diff options
Diffstat (limited to '76235-h')
| -rw-r--r-- | 76235-h/76235-h.htm | 10657 | ||||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/cover.jpg | bin | 0 -> 158843 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i001.jpg | bin | 0 -> 73728 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i001hq.jpg | bin | 0 -> 200783 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i002.jpg | bin | 0 -> 42980 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i002hq.jpg | bin | 0 -> 127413 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i003.jpg | bin | 0 -> 58198 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i003hq.jpg | bin | 0 -> 170071 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i004.jpg | bin | 0 -> 94588 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i004hq.jpg | bin | 0 -> 291541 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i005.jpg | bin | 0 -> 67293 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i005hq.jpg | bin | 0 -> 200070 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i006.jpg | bin | 0 -> 84149 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i006hq.jpg | bin | 0 -> 231885 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i007.jpg | bin | 0 -> 42306 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i007hq.jpg | bin | 0 -> 138035 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i008.jpg | bin | 0 -> 84831 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i008hq.jpg | bin | 0 -> 270884 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i009.jpg | bin | 0 -> 1408 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i009hq.jpg | bin | 0 -> 2851 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i010.jpg | bin | 0 -> 7910 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i010hq.jpg | bin | 0 -> 20049 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i011.jpg | bin | 0 -> 7869 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i011hq.jpg | bin | 0 -> 20591 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i012.jpg | bin | 0 -> 53282 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i012hq.jpg | bin | 0 -> 168343 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i013.jpg | bin | 0 -> 61554 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i013hq.jpg | bin | 0 -> 180001 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i014.jpg | bin | 0 -> 3405 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i014hq.jpg | bin | 0 -> 9075 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i015.jpg | bin | 0 -> 64139 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i015hq.jpg | bin | 0 -> 203262 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i016.jpg | bin | 0 -> 51618 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76235-h/images/i016hq.jpg | bin | 0 -> 165089 bytes |
34 files changed, 10657 insertions, 0 deletions
diff --git a/76235-h/76235-h.htm b/76235-h/76235-h.htm new file mode 100644 index 0000000..dc4b1fe --- /dev/null +++ b/76235-h/76235-h.htm @@ -0,0 +1,10657 @@ +<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" + "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> +<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> +<head> +<meta name="generator" content= +"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> +<meta http-equiv="Content-Type" content= +"text/html; charset=utf-8" /> +<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> +<title>Az egri csillagok (I. kötet) by Géza Gárdonyi | Project +Gutenberg</title> + +<style type="text/css"> +/*<![CDATA[*/ +body { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; +} + +h1,h2,h3 { + text-align: center; + clear: both; + line-height: 200%; +} + +h2,h3 { + margin-top: 2em; +} + +h2 span.smaller { + font-size: 80%; +} + +p { + margin-top: 0.75em; + margin-bottom: 0.75em; +} + +body > p { + text-align: justify; + text-indent: 1.5em; +} + +hr { + width: 33%; + margin-top: 2em; + margin-bottom: 2em; + margin-left: auto; + margin-right: auto; + clear: both; +} + +hr.chap {width: 65%} + +.pagenum { +/* visibility: hidden; */ +/* display: none; */ + position: absolute; + right: 2%; + color: gray; + font-size: smaller; + text-align: right; + text-indent:0; +} + +.blockquot { + margin-left: 10%; + margin-right: 0%; + text-align: justify; + font-size: 0.9em; + text-indent: 1.5em; +} + +.center { + text-align: center; + text-indent: 0; +} + +.right { + text-align: right; + margin-right: 1.5em; +} + +.uline { + text-decoration: underline; +} + +.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} + +.caption {font-weight: bold;} + +.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} + +.figcenter { + margin: auto; + text-align: center; +} + +p.caption { + margin-top: 0; + font-size: smaller; +} + +.footnotes { + border: dashed 1px; +} + +.footnote { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; + font-size: 0.9em; + text-align: justify; +} + +.footnote .label { + position: absolute; + right: 84%; + text-align: right; +} + +.fnanchor { + vertical-align: super; + font-size: .8em; + text-decoration: none; +} + +.poem { + font-size: 0.9em; + display: table; + margin: auto; + text-align: left; +} + +.figcenter, .figcenter img { + max-width: 100%; +} + +.poem .stanza { + margin: 1em 0em 1em 0em; +} + +.poem span.i0 { + display: block; + margin-left: 0em; + padding-left: 3em; + text-indent: -3em; +} +/*]]>*/ +</style> +</head> +<body> +<div style='text-align:center'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 76235 ***</div> +<hr class="chap" /> +<div class="chapter"></div> +<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= +"" /></div> +<hr class="chap" /> +<h1>AZ EGRI CSILLAGOK</h1> +<p class="center"><span class="caption">(BORNEMISSZA GERGELY +ÉLETE)</span></p> +<p class="center"><span class="caption">REGÉNY ÖT +RÉSZBEN</span></p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">IRTA</span></p> +<p class="center"><span class="caption-150">GÁRDONYI +GÉZA</span></p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">I. KÖTET</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">(1. 2. 3. +RÉSZ)</span></p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> +<p class="center"><span class="caption">LÉGRÁDY TESTVÉREK +KIADÁSA.</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">NYOMATOTT LÉGRÁDY +TESTVÉREKNÉL, BUDAPESTEN.</span></p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= +"Page_1">-1-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><span class="smaller">ELSŐ RÉSZ.</span><br /> +HOL TEREM A MAGYAR VITÉZ?</h2> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_2" id= +"Page_2">-2-</a></span></p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id="Page_3"><br /> +-3-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>I.</h3> +</div> +<p>A patakban két gyermek fürdik: egy fiu meg egy leány. Nem illik +tán, hogy együtt fürödnek, de ők ezt nem tudják: a fiu mindössze +hét esztendős; a leány két évvel fiatalabb.</p> +<p>Hogy a nap tüzesen sütött, ide vonultak az erdő vén fái közé. A +patak itt kerek kis tóvá bővült, s magas zöld fü meg káka nőtte +körül. De különben is csak kisvizü patak volt. Nem lehetett volna +benne a korsót seholse megmeriteni.</p> +<p>Eszük ágában se volt, hogy megfürödjenek. Először csak a lábukat +mártogatták a vizbe, azután bele mentek térdig. Gergelynek +megvizesedett a gatyácskája, hát ledobta. Aztán az ingét is +ledobta. Egyszercsak ott lubickol meztelenen mind a kettő. +Pacskolják a vizet; csurgatják az ujjuk hegyéről; meg-megsöprintik +a viz szinét, hogy szinte porzik.</p> +<p>Szabadon fürödhetnek: nem látja itt őket senki. A pécsi út jó +messze van ide, s az erdő végtelen. Ha valaki meglátná őket, lenne +is nemulass; mert a fiucska még csak hagyján, az nem urfi, de a +leányka, az a tekintetes Cecey Péter úr leánykája, – kisasszony, – +és úgy illant el hazulról, hogy senkise vette észre.</p> +<p>Még igy csupaszon is látszik rajta, hogy úri leány: kövér, mint +a galamb és fehér, mint a tej. Ahogy ugrándozik a vizben, a két kis +hajfonat ide-oda röppen a nyakán. <span class="pagenum"><a name= +"Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> No bizony, nem szép haj: fehér, +mint a kender; de gyereknek ilyen is jó.</p> +<p>– Derdő, – mondja a fiunak, – uttyunk.</p> +<p>A Gergőnek nevezett ösztövér barna fiu háttal fordul, amaz meg +belekapaszkodik a nyakába. Gergő megindul most a part felé, a másik +gyerek meg a viz szinén lebeg és rugódozik s ezt nevezi ő +uszásnak.</p> +<p>Azonban, hogy a parthoz érnek, Gergő belefogódzik a kákabokor +zöld üstökébe és aggodalmasan néz körül.</p> +<p>– Jaj, a szürke! – mondja leoldva a leány kezét a nyakáról.</p> +<p>Aztán kifut a vizből és ide-oda futkos, vizsgálódik a fák +között.</p> +<p>– Várjon Vicuska, – kiáltja a leánynak, – várjon, mindjárt +jövök!</p> +<p>Aztán azon meztelen elnyargal.</p> +<p>Néhány perc mulva egy vén szürke lovon tér vissza. A ló fején +hitvány madzagkötőfék van. Össze volt az kötve a lábával, de +eloldozódott.</p> +<p>A gyerek hevesen csapkodja a lovat egy faággal, s hogy +visszaérkezik a fürdőhelyre, a lónak a nyakába kapaszkodik s +ügyesen leereszkedik a földre.</p> +<p>– Törököt láttam, – mondja dideregve, – bujjunk el!</p> +<p>A lovat sietve a fához köti; felkapkodja a földről a ruháját, s +egyik kezével a ruhát szoritva, másikkal a leányt húzva maga után, +fut egy bokor felé. Fut a két meztelen kis gyerek egyenesen egy +galagonyabokornak, amely a parttól valami harminc lépésnyire +krinolinosan ül a fák között. Megbujnak, meglapulnak a mögött a +füben.</p> +<p>Abban az időben nem volt ritkaság a török az utakon. S te kedves +olvasóm, aki azt gondolod, hogy ez a két gyerek most ezen a nyáron +fürdött a patakban, bizony <span class="pagenum"><a name="Page_5" +id="Page_5">-5-</a></span> csalódol. Hol van már az a két gyerek, +hol? És hol vannak mindazok az emberek, akik e könyvben eléd +jönnek, mozognak és beszélnek? Por az mind. Némelyiknek a csontja +talán még megvan a földben, de a szive por; lelke pedig +visszaszállott régen a végtelenségbe, ahonnan származott.</p> +<p>1533-at irtak akkor a levelek aljára, s csakúgy jártak emberek a +földön, mint ma. A nap éppen úgy sütött; a fák éppen úgy +leveleztek; a szülők épp úgy szerették gyermekeiket, mint mostan, s +a legények, leányok épp oly szerelmesek voltak egymásba, mint +ma.</p> +<p>Csak az évszám volt más, meg a ruha, meg a király. Hát csak tedd +el az idei kalendáriumot tisztelt olvasóm, és vedd elő gondolatban +az 1533-ikit. Ennek az évnek a májusában élsz te mostan, mig e +sorokat olvasod, s vagy János király az urad, vagy a török, vagy I. +Ferdinánd.</p> +<p>Az a kis falu, ahova a két gyermek való, a Mecsek egyik félreeső +völgyében van. Egynehány szalmás vályogház, meg egy nagy kőház az +egész. Az ablakok olajos vászonból vannak minden házon, az uri +házon is, de máskülönben olyan házak, mint a mostaniak. A kis falut +sürü fák lombozzák körül, s a lakók azt gondolják, hogy a török +sohase talál ide. Hogy is találna: az út meredek, szekérnyom azon +nincs; torony sincs; az emberek élnek, halnak itt, mint az erdei +bogarak.</p> +<p>A Gergő gyerek apja valamikor kovács volt Pécsett, de már +meghalt. Az asszony idevonult Keresztesfalvára az apjával, egy ősz +öreg paraszttal, aki részt vett még a Dózsa György lázadásában, s +ezért is kapott menedéket a falu uránál, Ceceynél.</p> +<p>Az öreg néha bement az erdő rejtett útain koldulni Pécsre, s +abból éltek télen is, amit az öreg igy szerzett, meg ami az uraság +házától jutott olykor az asztalukra. <span class="pagenum"><a name= +"Page_6" id="Page_6">-6-</a></span></p> +<p>Ezen a napon is a városból jött meg az öreg.</p> +<p>– Legeltesd meg a szürkét, – mondotta az unokájának, – nem evett +szegény egésznap semmit.</p> +<p>Igy indult ki Gergő a lóval az erdőbe. Útközben ahogy elment az +uraság háza mellett, a kis Éva kibujt a kertajtón és könyörgött +neki:</p> +<p>– Derdő, Derdő, hadd menjek veled!</p> +<p>Gergő nem merte azt mondani a kisasszonynak, hogy maradjon +odahaza. Leszállt a lóról, és vezette Évát, amerre az kivánt menni. +Éva arra kivánt menni, amerre a pillangók. A pillangók befelé +röpültek az erdőnek, hát ők is arra futottak. Végre, hogy a patakot +meglátták, Gergő jónak látta már a lovat legelőre ereszteni. Igy +kerültek ők a patakba és a galagonya bokor mögé, ahol most +nyulakként meglapulva reszketnek a töröktől.</p> +<p>És ez a félelem nem árnyéktól való. Egynehány perc mulva ropogás +hallatszik az avarban, és mindjárt rá egy structollas fehér +töröksüveg meg egy barna lófej jelenik meg a fák alatt.</p> +<p>A török ide-oda forgatja a fejét, s mind közelebb-közelebb a fa +mellett legelő szürkéhez, a maga sötétpej kis lovát kantáron +vezetve.</p> +<p>Most már látni, hogy a török csontos arcu barna ember. A vállán +dióbarna köpönyeg, a fején tornyos fehér süveg. A félszeme be van +kötve. A másik szeme immáron a fa mellé kötött szürkét vizsgálja +Nem tetszik neki, az látszik az arca fintorgásán, de azért +eloldja.</p> +<p>Jobban tetszenék neki a gyerek, akit a lovon látott. A gyerek +jobban kél, mint a ló. A konstantinápolyi rabvásáron háromszor +annyit is adnak érte. De a gyerek nincsen sehol.</p> +<p>A török megnézi egynéhány fának a hátát, és felvizsgálódik a +lombokra is.</p> +<p>Azután tiszta magyar szóval igy kiabál: <span class= +"pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span></p> +<p>– Gyere elő mókuskám, fügét adok. Gyere csak elő!</p> +<p>A gyerek nem jelentkezik.</p> +<p>– Gyere elő, kis pajtás, ne félj, nem bántalak. Nem jösz? Ha nem +jösz, elviszem a lovadat.</p> +<p>És csakugyan összefogja egy kézbe a két ló vezetékét, és viszi +magával el a fák között.</p> +<p>A két gyerek némán és sápadtan hallgatta eddig a törököt. A +fügekinálás nem oldotta fel őket a rémület dermedtségéből. Sokkal +többször hallották otthon a <i>Vigyen el a török!</i> – szidást, +meg a hajmeresztő török meséket, hogysem akármiféle édesgetésre +előbátorodtak volna a bokorból. Hanem mikor azt mondta a török, +hogy elviszi a szürkét, a Gergő gyerek megmozdult. Igenis +megmozdult. Ránézett Évicára, mintha tőle várna tanácsot, s olyan +arccal nézett rá, mintha tüske ment volna a talpába.</p> +<p>A szürkét viszik! Mit mondanak otthon, ha ő a szürke nélkül tér +vissza? Mivel megy a nagyapó pénteken koldulni?</p> +<p>A kis Éva mindezekre a gondolatokra nem felelt. Szótlanul +kucorgott mellette. Nagy kék szemei vizesek voltak a visszafojtott +sirástól.</p> +<p>Azonban a szürke ment. Gergő hallotta a lépéseit. Nagy lomha +lépései vannak a szürkének. A száraz haraszt egyenletesen csörög, +amint ő lép. Hát viszi a török, csakugyan viszi.</p> +<p>– A szürke… – hebegi Gergő siróra torzult szájjal.</p> +<p>És fölemeli a fejét a füből.</p> +<p>Megy a szürke, megy. Csörög az erdei haraszt a lába alatt.</p> +<p>De már most elfeledkezik Gergő az egész világról: fölugrik, és +utána iramodik azon csupaszon a szürkének.</p> +<p>– Bácsi! – kiáltja reszketve, – török bácsi! <span class= +"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span></p> +<p>A török megáll és elvigyorodik.</p> +<p>Jaj de csunya ember! Úgy vigyorog, mintha harapni akarna!</p> +<p>– Bácsi a szürkét, – rebegi sirva Gergő, – a szürke a miénk…</p> +<p>És megáll.</p> +<p>– Gyere hát, ha a tietek, feleli – a török, – nesze.</p> +<p>Azzal elveti a kezéből a szürke kantárszárát.</p> +<p>A gyerek most már csak a szürkét látja. Ahogy a szürke +nagylomhán megindul, odaszökik és megfogja a kantárt.</p> +<p>Ebben a pillanatban ő is fogva van. A török nagy erős ujjai +átkapcsolják gyönge kis meztelen karját, s ő felrepül a másik lóra, +a pejre, annak a nyergébe.</p> +<p>Gergő felvisit.</p> +<p>– Csitt! – mondja a török, előkapva a dákosát.</p> +<p>Gergő azonban tovább kiabál:</p> +<p>– Vicuska! Vicuska!</p> +<p>A török arra forditja a fejét, amerre a fiu. Keze a tőrön.</p> +<p>Persze, amint a másik kis meztelen gyerek fölemelkedik a füből, +visszadugja a dákost és elmosolyodik.</p> +<p>– Gyere, gyere, – mondja, – nem bántalak.</p> +<p>S megindul a két lóval a leányka felé.</p> +<p>Gergő le akar mászni a lóról. Gergő nagyot kap tenyérrel a +hátára. Gergő tehát bőg és ülve marad, a török meg otthagyja a két +lovat és fut a kislány után.</p> +<p>A szegény kis Vica menekülne mostan, de aprók a lábak és magas a +fű. Elbukik. Csakhamar ott rugódozik és sivalkodik a török +ölében.</p> +<p>– Csitt! – szól a török rácsapva a gömbölyüjére, – csitt mert +mindjárt megeszlek, ha el nem hallgatsz! Ham – ham! <span class= +"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span></p> +<p>A kis leány elhallgat. Oh, hogy ver a szivecskéje, ver, mint a +tenyérbe fogott kis verébé.</p> +<p>Azonban, hogy a lovakhoz érnek, ujra kitör belőle a kiáltás:</p> +<p>– Apuska! apa!</p> +<p>Mert a kétségbeesés azt gondolja, hogy elhallatszik a kiáltása +minden messzeségre.</p> +<p>A Gergő gyerek is bőg. Az ökleit a szemén forgatva sirja:</p> +<p>– Haza megyek, haza akarok menni!</p> +<p>– Hallgass, rongyos fattyu! – rival rá a török, – mert mindjárt +agyon csaplak!</p> +<p>És fenyegetően rázza az öklét Gergő felé.</p> +<p>A két gyerek elhallgat. Gergő csöndesen picsogva ül a nyeregben. +Csak a szeméből görgedeznek a könnyei.</p> +<p>És mennek.</p> +<p>Amint kiérnek az erdőből, a Gergő gyerek látja, hogy a Mecsek +útján fölfelé szekerező török nép tarkállik. Lovas akindsik, gyalog +azabok, tarka öltözetü szabad katonák. Virgonc kis lovakon ülve +szállinkóznak hazafelé.</p> +<p>Ez a csoport, amelyik itt megy, valami tiz megrakott kocsit és +szekeret kisér. A szekereken fehér ágynemü, szekrények, ágyfák, +hordók, székek, vadbőrök, gabonás zsákok rendetlen +össze-visszaságban. A szekerek mellett megláncolt lábu, hátrakötött +kezü bús rabok ballagnak.</p> +<p>A mi janicsárunknak három szekere és hét rabja van. Öten vannak +még kéknadrágos, piros csizmás, fehér süveges janicsárok, három meg +prémes sapkáju, nagy dárdáju azab. A félszemünek porral lepett +fehér strucctoll leng a süvege elejétől hátrahajoltan, csaknem a +háta közepéig.</p> +<p>Mig emez bent járt az erdőben, a három szekér <span class= +"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> megállott +oldalt az út szélén, és helyet adott a többi hazavonulónak.</p> +<p>A janicsárok nevetve fogadják a két gyereket, meg a szürkét.</p> +<p>Mit locsognak törökül, azt Gergő nem érti. Róluk beszélnek meg a +lóról, az kétségtelen. Mikor őrá néznek meg Vicuskára, nevetnek; +mikor a lóra néznek, úgy integetnek, mint mikor az ember legyet +kerget.</p> +<p>A török feldobja a két gyereket a kocsira, az ágynemü tetejére. +Egy pufók hajadon is ül ott, megláncolt lábu rableány, arra bizza +őket. Azután egy szennyes zsákot old meg az egyik sapkás török és +mindenféle ruhát húzkod ki belőle. De ez mind gyermekruha. Van +közte kis szoknya, kis szűr, pittykés mellény, sapka, kalap, kis +csizmák. A török előválaszt két kis inget meg egy kis szürt és +feldobja a szekérre.</p> +<p>– Öltöztesd fel őket, – mondja a félszemü a leánynak.</p> +<p>A leány körülbelül tizenhét esztendős. Parasztleány. Ahogy +öltözteti a gyerekeket, megöleli és megcsókolja őket.</p> +<p>– Hogy hivnak, angyalkám?</p> +<p>– Vicuska.</p> +<p>– Hát téged, lelkecském?</p> +<p>– Gergő.</p> +<p>– Ne sirjatok, kedves. Velem lesztek.</p> +<p>A két gyerek odasimul a leányhoz; Vica a melléhez simul, Gergő +az oldalához. Az meg magához öleli őket mind a két kezével és +körülsimogatja, meg-megcsókolgatja könytől nedves és piros +orcájukat.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_11" id= +"Page_11">-11-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>II.</h3> +</div> +<p>A falubeli kutyák mérges csaholással ugrálnak körül egy +fehérszakállu és nagyhaju zarándokot. Le is húznák róla a csuhát +bizonyára, ha nagy keresztes végü botjával vitézül nem hadonázna +maga körül.</p> +<p>Eleinte az út közepén ment, de hogy a nagy bozontos kutyák +mindegyre szaporodtak, óvatosan nekihátrált egy <i>L</i> alakban +megszögellő sövénynek és a hátát abban megvetve várta, hogy valaki +előjön és megszabaditja az ostromtól.</p> +<p>Azonban akik elő is jöttek a nagy ugatásra, azoknak a szeme a +faluba bevágtató öt magyar vitézre fordult. Egy pirosköpönyeges +szőke dalia lovagolt elől; darutoll a süvegén, kivont kard a +kezében. Könnyű, meggyszin zekéje alól páncéling vetett csillogó +ráncokat. Mögötte négy egyszerűbb öltözetü katona; mindnyáját +fegyver csörgi körül. A négy katona is kivonta a kardját, mikor +beérkeztek a faluba, és jobbra balra forgatták a fejöket, mintha +valakit keresnének.</p> +<p>Az öt vitéz egyenesen a Cecey háza felé tartott.</p> +<p>Cecey a szérű árnyékán ült. Három paraszt nyírt ott birkákat. A +kezükben olló, az oldalukon kard. Ilyen világ volt akkor +Magyarországon.</p> +<p>A kapunál fegyveres őr aludt. A robogásra fölhorkant az álmából, +azután sietve kitárta a kapu másik szárnyát is, és a lovagok +általdökrettek a hidon, s bekocogtak az udvarra. <span class= +"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span></p> +<p>Cecey meglátta őket. Fölkelt és feléjök baktatott. Furcsa menése +volt az öreg úrnak: az egyik lába nem hajlott térdben, a másik meg +nem hajlott bokában. De hogy is hajlott volna, mikor fából volt +mind a kettő. És a jobb keze is hiányzott: a vászonkeze ujja csak +lötyögött a csuklóján.</p> +<p>A darutollas vitéz leugrott a lóról, és a lova kantárát az egyik +katonának dobta. Ceceyhez sietett.</p> +<p>– Dobó István vagyok – mondotta a süvegét levéve, bokáját +összeütve.</p> +<p>Hosszu csontos legény, de csupa erő minden mozdulata.</p> +<p>– Kinek a hadából? – kérdezte Cecey, az egyetlen ép kezét a háta +mögé dugva.</p> +<p>– Most a Török Bálintéból – felelte a fiatal ember.</p> +<p>– E szerint Ferdinánd hive vagy. Isten hozott ecsém.</p> +<p>Kezet nyujtott neki.</p> +<p>– Hát mi járatban vagytok? Hogy vetődtök ebbe az eldugott +faluba?</p> +<p>– Mink bizony bátyám Palotáról jövünk.</p> +<p>– A Móré várából?</p> +<p>– Nem a Móré vára az már.</p> +<p>– Hát?</p> +<p>– Most éppen senkié. Meg várnak se vár az már, hanem +kőhalom.</p> +<p>Az öreg falábú nagyot bámult.</p> +<p>– Lerontottátok?</p> +<p>– Le azt.</p> +<p>– Hála Istennek. No gyere be a hüvösre, öcsém, ide a tornác alá. +Nézd csak, anyjuk, vendégünk van.</p> +<p>– Lerontottátok! – kiáltott ujból elbámulva.</p> +<p>A kis kövér úri asszony ott forgott már a tornácon: asztalt +igazitott az árnyékra egy cseléddel. A másik cseléd meg nyitotta +már a pinceajtót. <span class="pagenum"><a name="Page_13" id= +"Page_13">-13-</a></span></p> +<p>– Hogy is hivnak, öcsém, Bodó vagy Dobó?</p> +<p>– Dobó István.</p> +<p>– Dobó Pista – szólt Cecey, bemutatva az ifjut a +feleségének.</p> +<p>Aztán intézkedett, hogy a katonák is bort és ennivalót kapjanak, +s egyben a papért is futtatott.</p> +<p>– Mielőtt leülnék, bátyám, – mondotta Dobó – meg kell kérdeznem, +hogy nincs-e itt Móré, mert én őt keresem.</p> +<p>– Nem láttam a gézengúz haramiáját, de ne is lássam, csak az +akasztófán.</p> +<p>– Akkor rossz nyomon járunk – szólt Dobó a fejét csóválva.</p> +<p>Aztán vizet kért. Fölfogta a nagy csöcsös korsót és az égnek +emelte. Akkorát húzott belőle, hogy ha lelke van annak a korsónak, +hát lélek nélkül marad.</p> +<p>– Megengedi bátyám, hogy estig itt maradjak? – kérdezte a viz +után szakadó jóizü sóhajtással.</p> +<p>– De el sem eresztelek egynéhány napig, hova gondolsz!?</p> +<p>– Köszönöm, – szólt Dobó, – nincs most farsang. Este tovább +megyünk. Hanem a vasingemet szeretném letenni: kutya meleg ez ilyen +időben, ha csupa lyukból varrták is.</p> +<p>Mig Dobó a szobában vetkeződött, beérkezett a kapun a +zarándok.</p> +<p>– Te a baráttól jösz, – mondotta Cecey a fejét fölemelve.</p> +<p>– Attól, – feleli bámulva a zarándok, – hát honnan tetszik +tudni?</p> +<p>– Nem boszorkányságból, elhiheted. A szakállad borz-zsirtól +fehér, azt az első szempillantással észre vettem.</p> +<p>– Igaz, – felelte az ember. <span class="pagenum"><a name= +"Page_14" id="Page_14">-14-</a></span></p> +<p>– Ebből látom, hogy messziről jösz hozzám.</p> +<p>– Az is igaz.</p> +<p>– Nekem pedig messze földről nem igen izenget egyéb, mint a +sajóládi gvárdián, aki atyámfia.</p> +<p>– Dejszen nem gvárdián az már régen, hanem a király barátja.</p> +<p>– Azt is tudom, üsse meg a menykő a gazdájával együtt, ha nem +tudott különb urat találni magának. Hogy hinak?</p> +<p>– Varsányi Imrének.</p> +<p>– Hány esztendős vagy?</p> +<p>– Harminc.</p> +<p>– Nohát lássuk, hogy mi hirt hoztál.</p> +<p>– Istentelen melegség van erre, – szólt a zarándok a csuhája +bélését bontogatva, – oszt annyi a török, mint a légy.</p> +<p>– A barátnak köszönhetjük, meg a királyodnak. No hova a pokolba +varrtad úgy azt a levelet!</p> +<p>Varsányi elővonta végre a kis vörös-pecsétes levelet, és átadta +Ceceynek.</p> +<p>– Adjatok enni-, innivalót ennek az embernek, meg szállást is, – +szólt Cecey a feleségéhez.</p> +<p>És feltörte a pecsétet, kibontotta a levelet.</p> +<p>– Az, – szólt a levélbe belehunyoritva, – a barát irása. Tiszta, +mint a nyomtatás, de nagyon apró. Én ugyan el nem olvasom.</p> +<p>– Bizonyosan jót irt pedig – mondotta a zarándok, letelepedve a +diófa árnyékába, – mert nem mondta, hogy siessek. Mikor nagypöcsétü +levelet küld, mindig sietnem kell. Ez csak olyan kispöcsétü; nem +ország dolga.</p> +<p>S hogy ilyen bölcsen megkülönböztette a levelek fontosságát, +elégedett arccal húzott egyet az eléje tett boros fazékból. +<span class="pagenum"><a name="Page_15" id= +"Page_15">-15-</a></span></p> +<p>Az asszony is kezébe vette a levelet Nézte alól, felül s nézte a +széttöredezett pecsétet. Aztán igy szólt:</p> +<p>– Ugy kezdődik, hogy <i>Carissime</i>.</p> +<p>– Akkor fontos, – mondotta Cecey.</p> +<p>– Egészséges a Gyuri bácsi? – kérdezte az asszony.</p> +<p>– Nem beteg az soha, – szólt a zarándok, nagyot nyelve az eléje +tett sajtból.</p> +<p>Egy nagyfejü vállas, erős öreg pap fordult be a kapun. A +jövevény felállott és kezet akart csókolni.</p> +<p>– Pápista vagy, vagy újhitű? – kérdezte a pap. És nagy fehér +szakállát simogatta, hogy a zarándok kezet ne csókolhasson.</p> +<p>– Pápista vagyok, – felelte a zarándok.</p> +<p>A pap akkor elfogadta a kézcsókot.</p> +<p>Bementek a szobába. Itt a pap az ablakhoz állott, és egyenesen +magyarul olvasta a diák levelet:</p> +<p>– Kedves sógorom…</p> +<p>Különös tompa hangja volt a papnak. A mássalhangzókat csak +sejteni lehetett a beszédében. De azért, akik megszokták, értették +a beszédét.</p> +<p>Folytatta:</p> +<p>– … és kedves Juliska. Istentől jó egészséget és zavartalan +életet kivánok mindnyájatoknak. Továbbá arról értesültem, hogy ott +a ti vidékteken napról-napra dúl hol Móré, hol a török, és hogy már +csak a földhöz tapadt jobbágyság marad meg a helyén: aki teheti +fut, ki a felvidékre, ki pediglen által a némethez. Hát ti, ha még +életben vagytok, szerelmesim és ha még ott vagytok Keresztesen, ti +is mentsétek magatokat. Én beszéltem őfelségével, hogy adja meg a +ti károtokat…</p> +<p>– Ne olvasd tovább! – pattant fel Cecey – ebnek kell eb +kegyelme!</p> +<p>– Csöndesen, kedvesem, – mondotta az asszony a <span class= +"pagenum"><a name="Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> férjét +átölelve, – György okos, György tudja, hogy mi Zápolyától nem +fogadunk el semmit: hallgassa végig kegyelmed a levelet.</p> +<p>A pap összeráncolta bozontos szemöldökét, és tovább +olvasott:</p> +<p>– … A király nem adhatja ugyan vissza Sásodot, de van egy falu +Nagyvárad közelében…</p> +<p>– Hagyd el, hagyd el Bálint, – szólt Cecey a haragtól +kitüzesedve.</p> +<p>– Már más következik, – szólott a pap.</p> +<p>És olvasott tovább:</p> +<p>– De ha már úgy beléd csontosodott volna az iránta való +gyűlölség…</p> +<p>– Belém, belém! – kiáltott az asztalra csapva Cecey, – sem ezen, +sem a másvilágon. Vagy ha ottan, hát ott is csak fegyverrel.</p> +<p>A pap tovább olvasott:</p> +<p>– … Itt Budán az én kis házam üresen áll és mi nemsokára +Nagyváradra költözünk. Csak egy szagittárius lakik benne a +földszinten. Az emeleti három szoba üres.</p> +<p>– Nem kell! – kiáltott Cecey fölállva. – A Zápolya pénzén vetted +barát! Düljön össze, ha belemegyek!</p> +<p>– Mit tudod, hogy azon vette? – szólt a pap boszúsan, – örökség +is lehet.</p> +<p>De Cecey már nem hallgatott rájuk. Dühösen kiektett-baktatott a +szobából, és végig kopogott a tornácon.</p> +<p>A zarándok ott falatozott a tornác végén, a diófa alatt. +Megállott előtte haragos peckesen, és igy szólt:</p> +<p>– Mondd meg a barátnak, hogy tisztelem: amit irt, annyi, mintha +nem irt volna!</p> +<p>– Hát nem viszek levelet?</p> +<p>– Nem.</p> +<p>Azzal tovább baktatott ki a szérüre. Föl és alá toppogott +<span class="pagenum"><a name="Page_17" id= +"Page_17">-17-</a></span> a napon. Olykor jobbra-balra csapkodott a +botjával a levegőben, és haragosan mormogta:</p> +<p>– A fejem még nem fa!</p> +<p>A parasztok sebesebben nyirták a birkát.</p> +<p>A kutyák is távolabb huzódtak. Még a ház is mintha lejebb +csúszott volna a parton.</p> +<p>Az asszony a pappal a tornácon állott. A pap a vállát +vonogatta.</p> +<p>– Még ha nem örökség is, – mondotta, – munkája után való +szerzeménye a barátnak. És ráiratja a nevére. Akkor aztán +Cecey-ház, és nem parancsol benne a király se.</p> +<p>Dobó előjött a szobából. Az asszony bemutatta őt a papnak. Cecey +is visszatért és azt mondta:</p> +<p>– Te pap, te megfordultál! Te képes vagy arra, hogy beszegődj +Jánoshoz zászlótartónak!</p> +<p>– Te meg vénségedre leteszed a magyar nevet, – mordult vissza a +pap.</p> +<p>– Te beállsz hóhérnak! – rikácsolt Cecey.</p> +<p>– Te meg németnek! – bőszült fel a pap.</p> +<p>– Hóhér!</p> +<p>– Német!</p> +<p>– Sintér!</p> +<p>– Hazaáruló!</p> +<p>A két ősz ember szinte kék volt már a dühtől, ahogy egymásra +orditozott. Dobó csak azt várta már, hogy mikor kell őket +széjjelválasztani.</p> +<p>– Ne veszekedjenek, az Isten áldja meg kegyelmeteket, – +mondotta, – vagy inkább veszszenek össze a törökkel.</p> +<p>– Nem érted te ezt, öcsém, – felelt Cecey, a székre vetve magát, +– ennek a papnak a nyelvét vágatta le Zápolya, nekem meg a jobb +kezemet. Hát nem bolond ez, hogy a maradék nyelvével Zápolyát védi? +<span class="pagenum"><a name="Page_18" id= +"Page_18">-18-</a></span></p> +<p>– Ha csak az én ellenségem volna, – felelt a pap is +megcsöndesült hangon, – régen megbocsátottam volna neki. De azért +még igy is azt mondom, hogy inkább ő legyen az ura a magyarnak, +mintsem, hogy a német.</p> +<p>– Debiz inkább a német, mintsem, hogy a török! – kiáltott ismét +Cecey.</p> +<p>Dobó közbeszólt, hogy a két ember megint össze ne horgoljon.</p> +<p>– Jónak egyik se jó, ez az igaz. Várnunk kell egy ideig, hogy +tud-e adni a német erőt a török ellen, meg hogy csakugyan +elakarja-e János adni az országot a töröknek?</p> +<p>– Eladta az már, öcsém, régen, mint a boszorkányok az esőt!</p> +<p>– Nem hiszem, – felelte Dobó, – neki sohase kellett a török, +neki csak a korona kellett.</p> +<p>Az asszony egy tál kirántott csirkét tett az asztalra. Az +illatos piros sült csirke láttára eltünt a méreg vörössége a két +öreg arcáról.</p> +<p>– Hej, mikor olyan fiatal voltam, mint te, öcsém, – mondotta +Cecey jókedvvel. – Hány esztendős vagy?</p> +<p>– Harmincegy, – felelte Dobó, – bizony maholnap engemet se mond +senki fiatalnak.</p> +<p>– Mig az ember meg nem házasodik, mindig fiatal. De hogy a +manóba is nem házasodtál meg?</p> +<p>– Nem értem rá, – felelte Dobó. – Én, bátyám, gyerekkorom óta +mindig hadban vagyok.</p> +<p>– Hát igy jó. Igy él a magyar világ eleje óta. Azt hiszed tán, +hogy én táncolásban sántultam meg mind a két lábamra? Én bizony, +öcsém, Kinizsivel kezdtem. Mátyás király engem a nevemről +szólitott. Aztán végeztem Dózsával, aki, elhidd nekem, a hősök hőse +volt.</p> +<p>Fölvette a szinig töltött ón-poharat, és igy szólt: <span class= +"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span></p> +<p>– Isten szeresse a magyart és téged, öcsém, különösen. Adjon +győzelmet a kardodnak. Szép lány feleséget jó magadnak. Tudsz-e +sakkozni?</p> +<p>– Nem tudok, – felelte Dobó elmosolyodva ezen a +gondolatszökemlésen.</p> +<p>És kiüritette a poharát. Jó erős veres bor volt. Gondolta +magában: most már értem, mitől olyan mérges ez a két öreg úr.</p> +<p>– No nem is leszel akkor jó hadvezér, – mondotta Cecey.</p> +<p>– Nem, ha keleti módon harcolnánk: csapat csapat ellen. Mink +csak magyar módon harcolunk: ember ember ellen. Erre pedig +sakktábla nem tanit.</p> +<p>– Eszerint mégis tudsz.</p> +<p>– Nem, csak éppen hogy ismerem a játékot.</p> +<p>– No hát, majd ha tudsz, másképen itélsz róla. Egy órai sakkban, +öcsém, átéli az ember egy heti harcnak az izgalmait.</p> +<p>– Ugy látszik, kegyelmetek mindig sakkoznak itthon.</p> +<p>– Mink? Soha.</p> +<p>– Nem tud tán a tisztelendő ur?</p> +<p>– Tudni tud. De mindjárt összeveszünk. Már pedig, öcsém, mink +együtt tollasodtunk fel az öreggel, együtt éltünk, együtt +harcoltunk.</p> +<p>– Együtt is fogunk meghalni, – fejezte be a pap +elérzékenyülten.</p> +<p>S azzal a két öreg barátságosan nézett egymásra és +összekocintotta a poharat.</p> +<p>– De nini – szólt Cecey, a bajuszát megtörülve, – mégis derék +ember ez a Ferdinánd, hogy Mórét elpusztitotta.</p> +<p>– Nemcsak Ferdinánd. A két király közösen küldött <span class= +"pagenum"><a name="Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> hadat +Móréra. Sokalták már a gazságait, mert utóbb már a sirokat is +felforgatta.</p> +<p>– De mégis csak Ferdinánd küldött jobban ellene?</p> +<p>– Nem: inkább János. Ferdinánd csak Török Bálintnak izent, hogy +segitsen Jánosnak, meg ötven bányászt küldött.</p> +<p>– Faldöntésre?</p> +<p>– Arra. Török had is volt velünk valamelyes.</p> +<p>– Persze, a János zászlaja alatt.</p> +<p>– Az alatt, hogy vinné el az ördög az ilyen segitséget; mindig +rabolva mennek haza felé.</p> +<p>– Azok a disznó akindsik.</p> +<p>– Azok.</p> +<p>– Könnyen végeztetek?</p> +<p>– Nem mondhatnám. Kemény falakból épült az a vár. Faldöntő ágyut +nem hozott egyik fél se. A sugárágyu meg mit ér: mintha csak legyek +szálltak volna a falakra.</p> +<p>– Jártam ottan, – jegyezte meg a pap, – sziklavár az, nem +palánk. Ott volt-e Nagy Gergely?</p> +<p>– Ott. Azt érte az első ágyugolyó.</p> +<p>– Szegény Gergely. Isten nyugosztalja.</p> +<p>– Mit sajnálod! – szólt Cecey a papra. – Az se volt jobb a +gazdájánál.</p> +<p>– Igaz, de mégis csak úgy került oda, mint jó alma a rosszak +közé.</p> +<p>– Hát nem adták meg magukat?</p> +<p>– Nem. Neki kellett állitanunk az ötven bányászt a szikláknak. +Nagy és nehéz munkájuk volt, mondhatom. A csákányok szikrát hánytak +a kövön, és a vasrúdak egy-egy lökésre alig egy ujjnyit mentek a +sziklaoldalba. És végre is sok kéznek még a kő is enged.</p> +<p>– Felrobbantottátok?</p> +<p>– Először is beizentünk Mórénak, hogy az akna <span class= +"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> tele van +már porral. Akkor azt izente vissza, hogy várjunk reggelig. +Vártunk. Mit tett az alatt a gonosz róka? Összehitta a vár népét és +azt mondta nekik, hogy csak tartsák magukat keményen, ő kimegy a +várból segitségért. – Jól van, – felelték azok, – de mivel +biztositasz bennünket arról, hogy vissza is jösz? – Itt marad mind +a két gyermekem, – felelte a lator, és minden arany, ezüst, marhám, +mit kivántok többet? Azzal leereszkedett kötélen a vár faláról és +elillant. Mink persze a nagy sötétségben nem vettük észre. Mikor +aztán a nap fölkelt, és se követ, se fehér zászló, se kapunyitás, +felrobbantotuk az aknákat. Nem hallatszott ide? Rettenetes dördülés +volt. Majdnem a földre estünk. A falak ott leomlottak. Mink meg be +a várba. A katonák olyan dühösek voltak, hogy Mórénak minden +emberét leölték.</p> +<p>– A gyermekeit is?</p> +<p>– Azokat nem. Egy nagy boltozatban találtuk meg őket. Szép két +kis barna fiu. Azóta ott vannak János királynál.</p> +<p>– Hát ti most Mórét keresitek?</p> +<p>– Én csak egy kanyarodót tettem érte ezzel a négy emberemmel, +mert útközben egy csőszszel beszéltünk, akinek a pincéjében hált. +Azt mondta, hogy erre Pécs felé jött.</p> +<p>– Te Magda – szólt hátrafordulva az asszony az udvaron súroló +cselédnek, – hol a Vicuska?</p> +<p>– Nem láttam, – feleli a leány. – Ebéd után a kertben +játszott.</p> +<p>– Szaladj csak, keresd meg!</p> +<p>– Az én kis leányom, – magyarázta Cecey Dobónak. – Vénségemre +ajándékozott meg az Isten vele. Majd meglátod, milyen kis Tündér +Ilona.</p> +<p>– Fia nincsen? <span class="pagenum"><a name="Page_22" id= +"Page_22">-22-</a></span></p> +<p>– Nincsen, felelte szomoruan Cecey. Hiszen ha fiam volna, öcsém, +még a kezem is kinőne, mint a ráké.</p> +<p>Azonban a gyerek nincsen. A nagy beszélgetésben, levélolvasásban +mindenki megfeledkezett a kis Vicáról. A leánycselédeknek dehogy is +volt rá gondjuk. Mind ott dolgozott most az udvaron, s hogy a +katonák a bajuszukat pödörgetve kacsintgattak rájuk, hát mind úgy +hedergette a szoknyáját, mintha valamennyi katona mind leánynézőbe +jött volna Ceceyhez.</p> +<p>Csakhamar tüvé tesznek mindent a ház körül. Cecey, Dobó, a pap, +a cselédek, a katonák, mindnyájan keresnek, megkutatnak minden +bokrot, minden játszóhelyet a kertben. Hol a Kató néne? Az +vigyázott rája a kertben. Meglehet, hogy elaludt, s azalatt kiment +a faluba a gyerek. Ki látta? Senkise látta. Egy fiucska a kert +szélén beszélt vele délután. Ki ment el a kert szélén délután? +Senki, csak a Gergő gyerek. Az öregapja lovát vitte legelni. De hát +hol van a Gergő? Az sincs sehol. Bizonyosan kiment a lóval az +erdőbe. Oh gyermeki könnyelműség! Hányszor megmondták neki, hogy a +szedresen túl ne menjen a lóval.</p> +<p>Összekutatták a falu körül az egész erdőt, minden fát, minden +cserjét, árkot, völgyet és bozótot. A Gergely anyja is jajgatva +keresett. Az öreg Katóra ráakadtak az erdőben, az is keresett már +régen, s rekedté kiabálta magát az erdőben.</p> +<p>Végre estefelé az egyik cseléd megtalálta a két gyerek ruháját a +pataknál; a patyolat ingecskét, piros karmazsin cipőcskét, +szoknyácskát, meg Gergő gyerek ingét, gatyáját, kalapját. Ott +voltak szanaszéjjel a galagonyabokor mellett. Bizonyosan +fürödtek.</p> +<p>A patak partján csakugyan ott a nyomuk a puha fővényben. A +nagyobbik láb, amelyiknek széjjel vannak nyilva az ujjai, az a +Gergő gyereké. A kisebbik lábnyom <span class="pagenum"><a name= +"Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> a Vicuskáé. Oh semmi kétség! +A piros kis cipőket nem húzza fel többé az a kis gyermekláb. A +fehér patyolat ingecskét nem ölti többé magára az a kis angyaltest. +De a Gergő gyereket se látja többé a falu, a pajkos kis Gergőt, aki +olyan eleven volt, mint a fürj, és olyan formás arcu, mint valami +úri gyerek.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_24" id= +"Page_24">-24-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>III.</h3> +</div> +<p>– Az én nevem Margit; szólitsatok csak Margit néninek, – mondta +a kocsin ülő rableány. – Majd mesélek nektek. Sok mesét tudok. Hová +valók vagytok, édeseim?</p> +<p>– A faluba, – felelte Gergő.</p> +<p>– A paluba, – felelte a kisleány is.</p> +<p>– Melyik faluba?</p> +<p>– Itt az erdőn van.</p> +<p>– De mi a neve annak a falunak?</p> +<p>– A neve? A nevét nem tudom.</p> +<p>Ez a Margit kövérképü, mindig csókra álló száju parasztleány; az +arca itt-ott kissé szeplős, és a nyakán két üvegből való gyöngyöt +visel. A törökök egy somogymegyei pusztáról ragadták magukkal.</p> +<p>A gyerekek feleletére elmosolyodott, aztán rongyokból bábut +csinált Vicuskának.</p> +<p>– Ez lesz a Vicuska babája; sárga a kendője, piros a szoknyája, +– mondotta dalolva. – Öltöztetjük, ringatgatjuk, táncoltatjuk, +altatgatjuk.</p> +<p>A kocsi mellett egy szélesmellü parasztlegény ballag, meg egy +ragyás cigány. A cigányon sokszorosan foltozott kék nadrág és +ugyanilyen dolmány van. A dolmánya zsebéből egy fasip tölcsére áll +ki. A kocsi másik oldalán egy pap megyen; meg egy nagyarcu +parasztember, aki lehet már negyven esztendős. A pap fiatalabb. +Széles arcú magas ember. Se szakálla, se bajusza, de <span class= +"pagenum"><a name="Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> még +szemöldöke sincsen. És vörös, mint a réz. Csak a két szemebogara +fekete. Őt bizony ezelőtt egynehány nappal forró vizzel öntözgették +a törökök, hogy adja elő a templom kincseit.</p> +<p>Voltak is az ő templomának kincsei!</p> +<p>Hát mondom: mindezek rabok szegények. A lábukon lánc. A kezük, – +kinek elől, kinek hátul – szintén vasban. A legény a cigánynyal, a +pap a paraszttal össze is van láncolva. A legény mezitláb. A +bilincsét a lábán rongyokkal bélelte körül.</p> +<p>A rongyok már véresek.</p> +<p>– Álljunk meg, – igy könyörgött hátrafordulva olykor, – hadd +igazitsam meg a bilincsemet.</p> +<p>A janicsárok azonban rá se hederitettek. Törökül fecsegtek +egymással és legfeljebb csak egy közömbös tekintet volt a +feleletük.</p> +<p>Gergelynek rátapadt a szeme erre a legényre. Milyen kicsiny az +orra! És milyen kék lajbi van rajta! Ez nem fél. Ha a két keze nem +volna hátraláncolva, tán mind elfutna tőle a török.</p> +<p>A legény csakugyan nem félt. Fölemelte a fejét és ráorditott a +mellette lovagló görbehátu törökre.</p> +<p>– A tűz emészszen meg benneteket, pogány farkasok.</p> +<p>– Gáspár, Gáspár, – szólott le Margit a kocsi tetejéről, – +viselje békén a sorsát, amint csak lehet. A nap, látja már +nyugvóban van, meg kell állaniok.</p> +<p>Ahogy erre megtörülgette a szemét, a két gyerek is sirva +fakadt.</p> +<p>– Haza akarok menni! – bömbögte Gergely.</p> +<p>– Apához! – sirta a kis Éva.</p> +<p>A törökök csakugyan megállottak. Leszálltak a lóról, és korsót +vettek elő; mosogatták a kezüket, lábukat, arcukat, <span class= +"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> aztán +letérdeltek vonalegyenes sorban napkelet felé megcsókolták a földet +és imádkoztak.</p> +<p>Ezalatt csend volt.</p> +<p>A leány lemászott a kocsiról, és az inge széléből rongyot +hasitott. Körülkötötte vele a legény lábát, s úgy tolta vissza +jóságos vigyázattal a bilincseket.</p> +<p>– Áldjon meg az Isten, Margit, – mondotta sóhajtva a legény.</p> +<p>– Az éjjelre, ha lehet, teszünk rá útilaput, Gáspár.</p> +<p>Itt egyet sirt a leány. Minden órában sirt egynehány percig, de +mindjárt dalolt is utána a gyerekeknek, mert mikor ő sirt, azok is +sirtak.</p> +<p>– Hej de ihes vágyok, – fakadt szóra a cigány, ahogy ott ült +mellettök a porban. – Saha iletembe nem valtam ilyen ihes. Három +libát megennék egymágám.</p> +<p>A kocsis, – ez is láncolt lábu rablegény – elmosolyodott a +cigány sóhajtására.</p> +<p>– Magam is éhes vagyok cigánypajtás, – felelte lenéző +oldalpillantással; – de főzök is estére olyan paprikás hust, hogy +mind nekünk marad.</p> +<p>– Hát te vágy á sákács?</p> +<p>A <i>te</i> szóra megrándul a kocsisnak a szemöldöke, de aztán +mégis felel:</p> +<p>– Csak este. Nappal rabolnak ezek maguknak ebédet is.</p> +<p>– Hát mióta solgáls á kontyos uráknál?</p> +<p>– Három napja.</p> +<p>– Nem lehet elfistelegni váláhogy?</p> +<p>– Nem ezektől soha. Nézd, milyen csizma van a lábamon.</p> +<p>Felvonta a lábát az ülésből. Nehéz vastag láncok csördültek föl +vele. <span class="pagenum"><a name="Page_27" id= +"Page_27">-27-</a></span></p> +<p>– De hátha má nem főzsöl? – tünődött aggódva a cigány.</p> +<p>– Bizonyosan főzök. Tegnap olyat főztem nekik, hogy úgy nyalták +utána a szájukat, mint a kutyák.</p> +<p>– Bárcsak én is nyalhatnám már a sájamat.</p> +<p>– Bort is raboltak délben. Itt van a kocsi farán.</p> +<p>– Nem isik a terek te!</p> +<p>– Dejszen nem török ez egy se, mikor bort lát.</p> +<p>– Na akkor nekem innepem ván, – ujongott a cigány, – olyan nótát +pikulázsok nekik, hagy még táncsolnak is rája.</p> +<p>A félszemű janicsár az imádság végeztével nem inditotta meg a +kocsikat. A hegytetőről már látszott az esti szürkületbe +befátyolozott város. Az magyar fészek. Olyan darazsak laknak benne, +akikkel nem jó tréfálni.</p> +<p>A törökök tanakodtak. Aztán a félszemű janicsár odaszólt a +kocsisnak:</p> +<p>– Utánam! Be az erdőbe!</p> +<p>És bevitték a kocsikat, szekereket, jól be, valami öt percig +tartó menéssel az erdőbe.</p> +<p>A nap eközben elsülyedt a fák között, és a tiszta égen feltünt +az első csillag.</p> +<p>A törökök egy alkalmas tisztáson kipányvázták a lovakat. A pap +kezét feloldotta a janicsár, és igy kiáltott rá:</p> +<p>– Tüzet rakni!</p> +<p>– Én azst jabban értem! – rikkant fel a cigány. – Nagyságos +méltóságos terek ur, csókolom kezsit, lábát, hadd rakjak én tüzet, +nekem azs a mesterségem.</p> +<p>– Hallgass, – rivalt rája a török.</p> +<p>Három asszonyt is elszabaditottak, hogy segitsenek a tüz +készitésében. Az asszonyok aztán a pappal száraz ágat szedtek a fák +alatt, és acéllal taplóval csakhamar tüzet gerjesztettek. +<span class="pagenum"><a name="Page_28" id= +"Page_28">-28-</a></span></p> +<p>A kocsist is felszabaditották az ülésről.</p> +<p>– Olyat, mint tegnap, – mondta neki a félszemü török.</p> +<p>– Meglesz, – felelte a kocsis.</p> +<p>Vizet tett fel egy nagy vaskondérban a tüzre, s hogy a pap a +cigánynyal hamarosan megnyúzta az ürüt, értő kézzel aprózta bele a +kondérba. Hullott a husra vereshagyma is, meg paprika bőven, s +bizonyára apritott volna burgonyát is a lébe, de ezt főképpen azért +nem cselekedte, mert nem volt burgonyája. Tudták is abban az +időben, mi a burgonya! Az urak ugyan már nagy ritkaságképpen +kóstolgatták, de neve még nem volt, s a nagy általánosságban a +krumpli még nem létezett.</p> +<p>A tüzet valami húsz különféle török telepedte körül. A kocsikat, +szekereket kerités-körbe állitották. A lovakat kipányvázták kivül a +szekereken.</p> +<p>A rabokat összehajtották egy csoportba. Tizennégyen voltak +összesen: kilenc férfi meg öt nő, a két kis gyereket is +beleszámitva. Csak eldültek szegények a gyepen. Némelyek mindjárt +el is aludtak. A kis Vica is aludt már az ágynemü tetején. Fejét a +Margit ölébe nyugasztva álmodott, és jobbjával a melléhez ölelve +tartotta hitvány kis bábuját. Gergő mellettök elhasalva a tenyerébe +hajtotta az arcát, és álmosan pislogott le a törökökre. A félszemü +janicsár fölnézett egypárszor rájok. Ott hagyta őket a leánynyal a +kocsi tetején.</p> +<p>A tüz magas lánggal égett. A törökök ölték a bárányt, a tyukot, +a libát. A rabok buzgón dolgoztak az étel elkészitésén, s alig egy +negyedóra mulva már javában rotyogott az üstökben és kondérokban a +hús, és pirultak a combok a nyárson.</p> +<p>Az erdei levegőbe étvágyinditó ételszag vegyült.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_29" id= +"Page_29">-29-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>IV.</h3> +</div> +<p>Egy óra nem telt belé, s az András kocsis olyan pofont kapott, +hogy két ölet repült a kalapja.</p> +<p>– Hogy a hetedik pokol emészszen el! – orditott rá a félszemü +janicsár, – mennyi paprikát tettél ebbe az ételbe?</p> +<p>A paprikás a raboknak került, a cigány nem csekély örömére. +Maguk a törökök a nyárson sült darabokat osztották meg maguk +között.</p> +<p>A hordók eközben csapot kaptak. Bögrékben és tülkökben itták a +törökök a magyar bort. A cigány felállott. Megtörülte a száját a +kezébe, a kezét meg a nadrágjába, aztán igy csicsergett:</p> +<p>– Nagyságos méltóságos Gyamarzsák úr, csókolom kezsit lábát, +hadd pikulázzsak eggyet a tistelt vendégség eremére.</p> +<p>A Gyomorzsáknak nevezett félszemü, – valójában Jumurdsák, – +megfordult és gúnyosan felelte:</p> +<p>– Ide kukorikolnád a magyart, úgy-e? Majd pikulázok én mindjárt +a hátadon!</p> +<p>A cigány kedvetlenül kutyorodott vissza az evők közé, és a +fakanalat megintcsak forgatta.</p> +<p>A törökök is ettek, ittak. Közben csereberéltek, és osztozkodtak +is. Egy lelógó bajszu komor akindsi kis vas-szekrényt vett le a +kocsiról. Fölfeszitették. Aranypénz, gyűrük, fülbevalók voltak +benne. <span class="pagenum"><a name="Page_30" id= +"Page_30">-30-</a></span></p> +<p>Ezen osztozkodtak meg ott a tüz mellett.</p> +<p>Gergő álmos volt, de nem tudta levenni a szemét az ő törökjéről. +Félelmes, különös arc volt neki ez a csupa bőrfej. Mert ahogy a +süvegét letette, egybeolvadt a feje csupaszsága az arcának a +csupaszságával. És furcsán nevetett. Mintha szük volna a bőr az +orcáján. Még a foga inye is kilátszott ilyenkor.</p> +<p>Vastag szarvasbőr-övet húzott elő a dolmánya alól, mikor a pénzt +megosztották. Az öv már duzzadt volt a pénztől. A török fölkelt, és +a szekerek mögé ment, ahol a lovak legeltek.</p> +<p>Gergőnek rajta volt a tekintete. Látta, hogy a török hogyan húz +ki hátul egy fapecket és hogyan rakja bele egy kis nyiláson át a +pénzét a nyeregkápába.</p> +<p>– Hát te mért nem eszel? – szólt a pap Gáspárnak.</p> +<p>A legény a csoport szélén ült, és komoran nézett maga elé.</p> +<p>– Nem kell, – felelte.</p> +<p>Kis idő mulva oda szólt a papnak.</p> +<p>– Ha tisztelendő uram elvégezte, egy kis beszédem volna, ha +meghallgat.</p> +<p>A pap letette a fakanalat, és odacsörömbékelt Gáspár mellé.</p> +<p>– Hát mi kell fiam?</p> +<p>– Tisztelendő uram, – szólott a legény sötéten, – gyóntasson meg +engem.</p> +<p>– Minek?</p> +<p>– Annak, – felelte a legény, – hogy tisztán menjek a +másvilágra.</p> +<p>– Messze vagy még te attól, Gáspár.</p> +<p>– Nem olyan messze, mint gondolja.</p> +<p>Egy pillantást vetett a törökök felé, és igy folytatta:</p> +<p>– Mikor elvégezik a vacsorát a rabok, ide jön az <span class= +"pagenum"><a name="Page_31" id="Page_31">-31-</a></span> a török, +aki engemet megfogott. Ide jön, hogy a kezünkre zárja a békót. Hát +én azt megölöm.</p> +<p>– Ne tedd azt fiam.</p> +<p>– Már én pedig igy határoztam, tisztelendő uram. Mikor idejön, +elkapom az egyik kését, és beleszurom, bele a hasába! Hát csak +gyóntasson meg engem.</p> +<p>– Fiam, – mondotta a pap, – én nem gyóntathatlak meg, mert én +Lutheránus vagyok.</p> +<p>– Ujhitü?</p> +<p>– A neve uj hit, fiam, de valójában ez az igazi régi hit, amit a +názáreti Jézus nekünk hagyott. Mink nem gyóntatunk, csak gyónunk. +Mink azt tartjuk, hogy az Isten látja a mi lelkünket. De minek +veszejtenéd el magadat. Látod, itt még magyar földön vagyunk, és +Pécs itt van alattunk. Már sokszor megesett, hogy a magyar rabokat +kiszabaditották.</p> +<p>– És ha nem szabaditanak ki?</p> +<p>– Isten jósága elkisérhet az utunkon. Van olyan ember elég, a +kit ott a török földön ér el az Isten szerencséje. Rabláncon megy +oda, és úrrá válik ottan. Gyere fiam, egyél. Az étel megerősit.</p> +<p>A legény komoran nézett maga elé. A pap ujból megszólalt:</p> +<p>– Minek hivtál, ha nem hallgatsz reám?</p> +<p>A legény erre fölkelt, és oda vánszorgott a többi közé.</p> +<p>A rabok többnyire fiatal és erős emberek. A nők között van egy +kis sovány rongyos cigányasszony is. Ennek a keze lába cigányszokás +szerint börzsönynyel van bepirositva, de még a haja is.</p> +<p>Időnkint hátraveti a fejét, mert a haja a szemébe lóg. És +gyakorta szól cigánynyelven Sárközivel, a ragyás cigánynyal.</p> +<p>– Talán a feleséged? – kérdezik a rabok.</p> +<p>– Nem, – feleli a cigány, – de még lehet. <span class= +"pagenum"><a name="Page_32" id="Page_32">-32-</a></span></p> +<p>– Hát mit beszélgettek cigányul!</p> +<p>– Ast mondja ezs azs assony, hogy ha a tűzs mellé erestenék, +megmandaná a jevendőnket.</p> +<p>– A jövendő az Isten kezében van, – jegyezte meg a pap, – ne +tegyetek az ő nevében semmi komédiát.</p> +<p>A férfiak között két idős ember is volt. Az egyik egy sebhelyes +arcu szótlan úrforma ember, akiről nem lehet tudni, hogy úr-e vagy +hogy cigány ez is, mert semmi kérdésre sem ad feleletet. Az +embernek erős puskaporszaga van. A másik egy terebélyes arcu +paraszt. Ez már túl van a negyvenedik éven, meglátszik rajta. +Mindig mereven néz, mintha csudálkozna, és úgy lógatja a fejét, +mintha a feje sokkal nehezebb volna, mint más ember fiáé. Az igaz, +hogy nagy is a feje.</p> +<p>A rabok ahogy ott ették a paprikás ürühust, csöndesen +beszélgettek.</p> +<p>A szabaduláson kezdték persze, hogy hogyan lehetne a törököktől +megszabadulni.</p> +<p>– Sehogy, – szólt röviden a nagyfejü paraszt.</p> +<p>Aztán, hogy lenyelte a kanál hust, azt mondta még hozzá:</p> +<p>– Én tudom. Én már kiszolgáltam egy rabságot.</p> +<p>– Konstantinápolyban? – kérdezték egyszerre hárman is.</p> +<p>– Ott, – felelte a paraszt mélyen bemártva a kanalát a +vaskondérba, – tiz esztendeig söpörtem én a török földet.</p> +<p>– És hogyan szabadult meg?</p> +<p>A paraszt egy cobákon rágódva felelte:</p> +<p>– Hogyan? Hát ingyen. A Jézus palástja alatt. Egyszer felhoztak +Belgrádba. Onnan szöktem meg a Dunán.</p> +<p>– És milyen az a rabság? – kérdezte egy tizenhat éves savószemü +legény. <span class="pagenum"><a name="Page_33" id= +"Page_33">-33-</a></span></p> +<p>– Bizony öcsém, – felelte a paraszt, – nem sok tyúk mult ki +miattam a világból.</p> +<p>– Gazdagnál szolgált-e? – kérdezte egy hang a kocsi alól.</p> +<p>– Magánál a császárnál, – felelte a nagyfejü büszkén anélkül, +hogy rápillantott volna a kérdezőre.</p> +<p>– A császárnál? Mi volt kend a császárnái?</p> +<p>– Én tisztogattam az istállót.</p> +<p>– Hát az asszonyokkal mit csinálnak? – kérdezte egy fekete haju +menyecske.</p> +<p>– Mit? Nektek még jobb a dolgotok. Amelyitek fiatal, ott is csak +asszony, csakhogy török asszony, amelyitek meg vén, azt +cselédképpen tartják.</p> +<p>– Ütik?</p> +<p>– Bezony nem is simogatják.</p> +<p>– Eszerint kend tudja az utat? – kérdezte a pap +fölemelkedve.</p> +<p>– Tudom, – felelte a paraszt.</p> +<p>A pap föltette az egyik lábát a kerékagyra, és a tűz odasugárzó +világosságánál a szemét hegyezve nézte a lábaszárán levő széles +sima vasat. Apró karcolások látszottak azon. Valami rab +följegyzései voltak: egy hosszú út szenvedései húsz szóban.</p> +<p>A pap olvasta a szavakat:</p> +<p>– Nándorfehérvártól <i>Hizarlik</i> egy nap. Aztán +<i>Baratina</i>.</p> +<p>– Nem, – felelte a paraszt, – öt állomás is van addig.</p> +<p>– Eszerint ez az öt kereszt öt állomást jelent. Tehát öt +állomás. Aztán következik <i>Alopnica</i>.</p> +<p>A paraszt bólintott.</p> +<p>– Aztán <i>Nis</i>.</p> +<p>– Ez már Rácország, – jegyezte meg a paraszt a térdét átfonva. – +Itt kezdik vetni a rézkását.</p> +<p>– Rézkását? – kérdezte felcsudálkozva egy asszony <span class= +"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span></p> +<p>A paraszt nem felelt.</p> +<p>A pap tovább olvasta a bilincs karcolásait.</p> +<p>– Aztán következik <i>Kuri-Kezme</i>.</p> +<p>– Itt sok a korpió-férög.</p> +<p>– <i>Sárkövi</i>.</p> +<p>– Itt három malom van.</p> +<p>– <i>Czaribród</i>.</p> +<p>– Itt engem megvertek.</p> +<p>– Miért? – kérdezték egyszerre hatan is.</p> +<p>– Mert eltörtem a lábam vasát.</p> +<p>– <i>Dragomán</i>, – olvasta a pap tovább.</p> +<p>– Ez már Bologár ország, – szólt a paraszt, – innen érkezünk +Zsófiába. Ott sok a torony. Nagy város.</p> +<p>A pap folytatta:</p> +<p>– <i>Iktimán</i>.</p> +<p>A paraszt bólintott.</p> +<p>– <i>Kapiderven</i>.</p> +<p>– Itt havas vagyon.</p> +<p>– <i>Pozarki</i> vagy micsoda.</p> +<p>– Az az, Pozárki, a fene essék belé. Sok a szunyog.</p> +<p>– <i>Filippe</i>.</p> +<p>– Ez is város.</p> +<p>– <i>Kaladán</i>.</p> +<p>– Itt egy cimborámat eladták.</p> +<p>– <i>Uzonkova</i>.</p> +<p>– Sok gyümölcsös kert.</p> +<p>– <i>Harmanli</i>.</p> +<p>– Itt egy török úr megvette Dávidka Antalt.</p> +<p>– <i>Musztafa-basa-Köpri</i>.</p> +<p>– Kőhid van itt jókora.</p> +<p>– <i>Drinápoly</i>.</p> +<p>– Röttentő nagy város. Itt láttam egy élőfánkot.</p> +<p>– Mi az? – kérdezték a rabok.</p> +<p>– Az, – felelte a paraszt – akkora nagy eleven <span class= +"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> barom, +mint ez a rakott szekér, de még ennél is nagyobb; oszt csupasz, +mint a bihal. Az orra meg akkora, hogy úgy bánik vele, mint más +állat a farkával: mikor a legyek kénozzák, végiglődörgeti a +derekán.</p> +<p>– <i>Corli</i>.</p> +<p>– Innen kezdve möglátjuk a tengört.</p> +<p>A rabok fölsóhajtottak. Némelyek a tenyerükbe hajtották az +arcukat; mások könnyes szemmel bámultak maguk elé.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_36" id= +"Page_36">-36-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>V.</h3> +</div> +<p>A sebhelyes arcu, puskaporszagu ember ekkor megszólalt.</p> +<p>– Atyámfiai, – mondta rekedt érdes hangon, – ha megtudnátok +engemet szabaditani, én mindnyájatokat kiváltanálak.</p> +<p>A rabok ránéztek. Senki se felelt.</p> +<p>Az ember visszapillantott a törökre, azután folytatta:</p> +<p>– Én úr vagyok. Van váram kettő; van pénzem, van +katonaságom.</p> +<p>A rabságot élt paraszt vállat vont:</p> +<p>– Akkor úgy is megszabadulhat, mert kiváltják.</p> +<p>– Mi a neve bátyám? – kérdezte a pap.</p> +<p>– Cigány a nevem, – felelt a sebhelyes arcu boszusan.</p> +<p>Azzal fölkelt. Sántikálva ment néhány lépést a törökök felé. +Aztán leült és figyelemmel vizsgálta a tűztől megvilágitott +arcokat.</p> +<p>– Nem is úr ez, – szólt az egyik rab, – hanem cigány, talán +éppen hóhér.</p> +<p>Gergő összeborzadt a hóhér szóra. Tekintete most a +cigány-hóhérra tapadt. Mert ő úgy értette, hogy ez valósággal +cigány-hóhér.</p> +<p>– Hiszen csak vasfű volna, – szólalt meg a feltört lábu Gáspár a +kerék mellett.</p> +<p>Hogy a rabok csöndes és szomoru elmélázással ültek, folytatta: +<span class="pagenum"><a name="Page_37" id= +"Page_37">-37-</a></span></p> +<p>– A vasfű az olyan fű, hogy lehull tőle a bilincs.</p> +<p>A janicsárok között nagy örömorditás támadt. Az egyik hordóban +aszubort találtak. Ezen ujjongtak. A hordót oda guritották a tűz +közelébe, és szürcsölgetve, csettegetve itták.</p> +<p>– Éljen Magyarország! – kiáltott Jumurdsák a rabok felé emelve a +kupáját. – Éljen Magyarország, hogy ihassék a török, ameddig meg +nem hal!</p> +<p>– Honnan tudsz te magyarul? – kérdezte a sebhelyes arcu úr, aki +előbb Cigánynak nevezte magát.</p> +<p>– Mi közöd benne, – felelt kevély lenézéssel Jumurdsák. – Magyar +asszony volt az anyám, attól tanultam.</p> +<p>A rabok már jobbra-balra elfeküdtek a fűben és iparkodtak az +álomban keresni szabadulást. Csend volt közöttük. A pap is aludt. +Mind a két keze a feje alatt. Bizonyosan vánkoson szokott aludni. A +cigány hanyattfekve aludt, a kezét a mellén összekulcsolva s a két +lábát Y-ként szétvetve. Mind mélyen aludt. Csak Gáspár sóhajtott +fel mégegyszer félálmos panaszos hangon:</p> +<p>– Nem látom én többet szép Eger városát.</p> +<p>Gergő is szundikált már. Elszundikált azon a módon, amint finom +kis napégett orcáját a tenyerében tartotta, csak éppen hogy a feje +lejebb sülyedt, a dunyha kihajló csücskére.</p> +<p>S már el is aludt volna teljesen, ha a Cecey névre ki nem +nyillik magától a füle kisajtója.</p> +<p>A cigány-hóhér rekedt hangja mondta ezt a nevet, és az ő törökje +ismételte.</p> +<p>Ott beszélgettek a kocsi mellett.</p> +<p>– Nála van a Dózsa kincse, bizonyosan tudom, – mondotta a +magyar.</p> +<p>– És miféle kincsek azok?</p> +<p>– Aranykelyhek, aranykupák, gyémántos, gyöngyös karperecek, +nyakláncok, násfák, szóval minden, ami <span class= +"pagenum"><a name="Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> az urak +kincse szokott lenni, ha ugyan be nem olvasztották rudakba.</p> +<p>– Itt a hegyalján?</p> +<p>– Itt. Azért is vonult félre a világtól.</p> +<p>– Fegyvere is van?</p> +<p>– Gyönyörű ezüstmívü kardok és páncélok. Lehet, hogy az egész +padlása tele van. A szobájában tudom, hogy van valami hat nagy +himes-láda. Ezekben lehet a legértékesebb holmi.</p> +<p>– Cecey… Sohasem hallottam ezt a nevet.</p> +<p>– Mert nem hadakozik már. Ő volt Dózsának a kincstartója.</p> +<p>– Kevesen vagyunk, – mondotta elgondolkozva a török. – Itt kell +maradnunk holnap estig. Össze kell várnunk egy jó csapatot.</p> +<p>– Minek oda annyi ember? Ha sokan vagytok, sokfelé kell +oztoszkodni. Öreg ember az már. És fából van keze lába.</p> +<p>– Mikor voltál ott legutoljára?</p> +<p>– Esztendeje lehet.</p> +<p>– Egy esztendő sok idő. Jobb, ha többen megyünk. Ha igaz, amit +beszélsz, elbocsátalak, sőt meg is jutalmazlak. Ha nem igaz, +fölakasztatlak a Cecey kapujára.</p> +<p>A török visszatért a tűzhöz, és bizonyosan a rab beszédét mondta +el ottan, mert a katonák figyelemmel hallgatták.</p> +<p>Gergőnek már nehéz volt a feje. Elaludt. Meddig aludt, azt +bizony nem tudja, de csupa rossz álmai voltak. Azt álmodta végül, +hogy a törökök kivont karddal futkosnak az ő falujában, megfogják +az anyját és kést szúrnak a mellébe.</p> +<p>Megrezzent és fölébredt.</p> +<p>Sötétség és csend mindenfelé. Csak az erdei bogarak halk és +hullámos éjjeli zengése, a természet egyhangu <span class= +"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> +hárfajátéka hallatszik. Az eget szakadozott felhők boritják. +Itt-ott átragyog egy-egy csillag. Egy helyen a hold fehér sarlója +átlóg a felhőn.</p> +<p>A tűz a fa alatt, mint egy rongyos szürke palásttal beteritett +rézhalom, amelyből egy-egy darabka kivöröslik. A janicsárok ott +feküsznek szanaszéjjel a fűben, a tűz körül.</p> +<p>Jumurdsák is ott fekszik. A feje alatt valami tarisznya; +mellette valami kupa vagy bögre, nem lehet jól látni a +sötétben.</p> +<p>Haza kéne menni. Ez volt a Gergő gondolata.</p> +<p>Nem szabad. Ez volt a másik.</p> +<p>Körülnézett. Csupa alvók. Ha ő átszökhetne köztük. De át kell +szökni, másképpen nem kerülhetnek vissza a faluba.</p> +<p>A kis Éva mellette aludt. Megrázta gyöngéden, és a fülébe +sugta:</p> +<p>– Vicuska! Vicuska!</p> +<p>Évica fölébredt.</p> +<p>– Menjünk haza, – susogta Gergő.</p> +<p>Vicuskának egy pillanatra elgörbült a szája, de mindjárt vissza +is igazitotta, és felült. Bámulva nézett Gergőre, mint a kismacska, +mikor idegent lát. Majd az ölében heverő bábura esett a tekintete, +fölvette; és azt nézte kismacskás nézéssel.</p> +<p>– Menjünk, – mondotta Gergő.</p> +<p>Lemászott a kocsi külső oldalán, és leemelte a kislányt is.</p> +<p>Egy azab ott ült éppen a kocsi mellett. Dárdája az ölében. Feje +a kerék-agyon. A csutora mellette.</p> +<p>Aludt az úgy, hogy akár az egész tábor elmehetett volna annak az +egy keréknek a hiján, amelyet vánkosul használt.</p> +<p>Gergő kézen fogta a kis Vicát, és vonta maga után. <span class= +"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span></p> +<p>Azonban ahogy a lovakat megpillantotta, megállott.</p> +<p>– A szürke… – rebegte. – A szürkét is haza kell vinni.</p> +<p>Vicuska nem szólt ez ellen semmit. Hiszen semmi se +természetesebb, mint az, hogy a szürkét haza kell vinni.</p> +<p>Azonban a szürke össze volt kötve a kis töröklóval. A békót csak +ki tudta nyitni Gergő valahogyan, de már a két kötőfék eloldozása +lehetetlen volt az ő tudományának.</p> +<p>– A fene látott ilyet! – mondotta a csomót rángatva.</p> +<p>Boszuságában sirva vakarta a fejét. Aztán hogy sem a kezével, +sem a fogával nem tudta a csomót eloldani, megfogta a szürkét és +vezette.</p> +<p>Őr a lovak mellett is volt. De ez is aludt. Ülve aludt, háttal +egy görbe fára ráereszkedve. Hortyogott. Gergő majdnem rávezette a +két lovat.</p> +<p>A fűben elveszett a lovak lépésének a hangja. Mentek mint az +árnyék. Sem a szekereken belől, sem a szekereken kivül nem ébredt +rájok senki.</p> +<p>Egy alkalmas fatörzsöknél megállitotta Gergő a szürkét, és +felmászott a hátára. – Üljön fel maga is – szólt a kisleánynak. +Azonban a kis Éva nem tudott a törzsökre felmászni. Gergőnek ujra +le kellett szállania. Föl kellett segitenie a kis Évát először a +törzsökre, aztán meg a ló hátára.</p> +<p>Ültek egymás mellett a szürkén. Elől Gergely, mögötte a kis Éva. +Kezében még mindig szorongatta a piros szoknyás bábut. Az eszükbe +se jutott, hogy a leányka a másik lovon foglaljon helyet. Az nem az +övék. Évica belekapaszkodott a fiu vállába. A fiu megrántotta a +kantárt, s a szürke megindult ki az erdőből: vonta, vitte magával a +töröklovat is. <span class="pagenum"><a name="Page_41" id= +"Page_41">-41-</a></span></p> +<p>Csakhamar rajta voltak az uton. A szürke már itt tudta a járást. +Ballagott lomhán és kényelmesen.</p> +<p>Az út elhagyott volt. A hold csak ködösen világitotta meg. A fák +fekete óriások gyanánt álltak az út mellett. Gergő nem félt tőlük. +Magyar fák ezek mind.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_42" id= +"Page_42">-42-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>VI.</h3> +</div> +<p>A faluban egész éjjel nem aludt senki. Csak a jövevény vitézek +tértek nyugalomra.</p> +<p>Bálint pap ott maradt Ceceyéknél és vigasztalta a +vigasztalhatatlan házaspárt.</p> +<p>Az asszony olyan volt, mint az őrült. Egyik ájulásból a másikba +esett. A falábu ember csak a fejét rázta a pap vigasztalására, s +keserüen kiáltotta:</p> +<p>– Nincs Isten!</p> +<p>– Van! – kiáltotta vissza a pap.</p> +<p>– Nincs! – ismételte Cecey.</p> +<p>A pap erőt vett a haragján és csöndesen szólott:</p> +<p>– Amit az Isten ad, azt el is veheti; és amit elvesz, azt vissza +is adhatja.</p> +<p>A vén nyomorék ember gyermekként zokogott.</p> +<p>A pap csak hajnal felé bucsúzott el tőlük.</p> +<p>Ahogy kilépett az ajtón, a zarándok fölemelkedik a tornácra +vetett gyékény-ágyról.</p> +<p>– Tisztelendő uram, – mondja halkan.</p> +<p>– Mit akarsz, atyámfia?</p> +<p>– Nem fulladtak ám meg azok.</p> +<p>– Hát? Mit tudsz róluk?</p> +<p>– Azt, hogy a törökök vitték el.</p> +<p>A pap majdnem a falnak esett.</p> +<p>– Honnan tudod?</p> +<p>– Ahogy én is ott jártam a keresőkkel a patak <span class= +"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> partján, +hát egy vakondok-turáson láttam a töröknek a lába nyomát.</p> +<p>– Török lába nyomát?</p> +<p>– Sarkatlan csizmanyom volt. A magyarnak nincsen ilyen.</p> +<p>– Hátha bocskornyom volt?</p> +<p>– Azon nincs sarkantyú. Jó az én szemem: töröknyom volt. Meg a +töröklónak is ott volt a lába nyoma. Azt már csak tetszik tudni, +hogy a török patkó milyen?</p> +<p>– Hát mért nem szóltál?</p> +<p>– Meggondoltam, hogy nem szólok. Szétszaladt volna az egész +falu.</p> +<p>A pap izgatottan járt föl és alá. Egyszer az ajtónak lépett, de +megállapodott, mielőtt a kilincsre tette volna a kezét. S megint +visszatért.</p> +<p>– Igazad van, – mondotta a tenyerét a homlokára szoritva, – de +hát mit csináljunk? Mit tegyünk!</p> +<p>– Tegye azt, amit én, – felelte vállat vonva Varsányi, – +hallgasson.</p> +<p>– Borzasztó! Borzasztó!</p> +<p>– Az utakat járja a török most mindenfelé. Merre mentek volna? +Keletnek? Nyugotnak? Csak verekedés meg halál lett volna +belőle.</p> +<p>– Inkább haltak volna meg ők is! – szólt a pap fájdalmasan.</p> +<p>– Az Isten tudja, hol jártak már akkor azok, mikor mi ott utánok +kereskedtünk.</p> +<p>A pap komoran állott a tornácon. Keleten az ég halvány +rózsaszinre vált. Hajnalodott.</p> +<p>A faluban ekkor nagy kiáltás hangzik:</p> +<p>– Emberek! Emberek! Megjöttek!</p> +<p>A pap figyel. Mi ez?</p> +<p>A távolban mozgolódás. Összekeveredett kiáltozások. <span class= +"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> Néhány +perc mulva veszett dörömbölés a nagy kapun:</p> +<p>– Ereszszenek be! Nyissák ki! Megjöttek a gyerekek!</p> +<p>A pap visszarohant.</p> +<p>– Van Isten Péter! Kelj fel, mert van Isten!</p> +<p>A két gyermek ott volt a kapu előtt. Ültek a szürkén. Vicuska a +Gergő vállába kapaszkodva, Gergő meg büszkén és diadalmasan, mint +valami generális.