dávid r. t. úr +tanácsainak figyelembe vételével elkészítsem a kiadvány végleges +tervét.</p> +<p>Minthogy nem tudni, mikor nyílik alkalom a korábbi gyüjtemények +1860 előtti és 1880 utáni anyagának szintoly mérvű kiegészítésére, +minőt Bisztray úr e két év közötti szakaszra nézve tervezett, +időszerűbbnek látszott, a közbülső húsz év anyagának némi +megrostálása árán Gyulai Pál tevékenységének egész tartamára +kiterjeszteni a készülő gyüjteményt. Mellőztünk tehát némely kisebb +jelentőségű cikkeket az említett két évtized már lemásolt +anyagából, s felvettünk helyettök korábbi, vagy későbbi +bírálatokat. Bisztray úr készséggel vállalkozott gyüjteményének ily +szempontú átalakítására s így vált e szép gyüjtemény az +<span class="pagenum"><a name="Page_XI" id="Page_XI">XI.</a></span> +1850-től 1904-ig terjedő egész időre nézve a két korábbi akadémiai +kiadvány tetemes pótlékává.</p> +<p>Arról, sajnos, le kellett mondanunk, hogy minden idetartozót +kiadjunk. Az egy bizonyára előbb-utóbb megvalósuló teljes +Gyulai-kiadásnak lesz a teendője. A még ezen kötetből is kimaradt +dolgozatok jegyzékét a kötet végén találja meg az olvasó. Közülök +az Arisztidesz (Vajda János) Önbírálatáról szólót különös +sajnálattal mellőztük, – nagy terjedelme miatt. Némelyeket azért +hagytunk ki, mert java-anyagukat egy-egy későbbi emlékbeszédébe +úgyis beolvasztotta Gyulai Pál, mint a Pákh Albertről (1867) s a +Csengery Antalról (1873) szólót; másokat pedig azért, mert csak +betűjeggyel aláírt cikkek lévén, Gyulai szerzősége (bár nem +valószínűtlen) kétséget kizárólag megállapítható nem volt. Ilyen +különösen két, <i>–g</i> jelzésű bírálat a Budapester Tagblattról s +Ábrányi Emil költeményeiről, a Budapesti Szemle XXXIX. és XL. +kötetében (1884). Viszont egy-egy apró «szerkesztői jegyzetet» is +örömest fölvettünk magvas, többnyire elvi jelentőségű tartalma +miatt.</p> +<p>A közlött bírálatok nagy része megkívánja vonatkozásaiknak +ismertetését. Ezt a célt szolgálják Bisztray Gyula úrnak a kötet +végén olvasható jegyzetei, melyek egyúttal a szerzőség kérdését is +elintézik, valahányszor az tisztázásra szorul. Gyulai szövegének +nyilvánvaló sajtóhibáit kijavította a kötet szerkesztője, de minden +kétes esetben szögletes zárjelbe foglalva közli figyelmeztetését. +Az egész szöveg az Akadémia mai helyesírási szabályai szerint +szedetett ki.</p> +<p>Aligha szorul indokolásra, hogy mi miért vétetett fel a kötetbe. +Még a jelentéktelenebbnek tetsző, vagy tárgyánál fogva kevesebbet +ígérő cikkecske is tanulsággal <span class="pagenum"><a name= +"Page_XII" id="Page_XII">XII.</a></span> szolgál. Az 1854-nél +korábbi darabok már koraiságuk miatt is méltán felhívják a +figyelmet magukra s épen nem méltatlan társai a későbbieknek. Még +riportszerű beszámolóban is (a magyar orvosok és természetvizsgálók +egyik nagy gyűléséről) szerét ejti Gyulai irodalmi és közérdekű +fejtegetéseknek a szónoki előadás művészetéről, a tudomány +népszerűsítésének formai feltételeiről s megbírálja +természettudósainkat, kik «úgy látszik, keveset adnak a szorosan +vett irodalmi műveltségre». Több ízben ismerteti, még Arany János +folyóirataiban, a Csengery-féle Budapesti Szemle egy-egy új +füzetét, s ily igénytelen tartalmi tájékoztatásokhoz is tud fűzni +eredeti megfigyeléseket, helyreigazításokat, vitába száll egy-egy +értekezővel, tanácsot ad, eszméket vet fel, fejtegeti a nagy magyar +szemle célját s egyik főeszközét, az essai műfaját, becses adatokat +közöl előfizetői akkori számáról, s hírlapi megrovások ellenében +éppoly biztos nyugalommal védi, amily határozottan visszaútasít hol +egy, hol más bírálatában minden elfogultságot és fölületességet, +mely intézményeket és kiváló alkotókat – Akadémiát, Aranyt, +Madáchot – könnyelműen támad. E kötet egyik legterjedelmesebb +bírálata egy ma már alig ismert, de barátaitól túlzottan +magasztalt, korán elhúnyt költőnek és kritikusnak, Zilahy Károlynak +a hagyatékával foglalkozik; vele szemben kellett Aranyt s Madáchot +«védelmeznie», valamint általában a higgadtság mérlegét a baráti +elfogultság hamis súlymértékeivel szemben. E bírálat ma is +időszerű, hiszen elfogult reklám és toborzás állandóan kísérletezik +a helyes értékviszonyok megzavarásával. A határt nem ismerő, +szertelen magasztalásnak mindenkor ellensége volt Gyulai, valóságos +«kórjel»-nek tartotta s e kötetben is van «Egy kis polemiá»-ja +ellene. <span class="pagenum"><a name="Page_XIII" id= +"Page_XIII">XIII.</a></span> Még emlékbeszédben sem engedi meg a +dicsőítő túlzást, mert bár e műfaj valódi muzsája a rokonszenv, +éppen ez az, mely «a közönségesnél mélyebb kedélyt bizonyos +gyöngédségi érzetnél fogva megóvja a dicsőítési túlzásoktól». S +minthogy szerinte «leginkább a kitűnő írókat kell bírálni s nem a +középszerűeket, kiket mellőzhetni is»: nem hagyja szó nélkül br. +Eötvös Józsefnek Kazinczy felett tartott emlékbeszédét, melyben +egy-egy vonás «zavarja a rajz hűségét s nem szükségképi +következménye a kegyelet eszményítésének sem». E bírálat egyébként +kiváló fejtegetését tartalmazza az emlékbeszéd műfajának, aminthogy +más bírálatainak is gyakori erénye egy-egy műfaj – irányregény, +útleirás, élet- és jellemrajz történeti regény – jellemének és +határkérdéseinek tisztázása. De nemcsak efféle, az elméletbe átmenő +fejtegetések intik vissza a mai olvasót Gyulai egy-egy bírálatához, +vagy polémiájához. Az értékelés hangos tévedéseiben idejekorán +észreveszi a veszedelmet, megállapítja egy-egy visszás irányzat +megindulását s legott ostromra indul egyelőre még gyér képviselői +ellen. Ez az érdeke első Színházi Szemléjének, mely Csiky Gergely +Jóslatá-ból kiindulva az új-romantikus dráma genesisét adja elő +támadó éllel s az akadémiai álláspont védelmével.</p> +<p>Amint Eötvös kegyeletes túlzásával szemben a való mértékére +szállítja Kazinczy nyelvújítói érdemeit, Szarvas Gábor és a Nyelvőr +új-orthologiájával szemben éppoly világos különbségtevéssel védi +meg a nyelvújítás történeti tényét s a költői nyelv szempontjából +immár kártevés nélkül ki nem irtható eredményeit. A Nyelvőrrel való +egyik legnevezetesebb vitája is itt van kötetünkben, s a Nyelvőrhöz +intézett öt kérdése nemcsak mint vitatkozó fogás, hanem mint +szigorú elvi distinctio <span class="pagenum"><a name="Page_XIV" +id="Page_XIV">XIV.</a></span> is Gyulai legemlékezetesebb sorai +közé tartozik. Nyelvszokás és költői szabadság jogviszonyait érinti +a «Sírhalmomi» szóról írt cikkecskéje is.</p> +<p>E kötetnek nem kevesebb, mint öt darabja foglalkozik Petőfivel, +egy-egy róla írt könyvet bírálva, egy hirlapi támadás alkalmával az +Akadémiának Petőfihez való viszonyát tisztázva, s végül a +Petőfi-ház gondolatát vitatva meg. Első klasszikus bírálata is +Petőfiről szólt (1854) s azt még maga osztotta be a Kritikai +Dolgozatok gyüjteményébe. Azt s az itt közzétetteket feldolgozta a +Petőfi-irodalom, de nem árt, ha a nagy közönség közelebbről is +megismeri, mily nem szűnő érdeklődéssel figyelte Gyulai a +Petőfi-irodalom gyarapodását, vizsgálta a felmerülő adatok hitelét, +s mennyire tiltakozott Petőfi jellemének bárminő, akár naiv +magasztalásból eredő és hamisan szépítő, akár könnyelműen +megbélyegző eltorzítása ellen. Az igazságot védte itt is a mindkét +irányú fictio ellenében, de a kegyeletlenség vádját sem rettegte, +mikor a kegyeletnek az ő felfogása szerint helytelen módját kellett +kárhoztatnia.</p> +<p>Két ízben is hallatja szavát br. Kemény Zsigmondról a jelen +kötetben. Nem lesz érdektelen egyik sem a híres emlékbeszéd +mellett. Személyes emlékek közvetlensége is növeli a «Veres Pálné +emlékezeté»-nek, de különösen a Toldi szerelme egy kihagyott +versszakáról szóló közleménynek az érdekét. Ez utóbbi mily híven +idézi elénk nemcsak a végső napjait élő, öreg Arany Jánost, hanem +az igazi Gyulai Pált is, ki sohasem tartózkodik annyira a +hatáskeltés érzelmi eszközeitől, mint mikor maga lelke gyökeréig a +meghatottság rabja. E csaknem rideg tárgyilagosságú cikkecske +egyike az ő leglíraibb fogantatású megnyilatkozásainak. Mily nagy +idő, s személyes élmények mily gazdag zománca <span class= +"pagenum"><a name="Page_XV" id="Page_XV">XV.</a></span> választja +el ezt a megholtra emlékező közleményt attól a kötetünkben Keveháza +címen olvasható kis szemlerészlettől, melyet még kritikai pályája +elején írt. A fiatal műértő lelkesen hódol a nagy költő előtt: az +közügy! – a gyászoló barát elfojtja könnyeit: meghatottsága az ő +magánügye! A két időpont ellentétesen viselkedő Gyulai Pál-ja +ugyanaz a <i>férfi</i>.</p> +<p>Igen régi keletű Gyulai érdeklődése a népköltészet iránt. 1854-i +Petőfi-tanulmánya már kiforrott nézeteket tartalmaz újabb +irodalmunk e sarkalatos erőforrásáról. Kötetünk egyik korai darabja +is a népiesség igazi értelmével s ennek alapján a «néplap» +(Vasárnapi Ujság) feladatainak tisztázásával foglalkozik. Egy másik +cikke népmeséinkhez közli adalékul az «Igazság és Hamisság» oly +változatát, mely különbözik a Kriza-félétől. Két ó-székely ballada +c. nagy terjedelmű közleménye egyúttal a legbecsesebbek közé +tartozik; nemcsak a két remek népballadának esztétikai fejtegetése +miatt, hanem azon elméleti megvitatások révén is, melyekben a nép- +és műköltészetnek, a nemzetinek és népiesnek mibenlétét s egymáshoz +való viszonyát magyarázza. A magyar népiesség elméletének +történetében nevezetes hely illeti meg e kiváló tanulmányt. Végül +egy portugál néprománc verses fordítása is figyelmet kelthet +idetartozó darabjai között, valamint az a bírálata, melyben +«városi» és «falusi» költészet indokolatlan megkülönböztetését +útasítja vissza.</p> +<p>Kiadványunk azonban főképp a polémikus Gyulait mutatja be, még +pedig leginkább szerkesztői minőségében. Itt lép csak elénk igazán +az elvek s a jogérzék embere. Folyóirattól határozott irányt +követel meg, s a szerkesztőtől annak nyílt érvényesítését; egy +folyóirat szava mindig fontosabb szerinte az egyéni véleménynél, +<span class="pagenum"><a name="Page_XVI" id= +"Page_XVI">XVI.</a></span> mert a szerkesztő s a vele szoros +viszonyban, szolidaritásban és kölcsönhatásban álló írók bizonyos +alakuló, vagy már kialakult közvéleményt és közérzületet jelentenek +s annak határozott képviselőiként kell forogniok a nyilvánosság +előtt. Mély erkölcsi gyökere s messzire tekintő bölcselete van e +kemény határozottságnak: «A tudomány és irodalom kérdéseiben s még +sok másban is egyedüli bíró az idő, de hogy ez valaha döntőleg +ítélhessen, szükséges, hogy benne, érte, vele vizsgálódjunk, +ítéljünk, küzdjünk, hogy akiket ugyanegy szellem lelkesít, +egyesüljenek s vállvetve, sokszorozott erővel, erejükhöz képest sok +oldalról támogassák azt az ügyet, amelyért lelkesülnek s azt +bizonyosan inkább eszközlik a határozott színű folyóiratok, mint a +kevésbbé határozottak, mert küzdelmet idéznek elő, erőkifejtésre +kényszerítik az ellenfélt s a fejlődés kovászát vetik be irodalomba +és közönségbe egyaránt.» Ezt írja Arany János folyóiratában, +szerkesztői állásfoglalást várva tőle is egy ott folyó vitában; s +lehet-e felségesebb célkitűzéssel igazolni kritikát és elvi +küzdelemre kihívó harcvágyat, mint az idézett szavakkal, melyek +értelme ez: mutassuk meg magunkat őszintén, kényszerítsük egymást +nyílt meggyőződésekre, s úgy menjünk aztán a bíró: az idő elé. +Ítélj, hogy megítéltessél; ítélj, hogy magad is a bíró elé kerülj, +de úgy ítélj, hogy nyugodt öntudattal járulhass eléje. Fölemelő, +szeplőtelen, férfias morál!</p> +<p>Ily alapon méltán követelhetni a kritika jogát és szabadságát +minden közéleti jelenséggel szemben. S ő e jogot megkövetelte, +kivívta s minden megtorló kísérlet ellenére biztosította is maga és +munkatársai számára. E jog megvonása a kritikust «legalább is +haszontalan íróvá tenné» – írja a Polémiák-ban. «Én – folytatja +<span class="pagenum"><a name="Page_XVII" id= +"Page_XVII">XVII.</a></span> indokolt hévvel – mindig tiltakoztam e +jograblás ellen s részemről egy fikarcnyit sem fogok engedni soha a +kritika jogaiból, melyeket nem én oktrojáltam, hanem maga a kritika +természete fejtett ki s a századok gyakorlata szentesített.» Nem is +engedett! Tanuskodnak róla szerkesztői válaszai és jegyzetei, +melyekből néhány emlékezetesebbet örömmel teszünk itten közzé. +Élesen megvonja a különbséget a magánszemély s az író között; attól +eltiltja a bírálatot, emezt mindazon adalékokkal együtt, melyeket +magáról műve által a nyilvánosság elé bocsát, jogos tárgyává teszi +meg a bírálatnak. «A kritikus sokat, mindent elmondhat, mit a +bírálata alatti könyv fekete vagy fehér soraiból a dedukció, +indukció, vagy analógia útján kiokoskodhatni»: ellenben «nem tehet +semminemű célzatot, megrovást, még a legigazabbat sem, ha az csak +az író magánviszonyai és személyisége ismeretében leli alapját». A +bírálat nyomán feljajduló késő érzékenység megtorlásait keményen, +de higgadtan veri vissza, névtelen munkatárs bírálatáért egész +felelősséggel helyt áll; s minthogy a visszavágás rendesen a +névtelenségben keresi az ellenfél gyönge oldalát s a névtelenséget +gyávaságnak tulajdonítja: e «lovagiatlan» fegyvert is nem egyszer +kiüti az ellenfél kezéből. Ha a névtelenséget elítélnők, vagy éppen +törvénnyel tiltanók, elegendő ok nélkül korlátoznók a vélemény +szabadságát; mert «nemcsak arra van jogunk, hogy gondolatainkat, +véleményünket szabadon közöljük, hanem arra is, hogy oly módon és +alakban közöljük, ami természetünknek, ízlésünknek és +körülményeinknek leginkább megfelel». Az állam és társadalom, ha +érdekei megsértettek, mindig számadásra vonhatja a szerkesztőt és +kiadót, akik a névtelen íróért teljes felelősséget vállaltak. Az +ellenbírálatok kérdésében <span class="pagenum"><a name= +"Page_XVIII" id="Page_XVIII">XVIII.</a></span> is más a véleménye, +mint az ilyenek beküldőinek általában: «Az ellenbírálatok kiadása +nem a kötelesség kérdése, mint sokan hiszik, hanem csak a +figyelemé, amellyel a körülményekhez képest, valamely ügy vagy +személy iránt viseltetünk»; «hogy dolgozó társaink ellen írt és +meggyőződésünkkel ellenkező cikkek közlését kötelességünknek +tartsuk: azt ugyan jogosan tőlünk senki sem kívánhatja». Egyébként +is «a kritika nem annyira a bírált íróért van, mint inkább az +irodalomért és közönségért». Mindamellett amikor már nem elvről +volt szó, s a Budapesti Szemle egy álnevű cikkében megbírált Jászai +Mari a szerkesztő értesülése szerint nőiségében érezte sértve +magát, nem habozott egy szerkesztői nyilatkozatban kijelenteni, +hogy «<i>e tekintetben</i> tőle minden vonakodás nélkül bocsánatot +kérni lovagias kötelességének ismeri». S tudta védeni nemcsak a +kritika jogát, hanem az írókét is, ha sor került reá, miről az +anthologiák túlkapásait elítélő bírálatai ebben a kötetben is +tanuságot tesznek.</p> +<p>Bizonyos népszerű felfogás szerette «epésnek» elképzelni a +meggyőződésnek s a bírálás és megbíráltatás szenvedélyének ezt a +tiszta lelkiismeretű hívét és katonáját. Mily gyarló torzítás! Íme, +ez a kötete is valami csodálatos higgadtság, nyugodt és vidám +öntudat tiszta világába vezet. Csupa harc és vita, támadó és +védekező gerjedelem: de ragyog a nap, tiszta a lég s üdítő, mint a +magasságoké, mintha nem is ember, hanem maga az eszme csatáznék. +Gyulainál alig lehet ugyan egyénibb jelenséget elképzelnünk s +harciasabbat se sokat; legegyénítőbb vonása azonban korántsem +valamely köznapi ingerültség, hanem a személyfölöttiség +szenvedélye, mely földre vet, mikor harcba indul, minden földi +terhet, s azért oly erős a harcban, mert <span class= +"pagenum"><a name="Page_XIX" id="Page_XIX">XIX.</a></span> csak +lélek szerint vívja. Ezért oly salaktalan, ezért oly tiszta, ezért +olyan derült az ő nagy harcainak minden okmánya, bírálatai minden +kötete.</p> +<p>Nem egyéni kedvtelésből harcolt: nyugalmat, ihletet áldozott fel +kritikusi népszerűtlenségért; de megtette, mert felsőbb hatalmak, a +józan ész, az ízlés, az erkölcs, a nemzeti lelkiismeret, az egyenes +emberség jelölték ki katonájokúl. Neki az irodalom, neki az ízlés +dolga sohasem volt magánügy, sőt nemzeti ügynek tartotta, amely +«szoros kapcsolatban van az állam és társadalom igen fontos +erkölcsi érdekeivel». Óvta hát azok ellenében is, kik nemes célból +és lelkesedéssel, de «rossz, céltévesztő, sőt célellenes +eszközökkel» álltak szolgálatába; óvta minden oly törekvés +veszedelmeitől, mely «a nemzeti irányt nemzetibbel akarja +megrontani». Az irodalommal egyaránt figyelme tárgya volt politikai +életünk. S ma, mikor már tettek és szándékok megérlelték nem várt +gyümölcsüket, csaknem megdöbbenve olvashatjuk azon intő szavakat, +melyekkel A beteg parlament c. bírálatát fejezte be 1891-ben: +«Részünkről parlamentünk nagyobb és könnyebben gyógyítható +betegségének tartjuk a botrány és obstrukció divatosságát. A bajt +nem kell kicsinyleni, ez nem pártkérdés, nem is csak a házszabályok +kérdése, hanem valóságos alkotmány-kérdés. Belőle a kisebbség +vétója fejlődhetik ki, amelyet nem ismer alkotmányunk.» Ismétlem, +ezt 1891-ben írta! Hogy a dualizmus adott alakjának fenntartása +mily nagy érdeke a magyar nemzetnek, s hogy gyöngülése csak +ellenségeinek lenne diadala s hazánkat beláthatatlan zavarba, +veszélybe döntené: arról is emlékezetes sorok olvashatók ugyane +cikkecske végén.</p> +<p>Késő bánat nem okulás! De van e kötetben sok <span class= +"pagenum"><a name="Page_XX" id="Page_XX">XX.</a></span> oly szava a +lelkiismeretnek és éles belátásnak, melyen okulni még ma sem lenne +késő. Veres Pálné emlékezetében ezt mondja a nőemancipáció és a +szocializmus kérdéséről, melyek szerinte sokban hasonlítanak +egymáshoz: «Mindkettőnek van igaza is, valódi és súlyos bajokat tár +föl, de az ajánlott gyógyszerek még súlyosabbakat idéznének elő. +Nem a merev elvek valósítása, a gyökeres reform a gyógyszer, hanem +a részletes javítás s megalkuvás a létező társadalmi renddel».</p> +<p>Vajha mennél többen olvasnák Gyulait s vajha az esztétikai +igényeket oly fölénnyel hangoztató korunk elsajátítaná tőle azt a +legkényesebb ízlést, mely a maga ítéleteit a lelkiismeret mérlegén +is mindenkor megméri.</p> +<p>Budapesten, 1927 január elején.</p> +<p class="right"><i>Horváth János</i><br /> +l. t.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= +"Page_1">-1-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>IRODALMI ÉLET.<a name="FNanchor_1" id="FNanchor_1"></a><a href= +"#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a></h2> +</div> +<p>Röviden és egyszerűen fogjuk kezelni e rovatot. Reméljük, +nemcsak a nyájas olvasó fogja átnézni, hanem a szép olvasónő is. +Mindemellett sok mulatságost nem igérünk, de annyi hasznot +mindenesetre igen, hogy néhány rossz könyvtől megmentjük s egy-két +jelesre, élvezhetőre utasítjuk. Az idő drága, a pénz szűk, kik +pedig a magyar könyvet veszik, nem gazdag emberek.</p> +<p>Még egy szót!</p> +<p>Ismertetésünk inkább szépirodalmi dolgozatokra terjedend ki, de +észrevétel nélkül az érdekesebb röpiratokat, történeti műveket, +utazási rajzokat sem hagyjuk, sőt a folyóiratokban megjelenő +nevezetesebb cikkekre is figyelmeztetjük olvasóinkat. Különben +igyekezni fogunk, hogy szigorúak és lelkiismeretesek legyünk. Az +elsővel tartozunk az ügynek, a másodikkal önmagunknak. Vannak ugyan +emberek, kik irodalmunk e szerencsétlen korszakában a szigorúságot +hazafiatlanságnak tartják, az abszolut szempontot örökre ellökik s +a viszonyost csak dicsériádokra zsákmányolják ki; de ezek a +virágzóbb állapotban is így beszéltek s talán pro domo sua. Jaj +azon irodalomnak, melyet így kívánnak fölvirágoztatni! Aztán a +miénk két év előtt már szépen <span class="pagenum"><a name= +"Page_2" id="Page_2">-2-</a></span> virágzott s európai hírű +költőink vannak. Ama beszéd nem egyéb, mint meggyalázás. Miért +akarjátok az írót, mint koldust az utcaszögletre állítani, hogy ott +rimánkodón kiáltsa: vegyetek, igaz, hitvány könyv, de magyar, +vegyetek hazafiságból, ti, kik a jót is alig veszitek? Hát a büszke +magyarnak már önérzete sincs? Hát a hazafiság szent érzetét +könyörületté akarjátok lealacsonyítni, vagy kizsákmányolni zsebetek +számára? Az irodalmat nem a könyvek száma terjeszti és emeli s mint +a példák bizonyítják, némely nyelvet egy-két íróért is megtanulnak. +Ajánljátok a jót, vegyétek a jót! Ennyiből áll az egész.</p> +<p>Most inkább kell, mint valaha szigorú és józan beszéd. Jeleseink +nagy része visszavonulva él, a középszerűség csiripol és +erőszakoskodik. Dudva kezdi lepni az eddig csinos kertet s minden +lépten szilaj állatok lábnyoma látszik. Ki szól bele? Ki ügyel? +senki. Szabad a vásár. Ó, aranjuezi szép napok!</p> +<p>Mindezekből azonban senki ne következtesse, hogy mi valami nagy +dolgot akarunk véghezvinni. A világért sem! Augias istállójához +Hercules kell. Nekünk igen kevés erőnk van, mi mint szakférfiak, +nem tanultuk az esztétikát, kevés esztétikust forgattunk, külföldön +sem utazhatánk s inkább csak némi ízlés és néhány nagy költők +műveiből vont elvek birtokában vagyunk. Mi csak a politikai lapok +ujdondászainál akarunk többek lenni, kik minden tartalom nélkül +százszor ismételt epithetonokban beszélnek, bókolnak a szavatlan +írónak, ölelik a kedves költőt, leveszik a kalapot a lélekmagas +költemény előtt, szívbájoló dalokat ajánlanak a lelkes +honleányoknak, előre megdicsérik a nem ismert drámát, hazafiúi +indulattal mentik, ha megbukott s magasztalnak mindenkit, ha csak +történetesen valakire <span class="pagenum"><a name="Page_3" id= +"Page_3">-3-</a></span> nem haragusznak, vagy egy meglehetősen +sikerült élcért nem kell kivételt tenniök. Nem akarjuk, hogy csak +ezek kezében legyen a kritika és szükségesnek tartunk némi +ellenőrködést, midőn vele komolyan egy lap sem foglalkozik. Tehát +némi hiányt akarunk pótolni, úgy, ahogy lehet. E lap körén kívül +esik minden tudományos s hosszasabb fejtegetés. Nagyon mélyen nem +is értünk hozzá. Csak társalogni akarunk, inkább tömötten, mint +üres fecsegéssel s nem annyira elménckedve, mint okkal. Hangot +kívánunk adni sok becsületes magyar ember bosszúsága- és örömeinek, +midőn egy-egy új könyvet átolvas. Sokat magunk mondunk el, sokat az +olvasóra hagyunk. Csak a jellemzőbb vonásokat emeljük ki, csak a +főbb eszméket említjük meg, csak az érdekesebb helyeket +érintjük.</p> +<p>Röviden, egyszerűen, lelkiismeretesen, szigorún.</p> +<p>Elveinket ismertetéseink folytában lesz idő bemutatnunk. Az +írmodor és nyelv vizsgálatára főfigyelmet fordítunk; mert a magyar +nyelvnek elég ellensége van, nem szükség, hogy az üldözött ellen +íróink is fegyvert fogjanak.</p> +<p>Jövő számunkban megkezdjük a ciklust!</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_4" id= +"Page_4">-4-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>EGY FÖLDÖNFUTÓ HÁTRAHAGYOTT NOVELLÁI.<a name="FNanchor_2" id= +"FNanchor_2"></a><a href="#Footnote_2" class="fnanchor">2)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Két kötetben. Pest, 1850. Heckenast Gusztáv +sajátja. Ára 2 frt ezüstben.</p> +<p>E novellák írójára – bár csak földönfutónak címeztetik – +mindenki ráismerhet. Neve most több ajkon hangzik, mint három-négy +év előtt, midőn az itt összeszedett műveivel föllépett. Hanem ez +éppen úgy nem volt az ő hibája, mint amaz nem egészen az ő +érdeme.</p> +<p>Őt a forradalom tette ismertté s itt hamar híresedik az ember. +Sokszor alkalmas perc, jól választott modor s egy kis merészség +mindennél többet tesz. Vele is ez történt. Eddig nem szokott hangon +szólott, mit, mit nem, az nem tartozott a dologhoz, a modor volt a +legfőbb s ez tetszett. Ő sem többet, sem kevesebbet nem tőn, mint +hízelgett a napi szenvedélyeknek, hangot adott az utcák és +kávéházak pillanatszerű véleményeinek, mindezt komoly terv, +kiszámított politikai rendszer s organizált párt nélkül ugyan, de +éppen azon csinos, piquant s jól elbeszélni tudó modorban, miként +azt novelláiban megszoktuk. A különbség csak az volt, hogy az +elmésség szúró tőhegyéből gyilkoló tőr lett, a finom gúnymosolyból +sarcasticus hahota, gondolatai a néha fölmerülő könny helyett +mindennapos vérben úsztak s ő, a glacée-keztyűs, <span class= +"pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span> elegáns +arszlán, ki némi előszeretettel viseltetett a szalonokhoz s egyik +novellájának – «Egy kastély az erdőben» – érdekességét illendő +bókkal, valamely magyar hercegi család fényes nevétől föltételezé, +tetszék magának piszkos kezekkel és szurtosan, nem mindig az előjog +és visszaélés, sőt többször a becsület, közügy és kegyeletek +oszlopait döntögetni.</p> +<p>És mi történt?</p> +<p>Előbb nevettek rajta, később gyűlölték és félték, majd éppen +ezáltal hatásra emelvén, bókoltak előtte. Egyébiránt ez nem +tartozik ránk. Itélni fog a jövő s most legföllebb csak hiányosan +véleményezhetünk. Inkább azért is érintők, mert összefüggésben van +azokkal, miket mondani akarunk.</p> +<p>Ő a politikai hatást szépirodalmi tehetségének köszöni s mint +írónak éppen ugyanazon árny- és fényoldalai vannak ezen a pályán, +miként amazon. Könnyed szeret lenni, hogy nehézkes, untató ne +legyen, ha mindjárt üressé és tartalmatlanná is fajul, ő ezért +sokat, sőt – ha kell – mindent föláldoz, nála az alak minden, a +tárgy kevés vagy semmi, a dolgok mélyére ritkán száll; mert tudja, +hogy vannak mindkét nemben tudós művek, melyeket senki sem olvas; +magasra sem emelkedik, mert hasonlókép lehetnek olyanok, kiknek ez +nevetségesen áll, ő pedig minden inkább kíván lenni, mint ez – s +végre érdekesnek találja magát bizonyos könnyelmű szinezetben, +melyet tán genialitásnak hisz. Azonban, mint szépirodalmi író +végetlenül fölötte áll a politikainak. Az érintett tulajdonok közül +több is van helyén a novellában, mint vezércikkben; továbbá az +alakító tehetség inkább költői, mint bármi más s végre novelláiban, +nálunk mód nélkül puszta s kevés szerencsével mívelt téren, sok +szerencsével mozog. <span class="pagenum"><a name="Page_6" id= +"Page_6">-6-</a></span></p> +<p>Mi őt szépirodalmunkra nézve igen is érezhető veszteségnek +tartjuk. Nem halt meg ugyan, de kibujdosottjaink nem követik a +francia és német menekülteket, kik nem politikai tartalmú műveikkel +gyakran fölkeresik hazájok könyvárusait; sőt ellenkezőleg, még +regényt is idegen nyelven írnak, mint például Jósika. Hír szerint +Eötvös is több történeti műven dolgozik, melyek hasonlólag nem +magyarul jelennek meg. Ez ellen éppen úgy ki kell kelnünk, mint +kikeltünk közelebbről a bennlevők hallgatagsága ellen. Bajos ugyan +itélni némely magánviszonyok tekintetbe vétele nélkül, melyek itt +sokat nyomhatnak, de annyi joggal megjegyezhető, hogy ha a +nemzetiséghezi hűtlenséget íróink kezdik meg, legkevésbbé sem lesz +csudálatos, ha a közönség velök éppen semmit, ez egyetlen megmaradt +kincsünkkel pedig kevesebbet gondol, mintsem kellene.</p> +<p>E novellákat összeszedni szerencsés gondolat volt; kivált ha az +írói tulajdon megsértése nélkül történt. Különben nekünk sem erről, +sem az ellenkezőről legkisebb tudomásunk sincs s ki útbaigazítana – +főképp a megsértés esetében – igen megköszönnők; mert kötelességünk +őrködni az írói tulajdon fölött, melyet a jelen viszonyok közt is +szőnyegre hozni már nagy ideje.</p> +<p>Pálffy legjobb novellaíróink közé tartozik. Nem lehet őt ugyan a +szó magasabb értelmében költőnek nevezni – bár némely műve sejtetni +látszik, miként tőle függ, hogy több legyen, mint amennyi – de +teljes joggal számot tarthat az úgynevezett kellemes és mulatságos +író nevére, kit elolvasni rendszerint minden ember ráér. És ez nem +kevés, különösen nálunk, hol az írni tudás azon értelemben, mint +azt a francia veszi, fehér holló. Ő a magyar novellairodalom +legszomorúbb korszakában lépett föl. Kovács Pál ritkán hallatá +magát, Csató, ki majd <span class="pagenum"><a name="Page_7" id= +"Page_7">-7-</a></span> legjobban érté a novella mesterségét, +meghalt. Kuthy félreismerve tehetségeit s elvesztve benső +egyszerűségét, csak kicsapongásokban jelent meg. Nagy Ignác +elmésséghajhászattal ölte olvasóit, Jókai még nem lépett föl. A +többiek által csak íródtak a novellák s a szerzőn és szerkesztőn +kívül alig olvasá el más. E körülmények közt ő ott kezdte, hol +kelle, azt hozott, mire leginkább szükség volt. Megmutatta, mint +kell előadni, elbeszélni, egyszerűségével szembetette magát a Kuthy +hibáit eltanult tömeggel, mely csak lázas jeleneteket és bizarr +hasonlításokat vadászott; elhagyott térre, halmokra mutatott, hol +jellem- és mesében annyi gazdag ér hever kibányászatlanul, a +társalgási dialognak, mely a jobbaknál is kevéssé volt élvezetes s +melyben Jósika is, minden bárósága mellett szerencsétlen, +műveltebb, ízletesebb, finomabb hangot adott s könnyedségével +legyőzte azon számtalan nehézségeket, melyek itt rendszerint +fölmerülnek.</p> +<p>Maig is legerősebb oldalai maradtak: az elbeszélni tudás, +egyszerűség, s a kör, honnan történetét és személyeit meríti. A +legegyszerűbb meséből is legtöbbször meglepő cselekvényt bonyolít s +csekély, közönséges történetet oly érdekesen tud elbeszélni, hogy +felednünk kell a lényeget. A cselekvényt mindig ott kezdi, hol kell +s a bevégzéskor minden alkalmatlan jelenést, mi a hatást +gyöngíthetné, gondosan kerül. Meg tudja találni az illő alakot s +oly nagy szenvedélyeket sohasem tárgyal, melyek egy novella szűk +körén ki nem fejthetők, vagy új genialis alakot kívánnak. +Jellemzései rövidek, de a főbb vonalokat egyszerre előtüntetők. +Néhány szavakban többet mond, mint más, lapokon. Különben jellemeit +nem leiratokban, hanem a novella párbeszédei közt s a cselekvény +drámaiságában igyekszik kifejteni. <span class="pagenum"><a name= +"Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> És ez nagyon helyén van, mert +ez a különbség novella és beszély között. Itt igen szerencsés. A +párbeszédeket bámulatos könnyedség- és élénkséggel kezeli s a +mellett nyelve hajlékony, kellemes s néhol oly finom, hogy a +franciával bátran kiállhatja a versenyt. Személyeit nem valami +fantasztikus világból, vagy a torzított események beteges +légköréből veszi, hanem a való életből. Leginkább a társas körökben +mozog s itt a magyar életnek sok kedves oldalait tünteti föl. A +kor, melyből ír, leginkább a jelen s ha a multra tér, nem megy +vissza ezelőtt öt-hatszáz évre, csak a mult századra s hajporos +őseinkről érdekesen beszél. Ez figyelemreméltó. Mult századi +életünk úgyis egyképpen el van hanyagolva költőink és +történetíróink által. Bár többen követnék!</p> +<p>De az itt elősorolt előnyök nem teher nélküliek, mint valának a +magyar nemes birtokai, sőt mint a dolgok természetes rendje hozza +magával, éppen a tehernek okai. Többeket fennebb érinténk, +nehányról még alább emlékezni fogunk. Itt csak azt jegyezzük meg, +hogy e művek egy kellemes perc hatásán kívül egyebet ritkán hagynak +magok után. Ritkán, mondjuk: mert általánosságban beszélünk. Ez +lehet tiszta esztétikai gyönyör, de hasonlít ahhoz, minőt egy kert +nyujtana, melyben ugyan szép, de mind egyszínű s illatú virágok +ültetvék. Egy perc alatt mindent élveztünk s nincs miért többé ott +mulatnunk. Egy költői lélek hatalmasabb erővel hat reánk, a +gyönyörérzés több nemeivel illet s magokat szór el, melyek +öntudatlanul lelkünkre hullanak s virágzásba jőnek. Ezért lehet a +költőket nemcsak nemi, hanem abszolut tekintetben is +összehasonlítani; mert különben azon furcsa állításra jönnénk, hogy +egy jó népdalíró éppen oly nagy költő, mint Shakespeare. +<span class="pagenum"><a name="Page_9" id= +"Page_9">-9-</a></span></p> +<p>Pálffy leginkább mulattatni kíván oly értelemben, mint a +műveltebb társaságban szokás. Ilyenkor, mint mindenki tudja, sok +kellemes ürességet is kell elmondanunk… Ha olvasói nem éppen +ásítanak, egyébre keveset gondol. Megvetni látszik azon számtalan +eszközöket, melyeket a költészet nyújt egy mű tökélyesítésére. Nála +a reflexiók ritkák, a lírai elem még csöppekben sem szivárog, a +meglepő s erőteljes gondolatok – követelje bár egyképpen a helyzet +és jellem – igen gyéren mutatkoznak. Aztán némelykor csak vázol, mi +sok helyt a maga helyén van s művészi, de olykor hasonlít azon +arcképhez, melyen csak egyes vonások láthatók összhang és színezet +nélkül s így belőle egészet nem alkothatunk. Szeret továbbá az +élet- és szenvedélyeknek fölszínén járni. Előtte a komikum alig +több, mint mulatságos, víg esemény, a tragikum pedig szerencsétlen +és szomorú.</p> +<p>Ezért novelláiban kevés eszme, semmi világnézet. Az eszmék közül +feltünőbben csak egy húzódik rajtok át. Gúny a kordovány csizmájú +táblabírák ellen s üldözése mindannak, mi a bon ton-nal ellenkezik. +Innen van aztán az, hogy társaséletünket nem mindig olyannak festi, +mint amilyen, hanem inkább milyennek lenni kellene. E tekintetben +dicséretére legyen mondva messze távozik novellaíróink nagy +sokaságától, kik valami nevetséges monstrumot akarnak ránk +disputálni s belénk érzelegni. A nemzetiségről is más véleménye +van. Nem sokat ad a külsőségekre, melyeket a polgárosulás +egyszínűvé tett már minden nemzetnél, de annál többet a +lényegesekre s ezeknek alapján akar ő Pestből egy második Párizst +teremteni.</p> +<p>Ideje már az egyes művekre térnünk. Rövidséggel kárpótlandjuk +eddigi hosszadalmasságunkat. <span class="pagenum"><a name= +"Page_10" id="Page_10">-10-</a></span></p> +<p>A két kötet összesen tizenkét novellát tartalmaz.</p> +<p>Az első <i>Carteaux</i>. Ez szoros értelemben nem annyira +novella, mint szeszélyes elmefuttatás eseményekben s hogy szavaival +éljünk: «a Paulo, Antonio, Lucio, Vincenzio-féle beszélyek ellen +van intézve, melyeknek ideje – szerinte – szerencsésen lejárt.» +Carteauxnak Infloisvali jelenése igen mulatságos.</p> +<p><i>Egy éj a csárdában.</i> Az elbeszélés teszi érdekessé. Méltó +elolvasni csak a csaplárért is, ki vendégtelen korcsmájában nejével +táncol. Levéteti fejkötőjét s felkiált: Úgy rózsám!… most meg +vagyok veled elégedve. Életemben sohasem szenvedhettem az asszonyt, +nekem csak leány kell; nem is asszonynak vettelek el… hanem, hogy +mellettem leánykodjál. Jer, őgyelegj mellettem, mint mikor anyádnál +voltál s aztán szívesen megölellek, agyoncsókollak, táncolok veled, +csak arra ne emlékeztess, hogy asszony vagy, hogy konty alá +kerültél, inkább nem bánom, durcáskodjál, mint otthon tevéd, az jól +illett neked.</p> +<p><i>Etoile-Sombre</i> és <i>Rivuli Dominarum.</i> Együtt +említjük, bár külön kötetben vannak. Mindkettő a mult időből van +véve s elbeszélési modoruk ugyanaz. Azon számtalan beszélyek közé +tartoznak, minőket a francia lapok mindennap közölnek, a németek +csak fordításban, a magyarok igen ritkán. Sem nem jó, sem nem +rossz, ha t. i. a nem jót nem szabad rossznak címezni. Emlékirat- +vagy utazási rajzban, hol a költészet nem lényeg, igen helyökön +vannak.</p> +<p><i>Trois-Riviers.</i> Angolhonban játszik s az idegen +körülmények között igen jól feltalálja magát a szerző. Jele, hogy +haszonnal tanulmányozta a külföldi irodalmakat. Sok magyar +arisztokrata nem hinné el, hogy ezt Pesten írták. Különben a +kalandok egyszerűbbítése <span class="pagenum"><a name="Page_11" +id="Page_11">-11-</a></span> még emelné becsét. Olykor az anekdotok +körében csapong.</p> +<p><i>Városi és falusi elmésség. Pesti szerelem. Csel és véletlen. +A tiszttartó veje. Harlem Richárd.</i> A tanulékonyság majd +ugyanazon magjából keltek majd mindnyájan. Rászedett nagybátyák, +pajkos unokaöccsök, megcsalt vőlegények játsszák benne a főszerepet +s a csomót néha egy-egy francia vaudeville-t író kéz szövi meg és +vágja ketté. De a szerző mindemellett sok új színezetet öntött el +rajtok s gondoskodott róla, hogy ne únjuk magunkat. A jókedvű +jurátusok, feszes táblabírák oly mulattatón és elmésen vannak +festve. Könnyelmű víg pajtásokat és zsémbes öregeket Pálffy +általában kitűnő szerencsével rajzol. Nem kevésbbé szerencsés a +magyar arisztokraták feltüntetésében is. Erényeik- és hibáikkal +együtt írja le, nem mint népszínműíróink, kik +népszerűség-hajhászatért minden báróból és grófból aljas gazembert +gyártanak. Lehet s van báró gazember, de az ő gazemberök nem báró. +A <i>falusi és városi elmésség</i> legkevesebb, a <i>Pesti +szerelem</i> igen jókedvű előadású s meséje ügyesen szőtt, valamint +a <i>Tiszttartó veje</i> is, bár igen jól kezdett elejének nem +felel meg. <i>Harlem Richárd</i>-ban a dialog kitűnő, annyira, hogy +a magyar irodalomban az úgynevezett társalgási nemben jobbat nem +ismerünk, míg a <i>Csel és véletlen</i> meséje erőltetett s a +színész alakváltoztatása által elhasznált rugó szerencsétlen.</p> +<p>Mindegyiknél jobb az <i>Egy báróné</i>. Minő művésziek Emiliának +kedélymozzanatai s mennyi költészet- és emelkedéssel vannak festve! +Neki egész világa az ős kastély és tágas kert, ismerősei, anyja s +testvére. Megjelen egy ifjú – testvére barátja – de rá kevés hatást +tesz. Azonban az ifjú olvasni szeret. Emilia figyelmes lesz s látja +az ifjú arcáról, hogy a könyvekben rejlő gondolatok <span class= +"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span> neki +örömet szereznek. Az ifjú könyvei, elmenetele után, hátramaradván, +Emilia lapozni kezd bennök s a megjegyzett gondolatok az övéivel +leginkább összehangzanak s míg hasonlókat ír melléjök, szívében +tiszta szűz szerelem fejlődik ki… A kolostor nevelőintézetének +templomában, hova később vitetik, egy apácává szentelendő leány +képét látja. A kép hozzá hasonlít, a festő az ifjú… Az ábrándos +álom valóvá lesz, a csöndes érzés zajongó szenvedéllyé válik. De +minek beszéljem tovább? Ki nem sejti, hogy az apácává szentelendő +leány ő leend? S minő ügyes motivumokat használ erre a szerző! +Ízletül elég ennyi a novelláról, a mese érdekességét, az elbeszélés +komoly egyszerűségét s a többi jellemek jól talált vonásait az +olvasóra bízzuk, hibákat nem is keresvén.</p> +<p><i>Egy kastély az erdőben</i> végzi be a köteteket. Itt is +megismerjük az <i>Egy báróné</i> íróját.</p> +<p>Bár futólagos észrevételeink felébresztenék a közönség +figyelmét.</p> +<p>Nem politikai rokon- és ellenszenv vezette nézeteinket, hanem +tisztán művészi szempont. Reméljük, hogy az ismertetett köteteket a +közönség is csak e szempontból nézendi, annyival is inkább, hogy +azok fognak bizonyosan rajtok legtöbbet mulatni, kik őt a politikai +pályán leginkább gyűlölték.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_13" id= +"Page_13">-13-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>KEVEHÁZA.<a name="FNanchor_3" id="FNanchor_3"></a><a href= +"#Footnote_3" class="fnanchor">3)</a></h2> +</div> +<hr class="tb" /> +<p>A költemények közül először is az Arany Jánosét kell említenünk. +Címe <i>Keveháza</i>. Ki Aranyt <i>Toldi</i>-ja óta figyelemmel +kisérte, észreveheté, mily sokoldalúságot tüntet fel ő tárgy- és +formában egyaránt. Az eposztól a balladáig, az ódától a +legegyszerűbb dalig mindenütt egy genialis szellem gazdag és +változatos nyilatkozataival találkozunk. És e nyilatkozatok mindig +megtalálják saját formájukat s mi több, e formák nemzetiek; ő forma +tekintetében is sok újjal gazdagítá költészetünket, a népdalokból +levont formáktól kezdve le egyes nyelvfordulatok-, rímek- és +assonance-okig, sőt ez utóbbinak rendszerét is ő alkotá meg. +Iránya, a népi elemből fejteni ki és virágoztatni fel a nemzeti +költészetet, ugyanaz, mi minden jóravaló költészet életelve volt a +hellentől fogva a legújabbakig. E mellett tárgyilagossága +bámulatos. Mindig a tárgytól vesz lelkesülést s nem saját +lelkesülését önti a tárgyra. Nála a tárgy benső természete, +mondhatnók szelleme határozza meg a hangulatot, formát – mindent. +Erről legújabb költeményei is fényes bizonyságot tesznek. +<i>Rozgonyiné</i> balladájában, (Szépirodalmi Lapok második szám), +melynek <span class="pagenum"><a name="Page_14" id= +"Page_14">-14-</a></span> népies formája annyira összhangzik a +tárggyal s a ritmus alaphangja mintegy a Rozgonyiné kedélyében van, +mily hű és költői felfogás, midőn a nő férjét nem valamely eszme +iránti lelkesülésből követi a csatába, mi egy kis anachronismus +mellett a költői érdekből is vonna le valamit, hanem, «hogy +lehessen élve-halva közelében». Egy a nőiség határán túllépett s +kétes erényekkel kimázolt hősné helyett, mily nagyszerűen áll +előttünk az egyszerű hölgy, ki nem érzi tette nagyságát, mert az +nem egyéb, mint szerelme, mi oly természetes. S a valódi balladai +menet, mely csak körrajzot ad s művészi szaggatottságával hat, mily +találón végződik, finom ellentéte koszorúként fonódván Rozgonyiné +homlokára:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Egy árva szó sem +beszéli<br /></span> <span class="i0">Zsigmond +győzedelmét;<br /></span> <span class="i0">Mind a világ, széles +világ<br /></span> <span class="i0">Rozgonyi +Cziczellét.<br /></span></div> +</div> +<p>A «Délibáb»-ban megjelent <i>Török Bálint</i>-ja is, mely +históriás ének levén, kevésbbé művészi forma ugyan, minő +tárgyilagos jellemű! A Tinódi-féle krónikahangot úgy utánozza, hogy +költőivé teremti. Előttünk a kor; szó, nyelvfordulat, rím, ritmus, +festenek, beszélnek, hatnak s bűverővel ragadnak a multba. Az ódon +és gyermeteg felfogás, mi különösen Török Bálint festésében +nyilatkozik s a régi magyar szellem, mi minden betűjét áthatja, +gazdag kárpótlást nyujtanak még azoknak is, kik az elbeszélő +költészet minden nemében több eszmét óhajtanak alapul s kerekebb +egészet a kivitelben, mint mennyit némely tárgy megszenvedhet +anélkül, hogy jellemét elveszítse.</p> +<p><i>Keveháza</i> egy kisded eposz. Itt nem találkozunk Arany +plasztikájával, sem mély lélektani felfogásával, <span class= +"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> mik +annyira hatalmában. Keve kún vezérnek a rómaiak és longobárdokkali +harcait énekli meg: tehát tárgyát őstörténetünk legrégibb szakából +vette, melyről csak nehány száraz adat jutott ránk, a népköltészet +mit sem őrzött meg s hitregéjéről alig tudunk többet, mint mennyit +a jelen század költői költöttek. E miatt a tárgyhoz képest bizonyos +homályban jelennek meg hősei, kikre csak a tábortüzek és szikrázó +kardok világítanak, hogy fölismerhessük őket s dicsfényben lássuk. +Távolról halljuk a harci zajt s a jelenetek mintha elmosódó +álomképek volnának. E költemény el nem ragad, sem nagyszerű +jeleneteivel nem vonz, inkább merengésbe ejt s álmodozunk +pillanatokra a multról; néha egy kürtriadás ébreszt, látjuk a +turulos zászlót, a küzdő hadakat, a haldokló Kevét, a temetkező +tábort, a megújult harcban vívó Bendegúzt és Detrét, a győzelem +áldomását s midőn eltűn előlünk az éneklő dalia, mintha a jelenkori +dalnok állana előttünk, ki méla kedvvel borong a multon. Az egész +eposzon a hang uralkodik a tárgy fölött, azonban a tárgytól van +kölcsönözve és hatalmas, méltóságos. Talán említenünk sem kell, +hogy itt is, mint Arany mindegyik művében, találkozunk ritka +nyelvhatalmával, technikai könnyűségével s azon bámulatos +sajátsággal, mely a szavak hangjaival a természet képeit s az +érzések árnyalatait oly mesterien festi.</p> +<hr class="tb" /> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_16" id= +"Page_16">-16-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>SUJÁNSZKY ANTAL VALLÁSOS KÖLTEMÉNYEI.<a name="FNanchor_4" id= +"FNanchor_4"></a><a href="#Footnote_4" class="fnanchor">4)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Második bővített kiadás. Pesten, 1853. Emich +Gusztáv bizománya. 8. r. 240 l. Ára 2 fr. p. p.</p> +<p>A vallásos költészetet sokan nem tartják költészetnek, némelyek +pedig irányköltészetnek hiszik. Költészet az s éppen nem +irányköltészet. Alatta természetesen nem ultramontán regényeket s +pietisztikus dalocskákat kell értenünk, melyekben korlátolt +világnézetek s beteges érzések megtagadni törekszenek a szív és +élet igazait s néha a keresztyén vallás szellemét, nem is említve +azon erőszakot, mit a művészeten elkövetnek. A vallásos költészet +felüláll a tanok és emberi csinálmányok prózáján; a lírában +kiömlése az egy önmagába szállt léleknek, melyet öntörpesége és +gyarlósága lesújt s Isten nagysága fölemel, vágya a szívnek, hogy +megnyiljék az ég sugallatainak s kiengesztelje magát. Éppen az, mi +az imádság, csakhogy költőibb helyzeteket keres s a szép tömjénével +is áldozik. Innen jelleme egyszerűség, mélység és fönség. A +legmagasabb óda, melyben a lelkesülésnek csak az áhitat szab +határt, ez is csak azért, hogy megszentelje.</p> +<p>«A szent énekek úgy sietnek föl égre – mond egy ítész – a szív +mélyéből egymás mellett, mikép a gót <span class="pagenum"><a name= +"Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> tornyok. Itt csak két pont +van: zenit és nadir, legmagasb, legmélyebb, forrás a szív, cél az +Isten. Itt nem lehet sokféle a hang, de szükség, hogy mély legyen +és magas, mint a két pont, melyek között szárnyalnia kell».</p> +<p>E szempontok szerint kevés éldelhetőt nyújt az ujabb magyar +költészet, sokkal többet a régi, azon korból, midőn irodalmunk +hittani része vala leggazdagabb s Zrinyitől kezdve majd mindenik +költő megkisérté erejét e nemben. Emlékezzünk csak vissza ez +énekekre, melyek közül nehányat énekes könyveink maig is +megőríztek. Mi erőteljesen, áthatón szólalnak meg, éppen mint az +orgona megrázó sóhajtásai s a szentegyház boltíveiként mi fönséggel +emelkednek ég felé. Egyszerűségök mily nagyszerű s a régies szín és +bibliai hang mily ellenállhatlanul hat kedélyünkre. Sőt Dávid +zsoltárainak régibb fordításai is sikerültebbek az újabbaknál, a +Tárkányi Béláéit sem véve ki, bár ezek legtöbb beccsel bírnak.</p> +<p>Ezelőtt évekkel a Protestáns lap és Religio, újabban a Családi +Lapok hozományai hasonlítanak némely úgynevezett népies +költeményekhez, melyekben egy-két kifejezésre van minden súly +helyezve, de az éltető szellem hiányzik. Bizonyos fagyos ájtat +vonul át rajtok, mely nem vérből forrt érzés hangja; épületes, +kegyes eszmék rímekbe szedve költői felfogás és alakítás nélkül. A +fej előre kigondolt reflexiói át nem járva a szív melegétől, +szárnyaszegett ömlengések, felül nem emelkedők a föld prózai +légkörén. Aztán a mellett, hogy sok idegen elemmel vannak vegyülve, +most epigrammokba szorítvák, majd hosszú elmélkedéssé nyujtottak, +majd végre oly képek- és fordulatokban olvadnak föl, mik a világi +költészet tulajdonságai.</p> +<p>De ha valódi költői szellem is lenne bennök; magok <span class= +"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> a formák, +melyekbe öntetnek, képesek volnának elölni azt. Vallásos +népdalaink, énekes könyveink s a régi magyar költészet a legszebb +és változatosb formákat nyújtják s mit tapasztalunk? Szent énekeink +oly formákban jelennek meg, melyek jellemeikkel homlokegyenest +ellenkeznek. Éppen, mintha az egyházi zene fönséges dallamaiba +operai trillák szövetnének be. A nyelv és dikció cicomás és +dagályos. Kevés benne a bibliai stílből, holott az alaphangot itt +kellene keresni. A régi irodalom, nyelv és forma tekintetében a +vallásos költő számára legtöbb kincset rejt, mit kevés +átalakítással a legkényelmesebben használhat. Legyen itt elég csak +Pázmány műveit említenünk s a szombatosak énekes könyvét, melyet +Lugossi az Akadémiában ismertetett,</p> +<p>A legendákkal sem vagyunk máskép. E hagyományokat, melyekben a +keresztyén vallás legköltőibb eszméi jelennek meg érzékítve s +melyek lángeszű festészekben annyi remekműre gyujtottak +lelkesülést, rétori áradozás közt a prózailag odavetett +tanulságokban vesszük, mint a legszárazabb didaktikus mesét. +Hiányzik az egyszerű koncepció és menet, az ódon és szent hang s a +költői báj.</p> +<p>Mit általánosan az újabb vallásos költészetről mondánk, ugyanazt +kell mondanunk az előttünk fekvő gyűjteményről is, mely második +megbővített kiadás s lírai és elbeszélő műveket tartalmaz. Előttünk +természetesen főszempont a széptani vala. Más szempontból épületes +s igen ajánlandó olvasmány lehet.</p> +<p>Kiállítása csinos, kár, hogy számos nyomtatási hibák +ferdítik.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_19" id= +"Page_19">-19-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>PÜNKÖSD NAPJA.<a name="FNanchor_5" id="FNanchor_5"></a><a href= +"#Footnote_5" class="fnanchor">5)</a></h2> +</div> +<p>Piros pünkösd napja! Tagadom, hogy a keresztyénség e nagy +ünnepét, egyszersmind legszebb ünnepül egyedül a tavasz s a magyar +népköltészet választották volna ki. Par excellence a nagyvárosiak +ünnepe az. Ekkor a város föltámad önmaga ellen a – természet +jogaiért.</p> +<p>«El a porral, le a kőfalakból, ki a szabadba, a zöldbe, a +természet kebelére, föl a hegyekre, be a völgyekbe, a csermely +partjaira, a lombok árnyai alá, feledni, vigadni, álmodozni, +elfáradni, akár unatkozni is, csak az Istenért ne a városban! Minő +szép, minő jó a természet, a mi édesanyánk, kit hűtlenül elhagytunk +boldogtalanságunkra, minő boldog a pásztornép, kiknek primadonnája +a csalogány s nem Kaiser-Ernstnő; nem hallanak zongora-virtuózokat, +csak méla furulyaszót; ügyvédök a komondor, kit fizetni sem kell; +egyetlen parancsszó, mit hallanak, a mennydörgés, egyetlen reményök +a virány zöldje, mit nekik is, bárányaiknak is mindenik év meghoz, +minden boldogságuk csendes álom virágok közt, csillagos ég alatt, +édes, egyszerű dal, assonance s rímek nélkül, mibe nem kötnek bele +kritikusok, csók az ártatlan lány ajakáról, kinek piperéjeért +semmit sem <span class="pagenum"><a name="Page_20" id= +"Page_20">-20-</a></span> kell fizetni, szeszélyeért legföllebb +csak bárányt áldoznak s kit már csak azért sem félthetnek, mert +nincs kitől… el veled civilizáció, üdvözlégy szent természet!» – +kiált a lelkesült nép, ideértve a bankárokat, kereskedőket, +hivatalbelieket és a haute volée azon részét sem véve ki, mely még +nem unatkozik falun. Idylli érzelem szállja meg a szíveket s +megindul a nagy népvándorlás a pásztorörömök igéretföldjére, a +budai hegyek közé, a városligetbe, Visegrádra: piros pünkösd napján +hajnalban vagy legalább is délután.</p> +<p>Én is Arkádia kebelén születtem – nem Magyarországot értem +alatta, mint Szabó István, hanem amit Schiller – kiáltám magam is +lelkesülve – belőlem sem fogyott ki egészen a költészet, bennem is +maradt még ábránd, hogy gyűlöljem a civilizációt fájdalmai- s +bohóságaival. El! el! Tanyát fogok ütni a budai hegyek legmagasabb +csúcsán, felkiáltvan Robozzal: nyomorult emberek; kikocsizok a +városligetbe s ringatva magam gondolákon, megírom a legelső magyar +barcarolt, hogy legyen mit Simonfinak zenére tenni; kirándulok +Visegrádra, s elmerengvén az ősi nagyság romjain, ódát írok rá +szonettben, mint Császár. Ah, minő rég nem hallott a magyar +közönség szonettet. Mit? írok? látszik, hogy még nem vagyok a +zöldben. Dehogy írok! Kinek volna kedve énekelni, midőn csalogány +és pacsirta zeng, lomb és szellő susognak. Én némán fogok megállani +a kék boltozat alatt, bámulva az ezer hangból összeolvadt dal +nagyszerű költészetét. Mennyivel negyobb műfilozóf a természet, +mint bölcseink. Ő nem tiltja meg a csalogánynak, hogy ne énekeljen +fájdalomról, meghagyja a pacsirta örömét, szereti az erdő rejtélyes +és sötét romanticizmusát, nem bánja a szellő és patak idylli +csevegéseit, tűri a felhők világfájdalmát, midőn villámolva +<span class="pagenum"><a name="Page_21" id= +"Page_21">-21-</a></span> mennydörgik be a láthatárt, nem haragszik +a szivárvány humorára, mely könnyezve és mosolyogva öleli át a +földet. Neki minden szép, mi hű, igaz és jellemző. Ő csak a hamisat +gyűlöli. Neki nincs iránya, mert ezer iránya van, ő nem egy, hanem +egész. Ő sem klasszikus, sem romantikus, sem szomorú, sem víg, sem +népies, sem szalonias, neki csak ízlése van, mely gyönyörködni és +gyönyörködtetni tud.</p> +<p>De hova tévedtem megint! Felolvasást tartok a szépről. Hisz én a +zöldbe készülök, hol feledni akarom az irodalmat apró hiúság- és +szenvedélyeivel, a várost színés kávéházat, szalonjai- és poros +utcái- és blazirtságával egyetemben. Két napig boldog akarok lenni +és szabad. Ott nem beszél majd senki nekem «Tamás bátyá»-ról, opera +helyett madárdalt hallgatok, a vadrózsákat, a helyett, hogy +olvasnám, szakítni fogom, az egészséges hegyi lég kigyógyít lázas +álmaimból, melyeket ama szép szemek gyujtottak lelkemben, +melyekről, mint Heine</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Hab’ ich ein ganzes +Heer<br /></span> <span class="i0">Von ewigen Liedern +gedichtet.<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">S midőn visszatérek enyhült kedéllyel és +egészségesen, a természet örömeiről fogok regélni olvasóimnak, a +helyett, hogy dr. Toldyval polemizáljak; hol és mi módon találkozik +ő a «Kinizsi» című eposzban Arany hangjával, mikép azt valamelyik +«Irodalmi napló»-jában írá, vagy belekössek a Nemzeti Színház +igazgatóságába: miért bocsátja el Jókainét és Lendvait egyszerre +vendégszerepekre drámai előadásaink nagy kárára? avagy éppen a +közönségbe: miért nem járja a színházat, midőn reá annyira büszke s +nemzeti kincsének nevezi és elvégre pedig vitázzam a Délibáb +színkritikusával Tamás bátya fölött. <span class="pagenum"><a name= +"Page_22" id="Page_22">-22-</a></span></p> +<p>Tamás bátya! Mennyi könny és tinta folyt el már érte Európában. +Nálunk ehhez még epe is járult, mi szintén könnye egy bizonyos +fájdalomnak s az a jó tulajdonsága van, hogy vele, mint legfeketébb +tintával írni is lehet. De a könnyek, a könnyek, melyeket legujabb +színműalakban a közönség és kritikusok szemeiből kicsalt! Dumanoir +és Dennery mindenesetre jól értik a mesterséget. Tamás bátya +szentimentális francia színmű. Dumas és Iffland együtt. A francia +és német iskola közös erővel rázzák meg és lágyítják el az embert. +Sokaknak nagyon tetszik.</p> +<p>Nekem ugyan nem valami különösen. De azért kár volna elrontani a +más gusztusát, például a Délibábét. Aztán humanitás, erkölcs, szent +ügy s több efféle vegyül a dologba. Még rám fognák, hogy pártolom a +rabszolgaságot, pedig esküvel erősíthetem, hogy mindenféle +bilincset gyűlölök, még azokat is, melyeket a művészetre szoktak +fölverni. E mellett egy barátom arról is meggyőzött, hogy jobb az +embernek erkölcsösnek, mint műértőnek lenni. Barátomnak igaza van, +a Délibábnak is. Ki a zöldbe!</p> +<p>Ily gondolatok és remények között léptem ki a szobából. Minő +piros pünkösd napja! Szeles, borult és hideg idő! Vissza kellett +fordulnom és harmat-, szellő-, meg illatszomjas lelkemet betűkön +legeltetnem. A lapokat forgattam és unatkozám. De nem! Volt egy +kedves pillanatom is. Örömkiáltások között olvasám a Divatcsarnok +azon igéretét, hogy ennekutána csak ritkán adand rossz verset. +Mégsem oly kegyetlen a sors. Azonban kipótolta másnap. A +kérlelhetetlen megakadályozá a visegrádi kéjutazást. Eső esett, +szél fútt, a hajó itt maradt, vele együtt én is, mások is. Egy óra +mulva is lát engem Pest, mint nem a Szökött katonát Milano – +<span class="pagenum"><a name="Page_23" id= +"Page_23">-23-</a></span> sóhajtám elkeseredve a Dunaparton. Hajh! +az idő már «régóta ellenségem» s mindenütt «mohón ragadja meg az +alkalmat ezen embertelen indulatát irányomban kitüntetni.»</p> +<p>Desperációból este színházba mentem. A <i>Szökött katonát</i> +adták Szigligetitől.</p> +<p>Mennyi szép emlék, fájó érzés ébredt föl lelkemben. Keveset +figyeltem a darabra. Az előadásról legföllebb csak annyit tudnék +mondani, hogy Füredi igen szépen énekelt, de kevés gonddal +játszott; Völgyi ezredes segéde a szobában ezredese előtt nem vette +le a csákóját, pedig tudtomra ezt csak a közemberek szokták tenni; +Tóthnak most sem tudtam megbarátkozni vontatott s torkából sivító +úgynevezett intrikus szavalatával, melyre ő oly nagy súlyt helyez. +Mint mondám, egészen a multban éltem, a Szökött katona először +adatásának napjaiban. Előttem lebegett a régi jó idő, midőn annyit +gyűlöltünk, ostromoltunk az életben és irodalomban, mit most +örömest visszaóhajtanánk. A remény és csalódások hosszú sora vonult +el előttem. Tíz év élményeit éreztem át egy pillanatban. Sírni vala +kedvem.</p> +<p>Ne mosolyogjatok! Csak Füredi bús nótái lágyítottak el. +Ideggyöngeség. Tudok én víg is lenni, mint közönségünk vala hajdan, +midőn egymás hátán örömrivalgások közt ünneplé meg az új magyar +színművek diadalát, a többek közt a Szökött katonáét is. Akkor +irodalmunkban háború lőn izenve az idegen szellemnek. Mindenütt +mozgalom. A népies elem föl kezdé magát küzdeni, líra-, eposz-, +drámában egyaránt. A két elsőben remekeket hagyott hátra, míg [a] +népszínmű csak nagyreményű ifjú maradt, kiben megvénült az ifjúság. +A Szökött katona fecske volt, de nem hozott tavaszt. Nem épültünk +tovább, hanem romlani kezdénk. A <span class="pagenum"><a name= +"Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> népies, melyből politika és +költészet egykép divatot csinált, téveszmék anyja lőn. Divatos +népköltőink és népszínműíróink egy hajóban eveznek. A népies és +műköltőileg szépet nemcsak külárnyalatokban, de a legáltalánosabb +bellényegben is egymással ellenkezőknek hiszik. Miként lírikusaink +népszokás-, tájszólás-, külsőségekben keresik a fődolgot, mi csak +feldolgozandó anyag, úgy hajhásszák a népszínműírók csupán a +népdalt, falusi táncot, zsiványt s több effélét, mi szintén csak +anyag, mely alakításra vár. A népdal éppen azért szép, miért +másféle dal, a népszínmű nemkülönben. A költészet egy és örök +legproteusibb alakjában is. A népszínműben is cselekvényt és +jellemeket kell adnotok. Én nem bánom, keressétek elő a hatás +minden eszközét, csak tegyétek azokat a szellem szolgáivá, vegyetek +akárhonnan anyagot, csak teremtsetek belőle. Hassatok, de igazán +hassatok, hogy gyönyörködjünk. Nem mondok én mást a lírikusoknak +is. Hadd pengjen a cimbalom, zengjenek a palóc dalok, de adjatok +költészetet, ne prózát, érzést, ne rángatódzást, gondolatot, ne +bombasztot – a sujtással nem sokat nyertünk.</p> +<p>Úgy hiszem, e végsorokat nem is a színházban gondoltam, hanem +otthon álmodám. Nehézkes álmaim voltak. Nem esett jól a vacsora. +Reggel újra eső- és hidegre ébredtem föl; mondják, havazott is. Nem +állíthatom, de Vörösmarty <i>Gábor diák</i>-jával joggal +elmondhatnám: soha, soha ilyen pünkösd napja.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_25" id= +"Page_25">-25-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>EGY KIS SZÓVÁLTÁS.<a name="FNanchor_6" id= +"FNanchor_6"></a><a href="#Footnote_6" class="fnanchor">6)</a></h2> +</div> +<p>Nem olvasóinkkal akarunk szót váltani, hanem engedelmökből a +«Budapesti Hirlap» tisztelt szerkesztőjével. Ugyan már miért? – +kérdhetik olvasóink. Oka van a dolognak. Ugyanis azon tisztelt +szerkesztő úr haragszik reánk és másokra. De hát miért haragszik? Ő +bizony csak azért, hogy – amint nagy úriasan mondja – a magyar +népnek annyi «növelője és informátora» akadt, hogy a «Vasárnapi +Ujság» előállott, hogy Csengery és Kemény «Magyar Népkönyvet» adnak +ki, hogy Friebeisz «Magyar Népkönyvtárt» szerkeszt, hogy Vas +Gereben még folytatja a «Falusi Estéket», hogy Lukácsy a «Magyar +Nők Házikönyvtárát» indította meg: szóval azért haragszik, hogy a +népies irodalomban egyszerre nagy mozgalom támadt. Mi pedig meg +akarjuk szépen kérni, hogy ne haragudjék, vagy ha mégis haragszik, +– Isten neki, – haragudjék ok nélkül.</p> +<p>Szállunk tehát az úrra, tisztelt szerkesztő úr!</p> +<p>Higyje meg, még nincs oka haragudni. Mert ugyan mi kár van +abban, ha egy téren sokan próbálkoznak, ha verseny kél, a közönség +sok közül választhat s végre győz, ami legjobb? Örülni kell ezen, +mert lássa tisztelt szerkesztő úr, az mindig jó jel, ha az +irodalomnak valamely <span class="pagenum"><a name="Page_26" id= +"Page_26">-26-</a></span> eddig míveletlenül hagyott ágát sokan +kezdik mívelni. Egyik is próbál, a másik is, egyik itt, másik ott +keresi a dolog nyitját, ez is igyekszik, az is, emez okul amaz +tévedésein, amaz megjavul emez sikerén. A sok kísérlet +következménye aztán az lesz, hogy valamelyik sikerül. Egyszerre +csak azt vesszük észre, hogy irodalmunknak a parlag ága +felvirágzott. Ez a világ sora s ezt igen jól tudhatná a szerkesztő +úr, ki jeles történetíró s mindennap figyelemmel kíséri a világ +eseményeit. Csak egy példát mondunk. Ezelőtt harminc évvel +hírlapirodalmunk sem volt valami derék, most már, hála Istennek, +dicsekedhetünk is vele. Ezelőtt harminc évvel bizony a szerkesztő +úr sem adhatott volna ki jobb lapot a «Hazai és Külföldi +Tudósításoknál», most már hatszorta jobbat ad s oly szép +vezércikkeket ír, minőt Kulcsár nem írhatott volna, ha mindjárt +fejére áll is. Legyünk türelmesek s tanuljunk a multból.</p> +<p>A szerkesztő úr azért is haragszik, hogy miért nem egyesülnek a +népies vállalatok szerkesztői és írói egyetlenegy vállalatra, mert +csak egyesült erővel adhatnának ki valami jót. Egyelőre úgy +látszik, mintha ez jó tanács volna, pedig nem az. A történettan, +melyet a szerkesztő úr igen jól tud, az élet, melyben elég alkalma +lehetett tapasztalatokat tenni, bizonyos körülmények mellett mindig +megcáfolják az igaznak hitt állítást. Minden embernek megvan a maga +saját iránya és terve, nemcsak az irodalmi, hanem a másféle +vállalatoknál is. Természetesen kiki csak azokkal egyesülhet +céljára, kik vele rokon gondolkozásúak, ha máskép tesz, sohasem +fogja elérni célját és sem így, sem amúgy nem tehet hasznot. Népies +vállalataink szerkesztői közül is mindegyiknek megvan a maga külön +terve és iránya. Különböző utakon akarnak egy célra törekedni s +mindegyik a magáét <span class="pagenum"><a name="Page_27" id= +"Page_27">-27-</a></span> tartja legjobbnak. Hadd menjenek az +egyértelműek együtt, keresse egyik itt, másik ott az igaz utat, +mert csak így találhatják meg. Higyje meg tisztelt szerkesztő úr, +hogy tanácsa bármilyen jó szándékból származott, nem nagy értékű. +Ha nem hiszi, bátrak leszünk egy kérdést intézni a tisztelt +szerkesztő úrhoz: ugyan miért nem egyesíti lapját a «Pesti +Naplóval»? A két jó lapból, egyesítve, bizonyosan még jobb lenne. +Nemde mosolyogni fog s megköszöni a jó tanácsot.</p> +<p>Ne haragudjék hát szerkesztő úr még most, hogy annyi népies +vállalat állott elő, hanem haragudjék akkor, ha a vállalatok nem +fognak megfelelni hivatásuknak s haszontalanok lesznek. Azonban +erről még most nem lehet ítélnie. A Csengery és Kemény «Magyar +Népkönyvéből» még egyetlen füzet sem jelent meg, a Friebeiszéből +sem, s mi is még csak a hatodik számnál vagyunk. Az említett +esetben nemcsak joga lesz, de kötelessége is kiönteni haragját +alapos kritikákban s erre kérjük is. Kritizálja meg a népies +vállalatokat keményen, igazságosan, jó szándékból. Hanem nem úgy, +mint most kritizálta a mi eddig megjelent számainkat, mert ez – +engedelemmel legyen mondva – nem ér egy fakovát.</p> +<p>Ugyanis a szerkesztő úr mult vasárnapi számában azt mondja +rólunk: «A «Vasárnapi Ujság» eddigi négy számából s egy kissé +tarkán összeállított tartalmából itélve, semmi határozott tervet és +irányt nem mutat s gyönge fametszései mellett nem igen van a nép +számára írva, mit valóban annál inkább lehet sajnálni, mert a +vállalat, mint halljuk, máris szép pártfogásnak örvend.»</p> +<p>A szerkesztő úr először is tarkasággal vádol bennünket, de mi +ezt hajlandók vagyunk érdemnek tartani, mert tarkaság, egyszerűen +szólva, annyit tesz, mint változatosság <span class= +"pagenum"><a name="Page_28" id="Page_28">-28-</a></span> s ez egy +lapnak mindig főkelléke. Ide fogunk törekedni ezután is. Mi +fametszeteinket illeti, az igaz, hogy azok nem acélmetszetek s +egyik kevésbbé sikerül, mint a másik, hanem körülményeink közt s +lapunk csekély díja mellett, nem is kívánhatja a szerkesztő úr +tőlünk a világ legtökéletesebb fametszését – Pesten: valamint mi +sem kívánunk a szerkesztő úrtól tömöttebb, szebb papiron nyomott s +olcsóbb «Budapesti Hirlapot».</p> +<p>Nagyobb vád a harmadik, hogy nincs határozott tervünk és +irányunk. Ennek bátrak vagyunk határozottan ellene mondani. Mi +programmunkban megmondottuk, hogy a népirodalom nem egy bizonyos +szakának leszünk közlönye, minő például gazdászat, műipar, +történettan, költészet, hanem általánosan közönségünk szükségeihez +mérve, minden szakból közlendünk cikkeket; tehát enciklopédiai +néplap leszünk, melynek kötelessége érdeket gerjeszteni a +tudományok iránt, eszméket ébreszteni, mívelni az ízlést, +mulattatni s figyelemmel kísérni a körébe tartozó napi eseményeket +s e tervünkhöz, úgy hisszük, hívek maradtunk – legalább eddigi +számaink bizonyságot tesznek mellettünk s ezután még inkább fognak. +Irányunkat illetőleg «Vezéreszméinkben» bevallottuk, hogy nem +fogunk hízelegni a nemzeti előítéleteknek, az idegen nemzetiségeket +testvéreinknek nézzük s ápolni fogjuk a magyar nép nemes érzelmeit, +tiszteletreméltó hajlamait, szellemibb vágyait. Mutassa meg a +szerkesztő úr: miben sértettük meg az erkölcsiséget, az ízlést, a +tudomány és józan ész tekintélyét! Álljon elő kívánságaival, minő +tervet és irányt kíván tőlünk. Hadd halljunk a puszta szó mellett +tényt, okot, tanácsot.</p> +<p>Azt is mondja a szerkesztő úr, hogy nem igen írunk a nép +számára, Nem tudjuk, mit ért a szerkesztő úr a <span class= +"pagenum"><a name="Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> «nép» +alatt. Mi nem írunk azon néposztálynak, mely nem tud olvasni, annak +sem, mely valami csekély előismerettel nem bír s nincs fogékonysága +az irodalom iránt. Mi azon osztálynak írunk, mely nem nyers tömeg, +megvannak szellemibb vágyai, de nem oly vagyonos, hogy az +irodalomra valóban költhessen, sem annyira tudományosan készült, +hogy a szaklapokat s könyveket élvezhesse s ideje sincs reá sokat +olvasni. Hogy ez osztály hazánkban számos, mutatják előfizetőink. +Mi azt hisszük, hogy ily közönség nem szorult holmi mesterkélt +együgyű előadásra, sem iskolás hangra. Mi a népiest iratainkban sem +a póriasság-, sem az affektációban nem keressük, hanem az egyszerű, +világos, érdekes s tömött előadásban. Mi nem kívánjuk lapunk +íróitól, hogy megtagadják magukban a mívelt embert, kit a nép +örömest és tisztelettel hallgat, sőt ellenkezőleg megkívánjuk +bennök. Mi sem hisszük, hogy egészen eltaláltuk volna a hangot, de +azt igen, hogy jó úton járunk s mindinkább el fogjuk találni.</p> +<p>Egyébiránt, ha a szerkesztő úr valamely jobb terv, irány vagy +előadási modor birtokában van, legyen szíves azt közölni velünk. +Látogasson meg bennünket vagy mi teendjük tiszteletünket. +Ugyanakkorra kérjük azon történeti cikkét is, mit lapunk +megindulásakor önként ígérni szíveskedett. Kíváncsiak vagyunk +látni: miben helyezi ön a népies előadást s minő irányt követ?</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_30" id= +"Page_30">-30-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>KEMÉNY ZSIGMOND REGÉNYEI ÉS BESZÉLYEI.<a name="FNanchor_7" id= +"FNanchor_7"></a><a href="#Footnote_7" class="fnanchor">7)</a></h2> +</div> +<p class="summary">III. köt. (Ködképek a kedély láthatárán.) IV. +köt. (Szerelem és hiúság.) V. köt. (Szív örvényei. Erény és illem.) +Pest, 1854. Emich Gusztáv nyomdája és bizománya. Ára 3 frt. p. +p.</p> +<p>Úgy látszik, mintha a sors líránk pangását a regény +termékenységével akarná kárpótolni. A közelebbi négy év alatt újabb +és régibb regényírók oly nagy tevékenységet fejtettek ki, mint még +soha. Oly korszak után, mely lelki kimerültséget hagyott hátra, +fogékonyabb is a kedély, a regény kihűltebb, de élménydús, +csendesb, de változatos, nem oly elragadó, de eszméltetőbb +költészetében keresni élvet, mint lelkesülni a líra szenvedélyes +hangjain.</p> +<p>A közönség részvéte fokozta a regényírók tevékenységét. Hajdan +egy évben legfeljebb három regény jelent meg; most minden hónapban +veszünk ugyanannyit s ha e nagy tevékenységben a gondatlan +hevenyészet vagy sikertelen kísérlet nem egy jelenségét látjuk, ne +feledjük, hogy a regény nálunk még új nem, most küzd igazabban +tárgyaival, keresi formáját és sem oly megalakult nyelvre, sem oly +hagyományos nyomokra nem talált, mint líránk. Aztán a költészet +legdivatosb <span class="pagenum"><a name="Page_31" id= +"Page_31">-31-</a></span> neme mindig a legerősb s leggyöngébb +egyszersmind. Ez élénk mozgalom mindenesetre örvendetes, mert +zajában az erő küzdelme hallik, mi elébb-utóbb kiforrja magát s egy +megalakult regényirodalmat teremt.</p> +<p><i>Kemény</i> a magyar regényírók közt legkitűnőbb helyet foglal +el tehetsége, termékenysége s irányánál fogva egyaránt. Erős +tárgyilagossága, mely emelkedett nézpontból fogja fel az életet, a +szenvedélyek hű festése, mely a lélektani kifejlésre helyez +fősúlyt, jótékony ellentétet képez szemben azon szűk alanyiság +ábrándképei s a halmozott események azon megriadt folyamával, mi +iránt regényeinkben oly nagy hajlam mutatkozik. Ez Kemény +regényeiben eléggé nem méltatható érdem, mert utoljára is az emberi +lélek tanulmányozása képezi minden költői mű lényegét s igazán +jegyzi meg <i>Planche</i> a legújabb francia regényekről szólván: +«A szenvedélyek mélyreható elemzése s átgondolása által rendezett +szerkezet nélkül a regény nem egyéb, mint egy neme az +idővesztegetésnek, nem tartozik többé az irodalmi térre, hanem a +domino mellett foglal helyet.»</p> +<p><i>Kemény</i> mindig lélektani feladattal küzd meg, eszméken +emeli föl cselekvényét s a szenvedélyek fejlődését tárja elénk. Ő +nemcsak a szenvedélyek természetét ismeri, de azok egyéni +nyilvánulásait is a társadalmi formák ezer változatai alatt. A szív +legtitkosb redőit nyitja előttünk s a szenvedélyek fejlődésében +annyi új és finom árnyalatot tüntet föl, hogy nem tudjuk a kutató +ész vagy az alkotó képzelet erején csodálkozzunk-e inkább. Éppen +oly lélekbúvár, mint költő. Tárgyainak mindig tanulmányt szentel. A +kor, színhely, hol személyei játszanak, hű rajzban állanak +előttünk. Történeti műveiben mélyreható s részletes történeti +tanulmánnyal találkozunk. Az újabb korból vett művei a magyar +fensőbb <span class="pagenum"><a name="Page_32" id= +"Page_32">-32-</a></span> köröket oly tárgyilagosan festik, mint +egyetlen magyar regény sem s e nagy gonddal kivitt rajzokon mindig +érdekes háttért képez politikai életünk valamely korszaka. Nemes +ízlése vetekedik nyelve választékosságával. Hatalmas képzelődése +széles ismeretek fölött rendelkezik s eszmegazdagsága oly nagy, +hogy azt mintegy pazarolni látszik.</p> +<p>Mindez fényesen mutatkozik jelen novelláiban is és ha azon +paradoxonnak valami értelme van, hogy a jeles írók árnyoldalait +fényoldalai képezik, úgy Kemény hibáit is érdemei fejtik meg. Ő +annyi előszeretettel csüng a lélektani fejlődés titkain, a +szenvedélyek elemzésén, hogy néha inkább bölcsész, kit a nők is +meghallgathatnak ugyan, de a túlvitt boncolgatás miatt jellemei nem +domborodhatnak ki mindig plasztikai alakokká, s néhol a cselekvény +menete is meglassul. Nála alig lehet kimutatni lélektani botlást, +oly mélyen ki van számítva, átgondolva minden, de igen jellemet, +mely bár indokolt, de mert csak felboncolva van, nem állhat +előttünk életfrissen, szabadon mozogva. Ő sehol sem úntat, mert +szellemdússága kifogyhatlan, de fáraszt, mert nem enged pihenni s +úntalan eszmék mélyére von, vagy képzelme játékai közé ragad, hogy +ragyogó hasonlataival kábítson el. Ő mindig kiviszi gondolatait, a +jellemek, szenvedélyek bevégzetten tárulnak elénk, de a szerkezet +nem mindig válthat széparányú, kerek alakot, mert egy szép tájkép, +az események egy vonzó mellékvonala, egy érdekes eszme csábítják el +a költőt s legtöbbször az olvasót is. Az ő nyelve erőt és +méltóságot egyesít, mert hű kifejezése gondolatainak, de mert +megszokta a ragyogást, nem lehet eléggé egyszerű, könnyed ott, hol +a tárgy bizonyos könnyelműséget, élénk szinezetet kíván.</p> +<p><i>Kemény</i> jellemeiben az embereknek sem jó, sem <span class= +"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> rossz +oldalát nem látjuk, csak gyöngeségeiket. Műveinek alapeszméje nem +divatos elv, mely a tömeg szenvedélyeinek hízeleg, sem köznapi +morál, mely más emberi természetet hírdet, mint aminő van, sem egy +ábrándozó lélek szép álmai, ki a világot reformálni akarja. Ő +alapeszméiben és jellemeiben nagyrészt szkeptikus és polémikus. +Szeret megtámadni eszméket, mikbe a tömeg vakon hisz s +boldogítóknak képzelt elvek oly hatásait tünteti föl, melyek csak +azért válnak boldogtalanság eszközeivé, mert szigorúan s minden +következményeikkel alkalmaztattak. Mesterileg ért két ellenkező +elv, szenvedély ugyanazon eredményét mutatni ki az események +folytán. Becsületes embereket fest, kiket nemes kedélyök vétkesek- +és szerencsétlenekké tesz, szenvedélyeket, melyek önmagukhoz +következetesen bűn- és erénybe játszanak át. Mindenütt küzdeni +látszik a szív idealizmusa, az ész tévtanai ellen a lélektani +boncolás, a lírai hangulat, a drámai helyzetek varázsával. Mintha +mondani akarná az embereknek: nemcsak bűnötök tesz boldogtalanná, +de még inkább korlátoltságtok, nemcsak a rossz szív, közöny, kaján +indulat hoz a világra rosszat, de a lelkesülés, ábránd, nemes +kedély is, nemcsak szenvedélyeitekben rejlik nemezis, de erős +meggyőződéstök- s büszke elveitekben is.</p> +<p>Az ő költészete nem az erény és bűn, hanem az emberi gyöngeségek +költészete. Ő kétkedni tanít. Kérlelhetlenül széttöri a szemüveget, +mely az életet eszményi fényben csillogtatja, de nem azért, hogy +amint a modern romantikus a társadalom sebeit tárja fel s +megmutassa, minő ellenkezésben van az élet eszményeinkkel, sőt +ellenkezőleg vitatni látszik, hogy mindennek így kell lennie, +eszményeink is ugyanazon eredményt szülnék vagy még rosszabbat. A +modern romantikus ki nem <span class="pagenum"><a name="Page_34" +id="Page_34">-34-</a></span> békít az élettel, de haragra lelkesít +a társadalmi intézmények ellen s tanai teljesülésével biztat; +<i>Kemény</i> kihűt, józanná tesz, de a legtöbbször +vigasztalhatlanná is, mert oly oldalról mutatja be az életet +sötétnek, melyet kevésbbé hiszünk annak s a ledöntött eszmények +helyébe csak a kétkedő kérlelhetlen észt ülteti.</p> +<p>Egyik beszélyben Florestan gróf így szól: «Oh, az ember gyarló +teremtés, mikor imádkozik vagy vétkezik egyaránt. Minden csak máz +rajtunk, mely gyöngeségeket von be. Bűneink nagy része túlhajtott +erény; erényeink nagy része magát ki nem nőtt bűn. Játékszerei +vagyunk ellenszenveinknek, melyek megvakítanak és közönyünknek, +mely érzéseink lángját oltja ki, hogy a sötétségben szellemünk +aludjék el és a szívtelenség által butákká váljunk.» Ezt nemcsak +Florestan gróf mondja, ez többé-kevésbbé áthúzódik e novellák +mindegyikén.</p> +<p>A «Ködképek a kedély láthatárán» című beszélyfüzérben azon eszme +vonul át, hogy rögeszméink gyakran vétkesebb- és szerencsétlenebbé +tesznek bennünket, mint bűneink.</p> +<p>Az egyik beszély hőse egy nemes kedélyű gróf, kinek rögeszméje +környezetét boldogítani. S mert aki valakire a boldogságot erővel +akarja tukmálni, az a szívből vagy az önérzés vagy a hála erényét +kénytelen száműzni, jobbágyai hálátlansággal fizetnek. A gróf +nemesszívű zsarnok, ki elveiért a legnagyobb erőszakra is kész. +Élete keserű küzdelem, környezete gyűlöli s fél tőle, elveinek +szigorú alkalmazása sikeretlen és nevetséges következményeket szül +s monomániája végre saját családi életét is feldúlja.</p> +<p>A másikban egy nő szerelme által teszi szerencsétlenné férjét és +gyermekét s a férjet viszont szerelme utáltatja meg nejével. E +merész családi drámában, mely <span class="pagenum"><a name= +"Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> a legnagyobb óvatossággal +van kivive, a személyek hasonló, csak más színezetű monomániájával +találkozunk.</p> +<p>A «Szerelem és hiúság» címűben egy nő szereti férjét, de +ártatlanul tetszelgő lévén, hiúsága miatt hűtelen lesz férjéhez, a +nélkül, hogy valósággal szeretné az ifjút, ki közönye által ingerli +s az örvény szélére ragadja. A férj elutasítja magától nejét, mert +mélyebben szereti, mintsem a megtérttel, ki ezután kedvét keresné, +hízelegne, rabnője lenne, tovább is élni tudna.</p> +<p>Az «Erény és illem» ugyanazon eszmének ellentéte. Itt egy hindu +nő nem szereti férjét, hanem egy angol katonatisztet. A férj +gyanúba veszi, de gyanújának senki sem ad hitelt. Ekkor hogy +bosszút álljon, mérget vesz be, mert így neje, ha közvélemény előtt +becsületes akar maradni, sírjánál máglyán fogja magát megégetni, +ellenkező esetben pedig le lesz húzva álarca. A nő, kinek hiúsága +az illem, máglyára lép. Mindkét beszélyben hiúságból áldozza föl +szerelmét a nő és lesz boldogtalan.</p> +<p>A «Szív örvényeiben» egy leány, ki azt hiszi, hogy csalódott +kedvesében, egy vén tábornagyhoz megy férjhez. Mint nő kedvese +miatt, kit titkon folyvást szeret, egy oly férfiú hatalmába jut, +kit nem szeret, de ki őt szereti s éppen ezért boldogtalanná kell +hogy tegye. Végre férje halála után egy harmadik ifjú neje lesz, ki +bontatlanul adja vissza neki a szekrényt, melyben multját +leplezetlenül feltárja, mert nem akar eszének fegyvert adni szíve +ellen, melynek csalálmai ezerte szebbek, mint amily hasznos lehetne +kiábrándulása.</p> +<p>Íme, a tárgyak, melyekkel <i>Kemény</i> foglalkozni szeret, a +felfogás, melyben világnézetei nyilatkoznak. Mindez egy mélyen +gondolkozó ész, egy gazdag kebel, egy nagy talentum egész erejével +van kivíve. Mégis midőn <span class="pagenum"><a name="Page_36" id= +"Page_36">-36-</a></span> könyvét letesszük, a benyomás, mit művei +kedélyünkben hátrahagynak, önkénytesen azon kérdést kelti fel: +vajjon csakugyan ilyen-e az élet? vajjon e mély bepillantás az +emberi dolgokba, nem egy kiégett szív elfogultsága-e, – mely, mert +egykor nagyon is idealista volt, most nagyon is kétkedő lőn? Nem +meghasonlás-e ez, melyben az ész küzd a szívvel s legyőzi a nélkül, +hogy kiengesztelődnék vele s néha mégis visszaóhajtja ábrándjait, +melyeket elvesztett. Vajjon az eszmék és szenvedélyek erős +logikájába nem csúszott-e egy vonás, egy gondolat, mely mind a +költőt, mind az olvasót megcsalja? Vajjon költői tárgyilagosság-e +ez egészen s nem erőszakos visszhatás-e a túlvitt alanyiság ellen a +nélkül, hogy valami ténylegesben, legyen az akár érzés, akár eszme, +kinyugodni bírjon?</p> +<p>Mindezen kérdésekre lehetetlen tagadólag felelni. <i>Kemény</i> +tárgyilagossága nem mindenütt olyan, melyet mint költőit, +feltétlenül magasztalni lehetne s amennyiben e jelen novellákban a +szkeptikus polémiával találkozunk, bizonyos disszonanciát kell +éreznünk. Éppen mint Balzac és Thackeray-nél. Nincs is a +világirodalomban három oly költő, kiknek világnézetei annyira +rokonok legyenek, bár azok költői feldolgozásában nagy köztök a +különbség. Balzac mindig a bűnt juttatja diadalra és rossz +szenvedélyű emberekkel dolgozik, Thackeray a világ +legkiábrándultabb költője és keserű humorával egyaránt nevetségessé +teszi a jó és rossz embert, Kemény az emberi gyöngeségekből szövi +költészetét s bár bír még illuziókkal, de nincs bennök mély hite. S +mert mindegyik a pénz és születés nagy világából, a fensőbb körök +életéből meríti tárgyait, a polgárisultság korrupcióját tartja +elénk. A költői genre különböző, de a hatás ugyanaz és sötét. +<span class="pagenum"><a name="Page_37" id= +"Page_37">-37-</a></span></p> +<p>Egyébiránt a novellák mindegyikében a legsikerültebb rajzokra s +leglélektanibb mozzanatokra találunk.</p> +<p>A «Ködképek» egyik beszélyében a régibb erdélyi arisztokratikus +élet igen érdekes rajzát vesszük. S minő mély lélektani felfogással +találkozunk mindenütt. Különösen szép, midőn Jenő gróf neje ablakai +alatt a virágokat összetapodva látja, unokaöccse lábnyomaira ismer +s felkiált: Csak történet, puszta történet az egész. E gondolat +ébreszti fel benne a féltékenységet s elűzni akarván a gyanút, +úntalan ajkára jő: «csak történet!»</p> +<p>A «Szív örvényei»-ben a velencei élet s a képcsarnokok +szellemdús rajzát vesszük. Különösen szép Anselm naplója s benne +azon lap, melyen Carlo Dolce Magdalenája felől mondja el +gondolatait. E beszélyben két oly jelenet van, mely mind a +felfogás, mind a kivitelben a legművésziebbek közé tartozik. Egyik +a vén tábornagy és ifjú neje közti családi jelenet, melyet a férj +tehetlen szerelme, enyelgései s a nő bűnös öntudata valami bűvös +elégiai hangulatúvá tesznek. Másik, midőn Wranich Isidor eszményi +szerelme kéjsóvár bosszúvá fajul s e lélekállapothoz mily jól van +választva a külső körülmény is. A különben mértékletes férfiú éppen +leissza magát s pillanat óta a régi emberből új lesz.</p> +<p>A «Szerelem és hiúság» a legkerekebb szerkezetű novella az egész +gyüjteményben és Sarolta a legművésziebben van kivive.</p> +<p>De minek egyes szépségeket mutatnom fel s részletes +boncolgatásokba bocsátkoznom, midőn célom csak az volt, hogy +<i>Kemény</i> költészetének jellemét rajzoljam, mintegy kulcsul e +novellákhoz. S vajjon kell-e a közönség figyelmébe ajánlanom egyik +legnagyobb regényírónk műveit?</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_38" id= +"Page_38">-38-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>EGY PÁR JEGYZET A «VISSZATEKINTÉS» CÍMŰ CIKKRE.<a name= +"FNanchor_8" id="FNanchor_8"></a><a href="#Footnote_8" class= +"fnanchor">8)</a></h2> +</div> +<p>Lehetlen szó nélkül hagynom azon megjegyzéseket, melyeket e +lapok tisztelt szerkesztője «Megint a kritikáról» írt cikkeim +másodikára tett. Sajnálom, hogy tovább kell nyújtanom e már +különben is elég hosszúra nyúlt polémiát, de bizonyára okom van +reá. A szerkesztő távol van ugyan attól, hogy ferdítsen, sőt +ellenkezőleg némely töredék gondolatomat éppen kiegészítni +törekszik, mindamellett egy pontban mégis panaszom van ellene. +Válaszában mindent elmond, ami szükséges, csak egyet mellőz, +kiindulásom pontját, úgy szólva a kérdés egyik leglényegesebb +részét, mi által cikkem s egész okoskodásom oly inaszakadtul tűnik +föl, hogy mellőzhetlen kötelességem némi felvilágosítás, némi +cáfolat.</p> +<p>Mind Eszther szerzője, mind Szász Károly ellen írt cikkemben +ugyanegy dolgot követelek, oly lapot, melynek elve, színezete van. +A két cikk között csak az a különbség, hogy az elsőben a hazafias +részvények útján felállítandó elvtelen lap kivihetlenségét és +haszontalanságát igyekeztem megmutatni, a másikban pedig azt, hogy +az elvek alkalmazása szintoly erős pártokat szűl, <span class= +"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> mint maguk +az elvek, hogy az úgynevezett árnyalatok nagy és élesen küzdő +pártok lehetnek, hogy mérték és alkalmazása mindig elvkérdés a +kritikai lapoknál s legfeljebb csak a csekély árnyalatok és apró +részletek nem ronthatják meg a lap egységét. Elismertem a lap +nézeteivel ellenkező cikkek kiadhatási szabadságát, azon föltételek +alatt, ha a szerkesztő gondoskodik arról, hogy lapjának iránya, +elve, szóval mindaz, minek képviselője akar lenni, sérelmet nem +szenved. Az ezt eszközlő módok közül különösebben megemlítettem a +szerkesztői jegyzeteket, tüzetes cáfolatot, a nyilt kérdésnek +hagyást. Cikkemből világosan kitűnik, hogy ez esetek csak mint +kivételesek lebegtek szemeim előtt s a hiba éppen ott rejlik, hogy +a szerkesztő mellőzve kiindulásom e pontját, amaz eseteket +mindennapiaknak teszi föl s a kivételes szabályt a mindennapi +gyakorlat szempontjából ítéli meg. Ha fájóslábúnak vagy éppen +sántának mankót ajánlunk, vajjon a sántaságot, mint óhajtandó +állapotot tüntetjük-e föl, vajjon vádolhat-e minket valaki azzal, +hogy a gyűlöletes mankót elébb becsüljük az ép lábnál. A szerkesztő +pedig ilyesmit hány szememre, máskép nem érthetni e szavakat: «Így +a szerkesztő egy <i>örökös</i> beavatkozó lesz a más beszédébe, egy +oly akadékos gáncsoló, ki vagy minden harmadik szóba belévág, vagy, +miután végighallgatta munkatársát, honorárium helyett azzal fizeti +ki, hogy neki fordul egy páncélos, paizsos cikkel s bebizonyítja, +hogy társa véleménye csak labda volt, melyet azért dobott fel, hogy +lehessen – ütni. Én, megvallom, így szerkesztett lapot még nem +láttam s ha látnék, sem volna örömömre.» Valóban én sem láttam, +valóban nekem sem volna nagy örömömre.</p> +<p>Azonban vizsgáljuk, miért nem láthatni ily lapot a külföldi +irodalomban. Ez átható világot fog vetni a kérdésre. <span class= +"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> Az angol +irodalomban a kritikai vagy részben kritikával foglalkozó lapok +rendesen névtelen cikkeket közölnek. Ott minden cikk a lap +véleménye s ily nagy szolidaritás levén a szerkesztő és +dolgozótársai közt, természetesen nincs szükség ama kivételes +szabályra. A francia kritikusok már nagyrészt kiteszik nevöket s +így a szerkesztő már valamivel kevésbbé felelős a lapjában +megjelent cikkekért, de mégis a nevezetesebb folyóiratokban nagy +összhangzás van még a különböző rovatok írói közt is. Például a +«Revue des deux mondes»-ban az irodalmi, műtárlati és zenekritikák +egymást segítik és világosítják, sőt ha más kezekbe megy is át +valamely rovat, rendesen nem tér ki a hagyományos kerékvágásból. +Hasonlót mondhatni a jelesebb német folyóiratokról is. A Schmidt +Julian lapja például oly határzott színezetű, aminőt csak kívánni +lehet. Mindamellett nem mondom, hogy akármelyikben nem lehet +találni egyenetlenségeket, sőt néha egynéhány jelentékeny eltérést +is, kivált némely jelesb tehetség iránti hódolatból, kivált az idő +hosszasb folyamában. Mindez nem az elv ellenére történik, hanem az +elv mellett sem kerülhető el, mert elvégre is sohasem lehet az +életet egészen beszorítni az absztrakció merev formáiba, mert +akármely rendszer is a legvégsőbb következményekig víve ritkán +áldásos. A fődolog tapintatosan venni gyakorlatba a rendszert, az +elvet s midőn módosítjuk is, folyvást szolgálatában állanunk. +Azonban egyrészt éppen ezért a jegyzetet, cáfolatot, nyilt +kérdésnek hagyást mind a francia, mind a német lapokban +megtalálhatjuk, valahányszor csak szükség van reájok. Nemrég a +«Revue des deux mondes»-ban<a name="FNanchor_9" id= +"FNanchor_9"></a><a href="#Footnote_9" class="fnanchor">9)</a> +láttam egy jegyzetet, melyben a szerkesztőség <span class= +"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> tiltakozik +dolgozótársa cikkének egyik része ellen, fölemlítvén, hogy a szemle +a fönnforgó kérdésben már többször ellenkező nézetet nyilvánított, +most sem akar lemondani róla, mindamellett nincs ellenére, ha +egynémely dolgozótársa máskép gondolkozik. A «Die Grenzboten» +néhány régibb számait forgatva, szintén találtam egy hasonló +tiltakozást, melyben a szerkesztő egyik dolgozótársa által egész +általánosságban becsmérelt francia kritikát védeni +igyekszik.<a name="FNanchor_10" id="FNanchor_10"></a><a href= +"#Footnote_10" class="fnanchor">10)</a> Ha kezeim közt volna néhány +kötet francia és német folyóirat, bizonyosan megakadna itt-ott egy +pár ily jegyzet: E jeles cikket, bár nem mindenben értünk egyet a +szerzővel, érdekesnek láttuk közleni; vagy: E tárgyra felhívjuk +íróink figyelmét s örömest fogadunk el idevonatkozó cikkeket. +Mindez ritkán történik, mert nem igen van szükség reá. A lapnak oly +szerződött dolgozótársai vannak, kiket ugyanazon szellem lelkesít. +Aztán, amint elébbi cikkemben is megjegyzém, a szerkesztés mindig +néhány író nyilt, vagy hallgatólagos szövetsége, mely határozott +programm körül csoportosul. A szerkesztő, ha kedve volna is reá, +nem lehet örökös beavatkozó, ki ütleggel fizeti dolgozótársait. Íme +az ok, amiért nem láthat e lapok tisztelt szerkesztője oly felfogás +szerint szerkesztett lapot, aminőt nekem tulajdonít, de amely ellen +tiltakoznom kell. Szerencsétlenségem, hogy sokszor félreértenek. Az +ok bennem is rejlhetik, mert talán némely részletet nem színezek ki +eléggé, némelyet pedig kelletén túl is. Nem egyszer történt meg már +rajtam, hogy cikkeimben csak a toronyhegyeket látták, a közönség és +bírálóim. Már megszoktam. Azonban oly írótól, ki költészetben és +kritikában társait egy fővel haladja <span class="pagenum"><a name= +"Page_42" id="Page_42">-42-</a></span> meg, az ember megvárná, hogy +ha nem ferdít, ne is mellőzzön, ne csak a toronyhegyet lássa, hanem +vizsgálja magát az épületet is, ha mindjárt nem sok néznivaló van +is rajta.</p> +<p>Jól tudom, hogy a mi irodalmunkban nem mind lehetséges az, mi a +külföldi irodalmakban éppen nem ritkaság. Valóban nálunk felette +bajos jó szépirodalmi vagy tisztán kritikai lapot szerkeszteni. A +szerkesztő és dolgozótársai között nagyon csekély a szolidaritás. A +költők, ha nem szerkesztők, majd mindenik szépirodalmi lapba írnak. +Ritkán támogatják valamelyiket különösebben. Mindegy nekik +Hölgyfutár vagy Családi Kör, Nefelejts vagy Figyelő, Divatcsarnok +vagy Nővilág. Nem szűkkeblűek, sokat bírnak szeretni s irtóznak az +úgynevezett pártoskodástól. Mindennek aztán az a következménye, +hogy sem az írók, sem a közönség nem alakulhatnak határozott +csoportozatokká, nem lehet valódi verseny s a helyett, hogy +két-három lap, szellemileg és anyagilag virágozzék, tengődik +öt-hat. Ami a kritikusokat illeti, sem elegen nincsenek, sem +körülményeink nem kedvezők fejlődésökre. Divatlapjaink ugyan +nemcsak a divat, hanem az irodalom és művészet közlönyeinek is +nevezik magokat, nem akarnak sem Bazarok, sem Irisek lenni, de +minden irodalmi nagy fennhéjázások mellett is, nem igen tájékozzák +olvasóikat az irodalom és művészet újabb mozgalmai közt. Azt +hiszik, hogy ez csak a kritikai lapok dolga, mintha bizony nem +volna majd minden folyóirat és lap bizonyos tekintetben kritikai, +amennyiben, ha nem is tüzetesen, legalább tájékozón, ha nem is +részletesen, de mindenesetre általánosságban hozzá tartozik szólni +a körébe vágó eseményekhez. A Nemzeti Színháztól és a +hangversenyadóktól tiszteletjegyet követelnek, panaszkodnak, ha az +írók nem küldik <span class="pagenum"><a name="Page_43" id= +"Page_43">-43-</a></span> be nekik megjelent műveiket, de rendesen +csak a színházról szoktak írni valamit, minden egyébről hallgatnak +vagy legfeljebb egy pár frázisban nyilatkoznak. Hetenkint egy pár +hasábon sok jót és szépet el lehetne mondani az irodalmi és művészi +ügyekről. A folyóiratokat és lapokat éppen az teszi kiválón +érdekesekké, ha minden körükbe tartozó mozgalomhoz hozzászólanak. +Szépirodalmi lapjainknak a társaséleti, művészeti és irodalmi +rovatokra nagyobb súlyt kellene helyezni. Komoly dolgokat kellemes +modorban, kritikai tájékozást mintegy szellemdús társalgásban: íme, +az egész titok. Minderre nincs semmi gond, szépirodalmi lapjainkból +csaknem száműzve van mindennemű kritika s így teljességgel nem +képződhetnek nálunk ama könnyed és kellemes modorú, inkább +jellemző, mint boncoló, kritikusok, akik különösen a nőolvasókra +oly jótékony hatást gyakorolhatnának. A politikai lapok csak akkor +foglalkoznak az irodalommal, ha a politikai élet teljesen pang, ha +élénkülni kezd, ha ezrekkel szaporodik az előfizetők száma, +túladnak kritikusaikon, irodalmi szemleíróikon, talán azért, nehogy +ezek is nagyobb közönségnek írhassanak s több tiszteletdíjat +követeljenek, mint eddig. Egy-egy tudományos folyóirat, egy-egy +ritkán felbukkanó kritikai lap látja csak szívesen kritikusainkat. +Ide menekül aztán mindegyik s bár nagyon csekély számmal vannak, +különböző irányuk miatt mégis nem igen férhetnek meg együtt. +Azonban itt sem lehet hosszas maradásuk. A tudományos folyóirat +hamar megbukik, a kritikai lap még hamarább, mert a magyar nemzet a +politikai és társadalmi téren nagy eréllyel küzd ugyan nemzetisége +mellett, de annak teljességgel nem érzi szükségét, hogy legalább +egy nagyobb közönségnek szánt tudományos folyóiratot, minő például +a Budapesti Szemle, mégis illő <span class="pagenum"><a name= +"Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> volna fenntartani, ha +mindjárt csak a becsület kedvéért is. Mindebből aztán igen +természetesen igen sok rossz foly: állandó kritikáról szó sem +lehet, az alakulni kezdő kritikai irányok nem fejthetik ki +erejöket, a kritikusoknak nincs sem pályája, sem kedve s éppen +azért seholsem igen látunk kitartó munkásságot.</p> +<p>Ily körülmények közt valóban nehéz, sőt lehetlen oly +szerkesztés, mely, mint mondám, a külföldi irodalmakban éppen nem +ritkaság. Tulajdonkép nincsenek dolgozótársak s a cikkek bőségében +sincs köszönet, mert annyi különböző irányt bajos egy egésszé +olvasztani. A szerkesztő, ha lapjának színezetet akar adni, +kénytelen ama rendszabályokhoz folyamodni, melyeket e lapok +tisztelt szerkesztője is foganatba vesz és többször, mint +amennyiszer akár kül-, akár belföldi példákban láthatni. Bizonyosan +nem örömest teszi, de tennie kell, két alkalmatlanság közt mindig +jobb a kevésbbé alkalmatlan. Nem <i>örökös</i> beavatkozó ugyan, +mert nincs szükség reá, hiszen úgy lehetlen volna a szerkesztés, de +mégis csak belévág olykor a más szavába, egy-egy páncélos paizsos +cikke is megakad néha s némely dolgozótársát, a honorárium mellett +nem ütleggel ugyan, de egy-egy gyöngéd oldalbabökéssel csakugyan +fizetgeti. S nekem éppen ezért, meg másért is, nincs semmi szavam +szerkesztési eljárása ellen, sőt csodálkozom, hogy nehéz +körülményei mellett is oly jeles lapot szerkeszt s a meglehetős +heterogén elemek között oly tapintatosan meg tudja tartani lapja +színezetét. Miért vádoltam hát mégis irodalmi jellemtelenséggel. +Vádam csak egyetlen esetre vonatkozott s ez is csak bizonyos +eshetőségre nézve, ha tudniillik a Szász Károly és köztem fennforgó +vitát nem nyilatkoztatja nyilt kérdésnek, vagy nem nyilatkozik +felőle határozottan. «De ha megengedi ön – <span class= +"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> mondhatja +a szerkesztő, aminthogy mondja is, – hogy lehet tárgy, melyről +esztétikai lap szerkesztőjének sincs mindjárt kész véleménye, azt +sem vonja kétségbe, hogy lehet olyan is, melyről cikksorozat vagy +vitás pör végén sem állhatna elő, nemhogy döntő ítélettel, de néha +meghatározott véleménnyel sem… Azáltal, hogy lapjába vette s hagyta +vitatni pro et contra, eléggé mutatja, hogy a kérdés <i>nyilt</i>; +azáltal, hogy hallgat, pedig azt, hogy ő nem bírja, vagy nem látja +még idejét bezárni.» Ez igen derekas felelet. A szerkesztő engem az +általam felállított elvek logikai szövedékébe igyekszik fojtani. De +még lehelek. Elismerem az ellenvetés formai igazságát; valóban +hibáztam abban, hogy e speciális követelésemet nem igyekeztem +világosabban indokolni. Azonban a szerkesztő, ki a mások +gondolatjai folyamát oly messziről belátja, talán érthette, +kiegészíthette volna e követelésemet is. Felvilágosítom, +kiegészítem hát én. A Szász Károly és köztem folyó vita olynemű, +milyet egy irodalmi lap sem hagyhat szó nélkül s nyilt kérdésnek is +csak részben nyilváníthat. Miről foly a vita? Arról, hogy mi adja +meg az irodalmi lapoknak elvi színezetét, mennyiben lehet és kell +azt fenntartani, aztán meg arról, hogy a kritika jogai, szemben az +íróval, meddig terjednek. Ez nem hasonlítható a <i>szép</i> +meghatározása feletti értekezésekhez, ez nem a tudomány nyilt +kérdése, sem olyan, melyet, bármennyire terjesszük is ki a +szerkesztő közönyösségének jogosultságát, egészen szó nélkül +lehessen hagyni. Kivált kritikai lap szerkesztője egy pillanatig +sem szerkeszthet a nélkül, hogy e kérdésekről határozott véleménye +ne legyen s ha lapjában foly a vita e kérdések felett, kötelessége +megjegyezni, ha nem többet, legalább annyit: mi nem elegyedve e +kérdések elméleti és részletes vitatásába, ez meg amaz okból, +<span class="pagenum"><a name="Page_46" id= +"Page_46">-46-</a></span> ily meg ily gyakorlatot alapítottunk meg, +melytől ezután sincs szándékunk eltérni. A Figyelő nyilatkozott is, +bővebben, mint ahogy én kívántam, mi nagyon szükséges volt; mert +most már mind a közönség, mind az írók tisztában lehetnek +álláspontja iránt. Vádam természetesen elenyészett. A szerkesztő +folyvást tiltakozik ugyan, hogy nyilatkozatát nem értem teszi, +hanem kevésbbé figyelmes vagy botránykereső olvasóiért, +visszautasítja elméletem egy részét, sőt a gyöngédség némi erős +iróniájával fel se teszi rólam, hogy mindazt követeljem, amit +csakugyan követelek. E tiltakozás és visszautasításban mennyiben +van igaza és mennyiben nincs, cikkem folytán már megjegyeztem, most +még hozzáadok valamit.</p> +<p>E lapok tisztelt szerkesztője nem ismeri el azon +kötelezettséget, hogy a lapnak, az eltérő nézetekre nézve, minden +speciális esetben nyilatkozni kelljen. Ha így tesszük fel a +kérdést, sem igent, sem nemet nem lehet felelni. Minden attól függ, +mi az a speciális eset, minő állást foglal el a lap, sőt némikép +még attól is, vajjon enciklopédiai lap-e, vagy szépirodalmi, vagy +tisztán kritikai. Azt hiszem, jobb úgy tenni fel a kérdést, amint +én tettem: gondoskodjék a szerkesztő, hogy lapjának iránya, elve, +szóval <i>mindaz, minek képviselője akar lenni, sérelmet ne +szenvedjen</i>. Azt elébbi cikkemben sem állítám, hogy csak a +jegyzet, nyilt kérdésnek hagyás, tüzetes cáfolat az egyedüli +eszközök erre, megmondottam, hogy ezer módja van annak, hogy az +ellenkező vélemények közlése mellett meg lehet őrizni a lap +irányának egységét egész a részletekig, e módszerben is bizonyos +elvet, rendszert követve. A szerkesztő nemcsak elismeri ezt, hanem +még részletezi is, miért csak köszönettel tartozom, de éppen ezért +a nem minden speciális eset kérdését <span class="pagenum"><a name= +"Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> kénytelen vagyok igen bő +köpenynek nyilatkoztatni, nem ugyan e lapok szerkesztőjére, mert az +ő gyakorlata jobb elméleténél, hanem másokra nézve. Hasonlót +mondhatni a szerkesztő e következő megjegyzésére is: «Vagy a jelen +és jövőbeli olvasóközönség (értem nem a gondolatlanul olvasó +<i>nagyot</i>, hanem a gondolkozó, vizsgálódó <i>kicsinyt</i>) +ítéletére nem bízhatunk semmit? Tehetjük-e, hogy véleménye valamely +tárgyról az legyen, mit a szerkesztő a tárgyról utoljára mond s ne +az, mit az illető cikk vagy vitás pör folytán magának képzett; és +szükséges-e, hogy mindannyiszor a szerkesztőét is hallja, ki itt +nem mint bíró, csupán egy harmadik fél, mely kell, nem kell, ott +lábatlankodik mindenütt?» Ez is igen bő köpeny, oly bő, hogy egy +kissé szorítva alája tér Eszter szerzőjének elvből elvtelen lapja +is. Aztán azt az örökös, kell, nem kell, lábatlankodást, én sem nem +óhajtom, sem kényszerűségét nem értem, még oly lapnál sem, melynek +dolgozótársai közt olyanok is vannak, kik csak szükségtől valók. +Cikkemből tisztán kivehető az, hogy a csekély árnyalatokra, apró +részletekre nem helyezek semmi súlyt, hogy a cikkek hiányaiért nem +teszem felelőssé a szerkesztőt s csak a lap iránya, színezete +fenntartását követelem s csak azon tág és szabatosság nélküli +értelmezés ellen tiltakozom, melyet Szász Károly az elvről, +mértékről és alkalmazásukról, valamint az árnyalatokról is, jónak +látott felállítani. Egyébiránt a szerkesztő önmagával jön +ellenkezésbe, midőn sokat bízván a figyelmes olvasó ítéletére, a +fennforgó ügyben mégis csak nem figyelmes olvasóiért tesz +nyilatkozatot. Talán itt is lehetett volna valamit bízni ama kisebb +olvasó közönség belátására. Ki tudja, hogy ily eset még hányszor +jöhet elé, de különben is amaz indok nem nagyértékű. Tökéletes +igaz, hogy sem a kritikus, <span class="pagenum"><a name="Page_48" +id="Page_48">-48-</a></span> sem a szerkesztő, sőt még a közönség +sem oly bíró, ki döntő ítéletet mond s mindenik csak al- vagy +felpörös. A tudomány és irodalom kérdéseiben s még sok másban is az +egyedüli bíró az idő, de hogy ez valaha döntőleg ítélhessen, +szükséges, hogy benne, érte, vele vizsgálódjunk, ítéljünk, +küzdjünk, hogy akiket ugyanegy szellem lelkesít, egyesüljenek s +vállvetve, sokszorozott erővel, erejükhöz képest sok oldalról +támogassák azt az ügyet, amelyért lelkesülnek s azt bizonyosan +inkább eszközlik a határozott színezetű folyóiratok, mint a +kevésbbé határozottak, mert küzdelmet idéznek elő, erőkifejtésre +kényszerítik az ellenfélt s a fejlődés kovászát vetik be irodalomba +és közönségbe egyaránt. Továbbá egy lap nyilatkozata nemcsak +pusztán a szerkesztő egyéni véleménye. A szerkesztő egy csoport +íróval van szoros viszonyban, sőt szolidaritásban, kik hatnak reá s +kikre viszont ő is hat. Az élénk érintkezés, a kölcsönös eszmecsere +bizonyos közvéleményt, közérzületet alapít meg köztük. Egy lap +mindig gyúpont vagy legalább annak kellene lenni, mely az írók és +közönség egy részének eszméit, hajlamait magába olvasztja, irányt +ad és vesz, fejleszt és fejlődik, élő érdekekre támaszkodik, +szükségnek tesz eleget, szóval képviselője valamely még csak +alakuló vagy már megalakult iránynak s e helyzeténél fogva szava +bizonyos tekintetben mindig fontosabb az egyéni véleménynél, még +akkor is, ha tévúton jár, mert tanuságot tesz arról, hogy sokan +gondolkoznak úgy, sokakat lelkesít hasonló küzdelem. E felfogásom, +úgy hiszem, elég világot vet mindarra, mi netalán cikkemben +homályban maradt.</p> +<p>Nem a vitatkozás viszketegéből kezdtem és folytatom e polémiát; +mint máskor, most is hallgathaték vala. Szívemen fekszik e kérdés s +nem először vívok mellette. <span class="pagenum"><a name="Page_49" +id="Page_49">-49-</a></span> Igaz ugyan, hogy az irodalmi lapok +határozott színezetűekké szoktak válni minden izgatás, minden +kicirkalmazott elmélet nélkül is, mihelyt nagy és új eszmék kezdik +mozgatgatni az irodalmat s minden irodalomban vannak oly idők, +midőn az eszmék hiánya közönyösséget áraszt maga körül és az +eklekticizmus felé kezdenek hajlani költők és kritikusok. De +ilyenkor sem kell kialudni minden mozgalomnak, minden törekvésnek, +különben oda jutunk, ahol vagyunk, midőn jogosan kérdezhetjük meg +irodalmi lapjaink majd mindenikétől: ugyan hogy tudtatok élni 5–10 +évig, hogy oly kevésről volt határozott véleményetek, hogy oly +csekély nyomot hagytatok az irodalmi fejlődésben, hogy a jövőnek +egy-két göröngyét sem törekvétek egyengetni? Nem a szenvedélyes +egyoldalúságot óhajtom, sem a vak kizárólagosságot, de meg vagyok +győződve, hogy vezérelvek, eszményművészi hit nélkül nincs sem +valódi kritika, sem irodalmi lap. S éppen ezért nagyon sajnálom, +hogy e kérdésben oly lap ellen kellett polémiát folytatnom, melynek +irodalmi lapjaink közt egyedül vannak vezérelvei, eszménye, hite. +Nem vagyok oka, kényszerülve voltam reá. Szász Károly, az udvarias +kritika e Bayardja, bizonyára lehetett volna oly udvarias, hogy +elégséges ok nélkül ne elegyítse polémiáinkba a Figyelő dolgait. +Szerencsémnek tartanám e lap mellett küzdeni s íme, legalább egy +pontban, úgy félig-meddig ellene küzdök.