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_45" id= +"Page_45">-45-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>VII.</h3> +</div> +<p>Az udvarra betolakodott az egész falu: valami ötven ember és +ugyanannyi asszony. Némelyik asszony csak éppen, hogy szoknyát +vetett magára; a férfiak is sokan s üveg nélkül, amint a +kiáltozásra kifutottak. Kapkodták a Gergő gyereket kézről kézre, +meg Vicuskát, ahol érhették, ott csókolták.</p> +<p>– A Gergő mától fogva az én fiam, – mondotta Cecey, a kezét a +fiu fejére téve.</p> +<p>A szegény özvegyasszony mezitláb, egy alsószoknyában, odaborult +a Cecey lábához.</p> +<p>– Bátyám, – szólt Dobó előlepve, – adja ide nekem ezt a +gyereket. Hadd vigyem magammal a felföldre. Vitézt nevelek +belőle.</p> +<p>Azzal fölemelte a gyereket és azt mondta neki:</p> +<p>– Akarsz-e katona lenni, Gergő fiam?</p> +<p>– Akarok, – felelte felragyogó szemmel a gyerek.</p> +<p>– Lovad már van, – mondotta Dobó, – kardot is szerzünk a +töröktől.</p> +<p>– Hát az enyim az a ló?</p> +<p>A kis töröklovat ott futtatták, dicsérgették a Dobó katonái az +udvar tisztásán.</p> +<p>– Persze, hogy a tiéd, – felelte Dobó. – Hadban szerezted. Azt +tehetsz vele, amit akarsz.</p> +<p>– Akkor a pénz is a mienk, – szólt büszkén a gyerek. +<span class="pagenum"><a name="Page_46" id= +"Page_46">-46-</a></span></p> +<p>– Micsoda pénz te?</p> +<p>– Aki a nyeregben van.</p> +<p>Leoldják a szép bársony nyerget. Rázzák. Zörög. Megtalálják a +csaptatót a kápán, hát csak úgy dől az aranyeső a fájából.</p> +<p>– Tyhü, kuttyázom adtát, – kiált föl Cecey, – most már nem én +fogadlak fiamnak, hanem te fogadj apádnak. Szedd össze asszony, – +kiáltott a gyerek anyjára.</p> +<p>A szegény asszony a nagy örömben szinte kővé válva nézte a +földre pengő aranyakat.</p> +<p>– Az enyim? – dadogta hol Ceceyre, hol Dobóra, hol a papra +nézve.</p> +<p>– A tiéd, – mondotta a pap. – Az Isten adta a fiad által.</p> +<p>Az asszony a köténye után kapkod. Nincs rajta. Egy ember odaadja +neki a süvegét. Szedi az asszony az aranyat örömtől reszketőn.</p> +<p>A fia nézi. Egyszerre csak azt mondja:</p> +<p>– Jól eltegye, mert holnap ide jönnek.</p> +<p>– Kik jönnek ide?</p> +<p>– A törökök.</p> +<p>– A törökök?</p> +<p>A fiu igent int a fejével:</p> +<p>– Hallottam, mikor a török mondta a hóhérnak.</p> +<p>– A hóhérnak?</p> +<p>– Cigányhóhérnak. Egy csúnya ember.</p> +<p>– Hogy ide jönnek?</p> +<p>– Hogy ide jönnek és az úr kincsét elveszik.</p> +<p>Ezt mondva, rámutatott Ceceyre.</p> +<p>– Az én kincseimet? – szólt Cecey bámulva. – Megőrültél? Hát van +énnekem kincsem?</p> +<p>A gyerek vállat vont.</p> +<p>– A himes ládákat is mondták, hogy hat van. <span class= +"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span></p> +<p>– Ez komoly dolog, – szólalt meg Dobó. – Gyerünk be a +szobába.</p> +<p>Kézen fogta a gyereket és bevezette.</p> +<p>Kivallatják, kiszednek belőle mindent, amit a gyermek elméje +megjegyzett.</p> +<p>– Sebhelyes arcu, barna ember. Milyen az a sebhely?</p> +<p>– A szájától a füléig egy vörös barázda.</p> +<p>– Bátyám, – mondja Dobó felpattanva a székről, – ez Móré!</p> +<p>– Hát ki is volna más! Meg akar szökni a zsivány, azért vezeti +rám a törököt.</p> +<p>– De hát tudja az itt a járást?</p> +<p>– Volt itt valami hat éve. Összeforgattak nálam mindent. +Ötvennégy forintomat elvitték, meg a feleségem kis arany +keresztjét, meg két tehenemet.</p> +<p>Dobó haragosan toppogott fel és alá a szobában.</p> +<p>– Hány embere van bátyám, fegyverfogható?</p> +<p>– Talán negyven mindössze. Azok is többnyire vének.</p> +<p>– Kevés, – feleli Dobó. – Mi van ide legközelebb? Pécs, ugy-e? +De ott Szerecsen János az ur, Zápolyapárti; minekünk +ellenségünk.</p> +<p>– Futnunk kell, futnunk! – kiáltja elkeseredetten Cecey.</p> +<p>– De hová fussunk?</p> +<p>– Az egész falu csak nem futhat el tán. Hogy hagynánk itt a +falut? Ej, mindegy. Mikor arról van szó, hogy a török ellen +védekezzünk, csak magyar a magyar, akármilyen párti!</p> +<p>Azzal kiment.</p> +<p>– Lóra fiuk! – hangzott a kiáltása az udvarról.</p> +<p>– Megyek, ugymond Szerecsenhez. Addig is dolgozzanak. Minden +háztetőt meg kell locsolni csurgásig. <span class= +"pagenum"><a name="Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> A falu +népe szedje össze, ami értéke van és gyüljenek ide az udvarra. A +kerités mellé köveket kell rakni, meg hordókat. Kasza, csákány, +vasvilla legyen az asszonyok kezében is. Legkésőbb délre +visszatérek.</p> +<p>Azzal felült a lovára és a katonáival együtt elrobogott.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_49" id= +"Page_49">-49-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>VIII.</h3> +</div> +<p>A Cecey háza kőfallal keritett nagy négyszögletü telken épült. +De a kőfal alig embermagasságu, és bizony már romladozott.</p> +<p>Az udvarra már délelőtt odahurcolkodott az egész falu. Az +ágynemü és butorhalmok között tehenek, kecskék és disznók +futkostak, ludak gágogtak, kacsák bukdácsoltak és tyukok +szaladgáltak. Egy ember kardokat, késeket és kaszákat köszörült a +fészer mellett. A pap rengeteg szélességü rozsdás kardot kötött fel +és az udvar közepén nagyokat vágott a levegőbe. Próbálta az öreg, +hogy érti-e még?</p> +<p>Egynehány asszony meg üstökben ételt főzött az udvar sarkán.</p> +<p>Ceceynek valami hat egérrágta nyilszerszáma volt a padláson. +Szétosztotta ezeket az öregeknek, akik vele a Dózsaháboruban +résztvettek.</p> +<p>Déltájban visszaérkezett Dobó. Mindössze harminc zsoldost hozott +magával, de a falubeliek igy is nagy örömriadással fogadták.</p> +<p>Dobó körüljárta az udvart. Itt-ott felhágókat, állványokat +rakatott, köveket szedetett. Majd rendbeállitotta a falu +fegyvereseit, – számszerint ötvenegy embert és fölosztotta őket +apró csoportokra, s a kerités különböző pontjaira küldte őket. Ő +maga tiz jó puskással a kapunál levő emelvényen foglalt helyet. +<span class="pagenum"><a name="Page_50" id= +"Page_50">-50-</a></span></p> +<p>A falu két bejárójára két kürtöst küldött. Ezeknek kell +jelezniök az ellenség megérkezését.</p> +<p>Nem kellett estig várakozniok.</p> +<p>Délután három óratájban megharsant a kürt a falu keleti +bejárójánál, és nehány perc mulva vágtatást jött vissza mind a két +katona.</p> +<p>– Mind itt vagyunk? – kérdezte Cecey.</p> +<p>Csak a Gergely anyja hiányzott. A szegény asszony meg volt +zavarodva az aranyoktól. Egyre azt ásta, dugdosta. Ceceynél nem +merte hagyni, mert attól tartott, hogy a török elveszi.</p> +<p>– Már most mindegy, – szólt Cecey a sisakját föltéve. – +Reteszeljétek be majd a kaput. Zsákot, követ mögé! Az asszony +bizonyosan elbujt valami verembe.</p> +<p>A katonák ezalatt odaérkeztek.</p> +<p>– Jönnek! – kiáltotta az egyik messziről.</p> +<p>– Sokan? – kérdezte Dobó.</p> +<p>– A fáktól nem lehetett látni, csak az elejét.</p> +<p>– Hát eredj vissza, – riadt rá Dobó haragosan, – aztán nézd meg, +hogy hányan jönnek. Szaladni akkor is ráérsz, mikor kergetnek.</p> +<p>A pécsi zsoldos elvörösödve fordult meg a lovával, és +visszavágtatott az ellenség felé.</p> +<p>– Hát ilyen katonák vagytok ti? – kérdezte Dobó az egyik +közelében álló pécsi zsoldost.</p> +<p>– Dehogyis, – felelte az röstelkedve. – Ez csak a minap állott +közibénk. Szabólegény volt. Nem próbált ez még háborut.</p> +<p>Néhány perc mulva megint robogott vissza a szabó, s a nyomában +valami tizenöt piros sapkás akindsi.</p> +<p>Most már csakugyan kergették.</p> +<p>– Nyissátok ki a kaput, – mondotta Dobó.</p> +<p>És a puskásainak is szólott:</p> +<p>– Lőjjetek! <span class="pagenum"><a name="Page_51" id= +"Page_51">-51-</a></span></p> +<p>A tiz puskás célzott. A lövések ropogva dördültek el. A törökök +közül egy janicsár lefordult a lováról, és beleesett az árokba. A +többi visszahőkölt. Megfordultak és visszavágtattak.</p> +<p>A szabó benyargalt a nyitott kapun.</p> +<p>– Hát hányan vannak? – kérdezte Dobó mosolyogva.</p> +<p>– Sokan, – felelte a szabó verejtékesen és lihegve, – talán +ezren is.</p> +<p>– Az semmi, – felelte Dobó, – hacsak százan vannak, akkor ma +táncolunk.</p> +<p>– Ezret mondtam, uram.</p> +<p>– Jól értettem – felelte Dobó. – Az ijedt ember tiznek látja az +egyet. Nincsenek azok, öcsém, csak százan, vagy annyian se.</p> +<p>A falu végén füst emelkedett föl.</p> +<p>Az akindsik már gyujtogattak.</p> +<p>– Jól meglocsolták a tetőket? – kérdezte Dobó.</p> +<p>– Széna, szalma az, ami ég, – felelte Cecey.</p> +<p>És hozzá pengette a kardját a kapu tetejéhez.</p> +<p>Akkor előbukkant az úton a félszemü janicsár. A derekán páncél. +Az öve körültüzködve tőrökkel és pisztolyokkal. Mellette szintén +lovon az a magyar, akit Gergő cigányhóhérnak nevezett. Mögöttük egy +csapat akindsi, s oldalt egynéhány gyalog futó azab, aki égő csóvát +dob a házak tetejére.</p> +<p>– Móre László: – harsan fel Dobó, a lábával is dobbantva. Te +ország szégyene, te gazember!</p> +<p>A janicsár meghökkenve nézett a mellette lovagló emberre.</p> +<p>– Ne higyj neki, – feleli ez elsáppadva, – én nem vagyok Móré. +Téged akar bolonddá tenni.</p> +<p>A janicsár megállitotta a lovát, hogy a hátul jövőkkel +csoportosuljon. <span class="pagenum"><a name="Page_52" id= +"Page_52">-52-</a></span></p> +<p>– Ismerlek téged is Jumurdsák, – kiáltotta Dobó. Hát ez a török +becsület, hogy azokat rablod, akikkel tegnap még harcoltál. Nem +szégyenled tiszt létedre rablók közé állani!</p> +<p>A janicsár fölpillantott rá, de nem felelt.</p> +<p>– Gyere csak, gyere te bolond! – kiáltotta Dobó. Itt ugyan arany +nincsen, hanem vasat, azt kaphatsz eleget.</p> +<p>Ezt mondva, célzott és közibök durrantotta puskáját a +törököknek.</p> +<p>Jumurdsák meghanyatlott a lován és lefordult, lehuppant a +porba.</p> +<p>Móré hozzákapott a lehanyatló janicsárhoz, de csak a tőrt kapta +el az övéből. A másik pillanatban a paripája vékonyába csapott a +tőr lapjával. A paripa nagyot szökkenve indult futásnak. Móré +ahogyan csak birta, ütötte, csépelte.</p> +<p>– Ott megy az arany! – kiáltotta Dobó a törököknek.</p> +<p>Azok földet rengető orditással és ropogással rohantak Móré +után.</p> +<p>És ahogy elrobogtak a ház előtt, Dobó olvasta őket:</p> +<p>– Tiz… husz… negyven… ötven.</p> +<p>Várt még egy percig, aztán leugrott az emelvényről.</p> +<p>– Lóra fiuk! – kiáltotta, – nincsenek ezek hatvanan se!</p> +<p>Lóra kaptak. Dobó a kapuból visszakiáltott Ceceynek:</p> +<p>– Azt a páncélos törököt, ha még él, be kell zárni! A falubeliek +verjék agyon a gyujtogatókat.</p> +<p>És kiszáguldottak a kapun.</p> +<p>A falubelieknek nem kellett sok biztatás. A faluban már valami +öt helyen kigyózott a füst az ég felé. Kaszákat és fejszéket +forgatva, rohantak ki a kapun valamennyien.</p> +<p>Cecey a pappal meg két jobbágyával az útra sietett. <span class= +"pagenum"><a name="Page_53" id="Page_53">-53-</a></span> Jumurdsák +már ült. Csak ájult volt. A Dobó golyója éppen a szive fölött +horpasztotta be a páncélját.</p> +<p>– Kötözzétek meg, – mondotta Cecey, és vezessétek az +udvarra.</p> +<p>A török szótlanul engedte magát megkötözni.</p> +<p>– Tudsz-e sakkozni, – harsant rá Cecey.</p> +<p>A janicsár igent intett a fejével, és azt mondta:</p> +<p>– Nem.</p> +<p>Ahogy ott kötözik a kezét, a másik török is fölemeli vértől +elboritott arcát az árokból.</p> +<p>– Kötözd csak, mondja az egyik paraszt, mig amazt agyonütöm.</p> +<p>– Megállj, – mondja Cecey.</p> +<p>Odabaktat a vérbe borult janicsárhoz és a kardját a mellének +szegezve kérdezi:</p> +<p>– Tudsz-e sakkozni!</p> +<p>– Kaplaman, – feleli a török bágyadozva.</p> +<p>– Sakk?</p> +<p>– Sakk, sakk, matt? – kérdezi nyögve a török.</p> +<p>– Az, az, a bagoly rúgjon meg. Vigyétek ezt is az udvarra, ez az +én rabom!</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_54" id= +"Page_54">-54-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>IX.</h3> +</div> +<p>Dobóék csak este tértek vissza. Egy csomó köpenyeget, +páncél-inget és mindenféle fegyvert hoztak magukkal. Még egy rabot +is; Móré Lászlót lovon, összekötözve.</p> +<p>– Ennek a rablónak valami jó helyet! – mondotta Dobó a lováról +leugorva.</p> +<p>– Hogy fogtátok el? – kérdezte Cecey szinte ugrálva +örömében.</p> +<p>– Az akindsik fogták el minekünk. Volt annyi eszük, hogy fiatal +lovat nem adtak alája. Könnyen utólérték. Mikor aztán javában +kötözték, mink meg ővelük bántunk el amúgy magyar módon.</p> +<p>– Mind levágtátok?</p> +<p>– Mind nem. Csak amennyit lehetett.</p> +<p>– Hamar a legszebb tinómat! – kiáltotta Cecey vigan a +szolgáinak. Két perc mulva nyárson legyen! De előbb bort ide! Azt a +leghátulsót guritsátok fel a pincéből!</p> +<p>– Még ne, – felelte Dobó utána tekintve a kamrába kisért +Mórénak. Hol van a Gergő gyerek?</p> +<p>– Mit akarsz vele? Amott játszik a tornácon a kislányommal.</p> +<p>És halkan azt mondta még:</p> +<p>– Ne szólj neki róla, hogy az anyját megölték.</p> +<p>– Hát megölték? <span class="pagenum"><a name="Page_55" id= +"Page_55">-55-</a></span></p> +<p>– Meg ám. Valamelyik gazember ráakadt a gyujtogatás közben, és +leszúrta.</p> +<p>– És az aranyak?</p> +<p>– Az asszony a szoba sarkában fekszik, arccal a földre borulva, +bizonyosan oda ásta el az aranyait.</p> +<p>Dobó boszúsan hümmentett. Aztán kiáltott a gyereknek:</p> +<p>– Gergő! Bornemissza Gergő! Gyere csak kis vitézem. Ülj hamar a +jó kis paripádra lelkem.</p> +<p>– Hova mentek még?</p> +<p>– A rabokért bátyám, akikről ez a fiu beszélt.</p> +<p>– Hát egy kis bort igyatok legalább. Bort hamar – kiáltott a +cselédekre. Él ám a törököd! Bent van a kamarában.</p> +<p>– Jumurdsák?</p> +<p>– A manó tudja hogy hivják: akit lelőttél.</p> +<p>– Az az. Hát nem halt meg?</p> +<p>– Nem. Csak elájult. A másikat is behoztuk az árokból. Attól +tartok, hogy az nem marad életben.</p> +<p>– Attól tart? Fel kell akasztani a cudart!</p> +<p>– Hohó, – mondotta Cecey – ez az én rabom.</p> +<p>– Hát tegyen vele, amit akar. Hanem azt a Jumurdsákot vezettesse +elő és adjon lovat alá.</p> +<p>A vitézek nagyokat húztak a kupákból. Jumurdsákot +elővezették.</p> +<p>– No Jumurdsák, – mondotta Dobó, – hát kellett ez neked?</p> +<p>– Ma nekem, holnap neked, – felelte mogorván a török.</p> +<p>S hogy meglátta a lovát meg a rajta ülő Gergő gyereket, a szája +is megnyillott bámulatában.</p> +<p>Dobó maga mellé intette a gyereket, és kivágtatott a kapun. A +törököt mögöttük a vitézek vették közre. <span class= +"pagenum"><a name="Page_56" id="Page_56">-56-</a></span></p> +<p>– Tudod-e hova megyünk Gergő? – kérdezte Dobó.</p> +<p>– Nem tudom, – felelte a gyerek.</p> +<p>– Most megyünk kardért.</p> +<p>– A törökökhöz?</p> +<p>– Oda.</p> +<p>– Nekem?</p> +<p>– Neked. Félsz-e?</p> +<p>– Nem.</p> +<p>– Ez az első fiam, hogy ne féljen az ember. A többi aztán megjön +magától is.</p> +<p>Nem beszéltek többet. Dobó egyszer ránézett a kisfiura, és +könnybe lábadt a szeme.</p> +<p>– Az a fő fiam, – ismételte elérzékenyülten, – hogy ne féljen az +ember!</p> +<p>A lovak lába fehér felhőket kavart a Mecsek kocsiútján, s a +lovasok robogása megkeményült a köveken.</p> +<p>Gergő fülében mint az elhangzó harangszó utózengése ott csengett +a Dobó szava:</p> +<p>– Az a fő fiam, hogy ne féljen az ember!</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_57" id= +"Page_57">-57-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>X.</h3> +</div> +<p>A rabokat ott találták az erdőben. Mindössze hat azab őrizte +őket.</p> +<p>Amint a magyar vitézek megjelentek az erdőben, a rabok +felugráltak, és nagy éljenriadozással tördelték, szakgatták a +bilincseiket.</p> +<p>A hat azab persze hat felé szaladt. A kardjokat, dárdájokat +eldobálva futottak be az erdőbe.</p> +<p>A magyarok nem kergették őket. A rabokon volt az eszük. Azokat +szabaditották fel a láncokból.</p> +<p>Dobó legelőször is a papnak nyujtott kezet.</p> +<p>– Dobó István vagyok, – mondotta.</p> +<p>– Somogyi Gábor a nevem, – felelte a pap. Áldja meg az Isten +kegyelmedet!</p> +<p>A rabok is örömükben sirva borultak Dobó köré, és csókolták +kezét lábát a szabaditójuknak.</p> +<p>– Ne nekem hálálkodjatok, – mondotta Dobó. Ez a kis fiu mentett +meg benneteket.</p> +<p>És Gergőre mutatott.</p> +<p>A Gergő gyerek persze egész életében nem kapott annyi csókot, +meg annyi áldást, mint ezen az egy napon. No de majd nem kap +ezután; nem kap sok ideig.</p> +<p>Tizenöt szekér meg egy nagy rakás fegyver esett ott zsákmányul a +magyaroknak.</p> +<p>Dobó, mielőtt osztakoztak volna, megkérdezte a raboktól, hogy ki +a legrégibb fogoly? <span class="pagenum"><a name="Page_58" id= +"Page_58">-58-</a></span></p> +<p>A fiatal jobbágylegény fölállott a gyepről.</p> +<p>– Mi a neved?</p> +<p>– Kocsis Gáspár, szolgálatjára.</p> +<p>– Hová való vagy?</p> +<p>– Egerbe.</p> +<p>– Hol estél rabul?</p> +<p>– Fehérvár alatt.</p> +<p>– Tudod-e, hogy ezeken a szekereken kiknek a a holmija van?</p> +<p>– Egynehány hordóról, ágynemüről tudom. Szedték ezt uram +mindenütt ezek a rablók.</p> +<p>Dobó a törökhöz fordult:</p> +<p>– Jumurdsák beszélj.</p> +<p>A török vállat vont:</p> +<p>– Szedtük, ahol Allah engedte szednünk. Ami a hitetleneké, az a +miénk. Ahol találjuk, ott kapjuk.</p> +<p>– Akkor, – mondotta Dobó a vitézeinek – rakjatok szét mindent. +Fel fogom osztani közöttetek.</p> +<p>Az egyik kocsiban egy öl mindenféle fegyver volt. Ez is +szedett-vedett zsákmány, java része a Móré várából való. De volt +közötte egy könnyü kis meggyszin bársony hüvelyü kard is. Dobó +fölvette ezt a rakásból és igy szólt:</p> +<p>– Bornemissza Gergely jer ide. Vedd ezt a kardot. A tiéd. Légy +hű vitéze a hazának, jámbor szolgája az Istennek. Áldás és +szerencse legyen a fegyvereden.</p> +<p>Azzal felkötötte a kardot a gyerek derekára, és homlokon +csókolta a kis vitézt.</p> +<p>A kis fiu komolyan fogadta ezt a kitüntetést. Oh vannak olyan +pillanatok, mikor a gyermeki lélek megérzi a reá jövendő idők +fuvalmát, s az ilyen pillanatokban a gyermeknek férfilelke van.</p> +<p>Dobó azután, ami a katonáknak nem kellett, a raboknak hagyta. +Mindegyik rabnak jutott kocsi is, ló is. <span class= +"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> Mert a +vitézeknek a kocsiba fogott sovány parasztlovak nem kellettek.</p> +<p>Ki volt boldogabb, mint a cigány. Nagyokat ugorva táncolta körül +a neki osztott lovat, szekeret.</p> +<p>Azután rohant vissza a fegyver-rakáshoz. Ami rozsdás rossz +fegyvert ott hagytak a katonák, azt kincsek gyanánt kapdosta +magára. Török módon kendőt kötött a derekára, és úgy körültüzködte +magát mindenféle késekkek, tőrökkel, hogy olyan volt, mint a +sündisznó.</p> +<p>Egy tengeri nádból font ócska török paizs is volt ottan. Azt a +karjára öltötte. Meztelen lábaira két nagy rozsdás sarkantyut +kötött, a fejére meg sisakot tett; de volt annyi esze, hogy alatta +hagyta a kalapját is. Azután egy hosszu dárdát kapott fel a +földről, és mintha tojáson járna, olyan ünnepi lépésekkel +odalejtett a törökhöz:</p> +<p>– Na Gyamarzsák, – mondta az orra alá piszkálva a dárdával, – +hogy vagy te bibas terek?</p> +<p>Hogy erre mind elnevették magukat, Dobó rászólt a cigányra:</p> +<p>– Ne hetvenkedjél te! Hová való vagy?</p> +<p>A cigánynak egyszerre alázatossá lettyent a dereka.</p> +<p>– Mindenüvé csókolom kezsit, lábát, ahol muzsikáltatnak.</p> +<p>– Értesz a puskaigazitáshoz?</p> +<p>– Mint a madár a repiléshezs csókolom kezsit lábát.</p> +<p>– Hát nézz el majd ezekben a napokban Szigetvárra, a Török +Bálint úr udvarába. Ott most akad munkád bőven.</p> +<p>A sovány kis cigányasszony könyörgött Dobónak, hogy hadd mondjon +jövendőt.</p> +<p>– A feleséged? – kérdezte Dobó a cigánytól. <span class= +"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span></p> +<p>– Azs, – felelte a cigány, – de nem nagyon rígen: csak ma reggel +óta.</p> +<p>A cigányasszony odaült a tűzhöz, összekotorta a parazsat, és +fekete apró magvakat szórt reá.</p> +<p>– Datura stramonium, – szólt a pap, a magvakra tekintve.</p> +<p>A parázsról kék füstoszlop szállt fel. A cigányasszony kőre ült, +és beletartotta a füstbe az orcáját.</p> +<p>A vitézek meg a volt rabok kiváncsian állották körül.</p> +<p>– A kezét… – mondotta néhány perc mulva a cigányasszony +Dobónak.</p> +<p>Dobó odanyujtotta.</p> +<p>A cigányasszony fölemelte az arcát az égnek. A szemefehérével +nézett fölfelé. És remegő ajkakkal beszélt:</p> +<p>– Vörös és fekete madarakat látok… Szállanak egymásután… Tiz… +tizenöt… tizenhét… tizennyolc…</p> +<p>– Ezek az éveim, – mondotta Dobó.</p> +<p>– A tizennyolcadik madárral egy angyal repül. Leszáll hozzád és +veled marad. Kendőt rak a homlokodra. A neve Sára.</p> +<p>– Eszerint Sára lesz a feleségem.</p> +<p>– A tizenkilencedik madár vörös. Sötét villámos felhőt hoz +magával. A földön három nagy oszlop eldőlt.</p> +<p>– Buda? Temesvár? Fehérvár? – kérdezi Dobó tünődve.</p> +<p>– A negyedik is lángol már, te fenntartod azt, noha kezedre, +fejedre záporként hull a tűz.</p> +<p>– Szolnok? Eger?</p> +<p>– A huszadik madár aranyszinü. A nap sugaraiba van öltözködve. A +fején korona. A korona egy gyémántja öledbe hull.</p> +<p>– Ez jót jelent. <span class="pagenum"><a name="Page_61" id= +"Page_61">-61-</a></span></p> +<p>– Aztán megint vörös és fekete madarak szállanak egymás után. De +sötétség áll be… Nem látok többé semmit… Lánc-csörgést hallok… A te +sóhajtásodat…</p> +<p>Összerázkódott és elbocsátotta Dobónak a kezét.</p> +<p>– Eszerint börtönben halok meg, – szólt Dobó összeborzongva.</p> +<p>– Nincs ennek semmi értelme, – szólt kedvetlenül a pap. Mire +való az ilyen ostobaság?</p> +<p>A cigányasszony már ekkor a Gergely kezét fogta. Az arcát a +füstbe tartotta, hallgatott egy percig. Azután ismét az égre +nézett.</p> +<p>– Galamb kisér az egész életen… Fehér galamb, csak a szárnya +rózsás. De tűz és tűz övez folyton. Kezedből is tüzes kerekek +indulnak… A galamb aztán maga marad és búsan keres egész +életén…</p> +<p>Egy percre elhallgatott. Arcát a megirtózás kigyóvonalai +vonaglották át. Elbocsátotta a fiu kezét, és tenyereit is az ég +felé tartva, rebegte:</p> +<p>– Két csillag száll fel az égre. Egyik a börtönből. Másik a +tengerparton… Ragyognak örökké…</p> +<p>S elirtózva nézett maga elé.</p> +<p>– Bolondság, – szólt ekkor boszusan Dobó. Öntsetek erre az +asszonyra vizet!</p> +<p>S elrántotta a Gergő gyereket. Vitte magával a paripák felé.</p> +<p>– Hát evvel a rablógyilkos haramiával mit csináljak? – kiáltott +a cigány a törökre mutatva.</p> +<p>– Akaszd fel! – válaszolta Dobó, anélkül, hogy +hátratekintene.</p> +<p>És a nyeregbe vetette magát.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_62" id= +"Page_62">-62-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XI.</h3> +</div> +<p>– No kutya török, – harsant fel Kocsis Gáspár, – meghalsz!</p> +<p>– Meghalsz! – kiáltották a volt rabok az öklüket rázva.</p> +<p>– Megdegles! – szólt a cigány is. És az egyik hámfáról leoldotta +a kötelet.</p> +<p>– A lábamat töretted a vassal! – kiáltotta Gáspár.</p> +<p>– Agyonvágtad az apámat! – szólt vérbenforgó szemekkel egy +asszony.</p> +<p>– Elhajtottad a tehenünket, feldúltad a házunkat!</p> +<p>S a törököt haragos arcok és öklök viharozták körül.</p> +<p>Néhányan mindjárt le is akarták szúrni, de a rabságot szolgált +nagyfejü paraszt elébe állott a maga kardjával, és igy szólt:</p> +<p>– Hogyisne! Hogy mindjárt vége legyen! Tüzet kell előbb rakni a +talpa alá!</p> +<p>– Helyes! – kiáltották a rabok, – égessük meg az átkozottat!</p> +<p>A boszúállás gyönyöre mindenkit hóhérrá változtatott. Az +asszonyok tördelték a rőzsét, és tüzet gerjesztettek a fa +alatt.</p> +<p>– Emberek, – mondotta ekkor a pap, – ha ti most itten +akasztással mulatoztok, megint jöhet egy kóbor török csapat, és +megint rabul eshettek valamennyien. <span class="pagenum"><a name= +"Page_63" id="Page_63">-63-</a></span></p> +<p>A rabok ránéztek. A pap egy csontmarkolatu török lándsát tartott +a kezében. Folytatta.</p> +<p>– Tudjátok, hogy ez az ember mit tett velem, a testem tetőtől +talpig olyan, mint a főtt ráké; senkinek sincs annyi joga benne, +mint énnekem.</p> +<p>A rabok nem szóltak ez ellen semmit. Egynehányan szemtanui +voltak annak az esetnek, mikor a papot forró vizzel öntözgették a +törökök.</p> +<p>A pap folytatta:</p> +<p>– Hát csak menjetek a vitézekkel, ameddig lehet az ő oltalmuk +alatt, azután meg lehetőleg szanaszéjjel a járatlan, rossz utakon. +Isten áldjon meg, és vezessen haza mindnyájatokat.</p> +<p>Ez utóbbi szavaknál áldásra terjesztette ki a kezét és imádkozón +nézett fel az égbe.</p> +<p>Emezek szájában még ott volt a rabkenyér keserü ize. Nem +kivántak másodszor beleharapni. Abbahagyták a tűzrakást és sietve +ugráltak fel a szekerükre, kocsijokra.</p> +<p>A cigánynak is elment a kedve az akasztástól. Felszökött a +kocsijára, és hátraszólt az asszonyának!</p> +<p>– Utánam Beske!</p> +<p>Gáspár összekötötte a maga kocsiját a Margitéval. Egy ülésen +foglaltak helyet. Ezek talán az egész életükön át igy mennek egy +kocsin.</p> +<p>– Jól meggyötörje! – kiáltotta vissza a papnak.</p> +<p>– Ne sajnálja a tüzet tőle! – szólt vissza egy asszony is.</p> +<p>És sorra elhajtottak.</p> +<p>A kocsis maradt utolsónak, az a kocsis, akit szakácsul +használtak a törökök.</p> +<p>– Addig nem megyek el, mig vissza nem adom a pofont! – +szólott.</p> +<p>És aszerint cselekedett.</p> +<p>Azután a pap maga maradt a törökkel.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_64" id= +"Page_64">-64-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XII.</h3> +</div> +<p>Gergely azt hitte, álmodik. Ahogy ott ment Dobó mellett a kis +fürge török lovon, azon tünődött, hogy hogyan került ő bele ebbe a +nagy dicsőségbe?</p> +<p>Hol a lovat nézte, hol a szép kardot. A lovat meg-megsimogatta, +a kardot kihuzta. Ha véletlenül törökökre bukkannak és Dobó azt +mondja neki: Vágjad Gergő! hát az bizonyos, hogy Gergő neki vág +most akár egy hadseregnek.</p> +<p>Immáron alkonyodott. Az eget pikkelyes felhők boritották, s +ahogy a nap aranyozni kezdte az eget, olyanná vált az, mintha +pikkelyes ércből volna az egész égboltozat.</p> +<p>Ahogy lefelé mennek a kanyargós úton, a Dobó lova egyszercsak +megáll. A fejét fölemeli. Fuj és nyugtalanul kapálja a földet.</p> +<p>– A lovam törököt érez, – mondja Dobó visszafordulva, – álljunk +meg.</p> +<p>Az induláskor két katonát bocsátott előre. Azokat várták. Meg is +jött egynéhány perc mulva mind a kettö vágtatva.</p> +<p>– Lenn a völgyben egy törökcsapat jön az országúton, – +jelentette az egyik Dobónak.</p> +<p>– Katonai rendben jönnek, – mondotta a másik.</p> +<p>– Messze? – kérdezte Dobó.</p> +<p>– Jó messze. Mikorra ideérnek, beletelik két óra is. +<span class="pagenum"><a name="Page_65" id= +"Page_65">-65-</a></span></p> +<p>– Mennyien lehetnek?</p> +<p>– Vannak azok kétszázan is.</p> +<p>– Az országúton jönnek?</p> +<p>– Az országúton.</p> +<p>– Az a Kászon utócsapata, – felelte Dobó. – Mindegy: megtámadjuk +őket.</p> +<p>Az országút szélesen kigyózva megy fel a Mecsekre. Dobó kinézett +a csapatának egy olyan helyet, ahol az út kanyarulatát egy kiálló +szirt szegi meg. Ott jól elrejtőzködhetnek, s meglephetik a +törököt.</p> +<p>– Nem vagyunk kevesen? – kérdezte egy szeplős, szőke fiatal +katona, akiről az első szempillantásra lehetett látni, hogy +bársonyban nevelkedett.</p> +<p>– Dehogyis Gyurka, – felelte Dobó nevetve. – Mikor ilyen +hirtelen rájok esik az ember, nincs idejök olvasni, hogy hányan +vagyunk. Sötét is van. Aztán ha mind le se vághatjuk őket, hát elég +az, hogy széjjel futnak. A falukban aztán egyenkint majd elbánnak +velök.</p> +<p>A volt rabok akkor tüntek elő egy kanyarodásnál hosszu +kocsisorban.</p> +<p>Dobó hozzájuk futtatott egy katonát, és azt izente nekik, hogy +forduljanak vissza Pécs felé; onnan menjenek keletre nyugatra, csak +északra meg délre ne.</p> +<p>Látni lehetett, hogyan ér hozzájuk a katona, hogyan áll meg a +hosszu kocsisor, és hogyan fordulnak meg egyenkint, és hogyan megy +az egész sor visszafelé.</p> +<p>Dobó ekkor Gergelyre nézett.</p> +<p>– Az ördögbe is, – mormogta kedvetlenül, – mit tegyek ezzel a +gyerekkel?</p> +<p>Aztán fenhangon szólott:</p> +<p>– Gergő fiam, haza tudnál-e menni egymagadban?</p> +<p>Gergőnek könnybe lábadtak a szemei. <span class= +"pagenum"><a name="Page_66" id="Page_66">-66-</a></span></p> +<p>– Nem tudom, – felelte, az ingeujjába törölve a szemét, – talán +hazatalálok.</p> +<p>Mert arra gondolt, hogy le kell mondania a szép katonai +mennyországról, amelybe ezen a napon belecsöppent.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_67" id= +"Page_67">-67-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XIII.</h3> +</div> +<p>A pap meg a török magukra maradtak.</p> +<p>A török állt a cserfánál. A pap a lándsára támaszkodva, előtte +tiz lépésnyire. A kocsizörgés még egy darabig hallatszott, aztán az +erdei csendesség vette őket körül.</p> +<p>A török ekkor megszólalt:</p> +<p>– Mielőtt megölnél, – mondotta sápadtan, hallgasd meg egy +szavamat. A derekamon ez az öv tele van aranynyal. Az ilyen nagy +zsákmányért megteheted azt, hogy el is temess.</p> +<p>A pap a lándsára támaszkodva állott a török előtt. Nem szólt +semmit.</p> +<p>– Ha felakasztottál, – folytatta a török, áss nekem sirt itt a +fa alatt, és tégy belé ülő helyzetben; fordits arcommal Mekka +felé.</p> +<p>Aztán nem beszélt többet. Várta a papot, meg a kötelet.</p> +<p>– Jumurdsák, – szólt a pap, – hallottam tegnap, mikor azt +mondtad, hogy az anyád magyar nő volt.</p> +<p>– Az, felelte a török megelevenült nézéssel.</p> +<p>– Eszerint te eredetileg magyar vagy?</p> +<p>– Az, – felelte a török a földre forditva a tekintetét.</p> +<p>– A törökök téged elraboltak gyermekkorodban?</p> +<p>– Úgyvan, uram.</p> +<p>– Honnan? <span class="pagenum"><a name="Page_68" id= +"Page_68">-68-</a></span></p> +<p>– Már elfelejtettem.</p> +<p>– Hány éves voltál?</p> +<p>– Nagyon kicsi.</p> +<p>– Anyádra, apádra nem emlékszel?</p> +<p>– Nem.</p> +<p>– Arra se, hogy mi volt a neved?</p> +<p>– Arra se.</p> +<p>– Semmiféle név nem jut eszedbe a gyermekkorodból?</p> +<p>– Nem.</p> +<p>– Különös, hogy a beszédet nem feledted el.</p> +<p>– A jancsár-odában sok magyar fiu volt.</p> +<p>– Nem ismertél egy laki gyereket, Imre nevüt, Somogyi Imrét.</p> +<p>– Ugy rémlik, mintha ismertem volna ezt a nevet.</p> +<p>– Kerekfejü, feketeszemü kis testes fiu volt, mikor elrabolták, +s mindössze öt esztendős. A bal mellén egy lóhere alaku anyajegy, +mint nekem.</p> +<p>A pap széjjelvonta a mellén az inget: lóhere alakra csoportosult +három lencsét mutatott a válla és a mellbimbó között.</p> +<p>– Ismerem azt a fiut, mondotta a török. Láttam elégszer ezt a +jegyet, mikor mozsdottunk. Csakhogy most más a neve: Achmed vagy +Kubát, valami ilyenféle török név.</p> +<p>– Hát nem jártok együtt?</p> +<p>– Néha igen, néha nem. Ő most Perzsiában hadakozik.</p> +<p>A pap föl és alá járt a török előtt. Egyszercsak igy kiáltott +rá:</p> +<p>– Hazudsz!</p> +<p>És élesen a szemébe nézett.</p> +<p>A török lesütötte előtte a szemét. <span class= +"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span></p> +<p>– Mindegy, – szólt a pap ismét nyugodt hangon, – én nem akarlak +téged megölni.</p> +<p>– Oh uram! – kiáltott a török a térdére borulva, – lehetséges +ez!</p> +<p>– Lehetségesnek lehetséges, de hogy okosságnak nem-e ostobaság, +az más kérdés.</p> +<p>– Irgalmazz, kegyelmezz meg nekem! Vedd el mindenemet, és tégy +raboddá! Az eb nem olyan hű, mint én leszek hozzád!</p> +<p>– Az itt a kérdés, szólt a pap, hogy te ember vagy-e vagy +fenevad. Ha én téged elszabaditalak, mi biztosit engem arról, hogy +megint nem ölöd és fosztogatod az én szegény nemzetemet?</p> +<p>– Allah verjen meg engem minden ostorával, ha valaha kardot +fogok!</p> +<p>A pap a fejét rázta.</p> +<p>A török folytatta:</p> +<p>– Megesküszöm neked a legrettenetesebb esküvel, amit csak török +mondhat.</p> +<p>– Jumurdsák, – szólt a pap összefonva a karjait, – te itt a +halál küszöbén térdelve diskurálsz velem, és engemet bolondnak +nézel. Avagy azt gondolod, nem tudom én, hogy a korán a gyaúrnak +tett esküt nem tartja komolynak?</p> +<p>A török homlokát kiverte a verejték.</p> +<p>– Hát mondj uram te valamit. Mondj akármit, az meg van téve.</p> +<p>A pap az állát a kezén nyugasztva gondolkozott. Aztán igy +szólt:</p> +<p>– Minden török hord magával valami amuletet, ami védelmezi őt a +harcokban, és segiti a jószerencsében.</p> +<p>A török elsápadt.</p> +<p>– A pénzed nem kell, – mondotta a pap, – azt az amuletet kivánom +tőled. <span class="pagenum"><a name="Page_70" id= +"Page_70">-70-</a></span></p> +<p>– Nyúlj a mellesem alá, – rebegte a török, – a nyakamon lóg.</p> +<p>Fölemelte a fejét. A pap csakugyan ott találta a kis kék +selyemzacskóba varrt amuletet. Leszakitotta az aranyláncról, és +zsebre tette.</p> +<p>Azután a török háta mögé lépett és elvágta a lábán, kezén és +karján általcsomózott kötelet.</p> +<p>A török lerázta a két kezéről a köteleket és hirtelen +megfordult. Szeme a tigris sárgán égő tekintetével villant rá Gábor +papra.</p> +<p>Azonban a pap már akkor neki tartotta hegygyel a lándsát, és +mosolygott.</p> +<p>– Nono Jumurdsák! Vigyázz, bele ne szúrd az orrodat!</p> +<p>Jumurdsák dühében szinte lángot fújva hátrált a pap előtt. Aztán +mikor már valami húsz lépésnyire elment, megfordult és igy kiáltott +vissza:</p> +<p>– Tudd meg ki volt a markodban ostoba gyaur. Én ama hires +Jahja-pasa-oglu Mohamed fia vagyok. Kaphattál volna értem zsákkal +az aranyból!</p> +<p>A pap nem felelt. Megvető pillantást vetett rája, s a lándsát a +kocsijára dobta.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_71" id= +"Page_71">-71-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XIV.</h3> +</div> +<p>A nap épen elsülyedt az éghatáron, mikor Gábor pap kocsira ült, +és rátért az országútra.</p> +<p>A rabtársak kocsisorának a végét még látta, amint lefelé mentek +Pécsnek, de azt gondolta, hogy ez csak az egyik rész, a többi +északnak ment.</p> +<p>Az utat jól tudta hazafelé. Nincs is más országút erre, mint ez +az egy: Pécstől Kaposváron át Székesfehérvárra, onnan meg Budára +viszen. De ő csak Lakig megyen rajta, a Bakics Pál kastélyáig. Itt +egy kis keskeny kocsiúton nyugotnak fordul majd a Balaton felé. Ott +az ő faluja egy nyirfaliget alatt. Mennyire örülnek és csudálkoznak +majd a hivei, ha meglátják, hogy megmenekült.</p> +<p>Leszállt és kereket kötött. Jókedvüen megveregette mind a két +lónak a pofáját, aztán ujra felült, s neki ereszkedett a kocsival a +lejtőnek.</p> +<p>Hanem az országutat a Dobó csapata állta el.</p> +<p>– Mért fordultál vissza? – kérdezte az egyik katona, miután +megismerte, hogy a rabok közül való.</p> +<p>A pap nem értette a kérdést.</p> +<p>– Jön a török, – magyarázta a katona, – arra lesünk itt. Hát +csak fordulj meg és siess Pécsnek, mint a többi.</p> +<p>– Megállj édes papom, – szólt ekkor Dobó odalovagolva. – Melyik +a te falud?</p> +<p>– Kishida, – felelte a pap kedvetlenül. <span class= +"pagenum"><a name="Page_72" id="Page_72">-72-</a></span></p> +<p>– A Balaton mellett?</p> +<p>– Ott.</p> +<p>– Arra kérnélek, vidd el magaddal ezt a kis fiut és mihelyest +lehet, küldd át nekem Török Bálinthoz Szigetvárába.</p> +<p>– Szivesen, felelte a pap.</p> +<p>– Félek, hogy valami baja esik, – magyarázta Dobó. Mink itt +szétriasztunk egy jókora törökcsapatot, aztán látod, valamelyik +megütheti.</p> +<p>A pap megforditotta a kocsiját.</p> +<p>– Felülsz? kérdezte Gergőtől, vagy a lovon maradsz?</p> +<p>– Majd a kocsi előtt megyek, – felelte búsan Gergő.</p> +<p>Dobó lehajolt a lován, és megcsókolta a gyereket.</p> +<p>– Isten áldjon meg kis katonám, – szólott, – tudom, hogy +szeretnél részt venni a harcban, de még csizmád sincsen. Hát csak +eredj a tisztelendő úrral, aztán egynéhány nap mulva +találkozunk.</p> +<p>A pap eloldotta a kerékkötőt, aztán közibe vágott a +lovaknak.</p> +<p>Gergő búsan poroszkálva ment hol a lovak előtt, hol a kocsi +után.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_73" id= +"Page_73">-73-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XV.</h3> +</div> +<p>Már jól beesteledett, mikor a kocsi elhaladt a pécsi vár +mellett.</p> +<p>Nem szállottak meg. A pap azt akarta, hogy másnap délelőtt +otthon legyenek.</p> +<p>Az egész Mecseket meg kellett kerülniök.</p> +<p>Éjfél felé kisütött a hold, és világitott nekik a keskeny +agyagos kocsiúton.</p> +<p>Gergő most már mindenütt elől lovagolt, és mikor hidat vagy +zökkenőt értek, megkiáltotta a papnak.</p> +<p>Éjféltájon egy csárdaféle épület fehérlett előttük.</p> +<p>– Nézz be, fiam, – mondotta a pap, – csárda-e vagy másféle ház? +A lovakat itt megetetjük.</p> +<p>Gergő belovagolt az udvarra, és egy perc mulva visszatért.</p> +<p>– Üres ház, – mondotta, – az ajtaja is nyitva van.</p> +<p>– Mindegy, – felelte a pap, – itt egyet pihenünk.</p> +<p>Azzal befordult a kocsival az udvarra.</p> +<p>Egy fehér kis lompos kutya csahitolt eléjük. Ez már az előbb is +fogadta Gergelyt, de ezenkivül senki se jelentkezett.</p> +<p>A pap leugrott a kocsiról, és bejárta a házat.</p> +<p>– Hé, ki van itthon? – kiáltozta be ajtón ablakon.</p> +<p>A ház sötét volt. Senkise felelt. Az ajtók tárva nyitva. A +küszöbön egy széttört szekrény. Itt bizony a törökök +garázdálkodtak. <span class="pagenum"><a name="Page_74" id= +"Page_74">-74-</a></span></p> +<p>– Hát biz itt magunk vagyunk, – szólt a pap visszatérve. – +Legelsőbben is a kutat nézzük meg, mert nekem még ég a bőröm.</p> +<p>Lebocsátotta a vödröt és vizet húzott fel, azután keresgélésbe +fogott a kocsiján.</p> +<p>Volt itt mindenféle: ágynemü, gabona, butor, egy egy hordó bor +meg zsákok. Az egyik zsák puha volt. Azt kibontotta. Az volt benne, +amit keresett: fehérnemü.</p> +<p>Egy kendőt meglocsolt a vödörből, és derékig levetkezve +körülborogatta magát.</p> +<p>Gergő is leszállt. Odavezette lovát a vályuhoz, és +megitatta.</p> +<p>A pap azután enni adott a lovaknak, s hogy az egyik zsákban +kenyeret tapintott, azt maguknak bontotta fel.</p> +<p>– Éhes vagy-e kedves? – kérdezte Gergőtől.</p> +<p>– Éhes vagyok, – felelte a gyermek.</p> +<p>A pap kihúzta a kardját, de mielőtt megszegte volna a kenyeret, +fölemelte az arcát az égre.</p> +<p>– Áldott a te neved Uram, – kiáltotta meleg és hálás hangon, – +hálát adok neked Istenem, hogy kiszabaditottál a láncokból, és +megadtad a mi mai kenyerünket.</p> +<p>Az ég tiszta volt és csillagos. A hold fénynyel telt fehér +lámpagolyó gyanánt függött az égboltozat közepén, és világitott a +vacsorához.</p> +<p>A kut kávájára ültek és ott falatoztak. A pap olykor a kutyának +is vetett. Gergő meg a maga lovának törte és adta a kenyere +felét.</p> +<p>A távolból ekkor halk dobogás hallatszott. A két evő felfigyelt. +Szájuk megállott a mozgásban.</p> +<p>– Lovas jön, – szólt a pap.</p> +<p>– Egy, – felelte rá Gergely.</p> +<p>Azzal tovább ettek. <span class="pagenum"><a name="Page_75" id= +"Page_75">-75-</a></span></p> +<p>A dobogás lassankint ropogássá erősödött a száraz kocsiúton. +Egynéhány perc mulva odaérkezett maga a lovas is.</p> +<p>Meglassitotta a lovát a csárda előtt, és beléptetett az +udvarra.</p> +<p>– Mubarek olszun! – kiáltotta a papnak rekedt hollóhangon.</p> +<p>Töröknek nézte, hogy a fején ott volt a vizes kendő.</p> +<p>– Magyar vagyok – felelte a pap fölemelkedve.</p> +<p>Megismerte Mórét.</p> +<p>Gergő is megismerte. Összeborzongott.</p> +<p>– Ki van itt? – kérdezte Móré lefordulva a gőzölgő paripáról. +Hol a gazda?</p> +<p>– Nincs itt más, mint én meg ez a kis fiu, – felelte a pap. A +ház gazdátlan.</p> +<p>– Nekem ló kell, – szólt nyersen Móré. Pihent ló.</p> +<p>– Itt bizony alig akad, – felelte a pap vállat vonva.</p> +<p>– Nekem sietős az utam. Pénzem nincs. Ide kell adnod a te +lovadat.</p> +<p>Egy pillantással végig mustrálta a két lovat, – a harmadik a +Gergelyé az árnyékban legelt és kicsi lévén, hitványnak látszott, – +aztán feleletet se várva, eloldotta a rudast a kocsitól.</p> +<p>– Hohó, – szólalt fel a pap, – legalább azt mondd meg: mért +futsz?</p> +<p>Móré szemei dülyedtek voltak az izgalomtól. Nem felelt. +Rávetette magát a paraszt lóra, és a maga még rosszabb lovát ott +hagyva, tovaszáguldott.</p> +<p>– No, – mondotta a pap, – ez ugyan rövidesen csinál +lóvásárt.</p> +<p>Ahogy megmozdult, észrevette, hogy valami kicsuszott a zsebéből. +Fölvette és megbámulta. Aztán hogy rátapintott, eszébe jutott, hogy +a török talizmánja az. <span class="pagenum"><a name="Page_76" id= +"Page_76">-76-</a></span></p> +<p>A kis zöld-selyem zacskóban valami keménykedett. Fölhasitotta a +kardjával, hát egy gyűrű esett ki belőle.</p> +<p>A gyűrű köve szokatlanul nagy négyszögletes fekete kő, vagy +sötét gránát vagy obszidián, nem lehetett meghatározni a +holdvilágnál, de azt tisztán lehetett látni, hogy halványsárga +topázból egy hold van rajta meg körülötte öt apró +gyémánt-csillag.</p> +<p>A zacskó belsejében is tündöklött valami: ezüstfonalakból varrt +török irás.</p> +<p>A pap tudott törökül, de a török irásjegyeket nem értette.</p> +<p>Ránézett Gergőre. A kis fiu a fehér ruhás zsákra dőlten aludt +édesen.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_77" id= +"Page_77">-77-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XVI.</h3> +</div> +<p>Milyen tisztán, milyen pompásan süt a nap az égből. Pedig a +Balaton körül nem láthat egyebet, mint szenes háztetőket, szanaszét +heverő holtakat, letiport vetéseket.</p> +<p>Oh ha a nap az Isten arca volna, sugarak helyett könny hullana a +földre.</p> +<p>A pap előre tudta, hogy az ő faluja is meg van dúlva, mégis +ahogy fölértek a dombra, s a kerti fák lombjain túl előmeredt a +kormos tetőtlen torony, kicsordult a könny a szeméből.</p> +<p>Korom és düledék volt az egész falu. Sehol egy ép tető, sehol +egy ép kapu. Az udvarokon bútortöredékek, hordódongák, +liszthulladék, holt emberek és holt állatok.</p> +<p>És sehol egy élő ember, csak egy pár gazdátlan kutya, és +egynéhány baromfi, amely el tudott menekülni a rablók keze +elől.</p> +<p>A pap leszállt a kocsijáról, és levette a kalapját.</p> +<p>– Vedd le te is a kalapodat fiam, – mondotta Gergelynek. A +halottak faluja ez, nem az elevenekké.</p> +<p>Leszállt a kocsiról, és a lovakat vezetve mentek tovább.</p> +<p>Egy nagy haju ősz paraszt égbe néző arccal keresztben feküdt az +úton. Holt kezében még mindig tartotta a vasvillát.</p> +<p>– A biró, – mondotta a pap. Szegény András bácsi! <span class= +"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span></p> +<p>Megfogta a halott karját és elvonszolta az útból, hogy a lovak +elmehessenek mellette.</p> +<p>Egy másik fiatal paraszt derékban megtörve lógatta holt fejét a +keritésen le az utcára. Mintha nézné a vért, amely a fejéből a +földre csurgott.</p> +<p>A disznója ott legelt mögötte az ágytollal ellepett udvaron. Azt +nem bántja a török, mert nem eszik disznóhust.</p> +<p>És egy kis meztelen csecsemő gyerek is ott hevert a közelében a +kapu mellett. A mellecskéjén iszonyu seb.</p> +<p>A pap fogta a lova kantárát és vezette. Nem nézett már se +jobbra, se balra, csak az utat nézte, amelynek a pora sárgállott a +napfényben.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Végre a paplakhoz értek.</p> +<p>Ennek sincs teteje. A megszenesedett fekete ollófák nagy +<i>A</i>-betüket alkotva meredeztek a tető araszos hamuján, s az +utcai ablak fölött fekete volt a fal a láng nyomaitól.</p> +<p>Akkor gyujtották fel ezt a házat, mikor őt forró vizzel +öntözték, hogy adja elő a templom kincseit.</p> +<p>A pad még ott van az udvar közepén. Körülötte a nagy diófaláda +töredékei, könyvek, lisztöntelék, üvegek, elgázolt szobai virágok, +széklábak, edénycserepek. S a lábatörött asztal mellett egy +feketeruhás öregasszony, aki hanyatt fekszik a két kezét hosszan +szét nyujtva. S fekete vértócsa van alatta s körülötte.</p> +<p>Az a papnak az édesanyja.</p> +<p>– Itthon vagyunk, – mondotta a pap, Gergelyre forditva +könnyekben ázó orcáját.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_79" id= +"Page_79">-79-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XVII.</h3> +</div> +<p>Temettek két napon át szünet nélkül. A pap levette a kocsija +oldalát, és három négy halottat vitt egy-egy fordulóval ki a +temetőbe.</p> +<p>Gergő mindig a kocsi előtt ment. Az oldalán a kard, amit Dobótól +kapott, kezében a temetői kereszt. A pap hol énekelve hol imádkozva +vezette a lovakat. Neki is ott volt a kard az oldalán.</p> +<p>Odakünn betakarta a halottakat gyékénynyel, hogy a ragadozó +madarak ne férhessenek hozzájok, s meg-meg visszatért.</p> +<p>Harmadnap délelőtt aztán egy asszony meg egy gyermek jelent meg +a faluban. Ezek a Balaton nádasában bujdostak. Este meg két férfi +jött haza.</p> +<p>Ezek ásták aztán meg a sirokat, és velök ásott a pap is.</p> +<p>Csak mikor a halottakat eltakaritották, akkor kezdett a pap +ahhoz, hogy a hajlékát ahogyan lehet rendezze.</p> +<p>A házban három szoba volt, de mind beszakadt az égésben.</p> +<p>Az utcai szobát tetőzte be először a pap deszkával, hogy az eső +ellen védve legyenek. Aztán egy szekrényt igazitott össze, és +Gergelylyel hordatta bele az udvaron heverő könyveket.</p> +<p>Gergelynek a sok szomoru munka után tetszett ez a foglalkozás. +Egyik-másik könyvet meg is forgatta, hogy <span class= +"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> képesek-e? +Valami öt képes volt közte. Az egyikben mindenféle bogár volt, a +másik meg tele volt virágrajzzal. Mindössze tán harminc +pergamenkötésü könyv volt az egész.</p> +<p>Az asszony ezalatt a konyhát is rendbe szedte, és főzött. +Cukorborsót főzött hús nélkül meg tojásos rántott levest.</p> +<p>Két tál étel egy egész falunak.</p> +<p>Ebéd után a pap kissé fölépült az ő bágyadt szomoruságából.</p> +<p>Kivezette Gergelyt a kertbe, ahol egy kis kápolnaszerü méhes +állott. Ennek az ajtaját is felszakitották a törökök, de mert nem +láttak benne egyebet, mint egy lócát meg egy bakasztalt s holmi +üvegeket, nem is romboltak benne semmit.</p> +<p>– Fogj egy legyet, – mondotta a pap Gergelynek.</p> +<p>Leült a lócára és a szögletfelé fordulva kiáltott:</p> +<p>– Lucifer!</p> +<p>Egy ökölnyi nagyságu kecske-béka ugrált elő a szögletből. +Meg-megállt és nézett hol a papra, hol a gyerekre.</p> +<p>A pap letette a tenyerét a földre. A béka beleugrott, és nézett +a papra, mintha szólani akarna.</p> +<p>– Kedves kis békám, – mondotta a pap, – megéheztél ugy-e mióta +nem láttál?</p> +<p>Azzal elvette a legyet Gergőtől, és a béka elé tartotta. A béka +bekapta jóizüen.</p> +<p>Gergely idegenül nézte ezt a barátkozást. Ő bizony a békákat nem +vette a tenyerére soha, inkább agyonverte, ha talált.</p> +<p>Mikor a pap jóllakatta a békát, egy rézcsövet vett elő az +ablakfülkéből. Alul-felül megtörülte gondosan, s a béka lábait egy +kis tükör fölé kötve, vizet csöppentett az uszóhártyájára. Aztán +nézte sokáig, figyelmesen. <span class="pagenum"><a name="Page_81" +id="Page_81">-81-</a></span></p> +<p>– Gergely fiam, – szólt hátra egyszer – gyere nézd te is.</p> +<p>Gergely bele nézett a csőbe.</p> +<p>– No mit látsz? – kérdezte a pap.</p> +<p>– Vörös folyóvizet. Folyik egyre folyik.</p> +<p>– Tudod-e mi az?</p> +<p>– Nem.</p> +<p>– Az az élet folyója fiam. A vér. Bennünk is igy folyik, igy +csörgedez. A béka meg az ember. Mi a különbség? A vér csak vér, +akár emberben van akár békában. De a béka boldogabb, mint az ember. +Nincs országa, nincsenek kincsei. Minden közös a természetben. Az +ember is boldogan élhetne, ha nem volna semmije se.</p> +<p>Gergely csak nézte a békát. A beszédet nem értette.</p> +<p>Ekkor egy asszony lépett be az ajtón. A kötényében hozott egy +holt gyermeket, – olyan egy éves formát. Az arca vörös volt a +sirástól.</p> +<p>– A Jánoskám, – mondotta sirásnak eredve.</p> +<p>– Eltemetjük, – felelte a pap, és fogta a kalapját.</p> +<p>Gergely is fölvette a keresztet, és megindult előttük.</p> +<p>– Elrejtettem őt, – beszélte sirva az asszony, – elrejtettem +ijedtemben a gabonaverembe. Aztán én is elfutottam. Éjjel vissza +akartam jönni, de akkor egy másik pogánycsapattal találkoztunk. Az +egész nádast felverték. Isten tudja, kiket vittek el, kiket öltek +meg. Mikorra visszajöhettem, az én Jánoskámat igy találtam. Oh +Isten, Isten! Mért vetted el tőlem?</p> +<p>– Ne kérdezd az Istent, – felelte a pap a földet ásva. Az isten +tudja mit csinál, te pedig nem tudod.</p> +<p>– De hát mért született, ha igy kellett meghalnia!</p> +<p>– Nem tudjuk: mért születünk; és nem tudjuk: mért halunk meg, – +szólt a pap tovább ásva. Ne szólj többet az Istenről. <span class= +"pagenum"><a name="Page_82" id="Page_82">-82-</a></span></p> +<p>Az anya leoldotta a kötényét, és azzal együtt tette a gyermeket +a földbe.</p> +<p>– Még ne! – szólt fuldokolva a papnak.</p> +<p>Füvet és virágot szaggatott. Ezt szórta a gyermeke fölé, +miközben folyton jajgatott:</p> +<p>– Oh, hogy a földnek kell tégedet adnom! Nem ölelsz meg többet +kicsi kis kezeddel! Nem mondod nekem többet ezt a szót: anyákám? Oh +hogy azok a piros rózsák elhervadtak gyönge kis arcodon! Oh hogy +azt a szép szöszke hajadat meg nem simogathatom többé!</p> +<p>És a paphoz fordulva mondotta:</p> +<p>– Milyen szép szeme volt! Úgy-e milyen szép barna szeme volt! +Hogy tudott vele nézni, milyen kedvesen! Oh drága lelkem, nem nézel +rám többé, sohasem!</p> +<p>A pap eközben behányta a földet a sirba, és meghalmozta, +körülveregette az ásóval. Aztán egy ágat tört a temető szélén levő +bokorból, egy keresztalaku ágat. Letüzte fejtől a halmocskára.</p> +<p>– Oh hogy az Isten elvett téged tőlem! – sirta az asszony a +halmocskát átölelve.</p> +<p>És az arcát rányomta a puha földre.</p> +<p>– Az Isten elvette, az Isten vissza fogja adni, – felelte a pap +az ásót és kapát a vállára vetve.</p> +<p>És folytatta:</p> +<p>– Némelyek előre mennek, és várják azokat, akiknek dolguk van +még a földön. Néha a gyermek megy előre, néha a szülő, de a Teremtő +ugy osztotta be, hogy aki a csillagok fölé kerül, legyen aki várja +őt ottan.</p> +<p>Az asszony csöndesen sirdogálva ment a pap után, s hogy a pap +elhallgatott, újra felzokogott:</p> +<p>– Milyen szép szeme volt! Úgy-e tisztelendő úr, milyen szép +szeme volt!</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_83" id= +"Page_83">-83-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XVIII.</h3> +</div> +<p>Másnap lóra ültek és megindultak le délnek, Szigetvárába.</p> +<p>Felhőtlen meleg nap volt. A feldúlt falukban mindenütt temettek +és tetőztek. Némelyik faluban csak egy-két ember lézengett, mint az +övékben. Az ilyen faluk népét részint elhajtották a törökök, +részint megölték.</p> +<p>Mikor elérték a szigetvári nádast, a pap azt mondta +Gergelynek:</p> +<p>– Az úr itthon van.</p> +<p>– Itthon? kérdezte csodálkozva a gyerek. Honnan tudja?</p> +<p>– Nem látod a zászlót?</p> +<p>– Ott a tornyon?</p> +<p>– Ott.</p> +<p>– Vörös és kék.</p> +<p>– Az úr szinei. Ez mutatja, hogy az úr itthon van.</p> +<p>A náderdőbe értek, és egymás mellett lovagoltak.</p> +<p>A pap ismét megszólalt:</p> +<p>– Te fiú, nem gondolod-e, hogy Dobó meghalt?</p> +<p>– A harcban?</p> +<p>– Ott.</p> +<p>Gergely nem gondolta. Dobó őszerinte legyőzhetetlen volt. Ha +egymaga vág is neki a török hadnak, Gergely ezt természetesnek +találja. <span class="pagenum"><a name="Page_84" id= +"Page_84">-84-</a></span></p> +<div class="figcenter" style="width: 576px;"><a href= +"images/i001hq.jpg"><img src="images/i001.jpg" alt="Szigetvár." +title="Szigetvár." /></a> +<p class="caption">Szigetvár.</p> +<p class="caption">(Körülbelől Török Bálint idejéből való kép.)</p> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_85" id= +"Page_85">-85-</a></span></p> +<p>– Ebben az esetben, – szólt a pap, – én szivesen fogadlak +fiamnak.</p> +<p>Azzal ráugratott az első fahidra, amely a vizen át a várba +nyúlik. Átmentek az újvároson, aztán megint egy rövid fahidat +értek. A fahid az óvárosba nyúlott, amelyben csak imitt-amott +látszott egy ember. A kettős tornyú templom előtt három gyümölcsös +kofa üldögélt, s mind a három cseresnyét árult. A templom ajtaját +vasalták.</p> +<p>Itt mindjárt megint egy hid következett, de már ez hosszú és +széles hid volt, s a viz is alatta mély.</p> +<p>– Most érünk a várba, – mondotta a pap. De ideje is.</p> +<p>És gondosan körültörölte az arcát a zsebkendőjével.</p> +<p>A vár nyitva volt. A tágas udvaron egy veszettül nyargaló +páncélos embert pillantottak meg, azután egy másodikat, amint +emezzel szembe vágtatott.</p> +<p>A két páncél egyforma alkotásu, a két ló szügyén is egyforma +vért. Csak a két sisak különbözött: az egyik sima volt és gömbölyü, +a másik tetején egy medvefej csillogott.</p> +<p>– Az az úr, – mondotta a pap, – az a medvefejes.</p> +<p>A két lovas karddal ment egymásnak, s hogy összeroppantak, a két +ló egymásnak ágaskodott, a két páncélos meg úgy rácsattogott +egymásra, hogy a kard szikrát hányt.</p> +<p>– Buzogányt! – kiáltotta a medvefejes, amint a lovak eltágultak +egymástól.</p> +<p>Az arcát nem lehetett látni sem az egyiknek, sem a másiknak.</p> +<p>Az ajtóból a kiáltásra egy apród futott elő, és két egyforma +rézfejü buzogányt és két durva vaspajzsot nyujtott fel a +hadakozóknak. <span class="pagenum"><a name="Page_86" id= +"Page_86">-86-</a></span></p> +<p>Azok újra egyet kanyarodtak a lovukkal, és az udvar közepén +egymásnak rontottak.</p> +<p>A sima sisakos sújtott először.</p> +<p>A medvefejes a feje fölé kapta a pajzsot. Akkorát kondult az, +mint a repedt harang.</p> +<p>Ugyanebben a pillanatban úgy vágta halántékon a medvefejes az +ellenfelét, hogy a sisak behorpadt.</p> +<p>Erre a simasisakos visszarántotta a lovát, és eldobta +fegyvereit.</p> +<p>A medvefejes ledobta a sisakját és nevetett.</p> +<p>Telt arcu barna férfi volt. Hosszu tömött fekete bajusza mind a +két arcához hozzá volt lapulva a sisak nyomásától, s a bajusz egyik +szárnya felért a szemöldökéig, a másik lelógott a nyakáig.</p> +<p>– Bálint úr, – mondotta a pap a fiúnak tisztelettel, – ha +idenéz, vedd le a kalapodat.</p> +<p>Azonban Török Bálint nem vette őket észre.</p> +<p>Az ellenfelét nézte, akinek a fejéről a szolgák levonszolták a +sisakot.</p> +<p>A lovas amint nagynehezen leráncigálták a fejéről a sisakot, +legelőször is három fogát pökte ki az udvar kavicsos porondjára, +aztán törökül káromkodott.</p> +<p>A kapu alól valami nyolc török rab jött elő és segitett neki a +páncélból való kibontakozásban.</p> +<p>Hát az is csak olyan török rab volt, mint emezek.</p> +<p>– No melyiteknek van még kedve a mérkőzésre, – szólt a lovát +ugratva Török Bálint. – Aki legyőz, az szabadságot kap.</p> +<p>– Én, – szólt egy izmos ritkaszakállu török. – Ma talán +szerencsésebb leszek.</p> +<p>A többiek segitségével magára öltötte a nehéz vasruhát. Egy +másik sisakot adtak a fejére, és másik lábvértet a lábára; mert a +lába nagy volt ennek a töröknek. <span class="pagenum"><a name= +"Page_87" id="Page_87">-87-</a></span></p> +<p>Azután emelőrudakkal segitették fel a lóra, és nehéz nagy +pallost adtak a kezébe.</p> +<p>– Bolond vagy te Ahmed, – kiáltott Török Bálint, – a pallos nem +páncélhoz való szerszám.</p> +<p>– Már én csak igy szoktam, – felelte a török. – Harcban is ez az +én fegyverem.</p> +<p>Törökül beszéltek.</p> +<p>Bálint úr visszacsatolta a sisakot a fejére, s a pallossal +malmozva nyargalt az udvar körül.</p> +<p>– Rajta! – kiáltotta aztán a középnek rohanva.</p> +<p>A török felágaskodott a nyeregben, és a pallost két kézre fogva, +nyargalt Bálint úr ellenében.</p> +<p>Azonban ez is értette ezt a mesterséget. Amint összeértek, ő is +fölegyenesedett, és a pajzsával fogta fel a török iszonyú +vágását.</p> +<p>Ugyanabban a pillanatban megkapta a török karját, és lerántotta +a lováról.</p> +<p>A török féloldalt zuhant a porondra, aztán arcra csuklott.</p> +<p>– Elég volt, – szólt Török Bálint a sisakrostélyt felcsapva. +Holnap ha itthon leszek, megint mérkőzhettek velem.</p> +<p>– Ez nem igazság! – kiáltott a török, amint kimarjult kézzel +fölemelkedett.</p> +<p>– Mért ne volna igazság? – kérdezte Bálint úr.</p> +<p>– Nem illő lovagtól, hogy kézzel rántsa le az ellenfelét.</p> +<p>– Hiszen te nem vagy lovag, ebatta pogánya. Majd bizony tőletek +tanulok én lovagságot! Közönséges rablók.</p> +<p>A török duzzogva hallgatott.</p> +<p>– Csak nem tartjátok tán lovagi mérkőzésnek, hogy én veletek +kiállok, – folytatta kiabálva Török Bálint. – Nézze meg az ember a +sok rongyosát! <span class="pagenum"><a name="Page_88" id= +"Page_88">-88-</a></span></p> +<p>– Uram! – kiáltott egy keszegsovány szürkeszakállu rab. – Ma +megint mérkőznék veled!</p> +<p>Az udvaron állók fölkacagtak.</p> +<p>Török Bálint is nevetett:</p> +<p>– Persze, most azt hiszed, elfáradtam. No de mindegy.</p> +<p>Azzal újra a fejébe nyomta a sisakot, amelyet az imént már az +ölébe szedett volt.</p> +<p>– Hányadszor verekszel velem, Papagáj?</p> +<p>– Tizenhetedszer, – felelte siralmasan a papagájorru török +rab.</p> +<p>Török Bálint leemelte a sisakját és eldobta.</p> +<p>– No, azt mondja, ennyit leteszek az erőmből. Ha összetöröd az +orromat, legalább örülhetsz.</p> +<p>Szembetünő volt köztük az erőkülönbség: Bálint úr jól megtermett +javakorában levő ember; csupa izom és mozgékonyság. A török +körülbelül ötven éves, izomtalan, görbe hátú ember.</p> +<p>Kópjával csaptak össze. Bálint úr mindjárt az első +összecsapásnál úgy kivetette a nyeregből, hogy a török bukfencet +vetett a levegőben.</p> +<p>Ahogy lezuhant, a por fellegként csapódott szét körülötte.</p> +<p>A szolgák, apródok és rabok egyaránt kacagtak.</p> +<p>Bálint úr lehajigálta magáról a pajzsot és keztyüt, s leugrott a +lóról, hogy az apródok a többi vastól is megszabaditsák.</p> +<p>Papagáj ezalatt feltápászkodott.</p> +<p>– Uram! – sirta Török Bálint felé forditva véres orcáját, – +bocsáss engem haza! Özvegyem árvám két éve vár otthon!</p> +<p>– Mért nem maradtál otthon magad is pogány! – felelt haraggal +Török Bálint. <span class="pagenum"><a name="Page_89" id= +"Page_89">-89-</a></span></p> +<p>Mindig felbőszült, ha a rabok kegyelemért könyörögtek.</p> +<p>– Uram, kiáltott a rab a kezét tördelve, essék meg rajtam a +szived! Szép kis feketeszemü fiam van! Nem láttam két +esztendeje!</p> +<p>És térden csuszott Bálint úr elé. Leborult a lábánál a +porba.</p> +<p>Bálint úr az orcáját egy kendőben törülgetve felelte:</p> +<p>– Bár minden gaz török itt volna láncon, a császártokkal együtt, +rablógyilkos zsiványok!</p> +<p>Azzal odább lépett.</p> +<p>A török port markolt föl a földről és azt utána dobva, +üvöltötte:</p> +<p>– Hát verjen meg Alláh, te rothadt szivü gyaur! Bilincsben +őszülj meg! Özvegyed árvád legyen mielőtt meghalnál! Tanitson meg +Alláh háromszor úgy sirni, mint én sirok, mielőtt a pokolra löknék +a lelkedet!</p> +<p>S hogy igy átkozódott, a könny ömlött a szeméből, és vérré válva +csurgott le zuzódott orcáján.</p> +<p>A szolgák elhurcolták a dühtől tajtékzó pogányt, és a kúthoz +vitték, ahol irgalmatlanul megmosták.</p> +<p>Török Bálint hozzá volt szokva az ilyen jelenetekhez. +Boszantotta; de sem a szép szó, sem az átkozódás nem oldott az ő +várában láncot.</p> +<p>Elvégre is minden rab, minden időben és minden helyen +szabadságért sir, csakhogy az egyik hangosabban, mint a másik. +Gyerekkora óta élt ilyen rabkönyörgések közt Török Bálint, és hát +abban az időben a rabokat a belső gazdaság értékei közé +számitották. Kit pénzen váltottak ki, kit cserébe magyar +foglyokért. Hát hogyan is lehessen azt gondolni, hogy egy +ellenséges rabot csak úgy Isten nevében elereszszenek.</p> +<p>Tartotta a hátát karját, hogy az apródok lekeféljék, +<span class="pagenum"><a name="Page_90" id= +"Page_90">-90-</a></span> aztán a bajszát boszús pirossággal +sodorgatva, a paphoz lépegetett.</p> +<p>– Kedves papom, az Isten hozott! – mondotta a kezét nyujtva. – +Hallottam, micsoda forrázáson estél keresztül. Sebaj páterkám, +legalább új bőröd lesz!</p> +<p>– Nagyságos uram, – felelte a pap a kezében tartva a süvegét, – +az én bőröm az a legkisebb baj. Nagyobb baj az, hogy elvitték, +megölték az egész eklézsiámat. Szegény anyámat is megölték.</p> +<p>– Hogy a kutya egye meg! – duhogta Török Bálint visszafordulva. +Az egyik átkoz, hogy nem eresztem el, a másik meg oktat, hogy mi a +lovagiasság.</p> +<p>A pap hallgatott.</p> +<p>– Kiállok vele pallossal, – folytatta a paphoz fordulva, – nekem +jön, mint valami hóhér. Ez neki lovagi játék. Hanem mikor én +lerántom, akkor még neki áll feljebb.</p> +<p>Boszúsan húzott egyet a nadrágja szíjján, s vörös volt, mint az +a medve, amely cimerként ágaskodott a bejárat fölött.</p> +<p>Aztán a fiura nézett.</p> +<p>– Hát ez az? – kérdezte csodálkozva.</p> +<p>– Szállj le hamar, – mondotta a pap, – és vedd le a +süvegedet.</p> +<p>A kis mezitlábos kardos gyerek áttette a nyergen a lábát, és +lecsúszott a lóról: megállott Török Bálint előtt.</p> +<p>– Ezt a lovat te szerezted? – kérdezte Török Bálint.</p> +<p>– Én, – felelte büszkén a gyerek.</p> +<p>Török Bálint kézen fogta a gyereket, és olyan sebesen vitte a +feleségéhez, hogy Gábor pap alig birta őket követni.</p> +<p>Az asszony a belső vár kertjében volt. <span class= +"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span></p> +<p>Befőtteket kötözött a cselédeivel egy malomkőasztalon. Egy szőke +pap is dolgozott velök, a várnak a plébánosa. Közelükben meg egy öt +éves és egy három éves fiucska játszadozott.</p> +<p>– Kata lelkem, nézzed csak! – kiáltott Török Bálint nevetve, – a +Dobó apródja!</p> +<p>Gergő itt már tudta, hogy kezet kell csókolnia.</p> +<p>A kékszemü kis svábasszony eléje guggolt, úgy nézte mosolygó +csodálkozással, aztán megcsókolta az orcáját.</p> +<p>– Ez? – kérdezte a plébános felfúva az orcáját, – hiszen ez még +szopik!</p> +<p>– Szopik ám, törökvért, – felelte a vár ura.</p> +<p>– Éhes vagy-e kis katonám? – kérdezte az asszony.</p> +<p>– Éhes vagyok, – felelte Gergő, – de előbb Dobó úrhoz szeretnék +menni.</p> +<p>– Tyhü fiam, az nem lehet, – szólt Bálint elkomolyodva. Az urad +sebben fekszik…</p> +<p>S Gábor paphoz fordulva magyarázta:</p> +<p>– Még nem tudod? Neki ment ötvened magával kétszáz töröknek, +aztán ahogy harcoltak, egy török úgy belevágta a dárdáját a +combjába, hogy a nyeregfájában állott meg</p> +<p>– A dárda?</p> +<p>– Az. Bele is törött.</p> +<p>– Én húztam ki! – jegyezte meg a plébános méltóságosan.</p> +<p>– Te hát, – szólt Török Bálint, – hanem úgy húztad, mint a répát +szokás.</p> +<p>– Furcsa, – felelte a pap egy zsineget bogozva, – a húzás csak +húzás, akármicsoda húzás.</p> +<p>– És nem esett le? – kérdezte Gábor pap.</p> +<p>– Fenét esett, – folytatta Bálint ur. Levágta a <span class= +"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span> törököt, +és hazavágtatott azonmód, amint a nyereghez volt szegezve a +lába.</p> +<p>Gergő sápadtan hallgatta ezt. Bánta, hogy ő ott nem volt Dobó +mellett. Ő levágta volna azt a törököt.</p> +<p>– Eredj – mondta a plébános, – játszszál az urfiakkal.</p> +<p>A két kis feketehaju gyerek, már akkor ott bámulta Gergőt, a +Kata asszony szoknyája mellé huzódva.</p> +<p>– No mit féltek, mondotta az anyjuk. Magyar gyerek ez. Szeret +benneteket.</p> +<p>Aztán Gergelynek szólott:</p> +<p>– Ez a nagyobbik a Jancsi, a kisebbik meg a Feri.</p> +<p>– Jőjjenek, – szólt Gergő, – megmutatom a kardomat.</p> +<p>És ezzel a három fiu tüstént összebarátkozott.</p> +<p>– Hát te papom, – szólt Török Bálint a padra leülve, – mi az +istennyilát csinálsz most már eklézsia nélkül?</p> +<p>– Hát, – felelte Gábor pap búsan, – azért csak megélek ottan, ha +egyébképen nem, mint a remeték szoktak.</p> +<p>Török Bálint gondolkozva pödörgette a bajuszát, aztán igy +szólt:</p> +<p>– Tudsz te törökül?</p> +<p>– Tudok.</p> +<p>– Németül is?</p> +<p>– Két évig diákoskodtam a német földön.</p> +<p>– Szóval te értesz mindenhez. Hát tudod mit papom: Szedd össze a +sátorfádat és gyere ide Szigetre. Azaz ne Szigetre, hanem +Somogyvárra, mert egynehány nap mulva oda költözünk. Hát ott légy. +A feleségemnek van pápista papja, mért ne legyen nekem kálomista +papom. Aztán hát egy-két év mulva megnőnek a gyerekek, rád biznám, +hogy tanitsad őket. <span class="pagenum"><a name="Page_93" id= +"Page_93">-93-</a></span></p> +<p>– Nagyságos uram, – szólt a plébános a befőtteket hirtelen +otthagyva, – hát én?</p> +<p>– Hát te is tanitod: te tanitod őket latinul, ez meg tanitja +őket törökül. Elhidd jó pásztorom, hogy a török nyelv épp olyan +szükséges az üdvösségre, mint a latin.</p> +<p>Aztán a fiaira nézett, akik Gergelylyel az almafa körül +kergetőztek. Pirosak voltak mind a hárman, és nevettek.</p> +<p>– Elveszem ezt a gyereket Dobótól, – szólt Török Bálint, +Gergelyre tekintve. – Meglehet, hogy ez beválik harmadik +nevelőnek.</p> +<p>– Dehiszen ez gyerek, – szólt a plébános.</p> +<p>– Elhigyjétek, hogy a gyereket a gyerekpajtások nevelik – +felelte elgondolkozva Török Bálint, – és nem a szülők, sem a +profeszorok.</p> +<p class="center">Vége az első résznek.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_94" id= +"Page_94">-94-</a></span></p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95"><br /> +-95-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><span class="smaller">MÁSODIK RÉSZ.</span><br /> +ODA BUDA!</h2> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_96" id= +"Page_96">-96-</a></span></p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_97" id="Page_97"><br /> +-97-</a></span></p> +<p>János király meghalt. A fia csecsemő. A nemzetnek nincsen +vezére. Az ország hasonlitott most azokhoz a cimerekhez, amelyekben +egymásra mérgesen ágaskodó griffek nyulnak a köztük lebegő +koronáért.</p> +<p>A nemzet gondolkozása meg volt zavarodva. Senki se tudta, hogy a +pogány török uralmától féljen-e jobban, vagy pedig a keresztény +osztrák uralmától.</p> +<p>Az osztrák császár ráküldte Budára az ő vén totya generálisát: +Roggendorfot. A török császár maga indult meg, hogy feltűzze a +félholdas zászlót a magyar királyi palotára.</p> +<p>Vala pedig akkor az idő az 1541-ik esztendőben.</p> +<div class="chapter"> +<h3>I.</h3> +</div> +<p>A Mecsek országútján egy augusztusi holdfényes éjjelen két lovas +vágtatott fel a hegynek. Az egyik egy beretvált arcu fekete +köpenyeges sovány ember, bizonyosan pap. A másik egy alig tizenhat +éves hosszuhaju úri fiu.</p> +<p>Mögöttük egy lovas szolga kocogott az úton. Ez nyereg helyett +két tömött zsákon ült. Mind a két zsák olyan volt a holdvilágnál, +mintha lisztet vinne. Ezeken kivül a hátán is volt egy nagy +bőrturba, vagy amint ma mondjuk: tarisznya. A turba meg volt tömve +s három nyélszerü valami állott ki belőle. Az egyik, hogy +megvillant olykor, láthatóképen puska volt. <span class= +"pagenum"><a name="Page_98" id="Page_98">-98-</a></span></p> +<p>Egy vén odvas vadkörtefa sötétlett az út mellett. Ott ugrottak +be az útról a lovukkal.</p> +<p>– Hát ez az? – kérdezte a pap a fát végignézve.</p> +<p>– Ez, – felelte a fiatal ember. Gyerekkoromban bagoly fészkelt +benne, azóta az odunak is meg kellet tágulnia: ha több nem, egy +ember elfér benne.</p> +<p>A ló hátáról mindjárt felcsimbeszkedett a vadkörtefára és egy +ugrással ott volt a vastag, vén törzsökön.</p> +<p>Beleturkált a kardjával a pudvás faderékba, de hogy nem röpült +ki belőle semmi, beleereszkedett.</p> +<p>– Ketten is beleférünk! – kiáltotta vigan.</p> +<p>Azzal ujra kimászott és leugrott a gyepre.</p> +<p>– Hát akkor dolgozzunk – szólt a pap.</p> +<p>És ledobta magáról köpönyegét.