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_50" id= +"Page_50">-50-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>ADALÉK NÉPMESÉINKHEZ.<a name="FNanchor_11" id= +"FNanchor_11"></a><a href="#Footnote_11" class= +"fnanchor">11)</a></h2> +</div> +<p>Amint emlékeznek az olvasók, egy «Igazság és Hamisság» című, +versben feldolgozott népmesét közöltem volt e lapok második évi +folyamának 2-ik számában. A szerkesztő Merényi népmeséinek +bírálatában, a népmesék különböző fajairól szólván, megemlékezett +ez allegóriai népmeséről is s feldolgozásomra ezt jegyezte meg: +«Kár, hogy Gyulai kidolgozásában hiányzik a költői igazságtétel, +mi, úgy emlékszem, a Hamisság büntetésében s abban áll, hogy a +keze-lábától, szemétől megfosztott Igazság addig görög, hogy egy +pernyés gödörbe esik, hol csodaerő által visszanyeri tagjait s még +épebb, szebb lesz, mint azelőtt. A Hamisság büntetésének +részleteire nem emlékszem». Szolgáljon mentségemül, hogy e népmesét +csak oly alakban ismertem, amint adtam s a szerkesztő által +említett kifejlés teljesen ismeretlen volt előttem. Szó sincs róla, +hogy így teljesebb, szebb, költőibb, de legyen szabad mindamellett +megjegyeznem, hogy a nép <i>allegóriai, nézleti</i> és +<i>állatmeséinek</i> végkifejlésében <i>szükségeskép</i> nem kell +meglenni a költői igazságtételnek. E mesékben a túlnyomó elem vagy +a jellemzés, vagy a tréfás ötlet vagy annak megérzékítése, hogy így +meg, így foly a világ. Az ilyfajta mese ritkán bajlódik a ravaszság +vagy gonoszság megbüntetésével, elég neki, ha az együgyűségét, +könnyenhivést, vagy hiúságot <span class="pagenum"><a name= +"Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> megbüntette. Így például +<i>Grimmnél</i> «A macska és egér társaságban» című mesében a +macska mindenben megcsalja az együgyű egeret, végre meg is eszi, de +azért a macska nincs megbüntetve, sőt végül odaveti a mesemondó: +«Látod, ez a világ folyása.» Mindez némikép igazolja azt, hogy az +Igazság és Hamisság meséjét merhettem az általam ismert töredékben +is feldolgozni, mint olyat, hol az Igazságnak együgyűsége és +gyámoltalansága van felmutatva. Ezzel természetesen nem akarom +elvitatni, mintha e mesére nézve nem volna e lapok szerkesztőjének +teljesen igaza. Éppen azért mindent elkövettem, hogy e mesét teljes +épségben megszerezhessem. Sehogy sem sikerült. Kérdeztem gyermeket, +vénasszonyt, ifjú leányt, dajkát, kocsist, szóval mindenkit, kitől +valaha csak mesét hallottam. Mindhiába. Aki tudott is róla valamit, +csak elmosódott töredékekre emlékezett. Végre <i>Kriza János</i> úr +segített rajtam, kinek gazdag székely népmese-gyüjteménye van, oly +gazdag, választékos és hű, hogy a szintén jeles Merényiét, kivált a +hűség tekintetében, jóval felülmúlja. Ezen a jövő tavasszal +akalmasint megjelenő gyüjteményből, íme, szerencsés vagyok közölni +az egész mesét s így némileg jóvátenni hibámat. Valóban e mese +egyike legszebb népmeséinknek s úgy látszik, hogy eredeti, +amennyiben nem emlékszem a külföldi gyüjteményekben hasonló +mesére.</p> +<p>A mese így következik:</p> +<p>«Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon, még azon is túl, +két ember, egyiket hívták <i>Igazságnak</i>, másikat +<i>Hamisságnak</i>. Megindultak ezek ketten messze-messze útra, +útravalóról sem felejtkeztek el gondoskodni s előre megegyeztek, +hogy elsőbben az egyik pogácsáját egyék meg, azután a másikét. Hogy +megeheznek, <span class="pagenum"><a name="Page_52" id= +"Page_52">-52-</a></span> a Hamisság azt mondja az Igazságnak: +együk meg a tiedet előbb, mert te osztán könnyebben utazhatol. +Megeszik bizony az Igazságét. Egyszer, mikor jól megehülne az +Igazság, mondja a Hamisságnak: barátom! adj már nekem is a tiédből. +Azt mondja a Hamisság: adok, ha megengeded, hogy az egyik szemedet +kivájjam. Mennek tovább s ismét kér az Igazság, de a másik nem +akart különben adni, hanem ha az egyik szemét megengedi, hogy +kivájja. Egyszer úgy megéhezik a szegény Igazság, hogy egy toppot +sem tudott lépni, ő bizony megengedte, hogy az egyik szemét +kivájja, ekkor adott egy darab pogácsát neki. Egyszer ismét +megéhezik a szegény Igazság, kér a hamisság pogácsájából, de azt +mondja, hogy nem ad, ha meg nem engedi, hogy a másik szemét is +kivájja. Mit tudott tenni, kénytelen volt, hogy azt is megengedje, +mert szinte holt meg éhel. Mennek, mind mennek, ismét kér az +Igazság a Hamisság pogácsájából, de nem akar adni, míg meg nem +engedi, hogy mind a két kezét karját levágja. Szegény Igazság! neki +ugyan megesett! de mit tudott tenni, az ember az életért mindenét +odaadja – ő is megengedte, csak hogy meg ne haljon éhel. Immár nem +volt hová lenni lelkének, hanem azon kérte a Hamisságot, tegyen +véle annyi barátságot, hogy vezesse el őtet a vetéskapuhoz, hogy a +sokadalmasoktól ott kéregessen alamizsnát. Elvezeti biz őtet a +Hamisság, de nem a vetéskapuhoz, hanem ott nem messze a hegyen volt +egy akasztófa, ahhoz, – oda leülteti s ott hagyja. A szegény +Igazság megtapogatja, hogy vajjon ott van-e a vetéskapu, – ott +várta már az embereket, de hát egy lélek sem jár, csak a szél +süvöltözött. Egyszer éjfélkor hát megyen oda három varjú, egyik +elkezdögeli: no olyan újságot hallottam, hogy tű olyant soha sem +hallottatok; <span class="pagenum"><a name="Page_53" id= +"Page_53">-53-</a></span> a másik is: biz én is olyant; a harmadik +is: biz én is olyant hallottam. Az első azt hallotta, hogy az +éjtszaka olyan harmat hull, hogyha avval az ember csonka-bonka +kezeit s a vakszemét megmossa, még frissebb lesz, mint ha újra +született volna. Ezt a szegény Igazság mind hallgatta. Azt mondja a +másik varjú is: hát tudjátok-e, hogy a király leánya mért fogy +minden nap, mint a gyertya? ha valaki azt megurusolná, hát fele +királyságát annak adná a király, pedig könnyű megurusolni, mert a +királyleány mikor vette az urvacsoráját, hát a pap mikor nyujtotta +a kenyeret, elejtette, egy varas béka elkapta, megette, ezért fogy +már mindennap; de ha valaki azt a békát kiásná a templom eresziből, +mert ott van egy kő alatt most is, osztán borba beadná neki, hát +mindjárt meggyógyulna a király leánya. A harmadik varjú is +elkezdögeli: hát tudjátok-e, hogy ennek a városnak mit kéne +csinálni, hogy a szomjúság miatt mindegyre ne halnának az emberek +olyan erősen. A résbe vagyon egy fűzfa, a fűzfa alatt egy malomkő, +ha valaki azt onnan kivenné, éppen olyan szélyesen jőne a víz, mint +a malomkerék. Evvel a három varjú onnét elrepült mint a szél.</p> +<p>A szegény Igazság is neki áll, a harmattal megmossa kezeit, +szemeit, hát frissebb, mint ha újra született volna, – ő bizony +fogja magát, bemenyen a városba, megjelenti a királynak, hogy ő meg +tudná urusolni a leánya betegségét. A király egyszeribe megörül +neki, sok mindent, fele királyságát is neki ígéri, ha meg tudja +urusolni. A szegény Igazság veszen maga mellé három embert, +elmenyen vélek, kiásassa a templom eresziből a kecskebékát, hát meg +is kapják, egyszeribe felbontsák, hát még a falás kenyér épen van, +– azt egybe megmossa maga az Igazság, belé teszi egy pohár borba, +de <span class="pagenum"><a name="Page_54" id= +"Page_54">-54-</a></span> előbb a király leányát álomporral +elaltassa, azután beadja a kenyeret neki borban, – mikor +felébredett a király leánya, hát tízszerte frissebb, mint amikor +született volt. A király örömiben azt sem tudta, mit csináljon, oda +akarta adni fele királyságát, de ő nem vette el, hanem kért egy +szekér pénzt, mind ezüst huszast. A király bizony egy nagy +társzekeret neki megtöltött, azt izeni, hogy már indulhat, de az +Igazság azt izeni vissza, hogy ő még azt is meg tudná urusolni, +hogy ennek a városnak mindég bő vize lenne. A király mindjárt +kihirdetteti a városban, hogy nála egy ilyen ember vagyon, aki a +városnak bő vizet tudna árasztani. Megörül a város népe, egyszeribe +annyi pénzt Igérnek, amennyit csak elvihet. Fogja magát az Igazság, +elmenyen nehányad magával le a résre, ott a fűzfa alól kiásassa a +nagy malomkövet, hát akkora helyről buzog fel a víz, mint amekkora +helyt fekütt a malomkő. Egyszeribe a város annyi pénzt ád, amennyit +csak két társzekér megbírhatott. Megindul az Igazság, hogy már a +sok pénzzel menyen haza, hát előltalálja a Hamisságot. Kérdi a +Hamisság: hát te hogy tettél szert erre a teméntelen sok pénzre? Az +Igazság ahogy volt, éppen úgy elbeszélte neki. Fogja magát a +Hamisság is, fogad egy embert, hogy az ő szemeit is vájja ki, a két +karját pedig vágja le, osztán őtet is vigye ki az akasztófához; úgy +teszen biz az ember, levágja a két karját, a két szemit kivájja, +osztán elvezeti ki az akasztófához s ott hagyja. Várja, várja a +Hamisság a három varjut, hát éjfélkor el is jőnek, leszállnak az +akasztófára, – egyszer megérezik, hogy ott valami büdösség van, a +varjúk bizony leszállanak rája, – ahajt mind egy szikráig megették +a Hamisságot. Holnap legyen a kijetek vendégök!»</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_55" id= +"Page_55">-55-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>NÉHÁNY ÉV PETŐFI ÉLETÉBŐL.<a name="FNanchor_12" id= +"FNanchor_12"></a><a href="#Footnote_12" class= +"fnanchor">12)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Irta Szeberényi Lajos. (Szeged, Burgernél. +1861.)</p> +<p>Érdekes könyvecske, melyet örömmel fogadhatnak mind Petőfi +tisztelői, mind pedig azok, kik az irodalom történelmével +foglalkoznak. Én még más szempontból is örültem neki. Megmondom +okát, noha magamról kell szólanom, mi kissé unalmas, de rövid +leszek s így elnézésre lehet számítanom.</p> +<p>Ezelőtt nyolc évvel, 1854-ben, Petőfi életiratát s művei +esztétikai fejtegetését kísérlettem meg. Dolgozatom tulajdonkép +csak conversations-lexiconi cikk akart lenni, melyre Pákh Albert +szólított fel az általa szerkesztett «Újabbkori Ismeretek Tára» +számára. Az adatokat a régibb lapokon s Petőfi némely levelein +kívül Arany, Csengery, Emődy, Orlai – Petrics, de leginkább Pákh +szolgáltatták. Azonban cikkem sokkal terjedelmesbbé vált, mintsem a +szerkesztő kiadhatta volna; rövid kivonatot készített belőle s azt +tanácsolta, hogy adjam ki valamelyik hetilapban vagy havi iratban. +Csakugyan, egy pár részlettel megbővítve s megtoldva némi +polémiával az újabb magyar líra ellen, kiadtam az Új Magyar +Múzeumban. Innen dolgozatom formátlansága, innen, hogy az, sem mint +életirat, sem mint esztétikai jellemrajz még a nem nagyon szigorú +igényeket <span class="pagenum"><a name="Page_56" id= +"Page_56">-56-</a></span> sem elégíti ki. Mindamellett kiadását a +mai napig sem bántam meg, legalább egy csoport adatot adtam át a +nyilvánosságnak, legalább oly időben igyekeztem Petőfi +költeményeinek szépségeit fejtegetni, midőn irodalmunk hemzsegett +ugyan a Petőfi-utánzóktól, de azért a lehető legkevesebbet +beszéltek róla; legalább alkalmat nyujtottam arra, hogy bírálatok, +cáfolatok keletkezhessenek s így kitisztuljanak a netalán hibás +adatok. Szándékom volt ugyan a dolgozatot egy teljesebbel, jobbal, +egy egész könyvvel kicserélni, de azt most már bizonyos körülmények +miatt alig lehet tennem. Azonban az adatok gyüjtésével nem hagytam +föl, örömest szolgálok másoknak, örömest szólok mindenhez, mi +Petőfi életére vonatkozik, kivált ha az dolgozatommal kapcsolatban +van, minő a jelen eset is.</p> +<p>Szeberényi selmeci tanulótársa s azután is egy pár évig barátja +volt Petőfinek s úgy látszik, hogy csaknem az egyedüli, ki költőnk +e korszakából hiteles adatokat szolgáltathat. Ő ugyan már ezelőtt +is írt egy pár cikket ez évekről, ha jól emlékszem az 1855-ki +Divatcsarnokba, azonban itt mindent bővebben tárgyal s Petőfinek +négy hozzá írt levelét is közli. Az én életirati vázlatom a selmeci +napokról majdnem hallgat, csak annyit jegyez meg, hogy Petőfi előbb +az aszódi, aztán a sz. – lőrinci gimnáziumban tanult,<a name= +"FNanchor_13" id="FNanchor_13"></a><a href="#Footnote_13" class= +"fnanchor">13)</a> később pedig a selmeci <span class= +"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> líceumban, +honnan kiutasíttatását színészkedése okozta volna. Szeberényi +nemcsak részletes rajzot nyujt Petőfi selmeci életéről, hanem +kimutatja ez utóbbi adat hibás voltát is. Szerinte Petőfi nem +színészkedett, csak mindennap meglátogatta egy ott mulató német +színtársulat előadásait az akkori iskolai szigorú törvények +ellenére is. «Hogy Selmecen Petőfi szinészkedett volna, s azért +utasíttatott volna ki az iskolából, – mond Szeberényi a 10-ik +lapon, – mint Gyulai állítja, tévedésen alapul. A német nyelvben +azon időben nem is volt annyira jártas, hogy a színpadon +fölléphetett volna, ha csakugyan lett volna is kedve német +színésznek lenni.» Mind elhiszem s legkisebb okom sincs kételkedni +benne. Én ez adatot Pákhtól hallottam, kinek Petőfi beszélette, +hogy a színészet miatt összetűzött tanáraival s mivel egyik +költeményében azt írja: «Sine fine folyt a per s abeundi consilium +lett a vége breviter», a két adat kombinációjából származott +tévedésem. Nem is úgy értettem, hogy német színész lett, abban +pedig, hogy Selmecen is megfordulhat magyar színtársulat nincs +valami abszurdum, legalább az erdélyi Szebenben néha 3–4 hétig +játszanak magyarok, pedig rendes német színháza van s bizonyára +németebb város Selmecnél.</p> +<p>A színház gyakori látogatása egyébiránt a Szeberényi tanuskodása +szerint is befolyt arra, hogy Petőfi elhagyja az iskolát. «Gazdája +– mond Szeberényi – részeges kamarai hajdú volt, kivel Petőfi egy +szobában lakott s ki olykor mámoros fővel a nála szállásolt +tanulóknak <span class="pagenum"><a name="Page_58" id= +"Page_58">-58-</a></span> saját verses szüleményeit szokta volt +tollba mondogatni. Ez, esti elmaradozásának okát talán nem is +gyanítván, másrészt pedig látván, hogy a szegény fiú, kinek annyija +sem volt, hogy a karzati beléptidíjt megfizethette volna, e végre +egyik-másik holmiját eladta, korhelységgel vádolta őt tanítóinál. +Ezek nem vettek annyi fáradságot, hogy az ügyet mélyebben +megvizsgálják, különösen, hogy az iskolatörvények szűk határai közt +meg nem férő lélek körűl pszichológiai vizsgálatot tartottak volna; +more patrio megintették, megdorgálták s a történteket valószínűleg +atyjával is tudatták. A dorgálásoknak eredménye csak az lett, hogy +P. folytatta életmódját, mi tanárait tőle egészen elidegeníté; +gazdája pedig, egy atyjához intézett levélben, őt a legfeketébb +színekkel, mint legkicsapongóbb ifjút rajzolta. P. pedig nem volt +az; ezt én mondhatom, ki csaknem éjjel-nappal vele valék, ki előtt +semmit sem titkolt, kinek minden léptéről volt tudomása s kivel, +hogy annál gyakrabban együtt lehessen, a fönnebb történtek után, +legközelebbi szomszédságomban bérelt szállást. Hanyagnak, +kicsapongónak tartották őt tanárai is, mert a hideg idegen nyelven +szárazon előadott tudományokat, különösen a költészettant, nem +tanulta oly szajkó módon, mint némely akkori eminens, ki midőn az +iskolából kilépett, látta, hogy semmit sem tud. Ráfogták Petőfire, +hogy a költészettanhoz nincs kedve, kinek ez, a magyar történet +mellett, melyet akkor a magyar nyelven írt legjobb művekből +szorgalmasan tanulgatott, csaknem kizárólagos tanulmánya vala. +Ekkor történt, hogy midőn az iskolában egy művét felolvasta, +tanítója nem akarta elhinni, hogy azt maga készítette. +Bekövetkezett a félévi vizsgálat február első napjaiban s Petőfi a +következő osztályozásban részesült: <span class="pagenum"><a name= +"Page_59" id="Page_59">-59-</a></span></p> +<ul class="lsoff indented"> +<li>Ex moribus Classis 1-æ.</li> +<li>– poetica Classis 1-æ.</li> +<li>– geographia antiqua Classis 1-æ.</li> +<li>– exercitiis styli Classis 1-æ.</li> +<li>– doctrina fidei Classis 1-æ ex ultimis.</li> +<li>– antiquitatibus romanis Classis 1-æ ex ultimis.</li> +<li>– historia patriæ Classis 2-æ.</li> +</ul> +<p>Az osztályozás, ha emlékezetem nem csal, atyjának is +elküldetett. Képzelhetni, milyen hatással lehettek e tudósítások a +boldog együgyűségben élő s hite szerint legszebb reményében +csalatkozott atyára. Ez szolgálhat némileg, ha nem is mentségül, de +legalább kulcsául azon igazságtalan bánásmódjának, melyben e +többrendbeli denunciatio következtében fiát részesítette.»</p> +<p>Miben állott ez igazságtalan bánásmód? Atyja egy szemrehányással +telt levelet írt neki s kijelentette, hogy korhelysége, +kicsapongásai által érdemetlenné tette magát arra, hogy ő róla +többé, mint fiáról, gondoskodjék s egészen sorsára bízza. +Szeberényi, kivel közlötte e levelet, vígasztalta, azzal biztatván, +hogy atyja, ha megtudja a dolog valóságát, ki fog engesztelődni. +«Sohasem – felelt ő – ismerem atyámat, de különben is kegyelemért +esedezni atyámnál nem fogok.» Oly felelet, mely megegyezik a +későbbi Petőfi jellemével is. Csakugyan Petőfi elhagyta az iskolát +s így nem kiutasítva, hanem magától s nyakába vette a világot febr. +14 és 16. közt 1839-ben. Eltávozásakor e sorokat írta Szeberényi +emlékkönyvébe:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Kegytelen a végzet; nem hagy +sok időig örülni<br /></span> <span class="i2">Minket együttlétünk +édeni napjainak.<br /></span> <span class="i0">Ámde az a földnek +bármely részére ragadhat,<br /></span> <span class="i2">Érted ezen +kebel ég s lészen örökre hived.<br /></span></div> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_60" id= +"Page_60">-60-</a></span></p> +<p>Némi kalandok után Pestre érkezett s ott beszállott abba a +külvárosi vendéglőbe, hova atyja szokott, azt mondván, hogy a +husvéti ünnepekre megy haza s itt atyját vagy legalább kocsiját +bevárja. Az én tudomásom szerint az nem külvárosi vendéglő volt, +hanem a belvárosi úgynevezett «Kecskeméti-ház», mi igen hihető, +mert atyja haszonbérlőtársa volt Hábel Józsefnek, ki Kecskeméten +lakott. Szeberényi körülményesen adja elő az atya és fiú közti +találkozást. Néhány napi ott tartózkodása után jelentik neki, hogy +atyja megérkezett. Felugrott, menni akart, de atyja éppen akkor +lépett be. Mentegette magát, azt mondotta, hogy tanárai haza +küldték a husvéti szünnapokra. Atyja kétkedve jegyezte meg, hogy +husvét még csak három hét mulva lesz. De levelet is hoztam tőlök +apámnak, – vágta ki magát a fiú. Az atyja a levelet kérte elő, a +fiú egyik ismerősüket nevezte meg, kinél a levelet hagyta. Együtt +indultak el amaz állítólagos ismerőshöz. Karonfogva mentek végig +több utcán, míg végre elérték a kijelölt házat. A fiú előzékenyen +kinyitotta az ajtót, atyját előre bocsátotta, aztán becsapván +elosont s csak hónapok mulva találkozott ismét atyjával.</p> +<p>Szeberényi szerint Petőfi, Selmecre jöttekor, (1838 aug.) 17 +éves volt, mint az iskolai anyakönyv bizonyítja s így 1821-ben +született volna, noha 1–2 évvel fiatalabbnak látszott. «Nem tudom, +– folytatja tovább, – honnan merítette Gyulai azon állítását, hogy +Petőfi 1823. jan. 1-én született, honnan ez adat a Magyar Írók +életrajzába is átment.» Csodálatos, hogy ezen Szeberényi +csodálkozik. Hiszen ez adat ott áll mindenkinek nyitva, Petőfi +Összes költeményei első kiadásához mellékelt arcképe alatt s így +egyenesen Petőfitől került. De még csodálatosb az, hogy Szeberényi +semmit <span class="pagenum"><a name="Page_61" id= +"Page_61">-61-</a></span> sem tud arról, hogy Petőfi születésének +mind éve s napja, mind pedig helye cáfolhatlan adatokkal tisztába +van hozva. Ő a szülővárosra vonatkozólag ezt jegyzi meg: «Petőfi, a +selmeci iskolai anyakönyv szerint, aug. 31-én iratta be magát. +Születése helyének itt Kiskőrös van bejegyezve, míg ellenben az +ottani Magyar Társaság jegyzőkönyvébe maga saját kezével +Szabad-Szállást írta be születése helyéül. Innen kitetszik, hogy +Gyulai állítása, mintha Petőfi Félegyházán született volna, hibás.» +Hogy mennyiben tévedtem s mennyiben nem, sokkal fontosabb adatokkal +van már bebizonyítva, mint a minőket felhoz Szeberényi. Az 1857-iki +Vasárnapi Ujság hasábjain az egész kiderült. Sárkány János +kiskőrösi lelkész az egyházi keresztelési anyakönyvet idézte, hol a +127. lapon ez áll: «1823 jan. 1-én kereszteltetett Petrovics István +és Hrúsz Mária fia, Sándor.»<a name="FNanchor_14" id= +"FNanchor_14"></a><a href="#Footnote_14" class="fnanchor">14)</a> +Én ez adat közlésekor tüstént felszólaltam a Pesti Naplóban. Nem +kételkedtem ugyan az anyakönyvi adat hitelességén, de belőle csak +annyit olvastam ki, hogy 1823 jan. 1-én Petőfit csakugyan a +kiskőrösi egyházban keresztelték, miből még nem következik, hogy +ott is született volna. Hivatkoztam Petőfi «Szülőföldemen» című +költeményére, melyet Félegyházán írt s melyben ez áll: «Ez a város +születésem helye.» E mellett fölemlítettem, hogy Petőfi egyik +barátja homályosan emlékszik, mintha hallotta volna Petőfitől, hogy +nem ott született, hol keresztelték. Mindebből azt következtettem, +hogy Félegyházán [!] kath. község lévén, könnyen vihették át a +csecsemőt Kiskőrösre keresztelni az evang. lelkészhez. Ezért a +születésre nézve az anyakönyv még magában nem dönt. Azonban Sárkány +úr a V. U. szerkesztőjéhez <span class="pagenum"><a name="Page_62" +id="Page_62">-62-</a></span> küldött levelében valóságos döntő +okiratot is közlött, Kiskőrös városa 1822–23-iki jegyzőkönyvének +kivonatát, mely szerint Petőfi atyja a város mészárszékének +haszonbérlője volt. E levelet a szerkesztő csak velem közlötte s +nem egyszersmind a közönséggel, mivel fölöslegesnek hitte Petőfi +testvérének, Istvánnak, Brünnből írt levele után, melyet egész +terjedelmében közlött.<a name="FNanchor_15" id= +"FNanchor_15"></a><a href="#Footnote_15" class="fnanchor">15)</a> E +levélben a többek közt ez áll: «Sándor Kiskőrösen született 1822-ik +év december 31-én pontban éjféli 12 órakor. Hosszú életök folytában +szüléim soha kedvesebb új évet nem értek, mint az 1823-ik, öt évi +házasságuk után végre az ég egy fiúval áldotta meg őket. Ezt +szüleimtől nem egyszer hallottam s midőn felnőttem, számtalanszor +olvastam a Nagy Biblia melléklapján atyám jegyzetét: Sándor fiam +született stb., hol harmadfélév mulva saját nevem is ragyogott.» E +szerint jogosan írhatta Petőfi, hogy 1823 jan. 1-én született, +könnyen érthetni az anyakönyvi adatot is, hogy még aznap +megkeresztelték s azt hiszem, 1823-nál maradhatunk a jövőre is. Ama +másik kérdésre, hogy Petőfi szülővárosát megtagadta-e vagy csak nem +tudta, nem lehet egész bizonyossággal felelni. Az igazság +szántszándékos ferdítésével bajos vádolnunk. Igaz ugyan, hogy +alkalmasint aszódi iskolai bizonyítványa nyomán, kiskőrösi +születésűnek van beírva a selmeci iskolai anyakönyvbe s ő mégis +szabadszállásinak írta magát a Magyar Társaság jegyzőkönyvében, de +ennek oka nemcsak az lehet, hogy érdekesebbnek tartotta a felföldön +kún fiúként szerepelni, hanem az is, hogy ő Kiskőrösön csak mint +egyéves csecsemő élt s mikor Selmecre került, szülői már +visszaköltöztek Szabadszállásra, hol még Kiskőrösre <span class= +"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> szakadásuk +előtt laktak, mint földbirtokosok.<a name="FNanchor_16" id= +"FNanchor_16"></a><a href="#Footnote_16" class="fnanchor">16)</a> +Ami «Szülőföldemen» című versét illeti, abban legcsekélyebb +affektáció sincs. Egyéves korától egész hatéves koráig itt +nevelkedett s így természetes, hogy gyermekkori emlékei, melyeket e +költeményben megénekel, Félegyházához voltak tapadva s így azt, +legalább költeményében, méltán tartotta szülőföldjének.</p> +<p>Szeberényi egy pár furcsa históriácskát is megemlít Petőfi +selmeci tanuló korából. Annak a pap-históriának nemigen örülhet az +ember. Ezt nem rováskép mondom Szeberényire nézve; elvégre ami +igaz, igaz, ha kellemetlen is, noha talán férhetne hozzá egy kis +kétség, mert a diákocskák szeretnek némely excesszust magokra fogni +az érdekesség kedvéért, hanem mert tartok tőle, hogy Petőfi +valamelyik életírója vagy aki novellát gyárt vagy adomákat szemel +ki, túl kiszínezi vagy nagy súlyt helyez reá, különben is Petőfire +szeretnek sok minden furcsát fogni s ez oldalról bámulni. Egy másik +históriácskának csak annyi alapja van, amennyiben valaki magára fog +valamely adomát. «Aszódon, – mond Szeberényi, – történt, mint maga +(Petőfi) beszéli, hogy derék tanítója egyszer felszólítá, határozná +meg, mi a diák? mire ő rövid megfontolás után ezt felelé: a diák +oly semmi, melyből minden lehet.» Ezt az elmés feleletet nem Petőfi +gondolta ki, nagyon régi história az, még gyermek koromban +hallottam a vén diákoktól, kik mint adomát beszélték. Csodálkozni +lehet, hogy Szeberényi soha sem hallotta; ez egyébiránt némi adat +arra nézve is, hogy a pap-históriát se higyjük el oly könnyen, ha +mindjárt maga Petőfi beszélette is. Sokkal nevezetesb mindennél az, +mit Szeberényi költőnk irodalmi első <span class="pagenum"><a name= +"Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> kísérleteiről ír. Petőfi +tagja volt a selmeci iskolai Magyar Társaságnak s úgy látszik, itt +érezte magát legotthonosabban. November 7-én 1838-ban lépett fel +első munkájával, egy «A hűtelenhez» címzett költeménnyel, melynek +bírálója éppen Szeberényi volt, a társaság elnöke. A költemény +meglepte a bírálót s a többek közt azt az észrevételt tette reá, +hogyha a szerző szép tehetségével szorgalom párosul, idővel jelesb +költőink közt fog helyet foglalni. E költeményt közli is Szeberényi +s róla most az a véleménye, hogy nem sokkal jobb, mint száz meg +száz kezdőnek összefércelt rímecskéi. Nem vagyunk egészen egy +véleményben Szeberényivel. A költemény ugyan semmit sem ér, de +nyelvében, verselésében van valami, mit nem igen találhatni meg +száz meg száz kezdő kísérletében. Petőfinek még egy más kísérletét +is fölolvasták a Magyar Társaság gyűlésén elmenetele után egy pár +nappal. E költemény címe: «A költő keserve» volt. Ez még nagyobb +hatást tett s a társaság közmegegyezéssel az érdemkönyvbe iktatta, +hova csak a legjelesb dolgozatokat vették föl. E költeményt nem +közölheti Szeberényi, mert az Érdemkönyv ugyan ma is megvan, de +azok a lapok, melyeken e mű volt, hiányzanak, alkalmasint 1851-ben +a selmeci tűzvészkor vesztek el.</p> +<p>Petőfi későbbi éveiből is egész 1845-ig feljegyez Szeberényi +néhány adatot, melyek, kivált Petőfinek Szeberényihez írt négy +levele, részint megigazítják, részint körülményesbbé teszik az én +életirati vázlatomat. Szeberényi szerint is, mint nálam, az atya +néhány hónap mulva erővel vitte haza fiát, noha ez az útközben +többször vissza akart szökni, később Sopron megyébe küldötték egyik +rokonukhoz, ki növeltetéséről gondoskodni kívánt s a soproni +líceumba szándékozott beadni. Szeberényi <span class= +"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> szerint ez +az anyja műve volt, mert atyja, a selmeci kázus után, azt akarta, +hogy fia tanulja az ő mesterségét. Az én vázlatom szerint Petőfi, +Sopronba érkezve, egyenesen a laktanyának tartott s katonának +csapott föl (1839). Szeberényi igazolja mind az évet, mind a tényt, +azzal a különbséggel, hogy Petőfi Sopronban megkezdte ugyan +tanulmányait, de nem sokáig folytatta. Katonaságát, megszabadulását +Szeberényi éppen úgy adja elő, mint én, csakhogy több mulatságos +históriácskát emel ki. Megjegyzi, hogy egyszer Petőfi transzporttal +küldetett Pozsonyba s a vezénylő tizedestől engedelmet kapott, hogy +az éjt barátjaival tölthesse. Már ekkor észre lehetett venni rajta, +hogy a katonai pálya nincs inyére, de azért nem panaszkodott s +inkább csak helyzete nevetséges oldalát igyekezett feltüntetni. +«Elmondta, – folytatja Szeberényi, – mikép kezdte őt káplárja a +katonai gyakorlatokban oktatni. – Tudja-e kend, – így beszélt, +tizedese szavait idézve, – tudja-e kend, mi az a stéling? Nem. – +Nohát a stéling a katonának az a stellungja, amelyben áll. – +Beszélte továbbá, hogy hálótársa egy cigány fiú; továbbá mi +nehezére esik, hogy a megszabott órán túl gyertyát égetni nem +szabad a laktanyában, de ő gyakran, ennek dacára, szuronyának feje +fölött függő karikájába illeszti a gyertyát s midőn társai +elalusznak, meggyujtja és olvassa a soproni tanulóktól e végre +kapott könyveket.»</p> +<p>Petőfi 1841-ben szabadult meg a katonaságtól Szeberényi szerint +is, kivel hazatértekor ugyanazon év tavaszán találkozott Pozsonyban +s dicsekedve mutatta neki obsitját, melyet az ezred orvosa +eszközölt ki. Tanulótársai néhány napig maguknál tartották. Ottléte +alatt egy «Kuruttyó» című humoros balladát írt, melynek tárgya egy +vén cigány, de amely elveszett, <span class="pagenum"><a name= +"Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> pedig Szeberényi véleménye +szerint ifjabbkori versei közt aligha az nem volt a legsikerültebb. +Petőfinek megszabadulásától egész pápai diák koráig terjedő +viszontagságairól, adatok hiányában, hallgat az én életirati +vázlatom. E hézagot igen körülményesen betöltik Petőfi itt közlött +levelei. «Veled – írja a többek közt Szeberényinek Pápáról, júl. 7. +1842 – utoljára Pozsonban beszéltem, onnan szüléimhez Pestre +mentem. Ezek örültek, hogy a katonaságtól megszabadultam, de +képzeld barátom, azt akarják, hogy mészáros legyek, én és +mesterember! Ennek két oka volt. Először az apám mindig jobban +szeretett volna látni: húst mérni, mint jambusokat és trocheusokat +faragni. Másodszor! – s ez már fontosabb! – szüleim elszegényedtek, +annyira, hogy engem tanulásomban segíteni nem voltak képesek. +Azonban, gondolhatod, hogyha még tíz ily fontos ok lett volna is, +ebben velök meg nem egyezem.» S csakugyan, Petőfi jobb időt várva, +két hónapot (május és június 1841) otthon töltött, később Pestre +ment, de itt, amint ő maga mondja, semmi kedvező szél nem fúván, +nem is lengedezvén, tovább folytatta útját Füred felé s innen +átkelve a Balatonon, Somogyon, Veszprémen át Tolnába, Ozorára ment, +hol színészekkel találkozván, beállott színésznek Rónai név alatt. +Három hónapig színészkedett, ekkor a társaság tönkre jutván, +Mohácson búcsút vett a színészettől s Pécs, Szigetvár, Kaposvár, +Keszthely, Sümeg, Szombathelyen keresztül Pozsonyba ment, hol +tanulni akart, de nem volt miből éljen. Végre Pápán állapodott meg, +hol Tarczy tanár vette pártfogása alá. Itt is ugyan csak tengődött, +de mégis eltengődött valahogy egy évig. Részt vett az iskolai +képzőtársaság munkásságában, megnyerte az egyik balladai +pályadíjat, azonkívül másik balladája s két lírai költeménye +<span class="pagenum"><a name="Page_67" id= +"Page_67">-67-</a></span> is – többet nem adott be – dícséretet +nyertek. «Ez is elég egy obsitos-logikusnak», – veti utána.</p> +<p>Pápát 1842 nov. 2-án hagyta el, hogy színésznek álljon. +«Feljöttem barátom Pápára, – írja, – feljöttem, hogy örökre +elhagyjam az oskolát. Engem rettenetesen üldöz a sors. Egy +borzasztó mélység előtt állok, melyet át kell lépnem s e lépéssel +talán két szívet (szülőimét) repesztek meg. S mégsem tehetek +máskép. Lásd barátom színésszé kell lennem, kell, nincs semmi +menedék; szülőim nem segíthetnek s Pápán nincs semmi alkalmam, +mellyel a nyomoru filléreket életem tengetésére megszerezhetném. +Most már harmadszor színésszé!» Első színészkedése alatt +alkalmasint azokat a hónapokat érti, melyeket Selmecről eljötte +után Pesten töltött, mint statiszta a színháznál. S csakugyan +színésszé lett Székesfehérvárott a Szabó József társaságánál. A +következő év tavaszán (1843 márc. 5.) már Kecskemétről ír +barátjának. «És azóta színész vagyok, – mond a többek közt – s noha +igen parányi lény még a színpadon, de reménylem, egykor nem leszek +utolsó; mert nem hiszem, hogy az ég segédkeze ne lenne azzal, ki +oly szent célokkal, oly eltökéléssel áldozva lépett a színpadra, +mint én.» Ez időszakra esik költői pályája kezdete is az +irodalomban. Mint pápai diák küldött föl már verset az Athenæumba. +Első megjelent költeménye «A borozó» volt, még Petrovich név alatt. +A második «Hazámban» Petőfi név alatt. Mindkettő az 1842-iki +Athenæumban. 1843-ban már többször, e folyóirat csaknem minden +füzetében lehetett találkozni a Petőfi névvel. Idevonatkozólag írja +barátjának: «Tehát kitaláltad volna «A borozó» szerzőjét, ha +Petrovich alatta nem volna is? No úgy remélem, még könnyebben +kitalálod, ki az a Petőfi Sándor, ugyan az Athenæumban. +<span class="pagenum"><a name="Page_68" id= +"Page_68">-68-</a></span> Karácsonkor (1842) Pesten valék és +megismerkedém személyesen Bajzával és Vörösmartyval. Vörösmartynak +szembe tűntek verseim s amint Bajzától hallám ő a Petőfi név alatt +valami régibb írót vélt sejteni. Félnapot tölték a régtől tisztelt, +szeretett két férfi körében. Színésztársaim is olvasták az +Athenæumban Petőfi versét, de ők nem hiszik, hogy én vagyok az. +Egyébiránt nem sokat törődöm velök, kik többnyire asini ad +lyram.»</p> +<p>Tavaszig, úgy látszik, Kecskeméten maradt, legalább júl. 21. +1843-ban Pestről írt levelében azt írja Szeberényinek, hogy husvét +után elment Pápáról, hova alkalmasint Kecskemétről jött s egy +darabig Pozsonyban tartózkodott. Itteni színészkedését, +írnokoskodását s végre Pestre jövetelét e levélben saját maga is +éppen úgy írja le, mint én életirati vázlatomban. Csak egyetlen egy +hibás adatot kell igazítnom. Tudtam, hogy Petőfit nyomasztó +körülményeiben egy pár nevezetesb magyar író emelte ki, kikkel +Pozsonyban ismerkedett meg, de nem tudtam nevöket. Tulajdonkép +Vachott Sándor kezdeményezése volt az egész. De halljuk magát +Petőfit: «Szerencsémre megismerkedtem Vachott Sándorral. Ez +Pozsonyból lerándult kedveséhez Pestre, ki már e hónap 10-e óta +neje s itt tudtomon kívül számomra egy aláírási ívet bocsátott ki +az athenæisták közt, melyen 30 pengő forint gyűlt össze. Az +adakozók Vörösmarty s Vörösmartyné, Bajza s Bajzáné, Vachott Sándor +s mátkája s ennek atyja stb. Ezzel segítettem ki magamat +Pozsonyban. Később maga szólított fel Fekete (a színigazgató), hogy +álljak társaságához, mit azonnal tettem is. De mindjárt azután való +nap kaptam Nagy Ignáctól levelet, melyben jelenti, hogyha Pestre +akarok jőni, kieszközlendik, miszerint a Nemzeti Színháznál +<span class="pagenum"><a name="Page_69" id= +"Page_69">-69-</a></span> bevegyenek s azonkívül nehány hónapra +fordítnivalót is ad a Külföldi Regénytár számára. Én tehát +természetesen azonnal bejövék. Három hete, hogy itt vagyok s már +egy kis regényt, a Negyvenéves hölgy, Bernard Károlytól, le is +forditottam, melyért száz váltó forintot kapok. Tegnap kezdtem a +másikba, Robin Hood, Jamestől. Ez németben 900 lap s jó darabig fog +elfoglalni. Addig Pesten leszek, azután pedig hova megyek, még nem +tudom, mert a pesti színpadra lépni most még, ez oly fa, melybe nem +merem fejszémet vágni, noha arra Vörösmarty sine fine ösztönöz. +Majd elhatározom magamat.»</p> +<p>E levelek stílus és forma szempontjából nem oly érdekesek ugyan, +mint Petőfi későbbi levelei, melyek, mint például a Kerényihez +írottak, prózai munkái legjavát teszik, mindamellett ezekben is +feltűnő az egyszerűség és könnyűség, melyek Petőfit kiválóan +jellemzik. Másfelől be engednek pillantanunk a tizenkilencéves +Petőfi lelkébe, hol örökös és lázas nyugtalanságban küzd élete +mindennemű viszonyával, a szülők akaratjával, a barátok tanácsával, +az iskola, a katonaság, sőt még a színészet korlátaival is. +Tulajdonkép nem tudja mit akar, csak érzi, hogy nem közönséges +pályára van hivatva s mindenütt keresi e pályát. Most hős, majd +színész, majd költő akar lenni, végre mindkettő egyszerre. Nem +maradhat egy helyen sokáig, vándorolnia kell, hamar lemond egy-egy +pályáról, ma diák, holnap katona, majd színész, ismét diák, ismét +színész, csak lantjához marad hű, de egyszer arról is le akar +mondani. «Nekem az Athenaeumban, – írja Pápáról Szeberényinek +1842-ben, – jött ki egy versem (nem tudom olvastad-e saját nevem +alatt) azonban ez az <i>első és utolsó vers, melyet tőlem lát a +világ</i>. Lemondok barátom <span class="pagenum"><a name="Page_70" +id="Page_70">-70-</a></span> a verselésről, le; ez a mai világban +szegény embernek háládatlan egy mesterség, átkozott keveset hajt a +konyhára, lemondok tehát és a prózához állok, barátom, mitől valaha +annyira írtóztam.» S mégis ugyanazon év novemberében új verset küld +barátjának s a másik évben már így kiált föl: «Írám, hogy lemondok +a verselésről? Nem tudják, mit beszélnek, valami ilyféle van a +szentírásban». Azonban e habozás és sikertelenség közepett is +folyvást mély hite van magában. Vagy ki kell küzdenie magát vagy +elvesznie. Nem akar közönséges ember lenni. «Már rég meg van +mondva, hogy én középszerű ember nem leszek: aut Caesar aut nihil. +Ne nevess ki barátom, ha bolondokat beszélek.»</p> +<p>Küzdelmes nyugtalansága apróbb dolgokban is nyilatkozik. Meg +akarja változtatni nevét, azt hiszem, nemcsak nem magyaros +hangzásáért, hanem mert egy új és nagy nevet akar kivívni magának. +Először Örömfi Vidornak nevezi magát, így írta nevét egy könyvbe, +melyet Szeberényinek ajándékozott, majd Rónai, később Sió, míg +egyszerű ízlése visszavezeti a Petőfi névhez, mely a Petrovicsnak +fordítása. Ellenben költeményei kidolgozásában majd semmi nyoma +nincs e habozásnak. Keveset javít rajtok, csak valamivel többet, +mint később, midőn nagyon gyorsan dolgozott s ritkán javított +egy-két szót. Szeberényi e levelekhez mellékelt két oly költeményét +közli, melyek összes költeményei közt is megjelentek. Mindenikben +van ugyan javítás, de aránylag csekély. Inkább csak egy-egy rossz +epithetont cserél föl mással vagy egy-egy mondatnak ad nagyobb +erőt. A «Felköszöntés» című költeményének<a name="FNanchor_17" id= +"FNanchor_17"></a><a href="#Footnote_17" class="fnanchor">17)</a> +eredeti <span class="pagenum"><a name="Page_71" id= +"Page_71">-71-</a></span> címe más volt: «Az utolsó éj… n» +(alkalmasint Pápán). Négy javítást tett benne s mindeniket a +költemény előnyére. Egyik: <i>Lángerőjű vad hatalmú bor</i> helyett +<i>Részegítő, lánghullámú bort;</i> a másik: <i>Nézzen rám a +sivatag homokja</i> helyett: <i>Ide nézzen a puszták homokja;</i> a +harmadik: <i>Éljen a sors égi rendelése</i> helyett: <i>Éljen a +világ dicső folyása</i>, a negyedik: <i>Szép hűség</i> helyett +<i>Szent hűség</i> s <i>gyehenna</i> helyett <i>pokol</i>. A +«Jövendőlés»<a name="FNanchor_18" id="FNanchor_18"></a><a href= +"#Footnote_18" class="fnanchor">18)</a> című dalnak eredetileg +szintén más címe volt: «Az álom». Ebben lényeges javítást tett, egy +egész új versszakot csúsztatott be. Apróbb változtatások itt sem +hiányzanak: <i>És nőtt a gyermek, lángra gyujtá forró keblét az +ifjukor</i> helyett: <i>Lángra lobbant meleg keblén az ifju kor; +ír</i> helyett <i>enyh; Soká, soká, örökkön él</i> helyett +<i>Anyám, soká, örökkön él</i>. Egy az összes költemények közé föl +nem vett s eddig ismeretlen költeményét is közli Szeberényi. Címe +az «Első dal», melyben a színpadot és színésztársait üdvözli, majd +semmi becse sincs, pedig 1843-ból való. Kenetes hangú és oktató, +minden emelkedettség nélkül s meglehetős eszmétlen. Sajnálkoznunk +kell, hogy Petőfinek Szeberényihez intézett többi levelei +elvesztek, holott egész 1845-ig folyvást levelezésben állottak +egymással. Szeberényi, úgy látszik, e levelek tartalmára sem +emlékszik, mi némi kárpótlásul szolgálhatna; legalább könyvében nem +találhatni nyomát. Az 1844–45-i évekből csak egy tréfás +históriácskát jegyez föl, s érinti, hogy barátságuk felbomlott. A +tréfás históriácska, mely Petőfit nagyon bosszantotta, a következő: +Petőfi egy napon Gyömrőre A-i ismerősét látogatni kimenvén, ez gróf +Telekiéknél így mutatta be: Petőfi barátom Pestről, <span class= +"pagenum"><a name="Page_72" id="Page_72">-72-</a></span> ki +félig-meddig író is volna már! Barátságuk felbomlása, mint mondám, +csak röviden van érintve. Petőfit a Kör által kiadott +költeményeinek bírálata idegeníté el iskolai barátjától, annyira, +hogy ha találkozott is vele, többé nem akart reá ismerni. «Bocsáss +meg, oh bocsáss meg, – mond Szeberényi, – te az idvezültnek +szelleme, ha azon jó szándékról, hogy magasztalóid elbizottságra +ösztönző túlzó tömjénezéseit egy kissé ellensulyozzam, egy részben +<i>nétalán</i> igazságtalanná lettem.» És ismét: «Egyébiránt, hogy +ő volt is <i>talán</i> a hibás, azt én még életében régen +megbocsátottam.» Ennyi mindaz, mit Szeberényi az egész dologról +jónak lát megjegyezni, de amit én nem hagyhatok bővebb szó +nélkül.</p> +<p>Miért oly hallgatag Szeberényi e pontnál, midőn más helyt +annyira közlékeny, hogy a legcsekélyebb adatot is följegyzi? Miért +vonul csak itt vissza, midőn másutt, amint ily munkákban nemcsak +elkerülhetetlen, hanem szükséges is, nem átall beszélni magáról? Ha +mindent elmond Petőfiről, amit tud, miért hallgatja el csak azt, mi +szintoly érdekes, mint a többi s irodalmi üggyel lévén kapcsolatban +nem oly kényes természetű, hogy diszkrécióból mellőzni kelljen? +Miért nem utasítja az életírót, hogy hol jelent meg az a bírálat, +mely Petőfit annyira felbőszítette? Szeberényi vagy helyesli, talán +egészben, talán részben, mindazt, mit akkor Petőfiről írt, vagy +nem. Ha igen, miért nem vallja be, ha nem, miért hallgat? +Mindenesetre ez nem erkölcsi bátorság. Ezt ugyan nem volna szabad +mondanom az udvarias Szász Károly szerint, ki megtiltja az író +erkölcsi intencióit kutatni, a sorok közt nem enged olvasnunk s a +társadalmi illemet az irodalmi illemmel egynek tartja, azonban én +még nem aláztam oda tollamat, hogy ily szabályokat aláírjak. Még +egyszer ismétlem, hogy ez <span class="pagenum"><a name="Page_73" +id="Page_73">-73-</a></span> nem erkölcsi bátorság, annyival +inkább, hogy a <i>talán netalán</i> kifejezések a dologgal +ismeretlen olvasó előtt majd mindent csak Petőfire látszanak +hárítani. Nem kívánok sem Petőfi ügyvéde, sem Szeberényi vádlója +lenni, de megpróbálom kideríteni az ügyet, amennyiben tehetem s +pótolni Szeberényi könyve e hiányát.</p> +<p>Szeberényi bírálata a Hirnökben<a name="FNanchor_19" id= +"FNanchor_19"></a><a href="#Footnote_19" class="fnanchor">19)</a> +jelent meg Etőfi Andor név alatt. Tudomásom nem oly bizonyos, mint +kétszer-kettő négy, de mégis elég alapos arra, hogy a legnagyobb +hihetőséggel kombinálhassak. Ez alapot Petőfinek e cikkre írt +feleletéből<a name="FNanchor_20" id="FNanchor_20"></a><a href= +"#Footnote_20" class="fnanchor">20)</a> merítettem, mely a +következő: «A Hirnök utósó számaiban két lelkes honfi (egy név +alatt) szent buzgalommal izzad, iparkodván engem verseimmel +egyetemben tönkre silányítani. Különösen ajánlom mindenkinek, hogy +elolvassa, ki csak hozzá férhet, sőt kérem mindazokat, kiket +csekélységem csak némely részben is érdekel, hogy elolvassák. Az +ott buzgólkodó két atyafi hajdani iskolatársam, kik már akkor +kalapálták a kadenciákat, mikor én még azt sem tudtam, mi a +költészet: bocskorszíj-e vagy martyr-korona? – És ők azóta folyvást +ütik a verseket és ezeknek özönével elárasztják a szerkesztőket +rendre; de a szerkesztők oly impertinens embertelenek, hogy őket +mindeddig nem mutatták be a közönségnek. És ez aztán vexa! és dühbe +hozza az embert, valamintségesen dühbe hozta az én fenntisztelt +iskolatársaimat s nem csoda, hogy dühökben éppen belém kaptak, én +belém, kire ők hajdanában csak olyan formán néztek le, mint néz le +a nagy, nagy ökör a lábainál szaladó kicsiny kis pacsirtára. Hazám +tiszta keblű, <b>legszebb erényű</b> ifjai, fogadjátok hódolatom +<b>tömjénét</b>.» <span class="pagenum"><a name="Page_74" id= +"Page_74">-74-</a></span></p> +<p>Petőfi e soraiból kettő bizonyos: először, hogy tanulótársát +vagy éppen társait hitte lappangani amaz álnév alatt; másodszor, +hogy a kompakt betűkkel szedetett <i>szebb erényű</i> szóval +Szeberényire célzott. Az évszám, a tanulótárs, a szójáték, a +barátság fölbomlása, minden arra mutat, hogy Szeberényi volt ama +bírálat szerzője vagy legalább fő benne.<a name="FNanchor_21" id= +"FNanchor_21"></a><a href="#Footnote_21" class="fnanchor">21)</a> +Teljességgel nem dícsérem Petőfinek meglehet elmés, de semmiesetre +sem derekas feleletét. Először az anonymitas lebbengetése nem +lovagias, másodszor rosszul esik az embernek a rajta elömlő +affektáció. Tudjuk, Petőfi még Selmecen írt már verset s így nem +őszintén mondja, hogy akkor ő még azt sem tudta, mi a költészet: +bocskorszíj-e vagy martyr-korona. Tudjuk, éppen Szeberényi volt az, +ki Selmecen első versét kitüntette s így affektál, midőn lenézést +hány szemére hajdani barátjának. Aztán másfelől Szeberényi később +legbizalmasb barátja lett, kihez így ír 1842-ben: «Írod, hogy +közöljük egymással elmeszüleményeinket. Én ezt a legnagyobb +készséggel, szívességgel és örömmel teszem. Arra is kérlek, hogy +küldj bírálatot verseimre (ha tán arra méltók), de oly elbizott +semmiesetre nem vagyok, hogy munkádat bírálni fognám. Ismerem e +dologban gyöngeségemet». Még más helyet is idézhetnék Petőfi +leveleiből, azonban ebből is elég világos, hogy Petőfinek bármely +nagy sérelem után is nem volt joga meghamisítani a multat. De mire +nem képes egy ifjú költő kritikusa ellenében, legyen az bár +igazságos, vagy igazságtalan, mélyreható vagy felületes, +<span class="pagenum"><a name="Page_75" id= +"Page_75">-75-</a></span> ha kellemetlent hall tőle. A genie e +gyöngeség alól még nem menti föl az embert, sőt a középszerűség +sokszor még türelmesb. Mindhiába, akár tűrik, akár nem, a szabad +véleményt sohasem nyomhatni el s mindenki jogában lesz mindig: +vizsgálódni, ítélni s okos és nem okos dolgokat mondani. A Petőfi +ellen írt gyarló kritikák éppen oly keveset bizonyítanak a kritika, +mint a rossz költemények a költészet ellen.</p> +<p>Azonban nem volt-e Petőfi haragjának valami oly oka is, mely +mentségére szolgál és Szeberényit terheli? Valóban volt. Azonban +nem csodálkozhatni, hogy Szeberényi sok részben balul ítélte meg +Petőfit. Hiszen ma is vannak elég nagy tekintélyű írók, kik Petőfi +lírájáról, mint a magyar klasszikai költészet megrontójáról +beszélnek s Toldy, Vörösmarty után, csak epigonokat lát +költészetünkben. Az is természetes volt, hogy Szeberényi Petőfinek +oly esztétikátlanságokat, sőt ocsmányságokat vet szemére, melyek a +szenvedély vagy humor jellemző és jól talált kifejezései s csak az +a hibájuk, hogy nem abból az iskolából valók, midőn nagyon bámult +esztétikai kifejezések voltak az ilyenek is: «Az ösztönzaj csak +élvre lobbadoz» vagy «Hajnali kellemű fény hinti mosolygva sugárát, +melyre az ifjú remény rakja le fellegi várát». Hogyne botránkoznék +meg hát Szeberényi Petőfinek még ily sorain is: «Elpártolt barát +<i>veszett ebként</i> ki szívem <i>megmarád</i>, vagy Tiéd vagyok, +tiéd hazám, e szív, e lélek, <i>kit szeretnék, ha tégedet nem +szeretnélek</i>». Mindez természetes, sőt azt tartom +természetlennek, hogy Szeberényi, s ez bírálata legjobb része, +kezdte sejteni a népnemzeti elem fontosságát, sőt ez oldalról +méltányolja is Petőfit, noha csak átalánosságban, mert részletezése +éppen ellenkezőt bizonyít. Egyébiránt az egész bírálat nem +mélyreható, leghelyesb benne <span class="pagenum"><a name= +"Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> egy pár nyelvhiba megrovása +s a méltánylat és megrovás egész végeredménye az, hogy Petőfi csak +ügyes kezdő. De nem ez, amivel Petőfi nem helyeselhető kifakadását +menteni akarom. Van ott egy pár oly sor, melyeket Szeberényinek nem +volt joga mondani mint kritikusnak, annál kevésbbé mint barátnak s +amelyek könnyen felingerelhették a különben is ingerlékeny ifjú +költőt. A dolognak egy kis históriája van. A pápai iskolai +képzőtársulat 1845-ben egy zsebkönyvet adott ki, Tavasz cím alatt, +tagjai dolgozataiból. Kiadták Petőfinek diákkori két versét, tudtán +kívül. Petőfi gúnyosan köszönte meg nekik, hogy első kísérleteit +oly nagyra becsülik. Ezt szemére veti Szeberényi s idézi a +Tavaszban megjelent versei egyikét, az Ideál címűt, bebizonyítni +törekedvén, hogy ez van olyan, sőt formai tekintetben jobb, +Petőfinek a maga által kiadott verseinél. Elég gyönge vers biz az, +a Kunoss iskolájából, Petőfinek joga volt mind ki nem adni, mind +tudtán kívüli megjelenéseért bosszankodni. Szeberényi így végzi +bírálatának ide vonatkozó részét: «Ha jól vagyok értesítve, akkor +Petőfi Sándor úr most is tagja a pápai képző-társaságnak s így +csupán tagtársaik munkáit közlötték a kiadók, sőt ha Petőfi úr +<i>végezni akarta volna iskoláit</i>, még most sem írna ám mást, +mint iskolai gyakorlatokat.»</p> +<p>Szeberényi úr legjobban tudta, hogy Petőfi miért hagyta el a +selmeci iskolát, miért a pápait, sőt a jelen munkácskájában maga +menti őt a korhelység és kicsapongások vádja ellen. Miért vetette +hát szemére, hogy nem végzett, hogy megszökött, s talán korhely és +kicsapott diák? Miért sejtetett a Petőfi körülményeivel ismeretlen +olvasó előtt többet, mint amennyi a dologban volt? Ez nemcsak egy +hű baráthoz nem illett, de <span class="pagenum"><a name="Page_77" +id="Page_77">-77-</a></span> egy távol ismerőshöz sem. Azonban +vajjon mint kritikusnak volt-e joga erre? Bizonyára nem én vagyok +az, ki a kritika jogait csonkítani óhajtom. Ott van Jósika Miklós +és Szász Károly s utánuk egy egész had, kik az illem örve alatt +rabláncokat akarnának verni a kritikára. Hiú fáradalom. A kritika +egy-egy lovagját semmivé tehetik, de a kritika örök jogait sohasem. +Jól mondta Erdélyi: «A kritikusok végrendelete meg van írva: +Exoriare aliquis nostris ex ossibus ultor.» Valóban a kritikának +több joga van, mint amennyit nálunk némely nagytekintélyű írók +elismerni méltóztatnak. A kritikus sokat, mindent elmondhat, mit a +bírálata alatti könyv fekete vagy fehér soraiból a dedukció, +indukció vagy analógia útján kiokoskodhatni. Elmondhatja például +egy csoport nyegle előfizetési felszólításra vagy hírlapi fogásra, +hogy emez írók egész a házaló szatócs fortélyos kérkedéseig +aljasítják le tollukat; elmondhatja, hogy eme költő a népnek hogyan +hízeleg s ez újabbkori Mæcenástól hogyan koldul egy pár kegyes +pillantást vagy tölt erszényt; elmondhatja, hogy eme regényíró a +képmutató erkölcsösség mázával vonja be célzatai erkölcstelenségét; +elmondhatja, ha szükséges s alapot tud reá találni, hogy eme +történetíró szántszándékkal hamisítja meg az adatokat, eme +kritikusból a rosszakarat szól s eme politikai író egészen mást +beszél, mint amit akar. Sőt arra is joga van a kritikusnak, ha az +író egyszersmind valamely másnemű és bírálat alá eső közpálya +embere, hogy ezzel is kapcsolatba hozza kritikáját s így a könyv +fehér és fekete sorain túl is terjeszkedjék. De miért csinált +példákat felhoznom? Olvassátok az irodalmak történelmét +Aristarchustól Planche Gusztávig, Cicerótól Széchenyi Istvánig s +meg fogtok győződni, hogy nem a legdrasztikusabb példákat hoztam +<span class="pagenum"><a name="Page_78" id= +"Page_78">-78-</a></span> föl. Azonban e hatalomnak, mely már azért +sem lehet zsarnoki, mert mindenki gyakorolhatja s mindig csak az +igazság és szellem szolgálatában válik hatalommá, nem szabad az író +magánviszonyaihoz férközni s ennyiben tisztelni tartozik személyét. +A kritikus nem tehet semminemű célzatot, megrovást, még a +legigazabbat sem, ha az csak az író magánviszonyai és személyisége +ismeretében leli alapját. A kritikus e jogot csak az író halálával +nyeri meg. Szeberényi átlépte e korlátot, megsértette a törvényt, +mert hiszen 1845-ben Petőfi még élt.</p> +<p>S most is mennyivel jobban teszi vala, ha könyvecskéjében az +egész ügyet bevallja s <i>talán-</i> és <i>netalán</i>-os +felsóhajtása helyett így szól: Bocsáss meg, oh üdvözültnek +szelleme, hogy megsértettelek, hogy oly sértésre ingereltelek, mely +már azért sem illett hozzád, mert természeted elleni affektációval +vegyült.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_79" id= +"Page_79">-79-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>PETŐFI ÉLETÉBŐL.<a name="FNanchor_22" id= +"FNanchor_22"></a><a href="#Footnote_22" class= +"fnanchor">22)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Regényes rajzok. Írta Szokoly Viktor. Második +kiadás. 1862. Kiadja Emich Gusztáv.</p> +<p>Mi ez, életirat-e vagy regény? Egyik sem a kettő közül, olyan +öszvérgenre, melyet szebben mauvais genrenek lehetne nevezni. +Egyébiránt kényelmes genre, amennyiben az írónak mindig megvan a +maga mentsége. Például, ha művét, mint életiratot, hibáztatják, azt +felelheti reá: hisz ez nem életirat, mit nekem a száraz tények, én +költői művet írtam, nem kötöttem ugyan magam holmi pedant +formákhoz, de nem is ez a költészet lényege; ha pedig mint regényt +támadják meg: eh, minő rosszakarat, mondhatja ismét, hisz ez nem +regény, csak regényes rajz, a tények mind igazak, csak a hatás +végett dolgoztam föl egyet-mást némi költői felfogással; legfeljebb +a részletekben van egy kis pótlás s az is úgy, hogy a jóakaratú +olvasó könnyen észreveheti.</p> +<p>Szokoly előlegesen, minden hibáztatás nélkül is, használja e +mentséget, ha nem is oly élesen, mint ahogy mi kifejeztük. Ugyanis +előszavában a többek közt így ír: «Nem igénylem a száraz adatok +elvitathatlan alaposságát, hanem <i>elbeszélésemet</i> csak úgy +óhajtom tekintetni, <span class="pagenum"><a name="Page_80" id= +"Page_80">-80-</a></span> mint ama regéket, mikben az üres +hézagokat az író képzelme pótolja ki, s melyek mindazonáltal +<i>való alapon</i> nyugosznak. Nem életírást, hanem regényes +rajzokat adok e helyütt s a jóakaratú olvasó bizonyára tudandja a +<i>tényeket</i> ama részektől megkülönböztetni, miket <i>bővebb +jellemzés</i> vagy a <i>történtek kerekdedsége</i> miatt irtam.» E +sorok eléggé mutatják, hogy Szokoly az életíró hitelességéről sem +mond le s a beszélyíró dicsőségéhez is tart némi igényt. Ám legyen. +Szóljunk hát e könyvről, mind a két szempontból, noha nem +tartoznánk vele. Vizsgáljuk először a való alapot, a tényeket, a +történteket, aztán lássuk, hogy mint regény mennyiben sikerült.</p> +<p>Szokoly Petőfi kecskeméti színészkedésén (1842) kezdi az +életírást s bevégzi ott, midőn Petőfi 1843 nyarán Debrecenbe indul, +hogy ismét színésszé legyen. Mintegy két év tehát, amit Szokoly +tolla alá vesz. Teljességgel nem értjük, hogy mi szükség volt +rajzolnia Petőfi pozsonyi és pesti napjait is, hiszen a «történtek +kerekdedsége» úgy kívánta volna, hogy a kecskeméti napokon +bevégződjék az egész. Azonban, amint már megjegyeztük, Szokoly nem +akar lemondani az életíró teljessége- és hitelességéről. Kár, hogy +az egész műben oly kevés az adat s ami van is, nagyrészt valótlan +vagy ferde s így a követelt «való alap» nagyon parányivá olvad +le.</p> +<p>Petőfi kecskeméti élete rajzában csak egyetlenegy adat való, +tudniillik, hogy Petőfi Kecskeméten színész volt. Vajjon +<i>Borostyán</i> volt-e álneve ez időszakban, ahhoz kétség férhet, +bár nem merjük határozottan tagadni. Annyi bizonyos, hogy 1842-ben +júl. 7-ről Pápán kelt és Szeberényihez intézett levelében így írja +alá magát: (jelenleg) <i>Petrovics Sándor</i> tanuló, (hajdan) +<span class="pagenum"><a name="Page_81" id= +"Page_81">-81-</a></span> <i>Rónai</i> színész, (jövőben) +<i>Sió</i> színész és literator.<a name="FNanchor_23" id= +"FNanchor_23"></a><a href="#Footnote_23" class="fnanchor">23)</a> +Arról a kalandról, melyet Szokoly műve középpontjává tesz, nem +tudnak semmit Petőfi életírói. Mi ugyan hallottunk valami olyat, +hogy Petőfi Kecskeméten öreg háziasszonyának sokat beszélt volna +egy vastag könyvéről, melyben csodadolgok vannak s melyet sok +pénzért sem adna el másnak s háziasszonya eltávoztakor ezt kérte +volna tőle zálogba, amíg a házbért kifizeti, abban a reményben, +hogy ez sohasem történvén meg, ő lesz ama csodakönyv birtokosa, +azonban az egész alkalmasint mende-monda, legalább egyetlen életíró +sem vette hiteles adatnak, sőt meg sem említi. Szokoly talán éppen +erre épített, midőn Sophokles drámáinak egy Mátyás-korabeli +álmásolatját adatja el Petőfivel, egyik kecskeméti tanárnak, hogy +egy elnyomorodott özvegyasszonyt s egy szíve elleni házasságra +kényszerített fiatal leányt kiszabadítson az uzsorás tanár körmei +közül. Elég ügyetlen, otromba história az egész, kár volt belevonni +Petőfit, kivált Szokolynak, ki különben annyira tiszteli, hogy +félistennek, mythosi alaknak mondja előszavában. A versek idézése +sem nyugszik való alapon. Ama versek közül csak egyetlenegyet írt +Petőfi Kecskeméten, «A jövendölés» címűt, s azt sem 1842-ben írta, +hanem 1843-ban. A «Felköszöntést» Pápán írta, a «Disznótorban» +címűt Székesfehérvárott, a «Búcsút a színészettől» Pesten 1844-ben, +a «Hozzá»-t szintén Pesten 1844-ben.</p> +<p>Ami Petőfi pozsonyi és pesti napjainak rajzát illeti, itt az +adatokra nézve már hívebb Szokoly, de jellemzés tekintetében itt is +meglehetős hűtelen. Például úgy állítja elő Vörösmartyt és Bajzát, +mint akik Petőfi első <span class="pagenum"><a name="Page_82" id= +"Page_82">-82-</a></span> verseit mindjárt egy óriás lángész +nyilatkozványainak tartották, s mint valami két öreg nagybácsival, +egy kis cselszövényt gondoltat ki velök, hogy Petőfi valódi nevét +és helyzetét megtudhassák. Mindez nem így van. Az igaz, hogy +mindkettőnek feltűntek Petőfi versei s Vörösmarty valami régibb +írót vélt rejtőzni a Petőfi név alatt,<a name="FNanchor_24" id= +"FNanchor_24"></a><a href="#Footnote_24" class="fnanchor">24)</a> +hanem, hogy oly lángésznek tartották volna Petőfit, mint amilyennek +most mi tartjuk, pályája végén, arról szó sem volt. Legalább az a +körülmény, hogy Vörösmarty valami régibb írót vélt neve alatt +rejtezni, mellettünk bizonyít. Szokoly, úgy látszik, csak azért +túlozza a dolgot, hogy összehasonlíthassa Vörösmartyt és Bajzát a +mostani kritikusokkal, mert mindjárt utánaveti: «Ez a valódi +nagyság, mely nem félti saját dicsőségét; tündöklő nap, mely a +ragyogó csillagok mellett még jobban feltűnik, s rátok gondolva +nagy szellemek, mindig eszembe jutnak napjaink romboló démonai, ama +bősz irígy had, mely a bitorlott bakó-bárddal, miután a jobbak +bírószéke ellen el nem ítélheti, legalább nyakát igyekszik szegni a +valódi tehetségnek s fennen kürtöli, hogy az ész, esztétika +törvénye szerint, melyhez ő éppen annyit ért, mint czigányhóhér a +Corpus Jurishoz, küldte áldozatát a semmiségbe. Pöffeszkedő holdnak +tartalak én titeket, mely nagyobbnak hiszi magát, mint ama fölötte +millió mértföldekre levő csillagok s mely elsápadva búvik a bérczek +ormai mögé, midőn közelében teljes dicsfényében kel fel a nap.» Mi +örvendünk, ha kritikusokra jó szatirát ír valaki, úgysem igen van +irodalmunkban jó szatira, nem haragszunk meg egy-egy elmés +célzásért sem, óhajtjuk, hogy érdemleges cikkek keletkezzenek +kritikusaink tévedései ellen, hanem <span class="pagenum"><a name= +"Page_83" id="Page_83">-83-</a></span> az ily frázisoktól valóban +iszonyodunk. Egy kis pöffeszkedés érzésben és gondolatban: ennyi az +egész. Nem érdemli a papirt és tintát. Egyébiránt jó lesz +Szokolynak megtekinteni, hogy az akkori irodalom Hölgyfutárai, +Gombostűi stb. fiatal humoristái és költői milyennek tartották +Bajzát. Látni fogja, hogy éppen oly démonnak, bakónak, tudatlannak, +mint ő tartja a mostani nem tudni kiket, csakhogy egy kissé +elmésebben s jobb stíllal írták meg az ilyesmit.</p> +<p>Szokoly művéről, mint regényről, sem nyilatkozhatunk kedvezőn. +Valóban, ha mint beszély vagy regényke sikerült volna, nem vennők +oly szorosan az életirat valótlan adatait. Költőnek sok szabad, +csak tudja az embert elragadni, noha egy bizonyos pontig a +történelmi hűség egyik része a költői illuziónak. De ily nagyon is +szegény invenció, ily meglehetősen gyönge jellemzés, nem igen képes +hatni. Az egész regényke megtörténhetett volna Petőfi nélkül is. +Színésztársa Színi egyedül sokkal jobban rászedhette volna Kánya +tanár uramat, inkább is illett volna hozzá, különben is a +cselszövényben ő a fő, a Petőfié inkább csak az Eszter +megmentésének gondolatja. Így már azért is inkább sikerült volna a +mű, mert legfeljebb egy pár íves beszélyre olvad le s a forma a +tárgyhoz mért lesz vala. Azonban Szokolynak nyujtani kellett a +tésztát, mert meg akart felelni a címnek: «Petőfi életéből.» +Csakhogy ha már fölléptette Petőfit, ne rajzolta volna olyannak, +amilyennek Petőfit senki el nem ismerheti. Ki hallotta valaha, hogy +Petőfi színészkorában nagyon élelmes ember volt? Szokoly egyedül +hagyatja Székesfehérvárott a ruhatár és díszítmények megmentése +végett a hitelezők kezéből. Kecskeméten diszítményeket festet, +ruhatárt teremtet vele a semmiből, szóval az ilyesmikben a társaság +<span class="pagenum"><a name="Page_84" id= +"Page_84">-84-</a></span> lelkévé teszi, a legélelmesebb +színigazgatónak tünteti föl, ki megérdemli, hogy valóban is az +legyen. Aztán fordít egyet a dolgon s ekkor előáll Petőfi a költő, +Petőfi a szerelmes, ki meg akarja menteni kedvese családját és +lemond kedveséről. Az egész szerelem-história nem illik Petőfi +jelleméhez. Petőfi, ha szeretett, szenvedélyesen szeretett s nem +mondott le oly könnyen a barátság kedvéért, éppen úgy, hogy ő +juttassa barátja eszébe: te, szeresd el tőlem ezt a lyányt, mert én +csak a dicsőség útján akarok haladni. A német írók kedvenc szokása, +nevezetesb íróikról beszélyt vagy regényt írni. Leginkább azért +teszik, hogy mélyen és szellemdúsan okoskodhassanak az illető író +munkáiról, céljairól, műveltségtörténeti küldetéséről. Mi is +elővesszük néha nevezetesb íróinkat vagy szónokainkat. Kalandokat +fogunk rájok s mindent elkövetünk, nehogy híven rajzoljuk, mert ez +nem volna elég regényes. Egyik mód sem ér egy fabatkát, de a +németeké legalább kegyeletes.</p> +<p>Kánya tanár jelleme is elhibázott, pedig ezen fordul meg az +egész cselekvény. Egy tanár még a legkorlátoltabb eszű és ismeretű +is, csak tud annyit, hogy meg képes különböztetni egy rossz +tintával írt éppen iskolai kéziratot egy Mátyás-korabeli kódextől. +Aztán Kánya fösvénységével hogy egyezik meg az, hogy oly könnyen +kidobja a pénzt, noha különben sem szenvedélyes régiségbúvár s e +mellett gyanakodó és gyakorlati ember? A többi jellemek is mind +ilyenek s csak annyival jobbak, hogy nincsenek ily részletesen +rajzolva s nem untatják annyit az olvasót. Azonban van e könyvnek +egy oly része is, mely helyenként tanuságot tesz Szokoly elbeszélő +tehetségéről. Kár, hogy e rész oly dologra vonatkozik, mi a regény +kezdete előtt történt. Így tulajdonkép csak holmi a multat illető +epizód sikerült az <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= +"Page_85">-85-</a></span> egész regényben. Itt az elbeszélés +egyszerűbb, az alakok jellemzőbbek s az egészen némi bensőség ömlik +el. Kivált Dudás Antal házassága s Dudás Mihály gyermekévei és +elszegényedése érdekesen vannak leírva, bár holmi anakronizmust s +egy kis járatlanságot a hazai földiratban itt is tapasztalnunk +kellett.</p> +<p>Hadd végezzük be cikkünket némi méltánylat mellett némi jó +tanáccsal is, noha mi ritkán szoktunk az írókhoz fordulni, mert a +kritika nem annyira a bírált íróért van, mint inkább az irodalomért +és közönségért. Jó lesz Szokolynak felhagyni ezzel a mauvais +genre-ral. Az ne vezesse félre, hogy egy pár jeles írónk is műveli +s az ily könyvek második kiadást is érnek. A jeles írók is szoktak +botlani kivált nálunk, s amit sokan vesznek, nem mindig szokott jó +lenni. Ha már íróról akar beszélyt írni, tegye legalább szükséges +személlyé s jellemezze úgy, amint életéből és munkáiból ismerjük. S +végre azzal a «Korpusz jurisz»-féle ortográfiával hagyjon fel. +Valami jobbat is lehet tanulni a Hölgyfutártól, mint ilyen +ortográfiát.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_86" id= +"Page_86">-86-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>KÉT Ó-SZÉKELY BALLADA.<a name="FNanchor_25" id= +"FNanchor_25"></a><a href="#Footnote_25" class= +"fnanchor">25)</a></h2> +</div> +<p>Akiket a népköltészet érdekel, alkalmasint emlékezni fognak ama +két ó-székely balladára, amelyek egyikét Nagy Lajos közlé a +Kolozsvári Közlönyben, a másikat pedig én a Budapesti Szemlében. +Amazt Erdélyi egy egész cikkre méltatta, emettől a magam részéről +szintén nem sajnáltam a szót. Mindkettő nem mindennapi figyelmet +keltett és méltán, mert mind esztétikai, mind másnemű tekintetekből +olyanok, hogy népköltészetünk legritkább jelenségei közé tartoznak. +Valami olynemű zamat érzik rajtok, minő a Percy-féle ó-angol +balladákon, miért bátran reájok illeszthetni az ó-székely ballada +tisztes címét.</p> +<p>Sokszor gondoltam, ha én legalább vagy harminc ilyet +összegyüjthetnék. Bizonyára gazdagítanám irodalmunkat annyi, ha nem +több, jó balladával, mint amennyit műköltészetünk fel bír mutatni. +De hiába minden fáradságom, ha ugyan fáradságnak lehet nevezni +olynemű kutatást, amelyhez idő és eszközök egyaránt hiányzanak. Az +óhajtott és remélt harminc számot még háromig sem vihettem föl. +Azonban egyszer-másszor csak cseppen valami. Íme két új ó-székely +balladát van szerencsém bemutatni, nem ugyan a magam, hanem, +<span class="pagenum"><a name="Page_87" id= +"Page_87">-87-</a></span> ami egyébiránt tökéletesen mindegy, a +<i>Kriza János</i> székely népköltési gyüjteményéből. De mielőtt +ezt tenném, nem lesz fölösleges egy pár szót szólanom magáról a +gyüjteményről.</p> +<p>Kriza még 1840 körül kezdette meg a székely népdalok és mesék +gyüjtését, tehát oly időben, midőn ilyesmivel nálunk tüzetesen +senki sem foglalkozott. Egy pár év mulva, 1843-ban, aláírási ívet +is bocsátott ki «Vadrózsák» címe alatt megjelenendő gyüjteményére. +Kevés részvét mutatkozott, a terv dugába dűlt. Midőn 1846-ban a +Kisfaludy-Társaság megindítá gyüjteményét, Kriza újra hozzálátott a +gyüjtéshez, remélve az ügy iránt fölébredt érdekeltségben. Azonban +részint a közbejött forradalom, részint hivatalos foglalatosságai +megakadályozták gyüjteménye rendezésében és közrebocsátásában. +Ezelőtt három évvel, gróf Mikó Imre felszólítására, újonnan, +harmadszor is neki kezdett a gyüjtésnek. A gróf maga is nagyban +elősegítette a vállalatot, mert feles számú népmesét és táncszót +gyüjtetett számára s egyszersmind nagylelkűen elvállalta a kiadás +költségét. A gyüjtemény első kötete, mely mintegy 30–35 nyomott +ívet tesz, e folyó évi március elején már sajtó alá ment s az ősz +folytán alkalmasint meg fog jelenni. Az első kötetet egy második +fogja követni, mely leginkább népmeséket tartalmaz. Nagyrészt +ismerem e gyüjteményt s oly gazdagnak és sokoldalúnak találom, hogy +egy pár pontban a Kisfaludy-Társaság által kiadott Erdélyi-féle +gyüjteményt is felülmúlja. Kriza szélesebb körben gyüjtött, mint +eddigi gyüjtőink; nem elégedett meg a balladák, dalok, mondák és +népmesék gyüjtésével, hanem egyébre is kiterjesztette figyelmét. A +táncszók, találós mesék, népsajátságok, minők a szólásmódok, +szokások, ünnepélyek, babonák, család-, <span class= +"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span> hely- és +állatnevek, nevezetes részét teszik gyüjteményének. E mellett a +székely tájszólásra is nagy figyelmet fordított, mit annál +könnyebben tehetett, mert maga is székely. A gyüjteményben minden +székely tájszólás szerint lesz közölve, egész a legapróbb +változatokig, a vidékek szerint, mit aztán a könyv végén jegyzetek +s egy kis tájszótár fognak megmagyarázni. Így e gyüjtemény +nyelvészeink figyelmét is méltán igényelheti.</p> +<p>Engem esztétikai szempontból a gyüjtemény néhány balladája és +népmeséje lepett meg leginkább. Magyar népmesét úgy elbeszélve, +mint ahogy itt van egy pár, még se nem olvastam, se nem hallottam. +A balladák közt szintén van egy pár, «Kádár Kata», «Budai Ilona» +címűek, melyek alkalmasint a legjobb magyar népballadák. Egy +hosszabb, száz soros, «Kőmíves Kelemen» című költői beszéllyel is +találkozunk, mely népköltészetünkben a maga nemében egyetlen. +Szóval e régies maradványok tanuságot fognak tenni a mellett, hogy +népköltészetünk az epikai nemben is gazdag volt s kivált a világtól +rejtettebb vidékeinken még most is találhat némi maradványokra a +fáradhatlan kutató. Szívesen közölném itt mind e kitűnő balladákat, +de a gyüjteményt legbecsesb gyöngyeitől nem lehetett megfosztanom. +Amiket közlök, szintén kitűnők. Ím, itt következik az egyik, az +udvarhelyszéki tájszólás szerint:</p> +<div class="poem"> +<h4><i>Bátori Boldizsár.</i></h4> +<div class="stanza"><span class="i0">Asztalnál ül vala, gyönge +Judit asszon,<br /></span> <span class="i0">Lábánál röngette szép +arany böcsőjit:<br /></span> <span class="i0">«Beli fijam beli! +szép futkosó fijam!<br /></span> <span class="i0">Mett<a name= +"FNanchor_26" id="FNanchor_26"></a><a href="#Footnote_26" class= +"fnanchor">26)</a> neköd nem apád Bátori Bódizsár;<br /></span> +<span class="pagenum"><a name="Page_89" id= +"Page_89">-89-</a></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Im az a te apád erdéji +kapitány,<br /></span> <span class="i0">A ki atta neköd szép arany +böcsőjit,<br /></span> <span class="i0">Annak négy szarvába négy +arany pereczöt,<br /></span> <span class="i0">Osztán a fejedre +bozsonyi<a name="FNanchor_27" id="FNanchor_27"></a><a href= +"#Footnote_27" class="fnanchor">27)</a> +süvegöt.»<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Hát ajtón hâgassa<a name= +"FNanchor_28" id="FNanchor_28"></a><a href="#Footnote_28" class= +"fnanchor">28)</a> Bátori Bódizsár<br /></span> <span class= +"i0">«Mėg<a name="FNanchor_29" id="FNanchor_29"></a><a href= +"#Footnote_29" class="fnanchor">29)</a> ne tagadd asszon mostan +beszédödöt!<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">«Bizon nem tagadom, lelköm +jámbor uram,<br /></span> <span class="i0">Lėányokat szidom, a rosz +lėányokat,<br /></span> <span class="i0">Virágomnak szépit +nyílatlan leszötték,<br /></span> <span class="i0">Bokretába +kötték, legenyeknek tötték.»<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">«Megtagadád asszon mostan +beszédödöt;<br /></span> <span class="i0">Nyiss ajtót, nyiss ajtót, +asszon feleségöm!»<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">«Minnyát<a name="FNanchor_30" +id="FNanchor_30"></a><a href="#Footnote_30" class= +"fnanchor">30)</a> nyitok, minnyát, lelköm, jámbor +uram,<br /></span> <span class="i0">Hadd huzzam lábomba karmazsin +csidmámot,<br /></span> <span class="i0">Hadd vessem nyakamba vont +arany szoknyámot.»<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">De nem győzé várni, berugá az +ajtót:<br /></span> <span class="i0">«Készű’j asszon, készű’j hónap +álló dé’re<br /></span> <span class="i0">A rózsa-piacra, a fővövő +hejre.»<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">«Hol vagy édös szógám, +legkedvesebb postám,<br /></span> <span class="i0">Készitsd elé +neköm, hat lovam, hintómat.»<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Ők êkészülének, el is +indulának,<br /></span> <span class="i0">El is indulának, oda is +jutának.<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">«Várj kicsit, várj kicsit, te +feteke<a name="FNanchor_31" id="FNanchor_31"></a><a href= +"#Footnote_31" class="fnanchor">31)</a> hóhér!<br /></span> +<span class="i0">Mett a halottnak is hármat +harangoznak,<br /></span> <span class="i0">Lám árva fejemnek ėgyet +sem konditnak.<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Azomban érközik erdéji +kapitány,<br /></span> <span class="i0">Eccör megforditsa, keccör +megcsókôja<br /></span> <span class="i0">Keccör megforditsa, +százszor megcsókôja:<br /></span> <span class="i0">«Enyim vagy, nem +másé, te asszonyi állat!<br /></span></div> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_90" id= +"Page_90">-90-</a></span></p> +<p>E balladán mindjárt szembeötlik a strófaszerkezet és rím hiánya. +Hanem ez nem valami nagy ritkaság. A Királyfi, Oláh Gerő, Szép +Ilon, Molnár Anna és Barcsai egy vagy más részben mind ilyenek s +éppen azért legrégibb népballadáink, mert eléggé be van bizonyítva, +hogy költészetünk eredetileg csak a ritmus báját ismerte s minden +afféle, mint rím és mérték, csak esetlegesek lehettek. Ezt elég hát +csak röviden megjegyeznünk. Sokkal nevezetesebb jelenség az, hogy e +ballada nem oly körben játszik, mint többi népballadáink, melyeknek +színhelye csak a kunyhók és puszták, mint Fehér László, Csomor +Danyi stb. címűeknek, vagy pedig a mesék világa, mint a Királyfi és +Szép Ilon. Itt várurakról, lovagokról van szó, kikről eddig ismert +népballadáink mélyen hallgatnak. Bátori Boldizsár ugyan nem a +történelmi Báthori, de mégis várúr, ki le akarja nyakaztatni nejét +s hatlovas hintón viteti a fővevő helyre, az erdélyi kapitány +szintén nem Zsigmond fejedelem, de alkalmasint erdélyi vajda vagy +fővezér, ki elég hatalmas kedvesét megszabadítani. Íme, egyetlen +népballadánk, mely a lovagkorból maradt fenn. Ott a sötét és +kegyetlen várúr, ki élet és halál felett rendelkezik, ott a +szenvedő nő, ki titkon szeret, ott a kalandor lovag, aki a helyett, +hogy amint az apródok és trubadurok szoktak, elvérezzék a férj +kardja alatt, győzedelmeskedik felette. Ez utóbbi körülmény +figyelemreméltó. A népköltészet egy pár nagyon erős indok nélkül +nem szokta pártját fogni a hűtlen nőknek és csábítóknak, mint ahogy +az újabbkori regény- és vígjátékköltőknél divatos. A népköltészet, +a szofizmák és társadalom-ellenes elméletek helyett a hagyományos +morált követi, s kivált a férj és nő közötti viszony előtte a +legszentebbek egyike. Hogyan lehet hát megegyeztetni balladánk +alapeszméjét és költői <span class="pagenum"><a name="Page_91" id= +"Page_91">-91-</a></span> igazságszolgáltatását a népköltészet e +jellemvonásával? A magyarázat nem éppen a legbajosb, bárminő +eseteket vegyünk is föl. Először is, lehet e ballada csak töredék, +bár némi önálló töredéke egy nagyobb költeménynek. Akkor az egész +költeményt kellene ismernünk, hogy e tekintetben határozottan +ítélhessünk. A mese egész szövedéke s mindenekfelett a bevégzés, +bizonyosan minden kétségünket eloszlatná. De ha mint egészet +vesszük is, úgy amint van, úgy sem igen akadhatunk föl. E ballada +alkalmasint, mint a legtöbb népballada, valóságos történet alapján +keletkezett. Akik számára készült, jól ismerhették Bátorit és Judit +asszonyt, tudták például, hogy Bátori rabolta nejét, vagy a szülők +nagy erőszakkal adták hozzája. Éppen azért a népköltő nem tartotta +szükségesnek mindezt megemlíteni, megelégedett azzal, hogy az ily +házasságot számba nem véve, a szeretők pártjára álljon s oly férjet +rajzoljon, kihez ne fordulhasson a hallgatónak semminemű részvéte. +S valóban így is van. Bátori csak egy hallgatózó, kegyetlen, sőt +gyáva férj és semmi egyéb. A megcsalt szerelem vagy sértett +becsületnek egyetlen hangja sem lebben el ajkáról. Mintha kapna az +alkalmon, hogy feleségét lenyakaztathassa s még vívni sem kíván +becsületéért, midőn nejének kedvese megjelen. Mit a költemény róla +elhallgat, sokkal inkább ellene szól, mint amit elmond.</p> +<p>A másik költemény ím ez, szintén tájszólás szerint:</p> +<div class="poem"> +<h4><i>Julia szép leány.</i></h4> +<p class="center">(A Fejér-Nyikó-mellékiről.)</p> +<div class="stanza"><span class="i0">Julia szép lėány ėgykoron +kimöne<a name="FNanchor_32" id="FNanchor_32"></a><a href= +"#Footnote_32" class="fnanchor">32)</a><br /></span> <span class= +"i0">Búzavirág szödni a búzamezőbe,<br /></span> <span class= +"i0">Búzavirág szödni, koszorúba kötni,<br /></span> <span class= +"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span> +<span class="i0">Koszorúba kötni, magát ott mulatni.<br /></span> +<span class="i0">Föl is fő’tekinte a magoss egekbe,<br /></span> +<span class="i0">Egy szép gyalog ösveny hát ott jődögel +le,<br /></span> <span class="i0">Azon ereszködék fodor fejér +bárány,<br /></span> <span class="i0">A napot s a hódat szarva +között hozván;<br /></span> <span class="i0">A fényös csillagot a +homlokán hozta;<br /></span> <span class="i0">Két szép arany perec, +aj! a két szarvába,<br /></span> <span class="i0">Aj! a két ódalán +két szép égő gyertya;<br /></span> <span class="i0">Mennyi szőre +szála, annyi csillag rajta.<br /></span> <span class="i0">Szóval +mongya neköm fodor fejér bárány:<br /></span> <span class="i0">Mėg +ne ijeggy töllem Julia szép lėány!<br /></span> <span class= +"i0">Mett most esött héja szüzek seröginek,<br /></span> +<span class="i0">Ha eljőnél velem, én oda vinnélek<br /></span> +<span class="i0">A mėnnyei karba, a szönt szüzek közi,<br /></span> +<span class="i0">Hogy bételnék veled azok kegyös +rendi;<br /></span> <span class="i0">A mėnnyei kócsot adnám a +kezedbe;<br /></span> <span class="i0">E’ső<a name="FNanchor_33" +id="FNanchor_33"></a><a href="#Footnote_33" class= +"fnanchor">33)</a> kakasszókor jőnék nözésödre<a name="FNanchor_34" +id="FNanchor_34"></a><a href="#Footnote_34" class= +"fnanchor">34)</a><br /></span> <span class="i0">Másod kakasszókor +tégöd mėgkérnélek,<br /></span> <span class="i0">Harmad kakasszókor +tégöd elvinnélek.<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Az anyjához fordul Julia szép +lėány,<br /></span> <span class="i0">Szóval mongya neki: anyám, +édös anyám!<br /></span> <span class="i0">Én is csak kimönék +búzavirág szödni,<br /></span> <span class="i0">Búzavirág szödni, +koszorúba kötni,<br /></span> <span class="i0">Koszorúba kötni, +magamot mulatni:<br /></span> <span class="i0">Föl is fő’tekinték a +magoss egekbe,<br /></span> <span class="i0">Ėgy szép gyalog ösveny +hát ott jődögél le,<br /></span> <span class="i0">Azon ereszködék +fodor fejér bárány,<br /></span> <span class="i0">A napot és hódat +szarva között hozván;<br /></span> <span class="i0">A fényös +csillagot a homlokán hozta;<br /></span> <span class="i0">Két szép +arany perec, aj! a két szarvába,<br /></span> <span class="i0">Aj! +a két ódalán két szép égő gyertya:<br /></span> <span class= +"i0">Mennyi szőre szála, annyi csillag rajta,<br /></span> +<span class="i0">Szóval mongya neköm fodor fejér +bárány:<br /></span> <span class="i0">Mėg ne ijeggy töllem Julia +szép lėány!<br /></span> <span class="i0">Mett most esött héja +szüzek seröginek:<br /></span> <span class="i0">Ha elmönnék vélle, +hogy oda vinnének<br /></span> <span class="pagenum"><a name= +"Page_93" id="Page_93">-93-</a></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">A mėnnyei karba, a szönt +szüzek közi,<br /></span> <span class="i0">Hogy bételnék velem azok +kegyes rendi;<br /></span> <span class="i0">A mėnnyei kócsot a +kezembe aggya,<br /></span> <span class="i0">E’ső kakasszókor jőnek +látásomra,<br /></span> <span class="i0">Másod kakasszókor ingömöt +mėgkérnek,<br /></span> <span class="i0">Harmad kakasszókor +ingömöt<a name="FNanchor_35" id="FNanchor_35"></a><a href= +"#Footnote_35" class="fnanchor">35)</a> elvisznek.<br /></span> +<span class="i0">Sirass anyám, sirass, éltömbe hadd +hajjam,<br /></span> <span class="i0">Hadd hajjam éltömbe, hogy +siratsz hótomba.<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Lėányom, lėányom! virágos +kertömbe<br /></span> <span class="i0">E’ső raj méhömnek gyönge +lépecskéje,<br /></span> <span class="i0">Gyönge lépecskének +sárguló viassza,<br /></span> <span class="i0">Sárog<a name= +"FNanchor_36" id="FNanchor_36"></a><a href="#Footnote_36" class= +"fnanchor">36)</a> viasszának fődön futó füstye,<br /></span> +<span class="i0">Fődön futó füstye s mennybe ható +langja!<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">A mėnnyei harang húzatlan +szólalék.<br /></span> <span class="i0">A mėnnyei ajtó nyitatlan +mėgnyilék.<br /></span> <span class="i0">Jaj! az én lėányom oda +bévezeték.<br /></span></div> +</div> +<p>Ilynemű költeményt sem találunk eddigi gyüjteményeinkben. A +vallásos hang s némi miszticizmus nem ismeretlen ugyan a magyar nép +lírájában, sőt népköltészetünk régibb termékeiben a hazafiság is +majd mindig a vallással összeolvadva jelent meg, de még eddig +egyetlen verses népi legendát sem ismerünk, sem oly verses mondát +vagy éppen balladát, mely az isteni hatalomnak az emberi dolgokba +való beleelegyedését tárgyalná, vagy a keresztyén és nemzeti +hagyományokat olvasztaná össze egy költői cselekvénybe. Íme +fontossága e balladának. Benne a keresztyén hagyomány nemzeti +szellemben van felfogva. A beteg leány látomása, melyben Krisztus +menyasszonyának jegyeztetik el, eszmében éppen oly keresztyén, mint +amilyen népi és magyar az előadásban és kiszínezésben. Szintén +ilyen az anya fájdalma <span class="pagenum"><a name="Page_94" id= +"Page_94">-94-</a></span> is haldokló leánya felett, melyben a +keresztyén rezignáció oly szépen olvad össze a népi gyöngédséggel. +Nagybecsű költemény ez s éppen oly becsületére válik a magyar nép +szívének, mint alkotó fantáziájának.</p> +<p>Ami egyébiránt mindkét költemény alkatát és más szépségeit +illeti, legyen szabad kiindulásom pontjául Toldy Ferencnek és +Kazinczy Gábornak egy a népköltészetre vonatkozó állítását +fölvennem. Ők Gaal meséi harmadik kötetéhez, mint kiadók, egy +előszót írtak, melyben a többek közt így szólnak:<a name= +"FNanchor_37" id="FNanchor_37"></a><a href="#Footnote_37" class= +"fnanchor">37)</a> «Azt is látjuk e mesékből, mily mesteri kézzel +tudta Gaal a nép igénytelen s egy és más részben tökéletlen +összeállításaiból – mert a népi elbeszélők hol feledve holmit, hol +toldva, majd egy előzmény, majd következmények hiányzanak nálok s +így a kompozíció ritkán mutatja azon épséget és kerekdedséget, mely +után a műköltészet öntudatosan törekszik – mint tudott, mondjuk, +elhagyás, kiegészítés által oly kerek egészeket összeállítani, +melyek aztán a művészi eszme követelményeinek is megfelelnek. A +művészi átdolgozó főfeladása, hogy a feltalálás, melyhez gyakran +folyamodnia kell, a népmesészet szellemében történjék, az +előadásban nézetünk szerint éppen azon szabadsága, sőt kötelessége +van, mellyel más tárgyak kezelésében bír. Nem a népnek dolgozván, +hanem költői míveltséggel bíró olvasónak, tárgyainak érdekét +mindazon eszközökkel igyekszik emelni, melyek nélkül a mesének +végre is csak etnológiai becse van. S így vajmi rosszul fogná fel +például Homér hirdetett «népköltőségét» az, ki úgy gondolkodnék, +hogy midőn a görög összes népmondáit éneklé, kompozícióban +<span class="pagenum"><a name="Page_95" id= +"Page_95">-95-</a></span> és előadásban az alnép álláspontján +maradt, vagy arra szállt le. Műköltő ő is, és népies csak +amennyiben eszme és tárgy a néptől vétetett: előadása a herosokat, +nem a földmívelőt és rabszolgát tartotta szem előtt. Ezek legyenek +itt érintve azon óhajtás indokolására, hogy bár átültetve nyernők +meg a Gaal valóban költői s a népmesei naiv felfogástól el nem +távozó kidolgozásait, bár valahára a Majláthéit is, melyek Kazinczy +Ferenc kezétől több, mint harminc év óta készen hevernek +kéziratban, de azért is, hogy szünnénk meg a népies költőnek, ki +mindig műköltő, mint Kisfaludy K. és Czuczor «Népdalaik és +népmondáikban», Vörösmarty a «Tündérvölgyben» stb. jogait a +népköltőére szállítani le s oly irodalmi faj felállítására +törekedni, mely éppen a valódi népköltészetnek nemcsak szépségeit, +mik a naiv felfogásban vannak, hanem gyengéit is, melyek a nép +szellemi fejletlenségéből származnak, tehát alkotási hiányait, +nyerseségeit, ürességeit, nyelv és verselési tökéletlenségeit +szentesíteni törekszik s így költészetünket versben és prózában, +elsülyesztéssel fenyegeti.»</p> +<p>Nem hiba, sőt érdem, hogy a kiadó urak az előszóban is, úgy +mellesleg, egy kis leckét tartanak az újabb költőknek és +kritikusoknak. Azonban baj, hogy a mi céljokra tartozott, sőt +kötelességük lett volna, arra nézve egy kissé zavarban hagyják az +olvasót. Nem tudja az ember kivenni, hogy a nép tökéletlen +alkotásaiból, mikép állított össze Gaal kerek egészeket. Amit +kihagyott, oda nem tartozók, más mesék részei voltak-e s így +kritikailag járt el, vagy csak tisztán esztétikai szempontból +indult ki, pusztán ízlését követte, mi nem igen lett volna szabad. +A kiegészítést valamely mese különböző variansaiból eszközlötte-e, +vagy saját fantáziájából, mi lehet költői érdem, de sehogy sem +gyüjtői. <span class="pagenum"><a name="Page_96" id= +"Page_96">-96-</a></span> Minderre nem ad felvilágosítást a +harmadik kötet ez előszava s ennyiben meglehetős ellenkezésben áll +az első kötet előszavával, hol a többek közt ezt olvassuk: «Gaal +összes gyüjtései nyolcvan mesét tartalmaznak, részint általa +megfigyelve és leírva, részint magyar közvitézektől tollba mondva, +vagy magok által számára leírva, úgy, mint azt otthon a nép körében +hallották s magok is elbeszélni szokták».<a name="FNanchor_38" id= +"FNanchor_38"></a><a href="#Footnote_38" class="fnanchor">38)</a> A +második kötet előszavában megint: «A mi kiadásunkat az is jellemzi, +hogy azokat (t. i. a meséket) nem csak a tartalomra nézve +illetetlenül egészen, úgy, mint egy s más nép embere által +közöltettek, adjuk, de híven tartva meg a kifejezés egyes +sajátságait is».<a name="FNanchor_39" id="FNanchor_39"></a><a href= +"#Footnote_39" class="fnanchor">39)</a></p> +<p>A kettő közül melyik már az igaz és helyes? Illetetlenül +hagyni-e a népmesét, mint ahogy a nép szokta beszélni, vagy +bizonyos, nagyon tágan értelmezhető kiegészítés és elhagyás által +oly kerek egészet állítani össze, mely az úgynevezett művészi eszme +követelményének is megfeleljen? Gyüjtő és kritikus volt-e Gaal, +vagy művészi feldolgozó s így költő, ki tárgyának érdekét +mindazokkal az eszközökkel emelte, melyek nélkül a kiadók szerint a +mesének végre is csak etnológiai becse van? Miért beszélnek a +kiadók kétfélekép, miért dícsérik Gaalt egyszer így, másszor úgy? +Az ember elvégre is kénytelen az utolsó nyilatkozatban nyugodni +meg, ha nem is éppen Gaalt, de legalább a kiadókat illetőleg. A +harmadik kötet nyilatkozata nemcsak utolsó s így érettebb +megfontolás eredménye, hanem terjedelmesb, indokoltabb s így +némileg az elmélet tekintélyével lép <span class="pagenum"><a name= +"Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> föl. Azonban mindezt +bővebben vizsgálni nem célom. Azt is szó nélkül hagyom, vajjon +Homér műköltészetét sokan és nagy tekintélyek hirdetik-e úgy, hogy +csak tárgyat és eszmét vett a néptől s egyebet semmit. Azt sem +veszem rossz néven költészetünk úgynevezett aranykorának kritikai +bajnokaitól, hogy Kisfaludy K., Czuczor és Vörösmarty mellé a +«stb.» helyett miért nem illesztették oda legalább a Petőfi nevét. +Szintén azt sem vizsgálom, vajjon azok az újabb költők Petőfin +kezdve napjainkig, kik a jól-rosszul, de úgynevezett népies +csoportozatot alkotják, minden kivétel nélkül elsülyesztéssel +fenyegetik-e költészetünket s köztök egyetlen valamire való +költőcske sincs? Csak arról akarok szólani, mi tisztán célomra +tartozik. Toldy és Kazinczy oly véleményben vannak, hogy a +népköltészet egész szépsége csak a naiv felfogásban áll, valami +kerek egészet, valami művészit alkotni képtelen, nyers és üres. +Fennebb megengedik ugyan, hogy nagy ritkán a népköltészetben is +találhatni egy-egy ép kompoziciót, de később mintegy megsokalva, +visszaveszik ezt is, sőt a népmesére nézve egyenesen kimondják, +hogy művészi feldolgozás nélkül csak etnológiai becse van. Mindez +összevéve körülbelül annyit tesz, hogy a műköltészet poézis, a +népköltészet nem poézis, legfeljebb csak a poézis anyaga, mint a +történelem, a közélet, melyek szintén nyujtanak nemcsak tárgyat, de +egyszersmind költői mozzanatokat is. Ily állítás nagyon megpróbálja +az ember béketűrését, én pedig, legalább az irodalomban, nem +tartozom a béketűrők közé, sőt éppen nagy barátja vagyok a +viszálykodásoknak.</p> +<p>A mű- és népköltészet csak egymás mellé rendelt fogalmak, a +költészet alárendelt fogalmai. Nagy különbséget köztük még magában +az sem tesz, hogy egyik a <span class="pagenum"><a name="Page_98" +id="Page_98">-98-</a></span> szellem úgynevezett öntudatlan, a +másik pedig öntudatos nyilatkozványa. A legnagyobb műköltő +teremtésében is nyilatkozik némi öntudatlanság, vagy ha jobban +tetszik, önkéntesség s bajos állítani, hogy a nép ismeretlen költői +a szó teljes értelmében öntudatlanok lettek volna. Nem hiszem, hogy +Shakespeare oly öntudatosan írta volna drámáit, mint ahogy +kritikusai felboncolják, nem hiszem, hogy a népmeseköltők meg ne +tudták volna különböztetni a jól bonyolított mesét a rossztól s már +az a körülmény, hogy egyik a másikén változtatott, toldott hozzá, +hagyott ki belőle, némi öntudatosságot bizonyít. Erre ugyan azt +mondhatni, hogy ez csak ösztön s tapintat, tehát éppen az +öntudatlanság. Jól van, de az ösztön és tapintat mindig bizonyos +homályos érzések és eszmék eredménye s vajjon a műköltő nem +követi-e olykor, sőt talán legtöbbször csak ösztönét s tapintatát, +melyeket sok esetben semmi sem pótolhat. Mindemellett sem állítom, +hogy több vagy kevesebb öntudatlanság ne volna a népköltészet egyik +jellemvonása szemben a műköltészettel, csak nem helyezek reá nagy +súlyt. A főkülönbség köztök az, hogy a népköltészet máskép +származik, mint a műköltészet s a származásánál fogva meglehetős +szorosan meghatározott köre és stílja van, melyekben mintegy +megállapodik s melyektől még a legnagyobb hanyatlás korszakában sem +igen tér el, amíg a műköltészet szintén származási körülményeinél +fogva, szakadatlanul és nagyban hullámzik, minden kört és stílt +felölel, magát a népköltészetét is. E különbségek részletezése +legjobban megmagyarázza a kérdést.</p> +<p>A népköltészet terem, ismeretlen szerzők teremtik, maga az egész +nép. Legvirágzóbb korszaka akkor van, midőn mindenki még nép s +inkább csak a rang és tehetség <span class="pagenum"><a name= +"Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> különböztetik meg az +embereket, nem egyszersmind a míveltség is. A királynak ugyanazon +hite, előítélete van, ami a koldusnak, a vezér eszmeköre nem más, +ha nem is éppen a hadakozásra, de egyebekre nézve, mint a +közvitézé. A társadalmi viszonyok egyszerűek, a fantázia +despotizmusa határtalan, történelem, vallás, filozófia, a tudás és +tapasztalat minden ága a költészetbe van olvadva. Vándordalnokok +támadnak, néhol egy egész testület, mint a nép költészetének ápolói +és mívelői. Ezek is olyanok, mint maga a nép, legfeljebb csak abban +különböznek tőle, hogy nem szántanak, vetnek, nem rendes harcosok, +de néha még abban sem. Mindnyájan hallottunk valamit a rapszódról, +skaldról és bardról. Hagyományaink emlegetik a hegedősöket és +regeseket s tudjuk, mily kedvencei voltak a népnek. E vándor +dalnokok némi tekintetben hasonlítanak mostani cigányainkhoz, kik +minden tudományos zeneismeret nélkül tartják fenn és mívelik a +néptől vett nemzeti dallamainkat. Sohasem nagyobb a költészet +hatása, mint e korban, mi igen természetes. A teljes hit erejét, a +korlátlan fantázia szárnyalását nem gyöngítheti a kérlelhetetlen +analizis, minden eszme, tény, ismeret költői alakban jelen meg, a +nyelv szegény a tudósnak, vagy filozófusnak, de a költőre nézve +véghetetlen gazdag, nem szabatos, de oly erőteljes és plasztikai, +mint később soha. Sehol az elmékben általánosítás, absztrakció, +mindenütt konkrét közvetlenség. A naiv korszakból lassanként +emelkedik ki a nép s ekkor is inkább csak egyesek és osztályok, +mint az egész. Az emelkedésnek különböző lépcsői lehetnek, e +lépcsők valamelyikénél, kivált midőn írni kezdenek a nép bölcsei és +dalnokai, kezdődik már némileg a műköltészet. Azonban a műköltészet +kezdete nem egyéb, mint a népköltészet folytatása, szerencsés +<span class="pagenum"><a name="Page_100" id= +"Page_100">-100-</a></span> körülmények közt tetőpontra emelve egy +pár nagy tehetségű vándordalnok, egy pár hatalmas genius által, kik +úgyszólva befejezik a nép valamely nagyobb művét, melyen századok +dolgoztak. Ez a Homérok, ez a valódi nemzeti eposz kora, +természetesen, a körülmények különböző változatai szerint, néhol +teljes erőben kifejlődve, másutt a fejlődés bizonyos fokán maradva, +néhol külső vagy belső körülmények miatt megzavarva, elcsenevészve, +vagy mint nálunk, feledségbe temetve. E korszak termékeit néha el +akarják vitatni a népköltészettől. Annyi igaz, hogy lehetlen oly +határvonalt húzni, mely minden nép költészetére illjék. Például a +görög aránylag míveltebb volt, midőn az Iliász jelen alakját +nyerte, mint a német a Nibelungenlied keletkeztekor; az Iliász a +nép- és műköltészet csodás vegyülete, bár amaz túlnyomóbb benne, +amíg a Nibelungenliedben csekély vagy éppen semmi nyoma a +műköltészetnek. Az is bizonyos, hogy a nemzeti eposz kifejlésének e +végső stádiuma a nemzeti szellem bizonyos emelkedési fokán +történik, azonban e fokot a műveltség és műköltészet korának +tartani nagy tévedés. A műköltészet némi nyomai még nem elegendők +arra, hogy Homért oly műköltőnek oktrojáljuk, mint aminők Virgil, +Tasso, Zrínyi, még akkor sem, ha ezek a műköltészet úgynevezett +naiv eposza felé hajolnának is.</p> +<p>E korszakon túl a nép- és műköltészet mindinkább elválnak +egymástól. Amint a míveltség terjed, a népköltészet azon arányban +sűlyedez. A míveltség nagyobb válaszfalat von az emberek közé, mint +bárminemű rang és hatalom. Az eszmekör és gondolkodásmód +változtával, változik a költészet is. A míveltséget majd mindig +idegen és míveltebb nemzetekkel való érintkezés eszközli s ritka az +a nemzet, mely amit mástól kölcsönzött, <span class= +"pagenum"><a name="Page_101" id="Page_101">-101-</a></span> tüstént +vérébe vegye át. A műköltészet csakhamar idegen példányok után +indul s a legtöbbször úgy jelenik meg, mint a míveltség, sőt a +nemzeti műköltészet kifejlődésének egyik föltétele. A műköltők +többé nem vándordalnokok, nem a nép előtt szavalják, éneklik +költeményeiket, hanem szobatudósok, kik könyveket írnak. A közönség +többé nem naiv hallgatóság, hanem tanult, reflektáló fők választott +népe. A műköltők és míveltek büszkeségöket helyezik abban, hogy +semmiben se hasonlítsanak a néphez. S valóban az már lehetlen is. +Azonban a lenézett, együgyű nép híven őrzi a századok hagyományait, +még mind azokat a mondákat, dalokat énekli, amelyeket apáitól +hallott, átadja maradékainak, sőt folyvást újakat is alkot. De a +hanyatlás nyomait már észrevehetni. A régiek romlanak, az újabbak +csak a régiek ismétlései, a legjobb esetben új dolgok régi alakba +öntve. Valami nagyobb mű nem igen áll elő, legfeljebb csak egy-egy +dal, egy-egy ballada az, melyben még a régi erő nyilatkozik. A +népköltészet mélyen érzi, hogy a nép két felé szakadt, míveltek- és +míveletlenekre, hogy tehetségesb fiai egy jó részét mindennap +veszti, de leginkább azt, hogy az előre haladó, felvilágosodott kor +mindinkább romlására törekszik. Amíg a népköltészet így hanyatlik, +a műköltészet mind emelkedőben vagy legalább nagy mozgalomban. +Egy-egy nagy költő ugyan jó darab időre megszabja folyamát, de egy +mederben sokáig soha sem maradhat. Törekvésre törekvés, irányra +irány, túlságra túlság következik. Azonban valahányszor megúnja az +idegen nemzetek utánzását, vagy igen mesterkéltté válik, vagy a +filozófia hektikájában fulladoz, koronként le-lehajlik megújhodást, +felfrissülést keresni a népköltészet ifjító forrásánál. Hogy többet +ne említsek, Goethe a népköltészet hatása alatt teremtette meg +<span class="pagenum"><a name="Page_102" id= +"Page_102">-102-</a></span> a német dalt és balladát, Burns az +ó-skót népköltészet karján lépett föl, végkép megbuktatta a francia +iskolát, csak azóta van ismét szó angol líráról, sőt Walter Scott, +Moore, Byron az ő vállain emelkedtek, mert az ilynemű mozgalom, +bárminek nevezzék is el, nem a népköltészet utánzása, bár abból +indul ki, hanem a fantázia győzelme a reflexió, a nemzeti szellemé +az idegen iskolák felett és többé-kevésbbé visszatérés a +természethez a túlhajtott vagy ferde elmélet és gyakorlat +tömkelegéből. Vajjon ami másutt koronként jótékonyan hatott, nálunk +veszéllyel fenyeget-e? Vajjon egy három évtized óta fejlődő +iránynak erősb lüktetése sülyedés-e? Vajjon egy csoport középszerű +költőnek bűneiért el kell-e ítélnünk a jobb költőket is? Vajjon +bizonyos árnyoldalakért pálcát kell-e törnünk az egész irány +felett? Csodálatos, hogy Toldy és Kazinczy Gábor urak, kik oly jól +ismerik a külföldi irodalmak történelmét, a mi költészetünk +úgynevezett népies mozgalmát valami hallatlan, egészen különálló +ténynek látszanak tekinteni. És Toldy úr mennyire megváltozott húsz +év alatt! Ő a Kisfaludy-Társaság 1843-ik nagygyűlésén így szólott: +«Nem fájlalom a nyelvünktől idegen s rátolt görög mérték és szkémák +mellőztetését, költészetünk e legszebb virágai az iskolai +neveltetésű férfiúk tanulószobáikból a nemzet szabad ege alá ki nem +hathattak, a tömeghez beutat nem nyerhettek, de fájlalom, hogy még +eddig a nyelvünkben, mint minden nyelvben meglevő saját mértéket és +ritmust ki nem lestük, nem szabályoztuk verseinket minnyelvünkhöz s +lelki halló érzékünkhöz illőbb lejtéssel nem kezdtük alkotni». Íme, +Toldy kívánata teljesült. A közelebbi húsz év költői vagy legalább +egy pár költője egyszersmind nemzeti ritmusunk bajnokai, nemcsak +<span class="pagenum"><a name="Page_103" id= +"Page_103">-103-</a></span> gyakorlatilag, hanem elméletileg is. Ha +egyebet nem, ennyit legalább megadhatni nekik, megadhatja kivált +Toldi, ki egykor annyira óhajtotta a nyelvünkben meglevő saját +ritmust, hogy e tekintetben még költészetünk úgynevezett aranykora +költőinek is mert szemrehányást tenni. De menjünk tovább.</p> +<p>A nép- és műköltészet származási körülményeiből könnyen +megérthetni a jellemző különbségeket is. A népköltészet nem ismer +költői egyéniséget. Mintha minden műve egyetlen költőtől +származnék, most lelkesültebb, majd kevésbbé lelkesült, még +erőteljes vagy már hanyatló, de ugyanegy költőtől. Valóban itt a +nép maga szól s csak olyat, mi az egésznek lelkéből forrott ki. A +hagyomány és közérzés háttérbe szorít mindennemű kiválón alanyi és +egyéni felfogást. Tárgya nem előre kigondolt, hanem megtörtént, +átélt, mely századokon át észrevétlen képződik, alakul költőivé. +Nem arra törekszik, hogy másokra hasson, hanem, hogy kibeszélje +emlékeit, fájdalmát, örömét. Ezért se nem ismeri, se nem keresi a +hatás eszközeit s legtöbbször a valódisággal legnagyobb +egyszerűséget párosít. Távol van tőle minden mesterséges ékítmény, +hosszan kivitt hasonlat, gondos színezés, hatásra számított +fordulat. Minden idegen tárgyat és formát eltol magától vagy amit +valaha átvett, annyira megváltoztatta, átidomította, hogy egészen +vérévé vált. Felfogásában naiv, előítéletes, babonás, előadásában +plasztikai, jellemző s tele idiotizmussal. Az elbeszélő nemben +nyugalom, célratörekvés s némi töredékesség jellemzik, a lírában +pedig merész szökdelés s inkább belső, mint külső kerekdedség s +mindenek fölött az énekelhetőség. Megvannak hagyományos formái, +melyeket sohasem vet el. Tárgyban és formában konzervatív s csak +annyiban újít, <span class="pagenum"><a name="Page_104" id= +"Page_104">-104-</a></span> amennyiben a régin részben változtat +vagy újat ékel be a régibe. Innen minden népköltészetben a tömérdek +varians, innen különböző tárgyú költeményekben ugyanazon kezdő és +bevégző sorok s másnemű ismétlések. Folyvást egy körben mozog a +mythos, hőskor és falusi élet körében, folyvást ugyanazon +eszményei, meggyőződései és előítéletei vannak. Egyszerű primitív +viszonyokat tárgyal és sohasem komplikált, de annál erősb +szenvedélyeket. Nem illemes, de szemérmes, nem finom, de gyöngéd, +nem választékos, de annál természetesb. Sohasem akar semmit +bebizonyítni, de azért mindig megvan alapeszméje. A fantázia és +érzés leánya, kit nem vénít a reflexió. A költészet négy nemei +közül csak kettőt mível: az epikait és lírait, a drámai- és +didaktikainak rendesen inkább csak elemei vannak meg benne. Az +eposz s mi ezzel rokon, mint ballada, népmese, a felé hajlik +legnagyobb előszeretettel. E téren nem versenyezhet vele a +műköltészet. Az eposz, a monda neki történelem, melyben hiszen, +mint valami igazban s e hit elősegíti lelkesülését. A népmesét, +legalább részben, már nem hiszi, némi iróniával áll vele szemközt, +miből aztán humora fejlődik. Lírája tulajdonkép tánc és zene. +Együtt születnek, sokszor elébb a tánc és dallam, mint hozzá a +vers. E legszubjektivebb nemben is a nép szubjektivitása +nyilatkozik s nem az egyéneké. Amit más néptől vesz át, szintén nem +egy-egy kiváló egyéniség műve. Események szivárogtatják át, idő és +benyomások készítik elő, az egész dolgozza föl. Szóval a +népköltészet sokban hasonlít a nyelvhez, melyet szintén az összes +nép, szintén míveletlen korszak állít elő, de azért az emberi +szellemnek egyik legbámulatosb, legfönségesb műve.</p> +<p>A műköltészetben a költői egyéniségek nyomulnak előtérbe. Nem +annyira az egyesek vannak a tömeg <span class="pagenum"><a name= +"Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> hatása alatt, mint inkább +az egyesek uralkodnak a tömegen. Különböző irányok és iskolák +alakulnak. Minden osztálynak megvan a maga kedvenc költője, minden +költőnek a maga kedvenc eszméje, tárgyai. A hagyomány nem szent, a +közérzést néha maga a költő is bátorkodik teremteni. A jelesb +műköltőket is jellemzi ugyan az, hogy együtt éreznek nemzetökkel, a +hagyományokból dolgoznak s többé-kevésbbé osztoznak még nemzetük +előítéleteiben is. Azonban egyéniségök mégsem enyészik el, csak +összeolvadni törekszenek nemzetökkel, egészen nem olvadnak belé s a +legtöbbször éppen annyit adnak magukból, mint vesznek a +közszellemből. Goethe és Schiller például a legélesebben fejezik ki +a német szellemet, mégis mily különbség van köztök, mindenik +megtartja egyénisége sajátságait s mindenik csak részben fejezi ki +nemzetét. Néha az is megtörténik, hogy a műköltő megelőzi korát, +későre lesz népszerű, aztán ismét feledségbe sülyed s egy új +korszaknak kell életre ébreszteni, mi a népköltészetben mind +lehetlen. Példa reá Shakespeare és Milton. S a műköltészet e +szakadatlan változását nemcsak tisztán politikai változások idézik +elő, nagy szerepet játszik benne a reflexió, a tudomány is. A +filozófia, történelem, nyelvészet, idegen irodalmak tanulmányai +sokképpen hatnak reá s folyásának új-új utat szabnak. Nincs európai +műköltészet, mely a klasszikai irodalmak jármát ne viselte volna, +aztán az angol éppen úgy meghódolt a francia műköltészetnek, mint a +francia az olasznak s a német majd mindeniknek. Dantén éppen úgy +megérezhetni a középkor teológiáját és filozófiáját, mint +Voltaireon a XVIII. század enciklopédistáit, Schilleren Kantot, az +újabbakon Hegelt. A német romantikának a középkori művészet és +irodalom iránti érdek adott életet, éppen mint a franciának +<span class="pagenum"><a name="Page_106" id= +"Page_106">-106-</a></span> azok a történelmi és irodalmi +tanulmányok, melyek a XVIII. század hatását igyekeztek +ellensúlyozni. A műköltészet majd minden idegen eszmét és formát +fölvesz, sok ugyan, kivált a formák közül nem válhatik vérévé, de +azért míveli, sőt a keresztyén polgárisodás és míveltség +szolidaritásánál fogva sokban hasonlít egymáshoz majd mindenik +európai nemzet költészete. Ily érintkezési pontok megvannak ugyan +az egymással nem igen közlekedő nemzetek népköltészetében is, de ez +az emberi szellem őstermészete ugyanazonságából foly, míg amott a +míveltség és irodalmi tanulmányok eredménye.