</p> +<p>Gábor pap volt, a diák meg Bornemissza Gergely. Azóta, hogy nem +láttuk őket, nyolc esztendő telt el. A pap nem sokat változott. +Mindössze a szemöldöke nőtt ki. A szakálát, bajuszát bizonyosan a +forróviz nyomai miatt beretválta. Éshát egy kicsit +megsoványodott.</p> +<p>Annál erősebben változott a fiu. A nyolc év csaknem férfivá +tette. De csak a termetben. Az arca az a határozatlan se szép se +csunya valami, amilyen a tizenöt esztendős fiuké szokott lenni. +Csak az arca szine maradt meg, az a pirosas barna gyönge szin. A +vállig érő hullámos haj az akkori idők gyermekdivatja volt.</p> +<p>A szolga két ásót vett elő a tarisznyából. Az egyik ásót a pap +ragadta fel, a másikat a fiatal ember.</p> +<p>Lementek az országutra, és az ut közepén a fa irányában +gödörásásba fogtak.</p> +<p>A szolga letette a gödör mellé a két zsákot, s viszszatért a +lovakhoz. Levette róluk a kantárt, és békót vetett a lábukra. Hadd +legeljenek a jó harmatos erdei fűben.</p> +<p>Azzal ő is az országutra ment. Az öblös bőr tarisznyából +kirakott mindent; kenyeret, kulacsot, fegyvereket, <span class= +"pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> s ezek +helyett azt a köves földet kotorta bele, a mit a két ásó +kiforditott. Széjjelszórta az árkokba. Visszatértében meg erős nagy +köveket hordott a gödör mellé.</p> +<p>Nem telt belé egy óra, derékig volt már a két ember a +gödörben.</p> +<p>– Elég, – mondotta a pap. – János most már a zsákot ide.</p> +<p>A szolga odavitte a két zsákot.</p> +<p>– A puskát is, – szólt a pap.</p> +<p>János odavitte a puskát is.</p> +<p>– Most fogd ezt az ásót és áss árkot a gödörtől addig a +vadkörtefáig. Az árok itt az úton egy rőf mély legyen, a gyepen +aztán fele mély is elég. A gyepet úgy szedd fel, hogy +visszarakhassuk. Semminek se szabad a munkánkból meglátszania.</p> +<p>Mig a szolga az árkot ásta, a két úriember beleüritette a két +zsák tartalmát a gödörbe.</p> +<p>A zsákokban puskapor volt.</p> +<p>A puskát a pap felhúzta. Megmozgatta a kakasban a kovát, hogy +erősen áll-e, azután egy hosszu összekarikázott zsineget vett elő; +rákötötte az egyik végét a puska ravaszára.</p> +<p>Most aztán úgy rakták körül a port meg a puskát kővel, hogy a +zsineg szabadon mozoghatott. Óvatosan rakták tovább és tovább a +követ a puskaporra, mig végré a gödörből nem látszótt semmi.</p> +<p>A szolga ezalatt megásta az árkot a fáig s megfalazta kővel. A +zsineg ebben az árokban huzódott tovább. Lapos kövekkel fedték be +mindvégig úgy, hogy sehol ne szoruljon.</p> +<p>– No, – mondja a szolga, – most már tudom, mi készül itten.</p> +<p>– Hát micsoda János?</p> +<p>– Valaki itt az égbe röpül. <span class="pagenum"><a name= +"Page_100" id="Page_100">-100-</a></span></p> +<p>– És mit gondolsz kicsoda?</p> +<p>– Kicsoda? Hát biz azt könnyü kitalálni. Holnap jön erre a török +császár.</p> +<p>– Ma, – felelte a pap a pirkadó egekre tekintve.</p> +<p>Mikor a kelő nap megvilágitotta az országutat, nem volt már +semmi nyoma sem a gödörnek, sem az ároknak.</p> +<p>A pap megtörülte a homlokát és igy szólt:</p> +<p>– Most, János fiam, ülj lóra és menj föl a Mecsek tetejére. Menj +mindaddig, mig csak oda nem érsz, ahol az utat végig lehet látni +Pécsig.</p> +<p>– Értem uram.</p> +<p>– Mink a diákkal itt lefekszünk a fa mögött husz harminc +lépésnyire. Te pedig vigyázol, mikor jön a török. Mihelyt az első +lovast meglátod, nyargalj vissza és költs fel bennünket.</p> +<p>A pap ezzel bement az erdőbe. Jó gyepes helyet kerestek a +diákkal. Leteritették a köpönyegüket és egy perc mulva elaludtak +mind a ketten.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_101" id= +"Page_101">-101-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>II</h3> +</div> +<p>Dél felé sebes vágtatással tért vissza a szolga a +hegytetőről.</p> +<p>– Jönnek! – kiáltotta. Rémitő nagy had jön!</p> +<p>Aztán mikor odaért, folytatta:</p> +<p>– De mind szekéren ül az ebadta, mintha beteg volna.</p> +<p>A pap a diákhoz fordult:</p> +<p>– No azt mondja a ruháját rendbeszedve, akkor elmehetünk ebédre +ahhoz a te másik apádhoz.</p> +<p>– Ceceyhez?</p> +<p>– Oda.</p> +<p>A diák kérdőn nézett a papra. A szolga is.</p> +<p>A pap elnevette magát.</p> +<p>– Egy nappal korábban jöttünk. Hát nem érted? Ezek a táborverők. +Ezek elől járnak és leverik a sátorkarókat, felvonják a sátrakat, +hogy mikorra a sereg Mohácsra érkezik, készen találja a +fekvőhelyeket meg a vacsorát.</p> +<p>– Hát akkor gyerünk Ceceyhez, – szólt vigan a diák.</p> +<p>A pataknál leszállottak, és megmosakodtak derekasan. A diák egy +szép csokor virágot is szedett.</p> +<p>– Kinek lesz az Gergő?</p> +<p>– A feleségemnek, – felelte Gergő mosolyogva.</p> +<p>– Feleségednek?</p> +<p>– Már mi csak ugy mondjuk. A kis Cecey Éva, az <span class= +"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> lesz az +én feleségem. Együtt gyerekeskedtünk, aztán, hogy az apja fiának +fogadott, valahányszor meglátogattam őket, mindig meg kellett +csókolnom.</p> +<p>– Reménylem szivesen tetted.</p> +<p>– Meghiszem azt. Olyan az orcája mint a fehér szegfű.</p> +<p>– De még ebből nem következik, hogy feleségednek tekintsd.</p> +<p>– Az öreg pap megmondta, hogy nekem szánták a lányt. Ceceynek a +testamentoma szerint enyim lesz a lánynyal a birtok is.</p> +<p>– Eszerint az öreg pap titkot árult el.</p> +<p>– Nem. Cak figyelmeztetett, hogy méltó igyekezzek lenni erre a +szerencsére.</p> +<p>– Dehát boldog leszel te avval a leánynyal?</p> +<p>– Nézze meg őt, – szólt ragyogó arccal a fiu. Ha meglátja, nem +kérdezi többet, hogy boldog leszek-e vele.</p> +<p>A ló megszökemlett a diák alatt, s néhány lépést előre +futott.</p> +<p>A diák megállitotta a lovat és igy folytatta:</p> +<p>– Olyan az a lány, mint valami kis fehér macska.</p> +<p>A pap mosolygott és a fejét csóválta.</p> +<p>Sűrűbe értek. Le kellett szállaniok a lóról. Gergely ment elől. +Ő tudta, hogy ez a sűrűség takarja a falut.</p> +<p>Mikor alárobogtak a völgybe, minden házból kifutottak az +asszonyok.</p> +<p>– Gergő! Ni a Gergő! – kiáltozták örvendezve.</p> +<p>Gergely a kalapját lengetve kiáltott jobbra balra:</p> +<p>– Jó napot Juci néni! Jó napot Panni asszony!</p> +<p>– Az úrék nincsenek ám itthon! – kiáltotta az egyik asszony.</p> +<p>Gergely meghökkent. Megállitotta a lovát.</p> +<p>– Mit mond nénémasszony?</p> +<p>– Elmentek. Elköltöztek. <span class="pagenum"><a name= +"Page_103" id="Page_103">-103-</a></span></p> +<p>– Hova?</p> +<p>– Budára.</p> +<p>Gergely elámult.</p> +<p>– Mind?</p> +<p>Balga gyermekremény! Azt gondolta igy felelnek vissza:</p> +<p>– Nem, a kisasszony itthon maradt.</p> +<p>Pedighát mi természetesebb, mint az, hogy igy feleltek:</p> +<p>– Mind bizony, még a papunk is velök ment.</p> +<p>– Mikor?</p> +<p>– Szent György nap után.</p> +<p>– De valaki csak van a háznál?</p> +<p>– A török.</p> +<p>Gergely kedvetlenül fordult a paphoz:</p> +<p>– Budára mentek. György barát már régen adott nekik ott egy +házat. De nem értem, hogy nekem nem beszéltek erről, hiszen a +farsangon itt voltam.</p> +<p>– Hát akkor nem kapunk ebédet.</p> +<p>– Dehogynem, hiszen itt a török.</p> +<p>– Micsoda török?</p> +<p>A Cecey törökje: Tulipán. Az itt a mindenes. Hanem itt vagyunk a +temetőnél. Engedje meg, hogy egy percre betérjek. Az anyám itt +lakik.</p> +<p>Egy kis liceummal keritett kerek temető, nem nagyobb egy +házhelynél, ez volt, ahova Gergely mindig előre benézett.</p> +<p>Átadta a lovát a szolgának s ő maga besietett. Megállott egy +immáron besülyedt barna fakeresztnél. Rátette a sírra a magával +hozott virágot. És letérdelt.</p> +<p>A pap is leszállott. Odatérdelt a fiu mellé, és arcát az ég felé +emelve hangosan imádkozott.</p> +<p>– Élőknek és holtaknak ura, égben lakó Isten, adj <span class= +"pagenum"><a name="Page_104" id="Page_104">-104-</a></span> csendes +álmot az itt porladozó jó édesanyának, adj boldog életet az itt +térdelő árva fiunak. Amen.</p> +<p>Azzal a mellére vonta a fiu fejét és megcsókolta.</p> +<p>Az úriház csaknem szemben volt a temetővel. A kapu már akkor fel +volt tárva, s egy tömzsi piros asszony barátságos mosolygással +nézett a jövevényekre.</p> +<p>– Jónapot Tulipánné, – szólt a diák, – hát hol az ura?</p> +<p>Mert Tulipánnak a dolga, hogy felnyissa a kaput.</p> +<p>– Részeg, – felelte boszusan az asszony. – Mindennap ellopja a +pincekulcsot a cudar, pedig mindennap máshova dugom. Ma már a +mángorló alá tettem. Ott is ráakadt.</p> +<p>– Hát ne dugdossa. Ha rendesen ihatik, nem iszik annyit.</p> +<p>– Jaj dehogynem. Ugy iszik ez, mint a gődény! Csak iszik, meg +danol; nem akar dolgozni az átkozott.</p> +<p>A szederfa hüvösén csakugyan ott ült egy barna parasztember. +Alatta gyékény, előtte zöldmázos kancsó. Még nem volt annyira +részeg, hogy a kancsót el lehetett volna venni. A fiával ivott, egy +hatéves kis mezitlábas gyerekkel, akinek a szeme szintén olyan +fekete volt, mint az apjáé.</p> +<p>Ez a török kapott kegyelmet azért Ceceytől, mert azt mondta, +hogy tud sakkozni. Később kiviláglott, hogy sakkozni nem érdemes +vele, hanem a ház körül minden munkára használható. Különösen főzni +tudott jól. Az asszonyok megkedvelték, hogy megmutatta, hogyan kell +piláfot, böreket, malebit meg szorbeteket főzni és sokat +bolondoztak vele. Cecey meg azért szeretett belé, mert a török +fakezet faragott neki, olyan fakezet, hogy ujjai is voltak. Ha +keztyüt huzott rá, senkise mondta volna, hogy fából van a keze. Az +öreg legelőször is nyilazni próbált. Lehozatott a padlásról egy +akkora ijjat, mint ő <span class="pagenum"><a name="Page_105" id= +"Page_105">-105-</a></span> maga. A fakézzel ki tudta fesziteni. S +akkor az öreg sirt örömében. Megtette a törököt mindenesnek.</p> +<p>Az egyik magyar menyecskének elesett abban az időben az ura, hát +a török összemelegedett vele, aztán elvette feleségül. Persze előbb +kikeresztelkedett. Olyan jó magyarrá vált, mintha itt született +volna.</p> +<p>Mikor megpillantotta a diákot meg a papot, felállott és török +módon keresztbe tette a mellén a kezét. Meg is akart hajolni, de +mert a meghajlás orrabukással végződött volna, mindössze egy +előretántorodással fejezte ki a tiszteletét.</p> +<p>– No Tulipán, – szólt hozzá Gergely, – hát mindég iszunk?</p> +<p>– Kell inni, – felelte Tulipán komolyan. – Huszonöt évig török +lenni, nem inni, ezt helyre kell inni.</p> +<p>– De ha maga részeg, akkor nem tud nekünk ebédet főzni.</p> +<p>– Főz a feleségem, – felelte Tulipán a hüvelykujjával az asszony +felé bökve. Főz turós csuszát is. Az ám a jó!</p> +<p>– De mink piláfot szeretnénk.</p> +<p>– Főz azt is.</p> +<p>– Hát az úr hol van?</p> +<p>– Budán. Jött levél. Ment uraság. Kapta ház. Szép kisasszony ül +házban, mint rózsa kiskertben.</p> +<p>A diák aggódó arccal fordult a paphoz:</p> +<p>– Mi lesz velök, ha a török el találja foglalni a várat?</p> +<p>– Hohó! – felelte a pap. – Előbb elvész az egész ország, hogysem +Budavára.</p> +<p>S hogy Gergely még mindig aggodalommal nézett reá, +folytatta:</p> +<p>– Az országot a nemzet őrzi, Budavárát maga az Isten. +<span class="pagenum"><a name="Page_106" id= +"Page_106">-106-</a></span></p> +<p>Tulipán kinyitotta az ajtókat. A szobákból erős levendula illat +dőlt kifelé. Aztán kitárta az ablakokat is.</p> +<p>A pap belépett. Tekintete a falon függő arcképeken állt meg.</p> +<p>– Tán ez itt Cecey? – mondta a sisakos arcképre mutatva.</p> +<p>– Ez, felelte Gergely. – Csakhogy most már nem ilyen barna. +Tiszta ősz.</p> +<p>– Hát ez a kancsal asszony.</p> +<p>– Ez a felesége. Nem tudom, kancsal volt-e akkor, amikor +festették, most nem kancsal.</p> +<p>– Keserü asszony lehet.</p> +<p>– Nem. Inkább édes. Én úgy hivom őt, hogy: anyám.</p> +<p>A fiu, hogy itthon érezte magát, széket tett a pap elé, és +boldog arccal mutogatta az ódon-butorokat:</p> +<p>– Nézze mester: itt szokott ülni a Vicuska, mikor varr. A lábát +erre a zsámolyra teszi. Itt szokta nézni ebben az ablakban a +napnyugovást, és ilyenkor a feje árnyékot vet a falra. Ezt a képet +ő rajzolta. Szomorúfűzfa meg egy sír. A pillangókat én festettem +bele. Aztán lássa, ahogy itt ül a széken, igy szokott ülni. Igy +felkönyököl, a fejét féloldalt fordítja, és olyan pajkosan +mosolyog, de olyan pajkosan, hogy olyat ember még nem látott!</p> +<p>– Jójó, – felelte a pap fáradtan, – de sürgesd fiam az +ebédet.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_107" id= +"Page_107">-107-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>III.</h3> +</div> +<p>Este későn feküdtek le.</p> +<p>A pap azt mondta, hogy egynehány levelet akar irni, hát nem hált +egyszobában a diákkal. A diák nem bánta ezt. Maga is levelet irt. +Megirta az ő kismacskájának, hogy mennyire meglepte az üres ház; +kérdezi, hogy nem értesitették-e az elköltözésről? Ha értesitették, +akkor bizony az a levél eltévedt.</p> +<p>Mert abban az időben nem volt a magyar földön pósta. Csak +nagyurak levelezhettek egymással. Aki Budáról levelet akart küldeni +Öreglakra, hát annak arról is kellett gondoskodnia, aki +elvigye.</p> +<p>A diákot aztán megnehezitette az álom. Végigdőlt a farkasbőrös +lócán, és elaludt.</p> +<p>És talán aludt volna napos reggelig, ha virradatkor el nem bődül +egy tehén az ablaka alatt.</p> +<p>Ez a hang immáron szokatlan volt neki. Sem Somogyvárott, sem +Szigetvárott, sem a Török Bálint egyéb kastélyaiban nem bőgött +tehén az ablaka alatt. Inasok keltették föl mindig a Bálint úr +gyermekeivel együtt, s a pap már a kertben várta őket a +könyvvel.</p> +<p>A diák felült, és megdörzsölte a szemét. Eszébe jutott, hogy ma +más lesz a dolga: a török császárt kell az égbe röpiteni.</p> +<p>Fölkelt és benyitott a másik szobába.</p> +<p>– Mester! – kiáltotta. – Hajnal van! Menjünk! <span class= +"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span></p> +<p>Semmi felelet. A szoba sötét.</p> +<p>A diák kinyitja az egyik ablakdeszkát, meg a Mária-üvegből +készült ablakot.</p> +<p>A pap ágya üres.</p> +<p>Az asztalon egynehány levél fehérlik.</p> +<p>– Mi az ördög, – mormogja a diák. – Az ágy azonmód van, amint +megvetették.</p> +<p>Kisietett a szobából. Az udvaron Tulipánné egy alsó szoknyában, +mezitláb hajtotta kifelé a disznaját.</p> +<p>– Tulipánné! Hol az én mesterem?</p> +<p>– Elment még éjfélkor, a holdvilágnál. Azt mondta, hogy az úrfit +ne költsük fel.</p> +<p>– János is vele ment?</p> +<p>– Nem. Az is itt van. A pap gyalog ment el, egymaga.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_109" id= +"Page_109">-109-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>IV.</h3> +</div> +<p>A diák zavarodott fejjel tért vissza a szobába. Sejtette már, +hogy a pap mit akar. Egyenesen az asztalhoz sietett.</p> +<p>A levelek közül egy nyitottan feküdt ott. Erős vastag betükkel +volt a megszólitása irva:</p> +<div class="blockquot"> +<p><i>Kedves fiam Gergely!</i></p> +</div> +<p>Ez neki szólt. Az ablakhoz lépett vele. A tinta szinte nedves +volt még a papiroson.</p> +<p>Gergely olvasta:</p> +<div class="blockquot"> +<p><i>A te gondolatod és érdemed, ha az a koronás fenevad ma a +pokolba repül. De a te gondolatodnak veszedelme is van. Ezt már +engedd át nekem fiam.</i></p> +<p><i>Te szeretetben élsz és fiatal vagy. Találékonyságod, tudásod +és bátorságod nagy hasznára válhatik a nemzetnek.</i></p> +<p><i>Levelem mellett egy zacskót találsz s abban egy török gyűrűt. +Ez az egyetlen kincsem. Annak szántam, akit legjobban szeretek. A +tiéd fiam.</i></p> +<p><i>Ezenkivül legyen tiéd az én könyvesházam is. Olvasgasd, ha +egykor elvonulnak a felhők a haza egéről. Egyelőre kard kell a +magyarnak, nem könyv.</i></p> +<p><i>Török Bálintnak add át a fegyvereimet, Jánosnak a +kőgyüjteményemet, Ferinek a virággyüjteményt. A könyvekből +válaszszanak egy-egy kötetet emlékül s mondd meg nekik, hogy +legyenek olyan vitéz hazafiak, mint apjok, de ne legyenek soha a +pogány hivei, hanem veled együtt a nemzeti</i> <span class= +"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span> +<i>királyság visszaállitásán törekedjenek. Különben nekik is irok s +amit irok, mindhármatoknak az én három felé osztott lelkem +maradjon.</i></p> +<p><i>Mikor elmentem, aludtál fiam. Megcsókoltalak.</i></p> +<p class="right"><i>Gábor pap.</i></p> +</div> +<p>Gergely szinte kővé meredten bámult a levélre.</p> +<p>A halál? Tizenöt éves fiu nem érti még ezt a szót; ő csak arra a +látványosságra gondol, hogy egy török császár füst és lángok között +az égbe száll a szeme előtt.</p> +<p>És most ő ettől a látványtól meg legyen fosztva?</p> +<p>Zsebredugta a gyűrűs zacskót meg a levelet és kisietett. Átment +az udvaron Tulipánékhoz.</p> +<p>– Tulipán, – szólt törökül az eresz alatt nyujtózkodó embernek, +– megvan-e még a török ruhája?</p> +<p>– Nincs, – felelte Tulipán, – mellest varrt belőle az asszony +magának meg a gyerekeknek.</p> +<p>– A turbánja sincs meg?</p> +<p>– Abból meg kisinget varrt az asszony. Finom patyolat volt.</p> +<p>A diák boszusan járt föl és alá a ház előtt.</p> +<p>– Hát mit tegyek? Adjon tanácsot! A török had ma vonul el itt az +országuton. A császár is velük jön. Én látni akarom a császárt.</p> +<p>– A császárt?</p> +<p>– Azt.</p> +<p>– Hát azt megláthatja az úrfi.</p> +<p>– Igazán? – kiáltott örömmel a diák. – Hogyan?</p> +<p>– Van az országut mellett egy szikla. Nem is egy, hanem kettő +egymással szemben. Annak a tetejére fölmászik. A fejét befödi +falombbal és végignézheti az egész hadat. <span class= +"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span></p> +<p>– Hát akkor öltözzön hamar Tulipán, és jőjjön velem. Az asszony +rakjon meg egy turbát ennivalóval. Kulacsot is hozhat.</p> +<p>– A kulacs szóra Tulipán egyszerre megelevenedett. Magára +kapkodta a ruháit, és átkiáltott a baromfiakat etető +asszonynak.</p> +<p>– Juliskám, tubicám, gyere csak ide hamar, kedves +holdvilágom.</p> +<p>Az asszony odavetette az ocsut mind a baromfiaknak és sarkon +fordult.</p> +<p>– Mi tetszik?</p> +<p>– A kulacsot gyöngyöm, – szólt Tulipán, – a kulacs kell.</p> +<p>– Mennydörgős istennyilát kendnek, – felelte boszúsan. – Eddig +csak délután szopta le magát, most már hajnalban kezdi?</p> +<p>– Nono kis báránykám, sztambuli cukorkám, – szólt Tulipán az +asszony arcát megveregetve, – az urfi akarja.</p> +<p>– Nem igaz. Az urfi nem iszik bort.</p> +<p>– Én nem iszok, – szólt Gergely, – de el kell mennünk és oda +leszünk egésznap, hát nem akarom, hogy Tulipán szomjazzék.</p> +<p>– Elmennek? Hova mennek urfi?</p> +<p>– Megnézzük a török hadat, Juli néném. Ma jönnek át a +Mecseken.</p> +<p>– Török hadat, – szólt az asszony megdöbbenve. – Édes urfikám ne +menjenek oda.</p> +<p>– Debizony odamegyünk. Nekem azt látnom kell.</p> +<p>– Jaj édes urfikám, micsoda veszedelembe készül. Hova gondol? +Szegény édesanyja még a sirjában is megmozdul. <span class= +"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span></p> +<p>– Egy szó, mint száz, – szólt Gergely türelmetlenül, – nekünk +mennünk kell.</p> +<p>S hogy erre toppantott is egyet, az asszony befutott a házba. +Azonban csakhamar visszatért és a kezét csipőre téve szólott.</p> +<p>– Én nem bánom, menjen az urfi ahova akar. Én az urfinak nem +parancsolok. Hanem Tulipán nem megyen vele. Annak parancsolok.</p> +<p>– Olyan nincs, – felelte Tulipán.</p> +<p>– Itthon marad kend, érti?</p> +<p>– Tulipánnak velem kell jönnie, – szólt Gergely röviden.</p> +<p>– Az elemózsiát elviszi az urfi szolgája is. Hát mire való a +szolga, ha nem arra, hogy szolgáljon.</p> +<p>János szolga maga is igy gondolkozott. Mert immáron fel volt +tarisznyázódva és a lovakat itatta.</p> +<p>Tulipán, hogy észrevette az asszony nyugtalanságát, igy +szólt:</p> +<p>– Én pedig elmegyek, lelkem. Vakuljak meg, ha el nem megyek! +Bort úgyis csak nagy imádkozásra adsz mindennap. Nem vagy jó +szivvel hozzám.</p> +<p>Az asszony akkor sirva fakadt.</p> +<p>– Elviszik kendet a törökök, ha meglátják. Aztán itt hagyná ezt +a szép két gyereket, meg engem is?</p> +<p>– De ha nem adsz bort. Meg aztán meg is vertél a múlt héten.</p> +<p>– Adok édes jó uram amennyi kell, csak ne hagyjon itt engem…</p> +<p>– Hát jól van, el ne felejtsd, hogy az úrfi előtt mit fogadtál. +Én elkisérem az úrfit és estére visszajövök. Hát azt hiszed, – +szólt megölelgetve az asszonyt, – hogy van akkora gyémántja a +szultánnak, amelyikért én téged odaadnálak? Csak innom engedj egy +kicsit. Látod, ha békén engedsz innom, be se rugok. Én mindig +<span class="pagenum"><a name="Page_113" id= +"Page_113">-113-</a></span> csak azért rugok be, mert azt gondolom, +hogy másnap már nem adsz innom.</p> +<p>A menyecske igy valamiképpen megnyugtatva előkészitette az +élelmet. Könnyezve kisérte mégis urát a kapuig s még onnan is úgy +nézett utánok, hogy Tulipán hízott az örömtől.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_114" id= +"Page_114">-114-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>V.</h3> +</div> +<p>János velök ment a sűrűig. Itt leszálltak a lóról. János +visszavezette a három lovat a faluba, ők pedig gyalog mentek tovább +a szikláig.</p> +<p>Ez a szikla az országút mellett állott. Körülbelül öt ember +magasságú volt s a tetejéről végig lehetett látni az országutat +egészen a vadkörtefáig, ahol a pap immáron elrejtőzött.</p> +<p>A török egy nyaláb lombos ágat tört le a fákról és a sziklát úgy +bástyázta körül a lombokkal, hogy ők ketten mindent láthassanak +onnan, de alulról senkise gyanithassa, hogy ott emberek +rejtőznek.</p> +<p>– Amoda is rakjunk lombot, – mondotta Gergely a szikla északi +oldalára mutatva.</p> +<p>– Minek?</p> +<p>– Hát ha a szultán erre elment, akkor megfordulunk és utána +nézünk.</p> +<p>A nap akkor kelt. Az erdőt harmat boritotta. A távolban +felporzottak az első lovasok.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_115" id= +"Page_115">-115-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>VI.</h3> +</div> +<p>Egy vörös zászló jelent meg az országúton, aztán kettő, aztán +még öt és mindig több; a zászló alatt és utána arab paripákon +tornyos turbánu katonák. A paripák olyan aprók, hogy némelyik +katonának a lába majdnem a földet éri.</p> +<p>– Ezek a gurebák, – magyarázza Tulipán, – mindig ezek jönnek +elől. Ezek nem tiszta törökök.</p> +<p>– Hát?</p> +<p>– Arabok, perzsák, egyiptomiak, mindenféle kevert nép.</p> +<p>Az látszott is rajtok. A ruhájok se volt egyforma. Az egyiknek +óriási rézforgó volt a fején, s hiányzott az orra. Ez már volt +Magyarországon.</p> +<p>A másik ezred, mely ezeket követte, zöld csikos zászlót +lobogtatott. Naptól barna kék bugyogós had. Látszott az arcukon, +hogy az éjjel jól ettek-ittak.</p> +<p>– Ezek az <i>ulufedsik</i> – szólt Tulipán. – Zsoldos katonák, +tábori rendőrök. A hadipénztár mellett is ezek vannak. Látja azt a +nagyhasu szétütött homloku embert. Nagy rézgombok vannak a +mellén.</p> +<p>– Látom.</p> +<p>– Turna a neve. Magyarul daru. De inkább disznónak neveznék.</p> +<p>– Miért?</p> +<p>– Láttam egyszer, mikor sündisznót evett.</p> +<p>Sárga-zászlós ezred robogott ezek nyomában. Itt már <span class= +"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> +csillogóbb volt a fegyverzet. Egy agának a lova is ezüst pikkelyes +melldiszszel volt boritva.</p> +<p>– Ezek a <i>szilidárok</i>, – mondta Tulipán. Hej zsivány +akasztófáravalók! Szolgáltam köztetek két esztendeig!</p> +<p>– Zsoldosok ezek is?</p> +<p>– Zsoldosok.</p> +<p>Azután jöttek a piros zászlós, ijas, tegzes szpáhik, tisztjeik +páncélban; oldalukon széles, görbe kard. Azután a csúcsos süvegü +tatárok. Ezeket kissé unalmas is volt nézni.</p> +<p>– Ezer… kétezer… ötezer… tizezer, – számlálta Gergely.</p> +<p>– Sohse számlálja őket, – mondotta Tulipán, vannak ezek tán +huszezren is.</p> +<p>– No csunya, csontos pofáju nép.</p> +<p>– A török is utálja őket, mert lófejet esznek.</p> +<p>– Lófejet?</p> +<p>– Hát ha mindnek nem is jut, de egyet bizonyosan tesznek az +asztal közepére.</p> +<p>– Főve vagy sülve?</p> +<p>– Hiszen, ha sülve vagy főve volna, még haggyán, de nyersen. +Aztán ezek a kutyák a ma született gyereknek se kegyelmeznek, mert +lássa, ezek az ember epéjét kiveszik.</p> +<p>– Ne beszéljen ilyen irtózatosságokat.</p> +<p>– De ha igy van. Mert lássa azt tartják, hogy ha ilyen epével +megdörzsölik a lovuk inyét, akármilyen fáradt a ló, uj erőre +kap.</p> +<p>Gergely eliszonyodva vonta vissza a fejét a lombok közül.</p> +<p>– Nem nézem őket, – mondotta, – hiszen ezek nem emberek, hanem +vadállatok.</p> +<p>Tulipán azonban csak nézte őket tovább is. <span class= +"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span></p> +<p>– Már a nisandsi bég jön, – szólt egy negyed óra mulva. Ez +szokta felrajzolni a padisah nevét az okmányokra.</p> +<p>Gergely fölnézett. Egy csukafejü, hosszúbajuszu méltóságos +törököt látott, amint a kurta paripán begyesen ülve ment a katonák +között.</p> +<p>Aztán a <i>deftérdár</i> következett, egy ősz meggörnyedt arab, +a törökök pénzügyi minisztere. Utána másik katonacsoportban a +<i>kázi aszker</i> hosszu sárga köntösben, magas, tornyos fehér +süvegben. Ez a főhadbiró. A <i>csaznegirek</i>, vagyis főtálalók és +egyéb ételfogók. Követte ezeket az udvari testőrség egy kis +csapata. Ezeken már csillogott a sok arany.</p> +<p>Itt már a török zenekarok veszett harsogása és csattogása között +tüntek elő és haladtak tova a tarka-barka hadtestek: az <i>udvari +vadászok</i>, akiknek a lova sörénye pirosra volt festve s ők maguk +a karjukon sólymokat tartottak.</p> +<p>A vadászok után a császári ménes következett. Táncoló, tüzes +paripák; egyrésze meg is van nyergelve. Szolakok és janicsárok +vezették ezeket a lovakat.</p> +<p>A lovászok után magas lófarku zászlók lengettek föl az uton. +Háromszáz <i>kapudsi</i> jött, valamennyi egyforma aranyhimzéses +fehér sapkában. Ezek otthon a szultán házőrzői.</p> +<p>Most a <i>janicsárok</i> hosszú sora fehérlik fel az uton. Fehér +süvegük csakhamar összetarkállik a piros tisztisüvegekkel s a kék +posztó ruhával, amelyet viselnek.</p> +<p>– Messze van-e még a szultán? – kérdezte Gergely.</p> +<p>– Bizony még jó messze lehet, – felelte Tulipán. – A janicsárok +legalább is tizezren vannak. Azok után jönnek a <i>csauszok</i>, +meg mindenféle udvari méltóságok. <span class="pagenum"><a name= +"Page_118" id="Page_118">-118-</a></span></p> +<div class="figcenter" style="width: 257px;"><a href= +"images/i002hq.jpg"><img src="images/i002.jpg" alt="Janicsár." +title="Janicsár." /></a> +<p class="caption">Janicsár.</p> +<p class="caption">(XVII. századi festmény a grillensteini várban. +Ez a kép békeidőből való, amikor a janicsárok lándsa helyett +bambuszbotot hordtak.)</p> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_119" id= +"Page_119">-119-</a></span></p> +<p>– Hát akkor huzódjunk hátra, – szólt Gergely, – és +falatozzunk.</p> +<p>A szikla eltakarta őket délfelől a seregtől. Az észak felé lejtő +uton láthatták, mint ereszkedik le a völgynek a tömérdek +katonaság.</p> +<p>– Akár alhatunk is egyet, – szólt Tulipán.</p> +<p>És kibontotta a tarisznyát.</p> +<p>A tarisznyából egy lánc csörrent elő.</p> +<p>– Hát ez mi? – kérdezte Gergely.</p> +<p>– Ez nekem jó pajtásom, – felelte Tulipán. – E nélkül én soha +nem lépek ki a faluból.</p> +<p>S hogy a diák értetlenül bámult rá, folytatta:</p> +<p>– Ez az én bilincsem. Mikor ki kell mennem a faluból, rácsatolom +a lábamra. Lássa, igy nem félek a töröktől. Mert a török ahelyett, +hogy elfogna, megszabadit. Éjjel meg én szabaditom meg tőle +magamat. De jó lesz most már, ha felcsatolom. Itt a kulcsa. Tegye a +zsebébe. Ha valami baj esik, azt fogjuk mondani, hogy a Török +Bálint udvarából valók vagyunk. Én rab, maga diák. Bálint ur török +párti, hát nem fognak szigoruan. Éjjel aztán én megszabaditom magát +és hazaszökünk.</p> +<p>– No maga eszes ember! – szólt őszinte elismeréssel a diák.</p> +<p>– Meghiszem azt! – felelte Tulipán. – Tuljárok én még a +feleségem eszén is.</p> +<p>S jónak látta utána tenni:</p> +<p>– Mikor józan vagyok.</p> +<p>Egy frissen sült barna cipó, sonka és szalonna került elő a +tarisznya belsejéből, meg egynéhány zöld paprika. A diák a sonkába +fogott, a szalonnát Tulipán vette a markába s meghintette sóval, +paprikával vastagon.</p> +<p>– Ha ezt látná ez a sereg, – szólt Tulipán a fejével oldalt +intve.</p> +<p>– Hát aztán? <span class="pagenum"><a name="Page_120" id= +"Page_120">-120-</a></span></p> +<p>– A török megissza a bort – felelte Tulipán, – hanem a szalonnát +úgy útálja, mint mink magyarok a patkányhust.</p> +<p>Gergely nevetett.</p> +<p>– Pedig ha tudnák, – folytatta Tulipán, – hogy a paprikás +szalonna micsoda mennyei eledel! De azt hiszem Mohamed sohase +kóstolt paprikás szalonnát.</p> +<p>– Eszerint jobb magyarnak lenni, mint töröknek.</p> +<p>– Mind bolond, aki nem magyar, – felelte kezével legyintve +Tulipán.</p> +<p>Szétsimitotta fekete selymes bajuszát és ivott a kulacsból, +aztán átnyujtotta a diáknak.</p> +<p>– Nem kell, – felelte a diák. Talán később.</p> +<p>Benyult a zsebébe és kivette a zacskót.</p> +<p>– Ismeri ezt a gyűrűt Tulipán?</p> +<p>– Nem, – felelte az ember, – de azt látom, hogy lovat ér. Mi ez +az apró? Gyémánt?</p> +<p>– Az.</p> +<p>– Akkor ezt jó nézni. Sokszor hallottam, hogy a gyémánt nézése +tisztitja a szemet.</p> +<p>– Hát ezt az irást el tudja-e olvasni?</p> +<p>– Hogyne. Jancsár voltam én. Végigtanultam a jancsár +iskolát.</p> +<p>És olvasta:</p> +<p>– <i>Ila massallah la hakk ve la kuvvet il a billah el áli el +ázim.</i> Magyarul: Amit az Isten akar: nincs igazság és erő a +fenséges és magasztos Istenen kivül.</p> +<p>– Igy van.</p> +<p>Egy percre elgondolgozva hallgattak. Azután Tulipán igy +szólt:</p> +<p>– Majd meglátja a szultánt, micsoda derék, egyszerü ember! A +népe cifra, de ő maga csak akkor öltözködik pompába, mikor ünnep +van, vagy mikor vendéget fogad. A szultán után egy aranyos +zászló-erdő következik, főképen <span class="pagenum"><a name= +"Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> lófarkok. Ezek után száz +trombitás. Mindegyiknek a trombitája aranylánccal van a vállára +akasztva. A trombitások után kétszáz üst dobos, száz nagydobos, +kétszáz csörgős, száz réztányéros és sipos jön.</p> +<p>– Jó füle lehet a szultánnak, ha ezt a zenebonát folyton +hallgatja.</p> +<p>– Hát biz az pokoli harsogás. Mikor pihennek, akkor hallgatnak +csak el. De kell ez a töröknek, kivált a csatában. Ha nincs +muzsika, a török nem csatázik.</p> +<p>– És igaz, hogy a janicsárokat keresztény fiukból nevelik?</p> +<p>– Felét se. De annyi bizonyos, hogy a rablott fiukból válnak a +legjobb janicsárok. Azoknak sem apjok, sem anyjok nincsen. +Dicsőségüknek tartják, ha a harcban esnek el.</p> +<p>– A banda után mi következik?</p> +<p>– Kötéltáncosok, szemfényvesztők, kuruzslók, kereskedők, akik a +tábori zsákmányra lesnek, és apróságokat árulnak. Vizhordót is +sokat fog látni. Legalább is ötszáz teve jön hátul. Tömlő van +rajtok. De a viz rendesen langyos.</p> +<p>– Aztán már nem jön semmi?</p> +<p>– Egy rakás rongyos cigány, meg kutyák. Ezek a hulladékból +élnek.</p> +<p>– És aztán?</p> +<p>Tulipán vállat vont.</p> +<p>– Keselyük.</p> +<p>– Saskeselyük?</p> +<p>Azok. Minden sereg után vonul az égen egy fekete hadsereg. Ezek +az embert eszik.</p> +<p>A déli nap melegen sütött. A diák levetette a zekéjét. Ujra +felkönyököltek a sziklapárkányra, és nézték az alant elvonuló +fehérsüvegü janicsárokat.</p> +<p>Tulipán sokat megnevezett közülök. Ez a barna itt <span class= +"pagenum"><a name="Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> vele +járt iskolába is. A mellén egy szúrás van; akkora gödör, hogy egy +gyermek ökle belefér. Amaz a verejtékező, aki levette egy percre a +turbánját, legalább is száz embert ölt meg a perzsa háboruban, de ő +rajta nincs egy vágás se, hacsak azóta nem kapott. Egy sovány +nyápic ember: ügyes tőrdobó. Huszonöt lépésről bele sujtja a tőrét +az ellenség mellébe. Tyapken a neve. Ilyen különben van több is. A +jancsár-iskolában van egy begyepezett földhányás. Ott tanulják a +tőrsújtást. Van olyan, amelyik kétezerszer is eldobja a tőrét +mindennap.</p> +<p>– Hát ez a szerecsen?</p> +<p>– Nini te is megvagy még, vén Keskin! Ez ám a fene úszó! Szájába +veszi a kardját, és úgy úszsza át a folyót, akármilyen széles +is.</p> +<p>– No ezt a magyarok is megcselekszik.</p> +<p>– Lehet. Csakhogy ez nem fárad el. Ez a viz alól is felhozza a +pénzt. A szultán is mulatott egyszer vele a Duna partján. Aranyakat +dobált a vizbe és sokan ugráltak utána, de ez hozta fel a +legtöbbet. – Nini a vén Kalen! Az a tülökorru nagytagu ember. +Akkora a szája, mint a vizilóé. Ez ám az erős ember! Látja azt a +széles barna pallost az oldalán? Ötven fontos! A belgrádi csatában +olyant vágott avval egy magyarra, hogy nemcsak a magyar fejét +szelte le, hanem a lováét is. A ló még valami száz lépésnyire +rohant a gazdájával együtt.</p> +<p>– Persze akkor vissza kellett fordulniok, hogy a fejöket +fölvegyék.</p> +<p>– No én nem láttam, csak hallottam, – mentegetődzött +Tulipán.</p> +<p>Egyszercsak visszahőkölt.</p> +<p>– Álmodom-e? – szólt összeborzadva; – Jumurdsák!</p> +<p>Valóban a feszült képü, félszemü arab jancsár jött velük szemben +egy alacsony erősszügyü paripán. Az öltözete <span class= +"pagenum"><a name="Page_123" id="Page_123">-123-</a></span> +ékesebb, mint a többié. Hosszu fehér süvegén egy óriás strucctoll +lengedezett.</p> +<p>– Istenucscse az, – szólt Gergely is elbámulva.</p> +<p>– Dehiszen azt mondták, hogy a pap felakasztotta!</p> +<p>– Én is ugy tudom.</p> +<p>– Nem szólt róla a pap soha?</p> +<p>– Nem.</p> +<p>– No ez érthetetlen, – szólt Tulipán, utána bámulva a +janicsárnak.</p> +<p>Aztán a két csodálkozónak a szeme egymásra fordult, mintha egyik +a másiktól várna magyarázatot. Hallgattak.</p> +<p>Mintegy öt perc mulva megszólalt a diák:</p> +<p>– Mondja meg őszintén Tulipán, nem kivánkozik vissza +közibök?</p> +<p>– Nem én, – felelte Tulipán határozottan. – Ha feleségem, +gyermekem nem volna, még akkor se. De az én feleségem jó asszony; a +két gyerekemet meg nem adnám Konstantinápoly minden kincseért se. A +kisebbik nagyon szép gyerek. A nagyobbik meg olyan okos, hogy a +főmuftinak sincs több esze. A minap is azt kérdezte tőlem, hogy +aszongya mért nincs a lónak szarva?</p> +<p>– Tudja a tatár, – felelte nevetve Gergely diák.</p> +<p>Aztán nem beszéltek többet. A diák mindig komolyabb arccal nézte +a jancsároknak a hegyi-úton való végtelen özönlését.</p> +<p>A levegőt folyton por szürkésitette. Fegyverzörgés, lórobogás +moraja töltötte be a csendet, mikor egy-egy zenekar elmerült a +völgyi kanyarulatban.</p> +<p>A diák egyszercsak felkapta a fejét, és igy szólt:</p> +<p>– Tulipán. Ez a sok ember nem jön hiába!</p> +<p>– Hát hiába nem jár soha.</p> +<p>– Ezek Budát akarják elfoglalni!</p> +<p>– Lehet, – felelte Tulipán. <span class="pagenum"><a name= +"Page_124" id="Page_124">-124-</a></span></p> +<p>A diák szintelen arccal nézett Tulipánra.</p> +<p>– És ha a szultán véletlenül útközben meghal?</p> +<p>– Nem hal az meg.</p> +<p>– De ha mégis…</p> +<p>Tulipán vállat vont:</p> +<p>– Mindig magával hordja a fiait.</p> +<p>– Eszerint hétfejü sárkány.</p> +<p>– Mit mond?</p> +<p>A diák felelet helyett kérdezett:</p> +<p>– Mit gondol, mennyi idő alatt érkeznek Budára?</p> +<p>– Azt nem lehet tudni.</p> +<p>– Mégis mit gondol?</p> +<p>– Ha eső lesz, pihennek két három napig, lehet, hogy egy hétig +is.</p> +<p>– De hátha nem lesz eső?</p> +<p>– A forróság miatt is pihennek.</p> +<p>A diák nyugtalanul mozgott a helyén.</p> +<p>– Akkor én megelőzhetem őket, – mondotta, – ha azt látom, hogy +nem fordulnak vissza.</p> +<p>– Mit tetszik mondani?</p> +<p>– Azt, hogy ha ezek Buda alá mennek, akkor nekem vagy vissza +kell hoznom Ceceyéket vagy ott kell lennem mellettök.</p> +<p>A banda harsogása elnyomta a beszédüket. A janicsárok hosszú +menete valahára véget ért, és egy sárgazászlós strucctollas pompás +menet következett, amely egy méltóságos ősz óriás körül +lépkedett.</p> +<p>Az ősz úr előtt két irgalmatlan hosszú piros lófarkat vittek, s +a lófarku zászlók rudja ragyogott az aranytól.</p> +<p>– Ez a szultán! – kiáltott megrendülve a diák.</p> +<p>– Dehogy az, – felelte Tulipán. Ez csak a jancsár aga, s a sok +cifra úr körülötte mind <i>jaja-basi</i>.</p> +<p>– Mi a pokol csudája az a jaja-basi?</p> +<p>– Janicsártisztek. <span class="pagenum"><a name="Page_125" id= +"Page_125">-125-</a></span></p> +<p>Aranyos alabárdok között egy ragyogó csoport következett.</p> +<p>Ez két fiatal embert rajzott körül.</p> +<p>– A szultán fiai, – magyarázta Tulipán tiszteletes hangon, – +Mohamed és Szelim.</p> +<p>Azonban összeszedte magát, és hozzátette:</p> +<p>– Vigye el őket az ördög.</p> +<p>Két vidám barna fiatal ember volt ez a két szultánfi. Nem +hasonlitottak egymáshoz, de látszott rajtok, hogy szeretik +egymást.</p> +<p>– Ni ott megy Jaja-oglu Mohamed?</p> +<p>– Az a hires pasa?</p> +<p>– Az.</p> +<p>Egy méltóságos tekintetü szürke szakállu pasa jött a szultánfiak +után. Előtte hét lófarkas zászlót vittek. A fején rengeteg fehér +turbán.</p> +<p>– Ez, mondotta Tulipán, a Jumurdsák apja.</p> +<p>– Lehetetlen.</p> +<p>– De bizony. Az imént ment el a másik fia is. Arszlán bég.</p> +<p>– Dehát micsoda név ez a Jumurdsák?</p> +<p>– Csufnév, – felelte Tulipán.</p> +<p>S egy fűszálat szakitott le. Azt rágogatta unalmában.</p> +<p>Egy csapat ezüst és aranybuzogányos ijesztően magas turbánu +csapat következett. A diákot egész testében remegés fogta el. +Érezte, hogy most jön a szultán.</p> +<p>– Mindenható Istene a magyarnak! – igy fohászkodott, – légy +velünk!</p> +<p>A sok arany és ezüst fegyver, a csillogó köntösök +összehullámzottak a szeme előtt. Rá is tapasztotta a két kezét a +szemére, és egy percre befogta, hogy jobban lásson.</p> +<p>Tulipán oldalba lökte. <span class="pagenum"><a name="Page_126" +id="Page_126">-126-</a></span></p> +<p>– Nézzen hát! – szólt remegő hangon. Amott jön a szultán.</p> +<p>– Melyik?</p> +<p>– Aki előtt a dervis kereng.</p> +<p>Egy magánosan menő egyszerü szürke köntösü lovas. Előtte egy +dervis kereng gépiesen egyforma sebességgel. A dervis fején +másfél-könyök magas teveszőr süveg. A két keze széjjel. Egyik +tenyere az ég felé, a másik a föld felé. A szoknyája harangként +terüldözik a forgástól.</p> +<p>– Kerengő dervis, – magyarázza Tulipán.</p> +<p>– Hogy bele nem szédül vagy ő, vagy az a ló.</p> +<p>– Megszokta mind a kettő.</p> +<p>A lónak csakugyan mindig szabad a menése. Másik hat +fehérszoknyás dervis ott megy kétoldalt s várja, hogy fölválthassa +a kerengőt.</p> +<p>– Ez a hét dervis igy kering Konstantinápolytól Budáig, – +jegyezte meg kiáltva Tulipán.</p> +<p>Mert a trombiták, sipok, dobok, réztányérok zajától nem lehetett +másképpen érteniök egymást.</p> +<p>A szultán egy kis fürge pejlovon ült. Mögötte két félmeztelen +szerecsen öles hosszu pávatoll árnyékvetővel igyekezett a felséges +urat a nap szúró tüzétől védeni. A levegő különben is átfült volt +itt a völgykanyarulatban, s őfelsége épp ugy szivta a port, mint a +legrongyosabb katonája.</p> +<p>Ahogy a szikla alá ért, lehetett látni, hogy veres atlaszdolmány +és ugyanilyen bugyogó van rajta. A turbánja zöld. Az arca sovány és +beesett. Hosszu vékony, szintén lecsüggő orra alatt keskeny ősz +bajusz. Az állán rövidre nyirt göndör ősz szakál. A szemei kiülő +gurgulaszemek.</p> +<p>Amint Gergely még jobban szemügyre akarja venni, <span class= +"pagenum"><a name="Page_127" id="Page_127">-127-</a></span> +<span class="pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128"><br /> +-128-</a></span> eget földet rázó dördülés hangzik a közelben, ugy +hogy a szikla meginog alattok.</p> +<div class="figcenter" style="width: 400px;"><a href= +"images/i003hq.jpg"><img src="images/i003.jpg" alt= +"Szulejmán szultán arcképe." title= +"Szulejmán szultán arcképe." /></a> +<p class="caption">Szulejmán szultán arcképe.</p> +<p class="caption">(Az Eszterházy képtárból.)</p> +</div> +<p>A lovak visszatorpannak. A szultán a visszaugrott ló nyakába +zökken. A zene eláll. Őrült kavargás. Por és kődarabok, testtagok, +fegyverek és vércseppek esőként hullnak az égből. Zavarodás és +orditás a völgy felé a seregben.</p> +<p>– Végünk van! – kiáltja a kezét összecsapva Gergely diák.</p> +<p>És a völgy felé mereszti rémült szemeit.</p> +<p>A völgyben sötét füstoszlop magaslik a fellegek közé. A levegőt +elneheziti a puskaporbüdösség.</p> +<p>– Mi történt? – kérdi ijedten Tulipán.</p> +<p>– Az, – feleli félájultan a diák, hogy nem a janicsár-aga a +szultán!</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_129" id= +"Page_129">-129-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>VII.</h3> +</div> +<p>– A robbanást egy percnyi kábult csönd követte, azután mindenki +kiáltozott és káromkodott. A megzavart rendek összekeveredetten +hullámoztak arrafelé, ahonnan a lángoszlop fölcsapott.</p> +<p>Az a hely holtakkal és sebesültekkel volt tele.</p> +<p>A távolabb levők is megzavarodtak. Nem tudták, hogy valami +elrejtett hadsereg öregágyuja szólalt-e meg, vagy hogy puskaporos +szekér robbant fel az uton.</p> +<p>A janicsárság azonban tudta már, hogy aknarobbantást intéztek +ellene. Szétzúdult az erdőbe, mint a fölvert darázsraj.</p> +<p>Keresték az ellenséget.</p> +<p>De nem találtak mást az erdőben, mint a papot, a diákot, meg +Tulipánt.</p> +<p>A pap félholt volt. Az ajkán véres hab. A ruhája mintha korpával +hintették volna be. A fa-rétől volt olyan. A robbanás eldöntötte a +fát s őt kivetette az üregből.</p> +<p>A szultán maga elé hozatta a három elfogottat.</p> +<p>Leszállt a lováról. A katonák egy nagy rezes dobot tettek székül +a földre. Egy főtiszt ráteritette szőnyegül a saját kék selyem +kaftányát.</p> +<p>A szultán azonban nem ült le.</p> +<p>– Kik vagytok? – kérdezte Tulipánhoz intézve a szavát.</p> +<p>Megismerte az arcáról, meg a láncról, hogy török rab. +<span class="pagenum"><a name="Page_130" id= +"Page_130">-130-</a></span></p> +<p>– Én rab vagyok, – felelte térdenállva Tulipán, – láthatod +minden igazhivő atyja: itt a lánc a lábamon. Janicsár volnék +különben. A nevem Tulipán.</p> +<p>– Hát ez a kölyök?</p> +<p>A diák csak állt, és a helyzetbe belezavarodottan nézett a +diószemü, kifestett arcu, birkaorru emberre, akinek fel kellett +volna az imént repülnie a török mennyországba.</p> +<p>Azonban egy erős kéz úgy lenyomta, hogy Tulipán mellé esett a +térdére.</p> +<p>– Fogadott fia Török Bálintnak, – felelte Tulipán.</p> +<p>– Az enyingi ebnek?</p> +<p>– Annak felség.</p> +<p>– És ez az ember? – kérdezte a szultán a papra mutatva.</p> +<p>A papot két janicsár tartotta. A feje lelógott. A vér +végigcsurgott a szájából a mellén. Nem lehetett tudni, hogy +ájult-e, vagy meg van halva.</p> +<p>Tulipán ránézett a papra.</p> +<p>Egy főtiszt belemarkolt hátulról a pap hajába, és felvonta a +fejét, hogy Tulipán jobban láthassa.</p> +<p>A vér csepegett a félholtnak az álláról. Melle zihált.</p> +<p>– Nem ismerem, – felelte Tulipán.</p> +<p>– A diák se ismeri?</p> +<p>Gergely a fejét rázta.</p> +<p>A szultán a fiura pillantott, aztán ismét Tulipánhoz +fordult:</p> +<p>– Micsoda robbanás volt ez? – kérdezte tovább Engem akartak +megölni?</p> +<p>– Felséges uram, – felelte Tulipán. Mink a diákkal gombát +szedtünk erre. Meghallottuk a zenét. Ide futottunk. Én a te lábad +méltatlan pora, csak azt vártam, hogy elhaladj, azután kiáltottam +volna, hogy szabaditsanak meg. <span class="pagenum"><a name= +"Page_131" id="Page_131">-131-</a></span></p> +<p>– Eszerint nem tudsz semmit.</p> +<p>– Ugy üdvözüljek az igazak paradicsomában.</p> +<p>– Oldjátok el, – felelte a szultán, egy vércseppet utálattal +törülve le a kabátja ujjáról. Láncát kössétek a diák lábára.</p> +<p>Aztán a papra tekintve, folytatta:</p> +<p>– Ezt az ebet vegyék az orvosok gondozás alá. Akarom, hogy +vallomást kapjunk tőle.</p> +<p>A szultán azután ujra lóra ült. A fiai melléje csatlakoztak, s a +bosztandsik és basák kiséretében a robbanás helyére lovagolt.</p> +<p>Mig a diák lábára a láncot verték, látta, hogy a papot, +lefektetik hanyatt a földre, és egy bőrtömlőből vizet csúrgatnak az +arcára és a mellére.</p> +<p>Mosták róla a vért.</p> +<p>Egy hamuszin kaftánba öltözött komoly török időnkint felvonta a +pap szemehéját, és figyelemmel nézte.</p> +<p>A diák lábára e közben föllakatolták a bilincset, s elkisérték a +foglyok közé.</p> +<p>Sápadt volt a fiu és reszketett, mint a nyárfalevél.</p> +<p>Negyedóra mulva ott termett Tulipán is. Kékbe volt öltözve, mint +a janicsárok. A fején fehér süveg; a lábán vörös bakancs.</p> +<p>Az öklét rázva, dühösen orditott a diákra:</p> +<p>– Markomba kerültél, hitetlen kutya!</p> +<p>S hogy erre a diák halottian sáppadt arccal fordult feléje, +intett a szemével, hogy ne féljen.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_132" id= +"Page_132">-132-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>VIII.</h3> +</div> +<p>Gergely gyalog ment egy csoport fáradt és poros gyerek között. +Oldalt egy sor janicsár kisérte őket. Mögöttük az ágyus szekerek +jöttek. Az egyik ágyu rengeteg nagy volt; ötven pár ökör húzta. A +rövid-köntösü vörösruhás topcsik serege kisérte.</p> +<p>A nap égető meleggel kínozta az egész sereget. Az út fehér pora +is forró volt. Egy nyolc éves gyermek minden tizedik lépésnél +felnyöszörgött:</p> +<p>– Vizet adjanak! Szeretnék vizet inni!</p> +<p>Gergely odaszólt Tulipánnak:</p> +<p>– Adjon neki.</p> +<p>– Nincs, – felelte magyarul Tulipán. – A kulacs ottmaradt.</p> +<p>– Hallod fiam, hogy nincs, – szólt hátra Gergely a gyermeknek. – +Adnánk szivesen, ha volna, hát csak türj estig, ahogy lehet.</p> +<p>A lábán levő láncot hol az egyik, hol a másik kezével kellett +vinnie, hogy léphessen, de a láncnak egyre nőtt a sulya. +Alkonyatkor már úgy érezte, mintha mázsányi terhet cipelne +magával.</p> +<p>A gyermekhad ekkor már az ágyukon és tevéken ült. Fölszedték a +topcsik őket, mert elbukdostak a fáradtságtól.</p> +<p>– Messze vagyunk-e még? – kérdezte Gergely a jobbján menő +rongyos katonát. <span class="pagenum"><a name="Page_133" id= +"Page_133">-133-</a></span></p> +<p>– Nem, – felelte ez nagyot nézve, hogy Gergelyt törökül hallja +szólani.</p> +<p>Egy kerekarcu fiatal óriás volt ez a török. Szakadozott +bőrmelles volt rajta s abból meztelenen nyultak ki a karjai. +Micsoda karok! Combokul is szivesen látná más ember az ilyen +tagokat. Fegyvere: két hosszú handsár az övébe szúrva; az egyik +szarvascsont nyelü, a másik sárga marhalábszárcsont, még a kettős +bütyök is azonmód a csont végén, amint a természet megformálta; de +a fő fegyvere, az a hosszú rozsdáshegyü dárda, amelyet a vállára +fektetve hordoz magával. Ez az ugynevezett szabadkatonák közül +való, akik csupán a zsákmányért járnak. Parancsolni parancsol nekik +mindenki, de már engedelmeskedni csak addig engedelmeskednek, mig a +tarisznyájokat meg nem tömik. No ennek jó nagy volt a tarisznyája, +s ugyancsak lapos. A hátán lötyögött pedig ez a tarisznya, s ez is +afféle maga-készitette jószág. Rajta volt az ökörnek a szőre és +bélyege is. A bélyeg egy négyfelé osztott tenyérnyi kört +ábrázolt.</p> +<p>– Török vagy? – kérdezte a katona.</p> +<p>– Nem, – felelte büszkén a diák, – nem tartozom semmiféle olyan +nemzethez, amelyik rabolni jár.</p> +<p>Az óriás vagy nem értette a sértő megjegyzést, vagy nem vette +érzékenységre. Ment egyforma nagy lépésekkel.</p> +<p>A diák hogy ekkor végignézett rajta, tekintete az óriás +bocskorain ragadt meg. A bocskor elől meg volt nyilva a kopástól. +Ahogy itt az országút fehér pora bement, hátul a lyukon mindig +kilövődött.</p> +<p>– Tudsz-e olvasni? – kérdezte a török mintegy negyedóra +mulva.</p> +<p>– Tudok. – felelte Gergely.</p> +<p>– Irni is tudsz?</p> +<p>– Irni is. <span class="pagenum"><a name="Page_134" id= +"Page_134">-134-</a></span></p> +<p>– És nem akarsz török lenni?</p> +<p>– Nem.</p> +<p>A török egyet emelt a szemöldökén:</p> +<p>– Kár.</p> +<p>– Miért?</p> +<p>– Szolimán pasa is magyar volt. Tudott irni, olvasni. Most +pasa.</p> +<p>– És harcol a hazája ellen.</p> +<p>– Harcol az igaz hitért.</p> +<p>– Ha neki az az igaz hit, amit a ti prófétátok hirdetett, hát +harcoljon másutt.</p> +<p>– Ott harcol, ahol Allah akarja.</p> +<p>Aztán nem beszéltek többet. Tulipán intett a szemével +Gergelynek, hogy hallgasson. Az óriás elgondolkozva ment tovább a +poros országúton.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_135" id= +"Page_135">-135-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>IX.</h3> +</div> +<p>Beesteledett. Az égen feltünedeztek a csillagok. Ahogy az út egy +dombra kanyarodott, a mezőség sötéte is mintha egy darab ég volna: +vörös csillagokkal behintett ég, amelyből a keleti szélen öt nagy +csillag ragyog ki a többi közül.</p> +<p>– Megérkeztünk, – szólt az óriás.</p> +<p>De még egy negyedórát mentek kiszáradt legelőkön, dombokon, +tarlókon át.</p> +<p>Minden csapat megtalálta keresés nélkül a maga helyét és minden +ember a maga sátorát. A vörös csillagok, tábori tüzek, amelyek +mellett hagymaillatú birkahús gőzölög. Az öt nagy vörös csillag a +szultán tornyos sátora előtt égő négy viaszfáklya; az ötödik a nagy +holdas aranygolyó a sátor tetején, amint a fáklyák fényében +tündöklik.</p> +<p>Egy kukoricás domb alján a topcsi basi kétszer belefujt a +sipjába. Megállottak.</p> +<p>A sátorok a kukoricás alján <i>U</i> alakban voltak fölállitva. +A rabokat ennek az u-nak az öblébe kisérték be. Az óriás a +kukoricás felé szagolt, és bement böngészni. A diák a fűre +rogyott.</p> +<p>A katonák jöttek-mentek, zsivajogtak körülöttük. Némelyek a +málháikat bontogatták, mások az üst körül tolongtak. Csupa +kevergés, nyüzsgés volt ebben az órában a tábor. <span class= +"pagenum"><a name="Page_136" id="Page_136">-136-</a></span></p> +<p>Gergely Tulipánt kereste, de csak egy pillanatra láthatta, amint +egy janicsár beszélt hozzá. Tulipán a vállát vonogatta, azután +elment a janicsárral egy vörös sátor mellett. Bizonyosan helyet +jelöltek neki a janicsárok között valamelyik sátorban.</p> +<p>De mi lesz, ha Tulipánnak csupán azért kellett elmennie, mert +ott akart őrködni a rabok mellett! Hiszen akkor nem térhet vissza; +akkor mind a ketten rabok maradnak!</p> +<p>Ez a gondolat malomként zúgott az agyában.</p> +<p>Az összes eddigi őröket felváltották. A táborverő katonák +váltották fel őket. Csupa ismeretlen ember, akik ővele semmitse +törődnek.</p> +<p>A táborban már ekkor a vizhordó tevék is megjelentek.</p> +<p>– Szúdsi! Szúdsi! – hangzott mindenfelől a vizhordók +kiáltozása.</p> +<p>És a katonák cserépedényekből, kürtökből, sapkákból, +ónpoharakból itták a dunavizet.</p> +<p>Gergely is szomjas volt. Behorpasztotta a posztósüvege tetejét, +és odatartotta a tevés-török tömlője alá.</p> +<p>A viz langyos volt és nem is tiszta, de azért mohón ivott. Aztán +a gyerekre gondolt, aki az egész úton vizért sirt. Körülnézett. +Látta az ágyuk egy részét a sötétben; a mellettök legelésző +bivalyokat is látta. Az ágyuk mellett topcsik ültek és hevertek. A +gyerekeket nem látta.</p> +<p>Megitta hát a maradék vizet is, és a süvegét kisuhintotta. +Visszatette a fejére.</p> +<p>– Ennél jobbat iszunk otthon, igaz-e? – szólt az uj őrhöz, egy +hosszúnyaku csupaszképü azabhoz.</p> +<p>Jóakaratra akarta talán hangolni maga iránt.</p> +<p>– Hallgass és dögölj le! – ordított az rá feleletül.</p> +<p>Azzal egyet rántott a dsidáján, és tovább járta a maga utját a +rabok mellett. <span class="pagenum"><a name="Page_137" id= +"Page_137">-137-</a></span></p> +<p>Gergely csak most kezdte magát rútul érezni a bilincsekben.</p> +<p>Szinte megörült, mikor Jumurdsákot pillantotta meg. A váltakozó +őröket rendezte, s kivont kard volt a kezében.</p> +<p>– Jumurdsák! – kiáltott rája, mint ahogy az ember a régi +ismerőseit üdvözli.</p> +<p>Mert az elhagyottság kinos érzésétől akart szabadulni.</p> +<p>A török visszapillantott: honnan szólitják? A rabok +csoportjából? A szemét csodálkozón pillogtatva jött a diákhoz.</p> +<p>– Ki vagy te? – kérdezte a fiúra bámulva.</p> +<p>A fiú felállt.</p> +<p>– Rab vagyok, – felelte most már kényelmetlenül. – Csak azt +akarom kérdezni, hogy izé… hogyan van, hogy maga él?</p> +<p>– Mért ne élnék? – felelte vállat vonva a török, – hát miért ne +élnék?</p> +<p>Ahogy a kardját hüvelybe tette, látni lehetett, hogy a bal keze +el van nyomorodva. Úgy álltak az ujjai, mintha egy csipet sót vett +volna fel valamikor, s az ujjait nem tudta volna többé +megmozditani.</p> +<p>– Azt hallottam, hogy magát felakasztották.</p> +<p>– Engem?</p> +<p>– Magát bizony. Ezelőtt kilenc esztendővel, egy pap a Mecsek +erdejében.</p> +<p>A török a <i>pap</i> szóra még kerekebbre nyitotta a szemét.</p> +<p>– Hol van az a pap? Mit tudsz róla? Hol lakik? – kérdezte mellen +ragadva a diákot.</p> +<p>– Tán rosszat akar vele? – hebegte a diák.</p> +<p>– Dehogy akarok, – felelte a török enyhültebb hangon, – inkább +meg akarom köszönni, hogy nem bántott. <span class= +"pagenum"><a name="Page_138" id="Page_138">-138-</a></span></p> +<p>És a diáknak a vállára tette a kezét, mintha azt az előbbi +mozdulatot is a barátság jelének akarná értetni.</p> +<p>– Hát akkor nem köszönte meg? – kérdezte a diák.</p> +<p>– A dolog olyan hirtelen történt, – felelte Jumurdsák a kezét +terjegetve, – nem is gondoltam rá, hogy megköszönjem. Azt hittem +tréfál.</p> +<p>– Hát ő ahelyett, hogy felakasztotta volna magát, +elbocsátotta?</p> +<p>– El, keresztényileg. Én ezt akkor nem értettem. Azóta +hallottam, hogy a keresztény hit szerint meg lehet az ellenségnek +bocsátani.</p> +<p>– Hát jót akar vele tenni?</p> +<p>– Azt. Nem szeretek tartozni se pénzzel, se jósággal.</p> +<p>– Hát a pap is itt van, – szólt most már bizalommal a diák.</p> +<p>– Itt? A táborban?</p> +<p>– Itt ám. Ő a szultán foglya. Azzal vádolják, hogy azt a +robbantást a Mecseken ő követte el.</p> +<p>Jumurdsák visszatántorodott.</p> +<p>– Honnan ismered te a papot? – kérdezte egy percnyi szünet +után.</p> +<p>– Ott lakunk egymás közelében, – felelte óvatosan a diák.</p> +<p>– Nem mutatott neked a pap egy gyürüt?</p> +<p>– Lehet, hogy mutatott.</p> +<p>– Egy török gyürüt. Hold van rajta meg csillagok.</p> +<p>A diák a fejét rázta.</p> +<p>– Lehet, hogy másnak mutatott efféléket, nekem nem.</p> +<p>És a zsebébe dugta a kezét.</p> +<p>Jumurdsák megvakarta a tarkóját. A nagy strucctoll ide-oda +lengett a süvegén. Megfordult, és anélkül, hogy több szóra méltatta +volna a diákot, ellépett.</p> +<p>Az őrök sorjában köszöntek neki. Később már csak az őrök +dárdájának a mozgása jelezte, merre megy.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_139" id= +"Page_139">-139-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>X.</h3> +</div> +<p>Gergely ismét magára maradt. Visszaült a gyepre. A raboknak egy +üstben levest hoztak, és hozzá otromba fakanalakat. A török, aki +hozta, ott állt, mig ettek, s hogy egy rab susogva hozzászólt egy +másikhoz, azt a török felrugta.</p> +<p>A levesbe Gergely is belekóstolt. Lisztes leves volt, sótalan, +zsirtalan. Reggel és este ez a tábori rabok eledele. Hallott erről +Gergely eleget beszélni.</p> +<p>Letette a kanalat, és elhuzódott az evőktől. Lefeküdt a fübe. A +rabok is lassankint abbahagyták az evést és elfeküdtek, el is +aludtak.</p> +<p>Csak Gergely nem aludt. A szeme olykor könynyel telt meg s a +könny lecsordult az orcáján.</p> +<p>A hold egy kópjányira volt már az ég alján és megvilágitotta a +sátorok aranyos és lófarkas gombjait, a dsidák hegyét, az +ágyukat.</p> +<p>A hosszúnyaku őr valahányszor elsétált mellette, mindig egy +pillantást vetett reá.</p> +<p>Gergelyt bántották ezek a pillantások. Szinte megkönnyebbülten +érezte magát, mikor az óriás török nagy vállas alakját látta újból +közeledni.</p> +<p>Egy cső kukoricát rágott azon nyersen, amint találta. Őt úgy +látszik nem tekintették sem őrnek, sem rendes katonának: hagyták +lődörögni, ahol neki tetszett.</p> +<p>– Mind letördelték a táborverők előlünk, – szólt <span class= +"pagenum"><a name="Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> +panaszosan a hosszúnyakunak. – Alig, hogy ezt az egy csövet +találtam.</p> +<p>– Vagy a hitetlenek takaritották el, – felelte az mogorván. – +Mert olyan ez a nép, hogy ha neszét veszi a töröknek, mindent +betakarit éretlenül is.</p> +<p>Azzal tovább sétált a rabok körül.</p> +<p>Az óriás leette a szemet a kukoricáról, aztán a csutkájába +harapott.</p> +<p>– Te nem kapsz enni? – kérdezte Gergely.</p> +<p>– Kapok, felelte a török, de előbb a janicsároknak adnak. Én +most vagyok hadban először.</p> +<p>– Azelőtt mi voltál?</p> +<p>– Csordás, – felelte a török. – Elefántcsordás. Teheránban.</p> +<p>– Mi a neved?</p> +<p>– Hasszán.</p> +<p>Egy másik janicsár ült mellettök a fűben. A markában főtt +gerincdarabot tartott. Bicskával faragta róla a húst. Ez ekkor +megszólalt:</p> +<p>– Mi csak úgy hivjuk, hogy <i>Hajván</i>, mert marha.</p> +<p>– Miért volna marha? – kérdezte a diák.</p> +<p>– Azért, – felelte a janicsár, a csontot a háta mögé dobva, – +mert mindig azt álmodja, hogy ő a janicsár-basa.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_141" id= +"Page_141">-141-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XI.</h3> +</div> +<p>A diák is végig hevert a gyepen, és a feje alá tette a +karját.</p> +<p>Fáradt volt, de csak a szeme aludt. Az elméje, mint a kerék a +tengelyen, a szabadulás gondolatán forgott szüntelen.</p> +<p>Kedvetlenül látta, hogy Hajván ismét viszszatért, és melléje +kuporodva csamcsog. Kapott valamelyik üstből egy cobákot.</p> +<p>– Hitetlen, – szólott Hajván a diák térdét meglökve, – ha enni +akarsz, hozok neked is.</p> +<p>– Köszönöm, felelte a diák, nem vagyok éhes.</p> +<p>– Mióta elfogtunk, nem ettél.</p> +<p>– Mondom nem vagyok éhes.</p> +<p>Az óriásnak bizonyára szokatlan volt ezt hallani, hogy valaki +nem éhes, mert igy szólt:</p> +<p>– Én mindig éhes vagyok.</p> +<p>Azzal tovább csamcsogott.</p> +<p>A diák visszahajolt a karjára, és a holdra bámult, amely +narancsszinü fénynyel emelkedett föl keleten a sátorok mögött. Egy +őr feje valami harminc lépésnyire tőlök félig elfödte a holdat. +Olyan volt, mint valami nagysüvegü püspök-árnyék, s mintha a +kezében levő dárda a holdnak a nyele volna.</p> +<p>– Ne aludj, mondotta halkan Hajván, valamit akarok veled +beszélni.</p> +<p>– Ráérünk holnap is. <span class="pagenum"><a name="Page_142" +id="Page_142">-142-</a></span></p> +<p>– Nem. Még ma szeretném.</p> +<p>– Hát csak hamar.</p> +<p>– Várjunk egy kissé. Majd ha a hold jobban világit.</p> +<p>A téren, ahova eddig be voltak keritve, egyfelől mozgolódás +támadt, s az őrök fegyveres árnyékából öt másik árnyék vált +elő.</p> +<p>Uj rabok voltak. Öt férfi meg egy nő.</p> +<p>– Ereszszenek engem a szultán elé! – kiabált magyarul vastag +medvehangon az egyik. Én nem vagyok német! Német a kutya! Engem nem +szabad bántani! A török most nem ellensége a magyarnak. Hogy mertek +engem bántani!</p> +<p>Azonban a katonák nem értették a szavát. Ha megállt, tovább +taszitották.</p> +<p>Gergelyék mellett akkora tisztás volt, amekkora helyen egy +szekér megfordulhat. Ide telepitették a rabokat.</p> +<p>A magyar látva, hogy senki se hallgat a szavára, csak magának +káromkodott:</p> +<p>– Istene ne legyen a disznó pogányának, még azt mondja, hogy a +magyarok barátja. Barátja ám a fészkes fenének, de nem a +magyarnak!</p> +<p>Egy kis szünet után folytatta:</p> +<p>– Az is bolond volt, aki először hitt nekik, az is, aki behivta +őket! Hogy sülyedjenek el avval a zsivány császárukkal együtt!</p> +<p>A nőt ezalatt elvitték közülök az ágyuvontató ökrök és bivalyok +felé. A többi négy férfi szótlanul ült a gyepen. Német katonák +voltak. Az egyiknek bádogpáncél fénylett a mellén. A fején nem volt +semmi, csak az összekuszált nagy haj.</p> +<p>Gergely odafordult a magyarhoz.</p> +<p>– Ugy-e, – kérdezte, – ezek a németek Buda alól szöktek? +<span class="pagenum"><a name="Page_143" id= +"Page_143">-143-</a></span></p> +<p>– Bizonyosan, – felelte a magyar. – Én csak itt kerültem velök +össze a szőlőben.</p> +<p>Ekkor látta Gergely, hogy a vastaghangu magyar egy sovány kis +körszakálas ember, s hogy ingujjban ül a többi között.</p> +<p>– Mért estek rabságba?</p> +<p>– Én azért, mert egy pincébe rejtőztem. Lehet, hogy kémnek +tartanak a bolondok. Kém az ördög! Becsületes varga vagyok én. +Örülök, ha nem látok törököt, nem hogy utánok járnék.</p> +<p>– Budáról jött talán?</p> +<p>– Onnan hát. De bár ott maradtam volna.</p> +<p>– Ismeri ott az öreg Ceceyt?</p> +<p>– A falábut? Hogyne ösmerném.</p> +<p>– Mit csinál az öreg?</p> +<p>– Mit csinál? Verekszik.</p> +<p>– Verekszik?</p> +<p>– De az ám. Lóra tetette magát, aztán kirohant Bálint urral a +németekre.</p> +<p>– Dehiszen annak csak félkeze van!</p> +<p>– Mégis ráment az a németre. Mikor visszajöttek, láttam őket. +Bálint úr maga mellé vette, úgy vitte el a királynéhoz.</p> +<p>– Török Bálint?</p> +<p>– Az. Hej fene sárkánytejen nőtt ember az is. Mindennap vállig +véresen jött vissza a csatából.</p> +<p>– Aztán nem esett baja az öregnek?</p> +<p>– Dehogynem, – felelte a varga nevetve – levágták a fából való +kezét a csatában.</p> +<p>– A lányát nem ismeri? – kérdezte félénken a diák.</p> +<p>– Dehogynem. Én csináltam neki egy pár cipellőt ezelőtt két +héttel.</p> +<p>– Milyet?</p> +<p>– Csinosat. Sárga karmazsinból valót, aranynyal <span class= +"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> +cafrangolt szép alacsony szárut. Ilyet viselnek most az úri +kisasszonyok; már aki teheti.</p> +<p>– Ugy-e szép leány?</p> +<p>A varga vállat vont.</p> +<p>– Takaros.</p> +<p>Egy percre elhallgatott és meghúzta a bajuszát.</p> +<p>– Istene ne legyen a pogányának, – mondotta egyszerre hangot +változtatva, – csak visszaadják tán a mentémet!</p> +<p>– Mikor jött el Budáról? kérdezte tovább a diák.</p> +<p>– Ezelőtt három nappal szöktem. De bár ne szöktem volna. Ennél +rosszabb sorom nem lett volna. Ámbátor kutya a török. +Nándorfehérvárnál is azt fogadta, hogy nem lesz bántódása senkinek, +mégis felkoncolták az egész vár népét, igaz-e?</p> +<p>– Csak nem gondolja tán, hogy Buda török kézbe kerül?</p> +<p>– Bizonyos.</p> +<p>– Már hogy volna bizonyos?</p> +<p>– A templomban minden éjjel miséznek a törökök, már több mint +egy hete.</p> +<p>– Micsoda? Mit beszél?</p> +<p>– Minden éjfélkor kigyulladt a világosság a Boldogasszony +templomában, aztán kihallatszik a sok <i>illallá</i>, ahogy a +törökök üvöltik-éneklik az ő istenüket.</p> +<p>– Nem lehet ez bátyám.</p> +<p>– De isten szentucsse igaz. Hát Nándorfehérvárott nem igy volt? +Ott is igy hallatszott a török-ének a templomból minden éjszaka, +aztán egy hét mulva a töröké lett a vár.</p> +<p>– Ez csak aféle babona, – szólt Gergely összeborzongva.</p> +<p>– Már akármi, de én magam is láttam, hallottam. Különben nem +mentem volna ki a várból. <span class="pagenum"><a name="Page_145" +id="Page_145">-145-</a></span></p> +<p>– Hát ezért szökött meg!</p> +<p>– Persze, hogy ezért. A családomat még a német viaskodás előtt +elküldtem Sopronba, az öreganyjukhoz. Én magam nem mehettem velök, +mert jó keresetem volt. A nemes urak, tudthatja az urfi, mikor +Budára jönnek, az az első dolguk, hogy új csizmát szabatnak +maguknak. Török Bálint urnak is csináltam, a Verbőczi nagyságos +urnak is én varrtam. Hát még a Perényi nagyságos úr!</p> +<p>A csizmadia nem végezhette be, amit mondani akart, mert Hajván +megfogta a mellénye gallérjánál és fölemelte mint a macskát. +Eldobta a diáktól valami tiz lépésnyire.</p> +<p>A csizmadia nagyot nyekkenve esett a gyöpre. A helyére Hajván +ült le, és igy szólt:</p> +<p>– Azt mondtad, hogy tudsz irni olvasni, hát mutatok neked +valamit.</p> +<p>Beletörülte mind a tiz ujját a bugyogójába, és előre vonta a +hátáról a fehér ökörbőr-turbát.</p> +<p>Itt megint megtörülte az ujját az ökörszőrbe, és a turbából egy +csomó összehajtogatott pergamen-papirost vett elő.</p> +<p>– Nézd, – azt mondja, – ezt én egy holt dervisnek a csuhája +alatt találtam. A dervist valami seb ölte meg. A combján volt a +seb. Vagy átszúrták, vagy átlőtték. De az mindegy. Pénz is volt +nála: harminchat arany. Az is itt van a tarsolyomban. Hát ha te +megmondod, hogy mik ezek az irások, akkor két arany a tiéd. Ha +pedig nem mondod meg, akkor úgy ütlek kupán, hogy megdöglesz.</p> +<p>A hold erősen világitott. Körülöttük mindenki aludt. A csizmadia +is összehúzódott a gyepen, és iparkodott vigasztalást találni az +álomban.</p> +<p>A diák kibontotta a papiros-csomót. Tenyérni nagyságu lapok +voltak, s mindenféle négy-, öt- és hatszögletes rajzok a lapokon. +<span class="pagenum"><a name="Page_146" id= +"Page_146">-146-</a></span></p> +<p>– Nem látok jól, – szólott a diák. A hold nem elég világosság az +ilyen apró irás elolvasásához.</p> +<p>A török fölkelt, és karvastag lángoló ágat hozott a tüztől. +Tartotta.</p> +<p>A diák nézte az irást meg a rajzokat figyelmesen és komoran. A +tüz meleget langalt az arcára, de ő alig érezte.</p> +<p>Egyszer aztán fölemelte a fejét, és igy szólt:</p> +<p>– Mutattad már valakinek ezeket az irásokat?</p> +<p>– Mutatni mutattam, de olvasni nem tudták.</p> +<p>A fa lángja ellobbant. A török letette.</p> +<p>– Nekem a te pénzed nem kell, – folytatta a diák. – Az öklödtől +sem félek. Hanem ha te azt kivánod, hogy én megfejtsem neked ezt az +irást, én is kivánhatok tőled valamit.</p> +<p>– Mit?</p> +<p>– Ez az irás neked sokat ér, mert egy szent dervistől való. Ezer +szerencséd, hogy nekem mutattad meg, mert minden török elvenné +tőled. Hanem én csak azzal a feltétellel magyarázom meg, ha te +elmégy ahhoz a paphoz, aki ma délben a robbanást csinálta, vagy ha +nem ő csinálta, ott találták.</p> +<p>– Bizonyosan ő csinálta.</p> +<p>– Hát mindegy. Megnézed, hogy él-e vagy meghalt?</p> +<p>A török az állahegyét fogva nézett rá.</p> +<p>– Én addig mig odajársz átvizsgálom az egészet, – szólt tovább a +diák. Most már nem kell láng se. A hold elég erősen süt.</p> +<p>Ezt mondva, ujra belemélyedt a rajzok nézésébe.</p> +<p>A rajzok magyarországi várak rajzai voltak. Ónnal készültek. +Itt-ott törlés. Egy X-alaku és egy <span class= +"uline"><sup>o</sup></span> alaku jegy az egyik rajzon szembetünő. +A lap alján magyarázatul latin nyelven: <span class= +"uline"><sup>x</sup></span> <i>a vár leggyöngébb pontja</i>, +<span class="uline"><sup>o</sup></span> <i>az aknaásásra</i> +<span class="pagenum"><a name="Page_147" id= +"Page_147">-147-</a></span> <i>alkalmas hely.</i> Néhol ez a +<span class="uline"><sup>o</sup></span> pont nyil alaku vonallal +volt megtoldva, néhol hiányzott is.</p> +<p>A diák elkeseredetten rázta a fejét. Valami kém rajzai voltak a +kezében. Több mint harminc magyarországi vár alaprajza</p> +<p>Mit tegyen?</p> +<p>Ellopja?</p> +<p>Az lehetetlen.</p> +<p>Elégesse?</p> +<p>A török megfojtja érte.</p> +<p>Az izgalomtól sápadtan tartotta a kezében a papirost. Aztán a +mellénye zsebébe nyúlt és egy darabka ónt vett elő. Kitörülte +minden rajzon a <span class="uline"><sup>x</sup></span>-et meg a +<span class="uline"><sup>o</sup></span>-ot is, és ugyanolyan +vonással más helyre jegyezte.</p> +<p>Ez volt minden amit tehetett.</p> +<p>Hogy a török még odavolt, az utolsó rajzot sokáig tartotta a +kezében. Eger várát ábrázolta az, egy minden lábán csonka béka +alakjában. Ez főképen azért ragadta meg a figyelmét, mert négy +földalatti utat látott jelezve rajta, s az utak között termeket és +egy négyszögletes vizmedencét. Milyen különös épitmény! Mintha akik +épitették, arra is számitottak volna, hogy a föld alatt folytatják +a harcot, s ha itt nem sikerül, négy uton négy felé menekülnek a +várból, mig az üldözők bele pusztulnak a medencébe.</p> +<p>Felpillantott, hogy jön-e a török?</p> +<p>Jött. Magas óriás árnyék gyanánt közeledett az ágyuk +mellett.</p> +<p>Gergely gyorsan golyóvá morzsolta ezt az egy rajzot, és a +mellénye zsebébe dugta. A zseben lyukat szakitott az ujjával s oda +bocsátotta le. Azután ujra a térdére kiterjesztett rajzok fölé +hajolt.</p> +<p>– A pap él még, – szólt lekuporodva a török, – de azt mondják, +nem éri meg a reggelt. <span class="pagenum"><a name="Page_148" id= +"Page_148">-148-</a></span></p> +<p>– Láttad?</p> +<p>– Láttam. Minden orvos ott ül a sátor körül. A pap meg +felpárnázott ágyon fekszik, és úgy hörög mint a… szóval hörög.</p> +<p>Bizonyosan azt akarta mondani: mint a kutya.</p> +<p>Gergely a szemére tette a kezét.</p> +<p>– Te cinkosa vagy! – szólt a török megrándulva.</p> +<p>– És ha az vagyok? A szerencséd a kezemben van.</p> +<p>A török megjuhodva kérdezte:</p> +<p>– Szerencsét hoz az a papiros?</p> +<p>– Nem a papiros, hanem a titka. De csak töröknek.</p> +<p>Azzal visszanyujtotta a papirost.</p> +<p>– Hát beszélj, – szólt mélyhangu suttogással az óriás. +Megtettem, amit kivántál.</p> +<p>– De ki is kell engem szabaditanod.</p> +<p>– Hohó! – mordult fel a török.</p> +<p>– Ez a titok neked többét ér.</p> +<p>– Megtudom mástól.</p> +<p>– Török elveszi tőled. Keresztény? Mikor akadsz megint olyan +keresztényre, aki latinul tud irni meg olvasni, meg akinek te olyan +szivességet tehetsz, hogy neked viszonzásul megnyitja a szerencséd +lakatját.</p> +<p>A török nyakon ragadta a diákot.</p> +<p>– Megfojtalak, ha meg nem mondod!</p> +<p>– Kikiáltom, hogy nálad egy szent áldása van.</p> +<p>Többet nem mondhatott, mert a török ujjai vaskapcsokként +szorultak a nyakára, s a lélekzete elfulladt.</p> +<p>Azonban a török nem akarta őt megfojtani. Mi haszna lenne +abból?</p> +<p>Ha megfojtja a diákot? – megfojtja vele talán a maga +szerencséjét is. És Hajván nem azért indult a hadba, hogy beveresse +a fejét. Úr akart lenni, mint minden közkatona.</p> +<p>Újjai feltágultak a diák nyakán. <span class="pagenum"><a name= +"Page_149" id="Page_149">-149-</a></span></p> +<p>– Hát jól van, – szólt komoran, agyonüthetlek akkor is, ha bajba +keversz. Hogyan gondolod, hogy kiszabaditsalak?</p> +<p>A diák nem tudott azonnal felelni. Levegőznie kellet a szoritás +után.</p> +<p>– Legelőször is, – szólott, – lefürészeled a lábamról a +bilincset.</p> +<p>Az óriás megvetően mosolygott. Nagy vörös kezét lenyújtotta a +bilincsért. Kettőt roppantott rajta, s a bilincs halk csörrenéssel +omlott a fű közé.</p> +<p>– Azután?</p> +<p>– Szerzel nekem egy szpáhi süveget, szpáhi köpönyeget.</p> +<p>– Ez már bajos.</p> +<p>– Valamelyik alvóról leveszed.</p> +<p>A török a nyakát vakarta.</p> +<p>– Ez még nem minden; – folytatta a diák. Egy lovat is kell +szerezned; meg valami fegyvert. Akármi fegyvert, nem bánom.</p> +<p>– Ha egyéb nem lesz, megkapod az egyik handsáromat.</p> +<p>– Elfogadom.</p> +<p>A török körülnézett. Mindenfelé alvók, csak az őrök tüntek fel +imitt-amott, amint nesztelen árnyékok gyanánt jártak föl és +alá.</p> +<p>A hosszúnyaku valami husz lépésnyire állott. A lándsája le volt +szúrva a földbe. Arra támaszkodott.</p> +<p>– Várj, – szólt az óriás.</p> +<p>Fölkelt és elcammogott kelet felé. Eltünt a sátorok között.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_150" id= +"Page_150">-150-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XII.</h3> +</div> +<p>Gergely leborult a fűbe, mintha ő is aludna. De nem akart +aludni, bármilyen fáradt volt is. Félszemmel föl-fölvizsgálódott az +égre, hogy összeérkezik-e a hold azzal a hosszú tutajforma szürke +felhővel, amely mozdulatlanul látszik állani az ég közepén. (Ha +összeérkezik, kedvező sötétség lesz idelent.) Másik szemével meg a +vékonynyaku goromba janicsárt vizsgálta, aki olyanformán állott +mint a csupasznyaku sas a fogságban. Bizonyosan állva aludt, mint a +kimerült katonák szoktak.</p> +<p>Az éj enyhe volt, s a levegőt százezer ember halk horkolása +tartotta állandó remegésben. Mintha maga a föld mormolt volna mély, +egyhangu horkolással. Csak olykor hangzott egy-egy kutyaugatás, +egy-egy őrszó, s a lovak legelésének csöndes ropogása.</p> +<p>Gergely is elálmosodott lassankint. A fáradtság elcsigázta a +testét. Az aggodalom elbágyasztotta a lelkét. (Ez az oka, hogy az +elitéltek is mindig alszanak a kivégzésük előtt való éjszakán.)</p> +<p>Maga se vette észre, mikor becsukódtak a szemei, csak egyszer +ott találta magát, ahonnan elindult: az ódon somogyvári kastély +tanuló szobájában, a Török Bálint két gyermeke mellett.</p> +<p>Az asztalnál ültek, a nagy festetlen tölgyfa asztalnál. Szemben +velök Gábor pap egy nagy pergamenkötéses könyvre hajolva; balra az +ablak, amelynek kerek ónkarikás üvegein besüt a nap, és ráteríti +sugarait az <span class="pagenum"><a name="Page_151" id= +"Page_151">-151-</a></span> asztal sarkára. A falon két nagy +földkép. Az egyik ábrázolja Magyarországot, a másik a három +világrészt. Mert akkor még nem rajzolták meg a tudósok a Columbus +földjét, csak éppen hire szállongott, hogy egy eddig ismeretlen +világrészt találtak a portugálok, de hogy mi igaz benne mi nem, +senki se tudta. Ausztráliáról meg nem is álmodtak.</p> +<p>A magyarországi mappán ki voltak rajzolva a várak, egy-egy +sátoralaku képben, az erdőkben meg ki voltak rajzolva a fák Jó +mappák voltak ezek. Könnyen megértette az is, aki olvasni nem +tudott. És abban az időben a cimeres nagyurak között is volt elég, +aki nem tudott sem irni sem olvasni. Dehát minek is; arra való az +iródiák, hogy irjon, ha irni kell; hameg levél jön, olvassa el az +urának.</p> +<p>A pap fölemelte a fejét, és igy szólt:</p> +<p>– Mától kezdve nem tanulunk se szintakszist, se georgrafiát, se +históriát, se botanikát, csak éppen a török meg a német nyelvet, +meg a kémiából annyit, hogy hogyan kell puskaport csinálni.</p> +<p>Amire Török János beletaszitotta a ludtollat a kalamárisba, és +igy felelt:</p> +<p>– Nem kellene már ezt se tanulnunk mester, hiszen akármelyik +török rabbal tudunk már beszélni. A németnek meg már hátat +forditott az én apám. Elég a kémia.</p> +<p>A kis tíz éves Feri a fejének egy könnyü rántásával hátra +vetette vállig érő mogyorószin haját, és azt mondta:</p> +<p>– Nem kell a kémia se. Van az én apámnak puskapora annyi, hogy +soha el nem fogy, míg a világ.</p> +<p>– Hohó urfi, – felelte nevetve a pap, – te még olvasni se tudsz +becsületesen. Tegnap is Kikerónak olvastad Cicerót.</p> +<p>Erre benyilt a szoba ajtaja, és a küszöbön Török Bálint szép +daliás alakja jelent meg. Az a kék bársony <span class= +"pagenum"><a name="Page_152" id="Page_152">-152-</a></span> dolmány +volt rajta, amit János király hagyott rá a halálakor; derekán meg +az a görbe könnyű kard, amelyet csak ünnepi alkalommal szokott +viselni.</p> +<p>– Vendégeink vannak, – szólt a papnak, – öltözzenek át a fiuk, +és jőjjenek le az udvarra.</p> +<p>Azzal megsimogatta a Feri haját, és ujra eltünt.</p> +<p>Az udvaron egy nagy bécsi vasas szekér. A mellett egy német a +szolgájával. Ragyogó vérteket szedtek ki a kocsiból, és átadták a +török raboknak. A rabok az udvaron levő cölöpökre aggatták a +vérteket.</p> +<p>A kocsi mellett négy előkelő úri ember állott a Bálint úr +társaságában. Bemutatták nekik a fiukat. Az egyik egy rövidorru +tüzes szemű, alacsony barna ifjú, fölemelte a kis Török Ferencet, +és úgy csókolta meg.</p> +<p>– Tudod-e még ki vagyok én? – kérdezte a gyerektől.</p> +<p>– Miklós bácsi, – felelte a gyerek.</p> +<p>– És a másik nevem?</p> +<p>Ferkó gondolkozva nézett a Miklós bácsi puha fekete +szakállára.</p> +<p>Helyette János szólt:</p> +<p>– Zirinyi.</p> +<p>– Nem Zirinyi te, – szólt korholón az apja: Zrinyi.</p> +<p>Mindez megtörtént egyszer. Az ember gyakran ujraálmodja, ami +megtörtént, és az álom nem tesz hozzá semmit, nem is vesz el belőle +semmit, csak éppen feltárja az emlékezetet.</p> +<p>És amint tovább történt ennek a napnak a lefolyása, úgy álmodta +Gergely is tovább.</p> +<p>Mikor már a hat mellvért fel volt állitva a cölöpökre, az urak +puskát vettek elő, és rálőttek. Az egyik vérten átment a golyó. Azt +visszaadták a bécsi kereskedőnek. <span class="pagenum"><a name= +"Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> <span class= +"pagenum"><a name="Page_154" id="Page_154"><br /> +-154-</a></span> A többit, amelyik csak behorpadt a lövésektől, +megvették, és megosztották maguk között.</p> +<div class="figcenter" style="width: 394px;"><a href= +"images/i004hq.jpg"><img src="images/i004.jpg" alt= +"Zrinyi Miklós sajátkorabeli képe." title= +"Zrinyi Miklós sajátkorabeli képe." /></a> +<p class="caption">Zrinyi Miklós sajátkorabeli képe.</p> +</div> +<p>Eközben beesteledett. Vacsorához ültek. Az asztalfőt Törökné +foglalta el, az asztalvéget meg Bálint úr. A vendégek vacsora alatt +kifaggatták a gyerekeket, hogy miből mit tudnak? Különösen a +bibliát meg a katekizmust kérdezgették.</p> +<p>Török Bálint egydarabig csöndes mosolygással hallgatta ezeket a +jámbor kérdéseket, aztán igy szólt a vendégeinek:</p> +<p>– Hát azt gondoljátok, hogy az én fiaim csak katekizmust +tanulnak? Mondd el Jancsi, hogyan kell ágyut önteni?</p> +<p>– Hány mázsásat édes apám?</p> +<p>– Száz mázsásat aki arkangyalát!</p> +<p>– Száz mázsás ágyura, – kezdte fölállva a fiú, – kell kilencven +mázsa réz meg tiz mázsa ólom, de szükség esetén harangokból is +lehet ágyut önteni, és akkor nem kell bele ólom. Mikor a matéria +megvan, olyan mély gödröt ásunk, amekkorára az ágyut akarjuk +csinálni. Legelőször is ragadós és tiszta agyagból rudat gyuratunk. +Az agyagba csepüt keverünk, a közepébe meg vaspálcát szúrunk.</p> +<p>– Minek az a vaspálca? – kérdezte Bálint úr.</p> +<p>– Hogy az agyag megálljon, különben eldűlne, vagy +elgörbülne.</p> +<p>Aztán okos szemeit apjára függesztve folytatta:</p> +<p>– Az agyagot keményre kell gyúrni, és össze kell keverni +csepüvel. Néha két napig is gyúrják szakadatlanul. Mikor ez megvan, +leállitják a gödör közepébe, és megméregetik, hogy egyenesen +álljon. Most az ágyuöntő egy külső boritékot csinál hasonlóképpen +tisztitott és meggyúrt agyagból, s felépiti ezt az agyagból való +rud körül gondosan. Öt ujjnyi hézagnak kell köröskörül maradni, +<span class="pagenum"><a name="Page_155" id= +"Page_155">-155-</a></span> de ha bővében vagyunk a réznek, +vastagabb is lehet az ágyu. Mikor ez is megvan, körül rakják az +egészet kővel és vastámasztókkal, oldalt meg két katlant megraknak +tiz öl fával, és a fölé rakják a rezet. Azután…</p> +<p>– Valamit kifelejtettél.</p> +<p>– Az ólmot, – szólt közbe a kis Feri.</p> +<p>– Hiszen most akarom mondani, – vágott vissza a fiu. – A ólmot +is beleteszik; aztán éjjel nappal tüzelnek, migcsak a réz +olvadásnak nem indul.</p> +<p>– Azt se mondtad, hogy mekkora legyen a kemence, – szólt ismét +azöcscsike.</p> +<p>– Hát nagy meg vastag. Tudhassa, akinek esze van.</p> +<p>A vendégek nevettek. János pedig durcásan leült.</p> +<p>– Megállj csak, morogta az öccsére villantva a szemeit, – majd +meghúzom a hajadat.</p> +<p>– Jól van, – felelte az apa, – ha te nem akarod elmondani, majd +elmondja az öcséd. Mondd el Ferike ami még hiányzik.</p> +<p>– Mi hiányzik? – felelte vállat vonva a kis fiú. Az ágyut, mikor +kihült, kiveszik a földből.</p> +<p>– Az ám, – szólt diadalmasan János, – hát a reszelés? hát a +simitás? hát a három próba-lövés?</p> +<p>– Ütlek, csak locsogj!</p> +<p>És a két gyerek menten összeverekedik ott az asztalnál, ha a +vendégek el nem kapják őket, hogy összecsókolgassák.</p> +<p>– Nagyobb dolog az, – szólt nevetve Török Bálint, – hogy +gyujtó-lyukat egyik se csinál az ágyura.</p> +<p>Aztán mindenféle hadi dolgokról, a törökről, a németről +beszélgettek az asztalnál. Egyszer Gergelyhez is szóltak.</p> +<p>– Ebből jeles ember lesz, – jegyezte meg Török <span class= +"pagenum"><a name="Page_156" id="Page_156">-156-</a></span> Bálint +a Gergely fejét megsimogatva. Olyan az esze, mint a tűz. Csak a +karja gyönge még.</p> +<p>– Ej, – felelte Zrinyi, – nem a kar ereje a fő, hanem a szív +ereje: a bátorság. Egy agár megkerget száz nyulat is.</p> +<p>A vacsora véget ért, és csak az ezüstkupák maradtak az +asztalon.</p> +<p>– No most bucsúzzatok el a vendégektől, és menjetek az anyátok +szárnya alá, – szólt a gyerekeknek Török Bálint.</p> +<p>– Hát Sebők bácsi nem énekel?</p> +<p>Egy szelid kis szőrösképü ember megmozdult erre az asztalnál, és +Bálint urra nézett.</p> +<p>– Az ám, jó Tinódy Sebestyén, – szólt meleg tekintettel Zrinyi, +– énekelj nekünk valami szépet</p> +<p>Tinódy Sebestyén fölkelt, és a terem szögletéből kobozt emelt +elő.</p> +<p>– Hát jól van, – szólt az apa, – egy éneket végighallgathattok, +de aztán takarodót fujunk.</p> +<p>Tinódy valamivel hátrább tolta a székét, és végigfuttatta az +ujjait a koboz öt húrján.</p> +<p>– Miről énekeljek? – kérdezte a gazdától.</p> +<p>– Hát a legujabbat, amit a mult héten csináltál.</p> +<p>– A mohácsit?</p> +<p>– Azt, ha ugyan a vendégeim mást nem kivánnak.</p> +<p>– Nem, nem, – szóltak a vendégek. – Halljuk a legujabbat.</p> +<p>A terem elcsöndesült. A szolgák a gazda egy intésére +kitakarodtak. Tinódy mégegyszer végigpöngette a hurjait. Egy +kortyot ivott az előtte álló ezüst kupából, és mély, lágy férfi +hangon kezdte az énekét: <span class="pagenum"><a name="Page_157" +id="Page_157">-157-</a></span></p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Siralmát éneklem most +Magyarországnak:<br /></span> <span class="i0">Vérrel ázott földjét +mohácsi csatának:<br /></span> <span class="i0">Mint hullt el sok +ezre nemzet virágának<br /></span> <span class="i0">S lőn gyászos +elveszte az ifju királynak.<br /></span></div> +</div> +<p>Valami különös módja volt az éneklésének. Inkább elbeszélés volt +az éneke, mint dalolás. Néha végigénekelt egy sort, a másikat csak +szóval mondta el, a kobozra hagyván a dallamot. Néha csak az utolsó +sor végét énekelte.</p> +<p>A szeme az éneklés alatt maga elé merült, s olybá tünt fel az +egész előadása, mintha csak magát tudná a teremben, s magának +énekelne.</p> +<p>De az ő együgyü versei, mint Gábor pap egyszer megjegyezte, ha +olvasva darabos és minden művészet nélkül valók is, az ő ajkán +szívet inditóan szépnek hangzottak. A szavaknak más értelme kelt az +ő ajkán. Ha ő azt mondta: <i>gyász</i>, akkor elsötétült minden az +ember szeme előtt; ha azt mondta: <i>harc</i>, az ember látta az +öldöklő dulakodást; ha azt mondta: <i>Isten</i>, az ember a fején +érezte az Isten leheletét.</p> +<p>A vendégek már az első versszaknál a szemökre tették a kezöket, +amint az asztalnál könyököltek, s Török Bálint szeme is könybe +borult.</p> +<p>Igaz, hogy még akkor négyezer szemtanuja élt a csatának, és az +egész Magyarország erőtlennek, elveszettnek érezte magát. Mintha +gyászfátyol lebegett volna az egész országon!</p> +<p>Tinódy elénekelte a csata lefolyását, s az egész idő alatt mély +és bús figyelemmel hallgatták. A hősi jeleneteknél felragyogott a +szemök; az ismerős neveket megkönnyezték.</p> +<p>Végül Tinódy a befejező vershez ért, és az éneke inkább sóhajtás +volt itt, mint éneklés: <span class="pagenum"><a name="Page_158" +id="Page_158">-158-</a></span></p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Mohács mellett van egy +kaszálatlan mező,<br /></span> <span class="i0">Az a világon a +legnagyobb temető:<br /></span> <span class="i0">Egy egész nemzeten +van ott a szemfedő…<br /></span> <span class="i0">Föl se támasztja +tán az örök Teremtő!<br /></span></div> +</div> +<p>– Föltámasztja! – kiáltott Zrinyi a kardjára csapva.</p> +<p>És a jobbját kinyújtva folytatta:</p> +<p>– Tegyünk szent esküvést urak, hogy életünk minden gondolatát a +haza föltámasztásának szenteljük, hogy addig nem alszunk puha +párnán, mig a török egy lábnyomot mondhat magáénak a haza +földéből!</p> +<p>– Hát a német? – felelte keserüen Török Bálint. – Azért +pusztuljon el megint huszonnégyezer magyar, hogy a német kerekedjen +fölénk? Eb ura fakó! Százszor inkább a becsületes pogány, mint a +hazugsággal bélelt német.</p> +<p>– A te apósod is német, – csapta vissza Zrinyi fellobbanva. A +német mégis csak keresztény.</p> +<p>– Ott az igazság, – szólt csillapitóan a vendégek közül egy öreg +úr, – hogy a magyarnak nem szabad harcolnia legalább ötven +esztendeig. Szaporodnunk kell, mielőtt harcolnánk.</p> +<p>– Köszönöm, – felelte Zrinyi az asztalra csapva. – Nem akarok +ágyban feküdni ötven esztendeíg.</p> +<p>És amint fölállt, a kardja megcsördült.</p> +<p>A csörrenésre Gergely fölnyitotta a szemét, s bámulva látta, +hogy nem a Török Bálint asztalánál ül, hanem a szabad ég alatt +fekszik, s előtte nem Zrinyi áll, hanem egy széles vállú török.</p> +<p>Hajván volt. Az rugta meg a lábát, hogy ébredjen föl.</p> +<p>– Itt a ruha, – szólt egy köpenyeget és egy turbánt dobva a diák +elé. Lovat majd útközben szerzünk.</p> +<p>A diák magára kapta a szpáhi köpenyeget, és a fejére +<span class="pagenum"><a name="Page_159" id= +"Page_159">-159-</a></span> huzta a tornyos süveget. Egy kicsit bő +volt mind a kettő, de jobban örült neki a diák, mintha hercegi +ruhát kapott volna.</p> +<p>Az óriás lehajolt, és egy-két roppantással letörte a diák +lábáról a békót. Azután megindult előtte észak felé.</p> +<p>A köpönyeg hosszu volt a diáknak. Fel kellett szoritania a +derekához. Szapora lépésekkel ment az óriás oldala mellett +tovább.</p> +<p>A sátorokban és a sátorok előtt mindenütt aludtak. Egyik-másik +rézgombos és lófarkas sátor előtt őr állott, de az is aludt.</p> +<p>A tábor végtelen hosszúnak tetszett. Mintha az egész világ +sátorokból volna.</p> +<p>Egy helyen aztán a tevék sokaságába jutottak. Itt kevés volt a +sátor. A nép a szabad ég alatt a gyepen aludt.</p> +<p>Hajván megállt egy kék vászondarabokkal foltozott sátor +előtt.</p> +<p>– Öreg! – igy kiáltott be, – kelj föl!</p> +<p>Egy alacsony öreg ember bujt ki a sátorból. A feje kopasz, a +szakála hosszú és fehér. Térdig érő ingben jött ki, mezitláb.</p> +<p>– No mi az? kérdezte ijedten. Te vagy Hajván?</p> +<p>– Én vagyok, – felelte a török. Ezelőtt egy héttel erre a szürke +lóra alkudtam nálad.</p> +<p>És a tevék között legelő otromba nagy lóra mutatott.</p> +<p>– Adod úgy amint kértem?</p> +<p>– Nem, – felelte az öreg a talpát megvakarva. – Nem akarok +vesziteni. Husz gurus, amint mondtam.</p> +<p>A török előkaparta az ezüstpénzt az övéből. Először megolvasta +az egyik markában, aztán a másikban, végül pedig beleolvasta a +kereskedőnek a tenyerébe. <span class="pagenum"><a name="Page_160" +id="Page_160">-160-</a></span></p> +<p>– Sarkantyu is kell, – szólt a diák, mig a kereskedő a lovat +oldozta.</p> +<p>– Ráadásul egy pár sarkantyút adsz, – mondotta Hajván.</p> +<p>– Majd holnap.</p> +<p>Most azonnal.</p> +<p>A kereskedő bement a sátorába. Ott csörgött, kotorászott +bizonyosan valami zsákban. Aztán egynéhány rozsdás sarkantyút +hozott elő.</p> +<p>A diák kiválasztotta a lábához illőt, és fölcsatolta.</p> +<p>A lovat vezetve mentek tovább.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_161" id= +"Page_161">-161-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XIII.</h3> +</div> +<p>Ugyanabban az órában Jumurdsák a betegek sátorai között +bolyongott.</p> +<p>– Melyik az a rab, aki ma égbe akarta röpiteni a padisát? – +kérdezte az egyik őrtől.</p> +<p>Az őr egy négyszögletü fehér sátorra mutatott.</p> +<p>A sátor előtt öt fehér-turbános fekete-kaftános öreg guggolt a +tűz körül. A szultán orvosai voltak. Komoly és bús volt mind az +öt.</p> +<p>– Beszélhetek-e a fogolylyal? – kérdezte Jumurdsák az ajtó előtt +járó őrtől.</p> +<p>– Kérdezd az orvosokat, – felelte az tisztelettel.</p> +<p>Jumurdsák az orvosok előtt meghajolt. Azok is ő előtte.</p> +<p>– Efendik, ha lehet a beteggel szólanom, kedves dolgot +cselekedhetnék a padisahnak.</p> +<p>Az egyik vállat vont. A keze mozdulatát arra is lehetett érteni: +Nem lehet. Arra is, hogy: Eredj a sátorba.</p> +<p>Jumurdsák az utóbbi értelmét választotta.</p> +<p>A sátor ajtaja nyitva volt. Benn egy nagy olajlámpa égett. A pap +nyitott szemekkel, oldalt fordulva feküdt az ágyon.</p> +<p>– Gyaur, – szólt a török elébe lépve, ismersz-e engem?</p> +<p>A pap nem felelt.</p> +<p>– Én az a Jumurdsák vagyok, akit rád biztak, hogy akaszd fel. Te +megszabaditottál az amuletem árán. <span class="pagenum"><a name= +"Page_162" id="Page_162">-162-</a></span></p> +<p>A pap nem szólt semmit. Nyitott szemei a török mellére voltak +irányozva.</p> +<p>– Most te vagy a rab, – folytatta a török, – és semmi se +bizonyosabb, mint az, hogy lefejeznek.</p> +<p>A pap nem szólott erre se.</p> +<p>– Az amuletért jöttem, – szólt a török alázatosan. Neked az +semmi. Nekem benne van minden erőm. Mióta nincs velem, +szerencsétlen vagyok mindenben. Házam volt a Bosporus partján: +gyönyörű kis palotám. Azért vettem, hogy öregségemre oda vonuljak +vissza. A ház megégett. A benne levő kincseket ellopták. A karomat +egy csatában átszurták. Nézd a balkezemet: talán örökre +nyomorék.</p> +<p>És mutatta a vörös forradást, amely körülbelül három hónapos +lehetett.</p> +<p>A pap hallgatott mozdulatlanul.</p> +<p>– Gyaur, – szólt siróra lágyult hangon a török, – te jó ember +vagy. Sokat gondolkoztam rólad: mindig az volt a vége, hogy +példátlan a te szived jósága. Add vissza az amuletemet!</p> +<p>A pap nem felelt. Csak a lámpa sercegett mellettük.</p> +<p>– Megteszek mindent, amit kivánsz, – folytatta kis szünet mulva +a török. – Azt is megkisérlem, hogy megmentselek a hóhér kezétől. +Az én apám hatalmas pasa. A bátyám Arszlán bég. Mig él, az ember él +a reménység is; csak azt mondd meg, hol van az amuletem?</p> +<p>A pap hallgatott.</p> +<p>– Az amuletem! – ismételte lázasan a török.</p> +<p>És megragadta a pap vállát.</p> +<p>– Az amuletem! – kiáltotta megrázva.</p> +<p>S hogy a pap feje lógott, fölrántotta ülőre.</p> +<p>A pap álla akkor leesett. Megüvegesedett szemmel, nyitott +szájjal bámult a törökre.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_163" id= +"Page_163">-163-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XIV.</h3> +</div> +<p>Mikor a legszélső őrt is elhagyták, Hajván megállt.</p> +<p>– Ime, – mondotta, – megtettem, amit kivántál. Most már beszélj, +mi az a titkos szerencse, amit magammal hordozok?</p> +<p>– Kabbala, – felelte titokzatosan a diák.</p> +<p>– Kabbala? – ismétlé mormogva a török, a szemöldökét összevonva, +mint aki bele iparkodik hatolni az olyan szó értelmébe, amely őneki +homályos.</p> +<p>– Ha jobban megnézed, – szólt a diák vállal a nyereghez +támaszkodva, – látni fogod, hogy egy-egy csillagnak a képe. A szent +dervis imádsággal irt körül minden csillagot. Jatagánt is +igértél.</p> +<p>A török kihúzta mind a két jatagánját, és odanyujtotta a +diáknak.</p> +<p>– Válaszsz!</p> +<p>A diák a kisebbiket vette el. Beletűzte az övébe.</p> +<p>– Ezek a képek, – folytatta, – arra valók, hogy a tested körül +hordozd. Hétfelé kell vágnod mindegyiket, s bele kell varrnod a +ruhád bélésébe. A turbánod belsejébe is tégy. Ahol ilyen szent +pergamen van, ott nem ér a golyó.</p> +<p>– Nem ér a golyó? – szólt a török örvendezőn. Mert minden +harcosnak erős vágya az, hogy ilyen amuletje legyen.</p> +<p>– Nem, – ismételte a diák. – Hallottál bizonyosan már olyan +hősökről, akiket nem fogott a golyó. <span class="pagenum"><a name= +"Page_164" id="Page_164">-164-</a></span></p> +<p>– Hogyne, – felelte a török.</p> +<p>– Hát se pénzért, se jó szóért ne adj belőle senkinek. Még csak +ne is mutasd, mert elveszik tőled.</p> +<p>– Hohó, – szólt a török. – Van nekem eszem!</p> +<p>– De még ez nem minden, – beszélt tovább a diák. – Az egyik +papiros azt mondja, hogy gyermeket és nőt ne illess addig se +kezeddel, se fegyvereddel, mig nagy úr nem leszel. Minden gondod a +vitézség legyen.</p> +<p>– Az lesz.</p> +<p>– Mert nagy úr leszel ám: belőled Magyarország beglerbégje +lesz.</p> +<p>– Beglerbég? – kiáltott ragyogó szemmel Hajván.</p> +<p>– No, nem holnap reggel, az bizonyos, hanem idővel, amint +kitünik a vitézséged. Aztán az is megvan irva, hogy a korán szavai +szerint élj. Légy buzgó az imádságban és a szent mozsdásban; s aki +jót cselekszik veled, te azzal rosszat ne cselekedjél.</p> +<p>A nagy buta ember áhitattal nézte a diákot.</p> +<p>– Álmodtam sokszor, – mondotta, – hogy úr leszek. Megálmodtam én +azt. Hát hétfelé?</p> +<p>– Hétfelé. Nem baj, ha nem is egyforma nagy. Attól függ, hogy +melyik testrészedet akarod legjobban takarni.</p> +<p>A török boldog elmerengéssel nézett maga elé.</p> +<p>– No, – mondotta a fejét fölemelve, – ha úr leszek, megfogadlak +téged iródeákomnak.</p> +<p>Csak a helyzet komolysága tartotta vissza Gergelyt a nevetéstől. +Ha ez a nagy állat észreveszi, hogy lóvá tette, egyszerre vége +van.</p> +<p>Azonban okosabb emberek is hisznek a szép igéreteknek, hát +Hajván hogyne hitt volna.</p> +<p>Tartotta a lovat, mig a diák felült, és szerencsés utat kivánt. +<span class="pagenum"><a name="Page_165" id= +"Page_165">-165-</a></span></p> +<p>A diák azonban nem ment még. Belenyult a zsebébe és igy +szólt:</p> +<p>– Nézd Hajván, itt van egy gyürű. Tudod, a magyarnak az a +szokása, hogy nem fogad el ingyen semmit.</p> +<p>Hajván elvette a gyürűt, és bámulva nézte a kövek pompáját.</p> +<p>A diák folytatta:</p> +<p>– Te nekem szabadságot és lovat adtál, én ezért ezzel a gyürűvel +fizetek neked. Allah segitsen kopasz!</p> +<p>Azzal rácsapott a lovára.</p> +<p>– Megállj csak, – szólt Hajván a kantárt megkapva, – ez török +gyürű, úgy-e?</p> +<p>– Az.</p> +<p>– Hol vetted?</p> +<p>– Mi közöd hozzá? Ha éppen tudni akarod, egy janicsáré volt.</p> +<p>Hajván egy percig bután nézett maga elé, aztán igy szólt:</p> +<p>– Nem kell a gyürűd; te a lóért és a szabadságért eléggé +megfizettél nekem.</p> +<p>Azzal visszadugta a gyürűt a diák zsebébe, és hátat +fordított.</p> +<p>Öles lépésekkel, sietve ment vissza a táborba.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_166" id= +"Page_166">-166-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XV.</h3> +</div> +<p>Gergely délnek fogta az irányát, hogy ha üldözni találják, +háboritlanul haladhasson Buda felé.</p> +<p>A hold már nyugotnak ereszkedett a felhők között. Keletről már +derengett a hajnali világosság.</p> +<p>A széles országutat egy helyen keskeny út szelte keresztbe. +Gergely egy sebesen ügető lovast vett ezen az úton észre.</p> +<p>Ha igy haladnak mind a ketten, éppen az út kereszteződésénél +találkoznak.</p> +<p>Gergely az első pillanatban lassubb ügetésre fogta a lovát, de +aztán hogy amaz is meglassudott, megint nyargalásnak eredt. +Hamarabb odaér igy száz lépéssel.</p> +<p>Szeme folyton az idegen lovason. A növekvő reggeli világosságnál +megdöbbenve látja, hogy egy hosszúsüvegű janicsár igyekszik +feléje.</p> +<p>Megrántja a lovát, és megáll.</p> +<p>Áll amaz is.</p> +<p>Ekkor harangkondulás gyanánt üt a szivébe a Dobó István szava: +Az a fő, hogy ne féljünk!</p> +<p>Gyermekkorától nem látta Dobót. Mióta Török Bálint elhagyta +Ferdinándot, s a János király pártjára állt, azóta Dobó nem járt se +Szigetvárott, se Somogyvárott, sem Ozorán. De azért Gergely hálás +emlékezetében tartotta, s ez az egy mondása megmaradt a fülében: A +fő az, hogy ne féljünk!</p> +<p>A török kis alacsony lova ujra elindult. Ő is megsarkantyuzta +<span class="pagenum"><a name="Page_167" id= +"Page_167">-167-</a></span> a lovát. Hát mindegy: a keresztúton +találkoznak. Lehet, hogy nem is őt üldözi a török; odakiált neki +egy <i>jó reggelt</i>, aztán tovább vágtat.</p> +<p>Csakhogy az az út, amelyiken a török jön, éppen alkalmas lenne +arra, hogy felkanyarodjék észak felé. Találkozniok kell. És ha a +török fegyvert ránt!</p> +<p>Gergely sohasem küzdött még. A Török Bálint udvarában Gábor pap +is, Török Bálint is tanitotta vivni s a török rabokkal mindennap +verekedett. De ez csak játék volt. Talpig vasba voltak öltözködve, +és még csákánynyal se árthattak egymásnak.</p> +<p>Hiszen csak dsidája vagy kardja volna, mint a janicsároknak! De +ez a hitvány jatagán, mi ez?</p> +<p>Az a fő, hogy ne féljünk! – csendült meg ismét a fülében.</p> +<p>Ment tovább, vágtatva, amerre megindult.</p> +<p>A török azonban nem vágtat. Áll.</p> +<p>Gergely neki tüzesedve kanyarodik be az útnak, amelyiken a török +álldogál, s csaknem felkiált örömében, mikor látja, hogy a török +megfordul, és ugyancsak fut ám előtte.</p> +<p>Ez nem lehet más, mint Tulipán.</p> +<p>– Tulipán! – kiáltja a diák.</p> +<p>A török a kiáltásra még jobban száguld a keskeny kocsiúton.</p> +<p>A kis ló jó futó, de az út göröngyös. Egy helyen elbotlik a ló, +és a török végighömpölyödik a földön.</p> +<p>Míkorra a diák odaér, már talpon áll a török, és a kezében +tartja a lándsáját.</p> +<p>– Tulipán! – kiáltja a diák kacagva. Ne bolondozzon!</p> +<p>– Oh fene teremtette! – mondja röstelkedve Tulipán. Hát maga az +urfi? <span class="pagenum"><a name="Page_168" id= +"Page_168">-168-</a></span></p> +<p>– No maga ugyan vitéz katona, – kiáltja nevetve a diák.</p> +<p>És leugrik a lováról.</p> +<p>– Azt hittem, üldöznek, – feleli röstelkedve Tulipán. Hát hogyan +menekült meg?</p> +<p>– Észszel, Tulipán. Egy darabig vártam, hogy maga szabadit +ki.</p> +<p>– Lehetetlennek találtam, – mentegetőzött Tulipán. A rabok a +tábor közepén voltak, és annyi őr állott mindenfelé, hogy magam is +alig birtam kiszökni.</p> +<p>Ezt mondva fölrángatta a lovát, és vakaródzott.</p> +<p>– Hogy a kutyák egyék meg ezt a lovat! Hogyan jutok én ezen +haza!</p> +<p>– Hát úgy, hogy vezeti.</p> +<p>– Az úrfi nem jön velem?</p> +<p>– Nem. Én Budára megyek.</p> +<p>– Akkor megint a török kezébe kerül.</p> +<p>– Hamarabb ott leszek mint ők. Aztán ha éppen baj lenne, ott van +az én uram: az hatalmas ember. Király is lehetne ha akarna.</p> +<p>Tulipán újra felült a lovára. A diák is. Kezet nyujtott +Tulipánnak.</p> +<p>– Tisztelem az otthonvalókat.</p> +<p>– Köszönöm, – felelte Tulipán. – Én is tisztelem az uramat. Ne +mondja meg, hogy részegen talált. A szolgák borát iszom.</p> +<p>– Jó jó Tulipán. Isten áldja meg!</p> +<p>Tulipán még egyszer visszafordult:</p> +<p>– Hát a pap?</p> +<p>A diáknak könnybelábadt a szeme.</p> +<p>– Az szegény nagyon beteg. Nem beszélhettem vele.</p> +<p>Még valamit akart mondani, de vagy a könnyektől nem tudott, vagy +hogy meggondolta. Egyet lebbentett a kantáron, és megindult kelet +felé.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_169" id= +"Page_169">-169-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XVI.</h3> +</div> +<p>A nappalt a diák az erdőben töltötte. Csak este mert tovább +indulni nagy kerülővel Buda felé.</p> +<p>A nap akkor kelt, mikor a Gellért-hegy előtt elterülő nagy sikra +érkezett. Itt már ledobta magáról a turbánt; a köpenyeget meg hátra +akasztotta a nyeregfára.</p> +<p>A mező mindenfelé harmattól gyöngyözött. Gergely leszállt a +lóról; levetkezett derékig, s harmatot szedett a két tenyerébe: úgy +mosdott ki a kétnapi porból.</p> +<p>A mosdás után megfrissültnek érezte magát. A ló is legelt +ezalatt.</p> +<p>A nap első sugaraiban melegedve siettek tovább az +országuton.</p> +<p>Itt már tele volt az ut környéke a budai csata nyomaival. Tört +kopják, szétomlott ágyuszekerek, horpadt vállvasak, vértek, kardok, +feketére festett üstszerü hitvány német sisakok hevertek +mindenfelé.</p> +<p>És temetetlenűl maradt holttestek.</p> +<p>Egy kökénybokor körül öt német feküdt. Kettő hanyatt, egy +összeguborodva, kettő szétroncsolt fejjel. Hármát talán a golyó +érte; ketteje tán odavánszorgott halálosan megsebesülve, s ott adta +ki a lelkét.</p> +<p>Irtózatos bűz a levegőben.</p> +<p>A lovas közeledésére hollók repültek fel a holttestekről, és +egyet kanyarodtak néhány ölnyi magasságban, a mező felett. Távolabb +ültek le megint, hogy lakomázzanak. <span class="pagenum"><a name= +"Page_170" id="Page_170">-170-</a></span></p> +<p>Kürt rivallására emelte fel a bús látványról Gergely a fejét. +Budáról egy pirosruhás csapat jött lassu lépésekben. Előttük valami +öt diszbe öltözött főúr. Mögöttük valami sötét ruhába öltözött +hosszú gyalogsereg.</p> +<p>Gergely az előlhaladók között egy fehérruhás papi alakot +látott.</p> +<p>– Az a György barát, – gondolta.</p> +<p>És a szive megdobbant. György barátról kisgyerek korától kezdve +annyit hallott beszélni! Nagyobb alak volt neki, mint a király.</p> +<p>A barát mellett egy vörös bársony-mentés, kövektől messzire +tündöklő lovas haladt.</p> +<p>Gergely megismerte Török Bálintot.</p> +<p>Elfusson?</p> +<p>Gyanut kelthet a futása. Török Bálint utána küld egy lovast, és +akkor bűnösként hurcolják az ő szeretett urához.</p> +<p>Megmondja, hogy a pappal mit csináltak?</p> +<p>Akkor egyszeribe elkergeti a szine elől Török Bálint. Hiszen ő +hítta be a törököt a német ellen. Azt hallgassa-e most, hogy az ő +házanépe meg el akarta pusztitani a törököt?</p> +<p>Főtt a feje Gergelynek. Hazudni nem szeretett. Becstelen +valaminek tartotta, hogy éppen annak hazudjék, aki fölnevelte.</p> +<p>Csak állt hát az országút mellett hajadon fővel, kivörösödött +orcával. Aztán leszállt a lováról, és tartotta a kantárnál +fogva.</p> +<p>Jőjjön aminek jönnie kell!</p> +<p>A ló éhes volt. Amint azt látta, hogy szünetel a dolga, +beleharapott a fűbe.</p> +<p>Hej az Isten áldja meg ezt a lovat, de főképen az éhségét! +Micsoda jó munka most ide oda rángatni, mintha <span class= +"pagenum"><a name="Page_171" id="Page_171">-171-</a></span> +akaratos volna! Micsoda szerencse, hogy eközben hátat lehet +forditani a beszélgetésbe hevült uraknak!</p> +<p>Már itt dobognak, már itt beszélnek. A vén lónak hol ide hol oda +kell fordulnia, s hol ő szalad egyet gazdája körül, hol a gazdája +őkörülötte.</p> +<p>Aztán az ördög gondolná, hogy a szél is tud az embernek +segiteni. Egy keletről szálló gyenge fuvallat kárpitot emel az út +sárga porából, s azon csak annyit lehet látni, hogy valami fiatal +legényke vesződik a gyepen egy otromba szürke lóval. Bizonyosan a +németek hagyták gazdátlanul. Legyen boldog vele!</p> +<p>Gergely megkönnyebbülten lélekzett föl, mikor látta, hogy a +főurak már háttal vannak feléje, és senkise kiáltja: Gergely +fiam!</p> +<p>Fölugrott ujra a lóra, először csak hassal, aztán átvetette a +lábát is, és arccal a menet felé fordult.</p> +<p>Akkor látta, hogy a sötét-kék ruhába öltözött gyalogsereg mind +láncra van fűzve. A ruhájok rongyos, a hajuk sáros, az arcuk +sápadt. Öreg ember nincs köztük egy se, de sebesült az van sok. Egy +magas rongyos rabnak merő kékvörösre dagadt seb az arca, csak éppen +az egyik szeme látszik ki az összeroncsolt arcból.</p> +<p>Vajon nem éppen Török Bálint vágta-e ezt orrba?</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_172" id= +"Page_172">-172-</a></span></p> +<div class="figcenter" style="width: 583px;"><a href= +"images/i005hq.jpg"><img src="images/i005.jpg" alt= +"Mátyás idejéből való kép, de ugyanilyen lehetett Izabella királyné idejében is, mert hiszen Mátyás után Budán nem épitkeztek." +title= +"Mátyás idejéből való kép, de ugyanilyen lehetett Izabella királyné idejében is, mert hiszen Mátyás után Budán nem épitkeztek." /></a> +<p class="caption">Mátyás idejéből való kép, de ugyanilyen lehetett +Izabella királyné idejében is, mert hiszen Mátyás után Budán nem +épitkeztek.</p> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_173" id= +"Page_173">-173-</a></span></p> +<div class="figcenter" style="width: 586px;"><a href= +"images/i006hq.jpg"><img src="images/i006.jpg" alt= +"Más kép Budapestről 1502-ből." title= +"Más kép Budapestről 1502-ből." /></a> +<p class="caption">Más kép Budapestről 1502-ből.</p> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_174" id= +"Page_174">-174-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XVII.</h3> +</div> +<p>Gergely most volt életében először Budán.</p> +<p>A sok torony, a magas falak, a pesti oldalra hajló fás lombos +királyi kert, mindez álomszerü ujdonság volt neki.</p> +<p>Hát ez a Mátyás király volt lakóhelye? Itt lakott Lajos király? +és itt lakik, ezt látja mindig, az ő kis Évája?</p> +<p>A kapun alabárdos őr állott, de a fejét se mozditotta Gergely +felé.</p> +<p>Gergely pedig kérdezés nélkül haladt fel az úton. Fölbámult a +királyi udvarba, az udvaron kereklő nagy márvány-vizmedencére. +Aztán a Szent-György-téren állt meg. Figyelmét a nagy füstös +összevisszahányt ágyugarmada kötötte le.</p> +<p>– Jónapot vitéz úr, – szólt egy ott álló őrkatonának, – úgy-e ez +a német zsákmány?</p> +<p>– Az, – felelte büszkén a katona.</p> +<p>– Gergely ujra a nagy ágyura bámult. Volt köztük három akkora, +hogy húsz ökör nem tudta volna megmozdítani.</p> +<p>És a sok ágyu bűzlött még a puskaportól.</p> +<p>– Vitéz ur, – szólt ismét Gergely, – ismeri-e az öreg Ceceyt, a +fakezüt?</p> +<p>– Hogyne ismerném.</p> +<p>– Hol lakik?</p> +<p>– Amarra le, – szólt a katona a fejével északra intve. A Szent +János utcában. <span class="pagenum"><a name="Page_175" id= +"Page_175">-175-</a></span></p> +<p>– Nem tudom ám én itt az utcákat.</p> +<p>– Hát csak menjen egyenesen, aztán kérdezősködjék. Egy kis zöld +házban lakik. A kapu fölött egy ijj lóg. Ijjas lakik ottan.</p> +<p>– Szagittarius?</p> +<p>– Az.</p> +<p>Gergely még egy pillantást vetett az ágyura, aztán az öreg +szürkével elkocogott.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_176" id= +"Page_176">-176-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XVIII.</h3> +</div> +<p>Sok kérdezősködés és mutogatás után rátalált végre a Szent János +utcára, és abban egy kis zöldre festett egyemeletes házikóra.</p> +<p>A házikón mindössze öt ablak látszott. Három az emeleten, és +kettő a földszinten. Középett egy szobaajtónyi kapu volt a bejárat. +A fölött lógott a nagy vörös bádog ijj. Mutatta, hogy ott ilyen +mesterember lakik.</p> +<p>Ceceyék az emeleten laktak, s Gergely ahogy benyitott, az +öregurat reggeli köntösben, papucsban találta, amint egy +hosszúnyelü légycsapóval az almárium oldalán csattogott.</p> +<p>– Ne kutya! – mondotta akkorát csattintva mint a puskalövés.</p> +<p>Aztán hogy lépéseket hallott, igy folytatta:</p> +<p>– Nincs ennél bátrabb állat a világon. Itt ütöm verem őket +egymás szemeláttára, aztán ahelyett, hogy menekülne, még ráül a +szakálamra. Ne kutya!</p> +<p>És a légycsapó a levegőben suhant egyet.</p> +<p>– Édes apám, – szólt Gergely mosolyogva, – jóreggelt!</p> +<p>Az öreg csak erre a hangra fordult meg.</p> +<p>– Nini! Gergely fiam! – szólt tágra meresztve öreg szemeit. Te +vagy az lelkem?</p> +<p>S még az álla is leesett bámulatában.</p> +<p>Gergely maga is csodálatosnak találta, hogy itt van, +<span class="pagenum"><a name="Page_177" id= +"Page_177">-177-</a></span> de mégis várta, hogy megöleljék, +megcsókolják, mint otthon szokták Keresztesen.</p> +<p>A szóra az asszony is kilépett a szomszéd szobából.</p> +<p>Ez is épp úgy meghökkent, és éppúgy elbámult.</p> +<p>– Hogyan jöttél? – kérdezte. Mi hozott ide fiam?</p> +<p>S ő mégis megcsókolta, megsimogatta a haját.</p> +<p>De máskor mintha melegebben csókolta volna meg.</p> +<p>Gergelynek csak éppen árnyékként átröppenő gondolata volt ez; +inkább érzés, mint gondolat.</p> +<p>– Nem egyébért jöttem, – felelte Gergely, – csak hogy térnének +vissza Keresztesre.</p> +<p>– Ohó, – felelte az öreg.</p> +<p>Mintha azt mondta volna: micsoda ostoba beszéd ez!</p> +<p>– Láttam a török hadat, – beszélte tovább Gergely. Azok ám +elfoglalják Budát.</p> +<p>– Ohó, – szólt még erősebben Cecey.</p> +<p>Mintha azt mondta volna: ez még nagyobb ostobaság.</p> +<p>Az asszony is úgy nézett a fiura, olyan szánakozó arccal, mint +ahogy az együgyüekre szokás nézni, akik a maguk kis eszével +bolondságot gondolnak.</p> +<p>– Éhes vagy-e lelkem? – kérdezte a fiu vállára téve a kezét. +Talán nem is aludtál?</p> +<p>Gergely igent is nemet is bólintott. Fél szemmel a nyitott +ajtóra pillantgatott, s közben az asztalon levő sakktáblára +bámult.</p> +<p>– Vicuskát várod úgy-e – szólt az asszony az urára pillantva. +Nincs itthon fiam. Nem is jár haza. Bent van a királynénál, csak +néha szökhetik meg. Akkor is hintón jön, udvari fullajtárral, +azám!</p> +<p>S hogy a szobán át élénk sustorgás hallatszott, összecsapta a +kezét:</p> +<p>– Jézus Mária! Fut a tejem!</p> +<p>Gergely arra várt, hogy Cecey folytatja a Vicáról <span class= +"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> való +beszédet, azonban az öreg csak ült, pislogott és hallgatott.</p> +<p>– Hol van a tisztelendő úr? – kérdezte nyomott szívvel +Gergely.</p> +<p>– Temet, – felelte Cecey. Összeállt egynehány baráttal +temetni.</p> +<p>– Németet?</p> +<p>– Persze hogy németet. Mióta háboru van, mindennap kijár +temetni. Érdemes is a németet temetni!</p> +<p>– És nem lőttek rá?</p> +<p>– Fehér ingben vannak. Az ilyent nem lövik.</p> +<p>– Én még sok temetetlent láttam.</p> +<p>– Elhiszem öcsém. Vágtunk eleget.</p> +<p>Az öcsém szó megint kellemetlenül érintette Gergelyt, de már nem +állhatta tovább: Vicára forditotta a beszédet:</p> +<p>– Most is a királynénál van?</p> +<p>– Ott, – felelte az öreg.</p> +<p>Fölkelt és végigsétált a szobában. Az arca eközben valami komoly +és méltóságos kifejezést öltött. Aztán neki fogott és elmagyarázta, +hogy a kis Vicát György barát elvitte a minap a királynéhoz, s +bemutatta a várkertben. A csecsemő királyfi egyszerre rámosolyodott +a Vicára s feléje nyujtogatta a kezét. Vica se volt rest, az ölébe +kapta, mint otthon a paraszt gyereket szokás, és meghintázta a +levegőben minden tisztelet nélkül. Még azt is mondta neki: Te kis +muja! – Ettől a naptól kezdve maga mellé szerette a királyné, és +most már hálni se ereszti haza.</p> +<p>Gergely eleinte búsan, de aztán ragyogó szemekkel hallgatta az +öreget. Kissé furcsának találta, hogy az itt-ott méltóságos arcot +ölt, és hüvösen pillant őrá. Végül megint elkomolyodott. +<span class="pagenum"><a name="Page_179" id= +"Page_179">-179-</a></span></p> +<p>– No mi lelt, szólt az öreg. Mitől csinálsz olyan ostoba +pofát?</p> +<p>– Álmos vagyok, – felelte Gergely, alig bírván visszatartani a +könnyeit.</p> +<p>Mert most már átértette, hogy a kis Éva nem lesz az ő felesége +soha.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_180" id= +"Page_180">-180-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XIX</h3> +</div> +<p>Az osztrák el akarta foglalni Budavárát. A királyné oda is +engedte volna, de a magyar urak nem tudtak megbarátkozni azzal a +gondolattal, hogy a Mátyás palotájában osztrák üljön.</p> +<p>Segitségül hivták a törököt és védekeztek. Mikorra a török +segitség előhada megérkezett, már akkor rogyadozott a német, s +mikorra a szultán is eljött az ő roppant táborával, Roggendorfnak a +hada szét volt verve.</p> +<p>A barát (csak igy nevezték a hires Martinuzzi Györgyöt) négyszáz +német rabot vitt üdvözletül a szultán elé.</p> +<p>Vele ment Török Bálint és a galambősz Petrovich Péter.</p> +<p>A szultán Cserepesen volt, egy állomásnyira Budától. Az urakat +az ő tornyos és tornácos selyemsátorában kegyesen fogadta. Mind a +hármat ismerte már a nevéről. A barátról tudta, hogy annak a +fejével gondolkozik az egész magyar nemzet. Török Bálintot meg +abból az időből ismerte, mikor Bécs városára akarta kitüzni a +félholdas lobogót. Bálint úr akkor lekaszabolta Kászon basát a +seregével együtt, és úgy emlegették a törökök, mint a tüzes +ördögöt.</p> +<p>Az öreg Petrovichról itt magyarázta meg a tolmács, hogy rokona a +csecsemőkirálynak, és hogy ez volt, aki 1514-ben Dózsa Györgyöt a +lováról letaszitotta és rabul ejtette.</p> +<p>A három urat bevezették a sátorba. Mind a hárman <span class= +"pagenum"><a name="Page_181" id="Page_181">-181-</a></span> +meghajoltak. Azután hogy a szultán eléjök lépett és a kezét +nyujtotta, a barát is lépett egyet és megcsókolta a szultán kezét. +Az öreg Petrovích is kezet csókolt.</p> +<p>Török Bálint kézcsók helyett ismét meghajolt és elhalaványodott +arccal, de azért büszkén nézett a szultánra.</p> +<p>No ez nagy gorombaság volt. A barátban fázott még a csont is. Ha +ezt tudta volna, egy szóval sem erőltette volna Bálint urat, hogy +eljőjjön.</p> +<p>A szultán látva azt, hogy Török Bálint nem csókol kezet, mint a +többiek, szépen feltette a kezét Bálintnak a vállára és +megölelte.</p> +<p>Mindez olyan természetes egyszerüséggel történt, mintha igy +rendezték volna.</p> +<p>A sátorban ott volt a két fiatal szultánfi is. Ezek nyájasan +szoritottak kezet a magyar urakkal. Bizonyosan előre megoktatták +őket, hogy igy tegyenek. Aztán megint az apjok mögé állottak, s +Török Bálintra függesztették a tekintetöket.</p> +<p>Hát lehetett is azt nézni. Micsoda hatalmas alak! Ahogy ott áll +az ő vágott-ujju vörös selyematlasz öltözetében, minden más +méltóság elhitványodik mellette.</p> +<p>A szultán vén birkaszemei is gyakrabban fordultak Török +Bálintra, mint az előtte hajlongó barátra, aki körmönfont latin +orációban jelentette, hogy a német veszedelem el van háritva, és +hogy a magyar nemzet boldog, mikor ilyen pártfogó szárnya alatt +tudhatja magát, mint a szultán.</p> +<p>A tolmács Szulejman pasa volt, egy beteges sovány öreg úr, aki +surján legény korában került a magyar földről a törökök közé, és +mind a két nyelvet hibátlanul beszélte.</p> +<p>Mondatról mondatra forditotta a barát beszédét.</p> +<p>A szultán bólogatott. Aztán hogy a beszéd egy mély meghajlással +véget ért, a szultán egyszerüen igy felelt: <span class= +"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span></p> +<p>– Jól van. Azért is jöttem, mert János király barátom volt s az +ő népét a magaménak tekintem. Az országba vissza kell térnie a +békességnek. A magyar nemzet ezután nyugodtan alhatik: az én kardom +fog felette őrködni.</p> +<p>A barát a boldogság kifejezésével hajolt meg. Az öreg Petrovich +egy könycseppet törült el a szemében. Csupán Török Bálint nézett +komoran maga elé.</p> +<p>– Hát most megnézzük a rabokat, – mondotta a szultán.</p> +<p>Lóra ült, és a magyar urak kiséretében lassu lépést +végiglovagolt a rabok során. Ott álltak és térdeltek azok két +hosszu sorban a homokon, közel a Dunához.</p> +<p>A szultán jobbján a barát lovagolt, balfelől Szulejman pasa. +Néha azonban a szultán hátra is fordult, és hol Petrovichhoz, hol +Török Bálinthoz, hol a fiaihoz szólott.</p> +<p>A rabok mindnyájan leborultak a szultán előtt. Egyik másik +imádkozón emelte feléje megláncolt két kezét.</p> +<p>– Rongy, zsoldos nép, – mondotta a szultán, – de vannak köztük +erősek is.</p> +<p>– Voltak erősebbek is, – jegyezte meg Török Bálint, hogy a +szultán hozzája fordult. – Volt egynehány száz, de azok nincsenek +itt.</p> +<p>S hogy erre a szultán kérdő tekintettel nézett rája, Bálint úr +nyugodtan igy felelt:</p> +<p>– Azokat én levágtam.</p> +<p>Visszatértek a sátorhoz. A szultán nem ment be, hát tábori +széket hoztak elő, de a küldöttségnek nem hoztak széket, sem a +szultánfiaknak.</p> +<p>– Mi történjék a rabokkal? – kérdezte Amhát pasa.</p> +<p>– Le kell őket fejezni, – felelte a szultán olyan hangon, mintha +ezt mondta volna: keféljétek meg a kaftánomat. <span class= +"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span></p> +<p>Azután leült a sátora elé egy aranyos hímzésü párnára. Melléje +állott két pávatoll legyezős szolga, s ezuttal nem a pompa +kedvéért, hanem valóban a legyek miatt. Mert augusztus végén volt +az idő, és a táborral a legyek miriárdja utazott.</p> +<p>A szultán mellett ott állott a két fia is. Előtte levett +kalappal a magyar urak.</p> +<p>A szultán egy percig maga elé nézett, azután Török Bálinthoz +fordult, és igy szólt:</p> +<p>– Valami pap esett rabul az úton. A te vármegyédből való. Talán +ismered.</p> +<p>Török Bálint megértette a szultánt, de azért meghallgatta a +tolmácsot is.</p> +<p>És magyarul felelte:</p> +<p>– Az én vármegyéimből való papokat mind nem ismerem. Van a +birtokaimon egynehány száz mindenféle hitű. De lehet, hogy a rabot +ismerem.</p> +<p>– Hozzátok ide, – parancsolá a szultán.</p> +<p>És a szemöldökét felholdazva unalommal nézett maga elé.</p> +<p>A dunapartról felhallatszott a fejezés zaja. Kiáltások, +könyörgések. És ez összevegyült a tábor zajgásával.</p> +<p>Két ember hozott aztán futva egy lepedőbe burkolt alakot.</p> +<p>Lefektették a földre a szultán előtt, és levonták a fejéről a +lepedőt.</p> +<p>– Ismered? – kérdezte a szultán féloldalt nézve Török +Bálintra.</p> +<p>– Hogyne ismerném, – felelte megrendülve Török Bálint, hiszen ez +az én papom!</p> +<p>És körülnézett a jelenlevőkön, mintha magyarázatot várna.</p> +<p>De a török méltóságok arca hideg volt. Csak fagyosan rámeredő +fekete szemekkel találkozott. <span class="pagenum"><a name= +"Page_184" id="Page_184">-184-</a></span></p> +<p>– Valami baleset történt vele, – szólt aztán a szultán. Már +akkor is beteg volt, mikor a táboromba hozták. Temessétek el +tisztességesen, – szólt a szolgákhoz fordulva, – a keresztény +vallás szertartásai szerint.</p> +<p>Azután ezüst tálcán frissitőket hordtak körül. Valami +narancsléből és rózsavizből készült ital volt az, jeges és +illatos.</p> +<p>A szultán nyájas mosolylyal kinálta meg vele elsőnek Török +Bálintot.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_185" id= +"Page_185">-185-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XX.</h3> +</div> +<p>Gergelynek egy kis udvari szobában ágyat vetett Ceceyné.</p> +<p>A fiúnak nem annyira az ágy esett jól, mint inkább az, hogy +egyedül maradhatott a bánatával.</p> +<p>Hogy a királyné megszerette az ő kis Éváját, ezen ő nem +csodálkozott. Az ő véleménye szerint nincs a világon szeretetre +méltóbb teremtés Évánál. Neki ez az állapot akkor kezdett fájni, +mikor látta, hogy Ceceyék a Vicuska helyzetét valami méltóságosnak +találják. Vicuska a királyi udvarba emelkedett, ahol csak hercegek, +meg az ország nagyjai forognak. Hogyan lépjen fel hozzá most már +egy ilyen semmi kis ember, akinek se vagyona, se neve, sem érdeme +nincsen.</p> +<p>Ledőlt a fal mellett álló kopott medvebőr lócára, és a karjára +fektette könytől esőző orcáját.</p> +<p>Jó tulajdonsága az a szomorúságnak, hogy el is altatja az +embert, meg is vigasztalja mindenféle kedvező álommal.</p> +<p>Gergely jó fél napot aludt a medvebőrön, és mosolyogva ébredt +fel utána.</p> +<p>Csodálkozva nézett a kis szoba falára, a falon függő ferdelábu +Szent Imre képre, aztán elkomorodott. Arcát a két tenyerébe +fektetve rákönyökölt a térdére. A fejében sötét örvénylés forgatta +egymásba a két nap történetét. A nagy török tábor, az elfogás, a +pap halála, a menekülés, a budai vár, az ő kis feleségének +elröppenése, a mostoha <span class="pagenum"><a name="Page_186" id= +"Page_186">-186-</a></span> szülők szineváltozása, – mindez +egymásba kavarogva örvénylett az elméjében. Aztán a lóra gondolt, a +vén szürkére, hogy adtak-e neki enni-inni, és hogy hogyan fog ő +azon megint hazaballagni Somogyvárra? mit felel, ha kérdik, hogy +hol a mester? s ki fogja őket tanitani ezután? Bizonyosan Tinódy +Sebestyén, a rokkant kezű jó lantos.</p> +<p>Fölkelt és megrázkódott, mint aki rossz álomnak a nyügeiből akar +kibontakozni. Aztán átment Ceceyékhez.</p> +<p>– Édes anyám, – mondotta az asszonynak, – én csak azért jöttem, +hogy hirt adjak a török veszedelemről. Most már visszamegyek.</p> +<p>Az asszony az ablaknál ült, és aranycérnával gyolcsdarabot +szegett. A nők akkoriban ilyen aranyozott inggallért hordtak. A +leányának varrta.</p> +<p>– Hova sietnél? – felelte, hiszen még nem is beszélgettünk. Az +uram sincs itthon. Az is akar talán szólani veled. Hát Bálint urnál +voltál-e már?</p> +<p>– Nem, – felelte a diák, – nem is megyek hozzá. Csak úgy +ugrottam el hazulról, hogy nem is mondtam, hová megyek.</p> +<p>– Hát az öreg papunknál?</p> +<p>– Hol lakik?</p> +<p>– Itt velünk, hát hol lakna másutt? De most ő sincs itthon. +Temet.</p> +<p>– Még mindig civakodnak?</p> +<p>– Most még többet, mint azelőtt. Most ő a Ferdinánd-párti, az +uram meg a János-párti.</p> +<p>– Mondja meg neki <i>kegyelmed</i>, hogy tisztelem.</p> +<p>Szándékosan nem szólitotta <i>anyámnak</i>.</p> +<p>Az asszony egyet forditott a varráson, és egy kis hallgatás után +igy szólt:</p> +<p>– Hát akkor nem tartóztatlak Gergely fiam, csak <span class= +"pagenum"><a name="Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> éppen +egy kis ebéddel kinállak meg. Félretettem neked. Nem akartalak +zavarni a nyugvásodban.</p> +<p>Gergely lehajtotta a fejét. Bizonyosan azon gondolkozott, hogy +elfogadja-e az ebédet? Végre is arra gondolt, hogy hátha megbántja +őket: elfogadta.</p> +<p>Az asszony egy sárga bőrabroszt vetett az asztalra, és +hidegsültet hozott be, meg bort is tett melléje.</p> +<p>Eközben Bálint pap is hazaérkezett. Eddig csak az est vetette +haza az irgalmasság munkájából, ma korábban jött, mert a hőség és a +munka elfárasztotta.</p> +<p>A sarkában lépett be Cecey.</p> +<p>Gergely kezet csókolt a papnak, aztán hogy az viszszatolta az +asztalhoz, evés közben felelgetett a kérdéseire.</p> +<p>– Hogy megnőttél! – mondotta a pap. Embernyi ember vagy. Pedig +mintha csak tegnap szakadtál volna el tőlünk!</p> +<p>És a szobában körülpillantva kérdezte:</p> +<p>– Hol a Vica?</p> +<p>– A palotában, – felelte Cecey.</p> +<p>A pap tekintete magyarázatot kért. Cecey mentegetőzve +felelte:</p> +<p>– A királyné nagyon megszerette. Nem ereszti.</p> +<p>– Mióta?</p> +<p>– Egynehány napja.</p> +<p>– Csak nem a <i>gyerek</i> mellett van? – hörkent fel a pap.</p> +<p>– Mellette van, – felelte Cecey. Csak nem gondolod, hogy +pesztonka. Van ott pesztonka elég. A Vica csak épp hogy ott van, +no.</p> +<p>– A te leányod, a Szapolyay fia mellett? – kiáltotta a pap a +szinéből kikelve.</p> +<p>Cecey nyugtalanul baktatott végig a szobán.</p> +<p>– Hát mi van abban? – felelte megfordulva. Nem <span class= +"pagenum"><a name="Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> te +mondtad-e, hogy inkább a magyar, ha kutya is, mint a német, ha +angyal is.</p> +<p>– De hogy a te leányod ringatja a Szapolyay fiát, – szólt a pap +a haragtól kivörösödve. S hirtelen felcsattanva éktelen dühhel +orditott Ceceyre:</p> +<p>– Hát igy meglágyul az ember esze, ha megvénül! Hát +elfelejtetted-e, hogy annak a gyereknek az apja hóhér volt! +Elfelejtetted-e, hogy velem együtt ettél a Dózsa György +husából!</p> +<p>S ugy vágta a széket a földhöz, hogy darabokra törött.</p> +<p>Gergely szájából kiesett a falat. Lefutott a lépcsőn, és +elővezette a lovát. Elment anélkül, hogy búcsuzott volna.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_189" id= +"Page_189">-189-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXI.</h3> +</div> +<p>A királyi palota előtt leszállt a lováról, és a kantárnál fogva +tartotta.</p> +<p>A palota falán egy helyen óriás napórát pillantott meg. A nap a +fellegek mögött járt, és az aranyozott órarúd csak halvány +árnyékkal mutatta a római IV-et.</p> +<p>Gergely az ablakokra vizsgálódott. Sorra nézte valamennyit: a +földszintieket, az emeletieket, aztán a torony-ablakokat.</p> +<p>A palota kapuján katonák jártak ki és be. Egy galambősz +szakállu, hajlott hátu agg magyar úr két iródiákkal ment be a +kapun. Nagy úr lehetett, mert mindenki köszönt neki, ő azonban nem +köszönt vissza senkinek. A diákok tekercscsé göngyölt papirosokat +vittek. A posztósüvegük szélébe ludtoll volt tűzve; az övükön +rézkalamáris lógott. A nap ahogy rájok tűzött, az árnyékuk is +méltóságosan mozgott előre a palota falán.</p> +<p>Azután egy vékonylábu szőke katonát pillantott meg Gergely. Csak +a lábát látta, a piros csizmába, piros nadrágba foglalt vékony két +lábat, de arról is megismerte, hogy a szigetvári őrségből való. +Nagy Bálint a neve.</p> +<p>Megfordult és a Szentgyörgytér felé sietett a lovával. Nem +akarta, hogy a Török Bálint emberei közül valaki észrevegye.</p> +<p>Hanem erreféle megint egy ismerős alakkal találkozott. Egy +mozgékony kis kerekszakállu ember volt ez: Martonfalvai Imre, Török +Bálintnak a deákja, sáfárja, <span class="pagenum"><a name= +"Page_190" id="Page_190">-190-</a></span> hadnagya, szóval egy +mindenféleképpen hasznos belső embere.</p> +<p>Gergely átugrott a lova tulsó oldalára, hogy az arcát eltakarja +ez elől az ember elől, azonban Imre deák, az örökké fürkésző, +szemes ember észrevette.</p> +<p>– Nini! kiáltotta, Gergely öcsém!</p> +<p>Gergely fülig elvörösödötten emelte föl a fejét.</p> +<p>– Hogy kerülsz te ide? Az urhoz jöttél? Hát ezt a lófejü ökröt +hol szedted fel? Hiszen ez nem a mi lovainkból való!</p> +<p>Gergely szeretett volna elsülyedni a kövezet alá, az ökörnek +nevezett érdemes állattal együtt.</p> +<p>Hanem hamar összeszedte magát.</p> +<p>– Az úrhoz jöttem, – mondotta. Hol van?</p> +<p>– Nem tudom megjött-e már. A német rabokat kisérte a szultán +elé. Haj de vitéz ember ez a mi urunk! Láttad volna, hogyan verte a +németet! Ma egy hete is úgy jött vissza a csatából, hogy egy csuron +vér volt a jobb-karja. A királyné az ablakban ült. Ahogy ellovagolt +előtte, felmutatta neki a jobbját, a karddal együtt. Nincs otthon +marhaveszedelem?</p> +<p>– Nincs, – felelte Gergely.</p> +<p>– Hát az öreg-kutat kitisztitották-e a rabok?</p> +<p>– Ki.</p> +<p>– A cséplők nem lopnak?</p> +<p>– Nem.</p> +<p>– Az urfiak egészségesek?</p> +<p>– Egészségesek.</p> +<p>– És az asszonyunk?</p> +<p>– Az is.</p> +<p>– Remeteudvaron nem voltál?</p> +<p>– Nem.</p> +<p>– Nem tudod, hogy a szénát betakaritották-e?</p> +<p>– Nem. <span class="pagenum"><a name="Page_191" id= +"Page_191">-191-</a></span></p> +<p>– No, – azt mondja a deák a süvegével legyezve magát, hát most +hova szállsz? Vagy van szállásod?</p> +<p>– Nincs.</p> +<p>– Hát gyere énhozzám. Valami nagy hírrel jöttél? Vagy levelet +hoztál az urnak?</p> +<p>– Nem. Csakugy véletlen formán jöttem el.</p> +<p>– Hát várj itt. Befordulok a palotába. Vagy gyere te is velem +ide az udvarra. Aztán haza megyünk, és átöltözöl. Vagy nincs ruhád? +No majd lesz. Aztán beszélhetsz az urral.</p> +<p>Bevezette a diákot az udvarra, és elhelyezte az árnyékon.</p> +<p>Gergely utána nézett a bőbeszédű eleven embernek. Látta mint +szalad fel a széles vörös márványlépcsőn, aztán azon gondolkozott, +hogy ne szökjék-e meg a Bálint úr szidása elől?</p> +<p>Hej nem lehet az elől megszökni! Hatalmas tekintetével még igy +messziről is magához horgozza az embert. Aztán igazat kell mondani. +Meg kell vallani, hogy ők bizony a pappal a levegőbe akarták vetni +a török császárt.</p> +<p>Hát megnyugodott abban, hogy ma az ő szegény kicsisége +nagymosásba kerül, és ujra bámulni kezdte az ablakokat.</p> +<p>Amint igy tekintget, látja, hogy az udvar egy nyilásán a kert +fái zöldelnek át. Mi lenne, ha ő oda besurranna? Csak úgy messziről +megnézné az ő kis Éváját. Csak úgy messziről, mert a királynéhoz +nem szabad közel menni.</p> +<p>Bizonyos, hogy ők a tulsó árnyékos részen vannak vagy a kertben, +vagy valamelyik ablakban. Megismerné Évát messziről is. Megismerné +az ő gyönge fehér arcát, édesmosolyu macskaszemét. Intene neki +egyet a kalapjával. Aztán Éva találgathatná akár egy hétig is, hogy +<span class="pagenum"><a name="Page_192" id= +"Page_192">-192-</a></span> Gergely járt-e ott, vagy egy hozzá +hasonló fiu, vagy hogy éppen Gergelynek a lelke.</p> +<p>A fal az udvaron tele volt nagy nehéz vasgyűrűkkel, amelyek arra +valók, hogy a lovat hozzájok kössék, akik itt leszállanak.</p> +<p>Gergely is odakötötte a maga lovát, aztán csöndes andalgással +átment a katonák között, és beosont abba a sikátorba, amelyikből a +fák kandikáltak kifelé.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_193" id= +"Page_193">-193-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXII.</h3> +</div> +<p>Gergely azt gondolta, hogy ez a kert bejárata. Nem az volt, csak +egy keskeny sikátor. Egyik oldala magas vasrácsozat, a másik oldala +épület. A Mátyás király tudósai és művészei laktak valamikor ezen a +részen, azután lengyel papok és szolgák Ulászló idejében, később +meg asszonycselédek.</p> +<p>Gergely azonban minderről nem tudott semmit. Ő csak a rácsot +nézte. A rács zöld volt, s a vasrudak vége aranyozott. A lombok +néhol áthajoltak a rácson.</p> +<p>Gergely be-benézett. Néhol kavicsos utat látott, meg egy-egy +zöldmázas cseréptetővel fedett kis kerti épületet. A rácsokon is +itt-ott egy-egy vasholló ült; de némelyiknek már csak a lába volt +meg. Gergely a lombokon át egynehány rózsaszinü foltot látott. Ezek +női ruhák. Gergelynek a szive lázasan dobogott.</p> +<p>Izgatott kukucskálással ment lejebb és lejebb a kerités mellett, +s egy vén hársfa alatt női csoportot pillantott meg.</p> +<p>Bölcső körül ültek. Világos rózsaszin ruhába voltak öltözve. +Csak egy volt közöttük feketében, egy hosszukás arcu, vékonykezü +nő. Ennek az arca halavány volt és szomoru. Csak akkor mosolyodott +el, mikor lehajolt, és a bölcsőbe nézett, de a mosolygása is +szomoru volt annak.</p> +<p>Gergely nem látott a bölcsőbe. Egy fehérruhás kövér asszonynak a +háta takarta a bölcsőt. A kövér asszony hársfa lombocskát lengetett +a bölcső fölött. <span class="pagenum"><a name="Page_194" id= +"Page_194">-194-</a></span></p> +<p>Gergely ide-oda keresgélt a rácson, hogy jobban beláthasson. +Látta most már, hogy négy nő van összesen a bölcső körül, s egy +ötödik ott hajladozik egy kehelyalaku nagy márványváza mellett.</p> +<p>A rácsozat mentén ahhoz futott le. Csakugyan az ő kis Évája +volt. De hogy megnőtt! Vadgesztenyét szedett a földről egy +kosárba:</p> +<p>– Vicuska! Cicuska! – szólt be halkan a rácson.</p> +<p>A leányka húsz lépésnyire lehetett. Valami nótát dúdolgatott. Az +volt az oka, hogy nem hallotta a Gergely szavát.</p> +<p>– Vicuska! Cicuska! – szólt be ismét Gergely.</p> +<p>A leány fölemelte a fejét. Komoly csodálkozással nézett a rács +felé.</p> +<p>– Cicuska! – ismételte Gergely csaknem kacagva, Cicus – Vicus, +gyere hát ide!</p> +<p>A leány nem láthatta a tamariszklomboktól Gergelyt, de +megösmerte a hangját.</p> +<p>Jött mint az őzike. Meg-megállva, meg-megiramodva, nagy bámuló +szemeivel még csak nem is pillantva csodálkozásában.</p> +<p>– Én vagyok itt Vicuska, – szólt Gergely ujból.</p> +<p>Akkor a leány ott volt egy ugrással.</p> +<p>– Gergő, – mondotta a kezét összecsapva, – hogyan kerülsz +ide?</p> +<p>Az öröm ragyogása áradt el rajta. És a rács nyilásához tette az +arcát, hogy Gergely megcsókolja.</p> +<p>Azután mind a ketten fogták a rácsot, egymás keze mellett. A +rács hideg volt. A kezök meleg. Az arca is mind a kettőnek +kipirult.</p> +<p>A fiu elmondta röviden az idekerülése történetét, s eközben a +leány arcát, kezét és ruháját vizsgálta.</p> +<p>Hogy megnőtt, hogy megszépült!</p> +<p>Más talán nem találta volna szépnek a leányt; hiszen +<span class="pagenum"><a name="Page_195" id= +"Page_195">-195-</a></span> abban a korban volt, amelyben csak a +kezek meg a lábak fejlődnek, s az arc valami éretlen, a mell még +fiús, és a haj még ritka, de Gergelynek mindez mégis szép volt. A +leány nagy kezei tetszettek neki, fehéreknek és puháknak találta, s +hogy a lábán formás cipők voltak, oda is vetett egy gyönyörködő +pillantást.</p> +<p>– Egy gyürüt hoztam, mondotta Gergely elővonva a zsebéből a nagy +török gyürüt. Az én jó mesterem hagyta ezt nekem. Én meg odaadom +neked Vicuska.</p> +<p>Vica a kezébe vette a gyürüt, és tetszéssel nézte rajta a +topáz-félholdat, gyémántcsillagokat. Azután beledugta az ujját és +nevetett.</p> +<p>– Mekkora gyürü! – mondotta. De szép!</p> +<p>És hogy egy ujjon csak lotyogott a gyürü, két ujját dugta +bele.</p> +<p>– Jó lesz, ha megnövök, mondotta. Addig csak legyen nálad.</p> +<p>Aztán gyermekes őszinteséggel mondta hozzá:</p> +<p>– Tudod, majd ha a feleséged leszek.</p> +<p>Gergelynek az arca elborult, és a szeme megnedvesedett.</p> +<p>– Nem leszel te az én feleségem Vica.</p> +<p>– Nem-e? – kérdezte a leány megütődve.</p> +<p>– Te már csupa királyok meg hercegek között élsz, nem adnak +ilyen kurta embernek, mint én vagyok.</p> +<p>– Oh hogyisne, felelte a leány. Azt hiszed, hogy én valami +nagyra tartom őket. A királyné is mondta egyszer, hogy csak +szeressem a kis királyt, ha megnövök, majd szerez ő nekem egy szép +vőlegényt. Van már nekem, azt feleltem vissza. Megmondtam a nevedet +is, meg hogy Török Bálint a nevelő atyád.</p> +<p>– Megmondtad? Aztán mit szólt rá?</p> +<p>– Annyira nevetett, hogy majd leesett a székéről.</p> +<p>– Itt van ő is a kertben? <span class="pagenum"><a name= +"Page_196" id="Page_196">-196-</a></span></p> +<div class="figcenter" style="width: 388px;"><a href= +"images/i007hq.jpg"><img src="images/i007.jpg" alt= +"Izabella özvegy királyné." title= +"Izabella özvegy királyné." /></a> +<p class="caption">Izabella özvegy királyné.</p> +<p class="caption">(Abból az időből való festmény.)</p> +</div> +<p>– Itt. Az a feketeruhás.</p> +<p>– Az? – Az ám. Ugye milyen szép?</p> +<p>– Szép, de én még szebbnek gondoltam.</p> +<p>– Szebbnek-e? Hát nem elég szép?</p> +<p>– Nem láttam a fején semmi koronát. <span class= +"pagenum"><a name="Page_197" id="Page_197">-197-</a></span></p> +<p>– Ha akarod beszélhetsz vele. Igen jó asszony. Magyarul nem +tud.</p> +<p>– Hát?</p> +<p>– Lengyelül, németül, diákul, olaszul, franciául, szóval +mindenféle nyelven, csak magyarul nem. A te nevedet is úgy mondja +ki, hogy: <i>Kerkő</i>.</p> +<p>– Nem akarok vele beszélni, mondotta huzodózva Gergely, ámbátor +egypár szót én is tudok németül. Hanem azt mondd meg Vicuska, hogy +ha máskor is eljövök Budára, hogyan beszélhetek veled?</p> +<p>– Hogyan? Hát majd én megmondom a királynénak, hogy eresztessen +be.</p> +<p>– És beeresztet?</p> +<p>– Hogyne. Engem úgy szeret, hogy mindent megenged. A szagos +vizből is ád. Szagold meg csak a ruhám ujját. Ugy-e jószagu? A +királynéknak mind ilyen jó szaguk van; aztán az imádságos könyvét +is megmutatta. De szép képek vannak benne! Van benne egy Mária +kékselyemruhában, rózsák között. Azt látnád!</p> +<p>A hárs alól valami olyanféle nyekergés hallatszott, mint mikor a +macskának rálépnek a farkára.</p> +<p>– Jaj! – mondotta összerezzenve Éva, – a királyka felébredt. +Várj itt Gergő.</p> +<p>– Vicus, – szólt Gergely, – nem várhatlak, hanem holnap +eljövök.</p> +<p>– Jó, – felelte a leány. Mindennap itt légy ebben az órában.</p> +<p>És elfutott a királykához.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_198" id= +"Page_198">-198-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXIII.</h3> +</div> +<p>Semmisem úgy történik, amint az ember elgondolja.</p> +<p>Mikor Török Bálint haza érkezett, órákig nem lehetett vele +beszélni. Bezárkózott a szobájába, és fel alá járt. Az alsó +szobákban hallották az ő nehéz egyforma járását.</p> +<p>– Az úr haragszik, – mondotta Martonfalvay aggodalmasan. Talán +csak nem énrám!</p> +<p>– Hátha még engem meglát, – gondolta Gergely.</p> +<p>Martonfalvay háromszor is fölmászott a lépcsőn, mig végre be +mert nyitni.</p> +<p>Török Bálint a Dunára néző ablaknál állott. Azonmód volt +öltözve, amint a török császárnál járt. Még a bársonyos diszkardot +sem oldta le a derekáról.</p> +<p>– Mi az? – kérdezte visszafordulva. Mit akarsz Imre? Most nem +akarok beszélni semmiről.</p> +<p>Martonfalvay alázatos meghajlással vonult vissza.</p> +<p>Megállt a tornácon, és zavartan vakarta a fületövét. Mert az is +baj, ha szól. Bálint úr olyan, mikor haragszik, mint a +zivatar-felleg: könnyen kilobban belőle a menykő. De hátha az is +baj, hogyha nem szól? Akárki jön hazulról, az úr mindig örömest +látja.