</p> +<p>A műköltészet tárgyban és formában forradalmi, mindig újra és +eredetiségre törekszik. Tárgya nem annyira megtörtént, mint +kigondolt, nem annyira átélt, mint képzelt. A kitűnőbb műköltők +ugyan szintén arról szoktak költeni, mit átéltek, de sohasem +annyira, mint a nép s még e sajátságuk is csak egyéniségöket tolja +előtérbe, holott a népköltészetben az egész nép áll előttünk. A +műköltő mindig arra törekszik, hogy megindítson, nevettessen, +hasson. Ezért keresi a hatás eszközeit, ezért a műkölteményekben +annyi mesterséges ékítmény, bonyodalom, fordulat, egész az +ízléstelenségig. Még a legnagyobb műköltő sem találja meg e +tekintetben mindig a helyes utat. A keresztyén korszak legnagyobb +költőjében, Shakespeareban is feltűnik az élc túlságos hajhászata, +mellyel annyira hatni kívánt hallgatóira. A műköltő felfogásába +továbbá mindig belevegyül a reflexió, éppen mint olvasóinál. A +fantáziának mindig szenvedni kell valamit – néha sokat – az értelem +szkepticizmusa miatt. Előadása szabatos, választékos, de +egyszersmind nem oly erőteljes és plasztikai. Illedelmesb, mint +szemérmes, bölcsebb, mint erkölcsös. Sokszor <span class= +"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> akar +valamit bebizonyítani, néha művének kompoziciója egy egész +szillogizmus s alakjai absztrakt eszmék. Olykor éppen erőt vesz +rajta a tanítási düh s vannak korszakok, midőn egyedüli eszménye a +tanköltészet. Változatosságra távolról sem lehet összehasonlítani a +népköltészetet a műköltészettel. A műköltészet minden stílt és +genret felölel. Éppen úgy fülünkbe csengenek a népköltészet +utánzott hangjai, melyek eredetijét dajkánktól hallottuk, mint a +klasszikai világ eszméi és érzései, melyeket tudományos míveltség +nélkül nem élvezhetni. Megtalálhatni itt a nagy és kis költők +különböző csoportozataiban az emberi kedély és jellem mindennemű +nyilatkozatát a legegyénibb részletekig, találhatni itt mindent, de +mindent s olykor csak magát a költészetet nem. A műköltészet a +költészet minden nemét míveli, sőt új fajokat is teremt. +Legkevesebb szerencséje van az eposzhoz, mely leginkább csak akkor +sikerül neki, ha a népköltészet nyomain jár. A drámában már +szerencsésb, sőt e nemet magas fejlődési fokra szokta emelni, ha a +hagyományok földjén verhet gyökeret s népszellemből szív éltető +erőt, mint ahogy a görög drámaíróknál és Shakespearenál történt. +Lírája többé-kevésbbé megválik a zenétől. Inkább az olvasó, mint az +énekes számára költ. Az ódában, elégiában sokszor felülmulja a +népköltészetet, a dalban ritkábban vagy csak úgy, ha a +népköltészettől tanul. Goethe, Burns, Petőfi a népköltészettől +tanultak sokat, ezért nemzetök legjelesb dalköltői. E téren Goethe +éppen úgy felülmulja Schillert, mint Burns Byront, mint Petőfi +minden magyar költőt. A balladára nézve ugyanez áll. A regény, +tanköltemény, szatira és humor majdnem kizárólagosan a műköltészet +termékei. E fajok csak míveltebb korszakokban állhatnak elő, a +míveltség éppen úgy éltető <span class="pagenum"><a name="Page_108" +id="Page_108">-108-</a></span> levegőjök, mint bizonyos romlottság, +legalább annyi, mennyit a kifejlett állami vagy társadalmi élet +okvetlen magával hoz. De kiválón jellemzi e mellett a mű- és +népköltészetet az a körülmény, hogy a műköltészetnek több +megújhodási korszakai lehetnek, aranykorát kétszer is megérheti, a +népköltészet csak egyszer virágzik s többé sohsem.</p> +<p>A nép- és műköltészet e jellemvonásait, bár futólag s elég +hiányosan, nem azért igyekeztem vázolni, hogy a népköltészet +elsőségét kimutassam a műköltészet felett. Akkor éppen oly nemű, +habár nem is oly nagy hibába estem volna, mint Toldy és Kazinczy +Gábor urak. Igaz, a népköltészet virágzó kora költőibb s a fantázia +nagyobbszerű műveire alkalmasb korszak, mint a műköltészeté s +Macaulaynek sok igaza van, midőn azt mondja, hogy a művelődés +haladtával a költészet csaknem szükségeskép hanyatlik, amely +arányban többet tud és gondolkodik az ember, annál kevesebbet +tekinti az egyént, inkább az osztályokat s ennélfogva jobb +elméletet s rosszabb költeményeket ír. Azonban a népköltészet +virágzó korszakába is benyúlik már a műköltészet s bizonyos pontig +elősegíti emelkedését, továbbá a műveltebb korszakokban szintén +állanak elő nagy költők, kik a mult és jelen benyomásai alatt, +egyaránt merítve a népköltészet hagyományaiból s koruk eszméiből, +oly műveket állítnak elő, melyek versenyeznek a népköltészet +legnagyobbszerű teremtményeivel is, végre a költészet forrása, ha +apad is korszakonként, sohasem apad ki egészen s mindig marad +néhány tiszta csepp az emberiség enyhületére.</p> +<p>Mind a nép-, mind a műköltészet kényszerű és felséges +nyilatkozványa az emberi szellemnek s egyik sem menekülhet a másik +hatása alól. Boldog az a nemzet, <span class="pagenum"><a name= +"Page_109" id="Page_109">-109-</a></span> mely mindkét nemben nagy +műveket állíthatott elő; rendesen amely nemzetnek gazdag +népköltészete van, műköltészete is az. Boldog az a korszak, midőn +szerencsés körülmények közt a nép- és műköltészet testvériesen +érintkeznek s egyik a másikból csak azt olvasztja magába, ami szép +és nagy. Az esztétikusnak nem az a tiszte, hogy egyiket a másik +rovására dicsérje, hanem hogy méltányolja mindenikben ami +méltányolni való s tanulja mindenikből, mit tanulnia lehet. +Különben is mindeniknek megvan a maga fény- és árnyoldala. A +népköltészet termékei nagyon ki vannak téve az elveszés és +csonkítás veszélyeinek; a műköltemények, kivált a nyomtatás +feltalálása óta, nem igen veszhetnek el, pedig soknak vesztét éppen +nem bánná az ember. A népköltemények hiányait a szájról-szájra adás +sokszor elenyészteti, hézagait pótolja, az elmosódott részeket +kidomborítja, kerekké görgeti; a műköltemények úgy maradnak, ahogy +írójuk írta, örökre, minden hibáikkal együtt. A népköltészet csak a +fejlődés bizonyos fokáig kíséri az emberiséget; a műköltészet +mindvégig hű dajkája. A népköltészet köre szűk, de abban aztán erős +is; a műköltészeté tág, de sok nem tisztán költői, sőt ellenséges +elem is vegyül bele, melyek gyöngítik a fantázia szárnyalását. A +népköltészet nem szabályos, sőt néha féktelenebb, mint óhajtanók; a +műköltészet igen is szabályos, sokszor ferde szabályok rabja. A +népköltészet technikája primitív, de magába rejti a nemzeti ritmus +bűbájos hangjait; a műköltészet néha a nemzeti ritmust idegennel +nyomja el s ha ezt nem teszi is, sőt kiművelve a tökély magas +fokára emeli, nyelve, szókötése ritkán versenyezhet a népköltészet +költőiségével. A népköltészet a romlás, sülyedés korszakában +könnyen válik póriassá, trágárrá, nyerssé, üressé, míg a +műköltészet <span class="pagenum"><a name="Page_110" id= +"Page_110">-110-</a></span> hanyatlását leginkább az jellemzi, hogy +túlfinom, mesterkélt, tudós vagy éppen erkölcstelen. Bajos +meghatározni, melyik nagyobb baj, de annyi bizonyos, hogy a rossz +népköltemények magukban a néptöltészetet éppen oly kevéssé +jellemzik, mint a rossz műköltemények a műköltészetet.</p> +<p>Toldy és Kazinczy G. mégis, úgy látszik, csak a romlott vagy +rossz népkölteményeket vették tekintetbe, midőn a népköltészetről +ítéltek, de ugyanakkor egyszersmind a legsikerültebb +műkölteményeket tartották szem előtt. Lehet-e máskép? Avagy a +Nibelungenlied csakugyan nyers mű volna, az angol és skót balladák +üresek, a Cid spanyol románc-ciklus műbecs nélküli s Homér csak +azért maradhat meg trónján, mert műköltővé lehet oktrojálni? Tehát +a népmesének csak úgy van becse, ha elrontjuk vagy felcifrázzuk, +mint Majláth, avagy ha népietlen vagy rossz magyarsággal adjuk elő, +mint Gaal? Így Addison bizonyára elsülyesztéssel fenyegette versben +és prózában az angol irodalmat, midőn Spectatorjében az angol +népballadákat a műköltészet remekeivel merte összehasonlítani s a +«Vadászat Chevyben» című ballada némely részét éppen annyira +becsülte, mint az Aeneis ezzel párhuzamos helyeit. Goethenek nem +volt ízlése, midőn a népköltészetből mert tanulni. A +Grimm-testvérek tévednek, ha mint műegészeket is becsülni tudják a +német nép egyszerű meséit. Toldy és Kazinczy G. nagy megvetéssel +szólnak a nép nyelvi és verselési tökéletlenségeiről is. De, +kérdem, a Magyar Akadémia nyelvtana nyelvünk tökéletes elmélete-e? +Műprózánk elérte-e a tökély magas fokát, csak a tiszta magyarságban +is? Bizonyára népdalainkból és népmeséinkből nyelvészeink és +stilisztáink sok tökéletlenségét lehet megigazítani. Bizonyára a +nép «szellemi fejletlensége» <span class="pagenum"><a name= +"Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> korszakában alakult +nyelvünknek bámulatos egy rendszere van, ha mindjárt a szellemi +fejlettség napjaiban élő nyelvészeink még nem is bírták kikutatni +minden titkát. Nem védem a verselési tökéletlenséget, sem a nép-, +sem a műköltészetben, de népköltészetünk verselési tökéletlensége +mégis olynemű, hogy népzenénkkel együtt a legfőbb tekintély a +nemzeti ritmus kérdésében s ha Toldy figyelmet fordít reá, nem +követi el azt a hibát költészet-történelmében, (II. kötet 100–101 +lap), hogy Amade magyar szkémáit olasz melódiáknak tartsa.</p> +<p>De mindez hagyján. Toldy és Kazinczy G. kivált a kompoziciót +tagadják meg a népkölteményektől. Egyszer bevallják ugyan, hogy ezt +a népi elbeszélők ügyetlensége rontja meg, de később már egészen +csak a nép szellemi fejletlenségéből származtatnak mindent. Vajjon +a műköltészetben nincs-e hiányos kompozició? A műköltemény csak +azért, mert műköltemény, már jó kompozició-e? S a szellem +fejlettsége, mely a műköltőnél ritkán hiányzik, szükségesb-e a jó +kompozicióra nézve, mint az erős fantázia, melyet a műveltség nem +adhat? Igaz, a népköltemények gyakran csonkítva vagy zavartan +szállanak a késő nemzedékre, azt sem tagadhatni, hogy a +népköltészet sok s tán legjobb termékeit feledségbe temeti az idő +árja s így ítéletünket, okoskodásunkat nem támogathatja annyi +példa, mint a műköltészetben, de amik fennmaradnak is, elég +világosan bizonyítják, hogy éppen az invenció és kompozició a +népköltészet egyik erős oldala. S ez igen természetes. A +népköltészet virágzó korszakákan a fantáziát nem gyöngítheti a +reflexió, mint a műveltség idejében. A nép emléke meg nem tarthat +olyasmit, ami nem kelt érdeket, nem köti le a figyelmet, szóval nem +kerekedik ki szerves <span class="pagenum"><a name="Page_112" id= +"Page_112">-112-</a></span> egésszé. Nem fogadja el, nem adja +tovább s e kritikája sokkal döntőbb, mint a műköltészeté. Vagy ha +az invenció és kompozició nagy hiányai mellett is elfogad valamit a +tárgy nagyszerűsége iránti érdekből, minden egyes dalnok, minden +nemzedék ráteszi kezét, javít rajta, alakítja, símítja, mint a +patak hulláma a kavicsot. A műköltő szegény invencióval, gyönge +kompozicióval is nagy hatást tehet. A költői egyéniség eredetisége, +a lírai hangulatok varázsa, a reflexiók mélysége, az ékesszólás +vagy humor ereje sokat eltakar és feledtet a művelt közönségnél. +Példa reá Byron. A népre ilyesminek kevés hatása van. A mese +leleményes szövevénye, a kompozició kereksége, a szereplő egyének +kidomborodó alakjai leginkább azok, miken kapni szokott s amik +legmélyebben nyomulnak emlékébe. Sőt e tekintetben a műköltészet is +a népköltészetre támaszkodik. A görög mondavilág invenciói- s néha +kész kompozicióiból táplálkozott az egész európai úgynevezett +klasszicizmus. Az epikusok egészen Homérra támaszkodtak, akik pedig +más úton indultak, mint Dante és Milton, a keresztyén +hagyományokhoz kellett folyamodniok. Ariosto a középkori monda- és +mesevilágból merített, Shakespeare gyakran leszállott a népmondák- +és balladákhoz s örömest átvette a kész mesét. A népköltészet hány +hőse, mondája, meséje jelenik meg koronként a műköltészet terén s a +történelmi évkönyvekben is nem azok az események legalkalmasbak-e a +kompozicióra, vagy éppen kész kompoziciók, melyek mint +mondatöredékek vegyültek oda?</p> +<p>Nincs itt helye taglalnom az európai népköltészet nevezetesb +műveit a kompoziciót illetőleg. Csak a mi népköltészetünknél +maradok, csak az ó-székely balladákra szorítkozom. Népköltészetünk +valóban szegény s <span class="pagenum"><a name="Page_113" id= +"Page_113">-113-</a></span> csak a lírában és népmesékben lehet +valamennyire gazdagnak mondani. De vajjon műköltészetünk gazdag-e? +Hiszen itt is csak a lírában vagyunk gazdagok s a költészet más két +nemében, hol a kompocizió erejétől függ legtöbb, sőt minden, +szegénységünk szembetűnő. A régibb költészetben egyedül Zrinyi műve +érdemli meg a valódi kompozició nevét. De ha mélyebben vizsgáljuk e +kitűnő művet, érezni fogjuk, hogy Zrinyi invenciója és kompoziciója +egy jó részét Tasso és Virgil közegén át Homér és a görög nép +«szellemi fejletlenségéből» merítette. S ezt nem megróváskép +mondom, sőt bámulom Zrinyit, hogy mindemellett mégis eredeti tudott +maradni. A klasszikai, francia és német iskoláink költői nem voltak +képesek valami életrevaló kompoziciót előállítani. Költészetünk +úgynevezett aranykorszakában, a drámai nemben, csak Bánk bánt +tudjuk felmutatni, melyet éppen az aranykor költői és kritikusai +mellőztek mindvégig, pedig maig is, minden fogyatkozásai mellett, +egyetlen erősb drámai kompoziciónk. E korszak legnagyobb +képviselője Vörösmarty. Senki sem tiszteli nálam jobban +Vörösmartyt. Ő vetette meg költészetünk nemzetibb alapját, ő +proklamálta a fantázia szabadságát, ő alakította át művészivé a +magyar költői nyelvet az erő és sajátság sértése nélkül, az ő +gazdag tehetsége árasztott legtöbb fényt és meleget költészetünkre +egy egész század-negyedig. Azonban a legnagyobb rokonszenv és +tisztelet mellett is bajos drámáiban és eposzaiban erős kompoziciót +találni. Drámái e tekintetben szóba se jöhetnek. Eposzaiban ritkán +sikerül az egész, csak a részlet. Másnemű szépség van bennök, mint +a kompozicióé. «Zalán futásában» tulajdonkép kompozició sincs. +«Eger» című művében az Ómár és Ida jeleneteiből, egy epizódból áll +a kompozició egész gazdagsága. Csak a <span class= +"pagenum"><a name="Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> «Két +szomszédvár»-ban van valódi kompozició, bár nem az erősbek közül +való. Tudom, hogy apróbb elbeszélő műveiben, balladái közt vannak +sikerült kompoziciók is, kivált azokban, melyeknél a népköltészet +is nyujtott némi támogatást, mint «Szép Ilonka», «Szilágyi és +Hajmási» címűekben. Különben nem azt akarom vitatni, hogy +műköltészetünkben nincsenek sikerült kompoziciók, hanem azt, hogy +Toldy és Kazinczy G. által annyira lenézett népköltészetünkben is +csak megakad ilyesmi. Népmeséink, tisztán a kompozicióra nézve, +bátran versenyezhetnek, novelláink legjelesbjeivel, melyeknek +Achilles-sarka rendesen a kompozició. Fehér Anna népballadánk, bár +verselése silány, erősb kompozició Arany Ágnes asszonyánál. Sem +Kisfaludy Károly, sem Garay nem írtak oly sikerült balladákat, mint +«Barcsai» és «Molnár Anna» és Kriza gyüjteményének 5–6 balladáját, +melyekből egy párt mutatványkép közlöttem, szembe merem állítni +költészetünk legsikerültebb balladáival s éppen a kompozicióra +nézve.</p> +<p>Sajnálom, hogy nem közölhettem Kriza gyüjteményének minden +balladáját, mert fényes bizonyságot tettek volna népköltészetünk +alkotó erejéről. De elmondom egy párnak tartalmát. A prózai +vázlatból is látszani fog, hogy a nép «szellemi fejletlensége» nem +oly ellensége a költői kompoziciónak, mint ahogy Toldy és Kazinczy +G. hiszik.</p> +<p>A «Kádár Kata» című balladának tárgya oly régi, mint a szerelem +és rangkülönbség. Gyula Márton így szól anyjához:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Anyám, anyám édös +anyám<br /></span> <span class="i0">Én êvöszöm Kádár +Katát<br /></span> <span class="i0">Jobbágyunknak szép +lėányát.<br /></span></div> +</div> +<p>Az anya nem engedi. «Vedd el, – úgymond, – nagy <span class= +"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span> uraknak +szép leányát.» A fiúnak csak Kádár Kata kell. Anyja kitagadja, a +fiú bujdosni indul. Kádár Kata egy keszkenőt ad neki emlékül.</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Mikor e szénibe<a name= +"FNanchor_40" id="FNanchor_40"></a><a href="#Footnote_40" class= +"fnanchor">40)</a> vörösre változik<br /></span> <span class= +"i0">Akkor életöm is tudd mėg, mėgvátozik.<br /></span></div> +</div> +<p>Gyula Márton bujdosik hegyeken, völgyeken, egyszer változást lát +a keszkenőn. Kocsisára kiált, hogy hajtson sebesebben:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">A főd az istené, a ló az +eböké,<br /></span> <span class="i0">Fordûjunk, mett vörös szén már +a keszkenyő,<br /></span> <span class="i0">Kádár Katának is immán +rég vége lőtt.<br /></span></div> +</div> +<p>A falu végén a pásztorral találkozik s kérdi tőle, hogy mi ujság +a faluban. A pásztor azt mondja, hogy neked rossz, mert anyád +megfogatta Kádár Katát s feneketlen tóba vettette. A fiú odaigéri a +pásztornak hintóját, pénzét, csak mutassa meg neki azt a tót, hova +kedvesét bevetették.</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">El is mönének ők a tónak +széjire,<br /></span> <span class="i0">Kádár Kata lelköm, szój +ėgyet, itt vagy-e?<br /></span></div> +</div> +<p>A lyánka megszólal s kedvese utána rohan a hullámok közé. Anyja +búvárokért küld, megkapják mindkettőt egymást átölelve. Mind a +kettőt eltemetik, egyiket oltár elébe, másikat oltár háta megé, a +kettőből kinő két kápolna-virág, melyek az oltár tetején +összekapcsolódnak.</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Az anyjok oda mönt, le is +szakasztotta<br /></span> <span class="i0">A kápôna-virág hėzza így +szólala:<br /></span> <span class="i0">Átkozott légy, átkozott +légy,<br /></span> <span class="i0">Édös anyám +Gyulainé!<br /></span> <span class="i0">Éltömbe rosz +vótál,<br /></span> <span class="i0">Most is +mėggyikôtál.<br /></span></div> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_116" id= +"Page_116">-116-</a></span></p> +<p>Íme, nem kerek kompozició-e ez? Nem kerekebb-e, mint Vörösmarty +«Rabló»-ja, vagy «Salamon»-ja? Mily kényszerűen teszi egymást +boldogtalanná e három személy s mintegy ötvenkét sorban mily +sebesen s a főmozzanatok mily erős kidomborításával foly le e kis +tragédia! Semmi fölösleges díszítmény, semmi lírai ömlengés. Az +egyszerű elbeszélés gyorsan halad s minden fordulóponton a +szenvedély egy-egy igaz és erős nyilatkozata. A kitagadás, az +emlékbe adott keszkenő babonája a cselekvénynek mind megannyi +szála, melyek összeolvasztva rejtik magukban az indokot és +bonyodalmat s mélyen hatnak fantáziánkra. S a szenvedély +démonizmusa, mely az ifjút a hullámok közé ragadja mily költőileg +van a tóban megszólaló leánnyal kifejezve. Aztán, midőn az anya, +mintegy megbánva tettét, kifogatja s egymás mellé temetteti őket s +oda megy vigaszul, emlékül virágot szakítni sírjokról, mily rémítőn +kell megrendülnie bűne öntudatában! Boldoggá akarta tenni fiát és +megölte, enyhülni akar sírjánál, virágot szakít emlékül s az emlék +egy átokká válik, mely sohasem némulhat el. Kell-e erősb és +költőibb igazságszolgáltatás? A szeretők sírján növő fát vagy +virágot hányszor használják a műköltők, nálunk is csak Petőfi +kétszer használja, de míg nála is csak költői díszítmény, némi +közhelyféle, itt a kompozició lényeges része, úgyszólva befejezése +a cselekvénynek.</p> +<p>A «Budai Ilona» című ballada egy anyát rajzol. Ellenség üt a +falura, talán éppen a tatárok. Az anya összeszedi kincseit, +fölkapja két kis gyermekét és szalad az erdőnek. Úgy tetszik neki, +mintha üldözők közelednének, zaj, lódobogás hallszik a távolból. +Jobban szalad, de a nagy teher miatt lábai már alig bírják. +«Gyermeket ingyen ad az Isten, de pénzt nem, azt szerezni kell» – +<span class="pagenum"><a name="Page_117" id= +"Page_117">-117-</a></span> kiált fel s leteszi egyik gyermekét a +fa alá s tovább szalad. Ismét hallja a zajt és a lódobogást, ismét +jobban kezd szaladni, de a nagy teher miatt már roskadoz. +«Gyermeket ingyen ad az Isten, de pénzt nem, azt szerezni kell» – +kiáltja újra, másik gyermekét is leteszi egy fa alá s +megkönnyebbülve tovább szalad. Végre kiér az erdőből egy tisztásra, +a zaj, a lódobogás többé nem üldözi. A félelemtől megzavart lélek +eszmélni kezd. Egy bivaltehén jő vele szembe, mely egyik fáradt +borját szarva közé vette, a másikat pedig maga után rijja. Az +anyából egész erejében tör ki az önvád. A bivaltehén megjelenése +tulajdonkép nem egyéb, mint a fölébredt önvád erős kifejezése. Íme, +az oktalan állat jobban szereti gyermekeit, mint ő! Visszamegy, +rohan s a’ tájt, hol elhagyta egyik gyermekét, megáll, nevén +szólítja, magához híja, de csak azt hallja visszhangzani a sűrűből: +«Nem vagy anyám, ha szerettél volna, el nem hagytál volna». A másik +helyt is ugyanazt hallja, tulajdonkép csak kétségbeesésében, +félőrültségében képzeli hallani. Tépdesi haját s önmagát megátkozó +jajveszékeléssel végződik be a ballada.</p> +<p>Hát nem műegész-e ez? Az invenció benne nem eredetibb-e, mint +Arany «Árva fiú»-jában, s kompoziciója nem éppen oly erős-e, mint +amannak Aranynál? A sírból gyermekéért feljövő szülő, a síron túl +is éber szülői szeretet, a népköltészetnek sokszor használt +gondolata. Itt e tekintetben semmi olyan, mit, legalább én, valahol +olvastam volna. Aranynál a kísértet megjelenése a sötétben megijedt +gyermek kedélyének nyilatkozata, aztán a mostohaanya is látja, mert +a félelem a gyermektől elragad reá is, mert bűnének öntudata +szintén megeleveníti előtte a kísértetet. Szóval a kísértet +megjelenése nemcsak babona, hanem lélektani alapra <span class= +"pagenum"><a name="Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> +fektetett költői gondolat, éppen mint Shakespearenél, hol Banquo +árnya szintén a Macbeth lelki furdalásának szülötte. E balladában +sincs máskép: az elveszett gyermekek felkiáltása az anyai +lelkiismeret és kétségbeesés hangja. Vajjon Shakespearetől vagy +Aranytól tanulta-e ezt a nép vagy ők tanulták a néptől? A +költészetben sokat, igen sokat lehet tanulni a nép «szellemi +fejletlenségéből».</p> +<p>Hadd térjek át ama két balladára, melyeket egész épségökben +szóról-szóra lehetett közölnöm.</p> +<p>A «Bátori Boldizsár» című balladát tekinthetni egésznek vagy +töredéknek, rosszalhatni költői igazságszolgáltatását vagy +elfogadhatni az én magyarázatomat, de azt lehetlen el nem ismerni, +hogy a férjét gyűlölő és kedvesében mélyen hívő Judit asszony +mesterileg van rajzolva, hogy a műnek minden sora, a cselekvény +minden mozzanata oly egymásból foly, oly szerves egészet alkot, +minőket műballadáinkban ritkán találhatni. Judit ott ül a bölcső +mellett és rengeti gyermekét. A gyermek arcvonásaiban a kedveséit +látja és reá gondol. A szerelem és gyűlölet felindulásában +kiáltja:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Beli fijam, beli, szép futkosó +fijam<br /></span> <span class="i0">Mett neköd nem apád Bátori +Bódizsár.<br /></span></div> +</div> +<p>Mi természetesb, mint hogy az anya ringatván gyermekét daloljon, +gyügyögjön neki, mi megfoghatóbb, mint hogy Judit asszony +gyönyörködjék gyermekében, e gyönyörbe férje iránti gyűlölete +vegyüljön s elandalodása közben mintegy önkénytelen kibeszélje +titkát. Aztán ő nemcsak szereti kedvesét, hanem büszke is reá.</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Im az a te apád erdéji +kapitány<br /></span> <span class="i0">A ki atta neköd szép arany +böcsőjit.<br /></span></div> +</div> +<p>Szerelmében a női hiúság is szerepel, az ő kedvese <span class= +"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> hős, +egy ország parancsnoka, gazdag, pazar és gyöngéd az övéi iránt. E +bölcsődal a kedves utáni forró vágy, a férj elleni gyűlölet, a +gyermek iránti gyöngédség olvadéka. Mindez nyolc sorban s mily +művészien! Azzal, amit a ballada elmond, fölkelti az olvasó +lelkében azt is, amit elhallgat.</p> +<p>A nő hallgatózó férje kiáltására zavarba jő és tettető, hízelgő +hangon</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Bizon nem tagadom, lelköm, +jámbor uram<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">olyat mond, mivel senkit sem ámíthatni el. E +zavarából, az ügyetlen mentségéből látszik, mennyire átadta magát +szíve gerjedelmének, mennyire nem gondolta, hogy valaki még +kihallgathatja beszédét. Mily bajos egy őszinte érzés +felindulásában hazudni! Elhagyta ravaszsága, mellyel eddig +annyiszor kijátszotta férjét, de egy pár pillanat s ismét rendbe +szedi magát. Férje második kiáltására már jobban felel:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Minnyát nyitok, minnyát, +lelköm jámbor uram,<br /></span> <span class="i0">Hadd huzzam +lábomba karmazsin csidmámot,<br /></span> <span class="i0">Hadd +vessem nyakamba vont arany szoknyámot.<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">Időt akar nyerni, hogy valamit kigondolhasson férje +haragja csillapítására, vagy pedig, hogy elrejthesse magát. De a +férj berúgja az ajtót és halált kiált fejére. A nő nem kér, +rimánkodik, sem hízeleg és tettet többé. Méltóságába burkolózva +kiáltja a szolgának:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Hol vagy édes szógám, +legkedvesebb postám<br /></span> <span class="i0">Készitsd elő +neköm, hat lovam, hintómat.<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">Egy szava sincs férjéhez, a haláltól sem fél, csak +kedvesére gondol, mélyen hiszi, hogy nem fogja elhagyni őt s +megmenti. E hit még a vérpadon se hagyja el. Időt akar <span class= +"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> nyerni, +az aggodalom, remény s méltatlanság hangján kiáltja a hóhérnak:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Várj kicsit, várj kicsit te +fekete hóhér!<br /></span> <span class="i0">Mett a halottnak is +hármat harangoznak,<br /></span> <span class="i0">Lám árva fejemnek +ėgyet sem kondítnak.<br /></span></div> +</div> +<p>Nem csalatkozott, kedvese megérkezik és</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Eccör megforditsa, keccör +megcsókôja<br /></span> <span class="i0">Keccör megfordítsa, +százszor megcsókôja.<br /></span> <span class="i0">«Enyim vagy nem +másé, te asszonyi állat.<br /></span></div> +</div> +<p>Talán fölösleges magyaráznom, hogy a «te asszonyi állat» a +régebbi időben nem volt gyöngédtelen kifejezés s csak annyit tett, +mint most az asszonyi lény. Akinek nem tetszik, könnyen tehet +helyibe mást, például: édes szerelmesem! Azonban e három sor nagy +szépségéről lehetlen nem szólanom. Bátori [!] lóhalálába érkezik, +rohan a vérpadra, megragadj akedvesét, egyszer megfordítja, mintha +meg akarna győződni, vajjon ő az, él-e s reá borul, csókolni kezdi. +Aztán mintha még nem hinne szemeinek, mintha nem tudna betelni +kedvese nézésével, még egyszer megfordítja, csókjaival halmozza el +s mintegy csak most juthatva szóhoz, a szenvedély, öröm és diadal +hangján kiáltja: Enyim vagy, nem másé! Mennyire ki van fejezve ez +egy pár sorban a megmentés gyors erőszakossága, a szenvedély és +öröm szilaj rohama. Nem tudom, van-e műballadáinkban ilynemű +jelenet hasonló erővel kifejezve, de annyi bizonyos, hogy e helyet +régibb és újabb költőink közt senki sem írta volna meg jobban.</p> +<p>A «Julia szép leány» című ballada nagyobb becsű, mint +műköltészetünk hozzá hasonló legendaszerű termékei. Abban az egy +pár legendában, melyeket Vörösmarty <span class="pagenum"><a name= +"Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> és Czuczor írtak, +többé-kevésbbé hiányzik a naiv meghatottság s fenséges egyszerűség. +Vörösmarty «Hedvig»-je nem ment a túlterheltségtől. A szép +leírások, a ragyogó s hosszan kivitt hasonlatok meglehetősen +gyöngítik a kompozició hatását. Czuczor «Szűz Margit»-ja kissé +józan mű, a benne előforduló látomás csak parabola. Margitnak egy +mezei séta alkalmával is eszébe juthatott volna az, mit a látomás +neki kinyilatkoztat. Átalában a szövevény nem olyan, mely +szükségessé tegye az isteni beavatkozást. Aztán mindkettőben nincs +eléggé elfedezve a célzatosság. A «Julia szép leány» című +népballadának éppen a naiv meghatottságban s fönséges +egyszerűségben rejlik ereje. S mily természetes benne a +természetfölötti látomás! Julia egy beteg leány, ki közelegni sejti +halálát, már elfordult a föld örömeitől, a túlvilágra gondol, az +égre szögzi szemeit. S íme egy gyalogösvény nyúlik le az égből.</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">S azon ereszködék fodor fehér +bárány,<br /></span> <span class="i0">A napot s a hódat szarva +között hozván,<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">hogy eljegyezze az ég mátkájának. A látomás alapja a +leány kedélyében is le van téve. Mintegy vágyát látja +megtestesülni, Isten szólítja magához, mint ahogy a nép szokta +mondani.</p> +<p>Ami magát a látomás leírását illeti, bizonyára nem mondhatjuk +oly szépnek, ragyogónak, mint amidőn Vörösmarty ír le valamit. +Például, ahogy Gábor angyalt írja le:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Ment az angyal. Hajnal nyilt +utána,<br /></span> <span class="i0">Dal szövődött szárnya +zajszelétől,<br /></span> <span class="i0">Dal, minőt a lélek hall +magában<br /></span> <span class="i0">Éjein, ha boldog álma +megjön,<br /></span> <span class="i0">S a nem ismert tündérhon +öléből<br /></span> <span class="i0">Legrejtettebb vágya +visszahangzik.<br /></span></div> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_122" id= +"Page_122">-122-</a></span></p> +<p class="i0">magában mind nagyon szép, de kérdés, vajjon oly +szép-e akkor is, ha mint a mű organikus részét tekintjük? E szép +rajz semmi szükségest sem jellemez, semmire sem készíti elő az +olvasót, semmit sem hat a cselekvényre, csak költői díszítmény, +mely ha nem árt, nem is használ. Balladánkban minden ilynemű festés +lényeges rész. A látomás az egésznek forduló pontja, rajzában +legnagyobb súly a fényre van helyezve. Minden, égi (nap, hold, +csillagok), templomi (égő gyertyák), világi (aranyperec) ragyogvány +egy fénytengerbe olvad, hogy mintegy megdöbbentse s magasztaltságba +ejtse Juliát. S e fénytengerben, mint János mennyei jelenéseiben, a +bárány jelképes alakja lebeg, a szeretet hívó szavai hangzanak, +melyeket oly ünnepélyesen rekeszt be az igéret:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Első kakasszókor jőnék +nözésedre,<br /></span> <span class="i0">Másod kakasszókor téged +mėgkérnélek,<br /></span> <span class="i0">Harmad kakasszókor téged +elvinnélek.<br /></span></div> +</div> +<p>A leány el van jegyezve az égnek, még csak anyjától akar búcsút +venni, ez egyetlentől, mi a földhöz vonja. Hazamegy, elmondja +látomását, hogy ő már az ég menyasszonya és felkiált:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Sirass anyám, sirass, éltömbe +hadd hajjam,<br /></span> <span class="i0">Hadd hajjam éltömbe, +hogy siratsz hótomba.<br /></span></div> +</div> +<p>Látni óhajtja anyja könnyeit, érezni, hogy mennyire szeretve +volt. A legnemesb érzés felindulásai közt válik meg a földtől, +anyja könnyei, csókjai kísérik a mennyei mátka karjai közé,</p> +<p>Úgy látszik, mintha hiba volna, hogy a látomás egész jelenete +kétszer fordul elő, egyszer, mint leírás, másodszor mint +elbeszélés. Valóban ez más helyt hiba volna, de itt a költemény +természete, maga a lélekállapot <span class="pagenum"><a name= +"Page_123" id="Page_123">-123-</a></span> kívánja meg. Julia +beszéde nem pusztán elbeszélés. Őt mélyen meghatotta a látomás, +önkénytelen ismétli, mintegy belé éli magát. Az ismétlés nagyon +kiemeli a látomás csodáját, mintha az ember nem tudna betelni vele +s bámulatába mélyedne. Aztán az anya is abban a pillanatban már +látni kezd mindent, miről leánya beszél, mert alig kiáltja a +haldoklónak:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Lėányom, lėányom! virágos +kertömbe<br /></span> <span class="i0">E’ső raj méhömnek gyönge +lépecskéje,<br /></span> <span class="i0">Gyönge lépecskének +sárguló viaszsza,<br /></span> <span class="i0">Sárog viaszszának +fődön futó füstye,<br /></span> <span class="i0">Fődön futó füstye +s mėnnybe ható langja!<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">már megnyilik a menny:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">A mėnnyei harang húzatlan +szólalék,<br /></span> <span class="i0">A mėnnyei ajtó nyitatlan +megnyilék,<br /></span> <span class="i0">Jaj! az én lėányom oda +bévezeték!<br /></span></div> +</div> +<p>Nem hiszem, hogy lehessen a népköltészetnek oly ellensége, ki ne +érezze e nyolc sor költői nagy szépségét. A fájdalom és keresztyén +rezignáció hangja ez. Mély fájdalom s az Isten akaratjába való mély +megnyugvás olvadnak benne össze. Mily eszmeiség s mily +plasztikailag kifejezve! A virágos kert az anya ifjúsága, az első +raj méhnek gyönge lépe az első gyermek, ki már halvány, beteg, mint +a lép viasza. A földön futó füst a halandó test, az égbeható láng a +halhatlan lélek. S az anyai érzés e megindító sóhaját mily +fönségesen fejezi be ama három sor, melyek a leány mennybeszállását +festik s az olvasót a menny titkai, sejtelmei közt hagyják.</p> +<p>Az ily szép helyek a népköltészetben nem tartoznak éppen a +legritkábbak közé. Az Erdélyi, a Kriza s a magam kézirati +gyüjteményéből nem egyet hozhatnék <span class="pagenum"><a name= +"Page_124" id="Page_124">-124-</a></span> föl. Például a börtön +iszonyát sehol sem láttam oly erős színnel festve, mint Kriza +gyüjteménye egyik balladatöredékének e soraiban:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Siratozza magát a szegény +rab-asszon:<br /></span> <span class="i0">«Ma hét esztendeje, têjes +harmad napja,<br /></span> <span class="i0">Hogy estem rabságra, +szörnyű nagy fogságra,<br /></span> <span class="i0">Hol husomat +értem, husomat mėgöttem,<br /></span> <span class="i0">Hol ezt nem +tehettem, kégyók, békák ötték<br /></span> <span class="i0">Hol +vérömet értem, vérömet mėgittam,<br /></span> <span class= +"i0">Karomból, lábomból véröm sokszor szíttam.<br /></span> +<span class="i0">A ki nėköm adná kinyerének héját<br /></span> +<span class="i0">Biz az is mėglátná mėnnyeknek +országát;<br /></span> <span class="i0">A ki nėköm adná poharának +vizét,<br /></span> <span class="i0">Az is mėgkostôná a ménnyország +izét.»<br /></span></div> +</div> +<p>S a gyűlölet minő szenvedélyes kifejezése az, mi válaszkép a rab +fülébe dördül:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">«Mintsem neki adnám +kinyeremnek héját,<br /></span> <span class="i0">Inkább oda vetném +küssebb komondornak,<br /></span> <span class="i0">Mintsem oda +adnám poharamnak vizét<br /></span> <span class="i0">Inkább +megitatnám palotám fődivel.<br /></span> <span class="i0">Fogjátok +vigyétök a fővövő hejre!»<br /></span></div> +</div> +<p>Talán elég. Talán ennyi is képes megingatni azokat a nézeteket, +melyek nemcsak a Toldy és Kazinczy G. uraké, hanem [melyeket] egy +egész irodalmi nagy párt vall magáéinak. S lehetett-e jobb alkalmam +ostromlásukra, mint éppen most, midőn népköltészetünk egy pár +kitűnő termékét volt szerencsém bemutatni. Azonban midőn a +népköltészet esztétikai nagy becse mellett küzdök, midőn +költészetünk úgynevezett népies mozgalmának védelmére kelek, nem a +népköltészet puszta utánzására utalom költőinket, sem népies +mozgalmunk nagy visszaéléseit nincs szándékom még távolról is +mentegetni. A közelebbi tíz év alatt talán senki sem <span class= +"pagenum"><a name="Page_125" id="Page_125">-125-</a></span> küzdött +hevesebben e visszaélések ellen, mint én; jól vagy rosszul, +sikerrel vagy siker nélkül, de küzdöttem. Azt is tudom, hogy a +költőnek kora eszméi színvonalán kell állania, hogy a +népköltészetnek sem köre, sem felfogása nem elégítheti korunkat s a +költészet sohasem kötheti magát egy genrehez, egy iskolához s +legkevésbbé lehet az egész nemzet helyett, egy osztály csatlósa, +legyen ez akár az úri rend, akár a nép. De mélyen fölindít, midőn a +népköltészetet, esztétikai szempontból, annyira becsméreltetni +hallom s költészetünknek úgynevezett népies mozgalmát a sülyedés +korának bélyegzik. Amely esztétikus nem tudja élvezni a +népköltészetet, az a műköltészet némely remekeiben is igen keveset +fog találni s ellensége lesz mindannak, ami friss, eredeti és +sajátságos. Aki képzelhet oly valóban nemzeti költészetet, melynek +legalább egyik alapja nem a népköltészet, az csak az idegen +irodalmak utánzásában keresi a nemzeti költészet dicsőségét. +Csodálatos, hogy kritikusaink némelyike költészetünk mindenik +iskoláját tudja méltánylani, csak a népiest tartja Isten +csapásának. E sülyedés kora alkalmasint azért van oly élesen +kijelölve, hogy annál inkább feltűnjék az aranykor, melynek +Kisfaludy K. és Vörösmarty kiváló képviselői. Toldy úr, úgy +látszik, restelte oly költészetnek írni meg történelmét, melynek +nincs oly aranykora, mint például a németnek, azért oktrojált egyet +a magyarnak is. Nem vette tekintetbe, hogy itt másnemű a fejlődés s +a német sablon éppen oly kevéssé illik a magyar, mint az angol +irodalomra, pedig ott ugyancsak nagy költők vannak ám. Különben az +aranykort nem azok szokták kijelölni, akik benne élnek, hanem az +utókor. Aztán az az úgynevezett népies mozgalom csak folytatása +költészetünk ama nemzetibb átalakulásának, melyet Kisfaludy és +<span class="pagenum"><a name="Page_126" id= +"Page_126">-126-</a></span> Vörösmarty kezdeményeztek. Tulajdonkép +egy korszak ez, a fejlődés különböző stádiumán s éppen nem lefelé. +Egy s másban ellentétben vannak ugyan, de egymás kiegészítői. A +népies kifejezés csak pártnév s mint ilyen, éppen oly kevéssé +fejezi ki a lényeget, mint a romantika pártneve. A népies iskolára, +amint némelyek meghatározzák, csak annyit adok, mint más iskolára, +de sokat, mindennél többet adok ám arra, hogy uralkodóvá tette +költészetünkben a formát illetőleg a nemzeti ritmust, a tartalomra +nézve a nemzeti életbe mélyedést, szóval a nép-nemzeti elemnek a +művészettel összeolvadó fejlődését. Ezt nem lehet többé +kiküszöbölni, a legkülönbözőbb szellemű költők sem fognak menekülni +hatása alól. Aranykor ide, aranykor oda: én egyre-másra +1811–1830-ig éppen annyi jeles költőt és kitűnő művet ismerek, mint +1830-tól napjainkig. Igaz ugyan, hogy sem itt, sem ott, nem tudunk +felmutatni oly nagy művet, mely a világirodalom elsőrendű +remekeivel versenyezzék, sem oly magas tökélyre fejlett műprózánk +még nincs, melyet valódi magyar klasszikainak lehetne nevezni, de +én mindezt a jövőtől várom s ha csalódni fogok is, nem csalódom +annyira, mint Toldy az ő kicirkalmazott aranykorával.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_127" id= +"Page_127">-127-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>BUDAPESTI SZEMLE.<a name="FNanchor_41" id= +"FNanchor_41"></a><a href="#Footnote_41" class= +"fnanchor">41)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Szerkeszti és kiadja Csengery Antal. XLVIII. és +XLIX. füzet. Pest, 1862. Emich Gusztáv.</p> +<p>Még egy füzet s a Szemle bevégzi ötödik évi folyamát is. A +szerkesztő öt év alatt mindent megtett arra nézve, hogy vállalata +tájékozza a nemzet értelmiségét mindazokról az eszmékről, amelyek +világszerte foglalkodtatják a szellemeket s közvetítőül szolgáljon +a külföldi irodalmak és a hazai tudományosság közt egyfelől, a +szaktudósok és a művelt közönség közt másfelől. S valóban, ha +végigtekintünk az öt évi folyamon, meggyőződünk, hogy a szerkesztő, +irodalmi körülményeinkhez képest, a lehető legjobbat adta mind +tartalomban, mind formában. Sokat tett különösen arra, hogy a +tudományos előadás ízléssel párosuljon s az eddig irodalmunkban +egyedül divatos értekezés az essay vagy tanulmány élvezhetőbb +formájához alkalmazkodjék. Vannak a Szemlének cikkei, melyek a +külföldi «Revue»-k cikkeivel is kiállják a versenyt s ha nem +mindenik írója is találja el a formát, ha némelyik essay helyett +könyvet vagy értekezést ír, ez csak azt mutatja, hogy bármily +vállalat, mely úgyszólva irodalmunkba egészen új genre-t honosít +meg, csak lassanként találja meg és növeli <span class= +"pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128">-128-</a></span> íróit. +A hatodik évi folyam megindultával, mint halljuk, a szerkesztő még +érdekesebbé kívánja tenni vállalatát. Negyedévenkint irodalmi +szemléket fog közölni, melyek kritikai átnézetét adják valamely +irodalmi ágnak, kivált szépirodalmunknak, a főbb irányok bírálata +mellett ismertetve a nevezetesb írókat és csoportosítva körülök a +csak valamennyire is figyelemreméltó jelenségeket.</p> +<p>Vajjon a közönség részvéte hasonló arányban emelkedik-e a +szerkesztő és dolgozótársai buzgalmával? Éppen nem. Bár a Szemlének +minden évben tíz-hússzal több előfizetője akad s így lassacskán +növekedik, de még távol van attól, hogy anyagilag csak valamennyire +is virágzó állapotban legyen. Mi nem igen szoktunk kemény vádakat +szórni a közönség részvétlensége ellen, mint azok a lapok, +melyeknek meglehetős számos előfizetőjök van, saját sebeinket is +takargatjuk, nem mintha szégyenlenők, mert van annyi önérzetünk, +hogy ha nem is nagyra, de többre becsüljük magunkat némely eléggé +léha vállalatnál, mely a közönség részvétének örvend, hanem mert +nem akarjuk összezavartatni panaszunkat azokkal a panaszokkal, +melyek az irodalom ügyének ürügye alatt úgyszólva magoknak +kéregetnek. Azonban itt mégis lehetlen elnyomnunk egy megjegyzést: +nincs-e széles Magyarországon 300 olvasótársulat vagy közkönyvtár +és 5–600 oly ember, kinek valamivel több szellemi táplálék kell, +mint amennyit még a legjobb néplap is nyujthat? Íme, 8–900 +előfizető elég volna arra, hogy a Szemle még inkább megközelíthesse +föladatát, többször jelenjen meg, politikai szemlét is adjon s +lassanként Magyarország Revue des deux Mondes-jává váljék.</p> +<p>De térjünk a jelen füzetre, melyet <i>Verulami Baco</i> +<span class="pagenum"><a name="Page_129" id= +"Page_129">-129-</a></span> ismertetésének második közleménye nyit +meg <i>Erdélyi Jánostól</i>. Az első Baco életét ismertette, ez +munkáit ismerteti, amennyire lehet, Baco saját szavai szerint. A +harmadik, mint a cikk végszavaiból kivehetni, az Erdélyi véleményét +fogja tartalmazni Baco műveiről. «A jelen egész közleményben, – +mond Erdélyi – Baco beszélt, a következőkben illő, hogy mi +beszéljünk – műveiről.» Nagybecsű monográfia, az egyetlen alapos +dolgozat irodalmunkban Bacoról, kiről oly jól jegyzi meg Erdélyi: +«Hozzá köti az új tudományosság történeti szálait, újjászületése +folyamát s még ma sem futott ki rajza határaiból az idő.» Bár az +első közlemény, mely Baco életiratát tárgyalta messze marad +Macaulay művészi és ragyogó essay-jétől, de Erdélyi tanulmánya +egészben véve, úgy látszik, tudományosb mű s nemcsak nagy +körvanalakban, mint Macaulay, hanem részletesen is tárgyalja a nagy +angol bölcs szellemét és műveit. Reánk, mint esztétikai lapra +kiválón érdekesek Baco nézetei a költészetről, melyet Erdélyi +szerint a következőkben közlünk is:</p> +<hr class="tb" /> +<p>Íme, Shakespeare kortársa egy pár találó és mélyreható +megjegyzése mellett is mily hiányosan és hibásan elmélkedik a +költészetről. S ami különösen feltűnő, a parabolákat becsüli +legtöbbre az egész költészetben. Ily körülmények közt ugyan hogy +történhetett meg, hogy vannak angolok, kik komolyan hiszik, sőt +könyvet is írnak mellette, hogy tulajdonkép Baco írta volna +Shakespeare drámáit? Egyébiránt nem újság, hogy a legnagyobb +filozófusok sokszor meglehetős gyönge esztétikusok. Plato ki akarta +zárni a költőket respublikájából, Kant nem sokra becsülte a verset, +mert nincs benne elég logika, Baco a parabolákat becsüli legtöbbre +s némi <span class="pagenum"><a name="Page_130" id= +"Page_130">-130-</a></span> megvetéssel kiált fel egy helyt: «Ideje +fölemelkedni e földről (tudniillik a költészetről) a bölcsészet és +tudomány tiszta levegőjébe». Ha csodálatosnak látszik is e +jelenség, megvan azért az oka. A legabsztraktabb valami, minő a +filozófia s a legkonkrétabb valami, minő a költészet, bajosan +egyeznek meg egymással. Az is természetes, hogy a tisztán +műfilozóftól, ki leginkább csak a művészetet vagy a művészet +valamelyik szakát tűzte ki tanulmányai tárgyául, több valódi +esztétikát tanulhatni, mint a filozófok legnagyobbikától is, ki a +szépet csak általánosan vizsgálja. Bizonyosan a drámaíró több +hasznát veheti Lessingnek, mint Hegelnek.</p> +<hr class="tb" /> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_131" id= +"Page_131">-131-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>SZAVALMÁNYOK.<a name="FNanchor_42" id= +"FNanchor_42"></a><a href="#Footnote_42" class= +"fnanchor">42)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Növendék leányok számára. Összeállítá Réthy +Lajos. Kolozsvár, 1862. Kiadja Stein János.</p> +<p>«Egy tiszteletreméltó nevelőnőtől hallám egykor, – mond Réthy +előszavában, – semmi sem nevetségesebb és boszantóbb rám nézve, +mint midőn leánykáimtól ilyeket hallok szavalni: «Kardot kötök +oldalamra.» «Összeverem sarkantyúmat», stb. Mondám, hogy irodalmunk +elég gazdag leánygyermekek kedélyéhez és korához mért +költeményekben, csak meg kell választani. Elhiszem, felelé ő, csak +ott a bökkenő, hogy azok, kik a leányok nevelésével foglalkoznak, +nem mindnyájan ismerik tüzetesen az irodalmat, vagy ha ismerik, +nincs idejök utánjárni. Ezért óhajtanék egy kis gyüjteményt, mely +éppen e célból legyen készítve. E rövid párbeszéd következtében +állítám össze a jelen gyüjteményt. Tekintettel voltam az +összeállításnál alakra és tartalomra egyaránt. Igyekeztem olyat +adni, mi alakjával egyszerre megnyerjen, mintegy ösztönözzön a +szavalásra, tartalmával fejtse a <i>nőt</i> és +<i>honleányt</i>.»</p> +<p>Az irányt csak helyeselhetni, éppen ezért sajnálnunk kell, hogy +megvalósítása nem igen sikerült. Valóban e gyüjtemény nem jobb, sőt +olyan sincs, mint Vachott <span class="pagenum"><a name="Page_132" +id="Page_132">-132-</a></span> Sándorné hasonló irányú gyüjteménye, +pedig ebben is elég hiány van, s az írónő inkább csak ösztöne után +indult, mint elvek, kiszámított terv szerint szerkesztett. Először +is nem hagyhatjuk megrovás nélkül azt, hogy Réthy gyüjteményében a +régibb irodalom egészen mellőzve van. Tudjuk, hogy Réthy csak a +többi antológia szerkesztőit követte, kik nem szoktak fölvenni oly +költeményt, mely Vörösmarty előtt volt írva. Vajjon elvből +történik-e ez vagy csak a régibb irodalombeli jártasság hiányából? +Bárhogy álljon a dolog, mindenesetre nagy hiba. Nem említve +egyebet, régibb költőink a költészet némely oly fajait is művelték, +melyeket mai költőink nem művelnek s mind a formát, mind a +tartalmat illetőleg, igen alkalmasak arra, hogy minél több oldaluvá +tegyenek valamely antológiát. Réthy is sok becses adalékot +találhatott volna céljára nézve a régibb irodalomban, kivált +Kisfaludy Sándor műveiben. Hát még ha a tanköltészetet nem zárja ki +egészen gyüjteményéből, noha ez kivált ifjúságnak szerkesztett +antológiából kimaradhatlan, mennyi jó darabot szemelhet vala ki +Kazinczy, Kis János stb. műveiből.</p> +<p>Részint innen foly az is, hogy gyüjteménye meglehetős egyhangú, +kivált oly költemények hiányoznak belőle, melyek a természet +szépségei élénk érzésének szüleményei, mi annyival feltűnőbb, mert +e nemben újabb irodalmunk is elég gazdag s a gyüjtemény célja is +mellette szól. Réthy a hazafias költeményekre helyezte a legnagyobb +súlyt, nem vitatjuk, helyesen-e, vagy nem, de óhajtottuk volna a jó +megválasztást. Az oly költemények, mint <i>Miatyánk, Nemzeti +színek, Új év napján</i>, melyek nem egyebek, mint versbe szedett +prózai frázisok, nem igen hathatnak a fiatal nőszívre. A <i>Ki volt +nagyobb</i> című költemény is kimaradhatott volna. <span class= +"pagenum"><a name="Page_133" id="Page_133">-133-</a></span> Tudjuk, +hogy ez népszerű költemény, legalább színészeink sokat szavalják, +de a mellett, hogy nem ment némi közhangú nemzeti dicsekedéstől, +vajjon illik-e nevendékleány szájába az, hogy azért büszke +nemzetére, mert Botond beütötte a nagy érckaput, Lehel még +halálakor is főbevágta kürtjével ellenségét, Kinizsi félkézzel +hengergette a malomkövet, két karddal küzdött s holtak hátán ett és +ivott? Vajjon az ilyesmi nem olyan-e, mint «kardot kötök oldalamra» +mire annyira megbotránkozott Réthy nevelőnője? Azt sem +helyeselhetni, hogy egy pár sötétebb színezetű lírai mű is +becsúszott a gyüjteménybe. Ily gyüjteményekben az esztétikai cél +mellett sohasem kell feledni a pedagógiait is s kár követni a Szabó +Rikhard Gyermekbarátját, mely még Byron világfájdalmas költeményeit +is közli növendék olvasóival. Kimaradhattak volna még bizonyos +ismeretlen költő (–s) versei is, nem azért mert ismeretlen költő +írta, hanem mert gyöngék.</p> +<p>Mind e hibák mellett is e kis antológia a Vachott Sándornéjéval +együtt némi hézagot pótol irodalmunkban s nevelőnőink egy kis +kritikával használhatják.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_134" id= +"Page_134">-134-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>NEMZETI HÁRFA.<a name="FNanchor_43" id= +"FNanchor_43"></a><a href="#Footnote_43" class= +"fnanchor">43)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Magyar költőnők műveiből összeállította Farkas +Albert. Pest, 1862. Kiadja Geibel.</p> +<p>Nemrég írónőink arcképcsarnoka jelent meg, most műveik +antológiáját vesszük. Az arcképcsarnokról azt kell hinnünk, hogy +csak az írónői pályától való elrettentésre volt számítva. Ugyan +kinek lesz kedve írónővé lenni, ha arcát, melyre minden nő, még az +írónő is ad valamit, elcsúfítva adják át az örökkévalóságnak? Ez +antológia talán írónőink vigasztalására jelent meg, mintegy +kárpótlásul az arcképcsarnokért. Valóban külseje nemcsak csinos, +hanem éppen díszes. A kiadón semmi sem mult. A költemények +megválogatását már kevésbbé dicsérhetjük, a szerkesztő előszava +pedig éppen tintafolt, mely elcsúfítja a díszes könyvecskét.</p> +<p>Már maga a cím is rossz. A «Nemzeti hárfa» inkább csak hazafiúi +dalok gyüjteményére illik, vagy pedig oly gyüjteményre, mely +költőinknek a nemzeti szellem szempontjából legjellemzőbb műveit +tartalmazza. Az előszótól azt vártuk, hogy a szerkesztő a női +költészetről mond el egyet-mást vagy pedig költőnőinket jellemzi +egy pár rövid, de találó vonással. E helyett mintegy hat lapon mind +arról okoskodik, hogy irodalmunkban <span class="pagenum"><a name= +"Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> nem szokták kimondani az +igazat, kimondani valakinek véleményét büntetlenül a civilizált +világban csak nálunk nem szabad s több efféle átalánosságokat szór +jobbra-balra elég dagályos és rossz nyelven. Aztán nagy +hősiességgel elszánja magát, hogy ő már most igazán megmondja az +igazat írónőinkről.</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Quid dignum tanto feret hic +promissor hiatu?<br /></span> <span class="i0">Parturiunt montes +nascetur ridiculus mus.<br /></span></div> +</div> +<p>Valóban e <i>hat</i> lapnyi bevezetés után csak három lapnyi +fejtegetés következik. Nagyobb a kapu, mint a város. Csakhogy aztán +hallanánk valami okosat. Azonban szerkesztőnk e három lapon +leginkább azon tünődik, hogy Idunát vagy Ferenczy Terézt tartsa-e +nagyobb költőnőnek s miután összehord egy csoport badarságot, +például, hogy Ferenczy Teréz minden szenvedély iránt fogékony +(ilyesmit legfeljebb Shakespeareről lehet mondani), hogy költészete +pantheon, egekbe nyúló hatalmas és terjedelmes szentegyház dicső +romja (e szerint a görög és a gót stíl ugyanegy volna), elvégre is +Ferenczy Teréznek adja az elsőséget. Szendrey Juliát azzal dicséri +meg, hogy eszméi kerekdedek s jótékony nyiltsággal fejezi ki +érzelmeit. A kerekdedséget nem az eszméről, hanem a kompozicióról, +kidolgozásról s több effélékről szokták mondani. A nyiltság pedig +csak nyiltság, de magában még nem költői érdem. Megköszöni a +költőnő az ily dicséretet. Szőllősy Ninának «A kert utolsó rózsája» +című költeményében a «magos világnézetet» magasztalja. Aki e +versben akár magos, akár magtalan világnézetet fedez föl, az az +üres erszényben is pénzt fog találni. Flórának pattogó +eszmeszikráit emeli ki s költészete be nem fejezettségét rója meg. +A költészet be nem fejezettsége megint csodálatos kifejezés. Annyi +bizonyos, hogy amíg Flóra meg nem szűn írni, addig <span class= +"pagenum"><a name="Page_136" id="Page_136">-136-</a></span> +költészete sem lesz befejezett. Izidórának fájdalmát mély tengerhez +hasonlítja, mely sok szép gyöngyöt adhat az olvasóközönségnek, ha a +formára és egyöntetűségre több gondot fordít (már t. i. a tenger). +Bányai Ágnesben a lelki állapotok gyöngéd festését, az átmenetek és +árnyalatok hű visszatükröződését méltányolja s óhajtja, hogy +elbeszélő költeményeket írjon, hihetőleg azért, mert nagy +objektivitással tudja felfogni a kültárgyakat, például:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Nyugodt leszek, mint a +szikla,<br /></span> <span class="i0">Melyből (t. i. a sziklából) a +szív kiszakítva.<br /></span></div> +</div> +<p>Vohl Jankáról azt jegyzi meg, hogy oly téren verdesi szárnyait, +hová ő nem követheti. Megvalljuk, nem értjük, ha csak azt nem +teszi, hogy Vohl J. szárnyas angyal, a szerkesztő pedig Platonnak +szárnyatlan, tollatlan embere. Úgy látszik, hogy Vohl Jankára +nagyon haragszik, mert csak egy verset vesz föl tőle, azt is +megcsillagozza holmi gúnyos felkiáltójellel. Ha rossznak tartja, +miért vette be? Atalát sem szíveli, monoton lantjától kevés tiszta +hangot vár. Monotonia és monotonia közt nagy a különbség. Byron is +monoton. Általában írónőink mindnyájan monotonok, de ezzel még nem +sokat mondtunk.</p> +<p>A szerkesztő az <i>abc</i> majd minden betűjére talált egy-egy +írónőt, kik között csakugyan hemzseg a sok, legalább előttünk +ismeretlen, Theodóra, Eleonora, Bianka. Önkénytelen eszébe jut az +embernek az a régi bohózati dal, melyben az eladó lyányok versbe +vannak szedve: Sári, Fáni, Háni, Máli stb. Elég lett volna kevesebb +költőnő is. Egyébiránt a kiadás elég díszes s habár a válogatás nem +a legjobb, mégis mint egyetlen antológia költőnőink műveiből, +hézagot pótol, nőlírikusaink némi átnézetét adja.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_137" id= +"Page_137">-137-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A NEMES FÉSZEK.<a name="FNanchor_44" id= +"FNanchor_44"></a><a href="#Footnote_44" class= +"fnanchor">44)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Turgenyev után fordította G. Pest, 1862. Lauffer +és Stolp tulajdona.</p> +<p>Örvendünk, hogy fordítóink az orosz irodalom iránt is kezdenek +érdeklődni. Ezelőtt egy évtizeddel a magyar irodalom alig tudott +valamit az oroszról, pedig ez irodalom kitűnő költőket mutat föl. +Puskin, Lermontov, Gogoly, Szollogub, Turgenyev a legműveltebb +nemzetek figyelmét is megérdemlik. E mellett a mi irodalmunk és az +orosz között, a különböző viszonyok ellenére is, sok hasonlóság +van. Ott is, mint nálunk, csak néhány évtized óta vált nemzetibbé a +költészet; a népnemzeti elem nálok is hasonló körülmények közt +vívta fel magát; az orosz költő éppen úgy küzd a fensőbb körök +franciás műveltségével, mint ahogy mi legműveltebb köreink +németességével. A politikai és társadalmi viszonyokkal való +elégedetlenséget éppen úgy megérezhetni az orosz költőn, mint a +magyaron, csakhogy az orosz költészetben több a melankólia és az +epés humor.</p> +<p>Turgenyev egyik legkitűnőbb képviselője az újabb orosz +beszély-irodalomnak. Ő is, mint Gogoly, kiválón az orosz +társadalmat rajzolja. E jelen regénye is, ahogy mondani szokták, +egy darab Oroszország. Koncepciója <span class="pagenum"><a name= +"Page_138" id="Page_138">-138-</a></span> nem valami nagyszerű +ugyan, kompoziciója sem tartozik a legkitűnőbbek közé, de +elbeszélése nagyon sikerült, valamint jellemrajza is. Turgenyev +könnyed, élénk, kellemes elbeszélő, de sohasem édeskés vagy üres, +egyénei élesen jellemezvék, erős realista, de sohasem sülyed a +fotográfiáig; a kedélyesség és gunyor bizonyos különös vegyülete +vonul végig majd mindenik munkáján, amely úgy látszik, az egyéni +különbségek változatai közt, majd minden orosz újabb novellistának +sajátja.</p> +<p>E regényének főhőse egy orosz földbirtokos, Lavreczky, kit atyja +Rousseau elvei szerint nevelt. Mint tudatlan és tapasztalatlan +különc lép a világba, hol egy kacér leány hálójába kerül; nőül +veszi s miután Párizsban átél vele egy pár évet, mint megcsalt férj +válik meg tőle s tér vissza ősi nemes fészkébe. Itt megszeret egy +egyszerű falusi kisasszonyt, Örzsét, egy valódi orosz leányt. Küzd +egy darabig szenvedélyével, hiszen házasember, azonban, midőn egy +francia lapban azt olvassa, hogy neje meghalt, nyilatkozik a +leánynak. Örzse viszonozza szenvedélyét s íme megjelenik a holtnak +vélt nő, ki csak terhes beteg volt. Örzse apáca lesz, Lavreczky +egyedül marad a világon, a nő pedig férjétől rendelt évpénzből +tovább is vígan éli napjait. Rövidbe vonva ez a regény meséje, mely +egész végig érdekesen, lélektanilag fejlődik. Nemcsak a +főszemélyek, hanem a mellékesek is jól vannak rajzolva. A fiatal +bürokrata és világfi Pansin, a hiú, gyönge és jószívű falusi +teensasszony Dimitrevna Mária, a nyers, nyelves, becsületes ó-orosz +nő, Timotheena Márta, az élhetetlen idealista Michalevics, a +meghasonlott kedélyű, de jámbor német zongoramester és zeneszerző, +Lemm, mindmegannyi az életből vett alakok, akiken, úgyszólva, érzik +az orosz levegő. Míg a főszemélyek egyike, Örzse, van a legkevesebb +<span class="pagenum"><a name="Page_139" id= +"Page_139">-139-</a></span> biztonsággal rajzolva. A szerző regénye +vége felé, hol sebesen kellene haladni a cselekvénynek, egy egész +szakaszt szentel Örzse gyermekkorának, hogy vallásosságát, zárdába +vonulását, mintegy előre indokolja. Bizvást elmaradhatott volna az +egész; mindenesetre ez indokot, mely némikép azelőtt is nyilatkozik +Örzse jellemében, előbb kellett volna egy pár alkalmas helyt jobban +kitüntetni.</p> +<p>Ajánljuk olvasóink figyelmébe a jeles regényt, annyival inkább, +mert, itt-ott némi nehézkességet leszámítva, a fordítás eléggé +sikerült.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_140" id= +"Page_140">-140-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>JÓKAI LEGÚJABB REGÉNYE.<a name="FNanchor_45" id= +"FNanchor_45"></a><a href="#Footnote_45" class= +"fnanchor">45)</a></h2> +</div> +<p>Emich Gusztáv Jókai «Politikai divatok» című regényére +előfizetési felhívást küldött szét, mely így hangzik: «Jelen +regény, melyből szerző előszavát alább közöljük, XII füzetben fog +megjelenni, szerző saját kiadósága mellett; az első füzet már sajtó +alatt van s f. év október elsején jelenik meg s azontul minden hó +1-én és 16-án egy füzet küldetik belőle szét. Az öt íves füzetek +díszes alakban és csínnal lesznek kiállítva, mind a XII füzet +előfizetési díja helyben <i>5 frt 50 kr.</i> – <i>postai</i> +helybeküldéssel bérmentesen 6 frt. Az előfizetési díjak <i>Emich +Gusztáv könyvkiadó hivatalába</i> utasítandók. A pontos +szétküldésről alólirott kiadóhivatala gondoskodik. Gyüjtőknek (kik +hozzájuk küldendő példányokat szívesek lesznek szétosztani) minden +10 példányra egy tiszteletpéldány áll rendelkezésökre s miután az +1-ső füzet október 1-én megjelenik, kérjük az aláírási +<i>íveket</i>, amennyiben lehetséges, aznapig beküldeni, nehogy a +szétküldésben fennakadás legyen. Pest, szept. 1-én, 1862. <i>Emich +Gusztáv</i>.</p> +<p><i>Előszó</i> a «<i>Politikai divatok</i>» című regényhez. Hiába +mondják nekünk, válasszátok külön a magánéletet a közélettől; +tudjatok érzelmesek lenni, mint a német; <span class= +"pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141">-141-</a></span> +praktikusak, mint az angol; elmések, mint a francia költők azok, a +nélkül, hogy politizálnának. Írjatok úgy, hogy az elmondott mese ne +legyen feltűnően magyar történet; tele a közélet lármájával, hogy +tudja azt élvezni akármi nemzet szülötte is: egyszóval ne írjatok +mindig irányregényt. Nem lehet szót fogadnunk; lehetetlen az. +Nálunk minden életregény, minden családi dráma annyira össze van +nőve a nemzet közéletével; az általános bú és öröm, a történelmet +alkotó közemelkedés és sülyedés minden egyes életregény alakulására +oly határozott befolyással bírt mindenkor, hogy az alaphangot semmi +költő nem mellőzheti, a nélkül, hogy élethűtelen vagy éppen frivol +ne legyen. Kérdezzétek meg a családi szakadások okait, – közélet +viszályaira fognak visszavezetni. Kérdezzétek meg nagy jellemek +kiemelkedését, elbukását, – politikai katasztrofokat fogtok +találni. Kérdezzétek meg a feldúlt életpályák viszontagságait, +kérdezzétek meg az elszegényült falvak urát – a közélet kuszált +viharaira utalnak vissza. Tudakoljátok az özvegyek könnyeit, miért +hullanak? az árvák sóhajait, hová repülnek? – azok mind országos +bajokhoz fognak elvezetni. S ha rokonszenv után vágyó kebletek egy +ideálért sóhajt, férfi vagy nő eszménykép legyen az; ott is +fogjátok érezni, hogy a ki csupán az ábrándozónak volt ideálja, az +csak félig töltötte be a szívet; s egész embernek azt ismerjük el, +aki nem csak magának élt. Saját légkörünk ez. Ezt lehelljük ki, ezt +lehelljük be; mint éltetőt, mint fojtót; ez keserít, ez édesít, +mint a gyümölcsöt a hegyi lég, melytől a szőlő édesebb lesz, a +torma pedig keserűbb, mint a csendes lapályi kertben. Nálunk +mindenki benne él a közéletben; a munkás ettől várja jobb sorsát, a +kereskedő üzlete felvirágzását, a tudománynak ez ad <span class= +"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> vállára +szárnyat vagy lábára láncot; a jellem ebben edződik acéllá vagy +olvad salakká; ennek saját kultusza van; saját dogmái, saját +költészete és különösen saját divatjai. Ki ne tudná, csak másfél +évtized alatt, hány politikai eszme vált uralkodó divattá +közöttünk? hány áldozatot és mily nagyokat vitt magával? <i>akiknél +az több volt, mint divat</i> s akik hívek maradtak még akkor is +eszméikhez, midőn azok már kimentek a divatból. E korszakot +igyekezett visszatüntetni regényem, melynek bizonyosan számos hibái +között első helyet foglalhat az, hogy több munkája volt benne az +emlékezetnek, mint a képzelmi erőnek. Pest, augusztus 18-kán 1862. +<i>Jókai Mór</i>.»</p> +<p>Midőn ez előfizetési felhívást a legmelegebben ajánljuk +olvasóink figyelmébe, nem tehetjük, hogy az előszóra egy pár +megjegyzést ne tegyünk. Jókai mentegetőzik, hogy ismét irányregényt +kell írnia s e kénytelenséget viszonyainkból igyekszik +kimagyarázni. Nem értjük eléggé, hogy a mi viszonyaink miért +volnának inkább irányregényre teremtve, mint a más nemzetekéi. Azok +az okok, melyeket Jókai felhoz, szintúgy illenek más nemzetekre is, +mert a közélet mozgalmai, a politikai viszonyok mindenütt befolynak +a családi és magánéletre, az abszolutizmus alatt éppen úgy, mint az +alkotmányos életben. A költészet, kivált a regényköltészet, +fölveheti magába mindezt, mert felölelhet minden gondolható emberi +viszonyt, politikait és vallásit egyaránt, de ezáltal még nem válik +irányköltészetté. Az érzelmes német, az elmés francia, a praktikus +angol legalább egészen mást ért az irányregény alatt, pedig ezek +ugyancsak tudhatják, hogy mi az, mert néhány évtized óta, +szegényeknek elég irányregényt kell nyelniök. Jókainak annál +kevésbbé volt szüksége a mentségre, mert, hála <span class= +"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span> +Istennek, még eddig egyetlen irányregényt sem írt. A <i>Magyar +nábob</i> és <i>Kárpáthy Zoltán</i> oly kevéssé irányregények, mint +a <i>Szegény gazdagok</i>. A <i>Régi jó táblabírák</i> című regénye +sem az, mert nem a megyei rendszer üdvös voltát bizonyítja be, +szemben a parlamentáris rendszerrel, hanem csak táblabírákat rajzol +s egy történetet mond el abból a korból, amikor még a megyei élet +virágzott. Jókai, úgy látszik, a politikai és társadalmi viszonyok +rajzát, melyet a regényekben különben is ritkán kerülhetni ki, a +nemzeti életbe mélyedést, a nemzeties felfogást, melynek minden +nemzeti költőben meg kell lenni s más ilyesmit nevez itt +irányregénynek. Örvendünk rajta, mert jó, ha a költő inkább az +alkotásban szabatos, mint az elméletben. Az irányregény nem valami +derék genre, legalább az esztétika folyvást tiltakozik ellene, mert +rendesen valamely politikai párt vagy vallásos felekezet érdekében +készül, valamely rendszert, vagy reformot akar reánk vitatni s +eszméi kedvéért az esztétikai célt mellékessé, a költői cselekvényt +az absztrakció szillogizmusává, a személyeket pusztán eszmék +hordozójává alacsonyítja. Megtörténik ugyan néha, hogy némi +politikai, vagy társadalmi irány jól egyezik a művészi céllal, +beleolvad az egész mű organikus kényszerűségébe, de ekkor aztán +többé már nem is úgynevezett irányregény, hanem csak jó regény, +mint a többi. Hisszük, hogy Jókainak a «Politikai divatok» című +regénye is ilyen lesz, éppen azért még egyszer ajánljuk olvasóink +figyelmébe.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_144" id= +"Page_144">-144-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>JÓZSA.<a name="FNanchor_46" id="FNanchor_46"></a><a href= +"#Footnote_46" class="fnanchor">46)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Költemények. Írta Ponori Thewrewk Emil. A költő +arcképével. Pest, 1862. Kiadja Kilián György.</p> +<p>Sajnáljuk, hogy fiatal hellenistánk, ki maga iránt már is +érdeket gerjesztett, elég gondatlan volt föllépni e kötet +költeménnyel. Egészen más, kísérleteink némely sikerültebbjét +közölni a lapokban s ismét más, egy kötet gyönge kísérletet adni +ki, kivált azzal a követeléssel, mint Thewrewk, ki egyszersmind +arcképét is oda mellékeltette s megengedte kiadójának, hogy könyvét +oly magasztalással hirdesse, mely őt legalább is elsőrendű +költőnkké oktrojálja.</p> +<p>Thewrewk sokban különbözik legújabb lírikusainktól, más a +tanulmánya, hajlama, ízlése, de azt a közös vonást, mely egy pár év +óta, lírai gyüjteményeink nagy részét kiválóan jellemzi, benne is +föltalálhatni. Mit értünk e közös vonás alatt? Amaz erőtlenséget, +mely nem képes valamely eszmével vagy érzéssel megtelni vagy azt +összpontosítva kifejezni, amaz aprólékosságot, mely minden csekély +benyomásnak dalt szentel, ama költői gyermekeskedést, mely +szalmaszálon szappanbuborékot fú s emez, az olvasó kedélyére nézve +nyom nélküli játékban találja legfőbb gyönyörét. Nem tudjuk, +tehetlenségből <span class="pagenum"><a name="Page_145" id= +"Page_145">-145-</a></span> foly-e mindez vagy elvből. Annyi +bizonyos, hogy legújabb lírikusaink legtöbbjében a lelkesülésnek +még szikrája is alig csillámlik és semmit sem kedvelnek jobban, +mint holmi kis reflexiót vagy rajzot némi érzelmi mártással +föltálalni. Thewrewkben is hiányzik a lelkesülés, soha sincs +annyira meghatva, mennyi csak egy dalra is szükséges, de azért +mindig talál valami leírni valót, ha az mindjárt semmiség is, +mindig készen áll fejében egy kis reflexió, egy-egy köznapi +ellentét vagy hasonlat trópusát keresve. Oly neme ez a +költészetnek, mely ellehet nemcsak lelkesülés, de fölindulás nélkül +is. A fantáziának és kedélynek csak annyi munkássága szükséges +hozzá, mennyi elég, hogy beszélgetés közben, sétáláskor, +egyre-másra, mi előnkbe akad, egy-egy rövid megjegyzést +tegyünk.</p> +<p>Valóban Thewrewk költészete nagyrészt nem egyéb, mint egy utcán +vagy szobájában sétáló ember megjegyzéseinek, ötleteinek összege. +Csodáljuk, hogy csak egy kötetre telt. Ilyesmit sokat lehet írni +egy év alatt. Nincs oly nap s a napnak oly órája, mely meg ne +ajándékozhatná az embert ily nemű ihlettel, csak legyen elég +türelme versbeszedni és leírni. Thewrewknek, ha nem is a +legkitartóbb, de mégis elég türelme van. Lát egy szomorú legényt s +nem rest feljegyezni róla legalább ennyit: annyi leány van a +világon, mint virág, ha egyik hervad, virul más, kaphatsz még +szeretőt, csak ne búsulj. (18. k.) Örvend, hogy kitavaszodott, az +ifjak vigadnak és felkiált: boldog az ember a lét tavaszán. (20. +k.) Megvallja, hogy szenved, mert kedvese beteg, de csak gyógyítsa +meg az Isten, majd ép lesz ő is. (22. k.). Lát egy öreg kintornást, +ki egy udvaron sokáig játszik hangszerén, egy leányka nagyon +gyönyörködik benne, de sem ő, sem más egy fillért sem vet neki, +mire költőnk <span class="pagenum"><a name="Page_146" id= +"Page_146">-146-</a></span> felsóhajt: gyönyörködnek zenéjén s róla +megfeledkeznek. (26. k.) Elmondja, hogy a lepke, ha kéjelegni akar, +csak pillanatra száll a virág kelyhére, az élet is csak pillanat, +azért töltse vele azt a lyánka és aztán repüljön szabadon. (29. k.) +Egy pár furcsa történetet is följegyez magáról; például: egy leány +állott a kapuban, tüstént beszaladt, ahogy őt meglátta, de költőnk +csakhamar utólérte, megölelte, megcsókolta, a lányka kezdetben +vonakodott, de később még ő lett a csalogató. (30. k.). Vigasztalja +kedvesét, kitől búcsút vesz; ő csak távozik, de el nem távozik s +mert kedvese hűn szereti, mindig és mindenütt meg fogja találni +képét, ha keblébe tekint. (39. k.) Borús az ég, hull a zápor, +kedvese mindjobban símul hozzá a lugasban, szívének lángjai +mindinkább nőnek s a zápor nem bírja oltani. (40. k.) A nap lemegy, +a viola harmatos, de jő a hajnal, fölszárad a harmat, vajjon +fölszáradnak-e könnyei is. (43. k.) A nap leszáll, vagy mint a +költő mondja, leszendereg, búcsúzni látja kedvesét, de eljő a +reggel s kedvese elébe tűnik; a nap ismét leszáll, az ég komor, +sötét; ő is bús, amint búcsúzik, de ismét eljő a reg, megint nála +van s így hogy lehetne bús. (40. k.)</p> +<p>Még sok ily verset idézhetnénk, mert amint mondottuk, +szerzőnknek elég türelme van majd minden semmiséget versbe szedni. +Nem akarunk félreértetni. Nem azt hibáztatjuk Thewrewkben, hogy +nagy eszméket, emelkedett érzé eket nem énekel. Jól tudjuk, hogy +látszólag semmiségből gyöngéd dal állhat elő s a köznapi dolog a +felfogás és alakítás által mély jelentőséget nyerhet. Legalább +Goethe nagyon tudott az ilyesmihez, noha nemcsak ebben telt kedve s +éppen nem csinált belőle professziót. Hanem ide egy kis fantázia és +kedély kell, mindenekfelett pedig önkénytesség és meghatottság, mi +<span class="pagenum"><a name="Page_147" id= +"Page_147">-147-</a></span> Thewrewkben egészen hiányzani látszik. +Soha sincs megtelve tárgyával, nem képes azt költői oldalról +felfogni, innen egyszerűsége mindennapiság, naivitása gyerekesség s +a ritmus a helyett, hogy emelné gondolatait, ellenkezőleg még +inkább kitünteti az értelem ama rideg mesterkedését, mely +költészetnek akar hazudni némi reflexiót, hasonlatot, ellentétet +vagy élcet és sokszor a legízetlenebb modorban. Például, lehet-e +ennél valami költőitlenebb? (85. k.):</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Jég a szőlőt +elverte,<br /></span> <span class="i0">Nincsen remény +szüretre.<br /></span> <span class="i0">Nem lesz új bor, lesz majd +ó:<br /></span> <span class="i0">Van még elég +fogadó!<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Az én bajom egész +más,<br /></span> <span class="i0">Dehogy van még +kárpótlás!<br /></span> <span class="i0">Elhagyott a +kedvesem,<br /></span> <span class="i0">Oda minden +örömem.<br /></span></div> +</div> +<p>Nem mondjuk, hogy az egész kötet csak ilyenből áll, de a legtöbb +hasonló ehhez. Thewrewk legsikerültebb dalocskáiban sem tud feljebb +emelkedni egy-egy oly ellentétnél, hasonlatnál vagy élcnél, melyek +a közönségesbnél csak valamivel jobbak. Íme, itt közlünk egyet a +jobbak közül, talán a legjobbat. (25. k.):</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Felhő vonul át az +égen<br /></span> <span class="i0">És a napot elfödi.<br /></span> +<span class="i0">Hamar vonulj irigy felhő!<br /></span> +<span class="i0">S nap kezdj ujra fényleni!<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Megbántottam +szeretőmet;<br /></span> <span class="i0">Vigan rég nem +láthatám!<br /></span> <span class="i0">Vonulj tovább komoly +harag!<br /></span> <span class="i0">S lányka mosolygj ismét +rám!<br /></span></div> +</div> +<p>Még azt is meg kell adnunk Thewrewknek, hogy kerüli a dagályt, +nem vadássza, halmozza a képeket s éppen nem bőbeszédű. De e +negatív tulajdonnal nem társul semmi pozitív: e negativitásban nem +annyira költői érzék vagy műgond nyilatkozik, mint inkább az +érzelmi sekélyesség és értelmi ridegség. Mindamellett még ez +értelemben se lehet szabatosaknak nevezni költeményeit. Nem egyszer +hallunk tőle erőltetett élcet, <span class="pagenum"><a name= +"Page_148" id="Page_148">-148-</a></span> nem találó hasonlatot s +oda nem illő kifejezést. Például egy helyt azt mondja: «A rózsa, +mely rejtekben áll, mily gyorsan elvirul». Nincs benne igazság; +éppen a napnak nagyon kitett rózsa az, mely a leggyorsabban +elvirul. Más helyt így kiált föl:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Ha tudnék festeni, kis házat +föstenék.<br /></span> <span class="i0">Körötte volna kert, fölötte +nyájas ég.<br /></span> <span class="i0">A háznak ablakán Etelka +nézne ki,<br /></span> <span class="i0">S én elfutnék oda rá csókot +hinteni.<br /></span></div> +</div> +<p>Ennyi az egész költemény. Vajjon meggondolta-e a költő, hogy a +futásnak egy mozzanatát le lehet ugyan festeni, de benne azt, hogy +valaki éppen csókolódás végett fut az ablakhoz, még Rafael sem +festhetné vásznára.</p> +<p>Verselését sem dicsérhetjük, bár el kell ismernünk, hogy az +valamivel gondosb a szokottnál. Jambusra néha trocheust vagy +spondeust rímel s oly nemű rímek, mint <i>viharok</i> és +<i>csapások</i>, nem éppen a legritkábbak nála. De mindezt örömest +eltűrnök, ha némi bájt tudna önteni verseibe. Csak a mértéket +igyekszik megtartani, a dallamossághoz nincs érzéke. Nem átall ily +monoton sorokat leírni: <i>szabadba vágytam látni a tavaszt, Mit +vétettem ellened én Istenem</i>. Sokszor absztrakt kifejezéseket +használ konkrétok helyett s néha egész a hirlapi stílusig száll le; +például: <i>szép ha szilárd előtörekvéssel döntve döntjük számos +gátjait; Gyászolja őt az összes magyarság</i> stb… Sokkal otthonosb +szerzőnk az olasz szonettben és a görög disztichonban, mint a +magyar vagy német dalformában. Szonetteiben sem sok ugyan az eszme +és érzés, de legalább megvan bennök a gondolatnak bizonyos haladása +s némi törekvés valami művészit adni. Valamennyire érti, hogy mikép +kellene, ha nem is <span class="pagenum"><a name="Page_149" id= +"Page_149">-149-</a></span> tudja megvalósítani. Görög modorban írt +epigrammái a legsikerültebbek mind a tartalmat, mind a formát +illetőleg. Itt is van ugyan elég gyönge, de mégis többet érnek +dalainál s van köztök jó is. Ha fiatal költő első kísérleteiből +biztosan lehetne jósolni jövőjére, ki mernők mondani, hogy +Thewrewktől legfeljebb csak epigrammokat várhatunk. Éppen azért +csodálkozunk, hogy műfordítmányai közt, mert ilyenek is vannak e +kötetben, egyetlen epigrammot sem találhatni. Homérból veszünk egy +pár töredéket, Bionból Adonis halotti énekét s Anakreonnak mintegy +húsz dalát. Méltányoljuk e törekvést és sajnáljuk, hogy nem +mondhatjuk: Thewrewk felülmulta elődeit. Homért illetőleg nemcsak +hogy Kölcseyt nem multa felül, de Szabó Istvánt sem, anakreoni +dalai jobbak, mint némely más kísérletek, de nem jobbak a Szabó +Károlyéinál.</p> +<p>Még csak a címre van egy pár megjegyzésünk, hogy azzal végezzük +be cikkünket, amin talán kezdenünk kellett volna. Józsa a szerző +szerint annyit tesz, mint Josephine, vagy ahogy régebben mondották +Józéfa. Legyen. De mi szükség volt éppen nőnévről nevezni el e +könyvet? Az igaz, hogy van benne egynéhány Józsához írt vers, de +több van olyan, mely sem Józsára, sem Rózsára nem illik. Az ember, +amint a könyvre néz, azt hiszi, hogy az költői beszély, melynek +hősnője Józsa. Semmi sem igazolja e címet, egy kis különc szeszély +az egész, mely az olvasót már előre lehangolja, amit fájdalom, maga +a könyv teljességgel nem képes eloszlatni.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_150" id= +"Page_150">-150-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>APRÓ POLÉMIÁK.<a name="FNanchor_47" id= +"FNanchor_47"></a><a href="#Footnote_47" class= +"fnanchor">47)</a></h2> +</div> +<p>– A «Nővilág» szerkesztője legközelebbi számában így sóhajt fel: +«A «Nővilág» eddigelé békés egyetértésben élt laptársaival; nem +bántott senkit, őt nem bántá senki. Az első eset most is áll, de az +utóbbi nem, mert majd egyik, majd másik kolléga ront neki e lapnak, +hogy miért, e talány megfejtését a közönségre bízzuk». Nem hisszük, +hogy mívelt olvasó valami különöst találjon abban, mi a +legmindennapibb dolog a világon, t. i., hogy egyik lap a másikra, +mikor szükségét látja, egy pár megjegyzést tesz. Sokkal különösebb +az, midőn valaki azt panaszolja, hogy őt bírálják, pedig ő békés, +jámbor ember, éljünk békességben, ne szóljunk egymásról, legfeljebb +dicsérőleg. Leben und leben lassen. Így lehetlen a kritika. Ily +elvet, legalább tudtunkra és nyilván, még senki se hirdetett +irodalmunkban s azt legkevésbbé a Nővilág szerkesztőjétől vártuk, +ki lapjában maga is közöl bírálatokat.</p> +<p>– A «Gombostű» is panaszkodik s egyenesen a Figyelőre. «Szebben +senki sem igazolta az Önbírálat állítását, hogy nálunk a +zsurnaliszták gyanúsítni szeretnek, mint G. P., aki a Gombostűt, +mivel nem osztja G. P. úr nézetét, azzal gyanúsítja, hogy azért +említi az alföldi viszonyok némely árnyoldalát, mivel az Alföldön +nincs előfizetője. Valóban magas műítészi szempont. <span class= +"pagenum"><a name="Page_151" id="Page_151">-151-</a></span> Ha ily +okok vezetnék a zsurnaliszták tollát, akkor a Figyelőnek nemcsak az +Alföld, de a Felföld ellen is ki kellene kelni». Nem árt a +Gombostűnek, a többek közt, két dolgot megtanulni, ha író s +illetőleg polémikus akar lenni. Először, az anonymitas tiszteletben +tartása rég elfogadott elv minden irodalomban. Az Önbírálatnak a +Figyelőben megjelent bírálata alá (-i). van írva s nem G. P., tehát +nem G. P.-t, hanem (-i)-t kellett volna feleletre vonnia, vagy +pedig magát a Figyelőt. Másodszor, a valódi író védeni vagy +visszavonni szokta állításait, nem pedig megmásítani. A Gombostű +úgy tesz, mint az egyszeri peres ember, ki «az ütlegből sokat +elvesz és a joghoz egy tallért tesz». A Gombostű az alföldi +viszonyok nemcsak <i>némely</i> árnyoldalainak kiemelését dicsérte +az Önbírálatban, hanem azt is, hogy az <i>Alföldön, oly kezdetleges +ősállapotban van minden, mint nagy Árpád apánk idejében</i>. Erre +mondta aztán a Figyelőben megjelent bírálat: Rózsaági úrnak +alkalmasint azért tetszett annyira ez a hely, mert talán a +Gombostűből éppen oly kevésszámú példány jár az Alföldre, mint +Árpád apánk idejében. Ez nem gyanúsítás akart lenni, hanem csak +gúny. Azt kívántuk kifejezni, hogy józan ítéletű író nem írhat alá +ily badar állítást, csak oly szubjektív indokból, mely nem tartozik +a dologhoz. Mondhattunk volna más indokot, furcsábbnál furcsábbat, +mindegy lett volna. Mi nem tudjuk, hogy a Gombostűnek mennyi +előfizetője van az Al- vagy Felföldön, nem is szokásunk az +előfizetők számából megítélni az írókat. Mi örülnénk legjobban, ha +a Gombostű szépirodalmunknak oly szolíd, jól berendezett és nagy +jövedelmű uradalma lehetne, aminőket a barbárnak nevezett Alföld +nem egyet tud felmutatni.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_152" id= +"Page_152">-152-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>TÖRÖKORSZÁG FŐVÁROSA.<a name="FNanchor_48" id= +"FNanchor_48"></a><a href="#Footnote_48" class= +"fnanchor">48)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Írta Br. Horváth Miklós. Pest, 1862. Engel és +Mandello tulajdona.</p> +<p>Útirajzról bírálatot írni oly kritikusnak, ki sohasem utazott az +illető országban, meglehetősen nehéz feladat. Saját tapasztalásából +nem ítélhetve, kénytelen könyvekhez, azaz: más útirajzokhoz, +folyamodni. De kérdés: vajjon az a másik utazó hűbb, igazságosb-e, +mint az, akinek éppen munkáját akarjuk bírálni? S ha hű és +igazságos is, vajjon azóta nem történtek-e változások, melyek hol +lényegesen, hol módosítólag befolynak egy és más viszonyra? Aztán +az utazóknak hajlamaik, műveltségök s helyzetök szerint, hol erre, +hol arra van éles érzékök. Amiben az egyik erős, a másik gyönge +lehet, amit egyik jól látott, a másiknak elkerülte figyelmét. +Szóval a kritikus vég nélkül kétkedhetik s mégsem fog oly erős +támaszpontot találhatni, hova megvetve lábát, határozottan +merhessen ítélni. A történelmi munkák bírálójának egészen más a +helyzete. Ő okmányokból ítélhet, sokkal több különböző forrást +vethet össze s kmi legfőbb, mindig csak bevégzett multat vesz +bonckés alá. Az útirajzok a jelent tárgyalják, mely naponként +változhatik, hiszen a műveltségi viszonyok, még magukra a tájakra, +az országok e legváltozhatlanabb <span class="pagenum"><a name= +"Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> emlékeire is +gyakorolhatnak némi módosító befolyást. Némely útirajz nagy +tévedését vagy ráfogását észrevehetni ugyan, sőt néha azt is +kiérezhetni, vajjon a szerző könyvekből dolgozott-e vagy saját +szemével vizsgált mindent, de a szokottnál valamivel nagyobb gond +sokat elfödhet s a legélesb szemű bírálót is megjátszhatja, ha csak +maga nem utazott s nem látta mindazt, melynek leírását bírálja. Ily +helyzetben a kritikus kénytelen leszállani triposzáról, olvasóinak +csak kalauzként ajánlkozni, nem annyira bírálatot, mint +könyvismertetést írni s legfeljebb ott bírálni határozottabban, hol +tisztán irodalmi szempontokból indulhatni ki.</p> +<p>Őszintén megvalljuk, hogy mi is a fennebb rajzolt helyzetben +vagyunk. Sohasem jártunk Törökországban, nem ismerjük fővárosát, +sőt még könyvekből sem olvastunk annyit róla, hogy a kezünk alatti +útirajz tartalmát megbírálhassuk. Szerencsénkre Horváth Miklós sem +politikai, sem nemzetgazdasági, sem régiségtani, sem etnográfiai +tanulmányokat nem akar nyujtani útirajza keretében. Ő csak +világfias turista, ki a maga mulatságára utazik s olvasóit is +inkább mulattatni, mint tanítani kívánja. Kiválón semmi sem fekszik +szívén; oly kevéssé szenvedélyes politikus, mint régiségbúvár s a +társadalmi viszonyok, művészet, természet iránt nem érdeklődik +mélyebben, mint minden más műveltebb ember. Mindezt nem is +titkolja, nem folyamodik tudós könyvekhez, hogy hol innen, hol +onnan kiírva egy pár lapot, történelmi, politikai vagy +természettudományi ismereteit fitogtassa, vagy pedig nagy fontosan +leírjon olyasmit, mit nem látott, vagy, ha látott is, nem vizsgált. +Elszóródásból utazik, látni, hallani, mulatni, élvezni szeret s +átadni magát a különböző benyomásoknak. E benyomások rajzát vesszük +e könyvben, mely <span class="pagenum"><a name="Page_154" id= +"Page_154">-154-</a></span> leginkább esztétikai hatásra törekszik +s ennélfogva annál bátrabban hozzá szólhatunk.</p> +<p>Éppen nem hibáztatjuk a könnyed, világfias modort s még kevésbbé +az esztétikai hatásra törekvést. Az útleírónak a legnagyobb +szabadsága van az írók között, mind a tárgyra, mind a formára +nézve. Itt minden genre jogos, csak tudjon az író hűn és elevenen +rajzolni s érezzék rajzán a tapasztalás közvetlensége. E kettő az, +mi nélkül nincs valódi útleírás, akár tudós írja, ki új +hódítmánnyal akarja gazdagítani a tudományt, akár gondtalan +turista, ki csak kedvtelésből utazik. S ha ehhez még formai csín +járul, ha az író, tárgyához mérve, tud vonzón, az érdeket ébren +tartva, elbeszélni, ahol szükség hangulatot, érzelmeket költeni +föl, szóval van benne valami a költőből: előttünk állanak az +utazónak, mint írónak, leglényegesb tulajdonai. Horváthban megvan +egy és más e tulajdonokból, de inkább csirában, mint kifejlődve, +inkább csak elszórva, egyes lapokon nyilatkozik, mint az egész +műben. Nagy egyenetlenségeket találunk művében mindenütt, oly +egyenetlenségeket, melyek nem a tárgyból, hanem az íróból folynak s +éppen azért nem olvadnak belé az egész összhangjába. Nem mindenütt +érzik a tapasztalás közvetlensége, vagy a benyomás volt bágyadt, +vagy az írónak nem volt elég ereje azt kellőn kifejezni. A rajz +mindenütt eleven akar lenni, de néhol nem biztos vagy bevégzetlen, +más helyt pedig csak a szín erős, avagy e helyett is csak frázist +veszünk. Elbeszélése nem báj nélküli, de itt-ott kapkodó, vannak +benne kitűnő szakaszok, de az egésznek nincs kompoziciója.</p> +<p>Mindjárt a bevezetés első lapja kissé forszirozott. Egyszerűbben +elmondva nem tünt volna ki annyira a bevezető eszme mindennapisága, +mellyel, ha jól emlékszünk, <span class="pagenum"><a name= +"Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> különböző változatban, +már sok turista kezdte meg rajzát, t. i., hogy valami +magyarázhatlan nyugtalanság vonja az embert túl a határokon. A +tárgyhoz sokkal jobban illett volna az, mit szerzőnk szintén érint, +de nem fektet reá kellő súlyt, hogy megúnta az európai +polgárisodást, mely nagyjában mindenütt ugyanaz s vágyik keletre, +egy új ismeretlen világba. Általában, midőn szerzőnk hatni akar s +nagyon összeszedi magát, kevésbbé hat, mint amidőn gond nélkül +ecsetli benyomásait. Így például mindaz, mit a tengerre érkezéséig +ír, nagyrészt jól van írva. Rövid jellemző vonások, folyékony, +kellemes elbeszélés, éppen annyi, amennyi kell, hogy mintegy +nyitányul szolgájon az út főcéljához, amely Konstantinápoly. A +tenger rajzával már éppen nem vagyunk megelégedve. «Tengert látni – +mond szerzőnk – először vagy tízedszer, mindig megható. Szemeink +első tekintete az Istent keresi, ki megvédjen e végtelenség +közepett, e fényes haboktól, melyek oly csábítók, e hullámok +ölelésétől, melyek oly puhák s mégis oly szilajok, e titkos +mélységtől, mely mérhetlen, mint a szenvedély. Az égre tekintünk, +mondom, s e két végtelenség hasonlata, e két elem összhangja az, mi +megnyugtat. E ragyogó csillagok, hová lelkünk fohásza repül, nem +sujtanak le, miért bántanának a síma vizek? A tenger csak addig +ijesztő, míg az enyészet medrének képzeljük, míg a halál eszméjével +azonos, míg egy hideg sírt, egy nagyszerű temetőt látunk benne. De +ha a természetbúvár, vagy csak a vizsgáló elmélet szemeivel nézzük; +ha eszünkbe jut, hogy mélysége nem a halál, hanem az élet hazája, +hogy itt is, mint a föld színén növények virágoznak, ásványok +tenyésznek, ezer élőlény lakik, azzal a különbséggel, hogy e +növényzet még frissebb, gyöngédebb, a színezet még élénkebb, +festőibb, <span class="pagenum"><a name="Page_156" id= +"Page_156">-156-</a></span> a kincsek még drágábbak, az élet még +rejtélyesb, költőibb, könnyen megbarátkozunk vele.»</p> +<p>Ily rajzot olyan is írhat, ki sohase látott tengert. Szerző a +tenger félemletes nagyszerűségét akarja leírni s a fényes habok +csábításáról, öleléséről beszél, mintha Goethe halásza volna. S +mily mesterkélten van kivive a tenger és ég összhangja az ember +megnyugtatására. Minthogy a ragyogó csillagok nem sujtják le az +embert, nem félhet a síma haboktól sem. Ez nem közvetlen benyomás, +ez az erőtlen reflexió mesterkedése, ez nem rajz, hanem ízetlen +frázis. Ellenben mily jól van írva, mindjárt alább, e következő +hely, kivéve a fényes habok és harmatos virágok hasonlatát, melyet +még purpureus pannusnak sem lehet neveznünk: «Nem tudom, álmodik-e +az ember tengeren, midőn a légben csüngve képzeli magát s egy +arasznyira felette egy vastag ember nyugszik, kinek lélekzetét +érzi, mozdulatait hallja s alatta szintén egy arasznyi távolságra +egy más élőlény (sovány vagy kövér, ez semmit sem változtat), ki +ízlése szokásait követve álmában beszél, sóhajt vagy köhög, midőn a +verejték izzó csöppjei folynak homlokodon s tüdőd már alig +működhetik szabadon, midőn mozdulatlanul heversz s mégis úgy +tetszik, mintha nyílsebességgel haladnál, midőn minden nyugszik s +egy tompa moraj szakadatlan zúg füledben… valóban rémes álom. +Körülbelül ezt álmodjuk a hajón. Mily különbség a reggel. A +fedélzetet megmosták, mintha az éj köde elhomályosította volna, a +tengerészek fölváltották egymást, a lég pompás, illatos, éltető, a +nap lanyha sugáraival most ébred, a hullámok tisztán láthatók, a +méla morajnak értelme lőn, virágok nem nyílnak, madarak nem +énekelnek ugyan, de a fényes habok harmatos virágok s a hullám +csattanása zengzetes dal». <span class="pagenum"><a name="Page_157" +id="Page_157">-157-</a></span></p> +<p>Ilyen az egész könyv. Amit a bevezetés e mutatványairól +mondtunk, illik az egyes szakaszokra is. Jó és rossz, elevenség és +bágyadtság így váltakoznak egész végig. Vannak szakaszok, melyek +átalában nem sikerültek. Ilyen a <i>Bazár, Szent Sófia, Régi +viseletek,</i> stb. címűek. A bazár rajza csak nagy átalánosság, +melyben alig van valami jellemző vonás. Nem tudjuk képzelni s +legfeljebb csak annyi nyomul emlékünkbe, hogy egy roppant épület +ezer bolttal, melyben sok minden van s hogy itt a kalmárok nem oly +kínálkozók, mint Európában. Nem aprólékos részleteket kívánunk, +csak néhány jellemző vonást, oly rajzot, mely a legfőbb részleteket +a legjellemzőbb oldalról emelje ki. A Szent Sófia is majdnem ilyen +rajz. Egy-egy érzelmes felkiáltás, élc vagy jó hasonlat nem elégíti +ki az embert, midőn tárgyakról, viszonyokról kívánna olvasni. S e +szakaszt mily rosszul fejezi be a mohamedán vallásnak holmi száraz +és rövid magyarázata. Ennél a csekély műveltségű ember is többet +tud. A «Régi viseletek» című szakasz egy múzeum-félét ismertet, +melyben bábok vannak kiállítva, régi török ruházatban, rangfokozat +és osztályok szerint. Mily jó, valódi művészi tere lett volna itt +szerzőnknek a régibb és újabb török életet és szokásokat +külsőségeiben ismertetni, historizálni, festeni, okoskodni, +humorizálni, szóval egy egész kaleidoszkópot ragyogtatni előnkbe. +Mindezt elmulasztja, bár eleinte kedvet mutat hozzá. Sok dolga van, +tovább kell sietnie. Átalában nagy sietséggel ragadja olvasóit +tárgyról-tárgyra, hogy mindegyre újabbat és érdekesebbet mutasson. +Azért mindig is eléri azt, hogy kíváncsiságunkat felizgassa, de +annál ritkábban, hogy egyszersmind kielégítse. Fél, hogy pedáns +útleíró hírébe jő, ha kissé részletesb, restel valamibe mélyebben +beleereszkedni, <span class="pagenum"><a name="Page_158" id= +"Page_158">-158-</a></span> mert talán unalmas lesz. Azt hiszi, +hogy eleget beszélt már s az olvasónak is oly kevés türelme van +elolvasni azt, amit nem látott, mint neki leírni a már látottat, +élvezettet. Változatos akar lenni s nagyon töredékes, kerüli az +unalmasságot s meglehetős felületes. In vitium ducit culpae fuga. +Ezért sok szakasza érdekesen kezdődik, de nem foly vagy végződik +egyszersmind úgy is s képei gyakran elmosódnak. Ritkán találja el a +középutat a könnyedség és könnyűség közt s csak néha igyekszik +párosítni a sebességet körülményességgel s benyomásai rajzát +magának a tárgynak rajzával.</p> +<p>Azonban e nem, vagy csak félig sikerült szakaszok mellett vannak +sikerültek is. Ilyenek a <i>Forgó dervisek</i>, a <i>Dohány</i>, az +<i>Ordító dervisek</i> stb. Az elsőnek csak az a baja, hogy egy kis +affektációval végződik, a másodiknak az, hogy a kief rajzába +becsúszott egy pár oly vonás is, mely ellenkezik a többivel. A +harmadik a legsikerültebb. Ez egy valódi genrekép, melyben költői +invenció is nyilatkozik s nagyon jól is van elbeszélve. Az +esztétikai hatásra törekvést sok helyt vehetni észre szerzőnkben. +Sajnos, hogy erre ott törekedett legkevésbbé, hol a legnagyobb +szükség lett volna reá, értjük, az egész útirajz kompoziciójában. +Szerzőnk nem puszta naplót akart írni, ő művészibb feladatot tűzött +ki magának, Törökország fővárosa rajzát kívánta adni. Ezért mintegy +bevezetéskép csak röviden rajzolja útját a fővárosig. Eddig mind +jól megy, de ezután nincs semmi terve és szakaszait minden szerves +kapcsolat, művészi cél nélkül írja úgy, ahogy eszébe jutnak. A +temetőn kezdi s holmi utcai böngészeten végzi. Sehogy se tudja +megtalálni a pontot, honnan beljebb vezesse olvasóit, hogy bizonyos +művészi csoportozatban, önkénytelen, természetesen bontakozzanak ki +a város titkai. A műnek nincs architektonikája, <span class= +"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span> ez +benne a legnagyobb hiba, mit a szerző maga is érez, bár némi elmés +mentegetőzéssel eltakarni kíván. «Kiállhatlan unalmas lenne +rendezett előadásom» – kiált fel a többek közt. Nem hisszük. A +művészi rendetlenség már rend, még pedig egyike a nehezebbeknek. +Más a tudományos rendszer s más a kompozició. Itt nyilatkozott +volna igazán a szerző teremtő fantáziája s nem egyes, különben +szép, lapokon. E mellett szakaszai is alkalmasint inkább sikerültek +volna, mert szerzőnk nem tudva, mit hol mondjon el, hol ide, hol +oda tett valamit, hova nem illik s nem is sejtve, hogy mennyit fog +írni, folyvást sietett, a nélkül, hogy valami célhoz érjen.</p> +<p>Talán igen szigorún ítélünk oly műről, mely tehetséget és +törekvést tanusít. Azonban úgy hisszük, hogy csak megbecsüljük a +tehetséget, ha annyit várunk tőle, amennyit talán adhat. Igaz, +kevesebb fáradságba került volna úgy egyszerűen remekműnek +neveznünk ez útirajzot, mint némely laptársunk tevé, de mi sohasem +sajnálunk egy kis analizist, az pedig kérlelhetlen s nem elégszik +be frázissal. Lehet, hogy könnyen válik igazságtalanná, de akkor is +ébreszt egy pár gondolatot, közönségben és íróban egyaránt.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_160" id= +"Page_160">-160-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A SZÉPMŰVÉSZETEK CSARNOKA.<a name="FNanchor_49" id= +"FNanchor_49"></a><a href="#Footnote_49" class= +"fnanchor">49)</a></h2> +</div> +<p>Vettük az e című és br. <i>Jósika</i> Kálmán által szerkesztendő +új lap mutatványszámát. Megjelenik hetenként egyszer, másfél íven, +szövegbe nyomott képekkel. Előfizetési ár egy évre 12 frt. Ami +tartalmát illeti, az előszó, mely az olvasóknak azt igéri, hogy a +«Szépművészetek Csarnoka» <i>legkedveltebb</i> íróinktól közöl +dolgozatokat, e mutatványszámhoz annyiban nem illik, amennyiben +csak egyetlen egy jobb vagy kedveltebb írótól van benne dolgozat, +t. i. Pálffy Alberttől egy novella kezdete, mert a J. M. rövid +levelét, melyben a szerkesztőnek, mint öccsének, egy pár jó +tanácsot ad, egyelőre atyafidolgozótársnak igérkezik, későbbre, a +siker esetére tartva fel magának a kollégiális közremunkálást, nem +lehet tulajdonkép költői vagy esztétikai dolgozatnak nevezni. +Egyébiránt mutatványszámból nem igen lehet megítélni a lapokat. +Könnyen megtörténhetik, hogy ez új lap is sokkal jobb lesz, mint +aminőnek a mutatványszám mutatja, mely nem egyéb, mint a Vasárnapi +Ujság, Ország Tükre és Hölgyfutár különös vegyülete. A +Szépművészetek Csarnokában még eddig legkevesebb van a +szépművészetekről; aztán azt se érti az ember, hogy a +szépművészetek melyik ágára vonatkoznak a <span class= +"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span> +Patkó-féle zsiványhírek, az öngyilkosságok, a tűzvészek, a +füllevágási históriák. Ennyivel be is fejeznők jelentésünket, ha a +«Szobrászatunk» rovata alatt nem volna egy cikk, melyet bajos szó +nélkül hagyni. E cikk nem annyira a szobrászatról szól, mint inkább +az Akadémiát támadja meg amolyan Önbírálatféle felfogással. És +miért? Leginkább azért, mert az Akadémia nem pártolja a +szobrászatot, holott, ez új lap szerint, «az akadémiák teendője a +művészet minden ágát figyelemmel kísérni, fejlődését előmozdítani +és haladására tényleg befolyást gyakorolni». Értsük meg a dolgot: +más a szépművészetek akadémiája, megint más a tudományoké. A miénk +a tudományok akadémiája, tessék a cikkírónak elolvasni szabályait, +mert úgy látszik, hogy a legelemibb fogalma sincs akadémiánk +szervezetéről. Ha az Akadémia olyasmit tenne, amit ő kíván, +túllépne körén, az alapítók szelleme ellen cselekednék, szóval míg +egyfelől megsértené alaptörvényét, másfelől lenne ex omnibus +aliquid, ex toto nihil. Sok pénz kell az összes művészetek +akadémiájára; amennyi most az Akadémiának van, az a tudományokéra +is kevés. A többi vádhoz is hozzászólunk. A cikkíró felhozza +«Pompéry nem okadatolható megválasztását és Brassai mellőztetését». +Vajjon miért teszi szembe Brassait Pompéryvel? Úgy látszik, nem +tudja, hogy Brassai már huszonöt év óta levelezőtag s teljességgel +nincs kedve versenyezni Pompéryvel, kit csak nemrég választottak +levelezőtaggá. Nem ez itt a baj, hanem az, hogy Brassai nem rendes +tag, pedig megérdemelné, azonban a mulasztás megtudása végett senki +sem szorult a cikkíróra, midőn azt mások régebben és sokkal jobban +elmondották. Azt is elmondja a cikkiró, hogy az Akadémia páratlan +együgyűséggel osztogatja a 100 aranyakat hol Pompérynak, +<span class="pagenum"><a name="Page_162" id= +"Page_162">-162-</a></span> hol Gregussnak s mellőzi a soha meg nem +koszorúzott Vajda Jánost és Salamon Ferencet. Mit mondjon az ember +ily furcsa beszédre. Az Akadémia az alapítványok értelmében minden +oly művet tartozik megjutalmazni, mely a többinél aránylag jobb, +elég szerencsétlenség, hogy oly gyönge műveket kellett +megjutalmaznia, mint a Telivér és Lángész, de erről az Akadémia +éppen úgy nem tehet, mint arról, hogy a Szépművészetek Csarnokának +mutatványszáma nem ütött ki a legjobban. Ami Salamont illeti, őt +mindeddig azért nem jutalmazhatták meg, ha akarták volna is, mert +soha semmire sem pályázott. Vajdát meg azért, mert merészkedtek azt +hinni, hogy a nagy jutalmat a Petőfi összes költeményei inkább +megérdemlik, mint a Vajdáéi. Arra, amit a cikkíró az Akadémia +kétharmadára mond, hogy a «nembánomság, hányavetiség, +bagolyszeműség, lelkiismeretlenség képviselői» csak azt feleljük, +hogy bármilyenek legyenek is azon meg nem nevezett urak, bizonyára +nincs köztök oly gyönge ítéletű ember, ki Zilahy Károlyt oly nagy +tehetségű kritikusnak, Remellayt oly jeles novellistának és +történelemírónak tartsa, mint aminőknek hirdeti őket a +Szépművészetek Csarnokának nagy pipájú, de kevés dohányú +szerkesztősége.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_163" id= +"Page_163">-163-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>POLÉMIÁK.<a name="FNanchor_50" id="FNanchor_50"></a><a href= +"#Footnote_50" class="fnanchor">50)</a></h2> +</div> +<p>Egy pár ellenem intézett felszólalásra akarok felelni. Rövid +leszek; a szerkesztő kevés tért engedhetett rendelkezésem alá, de +másfelől ama felszólalások sem olyanok, hogy részletesb fejtegetést +érdemeljenek.</p> +<p>Először is Szeberényivel kell végeznem, kinek nyilatkozatát +fennebb egész terjedelmében olvashatni. Szeberényi szokatlannak +tart kérdőre vonni bármely szerzőt, miért nem mondta ezt vagy +amazt, mert a bírálat csak arra vonatkozhatik, amit a szerző +mondott, nem pedig arra, amit nem mondott. Én az ily kérdőre vonást +sem szokatlannak, sem jogtalannak nem tartom. Az oly +történelemírót, ki hallgat némely dolgokról, melyeket tud vagy +könnyen tudhatna, még eddig mindig megrótták s mellőzését +pártszellemnek vagy egyéb oly okoknak tulajdonították, melyeket +munkája szelleméből kiolvashattak. Az emlékiratok bírálatában egyik +főszempont éppen az, hogy mit mellőz az író s mit nem, miért mondja +el ezt így vagy amúgy. Például Béranger emlékiratainak bírálói (a +többek közt Montégut), rossz néven veszik a szerzőtől, hogy +barátnéjáról, Frère Juditról miért hallgat oly mélyen, miért bízza +másokra, barátokra, idegenekre vagy tán éppen rosszakarókra, hogy +<span class="pagenum"><a name="Page_164" id= +"Page_164">-164-</a></span> oly érzelemről és viszonyról +beszéljenek, mely neki annyi szép költeményt sugallt. Megrótták +továbbá, hogy mind politikai, mind irodalmi kortársairól oly +keveset s csak kedvezőt mond, hogy inkább szeret hallgatni s +egészen mellőzni valakit, mintha azt akarná, hogy halála után is +mindenkivel barátságban éljen és népszerűségét teljesen +megőrizhesse. Természetesen, ami másutt szabad, nálunk tiltva van, +hol némelyek a kritika oly kódexét akarják megalapítani, mely a +kritikust legalább is haszontalan íróvá tenné. Én mindig +tiltakoztam e jograblás ellen s részemről egy fikarcnyit sem fogok +engedni soha a kritika jogaiból, melyeket nem én oktrojáltam, hanem +maga a kritika természete fejtett ki s a századok gyakorlata +szentesített.</p> +<p>Azonban én Szeberényit nem annyira pusztán csak a hallgatásért +róttam meg, mint inkább azért, hogy felemlítvén Petőfivel való +barátsága felbomlását, melyet verseiről írt bírálata okozott, csak +Petőfit sejteti hibásnak s magáról egészen hallgat, vagy legfeljebb +annyiban szól, amennyiben a nagylelkűt játszhatja. Adatokkal +mutattam ki, hogy amaz irodalmi versengésben nemcsak Petőfi +követett el hibát, hanem Szeberényi is s mellőzve a bírálat +igazságtalanságát s netalán bosszúból eredt indokait, egyedül azt +hoztam fel, hogy Szeberényi Petőfi magánviszonyaira célzott, mire a +kritikusnak nincs joga. Szeberényi, úgy látszik, most sem akarja +elismerni e hibát, azt hiszi, hogy ő mindenben igazságos volt +Petőfi iránt s most is csak annyiban szól érdemlegesen a tárgyhoz, +amennyiben Petőfit vádolhatja. De vajjon a más hibája igazolhatja-e +a magunkét? Nem, legfeljebb megfoghatóbbá teszi. Vajjon +igazságtalanságot igazságtalansággal torolni vissza s még évek +mulva sem ismerni el igazságtalanságunkat, midőn már ellenfelünk +<span class="pagenum"><a name="Page_165" id= +"Page_165">-165-</a></span> a sírban nyugszik, erkölcsi bátorság-e? +Bizonyára nem. Én oly kevéssé voltam elfogult Petőfi, mint +Szeberényi iránt, csak tények felett ítéltem s ha Petőfiben az +affektációt, az anonymitas lovagiatlan leleplezését nem +helyeseltem, bizony Szeberényiben sem dicsérhettem azt a +jogtalanságot, mely szerint Petőfi magánviszonyaira célzott, a +körülményekkel ismeretlen olvasó előtt többet sejtetett, mint +amennyi a dologban volt. Ami azt illeti, hogy a pápai iskolai +társulatnak joga volt Petőfi első kísérleteit kiadni, nem vonom +kétségbe, de bizonyára nagy indiszkréciót követtek el a +szerkesztők, midőn a már hírre vergődött költőt így kompromittálták +s nem tudom miért ne lehetett volna joga Petőfinek ezért +bosszankodni s gúnyosan köszönni meg barátjai indiszkrécióját.