</p> +<p>Török Bálintnak a háza a fejérvári kaput támasztotta. Egyfelől +nyugatra nyiltak az ablakai, másfelől a Gellérthegyre. +Martonfalvayt végre az segitette ki a zavarából, hogy amint +lenézett az ablakon, Verbőcyt látta a ház ajtaján belépni.</p> +<p>Visszasietett hát, és megintcsak benyitott az ajtón. +<span class="pagenum"><a name="Page_199" id= +"Page_199">-199-</a></span></p> +<p>– Nagyságos uram, mondotta, Verbőcy úr jön.</p> +<p>– Itthon vagyok, felelte Török Bálint.</p> +<p>– Gergely is itt van, – mondotta most nagy lélekzettel a deák, – +a kis Bornemissza fiu.</p> +<p>– Gergely? Egyedül?</p> +<p>– Egyedül.</p> +<p>– Hát hogy kerül az ide? Jőjjön be.</p> +<p>Gergely egyszerre érkezett az ajtóhoz a galambősz szakállu +hajlott hátu Verbőcyvel.</p> +<p>Hogy Martonfalvay mélyen meghajolt, Gergely is meghajtotta +magát.</p> +<p>Ezzel az öreg úrral találkozott ő a királyi palotán. Ez előtt +vitték a ludtollas deákok a papirtekercset. (Hej nagy hirü ember! +Legénykorában ez még látta Mátyás királyt.)</p> +<p>– Isten hozott bátyám, – hangzott ki a szobából Török Bálint +mély, férfias hangja.</p> +<p>S hogy az ajtónál észrevette Gergelyt, igy folytatta:</p> +<p>– Engedd meg bátyám, hogy a fogadott fiammal szóljak előbb. +Gyere be Gergely!</p> +<p>Gergely azt se tudta élő-e vagy holt: állt cövekként a két úr +előtt.</p> +<p>– Valami baj van talán otthon? – Ez volt Bálint úrnak az első +kérdése.</p> +<p>– Nincs, – felelte a diák.</p> +<p>– Te a pappal jöttél? – kérdezte hirtelen Török Bálint.</p> +<p>– Avval, – felelte sápadtan a fiu.</p> +<p>– És hogy estetek rabul? Hiszen a pap meghalt. A fiaim is +veletek voltak?</p> +<p>– Nem.</p> +<p>– Hát hogy kerültetek a törökök közé?</p> +<p>Az agg Verbőcy ekkor megszólalt:</p> +<p>– No-no Bálint öcsém, – mondotta jóságos mélyrezgésü +<span class="pagenum"><a name="Page_200" id= +"Page_200">-200-</a></span> hangon, – ne kiabálj úgy arra a szegény +gyerekre, hiszen féltében se tud felelni.</p> +<p>És megsimogatta a fiu arcát, aztán leült a szoba közepén levő +feketebőr karosszékbe.</p> +<p>A fiu a <i>féltében</i> szóra úgy magához tért, mintha vizet +loccsantottak volna az arcára.</p> +<p>„Csak az a fő, hogy ne féljen az ember!“</p> +<p>– Ugy, – felelte egyszerre bátran, – hogy égbe akartuk röpiteni +a török császárt.</p> +<p>– Per amorem, – szólt elszörnyedve Verbőcy.</p> +<p>Török Bálint maga is meghökkent.</p> +<p>A fiu, – jőjjön, aminek jönnie kell: – elmondta minden szorongás +nélkül: hogyan vitték a puskaport az országútra, és a pap hogyan +tévesztette össze a császárt a basával.</p> +<p>– Micsoda meggondolatlanság, – szólt a kezét összecsapva +Verbőcy, – micsoda szamárságot eszeltetek ki édes fiam!</p> +<p>– Nem ott a szamárság, – felelte a kardját a padlóhoz ütve Török +Bálint, – hanem ott, hogy a pap nem ismerte meg a szultánt.</p> +<p>És ekkor a két úr egymásnak fordult.</p> +<p>– A szultán a mi barátunk! – szólt Verbőcy.</p> +<p>– A mi elvesztőnk! – felelte Török Bálint.</p> +<p>– Nemes gondolkozású úr!</p> +<p>– Koronás gazember!</p> +<p>– Én ismerem, de te nem ismered! Én jártam nála +Konstantinápolyban is.</p> +<p>– Töröknek a szava nem szentirás. És, ha szentirás volna is, az +ő szentirásuk nem a miénk, a miénk nem az övék. Az ő szentirásuk +az, hogy a keresztényt le kell tiporni.</p> +<p>– Csalatkozol!</p> +<p>– Adja az Isten bátyám, de én annyira érzem a <span class= +"pagenum"><a name="Page_201" id="Page_201">-201-</a></span> +farkasszagot, hogy haza megyek innen. Fiam, – szólt Gergelyhez +fordulva, – megmenthettétek volna Magyarországot!</p> +<p>És hogy ezt mondta, a hangja fájdalmas volt. Szavai nehéz +ólom-rögökként estek a fiu szivére.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_202" id= +"Page_202">-202-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXIV.</h3> +</div> +<p>Másnap reggel azzal ébresztette fel Gergelyt Martonfalvay, hogy +a ruhatárból egy szép sárgaselyem apródöltözetet tett az asztalára. +És igy szólt:</p> +<p>– Az úr parancsolja, hogy öltözzél fel. Tiz órakor állj készen +az udvaron. Bemégy vele a királyi palotába.</p> +<p>Azzal előfogta Gergelyt, mint valami gondos anya. Megmosdatta, +felöltöztette; a haját középen kétfelé fésülte; az aranygombjait +megtörülgette szarvasbőrrel; még a kénsárga dali-cipőket is ő +akarta felhúzni a lábára.</p> +<p>– De már ezt nem engedem, – mondotta Gergely. Nem vagyok én +olyan gyámoltalan fráter, hogy még a cipőt se tudnám felhúzni.</p> +<p>– Hát nem félsz?</p> +<p>– Mitől félnék deák uram? Hogy a királyné elé megyek? Nagyobb +asszony az én asszonyom annál, ha nincs is korona a fején!</p> +<p>– Abban is igazad van, – felelte a deák tetszéssel nézve végig a +fiun. De tudod mégiscsak királyné.</p> +<p>Török Bálintot szemben találta az udvar egy szolgája:</p> +<p>– Nagyságos uram, – mondotta lihegve, – a királyné ő felsége +küldött, hogy azonnal jőjjön. Valami basa érkezik. Annyi kincset +hoznak, hogy az szörnyűség.</p> +<p>– Megyek, – felelte röviden Török Bálint.</p> +<p>És a kisérő vitézeihez fordult:</p> +<p>– Nem ingyen hozzák, meglássátok! <span class="pagenum"><a name= +"Page_203" id="Page_203">-203-</a></span></p> +<p>A katonák az udvaron maradtak. Bálint úr Gergelylyel felment a +széles márvány-lépcsőn.</p> +<p>Az alabárdos ajtónálló tisztelgőre emelte a bárdot, s azt mondta +Bálint úrnak:</p> +<p>– Ő felsége a trónteremben van.</p> +<p>Ezt mondva jobbra mutatott.</p> +<p>– Akkor velem jöhetsz, – szólt Bálint úr Gergelyhez. Mindig a +hátam mögött légy négy-öt lépésnyire, és katonásan állj; senkivel +ne beszélj; ne krákogj, ne köpdöss, ne ásits, illedelmes légy!</p> +<p>Magas ivű csarnokok; szines és faragott falak; mindenütt +arannyal tündöklő és koronás cimerek; magas széles ajtók; ezüst +csillagokkal ékesitett kék mennyezetek; lépések zaját elnyelő +vastag vörös szőnyegek. Gergely kábuldozott a pompától.</p> +<p>Ugy érezte magát, mintha minden sarokban egy koronás szellem +állana, és azt suttogná:</p> +<p>– Királyok lábanyomán jártok. Ezt a levegőt királyok lehelték be +itten. Ezek a falak királyok szavát hangoztatták vissza!</p> +<p>A trónteremben már öt fényes öltözetü ur volt jelen, mögöttük +apródok és tisztek. A trón mellett két alabárdos testőr, de a +trónon nem ült még senki.</p> +<p>Ez a terem is boltozatos volt, mint a többi, s a szilvakék +selyem boltozat csillagai az égnek azt az óráját mutatták, +amelyikben a nemzet Mátyást királyává választotta.</p> +<p>– Ő felsége hivja, nagyságos úr, – szólt egy díszruhás +testőrtiszt Török Bálintnak.</p> +<p>Gergely magára maradt az apródok és a deákok között.</p> +<p>A mellette beszélgető két ifjúhoz fordult, és igy szólt: +<span class="pagenum"><a name="Page_204" id= +"Page_204">-204-</a></span></p> +<p>– Bornemissza Gergely a nevem. A Török Bálint apródja +vagyok.</p> +<p>Az egyik ifjú, – (vidám tekintetü napégetett szőke arc), – kezet +nyujtott neki, és igy felelt:</p> +<p>– Zoltay István vagyok, a Batthyány úr hadából.</p> +<p>A másik egy rövidnyaku köpcös legény, csak összefonva tartotta +karjait, és elnézett a Gergely válla fölött, mintha nem is venné +észre.</p> +<p>Gergely megütődve bámult rá. Ez a bikafejü urfi bizony még +megveti.</p> +<p>– Bornemissza Gergely vagyok, ismételte a mellét kifeszitve.</p> +<p>A bikafejü ránézett ugy félvállról, és azt felelte:</p> +<p>– Mi közöm veled öcsém. Apródnak <i>hallgass</i> a neve.</p> +<p>Gergely elpirult. A szeme rávillant a gőgös ifjúra. Csaknem +kiáltva felelte:</p> +<p>– Nem a te apródod vagyok! Akié pedig vagyok, az nem úgy hí +engem, hogy <i>hallgass</i>, hanem úgy, hogy <i>ne türj +bántást</i>!</p> +<p>A bikafejű végignézett rajta.</p> +<p>– No majd, ha kint leszünk az udvaron, megmondom neked a +nevemet.</p> +<p>S a tenyerét érthető módon fölemelte.</p> +<p>– Nono Mekcsey, – szólt Zoltay közéjök állva, – csak nem izéled +ezt a gyereket!</p> +<p>– Nem vagyok gyerek, ha bántanak, – felelte Gergely. – Engem +Dobó István már hét éves koromban karddal övezett fel, és vitéznek +nevezett.</p> +<p>A Dobó névre Zoltay megfordult és a Gergely vállára tette a +kezét.</p> +<p>– Nini, mondotta, – te vagy tán az a gyerek, aki egy janicsárnak +a lovát elvitted?</p> +<p>– Én, felelte Gergely büszke örömmel.</p> +<p>– Pécs mellett valahol? <span class="pagenum"><a name="Page_205" +id="Page_205">-205-</a></span></p> +<p>– A Mecseken.</p> +<p>– No pajtáskám, akkor add ide mégegyszer a kezedet.</p> +<p>Megrázta, megszoritotta a Gergely kezét, aztán magához +ölelte.</p> +<p>Mekcsey ezalatt háttal volt fordulva hozzájok.</p> +<p>– Ki ez a goromba ember? – kérdezte Gergely a széles hátu +Mekcseyre intve.</p> +<p>– Igen jó fiu, – felelte Zoltay, csak egy kicsit tüskés.</p> +<p>– De én nem hagyom annyiba, tüzeskedett Gergely.</p> +<p>Rácsapott Mekcseynek a vállára.</p> +<p>– Hallja az úr…</p> +<p>Mekcsey megfordult.</p> +<p>– Éjfélkor a Szent György téren megösmerkedhetünk.</p> +<p>És a kardjára csapott.</p> +<p>– Ott leszek, – felelte röviden Mekcsey.</p> +<p>Zoltay a fejét csóválta.</p> +<p>A termen mintha szellő fuvalt volna át. Mozgolódás támadt. Két +alabárdos testőr jött be az ajtón, aztán négy kis apród, aztán a +királyné; utána a barát, Török Bálint, Verbőcy, Batthyány Orbán, +meg az öreg Petrovich.</p> +<p>Gergely elpirosodva nézett az ajtóra. Még valakit várt, hogy +jön. Természetesnek tartotta, hogy amint a férfiaknak fiu-apródjaik +vannak, az ilyen nagyasszony is tart leány-apródokat. De nem jött +leányapród egy se.</p> +<p>A királyné gyászruhában volt, csak a fején ragyogott egy vékony +hold alaku gyémántos korona. A trónba ült. A két testőr mögéje +állott; a főurak melléje.</p> +<p>A királyné körülnézett a teremben, még valamit kérdezett halkan +a baráttól, aztán visszahelyezkedett a trónusába.</p> +<p>A barát ekkor intett a szemben levő ajtónállóknak.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_206" id= +"Page_206">-206-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXV.</h3> +</div> +<p>A török szultán küldötte jött: egy arany-sallangos fehér +selyembe öltözött termetes ember. Amint az ajtón belépett, földig +meghajolt, aztán futó sietéssel ment a trón szőnyegéig. Itt szépen +előrevetette a két kezét, és hasra feküdt.</p> +<p>Vele együtt tiz apródféle citromszin-ruhás cirkászi fiu. Ezek is +úgy siettek be, mint az agájok. Ketten-ketten egy-egy violaszinű +bársonynyal boritott ládát emeltek, és letették kétfelől az aga +mellé, ők maguk arccal szintén a szőnyegre borulván.</p> +<p>– Isten hozott Ali aga, – szólalt meg ekkor a királyné latin +nyelven.</p> +<p>Gyönge rebegés volt a hangja. Nem lehetett tudni, hogy a melle +erőtlen-e, vagy hogy mint afféle asszony el van fogulva.</p> +<p>A török fölemelkedett. Csak ekkor látszott micsoda széparcu arab +ember. Lehetett negyvenéves.</p> +<p>– Felséges királynő, – szólalt meg latinul, s dercés reggeli +hangon, – a hatalmas padisah üdvözletét hoztam trónusod elé. Kér, +hogy fogadd olyan szivesen, mint ahogy ő adja.</p> +<p>Intésére az apródok fölemelték a ládák tetejét, s az aga +egyenkint szedte elő a ragyogó aranyláncokat, karpereceket, selyem +és bársony kelméket, egy szép drágaköves kardot, és buzogányt.</p> +<p>Odarakta a szőnyegre a királyné lába elé. <span class= +"pagenum"><a name="Page_207" id="Page_207">-207-</a></span></p> +<p>A királyné halvány arcán az öröm gyönge rozsája jelent meg, hogy +e tündöklő kincseket szemlélte.</p> +<p>Az aga még egy kis csipkés ezüsttel boritott kristályszelencét +nyitott fel és nyujtott át. Gyűrűk voltak benne, a mesés kelet +legszebb kincseiből valók. A királyné leplezetlen gyönyörűséggel +nézett ezekre a gyűrűkre.</p> +<p>– A kardot és buzogányt felség, a kis király őfelségének küldi +az én uram, – beszélt tovább Ali aga, – s ezenkivül lent az udvaron +áll három telivér arabsló; ezek ketteje a két szultánfitól való, +akik ide eljöttek, és testvéri csókjukat küldik János Zsigmond +őfelségének.</p> +<p>A királyné a főuraktól kisérve az udvari ablakhoz vonult. Egy +testőr félrevonta az ablak vastag kárpitját. A terembe napfény +szállt be. A királyné a tenyerét a szemére árnyékozva nézett le az +udvarra.</p> +<p>Ott állt a három gyönyörü hófehér paripa aranynyal kivert drága +keleti szerszámban, s körülötte a bámuló udvari nép.</p> +<p>A királyné halkan egynehány szót váltott a baráttal, aki a +követhez fordulva ezeket mondotta:</p> +<p>– Őfelsége mély meghatottsággal és hálával köszöni a kegyelmes +szultán ajándékait, valamint a két főherceg ajándékát. Mondd meg +uradnak, a kegyelmes szultánnak, hogy jelöljön meg egy órát a +király és királyné őfelségük küldöttjeinek elfogadására, akik e +köszönetet tolmácsolni fogják a kegyelmes padisahnak.</p> +<p>A királyné bólintott, és vissza akart vonulni a termeibe, +azonban az aga még nem végzett.</p> +<p>– Mindezeket az ajándékokat, – mondotta finom mosolylyal, – +csupán annak jeleképpen küldi a hatalmas padisah, hogy ő János +Zsigmond király őfelségét fiának tekinti, a felséges királyasszonyt +pedig leányának. És semmisem okozna neki nagyobb örömet, mint az, +ha elhunyt <span class="pagenum"><a name="Page_208" id= +"Page_208">-208-</a></span> királyi barátjának fiát a kis király +őfelségét láthatná, és atyai csókjával illethetné.</p> +<p>A királyné elhalaványodott.</p> +<p>– Ez okból, – folytatta a követ, – kéreti felségedet a hatalmas +padisah, méltóztassék a kis király őfelségét a dajkával együtt +kocsiba ültetni, és a kellő kisérettel hozzá bocsátani.</p> +<p>Ezen a <i>kellő kisérettel</i> szón hangsúly volt. Senki nem +értette most. Mindenki megértette másnap.</p> +<p>A királyné fehér volt, mint a fal. Hátradőlt a trónusán, nehogy +elájuljon.</p> +<p>A teremben az elszörnyűködés halk moraja futott át. Gergely +fázott.</p> +<p>– Mi az? – kérdezte suttogva Mekcsey.</p> +<p>– Nem értettem tisztán, – felelte Zoltay.</p> +<p>És Gergelyhez fordult:</p> +<p>– Te értetted? Te bizonyosan jobban tudsz latinul mint mink.</p> +<p>– Én értettem, felelte Gergely és <i>neked</i> megmondom.</p> +<p>Azonban mielőtt szólhatott volna, a török hangja hallatszott +megint:</p> +<p>– Nincs ok az aggodalomra, – folytatta a török körülpillantva. A +hatalmas padisah csak az ő ellenségeinek félelmes, a jó barátokkal +szemben ő is jóbarát. Egyébiránt ő személyesen jött volna el, hogy +tiszteletének és jóindulatának kifejezést adjon, de a mi vallási +törvényeink tiltják ezt, felséges királyné.</p> +<p>Itt megállt a beszédben. Várta, hogy vagy a baráttól, vagy a +királynétól, feleletet kap. Azonban senkise felelt. Kinos csönd ült +a teremben.</p> +<p>– Továbbá, – folytatta ekkor a török, – az én uram és császárom +azt óhajtja, hogy János Zsigmond őfelségét mindazok az urak +kisérjék el, akik Buda védelmében <span class="pagenum"><a name= +"Page_209" id="Page_209">-209-</a></span> kitüntették magukat. +Ismerni kivánja a magyar hősöket; valamennyit a maga hőseinek +tekinti.</p> +<p>Hogy erre se feleltek, meghajtotta magát, és igy szólt:</p> +<p>– Ezzel elvégeztem a hatalmas padisah megbizását, s várom a +kegyelmes választ.</p> +<p>– Délután három órakor megadjuk, felelte György barát a királyné +helyett. Őfelsége a császár meg lesz a mi válaszunkkal +elégedve.</p> +<p>A királyné felállt. Intett Török Bálintnak, s hogy az erre a +trónhoz lépett, belefűzte a karját a karjába. Látszott rajta, +mennyire uralkodik az idegein, hogy össze ne essék.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_210" id= +"Page_210">-210-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXVI.</h3> +</div> +<p>Ali aga délben a főurakat járta sorba: Fráter Györgyöt, Török +Bálintot, Petrovich Pétert, aki nemcsak rokona, de gyámja is volt a +kis királynak, továbbá Verbőcyt, Battyány Orbánt és Podmaniczky +Jánost. Mindenüve egy-egy értékes kaftánt vitt, és mindenütt mézes +szavakkal biztositotta az urakat a szultán jóindulatáról és +bőkezüségéről.</p> +<p>A kaftánok között Török Bálintnak jutott a legértékesebb. Bokáig +érő nehéz sárgaselyem volt ez. A többi kaftán mind egyforma +ibolyakék volt, és narancs-sárga selyemmel kibélelt. Ez az egy +kénsárga selyem volt, és habos fehér selyem a bélése. Maga az +aranyfonalakból szőtt öv olyan szálazott aprólék munka, hogy egy +emberéletbe kerülhetett, mig elkészült. A gombok rajta a nyaktól az +övig gyémánttal körözött aranygombok.</p> +<p>Hogy a házbeliek összefutottak az ajándék csodájára, nevetve +mondta nekik:</p> +<p>– Jó lesz paplannak.</p> +<p>Azután elkomolyodva szólott:</p> +<p>– Szedelőzködjetek: délután hazamegyünk!</p> +<p>Három órakor átment megint a palotába. Itt a főurak a +könyvtár-teremben vártak már reá.</p> +<p>– A királyné nem enged, – mondotta György barát, – kérlek szólj +vele.</p> +<p>– Én búcsúzni jöttem, – felelte hidegen Török Bálint. +<span class="pagenum"><a name="Page_211" id= +"Page_211">-211-</a></span></p> +<p>A főurak elképedve néztek rája.</p> +<p>– Érzem a szelet, – szólt Török Bálint, – nem akarom, hogy kivül +találjon az odumon.</p> +<p>– Az ország sorsával játszol! – szólt Verbőcy.</p> +<p>– Rajtam fordulna meg?</p> +<p>– A szultánt nem szabad elkedvetlenitenünk, – szólt közbe György +barát.</p> +<p>– A fejemmel nem akarok neki kedveskedni.</p> +<p>– Ez meg van keveredve, – szólt a vállát vonogatva Verbőcy. Hát +nem neked küldte-e a legszebb kaftánt? Nem téged ölelgetett-e +köztünk legjobban?</p> +<p>Török Bálint rákönyökölt a nagy kéklő földgömbre, és maga elé +gondolkozva felelte:</p> +<p>– Az okos madarász annak a madárnak sipol legszebben, amelyiket +leghamarabb akarja tőrbe ejteni.</p> +<p>Az ajtónálló feltárta az ajtót annak jeléül, hogy a királyné +elfogadja az urakat.</p> +<p>Hosszas és kinos vita keletkezett odabenn. A királyné féltette a +gyermekét. A főurak az ország és a nemzet sorsát vetették fel a +kérés megtagadása ellenében.</p> +<p>– És te nem szólsz semmit? – szólt a királyné Török Bálinthoz, +aki a falnak támaszkodva szótlanul állott.</p> +<p>– Én búcsúzni jöttem felség, – felelt a királyné szavára +előlépve.</p> +<p>– Búcsúzni? – kérdezte elámult szemmel a királyné.</p> +<p>– Még ma haza kell mennem. Olyan ügyek fordultak elő, hogy nem +maradhatok egy percig se tovább. Beteges is vagyok…</p> +<p>A királyné ideges kéztördeléssel felelte:</p> +<p>– Várj. Ülj le ha beteg vagy. Mondd meg mitévő legyek?</p> +<p>– A kivánságnak engedni kell. Ha felséged nem <span class= +"pagenum"><a name="Page_212" id="Page_212">-212-</a></span> +teljesiti a szultán kivánságát, ki a kezes arról, hogy ellenünk nem +bőszül? Akkor aztán nem fiának nevezi őfelségét, hanem +rabjának.</p> +<p>A királyné a fejét rázva hanyatlott hátra a székén; és a +zsebkendőjét az arcára takarva jajgatott:</p> +<p>– Oh jaj nekem nyomorúlt asszonynak!… Azt mondják királyné +vagyok, de a földön csúszó koldusnak is több az ereje!… A fának nem +fáj, ha letörik a virágát, oh, de az anyai szivet fájdalomból +gyúrta a Teremtő!</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_213" id= +"Page_213">-213-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXVII.</h3> +</div> +<p>Mig ezek a teremben történtek, Gergely az előszobában +ácsorgott.</p> +<p>Ahogy ott áll az öles magas cserépkályha mellett, ugy érzi, +mintha valami pók futna végig az arcán. Odakap. Hát egy pávatoll +akad a kezébe.</p> +<p>A kályha két terem között volt, s mellette át lehetett látni a +másik terembe.</p> +<p>– Gergely! – hangzott halkan.</p> +<p>Gergely édes megrezzenéssel fordult vissza.</p> +<p>A Vica arcát látta, az ő pajkos szemeit, ahogy az utolsó +teremből hozzá átpillantott.</p> +<p>– Gyere ki a folyosóra, – susogta a leány.</p> +<p>Gergely kisurrant. A leány már ott várta az ablakfülkében. +Megragadta a kezét.</p> +<p>– Gyerünk le a kertbe!</p> +<p>S vezette. Négy vagy öt szobán mentek át. Valamennyi vastagon be +volt teritve szőnyeggel, s valamennyinek le volt eresztve a nap +felől való oldalon a kárpitja. A falakon király-képek és +szent-képek. Egyhelyen lovas csatakép is. A butorokon és falakon +aranyozások. Egyik szoba veres, a másik fehér, a harmadik kék. Mind +más és más szinü. Butor valamennyiben kevés.</p> +<p>Egy ajtón végre a kertbe jutottak. Gergely föllélegzett.</p> +<p>– Magunk vagyunk, – mondotta Vica.</p> +<p>Fehér ruhába volt öltözve. A ruha valami fátyolszerű +<span class="pagenum"><a name="Page_214" id= +"Page_214">-214-</a></span> szövet. A haja egy-ágba fonva. A lábán +sárga szattyáncipők. Állt az árnyékos homokuton, egy +bokorcsoportozat mellett. Állt mosolyogva, hogy Gergely +bámulta.</p> +<p>– Szép vagyok? – kérdezte azzal az őszinteséggel, amely még a +gyermekkor ártatlanságából való.</p> +<p>– Szép, – felelte Gergely. Te mindig szép vagy. Olyan szép vagy +mint a fehér galamb.</p> +<p>– A királyné varratta ezt a ruhát nekem, – folytatta Vica +beleöltve karját a Gergely karjába. Jer, üljünk amoda a hársfák +alá. Sokat akarok neked mondani, és te is bizonyára. Mindjárt +megismertem a hangodat, mikor a vasrácson beszóltál, de nem hittem, +hogy te vagy. Sokszor gondoltam rád. Az éjjel is felőled álmodtam. +A királynénak is mondtam már, hogy itt vagy. Azt mondta, hogy ha a +török elmegy, látni akar.</p> +<p>Leültek a hársfa alá egy márvány padra, amelynek a karja két ülő +oroszlán. Innen le lehetett látni a Dunára, s a Duna túlsó partján +Pestre. Kicsi kis piszkos város az a Pest. Magas kőfal keriti +körül. A kőfalon belől apró házak. A kőfalon kivül sárga homokos +mező. De Gergely nem nézte sem a Dunát sem Pestet, ő csak Vicát +nézte. Bámulta a leány arcának liliomhoz hasonló üdeségét, gyönyörű +fogait, gömbölyű állát, vidám, ártatlan szemeit.</p> +<p>– No most beszélj te, – mondotta a leány. Hogy élsz Törökéknél? +Tanulsz-e még sokat? Tudod-e, hogy én most festeni is tanulok. No +mit bámulsz úgy? Még egyet se szóltál!</p> +<p>– Téged bámullak, hogy milyen nagy vagy, és milyen szép +vagy!</p> +<p>– Azt a királyné is mondta. Azt mondta, hogy most vagyok +fejlődésben. A kezem, lábam most már akkora, hogy nagyobb nem lesz. +Mert a kéz és a láb csak <span class="pagenum"><a name="Page_215" +id="Page_215">-215-</a></span> tizenhárom éves korig nő a +lányoknál. Te is szép vagy Gergely.</p> +<p>Pirosság futott végig az arcán, és eltakarta a szemét a +tenyerébe.</p> +<p>– Jaj milyen bolondokat beszélek! Ne nézz rám. Szégyellem +magamat.</p> +<p>De a fiu is zavart volt. Elvörösödött a füle hegyéig.</p> +<p>Egy percig hallgattak. A hársfán egy madár csicsergett. Talán +azt hallgatták. Dehogy azt hallgatták. Más zenét hallgattak ők. +Ebben a korban szólal meg először az a zene. Magasztos mint az +orgonaszó; halk, mint virágok közt járó szellő susogása.</p> +<p>– Add ide a kezedet, – mondotta a fiu.</p> +<p>A leány készséggel odanyujtotta.</p> +<p>A fiu fogta a leány kezét. Azt várta, hogy mit akar Gergely? +Gergely csak hallgatott és nézett. Egyszercsak fölemelte szép +lassan a leány kezét és megcsókolta.</p> +<p>Akkor a leány elpirult.</p> +<p>– Szép ez a kert, – mondotta Gergely a leány kezét +elbocsátva.</p> +<p>Megint hallgattak. Egy hársfalevél leesett az ágról és eléjök +hullott. Arra néztek mind a ketten, aztán a fiu megszólalt:</p> +<p>– Mindennek vége van.</p> +<p>Ezt oly búsan mondotta, hogy a leány szinte ijedten nézett +reá.</p> +<p>Gergely fölkelt.</p> +<p>– Gyerünk Vica, mert hátha jön az atyám.</p> +<p>Vica is fölkelt.</p> +<p>Ujra karonfogta Gergelyt. Hozzá is simult. Igy mentek némán tiz +lépést. Akkor azt kérdezte a leány:</p> +<p>– Mért mondtad, hogy mindennek vége van?</p> +<p>– Mert vége van, – felelte Gergely. <span class= +"pagenum"><a name="Page_216" id="Page_216">-216-</a></span></p> +<p>És még egynéhány lépést mentek hallgatva, mikor folytatta:</p> +<p>– Én érzem, hogy te nem leszel az én feleségem.</p> +<p>És felsóhajtott.</p> +<p>– Én meg érzem, hogy az leszek, – felelte vigasztalón a +leány.</p> +<p>A fiu ránézett. A szemébe nézett.</p> +<p>– Igéred nekem?</p> +<p>– Igérem.</p> +<p>– Lelkedre?.</p> +<p>– Lelkemre.</p> +<p>– És ha a szülőid mást akarnak és ha a királyné mást akar?</p> +<p>– Megmondom nekik, hogy mink már megegyeztünk.</p> +<p>Végigmentek ujra a szobákon. Mikor a folyosóra nyiló ajtóhoz +értek, Vica azt mondta:</p> +<p>– Mig itt a török, nem találkozhatunk, csak ha Bálint urral +jösz. Akkor csak állj ide a kályha mellé. Azután kiizenek majd +érted.</p> +<p>Gergely fogta a lány kezét. A leány érezte, hogy a Gergely keze +remeg.</p> +<p>– Megcsókolhatlak? – kérdezte Gergely.</p> +<p>Eddig mindig megcsókolták egymást kérdés nélkül is. Gergely +érezte, hogy ez a leány nem az a leány többé, akit otthon +Keresztesen testvére gyanánt szeretett. Több.</p> +<p>A leány is érzett valami effélét, mert Gergely kérdésére +mosolygó arca elpirosodott.</p> +<p>– Hát csókolj meg, – mondotta.</p> +<p>S nem az arcát nyujtotta, mint szokta, hanem az ajakát.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_217" id= +"Page_217">-217-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXVIII.</h3> +</div> +<p>Délután négy órakor fel volt öltöztetve a kis királyfi, s az +udvaron egy aranyozott hintó várta, hogy leszálljon vele az óbudai +völgybe, ahol a lesátorozott török tábor tulipánmező gyanánt +tarkállott.</p> +<p>A királyné azonban még az utolsó órákban sem akarta bocsátani a +gyermekét. A kezét tördelte; a fejéhez kapkodott és sirt.</p> +<p>– Nektek nincs gyermeketek! – mondotta. Neked nincs György +barát, Podmanickynak sincs, Petrovichnak sincsen. Nem tudjátok mi +az: elszakitani a gyermeket az anyai szivtől! Ki tudja mit akar +vele a gonosz pogány! Nem szabad elhagynod engem Török Bálint! Reád +bizom a gyermeket! Te magad is apa vagy: tudod, hogy mi az, mikor +az anya a gyermekét a halálhoz bocsátja látogatóba. Úgy őrizd őt, +mintha a magadé volna.</p> +<p>És mikor ezt mondta: <i>Nem szabad elhagynod engem</i>, +megfeledkezve minden méltóságáról, térdre omlott a szőnyegen Török +Bálint előtt, és a kezét könyörgőn nyujtotta feléje.</p> +<p>Ez a jelenet mindenkit megrenditett.</p> +<p>– Az Isten szerelmére, felség, – szólt György barát fölemelve az +asszonyt a földről.</p> +<p>– Felséges királyné, – mondotta mély megindulással Török Bálint, +– elkisérem a kisdedet; és esküszöm, hogy ha csak egy hajaszála is +meggörbül, akkor én a szultánt leszúrom! <span class= +"pagenum"><a name="Page_218" id="Page_218">-218-</a></span></p> +<div class="figcenter" style="width: 388px;"><a href= +"images/i008hq.jpg"><img src="images/i008.jpg" alt="György barát." +title="György barát." /></a> +<p class="caption">György barát.</p> +<p class="caption">(Olajfestmény a trakostyani várban.)</p> +</div> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_219" id= +"Page_219">-219-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXIX.</h3> +</div> +<p>A szultán Óbuda alatt táborozott. Pompás, hármas sátora ott volt +fölépitve a mai császár-fürdő helyén. Csak a neve sátor, valójában +egy palotaszerü fa- és kelmealkotmány, amely belől termekre és +fülkékre van osztva, kivülről meg ragyog az aranytól.</p> +<p>Délután öt óra tájban megindult a magyar hódoló menet a királyi +palota udvaráról. Elől egy huszárszázad, utána a főurak katonasága, +ezek után a kincsvivő apródok. (Az áruló Bornemissza Tamás kincseit +vitték el a szultánnak ajándékul.) Ismét egy csapat királyi katona, +majd a főurak válogatott daliái. Azután maguk a főurak s köztük a +fehér-kámzsás György barát. Szép volt most ez a kámzsa, ahogy ott +fehérlett Török Bálint virágos kék nyári atlaszmentéje mellett. +Mint a kék ég meg a fehér felhő. A főurak között a kis királyfi +hatlovas, aranyos hintója. Két udvarhölgy ül benne, meg a dajka. A +dajka ölében a fehér selyembe öltözött kis piros-pozsgás, térden +táncoló királyka.</p> +<p>A lovakat oldalt egy-egy hosszuhaju, selyem sipkás apród vezeti. +A hintó mögött a testőrség. Ezek mögött a budai ostromban +vitézkedett tisztek hosszu sora lovagol.</p> +<p>Gergely egy rézderes kis lovon Török Bálintot követte. Hogy az +ura kedvetlen volt, maga is csöndes kedvvel lovagolt utána. Csak +akkor derült föl, mikor hátrapillantott és meglátta az öreg Ceceyt. +Milyen furcsán ül az öreg a lovon: az egyik lábát, a melyik fából +van, meredten <span class="pagenum"><a name="Page_220" id= +"Page_220">-220-</a></span> kinyujtva tartja, a másikat meg, +amelyik csak térdig van fából, összehuzza. Aztán a jobb kezével +tartja a kantárt s a kardja is jobbfelől van felkötve.</p> +<p>Gergely sohase látta őt se lovon, se fegyverben, hát csak +elnevette magát.</p> +<p>No furcsa is volt az öreg, hogy igy ki volt nyalva. A nagy +sastollas posztósüveg félre volt ütve a fején, a bajusza meg, – +kicsi fehér bajusz, – olyan hegyesre volt viaszkolva, mint a +legényeknek; s hogy immáron foga nem volt elől, meg a szemei is +mélyen ültek az öregségtől, a vén Ceceyt inkább valami disz +madárijesztőnek lehetett nevezni, mint diszmagyarnak.</p> +<p>Gergely hát fölnevetett, de mindjárt le is szólta érte magát, s +vezeklésképpen megvárta, hogy köszöntse.</p> +<p>– Jónapot apám! – mondotta vigan, – hogyan nem láttam előbb?</p> +<p>– Csak itt csatlakoztam a menethez, – felelte az öreg bámulva. +Hát te micsoda angyalbőrben vagy?</p> +<p>Gergely gyönyörü égszinkék atlaszból való apródruháját, és drága +gyöngyházas kardját értette evvel a szóval.</p> +<p>– Az uram apróddá tett, felelte Gergely. Mindenüvé járok, ahova +ő jár. A királyi palotában is forgok. Most meg a szultán sátorába +megyek vele.</p> +<p>Dicsekedett. Mutatni akarta, hogy ő nem olyan semmi ember, mint +amilyennek őt eddig tartották. Abban a körben forog ő, ahol Éva +kisasszony.</p> +<p>A szent-Györgytér ember-emberháton telve volt. Az utcákon ki +voltak nyitva az ablakok. A tetőkön és fákon gyerekek ültek és +csimpeszkedtek. De mindenki csak a királykát nézte. Milyen csepp és +máris választott király!</p> +<p>– Szakasztott olyan a fejetartása mint az apjáé volt, – mondotta +egy asszony.</p> +<p>A kapúban ott piroslott egy tömegben Török Bálintnak +<span class="pagenum"><a name="Page_221" id= +"Page_221">-221-</a></span> háromszáz főnyi tiszta szép serege. +Csupa somogyi fiu, s van közte egy, akinek a feje mindig kiáll a +csapatból.</p> +<p>Hogy ezekhez értek, Török Bálint megforditotta a lovát. A kardja +az égnek villant: állót intett a menetnek.</p> +<p>– Vitezeim! Fiaim! – szólt mélyrezgésü hangon a katonái előtt. +Emlékeztek rá, hogy alig egy hónapja itt ennél a kapunál fogadta +meg a szavamra minden főúr és minden katona, hogy Buda várát sem a +németnek sem a töröknek nem adjuk?</p> +<p>– Emlékszünk, – felelt halk morajban a csapat.</p> +<p>Bálint úr folytatta:</p> +<p>– A németet elvertük. Most a török táborba megyünk a szultán +elé. Isten a tanum és legyetek ti is tanuk rá, hogy én a tanácsban +ezt a kimenetelt elleneztem.</p> +<p>Ezt dörgő hangon mondta. Aztán a hangja zengéstelenné vált, +mikor ekképpen folytatta:</p> +<p>– Én édes fiaim érzem, hogy nem látlak többé bennetek. Isten a +tanum, hogy csak a haza iránt való tekinteteknek engedelmeskedem. +Az ég áldjon meg édes fiaim!</p> +<p>Nem tudott többet mondani: a hangja elcsuklott. Ahogy a kezét +kinyujtotta, a katonák egyenkint szoritották meg. Ez a jelenet +fojtó volt. A szemek megteltek könnyekkel. Török Bálint lehajolt, +és egy katonáját arcon csókolva mondotta:</p> +<p>– Ez az én búcsucsókom mindnyájatoké!</p> +<p>Azzal megsarkantyuzta a lovát, és kilovagolt a várkapun.</p> +<p>– Ugyan-ugyan Bálint öcsém, – mondotta az agg Verbőcy, – mire +való az ilyen ellágyulás?</p> +<p>Török Bálint megrántotta a lova kantárját, és boszusan felelte: +<span class="pagenum"><a name="Page_222" id= +"Page_222">-222-</a></span></p> +<p>– Ne gondolja ezt ellágyulásnak bátyám. Megmutattam én elégszer, +hogy nem vagyok ólomból.</p> +<p>– Hát aki nem fázik, ne reszkessen.</p> +<p>– No-no bátyám majd meglássuk, ki érzi meg jobban az +időjárást.</p> +<p>– Ha nem mondta volna is a császár, – szólt közbe György barát, +– el kellett volna hozzá éppen igy mennünk. Nem szabad ellenségnek +néznünk, aki császár létére maga elhozza nekünk a hatalmát.</p> +<p>– György fráter, – szólt Török Bálint komor pillantással, – te +okos ember vagy, de isten te se vagy. Ha az ember kivül a ruháján +hordaná a szivét, a császár akkor is betakarná azt mielőttünk.</p> +<p>A barát nyugodtan felelte:</p> +<p>– Ha itt volna még a német a nyakunkon, te is másképpen +beszélnél.</p> +<p>A kaputól a táborig a janicsárság állott sorfalat. Oly viharosan +csokjasázták a magyar főurakat meg a kis királyt, hogy nem lehetett +miattuk tovább beszélgetni.</p> +<p>A katonák és sátorok tarkaságában haladtak tovább, és egy pár +perc mulva a bégek és pasák pompázó csoportját látták, amint eléjök +jönnek a királyfi fogadására.</p> +<p>Ha valaki a magasból nézte volna ezt a két menetet, bizonyára +olyannak látja vala, mint ha egy nagy virágos mezőn két sor +mindenféle szinű tulipán halad egymással szembe. Mikor összeérnek, +megállanak és bókolnak, aztán összevegyülve haladnak tovább a Duna +partján észak felé, ahol egy palotaszerü hármas sátor zöldellik ki +a többi közül.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_223" id= +"Page_223">-223-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXX.</h3> +</div> +<p>A szultán a sátora előtt állt. Az arca ki volt pirositva, mint +rendesen. Mosolyogva bólintott, mikor György barát kiemelte a +kocsiból a kékszemű kövér kis gyermeket.</p> +<p>Bementek a sátorba. Az ura mögött Gergely is belépett. Kellemes +hüvösség és rózsaillat csapta meg. Az ajtónálló a többit +visszatartotta.</p> +<p>A szultán sarkig érő cseresnyeszinű selyemkaftánba volt öltözve. +A kaftánt a derekán fehér zsinór tartotta össze, de a kaftán olyan +lenge patyolatselyemből volt, hogy a karja idomait látni lehetett. +És ezektől a sovány karoktól reszket úgy Europa!</p> +<p>A szultán odabent a kezébe vette a gyermeket, és tetszéssel +nézte. A gyermek rámosolygott és belemarkolt a szakálába. A szultán +erre megcsókolta a gyermeket.</p> +<p>A jelenlevők mindnyájan megkönnyebbülten lélekzettek. Hiszen ez +nem a vérengző Szolimán! Ez egy jólelkű családapa! A tekintete +tiszta, a mosolygása őszinte. Ime a gyerek a turbánon levő +gyémántcsillaghoz nyul. Odaadja neki játéknak. Aztán fiaihoz szól; +– Bálint is érti, Gergely is érti:</p> +<p>– Csókoljátok meg a kis magyar királyt!</p> +<p>És a két szultánfi megcsókolja. Nevet rá mind a kettő. A gyerek +is visszanevet.</p> +<p>– Elfogadjátok-e testvéreteknek? – kérdi a szultán.</p> +<p>– Hogyne, – feleli Szelim, – hiszen ez a gyerek olyan csinos, +mintha Stambulban szülték volna. <span class="pagenum"><a name= +"Page_224" id="Page_224">-224-</a></span></p> +<p>Gergely egy pillantást vet körül a sátorban. Micsoda kéklő +pompája ez a selyemnek! A földön is vastag virágos kékszőnyegek. A +sátor falán kerek üvegetlen ablakok. Az egyiken át lehet látni a +Margitszigetet. Lent a sátor fala mellett meg vastag ülővánkosok +hevernek.</p> +<p>A sátorban nem volt más, mint a három főur: György frater, +Verbőczi meg Török Bálint, azután a dajka meg Gergely, akit diszes +ruhája miatt talán a kis király apródjának vélt az ajtónálló. Aztán +ott volt a két szultánfi, két pasa meg a tolmács.</p> +<p>A szultán visszaadta a királyfit a dajkának, és tovább is +gyönyörködve nézte, orcáját veregette, kenderszőke haját +simogatta.</p> +<p>– Milyen szép, milyen egészséges, – mondotta a tolmácsra +pillantva.</p> +<p>Mire a tolmács latinul szólott:</p> +<p>– A kegyelmes szultán azt mondja, hogy a gyermek bájos, mint az +angyalok, és egészséges, mint a legüdébb keleti rózsa.</p> +<p>– Örülök, hogy láttam őt, – folytatta a szultán, – vigyétek +vissza az anyjának, és mondjátok meg, hogy atyja leszek apja +helyett, és hogy az én kardom őrködni fog rajta és országán.</p> +<p>A tolmács forditotta:</p> +<p>– Őfelsége úgy örül, mintha a saját gyermekét látná. Fiául +fogadja őt, és világot uralgó hatalmának szárnyát kiterjeszti +fölötte. Ezt mondjátok meg a királyné őfelségének, s adjátok át az +ő legkegyelmesebb üdvözletét.</p> +<p>A szultán egy megyszinvörös selyemerszényt vett elő a zsebéből, +és kegyes mozdulattal a dajka kezébe csusztatta. <span class= +"pagenum"><a name="Page_225" id="Page_225">-225-</a></span></p> +<p>Aztán mégegyszer megcsókolta a gyermeket, és a kezével búcsut +integetve, a sátora belső részébe vonult.</p> +<p>Ez jel volt arra, hogy a szultán teljesitettnek tartja a +kivánságát, és hogy mehetnek.</p> +<p>Mindnyájan fellélekzettek. Arcuk kipirult az örömtől. A dajka +szinte futva vitte kifelé a gyermeket.</p> +<p>Kiléptek a sátorból. Itt a pasák karonfogták a főurakat, és +nagynyájasan kijelentették, hogy a szultán meg fogja őket +vendégelni. A kiséret többi része is, amelyik visszaviszi a +királyfit, forduljon meg, és jőjjön vissza.</p> +<p>– Kisérd vissza a királyfit, – szólt hátra Gergelynek Török +Bálint.</p> +<p>Azzal egy pasa karján eltünt a sátorban.</p> +<p>A nap már akkor leáldozott a budai hegyek mögött, és az égről a +felhők tűze világitott alá.</p> +<p>A kis királyfi megint a hintóba került. Jobb kezével pát intett +a pasáknak és a magyar főuraknak, aztán az aranyos hintó újra +megindult a katonák csokjasázó két során fel a budai várba.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_226" id= +"Page_226">-226-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXXI.</h3> +</div> +<p>Gergely a hintó mögött lovagolt.</p> +<p>A fakezü Cecey elől ment az öregekkel, a fiatalok hátul.</p> +<p>Gergely ott lovagolt Zoltay és Mekcsey mögött egy hízásnak +indult vöröses szőke ifjuval, akinek még az induláskor bemutatta +magát.</p> +<p>– Fürjes bátyám, – szólt egyszer az ifjunak. Én csak most +kerültem Budára, hát nem ismerek úgyszólván senkit.</p> +<p>– Mire van szükséged öcsém? Szivesen adok, ha tudok.</p> +<p>Azt hitte pénz kell a fiúnak.</p> +<p>– Egy kis dolgom akad éjfélkor a Szent-György-téren.</p> +<p>– Miféle? – kérdezte amaz elnevetve magát.</p> +<p>Mert most meg azt hitte, hogy a fiúnak szerelmi találkozója +lesz.</p> +<p>Megrázta nagy vöröses szőke haját, és szinte kiáltva mondta:</p> +<p>– No lám!</p> +<p>– A dolog nem éppen nevetséges, felelte Gergely, de nem is +valami komoly.</p> +<p>– Szóval: szív.</p> +<p>– Nem a: kard.</p> +<p>– Csak nem verekszel tán?</p> +<p>– Debizony. <span class="pagenum"><a name="Page_227" id= +"Page_227">-227-</a></span></p> +<p>– Kivel?</p> +<p>Gergely az előtte lovagló zöld selyematlaszba öltözött Mekcseyre +mutatott.</p> +<p>Erre Fürjes nagyot nézett, és elkomolyodott.</p> +<p>– Mekcseyvel?</p> +<p>– Vele.</p> +<p>– Hallod ez fenegyerek ám!</p> +<p>– Én se vagyok libapásztor!</p> +<p>– Ez már németet is vágott!</p> +<p>– Hát én meg majd őt vágom!</p> +<p>– Tudsz vivni?</p> +<p>– Hét éves koromban kezdtem.</p> +<p>– Az már más.</p> +<p>Azzal kinyujtotta a kezét, és megtapogatta Gergely karján az +izmokat.</p> +<p>– Nem vastag, mondotta, jobb ha megkérleled.</p> +<p>– Én? Már hogy kérlelném meg!</p> +<p>– Megver, – mondotta Fürjes aggodalmasan.</p> +<p>– Hogy lehet ilyet előre tudni! – felelt hetykén Gergely.</p> +<p>A mellét kifeszitve pillantott az előtte lovagló Mekcseyre, +aztán azt mondta Fürjesnek:</p> +<p>– Hát lesz tanum ugy-e bátyám?</p> +<p>Fürjes a vállát vonogatva felelte:</p> +<p>– Hiszen ha csak tanu kell, hát szivesen, de ha valami baj +lesz…</p> +<p>– Mi lenne?</p> +<p>– Már akármi, de én aztán helyetted, miattad nem verekszem.</p> +<p>A menetben mozgolódás és zúgás támadt.</p> +<p>Értelmetlen kiáltások, paripák hánykolódása. A nyakak mintha +megmerevedtek volna: mindenki a várra nézett.</p> +<p>Akkor nézett fel Gergely is. <span class="pagenum"><a name= +"Page_228" id="Page_228">-228-</a></span></p> +<p>Hát lám ott lengett a budai kapun három nagy lófarkas zászló. A +templomokon, tornyokon is. A kapunál pedig alabárdos török őrség +turbánozik a magyar helyén.</p> +<p>– Elveszett Buda! – üvölti egy kisérteti hang.</p> +<p>S tőle mint az átszálló széltől megborzong az egész tömeg.</p> +<p>A fakezü Cecey az.</p> +<p>Senkise felel. Az arcok sápadtak. És a némaságot még +dermesztőbbé teszi egy müezzin éneke, aki a Boldogasszony temploma +tornyáról messze-búgó hangon illalláhozza az esti imát.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_229" id= +"Page_229">-229-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXXII.</h3> +</div> +<p>Gergely a sereg egy részével vágtatást rohant vissza a +táborba.</p> +<p>Fel kell verni az urakat! Égbekiáltó gazság történt!</p> +<p>A sátornál azonban a vörös sapkás bosztandsik állták +utjokat.</p> +<p>– Be kell mennünk! – kiáltotta szinte lángot okádva Mekcsey, – +vagy küldjétek ki az urakat!</p> +<p>A bosztandsik nem feleltek, csak tartották a dárdájokat.</p> +<p>Gergely törökül szólott:</p> +<p>– Török Bálint urat küldjék ki egy szóra!</p> +<p>– Nem lehet! – felelték a bosztandsik.</p> +<p>Gergely egyet került a lovával. Fölment a dombra a szpáhik közé, +hogy talán innen lekanyarodva hozzájuthat a lakomázó magyar +urakhoz.</p> +<p>Egy sátor előtt magyar hang kiáltott rája:</p> +<p>– Te vagy Gergely?</p> +<p>Gergely megismerte Mártonfalvyt.</p> +<p>Ott ült egy szpáhi-sátor előtt, és két törökkel sárgadinnyét +evett.</p> +<p>– Én vagyok, felelte Gergely.</p> +<p>– Mit keresel erre?</p> +<p>– Az uramhoz akarok jutni.</p> +<p>– Nem férhetsz ahoz mostan! Gyere tarts velünk!</p> +<p>Ezt mondván lekanyaritott egy szép falatot, és a bicskája +hegyére tűzve, Gergelynek nyujtotta. <span class="pagenum"><a name= +"Page_230" id="Page_230">-230-</a></span></p> +<p>Gergely a fejét rázta.</p> +<p>– Nem kell.</p> +<p>– No csak gyere, – szólt Martonfalvay, – ez a két török +jóbarátom nekem; aztán majd ha meggyujtják a fáklyákat, lemegyünk +mink is, és hozzácsatlakozunk az urunkhoz.</p> +<p>– Dsere madsar testver! – szólt jókedvüen az egyik szpáhi, egy +testes vállas barna ember.</p> +<p>És husos kezével hivólag intett Gergelynek.</p> +<p>– Nem lehet, – felelte mogorván a fiu.</p> +<p>És tovább ment.</p> +<p>Lekerült a sátorutcán a pattantyusok, vadászok és janicsárok +közé, mig végre ismét a szultán sátorához jutott.</p> +<p>A bosztandsik itt is kört áltak; innenfelől se juthatott Török +Bálinthoz.</p> +<p>A magyar ifjak még mindig ott vártak és kiabáltak, ahol előbb. A +lakoma-sátorból kihangzott a török zene; pengett az érchúru kánun, +dörgött a sok koboz, és sivalkodtak a sipok.</p> +<p>– Gazemberek! kiáltotta Mekcsey a fogát csikorgatva.</p> +<p>Fürjes csaknem sirt dühében:</p> +<p>– Ha az én uram a várban marad, nem esik ez rajtunk.</p> +<p>A barát apródja volt ő. Mindenhatónak tartotta a barátot.</p> +<p>S hogy a zene elhallgatott, mindnyájan kiáltoztak:</p> +<p>– Urak odabent! Gyertek ki uraink! A török megszállta a +várat.</p> +<p>Azonban senkise jött elő. Az ég felhős volt. Egyszer csak +megindult az eső, és esett körűlbelöl félóráig. Akkor elállott. Az +égen úgy siettek a fekete felhők kelet <span class= +"pagenum"><a name="Page_231" id="Page_231">-231-</a></span> felé, +mint a menekülő hadak. De a hűs tiszta levegő jólesett a forró +poros nap után.</p> +<p>Végre az urak éjfél felé előjöttek. Csoportosan tolongtak ki a +sátor kapuján. A táborban hosszú fáklyás-sor kanyarodott fel Buda +kapujáig, s a levegőt a keleti fáklyák füstje tette illatossá.</p> +<p>Már akkor Martonfalvay is ott volt, s a bosztandsik +összebocsátották a külső urakat a belsőkkel.</p> +<p>Martonfalvay a lován ülve kiáltotta elő a lovászokat, s az urak +egyenkint ültek fel a lovakra.</p> +<p>A fáklyák fényénél lehetett látni, mint válnak a piros arcok +halaványnyá a rettenetes hir hallatára.</p> +<p>A barát úgy kiválott a fehérségével közülök, mint valami +kisértet.</p> +<p>– Ne sirj! – mondotta a mellette lovagló Fürjesnek. Nem illik a +könny férfi szemébe!</p> +<p>Egyenkint páronkint hármankint robogtak el a fáklyások utcáján +az urak fel Budavárnak.</p> +<p>Gergely még mindig nem látta Bálint urat.</p> +<p>Martonfalvay ott állt mellette, és szintén aggodalmas arccal +nézett a sátor kapujára, amelyből vöröses fény omlott ki az +éjszakába.</p> +<p>Az utolsó úr, aki előjött, Podmaniczky volt. Ez tántorogva jött +ki két török tiszt karján. Ugy kellett fölemelni a lovára.</p> +<p>Azután még egynehány tarkabarka szerecsen jött elő: a +szolgák.</p> +<p>Azután senki.</p> +<p>A sátor kárpitja lehullt, és eltakarta a sátor világosságát +is.</p> +<p>– Hát ti ketten mit vártok? – kérdezte egy strucctollas nagyhasu +török.</p> +<p>– Az urunkat, Török Bálintot.</p> +<p>– Hát nem ment még el? <span class="pagenum"><a name="Page_232" +id="Page_232">-232-</a></span></p> +<p>– Nem.</p> +<p>– Akkor ő az, akivel a kegyelmes padisah beszél.</p> +<p>– Megvárjuk, – szólott Martonfalvay.</p> +<p>A török vállat vont és elment.</p> +<p>– Én nem várhatom meg, – szólt Gergely nyugtalanul, – nekem +éjfélkor fent kell lennem.</p> +<p>– Hát csak eredj öcsém, – felelte Martonfalvay, – aztán ha +valami törököt találsz az ágyamban, hát csak vesd ki belőle.</p> +<p>Tréfának mondta, de Gergely nem nevetett. Kezet nyujtott +Martonfalvaynak, és vágtatást ment fel Buda várába.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_233" id= +"Page_233">-233-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXXIII.</h3> +</div> +<p>A hold már akkor ujra kisütött, és megvilágitotta a budai +utat.</p> +<p>A kapun álló lándsás törökök rá se néztek. Még most jöhetett, +mehetett az egyes ember szabadon. Ki tudja holnap nem rekesztik-e +ki a magyart végképpen a várból?</p> +<p>A ló menése csattogásra vált a kövezeten. Gergely a házak előtt +is lándsás janicsárokat látott. Minden ház előtt egy janicsár. +Minden tornyon egy félholdas lófark. Csak a Boldogasszony templomán +áll még az aranyos kereszt.</p> +<p>Gergely a Szent-György-térre ért. Nagy bámulatára nem látott ott +senkit.</p> +<p>Körüllovagolta a kútmedencét, az ágyukat. Senki, senki.</p> +<p>Ekkor leszállt, és hozzákötötte a lovát egy ágyunak a +kerekéhez.</p> +<p>– Mit csinálsz itt? – kiáltott rája egy török.</p> +<p>– Várok, felelte Gergely törökül. Csak nem félsz tán, hogy +elviszem az ágyut?</p> +<p>– Nono, – szólt a topcsi barátságosan. Hát török vagy te?</p> +<p>– Nem én.</p> +<p>– Hát akkor menj haza.</p> +<p>– De nekem itt ma becsületbeli ügyem van. Légy kérlek +türelemmel. <span class="pagenum"><a name="Page_234" id= +"Page_234">-234-</a></span></p> +<p>A török ekkor a fiunak szegezte a dárdáját:</p> +<p>– Menj!</p> +<p>Gergely eloldozta a lovát és ráült.</p> +<p>A fehérvári kapu felől gyalog és futva jött valaki.</p> +<p>Gergely megismerte Fürjest, akinek szőkesége szinte világitott +az éjszakában.</p> +<p>Eléje ment.</p> +<p>– Mekcsey a Bálint úr házában van, – szólott Fürjes lelkendezve. +Jer, mert az utcán nem engednek beszélni a janicsárok.</p> +<p>Gergely leszállott a lováról, és gyalog ment tovább +Fürjessel.</p> +<p>– Hogyan történt ez a gazság? – kérdezte Gergely.</p> +<p>Fürjes vállat vont:</p> +<p>– A lehető legegyszerübben. Mig a kiskirálylyal lent voltunk a +táborban, a janicsárság bejött a kapun, mintha az épületeket akarná +megnézni. Jöttek mentek, bámultak. De mindig többen. Mikor már +minden utca tele volt, egy kürtszóra előrántották a fegyverüket, és +mindenkit bekergettek a házakba.</p> +<p>– Gyalázatos módja a várfoglalásnak, – szólt Gergely +keserűn.</p> +<p>A palota ablakai nyitva voltak. Az egyik emeleti ablakban két +fej látszott.</p> +<p>A kapu előtt épp akkor váltakoztak az őrök, s a kapu alját egy +nagytermetű janicsár állotta el.</p> +<p>– Mit akartok? – kérdezte félvállról.</p> +<p>– Idevalók vagyunk, – felelte Gergely szárazon.</p> +<p>– Most kaptam a parancsot, szólt a török, hogy: ki akárki, be +senki!</p> +<p>– Én a Török Bálint házanépe vagyok, – szólt Gergely +hevesen.</p> +<p>– Menj haza fiam, – szólt lenézően a török, – Szigetvárra. +<span class="pagenum"><a name="Page_235" id= +"Page_235">-235-</a></span></p> +<p>– Ereszsz be! – kiáltott Gergely dühösen, a kardjára csapva.</p> +<p>A török kihúzta a kardját.</p> +<p>– Takarodsz!</p> +<p>Gergely elbocsátotta a ló kantárát, és szintén kardot rántott. +Talán abban bizott, hogy nincs egyedűl. Az óriás török egyet +mozdult, és a kardját felvillantva, Gergely fejének csapott.</p> +<p>Gergely felfogta a vágást, s a kardja szikrát vetett a +félhomályban. Ugyanebben a pillanatban macskaügyesen előre szökkent +s visszacsapott. A vágás a töröknek a nyakát találta.</p> +<p>– Allah! – bődült fel a török.</p> +<p>A falnak tántorodott, de úgy hogy ropogva hullt a háta alól a +vakolat.</p> +<p>Az emeletről kiáltás hangzott alá:</p> +<p>– Szurd!</p> +<p>Gergely markolatig döfte a kardját a török mellébe.</p> +<p>Bámulva nézett az óriásra, mikor látta, hogy az elejti a +kardját, és zsákként dől el a fal mellett.</p> +<p>Gergely körülnézett. Fürjest kereste. Az sebesen futott a +királyi palota felé.</p> +<p>Helyette három nagysüvegü janicsár közelitett dühös rohanással +és szitkozódva. A fiu látta, hogy nincs veszteni való ideje. A +kapura ugrott és benyitotta. Azután gyorsan elreteszelte +belőlről.</p> +<p>Az esettől felizgatva remegő lábakkal tett egynehány lépést, +azután hogy valaki dübörögve jött belülről a falépcsőn, leült a +kapuboltozat alatt levő tölgyfapadra, és a homlokát törölgette.</p> +<p>Zoltay jött. Kivont kard volt a kezében. Nyomában Mekcsey. Az is +kardot tartott. A kapualjban levő lámpás <span class= +"pagenum"><a name="Page_236" id="Page_236">-236-</a></span> mind a +kettőnek megdöbbent arcát világitotta meg, mikor őt meglátták.</p> +<p>– Itt vagy már? – kiáltott Zoltay. Nem esett bajod?</p> +<p>Gergely a fejével intett, hogy nem.</p> +<p>– Leszurtad a törököt?</p> +<p>Gergely a fejével intett, hogy igen.</p> +<p>– Gyere a szivemre, te kis hős! – kiáltotta Zoltay lelkesen.</p> +<p>És összeölelgette a tizenöt-esztendős fiut, aki az imént tette +le a vitézség próbáját.</p> +<p>A kapun dörömböztek.</p> +<p>– Menekülnünk kell, – szólt Mekcsey, – a janicsárok +összefutottak. Hanem előbb kezet fiú! Ne haragudj rám, hogy +megbántottalak.</p> +<p>Gergely kezet nyujtott. Kábult volt. Azt se tudta mi történik +vele. Szótlanul engedte magát tova hurcolni, csak akkor ocsudott +fel, mikor a két ifjú lepedőkből kötelet csavart össze. Mekcsey +felszólitotta, hogy ereszkedjék le elsőnek az ablakon.</p> +<p>Gergely lenézett.</p> +<p>Lent egy emeletnyi mélységben a királyi konyhakertet látta maga +alatt.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_237" id= +"Page_237">-237-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXXIV.</h3> +</div> +<p>Másnap ismét megjelent Ali aga a királynénál, és igy szólt:</p> +<p>– A kegyelmes padisah jónak látja, hogy török katonaságot tegyen +Buda várába, amíg fiad föl nem nevekedik. A gyermek nem képes Buda +várát fentartani, a kegyelmes padisah meg nem járhat minduntalan +ide két-három hónapi távolságból. Addig az ideig elég lesz nektek +felség Erdélyország, meg az ezüst és aranybányák, meg a sóbányák, +amelyek ott és ahoz közel vannak.</p> +<p>A királyné már akkor minden roszra el volt készülve. Megvető +nyugalommal hallgatta a követet. Ez folytatta:</p> +<p>– A kegyelmes padisah tehát oltalma alá veszi Buda várát és +Magyarországot; s néhány nap mulva irásban adja át császári +igéretét, hogy téged és fiadat meg fog védeni; s mihelyt a gyermek +nagykoru lesz, Budát és az országot visszaadja.</p> +<p>Az urak mind jelenvoltak Török Bálint és Podmaniczky +kivételével. A barát a szokottnál is szintelenebb volt. A fehér +kámzsával szinte egybefolyt az arca.</p> +<p>A követ folytatta:</p> +<p>– Budavár a Duna és Tisza vidékével együtt tehát a felséges +padisah oltalma alá kerül, felségtek pedig Lippára költöznek, és +onnan kormányozzák Erdélyt és a Tiszán tuli országrészt. Budán két +kormányzó lészen: egy török és egy magyar. Ez utóbbi méltóságra a +kegyelmes <span class="pagenum"><a name="Page_238" id= +"Page_238">-238-</a></span> úr Verbőcy István őnagyságát fogja +kinevezni, s birája és kormányzója lesz ő a tartomány magyar +lakosainak.</p> +<p>Az urak a trón körül mind csüggedt arccal, leírhatatlan +szomorúságban állottak.</p> +<p>Mikor a követ elment, egy percnyi csend maradt utána a +teremben.</p> +<p>Akkor a királyné fölemelte a fejét és rájok nézett.</p> +<p>Verbőcy sirva fakadt.</p> +<p>A királyné arcán is könycsepp gördült végig. Letörölte és +rekedten szólott:</p> +<p>– Hol van Podmanicky?</p> +<p>– Elment, – felelte Petrovich.</p> +<p>– Bucsúzás nélkül?</p> +<p>– Sváb kapásnak öltözve szökött meg ma hajnalban.</p> +<p>– Bálint még mindig nem jött haza?</p> +<p>– Nem.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_239" id= +"Page_239">-239-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXXV.</h3> +</div> +<p>A következő napon a törökök kidobálták a Boldogasszony +templomából a harangokat. Az oltárképet leszaggatták; Szent István +király állószobrát összedöntötték; az aranyozott és képekkel +ékesitett oltárokat kiszórták a templom elé, s kiszórták a +márványból és fából faragott angyal-szobrokat és a misekönyveket +is. Az orgona is elpusztult. A cinsípokat két szekér vitte le a +tábori golyóöntőknek; az ezüst sípokat és remek művű arany és ezüst +gyertyatartókat, oltárszőnyegeket és oltárteritőket, miseruhákat +három másik szekér vitte le a szultán kincstartójának. A templom +gyönyörű falfestményeit bemeszelték. A toronyról leütötték a +keresztet, s egy nagy aranyozott réz félholdat vontak és tűztek a +helyére.</p> +<p>Szeptember 2-án fellovagolt a szultán a pasák kiséretében a +várba. A két fia is vele volt.</p> +<p>A Szombati-kapuban díszbeöltözve várták az összes agák és +trombita-harsogás között kisérték a templomba.</p> +<p>A szultán leborulva adott itt hálát a törökök istenének.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_240" id= +"Page_240">-240-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXXVI.</h3> +</div> +<p>September 4-én negyven ökrös szekér kanyarodott le a királyi +várból a dunai hajóhidra.</p> +<p>A királyné hurcolkodott.</p> +<p>A palota udvarán ott álltak már a hintók is, s körülötte +összesereglettek a főurak. Mindnyájan elkisérték, csak Verbőcy +maradt itt s vele az ő kedves katonája: Mekcsey.</p> +<p>Gergely is ott állt az urak mögött, s egyszer csak +megpillantotta Fürjest.</p> +<p>– No Gergely, – mondotta az leereszkedőn, – hát te nem jössz +velünk?</p> +<p>– Semmi <i>te</i>, – felelte Gergely megvetőn, – nyulaknak +öcscse nem vagyok.</p> +<p>A szőke legény megrándult, de aztán hogy Mekcseynek a szúró +tekintetével is találkozott, hallatlanná tette a sérelmet.</p> +<p>Az öreg Cecey is ott volt lóháton az urak sorában.</p> +<p>Gergely rátette a kezét a nyeregkápára:</p> +<p>– Apám.</p> +<p>– Jónapot, fiam.</p> +<p>– Kegyelmed is elmegy?</p> +<p>– Csak Hatvanig.</p> +<p>– Éva is?</p> +<p>– Őt is magával viszi a királyné. Menj föl ma ebédre az +asszonyhoz és vigasztald.</p> +<p>– Mért eresztik el Évát? <span class="pagenum"><a name= +"Page_241" id="Page_241">-241-</a></span></p> +<p>– Verbőcy mondta, hogy ereszszük el. A jövő évben, ne félj, +visszajönnek!</p> +<p>Nem beszéltek többet. A testőrök megjelenése jelezte, hogy jön a +királyné.</p> +<p>Jött. Gyászruhába volt öltözve. Asszonyai között ott volt a kis +Éva is.</p> +<p>Könnyü, diószinü csuklyás selyem utiköpönyeg borult a vállára, +de a csuklyát még nem vonta föl. Körülnézegetett, mintha keresne +valakit.</p> +<p>Gergely átfurakodott az urak lovai között, és mellette +termett.</p> +<p>– Te nem jösz velünk?</p> +<p>– Mennék, – felelte búsan Gergely, – de az uram még nem jött +haza.</p> +<p>– Utánunk jöttök?</p> +<p>– Nem tudom.</p> +<p>Erre a válaszra a leányka arca is elborult.</p> +<p>– Ha nem jöttök utánunk, mikor látlak?</p> +<p>– Nem tudom.</p> +<p>Ekkor a fiu szeme megtelt egy könnycseppel.</p> +<p>A királyné már beült a nagy-terjedelmü födeles, ablakos +bőrhintóba.</p> +<p>Vica a kezét nyujtotta Gergelynek:</p> +<p>– Ugye, nem felejtesz el engem?</p> +<p>Gergely azt akarta mondani: Nem, Vica, nem, még a másvilágon +se!</p> +<p>De hogy nem tudott szólani, csak a fejét rázta.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_242" id= +"Page_242">-242-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXXVII.</h3> +</div> +<p>Tiz nap mulva a szultán is útrakelt.</p> +<p>Török Bálintot magával vitte rabláncon.</p> +<p class="center">Vége a második résznek.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_243" id= +"Page_243">-243-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><span class="smaller">HARMADIK RÉSZ.</span><br /> +A RAB-OROSZLÁN.</h2> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_244" id= +"Page_244">-244-</a></span></p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_245" id="Page_245"><br /> +-245-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>I.</h3> +</div> +<p>Egy lovas állt a Berettyó partján, kék-köpönyeges, +vörös-süveges, király-katonája.</p> +<p>Egyet intett a partról a süvegével, s átkiáltott a +füzfabokrokon:</p> +<p>– Hahó! itt a viz!</p> +<p>Azzal leléptetett a napfénytől meleg, süppedékes parton a buján +sárgálló gólyavirág közé.</p> +<p>A ló térdig ment a vizbe, s lenyujtotta a nyakát, hogy +igyék.</p> +<p>Azonban nem ivott.</p> +<p>Ahogy visszaemelte a fejét, orrából szájából csurgott a viz. +Visszafujta és a fejét rázta.</p> +<p>– Mi lelte ezt a lovat? – dünnyögött a vitéz. Hát mért nem iszol +ebadta Tatárja?</p> +<p>A ló megint lenyujtotta a fejét, megint kirázta a vizet orrából, +szájából.</p> +<p>A mezőn át ekkor még tizennyolc különféle öltözetü magyar lovas +érkezett oda s köztük egy szálas, sovány ember, akinek sastoll volt +a süvegébe tűzve s köpönyeg helyett meggyszinű posztómente takarta +a vállát.</p> +<p>– Hadnagy uram, – szólt föl a vitéz a vizből, – nem értem, mi a +baja ennek a lónak: nem iszik!</p> +<p>A sastollas ember beugratott a vizbe, és figyelmesen nézett a +hullámokra.</p> +<p>– Véres a viz, – mondta a fejét fölemelve.</p> +<p>A part köröskörül fűzfabokorral volt besűrűzve. A <span class= +"pagenum"><a name="Page_246" id="Page_246">-246-</a></span> bokrok +barkától sárgállottak; a föld kék az ibolyától. A tavasz édes +illatát köténynyel hordta innen a délutáni szellő.</p> +<p>A hadnagy egynehány lépést ment fölfelé a vizben.</p> +<p>A parton egy ingre vetkőzött embert találtak, amint egy +fűzfatörzsökön ült, és a fejét mosta a patakban.</p> +<p>A dolmánya, két sárga csizmája, süvege, kardja mellette hevert a +gyepen.</p> +<p>Hát ettől a mosdástól vált véressé a Berettyó vize.</p> +<p>– Ki vagy te öcsém? – kérdezte a hadnagy.</p> +<p>Az ember fölemelte az arcát. Husz huszonkét éves barna ifju +volt. A vér a félarcán sűrűn gyöngyözött.</p> +<p>– Ki vagy öcsém? – ismételte a hadnagy.</p> +<p>Az ifju kedvetlenül felelte:</p> +<p>– Mekcsey István vagyok.</p> +<p>– Én meg Dobó István, – mondotta a hadnagy. Hát mi bajod +öcsém?</p> +<p>– Megvágott egy török, – felelte az, a tenyerét a fejére +tapasztva.</p> +<p>– Török, – szólt Dobó megvillanó szemmel. A pogány mindenit +annak a töröknek, nem lehet még messze. Hányan vannak? Hé fiuk! +Kardra!</p> +<p>Azzal kiugratott a vizből.</p> +<p>– Ne fáradjanak, – szólt Mekcsey, – azt már nem ütik agyon.</p> +<p>– Dehogynem a pogány tagadóját! Nem lehet még messze!</p> +<p>– Itt van mögöttem – mondotta Mekcsey; – én már agyonvágtam.</p> +<p>– Hol?</p> +<p>– Itt van a füzesben mintegy ötven lépésnyire.</p> +<p>Dobó leszólitotta a lóról a fegyverhordozóját:</p> +<p>– Vedd elő a tarisznyát, – mondotta neki, – és lásd el az urfit +tépéssel, kötéssel. <span class="pagenum"><a name="Page_247" id= +"Page_247">-247-</a></span></p> +<p>– Amoda feljebb vannak még, – szólt Mekcsey a tenyerét a fejére +tapasztva.</p> +<p>– Törökök?</p> +<p>– Nem: egy öregúr meg a felesége.</p> +<p>Aztán megint lehajolt, hogy a fejét mossa.</p> +<p>Dobó a vizparton felszöktette a paripáját, s nehány lépésre egy +másik embert talált.</p> +<p>Ez is ingre vetkezve ült a patak partján. Ősz öreg ember volt. +Egy kövér öreg asszony mosta sirva a fejét.</p> +<p>– Adjon isten! – kiáltotta Dobó. Nagy-e a seb?</p> +<p>Az öreg fölnézett, és vigan felelte:</p> +<p>– Nem tud a török nagy sebet adni!</p> +<p>Akkor látta Dobó, hogy az öregnek csak fél keze van.</p> +<p>– Ejnye de ismerős! – mondotta a lováról leszállva.</p> +<p>Az öreg ujból fölnézett:</p> +<p>– Lehet, – mondotta, – hogy ismersz, én ugyan soh’se +láttalak.</p> +<p>– Dobó István vagyok.</p> +<p>– Dobó? – szólt az öreg egy percig tünődve.</p> +<p>Azután fölemelkedett és fölkiáltott:</p> +<p>– Nini! Te vagy az Pista öcsém! Hát hogyne ismernél! Voltál is +nálam, az öreg Ceceynél.</p> +<p>S itt a két ember melegen kezet fogott.</p> +<p>– Hát mi volt itt bátyám? Hogy kerülnek ide a pusztába?</p> +<p>– Ej, szól az öreg újból átadva a fejét a feleségének, a kutya +pogány megtámadta a kocsimat. Még az volt a szerencsém, hogy az az +ifju éppen akkor ért utól bennünket, mikor a pogány nekünk esett. +No derék legény! Úgy vágta a törököt, csakúgy dőltek tőle. De magam +is közibök csapkodtam ám a kocsiról.</p> +<p>– Hányan voltak?</p> +<p>– Tizen a kutyák, hogy a gyehenna emészsze meg <span class= +"pagenum"><a name="Page_248" id="Page_248">-248-</a></span> őket! +Még szerencse, hogy meg nem birtak. Van vagy négyszáz arany nálam, +ha nem több.</p> +<p>S rácsörditett egyet az oldalára.</p> +<p>– Nem halt meg az ifju? – kérdezte az asszony.</p> +<p>– Nem egy cseppet se, – felelte Dobó. – Amoda alább mosakodik az +is.</p> +<p>Ezt mondva, a közelben pirosló török halottra pillantott.</p> +<p>– Megnézem már, – mondotta – miféle néppel volt dolguk?</p> +<p>És benyargalászta a patak és út mellékét.</p> +<p>A füzesben hét holttestet talált: két magyart és öt törököt, az +úton meg egy háromlovas hintószekeret, amely bele volt dőlve az +árokba. Egy fiatal kocsisgyerek a ládák összerakásán +fáradozott.</p> +<p>– Ne vesződj öcsém, – mondotta neki, – mindjárt kapsz +segitséget.</p> +<p>Azzal visszatért Mekcseyhez.</p> +<p>– Nem egy török van itt öcsém, – mondotta neki – hanem öt. Szép +vágások! Becsületedre válik!</p> +<p>– Még egynek kell lenni, – felelte Mekcsey. – Az talán a vizben +van. Az én katonáimat megtalálta-e?</p> +<p>– Meg szegényeket, – felelte Dobó. – Az egyiknek kétfelé esett a +feje.</p> +<p>– Csak hárman voltunk.</p> +<p>– És a török?</p> +<p>– Tizen voltak.</p> +<p>– Négy elfutott?</p> +<p>– El.</p> +<p>– Igy szokott a török, – felelte Dobó nevetve.</p> +<p>Azzal leszállott a lováról, és megnézte az ifjú fejsebét.</p> +<p>– A vágás hosszú, de nem mély, – szólt a sebet összenyomva. +<span class="pagenum"><a name="Page_249" id= +"Page_249">-249-</a></span></p> +<p>Maga rakott rá tépést, és maga kötötte be szorosan egy +gyolcsfoszlánynyal.</p> +<p>És eközben beszélgettek:</p> +<p>– Hát hova mégy öcsém?</p> +<p>– Debrecenbe.</p> +<p>– Csak nem Törökékhez tán?</p> +<p>– De éppen oda.</p> +<p>– Ejnye öcsém, van ott nekem egy kedves emberem: Bornemissza +Gergely. Gyerek lehet még. Ismered?</p> +<p>– Éppen azért megyek. Levelet irt, hogy szeretne hozzám jönni a +hadba.</p> +<p>– Már akkora a fiu?</p> +<p>– Tizennyolc éves.</p> +<p>– Persze a Bálint úr népe elszéledt.</p> +<p>– Biz azokat szétfújta a szél, mióta az úr nincs idehaza.</p> +<p>– Tinódy is elment?</p> +<p>– Ide-oda csavarog. De lehet, hogy most az is Debrecenben +van.</p> +<p>– Hát tisztelem, csókolom azt is, meg a két Török fiut.</p> +<p>Mig igy beszélgettek, Dobó feltürte a zekéje ujját, és rongyot +vett a kezébe. Az arcát, kezét mosta meg Mekcseynek, mig egy katona +a ruháiról tisztogatta le a vérfoltokat.</p> +<p>– Az öreg ott van? – kérdezte Mekcsey, Ceceyék felé intve.</p> +<p>– Ott. Nincs nagy baja. Nem vagy éhes, öcsém? – Nem, csak +szomjazom.</p> +<p>Dobó a kulacsért intett, a többi katonát meg elküldte a hintó +rendbeszedésére.</p> +<p>Aztán Ceceyékhez mentek, akiket már a hintó mellett a gyepen +találtak. <span class="pagenum"><a name="Page_250" id= +"Page_250">-250-</a></span></p> +<p>Az öreg is ivott, és egy pulykacombot tartott a kezében.</p> +<p>– Tartsatok velünk! – kiáltotta vigan. – Csakhogy nem esett +bajod, öcsém!</p> +<p>A katonák összeszedték a zsákmányt: öt török lovat, ugyanannyi +köpönyeget és mindenféle török fegyvert.</p> +<p>Mekcsey egy pillantást vetett a lovakra, azután a földön heverő +fegyverekre mutatott.</p> +<p>– Válaszszon bátyám, – szólt Ceceynek. – A zsákmány közös.</p> +<p>– Kell is nekem, – felelte az öreg nevetve. – Van énnekem elég +lovam, elég fegyverem.</p> +<p>– Hát akkor Dobó bátyámat kinálom meg egy fegyverrel.</p> +<p>– Köszönöm, – felelte Dobó. – Már hogy választanék. Nem +harcoltam érte, nincsen jussom hozzá.</p> +<p>– De csak válaszszon.</p> +<p>Dobó a fejét rázta.</p> +<p>– A zsákmány a tied az utolsó gombig. Ajándékot meg hogy +fogadnék el tőled?</p> +<p>– Nem adom ingyen.</p> +<p>– Az már más, – szólt Dobó vágyó pillantást vetve egy remek művü +kardra. – Hát mi az ára?</p> +<p>– Az, hogy ha várkapitány lesz kegyelmed, hát engem szólit +magához, ha szorul a csizma.</p> +<p>Dobó elnevette magát.</p> +<p>– Igy nem veszünk.</p> +<p>– Hát más árt szabok: jőjjön el velem Debrecenbe.</p> +<p>– Az se lehet öcsém. Én királyi biztos vagyok most. Bitang +birtokokon szedem a tizedet.</p> +<p>– Hát válaszszon úgy, hogy ajándékozzon meg cserébe a +barátságával.</p> +<p>– Az már úgyis a tiéd. Hanem hogy meg ne haragudjál <span class= +"pagenum"><a name="Page_251" id="Page_251">-251-</a></span> rám, +elfogadok egyet, a jövendő ismeretségünk fejében.</p> +<p>És a kardokat vizsgálva folytatta:</p> +<p>– Ezek úri törökök voltak. Az egyik bég. Vajjon hova valók?</p> +<p>– Azt hiszem, fejérváriak.</p> +<p>Dobó fölvette a kardokat. Az egyik bársonytokos türkiszes volt; +a markolata aranyozott kigyófej; a kigyófej két szeme két +gyémánt.</p> +<p>– No ez a tied öcsém, ezt nem választom, mert ez vagyont ér.</p> +<p>Két kevésbé diszes, török pengéjü kard volt még ottan. Dobó +fölvette az egyiket, s karikába hajtotta a pengéjét.</p> +<p>– Ez aztán acél! – mondotta jókedvvel. – Hát ezt, ha nekem adod, +megköszönöm.</p> +<p>– Szivesen, – felelte Mekcsey.</p> +<p>– De mármost, ha ezt nekem adod, tedd meg azt a szivességet, +hogy vidd el magaddal Debrecenbe, és ha ott van Tinódy, mondd meg +neki, hogy irjon rá valami igét. Amit akar. Van ott aranyműves, aki +beleégeti a pengébe.</p> +<p>– Szivesen, – felelte Mekcsey. – Magam is iratok vele erre a +kigyós kardra.</p> +<p>Egyet suhintott a görbe karddal, és felkötötte a másik mellé a +jobb oldalára.</p> +<p>– Találtatok-e pénzt a török tisztnél? – kérdezte a Dobó +katonáit.</p> +<p>– Még nem motoztuk meg.</p> +<p>– Hát motozzátok meg.</p> +<p>A legény néhány perc mulva magával hozta az egész törököt. Csak +úgy a gallérjánál fogva húzta oda a gyepen.</p> +<p>Ott motozta meg. <span class="pagenum"><a name="Page_252" id= +"Page_252">-252-</a></span></p> +<p>A vörös-bársony bugyogón nem volt zseb, hanem az övében találtak +egy zacskó aranyat, meg mindenféle ezüstpénzt.</p> +<p>– Ez jó lesz költségre, – szólt derülten Mekcsey. – Katona +embernél mindig elkél.</p> +<p>Még egy rubintos turbánforgó volt ott, meg egy aranylánc. Ezt a +bég az ingen belül viselte, s kókuszforgácsra csavart pergamen +talizmánt hordott rajta.</p> +<p>Mekcsey a tenyerére tette a két aranymarhát és odakinálta +Ceceynek:</p> +<p>– Ebből már kell választania bátyám uram.</p> +<p>– Tedd el öcsém azt is, – szólt az öreg a kezével legyintve. – +Csak nem tüzök forgót vén létemre!</p> +<p>– Vigyük el a lányunknak azt a láncot, – szólalt meg az asszony. +– Van egy szép kisasszony-lányunk, – mondotta magyarázón, – a +királyné udvarában.