</p> +<p>A «Törökország Fővárosa» szerzőjéhez, br. Horváth Miklóshoz és +Riedl Szendéhez, a «Kritikai Lapok» szerkesztőjéhez kell még egy +pár sort intéznem. Az első az «Ország Tükré»-ben, a második saját +lapjában szólal fel ellenem s von kérdőre az e lapokban <i>–i</i> +és <i>–y</i> jegyek alatt megjelent bírálatokért. Egyik stílusomból +ismer reám, a másik pedig hallomás szerint úgy tudja, hogy én +vezetem a Figyelőt. Mindkettőnek, úgy látszik, elve nem tisztelni +az anonymitást s többet adni a névre, mint a dologra. Az anonymitas +megőrzése és tiszteletben tartása fontos dolog a zsurnalisztikában, +de másfelől pusztán csak a lovagiasság is kötelességünkké teszi. +Azonban nekem sem időm, sem terem erről most értekezni, sőt, +minthogy jelenleg nincs szükségem anonymitásom fenntartására, +ezennel eleget teszek ellenfeleim kíváncsiságának s +kinyilatkoztatom, hogy e lapban az <i>–i</i> és <i>–y</i> jegyű +cikkeket mind én írtam, megjegyezve azt, hogy br. Horváth nem +stílusomról ismert reám, mert oly cikket <span class= +"pagenum"><a name="Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> is +nekem tulajdonít, a <i>–z</i> jegyűt, melyet nem én írtam, Riedl +pedig alkalmasint nem köszönné meg, ha róla valamelyik lap egy +csoport pletykát hirdetne «hallomás szerint» bevezetéssel. +Valóságos pletyka, hogy a Figyelő szerkesztését egy idő óta én +vezetem. Én e lapnak csak fődolgozótársa vagy egyszerűbben és +igazabban szerkesztősegédje vagyok s ha a szerkesztő akadályozása +esetében egy pár számot szerkesztettem is, az egészen a szerkesztő +intézkedéseinek szellemében történt. Nincs e lapban semminemű +dualizmus, oly cikk, melyet a szerkesztő, legalább nagyjában, nem +helyeselt, nem jelent itt meg sem tőlem, sem mástól. Riedl +legjobban tudhatja, hogy a Kritikai Lapok ellen kívülem más is +polémizált a Figyelőben, sokkal régebb és nyomósabban mint én, maga +a szerkesztő, még pedig nyelvészeti kérdésben, mely elől, nagy +csodálkozásomra, Riedl, a nyelvész, büszkén ugyan, de mégis +visszavonult.</p> +<p>De térjünk br. Horváthra. Ő általam megbírált munkáját védi, +hibáztatja bírálatomat, mely munkájában mindent méltányolt, amit +lehetett, csak egészen sikerültnek vagy éppen remeknek nem nevezte, +mert ily Isten ellen való vétket csak nem követhettem el. +Tulajdonkép felületességemet, igazságtalanságomat, önhittségemet, +epésségemet akarja kimutatni. Régi címeim ezek már nekem s nem is +hiszem, hogy valaha másokkal cserélhessem fel, kivált ha azok +ítélnek felettem, kiknek munkáiban fogyatkozásokat mertem találni. +Nem is szándékszom érdemleges polémiába bocsátkozni, sőt br. +Horváth művének oly gyöngeségeit sem tárom fel, melyeket +bírálatomban mellőztem, mert nem annyira tartalmát, mint inkább +csak formáját kívántam bírálni. Ő nem érti vagy nem akarja érteni +bírálatomat <span class="pagenum"><a name="Page_167" id= +"Page_167">-167-</a></span> s én bizonyára nem fognám +felvilágosítani. Hadd higyje hát, hogy én nem ismerem munkája +minden részletét s így nem olvastam el egészen, hogy azért róttam +meg, mert nem mondott el mindent Konstantinápolyról, hogy azért +hibáztattam művének kompozicióját, mert a temetőn kezdi a város +rajzát. Azonban két dolgot mégis bátor vagyok figyelmébe ajánlani: +először, ha idéz valamiből, idézze szó szerint s ne rontsa meg se a +stílust, se az értelmet, mint megrontotta amaz egy pár sorban, +melyeket bírálatomban idézett; másodszor nemcsak rossz ízlés, hanem +valóságos jogtalanság olyasmit a közönség elébe vinni, mi csak +magánkörben mondatott. Hogy Brassai mit mondott nekem egy +társaságban, hogy én mit beszéltem egy pár írótársammal a színház +csarnokában (amit mondtam, nem úgy mondtam, amint br. Horváth +előadja), sem a dologhoz, sem a közönség elébe nem tartozik. Ily +divat könnyen a kávénénikék pletykatárává alakítja át az irodalmat, +mit úgy hiszem, br. Horváth sem kíván, még akkor sem, ha így +csakugyan el lehetne némítani egy pár kellemetlen kritikust.</p> +<p>Riedl egy egész nyilt levelet intéz hozzám, melyet, megvallom, +nem értek eléggé. Azt vártam, hogy így fog hozzám szólani: ön egy +pár gúnyos, élesbnél-élesb megjegyzést tett lapomra, tessék +bővebben hozzá szólani, ne csak gúnyolódjék, hanem bírálja meg +tüzetesen lapom szellemét. E helyett érzékenyen ömledez s az irónia +és őszinteség hangján néhány bókot dob szemem közé. Elmondja, hogy +ezelőtt hat évvel egy külföldi egyetemre hívták a magyar nyelv és +irodalom tanszékére, hogy ott figyelemmel kísérte a világirodalom +mozgalmait, készült és tanult; visszatérve hazájába, midőn látta, +hogy itt a kritikának nincsenek méltó képviselői, elhatározta +megindítani lapját s ha nem is sikerült céljára <span class= +"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> nézve +mindent megtenni, mindent a legjobban megtett, amit csak tenni +lehetett. Lassankint szaporodnak lapjának olvasói, barátjai, de +ellenfelei is, akik közt sajnálva lát engem is. Felszólít, hogy +tegyem fölöslegessé munkásságát, írjak lapjába vagy más lapba jobb +kritikákat, mint amelyek lapjában megjelennek, de addig, amíg e +fontos közügyet méltóbb kezekben nem látja, folytatja kötelességei +teljesítését és tovább szerkeszt. Mit feleljen az ember ilyesmire? +Úgy hiszem, elég lesz őszintén bevallanom, hogy én csakugyan +ellenség vagyok, ellensége nem Riedlnek, hanem lapjának, nem annak, +mi lapjában itt-ott jó, hanem az egész szellemének. Ellensége +lettem azon percben, melyben frivol programmját olvastam, de még +inkább, midőn közelebbről ismerni tanultam. Okaim e következők: a +«Kritikai Lapok»-nak tulajdonkép nincsenek esztétikai elvei, sőt +tájékozni se tudják magokat költészetünkben; tudományos cikkeik és +kritikáik szertelen követelők, az európai szempontot emlegetik, a +tudományok meghonosítása mellett akarnak izgatni és sokszor még a +mi irodolmunk színvonalán sem állanak; a magyar tudományosság +legnevezetesb kérdéseihez nem szólanak, legnevezetesb tudományos +könyveinket nem bírálják s inkább csak iskolai könyvekkel +bajlódnak; halomra írják az átalános jeremiádot, de specialitásokba +nem bocsátkoznak; majd minden folyóiratot, lapot nyeglének +tartanak, de alig van egyetlen számok, melyben magokat a nemzet +mártirainak, az egyetlen becsületes vállalatnak ne hirdetnék. Ez +okok és vádak, elismerem, így bizonyítás nélkül nagyon csekély +értékűek, ki is fogom fejteni, minthogy a Figyelőben már nincs +terem, valamelyik politikai lap tárcájában. Addig maradjon válasz +nélkül ama nyilt levél, csak ez lehet a valódi válasz, mellyel a +Kritikai Lapoknak tartozom.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_169" id= +"Page_169">-169-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>BUDAPESTI SZEMLE.<a name="FNanchor_51" id= +"FNanchor_51"></a><a href="#Footnote_51" class= +"fnanchor">51)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Szerkeszti és kiadja Csengery Antal. LIII-ik +füzet. Pest, 1863.</p> +<p>E kezünk alatti füzet már harmadika a hatodik évi folyamnak. Egy +fél évtizedet élt már e folyóirat, de, fájdalom, a szerkesztő és +írók buzgalmával nem növekedett a közönség részvéte. Mint halljuk, +a Szemle előfizetői inkább apadnak, mint növekednek. Hát megszünjék +e vállalatunk is? Hát oda jussunk-e ismét, hogy egyetlen nagyobb +folyóiratunk se legyen, mely közvetítőül szolgáljon a hazai és +külföldi irodalom, a szaktudós és mívelt közönség közt. +Megindulásakor, 1857-ben, részvéttel üdvözölte közönségünk a +Szemlét. Vajjon kevésbbé becses-e e folyóirat most, midőn tizenhat +vastag kötet gazdag tartalmára hivatkozhatik, mint volt akkor, +midőn csak igérhetett? Azóta vesztett-e fontosságából nemzeti +irodalmunk ügye? Avagy pótolta-e e folyóiratot más hasonló, nem +mondjuk tartalomban, csak pusztán törekvésben? Óhajtja-e a magyar +közönség, hogy e szép multú és még szebb jövőjű folyóirata +mihamarább félbeszakítsa pályáját? Olvasóinkra bízzuk a +feleletet.</p> +<p>A jelen füzet tartalma a következő: I. <i>Két eposz.</i> Első +közlemény. A Nibelungenlied. <i>Szász</i> Károlytól. – <span class= +"pagenum"><a name="Page_170" id="Page_170">-170-</a></span> II. +<i>A társadalom tudománya és Riehl munkái. Trefort</i> Ágostontól. +– III. <i>Művészet csarnoka:</i> Correggio. Planche után. +<i>Székely</i> Józseftől. – IV. Éledés és életkezdet. +<i>Brassaitól</i>. – V. <i>M. Tudományos Akadémia;</i> Az 1863-ban +tartott közülés. VI. <i>Irodalmi szemle;</i> M. Chevalier a londoni +műtárlatról. <i>Jánosi</i> Ferenctől. Representativ men, in seven +lectures. By Ralph W. Emerson. (I. Napoleon jellemzése.) +<i>Bezerédj</i> Lászlótól. VII. <i>Hazai könyvészet</i>.</p> +<p>Mind becses vagy érdekes cikkek; minket legközelebbről a +széptaniak érdekelnek. Szász Károly esztétikai és irodalomtörténeti +értekezése két híres eposzt vesz tanulmányai tárgyául, a +Nibelungenliedet és Firdúszi Sáhnáméját. Kelet és Nyugat e két +legnagyobbszerű művéről még alig volt szó irodalmunkban. Legfeljebb +csak nevöket hallottuk néha emlegettetni; Szász Károlyt illeti az +első tüzetes és derekas ismertetés dicsősége. Ez első közlemény a +Nibelungenliedet tárgyalja, de ennek is még csak felét. Úgy +látszik, terjedelmes és részletes tanulmány lesz. Mindenesetre +legjelesb Szász minden eddigi széptani dolgozatai közt. Szeretettel +csüng tárgyán s egészen beleélte magát. Nemcsak magyarázza e +nagyszerű költeményt, hanem mintegy reprodukálja. A prózai, de +folyékony és szép elbeszélést mindjárt-mindjárt megszakítja nehány +jellemzőbb versszak nagyon sikerült fordításban. Csaknem azt kell +hinnünk, hogy szerző lefordította a Nibelungenliedet s egészen kész +művéből vegyít ide töredékeket. Nagyon élénk képét vesszük az egész +műnek. S az elbeszélésbe koronként tapintatosan vannak beleszőve a +jellemek s a cselekvény jeles széptani fejtegetése. Magánál az +értekezésnél kevésbbé dicsérhetjük a bevezetést, melyben Szász +nehány tájékozó szót ejt az eposzról és korszerűségéről. +<span class="pagenum"><a name="Page_171" id= +"Page_171">-171-</a></span> A fődologban nagyrészt igaza van, de +nem tudja jól kimagyarázni magát s néhol téveszmékbe bonyolódik. +Tökéletesen igaz, hogy az eposz mindjárt korszerűvé válik, mihelyt +egy nagy tehetség áll elő, ki azt korszerűvé képes tenni. Például +Virgil egy lelkesülésre kevéssé hajlandó, sőt romlott korban is +képes volt hatni, mert a multakról énekelve mindent költeményébe +olvasztott, mi a jelenben a kedélyeket leginkább elfoglalta. +Azonban, midőn Szász azt mondja, hogy korunk minden műformák közt +kiválólag a regény felé hajlik, a társadalmi kérdések részletes +tárgyalásának e tág keretű műnem a legkedvezőbb, de támadjon +szellem, mely a társadalmunkat mozgató kérdéseket, az élet +aprólékosságaitól eltérve, óriási mérvekben az eposz keretében +tárgyalja, az eposz azonnal korszerű lesz, úgy látszik, azt hiszi, +hagy az életfeltételéből kivetkőztetett regény már könnyen eposszá +válhatik. E látszatot csaknem bizonysággá emeli az, midőn Szász azt +mondja, hogy Sue s a frivol francia irodalom bajnokai oly kevéssé +képesek eposzt teremteni, mint a mindennapi csendéletet mesterileg +festő angolok, de például Hugo Victor merészebb és nagy csatavázú +alkotásaiban ki nem látja az eposz súlypontja felé való +nehézkedést. Tehát a «Nyomorultak» – mert erre látszik célozni +Szász – az újkor eposzának embriója, tehát oly irányregényekből fog +kikelni az újkor eposza, melyeknek a regény tág formája is szűk s +inkább a reflexió, mint a fantázia teremtvényei. Mi az újkor e +leendő eposzát sehogy se tudnók üdvözölni. A bevezetés még egy pár +állítására tehetnénk ily megjegyzést. Szász azon meghatározását sem +tartjuk szerencsésnek, hogy az eposz a világnézlet költészete. +Mindenesetre máskép kellett volna kifejteni s magában az +értekezésben is szólni valamit <span class="pagenum"><a name= +"Page_172" id="Page_172">-172-</a></span> a Nibelungenlied +világnézletéről. De erről talán később lesz szó, mi is akkor talán +bővebben szólhatunk e különben nagybecsű tanulmányhoz.</p> +<p>A másik széptani cikk Planche Correggiója. Planche éppen oly +nevezetes kritikus a képírás, mint a szépirodalom mezején. +Köszönjük a Szemlének, hogy a világ legjelesb képíróiról rajzolt +arcképeit a magyarba átültette. Irodalmunk semmiben sem oly +szegény, mint az ily dolgozatokban. Planchenak, ezzel együtt, már +hat ily arcképe jelent meg a Szemlében: <i>Rubens, Rafael, +Michelangelo, Leonardo da Vinci, Rembrandt, Correggio</i>. Mily +derék kötetet tenne ez így összegyüjtve, ha könyvárusaink és +közönségünk a fordított művekből venne egyebet is, mint regényt. +Legyen szabad e jelen cikkből egy kis mutatványt közölnünk. Planche +ugyan benne a francia képírókhoz intézi szavait, de még többet +érthetnek belőle a mieink:</p> +<p>«Antonio (Correggio) az ecset kezelése előtt már tanulmányozta a +költőket, történetírókat és bölcsészeket. Nálunk ma az ifjú +nemzedék, mely magát a festészetre szánja, távol van ez út +követésétől. Teljes figyelme saját szaka külön tanulmányozására +összpontosul; fájdalom, e tényt igen könnyű bebizonyítani. A +párizsi szépművészeti iskolában irodalmi tanfolyam nem létezik. A +bölcsészet sohasem fordult elő a leckék tervsorozatában. Mi a +történetet illeti, noha az az iskolából nincs kirekesztve, a +tanulók nem foglalkoznak vele; mert a történelem se a +közvizsgálaton, se a versenyben szóba nem jön. Természetes +annálfogva, hogy annak a tanulók igenis másodrendű befolyást +tulajdonítanak. A rajzművészetben kitünt nagy emberek élete eléggé +bizonyítja, hogy mielőtt teljesen hivatásuknak szentelték volna +magukat, nagyobb részint mindazon feladásokat <span class= +"pagenum"><a name="Page_173" id="Page_173">-173-</a></span> +megkísértették, melyek értelmünk kíváncsiságát ingerlik. Ez nagyon +hosszú út, fogják némelyek mondani, ha mielőtt a festészethez +fognánk, át kell bolyganunk az emberismeretek minden köreit; az +élet nagyon is rövid hasonló munka végrehajtására. Az irodalom +tanulmányozásának ellenei helyesen teszik, ha a szépművészetek +iskolájában e terjedelmes és sok időt igénylő tanulmány ellen +kikelnek. Nem is arról van szó, hogy az ifjú festőket az irodalom, +történet és bölcselem mély tanulmányozásával terheljük, de e három +tárgyban oly elemi ismereteket kell nekik nyujtanunk, melyeket +maguktól növelhetnek és kifejthetnek. Azok, kik csak a műtani +ismeretek tanulmányozására szorítkoznak, szüntelen a juhait őrző +Giottora emlékeztetnek bennünket, ki Cimabue műteremiért odahagyta +nyáját s művészete legkitűnőbb mesterei között foglalt helyet. Ezek +elfelejtik, hogy Giotto alig hogy az ecsettel megbarátkozott, +fölfogta kora bölcselete és irodalma tanulmányozásának szükségét. +Minden műve egy-egy bizonyság széles és sokoldalú ismeretei +mellett. A Santa Maria al’Arena bájos egyháztól kezdve Páduában a +nápolyi «Incoronata»-ig egyetlen freskója sincs, melyen kiművelt +elméjének kincsei ne ragyognának. Az irodalom tanulmányozásának +előnyeit kiemelni elég, ha idézzük Leonardot, Michelangelot és +Rafaelt. Világos bizonyság ez arra nézve. Mindenki tudja, hogy e +három férfiú, kiknek neve a lángész jelképe lett, kíváncsian +tanulmányozott minden írót, kik eszméjüket termékenyíthették s +munkájukkal nem szorítkoztak hivatásuk csupán műtani értésére.»</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_174" id= +"Page_174">-174-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>DALOK KÖNYVE.<a name="FNanchor_52" id= +"FNanchor_52"></a><a href="#Footnote_52" class= +"fnanchor">52)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Száz magyar költő és a nép dalaiból műfajilag +rendezve, szerkeszté Kolmár József. Baja, 1863. Schőn Jakab.</p> +<p>Megint egy új antológia. Maholnap több lesz az antológiák, mint +a költők száma. Valóban az antológiákkal való visszaélés mindinkább +kezd terjedni. Senki sem örülne jobban, mint mi, ha az iskolák +számára vagy irodalomtörténelmi segédkönyvül minél jobb antológiák +jelennének meg, de midőn látjuk, hogy majd mindennemű irodalmi +szempont mellőzésével az antológiakiadás csak puszta üzletté vált +egész az írók megkárosításáig, lehetetlen bosszankodásunkat ki nem +fejeznünk. Kiadóink egymásra rendelik meg az antológiákat, sőt +egész rendszeres antológia-könyvtárt is adnak ki; az igaz, egy +költőből rendesen nem vesznek át többet egy ívnél, de mit ér ez, ha +egyik gyüjteményben egy ív ballada jelen meg, a másikban egy ív +dal, a harmadikban egy ív epigramm? Így az összes közlés sokra +megy, így némely költőt egészen ki lehet adni s a tulajdonjog +kijátszva. Hát még arra mit mondjunk, midőn némely gyüjteménybe 3–4 +ívet vett át valaki egyetlen egy költőtől? Kolmár gyüjteménye +ilyen. Vörösmartytól ötvenhárom darab van benne, Petőfitől pedig +ötven. Itt nemcsak a méltányosság van áthágva, hanem a betűszerinti +<span class="pagenum"><a name="Page_175" id= +"Page_175">-175-</a></span> törvényesség is, mert sem Vörösmarty, +sem Petőfi művei még nem váltak köztulajdonná. – Ami a gyüjtemény +irodalmi becsét illeti, nem mondhatni kitűnőnek, habár némi ízlést +nem tagadhatni meg tőle. Először is meg kell rónunk azt a +Kertbeny-féle utánzást; Kolmár is százra viszi föl a költők számát, +ki akarja tölteni az egész abc-ét, előszeretettel fordul némely +homályos nevű költőkhöz s jeleseket mellőz. Somogyi Ignácot például +feljebb becsüli Székácsnál, Horváth Endrét kiküszöböli a költők +sorából, míg másokat költővé avat. – A műfaji rendezést sem +mondhatni sikerültnek. Nincs felmutatva minden műfaj s egyik a +másikba zavarva. Hát még a fajoknak az a furcsa elnevezése, mint +szomordal, beszélydal, természetdal, levéldal, képdal, stb?!</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_176" id= +"Page_176">-176-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>BUDAPESTI SZEMLE.<a name="FNanchor_53" id= +"FNanchor_53"></a><a href="#Footnote_53" class= +"fnanchor">53)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Szerkeszti és kiadja Csengery Antal. LIV. füzet. +Pest, 1863.</p> +<p>E füzetet is, mint az előbbenit, <i>Szász</i> Károly «<i>Két +eposz</i>» című tanulmánya nyitja meg. Most a második közleményt +vesszük, mely a Nibelungenlied második felét tárgyalja. Szász itt +is éppen oly szeretettel csügg tárgyán, mint az első közleményben s +a tartalom elbeszélését, sőt magát a fejtegetést is a jellemzőbb +versszakok fordítmányával szövi át, mi az egészet nagyon élénkké +teszi. Jelesen fejtegeti e nagyszerű eposz alkatát, érintve ama +mondaköröket is, melyeket a Nibelungenlied mintegy magába +olvasztott. Most is, mint a multkor legkevésbbé vagyunk megelégedve +az eposznak, mint a világnézlet költészetének fejtegetésével. Így +határozta meg volt Szász az eposzt mult közleményében s ezt most +magából a Nibelungenliedből igyekszik megmutatni, de nem mutat ki +egyebet, mint azt, mi minden nagyobb és jelesb költői műről áll, +legyen eposz, dráma vagy akármi egyéb, t. i. hogy rajta az illető +század bélyege s többé-kevésbbé megtestesítvék benne a kor +világnézletei. Különösen feltűnt nekünk e következő hely: «A +népáramlások kora minden inkább, mint a vallási, világnézleti és +társadalmi elméletek és spekulációk ideje, – ezekre nyugalom kell s +éppen az hiányzott ama korban.» <span class="pagenum"><a name= +"Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> Ezt Szász arra nézve +hozza fel, hogy a Nibelungenlied hősein félkeresztyén és félbarbár +szellem ömlik el, de egyszersmind azt sejteti, mintha a teljesb és +egységesb világnézletű s így jobb eposzokat termő korszak a +nyugalmas bölcselkedés korszaka volna s nemcsak a mű-, hanem a naiv +eposz is holmi spekulációkból indulna ki, holott az ellenkező már +eldöntött s csaknem megcáfolhatlan igazság. Azonban egy pár sorért +nem gáncsoljuk tovább e jeles tanulmányt, melynek harmadik és +negyedik közleményét, a Firdúszi eposzáról való tanulmányt, nagy +örömmel várjuk.</p> +<hr class="tb" /> +<p>Íme e jeles vállalat egy újabb becses füzete. Irodalmunk jelen +viszonyai közt alig lehet kiállítani jobb füzeteket. A Szemlében, +ami hiány van, az inkább az írók hiányában rejlik. Közelebbről az +egyik napilap megrótta a Szemlét, hogy nem fordít elég gondot a +magyar irodalomra és irodalomtörténetre. Mi úgy tudjuk, hogy ez nem +múlik a Szemle szerkesztőjén. A közelebbi hat év alatt majd minden +nevezetesb s nagyobb irodalmi vagy irodalomtörténeti tanulmány a +Szemlében jelent meg. Most, hogy kevesb ily cikket adhat, oka az, +hogy az irodalmi tanulmányokkal foglalkozók kevesebbet dolgoznak, +egyébbel vannak elhalmozva, vagy talán kedvök sincs. Egyébiránt az +ily cikkek sem a közönség, sem az irodalom részéről nem találtak +valami nagy részvétre. Kivált a napilapok újdonságírói csak úgy +lóhátról beszélnek rólok, pedig alkalmasint rendesen el sem +olvassák.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_178" id= +"Page_178">-178-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN POLITIKAI ISKOLÁJA.<a name="FNanchor_54" +id="FNanchor_54"></a><a href="#Footnote_54" class= +"fnanchor">54)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Saját műveiből összeállítva Török János által. +Első kötet Kiadja Heckenast Gusztáv. Pest, 1863.</p> +<p>«Kívánatos – úgymond az előszóban Török – hogy a nemzet újabban +kezdje tanulmányozni gróf Széchenyi István halhatatlan munkáit, +kivált, hogy az ifjabb nemzedék mielőbb módot nyerjen, korunk +téveszméi ellenében a dicsőült magyar államférfiú velős és +szellemdús irataiból nemcsak a jövőre nézve a gyakorlati hazafiság +s józan nemzeti politika egészséges utasításait s eszméit meríteni, +hanem egyszersmind tanulság és alaposság végett megismerkedni azon +eszmemenettel is, mely gróf Széchenyi István reformátori sikeres +munkásságának elejétől kezdve fonalát képezé. A dicsőültnek munkái +azonban a könyvkereskedésekből már rég eltüntek, együttesen +összegyüjtve csak igen kevés háznál találhatók, sőt még leghűbb +tisztelői is csupán egyes műveit bírják elszórva. Valamint azért +sürgősb, úgy méltóbb irodalmi vállalatot alig képzelnénk +ezidőszerint, mint gróf Széchenyi István összes munkáinak kiadását. +Minthogy azonban a most csupán elszórva s egyrészt még kéziratban +létező munkák összegyüjtése <span class="pagenum"><a name= +"Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> és rendezése hosszabb +időt kíván s e részben a dicsőültnek örökösei nem is határoztak, a +napról-napra érezhetőbb szellemi szükségen egyedül a jelesb munkák +velős kivonatának gyors és olcsó kiadása által segíthetni.» +«Legfőbb gondom volt, – folytatja tovább, – a nagy államférfiú +munkáinak legjelesb és leglényegesb helyeit oly kiválasztással +adni, hogy a szerző eszmemenete eredeti összefüggésben kitűnjék, +egyszersmind pedig reformátori küzdelmeinek története tükröztessék +vissza. Az első kötet a «Hitel», «Világ» és «Stadium» e három +úttörő nevezetes munka gyöngyeiből csaknem egészen kitelt. – A +második kötetben, mely Széchenyi egyéb kiadott munkáinak kivonatát +foglalandja magában, – szándékom a dicsőültnek némely kiadatlan +iratait is toldalékul fölvenni, különösen azokat, melyek megtört +szívének kegyeletes emlékeül szolgálnak.»</p> +<p>Ez előszóból eléggé kivehetni a munka célját és tartalmát, +azonban azt nagyon bajos megérteni mind az előszóból, mind magából +a munkából, hogy miképpen lehet töredékekkel és aforizmákkal +Széchenyi eszmemenetét az eredeti kapcsolatban feltüntetni, hogy +lehet kivonatot készíteni összevonás s a hozzá szükséges +kapcsolatok nélkül, valamint azt sem, hogy mikép lehet politikai +iskolának nevezni egy, ha mindjárt kronológiai rendben +összegyüjtött, úgynevezett gyöngyfüzért, valamely politikai íróból. +Ez éppen olyan, mintha valaki Shakespeare drámáiból kiszedegetné a +szebb helyeket s gyüjteményét Shakespeare drámai iskolájának +nevezné. Ki Széchenyit e gyüjteményből akarja ismerni, az ugyan +valóban soha sem fogja ismerni. Egészen más lesz vala, ha Török +Széchenyi műveit és politikáját érdemlegesen ismerteti s e célra +használ föl idézeteket a szükséges helyeken. Végre azt sem értjük, +miért volna Török Széchenyi <span class="pagenum"><a name= +"Page_180" id="Page_180">-180-</a></span> politikai tanítványa. +Régóta halljuk ugyan, de sohase tudtuk megfogni. Egyébiránt ez nem +tartozik reánk, ítéljék el a politikusok, de reánk is tartozik +kimondani, hogy az ily gyöngysorok, legyenek bármily gonddal, sőt +pártcél nélkül is kiszemelve, semmikép nem pótolják Széchenyi +összes munkáit s hogy az örökösöknek elkölcsi kötelessége valahára +egy összes, a dicsőülthez méltó kiadást rendeztetni s ha lehet egy +oly szakértő által, ki inkább tiszteli, mint emlegeti +Széchenyit.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_181" id= +"Page_181">-181-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A MAGYAR NEMZET KLASSZIKUS ÍRÓI.<a name="FNanchor_55" id= +"FNanchor_55"></a><a href="#Footnote_55" class= +"fnanchor">55)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Kiadja Toldy Ferenc. Pest, 1863. Heckenast.</p> +<p>Nagyon örvendünk, hogy e becses és olcsó gyüjtemény szakadatlan +foly s oly kitűnő szerkesztő kezében, mint Toldy. Ez alkalommal +három kötetet veszünk, egyet Virág Benedek, kettőt Bajza munkáiból +s ezzel mindkét íróé be van végezve. Virág ez utolsó kötete poétai +munkáit foglalja magában, mint harmadik és teljesb kiadás. – +«Örömmel teljesítem, – mond Toldy, – Heckenast G. barátomnak a +magam óhajtását megelőzött saját óhajtását, midőn Virág Benedek +<i>Poétai Munkáit</i> is adom a «Magyar Nemzet Classicus Írói» e +gyüjteményében. Az olvasó, ki nemzeti költészetünk mai +álláspontjából szokta a mult korok kitűnőbb szellemeit megítélni, +nem fogja Virágot tehetségeihez és érdeméhez képest méltányolni; s +a Helikonnak ma már kivívott magasságairól nem tekint vissza azon +szédítő mélységbe, melyből a multnak emberei, melyből annyiak +felett Virág Benedek, emelték ki az egykor földön csúszó magyar +múzsát. S igenis: Virág ódáira Berzsenyi, episztoláira és gunyoros +költeményeire Kazinczy, epigrammái s meséire Vitkovics, +Szentmiklóssy és Czuczor rég homályt vetettek, úgy, hogy Virág +fénye szinte elhalványodott mellettök: a nemzeties <span class= +"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span> irány +pedig már annyira éltető, sőt uralkodó eleme összes irodalmunknak, +hogy alig eszméljük immár, miképpen mindez egykor máskép lehetett! +Pedig mennyire más volt a kor, melyben Virág föllépett és hatott s +mely hatalmas és elragadó. De ez iránt magát a kort kell +megkérdeznünk.» Itt néhány Virágra vonatkozó sort idéz Toldy +Kazinczy, Csokonai, Berzsenyi és Vörösmarty költeményeiből s aztán +így folytatja: «Végre azon nemzeti iránynak, melyet Horvát István +az ő nyomain hozott be történetvizsgálatunkba, első megpendítője s +kifejezett képviselője Virág Benedek volt «Magyar Századai»-ban, +első egyszersmind, ki költeményeiben a nyomorult jelennek +csüggesztő világába a magyar hősvilág kétségtelenül nagy és biztató +emlékezeteit idézve fel, költészetünket új tartalommal és lélekkel +termékenyítette meg s közvetve klasszikai műeposzunk alapvetője +lett. Így egész teljességében áll róla a nagy költő szép +mondása:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">.......... ki +kora<br /></span> <span class="i0">Legjobbjait gerjesztve +emelé,<br /></span> <span class="i0">Minden koroknak +élt.<br /></span></div> +</div> +<p>Igenis: Virág költészetünk fejlődési láncolatában oly szem, +melynek ismerete nélkül e fejlődés menetele csonka, érthetetlen: s +klasszikusaink sorozatából, hogy az maholnap szerves egészet +képezzen, ki nem maradhat. De az ő költeményei becse nemcsak +históriai, hanem költői is s itt azon álláspontot kell +megragadnunk, melyet más helyt jellemeztem s ezúttal ismétlenem +annál kevésbbé szükséges, mert azon írásom az e gyüjteményben +szintén közlött «Magyar Századok» előtt olvasható.»</p> +<p>Ez mind igen jól van mondva; teljesen helyeseljük Toldy +nézeteit, kivéve kettőt: először azt, hogy <span class= +"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> van +klasszikai (ha az a remek értelmében van mondva) műeposzunk; +másodszor azt, hogy Virág klasszikusaink sorába tartozik. Ez a +költészet történelmében a Toldy által felállított nézettel is +ellenkezik. Azonban ellenvetésünk természetesen nem azt teszi, hogy +Virág nem jeles költő s hogy ne örülnénk ez újabb kiadásának; mi +csak szeretnők, ha e becses gyüjtemény valamivel általánosb címet +nyerne, például a «Magyar nemzet classicus és jelesb írói» s a +szerkesztő ne volna kénytelen klasszikusaink nagyon csekély számát +talán nagyon is megszaporítani.</p> +<p>Bajzának e szintén utolsó kötetei nyelvészeti és filozófiai +cikkeit, vegyes polémiái nevezetesbjeit s dramaturgiai dolgozatait +foglalják magokban. «E hatodik kötettel – mond az utószó – +bérekesztem Bajza összegyüjtött munkái kiadását. Bár ez kétannyit, +sőt többet, hoz az 1851-kinél, korántsem meríti ki ez írónk +irodalmi munkásságát. Ide sem tudva a «Hajdankor Világtörténetét», +vitairataiból csak némelyeket adhattam, melyek amily kiható és mély +befolyást gyakoroltak az irodalmi élet körén, kiválóbb érdekkel +bírnak; dramaturgiai írásaiból pedig csak szemelvényeket (s ezeket +is kihagyásokkal), hogy legalább némileg visszatükröztessék azon +mértékadó hatás, mellyel Bajza összes színügyünkre, mint szervező +és műbíráló, volt. De még soká foghatnak, költő, színész s mívelt +nézőre egyformán, fejtőleg hatni ezen, a drámai költészet és +színművészet törvényeit mindig tényekből kiinduló konkrét +előadásban tartalmazó, mélyen átgondolt s azért biztos kézzel +odavetett esztétikai vázlatok: míg szervezők és igazgatók a színügy +technikájára tartozó, bár alkalmi intések öszvegében a legjobb +gyakorlati kalauzt találhatják fel. A kép kikerekítésére nem +maradhatott el az író polémiai első föllépte e téren, valamint +<span class="pagenum"><a name="Page_184" id= +"Page_184">-184-</a></span> szózata sem, mely azonkívül, hogy +irányt adott a színügynek a maga idejében, legtöbb részeiben +érvényes marad minden időre. – A nagy számú mellőzöttekben is +mindenütt azon a dolog lényegét kimerítő tárgyalás, azon éles +ítélet, szétoldó erős logika s polémiai taktika, melyek a közlöttek +többjeiben művészi formában lépve föl, egy nemét a klasszicitásnak +veszik igénybe; de ott az általános igazságok s derék észrevételek +annyira vannak pillanatnyi érdekű, mert mindig egyszersmind +személyes, kérdések bő fejtegetésével vegyítve – t. i. a rettegett +zsurnaliszta, éppen mert rettegték, éveken át, mindenfelől +megszünés nélkül ostromoltatván, hallgatással fenn nem tarthatá +magát – hogy e miatt azok most már csak az irodalmi és színi ügy +történésze s a biográfus figyelmét köthetik le. Ezeknek az Athenæum +köteteit kell majd gondosan olvasniok. – A színbírálatokat eredeti +aláírásaikkal adtam. A figyelmes olvasó észre fogja venni, mikép +változott a névvel a hang is: nem tartózkodásból, bár oly időben, +midőn a független színbíráló hatóságilag is háborgattatott: azt +Bajza nem ismert, hanem számolásból.»</p> +<p>Őszintén megvallva, mi valamivel többet óhajtottunk Bajza +polémiáiból. Tudjuk, hogy Toldy örömest rendez vala egy egész +teljes kiadást is, ha a gyüjtemény terjedelme s a kiadó engedik. +Így is szívesen vesszük Bajzának e legteljesb kiadását. Azonban +talán nem ártott volna Bajza kihagyott polémiáinak és más cikkeinek +egy kis jegyzékét közölni. Teljes kiadást sokáíg nem remélhetünk s +így mind Bajza életírói, mind az irodalom történelmével foglalkozók +alig fogják megtalálni a lapokban elszórt, kivált álnevű +dolgozatait. S vajjon, ha pályatársai kihalnak, kitől várhatunk e +tekintetben biztos felvilágosítást.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_185" id= +"Page_185">-185-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A MAGYAR ORVOSOK ÉS TERMÉSZET-VIZSGÁLÓK IX-IK +NAGYGYŰLÉSE.<a name="FNanchor_56" id="FNanchor_56"></a><a href= +"#Footnote_56" class="fnanchor">56)</a></h2> +</div> +<p class="summary">(Szept. 22. és 24-kén.)</p> +<p>A «saison morte» néhány napra fölelevenült. Utcáink zajosbak, a +lakomák és estélyek egymást érik, a Nemzeti Színház, a kérvényzők +nagy bosszúságára, nagyon látogatott, a szállodák vendégeket, a +bérkocsik pártfogókat nyertek, a Nemzeti Múzeum parkja pedig egy +ideiglenes bádog-szökőkúttal ékeskedik. Talán igen léhán kezdem e +cikkecskét, mely egy tudós gyűlésről kívánna némi referáda lenni. +Hiába, az a bádog-szökőkút egészen elléhásítja a kedélyt s +furcsábbnál-furcsább gondolatokat kelt föl az emberben. Hűsítni +kivánták-e vele a léget, mint keleten szokás? de hiszen szeptember +végét éljük s meglehetős csípős szelek fúdogálnak. A tudósoknak +szándékozták-e megmagyarázni gyakorlatilag a szökőkút elméletét? +Lehetlen. Csak díszítmény akart lenni az egész, de valóban nem lett +egyéb, mint egy kis mulatság az utcagyermekek számára s a tudós +gyűlés meglehetős léha előcsarnoka. A múzeumi park és kerítése elég +szegényes, nem nagy becsületére válik sem a fővárosnak, sem az +országnak, éppen azért kár oly ideiglenes díszítményecskével +felcifrázni, mely a többi résszel éles ellentétben van s csak +kirívóbbá teszi <span class="pagenum"><a name="Page_186" id= +"Page_186">-186-</a></span> fogyatkozásait. De lépjünk a terembe s +legyünk komolyabbak. Az állvány közepén, nem messze az elnöki +széktől, Bene Ferenc szobra foglal helyet, ki először indítványozta +s egyszersmind megalapította e gyűléseket. A karzatok tömve, a +terem minden padja elfoglalva s már az elnök, br. Eötvös József is +belépett, kit éljenzés fogad. A főváros majd minden orvosa és +természettudósa jelen van, a vidékről szintén számosan gyűltek föl, +sőt egy pár bécsi nevezetesség is lerándult. Itt Balassa, Sauer jól +ismert arcával találkozunk, amott nem messze az elnöktől a +nyolcvanéves öreg Zipser foglal helyet, emitt a tömegben Brassai +ősz feje és magas termete emelkedik ki; amott egy pár frakk és +kabát tűnik föl s ha tudakozódik az ember, azt nyeri +felvilágosításul: ez itt Hebra a híres orvos és tanár, az ott +Frauenfeld a bécsi növény- és ásványtani-társaság küldöttje, emez +itt Wittelshöfer, a bécsi orvosi lap szerkesztője, amaz ott +Samaleder s így tovább. Az elnöki asztalnál a gyűlés titkárai, +Kovács Sebestyén Endre és Szabó József urak elfoglalják helyöket. +Egy pár «halljuk» hangzik, a zaj csendre verődik s az elnök szólni +kezd.</p> +<p>Br. Eötvös beszéde három pont körül forgott: kegyelettel +emlékezett Bene Ferencről, e gyűlések alapítójáról; szólott a +természettudományok haladásáról, érinté némely káros következéseit, +különösen a materialisztikus irányt s egyszersmind mély hitét +fejezte ki az iránt, hogy a természettudományok haladása +végeredményeiben éppen azon morális elveket és vallásos +meggyőződéseket fogja megerősíteni, melyeknek meggyöngülése miatt +most aggódunk; végül az általános és hazai tudományosság közti +viszonyt fejtegette s egy idevonatkozó hazafiúi meggyőződéssel s +óhajtással zárta be jeles beszédét, melyre zajos éljen harsogott. +<span class="pagenum"><a name="Page_187" id= +"Page_187">-187-</a></span></p> +<p>Ezután Kubínyi Ágoston állott fel, mint a soproni nagygyűlés +alelnöke, örömét fejezte ki, hogy tizenhat évi időköz után újra +üdvözölheti pályatársait s egyszersmind a soproni ülés azóta +meghalt tagjai emlékének áldozott. Őt Kovács Sebestyén Endre +váltotta fel a szószéken, ki Bene Ferenc felett tartott +emlékbeszédet. E munka egyes megtapsolt mondatai nem fedezhették el +egyfelől azt az életrajzi részletességet, melyet a szónoki beszéd +formája nem tűrhet, másfelől pedig azt a magában becses, de szintén +oda nem tartozó részt, mely az orvosi tudományok tizenhat évi +haladását tárgyazza. Értekezést Szabó József olvasott «Az ember a +geológiában» címűt, mely e most annyira vitatott kérdés állását +néhány erős és biztos vonással rajzolja. Kár, hogy szava alig +hallszott s e miatt értekezésének kevesebb hatása volt, mint +érdemelte volna. Kubinyi hivatalosan jelentette, hogy a Bene Ferenc +emlékére indítványozott érmek elkészültek és kaphatók s +egyszersmind indítványozta, hogy jó volna egy ezüst érmet a gyűlés +részéről az ünnepelt özvegyének küldeni. Elfogadtatott s az elnök +erre nézve egy ünnepélyes küldöttséget nevezett ki. Majd néhány +üdvözlő levél olvastatott fel Pest városa, az Erdélyi Múzeumegylet +s a bécsi növény- és ásványtani egylet részéről. Továbbá jelentés +tétetett a pénztár állásáról, mely mintegy 1000 frtra megy. A még +fennmaradt időt a programm szerint indítványok töltötték be. +Egyetlen indítvány sem fogadtatott el, mi magában nem baj, de nagy +baj az, hogy egy pár gyermekes indítványt is hallottunk. Egy fiatal +orvos nagyon megörvendvén a gyűlés napi közlönyének, mely az ülés +idejére alapíttatott, indítványozza, hogy a lapot állandósítva heti +folyóirattá kellene átváltoztatni. Ami legfőbb, hogy miből és mi +módon, arról mélyen hallgatott. <span class="pagenum"><a name= +"Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> Ilyesmit százat is lehet +indítványozni egy nap alatt, nem kell egyéb hozzá, csak szó. Egy +természettudós és tanár hosszasan előadta, hogy ő egy értekezést +írt erről meg erről, melyet egy német tudományos lap keményen +megtámadott; feleletét a szerkesztő nem vette be, pedig igaza van s +több efféle. Várta már az ember, minő nagy dolognak lesz ez +bevezetése, végre is tudtára adta a gyűlésnek, hogy ő, a ki nem +adott cáfolatot, fel fogja olvasni a szakülésben. Minő ünnepélyes +ülés lenne az az Akadémiában vagy Kisfaludy-Társaságban, ha a tagok +az ellenök írt polémiák miatt kezdenének panaszkodni. Nem tudtuk, +hogy némely természettudós érzékenyebb a költők- és művészeknél +is.</p> +<p>Az ünnepélyes ülést lakoma követte a lövöldében, hol számos +toasztok mondattak; a többek közt a Stettinben gyűlésező német +orvosok és természetvizsgálókra is poharak űríttettek, mi távirat +útján tüstént tudtukra is adatott s mire a szíves üdvözlő válasz +még aznap megérkezett. Szóval az első nap ünnep volt minden +tekintetben, a második, harmadik és negyedik, mint hétköznapok, a +munka napjai. A szakülések nagyon látogatottak voltak, sok jeles +értekezés olvastatott, az eszmecsere, vita javában folyt, szóval a +gyűlés egyik főcélját most jobban megközelítni igyekezett, mint +régebben s örömmel tapasztaltuk, hogy természettudósainknak nem +csak száma szaporodik, hanem munkásságok is kétszerezett és +behatóbb. Vajha a gyűlés másik célját is mindinkább +megvalósíthatná, mi nem egyéb, mint a nagy közönség érdekeltségének +felköltése a természettudományok iránt. Erre nézve az ünnepélyes +ülések is sokat tehetnének, de meg kell vallanunk, még keveset +tettek. E tekintetben a második ünnepélyes ülés sem volt +sikerültebb az elsőnél. Többen olvastak értekezést; <span class= +"pagenum"><a name="Page_189" id="Page_189">-189-</a></span> +Knöpfler Vilmos «A természettudományok és gyakorlati élet +kapcsolatáról», Balogh Pál «Az olasz tudósok 1847-ben tartott +velencei gyűléséről», Bene Ferenc «Az elmebetegekről való +gondoskodásról», Schmidl Adolf a «Bihari hegységről», Hideghéty +Antal «A jelen ínség elemezése és óvszereiről», Patrubány Gergely +«Wirchov sejtkórtanáról», Romer Flórián «Zalamegye középkori +egyházi műemlékéről». Teljességgel nem akarjuk kisebbíteni a +felolvasó urak érdemeit, sőt elismerjük, hogy egy pár jeles +értekezést is hallottunk. De mégis átalában el nem nyomhatjuk azon +megjegyzésünket, hogy természettudósainkban hiányzik az előadás +művészete, a külső és belső formának erős érzéke, szóval az, mi +egyik legfőbb eszköz a tudomány népszerűvé tételére. Úgy látszik, +keveset adnak a szorosan vett irodalmi műveltségre s éppen nem +követik az angol és francia tudósokat, kik e tekintetben oly +kitűnők.</p> +<p>Ily ünnepélyes ülések értekezőinek egyik kiváló hibája az, hogy +a szép formát egyes floszkulusokban keresik s nem az egész +kompoziciójában s élénk folyamatos előadás helyett, melyből a +főrészek mintegy láthatólag emelkednek ki s olvadnak a főeszmében +össze, vagy szónoki dagályba vegyített szárazságot hallunk, vagy +pedig annyi aprólékos részletet, melyek a fővonásokat egészen +betemetik. Adja Isten, hogy e tekintetben is haladjunk s a jövő +nagygyűlés szégyenítse meg netalán igazságtalan gáncsainkat.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_190" id= +"Page_190">-190-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>ÚJABB MAGYAR LANTOSOK.<a name="FNanchor_57" id= +"FNanchor_57"></a><a href="#Footnote_57" class= +"fnanchor">57)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Petőfitől máig. Pest, 1864. Heckenast.</p> +<p>Kiadóink nagyon is pártfogásokba vették az antológiákat. Ha jól +emlékszünk, három év alatt ez már a tizedik kötet antológia +Heckenast kiadásában. Nem mondjuk törvényellenesnek ez eljárást; a +kiadó betölti a törvény betűjét, egy költőből egy kötetbe nem vétet +át többet egy ívnél, de mit ér, ha aztán tíz kötetben akár tíz ívet +is találhatni egy költőtől. Mindenesetre nem méltányosság. Még az +más volna, ha irodalomtörténeti vagy iskolai szempontból +szerkesztenének kiadóink antológiákat vagy pedig illusztrált +díszalbumokként adnának ki. Így csak puszta üzlet az írók rovására. +– A kezünk alatti antológia újabb lírai költészetünk képét kívánná +nyujtani, vagy amint a névtelen szerkesztő előszava mondja: «A +legújabb magyar költői korszak összes termékeiből vesz itt az +olvasóközönség egy válogatott gyüjteményt időrendi sorozatban és a +szerint szemelve ki, amint az egyes költők egy vagy más tekintetben +figyelmet érdemelnek.» Kár, hogy az időrend néhol nincs megtartva s +a választás se mindenütt sikerült. Tompát, mint elbeszélőt, a +«Pipás kántor»-nál jelesb művel mutathatta volna be a <span class= +"pagenum"><a name="Page_191" id="Page_191">-191-</a></span> +szerkesztő, ha ugyan Tompának szüksége van a bemutatásra. Szász +Károlyból is jobban választhatott volna, valamint Lévayból; +Zalárnak, egyet kivéve, majdnem leggyöngébb költeményeit szemelte +ki. Bizonyos, eléggé nem indokolható rokon- és ellenszenvet is +veszünk észre ez antológia összeállításában. Dózsától, Balogh +Zoltántól egyetlen költeményt se találunk benne, ellenben Zilahy +Károlynak majd minden költeménye ott van, még olyan is, mely sehol +se jelent meg. Bozzai, e korán elhúnyt jeles fiatal költő, egészen +mellőzve, ellenben ott Cserényi Imre, ki alig írt egy pár +költeményt s még eddig inkább csinosan versel, mint költ. Az előszó +elmaradhatott volna. Petőfiről mond el egyet s mást túlozva és +elrontva azt, mit mások már jobban elmondottak. Azt mondani +Petőfiről, hogy ő szólott először magyar lélekkel magyar szívhez, +csak frázis s e mellett nem is igaz. Még kevésbbé igaz az, hogy +Petőfi elhúnytával líránkban csak visszaesés történt, de hanyatlás +úgy látszik, mégsem mutatkozik; e visszaesésnek főoka az időben +rejlett, hátraléptünk, hogy annál nagyobbat ugorhassunk s ha nem is +haladunk szökdelve, mindazáltal vannak jelenségek, melyek líránk +jövőjére nézve a legjobb reménnyel biztatnak. Ez körülbelül annyit +tesz, hogy az 1849 utáni évtized lírai munkássága visszaesést +képez, a mostani évtized lírikusai pedig az emelkedés korszakának +kezdői. Vajjon kik a jövő lírájának e képviselői? Mi nem ismerjük +őket. Jó lett volna a szerkesztőnek egy kissé kimagyarázni magát. +Egyébiránt ajánljuk ez antológiát olvasóink figyelmébe; hiányai +mellett az újabb lírai mozgalmak elég élénk képét nyujtja.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_192" id= +"Page_192">-192-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A MAGYAR NEMZETI IRODALOM TÖRTÉNETE.<a name="FNanchor_58" id= +"FNanchor_58"></a><a href="#Footnote_58" class= +"fnanchor">58)</a></h2> +</div> +<p class="summary">A legrégibb időktől a jelenkorig. Tankönyvül +köz- és magánoktatásban. Írta Toldy Ferenc. Első füzet. Pest. Emich +Gusztáv tulajdona. 1864.</p> +<p>Egész szívünkből üdvözöljük e könyvet, mely Toldy terjedelmes +irodalomtörténetének sem újabb kiadása, sem folytatása, hanem +egészen új és önálló könyv. Mint tudjuk, Toldy terjedelmes +irodalomtörténetét csak a mohácsi vészig írta meg, továbbá +költészetünk történetét csak Kisfaludy Sándorig bocsátotta közre +két külön kötetben. Így mindeddig nem volt teljesen bevégzett +irodalomtörténetünk, mert az e téren megjelent más művek oly gyönge +kompilációk, hogy szóba sem jöhetnek. Valóban szégyene volt a +magyar irodalomnak, hogy irodalomtörténete még az iskolák számára +sem volt használhatóan kidolgozva, a közönség kezébe pedig semmit +sem adhattunk, melyből irodalmát a legrégibb időktől a jelenkorig +haszonnal áttekinthesse. E hiányon akar Toldy segíteni jelen +könyvével; míg több kötetre terjedő irodalomtörténetét +bevégezhetné: mintegy 18–20 nyomtatott íven összevonta tanulmányai +eredményét. Leginkább tankönyvet írt ugyan <span class= +"pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> köz- és +magánhasználatra, de úgy, hogy a nagyközönség, sőt egyben s másban +még a szakemberek is használhatják. Nemcsak a módszer ajánlja e +könyvet, hanem az adatok teljessége és pontossága is. Valóban nem +csekély nehézséggel járt néhány ívre teljesen beszorítani az egész +magyar irodalmat s minden feltűnőbb jelenséget, ha nem is +mélyrehatón, de mégis jellemzőn felmutatni. Toldy szerencsésen +megoldotta e feladatot s e mellett jegyzeteiben a magyar irodalom +teljes bibliografiáját közli. Felfogásunk vagy ítéletünk néha +különbözhetik az övétől, itt-ott némely átalánosságot +terjedelmesben, némely részletet összevontabban óhajthatunk, de el +kell ismerni a munka jelességét, mint egyetlent a maga nemében +irodalmunkban s kívánnók, hogy iskoláink valláskülönbség nélkül +bevegyék s a közönség között is minél inkább elterjedjen. – A +kezünk alatti első füzet a legrégibb időktől 1807-ig terjed, a +második, mely, amint halljuk, sajtó alatt van, a még hátralevő 40 +évet (1807–1849) tárgyalja. E második füzethez fogja a szerző +bevezetését is csatolni, melyben az irodalomtörténet tanítása +módjáról és könyve használatáról adja elő nézeteit.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_194" id= +"Page_194">-194-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>PETŐFI ÉLETRAJZA.<a name="FNanchor_59" id= +"FNanchor_59"></a><a href="#Footnote_59" class= +"fnanchor">59)</a></h2> +</div> +<p>Petőfi életrajzával megint foglalkozni kezd irodalmunk. +Örvendünk rajta, habár az eredménnyel nem igen lehetünk +megelégedve. A «Fővárosi Lapok»-ban Zilahy Károly ez év elején egy +meglehetős terjedelmű életrajzot indított meg, mely bizonyos +körülmények miatt megszakadt ugyan, de egy tíz íves füzetben +nemsokára egészen meg fog jelenni, mint a nemrég kibocsátott, kissé +nagyhangú, előfizetési felhívásban olvassuk. A «Pester Lloyd» +tárcája nemrég végzett be egy egész cikksorozatot Beck Károlytól, +mely Petőfinek e német költővel való viszonyát és beszélgetéseit +tárgyazza. Sajnáljuk, de kénytelenek vagyunk kimondani, hogy Beck +Károly teljesen képtelen Petőfit jellemezni. Egész német burschot +alkot belőle. Nemcsak aki ismerte Petőfit, de az is, ki nem +ismerte, csak műveit olvasta, meg fog ütközni e rajzon. Az igaz, +hogy Petőfi Beckkel némi viszonyban állott, egy párszor +meglátogatta, de hogy olyasmiket s úgy beszélt volna, amint Beck +előadja, abban kétkednünk kell. Úgy látszik Beck nem egyebet +célzott cikkeivel mint azt, hogy részint a maga, részint a Petőfi +szájával elmondja nézeteit a német és magyar nemzet közti +viszonyról, továbbá a saját és Petőfi <span class= +"pagenum"><a name="Page_195" id="Page_195">-195-</a></span> +költészetéről. – Zilahyban méltányolnunk kell a fáradhatlan +kutatást, de egyszersmind hibáztatnunk az itt ott-nagyon +kritikátlan eljárást, valamint azon módot is, hogy apróságokra, +esetlegességekre, sőt pletykákra kelleténél több súlyt helyez s +ezáltal a jellem lényegét akaratlanul is elferdíti. Egyébiránt nem +az egészről ítélünk, melyet nem ismerünk, hanem csak a megjelent +részekről; óhajtjuk, hogy a nemsokára megjelenő füzet megcáfolja +ítéletünket. Csak egy példát hozunk fel ítéletünk támogatására. +«Petőfi – mond többek közt Zilahy – a nők irányában nem tudott +szeretetreméltó lenni, mindjárt lelkemnek, galambomnak címezte s +minden előljáró beszéd nélkül összevissza ölelgette őket, miért +egyébiránt az asszonyok nem szoktak megharagudni, csak +okkal-móddal.» Mellőzve a szerző meglehetős ferde nézetét a nőkről, +csak azt kérdjük: volt-e valaha a világon oly ember, kiről el lehet +mondani azt, mit szerző Petőfiről oly határozottan állít? mert, +hogy Petőfi nem volt olyan, azt mindenki tudja, ki Petőfit +ismerte.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_196" id= +"Page_196">-196-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>PORTUGÁL NÉPKÖLTÉSZET.<a name="FNanchor_60" id= +"FNanchor_60"></a><a href="#Footnote_60" class= +"fnanchor">60)</a></h2> +</div> +<p>Bellermann, egy német, ki sok ideig lakott Portugálban, egy +kötet portugál népdalt és románcot hagyott hátra, melyet barátjai +nemrég adtak ki Lipcsében. Minden dalhoz és románchoz oda van +csatolva a német fordítás is; egyszersmind számos felvilágosító +jegyzetet veszünk a jeles gyüjtőtől és fordítótól. A portugáloknak +még nincs nagyobbszerű népköltési gyüjteményök. Első gyüjtőjök de +Almeida Garrett volt, a közelebb elhúnyt külügyminiszter, ki +1851-ben adta ki mintegy harminchét darabból álló gyüjteményét. +Bellermann egészen átvette e gyüjteményt, a többi, a felesebb szám, +az ő fáradságának gyümölcse. A portugál népköltészet átalában sokat +hasonlít a spanyolhoz, a különbség köztök csak az, hogy a portugál +szelídebb és lágyabb. Ami a spanyol költészetben szenvedélyes, vad +és iszonyú, a portugálban mintegy megenyhül. A portugál nép +leginkább ünnep- és vasárnapokon szokta énekelni dalait, románcait +és legendáit. Örege, ifja összegyűl a kertekben vagy a falu piacán +vagy csapszékben; egyik gitárt vagy tamburint vesz kezébe és sebes +ütemekben énekel a szűz szerelemről, a nőhűségről, szerelmi +boldogságról és kínról, tiltott viszonyokról. Víg és szomorú +<span class="pagenum"><a name="Page_197" id= +"Page_197">-197-</a></span> dal s románc egymást váltogatják. A +szerelmi és lovagrománcokkal ájtatos legendák és csodás regék +társulnak. A tulajdonképi történelmi ó-portulgál dalok és románcok +leginkább a mórok körül forognak s a Nagy Károly mondaköréből +vannak véve. Meglepő, hogy oly kitűnő hajósnépnél, minő a portugál, +a tengeri kalandokról hallgatnak a románcok. Bellermann csak +egyetlen oly románcot tudott találni, melynek színhelye a tenger és +hajó. Címe: A «Kathrinéta hajó». Hanem ez aztán nagyon szép. Ím itt +közöljük amint hirtelenében lefordíthattuk:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Nézd amott az +Kathrinéta,<br /></span> <span class="i0">Hirneves hajó, +figyelj,<br /></span> <span class="i0">Elmondom mi történt +rajta;<br /></span> <span class="i0">Ajh csodás és +iszonyú!<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Napok teltek, év is +eltelt<br /></span> <span class="i0">S hazatérni nem +tudott;<br /></span> <span class="i0">Már alig van +enni-inni,<br /></span> <span class="i0">Éhhalállal küzd a +nép!<br /></span> <span class="i0">Sarutalpat +lágyitottak<br /></span> <span class="i0">Csillapítni +éhöket;<br /></span> <span class="i0">De az oly kemény, hogy +senki,<br /></span> <span class="i0">Bár akarja, sem +eszi,<br /></span> <span class="i0">Sorsot húznak, +vágóhídra<br /></span> <span class="i0">Mint barmot kit +vigyenek,<br /></span> <span class="i0">A hajónak +kapitányát<br /></span> <span class="i0">Érte a sors, +iszonyú!<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">«Hej fiam, +matrózfiacskám,<br /></span> <span class="i0">Mássz fel ott az +árbocon.<br /></span> <span class="i0">Látod-e a spanyol +földet<br /></span> <span class="i0">Vagy Portugal +partjait?»<br /></span> <span class="i0">«Nem látom a spanyol +földet,<br /></span> <span class="i0">Sem Portugál +partjait.<br /></span> <span class="i0">Látok hét mezitlen +kardot<br /></span> <span class="i0">Mind szívednek fenve +ki.»<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">«Mássz feljebb szemes +fiacskám,<br /></span> <span class="i0">Tetejéig meg se +állj!<br /></span> <span class="i0">Látod-e a spanyol +földet<br /></span> <span class="i0">Vagy Portugál +fövenyét?»<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">«Hát mit adsz jó +kapitányom?<br /></span> <span class="i0">Megvan, megvan, mit +kivánsz.<br /></span> <span class="i0">Látom már a spanyol +földet,<br /></span> <span class="i0">Portugálnak +fövenyét.<br /></span> <span class="i0">Három lyányt is látok +immár<br /></span> <span class="i0">Egy nagy fának +árnyiban:<br /></span> <span class="i0">Egyik űl és csöndesen +varr,<br /></span> <span class="i0">A másik meg +fonogat,<br /></span> <span class="i0">Harmadik, legkedvesb +köztök,<br /></span> <span class="i0">Búsul, búsul, sírni +kezd.»<br /></span> <span class="i0">«Mind a három én +leányom,<br /></span> <span class="i0">Végre hát +ölelhetem!<br /></span> <span class="i0">No, a ki legkedvesb +köztök,<br /></span> <span class="i0">Lesz jutalmul a te +nőd.»<br /></span> <span class="i0">«Nem kell nékem a te +lyányod,<br /></span> <span class="i0">Téged vár, téged +szeret.»<br /></span> <span class="i0">«Jól van, hát pénz lesz +jutalmad,<br /></span> <span class="i0">Mennyit elbirsz +válladon.»<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_198" +id="Page_198">-198-</a></span> <span class="i0">«Pénz se’ kell, +bajjal szerezted,<br /></span> <span class="i0">Tartsd magadnak +öregem.»<br /></span> <span class="i0">«Od’ adom hát +paripámat,<br /></span> <span class="i0">Szép fehér és párja +nincs.»<br /></span> <span class="i0">«Nem kell, tartsd meg +paripádat,<br /></span> <span class="i0">Hozzám csak bajjal +szokik.»<br /></span> <span class="i0">«Nesze, vedd hát +Kathrinétát,<br /></span> <span class="i0">Messzi útra jó +hajó.»<br /></span> <span class="i0">«Az se’ kell, mert +kormányozni<br /></span> <span class="i0">Nem tudnám úgy, mint +magad.»<br /></span> <span class="i0">«Nos, mi kell, szemes +fiacskám?<br /></span> <span class="i0">Szólj és vedd +jutalmadat.»<br /></span> <span class="i0">«Lelket kérek, lelked +kérem<br /></span> <span class="i0">Menten add át, +tartozol.»<br /></span> <span class="i0">«Pusztulj sátán, pusztulj +innen,<br /></span> <span class="i0">Pusztulj, ne kisérts +tovább!<br /></span> <span class="i0">Lelkemet Istennek +adtam,<br /></span> <span class="i0">Testem légyen +tengeré.»<br /></span> <span class="i0">De leszáll egy angyal +hozzá,<br /></span> <span class="i0">Tengerből +kiemeli.<br /></span> <span class="i0">Sátán ordít, +ordítását<br /></span> <span class="i0">Visszazúgja szél s a +hab;<br /></span> <span class="i0">Kathrinéta lassan, +csendben<br /></span> <span class="i0">Még az este +kikötött.<br /></span></div> +</div> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_199" id= +"Page_199">-199-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A «SÍRHALMOMI» SZÓRÓL.<a name="FNanchor_61" id= +"FNanchor_61"></a><a href="#Footnote_61" class= +"fnanchor">61)</a></h2> +</div> +<p>Talán nem lesz fölösleges a fennebbieket egy pár sorral +kiegészítenem. Fogarasi úrnak igaza van; a «sirhalmomi +gyászjel»-hez hasonló ragozás vagy jobban mondva szóképzés +csakugyan előfordul a sajószentpéteri végzésben s ezt én nem +tudtam. Azonban, jól megjegyezzük, ez egyetlen hely +nyelvemlékeinkben, mely Vörösmarty kérdéses sora mellett bizonyít. +Ha több volna, Fogarasi úr idézné, mert rendszeresen búvárkodik a +régi nyelvben s ily nevezetes adat másutt is oly kevéssé kerülte +volna el figyelmét, mint a sajószentpéteri végzésben. Újabban én +magam is átnéztem egy pár nyelvemléket és régi írót, de hasonló +szóképzést sehol sem találtam. Most már az a kérdés: vajjon oly +szóképzést, melyet csak egyetlen adat támogat, igazolhatni-e s +vajjon lehet-e véle élnünk, csak mint költői szabadsággal is? A +szíves olvasók talán emlékeznek reá, hogy én a költői nyelv jogát +híven védem és sokat szabadnak tartok, mit a szorosan vett nyelvtan +megtilt. Azonban e szabadság a nyelv sarkalatos törvényeit csak +akkor hághatja át, ha azt a régi irodalom vagy a nép költői +nyelvszokása szentesíti. Itt ez az eset nincs, mert egyetlen adat +nem teremt nyelvszokást. Nem tagadom, <span class= +"pagenum"><a name="Page_200" id="Page_200">-200-</a></span> hogy +vannak és lehetnek esetek, midőn a költő e szentesítés nélkül is +merhet s merészségét siker koronázza, de az ilynemű szabadság már +nem terjedhet ki a szóképzés, ragozás és kötés legsarkalatosb +törvényeire. Ily esetben a vétséget a körülményekhez képest +nagyritkán elnézhetni ugyan, de sohasem helyeselhetni. E +szempontból kiindulva, szó nélkül hagytam volna Vörösmarty kérdéses +sorát, ha a ragoknak <i>i</i> szóképzővel ragozása nem volna +annyira elterjedve irodalmunkban, hogy méltán bélyegezhetjük egyik +legkirívóbb visszaélésnek. Már oda jutottunk, hogy alig van egy pár +író, kinek stílusa ment a <i>tóli–tőli, bóli–bőli, +róli–rőli</i>-féle ragozásoktól. S különös, ezt nem a költők +használják, kiknek erre több joguk volna, hanem éppen a prózaírók. +Ezért legyen nekem szabad ismételnem azt, mit Fogarasi úr a +sajószentpéteri végzésről tartott akadémiai értekezésében a +<i>városonki</i> szóképzésre nézve mondott, de amiről most, úgy +látszik, megfeledkezett. «Tehát kétségen kívül <i>városonki</i>, +<i>városonkbeli</i> helyett áll. De ezt már a mai időben magam sem +merném írni.»<a name="FNanchor_62" id="FNanchor_62"></a><a href= +"#Footnote_62" class="fnanchor">62)</a></p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_201" id= +"Page_201">-201-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>ZILAHY KÁROLY MUNKÁI.<a name="FNanchor_63" id= +"FNanchor_63"></a><a href="#Footnote_63" class= +"fnanchor">63)</a></h2> +</div> +<p class="summary">(Zilahy Károly összegyüjtött munkái.) Kiadták +Dalmady Győző, Dömötör János, Komócsy József, Szabados János, Szász +Béla, Tolnai Lajos s az elhúnytnak több barátja. Két kötet. Pest, +1866. Eggenberger. (Petőfi Sándor életrajza.) Írta Zilahy Károly. +Pest, 1864. Emich.</p> +<p>Zilahy Károlynak, e korán elhúnyt fiatal írónak, összegyüjtött +munkáit akarjuk megbírálni, melyeket nemrég barátai adtak ki; +hozzájok csatoljuk egyszersmind egy régebben kiadott munkáját is, a +Petőfi életrajzát, melyet e gyüjtemény nem foglal magában. Mind +erről, mind amazokról számos magasztaló bírálatot olvastunk a +lapokban. A fiatal irodalom, az új nemzedék, amint nevezi magát +néhány fiatal író, mintegy Lessingjét ünnepelte s ünnepli maig is +az elhúnytban. Halála után munkái kiadására több író egyesült, +éppen mint a Kisfaludy Károlyéira. Emlékére Dalmady Győző egy +dicsőítő költeményt írt, mely inkább illik Shakespearere vagy I. +Napoleonra, mint Zilahyra, ha ugyan illik valakire. A munkáihoz +csatolt életrajzban egy helyt ezt olvassuk: «A kritikai pályán csak +az egy Macaulayt tudjuk, aki 25 évére Zilahynál többet produkált». +Nem lesz érdektelen vizsgálnunk: vajjon Zilahy csakugyan oly +rendkívüli tehetség volt-e, ki már <span class="pagenum"><a name= +"Page_202" id="Page_202">-202-</a></span> is nagybecsű munkákkal +ajándékozta meg nemzetét, vagy csak egy törekvő fiatal író, kinek +kísérletei tehetségre mutatnak s kiből, ha buzgósága nem lankad, +látköre tágul, ítélőtehetsége megérik, ízlése nemesül, idővel talán +jeles író vált volna.</p> +<p>Összegyüjtött munkáit eredeti és fordított költeményei nyitják +meg, számra mintegy harmincnégy darab. Majd mind lírai költemények; +nem mutatnak valami gazdag érre, alig van köztök egy pár sikerült; +de van bennök egy oly sajátság, melyet egyetlen magyar költőben sem +tapasztaltunk. Zilahy költészete nemcsak vigasztalhatlan, hanem +sivár, majdnem a kopárságig. A természet bájainak, az élet +örömeinek egyetlen sugára sem csillámlik át rajta; nem +visszhangzanak benne a hazafiság eszméi; sehol az ífjú szív +lelkesülése, édes bánatja, viharos haragja, enyhítő könnye. De a +kétkedő elme, a fájdalomtól marcangolt szív szilaj melancholiáját +sem halljuk. E sötét hangulatnak nincs elég tárgya, eszméje, +gazdagsága s általában költőisége. Mintha nem is egy huszonötéves +ember írta volna e költeményeket. Kietlen pusztaságon érezzük +magunkat, az eget felhők borítják, de nem támad vihar, se ki nem +derűl; éles szél fú, de nem válik szélvésszé, se szellővé nem +lágyul; egy-egy villám gyúl ki, de nem követi dörgés. A tájképnek +nincsenek változatos alakzatai s éppén úgy hiányzik a vihar +nagyszerűsége, mint az éj búskomor pompája. Fantáziánkat semmi sem +foglalkodtatja és szívünk megdöbbenés vagy borongó felindulás +helyett némi kellemetlen érzéssel telik meg. Zilahy egyik +költeményében e szavakkal: «Az én szívem sötét, rideg», tökéletesen +jellemezte költészetét. S mindebben az affektációnak kevés nyomára +találhatni. Úgy látszik, hogy betegség s más csapások hamar +feldúlták szívét, mely, <span class="pagenum"><a name="Page_203" +id="Page_203">-203-</a></span> minthogy nem igen volt fogékony az +örömre, a fájdalomban sem lehetett gazdag. De lett légyen szíve +bármennyire fogékony, annyi bizonyos, hogy fantáziája nem volt +eléggé költői, hogy élményeiből bár kétségbeesett, de szívreható +költészetet alkothasson. A költészetben csak oly érzés hathat +igazán a szívre, akár öröm, akár fájdalom legyen, melyet mennél +több ember érezhet s ha a költő képes azt oly formába önteni, mely +teljesen kifejezi. Zilahy költeményében mindkettő meglehetősen +hiányzik. Nem tud maga iránt elég érdeket gerjeszteni; fájdalmát +nem érezhetjük, mert nem értjük. Ott van például a +«<i>Hajótört</i>» című költeménye. Minden sora kétségbeesést lehel, +de nem tudhatni okát e kétségbeesésnek. Egy bűnös ember +jajveszéklése-e ez vagy egy nagyravágyóé vagy általában az emberi +dolgok mulandósága miatti elkeseredés? A költemény hol ezt, hol +amazt látszik sejtetni. A «<i>Vadonban élek</i>» kezdetű szintén +ily nem érthető fájdalmat fejez ki. A költő magányba vonúl és +múltját siratja.</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">S bár kárba ment mind mind +amit reméltem,<br /></span> <span class="i0">Megcsalt, kicsufolt +miben hinni véltem:<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">A fény, mit az elmúlt láng +visszavet,<br /></span> <span class="i0">Még édesen hevíti +szivemet.<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">kiált föl a költemény közepén s már mintegy enyhűlni +véljük, azonban így folytatja:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">S ha eltagadja sugarát a +nap,<br /></span> <span class="i0">Villám elalszik vak felhők +alatt;<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Itt hajlik rám egy +rozmarinbokor,<br /></span> <span class="i0">Egy bősz titkot s jaj, +szörnyű gyászt takar,<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">S kinek sírján a gyászos ág +rezeg<br /></span> <span class="i0">Ifjan, ártatlanul itt +szenvedett.<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_204" +id="Page_204">-204-</a></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">S amint a lomb a kőre +ráborúl,<br /></span> <span class="i0">Ártatlanul, úgy mond, +ártatlanul.<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Minek örűltem, mért élnem +lehetne,<br /></span> <span class="i0">E néma kő alatt van +eltemetve.<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">Mi az a bősz titok? Ki nyugszik ott a sírban? Mind +nem tudjuk. Hogy lehessen elég részvétünk ez érthetlen fájdalom +iránt, még akkor is, ha a költő több erővel vagy gyöngédséggel +tudná kifejezni érzéseit? A «Livornóban» című költeményben, melynek +első versszaka így hangzik:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Ne híjj magaddal +engemet,<br /></span> <span class="i0">Szögfürtű szép +halászleány.<br /></span> <span class="i0">Ha áldva kulcsol most +karod:<br /></span> <span class="i0">Megátkoznál a csók +után.<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">úgy látszik, azt akarja kifejezni, hogy az ő sötét +szíve képtelen a boldogságra; de a költemény elején és végén +belopózott egy pár oly vonás is, melyek őt kiégett szívű csábítónak +sejtetik, mi bizonyosan nem volt szándékában. Ily nem eléggé +határzott érzés jellemzi Zilahy költeményei jó részét, melyhez +talán éppen ez okon bizonyos bágyadtság is járul. A <i>Cs. +emlékkönyvébe, Tünődés, Páris, Völgyben zúg a bérci csermely, +Marengói síkon</i> című költeményein többé-kevésbbé ily bágyadtság +vonul el.</p> +<p>Azonban vannak oly költeményei, melyekben határozottabb és +erélyesb érzéssel találkozunk. Csakhogy itt is ritkán találja meg s +még ritkábban összpontosítja a legfőbb vonásokat, vagy pedig nem +éppen összeférő árnyalatokat vegyít össze, mi ismét némi +bizonytalanságban hagyja az olvasót. <i>Testvérem emléke</i> című +költeményében meghalt testvérét siratja. A bevezető sorok nem igen +illenek e fájdalomhoz. A költeménynek nincs <span class= +"pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205">-205-</a></span> eleje, +közepe sovány. A szeretett testvér képe csak e két versszakban tűn +elénk:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Imént volt, hogy merengve, +gyúlva<br /></span> <span class="i0">Távol csendült kürt +hanginál,<br /></span> <span class="i0">Mondád: mi sem maradhatunk +el,<br /></span> <span class="i0">Ha majd mindenki síkra +száll.<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Most volt, hogy paripánk +repűlve<br /></span> <span class="i0">A bércen együtt +dobogott;<br /></span> <span class="i0">Most sirattuk a drága +angyalt,<br /></span> <span class="i0">A kis galamb fejű +sasot.<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">A két végső sor célzatát nem érthetni tisztán; a +költő nem rajzolja oly vonásokkal a közte és testvére közti +viszonyt, melyek, erős részvétet keltve, megértessék mély +fájdalmát. Ha meg tudta volna eleveníteni szeretete tárgyát, +mennyivel hatásosabb lett volna a két végső versszak, melyek +valóban sikerültek:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Ha én volnék ott +kiterítve,<br /></span> <span class="i0">Megrepesztené +szívedet!<br /></span> <span class="i0">Oh, mennyire szerettél +minket.<br /></span> <span class="i0">Lelkem! én is megyek +veled.<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Nincs szó!… De mely eddig +nekem csak<br /></span> <span class="i0">Várt nyugalom volt, semmi +más,<br /></span> <span class="i0">A halál, mert veled közös +sors:<br /></span> <span class="i0">A legnagyobb +vigasztalás.<br /></span></div> +</div> +<p>A többi költemény mind a megcsalt szerelem fájdalmát zengi, de +itt sem értjük mindenütt a költő lelki állapotját:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Előttem állsz ragyogva, +büszkén,<br /></span> <span class="i0">Tollad mint leng, fátylad +lebeg:<br /></span> <span class="i0">Csalárd tündér álmélva +nézlek,<br /></span> <span class="i0">Szegény lány, szánlak +tégedet.<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">kezdi egyik költeményét: tehát a csalódott szerelmes +<span class="pagenum"><a name="Page_206" id= +"Page_206">-206-</a></span> kedvese bájainak hatása alatt áll még, +de erkölcsi fensőségében szánja is őt. Ez volna az első versszak +értelme. A szánalom közelebbi okát érinti is a költő, bár nem elég +világosan, midőn így szól:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">De véled tán, nem vettem +észre<br /></span> <span class="i0">Szíved mélyén a +bánatot.<br /></span> <span class="i0">Csekély a felhő fenn az +égen,<br /></span> <span class="i0">S homályba ejti a +napot.<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">Ez vagy azt teszi, hogy a leány büszkesége kedvese +irányában csak szerep, mely fájdalmába kerül, vagy azt, hogy a +leány sem boldog, mert talán mást szeret reménytelenül. Bárhogy +álljon a dolog, az egész költemény hangulatával ellenkezik a +bevégzés átkos kitörése:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Megölve, kővé válva +fekszem:<br /></span> <span class="i0">Élet nálad, nálam +halál.<br /></span> <span class="i0">Ne láss, kerülj, felejts el, +oh e<br /></span> <span class="i0">Kiontott vér fejedre +száll!<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">De meg kell vallanunk, hogy e költeménynek van egy +szép versszaka is:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Megmondtam én, tündér vagy, +angyal,<br /></span> <span class="i0">Angyal, kinek csak szárnya +nincs;<br /></span> <span class="i0">Igaz szerelem szárnyat +adhat,<br /></span> <span class="i0">Minden más vágy csak +rabbilincs.<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">Azonban e sikerült versszakot is elrontja, midőn +elkezdi magyarázni:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Bilincs, mely sárba, porba von +le,<br /></span> <span class="i0">Köd, mely eloltja +fényedet,<br /></span> <span class="i0">S bűbájából – oh jaj – +kitépi<br /></span> <span class="i0">Varázsban égő +képedet.<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">A «<i>Hegedűszóban szép mese</i>» tárgya szintén +szerelmi boldogtalanság; allegória, még pedig eléggé ízetlen és +<span class="pagenum"><a name="Page_207" id= +"Page_207">-207-</a></span> homályos. A költő az utcán egy ifjú +sápadt nővel találkozik, ki egy mesét juttat eszébe. Volt egyszer +egy pásztorleány és pásztorifjú, kik egymást szerették és boldogul +éltek, de egyszer csak megszólal az erdőben egy kürt. Megjelen egy +árny, kit az ifjúnak követni kell a Feketevárba, melynek örökös +foglya marad. Mikor az árny elvitte a pásztort, a leány elájult, +azonban a fáról egy kandúr ugrott le, megcsókolta a leányt s hátára +véve egy barlangba vitte. A leány föleszmél, sóhajt, jajgat; egész +nap sír, de nincs szabadulás. Így él boldogtalanul a két szerelmes, +egyik a Feketevárban, másik a kandúr körmei közt. Az egész csak +annyit fejez ki, hogy két szerelmes egymástól elválasztva mily +boldogtalan; de hogy miért történik mindez, minek jelképe az árny, +minek a kandúr, mind nem érthetni. Se naivitás, se humor nincs +benne; valami fásult hangulat szüleménye az egész, mely mély +értelemmel kacérkodnék.</p> +<p>A <i>Képzelve</i> kezdetű költemény első versszaka így +hangzik:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Képzelve vagy +álmomban,<br /></span> <span class="i0">Már nem tudom és nem +bánom.<br /></span> <span class="i0">De láttalak, +emlékszem,<br /></span> <span class="i0">Könnyezve, +halaványon.<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">Ez inkább fásult, mint méla hangból mindjárt a +második versszakban a legérzelmesebbe esik belé:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Beszélj, oh, drága +gyermek,<br /></span> <span class="i0">Ah mond el ami +bántott!<br /></span> <span class="i0">Bár messze, soh’se hágy +el<br /></span> <span class="i0">Legigazabb +barátod.<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">Azonban a könnyező hölgy bánatával nem sokat +foglalkozik, hanem a helyett, a magáét beszéli el, elmondva, hogy +mindent föláldozott érte s kérdi, vajjon van-e a <span class= +"pagenum"><a name="Page_208" id="Page_208">-208-</a></span> leány +szívében egy gondolat az ő számára vagy pedig úgy tesz, mint a +szirén, ki bűvös énekével a vándort a tengerhez csalja s míg ez +hívőn eseng, imádkozik, amaz tovább evez s örökre odahagyja. A +szirén hasonlatát ilynemű fordulattal már többen sokkal szebben +használták föl. De nem ez a költemény főhibája, hanem az, hogy a +hangulat benne zavart, a részek közt nincs szerves kapcsolat, +annyira, hogy két költemény is kitelnék belőle. Általában Zilahy +nagyobb költeményei majd mind ilyenek, kivéve a <i>Véletlen +látogatást</i>, mely e tekintetben sikerült. A költő álmát beszéli +el. Kedvese s ennek rokona anyja látogatására jőnek. A leány künn +marad; a rokon bejő s elmondja, hogy csak puszta félreértés forog +fenn, a leány híven szereti. A költő kirohan kedveséhez, ki szótlan +néz reá. «De meddig tart e hallgatás még.» Ekkor anyja lép hozzájok +s a leány mosolyogva szól: «A ki hallgat, megegyezik». Anyja +áldását adja a boldog párra.</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Kezem feléd nyujtom +valóban,<br /></span> <span class="i0">Nyujtom, de már te nem vagy +ott,<br /></span> <span class="i0">Nézlek, a szürkület +mutatja<br /></span> <span class="i0">A hóvirágos +ablakot.<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">A dérlepett viskók felett +fenn<br /></span> <span class="i0">Szemem hamar reá +talál,<br /></span> <span class="i0">Hol dombtetőn diófa +mellett<br /></span> <span class="i0">Anyámnak síri halma +áll.<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Elfordulok. Arcképed ott +van<br /></span> <span class="i0">S fölötte függ még +fátyolod,<br /></span> <span class="i0">Mit esküvőd napján +fejedről<br /></span> <span class="i0">A haragvó szél +elkapott.<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">Ez kerek egész; az álom rajza ugyan élénkebb és +jellemzőbb lehetne; a befejezés mindenesetre jobb, csak a fátyol +egy kissé erőltetett. Hogyan jutott az a költő <span class= +"pagenum"><a name="Page_209" id="Page_209">-209-</a></span> +birtokába? Fölkapta-e és eldugta, vagy a szél vitte ablakába? Ez +önkénytelen kérdés könnyen paralizálhatja a hatást az +olvasóban.</p> +<p>Kisebb költeményei kompozició tekintetében sokkal jobbak, kár, +hogy legtöbbször egy-egy elhasznált hasonlatnál, vagy epigrammai +fordulatnál nem emelkednek föllebb. Minden tekintetben legjobb +köztök az «<i>Elült a szél</i>» kezdetű, ezt mint a gyüjtemény +legjobb költeményét ide iktatjuk:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Elült a szél: ezüst olajfák +alszanak.<br /></span> <span class="i0">Előttem a Durance moraj +nélkül halad.<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Szívem fáj s mégis oly könnyű, +mert bánatom<br /></span> <span class="i0">Éjében sugárzó képedet +láthatom.<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">Te jutsz eszembe, te, s édes +fájdalmamat<br /></span> <span class="i0">Nem háborítja szó s nem +egy rossz gondolat.<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">A félig meghalt hang keblemben +újra él,<br /></span> <span class="i0">Rabod még egyszer hisz, +eseng, szeret, remél.<br /></span></div> +</div> +<p>Verselése és nyelve elég gondos, bár nincs feltűnőbb eredetisége +vagy bája. Megakad ugyan itt-ott egy-egy fülsértő egyhanguság, +mint:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">De elfed oh<br /></span> +<span class="i0">Elfed s engemet eltemet<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">vagy a rövid szótagok ritmustalan halmozása mint</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Én csalképei betege +vagyok<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">de e tekintetben általán véve méltánylást érdemel. A +rossz, ízetlen hasonlatoktól is sokkal mentebb, mint ifjú +pályatársai. Valami újat, meglepőt alig nyujt ugyan, de a dagályt +kerüli. Ilynemű feltűnőbb ízléstelenséget csak két helyt vettünk +észre. «<i>Jenő</i>» című költeményében <span class= +"pagenum"><a name="Page_210" id="Page_210">-210-</a></span> elhúnyt +barátját eltévedt üstököshöz hasonlítja, mely a sokaság közt +elhagyatva élt s nem levén mit ölelni a földön, az égbe szállott. +Tehát az üstökös a földről száll az égbe. Az «<i>Ajánlás</i>»-ban +azt mondja, hogy a bánat tengerére szállott s ott tébolyogva az +árban gyöngyöket talált; vad éjjel, bősz fergetegben kedvese képe +kísérte, érte rohant gyászba, vészbe s gyöngyét is neki szenteli. +Viharos éjben szedni a tenger gyöngyeit egy kissé nehéz +mesterség.</p> +<p>Fordított költeményei közül legjobbak azok, melyeket Puskinból +fordított Bodenstedt után. E német fordító nevét ugyan elhallgatja, +de ez már nálunk így szokás. Legkevésbbé sikerültek a Heineből +fordítottak, melyek nagyon nehézkesek. Ariosto töredékét gondos +nyelv tünteti ki, de sok helyt hiányzik benne a sormetszet s az +octava rima három ríme helyett négy rímet használ.</p> +<p>Költeményeit elbeszélései követik, öt eredeti s egy fordított +Turgenyev után. Elbeszélő költészete még sivárabb, mint a lírai. Az +idealizmus tökéletes hiánya jellemzi majd mindeniket. Egyetlenegy +személye iránt sem viseltethetünk érdekkel; férfiai és női úgy +erkölcsi, mint széptani tekintetben a legkellemetlenebb benyomást +hagyják maguk után. Bűnösek minden szenvedély, gyöngék minden +küzdelem nélkül. Mintha a költő nem is költeményt írna, hanem +elbeszélne egyet-mást az életből, amit látott, hallott, de +mélyebben nem vizsgált. A költői igazságszolgáltatásnak, a +művészeti világ e gondviselésének, nyomait sem találhatni e +beszélyekben. Mintha az erkölcsi világban nem is volna nemezis. Ami +történik, csak történik s az emberek bensőleg sem boldogok, sem +boldogtalanok. Nemcsak becsületes nincs köztök, de valódian érző +sincs. Nem látunk küzdelmeket, <span class="pagenum"><a name= +"Page_211" id="Page_211">-211-</a></span> nem halljuk az öröm vagy +fájdalom hangját. Se nem nevetünk, se föl nem indulunk, se a humor +vegyes hangulatai közt nem hánykódunk. Sivár világ vesz körül +bennünket, maga a költő sincs részvéttel személyei iránt s csak +némi fanyar iróniával kíséri őket. Ide járul még, hogy Zilahynak +nincs találékonysága, csak elbeszélni tud, de nem egyszersmind +bármely egyszerű mesét szőni s jellemet rajzolni. Alakjai nem +emelkednek ki, cselekvényeinek nincsenek érdekes fordulópontjai s +bevégzése vagy elhamarkodott vagy erőltetett. Ami beszélyeiben jó, +azok a mellékdolgok, egy-egy tájkép, a hely vagy a társaság rajza, +mely beszélyeinek színhelye. Itt egy pár vonással biztosan rajzol s +látszik rajta a tapasztalat közvetlensége. Mintha érezné, hogy +ebben áll minden ereje, igen is belé merül, odahagyja főszemélyeit, +elejti a különben egyszerű cselekvény fonalát s meg-megrontja a +forma arányait.</p> +<p>Ily formátlan valami a «<i>Csalfa álmok, tört remények</i>» című +beszélye. A költő akarna is, tudna is elbeszélni valamit, de nincs +mit elbeszéljen. Két szerelmes történetét beszéli el, mely éppen +oly érdektelen, mint visszataszító. Orgován Helén beleszeret egy +Zelinszky nevű hadnagyba. Minthogy a szülők nem akarnak beleegyezni +a házasságba, Helén elszökik a hadnaggyal. Összeesküsznek, +Zelinszkynek Szepességen lakó gazdag nagybátyja letévén értök a +kauciót. Azonban kevés jövedelmök levén, csak nyomorognak. A +megbántott szülők semmit sem akarnak tudni leányukról. Zelinszky a +kártyán próbálja megalapítani szerencséjét, de veszt. Nincs más +mód, mint az öreg nagybátyjához folyamodni. Odautaznak s éppen +halálos betegen találják; azonban halálából nem sok hasznot húznak. +Az öreg úr csak tízezer forintot hagyott nekik végrendeletében, a +<span class="pagenum"><a name="Page_212" id= +"Page_212">-212-</a></span> többi Orsolya asszonyé lett, az öreg +gazdasszonyáé és ápolójáé, kivel, úgy látszik, némi viszonya volt. +Zelinszky beküldte lemondását az ezredhez s Helénnel és a tízezer +forinttal Bécsbe költözött. Itt hamar nyakára hágtak a pénznek. +Azonban kisegítette őket a jó szerencse. Zelinszky Leviczky +grófnénak lett kedvese, Helén pedig Leviczky grófnak. Volt újra +pénz. Semmiben sem szenvedtek fogyatkozást. Mindnyájan egy fényes +palotában laktak s egymás feleségét megcserélve, boldogul éltek. A +gróf fia, az ifjú Leviczky, megzavarja e boldogságot; ugyanis +meghallván szülői botrányos életét, Velencéből Bécsbe jő s +Zelinszkyt párbajra hívja. Zelinszky veszélyesen megsebesíti az +ifjút, aztán elszökik Poroszországba, onnan Párizsba, hol mint +magyar menekült szerepel. Helén, úgy látszik, hánykódik-vetődik a +világban. A költő mint gyermekkori ismerősével a vasúton találkozik +vele s úgy tapasztalja, hogy valamint őt Swift, úgy Helént az élet +tökéletesen demoralizálta. Miért és hogyan demoralizálta a költőt +Swift, nem tudjuk, de annyi bizonyos, hogy a beszély éppen oly +kevéssé erkölcsös, mint költői. Helén szépségét lelkesülten +rajzolja a költő, de kedélyvilágát egy pillanatra sem tárja fel; +sokat beszél Helén szenvedélyéről, fájdalmáról, de maga a +szenvedély egyetlen mozzanatban sem nyilatkozik. Nem értjük e +szegény leányt s nem is hisszük, hogy volna szíve. Szülőit minden +küzdelem nélkül hagyja oda, mintha csak bálba menne. S vajjon +szerette-e férjét? A házassági viszony felbomlása éppen oly könnyen +megesik, mint az elszökés. S csodálatos! a költő közli velünk Helén +naplóját. Felvilágosítást remélünk belőle meríthetni s nem találunk +benne egyebet Karthausi-modorban írt világfájdalmas ömlengéseknél, +melyek csak puszta általánosságok s nincsenek kapcsolatban +<span class="pagenum"><a name="Page_213" id= +"Page_213">-213-</a></span> házas élete eseményeivel. Úgy látszik, +a költő ez ömlengéseket, töredékgondolatokat régebben írta s hogy +kárba ne vesszenek, beszélyébe szőtte. Helén erkölcsi sülyedése +körülményeiről sem hallunk semmit. A költő, mint valami +újdonságíró, csak a tényt közli minden benső kapcsolat, fejlődés +nélkül. Zelinszkyt szintén csak így rajzolja. Általában személyeire +igen illik az, amit ő, mint kritikus egyik beszélyírónk +személyeiről megjegyzett, tudniillik, hogy olyanok, mint a mák, +melynek fejéhez a gyermek con amore suhintja fűzfa vesszőjét, +gyönyörködve a kicseppenő fehér nedvben, vér nincs honnan ömöljön. +Mindamellett egy pár érdekes mellékrészlet nem hiányzik a +beszélyben; a berendi udvar, a kis városi pletykák rajzai +tehetséget árulnak el, valamint hellyel-közzel az elbeszélés +elevensége is.</p> +<p>Az «<i>Apropos-k és malapropos</i>»-knak már inkább van meséje, +de ez is elég rideg világ, bár komikai beszély akarna lenni. +Zekula, egy haszonbérlőből lett birtokos, fiainak tanítót fogad, +egy ifjú papjelöltet, Endi Lőrincet. Ez beleszeret unokahugába, +Kláriba, Zekuláné pedig az ifjú tanítóba. Tóni, Zekuláné +társalgónője, észrevévén, asszonya hajlamát, igyekszik elősegíteni +e viszonyt. A szemérmes Lőrincnek kártyát vet, kiveti, hogy +szerelmes és szerettetik. Lőrinc azt hiszi, hogy Tóni Klárira +céloz, zavarba jő. Tóni e zavart Zekulánéra magyarázza, bátorítja a +félénk szerelmest, sőt másnap este azt súgja fülébe, hogy menjen a +kerti lugasba, hol neki tegnap kártyát vetett, kedvese ott várja. +Lőrinc Klárival vélt találkozni és szerelmi vallomását egy levélre +bízva, elindult a lugasba. Ott Zekuláné várt reá; nem ismerte meg, +azt hitte Klárihoz szól s átadta neki a levelet. Azonban csakhamar +észreveszi tévedését és elszalad, Zekuláné pedig a szobába siet +elolvasni <span class="pagenum"><a name="Page_214" id= +"Page_214">-214-</a></span> a levelet. Van zaj a háznál. Zekuláné +fellármázza férjét, ki meginti ugyan Lőrincet, de egyszersmind azt +is kinyilatkoztatja, hogy ha valami biztos állomást szerez magának, +nem tagadja meg tőle unokahuga kezét. Lőrinc erre elmondja, hogy +ily állomása már akadt, mert éppen ma hívták meg udvari papnak +kedvező föltételek mellett. Klári férjhez megy Lőrinchez, de férje +helyett a fiatal bárót, Lőrinc kegyurát szeretgeti, mit Lőrinc a +maga hasznáért éppen nem akadályoz. Meg nem foghatni, hogy a költő +miért teszi Lőrincet hitvány emberré. Naiv komikai alak helyett kár +volt egy nyomorultat rajzolnia. A durva és veszekedő Zekula is +hamar válik jámbor, szíves indulatú emberré. Mennyivel jobb lett +volna, ha Zekula féltékenységből adja férjhez unohakugát. Így +Zekuláné komikaibb alakká válik, Zekula szükségesebb személy s a +cselekvény menete élénkebb. Az expozicióban sokat hallunk a +szereplő személyek multjáról, többet, mint amennyi ily kis +beszélyben szükséges, de nagyon keveset arra nézve, ami a +fejlődéssel és kifejléssel kapcsolatos. A tárgy éppen oly rideg, +mint a tárgyalás. Komikai vidor kedv vagy humoros hangulat helyett, +fanyar szeszély ömlik el az egészen.</p> +<p>«<i>Egy magyar énekesnő külföldön</i>» egy gazdag ifjú szerelmi +története, ki Olaszországban egy Biánka nevű kacér színésznőbe +szerelmes. Az ifjú a leányra költi minden pénzét, aztán +hamiskártyás lesz, a színésznő cimboráival segíti kifosztani az +idegeneket, végre egy éjjel észre vevén, hogy kedvese mást is +szeret, vetélytársát megöli, elszökik s e közönyös megjegyzéssel +fejezi be a beszélyt, melyet maga beszél el: «Néha csakugyan furcsa +társaságokba keveredik az ember.» A személyek közt senki sincs, ki +részvétünkre lenne érdemes. A költő itt inkább feltárja főszemélye +bensőjét, mint <span class="pagenum"><a name="Page_215" id= +"Page_215">-215-</a></span> első beszélyében, de nincs köszönet +benne; cselekvénye kerekebb, elevenebb, mint a másodikban, de a +tárgy és tárgyalás ridegebb, visszataszítóbb mindeniknél. A +színésznő lehetne kacér, hűtelen, csak volna benne valami báj, +szeretetreméltó, valami emberi érzés, hogy értenők az ifjú +szenvedélyét s ne kellene csak utálnunk. Az ifjú lehetne sokkal +bűnösebb, csak volna valami szenvedélye, küzdelme, búja. Prévost is +ilynemű viszonyt tárgyal híres beszélyében, Manon Lescaut-ban, de +mily különböző a felfogás, hogy egyebet ne említsünk. Manon +többször megcsalja kedvesét, mint itt Biánka Oszkárt, de minő bájos +teremtés, könnyelműsége mily naiv, szíve hűtlenségében is mily hű s +mennyi küzdelemmel, szenvedéssel fizeti meg egyetlen hibáját, hogy +a szegénységet nem tudja tűrni. És Grieux esztelen, de mély +szerelme mily emberi, igaz és részvétre méltó. Könnyelműsége annyi +mély érzéssel, erkölcsi megsemmisülése a szerelmi feláldozás oly +erkölcsösségével vegyül, hogy megindítja szívünket. Mindezt csak +azért hozzuk fel, hogy Zilahy beszélyének tárgya még magában nem +zárja ki a költőieséget, sőt a francia beszélyirodalom egyik valódi +remekműve ilynemű viszonyon alapul. Nem e beszélynek tárgyát +hibáztatjuk, hanem a felfogást, a tárgyalást, melyből hiányzik +minden költőiség. Nincs költőitlenebb, mint a bűn szenvedély +nélkül. Oszkár szerelme nem szerelem, pusztán gavalléri kaland, +minden szenvedély, sőt lélektani érdek nélkül. Biánka a +legközönségesebb személy, ki valaha beszélyíró tollára akadt. S +mily nyomorult a két főszemély környezete. Csodálatos, hogy egy +huszonötéves beszélyíró az életnek csak sivár, mondhatni +leghitványabb oldalát festi. Mintha nem találna részvétére érdemes +tárgyat s amit talál, az nem más, mint <span class= +"pagenum"><a name="Page_216" id="Page_216">-216-</a></span> egy +bárgyú gyermek. A «<i>Verőfényes napok</i>» című beszélyét valóban +az tünteti ki, hogy részvéttel viseltetik főszemélye, egy bárgyú +gyerek iránt, ki játszótársa volt s hozzá egész haláláig +ragaszkodott. De vajjon a költő részvéte elragad-e az olvasóra is, +az egészen más kérdés. Nem az a kifogásunk, hogy a beszély hőse egy +tíz-tizenkétéves gyermek. A költészet örök forrása és tárgya az +emberi szív, legyen az gyermeké, ifjúé vagy öregé. Azonban az ember +oly állapota, mikor születésénél fogva vagy más testi bajok miatt +csak egy fokkal több az állatnál, inkább az orvosi tudomány tárgya, +mint a költészeté. Ami jellemző, nem mindig egyszersmind költői is. +Más tekintetben e beszély vagy helyesebben genrekép legsikerültebb +Zilahy elbeszélő művei közt. A főpontok arányosan emelkednek ki, +kevés benne az áradozás, egypár részlet kitűnően sikerült. +Turgenyev orosz beszélyíró befolyását ugyan megérezhetni rajta, +mindamellett Zilahy sehol sem eredetibb és sehol sem tanusit több +elbeszélő tehetséget, mint éppen e művében. A «<i>Székely +legény</i>» című humoreszkjéről ellenkezőleg semmi dicséretest nem +mondhatni. Ez oly ízetlenség, hogy alul van minden kritikán. Még +csak egy kis székely jellemzetesség sincs benne. Zilahy egyik +bírálója azt jegyzi meg, hogy sok székely szót igyekszik +meghonosítani az irodalomban. E székely tárgyú népies beszélyben mi +nem találunk többet két közönséges székely szónál: <i>kabala</i> +(kanca), <i>vesdi</i> (verseny). Többi beszélyeiben ami tájszó +előfordul, azok erdélyi magyar tájszók s van köztük egy pár oláhos +is, mint például <i>szokotyálás</i>, melyek használatát nem igen +ajánlhatni.</p> +<p>Útirajzokat is írt: «<i>Kirándulás Provenceba</i>». «<i>A dalok +földjéről</i>» és «<i>Nizai élet</i>» címek alatt. Nem tárgyilagos +rajzok, melyek az átutazott országokat akarják előnkbe <span class= +"pagenum"><a name="Page_217" id="Page_217">-217-</a></span> +varázsolni, tanítva és mulattatva, hanem hol szatirai, hol lírai +hangulatok, melyeket az út keltett fel a szerzőben vagy maga +árasztott reája. A szerző alanyisága volna a fő, ami ellen semmi +szavunk. Azonban alanyisága itt is oly rideg, oly kopár, mint lírai +költészete s éppen úgy akarna is, tudna is elbeszélni, ha volna +mit, mint elbeszélő költészetében. Amit lírai és elbeszélő +költészetéről mondottunk, jórészt illik ide is. Útirajzaiban is a +mellékdolgok, az apróságok sikerülnek leginkább: egy-egy hajnal, +alkony vagy táj rajza, néhány gúnyoros megjegyzés és élc, bár néha +vagy diákos vagy cinikus vagy pedig mindkettő egyszerre. Ha valami +nagyobba fog, például kalandját beszéli el, egy kis szatirai rajzot +akar kikerekíteni, vagy éppen reflexiókba bocsátkozik, majd mindig +unalmas vagy ízetlen. Ilyesmit ritkán is kísért meg, abban telik +kedve, ha apróságot-apróságra halmozhat. Beutazza Svájc egy részét +s gúnyra nem talál méltóbb tárgyat, mint a lausannei polgármester +kiáltványának e szavait: «Lausanne méltónak mutatta magát, hogy +Waadt kanton fővárosa legyen», föllengzését pedig mind kiárasztja +Chillon várára, nehány frázist szentelvén Byronnak. +Franciaországgal is így tesz: ennek is beutazza egy részét s +szatirája megelégszik azzal, hogy kicsúfolja Castellane +tábornagyot, kinek vén létére fiatal szeretője van. Föllengzése itt +is, mint Svájcban nem emelkedik föllebb egy költő emlékénél, a +Petrarcaénál, ki «Laura sírjára könnyeinek gyémántesőjét hullatta s +minden könnyű egy dallá változott és visszhangzott egy félezred +éven át milliók szívében.» A svájci és francia társadalmi, +politikai életről egészen hallgat, mintha nem érdekelné vagy nem +fordult volna meg semmiféle társaságban. Csak magával foglalkozik s +egy-egy útitársával, csak a vagonban, vendéglőkben <span class= +"pagenum"><a name="Page_218" id="Page_218">-218-</a></span> és +utcákon szedi minden tapasztalatát. Jól van, csak lássunk belőle +valami érdekest, de alig látunk egyebet hajhászott genialitásnál, +mely semmiségeknek mély jelentőséget akarna adni, de nem tud. +Toulonban egy spanyol hölgy szólítja meg, később karját kéri; +utazónk ásít s odaadja. Miért ne járna vele, hiszen őt Toulonban +úgysem ismerik. Együtt járják meg a várost. Legtöbbet az őrültek +házában mulatnak. A sennora beszédbe elegyedik az őrültekkel s +kérdi utazónktól, miért nem szól ő is. «Hagyja el, sennora – +úgymond – én nem tudok a bolondok nyelvén beszélni, ez nekem már +egyetmás bajt okozott s még fog is okozni, de isten neki, +elszalasztottam azt az időt, amikor megtanulhattam volna; hát csak +maradok eddigi tudományommal; akad elvétve egy-két okos ember, aki +megért így is.» Ezzel tovább sétálnak; a sennora elbeszéli, hogy ő +Touleseból való és Soult marechal keresztleánya, egy év óta +Marseilleben lakik, most főhadiszállását Toulonba akarta áttenni, +azonban nem tetszik neki e város, igen szomorú és sivár, misem köti +ide, holnap fölszedi a sátorfát s megy Livornóba, az is kikötőhely. +Nem tudni, miért, a kikötők iránt különös előszeretettel +viseltetett. Végre egymástól elválni készülnek; a sennora egy mély +és jelentésteljes pillantás után megkéri utazónkat, hogy vegyen +neki valami emléket a belvárosban. Utazónk nem szereti a pénzt +haszontalanságra költeni. Van egy papagálya, melyet Marseilleben +vett s melytől szabadulni akar; ezt ajándékozza neki. Hogy bármily +tekintetben mi érdekes van az ily históriákban, nem tudjuk +felfogni. Aki útirajzban alanyiságát teszi központtá, igen érdekes +egyéniségnek kell lennie, ki gazdag kedélyt élénk fantáziával +párosít. Zilahyt Heine és Petőfi útirajzai vezethették félre. +Hasonló formára törekedett, de <span class="pagenum"><a name= +"Page_219" id="Page_219">-219-</a></span> semmivel sem tudta +pótolni Heine humorát és Petőfi szeretetreméltóságát. Rajzaiban +legsikerültebb az a részlet, hol kevésbbé foglalkozik magával s van +valami tárgya s ez a nizzai élet rajza. Azonban itt sem elégíti ki +mindenütt a fölkeltett kíváncsiságot. Antibesbe kirándulását oly +hosszan írja le, mintha valami érdekest akarna elbeszélni s csak +holmi apróságokat tálal föl. Követelő fennhéjázással mondja, hogy +őt az utazásban nem a tudomány érdekli, hanem az élet, ezért szeret +a nép közé elegyedni s tanulmányozni belső sajátságait. Ezért egy +korcsmában néhány francia katona közé ül. Hallgatja, mit énekelnek, +hát a francia dicsőségről énekelnek s így azzal a hallatlan nagy +tapasztalattal gazdagodik, hogy a francia dicsvágyó nép. Leszámítva +nehány nehézkes vagy nem elég magyaros mondatait, nyelve gondos, +sőt ahol valódi gondolatja van, szép is. Útirajzai, valamint +novellái is leginkább stíl tekintetében érdemelnek figyelmet.</p> +<p>Ideje már szólanunk irodalomtörténeti és széptani munkáiról, +melyeket mint legkitűnőbbeket emelnek ki barátai és bírálói. Köztök +a Petőfi életrajza a legterjedelmesb, de egyszersmind a +leggyöngébb. Zilahy Petőfi jellemrajza helyett bizonyos tekintetben +torzképét festi. Csodálkozunk, hogy, ha más nem, legalább Petőfi +barátai, kik részint szerkesztők, részint hirlapok dolgozótársai, +nem szólaltak föl ez életrajz ellen. Igaz, Zilahynak nem +rosszindulat vezette tollát, sőt ellenkezőleg Petőfi +leglelkesültebb tisztelői közé tartozik. Majdnem imádja s +elragadtatása némi szolgaias érzelemmé fajul, midőn könyve +mottójául Ariosto e sorát teszi: «E könyv urunknak lesz szentelve.» +De mit ér a lelkesülés, ha a dicsőített költő hóbortos alakként +tűnik föl, kit se mint embert, se mint költőt nem érthetünk? E tíz +<span class="pagenum"><a name="Page_220" id= +"Page_220">-220-</a></span> ívre terjedő könyv csak adatgyüjtemény +s egyéb semmi. Zilahy jól, rosszul, kritikával és kritika nélkül +összeszedett mindent, amit Petőfiről olvasott és hallott, de nem +vizsgálta a tények lélektani indokait és benső kapcsolatát. Nem +levén vezéreszméi, nem tudja csoportosítani az eseményeket. +Petőfinek csak külső élete tárul fel előttünk s a mellékdolgok, +apróságok, esetlegességek, mint gyom a virágot, betemetik mindazt, +ami fő és lényeges. Innen van aztán, hogy a könyv egészen más +benyomást tesz az olvasóra, mint aminőt a szerző céloz. Egyaránt +hiányzik belőle a filozóf szelleme s a művész alakító ereje, sőt a +nyelv gondossága, a stíl szépsége is, melyre Zilahy másutt +észrevehető törekvést tanusít. Itt csak újdonságírói, tudósítói +előadással találkozunk, mely a történetírás alantibb színvonalára +sem emelkedik.</p> +<p>Zilahy Petőfit csak mint embert igyekszik rajzolni s egészen +mellőzi a költőt; élete minden apróságaira kiterjeszkedik, de +szelleme legnagyobb vonásait sem tárja előnkbe. Ez a könyv egyik +legnagyobb hibája. Zilahy, úgy látszik, azt hitte, hogy a költő +jellemrajzát nem kell összezavarni az ember életrajzával, mert az +két különböző dolog; azt hitte, hogy mert vannak politikai, +esztétikai jellemrajzok, melyek nem akarnak életrajzok lenni: tehát +az életrajzban sem lehet helye a jellemrajznak. A jellemrajz +különösen élő íróról, keveset olvaszthat magába az illető +életrajzából; legfőbb feladata az író összes munkásságát, hatását +rajzolni, megítélni, nem pedig körülményei és munkássága, magán- és +közélete, élményei és művei kapcsolatát kimutatni, annyival inkább +nem, mert az író életében az életrajzi adatok nem igen lehetnek +ismeretesek, vagy ha azok is, diszkrécionális okokból nem +használhatók elég szabadon. <span class="pagenum"><a name= +"Page_221" id="Page_221">-221-</a></span> Azonban az író halála +után a jellemrajz is mindent magába olvaszt az író életrajzából, mi +céljára szükséges. Macaulay politikai és esztétikai jellemrajzai a +legfényesebben igazolják, hogy mennyit nyer a jellemrajz igazságban +és mélységben a szükséges életrajzi adatok felhasználásával. Ha a +jellemrajz nem lehet el az életrajz legfőbb adatai nélkül, az +életrajznak éppen kötelessége nagy vonásokban mindent felölelni, mi +az író munkásságára, szelleme jellemzésére, sőt művei bírálatára +tartozik, amennyiben tudniillik az elbeszélő forma folyamatossága +és arányai megengedik. Főfeladata, hogy az embert és írót együtt +rajzolja, magán- és közélete kölcsönös egymásra hatásával, hogy +kísérje tehetsége és jelleme fejlődését a társadalmi, politikai és +irodalmi viszonyok kedvező vagy kedvezőtlen befolyásai közt s +kimutassa szelleme hatását és munkái becsét. Az életrajz is +történetírás, nem krónika s éppen úgy megkívánja a történelmi +kritika, a filozófiai vizsgálódás és művészi alakítás vegyületét, +mint akármely más történelmi mű. E nélkül csak adatgyüjtemény, mely +se tanulságot, se gyönyört nem nyujt az olvasónak. Ugyan mit +tanulhatni oly életrajzból, mely mindarról hallgat, ami az írót +irodalomtörténeti személlyé emeli s érdemessé teszi arra, hogy +megírják terjedelmes életrajzát? Hogyan gyönyörködhetnénk oly +életrajzban, mely sokat emlegeti a költő nagyságát, de a nagyság +plasztikai arányai sehol sem emelkednek fel előttünk és szobor +helyett csak kődarabokat találunk a költő sírján? Zilahy sok +mindent elmond Petőfiről, még azt is, hányszor volt ittas, azt is, +hogy 1849-ben kinek a lovain ment Székelykeresztúrról Bem +főhadiszállására, de költői alakját egy pillanatra sem tünteti föl. +Hűségesen följegyzi, hogy ez meg amaz munkáját mikor írta vagy +<span class="pagenum"><a name="Page_222" id= +"Page_222">-222-</a></span> adta ki, magáról a munkáról csak egy +pár sort ír, ezt is csak néha, a legtöbbször hibásan. Például, hogy +a «Borozó» című költeményen, mely Petőfi első nyomtatott műve, más +szín és hang ömlik el, mint ami eddig lantos költészetünkben +divatozott, hogy «Levél színész barátomhoz» című költeménye oly +pont költészetében, mely nézlet-módját, de főleg páratlan +eredetiségű kedélyét leginkább hordja magán, hogy «Hóhér kötele» +című regényének nyelve példányszerű és Tigris és Hiéna drámáját +gyors cselekvény, érdekes menet, eleven festés és nyelv jellemzik s +mégis drámai becse alig van. Ily töredékes és félszeg +megjegyzésekkel jellemzi Zilahy Petőfit, mint költőt, kinek +költészete oly szoros kapcsolatban van életével. Ide járul még, +hogy a kor társadalmi és politikai viszonyait még csak nem is +érinti, holott Petőfi költészete éppen oly hű kifejezése korának, +mint saját életének. Zilahy könyvének e tekintetben egészen +elhibázott tervét azzal akarta jóvá tenni, hogy bevezetéskép +«Petőfi álláspontja» cím alatt Petőfi költészetéről összeírt nehány +lapot, melyek ciceróval szedve sem tesznek egy félívecskét s +melyekben, amint maga megvallja, meg sem kísérli Petőfi költői +nagyságának jellemzését. Egy pár töredékes eszmét mond el Petőfi +álláspontjáról, melyeket előtte mások sokkal jobban elmondottak. +Feltűnő, hogy Petőfit nem mint dalköltőt s a specifikus magyar dal +megalkotóját emeli ki, ami költészetének legerősb oldala, hanem +csak általában, mint lírikust. Az egész vázlatban kevés szabatosan +jellemző vonás van, de annál több a túlság. Zilahy csak Petőfit +ismeri el a magyar költészet voltaképi képviselőjének s azt hiszi, +hogy ha valamit mutatni akarunk a külföldnek, <i>egyedül</i> csak +vele állhatunk elő. Shakespeare bizonyára sokkal nagyobb költő +Petőfinél, de legrajongóbb imádójának <span class= +"pagenum"><a name="Page_223" id="Page_223">-223-</a></span> sem jut +eszébe az, hogy az angol költészet egyedüli képviselőjének nevezze. +Azonban ha e vázlatban Petőfi sikerült jellemrajzát írja vala is +meg Zilahy, mégsem teszi jóvá könyvének hibás kompozicióját. +Életrajzban a jellemrajznak szerves résznek kell lenni, egyiknek a +másikba olvadni s egymást táplálva együtt fejleni egy egésszé.</p> +<p>A könyv másik hibája még ennél is nagyobb. Petőfinek mint +embernek rajza teljességgel nem sikerült. Nemcsak művészietlen, +hanem nagyrészt érthetlen is. Éppen úgy nincs benne művészi +alakítás, elevenség, mint bensőbe ható törekvés, lélektani +következetesség. Zilahy csak külsőleg fűzi össze az adatokat, nem +bensőleg is s ez adatok közt sok az aprólékos, mellékes s a +lényeges aránylag csekély. Kedveli, halmozza a felötlő, bizarr, +adomaszerű vonásokat, de nem tudja kapcsolatba hozni a jellem belső +mivoltával s el-eltorzítja a költő nemes alakját. Nem értjük, hogy +e csavargó, hóbortos, goromba ifjú kebeléből hogyan fakadhatott +annyi költészet? Megdöbbenve kérdezzük: ez-e Petőfi, hisz +gyöngeségei az esztelenségig emelkednek, szeszélyei a +kiállhatatlanságig és sehol vagy csak sejtetve oly tulajdona, mely +részvétünket lebilincselhetné. Zilahy éppen oly kevéssé tud iránta +érdeket gerjeszteni, mint beszélyeiben főszemélyei iránt. Ez +életrajz éppen oly visszatetszést szül, mint beszélyei; amint +azokból, úgy ebből is hiányzik az idealizmus s a dicsőítő frázisok +nem takarhatják el kedélye ridegségét. De legfeltűnőbb az, hogy nem +levén kulcsa Petőfi jelleméhez, csak a felületen marad, vagy +lélektani abszurdumokba téved, mi nem engedi feltűnni Petőfi valódi +fény- és árnyoldalait.