</p> +<p>– Gyertek el öcsém a lakodalomba! – rikoltotta Cecey a lábát +rázva. – Még egyszer kitáncolom magamat, mielőtt meghalnék.</p> +<p>– Ki veszi el? – kérdezte Mekcsey a láncot az asszony tenyerébe +eresztve.</p> +<p>– A királyné hadnagya. Fürjes Ádám. Ismerik talán?</p> +<p>Mekcsey nemet intett.</p> +<p>– Derék ifjú, – mondotta az asszony. – A királyné házasitja ki a +leányomat.</p> +<p>– Isten éltesse őket, – mondotta Dobó.</p> +<p>Mekcsey<a name="FNanchor_1" id="FNanchor_1"></a><a href= +"#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a> a katonákhoz fordult és a +ruhákat meg a disztelen fegyvereket nekik ajándékozta. <span class= +"pagenum"><a name="Page_253" id="Page_253">-253-</a></span></p> +<p>– Hát Dobó bátyám, – mondotta most már víg arccal, – csakugyan +nem jöhet Debrecenbe?</p> +<p>– Ha egy kis érkezésem szakadna, bizony örömest elmennék. Majd +meglátom egy hét mulva. Ez a tizedszedés, – szólt a fejét rázva, – +minden napomat gonddá teszi.</p> +<p>– Nehéz munka.</p> +<p>– Bizony nehéz ebben a fölfordult világban, mikor mindenki a +máséban akar szüretelni.</p> +<p>Dobó szolgája odahozta a Mekcsey köpönyegét és süvegét. Biz az +mind a kettő kiment a formájából.</p> +<p>Mekcsey boszankodva forgatta a kezében a süvegét. Végig volt +hasitva.</p> +<p>– Sohse boszankodjál, – szólt Cecey. – Ha nem volna meghasítva, +nem férne most a fejedre.</p> +<p>A ruhák még vizesek voltak, no de estig majd megszáritja a nap, +meg a szellő.</p> +<p>– Hát én most nem megyek el – mondotta Dobó, – hanem a +katonáimból válaszsz egypárt, hogy elkisérjenek.</p> +<p>– Nem tudom, együtt megyünk-e, – kérdezte Mekcsey Ceceyékhez +fordulva. – Együtt megyünk tán?</p> +<p>– Hova? – szólt az öreg.</p> +<p>– Debrecenbe.</p> +<p>– Együtt.</p> +<p>– No Akkor három katonát elfogadunk a hadnagy urtól.</p> +<p>– Amennyit akarsz, – felelte Dobó szivesen.</p> +<p>Mig az öreg házaspár uzsonnázott, ők ketten bejárták a holtakat. +A holtak közt egy harminc éves forma nagytestü török kezét-lábát +szétvetve hanyatt feküdt. Kék posztó-bugyogó volt rajta. A szemén +érte a vágás.</p> +<p>– Ezt ismertem, – mondotta Dobó. Azt hiszem, egyszer verekedtem +is vele. <span class="pagenum"><a name="Page_254" id= +"Page_254">-254-</a></span></p> +<p>A két magyar katona csunyán össze volt szabdalva; az egyiknek +letakarták a fejét kendővel.</p> +<p>A törököket gyomron szúrták, és belevetették a Dobó katonái a +Berettyóba, a magyaroknak meg sirt ástak a parton egy vén fűzfa +tövében, és kardostól belefektették őket.</p> +<p>Szemfödőül rájuk teritették a köpönyegüket.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_255" id= +"Page_255">-255-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>II.</h3> +</div> +<p>Konstantinápoly déli sarkán egy régi vár áll. Falai magasak. +Belül két köpcös torony, ilyenforma rendben:</p> +<div class="figcenter" style="width: 122px;"><a href= +"images/i009hq.jpg"><img src="images/i009.jpg" alt="" title= +"" /></a></div> +<p>A vár falát felében a Márványtenger mossa, felében faházak +környezik.</p> +<p>Ez a hires Jedikula, magyarul Héttorony. A hét toronyba van +betömve a szultánnak minden kincse.</p> +<p>A középső kettőben az arany és gyöngyös ékszerek. A tenger felől +levőkben az ostromszerek, kézi fegyverek és ezüst kincsek. A másik +kettőben a régi fegyverek és a régi okmányok, iratok, könyvek.</p> +<p>Itt e hét torony között őrzik a fejedelmi rabokat is. Mindeniket +másképpen. Némelyiket láncon és sötét kőlyukban, másikat olyan +kényelemben, mintha otthon volna: járni engedik egész nap a +várkertben, a zöldséges kertben, a tornyok erkélyén, a fürdőben; +szolgát tarthat hármat is; leveleket irhat, látogatókat fogadhat, +muzsikálhat, ehetik, ihatik, csak éppen ki nem mehet.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Egy tavaszi napon két ősz ember ült a Jedikula kertjében egy +padon. Mind a kettőnek könnyűfajta bilincs kigyózta körül a lábát. +<span class="pagenum"><a name="Page_256" id= +"Page_256">-256-</a></span></p> +<p>Az egyik előrehajolva a térdén könyökölt; a másik a pad karján +széjjelvetett kézzel hátratámaszkodott, s a felhőket nézte.</p> +<p>Ez, aki az eget nézte, őszebb volt, mint a másik. Szakálla a +melle közepéig ért, a haja meg fehér sörényként lengte körül a +fejét.</p> +<p>Mind a kettőn magyar ruha. Haj, a magyar ruha sok rabon kopott +itten.</p> +<p>Ültek szótlanul.</p> +<p>A tavaszi nap langyos melegséggel öntötte el a kertet. A +ciprusok és a babérfák között virágzott már a liliom, tulipán, a +pünkösdi rózsa. Fejük fölött egy vén pizáng öles levelei itták a +napsugarat.</p> +<p>A felhőket néző ember leemelte izmos karját a padról, és +keresztbe fonta. Eközben a társára tekintett és igy szólt:</p> +<p>– Min gondolkozol Majlád barátom?</p> +<p>– Egy diófámon, – felelt az előrehajló. Fogarason van egy vén +diófám.</p> +<p>A két ember megint hallgatott, aztán egynehány perc mulva Majlád +szólalt meg:</p> +<p>– A külső ágai elfagytak. Kihajtott-e? Ezen tünődöm.</p> +<p>– Kihajtott bizonyosan.</p> +<p>Megint hallgattak egyet, aztán Majlád szólalt meg ismét:</p> +<p>– Hát te Bálint, min gondolkozol?</p> +<p>– Azon, – feleli búsan Török Bálint, hogy a kapi aga épp olyan +gazember, mint a többi.</p> +<p>– Ezen én sohse kételkedtem.</p> +<p>– Azt mondták, hogy ravasz. Harmincezer aranyat küldött neki a +feleségem, hogy ravaszkodja le ezt a láncot a lábamról. Ennek már +három hónapja.</p> +<p>Megint hallgattak egyet. Majlád lenyult egy pitypangért, +<span class="pagenum"><a name="Page_257" id= +"Page_257">-257-</a></span> amely kisárgállott a fű közül. +Leszakitotta. Egy darabig morzsolgatta a kezében, aztán lehullatta +a földre. És megint megszólalt:</p> +<p>– Az éjjel arra gondoltam, hogy én még mindig nem tudom, miért +ejtettek téged rabul?</p> +<p>– Azt jóformán magam se tudom.</p> +<p>– Te elvégre is megvoltál a magad fészkén: rólad nem mondhatták, +hogy királyságra vagy fejedelemségre áhitozol.</p> +<p>– Magam is sokszor tépelődtem ezen. A töröknek nem kell ugyan +valami nagy ok, hanem hogy mégis a sok közül mi ártott nekem +leginkább, azt magam is szeretném tudni.</p> +<p>Az udvaron egy csapat kapudsi ment át dobszóval, azután ismét +magukra maradtak.</p> +<p>Bálint folytatta:</p> +<p>– Azt gondolom mégis az az éjjeli beszélgetés volt a fő ok. A +szultán azt kérdezte tőlem, hogy miért jelentettem meg a németnek +az ő jövetelét. A németnek? – kérdeztem csodálkozva. Nem a németnek +jelentettem én meg, hanem Perényinek. Az egy-kutya, – felelte a +szultán; – Perényi a némettel tartott. És akkor a szultán dühösen +szólt rám: Ha nem értesitetted volna őket, itt leptük volna a német +tábort: minden urat elfogtunk volna és összetörtem volna Ferdinánd +minden erejét. Hogy igy kiabált rám a ronda török, bennem is +megmozdult a vér. Én tudod mindig úr voltam egész életemben és igy +nem szoktam ahoz, hogy egyik gondolatomat a másikkal +takargassam.</p> +<p>– Neki ágaskodtál?</p> +<p>– Nem voltam goromba, csak megmondtam neki, hogy éppen azért +értesitettem őket a szultán jöveteléről, mert kimélni akartam a +német táborban levő magyarokat. <span class="pagenum"><a name= +"Page_258" id="Page_258">-258-</a></span></p> +<p>– Ez nagy hiba volt.</p> +<p>– Még akkor szabad voltam.</p> +<p>– Hát aztán mit szólt?</p> +<p>– Semmit. Fel és alá járt előttem, aztán a basának azt mondta, +hogy adjanak nekem egy jó sátort, ahol meghálhassak, mert holnap is +beszélni akar velem.</p> +<p>– És beszélt veled?</p> +<p>– Soha többé. Egy nagy sátort adtak, de ki nem eresztettek. +Ahányszor ki akartam lépni, tiz dárda állt a mellemnek.</p> +<p>– És mikor vertek rád láncot?</p> +<p>– Csak akkor, mikor visszafelé indult a szultán.</p> +<p>– Nekem azonnal láncot tettek a lábamra, mikor elfogtak, és +dühömben ugy sirtam, mint a gyermek.</p> +<p>– Én nem tudok sirni. Nincsenek könnyeim. Nem sirtam soha, még +az apám halálán se.</p> +<p>– A gyermekeidet se sirattad?</p> +<p>– Nem, – felelte elsápadva Török Bálint, – de valahányszor +eszembe jutnak, ugy érzem, mintha kardot szurnának a mellembe.</p> +<p>És fájdalmas sóhajtással tette a tenyerébe a homlokát.</p> +<p>– Egy rab jut sokszor az eszembe, szólt bús elmélázással. Egy +sovány rossz török, akit a Duna partján ejtettem fogságba. Évekig +ott tartottam a várban. Az egyszer engem szemtől szembe +megátkozott.</p> +<p>Nem beszéltek többet.</p> +<p>A távolból trombita-zene hangzott föl.</p> +<p>Néha arra figyeltek, aztán megint elmélyedtek a +gondolataikba.</p> +<p>Mikor a nap már megvörösitette a felhőket, a várnagy végigment a +kerten, és a rabok elé érve odaszólt nekik ugy oldalvást:</p> +<p>– Uraim, kaput zárunk. <span class="pagenum"><a name="Page_259" +id="Page_259">-259-</a></span></p> +<p>Napnyugta előtt fél órával szokták a kaput bezárni, s akkor +minden rabnak a maga szobájában volt a helye.</p> +<p>Majlád utána szólt:</p> +<p>– Kapudsi efendi, mi van ma, hogy úgy trombitálnak?</p> +<p>– Tulipán ünnep, – felelte a várnagy. A szerájban az éjjel nem +alszanak.</p> +<p>Azzal odább lépett.</p> +<p>A rabok tudták már mi az. Tavaly tavaszszal is volt ilyen +ünnnep. Ilyenkor a szultán minden asszonya ott van a kertben.</p> +<p>A szultán női sátorokat állíttat fel a tulipán-ágyak körül, és +ezekben az alsó rangú háremi nőkkel mindenféle csecsebecsét, +gyöngyöket, selyemszöveteket, keztyűt, harisnyát, cipőt, fátyolt és +más efféléket árultat.</p> +<p>Az ő egynehány száz asszonya sohase mehet ki a bazárba, hát +esztendőben egyszer itt örülnek annak, hogy pénzt szórhatnak.</p> +<p>A kert ilyenkor zsibong a jókedvtől. A palotából kihozott +papagájok, rigók, fülemilék és kanári madarak kalitkástól fel +vannak függesztve a fákra és bokrokra, s versenyt énekelnek a +muzsikával.</p> +<p>Este aztán kigyulladnak a Boszporus egy hajóján az illatos +fáklyák és tarka papirlámpások, s az egész hárem zeneszóval hajókáz +le a Márványtengerig.</p> +<p>A két rab kezet fogott a Vértorony alján:</p> +<p>– Jó éjszakát Majlád István.</p> +<p>– Jó éjszakát Török Bálint.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_260" id= +"Page_260">-260-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>III.</h3> +</div> +<p>– Mert nincs itt egyéb öröm, mint a jó éjszaka. Az alvó rab +hazaálmodja magát.</p> +<p>Azonban Török Bálint nem tudott aludni. Ebéd után szokása +ellenére lefeküdt, és aludt egyet, hát most nem volt álmos. Kitárta +az ablakát és odaült.</p> +<p>Nézte a csillagos eget.</p> +<p>A Márványtenger sarkán a Jedikula alatt állt a hajó. Az ég +csillagos volt és holdvilágtalan. Ilyenkor a csillagok szinte +lobogva ragyognak, s a tenger tükre második éggé változik. A +lámpionokkal világló hajó itt állt a magasság és mélység csillagai +között. Két magas kőfal takarta el a rab szemei elől. És szólt a +zene. Pengett a török cimbalom: a kánun, és csattogott a réztányér. +De ő bármennyire is akarta hallgatni, gondolatai másfelé +barangoltak.</p> +<p>Éjfél felé elcsöndesült a lármás zene. A nők maguk énekeltek. +Mindig más és más hang, és más zeneszerszám.</p> +<p>De Török Bálint ezekből se hallott sokat. Az eget nézte, amely +most már el volt boritva lassan vándorló sötét és rongyos +felhőkkel. A rongyokon áttünedeztek a csillagok.</p> +<p>– Milyen más itt az ég is, gondolta. Török ég, török +sötétség.</p> +<p>Aztán, hogy egy hosszú szünet állt be a hajón, igy folytatta a +gondolatait: <span class="pagenum"><a name="Page_261" id= +"Page_261">-261-</a></span></p> +<p>– Még a csöndesség is más itten: török csöndesség.</p> +<p>Arra gondolt, hogy lefekszik, de olyan jól esett neki az az +álmos zsibbadtság, hogy időt várt, mig a tagjai megmozdulnak. Azt +várta, hogy az ő akarata nélkül mozduljon meg a teste, s igy menjen +pihenni.</p> +<p>Ekkor az éji csendben hárfa szólalt meg ujból, s a lombokon át +ezek az akkordok szállottak szét a sötétlő török éjszakába:</p> +<div class="figcenter" style="width: 333px;"><a href= +"images/i010hq.jpg"><img src="images/i010.jpg" alt="" title= +"" /></a></div> +<p>Török Bálinton valami fájdalmas-édes borzongás ömlött végig a +szivétől le a sarkáig.</p> +<p>De nem mozdult.</p> +<p>A hárfa elnémult egy percre, aztán ujra felszálltak a remegő +akkordok, és halk zokogásként emelkedtek föl az éjszaka +sötétségében:</p> +<div class="figcenter" style="width: 313px;"><a href= +"images/i011hq.jpg"><img src="images/i011.jpg" alt="" title= +"" /></a></div> +<p>Most már fölemelte a fejét. Igy emel fejet olykor a ketrecben +őrzött rab oroszlán a szél susogására, és néz elmeredő szemmel maga +elé.</p> +<p>A hárfa akkordjai sóhajjá lágyultan enyésztek bele <span class= +"pagenum"><a name="Page_262" id="Page_262">-262-</a></span> az +éjjeli csöndességbe, aztán ujra összependültek a húrok, és egy +vékony fájdalmas női hang dala hangzott föl tiszta magyar +nyelven:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0"><i>Ki a Tisza vizét +itta…</i><br /></span> <span class="i0"><i>Vágyik annak szive +vissza…</i><br /></span> <span class="i0"><i>Hej! Én is ittam… +belőle…</i><br /></span> <span class="i0"><i>Megfájdult a szivem +tőle…</i><br /></span></div> +</div> +<p>Török Bálint még a lélekzetét is visszatartva, emelt fővel, merő +szemekkel nézett e hangok felé.</p> +<p>Ősz fürtei szinte szerte borzolódtak, arca szinte +megmárványosodott.</p> +<p>És amint a vén oroszlán igy megkövülve hallgatta a dalt, +szeméből kigyöngyözött két könnycsepp, és lecsordult orcáján, +szakállán.</p> +<p>Sirt már Török Bálint, sirt. De még nem vette észre. Lelke úgy +itta a régen nem hallott hazai dalt, mint a Hortobágy aszott mezeje +az esőt, s mikor a dal megszünt, Török Bálint ráborult az ablak +deszkájára. Ráborult és zokogott hosszan, keservesen.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_263" id= +"Page_263">-263-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>IV.</h3> +</div> +<p>Éjjel tizenkét óra tájban egy inas zörgetett a Török urfiak +ajtaján.</p> +<p>– Gergely úrfi!</p> +<p>– No mi kell, – szólt Gergely felülve az ágyában. Bejöhetsz.</p> +<p>Nem aludt még. Gyertyánál olvasta Horáciust.</p> +<p>A másik két ágyban is fölébredtek a Török fiuk.</p> +<p>– A virrasztó küldött, – mondotta az inas. – Egy úrféle áll a +kapun.</p> +<p>– Hogy hivják?</p> +<p>– Valami Kecske vagy micsoda.</p> +<p>– Kecske? Ki a kutya lehet az a Kecske?</p> +<p>– Győrből jött, és ide akar szállani.</p> +<p>Gergely a Győr szót hallva, egyszerre kiugrott az ágyából.</p> +<p>– Ki az te Gergely? – kérdezte Török Jancsi a paplan alól.</p> +<p>– Mekcsey! – kiáltotta vigan Gergely. – Ereszszétek be tüstént a +vitéz urat!</p> +<p>Az inas elrobogott.</p> +<p>Gergely bakancsot rántott, és köpönyeget kapott a vállára. A két +fiu is kiszállt az ágyból. (Jancsi tizenhat éves, Feri tizennégy +most már.) Kiváncsiak voltak a vendégre, akit csak névből +ismertek.</p> +<p>– Rendeljetek bort, meg ennivalót, – szólt vissza Gergely az +ajtóból. <span class="pagenum"><a name="Page_264" id= +"Page_264">-264-</a></span></p> +<p>Azzal lerohant.</p> +<p>Mikorra leért, már ott állt Mekcsey az udvaron; mellette +lámpással a virrasztó meg a várnagy.</p> +<p>Az emeletről is levillant egy lámpásnak a fénye; egy darabig +ide-oda lengett az udvaron, aztán a jövevényen állt meg, aki éppen +egy-egy tallérral bucsúzott a Dobó katonáitól.</p> +<p>– Csakhogy megérkeztem, – mondotta Gergelyt megölelve, – már +majd elaludtam a lovamon.</p> +<p>– De Pista bátyám, mi van a fejeden?</p> +<p>– Turbán az irgalmát! Nem látod, hogy törökké lettem.</p> +<p>– Ne tréfálj bátyám! Véres az a kendő!</p> +<p>– No hát csak adj öcsém szobát, meg mosdótálat, aztán majd +elmondom, hogy milyen az út Győrtől Debrecenig.</p> +<p>A lépcsőn egy asszonycseléd jelent meg, és kérdőn nézett a +jövevényre.</p> +<p>Gergely egyet legyintett a levegőbe, mire a cseléd eltünt.</p> +<p>Gergely magyarázón fordult Mekcseyhez:</p> +<p>– Az asszonyunk nem alszik éjjel soha. Mindig az urát várja, +vagy levelet az urától.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_265" id= +"Page_265">-265-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>V.</h3> +</div> +<p>Egy heti seblázat hevert végig Mekcsey a kastélyban. Ez idő +alatt mindig ott voltak mellette a Törökfiuk meg Gergely. Itatták a +vitézt veres borral, és nem győzték hallgatni az elbeszéléseit.</p> +<p>Az asszony is minden nap meglátogatta. Mekcsey még azon betegen +elmondta, hogy Gergelyért jött: viszi magával a király +seregébe.</p> +<p>A fiuk megdöbbenve néztek Gergelyre, az asszony szemrehányó bús +arccal.</p> +<p>– Hát el tudnál minket hagyni? Nem voltam én anyád helyett +anyád? és a fiaim nem voltak-e testvéreid?</p> +<p>Gergely lecsüggedt fővel felelte:</p> +<p>– Már tizennyolc éves vagyok. Itt élősködjek-e, itt +haszontalankodjak-e, mikor az országnak katona kell!</p> +<p>– Te kellesz éppen? – szólt Törökné. – Nem várhatod-e meg az én +fiaimat? Mindenki elfordul tőlünk, – szólt az asszony előtolongó +könnyeit letörölve. – Ahonnan az Isten elfordult, elfordulnak az +emberek is.</p> +<p>Gergely letérdelt az asszony elé, és megcsókolta a kezét:</p> +<p>– Édes jó anyám, ha igy érti az én elmenetelemet, akkor nem lesz +belőle semmi.</p> +<p>Tinódy is ott volt a szobában. Aznap érkezett meg Érsekujvárról. +Hirt hallani jött az uráról, de persze kérdést se mert tenni, mikor +a kastélyt zászló nélkül, az asszonyt félgyászban találta. +<span class="pagenum"><a name="Page_266" id= +"Page_266">-266-</a></span></p> +<p>Az ablaknál ült egy zöldre festett ládán, és kardpengére +rajzolt.</p> +<p>Gergely szavára abbahagyta a munkát, és igy szólt:</p> +<p>Nagyságos asszonyom engedje meg, hogy beleszóljak ebbe a +beszédbe.</p> +<p>– Hát csak szóljon Sebők.</p> +<p>– A madár mindig visszatér a fészkére, akárhova megyen is. +Gergely is röpdösni akar egyet. Én azt mondom, hogy jó lenne, ha +forogna a világban. Mert tetszik látni, a János urfi maholnap +fölemberkedik, aztán neki is jobb, ha tanult katona lesz +mellette.</p> +<p>Nem volt semmi nevetni való ezeken a szavakon, de mégis +mindnyájan nevettek. Ez a Sebők diák mindig tréfás, mikor nem +énekel, s ha komolyan beszél, akkor is azt sejtik már, hogy +vidámság lappang a szava alatt.</p> +<p>– Hát majd meggondoljuk, – szólt mosolyogva az asszony.</p> +<p>És hogy a diák munkájára fordult a figyelme, azt kérdezte +tőle:</p> +<p>– Hát megvan-e a vers?</p> +<p>– Meg bizony. Nem tudom tetszik-e nagyságodnak?</p> +<p>Azzal fölvette a kigyós kardot, és leolvasta róla:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0"><i>Aki bátor, az az +erős.</i><br /></span> <span class="i0"><i>Aki erős, könnyen is +győz.</i><br /></span> <span class="i0"><i>S aki győzve megy +előre,</i><br /></span> <span class="i0"><i>A Halál is megfut +tőle!</i><br /></span></div> +</div> +<p>– Ezt irja az én kardomra is, – szólt Török János.</p> +<p>– Nem, – felelte a fejét rázva Tinódy, – arra mást fogunk +irni.</p> +<p>Mekcsey megszólalt az ágyban:</p> +<p>– A Dobó kardjára a király nevét is rá kellene irni. Valami +olyanfélét, hogy: Istenért, hazáért, királyért. <span class= +"pagenum"><a name="Page_267" id="Page_267">-267-</a></span></p> +<p>– Az már sűrűn forgó mondás, – felelte Tinódy. Ha ő ezt akarta +volna iratni a kardra, magával vitte volna és ráiratta volna ő +maga.</p> +<p>– Van eszemben valami, – szólt Gergely a homlokára téve az +ujját. Mikor gyerek voltam, hallottam egy mondását. Azt kellene +rámetszeni.</p> +<p>– Mi az?</p> +<p>– „Az a fő, hogy ne féljen az ember sohase.“</p> +<p>– Ez jó, szólott Tinódy, de igy bizony mezitláb megy a gondolat. +Megálljatok csak.</p> +<p>Az állát a kezére támasztva nézett maga elé. A többiek +hallgattak. Egy perc mulva felragyogott a szeme, és igy szólt: +<i>Ha félsz, nem élsz!</i></p> +<p>– Ez jó! – kiáltotta Gergely.</p> +<p>Tinódy beleütötte a ludtollat az ablak szélén álló +fakalamárisba, és felrajzolta a kardigét.</p> +<p>Még egy kard volt ottan meztelen. A Dobóénak a párja. Azt +Gergelynek adta Mekcsey.</p> +<p>– Hát erre mit irjunk? kérdezte Tinódy. Jó lesz-e ez, hogy: +„Bornemissza Gergely, szaporábban nyergelj!“</p> +<p>– Nem, felelte Gergely a fejét rázva. Nekem nem kell vers, csak +egy szó. Abban az egy szóban benne van minden vers és minden +gondolat. Ezt irja rá Sebők bátyám: <i>A hazáért!</i></p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_268" id= +"Page_268">-268-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>VI.</h3> +</div> +<p>Az ötödik napon betoppant Dobó. Nagy örömmel fogadták, s mióta a +ház ura rabul esett, évek óta ez volt az első eset, hogy felrakták +az asztalra az arany és ezüst edényeket. A házat valami szokatlan +derültség sugározta be.</p> +<p>Az asszony mindamellett félgyászban és ékszer nélkül jelent meg +az asztalnál, és érdeklődéssel hallgatta a hireket, amiket Dobó +Bécsből és az országban levő urakról tudott.</p> +<p>Mert, hogy abban az időben nem voltak hirlapok, csak levelek +utján meg egy-egy ilyen vendégtől lehetett megtudni, mi történik a +politikai világban s az úri családok fáján melyik ág törött le, +melyik hajtott bimbót.</p> +<p>Csak egy ember neve nem fordult elő sokáig a beszélgetésben: a +ház uráé. Nem lehetett az örökké vérző sebhez nyulni, mig maga az +asszony nem kezdte meg.</p> +<p>– Hát az én szerelmes uramról hallott-e valamit kegyelmed? – +szólt végre az asszony, mikor a cselédség eltakarodott az +ebédlőből.</p> +<p>Oh hogy elnedvesedett a szeme! Oh milyen felleg ereszkedett +ettől a kérdéstől a szobára!</p> +<p>Dobó a fejét rázta:</p> +<p>– Mig ez a szultán meg nem hal, azt hiszem nem szabadul ő +haza.</p> +<p>Nyers őszinteséggel volt ez kimondva, de abban az időben úgy +mondták ki az emberek a gondolatukat, amint a fejökben +megszületett. <span class="pagenum"><a name="Page_269" id= +"Page_269">-269-</a></span></p> +<p>Hogy erre az asszony arca elborult, Dobó boszusan szólott:</p> +<p>– Dehát meddig akar élni? Az ilyen zsarnokok nem szoktak tisztes +vénségben kimulni!</p> +<p>És vigasztalón tette hozzá:</p> +<p>– Ha valami basát rabul lehetne ejteni, kicserélnék érte.</p> +<p>Az asszony tagadón ingatta a fejét.</p> +<p>– Nem hiszem Dobó uram. Az én uramat nem kincstári +szerzemény-képen tartják fogva, hanem mint az oroszlánt szokták: +mert félnek tőle. Igértem én már érte mindent, – folytatta búsan, – +azt mondtam: vegyék el minden birtokunkat, ami a Dunán tul van; +vegyék el minden arany és ezüst marhánkat, s még ezen kivül +odafizetjük minden évben adóul minden jövedelmünket. A basák +zsebreteszik, ami pénzt küldök, a szultán meg nem is felel +nekik.</p> +<p>– Vagy hogy elő se mernek vele hozakodni</p> +<p>– Nem lehet onnan másképen kiszabadulni? – kérdezte Mekcsey.</p> +<p>Dobó felelt rá:</p> +<p>– A Héttoronyból? Sohse hallottál a Héttoronyról öcsém?</p> +<p>– Hallottam biz én, de azt is hallottam, hogy semmi se +lehetetlen, ha az ember nagyon akarja.</p> +<p>– Édes Mekcsey uram, – szólt az asszony, – gondolhatja-e, hogy +az én uram, meg az ő árván maradt családja nem akarja nagyon? Nem +jártam-e érte a királyasszonynál, a barátnál, a budai basánál? Nem +csusztam-e föl térden még Ferdinánd királyhoz is? Meg se mertem +irni ezt az én boldogtalan uramnak.</p> +<p>S hogy erre az asszony sirva fakadt, kinos szünet állt be a +teremben. <span class="pagenum"><a name="Page_270" id= +"Page_270">-270-</a></span></p> +<p>Azonban az asszony letörülte a könnyeit és Tinódyra nézett:</p> +<p>– Sebők deák, – mondotta mosolyt erőltetve az arcára, könnyekkel +vendégeljük-e a mi házunk barátait? Nosza vegye elő a lantot, és +amiket az uram szeretett hallani, – szólt új könnyeket törülve le a +szeméről, csak azokat Sebők deák. Behunyjuk a szemünket, mig +kegyelmed énekel, és azt képzeljük: ő is közöttünk ül.</p> +<p>Három év óta nem pendült meg itt ebben a házban a Sebők deák +lantja. A fiuk már előre fölvidámultak az engedelemtől.</p> +<p>Sebők deák kiment a szobájába, és elővette a gitárszerü +hangszert.</p> +<p>A Judit asszony históriáját mondta el csöndes elbeszélő hangon, +miközben ujjaival a dallamot verte hozzá.</p> +<p>Ez jó vigasztalás volt. Holofernesben mindenki a szultánt +értette, de haj hol van Judit asszony, aki elpusztitaná őt a +földszinéről.</p> +<p>Azonban mikor az ének közepére ért, egyszercsak megváltozott a +dallam az ujjai alatt, s ő mélyen búgó lágy hangon ilyen énekbe +fogott:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0"><i>Sirva veszékel most szegény +Magyarország</i><br /></span> <span class="i0"><i>Mert tőle távozék +hangosság, vigasság</i><br /></span> <span class="i0"><i>Belőle +kikele sok fényes gazdaság</i><br /></span> <span class="i0"><i>És +fogságba esék sok fényes uraság.</i><br /></span></div> +</div> +<p>Az asztalnál ülőkön fájdalmas borzongás futott végig.</p> +<p>Dobónak is kicsordult a könny a szeméből.</p> +<p>– Folytathatom-e, kérdezte esdő hangon Tinódy.</p> +<p>Az asszony a fejével beleegyezőn intett.</p> +<p>Tinódy aztán elénekelte hogyan ejtette hálóba Bálint +<span class="pagenum"><a name="Page_271" id= +"Page_271">-271-</a></span> urat a török, hogyan vitte rabláncon +magával először Nándorfehérvárra, azután Konstantinápolyba.</p> +<p>A hangja fájdalmas suttogássá változott, mikor az ének végére +ért:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0"><i>Fohászkodik mostan sok +gyakor sirással</i><br /></span> <span class= +"i0"><i>Asszony-feleségöd az két szép fiaddal.</i><br /></span> +<span class="i0"><i>Mert ők élnek mostan az nagy +árvasággal,</i><br /></span> <span class="i0"><i>Sok szomorúsággal, +gyámoltalansággal.</i><br /></span> <span class="i0"><i>Örömök +sehol sincs te jó szolgáidnak,</i><br /></span> <span class= +"i0"><i>Kik szivvel szeretnek, gyakran +fohászkodnak,</i><br /></span> <span class="i0"><i>Egynehány +közülök tétova bujdosnak,</i><br /></span> <span class="i0"><i>Ha +megszabadulnál, mégis sokan várnak.</i><br /></span></div> +</div> +<p>Itt már maga a lantos is elfulladt a sirásban. Merthiszen ő volt +az a tétova bujdosó szolga, aki legjobban siratta az ő urát.</p> +<p>A két gyermek az anyjára borulva zokogott, s az anya mind a +kettőt átölelve kiáltotta:</p> +<p>– Nincs árvább, elhagyottabb nálunknál a földön!</p> +<p>Egynéhány perc telt igy el a szomoru házban, aztán Dobó szólalt +meg tompa keserű hangon:</p> +<p>– Mért nem vagyok én szabad ember! Ha egy esztendőmbe kerülne +is, lemennék oda abba a városba, legalább megnézném, hogy csakugyan +olyan erős-e az a börtön?</p> +<p>– Én szabad ember vagyok, szólt Mekcsey fölállva, és esküszöm a +Mindenhatóra, hogy lemegyek! Le én! És, ha lehet az életem árán is +kiszabaditom Török Bálintot!</p> +<p>– Veled megyek! – szólt Gergely fölállva, – veled tartok minden +veszedelmen át az én uramért, atyámért!</p> +<p>– Anyám, – szólt megrázkódva az ifjú Török János. <span class= +"pagenum"><a name="Page_272" id="Page_272">-272-</a></span> Itthon +maradjak-e, mikor van ember, aki az apám szabaditására indul?</p> +<p>– Őrültség! – szólt sápadtan az özvegy.</p> +<p>– Ha őrültség, ha nem őrültség! – felelt Mekcsey kitüzesedve, én +amit mondtam, megteszem.</p> +<p>– Én is veled megyek, – szólt röviden Tinódy. A karom béna, de +talán az eszemmel használhatok.</p> +<p>– Mit akartok, – beszélt újból az özvegy. Amit két király meg +egy királyi vagyon nem tudott megtenni, ti megtehetitek-e?</p> +<p>– Igaza van, asszonyunk őnagyságának, – szólt Dobó a +nyugodtságát viszanyerve. Itt se pénz se mesterkedés nem használ, +csak egyedül a szultán jóakarata oldhatja meg a bilincset.</p> +<p>– De ha az a jóakarat sohase jön meg? – pattant vissza +Mekcsey.</p> +<p>Erre szomorú csend telepedett be a szobába.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_273" id= +"Page_273">-273-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>VII</h3> +</div> +<p>Másnap Dobó tovább ment. Nem marasztották, mert tudták, hogy +számba van véve minden ideje. Mekcsey még ott maradt.</p> +<p>Behivta a szobájába Gergelyt és igy szólt:</p> +<p>– Megvártam, hogy alszunk egyet erre a tegnapi beszélgetésünkre. +Nem magamért, mert én akármennyit alszom is arra, amit gondoltam, +én lemegyek a török földre.</p> +<p>– Én meg veled tartok, – felelte Gergely határozottan.</p> +<p>– Elvégre is itthon most nincs háboru, aztán ki tudja, nem +találunk-e valami egérlyukat?</p> +<p>– Ha felsülünk is a vállalattal, nem lesz okunk szégyelleni.</p> +<p>– Tinódyt elvigyük?</p> +<p>– Amint gondolod.</p> +<p>– Hát a Jancsit?</p> +<p>– Nem ereszti azt el az asszonyunk.</p> +<p>– Hát akkor ketten megyünk. Tinódyt hagyjuk itthon. Az öreg nem +birja a kardot, sem a lovaglást.</p> +<p>– Amint gondolod.</p> +<p>– Meg aztán mink a fejünkkel játszunk. Az öreget kár lenne a +halál utjára vinni. Ő a legtöbbet érő emberek közül való most az +országban. Az Isten is azt akarja, hogy ide-oda kóboroljon, és +éleszsze a szivek kialvó tüzét. Ez az ember a nemzet lelkéből +kizengő fájdalom. <span class="pagenum"><a name="Page_274" id= +"Page_274">-274-</a></span></p> +<p>Az ajtót Török Jancsi nyitotta rájok. Lovagló ostor volt a +kezében, és szarvasbőr salavári sárgállott rajta. A fején széles +karimáju debreceni posztósüveg. A lábán sárga csizma.</p> +<p>Mekcsey mintha egy elbeszélést folytatna, csak éppen egy +pilantást vetett Jancsira, aztán nevetve szólott:</p> +<p>– Az ám: a vörös nyul házasodik!</p> +<p>És Jancsira tekintve, magyarázón mondta:</p> +<p>– Nem ismered akiről beszélünk, de talán Gergely már +emlegette.</p> +<p>– Kit? – kérdezte Jancsi érdeklődés nélkül való hangon.</p> +<p>– Fürjes Ádámot.</p> +<p>– És kit vesz el? – kérdezte Gergely mosolyogva.</p> +<p>Egy fakezü vén embernek a leányát.</p> +<p>Gergely arcából egyszerre elszállott minden pirosság.</p> +<p>– Cecey Évát? – kérdezte csaknem kiáltva.</p> +<p>– Azt azt. Ismered talán?</p> +<p>Gergely elkövült arccal nézett Mekcseyre.</p> +<p>– Ne komédiázzatok tovább, – szólalt meg Jancsi a lábaszárára +csapva az ostorral. Nem erről beszéltetek ti mostan. Azt +gondoljátok gyerek vagyok? Nem vagyok gyerek többé. Ezen az +éjszakán nem aludtam. Van olyan gyümölcs, amelyik egy éjjel érik +meg. Én az éjjel férfiúvá érlelődtem.</p> +<p>– Hát elbocsát édesanyád? – kérdezte Mekcsey.</p> +<p>– Nem szóltam neki, de az mindegy. Hunyadon igazitani valók +vannak a várban. Azt mondom, hogy bizza énrám.</p> +<p>– Ez jó gondolat! – szólt Mekcsey. Eszerint indulunk.</p> +<p>– Akár még ma. Én arra öltöztem.</p> +<p>– Megálljatok, – szólt Gergely még mindig halaványan, +<span class="pagenum"><a name="Page_275" id= +"Page_275">-275-</a></span> – te valamit emlitettél az imént Pista. +Igaz-e az, vagy csak úgy hirtelen koholtad?</p> +<p>– Amit Fürjesről mondtam?</p> +<p>– Az.</p> +<p>– Igaz. Maga az anyja dicsekedett vele, hogy a királyné +hadnagyához adja feleségül.</p> +<p>Gergely most már vörös volt mint a cékla. Az erek duzzadoztak a +homlokán.</p> +<p>– Mi lelt? – kérdezte Jancsi. Ismered talán?</p> +<p>Gergely a szinéből kikelten járt föl és alá a szobában.</p> +<p>– Hogyne ismerném, hiszen ő az én Évám!</p> +<p>– A te Évádat veszik el? – kérdezte bámulva Jancsi.</p> +<p>– Azt. De én nem hiszem.</p> +<p>És Gergely dühösen szinte toporzékolva kiáltotta:</p> +<p>– Megölöm a bitangot!</p> +<p>Mekcsey a saját nyugalmával akarta csillapitani.</p> +<p>– Megölöd. De hátha az a leány szereti?</p> +<p>– Nem szereti!</p> +<p>– Gondolod, hogy kényszeritik?</p> +<p>– Bizonyosan!</p> +<p>– És te szereted?</p> +<p>– Kisgyerek-korom óta.</p> +<p>– Akkor, mondotta Mekcsey, valamit kell tennünk.</p> +<p>És az ablak párkányára könyökölve folytatta:</p> +<p>– De ha teszünk is valamit, te nem veheted el. És hátha mégis +összebarátkoztak?</p> +<p>– Hogy gondolsz ilyet, – felelte Gergely.</p> +<p>Mekcsey vállat vont.</p> +<p>– Leveleztetek?</p> +<p>– Hogy leveleztünk volna! Van énnekem szolgám, hogy ide-oda +járassam?</p> +<p>Mekcsey megint vállat vont.</p> +<p>A tornácon szapora kopogás hallatszott. <span class= +"pagenum"><a name="Page_276" id="Page_276">-276-</a></span></p> +<p>Török Jancsi az ajtóhoz ugrott, és megforditotta benne halkan a +kulcsot.</p> +<p>A következő percben lecsattant a kilincs.</p> +<p>Jancsi csendet intett.</p> +<p>Mert az öcscse volt a kopogó, s nem akarta, hogy az tudjon +valamit az ő elhatározásáról.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_277" id= +"Page_277">-277-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>VIII.</h3> +</div> +<p>Izabella királyné Gyaluban telelt, s még a tavasz is itt +érte.</p> +<p>A két ifju: Gergely és Mekcsey harmadnapra Gyaluban volt. Török +Jancsi nem kisérte el őket, nehogy az anyja megsejtse az +összebeszélést.</p> +<p>Törökné mindössze annyit tudott, hogy Gergely elment Mekcseyvel +a Ferdinánd hadába, és hogy ezt a nyarat a katonák közt tölti, +Demeterkor pedig visszatér.</p> +<p>Azonban az ifjak terve akkor már meg volt szőve. Abban +állapodtak meg, hogy Gergely megtudja: szereti-e a leány vagy nem? +Ha nem szereti, Gergely nem tehet egyebet mint hogy búcsut mond az +álmainak; hapedig szereti, akkor Gergely, mintha ott se járt volna, +eltünik, Mekcsey pedig csúffá teszi Fürjest, úgy hogy ne legyen +Erdélyben leány, aki kedvet kapjon hozzámenni.</p> +<p>Ha aztán Gyaluban végeztek, a három ifju Hunyadon találkozik, s +indulnak Konstantinápolyba.</p> +<p>A határig lóháton mennek. Jancsi magához veszi azt a pénzt, amit +a vár tatarozására szántak, s még azonkivül is amennyit lehet, hogy +ha kell, pénzzel is dolgozhassanak. Azután a határról vagy +derviseknek, vagy kereskedőknek, vagy koldusoknak öltözve gyalog +utaznak tovább, hogy a rablók és a kóbor török katonai csapatok +ereje mellett elcsuszhassanak. Akár sikerül a Bálint úr +kiszabaditása, akár nem, két hónap alatt megfordulnak, de talán +<span class="pagenum"><a name="Page_278" id= +"Page_278">-278-</a></span> előbb is, és Törökné nem fog +nyugtalankodni a fia miatt.</p> +<p class="center">*</p> +<p>A két ifju este érkezett Gyaluba. Mindöszsze egy szolga kisérte +őket, akit Mekcsey Debrecenben fogadott fel. Mátyásnak hívták ezt a +legényt, s csikós volt azelőtt a Hortobágyon.</p> +<p>Hát ez ment utánok egy kis deres török lovon, amelyet Mekcsey az +utjában szerzett, s megtartott az öt közül.</p> +<p>Mindjárt az első háznál megszólitottak egy parasztot, hogy nem +adna-e szállást?</p> +<p>A paraszt egy nagysüvegü oláh volt, de valami keveset tudott +magyarul. Csodálkozva rázta a fejét, és a fejével együtt a nagy +fekete süvegét:</p> +<p>– Nem a lakadalomra jöttetek-e, hogy hozzám akartok szállni?</p> +<p>– De éppen arra jöttünk, – felelték egyszerre mind a ketten.</p> +<p>– Hát ha arra jöttetek, mondotta a paraszt, mért nem szálltok a +kastélyba?</p> +<p>A két ifju összenézett.</p> +<p>– Én, mondotta Gergely, – nem szállok oda, mert megbetegedtem az +uton.</p> +<p>S valóban halavány volt, mint aki beteg.</p> +<p>– Csak a társam száll oda, – folytatta – és ha az első szobád +üres, megfizetem.</p> +<p>A fizetés szóra megszünt az oláhban a csodálkozás: készséggel +nyitott kaput a lovaknak.</p> +<p>– Hát nem késtünk el a lakadalomból? – kérdezte Mekcsey.</p> +<p>– Hogy késtetek volna el szép úrfiak, – felelte a paraszt, – +avagy nem tudjátok-e, hogy holnapután lesz az esküvő? <span class= +"pagenum"><a name="Page_279" id="Page_279">-279-</a></span></p> +<p>Mikor a két ifju magára maradt a szobában, Gergely elcsüggedten +mondta:</p> +<p>– Azt hiszem késön jöttünk.</p> +<p>– Magam is azt gondolom. De talán mégis lesz egynapi időnk. Mit +tegyünk?</p> +<p>Gergely leült egy rossz szalmaszékre, és lecsüggesztette a +fejét.</p> +<p>Mekcsey az ablakhoz állott, és a földből kibuvó liliomlevelekre +bámult.</p> +<p>– Azt tartom, legjobb lesz, ha visszamegyünk, – szólt végre +megfordulva. Egy álommal kevesebb, egy tapasztalással több.</p> +<p>Gergely fölkelt.</p> +<p>– Nem, – mondotta komoran. Az én üdvösségemet nem vetem ilyen +könnyen a hátam mögé. Egy nap nagy idő. Arra gondoltam, hogy én itt +maradok, te pedig fölmégy a kastélyba és ott leszel a vendégek +között.</p> +<p>– És ha kérdeznek?</p> +<p>– Nem hivott-e meg Cecey? A fő az, hogy a leánynyal találkozzál, +és megtudd, hogy a szive szerint választotta-e Fürjest? De ez +lehetetlen, – szólt Gergely az izgalomtól kimerülten.</p> +<p>– Hát jó, – felelte Mekcsey, én fölmegyek a kastélyba, és +beszállok a Matyival együtt, ha ugyan elfogadnak.</p> +<p>– Megmondod, hogy Cecey hítt. Az öregnek elvégre az életét +mentetted meg.</p> +<p>– Az bizonyos. Magam is azt gondolom, hogy akármilyen orcával +fogad is, a vége az lesz, hogy beszállok a kastélyba, és szólok a +leánynyal. Ha lehet még ma, ha nem lehet akkor holnap. De nem +jöhetnél-e velem, mintha inasom vólnál?</p> +<p>– Nem. Ha a leány azt mondja, hogy erőltették, akkor jobb, ha +nem tudják, hogy itt vagyok. <span class="pagenum"><a name= +"Page_280" id="Page_280">-280-</a></span></p> +<p>– Akkor én Fürjest felpofozom!</p> +<p>– Addig ne tégy semmit, mig a leánynyal nem beszéltél. Akkor jer +vissza azonnal, és majd meglátjuk mitévők legyünk.</p> +<p>Az oláh asszony puha ágyat vetett Gergelynek, és orvossággal, +vizes kendővel kinálta. Hanem biz a beteg se le nem feküdt, se +virágfőzetet nem ivott, se kendőt nem tett a fejére, csak föl és +alá toppogott a szobában, és nagyokat ütött az öklével a +levegőbe.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Mekcsey reggel visszatért. Gergelyt az asztalnál ta lálta. A +mécses égett előtte, s ő maga a karjaira borulva szendergett.</p> +<p>– Mért nem feküdtél le? – kérdezte Mekcsey.</p> +<p>– Azt hittem nem fogok aludni.</p> +<p>– Hát a leánynyal beszéltem. Jól sejtetted, hogy nem szerelemből +megy Fürjeshez.</p> +<p>Gergely megrázkódott, mintha vizzel öntötték volna végig.</p> +<p>– Mondtad, hogy itt vagyok?</p> +<p>– Mondtam. Hozzád akart rohanni, de én tartottam vissza.</p> +<p>– Minek tartottad vissza? – pattant fel Gergely.</p> +<p>– Nono. Bizony még nekem ugrasz szép köszönetképpen.</p> +<p>Gergely kérlelőn ölelte meg:</p> +<p>– Ne haragudj. Nekem parázs van a lábam alatt.</p> +<p>– Hát azért nem eresztettem hozzád, mert utána zúdult volna az +egész udvar. Őneki szégyene kelt volna, nekünk meg bajunk.</p> +<p>– Hát mit mondtál neki?</p> +<p>– Azt hogy én megcsúfolom Fürjest, ő meg adja vissza a +gyürüt.</p> +<p>– Mit felelt? – kérdezte égő szemmel Gergely. <span class= +"pagenum"><a name="Page_281" id="Page_281">-281-</a></span></p> +<p>– Azt, hogy őt a királyné kivánsága tette menyasszonynyá, és +hogy nem tud szabadulni, mert a szülői is erőltetik. Szóval ez a +vén királyné itt az ő nagy téli unalmában házasitásokkal mulatozik. +Fürjes persze kap a lányon. A lány meg, hogy kedvében járjon a +királynénak, tányérra teszi a szívét, és szép szüzi alázatossággal +odanyujtja neki.</p> +<p>– Hát a lány nem szereti, ez bizonyos.</p> +<p>– Bizonyos.</p> +<p>– És velem akar beszélni.</p> +<p>– Azt mondtam neki, hogy ma este elviszlek.</p> +<p>Gergely sebesen járt föl-alá a szobában, aztán megint csüggedten +ült le a rossz szalmaszékre.</p> +<p>– Mi haszna ha ki is vetjük a nyeregből Fürjest, akkor sem adnák +nekem, ha elvehetném.</p> +<p>És keserün folytatta:</p> +<p>– Ki vagyok én? Senki. Mim van nekem? Semmim. Sem apám, sem +anyám, sem egy kis házikóm. Törökék igaz, hogy úgy neveltek, mintha +saját fiok volnék, de annyira sohase voltam fiok, hogy kérésre +mertem volna nyitni a számat.</p> +<p>Mekcsey összefont karokkal állt az ablaknál, és nyugodtan +felelte:</p> +<p>– Nem tudom mit beszélsz, de látom, hogy meg vagy zavarodva. +Elvégre, ha a leányt el akarod venni, nem kell ahoz sem apa, sem +anya, csak egy kis hajlék. Ha éppen akarod, van nekem egy kis +viskóm Zemplénben. Üresen áll. Lakhatod akár tiz esztendeig.</p> +<p>– A házba kemence is kell, a kemencébe kenyér.</p> +<p>– Nem vagy-e tudós? Többet tudsz, mint akármelyik pap. Manapság +keresve keresik a jó iródeákot.</p> +<p>– Igazad van! – kiáltotta Gergely életre gyulladva.</p> +<p>– A fő most az, – szólt Mekcsey, – hogy Éva ne <span class= +"pagenum"><a name="Page_282" id="Page_282">-282-</a></span> menjen +férjhez. Te a táborba jösz velem, és nem telik bele egy év, lesz +annyi fizetésed, hogy eltarthatod őt.</p> +<p>Gergely kapkodta magára a köpönyegét, kardját, süvegét.</p> +<p>– Megyek, – mondotta, az apjához, anyjához, és megmondom nekik, +hogy várjanak.</p> +<p>Mekcsey lenyomta őt a szalmaszékre.</p> +<p>– Mégy ám a tüzes pokolba, dehogy mégy. Szépen bezárnának valami +dutyiba, mig az esküvő el nem mulik. Még az orrod hegyét se lássák, +azt mondom!</p> +<p>A ház előtt lovasok robogtak el. Jöttek már a vendégek +Kolozsvárról.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_283" id= +"Page_283">-283-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>IX.</h3> +</div> +<p>Mikor a völgyre leszállt az esti sötétség, Gergely is fölment +Mekcseyvel a kastélyba.</p> +<p>Nem kérdezte senki, hogy kicsoda. A kastély rajzott a vendégtől. +Az összes ablakok világosak voltak. Az udvaron fáklyák égtek, a +folyosókon viaszgyertyák. Sötétnek csak az éj volt sötét.</p> +<p>A folyosón is jöttek, mentek, nyüzsögtek az emberek. Gergely +kétségbe volt esve, hogy ennyi ember között hogyan beszélhet +Évával?</p> +<p>– Menjünk a konyhaudvarra, – szólt halkan Mekcsey.</p> +<p>Az épület hátulsó részére kerültek. Itt még nagyobb volt a +világosság: öles vasnyárson ökröt forgattak a bőrkötényes +konyhaszolgák, s bent a konyhán sürgött-forgott a sok fehér-ruhás +szakácsnép.</p> +<p>– Várj itt, – mondotta Mekcsey, – én be fogok tévedni az +asszonyok folyosójára, és megtudom Évától, hogy hol +találkozhattok.</p> +<p>Gergely abba a csoportba vegyült, amelyik az ökörsütést nézte. +Többnyire kocsisnép volt biz az, de volt közte egynehány apród +is.</p> +<p>Ezeket a kiváncsiság vitte oda. A királyi konyháról nagyokat +álmodik a nép, de a vidéki urak maguk is szivesen hallgatják, hogy +mi hogyan készül az ország legnagyobb konyháján.</p> +<p>Itt a kastély és a kert hátulja között állt a konyhaépület, +<span class="pagenum"><a name="Page_284" id= +"Page_284">-284-</a></span> s az ősz konyhamester rendeleteire +tizenegy szakács, és husz szakácsinas forgolódott. Csak asszony, +nem volt ott egyse.</p> +<p>A konyha udvarán egy nagy hizott ökör forgott a nyárson, s jóizü +illattal árasztotta el a levegőt.</p> +<p>A sütő-mester csupán a botja intésével jelezte, hogy hol kell +igazitani a tüzön, hogy egyenletes maradjon a melegség.</p> +<p>E pokoli tüzben és hőségben mozsarak csengettek, apritó kések +kattogtak, húsverő buzogányok duhogtak, s a szüneteket a +kásarotyogás és pecsenyesistergés töltötte be.</p> +<p>Egy nyulánk apród kiabálva magyarázott a többinek:</p> +<p>– Én itt voltam elejétől, de még az ökröt sem úgy sütik itten +mint máshol.</p> +<p>A tűz forró lehelete elárasztotta a kis udvart és pirossá tette +az arcokat. Gergely is csakhamar kipirulva állt a többi között, és +más mulatság hiján hallgatta az apród elbeszélését:</p> +<p>– Itt ám, – folytatta a fiu, – egy egész borjut varrtak az +ökörbe, a borjuba egy hizott kanpulykát, a pulykába egy +fogolymadarat tettek.</p> +<p>– Hát a fogolyba? – kérdezte egy sárgaruhás bamba kis apród.</p> +<p>– Abba, – felelte komolyan az előadó, – bagoly tojást. A +legfiatalabb apródnak kell azt megenni.</p> +<p>Félóra mulva csakugyan neki állt a sütőmester: kibontotta az +ökröt, és kivett belőle egy félig sült pulykát.</p> +<p>A majorannának illattengere áradt ettől a nézők közé, s étvágyra +gerjesztette a nem éheseket is.</p> +<p>Még nem sült meg. Visszatolták a parazsat az ökör alá, és tovább +forgatták.</p> +<p>A konyhákról hangzó mozsárcsengés, csattogás-kattogás, +<span class="pagenum"><a name="Page_285" id= +"Page_285">-285-</a></span> reszelés, húsdögönyözés lehetetlenné +tette a beszélgetés folytatását.</p> +<p>De Gergely nem is volt rá kiváncsi. Az urának nagyobb konyhája +volt valamikor, s az ilyen ökörsütések gyakrabban estek Bálint úr +váraiban, mint az erdélyi királyasszonynál.</p> +<p>A konyhából egy hajdu friss meleg cipót emelt ki. Az apródok +elkapták tőle, és darabokra tépték. A nyulánk ifju, aki az imént +magyarázott, Gergelynek is nyujtott egy darabot. Gergely elfogadta. +Éhes volt.</p> +<p>A sütőmester látván az apródok falatozását, megállitotta a +nyársat, és végighuzta az acélt az övén lógó láncos késen. +Lekanyaritotta nekik az ökörnek a két fülét.</p> +<p>Az apródok nagy vivátozással köszönték meg.</p> +<p>Gergely jó étvággyal evett. Az oláhéknál bizony nem kapott délre +egyebet, mint puliszkát.</p> +<p>Egy kupa bort is keritettek az apródok. Gergely is ivott. Aztán +kezet nyujtott az apródnak, aki ismeretlenül megvendégelte.</p> +<p>– Bornemissza Gergely vagyok, – mondotta a bajuszkáját +megtörülve.</p> +<p>A másik is mondott valami nevet, de egyik sem értette a másikét. +Eközben a kupa visszatért. Gergely szomjas volt még. Jót huzott +belőle.</p> +<p>Mikor leveszi a kupát a szájáról, Mekcseyt látja maga előtt.</p> +<p>– Jer velem, – mondotta a fejének egy intésével.</p> +<p>Lementek a kertbe. Itt sötétség volt. Az udvari zaj elhalkulva +terjengett ide.</p> +<p>– Hát beszéltem a lánynyal, mondotta Mekcsey egy bodzafa alatt +megállva. A szeme ki van sirva. Könyörgött anyjának, apjának, hogy +ne adják férjhez, hanem majd tehozzád. Azok persze el vannak +vakulva a fénytől, a királyné jóságától meg a barát bőkezűségétől. +Azzal <span class="pagenum"><a name="Page_286" id= +"Page_286">-286-</a></span> vigasztalták a leányukat, hogy ők se +szerelemből kerültek együvé, hanem megszokták egymást.</p> +<p>Gergely elszorult lélekzettel hallgatott.</p> +<p>– Hát ezért sirt a leány, – folytatta Mekcsey. Hogy csak téged +szeret, az már bizonyos.</p> +<p>– És Fürjeshez megy férjhez, – fakadt ki keserüen Gergely.</p> +<p>– De nem megyen bizony. Azt mondja, hogy szólni akar veled, és +szól majd a királynénak is.</p> +<p>– Mért nem szólt neki előbb!</p> +<p>– Nem kérdezték. Az ilyen királynéféle szokva van ahhoz, hogy +amit ő jónak tart, arra senki nemet nem mond. Meg aztán te a +füledet se billegetted feléje. Azt se tudta élsz-e, vagy +meghaltál?</p> +<p>– És ha a királyné nem enged?</p> +<p>– Akkor holnap az oltárnál mond nemet. Mindenre nemet mond. Szép +zavarodás lesz. De mindegy: akkor legalább megharagszik rá a +királyné, és haza kerül Budára. Te pedig idővel elveszed.</p> +<p>– Csakkogy akkor meg éppen nem adják hozzám.</p> +<p>– Dehogynem. De most ne erről beszéljünk, ami négy esztendő +mulva lesz. A leány, ha előbb nem, éjfélkor ide jön. Valami ház van +itten, üvegház. Azt mondta, hogy abban várd meg. Addig nem fekszik +le, mig veled nem beszélt.</p> +<p>A homályos kertben csakugyan rátaláltak az üvegházra. Lámpás +égett benne. Három kertész saláták és póré hagymák szedésével volt +elfoglalva.</p> +<p>Köszöntek nekik, de azok annyira siettek, hogy nem lehetett +velök szóba állani.</p> +<p>– Hát mindegy, mondotta Mekcsey, én itt hagylak. Mondd, hogy +megbetegedtél, vagy tedd magad részegnek, aztán feküdj be valahová, +és várd be a menyasszonyt. Azt hiszem én is vele jövök. +<span class="pagenum"><a name="Page_287" id= +"Page_287">-287-</a></span></p> +<p>Ezzel elment.</p> +<p>Gergely valóban ugy érezte magát, mint aki részeg. A bor +szállott-e a fejébe vagy az indulat: forróságot érzett a szivében, +fejében egyaránt; valami dühös forróságot, amely a kezet ökölbe +szoritja.</p> +<p>Végigment az üvegházban a citromfák, muzák, kaktuszok és fügefák +között. Nyugtalanul és mindig sebesebben járt föl és alá. +Egyszercsak kilódult az üvegházból. A kalapját a szemére húzta, +kezét a kardjára szoritotta, és ment, rohant fel a kastélyba.</p> +<p>– Az örömszülék szobája melyik? kérdezte a folyosókon.</p> +<p>Az inasok eligazitották.</p> +<p>Egy fehérajtós szoba volt az. Rajta mint minden ajtón fekete +táblácska és azon a vendég neve krétairással.</p> +<p>Gergely bekopogtatott.</p> +<p>A fakezü öreg az asztal előtt ült ingújjban. A felesége éppen +rozmarin olajat dörzsölt az ura ősz hajára.</p> +<p>Gergely nem csókolt nekik kezet, csak éppen meghajolt, és +kiállta a két öreg villámos tekintetét.</p> +<p>– Uram-apám, – kezdte Gergely.</p> +<p>Aztán, hogy az <i>apám</i> szót nem találta alkalomszerünek, +ujra kezdte:</p> +<p>– Tisztelt uram. Ne bosszankodjék, hogy itt vagyok. Nem a +lakodalomra jöttem, és nem is fog belém botlani senki. Még csak +azért se jöttem, hogy emlékeztessem kegyelmeteket egy régi +igéretükre, mikor a kis Évát a törököktől kiszabaditottam.</p> +<p>– Mit akarsz! – hörkent fel az öreg Cecey.</p> +<p>– Csak azt akarom megkérdezni, – felelte Gergely rendületlenül, +– tudják-e, hogy Vica nem szereti a vőlegényét? <span class= +"pagenum"><a name="Page_288" id="Page_288">-288-</a></span></p> +<p>– Mi közöd benne! – fortyant rá az öreg. Mit beszélsz itt nekem! +Takarodj innen!</p> +<p>Gergely a karjait összefonva tartotta:</p> +<p>– Boldogtalanná akarják-e tenni tulajdon édes leányukat?</p> +<p>– Hogy mersz bennünket kérdőre vonni te, cenk, jobbágy kutya! – +kiáltott az öreg szinéből kikelve.</p> +<p>És az asztalon heverő fakezet ragadta fel, hogy Gergelyhez +vágja.</p> +<p>Az asszony azonban lefogta az öreget, és Gergelyhez fordulva +szólott:</p> +<p>– Menj fiam innen! Ne rontsd meg a lányunk szerencséjét. Ti +gyerekésszel azt gondoljátok, hogy szeretitek egymást, de látod az +a fiatal ember már hadnagy.</p> +<p>– Én is az leszek, – szólt közbe Gergely.</p> +<p>– Az már nem <i>lesz</i>, hanem most az. A királyné akarja ezt a +házasságot. Menj innen az isten szerelmére kérlek!</p> +<p>– Fürjes csak gyáva tányérnyaló, – mondotta elkeseredve Gergely, +– és Vica engem szeret. Vica csak velem lehet boldog, – folytatta +csaknem kiáltva. – Ne törjék össze a szivét! Várjanak rám, mig +elvehetem. Esküszöm, hogy érdemes ember lesz belőlem!</p> +<p>És könnyek csillogtak a szemében. Letérdelt a szülők elé.</p> +<p>Az öreg dühében magánkivül orditott rá:</p> +<p>– Takarodj, mig ki nem rúglak!</p> +<p>Gergely fölállt. Megrázta a fejét, mint aki rossz álomból +ébred.</p> +<p>– Cecey uram, – szólott komoran. E pillanattól fogva nem ismerem +kegyelmedet. Csak annyit fogok tudni, hogy azok az aranyok, amiken +az anyám vére van, kegyelmednél vannak. <span class= +"pagenum"><a name="Page_289" id="Page_289">-289-</a></span></p> +<p>– Háromzáz tizenöt, rikácsolta az öreg. Fizesd ki neki asszony. +Ha semmise marad is, fizesd ki!</p> +<p>Ezt mondva a derekához kapott. Előrántott onnan egy keskeny +bőrövet, és kiöntötte az aranyokat Gergely elé.</p> +<p>Az asszony kiolvasta belőlük a Gergely örökségét, jobban mondva: +hadi szerzeményét. Gergely berakta a zsebeibe.</p> +<p>Egy pillanatig még állt. Azon gondolkozott tán, hogy van-e +valami köszönni valója? Hogy a pénzét őrizték? Nem neki őrizték, +hanem a saját lányuknak.</p> +<p>Meghajtotta magát és ott hagyta őket.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_290" id= +"Page_290">-290-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>X.</h3> +</div> +<p>Sápadtan tántorgott végig a folyosón. Imitt-amott egy diszes +öltözetü urba ütközött, majd a falhoz állott, hogy egy másodmagával +jövő kövér úrnak utat adjon.</p> +<p>Szeme eközben az átellenes ajtóra esett, s azon Mekcsey nevét +olvasta.</p> +<p>Benyitott. A szobában nem volt senki. Az asztalon gyertya +égett.</p> +<p>Gergely rávetette magát az ágyra és sirt. Miért sirt? Maga se +tudta. A zsebe tele volt pénzzel. Urrá és független emberré tette +ez az óra. És ő mégis árvának és elhagyottnak érezte magát. Mennyi +sértést, mennyi megvetést kellett eltűrnie! Te pogány vén ember, +fából van neked a szived is!</p> +<p>Néhány perc mulva kürthang rázta meg a kastély falait. Jeladás +volt ez arra, hogy gyülekezzenek a vacsorára.</p> +<p>A folyosón mindenfelé nyiladoztak az ajtók, s egyik másik be is +csapódott. A folyosó szőnyegén sok csizma kopogott végig.</p> +<p>Aztán szünet lett, s ebben a szünetben benyillott a +Mekcsey-szoba ajtaja.</p> +<p>– Mekcsey, – szólt egy női hang.</p> +<p>Gergely fölugrott.</p> +<p>Éva állt előtte rózsaszinü selyemruhában.</p> +<p>Egy kis megdöbbenés, egy halk sikoltás, aztán a két fiatal +egymás karjaiba omlott.</p> +<p>– Évicám! Évicám!</p> +<p>– Gergely!</p> +<p>– Eljössz velem Éva?</p> +<p>– Veled megyek Gergely! <span class="pagenum"><a name="Page_291" +id="Page_291">-291-</a></span></p> +<div class="figcenter" style="width: 392px;"><a href= +"images/i012hq.jpg"><img src="images/i012.jpg" alt="György barát." +title="György barát." /></a> +<p class="caption">György barát.</p> +<p class="caption">(A barátnak ez a bajuszos képe az Eszterházy +képtárból való.)</p> +</div> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_292" id= +"Page_292">-292-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XI.</h3> +</div> +<p>Körülbelől hetvenen ültek a vacsoraasztalnál. Ennek több mint +fele udvari nép, a másik rész meghivott rokonai a vőlegénynek.</p> +<p>A királyné a fiával együtt az asztalfőn. Mind a ketten zöld +bársonyban. Mögöttük egy komor méltóságos szakálú fegyvertartó, +akinek a karján a fejedelmi buzogány pihent. A királyné balján +Fráter György, a kis király mellett a menyasszony s e mellett az +örömanya.</p> +<p>A menyasszonynyal szemben ült a vőlegény.</p> +<p>A vacsora csöndesen kezdődött. Az emberek csak itt-ott suttogva +beszéltek. A harmadik fogás után felállott György barát, és +köszöntőt mondott az új házaspárra. A köszöntőben a királynét +szerencsecsillagnak nevezte, a menyasszonyt liliomnak, a vőlegényt +a szerencse kedveltjének. Ide is, oda is vetett egy virágot, egy +cukrocskát a szavában, s még akik ellenségei voltak is, szivesen +hallgatták.</p> +<p>Ekkor már, hogy a java borok kerültek az asztalra, megindult a +beszélgetés. Persze csak halkan beszélgettek, és kiki a maga +szomszédjával.</p> +<p>– Mért nevezik ezt sirató estének? – kérdezi az egyik.</p> +<p>– A menyasszony siratja a leányságát.</p> +<p>– De hiszen nem sír. Olyan jókedve van, mintha örülne, hogy vége +a leányságának. <span class="pagenum"><a name="Page_293" id= +"Page_293">-293-</a></span></p> +<p>– Akkor csodálom, hogy elereszti a királyné.</p> +<p>– Nem ereszti el. Csakhogy eddig palotás leány volt, ezután meg +palotás asszony lesz.</p> +<p>Vacsora után egy uj énekest mutattak be a társaságnak. +Valahonnan Olaszországból jött, s a királynénak már bemutatta +művészetét.</p> +<p>Mig ez énekelt, a menyasszony odaszólt halkan az +édesanyjának:</p> +<p>– Anyám, mi lenne, ha én ma meghalnék!</p> +<p>Az asszony megdöbbenve pillantott a leányára, de hogy ennek az +arca mosolygott, csak feddéssel válaszolt:</p> +<p>– Hogy beszélhetsz ilyent leányom!</p> +<p>– De mégis.</p> +<p>– Ugyan, ugyan.</p> +<p>– Megsiratna?</p> +<p>– Utánad halnék apáddal együtt.</p> +<p>– De ha én egy hónap mulva feltámadnék, vagy talán kettő mulva, +és betoppannék a budai házunkba?</p> +<p>Az asszony bámulva nézett a leányára.</p> +<p>Ez mosolyogva folytatta:</p> +<p>– Hát lássa, akkor megbánnák a földben, hogy én meghaltam.</p> +<p>Ezzel fölkelt és a királyné mögé került. A füléhez hajolt és +valamit sugdosott belé.</p> +<p>A királyné elmosolyodott, és bólintott a leány szavaira.</p> +<p>Ekkor a leány kiment a szobából.</p> +<p>Mindnyájan az énekesre figyeltek, csak az anya vette észre a +leánya távozását, és mindig sápadtabban és nyugtalanabban forgatta +elméjében a leánya szavait.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_294" id= +"Page_294">-294-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XII.</h3> +</div> +<p>Mikor az énekes végzett, az ajtónálló elkiáltotta magát.</p> +<p>– Új énekes. Névtelen.</p> +<p>Minden szem az ajtóra fordult, de csak egy karcsú, tizenöt éves +forma fiut láttak. Cseresznyeszinű atlasz ruhába volt öltözve, s a +fejét lehajtva jött. Hosszú haja elfedte az arcát. A királyné előtt +mélyen meghajolt.</p> +<p>Azután fölemelkedett s megrázta a haját, hogy az arca +kitessék.</p> +<p>A vendégek fölkiáltottak meglepetésökben, mert az énekes maga a +menyasszony volt.</p> +<p>A királyné egy apródja hárfát nyujtott neki, s ő gyakorlott +kézzel pengette végig.</p> +<p>Aztán énekelt.</p> +<p>A királyné iránt való figyelemből egy lengyel dalon kezdte, amit +magától a királynétól tanult. Csodaszép ezüsthang! Még a lélekzet +is elállt a hallgatókban.</p> +<p>Felváltva énekelt azután magyar dalt, török nótát, oláh +kesergőt, olasz, francia, horvát és szerb dalokat.</p> +<p>A vendégek odavoltak álmélkodásukban, s nem győztek +tapsolni.</p> +<p>– Nagy ördög ez, – szólalt meg a Mekcsey szomszédja, egy udvari +méltóság, – meglásd öcsém még táncolni is fog.</p> +<p>– És mindig ilyen víg? – kérdezte Mekcsey.</p> +<p>– Csak akkor, ha jó kedve van. De rendesen jókedvű. <span class= +"pagenum"><a name="Page_295" id="Page_295">-295-</a></span> A +királyné régen halálra búsulta magát, ha ez nincs.</p> +<p>– Jól jár vele az a… Fürjes.</p> +<p>Azt akarta mondani: veres.</p> +<p>A beszélő vállat vont:</p> +<p>– Anyámasszony ember. Meglásd, hogy ez megy helyette még a hadba +is. Mert ez még hadakozni is jobban tud.</p> +<p>– Fegyverhez is ért?</p> +<p>– Ért? Olasz vivókat győzött le a nyáron. Aztán hogy lő, hogy +lovagol! Hét férfi kitelnék ebből, s még mindig maradna benne egy +tüzes ördög.</p> +<p>Az igy megdicsért menyasszony ismét magyar nótába kezdett, +amelynek az volt mindig a végződése:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0"><i>Erigy legény +szaporán</i><br /></span> <span class="i0"><i>Daruszőrü +paripán</i><br /></span> <span class= +"i0"><i>Kedvesedhez.</i><br /></span></div> +</div> +<p>A vendégek ismerték ezt a dalt, de a várt végződést igy +hallották:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0"><i>Erigy legény +szaporán</i><br /></span> <span class="i0"><i>Daruszőrü +paripán</i><br /></span> <span class="i0"><i>A +Gergelyhez.</i><br /></span></div> +</div> +<p>S mikor a menyasszony ezt énekelte, a tekintete végigsiklott a +vendégsoron, és Mekcseyn állapodott meg.</p> +<p>A vendégek fölkacagtak. Azt gondolták, hogy a <i>Gergelyhez</i> +tréfás változtatás.</p> +<p>Mekcseyn azonban meleg szél suhant végig. Mikor a menyasszony a +második szakasz végén határozottan őrá pillantott, kihörpentette a +borát, és elosont.</p> +<p>Lefutott a lépcsőn, és bekiáltott az istállóba:</p> +<p>– Matyi! Balogh Matyi! <span class="pagenum"><a name="Page_296" +id="Page_296">-296-</a></span></p> +<p>Egy lélek se felelt. Föl kellett keresnie a szolganép között a +kocsisokat. Ittak azok fakupából, cserépkantából, de még kalapból +is a konyha előtt való térségen.</p> +<p>Valahogy ki tudta közülök választani a szolgáját, de haj! milyen +állapotban! Matyi csak ember volt mig az asztalnál ült, de amint +felállott, nem volt ember.</p> +<p>Valami tizen hevertek már az asztal alatt s a fal mellett. Aki +az asztal alatt hevert, azt csak hagyták, de aki kivül bukott a +padon, azt keresztül kasul egy halomra fektették a fal mellé.</p> +<p>Matyi felállt, azaz csak fel akart állni, amikor megismerte a +gazdáját, de csakhamar vissza leült, mert érezte, hogy ő is átbukik +a padon s odakerül a fal mellé.</p> +<p>– Matyi, – orditott reá Mekcsey, – az apád rézcsákányát, hol a +lovam?</p> +<p>Matyi ujból felállott, és az asztalba kapaszkodva felelte:</p> +<p>– Ott van.</p> +<p>– De hol?</p> +<p>– A lovak közt.</p> +<p>És a szemehéját emelgetve folytatta:</p> +<p>– Lónak lovak közt a helye.</p> +<p>Mekcsey mellen ragadta az embert és megrázta:</p> +<p>– Beszélj okosan, mert mindjárt kirázom a lelkedet!</p> +<p>Rázhatta azt. Részeg volt annak a lelke is.</p> +<p>Mekcsey odalökte őt a többi közé, azután az istállóba ment, hogy +maga keresse meg a lovát.</p> +<p>Az istállómester is részeg volt, Mekcsey akár valamennyi lovat +elhozhatta volna tőle.</p> +<p>Végigment hát a sötét istállón, és elkiáltotta magát:</p> +<p>– Muszta!</p> +<p>Az egyik sarokból nyerités felelt a szavára. Ott zabozott a +sárga, s mellette a Matyi lova. Mekcsey egy <span class= +"pagenum"><a name="Page_297" id="Page_297">-297-</a></span> +félrészeg szolga segitségével felnyergelte mind a kettőt, s +eltávozott anélkül, hogy valaki kérdezte volna, miért megy el ilyen +korán, a vacsora vége előtt.</p> +<p>Gergely már az oláh-házban az udvaron várta. A lova +fölnyergelten kapált a keritésnél.</p> +<p>Az éj hűvös volt. A felhők állani látszottak. A hold azonban +mint egy ketté vágott ezüst kenyér lassan szállt +fellegről-fellegre, és halvány világossággal árasztotta el a +fenyves tájékot.</p> +<p>– Eljöttem, – mondotta Mekcsey, – mert úgy értettem, hogy ide +rendelt a menyasszony.</p> +<p>– Jól értetted, – felelte Gergely. Az éjjel megszökünk.</p> +<p>Alig félóra mulva egy köpönyeges nyulánk alak jelent meg a ház +előtt. Gyorsan feltárta az ajtót, és beugrott.</p> +<p>Vica volt.</p> +<p>Abban a cseresznye szinü atlaszruhában szökött el, amelyikben +énekelt.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_298" id= +"Page_298">-298-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XIII.</h3> +</div> +<p>A drinápolyi országut csakolyan poros, kerékvágásos országut, +mint akár a gyöngyösi, akár a debreceni. Hanem, ha az a sok könny, +amely erre az utra lecseppent, egy újfajta gyöngygyé változnék, de +sok volna a világon ebből a gyöngyből! S neveznék talán magyar +gyöngynek!</p> +<p>A városok végén levő vendégfogadó egy-egy kis Bábel. A világ +mindenféle nyelvén lehet benne beszélni, de hogy meg is értsék +egymást, az már más kérdés. S főképpen azt nem értik meg, mikor +egy-egy úri módhoz szokott ember kényelmet kiván.</p> +<p>A fogadó, vagyis amint itt mondják: karaván-szeráj, egyforma a +kelet összes helységeiben. Nagy ólmos tetejü épület; az udvarát +magas kőfal keriti körül. A kőfal mellett belől egy másik kis +alacsony és széles hátú falféle kőépitmény huzódik hosszúra.</p> +<p>Azt mondanám róla, hogy ágy, de nem ágy, mert csak egy széles +lapos fal; de ha meg azt mondom, hogy fal, akkor mégiscsak inkább +ágy, mert az emberek erre huzódnak fel, hogy a béka bele ne +ugráljon éjjel a zsebökbe.</p> +<p>A töröknek azonban ilyen nyugvóhely kell. Ezen főzi meg a +vacsoráját, ehhez köti a lovát, s ezen alszik. Ha éppen megesik, +hogy a ló hozzáüti éjjel a fejét a gazdájához, hát az legfeljebb +pofon vágja, aztán a másik oldalára fordul és alszik tovább.</p> +<p>Egy májusi estén két fiatal lovas török érkezett <span class= +"pagenum"><a name="Page_299" id="Page_299">-299-</a></span> a +drinápolyi karaván-szerájba. Magyaros ruha: szük kék nadrág, kék +attila, sárga kendőöv, s ebben handsárok; bő rozsdaszinü +teveszőr-köpenyeg, amelynek csuklyája a fejükre van húzva. Első +szempillantásra is látszik, hogy <i>delik</i>, akik csak háboruban +szolgálják az igaz hit zászlóját, azontúl pedig rablásból +élnek.</p> +<p>De nem törődik itt velök senki. Legfeljebb a kocsijok érdemes a +megnézésre, mert két szép fiatal rab ül benne, s két szép vezeték +ló van hozzákötve.</p> +<p>A kocsis is rab, és ez is fiatal. A rabok vagy magyarok, vagy +horvátok, de hogy ketteje úr, az látszik az arcukon. No akárhol +zsákmányolt az a két deli, jól fölpénzelheti magát a rabokból!</p> +<p>A karavánszeráj udvara mindenféle néppel van tele. Török, +bolgár, görög és oláh; asszonyok, gyerekek kereskedők és katonák, +mind zajos kevergésben. Ez az egy országút olyan, mint a Duna: +minden ebbe ömlik. Nem csoda hát, hogy az ilyen szállóhelyek minden +este és minden reggel a bábeli nyüzsgés és nyelvkavarodás képét +mutatják.</p> +<p>A nap már leszállóban. Az emberek itatnak. Ki lovat, ki tevét +itat. A kőfalon is mindenki siet biztositani a maga helyét. Akinek +van, gyékényt vagy szőnyeget terit rá, akinek meg nincs ilyen +holmija, szénát szalmát nyalábol oda, hogy a kő fel ne törje a +derekát.</p> +<p>Ahogy a két deli megállapodik az udvaron, az egyik – egy alig +tizennyolc éves bátortekintetü ifju, – a vendéglősért kiált:</p> +<p>– Mejhanedsi!</p> +<p>Egy köpcös turbános ember lépett ki a szóra a tornác alól, s +kérdezte, hogy mivel szolgálhat?</p> +<p>– Van-e szobád mejhanedsi? Megfizetem.</p> +<p>– Ezelőtt egy órával foglalták el, – felelt a vendéglős. +<span class="pagenum"><a name="Page_300" id= +"Page_300">-300-</a></span></p> +<p>– Ki foglalta el? Megfizetem azt is, ha lemond róla.</p> +<p>– Azt bajos lesz megfizetni, – felelte a korcsmáros. – A jeles +Altin aga szállt belé!</p> +<p>És tisztelettel intett a tornác padja felé, amelyen egy +hollóképü koromfekete török guggolt.</p> +<p>Az öltözetéről látszott, hogy csakugyan úr. A turbánján két +fehér structoll, mellette egy szolga, aki legyezi, egy másik szolga +meg, aki italt kever neki. Az udvaron forgott még valami húsz ilyen +fél-vörös fél-kék szolga. Ittak, főztek. Egyik az aga fehérnemüjét +mosta a kutnál, másik az ágynak való szőnyeget bontotta le a teve +hátáról. Vastag és drága gyapjuszőnyeg.</p> +<p>No ettől csakugyan nem lehet a szobát megkapni.</p> +<p>A két deli kedvetlenül fordult a kocsi felé. A kocsis csakhamar +leszerszámozott. A rabok kezéről leoldta a kötelet. A lovakat +megitatta. Azután ő is mint a többi, tüzet rakott a kőfal tetején, +és kondért vett elő, hogy vacsorát főzzön.</p> +<p>A két ifju rabon nem látszik semmi szomoruság. Az igaz, hogy a +két török meg is becsüli. Ott esznek együtt a bográcsból, s egy +kobakból is isznak. No ezek előkelő rabok lehetnek.</p> +<p>Az aga is vacsorázik már. A rizskásás ürüt ezüsttálban tette +eléje a szőnyegre a szakácsa. Csak az ujjával eszik, mert hát +késsel és villával enni fölösleges is, illetlen is; csak a +tisztátalan kutyahitü gyaurok esznek szerszámmal és asztalról.</p> +<p>A két deli mellé egy félszemü mezitlábas kócos dervis telepedik. +Semmi más ruha nincs rajta, mint egy bokáig érő rozsdaszinü +szőr-köpönyeg. Az madzaggal van körülkötve a derekán, s a madzagon +egy olvasó és egy kopott kókuszdiócsésze lóg. A fején nincs süveg. +Hosszu kócos haján egy csomót kötött. Az a süveg. A <span class= +"pagenum"><a name="Page_301" id="Page_301">-301-</a></span> kezében +rézholdas hosszú bot. A ruhája szürke az útiportól.</p> +<p>A dervis odakutyorodik a falra, s végignéz a mellette vacsorázó +társaságon.</p> +<p>– Nem vagytok-e a próféta hivei? – kérdi komoran a deliktől.</p> +<p>Azok bosszúsan pillantanak reá.</p> +<p>– Talán jobban, mint te, – feleli a fiatalabbik. – Mert elég sok +az olyan csavargó dervis, amelyik csak a hasával tiszteli a +prófétát.</p> +<p>– Azért kérdem, – feleli a dervis az apadt szemét dörzsölgetve, +– mert együtt esztek a tisztátalanokkal.</p> +<p>– Már ezek is igazhitüek, janicsár, – válaszolja félvállról a +deli.</p> +<p>A dervis rábámul a delire és hosszúra nőtt tizenháromszál +szakállát végiggereblyézi az öt ujjával.</p> +<p>– Honnan ismersz engem?</p> +<p>– Honnan ismerlek, – feleli nevetve az ifju. Vitéz korodból +ismerlek, mikor még a padisah fegyverét viselted.</p> +<p>– Hát olyan régen forogsz te a táborban?</p> +<p>– Öt év óta.</p> +<p>– Nem emlékszem rád.</p> +<p>– Dehát mért hagytad ott a dicsőség zászlóját?</p> +<p>Mielőtt a dervis felelhetett volna, éktelen nagy rikoltás +hangzott a tornác felől, de olyan, hogy a lovak bokrot ugrottak +tőle, s majd elszakitották a kötőféket.</p> +<p>Az aga volt a rikoltó. Az ifjak odanéztek, hogy mi lelte, de nem +láttak egyebet, mint azt, hogy az aga a rikoltástól ki van +veresedve és iszik.</p> +<p>– Mi lelte ezt az embert? – kérdezi a deli a dervist.</p> +<p>A dervis megvetőn int a kezével: <span class="pagenum"><a name= +"Page_302" id="Page_302">-302-</a></span></p> +<p>– Nem tudod-e, – mondja, – hogy bort iszik.</p> +<p>– Honnan tudnám, – feleli a kérdező, – hiszen csutorából +iszsza.</p> +<p>– Te talán nem vagy született muzulmán?