</p> +<p>Mindezt már Petőfi gyermeksége rajzán észrevehetni. Zilahy híven +leírja, hogy Petőfi szülői honnan származtak, <span class= +"pagenum"><a name="Page_224" id="Page_224">-224-</a></span> hány +hold földjök volt, de hogy mily jelleműek voltak s mily befolyást +gyakoroltak fiokra, arról hallgat, pedig az atya szigora, úgy +látszik, befolyt a fiú dacos természete kifejtésére s leginkább az +anya gyöngéd érzése nem engedte elvadulni érzéseit. Több mint +valószínű, hogy a dac és gyöngédség vegyülete, a szív nemessége +bizonyos nyerseségbe olvadva, mi Petőfi jellemének egyik alkatrésze +s mit zivataros ifjúsága még inkább kifejtett, már a szülői háznál +veszi kezdetét. Hogy a hely, hol született, a családi körülmények, +melyek közt felnőtt, a hányt-vetett élet, melybe korán +belésodródott, mennyiben hatottak költészetére, szintén mellőzi +Zilahy. Ő Petőfi népies irányát Csokonai- és Gvadányinak +tulajdonítja, kik már selmeci tanuló korában kedvenc költői voltak. +Szeberényi, kitől Zilahy a selmeci adatokat veszi, se Csokonait, se +Gvadányit nem említi, csak Vörösmartyt, de valószínű, hogy Petőfi +amazokat is már korán ismerte, azonban nagy tévedés hatásukból +magyarázni ki Petőfi népies irányát. A magyar irodalomban már +Petőfi föllépte előtt megindult a népies irány fejlődése. Mihelyt +költészetünk kibontakozott a klasszicizmus békóiból, a nemzeti +irány már hajlott a népieshez, hogy erősödést és eredetiséget +merítsen belőle. Kimutathatni ezt már az Aurora-kör törekvéseiben, +kivált Vörösmartyéban; később a népköltészet mind élénkebb figyelem +tárgya lőn s megindult a magyar népköltési gyüjtemény. A nemzetiség +fejlődése, a politikai életben felküzdő demokráciai irány mind +elősegítették költészetünknek nemzetiesbbé válását. Petőfi pályáját +mintegy egyengették az irodalmi és politikai viszonyok. Nem +Csokonai, ki csak kivételkép ereszkedett le a néphez, nem Gvadányi, +kinek nem volt ízlése, keltették föl Petőfi népies irányát, hanem +az irodalmi <span class="pagenum"><a name="Page_225" id= +"Page_225">-225-</a></span> és politikai viszonyok összes hatása és +saját egyéni körülményei. Az alföldön született; Kiskunságon +töltötte gyermekségét, a nép közt nőtt fel, sokat hányódott, +megfordult Magyarország majd minden vidékén, sokat érintkezett a +néppel. Gyermeksége és ifjúsága benyomásai, emlékei, kalandjai, +hajlamai, szenvedései, mintegy a magyar népszellem képviselőjévé +avatták föl. Ha grófnak születik, ha a fensőbb körökben nő fel, +bizonyára inkább válik belőle magyar Byron, mint magyar Burns.</p> +<p>Zilahy Petőfi iskolai életét is hibásan ítéli meg. «Amit Petőfi +iskolai hanyagsága felől költői szeszélyében összedalolt vagy +csevegett – úgymond Zilahy – az nem egyéb kedélyes mesénél.» Az +igaz, hogy Petőfi a maga iskolai életét költeményeiben a humor +kedvéért néha a valónál élesben rajzolja – nem való például, hogy +az iskolából kiutasították, ellenkezőleg maga szökött meg – de hogy +szorgalmas, rendes tanuló lett volna, azt éppen nem mondhatni. +Egyébiránt Zilahynak különböztetni kellett volna. Petőfi iskolai +pályájáról 1838-ig kevés adatunk van. Úgy látszik, egész +tizenötéves koráig, mikor a selmeci iskolába került, gondos +felügyelet alatt volt, szorgalmasan tanult s ekkor vetette meg +míveltsége alapját, bár tanítói szigora néha dacra ingerelte. Ezt +nem emeli ki Zilahy, hanem jónak látja a mellett kardoskodni, hogy +Petőfi mily szorgalmas tanuló volt, tanárai mily szűkfejű, +lelkiismeretlen és igazságtalan emberek voltak. Hogy Selmecen +Petőfi éppen nem volt szorgalmas tanuló s az iskolai törvényeket +többször megsértette, kitetszik Szeberényiből, ki Petőfi ez évét +körülményesen leírja. De Szeberényi menti is Petőfit; azt mondja, +hogy a tanároknak ugyan nem tanult, de buzgó tagja volt a +képző-társaságnak és szorgalmasan <span class="pagenum"><a name= +"Page_226" id="Page_226">-226-</a></span> olvasta a magyar költői +és történelmi munkákat. Mindezt nincs okunk kétségbe vonni, +bizonyos tekintetben a tanárokat is hibáztathatni, de mindent csak +az ő nyakukba róni s Petőfit minden alól fölmenteni, amint Zilahy +teszi, éppen úgy ellenkezik az adatokkal, mint Petőfi fejlődése +lélektani folyamával. Petőfi távol szülőitől, minden gondosb +felügyelet nélkül, szülői megrongált pénzviszonyai miatt régibb +állapotjához képest szükséget is szenvedve, már megkezdi küzdelmét +az élettel. Szilaj természete, függetlenségre vágyó lelke nem fér +meg az iskola korlátai közt. A színészet iránti hajlam korán +fölébred benne; homályos érzelmek, vágyak, zsibongják körül. A +lángész öntudatlan sejtelmei kínozzák, dacos ingerlékenysége, +könnyelmű szeszélyei összeütközésbe hozzák az iskolai és családi +viszonyokkal. Hanyagsága tanárai bosszúságát kelti föl, gazdájának +túlzott panasza atyja szigorát, ki leveszi róla kezét. Az +elkeseredett, de hajlani nem akaró ifjonc a világba indul, egyik +csínyből a másikba sodródik, az iskolai életbe többé nem tud +belezökkenni, most katona, majd tanuló, aztán színész, megint +tanuló és ismét színész. A nyomorban sem veszti el életkedvét, +sikertelen küzdelmei közt is fenntartja önbizalma, erkölcsi +tévedéseiben is megőrzi hitét az erkölcsben, hányódásai közepett is +olvas, ír, de legtöbbet tanul az életből. Íme Zilahy jóigyekezetű +tanulója, kinek hanyagsága nem egyéb mesénél. Zilahy mindemellett +con amore beszéli el az ifjonc Petőfi vásott csínyeit, hogy +szerzett pénzt az útra a katholikus papoktól, hogy szedte rá +atyját, mily kóbor életet élt Pesten. Mindezt Zilahy helyesnek, +derék dolognak lá-szik találni, kiszínezve adja elő, de azt csak +érinti, hogy mily lelki és erkölcsi erővel emelkedik ki Petőfi +ifjúsága és csavargó élete tévedéseiből, <span class= +"pagenum"><a name="Page_227" id="Page_227">-227-</a></span> +megtalálva pályáját, mily szorgalmat és munkásságot fejt ki, mint +kíséri folyvást anyja képe s mily szeretettel fordul szülőihöz, +hogy végnapjaikban gyámoluk legyen. Nemcsak itt, hanem másutt is +hibája az életrajznak, hogy az ilyesmiket csak mint száraz adatokat +adja elő, de mindazt, ami felötlő, bizarr, kiszínezve írja le. +Amazokon átsiklik az olvasó, emezek megmaradnak emlékében s a +jellem körvonalai akaratlan is elferdülnek.</p> +<p>Nincs szándékunk az életrajzot részletesen bírálni, annyival +inkább, mert hibája nem egyes részletekben rejlik, még kevésbbé az +adatok pontatlanságában, mint az egészen elömlő szellemen, mely +képtelen az adatokat feldolgozni, az indokokat leleplezni s hű +képet rajzolni. A munka egyedüli érdeme az, hogy az eddig elszórt +adatokat összegyüjtötte, egy pár újjal pótolta; vannak ugyan benne +tetemes hézagok, például Petőfi házassága körülményei, irodalmi +tanulmányai, író barátjaihoz való viszonyai alig érintetnek; a +mellékesb adatok közt hibákat is találhatni, például, hogy Petőfi +1840 elején Sopronból Selmecen át ment Horvátországba (holott +Sopronból egyenesen Pozsonyba ment s ott találkozott Szeberényivel, +ki akkor pozsonyi tanuló volt), hogy 1847-ben kiadott összes +költeményeit az Életképekben br. Eötvös ismertette meg (Eötvös a +Pesti Hirlapba írt egy kis tájékoztató és védő cikket Petőfi +költészetéről), hogy «Táblabíró» című szatirikus beszélytöredékét +1849-ben írta a budai hegyek között (e töredék már azelőtt két +évvel megjelent az Életképekben), hogy a Hóhér kötele című regényét +a kocsi párkányán és a korcsma falán írta s több ilyes: +mindamellett egészben véve az életrajz e tekintetben méltánylatot +érdemel. Néha lapokon át nem is találunk benne egyebet adatnál, +csoportosítás és minden behatóbb lélektani fejtegetés nélkül, +<span class="pagenum"><a name="Page_228" id= +"Page_228">-228-</a></span> rosszul elbeszélve. S mennyi +aprólékosság van itt minden lapon. Zilahy fontosnak tartja +följegyezni, hogy 1841-ben Kápli Lajos Sopronban a +Maurer-vendéglőben 1 frt 6 krajcárig rúgó vacsorát fizetett +Petőfinek, hogy egész 1847-ig kitől és mennyit kért kölcsön, egész +addig, hogy Pozsonyban mikép öltöztette ki Lisznyai, ócska ruháját +hogy szerezte meg Wilim szabó az Apácasoron, ki azt ma is mint +szent ereklyét őrzi. Mintha bizony 1842-ben széles körben ismerték +volna Petőfi nevét és éppen egy német szabó lelkesült volna Petőfi +ócska ruhájáért. Ez adatot Zilahy Lisznyaitól vette. Látszik rajta +a Lisznyaias fantázia, valamint a Vahot Imrétől vetteken is a +dicsekedő szellem. Az ily aprólékosságokkal teljes életrajz +hasonlít az oly arcképhez, melyen a képíró minden pórust, +pattanásocskát megjelöl. Vásznon vagy könyvben semmi sem árt +annyira, mint a lényegtelen dolgok halmozása. S mégis Zilahy +könyvében még ezt is szívesebben eltűrhetni, mint azt, midőn +itt-ott belekezd Petőfi jelleme rajzolásába. Jellemzése a +legtöbbször vagy frázis, vagy esetleges történetnek rendes vonássá +emelése, vagy lélektani kulcs nélkül felhozott különcségek. Egy +párnak cáfolatát idejegyezzük, leginkább Petőfi emléke iránti +kegyeletből.</p> +<p>«Na, hogy Petőfinek különös modora volt, tagadhatlan!» – kiált +föl Zilahy s elbeszéli, hogy midőn Vahot Imrének volt +segédszerkesztője s nála lakott, Vahot kis gyermekeinek, kik oly +örömest barátkoztak volna vele, soha egy jó szót sem adott, +mindenféle grimászokkal, vadállati fogvicsorgatással és +szemhunyorítással ijesztgette őket. Lehet, hogy a Vahot gyermekei +sokat alkalmatlankodtak neki, lehet, hogy ajtójánál lármázván, +rájok ijesztett, mit az érzékeny szülők rossz néven vettek, de hogy +Petőfi a gyermekeket ne szerette <span class="pagenum"><a name= +"Page_229" id="Page_229">-229-</a></span> volna s goromba lett +volna irántok, az nem való, sőt ellenkezőleg, sok volt magában is a +gyermekies, naiv. 1845-ben Pákh Albert atyjánál mulatva, barátja +ifjabb testvéreivel órákig ellabdázott, Arany János gyermekeivel +örömest játszott, a fiú mulatságára egy költeményt is írt, mely +«Arany Laczinak» címet viseli s a gyermekek számára írt magyar +költemények között a legjobb. A gyermekekhez ily vadnak rajzolván +Zilahy Petőfit, a nők irányában éppen szemtelennek hirdeti s +öltözködését a leghóbortosabbnak festi. Halljuk saját szavait: «A +nők irányában nem tudott szeretetreméltó lenni; ha jól találta +magát, mindjárt lelkemnek, galambomnak címezte s minden előljáró +beszéd nélkül összevissza ölelgette őket (amiért egyébiránt az +asszonyok nem szoktak megharagudni – csak okkal-móddal); öltözete, +magaviselete mind másforma volt, mint más emberfiáé; főleg +viseletében szerette a különcöt játszani, úgy, hogy aki meglátta, +vele álmadott. Majd olyan kalapokat készíttetett, mint egy +rézbogrács, csodálatos süvegeket; majd ember nem látta, fül nem +hallotta zekéket, dolmányokat virágos atlaszból. És ő mindezt nem +hiúságból vagy hatásvadászatból tette, mert hozzá férni nagyon +bajos volt, hanem szeszélyből és különcségből.» Ezután leírja +Zilahy, hogy Tóth Gáspárnál mily prémes dolmányt, sujtásos +mellényt, magyar nadrágot s asztrakán kucsmát csináltatott magának, +mely ruháját aztán majdnem egy esztendeig viselte. Nem valóságos +torzvonások-e ezek? Lehet-e jobban rágalmazni Petőfit, mint ahogy +ott dicsőítője Zilahy teszi? Amott lélektani képtelenség, emitt a +valóság egészen elferdülve. Volt-e, van-e a világon oly ember, +kiről el lehet mondani azt, mit Zilahy Petőfiről oly határozottan +állít s egész cinizmussal, mintegy helyeselni <span class= +"pagenum"><a name="Page_230" id="Page_230">-230-</a></span> +látszik? A legféktelenebb ember sem viselheti magát így +társaságban; hogy Petőfi nem viselte, azt mindenki bizonyítja, ki +őt ismerte. Petőfi inkább tartózkodó, elfogult volt a nők +irányában, mint bátor vagy éppen vakmerész s ha a finomabb +társaskörök illemét megsértette is kendőtlen nyakával, keztyűtlen +kezével, a női becsületről mindig lovagiasan gondolkozott. Ami +öltözetét illeti, azt is túlozva, ferdítve adja elő Zilahy. Hogy +ebben nem volt mindig jó ízlése, ez igaz, de hogy valóságos ijesztő +lett volna, éppen nem áll. A virágos atlaszból készült, szem nem +látta, fül nem hallotta zekékből és dolmányokból csak annyi igaz, +hogy 1847-ben volt egy virágos atlasz atillája, de ilyet akkor +nemcsak ő viselt, hanem Egressy, Kuthy, Kazinczy Gábor s mások is. +1845-ben nem annyira különcségből, szeszélyből, mint nemzeti +buzgóságból öltözött tetőtől-talpig magyar ruhába. A magyar költők +sokat emlegették, hogy a nemzet eldobta ősei bajnoki köntösét s rút +idegent cserélt; az ő erős nemzeti érzése nem akart a szónál +maradni. Peleskei nótáriusnak gúnyolták, de azért nem tágított, +részint dacból, részint kénytelenségből, mert nem élt oly +körülmények között, hogy könnyen csináltathasson új ruhát. Később +úgy öltözködött, mint más, kivéve, hogy frakkot, kabátot nem viselt +s mellényén pantalonán mindig volt egy kis magyar sujtás.</p> +<p>Petőfi különcségei, gyöngéi vagy éppen hibái, egy-egy +tiszteletreméltó elvnek vagy nemes érzésnek voltak túlságai, melyek +benső természete és költészete szellemében lelik leghelyesb +magyarázatukat. E nélkül csak esztelenségeknek tünnek föl, és +Zilahy hibája éppen az, hogy e kapcsolatot nem látja vagy nem emeli +ki kellően. Petőfi Zilahy szerint, büszke, rátartó, szótlan vagy +nyers ember volt; akik barátságot tartottak is vele, panaszkodtak +<span class="pagenum"><a name="Page_231" id= +"Page_231">-231-</a></span> uralkodásvágya, erőszakossága és +zsarnokoskodó természete ellen; rokonszenveit éppen oly sűrűen +gyorsan változtatta, mint ruháit; az önbecsülésben sem tartott +mértéket, néha túlvitte, máskor nem vette figyelembe; a szeszélyt +jellemerőnek, a makacsságot állhatatosságnak vette. Mindez +rágalomnak is beillenék, ha nem volna értetlenség. Petőfi +jellemének és költészetének egyik kiváló jellemvonása az +őszinteség. Sok körülmény hatott oda, hogy ez benne majdnem a +betegségig kifejlődjék. Az őszinteség szép tulajdon az életben s +éltető forrása a lírikusnak, de csak egy bizonyos pontig. Az igen +őszinte költő könnyen megénekel olyat is, miről talán hallgatni +kellene, az igen őszinte ember olyakat is mondhat másnak, mi már +nyerseségnek, gorombaságnak is beillik. Petőfin mindkettő megesett. +De az ily nyerseség az életben nem a szív vadsága, hanem bizonyos +szilaj naivitás, az ily gorombaság nem sértés, mert nincs benne +rosszakarat, hanem csak az illemi formák önkénytelen mellőzése. Ily +értelemben volt Petőfi nyers, mit még feltűnőbbé tett népiessége. +Valamint költeményeiben néha oly népies kifejezésén is +megbotránkoztak, mely ellen nem szólhat az esztétika: úgy az +életben is némely igen elfinomodott embert könnyen bánthatott +népies modora. Lehet, hogy később mindebbe vegyült egy kis +affektáció is, de az kétségtelen, hogy nyerseségének alapja az +őszinteség volt, mely előbb mint naivitás nyilatkozott, majd mint +elv kapcsolatban demokráciai, sőt köztársasági érzelmével. +Büszkesége, melyet Zilahy helytelenül rátartással told meg, +hasonlított nyerseségéhez. Eleven önérzete volt; sokat tartott +becsületére, melyet féltékenyen őrzött, függetlenségére, melyet +szenvedések árán vásárolt, táplálta költői tehetségébe vetett erős +hitét, mely nem <span class="pagenum"><a name="Page_232" id= +"Page_232">-232-</a></span> engedte csüggedni, pályát nyitott +számára s fenntartotta a támadások ellenében. Nem tűrte a +megaláztatást bármi formában s néha annak tartotta azt is, mi csak +tapintatlanság volt. Annak nincs alapja, amit Zilahy állít, hogy +önérzete néha elhagyta, vagy amint ő oly furcsán mondja: «olykor +nem vette elég figyelembe önbecsülését». Önbecs érzete sohasem +hagyta el, sőt túlságokba sodorta. Utálván a szerénykedő +képmutatást, az alázatos kevélységet, örömestebb akart +szerénytelennek látszani. Ha valaki lenézte költeményeit s némely +költőtársaiét, melyek gyöngébbek voltak, jobbaknak ítélte, +társaság- és irodalomban nem restelte kimondani, hogy az övéi +jobbak, de soha senki után nem járt, senki hiúságának nem +hízelgett, hogy cserébe tömjénezést nyerjen. Költői önérzete vagy +éppen hiúsága kitöréseit a legtöbbször humor enyhíti vagy jókedvű +malice. Csak ha mélyen sértve érezte magát, tört ki heves lelke +szilaj szenvedélyességével, melyet nem igyekezett fékezni. Heves +véralkatát, ingerlékenységét még inkább kifejtette szakadatlan és +termékeny költői munkássága. A sok írás idegessé tette, mozgékony +képzelődése, a benyomásokra oly fogékony kedélye, könnyen ragadta +hol kitörő jókedvre, hol búskomorságra; innen szeszélyei, de hogy a +szeszélyt jellemerőnek vette volna, az mesebeszéd. Inkább a dacot +és szenvedélyességet vette annak, mert erős meggyőződései voltak, +elvein majdnem fanatizmussal csüngött s egész a végletekig +alkalmazta. Ami ezek körén kívül esett, ahhoz nem volt érzéke. +Föllengző idealizmusa, költői nemes alanyisága mintegy ragadta +magával; az életben is a lelkesülés rohamai között élt. Innen +csekély okból is könnyen összeütközött barátaival, kikhez +egyébiránt híven ragaszkodott. Gyermekkori barátjai közül csak az +egy <span class="pagenum"><a name="Page_233" id= +"Page_233">-233-</a></span> Szeberényivel hasonlott meg végkép s +nem minden ok nélkül. Pákhkal kétszer is összezördült, de folyvást +barátja maradt. Vörösmartyval politikai meggyőződése erős +összeütközésbe hozta, de polémiái után is úgy ragaszkodott hozzá, +mint atyjához. Zilahy Petőfit a barátságra méltatlannak rajzolja s +mégis egy helyt így kiált fel: «Igazi ragaszkodó, ily nagy +szellemhez méltó vele élő-haló barátja nem is volt senki». De ennek +ellenére ugyanazon lapon mégis idézi Petőfinek egyik levelét, +melyben ez Emődyt leghívebb, legönzéstelenebb és legtisztább lelkű +barátai egyikének nevezi. Ki érti meg ebből, hogy mily barát volt +Petőfi s milyenek voltak barátai?</p> +<p>De halljuk tovább, hogyan jellemzi Zilahy Petőfit, mint barátot +és szerelmest. «Egy futó perc elég volt reá – úgymond – hogy a +férfit barátjának, a nőt kedvesének vallja, a másik perc pedig, +hogy örökre meggyűlölje. Debrecenben 1846-ban történt, hogy +színelőadás alkalmával egy szép színésznő szomszédságába esvén, az +első felvonás alatt megismerkedtek egymással, a másodiknál örök +szerelmet vallottak, a harmadikat végig sem nézték, hanem futottak +tiszteletes Tóth Mihály uramhoz, kivel Petőfi különben is igen jó +barátságban állott, hogy eskesse őket össze azonnal. A tiszteletes +szerencsére azt válaszolta, hogy gyertyavilágnál esküdni hazai +kanonjaink értelmében tilos, legfeljebb diszpenzáció mellett +történhetik, azért menjenek, hozzanak előbb diszpenzációt. Petőfi e +szűkkeblűségen rendkivűl fölháborodott, tiszteletreméltó barátját +szidta, mint a bokrot s úgy vált el tőle, mint halálos +ellenségétől. Aztán ismét megbékéltek. A kedélyes művésznő pedig a +helyett, hogy a fölmentés után járt-kelt volna, férjhez ment +máshoz. Petőfi is jobbat gondolt és útjaik <span class= +"pagenum"><a name="Page_234" id="Page_234">-234-</a></span> többé +nem találkozának.» A tény fővonásaiban igaz s annyival terhelőbb +Petőfire nézve, mert akkor már ismerte és szerette leendő nejét. De +vajjon nem volt-e ez eset kivételes, sőt egyetlen egész életében, +valamely gonosz óra kísértése, melynek nem tudott ellentállani? +Vajjon igaz-e, hogy gyakran tett ilyesmit s ez volt főjellemvonása +barátságban, szerelemben, mint Zilahy állítja? Vajjon nincs-e ez +eseménynek lélektani kulcsa, mely megfejti nekünk e hallatlan +könnyelmű, sőt érthetlen tettet? Elmondjuk röviden, amit tudunk; +tartozunk vele Petőfi emlékének; nem menteni akarjuk e tettét, csak +kimagyarázni s megmutatni, hogy Petőfi nem volt kötözni való +bolond, amint Zilahy rajzolja.</p> +<p>Petőfi Szatmár megyében 1846 őszén megismerkedett egy ifjú +hölggyel, kit aztán 1847 őszén nőül is vett. Mindjárt az első +napokban szenvedélyesen megszerette; szerelme viszonoztatott. +Visszatérve Pestre, a leányt levélben megkérte atyjától, kit nem +ismert, mert az látogatásakor nem volt otthon. Az atya azt +válaszolta: ő még nem ismeri annyira Petőfit, hogy határozott +választ adhasson, leánya is még nagyon ifjú, várjanak egy évig s ha +akkor is mindkettő megmarad szándéka mellett, ő nem vet a házasság +elébe akadályt, még akkor sem, ha nem helyeselné. Petőfi nem volt +megelégedve a válasszal, azt hitte, hogy a kitűzött határidő csak +arra való, hogy elfordítsák tőle kedvese szívét. Lángoló +szenvedélye nem ismert gátat s égbekiáltó igazságtalanságnak +tartotta az atya magaviseletét. Végletekre hajló természete, a +társadalmi formák megvetése, meggondolatlan lépésekre ragadták. +Erdődre utazott, sürgette a házasságot s összetűzött a szülőkkel, +kik megmaradtak határozatuk mellett. Ekkor a leányhoz fordult s +kérte, hogy szökjék el s esküdjék meg vele a szomszéd városban. +<span class="pagenum"><a name="Page_235" id= +"Page_235">-235-</a></span> A leány nem hajlott kérésére, de +megigérte, hogy hű marad hozzá s a kitűzött határidő mulva neje +lesz, szülei ellenére is. Petőfit felingerelte a válasz, keserűsége +most a leány ellen fordult, kétkedni kezdett szerelmében s +kétségbeesve hagyta oda Erdődöt. Így érkezett Debrecenbe, hol egy +szép és elmés színésznő kacérsága azt a gondolatot ébreszté föl +benne, hogy e leányt par dépit nőül vevén, bosszút álljon kedvesén, +ha magát boldogtalanná teszi is. Mindez egy óra műve volt; tüstént +meg akart esküdni a színésznővel, úgy látszik félt, hogy egy óra +mulva nem lesz elég ereje végrehajtani bosszúját. Nem találván +papot, ki megeskesse, másnap Pestre utazott, örvendve, hogy nem +tette meg azt, amit meg akart tenni s ami miatt most már önvádat +érzett. Íme e kaland indoka és körülményei. Zilahy mindezt nem +tudta, talán nem is tudhatta, de így sem volt följogosítva, egy +puszta, minden indok nélküli esztelenségre képesnek hinni Petőfit s +mi több, jellemrajza alapjául venni. S ezzel megválhatunk e +könyvtől. Ennyi is elég tájékozni az olvasót s az +irodalomtörténettel foglalkozókat, hogy e könyv csak +adatgyüjtemény, de nem életrajz s legkevésbbé Petőfi hű képe.</p> +<p>Térjünk át Zilahy széptani kísérleteire, bírálatai- és +polémiáira, melyekből áll nagyrészt munkái második kötete. Itt +inkább helyén van, mint az életrajz terén. Legalább megvan benne a +küzdelmi szenvedély, ha nem is vezeti mindig erős meggyőződés, van +bátorsága, bár könnyen hetykeségbe vagy cinizmusba sodródik, +látköre nem széles, ismeretei nagyon töredékesek, de amint utolsó, +félbeszakadt töredéke mutatja, kezd nyomósabban gondolkozni. +Életrajzírója termékenységét, eszmei tartalmasságát és önállóságát +emeli ki. Szerinte a világirodalomban, az egy Macaulayt kivéve, +nincs példa reá, <span class="pagenum"><a name="Page_236" id= +"Page_236">-236-</a></span> hogy valaki huszonötéves korában többet +produkált volna Zilahynál. Nem tudjuk, hogy Macaulay hány éves +korában kezdett kritikát írni, de hogy legelső kísérletének +egyetlen lapja is többet ér, mint Zilahy összes kritikai +munkássága, az kétséget nem szenved. Nem jártunk utána, hogy Európa +legkitűnőbb kritikusai, hány éves korukban emelkedtek hírnévre, de +azt látjuk, hogy Zilahy egyetlen kritikát sem írt, mely akár +formára, akár tartalomra nézve kitűnő legyen; legjelesb dolgozata +is csak tehetségét tanusítja, egy fejlődésben levő tehetség +küzdelmét, mely még nem találta meg útját. A termékenység alatt az +eszmék és jeles munkák gazdagságát értjük, nem pedig a puszta +számarányt. Ami önállóságát, eredetiségét illeti, melyet maga +Zilahy is nagy önérzettel szokott emlegetni, eszmeköre sokkal +szűkebb, mint a magyar esztétikai irodalomé, még ebben sem tudja +magát biztosan tájékozni, nem hogy szélesbítené. Az bizonyos, hogy +Zilahynak vannak eredeti gondolatjai, de ezek vagy abszurdumok, +vagy zavaros fogalmairól tesznek tanuságot. Ő pálcát tör Molière +egyik legkitűnőbb műve fölött, de Bajza Jenőnek igen gyönge s még +némi drámai tehetségre is alig mutató tragédiáját kitűnőnek +hirdeti. Arany János költészetét inkább a tanulmány, mint a teremtő +fantázia szülöttének tartja, de Vajdában mélységet és eredetiséget +fedez fel. A forradalom utáni évekből 1860-ig egyetlen +figyelemreméltó lírikust sem talál, azonban Dalmadyt és Vidát úgy +üdvözli, mint őszinteségből és igazságból kivetkőzött líránk +megváltatásának első hírnökeit. Elítéli az egész magyar +zsurnalisztikát, mint amelynek nincs erkölcsi súlya s a közönségnek +legfeljebb bohóca vagy colporteurje s a Vajda János szerkesztette +Magyar Sajtóhoz szegődik, melyet leginkább a botrányok tettek +emlékezetessé. <span class="pagenum"><a name="Page_237" id= +"Page_237">-237-</a></span> Fejtegetése és stílusa nagyon +egyenetlen; a helyes megjegyzéseket helytelenek követik, a világos +és szabatos mondatokat homályosak, majdnem érthetlenek váltják föl. +Fölvet egy-egy fontos kérdést, de megfejtetlen hagyja, néha +megrója, mi nem hiba s dicséri a hibát. Sohasem bocsátkozik +valamelv író vagy mű derekasb boncolatába, megelégszik egy pár +általánosb vonással, vagy egy-egy feltűnőbb részlettel s a fődolgot +ritkán találja el. Keresi a polémiát, néha csak a polémia kedvéért +s küzdő bajnok helyett csak fecsegő Thersites. Hajlamból vagy +szükségből kedveli az ügyvédi fogásokat; erőlteti a legélesb gúnyt +egész az ízléstelenségig, de rosszul esik neki, ha őt is gúnyolni +merik. Büszke reá, hogy nem ismer el tekintélyt s mégis +panaszkodik, hogy Arany tekintélyével nem lépett föl védeni őt +valamelyik polémiájában. Szeretne egy irodalmi új párt vezére +lenni, de csak egy kis türelmetlen cotteria élén találja magát, +mely doronggal akarná bevenni Helicont; szeretné az új költőkkel +megverni az idősbeket, az új nemzedékkel a régit, de nem találván +nagy tehetségeket, a kicsinyeket nagyítja; szeretne mint valami új +irány képviselője nagy változást hajtani végre a magyar +irodalomban, de nincsenek új eszméi s maga sem tudja mily irányt +követ.</p> +<p>Azonban e hiú küzdelem, ez elkeseredett vergődés közepett +folyvást fejlődik s bizonyos erő nyilatkozik benne, mely +alkalmasint előbb-utóbb kiemelte volna ferde helyzetéből. Az íróság +suhancéveit élte s oly irodalmi körben, hol ő volt a legokosabb +ember. Kiocsudása valószínűleg nemsokára bekövetkezett volna s a +csalódások, felköltve elégedetlenségét, talán oly útra terelik +vala, melyen hasznos szolgálatot tehet a magyar kritika ügyének. +Utolsó munkája legalább ilyesmire mutat. <span class= +"pagenum"><a name="Page_238" id="Page_238">-238-</a></span> Apró és +napi becsű bírálatok helyett egy nagyobb tanulmányba fog, mely +nyomósabb gondolkozást tanusít. A tanulmány címe a «<i>Tragédia +bölcselete, vonatkozással Teleki László Kegyencére</i>». Csak +töredék, mert halála félbeszakasztotta, de legtöbbet ér széptani +dolgozatai közt. Nem fejti ki ugyan még nagyjában sem a tragédia +bölcseletét, számos paradoxonra találhatni benne, de néhány jó +gondolatot mond el a tragikumról. Kár, hogy fejtegetésében néhol +hiányzik a benső kapcsolat, előadása helyenként homályos, igen is +filozófiai akar lenni, bár nem otthonos eléggé a filozófiai +műnyelvben. «A tragédia fogalom – úgymond Zilahy – ezen gondolatban +összpontosul: a természetileg igazolható, de erkölcsileg nem +jogosult indulatot az erkölcsi joggal ellenkezésbe hozni és a kettő +között az erkölcsi jognak adni elégtételt. Más szóval: a konkrét +emberi ellen az absztrakt világrendnek szolgáltatni igazságot.» +Zilahy, úgy látszik, a világrend alatt csak az erkölcsiség +törvényeinek összességét érti s a tragikum határát egy kissé szűk +körre szorítja. Az egyén, midőn a világrendnek keztyűt dob, az +egyetemes vagy együttleges ellen támad fel s ez nem mindig az +erkölcsiség törvénye. Egy politikai ballépés nem az erkölcsiség +megsértése s mégis lehet tragikai alap. Néha erényeink hozhatnak +tragikai helyzetbe, nem azért, hogy nem voltunk eléggé erkölcsösök, +hanem mert átléptük az okosság határait. Lear nem sérti meg az +erkölcsiség törvényét, csak az okosságét s mégis oly szenvedések +martaléka lesz, mintha nagy bűnt követett volna el. Éppen az a +tragikum egyik jellemző oldala, hagy a nemezis nem csak a bűnt +bünteti, hanem mindent, ami ellenkezik a dolgok kényszerűségével s +a büntetés a tévedéssel nincs mindig arányban. Alább maga Zilahy is +észreveszi, hogy vannak oly drámai hősök, kik <span class= +"pagenum"><a name="Page_239" id="Page_239">-239-</a></span> nem +sértik az erkölcsiség törvényeit s mégis bukásuk tragikai hatású, +de nem tudja megmagyarázni okát. Azonban igen helyes megjegyzése +az, hogy a tragédia mindig oly eszmét juttat győzelemre, melynek +megsértése miatt a hősnek buknia kellett, de abban téved, midőn a +tragédia céljának csak a büntetést tűzi ki s nem egyszersmind a +kiengesztelődést is. Innen van aztán, hogy a tragikai félelmet is +csak a büntetésben helyezi, holott a félelem a részvét szüleménye, +mely már akkor megkezdődik, midőn a hős a bűn vagy tévedés +bonyodalmaiba sodródik s folyvást növekedik a katasztrófig, hol a +kiengesztelődés enyhíti, mely a szánalom és megnyugvás vegyes +érzése. Az ókori és újkori dráma különbségeire a tragikai alapot +illetőleg, szintén helyes észrevételeket tesz; különösen találó az, +hogy az ókori drámában a világrend, melyet mi a dolgok természetébe +belehelyezünk, mint a fölött kívül álló nemezis szerepel, de abban +ismét téved, sőt ez állításával is némikép ellenkezésbe jő, midőn +az ókori tragédia egyik főkülönbségét abban keresi, hogy a régiek +egyén helyett típust vagy általában csak embert rajzoltak, az ember +fogalmában pedig csak érezhető a tragikum, de belőle ki nem +hozható. A mondat ez utóbbi részét nem értjük, de nincs is +szükségünk reá. A tragikumra nézve nem tesz különbséget az, hogy a +hős egyén, típus vagy általában ember, mert a tragikai bűnt bármely +alakban elkövetheti. A főkülönbség e tekintetben az ó- és újkori +költészet tragikuma között az, hogy az újkori költészet a tragikai +bűnt a tragikai bukással a a legszorosb kapcsolatba hozza, míg az +ókori ezt nem tartotta okvetlen szükségesnek. Aristoteles +megkívánja ugyan, hogy a hős ne legyen ártatlan, de csak azért, +mert egy tökéletesen erényes embernek szerencsétlensége +<span class="pagenum"><a name="Page_240" id= +"Page_240">-240-</a></span> nem volna részvét- és félelemgerjesztő, +csak iszonyú, borzasztó, de sehol sem emeli ki a tragikai bűn és +katasztróf szoros kapcsolatát. Innen foly az is, hogy az újkori +tragikum teljes magyarázatát nem találjuk meg Lessingben, ki a +tragikum értelmezésében egy hajszálnyit sem tért el Aristotelestől. +Legtöbb fogyatkozást találhatni e tanulmányban, hol a dráma és +eposz közti különbségeket fejtegeti. A nyelv homályos s a legfőbb +különbségek mellőzvék. A dráma és regény közti különbségekről éppen +hallgat, pedig erről annyival inkább kellett volna szólnia, mert a +legújabb drámákban igen észrevehető a regényi kompozició felé +hajlás. Teleki Kegyencéről keveset ír, mert a tartalom elmondásánál +megszakad a tanulmány. Bár nagyon is túlbecsülni látszik e művet, +mert bizonyos tekintetben Hamlet mellé állítja, mindamellett +főhibáját helyesen emeli ki. Általában e tanulmány, fogyatkozásai +mellett is, bizonyságot tesz Zilahy kritikai tehetségéről és +tanulmányáról. Kár, hogy Bajza Jenő Zách Feliciánja dicsőítését ide +is belévegyíti. Vagy hitte, hogy barátja tragédiája lángeszű mű: +ekkor ítélőtehetségét kell kétségbe hoznunk; vagy nem hitte s +barátságból dicsőítette: ez lehet szép tulajdon a barátok előtt, de +az irodalomban pajtáskodás, melybe éppen annak kellett volna +legkevésbbé beleesni, ki másokat sokszor ezzel vádolt.</p> +<p>A <i>Drámai nyelvről</i> írt rövid értekezése keveset ér. +Fölveti a kérdést, hamar kész a felelettel, de teljességgel nem +fejti meg. «A drámai nyelv – úgymond – az, mely legközvetlenebbül +foly a helyzetből, a szereplő egyén jelleméből és amelyben a +beszélő személy legtisztábban kiadja, mi lelkében történik, kevés +szóval sokat mondván.» Vajjon e meghatározás nem illik-e a +költészet minden nemére? Például a lírai nyelv az, mely +<span class="pagenum"><a name="Page_241" id= +"Page_241">-241-</a></span> legközvetlenebbül foly a költő +helyzetéből és jelleméből, melyben legtisztábban kiadja, mi +lelkében történik, kevés szóval lehető sokat mondván. Az epikai +nyelv az, mely legközvetlenebbül foly a dolog természetéből, a +személyek helyzetéből, jelleméből, legtisztábban kiadja ami +lelkükben történik, kevés szóval lehető sokat mondván. Ez csak azt +teszi, hogy a költészet minden nemében legjobb nyelv az, mely a +célt legjobban szolgálja, de ez oly általánosság, mely a dolog +lényegére nem vet világot, mert éppen azokat az eszközöket mellőzi, +melyekkel a célt elérhetni, azokat a jellemvonásokat nem számlálja +elő, melyek az általános költői nyelv módosulásait jelölik a drámai +költészet körében. A cikk többi része csak esztétikai elmefuttatás, +mely a főtételt nem magyarázza ki. S midőn Zilahy Heine azt a +mondatát, hogy a színpadról inkább hat a retorikai, mint a költői +nyelv, elfogadja s a költői retorika érthetetlen fogalmával toldja +meg, bebizonyítja, hogy nincs fogalma a valódi drámai nyelvről. +Heinét nem értette. Heine itt gúnyosan szól s a nagy tömegre céloz. +Az igaz, hogy a lírai vagy értekező nyelvnél a színpadon hatásosabb +a retorikai, mert a rétor is a nagy tömeghez szól, mint a drámaíró, +de ez a valódi drámai nyelvnek csak legfeljebb pótszere, mint a +színpadi csíny a valódi drámai hatásnak. E cikkébe is belevegyíti +Bajza Jenőt, a drámai nyelv példányául hozván föl egy szerencsétlen +hasonlatát.</p> +<p>Zilahy szeretett a drámával foglalkozni. «<i>A drámai igazság és +a magyar drámairodalom</i>», «<i>Baklövések a dramaturgia +abcéjében</i>», «<i>Hívatlan bíró, fogadatlan prókátor</i>» című +cikkei mind dramaturgiai polémiák. Köztök legigénytelenebb és +legjobb az első, amennyiben egy lapnak azt az állítását, hogy +Othellóban a zsebkendő ellopatásának <span class="pagenum"><a name= +"Page_242" id="Page_242">-242-</a></span> történetessége idézi elő +az egész tragédiát, néhány szóval helyesen cáfolja meg. Más két +polémiája nagyobb igényű, de csak esetlegesen vagy a +mellékdolgokban találhatni bennök egy-egy helyes megjegyzést, a +fődologban sehol sincs igaza, még ott sincs, hol az igazság mellett +küzd, melyet nem tud megvédeni. Zavaros eszmék vagy abszurdumok +jellemzik e két polémiáját. Kimeríti olvasottságának egész tárházát +s csak még meg nem érett ítélőtehetségéről tesz tanubizonyságot. A +Baklövések című polémiájában két lap ellen folytat polémiát: a +Gombostű és a Magyar Sajtó ellen. A Gombostű ez állítását akarná +cáfolni: «A tragédiának nem főcélja a költői igazságszolgáltatás, +mert különben Romeo és Julia nagyon rossz tragédia volna, +amennyiben az ártatlanság legyilkolása nem bosszultatik meg; a szép +Desdemona, a szenvedő Luiz s más kedves leánykák, akiket a rosszak +bántalmaznak, csak azon reményben szenvednek, hogy túl a síron +megjutalmaztatnak és éppen ez a költő föladata.» Zilahy igen +helyesen szükségesnek tartja a költői igazságszolgáltatást, de +Romeo és Julia bukásának kényszerűségét nem tudja kimagyarázni. Azt +mondja, hogy a mű tragikuma a szeretők indulatának nyilatkozási +módjában és mértékében fekszik s kimutatja azt a határt, melyen túl +emberi szenvedély, bármily fényes legyen, nem emelkedhetik. Tehát +Romeo és Julia tragikai bűne az, hogy igen szeretik egymást, de e +miatt még boldogok lehetnének, ha szerelmök nem ütköznék össze a +szülői, családi, sőt egész nemzetségi kegyelettel, ha Romeo nem +ölné meg Tybaltot, ha a két családban kibékítés helyett nem +gyujtana föl még nagyobb gyűlölséget s helyzete nem ragadná oly +pontra, hol csak a legvakmerőbb cselszövény segíthet s a véletlen +uralma kezdődik. Desdemonát sem jól védi. «A költészet <span class= +"pagenum"><a name="Page_243" id="Page_243">-243-</a></span> +eszményi világában – úgymond – Desdemona halála nem halál, mert +alakja erkölcsileg egészben marad fenn számunkra és fájdalma éppen +a költői igazságnak legnagyszerűbb eszköze (a cél megszentesíti az +eszközt), amely Othellót megejti. Nincs-e Desdemona megbosszulva e +bukásban?» Hogy a hős bukásakor környezetéből ártatlanokat is +magával ránt, kik hozzá ragaszkodtak, az természetes, ez sohasem +gyöngíti a tragikumot, de egyébiránt Desdemonának megvan a maga +tragikai bűne: tapasztalatlanságával, jó szíve gondatlanságával +maga is taszítja férjét amaz örvény felé, melynek ő is martaléka +lesz. A vita másik főbb pontja a reformátor tragikuma körül folyt. +A Gombostű azt a tételt állította fel, hogy minden reformátor +született tragikai hős s mennél inkább sikerült eszméje, annál +alkalmasabb. Zilahy inkább csak mellékoldalról ostromolja ez +állítást, de a fődolgot mellőzi, tudniillik, hogy a reform sikere +nem lehet tragédia tárgya, mert nincs bukás, a sikertelenség pedig +mindig az, mert vagy abból foly, hogy a reform idő előtti volt s a +fennálló rend életerejének kényszerűségével jött ellenkezésbe vagy +abból, hogy a reformátor túlsága, ballépései vagy szenvedélyei +miatt eljátszotta a siker jogát. A Magyar Sajtóval a tragikai +részvétről vitatkozik, de szintén nem oldja meg a kérdést. A Magyar +Sajtó tárcaírója nem tartotta szükségesnek, hogy a tragikai hős +mindig részvétre gerjesztő legyen s felhozta a többek között +Shakespeare III. Richárdját, ki a dráma elejétől végig országos +gazember s így a részvét elméleténél fogva nem lehetne tragikai +hős. Zilahy vitatja, hogy Richárd iránt részvétet érezhetünk, mert +a rejtett motivumoknak nyilvánulásakor a cinizmus humora alatt égő +fájdalom mély tüzében, a születése által letiprott és meggyalázott +ember <span class="pagenum"><a name="Page_244" id= +"Page_244">-244-</a></span> átkos végzetében a jellem megkövesült +vadságának erkölcsileg magyarázatát és leküzdhetlen +nagyravágyásában egyéni igazolását találjuk s a kedély elborzasztó +kétségbeesett sivárságán részvétre gerjedünk. Valaminek +magyarázata, lélektani igazolása, még nem részvétgerjesztés, ami +pedig elborzasztja az embert, nem igen gerjesztheti részvétre. +Zilahyt a részvét szó hozta zavarba s nem tudott belőle +kibontakozni. A tragikai érdek legszokottabb neme az, hogy a hős +részvétgerjesztő legyen; az ókori drámaírók tragikai hősei mind +ilyenek, sőt a Shakespearéi is. Azonban Shakespeare megkísérlett +olynemű tragikai érdeket is, melyben a részvét nem foglal helyet, +hanem valami egyéb helyettesíti. Ez a nagy bűnösök tragédiája, kik +mint kész bűnösök, sőt gonoszok lépnek föl. A hős nem részvétre +gerjesztő, hanem megdöbbentő tulajdonaival fog érdeket gerjeszteni, +minők rendkívüli szellemi, sőt démoni erő, vakmerő vitézség, +mindent feláldozó tevékenység és szilárdság. Inkább megdöbbenünk, +mint részvétre gerjedünk, nem őt féltjük a bosszuló nemezis +karjától, hanem inkább attól félünk, hogy démoni erejével dacol +mindennel s midőn győzelme tetőpontján, az elért, de rögtön +meghiúsult siker percében, a fellázadt erkölcsi erők a bukás +örvényébe sodorják, kiengesztelődünk és megnyugszunk. Az ily +tragikai hős rajza igen nehéz s ritkán sikerül s még a siker +esetében sem oly nagyhatású, mint a másik, mert az abszolut +gonoszság részvétellenes hatását bajos enyhíteni s a költői +igazságszolgáltatás kiengesztelődésébe könnyen vegyülhet az undor +bizonyos íze. Leginkább Shakespeare lábolta meg ez örvényt III. +Richárdjában, de nem azáltal, hogy hőse kedélyének borzasztó +sivársága iránt részvétet keltett, hanem hogy gonoszságába +rendkívüli szellemi <span class="pagenum"><a name="Page_245" id= +"Page_245">-245-</a></span> erőt és hősiséget tudott vegyíteni. +Dramaturgiai polémiái harmadikát a Koszorú ellen intézte Zilahy; +Molière Tartuffeje fölött tör pálcát benne s azt akarná kimutatni, +hogy Molière a romanticizmus költője. Molière ostromlásában +Schlegel fegyvereit használja s elég ügyetlenül. Színbírálatainkban +többször kimutattuk, hogy Schlegel éppen oly igazságatlanságot, +mint korlátoltságot tanusít Molière megítélésében. Itt nincs miért +mindezt ismételnünk; Molière romanticizmusát is éppen csak +megemlítjük. Zilahy életírója panaszkodik, hogy Zilahyt a +klasszicizmus és romanticizmus nemértésével vádolták, pedig e cikke +is mutatja, mily jól értette. Zilahy a romanticizmus költőjének +nevezte Molièret, ki a francia klasszicizmus egyik hőse. S hogyan +magyarázza ki magát? Minthogy a romanticizmus a keresztyén korszak +költészete s Molière keresztyén volt, tehát a romanticizmus +vígjátékírója; igaz ugyan, hogy a francia klasszikai iskolához is +tartozik, de az csak a kis klasszicizmus s így Molièret nevezhetni +a nagy romanticizmus költőjének, melyben benne van a kis +klasszicizmus, a kis romanticizmus, de nincs benne a nagy +klasszicizmus. S ez okoskodást, mely éppen annyi irodalomtörténeti +járatlanságot, mint logikátlan gondolkozást tanusít, a +romanticizmus helyes felfogásának tartják Zilahy életírója s munkái +kiadói. Nem zavarjuk őket boldog hitökben, idővel majd +felvilágosodnak s olvasóinknak, úgy hisszük, elég volt az okoskodás +felmutatása is.</p> +<p>A lírai költők közül Vajda János, Szabados, Dalmady és Atala +költeményeit bírálta Zilahy, amazokat sok rokonszenvvel, emezt +pedig meglehetős ellenszenvvel, melyeknek esztétikai okaira nem +igen találhatni az illető bírálatokban. Vajda különös kedvence, a +jóakaratban <span class="pagenum"><a name="Page_246" id= +"Page_246">-246-</a></span> nincs hiány, csak az a baj, hogy amit +egész naivitással dicséretkép mond, megrovásnak illik be. Kiemeli +eredetiségét, mélységét, de egyszersmind megjegyzi, hogy Vajda a +Petőfi iskola legközvetlenebb tanítványa, kin Petőfi Felhőinek +hatása érzik. Tehát Vajda eredetisége abból áll, hogy Petőfi +leggyöngébb költeményeiből merítette lelkesülését. Valóban különös +eredetiség. Hibáztatja a közönséget, hogy nem olvassa Vajdát, magát +a költőt is hibáztatja, hogy miért hajhássza a nem-közönségest, +miért költészetének alapszíne sötét, miért nyerseskedik, +shakespeareskedik; azért nem olvassák. Valami egyéb okának kell +lenni, mert a nem-közönséges már az újság ingerével is hat, Byront +költészetének sötét alapszíne mellett is olvassák. Shakespeare és +Petőfi nyersesége nem kergeti el az olvasókat. Valami más miatt nem +olvassák Vajdát, mit Zilahy elfeledett fejtegetni s mi sem +fejtegetünk. Szabados és Dalmady nem részesülnek ily akaratlanul +gonosz dicséretben, de nem érthetni, hogy miért üdvözli őket Zilahy +úgy, mint az igazságából és őszinteségéből kivetkőzött líránk +megváltatásának első hírnökeit. Semmit sem mutat ki bennök, mi +rokonszenvét igazolná és az olvasót meggyőzné. Szabadosban +megdicséri az «Utolsó Zrínyi» című balladát drámai voltáért, holott +az egész egy igen hosszúra nyujtott elbeszélő magánbeszéd, melynek +semmi drámai formája sincs; különösen kiemel belőle egy versszakot, +mely csakugyan jó, de inkább elbeszélői ügyes fordulat, mint +Berzsenyi-féle összeszorított ódahang, melyhez hasonlítja. Megjelöl +nehány költeményt, melyek olvasást érdemelnek s fölboncol egy +csoport rossz hasonlatot. Ennyinél sokkal többet találhatni az +1850–60-iki korszak nem egy költőjében, kiket Zilahy annyira lenéz. +Dalmadyban az <span class="pagenum"><a name="Page_247" id= +"Page_247">-247-</a></span> érzés valóságát és erejét dicséri, de +amiket belőle idéz, nem éppen igazolják ítéletét, sőt Dalmady +nyelve sokszor annyira nem az érzésé, hogy lapos prózának is +beillik. Kiemeli hangjának kenetességét, mely határzott világnézet +visszatükrözése; hogy megvan-e ez Dalmadyban, már csak azért sem +tudhatjuk, mert nem értjük, hogy mit teszen. Általában nagy hibája +Zilahynak, hogy nem tudja jellemezni a bírálandó költőt s ami +helyest mond, az inkább egy-egy versszak szépségére, vagy hibájára +vonatkozik. De megesik rajta, hogy megdícsér egy-egy rossz +versszakot is. Például Dalmady e következő versszakát a hangulat és +gondolatmenet nemes szépségének ízleltetőjéül mutatja be:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Ki fekszik e mohos sír +alján,<br /></span> <span class="i0">Melynek nincs már keresztje +sem?<br /></span> <span class="i0">Rejtelmesen beszél a +szellő:<br /></span> <span class="i0">Tán egy világ, a +szerelem!<br /></span> <span class="i0">A bogárkák csak jőnek, +jőnek,<br /></span> <span class="i0">Míg eltünnek két oldalán +–<br /></span> <span class="i0">Az alant oly rég +álmodónak<br /></span> <span class="i0">Hírt visznek a földről +talán.<br /></span></div> +</div> +<p>Mily nyelvtani hiba mindjárt a második sor. Jól magyarul ez így +van: <i>Melynek már keresztje sincs</i>. A sírba mászó bogárkák +(talán férgek), melyek a halottnak hírt visznek, inkább rútság, +mint szépség. Zilahy e bírálatait rendesen egy-egy tájékozó +bevezetéssel kezdi, mely a magyar költészet fejlődésének némely +pontjait érinti, de éppen úgy nem találja el a főjellemvonásokat, +mint a bírálandó költőkben. A Szabados bírálatához írt +bevezetésében megemlíti a magyar költészet nemzetibb fejlődését s +ez irány képviselői: Petőfi és Arany mellé oda teszi Sárossy +Gyulát, ki «Arany Trombitá»-jával nagy mértékben elősegíté ez irány +fejlődését. <span class="pagenum"><a name="Page_248" id= +"Page_248">-248-</a></span> Az Arany Trombita nem is költői mű, +hanem egy versbe szedett politikai pamflet, melynek ugyan volt +politikai hatása, de nem egyszersmind költői s a nép-nemzeties +költői irány fejlődésére semmit sem hatott. Az Atala bírálatában +találóan jegyzi meg, hogy e költőnőnek nem annyira egy húrja, mint +inkább csak egy hangja van, de hogy mi ez a hang, nem mondja meg. +Fölboncol egy pár sikerült és nem sikerült versszakot s abban +állapodik meg, hogy Atalában legkevesebb a lírai természet, s +beszély- és regényírásra utasítja. Miért? Mert prózával érintkező +bölcseleti irányt lát benne s bizonyos hajlamot az absztrakcióra: +tehát a bölcseleti irány és absztrakció a beszélyírói tehetség +jelei.</p> +<p>Még e gyüjtemény három bírálatáról kell szólanunk. Egyiknek +tárgya Vadnai «Eszter» című regénye, a másiknak Madách «Ember +tragédiája», a harmadiknak Arany «Buda halála». Vadnai regényének +főhibáját abban találja Zilahy, hogy nincs hibája, azaz nincs benne +semmi pozitív jó. Nem olvasván e regényt, nem tudjuk, mennyiben +igaz ez ítélet, mennyiben nem, de azt különösnek találjuk, hogy +Zilahy alább mégis pozitív hibákról beszél s a többek közt ezt: «Az +én kedves kis húgom újra vidámságot fog hozni a mi szobánkba», +émelygő germanizmusnak bélyegzi, mert ez így van jól: <i>kedves +húgom, szobánkba</i> s nem az <i>én kedves hugom, a mi +szobánkba</i>. Ebben semminemű germanizmus nincs, sőt valahányszor +nagyobb nyomatékosságot akarnak adni a személyragnak, a névmás +kitétele mulhatlan. Zilahy az Ember tragédiájában semmi feltűnőt +nem talál. Örvend, hogy irodalmunk Madáchban egy tapasztalatokon +megszűrt, mélyen gondolkodó fővel gyarapodott, de meg kell +vallania, hogy műve mint költemény <span class="pagenum"><a name= +"Page_249" id="Page_249">-249-</a></span> semmit sem ér, mint +drámai költemény még kevesebbet, tehát a semminél is kevesebbet. S +mond-e valamit a mű hiányai- és hibáiról? Keveset, tulajdonkép +semmit. Főellenvetése az, hogy Madách Ádámja nem külön egyén, midőn +mint külön alak jelen meg, ha az lenne, akkor Madách annyiszor +multa volna felül Goethét, ahány külön alakot teremt vala. Mi azt +hisszük, hogy úgy sem multa volna felül egyszer sem, noha Faust is +inkább típus, mint egyén. A művészetnek vannak oly tárgyai, melyek +kiválóan eszményítést kívánnak, nem pedig egyénítést. A Krisztus- +és Madonnaképet nem az egyénítés teszi műremekké. Az Ember +Tragédiájának tárgya nem egyéneket követelt, hanem éppen a +különböző korszakok típusait. Hogy e minden esetre nevezetes +költemény, mennyiben sikerült, annak fejtegetése nem ide tartozik, +elég tudnunk, hogy Zilahy minden analizis nélkül tör pálcát +fölötte. De csoda-e? hisz Arany János «Buda halálát» is szintén így +ítéli el. Töredékjegyzeteiben, melyeket e költeményről összeírt a +romantikus és naiv eposzt akarná megmagyarázni. Fogalmai itt is +zavartak. Nem érti, hogy a naiv eposzt nem írják, hanem a nép +teremti századokon át s így főleg a népköltészet szülötte. Azonban +a műköltészetben is naiv eposznak hívják az oly eposzt, mely az +eredeti naiv eposz nyomain halad s a korviszonyokhoz képest, +amennyiben lehetséges, sajátságait igyekszik mintegy +visszavarázsolni. Minthogy a keresztyén korszak népköltészetének +jelleme általában véve romantikus, az ily naiv eposz szintén +romantikus. De hogy másnemű romantikus műeposzok is vannak, melyek +kevésbbé támaszkodnak a népköltészetre s ezért nem neveztetnek +naivoknak csak romantikusoknak, az természetes; mert a naivitás nem +lényeges része a romanticizmusnak, <span class="pagenum"><a name= +"Page_250" id="Page_250">-250-</a></span> amint ez később a +műköltészetben kifejlődött. Zilahy vádolja Aranyt, hogy Attila +alakjába nem tudott fönséget lehelni. Hogy miért nem fönséges Arany +Attilája, azt nem mondja meg, hanem költészetére általában ezt a +megjegyzést teszi: «Arany összes költészetére el lehet mondani, +hogy ő meggyőzni mindig tud, megindítani gyakran, de felemelni alig +és igazában soha. Az ő költői természetében a fantázia a +legkevesebb, holott az eposz minden egyéb között ezt kívánja +túlnyomólag. Még csak egyetlen oly dala sincs, mint Csokonainál a +«Földiekkel játszó égi tünemény!» vagy a «Tihanyi echo» hoz írt +ritka varázsú óda, melyekben a szentimentalizmus égető bája a +fenségest csapkodja. Petőfit nem is említem.» Zilahy esztétikai +műszavain néha nagyon nehéz eligazodni. Nem értjük, mit tesz, hogy +Arany meggyőzi olvasóit. Meggyőzni valakit valamiről, a tudomány, a +szónoklat dolga, nem a költészeté. Ily értelemben veszi-e e szót, +ez okon tagadja-e meg a fantáziát Aranytól, nem vehetni ki tisztán, +sőt ellenkezőleg, úgy látszik, hogy ezt éppen dicséri benne, mint +alsóbbrendű költői tulajdont. A fantázia hiányát egyébből látszik +következtetni, abból, hogy Arany eposzaiban nincs lírai föllengzés, +szentimentális ábránd, legalább ide mutat az, hogy Csokonai dalait +hozza föl. Hogy a lírai föllengzés, szentimentális ábránd nem +forrása az epikai fönségnek s általában nem is szükséges az +eposzban, úgy hisszük, nem szükség mutogatnunk. De várhattunk-e más +ítéletet Zilahytól, ki Bajza Jenő tragédiáját dicsőíti s Vajda +egyik leggyöngébb költeményét mesterinek nevezi? Már ez magában +fölöslegessé tesz minden cáfolatot.</p> +<p>Íme Zilahy kritikai pályája, mely egy kissé különbözik lapjaink +rajzától, de bizonyára hűbb a valóhoz. <span class= +"pagenum"><a name="Page_251" id="Page_251">-251-</a></span> +Mindamellett halálát veszteségnek tartjuk irodalmunkra nézve. Egy +tehetséget tanusító fiatal írónak fejlődése első stádiumában sokat +szabad hibázni és tévedni. Zilahy még alig végezte be gimnáziális +tanulmányait, midőn már az irodalmi pályára lépett, alig került ki +az egyetemről, midőn már a kritika triposzára ült. Becsszomja +távolról sem állott arányban tehetségével s egyszerre akart +odajutni, hová a lángész is, bár gyorsan, de csak fokonként +emelkedik. A mohó és szertelen ambició talán sohasem volt annyira +divatos irodalmunkban, mint jelenleg. De Zilahynak legalább +tehetsége volt, mely reményre jogosította az embert; ő legalább +küzdő és törekvő ifjú volt, ki nagyrészt csekély becsű műveit +alkalmasint becsesebbekkel feledtette volna el. Nem annyira az, ami +volt, hanem ami talán lehetett volna, nem annyira multja, mint +jövője fejezi ki az irodalom veszteségét s pályája kritikai +méltánylatát.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_252" id= +"Page_252">-252-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>EÖTVÖS EMLÉKBESZÉDEI.<a name="FNanchor_64" id= +"FNanchor_64"></a><a href="#Footnote_64" class= +"fnanchor">64)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Magyar írók és államférfiak. Br. Eötvös József +emlékbeszédei. Pest, 1868. Kiadja Ráth Mór. 333. l.</p> +<p>Ez igen csinos kötetben teljes gyüjteményét vesszük Eötvös +emlékbeszédeinek, melyek koronként, 1839–1867-ig, az Akadémia +ünnepélyes ülésein mondattak el. E majdnem harminc évi időközben +Eötvös századunk első felének nehány legnevezetesb magyar írója és +államférfia fölött tartott emlékbeszédeket. Egy félszázad küzdelme +tárul fel előttünk. Itt találjuk Kazinczyt és Széchenyit, +Vörösmartyt és Szalayt, irodalmi és politikai megújhodásunk +bajnokait; itt Kölcseyt, Kőrösyt, Regulyt, Dessewffy Józsefet és +Emilt, kik többé-kevésbbé nevezetes szerepet játsztak a magyar +irodalom, tudomány vagy politika terén. Majd mind oly férfiak, kik +méltók a szónok ihletére, kire egy egész nemzet figyel.</p> +<p>Valóban Eötvös sokkal több volt, mint akadémiai szónok; a nemzet +szónokaként ünnepelte a nemzet halottjai emlékét. Az államférfiú +csak szószékét változtatta, de nem egyszersmind eszméit, érzéseit, +aggodalmait és reményeit. S volt idő, midőn a nemzeti intézmények +romjai közt csak az Akadémia szószéke állott még épen s csak innen +lehetett szólni egy-egy ünnepélyes <span class="pagenum"><a name= +"Page_253" id="Page_253">-253-</a></span> percben az egész +nemzethez. A hazafi bánat és remény e beszédek alaphangulata. +Eötvös az Akadémia szószékén folyvást a nemzeti élet hullámzásainak +befolyása alatt áll s belevegyül a kor küzdelmeibe. 1839–48-ig ifjú +túláradó lelkesedése a hazafi bánatból erőt merítve, reményt hirdet +és tettekre buzdít. 1858–1867-ig lelkesedése csillapodottabb, de +fájdalma mélyebb, lelke gazdagabb eszmékben és tapasztalatokban, a +romokra állva balzsamot csepegtet a nemzet sebeire s a csalódások +keserűségei közt a jövőbe vetett hitet táplálja. A bánat és remény +e folyvást megújuló hangulata egyhangúvá teszi e könyvet. Ez +egyhangúság ugyan nem változatosság nélküli, de mégis egyhangúság. +Midőn egy vagy több évi időközben hallottuk e beszédeket, az +egyhangúság nem tünhetett föl, mint most, midőn összegyüjtve +egyfolytában olvassuk. De lehet-e ezért hibáztatnunk a szónokot? +Aligha. Ki tehet róla, hogy a magyar nemzeti érzés egy félszázad +óta bánatból és reményből táplálkozik s kevés megszakítással egész +1867-ig e hangulat levegőjében éltünk? Szólhatott-e a szónok máskép +oly férfiak fölött, kik a hazafi bánat, küzdelem és remény +megtestesülései voltak s oly korban, mely szégyelve a jelent, +büszke önérzettel küzdött a jövőért vagy csalódásainak közepette, a +kétségbeesés örvénye szélén vigaszt és hitet keresett? Eötvös +engedve belső ösztönének hű maradt magához és a korhoz. +Emlékbeszédei hatásának egyik főoka ebben rejlett. Egy későbbi kor +talán még inkább észreveszi e beszédek egyhangúságát, mint mi, de +egyszersmind egy egész kor kedélyhangulatát látja visszatükröződni +bennök, mi mindig elég kárpótlás marad.</p> +<p>Az emlékbeszéd elméletével tüzetesen nem igen szoktak +foglalkozni egy irodalomban sem, de legalább bírálni <span class= +"pagenum"><a name="Page_254" id="Page_254">-254-</a></span> szokták +az emlékbeszédeket. Bizonyos hamis kegyelet a magyar +zsurnalisztikát ettől egészen visszatartja. Azt hiszi, hogy +kegyeletlenség felszólalni a hízelgés erkölcstelensége, a szertelen +dicsőítés ízléstelensége ellen, melyek nem egy emlékbeszédben az +értelmet és kedélyt egyaránt megbotránkoztatják. Mióta az Akadémia +és Kisfaludy-Társaság megalapíttatott, számos emlékbeszédet +hallottunk már, de Kölcseynek, az első emlékszónoknak, valódi +kegyelete, férfias méltósága nem igen találtak követőkre. A legtöbb +szónok egész erejéből arra törekszik, hogy rútul ledicsérje azt, ki +felett beszél. Néha, mintha képmutató udvaroncokat vagy béres +zsurnalisztákat hallanánk. Még jó, ha a szónok az elhunytat csak +szerfölött nagyítja vagy oly érdemeket tulajdonít neki, melyek nem +voltak meg benne, de megesik az is, hogy oly szertelen érdemeket +olvaszt össze, melyek együtt aligha lehetségesek. A kegyelet +ünnepélyén, nem kegyeletlenséget tanusítanak-e az ily beszédek, +melyek bizonyos tekintetben nevetségessé tesznek valamely kitűnő +vagy jeles tudóst vagy írót? Nem gúny-e az Akadémiára, hogy a +tudomány és irodalom képviselőinek némán kell végig hallgatniok oly +beszédeket, melyek a tudományt meghamisítják s az irodalmi ízlést +sértik?</p> +<p>Mondanunk sem kell, hogy Eötvös éppen nem tartozik az ily +akadémiai szónokok közé. Kölcsey után leginkább ő őrizte meg a +valódi kegyelet és szónoklat hagyományait. Kegyelete csak a valódi +érdemekhez fordul s a személyek tiszteletét az eszmék kultuszává +igyekszik emelni. Rokonszenve néha nagyításra ragadja, de sohasem a +szertelenig. Néha, bár ritkábban, árnyoldalakat is érint, de +fényoldal és érdem mintegy kényszerű kíséretében, mi emlékbeszédben +a kegyelet és hűség <span class="pagenum"><a name="Page_255" id= +"Page_255">-255-</a></span> legszebb összeolvasztása. Az eszmék +gazdagsága és érzelmek nemessége megőrzik őt a keresettség +cifrálkodásaitól s a kötelességszerű dicsőítés modorosságától. +Egészben véve beszédeit e tekintetben nem érheti gáncs, de itt-ott +találhatni bennök egy-egy vonást, mely zavarja a rajz hűségét s nem +szükségképi következménye a kegyelet eszményítésének sem. Igaz, e +vonások nem éppen lényegesek s nem annyira célzatosságból +származnak, mint figyelmetlenségből vagy vizsgálat nélkül +elfogadott irodalmi előítéletekből, de mindamellett nem +mellőzhetjük, mert oly kitűnő íróban találjuk, mint Eötvös. +Leginkább a kitűnő írókat kell bírálni s nem a középszerűeket, +kiket mellőzhetni is. Idejegyzünk hát Eötvös jellemzéseiből egy pár +oly vonást, melyeket túlzottaknak tartunk.</p> +<p>«A magyar nyelv – mond Eötvös Kazinczy fölött tartott +emlékbeszédében – amint ez egy élő és fejlődő nép nyelvénél máskép +nem is lehet, mindig újult és fejlődött: a különbség Kazinczy és +mások közt csak abban áll, hogy mit azok, kik a nyelvújításban +elődei voltak, a pillanat szükségétől kényszerítve, rendszer nélkül +tettek, azt ő teljes öntudattal cselekedte, szem előtt tartva a +célt, melyet el akart érni és «<i>soha meg nem feledkezve azon +határokról, melyeket túllépni a legmerészebb nyelvújításnak sem +szabad</i>».</p> +<p>A végső mondatban nincs igazság s kimaradhatott volna a kegyelet +sérelme nélkül, annyival inkább, mert nem erre van alapítva a +beszéd s csak mint igen mellékeszme fordúl elő benne. Igaz, az +emlékbeszéd sohasem kritika, de az is bizonyos, hogy nem foglalhat +magában olyast, mi a kritikával egyenes ellenkezésben van. A +reformátorok pályája nem igen lehet ment több vagy kevesebb +tévedéstől. Ezt mintegy helyzetök kényszerűsége hozza <span class= +"pagenum"><a name="Page_256" id="Page_256">-256-</a></span> +magával. Küzdelmök hevében nem választhatják meg mindig a +legcélszerűbb eszközöket, tovább mennek, mint szándékuk volt, vagy +olyat is akarnak, mit az idő később tévedéssé derít ki, bár a +körülményekben igazolásukat találhatni. Kazinczy mindenesetre ily +reformátor volt. Pályája éppen nem ment a tévedésektől, de azok nem +kisebbítik dicsőségét. A nagy eszme, melynek bajnoka volt, a nagy +mozgalom, melyet megindított, szenvedése, mely mártírrá avatta, +nemzeti újjászületésünk legelső hősévé emelik. E szempontból nem +magasztalhatni eléggé. De a tisztán nyelvészeti és irodalmi +szempont mindig tiltakozni fog az ellen, hogy Kazinczy sohasem +lépte át azon határokat, melyeket túllépni a legmerészebb +nyelvújításnak sem szabad. Egyetlen irodalom sem mutathat föl oly +merész nyelvújítót, mint Kazinczy, talán azért, mert egyetlen +irodalom sem volt oly sajátságos körülmények között, mint a miénk. +Lehet, hogy mindaz, mi Kazinczy tanai- és hatásában tévedés, a +történeti kényszerűség fejleménye volt, melyen át kelle esnünk, de +az bizonyos, hogy Kazinczynak egész irányát ma már nem fogadhatja +el se a nyelvész, se a stiliszta. Mint nyelvújító, ki a gyökök +alkotása szabadságát is vitatta támadói ellen írt polémiáiban, néha +túlságokra ragadtatott, melyeket követői még tovább fejlesztettek. +Mint a magyar művészi próza és költői nyelv megalapítója a művészit +a magyarossal nem mindig tudta kiegyeztetni, idegenszerűségre adott +példát. Az újabb költői nyelv Vörösmartytól napjainkig egy s más +tekintetben reakció Kazinczy tévedései ellen s hogy prózánkban, bár +folyvást mutatkozik, kevésbbé erőteljes e reakció, azt csak +sajnálni lehet.</p> +<p>A Vörösmarty, Dessewffy Emil, Szalay fölött mondott beszédekben +is találhatni ily mellékesen odavetett <span class= +"pagenum"><a name="Page_257" id="Page_257">-257-</a></span> +túlságokat. «Vörösmarty az első magyar költő – úgy mond – kit a szó +legszebb értelmében népszerűnek mondhatunk.» De vajjon Kisfaludy +Sándor nem volt-e szintén oly népszerű a maga korában? Sőt +Vörösmarty népszerűsége csak lassan, a kor fejlődésével, +növekedett, míg Kisfaludy S. gyorsan s majdnem egyszerre lőn +népszerű. Mindezt jól tudja Eötvös, ki a Kisfaludy Sándor +tiszteletére 1843-ban rendezett dalünnepen tartott elnöki megnyitó +beszédében így szólt: «Kisfaludy Sándor legnépszerűbb költője +hazánknak»; pedig ekkor Kisfaludy Sándor népszerűsége már +hanyatlóban volt s a Vörösmartyé már elérte tetőpontját. «Szóljak-e +Egerről páratlan varázsával – folytatja Eötvös – szóljak-e +Cserhalomról, melynél nagyobbszerű eposzi mű kevesebb sorban talán +még nem iratott?» Hogy Eger és Cserhalom remekművek, a régibb +magyar kritika egyik előítélete, mely Toldy nyomán átment az +irodalomtörténeti kézikönyvekbe is. Nem tagadhatni, hogy +mindkettőben genialis részletek vannak, de egészben véve egyiket +sem mondhatni teljesen sikerültnek; nincs kerek meséjök s +tulajdonkép csak egy pár epizód összefűzéséből állanak, nemcsak a +világirodalomban, hanem Vörösmarty kisebb munkái közt is van oly +mű, mely sokkal költőibb, nagyobbszerű mindkettőnél, például a «Két +szomszédvár».</p> +<p>Dessewffy Emilről ezt jegyzi meg egy helyt: «Azon érdemet senki +sem tagadhatja meg tőle, hogy műveinek ékességét a világosságban +kereste». Ez igen szembeszökő túlzás, bár szerény méltánylat akarna +lenni. Dessewffy stílusából éppen az egyszerűség és világosság +hiányzott, egyike a legnehézkesebb stilisztáinknak. Szalayról ezt +olvassuk: «Soha lángész több szorgalommal nem párosult». Nem +tudjuk: vajjon Eötvös a lángészt <span class="pagenum"><a name= +"Page_258" id="Page_258">-258-</a></span> a tudományos értelmében +veszi-e, vagy csak nagy tehetséget ért alatta, mint ahogy a +közbeszéd használja e kifejezést. Ez utóbbi értelemben teljesen +igaza van, de hogy nagy tehetség több szorgalommal sohasem párosult +annyira, mint Szalayban, az legfeljebb csak akkor állhat meg, ha +hozzá tesszük: Magyarországon, mert ha általában az egész világra +vonatkozólag értjük e mondatot, nemcsak az igazság, hanem az +eszményítés szempontjából is hibáztatnunk kell.</p> +<p>Máskülönben a Szalay fölött mondott beszéd legsikerültebb az +egész gyüjteményben. Itt is bebizonyult, hogy a rokonszenv az +emlékbeszéd valódi múzsája. Lelkesíti a szónokot, hogy érezze s +éreztetni tudja a valódi érdemeket, erőt kölcsönöz az élénk +rajzhoz, sőt a közönségesnél mélyebb kedélyt bizonyos gyöngédségi +érzetnél fogva megóvja a dicsőítési túlzásoktól. Eötvös +emlékbeszédeiben senkinek alakja sem emelkedik ki oly egyszerű +fönségben, átlátszó fényben, mint a Szalayé. Mintha nem is +rajzolna, csak fölleplezné e képet, mely évek óta ott él lelkében, +letörülhetlenül. Kissé eszményíti, de nem többel, mint amennyit az +emlékbeszéd eltűr, sőt megkíván. Kevésbbé folyamodik szónoki +fogásokhoz, mint más beszédeiben, mégis ékesszólóbb, mint bárhol. +Mindezt nem mondhatni el a Széchenyi fölött tartott emlékbeszédről. +Az ok alkalmasint a rokonszenv hiányában rejlik. Eötvös tiszteli +Széchenyit, bámulja nagy tehetségét, elősorolja érdemeit, de +érezzük, hogy nem viseltetik rokonszenvvel egyénisége iránt. Inkább +értekezik róla, mint szónokol fölötte, inkább pályája egyes +oldalait mutatja föl, mint az egész államférfiút és embert. Nem áll +előttünk az újabb magyar történelem legnagyobb és legtragikusabb +alakja. Széchenyi több, mint reformer, regenerátora a magyarnak, +Széchenyi legeurópaiabb <span class="pagenum"><a name="Page_259" +id="Page_259">-259-</a></span> államférfiaink közt, mégis mindvégig +legmagyarabb, Széchenyi a siker legtöbb nyomát hagyta maga után, +mégis legszerencsétlenebb mindazok között, kik a jelen században a +magyar politikai élet színpadán szerepeltek. Mindezt, minek a +beszéd központját kell vala képeznie, csak érinti Eötvös vagy éppen +mellőzi. Lehet, hogy a politikai körülmények, melyeknek hatása +alatt szónokolt, lehet, hogy saját multja, mert egykor határozott +pártállást foglalt el Széchenyi ellenében, szintén befolyhattak +arra, hogy egyetmást mellőzzön, vagy a fődolgot kevésbbé emelje ki. +A beszédben nem hiányoznak egyes szép részletek, de az egész +benyomása nem olyan, minőt Széchenyi pályája és egyénisége mintegy +követel. Széchenyi a történet lapjain, árnyoldalaival, tévedéseivel +együtt nagyobb arányokban fog kiemelkedni, mint ahogy rajzolja ez +emlékbeszéd, mely csak fényoldalait tünteti föl.</p> +<p>Ami a beszédek alkatát illeti, az sokkal változatosb, mint a +hangulat, melynek egyhangúságát már fennebb megjegyeztük. A kezdet +és bevégzés gyakran hasonlít egymáshoz, nem eszmékben, hanem +módban, de maga a beszéd ritkán. Eötvös nem követi akadémiai +beszédeinket, melyek gyakran nem egyebek, mint életrajzi vázlatok a +dicsőítés cirádáival felpiperézve. Tudja, hogy a szónoknak csak +annyit kell beolvasztania az életrajzból, mennyit a beszéd formája +megbír, sőt ez sem mindig szükséges, fődolog a szónoklattá vált +jellemrajz vagy egy nagy eszmének, célnak kultusza, melynek az +illető bajnoka volt. Kazinczy fölött mondott beszédében Eötvös +mellőz majd minden életrajzi adatot, az írót és embert is csak egy +pár vonással érinti; beszédét mint központ, a nemzetiség eszméje +uralja, melyet Kazinczy mint író és nyelvújító fölébresztve, hitté +erősített. <span class="pagenum"><a name="Page_260" id= +"Page_260">-260-</a></span> S mi jól illett leginkább erről +beszélnie akkor, midőn nemzetiségünk ellen irtó háborút indított az +osztrák minisztérium s az országszerte megüllött Kazinczy-ünnep +első zajosb tiltakozás volt a zsarnokság intézményei ellen. Szalayt +már rajzolja mint embert, írót és államférfiút egyaránt s +jellemvonásaiban egyszersmind megelevenülnek mindazon főbb eszmék, +melyekért Szalay egész életén át küzdött. Reguly emlékét egy +lélektani és tudományos kérdés vizsgálatával ünnepli, melyet Reguly +pályája kelt föl benne s mely éppen oly világot vet Reguly +egyéniségére, mint tudományos küzdelmeire. Reguly valóságos +egyénként emelkedik ki. Jellemzési tekintetben e beszéd vetekszik a +Szalay fölött mondottal, csakhogy ez utóbibban több a szónoki erő +és meghatottság. Dessewffy Emilben mellőzi a politikust s csak a +hazafit és embert eleveníti meg s jó tulajdonai túlságaiból +magyarázza ki némely árnyoldalait. Politikai ellenfele, de barátja +és tiszttársa fölött kellett beszélnie s minden affektáció nélkül a +legfinomabb tapintattal oldotta meg feladatát. A Vörösmarty fölött +mondott beszéde legkevésbbé sikerült, tulajdonkép nincs alapeszméje +s a jellemrajz oly általánosság, melyet más költőről is el lehet +mondani. E mellett bizonyos bágyadtság ömlik el rajta. Ilynemű a +Kölcsey fölött mondott beszéd is, csakhogy a szónoki erő ifjú +felbuzgása némileg takarja a jellemrajz hiányát. Egyébiránt Eötvös +1848 előtti beszédei általában kevésbbé sikerültek, mint a +későbbiek. Amazokban talán több a hév és csillogás, de se +jellemrajz, se szabatosság, se a reflexiók erejére nézve nem +mérkőzhetnek emezekkel.</p> +<p>Eötvöst, mint szónokot, nem lehet igazságosan megítélni csak +emlékbeszédeiből. A fejtegető és vitatkozó szónok, ki a megyei és +országos termekben nem egyszer <span class="pagenum"><a name= +"Page_261" id="Page_261">-261-</a></span> vívott ki diadalt, itt +egészen háttérbe szorul s csak az ünnepély szónoka áll előttünk. +Azonban egy tulajdonsága, mely mint írót kiválóan jellemzi, sehol +sem lép annyira előtérbe, mint emlékbeszédeiben s ez a reflexió +által felköltött érzés s az érzés által felköltött reflexió. Nem +emelkedik a szenvedélyig, legfeljebb érinti azt, nem ragadja el +hallgatóit, csak meghatja. Fantáziája nem erős s a plasztikaiság +éppen úgy hiányzik rajzaiban, mint stíljében. Még annyira kedvelt s +túlságosan kedvelt hasonlataiban sem találhatni meg a plasztikai +kidomborodást, vagy ragyogó színezetet. Mintha ezekhez is reflexió +által jutna, nem könnyedén árasztja, hanem némi nehézkességgel +tárja ki s olykor mintegy elnyujtja. Innen van, hogy az elevenség +nem kiváló tulajdona s átmenetei, fordulatai ritkán gyorsak, +önkénytelenek s meglepők. Beszédeinek egységét inkább a hangulat és +gondolat képezi, mint a részek aránya s a fokozatos és szerves +emelkedés. Ő gondolkozik és érez, e kettő egy nála s túlsúlyok +olykor megbénítja a fantázia működését s fogyatékossá teszi a +művészi formát. Ebben rejlik főereje és főgyöngesége. Mívelt és +gazdag lelke, könnyen felinduló nemes kedélyének áramlata oly +jótékonyan hat elmére és szívre. Az emberiség és hazafiság, a +keresztyénség és kultúra, az európaiság és magyarság, a kegyelet és +igazság, a melankólia és megnyugvás nagy eszméi és érzéseinek +varázsa alatt állunk. Az érzés reflexióvá, ez pedig érzéssé válik +bennünk is. De a reflexiók nagy tömege, melyekben több finomság +nyilatkozik, mint erély, néha a hallgatót is éppen úgy +elbágyasztja, mint a szónokot s mintegy el-elmosódik előttünk a +láthatár.</p> +<p>A könyvet elnöki megnyitó beszédek zárják be, melyeket szerző a +Kisfaludy Sándor tiszteletére rendezett dalünnepen, az Akadémia, +Kisfaludy-Társaság, Erdélyi <span class="pagenum"><a name= +"Page_262" id="Page_262">-262-</a></span> Múzeum, magyar orvosok és +természetvizsgálók, magyar írók segély-egylete ünnepélyes ülésein +tartott. Közpályájának egyik igen kitűnő oldalát jelölik e +beszédek. Ez intézetek majd mindenike körül feledhetlen érdemei +vannak s némelyiknek még ma is elnöke és szónoka. Az emberszeretet, +tudomány és hazafiság, a mívelt elme és nemes kedély ritka emberben +egyesül annyira, mint benne s teljes mértékben illenek reá +Quintilianus e szavai: «Orator esse, nisi vir bonus non +potest».</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_263" id= +"Page_263">-263-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>SZÍNHÁZI SZEMLE.<a name="FNanchor_65" id= +"FNanchor_65"></a><a href="#Footnote_65" class= +"fnanchor">65)</a></h2> +</div> +<p>E jelen közleménnyel megkezdjük színházi szemlénket, amelyet +eddig mellőzni voltunk kénytelenek. E folyó, irat szűk terét +érdekesebb közlemények vették igénybe, másfelől politikai és +szépirodalmi lapjaink kiváló előszeretettel foglalkozván a +színkritikával, mi éppen ezért azt leginkább mellőzhetőnek hittük. +Azonban színkritikánk egy idő óta anyira a drámaírók vagy az +általok sugalmazottak kezébe került, hogy éppen nem fölösleges, ha +nem drámaírók is hallatják szavokat; e mellett színkritikusaink +inkább szavakban bővelkednek, mint eszmékben s nem levén erős +meggyőződésök, annyira a pillanat benyomásai alatt írnak, hogy +gyakran nem egyebek, mint a közönség zajosb, de kevésbbé mívelt +részének szószólói. Mi nem vesszük rossz néven, ha jobbak hiányában +gyöngébb eredeti színművek is adatnak, azt sem tartjuk bajnak, ha +valamely gyönge műnek inkább csak jobb oldalai emeltetnek ki, de az +már kórjel, ha a kritika gyarló kísérleteket kiváló tehetség +jeleiként üdvözöl, hibákat szépségeknek hirdet, téves irányokat +bátorít s kerülve minden érdemleges tárgyalást, behatóbb +fejtegetést, vagy az egyéni tetszés önkényét proklamálja a kritika +legfőbb elvének vagy a <span class="pagenum"><a name="Page_264" id= +"Page_264">-264-</a></span> közönség kevésbbé ízléses részének +tapsaira hivatkozva, ezt tartja döntőbírónak az ízlés legfontosabb +kérdéseiben.</p> +<p>Sajnáljuk, hogy szemlénket egy oly mű bírálatával kell +megkezdenünk, amelyre más körülmények között kevés szót +vesztegetnénk. Értjük Csiky Gergely <i>Jóslat</i> című úgynevezett +vígjátékát, amely október 11-én adatott a nemzeti színpadon s a +közönség és hírlapok oly érdeklődését keltette föl, aminőt még +akkor sem érdemelt volna, ha sikerültebb. A műnek egész története +van, amelyet, ha röviden is, el kell beszélnünk.</p> +<p>Az Akadémia legközelebbi Teleki-pályázatán Szász Károly volt a +bíráló-bizottság előadója. Jelentésében megtámadta a hírlapokat, +amelyek élesen szokták megróni az Akadémiát bírálatainak részint +túlszigora, részint kíméletlen hangja miatt s egyszersmind +kimutatni igyekezett, hogy az akadémiai jelentések a tehetséget, a +művek egyes jelességeit mindig elismerték és kiemelték s ha az +egésznek koszorút nem nyujthattak is s ha kénytelenek voltak olykor +aranyok mellé töviseket is tűzdelni a koszorúba: tehettek-e róla, +ítéletöket nem igazolta-e a következés, a pályázatok többségét tevő +silányságok ellen pedig lehet-e igen éles bármely modor? Hiszen +minden gimnázista, sőt ha a jelek nem csalnak, sok merész +suszterinas vagy legalább borbély- és szabólegények, egyszóval oly +egyének is pályáznak, akikben az írói tehetségnek szikrája sincs, +akik irodalommal és esztétikával komolyan egy percig sem +foglalkoztak, kiknek nemcsak a drámáról, hanem általában a +költészetről sincs fogalmok. Az ily pályázók nem érdemelnek +kíméletet, nem jutalmat és koszorút, arról szó sincs, hanem ostort +érdemelnének és huszonöt pálcát. S ezt kimondani s mert tényleg +csakugyan nem szolgáltathatjuk <span class="pagenum"><a name= +"Page_265" id="Page_265">-265-</a></span> ki nekik, legalább +erkölcsileg éreztetni velök, nemcsak szabad, hanem helyes is, +annyival inkább, mert a teljes ismeretlenség miatt nem válhatik +személyes sértéssé. Azután elmondotta Szász Károly, hogy alig volt +pályázat, amelyen annyi bírálaton alul lévő mű pályázott volna; a +sok selejtes között a még talán szóba jöhető is gyönge s a legjobb +is igen középszerű. A pályázat egyetlen darabja, amely mégis +irodalmi színvonalon áll, a <i>Jóslat</i> című. Ennek van öntudatos +alapeszméje, számítással szőtt meséje, nyomait mutatja a drámai +forma és a fejlesztés iránti érzéknek, jellemek helyett nehány +alakot bír felmutatni, nyelve pedig bár legkevésbbé drámai, itt-ott +legalább költői s általában irodalmi nyelv. A részletekre térvén, +kifejtette, hogy a mű tulajdonkép nem is vígjáték, mert csak a +mellékszemélyekben van komikai elem, mint dráma is elhibázott s +legfeljebb az oly közönség előtt víhat ki némi tetszést, amely a +mellékcselekvények és epizódok tarkaságával, mellékszemélyek +hóbortjaival is megelégszik s drámai összhatást nem követel. +Mindezeknél fogva a bírálók többsége, bár elismeri, hogy a +<i>Jóslat</i> pályatársai között határozottan a legérdemesebb mű, +sőt egyetlen, mely általános irodalmi színvonalon áll s így +kénytelen azt az Ügyrend 109. szakasza értelmében a jutalomra +ajánlani, de egyfelől, mert csak külsőleg és mellékszemélyeiben +ismerheti el vígjátéknak, mert általán csak igen relatív becset +tulajdonít neki s mert másfelől színszerűség tekintetében is alig +hiszi, hogy közepes sikert is arathasson, feltétlenül a jutalomra +még sem ajánlhajta s az Ügyrend 110. szakaszának alkalmazását kéri, +mely szerint a jeligés levél csak akkor bontatik fel, ha a szerző +jelentkezik. Az Akadémia elfogadta a bírálók többsége határozatát, +bár <span class="pagenum"><a name="Page_266" id= +"Page_266">-266-</a></span> egyik bíráló, Tóth Kálmán, +különvéleményt adott be, Toldy Ferenc pedig felszólalt, hogy nem +vígjátéknak nem lehet kiadni a jutalmat, midőn a pályázat tiszta +vígjátékot követel, de az Akadémia megmaradt határozata mellett, +mert a bírálók kijelentették, hogy a többi pályaművek, amelyek +inkább vígjátékok, oly gyengék, hogy bármelyik megjutalmazása +valóságos botrány lenne.</p> +<p>Szász Károly jelentésén a felolvasás előtt némi javítást tett. +Ahol a minden kritikán alul lévő pályaművekről szól, a +<i>suszterinas, borbély- és szabólegények</i> kifejezéseket +<i>tanulógyerekek és éretlen ifjoncokkal</i> cserélte föl s ahol +azt mondja, hogy az ily pályázók <i>ostort és huszonöt pálcát +érdemelnének</i>, következőkép módosította: <i>az ily, Petőfi +szerint, mezítlábas suhancok egyáltalában nem érdemelnek +kíméletet</i>. Így is jelent meg az <i>Akadémiai Értesítőben</i>, +azonban némely hírlap tévedésből vagy akaratból a kihúzott helyeket +is kiadta.</p> +<p>A hírlapok felzúdultak a bírálat éles hangja ellen, bár ez +<i>csak</i> az oly művekre vonatkozott, amelyek minden bírálaton +alul voltak s melyeket hírlapjaink teljességgel nem ismertek s maig +sem ismernek; megtámadták az akadémiai Ügyrend 110. szakaszát, mely +szerint, ha a bírálók egy művet sem találnak jutalomra érdemesnek, +minthogy a jutalmat mindenesetre ki kell adni, a jeligés levél nem +bontatik fel mindaddig, amíg a szerző ki nem jelenti abbeli +szándékát, hogy a rosszaló ítélet dacára is fel akarja venni a +jutalmat; az író prostituálásának nevezték az ily eljárást s a +szakasz eltörlését követelték. Pedig e szakasz nem a drámaírók +ellen, sőt érdekökben hozatott s ha a rosszalásnak a műre nézve +némi élesb kifejezést kölcsönöz is, a személy iránt éppen finom +kíméletet tanusít. Az Akadémia tekintélyét eléggé védi azáltal, ha +szigorú ítéletében <span class="pagenum"><a name="Page_267" id= +"Page_267">-267-</a></span> kimondja, hogy a jutalmat csak azért +adja ki, mert kénytelen kiadni az alapító akarata szerint. Az +illető szakasz 1861-ben az írók érdekében az Eötvös indítványára +hozatott, aki azt hitte, hogy az író akkor van prostituálva, ha a +kedvezőtlen bírálat dacára is jeligés levele az ő megkérdezése +nélkül felbontatik s neve átadatik a nyilvánosságnak. De amint a +példák tanusítják, a mi drámaíróink és drámaíró színkritikusaink +egy kissé híjával vannak a finom érzületnek s a meg nem érdemelt +aranyakat meg nem érdemelt dicsőséggel akarják fölvenni. Hogy e +szakaszt az Akadémia esetenként helyesen alkalmazza-e vagy nem, az +lehet vita tárgya, de hogy az magában véve helyes és éppen nem +prostituálja az írót, azt minden értelmes ember belátja, akit +önérdeke el nem vakít.</p> +<p>Az ismeretlen szerző, Csiky Gergely kath. pap jelentkezett, +művét kinyomatta s a Nemzeti Színház igazgatósága kitűzte azt +előadásra is. Minden jel oda mutatott, hogy bizonyos körülményeket +felhasználva, a drámaírók egész hadjáratot intéznek az Akadémia +ellen, amelyre okuk van neheztelni. Szigligeti a szokottnál nagyobb +buzgalommal fogott a mű szcenirozása- és javítgatásához. Az előadás +előtt néhány nappal a Pesti Napló jelt adott az ütközetre egy heves +cikkben bevádolva az Akadémiát s hízelegve a közönségnek egész a +nevetségig. Elmondotta, hogy érdemesebb kézbe ritkán juttatott az +Akadémia száz aranyat színdarabért. Egy vonzó, ihlettel és ízléssel +írt művet jutalmazott meg a vak tyúk, ami nem sűrűn esett meg eddig +rajta, egy hivatott s hozzá képzett tehetséget avatott fel, +szándékán kívül ugyan és kényszerűségből, de fölavatta s megírta +neki az útlevelet a dicsőséghez. Az Akadémia a jó színművektől meg +szokta tagadni a jutalmat. Neki <span class="pagenum"><a name= +"Page_268" id="Page_268">-268-</a></span> ez sem tetszett, de +tetszeni fog a közönségnek, amely ritka önállósággal s éppen oly +egészséges, mint öntudatos ízléssel és tapintattal ítél a színházi +újdonságokról. A mi közönségünknek ebben alig akad valahol mása +Európában. A <i>Pesti Napló</i> ily s ezekhez hasonló ömlengései +csak nyegle kortesfogások voltak, de azzal már együgyűséget árult +el, midőn komolyan vitatta, hogy a kérdéses művet egy a +középfajokat kizáró tisztán vígjátéki pályázaton éppen azért +kellett volna megdicsérni, mert nem vígjáték, az pedig valóságos +erkölcstelenség volt, <i>midőn ráfogta Szász Károlyra, hogy +mindazt, amit a minden kritikán alul álló pályaművekre mondott, a +Jóslatról is mondotta és szerzőjét pellengérre, korbácsra s Isten +tudja még mire ítélte</i>.</p> +<p>E rágalmat elhitték a többi lapok, a közönség is, amelyek rég +elfeledték az akadémiai bírálatot vagy talán nem is olvasták. Ez +volt a mű hatásának egyik oka. A közönség, amely különben is +hajlandó ellenzékeskedni szemben az irodalmi és tudományos +testületek ítéleteivel, azt hitte, hogy egy legméltatlanabbul +meggyalázott írónak kell igazságot szolgáltatnia. Ezért elfogultan +kereste és megtapsolt a <i>Jóslat</i>ban minden olyast, amit csak +lehetett: egy pár lírai szebb helyet s nehány burleszk alakot. Ide +járult még az aránylag elég jó előadás, a szép görög öltözetek, az +ünnepélyes menet fénye. Az est némi demonstráció színét viselte +magán. Azonban a demonstrációban a közönségnek csak zajosb és +kevésbbé mívelt része vett részt, a másik rész hidegen maradt s +ízetlennek találta a művet. Mi legalább az előadás végével nem egy +embertől hallottuk, hogy a mű száz krajcárt sem ér, nemhogy száz +aranyat. De a hatás legfőbb okát mindamellett nem a rágalmazott +Akadémia ellen való visszahatásban kell keresnünk. Legtöbbet +<span class="pagenum"><a name="Page_269" id= +"Page_269">-269-</a></span> tett arra az a körülmény, hogy a szerző +katholikus pap s műve alapeszméjéből és tárgyából bizonyos irányt +magyarázhatni ki. A mű tudniillik Delphiben játszik, Apolló +főpapnőjének nem szabad szeretni, férjhez menni és férjhez megy, a +papok pedig megházasodnak. A közönség a mult leple alatt célzást +vélt a jelenre s kitapsolta a szerzőt. A vásottabb rész +gyönyörködni akart egy pap drámaíró hajlongásaiban s midőn a +harmadik előadáskor nem jött ki, egy páholyban meglátva, +megéljenezte, hogy legalább kihajlásait élvezhesse.</p> +<p>Íme, a különben sem igen zajos hatásban mily kevés része van a +drámai művészetnek. A hírlapok, amelyek mindenáron ünnepelni +akarták e művet, többé-kevésbbé kénytelenek bevallani, hogy nem +vígjáték, igen sok hibája és fogyatkozása van, de azért mégis +költői mű, egy kitűnő tehetség terméke s az Akadémia nem ért a +dramaturgiához. Valóban alig van valami mulatságosabb, mint +hírlapjaink kritikája e műről, amelyet mindenkép magasztalva, +tulajdonkép elítélnek. «A mű cselekvénye kevés – úgy mondanak a +<i>Fővárosi Lapok</i> – a dikciók kedvéért egy eszmét sokszor és +hosszadalmasan összevisszaforgat és ismétel; sok jelenetben +szembeszökőn emlékeztet <i>Aesopusra</i> és más darabokra, egy-két +alakja tökéletlenül vázolt, úgy, hogy ezekkel a darab végéig sem +jöhetünk tisztába; a vígjátéki légkörből sokszor igen is zord +vidékre téved, sőt alapjában a mű nem is vígjáték s végül igen is +kurtán bánik el és nem is valami eredeti módon a szerelem +apoteozisával. Szerkezete némileg laza, cselekvénye kuszált, +bonyodalma mesterkélt.» Mindebből természetesen az következik, hogy +a mű rossz. Teljességgel nem. A <i>Fővárosi Lapok</i>nak egészen +más logikája van: a művet jelesnek hirdeti, mely megszégyenítette +az Akadémia ítéletét, költői <span class="pagenum"><a name= +"Page_270" id="Page_270">-270-</a></span> nyelve és szembeötlő +szépségei által. Az ily tehetséget fel kell keresni s nem elnyomni, +ha napfényre kerül. A hiányok (tehát már hibák nincsenek is a +műben), amelyek a <i>Jóslat</i>ban jelentkeznek, nem a szerző +tehetségének rovandók fel, hanem színpadi járatlanságának, papi +állásának. A <i>Nemzeti Hírlap</i> szintén ily sajátságos logikával +szólott a darabhoz. Kifejtette, hogy a mű bonyodalma mily gyarló, a +drámai élet egészen hiányzik benne, de a szerző ért az +egyénítéshez, valódi költő, a mű egészben véve nyereség +irodalmunkra nézve s az Akadémia blamirozta magát. Az +<i>Ellenőr</i> igaznak találta az akadémiai bírálatot, de +hozzátette, hogy mégis igaztalanul bántak a darabbal, mert az +határozott tehetség műve, habár nem is szorosan a vígjáték és +tragédia szabályai szerint nyilvánul, amaz akadémiai szabályok +szerint, amelyeket az író-arisztokrácia talált föl. A műnek sok jó +tulajdona van, amelyek között legfőbb az, hogy költői és vonzó. +Azonban azt nem említi, hogy mik benne azok a vonzó és költői +tulajdonságok, valamint azt sem, hogy ha már nem tud a szerző se +vígjátékot, se tragédiát írni, vajjon tud-e drámát, az +íródemokrácia szabályai szerint. A <i>Kelet Népe</i> három +tényezőben kereste a mű hatása okait: először, mert az Akadémiának +nem tetszett, másodszor mert szerzője pap, harmadszor, mert valóban +költői mű, de hogy mennyiben költői mű, azt később elég hosszas és +zavaros bírálatában sem fejti ki. A <i>Hon</i> nem igen meri +dícsérni társainak e magasztalt kegyencét, de annál inkább +szidalmazza az Akadémiát, hisz valamit csak szidalmaznia kell, ha +már a kormányt nem szidalmazhatja. Megvallja, hogy a mű bizony +gyönge, a közönség veszett híre miatt mit sem várván tőle nagyon +alacsony katonamértéket alkalmazott hozzá. Meséjét bajos elmondani, +<span class="pagenum"><a name="Page_271" id= +"Page_271">-271-</a></span> mert a mű szerencsétlen technikája +miatt nehéz megtartani az elbeszélő filumot. Nagy baja a műnek, +hogy alakjait nem egyéníti s nem tudja irántok felkölteni a néző +érdeklődését. De azért a szerzőre, mint drámaíróra szép jövő vár, +mert jó nyelven ír, költői emelkedettségű helyei vannak s nehány +sikerült dialógja. Hisz ennyit Jámbor Pál drámáiban is találhatni s +csodálkozunk, hogy a <i>Hon</i> miért nem sürgeti Szigligetit +ezeknek is színre hozatalára. A pesti német lapok szintén +megbámulták a <i>Jóslat</i>ot s csodálkoztak az Akadémia +együgyűségén. A <i>Pester Lloyd</i> különösen kiemelte, hogy a mű +helyenként lángoló, de egészséges érzékiséget lehet (a vén pap +szerelmét értette-e ez alatt vagy az ifjú papnőét, azt nem mondja +meg), de egy pár nap mulva megbánta lelkesülését s egy terjedelmes +behatóbb bírálatban igazat adott az Akadémiának.</p> +<p>Íme, e bírálatok éppen nem tesznek bizonyságot hírlapjaink +logikája s esztétikai míveltsége mellett. Azt hisszük, hogy nemcsak +az Akadémiának nem szükség előttök meghajolnia, hanem másnak sem, +akinek egy kis ítélőtehetsége van. S ha még csak ennyi volna, +hagyján! Szász Károly egy hosszabb cikkben felelt a támadásokra. +Elmondotta, hogy éles kifejezéssel csak a bírálaton alul álló +műveket illette, hogy a <i>Jóslat</i>ban mindent méltányolt, amit +lehetett, csak jutalomra nem tartotta érdemesnek, most sem tartja, +sőt előadva még élesebben tüntek fel előtte a mű fogyatkozásai és +hibái s ezeket újabban is kifejteni igyekezett. S vajjon lapjaink +megkísérlették-e megcáfolni Szász Károly fejtegetéseit? Éppen nem. +Hallgatnak. De mégsem egészen. Felszólalt a <i>Pesti Napló</i>. Bár +hallgatott volna, mert amit mondott, valódi botrány. +Kinyilatkoztatta, hogy a <i>Jóslat</i> értéke fölött nem kíván +vitázni. Sohasem jutott <span class="pagenum"><a name="Page_272" +id="Page_272">-272-</a></span> eszébe azt követelni, hogy másnak +valami azért tessék, mert neki tetszik, semmi sincs egyénibb, mint +az ízlés (pedig első cikkében éppen azt vette rossz néven az +Akadémiától, hogy egy vonzó, ihlettel és ízléssel írt művet meg nem +dicsért). Senkinek sem jutott volna eszébe az Akadémiát és bírálóit +megtámadni azért, hogy a <i>Jóslat</i> nem tetszik nekik, hanem a +bántalmazó hang okozta a megbotránkozást (tudjuk, hogy Szász Károly +a <i>Jóslat</i> ellen nem használt semminemű éles kifejezést, csak +a <i>Pesti Napló</i> fogta reá; élesb kifejezései a minden +bírálaton alul levő művekre vonatkoztak). Még egyszer ismételte, +hogy mindenkinek a maga dolga, hogy mi tetszik neki s mi nem, +írónak, kritikusnak, közönségnek egyaránt; ahhoz nincs másnak +szólója. Aztán hozzátette, hogy olynemű kritizálás mellett, +aminővel Szász Károly indul a <i>Jóslat</i> ellen, egyetlen darabja +sem állhat meg irodalmunknak.</p> +<p>Amely lap ily elvet hirdet, az az egyéni önkényt emeli a kritika +főelvévé s lemond arról, hogy az irodalmi komoly közlönyök közé +számíttassék. Ez elv szerint minden ízlés, ítélet jogos, nincs +különbség a jó és rossz ízlés között. Bizonyára bárki félre vethet +bármily remekművet, megtapsolhat bármily gyarló drámát, a nélkül, +hogy okát tartoznék adni. De egy kritikustól, aki ítélőbíró akar +lenni az ízlés dolgában, mást várunk. Hallani akarjuk okait, +ítélete kifejtését, vizsgálódásai és tapasztalatai eredményét. Az +ízlés ösztöne nem esetlegesség, a művészet törvényei nem +konvencionális szabályok, hanem oly igazságok, amelyek a +természeten, emberi szíven, a különböző művészetek és műfajok +sajátságain és céljain alapulnak. A lángész oly kevéssé teremti e +törvényeket, mint a kritikus; amaz csak kinyilatkoztatja s erejéhez +képest betölti többé vagy kevésbbé <span class="pagenum"><a name= +"Page_273" id="Page_273">-273-</a></span> teljesen, emez pedig csak +nyomozza több vagy kevesebb szerencsével. Aki ezt tagadja, lehet a +<i>Pesti Napló</i> dolgozótársa, szerkesztője, de bizonyára nem oly +író, aki esztétikai kérdésekhez szólhatna. A <i>Pesti Napló</i> +huszonöt év óta nemcsak politikai, hanem irodalmi lap is; Erdélyi +Jánoson kezdve koronként ide dolgoztak a jobb magyar kritikusok, +akik nem hitték, hogy az ízlés dolga magánügy, sőt nemzeti ügynek +tartották, amely szoros kapcsolatban van az állam és társadalom +igen fontos erkölcsi érdekeivel. Íme a <i>Pesti Napló</i> nemcsak +multja hagyományával szakít, hanem egyszersmind egy gyarló mű +kedvéért meggyalázza az egész magyar drámairodalmat, egy sorban +tevén a <i>Jóslatot</i> legjobb drámáinkkal, amelyek szerinte éppen +úgy nem állják ki a kritikát, de azért mégis tetszenek. Ha az +embert megzavarja az indulat, úgy látszik, nem retten vissza +semminemű abszurdumtól.</p> +<p>Mi nem kívánunk se az Akadémia, se Szász Károly mellett +ügyvédkedni. Való, hogy az Akadémia pályázati jelentéseit és +jutalmazásait bizonyos egyenetlenség jellemzi, de ez természetes. +Nem mindig ugyanazon egyénekből alakíttatván a bíráló-bizottság, +némi eltéréseknek kell mutatkozni. De általában e +bíráló-bizottságok inkább engedékenyek, mint túlszigorúak. Hogy oda +sülyedjenek, ahová az <i>Ellenőr</i> kívánja, hogy minden művet +dicsérettel jutalmazzanak, ami a nemzeti színpadon talán előadható, +az ellenkeznék az Akadémia méltóságával. A nemzeti színpadon az +ujdonság, jövedelem vagy egy pár színész és színésznő kedvéért oly +darabokat is adnak, amelyeknek alig van esztétikai becsök. Az +Akadémia éppen oly kevéssé hódolhat e szempontoknak, mint a +nagyközönség változó szeszélyeinek. Ami Szász Károlyt illeti, ő nem +annyira abban hibás, <span class="pagenum"><a name="Page_274" id= +"Page_274">-274-</a></span> hogy kevésre becsülte a +<i>Jóslatot</i>, mint inkább abban, hogy nem emelte ki minden +hibáját, fölösleges bosszúságot vesztegetett a minden kritikán alul +lévő művekre s mellőzte azon drámai irány kritikáját, amely újabb +drámairodalmunk egész betegségévé kezd válni s amelynek a +<i>Jóslat</i> is egyik szerencsétlen szülötte.</p> +<p>Valóban a <i>Jóslat</i> tisztán irodalmi szempontból leginkább +azért érdemel figyelmet, mert mutatja, hogy mind több követőre +talál nálunk bizonyos drámai irány, amelyet egy rendszeres +pajtáskodó kritika úgy félig-meddig reáerőszakolt közönségre és +irodalomra egyaránt. Ez irány Shakespeare tekintélyével fedezi +magát. Shakespeare nem egy tévedésre adott alkalmat a francia és +német romantikában. Miért legyen máskép nálunk is? Ezelőtt +negyven-ötven évvel történelmi drámánk az ő zászlója alatt indult +tévútra. Akkori drámaíróink Shakespearenak nem valódi történelmi +drámáit vették példányul, hanem történelmi ciklusos műveit, amelyek +nagyobb részt inkább csak történelmi rajzok, melyekben erőteljes +korrajz, bámulatos egyénítés s részben gazdag drámai élet +nyilatkozik ugyan, de egészben véve sem drámák, sem tragédiák. +Azonban e tévedés nem volt minden haszon nélkül; a mult felé +vezette lelkesülésünket s ha nem is drámai, de ragyogó és +emelkedett magán- és párbeszédeivel jótékonyan hatott költői +nyelvünk fejlődésére. Ez újabb írány aligha fog ennyit is nyujtani. +Mintegy kilenc éve már, hogy nehány drámaírónk Shakespeare +leggyöngébb műveinek leggyöngébb oldalait kezdi utánozni egy +csoport eredeti hóbort kíséretében. Shakespeare idejében az elmés +és különc beszédmód Lily útmutatása szerint egész tanulmány tárgya +volt; Lily 1579-ben <i>Euphues</i> című művében fejtette ki erről +nézeteit s igyekezett utasítást adni az elmés <span class= +"pagenum"><a name="Page_275" id="Page_275">-275-</a></span> és +keresett beszédmód művészetéhez. A nyakatekert, szimbolikus és +mesterkélt beszédmód Lily művéről euphuismusnak neveztetett. +Shakespeare is hódolt ez iránynak első kísérleteiben, különösen a +<i>Felsült szerelmesek</i> című vígjátékában. Új irányú drámaíróink +ezt tanulták el tőle; hajhásszák az élcet, szójátékot és mesterkélt +beszédmódot; stíljök ízetlenségét még inkább kiemeli az, hogy nem +igen jól verselnek s nem levén erős nyelvérzékök némely népies szót +vagy fordulatot nem a maga helyén alkalmaznak. Irányuk a műfajra is +kiterjed. Nem Shakespeare tragédiáit vagy sikerültebb vígjátékait +utánozzák, bár írnak vígjátékot is, de leginkább a középfajú +drámákat kedvelik, melyekben tragikai és komikai elemek vegyülnek, +azonban nem értik a vegyítés módját, mire Shakespeare e fajta jobb +művei elég jó példányok s műveikben a küzdő elemek úgyszólva +megsemmisítik egymást. Shakespeare és a korabeli drámaírók +bekalandozták a költészet, történelem és fantázia minden zeg-zugát, +az e korbeli angol dráma magába olvasztott mindent, amit talált; az +emberi viszonyok minden árnyalatát, a fantázia minden szeszélyét, a +kedély minden hullámzását s minden kérdést, amelyet a gyakorlati +élet vagy filozófiai elmélkedés fölvethet. A dráma e divata és +óriási ereje egy ideig mintegy fölemésztette a költészet minden +ágát. Drámai alakban jelent meg minden: eposz, beszély, népmese, +tanköltemény, szatira. Shakespeare is feldolgozott oly tárgyakat, +amelyek nem voltak eléggé alkalmasak drámára s bár kizsákmányolta +drámai oldalukat s bár a jellemrajz gazdagságával fedezte a +fogyatkozást, neki sem igen sikerült legyőzni az anyag nehézségeit. +Azonban bármit dolgozott fel, bárhonnan kölcsönözte tárgyát, +tisztelte a hagyományt, mert tudta, hogy az elősegítője a +<span class="pagenum"><a name="Page_276" id= +"Page_276">-276-</a></span> költői hatásnak s ha a képzeleti +világhoz fordult, azt nem hamisította meg, sőt a jellemrajz és +cselekvény segítségével közelebb hozta a reális világhoz. A mi új +drámaíróink éppen nem zsákmányolják ki nem eléggé drámai tárgyok +drámai oldalát; megvetnek minden hagyományt, lábbal tapodják a +történelmet s a képzelet céltalan korlátlanságát tartják a költői +felfogás világának. Bármit kölcsönöznek Shakespeareból az kezökben +gyümölcstelenné válik, de azt meg sem kísérlik, hogy Shakespeare +jellemzési módját s cselekvényfejlesztése mesterfogásait +tanulmányozzák. Valóban ez új drámai iránynak legfőbb baja, hogy +elhanyagolja, sőt nem is tartja szükségesnek az emberi szív és +viszonyok hű rajzát s a cselekvényt annál költőiebbnek hiszi, +mennél inkább hiányzik benne a józan ész. Nem mondjuk, hogy e +drámaírók ne tudnának egy-egy érzést erélyesen, sőt költői bájjal +kifejezni, de egy jellemet következetesen nemhogy kidolgozni, hanem +csak felfogni sem igen törekesznek. Nem éppen szeretetreméltó +alanyiságuk könnyen az előtérbe tolul, személyeik helyett szeretnek +magok beszélni s fődolguk az élces fordulat és retorikai ékítmény. +Azt sem mondjuk, hogy ne tudnának írni egy-egy sikerült jelenetet, +de egész művök mesterkélt, erőszakolt s az alapjában mindig van +valami, ami a hóborthoz hasonlít. Ide járul még, hogy kevés bennök +a finomság, gyöngédség, sőt erkölcsi érzékök sem éppen erős.</p> +<p>E drámai mozgalom megindítója és főképviselője Rákosi Jenő; az ő +nyomán indult Dóczy Csókjával, amely annyi nem érdemelt dicséretben +részesült, Csepregi a <i>Vízözön</i>nel, Ábrányi Kornél a +<i>Rövidlátók</i>kal – e két utóbbi nem adatott, csak nyomtatásban +jelent meg és Csiky a <i>Jóslat</i>tal.</p> +<p>Rákosi <i>Aesopus</i> című vígjátéka, amellyel először +föllépett, <span class="pagenum"><a name="Page_277" id= +"Page_277">-277-</a></span> mindenesetre tehetséget tanusított. Az +ízetlenség mellett is nyilatkozott benne bizonyos komikai ér s az +egészben véve rossz kompozicióban nem hiányzott egy pár sikerült +részlet. Ez inkább hetyke, mint merész kísérletnek figyelmet +kellett kelteni szemben némely akkori aluszékony és prózai +vígjátékkal. Ezt némi költői fény látszott fedezni, ha nem is a +költészet valódi fénye. Azonban az élesb szem észrevehette, hogy +egy s más, amit a szerző másoktól tanult, nem a legjobb s amit maga +nyujt, az nagyrészt egy kissé rossz. A vígjáték tárgya egészen +költött s csak Aesopus személyét szolgáltatta hozzá a hagyomány. S +mivé tette Rákosi a hagyomány nagyfejű, púposhátú, dadogó, de +lángeszű meseköltő rabszolgáját? Egy deli, bár kissé dadogó ifjúvá, +aki azonban a szerelmi vallomás hevében, ami más embert legalább +abban a percben könnyen dadogóvá tesz, elveszti dadogását, aki egy +pillanat alatt meghódítja gazdája, Xanthus, leányát, igen rossz s +éppen nem æsopusi meséket mondogat s egy pár nap alatt gazdája +családját, sőt az egész samosi udvart újjain forgatja. S még +hagyján, ha ezt gyöngeségeiknél fogva tenné. De akaratnélküli +bábokból áll az egész személyzet, akikkel mindent tehet Aesopus, ha +a szerző akarja. A főcselekvényt majd elborítják a +mellékcselekvények, amelyek különben sokkal mulatságosabbak, bár +olykor nem eléggé világosak; egy-egy szerencsés komikai vonást +túlzás vagy ízetlenség vált föl s a párbeszédeken, amelyektől nem +tagadhatni meg bizonyos költőiséget s ötletgazdagságot, nagyon is +meglátszik a <i>Felsült szerelmesek</i> hatása, amelyet Rákosi +akkortájt fordított. A <i>Régi dal régi gyűlölségről</i> vígjáték +akart lenni s dráma lett belőle. A magyar társadalmat rajzolná, de +egy jellemző vonás sincs benne. A mű főszemélye Lévi Shakespeare +<span class="pagenum"><a name="Page_278" id= +"Page_278">-278-</a></span> Shylockjának valóságos paródiája. Ki ez +a mai Shylock? Egy égőbb gyűlöletű zsidó, mint a régi, de +egyszersmind oly lágyszívű, lemondó, feláldozó, mint egy keresztyén +mártír. A <i>Színre színt</i>ben jó az alapeszme s talán az +egyetlen a Rákosi színművei közt, amelyben öntudatosan vagy +öntudatlanul lélektani feladatot akart megoldani. Egy ifjú házas +féltékeny bizalmatlansága barátja iránt, amely ezt csábításra +ingerli, a nő sértett önérzete, amely mindkettő ellen fordulva, +mindkettő fölött diadalt ül, igen jó komikai alapeszme. De a +jellemrajz elhibázott, a szövevény durva egész az ízléstelenségig. +Általában Rákosi keveset gondol cselekvénye valószínűségével és +művészibb szövésével. Neki elég bármely gyönge indok vagy +körülmény, hogy tovább bonyolítson, előtte fő, hogy a kínálkozó +helyzetet, amelybe cselekvénye belezökkent, kibányászhassa. Ami a +jellemrajzot illeti, Bánfi akkor legkevésbbé féltékeny, amikor +leginkább lehetne. Margitot úgy mutatja be a szerző, mint a +természet naiv szülöttét, aki nem ismeri a nagy világot s íme, +amidőn az udvarnál megjelen, annyi bátorságot, kacérságot, +világismeretet tud kifejteni, amennyit éppen nem vártunk tőle. +Mátyás király, bár van benne egy-egy királyi vonás is, lassanként +együgyűvé törpül s éppen nem a magyar történelem és hagyomány +Mátyás királya. Rákosiban nincs történelmi érzék s korrajz helyett +mindig a népmesék világába téved, a nélkül, hogy valóban naivvá +tudna válni. A <i>Krakói barátok</i> dráma akart lenni s a végén +majdnem bohózattá vált. Rákosi ritkán tudja vagy sejti, mit akar, +vagy eredetiséget akar keresni a komoly és komikai elemek nem igen +szerencsés vegyítésében. Újra a történelemhez fordulva, ami nem +neki való, abban lelte gyönyörét, hogy Hedvig királynőből egészen +mást <span class="pagenum"><a name="Page_279" id= +"Page_279">-279-</a></span> teremtsen, mint aminőnek a történelem, +különösen a magyar hagyomány feltünteti. Valóban, Hedvig hamar +szeretni tudó nő, aztán egy kissé perfid, mint királynő pedig +mindent maga szeret tenni, még futárnak sem küld mást, hanem maga +megyen. Látásból, a trónbeszéd izgalmai közt, halálosan beleszeret +a litván követbe, aztán az elébb kigúnyolt Vilmos hercegnek nyujtja +kezét, csakhamar megszegi, amit igért; barátnak öltözve, mintha +senki sem állana szolgálatára, ellovagol Litvánia határszélére, +hogy bizonyos gonosz szándék felől értesítse Jagellót. A jellemrajz +ügyefogyottságával csak a lelemény szegénysége versenyez e minden +tekintetben elhibázott műben. A <i>Szerelem iskolája</i> formai +tekintetben legjobb műve Rákosinak, amennyiben mellőzve a henye +jeleneteket, cselekvénye célra sietőbb s euphuismusait is +valamennyire mérsékelni igyekszik s egy valóban kitűnő jelenetet is +találunk benne. De leleménye, bár különc, éppen nem eredeti s ami a +legnagyobb baj, az alapeszme s a főszemély jellemrajza alig egyéb +egy megfoghatatlan tévedésnél. A mű cselekvénye tulajdonkép egy +álom, amelyet Stella királyleány álmodik, akit atyja, mint a család +egyetlen sarját, bár mindenkép férjhez szeretne adni, mégis a +férfinemet gyűlölő asszonyokkal neveltet, aki már kilencven kérőt +elutasított, senkihez sem akar férjhez menni, sőt annyira gyűlöli a +szerelmet, hogy egyik udvarhölgyét, mert egy testőrrel együtt +találta, száműzi udvarából, aztán fáradtan elalszik. Ezzel végződik +az első felvonás. A második, harmadik, negyedik felvonás nem egyéb, +mint a királyleány álma, melyben férjhez nem-menetelének borzasztó +következményei tárulnak fel előtte s midőn fölébred, álmától +annyira megijed, hogy férjhez menne akárkihez, aminthogy meg is +kéri kezét egyik kérőjének. <span class="pagenum"><a name= +"Page_280" id="Page_280">-280-</a></span> Az egész álomnak nincs +lélektani nyitja és fejleménye. Alig készíthette elő azt valami +kedélyében s nagyrészt oly emberekről álmodik, akiket sohasem +látott. Az álom borzadalmasságai megijeszthetik, de következik-e +ebből, hogy szerelemre ébredjen s rajzolja-e ezt a szerző bármily +alapon, mint Moreto Donna Diannájában, aki úgy látszik, szeme előtt +lebegett. Nem egy büszke, fennhéjázó bölcselkedő leány átváltozása +ez, de egy zavart lélek félelme vagy egy vérkeringési bajban +szenvedő beteg kedélyállapotja, aki felindulásában mindenre kész. +Ez mindenesetre sem lélektani, sem költői felfogás. E mellett a mű +nem úgy van írva, hogy a néző tulajdonkép tudja, mikor kezdődik az +álom s ami még különösebb, az álom eseményei indokoltabbak, mint az +ébrenlété. Különben ez is vígjáték akart lenni s nagyon is komoly +dráma lett, a szerző valami nagyon költőivel akarta meglepni a +közönséget s nagyon is költőietlen labirintba tévedt.</p> +<p>Íme e drámai új irány legfőbb művei. Mi nem vonjuk kétségbe +Rákosi tehetségét, jövője felett sem törünk pálcát – jósolgatni +különben sem a kritika tiszte – de annyi bizonyosnak látszik +előttünk, hogy ez irány nem szülhet jó drámát s hogy mégis nem egy +követőre talált, az valóságos kórjel. S csodálatos, Rákosi egyik +utánzója, Dóczy, <i>Csókjával</i> sokkal több tetszést aratott, +mint maga a mester bármelyik művével. E vígjátékot az Akadémia +megjutalmazta, ami mutatja, hogy elég engedékeny, de ha már tette, +jobb lesz vala, ha mással irat róla bírálatot s nem Tóth Kálmánnal, +aki népszerű drámaíró lehet, de mindenesetre gyönge kritikus.</p> +<p>E mű alapszeméje egy kissé erkölcstelen s egy kissé nem igaz. +Azt akarja bebizonyítani, hogy minden <span class= +"pagenum"><a name="Page_281" id="Page_281">-281-</a></span> ember: +férfi, nő, ifjú vagy öreg, házas vagy férjes, szerelem dolgában +tilosban vadász, ha szükség készti vagy alkalom csábítja. S mi +furcsán bizonyítja be ezt két főszemélyében! Egy ifjú király, aki +csak nemrég nősült, szereti nejét, udvarában nem tűri a tilos +viszonyt és csókot, fogadni kész udvara erkölcsiségére s elhagyva +azt, álruhában tér vissza, hogy mindent kikémleljen, először is +maga esik tilos viszonyba s egy paraszleányt, akit a csókolózásért +megbüntetett, maga akar összevissza csókolni, sőt oly őrjöngő +felindulás martaléka, ami igen heves szerelemről tesz tanuságot. +Minő szükség készti? Csak nem az, hogy fogadását elveszítse. Minő +alkalom csábítja? A parasztleány nem igen kínálgatja szerelmével, +aztán könnyen megismerheti benne a királyt s a királyi kert nem +éppen legalkalmasabb hely ily kalandra. De mindamellett a király +szereti nejét. Hát neje, a szende spanyol királyné mit csinál? Ezt, +úgy látszik, a spanyol udvari szigorú szabályok éppen semmiben sem +akadályozzák. Elhisz egy mesét, tudniillik, hogy van egy zsidó, a +legrútabb ember a világon, de a világ legnagyobb gyémántját bírja s +ezt a világ legszebb asszonyának akarja adni, ha őt megcsókolja. +Lejön éjjel a kertbe, meg is csókolja a zsidót, tulajdonkép férjét, +aki őt parasztleánynak gondolja. Természetesen nem ismernek egymás +hangjára, pedig sok mindent összebeszélnek. Ennél hóbortosabb +históriát a legrosszabb bohózatban sem láthatni. Valószínűségről, +jellemrajzról szó sincs az egész műben. A szerző minden egyéb, csak +nem objektív. Mindig maga beszél személyei helyett. Az egész mű +lírai verseny, élcek és ötletek pattogása s ezek között vannak +sikerültek is; csakhogy a nyelv és verselés magyarsága kissé +hasonlít a <i>Faust</i> fordításához ugyancsak a szerzőtől, +amelynek magyartalanságát <span class="pagenum"><a name="Page_282" +id="Page_282">-282-</a></span> ezelőtt két évvel eléggé kimutatta e +folyóirat. A cselekvény a valószínűtlenségek halmaza, melyben +minden abszurdumot álruhának s az éj sötétének kell indokolni. +Valódi bujósdi gyermekjáték az egész bonyodalom. Dóczy, úgy +látszik, megirigyelte a <i>Szentivánéji álom</i> összevisszaságát, +csakhogy ott egy növény nedvének varázsa költi fel a szívben élő, +bár nyugvó szenvedélyeket s az álom szeszélye fejezi ki a kedély +igaz titkait. Dóczy művének vége, midőn elhitetik a királynéval, +hogy mindez csak álom volt, költőietlen másolata Shakespeare +legköltőibb bohózatának. Valóban e drámai új irány nem egy +szülöttéről elmondhatni Horatiussal: velut ægri somnia. Mi tetszett +hát mégis e műben, hogy annyiszor adatott színpadunkon? Akárki +könnyen kitalálhatja. Tetszett benne néhány lírai hely, különösen a +csók dicsőítése, amely ily alakban ugyan nem illlik a parasztleány +szájába, ha jól emlékszünk, reminiszcencia is, de mindenesetre jól +van írva, aztán tetszett az erős csókolózás, amelyet színészeink +egész virtuózitással érzékítettek és végre egész tűzbe hozta a +karzatot az a jelenet, midőn a parasztleány kedvéért felmász a fára +az udvari pap, hogy neki almát szakítson, a leány pedig elveszi a +lajtorját s a pap a fán akad. Ez volt a legtermészetesb, a +legérthetőbb az egész műben, a többiből nagyon keveset értett +mívelt és nem mívelt közönség, mert a mű kuszált és zavaros meséje +még olvasva sem éppen könnyen felfogható. S végre legtöbbet tett e +mű sikerére nézve a hírlapok szertelen dicsőítése. Oly dicsőítéssel +üdvözölték a szerzőt a pesti magyar és német lapok, aminőben a +legnagyobb magyar költők, Vörösmarty, Petőfi és Arany legjobb művei +sem részesültek. Mindenki sietett megnézni e híres művet; némelyek +azért, hogy elmondhassák: láttam, <span class="pagenum"><a name= +"Page_283" id="Page_283">-283-</a></span> de keveset ér, mások +pedig azért, hogy hódolva a csinált közvéleménynek, +felkiálthassanak: valóban nagyszerű!</p> +<p>Nem csoda, ha ilynemű siker reményében a <i>Jóslat</i> szerzője +is ez irányhoz csatlakozott. Hanem szerencsére nyelvet és verselést +nem Rákosi- és Dóczytól tanult, hanem Vörösmartytól, sőt a harmadik +felvonás első jelenete, midőn a fiatal papnők és főpapnő +megjöttének örülnek, hangban igen nagyon hasonlít <i>Csongor és +Tündé</i>ben a tündérek párbeszédéhez. Hogy illik-e ide e hang, az +egészen más kérdés, de annyi bizonyos, hogy Csiky jambusai eléggé +hangzatosak, nyelve is szabatos s éppen nem magyartalan vagy +keresett, azonban általában véve inkább lírai, mint drámai nyelv. +Csiky, ha szerét teheti, nagyon szeret ömledezni s minthogy +jellemrajzai nagyrészt absztrakciókból állnak s főszemélyei passzív +természetűek, akik csak sóhajtoznak, erre nagyon is tág tere +nyílik. Egyébiránt művének lírai szépségei nem valami nagybecsűek, +gyakran csak közhelyek s olykor az iskolás erőlködés is megérzik +rajtok. Például:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i12">Feledni téged!<br /></span> +<span class="i0">Felejti-é holdját az ég? Felejti<br /></span> +<span class="i0">A bujdosó vezérlő csillagát?<br /></span> +<span class="i0">Felejti-é a tengert a folyó?<br /></span> +<span class="i0">Felejti-é virágait a méhe?<br /></span> +<span class="i0">Feledni tudná életét a lélek?<br /></span> +<span class="i0">Feledni tudnálak én tégedet.<br /></span></div> +</div> +<p>Amit Csiky újabb drámaíróinktól tanult, az nem más, mint az, +hogy vígjátékot akarván írni, ne írjon az ember vígjátékot, hogy +vígjátéka tárgyát ne a jelenben keresse, hanem a multban, a mesés +korban, azonban ne tiszteljen semmiféle hagyományt, hogy a +cselekvény annál költőibb, mennél kevesebb benne a józan ész és +valószínűség, hogy mesterkedjék egész erejéből, de az <span class= +"pagenum"><a name="Page_284" id="Page_284">-284-</a></span> emberi +szív tanulmányára és rajzára minél kevesebbet adjon.</p> +<p>A <i>Pesti Napló</i> pedánsoknak nevezte az akadémiai bírálókat, +mert tiszta vígjátéki pályázaton nem méltányolhattak egy nem +vígjátékot. «Nem vígjáték! – úgymond – oh, ti pedánsok! Persze +Venus nem csillag, hanem bolygó, de fényesebb a csillagnál.» +Azonban később észre vévén, hogy mégis csak együgyűség ezt vitatni, +egyet kanyarodik s így szól: «Egy akadémiai bírálónak méltó +ambiciója lehet a dolgon fordítani, mondván: ez a munka nem tiszta +vígjáték ugyan a molièri szabályok értelmében, de ha a <i>Sok hűhó +semmiért</i> című shakespearei vígjátékból absztrahálunk szabályt, +a <i>Jóslatot</i> könnyűszerrel megkoszorúzhatjuk». A <i>Pesti +Napló</i>, úgy látszik, azt hiszi, hogy Molière csak bohózatokat +írt s nincsenek oly művei, amelyekbe komoly elem vegyül, sőt az +úgynevezett fensőbb vígjátékot, amely bizony nem kacagtató, nem +éppen Molière teremtette volna meg. Való, hogy Shakespeare némely +vígjátékaiban vannak komoly fordulatok, de a legjobbak sokkal +derűltebbek, sőt hajlóbbak a bohózatos felé, mint Molière fensőbb +vígjátékai. Való, hogy a <i>Sok hűhó semmiért</i> című vígjátékban +egy fordulat komoly összeütközést idéz elő, de a mű kezdete oly +derűlt hangulatba ringatja a nézőt, a komikai és humoros alakok +annyira mérséklik a komolyabbakat s a herceg testvérének gonosz +cselszövényét annyira meggyengítik a kitűnőleg rajzolt és +elhelyezett törvényszolgák, hogy ott, ahol komoly fordulat kezd +beállani, éppen nem tarthatunk a tragikai katasztróftól. Sőt az, +hogy a herceg testvére gonosz csínyét nem az okos, hanem az együgyű +emberek leplezik föl, éppen komikai vonás. Már maga a mű címe és +alapeszméje, hogy egy kis semmiség mennyi <span class= +"pagenum"><a name="Page_285" id="Page_285">-285-</a></span> +nevetséges és komolynak látszó bajt okozhat a gyönge embereknek, +megőrzi a néző kedélyét a komolyabb felindulástól. Azonban nem +szükség csak Molière- és Shakespearere tekintenünk. Mióta +vígjátékot írnak, bizonyos pontig a komoly elem sohasem volt belőle +kizárva. Már Horatius megmondotta, hogy a vígjáték néha +elkomolyodik. Minden attól függ, hogyan vegyíti a költő az +elemeket, művének van e komikai alapeszméje s főszemélyeiben erősb +vagy finomabb komikai vonás. S ha e szempontból vizsgáljuk a +<i>Jóslatot</i>, mit találunk? A mű úgy indul, hogy akár tragédia +is válhatnék belőle, már tudniillik olyan, amilyen. A páthosz +fuvallatát érezzük és erős vagy legalább erősnek látszó +szenvedélyek akarnak megküzdeni nemcsak a kötelességgel, hanem egy +végzetszerű jóslattal is. A főpap Adrastos aggódik, hogy a főpapnő +Olympia szívében szerelem gyulhat föl valaki iránt s csókja férfi +ajkát érintheti s akkor a jóslat szerint összeomlik a templom; ő +Apolló örök szűzének szánta a leányt, de ha azé nem lehet, akkor az +övének kell lennie, mert szereti őt egy elkésett szenvedély egész +őrjöngésével. S éppen akkor érkezik haza Olympia szerelmesen; egy +ifjú, Helios követi. Olympia szíve háborog, küzd fogadalmával, de +hű marad hozzá. Helios nem élhet Olympia nélkül, ki kell őt vívnia +az ég ellenére is az isten karjai közül. Nem drámai, sőt tragikai +motivumok-e ezek? Van-e a főszemélyekben, akik a főcselekvényt +végrehajtják, még csak árnya is a komikumnak s a vénülő főpap, +akire bizony ráfért volna egy kis komikum, a mű végén nem egy +valóságos gonosztettet akar-e elkövetni? A komikum csak a +mellékszemélyekben és alakokban nyilatkozik, amelyek meglehetősen +elkoptatott színpadi reminiszcenciák s amelyek nélkül az egész +főcselekvény megtörténhetnék. <span class="pagenum"><a name= +"Page_286" id="Page_286">-286-</a></span> Igaz, hogy a mellékdolgok +a főcselekvény nyakára nőnek, de ez bizonyára nem érdeme a műnek s +nem teszi vígjátékká.</p> +<p>De ne nézzük e művet vígjátéknak, nézzük drámának s vizsgáljuk +ez oldalról. Először is feltűnik, hogy a szerző a görög korba +tévedve, nem elégedett meg a görög mythologiával. Megtanulta újabb +drámaíróinktól, hogy a hagyományt nem kell tisztelni. «Már maga a +mythologia is egy képzelt, nem létező világ nekünk, amelyet a +modern drámaíró csak nagy diszkrécióval használhat – jegyzi meg +helyesen Szász Károly e műről szólva – s e képzelt világba még egy +egészen önkényes s magában is abszurd föltevést csúsztatni belé, +oly lábbal taposása minden tradiciónak, oly hatványozása a képzelt +világ képzeleti bővítésének, melyet a költő nem merhet soha, melyet +Shakespeare sem mert, mert ő a képzelt világban is respektálta a +tradiciókat.»</p> +<p>Csiky a következő, nem éppen szerencsés leleménnyel toldja meg a +görög hagyományt. Delphiben, Apolló jóstemplomában minden 20–20 +évben négy szűzet férjhez adnak; ezek egy évre anyák lesznek és +pedig egyik ikerleánykákkal, a más három is leányokkal, úgy, hogy a +jóstemplomnak a négy férjhez adott leány helyett öt leány áll ismét +rendelkezésére öt csecsemő közül a legszebb, az ikrek egyike, +Pythiának van kijelölve s mind az öt együtt neveltetik föl. Mikor +húsz évet érnek, hogy az előbbi eljárást ismételni lehessen, a +Pythia-jelöltet kiküldik a világba, hogy keressen férjet a másik +négy leánynak; maga aztán, ha a világ- és férfilátás e nehéz +kísértését a nélkül állja ki, hogy szerelemre gyuljon, átveszi a +Pythia tisztét, a másik négy leányt pedig a kijelölt férjeknek +odaadják azzal a kötelezéssel, hogy első leánygyermeköket a +jóstemplomnak szentelik. De <span class="pagenum"><a name= +"Page_287" id="Page_287">-287-</a></span> [ha] a férjkeresésben a +Pythia szerelmes talál lenni, ha ajkát férfi ajka éri: vége +mindennek, a templom rombadől s Delphi dicsősége, Apolló tisztelete +oda van.</p> +<p>Ez éppen nem naiv és különben sem igen jól gondolt leleményre +volt-e szüksége a szerzőnek műve szempontjából is? Mi szükség arra, +hogy egyik nőnek mindig ikerleánya szülessék. Van-e ennek hatása a +mű legcsekélyebb mozzanatára is? Mi szükség, hogy megpróbáltatás +végett a leendő főpapnő bekóborolja a világot. Ezt a mélyebb +erkölcsi alapon nyugvó keresztyén vallás sem téteti papnőivel. +Olympia a nélkül is könnyen találkozhatnék Heliosszal. Mi szükség, +hogy a főpapnő a többi négy számára férj-keresni induljon a +világba, midőn egy felhívásra a templomi szép szűzekhez örömest +csődülnének Görögország ifjai s a mű ügyetlen bonyodalmai így még +könnyebben megtörténhetnének? De a legnagyobb baj az, hogy a mű +vallásos és csodás elemeivel a szerző éppen nem tud bánni. Nemcsak +a nézőket nem ringatja illuzióba, hanem még drámája személyeit sem. +A főpap hinni látszik Kastal forrása csodás erejébe, a hívek +csődülnek Delphibe, hogy vigasztalást találjanak s megtudják +jövendő sorsukat; a jóslat teljesül, a templom összeomlik, de a +főpap és papnő kedélyében éppen nem nyilatkozik félelem a bosszuló +istenségtől, a nép, bár a templom összeomlik s így szeme előtt +történik csoda, oly félvállról veszi a dolgot, mintha valami +építőállvány omlott volna össze és Görögország hit nélkül marad s +éppen a csodák korszakában. Midőn a mű végén a papnő férjhez megy, +a papok megházasodnak s majdnem az egész személyzet megtalálja +párját, nemcsak a szerelem ül diadalt a cœlibatus felett, hanem +egyszersmind a nyers természeti ösztön mindennemű hit és erkölcsi +hatalom felett. <span class="pagenum"><a name="Page_288" id= +"Page_288">-288-</a></span></p> +<p>A főszemélyekben még külső drámaiság sincs s a mű cselekvénye a +lehető legdurvább, sőt együgyű. Helios és Olympia nem tesznek +semmit, csak ömlengenek és belső küzdelemben emésztődnek s a végső +felvonásban is ott vannak, ahol az elsőben. E két személy +jeleneteiből semminemű tett nem fejlődik ki. Olympia találkozót +igér Heliosnak, meg is jelen rajta, megvallja, hogy szereti, neki +is adja gyűrűjét, de visszautasítja a szöktetés tervét, sőt +felfogadtatja Heliosszal, hogy másnap megjelenik a triposz előtt s +amit Apolló a Pythia szája által rendel, azt híven követi. Olympia +tulajdonkép hű akar maradni kötelességéhez, szívében lemondott +Heliosról s egy más leányt akar hozzá nőül adni holnapi jóslatában. +Helios ugyan nem mond le kedveséről, de nem tesz érte semmit s +elvégre is a véletlen által jut hozzá. Az egész műben csak Adrastos +a cselekvő személy, de oly dolgokat tesz, amelyek éppen nem +hangzanak össze azzal, amit akar. Mikor megtudja, hogy Olympia +Heliost szereti, sőt ez a papnőt szöktetni is akarja egyik barátja +segélyével, aki szintén egy másik papnőt akar szöktetni, a helyett, +hogy egy pillanatra se hagyja Olympiát magára vagy éppen elzárja, +két hæterát öltöztet fel a papnők ruhájába, hogy az ifjak ezeket +szöktessék el. Midőn a jósnap szertartásai között Olympia elájul, +Adrastos látván, hogy Kastal forrásának csodatevő ereje nem fog +rajta, elhatározza, hogy ő maga szökteti el őt a templom kincseivel +Egyiptomba. S hogyan hajtja végre a szöktetést? Amíg társa +összeszedi a templom kincseit, a Parnass hegyére hurcolja Olympiát +s ott egy barlangba akarja elrejteni, tehát éppen oda viszi, ahova +gyűlnek az ő tudta szerint is a hívek s köztök Helios, föltalálni +kedveseiket, akiket a jósige rendelt számukra nőül. Természetesen +ezek kiszabadítják <span class="pagenum"><a name="Page_289" id= +"Page_289">-289-</a></span> Olympiát körmei közül s a mű ügyetlen +cselszövője a legügyetlenebbül megbukik.</p> +<p>Van-e ebben józan ész? Szerző jól megtanulta a magyar dráma új +irányától, hogy annál költőibb valamely mű, mennél kevesebb benne a +józan ész. Igaz, hogy a józan ész még nem költészet, de e nélkül +még nem volt valamire való drámaíró. Nem boncoljuk tovább e művet, +nem is jósoljuk azt a <i>Jóslat</i> szerzőjéről, hogy nem lehet +belőle drámaíró, de az bizonyos, hogy e műve inkább csak lírai +tehetséget, verselési gyakorlottságot, némi párbeszédbeli +ügyességet tanúsít, mint drámaírói tehetséget. Az is bizonyosnak +látszik előttünk, hogy az irány, amelyet követ, éppen nem fogja +elősegíteni drámaírói fejlődését. Ez irány az erőlködés hóbortja, +az ízetlenség gőgje, amely ellen ideje valahára minél erélyesebben +felszólalni a józan ész és jóízlés nevében.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_290" id= +"Page_290">-290-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>HELYREIGAZÍTÁS DÓCZY «CSÓK»-JÁT ILLETŐLEG.<a name="FNanchor_66" +id="FNanchor_66"></a><a href="#Footnote_66" class= +"fnanchor">66)</a></h2> +</div> +<p>Tisztelt szerkesztő úr! Az «Ellenőr» vasárnapi számának +tárcájában azt a megjegyzést olvasom, hogy én annak idejében Dóczy +úr «Csók» című vígjátékáról a «Budapesti Szemlé»-be egy nagyobb +esztétikai tanulmányt írtam, amelyet e műnek bécsi sikere teljesen +megcáfol. Nem bocsátkozom e mű bécsi sikerének boncolatába, hogy t. +i. mennyiben segítették azt elő bizonyos külső körülmények; nem +vizsgálom: vajjon az «Ellenőr» tárcaírója híven idézi-e mindazt, +amit e mű pesti sikerének okairól mondottam; mellőzöm azt is, hogy +a bécsi kritika, bár más szóval, lényegben ugyanazt mondja, amit én +mondottam, hogy e műnek, mint drámának, csekély becse van, +cselekvénye és jellemrajza komolyan szóba sem jöhet, az egész egy +lírai verseny, élcek és ötletek pattogása, amelyek között vannak +sikerültek is. Annyira meg vagyok győződve e mű drámai csekély +becséről, oly kevéssé tekintem azt vitás kérdésnek, hogy reám nézve +tökéletesen közönyös, bárki bármennyire kárhoztatja is +bírálatomat.</p> +<p>Azonban egy pont iránt nem vagyok közönyös s éppen csak ezért +szólalok fel. Restelném, ha valaki elhinné, hogy én Dóczy úr +«Csók»-ját bárminő szempontból <span class="pagenum"><a name= +"Page_291" id="Page_291">-291-</a></span> érdemesnek találtam egy +nagyobb tanulmányra. A dolog másként áll. A «Budapesti Szemle» +18-dik számában «Színházi Szemle» cím alatt bírálat alá vettem +újabb drámairodalmunk azon irányát, amely Shakespeare leggyöngébb +műveinek leggyöngébb oldalait utánozza, emellett éppen Shakespeare +ellenére elhanyagolja, sőt nem is tartja szükségesnek az emberi +szív és viszonyok hű rajzát s a cselekvényt annál költőibbnek +hiszi, mennél inkább hiányzik benne a józan ész. Ez irányt bírálva, +a többik között természetesen a Dóczy úr vígjátékáról is kellett +írnom, mint ez irány egyik képviselőjéről és írtam is róla másfél +ívnyi cikkemben nem egészen két lapot. Ennyi ami igaz, sem több, +sem kevesebb.</p> +<p>Szíveskedjék, tisztelt szerkesztő úr, e sorokat becses lapjába +fölvenni. Budapest, márc. 5. 1877.</p> +<p class="right">Teljes tisztelettel<br /> +<i>Gyulai Pál</i>.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_292" id= +"Page_292">-292-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>PETŐFI ÉS A M. T. AKADÉMIA.<a name="FNanchor_67" id= +"FNanchor_67"></a><a href="#Footnote_67" class= +"fnanchor">67)</a></h2> +</div> +<p>Tisztelt szerkesztő úr! A Manasszes-féle Petőfi-mondának ugyan +végeszakadt; de a Petőfi emlékét úgy most, mint régebben, folyvást +kísérti bizonyos Manasszes-féle szellem. Hiszen «Szibéria és az +ólombánya» is Pestről származott Erdélybe, az itteni álmodozás ott +hazugsággá alakult s visszakerülve itt mint valóságot kezdették +hinni. De hadd térjek a dologra.</p> +<p>Az «Üstökös» jún. 17-iki számában «Muszka rajzok: Hogy becsülik +meg a poétákat Oroszországban» című cikkben K-s M-n +összehasonlítván Puskin és Petőfi sorsát, a többi között ezt +mondja: «Petőfi dalait nem méltatták semmi figyelemre országunk +nagyjai, azok a kunyhók között elhangzottak: senkinek sem jutott +eszébe költőjüket megjutalmazni, még a tudós társaságnak sem.»</p> +<p>Ebből egy betű sem igaz. Hogy az Akadémia 1858-ban (1848 óta +első nagygyűlésen) a nagy-jutalommal tüntette ki Petőfi munkáit, +azt mindenki tudja, de ha netalán az «Üstökös» kétkednék benne, +álljon itt az Akadémia 1858-dik nagygyűlése jegyzőkönyvének VI-dik +pontja:</p> +<p>«Következvén a nagyjutalmi ügy tárgyalása, <i>Czuczor Gergely r. +t. a nyelvtudományi osztály</i> jelentését <span class= +"pagenum"><a name="Page_293" id="Page_293">-293-</a></span> olvasta +az 1843/48-ki évkörben megjelent szakbeli legjobb munkákról, mely +szerint akadémiai nagy jutalomra 200 aranyban <i>Petőfi Sándor +költeményei</i>, Pest, 1847., a Marczibányi-féle 50 aranyas +jutalomra pedig <i>Fogarasi Jánostól</i> «<i>A Magyar Nyelv +Szelleme</i>», Pest, 1844. ajánltatnak. Helybenhagyatott; kéretvén +a T. Igazgató Tanács, hogy az első jutalmat, nem élvén többé +szerzője, a költő fiának kiadatni méltóztatnék.»</p> +<p>Hogy az Akadémia 1858 előtt miért nem jutalmazhatta meg Petőfi +költeményeit, az kitűnik magából a jegyzőkönyvből. Petőfi 1844-ben +adta ki költeményeinek első kisebb gyüjteményét, 1845-ben ennek +folytatását és végre 1847-ben nagy gyüjteményét, amely magában +foglalta a két első gyüjteményt és némely önállóan megjelent +műveket is. A nagyjutalom hat évenkint szokott kiadatni s így az +Akadémia Petőfit a legjobb akarat mellett is csak 1849-ben +jutalmazhatta volna, azonban akkor nem tarthatván nagygyűlést, az +elmaradt jutalmat csak 1858-ban adhatta ki, amidőn a nagygyűlés +tartása megengedtetett. A 200 arany jutalom ki is adatott fiának, +akinek egyedül ez tette atyjáról maradt örökségét, azzal az ezer +forinttal együtt, melyet Pfeiffer fizetett az általam kiadott +«Vegyes művek»-ért.</p> +<p>Az sem igaz, hagy Petőfit országunk nagyjai semmi figyelemre nem +méltatták s csak a kunyhók becsülték. Eötvös elég országnagy volt +mind rangjára, mind politikai és irodalmi állására nézve és +1846-ban [!] ő írt egy egész cikket Petőfi mellett. Petőfi dalait +éppen úgy énekelték a szalonokban, mint másutt, midőn a negyvenes +években a magyar dalok divatba jöttek s munkáit a hazafiasb magyar +arisztokrácia éppen úgy ismerte, mint a középosztály és sokkal +inkább, mint a szoros értelemben vett nép. Ha Petőfi csak a kunyhók +kedvence lett <span class="pagenum"><a name="Page_294" id= +"Page_294">-294-</a></span> volna, Emich bajosan vette volna meg +költeményeit örökre és semmi esetre sem adta volna ki oly +díszesen.</p> +<p>Az igaz, hogy Petőfit sem kis, sem nagy úr, sem pedig a kunyhók +lakója nem kínálta meg pénzzel, de azt Petőfi el sem fogadta volna. +Azonban ilynemű jutalomra talán az «Üstökös» sem gondolt. Petőfi +munkái ügyében, csak egyszer folyamodott nem könyvárushoz, de az +sem volt magánszemély; 1849-ben Kossuthnak, mint a magyar kormány +elnökének, azt az ajánlatot tette, hogy 1848/49-ben írt +költeményeit vegye meg az állam kinyomatás végett, minthogy a +könyvárusok semmire sem vállalkoznak. Kossuth nem teljesítette +Petőfi kérését, azonban később Szemere, a Csengery közbenjárására, +megtett annyit, hogy «Honvéd» című költeményét megvette az állami +pénztárból 500 forinton, kinyomatta és kiosztotta a +hadseregben.</p> +<p>De elég erről ennyi. Soraim közlését kérve, maradtam teljes +tisztelettel</p> +<p>Budapest, jún. 24-én, 1877.</p> +<p class="right"><i>Gyulai Pál</i>.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_295" id= +"Page_295">-295-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>VÁLASZ GRÜNWALD BÉLA ÚR NYILT LEVELÉRE.<a name="FNanchor_68" +id="FNanchor_68"></a><a href="#Footnote_68" class= +"fnanchor">68)</a></h2> +</div> +<p>Bizonyára önmegtagadásunknak s a szerző iránti figyelmünknek +adtuk jelét, midőn a fennebbi cikket e folyóiratba fölvettük. +Senkitől sem vesszük rossz néven, legkevésbbé a megbírált írótól, +ha a <i>Budapesti Szemle</i> nézeteiben nem osztozik, bírálatait +nem helyesli, sőt ellenbírálatra fakad. De hogy ez ellenbírálatokat +éppen mi adjuk ki, amidőn annyi más lap van, amelyek örömest +fölvesznek mindent, ami a <i>B. Sz.</i> ellen szól; hogy +dolgozótársaink ellen írt és meggyőződésünkkel ellenkező cikkek +közlését kötelességünknek tartsuk: azt ugyan jogosan tőlünk senki +sem kívánhatja. Így lehetetlenné válnék a szerkesztés, nemcsak +elvi, hanem más tekintetben is. Az ellenbírálatok kiadása nem a +kötelesség kérdése, amint sokan hiszik, hanem csak a figyelemé, +amellyel a körülményekhez képest, valamely ügy vagy személy iránt +viseltetünk.</p> +<p>Íme az ok, amiért önmegtagadással is kiadtuk Grünwald úr +ellenbírálatát. De éppen azért óhajtjuk vala, ha jobban védi saját +ügyét, ha ellenvetéseinket pontonként cáfolja, ha kevesebbet beszél +magáról s többet arról, ami a dologra tartozik. Grünwald úr, mint +író, <span class="pagenum"><a name="Page_296" id= +"Page_296">-296-</a></span> egész áldozatnak képzeli magát, pedig +még eddig írói pályáján sokkal több méltánylattal találkozott, mint +gánccsal; személyeskedésről panaszkodik, holott a <i>B. Sz.</i> +bírálója csak munkájáról, írói egyéniségéről szólt s benne a +magánszemélyt még távolról sem érintette; nagy önérzettel emlegeti, +hogy a valót, a reális életet akarja <i>bevezetni</i> +publicisztikánkba, mintha eddig minden magyar publiciszta léha +álmodozó lett volna; senkit sem tart jogosultnak munkája +bírálatára, aki közvetlen tapasztalatok után nem ismeri a felvidéki +viszonyokat, de ugyanakkor munkáját nemcsak a Felvidék, hanem az +egész ország ismertetésének hirdeti, amelyet nem közvetlen +tapasztalatok után ismer; némi úrias szenvelgéssel hánytorgatja, +hogy ő nem professzionátus író, nem keres irodalmi sikert, nem +kedveli a banális dicséreteket, nem bosszankodik a kedvezőtlen +bírálatért, mintha bizony a bírálatot az író kedvéért írnák s nem a +közönség számára valamely eszme vagy ügy érdekében.</p> +<p>Nem háborgatva Grünwald úr fennhéjázó képzelgéseit, áttérünk +arra, ami ellenbírálatában inkább a dologra tartozik.</p> +<p>Grünwald úr először is azzal vádolja a <i>B. Sz.</i> bírálóját, +hogy ferdített, mondatait megcsonkította s olyasmiket fogott reá, +amiket nem mondott vagy nem úgy mondott. Mi figyelmesen +összehasonlítottuk a röpiratot a bírálattal, de Grünwald úr vádját +nem találtuk alaposnak s minthogy vádja támogatására ő maga nem hoz +fel semmit, fölmentve érezzük magunkat a további fejtegetéstől s +mint ő, a figyelmes és elfogulatlan olvasóra bízzuk az +ítéletet.</p> +<p>Grünwald úr másik fontos vádja az, hogy a <i>B. Sz.</i> +bírálójának lelkét nem kapta meg ellenállhatatlanul az <span class= +"pagenum"><a name="Page_297" id="Page_297">-297-</a></span> a nagy +tény, amely a munka tárgyát képezi s a helyett, hogy ezzel +foglalkozott volna, holmi kicsinyeskedésre vetemedett. E vádnak, ha +van valami értelme, nem lehet más, mint az, hogy a bíráló nem a +tárgyat bírálta, hanem a tárgyalást, hogy nem a tárgyalás +szabatossága, ereje határozza meg valamely munka becsét, hanem a +tárgy fontossága. E szerint igen könnyű volna a tudomány és +irodalom bármely ágában kitűnő és remek munkákat írni s a +kritikának nem volna más tiszte, mint vizsgálódni: vajjon elég +fontos, nagyszerű-e a tény, amelyet valamely munka tárgyal, aztán +lelkesülni rajta és lemondani a tárgyalás megítéléséről, mint +kicsinyeskedésről. De vajjon a <i>B. Sz.</i> bírálója nem ismerte-e +el a munka tárgyának fontosságát s vajjon nem éppen azért +hibáztatta-e a tárgyalás modorát, túlságait, ellenmondásait, +tévedéseit, mert méltatlanok a tárgy fontosságához s károsak éppen +arra a célra nézve, amelyet a szerző el akart érni?</p> +<p>De Grünwald úr nemcsak kicsinyeskedéssel vádolja a <i>B. +Szemlét</i>, hanem könnyelműséggel, tájékozatlansággal és +nyegleséggel is. Mélyen sértve érzi magát, hogy rajza hűségét +kétségbe hozta a bíráló; csodálkozik, hogy oly viszonyokról és +állapotokról mert írni, amelyeket közvetlen tapasztalat útján nem +ismer, amelyekkel abszolute nem foglalkozott; hibáztatja a +szerkesztőt, aki ily bírálatot nem átallott kiadni s azt hiszi, +hogyha egy író, aki Afrikában nem járt, valamely afrikai híres +utazó könyvéről így írna, bírálatát bizonyára visszautasítanók. +Grünwald úr túlozni, kicsinyleni szeret mindent s ha heve +elragadja, éppen úgy elfeledi a következetességet, mint nem tud +különböztetni. Mondotta-e csak egy szóval is a bíráló, hogy +Grünwald úr ez vagy amaz adata azért nem való, mert ő közvetlen +<span class="pagenum"><a name="Page_298" id= +"Page_298">-298-</a></span> tapasztalat útján, vagy más forrásból +máskép tudja a dolgot? Nem. A bírálatban egyetlen egy oly állítás +sincs, amelyhez a Felvidék viszonyainak részletesb ismerete volna +szükséges, mint amennyi a Grünwald úr könyvében is található. A +bíráló a való tényállást kereste. Ezt nem lelte meg a könyvben, nem +azért, mintha a szerző valótlant akarna mondani, ezzel nem is +gyanúsította, hanem azért, mert modorában van annyira túlozni, hogy +ahol valamit fehérnek akar feltüntetni, ott mindent fehérré, a hol +feketének ott mindent feketére fest. A bíráló a munka belső +ellenmondásaiból indult ki s e szempontból hozta kétségbe a rajz +hűségét s így bármely afrikai híres utazó könyvét is bírálhatja oly +ember is, aki sohasem járt Afrikában. Grünwald urat elragadta az +izgatói hév, ahol könyvében a magyar kormány gyámoltalanságát +akarta bebizonyítni, oly nyomorúltnak, tehetetlennek rajzolta a +pánszláv pártot, amely egy csapással megsemmisíthető, ahol pedig a +párt veszélyességét szándékozott kimutatni, oly ügyesnek, +befolyásosnak és áldozatra késznek tüntette föl, hogy +megsemmisítése éppen nem látszik oly könnyűnek. A párt terjedésének +indokait is ily ellenmondóan magyarázza; hol tagadni, hol elismerni +látszik a nemzetiségi eszmék és demokráciai intézmények hatását, +sőt fennebbi nyilt levelében is egy tényt annyira általánosít, oly +rózsás színben tünteti föl a dolgokat, mintha nem ő volna az, aki +egész erejéből kongatja a vészharangot.</p> +<p>Ez ellenmondásokat hibáztatta a bíráló Grünwald úr könyvében s +egyszersmind megrótta modorát, amely dúslakodik az +elégedetlenségben, amelynek örömet látszik adni a zúgolódás +korlátlan kiöntése, felfogását, amely az intéző férfiakban csak +képtelen és tehetetlen <span class="pagenum"><a name="Page_299" id= +"Page_299">-299-</a></span> bábokat lát, amely nem akar ismerni +nehézségeket, nem törődik az akadályokkal, könnyűnek hiszi minden +magában helyes gondolat kivitelét s nem veszi semmibe azt a hosszú +utat, amely egy helyes eszmét, ennek a politikai intézményekben +megvalósításától elválaszt. A bíráló ez állítását indokolni is +igyekezett és példát hozott fel a felekezeti kérdések kényességére +nézve, amelyekkel a szerző könnyen szeretne elbánni.</p> +<p>Mindezt Grünwald úr mellőzi válaszában s cáfolat helyett gúnyos +csodálkozását fejezi ki, hogy mily furcsa bíráló a <i>B. Szemle</i> +bírálója, aki nem emel kifogást a munka alaptételei ellen, az +orvosszereket is helyesli s mégis hibáztatja a munkát s éppen nem +magyarázza meg azt a magasabb álláspontot, amelynek hiányát +megrótta a szerzőben. Grünwald úr szerint, úgy látszik, csak a +teljes méltánylat vagy a teljes hibáztatás a valódi kritika s azt a +kritikát, amely a körülmények szerint hol méltányol, hol hibáztat, +egészen haszontalannak hiszi. Valóban a bírálat helyeselte a munka +alaptételeit és javaslatait, tudniillik, hogy a felvidéki tótságnál +a nemzetiségi kérdés nem vált oly veszélyessé, mint az oláhok és +rácok között, hogy elfajulásának elejét venni inkább lehet +kilátásunk, hogy e célra elsősorban a közigazgatás erélyesb +vezetéséről kellene intézkednünk s aztán a jövőre gondolva az elemi +iskolákat és tanítóképző-intézeteket magyar szelleműekké +alakítanunk át, de egyszersmind hibáztatta a felvidéki viszonyoknak +zavart, egymásnak ellenmondó rajzait s azt a túlzást és +szenvedélyességet, amelyet szerző egész munkáján elönt. Vajjon e +két dolog ellenkezik-e egymással? A bíráló nagyrészt egyetértett a +szerzővel az orvosszerekre nézve is, de hibáztatta a módot, amely +szerint a szerző azokat alkalmaztatni kívánja, a részletekkel nem +törődve, <span class="pagenum"><a name="Page_300" id= +"Page_300">-300-</a></span> az akadályokat nem tekintve. Vajjon e +két dolog nem összeegyeztethető-e? Vajjon nincs-e bennök kifejezve +az a magasabb szempont is, amelyeket Grünwald úr teljességgel nem +akar megérteni, tudniillik bizonyos tárgyilagosság, amely +kiemelkedik a helyi tapasztalatok és érzelmek köréből, bizonyos +behatóbb és nyugodtabb fölfogás, mely nem esik hol a pesszimizmus, +hol az optimizmus zsákmányául.</p> +<p>Grünwald úr sokat emlegeti a reális életét, a tényleges +viszonyokat, amelyekből kiindul és szánakozva tekint reánk, akiket +ideológoknak tart. De nekünk úgy tetszik, hogy ő sokkal inkább +ideológ, mint mi s Magyarország reális viszonyait, legalább egy pár +főpontra nézve, éppen nem veszi tekintetbe. Mindnyájan óhajtjuk a +rendszeresebb nemzeti politikát s a magyar állam eszméjének erősb +érvényesítését, amennyiben viszonyaink közt lehetséges. De Grünwald +úr szemei előtt mindig külföld leghatalmasb államai lebegnek s ami +ott lehetséges, nálunk is lehetségesnek hiszi. Hajlandó oly +politikát javasolni, aminőt Bismarck követ Elszászban s a +vallásfelekezetek iránt is hasonló eljárást követel, de igenis +kirívó egyoldalúsággal csak a protestánsokra nézve. Grünwald úr +tapasztalván, hogy a felvidéki pánszlávok a protestáns autonómiát +saját céljokra zsákmányolják ki, az 1791: XXVI. törvénycikket +módosíttatni kívánja s fennen hirdeti, hogy mennél nagyobb veszély +a protestáns autonómia az államra nézve, az állam annál nagyobb +veszély a protestáns autonómiára nézve. De, habár hasonló +jelenséget tapasztal a katholika egyházban is, habár elmondja, hogy +a pánszláv párt befolyást gyakorol a bécsi Pazmanæumban, kezében +van a primás nagyszombati tanítóképző-intézete, hogy az esztergomi +és nyitrai egyházmegyék tót részeiben <span class= +"pagenum"><a name="Page_301" id="Page_301">-301-</a></span> +akadálytalanul foly a pánszláv izgatás, mindamellett nem az illető +püspököt támadja meg, hanem csak a kormányt, hogy miért nem +figyelmezteti őket kötelességökre s éppen nem hajlandó +Bismarck-féle rendszabályokat ajánlani a katholikus püspökök +irányában. Következetes politika-e ez s vajjon a protestánsok +irányában annyira ki van-e merítve minden eszköz, hogy bajainkat +még felekezeti viszályokkal is sokszorozzuk?</p> +<p>Nem akarunk Grünwald úr nyilt levelének minden pontjára +válaszolni, csak a legfőbb pontokban védjük e folyóiratot és +bírálóját.</p> +<p>Grünwald úr azt mondja, hogy mi rossz néven vettük Bittóval, +Szapáryval és Tiszával való megelégedését. Ez nem áll, mi csak +Andrássy torzképét nem helyeseltük. Ha csak abból ítéljük meg +államférfiainkat, hogy a Felvidékre nézve mit és mit nem tettek, +akkor Deák bizonyára éppen úgy eltörpül Grünwald úr szerint Bittó +előtt, mint Andrássy szemben Szapáryval. De hogy Andrássy +miniszterelnöksége alatt is történt valami a Felvidék érdekében, +azt a Grünwald úr könyvéből is kimutathatni. A felvidéki +középiskolák hazafias szellemét általában dicséri Grünwald úr is és +elismeri, hogy mindjárt a magyar minisztérium megalakulásakor +elmozdíttattak belőlök a pánszláv érzelmű tanárok, azt is elismeri, +hogy a kiegyezkedés tette lehetővé a nemzetibb politikát s így +Andrássynak e tekintetben is érdemei vannak. De Andrássy mint közös +miniszter szintén befolyt arra, hogy Bécsben a föderáció felé hajló +államférfiak felül ne kerekedhessenek, amit bizonyára a Felvidék +érzett volna meg leginkább.</p> +<p>Egyébiránt mi nem védjük államférfiainknak se mult, se jelen +mulasztásait a felvidéki ügyekre nézve, a <span class= +"pagenum"><a name="Page_302" id="Page_302">-302-</a></span> +közigazgatás erélyesb vezetését is óhajtjuk, de azt hisszük, hogy +különbség van az erély és erőszak között, valamint a tevékenység és +meggondolatlanság között is s a nehézségek megvetése nem egy +legyőzésökkel. Szívesen elismerjük Grünwald úr könyve jó oldalait, +méltányoljuk tehetségét és buzgó hazafiságát, sőt őszintén +köszönjük, hogy a kérdést szőnyegre hozta s nagy körben figyelmet +ébresztett iránta. De újra ismételjük, ha rossz néven veszi is +Grünwald úr tanácsainkat, hogy bizonyos tárgyilagosság, némi +nyugodtabb felfogás nem fog ártani neki, ha akár író, akár +államférfiú, akár csak izgató akar is lenni. S ha Széchenyire +hivatkozik, mi is ugyanezt tesszük s ajánljuk figyelmébe +Széchenyinek 1842-ben az Akadémiában elmondott beszédét, amely +szintén a nemzetiségi kérdésről szól s az óvatosságot és eszélyt +teljességgel nem tartja ideológ kozmopolitizmusnak.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_303" id= +"Page_303">-303-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A SZERKESZTŐ JEGYZETEI VOLF GYÖRGY VÁLASZÁRA.<a name= +"FNanchor_69" id="FNanchor_69"></a><a href="#Footnote_69" class= +"fnanchor">69)</a></h2> +</div> +<p>Minden csonkítás nélkül, egész terjedelmében veszi itt az olvasó +Volf úr válaszát, amelyet éppen oly gőgös önteltség és durva hang +jellemez, mint majd minden polémiáját. A dolog érdemére nézve V. +jegyű bírálónk bizonyára meg fogja tenni észrevételeit, ha +szükségesnek látja, azonban a magunk részéről egyet-mást addig sem +hagyhatunk szó nélkül.</p> +<p>Volf úr nagy ortológus és évek óta a legharsányabb hangon +hirdeti a <i>Nyelvőr</i>ben: ne újíts, magyar, de úgy látszik, hogy +más tekintetben nagy kedvelője a gyökeres újításoknak. Meg akarja +változtatni nemcsak a magyar, hanem a külföldi irodalmaknak egy +régi szokását, amúgy könnyedén elítélve az irodalmi névtelenséget +és Schopenhauerrel gyávának, nyomorultnak, becstelennek nevezve +mindenkit, aki névtelenül írt, ír és írni fog. S ez még nem elég. +Úgy látszik, a polémiában is némi új szokást akar meghonosítni. +Szerinte először is szükséges, hogy a polémikus dicsérgesse a maga +nagy szellemi erejét, tudományát; másodszor másban némely nem +teljesen szabatos kifejezést, de amelyek a dolog lényegén mit sem +változtatnak, ráfogásnak, hamisításnak <span class= +"pagenum"><a name="Page_304" id="Page_304">-304-</a></span> +bélyegezzen, azonban magát följogosítva érezze a valóságos +ráfogásra is; harmadszor ellenfelét folyvást bosszúállónak, +személyeskedőnek, igazságtalannak, illetéktelennek nevezve, csak +arról szóljon, amit fölvilágosítani vagy megcáfolhatni vél, de a +sokkal számosabb és lényegesebb ellenvetésekről teljesen hallgasson +s mintha azok figyelemreméltók sem volnának, packázva vesse oda: +minderre nem érek rá, inkább ráhagyom, hogy neki legyen igaza. Íme, +az ósdi és újító Volf kettős arca! De úgy hisszük, hogy Volf úr +ortológiája minden ízetlenségével együtt hamarább válhatik a +stiliszták katekizmusává, mint irodalmi újításai a kritika +kodexévé.</p> +<p>Volf úr az irodalmi névtelenséget gyalázatos visszaélésnek +tartja s azt mondja, hogy ezért mindeddig csak korlátoltságot +vágtak a fejéhez, de igazi, elfogadható okot egyetlen egyet sem +tudtak mondani. Nem tudjuk, hogy Volf úr mikor és hol fejtette ki +elméletét a névtelenségről, de azt tudjuk, hogy a névtelenség +védelmére nálunk is, másutt is sok mindent összeírtak s hoztak föl +oly okokokat is, melyeket ha Volf úr bölcsesége nem fogadhat is el, +de megcáfolásuk nem ellenkeznék méltóságával. De vajjon ő maga mily +okokat hoz föl a névtelenség ellen? Szerinte a névtelenség mindig +gyanús, a bírálók rendesen azért hallgatják el nevöket, mert az +olvasó ítéletén erőszakot akarnak elkövetni vagy egyenesen nem +igazat, vagy csak módjával igazat szeretnének vele valóságos és +teljes mértékű igazság gyanánt elfogadtatni, vagy ha az igazságot +tiszteletben tartják is, azt nem magáért, hanem valami mellékes +célból szolgálják s éppen azért rejtik el nevöket, mert jól tudják, +hogy szíve szándéka ítéli el az embert. Szerinte a névtelenség +káros mind az irodalomra, mind az íróra <span class= +"pagenum"><a name="Page_305" id="Page_305">-305-</a></span> nézve. +Annak silányítja tartalmát, mivel gondolatok helyett pajtáskodással +és személyes herce-hurcával tölti meg, ennek tompítja és sokszor +megrontja erkölcsi érzékét, mivel fölmenti a személyes felelősség +alól. Egyszóval a névtelenség valóságos átka az irodalomnak, mert +csak a pajtáskodásnak, személyes bosszúnak s minden néven nevezendő +egyéb alávalóságnak szolgál menedékül. Volf úrban a névtelenség +gyűlölete valóságos mánia. Neki a névtelen bíráló hiába szolgálja a +teljes igazságot, már névtelenségénél fogva gyanús és szándéka nem +lehet tiszta, ellenben, aki aláírja nevét, ha nem szolgálja is az +igazságot, bizalomkeltő és tiszta szándéka minden kétségen felül +áll. Azt látszik hinni, hogy a hirlapirodalom és kritika minden +bajának a névtelenség az oka s mihelyt aláírja nevét az író, +megszűnik minden fölületesség, igazságtalanság és pajtáskodás. De +vajjon van-e valami lényeges különbség a legkitűnőbb magyar +kritikusok és hírlapírók aláírt és névtelen vagy álnevű dolgozatai +között s ha van, a névtelenség-e ennek az oka? Kölcsey, Vörösmarty, +Bajza, Erdélyi, Arany stb., gróf Dessewffy Aurél, báró Eötvös, +Kemény, Deák Ferenc stb. mindnyájan írtak névtelenül vagy álnévvel +s névtelen és aláírt cikkeik ész és jellem tekintetében általában +véve egyértékűek. Hiába nevezi el őket Volf úr Schopenhauer +szájával gyáváknak, nyomorúltaknak, becsteleneknek, e tekintetben +már ítélt fölöttük az idő. S vajjon, ha a jelent tekintjük, +bölcsebbé válnék-e báró Kaas Ivor, ha mindig aláírná cikkeit és +dühöngőbbé-e Verhovay, ha eltitkolná nevét? Szana Tamás és Irmei +Ferenc több együgyűséget írnának-e névtelenül, mint írnak nevök +alatt s vajjon magának Volf úrnak fönnebb közlött és aláírt cikke, +bárminő tekintetben, fölötte áll-e V. jegyű dolgozótársunk +bírálatának? <span class="pagenum"><a name="Page_306" id= +"Page_306">-306-</a></span> Azt a bűverőt, amelyet Volf úr a +névaláírásnak tulajdonít, mi sehol sem tapasztaltuk.</p> +<p>Azonban nem akarjuk félreérteni Volf urat. Állításaiból ugyan +logikaian következik mindaz, amit megcáfolni igyekeztünk, de ő +tulajdonkép nem ezt akarta mondani, hanem azt, hogy mindennemű írói +és kritikai fogyatkozás, tévedés, sőt bűn kifejlődésére sokkal +kedvezőbb a névtelenség, mint az ellenkező, mert az írót fölmenti a +személyes felelősség alól. De vajjon a névtelen cikkért, bírálatért +vagy könyvért senki sem felelős-e s a szerkesztő és kiadó +felelőssége sok tekintetben nem korlátozóbb, mérséklőbb-e, mint +magáé az íróé? Minden szerkesztő és kiadó sokkal nehezebben ád ki +névtelen, mint aláírt cikket vagy könyvet, mert ezért kevésbbé +felelős, amazért pedig a felelősség egész súlya reá nehezedik. +Éppen azért szerkesztő és kiadó sokkal szigorúabbak minden ily +esetben, az írók pedig engedékenyebbek s könnyebben állnak reá +módosításokra, sőt kihagyásokra is. Mindez a névtelenség +természetes következménye, amelyet Volf úr éppen nem vesz +tekintetbe. Éppen azért, ha a névtelenséget elítéljük, vagy éppen +törvénnyel tiltjuk, elegendő ok nélkül korlátoljuk a vélemény +szabadságát. Nemcsak arra van jogunk, hogy gondolatainkat, +véleményünket szabadon közöljük, hanem arra is, hogy oly módon és +alakban közöljük, ami természetünknek, ízlésünknek és +körülményeinknek leginkább megfelel. Azt, aki névtelenül akar írni, +ugyan miért korlátolja az állam és társadalom, midőn sértett +érdekeiért mindig feleletre vonhatja a szerkesztőt és kiadót, akik +az íróért teljes felelősséget vállaltak? Az írók részint azért +írnak névtelenül vagy álnév alatt, mert nem bíznak eléggé magokban, +félnek a szégyentől, bár néha váratlan nagy sikert vívnak ki, +részint pedig <span class="pagenum"><a name="Page_307" id= +"Page_307">-307-</a></span> azért, mert mint politikai cikkírók és +kritikusok, természetök miatt vagy állásuk és körülményeiknél fogva +nem akarják magokat kellemetlenségnek, bajnak vagy éppen veszélynek +kitenni. Már Bajza megmondotta, hogy vannak éles, mélyítéletű, nagy +tudományú emberek, de mindemellett is tartózkodók, félénkek, néha +pedig túlságig szerények, kiktől önszemélyökben vagy nem hallhatni +semminemű ítéletet, mert hallgatnak inkább, hogysem valakivel +összeütközzenek vagy legalább való, őszinte ítéletet nem. S vajjon +az ily férfiaktól Schopenhauernek Rousseautól kölcsönzött +paradoxonai kedvéért megfosszuk-e az irodalmat? S ha a névtelenség +elítélésével el tudnánk is nyomni némely léha és nem tiszta forrású +cikket, nem nyomnánk-e el komoly és nemes törekvéseket is? De mit +használna az elnyomás, midőn az aláírt léha és rosszakaratú +cikkekben azután sem volna hiány? Volf úr szűk ajtót akar nyitni a +komoly és nemes törekvésű íróknak, ellenben tág kaput tár a +léháknak és rosszakaratúaknak, akik rendesen tolakodók és +szemérmetlenek. Minden korban írtak névtelen vagy álnevű könyveket, +cikkeket, kritikákat s írni fognak ezután is s ami a dolgok +kényszerűségéből foly, azon nem vehet erőt semminemű filozófusi +önkény vagy rossz kedv szülte szofizma.</p> +<p>Volf úr el akarná hitetni velünk, hogy az összes külföldi, sőt a +magyar irodalom is elítéli a névtelenséget s kiírtására törekszik. +Ez éppen nem áll. Az írók most is, mint régen tetszésök szerint +névvel vagy névtelenül írnak s a kiadók és szerkesztők nem igen +hajlandók, saját érdekök ellen, elvkérdéssé fújni föl e kérdést. A +magyar irodalomban most is éppen oly divatos a névtelenség vagy +álnevűség, mint ezelőtt negyven évvel s csak egyetlen folyóiratot +tudunk, amely elvül látszott <span class="pagenum"><a name= +"Page_308" id="Page_308">-308-</a></span> kitűzni a névtelenség +kiküszöbölését. Ez a <i>Nyelvőr</i>, de amidőn kénytelen volt vele, +mégis közlött álnevű cikket, sőt újabban nem retten vissza a +névtelen cikkek közlésétől sem s így Volf úr saját fészkét gyalázza +meg, midőn a névtelenségre a becstelenség bélyegét akarja sütni. +Angolországban mindig szokásos volt a politikai cikkek, röpiratok, +tudományos és irodalmi bírálatok névtelen írása s bizonyítja, hogy +a névtelenség éppen nincs szoros kapcsolatban a sajtószabadság és +nyilvánosság kérdésével. Angolország sajtója és alkotmánya régóta a +legszabadabb s írói mégis folyvást gyakorolják a névtelenség jogát. +Volf úr fölhozza, hogy az <i>Academy</i> és <i>Fortnightly +Review</i> mindig megnevezik közleményeik íróit. Senki sem tiltja, +ha az íróknak úgy tetszik. De a <i>Times</i>on kezdve a +legjelentéktelenebb napilapig nem névtelenek-e az angol politikai +cikkek? S a szemlék, magazinok, hetilapok legtöbbjében nem +találunk-e névtelen közleményeket s a legrégibb és +legtekintélyesebb angol szemle az <i>Edinburgh Review</i> minden +közleménye nem névtelen-e? A német irodalomról Volf úr azt jegyzi +meg: mindenki tudja, hogy itt a kritikusok mindig megnevezik +magokat s elég a <i>Jenaer Literaturzeitungra</i> hivatkoznia. +Óhajtjuk, hogy Volf úr nyelvtörténeti adatai biztosabbak legyenek, +mint az irodalomtörténetiek. Ott a <i>Literarisches +Centralblatt</i> s még egy csoport irodalmi és kritikai lap, +szemle, melyek számos névtelen bírálatokat közölnek; a német +politikai lapok mellékletei és tárcái szintén telvék névtelen +cikkekkel. Franciaországban törvény tiltja a névtelenséget, de, ha +jól emlékszünk, e törvény III. Napoleon önkényének szüleménye, aki +nem elégedett meg a kiadóval és szerkesztővel s az írón is bosszút +akart állani. De azért álnevű könyvek és cikkek itt is jelentek meg +s olykor nem a <span class="pagenum"><a name="Page_309" id= +"Page_309">-309-</a></span> szerzők írták alá cikkeiket, hanem oly +írók, akik a felelősséget elvállalni készek voltak. Minden +rendszabály, amely az irodalom és zsurnalisztika természetével +ellenkezik, eredménytelen és megbosszulja magát.</p> +<p>Szint ily alaptalanok Volf úrnak azon vádjai is, melyekben V. +jegyű bírálónkat ráfogással, hamisítással igyekszik megbélyegezni. +Volf úr a <i>Nyelvemléktár</i> IV. kötete előszavában ezt írja az +<i>Érdy-kódex</i> szerzőjéről: «Egy pár adatból azt következtetem, +hogy déli Magyarországban élhetett vagy talán oda való volt. Ilyen +az, hogy Prologusában Szlavóniát közel helyhezi s a szlavón +vallásos irodalmat különösen kiemeli. Ilyen továbbá az is, hogy a +<i>szerencse</i> szó néha éppen úgy, mint déli íróinknál mindig +<i>szerencsa</i> alakban fordul elő. Ilyen végre még az, hogy egy +helyen a <i>kutya</i> szót gunyhó értelemben használja, amit csak +valamely délszláv dialektusból sajátíthatott el, mert az +éjszakiakban e szó tudtommal nincs meg; a déliek közül magam az +illyrből ismerem». Bírálónk e helyre ezt jegyzi meg: «Nyelvészeti +ismerete is hiányos lehet annak, ki a IV. kötet előszavában azért +gondolja délvidéki írónak az <i>Érdy-kódex</i> íróját, mert +<i>szerencse</i> mint mondja, déli íróinknál általában mindig +<i>szerencsa</i> alakban fordul elő. Ha az Akadémia nagy szótárába +tekint, megtanulja, hogy ez alak Ilosvainál s Szalay 400 levelében +is található. Azt pedig tartozott volna tudni, hogy Tinódinál és +Illésházynál is megvan. Ezeket pedig déli íróknak nem +nevezheti».</p> +<p>Volf úr ezért nagy zajt üt, ráfogást, hamisítást emleget, mert ő +nemcsak a <i>szerencsa</i> szóból következtette az +<i>Érdy-kódex</i> írójának déli származását, hanem két más +körülményből is s ezeket bírálónk mellőzte. De vajjon megtámadta-e +a bíráló Volf úrnak két más bizonyítékát, nemcsak e harmadikat +hibáztatta-e s nemcsak e harmadikból <span class="pagenum"><a name= +"Page_310" id="Page_310">-310-</a></span> következtette-e +nyelvészeti ismerete hiányos voltát? Megengedem, hogy bírálónk +szabatosabban szól vala, ha így ír: Volf úr azért <i>is</i> +gondolja déli írónak stb., de az is, ahogy írt, a dolog lényegén +mit sem változtat s Volf úrnak éppen nincs joga ráfogást, +hamisítást emlegetni.</p> +<p>A második ráfogás, hamisítás a következő volna: Volf úr a +<i>Nyelvemléktár</i>nak ugyancsak IV. kötete előszavát így végzi +be: «Több (hiba) nem igen lehet, mert a kész nyomtatványt még +egyszer gondosan betűről-betűre összevetettem az eredetivel. Kérem +az olvasót, hogy a kijelölteket használat előtt kijavítani s a +netalán észre nem vetteket elnézni szíveskedjék». Bírálónk bővebben +kiterjeszkedvén a másolási és sajtóhibákra s különösen megróván azt +az eljárást, hogy előbb kinyomatták az első kötetet a Gévay és +Jászay másolatai után s csak akkor jutott eszökbe meghozatni az +eredetit, így folytatja fejtegetését: «Volf úr a IV. kötet vége +felé egész fideliter mondja: több (hiba) nem igen lehet, azután +kéri az olvasót, hogy az észre nem vetteket igazítsa ki. Ez kissé +nevetséges dolog. Ugyan kérem, miből, micsoda hozzávetéssel +igazítsuk ki stb». Volf úr egész méltatlankodva kiált föl: «Az +van-e itt mondva, amit a bíráló mondat velem vagy más? És ha más, +mit gondoljunk a bírálóról? Nem szándékos hamisítás-e az, ami itt +elkövetett?» Bizony nem szándékos hamisítás, sőt szándéktalan sem. +Lehet-e valamely másolási vagy sajtóhibát elnézni, ha észre nem +vettük s ha észre vettük, nem igyekszünk-e kiigazítani? A +bírálónak, Volf úr kérése logikai következményeit kivonva, joga van +fölkiáltani: a Volf úr által észre nem vett hibákat miből, honnan, +micsoda hozzávetéssel igazítsuk ki?</p> +<p>Jól mondja bírálónk Volfról, hogy nem gondol a <span class= +"pagenum"><a name="Page_311" id="Page_311">-311-</a></span> +kicsiségekkel, ha akarja, de a kicsiségekből nagy dolgot tud +csinálni, ha akarja. Íme, kicsiségből mily hamar tud nagy ráfogást, +hamisítást fölfújni s mily kicsibe veszi azt, ha maga úgy +mellékesen valóságos ráfogást követ el. Válaszában több helyt +fitymálón emlegeti bírólónk ítélőtehetségét s a többek közt azt +jegyzi meg róla: «Hogy a bíráló írás- és hangtani nézeteket akar a +kódexekből elvonatni (198. l.) és mégis úgy szeretné kiadatni, +ahogy a <i>Régi költők tára</i> van kiadva (190. l.), tehát a mai +ortográfiával, az mutatja, hogy maga sem tudja, mit akar». Bírálónk +sehol egy szóval sem hibáztatja a kódexeknek eredeti ortográfiával +való kiadását, sőt az ortográfia kérdését föl sem hozza. Amire Volf +úr hivatkozik, az egészen mást jelent. Bírálónk azt hibáztatja, +hogy a <i>Nyelvemléktár</i> kódexeinknek csak foto- vagy inkább +telegráfja, amely közli a megértett és meg nem értett szókat és +sorokat, értelmező, magyarázó jegyzetek, szótár stb. nélkül és amaz +idézett helyen azon csodálkozik, hogy a Nyelvtudományi Bizottság +ezt így akarta vagy eltűrte, holott Sziládyval nem így adatta ki a +költőket, hanem <i>értelmező, magyarázó jegyzetekkel, +szómutatóval</i> stb. Amint Volf úr fölfogja bírálónk hibáztatását, +kétszer is ismételve, az már a dolog lényegébe vág s valóságos +ráfogás.</p> +<p>A keményhangú Volf úr, aki saját kíméletlenségét nagyrabecsüli, +bírálónknak hangján is megbotránkozik és szemünkre hányja, hogy e +személyeskedő bírálatot a <i>Budapesti Szemle</i> ugyanazon +számában adtuk ki, amelyben megróttuk némely politikai lap durva +hangját. Annyi való, hogy a bírálatban van itt-ott élesség, de +nincs durvaság. Volf úr különösen kiemeli, hogy az indulatos bíráló +nem igen válogat a kifejezésekben s őt eszetlennek, pontosságát +pedig butának nevezi. Ama <span class="pagenum"><a name="Page_312" +id="Page_312">-312-</a></span> sorok, melyekre Volf úr hivatkozik, +így hangzanak: «A IV. kötet 15. l. ezt mondja: ‚A jelen kiadás +kódexünket hű másolatban közli s így az eredetinek nemcsak +ortográfiáját, hanem még íráshibáit is meg kelle tartanunk’. Így +könnyebb is volt. Meg sem kellett érteni, csak értetlenül adni +odább. De nem szégyelletes dolog-e az, a tökéletlenségek eszetlen +közlőjévé lenni? Nem szégyen-e, hogy csak egy szerény jegyzetben +sem vet hozzá gyanítást arról: mi lehet az a sok tarka-barka alak s +miképpen kell kibonyolítani egyik-másik összezavart, érthetetlen, +utavesztett mondatot? Mit gondoljunk, mi oka lehet e buta hűségnek, +micsoda lélekkel adhatni mindezt így a magyar olvasó és éppen +nyelvtanuló közönség, tanuló, tanító kezébe?» Ez idézetből látszik, +hogy az <i>eszetlen, buta</i> kifejezés az elvre, a kiadás +rendszerére vonatkozik s nem Volf úr személyére. Ellenben Volf úr +válaszában folyvást a bíráló személyét illeti a legbecsmérlőbb +kifejezésekkel s nemcsak tehetségét, tudományát támadja meg, hanem +egész erkölcsi lényegét. A bosszúállás tényének bélyegzi a +bírálatot, kutatja a személyt s megállapítja, hogy ellene egy egész +összeesküvés alakult: van egy bűnszerző, aki kigondolta a bosszút +és adatokat szolgáltatott, egy orgyilkos, aki stílusba öntötte az +egészet s végre egy szerkesztő, aki mindezt készségesen +elősegítette. Csodálkozunk, hogy Volf úr nem hozta föl a szedőt is, +aki a bírálatot kiszedte, a korrektort, aki kijavította, a +Franklin-Társulatot, amely kiadta, az expeditort, aki szétküldte s +az olvasót, aki el merte olvasni. S ily orgyilkosság fényes nappal +történt Budapesten, a rendőrség szemeláttára. Iszonyú!</p> +<p>Nekünk Volf úr válaszában az tűnt föl leginkább, hogy egész +crimen læsæ majestatisnak tartja azt, hogy <span class= +"pagenum"><a name="Page_313" id="Page_313">-313-</a></span> őt +megbírálni merték és nem kedvezőn. Mintha ilyesmit tárgyilagos író, +tisztességes ember nem követhetne el, csak elfogult elme és +bosszúért lihegő szív. S vajjon, ha így állana is a dolog, +megfosztaná-e az minden becsétől a bírálatot s nem-igazzá tenné-e +ami benne igaz? Mi azt hisszük, hogy a kritikára nem egy esetben +reáillik az, amit Mephisto mondott Faustnak, amikor ez azt kérdezte +tőle, hogy ki ő:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Ein Theil von jener +Kraft,<br /></span> <span class="i0">Die stets das Böse will, und +stets das Gute schafft.<br /></span></div> +</div> +<p>Mi több joggal emlegethetnők a bosszút, ha nem találnók oly +nevetségesnek. Alighogy a <i>Szemlében</i> megjelent a +<i>Nyelvemléktár</i> bírálata, a <i>Nyelvőr</i> tüstént nekünk +rontott, hirdetve, hogy mi hibásabb kiadó vagyunk, mint Volf, mert +az általunk szerkesztett <i>Olcsó Könyvtár</i> Daykájában e +sorokban: «Ha ütsz ismét te boldog óra? Ha fordul végezésem jóra? +<i>(Esdeklés.)</i> Hazám, ha ügyelsz majd tulajdon kincseidre? Ha +vonsz örök homályt balhimezéseidre?» <i>(Vitéz Imréhez)</i> a ha-t +<i>hah</i>-ra javítottuk, nem tudva a <i>ha</i> kötőszónak, mint +névmásnak független kérdő használatát, <i>mikor</i>, <i>mely +időben</i> jelentéssel, pedig megtanulhattuk volna ezt a Ballagi +szótárából, Simonyi nyelvtanából, Aranytól: «Oh nemzetem <i>ha</i> +fognád elfeledni, hogyan viselte súlyos nyavalyád?» Vörösmartytól: +«Csaták miatt <i>ha</i> nyughatol, oh ifjú szép hazánk?»</p> +<p>A <i>Nyelvőr</i> egy kissé mohón kapott az alkalmon; ennyit +Ballagi és Simonyi nélkül sem nehéz tudni. Ha figyelemre méltatta +kiadásainkat, tudhatná, hogy mi, ha javítunk, a régi írók szövegén, +azt mindig megemlítjük jegyzetben; másodszor mi kiadtuk Vörösmartyt +is s ha ott a <i>ha</i>-t nem javítottuk ki <i>hah</i>-ra, bizony +ezt <span class="pagenum"><a name="Page_314" id= +"Page_314">-314-</a></span> Daykában sem akarhattuk s itt valamely +figyelmetlenségnek kellett okozni a hibát. Úgy is történt. Daykának +két kiadása van: a Kazinczyé és a Toldyé, ez utóbbi a jobb, mert +Toldy az eredeti kéziratból visszaállította a Kazinczytól itt-ott +önkényesen megváltoztatott szöveget. Mi azért a Toldy kiadásából +szedettük ki a munkát, s midőn az egész ki volt szedve, a reviziót +odaadtuk segédünknek, hogy hasonlítsa össze a Kazinczyéval, részint +az írásjelek, részint a Toldy kiadásába becsúszott nyomdahibák +miatt. Segédünk kijegyezte a revizió ívére az eltéréseket, +amelyekből némelyt megtartottunk, némelyt elvetettünk. A Kazinczy +kiadásában a kérdő <i>ha</i> mindenütt <i>hâ</i>-val van jegyezve s +azt segédünk mindenütt <i>hah</i>-ra javította. Ez figyelmünket +vagy elkerülte vagy utána akartunk járni, hogy Kazinczy mit értett +ama jel alatt s valami közbe jövén, feledésbe ment az egész s így +maradt benne a hiba. De akárhogy történt, a hiba hibának marad s a +<i>Nyelvőr</i> jól tette, hogy nem hagyta szó nélkül, akár +bosszúból tette, akár ügyszeretetből. Volf úr is jobban tenné, ha +nem emlegetné annyit a bosszút. Ezzel nem lehet lefegyverezni a +kritikát, sem félrevezetni a közönséget. Ami helyes és igaz, +helyesnek és igaznak marad akárki akármely indokból mondja, névvel, +vagy névtelenül s tökéletesen mindegy a <i>Budapesti Szemlé</i>ben +jelen-e meg vagy a <i>Nyelvőr</i>ben.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_315" id= +"Page_315">-315-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A SZERKESZTŐ JEGYZETE.<a name="FNanchor_70" id= +"FNanchor_70"></a><a href="#Footnote_70" class= +"fnanchor">70)</a></h2> +</div> +<p>Íme, egész terjedelmében közöljük dolgozótársunk polémiáját +bírálói ellen, bár azt hisszük, hogy nem éppen szükséges oly +cikkekre válaszolni, melyekben majdnem oly kevés a valódi +tárgyismeret, mint a komoly meggyőződés. De ha már kiadtuk e +polémiát, a magunk részéről sem nyomhatunk el egy pár +megjegyzést.</p> +<p>A magyar hirlapirodalom néha oly sajátságos képet tár elénk, +minőt a szatiraíró sem gondolhatna ki jobban. Ilyen ez is. Kossuth +egy könyvet ír, melyben Deákot csempészőnek nevezi, s az újabb +közjogi intézményeinket megállapító 1867: XII. törvénycikkről pedig +azt hirdeti, hogy annak egész alapja történeti falsum. Ez állítás +annyira új, oly hallatlan, hogy minden esetre megérdemelt volna +politikai hirlapjainktól egy pár megjegyzést. S mi történik? +Egyetlenegy politikai lap sem szólal fel. Hallgat az <i>Ellenőr, +Pesti Napló</i> és <i>Lloyd</i>, hallgat mindenik. Ugyanakkor egy +fiatal kritikus egy elég objektív tanulmányt ír Jókairól, mint +regényíróról s tüzetesen és rendszeresebben igyekszik kifejteni +azt, amit már több kritikus megjegyzett s a műveltebb közönség is +rég érez, tudniillik, hogy Jókainak a pszichológia nem erős oldala. +S mi történik? Néhány politikai <span class="pagenum"><a name= +"Page_316" id="Page_316">-316-</a></span> lap, mintha összebeszélt +volna, felzúdul s oly zajt üt, mintha valaki a magyar alkotmány +alapját támadta volna meg, vagy a Deák emlékét akarná meggyalázni. +A <i>Lloyd</i>, mint a nemzeti becsület védője lép föl, az +<i>Ellenőr</i> a lángészen történt sérelmet bosszulja meg, a +<i>Pesti Naplót</i> sem hagyja alunni a nagy ártatlan igazság és +síkra lép a hallatlan igazságtalanság ellen. Egyszóval főbb +politikai lapjaink egy pár napig legfontosabb kérdésnek tartották, +hogy Jókai pszichológiai nagyhatalmasságát egyesült erővel +megvédjék. Hát nem nevetséges-e ez?</p> +<p>Mi harminc év óta sok társaságban megfordultunk, néha olyanokban +is, melyek esztétikai tekintetben műveltebbek voltak, mint a +<i>Lloyd, Pesti Napló</i> és <i>Ellenőr</i> szerkesztőségei, de +sohasem hallottuk, hogy valaki Jókait, mint pszichológot, különösen +kiemelte volna. Legőszintébb tisztelői is ez oldalról nem tartották +erősnek s egészen más oldalról méltányolták. Szerették benne az +elbeszélő stíl ritka bájait, a rajz és színezet élénkségét, a +leleményes kalandokat, a humoros ötletek és genreképek gazdagságát +s ezekért sok mindent megbocsátottak neki. Lélektani botlásait, a +jellem- és korrajz szembeszökő, olykor botrányos hibáit inkább csak +menteni igyekeztek, mint igazolni, de sohasem dicsekedtek velök, +mint fényoldallal. Sőt újabban ez őszinte tisztelők is sokallani +kezdik, hogy kedvencök mennél többet ír, annál kevesebb +tiszteletben tartja a fizikai és erkölcsi lehetőség határait.</p> +<p>Valóban óhajtandó volna, ha a <i>Lloyd, Pesti Napló</i> és +<i>Ellenőr</i> e felfogás tévességéről mielőbb felvilágosítanák a +magyar közönséget és kritikát, de nem Asbóth- és Keszler-féle +fecsegésekkel, hanem alapos tanulmánnyal, részletes analizissel. A +<i>Lloyd</i> egyszersmind Németországot <span class= +"pagenum"><a name="Page_317" id="Page_317">-317-</a></span> is +fölvilágosíthatná, mert mi nem ismerünk valamirevaló német +kritikust, aki Jókai pszichológiáját erősnek tartaná. Legalább +Schmidt Julián, aki porosz-német fensősége érzetében egész +leereszkedéssel igyekszik méltányolni Jókait, pszichológiáját +meglehetős gyöngének találja. Világosítsa őt fel a <i>Lloyd</i>, +védje meg nemzeti becsületünket, az <i>Ellenőr</i> és <i>Pesti +Napló</i> pedig győzzék meg a magyar közönséget arról, hogy Jókai +regényeiben tulajdonkép nem az a jó, amit benne leginkább +élvezhetni, hanem az, ami nem igen élvezhető: az affektált +szenvedélyek s a lélektani abszurdumok – és tegyék tönkre a +<i>Budapesti Szemlét</i>, mely mindezek becsét már húsz év óta nem +hajlandó elismerni.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_318" id= +"Page_318">-318-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A NYELVŐR ÉS A BUDAPESTI SZEMLE.<a name="FNanchor_71" id= +"FNanchor_71"></a><a href="#Footnote_71" class= +"fnanchor">71)</a></h2> +</div> +<p>A <i>Nyelvőr</i> utolsó száma (1881. XII. füzet) oly nagy zajjal +ront reánk, mintha valami csínyen kapott volna bennünket, pedig ha +csínyről lehet szó, nem mi, hanem ő követte el. A dolog igen +egyszerű, bár azt a <i>Nyelvőr</i> mindenkép összebonyolítni +törekszik. Általában természete a <i>Nyelvőr</i>nek, hogy minden +kis dologból minél nagyobbat csináljon, az egyszerűt cigányosan +elcifrázza, egész szenvedéllyel támadjon és dulakodjék, de a +legcsekélyebb támadást is rossz néven véve, üldöztetését +panaszolja. De térjünk a dologra.</p> +<p>A <i>Nyelvőr</i> egyik számában (1881. IX. füzet) Bánóczi +Greguss <i>Költészettanát</i> ismertette. A könyv fény- és +árnyoldalairól nem tudott vagy nem akart semmit mondani, hogy mégis +mondjon valamit, idézett belőle, de oly hibás fölfogással, annyira +megcsonkítva, hogy annak, amit az író mondott, éppen ellenkezője +következett belőle és fennen hirdette, hogy mindez a <i>Nyelvőr</i> +szellemében van mondva. Az idézet főpontja ez: «A költői +szabadságot rosszul értelmezik, akik a költő azon szabadságának +tekintik, hogy a vers kedvéért hibát követhet el, midőn tudniillik +a vers rákényszeríti, hogy például az <i>ik</i>-es igét +<i>ik</i>-telenül ragozza, <i>karomat</i> helyett <span class= +"pagenum"><a name="Page_319" id="Page_319">-319-</a></span> azt +mondja <i>karom</i>, tájszókat, népies kiejtéseket, szokatlan +szórendet, inverziókot engedjen magának». A <i>Budapesti Szemle</i> +erre fölszólalt, a Greguss könyvéből egész terjedelmében lenyomatta +az idézett helyet, kimutatta az ismertető tévedését s +visszautasította a <i>Nyelvőr</i> szellemének ez újabb +nyilatkozatát, mely éppen oly ellenkezésben áll a dolog +természetével, mint nép- és műköltészetünk öt százados +gyakorlatával.</p> +<p>S mit tesz a <i>Nyelvőr?</i> Azt mondja rólunk: «a gyanúsítás +szomorú fegyveréhez nyúlva, a legkétségtelenebb tényeket +elcsavarjuk, csakhogy a közönségben fölszíthassuk ellene a netán +már hamvadóban levő bizalmatlanságot». S mivel bizonyítja be +mindezt? Először is elismeri, hogy Bánóczi csakugyan csonkán +idézett s idézetének az az értelme van, amit mi megtámadtunk s amit +most maga a <i>Nyelvőr</i> sem helyesel. De hisz ezzel éppen +ellenkezőt bizonyít be, mint amivel bennünket vádol. A vád elesik s +nincs helye többé a vitának. Mindegy, azért mi mégis gyanúsítottunk +s elcsavartuk a legkétségtelenebb tényeket, mert a <i>Nyelvőr</i> +azt hiszi, úgy akarja; aki oly lehetetlen dolgot is lehetőnek hisz, +hogy nyelvünket vissza lehet erőszakolni a Kazinczy előtti korra, +az bizony ily csekély lehetetlenségen fönn nem akad.</p> +<p>A <i>Nyelvőr</i> a következő okoskodással hiszi +bebizonyithatónak vádját: az nem változtat semmit a dolog velején, +hogy dolgozótársa félreértette a Greguss könyvét, csonkán idézett +belőle s megtiltott a költőknek oly dolgokat, melyek mindenha +szabadosak voltak; mert az alaptétel, tudniillik, hogy nincs költői +szabadság, a nélkül is megáll és ez, nem pedig a magyarázat veendő +a Nyelvőr szelleme nyilatkozatának. Különös, nagyon különös. Az +egész könyvismertetésben, valamint a <span class="pagenum"><a name= +"Page_320" id="Page_320">-320-</a></span> csonka idézetben is egy +szó sincs arról, hogy nincs költői szabadság, hanem csak arról, +hogy némelyek hibásan fogják föl a költői szabadságot. Hogyan +állhat meg tehát a <i>Nyelvőr</i>nek egy oly tétele, melyet nem is +vitatott? S az a tétel, melyet tulajdonkép vitatott, hogy némelyek +hibásan fogják föl a költői szabadságot, hogyan lehet helyes, midőn +a magyarázó példák azt mutatják, hogy a dolgot teljesen félreérti? +Egyébiránt az a kérdés, hogy van-e, nincs-e költői szabadság, attól +függ, hogy mit értünk alatta. Jóravaló költő eddig sem értette +alatta azt, hogy a költőnek szabad megsérteni a nyelv +legsarkalatosabb törvényeit, hanem csak azt, hogy különbség van a +költői és prózai nyelv között s amabban némely oly megnyujtások, +rövidítések, kettőztetések, összevonások, csonkítások, +archaizmusok, szoloecizmusok, inverziók is szabadosak, melyeket +emez kevésbbé, vagy éppen nem vehet igénybe. S e szabadságot is +mindig a nyelv természete és szelleme korlátozza, azért ami egyik +nyelvben szabad, nem következik, hogy a másikban is szabad legyen. +Nálunk nem Kazinczy volt első hirdetője a költői szabadságnak; nép- +és műköltészetünk századok óta gyakorolja s ezelőtt két századdal +Gyöngyösi már elméletét is megírta.</p> +<p>De vizsgáljuk, hogy mivel támogatja még nagyhangú vádját a +<i>Nyelvőr?</i> Azzal, hogy a <i>karom</i>-féle használat +helyességére nézve már rég nyilatkozott, továbbá, hogy az +<i>ik</i>-es ragozás további fenntartásának szükségét szintén rég +megszüntnek hirdette. Jól van, de miért adott hát ki egy oly +cikket, mely a <i>karom</i>-féle használatot megtiltja s némely +<i>ik</i>-es igéknek <i>ik</i>-telen ragozását még a költőknek sem +engedi meg? Ha egy folyóirat előbb így, aztán amúgy beszél, két +ellenkező véleménye közül mindig az utolsót szokás végső +megállapodásának venni, <span class="pagenum"><a name="Page_321" +id="Page_321">-321-</a></span> kivált ha azt, mint a folyóirat +irányának egyik kifejezését, bocsátják világgá. Mi tudtuk, hogy a +<i>Nyelvőr</i> nyilatkozott mindkét kérdésben, cikkünk meg is +említette, hogy szelleme oly szeszélyesen változó, mint valamely +ideges hölgyé. Egyszóval se nem ferdítettünk, se nem hallgattunk el +semmit s a gyanúsítást s a legkétségtelenebb tények elcsavarását +nem mi követtük el, hanem a <i>Nyelvőr</i> a maga igazságszerető +ártatlanságában.</p> +<p>Az ember azt hinné, hogy itt már véget ér a <i>Nyelvőr</i> +polémiája. A világért sem. A <i>Nyelvőr</i> szeret szélesen, +hosszan, sőt laposan is írni. Úgy látszik, az új szók miatt annyira +megutálta az újabb magyar irodalmat, hogy ízlést is a régiből tanul +és Sámbár és Matkó mintaírói. Aztán kedve telik benne, hogy oly +irodalmi szabályokat állítson föl, melyeket sehol a világon nem +követnek, sőt maga is áthág, de mástól szigorúan megköveteli. A +minap azt hirdette, hogy nem illik névtelenül vagy álnévvel írni, +de azért közöl névtelen és álnevű cikkeket is. Most meg azt +hirdeti, hogy a megtámadott írónak kötelessége felelni minden +támadásra, minden hozzáintézett kérdésre, bár maga nem egyszer +válasz nélkül hagyja támadóit. Szemünkre hányja, hogy még maig sem +feleltünk ezelőtt harmadfél évvel hozzánk intézett kérdéseire s míg +tartozásunkat le nem rójuk, nem igen van jogunk bíráló +megjegyzéseket tenni a <i>Nyelvőr</i>re. Az igaz, hogy nem +válaszoltunk ama kérdésekre, nem válaszoltunk pedig azért, mert nem +tartottuk szükségesnek, de a <i>Budapesti Szemle</i> azóta is +folyvást igyekezett kideríteni az ortológia némely tévedéseit s ama +kérdéseket is érintette, amennyiben szükségesnek látszott. Az író +mindig maga határozza meg, hogy válaszoljon-e, vagy ne valamely +támadásra, ő vallja kárát, ha némasága <span class= +"pagenum"><a name="Page_322" id="Page_322">-322-</a></span> miatt +veszti írói reputációját; azért ne fájjon a <i>Nyelvőrnek</i> a mi +fejünk. Úgy látszik, hogy a <i>Nyelvőr</i> mindenkép vitázni akar +velünk. Jól van, mi is hát kérdéseket intézünk hozzá az ő +modorában. Nem követeljük ugyan, hogy feleljen reájok, magunkat sem +kötelezzük a válaszra, de ha polémiai kedvének táplálék kell, nem +annyira a magunk, mint az olvasóközönség kedvéért, határozza meg +világosan és szabatosan:</p> +<p>1. A nyelv csak természeti produktum-e vagy egyszersmind +történeti is s ha ez is, a magyar nyelvújítás csak elméleti tan, +futó divat volt-e vagy történeti tény, amellyel számolni kell?</p> +<p>2. A nyelvész törvényhozója-e a nyelvnek, vagy csak törvényeinek +fejtegetője, tényeinek magyarázója, anomáliáinak fölvilágosítója s +hogy mily szókat használhatni a végső stádiumban, ő dönti-e el vagy +az író és beszélő nemzet java?</p> +<p>3. Szándéka-e a <i>Nyelvőr</i>nek kiirtani nyelvünkből mindazon +új szókat, melyek az ő helyes vagy helytelen szabályainak meg nem +felelnek, még ha általánosan elterjedtek és szükségesek is?</p> +<p>4. Minthogy a <i>Nyelvőr</i> is használ oly új szókat, melyeket +rosszaknak tart, megengedi-e másoknak, hogy szintén használhassanak +oly új szókat, melyeket jóknak vagy legalább szükségeseknek +tartanak?</p> +<p>5. Ha a <i>Nyelvőr</i> magának, másoknak is engedményt tesz, nem +fog-e a szigorú elmélet ellenkezni a tág lelkiismeretű gyakorlattal +s nem lesz-e kénytelen előbb-utóbb, itt is, ott is, meghajolni az +író és beszélő nemzet szüksége, szokása és ízlése +követelményeinek?</p> +<p>S midőn e kérdéseket ajánljuk a <i>Nyelvőr</i> figyelmébe, +egyszersmind azzal a jó tanáccsal is kívánunk szolgálni, +<span class="pagenum"><a name="Page_323" id= +"Page_323">-323-</a></span> hogy dolgozótársait buzdítsa egy kissé +jobb magyarságra. Például Bánóczi újabb cikke egy fordított +regényről oly rosszul van írva magyarul, hogy ritkítja párját. +Éppen most vettünk Kolozsvárról egy névtelen levelet, mely +kócsintásait tárgyalja. De minthogy kifogytunk a helyből, közlését +jövő számunkra halasztjuk.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_324" id= +"Page_324">-324-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>«TOLDI SZERELME» EGY KIHAGYOTT VERSSZAKÁRÓL.<a name= +"FNanchor_72" id="FNanchor_72"></a><a href="#Footnote_72" class= +"fnanchor">72)</a></h2> +</div> +<p>Valahányszor az Akadémiában hivatalos dolgom volt, menet vagy +jövet, ha csak egy percre is, mindig meglátogattam Arany Jánost. +Halála előtt mintegy három héttel, egy akadémiai ülés előtt, +szintén benyitottam hozzá. Ott ült íróasztala előtt, egy írókönyvre +hajolva s jegyezgetve belé.</p> +<p>– Jó napot, János! Mit csinálsz? Nem vagyok-e alkalmatlan?</p> +<p>– Nem. Mindjárt kész vagyok, csak a napi kiadásokat jegyzem be +számadókönyvembe, aztán beszélgethetünk, – viszonzá s újra lehajolt +számadókönyvéhez s folytatta a jegyezgetést.</p> +<p>– Ugyan mit vesződöl te ezzel? Rontod különben is elgyöngült +szemeidet. Fiadra vagy unokádra bízhatnád vagy akár elhagyhatnád az +egészet. Nem tartozol te senkinek számadással, magadnak pedig csak +megengedhetsz egy kis kényelmet. Semmi hasznod belőle, ha utolsó +krajcárig tudod is, hogy mit adtál ki. Amit kiadtál, hogy vissza +nem jő, ezt a nélkül is tudhatod.</p> +<p>– Ej, milyen meggondolatlanul fecsegsz össze mindent – mondá +Arany föltekintve írókönyvéből – látszik, hogy könnyelmű, rossz +gazda vagy. <span class="pagenum"><a name="Page_325" id= +"Page_325">-325-</a></span></p> +<p>– Az nem vagyok – viszonzám – többet sohasem költöttem, mint +amennyi jövedelmem volt. Ha kevesebb volt, kevesebbet, ha több +volt, többet költöttem. Néha még valami fönn is maradt. Mi szükség +ehhez számadás?</p> +<p>– De hiszen így te sohasem tudod, hogy mennyi a bevételed és +mennyi a kiadásod!</p> +<p>– Az utolsó krajcárig nem, de annyira igen, amennyire szükségét +érzem. A legfőbb az, hogy soha sincs deficitem. Bevételeim részint +haviak, részint negyedéviek; minden hó és negyedév elején fedezem +legszükségesebb kiadásaimat; ami pénzem marad, azt elzárom s költök +belőle, annál kevesebbet, mennél inkább fogy, egész a jövő hónapig +vagy negyedévig. Ez az én rendszerem, amelyhez nem kell +számadókönyv; egyfelől kényelmes, másfelől nem bonyolít bajba.</p> +<p>– Nem kívánok részt bölcseségedből – jegyzé meg Arany +röviden.</p> +<p>– Minden ember a maga természete és szükségei szerint +bölcselkedik. Egyébiránt, ha pontosan jegyezném is bevételeimet és +kiadásaimat, szembaj esetében nem vesződném vele, hanem másra +bíznám.</p> +<p>– Az én szemem többé meg nem gyógyul – mondá Arany szomorúan – +néhány szám följegyzése már nem árthat neki. De ne veszekedjünk +tovább – folytatá derűltebben – gondolom, nem azért jöttél hozzám. +Ülj le, mindjárt elvégzem dolgomat, addig olvass valamit, aztán +beszéljünk okosabb dolgokról.</p> +<p>Erre leültem egy karosszékre asztala mellé, amelynek végén +elszórva néhány könyv feküdt. Fölvettem közülök egyet, hát alatta +egy Margit-szigetről szóló nyomtatvány tünt szemembe, melynek üres +lapjára irónnal néhány verssor volt írva. Fölvettem és elolvastam; +<span class="pagenum"><a name="Page_326" id= +"Page_326">-326-</a></span> reáismertem Arany kéziratára, valamint +arra is, hogy ez egy <i>Toldi szerelméből</i> kihagyott versszak, +még pedig a XII. ének végéből, midőn Toldi Margit szigetén négy +fiatal fűzet ültet kedvese sírjához. A kihagyott versszakban +megemlíti a költő, hogy a négy fűz elárvult sarjai talán még maig +is élnek, egy fejedelmi személy (József főherceg) oltalmában, aki e +sziget nagy multját virányos jövővel szegte be s hagyta, hogy az +agg költő éneke utolját ott zengje el s aztán hallgatva várja ott +halálát.</p> +<p>– Miért hagytad ki e versszakot <i>Toldi szerelméből?</i> – +kérdém Aranytól, aki éppen bevégezte számadását s hozzám +fordult.</p> +<p>– Mit kutatsz irataim közt? – kiáltott föl némi +ingerültséggel.</p> +<p>– Nem irataid közt kutattam, hanem könyveid között, sőt nem is +kutattam Te mondád, hogy olvassak valamit, amíg számadásod +bevégezed, így vettem kezembe e nyomtatványt, melynek üres lapján +versed állott. Ez oly szabályos eljárás, hogy a rendőrség sem +találhatna benne hibát. De mondd csak, mikor írtad e versszakot? Az +eredeti kéziratban, melyet nekem ideadtál volt olvasás végett, e +versszak nem volt meg.</p> +<p>– Persze, hogy nem volt meg – mondá Arany lassankint földerülve +– de, hogy most hogyan került e nyomtatvány a könyvek közé, magam +sem tudom, Azonban halld, elmondom néked az egész históriát. +Emlékszel, 1879-ben végeztem be <i>Toldi szerelmét</i>. Odaadtam +neked olvasás és bírálat végett, te néhány nap mulva visszahoztad s +közölted velem megjegyzéseidet. A többek között azt jegyezted meg, +hogy midőn Toldi kedvese sírjára borul, a «Piroska» fölkiáltáson +kívül egyebet is mondhatna, jól esnék az olvasónak, ha egy +<span class="pagenum"><a name="Page_327" id= +"Page_327">-327-</a></span> pár sorban kifejezné fájdalmát. Én erre +viszont megjegyeztem, nincs szükség reá, a fájdalom nagyságát éppen +a szólni nem tudás fejezi ki. Azonban eltávozásod után sokat +gondolkoztam e versszakon; eszembe jutott, hogy sehol sem fejeztem +ki, pedig akartam, Toldinak azt a fogadását, hogy szíve sohasem +kíván többé asszonyt ismerni. E hely éppen alkalmas volna reá, +azért változtattam az illető versszakokon s midőn Toldi fájdalmának +első rohama valamit enyhült, még négy sort adtam ajakára, melyek +kifejezik fogadását is. Később arról is gondolkoztam, minthogy a +Margit-sziget a jelenet színhelye, vajjon nem kellene-e beleszőnöm +József főherceget is, aki e szigetet a főváros díszére s a szenvedő +emberiség javára egész tündérkertté varázsolta át. Arra is +gondoltam, hogy illő volna személyes hálámat is kifejezni egy pár +sorban, mert lásd, hogy nyaranként e szigeten lakhatom, az reám +beteg emberre nézve valóságos áldás. Aztán József főherceg sok +szívességet tanusított irántam, minden feltünés nélkül, +észrevétlen, gyöngéden. A fürdőigazgatóság a legjobb szobákat +adatta nekem, a bért sohasem emelte, bár a másokét igen; +gondoskodott kényelmemről a nélkül, hogy kértem volna, reggelenként +virágokat küldetett nőmnek és unokámnak. Úgy hiszem, hogy mindezt a +fürdőigazgatóság nem magától tette, hanem alkalmasint József +főherceg utasításából, aki meghagyta nekik, hogy hozzám +figyelemmel, szívességgel legyenek. Megvallom, mindez jól esett +szívemnek s ez érzés szülötte az a versszak, amelyet az imént +olvastál. De kihagytam mind az első, mind a második kiadásból, +nehogy hízelgőnek gúnyoljanak vagy valami olyat sejtsenek, aminek +semmi alapja nincs. <span class="pagenum"><a name="Page_328" id= +"Page_328">-328-</a></span></p> +<p>– Azt ugyan rosszul tetted – mondám egész komolyan – mert jól +mondja Erdélyi János:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">«A mit érzesz, azt soh’se +tagadd el».<br /></span></div> +</div> +<p>– Könnyen és hamar ítélsz – viszonzá Arany – az első és második +kiadásból, igaz, kihagytam a versszakot, de a harmadik vagy +negyedik kiadásban, halálom után, benne lesz. Ím, lásd magad – +folytatá könyvtárához lépve s kivéve abból <i>Toldi szerelme</i> +nyomott példányát. – Nézd, mily gondosan bejegyeztem ide a +kihagyott versszakot, megjelölve azt is, hogy hova kell jönnie. – +Most halld kapcsolatosan mind a négy versszakot, a 105. a +kihagyott.</p> +<p>És kezdé olvasni, amint következik:</p> +<div class="poem"> +<h4>103.</h4> +<div class="stanza"><span class="i0">«Piroska!»… zuhant most körűl +a keresztre,<br /></span> <span class="i0">Kebléhez szorítva, +záporba fürösztve,<br /></span> <span class="i0">Csókolta, ölelte +azt a hideg szírtet,<br /></span> <span class="i0">Mig vele a +nagyján valamit enyhített;<br /></span> <span class="i2">De tovább +is egyre zokogott bánatja,<br /></span> <span class="i0">Mint mikor +a sirást el a gyermek hagyja;<br /></span> <span class="i0">Majd +szemeit törlé s a csillagos égre<br /></span> <span class= +"i0">Fölnézve sokáig, így szólala végre.<br /></span></div> +</div> +<div class="poem"> +<h4>104.</h4> +<div class="stanza"><span class="i0">«Tiszta vagy, ott is vagy! +hiszem erős hittel,<br /></span> <span class="i0">Oda vársz, +meggyógyitsz boldog szeretettel;<br /></span> <span class= +"i0">Addig soha e szív asszonyt ne ösmérjen,<br /></span> +<span class="i0">Fogadom, s megállom, Isten úgy +segéljen.»<br /></span> <span class="i2">Most kele – négy gödröt +vájt neki jó kardja,<br /></span> <span class="i0">Két keze +markával földjét kikaparta,<br /></span> <span class="i0">Felránta +tövestűl négy fiatal fűzet:<br /></span> <span class="i0">Ezek +árnyékolják az apácaszűzet.<br /></span></div> +</div> +<div class="poem"> +<h4>105.</h4> +<div class="stanza"><span class="i0"><i>A négy fűz elárvult sarjai +tán élnek</i><br /></span> <span class="i0"><i>Ma is, oltalmában +fejdelmi személynek,</i><br /></span> <span class= +"pagenum"><a name="Page_329" id="Page_329">-329-</a></span> +<span class="i0"><i>Ki, hogy e szép sziget rászálla +idővel,</i><br /></span> <span class="i0"><i>Beszövé nagy multját +virányos jövővel</i><br /></span> <span class="i2"><i>S hagyta, +hogy a környék agg fülemiléje</i><br /></span> <span class= +"i0"><i>Éneke utolját ott elzengicsélje,</i><br /></span> +<span class="i0"><i>Azután hallgatva ott várja +halálát,</i><br /></span> <span class="i0"><i>De kövessük Toldit és +a rege szálát.</i><br /></span></div> +</div> +<div class="poem"> +<h4>106.</h4> +<div class="stanza"><span class="i0">Hogy látta-e mind ezt a +kolostor népe,<br /></span> <span class="i0">Ki tudja, hisz ennek +ötszáz harminc éve;<br /></span> <span class="i0">Lehet az, hogy +látták vagy meg is ösmerték,<br /></span> <span class="i0">De +megháborítni a nagy hőst nem merték.<br /></span> <span class= +"i2">A mely úton jött volt, azon is ment vissza,<br /></span> +<span class="i0">Piroska torát már szomorúan issza,<br /></span> +<span class="i0">Piroska torában szerelme utóját,<br /></span> +<span class="i0">Együtt az Anikó vidám +kézfogóját.<br /></span></div> +</div> +<p>– No hát meg vagy velem elégedve? – kérdé Arany az olvasás +bevégzésekor, szelíden mosolyogva.</p> +<p>– Meg, János s ha kívánod, kedvedért ezután rendes számadást +viszek bevételeimről és kiadásaimról.</p> +<p>– Nem kívánom, élj kedved szerint, de engedd, hogy más is kedve +szerint élhessen. Én így is meg vagyok veled elégedve.</p> +<p>Ekkor órámra tekinték s láttam, hogy öt óra már elmult.</p> +<p>– Már öt óra, mennem kell, mert ha te meg vagy is velem +elégedve, az osztály nem igen lesz, ha mint osztálytitkár elkésem +az ülésről. Isten veled! Nem jössz el te is az ülésre?</p> +<p>– Nem, eleget jártam húsz év óta, engedjétek, hogy élvezzem +szabadságomat, úgysem sokáig tart – mondá Arany szomorúan s kezet +szorítva elváltunk egymástól.</p> +<p>És csakugyan, három hét mulva ravatalon feküdt.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_330" id= +"Page_330">-330-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>DESKRIPTÍV KRITIKA.</h2> +</div> +<h3>I.<a name="FNanchor_73" id="FNanchor_73"></a><a href= +"#Footnote_73" class="fnanchor">73)</a></h3> +<p>A <i>Hét</i> című hetilap 22. számában igen különös elvet hirdet +s akar reá erőszakolni a magyar kritikára. Megtiltja a kritikusnak, +hogy valamely mű értékéről elmélkedjék s vizsgálja, hogy az jó vagy +rossz. «Aki nem a szabályok szemüvegén nézi az irodalmat – úgymond +– hanem saját szemével lát, a maga szívével érez, az már számot +akar adni élvezetéről, mindenekelőtt az író tehetségét, +gondolatait, érzelmeit, személyiségét vizsgálja, mint a +természettudós, aki a növényt nem bírálja, hanem leírja. Nekünk, +fájdalom, nincs <i>deskriptív</i> kritikánk, nekünk csak bíráink és +bakóink vannak.» Tehát a kritikusnak nem szabad bírálni, csak +ismertetni. De hát így hogy adhat számot élvezetéről, hogy +vizsgálhatja az író egyéniségét, ha nem szabad bírálnia, ítélnie? +Ami még különösebb, ez elvet Alexander Bernát hirdeti, aki a magyar +filozófiai irodalom egyik érdemes munkása. Képzelhetni-e filozófot +elemzés, bírálat, ítélet nélkül? S vajjon nem bírált-e maga +Alexander is regényeket, drámákat és tudományos munkákat? S nem oly +lapban hirdeti-e ez elvet, amely jól-rosszul szintén bírál, sőt +minden indokolás nélkül koronként pálcát tör az Akadémia +<span class="pagenum"><a name="Page_331" id= +"Page_331">-331-</a></span> és a Kisfaludy-Társaság fölött? +Alexander panegyrist írva Dóczi arcképéhez, hirdeti ez elvet, mert +rossz néven veszi, hogy Dóczit nemcsak ismertetni, hanem bírálni is +merik. Nem jobb lett volna-e megcáfolni és nevetségesekké tenni +Dóczi igazságtalan bírálóit, mint általában elítélni minden +bírálatot? Bizonyára mindenki tetszése szerint írhat csak +ismertetést valamely műről, de megtagadni a bírálat jogát, annyi, +mint a gondolat szabadságát igázni le, ehhez pedig senkinek se +joga, se ereje.</p> +<h3>II.<a name="FNanchor_74" id="FNanchor_74"></a><a href= +"#Footnote_74" class="fnanchor">74)</a></h3> +<p>Legyen szabad egy pár rövid megjegyzést tenni e nyilt levélre. +Mi minden fokú és formájú kritikát jogosnak tartunk s éppen azért +szólaltunk föl A. B. ellen, mert bizonyos fokú kritikát megtiltani +látszott. Igaz, hogy minden fokú kritikának megvannak a maga +ösvényei, de nem a foktól vagy formától függ valamely kritika +becse, hanem a kritikus szellemétől. Az is igaz, hogy némely +elmélet csinálmány, de vajjon a benyomás mindig csalhatatlan-e s +nem lehet-e a rokon- és ellenszenv, esetleges körülmények vagy +éppen rossz ízlés csinálmánya? Dóczi némely lélektani abszurdumait +se az elméletből, se a benyomásokból folyó kritikával nem lehet +igazolni.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_332" id= +"Page_332">-332-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>JÁSZAI MARI ASSZONY ELEKTRÁJA.</h2> +</div> +<h3>I.<a name="FNanchor_75" id="FNanchor_75"></a><a href= +"#Footnote_75" class="fnanchor">75)</a></h3> +<p>Minden megjegyzés nélkül közöljük e sorokat, melyeket éppen nem +tartunk igazságtalanoknak, sőt azt hisszük, hogy Jászai Mari +Elektrája még más bajban is szenved: Elektra jellemének nem elég +szabatos fölfogásában. Elektra elkeseredett nő, aki áhítja az +atyjáért veendő bosszút, de egyszersmind nemesszívű s +bosszúvágyának is kegyelet a forrása. Legerősebb fölindulásaiban +sem hóbortos vagy elvadult, hanem csak érzéseitől elragadott +királyi nő, aki sohasem vetkőzik ki egészen nőiségéből. Ezt nem +mindig tartotta szem előtt a művésznő s erre befolyt azon sajátsága +is, hogy nála a lelki fájdalom kifejezésében könnyen túlsúlyra kap +a test lázas idegessége. Éppen azért legsikerültebbnek tartjuk +egész Elektrájában azt a jelenetet, midőn a gyászhírtől lesujtva, +odaborul testvére vélt hamvvedréhez és elsiratja: «Oh, szeretett +Orestesem emléke te» stb. Itt nemcsak az átmenet volt lélektani, +hanem a lélek fájdalmának kifejezése is mély, benső és tiszta, +amelyet nem zavart meg a test idegláza. <span class= +"pagenum"><a name="Page_333" id="Page_333">-333-</a></span></p> +<h3>II.<a name="FNanchor_76" id="FNanchor_76"></a><a href= +"#Footnote_76" class="fnanchor">76)</a><br /> +<i>Nyilatkozat</i>.</h3> +<p>A <i>Budapesti Szemle</i> februári számában Jászai Mari asszony +Elektrájáról írt <i>Nyílt levél a szerkesztőhöz</i> című álnevű +cikk némely kifejezéseit, amint közvetlen és közvetett forrásból +értesültem, a művésznő olyanoknak találta, melyek őt, mint nőt is +sérthetik: ennek ellenében, mint felelős szerkesztő, kijelentem, +hogy a bírálatnak nem volt sértő szándéka s ha a művésznő azzal +magát <i>nőiségében</i> sértve érzi, őszintén sajnálom s <i>e +tekintetben</i> tőle minden vonakodás nélkül bocsánatot kérni +lovagias kötelességemnek ismerem.</p> +<p>Budapest, 1891. február 17.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_334" id= +"Page_334">-334-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A BETEG PARLAMENT.<a name="FNanchor_77" id= +"FNanchor_77"></a><a href="#Footnote_77" class= +"fnanchor">77)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Írta gr. Keglevich Béla. Budapest, 1891. +Franklin-Társulat.</p> +<p>E röpirat szerzője parlamentünk betegségét a ferde +pártviszonyokban keresi s azt hiszi, hogy mindaddig, amíg azok +máskép nem alakulnak, nem lehet a bajon segíteni, mert a pártok +jelenlegi alakulásukban képtelenek úgy teljesíteni föladatukat, +amint teljesíteniök kellene. Bírálat alá veszi a pártokat s +kimutatni igyekszik, hogy a szabadelvű párt szabadelvűség +tekintetében nem elég tömör. Nem egy tagja vonzódik a konzervatív +irány felé és csak azért állott a szabadelvű párthoz, mert nem +szegődhetett máshová. Ez állapotnak az a következése, hogy a +kormány minden kérdésben nem lehet oly szabadelvű, mint aminő +lehetne, hanem pártja egy része konzervatív irányának megfelelően +kénytelen haladni nem egy kérdésben. A mérsékelt ellenzékről nem +sok mondanivalója van a szerzőnek. Azt hiszi, hogy közte és a +szabadelvű párt között elvi különbség nincs s ellenzéki működése +tisztán személyes okokra vezethető vissza. Ami a szélső baloldalt +illeti, ez szintén olynemű bajokban szenved, mint a +szabadelvű-párt, nem mindnyájan vallanak radikális elveket, sok +köztük a maradi; e mellett nem ismervén el a közjogi alapot s így +nem <span class="pagenum"><a name="Page_335" id= +"Page_335">-335-</a></span> remélhetvén a kormányra jutást, +nyugodtan alkalmaznak minden erőszakos eszközt, amellyel +megakadályozhatják a kormány működését, mert biztosítva érzik +magokat azon eshetőség ellen, hogy valamikor ők is hasonló +nehézségekkel lesznek kénytelenek megküzdeni.</p> +<p>A szerző így jellemezve a pártok, a beteg parlament állapotát, +orvosszerűl azt ajánlja, hogy a minden párton található +konzervativek tömörüljenek egy párttá s legyen három pártunk: +szabadelvű, konzervatív és radikális. E pártok küzdelme csak +jótékonyan hathatna közéletünkre; a szabadelvű és konzervatív párt +könnyen váltakozhatnék, a kormány s a radikális párt serkentően +hathatna mindkettőre. Úgy látszik, a szerző előtt az angol tory- és +whig-párt küzdelme lebeg s meg kell vallani, hogy 1867-ben helyén +lett volna, ha a konzervatív-párt, elismervén a közjogi kiegyezést, +külön párttá szervezkedik, sőt később, a fuzió után is, amikor a +körülmények még inkább kedveztek megalakulásának. Azonban Sennyei +báró kezdeménye hamar véget ért s azóta semmi ilynemű mozgalom nem +mutatkozott. Ily körülmények között nem várhatni ily párt +megalakulását s a szerző óhajtásának és ösztönzésének nem igen van +gyakorlati oldala.</p> +<p>Részünkről parlamentünk nagyobb és könnyebben gyógyítható +betegségének tartjuk a botrány és obstrukció divatosságát. A bajt +nem kell kicsinyleni, ez nem pártkérdés, nem is csak a házszabályok +kérdése, hanem valóságos alkotmány-kérdés. Belőle a kisebbség +vétója fejlődhetik ki, amelyet nem ismer alkotmányunk. Európa +minden alkotmányos országa csirájában elfojtott minden ily +kísérletet; nekünk is ezt kell tenni. A házszabályok szigorítása s +a klotür behozatala, habár enyhe formában, immár kikerülhetetlen. +Ide járul még egy más <span class="pagenum"><a name="Page_336" id= +"Page_336">-336-</a></span> jelenség is, mely a közjogi alap +erélyes védelmét teszi szükségessé. A mérsékelt ellenzék, új néven +nemzeti párt, a közjogi alapon állónak mondja ugyan magát, de azon +jelszóval, hogy azt nemzeti irányban igyekszik fejleszteni, bár más +úton, más árnyalattal, többé-kevésbbé ugyanazt teszi, mint a szélső +baloldal, amellyel a választásokra szövetkezett is. A dualizmus +jelen alakjának fönntartása nagy érdekében fekszik a magyar +nemzetnek; gyöngülése, bomladozása ellenségeinek volna diadala s +különösen Európa jelen helyzetében hazánkat oly beláthatatlan +zavarba, veszélybe döntené, amelyen aztán nem segíthetnének se +Apponyi gróf széphangú szónoklata, se Kaas báró hipnotikus +vezércikkei.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_337" id= +"Page_337">-337-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>MAGYAR SZELLEMI ÉLET.<a name="FNanchor_78" id= +"FNanchor_78"></a><a href="#Footnote_78" class= +"fnanchor">78)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Elbeszélések és rajzok a magyar írók és művészek +életéből. Szerkesztette Igmándy Mihály. Budapest, 1892.</p> +<p>Sajátságos irodalmi viszonyok között élünk. Valakinek eszébe +jut, hogy kiadja az élő magyar írók és művészek arcképeit szöveg +kíséretében. Ez eddig helyes. Természetesen azt várja az ember, +hogy a szöveget maga a vállalkozó írja vagy szakférfiakkal iratja. +Oh, nem! A vállalkozó leleményesebb ember, mintsem a szokott úton +induljon. Magokat az írókat és művészeket kéri föl, hogy írjanak +magokról valamit, írják meg életök valamelyik érdekes epizódját. S +az írók és művészek engedelmeskednek a vállalkozó kérésének, mint +valamely fensőbb parancsnak. E szokatlan eljárást mindkét részről +csak úgy lehetne menteni, ha a vállalat jövedelme jótékony célra +fordíttatnék. Ily esetben szokatlan módhoz is folyamodhatik az +ember, amit rendes körülmények között nem tenne meg. Jótékony +célból tisztes nők a templom ajtaja elé állhatnak persellyel, +műkedvelők mint művészek léphetnek föl s írók szöveget írhatnak +saját arcképökhöz. A szokatlanság fölkelti a kíváncsiságot s +megnyitja a közönség erszényét.</p> +<p>Ily mentség nélkül olynemű vállalat, mint ez az album, +<span class="pagenum"><a name="Page_338" id= +"Page_338">-338-</a></span> nem igen illik az irodalom méltóságához +s hogy lapjaink mégis föltűnő méltánylattal fogadták, azt, úgy +látszik, az a körülmény magyarázza meg, hogy a szerkesztők vagy +dolgozótársaik szívesen írván ez albumba, saját magok ellen nem +fordulhattak. Ez általános megjegyzést elégnek tartva, nem +szándékozunk az album bírálatába bocsátkozni. Mindenesetre van +benne néhány érdekes és sikerült dolgozat is, de egészben véve +meglehetős szegényes s inkább a hiúság kirakata, mint a szellem +kincstára. Az írónők leginkább írói pályájok sikereit emlegetik; a +színésznők első fölléptök izgalmairól és méltánylóiról írnak; a +színészek pályájok kalandjaiból beszélnek el egyet-mást, ami nem +mindig érdekes, de erősen ki van színezve; a festők és szobrászok a +kisebb lapok tárcacikkeit utánozzák s mintegy mondani látszanak: +mégsem oly nehéz az az írói művészet; a hírlapírók némelyike +ártatlan hírlapi csínyeit leplezi le, az ártalmasokról hallgat; a +költők legtöbbje szerénykedve gyermeksége tehetséget jósló +emlékeivel vagy pályája dicsőségével kacérkodik s egy-egy +oldalvágást mér kritikusára. Ifj. Ábrányi Kornél ily cím alatt: +<i>Mit köszönhetek én Gyulai Pálnak</i>, egy egész cikkel tiszteli +meg e folyóirat szerkesztőjét, mint kritikust. Elmondja, hogy +csaknem egy negyedszázad óta hadilábon állanak egymással, hogy +Gyulai első ifjúsága óta rosszul bánik vele, hogy a legcsúnyább, +legmérgesebb irigység kígyójával marja folyvást. «Ez a kígyó pedig +– végzi elmélkedését – nemcsak azokat szokta marni, akikre +rábocsátják, hanem azt is, aki keblén melengeti. Nincs borzasztóbb +sors, mint egy egész életen át egy ilyen mérges kígyóval +összeakasztva lenni és sohasem tudni szabadulni tőle. S minél +inkább nő éveink száma, annál inkább nő a kígyónak is hatalma +fölöttünk. <span class="pagenum"><a name="Page_339" id= +"Page_339">-339-</a></span> Nos és ettől a kígyótól csak az van +megmentve, aki még jókor, még gyermekkorában, úgyszólva játék +közben, érezte annak marását s annyiszor érezte, hogy nemcsak hozzá +szokott, hanem hozzá is edződött. Azt később hiába harapják s mivel +hiába harapják, hát szállást sem keresnek nála. Ezt köszönhetem én +Gyulai Pálnak. Bármeddig élnék, soha ezért a hálát el nem +felejthetem.»</p> +<p>Hogy e hadilábon állás, üldözés, kígyómarás tulajdonképpen miben +nyilatkozik, azt Ábrányi egy szóval sem említi. Kipótoljuk e +mulasztást. Az egész csak annyi, hogy Ábrányi költői műveit, +politikai röpiratait nem igen kedvezően bírálta meg e folyóirat. +Hogy e bírálatok nem voltak éppen igazságtalanok, azt Ábrányi maga +elismerte, midőn a költői pályától visszavonult, mint amelyre nem +érez elég hivatottságot s egészen a politikának áldozza +tevékenységét, amelyre talán nagyon is hivatottnak képzeli magát. +Politikai röpiratai egyikéről, az Andrássy Gyuláról irottról, +szintén maga elismerte a <i>Pesti Napló</i>ban, hogy egy kissé +balul ítélte meg Andrássyt. E tények, úgy hisszük, nem Ábrányi, +hanem e folyóirat mellett tanuskodnak. Ami Ábrányi háláját illeti, +erről is hallgat a cikk. E hiányt is kipótoljuk. E hála abban +nyilatkozik, hogy Ábrányi <i>Pesti Napló</i>ja minden alkalmat +fölhasznál e folyóiratnak és szerkesztőjének nagyon is heves +becsmérlésére. Azonban e hála vagy hálátlanság semmi esetre nem oly +csapás, amelyet bárki könnyen el ne viselhetne.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_340" id= +"Page_340">-340-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A NEMZETI SZÍNHÁZ MŰSORÁRÓL.<a name="FNanchor_79" id= +"FNanchor_79"></a><a href="#Footnote_79" class= +"fnanchor">79)</a></h2> +</div> +<p>Egy pár megjegyzést akarunk tenni a Nemzeti Színház műsorára, de +nem bocsátkozunk bővebb részletekbe s még kevésbbé szándékozunk +kimeríteni a tárgyat, amely különben tüzetesebb fejtegetést is +megérdemelne. Azt hisszük azonban, hogy néhány megjegyzés sem +fölösleges különösen akkor, midőn alig szól valaki e kérdéshez s ha +szól is, nem igen tárgyilagos indokok vezetik.</p> +<p>A Nemzeti Színház műsora kezdettől fogva három irányt +egyesített: először színre hozatalát s fenntartását egy pár +külföldi nagy drámaíró remekműveinek; másodszor kiválogatását az +újabb európai drámairodalom oly sikerültebb újdonságainak, melyek +nálunk is sikerre számíthatnak és végre fejlesztését a magyar +drámai irodalomnak, színre hozva minden oly eredeti művet, mely egy +vagy más tekintetben sikerültebb, a jelesbeket fenntartva +mindaddig, amíg jelesbek le nem szorítják, de ekkor sem mellőzve +egy pár olyant, amelyeknek állandóbb becsök van vagy amelyekhez +nevezetes irodalomtörténeti emlék fűződik. E hármas irányt nem az +igazgatók találták föl, ez a viszonyok természetes kényszerűségéből +folyt s egyhamar nem is változtathat rajta senki. Ezért a Nemzeti +Színház műsora megítélésében mindig csak a körül foroghat a kérdés: +vajjon az igazgató e hármas irányt minő ízléssel és sikerrel +szolgálja. <span class="pagenum"><a name="Page_341" id= +"Page_341">-341-</a></span></p> +<p>Ezúttal mellőzzük a külföld remekeit és újdonságait s csak a +magyar drámairodalomra szorítkozunk s mindjárt minden habozás +nélkül ki merjük mondani, hogy kivéve talán a forradalom után egy +pár évet, soha annyi rossz eredeti színmű nem került színre, mint a +közelebbi évtizedben Paulay Ede igazgatása alatt. Elég lesz csak +Mérai Horváth, Kabos Ede, Szemere Attila, Tolnai Andor, Abonyi +Árpád színműveit említenünk. Megemlíthetnők még más szerzők hasonló +értékű műveit is, de elégnek tartjuk csak a legfőbbekre rámutatni. +Mi az oka e jelenségnek? Bizony nem annyira az ízléstelenség, bár +olykor ez is befolyással lehet, mint inkább részint a hibásan +felfogott hazafiság és nemzeti irány, részint pedig a sajtó nem +éppen önzetlen ösztönzése. Politikai és társadalmi mozgalmaink +között is megtaláljuk e jelenséget, mely lelkesedve és lelkesítve, +a nemzeti irányt a nemzetibbel akarja megrontani. A cél és +lelkesedés nemes, de az eszközök rosszak, céltévesztők, sőt +célellenesek. Nem csoda, ha ettől a Nemzeti Színház igazgatója sem +ment. Miért ne higyje ő is, hogy minél több eredeti új mű +színrehozatala a leghatásosabb módja az eredeti drámairodalom +fejlesztésének? Pedig ennek éppen ellenkezője áll. A sok rossz +eredeti új színmű árt a jobbak hitelének, vagy ha nem, megrontja a +közönség ízlését; a színészekre nézve sincs jó hatással, lehangolja +őket s nem nagy gondot fordítanak oly színműre, amely nem soká a +lomtárba kerül. Jól tudjuk, hogy senki sem állhat jót valamely +színmű sikeréről, mert az néha a közönség hangulatától és esetleges +körülményektől is függ: a drámairodalom története nem egy művet +említ, amelyek ideig-óráig nagy hatást tettek, aztán elfeledték +őket és volt nem egy oly remekmű is, amely megbukott s csak később +vívta ki a közönség <span class="pagenum"><a name="Page_342" id= +"Page_342">-342-</a></span> tapsait. Azt is tudjuk, hogy a valóban +sikerült színmű ritka, de az ilyen és a valóban rossz színmű között +még sok fokozat van s éppen a Nemzeti Színháznak nem lehet hivatása +az utóbbi iránt különös rokonszenvvel viseltetni. A Nemzeti +Színháznak az új színművekre nézve mindig a körülményekhez kell +alkalmazkodnia; termékenyebb korszakban, midőn sikerültebb művek +között válogathat, minél ritkábban kell kísérletet tenni a +gyöngébbekkel; meddőbb korszakban természetesen olyanokat is színre +hozhatni, amelyek máskor mellőzhetők, mert megkívánhatja ezt az +eredeti drámairodalom fejlődésének folytonossága, de az olyanok +minden időben mellőzendők, melyekben se drámai, se színi, se nyelvi +tekintetben nincs valami figyelemreméltó vagy éppen ízléstelen +léhaságok. Ez nem volna fejlesztés, hanem sülyesztés, nem a nemzeti +irány támogatása, hanem akaratlan kigúnyolása.</p> +<p>Nem ismerjük a színházi újabb szabályzatokat; ezeket nálunk +kényök-kedvök szerint, szükségeikhez képest szokták változtatni +intendánsok és igazgatók, a kormány folytonos helybenhagyásával, +pedig némi állandóság nem ártana e tekintetben is. Nem tudjuk: +vajjon a régi viszonyban van-e az intendáns az igazgatóval s az +ujjonnan visszaállított drámabíráló-bizottságnak is megvan-e a régi +hatásköre s így mennyiben, mily arányban illeti meg mindnyájokat a +felelősség. A régibb szabályzat szerint az intendáns nem elegyedett +belé az igazgatók teendőinek részleteibe, csak általában +ellenőrizte azt a művészeti irányt, melyben előlegesen megegyeztek; +továbbá az igazgató, felelősségénél fogva, nem tartozott előadatni +minden oly művet, amelyet a drámabíráló-bizottság elfogadott, de a +visszavetett művet sem adathatta elő, vagy ha mégis elő akarta +<span class="pagenum"><a name="Page_343" id= +"Page_343">-343-</a></span> adatni, ez a visszavető drámabírálók +lemondását vonhatta maga után. Így arányosan oszlott meg a +felelősség, a nélkül, hogy egyik a másikat csorbította volna. Ha a +régi szabályzat áll, akkor mind a három intézmény képviselői +felelősök, de a dolog természete szerint legfőkép az igazgató, +akinek feleletre vonását, kirívóbb esetben, a sajtónak kellene +gyakorlatba venni.