</p> +<p>– Bizony barátom én dalmátnak születtem és csak ezelőtt öt évvel +ismertem meg az igazhitet.</p> +<p>– Igy már értem, – feleli nyugodtan a dervis. – Hát tudd meg, +hogy az aga azért rikolt, hogy a lélek lezavarodjék a fejéből a +lábába, amig iszik. Mert a lélek a fejben lakik és a másvilágra +megy, mikor meghalunk. Ott pedig tudod, hogy a borivásért +megbüntetik az igazhitü ember lelkét.</p> +<p>– De ha nem bünös a lélek.</p> +<p>– Hát ez is azt gondolja, hogy a lelkének nem lesz része a +bünben, ha elriasztja egy percre, de már én csak azt gondolom, hogy +nem jó ilyen fogásokkal élni.</p> +<p>Azután egyet sóhajtva, folytatta:</p> +<p>– Az imént azt kérdezted tőlem, hogy miért hagytam oda a szent +zászlót?</p> +<p>– Azt ám, merthiszen te vitéz katona voltál, és hát fiatal is +vagy még, harmincöt éves legfeljebb.</p> +<p>A dervisnek láthatólag jólesett ez a dicséret, mert a szeme +egyet lobbant, de aztán még búsabb lett tőle.</p> +<p>– A vitézség, – mondotta, – nem ér a szerencse nélkül semmit. Én +mindaddig vitéz voltam, mig megvolt az amuletem. Egy haldokló öreg +bégtől kaptam én azt, csatatéren. Egy hős lelke van benne. Az a hős +a próféta mellett harcolt, de a lelke most is harcol azzal, akinél +a gyürüje van. Azután rabul estem és egy pap elvette tőlem. Mig az +velem volt, nem fogott engem se golyó, se kard. Amint az nem volt +velem, egyik seb a másik után ért; a tisztjeim utáltak; az apám a +hires Jaja-Oglu Mohamed budai pasa elkergetett, a bátyám, a hires +Arszlán bég összeveszett velem; a társaim megloptak; <span class= +"pagenum"><a name="Page_303" id="Page_303">-303-</a></span> +rabságba is kerültem egypárszor, szóval: elhagyott engem minden +szerencse.</p> +<p>A deli a dervis balkezére nézett, amelyen nagy sebforradás volt +látható.</p> +<p>– A kezeden is van forradás.</p> +<p>– Van, – mondotta a dervis. – Egy évig nem tudtam mozgatni, mig +végre egy szent dervis azt ajánlotta, hogy forduljak meg Mekkában +háromszor. Hát lásd, már az első fordulásnál meggyógyult.</p> +<p>– Eszerint dervis maradsz.</p> +<p>– Nem tudom. Azt hiszem, visszatérőben van a szerencsém, s ha +még kétszer megjárom a szent utat, ismét beállhatok a seregbe. De +haj, – szólt sóhajtva, – mig az amuletemet meg nem találom, nem +vesz engem tenyerére a földi szerencse.</p> +<p>– Hát reményled, hogy megtalálod?</p> +<p>– Ha kitöltöttem az ezer-egy napot, minden lehetséges.</p> +<p>– Hát ezer-egy napig vezekelsz?</p> +<p>– Addig.</p> +<p>– És a mecseteket járod.</p> +<p>– Nem, csak az utat Pécstől Mekkáig, s mindennap elmondom az +olvasót, s ezeregyszer az Allah nevét.</p> +<p>– Bámulatos, hogy ilyen okos ember, mint te vagy…</p> +<p>– Alláhval szemben senki sem okos. Férgek vagyunk.</p> +<p>A dervisnek már ekkor a kezében volt a hosszú, kilencvenkilenc +szemü olvasó. Imádkozásba fogott. A kocsis eltakaritotta a +vacsorát, és szőnyegeket szedett elő. Kettőt a falra teritett. A +harmadikkal a kocsiboritót takarta be. A legfiatalabb rab foglalta +el ágynak a kocsit. A kocsi rudját felvonták a falra. Az egyik deli +odafeküdt a rud mellé, s vánkosul nyerget tett a feje alá. +<span class="pagenum"><a name="Page_304" id= +"Page_304">-304-</a></span></p> +<p>Ez úgylátszik őrködni fog, mig a többi aluszik.</p> +<p>A hold szinte nappali világossággal árasztotta el a +karavánszerájt. Látni lehetett, mint fekszenek az emberek +keresztül-kasul a falon, s mint készülnek az éjjeli +nyugováshoz.</p> +<p>Ekkor egy vöröshajtókás szolga lépett a nyugodni készülő +delihez, és igy szólt:</p> +<p>– Az aga hivat. Szólni akar veled.</p> +<p>A másik deli nyugtalanul emelkedett fel az ágyáról, s hogy emez +szótlanul engedett az aga hivásának, utána nézett, és felkötötte a +kardját, amely eddig leoldottan hevert mellette.</p> +<p>Az aga még mindig ott ült a tornácon. De már nem rikoltozott. +Vörös orcával bámult a holdvilágba.</p> +<p>A deli meghajtotta előtte magát.</p> +<p>– Honnan jösz fiam? – kérdezte az aga.</p> +<p>– Budáról uram, – felelte a deli. A pasának ezidőszerint nincs +reám szüksége.</p> +<p>– Olyan gyönyörü lovakat hoztál, hogy nem győztem nézni. +Eladod?</p> +<p>– Nem uram.</p> +<p>Az aga dühös pillantást vetett az ifjura.</p> +<p>– Láttad az én lovaimat?</p> +<p>– Nem néztem uram.</p> +<p>– Hát holnap nézd meg. Ha valamelyik megtetszenék, talán +cserélhetünk.</p> +<p>– Lehet uram. Parancsolsz még valamit?</p> +<p>– Nem.</p> +<p>És az aga összevont szemöldökkel nézett a deli után.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_305" id= +"Page_305">-305-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XIV.</h3> +</div> +<p>Már mindenki aludt. Az aga is a szobájába tért, és lefeküdt a +fehérfátyolos ablakok mögé. A fogadó udvarát emberhorkolás és lovak +zabropogtatása töltötte be. Minden percben hallatszott egy +lódobbanás, de mindez nem zavarta az alvókat. Az emberek fáradtan +térnek be ide és úgy alszanak, mintha csendben és selyem ágyban +aludnának.</p> +<p>Az idősebbik deli ekkor fölemelte a fejét, és körülnézett. A rab +ifju is fölmozdult.</p> +<p>És összedugták mind a hárman a fejöket.</p> +<p>– Mit akart az aga? – kérdezte magyarul az idősebbik deli.</p> +<p>– A lovaink tetszettek meg neki. Megakarja venni.</p> +<p>– És te mit mondtál?</p> +<p>– Azt, hogy nem eladó.</p> +<p>– Persze, hogy nem eladó, – szólt boszusan az idősebbik.</p> +<p>– Aztán abban maradtunk, hogy holnap cserélünk valamelyik +lóval.</p> +<p>A kocsi szőnyege szétvált, és a legfiatalabb rab szépmetszetü +arca hajolt ki belőle:</p> +<p>– Gergely, – suttogta, az ujját az ajkára téve.</p> +<p>– Pszt, – felelt a harmadik deli. Mit akarsz Vicuskám? Nincs +semmi baj. Aludjál.</p> +<p>– Mit akart az aga?</p> +<p>– Csak a lovunkat kérdezte. Aludjál kedves. <span class= +"pagenum"><a name="Page_306" id="Page_306">-306-</a></span></p> +<p>És ahogy közel volt a két arc, halk csókban érintkezett.</p> +<p>Azután a három ifju még egypár szót váltott.</p> +<p>– Nincs mit félnünk, – mondotta Gergely. Mihelyt virrad, tovább +indulunk, és itt hagyjuk az agát a lovaival együtt.</p> +<p>– Hanem én holnap nem leszek rab, – szólt Török Jancsi. Legyen +Mekcsey holnap a rab. Unalmas igy összekötött kézzel kocsikázni +egész nap. Aztán ez a sok arany rettenetesen nyom. Mégis okosabb +volna a kocsiba rejteni.</p> +<p>– Jó, jó, – felelte Gergely, – hát leszek én holnap rab +szivesen, de mikor öltözzünk át? Az éjjel nem lehet, mert hátha az +aga mégis korábban ébred.</p> +<p>– Hát akkor holnap Gergely, majd az úton, valami alkalmas +helyen. Ördög vigye el ezt az agát!</p> +<p>– Nekem se tetszik, – szólt Mekcsey. Az ilyen urak nincsenek +ahoz szokva, hogy holmi rongyos deli megtagadja a kivánságukat.</p> +<p>– Csak arra vigyázzatok – mondotta Gergely, – hogy ha valaki +közelünkben van, magyarul ne beszéljetek. Ez a dervis is tud +magyarul.</p> +<p>A dervis mellettük feküdt.</p> +<p>Össze volt guborodva, mint a sündisznó.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_307" id= +"Page_307">-307-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XV.</h3> +</div> +<p>Reggel, mikor a nap éppen kelőben volt, az aga kilépett az +ajtón, és egy óriási ásitásban eresztette ki a maradék álmot a +fejéből.</p> +<p>– Bandsal, – szólt az előtte hajlongó szolgának, – hol az a két +deli?</p> +<p>A szolga kereső pillantással fordult az udvar felé.</p> +<p>Az ajtó mellett ott guggolt a dervis. Az aga szavára fölállott a +helyről, és igy szólt:</p> +<p>– Elmentek uram.</p> +<p>– Elmentek? – hördült fel az aga. Elmentek? – ismételte +csodálkozva.</p> +<p>– El.</p> +<p>– Hogy mertek elmenni?</p> +<p>– Éppen azért várlak uram, – szólt a dervis, mert ez a két deli +nem rendes járatu ember.</p> +<p>– Honnan tudod?</p> +<p>– Az éjjel kihallgattam őket.</p> +<p>– Mit beszéltek?</p> +<p>– Mindent össze-vissza, de főképen azt, hogy a magadfajta +emberrel nem jó találkozni.</p> +<p>– Akkor el kell venni tőlük a lovakat, a rabokat, a kocsit, +mindent.</p> +<p>És ahogy ezt mondta, hangja minden szónál emelkedett. Az utolsó +szót már orditotta.</p> +<p>– Azt hiszem pénzök is van, folytatta a dervis. Az <span class= +"pagenum"><a name="Page_308" id="Page_308">-308-</a></span> egyik +rab azt mondta, hogy az aranyat nem birja cipelni.</p> +<p>– Arany? Hé szipáhik! Lóra valamennyien! Utána a két delinek! +Ide hozzátok akár holtan, akár elevenen! De főképpen a +kocsijokat.</p> +<p>A következő öt percben huszonkét lovas szipáhi vágtatott ki a +szeráj kapuján.</p> +<p>Az aga utánuk nézett, és igy szólt a dervisnek:</p> +<p>– Mit beszélt még?</p> +<p>– Nem értettem mindent, mert halkan beszéltek. Annyi bizonyos, +hogy magyarul beszéltek, és hogy az egyik rab nő.</p> +<p>– Nő? Azt nem is láttam.</p> +<p>– Férfi ruhába öltöztették, hogy fel ne tünjön.</p> +<p>– És szép!</p> +<p>– Bübájos.</p> +<p>Az aga szeme forgásnak indult.</p> +<p>– A zsákmányból megkapod a magad részét, – mondotta.</p> +<p>S befelé indult.</p> +<p>– Uram, kiáltotta utána a dervis, én janicsár voltam. Nem +engednéd-e meg, hogy lóra üljek?</p> +<p>– De magam is megyek, – szólt a feltüzesedett aga. Hát csak +nyergelj nekem is.</p> +<p>S azzal befutott a kardjáért, és lóra pattant.</p> +<p>A konstantinápolyi országúton csakhamar utolérték a huszonkét +fegyveres szolgát. Azok észrevették, hogy az urok utánok vágtat. +Visszatekintgettek. Az aga intett nekik, hogy csak menjenek +tovább.</p> +<p>És porzott az országút a lovak patkója alatt.</p> +<p>Két óra nem telt belé, a csapat ujjongó orditása jelezte az +agának, hogy a szolgái látják már a kocsit.</p> +<p>A szolgák ekkor magaslaton voltak, s hogy az országút lejtőre +hajlott, eltüntek az aga szeme elől. <span class="pagenum"><a name= +"Page_309" id="Page_309">-309-</a></span></p> +<p>Az aga alig várta, hogy ő is felérjen az országút púpjára.</p> +<p>Megsarkantyuzta a lovát, és a dús zsákmány érzetétől lobogva +vágtatott. Mögötte a dervis, mint valami szőrös ördög ült a lovon. +Szoritotta és verte. A haja kibomlott a csomóból és kócos pemetté +változtatta a fejét. Az agától a hirtelenében kapott kardot nem is +volt még ideje felkötni, csak a kezében tartotta, s azzal ütötte a +lovat hol elől, hol hátul.</p> +<p>A magaslaton aztán látta az aga, hogy az üldözöttek még jó távol +vannak, de már észrevették a veszedelmet.</p> +<p>Ime a két rab is lóra pattan, s fegyvert kap elő a saroglyából. +A kocsis holmi apróságot kapkod ki a kocsiból: szétosztja a lovasok +között. Azok a nyeregkápába és elejébe rakodnak. Azután +lekutyorodik a kocsis a kocsi alá. A kocsi alól fehér füst száll +fel. Akkor a kocsis is lóra kap, és elvágtat a négy lovas után.</p> +<p>Az aga nem tud hova lenni ámulatában.</p> +<p>– Micsoda rabok ezek? – kiáltja hátra a dervisnek, – hogy nem +akarnak kiszabadulni!</p> +<p>– Mondtam, hogy kutyák! – üvölti a dervis.</p> +<p>A tüz már belekap a kocsiba. A katonák zavartan állnak +körülötte.</p> +<p>– Oltsátok! – kiáltja az aga. Verjétek szét a kocsit!</p> +<p>Aztán ismét kiált:</p> +<p>– Csak három maradjon. A többi menjen az ebek után.</p> +<p>Ebben a pillanatban lánghegygyé válik a kocsi, és irtózatos +dördüléssel lobban fel.</p> +<p>Nem marad a téren se kocsi se ember, csak az egy borzas dervis, +aki a levegő rugásától és robbanástól megsiketülve áll, mint a +boszorkánymacska a kémény tetején.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_310" id= +"Page_310">-310-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XVI.</h3> +</div> +<p>– Mi volt ez? – bődült fel az aga az országút porában, ahova a +lova levetette.</p> +<p>A dervis le akart szállni a lováról, azonban az ő lova is meg +volt zavarodva. Hátrafelé táncolt, s két lábra állt.</p> +<p>Majd őrült iramodással vágtatott neki a mezőnek, s a dervist a +levegőbe dobálva ugrott árkon bokron át, miközben fehér tajtékot +szórt a szájából.</p> +<p>Az aga feltápászkodott. Kiköpte a port, és pogány káromkodásban +adott szárnyat a mérgének.</p> +<p>Körülnézett. Az országút mint a csatatér: vonagló lovak és +heverő szipáhik; a kocsi helyén egy nagy semmi; az égen egy nagy +trágya szinü felhő, amely az imént a kocsi volt.</p> +<p>Az aga lova is elszaladt. A hollóképü úr azt se tudta mihez +kapjon.</p> +<p>Végre is megindult sántikálva a katonáihoz.</p> +<p>Hát biz azokat szétvetette a robbanás. Kinek a feje, kinek a +lába hevert a porban; aki meg egészben maradt, arra se volt jó +ránézni.</p> +<p>Az aga látta, hogy egyik se mozdul, hát leült az árokpartra, és +nézett bután maga elé. Talán azt hallgatta, hogy hol és miért +harangoznak olyan nagy zúgással; pedighát nem harangoztak sehol, +csak a füle zúgott.</p> +<p>Ebben az állapotban találta őt egy óra mulva is a <span class= +"pagenum"><a name="Page_311" id="Page_311">-311-</a></span> dervis, +aki a maga vad paripáját csurgó vizesre nyargalva visszatért.</p> +<p>Odakötötte a reszkető paripát egy bükkfához; és az agához +sietett.</p> +<p>– Nem esett bajod uram?</p> +<p>Az aga a fejét rázta:</p> +<p>– Nem.</p> +<p>– De valamidet csak megütötted!</p> +<p>– A tomporomat.</p> +<p>– Áldott legyen Allah, aki megszabaditott ebből a +veszedelemből.</p> +<p>– Legyen áldott, – ismételte az aga.</p> +<p>A dervis sorra járta az úton és út mellett heverő lovakat, hogy +nem lehetne-e még valamelyiket lábra állitani? No nem. Amelyik élt +is, úgy meg volt nyomorodva, hogy csak a hollók becsülhették még +valamire.</p> +<p>Visszatért az agához.</p> +<p>– Uram, mondotta. Vissza tudsz-e jönni a magad lábán, vagy +feltegyelek erre a lóra!</p> +<p>– Ezt meg kell boszulni, – felelte az aga a lábaszárát +dörzsölve. De honnan vegyek lovat és katonát?</p> +<p>És bután nézett a dervisre, mint az ázott tyuk.</p> +<p>– Azok az átkozottak bizonyosan Sztambulba mentek. Ott +megtalálhatjuk őket – felelte a dervis.</p> +<p>– Hát jer, – szólt nyögve az aga, – segits föl a lóra, és vezess +vissza a fogadóba. Szegődj mellém szolgának, mert te kitünő lovas +is vagy.</p> +<p>– Szolgának? – kérdezte megütődve a dervis.</p> +<p>De aztán alázatosan lehajtotta a fejét és igy szólt:</p> +<p>– Amint parancsolod.</p> +<p>– Mi a neved?</p> +<p>– Jumurdsák, – felelte a dervis.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_312" id= +"Page_312">-312-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XVII.</h3> +</div> +<p>Az öt magyar lovas ezalatt nagy szárnyasan szállt tovább a +konstantinápolyi országúton.</p> +<p>A robbanás az ő lovaikat is megvaditotta, de biz ők nem nagyon +bánták. Annál jobban repültek. Egyik a másikat előzgetve +száguldott, s az utonjárók már messziről kitértek nekik: el nem +tudták gondolni, hogy ezek a fiatal katonák versenyt futnak-e, vagy +hogy üldözik őket?</p> +<p>De hogyan került közéjük Cecey Éva?</p> +<p>Azon az ünnepi estén, amint Gergelylyel találkozott, fölébredt +benne az első szerelem hatalma. Gergelyt mindig szerette ő, de hogy +innen is onnan is kényszeritették, nem tudott szabadulni. +Gergelynek se birtoka, se önállósága, ő maga is a Török család +gyámsága alatt. Levelezniök lehetetlen. Kezdte magát megadni a +sorsának.</p> +<p>De a Gergely megjelenése minden más erőt lerontott. A nő +csodálatos alkotása az Istennek. Az érzésével gondolkozik. Évának +azt mondta az érzése: Ez a te párod! Ha az egész világ ellene +beszél is, neki vagy teremtve!</p> +<p>És ő kitépte magát az okosk odásokból, és követte azt a belső +szót, amely hatalmasabb volt, mint a királyné szava, és +hatalmasabb, mint az anya szava.</p> +<p>A gyalui havasokon mentek át, s a reggeli napfény már az Aranyos +vize mellett találta őket. <span class="pagenum"><a name="Page_313" +id="Page_313">-313-</a></span></p> +<p>Az erdő új lombok halvány zöldjében pompázott. Mindenfelé az +ibolya nyilt, s a völgyben a gólyavirág, a pitypang és kikirics +virága sárgált mindenfelé. A levegő telt az erdő balzsamával.</p> +<p>– Most értem, miért nevezik ezt a patakot Aranyosnak, – mondotta +Gergely. Nézd Éva, mintha aranynyal volna behintve a partja +mindenfelé. De te gondolkozol: nem bántad meg úgy-e, hogy velem +jöttél?</p> +<p>– Nem, – felelte Éva, – de valami bánt.</p> +<p>S fiatal üde arca bús volt. Szemei komolyak.</p> +<p>– Az, – folytatta, – hogy én mégis csak leány vagyok, és azt +gondolom, erkölcstelen az én cselekedetem. Te ma örülsz annak, hogy +szivem sugallatát követtem, de talán évek mulva, talán +öregségünkben eszedbe jut, hogy nem a templomból vezettél ki engem, +hanem egy vacsorázó szobából.</p> +<p>Mekcsey elől ment az oláh paraszttal, aki kalauzolta őket a +hegyi úton. Ők ketten egymás mellett lovagoltak.</p> +<p>– Te fiatal vagy, – folytatta Éva, – s nincs pap a világon, aki +bennünket összeesketne.</p> +<p>– Éva, – mondotta Gergely szemrehányó hangon. – Nem tartottál-e +engem mindig testvérednek? Nem úgy érzed-e magad most is mellettem? +Idegen vagyok én neked? És ha téged a pap hiányzása bánt, nem +bízol-e bennem, hogy addig, mig megesküdhetünk, úgy oltalmazlak, +hogy édes anyád se jobban. Ha te akarod, én a kezedet se fogom meg, +én az arcodat se csókolom meg, amig a pap el nem mondja ránk a +szent áldást.</p> +<p>– Fogd meg a kezemet; a tiéd. Csókold meg az arcomat; a tiéd! – +felelte a leány. És ahogy ott lovagoltak egymás mellett, +odanyujtotta a kezét, és odanyujtotta az arcát.</p> +<p>– A katekizmus beszélt belőled az imént, – mondta <span class= +"pagenum"><a name="Page_314" id="Page_314">-314-</a></span> Gergely +megkönnyebbülten. Látod én is pápista vagyok, de az én +tanitómesterem nem a katekizmusból tanitott engem az Istenre, hanem +az ég csillagaiból.</p> +<p>– Gábor pap?</p> +<p>– Az. Lutheránus volt, de sohasem akart senkit lutheránussá +tenni. Ő azt mondta nekem: Nem az az igazi Isten, akiről a képek és +irások beszélnek. Nem az a szakállas, mindenkit fenyegető +hiszterikus vén zsidó. Az igazi Isten alakjáról nekünk gondolatunk +nem lehet, csak az értelmét és a szeretetét láthatjuk. Az igazi +Isten velünk van, Éva. Az igazi Isten nem haragszik senkire. Nincs +haragja. Ha te fölemeled a tekintetedet az égre, s azt mondod: +Istenem Atyám, én ezt a Gergelyt élettársamnak választom; és ha én +is ezt mondom a te neveddel, akkor édes Évám, mi már házastársak +vagyunk.</p> +<p>Éva boldogan nézett Gergelyre, mig az halkan, félig magába +merülten beszélt. Oh az árvaságban nőtt gyermek korán érik +komolylyá!</p> +<p>A fiu folytatta:</p> +<p>– A papi cerimonia Éva, az már csak a világ számára való. +Dokumentálni kell a világnak, hogy lelkünk és szivünk szándéka +szerint keltünk egybe, s nem ötletszerüen és nem időre, alkalomra, +mint az állatok. A házasság édes lelkem miköztünk már meg van +kötve, azt hiszem.</p> +<p>Mekcsey egy gyepes dombra ért. Megállt és visszafordult. +Megvárta őket.</p> +<p>– Egy kis pihenés nem ártana, – mondotta.</p> +<p>– Jól van, – felelte Gergely. Szálljunk le. Látom, amoda lent +viz is van. Az oláh itassa meg a lovakat.</p> +<p>Leugrott a lóról, és lesegitette Évát.</p> +<p>Leteritette a köpönyegét a fűre, s leheveredtek.</p> +<p>Mekcsey kibontotta az iszákot. Kenyeret és sót vett <span class= +"pagenum"><a name="Page_315" id="Page_315">-315-</a></span> elő. +Levágta a kenyér szárazát, és odakinálta a kenyeret elsőben +Évának.</p> +<p>– Várjunk egy kicsit, – mondotta Gergely.</p> +<p>És Évához fordult.</p> +<p>– Mielőtt egy kenyéren lennénk, – mondotta, – ne kössük-e meg +Éva a mi szövetségünket szóval is az Isten szine előtt?</p> +<p>Éva felállt.</p> +<p>Arca áhitatosan komoly volt, és üde és angyali. Odanyujtotta a +kezét Gergelynek.</p> +<p>És amint ott álltak egymás mellett, egymás kezét fogva, Gergely +levette a süvegét, és az égre nézve, szólt áhitattól remegő +hangon:</p> +<p>– Istenünk, Atyánk. A te templomodban vagyunk; nem kőből rakott +emberi épületben, hanem a te eged alatt, a te fáid között. Az +erdőből a te leheleted árad felénk, a hegyekről a te napod süt +reánk, és a magasból a te szemed néz bennünket. Ez a leány kicsi +koromtól fogva kedves volt nekem, legkedvesebb a föld minden +leányai között. Csak őt szerettem, csak őt fogom szeretni, siromig, +siromon túl is. Az emberek akarata nem engedte, hogy a szokott +módon keljünk össze, engedd, hogy legyen a feleségem a te +akaratoddal.</p> +<p>És a leányra forditva nedves szemeit, folytatta:</p> +<p>– Leány, én ezennel az Isten színe előtt feleségemnek +nyilvánitalak!</p> +<p>Éva könnyes szemmel rebegte:</p> +<p>– A tied vagyok.</p> +<p>Gergely fölemelte az ujját:</p> +<p>– Esküszöm, hogy szeretlek! Esküszöm, hogy soha el nem hagylak, +semmi bajodban, semmi nyomorúságodban! Holtodig. Holtomig. Isten +engem úgy segéljen!</p> +<p>Éva is föltartotta a kezét: <span class="pagenum"><a name= +"Page_316" id="Page_316">-316-</a></span></p> +<p>– Esküszöm, amire te esküdtél. Holtodig. Holtomig. Isten úgy +segéljen!</p> +<p>S azzal összeölelkeztek, és megcsókolták egymást olyan +áhitattal, mintha Isten áldó kezét éreznék a fejükön.</p> +<p>Mekcsey visszaült a kenyér mellé, és a szemeit törölgette.</p> +<p>– No, azt mondja, én ilyen házasságot még soh’se láttam; de azt +érzem, hogy ez szentebb és erősebb házasságkötés, mint az lett +volna, amit Gyaluban kötött volna kilenc pap előtt a tekintetes +asszony.</p> +<p>Erre mindnyájan elmosolyodtak. Leültek, és hozzáláttak a +falatozáshoz.</p> +<p>Este Hunyad várába érkeztek. Jancsi vacsorával várta őket. +(Mindennap várta őket, hol ebéddel, hol vacsorával.)</p> +<p>Az utasok átöltözködtek. Évának női ruhát szedtek össze. Azután +vacsorához ültek.</p> +<p>A vacsorán ott volt a vár papja is, egy beteges öreg úr, aki itt +vénhedett meg a vár csöndességében, mint a hársfák.</p> +<p>– A tisztelendő urat azért hivattam be, – mondotta Török Jancsi, +– hogy összeeskessen benneteket.</p> +<p>– Mi már azon túl vagyunk, – felelte Gergely. – Fölvettük a +házasság szentségét az Isten szine előtt.</p> +<p>– Micsoda szertartás szerint? – kérdezte a pap.</p> +<p>– Ugy, ahogy Ádám és Éva. Talán biz az nem volt törvényes +házasság?</p> +<p>A pap a fejét rázta.</p> +<p>– Micsoda? – szólt Mekcsey felhörkenve. Az Istennek nincs +szüksége papra, ha valakit meg akar áldani!</p> +<p>A pap erre gúnyosan vállat vont.</p> +<p>– Lehet, – mondotta, – de az Isten nem ad ám házassági +bizonyitványt. <span class="pagenum"><a name="Page_317" id= +"Page_317">-317-</a></span></p> +<p>– Tudjuk mi bizonyitvány nélkül is, hogy házasok vagyunk, – +felelte Gergely.</p> +<p>– Az is igaz, – dünnyögte a pap, – de majd az <i>unokáitok</i> +nem tudják.</p> +<p>Erre mindnyájan elhallgattak. Éva elpirult.</p> +<p>Egy kis csend támadt a teremben. Gergely Évára nézett, aztán a +paphoz fordult:</p> +<p>– Hát összeeskethet bennünket tisztelendő úr?</p> +<p>– Össze.</p> +<p>– Szülői engedelem nélkül?</p> +<p>– Anélkül is. Elvégre a bibliában nincs benne, hogy szülői +engedelem kell a házasságra.</p> +<p>– Hát akkor, – mondotta Gergely, – tegyük meg Éva a +<i>bizonyitványért</i>.</p> +<p>– Amint akarod, – felelte Éva egyszerüen.</p> +<p>Átmentek a kápolnába, s egynehány perc alatt meg volt az esküvő. +A pap beirta a nevüket az egyházi könyvbe. Tanuknak odairatta a +Török János meg a Mekcsey nevét.</p> +<p>– A szülőknek megküldöm az irást, – mondotta aztán a pap, mikor +visszaültek az asztalhoz. – Ki kell békülni velök.</p> +<p>– Azt akarjuk is, – felelte Éva, – de kell egy-két hónap, hogy a +haragjuk megcsillapodjék.</p> +<p>És Gergelyhez fordult:</p> +<p>– Hol töltjük azt a két hónapot?</p> +<p>– Hát édes angyalom te itt Hunyadon, én meg valahol másutt.</p> +<p>Ezt mondva a társaira nézett.</p> +<p>– Megmondhatjuk neki, – szólott Török János, – elvégre is egyek +vagytok s nincs titok ezentúl köztetek. A papunk is jobb ha tudja, +legalább ha valami baj ér bennünket, hát hirül adja két hónap mulva +édesanyám asszonynak is. <span class="pagenum"><a name="Page_318" +id="Page_318">-318-</a></span></p> +<p>– Hát akkor tudd meg édes ifjú párom, – szólott Gergely, – hogy +mink már indulóban voltunk Konstantinápolyba, mikor meghallottam, +hogy te menyasszony vagy. Mink hárman fogadást tettünk, hogy +kiszabaditjuk Bálint urat, ami nagyságos apánkat.</p> +<p>– Ha lehet, – tette hozzá Török Jancsi.</p> +<p>A menyasszony komolyan és figyelemmel hallgatta az urát, aztán +igy szólt:</p> +<p>– Bezzeg megjárta velem kegyelmed, édes uram. (Hol tegezte, hol +magázta Gergelyt, mióta megesküdtek.) Mert én ugyan szivesen +elhűselnék itt két hónapig is ebben a gyönyörü várban, de nem azt +fogadtam-e ma két helyen is, hogy soha kegyelmedet el nem +hagyom?</p> +<p>– Csak nem akarsz tán velünk jönni?</p> +<p>– Nem tudok-e úgy lovagolni, mint akármelyikök?</p> +<p>– De ez nemcsak lovaglás lesz angyalom, hanem veszedelmek útja +is.</p> +<p>– Vívni tudok. Olasz mestertől tanultam. Nyillal lelövöm a +nyulat. Puskával akár a fecskét is.</p> +<p>– Isteni asszony! – kiáltott Mekcsey a poharát felkapva. – +Irigyed vagyok Gergely.</p> +<p>– Jó jó, – szólt Gergely aggodalmasan, – dehát az ilyen +asszonyféle csipkés ágyban szokott ám aludni.</p> +<p>– Az úton nem leszek asszony, – felelte Éva. – Ide is +férfiruhában jöttem, oda is férfiruhában megyek. De hamar megbánta +kegyelmed, hogy elvett! Tisztelendő atyánk, válaszszon széjjel +bennünket üstöllést, mert bizony csúffá tesz ez az ember: elhagy +mindjárt az első napon!</p> +<p>A pap azonban inkább a kappan-mellet iparkodott a csontról +leválasztani.</p> +<p>– Dehát te törökül se tudsz, – szólt utolsó ellenvetésképpen +Gergely.</p> +<p>– Majd megtanulok az úton. <span class="pagenum"><a name= +"Page_319" id="Page_319">-319-</a></span></p> +<p>– Igaza van, – szólt Jancsi. – Én is tanítom, meg aztán nem is +olyan nehéz az.</p> +<p>– Mondjon egy pár szót, – szólt az ujdonsült menyecske.</p> +<p>– Hát például: <i>elma</i> annyit tesz, hogy <i>alma</i>; +<i>benim, eynim; baba, papa; pabucs, papucs; sarampo, sorompó; +daduk, duda; csagana…</i></p> +<p>– Csákány! – kiáltotta Éva tapsolva. – Nem is gondoltam, hogy én +tudok törökül is!</p> +<p>Az inas, aki felszolgált nekik, azt mondja halkan Mekcseynek, +hogy egy ember akar mindenáron bejönni.</p> +<p>– Micsoda ember?</p> +<p>– Azt mondja: Mátyás.</p> +<p>– Mátyás? Micsoda Mátyás?</p> +<p>– Más nevet nem mondott.</p> +<p>– Úr, vagy paraszt?</p> +<p>– Olyan szolgaféle.</p> +<p>Erre mindnyájan elnevették magukat.</p> +<p>– Matyi az, hogy az ördög vigye el, – szólt Mekcsey. – Hát csak +ereszd be: mit akar.</p> +<p>A megmátyásodott Matyi rákvörös képpel állitott be és Mekcseyre +pillantva szólott.</p> +<p>– Csak azt akarom mondani, hogy itt vagyok hadnagy uram.</p> +<p>– Azt látom; de hol voltál az este?</p> +<p>– Az este is rendben voltam én mindjárt, de olyan hamar el +tetszett jönni, hogy nem értem utól.</p> +<p>– De hiszen részeg voltál, mint a csap!</p> +<p>– Nem voltam nagyon, instálom.</p> +<p>– És hát hogyan jöttél el? Hiszen én elhoztam a lovadat.</p> +<p>Matyi egy kicsit megemelgette a vállát, szemöldökét, aztán +dünnyögve felelte:</p> +<p>– Volt ott ló elég. <span class="pagenum"><a name="Page_320" id= +"Page_320">-320-</a></span></p> +<p>– Eszerint loptál.</p> +<p>– Nem én. Csak ahogy az úrfi elment, feltétettem magamat egy +lóra. A lovásztársaim tettek fel, mert magam nem bírtam felülni. +Hát tehetek én arról, ha nem a magam lovára tettek.</p> +<p>Hogy a társaság ezen felvidámodott, Matyi teljes bocsánatban +részesült, s ez a részegen történt elszökése, éppen ez tetszett meg +Gergelynek.</p> +<p>– Hova való vagy te Matyi? – kérdezte nevetve.</p> +<p>– Keresztesre, – felelte a legény.</p> +<p>– Hol a pokolban van az a Keresztes?</p> +<p>Milyen furcsa volna, ha most a kocsis igy felelne a kérdésre: +Hej szegény Gergely úrfi, majd megtudja egyszer te-kegyelmed, hogy +hol van az a Keresztes. Majd mikor szép szakállas ember lesz +kegyelmed, majd mikor nagyságos úr lesz te-kegyelmed, ott ejti +tőrbe a gonosz török, ott verik majd a vasat kezére lábára!</p> +<p class="center">*</p> +<p>Három nap mulva útban voltak. Matyi volt a kocsis. Ők négyen +felváltva rabok és delik. A kocsi egyúttal Évának szolgált éjjeli +alvóhelyül.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_321" id= +"Page_321">-321-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XVIII.</h3> +</div> +<p>Mi az ott az erdőn? Tábor-e, vagy falu? Rablótanya-e, vagy +bélpoklosok községe? Temetés van-e benne vagy lakodalom?</p> +<p>Hát biz az se nem tábor, se nem falu, se nem rablótanya, sem +bélpoklosok községe, hanem egy nagy cigánykaraván.</p> +<p>A sziklák árnyékán, a fák között rongyos sátorok barnállanak. +Egyikből másikból füst kigyózik az égnek. Egy tisztáson meg szól a +hegedü és döbög a dob: táncolnak a leányok.</p> +<p>Egy cigányasszony tanitja őket. Ismeretlen nyelven rikácsol +egyikre, másikra. Kikapja a kezéből a tamburint és vén tagjait a +tizenöt éves leány bájos lejtéseivel mozgatva mutatja, hogyan kell +kéznek és lábnak lengő könnyüvé változnia a tánc művészetében.</p> +<p>A cigánylányok már a természettől megkapják ezt a művészetet, de +köztük is akad azért szögletes, aki vagy nagyobb lábat vagy lustább +vért kapott a születésében és hát az ilyenre senki se néz +szivesen.</p> +<p>A táncosok különben mind fátyolos ruhába vannak öltözve. A +fátyol kell a tánchoz. Lengései meghosszabbítják a tagok kerek +mozdulatait; s a táncban az a fő, hogy a testnek semmi nehézsége ne +lássék.</p> +<p>A cigányok egyrésze a táncolók körül ült. A gyerekek meg azon +meztelenen utánozták a forgásokat. Még a két-három esztendős kis +purdék is füstös angyalkákként <span class="pagenum"><a name= +"Page_322" id="Page_322">-322-</a></span> forogtak és lejtettek a +fűben; tamburin helyett kókuszhéjat vertek és fátyol helyett +pókhálót lengettek a karjukon.</p> +<p>Egyszerre mint a bokorról felburranó verébsereg, úgy riadt fel +valamennyi gyerek és rohant az erdő egy nyilása felé.</p> +<p>A mi öt lovasunk jött ott fáradtan, a lovat kantáron vezetve. A +purdésereg éktelen nagy csicsergéssel rajozta őket körül, s +baksisért nyujtotta apró tenyerét.</p> +<p>– Hol a vajda? – kérdezte Gergely törökül. Kaptok baksist +mindnyájan, de csak a vajdának adom oda.</p> +<p>Azok bizony nem szaladtak a vajdáért, hanem tovább is ott +tolakodtak és visitoztak a lovagok körül.</p> +<p>Éva már benyult a zsebébe, hogy egy marok rézpénzt vessen nekik, +azonban Gergely intett neki, hogy ne tegye.</p> +<p>– Hájde! – kiáltott rájok a kardját fölemelve, mire a verebek +ijedten röppentek széjjel.</p> +<p>De az idős cigányok is megrémültek. Ki a sátorba futott, ki a +bokrok közé. Csak a nők maradtak ott várakozón bámulva az +idegenekre.</p> +<p>– Ne féljetek, mondotta Gergely törökül, nem bántunk benneteket, +csak épp a gyerekeket riasztottam szét, hogy ne visitozzanak. Hol a +vajda?</p> +<p>Az egyik sátorból egy vén, de erős testalkatu cigány lépett elő. +Török kaftán volt rajta és magas persa süveg. A dolmányán nagy +ezüst gombok. A nyakában aranylánc. A kezében a vajdai nagybot.</p> +<p>– Mi nyelven beszélsz? – kérdezte Gergely törökül.</p> +<p>– Hát, felelt a vajda, törökül főképpen, de ha szolgálatotokra +lehetek, tudok oláhul, persául, görögül, bosnyákul, rácul, +horvátul, olaszul, magyarul, németül, csehül, franciául és +spanyolul. Muszkául is beszélek egy keveset. <span class= +"pagenum"><a name="Page_323" id="Page_323">-323-</a></span></p> +<p>– Hát egyelőre csak beszéljünk törökül. Mitől rémült meg annyira +a néped?</p> +<p>– Egy görög rablóbanda garázdálkodik erre. Azt mondják ötvenen +vannak. A mult héten ebben az erdőben öltek meg egy kereskedőt.</p> +<p>– Mi nem vagyunk rablók, – felelte Gergely, csak eltévedt +utasok. Turkesztánból jövünk. Mi is hallottuk azt a rabló +történetet, s éppen azért tértünk le az országútról. Hát csak azt +akarjuk, hogy adj nekünk egy vezetőt, aki elkisérjen bennünket +Stambulba, és néhány napig velünk maradjon.</p> +<p>– Akár tizet is, – felelte a vajda. Hiszen nincs messze.</p> +<p>– Nekünk csak egy kell. Egy olyanféle embert, aki ismeri a +járást a fővárosban; fegyvert igazitani és lovat gyógyitani +tud.</p> +<p>A vajda gondolkozva nézett maga elé, aztán egy füstös sátor felé +fordult, és kiáltott:</p> +<p>– Sárközi!</p> +<p>Az öt lovag szinte megrezzent e magyar szó hallatára.</p> +<p>A sátorból egy körülbelül negyvenöt esztendős szurtos cigány +bujt elő. Oláh nadrág volt rajta és kék ing. Az oláh nadrág térde +vörös posztóval volt foltozva. A hóna alatt magyar dolmány. +Jöttében öltötte magára. Mikorra a vajdához ért, már be is +gonbolta, a port is leverte a nadrágjáról, meg meg is fésülködött a +tiz ujjával. Ragyás volt.</p> +<p>– Elkiséred a vitéz urakat a városba, és szolgálsz ott +nekik.</p> +<p>Gergely egy ezüstpénzt nyujtott a vajdának.</p> +<p>– Oszd szét a purdék között, – mondotta. – Köszönöm a +szivességedet. <span class="pagenum"><a name="Page_324" id= +"Page_324">-324-</a></span></p> +<p>– Mit hozzak magammal? – kérdezte Sárközi törökül s +alázatosan.</p> +<p>– Csak egy pár szerszámot puska, vagy ijj-igazitásra, meg ha van +valami sebre való jó íred embernek és lónak való.</p> +<p>– Igenis, uraim.</p> +<p>Azzal visszafutott a sátorába.</p> +<p>– Nem vagytok-e fáradtak ifjú uraim? – kérdezte a vajda. Jertek +beljebb és pihenjetek le. Ettetek-e ma?</p> +<p>– Mit tudsz adni? Ha adhatsz valamit, megfizetjük.</p> +<p>– Hát akad valami, – felelte a vajda.</p> +<p>És megindult az idegenek előtt a saját sátora felé, amely egy +terebélyes bükkfa alatt vöröslött ki a többi közül.</p> +<p>A vajdáné három kis sárga szőnyeget teritett a fűre. A leánya +azon fátyolosan, amint táncolt, segitségül szegődött az +anyjához.</p> +<p>– Hát van túrónk, tojásunk, rizsünk, vajunk, kenyerünk, – szólt +az asszony. Csirkét is süthetek, ha megvárjátok szép ifjú +vitézek.</p> +<p>– Megvárjuk, – felelte Gergely. – Őszintén szólva mindnyájan +éhesek vagyunk, és az útunk nem éppen sietős.</p> +<p>A cigánynép körülsokadozta őket. Minden asszony jövendőt akart +mondani. Némelyik már oda is guggolt, és rázta a tarka babot a +rostában.</p> +<p>– Nincs időnk, – szólt Gergely a vajdának. – Kérlek rezzentsd +szét őket.</p> +<p>A vajda fölemelte a botját, s rákurjantott a népére.</p> +<p>A botot tisztelték-e jobban vagy a vajdát, nincs kideritve a +történelemben, de az bizonyos, hogy elég gyorsan szétoszlottak, s +az öt vándor nyugodtan üdithette föl magát a sokféle ennivalóból, +amit a vajdáné eléjök rakott. <span class="pagenum"><a name= +"Page_325" id="Page_325">-325-</a></span></p> +<p>– Ti hát vigan éltek, szólt Gergely a vajdának, miközben nagyot +húzott a vizes kancsóból. Ünnep van ma, vagy mindig igy táncolnak a +leányok?</p> +<p>– Holnap péntek van, felelte a vajda. Valamennyi leány ott van +az Édesvizeknél.</p> +<p>Gergely hasznára igyekezett forditani minden szót.</p> +<p>– Mi még sohasem jártunk Konstantinápolyban, – mondotta. Most +azért megyünk, hogy beálljunk a hadseregbe. Mi az az Édesviz?</p> +<p>– A törökök mulatóhelye, az Aranyszarv-öböl végén. Pénteken ott +hűsel minden török család. A gyepen meg a fák alatt van az egész +Stambul. Ilyenkor cseppen a cigánynak is egynéhány piaszter.</p> +<p>– Hát a leányaitok táncolnak?</p> +<p>– A lányok táncolnak. A vénasszonyok jövendőt mondanak.</p> +<p>– És nem féltitek a szép leányokat?</p> +<p>– Mitől? Ha rabul ejtenék is őket, csak visszaszöknének a szabad +életbe. Annyira nem félnek, hogy bejárnak olykor a háremek udvarába +is. Most is azért táncolnak együttesen, mert be akarnak kéredzeni a +szerájba.</p> +<p>Mig ezek beszélgettek, Éva odaszólt Gergelynek:</p> +<p>– Hogy van törökül <i>viz</i>?</p> +<p>– <i>Szú</i>, lelkem.</p> +<p>Éva bement a sátorba és ezzel az egy szóval vizet kért, hogy az +arcát és kezeit megmoshassa.</p> +<p>A cigányleány félrevonta a sátor hátulsó lepedőjét. Tágas és +mély barlang volt ottan. A falból viz szivárgott és cseppekben +hullt alá. Ezek a cseppek régen hullhatnak itt, mert medencét +vájtak a sziklában.</p> +<p>– Fürödj meg, ha akarsz, jelezte a cigányleány.</p> +<p>És egy négyszögletes kis agyagdarabot nyujtott át Évának szappan +gyanánt. <span class="pagenum"><a name="Page_326" id= +"Page_326">-326-</a></span></p> +<p>Éva ránézett. A cigányleány félig lehunyt szemmel nézte vissza. +A nézése ezt mondta:</p> +<p>– Te fiu, de szép vagy!</p> +<p>Éva elmosolyodott és megsimogatta a leány arcát. Az arc sima +volt és forró. A cigányleány elkapta a kezét, és megcsókolta. Aztán +kifutott.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_327" id= +"Page_327">-327-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XIX.</h3> +</div> +<p>Mikor már jól behaladtak az erdőbe, Gergely megszólitotta a +cigánykovácsot.</p> +<p>– Sárközi barátom, volt-e már valaha tiz aranyad?</p> +<p>A cigány meglepődve nézett föl a magyar szóra.</p> +<p>– Volt már tebb is, de csak álmomban.</p> +<p>– Hát valóságban?</p> +<p>– Valóságban kettő volt egyszer. Azs egyiket két estendeig +tartogattam. Egy kisgyereknek akartam adni. Azstán lovat vettem +rajta. A ló megdeglett. Most se ló, se arany.</p> +<p>– Hát ha nekünk hiven szolgálsz, egynéhány nap alatt tiz aranyat +kereshetsz.</p> +<p>A cigány csaknem egész testében ragyogott.</p> +<p>Gergely tovább kérdezte:</p> +<p>– Mért jöttél Törökországba?</p> +<p>– Hogy olyan erős voltam, mindenáron katonát akartak belőlem +csinálni.</p> +<p>– Sohse voltál te erős.</p> +<p>– Hát nem is a termetemre mondom, csókolom kezsit-lábát, hanem a +pikulázsásra volt nagy erőm. Mert pikulás voltam én, meg lakatos +csókolom kezsit-lábát, astán minduntalan megfogott a terek. +Lehozstak ide és műhelybe állitottak De biz én megsektem.</p> +<p>– Van-e feleséged?</p> +<p>– Lehetne, ha éppen akarnám. <span class="pagenum"><a name= +"Page_328" id="Page_328">-328-</a></span></p> +<p>– Eszerint nincsen.</p> +<p>– Most nincs. Ebben a karavánban nincsen.</p> +<p>– Hát aztán, ha akarsz, haza is jöhetsz velünk.</p> +<p>– Minek menjek én haza instálom? Azs én jó gazsdámat ugy se +találom meg tebbet. Otthon meg megint csak elfog a terek.</p> +<p>– Hát szolgáltál valakinél?</p> +<p>– Bizsony salgáltam. Nagy úrnál salgáltam én. Minden nap +pecsenyével tartott, aztán csak úgy barátságosan besélt velem, hogy +ast mondja: Csináld meg est a puskát te fistes!</p> +<p>– És ki volt az az úr?</p> +<p>– Ki volt volna más, mint a nagyságos Bálint úr.</p> +<p>– Melyik Bálint? – Kérdezte Török Jancsi.</p> +<p>– Melyik Bálint? Hát a Terek Bálint nagyságos ur.</p> +<p>Gergely sietett megelőzni Jancsit a kérdésekben.</p> +<p>– Mit tudsz róla?</p> +<p>S intett Jancsinak, hogy óvatos legyen.</p> +<p>A cigány vállat vont.</p> +<p>– Nem levelezsek senkivel.</p> +<p>– Valamit csak tudsz róla?</p> +<p>– Csak ast, hogy rabul esett. Él-e vagy meghalt, nem tudom. +Bizsonyosan meghalt, mert hallottam volna hírit.</p> +<p>– Melyik házánál dolgoztál?</p> +<p>– Sigetváron.</p> +<p>A két fiu összenézett. Egyik sem emlékezett a cigányra. Az igaz, +hogy ők nem is sokat tartózkodtak Szigetvárott, hanem hol itt, hol +ott a Bálint úr birtokain, s a tömérdek cselédei közül ha sokat +ismertek is, valamennyit nem is ismerhették.</p> +<p>Gergely figyelemmel nézett a cigány arcára, aztán +elmosolyodott:</p> +<p>– Emlékszem ám reád Most már emlékszem Jumurdsáknak <span class= +"pagenum"><a name="Page_329" id="Page_329">-329-</a></span> voltál +te egyszer a rabja és Dobó szabaditott meg tőle.</p> +<p>A cigány nagyot nézett, aztán a fejét rázva felelte:</p> +<p>– Nem Dobó. Egy kis hét éves gyerek. Valami Gergely.</p> +<p>És egyet sóhajtva, mély érzékenyüléssel folytatta:</p> +<p>– Áldja meg az Isten, ahol van, azt a gyereket. Annak +tartogattam az aranyamat.</p> +<p>– Hátha én vagyok az a kisgyerek?</p> +<p>A cigány hitetlenül nézett Gergelyre.</p> +<p>– Én vagyok pedig, – mondotta Gergely. Még arra is emlékszem, +hogy megházasodtál aznap, és hogy kocsit lovat kaptál Dobótól.</p> +<p>A cigány felszökött örömében, és összecsapta a levegőben a +bokáját, azután Gergely elé vetette magát; átfogta a lábát és +megcsókolta, miközben minden cigányáldást elmondott, ami csak +eszébe jutott.</p> +<p>– Az isten hozott össze bennünket, – mondotta Gergely. Most már +bízom benne, hogy nem jöttünk hiába.</p> +<p>Átadta a lova kantárát Matyinak és a fűbe heveredett. A többiek +követték a példáját.</p> +<p>Gergely itt elmondta a cigánynak, hogy mért jöttek, s +megkérdezte tőle, hogy mit gondol, hogyan juthatnának Bálint +urhoz?</p> +<p>A cigány hol ragyogó szemmel, hol elcsüggedten hallgatta +Gergelyt. Jancsinak kezet csókolt. Aztán igy szólt:</p> +<p>– Bejutni csak be lehet Stambulba is, talán a Héttoronyba is, de +a nagyságos urat nem vizsipuskával őrzsík, mint a magamfajta +csigányt.</p> +<p>És a fejét a kezében ringatva jajongott:</p> +<p>– Hogy itt van a segény Bálint nagyságos úr! Jaj, ha tudtam +volna, bekiáltottam volna azs ablakon is, hogy jónapot kivánok, +csókolom kezsit-lábát. <span class="pagenum"><a name="Page_330" id= +"Page_330">-330-</a></span></p> +<p>Gergelyék megvárták, mig a cigány képzelete elhányta a maga +cigánykerekeit, aztán komoly gondolkozásra fogták őkegyelmét.</p> +<p>– Hát a városba csak be lehet menni, mondotta a cigány, máma +különösen. Mert ma van a perzsa gyászünnep és ilyenkor annyi itt a +búcsújáró, mint otthon aratás után. Hanem a Héttoronyba, oda még a +madár se mer berepülni.</p> +<p>– Mindegy, – tüzeskedett Jancsi, – csak egyszer a városba +bejussunk. Ott aztán majd meglátjuk.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_331" id= +"Page_331">-331-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XX.</h3> +</div> +<p>Az aranyszarv olyanforma széles viz, mint a Duna. Öble ez a +tengernek, s kürt alakjában nyulik fel Konstantinápoly közepén, meg +túl is rajta az erdőkig.</p> +<p>Utasainkat egy rozzant halászcsónak hozta végig ezen az öblön. A +csónak orrán Gergely ült, akinek legtörökebb volt a ruhája, közepén +Mekcsey, akiről szintén piroslott a törökség; a többi a csónak +belsejében foglalt helyet.</p> +<p>A lenyugvó napfényben aranyoszlopokként tüntek fel a minarék +tornyai, s aranygolyókként a templomok kupolái. A tengerben mindez +vísszatükröződött, s a bámulat kiáltásaira fakasztotta a mi +ifjainkat.</p> +<p>– Alomvilág ez! – szólt Éva, amint ott ült a Gergely +lábánál.</p> +<p>– Álomnál is szebb, – felelte Gergely, – de olyan ez lelkem, +mint a mesebeli kastély: kivül pompás, belül szörnyetegek és +elátkozottak lakják.</p> +<p>– Tündérváros! – szólalt meg Mekcsey is</p> +<p>Csak Jancsi ült csendesbúsan a csónakban. Szinte jól esett a +szemének, hogy az épületek e rengeteg pompája között valami +feketeséget is láthat.</p> +<p>– Micsoda erdő az ott? – kérdezte a cigányt, balfelé mutatva. +Ugynézem csupajegenyefa. De milyen feketék erre a jegenyefák! No +jól megnőttek.</p> +<p>– Nem jegenyefák azok, – felelte a cigány, – <span class= +"pagenum"><a name="Page_332" id="Page_332">-332-</a></span> +<span class="pagenum"><a name="Page_333" id="Page_333"><br /> +-333-</a></span> hanem csiprusok. Nem erdő azs ott, hanem temető. A +pérai törökök feksenek benne.</p> +<div class="figcenter" style="width: 598px;"><a href= +"images/i013hq.jpg"><img src="images/i013.jpg" alt= +"Konstantinápoly." title="Konstantinápoly." /></a> +<p class="caption">Konstantinápoly.</p> +<p class="caption">(Török Bálint idejéből. Ma is ugyanilyenek a +főépületek, de a tornyok száma sokkal kevesebb.)</p> +</div> +<p>Jancsi összerázkódott. Arra gondolt, hogy hátha az ő apja is ott +fekszik már valamelyik ciprus alatt.</p> +<p>Gergely észrevette ezt, és hogy másfelé terelje a Jancsi +gondolatait, igy szólt:</p> +<p>– Olyan város ez, mint Buda a Duna partján, csakhogy itt két +Buda van, vagy inkább három.</p> +<p>– Én se gondoltam, hogy ilyen dombos város ez, – felelte rá +Mekcsey. Azt gondoltam olyan sík mint Szeged, vagy Debrecen.</p> +<p>– Könnyü volt ezeknek ilyen szép várost épiteni, – szólt Éva is. +Rablóváros Összerabolták ezt a várost a világ minden részéből. +Vajon a mi királynénk butorai melyik házban vannak?</p> +<p>– A Mátyás királyét akartad mondani lelkem, – felelt rá +Gergely.</p> +<p>Mert nem szerette ezt a királynét; s igaza is volt, hogy azok a +butorok, amelyek Buda várában voltak, nem Lengyelországból kerültek +oda.</p> +<p>A nap már leszállt, mikor a hidhoz érkeztek. A hidon lehetett +látni, hogy nagy a tolongás.</p> +<p>– Ma sokan lesznek a gyászünnepen, – szólt a kaikos.</p> +<p>Amire Gergely azt mondta:</p> +<p>– Mi is arra jöttünk.</p> +<p>Jancsi erre újra megborzongott, és sápadtan nézte a kavargó +embertömeget, amely a hidon át Stambulba nyomakodott.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_334" id= +"Page_334">-334-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXI.</h3> +</div> +<p>Ez a tolongás segitette be őket is.</p> +<p>A hidon álló őrök nem néztek senkit se és a stambuli utcákba +belesodorta őket a nép.</p> +<p>Maguk se tudták hova mennek, csak úsztak az áradattal. Az áradat +pedig fölfelé menőleg nyomult valami három utcán át. Akkor megállt. +A tömeget katonák nyomták széjjel. Utat csináltak a persa +bucsújáróknak.</p> +<p>Gergely magához szoritotta Évát. A többiek egy másik épület +falához szorultak. Csupán szemmel vigyázták egymást.</p> +<p>Egyszercsak kivilágosodott az utca vége, s előtünt egy óriás +nagy fáklya, aminőt a mieink sohasem láttak.</p> +<p>Mert nem aféle viaszfáklya volt az, aminővel Magyarországon +kisérik a halottakat, hanem egy nagy vaskosár. Rúd végén tartotta a +kosarat egy erős perzsa, s a kosárban kar nagyságu fahasábok +lángoltak.</p> +<p>Ez az egy fáklya bevilágitotta az egész utcát.</p> +<p>Elől jött valami tiz gyászruhás barna ember. Rövidre nyirt +bodros szakálluk és hátramaradt kis álluk mutatta, hogy +perzsák.</p> +<p>Mögöttük egy fehér ló; a hátán fehér lepedő, a lepedőn nyereg; a +lepedőn két x alakban keresztbe tett kard, s két fehér eleven +galamb.</p> +<p>A két galamb lába oda volt kötve a nyereghez.</p> +<p>És a ló, galamb, kard, lepedő mind be volt hintve vérrel. +<span class="pagenum"><a name="Page_335" id= +"Page_335">-335-</a></span></p> +<p>A ló után megint egy csomó gyászruhás ember. Valami keserves +litániát énekeltek, amelynek minden sora ez a két szó:</p> +<p><i>Husszein! Hasszan!</i> és egy <i>hu!</i> kiáltás, amely +sajátságos dübörgő ropogással elegyedett.</p> +<p>A menet haladtával nyilvánossá vált, hogy ez a ropogás honnan +ered.</p> +<p>Kétsorjában meztelen mellü perzsák következtek. Fekete ing volt +rajtok sarkig érő; a fejük bekötve fekete kendővel, amelynek a +sarka hátul a nyakukon lebegett. Csak mondom: a mellök volt +meztelen.</p> +<p>És amint oldalt lépkedve jöttek, a Husszein-Hasszan szóra +meglóbálják a jobb kezüket, a <i>hu!</i> kiáltásra pedig a mellökre +csaptak ököllel, a szivök tájékán.</p> +<p>Ez volt az a dübörgő ropogás.</p> +<p>A kék-veres folt a mellükön mutatta, hogy nem pápista módon +veregetik a mellöket.</p> +<p>A mellverő perzsák lehettek körülbelől háromszázan. Oldalt +állottak és csak a mellütés után tettek két három lépést.</p> +<p>Közöttük különféle szinü háromszögletes zászlók, többnyire +zöldek, de van köztük fekete, sárga és vörös is.</p> +<p>A zászlók nyelén és itt-ott a perzsa gyermekek süvegén egy-egy +ezüstkéz. Az Abbas martir kezét jelzi ez. Levágták ezt a kezet, +mert inni nyujtott Husszeinnak, mikor a kerbelai csata után +elfogták.</p> +<p>S mindig növekvő erővel hangzott az ének:</p> +<div class="figcenter" style="width: 309px;"><a href= +"images/i014hq.jpg"><img src="images/i014.jpg" alt="" title= +"" /></a></div> +<p>Hasz-szán! Hu-szein! Hasszán! Hu!<a name="FNanchor_2" id= +"FNanchor_2"></a><a href="#Footnote_2" class="fnanchor">2)</a> +<span class="pagenum"><a name="Page_336" id= +"Page_336">-336-</a></span></p> +<p>A fáklyák új fekete csoportot világitanak meg, amely egy zöld +lepedővel leboritott tevét környez. A teve hátán egy kis zöld +sátor, s abban egy gyermek, akinek csak az arca látható, meg olykor +a keze, amint a sátor nyilásán egy-egy marok fürészporfélét vet ki +a gyászruhás emberekre.</p> +<p>De e csoport után valami különös zörgés és csörömpölés +hallatszik időnkint.</p> +<p>Egy-két perc mulva feltünik a menet folytatása. Ezek is oldalt +lépkedve jönnek, s gyászingbe vannak öltözve. De ezeknél az ing a +hátukon van nyitva. A kezökben ujjnyi vastag láncokból való +korbács. Oly nehéz, hogy két kézre fogják. Az éneksorok +végződésénél hol a jobb vállukon át, hol a bal vállukon át a +meztelen hátukra csapnak vele.</p> +<p>– Elájulok! – szólt Éva, mikor meglátta, hogy az emberek háta +véres és hólyagos.</p> +<p>– Pedig még ennél rettenetesebb is következik, – felelte +Gergely. Egy török rab beszélt nekem erről a gyászünnepről, de én +nem hittem el, hogy az emberek véresre verjék magukat, mikor nem +szükséges.</p> +<p>– Azt a gyermeket csak nem ölik meg tán?</p> +<p>– Dehogy ölik. Az a két galamb meg az a gyermek az mind csak +jelkép. Éjfélkor a két galamb lábáról levágják a zsineget. A két +galamb Hasszan és Husszein lelke. Nagy orditás kiséri az +égbeszállásukat.</p> +<p>– És a gyermek?</p> +<p>– Az az árván maradt perzsa népet jelképezi.</p> +<p>– Mi következik még?</p> +<p>– Kardos emberek, akik a fejöket vagdalják.</p> +<p>És csakugyan egy véres menet következett, egy kép, aminőt csak a +pokol-rémes álom fordithat az ember szeme elé.</p> +<p>Ezek már fehérbe voltak öltözve. A feje valamennyinek +<span class="pagenum"><a name="Page_337" id= +"Page_337">-337-</a></span> leborotvált. A jobb kezökben handsár. +Balkézzel mindegyik a másiknak az övébe ragaszkodik, hogy részint +magát tartsa, részint a mellette levő társát.</p> +<p>És ezek is oldalt lépkedve jönnek. A litánia-szerü ének itt már +üvöltéssé erősödik, és az éneksorok végén minden handsár megvillan +a fáklyafénynél, és megérinti mindenki a saját kopasz fejét.</p> +<p>Ezek már fürdenek a vérben.</p> +<p>Némelyiknek az orra és füle mellett patakban csurog a vér, és +pirosra festi a rajta lévő lepedőt. A fáklyák sercegve égnek a +szellő fuvásától, s olykor esőnkint hull a szikra a véres +fejekre.</p> +<p>És a levegőt a vér párája neheziti meg.</p> +<p>Éva behúnyta a szemét, és Gergely mellére borult.</p> +<p>– Bajod van? – kérdezte Gergely aggodalmasan.</p> +<p>– Iszonyodom, – felelte Eva.</p> +<p>– Mondtam úgy-e, hogy maradj otthon. Nem nőnek való az ilyen út. +Húnyd be a szemedet báránykám!</p> +<p>Éva megrázta a fejét, és kinyitotta a szemét:</p> +<p>– Hát csak azért is nézem!</p> +<p>És bár sápadtan, de keményen nézte végig az iszonyú menetet.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Gergely nyugodtabb volt. Ő még gyermek korában megszokta a vér +látását. Nem fáj az valami nagyon. Inkább az itt a megdöbbentő, +hogy ezek az emberek nem sajnálják a véröket. És ilyen emberek +ellen küzd a magyar több mint száz esztendeje szakadatlanul!</p> +<p>Eközben átpillant a véres tömegen az utca tulsó felére. Milyen +különös az, hogy az ember észreveszi, ha valahonnan erősen +nézik!</p> +<p>És őt nézte valaki. <span class="pagenum"><a name="Page_338" id= +"Page_338">-338-</a></span></p> +<p>A fáklyák fényénél látta, hogy két ember szeme mered reá.</p> +<p>Az egyik egy örmény, a hollófekete aga volt az, akinek a +katonáit a levegőbe röpitette.</p> +<p>A másik Jumurdsák.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_339" id= +"Page_339">-339-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXII.</h3> +</div> +<p>A mult esztendő nyarán egy reggel azzal köszöntötte Maylád Török +Bálintot, hogy az éjjel uj rabok érkeztek.</p> +<p>– Magyarok? – kérdezte Bálint megrezzenve, mint akit vizzel +öntenek végig.</p> +<p>– Nem tudom még, – felelte Maylád. Csak annyit hallottam, hogy +reggel, mikor kinyitották a kaput, végigcsörgött a lánca az +udvaron. Ismerem minden rabnak a lánca hangját. Mikor az ágyamban +fekszem, mindig tudom ki megy el az ajtóm előtt.</p> +<p>– Én is.</p> +<p>– Reggel új lánccsörgést hallottam. De nem egy ember jött. +Kettő, három, talán négy is. Végigmentek az udvaron, de talán csak +nem a Tas-csukuruba vezették őket!</p> +<p>Ez a Tas-csukura barlangféle börtön volt a Héttoronyban. Ez volt +a siralomház a vértorony alján. Aki idekerült, az hamar +megismerkedett a földöntúli élet titkaival.</p> +<p>Leballagtak a kertbe, ahol rendesen üldögélni szoktak. De ma nem +vizsgálták sem a bokrok növését, sem az égen járó felhőket. +Nyugtalanul várták, hogy az uj rabokat láthassák.</p> +<p>Lánc már nem volt a lábukon. Az a tömérdek arany, amit Törökné a +szultánnak és a basáknak küldött, <span class="pagenum"><a name= +"Page_340" id="Page_340">-340-</a></span> nem nyitotta meg a kaput, +de megoldotta legalább a láncot.</p> +<p>A két ember különben is öreg volt már, s a várat kétszázötven +családos katona őrizte. Nem szökött még onnan meg soha senki.</p> +<p>A belső őrséget uj váltotta fel. Egy potrohos bég jelent meg az +udvaron, hogy a távozóknak parancsot adjon.</p> +<p>– Három a malomba menjen, – mondotta a homlokát törölgetve.</p> +<p>Mert mindig melege volt ennek a kövér embernek.</p> +<p>– Három a malomba menjen és követ vágjatok.</p> +<p>Megnevezte ki legyen az a három.</p> +<p>Aztán két alacsony emberkéhez fordult:</p> +<p>– Ti egy óra mulva visszajöttök. A fegyvertárt fogjuk +takaritani.</p> +<p>Török Bálint alig várta, hogy a bég végezzen. Eléje sétált és +megszólitotta:</p> +<p>– Jó reggelt Veli bég! Hogy aludtál?</p> +<p>– Elég rosszul, felelte a török. Ma reggel korán felzavartak, +három uj rab jött Magyarországból.</p> +<p>– Csak nem a <i>barátot</i> hozták tán ide?</p> +<p>– Nem a barát. Valami erőszakos ur ez. De nem is ur tán, hanem +koldus. Inge sincs becsületes. Azt irják, hogy megrabolta a budai +basát. Vele hozták a két fiát is.</p> +<p>– Mi a neve?</p> +<p>– Én bizony felirtam, de nem tudom. Nektek mind olyan különös +nevetek van, hogy az ördög se tudja észben tartani.</p> +<p>Azzal anélkül, hogy köszönt volna, megfordult és valószinüleg +egyenesen az ágyába sétált vissza.</p> +<p>Bálint ur megzavarodva ült le Maylád mellé.</p> +<p>– Megrabolta a budai basát? – szólt eltünődve. Ki lehet ez? +<span class="pagenum"><a name="Page_341" id= +"Page_341">-341-</a></span></p> +<p>– Koldus? – folytatta a tünődést Maylád. Ha koldus volna, nem +hozták volna ide.</p> +<p>– Akárki, szólott Török Bálint, az első dolgom lesz, hogy ruhát +adok neki.</p> +<p>Az egész délelőtt tünődtek, töprenkedtek, elsorolván vagy ezer +magyarországi és erdélyi nevet, de egyikben sem tudtak +megállapodni.</p> +<p>Végre délben megjelent az uj rab a közös asztalnál, amelyet a +belső udvar árnyékos felén teritettek.</p> +<p>Nézik mind a ketten. Nem ismerik. Látják rajta, hogy alacsony, +kis ősz barna ember, s felében kopasz is. Magyar vászonruhába van +öltözve, s rongyos. Mellette két ifju. Husz-huszonöt évesek. +Látszik a vonásaikon, hogy testvérek, s hogy az öregnek a fiai.</p> +<p>Az öreg lábaira ugyanazt a könnyü acél-láncot tették, amelyet +Török Bálint viselt vagy két esztendeig. Fényes volt az a lánc a +viseléstől mint az ezüst.</p> +<p>Maylád eléje sietett a rabnak. Nem tudta kicsoda, csak azt +látta, hogy magyar. Bálint is mély megindulással állt az asztalnál, +s merően nézett az öregre.</p> +<p>Maylád nem tudott szólni semmit, csak megölelte az öreget. +Bálint azonban az izgalomtól szinte reszketve kiáltott rája:</p> +<p>– Ki vagy?</p> +<p>– Móré László – felelte az öreg a fejét lehajtva.</p> +<p>Bálintot, mintha megütötték volna. Elfordult és leült.</p> +<p>Mayládnak is leestek az öregről a kezei.</p> +<p>A két ifju búsan állt az apja mögött.</p> +<p>– Itt esztek urak, – szólt a kövér Veli bég az asztal azon +sarkára mutatva, amelyik szemben volt a Török Bálint helyével.</p> +<p>– No ha azok ott esznek, akkor én meg nem eszek itten – mordult +fel Török Bálint.</p> +<p>És a háta mögött álló szolgához fordult: <span class= +"pagenum"><a name="Page_342" id="Page_342">-342-</a></span></p> +<p>– Hozd fel a tányéromat a szobámba.</p> +<p>Maylád egy darabig habozva állott, azután ő is odaszólt a +szolgájának:</p> +<p>– Hozd az én tányéromat is.</p> +<p>És megindult Bálint úr után.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Veli bég vállat vont, de aztán mégsem állhatta meg szó nélkül. +Azt mondja Mórénak:</p> +<p>– Miért utálnak ezek tégedet?</p> +<p>Móré haragosan nézett a két úr után és igy felelt:</p> +<p>– Mert magyarok.</p> +<p>– Nem vagy-e te is magyar?</p> +<p>– Épen azért. Két magyar csak megfér együtt, de három soha.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Török Bálint két hétig nem mozdult ki a szobájából, nem ment le +az udvarra, s Maylád, aki árnyékává lett, szintén nem. Hallgatta a +Bálint úr prédikációit az uj hitről, amelyet ama hires Calvinus +János és Luther Márton terjesztett, s amely ugytetszik igazabban a +régi Jézusi hit, mint a latin nyelvü római. Meg is irta levélben az +ő Gábor fiának, hogy ő ezt a hitet vette fel a börtönben s hogy ő +is ezt tartsa otthon.</p> +<p>Végtére is megunták a szoba négy falát, s Bálint úr egy napon +igy szólott:</p> +<p>– Ne menjünk-e le a kertbe?</p> +<p>– Ott van a haramia.</p> +<p>– Hátha nincs is ottan?</p> +<p>– De hátha ott van.</p> +<p>– Ha ott van, ne szóljunk hozzá. Csakannyi a jogunk ott sétálni, +mint neki.</p> +<p>– Csakannyi.</p> +<p>– Még több is. Mióta vagyunk mink rabok? Hiszen az csak két hete +jött. <span class="pagenum"><a name="Page_343" id= +"Page_343">-343-</a></span></p> +<p>És lementek a kertbe.</p> +<p>Egy perzsa herceg volt ottan, az is régóta rab mint ők, meg egy +másik ázsiai fejedelem, aki zöldre penészedett már itt a búbánatban +meg az unalomban. Ezek sakkoztak. Reggeltől estig sakkoztak +esztendők óta, és soha nem szóltak egymáshoz semmit.</p> +<p>Bálinték úgy ismerték már ezt a két sakkozó alakot, mint akár a +márványkaput, amely a vértorony és az aranytorony között fal +gyanánt szolgál; vagy akár azt az óriás termetü vén kurd +méltóságot, aki a császár szidásáért a mázsás bilincset viselte, s +a vas terhétől lankadottan ült vagy feküdt egésznap a Vértorony +rácsos tömlöcében. Csak a szeme fordult arra, amerre a rabok +sétáltak a bokrok között.</p> +<p>Hát a sakkozókra nem is néztek volna, hanem hogy egy uj alak ült +mögöttük, és nézte a játékukat, ez feltünt nekik.</p> +<p>Ki a manó lehet ez a sárgakaftános kis vénember?</p> +<p>A lépéseikre megfordult.</p> +<p>Móré volt.</p> +<p>Fölkelt és ott hagyta a sakkozókat. Arcáról eltünt már az a +bágyadtság, amely az első napon szinte betegnek mutatta. Apró +fekete szemei élénkek voltak, s a járása is erős.</p> +<p>Elébe ment a két főurnak, és kihivó hangon szóllott:</p> +<p>– Miért gyülöltök engem? Mivel vagytok különbek mint én? +Gazdagabbak vagytok? Itt nem gazdag senki. Nemesebbek vagytok? Van +olyan régi a nemességem, mint akármelyiteké.</p> +<p>– Rabló voltál, – mordult rá Török Bálint.</p> +<p>– Hát ti nem voltatok rablók? Nem ott szereztétek-e a +vagyonotokat, ahova a markotok elért? Nem harcoltatok-e egymás +ellen is? Nem fordultatok-e hetvenhétszer <span class= +"pagenum"><a name="Page_344" id="Page_344">-344-</a></span> hol a +Zápolya arca felé, hol a Ferdinándé felé? Annak a nótáját +fütyültétek, aki többet adott.</p> +<p>– Menjünk innen, – szólt Maylád kipirosodva, – hagyjuk itt ezt +az embert!</p> +<p>– Dehogy megyek, – felelte Török Bálint. Soha életemben nem +hátráltam.</p> +<p>S leült a padra. Nyugalmat parancsolt a haragjára, mert látta, +hogy a kapu felől Veli bég jön egy török pappal, meg a két Móré +fiuval. A két fiu is török ruhába volt már öltözve, de a fejükön +még nem volt turbán. Hajadon fővel voltak, mint az apjok.</p> +<p>Maylád is leült Török Bálint mellé.</p> +<p>Móré szétvetett lábbal, egyik kezét csipőre téve állott előttük, +és tovább hetvenkedett:</p> +<p>– Én ott voltam abban a harcban, a hol Dózsa Györgyöt levertük. +Én voltam a mohácsi csatában, ahol huszonnégy ezer magyar vére +ömlött ki a hazáért.</p> +<p>– Én is ott voltam, – szólt Maylád a mellére csapva.</p> +<p>– Hát ha ott voltál abban a vérkeresztségben, tudnod kellene, +hogy akik onnan megmenekültek, testvéreknek nevezik egymást.</p> +<p>– Már engem pedig, az ilyen országuti haramia, nem fog nevezni +testvérének, – szólt a haragtól kivörösödve Maylád. Én tudom, hogy +mért rontották le Palota várát</p> +<p>– Azt lehet, hogy tudod, de azt nem tudod, hogy Nánát mért +rontották le? Azt nem tudod, hogy a budai basa lába előtt hasal az +egész magyar nemzet, és én Móré László, én voltam az egyedüli, aki +azt kiáltottam neki: Eb ura kontyos! Évekig harcoltam az én kis +csapatommal a török ellen. Nem Ferdinánd, se nem a magyar nemzet, +hanem én Móré László, én vertem szét tavaly is az ő Belgrádba menő +seregét; én Móré László, akit ti rablónak és haramiának neveztek. +<span class="pagenum"><a name="Page_345" id= +"Page_345">-345-</a></span></p> +<p>Egyet fujt, aztán az öklével hadonászva folytatta:</p> +<p>– Lett volna annyi pénzem, mint Maylád Istvánnak valaha, lett +volna annyi birtokom, váram és cselédem, mint Török Bálintnak, vagy +annyi katonám, mint annak, aki a koronát csak ékességül hordja, +akkor ma Móré László nevét a nemzet felszabaditójaként ünnepelnék. +De mert nem volt, beszoritott a pogány Nánába, és földig lerontotta +a váramat az átkozott.</p> +<p>Veli bég oda érkezett az imámmal, és igy szólt:</p> +<p>– Nem tudom miről vitatkoztok, de Szelimnek van igaza, mert ő +közelebb áll az igazsághoz, mint ti hitetlenek.</p> +<p>– Micsoda Szelimnek? – kérdezte Török Bálint.</p> +<p>– Szelimnek, – felelte Veli bég, – akit ezelőtt egynehány nappal +Móré Lászlónak neveztek a hitetlenek nyelvén.</p> +<p>Török Bálint keserűn fölkacagott:</p> +<p>– Szelim! És ez prédikál nekünk a hazafiságról! Coki pogány, az +apád dicsőségét!</p> +<p>Bizony megüti, ha Veli bég közibük nem veti magát.</p> +<p>– Hitetlen disznó! – bődült a bég Bálint úrra. Mindjárt láncba +veretlek!</p> +<p>Bálint úr felkapta a fejét, mint az orron ütött paripa. A szeme +lángot vetett. Isten tudja mi történik, ha Maylád el nem vonszolja +onnan!</p> +<p>A bég megvetően nézett utánok; bizonyára a zsebére is gondolt, +hogy nem folytatta a Bálint úr szidását. E helyett Móréhoz fordult +és olyan hangosan, hogy amazok is hallják, így szólott:</p> +<p>– A kegyelmes szultán örömmel értesült arról, hogy az igazhivők +seregébe lépsz. Elküldte ezt a tiszteletreméltó papot, hogy +megismerd a világosságot a prófétában, kinek áldott a neve +mindörökké.</p> +<p>– Menjünk vissza a szobába, – mondotta Török <span class= +"pagenum"><a name="Page_346" id="Page_346">-346-</a></span> Bálint. +Menjünk vissza jó Maylád barátom. Azt hiszem a hideg lel engem.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Néhány nap mulva kiszabadult a két Móré fiú. Valami tisztséget +kapott mind a kettő Konstantinápolyban.</p> +<p>Csak az öreg Móré maradt a falak között.</p> +<p>Törökék nem szóltak többé vele, de azt sokszor hallották, hogy ő +is sürgette a szabadságot.</p> +<p>Veli bég egyszer igy felelt neki:</p> +<p>– Jártam az ügyedben megint a fényes portán. Megjött már +Magyarországból a levél. A budai pasa szépen lepingált mondhatom. +Azt irja többek között, hogy mikor Nánát ostromolták, pénzt szórtál +a törökök közé, ezzel akartál elmenekülni.</p> +<p>És a fejét csóválva, nevetve folytatta:</p> +<p>– Öreg, öreg, te nagy róka vagy!</p> +<p class="center">*</p> +<p>A töröké volt már Székesfejérvár és Esztergom is. A szultán maga +járt ide, hogy a Dunántúlnak ezt a két bástyáját ledöntse. Csak +mikor hazatért, télen értesült arról, hogy egy magyar úr a két +fiával együtt áttért a Héttoronyban.</p> +<p>Magához hivatta Török Bálintot.</p> +<p>Bálint úr diszruhába öltözött. Ugyanabba a virágos kék atlaszba, +amelyikben elfogták. Azóta se volt az a ruha rajta, de várta az +Istentől, hogy még egyszer magára veheti. Csak a kard hiányzott az +oldaláról.</p> +<p>Hintóban vitték. Mellette Veli bég ült. Mögötte két lándzsás őr +lovagolt. Bekanyarodtak a szeráj kapuján, s a janicsár-udvaron át +gyalog mentek a palotába.</p> +<p>Sok lépcső, de mind fehér márvány; sok délceg testőr, de mind +szolga; nagy márvány oszlopok, puha szőnyegek, aranyozások, a +keleti művészet minden filigran remeke lépten-nyomon. De Török +Bálint mindebből <span class="pagenum"><a name="Page_347" id= +"Page_347">-347-</a></span> nem látott mást, csak az előtte menő +fehér kaftános szolga háta közepét, meg itt-ott egy vastag +selyem-kárpittal beakasztott ajtót, amelyről azt gyanitotta, hogy a +szultán ajtaja.</p> +<p>Egy kis terembe vezették, ahol nem volt egyéb, mint egy szőnyeg, +s azon egy vánkos. A vánkos mellett meg óriás vizmedence, +hasonlatos a budai templom sárgarézből való keresztelő +medencéjéhez, csakhogy nem volt alatta oszlop, hanem egy +márványlap, s benne víz helyett égő parázs.</p> +<p>Török Bálint ismerte már ezt a butort. Mangálnak hivják. Ez a +kályha télen a török földön.</p> +<p>A szobában nem volt senki, csak a három ajtón a három szerecsen +ajtónálló. Szoborként tartották a nagy fényes alabárdot. Mellettök +Veli bég.</p> +<p>Bálint az ablakra nézett. Lelátott a zölden-hullámzó tengerre, s +a tengeren túl Skutariba, mintha csak a budai palota ablakából +nézne le Pest városára.</p> +<p>Talán ötpercig állott igy, mikor az ajtó kárpitja föllebbent és +belépett rajta a szultán.</p> +<p>Kiséret sem előtte, sem utána, csak egy tizenhat éves, sovány, +szerecsen fiú, aki megállt az őr mellett az ajtónál.</p> +<p>A bég hasra borult a szőnyegen. Bálint összetette a bokáját és +meghajolt. Mikor fölemelte a fejét, a szultán ott állt a mangál +mellett, és föléje tartotta a két tenyerét. Egy percig igy álltak +szótlanul. A szultán akkor ránézett a bégre, és igy szólt:</p> +<p>– Menj!</p> +<p>A bég kiment.</p> +<p>– Régen nem láttalak, – kezdte a szultán. Nem változtál semmit. +Mindössze egy kicsit megőszültél.</p> +<p>Gondolta Bálint: Hiszen te se fiatalodtál Szolimán. Mert +megsoványodott a szultán, mióta nem látta, s nagy <span class= +"pagenum"><a name="Page_348" id="Page_348">-348-</a></span> +birkaszemei beljebb húzódtak, meg az orra mintha meghosszabbodott +volna. Az arca éktelenül ki volt pirositva.</p> +<p>De nem szólt Bálint semmit, csak várta, hogy mi lesz.</p> +<p>A szultán keresztbe fonta a karjait, és igy folytatta:</p> +<p>– Tudod talán, hogy Magyarország nincs többé. Az az egynehány +akol, ami még hátra van, csak időben van hátra. Ebben az évben az +is meglesz. Hát nekem Budára egy jóravaló pasa kell. Olyan pasa, +aki nem idegen a magyarnak, de nekem se. Te jeles ember vagy. A +birtokaidat én visszaadnám. Mindent.</p> +<p>Bálintnak megmozdult az ajka, de hogy még se mondott semmit, a +szultán folytatta:</p> +<p>– Érted mit beszélek? Hiszen te tudsz törökül.</p> +<p>– Evet, – felelt Bálint. Ami annyit tesz: igen.</p> +<p>– Hát én téged tennélek meg budai basának.</p> +<p>Bálinton alig észrevehető rezzenés. Arca komoly és bús marad. +Tekintete lesiklik a szultánról a mangálra, amelynek arabeszkjein +átpiroslik a parázs.</p> +<p>A szultán egy percre elhallgatott. Talán azt várta, hogy Bálint +török módra a lábaihoz borul; talán azt, hogy magyar módon kezet +csókol, vagy legalább is, hogy felel valamit.</p> +<p>De Bálint csak állott. S mintha nem is szultán előtt állott +volna, összefonta ő is a karjait.</p> +<p>A szultán elkomorodott. Fel és alá ment vagy kétszer a szobában. +Aztán megint megállt és türelmetlenül kérdezte:</p> +<p>– Hát nem akarsz szabad lenni?</p> +<p>Bálint fölocsudott.</p> +<p>Mert hol volt az ő lelke e szünet alatt. Bejárta az összes +várait, birtokait, erdőit, mezőit, ölelte az ő feleségét, +gyermekeit, ült a kedves paripáin, szivta a szabadság levegőjét. +<span class="pagenum"><a name="Page_349" id= +"Page_349">-349-</a></span></p> +<p>Hát felocsudott a hangra, mint az álomból ébredő.