</p> +<p>Azonban a sajtó inkább ösztönzi az úgynevezett hazafiasb, +nemzetibb irányt, mint korlátozza. Az új eredeti színművekről +különbözőkép vélekednek ugyan hírlapjaink, sőt némelyiket keményen +el is ítélik, de abban mindnyájan egyetértenek, hogy a műsorra +minél több új eredeti művet kell kitűzni, mert csak ily módon +fejlődhetik drámairodalmunk s jutunk majd abba a helyzetbe, hogy +mennél ritkábban szoruljunk idegen újdonságokra. Mi legalább nem +olvastunk hírlapjainkban olynemű felszólalást, mely az új eredeti +színművek irányában egy kis mérsékletre, több óvatosságra s némi +kritikára ösztönözné a Nemzeti Színház igazgatóját. Ide járul még +az a körülmény is, hogy drámaíróink legnagyobb része hírlapíró, +vagy valamelyik hírlap pártfogoltja. Így még kevésbbé hajlandók +alkalmatlankodni az igazgatónak, oly tanácsokkal szolgálva, melyek +esetleg ellenök fordulhatnának. A drámaírók és hírlapok +előzékenységét az igazgató hasonló előzékenységgel viszonozza s +talán ez egyik oka annak, hogy Paulay oly népszerű a hírlapok +hasábjain.</p> +<p>A sikerültebb művek műsoron maradására és a régiek +fölelevenítésére sem a leghelyesebb eljárást tapasztaljuk. Nem +egyszer sokáig maradnak a műsoron oly művek is, melyeknek néhány +előadás után végkép el kellene tűnniök, ami pedig a régiek +fölelevenítését illeti, arra rendszerint csak élő költők +számíthatnak, a halottakkal <span class="pagenum"><a name= +"Page_344" id="Page_344">-344-</a></span> oly kevéssé törődik az +igazgatóság, mint a sajtó. Néhány évtized óta szokás a Nemzeti +Színházban, hogy egy pár elhúnyt drámaíró születése vagy halála +napján előadják valamelyik művét, meglehetős készületlenül, mintegy +robotból. Az igazgatók azt hiszik, hogy ezzel lefizették a kegyelet +és nemzetiesség egész terhes adóját. Miért ne lehetne az ily +műveket máskor és többször is előadni? Mindenesetre ez inkább +szolgálná a nemzeti irányt, mint a rossz művek iránt való +előzékenység. A másnemű fölelevenítéseket inkább személyes +tekintetek sugalmazzák, mint tárgyias okok. Például miért +eleveníteni föl Rákosi Jenőnek <i>A báróné levelei</i> című művét, +mely csekély becsű s hatást sem tett? Az <i>Éljen az egyenlőség</i> +br. Eötvös Józseftől, a <i>Tisztújítás</i> Nagy Ignáctól, +mindenesetre többet érnek, hatást is tettek a magok idejében s e +mellett a közelmult korrajzai. Miért vetik ezeket sutba s miért +elevenítik föl Bartók Lajos <i>Legszebb</i>jét, e drámaitlan, hideg +és unalmas vígjátékot? Ott van régibb vígjátékaink között több +sokkal becsesebb. Például, hogy csak egyet említsünk, Csató +<i>Megházasodtam</i> című vígjátéka, mely egykor kedvelt darabja +volt a Nemzeti Színház műsorának. Miért erőnek erejével fenntartani +Dóczi Lajosnak némely gyarlóbb darabját s Bartók Lajosnak annyira +szegényes és zavaros történelmi drámáit, melyeknél sokkal jobbakat +találhatni régibb történelmi színműveink között első sorban +Szigligetitől? Azonban úgy látszik, lassanként maga Szigligeti is +leszorul a nemzeti színpadról, melynek annyi szolgálatot tett.</p> +<p>Nem kívánunk bővebb részletekbe bocsátkozni. Ennyi is elég +figyelmeztetésül. Nem hisszük ugyan, hogy sikere legyen, de +fölszólalásunkkal némi kötelességet véltünk teljesíteni.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_345" id= +"Page_345">-345-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A M. T. AKADÉMIA S EGY PÁR HÍRLAPÍRÓ.<a name="FNanchor_80" id= +"FNanchor_80"></a><a href="#Footnote_80" class= +"fnanchor">80)</a></h2> +</div> +<p>A <i>Hét</i> május havi 20-dik számában a következőket +olvashatni:</p> +<div class="blockquot"> +<p>«Magyarország már értesült róla, hogy a magyar tudós társaságnak +most van nagyhete. Az a nagyhét arra való, hogy amit egész +esztendőn keresztül nem csináltak, azt ezen a héten se csinálják +meg. Csodálatosképpen az Akadémiának mégis van jelenteni valója, +nagyobbrészt pályázatokról, melyek meddők maradtak.»</p> +</div> +<p>E soroknak vagy az az értelme, hogy az Akadémia egész éven át +nem csinált semmit s mégis munkásságáról jelentést irat, +nagyobbrészt pályázatokról, melyek meddők maradtak, vagy pedig az, +hogy az Akadémia munkálkodik ugyan, de munkásságának semmi +tudományos értéke nincs s pályázatain egyetlen valamirevaló +tehetség sem versenyez. Az első értelemben vett állítás igazán +annyi, mint semmi, mert homlokegyenest ellenkezik a köztudomású +tényekkel. Az Akadémia mind a három osztályában ez évben is számos +értekezést olvastatott föl, az Akadémia maga több tudományos munkát +adott ki, azonfelül segélyével sok oly könyv és folyóirat jelent +meg, amelyek máskép bajosan láthattak volna napvilágot és +pályázatai közt nem egy volt sikeres. <span class= +"pagenum"><a name="Page_346" id="Page_346">-346-</a></span> Ha +másik értelemben vesszük a <i>Hét</i> állítását, hogy az Akadémia +munkásságának tudományos értéke semmi, akkor először is méltán azt +kérdhetjük: van-e magyar író, aki egyaránt jártas annyiféle +tudományban, melyeket az Akadémia tagjai művelnek, hogy az Akadémia +egész munkásságáról szakszerű ítéletet mondhasson? Bizonyára nincs +s ha valaki mégis oly vakmerő, hogy ilyenül lép föl, ítéletét +legalább valamivel indokolni igyekszik. A <i>Hét</i> ezt sem teszi. +Meg vagyunk győződve, hogy a <i>Hét</i> dolgozótársai között senki +sincs, aki az Akadémia közelebbi összes kiadványait elolvasta +volna, valamint arról is, hogy köztök éppen nincsenek polyhistorok, +s legkevésbbé az, maga a szerkesztő, Kiss József, akit ugyan, mint +balladaköltőt, Silberstein és Vészi urak Arany mellé helyeztek, de +aki egy pár sikerültebb költeménye mellett is igen középszerű költő +s a tudományok bármelyikében való jártasságának még eddig semmi +jelét nem adta. A <i>Hét</i> megsemmisítő ítélete egyébiránt nem +annyira ítélet, mint közhely, melyet egyik hírlapíró a másiktól +kölcsönöz s hogy eredetinek lássék, legalább egy kissé eltorzítani +törekszik.</p> +<p>De nézzünk belé egy napilapba is. A <i>Pesti Hirlap</i> május +15-diki számában az Akadémia ünnepélyes űléséről a többek között +ezt olvassuk:</p> +<div class="blockquot"> +<p>«Nem tudjuk, hogy miféle állapotok vannak most az Akadémia +kebelében, de a tudós társaság ennél a nagygyűlésnél se Arany János +emlékezetét, se saját hagyományait, se a művelt magyar közönséget +nem tisztelte eléggé. A programm Eötvös Lóránt megnyitó beszédén +kívül, amely figyelmet ébresztett, csak két pontból állott. Az +egyik Lévay József fölolvasása volt <i>Arany lírájáról</i>, a másik +Szily Kálmán főtitkáré <i>Aranyról</i>, mint akadémiai főtitkárról. +Az első nem bírt oly eredeti tartalommal s előadása sem volt olyan, +ami figyelmet ébresztett volna. A másik gyönge előadás <span class= +"pagenum"><a name="Page_347" id="Page_347">-347-</a></span> mellett +csak vázlatos volt, de nem oly stílszerű irodalmi mű, mely az +alkalomhoz illett volna. Aranyról, mint főtitkárról az Akadémia sok +jellemzőt mondhat ma gának, de a közönség Arany Jánosnak, a nemzeti +ízlés és érzelemvilág alkotó nagy emberének, más érdemeit és +sajátságait akarja hallani ezen a napon.»</p> +</div> +<p>A cikk folyamán, midőn részletesebben ismerteti a tudósító az +előadásokat, a következőket olvassuk:</p> +<div class="blockquot"> +<p>«Lévay József r. tag Arany lírájáról szólt ékes, költői +nyelven.»</p> +</div> +<p>Szily Kálmánról, akit elébb hibáztatott, hogy miért nem +értekezett arról, amiről Lévay, ezt jegyzi meg:</p> +<div class="blockquot"> +<p>«Érdekesen írja meg Arany titkárrá választatását s azokat az +apró kellemetlenségeket, melyekkel a költőt az akadémikusok +megtisztelték… A fölolvasás további részében Arany titkári +működésével s titkársága alkotásaival foglalkozott. A szépen +előadott emlékezést a közönség élénken megéljenezte.»</p> +</div> +<p>Hogy illik össze a cikk eleje végével? Amott igen becsmérli mind +a két előadót, itt pedig meglehetősen méltányolja. Úgy látszik a +tudósítónak gyönge emlékezőtehetsége van s amit egyik percben ír, +arról a másikban megfeledkezik.</p> +<p>Némely hírlapíró nem egyszer emlegeti büszkén, hogy a sajtó +hatalom. Valóban az, de csak akkor, ha eszméi vannak s komolyan az +igazságra törekszik. E nélkül éppen nem hatalom, hanem csak +papirmázoló-gép.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_348" id= +"Page_348">-348-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>SIMON ZSUZSA.<a name="FNanchor_81" id= +"FNanchor_81"></a><a href="#Footnote_81" class= +"fnanchor">81)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Regény. Írta Herczeg Ferenc. Két kötet. +Budapest, 1894. Singer és Wolfner.</p> +<p>Ha jól emlékszünk, e mű Herczegnek második regénye. Az első csak +félig sikerült, amennyiben egy pár részlet tehetségéről tőn +bizonyságot. Vajjon e második sikerültebb-e? E kérdésre bajos a +határozott felelet. Mindenesetre ez újabb regény forma és előadás +tekintetében jobb az elsőnél és egyes részletek is sikerültebbek. +Herczeg, aki egy pár kötet elbeszélést és rajzot adott ki s köztök +sikerülteket is, néhány jelenetet, rajzot jól eltalál itt is, de a +regény alapeszméjét, cselekvényét s a főszemélyek jellemrajzát a +legjobb akarat mellett sem lehet sikerültnek mondani. Szerzőnek +mentségül szolgálhat, hogy oly tárgyba fogott, mely a legkitűnőbb +írónak sem könnyen sikerül, de másfelől azt a vádat sem kerülheti +el, hogy céljához nem a legalkalmasabb eszközöket választotta.</p> +<p>A regény tárgya egy elcsábított leány története, aki végre +boldog révpartra jut. Simon Zsuzsa egy nyugalmazott ezredes leánya, +aki éppen akkor veszti el anyját, mikor nagyleánnyá nő fel. Vidám +és kedves leány, akit mindenki szeret. Egy volt képviselő és +birtokos, <span class="pagenum"><a name="Page_349" id= +"Page_349">-349-</a></span> Orlay, fiatal özvegyember, aki éppen +abban a kis városban lakik, melyben az ezredes, sok rokonszenvvel +viseltetik a leány iránt. De fejlődő szerelmét visszariasztja +Réfalvy festő, az ezredes távol-rokona, aki egy pár hónapra a kis +városba jő magát kipihenni s kibe Zsuzsa beleszeret. Az ezredes +észreveszi ezt, kérdőre vonja őket s midőn bevallják titkukat, +abban állapodik, hogy Réfalvy hagyja el a kis várost, menjen vissza +Párizsba, esztendő mulva visszajöhet s ha akkor is egymáséi akarnak +lenni, vegye nőül. Réfalvy másnap indulandó, Zsuzsa négyszemközt el +akar búcsúzni tőle, késő este szobájába suhan s nála tölti az éjet. +Hónapok telnek el. Zsuzsa tévedése, bűne tudatában szenved, de +remél s várja Réfalvy visszajövetelét. Azonban egy francia lap akad +kezébe, melyből Réfalvynak egy botrányos pöréről értesül s +egyszersmind arról is, hogy egy rosszhírű leányt vett nőül. +Amennyire lesujtja Zsuzsát e hír, annyira megörvendezteti Orlayt, +aki most gyakrabban kezdi látogatni őt. Orlay szerelme lassanként +erős szenvedéllyé válik, mely a leányt is magával ragadja, de +Zsuzsa mégis csakhamar fölébred mámorából, midőn Orlay kezét akarja +megkérni. Levelet ír hozzá, melyben bevallja tévedését, bűnét. «Nem +lehetek az ön felesége – írja – valamint más becsületes emberé sem +lehetnék. Csak egy embernek volt joga és kötelessége, hogy engem +oltárhoz vezessen.» E válasz sem változtatja meg Orlay +elhatározását, Zsuzsát nőül veszi s a fővárosba költözik. Ezalatt +Réfalvy, aki Párizsban korhely életet élt, nejétől elvált, Pestre +érkezik, hogy egy új festményét a műtárlaton kiállíthassa. Meglátja +Zsuzsát az utcán, színházban s találkozni akar vele. Előbb egy +levelet ír hozzá, hivatkozva a vele töltött éj emlékére, +találkozást kér tőle, de mást gondol, nem küldi el a levelet. Maga +megy <span class="pagenum"><a name="Page_350" id= +"Page_350">-350-</a></span> Zsuzsához, de ez kiutasítja házából. +Réfalvyt más csapás is éri, festménye a tárlaton teljesen megbukik. +Zilált anyagi viszonyai, ideges bántalmai, reménytelen jövője +halálba űzik. Öngyilkos lesz. A rendőrtiszt, aki lepecsételi +holmiját, megtalálja a Zsuzsához írt s el nem küldött levelet is s +hogy idegenek ne olvashassák, kezébe juttatja Zsuzsa egyik +nőrokonának, aki ismerőse volt. E rokon, Osztrovayné, ellensége +volt Zsuzsának és bosszús Orlayra, akihez egykor örömest ment volna +nőül s kivel később is kacérkodott. Most kapva kap az alkalmon, +hogy bosszúját kielégíthesse. Az őt meglátogató Orlaynak megmutatja +e levelet azzal a megjegyzéssel, hogy ezek után Orlayné asszonyt +kénytelen kitiltani házából. Orlay e sértés miatt férjét párbajra +hívja ki, de ez elsímítja az összeütközést. Egy hírlapi cikk, mely +Réfalvy halálát tárgyalja, a nevek elhallgatásával megemlíti, hogy +a művésznek egy gazdag leány volt kedvese, de atyja ellenezte a +házasságot; egy gavallér megbocsátotta tévedését gazdagságáért s +nőül vette. E rágalom elkeserítette Orlayt, meglátogatta a +nyilvános helyeket, hogy valaki szemébe mondjon ilyest s párbajra +hívhassa. Végre megnyugodott sorsában, felülemelkedett a világ +ítéletén s hazament a kis városba, hova nejét már elébb elküldötte. +Otthon szótalan s bár nyugodt, mégis meglátszott rajta a kiállott +küzdelmek nyoma. Neje is szenved s midőn egy reggel atyját látja +jönni izgatottan házukhoz, kiejti kezéből a fésűt és felkiált: +«Édesatyám mindent tud, Budapestről jő, ott megmondtak neki +mindent.» Bezárja ajtaját és kihallgatja a másik szobában levő +atyjának és férjének beszélgetését. Az atya dühöng, a férj +csöndesíti, megvallja, hogy mindent tudott, midőn Zsuzsát nőül +vette s a világ ítéletét megveti. De az atya nem bocsát meg neki, +<span class="pagenum"><a name="Page_351" id= +"Page_351">-351-</a></span> az ő becsülete nem tűr szennyet. Zsuzsa +kétségbeesve revolvert ragad, de eszébe jut, hogy anyának érzi +magát és eldobja a fegyvert. Az atya és férj veszélyt sejtenek és +betörnek szobájába. Zsuzsa bevallja öngyilkos szándékát, melytől +anyasága tartóztatta vissza. Az atya elcsöndesült s midőn a +házastársak egyedül maradtak, Orlay a felesége szemébe nézett nem a +szerelmes ember lázas gyöngédségével, hanem a férfi tiszta +rajongásával, ki az asszonyban először tiszteli gyermeke anyját, +Zsuzsa pedig rátette két kezét férje vállára és megkönnyebbülten +mondotta: Mégis jobb élni.</p> +<p>E vázlatból is észrevehetni, hogy a szerző könnyen, mondhatni +könnyelműen vette föladatát s megoldására éppen nem alkalmas +eszközöket használt. Egyik főbaj, hogy a regény hősnője, Zsuzsa, +nem tud maga iránt elég érdeket felkölteni s amit fölkelt, az is +hamar elenyészik. Nem tudunk vele tisztába jönni, nincs kulcsunk +jelleméhez, nem értjük eléggé. A szerző rokonszenvesen mutatja be, +de egyetlen oly vonással sem rajzolja, mely elhitetné velünk, hogy +oly könnyen csábuló vagy csábítható. S íme a szegény leány, a +naívság minden érzelme, a szenvedély minden heve s a csábítás +minden ostroma nélkül, egyszerre csak megtéved. Besurran +jövendőbeli jegyese szobájába s nála tölti az éjet. Meglepetve, +lehangolva olvassuk tovább a regényt s többé nem érdeklődünk +iránta, nem azért mert tévedt, hanem mert nem értjük, hogyan +tévedhetett. Ide járul még azon körülmény is, hogy csábítójának, +Réfalvynak, rajza éppen nem világosítja meg e rejtélyt. Az ifjú +művészben alig van valami, ami hathatna Zsuzsa képzelmére, +kedélyére. Lehet valaki lelkiismeretlen csábító, de bizonyára van +benne valami vonzó tulajdon, szeretetreméltóság is, mely megejti a +tapasztalatlan szívet. Említi is a szerző, <span class= +"pagenum"><a name="Page_352" id="Page_352">-352-</a></span> hogy +Réfalvy «egyike azoknak a hatalmas féljellemeknek, melyek örvény +módjára vonzzák magok felé a nőt, olyan ember, akinek +ellenállhatatlan erőt kölcsönöz az a hazárd tulajdonsága, hogy +minden pillanatban kész mindenét egy kártyára föltenni; ily +emberrel szemben a leány teljesen védtelen». De mindebből a +cselekmény egész folyama alatt, Réfalvynak se szavában, se tettében +nem látunk semmit. Egy mozzanatot fölhoz ugyan a szerző, mely +vezetője lehetne a rokonszenvnek, vonzalomnak, tudniillik Réfalvy +búskomolyságát, megrontott ifjúságát panaszolja s a leány azt +mondja rá: «Neked nem szabad így beszélned, te nem vagy romlott, te +jó vagy, csak valami bánatod van». De ebből nem válik semmi, a +leány nem bánatjáért szereti meg, hogy vigasztalója, őrangyala +legyen. Egyszóval nem igen érthető a viszony, valamint az sem, hogy +Réfalvy, kiről azt mondja a szerző, szerelme nem léha kaland volt, +hanem az igaz szerelemnek várva-várt megnyilatkozása, hogyan él +vissza oly galádul az annyira szeretett leány vonzalmával.</p> +<p>Általában a regény fordulópontjain a cselekvényt nem igen +táplálja a jellemrajz, pedig e kettőnek összhatásától függ úgy a +drámai, mint az elbeszélő művekben a költői hatás, úgyannyira, hogy +valamely cselekvény valószínű, költői hatású lehet bizonyos +jellemekkel, de másokkal éppen nem az. Itt nemcsak Zsuzsa és +Réfalvy jellemrajza árt a költői hatásnak, hanem az Orlayé is. +Orlay képviselő, kormánybiztos, aki szerepet játszik vidéki és +fővárosi társaséletben, lovagias ember, sokat tart világi +becsületére, de nem olyan, ki az életben megtanult lemondani s +dacolni a világ ítéletével, mégis kétszer megbocsát Zsuzsának; +először, midőn elveszi, másodszor, midőn neje esete a világ szájára +<span class="pagenum"><a name="Page_353" id= +"Page_353">-353-</a></span> kerül. Mindezt megteheti egy sokat +szenvedett, emelkedett lelkű s a világban már nem élő férfiú, de +Orlay bajosan. A szerző szembeszökőn erőlteti a dolgot, hogy +megtestesítse alapeszméjét, tudniillik, hogy egy nemesszívű, bár +tévedt leány egy kis szenvedés után, a zavartalan boldogság +révpartjára juthat. Nem vizsgáljuk, helyes-e az alapeszme, de az +bizonyos előttünk, hogy az nincs megtestesítve a regényben. Vajjon +zavartalan boldogsággal végződik-e a regény? Zsuzsa, akinek kétszer +megbocsát Orlay, nincs-e némi alázott helyzetben s egyrangú-e a +szerelemben férjével? Nem a hála rabszolgája-e bizonyos pontig. És +Orlay sebe, melyet büszkeségén ejtett neje esete, nem fog-e sajogni +később is. Vajjon zavartalan boldogság-e ez? Úgy hisszük, ez elemek +kiképzésén jobban végezhette volna be regényét a szerző, ha már a +tragikai véget kerülni akarta, mint azzal, az erőltetett +optimizmussal, melyben az olvasó bajosan hihet.</p> +<p>A regényhez függelékül, de tőle teljesen függetlenül egy +<i>Böske, Erzsi, Erzsébet</i> című beszélyke van csatolva, mely +igen sikerült, mindenesetre sikerültebb a regénynél. Szemere Pál +szokta volt mondogatni, hogy némely költő nagy tárgyba fog, de nem +tud belőle nagyot alkotni, másik a kis tárgyat kedveli s belőle, ha +nem is mindig nagyot, de mindenesetre szépet alkot. Némi +tekintetben Herczeg egy személyben testesítette meg Szemere +megjegyzését. Regényében ő nagy tárgyba vágta fejszéjét, de bizony +nem tudott belőle sikert kicsikarni, ellenben beszélykéjében a kis +tárgyat természetesen és kellemesen alakította szép művé. Egy ifjú +ember beszéli el történetét; azon kezdi, hogy gyermekkorában milyen +volt Böske, az ő kis nénjének barátnője. Hogy nénje meghalt, majd +mindennap átjött a <span class="pagenum"><a name="Page_354" id= +"Page_354">-354-</a></span> szomszédból, játszott az árva babákkal +s felöltöztette őket. Anyja rendre mind neki ajándékozta a babákat +s midőn az utolsót is odaadta, többé nem jött el hozzájok. Aztán +elmondja, hogy amidőn mint jogász hazajött, Böske már Erzsi +kisasszony volt, kibe ő halálosan beleszeretett. Azonban Erzsi +máshoz ment férjhez s neki azt mondotta: «Jankó legyen eszed, csak +nem vagy belém komolyan szerelmes, hiszen egy évvel idősebb vagyok +nálad», ezzel elment s nem jött többé házukhoz. Végre azt is +elbeszéli, hogy találkozott vele mint Erzsébet asszonnyal, kinek +már felnőtt szép leánya volt, kibe beleszeretett és nőül vette. S +azóta Erzsébet szorgalmasan járt házukhoz, nem úgy, mint Böske és +Erzsi. Mindez oly jól és jellemzőn van elbeszélve, hogy semmi sem +zavarja élvezetünket.</p> +<p>Reméljük, hogy Herczeg harmadik regényéről kedvezőbben +nyilatkozhatunk; nagyobb tárggyal is sikeresebben fog +megbirkózni.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_355" id= +"Page_355">-355-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A NEMZETI SZÍNHÁZ ÉS SZIGLIGETI.<a name="FNanchor_82" id= +"FNanchor_82"></a><a href="#Footnote_82" class= +"fnanchor">82)</a></h2> +</div> +<p>Nemrég <i>Egy év statisztikája</i> cím alatt egy kis közlemény +járta be a lapokat, mely pontosan beszámol arról, hogy 1894 +augusztus hó 18-tól kezdve 1895 június 14-ig, hány előadás volt a +Nemzeti Színházban, hány tragédia, vígjáték, középfajú dráma került +színre, hány eredeti, hány fordított, hány régi, új vagy ujonnan +betanult, kitől és hányszor és végre a színészek és színésznők +közül, kik hányszor léptek föl.</p> +<p>Mellőzzük észrevételeinket a műsorra nézve, mert csak azt +kellene ismételnünk, amit ezelőtt néhány évvel bővebben +fejtegettünk. Legföljebb még csak azt tehetnők hozzá, hogy az a nem +igen dicsérendő rendszer, melyet Paulay az eredeti színművek +műsorának összeállítására nézve követett, éppen nem változott, sőt +még rosszabbra fordult. Most csak egyetlen pontra szorítkozunk. +Föltűnő, nagyon föltűnő a statisztikai közleményben, hogy a mult +színházi évben Szigligetinek csak egyetlen egy műve került színre s +az is csak egyszer. Szigligeti száznál több színművet írt, majdnem +egy félszázadig folyvást gazdagította a műsort, a Nemzeti +Színháznak a negyvenes években úgyszólva közönséget teremtett s +íme, halála után még el sem telik két évtized, <span class= +"pagenum"><a name="Page_356" id="Page_356">-356-</a></span> már +elfeledi az a műintézet, melynek egykor lelke volt; csak egyetlen +egy művét adatja elő, azt is csak egyszer.</p> +<p>Valóban ez nagy kegyeletlenség! De mellőzzük a kegyeletet s +induljunk ki tisztán esztétikai szempontból. Vajjon annyira +elavultak-e Szigligeti művei, hogy a közönség egészen elfordul +tőlök? Vajjon az újabb színművek, amelyek kedvéért annyira háttérbe +szorul s talán a jövő évben már egészen kiszorul Szigligeti a +Nemzeti Színházból, nagyobb becsűek-e az övéinél? Azt hisszük, hogy +ezt még a <i>Budapesti Hirlap</i> sem merné állítani, habár pazar +kedvében mindegyre egy-egy nagyszabású költőt födözget föl. De +nézzünk csak belé a statisztikai közleménybe: vajjon kik azok az +újabb drámaírók, akiknek kedvéért annyira mellőzik Szigligetit? Ott +van mindjárt Bartók Lajos, akinek éppen a drámára van legkevesebb +tehetsége s kinek kísérleteit únja a közönség. Tőle a mult évben +négy művet adtak elő nyolcszor, sőt két művét: a <i>Méheket</i> és +<i>Erzsébetet</i> új betanulással, ha ugyan nyaka-tekert jambusait +betanulhatták színészeink. Ott van továbbá Váradi Antal, akinek a +mult évben három darabját adták tizenhárom este. Vajjon az ő +hangzatos, de üres retorikájában és élettelen alakjaiban +nyilatkozik-e annyi drámaiság és történelmi érzék, mint Szigligeti +leggyöngébb történelmi színműveiben?</p> +<p>De elég, nem folytatjuk tovább. Mi nem követelünk a Nemzeti +Színháztól kegyeletet, de egy kis jóízlést mindenesetre +megvárhatunk.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_357" id= +"Page_357">-357-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>BÁRÓ KEMÉNY ZSIGMOND EMLÉKEZETE.<a name="FNanchor_83" id= +"FNanchor_83"></a><a href="#Footnote_83" class= +"fnanchor">83)</a></h2> +</div> +<p>Mielőtt megnyitnám ünnepélyes közülésünket, legyen szabad egy +rövid negyedórát báró Kemény Zsigmond emlékének szentelnem, akinek +márványmellszobrát tisztelői adományaiból immár elkészítette +társaságunk s ezennel bemutatja a közönségnek.</p> +<p>Báró Kemény Zsigmond egykor elnökünk volt, buzgó elnökünk, +akinek egy válságos napon veszélyben forgó vagyonunk megmentését +köszönhetjük. De nem ez kegyeletünk főforrása, hanem az ő írói +érdemei, melyekkel annyi fényt árasztott társaságunkra. Kemény +harminc éven át, mint regényíró és publicista szolgálta nemzetét. E +két pálya között oszlott meg munkássága, amíg csak bírta tollát. +Politikai szélcsendben regényeket írt, küzdelmesebb időben +politikai röpiratokat és vezércikkeket. Mint regényírót csakhamar +Jósika és Eötvös mellett emlegette a közönség, mint politikus bár +lassabban, de folyvást emelkedett s vezércikkeivel s egy napilap +szerkesztésével nevezetes befolyást gyakorolt közéletünkre.</p> +<p>Kemény sajátságos helyet foglal el regényíróink között, de a +legfőbb sajátság, mely őt megkülönbözteti, <span class= +"pagenum"><a name="Page_358" id="Page_358">-358-</a></span> a +tragikum erős érzéke. Valóban regényei tragikai művek, tragikaibbak +tragédiáinknál. Rajtok nem annyira kellem ömlik el, mint némi zord +fönség s derült hangulat helyett a búskomolyság árnya borong: a +fájdalom és megnyugvás bizonyos vegyülete. Éles szeme az állami és +társadalmi bonyodalmakban hamar meglátja a végzetest és az +egyénekben azt az elemet, mely fejlődve örvény felé vonja a +halandót. Folyvást tragikai összeütközéseket vesz tárgyul; az +egyént rajzolja, aki összeütközik az egyetemessel vagy +együttlegessel és elbukik. De tragikai hőseinek kiindulópontját, +fejlődését és katasztrófáját bajos volna egy rövid szabatos +meghatározás alá vonni. Egyik esetben a viszonyok alakítják +tragikai hősét, másikban a hős tettei idézik föl a bonyodalmat; +néha párhuzamosan halad egyik a másik mellett. Sorsukat a viszonyok +és szenvedélyeik döntik el s a végzet és szabad akarat egymás +részei. Az állami és társadalmi viszonyok mily változatossága +táplálja a szenvedélyeket s az emberi természet mily gazdagsága +nyilatkozik az élet küzdelmeiben. Az élet szép, mint a paradicsom +kertje, de a lombok suttogásában kígyó sziszeg; reményeink, +vágyaink tündérligetekbe csalnak bennünket, de minden bokorban +nemezis ólálkodik. A szegény halandó folyvást saját és mások +tetteinek hatása alatt áll s a végeredményt ritkán számíthatja ki. +A küzdelem hevében elvesztjük ítéletünk biztosságát s csak akkor +látunk tisztábban, amikor már késő. E mellett bűnhödésünk ritkán +van arányban tévedéseinkkel, vétségünkkel, bűneinkkel; az állami, +társadalmi, általában az erkölcsi viszonyok fejleményei éppen oly +kényszerűek, mint a fizikai törvények: nem ismerik a szánalmat, +könyörületességet, sőt még az igazságosságot sem. A tévedés, +gyöngeség, hiba gyászosabb következményeket <span class= +"pagenum"><a name="Page_359" id="Page_359">-359-</a></span> +szülhetnek, mint maga a bűn, s a tévedő és bűnös nemcsak magát +sodorja örvénybe, hanem azokat is, akik hozzá ragaszkodtak. Mindez +a tragikum miszticizmusa, melyet az ókor éppen azért a fátum +fogalmába foglalt össze, a keresztyén hit pedig a túlvilágba +helyezte a rejtély megoldását: a végleges, örök igazságosságot.</p> +<p>Így fogta föl Kemény a tragikumot s bár első ifjúsága arra a +korra esik, midőn diadalát ülte a francia romanticizmus, amely +annyira kedvelte a nagy bűnök tragikumát, ő inkább a nemesebb +szenvedélyek, mondhatni az erény tragikuma felé fordult +előszeretettel. Senki sem volt buzgóbb magyarázója azon szárnyas +igének, hogy a pokol jószándékkal van kikövezve. Valóban a nagy +bűnöktől inkább meg tudjuk őrizni magunkat, mint szívünk nemes, de +eszélytelen elragadtatásaitól. Boldogítani akarunk mást és +szerencsétlenné tesszük; erényünk könnyen örvény felé ragadhat +bennünket, ha nem párosul eszéllyel; szolgálni hisszük hazánkat és +sértjük érdekeit, mert bonyodalmas voltukat nem tudjuk megérteni; +erélyünk, tevékenységünk éppen annyi bajt hozhat reánk, mint +önmérsékletünk és tétlenségünk; engedünk egy szeszélyes +fölindulásnak és elhatároztuk sorsunk tragikai folyamát. Ily s +ezekhez hasonló eszméket hirdetnek Kemény regényei, melyeknek +bonyodalmát erős jellemrajz táplálja. Kemény kedveli az összetett +indokokat, a szenvedélyek rajzában több indokot, szenvedélyt +olvaszt össze, melyek egymásra hatva, egymást élesztve, vagy +mérsékelve idézik elő a bonyodalmat és kifejlést. Különösen kitűnő +a lelki küzdelmek rajzában. Élénken tolmácsolja a szív és ész +dialektikáját, a képzelődés erejét elhatározásunkra, a +tettreragadtatás vagy a tett <span class="pagenum"><a name= +"Page_360" id="Page_360">-360-</a></span> visszahatásának +hangulatát s a halálrasebzett hős végperceit.</p> +<p>Kemény regényei nagyrészt történelmiek; csak két regényt s egy +pár nagyobb beszélyt írt a jelen korból. Vonzotta szülőföldjének, +Erdélynek történelme. Atyja birtoka közel feküdt Gyulafehérvárhoz, +az erdélyi fejedelmek székhelyéhez, hol egyik őse, Kemény János +fejedelem is trónolt; közel a szentimrei térhez, hol másik őse, +Kemény Simon, Hunyadi Jánosért áldozta föl magát. Családja emlékei +megkedveltették vele az erdélyi emlékírókat, mély benyomást tett +reá Magyarország kettészakadása, Izabella királyné és Martinuzzi, a +Báthory- és Rákóczi-család. A történelmi regény már fölzsendült +irodalmunkban, Kemény emelni igyekezett, történelmi szellemet +lehelve belé. Nagy súlyt fektetett a korrajzra, de nem a +külsőségekben, hanem a lényegesekben. A kor eszméit és +szenvedélyeit testesítette meg személyeiben és összeolvasztotta a +költői célt és történelmi hűséget. A családi tragédiák szoros +kapcsolatban vannak az országos viszonyokkal s a történelmi és +költött személyek egyaránt a kor színében jelennek meg. <i>Gyulai +Pál</i> című regényében mily élesen tünteti föl a prágai és +stambuli udvar cselszövényeit, a jezsuitákat és muderrizeket, a +pártokat és államférfiakat s magát Báthory Zsigmond udvarát, +melynek körében foly le a regény tragédiája. Az <i>Özvegy és +leányá</i>ban és a <i>Rajongók</i>ban jellemzőn társulnak elénkbe +I. Rákóczi György kora, az erdélyi fejedelemség létjoga, +politikája, diplomáciája, a katholicizmus és protestantizmus +küzdelme, az elnyomott szekták rajongása s mindezzel kapcsolatban +az örök emberi sznevedélyek harca. Utolsó regényében, a <i>Zord +idő</i>ben, egy családi drámát véve központúl, Magyarország állami +és társadalmi fölbomlását rajzolja. <span class="pagenum"><a name= +"Page_361" id="Page_361">-361-</a></span> Buda eleste, a török +hódoltság s az erdélyi fejedelemség megalakulása a regény főpontjai +s a bonyodalom és jellemrajz egészen e viszonyok szülöttei. +Keménynek nemcsak a történelemből, hanem a jelen életből vett +regényein is megérzik a kor levegője. Hátterök a harmincas- és +negyvenes-évek magyar viszonyai. Kemény mindig tényleges +viszonyokból indul ki, erős képzelme a mult vagy jelen valóságát +alakítja s a korfestő és lélekbúvár összhangzik benne a +költővel.</p> +<p>A regényíró Kemény a publicisztában és hírlapíróban sem tagadta +meg magát. A költőt és politikust összekapcsolta az eszme és +hangulat bizonyos rokonsága. Valamint regényeiben a nemes +szenvedélyek tévedéseit rajzolta: úgy politikai műveiben +előszeretettel fejtegette a nemes törekvések tévedéseit, a +hazafiság túlságait, némely népszerű eszmék árnyoldalait, sőt +veszélyeit. Regényeiben örömest merült a lélekbúvárlat mélységeibe, +mint politikai író semmit sem kedvelt annyira, mint az eszmék +fejleményeinek, a tények okainak, az események értelmének +nyomozását. Behatóan boncoló tehetségét tudományos műveltség és +széleskörű ismeretek támogatták. Lapja szerkesztésében talán +egyetmást elhanyagolt, de a nevezetes pillanatokban mindig résen +állott s a legfontosabb kérdéseket folyvást tárgyalta. Lapjának +határozott színe, iránya volt, nem szeszélyből, hiúságból vagy +önzésből, hanem mély meggyőződésből s mindig tudta, mit, mikor és +hogyan kell írni. Ellenfelei álláspontját híven fölfogta, akaratlan +sem értette félre s a heves küzdelmek napjaiban is folyvást +megőrízte lapja méltóságát. Ma már nem kívánunk ennyit +vezércikkíróinktól és szerkesztőinktől. Megelégszünk kevesebbel, +sőt hajlandók vagyunk lenézni régibb hirlapirodalmunkat. Nemrég +olvashattuk valamelyik <span class="pagenum"><a name="Page_362" id= +"Page_362">-362-</a></span> napilapban, hogy a fejlődésnek mily +alacsony fokán állott régibb hirlapirodalmunk, a maihoz képest. +Csak egy pár évtizede fejlődtünk oda, hogy a külfölddel is +versenyezhetünk. Bizonyára mai hirlapjaink mozgékonyabbak, gyorsabb +közlésűek, amiben elősegíti őket közlekedési eszközeink fejlődése, +bizonyára terjedelmesebbek, változatosabbak s több ágát ölelik föl +a közéletnek, mit részben a sajtószabadságnak s jobb anyagi +helyzetöknek is köszönhetnek, de mégis régibb hírlapjainktól +irigyelhetnek valamit, azokat a vezérférfiakat, akik a régibb lapok +élén állottak, azokat az államférfiakat, akik írók is voltak +egyszersmind s írói munkásságukkal annyira megtermékenyítették +közéletünket. Elég legyen csak Széchenyit, Kossuthot, Dessewffy +Aurélt, Eötvös Józsefet, Szalay Lászlót és Csengery Antalt +említeni.</p> +<p>E férfiak közé tartozott Kemény is. Erdélyben kezdette politikai +pályáját: föl-fölszólalt Kolozs megye közgyűlésein s vezércikket +írt egyik kolozsvári politikai lapba. Igyekezett odahatni, hogy az +erdélyi ellenzék ne csak sérelmi politikát űzzön, hanem +foglalkozzék a reform kérdéseivel is. A <i>Korteskedés és +ellenszerei</i> című röpirata, mely tárgyával kapcsolatban, +reformjaink vezéreszméiről, a cenzusról s a demokráciai törekvések +és a magyar nemzetiségi érdekek kiegyeztetéséről értekezett, +szélesebb körben tette ismertté nevét. Az Akadémia tagjává +választotta, Széchenyi pedig meghívta egy általa alapítandó lap +szerkesztőjének. Kemény nem remélve, hogy Széchenyi vezérlete alatt +új pártot alakíthasson, nem lépett ki pártjából, az +Eötvös-töredékhez csatlakozott s 1846-ban Pestre költözve, Csengery +<i>Pesti Hirlap</i>jának fődolgozótársa, majd társszerkesztője +lett. Itt leginkább oly kérdésekről írt, melyek alkotmányunknak +<span class="pagenum"><a name="Page_363" id= +"Page_363">-363-</a></span> a képviselőrendszerre való átmenetelét +tárgyazták, majd 1848-ban a márciusi napokon kezdve egész december +végeig folyvást cikkeivel kísérte a mozgalmakat, egyaránt küzdve a +bécsi és pesti szélsőségek ellen. Mint képviselő követte a kormányt +Debrecenbe, Szegedre, Aradra, s a világosi nap után Ugocsa és +Szatmár megyében bujdosott. Visszatérve Pestre és kegyelmet nyerve, +újra fölvette írói tollát, egy pár történelmi tanulmányt írt s két +röpiratot, a <i>Forradalom után</i> s <i>Még egy szó a forradalom +után</i> címűeket. Ez legkitűnőbb politikai műve Keménynek. +Bámulatos az a tárgyilagosság, az a beható boncolás, amellyel a +közelmult huszonöt év történelmét tárgyalja. Kimutatja a kormány és +pártok tévedéseit, saját párttöredékét sem kímélve. A mult és jelen +tanuságaiból ád tanácsot a jövőre. Egyesülésre szólítja föl a hazai +pártokat egy nagy nemzeti párttá; mind a dinasztiának, mind a +nemzetnek azt a tanácsot adja, hogy lépjen vissza a <i>Pragmatica +sanctio</i> alapjára, mely mindkettőjök jogfolytonosságának legfőbb +biztosítéka. Mi volt egyéb e két röpirat lényege, mint magva a +kiegyezésnek, mely 1867-ben terebélyes fává nőtt? De akkor Keményre +senki sem hallgatott, fönt lenézték, alant gyanúsították. Azonban +volt jutalma is. E röpiratok még szorosabbra fűzték Deákkal való +barátságát, aki azelőtt is nagyrabecsülte jellemét és tehetségét. +Kemény 1855-ben átvette a <i>Pesti Napló</i> szerkesztését s az +<i>Angol királynő</i>be költözött, hol Deák is lakott.</p> +<p>E két férfiúval a magyar politika súlypontja az <i>Angol +királynő</i>be költözött. Deák szerény, de tágas szobája az ország +szalonja volt, melyet gyakran látogatott meg pártkülönbség nélkül +minden rendű és rangú hazafi. Deák jobban ismerte az ország +hangulatát, mint a rendőrség feje. Látogatói az ország minden +részéből értesítést <span class="pagenum"><a name="Page_364" id= +"Page_364">-364-</a></span> hoztak neki s irányt, vigaszt vittek el +tőle: lelki erőt a türelemre, kitartásra és hazafias cselekvésre +buzdítást oly téren, mely még szabad volt. Sikeretlen kísérlete +után Kemény is a szenvedőleges ellenállás és várás politikáját +követte, de cselekvésre buzdította nemzetét a társadalmi téren. +Lapjában nem foglalkozott a belügyi politikával, csak följegyezte a +tényeket s csak külügyi, társadalmi és irodalmi kérdésekről írt. +Erősíteni törekedett a nemzeti összetartás szellemét, buzdítani a +nemzetiséghez való hűséget, irányt adni a társadalmi erőnek minden +téren. A kormány gyanús szemmel tekintett lapjára, a rendőrség +örömest bosszantotta, de Kemény közönyös türelmén s nyugodt +méltóságán nem fogott ki. Nem írt olyat, amibe beleköthettek volna, +arra, amiről hallgatott, nem kényszeríthették, pedig ez volt +leghathatósabb szónoklata.</p> +<p>De végre, 1860-ban, midőn az októberi diploma kiadatott, szólnia +kellett nyiltan és hangosan. Egy pár napi habozás után meg is +szólalt s kitűzte az 1848-iki törvények zászlóját, de óvatosan, ki +nem zárva a kiegyenlítés lehetőségét. A nagy szótól visszhangzott +az ország s Kemény vívta első csatáját Zsedényi Edvárddal, az +októberi diploma egyik képviselőjével. Az országgyűlés megnyiltával +Deák vette át a szót, hogy kifejezze az ország közvéleményét +azokban a fönséges föliratokban, melyekben Magyarország jogai oly +világosan és kétségbevonhatatlanul voltak földerítve, mint +államiratban még soha. Kemény ekkor még szorosabban csatlakozott +Deákhoz s lapjának taktikája, fejtegetései folyvást érlelték a +kiegyezés fejleményeit egész a siker stádiumáig. Ekkor még egyszer +síkraszállott egy hosszabb cikksorozatban Kossuth híres levele +ellen. Ez volt hattyúdala: <span class="pagenum"><a name="Page_365" +id="Page_365">-365-</a></span></p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Midőn egy nap föléled, győz a +jog<br /></span> <span class="i0">S eltiprott zászlónk újra +fellobog,<br /></span> <span class="i0">Nem érzé már a +diadalgyönyört,<br /></span> <span class="i0">Lélekbe’, testbe +végkép összetört.<br /></span> <span class="i0">És +elfeledték.<br /></span></div> +</div> +<p>De mi nem feledtük el. Híven őriztük emlékét, tanusítja e +márványszobor is, mely üléstermünket ékesíti. Emlékeztessen e +szobor tovább is minket és utódainkat azokra az irodalmi +eszményekre, melyekért Kemény nem siker nélkül lelkesült s azokra a +hazafias erényekre, melyek egy szomorú korszakban oly fényesen +jelölik pályáját.</p> +<p>S e kegyeletes érzések között ezennel megnyitom a +Kisfaludy-Társaság XLIX. ünnepélyes közülését.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_366" id= +"Page_366">-366-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>VERES PÁLNÉ EMLÉKEZETE.<a name="FNanchor_84" id= +"FNanchor_84"></a><a href="#Footnote_84" class= +"fnanchor">84)</a></h2> +</div> +<p>Ritka az oly nő, aki családi körének él, szívén viseli a +háztartás és gyermeknevelés nehéz gondjait, mégis a közélet terén +is nagyobb munkásságot bír kifejteni, legyen az irodalom, művészet +vagy a társadalmi tevékenység bármely köre. Az emberi erő +korlátozott, a több irányú munkásság egymást bénítja, kivált a +nőnél, aki idegesebb természetű s érzelemben, lelkesedésben +gazdagabb, mint a férfiú. Ha vizsgáljuk a közéletben kitűnt nők +életét, majd mindeniknél megtaláljuk a nagy szerencsétlenséget vagy +nagy szerencsét, melynek pályájokat köszönik. Az életben korán +csalódott leány vagy nő, ha fennkölt szellemű, örömest fordul oly +munkássági körhöz, mely begyógyítja sebeit s az elveszett +boldogságért megnyugvást vagy éppen dicsőséget nyujt cserébe. A +boldog nő is kilép olykor a családi szűk körből, hogy résztvegyen a +közéletben, de leginkább csak akkor, ha szerencsésen alakult +körülményei erre mintegy utat nyitnak, sőt ösztönzik.</p> +<p>Ily boldog és szerencsés nő volt Veres Pálné, Beniczky Hermin, a +nőképző-egyesület kezdeményezője és tanintézetének alapítója, +akinek emlékét ünnepelni gyűltünk <span class="pagenum"><a name= +"Page_367" id="Page_367">-367-</a></span> össze e teremben. Ő nem +úgy vegyült a közéletbe, mint az életben csalódott nő, hanem mint +boldog hitves és anya, aki fölnevelvén és férjhez adván egyetlen +leányát, hogy betölthesse a munkásságában így támadt ürt, egész +Magyarország leányai gondját vette lelkére. De erre őt egy más +körülmény is ösztönözte. Régi nemes családnak volt sarja s korán +árvaságra jutott. Nagyatyja, egy nyolcvanéves agg, vette házához, +aki már koránál fogva sem fordíthatott sok gondot unokája szellemi +kiképeztetésére. Magányban nőtt hajadonná a gyermek s élénken +kezdette érezni elmaradottságát a műveltségben. Maga igyekezett +pótolni a hézagokat a megkapható könyvek olvasásával. Szellemi +küzdelme mély benyomást tőn reá s lassanként tudatára ébredt annak, +hogy hazánkban a nők szellemi kiképeztetésével éppen oly keveset +gondol a család, mint a társadalom és állam.</p> +<p>S e tudat mind erősbödött benne férjhez menetele után is. Férje +Nógrád megye előkelő nemesei közé tartozott, aki részt vett a +közügyekben s barátai közé számította a megye két nagyreményű +ifját, Szontágh Pált, aki nagy barátja volt az irodalomnak és +Madách Imrét, aki titkon lírai és drámai költeményeket írt s +örömest foglalkozott filozófiai kérdésekkel is. E társaság révén az +ifjú nő mindinkább érdeklődött a magyar irodalom iránt, amelyet +kevésbbé ismert, minthogy nagyatyja házánál leginkább német +könyveket olvasott. Érdekelték a politikai küzdelmek is, de a +nőnevelés kérdéseit legörömestebb szőtte társalgásába. Ez annyival +inkább természetes volt, mert saját leányának nevelése egészen +elfoglalta lelkét. Otthon neveltette, jeles tanárjelölteket tartott +a háznál, mindig jelen volt a tanításkor, együtt tanult leányával, +sőt nem egyszer maga is <span class="pagenum"><a name="Page_368" +id="Page_368">-368-</a></span> tanította. S midőn a nevelés +bevégződött és férjhezment leánya odahagyta a szülői házat, őt már +megszokott gondja nem hagyta el, a nőnevelés kérdése még élénkebben +maradt lelkében s csak időre, alkalomra várt, hogy tettekben +jelentkezzék.</p> +<p>És méltán. A nőnevelés ügye el volt hanyagolva hazánkban. Az +állam egész az újabb időkig figyelmen kívül hagyta; az egyházak +csak a legszükségesebb elemi ismeretekre szorítkoztak, a társadalom +megelégedett a magánvállalkozók intézeteivel, melyeknek +gondosabbjai is inkább csak a látszatra, mint a lényegre +törekedtek, arra sem nemzeti irányban. Az előkelőbbek és vagyonosak +külföldről hozattak nevelőnőket, mert itthon nem voltak oly +intézetek, ahol ezek képeztessenek, sőt az is megtörtént, hogy +külföldi intézetekbe küldötték leányaikat. Ez volt aztán egyik oka +annak, hogy a felsőbb női körökben sokkal később vert gyökeret a +nemzeti műveltség, mint a férfiakéban s Vörösmartynak az <i>Úri +hölgyhöz</i> című ódája a negyvenes években is nem költői képzelgés +volt, hanem szomorú valóság. A harmincas- és negyvenes években, +amidőn annyi reform-eszme merült fel közéletünkben, a nőnevelés +ügyét is szóba hozta néhány lelkes író, különösen Fáy András, de +kevés sikerrel. Az 1848-ban történt nagy átalakulás után a magyar +kormány bizonyára kezébe vette volna ez ügyet is, ha közbe nem jő a +forradalom. Az ötvenes években semmi fontosabb lépés nem történt a +nőnevelés ügyében s ha történik, bizonyára nem nemzeti irányban +történik vala. Végre 1867-ben visszaállíttatott alkotmányunk, de +eleinte a közoktatás terén annyi teendő volt, hogy a nőnevelés +ügyét ideig-óráig halasztani kellett.</p> +<p>Veres Pálné egy percig sem tartotta halaszthatónak. <span class= +"pagenum"><a name="Page_369" id="Page_369">-369-</a></span> Feljött +a fővárosba azzal az elhatározással, hogy a nők érdekében mozgalmat +indít. Célja volt egyrészt nyomást gyakorolni a kormányra, másrészt +társadalmi úton egy női tanintézetet létesíteni s általában +érdekeltséget kelteni a nők ügye iránt. Értekezletet hívott össze, +melyen 1867 május 24-én huszonkét nő jelent meg. Abban állapodtak +meg, hogy egy nőképző-egyesületet létesítenek. Még azon évben +százra emelkedett a tagok száma, az alapszabályok csakhamar +megerősítést nyertek s 1868 március 23-án megalakult az egyesület +és Veres Pálnét választotta elnökének. A politikai és +közoktatásügyi vezérférfiak némi gyanúval tekintettek a mozgalomra. +Azt hitték, hogy az egyik hulláma azon európai áramlatnak, mely az +úgynevezett nőemancipációval új alapra akarja fektetni a +társadalmat, az államéletben új helyzetet jelöl ki a nőnek s +megfosztva régi előjogaitól, oly új jogokkal ruházza föl, melyek +aligha javára válnak. Valóban a nőemancipáció kérdése sokban +hasonlít a szocializmuséhoz. Mindkettőnek van igaza is, valódi és +súlyos bajokat tár föl, de az ajánlott gyógyszerek még +súlyosabbakat idéznének elő. Nem a merev elvek valósítása, a +gyökeres reform a gyógyszer, hanem a részletes javítás s megalkuvás +a létező társadalmi renddel.</p> +<p>Veres Pálnét sértette a gyanú, annyival inkább, mert saját, +<i>Nézetek a női ügy érdekében</i> című röpiratának némely nem elég +szabatos kifejezései adtak erre okot. Azonban a félreértés hamar +kiderült; az egyesület kérvényét, mely női iskolák alapítását +sürgette s melyet kilencezer nő írt alá, Deák Ferenc nyujtotta be +az országgyűléshez s br. Eötvös József is megigérte a nőnevelés +érdekei támogatását. E mellett elhatározta az egyesület, hogy be +nem várva az állam intézkedéseit, a maga erején <span class= +"pagenum"><a name="Page_370" id="Page_370">-370-</a></span> alapít +egy női tanintézetet, még pedig oly módon, hogy az lassanként +felsőbb leányiskolává alakulhasson át s egyszersmind a nőktől +elfoglalható önfenntartási pályákra szükséges ismeretek +megszerzésére is alkalmat nyujthasson. Veres Pálné buzgalma és +erélye nem tűrt halasztást s az intézet két kis szobában már 1869 +október 17-én megnyilt egy fensőbb osztállyal, tizenkét növendékkel +és öt tanárral. Magam is ott voltam bölcsejénél; elfoglaltságom +mellett is örömest elvállaltam egy pár évig az intézet igazgatását +s benne a magyar irodalom tanítását. Mintha most is előttem +állanának a vidám arcú, élénk figyelmű és tanulékony leánykák. +Azóta huszonöt évnél több idő telt el, bizonyára most nem ismernék +reájok, ők sem ismernének reám, aki immár megöregedtem. De éppen +azért bárkinél inkább tanuskodhatom arra nézve, hogy mily szűkös +körülmények között, mily csekély kezdetből indult ki ez intézet, +hogy mily erős, kitartó buzgalom és erély kellett ahhoz, hogy odáig +emelkedjék, ahol most áll.</p> +<p>A kezdeményező lelkesülése hatott társaira is. Mind többen +csatlakoztak az egyesülethez, az alapítványok szaporodtak, a +társadalom minden körében akadtak pártfogói, az állam és a főváros +támogatni kezdették. A tanférfiak örömest nyujtottak segédkezet +mind a tantervek kidolgozására, mind a tanárok ajánlására nézve. Az +intézet minden évben fejlődött szellemileg és anyagilag egyaránt s +húsz év alatt megközelítette kitűzött célját, sőt 1881-ben saját +házába költözhetett, ebbe a szép épületbe, melyet saját szükségei +szerint rendezhetett be. A század végén ismét a magyar műveltségnek +szolgálhat e telek, mint szolgált a század elején is, midőn e +helyen egy francia tetőzetű ház állott s Vitkovics Mihály, a +Kazinczy pesti triászának egyike, lakott benne, akinek <span class= +"pagenum"><a name="Page_371" id="Page_371">-371-</a></span> +estélyei gyakran összegyüjtötték Pest nem nagyszámú íróit, az agg +Virágtól kezdve az ifjú Vörösmartyig. Ahol most az ifjú női +nemzedék ismerni tanulja irodalmunkat, akkor az új magyar irodalom +megalkotói gyűltek össze, hogy felolvassák egymásnak műveiket s +megbeszéljék a nyelv és irodalom ügyeit. A régi, dűledező ház +helyén méltán emelkedik ez új épület, hogy összeolvassza a mult +emlékeit és a jövő reményeit.</p> +<p>Alig van valami emberhez méltóbb öröm, mint amidőn az eszmét, +amelyért küzd, munkálkodik, lassanként valósulni látja. Veres Pálné +részesült ez örömben. A nőnevelés eszméje, melynek szószólójaként +lépett föl, folyvást hódít állami és társadalmi életünkben. A +nőképző-egyesület alakulásának és izgatásainak volt hatása arra, +hogy egy pár évtized alatt polgári és fensőbb leányiskolák +keletkeztek, községi vagy állami költségen. Azonban legnagyobb +öröme telt a nőképző-egyesület iskolájában, melynek létrehozásában, +gondozásában oly nagy részt vett. A siker öröme folyvást élesztette +munkásságát egész végleheletéig. Annyira összeforrott munkássága ez +intézettel, hogy nem is tudjuk képzelni nélküle s mintha még most +is várnók, hogy újra megjelen köztünk. De nem jelen meg többé, +örökre elhagyta ez intézetet, melyhez annyi hévvel ragaszkodott s +attól távol a vanyarci sírboltban alussza örök álmait.</p> +<p>Vigasztaljanak meg bennünket egyik tisztelőjének, Madách +Imrének, sorai, melyeket egy szintén nógrádmegyei nő halálára +írt.</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Mindig mások javára +fáradál,<br /></span> <span class="i0">Mindig csak másoknak +kedvéért éltél,<br /></span> <span class="i0">Ha megkivántad már a +pihenést,<br /></span> <span class="i0">Meg kell nyugodnunk, hogy +sírodba tértél.<br /></span></div> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_372" id= +"Page_372">-372-</a></span></p> +<p>Pihenj csendesen! Emlékedet az ércnél tartósabban fogja +megőrizni ez intézet folyvást megújuló növendékeinek hálája, +akiknek meghalva is anyjok maradtál. Áldás poraidra, lebegjen +szellemed őrangyalként fölöttök.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_373" id= +"Page_373">-373-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>ELSŐ KÖNYVEM.<a name="FNanchor_85" id= +"FNanchor_85"></a><a href="#Footnote_85" class= +"fnanchor">85)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Hazafias és egyéb költemények. Írta Lampérth +Géza. Beöthy Zsolt előszavával. Budapest, 1897.</p> +<p>Egy új lírikus, akit Beöthy Zsolt vezet be, azonban bevezető +előszava nem foglalkozik a költemények esztétikai becsével; inkább +csak általánosságban akarja megjelölni azt az irányt, melynek az +ifjú költő képviselője. Beöthy szerint ifjú költőink táborában +különböző jelszavak alatt, voltakép a falu és nagyváros világa +állanak szemben egymással. Az egyik a magyar természet +eredetiségéből, erejéből, egyszerű érzéseiből és képeiből meríti +ihletét. A másikat egy nagy tömeg izgatott idegélete hevíti, hogy +az életnek ezer színű és ezerféle nyüzsgő zűrzavarát a költői érzés +és gondolat villámfényével hassa át. Budapest ma nagyobb, gazdagabb +és szebb, mint a régi volt, de élete még korántsem magyar +nagyvárosi élet. Költészete visszhangozza utcái lármáját, de nem +merít belőle se érzést, se eszméket, melyek magyar valónkkal és +céljainkkal kapcsolatosak lennének. Hogy a fővárosi fejlődés a +kivánt irányt vegye, még erre is a magyar vidék, a magyar falu +életének és költészetének minél nagyobb, minél mélyebb befolyást +óhajtanánk. Igazi magyar költészet eddig más níncs is, <span class= +"pagenum"><a name="Page_374" id="Page_374">-374-</a></span> mint a +magyar vidék, magyar falu költészete. A kisérletek, amelyek valami +egészen másnak kezdésére történtek, azt mutatják, hogy a tőle és +nagy hagyományaitól való elszakadás a nemzeti lélek irányában is +idegenséget jelent. Az új magyar nagyvilág költészetének csak a +régi magyar kisvilág költészetéből lehet kifejlődnie. Ezért +méltánylást érdemel Lampérth, aki nemcsak mintáit kereste a magyar +falu nagy költői közt, de eszményeit és lelkesedését is a magyar +természetből merítette. Ihlete és iskolája egyaránt magyar. Lelkes +ódáival és kedves dalaival, egyszerű és nemes érzéseivel, szép +formáival bizonyára meg fogja találni az utat közönségünk szívéhez. +Jó úton indult, mely nem kifelé visz, hanem fölfelé.</p> +<p>Íme, Beöthy eszmemenete, melyben különösen meglepő az, hogy +költészetünket két részre osztja: falusira és városira s +Magyarország minden nagy költőjét a falusiak közé sorozza s +kimondja, hogy igazi magyar költészet eddig más nincs, mint a +magyar vidék és magyar falu költészete. Maga megvallja ugyan, hogy +ez a kategória talán nem esztétikai, de mi azt hisszük, hogy más +szempontból sem igazolható. Ősidőktől fogva a költészet tárgya az +emberi szív, természet, társadalom és állam; vallásos himnuszok, +hazafias és szerelmi dalok zengtek mindenkor a költők lantján; az +állami és társadalmi összeütközések a családi élet örömei és +fájdalmai foglalták el lelköket. Ezekből merítette a költő ihletét +akár falun, akár városon lakott s ha a falusi magány vagy a zajos +városi élet inkább meglátszott művein, az csak oly egyéni vonás +volt, mint sok más egyéb. Zrínyi és Balassa miért volnának falusi +költők, midőn mindketten a renaissanceból merítettek s a vallásos +és hazafias küzdelmek hatása alatt írtak? Miben <span class= +"pagenum"><a name="Page_375" id="Page_375">-375-</a></span> +nyilatkozik Vörösmarty falusi költészete, mely kiválóan nemzeti és +Pest irodalmi és politikai mozgalmaiból keletkezett? Petőfi és +Arany költészetére ugyan nagy hatással volt annak a magyar vidéknek +környezete, ahol születtek, de mennyi más hatás járult ehhez, +részint irodalmi, részint politikai. Igaz az is, hogy elődeiknél +többet merítettek a népköltészetből s a nemzetit és művészit +magasabb fokon egyesítették, de a népköltészet több, mint egy falu +vagy vidék költészete, az az egész népé és több százados maradvány, +mint maga a nyelv; egyik főforrása ugyan a nemzeti költészetnek, de +nem egészen az s midőn Beöthy az egész magyar nemzeti költészetet +falusi költészetnek nevezi, lejjebb szállítja a népköltészetnél. Az +ő falusi költészete nem népköltészet, hanem a műköltészetnek oly +faja, melynek alig lehetnek más sajátságai, mint hogy falun +keletkezik s a falusi életből van merítve. Az első sajátság semmit +sem magyaráz ki, a második csak csekély mértékben igaz s oly +kevéssé illik Vörösmartyra, mint Aranyra vagy Petőfire.</p> +<p>Beöthyt az vezette e különös osztályozásra, hogy nagyobb +városaink nem voltak túlnyomóan magyarok, s ennélfogva inkább +vidéken lüktetett a magyarság szíve. De nem vett észre egy más +jelenséget, tudniillik, hogy nem magyarajkú városainkban is mindig +megvolt a magyarságnak bizonyos nagyobb vagy kisebb köre, mely +folyvást növekedett és fejlődött, sőt az idegen elemeket magába +olvasztotta, sokkal nagyobb mértékben, mint falun. Fővárosunk egy +félszázadnál több idő óta inkább központja szellemi mozgalmainknak, +fészke a nemzeti szellemnek, mint bármely vidéke az országnak, de +azért helytelen volna fővárosi és falusi tudományt és költészetet +különböztetnünk meg. A másik <span class="pagenum"><a name= +"Page_376" id="Page_376">-376-</a></span> ok, amely Beöthy +osztályozására befolyt, az a tapasztalata volt, hogy ifjú költőink +közül nem egy mintegy megtagadni látszik nemzeti költészetünk +szellemét s ez onnan származik, mert Budapest élete még korántsem +magyar nagyvárosi élet. De Párizsban és Londonban nem élnek-e oly +költők, akik eltérnek a francia és angol nemzeti költészet +hagyományaitól s vajjon nem ezeket utánozzák-e némely ifjabb +költőink? Hiszen a multban is találunk erre példát. Kazinczy a +vidéken élt, sohasem volt fővárosi lakos, de a német-görög +klasszicizmust igyekezett átültetni irodalmunkba. Arany is a +vidéken élt, hatottak reá a külföldi költők is, de azt nemzetibb +szellemben tudta földolgozni, mint Kazinczy. Nem a falu és főváros +dönti el a költő sorsát, hanem sok minden összehatása, különösen a +közszellem, a nemzeti fejlődés és saját géniusza.</p> +<p>Azért jó lesz fölhagyni a falusi költészet elnevezéssel s +megtartani a nemzeti vagy a nép-nemzeti költészet műszavát. Beöthy +is tulajdonkép azért méltányolja Lampérthet, hogy a nemzeti +költészet hagyományainak híve. Valóban Lampérth többször zendíti +meg nemzeti ritmusunkat, mint sok más társa s a magyar világ eszme- +és érzésköréből igyekszik meríteni tárgyait. Azonban ez még magában +senkit sem tett költővé s a nemzeti költészet fogalma is tágabb +körű, mert magában foglalhat különböző költői egyéniségeket, új +tárgyakat hódíthat meg, új eszmék tolmácsa lehet, de leginkább +abban a módban nyilatkozik, amint mindezt a költő kifejezi s a +nemzet szellemébe oltja. E tekintetben Lampérth költészete nem igen +vonja magára a figyelmet. Úgy látszik, hogy tehetsége nincs még +kifejlődve. Költeményei inkább csinos verselési gyakorlatok, mint +valódi költői művek. Megakad bennök egy-egy <span class= +"pagenum"><a name="Page_377" id="Page_377">-377-</a></span> +sikerültebb versszak, de egész vers ritkán. Nincsenek hóbortjai, de +eszmékben éppen nem gazdag s a szenvedély nem háborgatja. Nem igen +esik dagályba, de hasonlatai, képei nem megragadók. Nyelve elég +szabatos, de különösebb báj nem nyilatkozik benne.</p> +<p>A gyüjteményt hazafias költemények nyitják meg, nagyrészt ódák. +A költő megénekli a kivándorlást, a magyar dalt és nyelvet, a +magyar ifjúságot március 15-én, a honvédek emlékét, Rodostót, az +ezredéves ünnepet több ízben és Jókait jubileuma alkalmával. Ez +ódákra sehogy sem illenék a «falusi költészet» elnevezés; nem +falun, hanem a fővárosban merítette hozzájok a költő ihletét, még +pedig a napisajtó vezércikkeiből. Hírlapjaink némely ünnepélyes +alkalommal nagy lelkesedésre tűzelik magokat, de a legtöbbször csak +stereotíp szónoki frázisokban áradoznak s a hazafiság túlzásában +keresik a hatást. Lampérth ódáiban is valami ilyest találunk, habár +csinosabb nyelven, de nem csekélyebb túlzással. A honvédekről +szólva, így kiált fel: «Föld soh’se hordott több ily katonát!» +Továbbá: «Gondolj a dicsőkre, félistenekkel csodás nagy időkre!» +Petőfi és Arany is írtak a honvédekről, de idáig nem ragadtatták +magokat. Lampérth Rodostóról emlékezve, óhajtja, vajha dala +fölrázhatná az alvó nemzetet. Vajjon miért alvó nemzet a magyar? +Mert elfeledte multját s nem hozatja haza a rodostói bújdosók +hamvait. Annak sok más oka lehet, de az álomba sülyedés +legkevésbbé. A Jókaihoz írt ódában azt olvassuk, hogy a nagy +mestert az egész nagyvilág hódolattal veszi körül. Ez is hírlapi +cikkek visszhangja; az ódai emelkedés nem ily frázisokban +nyilatkozik. Egyszóval ez ódákban bizonyos obligát tartalom és hang +a túlnyomó. Azonban van köztök egy pár olyan is, mely elüt a +többitől. Ilyen <span class="pagenum"><a name="Page_378" id= +"Page_378">-378-</a></span> az <i>Előre</i> című, amely a költő +küzdelmét, kétségeit s önbátorítását rajzolja. E költeményben +valódi érzés lüktet, szerkezete lélektani mozzanatokon fordul meg s +a nyelv kiszabadul a köznapi frázisok békóiból. Szintén sikerült az +<i>Ezredik év</i>, mely egyszerűségével és szabatos bel- és +külformájával ragadja meg a figyelmet.</p> +<p>A gyüjtemény második részének címe: <i>Szerelem</i> s a költő +szerelmi dalait foglalja magában. Úgy látszik, Lampérth lírájának +leggyöngébb oldala a szerelmi dal. E fajta dalai inkább a reflexió +szülöttei, mint az érzéséi s legkevésbbé van meg bennök a dalnak az +a sajátsága, mely az érzést a ritmussal annyira összeolvasztja, +hogy mintegy egymást szülik. Általában nem ömlik el rajtok az érzés +melege vagy a szenvedély fölindulása s ha felcsillan is itt-ott egy +sikerült fordulat vagy elmés ötlet, mint egészek hidegen hagyják az +olvasót. Csak helyeselhetni, hogy Lampérth kerüli a szerelmi +hóbortot, eszeveszettséget, melyre némely fiatal költő annyira +büszke, de a nagy józanság sem forrása a szerelem +költészetének.</p> +<p>A harmadik rész <i>Élet és álom</i> cím alatt vegyes tartalmú. +Van itt ballada, életkép, elégia, dal, hol vidám, hol búskomoly +hangulat szülöttei. Költőnket néha megszállja a vallásos érzés is s +csak sajnálhatni, hogy nem tudja azt nagyobb hatással kifejezni. A +gyermeki szeretetnek és gyermeki emlékeinek nem egy lapot szentel, +de némi túlzott érzékenykedésbe esik. Ily tárgyú költeményei között +legsikerültebb az <i>Itthon</i> című. Kevésbbé sikerültek barátja +halálára írt elégiái, melyek alig többek száraz verselésnél. Nem +egyszer emlegeti elhagyatottságát, küzdelmeit, de folyvást bízik a +gondviselésben; legsikerültebben fejezi ki ezt az <i>Árva dala</i> +című költeményben. Egy pár kisebb humoros költeményt is +<span class="pagenum"><a name="Page_379" id= +"Page_379">-379-</a></span> írt, de epigrammai élök egy kissé +tompa. <i>Kun László</i> balladájában van drámaiság, de a +szenvedély rajza erőltetett s az egész nem tud hangulatot +ébreszteni. Ennél sokkal sikerültebb a <i>Kis libapásztor</i> +életkép. Egyszerűségében némi keresetlen báj nyilatkozik s a kis +gyerek ártatlanságából bevegyül valami magába a költeménybe is.</p> +<p>A kötetet <i>Könyvemhez</i> címzett vers zárja be, melyben a +költő útrabocsátja könyvét s utasítja, hogy mit feleljen a +kérdezőknek; ha előtte ajtót zárnának, keressen föl egy kis falut, +az ő szülőházát, hol bölcsőjét ringatták, ott várni fogják és +szívökbe zárják minden sorát. Bizonyára a szülők és rokonok +leghálásabb olvasói műveinknek, de ez nem elég a dicsőségre, +szükséges, hogy az olvasóközönség figyelmét és tetszését is +kivívjuk. Lampérth is jobban teszi, ha nem lép ki még +gyüjteményével, hanem vár, amíg tehetsége fejlődik s néhány már +sikerült darabjait újakkal szaporíthatja. De az ifjú költők majd +mindenike mielőbb egész gyüjteménnyel akar föllépni, bár később +megbánja. Óhajtjuk, hogy Lampérth második gyüjteményét ne csak +szülőháza fogadja tetszéssel, hanem a bírálók és a közönség is.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_380" id= +"Page_380">-380-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>EGY KIS POLÉMIA.<a name="FNanchor_86" id= +"FNanchor_86"></a><a href="#Footnote_86" class= +"fnanchor">86)</a></h2> +</div> +<p>A politikai és irodalmi pártok kiválóbb képviselőiket rendesen +túlbecsülik, sokkal több méltánylatban részesítik, mint amennyit +megérdemelnek s később a történelem tiszte a magasztalásokat valódi +értékökre szállítani le. Mindez természetes, de az már kevésbbé, ha +a magasztalás nem ismer határt és szertelenségbe téved. Ez már +kórjel és sajnos, hogy hírlapirodalmunkban mindinkább növekszik e +kóros állapot s méltán felkiálthatunk:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Ha annyi volna a nagy +emberünk,<br /></span> <span class="i0">Mennyit naponként folyvást +hirdetünk,<br /></span> <span class="i0">S oly sok dicső tulajdon +volna bennünk,<br /></span> <span class="i0">A legdicsőbb nemzetnek +kéne lennünk.<br /></span></div> +</div> +<p>Nem szándékunk részletekbe bocsátkozni, sőt a politikát egészen +mellőzzük s csak az irodalomról szólunk valamit. Itt is csak egy +pár jelenségre szorítkozunk, amint éppen a napokban szemünkbe +ötlöttek. Ha felhánynók lapjainknak egész évi folyamát, bizonyára +sok olyant találnánk bennök, amik igazolnák állításunkat. Hiszen, +hogy egyebet ne említsünk, mindinkább elharapózik az a szokás, hogy +kiadóink agyba-főbe dicsértetik kiadványaikat s az így készült +ismertetést <span class="pagenum"><a name="Page_381" id= +"Page_381">-381-</a></span> nyomtatva, a könyvhöz mellékelve küldik +meg a lapoknak, melyek örömest kiadják, ha az író iránt nem +viseltetnek ellenséges indulattal. De térjünk tárgyunkra.</p> +<p>Egy pár hét óta az <i>Egyetértés</i> homlokán a következő +előfizetési felhívást olvashatni:</p> +<div class="blockquot"> +<p>«Előfizetőinknek és olvasóinknak szíves figyelmét felhívjuk +arra, hogy törekvésünk, hogy lapunk, mint eddig, úgy a kezdődő új +évnegyedben is a legnagyobb, legjobb és legtartalmasabb magyar lap +legyen. – Eötvös Károly, lapunk vezére s nemzetünk egyik legnagyobb +írója, ki édes magyar nyelvünk ragyogó szépségeit a legtisztábban +tárja az olvasó elé, ebben az évnegyedben is folytatja</p> +<p class="center"><i>Gróf Károlyi Gábor följegyzései</i></p> +<p class="i0">című remek művét, melyhez hasonló szép olvasmány +nálunk soha s a világirodalomban is kevés jelent meg. Ezen kívül a +bevezető közlemények most jelennek meg</p> +<p class="center"><i>Utazás a Balaton körül</i></p> +<p class="i0">című, szintén páratlan szépségű művéből, mely talán +még a másiknál is gazdagabb lesz érdekes részletekben.»</p> +</div> +<p>Így ír az <i>Egyetértés</i> Eötvös Károlyról, aki a lap vezére s +így bizonyára tudtával vagy legalább utólagos jóváhagyása mellett +jelent meg e feldicsőítés. S mily művészi fokozással áradnak benne +a gondolatok! Eleinte Eötvös Károly csak <i>egyik legnagyobb</i> +magyar író, de azután mindjárt nyelvünk ragyogó szépségeit +<i>legtisztábban</i> tárja az olvasó elé, így <i>legnagyobb</i> író +mindazok között, kik magyarul írtak vagy írnak. De ez sem elég! +Excelsior! Károlyi Gáborról írt műve <i>remekmű</i>, melyhez +hasonló nálunk <i>soha</i>, a világirodalomban is <i>kevés</i> +jelent meg. Tehát Eötvös Károly a legremekebb magyar író s a +világirodalomban Shakespeare, Goethe stb. mellett foglal helyet. +<i>Utazás a Balaton körül</i> című műve is <i>páratlan +szépségű</i>, talán még a másiknál is gazdagabb <span class= +"pagenum"><a name="Page_382" id="Page_382">-382-</a></span> lesz +érdekes részletekben. A szerény <i>talán</i> mennyire emeli a +páratlan szépség szörnyű szerénytelenségét.</p> +<p>Bajos megítélni a két úgynevezett remekmű irodalmi értékét, mert +a szerző még egyiket sem végezte be, de a megjelent részletek +sehogysem igazolják a remekséget. Gróf Károlyi Gábor följegyzéseket +hagyott hátra s Eötvös K. a helyett, hogy ezeket, +fölvilágosításokkal kísérve, kiadta volna, vagy ezek alapján, más +adatokat is felhasználva, megírta volna gr. Károlyi Gábor +életrajzát, magát gr. Károlyi Gábort beszélteti, mintha +emlékiratokat hagyott volna hátra! Így már a kiindulópont hibás s +nem eléggé megbízható. De így sem tudja Eötvös eléggé érdekessé +tenni gr. Károlyi Gábor egyéniségét; politikai és társadalmi +szereplése nem is nyujt erre elég anyagot; a korrajzi és lélektani +részletek pótolhatnák e hiányt, de ezekben éppen nem gazdag a mű. +Eötvöstől nem vitathatni el az elbeszélő tehetséget, de az sem oly +eredeti és művészi, hogy remekségről lehetne szó s magyarossága nem +ment némi parlagi íztől. Az <i>Utazás a Balaton körül</i> nem +emelkedik följebb a rendes tárcáknál, csak stílje jobb; hogy Eötvös +kedveli a nagyhangú s öntetsző túlzást, tódítást, talán mondanunk +sem kell.</p> +<p>Elég ebből ennyi. Az élő dicsőítésétől térjünk át egy halottéra, +mert hírlapjaink nekrológjai, ünnepélyes alkalmakra írt emlékcikkei +szintén nagy túlzásokba szoktak esni. Éppen nem hibáztatjuk, hogy a +tanáregyesület Szarvas Gábornak szobrot emelt. Ő mindenesetre jeles +nyelvész volt, bár Hunfalvy Pál és Budenz József, a magyar +összehasonlító ugor nyelvészet megalapítói, szorosan tudományos +szempontból mélyebb nyomokat hagytak hátra, de a közönségre nézve +szűkebb körben és kevesebb zajjal mozogva, nem kelthettek annyi +<span class="pagenum"><a name="Page_383" id= +"Page_383">-383-</a></span> figyelmet, mint Szarvas. Az ünnepély +ellen sincs kifogásunk. Beöthy Zsolt mérsékeltebb beszédet tartott, +mint aminőt vártunk, mert őt nem egyszer ragadja túlságra szónoki +heve. Sajó Sándor ódája nem valami jeles költemény, de ezen nem +csodálkozhatni, mert a dicsőítő ódák ritkán sikerülnek, azonban +azon már csodálkozunk, hogy magyar költő annyira lelkesülni tud +Szarvasért, kinek kevés érzéke volt a költői nyelvhez s éppen nem +vette figyelembe a nyelv esztétikai oldalát. Amiket mi hibáztatunk, +azok a hírlapok vezércikkei, melyek ez alkalommal megjelentek. +Különösen a <i>Budapesti Hirlap</i> és a <i>Magyarország</i> tettek +ki magokért.</p> +<p>A <i>Budapesti Hirlap</i> többek között ezt írja:</p> +<div class="blockquot"> +<p>«Szarvas magyar lelke húsz és néhány év előtt sem a szó-, sem a +mondatalkotásban nem ismert reá az akkori magyar nyelvben a saját +törvényei szerint kifejlődött és kifejleszthető magyar nyelvre. +Lehetetlen korcsok, vakmerő csonkítások csúfitották el s egész +nyelvünk szinte fuldoklott az idegenség áradatában. Lehetett-e +vajjon – hogy csak két példát hozzunk fel – az <i>arandok</i> +szóban fölismerni az aranyfarkú vakondokot, a <i>szőnyeg</i> szóban +a szövött anyagot. Lehetett-e az elkábítóan hömpölygetett +körmondatokban s a németből a leggyászosabb szolgaisággal +lefordított kifejezések sokadalmában ráismerni a Pázmány Péter, a +Szenczi Molnár Albert, a Petőfi, az Arany János nyelvére? Nem +lehetett. A hite szent volt, hogy elcsúfitott nyelvünket meg lehet +tisztítani. A lelkét tette rá, hogy megtisztítja és amennyire +emberileg lehetett, megtisztította.»</p> +</div> +<p>A <i>Magyarország</i> hasonlókép ír Szarvasról, aki szerinte +európai színvonalra emelte a magyar nyelvtudományt s ekkép vázolja +hatását az irodalomra és közéletre:</p> +<div class="blockquot"> +<p>«A sajtó nyelve megtisztult, az országgyűlés szónokai +restelkedtek sokat gúnyolt lomposságuk miatt, a tudósok +<span class="pagenum"><a name="Page_384" id= +"Page_384">-384-</a></span> világosabb, magyarosabb írásmódra +törekedtek. S nincs aki meg ne vallaná, hogy mindez Szarvas +Gábornak és az ő Nyelvőrének munkája volt. Pedig mi tudjuk, mi +értéke van e munkának, mi mély jelentősége, mi egyetemes hatása, mi +nemzeti fontossága. Mert az egész nemzetre kihat nyelvének +megtisztulása. Érezzük, hogy több ez a stíl javulásánál, több ez +műveltségben való haladásnál. Mikor az idegen hatáson növekedett +nyelvújítókat letaszítják ítélőszékükből s a székbe beleültetik a +romlatlan érzékű, józan eszű, higgadt gondolkozású népet: akkor +válik teljessé csak a negyvennyolcas alkotások kiépítése, akkor +leszen a nemzet nemcsak intézményeiben demokratikussá, hanem +érzéseiben is. – Ki volna oly vakmerő, aki tagadni merné e mű +nagyságát? Ki oly tudatlan, hogy be ne látná? Bizonyára jogos +kegyelet vezette e népet, midőn szobrot emelt ama három nagy +férfiúnak, kik megalkották a mai Magyarországot politikai +intézményeiben, a legnagyobbal, Kossuthtal együtt. De méltó s +önmagát megtisztelő vala, hogy közelségökben hírdesse hatását +Szarvas Gábornak is, a ki <i>megalkotta a mai Magyarország +nyelvét</i>.»</p> +</div> +<p>Ezek szerint a jelen században Szarvas Gáborig senki sem írt jól +magyarul, kivéve Petőfit és Aranyt. De az a baj, hogy Petőfi semmit +sem tanult Szarvas Gábortól, mert nem olvashatta csalhatatlan +bulláit s versei tele vannak a nyelvújítás korcs szavaival s rút +csonkításaival; Arany pedig, aki olvasta, éppen nem szegődött +hozzá, sőt egy párszor ellene nyilatkozott. A szegény <i>Budapesti +Hirlap</i>nak még azt is meg kell érni, hogy azt az elátkozott +<i>szőnyeg</i> szót mind a két költő használja. (Egyébiránt a +<i>szőnyeg</i> nem új szó, már Zrínyinél s a XVII. század más +íróinál megtaláljuk, de az <i>anyag</i> új szó, melyet, úgy +látszik, a <i>B. H.</i> réginek vél.). Mi éppen nem látjuk nyelv +tekintetében azt a nagy különbséget, mely a régibb és újabb +irodalmat egymástól elválasztja s melyet Szarvas nagy művének +hirdetnek. Akkor is, most is voltak és vannak jobb és kevésbbé jó +nyelvű <span class="pagenum"><a name="Page_385" id= +"Page_385">-385-</a></span> írók. Hogy az országgyűlési szónokok +most jobban beszélnek, mint régen, éppen nem állíthatni. Azt a két +feliratot, melyeket Deák 1861-ben írt, ma sem tudná senki megírni +jobb magyarsággal. Kossuth sokkal jobban beszélt és írt magyarul, +mint Bartha Miklós. Csengery vezércikkei nemcsak okosabbak, hanem +jobban is irattak, mint a Kaas Ivoréi; Kemény Zsigmond és Salamon +Ferenc felülmulják Neményit és Vészit. Bajza és Erdélyi kiállják a +versenyt Alexander és Bánóczi magyarságával.</p> +<p>Az sem áll, hogy a nyelvi idegenszerűség és a nyelvújítás +erőszakosságai ellen Szarvasig senki sem lépett föl. A költői +nyelvben a visszahatást már Vörösmarty végrehajtotta s az ő nyomán +indultak Petőfi és Arany, újabb forrásokból is merítve. A prózát +illetőleg a nyelvújítás győzelme után sem szünt meg egyes szók +bírálata. Az ötvenes- és hatvanas években, melyeket a nyelvi +barbarizmus korszakának bélyegeznek Szarvas ortológ hívei, többen +szólaltak föl az idegenszerűségek s a szükségtelen vagy rossz szók +ellen. Különösen Brassai és Arany tüntek ki e téren. Bugát +<i>Szócsíntana</i> ellen maga Toldy is kikelt. Az Akadémia azt a +véleményt fejezte ki, hogy csak a műszók magyarosítandók s nem +egyszersmind a műnevek s pályakérdést tűzött ki az idegenszerűségek +és a nyelvújítás visszaélései ellen. Az előkelő írói és nyelvészeti +körök nem annyira az újítás, mint inkább a konzervatizmus felé +hajoltak s ezt Arany ki is fejezte egyik fölszólalásában.</p> +<p>Szarvas nem vett részt e mozgalomban, mert még nem lépett a +nyelvészeti pályára. Először mint szépirodalmi író tett kísérletet +egy pár drámával és Phædrus meséi műfordításával, melyek csekély +becsű művek s nyom nélkül enyésztek el. Első nyelvészeti értekezése +<span class="pagenum"><a name="Page_386" id= +"Page_386">-386-</a></span> 1867-ben jelent meg a pozsonyi +gimnázium <i>Értesítő</i>jében <i>Magyartalanságok</i> címe alatt. +Újat, mit már többízben el nem mondottak volna, nem sokat mondott, +de az alak, melyben elmondta, könnyen érthető s magát olvastató +volt és figyelmet keltett. Második nyelvészeti munkája <i>A magyar +igeidők</i> című, az Akadémiától jutalmat nyert pályairat volt, +mely a régi nyelv alapos ismeretéről tett bizonyságot, de +gyakorlati hatása nem lehetett, mert a régi igeidők használatának +visszaállítása, melyben Hunfalvy is fáradozott, hiú feladatnak +bizonyult. 1872-ben indította meg a <i>Nyelvőr</i>t, melybe számos +jeles etimológiai cikket írt. Küzdött a magyartalanságok ellen, +buzdította társait a népnyelvi adatok gyüjtésére, tért nyitott a +szorosabb értelemben vett magyar nyelvészet kérdéseinek +megvitatására s általában élénk érdeklődést keltett föl a +közönségben nyelvészetünk iránt. Ez volt Szarvasnak legfőbb +érdeme.</p> +<p>Ádáz harca a nyelvújítás ellen, melynek semminemű érdemeit nem +akarta elismerni s minden nyomát kiirtani igyekezett irodalmunkból: +kétes becsű föllépés volt s nem is koronázta siker, bár hívei ezt +tartják főérdemének s hírlapjaink ezért dicsőítik. Már +kiindulópontja sem volt helyes. Hirdette, hogy a nyelv természeti +termék, pedig az történeti termék is, sőt a konvenciónak is van +benne része s ha valamely szó bármely úton belekerül a nyelvbe, a +közönség elfogadja, a legjobb írók használják és szükség van reá, a +nyelvész ki nem tilthatja a nyelvből, elég, ha megmagyarázza, +hogyan eredt. Hirdette, hogy a népnek, mint a nyelv őstermelése +képviselőjének, minden szabad, az írónak semmi sem, holott az +irodalom és nyelv története eléggé bizonyítja, hogy az írók mily +nagy befolyással voltak a nyelv fejlődésére. A nyelvtudomány +<span class="pagenum"><a name="Page_387" id= +"Page_387">-387-</a></span> ítélőszéke főbírájának képzelte magát s +oly törvények szerint ítélt, melyeket önkényesen maga alkotott. +Elítélte a gyökelvonást, de a népnyelvi adatok mindinkább +kiderítik, hogy a nép rég idő óta használja a szóalkotás e módját. +Elvetette az idegen szóképzővel alkotott szókat, de vajjon a +megmagyarosodott idegen szók immár magyaros szóképzőjével alkotott +szók nem forogtak-e a nép száján a nyelvújítás előtt is? A hamis +analógián alapuló szókat kiirtandóknak vélte, de a népnyelv hamis +analógiáit, szeszélyeit nem merte bántani. Kigondolta a holt képzők +elméletét, mely szerint kiirtandó minden oly szó, mely ezek +segélyével készült, de ha holt szót föl lehet eleveníteni, miért ne +a holt képzőt? S mik azok a holt képzők? Nagy része azon képzőknek, +melyeket a nyelvújítás használt. Igaz, a nyelvújítás e tekintetben +sok visszaélést követett el, használt oly képzőt is, ami nem volt +az, de az elvvel való visszaélés nem döntheti meg magát az +elvet.</p> +<p>Ily módon Szarvas a szók igen nagy tömegétől akarta megfosztani +nyelvünket, azonban érezte, hogy az így támadt ürt valahogy be kell +tölteni s ha nem akarunk kevert nyelven írni, a rossz új szókat +helyesebbekkel kell pótolni. Megkezdette a pótlást, de amily gyors +és leleményes tevékenységet fejtett ki a rombolásban, oly lassú és +tehetetlen volt az alkotásban. Az ortológok egész tábora éveken át +fáradozott a pótlás nagy munkájában, de bizony csekély eredménnyel +s így kénytelenek voltak visszafanyalodni az üldözött rossz új +szókhoz. Ekkor azzal vigasztalták magokat, hogy csak addig élnek +velök, míg az idő folyamán pótolhatják. De maig sem pótolták s +nincs valami furcsább, mint az, midőn ortológjaink szidják a +nyelvújítást, de használják szavait. Íme a tanáregyesület, mely +emelte és leleplezte <span class="pagenum"><a name="Page_388" id= +"Page_388">-388-</a></span> Szarvas szobrát, közgyűlése +programmjában ily Szarvastól kiátkozott szókat is használ: +<i>elnök, titkár, tanár, keret</i>.</p> +<p>A tanár és hirlapíró urak egy kissé őszintébbek és szerényebbek +lehetnének. Az a nagyhangú dicsekvés nem mutat jó ízlésre. A mai +magyar nyelv nem Szarvas Gábor nyelve, hanem a magyar nemzeté, mely +századokon át fejlődött s melyen Kazinczy és társai kiirthatatlan +nyomokat hagytak. A nyelvújítás tévedései mellett is nagy mozgalom +volt nemcsak nyelvi és irodalmi, hanem társadalmi és politikai +tekintetben is. Semmi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a +körülmény, hogy új ellenségei akaratlanul is hatása alatt vannak s +kénytelenek szavait használni.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_389" id= +"Page_389">-389-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A PETŐFI-HÁZ.<a name="FNanchor_87" id= +"FNanchor_87"></a><a href="#Footnote_87" class= +"fnanchor">87)</a></h2> +</div> +<p>Ezelőtt másfél évvel, a Petőfi-ünnepélyek idejében, valaki a +Petőfi-Társaság tagjai közül, talán éppen maga az alelnök, azt +indítványozta, hogy a fővárosban egy házat kellene szerezni vagy +építeni közköltségen, mely a Petőfi-ház nevét viselné, hol a +Petőfi-ereklyék őriztetnének s a Petőfi-Társaság ülései +tartatnának; sőt más szépirodalmi társaságok ülései is: egyszóval e +ház a szépirodalom háza lenne, mint a tudományé az Akadémia +palotája. Az indítvány visszhangra talált a sajtóban. Senki sem +vizsgálta a szükségét és kivihetőségét. A Petőfi-Társaság +gyüjtőíveket bocsátott ki s adakozásra szólította föl a közönséget. +Azonban az adakozás gyéren folyt s mindenki beláthatta, hogy ily +módon bajosan fog fölépülni a Petőfi-ház. Belátta ezt maga a +társaság is s amint a lapokban olvassuk, küldöttséget indított mind +a kormányhoz, mind a városhoz segély kieszközlése végett.</p> +<p>Nemzeti kegyeletre hivatkozott az indítvány, nemzeti kegyelet +ösztönözte az adakozókat. De vajjon van-e szüksége Petőfi emlékének +ilynemű kegyeletre? Petőfinek két szobrot emelt a nemzet: egyet a +fővárosban, hol élt, mást Segesvárott, melynek közelében elesett. +<span class="pagenum"><a name="Page_390" id= +"Page_390">-390-</a></span> Ily kegyeletes kitüntetésben még +egyetlen magyar költő sem részesült. E mellett Petőfi művei újabb +meg újabb kiadásban jelennek meg, mindenki veszi, olvassa s énekli +dalait. Az ily kegyelet legszebb koszorúja a költő emlékének. +Nekünk úgy tetszik, hogy nem Petőfinek, hanem a Petőfi-Társaságnak +van szüksége ily kegyeletes házra, hol kényelmesen elhelyezkedjék s +a magyar szépirodalom vezérszerepét kísérelje meg játszani, amelyre +nem igen látszik hivatottnak.</p> +<p>A kegyeletnek az a módja, melyet a Petőfi-Társaság a +Petőfi-házzal akar elérni, éppen nem szokásos Európában. Arra van +példa, hogy egy-egy nagy költő házát hol élt és meghalt, az állam, +város vagy község fönntartja s odahelyezi ereklyéit; így +keletkezett Shakespeare- és Goethe-ház, de azt nem igen hallottuk, +hogy valamely nagy író emlékére ház épüljön. Jut-e eszébe az +olasznak, hogy Rómában Dante-házat, a németnek, hogy Berlinben +Goethe- vagy Schiller-házat, az angolnak, hogy Londonban +Shakespeare-házat, a franciának, hogy Hugo Viktor-házat emeljen? +Bizonyára nem. Miért akarnánk hát mi Petőfi-házat építeni vagy +venni kegyeletes emlékül? Hiszen a Petőfi-ereklyék legbecsesebbjei, +kéziratai a Nemzeti Múzeum birtokában vannak, ha van más egyéb is, +azt is szívesen veszi a Múzeum s akár egy Petőfi-szobát rendezhet +be. Mire ennek egy egész palota? Vagy mi túl akarunk tenni más +nemzeteken, megmutatva, hogy csak mi tudjuk becsülni költőinket. +Fölösleges gond, hivságos lelkesedés!</p> +<p>De ha a Petőfi emlékének kegyelete nem kívánja meg a Petőfi-ház +építését, nem kívánják meg vagy legalább nem teszik-e óhajtandóvá a +Petőfi-Társaság nagy érdemei a multban s remélhető nagy szolgálatai +a jövőben? – kérdheti valaki a Petőfi-ház pártolói közül. +<span class="pagenum"><a name="Page_391" id= +"Page_391">-391-</a></span> Amíg erre felelnénk, jó lesz +visszapillantanunk a Petőfi-Társaság alakulásának +körülményeire.</p> +<p>A Petőfi-Társaság ezelőtt mintegy huszonöt évvel alakult meg, +mint a Kisfaludy-Társaság versenytársa. Némely írók panaszkodtak a +Kisfaludy-Társaságra, hogy nem ad ki elég eredeti művet, mert a +műfordításokat éppen nem mellőzi, továbbá tiszteletdíjat sem fizet +eleget, mert egy kiadótársulattal van szerződése s így az üzleti +nyereség jelentékeny része annak a zsebébe foly. Ezért szükség +volna egy oly társaságot alapítani, mely csak eredeti művet ad ki s +nem szerződik semmi kiadótársulattal vagy könyvárussal, maga vezeti +az üzletet s a nyereséget az íróknak juttatja. Az ily alapon indult +Petőfi-Társaság csakhamar megkezdte kiadványait, de sehogysem +boldogult velök. A vége az lett, hogy se pénz, se posztó. E miatt a +társaság visszavonult mindennemű kiadástól. Jelenleg nem is ad ki +semmit, csak ünnepélyes ülései programmját.</p> +<p>A másik ok, mely a Petőfi-Társaságot létrehozta, az a körülmény +volt, hogy a Kisfaludy-Társaság tagjai megválasztásában egy kissé +válogatósnak mutatkozott. A fiatal, sőt az idősb írók közül sem +választott meg olyanokat, akiknek munkásságát nem találta elég +komolynak. Az elégedetlenség, különösen a fiatal írók táborában +meglehetősen nagy volt s a tásaságot nem egyszer erősen +megtámadták. Hangoztatni kezdették, hogy szükség volna egy oly +társaságra, mely buzdítná a fiatal írókat taggá választással és +műveik kiadásával. De a Petőfi-Társaság e második létoka is +mindinkább veszti jelentőségét. Néhány év óta a Kisfaludy-Társaság +alább szállította színvonalát, megválaszt tagjául nem egy oly írót, +kit régebben meg nem választott volna, sőt újabban a +Petőfi-Társaság tagjai, akik egyszersmind a Kisfaludy-Társaság +<span class="pagenum"><a name="Page_392" id= +"Page_392">-392-</a></span> tagjai is, döntőleg kezdenek befolyni a +Kisfaludy-Társaság ügyeibe, nemsokára fölöslegessé teszik saját +társaságukat, ami nem igen fog a Kisfaludy-Társaság javára és +dicsőségére szolgálni.</p> +<p>De talán a Petőfi-Társaság a Petőfi életrajza megírásában vagy a +reá vonatkozó adatok összegyüjtésében s tisztázásában és munkái +esztétikai méltatásában fejtett ki nagy munkásságot? Bizony jó +lélekkel ezt sem mondhatni. E tekintetben igen keveset tett; éppen +a Kisfaludy-Társaság igyekezett ebbeli mulasztását pótolni, ha +többet nem, legalább kiadott egy három kötetes munkát, mely +tisztázni törekedett a Petőfi életére vonatkozó adatokat s +mindeddig legjobb életrajza Petőfinek. Másutt valamely nagy író +nevét viselő társaságok azt tartják legfőbb föladatuknak, hogy +összegyüjtenek mindennemű adatot az író életére nézve, kutatják és +kiadják levelezéseit, lappangó műveit s tanulmányokban világítják +meg összes munkásságát. A Petőfi-Társaság megelégszik Petőfi nagy +neve hangoztatásával s azokkal a nagy, rímes és rímtelen +frázisokkal, melyekkel koronként megtiszteli emlékét.</p> +<p>Azt a kérést, melyet a Petőfi-Társaság elébb a közönséghez s +most a kormányhoz és a fővároshoz intéz, semmi sem igazolja. Régibb +és nagyobb érdemű irodalmi és tudományos társaságoknak, minők a +Kisfaludy-, természettudományi és történelmi társaságok, eszökbe +sem jut ily kéréssel előállani, pedig inkább hivatkozhatnának +multjokra. Megelégszenek azzal, amit munkásságukkal összeszereznek +s legkevésbbé házra van szükségök a kormány vagy város kegyelméből. +Ott van az Akadémia, mely örömest kölcsönzi oda termeit az irodalmi +társaságoknak ülések tartására s bizonyára a Petőfi-Társaság +képzelt háza nem lenne oly alkalmas <span class="pagenum"><a name= +"Page_393" id="Page_393">-393-</a></span> ülésekre, mint az +Akadémia két szép terme. Azonban némely szépirodalmi író, hogy +orvosi műszóval éljünk, az önérzet túltengésében szenved s nem +csoda, ha az elragad egy egész társaságra is. S éppen most kérni +segélyt kormánytól és várostól, mikor a pénzügyi viszonyok oly +kedvezőtlenek! Hiszi-e a Petőfi-Társaság, hogy a főváros sietni fog +áldozatot hozni a fölösleges Petőfi-háznak, súlyos pénzügyi bajai +közepett? Fölteszi-e a kultuszminiszterről, hogy megfeledkezve +felelősségéről, segélyezni fogja a sehogy sem igazolható Petőfi-ház +fölépítését, midőn tárcája legszükségesebb kiadásaira sincs elég +pénze?</p> +<p>Föltünő s éppen nem örvendetes jelenség közéletünkben, hogy +egyesek és testületek mennyire az államra akarnak támaszkodni, +mennyire igénybe veszik pénzerejét. Hát senki sem képes magán +segíteni, mindenütt az állam segítsen s a Petőfi-házat is ő építse +föl? Szó ami szó; a Petőfi-Társaságnak nem annyira házra van +szüksége, mint inkább komoly munkára, költői ihletre és egy kis +önbírálatra.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_394" id= +"Page_394">-394-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>GIROFLÉ ÉS GIROFLA.<a name="FNanchor_88" id= +"FNanchor_88"></a><a href="#Footnote_88" class= +"fnanchor">88)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Regény két kötetben. Írta Ambrus Zoltán. +Budapest, 1901. Singer és Wolfner.</p> +<p>E könyv nem felel meg egészen címének. A benne szereplő két +színésznő nem sokat hasonlít a <i>Giroflé és Girofla</i> hősnőihez, +maga a mű pedig inkább beszély, mint regény. A szerző ugyan +igyekszik regénnyé kinyujtani könyvét, amennyiben fölösleges +személyeket is léptet föl, részletesen rajzol ott is, ahol nem +kellene, de mindez csak külsőleg, nem bensőleg izmosítja a regényt. +Jellemző az egész műalkotásra nézve, hogy a szerző a bonyodalom +legérdekesebb pontján eltünteti főszemélyeit és sorsukról csak +másoktól hallunk némi száraz adatokat.</p> +<p>A mű meséje egyszerű, éppen nem bonyodalmas s ezt nem +hibáztatáskép mondjuk. Lehet igen egyszerű meséből is igen érdekes +regényt írni, ha a lelki állapotok és társadalmi viszonyok rajza +beható és eleven s jól be tud olvadni a bonyodalom fejlődésébe. +Mindez e regényben nagyrészt hiányzik. A szerző elég jól tud +elbeszélni, egy pár sikerült rajzot is nyujt, de leleménye +szegényes, a részek közt nincs arány s a bevégzés elhibázott. Úgy +látszik, a szerzőnek nem volt elég ideje megérlelni regénye +<span class="pagenum"><a name="Page_395" id= +"Page_395">-395-</a></span> alapeszméjét és tervét s a kidolgozásra +is kevés gondot fordított. A rögtönzés nyomai látszanak rajta; +hirlapi cikket lehet rögtönözni, de hosszabb költői művet +bajosan.</p> +<p>A regény hőse Vidovics Feri, egy ifjú bácskai földesúr, +gavallérember, aki pártolja a színészetet, szeret udvarolni a +színésznőknek s általában nagy szerepet játszik egy bácskai város +társaséletében; sem elég típus, sem elég egyén, de van benne egy +pár jól eltalált vonás. Beleszeret egy fiatal kezdő színésznőbe, +Mirába, aki ikernővérével, Lolával, éppen akkor lép föl a Vidovics +városa színpadán. Mira is szereti udvarlóját elébb titkon, aztán +elég nyiltan is. Azonban Vidovics visszariad attól, hogy Mirát akár +nőül vegye, akár pedig szeretőjévé tegye. Küzdelme önmagával, +lelkiismeretével a regénynek legsikerültebb része mind tartalomra, +mind formára nézve s tanusítja a szerző nem mindennapi tehetségét. +Végre a színésztársaság elhagyja a várost, a két szerelmes megválik +egymástól, hónapokig nem látják egymást, levelet sem írnak +egymásnak. Vidovics szenvedélyét a távolság csak fokozza, látnia +kell őt, találkozni vele és fölkeresi azt a vidéki várost, ahol a +színésztársaság tartózkodik. Csakugyan találkoznak és Vidovics +elszökteti a leányt.</p> +<p>Itt aztán a szerző megszakítja elbeszélése folyamát s nem +rajzolja tovább a fejleményeket. De szerencsénkre egyik bácskai nőt +egy Párizsban élő barátnője értesíti a szeretők sorsáról. Így +megtudjuk mi is, hogy Vidovics Párizsban a Madelaine-templomban +oltárhoz vezette Mirát, hogy a házasságot egy fiúgyermek születése +előzte meg, aki igen hasonlít anyjához. Vidovics bácskai ismerősei +csodálkozva hallják e hírt s azt jegyzik meg reá: biz’ ezt korább +is megtehette volna. Ezt mondhatták a <span class= +"pagenum"><a name="Page_396" id="Page_396">-396-</a></span> +bácskaiak, akik nem ismerték Vidovics küzdelmét, de mi nem +mondhatjuk, akiket a szerző beavatott szilárd elhatározásába, hogy +se szeretőjévé nem teszi Mirát, se nőül nem veszi. S éppen az lett +volna a regény föladata, hogy rajzolja azt a lelki átalakulást, +melyen Vidovics átment a próbaházasságtól a valóságos házasságig. +De úgy látszik, ezt a szerző vagy nehéznek tartotta, vagy az ívek +túlhaladták volna a kiszabott terjedelmet s ideje volt bevégezni a +regényt.</p> +<p>S ezzel mi is befejezhetnők rövid bírálatunkat, de legalább egy +pár szóval sajnálatunkat kell kifejeznünk, hogy a szépirodalmi írók +is kezdik követni némely hirlap helyesírását. Ambrus is az <i>a +ki</i>-t, <i>a mi</i>-t egy szónak írja. Olvasta-e Arany Jánosnak +erről a kérdésről írt rövid értekezését, amelyet összes munkái közt +is megtalálhatni? Olvassa el s meg fog győződni, hogy az Akakiak +Arany fejtegetéseit mindeddig nem tudták megcáfolni. E mellett +Ambrus a meg nem magyarosodott idegen szókat is magyarosan írja. +Vagy ez talán nem az ő, hanem a Singer- és Wolfner-cég hivatalos +helyesírása, mint a Légrády-cégé a puszta <i>c</i>? De van még +egyéb is, ami megbotránkoztatja az embert Ambrus nyelvében: ott is, +ahol szabatos magyar kifejezéssel élhetne, örömest használ nem +egyszer idegen szót. Például: «<i>apró passioi</i>» elárulták +(<i>szenvedélyei</i> helyett); Orlovszky herceg nem éppen tündér +<i>szoarejá</i>ban (estély helyett); az egész világ +<i>gracia</i>ját (kegye helyett); a gyémánt-<i>collier</i> +(nyaklánc helyett) stb. Ha a szépirodalmi írók sem törekesznek +nyelvtisztaságra, ugyan kiktől várjuk azt?</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_397" id= +"Page_397">-397-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>POGÁNYOK.<a name="FNanchor_89" id="FNanchor_89"></a><a href= +"#Footnote_89" class="fnanchor">89)</a></h2> +</div> +<p class="summary">Regény. Írta Herczeg Ferenc. Budapest, 1902. +Singer és Wolfner kiadása.</p> +<p>Regényirodalmunk a mult, a történelem felé kezd fordulni, +amelyet néhány évtized óta egészen elhanyagolt; csak a jelennel +foglalkozott, csak onnan vette tárgyait, hőseit s mintegy szakított +azzal a műfajjal, melyet Jósika kezdeményezett s Eötvös és Kemény +annyi jeles művekkel folytattak. Íme Herczeg, a jelen élet +rajzolója, egy történelmi regénnyel lép föl, még pedig a magyar +történelem legrégibb korszakából, melyet eddig csak eposzíróink +mertek rajzolni. Vajjon e téren fog-e annyi sikert aratni, mint a +jelen életből vett műveiben? Vajjon a költői leleményt kellő fokon +tudja-e összeolvasztani a korrajzzal? Valóban, a történelmi regény +lényegét a korrajz s a költői lelemény összeolvadása teszi, vagyis +a művészeti cél s a történelmi igazság együttes szolgálata. Ezért a +költőnek bizonyos szabadságai vannak szemben a történelmi hűséggel; +vehet föl költött személyeket és eseményeket is, de ezekben is a +kort kell rajzolnia, csoportokban, egyénekben, viszonyokban és +összeütközésekben tüntetve föl a kor eszméit és szenvedélyeit. +<span class="pagenum"><a name="Page_398" id= +"Page_398">-398-</a></span></p> +<p>E szempontokból tekintve Herczeg regényét, nem mondhatjuk azt +sikerültnek. A regény tárgya a Szent István halálát követő korból +van véve. Abban az időben játszik, midőn Péter király második +királysága utolsó napjait éli, Vatha kitűzi a lázadás zászlaját, +Endre és Leventa bújdosásukból visszatérve, a mozgalom élére +állanak. Azonban mihelyt győzött a forradalom, Endre +megkoronáztatta magát s a keresztyén vallást és Szent István állami +intézményeit visszaállította s ezt annyival inkább tehette, mert a +forradalmat jórészt az idegen uralom idézte elé. E kort rajzolva +tág tere nyílik az írónak a pogány és keresztyén vallás, a régi és +újkori intézmények küzdelmét föltüntetni s egyszersmind sejtetni a +keresztyén és nyugati szellem végleges győzelmét. Mindezt +meglehetős könnyeden veszi Herczeg. Vatha, a pogányság vezére, +továbbá Béla és Leventa csak a regény végén jelennek meg; a +küzdelmek inkább csak érintve vannak, semmint a regény +cselekvényébe forrasztva.</p> +<p>Baj az is, hogy a regény nem az egész magyar nép mozgalmát +rajzolja, hanem csak egy kis töredékét, a bessenyőkét, kiknek egy +része a honfoglaláskor a magyarokhoz csatlakozott. Hőse Alpár, a +bessenyő Thonuzóba fia, ki keresztyénné lett, papnak nevelték, +visszavágyik a pusztára s erős benső küzdelem után a pogány +bessenyők vezére lesz és Vathához csatlakozik. A bessenyő táborban +játszik a cselekvény nagy része. Innen van aztán, hogy a szerző a +magyar pogányok szokásai-, vallásos szertartásairól nem tájékozza +az olvasót. Föltűnő, mily kevéssé ismeri vagy használja a magyar +mythologiai hagyományokat; beszél Holdistenről, Holdlányokról, +Göncölistenről, Vadleányokról és Éjasszonyokról, Fuvó királyról, a +Szélanya fiáról; említi a Rétszagoló, <span class= +"pagenum"><a name="Page_399" id="Page_399">-399-</a></span> +Kulancs, Szilkehordó és Vérszemű csillagokat; elmondja, hogy a +tölgyfa, mint szent fa, tiszteletben részesül stb. Honnan vette +mindezt? Talán a bessenyő hagyományokból, ha ugyan ilyenek +vannak.</p> +<p>Bizonyára nehéz föladat a pogány magyarság vallásának és +társadalmi viszonyainak rajza. Kevés adatunk van rólok, de mégis +van annyi, hogy néhány fővonással megeleveníthessük. Íme, példa reá +Arany, aki a <i>Buda halálá</i>ban a húnok vallását és társadalmát, +mint őseinkét, magyar hagyományok alapján rajzolja. Ez úton +indulhatott volna Herczeg is, de nem indult. Elvétve, csak egy pár +helyt találunk ily törekvést. Midőn a szerző a bessenyő táborban az +előkelők lakomáját írja le, a regössel az ó-székely balladák +modorát és ritmusát szólaltaja meg. Az elénekelt költemények ugyan +nem valami kitűnőek, de a törekvés méltánylást érdemel. A +történelmi regényt a korrajz gondja még nem teszi, ne is tegye +archeológiai repertoriummá vagy történelmi aprólékoskodássá. A +korrajznak csak a költői lelemény emelését kell szolgálnia, mert a +főcél, mint minden költői műben, az esztétikai hatás. S vajjon e +tekintetben sikerült-e a regény? A cselekvény bonyodalma, a +jellemrajz ereje kárpótolja-e, feledteti-e a korrajz hiányát? +Sajnálattal kell megjegyeznünk, hogy nem igen.</p> +<p>A regény meséje inkább események tarka sorozata, mint költői +cselekvény, melynek főszemélyei fölkeltik érdeklődésünket, +bonyodalma gyönyörködtet és katasztrófája meghat. A mű hőse Alpár, +Thonuzóba fia, aki csak eleinte érdekelheti az olvasót, azután mind +politikai pályája, mind szerelmi története meglehetős érdektelen. +Elhagyva a keresztyénséget s a pogány bessenyők élére állva, a +Dunántúlra megy s Vatha seregéhez csatlakozik. Hősiesen küzd ugyan, +de semmi tekintetben <span class="pagenum"><a name="Page_400" id= +"Page_400">-400-</a></span> nem foly be a forradalom politikai +bonyodalmaira. Endre megkoronázása, Leventa halála után visszatér a +Maros partjaira és végre kibújdosik seregével a nem magyarországi +bessenyőkhöz, akik Bizánc ostromára készülnek. Ezzel bevégződhetnék +a regény, de a szerző jegyzet címén még egy pár lapot csatol hozzá, +melyekben beszámol a regényben szereplők további sorsáról. «Alpár +sorsa, úgymond, összeforrt a nagy bessenyőkével, neve pedig végleg +elmerült a nagy háborúk viharos hullámaiba.» Ez lehet történelmi, +de semmi tekintetben sem költői eljárás. Szerelmi története +valamivel érdekesebb, de ez sem kelt valódi költői érdeket. Az +ember azt hinné, hogy a keresztyénből lett pogány könnyen bele fog +szeretni Seruzádba, a bessenyő fejedelemnőbe, aki tárt karokkal +fogadja s tüntetően elárulja hozzá való vonzódását. De Alpár +érzéketlen iránta; ő már szeret és titkon egy a görög udvarban +nevekedett leányt, Zenóbiát, a maros-vári ispánnénak első férjétől +való gyermekét, akit Konstantinápolyból hazatértekor még mint pap ő +kísért Maros-Várra. Szerelme szótlan, néma; csak titkon szereti és +védi minden ellen; kétszer menti meg életét, de semminemű szorosabb +viszony nem fejlődik köztök s így nem is hathat a bonyodalomra. A +hallgatag bessenyő vezér csak a regény végén nyilatkozik, ezt +suttogva fülébe: «Asszonnyá teszlek vezéri sátramban!» Zenóbia, ki +a forradalmi harc alatt a görög apácák kolostorában talált +menhelyet s ott fölvette az apácafátyolt, kétségbeesve tördelte +kezeit és így szólt: «Hát testem és lelkem nem a +Boldogasszonyé-e?»</p> +<p>Íme, egy erős összeütközés magva, amelyből semmi sem fejlődik +ki, mert Zenóbia, amikor visszatér Maros-Várba s a vidéken egy +görög apácakolostort látogat meg, <span class="pagenum"><a name= +"Page_401" id="Page_401">-401-</a></span> Seruzád ösztönzésére azt +a bessenyők földúlják s a szegény leány odavész. Ezalatt Alpár is +hazakerül s némely jelekből sejtvén a szomorú eseményt, szíve nagy +fájdalmában így fohászkodik: «Jézus Krisztus, hozzád fohászkodom. +Te tudsz csodát tenni, hát tégy csodát; tedd meg nem történtté, ami +megtörtént. Itt vagyok, láss a szívembe. Vesd ki belőle mindazt, mi +nem kedves előtted. Ne viaskodjál velem. Uram, ne viaskodjál. +Hiszen te Isten vagy, énnekem pedig nincs erőm, akaratom. Te is +Boldogasszony, te Gellért úr, ti mind könyörüljetek rajtam!» Az +imádság nem használ, a szomorú hír csakugyan való; ekkor Alpár +elűzi táborából Seruzádot, útnak indul seregével a nagy +bessenyőkhöz. Seruzád lóháton távolról követi a vezért s egy +sziklacsúcson a mélységbe veti magát. Az ember azt várná, s a +korrajzba is éppen beillenék, hogy a megtört szívű Alpár ismét +keresztyén lesz, kolostorba vonul, annyival inkább, mert néhány +lappal ez esemény leírása előtt a szerző ekkép nyilatkozik: «A +pogányság elvesztette csatáját már akkor, mikor még csak +kantározott. Mert ők azért fegyverkeztek, hogy testeket öljenek, a +hatalmas ellenség azonban nem a testekben, hanem a lelkekben +lakozik; az erős hit ellen nem lehet kopjával harcolni, csak még +erősebb hittel. Nekik pedig nincs hitök. Alpár, de bizonyára Vatha +is régen nem tudtak már hinni a táltosok és javasasszonyok együgyű +babonáiban; tették magokat, mintha hinnének, erőlködtek, hogy +higyjenek, de nem tudtak.» E néhány vonásból is kitűnik, hogy Alpár +jellemrajza, a rája épített cselekvény teljesen elhibázott; +sikerültebbek a regény mellékalakjai s néhány érdekesen megírt +epizód, de egy-egy részlet nem kárpótlás az egészért.</p> +<p>Még a regény nyelvére és helyesírására teszünk egy <span class= +"pagenum"><a name="Page_402" id="Page_402">-402-</a></span> pár +megjegyzést. Herczeg régebben a <i>Budapesti Hirlap</i> +dolgozótársa levén, reá ragadt valami e lap nyelvi és helyesírási +különösségeiből. Ő is <i>láthatár</i> helyett <i>szemhatárt</i> ír; +e helyett hogy <i>meg voltak lepve, meglepődtek;</i> az +<i>udvaronc</i> neki <i>udvaros</i>, bár egy lappal előbb a +<i>kegyenc</i> szót használja <i>kedvelt</i> helyett; ezeket a +<i>ki</i>, a <i>mely</i>, a <i>mi</i>, a <i>hol</i> egy szónak +rántja össze, Arany János bosszúságára és Wlassics Gyula örömére. +Saját nevében a <i>cz</i>-t kétféleképpen írja: Her<i>cz</i>eg és +Feren<i>c</i>. De miért tenni mindezért őt felelőssé, midőn annyi +más is teszi s ő nem hiába az <i>Új Idők</i> szerkesztője?</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_403" id= +"Page_403">-403-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>JEGYZETEK.</h2> +</div> +<p class="center">Rövidítések: <i>Bp. H. = Budapesti Hirlap; Bp. +Sz. = Budapesti Szemle; Sz. F. = Szépirodalmi Figyelő.</i></p> +<p><b>Irodalmi élet.</b> A Szilágyi Sándor szerkesztette <i>Pesti +Röpívek</i> irodalmi szemléjének beköszöntő cikke. Az <i>Irodalmi +élet</i> összefoglaló címe alatt Gyulai – mint rovatvezető – öt +bírálatot írt, valamennyit névtelenül, de nem egyszersmind jelzés +nélkül. A cikkek előtt egy nyilas silhouetteje látható, s hogy e +jegy mögött Gyulai lappang, annak igazolására – a tárgyi +vonatkozásokat (pl. az írói tulajdonjog tiszteletbentartásának éber +gondja), későbbi cikkeiben megismétlődő idézeteit, kedvelt +szóhasználatait stb. nem tekintve – elég lesz utalnunk arra, hogy a +6. sz.-ban megjelent negyedik bírálatot (Horváth Döme: <i>Alföldi +színműtár</i>) Gyulai maga iktatta <i>Dramaturgiai Dolgozatai</i> +(I. köt.) sorába.</p> +<p><b>Egy földönfutó hátrahagyott novellái.</b> (Pálffy Albert +novellái.) A <i>Pesti Röpívek Irodalmi életé</i>nek harmadik +bírálata. Gyulai szerzőségének bizonyítékait 1. az előbbi +jegyzetben.</p> +<p>Az ötödik bekezdés ezen sorai: «… kikeltünk közelebbről a +bennlevők hallgatagsága ellen» – hivatkozás a <i>Pesti +Röpívek</i>ben megjelent egyik korábbi bírálatra, amelyben Gyulai +többek közt ezeket mondja: «Különös előítélet kapott lábra jelesebb +költőinknél. Tetszenek magoknak elvonulva, mintha e szegény nemzet +már nem is volna méltó hozzájok. Valóban jól megválaszták az időt… +Miért a bánatba merült jó nemzetet évődésének hagyni s átadni a +haldokló nyugalmas álmának, melyből rendszerént halálra ébrül?… +Sokan a politika köpenyével takaródznak… De nálunk divat mindent +politikával vegyíteni össze s meghajolni nehány balfogalom előtt. +Alig tehetjük, hogy ne <span class="pagenum"><a name="Page_404" id= +"Page_404">-404-</a></span> legyünk keserűek s talán igazságtalanok +is. Kedvünk van a fájdalmat affektációnak, az elvből hallgatást +népszerűséghajhászatnak nevezni, stb.» (<i>P. R.</i>, 3. sz. 90–91. +l.)</p> +<p>A hatodik bekezdés következő helyén: «Különben nekünk sem erről, +sem az ellenkezőről legkisebb tudomásunk sincs» – csillag alatt a +szerkesztő (Szilágyi Sándor) megjegyzi: «De van nekünk. E munkák +1848-ban ki voltak nyomva, Heckenast még akkor megvette, de a +kiütött forradalom miatt korábban nem jöhetett ki. Az írói jog +legkevésbbé sincs sértve.»</p> +<p><b>Keveháza.</b> Arany «kisded eposzának» s két másik +költeményének ezen jellemzése tulajdonképpen egy hosszabb cikk +kiszakított fejezete. A cikk a Császár Ferenc szerkesztése mellett +1853-ban kiadott <i>Szikszói Enyhlapok</i> c. jótékonycélú album +bírálata. (<i>Szépirodalmi Lapok</i>, 1853. 15–16. sz.) A bírálat +bevezetéséből – általános tájékoztatóul – közlünk néhány sort: «A +<i>Szikszói Enyhlapok</i> történeti cikkeket, novellákat és +költeményeket tartalmaznak. Röviden ismertetésöket adjuk, előre +bocsátván, hogy a jótékony cél az ítészet szavát el nem némíthatja, +s azon különben méltánylandó mentség, mi a véglapon olvasható, oly +könnyelműségre, minőt a költemények megválogatásában +tapasztalhatni, senkit föl nem jogosíthat, annál kevésbbé Császárt, +ki egykor több volt, mint szigorú ítész; mert igazságtalan volt, és +egy Petőfi irányában.» – Következik a kiadó bevezető cikkének, +valamint Kővári László, Fáy András, Ilorváth Cyrill, Bulyovszkyné, +Bernát Gáspár, Egressy Gábor, Degré Alajos, Kovács Pál stb. +cikkeinek kritikája; Arany János költeménye után Lévai, Szász +Károly, Császár Ferenc, Tóth Kálmán stb. verseiről szól Gyulai +röviden.</p> +<p>Arra nézve, hogy az <i>1000</i>. jegy valóban Gyulai dolgozatait +jelzi, – <i>Dr. Papp Ferenc</i> c. igazgató úr, Gyulai munkái +kiváló ismerőjének becses közlése alapján – utalunk Arany Jánosnak +Tompához írott egyik levelére, hol Arany (éppen a <i>Keveháza</i> +bírálatára tett célzással) az <i>1000</i> jegyű cikkiróban Gyulait +nevezi meg: «… a <i>Gyulai (1000)</i> enthusiasmusa megszégyenít.» +(Arany János <i>Hátrahagyott levelezése</i>, 1888. I. 308. l.)</p> +<p><b>Sujánszky Antal vallásos kötleményei.</b> Aláírva: +<i>1000</i>. Gyulai szerzőségét illetőleg l. a fennebbi néhány +sort. <span class="pagenum"><a name="Page_405" id= +"Page_405">-405-</a></span></p> +<p><b>Pünkösd napja.</b> Mint érdekes ritkaságot: Gyulai kevésszámú +csevegő modorban írt tárcacikkeinek egyikét közöljük ezt a +hangulatos és friss naplótöredéket. Észrevételei, bíráló +megjegyzései (pl. a <i>Szökött katoná</i>ról és a népszínműről) +különben is helyet követelnek Gyulai kritikai dolgozatai +gyüjteményében. – Hogy a <i>–g</i>. jegy Gyulai jegye, bizonyítják +a <i>Szépirodalmi Lapok</i> <i>–g</i>. jegyű színi kritikái, melyek +valamennyien szerepelnek a <i>Dram. Dolg.</i> I. kötetében.</p> +<p>A harmadik bekezdés első két sora célzás Szabó István <i>Arkadia +a magyarok hazája</i> című dolgozatára. (Megjelent <i>Új Magyar +Múzeum</i> 1851–52.)</p> +<p><b>Egy kis szóváltás.</b> Gyulai szerzőségére vonatkozólag l. +<i>A Vasárnapi Ujság XXV. évfordulójára</i> írt visszaemlékezés +(<i>Emlékb</i>. II. 56. l.) következő sorait: «… amidőn a hivatalos +lap megtámadta szerény lapunkat, a szerkesztőség nevében én +állottam ki védelmére <i>Egy kis szóváltás</i> című cikkben.» A +hivatalos lap támadó cikke: <i>Bp. H.</i> 1854. ápr. 2., 384. sz. +2166. l. «Vegyes hírlő» c. rovatának második híre. A cikk «A magyar +nép nevelői és informátorai» címmel névtelenül jelent meg. A <i>Bp. +H.</i> szerkesztője: Szilágyi Ferenc.</p> +<p><b>Kemény Zsigmond regényei és beszélyei.</b> A Kemény Zsigmond +fölött tartott emlékbeszéddel (<i>Emlékb</i>. I.) a legszorosabban +összefügg. A kettő sok tekintetben kiegészíti egymást, sokban +egyezik; e dolgozat az alap, melyen Gyulai emlékbeszéde épül.</p> +<p><b>Egy pár jegyzet a «Visszatekintés» című cikkre.</b> E cikk +voltaképpen a Szász Károllyal folytatott s «hosszúra nyúlt +polémiát» zárja le. Előzményei Gyulainak <i>Néhány szó a +kritikáról</i> c. dolgozatára mennek vissza. (<i>Sz. F.</i> +1860–61. I. évf. 17–18. sz. és <i>Krit. dolg.</i>) Erre következett +<i>Még néhány szó a kritikáról</i> Szász Károlytól. (<i>Sz. F.</i> +1860–61. I. évf. 21–22. sz.). Ezt követte Gyulai válasza: <i>Megint +a kritikáról.</i> (<i>Sz. F.</i> 1860–61. I. évf. 29., 34., 35. sz. +és <i>Krit. dolg.</i>).</p> +<p>Közben a <i>Sz. F.</i> 1860–61. I. évf. 30. sz. 478. lapján +Szász Károly «<i>Gyulay</i> (sic!) <i>Pálnak</i>» ezeket mondja: +«Ön azt állítja, hogy én ön szavait ferdítve és valótlanul +terjesztem elé; de úgy tetszik, ön ezt nem bizonyította be egyetlen +esetben sem. Ez ellenében én bátorkodom öntől kérdeni: 1-ör. Mikor +mondtam én s mikor közölhetett e lapok szerkesztője <span class= +"pagenum"><a name="Page_406" id="Page_406">-406-</a></span> oly +badarságot,* minőt ön reám fog: hogy <i>az értelmetlenség, +számítani nem tudás és badarság, mint a költői szellem szükségképi +alkatrészei szerepelhetnek?</i> 2-or mikor mondtam én, hogy ön +valamely rögeszmét: <i>személyes ellenszenv palástolására</i> vett +volna föl? Átalában mikor szóltam önnek személyes ellen-szenveiről +egy szót is? – Egész tisztelettel kérdi <i>Szász Károly</i>.» A * +alatti jegyzetben mintegy hasábnyi terjedelemben a szerk. (Arany +János) közvetítő békítgetése: «Uraim az istenért! ne olvassanak +többet egymás iratából, mint a mennyi abban írva áll stb.»</p> +<p>Szász Károly fenti kérdéseire vonatkozik Gyulai csillag alatti +jegyzete <i>Megint a kritikáról</i> c. cikke végén: «E számban (t. +i. <i>Sz. F.</i> 1860–61. I. évf. 30. sz.) ön… stb.» – Ugyancsak +ott, a csillag előtt tesz Gyulai megjegyzést Arany János +jegyzetére: «A szerk. már megkezdé a nyilatkozást e lapok 30-ik +számában… stb.»</p> +<p>Csak mindezek után következik Arany János <i>Visszatekintés</i> +(és nem – mint Gyulai az eredeti szövegben hibásan idézi – +«Visszatekintések») c. cikke. (<i>Sz. F.</i> 1860–61. I. évf. +36–41. sz., aláírva: A. J. Később kötetben is: <i>Arany János +prózai dolgozatai.</i> Bpest, 1879.). Arany <i>Visszatekintése</i> +– amint azt maga is mondja – nem annyira Gyulai pörös ügyét illeti, +mint Brassai Sámuelnek <i>Mégis valami a fordításról</i> c. +dolgozatát (Brassai dolgozata: <i>Sz. F.</i> 1860–61. I. évf. +19–20., 27–28., 30–33. sz. Arany <i>Visszatekintése</i> után a +többi folytatás a 48–50. számokban.) – Így tehát Gyulaira csupán a +két lapnyi bevezető rész vonatkozik. (<i>Sz. F.</i> 561–562. +l.)</p> +<p>Az itt elmondottakhoz fűződnek Gyulai «jegyzetei».</p> +<p><b>Adalék népmeséinkhez.</b> Gyulai verse: <i>Az Igazság és +Hamisság.</i> (Allegoria). <i>Sz. F.</i> 1862. II. évf. 2. sz. 25. +l. – A szerkesztő, Arany János, szóbanforgó cikke, «<i>Eredeti +népmesék.</i> Összegyüjtötte Merényi László. I–II-ik kötet. Pest, +1861. Kiadja Heckenast Gusztáv.»: <i>Sz. F.</i> 1862. 1–4. sz. A +Gyulai feldolgozására vonatkozó sorok a 4. sz. befejező +közleményében. – Kriza János gyüjteményében (<i>Vadrózsák</i>, +Székely népköltési gyüjtemény. Szerkeszti Kriza János. I. kötet +Kolozsvártt, 1863. Stein János.) a mese címe: <i>Az Igazság és +Hamisság utazása</i>. Ez azonban a mesének egy másik változata; a +királyleányról nincs benne szó. A mesében <span class= +"pagenum"><a name="Page_407" id="Page_407">-407-</a></span> +háromszor is előforduló <i>vetéskapu</i> helyén Krizánál <i>város +kapuja</i> szerepel.</p> +<p><b>Néhány év Petőfi életéből.</b> A Jósika Miklóst és Szász +Károlyt érintő megjegyzésekre nézve l. Gyulainak <i>Megint a +kritikáról</i> c. polémiáját (<i>Krit. dolg.</i>), a továbbiakra +nézve pedig e kötet <i>Polémiák</i> c. cikkét.</p> +<p><b>Két ó-székely ballada.</b> A szövegben (120. l.) ugyan nem +javítottuk ki, de a «Bátori Boldizsár» c. ballada befejezését +méltató sorokban Gyulai tévesen írta, hogy «Bátori ló halálába +érkezik, rohan a vérpadra stb.» Itt ugyanis nem Bátoriról van szó, +hanem az «erdéji kapitányról».</p> +<p><b>Budapesti Szemle XLVIII.–XLIX. füz.</b> Ennek és valamennyi-g +jegyű dolgozatnak eredetére nézve l. e kötet teljes aláírású +<i>Polémiák</i> c. cikkét, mely a szintén <i>-g</i> jegyű +<i>Törökország fővárosa</i> c. dolgozattal kapcsolatos; ez a cikk +kétségtelenné teszi Gyulai szerzőségét, mi egyébként a tartalmi és +formai sajátosságokból is kiviláglik. – E cikket rövidítve +közöljük, szaggatott vonalakkal helyettesítvén a mellőzött +idézeteket s az általános tartalmi ismertetést.</p> +<p><b>A nemes fészek.</b> Ennek, valamint az összes <i>-i</i> jegyű +dolgozatnak szerzőségére vonatkozólag l. e kötet <i>Polémiák</i> c. +cikkét, melyben Gyulai többek között ezeket mondja: «E lapban (t. +i. a <i>Sz. F.</i>-ben) az <i>-i</i> és <i>-y</i> jegyű cikkeket +mind én írtam.»</p> +<p><b>Apró polémiák.</b> <i>Nővilág</i> Divatlap a magyar hölgyek +számára. Szerk. Vajda János. 1862. VI. évf. 26. sz. 414. l. Gyulai +szószerint idézi a «<i>Pesti hírek</i>» c. rovat első hírét. – +<i>Gombostű</i>. Szépirodalmi és társaséleti, divatközlöny. Szerk. +Rózsaági Antal. 1862. I. évf. 76. sz. 2409. hasáb, «Hírcsarnok» c. +rovat első híre. – A polémia Gyulainak <i>Önbírálat</i> c. +kritikájára (<i>Sz. F.</i> 1862. 13–18. sz.) megy vissza. Ebben +mondja többek között a következőket: «Azután a «Gombostű» dicsérte +meg (az Önbírálatot). Különösen kiemelte belőle azt, hogy az egész +nagy magyar alföldön oly kezdetleges ősállapotban van minden, amint +nagy Árpád apánk idejében. Rózsaági úrnak alkalmasint azért +tetszett annyira ez a hely, mert talán a Gombostűből éppen oly +kevés számú példány jár az Alföldre, mint Árpád idejében. A +«Nővilágnak» szintén föl kellett szólalnia. Ajánlotta e +«gúnyostorozó» művet az ő kedves <span class="pagenum"><a name= +"Page_408" id="Page_408">-408-</a></span> honleányainak, mint igen +tanulságost s belőle mutatványt is közlött.»</p> +<p><b>Törökország fővárosa.</b> A továbbiakra nézve l. a +<i>Polémiák</i> jegyzeteit.</p> +<p><b>Polémiák.</b> «A szerkesztő kevés tért engedhetett +rendelkezésem alá», azért mert a <i>Sz. F.</i> ezzel a számmal +megszűnt; erre utal a cikk végén ez a sor is: «minthogy a +Figyelőben már nincs terem.»</p> +<p>Szeberényi nyilatkozata közvetlenül Gyulai cikke előtt: +«<i>Elkésett nyilatkozat Gyulainak egy vádjára.</i>» (<i>Sz. F.</i> +1862. II. félév, 26. sz. 404–405. l. Aláírva: Szeberényi +Lajos.)</p> +<p>A <i>–z</i> jegyű bírálat, melyet nem Gyulai, hanem valószinűleg +Szász Károly írt: <i>Vegyes cikkek nők számára.</i> Írta Szabó +Richard. Aláírva: <i>–Z</i>. (<i>Sz. F.</i> 1862. II. 21. sz. 323. +l.)</p> +<p>Br. Horváth Miklós <i>Egy kis polémia</i> c. ellenbírálatát l. +<i>Az Ország Tükre</i> Budapesti Képes Közlöny. Szerk. Balázs +Sándor. 1862. I. évf. 23. sz. 330–331. l. Aláírva: H.</p> +<p>Riedl nyilt levele: <i>Kritikai Lapok</i> a magyar +tudományosság, szépirodalom és művészet érdekében. Szerk. Riedl +Szende. 1862. 14. sz. 329–332. l. <i>A «Kritikai Lapok» +szerkesztőjének nyilt levele Gyulai Pálhoz</i>.</p> +<p>Az «élesbnél élesb» megjegyzéseket Gyulai Vajda János +<i>Önbírálat</i> c. röpiratának kritikájában (<i>Sz. F.</i> 1862. +13–18. sz.) tette. A röpiratot a <i>Kritikai Lapok</i> 1862. évf. +10. sz. ismerteti: «Legújabb könyv. Figyelmeztetés ez új +jelenségre.» Erre a panegyrisre jegyezte meg Gyulai: «A röpiratot a +«Kritikai Lapok» oly nagy hűhóval üdvözelték, mintha a +szerkesztőség valamelyik tagja írta volna. Valóban e röpirat éppen +oly kevés eszmével meri leckézni a m. nemzetet, mint amily kevés +tudománnyal fogott hozzá a Kr. lapok szerkesztősége az ő +úgynevezett tudományhonosításához.» Alább pedig: «Mi nem vagyunk +barátai Riedl «Kritikai lapjai»-nak, mert az esztétikához keveset +ért, tudományos kritikája pedig a legtöbbször elég felületes és +iskolás szagú stb.»</p> +<p><b>Dalok könyve.</b> Névtelen cikk a <i>Koszorú</i> +«Irodalom»-rovatában. Gyulai szerzőségét a tartalmi vonatkozásokon +(kifakadás az antológiák felburjánzása ellen, stb.) kívül főleg az +bizonyítja, hogy a rovat negyedik, <i>Nemzeti Színház</i> c. +darabját Gyulai Pál felvette dramaturgiai dolgozatai sorába: +<i>Dram. dolg.</i> I. köt. 382. l.: «<i>Egy új színműtár</i>. +<span class="pagenum"><a name="Page_409" id= +"Page_409">-409-</a></span> Kiadja Toldy István. Nemzeti színház. +I–II. kötet. Pest, 1863.»</p> +<p><b>Budapesti Szemle. LIV. füz.</b> Névtelen cikk. Gyulai írta, +mert az első sorokban hivatkozik a <i>Koszorú</i> 1863. I. 14. +sz.-ban közölt ismertetésre, melyet <i>-g</i> jellel szignált.</p> +<p><b>Gróf Széchenyi István politikai iskolája.</b> Szintén +névtelen cikk, de soraiból kiérzik Gyulai hangja. V. ö. e cikket az +<i>Önbírálat</i> kritikájának (<i>Sz. F.</i> 1862. 13–18. sz.) +következő soraival: [Vajda János] «legkiállhatatlanabb, midőn +Széchenyieskedni akar s még Széchenyi szókötéseit is utánozza. +Egész második Török János áll előttünk.»</p> +<p><b>A magyar orvosok és természetvizsgálók IX-ik nagygyűlése.</b> +Mint különös érdekességet: Gyulai egyetlen riportszerű dolgozatát +közöljük e cikket.</p> +<p><b>Újabb magyar lantosok.</b> Névtelen cikk. Gyulai szerzősége +mellett a következő bizonyítékok szólnak: 1. A <i>Koszorú</i> +«Irodalom» rovatának cikkeit jórészt Gyulai írta. 2. Az +antológiákkal való visszaélésről szólva, elítéli a kiadókat, mint a +<i>Dalok könyve</i> c. előbbi cikkben. 3. Tompáról, Szász +Károlyról, Lévayról rokonszenvesen nyilatkozik, ellenben +kifogásolja, hogy Zilahy Károlynak majd minden költeménye ott van a +gyüjteményben (lásd a Zilahy munkáiról írt kritikát). 4. Gyulaira +vallanak végül a Petőfiről mondottak és az antológiát ajánló, +befejező sorok.</p> +<p><b>A magyar nemzeti irodalom története.</b> Névtelen eikk. A +hang azonban Gyulaira vall.</p> +<p><b>Petőfi életrajza.</b> A cikk második felét v. ö. Gyulainak +<i>Zilahy Károly munkái</i>ról írt bírálatával.</p> +<p>A «sírhalmomi» szóról. E cikk, mely Gyulai Vörösmarty-kiadásához +szolgál adalékul, válasz Fogarasi János alábbi megjegyzéseire +(<i>Koszorú</i>, 1865. III. évf. 6. sz. 142. l., aláírva: +Fogarasi):</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">«Sírhalmomi gyásznak elég +jel<br /></span> <span class="i0">A sárga levél.<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i8"><i>Vörösmarty</i> [<i>A +haldokló leány.</i>]»<br /></span></div> +</div> +<p>«Vörösmarty minden munkái» első kötete 223. lapján ezen jegyzék +áll: «A <i>sírhalmomi</i> merészb és szabálytalanabb ragozás, mint +az annyira divatba jött <i>házbani</i>, <i>kertbeni</i> s +<span class="pagenum"><a name="Page_410" id= +"Page_410">-410-</a></span> ehhez hasonló ragozások. Mindenesetre +hibás, se a régi, se a népnyelv nem igazolja s esztétikai +szempontból sem igen lehet támogatni.»</p> +<p>«Legyen szabad egyik legrégibb, legkitűnőbb eredeti, még pedig +prózai nyelven írt nyelvemlékünkből tökéletesen hasonszerű esetet +idézni.</p> +<p>«Az 1403-dik évbeli szentpéteri végzésben olvassuk: «Hogy ha az +vidéki bort valahol az falukon, avagy városokon ez mi +<i>városonki</i> gyalánt és neve alatt valaki eladand.» Senki sem +fogja tagadni, hogy a «sírhalmomi» szó ragozási alakja teljesen +azonos a «városonki» (azaz: városunki) szó ragozási alakjával. +Vörösmarty idézett verse még 1829-ben jött ki az Aurórában, a +szentpéteri végzés csak 1840-ben jutott nyilvánosság elé és csak +kevéssel előbb jött napfényre. Vörösmarty tehát innen nem vehette. +Ámde Vörösmartynak oly kitűnő érzéke vala hasonlíthatlan +nyelvünkben, mint csak fölötte keveseknek, mióta azt ősapáink +megteremtették.»</p> +<p>Eddig Fogarasi megjegyzései. Gyulai válasza közvetlenül ezen +sorok után következik. – A dologból egy kis polémia lett. A +<i>Koszorú</i> következő számában (<i>Koszorú</i>, 1865. III. évf. +7. sz. 165–166. l.) <i>Felvilágosítás Vörösmarty «sírhalmomi» +szóalakjára címen</i> Fogarasi válaszolt Gyulainak. A polémiát a +szerk., Arany János, csillagalatti ötsoros jegyzete zárja le. «Mi a +kérdéses alakot: <i>sírhalmomi gyász</i> oly költői merészségnek +tekintjük, mely egy Vörösmartynál, éppen merészsége által, megkap +és kiragad a mindennapiságból; de azért nem engednők meg, hogy a +próza pl. <i>bundámi prémet</i> írjon vagy mondjon.»</p> +<p><i>A «sírhalmomi» szóról</i> címet a <i>Koszorú</i> +tartalomjegyzékéből vettük át; mind Fogarasi jegyzete, mind Gyulai +válasza ugyanis cím nélkül van közölve a <i>Koszorú</i> +«Irodalom»-rovatában.</p> +<p><b>Zilahy Károly munkái.</b> E bírálattal kapcsolatosan l. a +<i>Petőfi életrajza</i> c. előbbi cikket. – A «Verőfényes napok» c. +novelláról mondottakat v. ö. «Az út a révpart felé» c. bírálattal +(Gyulai: <i>Bírálatok</i>).</p> +<p><b>Eötvös emlékbeszédei.</b> E bírálat több részletét (az +Akadémia, Eötvös lelki tulajdonai) Gyulai Eötvös fölött tartott +emlékbeszédébe is beolvasztotta. <span class="pagenum"><a name= +"Page_411" id="Page_411">-411-</a></span></p> +<p><b>Színházi szemle.</b> A hírlapok cikkei, melyekre Gyulai +hivatkozik, a következő számokban jelentek meg: <i>Pesti Napló</i>, +1875 okt. 3. XXVI. évf. 226. sz. – <i>Fővárosi Lapok</i>, 1875 okt. +13. XII. évf. 234. sz. – <i>Nemzeti Hirlap</i>, 1875 okt. 13. I. +évf. 284. sz. – <i>Ellenőr</i>, 1875 okt. 13. VII. évf. 284. sz. – +<i>Kelet Népe</i>, 1875 okt 13. I. évf. 121. sz. – <i>Hon</i>, +reggeli kiadás, 1875 okt. 13. XIII. évf. 234. sz. – <i>Pester +Lloyd</i>, 1875 okt. 13. XXII. évf. 238. sz. – E kritikával +kapcsolatban l. gyüjteményünk <i>Helyreigazítás Dóczy «Csók»-ját +illetőleg</i> c. cikkét a hozzáfűzött jegyzetekkel együtt. – A +Rákosi, Dóczy és Csiky darabjairól mondottakat v. ö. a <i>Dram. +dolg.</i> II. kötetének következő bírálataival: <i>A szent korona +varázsa; Vegyes párok; Csiky Gergely újabb színművei, +Proletárok.</i> E későbbi bírálatok mind hivatkoznak a <i>Színházi +Szemlére</i>.</p> +<p><b>Helyreigazítás Dóczy «Csókját» illetőleg.</b> A cikk az +<i>Ellenőr</i> «Hazai Irodalom» c. rovatában jelent meg ezzel a +bevezetéssel: «– <i>Gyulai Pál</i> egyetemi tanár úrtól a következő +helyreigazítást vettük:» – A «Helyreigazítás» címet Szinnyeitől +<i>(Magyar írók)</i> kölcsönöztük. (Itt említjük meg azt is, hogy +Szinnyei adata: «Ellenőr (1877. 62. sz.») téves; a cikk ugyanis nem +a 62., hanem a 63. számban van; igaz ugyan, hogy a márc. 5-i +példányok fölé is tévedésből 62. sz-ot szedtek 63 helyett.). A +cikkecske, mely Gyulai felszólalását provokálta, az <i>Ellenőr</i> +1877 márc. 4. IX. évf. 62. sz. «Tárca» rovatában olvasható «A +fővárosból» cím alá foglalt pletykahírek között: <i>«Új közösügy – +a «Csók»</i>.</p> +<p><b>Petőfi és a M. T. Akadémia.</b> A <i>Fővárosi Lapok</i> +szerkesztője, akihez Gyulai e helyreigazító levelet intézte, Vadnai +Károly. Gyulai egyik adata téves; Eötvös nem 1846-ban, hanem +1847-ben írt cikket Petőfiről (l. <i>Pesti Hirlap</i> I. 880. sz. +315. l. 1847. május 14.). – Gyüjteményünknek ez az egyetlen +darabja, melynek eredeti szövegében Gyulai jellegzetes <i>cz</i>-je +helyett mindenütt egyszerű <i>c</i> szerepel. Ez mindenesetre a +<i>Fővárosi Lapok</i> korrektorának egyéni akciója.</p> +<p><b>Válasz Grünwald Béla úr nyilt levelére.</b> A <i>Bp. Sz.</i> +1878. évi folyamában (16. k. 421–428. l.) egy ilyen című névtelen +bírálat jelent meg: <i>A Felvidék. Politikai tanulmány. Írta +Grünwald Béla. Budapest</i>, 1878. <i>Ráth Mór. (Ára 1 frt)</i>. +Grünwald Béla erre <i>Nyilt levelet</i> intézett <i>Gyulai Pál +úrhoz, a Budapesti Szemle szerkesztőjéhez</i>. (<i>Bp. Sz.</i> +1878. 17. k. <span class="pagenum"><a name="Page_412" id= +"Page_412">-412-</a></span> 193–203. l.). Gyulai válasza +közvetlenül ezen nyilt levél után következik.</p> +<p><b>A szerkesztő jegyzetei Volf György válaszára.</b> A <i>Bp. +Sz.</i> 1879. évfolyamában (21. k. 184–198. l.) <i>Magyar +Nyelvemlékek</i> címmel egy V. jegyű bírálat jelent meg, amely az +Akadémia nyelvtud. bizottsága által 1874–1876-ban kiadott +<i>Nyelvemléktár</i> I–V. kötetével foglalkozik. A bírálat azzal +kezdődik, hogy e mű már be volt a <i>Bp. Sz.</i> közönségének +mutatva (l. <i>Bp. Sz.</i> 16. k. 432. l.), de nem volt részletesen +ismertetve; tekintsük egy kissé közelebbről stb. Erre a kritikára +Volf György <i>Válasz a Nyelvemléktár ügyében</i> c. ellenbírálatot +írt (<i>Bp. Sz.</i> 1879. 21. k. 411–425. l.). Volf az egész +bírálatban személyes bosszút lát. A névtelenségnek – úgymond – ma +semmi értelme nincs, káros mind az irodalomra, mind az íróra stb. – +A szerk. (Gyulai) jegyzetei közvetlenül ezen válasz után +olvashatók, cím nélkül. A címet mi adtuk. – Ez éleshangú polémiánál +szükséges megjegyezni, hogy a két ellenfél között később igen jó +viszony fejlődött ki; Gyulai szívesen fogadott cikkeket Volftól a +<i>Bp. Sz.</i>-be s az Akadémiában is örömest dolgoztatta.</p> +<p>Az anonymitas kérdésére nézve l. még gyüjteményünk következő +cikkeit: <i>Néhány év Petőfi életéből, Apró polémiák, Polémiák.</i> +Gyulainak a névtelenségről vallott felfogását kizárólag a jelen +kötet fenti dolgozatai tüntetik fel.</p> +<p><b>A szerkesztő jegyzete.</b> Gyulai e jegyzetet Péterfy Jenő +<i>Bírálóimnak</i> c. polémiájához (<i>Bp. Sz.</i> 26. k. 313–318. +l.) fűzte. Péterfy polémiája felelet Asbóth János és Keszler József +bírálataira, melyek a <i>Pester Lloyd</i>ban (1881. 95. sz.), +illetőleg <i>Ellenőr</i>ben (1881. 172. sz.) jelentek meg és +támadták Péterfynek <i>Jókai Mór</i>ról írt s a <i>Bp. Sz.</i>-ben +(26. k. 1–27. l.) közölt tanulmányát. A <i>Pesti Naplót</i> Péterfy +polémiája nem említi. – A jegyzet elején tett célzás Kossuth +<i>Iratai</i>ra vonatkozik s így kapcsolatban van Gyulai <i>Még +egyszer Kossuth és a pragmatica sanctio</i> c. cikkével (<i>Bp. +Sz.</i> 26. k. 144–155. l. és <i>Bírálatok</i>).</p> +<p><b>A Nyelvőr és a Budapesti Szemle.</b> Aláírás nélkül jelent +meg, de Gyulai szerzősége kétségtelen; a cikk közvetlen folytatása +Gyulai <i>A Nyelvőr és a költői szabadság</i> című, szintén anonym +dolgozatának <i>(Bírálatok)</i>, sőt kapcsolatban van a Volf György +válaszához írt szerkesztői jegyzetekkel is. <span class= +"pagenum"><a name="Page_413" id="Page_413">-413-</a></span> – A +polémia körébe vágó cikkek sorrendje egyébként a következő: Bánóczi +József: <i>Greguss Költészettanának is mertetése</i> (<i>Magyar +Nyelvőr</i> 1881. X. k. 421–424. l.); Gyulai: <i>A Nyelvőr és a +költői szabadság</i> (Bp. Sz. 28. k. 318–320. l.); Szarvas Gábor: +<i>Fatum est</i> (<i>M. Nyelvőr</i> 1881. X. k. 553–557. l.) s +végül Gyulai szóbanforgó cikke: <i>A Nyelvőr és a Budapesti +Szemle.</i> – A Gyulainak feladott kérdések a <i>Nyelvőr</i> VIII. +k.-ben (1879 máj. 15. sz.) találhatók; az ezekre való megfelelésre +Szarvas Gábor <i>Ballagi Mór és a magyar nyelv</i> c. cikkében +(<i>Nyelvőr</i> X. k. 59–69. l.) sürgeti Gyulait. – A cikk befejező +soraiban említett nyilt levél a <i>Bp. Sz.</i> 29. k. 349–352. +lapján olvasható.</p> +<p><b>«Toldi szerelme» egy kihagyott versszakáról.</b> E bensőséges +hangú visszaemlékezés inkább szépirodalmi, mint kritikai mű, – +érdekes irodalomtörténeti vonatkozása miatt azonban jól illik a +gyüjteménybe; mellőzése – úgy hisszük – indokolatlan lenne.</p> +<p><b>Deskriptív kritika.</b> Gyulai első megjegyzése Alexander +Bernátnak <i>Dóczy Lajos</i>ról írt cikkére (<i>A Hét</i> 1890. 22. +sz.) vonatkozik. Alexander erre nyilt levelet intézett Gyulaihoz +<i>Deskriptív kritika</i> címmel (<i>Bp. Sz.</i> 63. k. 478–480. +l.). Ehhez kapcsolódik Gyulai második, rövid jegyzete.</p> +<p><b>Jászai Mari asszony Elektrája.</b> A <i>Bp. Sz.</i>-ben (65. +k. 318–320. l.) <i>Spectator</i> aláírású nyilt levél számolt be +<i>Jászai Mari asszony Elektrájá</i>ról. Gyulai e nyilt levél +végszavához fűzi csillagalatti (kiadásunkban I. számmal jelzett) +jegyzetét.</p> +<p><b>A M. T. Akadémia s egy pár hirlapíró.</b> <i>A Hét</i>ből +idézett rész az 1893 máj. 14-iki szám <i>Irodalom</i> rovatának +<i>Akadémiai</i> kezdetű pár soros híréből való, a <i>Pesti +Hirlap</i>ból vett idézet pedig az 1893 máj. 15-iki szám <i>Arany +emlékezete</i> c. részletes tudósításából. – <i>A Hét</i> nem +hagyta szó nélkül Gyulai cikkét; erre vonatkozóan l. <i>A Hét</i> +1893 jún. 4-iki sz.-nak <i>A Budapesti Szemlében</i> kezdetű +polémiáját.</p> +<p><b>A Nemzeti Színház és Szigligeti.</b> A <i>Bp. Sz.</i> eredeti +szövege alatt feltűntetett gondolatjel (-) sajtóhiba; Gyulai +<i>–i</i> jegyét a tartalomjegyzék helyesen közli. – «A néhány +évvel ezelőtt bővebben fejtegetett észrevételek» – hivatkozás +<span class="pagenum"><a name="Page_414" id= +"Page_414">-414-</a></span> gyüjteményünknek <i>A Nemzeti Színház +műsoráról</i> c. cikkére.</p> +<p><b>Egy kis polémia.</b> A polémia idézetei a <i>Bp. H.</i> 1899 +júl. 3-iki <i>Szarvas Gábor szobra</i> c. vezércikkéből és +Sebestyén Károly <i>Szarvas Gábor</i>ról írt cikkéből +(<i>Magyarország</i> 1899. júl. 2.) valók.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_415" id= +"Page_415">-415-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>JEGYZÉKE<br /> +<span class="smaller">GYULAI PÁL AZON KRITIKAI DOLGOZATAINAK, +MELYEK KÖTETBE ÖSSZEGYÜJTVE MÉG NEM JELENTEK MEG</span>.</h2> +</div> +<p>Gyüjtési munkálatainkban Szinnyei József repertóriuma <i>(Magyar +írók)</i> szolgált a legfőbb útbaigazításokkal. Mivel e gazdag, bár +nem teljes repertórium még mindig bő kútfeje a Gyulai-irodalomnak, +közöljük lajstrom gyanánt, hozzávéve az általunk felkutatott +dolgozatok címeit s elhagyva Gyulai szépirodalmi munkáinak, +valamint eddigi köteteibe s gyüjteményünkbe fölvett dolgozatainak +jegyzékét.</p> +<p><i>Regélő Pesti Divatlap</i>, 1842. Színi kritika.</p> +<p>Kolozsvári <i>Nemzeti Társalkodó</i>, 1843–44. Kisebb +dolgozatok.</p> +<p><i>Pesti Röpívek</i>, 1850. 1. sz. Dobsa Lajos: Marquis Brumon; +2. sz. Boross Mihály: Házasság spekulációból; 3. sz Barna Ignác: +Szerelemhangok; 9. sz. A Hölgyfutár poétái; 4–10. sz. +Társaséletünk.</p> +<p><i>Fiatalság Barátja</i>, 1851. Vegyes közlemények.</p> +<p><i>Szépirodalmi Lapok</i>, 1853. 9. sz. Losonczy László +költeményei; 14. sz. Elsz Sándor – B. S. F.: Ő nem féltékeny; +15–16. sz. Szikszói Enyhlapok; 46. sz. A chinai salon.</p> +<p><i>Vasárnapi Ujság</i>, 1854. 1. sz. Irodalmi ismertetések: +Toldi, Hunyadiak-kora; 6. sz. gróf Teleki József; 1866. 44. sz. +Kemény Zsigmond; 1867. 7. sz. Pákh Albert; 1873. 49. sz. Csengery +Antal.</p> +<p><i>Pesti Napló</i>, 1855. II. 51. sz. Obernyik Károly; 1857. +10., 25. sz. Petőfi szülővárosáról; 1862. 224., 236. sz. A magyar +írók segélyegylete és a «Vezér» tárcaírója; 242. sz., 1863. 15., +23., 24., 28. sz. A magyar írók segélyegylete; 1867–68. Politikai +cikkek Deák-párti szellemben, 8. sz. <span class="pagenum"><a name= +"Page_416" id="Page_416">-416-</a></span> Perczel Mór +emlékirataira; 1872. 78. A Kisfaludy-Társaság utolsó űléséről; +kisebb cikkek; 1874. 135., 142. Deák F. levele B. Wesselényi +Miklóshoz. 236. sz. Petőfi költeményei s az írói tulajdonjog; 1878. +2., 3. sz. A magyar írók segélyegylete; 1879. Petőfi és Prielle +Cornelia.</p> +<p><i>Magyar Sajtó</i>, 1862. 241., 1864. 35., 56., 1866. 81. sz. +Magyar írók segélyegylete.</p> +<p><i>Szépirodalmi Figyelő</i>, 1861. I. 46. sz. Kazinczy Ferenc +levelei Cserey Farkashoz (csillagalatti jegyzet); 1862. 13–18. sz. +Önbírálat; 15. sz. Spanyol népmesék; 20. sz. Szerelem és eskü; +23–24. sz. Kolozsvári album.</p> +<p><i>Koszorú</i>, 1863. I. 19. sz. A magyar ember könyvtára; A +magyar izraeliták évkönyve; A magyar nemzet classicusai; 1864. II. +10. sz. Amit a nők legjobban szeretnek; 11 sz. Nyelvtudományi +Közlemények; Budapesti Szemle LXI. füz.; 20. sz. Budapesti Szemle +LXII., LXIII. füz.</p> +<p><i>Budapesti Szemle</i>, 1866. 4–5. sz. Flegler Szalay +Lászlóról; Imre S.: Magyar irod. tört. 5–8. sz. Kisf.-Társ. 1867. +8. sz. Chateaubriand és kora, Ponsard emlékezete: 1868–1869. 10–15. +sz. Kisf.-Társ.; 1881. 27. k. Vázlatok a M. T. Akadémia félszázados +történetéből; 1882. 33. k. Válasz Trefort Ágost nyilt levelére; +1884. 39. k. A Pesti Napló és a Kisf.-Társ.; 1885. 42. k. Budapest +a kiállítás alatt; 44. k. A komáromi és váradi színészet tört. +1891. 66. k. Sipulusz tárcái; 67. k. Magyar vagy német színház? +1892. 73. k. A Bp. Hirlap és gr. Széchenyi István; 1894. 77. k. A +Magyar Nyelvőrnek; 80. k. Huszár Anna; 1896. 87. k. Testamentum, A +szív könyve; 1897. 91. k. Igazság a földön; 1898. 95. k. A +bevándorlók; 1900. 102. k. Korhadt fakeresztek: 103. k. Ugody Lila; +1904. 118. k. Emlékezés Deák Ferencre; 119. k. Jókai Mór +önmagáról.</p> +<p><i>Politikai Hetilap</i>, 1866. Bírálatok.</p> +<p><i>Budapesti Közlöny</i>, 1867. Bírálatok; 2629. l. Magyar írók +segélyegylete kimutatása; 1872. 74. sz. Lord Byron és Rutilius.</p> +<p><i>Sürgöny</i>, 1867. 44. sz. Magyar írók segélyegylete.</p> +<p><i>Hon</i>, 1867. 36. sz. Magyar írók segélyegylete.</p> +<p><i>Reform</i>, 1870–71. Vegyes cikkek és bírálatok. <span class= +"pagenum"><a name="Page_417" id="Page_417">-417-</a></span></p> +<p><i>Ellenőr</i>, 1877. 438. sz. Petőfiről, előad. után Sümegi +Kálmán (Gyulai egyetemi előadásáról szóló tárcacikk).</p> +<p><i>A Kisfaludy-Társaság Évlapjai</i>, XVII. Jelentés Lukács +Móric haláláról; XVIII. Pohárköszöntője Tóth Lőrinc félszázados +írói munkásságának ünnepén; Bíráló jelentés Pálffy Albert <i>Eszti +kisasszony professzora</i> c. regényéről; XIX. Beszéde a +Katona-ünnepen, Kecskeméten, 1883 ápr. 16; XXI. Bír. jelent. Baróti +László <i>Újabb Petőfi-reliquiák</i> c. művéről; XXIII. Bír. +jelent. Kunoss Ignác török népmeséiről; XXV. Bír. jelent. Ferenczi +Zoltán <i>Petőfi-életrajzáról</i>; XXVIII. Bír. jelent. Kriza János +költeményeiről; XXIX. Üdvözlet Apponyinak; XXXII. Üdvözlet Rákosi +Viktornak; Jelentés Pálffy Albert haláláról; XXXIV. Bír. jelent. +Lehr Albert <i>Hermann und Dorothea</i>-fordításáról.</p> +<p><i>Nemzet</i>, 1882. 52. sz. Petőfi és Klapka; 1893. 28. sz. A +Kisfaludy-Társaság és gr. Apponyi Albert.</p> +<p><i>Budapesti Hirlap</i>, 1882. 248. sz. Petőfi élete és +költészete, Gyulai előadásaiból.</p> +<p><i>Akadémiai Értesítő</i>, 1883–84. Jelentések a Péczely drámai +pályázatról; 1885. Jelentése a széphalmi mauzoleumról s javaslatai; +1886. Jelentés a Péczely drámai pályázatról.</p> +<p><i>Egyetértés</i>. 1883, 357. sz. Felolvasása Petőfi +dalairól.</p> +<p><i>Magyar Ifjúság Lapja</i>, 1885. Arany János <i>Ártatlan +dac</i> című költeményének története.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_418" id= +"Page_418">-418-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>NÉV- ÉS TÁRGYMUTATÓ.</h2> +</div> +<ul class="TOC"> +<li><b>A.</b></li> +<li>Abonyi Árpád <a href="#Page_341">341</a>.</li> +<li>Ábrányi Kornél <a href="#Page_276">276</a>, <a href= +"#Page_338">338</a>, <a href="#Page_339">339</a>.</li> +<li>– <i>Rövidlátók</i> <a href="#Page_276">276</a>.</li> +<li>Academy <a href="#Page_308">308</a>.</li> +<li>Addison <a href="#Page_110">110</a>.</li> +<li>Akadémia <a href="#Page_18">18</a>, <a href= +"#Page_161">161</a>, <a href="#Page_162">162</a>, <a href= +"#Page_170">170</a>, <a href="#Page_188">188</a>, <a href= +"#Page_252">252</a>–<a href="#Page_254">254</a>, <a href= +"#Page_261">261</a>, <a href="#Page_264">264</a>–<a href= +"#Page_273">273</a>, <a href="#Page_280">280</a>, <a href= +"#Page_292">292</a>, <a href="#Page_293">293</a>, <a href= +"#Page_302">302</a>, <a href="#Page_309">309</a>, <a href= +"#Page_324">324</a>, <a href="#Page_330">330</a>, <a href= +"#Page_345">345</a>–<a href="#Page_347">347</a>, <a href= +"#Page_362">362</a>, <a href="#Page_385">385</a>, <a href= +"#Page_386">386</a>, <a href="#Page_389">389</a>, <a href= +"#Page_392">392</a>, <a href="#Page_393">393</a>.</li> +<li>– Értesítő <a href="#Page_266">266</a>.</li> +<li>– Nyelvtana <a href="#Page_110">110</a>.</li> +<li>Alexander Bernát <a href="#Page_330">330</a>, <a href= +"#Page_331">331</a>, <a href="#Page_385">385</a>.</li> +<li>Almeida-Garrett, de – <a href="#Page_196">196</a>.</li> +<li>Amade <a href="#Page_111">111</a>.</li> +<li>Ambrus Zoltán <a href="#Page_394">394</a>, <a href= +"#Page_396">396</a>.</li> +<li>– <i>Giroflé és Girofla</i> <a href="#Page_394">394</a>.</li> +<li>Anakreon <a href="#Page_149">149</a>.</li> +<li>Andrássy Gyula gr. <a href="#Page_301">301</a>, <a href= +"#Page_339">339</a>.</li> +<li>Angol királynő (szálló) <a href="#Page_363">363</a>.</li> +<li>Apponyi Albert gr. <a href="#Page_336">336</a>.</li> +<li>Arany János <a href="#Page_13">13</a>–<a href= +"#Page_15">15</a>, <a href="#Page_21">21</a>, <a href= +"#Page_55">55</a>, <a href="#Page_114">114</a>, <a href= +"#Page_117">117</a>, <a href="#Page_118">118</a>, <a href= +"#Page_229">229</a>, <a href="#Page_236">236</a>, <a href= +"#Page_237">237</a>, <a href="#Page_247">247</a>–<a href= +"#Page_250">250</a>, <a href="#Page_282">282</a>, <a href= +"#Page_305">305</a>, <a href="#Page_313">313</a>, <a href= +"#Page_324">324</a>–<a href="#Page_326">326</a>, <a href= +"#Page_328">328</a>, <a href="#Page_329">329</a>, <a href= +"#Page_346">346</a>, <a href="#Page_347">347</a>, <a href= +"#Page_375">375</a>, <a href="#Page_376">376</a>, <a href= +"#Page_383">383</a>–<a href="#Page_385">385</a>, <a href= +"#Page_396">396</a>, <a href="#Page_399">399</a>, <a href= +"#Page_402">402</a>.</li> +<li>– <i>Ágnes asszony</i> <a href="#Page_114">114</a>.</li> +<li>– <i>Árva fiú</i> <a href="#Page_117">117</a>.</li> +<li>– <i>Buda halála</i> <a href="#Page_248">248</a>, <a href= +"#Page_249">249</a>, <a href="#Page_399">399</a>.</li> +<li>– <i>Keveháza</i> <a href="#Page_13">13</a>, <a href= +"#Page_14">14</a>.</li> +<li>– <i>Rozgonyiné</i> <a href="#Page_13">13</a>.</li> +<li>– <i>Toldi</i> <a href="#Page_13">13</a>.</li> +<li>– <i>Toldi szerelme</i> <a href="#Page_324">324</a>, <a href= +"#Page_326">326</a>, <a href="#Page_328">328</a>.</li> +<li>– <i>Török Bálint</i> <a href="#Page_14">14</a>.</li> +<li>– <i>Visszatekintés</i> <a href="#Page_38">38</a>.</li> +<li>Ariosto <a href="#Page_112">112</a>, <a href= +"#Page_210">210</a>, <a href="#Page_219">219</a>.</li> +<li>Aristarchus <a href="#Page_77">77</a>.</li> +<li>Aristoteles <a href="#Page_239">239</a>, <a href= +"#Page_240">240</a>.</li> +<li>Asboth <a href="#Page_316">316</a>.</li> +<li>Atala <a href="#Page_136">136</a>, <a href="#Page_245">245</a>, +<a href="#Page_248">248</a>.</li> +<li>Athenaeum <a href="#Page_67">67</a>–<a href="#Page_69">69</a>, +<a href="#Page_184">184</a>.</li> +<li>Aurora-kör <a href="#Page_224">224</a>.</li> +<li><b>B.</b></li> +<li>Baco, Verulami <a href="#Page_128">128</a>, <a href= +"#Page_129">129</a>.</li> +<li>Bajza Jenő <a href="#Page_236">236</a>, <a href= +"#Page_240">240</a>, <a href="#Page_241">241</a>, <a href= +"#Page_250">250</a>.</li> +<li>– <i>Zách Felicián</i> <a href="#Page_240">240</a>.</li> +<li>Bajza József <a href="#Page_68">68</a>, <a href= +"#Page_81">81</a>–<a href="#Page_83">83</a>, <a href= +"#Page_181">181</a>, <a href="#Page_183">183</a>, <a href= +"#Page_184">184</a>, <a href="#Page_305">305</a>, <a href= +"#Page_307">307</a>, <a href="#Page_385">385</a>.</li> +<li>– <i>Hajdankor világtörténete</i> <a href= +"#Page_183">183</a>.</li> +<li>Balassa Bálint <a href="#Page_374">374</a>.</li> +<li>Balassa János <a href="#Page_186">186</a>.</li> +<li>Balogh Pál <a href="#Page_189">189</a>.</li> +<li>Balogh Zoltán <a href="#Page_191">191</a>.</li> +<li>Ballagi Mór <a href="#Page_313">313</a>.</li> +<li>Balzac <a href="#Page_36">36</a>.</li> +<li><i>Bánk bán</i> <a href="#Page_113">113</a>.</li> +<li>Bánóczi József <a href="#Page_318">318</a>, <a href= +"#Page_319">319</a>, <a href="#Page_323">323</a>, <a href= +"#Page_385">385</a>.</li> +<li>Bányai Ágnes <a href="#Page_136">136</a>.</li> +<li>Bartha Miklós <a href="#Page_385">385</a>.</li> +<li>Bartók Lajos <a href="#Page_344">344</a>, <a href= +"#Page_356">356</a>.</li> +<li>– <i>Erzsébet</i> <a href="#Page_356">356</a>.</li> +<li>– <i>Legszebb</i> <a href="#Page_344">344</a>.</li> +<li>– <i>Méhek</i> <a href="#Page_356">356</a>.</li> +<li>Bazár <a href="#Page_42">42</a>.</li> +<li>Beck Károly <a href="#Page_194">194</a>.</li> +<li>Bellermann <a href="#Page_196">196</a>, <a href= +"#Page_197">197</a>.</li> +<li>Bene Ferenc <a href="#Page_186">186</a>, <a href= +"#Page_187">187</a>, <a href="#Page_189">189</a>.</li> +<li>Beniczky Hermin ld.: Veres Pálné.</li> +<li>Beöthy Zsolt <a href="#Page_373">373</a>–<a href= +"#Page_376">376</a>, <a href="#Page_383">383</a>.</li> +<li><span class="pagenum"><a name="Page_419" id= +"Page_419">-419-</a></span></li> +<li>Béranger <a href="#Page_163">163</a>.</li> +<li>Bernard Károly <a href="#Page_69">69</a>.</li> +<li>Berzsenyi <a href="#Page_181">181</a>, <a href= +"#Page_182">182</a>, <a href="#Page_246">246</a>.</li> +<li>Bezerédj László <a href="#Page_170">170</a>.</li> +<li>Bianka <a href="#Page_136">136</a>.</li> +<li>Bion <a href="#Page_149">149</a>.</li> +<li>Bismarck <a href="#Page_300">300</a>, <a href= +"#Page_301">301</a>.</li> +<li>Bittó István <a href="#Page_301">301</a>.</li> +<li>Bodenstedt <a href="#Page_210">210</a>.</li> +<li>Bozzai <a href="#Page_191">191</a>.</li> +<li>Brassai <a href="#Page_161">161</a>, <a href= +"#Page_167">167</a>, <a href="#Page_170">170</a>, <a href= +"#Page_186">186</a>, <a href="#Page_385">385</a>.</li> +<li>Budapesti Hirlap <a href="#Page_25">25</a>, <a href= +"#Page_28">28</a>, <a href="#Page_356">356</a>, <a href= +"#Page_383">383</a>, <a href="#Page_384">384</a>, <a href= +"#Page_402">402</a>.</li> +<li>– Szemle <a href="#Page_43">43</a>, <a href="#Page_86">86</a>, +<a href="#Page_127">127</a>, <a href="#Page_128">128</a>, <a href= +"#Page_169">169</a>, <a href="#Page_172">172</a>, <a href= +"#Page_176">176</a>, <a href="#Page_177">177</a>, <a href= +"#Page_290">290</a>, <a href="#Page_291">291</a>, <a href= +"#Page_295">295</a>–<a href="#Page_297">297</a>, <a href= +"#Page_299">299</a>, <a href="#Page_311">311</a>, <a href= +"#Page_313">313</a>, <a href="#Page_314">314</a>, <a href= +"#Page_317">317</a>–<a href="#Page_319">319</a>, <a href= +"#Page_321">321</a>, <a href="#Page_333">333</a>.</li> +<li>Budenz József <a href="#Page_382">382</a>.</li> +<li>Bugát <a href="#Page_385">385</a>.</li> +<li>– <i>Szócsíntan</i> <a href="#Page_385">385</a>.</li> +<li>Burns <a href="#Page_102">102</a>, <a href="#Page_107">107</a>, +<a href="#Page_225">225</a>.</li> +<li>Byron <a href="#Page_102">102</a>, <a href="#Page_107">107</a>, +<a href="#Page_112">112</a>, <a href="#Page_133">133</a>, <a href= +"#Page_136">136</a>, <a href="#Page_217">217</a>, <a href= +"#Page_225">225</a>, <a href="#Page_246">246</a>.</li> +<li><b>C., Cs.</b></li> +<li>Chevalier <a href="#Page_170">170</a>.</li> +<li>Cicero <a href="#Page_77">77</a>.</li> +<li><i>Cid</i> <a href="#Page_110">110</a>.</li> +<li>Cimabue <a href="#Page_173">173</a>.</li> +<li>Correggio <a href="#Page_170">170</a>, <a href= +"#Page_172">172</a>.</li> +<li>Czuczor <a href="#Page_95">95</a>, <a href="#Page_97">97</a>, +<a href="#Page_121">121</a>, <a href="#Page_181">181</a>, <a href= +"#Page_292">292</a>.</li> +<li>– <i>Szűz Margit</i> <a href="#Page_121">121</a>.</li> +<li>Családi Kör (újs.) <a href="#Page_42">42</a>.</li> +<li>Családi Lapok <a href="#Page_17">17</a>.</li> +<li>Császár Ferenc <a href="#Page_20">20</a>.</li> +<li>Csató <a href="#Page_6">6</a>, <a href= +"#Page_344">344</a>.</li> +<li>– <i>Megházasodtam</i> <a href="#Page_344">344</a>.</li> +<li>Csengery Antal <a href="#Page_25">25</a>, <a href= +"#Page_27">27</a>, <a href="#Page_55">55</a>, <a href= +"#Page_127">127</a>, <a href="#Page_169">169</a>, <a href= +"#Page_176">176</a>, <a href="#Page_294">294</a>, <a href= +"#Page_362">362</a>, <a href="#Page_385">385</a>.</li> +<li>Csepregi <a href="#Page_276">276</a>.</li> +<li>– <i>Vízözön</i> <a href="#Page_276">276</a>.</li> +<li>Cserényi Imre <a href="#Page_191">191</a>.</li> +<li>Csiky Gergely <a href="#Page_264">264</a>, <a href= +"#Page_267">267</a>, <a href="#Page_276">276</a>, <a href= +"#Page_283">283</a>, <a href="#Page_286">286</a>.</li> +<li>– <i>Jóslat</i> <a href="#Page_264">264</a>, <a href= +"#Page_265">265</a>, <a href="#Page_268">268</a>, <a href= +"#Page_270">270</a>–<a href="#Page_274">274</a>, <a href= +"#Page_276">276</a>, <a href="#Page_283">283</a>–<a href= +"#Page_285">285</a>, <a href="#Page_289">289</a>.</li> +<li>Csokonai <a href="#Page_182">182</a>, <a href= +"#Page_224">224</a>, <a href="#Page_250">250</a>.</li> +<li>– <i>Földiekkel játszó égi tünemény!</i> <a href= +"#Page_250">250</a>.</li> +<li>– <i>Tihanyi echo</i> <a href="#Page_250">250</a>.</li> +<li><b>D.</b></li> +<li>Dalmady Győző <a href="#Page_201">201</a>, <a href= +"#Page_236">236</a>, <a href="#Page_245">245</a>–<a href= +"#Page_247">247</a>.</li> +<li>Dante <a href="#Page_105">105</a>, <a href="#Page_112">112</a>, +<a href="#Page_390">390</a>.</li> +<li>Dávid zsoltárai <a href="#Page_17">17</a>.</li> +<li>Dayka <a href="#Page_313">313</a>, <a href= +"#Page_314">314</a>.</li> +<li>Deák Ferenc <a href="#Page_301">301</a>, <a href= +"#Page_305">305</a>, <a href="#Page_315">315</a>, <a href= +"#Page_316">316</a>, <a href="#Page_363">363</a>, <a href= +"#Page_364">364</a>, <a href="#Page_369">369</a>, <a href= +"#Page_385">385</a>.</li> +<li>Délibáb (újs.) <a href="#Page_14">14</a>, <a href= +"#Page_21">21</a>, <a href="#Page_22">22</a>.</li> +<li>Dennery <a href="#Page_22">22</a>.</li> +<li>Dessewffy Aurél gr. <a href="#Page_305">305</a>, <a href= +"#Page_362">362</a>.</li> +<li>Dessewffy Emil gr. <a href="#Page_252">252</a>, <a href= +"#Page_256">256</a>, <a href="#Page_257">257</a>, <a href= +"#Page_260">260</a>.</li> +<li>Dessewffy József gr. <a href="#Page_252">252</a>.</li> +<li>Divatcsarnok <a href="#Page_22">22</a>, <a href= +"#Page_42">42</a>, <a href="#Page_56">56</a>.</li> +<li>Dóczy Lajos <a href="#Page_276">276</a>, <a href= +"#Page_280">280</a>, <a href="#Page_282">282</a>, <a href= +"#Page_283">283</a>, <a href="#Page_290">290</a>, <a href= +"#Page_291">291</a>, <a href="#Page_331">331</a>, <a href= +"#Page_344">344</a>.</li> +<li>– <i>Csók</i> <a href="#Page_276">276</a>, <a href= +"#Page_280">280</a>, <a href="#Page_290">290</a>.</li> +<li>Dolce, Carlo <a href="#Page_37">37</a>.</li> +<li>Dózsa <a href="#Page_191">191</a>.</li> +<li>Dömjén József <a href="#Page_74">74</a>.</li> +<li>Dömötör János <a href="#Page_201">201</a>.</li> +<li>Dumanoir <a href="#Page_22">22</a>.</li> +<li>Dumas <a href="#Page_22">22</a>.</li> +<li><b>E.</b></li> +<li>Edinburgh Review <a href="#Page_308">308</a>.</li> +<li>Egressy <a href="#Page_230">230</a>.</li> +<li>Egyetértés <a href="#Page_381">381</a>.</li> +<li>Eleonora <a href="#Page_136">136</a>.</li> +<li>Életképek <a href="#Page_227">227</a>.</li> +<li>Ellenőr <a href="#Page_270">270</a>, <a href= +"#Page_273">273</a>, <a href="#Page_290">290</a>, <a href= +"#Page_315">315</a>–<a href="#Page_317">317</a>.</li> +<li>Emerson, Ralph W. <a href="#Page_170">170</a>.</li> +<li>Emich Gusztáv <a href="#Page_140">140</a>, <a href= +"#Page_294">294</a>.</li> +<li>Emődy <a href="#Page_55">55</a>, <a href= +"#Page_233">233</a>.</li> +<li>Eötvös József br. <a href="#Page_6">6</a>, <a href= +"#Page_186">186</a>, <a href="#Page_227">227</a>, <a href= +"#Page_252">252</a>–<a href="#Page_255">255</a>, <a href= +"#Page_257">257</a>–<a href="#Page_260">260</a>, <a href= +"#Page_267">267</a>, <a href="#Page_293">293</a>, <a href= +"#Page_305">305</a>, <a href="#Page_344">344</a>, <a href= +"#Page_357">357</a>, <a href="#Page_362">362</a>, <a href= +"#Page_369">369</a>, <a href="#Page_397">397</a>.</li> +<li>– <i>Éljen az egyenlőség</i> <a href="#Page_344">344</a>.</li> +<li>– <i>Emlékbeszédei</i> <a href="#Page_252">252</a>.</li> +<li>– <i>Karthausi</i> <a href="#Page_212">212</a>.</li> +<li>Eötvös Károly <a href="#Page_381">381</a>, <a href= +"#Page_382">382</a>.</li> +<li>– <i>Gróf Károlyi Gábor följegyzései</i> <a href= +"#Page_381">381</a>.</li> +<li>– <i>Utazás a Balaton körül</i> <a href="#Page_381">381</a>, +<a href="#Page_382">382</a>.</li> +<li>Eötvös Lóránt br. <a href="#Page_346">346</a>.</li> +<li><span class="pagenum"><a name="Page_420" id= +"Page_420">-420-</a></span></li> +<li>Erdélyi János <a href="#Page_77">77</a>, <a href= +"#Page_86">86</a>, <a href="#Page_87">87</a>, <a href= +"#Page_123">123</a>, <a href="#Page_129">129</a>, <a href= +"#Page_273">273</a>, <a href="#Page_305">305</a>, <a href= +"#Page_328">328</a>, <a href="#Page_385">385</a>.</li> +<li>Erdélyi Múzeum-egylet <a href="#Page_187">187</a>, <a href= +"#Page_261">261</a>.</li> +<li><i>Érdy-kódex</i> <a href="#Page_309">309</a>.</li> +<li>«Eszther» szerzője <a href="#Page_38">38</a>, <a href= +"#Page_47">47</a>.</li> +<li>Etőfi Andor <a href="#Page_73">73</a>.</li> +<li><b>F.</b></li> +<li>Falusi Esték (újs.) <a href="#Page_25">25</a>.</li> +<li>Farkas Albert <a href="#Page_134">134</a>.</li> +<li>– <i>Nemzeti hárfa</i> <a href="#Page_134">134</a>.</li> +<li>Fáy András <a href="#Page_368">368</a>.</li> +<li>Ferenczy Teréz <a href="#Page_135">135</a>.</li> +<li>Figyelő ld.: Szépirodalmi Figyelő.</li> +<li>Firduszi <a href="#Page_170">170</a>, <a href= +"#Page_177">177</a>.</li> +<li>– <i>Sáhnámé</i> <a href="#Page_170">170</a>.</li> +<li>Flóra <a href="#Page_135">135</a>.</li> +<li>Fogarasi János <a href="#Page_199">199</a>, <a href= +"#Page_293">293</a>.</li> +<li>– <i>A magyar nyelv szelleme</i> <a href= +"#Page_293">293</a>.</li> +<li>Fortnightly Review <a href="#Page_308">308</a>.</li> +<li>Fővárosi Lapok <a href="#Page_194">194</a>, <a href= +"#Page_269">269</a>.</li> +<li>Franklin-Társulat <a href="#Page_312">312</a>.</li> +<li>Frauenfeld <a href="#Page_186">186</a>.</li> +<li>Frère Judit <a href="#Page_163">163</a>.</li> +<li>Friebeisz <a href="#Page_25">25</a>, <a href= +"#Page_27">27</a>.</li> +<li>Füredi <a href="#Page_23">23</a>.</li> +<li><b>G., Gy.</b></li> +<li>Gaal György <a href="#Page_94">94</a>–<a href= +"#Page_96">96</a>, <a href="#Page_110">110</a>.</li> +<li>Garay <a href="#Page_114">114</a>.</li> +<li>Gévay <a href="#Page_310">310</a>.</li> +<li>Giotto <a href="#Page_173">173</a>.</li> +<li>Goethe <a href="#Page_101">101</a>, <a href= +"#Page_105">105</a>, <a href="#Page_107">107</a>, <a href= +"#Page_110">110</a>, <a href="#Page_146">146</a>, <a href= +"#Page_156">156</a>, <a href="#Page_249">249</a>, <a href= +"#Page_381">381</a>, <a href="#Page_390">390</a>.</li> +<li>– <i>Faust</i> <a href="#Page_249">249</a>, <a href= +"#Page_281">281</a>, <a href="#Page_313">313</a>.</li> +<li>Gogoly <a href="#Page_137">137</a>.</li> +<li>Gombostű (újs.) <a href="#Page_83">83</a>, <a href= +"#Page_150">150</a>, <a href="#Page_151">151</a>, <a href= +"#Page_242">242</a>, <a href="#Page_243">243</a>.</li> +<li>Greguss <a href="#Page_162">162</a>, <a href= +"#Page_318">318</a>, <a href="#Page_319">319</a>.</li> +<li>– <i>Költészettan</i> <a href="#Page_318">318</a>.</li> +<li>Grenzboten <a href="#Page_41">41</a>.</li> +<li>Grimm <a href="#Page_51">51</a>, <a href= +"#Page_110">110</a>.</li> +<li>Grünwald Béla <a href="#Page_295">295</a>–<a href= +"#Page_302">302</a>.</li> +<li>Gvadányi <a href="#Page_224">224</a>.</li> +<li>Gyermekbarát (újs.) <a href="#Page_133">133</a>.</li> +<li>Gyöngyösi <a href="#Page_320">320</a>.</li> +<li>Gyulai Pál <a href="#Page_50">50</a>, <a href= +"#Page_57">57</a>, <a href="#Page_60">60</a>, <a href= +"#Page_61">61</a>, <a href="#Page_338">338</a>, <a href= +"#Page_339">339</a>.</li> +<li>– <i>Igazság és Hamisság</i> <a href="#Page_50">50</a>.</li> +<li>– <i>Megint a kritikáról</i> <a href="#Page_38">38</a>.</li> +<li><b>H.</b></li> +<li>Hazai és Külföldi Tudósítások <a href="#Page_26">26</a>.</li> +<li>Hebra <a href="#Page_186">186</a>.</li> +<li>Heckenast G. <a href="#Page_181">181</a>, <a href= +"#Page_190">190</a>.</li> +<li>Hegel <a href="#Page_105">105</a>, <a href= +"#Page_130">130</a>.</li> +<li>Heine <a href="#Page_21">21</a>, <a href="#Page_210">210</a>, +<a href="#Page_218">218</a>, <a href="#Page_219">219</a>, <a href= +"#Page_241">241</a>.</li> +<li>Herczeg Ferenc <a href="#Page_348">348</a>, <a href= +"#Page_353">353</a>, <a href="#Page_354">354</a>, <a href= +"#Page_397">397</a>–<a href="#Page_399">399</a>, <a href= +"#Page_402">402</a>.</li> +<li>– <i>Böske, Erzsi, Erzsébet</i> <a href= +"#Page_353">353</a>.</li> +<li>– <i>Pogányok</i> <a href="#Page_397">397</a>.</li> +<li>– <i>Simon Zsuzsa</i> <a href="#Page_348">348</a>.</li> +<li>Hét <a href="#Page_330">330</a>, <a href="#Page_345">345</a>, +<a href="#Page_346">346</a>.</li> +<li>Hideghéty Antal <a href="#Page_189">189</a>.</li> +<li>Hírnök <a href="#Page_73">73</a>.</li> +<li>Homér <a href="#Page_94">94</a>, <a href="#Page_97">97</a>, +<a href="#Page_100">100</a>, <a href="#Page_110">110</a>, <a href= +"#Page_112">112</a>, <a href="#Page_113">113</a>, <a href= +"#Page_149">149</a>.</li> +<li>– <i>Iliász</i> <a href="#Page_100">100</a>.</li> +<li>Hon (újs.) <a href="#Page_270">270</a>, <a href= +"#Page_271">271</a>.</li> +<li>Horatius <a href="#Page_282">282</a>, <a href= +"#Page_285">285</a>.</li> +<li>Horváth Endre <a href="#Page_175">175</a>.</li> +<li>Horvát István <a href="#Page_182">182</a>.</li> +<li>Horváth Miklós br. <a href="#Page_152">152</a>–<a href= +"#Page_154">154</a>, <a href="#Page_165">165</a>–<a href= +"#Page_167">167</a>.</li> +<li>– <i>Törökország fővárosa</i> <a href="#Page_152">152</a>, +<a href="#Page_165">165</a>.</li> +<li>Hölgyfutár <a href="#Page_42">42</a>, <a href= +"#Page_83">83</a>, <a href="#Page_85">85</a>, <a href= +"#Page_160">160</a>.</li> +<li>Hrúsz Mária <a href="#Page_61">61</a>.</li> +<li>Hugo Victor <a href="#Page_171">171</a>, <a href= +"#Page_390">390</a>.</li> +<li>– <i>Nyomorultak</i> <a href="#Page_171">171</a>.</li> +<li>Hunfalvy Pál <a href="#Page_200">200</a>, <a href= +"#Page_382">382</a>, <a href="#Page_386">386</a>.</li> +<li><b>I., J.</b></li> +<li>Iduna <a href="#Page_135">135</a>.</li> +<li>Iffland <a href="#Page_22">22</a>.</li> +<li>Igmándy Mihály <a href="#Page_337">337</a>.</li> +<li>– <i>Magyar szellemi élet</i> <a href="#Page_337">337</a>.</li> +<li>Illésházy <a href="#Page_309">309</a>.</li> +<li>Ilosvai <a href="#Page_309">309</a>.</li> +<li>Iris <a href="#Page_42">42</a>.</li> +<li>Irmei Ferenc <a href="#Page_305">305</a>.</li> +<li>Izidóra <a href="#Page_136">136</a>.</li> +<li>Jámbor Pál <a href="#Page_271">271</a>.</li> +<li><span class="pagenum"><a name="Page_421" id= +"Page_421">-421-</a></span></li> +<li>James <a href="#Page_69">69</a>.</li> +<li>– <i>Robin Hood</i> <a href="#Page_69">69</a>.</li> +<li>Jánosi Ferenc <a href="#Page_170">170</a>.</li> +<li>Jászai Mari <a href="#Page_332">332</a>, <a href= +"#Page_333">333</a>.</li> +<li>Jászay Pál <a href="#Page_310">310</a>.</li> +<li>Jenaer Literaturzeitung <a href="#Page_308">308</a>.</li> +<li>Jókai <a href="#Page_7">7</a>, <a href="#Page_140">140</a>, +<a href="#Page_142">142</a>, <a href="#Page_143">143</a>, <a href= +"#Page_160">160</a>, <a href="#Page_315">315</a>–<a href= +"#Page_317">317</a>, <a href="#Page_377">377</a>.</li> +<li>– <i>Kárpáthy Zoltán</i> <a href="#Page_143">143</a>.</li> +<li>– <i>Magyar nábob</i> <a href="#Page_143">143</a>.</li> +<li>– <i>Politikai divatok</i> <a href="#Page_140">140</a>, +<a href="#Page_143">143</a>.</li> +<li>– <i>Régi jó táblabirák</i> <a href="#Page_143">143</a>.</li> +<li>– <i>Szegény gazdagok</i> <a href="#Page_143">143</a>.</li> +<li>Jókainé <a href="#Page_21">21</a>.</li> +<li>Jósika Kálmán br. <a href="#Page_160">160</a>.</li> +<li>Jósika Miklós br. <a href="#Page_6">6</a>, <a href= +"#Page_7">7</a>, <a href="#Page_77">77</a>, <a href= +"#Page_357">357</a>, <a href="#Page_397">397</a>. L. «Eszther» +szerzője alatt is.</li> +<li>József főherceg <a href="#Page_326">326</a>, <a href= +"#Page_327">327</a>.</li> +<li><b>K.</b></li> +<li>Kaas Ivor br. <a href="#Page_305">305</a>, <a href= +"#Page_336">336</a>, <a href="#Page_385">385</a>.</li> +<li>Kabos Ede <a href="#Page_341">341</a>.</li> +<li>Kakas Márton <a href="#Page_292">292</a>.</li> +<li>Kant <a href="#Page_105">105</a>, <a href= +"#Page_129">129</a>.</li> +<li><i>Kathrinéta hajó</i> <a href="#Page_197">197</a>.</li> +<li>Kazinczy Ferenc <a href="#Page_95">95</a>, <a href= +"#Page_132">132</a>, <a href="#Page_181">181</a>, <a href= +"#Page_182">182</a>, <a href="#Page_252">252</a>, <a href= +"#Page_255">255</a>, <a href="#Page_256">256</a>, <a href= +"#Page_259">259</a>, <a href="#Page_260">260</a>, <a href= +"#Page_314">314</a>, <a href="#Page_319">319</a>, <a href= +"#Page_320">320</a>, <a href="#Page_370">370</a>, <a href= +"#Page_376">376</a>, <a href="#Page_388">388</a>.</li> +<li>Kazinczy Gábor <a href="#Page_94">94</a>, <a href= +"#Page_96">96</a>, <a href="#Page_97">97</a>, <a href= +"#Page_102">102</a>, <a href="#Page_108">108</a>, <a href= +"#Page_110">110</a>, <a href="#Page_111">111</a>, <a href= +"#Page_114">114</a>, <a href="#Page_124">124</a>, <a href= +"#Page_230">230</a>.</li> +<li>Keglevich Béla gr. <a href="#Page_334">334</a>.</li> +<li>– <i>A beteg parlament</i> <a href="#Page_334">334</a>.</li> +<li>Kelet Népe (újs.) <a href="#Page_270">270</a>.</li> +<li>Kemény Zsigmond br. <a href="#Page_25">25</a>, <a href= +"#Page_27">27</a>, <a href="#Page_30">30</a>–<a href= +"#Page_32">32</a>, <a href="#Page_34">34</a>–<a href= +"#Page_37">37</a>, <a href="#Page_305">305</a>, <a href= +"#Page_357">357</a>, <a href="#Page_359">359</a>–<a href= +"#Page_365">365</a>, <a href="#Page_385">385</a>, <a href= +"#Page_397">397</a>.</li> +<li>– <i>Erény és illem</i> <a href="#Page_30">30</a>, <a href= +"#Page_35">35</a>.</li> +<li>– <i>Forradalom után</i> <a href="#Page_363">363</a>.</li> +<li>– <i>Gyulai Pál</i> <a href="#Page_360">360</a>.</li> +<li>– <i>Korteskedés és ellenszerei</i> <a href= +"#Page_362">362</a>.</li> +<li>– <i>Ködképek a kedély láthatárán</i> <a href= +"#Page_30">30</a>, <a href="#Page_34">34</a>, <a href= +"#Page_37">37</a>.</li> +<li>– <i>Még egy szó a forradalom után</i> <a href= +"#Page_363">363</a>.</li> +<li>– <i>Özvegy és leánya</i> <a href="#Page_360">360</a>.</li> +<li>– <i>Rajongók</i> <a href="#Page_360">360</a>.</li> +<li>– <i>Szerelem és hiúság</i> <a href="#Page_30">30</a>, <a href= +"#Page_35">35</a>, <a href="#Page_37">37</a>.</li> +<li>– <i>Szív örvényei</i> <a href="#Page_30">30</a>, <a href= +"#Page_35">35</a>, <a href="#Page_37">37</a>.</li> +<li>– <i>Zord idő</i> <a href="#Page_360">360</a>.</li> +<li>Kerényi <a href="#Page_69">69</a>.</li> +<li>Kertbeny <a href="#Page_175">175</a>.</li> +<li>Keszler <a href="#Page_316">316</a>.</li> +<li>Kis János <a href="#Page_132">132</a>.</li> +<li>Kiss József <a href="#Page_346">346</a>.</li> +<li>Kisfaludy Károly <a href="#Page_95">95</a>, <a href= +"#Page_97">97</a>, <a href="#Page_114">114</a>, <a href= +"#Page_125">125</a>, <a href="#Page_201">201</a>.</li> +<li>Kisfaludy Sándor <a href="#Page_132">132</a>, <a href= +"#Page_192">192</a>, <a href="#Page_257">257</a>, <a href= +"#Page_261">261</a>.</li> +<li>Kisfaludy-Társaság <a href="#Page_87">87</a>, <a href= +"#Page_102">102</a>, <a href="#Page_188">188</a>, <a href= +"#Page_254">254</a>, <a href="#Page_261">261</a>, <a href= +"#Page_331">331</a>, <a href="#Page_357">357</a>, <a href= +"#Page_365">365</a>, <a href="#Page_391">391</a>, <a href= +"#Page_392">392</a>.</li> +<li>Knöpfler Vilmos <a href="#Page_189">189</a>.</li> +<li>Kolmár József <a href="#Page_174">174</a>, <a href= +"#Page_175">175</a>.</li> +<li>– <i>Dalok könyve</i> <a href="#Page_174">174</a>.</li> +<li>Kolozsvári Közlöny <a href="#Page_86">86</a>.</li> +<li>Komócsy József <a href="#Page_201">201</a>.</li> +<li>Kossuth <a href="#Page_294">294</a>, <a href= +"#Page_315">315</a>, <a href="#Page_362">362</a>, <a href= +"#Page_364">364</a>, <a href="#Page_384">384</a>, <a href= +"#Page_385">385</a>.</li> +<li>Koszorú <a href="#Page_245">245</a>.</li> +<li>Kovács Pál <a href="#Page_6">6</a>.</li> +<li>Kovács Sebestyén Endre <a href="#Page_186">186</a>, <a href= +"#Page_187">187</a>.</li> +<li>Kölcsey <a href="#Page_149">149</a>, <a href= +"#Page_252">252</a>, <a href="#Page_254">254</a>, <a href= +"#Page_260">260</a>, <a href="#Page_305">305</a>.</li> +<li>Kőrösy <a href="#Page_252">252</a>.</li> +<li>Kritikai Lapok <a href="#Page_165">165</a>, <a href= +"#Page_166">166</a>, <a href="#Page_168">168</a>.</li> +<li>Kriza János <a href="#Page_51">51</a>, <a href= +"#Page_87">87</a>, <a href="#Page_114">114</a>, <a href= +"#Page_123">123</a>, <a href="#Page_124">124</a>.</li> +<li>– <i>Vadrózsák</i> <a href="#Page_87">87</a>.</li> +<li>Kubinyi Ágoston <a href="#Page_187">187</a>.</li> +<li>Kulcsár <a href="#Page_26">26</a>.</li> +<li>Kunoss <a href="#Page_76">76</a>.</li> +<li>Kuthy <a href="#Page_7">7</a>, <a href= +"#Page_230">230</a>.</li> +<li>Külföldi Regénytár <a href="#Page_69">69</a>.</li> +<li><b>L.</b></li> +<li>Lampérth Géza <a href="#Page_373">373</a>, <a href= +"#Page_374">374</a>, <a href="#Page_376">376</a>, <a href= +"#Page_378">378</a>, <a href="#Page_379">379</a>.</li> +<li>– <i>Első könyvem</i> <a href="#Page_373">373</a>.</li> +<li>Légrády-cég <a href="#Page_396">396</a>.</li> +<li>Lendvai Márton <a href="#Page_21">21</a>.</li> +<li>Leonardo da Vinci <a href="#Page_172">172</a>, <a href= +"#Page_173">173</a>.</li> +<li>Lermontov <a href="#Page_137">137</a>.</li> +<li>Lessing <a href="#Page_130">130</a>, <a href= +"#Page_201">201</a>, <a href="#Page_240">240</a>.</li> +<li>Lévay József, <a href="#Page_191">191</a>, <a href= +"#Page_346">346</a>, <a href="#Page_347">347</a>.</li> +<li>Lily <a href="#Page_274">274</a>, <a href= +"#Page_275">275</a>.</li> +<li>– <i>Euphues</i> <a href="#Page_274">274</a>.</li> +<li>Lisznyai <a href="#Page_228">228</a>.</li> +<li>Literarisches Centralblatt <a href="#Page_308">308</a>.</li> +<li><span class="pagenum"><a name="Page_422" id= +"Page_422">-422-</a></span></li> +<li>Lugossi <a href="#Page_18">18</a>.</li> +<li>Lukácsy <a href="#Page_25">25</a>.</li> +<li><b>M.</b></li> +<li>Macaulay <a href="#Page_108">108</a>, <a href= +"#Page_129">129</a>, <a href="#Page_201">201</a>, <a href= +"#Page_221">221</a>, <a href="#Page_235">235</a>, <a href= +"#Page_236">236</a>.</li> +<li>Madách Imre <a href="#Page_248">248</a>, <a href= +"#Page_249">249</a>, <a href="#Page_357">357</a>, <a href= +"#Page_371">371</a>.</li> +<li>– <i>Az ember tragédiája</i> <a href="#Page_248">248</a>, +<a href="#Page_249">249</a>.</li> +<li>Magyar Népkönyv <a href="#Page_25">25</a>, <a href= +"#Page_27">27</a>.</li> +<li>– Népkönyvtár <a href="#Page_25">25</a>.</li> +<li>– Nők Házikönyvtára <a href="#Page_25">25</a>.</li> +<li>– ország (újs.) <a href="#Page_383">383</a>.</li> +<li>– Sajtó <a href="#Page_236">236</a>, <a href= +"#Page_242">242</a>, <a href="#Page_243">243</a>.</li> +<li>– Társaság <a href="#Page_61">61</a>, <a href= +"#Page_62">62</a>, <a href="#Page_64">64</a>.</li> +<li>Majláth <a href="#Page_95">95</a>, <a href= +"#Page_110">110</a>.</li> +<li>Matkó <a href="#Page_321">321</a>.</li> +<li>Mérai Horváth <a href="#Page_341">341</a>.</li> +<li>Merényi <a href="#Page_50">50</a>, <a href= +"#Page_51">51</a>.</li> +<li>Michelangelo <a href="#Page_172">172</a>, <a href= +"#Page_173">173</a>.</li> +<li>Mikó Imre gr. <a href="#Page_87">87</a>.</li> +<li>Milton <a href="#Page_105">105</a>, <a href= +"#Page_112">112</a>.</li> +<li>Molière <a href="#Page_236">236</a>, <a href= +"#Page_245">245</a>, <a href="#Page_284">284</a>, <a href= +"#Page_285">285</a>.</li> +<li>– <i>Tartuffe</i> <a href="#Page_245">245</a>.</li> +<li>Montégut <a href="#Page_163">163</a>.</li> +<li>Moore <a href="#Page_102">102</a>.</li> +<li>Moreto <a href="#Page_280">280</a>.</li> +<li>– <i>Donna Dianna</i> <a href="#Page_280">280</a>.</li> +<li><b>N., Ny.</b></li> +<li>Nagy Ignác <a href="#Page_7">7</a>, <a href="#Page_68">68</a>, +<a href="#Page_344">344</a>.</li> +<li>– <i>Tisztújítás</i> <a href="#Page_344">344</a>.</li> +<li>Nagy Lajos <a href="#Page_86">86</a>.</li> +<li>I. Napoleon <a href="#Page_170">170</a>, <a href= +"#Page_201">201</a>.</li> +<li>III. Napoleon <a href="#Page_308">308</a>.</li> +<li>Nefelejts (újs.) <a href="#Page_42">42</a>.</li> +<li><i>Negyvenéves hölgy</i> <a href="#Page_69">69</a>.</li> +<li>Neményi <a href="#Page_385">385</a>.</li> +<li>Nemzeti Hírlap <a href="#Page_270">270</a>.</li> +<li>– Múzeum <a href="#Page_185">185</a>, <a href= +"#Page_390">390</a>.</li> +<li>– Színház <a href="#Page_21">21</a>, <a href="#Page_42">42</a>, +<a href="#Page_68">68</a>, <a href="#Page_185">185</a>, <a href= +"#Page_267">267</a>, <a href="#Page_340">340</a>–<a href= +"#Page_344">344</a>, <a href="#Page_355">355</a>, <a href= +"#Page_356">356</a>.</li> +<li>Nibelungenlied <a href="#Page_100">100</a>, <a href= +"#Page_110">110</a>, <a href="#Page_169">169</a>, <a href= +"#Page_170">170</a>, <a href="#Page_172">172</a>, <a href= +"#Page_176">176</a>, <a href="#Page_177">177</a>.</li> +<li>Nővilág <a href="#Page_42">42</a>, <a href= +"#Page_150">150</a>.</li> +<li>Nyelvemléktár <a href="#Page_309">309</a>–<a href= +"#Page_311">311</a>, <a href="#Page_313">313</a>.</li> +<li>Nyelvőr <a href="#Page_303">303</a>, <a href= +"#Page_308">308</a>, <a href="#Page_313">313</a>, <a href= +"#Page_314">314</a>, <a href="#Page_318">318</a>–<a href= +"#Page_322">322</a>, <a href="#Page_384">384</a>, <a href= +"#Page_386">386</a>.</li> +<li>Nyelvtudományi Közlemények <a href="#Page_200">200</a>.</li> +<li><b>O.</b></li> +<li>Olcsó Könyvtár <a href="#Page_313">313</a>.</li> +<li>Orlai-Petrics <a href="#Page_55">55</a>.</li> +<li>Ország Tükre <a href="#Page_160">160</a>, <a href= +"#Page_165">165</a>.</li> +<li><b>P.</b></li> +<li>Pákh Albert <a href="#Page_55">55</a>, <a href= +"#Page_57">57</a>, <a href="#Page_229">229</a>, <a href= +"#Page_233">233</a>.</li> +<li>Pálffy Albert <a href="#Page_6">6</a>, <a href="#Page_9">9</a>, +<a href="#Page_11">11</a>, <a href="#Page_160">160</a>.</li> +<li>– <i>A tiszttartó veje</i> <a href="#Page_11">11</a>.</li> +<li>– <i>Carteaux</i> <a href="#Page_10">10</a>.</li> +<li>– <i>Csel és véletlen</i> <a href="#Page_11">11</a>.</li> +<li>– <i>Egy báróné</i> <a href="#Page_11">11</a>, <a href= +"#Page_12">12</a>.</li> +<li>– <i>Egy éj a csárdában</i> <a href="#Page_10">10</a>.</li> +<li>– <i>Egy kastély az erdőben</i> <a href="#Page_5">5</a>, +<a href="#Page_12">12</a>.</li> +<li>– <i>Etoile-Sombre</i> <a href="#Page_10">10</a>.</li> +<li>– <i>Harlem Richárd</i> <a href="#Page_11">11</a>.</li> +<li>– <i>Pesti szerelem</i> <a href="#Page_11">11</a>.</li> +<li>– <i>Rivuli Dominarum</i> <a href="#Page_10">10</a>.</li> +<li>– <i>Trois Riviers</i> <a href="#Page_10">10</a>.</li> +<li>– <i>Városi és falusi elmésség</i> <a href= +"#Page_11">11</a>.</li> +<li>Patrubány Gergely <a href="#Page_189">189</a>.</li> +<li>Paulay Ede <a href="#Page_341">341</a>, <a href= +"#Page_343">343</a>, <a href="#Page_355">355</a>.</li> +<li>Pazmanaeum <a href="#Page_300">300</a>.</li> +<li>Pázmány Péter <a href="#Page_18">18</a>, <a href= +"#Page_383">383</a>.</li> +<li>Percy <a href="#Page_86">86</a>.</li> +<li>Pester Lloyd <a href="#Page_194">194</a>, <a href= +"#Page_271">271</a>, <a href="#Page_315">315</a>–<a href= +"#Page_317">317</a>.</li> +<li>Pesti Divatlap <a href="#Page_73">73</a>.</li> +<li>– Hírlap <a href="#Page_227">227</a>, <a href= +"#Page_346">346</a>, <a href="#Page_362">362</a>.</li> +<li>– Napló <a href="#Page_27">27</a>, <a href="#Page_61">61</a>, +<a href="#Page_267">267</a>, <a href="#Page_268">268</a>, <a href= +"#Page_271">271</a>–<a href="#Page_273">273</a>, <a href= +"#Page_284">284</a>, <a href="#Page_315">315</a>–<a href= +"#Page_317">317</a>, <a href="#Page_339">339</a>, <a href= +"#Page_363">363</a>.</li> +<li>Petőfi István <a href="#Page_56">56</a>, <a href= +"#Page_62">62</a>.</li> +<li>Petőfi Sándor <a href="#Page_55">55</a>–<a href= +"#Page_76">76</a>, <a href="#Page_78">78</a>–<a href= +"#Page_84">84</a>, <a href="#Page_97">97</a>, <a href= +"#Page_107">107</a>, <a href="#Page_116">116</a>, <a href= +"#Page_162">162</a>, <a href="#Page_164">164</a>, <a href= +"#Page_165">165</a>, <a href="#Page_174">174</a>, <a href= +"#Page_175">175</a>, <a href="#Page_190">190</a>, <a href= +"#Page_191">191</a>, <a href="#Page_194">194</a>, <a href= +"#Page_195">195</a>, <a href="#Page_201">201</a>, <a href= +"#Page_218">218</a>–<a href="#Page_231">231</a>, <a href= +"#Page_233">233</a>–<a href="#Page_235">235</a>, <a href= +"#Page_246">246</a>, <a href="#Page_247">247</a>, <a href= +"#Page_250">250</a>, <a href="#Page_266">266</a>, <a href= +"#Page_282">282</a>, <a href="#Page_292">292</a>–<a href= +"#Page_294">294</a>, <a href="#Page_375">375</a>, <a href= +"#Page_383">383</a>–<a href="#Page_385">385</a>, <a href= +"#Page_389">389</a>, <a href="#Page_390">390</a>, <a href= +"#Page_392">392</a>.</li> +<li>– <i>Felhők</i> <a href="#Page_246">246</a>.</li> +<li>– <i>Hóhér kötele</i> <a href="#Page_222">222</a>, <a href= +"#Page_227">227</a>.</li> +<li>– <i>Összes költeményei</i> <a href="#Page_60">60</a>, <a href= +"#Page_162">162</a>, <a href="#Page_293">293</a>.</li> +<li>– <i>Tigris és hiéna</i> <a href="#Page_222">222</a>.</li> +<li>Petőfi-ház <a href="#Page_389">389</a>, <a href= +"#Page_390">390</a>, <a href="#Page_393">393</a>.</li> +<li>– Társaság <a href="#Page_389">389</a>–<a href= +"#Page_393">393</a>.</li> +<li>Petrarca <a href="#Page_217">217</a>.</li> +<li>Petrovics István <a href="#Page_61">61</a>.</li> +<li>Pfeiffer <a href="#Page_293">293</a>.</li> +<li><span class="pagenum"><a name="Page_423" id= +"Page_423">-423-</a></span></li> +<li>Phaedrus <a href="#Page_385">385</a>.</li> +<li>Planche Gusztáv <a href="#Page_31">31</a>, <a href= +"#Page_77">77</a>, <a href="#Page_170">170</a>, <a href= +"#Page_172">172</a>.</li> +<li>Plato <a href="#Page_129">129</a>, <a href= +"#Page_136">136</a>.</li> +<li>Pompéry <a href="#Page_161">161</a>.</li> +<li>Prévost <a href="#Page_215">215</a>.</li> +<li>– <i>Manon Lescaut</i> <a href="#Page_215">215</a>.</li> +<li>Protestáns Lap <a href="#Page_17">17</a>.</li> +<li>Puskin <a href="#Page_137">137</a>, <a href= +"#Page_210">210</a>, <a href="#Page_292">292</a>.</li> +<li><b>Q.</b></li> +<li>Quintilianus <a href="#Page_262">262</a>.</li> +<li><b>R.</b></li> +<li>Rafael <a href="#Page_148">148</a>, <a href= +"#Page_172">172</a>, <a href="#Page_173">173</a>.</li> +<li>Rákosi Jenő <a href="#Page_276">276</a>–<a href= +"#Page_280">280</a>, <a href="#Page_283">283</a>, <a href= +"#Page_344">344</a>.</li> +<li>– <i>A báróné levelei</i> <a href="#Page_344">344</a>.</li> +<li>– <i>Aesopus</i> <a href="#Page_269">269</a>, <a href= +"#Page_276">276</a>.</li> +<li>– <i>Krakói barátok</i> <a href="#Page_278">278</a>.</li> +<li>– <i>Régi dal régi gyűlölségről</i> <a href= +"#Page_277">277</a>.</li> +<li>– <i>Szerelem iskolája</i> <a href="#Page_279">279</a>.</li> +<li>– <i>Színre-színt</i> <a href="#Page_278">278</a>.</li> +<li>Régi magyar költők tára <a href="#Page_311">311</a>.</li> +<li>Reguly <a href="#Page_252">252</a>, <a href= +"#Page_260">260</a>.</li> +<li>Religio <a href="#Page_17">17</a>.</li> +<li>Rembrandt <a href="#Page_172">172</a>.</li> +<li>Remellay <a href="#Page_162">162</a>.</li> +<li>Réthy Lajos <a href="#Page_131">131</a>–<a href= +"#Page_133">133</a>.</li> +<li>– <i>Szavalmányok</i> <a href="#Page_131">131</a>.</li> +<li>Revue des deux mondes <a href="#Page_40">40</a>, <a href= +"#Page_128">128</a>.</li> +<li>Riedl Szende <a href="#Page_165">165</a>–<a href= +"#Page_168">168</a>.</li> +<li>Riehl <a href="#Page_170">170</a>.</li> +<li>Roboz <a href="#Page_20">20</a>.</li> +<li>Romer Flórián <a href="#Page_189">189</a>.</li> +<li>Rousseau <a href="#Page_138">138</a>, <a href= +"#Page_307">307</a>.</li> +<li>Rózsaági <a href="#Page_151">151</a>.</li> +<li>Rubens <a href="#Page_172">172</a>.</li> +<li><b>S.</b></li> +<li>Sajó Sándor <a href="#Page_383">383</a>.</li> +<li>Salamon Ferenc <a href="#Page_162">162</a>, <a href= +"#Page_385">385</a>.</li> +<li>Samaleder <a href="#Page_186">186</a>.</li> +<li>Sámbár <a href="#Page_321">321</a>.</li> +<li>Sárossy Gyula <a href="#Page_247">247</a>.</li> +<li>– <i>Arany trombita</i> <a href="#Page_247">247</a>, <a href= +"#Page_248">248</a>.</li> +<li>Sauer <a href="#Page_186">186</a>.</li> +<li>Schiller <a href="#Page_20">20</a>, <a href= +"#Page_105">105</a>, <a href="#Page_107">107</a>, <a href= +"#Page_340">340</a>.</li> +<li>Schlegel <a href="#Page_245">245</a>.</li> +<li>Schmidl Adolf <a href="#Page_189">189</a>.</li> +<li>Schmidt Julian <a href="#Page_40">40</a>, <a href= +"#Page_317">317</a>.</li> +<li>Schopenhauer <a href="#Page_303">303</a>, <a href= +"#Page_305">305</a>, <a href="#Page_307">307</a>.</li> +<li>Scott Walter <a href="#Page_102">102</a>.</li> +<li>Sennyei br. <a href="#Page_335">335</a>.</li> +<li>Shakespeare <a href="#Page_8">8</a>, <a href="#Page_98">98</a>, +<a href="#Page_105">105</a>–<a href="#Page_107">107</a>, <a href= +"#Page_112">112</a>, <a href="#Page_118">118</a>, <a href= +"#Page_129">129</a>, <a href="#Page_135">135</a>, <a href= +"#Page_179">179</a>, <a href="#Page_201">201</a>, <a href= +"#Page_222">222</a>, <a href="#Page_243">243</a>, <a href= +"#Page_244">244</a>, <a href="#Page_246">246</a>, <a href= +"#Page_274">274</a>, <a href="#Page_275">275</a>, <a href= +"#Page_277">277</a>, <a href="#Page_282">282</a>, <a href= +"#Page_284">284</a>–<a href="#Page_286">286</a>, <a href= +"#Page_291">291</a>, <a href="#Page_381">381</a>, <a href= +"#Page_390">390</a>.</li> +<li>– <i>Felsült szerelmesek</i> <a href="#Page_275">275</a>, +<a href="#Page_277">277</a>.</li> +<li>– <i>Hamlet</i> <a href="#Page_240">240</a>.</li> +<li>– <i>Macbeth</i> <a href="#Page_118">118</a>.</li> +<li>– <i>Othello</i> <a href="#Page_241">241</a>, <a href= +"#Page_243">243</a>.</li> +<li>– <i>III. Richard</i> <a href="#Page_243">243</a>, <a href= +"#Page_244">244</a>.</li> +<li>– <i>Romeo és Julia</i> <a href="#Page_242">242</a>.</li> +<li>– <i>Sok hűhó semmiért</i> <a href="#Page_284">284</a>.</li> +<li>– <i>Szentivánéji álom</i> <a href="#Page_282">282</a>.</li> +<li>Silberstein <a href="#Page_346">346</a>.</li> +<li>Simonfi Kálmán <a href="#Page_20">20</a>.</li> +<li>Simonyi <a href="#Page_313">313</a>.</li> +<li>Singer-Wolfner <a href="#Page_396">396</a>.</li> +<li>Somogyi Ignác <a href="#Page_175">175</a>.</li> +<li>Sophokles <a href="#Page_81">81</a>.</li> +<li>– <i>Elektra</i> <a href="#Page_332">332</a>, <a href= +"#Page_333">333</a>.</li> +<li>Spectator <a href="#Page_111">111</a>.</li> +<li>Sue <a href="#Page_171">171</a>.</li> +<li>Sujánszky Antal <a href="#Page_16">16</a>.</li> +<li>– <i>Vallásos költeményei</i> <a href="#Page_16">16</a>.</li> +<li>Swift <a href="#Page_212">212</a>.</li> +<li><b>Sz.</b></li> +<li>Szabados János <a href="#Page_201">201</a>, <a href= +"#Page_245">245</a>–<a href="#Page_247">247</a>.</li> +<li>Szabó István <a href="#Page_20">20</a>, <a href= +"#Page_149">149</a>.</li> +<li>Szabó József <a href="#Page_186">186</a>, <a href= +"#Page_187">187</a>.</li> +<li>Szabó Károly <a href="#Page_149">149</a>.</li> +<li>Szabó Richárd <a href="#Page_133">133</a>.</li> +<li>Szalay László <a href="#Page_252">252</a>, <a href= +"#Page_256">256</a>–<a href="#Page_258">258</a>, <a href= +"#Page_260">260</a>, <a href="#Page_362">362</a>,</li> +<li>Szalay <a href="#Page_309">309</a>.</li> +<li>Szana Tamás <a href="#Page_305">305</a>.</li> +<li>Szapáry <a href="#Page_301">301</a>.</li> +<li>Szarvas Gábor <a href="#Page_382">382</a>–<a href= +"#Page_388">388</a>.</li> +<li>– <i>A magyar igeidők</i> <a href="#Page_386">386</a>.</li> +<li>– <i>Magyartalanságok</i> <a href="#Page_386">386</a>.</li> +<li>Szász Béla <a href="#Page_201">201</a>.</li> +<li>Szász Károly <a href="#Page_38">38</a>, <a href= +"#Page_44">44</a>, <a href="#Page_45">45</a>, <a href= +"#Page_47">47</a>, <a href="#Page_49">49</a>, <a href= +"#Page_72">72</a>, <a href="#Page_77">77</a>, <a href= +"#Page_169">169</a>–<a href="#Page_171">171</a>, <a href= +"#Page_176">176</a>, <a href="#Page_177">177</a>, <a href= +"#Page_191">191</a>, <a href="#Page_264">264</a>–<a href= +"#Page_266">266</a>, <a href="#Page_268">268</a>, <a href= +"#Page_271">271</a>–<a href="#Page_273">273</a>, <a href= +"#Page_286">286</a>.</li> +<li><span class="pagenum"><a name="Page_424" id= +"Page_424">-424-</a></span></li> +<li>– <i>Két eposz</i> <a href="#Page_170">170</a>, <a href= +"#Page_176">176</a>.</li> +<li>Szeberényi Lajos <a href="#Page_55">55</a>–<a href= +"#Page_57">57</a>, <a href="#Page_59">59</a>–<a href= +"#Page_61">61</a>, <a href="#Page_63">63</a>–<a href= +"#Page_66">66</a>, <a href="#Page_68">68</a>–<a href= +"#Page_76">76</a>, <a href="#Page_78">78</a>, <a href= +"#Page_80">80</a>, <a href="#Page_81">81</a>, <a href= +"#Page_163">163</a>–<a href="#Page_165">165</a>, <a href= +"#Page_225">225</a>, <a href="#Page_227">227</a>, <a href= +"#Page_233">233</a>.</li> +<li>– <i>Néhány év Petőfi életéből</i> <a href= +"#Page_55">55</a>.</li> +<li>Széchenyi István gr. <a href="#Page_77">77</a>, <a href= +"#Page_178">178</a>–<a href="#Page_180">180</a>, <a href= +"#Page_252">252</a>, <a href="#Page_258">258</a>, <a href= +"#Page_259">259</a>, <a href="#Page_302">302</a>, <a href= +"#Page_362">362</a>.</li> +<li>– <i>Hitel</i> <a href="#Page_179">179</a>.</li> +<li>– <i>Világ</i> <a href="#Page_179">179</a>.</li> +<li>– <i>Stadium</i> <a href="#Page_179">179</a>.</li> +<li>Székács <a href="#Page_175">175</a>.</li> +<li>Székely József <a href="#Page_170">170</a>.</li> +<li>Székely népballadák <a href="#Page_86">86</a>.</li> +<li>– <i>Barcsai</i> <a href="#Page_90">90</a>, <a href= +"#Page_114">114</a>.</li> +<li>– <i>Bátori Boldizsár</i> <a href="#Page_88">88</a>, <a href= +"#Page_118">118</a>.</li> +<li>– <i>Budai Ilona</i> <a href="#Page_88">88</a>, <a href= +"#Page_116">116</a>.</li> +<li>– <i>Julia szép leány</i> <a href="#Page_91">91</a>, <a href= +"#Page_120">120</a>, <a href="#Page_121">121</a>.</li> +<li>– <i>Kádár Kata</i> <a href="#Page_88">88</a>, <a href= +"#Page_114">114</a>.</li> +<li>– <i>Királyfi</i> <a href="#Page_90">90</a>.</li> +<li>– <i>Kőmíves Kelemen</i> <a href="#Page_88">88</a>.</li> +<li>– <i>Molnár Anna</i> <a href="#Page_114">114</a>.</li> +<li>– <i>Oláh Gerő</i> <a href="#Page_90">90</a>.</li> +<li>– <i>Szép Ilon</i> <a href="#Page_90">90</a>.</li> +<li>Szemere Attila <a href="#Page_341">341</a>.</li> +<li>Szemere Bertalan <a href="#Page_294">294</a>.</li> +<li>Szemere Pál <a href="#Page_353">353</a>.</li> +<li>Szenczi Molnár Albert <a href="#Page_383">383</a>.</li> +<li>Szendrey Julia <a href="#Page_135">135</a>.</li> +<li>Szentmiklóssy <a href="#Page_181">181</a>.</li> +<li>Szépirodalmi Figyelő <a href="#Page_42">42</a>, <a href= +"#Page_46">46</a>, <a href="#Page_49">49</a>, <a href= +"#Page_150">150</a>, <a href="#Page_151">151</a>, <a href= +"#Page_165">165</a>, <a href="#Page_166">166</a>, <a href= +"#Page_168">168</a>.</li> +<li>Szépirodalmi Lapok <a href="#Page_13">13</a>.</li> +<li>Szépművészetek Csarnoka <a href="#Page_160">160</a>, <a href= +"#Page_162">162</a>.</li> +<li>Szigligeti <a href="#Page_23">23</a>, <a href= +"#Page_267">267</a>, <a href="#Page_271">271</a>, <a href= +"#Page_344">344</a>, <a href="#Page_355">355</a>, <a href= +"#Page_356">356</a>.</li> +<li>– <i>Szökött katona</i> <a href="#Page_23">23</a>.</li> +<li>Szilády <a href="#Page_311">311</a>.</li> +<li>Szily Kálmán <a href="#Page_346">346</a>, <a href= +"#Page_347">347</a>.</li> +<li>Szokoly Viktor <a href="#Page_79">79</a>–<a href= +"#Page_85">85</a>.</li> +<li>– <i>Petőfi életéből</i> <a href="#Page_79">79</a>.</li> +<li>Szollogub <a href="#Page_137">137</a>.</li> +<li>Szöllősy Nina <a href="#Page_135">135</a>.</li> +<li>Szontágh Pál <a href="#Page_357">357</a>.</li> +<li><b>T.</b></li> +<li>Tárkányi Béla <a href="#Page_17">17</a>.</li> +<li>Tasso <a href="#Page_100">100</a>, <a href= +"#Page_113">113</a>.</li> +<li>Tavasz (zsebkönyv) <a href="#Page_74">74</a>, <a href= +"#Page_76">76</a>.</li> +<li>Teleki László <a href="#Page_238">238</a>, <a href= +"#Page_240">240</a>.</li> +<li>– <i>Kegyenc</i> <a href="#Page_238">238</a>, <a href= +"#Page_240">240</a>.</li> +<li>Teleki-pályázat <a href="#Page_264">264</a>.</li> +<li>Thackeray <a href="#Page_36">36</a>.</li> +<li>Theodóra <a href="#Page_136">136</a>.</li> +<li>Thewrewk Emil, Ponori <a href="#Page_144">144</a>–<a href= +"#Page_147">147</a>, <a href="#Page_149">149</a>.</li> +<li>– <i>Józsa</i> <a href="#Page_144">144</a>, <a href= +"#Page_149">149</a>.</li> +<li>Times <a href="#Page_308">308</a>.</li> +<li>Tinódi <a href="#Page_14">14</a>, <a href= +"#Page_309">309</a>.</li> +<li>Tisza Kálmán <a href="#Page_301">301</a>.</li> +<li>Toldy Ferenc <a href="#Page_21">21</a>, <a href= +"#Page_75">75</a>, <a href="#Page_94">94</a>, <a href= +"#Page_96">96</a>, <a href="#Page_97">97</a>, <a href= +"#Page_102">102</a>, <a href="#Page_108">108</a>, <a href= +"#Page_110">110</a>, <a href="#Page_111">111</a>, <a href= +"#Page_114">114</a>, <a href="#Page_124">124</a>–<a href= +"#Page_126">126</a>, <a href="#Page_181">181</a>–<a href= +"#Page_184">184</a>, <a href="#Page_192">192</a>, <a href= +"#Page_193">193</a>, <a href="#Page_257">257</a>, <a href= +"#Page_266">266</a>, <a href="#Page_314">314</a>, <a href= +"#Page_385">385</a>.</li> +<li>– <i>A magyar nemzet classicus írói</i> <a href= +"#Page_181">181</a>.</li> +<li>– <i>A magyar nemzeti irodalom története</i> <a href= +"#Page_192">192</a>.</li> +<li>Tolnai Andor <a href="#Page_341">341</a>.</li> +<li>Tolnai Lajos <a href="#Page_201">201</a>.</li> +<li>Tompa <a href="#Page_190">190</a>, <a href= +"#Page_191">191</a>.</li> +<li>– <i>Pipás kántor</i> <a href="#Page_190">190</a>.</li> +<li>Tóth Kálmán <a href="#Page_266">266</a>, <a href= +"#Page_280">280</a>.</li> +<li>Török János <a href="#Page_178">178</a>, <a href= +"#Page_179">179</a>.</li> +<li>– <i>Gróf Széchenyi István politikai iskolája</i> <a href= +"#Page_178">178</a>.</li> +<li>Trefort Ágoston <a href="#Page_170">170</a>.</li> +<li>Turgenyev <a href="#Page_137">137</a>, <a href= +"#Page_210">210</a>, <a href="#Page_216">216</a>.</li> +<li>– <i>A nemes fészek</i> <a href="#Page_137">137</a>.</li> +<li><b>U., Ü.</b></li> +<li>Új Idők <a href="#Page_402">402</a>.</li> +<li>Új Magyar Múzeum <a href="#Page_55">55</a>.</li> +<li>Újabbkori ismeretek tára <a href="#Page_55">55</a>.</li> +<li>Üstökös <a href="#Page_292">292</a>, <a href= +"#Page_294">294</a>.</li> +<li><b>V., W.</b></li> +<li>Vachott Sándor <a href="#Page_68">68</a>.</li> +<li>Vachott Sándorné <a href="#Page_131">131</a>–<a href= +"#Page_133">133</a>.</li> +<li>Vadnai <a href="#Page_248">248</a>.</li> +<li>– <i>Eszter</i> <a href="#Page_248">248</a>.</li> +<li>Vahot Imre <a href="#Page_228">228</a>.</li> +<li>Vajda János <a href="#Page_162">162</a>, <a href= +"#Page_236">236</a>, <a href="#Page_245">245</a>, <a href= +"#Page_246">246</a>, <a href="#Page_250">250</a>.</li> +<li>– <i>Önbírálat</i> <a href="#Page_150">150</a>, <a href= +"#Page_151">151</a>. <a href="#Page_161">161</a>.</li> +<li>Váradi Antal <a href="#Page_356">356</a>.</li> +<li><span class="pagenum"><a name="Page_425" id= +"Page_425">-425-</a></span></li> +<li>Vas Gereben <a href="#Page_25">25</a>.</li> +<li>Vasárnapi Újság <a href="#Page_25">25</a>, <a href= +"#Page_27">27</a>, <a href="#Page_56">56</a>, <a href= +"#Page_61">61</a>, <a href="#Page_160">160</a>.</li> +<li>Veres Pálné <a href="#Page_366">366</a>, <a href= +"#Page_368">368</a>–<a href="#Page_371">371</a>.</li> +<li>– <i>Nézetek a női ügy érdekében</i> <a href= +"#Page_369">369</a>.</li> +<li>Verhovay <a href="#Page_305">305</a>.</li> +<li>Vészi József <a href="#Page_346">346</a>, <a href= +"#Page_385">385</a>.</li> +<li>Vida <a href="#Page_236">236</a>.</li> +<li>Virág Benedek <a href="#Page_181">181</a>–<a href= +"#Page_183">183</a>, <a href="#Page_371">371</a>.</li> +<li>– <i>Magyar Századok</i> <a href="#Page_182">182</a>.</li> +<li>– <i>Poétai Munkái</i> <a href="#Page_181">181</a>.</li> +<li>Virgil <a href="#Page_100">100</a>, <a href= +"#Page_113">113</a>, <a href="#Page_171">171</a>.</li> +<li>– <i>Aeneis</i> <a href="#Page_110">110</a>.</li> +<li>Vitkovics Mihály <a href="#Page_181">181</a>, <a href= +"#Page_370">370</a>.</li> +<li>Vohl Janka <a href="#Page_136">136</a>.</li> +<li>Volf György <a href="#Page_303">303</a>–<a href= +"#Page_314">314</a>.</li> +<li>Voltaire <a href="#Page_105">105</a>.</li> +<li>Vörösmarty <a href="#Page_24">24</a>, <a href= +"#Page_68">68</a>, <a href="#Page_69">69</a>, <a href= +"#Page_75">75</a>, <a href="#Page_81">81</a>, <a href= +"#Page_82">82</a>, <a href="#Page_95">95</a>, <a href= +"#Page_97">97</a>, <a href="#Page_113">113</a>, <a href= +"#Page_116">116</a>, <a href="#Page_120">120</a>, <a href= +"#Page_121">121</a>, <a href="#Page_125">125</a>, <a href= +"#Page_126">126</a>, <a href="#Page_132">132</a>, <a href= +"#Page_174">174</a>, <a href="#Page_175">175</a>, <a href= +"#Page_182">182</a>, <a href="#Page_199">199</a>, <a href= +"#Page_200">200</a>, <a href="#Page_224">224</a>, <a href= +"#Page_233">233</a>, <a href="#Page_252">252</a>, <a href= +"#Page_256">256</a>, <a href="#Page_257">257</a>, <a href= +"#Page_260">260</a>, <a href="#Page_282">282</a>, <a href= +"#Page_283">283</a>, <a href="#Page_305">305</a>, <a href= +"#Page_313">313</a>, <a href="#Page_368">368</a>, <a href= +"#Page_371">371</a>, <a href="#Page_375">375</a>, <a href= +"#Page_385">385</a>.</li> +<li>– <i>Cserhalom</i> <a href="#Page_257">257</a>.</li> +<li>– <i>Csongor és Tünde</i> <a href="#Page_283">283</a>.</li> +<li>– <i>Eger</i> <a href="#Page_113">113</a>, <a href= +"#Page_257">257</a>.</li> +<li>– <i>Gábor diák</i> <a href="#Page_24">24</a>.</li> +<li>– <i>Hedvig</i> <a href="#Page_121">121</a>.</li> +<li>– <i>Két szomszédvár</i> <a href="#Page_114">114</a>, <a href= +"#Page_257">257</a>.</li> +<li>– <i>Rabló</i> <a href="#Page_116">116</a>.</li> +<li>– <i>Salamon</i> <a href="#Page_116">116</a>.</li> +<li>– <i>Szép Ilonka</i> <a href="#Page_114">114</a>.</li> +<li>– <i>Szilágyi és Hajmási</i> <a href="#Page_114">114</a>.</li> +<li>– <i>Tündérvölgy</i> <a href="#Page_95">95</a>.</li> +<li>– <i>Uri hölgyhöz</i> <a href="#Page_368">368</a>.</li> +<li>– <i>Zalán futása</i> <a href="#Page_113">113</a>.</li> +<li>Wittelshöfer <a href="#Page_186">186</a>.</li> +<li>Wlassics Gyula <a href="#Page_402">402</a>.</li> +<li><b>Z., Zs.</b></li> +<li>Zalár <a href="#Page_191">191</a>.</li> +<li>Zilahy Károly <a href="#Page_162">162</a>, <a href= +"#Page_191">191</a>, <a href="#Page_194">194</a>, <a href= +"#Page_195">195</a>, <a href="#Page_201">201</a>–<a href= +"#Page_204">204</a>, <a href="#Page_208">208</a>, <a href= +"#Page_211">211</a>, <a href="#Page_215">215</a>, <a href= +"#Page_216">216</a>, <a href="#Page_218">218</a>–<a href= +"#Page_226">226</a>, <a href="#Page_228">228</a>–<a href= +"#Page_236">236</a>, <a href="#Page_238">238</a>, <a href= +"#Page_240">240</a>–<a href="#Page_251">251</a>.</li> +<li>– <i>Apropos-k és malapropos-k</i> <a href= +"#Page_213">213</a>.</li> +<li>– <i>Baklövések a dramaturgia abécéjében</i> <a href= +"#Page_241">241</a>, <a href="#Page_242">242</a>.</li> +<li>– <i>Csalfa álmok, tört remények</i> <a href= +"#Page_211">211</a>.</li> +<li>– <i>Dalok földjéről</i> <a href="#Page_216">216</a>.</li> +<li>– <i>Drámai igazság és a magyar drámairodalom</i> <a href= +"#Page_241">241</a>.</li> +<li>– <i>Drámai nyelvről</i> <a href="#Page_240">240</a>.</li> +<li>– <i>Egy magyar énekesnő külföldön</i> <a href= +"#Page_214">214</a>.</li> +<li>– <i>Hivatlan bíró, fogadatlan prókátor</i> <a href= +"#Page_241">241</a>.</li> +<li>– <i>Kirándulás Provenceba</i> <a href= +"#Page_216">216</a>.</li> +<li>– <i>Nizzai élet</i> <a href="#Page_216">216</a>.</li> +<li>– <i>Petőfi Sándor életrajza</i> <a href="#Page_194">194</a>, +<a href="#Page_195">195</a>, <a href="#Page_201">201</a>, <a href= +"#Page_219">219</a>–<a href="#Page_235">235</a>.</li> +<li>– <i>Székely legény</i> <a href="#Page_216">216</a>.</li> +<li>– <i>Verőfényes napok</i> <a href="#Page_216">216</a>.</li> +<li>– <i>Tragédia bölcselete</i> <a href="#Page_238">238</a>.</li> +<li>Zipser <a href="#Page_186">186</a>.</li> +<li>Zrínyi Miklós gr. <a href="#Page_17">17</a>, <a href= +"#Page_100">100</a>, <a href="#Page_113">113</a>, <a href= +"#Page_374">374</a>, <a href="#Page_384">384</a>.</li> +<li>Zsedényi Edvárd <a href="#Page_364">364</a>.</li> +</ul> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_426" id= +"Page_426">-426-</a></span></p> +<div class="footnotes"> +<h2>Lábjegyzetek.</h2> +<div class="footnote"> +<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= +"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Pesti Röpívek. +1850. I. év, 1. sz. 27–28. l., aláírás nélkül.</p> +<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href= +"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> Pesti Röpívek, +1850. 1. év, 4. sz. 123–126. l., aláírás nélkül.</p> +<p><a name="Footnote_3" id="Footnote_3"></a> <a href= +"#FNanchor_3"><span class="label">3)</span></a> Szépirodalmi Lapok, +1853. Első félév, 16. sz. 255–256. l., aláírva: <i>1000</i>.</p> +<p><a name="Footnote_4" id="Footnote_4"></a> <a href= +"#FNanchor_4"><span class="label">4)</span></a> Szépirodalmi Lapok, +1853. Első félév, 31. sz. 496. l. aláírva: <i>1000</i>.</p> +<p><a name="Footnote_5" id="Footnote_5"></a> <a href= +"#FNanchor_5"><span class="label">5)</span></a> Szépirodalmi Lapok, +1853. Első félév, 40. sz. 628–633. l., aláírva: <i>–g</i>.</p> +<p><a name="Footnote_6" id="Footnote_6"></a> <a href= +"#FNanchor_6"><span class="label">6)</span></a> Vasárnapi Ujság, +1854. I. évf. 6. sz. 46–47. l., aláírva: <i>A «Vasárnapi Ujság» +szerkesztősége</i>.</p> +<p><a name="Footnote_7" id="Footnote_7"></a> <a href= +"#FNanchor_7"><span class="label">7)</span></a> Pesti Napló, 1854. +V. évf. 50/1193. sz., aláírva: <i>Gyulai Pál</i>.</p> +<p><a name="Footnote_8" id="Footnote_8"></a> <a href= +"#FNanchor_8"><span class="label">8)</span></a> Szépirodalmi +Figyelő, 1861. I. évf. 44–45. sz., 689–691, 705–707. l., aláírva: +<i>Gyulai Pál</i>.</p> +<p><a name="Footnote_9" id="Footnote_9"></a> <a href= +"#FNanchor_9"><span class="label">9)</span></a> Avril 15, 1861. 918 +p.</p> +<p><a name="Footnote_10" id="Footnote_10"></a> <a href= +"#FNanchor_10"><span class="label">10)</span></a> 1854. II. +Semester. IV. Band. 70. S.</p> +<p><a name="Footnote_11" id="Footnote_11"></a> <a href= +"#FNanchor_11"><span class="label">11)</span></a> Szépirodalmi +Figyelő, 1862. II. évf. 9. sz., 132–134. l., aláírva: <i>Gyulai +Pál</i>.</p> +<p><a name="Footnote_12" id="Footnote_12"></a> <a href= +"#FNanchor_12"><span class="label">12)</span></a> Szépirodalmi +Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 1–3. sz., 4–6., 20–22., +36–39. l., aláírva: <i>Gyulai Pál</i>.</p> +<p><a name="Footnote_13" id="Footnote_13"></a> <a href= +"#FNanchor_13"><span class="label">13)</span></a> Petőfi iskolai +életére vonatkozó adatokat egész a selmeci líceumba léptéig +testvére Petőfi István közlése nyomán (lásd Vasárnapi U. 1857. 5. +sz.), így kell kiigazítni: Petőfi egész hatéves koráig Félegyházán +volt szülőinél; akkor Kecskemétre adták Hábel Józsefhez, ki atyja +akkori félegyházi s kecskeméti székeinek haszonbérlő társa volt. +Két évig járt Kecskeméten az ev. alsóbb iskolába s midőn innen +visszajött, szülei Félegyházáról Szabadszállásra költöztek s innen +nemsokára Szent-Lőrincre (Tolna megyében) vitték iskolába, hol +legalább is egy évet töltött. Visszatértével Pestre vitték, hol +három évig, azután Aszódra, hol szintén három évig járt iskolába. +1838-ban Selmecre vitték a retorikába, hol azonban félév mulva +búcsút vett a kapufélfától.</p> +<p class="right"><i>Gy. P.</i></p> +<p><a name="Footnote_14" id="Footnote_14"></a> <a href= +"#FNanchor_14"><span class="label">14)</span></a> Lásd V. U. 1857. +1. sz.</p> +<p><a name="Footnote_15" id="Footnote_15"></a> <a href= +"#FNanchor_15"><span class="label">15)</span></a> Lásd V. U. 1857. +5. sz.</p> +<p><a name="Footnote_16" id="Footnote_16"></a> <a href= +"#FNanchor_16"><span class="label">16)</span></a> Lásd V. U. 1857. +3. sz. Vörösmarty László levelét.</p> +<p><a name="Footnote_17" id="Footnote_17"></a> <a href= +"#FNanchor_17"><span class="label">17)</span></a> Lásd Petőfi +összes költeményei, Pest, 1848. I. db. 158. l.</p> +<p><a name="Footnote_18" id="Footnote_18"></a> <a href= +"#FNanchor_18"><span class="label">18)</span></a> Lásd Petőfi +összes költeményei 168. lap. Szeberényi szerint nincs benne.</p> +<p><a name="Footnote_19" id="Footnote_19"></a> <a href= +"#FNanchor_19"><span class="label">19)</span></a> Lásd Hirnök 1845. +I-ső félév 16., 17. sz.</p> +<p><a name="Footnote_20" id="Footnote_20"></a> <a href= +"#FNanchor_20"><span class="label">20)</span></a> Lásd Pesti +Divatlap 1845. I-ső félév 19. sz.</p> +<p><a name="Footnote_21" id="Footnote_21"></a> <a href= +"#FNanchor_21"><span class="label">21)</span></a> Petőfi +feleletében a kompakt betűkkel szedett másik szó «tömjénét» +alkalmasint Dömjén Józsefre vonatkozik, a «Tavasz» című zsebkönyv +egyik szerkesztőjére. Azonban úgy látszik, hogy a bírálatot +Szeberényi írta és Dömjén csak a pápai adatokat szolgáltatta neki +Petőfi ellen.</p> +<p><a name="Footnote_22" id="Footnote_22"></a> <a href= +"#FNanchor_22"><span class="label">22)</span></a> Szépirodalmi +Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 11. sz. 165–167. l., +aláírva: <i>Gy. P.</i></p> +<p><a name="Footnote_23" id="Footnote_23"></a> <a href= +"#FNanchor_23"><span class="label">23)</span></a> Lásd Néhány év +Petőfi életéből. Írta Szeberényi 25. l.</p> +<p><a name="Footnote_24" id="Footnote_24"></a> <a href= +"#FNanchor_24"><span class="label">24)</span></a> Lásd Néhány év +Petőfi életéből. 29. l.</p> +<p><a name="Footnote_25" id="Footnote_25"></a> <a href= +"#FNanchor_25"><span class="label">25)</span></a> Szépirodalmi +Figyelő. 1862, II. évf. Második félév, 12–16. sz., 177–179, +193–197, 209–211, 225–227, 241–245. l., aláírva: <i>Gyulai +Pál</i>.</p> +<p><a name="Footnote_26" id="Footnote_26"></a> <a href= +"#FNanchor_26"><span class="label">26)</span></a> Mett = mert.</p> +<p><a name="Footnote_27" id="Footnote_27"></a> <a href= +"#FNanchor_27"><span class="label">27)</span></a> Pozsonyi.</p> +<p><a name="Footnote_28" id="Footnote_28"></a> <a href= +"#FNanchor_28"><span class="label">28)</span></a> Terpedt <i>a</i>, +hasonló esetben az <i>l</i> előtt a többi önhangzók is így vannak +jelölve.</p> +<p><a name="Footnote_29" id="Footnote_29"></a> <a href= +"#FNanchor_29"><span class="label">29)</span></a> Közép <i>e</i>, a +többi is így ponttal van jelölve.</p> +<p><a name="Footnote_30" id="Footnote_30"></a> <a href= +"#FNanchor_30"><span class="label">30)</span></a> Mindjárt.</p> +<p><a name="Footnote_31" id="Footnote_31"></a> <a href= +"#FNanchor_31"><span class="label">31)</span></a> Fekete, +betűcsere.</p> +<p><a name="Footnote_32" id="Footnote_32"></a> <a href= +"#FNanchor_32"><span class="label">32)</span></a> A közép e, itt is +ponttal van jelölve.</p> +<p><a name="Footnote_33" id="Footnote_33"></a> <a href= +"#FNanchor_33"><span class="label">33)</span></a> Első.</p> +<p><a name="Footnote_34" id="Footnote_34"></a> <a href= +"#FNanchor_34"><span class="label">34)</span></a> Nézés, az első +<i>ö</i> az <i>ö</i> és <i>é</i> közötti diphtongusszerű hang.</p> +<p><a name="Footnote_35" id="Footnote_35"></a> <a href= +"#FNanchor_35"><span class="label">35)</span></a> Engemet.</p> +<p><a name="Footnote_36" id="Footnote_36"></a> <a href= +"#FNanchor_36"><span class="label">36)</span></a> Sárga.</p> +<p><a name="Footnote_37" id="Footnote_37"></a> <a href= +"#FNanchor_37"><span class="label">37)</span></a> Gaal György +népmese gyüjteménye. Kiadták Kazinczy Gábor és Toldy Ferenc. Pest, +1857–59. Harmadik kötet, IV–VII. lap.</p> +<p><a name="Footnote_38" id="Footnote_38"></a> <a href= +"#FNanchor_38"><span class="label">38)</span></a> Gaal György +magyar népmese gyüjteménye. Kiadták Kazinczy G. és Toldy F. Első +kötet. 1857. III–IV. lap.</p> +<p><a name="Footnote_39" id="Footnote_39"></a> <a href= +"#FNanchor_39"><span class="label">39)</span></a> U. a. Második +kötet. III–IV. lap.</p> +<p><a name="Footnote_40" id="Footnote_40"></a> <a href= +"#FNanchor_40"><span class="label">40)</span></a> Színében.</p> +<p><a name="Footnote_41" id="Footnote_41"></a> <a href= +"#FNanchor_41"><span class="label">41)</span></a> Szépirodalmi +Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 12. sz., 179–182. l., +aláírva: <i>–g</i>.</p> +<p><a name="Footnote_42" id="Footnote_42"></a> <a href= +"#FNanchor_42"><span class="label">42)</span></a> Szépirodalmi +Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 13. sz. 205–206. l., +aláírva: <i>–g</i>.</p> +<p><a name="Footnote_43" id="Footnote_43"></a> <a href= +"#FNanchor_43"><span class="label">43)</span></a> Szépirodalmi +Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 18. sz. 284–285. l., +aláírva: <i>–g</i>.</p> +<p><a name="Footnote_44" id="Footnote_44"></a> <a href= +"#FNanchor_44"><span class="label">44)</span></a> Szépirodalmi +Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 20. sz. 315–316. l., +aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_45" id="Footnote_45"></a> <a href= +"#FNanchor_45"><span class="label">45)</span></a> Szépirodalmi +Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 20. sz. 316–317. l., +aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_46" id="Footnote_46"></a> <a href= +"#FNanchor_46"><span class="label">46)</span></a> Szépirodalmi +Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 21. sz. 325–326. l., +aláírva: <i>–g</i>.</p> +<p><a name="Footnote_47" id="Footnote_47"></a> <a href= +"#FNanchor_47"><span class="label">47)</span></a> Szépirodalmi +Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 21. sz. 334–335. l., +aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_48" id="Footnote_48"></a> <a href= +"#FNanchor_48"><span class="label">48)</span></a> Szépirodalmi +Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 22. sz. 339–342. l., +aláírva: <i>–g</i>.</p> +<p><a name="Footnote_49" id="Footnote_49"></a> <a href= +"#FNanchor_49"><span class="label">49)</span></a> Szépirodalmi +Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 22. sz. 350–351. l., +aláírva: <i>–g</i>.</p> +<p><a name="Footnote_50" id="Footnote_50"></a> <a href= +"#FNanchor_50"><span class="label">50)</span></a> Szépirodalmi +Figyelő, 1862. II. évf. Második félév, 26. sz. 405–406. l., +aláírva: <i>Gyulai Pál</i>.</p> +<p><a name="Footnote_51" id="Footnote_51"></a> <a href= +"#FNanchor_51"><span class="label">51)</span></a> Koszorú, 1863. +Első félév, 14. sz., 330–332. l., aláírva: <i>–g</i>.</p> +<p><a name="Footnote_52" id="Footnote_52"></a> <a href= +"#FNanchor_52"><span class="label">52)</span></a> Koszorú, 1863. +Első félév, 19. sz. 452. l., aláírás nélkül.</p> +<p><a name="Footnote_53" id="Footnote_53"></a> <a href= +"#FNanchor_53"><span class="label">53)</span></a> Koszorú, 1863. +Első félév, 22. sz. 523. l., aláírás nélkül.</p> +<p><a name="Footnote_54" id="Footnote_54"></a> <a href= +"#FNanchor_54"><span class="label">54)</span></a> Koszorú, 1863. +Első félév, 22. sz. 523–524. l., aláírás nélkül.</p> +<p><a name="Footnote_55" id="Footnote_55"></a> <a href= +"#FNanchor_55"><span class="label">55)</span></a> Koszorú, 1863. I. +évf. Második félév, 5. sz. 113–114. l., aláírva: <i>–g</i>.</p> +<p><a name="Footnote_56" id="Footnote_56"></a> <a href= +"#FNanchor_56"><span class="label">56)</span></a> Koszorú, 1863. I. +évf. Második félév, 13. sz. 309–310. l., aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_57" id="Footnote_57"></a> <a href= +"#FNanchor_57"><span class="label">57)</span></a> Koszorú, 1863. I. +évf. Második félév, 22. sz. 523. l., aláírás nélkül.</p> +<p><a name="Footnote_58" id="Footnote_58"></a> <a href= +"#FNanchor_58"><span class="label">58)</span></a> Koszorú, 1864. +II. évf. Első félév, 6. sz. 139–140. l., aláírás nélkül.</p> +<p><a name="Footnote_59" id="Footnote_59"></a> <a href= +"#FNanchor_59"><span class="label">59)</span></a> Koszorú, 1864. +II. évf. Első félév, 11. sz. 258. l., aláírva: <i>–g</i>.</p> +<p><a name="Footnote_60" id="Footnote_60"></a> <a href= +"#FNanchor_60"><span class="label">60)</span></a> Koszorú, 1864. +II. évf. Első félév, 12. sz. 284. l., aláírva: <i>Gy. P.</i></p> +<p><a name="Footnote_61" id="Footnote_61"></a> <a href= +"#FNanchor_61"><span class="label">61)</span></a> Koszorú, 1865. +III. évf. Első félév, 6. sz. 142. l., aláírva: <i>Gyulai +Pál</i>.</p> +<p><a name="Footnote_62" id="Footnote_62"></a> <a href= +"#FNanchor_62"><span class="label">62)</span></a> Nyelvtudományi +Közlemények. Szerkeszti Hunfalvy. Harmadik kötet. Második füzet. +1864. 207. l.</p> +<p><a name="Footnote_63" id="Footnote_63"></a> <a href= +"#FNanchor_63"><span class="label">63)</span></a> Budapesti Szemle, +1866. V. köt. 465–495. l., aláírva: <i>Gyulai Pál</i>.</p> +<p><a name="Footnote_64" id="Footnote_64"></a> <a href= +"#FNanchor_64"><span class="label">64)</span></a> Budapesti Szemle, +1868. XI. köt. 186–193. l., aláírva: <i>Gyulai Pál</i>.</p> +<p><a name="Footnote_65" id="Footnote_65"></a> <a href= +"#FNanchor_65"><span class="label">65)</span></a> Budapesti Szemle, +1875. 9. köt. 18. sz. 408–427. l., aláírva: <i>Gyulai Pál</i>.</p> +<p><a name="Footnote_66" id="Footnote_66"></a> <a href= +"#FNanchor_66"><span class="label">66)</span></a> Ellenőr, 1877. +IX. évf. 63. sz.</p> +<p><a name="Footnote_67" id="Footnote_67"></a> <a href= +"#FNanchor_67"><span class="label">67)</span></a> Fővárosi Lapok, +1877. XIV. évf. 144. sz.</p> +<p><a name="Footnote_68" id="Footnote_68"></a> <a href= +"#FNanchor_68"><span class="label">68)</span></a> Budapesti Szemle, +1878. 17. köt. 33. sz. 203–208. l. aláírva: <i>Gyulai Pál</i>.</p> +<p><a name="Footnote_69" id="Footnote_69"></a> <a href= +"#FNanchor_69"><span class="label">69)</span></a> Budapesti Szemle, +1879. 21. köt. 42. sz. 425–434. l., aláírva: <i>Szerk</i>.</p> +<p><a name="Footnote_70" id="Footnote_70"></a> <a href= +"#FNanchor_70"><span class="label">70)</span></a> Budapesti Szemle, +1881. 26. köt. 53. s. 319–320. l., aláírás nélkül.</p> +<p><a name="Footnote_71" id="Footnote_71"></a> <a href= +"#FNanchor_71"><span class="label">71)</span></a> Budapesti Szemle, +1882. 29. köt. 61. sz. 173–176. l., aláírás nélkül.</p> +<p><a name="Footnote_72" id="Footnote_72"></a> <a href= +"#FNanchor_72"><span class="label">72)</span></a> Budapesti Szemle, +1883. 34. köt. 76. sz. 129–133. l., aláírva: <i>Gyulai Pál</i>.</p> +<p><a name="Footnote_73" id="Footnote_73"></a> <a href= +"#FNanchor_73"><span class="label">73)</span></a> Budapesti Szemle, +1890. 63. köt. 163. sz. 160. l., aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_74" id="Footnote_74"></a> <a href= +"#FNanchor_74"><span class="label">74)</span></a> Budapesti Szemle, +1890. 63. köt. 165. sz. 480. l., aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_75" id="Footnote_75"></a> <a href= +"#FNanchor_75"><span class="label">75)</span></a> Budapesti Szemle, +1891. 65. köt. 170. sz. 320. l., aláírva: <i>Szerk</i>.</p> +<p><a name="Footnote_76" id="Footnote_76"></a> <a href= +"#FNanchor_76"><span class="label">76)</span></a> Budapesti Szemle, +1891. 65. köt. 171. sz. 480. l., aláírva: <i>Gyulai Pál, a +Budapesti Szemle szerkesztője</i>.</p> +<p><a name="Footnote_77" id="Footnote_77"></a> <a href= +"#FNanchor_77"><span class="label">77)</span></a> Budapesti Szemle, +1891. 68. köt. 180. sz. 492–493. l., aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_78" id="Footnote_78"></a> <a href= +"#FNanchor_78"><span class="label">78)</span></a> Budapesti Szemle, +1892. 69. köt. 181. sz. 156–158. l., aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_79" id="Footnote_79"></a> <a href= +"#FNanchor_79"><span class="label">79)</span></a> Budapesti Szemle, +1893. 74. köt. 196. sz. 156–159. l., aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_80" id="Footnote_80"></a> <a href= +"#FNanchor_80"><span class="label">80)</span></a> Budapesti Szemle, +1893. 74. köt. 198. sz. 477–478. l., aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_81" id="Footnote_81"></a> <a href= +"#FNanchor_81"><span class="label">81)</span></a> Budapesti Szemle, +1894. 80. köt, 214. sz. 153–157. l., aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_82" id="Footnote_82"></a> <a href= +"#FNanchor_82"><span class="label">82)</span></a> Budapesti Szemle, +1895. 83. köt. 223. sz. 157–158. l., aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_83" id="Footnote_83"></a> <a href= +"#FNanchor_83"><span class="label">83)</span></a> Mint elnöki +megnyitó fölolvastatott a Kisfaludy-Társaság 1896 febr. 9-én +tartott közülésén.</p> +<p>Budapesti Szemle, 1896. 85. köt. 231. sz. 463–469. l., aláírva: +<i>Gyulai Pál</i>.</p> +<p><a name="Footnote_84" id="Footnote_84"></a> <a href= +"#FNanchor_84"><span class="label">84)</span></a> Mint emlékbeszéd +fölolvastatott a nőképző-egyesület folyó év máj. 30-án tartott +emlékünnepélyén.</p> +<p>Budapesti Szemle, 1896. 86. köt. 234. sz. 454–458. l., aláírva: +<i>Gyulai Pál</i>.</p> +<p><a name="Footnote_85" id="Footnote_85"></a> <a href= +"#FNanchor_85"><span class="label">85)</span></a> Budapesti Szemle, +1897. 92. köt. 250. sz. 148–152. l., aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_86" id="Footnote_86"></a> <a href= +"#FNanchor_86"><span class="label">86)</span></a> Budapesti Szemle, +1899. 99. köt. 272. sz. 306–312. l., aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_87" id="Footnote_87"></a> <a href= +"#FNanchor_87"><span class="label">87)</span></a> Budapesti Szemle, +1901. 105. köt. 289. sz. 156–159. l., aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_88" id="Footnote_88"></a> <a href= +"#FNanchor_88"><span class="label">88)</span></a> Budapesti Szemle, +1901. 107. köt. 297. sz. 475–477. l., aláírva: <i>–i</i>.</p> +<p><a name="Footnote_89" id="Footnote_89"></a> <a href= +"#FNanchor_89"><span class="label">89)</span></a> Budapesti Szemle, +1904. 117. köt. 325. sz. 137–140. l., aláírva: <i>–i</i>.</p> +</div> +</div> +<p class="center">FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.</p> +<hr class="chap" /> +<div style='text-align:center'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77392 ***</div> +</body> +</html> |