</p> +<p>– Kegyelmes császár, – szólt mély megindulással, – ha jól értem +a szavadat, a Verbőczi helyére akarsz engem tenni.</p> +<p>– Nem. Verbőczi meghalt, még abban az évben, és a helyét nem +töltjük be többé. Én téged rendes pasának akarlak, a legnagyobb +pasaságot adom neked, és a legteljesebb szabadságot.</p> +<p>– És hogy törökké legyek?</p> +<p>– Természetes.</p> +<p>– És a nélkül nem lehet?</p> +<p>– Nem.</p> +<p>Török Bálint nagyot sóhajtott. Végig nézett a szultánon és igy +felelt:</p> +<p>– Felséges úr. Tudom, hogy nem vagy hozzászokva az őszinte +szóhoz, de már én abban vénültem meg, hogy nem tudok mást mondani, +mint amit gondolok.</p> +<p>– Hát mit gondolsz? – szólt fagyosan a szultán.</p> +<p>Bálint úr sápadtan, de nyugodt, határozott hangon felelte:</p> +<p>– Azt, hogy ha az egész ország a tied is, meg ha minden +magyarból török lesz is, hát akkor én maradok egyedül, az +utolsónak.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_350" id= +"Page_350">-350-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXIII.</h3> +</div> +<p>Veli bég elszörnyüködve hallotta az úton visszatérőben, hogy mi +volt a titkos párbeszéd.</p> +<p>– Te meg vagy bolondulva! – mondotta Bálint úrnak. A nyakamat +teszem rá, hogy az éjjel már bent hálsz a vértoronyban.</p> +<p>S egész éjjel ott járt az udvaron, várta a szultán itéletét.</p> +<p>Azonban az itélet sem azon éjjel, sem a következő napon nem +érkezett meg. E helyett egy hét mulva az öreg sejk-ül-iszlam, a +törökök hercegprimása jelent meg a Héttoronyban.</p> +<p>– Valami nevezetes gyaur van itt, – mondotta a bégnek. Török +Bálint a neve.</p> +<p>– Igen, – felelt a bég hajladozva.</p> +<p>– A padisahnak, (Allah nyújtsa hosszúra életét), kedves +gondolata az, hogy ezt az embert Magyar tartományunk kormányzójává +tegye, s nem akar áttérni a hitetlen eb.</p> +<p>– Kutya.</p> +<p>– Arra kértem őt (Allah nyújtsa hosszúra életét), hogy hadd +nézzem meg a foglyot, talán tehetek valamit. Tudod fiam, öreg és +tapasztalt ember vagyok.</p> +<p>– Bölcsek bölcse vagy sejk, korunk Salamona.</p> +<p>– Én is azt gondolom, hogy egy kis türelemmel minden csomónak +meg lehet találni az oldóját. Hátha meghatja az, hogy én magam +hozom el neki a próféta <span class="pagenum"><a name="Page_351" +id="Page_351">-351-</a></span> világosságát. Először csak figyelni +fog rám, aztán maga se veszi észre, hogyan cseppenik szivébe az +igaz hit első magvacskája.</p> +<p>– Elég értelmes ember.</p> +<p>– Aztán látod fiam, ha megforditjuk ezt a gonosz hitetlent, nagy +örömet teszünk vele a padisahnak.</p> +<p>S egyszerre mondották utána:</p> +<p>– Allah nyujtsa hosszura életét!</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_352" id= +"Page_352">-352-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXIV.</h3> +</div> +<p>Délutáni nyolc órakor, vagyis a mi időszámitásunk szerint: két +órakor Bálint úr a szobájában aludt, mikor az ajtót rányitotta a +bég és betessékelte a főmuftit.</p> +<p>Bálint úr fölült az ágyában és zavarodottan dörzsölt egyet a +szemén.</p> +<p>Nézte a nagyszakállu papot, akit sohasem látott, de akinek papi +mivoltát a fekete kaftánról és fehér turbánról egyszerre +megösmerte.</p> +<p>– Ébredj Bálint úr, – szólt rá a bég. Nagy becsület ér téged. +Maga a sejk-ül-izlam őméltósága jött el hogy téged oktasson. +Hallgasd őt figyelemmel.</p> +<p>Ezzel a bég lekapta a falról az ágymögi szőnyeget s a szoba +közepére teritette, azután a saját kaftánját vetette le, hogy azt +meg a szőnyegre teritse, de már ezt az öreg nem fogadta el. Leült +és keresztbe tette a lábait. Szakálla épen a szőnyegig ért. Ravasz +öreg szeme vizsgálódva járta végig Bálint urat, azután a koránban, +– egy pergamenbe kötött tenyérnyi kis vaskos könyvben lapozott.</p> +<p>– Nem tudom mit akartok velem, – szólt Bálint úr, a dolmányát +magára öltve, – hiszen én megmondtam a császárnak, hogy nem akarok +törökké lenni.</p> +<p>A bég nem felelt. A főmuftira nézett. A főmufti felelet helyett +szivéhez, homlokához és ajkához emelte a könyvet, aztán igy +szólott:</p> +<p>– Allahnak, az irgalmasnak és könyörületesnek <span class= +"pagenum"><a name="Page_353" id="Page_353">-353-</a></span> +nevében. Abul Kazem Mahamed, Abdallah fia, aki Abd el Motalleb fia: +aki Hazem fia, aki Abd Menaf fia, aki Kaszi fia, aki Kelab fia, aki +Morra fia, aki Kaab fia, aki Lova fia, aki Galeb fia.</p> +<p>Bálint úr már kábulni érezte a fejét. Leült az öreggel szemben a +székre, s várta, hogy mi lesz ebből?</p> +<p>Az öreg nyugodtan folytatta:</p> +<p>– Aki Fer fia, aki Malek fia, aki Madar fia, aki Kenana fia, aki +Kazima fia…</p> +<p>Bálint úr ásitott.</p> +<p>Az öreg folytatta:</p> +<p>– Aki Modreka fia, aki Eliás fia, aki Modar fia, aki Názár fia, +aki Moád fia…</p> +<p>S a nevek tengerét sorolta még el, mignem visszakerült Mahamedre +és a születésére.</p> +<p>A bég már ekkor nem volt a szobában. Észrevétlenül kiosont, hogy +a dolgait folytassa. A folyosón Mayláddal találkozott, aki szintén +aludt, s most Bálint úrhoz ment volna, hogy felköltse.</p> +<p>– Ne zavard őt, – mondotta a bég. – Pap van nála. Az igaz +vallásból nyer oktatást.</p> +<p>– A török vallásból?</p> +<p>– Abból, – felelte mosolyogva a bég.</p> +<p>És tovább sietett.</p> +<p>Maylád kővé változva bámult utána.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_354" id= +"Page_354">-354-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXV.</h3> +</div> +<p>Még a persa gyászmenet el se vonult, Gergely megfogta Évának a +kezét, és megindult. Belefurakodott a tömegbe. Útközben szólt a +cigánynak meg Mekcseynek:</p> +<p>– Jertek! Baj van!</p> +<p>Akkor aztán Mekcsey vette át a vezérletet. Széles vállaival utat +tört magának a sürün álló népcsoporton. Amazok odaát nem +nyomakodhattak a szent meneten keresztül. Egyrészt a rendtartó +katonák nem engedték volna őket, másrészt az a sok handsár, amelyet +ma a vallási düh villogtatott, mind ellenök fordult volna.</p> +<p>A mahomedánusok meg a sziiták különben is gyülölik egymást. A +sziiták azt tartják, hogy Mohamed csak bitorolja a prófétaságot. A +törökök meg azt tartják, hogy a persa nép eretnek és becsület +nélkül való.</p> +<p>Végre sok nyomakodás és lökdösődés után kibontakoztak a +néptömegből, s egy mellékutcába érkeztek, amely sötét volt.</p> +<p>– Fussunk! – szólt Gergely. – Az agát láttam meg +Jumurdsákot.</p> +<p>És megindultak a sötétben. Futottak. Legelől a cigány futott, +pedig azt se tudta, hogy miért kell futni. Végre is egy alvó +kutyacsoportba szaladt bele, s felbukott. Egy kutya felsivalkodott, +a többi ijedten robbant széjjel.</p> +<p>Mert tudni kell, hogy Konstantinápoly a kutyák paradicsoma. Itt +vagy nincsenek udvarok, vagy ha vannak <span class= +"pagenum"><a name="Page_355" id="Page_355">-355-</a></span> a házak +tetején vannak; hát a kutya nem fér el sehova. Ezek a vörös-szőrü +rókaformáju ebek százával lepik néhol az utcákat. A török nem +bántja őket, sőt mikor egyik-másik kutya kölykezőben van, a kapuja +mellé vet egy rongyot vagy gyékény-darabot, hogy segitsen rajta. +Ezek az ebek tartják tisztán Konstantinápolyt. Még a mi időnkben +is, – magam láttam, – hogy a négyszöglete s bádog szeméttartókat +minden török a kapuja mellé üriti. A szemetet a kutyák megeszik. +Mindent megesznek, ami nem vas és nem üveg. És nem is rútak, nem is +vadak ezek az ebek. Akármelyiknek pattint az ember, hálásan és +örömmel csóv álja a farkát. Nincs olyan köztük, amelyiket meg ne +lehetne simogatni.</p> +<p>A cigány elesésére megállt az egész társaság, és Gergely +elnevette magát.</p> +<p>– Ördög vigye el magát Sárközi, – mondotta, – minek fut ilyen +bolondul?</p> +<p>– Ha kergetnek, – felelte a cigány feltápászkodva.</p> +<p>– Nem kerget itt már senki. Hallgatózzunk.</p> +<p>Az utca csendes volt. Csak a távolból hallatszott még a perzsák +vad üvöltése.</p> +<p>Egynehány percig csendesen voltak. Várták, hogy jönnek-e a +nyomukban?</p> +<p>– Én már nem futok tovább, – szólt Mekcsey elszántan. – Ha +valaki rámtámad, beleszúrom a dákosomat.</p> +<p>De nem jött senki.</p> +<p>– Nyomunkat vesztették, – szólt Gergely. Hát cigány barátom, hol +hálunk?</p> +<p>– A hold mindjárt felkel, – szólt a cigány. Nekem van egy +ismerősöm, akinél meghálhatunk. Hanem az egy kicsit messze van még: +a Jedikula mögött.</p> +<p>– A Jedikula mellett megyünk el? – kérdezte Jancsi. <span class= +"pagenum"><a name="Page_356" id="Page_356">-356-</a></span></p> +<div class="figcenter" style="width: 624px;"><a href= +"images/i015hq.jpg"><img src="images/i015.jpg" alt= +"A Jedikula Konstantinápolyban." title= +"A Jedikula Konstantinápolyban." /></a> +<p class="caption">A Jedikula Konstantinápolyban.</p> +<p class="caption">(Török Bálint idejében.)</p> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_357" id= +"Page_357">-357-</a></span></p> +<div class="figcenter" style="width: 584px;"><a href= +"images/i016hq.jpg"><img src="images/i016.jpg" alt= +"A Jedikula ma ilyen." title="A Jedikula ma ilyen." /></a> +<p class="caption">A Jedikula ma ilyen.</p> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_358" id= +"Page_358">-358-</a></span></p> +<p>– Ott, – felelte a cigány. Egy nyillövésnyire van az a +kocsma.</p> +<p>– És azt mondod: kisüt a holdvilág.</p> +<p>– Kisüt. Sietnünk kell. Az a kocsmáros görög. Az a mi orgazdánk. +Jópénzért ruhát is ad.</p> +<p>– Nem lehetne-e körülnéznünk a Jedikulát? – kérdezte remegő +hangon Jancsi.</p> +<p>– Az éjjel?</p> +<p>– Az éjjel.</p> +<p>– Lehet, ha éppen olyan sietős, – felelte a cigány. – Csak le ne +füleljenek bennünket.</p> +<p>Azzal megindult a fiuk előtt. Ovatosan átlépte a heverő +kutyákat, s hogy a hold kisütött, mindenütt azon az oldalon ment, +amelyik árnyékban volt.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_359" id= +"Page_359">-359-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXVI.</h3> +</div> +<p>Alvó házak és alvó utcák. Csak a kutyák csaholnak időnkint. +Séhol egy emberi lélek.</p> +<p>A hold apró faházakat világit meg. Mind egyforma ház. +Egyemeletes. Két rostélyos ablak az emeleten, de csak farostélyos. +Ezek a hárem-ablakok. Aztán közben egy-egy kőház és megint a +faházak végtelen sora.</p> +<p>Egy háznál megáll a cigány, és int, hogy csendesen legyenek. A +házban gyermek sir és férfi hang hallatszik. Aztán egy női hang. +Persze az ablakon nincs sehol üveg. S kihallatszik, ahogy a nő +kiáltja:</p> +<p>– Csitt adta fattya! Hunyadi jön! (<i>Hunyadi gelijor</i>!)</p> +<p>A gyerek abban a szempillantásban elhallgat. Utasaink sietve +haladnak tovább.</p> +<p>Még nincs éjfél, mikor a holdvilágos csillagos tenger ragyog fel +egy kanyarulatnál a szemök előtt.</p> +<p>A cigány ismét hallgatózik, azután igy szól:</p> +<p>– Itt csónakba kell ülnünk, ha ugyan találunk csónakot, s +megkerüljük a Jedikulát. Mert a Jedikula tulsó részén van az a +kocsma.</p> +<p>– Hát itt is iszik a török? – kérdezte Gergely.</p> +<p>– Abban a kocsmában iszik, – felelte a cigány. – Van egy belső +szoba, ahol csupa török iszik.</p> +<p>Ide oda járkált a homokos parton, végre egy cölöp mellett +csónakot talált.</p> +<p>Ebben a pillanatban egy kis barnaruhás női alak <span class= +"pagenum"><a name="Page_360" id="Page_360">-360-</a></span> +denevérként suhant ki egy utcából, le a parton a cigányhoz.</p> +<p>A cigány meglepetten néz rá.</p> +<p>– Te vagy Cserhán?</p> +<p>A vajda leánya volt.</p> +<p>– Hol vannak a delik? – kérdezte lihegve.</p> +<p>A cigány a házsor árnyékára mutatott, ahol Gergelyék hallgatózva +állottak.</p> +<p>A leány odafutott. Megragadta Éva kezét és igy szólt:</p> +<p>– Veszedelemben vagytok! Egy hollóképű aga jár a nyomotokban +húsz katonával.</p> +<p>Éva Gergelyre nézett. Nem értette, amit a leány beszél.</p> +<p>– Folytasd, mondotta Gergely a leánynak.</p> +<p>– Nálunk volt az aga, – folytatta a leány, – alig hogy ti +elmentetek. Összevissza kutatták az összes sátorokat, és karddal +ütötték az apámat, hogy mondja meg hol vagytok? A barlangba is +bementek.</p> +<p>– És ti a nyomunkba vezettétek őket?</p> +<p>A leány a fejét rázta:</p> +<p>– Két okból nem. Az egyiket nem mondom meg. (És itt Évára +nézett.) A másik ok az volt, hogy Sárközi veletek jött, s talán +megölték volna.</p> +<p>– Elég őszinte vagy, – szólt Gergely nevetve, – mink már +találkoztunk velök.</p> +<p>– De jönnek! A nyomotokban vannak! Jertek hamar! Fussatok!</p> +<p>– Üljetek a csónakba, – mondotta Sárközi.</p> +<p>– A tengert a hold süti, – felelte a leány.</p> +<p>– Mindegy, – felelte Gergely. – Több csónak itt nincs. Ha meg is +látnak, idő telik belé, mig csónakot keritenek.</p> +<p>Ezt mondva, megindult a csónak felé. <span class= +"pagenum"><a name="Page_361" id="Page_361">-361-</a></span></p> +<p>A hold megvilágitotta a tengert, s a magas bástyafalat, amelynek +közepén négy torony négy hegyeskalapu csipkésgalléru vastag +óriásként sötétlett bele az éjjeli világosságba.</p> +<p>Mikor a csónakhoz értek, fegyvercsörgés hallatszott az +utcából.</p> +<p>– Jönnek! – szólt megriadva a leány.</p> +<p>A békák nem ugrálnak gyorsabban a vizbe, mint a mi utasaink a +csónakba,</p> +<p>– A csónak szük! – kiáltja Gergely.</p> +<p>De a szava beleveszett abba az üvöltésbe, amely a parton +felhangzott.</p> +<p>A leány is a csónakba ugrott. Mekcsey elkapta a cigánytól a két +evezőt, s egyetlen roppantással leszakitotta róluk a szijjakat.</p> +<p>– Üljetek le, – mondotta hátrafordulva.</p> +<p>– Taszítsd el a csónakot! – kiáltotta Gergely.</p> +<p>Mert a csónak mellel a parton feküdt.</p> +<p>– Még nem, – felelte Mekcsey.</p> +<p>S fölemelt lapáttal várta a törököt, aki a társait száz lépéssel +is megelőzve nyargalt feléjök.</p> +<p>– Gyere csak dervis! – mondotta dühösen Mekcsey, – gyere!</p> +<p>Jumurdsák azonban látva a fölemelt lapátot, visszahökölt. Csak a +leeresztett handsár villogott a kezében.</p> +<p>– Gyere no! – kiáltott rá ujból Mekcsey.</p> +<p>S nemhogy eltaszitotta volna a csónakot, hanem még kiugrott +belőle, és neki szaladt a lapáttal Jumurdsáknak.</p> +<p>A dervis visszafutott.</p> +<p>– Siess! – kiáltotta Gergely.</p> +<p>Mekcsey nyugodtan ballagva ment vissza a csónakhoz, s egyetlen +lökéssel elválasztotta a parttól. <span class="pagenum"><a name= +"Page_362" id="Page_362">-362-</a></span></p> +<p>Eközben odaérkezett még valami tiz török, s bősz üvöltésük +kisérte a csónak lengedezését.</p> +<p>De csakugyan nagy volt a teher. A csónak széle alig arasznyira +állt ki a vizből. Mozdulatlanul kellett ülniök, hogy a csónak ne +himbálódzék.</p> +<p>Amazok a parton eszeveszetten futkostak, hogy csónakot +keritsenek.</p> +<p>– Hova menjünk? – kérdezte Mekcsey a cigányt.</p> +<p>A cigány a csónak túlsó farán kuporgott, s annyira vacogott a +foga, hogy alig birt felelni.</p> +<p>– Kerüljük meg a várat, – mondotta.</p> +<p>– Mi van a váron túl?</p> +<p>– Semmi.</p> +<p>– Erdő, mező?</p> +<p>– Kertek. Bokros helyek.</p> +<p>A cigányleány felsikoltott:</p> +<p>– Csónakot találtak!</p> +<p>Csakugyan csónak indult el a partról. A csónak tele volt +katonával. Hatan ültek benne, de csak két evezőjük volt nekik +is.</p> +<p>A többi török ugylátszik szétfutott, hogy másik csónakot is +keritsen.</p> +<p>– Hányan vagyunk? – kérdezte Mekcsey.</p> +<p>– Nyolcan, – felelte hamar a cigány.</p> +<p>Ő már akkor számot vetett a mennyiséggel.</p> +<p>– Csak hatan, – felelte Mekcsey, – mert te meg a leány nem +vagytok harcosok.</p> +<p>Jancsi kivonta a kardját; Éva is, Matyi is. Csak Gergely +motozott a zsebében.</p> +<p>– Elegen vagyunk, – felelte Mekcsey, – én majd az evezővel +dolgozok.</p> +<p>– Nem harcolhatunk, – szólott Gergely. – Ha utólérnek bennünket, +mind a két csónak felfordul. Azt ajánlom, evezz Szkutari felé. +<span class="pagenum"><a name="Page_363" id= +"Page_363">-363-</a></span></p> +<p>– Hát ki nem tud úszni.?</p> +<p>– Én nagyságos úr, – felelte reszketve a cigány.</p> +<p>– Hát kapaszkodjál a csónak orrába, ha éppen felfordul.</p> +<p>– Nem úgy lesz az Pista, – szólt Gergely nyugodtan. – Csak evezz +te a túlsó part felé, hogy ahol már derékig érő viz van, +megvethessük a lábunkat.</p> +<p>– Hát aztán.</p> +<p>– Nézd én összecsomóztam itt két font puskaport. Ezt +megvizesitem, és meggyujtom. Mihelyest közel érnek, odavetem +közéjök. Akkor aztán ugorj ki a csónakból. Utánad én, aztán a +Jancsi, aztán a Matyi. A törökök olyan zavartak lesznek, hogy +könnyen elbánhatunk velök.</p> +<p>S odanyujtotta a cigánynak a taplót meg az acélt:</p> +<p>– Csiholj cigány!</p> +<p>Mekcsey szó nélkül kanyarodott az ázsiai part felé. De messze +voltak még: egy óránál is tovább kellett evezniök. Csendesen ültek +a csónakban. Mekcsey Matyival fölváltva evezett. Olykor-olykor +lebocsátotta az evezőt és a vizet mérte, azonban itt még mély volt +a viz, sehol sem érte el az evezőlapát.</p> +<p>A törökök ezalatt folyton kiáltozva jöttek utánok.</p> +<p>– Perzevenk dinini szikeim! – kiáltotta az egyik.</p> +<p>– Perzevenk batakdsi! – kiáltotta a másik.</p> +<p>Amire Gergely is visszakiáltott:</p> +<p>– Perzevenk kenef óglu! Hersziz aga! Batakdsi aga!</p> +<p>Belenyult a tengerbe, és a térdén ujjnyi vastagságú fekete +tésztává gyúrta a puskaport.</p> +<p>– No most Évám, a közepébe egy kis szárazat.</p> +<p>Éva kicsavarta a portartó szaru dugóját, és száraz puskaport +öntött a lepény közepébe.</p> +<p>Gergely behajtotta a lepényt, s golyóvá formálta, belecsavarta a +kendőjébe; csak egy nyilást hagyott, hogy a puskapornak tüzet +adhasson. <span class="pagenum"><a name="Page_364" id= +"Page_364">-364-</a></span></p> +<p>– Föld, – mondotta Mekcsey a tenger közepén, ahogy lebocsátotta +az evezőjét.</p> +<p>Jól dolgozott a fiu. Az a távolság, amely a törökök indulásakor +közöttük volt, alig kisebbedett. S a törökök csónakja annyira +lehetett, mint amennyire egy erőskaru ember el tudja dobni a lapos +követ.</p> +<p>– Ég-e a tapló? – kérdezte Gergely.</p> +<p>– Ég, – felelte a cigány.</p> +<p>– No csak tartsd. Te meg Mekcsey evezz most lassabban, s úgy +forditsd a csónakot, hogy oldalt kerülj.</p> +<p>Csak arra vigyázz, hogy belénk ne ütközzenek, hanem inkább +mellettünk rohanjanak el, ha éppen nagyon nekünk jönnek.</p> +<p>– Majd kitérek, ne félj.</p> +<p>– Mikor már csak tiz lépésnyire leszünk, a cigány csuszszék le a +csónak orráról a vizbe, a cigányleány is. Te is talán Éva, de csak +abban a pillanatban, amint én a tüzet átdobtam. Nekik nem szabad +észrevenniök, hogy itt csak derékig ér a viz. Hadd uszszanak!</p> +<p>Egyet szoritott még a kendőn s a fogaival is huzott rajta. Aztán +folytatta:</p> +<p>– Ha a tűz kiveti őket a csónakból, te Mekcsey mégis maradj itt +a csónakban az evező lapáttal. Mink ketten Jancsival a vizbe +ugrunk, és az úszókat beretváljuk. Ha nagy lesz a zavar, akkor te +Matyi a csónakjukat iparkodjál megragadni, s amelyik +belekapaszkodik, azt vágd.</p> +<p>– Hát én? – kérdezte a cigány.</p> +<p>– Ti hárman a csónakunkat tartsátok, hogy Mekcsey föl ne +düljön.</p> +<p>Aztán Éva füléhez hajolt, és belesugta:</p> +<p>– Te a csónak túlsó oldalán ereszkedj a vizbe, s bukj alá, +nehogy a puskapor megüsse az arcodat. Azután kapd <span class= +"pagenum"><a name="Page_365" id="Page_365">-365-</a></span> el a +másik evezőt, és azzal üsd a törököt, amelyik közeledbe ér. Az +evező mégis csak hosszabb, mint a kard.</p> +<p>A törökök észrevették, hogy a két csónak köze fogy. +Diadalüvöltésük jelezte, hogy bizonyosra fogják a győzelmet.</p> +<p>Mikor már csak harminc lépésnyi volt köztük a távolság, Mekcsey +ledugta a lapátot.</p> +<p>– Derékig ér a viz, – mondotta.</p> +<p>– Hát akkor álljunk meg, felelte Gergely.</p> +<p>S fölállott.</p> +<p>– Add ide a taplót, – mondotta a cigánynak.</p> +<p>Azzal átkiáltott a törököknek:</p> +<p>– Mit akartok?</p> +<p>– Majd megtudod! – felelték ezek farkasnevetéssel.</p> +<p>Gergely odaadta a taplót és kendőt Évának, s fölvette a csónak +zsámolyát. Feléjök dobta.</p> +<p>A zsámoly nagy loccsanással esett a csónak elé. Az evező török, +hogy viz loccsant hátulról a nyakába, abba hagyta az evezést, és +visszanézett, hogy mi loccsant?</p> +<p>A csónak magától jött közelebb.</p> +<p>Mikor már alig tizenöt lépésnyire volt, Gergely odaérintette a +puskaporhoz a taplót. A por vörös izzással sistergett.</p> +<p>Gergely csak egy pillanatig várt vele. Egy jól irányzott +mozdulattal beledobta a török csónakba.</p> +<p>– A törökök már kivont karddal állottak ekkor, de hogy ez a +tüzes sárkány átrepült, szétmozdultak. A következő pillanatban +mintha tüzi szökőkuttá változott volna a csónak, aztán meg +háromöles láng csapott fel nagy puffanással közöttük.</p> +<p>A török csónak felfordult.</p> +<p>A hat török hatfelé kapva loccsant bele a tengerbe.</p> +<p>– Rajta! kiáltotta Gergely.</p> +<p>Azonban a szemük káprázott az elvillant fénytől. <span class= +"pagenum"><a name="Page_366" id="Page_366">-366-</a></span></p> +<p>Egyik se látott semmit. Egy perc is bele telt, mig Gergely +megpillantotta az első törököt, amelyik a csónakjukba kapott, s egy +nagy rántással Mekcseyt kilóditotta.</p> +<p>Gergely rácsapott a karddal, s érezte, hogy a kardja keményet +ért.</p> +<p>– Üssétek őket! – kiáltotta</p> +<p>De azok is csak félvakon dolgoztak.</p> +<p>Mikorra megjött a szemök ereje, Mekcseyt látták erős birkozásban +egy vállas törökkel.</p> +<p>Gergely erre is rávágott és fejen találta. A török erre neki +fordult, és az öklével ugy vállon ütötte Gergelyt, hogy a fiu majd +elesett. De ekkor meg Mekcsey kapaszkodott a törökbe. Megragadta +hátulról a nyakát, és belenyomta a vizbe. Tartotta mig csak +bugyborékolt.</p> +<p>Ezalatt Jancsi is megtette a magáét: neki esett annak a +töröknek, aki már egyet kapott Gergelytől. Addig vagdosta, +döfködte, mignem a török a vizbe dőlt. Matyi meg egymaga két +törököt szúrt agyon a vizben.</p> +<p>A hatból kettőnek sikerült elusznia a veszedelemből. Az egyik +Szkutari felé vitte az életét. Olyan volt a vizen, mint valami +sárgadinnye. A másik a zsámolyt a hasa alá fogva úszott nagy +igyekezettel vissza Stambul felé, s ez meg olyan volt, mint valami +úszó kutya.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_367" id= +"Page_367">-367-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXVII.</h3> +</div> +<p>Egy májusi délután három sárgaruhás olasz ifju, s két +rövidszoknyás olasz leány jelent meg a Héttorony kapujánál. Az +egyik ifjunál koboz volt, az egyik leánynál is. A másik leány +tamburint tartott a hóna alatt.</p> +<p>Az őr az árnyékon félálmosan, pötyögősen állt, s talán el is +aludt volna álltában, ha időnkint katonák nem járnak a kapu +alatt.</p> +<p>Hogy az idegeneket meglátta, eléjök tartotta a lándsáját.</p> +<p>– Mit akartok?</p> +<p>– Olasz énekesek vagyunk, – felelte az egyik. – A várnagygyal +szeretnénk beszélni.</p> +<p>– Nem lehet.</p> +<p>– De nekünk kell.</p> +<p>– Nem lehet!</p> +<p>– Mért nem lehet?</p> +<p>– Meghagyta, hogy idegent ne bocsássak hozzá mert sok a dolga. +Hurcolkodik.</p> +<p>Valami hat katona állt és guggolt a fal árnyékában. Egy öreg +cigányasszony jósolt ott nekik rostán rázott tarka babból.</p> +<p>Az egyik leány, a kisebbik, bátran odament a katonák közé, és +megszólitotta a cigányasszonyt:</p> +<p>– Láláká. Az őr nem akar beereszteni. Küldj be valakit Veli +béghez, hogy ajándékot hoztunk.</p> +<p>A cigányasszony éppen valami érdekes jóslatnál <span class= +"pagenum"><a name="Page_368" id="Page_368">-368-</a></span> +tartott. Öt csoportba osztotta a babot, és igy szólt a +katonának:</p> +<p>– Most pedig nem folytatom addig tovább, mig be nem mégy a +béghez, és meg nem jelented neki, hogy olaszok vannak itt, akik +ajándékot hoztak.</p> +<p>A katonák felröhögtek. A megszólitottnak már vörös volt a képe +az izgatottságtól. Egyet vakarintott a tarkóján, aztán fölkelt és +besietett.</p> +<p>Nem telt belé tiz perc, ujra megjelent a kapuban, és intett az +olaszoknak:</p> +<p>– Kövessetek.</p> +<p>Azzal megindult az olaszok előtt. Átvezette őket egynehány +folyosón, majd egy kerten a malom mellett, majd ujból egy másik +kerten, amely óriáslevelü salátával volt tele.</p> +<p>Ebből a katona leszakitott egy fejet, s azon nyersen levelezni +kezdte. Megkinálta vele a leányokat is:</p> +<p>– Egyetek maruját.</p> +<p>A cigányleány elfogadott egy levelet, s odakinálta a +társának.</p> +<p>– Nem kell, köszönöm Cserhán.</p> +<p>– De egyél mert ez jó.</p> +<p>– Tudom, hogy jó, de mink nem igy szoktuk.</p> +<p>– Hát hogyan? Sóval?</p> +<p>– Sóval, de főképpen kirántott csirkével.</p> +<p>Az egyik olasz tolmácsolta mindig a beszédüket, – s mivel hogy a +két leány mindig beszélgetett, s néhányszor a tolmács elfordult, a +leány mindig megszólitotta:</p> +<p>– Gergely, mit mond a Cserhán?</p> +<p>Két óriás fal között volt ez a kert.</p> +<p>Kettős vár. A hét torony a közepén külön fallal van +összekötve.</p> +<p>– A tornyok is ilyen kettősek, – magyarázta Gergelynek a leány. +– Egy katona beszélte egyszer a <span class="pagenum"><a name= +"Page_369" id="Page_369">-369-</a></span> kocsmában, ahol az éjjel +háltunk, hogy ezek a tornyok tömve vannak aranynyal, ezüsttel. Ő +már söpört ottan, s benézett a kulcslyukon.</p> +<p>– Azért őrzi ezt annyi katona, – felelte búsan Jancsi.</p> +<p>Elérték a bég hajlékát. Nem is volt több ház belől a fal mentén, +csak a sok vastag ágyú; minden ötven lépésre egy; mellette a +rozsdás golyók gúlába rakottan.</p> +<p>A bég udvara tele volt ládával, meg egy vörös vászonból való +sátor részeivel. Fegyverek, tábori butorok és szőnyegek hevertek +szanaszéjjel a kavicson meg a virágágyakon. Aki innen elmegy, +úgylátszik, nem fog találkozni azzal aki utána jön.</p> +<p>Tiz-tizenöt katona rakodott a ládákba.</p> +<p>A bég ott állt közöttük, és szintén salátát evett.</p> +<p>Félrehivta az olaszokat a bástyafal mentén, s egy kifelé néző +vastag ágyú kerekére ülve, folytatta a salátázást.</p> +<p>– No mit akartok? – kérdezte jókedvüen.</p> +<p>Gergely előállt, és a kalapját a kezében tartva, szólott:</p> +<p>– Uram, mink olasz énekesek vagyunk, s az éjjel itt halásztunk a +vár alatt. Tudod uram, szegények vagyunk, hát esténkint halásznunk +kell. Hanem az éjjel nemcsak halat fogtunk. Ahogy kihuzzuk a hálót, +valami megcsillanik benne. Nézzük micsoda, hát egy gyönyörü +aranytányér.</p> +<p>– Mi a manó!</p> +<p>– Az uram. Nézd itt van, láttál-e ennél szebbet?</p> +<p>Ezt mondva a zsebébe nyult, és egy kis aranytányérat vett elő, +amelynek a közepén remekül kivert görög istenalakok +domborodtak.</p> +<p>– Masallah! – kiáltott a bég a tányérat forgatva.</p> +<p>S a szeme a gyönyörüségtől elmeredt. <span class= +"pagenum"><a name="Page_370" id="Page_370">-370-</a></span></p> +<p>– Magunk se láttunk ehez hasonlót, – folytatta Gergely. – Azon +gondolkoztunk, hogy mit tegyünk vele? Ha eladjuk, ránk fogják, hogy +loptuk, s Isten tudja, micsoda bajba kerülünk. Ha nem adjuk el, mit +ér annak a tányér, akinek nincs mit ennie?</p> +<p>A bég ide-oda forgatta a tányért, s meg is emelgette.</p> +<p>– No, és mért hoztátok éppen nekem?</p> +<p>– Éppen azt akarom elmondani nagyságos uram. Ahogy ott +tünődtünk, eszünkbe jut, hogy van itt a Héttoronyban egy jótevőnk, +valami magyar úr. Kicsi koromban én az öcsémmel együtt rabja voltam +ennek az úrnak.</p> +<p>– És jól bánt veletek?</p> +<p>– Tanittatott bennünket, és úgy szeretett mint saját fiait. Hát +arra gondoltunk, hogy megkérünk téged engedd meg, hogy danolhassunk +neki egyet.</p> +<p>– Hát ezért hoztátok nekem a tányérat?</p> +<p>– Ezért.</p> +<p>– És jól tudtok danolni? Hát danoljatok egyet.</p> +<p>Az öt olasz mindjárt körbe áll. Ketten megpenditik a kobozt, s +egyszeriben rákezdik:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0"><i>Mamma</i>,<br /></span> +<span class="i0"><i>Mamma</i>,<br /></span> <span class="i0"><i>Ora +muoio,</i><br /></span> <span class="i0"><i>Ora +muoio!</i><br /></span> <span class="i0"><i>Desio tal +cosa,</i><br /></span> <span class="i0"><i>Che all orto ci +sta.</i><br /></span></div> +</div> +<p>A két leány dala mint két hegedühang. Gergelyé, Jancsié, mint +két fuvola. Mekcseyé, mint egy kisbőgő.</p> +<p>A bég abbahagyta a salátaevést is, tányérbámulást is, szinte +lehetett látni, hogy nő a füle. <span class="pagenum"><a name= +"Page_371" id="Page_371">-371-</a></span></p> +<p>– Angyalok vagytok tik, vagy dsinek! – kiáltotta bámulva.</p> +<p>Az énekesek felelet helyett vig táncdalba kezdtek. A cigányleány +kiperdült a középre, és a tamburint zörgetve irgett-forgott a bég +előtt.</p> +<p>A bég fölkelt.</p> +<p>– Elnéznélek bennteket három nap, három éjjel, – mondotta, – de +nekem holnap reggel Magyarországba kell mennem. Csatlakozzatok +hozzám. Akár itt csatlakoztok hozzám, akár az úton, én amig velem +lesztek, mindennap egy aranyat adok nektek.</p> +<p>Az öt olasz kérdőn pillantott össze.</p> +<p>– Uram, – szólt Gergely előlépve, – ha megengeded, amit +kértünk…</p> +<p>– Szivesen. De kihez is akartok ti menni.</p> +<p>– Török Bálint urhoz.</p> +<p>A bég kedvetlenül terjesztette az öt ujját maga elé.</p> +<p>– Törökhöz? Ez egy kicsit bajos. Ő most a <i>mázsásban</i> +van.</p> +<p>– Micsoda mázsásban? – kérdezte Gergely.</p> +<p>– Hát, – felelte bosszusan a bég, – gorombán bánt a +főmuftival.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_372" id= +"Page_372">-372-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXVIII.</h3> +</div> +<p>A bég mindazonáltal megtette az olaszok kedvét. Rábizta őket egy +katonájára, s megparancsolta a katonának, hogy Bálint urat, – ha +van kedve, ha nincs, – ki kell tenni az udvarra, mert az olaszok +dalolni akarnak neki.</p> +<p>A belső vár kapuja is megnyilt. Annak az udvara már alig +nagyobb, mint a pesti Erzsébet-tér. A két sakkozó most is ott ült +egy fügefa alatt. Móré most is ott nézte a játékosokat; sőt most +Maylád is odaszegődött, és a herceg boszuságára bele-beleszólt a +játékba.</p> +<p>Csak éppen a mázsás bilincs cserélt gazdát.</p> +<p>Az öt olaszt megállitották a kapuban, mig Bálint urat +elővezetik. Kihozták a ketrecből. Két katona a bilincsét emelte, +hogy járhasson. Kitettek egy kemény faszéket az udvar közepére, +arra ültették Bálint urat. Még szép, hogy az árnyékba tették. Igy +aztán megülhetett az öreg. De nem is tudott volna megmozdulni a +karvastagságu vasláncban.</p> +<p>Hát ült. Nem tudta mért ültették oda? A nyári kendervászon +ruhája volt rajta. A fején nem volt süveg, csak sörénynyé nőtt +fehér haja. Két kezét a bilincs lehuzta a szék két oldalára. Ötven +fontot nyomott ez a két bilincs. Erőtlen öreg karjai nem birták +emelni.</p> +<p>– Jöhettek, – mondja a katona az énekeseknek.</p> +<p>Azok elő is jönnek a kapuból. Megállnak sorjában egymás mellett, +alig öt lépésnyire Bálint úr előtt. <span class="pagenum"><a name= +"Page_373" id="Page_373">-373-</a></span></p> +<p>A sakkozók is abbahagyják a játékot. Mi lesz itt? Hiszen ez +pompás mulatság: olasz énekesek a Héttoronyban! Oda sorakoznak +Bálint úr mögé, és várják a dalt, s különösen a két leány +táncát.</p> +<p>– A fiatalabbik nem olasz, – jegyzi meg a herceg.</p> +<p>– Száz közül is megismerni, hogy cigány, – feleli Maylád.</p> +<p>– Hanem a többi, kitünő olasz tipus.</p> +<p>Véletlenül csakugyan barnák voltak valamennyien. Mekcsey a +legvállasabb, Gergely a legnyulánkabb, Jancsi a legfeketébb szemü. +Éva dióolajjal volt megbarnitva. A haját frigiai piros sapka +takarta, mint valamennyiét.</p> +<p>Az öt olasz csak állt.</p> +<p>– No énekeljetek hát, – mondotta a katona.</p> +<p>Hanem biz azok csak álltak, merőn és halaványan.</p> +<p>A legfiatalabb olasz arcán végigcsordult a könny. A másikén +is.</p> +<p>– Daloljatok hát ebatta komédiásai! – szólt rájok a török.</p> +<p>A legfiatalabb erre hangosan felzokogott. Oda tántorgott a +láncokban ülő rabhoz, és a lábához vetette magát.</p> +<p>– Apám! Édes apám! –</p> +<p>És a könyjeiben fuldokolva ölelte át az öreget.</p> +<p>– Jancsi! Fiam! – rebegte elképedve az öreg.</p> +<p>S a félmázsás bilincs megcsördült a kezén. Magához ölelte a +fiát, mintha egészen a szivébe akarta volna szoritani.</p> +<p>A fiu elfeledte, hogy énekes. Az apa elfeledte, hogy rab. Csak +egymás arcát nem feledte el egyik se.</p> +<p class="center">*</p> +<p>És Török Bálint ekkor sirt életében másodszor.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_374" id= +"Page_374">-374-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXIX.</h3> +</div> +<p>A Jedikulától egy nyillövésnyire az örmény kórház mögött egy kis +napszámos-kocsma állt egymagában.</p> +<p>Kerti lakás lehetett az valamikor, valami szép márvány nyaraló +még abban az időben, mikor Konstantinápolyt Bizancznak hivták. De +haj az idő meg a földrengés meglazitja a márványkockákat is, +letördeli a terasszok alabástrom balüsztréit, az ablakok +kővirágait; kimozditja a lépcsőket, és dudvát ültet az oszlopok +hasadékába. Lett a nyaralóból kurta-kocsma.</p> +<p>Járt ide mindenféle nép, s a gazda, akinek Milciades volt a +keresztneve mellékesen, orgazdasággal is foglalkozott.</p> +<p>Ehhez vezette a cigány a mi fiatalainkat, s ez adott nekik +szállást, olasz ruhát, aranytányérat, persze jópénzért.</p> +<p>Hogy im a Héttoronyban nem úgy sikerült az énekelőadás, amint +szerették volna, a mi fiatalaink csaknem bajba kerültek.</p> +<p>A katona rögtön jelentést tett a bégnek, hogy az olaszok, valami +rokonfélék, mert nagyon sirnak a rab körül, azonban a bég nem sokat +törődött már a Jedikulával. Egy szép kerület Magyarországon, ahol ő +lehet az úr, kellemesebb kép volt neki, mint a Jedikula, ahol ő is +csak rab volt, mert bent kellett laknia a falak között, s évenkint +csupán egyszer léphetett ki rajta, hogy imádkozzék az Aja Sofia +templomában.</p> +<p>– Szamár vagy, – bődült a katonára. Azok az <span class= +"pagenum"><a name="Page_375" id="Page_375">-375-</a></span> olaszok +rabjai voltak annak az urnak, most pedig az én rabjaim.</p> +<p>Éppen a kalamárisát akarta ládába tenni. Kivont az oldalából egy +nádtollat, és a tintás spongyába nyomta. Egy tenyérni kis pergamen +darabra egynéhány szót irt, s odaadta a hüledező katonának.</p> +<p>– Nesze. Add oda az olaszoknak, és kisérd ki őket a kapun. Semmi +bántódásuk ne legyen!</p> +<p>Gergely tudott annyira törökül, hogy elolvasta az irást azonnal +amint a markába nyomták.</p> +<p>Ez volt benne:</p> +<p><i>Ez az öt olasz énekes az én seregemhez tartozik. Ezt a +temesszüköt adtam nekik, hogy senki őket ne bántsa, mikor mellettem +nincsenek. Veli Bég.</i></p> +<p>Gergely eltette ezt gondosan.</p> +<p>Ránéz a katonára. Visszaemlékezik, hogy ezt a bagoly arcot látta +már valahol. De hol?</p> +<p>Hát bizony ott ivott őkegyelme tegnap a görögnél, a mindenféle +napszámos és hajós között. Látszik is az orra pirosságán, hogy +bajban lesz, ha majdan Mohamed elé kerül.</p> +<p>– Eljösz-e te is a béggel? – kérdezi amint kifelé mennek a +kapun.</p> +<p>S egy ezüst tallért nyom a markába.</p> +<p>– Nem, – feleli a katona a tallértól felvidámultan. A bég csak +aknafúrókat visz, meg deliket. Az én uram holnaptól fogva Izmail +bég.</p> +<p>– De ő még nem lakik itt.</p> +<p>– Nem; amott lakik abban a vadszőlős házban.</p> +<p>S egy vadszőlővel befuttatott házra mutatott, amely háttal +nekiépült a régi Bizantz várfalának. Talán annak a köveiből is +csinálták.</p> +<p>Estére ott itta már a bagoly az ezüsttallért a görögnél. +<span class="pagenum"><a name="Page_376" id= +"Page_376">-376-</a></span></p> +<p>Ami ifjaink egy csinos kis márványszobában vacsoráztak. Riskásás +ürühust ettek, s közben azon tanácskoztak, hogy a béggel térjenek-e +vissza a hazájukba, vagy csak magukban.</p> +<p>Mert hogy Török Bálintot ki nem lehet szabaditani, azzal már +számot vetettek.</p> +<p>– A béggel kell visszatérnünk, – mondotta Gergely. Ez a +legkényelmesebb.</p> +<p>– Én nem danolok neki, – felelte Mekcsey. Danoljon neki a tüzes +istennyila!</p> +<p>– Hát akkor rekedtnek teszed magadat, – felelte Gergely. Mért ne +danoljak neki? Nem azt mondja-e a magyar közmondás is, hogy akinek +a szekerén ülsz, annak a nótáját fujjad.</p> +<p>– Ha ezt megtudják odahaza, hogy mink egy törököt +mulattattunk…</p> +<p>– Miért ne? Itten danolunk neki, otthon meg majd +táncoltatjuk.</p> +<p>Jancsi nem vett részt a beszélgetésben. Maga elé nézett s +ki-kigyöngyöztek a könnyei.</p> +<p>– Ne sirj Jancsikám, – mondotta Gergely, a Jancsi térdére téve +kezét. Hiszen az a nagy lánc nem örökös. Meglehet holnap leveszik +róla.</p> +<p>– Nem is beszélhettem apámmal, – felelte Jancsi sirva, – csak +épen hogy a Ferkót kérdezte, arra feleltem. Azt mondtam neki: +Otthon maradt, hogy ha én elpusztulok az úton, maradjon egy +gyermeke az anyámnak.</p> +<p>Erre mindnyájan elhallgattak.</p> +<p>A cigányleány fogta a tálat és kivitte. A szobába besütött a +hold, és elhalaványitotta a mécses világát.</p> +<p>– Még egy próbát kellene tenni, – szólalt meg Gergely. Még +ugyszólván minden pénzünk megvan. Nálad van Jancsi ezer arany, +énnálam háromszáz. Mekcseynél van annyi, amennyivel hazajuthatunk. +<span class="pagenum"><a name="Page_377" id= +"Page_377">-377-</a></span></p> +<p>A cigányleány visszatért, s azt mondja Gergelynek:</p> +<p>– Nem nézitek-e meg a bagoly törököt? Olyan részeg már, hogy +lefordult a székről. Sárközi a török költségén iszik, de ő még nem +részeg. Matyival kockáznak.</p> +<p>Azonban, hogy ezen csak maga nevetett, ő is abbahagyta. Leült a +gyékényre a többi közé, és az állát a könyökére támasztva, Évát +bámulta.</p> +<p>– Az új bég, – mondotta Gergely, – kétségtelenül kap a pénzen. +Csakúgy kap, mint a többi. Hátha ez tehetne valamit?</p> +<p>– Én mindent odaadok, ami nálam van, – felelte Jancsi. Az +életemet is odadnám.</p> +<p>– Hát akkor tegyünk egy utolsó próbát.</p> +<p>– Igen, de hogyan juthatsz be éjjel a béghez?</p> +<p>– Felöltözöm török katonának.</p> +<p>Jancsi megragadta a Gergely kezét:</p> +<p>– Megtennéd Gergely? Megtennéd?</p> +<p>– Már teszem is, – felelte Gergely.</p> +<p>Azzal fölkelt, és beszólitotta Milciades gazdát.</p> +<p>– Gazda, – mondotta, – nekem egy török katona ruha kellene. +Olyan, amilyent a Héttorony katonái viselnek.</p> +<p>A görög végigdörzsölte szénfekete bokros szakállát. Megszokta +már, hogy ezek a vendégei álöltözeteket hordanak, de azt is +megszokta, hogy mindennap két-három arany csendül tőlük. Ördög +vigye őket, ha rablók, ha tolvajok, a fő az, hogy jól fizetnek. +Ajánlotta is már nekik, hogy lakjanak a föld alatt levő +teremben.</p> +<p>– Hát ilyen ruhám nincsen, – mondotta elvillantva a szeme +fehérét, – de itt van egy részeg török, arról le lehet venni a +turbánt meg a köpönyeget.</p> +<p>– Az is jó lesz, – felelte Gergely. De nekem szakál is kellene. +<span class="pagenum"><a name="Page_378" id= +"Page_378">-378-</a></span></p> +<p>– Van bőven, – felelte Milciades.</p> +<p>– De nekem éppen olyan szakál kell, mint azé a katonáé.</p> +<p>– Akad olyan is.</p> +<p>Azzal egyet fordult, s alig öt perc mulva mindenféle kész +szakállal, fekete szőrrel és ragasztóval tért vissza.</p> +<p>– Felragasszam?</p> +<p>– Ragaszd fel. Olyanféle képet csinálj nekem, mint azé a +töröké.</p> +<p>És eközben beszélgettek.</p> +<p>– Ismered az uj béget, aki a Héttoronyba kerül?</p> +<p>– Hogyne ismerném, – felelte a görög. Topcsi volt. Oly +neveletlen, hogy irni se tud.</p> +<p>– A többi tiszt se tud. Legfeljebb olvasni tudnak.</p> +<p>– De ez úgy hányja-veti magát, mint a szultán lova, noha az is +többet tud nálánál. Hanem bezzeg mikor egy magánál nagyobb fát lát, +hajlong, mint a kender szélfuváskor.</p> +<p>– Volt már hadban?</p> +<p>– Tavaly vele volt a császárral. Esztergom alatt meg is +botozták.</p> +<p>– Eszerint gyáva?</p> +<p>– Gyáva és ostoba.</p> +<p>Gergely a ragasztótól jobbra és balra fintorgatta az +orcáját.</p> +<p>De ekkor már úgy el volt változva, hogy Mekcsey majd felfordult +nevettében.</p> +<p>A görög behozta a turbánt, a handsárt meg a köpönyeget.</p> +<p>– Allaha emanet olun, – mondotta Gergely tréfásan hajlongva.</p> +<p>Azzal kilépett.</p> +<p>A többi el akarta kisérni, de ő csak Jancsit meg <span class= +"pagenum"><a name="Page_379" id="Page_379">-379-</a></span> +Mekcseyt engedte maga mellé. Ahogy Jancsi útközben átadta az +aranyait, ezt is visszaküldte. Csak Mekcsey maradt vele. Ez +körülbelül ötven lépésnyire kisérte csendesen.</p> +<p>Félóra nem telt belé, ott állott a bég háza előtt.</p> +<p>Megzörditette a kapu réztányérát, s hogy erre egy vén kappan +arca jelent meg a kapu nézőjén, igy szólott hozzá:</p> +<p>– Küld azonnal a béget a Héttoronyba. Baj van.</p> +<p>A kappan eltünt. Gergely visszavonult. Tudta, hogy a kappan +megint meg fog jelenni, de azt is tudta, hogy, ha senkit se talál +az ajtóban, senkinek se adhatja át a bég kérdéseit. Kénytelen lesz +visszatérni a béghez, s megmondani, hogy a katona már eltünt. A bég +majd egydarabig forgolódik morgolódik, végre is ki fog jönni, s +megy a Héttoronyba.</p> +<p>Gergely ezt bölcsen kieszelvén, megindult szépen a Héttorony +felé s a Drinápolyi kapunál – igy nevezték a Héttorony északi +kapuját, – megállott.</p> +<p>A kapu zárva volt. Az őr a kapukövön guggolva aludt. A feje +fölött hitvány olajlámpás égett a falból kinyuló vasrudon.</p> +<p>Köröskörül csöndesség.</p> +<p>Mekcsey husz harminc lépésnyire követte Gergelyt s hogy ez +megállott, ő is megállt. Talán azért is állott Gergely a lámpás +világkörébe, hogy Mekcsey láthassa.</p> +<p>A percek lassan multak, s Gergely magában szidta a török időt, +hogy milyen lomhán jár.</p> +<p>S mivelhogy ember és bogár mind csak a fényességet nézi a +sötétben, Gergely is az olajlámpásra forditotta a szemét.</p> +<p>– No megőszülök, mikorra kimászik az a bég, – mormogta +magában.</p> +<p>Szegény jó dalia, te kedves szép csillaga a magyar <span class= +"pagenum"><a name="Page_380" id="Page_380">-380-</a></span> +dicsőségnek, nem fogsz te megőszülni soha! Vajjon milyen arccal +néznél a jövendő tükörébe, ha most előtted föllebbentené valami égi +kéz, s te látnád magadat rabbilincsben, ugyanezen a helyen; s +látnád a török hóhért, amint azon a rozsdás lámpavason neked +bokrozza a kötelet!</p> +<p>Az utca csöndjében kapudörrenés hallatszott.</p> +<p>Gergely megrezzent. Elindult sebesen a dörrenés irányába.</p> +<p>A bég jött.</p> +<p>Egyedül jött. Köpönyegébe volt burkolózva, s a fején magasra +kalácsozott turbán fehérlett.</p> +<p>Gergely megállt egy percre, és hallgatózott, hogy jön-e valaki a +béggel?</p> +<p>Nem jött senki.</p> +<p>Ekkor eléje lépett a bégnek.</p> +<p>– Uram, – szólott török katonai szalutálással, – nem Veli bég +hivat téged. Én csaltalak ki egy igen fontos ügyben.</p> +<p>A bég visszahőkölt.</p> +<p>– Ki vagy te? – szólt a kardjához kapva.</p> +<p>Gergely is a kardjához nyult. Kivonta és markolattal nyujtotta +oda a bégnek:</p> +<p>– Vedd, ha azt gondolod, hogy tartanod kell tőlem.</p> +<p>A bég visszataszitotta a kardját a hüvelybe.</p> +<p>Gergely is.</p> +<p>– Több jót hozok neked, mint gondolnád, – szólt Gergely egy +pénzes zacskót emelve ki a köpönyeg belső zsebéből.</p> +<p>S megcsörditette az aranyakat.</p> +<p>– Fogadd bevezetésül.</p> +<p>A bég a tenyerébe vette a súlyos zacskót, de aztán +visszaadta.</p> +<p>– Előbb tudnom kell: ki vagy, és mit akarsz? <span class= +"pagenum"><a name="Page_381" id="Page_381">-381-</a></span></p> +<p>Ezzel ő is a ház árnyékába lépett. Kőpad volt ottan. Arra ült, +és figyelmesen nézett a Gergely arcába.</p> +<p>Gergely szintén a padra ült. Összefonta a karjait, és időnként a +csipős álszakált vakargatva beszélt halkan és óvatosan:</p> +<p>– Az én nevem <i>Százezer Arany</i>. Azt hiszem, elég +jóhangzásunak találod a nevemet.</p> +<p>– De nem álnév-e ez? – kérdezte a bég hunyoritva.</p> +<p>– Hamar kipróbálhatod. A te neved azonban: <i>Szegény Ember</i>, +bár az kétségtelen, hogy jeles vitéz vagy, és hogy Magyarországon +is részt vettél a diadalmas hadjáratban, mindenki tudja.</p> +<p>– Látom hogy ismersz.</p> +<p>– Hát, hogy röviden végezzünk: te holnap reggeltől kezdve +várnagy vagy a Jedikulában, másszóval tekintélyes rab leszel te is. +Évenkint egyszer kimehetsz a városba, s ha Allah hosszúra nyujtja +az életedet, hát életedben összesen huszszor-harminczszor láthatod +még Konstantinápolyt.</p> +<p>– Tovább.</p> +<p>– Tőled függ, hogy nagyobb és függetlenebb útat válaszsz +magadnak. A Jedikulában van egy rab, egy dúsgazdag magyar úr: Török +Bálint.</p> +<p>– Azt akarod kiszabaditani?</p> +<p>– Te mondod. Hát tegyük fel, hogy azt akarom. Veled egynéhány új +katona is jön; ha más nem: a szolgáid. Mi történnék, ha te holnap +este kihoznád például Bálint urat, mintha a szultán hivatná.</p> +<p>– Naplemente után nem jöhet ki a várnagy se.</p> +<p>– A szultán parancsára kijöhet; dehát mondjuk nappal jön ki, +veled és két katonával. Az utcák erre már néptelenek. Te a két +katonát visszaküldöd, s ballagtok ketten Bálint úrral tovább. De +talán ahelyett hogy a szerájba mennétek, a nevezett rabot egy +hajóra vezeted; egy <span class="pagenum"><a name="Page_382" id= +"Page_382">-382-</a></span> hajóra, mely a parton áll, és sárga +zászlót lenget. Lehet az a hajó gabonaszállitó hajó is, egyszerü +csónak is. Nincs olyan sok erre felé. Hát mondom: legfeljebb ruhát +köpönyeget változtattok és lekanyarodtok ketten a hajóra.</p> +<p>– Ilyen egyszerüen!</p> +<p>– Nem éppen. A hajón, mihelyt elindul, háromszáz arany olvasódik +a markodba, törökül szólva háromezer gurus, vagyis piaszter. Azután +akár a vizen, akár a szárazon Tekirdagba megyünk. Ott egy emberünk +jó lovakkal s ötszáz aranynyal vár téged. Az ismét ötezer gurus. +Lemegyünk Athenbe, s onnan Olaszországba. Amint az olasz partra +lépünk, ott ismét ötszáz arany hull a markodba.</p> +<p>– Ezerháromszáz…</p> +<p>– Eddig. Azt hiszem tiz évi fizetésed. Gondolhatod, hogy az az +ember, aki Debrecent, Szigetvárt és Vajda-Hunyad várát mondja a +magáénak, s aki ezeken kivül ura egy királyi birtoknak, csaknem az +egész Dunántúlnak, az bizony könnyen kifizeti neked még azt a +kilenczvenkilenc ezer aranyat is, ha mindjárt a fele vagyonától +kell is megválnia.</p> +<p>– És ha nem kapom meg az első ezret se?</p> +<p>– Ha akarod már most is odaadom.</p> +<p>A bég gondolkozva nézett maga elé.</p> +<p>Gergely fölállt:</p> +<p>– Ha azt látnád, hogy megcsalunk, – pedig olyan magyart még nem +láttál, aki csalna, hát akkor mindig van időd ráfogni Török +Bálintra, hogy megszökött, s hogy te utána mentél egymagad és a +hajón fogtad el. Akár a hajóról hozod vissza, akár a szárazföldről, +neked fognak hinni, mert visszahoztad.</p> +<p>– Hát jól van, – szólt a bég is fölállva. – Holnap alkonyat +előtt egy órával legyen az a sárga zászlós hajó <span class= +"pagenum"><a name="Page_383" id="Page_383">-383-</a></span> egy +nyillövésnyire a Héttoronytól. De már a parton várj. Miről ismerlek +meg?</p> +<p>– Ha az arcomról meg nem ismernél, a turbánom szintén sárga +lesz, kénsárga. Erről megismerhetsz.</p> +<p>– Egy órával naplemente előtt.</p> +<p>– Pont tizenegy órakor, – felelte Gergely.</p> +<p>Mert a török időszámitás szerint napnyugtakor van tizenkét +óra.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_384" id= +"Page_384">-384-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXX.</h3> +</div> +<p>Éjfél volt, mikor Gergely visszatért.</p> +<p>– Itt van e még a bagolyképü török? – kérdezte, amint a +korcsmába belépett.</p> +<p>– Alszik, – felelte Milciades.</p> +<p>– Megteheted, hogy holnap tizenegy óráig aludjék?</p> +<p>– Meg, – felelte a kocsmáros.</p> +<p>Azzal poharat vett elő. Vizet töltött bele, és valami port +kevert el benne. A por elolvadt, mint a só.</p> +<p>Azután felrázta a törököt.</p> +<p>– Hé Bajguk! nem akarsz-e haza menni?</p> +<p>A török fölemelte a fejét, és zavaros szemekkel nézett maga +elé.</p> +<p>– No idd meg ezt az egy pohár vizet, aztán menj haza.</p> +<p>A török rá se nézett a pohárra, csak kinyujtotta a kezét. Azután +fölhajtotta. Ismét maga elé nézett. Egy mozdulatot tett, hogy +föltápászkodjék, de megint csak visszahanyatlott.</p> +<p>Gergely öt aranyat nyomott a korcsmáros markába.</p> +<p>– Légy nyugodt, – szólt Milciades. – Ez innen el nem mozdul +holnap estig egy tapottat se.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_385" id= +"Page_385">-385-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXXI.</h3> +</div> +<p>A hajót könnyü volt kibérelni. Egy négyevezős göröghajót +kiválasztottak az Aranykürtben s megfogadták Tekirdagig, amely +Konstantinápolytól egy napi út. Adtak neki sárga zászlót és két +arany foglalót. Délután jókor ott állt már a hajó, ahova Gergely +vezette s napenyészet előtt két órával felvonta a sárga +zászlót.</p> +<p>Gergely ezután sietve a korcsmába ment. Felzavarták az álmából a +törököt s azt mondták neki, hogy az aga a sárga zászlós hajó elé +rendelte. Álljon ott a parton.</p> +<p>A török még mindig részeg volt Sárközinek kellett vezetnie. Ment +a jámbor, ment a sárga turbánban. Azt se tudta, reggel van-e, este +van-e, csak annyit jegyzett meg, hogy a bég odarendelte a partra +valami hajó elé.</p> +<p>Gergelyék szanaszét szóródva csöndesen lappangva mentek +utána.</p> +<p>Ha elfogadta a bég az ajánlatot, akkor amint a hajóra lép, ők is +azonnal ott teremnek. Ha pedig a bég nem mer vagy nem tud +cselekedni, akkor ám ő lássa, hogyan értik meg egymást a +sárgaturbános atyafival.</p> +<p>Az első kérdés az volt, hogy hozza-e a bég Török Bálintot?</p> +<p>Ezt Cserhánra bizták. Nem közölték vele, hogy Bálint úr szökésre +indul, csak azt, hogy a szultánhoz vezetődik, s mégegyszer látni +akarják. A jel az volt, hogy ha megpillantja a béget, a két katonát +és Bálint urat, <span class="pagenum"><a name="Page_386" id= +"Page_386">-386-</a></span> fölnyullászkodik az utcasarkon a +vadszőlőre, mintha egy levelet akarna szakitani. Ezt Mekcsey +körülbelől ezer lépésnyiről megláthatja, s inthet a társainak.</p> +<p>Ők megint ezer lépésnyire járkáltak a part felé. Gergely +dervisnek volt öltözve, Éva cigányleánynak, Jancsi persa +kereskedőnek, Matyi kurd perecárusnak. Mekcsey halárusnak.</p> +<p>Éva ott guggolt Matyi mellett, és perecet evett.</p> +<p>Pontosan a kitüzött időben fölemelte Mekcsey a halas fatálat a +fejére, és megindult a part felé.</p> +<p>Ez volt a jel.</p> +<p>Jancsi elsápadt. Gergely kipirult. Talán mindnyájan +reszkettek.</p> +<p>S megindultak egymástól száz-kétszáz lépésnyire a part felé.</p> +<p>A hajó ott állott A szél erősen lobogtatta a kénsárga zászlót. A +hajó tulajdonosa egy fiatal görög hagymakereskedő a hajó +kormányrudjánál olvasgatta a napi bevételét.</p> +<p>És a hajó előtt ott állott bután a török, a bagoly képü. A fején +sárga turbán. Mögötte ott ült a parton Sárközi és mosta a lábát a +zöld tenger-vizben.</p> +<p>– Jön, – mondotta Jancsi Gergely mellett elmenve. – Istenem +segits.</p> +<p>Gergely visszapillantott. Látta a béget, amint gyalog sétálva +jött a fehérfejü magyar urral. Mögöttük két dárdás, fehérturbános +katona.</p> +<p>A bég visszafordult és valamit mondott a katonáknak, mire ezek +megfordultak.</p> +<p>Jancsi megindult sebes lépésekkel a hajó felé, de amint Gergely +mellett el akart menni, ez megragadta a köpönyegét:</p> +<p>– Várj!</p> +<p>A bég meg Bálint úr ment lefelé békén. <span class= +"pagenum"><a name="Page_387" id="Page_387">-387-</a></span></p> +<p>Elmentek a kurd pereces mellett anélkül, hogy akár erre, akár a +mellette ülő cigányleányra egy pillantást vetettek volna.</p> +<p>Bálint uron látszott, hogy ámul és bámul. A bég vidám volt. +Egyre fecsegett.</p> +<p>Amint leértek a parton, a sárgaturbános török haptákba vágta +magát.</p> +<p>A bég ebben a pillanatban visszafordult. A kardja elővillant. +Visszafelé intett vele. Azután vércsemódon rohanta meg a +sárgaturbános katonát.</p> +<p>Az már attól lerogyott a jámbor, hogy a bég a vállára csapott. +Nem is védekezett.</p> +<p>Amint a bég leteperte a földre, körülbelül ötven katona rohant +elő a bokrokból és házakból.</p> +<p>Először is a turbános katonát kötözték meg, aztán a cigányt. +Majd a hajóra ugráltak fel, s lekapták a lábáról a fiatal görögöt +is.</p> +<p>Mindenkit megkötöztek, aki csak a hajón volt.</p> +<p>Cserhán a nagy dübörgés és lárma közepette ott termett és +sikoltozva könyörgött Sárköziért. Őt is megfogták és kötelet +vetettek a kezére.</p> +<p class="center">*</p> +<p>A nap éppen leereszkedett a keresztény városrész mögött, mikor +Gergely a Konstantinoszlop mellett visszafordult. A hivei mind ott +jöttek a nyomában. Porosak voltak és lihegtek.</p> +<p>Gergely megtörölte izzadó homlokát, és azt mondta Jancsinak:</p> +<p>– No úgy-e, hogy nem jó sietni!</p> +<p>Azzal elvegyültek az utcai néptömegben.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_388" id= +"Page_388">-388-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXXII.</h3> +</div> +<p>Junius közepe táján Veli bég Mohácsra ért az ő szilidárjaival és +ötven aknászával.</p> +<p>Valahányszor török sereg ment Budára vagy a Dunántúlra, Mohács +mezeje mindig a főállomás volt. Maga Szulejman is itt pihent mindig +legnagyobbat. Arra a dombra huzatta fel a sátorát, ahol azon az +emlékezetes napon állott.</p> +<p>Mekkán kivül nem volt a töröknek ennél kedvesebb helye.</p> +<p>A bég sátora már készen állott, mikor a sereg estefelé nagy +fáradtan ide érkezett.</p> +<p>A bég először is megfürdött a Dunában, azután kappant vágatott, +és mikor a nap leereszkedett, kiült a sátora elé.</p> +<p>A mező még fehérlett a tömérdek lócsonttól. A katonák is egy-egy +lófejre tették a fatálat, úgy ettek. S mindnyájan a török szerencse +mezején érezték magukat.</p> +<p>Az agák valami tizenöten körülállták a béget, és elmondták a +napi jelentésüket. Azután amelyik elvégezte a mondókáját, leült a +bég mellé a gyékény-szőnyegre. Együtt szokott vacsorázni Mohácson a +tisztikar, s itt még a haragosok is kibékültek.</p> +<p>A bég elé egy lovas posta jött ezen az estén. Hirül adta, hogy +Visegrád immár a törököké. Nem is harc utján jutottak hozzá, hanem +hogy a várbeliek vizvezetékét elrontották. Kiszomjaztatták a várat. +A benlevők Ferdinándtól <span class="pagenum"><a name="Page_389" +id="Page_389">-389-</a></span> vártak segitséget, de bizony az +olyan magyar király volt, hogy az Istenre bizta a várait. Amade +tehát megadta magát. Csak azt kötötte ki, hogy békésen +elvonulhasson. A budai pasa esküt adott rá, hogy nem lesz +bántódásuk. De bezzeg a népe nem esküdött meg. Amint a magyarok +lerakták a fegyvert a vár közepén, s megindultak fegyvertelenül +kifelé, a törökök rájok rohantak és lekoncolták őket.</p> +<p>– No akkor itt pihenünk két napig, mondotta Veli bég az agáknak. +Máma alszunk, holnap mulatunk. Holnapután indulunk Nógrádba.</p> +<p>Mert Visegrád után az volt kijelölve a foglalásra.</p> +<p>A török posta folytatta az útját Konstantinápoly felé, Veli bég +serege meg nagy alvásra dőlt.</p> +<p>Másnap délben egyetlenegy parancsot adott a bég a +tisztjeinek:</p> +<p>– Estére mindenitek nálam lesz vacsorán. Van bor, de jó. Az +olaszok fognak énekelni.</p> +<p>Vig ember volt ez a bég. Szeretett enni, inni. S valahányszor a +török magyar földre lépett, rögtön elfelejtette a Mohamed próféta +bortilalmát.</p> +<p>Azt mondja erre az egyik aga:</p> +<p>– Egy közembernek valami titkos jelenteni valója van, +meghallgatod-e?</p> +<p>– Hát csak jőjjön, – felelte a bég jókedvüen.</p> +<p>Egy alacsony rókaszemü szilidár lépett elő. A ruhája rongyos, +mint valamennyié. A turbánja alig nagyobb, mint egy +gyermekzsebkendő.</p> +<p>– Az olaszokról van jelenteni valója a te szolgádnak, – +mondotta.</p> +<p>– Hallgatom, – felelte a bég.</p> +<p>– Régóta gyanus a te lábad porának az az öt ember. Az első +gyanum akkor ébredt, mikor láttam, hogy <span class= +"pagenum"><a name="Page_390" id="Page_390">-390-</a></span> az +egyik olasz papirosdarabokkal tisztitotta a többinek a kardját.</p> +<p>– Szamár vagy, – felelte a bég. – Tudhatod, hogy azok gyaurok. +Mink felszedjük a papirost, mert lehet, hogy Allah neve van +valamelyik szeleten, de azok a disznók Allah nélkül élnek, sötét +eszüek és alábbvalók az állatnál.</p> +<p>A szilidár rendületlenül állt a helyén, és folytatta:</p> +<p>– A második gyanum Szófia táján támadt. Emlékezhetel rá, +nagyságos bég, hogy zsákmányhozó szekerekkel találkoztunk, s az +egyik szekér ott feküdt feldőlve az út mellett.</p> +<p>– Emlékezem.</p> +<p>– A csirkés ketrec széttörött, és a csirkék szétfutottak. Egy +vén asszony egyre hivta őket, hogy: <i>polátyi-polátyi</i>! nem +hallgattak rá sem a csirkék, sem a tyukok. Ez görög asszony volt. +Egy török segiteni akar és szintén kiabál: <i>gak-gak-gak</i>! A +baromfi erre se fut össze. Akkor az egyik fiatal olasz, az a +leányképü elveszi tőle a búzás kosarat, és azt kiáltja a +baromfiaknak: <i>pi-pi-pi</i>! <i>pitye-pitye-pitye</i> +<i>pityikéim! pityikéim!</i> Erre minden baromfi őhozzá futott. Még +meg is fogott egy tyúkot és összecsókolta.</p> +<p>– Hát mi van ebben?</p> +<p>– Az uram, hogy a tyúk meg a csirke értett magyarul. De az is +ám, aki hivta őket!</p> +<p>A bég egyet hümmentett!</p> +<p>– Hátha olaszul is <i>pipi</i> a csirke? Tudsz te olaszul?</p> +<p>– Olaszul? Nem.</p> +<p>– Hát akkor ne beszélj te teve!</p> +<p>A szilidár alázatos meghajlással fogadta a teve cimet, azután +rendületlen kitartással folytatta:</p> +<p>– Hát mikor Belgrád mellett egy csikót cserélt az egyik +szilidár? – Kereledse a neve. Valami paraszt adta <span class= +"pagenum"><a name="Page_391" id="Page_391">-391-</a></span> el neki +és tiz aspert fizetett rá a te katonád. A csikó azonban olyan vad +volt, hogy senki se tudta megülni. Akkor az a legvállasabb olasz +ráugrott, mint a párduc és megnyargalta. A csikó majd összeesett. +Hát honnan tud az ilyen olasz énekes lovagolni?</p> +<p>A bég vállat vont:</p> +<p>– Nem a torkával lovagol.</p> +<p>– Engedd, hogy folytassam.</p> +<p>– Hát csak folytasd.</p> +<p>– Az este egy aga jött hozzánk, a legnagyobb termetü aga, akit +életemben láttam.</p> +<p>– Manda aga</p> +<p>– Az. Ahogy elmegy az olaszok mellett, megáll a nyulánk előtt és +azt mondja neki:</p> +<p>– Nini, te Bornemissza vagy! Amaz összerendül és azt feleli rá: +Nem vagyok az. De isten engem az vagy te, – mondja az aga; – +Bornemissza Gergely. És tovább beszél hozzá: Hát nem ismersz engem? +Megvan-e még a szép gyürüd? Használt ám a tanács, amit adtál. Látod +már aga vagyok. Csakhogy nem Hajván a nevem, hanem Manda. Nem fog a +golyó.</p> +<p>– És mit felelt az olasz?</p> +<p>– Azt felelte: Nem tudom mit beszélsz, de azt tudom, hogy van +egy ember, aki hasonlit hozzám. Honnan ismered annak a magyarnak +nevét? Budán tudtam meg, – felelte az aga, mikor Török Bálintot +elfogták, az ő kiséretében volt. Ejnye, hogy nem te vagy az. Nagyon +hasonlitasz rá. Tiz aranyat vesztettél vele, hogy nem te vagy.</p> +<p>– No hát úgy-e, hogy nem magyar, te elefánt! – szólt megvetőn a +bég.</p> +<p>– És mégis az, – felelte a szilidár diadalmasan. Az este +meggyőződtem arról, hogy nemcsak ő magyar, hanem valamennyi. Amint +a vacsorához üstöt állitottak <span class="pagenum"><a name= +"Page_392" id="Page_392">-392-</a></span> fel, az egyik belemarkolt +a bürökbe, és kihúzta gyökerestől, hogy a tűznek helyet csináljon. +A gyökerekkel egy koponya is kifordult a földből. Mind az öten azt +nézték és tanakodtak rajta, hogy török-e, vagy magyar? A te szolgád +ott feküdt mellettök és aludni látszott. A te szolgád tud +magyarul.</p> +<p>– Hát magyarul beszéltek? Mit beszéltek a kutyák? – szólt most +már mérgesen a bég.</p> +<p>– Azt mondja az a fiatal nyulánk: bizonyosan magyar volt ez, +mert a török eltemette a maga halottait. Akkor a másik a kezébe +vette a koponyát és igy szólt: Akárki voltál életedben, a hazáért +haltál meg: szent vagy énnekem! És megcsókolta a koponyát. Igy +ásták el ismét a földbe.</p> +<p>– Jaramaz gyaur kutyák! – szólt a bég dühösen a kardjára csapva. +Dehát mért nem jelentetted ezt azonnal, te vizi ökör!</p> +<p>– Már aludtál uram.</p> +<p>– Láncot rájok és hozzátok ide!</p> +<p>A szilidár örömtől ragyogó arccal rohant el. A bég komoran nézte +a dombról, hogyan futkosnak a szilidárok mindenfelé a sátorok +között.</p> +<p>Két óra is beletelt, mig a szilidár visszakerült. A homlokáról +csurgott a verejték. Olyan volt, mint az ázott eb. A vállát +vonogatva jelentette:</p> +<p>– Uram az olaszok…</p> +<p>– Nincsenek? – hördült fel a bég.</p> +<p>– Az éjjel megszöktek!</p> +<p class="center">Vége a harmadik résznek.</p> +<hr class="chap" /> +<div class="footnotes"> +<h2>Lábjegyzetek.</h2> +<div class="footnote"> +<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= +"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Nehogy valaki azt +gondolja, hogy hibásan irom ezt a nevet. A történetirók irták +hibásan Tinódytól Horváth Istvánig. Az országos levéltárban ott van +az a levél, amelyet a királyhoz küldtek, mikor az egri vár +fölszabadult. Az aláirások közt tisztán olvasható: <i>Mekcsey</i>. +Tehát nem <i>Mecskey</i>.</p> +<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href= +"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> Ezt a dallamot +magam jegyeztem le Stambulban, ahol ennek a lehető leghívebben +leirt szertartásnak szemtanuja voltam 1899. május 19-én.</p> +</div> +</div> +<hr class="chap" /> +<div style='text-align:center'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 76235 ***</div> +</body> +</html> + diff --git a/76235-h/images/cover.jpg b/76235-h/images/cover.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..9694e07 --- /dev/null +++ b/76235-h/images/cover.jpg diff --git a/76235-h/images/i001.jpg b/76235-h/images/i001.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..c06942f --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i001.jpg diff --git a/76235-h/images/i001hq.jpg b/76235-h/images/i001hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..7a91587 --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i001hq.jpg diff --git a/76235-h/images/i002.jpg b/76235-h/images/i002.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..57e4ef7 --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i002.jpg diff --git a/76235-h/images/i002hq.jpg b/76235-h/images/i002hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..e568df2 --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i002hq.jpg diff --git a/76235-h/images/i003.jpg b/76235-h/images/i003.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..b34c6e0 --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i003.jpg diff --git a/76235-h/images/i003hq.jpg b/76235-h/images/i003hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..4d39aaa --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i003hq.jpg diff --git a/76235-h/images/i004.jpg b/76235-h/images/i004.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..2eb156a --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i004.jpg diff --git a/76235-h/images/i004hq.jpg b/76235-h/images/i004hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..43d361f --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i004hq.jpg diff --git a/76235-h/images/i005.jpg b/76235-h/images/i005.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..914aef1 --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i005.jpg diff --git a/76235-h/images/i005hq.jpg b/76235-h/images/i005hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..afe0ac8 --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i005hq.jpg diff --git a/76235-h/images/i006.jpg b/76235-h/images/i006.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..4393542 --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i006.jpg diff --git a/76235-h/images/i006hq.jpg b/76235-h/images/i006hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..7a2066e --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i006hq.jpg diff --git a/76235-h/images/i007.jpg b/76235-h/images/i007.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..75e360f --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i007.jpg diff --git a/76235-h/images/i007hq.jpg b/76235-h/images/i007hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..0083e61 --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i007hq.jpg diff --git a/76235-h/images/i008.jpg b/76235-h/images/i008.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..7c1b3a5 --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i008.jpg diff --git a/76235-h/images/i008hq.jpg b/76235-h/images/i008hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..29340ad --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i008hq.jpg diff --git a/76235-h/images/i009.jpg b/76235-h/images/i009.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..08a6669 --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i009.jpg diff --git a/76235-h/images/i009hq.jpg b/76235-h/images/i009hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..640335f --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i009hq.jpg diff --git a/76235-h/images/i010.jpg b/76235-h/images/i010.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..1e4f156 --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i010.jpg diff --git a/76235-h/images/i010hq.jpg b/76235-h/images/i010hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..6c19dcb --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i010hq.jpg diff --git a/76235-h/images/i011.jpg b/76235-h/images/i011.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..5890406 --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i011.jpg diff --git a/76235-h/images/i011hq.jpg b/76235-h/images/i011hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..94e4364 --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i011hq.jpg diff --git a/76235-h/images/i012.jpg b/76235-h/images/i012.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..026bbf2 --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i012.jpg diff --git a/76235-h/images/i012hq.jpg b/76235-h/images/i012hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..6d69d11 --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i012hq.jpg diff --git a/76235-h/images/i013.jpg b/76235-h/images/i013.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..2dd7a11 --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i013.jpg diff --git a/76235-h/images/i013hq.jpg b/76235-h/images/i013hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..f30edbb --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i013hq.jpg diff --git a/76235-h/images/i014.jpg b/76235-h/images/i014.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..df3dbb9 --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i014.jpg diff --git a/76235-h/images/i014hq.jpg b/76235-h/images/i014hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..f8c3dd9 --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i014hq.jpg diff --git a/76235-h/images/i015.jpg b/76235-h/images/i015.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..40d7400 --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i015.jpg diff --git a/76235-h/images/i015hq.jpg b/76235-h/images/i015hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..35af4a2 --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i015hq.jpg diff --git a/76235-h/images/i016.jpg b/76235-h/images/i016.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..6ad93f0 --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i016.jpg diff --git a/76235-h/images/i016hq.jpg b/76235-h/images/i016hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..6455411 --- /dev/null +++ b/76235-h/images/i016hq.jpg |
